You are on page 1of 483

Bereczkei Tamás

EVOLÚCIÓS
PSZICHOLÓGIA

OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 2003


TARTALOM

Előszó. Az új lélektan a kibontakozó lélek nyomában 9

1. rész. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA: EGY ÚJ PARADIGMA


1.1. fejezet. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 12
1.1.1. Darwinizmus 12
1.1.2. Etológia 14
1.1.3. A szociobiológiai örökség 19
1.1.4. Adaptacionizmus, ultimatív megközelítés, redukcionizmus 22

1.2. fejezet. ÚJ MEGKÖZELÍTÉSEK ÉS PERSPEKTÍVÁK 27


1.2.1. Az elme evolúciós gyökerei 27
1.2.2. Humán viselkedésökológia 32
1.2.3. Evolúciós pszichológia: álláspontok Összegzése 37
1.2.4. Integratív megközelítés 41

2. rész. EGYÉN ÉS CSOPORT


2.1. fejezet. ROKONSÁG 44
2.1.1. Rokonszelekció 44
2.1.2. Rokoni kapcsolatok a tradicionális társadalmakban 47
2.1.3. Pszichológiai algoritmusok az ipari társadalmakban 51

2.2. fejezet. KÖLCSÖNÖSSÉG, CSERE, TÁRSAS EGYÜTTMŰKÖDÉS 58


2.2.1. A reciprocitás szabályai és feltételei 58
2.2.2. Cserekapcsolatok az emberi társadalmakban 60
2.2.3. Egy adaptációs probléma: a csalók kiszűrése 63
2.2.4. A társas csere és kölcsönösség egyéb pszichológiai algoritmusai 67
2.2.5. Még egyszer a területspecificitásról 69
2.2.6. Barátság, érzelmek 70

2.3. fejezet. ÖNZETLENSÉG ÉS ÖNFELÁLDOZÁS 73


2.3.1. Indiszkriminatív altruizmus 73
2.3.2. A kérkedésmodell 74
2.3.3. Csoportszelekció 76
2.3.4. Csoportszelekció az emberi evolúcióban 78

2.4. fejezet. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 83


2.4.1. Csoportméret 83
2.4.2. Csoportidentitás 86
2.4.3. Saját csoport/idegen csoport. Xenofóbia 89
2.4.4. Dominancia és státus 94
2.4.5. Presztízs, rang, önértékelés 98
2.4.6. Lojalitás és egalitarianizmus 101

2.5. fejezet. GENETIKAI ROKONSÁG ÉS PÁRVÁLASZTÁS 104


2.5.1 A vérfertőzés elkerülése: negatív imprintirig 104
2.5.2. Incesztustabuk 108
2.5.3. Homogámia 110

3. rész. PÁRKAPCSOLATOK
3.1. fejezet. SZAPORODÁS 118
3.1.1. Szülői ráfordítás 118
3.1.2. Az emberi eredet 121
3.1.3. Rejtett és szinkronizált ovuláció 124

3.2. fejezet. CSALÁD ÉS TERMÉKENYSÉG: TÖRTÉNETI ELEMZÉS 128


3.2.1. Poligínia 128
3.2.2. Monogámia 131
3.2.3. A demográfiai átmenet: a modern társadalmak „problémája" 135

3.3. fejezet. SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 142


3.3.1. Intraszexuális vetélkedés 142
3.3.2. Szexuális hajtóerők 146
3.3.3. Versengés, kockázatkereső magatartás 149
3.3.4. Mortalitás 153
3.3.5. Alternatív stratégiák I. Egyéni különbségek
a férfiak szexuális viselkedésében 156
3.3.6. Alternatív stratégiák II. Egyéni különbségek
a nők szexuális viselkedésében 161
3.3.7. Spermiumvetélkedés 166
3.3.8. Szexuális hűtlenség, paternitás, féltékenység 168

3.4. fejezet. PÁRVÁLASZTÁS 176


3.4.1. Epigám szelekció: párválasztás és szaporodás 176
3.4.2. Emberi párválasztás és reproduktív érték 183
3.4.3. Univerzális kritériumok 185
3.4.4. Kontextusfüggő stratégiák 188
3.4.5. Udvarlás 193
3.4.6. Homoszexualitás 198

3.5. fejezet. FIZIKAI VONZERŐ 203


3.5.1. Másodlagos nemi jellegek. A női mell 203
3.5.2. Testalak 205
3.5.3. Derék-csípő arány 208
3.5.4. A férfitest mint fitnessindikátor 211
3.5.5. Arc I. A vonzerő univerzális jelzései 213
3.5.6. Arc II. A vonzerő kontextusfüggő sajátosságai 217
3.5.7. Szimmetria 220
3.5.8. Néhány záró megjegyzés 225

4. rész. SZÜLŐI STRATÉGIÁK


4.1. fejezet. KÖTŐDÉS 228
4.1.1. Anya és csecsemő kapcsolata 228
4.1.2. Attachment 233
4.1.3. Apai gondoskodás 238
4.1.4. Menopauza: a nagymamák intézménye 241
4.2. fejezet. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK
A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 245
4.2.1. Reproduktív döntések: elméleti áttekintés 245
4.2.2. Szülő-utód konfliktus 249
4.2.3. Diszkriminatív gondoskodás I. Az utód reproduktív értéke 254
4.2.4. Diszkriminatív gondoskodás II. Szülői erőforrások 258
4.2.5. Gyerekbántalmazások, gyerekgyilkosságok 262
4.2.6. Szülői preferenciák az utód nemének függvényében 265
4.2.7. Alternatív apai szerepek 269

4.3. fejezet. FEJLŐDÉS 276


4.3.1. Neoténia és hipermorfózis 276
4.3.2. Epigenezis. Gyermekkori fóbiák 280
4.3.3. Szeparáció 285
4.3.4. Játék 289

4.4. fejezet. A NEMI KÜLÖNBSÉGEK ÉS SZEREPEK FEJLŐDÉSE 295


4.4.1. Csecsemők 295
4.4.2. Fizikai fejlődés 297
4.4.3. Szociális fejlődés 299
4.4.4. Kognitív fejlődés 301
4.4.5. A nemek közötti viselkedési különbségek kialakulása 306

4.5. fejezet. SZOCIALIZÁCIÓ 309


4.5.1. Szocializáció: genetikai, családi és kulturális hatások 309
4.5.2. Családi környezet apák nélkül 314
4.5.3. A szocializáció evolúciós elmélete 315
4.5.4. Problémák az evolúciós magyarázatban 320

5. rész. ELME
5.1. fejezet. MODULARITÁS: ÁLLÁSPONTOK ÉS VITÁK 324

5.2. fejezet. EMBERSZABÁSÚAK 331


5.2.1. Eszközhasználat, kauzalitás 331
5.2.2. Utánzás, tanítás, kultúra 335
5.2.3. Elmeteória (tudatelmélet) 338
5.2.4. Énfelismerés 343
5.2.5. Megtévesztés 344
5.2.6. A machiavelliánus intelligencia, a szociális intelligencia
és a társas agy hipotézise 347
5.2.7. Az ökológiai hipotézis 351

5.3. fejezet. EGYEDFEJLŐDÉS 354


5.3.1. A kezdeti társas ügyesség 354
5.3.2. A fizikai világ ismerete 357
5.3.3. A társas kapcsolatok elmélyülése: „forradalom" egyéves korban 362
5.3.4. Elmeteória 365
5.3.5. Autizmus 369
5.3.6. Intuitív biológia 372

5.4. fejezet. HUMÁN KOGNITÍV EVOLÚCIÓ 375


5.5. fejezet. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 383
5.5.1. A felnőttek elmeteóriája 383
5.5.2. Döntési és következtetési szabályok 384
5.5.3. Érzelmek 388
5.5.4. Érzelmek és rációnál is gondolkodás 390
5.5.5. Az érzelemkifejezések evolúciója 393
5.5.6. Az érzelemkifejezések sokfélesége 398

5.6. fejezet. NYELV 402


5.6.1. A nyelv gyökerei; emberszabásúak 402
5.6.2. A nyelv evolúciós rekonstrukciója 408
5.6.3. A nyelvi evolúció modelljei I. Ökológiai magyarázatok 413
5.6.4. A nyelvi evolúció modelljei II. Szociális magyarázatok 416
5.6.5. A nyelvi evolúció modelljei III. Szexuális szelekció 420
5.6.6. Fonémák, szavak, mondatok a gyermek fejlődésében 422
5.6.7. A nyelvelsajátítás veleszületett algoritmusai 424
5.6.8. Agyi struktúra, modularitás, relativizmus 428

6. rész. KULTÚRA
6.1. fejezet. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI 436
6.1.1. Szociobiológia. A Lumsden-Wilson-modell 436
6.1.2. Memetikus evolúció (kulturális szelekció) 440
6.1.3. Kettős öröklődési rendszer 443
6.1.4. Durham koevolúciós modellje 448

6.2. fejezet. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 451


6.2.1. Színlátás 451
6.2.2. Tejcukorlebontás. Migráció 453
6.2.3. Táplálkozási preferenciák 457
6.2.4. Poliandria 460
6.2.5. A kultúra maiadaptivitása. Kuru. Cölibátus 464
6.2.6. A kultúra önkényes jellege? Divat. Nemi szerepek 467

6.3. fejezet. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK,


ELMEZAVAROK 472
6.3.1. Darwini medicina. A mellrák evolúciós hipotézise 472
6.3.2. Anorexia nervosa 475
6.3.3. Antiszociális viselkedés 478
6.3.4. Depresszió 481
6.3.5. A pszichopatológiák evolúciója; elméleti összefoglalás 484
Előszó
AZ ÚJ LÉLEKTAN A KIBONTAKOZÓ
LÉLEK NYOMÁBAN

A mai pszichológia többféle módon keresi a a kultúra csak hab-e az evolúciós tortán, vagy
megújulás lehetőségeit. Ilyen utakat kínál a fej- maga is formálja lelkünket. A könyv nemcsak
lődés újrafelfedezése, a fejlődő gyermek előtér- vitákat ismertet, hanem eközben új módon
be állítása, a rohamosan fejlődő neurobiológia foglal össze izgalmas önismereti tényeket szo-
értelmező rendszerének használata, a megválto- kásrendszereinkről.
zó kommunikációs közegek pszichológiai értel- A történeti magyarázat alapjait szelekciós mo-
mezése s így tovább. Az evolúciós pszichológia, dellekben kell keresnünk. A teljes Darwin-élet-
melyet Bereczkei Tamás tankönyve képvisel, az mű két szelekciós modellt hagyott ránk: az egyik
egyik legígéretesebb új szintézis. a természetes kiválasztódás, a másik a nemi sze-
Valóban szintézisről van itt szó. Darwin teljes lekció. Az egyik - most csak a lélek oldalát nézve
üzenetét fedezte fel újra a mai pszichológia, mi- - értelmezi, miért is félünk a rovaroktól még a vá-
közben persze szavakban s töredékekben Dar- rosi világban is, a másik pedig, hogy miért szere-
win másfél százada velünk van. A mai darwi- tik a hölgyek a széles vállú férfiakat. A tankönyv
nista pszichológia azért szintetikus törekvés, azt a szemléletet képviseli, amely szerint az
mert három hagyomány összekapcsolását kísér- evolúciós pszichológia szintetikus ígérete itt is
li meg. érvényes: az ember megértéséhez mindkét sze-
A lelki jelenségeknek eredetük, történetük van. lekciós rendszert tekintenünk kell.
A lélektani magyarázat igazából evolúciós ma- Az emberi természet. Az evolúciós pszicholó-
gyarázat kell legyen. Ezt a történetet azonban a gia harmadik szintetikus eszméje az „emberi
mai evolúciós pszichológia nagyvonalúan ke- természet" gondolatának előtérbe állítása. A ha-
zeli. Nemcsak a szőrös majmok világa tartozik zai közegben Csányi Vilmos által újra szalonké-
bele, vagyis mindaz a tudás, amit a hagyomá- pessé tett fogalom lényege az evolúciós pszicho-
nyos összehasonlító lélektan és az etológia fel- lógia számára, hogy az ember az egyedfejlődés
halmozott az emberről, hanem a mai ember vi- során sem felvértezetlen, gyenge nádszál. Evo-
lága is. Az evolúciós pszichológia provokatív lúciós öröksége ad számára tanulási és fejlődési
gondolata - mely persze az evolúciós filozó- kiindulópontokat. Ebbe az ihletésbe, mint a tan-
fusoknál, Ernst Mach vagy Karl Popper munká- könyv világosan bemutatja, sok minden beletar-
iban évszázada kísért hogy a mai ember szo- tozik, az emberi nyelv s más magasabb rendsze-
kásai, gondolati működésmódjai és preferenci- rek veleszületett meghatározóitól kezdve egé-
ái mögött is egy eredendő evolúciós környezet- szen a személyiség-lélektani különbségek evo-
hez való adaptáció munkál. Bereczkei Tamás lúciós értelmezéséig.
összefoglaló könyve a legváltozatosabb lelki je- Bereczkei Tamás tankönyvének sok erénye
lenségekre bemutatja ezt a provokatív gondola- van. Gazdag anyagot foglal össze az emberi
tot, ugyanakkor a vitákat is sokoldalúan értel- viselkedésről. Ugyanakkor megőrzi az evolú-
mezi. Hiszen viták jócskán vannak arról, vajon ciós pszichológia provokatív mondanivalóját, de
10 ELŐSZÓ. AZ ÚJ LÉLEKTAN A KIBONTAKOZÓ LÉLEK NYOMÁBAN

úgy, hogy nem valamelyik doktriner irányzat természet része. Az evolúciós pszichológia ed-
hívévé szegődik. Számára a szintézis éppen a digi sorsa s vitái mutatják, ezt az ártatlannak
komplexitást jelenti. Ez a komplexitás azonban tűnő tézist nem is olyan könnyű elfogadni.
a modern tudományban nem valamiféle dialek- Bereczkei Tamás könyve ezt az elfogadtatást
tikus maszlag. Kiindulópontja kétkedés nélküli fogja segíteni, a tudás világos rendszerezése és
s egyértelmű: az ember lelki jelenségeiben is a átadása mellett.

Budakeszi, 2003. június 12.


Pléh Csaba
1. rész

EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA:
EGY ÚJ PARADIGMA

Az utóbbi másfél évtizedben egy új paradigma bontakozott ki és erősödött meg


a viselkedéstudományok körében. A magát evolúciós pszichológiának nevező
tárgykör az emberi viselkedés integratív megközelítését kívánja nyújtani. Kép-
viselői arra a kérdésre keresik a választ, hogy az evolúció során kialakult tanu-
lási-döntési folyamatok milyen mértékben hatják át a mai ember lelki működé-
sét, és ez mennyiben meghatározó a viselkedés különböző területein. Remé-
nyeik szerint az evolúciós pszichológia az elméletek és magyarázatok olyan
széles és koherens együttesét nyújtja, amely az emberi természet máig legtelje-
sebb leírását szolgáltatja.
1.1. fejezet
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Miközben az evolúciós pszichológia rövid - és látványosan gyors - fejlődésen


ment keresztül, a hozzá vezető út a tudományfejlődési periódusok egyik leg-
hosszabbika (Pléh 2000a, 2001). Legfontosabb előfeltevései és magyarázatai a
darwini paradigmában gyökereznek, amelyeket elsők között az etológusok al-
kalmaztak az emberi viselkedésre. Egy másik markáns evolúciós megközelítés-
ként tartjuk számon a szociobiológiát, amely a komplex társas kapcsolatok
elemzésének feladatát tűzte ki célul.

1.1.1. Darwinizmus sége mindig véges. Ezekből a tételekből az a kö-


vetkeztetés adódik, hogy csak azok az egyedek
Mint ismeretes, Charles Darwin (1859/2000) el- képesek fennmaradni, amelyek előnyös tulaj-
mélete új alapokra helyezte az ember saját magá- donságaik révén a legjobban alkalmazkodnak
ra vonatkozó tudását. Eszerint fajunk integráns környezetükhöz. Kiválogatódás indul meg kö-
része az élővilág leszármazásláncolatának, amely zöttük, és a természetes szelekció azokat részesí-
tapasztalatilag tanulmányozható törvények mű- ti előnyben, amelyek a többiekhez képest több
ködésén alapszik. Ezek egyike az ún. öröklődő utódot hagynak hátra.
változékonyság tétele: bármely populáción belül Ebben a folyamatban bármely anatómiai, élet-
az egyedek különböznek egymástól testi felépí- tani vagy viselkedési jelleg, amely növeli a túl-
tésükben és viselkedési reakcióikban. Az egyik élés és a szaporodás esélyeit, el fog terjedni a po-
gyorsabb, mint a másik, a másik jobban beleol- pulációban. Ezek az előnyös (adaptív) jellegek
vad a környezetébe, míg a harmadik ellenállóbb fokozatosan felhalmozódnak, és a populáció a
egyes betegségekkel szemben. Ezek a különbsé- kis lépések lassú, statisztikai jellegű összegező-
gek átörökítődnek egyik nemzedékről a másik- dése nyomán átalakul, amely időnként új faj
ra, és a változások szükséges alapját alkotják. megjelenéséhez vezet. Így például a Kerguelen-
Ugyancsak alapvető tétel Darwin szerint, szigeteken olyan légyfajokat találtak, amelyek-
hogy bármely populáció elvileg képes a túlsza- nek hiányoztak vagy erősen csökevényesek vol-
porodásra, amennyiben az utódok száma még a tak a szárnyai. Közeli rokonaik a Föld bármely
lassan szaporodó fajok esetében is sokszorosan más részén normális nagyságú szárnyat növesz-
meghaladja a szülői létszámot (Darwin egyik tenek, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy
példája szerint egyetlen elefántpár elvileg 19 táplálékhoz és szexuális partnerhez jussanak. A
millió leszármazottat képes maga után hagyni szigeteken azonban óriási erejű szél fúj, amely a
750 év alatt). Általában azonban a populáció nagy szárnyfelületekkel rendelkező rovarokat
mérete hosszú távon stabil marad - ez a harma- kisöpri az óceán fölé. Csak azok a véletlenszerű
dik tétel -, aminek az az oka, hogy a környezet változatok maradtak fenn és szaporodtak el, ame-
eltartóképessége korlátozott. Ez azt jelenti, hogy lyek kisméretű, csökevényes szárnyaikkal job-
a rendelkezésre álló erőforrások (táplálék, búvó- ban alkalmazkodtak a helyi környezet adottsá-
hely, fészkelőhely stb.) mennyisége és elérhető- gaihoz. Utódaik elterjedtek a populációban, mi-
1.1. FEJEZET. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
13

1.1. ÁBRA
Az irányító szelekció műkö-
dése ■ A szelekció mértékét
a szelekciós differenciái (s)
adja meg, amely a teljes po-
puláció átlagértéke (xp) és
a szelektált alpopuláció át-
lagértéke (xj) közti különb-
séget fejezi ki (Forrás: Ridd-
ley 1993)

közben a nagy szárnyú formák kiszelektálódtak A darwini elmélet a megszületését követő év-
(Eibl-Eibesfeldt 1978). Itt az ún. irányító szelek- tizedekben rendkívül sokszínű, olykor ellent-
ció működött, amely az egymást követő generá- mondásos szerepet játszott az emberi viselke-
ciók során át az átlagostól valamilyen irányban dés magyarázatában (Bereczkei 1998a, Bowler
eltérő egyedeket részesíti előnyben (1.1. ábra). 1984, Mayr 1982, Pléh 2000). Miközben sokan
Darwin számára nyilvánvaló volt, hogy elmé- hivatkoztak rá, sőt elméletük egyik pillérévé tet-
letét az emberre is alkalmazni lehet, mi több - ték - miként Freud vagy Thorndike -, igazában
szükséges. Ha meg akarjuk érteni az ember lé- kevesen értették meg a természetes szelekció
nyegét, mindenekelőtt múltjával kell tisztába működésének valódi logikáját. Ebben nagy sze-
kerülnünk. „Az ember származása" c. munkájá- repet játszott az is, hogy a darwinizmusnak so-
ban ezt két alapelv segítségével tartotta lehetsé- káig nélkülöznie kellett a genetika alapvetéseit.
gesnek (Darwin 1871/1963). Az egyik az, hogy Darwin nem rendelkezett olyan tudományos el-
az ember nem hirtelen és előzmények nélkül je- mélettel, amely képes lett volna megmagyaráz-
lent meg a Földön, hanem fokozatosan alakult ni, hogy az élőlények különböző tulajdonságai
ki az állatvilágból, közelebbről a jelenlegi em- hogyan öröklődnek, miként adódnak át egyik
berszabású főemlősök őseiből. Az emberi érzel- nemzedékről a másikra, és mi okozza hirtelen
mek kifejeződése például azokból az arckifeje- változásaikat ebben a folyamatban. Ez nagyban
zési formákból (motoros mintákból) alakult ki, hozzájárult ahhoz, hogy a darwinizmus több
amelyek a csimpánzok viselkedésében is felfe- táborra szakadt, s ezek képviselői éles vitákat
dezhetők (5.5.5.). A második az, hogy evolúciós folytattak egymással.
történelme során az ember ugyanazoknak a tör- A darwini elmélet átmeneti nehézségei közé
vényeknek volt alávetve, mint az élővilág többi tartozott az is, hogy az ún. szociáldarwinizmus
tagja. Darwin szerint pl. az emberi önzetlenség lényegében egészen a második világháborúig el-
és együttműködés képességei azért alakultak ki, torzította, ideológiai-politikai eszközökké alakí-
mert növelték a csoport egységét és ezzel fenn- totta, és így alaposan lejáratta az eredeti gondo-
maradását, és emiatt pozitív szelekció irányult latokat. Ehhez járult még az, hogy a XX. század
rájuk (2.3.3.). elejére kialakuló társadalomtudományi iskolák
14 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA: EGY ÚJ PARADIGMA

meghatározó képviselői (Durkheim, Boas, Mead gondolatok és felismerések, amelyek az emberi


stb.) olyan elvek és módszerek mentén kezdték viselkedés evolúciós magyarázatára vonatkoz-
el vizsgálni az emberi viselkedés okait és me- tak. Már Darwin számára világos volt, hogy az
chanizmusait, amelyek átmenetileg kiszorítot- ember evolúciós öröksége nem csupán testi fel-
ták a darwinizmust az érvényes és tudományo- építésében ragadható meg. Viselkedésének és
san hiteles magyarázatok köréből (Bereczkei gondolkodásának alapvonásai ugyancsak a ter-
1998a). Igaz, mint Pléh Csaba (2001) rámutat, a mészetes szelekció működésének eredménye-
nagy, uralkodó felfogások mellett mindig is lé- ként alakultak ki. Ezt a programot, minden ad-
teztek olyan eszmekörök, amelyek megőrizték diginál következetesebben, az új viselkedéstu-
az evolúciós gondolkodás jelentőségét a pszi- domány, az etológia képviselte, amely komoly
chológia számára. előretörést jelentett a viselkedés evolúciós ma-
A XX. század közepére azonban sok minden gyarázata terén. Azt mondhatjuk, hogy az állati
megváltozott. A modern genetika kialakulásá- és emberi viselkedés darwini elmélete az etoló-
val a darwini tételek olyan támasztékhoz jutot- gia színre lépésével válik átfogó és egzakt ma-
tak, amelynek segítségével egy minden eddigi- gyarázó elvvé (Hinde 1982).
nél egységesebb és hatékonyabb tudományos A XX. század 30-as éveitől kezdve az etológia
rendszer jött létre: a neodarwinizmus vagy Mo- klasszikusai (Konrad Lorenz, Niko Tinbergen,
dern Szintézis (Mayr 1982, Ridley 1993). Lehet- W. Thorpe és mások) - radikálisan szakítottak a
ségessé vált a populáción belüli génfrekven- viselkedés akkoriban uralkodó - behaviorista,
cia-változások elemzése, a szelekciós folyama- állatpszichológiai - megközelítéseivel. Értelme-
tok modellezése és a fajképződés (speciáció) zésük szerint a természetes szelekció az állatvi-
mechanizmusainak tanulmányozása. Az őslény- lág evolúciója során olyan viselkedési tulaj-
tan (paleontológia) által feltárt emberi fosszíliák donságokat és tanulási képességeket részesített
és az ún. molekuláris (genetikai) óra segítségé- előnyben, amelyek előnyösek a túlélésre és sza-
vel egyre pontosabb képet alkotunk a humán porodásra nézve (Lorenz 1985, Tinbergen 1976).
evolúció fejlődési szakaszairól és elágazódásai- Jó példa erre Tinbergen (1963a) híres kísérlete,
ról. Kiderült, hogy az ember és a mai csimpánz amelyben a dankasirály tojáshéj-eltávolító vi-
ősei 5-7 millió évvel ezelőtt váltak el egymástól, selkedését vizsgálta, Röviddel a fióka kikelése
melyet követően az ember saját evolúciós pályá- után az anyamadár összeszedi a törött tojáshéja-
ra lépett. Ma már meglehetősen gazdag ismere- kat, a csőrében messzire elviszi és ott ledobja.
teink vannak a különböző hominida ősök fej- Ez veszélyes művelet, hiszen eközben a fiókák
lettségéről, testi felépítéséről, intelligenciájáról, egyedül, védtelenül maradnak a fészekben. Tin-
viselkedési szokásairól, tárgyi kultúrájáról, és bergen feltételezte, hogy ezt a kockázatot felül-
arról a környezetről, amelynek szelekciós nyo- múlja az az előny, ami a fiókák későbbi védel-
másai fokozatosan alakították őseinket. Termé- méből származik. A törött tojáshéjak fehér,
szetesen nagyon sok mindent még nem tudunk nyálkától csillogó belső felülete ugyanis köny-
erről a folyamatról, és a részleteket illetően szá- nyen észrevehető tájékozódási célpontot nyújt a
mos vita osztja meg a szakembereket. A humán ragadozóknak, elsősorban a felnőtt fajtársaknak
evolúció egyik lehetséges, napjainkban legin- és a varjaknak. E feltevés ellenőrzésére Tinber-
kább elfogadott - erősen vázlatos - rekonstruk- gen különböző nagyságú és színű tojáshéjakat
cióját a 1.2. ábra mutatja be. tett a fészektől eltérő távolságokra. Azt találta,
hogy a fészek közelében található feltűnő tojás-
héj-darabok valóban felhívó jellegűek, és táma-
1.1.2. Etológia dásra késztetik a ragadozókat. Arra következte-
tett, hogy a dankasirály tojáshéj-eltávolító vi-
E tudományos felfedezésekkel párhuzamosan selkedése azért alakult ki az evolúció során,
jöttek létre azok az ugyancsak korszakalkotó hogy biztosítsa a fiókák túlélését és így az anya-
1.1. FEJEZET. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 15

1.2. ÁBRA
Az emberi evolúció vázlatos
rekonstrukciója ■ (Forrás:
Cavalli-Sforza 1995)

madár szaporodási sikerét. Ennek következté- igényel, különböző módszertani eljárásokkal és


ben elterjedt a populációban, genetikai alapjai magyarázó modellekkel. A módszerek között
rögzültek, míg az alternatív viselkedésformák - fontos szerepet játszott az állatok szabadon, ter-
a tojáshéjak fészekben hagyása - kevesebb túl- mészetes körülmények között folyó megfigyelé-
élő utódot eredményeztek és fokozatosan kiszo- se, és az egyes populációkról és fajokról nyert is-
rultak a populációból. meretek összehasonlító elemzése. A viselkedés
A fenti példa azt mutatja, hogy az etológusok magyarázatához, elméleti megértéséhez pedig
a viselkedést filogenetikai adaptációnak fogták legalább négy típusú kérdésre kell választ adni
fel - éppúgy mint bármely morfológiai jellegze- az etológusok szerint (Tinbergen 1963b, Alcock
tességet -, amely komplex megközelítési módot 1998). Ezek együttesen, egymást kiegészítve ad-
16 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA: EGY ÚJ PARADIGMA

nak teljes képet a tanulmányozott jelenségről. erősítés általános törvényeinek. A „merev",


Először: milyen élettani (idegi és hormonális) „vak" ösztönök csupán primitív, ismétlődő re-
folyamatok és pszichológiai mechanizmusok akciósémákat írnak elő. Ezek azonban nem al-
(motivációk, drive-ok) váltják ki közvetlenül a kalmasak arra, hogy a magasabbrendű állatok és
viselkedést? Másodszor: hogyan alakul ki és az ember alkalmazkodását irányítsák. Csakis a
változik a viselkedés az egyedfejlődés során; rugalmas tanulás segítségével képesek arra, hogy
mennyiben felelősek ebben a folyamatban a ta- megbirkózzanak a környezet változó és egyedi
nult és mennyiben az öröklött elemek? Harmad- hatásaival.
szor: mi a viselkedés funkciója, azaz milyen Az etológusok vizsgálatai nyomán ez a dicho-
adaptív értékkel rendelkezik a túlélésre és a sza- tómia veleszületett és tanult között hamisnak
porodásra nézve? Negyedszer: hogyan változott bizonyult. Kiderült egyrészt, hogy a környezet
a viselkedés az evolúciós fejlődés során; milyen ingereire adott válaszok sohasem függetlenek az
leszármazási összefüggésekkel és törzsfejlődés- állat genetikai képességeitől és hajlamaitól. Az
tani eseményekkel jellemezhető e fejlődés? állatok viselkedését veleszületett, „beépített" ta-
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása so- nulási programok irányítják. Számos madárfaj
rán az etológusok számos viselkedési jelenséget esetén a fióka fajtársaitól tanulja meg a megfele-
alapvetően új megvilágításba helyeztek. Többek lő énekmintázatokat, de nem akárhogyan. Peter
között megváltozott magának az ösztönnek a fo- Marler (1990) híres kísérleteiből tudjuk, hogy
galma, amelyet ma már nagyon szűk körben e madarak genetikai memóriájában egy nyitott
használnak a pszichológiában. Kikerült a tudo- program, ún. „nyers minta" található, amely le-
mányosan értelmezhető, tapasztalatilag ellenőriz- hetővé teszi bizonyos hangok, dallamfoszlá-
hető jelenségek köréből. Az etológiai kutatások nyok képzését. A fajra jellemző teljes dallam-
ugyanis számos olyan viselkedési mechaniz- mintázat a környezetből származó információ
must tártak fel, amelyeket korábban differenciá- hatására alakul ki, de ezt a veleszületett prog-
latlanul az „ösztön" kategóriája alá soroltak (Tin- ram szabályozza. Ha izoláltan nevelt madarak-
bergen 1976, Lorenz 1985, McFarland 1993). nak különböző fajhoz tartozó madarak énekét
Kiderült, hogy ezek az evolúció során létrejött, játsszák le, képesek kiválasztani a saját fajukra
adaptív, genetikailag programozott viselkedési jellemző dallamokat és azt kezdik el utánozni.
képességek és folyamatok egymástól nagyon A fajtársak éneke egyre pontosítja, finomítja a
különböző szerveződési elvek alapján épülnek veleszületett információt, amely fokozatosan
fel. Egyesek merev, a tapasztalás által csak ke- kezd hasonlítani a többiek hangmintázatára.
vésbé módosítható cselekvési programokat kép- A teljes dallamkészlet akkor alakul ki, amikor
viselnek - ilyen pl. az öröklött mozgásminta, az ivaréretté váló madár a hím nemi hormon, a
maturáció, viselkedési rituálék -, mások viszont tesztoszteron hatására maga is énekelni kezd, és
a környezeti hatások irányában nyitottabbak, egy akusztikus visszacsatoláson keresztül sza-
mint pl. az imprinting. Ezekre a magatartási bályozza saját hangképzését. Azaz figyeli saját
egységekre még visszatérünk a könyv egyes fe- énekét, az egyre összetettebbé váló belső mintát
jezeteiben. összehasonlítja a másoktól hallott tökéletes
Az etológia legnagyobb és legmaradandóbb, mintával, és így a fajára jellemző dallamszerke-
hatását talán a tanulás modern értelmezésére zetet produkál, amely majd nélkülözhetetlenné
gyakorolta. A XX. század első felének pszicho- válik a párzás során (1.3. ábra).
lógiájában meghatározó szerepet játszó beha- Az etológiai kutatások másrészt azt is kiderí-
viorista pszichológusok feltételezték, hogy min- tették, hogy nem létezik egyetemes, minden ál-
den állat alapvetően azonos tanulási mecha- latban univerzálisan jelen lévő tanulási képes-
nizmusokkal rendelkezik (Boakes 1984). Attól ség, ahogy a klasszikus behaviorizmus állította.
függetlenül, hogy melyik fajhoz tartoznak, mind- A természetes szelekció minden fajt speciális
egyikük alá van vetve az asszociáció és a meg- tanulási programokkal szerelt fel (McFarland
1.1. FEJEZET. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 17

1.3. ÁBRA
A madárének fejlődése ■
(Forrás: Marler 1990)

1993). Mindegyikük rendelkezik a tanulási ké- pókok és más természeti dolgok látványára
pességek és hajlamok bizonyos rá jellemző (Marks 1987). Kellemetlen benyomások hatásá-
készletével: van amit könnyen, van amit nehe- ra ezek a spontán viselkedési hajlamok „irracio-
zen vagy egyáltalán nem képes megtanulni. A nális" érzelmekben: fóbiákban, pánikban ölt-
borz például teljességgel képtelen együttmű- hetnek testet (lásd részletesen 4.3.2.). Az emlí-
ködni a kísérletvezetővel bizonyos tanulási tett dolgok az emberi evolúció során természeti
feladatok megoldásában, amelyeket a kutyák köny- környezetünk állandó, mindenütt jelenlévő ve-
nyen elvégeznek. Ennek az az oka, hogy a bor- szélyforrásai voltak. Könnyen belátható, hogy
zok ősei olyan viselkedési képességekre szelek- az elhárításukat szolgáló veleszületett tanulási
tálódtak, amelyek megfelelnek a magányos, programok nagy túlélési értéket képviseltek eb-
éjszakai életmódhoz való alkalmazkodás köve- ben a környezetben. A megfelelő védekezés pró-
telményeinek. A kutyák ősei viszont nappali ba-szerencse tanulással történő fokozatos elsa-
társas ragadozók voltak, akik viselkedési reper- játítása ellenben nagyon költséges lett volna,
toárjában ezért a társakhoz való alkalmazkodás hiszen akár egyetlen negatív tapasztalat is vég-
intelligens stratégiái jelentek meg. zetes következménnyel járhatott az életben ma-
A 60-as évektől egyre inkább megerősödő hu- radásra. Éppen ezért erős szelekciós nyomás
mán etológia értelmezésében az ember ugyan- irányult azokra a viselkedési algoritmusokra,
csak fajspecifikus tanulási képességekkel ren- amelyek e természeti ártalmak elkerülésére haj-
delkezik. Számos megfigyelés és kísérlet tanú- lamosították hordozóikat. Nem alakultak ki ve-
sága szerint pl. a kisgyerekek - sok esetben a leszületett fóbiák ugyanakkor újabb kori kör-
felnőttek is - félelmet és menekülési reakciót nyezetünk olyan félelmetes eszközeire, mint pl.
mutatnak a kígyók, szakadék, sötétség, zárt tér, a kés, a tűzfegyver vagy az elektromosság. Ez
18 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA: EGY ÚJ PARADIGMA

érthető, ha figyelembe vesszük a természetes dák felé, lövéseket adnak le irányukba, de úgy,
szelekció okozta változások lassú sebességét a hogy a lövedékek a homokba csapódjanak. Ven-
kulturális fejlődéshez képest (6.1.3.). Néhány déglátóikhoz érve leszállnak lovaikról, moso-
száz év nem elegendő a megfelelő adaptív hajla- lyognak, átölelik és megcsókolják őket. A mo-
mok genetikai alapjainak a rögzülésére és elter- dern társadalmak üdvözlési szokásai merőben
jedésére. mások, mindazonáltal hasonló alapelvek sze-
A humán etológia egyik legfontosabb célkitű- rint szerveződnek; a fenyegető viselkedési ele-
zése volt azoknak a viselkedési jellegeknek a meket békítő mozdulatok és gesztusok ellensú-
feltérképezése, amelyek készlete jellemző egy lyozzák. A kézfogás pl. egyrészt a fegyvernélkü-
adott fajra (ún. fajspecifikus viselkedésformák). liséget jelzi, másrészt erőt és határozottságot
A Homo sapiens esetében is feltételezték, hogy közvetít. Az idegen országba látogató államférfit
rendelkezik egy többé-kevésbé egységes és uni- díszsortűz fogadja, ezt követően elhalad a kato-
verzális viselkedési repertoárral. Ennek vizsgá- nák sorfala előtt, végül gyerekek virágcsokrot
latára - tekintve, hogy az emberekkel való kísér- nyújtanak át neki és megcsókolják.
letezésnek nyilvánvaló etikai korlátai vannak - Ezek az egymástól távol eső üdvözlési formák
a csecsemőkkel folytatott vizsgálatokat, a kü- nagyon hasonló funkciót szolgálnak és ugyan-
lönböző kultúrák Összehasonlító elemzését és azon szabályozó elv szerint szerveződnek. A ta-
az emberszabású főemlősök magatartásának ku- lálkozás - különösen egy ismeretlennel vagy ke-
tatását tartották a legfontosabbnak (Eibl-Eibes- véssé ismert emberrel - mindig kihívás, ahol a
feldt 1989). A humán etológusok egyetértettek gyengeség bármifajta jele könnyen alárendelt
abban, hogy az emberi természet mélystruktúrá- viszonyt idézhet elő a másikkal szemben. Külö-
ját alkotó magatartáselemek („univerzálék") az nösen amiatt, hogy az ember - főemlős öröksé-
evolúció során jöttek létre, és történelmi kortól génél fogva - hajlik arra, hogy társas kapcsolatait
és társadalmi berendezkedéstől nagyrészt füg- egy dominanciahierarchia mentén alakítsa ki,
getlenül jellemzik az embert. Működésük lé- ahol a másikkal szemben igyekszik fölérendelt
nyege az, hogy meghatározott módon szervezik pozíciót elfoglalni (2.4,4,, 2.4.5.). Éppen ezért
meg a környezetre adott válaszokat. Gyakori ku- vigyázunk arra, nehogy sebezhető vonásainkat
tatási területük a kommunikációs jelzések és és bizonytalanságunkat eláruljuk. Igyekszünk
üdvözlési rituálék, ahonnan a következő példa egyenrangú félként részt venni a kapcsolatban,
is származik. és nyomatékosítani akarjuk határozottságunkat,
Az egyik legismertebb humánetológus, Ire- erőnket és tekintélyünket. Az erőt demonstráló
neus Eibl-Eibesfeldt (1978, 1989) szerint a kü- jelzéseket ugyanakkor békéltető, megnyugtató
lönbözőbb üdvözlési szokások, rituálék az ag- jellegű megnyilvánulások ellensúlyozzák, ame-
resszív és békítő jellegű viselkedési elemek lyek a barátságos szándékot közlik és azt, hogy
kombinációjából jönnek létre. Alapjukat egy an- készek vagyunk az ismeretség elmélyítésére.
tagonizmus alkotja, ahol a fenyegető magatartás Pontosan e kettős szerveződés teszi lehetővé a
csillapító, kiengesztelő mozdulattal párosul. Ami- kölcsönösségi alapon működő társas kapcsola-
kor egy dél-amerikai yanomamö indián meglá- tok megteremtését és fenntartását (Archer 1992).
togatja a szomszéd falut, ahol ismerősei és távo- Ez az adaptív program - mint a példából láttuk -
li rokonai laknak, sajátos szertartást mutat be. koronként és kultúránként változatos formák-
Teljes harci fegyverzetben lépi át a település ha- ban fejeződik ki. Ám e konkrét megnyilvánulá-
tárát, és harci táncot jár, feje fölött lóbálva íját és sok mindegyike ugyanazt a funkciót hordozza,
lándzsáját. Ezt a fenyegető fellépést egy mögötte ezért a humánetológusok funkcionális ekviva-
lépkedő kisfiú ellensúlyozza, aki pálmalevelet lenseknek is hívják őket.
lóbál a kezében, mintegy a békesség jeleként. A Az etológia európai iskolái mély nyomokat
beduinok találkozása alkalmával a vendégek hagytak a szociobiológia és evolúciós pszicho-
színlelt támadást intéznek lovaikon a házigaz- lógia alapvetően amerikai gyökerű áramlatai-
1.1. FEJEZET. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 19

ban, noha az utóbbiak ezt viszonylag ritkán képzelték el, ami olykor teret nyitott a jelensé-
vallják be. Tény, hogy az emberi viselkedés filo- gek mechanikus szemléletének.
genetikai adaptációként való értelmezése és az
emberi természet univerzális magatartásreper-
toárjának elemzése a későbbi evolúciós kutatá- 1.1.3. A szociobiológiai örökség
soknak is egyik irányadó programja lett. Annak
hangoztatása, hogy a tanulás olyan alkalmazko- Mint ismeretes, a szociobiológia a 60-as évektől
dási folyamat, amelyet veleszületett programok kezdődően vált egzakt és termékeny kutatási
irányítanak, ugyancsak alapvető és máig jelen- paradigmává a társas magatartás tanulmányo-
tős felismerés. Új utakat nyitottak meg az össze- zásában. Az etológiához képest lényegesen na-
hasonlító állatpszichológia számára: a maga- gyobb figyelmet fordított a viselkedési funkciók
sabbrendű állatok, különösen pedig az ember- és az azok kialakulásában meghatározó szerepet
szabású főemlősök etológiai vizsgálata alapvető játszó szelekciós folyamatok tanulmányozásá-
ismereteket nyújtott az emberi viselkedés meg- ra. Ebben az a körülmény segítette legjobban,
értéséhez. Ami pedig a konkrét magyarázatokat hogy az akkorra már komoly eredményeket fel-
és kutatási eredményeket illeti, az etológiai vizs- mutató populációbiológiai és viselkedésöko-
gálatok, mint látni fogjuk, ma is jelentős szere- lógiai modelleket sikerült beemelnie elméleti
pet töltenek be az olyan területeken mint pl. rendszerébe. Hatásukra újszerű és nagy magya-
anya-gyerek kapcsolat, egyedfejlődés, és nem rázó erejű elméleteket hozott létre - ilyenek vol-
verbális kommunikáció, tak pl. a rokonszelekció vagy a szülői ráfordítás
Az etológiai szemléletnek ugyanakkor ko- modelljei amelyek keretében rendkívül gaz-
moly korlátai voltak, amelyek a 70-es évekre vi- dag és sokszínű kutatómunka indult el (Wilson
lágosan megmutatkoztak. A kutatások nagy ré- 1975).
sze közvetlen megfigyelésekre és összehason- Sokáig nem tudtak például magyarázatot ta-
lító elemzésekre támaszkodott, és viszonylag lálni az oroszlánok kölyökgyilkosságára. Az egy
kevés teret kaptak a kísérleti munkák. Ez a mód- falkában felnövő, egymással rokon oroszlán hí-
szer sikeres volt az arckifejezések és más, nem mek ivarérettségük elérése után elhagyják cso-
verbális jelzések elemzése során vagy a csecse- portjukat. Ezt követően évekig nomádok módjá-
mők viselkedésének leírásában, de alkalmatlan- ra kóborolnak, majd megpróbálnak egy idegen
nak bizonyult a társas viselkedés mélyebb ösz- falkában uralkodó szerepet kiharcolni maguk-
szefüggéseinek megértése terén. Az etológusok nak. Ha sikerül az addig domináns hímet vagy
lényegesen nagyobb figyelmet szenteltek a Tin- hímeket elzavarni, amely többnyire heves, oly-
bergen-féle első két alapkérdés megválaszolásá- kor halálos kimenetelű harcot igényel, akkor át-
nak, mint a másik kettőének. Azaz a viselkedési veszik a nőstények és a territórium feletti ren-
mintázatok elemzése és fajspecifikus jellegze- delkezést. Szinte első dolguk, hogy a falkában
tességeik bemutatása mellett nem kapott megfe- lévő összes, egyévesnél fiatalabb kölyköt elpusz-
lelő hangsúlyt az adaptív mechanizmusok, funk- títsák, Hajtóvadászatot rendeznek ellenük, ame-
ciók megértése és az alkalmazkodásban szere- lyet rendszerint a nőstények ellenállása sem tud
pet játszó szelekciós folyamatok tisztázása. Lé- megakadályozni. Ennek a kegyetlennek tűnő vi-
nyegesen több leíró, deskriptív magyarázat selkedésnek, mint kiderült, az az értelme, hogy
született és kevesebb prediktív elmélet, amely a azok a nőstények, amelyek elvesztik kölykeiket,
jelenségek evolúciós okainak feltárását tűzte újra fogamzóképes állapotba kerülnek, Amíg
volna ki célul. Ehhez járult, hogy az etológia ugyanis szoptatnak, egy hormonális mechaniz-
klasszikusai közül többen - így pl. Lorenz - a mus (az ún. laktációs gátlás) megakadályozza a
viselkedés öröklött komponenseit túlságosan is peteérésüket, és ez mintegy két évig terméket-
a drive-elmélet szerint értelmezték és a visel- lenné teszi őket. A kölyökgyilkosságot követő-
kedési motivációkat belső energiák formájában en, tehát a szoptatás megszakítása után azonban
20 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA: EGY ÚJ PARADIGMA

rövidesen beindul a szexuális ciklusuk (öszt- génkombináció sohasem ismétlődik meg többé
rusz), és párzanak a jövevény hímekkel. A hí- a szervezet pusztulását követően. Maguk az
mek ilyen módon rövid idő alatt saját utódokat egyes gének azonban rendkívül stabilak a szer-
nemzenek. Erre szükség is van, mert egy hím vezet normális kémiai környezetében, és az örök-
oroszlán szaporodási időszaka viszonylag rö- lődés törvényeit követve sokáig változatlan for-
vid: átlag 2-3 évig maradnak a falka élén, mie- mában adódnak át az egyik generációról a má-
lőtt az újonnan felbukkanó hímek őket is elül- sikra. Számítások szerint pl. több mint ötmillió
dözik. Annak a hímnek, amelyik a falka átvétele nemzedék szükséges ahhoz, hogy egy testalkotó
után rögtön elpusztítja az idegen hímektől szár- fehérje, a fibrinogén nukleotidjainak (ezek a gé-
mazó kölyköket, több utóda lehet, mint azoknak nek alapegységei) 1%-a megváltozzon.
a hímeknek, akik ezt nem teszik meg, ezért a ter- Konzervatív másolódásuk (replikációjuk) és
mészetes szelekció előnyben részesítette a kö- időnkénti változásaik (mutációik) teszik alkal-
lyökgyilkosságot. massá a géneket arra, hogy a szelekció egységei
A példa annak a korábban említett alapelv- legyenek, A kiválogatódás végső soron a külön-
nek a fontosságát is aláhúzza, hogy a viselkedés böző génváltozatok között folyik; azok marad-
alapvető okainak a megértése az egyéni repro- nak fenn és terjednek el közülük, amelyek a túl-
duktív érdekek elemzését igényli. A természetes élés és a szaporodás szempontjából előnyösebb
szelekció azokat az anatómiai jellegeket, érzék- morfológiai, viselkedési vagy pszichológiai tu-
szervi képességeket, viselkedésformákat része- lajdonságokat írnak elő, mint az alternatív gén-
síti előnyben, amelyek növelik az individuum változatok. Ezek a gének tehát olyan jellegeket
utódainak számát, azaz szaporodási sikerét. A (fenotípusokat) hoznak létre, amelyek nagyobb
szaporodási siker mérőszámaként gyakran az arányban jelennek meg a következő nemzedék-
ún. rátermettség vagy alkalmasság (fitness) fo- ben, ennélfogva elterjesztik saját genetikai alap-
galmát használjuk. Ez azt mutatja, hogy az adott jaikat (Dawkins 1986). Ez az ún. génszelekcio-
morfológiai vagy viselkedési jelleg - illetve en- nista modell- amely különösen a szociobiológia
nek genetikai alapjai - milyen gyakorisággal je- színrelépésével vált elfogadott és általános érvé-
lennek meg a következő generációban. Amikor nyű értelmezési keretté - egzakt és tesztelhető
tehát azt mondjuk, hogy valamely tulajdonság magyarázatokat kínál azokban az esetekben is,
előnyös az egyed rátermettsége szempontjából, ahol a korábbi megközelítések kudarcot vallot-
ez azt jelenti, hogy növeli túlélő utódainak szá- tak. Ilyen például a rokonok közötti kapcsola-
mát és ezzel genetikai reprezentációját a követ- tok, homogám párválasztás, szülő-utód konflik-
kező generációban. tus, hogy csak néhányat említsünk a később tár-
Gyakran előfordul azonban, hogy az indivi- gyalásra kerülő témák közül.
duális szint még mindig túl nagy lépték az evo- A 70-es évektől kezdve a szociobiológia egyre
lúciós folyamatok tanulmányozására. Ennek az jelentősebb szerepet játszott az emberi viselke-
az oka, hogy miközben a természetes szelekció dés megértésében és komoly hatást gyakorolt
valóban az egyéni fenotípusok szintjén fejti ki számos társadalomtudományi elméletre (Be-
hatását - azaz az egyedek morfológiai és visel- reczkei 1991). A humán szociobiológia képvise-
kedési képességeinek a túlélésre és szaporodás- lőinek számos viselkedési mintázat és kulturá-
ra gyakorolt hatását értékeli ki -, de ami végső lis szokás esetén sikerült kimutatniuk, hogy
soron változik az idők folyamán, az a gének gya- azok az adott környezethez való biológiai adap-
korisági megoszlása a populáció génállományá- tációkként jöttek létre, azaz előnyösek - vagy
ban (Williams 1966). A szervezet ugyanis átme- legalábbis a múltban előnyösek voltak - az
neti (tranziens) képződmény: előbb-utóbb el- egyének genetikai reprodukciója szempontjá-
pusztul és befejezi evolúciós pályafutását. Az ból. A humán szociobiológiai kutatások nagy
egyedre jellemző sajátos genetikai összetétel (ge- erővel mutattak rá az emberi viselkedés evolú-
notípus) ugyancsak múlékony, hiszen az adott ciós gyökereire, ökológiai kényszerfeltételeire
1.1. FEJEZET. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
21

és adaptív sajátosságaira. Ma is sok tekintetben patrilineáris társadalmakban (lásd részletesen


érvényesek azok a megállapítások és kutatási 3.3.8.). Ennek az az oka, hogy a leszármazás
eredmények, amelyek a vérfertőzés, a rokoni anyai ágon való számontartása általában együtt
kapcsolatok, a nemi szerepek és más szociális jár azzal, hogy a feleség saját közösségében ma-
viselkedésformák alapvető szerveződési elvei- rad, így szexuális viselkedését nem ellenőrzik
nek megértésére irányultak (Alexander 1979, olyan mértékben, mintha férje falujában élne.
Chagnon és Irons 1979, van den Berghe 1983, Az apai státus azért sem lényeges, mert az asz-
Wilson 1978). szony alig függ férjétől, a róla és gyerekeiről való
A szociobiológiai érvelést jól példázza az a gondoskodást saját rokonai készek átvállalni.
magyarázat, amelyet az ún. avunkulátus intéz- Ezekben a társadalmakban nagyon magas a vá-
ményének a kialakulására adtak. Ez a társadal- lási arány, és gyakoriak a féltékenységi drámák.
mi szerkezet, amely számos archaikus kultúrá- Egy vizsgálatban a kutatók a rendelkezésre álló
ban megtalálható, sajátos rokoni kapcsolatot etnográfiai adatok alapján kalkulált paternitási
mutat: az anyai nagybácsit apának hívják és úgy értékeket általában alacsonynak (0,5-0,6), he-
is kezelik a személyközi kapcsolatokban (Ale- lyenként nagyon alacsonynak (0,33) találták
xander 1979). Nővére gyermekének ő a legfőbb (Flinn 1981, Hartung 1985).
támogatója, unokaöccse tőle örökli a házhelyet A szociobiológusok szerint amilyen mérték-
és a vagyont, nem az apától. Elsősorban a mat- ben a közösségi viszonyok csökkentik az apaság
rilineáris társadalmi viszonyok között jön létre, valószínűségét, a férfi számára úgy kezd egyre
ahol a vagyon női ágon adódik tovább. Ezekben fontosabbá válni nővérének gyermeke (1.4. ábra),
a társadalmakban alacsonyabb a férj apaságá- Unokaöccse ugyanis biztos, hogy valamilyen
nak (paternitásának) a valószínűsége, mint a arányban hordozza a génjeit, míg saját (ponto-

1.4. ÁBRA
A feltételezett utóddal és a testvérek gyerekeivel való genetikai rokonság a paternitás függvényében ■ (Forrás: Alexan-
der 1979)
22 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA: EGY ÚJ PARADIGMA

sabban feleségétől született) gyereke esetleg olyan elméleti konstrukció vette körül, amelyek
semmilyen vérségi kapcsolatban nincs vele. Bo- sok esetben spekulációkra, bizonyítatlan felte-
nyolítja a dolgot annak a bizonytalansága - ez vésekre épültek. Ennek következtében állandó-
az ábrán jól követhető -, hogy nővérével közös akká váltak a társadalomtudósokkal való össze-
géneket hordoz, hiszen lehet, hogy apjuk nem tűzések és kiszorítósdik, amelyek során kölcsö-
ugyanaz a férfi. Ez a bizonytalanság még inkább nösen illetéktelennek bélyegezték egymást az
fokozódik a fiútestvér esetén, hiszen itt a fivér emberi viselkedés megértésében.
bizonytalan paternitása is szerepet játszik. Ez az Mindez oda vezetett, hogy a „klasszikus" szo-
oka annak, hogy nem fivérének, hanem nővéré- ciobiológia az emberi viselkedés tanulmányo-
nek a gyerekét támogatja. Ráadásul a férj szülei- zásában fokozatosan visszaszorult, noha nem
nek ugyancsak az avunkulátus kialakulásához szűnt meg. Legfontosabb elméleti modelljei,
fűződik érdeke, hiszen unokáik lányukon ke- amelyek mindeddig sikerrel állták ki az empiri-
resztül nagyobb valószínűséggel viszik át gén- kus ellenőrzés próbáit, továbbra is irányítják a
jeiket, mint fiukon keresztül. A feleség rokonai kutatásokat, miközben kisebb-nagyobb változá-
is az avunkulátust támogatják, hiszen az anya sokon mennek keresztül. A vizsgálatok nyo-
biztos, a gyerekről pedig akkor is gondoskod- mán nyert tapasztalati adatok és összefüggések
nak, ha a felszarvazott férj dezertál. A szocio- ugyancsak beépültek a későbbi magyarázatok-
biológiai magyarázat tengelyében tehát az áll, ba. Ezekre a magyarázatokra és kutatási ered-
hogy az avunkulátus szociális feltételei között a ményekre részletesen visszatérünk az egyes te-
házaspár tagjai - és rokonaik - akkor növelik rá- matikus fejezetekben. Most inkább azokra az
termettségüket, ha a férfi mindenekelőtt unoka- általános, mondhatni metateoretikus elvekre for-
öccsét vagy unokahúgát támogatja. Feleségének dítjuk figyelmünket, amelyek ugyancsak időtál-
gyermekét illetően viszont az asszony fivére vá- lónak bizonyultak. Jóllehet az evolúciós pszi-
lik a szülői gondoskodás és örökség forrásává. chológusok több-kevesebb távolságtartást mu-
Az avunkulátus intézményében tehát a letele- tatnak a szociobiológia „klasszikus" iskoláival
pülési szabályok, házassági kapcsolatok, rokoni szemben, azt mindannyian elismerik hogy e pa-
hálózatok és örökösödési előírások kulturális radigma konceptuális alapelvei mélyen befolyá-
rendszerei szervesen épülnek rá egy evolúciós solják napjaink elméletalkotását az emberi
érdekeltségi rendszerre. magatartás körében. Ez az intellektuális örökség
Miközben a szociobiológia rövid története so- talán az adaptáció, a funkció, az ultimatív meg-
rán tagadhatatlan sikereket ért el az emberi vi- közelítés és a redukcionizmus kérdéseivel kap-
selkedés evolúciós magyarázatában, gyors és csolatban mutatkozik meg a legnyilvánvalóbban.
látványos fejlődése számos problémát vetett fel
(Bereczkei 2000, Buss 2001). Nem volt valódi
elmélete az ember mentális működéséről, elha- 1.1.4. Adaptacionizmus, ultimatív
nyagolta a viselkedés kognitív tartományait. A megközelítés, redukcionizmus
fajunkra általánosan jellemző ún. pánhumán
Evolúciós nézőpontból az alkalmazkodás az
jellegek intenzív vizsgálata mellett viszonylag
élőlényeknek az a tulajdonsága, amely lehetővé
kevés figyelmet szentelt a viselkedés kulturális
teszi hogy anatómiai struktúráikat, élettani fo-
sokféleségének tanulmányozására. Hasonló egy-
lyamataikat és viselkedési mintázataikat geneti-
oldalúság jellemezte a viselkedés társadalmi és
kai rátermettségük (fitnessük) növelésére hasz-
történelmi kontextusának megértése terén; nem
nálják a fajtársakkal való vetélkedés során. A
voltak megfelelői magyarázó modelljei arra,
pszichológiai jelenségek adaptacionista megkö-
hogy a veleszületett magatartásformák milyen
zelítése abból indul ki, hogy az ember olyan
kulturális korlátok és kényszerek között való-
viselkedési hajlamokkal és képességekkel ren-
sulnak meg. Ehhez járult még az, hogy a szocio-
delkezik, amelyek a humán evolúció során je-
biológiai kutatások „kemény magját" számos
1.1. FEJEZET. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 23

lentkező adaptációs problémákra adott vála- ízérzékelő képessége drámai változáson megy
szokként jöttek létre (Buss 2001, Plotkin 1997 keresztül. Szelektíve elkerüli az ártalmas táplá-
Tooby és Cosmides 1989, 1992). A természeti lékfajtákat, amelyekkel szemben az élettani to-
környezet és még inkább a társas élettér bonyo- lerancia küszöbértéke jelentősen csökken. Kel-
lult kihívásai olyan élettani és pszichológiai lemetlennek, sőt visszataszítónak érez számos
mechanizmusokra szelektáltak, amelyek sike- olyan ízt és szagot, amelyekkel korábban nem
ressé tették őseinket génjeik átadásában. Ennek volt semmiféle problémája, Szaglása annyira ki-
megfelelően az emberi viselkedés számos for- finomul, hogy képes felismerni a természetes
mája azért jött létre, hogy betöltsön bizonyos toxinok nagyon kis koncentrációját, amelyek
funkciókat, amelyek előnyösek - vagy legalább- hányingert váltanak ki.
is előnyösek voltak - a túlélésre és a szaporodás- Néhány vizsgálat arra mutat, hogy a terhesség
ra nézve (Symons 1992). Ezt a megközelítést al- alatti rosszullét valóban a magzat védelmének
kalmazva az első látásra különböző jelenségek funkcióját látja el. Így például azt találták, hogy
széles tartományát lehet egy egységes magyará- azok a terhes nők, akik különösen erős tünete-
zó keretben értelmezni, és ez az emberi termé- ket élnek át, lényegesen kevesebb spontán veté-
szet sajátos és új típusú szemléletét hozza létre. lést és koraszülést mutatnak, mint azok, akik
Hogy egy viszonylag egyszerű példát említ- nem, vagy csak nagyon enyhe jeleit fedezték fel
sünk, a terhességi rosszullétről - amely, mint is- magukon a terhességi rosszullétnek (Profet 1992,
meretes, a táplálékaverzió, hányinger, hányás Flaxman és Sherman 2000). Ugyanakkor a vá-
és más tünetek együttesét mutatja - korábban randós anya védelmét szolgálja a táplálkozással
azt képzelték, hogy más, a terhességet megala- kapcsolatos motivációk ellentétes előjelű válto-
pozó élettani folyamatok kísérő jelensége, egy- zása: a megnövekedett éhség és egyes táplálék-
szerű mellékterméke. Az utóbbi időben azon- fajták „kívánása" (1.5. ábra). Úgy látszik, hogy a
ban olyan magyarázatok jelentek meg, amelyek tej és tejtermékek megnövekedett fogyasztása
új perspektívába helyezik ezt a jelenséget. Fel- alternatív fehérjeforrást biztosít a hús helyett,
vetik, hogy a terhességi rosszullét azért szelek- emellett pótolja az anyai szervezet kalcium-
tálódott az emberi evolúció folyamán, hogy veszteségét, amelyet a magzat csontozatának ki-
megvédje a magzatot a táplálékban található ár- fejlődése okoz. A terhes anyák különösen a gyü-
talmas anyagok mérgező hatásától (Profet 1992, mölcsök iránt mutatnak nagy étvágyat, ami
Fessler 2002). Többek között a bakteriális le- valószínűleg a csökkenő kalóriabevitel ellensú-
bontás miatt gyorsan romló húsok, egyes italok, lyozását szolgálja, azzal együtt, hogy a C-vita-
mint kávé, bizonyos főzeléknövények (burgo- min elősegíti a teratogénekkel szembeni im-
nya, bab stb.), és fűszernövények jelentik a fő munvédelmet.
veszélyforrást (1.5. ábra). A húsokban elszapo- Az adaptacionista-funkcionalista megközelí-
rodó kórokozók és a növényekben található tés arra irányul, hogy feltárja a viselkedés „mély-
toxinok (teratogének) súlyosan károsíthatják a struktúrájában" rejlő okokat. Az evolúciós bio-
magzat normális fejlődését. Nem véletlen, hogy lógia a viselkedést a kauzalitás más szintjén
az anyai szervezet az első trimeszter második igyekszik vizsgálni, mint a társadalomtudomá-
felében mutatja leginkább a rosszullét tüneteit, nyok többsége. A legtöbb pszichológus olyan,
amikor a magzat szervtelepei kialakulnak. Sú- ún. proximatív magyarázatokat ad az általa
lyosbítja a helyzetet, hogy a terhes nő szerveze- vizsgált jelenségre, amely a viselkedést közvet-
te a szülést követő hetekben különösen sebez- lenül létrehozó tényezőket tárja fel, mint pl. mo-
hető a kórokozók által, mert a magzat sikeres tivációs állapot, környezeti ingerek, tanulási fo-
beágyazódása (azaz a kilökődés veszélyének lyamatok stb. Az evolucionistát ezzel szemben
csökkentése) miatt immunvédelme átmenetileg elsősorban a viselkedés ún. ultimatív magyará-
legyengül. Ebben az időszakban - tehát a terhes- zata érdekli, amely a természetes szelekció által
ség első három hónapjában - az anya szagló- és létrehozott adaptív mechanizmusok megértésé-
24 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA: EGY ÚJ PARADIGMA

1.5. ÁBRA
Terhes nők táplálékaverzió-
ja és táplálékpreferenciája ■
Az ábra 20 vizsgálat adatai-
ra épül, amelyek összesen
több mint 5000 nőtől szár-
maznak (Forrás: Fessler 2002)

re irányul (Goldsmiths 1991). Az előbbi példá- Mindez megfordítva is igaz: a viselkedés ulti-
val élve, a terhességi rosszullét az anya környe- matív magyarázatai csak a viselkedés különbö-
zetében lévő mérgező anyagokkal szembeni vé- ző szintjein működő folyamatok részletes tanul-
delmet jelenti a magzat számára (ultimatív ma- mányozására épülhetnek. Főleg az utóbbi évek
gyarázat) azokon az élettani folyamatokon ke- evolúciós pszichológiájában fordítanak kiemelt
resztül - táplálékkal szembeni averzió, szaglóér- figyelmet annak elemzésére, hogy az adaptív
zet megváltozása stb. - amelyek az anyát foko- funkciókat a szervezet milyen genetikai, életta-
zottan érzékennyé teszik a káros anyagokra az ni és pszichológiai folyamatok mint „eszközök"
első trimeszter során (proximatív magyarázat). révén hajtja végre. Ez utóbbiak ismerete nélkül
Természetesen mindkét megközelítésre szük- ugyanis az evolúciós értelmezések könnyen
ség van az adott viselkedés megértéséhez (Be- tapasztalatilag ellenőrizhetetlen spekulációkba
reczkei 1998a). Az evolúciós pszichológusok a fulladnak. Így például a gyerekek fejlődésének
szociobiológiának azt a továbbvihető örökségét folyamatában szerepet játszó adaptív időzítések
követik, hogy a pszichológiai jelenségek csak az és „menetrendek" csakis a rájuk ható hormoná-
evolúciós stratégiák ismerete alapján érthetőek lis mechanizmusok, idegrendszeri érési folya-
meg. A viselkedés ultimatív elemzése szélesebb matok és a családon belüli tapasztalatok alapján
elméleti keretek közé juttatja a pszichológiában érthetőek meg (4.5.1.).
használatos magyarázatokat, és összekapcsol- A humán szociobiológiát - éppúgy, mint je-
ja a látszatra különböző jelenségeket, amelyek lenleg az evolúciós pszichológiát - gyakran érte
mindeddig elszigeteltnek mutatkoztak a kutatás a redukcionizmus vádja (Kitcher 1985). Ma is el-
során. Látni fogjuk például, hogy az anyai ma- hangzanak olyan kijelentések, hogy az evolúci-
gatartás legkülönbözőbb formái - a szoros kötő- ós magyarázatok a kultúra összetettségét és
déstől a megkülönböztető bánásmódokon ke- szimbolikus gazdagságát természettudományos
resztül egész az elhanyagolásig - értelmezhetőek törvényekre vezetik vissza, amelyek valójában
a különböző szociális környezetek kihívásaira nem relevánsak az ember társadalmi lényegé-
válaszoló adaptív szülői problémamegoldás ese- nek megértése szempontjából. Ez a kritika azon-
teiként (4.1.1., 4.2.3., 4.2.5.). ban - eltekintve a szociobiológia egyes szélsősé-
1.1. FEJEZET. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 25

ges nézeteitől - megalapozatlan, Az európai gének és a tanulás kölcsönhatásának eredmé-


tudomány története azt mutatja, hogy a reduk- nyeként jön létre. Veleszületett képességeink
cionizmus mindig is hatékony elméleti és mód- befolyásolják, kanalizálják - semmiképpen sem
szertani eszköz volt a kutatásban, amely nélkül „írják elő" - tevékenységeinket, és csak a kör-
nehéz lenne a részletek általános törvényszerű- nyezetből származó információval együtt fele-
ségek alapján történő magyarázata. Tudomány- lősek egy-egy adott viselkedésforma kialakulá-
elméleti szempontból a társadalomtudományok sáért. Ezzel kapcsolatban nagyon lényeges hang-
és az evolúciós tudományok az emberi termé- súlyozni, hogy a „veleszületett" és az „adaptív"
szet eltérő szerveződési szintjeit vizsgálják kü- kifejezések nem egymás szinonimái. Gyakori té-
lönböző elméleti előfeltevésekkel és módsze- vedés ugyanis, hogy az evolúció során kialakult
rekkel. Az evolúciós magyarázatok - adaptacio- viselkedésformákat úgy értelmezik, mint a sze-
nista és ultimatív megközelítéseik miatt - szé- lekció által rögzített genetikai programok egy-
lesebb perspektívában és nagyobb történelmi fajta kifejeződését. Erről szó sincs: a szociális
távlatokban elemzik az emberi viselkedést, mint környezethez való alkalmazkodást az egyedfej-
a társadalomtudományok. Ez utóbbiak viszont a lődés, a tanulás és a szocializáció különféle fo-
szocializáció, a társadalmi folyamatok és a kul- lyamatai hozzák létre. Olyan módon azonban,
turális sokféleség előtérbe állításával olyan je- hogy a gének által előírt érzékszervi beállítódá-
lenségeket tudnak értelmezni, amelyekre a dar- sok, viselkedési attitűdök, kognitív részrehaj-
wini elméletnek nincsenek modelljei. lások irányítják a tapasztalatok feldolgozását.
Nem rivális elméletekről van tehát szó, sok- Erre a fontos kérdésre még visszatérünk az
kal inkább egymást kiegészítő paradigmákról, egyes fejezetekben.
amelyek más-más aspektusát vizsgálják az em- A genetikai redukcionizmus vádjával szem-
beri természetnek (Bereczkei 1998a). Ezért ami- beni másik ellenérv az, hogy a szociobiológia és
kor egy viselkedési szokást vagy jelenséget úgy az evolúciós pszichológia kritikusai gyakran
magyarázunk meg, mint a kultúra termékét, ez felcserélik a magyarázat szintjeit. Az evolúciós
nem jelenti egyúttal azt, hogy evolúciós múltját magyarázatok ugyanis nem azt állítják, hogy
és ebből fakadó funkcióját nem lehet vagy nem egy viselkedés oka a génekben keresendő, ha-
szükséges feltárni - és ez természetesen fordítva nem azt, hogy az adaptív viselkedés következ-
is igaz. Amikor például a férfiaknak a nőkhöz ménye az, hogy növeli az egyed genetikai képvi-
képest magasabb halálozási arányáról beszé- seletét az utódokban. Ez pedig óriási különbség.
lünk, tudnunk kell, hogy ennek elsődleges okai A magyarázatok egyik csoportja - nevezetesen
az evolúciós környezethez való alkalmazkodás az, amely a proximatív tényezőkön belül az
során alakultak ki (3.3.4.), Ezen belül azonban egyedfejlődés mechanizmusait vizsgálja - azt
egyes európai országokat tekintve - hazánk is állítja, hogy a gének meghatározott szerepet ját-
ide tartozik - kirívóan magasak a férfiak morta- szanak a tanulási, érzelmi, motivációs folyama-
litási rátái, és ez a tény alapvetően gazdasági és tok agyi központjainak kialakulásában, A ma-
társadalmi elemzéseket igényel, gyarázatok másik - evolúciós vagy ultimatív -
A redukcionizmus vádjának van egy sajátos készlete viszont azt tanulmányozza, hogy a szó-
formája: a genetikai determinizmusra való hi- ban forgó viselkedés mennyiben járul (vagy já-
vatkozás. Gyakran hallani, hogy az evolúciós rult) hozzá ahhoz, hogy az egyének elterjesszék
magyarázatok a génekre vezetik vissza a visel- génjeiket. A magyarázat ontogenetikai és filoge-
kedést és ezzel leegyszerűsítik az ember társa- netikai szintjeit nem szabad összekeverni (Bar-
dalmi meghatározottságáról és szerepéről val- rett et al. 2002). Az evolúciós pszichológia első-
lott elképzeléseinket. Ez a kritika azonban - sorban az utóbbival foglalkozik. Elsődlegesen
megint csak kivéve a szélsőséges evolucionista nem arra keres pl. választ, hogy az agresszivitás
nézeteket - két vonatkozásban is jogosulatlan. milyen gének működésére vezethető vissza -
Az egyikről már szóltunk: minden viselkedés a jóllehet ez is fontos és megválaszolandó kérdés
26 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA: EGY ÚJ PARADIGMA

hanem inkább arra, hogy az agresszív viselkedé- chológiai képesség és attitűd, viselkedési haj-
si stratégiák milyen szelekciós nyomások alatt lam, személyiségjegy, kognitív folyamat és men-
jöttek létre, milyen adaptív funkciót töltenek tális rendellenesség genetikai alapokkal ren-
be, és milyen feltételek között nyereségesek a delkezik (Clark és Grundstein 2000, Plomin és
rátermettség szempontjából. McLearn 1997). Vannak olyanok, amelyek ma-
Miközben az evolúciós pszichológia lényegét gas, 0,6-0,8 öröklékenységet mutatnak (pl. ext-
tekintve nem genetikai elmélet, a gének és az örök- roverzió, szociabilitás, anyai válaszkészség, ski-
lődés gyakran fontos szerephez jutnak egy- zofrénia), mások közepes értékkel rendelkez-
egy viselkedés megértése során. Mégpedig több nek (altruizmus, félelem, kockázatkeresés).
szempontból is. Egyrészt azért, mert egyetlen Nincs a társas viselkedésnek egyetlen olyan tar-
viselkedési jelenséget sem lehet megmagya- tománya sem, amelynek kialakulásában ne ját-
rázni genetikai alapjainak ismerete nélkül. Ezek szanának fontos szerepet a genetikai hatások.
éppolyan lényeges szerepet játszanak magya- Egyesek ugyanakkor azt állítják, hogy miköz-
rázatainkban, mint bármely más tényező, ami ben az egyedfejlődési folyamatok, tanulási ké-
hatással van az emberi magatartásra: tanulás, pességek és attitűdök öröklődnek, maguk a
motiváció, kulturális minták, Másrészt, a humán- komplex viselkedési adaptációk nulla vagy ala-
genetikai, magatartásgenetikai ismeretek nélkü- csony heritabilitást mutatnak, és sokféleségük
lözhetetlen alkotóelemei az evolúciós elemzé- elsősorban környezeti hatásokra vezethető
seknek, hiszen a viselkedés veleszületett jelle- vissza (Tooby és Cosmides 1990b). E szerzők
gének felismerése, ezen túlmenően pedig gene- szerint ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az
tikai alapjainak tisztázása gyakran szolgáltat adaptív viselkedésformák pontosan azok, ame-
bizonyítékot e viselkedés evolúciós eredetére lyek a lehetséges alternatívák közül az adott
vonatkozóan. Harmadrészt ismeretes, hogy a környezetben „optimális" változatot képviselik.
modern darwini elmélet szerint csak akkor tör- Kialakulásuk irányított szelekciós változások-
ténik evolúciós változás valamely tulajdonságra nak köszönhető, amelyek lényegesen szűkítik
nézve, ha a szóban forgó tulajdonság genetikai az adott jelleg genetikai változékonyságát. Má-
változékonyságot mutat egy populáción belül. sok szerint azonban a populáción belüli ki-
Más szóval, a természetes szelekció csak akkor egyensúlyozott polimorfizmusok és gyakoriság-
működik, ha a morfológiai vagy viselkedési jel- függő mechanizmusok fenntartják a kérdéses
legek - tehát az ún. fenotípus - sokfélesége leg- jellegek öröklődő változatosságát (Wiison 1994,
alábbis részben genetikai tényezőkre vezethető Ridley 2002). Így például kevés kétség fér ah-
vissza (Ridley 1993]. hoz, hogy az emberi nyelv gyermekkori elsajátí-
A genotípusos és fenotípusos variancia arány- tását univerzális genetikai program irányítja, ez
száma az ún. öröklékenység vagy heritabilitás. azonban számos öröklődő változatot foglal ma-
Azt mutatja meg, hogy az egy jelleg esetében gában (lásd részletesen 5.6.7.). Egyelőre sajnos
mért változékonyság milyen mértékben vezet- nagyon kevés adat áll rendelkezésre, amely el-
hető vissza genetikai tényezőkre. Humángeneti- döntené az alkalmazkodás versus genetikai sok-
kai vizsgálatok azt mutatják, hogy számos pszi- féleség vitáját.
1.2. fejezet
ÚJ MEGKÖZELÍTÉSEK ÉS PERSPEKTÍVÁK

Az evolúciós pszichológia az elmúlt mintegy másfél évtizedben új magyarázó


keretekkel bővült. Elsősorban a kognitív pszichológiai szemléletet és a viselke-
désökológia modern elméleteit kell ide számítanunk. Nem csupán „vérfrissí-
tést" hajtottak végre, hanem számos vonatkozásban új perspektívába helyez-
ték az emberi viselkedésről való gondolkodásunkat.

1.2.1. Az elme evolúciós gyökerei mint 99%-át töltötte a vadászó-gyűjtögető lét-


forma keretei között a pleisztocénben, és pszi-
Mint említettük, a szociobiológusok első nem- chológiai mechanizmusai e környezet hatásaira
zedékének képviselői nem tartották fontosnak, szelektálódtak. A korai hominidák fizikai, öko-
hogy az evolúciós elméletet a mentális jelensé- lógiai és szociális környezetének tartós és is-
gek magyarázatára is alkalmazzák. Legtöbbször métlődő elemei képezték azt az életteret, amely-
figyelmen kívül hagyták az elemzés pszicholó- nek kihívásaira őseinknek válaszolnia kellett.
giai szintjeit, és egyszerűen nem foglalkoztak az Kognitív folyamataik, mentális képességeik ezek-
elmének azzal a szerepével amelyet a gének- nek a speciális adaptációs problémáknak a meg-
környezet-viselkedés rendszerében betölt. A ve- oldására alakultak ki.
leszületett késztetésektől közvetlenül jutottak Közelebbről ez azt jelenti, hogy az elmúlt
el a szociális viselkedés mintázatainak értelme- mintegy kétmillió év vadászó-gyűjtögető közös-
zéseihez, anélkül hogy valamilyen magyaráza- ségeiben uralkodó szelekciós nyomások a gon-
tot adtak volna az emberi psziché működéséről. dolkodás és a világra való reflexió olyan formáit
Sőt, egyesek úgy érveltek, hogy az adaptacio- hozták létre, amelyek előnyösek voltak őseink
nista magyarázatok prediktív erejét pontosan az túlélésére és szaporodására nézve. Következés-
adja, hogy mellőzik a tudat működésének „szto- képpen elménk a priori ismeretekkel rendelke-
chasztikus" leírásait (Chagnon és Irons 1979). zik annak a világnak a szerkezetéről és működé-
Ez persze tág teret nyitott a kritikai támadások- séről, amelyhez adaptálódott. Ez a pszichológiai
nak: hogyan lehetséges az emberi viselkedést felszereltség speciális kognitív modulok köré
megmagyarázni a pszichológiai folyamatok elem- szerveződik (lásd részletesen 5.1.), amelyek úgy-
zése nélkül? nevezett evolúciós vagy darwini algoritmusokat
Az evolúciós pszichológusok ezzel szemben működtetnek. Pszichológiai architektúránknak
lényegesnek tartják hangsúlyozni, hogy a men- ezek a veleszületett információfeldolgozó folya-
tális képességek - az emberi fenotípus bármely matai szervezik az érzékelés, gondolkodás és
más jellegéhez hasonlóan - az evolúció során cselekvés legkülönbözőbb formáit adaptíve ér-
jöttek létre az ősi környezeti feltételekhez törté- telmezhető sémákba. Olyan mechanizmusok
nő alkalmazkodás során (Cosmides és Tooby ezek, amelyek egy-egy sajátos viselkedési for-
1990, Crawford és Krebs 1998, Pléh et al. 2001, ma vagy jelleg irányításáért felelősek. Ilyen men-
Plotkin 1997, Tooby és Cosmides 1992; 2000). tális modulok állnak például a párválasztási
Fajunk eddigi evolúciós történelmének több preferenciák, a szociális cserekapcsolatok sza-
28 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA: EGY ÚJ PARADIGMA

bályai, az agresszió nyereség-veszteség kalkulá- lönböző megoldási technikákra szelektáltak,


ciói vagy az anya-gyerek kapcsolat imprinting- amelynek eredményeként speciális kognitív
folyamatai hátterében, hogy csak néhány példát programok jöttek létre (lásd részletesen 5.1.).
említsünk a könyv későbbi témaköreiből. Ezek adaptív pályák mentén szervezik és struk-
Evolúciós eredetüknek köszönhetően az em- turálják mind az érzékszervi tapasztalatokat,
beri viselkedés pszichológiai mechanizmusai mind pedig a környezeti ingerekre adott vála-
univerzálisak, azaz fajspecifikus jellegűek. Ez a szokat (Tooby és Cosmides 1989, Wells 1998).
felfogás az etológia és a szociobiológia korábban Más szóval, mindegyik agyi modul az emberi
említett nézőpontját követi. Különbség azon- aktivitás evolúciós szempontból lényeges terü-
ban, hogy az evolúciós pszichológia nem a vi- leteire vonatkozó sajátos érzékszervi és tanulási
selkedés manifeszt megnyilvánulásait tekinti az algoritmusokat tartalmazza. Az idegenekkel szem-
emberi természet invariáns elemeinek, hanem a beni ambivalencia mentális algoritmusa példá-
mögöttük álló pszichológiai programokat. Ezek ul lehetőséget biztosított a feltételezhetően ve-
az algoritmusok lényegében olyan fenotípusos szélyes vagy megbízhatatlan emberek elkerülé-
tervek (designok), amelyeket a természetes sze- sére, de annak a megoldásában, hogy csoportunk
lekció az alkalmazkodási feladatok megoldására mely tagját részesítsük előnyben mint leendő
hozott létre (Tooby és Cosmides 1992, Buss házastársat, már egy másik modul illetékes.
2001). Mármost az adaptációk nagyon különbö- Az evolúciós elemzések azt mutatják, hogy
zőek lehetnek a viselkedés szintjén, de univer- minél jelentősebb egy adaptációs probléma, a
zálisak a tervek szintjén. A viselkedésbeli meg- szelekció annál intenzívebben specializálta
nyilvánulások ugyanis kulturálisan többnyire és tökéletesítette a megoldására szolgáló mecha-
változékonyak, míg az alapjukat képező pszi- nizmust. Miután az emberek létesítik a legbo-
chológiai mechanizmusok - tanulási progra- nyolultabb és legtovább tartó szociális kapcso-
mok, perceptuális szűrők, kognitív beállítódá- latokat az élővilágban, és mivel a társas életmód-
sok és preferenciák - állandóak. Ezért az evolú- dal járó alkalmazkodási folyamatok különösen
ciós pszichológusok tudományos programja az, fontos szerepet játszottak őseink túlélésében és
hogy a tanulmányozott viselkedést visszavezes- szaporodásában, pszichológiai algoritmusaink
sék a minden emberben meglévő, genetikai ala- elsősorban interperszonális kapcsolatokra vo-
pokkal rendelkező pszichológiai mechanizmu- natkoznak (Cosmides és Tooby 1992, Barrett et
sokra mint a magyarázat végső evolúciós egysé- al. 2002). Ezek listája az evolúciós pszichológia
geire. értelmezésében rendkívül hosszú: koalíció- és
A veleszületett pszichológiai programok egy csoportképződés, társas csere, anya-gyerek kö-
másik fontos sajátossága az univerzalitás mel- tődés, emberi nyelv, párválasztási preferenciák,
lett a specificitásuk. Az evolúciós pszichológia gondolkodási műveletek, férfi és nő szexuális
számos képviselője a kognitív pszichológiának stratégiák, perceptuális szűrők, pszichopatoló-
ahhoz a napjainkban uralkodó felfogásához gia és mentális rendellenességek, kockázatvál-
kapcsolódik, miszerint az emberi elme nagyszá- lalás, emocionalitás, agresszió, nem verbális kom-
mú, meghatározott feladathoz rendelt, specifi- munikáció, szexuális megbízhatóság és apaság,
kus feldolgozóegység összműködéséből áll elő xenofóbia, és hosszan folytathatnánk a sort. A
(Fodor 1983, Pléh 1998b). Területspecifikus al- következő fejezetekben mindegyikkel részlete-
goritmusok irányítják a viselkedésünket, ame- sen foglalkozunk. Példaként most álljon itt
lyek agyunk különböző idegrendszeri moduljai- egy olyan vizsgálat, amely a csoporton belüli
ra épülnek, és meghatározott funkciót töltenek együttműködés evolúciós algoritmusait elemzi.
be a gondolkodásban és cselekvésben. Ez azért A kooperáció, társas csere és kölcsönös támo-
van, mert őseink az élő és élettelen környezet gatások - egyszóval a „társas szerződés" rend-
kihívásainak sokaságával szembesültek életük szerei - valamennyi társadalmi környezetben
folyamán. Különböző adaptációs problémák kü- alapvető szerepet játszanak a csoporton belüli
1.2. FEJEZET. ÚJ MEGKÖZELÍTÉSEKÉS PERSPEKTÍVÁK 29

kapcsolatok szabályozásában (lásd részletesen ban az esetekben, ahol a szabály deskriptív jel-
2.2.2., 2.2.3.). Olyan komplex viselkedési adap- legű volt (mint az előbbi példában), azaz a dol-
tációkat képviselnek, amelyek a társas együtt- gok valamilyen állapotát vagy összefüggését
élés hosszú távú kihívásaira adott válaszokként írta le, az embereknek átlagosan mindössze
jöttek létre az evolúció során. Ennek eredmé- 20-25%-a adott logikailag helyes választ, miköz-
nyeként az emberi elme számos specializált al- ben többségük a helytelen „P és Q" formulát vá-
goritmust foglal magában, amelyek azért szelek- lasztotta. Lényegesen emelkedik azonban a he-
tálódtak, hogy növeljék a társakkal való együtt- lyes válaszok aránya akkor, ha a feltételes sza-
működésből származó haszon mértékét a vele bályok nem leíró jellegűek, hanem valamilyen
járó költségekhez képest. „társas szerződést" foglalnak magukban. Az 1.6.b
Leda Cosmides és John Tooby (1989,1992) az ábrán látható feladatban pl, arról van szó, hogy
ún. Wason-tesztet használták ezeknek a terület- valaki csak abban az esetben jut nyereséghez
specifikus kognitív szabályoknak a feltérképe- (sör), ha eleget tesz bizonyos feltételnek (elér
zésére. A szóban forgó tesztet évtizedek óta al- egy meghatározott életkort). Erre a problémára a
kalmazzák a pszichológiában annak vizsgálatára, megkérdezettek mintegy 75%-a adott logikailag
hogy az emberek mennyire képesek megállapí- helyes választ. Úgy tűnik, könnyű belátni, hogy
tani egy feltételes szabály megsértésének bekö- miért kell ellenőrizni a megfelelő kártyák meg-
vetkezését. A teszt megalkotója, Peter Wason fordításával, hogy mit iszik egy 16 éves személy
(1983) feltételezte, hogy az emberek mindenna- (nem-Q), és milyen korú az a személy, aki sört
pi tevékenységük során hipotéziseket ellenő- iszik (P). Ugyanígy nyilvánvaló, hogy miért nem
riznek olyan módon, hogy tényeket keresnek, kell megfordítani a 25 éves korú személy (Q) és
amelyek megcáfolják e hipotéziseket. Ezt a a Coca-Cola-ivó (nem-P) kártyáit.
problémamegoldási technikát egy deduktív lo- E kísérletek nyomán azt a következtetést von-
gikai rendszer mintájára lehet modellezni, ahol ták le, hogy bizonyos, elsősorban az emberi kap-
a hipotetikus szabály egy „ha P, akkor Q" formá- csolatokra és társadalmi normákra vonatkozó
ban jelenik meg. A feladat az, hogy bizonyos szabályok olyan tartalmakat hordoznak, ame-
esetek (tapasztalati tények) közül ki kell válasz- lyekre az emberek többsége helyes logikai vála-
tani azt, amely biztosan cáfolja az eredeti felte- szokat ad. Sokan azonban úgy érveltek, hogy
vést. A tesztben 4 kártya reprezentálja ezeket valójában nem a szabályokban foglalt állítások
a lehetőségeket, és a kísérleti személynek meg tartalma a döntő, hanem az, hogy az ilyen sza-
kell jelölniük közülük azokat, amelyek alkalma- bályok mindenki számára ismerősek és így a
sak annak eldöntésére, vajon áthágták-e az adott megoldásuk kézenfekvő. A vizsgálatok azonban
feltételes szabályt. Logikai szabály, hogy a „ha nem igazolták ezt a feltevést. Kiderült, hogy a
P, akkor Q" formában megadott hipotézist az cá- deskriptív, nem szociális típusú szabályok egy-
folja meg, ha P igaz, de Q hamis, azaz: „P és aránt alacsony arányban váltották ki a helyes
nem-Q". Így annak kiderítéséhez, hogy megsér- választ, akár ismerősek, akár ismeretlenek vol-
tették-e az 1.6.a ábrán látható szabályt, meg kell tak a megkérdezettek számára (az utóbbira pél-
fordítani a D (P) kártyát (hogy lássuk, vajon 3-as dául: „ha valaki egy X törzs tagja, akkor ilyen és
minősítést jelöl-e), és a 7-es (nem-Q) kártyát ilyen tetoválást visel az arcán").
(hogy lássuk, nem D kód van a hátán). A szabály Ennél is fontosabb, hogy amikor a társas szer-
ellenőrzéséhez tehát az ábrán látható esetben a ződés egy absztrakt szabályával kapcsolatos el-
D és a 7-es kártyákat kell felfordítani. lenőrzést kellett végrehajtani (1.6.c. ábra, 1. sza-
Wason feltételezte, hogy az ilyen és hasonló bály), a kísérleti személyek még nagyobb szám-
feltételes szabályok áthágásával kapcsolatos fel- ban adtak helyes választ (P és nem-Q) mint a
adatokat az emberek általában helyesen oldják konkrét, ismerős szituáció esetén. A szerzők
meg. Az elmúlt 25 év tapasztalatai azonban - úgy érvelnek, hogy itt egy tartalomfüggő, terü-
nagy meglepetésre - nem ezt mutatták. Azok- letspecifikus következtetési szabály működik,
30 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA; EGY ÚJ PARADIGMA

1.6. ÁBRA
A Wason-teszt alkalmazása
különböző feltételes szabá-
lyok esetén ■ (Forrás: Cos-
mides és Tooby 1992)
1.2. FEJEZET. ÚJ MEGKÖZELÍTÉSEK ÉS PERSPEKTÍVÁK 31

amely függetlennek mutatkozik a szituációval lönböző fejlettségű hominida csoportok népesí-


kapcsolatos korábbi tapasztalatoktól. Minden tették be az egymástól nagyon eltérő fizikai-
esetben ez a kognitív modul aktiválódik, ha az ökológiai adottságokkal rendelkező területeket
emberek olyan feladattal kerülnek szembe, ahol (Foley 1995a, Mithen 1996). Állandóan változ-
lehetőség van a haszon és a költség komponen- tak azok a természeti és szociális feltételek,
sek relatív súlyának a megítélésére egy társas amelyek létrehozták az uralkodó szelekciós
szerződés keretében. Azért szelektálódtunk erre nyomásokat. Emiatt aligha tartható az a leegy-
a specializált tanulási mechanizmusra, mert az szerűsített kép, hogy a vadászó-gyűjtögető lét-
evolúciós környezetben számos olyan jellegű forma monolitikus, térben és időben állandó vi-
problémát kellett őseinknek megoldaniuk, ahol szonyai alakították ki az emberi pszichikum
el kellett dönteni a cserekapcsolatokban való univerzális képességeit. Valószínű ugyanakkor,
részvétel optimális mértékét, és fel kellett is- hogy ennek az állandóan változó és sokrétű ple-
merni az együttműködésre nézve rendkívül ve- isztocénbeli környezetnek voltak olyan stabil és
szélyes csalás különböző formáit. A 2.2.3. és visszatérő elemei, azaz olyan, viszonylag állan-
2.2.4. fejezetekben részletesen elemezzük a tár- dó adaptációs kihívásai, amelyek hosszú időn
sas csere egyéb kognitív algoritmusait és azokat keresztül befolyásolták a genetikai reprodukci-
a szelekciós mechanizmusokat, amelyek létre- ót (Daly és Wilson 1999). Ilyenek lehettek pl. a
hozták őket. vérfertőzés, a párválasztás, az anya-gyerek kap-
Az evolúciós pszichológia a kognitív megkö- csolatok, a rokoni támogatások, a nyelvhaszná-
zelítés és a területspecifikus algoritmusok kö- lat területeivel kapcsolatos feladatok, hogy csak
zéppontba állítása mellett abban is különbséget néhányat említsünk az elemzésre váró témák
mutat az etológiához és a szociobiológiához ké- közül.
pest, hogy lényegesen nagyobb hangsúlyt fektet Az evolúciós környezetre vonatkozó tudá-
a korai evolúciós környezet tanulmányozására. sunk bizonytalanságai ellenére azt tényként kell
Értelmezésében azok az invariáns hajlamok és elfogadnunk, hogy az emberi evolúció kétmillió
képességek, amelyekkel jelenleg is rendelke- éves időszakának 99%-ában őseink vadászó-
zünk, a pleisztocénben uralkodó szelekciós nyo- gyűjtögető közösségekben éltek, amelyek ökoló-
mások hatására alakultak ki. Az evolúciós pszi- giai és szociális körülményei a mostaniaktól
chológusok bevezetik az evolúciós alkalmazkodás alapvetően különböző alkalmazkodási követel-
környezete fogalmát, amely azon stabil, állandó mények elé állították őket. Az emberi evolúció
és visszatérő környezeti jellegek együttesét fog- legutolsó, 1%-ot kitevő időtartományában azon-
lalja magában, amelyek meghatározott adaptá- ban egy merőben új kulturális környezet és élet-
ciós problémák elé állították őseinket (Tooby és forma alakult ki (Campbell 1998). Ez mintegy
Cosmides 1992, Geary 1998, Jones 1999). Az 10-15 ezer évvel ezelőtt, a neolitikus forrada-
emberi viselkedés evolúciós megértéséhez ezért lommal vette kezdetét, amely a letelepülés és
mindenekelőtt azokat az ökológiai és szociális a gazdasági termelés tömeges megjelenésével,
hatásokat kell tanulmányozni, amelyek elég nemkülönben a fertilitási és a mortalitási ráták
hosszú ideig léteztek ahhoz, hogy pozitív sze- lényegi megváltozásával járt. Ezzel együtt az
lekciót gyakoroljanak bizonyos pszichológiai emberi környezet számos aspektusa (népsűrű-
mechanizmusok (designok) genetikai alapjaira. ség, táplálkozás, szociális struktúrák) gyökere-
Ez a történeti rekonstrukció azonban egyálta- sen átalakultak. Ezek a változások még inkább
lán nem könnyű feladat, mondják a kritikusok. felgyorsultak a demográfiai átmenet után, tehát
Az evolúciós környezetet ugyanis nem lehet durván az ipari társadalmak megjelenését köve-
egyetlen élőhelyként elképzelni, ahol változat- tően. Eközben az emberiség genetikai állomá-
lan feltételek uralkodtak. Ellenkezőleg, a mai nyában nem történt lényegi változás, aminek
kutatások inkább azt erősítik, hogy a humán az volt az oka, hogy a kulturális változások túl
evolúció nagymértékben „mozaikos" volt: kü- gyorsak a genetikai szelekció sebességértékei-
32 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA; EGY ÚJ PARADIGMA

hez képest (6.1.). Ennek az lett az eredménye, selkedés evolúciós történetére vonatkozó spe-
hogy megtartottuk az ősi környezetben adaptív kulációkat és fantáziadús ötleteket kizárja a tu-
mentális programokat, de egy teljesen új kör- dományos elemzések köréből. Röviden: fontos
nyezetben működtetjük ezeket. szerepet játszott a modern evolúciós társada-
Ezért az evolúciós pszichológusok úgy érvel- lomtudományok kialakulásában. Kezdetben nem
nek, hogy nincs okunk elvárni, hogy a valami- is annyira az evolúciós pszichológia, hanem az
kor adaptívnak bizonyult viselkedések ma is be- ún. evolúciós antropológia létrejöttéhez járult
folyásolják a túlélő utódok számát. Nem való- hozzá, de erről bővebben a következő fejezetben
színű, hogy a pleisztocén környezetében szelek- lesz szó.
tálódott viselkedési programjaink és tanulási Kiindulásként azt a megállapítást tehetjük,
szabályaink a mai, alaposan megváltozott kör- hogy a viselkedésökológia nem annyira a maga-
nyezetben is előnyösek a genetikai reprodukci- tartás pszichológiai tényezőit állítja az érdeklő-
óra nézve (Symons 1989). Sőt, ennek sokszor az dés homlokterébe, sokkal inkább a viselkedés
ellenkezője igaz, különösen az ipari társadal- mérhető reproduktív következményeit vizsgál-
mak megjelenése után. A technikai vívmányok- ja. Arra a kérdésre keres választ, hogy az adott
ban, szexuális szokásainkban (pl. művi fogam- környezet ökológiai és szociális tényezői ho-
zásgátlás) és az emberi kultúra más területein gyan befolyásolják a viselkedés adaptív mintá-
beköszöntő gyors és sokszor drámai változások zatait, és hogy a viselkedési különbségek megje-
ahhoz vezettek, hogy az egykor adaptív viselke- lennek-e a szaporodás különbségeiben (Barta et
dési algoritmusok sokszor semlegessé vagy ép- al. 2002, Cockburn 1991, Lee 1999). Központi
pen károssá (maladaptívvá) váltak a rátermett- tétele úgy szól, hogy az élőlények arra szelektá-
ség szempontjából. Az evolúció során kialakult lódtak, hogy az általuk megszerzett, birtokolt és
pszichológiai programok továbbra is befolyá- felhasznált erőforrásokat genetikai rátermettsé-
solják viselkedésünket, de már elszakadtak a ge- gük növelésére fordítsák. Ez alapvetően kétféle
netikai reprodukció folyamataitól. módon mehet végbe: az erőforrásokat testük nö-
vekedésére, fejlesztésére, testi differenciálódás-
ra fordítják, vagy pedig szaporodásuk elősegíté-
1.2.2. Humán viselkedésökológia sére használják fel. Ez utóbbi ismét háromféle
lehetőséget foglal magában: törekvést a megfele-
Az evolúciós viselkedéstudományok jelenkori
lő partnerekkel való párzásra, a szülői gondos-
fejlődésére a kognitív szemlélet hatása mellett
kodás erőfeszítéseit és a rokonok támogatását
kétségtelenül az evolúciós orientációjú viselke-
(1.7. ábra).
désökológia gyakorolta a legnagyobb befolyást.
Minthogy az erőforrások végesek és felhasz-
Ez a tudomány már a szociobiológiai elméle-
nálásuk lehetőségei mindig korlátozottak, az
tekben is fontos szerepet játszott, de igazán a
egyik aktivitás szűkíti a másikra fordítható idő
nyolcvanas-kilencvenes években vált az embe-
és energia mennyiségét. Minden viselkedés
ri viselkedés evolúciós magyarázatának egyik
költségekkel jár, ezért a természetes szelekció
központi paradigmájává és az itt folyó kutatások
olyan stratégiákat részesített előnyben, amelyek
motorjává (Krebs és Davies 1993, Roff 1992).
segítségével az élőlények döntéseket hoznak a
Erre a szerepre elsősorban az teszi alkalmassá,
korlátozott ráfordítási lehetőségek optimális
hogy elméleti modelljei a humán tudományok-
felhasználásáról. Az agy információfeldolgozó
ban ritkán tapasztalható egzaktságot mutatnak.
rendszerei érzékenyek a környezeti változások-
A viselkedést mérhető változókon keresztül
ra és alternatív viselkedési válaszokat adnak az
vizsgálja, amelyekre legtöbbször kvantitatív, de
eltérő ökológiai és szociális kihívásokra. Képe-
mindig tapasztalati úton ellenőrizhető predik-
sek felbecsülni a túléléssel és szaporodással
ciókat nyújt. Ez a konceptuális szigorúság egy-
kapcsolatos nyereségeket és veszteségeket, és
úttal arra is lehetőséget ad, hogy az emberi vi-
ezek alapján olyan viselkedési válaszokat hoz-
1.2. FEJEZET. ÚJ MEGKÖZELÍTÉSEK ÉS PERSPEKTÍVÁK 33

1.7, ÁBRA
Az erőforrások felhasználá-
sának stratégiái

nak létre, amelyek optimálisak az adott környe- táplálék nagy magasságból való leejtése növeli
zethez való alkalmazkodás szempontjából. Ez annak az esélyét, hogy a csigaház egyetlen pró-
azt jelenti, hogy az élőlények döntéseit az adott bálkozásra összetörjön, viszont növeli a táplá-
viselkedés során felmerülő költségek (vesztesé- lékszerzés energiaköltségét, sőt annak a kocká-
gek, ráfordítások] és a belőle kinyerhető haszon zatát is, hogy a csiga rossz helyre esik vagy apró
(nyereség) közötti optimális kompromisszum darabokra törik, amit utána nehéz összeszedni.
határozza meg. A természetes szelekció a visel- Ha viszont kisebb magasságból ejtik le a csigá-
kedési változatok közül azokat részesíti előny- kat, akkor a felrepülés többszöri megismétlésére
ben, amelyek a genetikai rátermettségben mér- lenne szükség ahhoz, hogy a csigaház összetörjön.
hető nyereségek és veszteségek maximális kü- A kutatók különböző magasságokból leejtették a
lönbségét hozzák létre egy adott környezetben. csigákat és kiszámították az összes felrepülés
Röviden: az egyedek választanak az adott visel- átlagos hosszát, ami a táplálék sikeres feltörésé-
kedési alternatívák között és ezzel növelik sza- hez kell (elejtési magasság x leejtési gyakoriság).
porodási sikerüket az adott szociális környezet- Azt kapták, hogy az optimális leejtési magasság -
ben (Borgerhoff Mulder 1992). ami tehát a legkisebb energiaráfordítást igényelte
Az állati döntések szemléletes példáját nyújt- - 5,2 m volt, ami lényegében egybeesett azzal,
ja a Kanada nyugati partjain élő tengeri varjak amit a varjaknál megfigyeltek (1.8. ábra).
táplálékkereső viselkedése (Zach 1979). Ezek a Az eddig említett viselkedésökológiai alapel-
madarak az apály idején kisodródott csigákkal vek természetesen az emberre is vonatkoznak
táplálkoznak, amelyeket csőrükbe kapva egy (Bereczkei 2002, Betzig et al. 1988, Smith és
szikla fölé repülnek, ahonnan zsákmányukat le- Winterhalder 1992, Voland 1998). Őseink a
ejtik. A köveken összetört csigaházból ezután múltban arra szelektálódtak, hogy felmérjék élő
könnyűszerrel ki tudják szedni a csiga lágy tes- és élettelen környezetük legfontosabb hatásait
tét. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a varjak túlélésükre és szaporodásukra nézve. Az egyé-
csak a legnagyobb csigákat válogatják ki és azo- neknek állandóan olyan reproduktív döntéseket
kat 5 méter körüli magasságból ejtik le. A kuta- kell hozniuk a korlátozott erőforrások tér- és
tók kiszámították a táplálék keresésére és a re- időbeli felosztásáról, amelyek hozzájárulnak
pülésre fordított összes energiát és a belőle szár- genetikai rátermettségük növeléséhez az alter-
mazó hasznot, amelyet kalóriában fejeztek ki. natív stratégiákkal szemben. Rugalmas, tanulé-
Az nyilvánvalónak mutatkozott, hogy csak a kony agyunk különösen alkalmas azoknak a
legnagyobb testű csigák nyújtanak elegendő környezeti információknak a - nem feltétlenül
energiát ahhoz, hogy a repüléshez szükséges tudatos - feldolgozására, amelyek eredménye-
energiaráfordításon túl a varjak többletnyere- ként képesek vagyunk alkalmazkodni egy-egy
séghez jussanak. Emellett az állatoknak minima- speciális élettérhez.
lizálniuk kellett a felrepülés energiaszükségle- Vegyük példaként Nicholas Blurton Jones ma
tét, amely elsősorban a magasság függvénye. A már klasszikusnak számító elemzését a busman
34 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA; EGY ÚJ PARADIGMA

1.8. ÁBRA
Varjak csigaleejtéssel kap-
csolatos viselkedési optima-
lizációja ■ (Forrás: Krebs és
Davis 1993)

anyák egymást követő szüléseinek időzítéséről lyét. Ez az ún. laktációs amenorrhea felelős a
(Blurton Jones 1987, 1989, Blurton Jones et al. szülések gyakoriságának élettani szabályozásá-
1999). A Kalahári sivatagban élő busmanoknál, ért. Azt azonban sokáig nem tudták, hogy miért
éppúgy mint más vadászó-gyűjtögető társadal- előnyös a busman anyák számára a 4 vagy 5 gye-
makban, a fertilitási ráták viszonylag alacso- rekkel záródó befejezett fertilitás, amelyet rend-
nyak a letelepült, mezőgazdasági termelést mu- re 40 és 45 éves koruk között érnek el, amikor
tató társadalmak termékenységi mutatóihoz ké- bekövetkezik a menopauza. Elméletileg ugyanis
pet. Egy átlagos busman nő 18 és 20 éves kora lehetséges volna, hogy gyakrabban szülnek és
között szüli meg első gyerekét, amelyet további kevesebbet szoptatnak, aminek az lenne az adap-
4 követ, akik között 4-5 év telik el. A szülést kö- tív következménye, hogy nagyobb gyerekszá-
vetően sem szakítja meg gyűjtögető munkáját; mot érnek e l .
csecsemőjét vagy kisgyerekét a hátára kötözve A kutatások során kiderült, hogy a gyakoribb
hetente többször is elindul növényi táplálékot szülések miatt előálló sok gyerek és táplálásuk
gyűjteni, amelytől - főleg a száraz évszakban - rendkívül nagy fizikai terheket róna az anyára
az egész család megélhetése függ. Gyermekét fo- (1.9.a. ábra). Ha több éhes szájat kell etetni, több
lyamatosan és intenzíven szoptatja; az első év- táplálékot is kell gyűjteni és hazavinni. Emiatt
ben napközben óránként 3-4 alkalommal, sőt éj- nagyobb távolságot, esetenként 15-20 km2-t kell
szaka is, jóllehet nem ilyen gyakorisággal. A megtennie. Ha mondjuk kétévente szül, akkor
szoptatás, amely náluk 3-5 évig tart és gyakran egyszerre két szoptatós gyereket kell magával
egészen a következő gyerek megszületéséig vinnie az útra, amely tovább növeli a fizikai te-
folytatódik, egy ismert hormonális mechaniz- her nagyságát. Ehhez járul még az, hogy a tűző
mus révén csökkenti a megtermékenyülés esé- napnak hosszú ideig kitett gyerekek mortalitása
1.2. FEJEZET. ÚJ MEGKÖZELÍTÉSEK ÉS PERSPEKTÍVÁK 35

jelentősen megnő a kiszáradás fokozott veszé- lálva, és egy erre a célra kidolgozott modellben
lye miatt, A kétévente szülő busman anyának szimulálva a kutatók azt az eredményt kapták,
40 éves korára elméletileg 10 vagy még több hogy a gyerekek 15 éves korukig való életben
gyereke lehetne, de olyan terhek mellett, amely maradásának akkor a legnagyobb a valószínűsé-
erősen csökkenti annak valószínűségét hogy fel ge, ha egymást követően 48-50 hónapos inter-
is tudja nevelni őket. Az az anya, aki ellenben vallumokkal születnek (1.9.b. ábra). Ez hajszál-
ötévente szül, csak 5 gyerekre számíthat, akik- pontosan megegyezik a busman nők többségénél
nek viszont jobbak lesznek a kilátásaik az élet- mért 48 hónapos szülések közötti időtartam-
ben maradásra. Harmadik gyerekének megszü- mal. Ha ennél gyakrabban szülnek, jelentősen
letése idején a sorrendben második gyerek már megnő a táplálékhiány, fizikai stressz és kiszá-
nem szopik és saját lábán kíséri el anyját, míg a radás következtében előálló mortalitás kockáza-
legidősebb ekkorra kb. 15 éves, és már maga is ta. Ennél ritkább szülések esetén viszont már
segít a gyűjtögetésben. nem növekszik a túlélés valószínűsége, sőt csök-
Mindezeket a túlélés és szaporodás szem- ken az utódszám, hiszen így a menopauzáig ke-
pontjából lényeges tényezőket komputerbe táp- vesebb gyerek fog születni,

1.9. ÁBRA
A busman nők által szállí-
tott teher egy gyerekre szá-
mítva (a) és a busman gye-
rekek túlélési valószínűsége
(15 éves korig) a megelőző
szülést követő időtartam
függvényében (b) ■ (Forrás:
Blurton Jones 1989)
36 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA; EGY ÚJ PARADIGMA

A modellből néhány más predikciót is leve- ugyanazok maradtak. Ami megváltozott, az a


zettek, amelyeket a busmanok körében végzett szociális környezet bizonyos tartománya (tele-
megfigyelések nagyrészt alátámasztottak. Így pl. pülési viszonyok, táplálkozás), amelyhez a bus-
az elsőszülött után hamarabb szülik meg a má- man anyáknak mint rugalmas döntéshozóknak
sodikat, mint az utána következő gyerekeket. Ez alkalmazkodniuk kellett. Összhangban a darwi-
azért lehetséges, mert az elsőszülöttnek még ni evolúciós elmélet egyik központi tételével, a
nem kell megosztoznia testvéreivel az erőforrá- humán viselkedésökológia azt állítja, hogy a vi-
sokon, így életben maradási esélyeit nem rontja selkedési adaptációk az individuális, nem pedig
lényegesen a viszonylag rövidebb szoptatási a csoportszintű szelekciós mechanizmusok ter-
időszak a következő gyerek világra jöveteléig mékei (lásd részletesen 2.3.3.).
(4.2.3.). Az egymást követő szülések előrehalad- A fenti példa arra is rávilágít, hogy - szemben
tával fokozatosan növekszik a mortalitás kocká- a szociobiológia és az evolúciós pszichológia
zata, és ennek megfelelően fokozatosan hosz- „univerzalizmusával" - az ökológiai megközelí-
szabbodik a szülések közötti intervallum is - tés középpontjában a viselkedés individuális és
egészen a 4. gyerekig. Ha az utoljára született kulturális sokféleségének tanulmányozása áll
csecsemő valamilyen oknál fogva meghal, az (Betzig et al. 1988, Cronk 1999). Képviselői egy-
anya rövidesen teherbe esik, ha ellenben egy részt azt vizsgálják, hogy az egyének különböző
korábbi szülésből származó idősebb gyerek hal viselkedési megnyilvánulásai miként vezetnek
meg, akkor az anya betartja a 48-50 hónapos teljes rátermettségük különbségeihez. Másrészt
„normális" intervallumot, hiszen életben maradt arra keresnek választ, hogy a szociális környe-
újszülöttjét a megfelelő módon kell táplálnia. zet változásait követve az egyének miként vál-
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a bus- toztatják meg reproduktív döntéseiket abból a
manok optimalizálják az egyes szülések között célból, hogy növeljék genetikai képviseletüket.
eltelt időtartamot, és ezzel növelik túlélő utóda- A viselkedésökológia szerint az emberek - épp-
ik számát egy rendkívül mostoha környezetben. úgy, mint más magasabb rendű élőlények -
A busman példa egyúttal arra is rámutat, hogy reproduktív stratégák, akik képesek adaptív vá-
ezekben az - általában nem tudatos - döntések- laszokat adni a különböző környezeti kihívá-
ben elsősorban az egyéni reproduktív érdekek sokra. Erre az ad lehetőséget, mondják a viselke-
játszanak szerepet, és csak másodsorban a cso- désökológusok, hogy a természetes szelekció
port érdekei. Nem arról van szó, hogy az anyák a nem specifikus válaszadási képességeket hozott
populációban uralkodó valamifajta szankciók létre bennünk, hanem a környezet széles tarto-
miatt korlátozzák gyerekeik számát, hanem mányán belül működő rugalmas viselkedési és
éppenséggel egyéni rátermettségüket növelik a gondolkodási szabályok készletét. Nincsenek
túlélő utódok számának gyarapításával. A Kala- genetikai programok valamilyen meghatározott
hári sivatag peremén élő busmanok egy része és konkrét magatartásforma kialakulására. Ami
letelepült életmódot folytat, és a gyűjtögetésről genetikailag elő van írva - amire tehát szelekció
áttért az állattartásra. A jobb és egyenletesebb történt a múltban -, azok agyunk információ-
táplálékellátás miatt korábban szülnek, és az ál- feldolgozó rendszerei, amelyek megszabják a
landóan rendelkezésre álló tehéntej miatt ha- környezethez való alkalmazkodás állandóan
marabb befejezik a szoptatást. Emiatt az egyes változó lehetőségeit és formáit.
szülések közötti intervallum 24-30 hónapra Más szóval ezt úgy fejezik ki, hogy az egyének
csökken, aminek eredményeként nagyobb gye- kondicionális stratégiákkal rendelkeznek, ame-
rekszámot (befejezett fertilitást) érnek el szapo- lyek lehetővé teszik, hogy rugalmasan változtatni
rodási periódusuk végére, mint gyűjtögető tár- tudják tevékenységeiket a különböző környeze-
saik (Draper 1997). Szaporodásuk üteme úgy ti szituációkban. A viselkedésökológia képvise-
változott meg, hogy közben a busmanok társa- lői szerint - eltérően az evolúciós pszichológia
dalmi-együttélési normái, előírásai alapvetően jelenleg uralkodó felfogásától - ez a széles körű
1.2. FEJEZET. ÚJ MEGKÖZELÍTÉSEK ÉS PERSPEKTÍVÁK 37

alkalmazkodási képesség nem korlátozódik a keik túlélési esélyét és szociális helyzetét? Gya-
múltra. Az emberek nem csupán a pleisztocén kori trade-off konfliktus húzódik az ún. meny-
evolúciós környezetében, hanem a jelenlegi ipa- nyiségi és minőségi gyerekprodukció között: mi-
ri környezetben is képesek arra, hogy az alkal- lyen körülmények között kifizetődő kisszámú,
mazkodás szempontjából előnyös viselkedési de jó fizikai kondícióban lévő, iskolázott, na-
alternatívákat működtessék. gyobb szülői vagyont öröklő és várhatóan sike-
A változó környezeti feltételekhez való alkal- res utódot felnevelni, és mikor válik nyereséges-
mazkodás gyakran ún. trade-off mechanizmus sé a rátermettségre nézve a nagyobb számú, de a
segítségével történik, ami azt jelenti, hogy szülői erőforrások kisebb hányadát haszonélve-
amennyiben az ökológiai és szociális kontextus ző, és így kevésbé kedvező körülmények között
megváltozik, az élőlények „átkapcsolnak" egyik nevelkedő utód világra hozatala? Végül, számos
viselkedési stílusról egy másikra (Borgerhoff esetben választani kell a direkt vagy indirekt
Mulder 1992, Roff 1992). Ez attól függ, hogy az reprodukcióba való befektetés nagysága között:
adott környezetben melyik alternatíva kifizető- érdemes-e minden erőforrást a saját utódok nem-
dőbb a rátermettség szempontjából. A repro- zésére és nevelésére fordítani, vagy nagyobb
duktív döntések ilyen átkapcsolásai, trade-offjai fitnessmegtérülést hoz a közeli rokonok támo-
akkor jönnek létre, amikor két vagy több visel- gatása a közös gének elterjesztése (rokonszelek-
kedési fenotípus megjelenését és elterjedését ció) által?
ugyanazon erőforrás szűkössége korlátozza. Ilyen Ezek a trade-off stratégiák alapvető fontosság-
körülmények között döntéseket kell hozni arról, gal bírnak az emberi viselkedés okainak és dina-
hogy mi az optimális módja a korlátozott befek- mizmusának megértésében. Nem kölcsönösen
tetések elosztásának és időzítésének. Ahol pl. kizáróak: gyakran megtörténik, hogy egyszerre
nincs mód szexuális partnerek szerzésére, a sa- többféle konfliktust kell megoldanunk a lehet-
ját utódokon keresztül történő direkt reproduk- séges viselkedési alternatívák között. A könyv
ciót felválthatja a rokonok támogatásán keresz- következő fejezeteiben számos alkalommal talál-
tül nyereséges indirekt reprodukció (2.1.1.). kozunk a rájuk épülő magyarázó modellekkel.
Az erőforrások korlátozott készleteinek elosz-
tása és annak időzítése számos trade-off műkö-
dését teszi szükségessé (Voland 1998). Az egyik 1.2.3. Evolúciós pszichológia:
a szomatikus és reproduktív ráfordítások átkap- álláspontok összegzése
csolásai: az egyének folytassák-e az erőforrások
saját szervezetükre történő ráfordításait - bele- A fentiek értelmében az emberi viselkedés és
gondolkodás evolúciós megközelítésének leg-
értve a táplálkozástól, az egészség fenntartásán
újabb fordulata abban áll, hogy az etológia és a
keresztül a tanulásig terjedő befektetések vala-
mennyi formáját - vagy pedig kezdjenek szapo- szociobiológia fenntartható részéhez szervesen
hozzáépültek a kognitív pszichológia és a visel-
rodni? Ezen belül is döntést kell hozni a jelenle-
gi és a jövőbeli szaporodás konfliktusában: érde- kedésökológia magyarázatai. Ezzel az elméleti
modellek és kutatási trendek olyan komplex és
mes-e most utódot létrehozni, vagy a hátrányos
körülmények között - pl. rossz anyagi helyzet, széles együttese jött létre, amely képes arra,
az anya nem megfelelő egészségi állapota stb. - hogy az emberi természet máig legteljesebb le-
írását nyújtsa. Tény azonban, hogy az említett
kifizetődőbb elhalasztani a gyereknemzést egy
kedvezőbb időszakra? Állandó átkapcsolások négy diszciplína - és a hozzájuk kapcsolódó
egyéb tudományágak - egyelőre nem alkotnak
történnek a párzási és szülői ráfordítások között:
az egyének a párkapcsolatok számának, illetve koherens paradigmát. Ennek elsődleges oka az,
hogy a szociobiológia mint átfogó tudomány ha-
minőségének növelése útján biztosítják inkább
nyatlása után az evolúciós viselkedéstudomá-
genetikai képviseletüket a következő generáció-
ban, vagy azáltal, hogy javítják meglévő gyere- nyok különböző fejlődési pályán indultak el.
38 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA; EGY ÚJ PARADIGMA

Ezek közül kettő vált meghatározó jelentősé- nem ritkán kölcsönös vádaskodásba torkollott.
gűvé. Az egyik a szűk értelemben vett evolúciós Másrészt azonban azzal járt, hogy a kritikai ész-
pszichológia (EP), amely az evolúciós tudomá- revételek következtében mindkét fél szembe-
nyokat a kognitív pszichológia szemléletével in- sülni kényszerült azokkal a problémákkal, ame-
tegrálta. Azért tekintjük szűk, korlátozott érvé- lyek saját elméleti keretükben felmerültek.
nyűnek, mert magyarázatait kizárólag a mentá- Ez jótékony hatást gyakorolt e tudományágak
lis folyamatok értelmezésének szolgálatába állí- belső fejlődésére. Kezdetben ez abból állt, hogy
totta - olyan ez, mintha a kognitív pszichológiát mindkét fél megszabadult azoktól az extrém ál-
tartanánk a pszichológiának. A másik az evolú- lításoktól, amelyek nyilvánvalóan nem állták
ciós antropológia (EA), amely a szociobiológia meg helyüket a tapasztalati kutatás fényében.
empirikus vonulatát elsősorban a viselkedés- Később kölcsönösen átvettek egymástól olyan
ökológia nézőpontjával gazdagította. Dacára a konceptuális elemeket, amelyek megnövelték
közös darwini paradigmának, e két tudományág saját elméleteik magyarázó értékét. Ebben való-
- éppen mert eltérő konceptuális keretekben he- színűleg az evolúciós pszichológia játszotta a
lyezték el magukat - különböző, helyenként gyö- vezető szerepet: az utóbbi évtizedben született
keresen eltérő, olykor egymással ellentétes meg- magyarázataiban sorra megjelennek a visel-
közelítést nyújtottak ugyanarra a jelenségre: az kedésökológia legfontosabb modelljei. Nézzük
emberi viselkedés evolúciós eredetére vonatko- meg ezek közül a legfontosabbakat, abból a cél-
zóan. A legfontosabb különbségeket - a legutób- ból, hogy bemutassuk a tágabb értelemben vett
bi két fejezet ismeretei alapján - az 1.1. táblázat evolúciós pszichológia modern felfogásának
foglalja össze. alappilléreit, amelyekre ez a könyv is épülni kí-
Világosan látható, hogy az eltérések mind ván.
konceptuálisan, mind módszertani értelemben A kognitív irányultságú evolúciós pszicholó-
meglehetősen mélyrehatóak (Sherman és Reeve gusok szerint nem a viselkedés általában, ha-
1997). Nem csoda, hogy a nyolcvanas évek vé- nem a viselkedés mögött álló mentális algorit-
gén és a kilencvenes években éles viták törtek ki musok tekinthetők azoknak a primer evolúciós
a két tábor vezető szakemberei között, miköz- tényezőknek, amelyeket elemeznünk kell. Nem
ben mindegyikük a darwini örökség autentikus az a kulcskérdés, hogy egy adott viselkedés nö-
képviselőjének tartotta magát. A szembenállás veli vagy csökkenti az egyének túlélését és sza-

1.1. TÁBLÁZAT
A szűk értelemben vett evo-
lúciós pszichológia és az
evolúciós antropológia (vi-
selkedésökológia) legfonto-
sabb tematikus különbségei
1.2. FEJEZET. ÚJ MEGKÖZELÍTÉSEK ÉS PERSPEKTÍVÁK 39

porodását, hanem az, hogy a múltban milyen generalizált működésű (Mithen 1996, Thiessen
pszichológiai mechanizmusok szelektálódtak, 1998). Egyszerű példával élve, az emberek
amelyek e viselkedésre hajlamosítanak. Miköz- olyan képességekre szelektálódtak, amelyek se-
ben ez valóban fontos és újszerű kutatási prog- gítenek elkerülni a nehéz, gyorsan mozgó tár-
ramot alkot, képviselői kezdetben túlhangsú- gyakat, függetlenül attól, hogy ezek története-
lyozták ezeknek a mechanizmusoknak a szere- sen jégkorszaki orrszarvúk vagy teherautók. A
pét az adaptacionista magyarázatokban. Ez azért matematikai feladatok megoldásának képessége
jelenthet problémát, mert mint kritikusaik rá- - amelynek önmagában nyilvánvalóan semmi-
mutattak, a tanulási szabályok és pszichológiai féle szelektív előnye nem volt a pleisztocén
folyamatok maguk is a viselkedés elemei és így gyűjtögetőinek körében - valószínűleg abból az
a fenotípusnak mindössze bizonyos aspektusait általános kognitív kapacitásból ered, amely
képviselik (Alexander 1990, Turke 1990). A ter- azért jött létre az evolúció során, hogy kezelni
mészetes szelekció elsődlegesen viselkedési jel- lehessen a szociális élet bizonyos mennyiségi
legekre irányul, nem pedig pszichológiai attitű- aspektusait, mint amilyen pl. a táplálékelosztás
dökre vagy vágyakra. Ezért a mentális progra- lehetett.
mok működését nem lehet megérteni a mérhető Ez arra mutat, hogy a generalizált képességek
viselkedési változók tanulmányozása nélkül. különösen fontosak a társas élet irányításában.
Előbb tanulmányozni kell a viselkedés adaptív Őseinknek nagyon sok olyan adaptációs problé-
értékét, nyereség/veszteség-összetevőit, továb- mát kellett megoldaniuk, amelyek a rokonok-
bá várható hatását a túlélésre és a szaporodásra, kal, csoporttagokkal, potenciális párokkal, ide-
és csak azután következtethetünk a viselkedés genekkel kapcsolatban vetődtek fel. A csoport-
hátterében működő pszichológiai mechanizmu- élet komplex és állandóan változó hatásai kö-
sokra. A „tisztán" pszichológiai megközelítéssel zött megfelelő döntéseket kellett hozni és ezek a
ebből a szempontból az a baj, hogy könnyen lehetséges következmények széles tartományát
csúszik bele a priori elméleti konstrukciók, vonták maguk után. A szociális élet ilyenfajta
esetleg spekulációk csapdájába. A viselkedés sokfélesége és fluiditása olyan problémamegol-
mérhető aspektusait elemző egzaktabb model- dó technikák szelekcióját részesítette előnyben,
lek csökkentik ezeket a veszélyeket. amelyek nem annyira a speciális válaszok, mint
Hasonló viták övezték a pszichológiai algorit- inkább a döntések és az intelligens modellek ál-
musok specificitását. Az evolúciós pszichológia talános heurisztikái köré szerveződtek (Mithen
egyik központi tétele úgy szól, hogy az emberi 1996). Miközben a pszichológiai adaptációk egy
pszichikum olyan modulokkal, területspecifikus része kétségkívül specifikus programok formá-
mechanizmusokkal van felszerelve, amelyek jában létezik, az emberi pszichikum ugyancsak
mindegyike egy-egy speciális funkció ellátására képes arra, hogy általános és rugalmas kondi-
képes. Ez a koncepció egybevág a kognitív pszi- cionális stratégiákat működtessen, amelyek ál-
chológiának azzal a modem szemléletével, amely landóan a pillanatról-pillanatra alakuló köve-
látványosan szakít az általános tanulási mecha- telményekhez illeszkedve hozzák létre az opti-
nizmusok régebbi felfogásával. mális viselkedési válaszokat.
Ugyanakkor a modulkoncepció „erős változa- A megtermékenyítő viták harmadik területe a
tát", miszerint minden egyes viselkedési meg- modern környezet hatására vonatkozik. Mint
nyilvánulás egy speciális algoritmus működésé- láttuk, az evolúciós pszichológia egyik központi
nek eredményeként jön létre, és hogy meghatá- tétele úgy szól, hogy miután a Homo sapiens a
rozott gének felelősek bizonyos gondolkodási és pleisztocént uraló környezeti viszonyokhoz al-
cselekvési akciókért, a tapasztalati tények nem kalmazkodott, nincs okunk elvárni, hogy visel-
látszanak igazolni. A kritikusoknak valószínű- kedésünk a modern, ipari társadalmakban is
leg igazuk van abban, hogy az emberi pszichi- befolyásolja a genetikai rátermettséget. Ez a fel-
kum mechanizmusainak legalábbis egy része fogás szemben áll az evolúciós antropológusok-
40 1. RÉSZ. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA; EGY ÚJ PARADIGMA

nak (viselkedésökológusoknak) azzal a nézeté- selkedésforma az ipari társadalmakban is növe-


vel, hogy az élőlények reproduktív stratégák, li-e túlélési esélyeinket és túlélő utódaink szá-
amelyek arra törekszenek hogy az adott környe- mát, minden esetben empirikus kérdésként kell
zetben növeljék szaporodási sikerüket. Az em- felmerülnie, nem pedig spekulatív elmélkedés
bert alapvetően ugyanez jellemzi: képes arra, tárgyaként.
hogy kövesse és előre jelezze a környezet fluk- A tapasztalati eredmények pedig azt mutat-
tuációit, kiértékeli a viselkedésével összefüggő ják, hogy a modern társadalmakban folyó visel-
változók hatását, nyereség/veszteség-kalkuláci- kedési szokások adaptív végeredményük szem-
ókat tesz, és ezek alapján adaptív döntéseket hoz pontjából legalább három csoportba sorolhatók.
a változó körülmények között. Ennek a megköze- Vannak olyanok, amelyek ma is bizonyíthatóan
lítésnek egyik levezethető tétele, hogy az ember a növelik az egyének túlélési és szaporodási sike-
modem, iparosodott társadalmakban is ugyanezt rét. Ilyenek például a vérfertőzés elkerülését
teszi, azaz az erőforrások összegyűjtésével növe- irányító emocionális programok (2.5.1.) vagy az
li túlélő utódai számát (Irons 1979, 1998). anya-gyerek kötődésben szerepet játszó vele-
Ez a feltevés azonban az esetek nagy részében született képességek (4.1.1.). Mások viszont ki-
nem látszik teljesülni. Számos vizsgálat azt mu- fejezetten csökkentik genetikai képviseletünket
tatja például, hogy az iparosodást megelőző tár- a következő generációban, mint például az ide-
sadalmakban a kulturális értelemben sikeres - gengyűlölet nyomán eszkalálódó agresszió ese-
tehát vagyonos, magas státussal rendelkező, be- tén (2.4.3.). Legtöbb tevékenységünk azonban
folyásos - emberek szaporodásukat tekintve is valószínűleg olyan, amely nem befolyásolja je-
sikeresebbek a többieknél (3.2.1.). A demográfi- lenlegi biológiai alkalmazkodásunkat. Azok a
ai átmenet utáni társadalmakban azonban ez a fizikai vonzerővel, testi szépséggel kapcsolatos
korreláció az ellentétébe fordul: az iskolázot- párválasztási preferenciák, amelyek az evolúci-
tabb és magasabb jövedelmű családokban keve- ós környezetben előnyösek voltak a szaporodás
sebb gyerek születik, mint az alacsonyabb szo- szempontjából, az esetek többségében ma már
cioökonómiai státussal jellemezhető családok- aligha növelik vagy csökkentik génjeink átadási
ban (Kaplan et al. 1995). Ez a példa arra figyel- valószínűségét (3.5.). Tanulságként az követke-
meztet - és a következő fejezetekben számos zik ebből, hogy minden egyes viselkedés eseté-
ilyen esettel találkozunk hogy szakítani kell ben meg kell vizsgálni az adaptáció kérdését.
azzal a megközelítéssel, amely a modern tár- Lehetséges ugyanis, hogy a viselkedési folyama-
sadalmak viselkedési mintázatait mindenáron tok és a genetikai reprodukció közötti kapcsolat
adaptív sémákba akarja rendezni (6.1.3.). hiánya valójában annak köszönhető, hogy nincs
Ebből azonban nem következik az evolúciós elég ismeretünk a kérdéses jelenségről.
pszichológia egyes képviselőinek az az állítása, Azt azonban tapasztalati tények támasztják
miszerint a modern környezetben egyenesen ér- alá, hogy bármi is hatásuk a jelenlegi túlélésre
telmetlenné válik annak tanulmányozása, hogy és a szaporodásra, az evolúció során kialakult,
egy adott tevékenység hatást gyakorol-e az egyé- és akkor adaptív viselkedési képességek és haj-
nek eltérő túlélésére és szaporodására. Miután lamok továbbra is működnek bennünk. Érzel-
jelenkori társadalmi környezetünk gyökeresen meinket, társas kapcsolatainkat, megismerő te-
eltérő ahhoz képest, amelyben az ember kiala- vékenységünket mélyen befolyásolják az evolú-
kult, az új típusú életforma és intézményrend- ció során kialakult pszichológiai folyamatok, te-
szer szerintük egyenesen kizárja a viselkedési kintet nélkül arra, hogy van-e hatásuk jelenleg a
adaptációk lehetőségét a mai környezetben (Sy- genetikai reprodukcióra (Crawford 1998). A lé-
mons 1989, Buss 2001). Ez azonban túlságosan nyeg az - és ebben az evolúciós pszichológusok-
is elhamarkodott következtetés. Nem lehet nak feltétlenül igazuk van hogy a genetikailag
ugyanis a priori eldönteni, hogy mi adaptív és előírt pszichológiai algoritmusok bizonyos min-
mi nem. Annak a kérdésnek, hogy az adott vi- tázatokba rendezik viselkedésünket, amelyek-
1.2. FEJEZET. ÚJ MEGKÖZELÍTÉSEK ÉS PERSPEKTÍVÁK 41

re predikciók tehetők az evolúciós elméletből, milyen hatást gyakorolnak az egyének ráter-


ezek pedig alávethetők a tapasztalati ellenőrzés mettségére.
módszereinek, Ezek megértésében nélkülözhetetlen szerepet
játszanak azok a tudományok, amelyek az em-
beri magatartás különböző aspektusait tanul-
1.2.4. Integratív megközelítés mányozzák. Az evolúciós pszichológia lényegét
tekintve integratív tudomány, amely az emberi
Az evolúciós pszichológia és az evolúciós ant- viselkedés különböző szempontjait és aspektu-
ropológia kölcsönös bírálatának eredményeként sait kísérli meg egy lehetséges rendszerbe fog-
ma már körvonalazódni látszik egy olyan integ- lalni. Nem csupán arról van szó, hogy integrálja
ratív elméleti keret, amely magába emeli mind- a viselkedésökológiai és a pszichológiai megkö-
két paradigma megőrizhető elemeit (Bereczkei zelítéseket. Nem is csak arról, hogy magába épí-
2000, Daly és Wilson 1999, Barrett et al. 2002). ti az etológia és a szociobiológia legfontosabb és
Döntő jelentőségű, hogy az evolúciós pszicholó- időtálló eredményeit. Ezenkívül támaszkodik
gia kognitív magyarázatai kiegészülnek a visel- mindazokra a tudományágakra, amelyek az ala-
kedésökológia legfontosabb modelljeivel és né- csonyabb szerveződési szinteket foglalják el (ge-
zőpontjaival. Ezzel az evolúciós pszichológia netika, élettan, neurobiológia stb.), mert az álta-
tág értelemben vett, átfogó paradigmája jött lét- luk vizsgált proximatív folyamatok nélkül az
re, amely nem csupán a kognitív jelenségek, ha- adap-
nem általában az emberi viselkedés evolúciós tacionista elemzések üresek volnának. Ugyan-
történetével és adaptív késztetéseivel foglalko- csak felhasználja a magasabb szintek tudományos
zik. Az emberi viselkedés természetesen na- elméleteit és tapasztalati eredményeit (kulturális
gyon sokrétű és összetett. Világos, hogy minden antropológia, szociológia, történettudomány), hi-
esetben aprólékosan meg kell vizsgálni, hogy az szen az emberi evolúciós örökség mindig megha-
adott viselkedés milyen adaptív nyereséggel jár, tározott társadalmi-gazdasági kontextusban feje-
milyen pszichológiai mechanizmusok állnak a ződik ki. A következő fejezetekben ezt az integra-
háttérben, és a kulturális-történelmi tényezők tív és holisztikus szemléletet igyekszünk érvény-
re juttatni.
2. rész
EGYÉN ÉS CSOPORT

Durkheim óta a társadalomtudományok többnyire annak az elvnek a fényében


végzik kutatásaikat, amely szerint a társadalmi jelenségek és azok történelmi
változásai a saját belső dinamikájuk és törvényeik eredményeként jönnek lét-
re, és nem vezethetők vissza az egyéni viselkedésekre. Ellenkezőleg, a kultúra
egyfajta „szuperorganizmusnak" fogható fel, amelynek kollektív reprezentá-
ciói korlátokat és kényszereket vetnek ki az egyéni teljesítményekre (Bergerés
Luckman 1966). Ennek következtében az emberi cselekvés és gondolkodás
függő változóknak tekinthetők, amelyek nem befolyásolják lényegesen a társa-
dalmat mint egészet. Az ellentétes folyamat viszont annál gyakoribb: az egyéni
viselkedésben tapasztalható változások a csoportszintű folyamatokra és jelen-
ségekre - normákra, elvárásokra, értékekre - adott válaszokként értelmezhe-
tők. A felnőtt ember mentális tartalmait így elsősorban a szocializáció és neve-
lés társadalmi folyamatai határozzák meg. Ami az egyének tudatában megjele-
nik, az a kultúrából jön és szociálisan konstruált.
Az evolúciós pszichológia képviselői kezdettől fogva szemben állnak ezzel a
gondolkodással (Tooby és Cosmides 1992, Barrett et al. 2002). Egyrészt az em-
berek veleszületett pszichológiai képességeik birtokában állandóan választa-
nak a viselkedés alternatív formái között, amelyeket az adott kultúra kínál.
Másrészt, viselkedésünket ugyan számos tényező korlátozza, de a társadalom
többi tagja és nem a társadalom mint fölöttünk álló szuperorganizmus veti ki
ezeket a kényszererőket. A különböző egyéni érdekek összjátéka, „nettó" ered-
ménye hozza létre azokat az intézményeket, amelyek persze maguk is vissza-
hatnak ezekre az érdekekre és manifesztációikra. Legalább annyira igaz, hogy
az individuális stratégiák hozzák létre a csoport szintű jelenségeket, mint az,
hogy a társadalmi folyamatok irányítják az egyéni döntéseket.
2 . 1 . fejezet

ROKONSÁG

Az archaikus társadalmakban a csoport integrációját elsősorban a rokonok


szövetsége teremti meg és tartja fenn. Mai körülményeink között is triviálisnak
tűnik számunkra, hogy rokonaink kiváltságos szerepet játszanak és megkülön-
böztetett bánásmódot élveznek életünkben egyéb ismerőseinkhez viszonyítva.
A rokonok közötti kapcsolatok pszichológiai stratégiái sajátos szelekciós folya-
matokra vezethetők vissza.

2.1.1. Rokonszelekció lekció, az ún. rokonszelekció a felelős. A korábbi


tétel értelmében az egyed evolúciós értelemben
Miközben a neodarwinizmus a XX. század dere- vett alkalmassága (fitnesse) azon múlik, hogy
kára komoly sikereket ért el a társas viselkedés génjei milyen arányban vesznek részt a követ-
magyarázatában, a csoporton belüli kapcsola- kező generáció génállományában. Mindegyik
tok bizonyos formáira vonatkozó megfigyelések utód a szülői gének 50%-át viszi át a következő
egyszerűen nem illeszkedtek bele a „hagyomá- nemzedékbe. Négy utód esetén pl. mind az apa,
nyos" darwini paradigmába. Ilyen volt az önzet- mind az anya megkétszerezi genetikai képvise-
lenség és az együttműködés, amelyet a rovarok- letét. Csakhogy az individuális gének másolata-
tól kezdve az emberszabású főemlősökig min- it nem csupán az egyén közvetlen leszármazot-
denütt leírtak. A másokat vészjelzésével riasztó tai hordozzák, hanem egyéb rokonai is, mégpe-
és így saját rejtekhelyét felfedő énekesmadár, dig a rokonság mértékének megfelelő arányban.
a csoportját védő hím pávián, a mások árváit A leszármazás miatt közösen hordozott gének
szoptató nőstény elefánt, vagy a társaikat segítő arányát a rokonsági együttható (r) adja meg,
delfinek nehezen voltak értelmezhetők az indi- amelynek kiszámítását a 2.1. ábra ismerteti. En-
viduális szelekció elméleti keretében. Ennek nek fényében érthető meg, hogy a rokonoknak
alapján ugyanis nem számíthatunk olyan visel- nyújtott támogatás adaptív stratégia az önzetlen
kedés elterjedésére, amellyel az egyed növeli egyed szempontjából. Amennyiben ugyanis az
egy másik állat túlélési és szaporodási sikerét altruista tettével pozitív hatást gyakorol a ked-
azon az áron, hogy a sajátjáét csökkenti. Nyil- vezményezett rokon túlélésére és szaporodásá-
vánvaló, hogy a táplálékról, a szaporodási part- ra, úgy segíti elterjeszteni saját génjeinek az ille-
nerről vagy a biztos rejtekhelyről lemondó alt- tő rokonban lévő másolatait. Más szóval: a ked-
ruista a természetes szelekció vesztese, hiszen vezményezett egyed a támogatást végző rokon
fennmaradási esélyeit kockáztatja, és kevesebb génjeinek rá eső hányadát is átörökíti az utódai-
utódot hagy hátra. Hátrányba kerül az erőforrá- ba. Az önzetlen viselkedés látszólag csökkenti
sokért folytatott vetélkedésben és génjei - köz- az altruista személyes rátermettségét, de génjei
tük az altruista viselkedésért felelős gének - fo- végül is összességében nagyobb arányban jelen-
kozatosan kiszorulnak a populációból. nek meg a következő generációban. Az altruista
William Hamilton (1964) szerint az altruista nyeresége tehát abból fakad, hogy a támogatott
hajlamok elterjedésért egy csoporton belüli sze- génhordozókon (rokonokon) keresztül növek-
2.1. FEJEZET. ROKONSÁG 45

2.1. ÁBRA
Különböző rokonok rokon-
sági együtthatójának (r) ki-
számítása ■ A nyilak azt je-
lentik, hogy az általuk ösz-
szekötött egyedek - a közös
leszármazás mendeli szabá-
lyai következtében - 50%-os
valószínűséggel hordoznak
közös géneket (Forrás: Tri-
vers 1985)

szik összesített genetikai képviselete, ún. teljes Bxr>C


rátermettsége (inclusive fitness). A teljes ráter-
mettség tehát a személyes, közvetlen fitnessből összefüggés (Hamilton-szabály). Az egyenletből
(amely az utódokon keresztül realizálódik) és a világosan látszik, hogy az altruizmus fitness-
közvetett, oldalági rokonok által közvetített megtérülései eltérőek lehetnek a változó kör-
fitnessből tevődik össze. nyezeti feltételek között és ez különböző stra-
Meg kell azonban jegyezni, hogy a génrokon- tégiákra szelektálhat (Krebs és Davies 1993,
ság nem az abszolút genetikai hasonlóság mér- Reeve 1998). Így pl. a kis költséggel járó önzet-
tékét jelöli két individuum között, hanem an- len viselkedésformák (pl. a tisztálkodó-ápoló vi-
nak a mértékét, ahogy genetikai hasonlóságuk selkedés, az ún. grooming) általában nagyobb
felülmúlja két, a populációból véletlenszerűen valószínűséggel terjednek el, mint a magas költ-
kiválasztott egyed hasonlóságát. Ezt azért fon- séggel járó akciók (pl. segítség egy ragadozó tá-
tos hozzátenni, mert korábban számos félreér- madása során). Ugyanakkor az élőlények na-
tésnek volt a forrása, hogy miként lehet rokon- gyobb kockázatot hajlandók vállalni a közeli ro-
sági együtthatókról beszélni egy faj esetében, konok érdekében, mint a távoliak javára. Ennek
amelynek tagjai több mint 90%-ban részesed-, az az oka, hogy a költséges támogatások veszte-
nek a közös génkészletből. Evolúciós perspektí- ségeit csak olyan rokonok esetében lehet geneti-
vából nyilvánvaló azonban, hogy az önzetlen- kai nyereségbe fordítani, akik nagyszámú közös
ség csak akkor alakul ki két egyed között, ha gént hordoznak. Így pl. az altruista halála csak
diszkriminatív, azaz amennyiben azokra irányul, akkor „kifizetődő", ha segítségével több mint
akik szintén hordozzák az altruizmusra hajla- két testvért, több mint négy unokát, vagy több
mosító géneket (Dawkins 1986, Reeve 1998). A mint nyolc unokatestvért ment meg a pusztu-
közös leszármazás miatt ennek a valószínűsége lástól. Ennek megfelelően az sem mindegy,
lényegesen megnő. A rokonok közötti támoga- hogy az altruista tett hány rokonra irányul. A
tás résztvevői a rokonsági foknak megfelelő genetikai megtérülések különbségei miatt vár-
arányban hordozzák azokat a géneket, amelyek ható pl. hogy egy vészjelzés akkor marad fenn,
az altruista viselkedési késztetésekért felelősek. ha vagy kisszámú közeli rokont vagy nagyszá-
Ezért az önzetlen viselkedés pozitív hatást gya- mú távoli rokont riaszt. Végül, az altruizmus
korol saját genetikai alapjainak elterjedésére. haszonélvezői többnyire fiatal egyedek, ame-
A rokoni önzetlenség vagy nepotizmus azon- lyek az idősebbekhez képest nagyobb jövőbeli
ban nem csupán a rokonsági fok függvénye. szaporodási képességgel, ún. reproduktív érték-
Hamilton szerint az altruista viselkedésre akkor kel rendelkeznek. A szaporodási érték annak a
irányul szelekció, ha a belőle fakadó genetikai mértékét jelöli, hogy egy adott életkorban lévő
nyereség (B) felülmúlja az általa okozott fitness- élőlény milyen valószínűséggel hoz létre továb-
veszteséget (C), azaz ha fennáll a bi utódokat a jövőben (lásd még 3.4.2., 3.35.
46 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

ábra). Nyilvánvaló, hogy az altruista érdeke az, vándorolnak), és a kedvezményezettek elsősor-


hogy önzetlen viselkedésének kedvezménye- ban a fiatal állatok köréből kerülnek ki. Hasonló
zettjei elsősorban a fiatal és jó fizikai kondíció- rokoni érdekek irányítják a terület védelmét: el-
ban lévő egyedek közül kerüljenek ki, akik a jö- sősorban a közeli leszármazási kapcsolatban
vőben nagy hatékonysággal tudják elterjeszteni lévő nőstények fognak össze az idegen behato-
az altruista génjeit. lók elűzésére (2.2. ábra).
A természetes populációkban együtt élő roko- Az altruista tevékenységek egyik sajátos for-
nok kölcsönös támogatása az egyenletben meg- mája a testvérekre irányuló támogatás (helping
jelölt feltételek teljesülése esetén adaptív straté- at the nest), amelynek lényege, hogy a korábbi
giának minősül, amelyre pozitív szelekció (ro- alomból vagy fészekaljból származó állatok még
konszelekció) hat. A különböző fajok körében ivarérettségük elérése után sem vesznek részt a
végzett megfigyelések megbízhatóan alátámaszt- szaporodásban egy ideig, hanem szüleikkel ma-
ják a rokonszelekciós magyarázatokat (Krebs és radnak és később született testvéreiket gondoz-
Davies 1993, Alcock 1998). Az egyik vizsgálat zák (Brown 1987, Woodroffe és Vincent 1994).
pl. azt mutatta, hogy a földi mókusok (Sper- Erre akkor nyílik lehetőség, ha a következő há-
mophilus beldingi) gyakran adnak vészkiáltást rom feltétel teljesül: (1) az altruisták értékes se-
a ragadozók feltűnésekor. A riasztás rendkívül gítséget nyújtanak szüleiknek az utódok felne-
költséges az altruista számára: a vizsgálatok azt velése terén, (2) e támogatás ideje alatt a szülők-
mutatták, hogy a ragadozók által elejtett állatok nek alkalmuk van újabb utódok létrehozására,
mintegy fele vészjelzést adott le a támadás előtt. és (3) a támogatások nem annyira költségesek,
A veszteségek megtérülése miatt a vészjelzés el- hogy lényegesen rontanák az altruista későbbi
sősorban a közelben tartózkodó utódokra és kö- reproduktív kilátásait (Turke 1988). A mono-
zeli rokonokra irányul, akiknek így esélyük van gám párkapcsolatban élő sakálok pl. egy vagy
a kotorékba történő gyors menekülésre. A támo- két utódot képesek felnevelni egy alkalommal.
gatások többnyire a nőstény rokonok között Ha azonban az előző alomból származó idősebb
mennek végbe, akik közeli territóriumokat fog- utódok segítenek fiatalabb testvéreik ellátásá-
lalnak el (a hímek néhány hónapos korukban el- ban, akkor ez a szám akár 5-6 főre is emelked-

2.2. ÁBRA
Rokoni együttműködés a te-
rületre behatoló idegenek
elűzésében ■ (Forrás: Sher-
man 1985)
2.1. FEJEZET. ROKONSÁG 47

szociális környezetet a ma élő vadászó-gyűjtö-


gető társadalmak őrizték meg leginkább. Az ant-
ropológusok - jóval a szociobiológia színrelépése
előtt - leírták, hogy az archaikus társadalmak
embere nem egyszerűen a klán vagy a törzs tag-
ja, hanem egyúttal a rokonság összefüggő lánco-
latának egy meghatározott eleme, jól definiálha-
tó kötelességekkel, elvárásokkal és jogokkal
(Langness 1990, Lee és Daly 1999). Születésénél
fogva benne találja magát egy olyan érdekeltsé-
gi rendszerben, ahol a különböző támogatások,
ajándékozások, szolgáltatások gyakorisága és in-
tenzitása a vérségi kapcsolatok függvénye.
A Hamilton-szabály és a rokonszelekciós mo-
dell térnyerése felgyorsította a rokoni rendsze-
rek kutatását. Az evolúciós magyarázatok iránt
elköteleződő antropológusok - mint Napoleon
Chagnon, William Irons, Raymond Hames és
mások - a 70-es évektől kezdve nagyon részletes
és széles körű vizsgálatokat folytattak a legkü-
2.3. ÁBRA lönbözőbb törzsi társadalmakban. Általában
A panyókás sakál szaporodási sikere a családban maradó közvetlen megfigyelési technikákat alkalmazva
utódok számának függvényében ■ (Forrás: Krebs és Davis igyekeztek feltérképezni a csoporton belüli kap-
1983) csolatok természetét, irányát és intenzitását. Az
evolúciós elvárásoknak megfelelően mindenhol
het, mégpedig a támogatók számával arányosan az derült ki, hogy az emberek a szociális tevé-
(2.3. ábra). A gondozásban részt vevő idősebb kenységek csaknem valamennyi területén a kö-
testvérek ugyanis nagy hatásfokkal javítják öcs- zeli rokonaikat részesítik előnyben a távoli vagy
cseik és húgaik túlélési esélyeit. Táplálják a a nem rokonokkal szemben. Ráadásul a rokoni
szoptatós anyát és a fiatal kölyköket (kiöklende- támogatás nem igényel kölcsönösséget, és vi-
zik számukra a táplálékot), tisztogatják és va- szontszolgáltatások nélkül is működik. Előnye
dászni tanítják testvéreiket, játszanak velük és ugyanis a genetikai képviselet közvetett növelé-
megpróbálják elűzni a rájuk leselkedő hiénákat. sében van, és nem a viszonzás során megtérülő
Szüleik szaporodási sikerének növelésén ke- haszonban. A venezuelai ye'kwana falvakban a
resztül biztosítják teljes rátermettségüket abban vadászat, halászat és kertgazdálkodás minden
az időszakban, amikor maguk még nem elég lényeges műveletében rokonok csoportjai vesz-
érettek az idősebb hímekkel való konkurencia- nek részt, mégpedig úgy hogy a személyközi
harcokra, és ezáltal nőstények szerzésére. kapcsolatok megfigyelt gyakoriságai szorosan
korreláltak a rokonsági együttható értékeivel
(Hames 1979) (2.4. ábra).
2.1.2. Rokoni kapcsolatok A Guatemalában élő k'ekchi (maja) indiánok
a tradicionális társadalmakban intenzív kukoricatermesztést folytatnak, amely-
nek hatékonysága attól függ, hogy egy család-
Az elmúlt néhány millió év során őseink kis lét- nak milyen mértékben sikerül igénybe vennie
számú, zárt csoportokban éltek, amelyek szer- más családok munkáját. A segítséget mintegy
veződését alapvetően az együtt élő rokonok 70%-ban rokonok adják; a betakarított élelem
kapcsolatai, szövetségei határozták meg. Ezt a mennyisége attól függ, hogy egy gazdának hány
48 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

házassági „szerződések" - unokatestvér-cserék


- révén egyúttal mérséklik a nőkért folyó rend-
kívül heves versengéseket. Amint a népesség
növekszik és a falu lélekszáma megközelíti a
300 főt, a populációra jellemző átlagos rokonsá-
gi együttható - amelynek korábbi értéke az első-
fokú és másodfokú unokatestvérek közé esett -
lényegesen csökken. Ennek az az elsődleges
oka, hogy növekszik az idegenek, főként a bete-
lepülők és a távolabbról vásárolt vagy rabolt fe-
leségek száma.
Ezzel együtt a csoporton belüli szolidaritás
csökken, és éleződik az erőforrásokért folyó ver-
sengés. Olykor ökölcsatára vagy bunkósbottal
2.4. ÁBRA
vívott harcra kerül sor a falubeliek között,
Aye'kwana falvak lakói közötti találkozások gyakorisága
a rokonsági fok függvényében ■ (Forrás: Hames 1979) amely gyakran vezet súlyos, néha halálos sérü-
lésekhez. Kiderült, hogy mindig a közeli roko-
nok harcolnak együtt, még akkor is, ha egyéb-
közeli rokona él a faluban. Ez természetesen a ként egymástól távol, esetleg a szomszéd falu-
párválasztási szokásokat is befolyásolja: a szü- ban élnek. Az emberek életében döntő szerepet
lők és házasodó gyerekeik a falun belül igyekez- játszó eseményekben nem a lakóhelyi közelség
nek házastársat találni, mégpedig azért, hogy to- és a gyakori együttlét számít, sokkal inkább a
vábbra is fenn tudják tartani előnyös kapcsola- vérrokonság. Ezt mutatja az is, hogy a belső
taikat a rokonaikkal. Ez gyakori konfliktusok konfliktusok fokozódásával a falu kettéválik, de
forrása, hiszen a népes rokonsággal rendelkező mindig a genetikai leszármazás mentén. A he-
férfiaknak viszonylag kevés lehetőségük van lyén maradó és az elköltöző csoportokban a kö-
arra, hogy elkerüljék a vérfertőzést, és megfelelő zeli - többnyire az elsőfokú unokatestvérek kö-
házastársat találjanak az idegenek, illetve távoli rén belül található - rokonok maradnak együtt.
rokonok köréből (2.5.2.). Az adatok azt mutat- A rokonsági együttható növekedésével az együtt-
ják, hogy azok a férfiak, akiknek családja több működések és támogatások mindkét újonnan
generáció óta a faluban él és így sok rokon támo- létrejött településen ismét megerősödnek.
gatását tudják igénybe venni, több túlélő gyere- Az elmúlt 20-25 év során számos egyéb vizs-
ket nevelnek fel, mint a bevándorlók vagy más- gálatot végeztek á legkülönbözőbb preinduszt-
hová házasodok (Berté 1988). riális társadalmakban. Ezek ugyancsak a Ha-
Az egyik legintenzívebben kutatott népcso- milton-szabály érvényességéről számoltak be a
port a Venezuela és Brazília határán, az Orinoco melanéziai meriam törzs (Bird és Bird 1997), az
vidékén élő yanomamö indiánok (Chagnon óceániai ifaluk társadalom (Betzig 1988, Sosis
1979, 1988, 2000, Hames 1994, 2000). Viszony- 2000), egyes taiföldi faluközösségek (Poliouda-
lag nagy területen elszórt falvakban élnek, ame- kis 2000), a IX-XII. századi vikingek (Dunbar et
lyek lélekszáma általában 100 és 300 fő között al. 1995), a XVII-XVIII. századi német (Kum-
mozog. A faluközösségek szociális szerveződé- hörn) közösségek (Voland és Dunbar 1995), és a
sének alapját a rokon férfiak koalíciói képezik. XV-XVI. századi portugál nemesség (Boone
Ezek olyan patrilineáris származási csoportok, 1988) körében. Ugyanakkor kezdetektől fogva
amelyek nem csupán a vadászatban, az irtá- erős bírálatok érték ezeket a magyarázatokat.
sos-égetéses növénytermesztésben és a más tör- Számos kulturális antropológus szerint a roko-
zsekkel folytatott háborúkban jelentenek biz- nok együttműködése és egymás iránti lojalitása
tonságos támaszt, hanem az egymással kötött nem annyira származási kötelékeken alapszik,
2.1. FEJEZET. ROKONSÁG 49

mint inkább gazdasági szükségszerűségeken, és re fordítják gondoskodásaikat (helping at the


a kultúra uralkodó értékein és elvárásain (Sah- nest).
lins 1976). Miközben ez a bírálat számos jogos Egy monogám vadásztársadalomban, a para-
észrevételt foglalt magában, alapvetően célt té- guayi ache indiánok körében pl. a férfiaknak va-
vesztett (Daly et al. 1997). Nem vette ugyanis fi- dászatuk során napi 7-8000 kalóriát kell előte-
gyelembe, hogy az evolúciós elmélet a rokoni remteniük ahhoz, hogy el tudják látni családju-
szerveződés ultimatív-adaptacionista okait ku- kat. Ezt a képességet kb. 20-21 éves korukra
tatja, amelyek nem mondanak ellent az antro- érik el, amikortól megfelelő partnerré válnak a
pológiai megközelítés proximatív magyarázata- házasság szempontjából. Az ache fiúk többsége
inak (lásd 1.1.4.). Miközben tehát kétségbevon- azonban már 16 évesen olyan ügyesnek bizo-
hatatlan tény, hogy a vérségi kapcsolatokat a nyul a vadászatban, hogy képesek a saját szük-
társadalom saját logikája alapján kulturális je- ségletüket meghaladó táplálék megszerzésére.
lentésekkel ruházza fel, az is nyilvánvaló, hogy A következő néhány évben, egészen házasságu-
ezek a jelentések nem önkényesek az alkalmaz- kig, a fiatal vadászok testvéreik és szüleik jólétét
kodás szempontjából, amennyiben a rokoni növelik. Az adatok azt mutatják, hogy a fiatal fi-
kapcsolatok alapformái evolúciós motivációkra ukkal néhány évig együtt élő szülők szaporodá-
épülnek (Bereczkei 1991). si kilátásai javulnak e segítségnyújtás révén:
Az evolúciós magyarázatok érvényességét rá- több gyereket tudnak felnevelni, mint a többiek
adásul jelentősen emelte, hogy számos vizsgálat (Hill és Hurtado 1996).
nem csupán a rokonok közötti kapcsolatok Hasonló támogatást nyújtanak a mikronéziai
adaptív mintázatait tárta fel, hanem azt is kimu- ifaluk falvak lányai, akik közül sokan évekig
tatta, hogy a rokoni támogatások növelik a ked- együtt maradnak anyjukkal, segítenek a háztar-
vezményezett szaporodási sikerét, és így az alt- tásban és kisebb testvéreik gondozásában, külö-
ruista teljes rátermettségét. Az adatok az mutat- nösen pedig a tárógyökér sok fizikai munkát
ják, hogy a rokoni segítség - különösen beteg- igénylő termesztésében (Flinn 1988). A potenci-
ségek, éhínségek, háborúk idején - javítja a ális segítség nagysága azon múlik, hogy hány
haszonélvezőnek és gyerekeinek a túlélési esé- idősebb lánytestvér van a családban, ez pedig a
lyeit (Barrett et al. 2002). A rokoni támogatást születési sorrendtől függ. Mark Flinn azt találta,
élvező emberek ezenkívül több gyereknek ad- hogy az első és másodszülött gyermek neme
hatnak életet, mint akkor, ha nincs a környeze- erőteljesen befolyásolja a szülők teljes szaporo-
tükben segítő rokon. Mint láttuk, bizonyos fel- dási sikerét (2.5. ábra). Ez valószínűleg azért
tételek között adaptív stratégia, ha az egyének van, mert az idősebb lányok által nyújtott segít-
átmenetileg nem utódaikra, hanem testvéreik- ség mérsékli a gyereknevelés költségeit, így a

2.5. ÁBRA
Az ifaluk nők befejezett ter-
mékenysége az első- és má-
sodszülött utódok nemé-
nek függvényében ■ (Forrás:
Flinn 1988)
50 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

2.6. ÁBRA
Az első, második és harma-
dik szülések közötti időin-
tervallum a fiú és lány újszü-
lötteket követően ■ (Forrás:
Bereczkei és Dunbar 2002)

szülők további gyerekek felnevelését vállalják. nyuk születését követően rövidebbre fogják az
A családi terhek csökkenését vizsgálták az ar- egyes szülések közötti intervallumokat és ha-
gentin toba közösségekben is, és arra az ered- marabb szülik meg a következő gyereküket (2.6.
ményre jutottak, hogy azok az anyák, akik 7 és ábra). Ez esetünkben azt jelenti, hogy azok az
15 év közötti lányaikkal élnek egy háztartásban, anyák, akik számíthatnak idősebb lányaik segít-
17%-kal kevesebb házimunkát végeznek és ségére, átlag két és fél évvel korábban szülik
10%-kal több időt fordítanak beszélgetésre, meg negyedik gyermeküket azokhoz képest,
mint azok, akiknek nincsenek ilyen korú lánya- akik nem rendelkeznek ilyen segítséggel (8,63
ik (Boveet al. 2002). vs. 11,09 év). Kétszer nagyobb valószínűséggel
Néhány magyarországi vizsgálatban arra a szülnek ötödik, illetve még további gyerekeket
kérdésre kerestünk választ, hogy közelebbről (60,7% vs. 32,8%), és átlag három ével később
milyen viselkedési folyamatok játszanak szere- fejezik be reproduktív periódusukat (37,4 vs.
pet a szülői rátermettség növelésében. A Bara- 34,2 év). Más magyarországi vizsgálatok ugyan-
nyában élő beás cigányok falvaiban a lányokat csak azt erősítik meg, hogy a roma - ezen belül a
arra szocializálják, hogy sokáig maradjanak beás - népességen belül a kiterjedt és szoros ro-
együtt a családban és segítsenek fiatalabb test- koni kapcsolatokból származó személyes támo-
véreik felnevelésében, sokszor még saját házas- gatások pozitív hatást gyakorolnak a termé-
ságkötésük után is. Részt vesznek a csecsemők kenységre (Bereczkei 1998b). Erre részletesen a
tisztába tételében, karon hordásában, felügye- 3.2.3. fejezetben térünk ki.
letében, később pedig játszanak velük és főznek A rokoni kapcsolatok antropológiai vizsgála-
rájuk. Az idősebb lányok által nyújtott segítség tával párhuzamosan a kutatók arra a kérdésre is
a testvérek gondozásában valószínűleg csök- választ kerestek, hogy milyen pszichológiai me-
kenti a szülők terheit és növeli hajlandóságukat chanizmusok segítségével ismerik fel az embe-
arra, hogy újabb gyereket nemzzenek. Valóban, rek rokonaikat. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nem
az adatok arra mutatnak - hasonlóan az ifaluk a rokoni együtthatók alapján számítják ki érdek-
társadalomhoz -, hogy azokban a családokban, azonosságukat, még kevésbé a közös gének va-
ahol elsőként vagy másodikként lány születik, lamiféle titokzatos „vonzódása" alapján. A szak-
ott a szülők átlagosan egy gyerekkel többet vál- irodalomban több, ún. rokonfelismerő rendszert
lalnak azokkal a családokkal összehasonlítva, írnak le. A fenotípusos illesztés azt jelenti, hogy
ahol az elsőszülött gyerekek fiúk (Bereczkei és a rokonok közös genetikai állományuk követ-
Dunbar 2002). Kiderült az is, hogy az anyák keztében számos hasonló fenotípusos jellegze-
azon keresztül növelik utódaik számát, hogy lá- tességet (szag, testi megjelenés) mutatnak (lásd
2.1. FEJEZET. ROKONSÁG 51

2.5.3.). Állatkísérletek sokasága mutatja, hogy a zelség az önzetlenség egyik legfontosabb pro-
rokonok képesek előzetes ismeretség nélkül is ximatív tényezője, amely a genetikai rokonság
felismerni egymást és meg tudják különböztetni és az altruista viselkedés közötti kapcsolatot
a leszármazás következtében eltérő rokoni ka- közvetíti.
tegóriákba tartozó - tehát különböző rokoni
együtthatókkal jellemezhető - egyedeket. Ugyan-
csak számos kísérlet mutatta ki, hogy a rokon- 2.1.3. Pszichológiai algoritmusok
felismerés másik alapvető mechanizmusa tanu- az ipari társadalmakban
lási-asszociatív folyamatokon alapul. Az együtt
felnövő állatok között olyan kötődési folyama- Miután a vadászó-gyűjtögető hominida közös-
tok alakulnak ki, amelyek egész életükben fenn- ségek tagjai kisebb-nagyobb mértékben rokonok
maradnak (Trivers 1985). voltak, a társakra irányuló önzetlenség adaptív
Az ember esetében a fenotípusos illesztés stratégiának bizonyult, amelyre pozitív szelek-
genetikai programjai egyelőre csak az anya és ció irányult. Hatására olyan pszichológiai algo-
gyermeke között mutathatók ki megbízhatóan ritmusok rögzültek, amelyek a rokonok iránti
(4.1.1.). A rokonok azonosításában és felismeré- megkülönböztetett bánásmódra hajlamosítják
sében valószínűleg fontosabb szerepet játsza- hordozóikat (Daly et al. 1997). Ezek a diszpozí-
nak a gyermekkori tapasztalatok és tanulási fo- ciók a mai ember viselkedésében is jelen van-
lyamatok. A szülők és gyerekek közötti korai be- nak, függetlenül attól, hogy befolyásolják-e vagy
vésődési és kötődési folyamatok hozzák létre nem a teljes rátermettséget. Igaz, a rokonok kö-
későbbi bensőséges kapcsolataikat. A közeli ro- zötti kapcsolatok ma már többnyire nem olyan
konok részéről jövő kellemes ingerek (pl. ciró- meghatározóak, mint az iparosodást megelőző
gatás) és a gyerekek visszajelzései (pl. gőgicsé- társadalmakban. A társadalmi fejlődéssel együtt-
lés) kölcsönösen megerősítik egymást és alapját járó gazdasági és kereskedelmi expanzió csak-
képezik a későbbi intim viszonyoknak. A csalá- nem mindenütt szétzilálta, felbomlasztotta a
di-rokoni alapon szerveződő archaikus közössé- korábban uralkodó helyi vérségi szerkezete-
gek szabályos, bejósolható tanulási mintákat és ket. Ennek következtében az ipari társadal-
helyzeteket nyújtanak, amelyek révén a felnövő makban élő ember többnyire elvesztette népes
gyermekek elsajátítják a különböző rokonokkal családjának bensőséges kapcsolatait, és sok-
való bánás általános stratégiáit. Így van ez a mo- szor legközelebbi rokonaitól is távol kénytelen
dern társadalmakban is: a szűkebb környezet élni.
egyes tagjaival folytatott szociális kapcsolatok A hozzátartozóinkhoz való kötődés ennek el-
fajtájuk, időzítésük és intenzitásuk szerint nyer- lenére jelen van életünkben, és a rokonok közöt-
nek pozitív vagy negatív megerősítéseket. E ko- ti támogatások továbbra is áthatják mindennap-
rai tapasztalatok teszik lehetővé a gyermek szá- jainkat. Szociológiai felmérések tanúsága sze-
mára annak felismerését, hogy kik a közeli roko- rint az emberek nagyobb elvárásokat, jogokat és
naink, mit várhat tőlük az ember és hogyan vi- kötelességeket fogalmaznak meg rokonaikkal
selkedjen irántuk (Alexander 1979, Hrdy 1999). kapcsolatban, mint az idegenekkel szemben
A rokonszelekció ilyen módon a megfelelő ér- (Cseh-Szombathy 1987). Ez sokszor kimerül a
zelmi kötelékek kiépülésén keresztül biztosítja kölcsönös értesítések (névnapi távirat, esküvői
a közös génhordozók egymás iránti önzetlensé- meghívó stb.) küldözgetésében, amelyek mind-
gét. Egy jelenlegi vizsgálatban szoros korreláci- azonáltal lényeges funkciót hordoznak: emlé-
ókat találtak a genetikai rokonság, az altruiz- keztetnek bennünket, hogy nem feledkeztünk
musra való hajlandóság és az érzelmi közelség - meg egymásról. Még a távol élő rokonok körével
tehát a másik ember iránti törődés és bizalom is mint egyfajta „biztonsági tartalékkal" számol-
érzésének - mértéke között (Korchmaros és hatunk, akik többnyire segítségünkre sietnek,
Kenny 2001). A szerzők szerint az érzelmi kö- ha nehézségeink támadnak.
52 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

Amerikai és európai nagyvárosokban végzett lál a rokonsági együtthatóval (Smith et al. 1987).
vizsgálatok ezzel kapcsolatban olyan eredmé- (2.7. ábra). Ezen belül azonban - amint azt egy
nyekről számolnak be, amelyek megfelelnek több mint 1500 örökösödési eljárás elemzése
a rokonszelekciós elméletből származó elvárá- mutatja - azonos rokonsági fok esetén az oldal-
soknak (Dunbar és Spoors 1995, Essock-Vitale ági rokon az örökség haszonélvezője a felmenő
és McGuire 1985, Salmon és Daly 1996). Elő- ágival szemben (pl. a testvér és nem a szülő), és
ször is, az emberek, amikor komoly szükség- a lemenő ági rokon az oldalágival szemben (pl.
ben szenvednek - elsősorban betegségek, tartós unokaöcs és nem a féltestvér) (Judge 1995). Elő-
anyagi problémák és érzelmi válság esetén -, fordul, hogy a fiatalabb, távolabbi rokon elsőbb-
nagyobb valószínűséggel fordulnak rokonaik- séget élvez az örökség terén az idősebb, közeleb-
hoz, mint barátaikhoz és ismerőseikhez, jólle- bi rokonhoz képest. Ez nem meglepő, hiszen,
het ez utóbbiakkal általában gyakrabban talál- mint láttuk, a Hamilton- egyenletből az követ-
koznak. Másodszor, a támogatások mértéke és kezik, hogy a haszonélvezővel való kisebb ro-
gyakorisága a rokonsági koefficiens függvénye; konsági együtthatóból fakadó hátrányokat el-
annál nagyobb, minél közelibb rokonok közt lensúlyozhatják a haszonélvező nagyobb rep-
megy végbe. Harmadszor, a rokonoktól kapott roduktív potenciájából fakadó előnyök. Más
segítséget az esetek túlnyomó részében nem vizsgálatok azt mutatták, hogy a rokonok mint
követte viszonzás, míg az ismerősök, barátok lehetséges örökösök jelentősége emelkedett má-
közötti támogatások általában a kölcsönössé- sokkal szemben, ha a végrendelet gazdája közel
gen alapultak. Negyedszer, az altruizmus iránya érezte saját halálát. Ilyen esetekben akkor sem
nagymértékben függ a résztvevők jövőbeli sza- büntette közeli hozzátartozóit az örökség
porodási kilátásaitól (reziduális reproduktív ér- visszavonásával, ha azok viselkedését egyéb-
tékétől); a támogatások rendszerint az erőforrá- ként erkölcstelennek vagy törvénytelennek ítél-
sokat birtokló idősebbek felől a fiatalok felé te meg (Bossong 2001).
áramlanak. Hatszor nagyobb pl. annak a való- Ami a házastársra hagyományozott örökséget
színűsége, hogy a nagybácsi/nagynéni segíti uno- illeti, érdekes, hogy ennek nagysága és iránya
kaöccsét/unokahúgát, mint a fordított irányú tá- elsősorban a haszonélvező nemétől és korától
mogatásnak. függ. A halálos betegség következtében eltávo-
Ugyanez a logika tükröződik a végrendeletek- zott nők az esetek többségében nem a férjüket,
ben. Általában véve az örökségek kedvezmé- hanem gyerekeiket jelölik meg örökösöknek.
nyezettjei - a házastársi hagyatékot leszámítva - Ennek valószínűleg az az oka, hogy az özvegy
az utódok és közeli rokonok közül kerülnek ki, férfiak a nőkhöz képest nagyobb gyakorisággal
és az örökölt vagyon nagysága pozitívan korre- házasodnak újra, és rendszerint jóval fiatalabb

2.7. ÁBRA
Az örökség haszonélvezői a
rokonság függvényében ■
(Forrás: Smith et al. 1987)
2.1. FEJEZET. ROKONSÁG 53

tásukat („Ki vagyok én?"), a nők gyakrabban je-


lölték meg családban elfoglalt helyüket és sze-
repeiket (pl. „lánya vagy nővére vagyok X-nek"),
míg a férfiak inkább családjuk nevét említették
(Salmon és Daly 1996). Úgy tűnik, hogy a nők
rokoni kötelékei elsősorban a generációk közöt-
ti specifikus kapcsolatok pszichológiájára épül-
nek, a férfiaké pedig inkább a patrilineáris cso-
portidentitásban gyökereznek.
A rokonok közötti kapcsolatok mintázataira
az életkor és a nem mellett nagy hatást gyakorol
a paternitás valószínűsége. A Hamilton-szabály
szerint az egyének a genetikai együttható mérté-
2.8. ÁBRA
Az örökség házastársnak juttatott aránya ■ (Forrás: Bos-
kének arányában fogják támogatni a rokonukat.
song 2001) A genetikai rokonság azonban nem csupán a le-
származási viszonyok, hanem az apasági való-
nőket vesznek el. Következésképpen az örökölt színűség mértékének (p) a függvénye (1.1.3.).
vagyonból az új feleségtől származó gyerekek is Ha p<l, azaz az apaság valószínűsége kisebb
részesednek - akikkel az elhunyt semmilyen ge- mint 100%, az anyaági (matrilineáris) rokonok
netikai kapcsolatban nem állt. A végrendeletet várhatóan több közös gént hordoznak, mint az
készítő férfiak viszont kétféle stratégiát követ- apaági (patrilineáris) rokonok. Az evolúcióel-
nek: ha túlélő feleségük fiatal, vagyonuk nagy mélet szerint az anyai nagyszülők, akik abszo-
részét gyerekeikre hagyják, míg az idősebb fele- lút biztosak lehetnek lányuk anyaságában, vár-
ségek esetén a házastárs válik általános örökös- hatóan többet invesztálnak unokáikba, mint az
sé. A fiatal nők ugyanis szintén nagy valószínű- apai nagyszülők, akik soha nem bízhatnak
séggel házasodnak újra, és az új házasságban 100%-ban fiuk apaságában. Ez a különbség a
született gyerekeikre költik az örökség egy ré- mai társadalmi viszonyok között is fennáll; több
szét. Ezzel szemben az idős, menopauzán túl- kutatás egybehangzó adatai szerint a kisgyerek-
esett özvegyek várhatóan a meghalt férjüktől kel rendelkező házaspárok több időt töltenek el
származó közös gyerekekre fordítják a teljes va- a feleség szüleivel a férj szüleihez képest, jólle-
gyont. (Bossong 2001). (2.8. ábra). het az előbbiek rendszerint távolabb laknak tő-
A rokonok iránti részrehajlás sajátos nemek lük, mint az utóbbiak (Smith 1988). A szemé-
szerinti megoszlásokat mutat. A nők több ro- lyes találkozások és a telefonbeszélgetések szá-
konnal - főleg anyaági rokonnal - tartanak kap- mát tekintve a kamaszok, illetve fiatal felnőttek
csolatot és gyakrabban vesznek részt különböző ugyancsak szorosabb kapcsolatot tartanak fenn
támogatásokban velük, mint a férfiak (Dunbar az anyai, mint az apai nagyszülőkkel (Salmon
és Spoors 1995). Ez utóbbinak valószínűleg az 1999).
az oka, hogy nők számára közeli hozzátartozóik A dolgot azonban bonyolítja, hogy a nagyszü-
jelentik a legfontosabb szociális erőforrásokat a lők - miután két generációt fognak át - duplán
gyereknevelésben. A férfiak nagyobb mérték- érintettek az apasági bizonytalanság tekinteté-
ben vesznek részt munkatársakkal és idegenek- ben. A 2.1. táblázat azt mutatja, hogy bizonyos
kel való kölcsönös tranzakciókban, és talán ke- p értékek esetén milyen rokonsági együtthatók
vésbé függnek a rokonaikkal való személyes várhatók a másodfokú rokonok között. Látható,
kapcsolatoktól (Kanazawa 2002), Amikor egy hogy p csökkenésével a matrilineáris rokonok
kutatás során a vizsgálatban részt vevő szemé- nagyobb genetikai közelséget mutatnak, mint a
lyektől azt kérték, hogy jellemezzék saját identi- patrilineáris rokonok. A különböző országok
(USA, Németország, Franciaország, Anglia, Gö-
54 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

2.1. TÁBLÁZAT
Másodfokú rokonok geneti-
kai rokonsági együtthatói (r)
az apasági valószínűség (p)
függvényében ■ (Forrás:
Gaulin et al. 1997)
lin et al. 1997)

rögország) városaiban végzett kutatások olyan hoz viszonyított mértékét jelzi, a nagymamák
összefüggéseket tártak fel a rokoni részrehaj- többet invesztálnak unokáikba, mint a nagyné-
lások és támogatások rendszerében, amelyek nik az unokaöccseikbe, valószínűleg jövőbeli
meglepő pontossággal tükrözték ezeket a gene- reproduktív kilátásaik különbsége miatt.
tikai együtthatókat. Egy közel 2000 személyt A társadalmi szerepek és elvárások természe-
magában foglaló kérdőíves vizsgálat pl. azt mu- tesen mélyen befolyásolják a rokoni támogatá-
tatta ki Németországban, hogy az anyai nagy- sok mintázatait. Távoli görög falvakban pl. nem
mamák törődtek a legtöbbet unokáikkal, míg az matrilineáris, hanem patrilineáris részrehajlá-
apai nagyapák a legkevesebbet (Euler és Weitzel sokat találtak (Pashos 2000). Kiderült, hogy az
1996). Az anyai nagyapák és az apai nagyma- apai nagyszülők - főleg az apa apja - nagyobb
mák a kettő között helyezkedtek el az unokák- érzelmi és anyagi támogatást nyújtanak unoká-
nak nyújtott anyagi és érzelmi gondoskodás te- iknak, mint az anyai nagyszülőik. Ennek valószí-
kintetében (2.9. ábra). A fentiekhez hasonló nűleg az az oka, hogy e faluközösségekben az
eredményt kaptak egy amerikai mintán is, nem erős patrilineáris tradíciók miatt a gyerekek el-
csupán a nagyszülők, hanem a nagybácsik és sősorban az apa közeli hozzátartozói körében -
nagynénik rokoni beruházásainak a mértékére, gyakran ugyanabban a házban - nőnek fel. A
mégpedig a következő sorrend szerint: anyai férj hozzátartozóitól a közösség elvárja a csalá-
nagynéni > apai nagynéni > anyai nagybácsi > dért való fokozott felelősségvállalást. Ráadásul,
apai nagybácsi (Gaulin et al. 1997). Ami viszont az erős apaági dominancia és az állandó testi
a két másodfokú rokon támogatásának egymás- közelség miatt a feleség erős felügyelet alatt áll,

2.9. ÁBRA
A négy nagyszülő támoga-
tásának intenzitása az uno-
kák 7 éves koráig ■ A támo-
gatás mértékét egy 1-től
7-ig terjedő skálán mérték
(Forrás: Euler és Weitzler
1996)
2.1. FEJEZET. ROKONSÁG 55

és ez jelentős mértékben növeli a paternitás va- vér szerinti rokonok - elsősorban a házastársak
lószínűségét az itteni emberek számára. és hozzátartozóik - lényegesen nagyobb kocká-
Az eddigi elemzések azt mutatják, hogy a tel- zatnak vannak e tekintetben kitéve (19-20%)
jes rátermettség növelésének viselkedési takti- (Daly és Wilson 1982b, 1988,1996) (2.10. ábra).
káit számos változó befolyásolja, köztük az alt- További kilenc társadalmat elemezve ugyan-
ruista tett költség-haszon értékei, a rokonsági csak azt találták, hogy amennyiben a közeli ro-
együttható, a résztvevők kora és neme, pater- konok részt vettek valamilyen gyilkosságban,
nitása, a letelepülési szabályok, illetve a közeli rendszerint nem az áldozat és a tettes viszonyá-
és távoli rokonok jelenléte, elérhetősége. Ez azt ban álltak egymással, sokkal inkább a gyilkos-
jelenti, hogy a rokonok közötti kapcsolatokban ságok közös elkövetői voltak (Daly és Wilson
a specifikus pszichológiai modulok mellett fon- 1987).
tos szerepet játszanak egyes kondicionális stra- Természetesen az emberölés, akár rokonra,
tégiák (1.2.2.). Ennek következtében a rokonok akár idegenre vonatkozik, általában nem növeli
iránti bánásmód hajlamai eltérő módon jutnak az elkövetők rátermettségét. Olykor mégis a ro-
kifejezésre a különböző környezeti feltételek koni érdekek egyfajta extrém kifejeződésének
között. Mindez azzal a következménnyel jár, tekinthető, és jól demonstrálja a rokoni kötődés
hogy a rokoni kapcsolatok változatos formáinak érzelmi gyökereit. Közös főemlős bélyeg, hogy a
tanulmányozása során lehetetlenség egyetlen szociális küzdelmek során a testtartásban, te-
változót - genetikai együttható, családi szociali- kintetben, arckifejezésben testet öltő, erősen
zációs hatások, kulturális hagyományok - ki- ritualizált fenyegetések megelőzik, sőt helyette-
emelni; csak kölcsönhatásaik konkrét ismereté- sítik a voltaképpeni agresszív támadásokat. Az
ben lehet magyarázatot találni rájuk. ember agresszív megnyilvánulásaiban ehhez já-
Rokonainkat, még ha távol is élnek tőlünk, ál- rulnak még a különböző verbális fenyegetések,
talában közelebb érezzük magunkhoz, mint má- provokációk és blöffök. Hogy e fenyegetések
sokat, és esetleges szembefordulásunk velük „valódi" erőszakos cselekménybe torkollnak-e,
gyakran óriási lelki és érzelmi terheket rak a vál- az számos tényezőtől függ. Lehetséges, hogy a
lunkra. Egy amerikai vizsgálatban a családon korai gyerekkorban kialakuló egyedfejlődési
belül elkövetett gyilkosságokat elemezték, és azt mechanizmusok csökkentik a közeli rokonok
találták, hogy miközben a családtagok megölése közötti erőszakos incidensek és bántalmazások
a gyilkosságok kb. negyedét teszi ki, ezen belül lehetőségét, miközben ezeknek nincs lehetősé-
figyelemre méltó megoszlást találunk. Neveze- gük kifejlődni az idegenek között. Ez utóbbi
tesen, a közeli rokonok elenyésző számban vál- esetben a feszültté váló légkörben kiváltódó fe-
nak a gyilkosságok áldozataivá (6%), míg a nem nyegetésekkel szemben nem alakulnak ki meg-

2.10. ÁBRA
A családon belüli gyilkossá-
gok megoszlása ■ A relatív
kockázat annak a mértékét
jelöli, hogy a gyilkosságok
milyen valószínűséggel kö-
vetkeznek be az egyes kate-
góriába tartozó személyek
számának függvényében
(Forrás: Daly és Wilson 1988)
56 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

2.11. ÁBRA
Az örökbefogadók és örök-
befogadottak rokoni kap-
csolatai Óceánia tizenegy
társadalmában ■ (Forrás:
Silk 1989)

felelően hatékony elhárító reakciók és kommu- szelekciós modellből fakadó elvárásoknak (Silk
nikatív jelzések. Ugyancsak a nem vérrokonra 1989). Egyrészt a közeli rokonok között lényege-
irányuló erőszakos viselkedésnek tekinthetők a sen gyakrabban történik, mint az idegenek vagy
mostohaszülő által elkövetett gyerekbántalma- távoli rokonok között (2.11. ábra). Másrészt a
zások és gyilkosságok, amelyeket részletesen a szülők vér szerinti gyermekeiket mindig előny-
4.2.5. fejezetben elemzünk. ben részesítik örökbe fogadott gyermekeikkel
Többen figyelmeztetnek ugyanakkor, hogy a szemben az olyan fontos dolgokban, mint pl. a
rokonszelekció elméletét nem szabad nagyon családi vagyon öröklése. Harmadrészt, az örök-
kitágítani. Még a családon belüli bensőséges beadó szülő nem teljesen mond le gyermekéről,
kapcsolatok közül is vannak olyanok, amelye- fenntart bizonyos jogokat és kötelességeket vele
ket nem lehet visszavezetni a Hamilton-sza- kapcsolatban, sőt gyermekét visszaveheti, ha
bályra. A gyermekek örökbefogadása például - úgy látja, hogy nem megfelelően bánnak vele.
úgy tűnik - megsérti a rokonszelekciós elmélet- Nagyon valószínű, hogy az adoptálás rendszere
ből fakadó elvárásainkat, hiszen az adoptáló számos törzsi társadalomban a családok közötti
szülő sok időt és energiát fordít mások génjei- integráció és a rokoni együttműködés fenntartá-
nek terjesztésére. Az adoptálás intézménye egye- sának eszköze. Az örökbefogadás annak a sokfé-
sek szerint a darwini megközelítés egyik ku- le módnak az egyike, ahogy a rokonok megoszt-
darca, amennyiben nem lehet Összeegyeztet- ják egymással erőforrásaikat, beleértve gyerme-
ni a természetes szelekció elméletével (Sahlins küket, amikor mások - elsősorban az idősebb,
1976). gyermektelen házaspárok - szükségét érzik en-
Ez azonban elhamarkodott következtetésnek nek (Caroll 1970).
bizonyult. Számos társadalomban azt találták, Továbbra is igaz azonban, hogy az ipari társa-
hogy az örökbefogadás elsősorban rokonok kö- dalmakban végbemenő adoptálások nagy része
zött megy végbe. Egy délnyugat-afrikai pásztor- idegenek között megy végbe. Több kutató arra
nép, a herrerók körében pl. a nevelőszülők több keresi a választ, vajon milyen előnyöket és hát-
mint 80%-áról derült ki, hogy az örökbefogadott rányokat kínál ez az intézmény a résztvevők
gyerek rokona (Pennington és Harpending 1993). szempontjából (Alcock 1998, Lindgren és Pe-
Tizenegy óceániai társadalomban és néhány galis 1989, Pennington és Harpending 1993,
alaszkai eszkimó közösségben végzett vizsgálat Silk 1989). Az örökbeadók nyilván enyhíteni kí-
továbbá azt mutatta ki, hogy az örökbefogadás- vánják a gyerek felnevelésével járó szülői terhe-
sal kapcsolatos szokások megfelelnek a rokon- ket. Nem véletlen, hogy elsősorban a szegény,
2.1. FEJEZET. ROKONSÁG 57

sokgyerekes családokból, illetve férjezetten nők Az örökbefogadás eszerint egy adaptív, fit-
közül kerülnek ki. A gyerek számára azért lehet nessnövelő mechanizmus (szülői gondoskodás)
előnyös a korai örökbeadás, mert általában ked- maladaptív mellékterméke egy új kulturális kör-
vezőbb életfeltételek közé kerül. Az örökbefoga- nyezetben, ahol a gyermektelen szülők számára
dó szempontjából azonban nehezebb megvála- nem állnak rendelkezésre örökbe adható roko-
szolni a kérdést. Lehetséges, hogy annak remé- nok (Alcock 1998). A gyerek iránti elkötele-
nyében fogadnak örökbe valakit, hogy táma- zettség és szeretet pszichológiai hajlamai bi-
szuk legyen idősödő éveikben. Aligha valószínű zonyos körülmények között olyan gyerekek
azonban, hogy az örökbefogadás indítéka a vi- felnevelésére késztetnek felnőtteket, akik nyil-
szontszolgáltatás igénye volna. Ennek ellent- vánvalóan nem növelik rátermettségüket. Ez ál-
mondanak a tények, amelyek azt mutatják, hogy talában semmi problémát nem okoz; a genetikai
a támogatások még akkor is inkább az utódokra leszármazás nem feltétlenül szükséges alapja a
irányulnak (mint visszafelé), amikor azok már gyermekkel kapcsolatos szülői vonzódásnak. A
elérik a felnőttkort (Lindgren és Pegalis 1989). rendelkezésre álló eredmények valóban azt mu-
Általában véve is kétséges - bár nem minden tatják, hogy az örökbefogadó szülők éppoly szo-
esetben zárható ki hogy az örökbefogadó vala- ros érzelmi kapcsolatot alakítanak ki gyerekük-
milyen anyagi hasznot remél az adoptált gyer- kel, mint a biológiai szülők, ráadásul nagyon rö-
meken keresztül. Sőt, az adoptálás önként vál- vid idő alatt. Különösen akkor, ha az adoptálás
lalt, jelentős költségekkel jár a számára. Ez is csecsemőkorban történik, amikor még van lehe-
egyfajta altruizmus tehát, amely azonban nem tőség a megfelelő kötődési folyamatok kialakítá-
a genetikai képviselet növelésére irányuló in- sára. Ezzel összhangban van az a vizsgálati ered-
dítékokban gyökerezik. Inkább talán egy másik mény, miszerint az adoptálás egyáltalában nem
pszichológiai algoritmus működésére vezethe- emeli a bántalmazás kockázatát, míg a mostoha-
tő vissza, mégpedig a saját gyerek iránti vágyra szülői környezet kifejezetten növeli a bántalma-
és arra a szükségletre, hogy szoros fizikai és ér- zás valószínűségét, noha genetikailag mindket-
zelmi köteléket alakítson ki gyermekével. tő „idegen" gyerek felnevelésére irányul (4.2.5.).
2.2. fejezet
KÖLCSÖNÖSSÉG, CSERE, TÁRSAS
EGYÜTTMŰKÖDÉS

Az ember szociális viselkedése, ezen belül önzetlensége és támogatása nyil-


vánvalóan nem korlátozódik a rokonokra. Társas kapcsolataink sok esetben
inkább azokra az „idegenekre" irányulnak, akiket jól ismerünk: barátokra,
munkatársakra, osztálytársakra stb. Ezekben az esetekben a rokonok genetikai
érdekeit érvényesítő rokonszelekció nem működik. Más szelekciós folyamatok
azonban döntő szerepet játszottak azoknak a pszichológiai mechanizmusok-
nak a kialakításában, amelyek sikeresen oldották meg a csoportléttel összefüg-
gő adaptációs problémákat.

2.2.1. A reciprocitás szabályai gítsége jelenhet megoldást egy számomra égető


és feltételei problémára. Mindkettőnk számára kifizetődő
például, ha én egy délután munkába állok he-
Nem csupán a nepotizmus lehet előnyös a teljes lyette, amikor halaszthatatlan dolga akad, ő vi-
rátermettségre nézve, hanem az idegenek köl- szont valamelyik szombaton meglocsolja a ker-
csönösségen alapuló támogatása, reciprok altru- temet és megeteti az állatokat, mert el kellett
izmusa is. Mégpedig akkor, ha az együttműkö- utaznom otthonról. Amennyiben az egyik részt-
dés mindkét fél számára haszonnal jár, azaz ha vevő kis költséggel nyújt segítséget egy másik-
általa nő a résztvevők túlélési és szaporodási nak, aki viszont később értékes viszontszolgál-
esélye. Robert Trivers (1971, 1985) szerint evo- tatást kínál, az eredeti altruista nettó nyeresége
lúciós értelemben érdemes önzetlennek lenni növekedhet (Cosmides és Tooby 1992, Reeve
még a rokoni kapcsolatban nem álló egyének 1998).
részéről is, ha a kölcsönösségből származó elő- A reciprok altruizmus kialakulásának csak az
nyök meghaladják azokat az előnyöket, ame- egyik feltétele a pozitív nyereség/veszteség mér-
lyek az Önző individuális viselkedésből fakad- leg. Létrejötte attól is függ, hogy mennyire bizto-
nának. Ez akkor történik, ha a kapott támogatást sított az önzetlen akció megtérülése. A kutatá-
a haszonélvező később visszatéríti egy olyan sok tisztázták azokat az ökológiai és szociális
időpontban, amikor a másiknak szüksége van rá. feltételeket, amelyek növelik a viszonzás való-
Nyilvánvaló, hogy az esetek többségében ezek színűségét (Boyd 1992, Trivers 1985, de Vos és
a tranzakciók aszimmetrikusak, és a visszatérí- Zeggelink 1997). Először is, a kölcsönösség ki-
tett támogatás nyeresége mindkét fél számára alakulásának kedvez, ha bizonyos körülmények
nagyobb lehet, mint az eredeti támogatással járó szükségessé teszik az együttműködést. Így pl. a
veszteség. Így pl. a részemről csekély lemondás- közös vadászat, az idegen csoportok elleni vé-
sal járó altruista cselekedet tetemes előnyöket dekezés vagy a státusokért folyó versengések
kínálhat a szorult helyzetben levő társam szá- gyakran olyan helyzetet teremtenek, ahol az
mára, miközben egy későbbi helyzetben az ő se- egyének egymás segítségére szorulnak. Másod-
2.2. FEJEZET. KÖLCSÖNÖSSÉG, CSERE, TÁRSAS EGYÜTTMŰKÖDÉS 59

szor, minden élőlénynek szoros és állandó kap-


csolatot kell tartania társainak egy jól körülhatá-
rolt, viszonylag kis létszámú csoportjával. A
személyes ismeretségek és találkozások lehető-
séget teremtenek arra, hogy a résztvevők tagjai
lehessenek a kölcsönösségi rendszernek és él-
vezzék annak előnyeit. Harmadszor, a reciprok
altruizmus elsősorban azoknál a fajoknál alakul
ki, ahol a társas intelligencia képességei (fejlett
memória, tanulási és diszkriminációs készség)
lehetővé teszik a korábbi támogatások számon-
tartását, az altruisták felismerését és a csalók ki-
közösítését.
Ilyen körülmények között várható, hogy a re-
ciprok altruizmusra pozitív szelekció irányul.
Természetesen ezek a feltételek elsősorban a
magasabbrendű állatok, ezen belül is kivált-
képp a főemlősök szociális létformáit jellemzik
(Harcourt 1992). Egy vizsgálatban szabadon élő 2.12. ÁBRA
A páviánok reciprok támogatása A és B egyed között ■
cerkófok szociális érintkezéseinek - elsősorban
(Forrás: Trivers 1995)
testápolási, grooming kapcsolatainak - irányát
és intenzitását jegyezték fel, és magnószalagra
vették azokat az individuális hívójeleket, ame-
Az emberi evolúció során messzemenően tel-
lyeket a csoport tagjai segítségkérésre használ-
jesültek mindazok az ökológiai és szociális fel-
nak. A többieknek egyenként lejátszották ezeket
tételek - kisméretű, zárt csoportok, közösen
a hangokat, és mérték azt az időtartamot, ame-
szerzett táplálék, növekvő agykapacitás -, ame-
lyet a „hívó" irányába történő figyeléssel és oda-
lyek a reciprocitás adaptív hajlamaira szelektál-
fordulással töltöttek (ezt a támogatási készség
tak (Cosmides és Tooby 1989). Az együtt élő és
mértékének tekintették). Kiderült, hogy a roko-
közösen tevékenykedő nem rokonok egymás
nok hívójelére akkor is reagálnak, ha azokkal
iránti Önzetlensége, a nepotizmus mellett nagy
nem vettek részt korábban közös interakciók-
összetartó erőt jelentett az őstársadalmakban.
ban. Ezzel szemben a nem rokonok közül csak
Radikális előnyöket kínált a széles körű együtt-
azok támogatására mutattak hajlandóságot, akik
működésen alapuló csoport tagjai számára. Ér-
azt megelőzően segítettek a testápolás kényes
demes megosztani a táplálékot egy idegennel,
műveletében (Seyfart és Cheney 1984). Pávián
ha az részt vesz a közös vadászatban. Trivers
hímek gyakran alkotnak egymással koalíciókat,
(1971) szerint a kölcsönösség a táplálékmeg-
amelyek célja, hogy egymást segítsék a nősté-
osztás mellett további lényeges területekre is
nyek megszerzésében (Noe 1992). A támogatá-
kiterjed, ilyen pl. a veszélyben való segítség,
sok többnyire a kölcsönösség szabályaira épül-
öregek, gyerekek és betegek támogatása, eszkö-
nek: annak a valószínűsége, hogy A egyed segíti
zök cseréje, ismeretek adásvétele. Valójában az
B-t, annak mértékével arányos, ahogy korábban
ember a reciprok altruizmus igazi haszonélve-
B segítette A-t (2.12. ábra). Ugyanez a szabály fi-
zője. Megnövekedett intelligenciája révén ké-
gyelhető meg csimpánzok körében, ahol azt ta-
pessé vált arra, hogy egyfajta „kognitív nyilván-
lálták, hogy táplálékukat egy bonyolult csere-
tartási könyvet" vezessen az adott és kapott
kapcsolat keretében osztják el egymás között,
kedvezményekről, és egyensúlyt teremtsen a
amelynek a rituális üdvözlés éppúgy része, mint
kölcsönös juttatások sokszor bonyolult rendsze-
a fenyegető és behódoló jelzések (de Waal 1992).
rében.
60 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

2.2.2. Cserekapcsolatok az emberi denkori többlet elosztása azért előnyös a cso-


társadalmakban port tagjai számára, mert csökkenti a napi hús-
fogyasztás esetlegességét, viszonylag egyenle-
A mai evolúciós antropológián belül a vadá- tessé teszi a táplálékhoz való hozzájutást és ez-
szó-gyűjtögető társadalmakra jellemző kölcsö- zel mérsékli az éhezés kockázatát a csoport szá-
nös együttműködés és csere a jelenlegi kutatá- mára. Az egyes családok napi kalóriabevitele
sok önálló és egyre komplexebb területét alkotja. átlagosan 80%-kal növekszik az elosztás követ-
Jól kidolgozott modellek és bonyolult módszer- keztében. Röviden: a táplálék elosztása, illetve
tani apparátus jellemzi az itt folyó munkát, ami- cseréje kockázatcsökkentő viselkedés, hiszen je-
be e könyv keretei között nincs módunk részle- lentősen mérsékli a fogyasztás egyéni (családi)
tes betekintést adni (Bird és Bird 1997, Dwyer különbségeit, miközben megbízhatóan növeli
és Minnegal 1997, Hames 2000, Sosis 2001, az egy főre jutó tápértéket.
Sosis et al. 1997). Egyetlen példára szorítko- Az egyenlő alapon történő elosztás különö-
zunk, mégpedig egy monogám vadásztársada- sen akkor válik figyelemre méltó szolgáltatássá,
lomban, a paraguayi ache indiánok körében fo- ha tekintetbe vesszük, hogy az ache férfiak va-
lyó kooperatív viselkedés bemutatására. Hillard dászteljesítménye nagy egyéni különbségeket
Kaplan, Kim Hill és Magdalena Hurtado kiter- mutat, ami részben fizikai erő és ügyesség, más-
jedt, majd két évtizedes kutatásai nyomán tud- részt a vad elejtésében használt fegyverek haté-
juk, hogy az ache indiánok között a népesség konyságának függvénye. Még furcsább körül-
valamennyi tagjára kiterjedő táplálékelosztás mény, hogy a jobb vadászok több időt töltenek
működik, amely magában foglalja a rokonokat vadászattal, mint a gyengébb képességűek. Azt
és a nem rokonokat (Kaplan és Hill 1985, Kap- várnánk ugyanis, hogy nekik kevesebb idő- és
lan et al. 1990, Hill és Kaplan 1988, Hill és energiaráfordításra volna szükségük ahhoz,
Hurtado 1996, Gurven et al. 2000, 2001). Ponto- hogy családjuk táplálékszükségletét biztosítsák,
sabban, a vadászatból származó húst - amely a vagy hogy a többiekkel azonos méretű zsák-
teljes kalóriaszükséglet 60-80%-át fedezi - min- mányt ejtsenek el. Ezzel szemben a leghatéko-
den alkalommal szétosztják az egész közösség- nyabb vadászok dolgoznak a legtöbbet, és a töb-
ben, míg a növényi táplálékot és az erdőben bieknél lényegesen nagyobb mennyiségű - nem
gyűjtött mézet inkább a szűkebb családon belül ritkán akár 150 ezer kalória tápértékű - húst
fogyasztják el. visznek haza. Ennek csupán mintegy 10%-át fo-
Ennek az az oka, hogy a hústáplálék - különö- gyasztja el a saját családjuk, a fennmaradó részt
sen a nagyvadak húsa - értékes és nehezen bejó- a többiek kapják, értelemszerűen annál többet,
solható erőforrást képez, megszerzése számos minél nagyobb a zsákmány (2.13. ábra). Az
véletlen és kockázati tényezőt foglal magában, egyenlő és kölcsönös elosztás rendszerében a si-
Szétosztása ezért különösen fontos a csoport- keres vadászok ugyanannyit kapnak a többiek
tagok számára. Megfigyelések szerint egy ache vadászzsákmányából, mint bárki más. Ez azt je-
férfi a vadászattal töltött napok átlagosan 43%- lenti, hogy ők az osztozkodás vesztesei, hiszen a
ában zsákmány nélkül tér haza. Ennek megfele- csoport tagjainak többségével szemben ők lé-
lően egy-egy vadászat során a részt vevő férfiak nyegesen többet termelnek, mint fogyasztanak.
(illetve családok) által elejtett zsákmány nagy A csoport korábban említett átlag 80%-os nyere-
változatosságot mutat; a táplálék mennyiségé- sége az elosztott táplálék kalóriaértéke tekinte-
ben mutatkozó szórás mintegy 13 ezer kalóriát tében nagyon széles skálán oszlik meg: +570%
tesz ki, amely azonban az elosztást követően át- és -30% között mozog. Különösen a fiatal, nőt-
lagosan 1900 kalóriára csökken. Ez annak az len férfiak közül kerülnek ki azok, akik keveset
eredménye, hogy minden család közel egyenlő kapnak vissza. Nehéz megérteni, hogyan ma-
mértékben részesedik a zsákmányból, általában radhatott fenn ez az altruista viselkedés ilyen
az eltartottak számának függvényében. A min- nyilvánvaló nyereség/veszteség deficittel.
2.2. FEJEZET. KÖLCSÖNÖSSÉG, CSERE, TÁRSAS EGYÜTTMŰKÖDÉS 61

törődést és gondoskodást kapnak a csoport más


tagjaitól.
Másodszor, reproduktív nyereségre tesznek
szert azzal, hogy más férfiakhoz képest több
szexuális partnerhez jutnak. Óvatos becslések
szerint ennek eredményeként legális és illegális
utódaik száma átlagosan kettővel meghaladja
más férfiak gyermekeinek számát. Miután az
ache társadalom monogám, a befolyásos vadá-
szok szexuális liaisonjai házasságon kívüli kap-
csolatokat jelentenek, amelyeket egy bizonyos
szintig hallgatólagos egyetértés övez a közössé-
gen belül. Főleg azért, mert ez a rendszer a töb-
biek számára is előnyökkel jár, hiszen saját és
gyerekeik túlélése többek között attól függ, hogy
mennyire tudják a legeredményesebb vadászo-
kat megtartani a csoporton belül.
2.13. ÁBRA Harmadszor, amikor a zsákmányukat szét-
Az ache férfiak által megszerzett vadászzsákmány más osztó vadászok betegség, baleset vagy más sérü-
családokban történő szétosztásának aránya ■ (Forrás: lés miatt időlegesen munkaképtelenné válnak -
Hawkes etal. 2001) amely egyáltalában nem ritka eset az esőerdők
ismert veszélyei miatt -, akkor a falu lakói segí-
A kutatások azonban azt mutatják, hogy a tenek nekik. Kiderült, hogy a támogatás nagysá-
ga arányos korábbi önzetlenségük mértékével:
csoport táplálékkal való ellátása olyan hosszú
annál több táplálékot kapnak, minél nagyobb
távú fitnessmegtérüléssel jár, amely ellensúlyoz-
volt annak idején a zsákmányukból egy sze-
hatja a rövid távú költségeket. A sikeres vadá-
mélyre jutó hús mennyisége a csoporton belüli
szok nagylelkű szolgáltatásaik révén magas presz-
elosztás során. Pontosabban, általában nem az
tízst és hírnevet élveznek a csoporton belül,
elosztott hús abszolút mennyisége számít, ha-
amely bizonyos feltételek között kézzelfogható
nem a másoknak juttatott részesedés relatív ará-
előnyökben tárgyiasul. Először is, feleségük és
nya. A 2.14. ábra azt mutatja, hogy az altruisták
gyerekeik az átlagosnál több táplálékot, nagyobb

2.14. ÁBRA
Az ache férfiak által más
családoknak szétosztott va-
dászzsákmány és a viszon-
zásul kapott táplálék átla-
gos száma véletlenszerűen
kiválasztott időtartamok alatt
■ (Forrás: Gurven etal. 2000)
62 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

nagyobb mértékű kompenzációhoz jutnak, mint mást rendszeresen meglátogató és kölcsönösen


azok a csoporttagok, akik nem osztották meg megajándékozó barátok bejósolható és bizton-
zsákmányukat - függetlenül attól, hogy meny- ságos köteléket teremtenek a csoportok között
nyire voltak eredményesek az állatok elejtésé- (Eibl-Eibesfeldt 1989).
ben. Az achéknál - és más társadalmakban, Azt mondhatjuk ezek alapján, hogy a törzsi
mint pl. a hadzáknál, hiwiknél, busmanoknál társadalmakban a reciprocitás a kulturális léte-
stb. - a táplálék cseréje és altruista elosztása zés általános, alapvető és átfogó érintkezési for-
egyfajta íratlan „vagyon- és életbiztosítást" je- mája. A népesség növekedésével, a hierarchiku-
lent, amely hatékonyan mérsékli az adakozó san rétegzett agrártársadalmak kialakulásával
megélhetési nehézségeit a szűkösebb időkben. és a jól szervezett állami intézmények kiépülé-
A lényeg az, hogy az önzetlenség hosszú távon sével azonban egyre kevesebb lehetőség nyílt
az altruista számára is kockázatcsökkentő visel- a cserekapcsolatok kölcsönösségi alapon törté-
kedés az erőforrásokhoz való egyenletes és ki- nő lebonyolítására, hiszen az egyének közötti
számítható hozzájutás tekintetében, tranzakciók sokrétűségük folytán egyre átlátha-
A kölcsönösségen alapuló együttműködés tatlanabbakká váltak (Bereczkei 1991) (lásd
természetesen nem csupán a táplálék elosztásá- 2.22. ábra). Ez kétirányú változást indított be.
ra korlátozódik. Az elmúlt száz év etnográfiai Egyrészt a személyes és közvetlen cserekapcso-
és antropológiai munkái egyértelművé teszik, latokat egyre inkább az indirekt reciprocitás me-
hogy a kölcsönös ajándékozások, cserék és szol- chanizmusai váltották fel. A másoknak juttatott
gáltatások rendszere a törzsi társadalmak teljes támogatás viszonzását és a társas szerződésben
intézményi hálózatát átfogja (Mauss 1925/1967, részt vevő felek érdekeinek képviseletét gyak-
Lévi-Strauss 1969). A személyes, baráti kapcso- ran egy harmadik személy, később pedig egy
latok egy csoporton (klánon, falun, törzsön) be- központi intézmény biztosította (Alexander
lül rendszerint azok között épülnek ki, akik 1987). A korai erkölcsi kódexek (pl. Hammu-
képesek és hajlandók egymást a viszonosság rápi törvénykönyve) és szociális intézmények
alapján támogatni a munkában, vadászatban és lehetővé tették a kölcsönösségi viszonyok társa-
háborús tevékenységekben. A reciprok kötelé- dalmilag előnyös hálózatának a kiépülését és
kek azonban nem csupán gazdasági tranzakci- fennmaradását. A társadalmi rétegződések mar-
ókban játszanak szerepet, hanem sok esetben kánssá válásával ugyanakkor az uralkodó elit
szociális és morális szerveződéseket alkotnak a tagjai egyre inkább a saját érdekeik szerint ma-
résztvevők között. A cserekapcsolatok és köl- nipulálták a személyek közötti viszonyokat
csönös ajándékozások megszilárdítják a főnök (Bereczkei 1991).
hatalmát, házasságok alapját képezik, és mági- A változások másik iránya abból fakad, hogy
kus-vallásos szertartások szervezését teszik le- a csoportméret növekedésével és az anonim,
hetővé. személytelen kapcsolatok meghatározóvá válá-
Nem csupán a csoporton belüli integráció sával fokozatosan romlanak az önzetlen tett
fennmaradását segítik elő, hanem növelik a cso- megtérülésének esélyei. Nincs meg a személyes
portok közötti hosszú távú kötelékek stabilitá- ismeretség és közvetlen ellenőrzés garanciája,
sát. Malinowski híres elemzése óta ismeretes, amely korábban táplálta a viszonzásba vetett hi-
hogy a Trobriand-szigetek egymástól távol élő tet Ezért az ipari társadalmakban a reciprocitás
lakói a kula nevű rituális ajándékozási szokás a mikroközösségek szintjére szorul vissza, ahol
segítségével építik ki és erősítik meg kereske- továbbra is személyes kapcsolatokat ápolnak az
delmi és politikai kapcsolataikat (Malinowski emberek. Kisebb és zárt csoportokban, amilyen
1972). A kalahári busmanok csoportjai pedig egy baráti kör vagy egy munkahelyi közösség,
egy sajátos intézményen, a xharo-rendszeren érdemes a kölcsönösség szabályai szerint élni,
keresztül tartják fenn szövetségeiket, amelynek míg nagyobb közösségekben ez nem feltétlenül
az a lényege, hogy a távoli falvakban lakó, egy- kifizetődő. Az egyik érdekes vizsgálatban egy
2.2. FEJEZET. KÖLCSÖNÖSSÉG, CSERE, TÁRSAS EGYÜTTMŰKÖDÉS 63

2.2.3. Egy adaptációs probléma:


a csalók kiszűrése
A vadászó-gyűjtögető társadalmakban folyó
szociális cserék és reciprok szolgáltatások beha-
tó tanulmányozása azt mutatja, hogy a törzsi
embereknek rendkívül bonyolult döntési fel-
adatokat kell teljesíteniük egy-egy ilyen szituá-
cióban. A pleisztocén szociális környezetében
őseinknek valószínűleg számos olyan visszaté-
rő, adaptációs problémát kellett megoldaniuk,
amelyek a társas cserekapcsolataikban gyöke-
reztek. Leda Cosmides és John Tooby (1992)
szerint az egyének olyan kognitív programokra
szelektálódtak, amelyek több specifikus döntési
és következtetési szabályt foglalnak magukban.
Először is, olyan mentális algoritmusokkal ren-
delkezünk, amelyek segítségével felbecsüljük a
szociális cserével kapcsolatos nyereségeket és
2.15. ÁBRA költségeket. Ennek megfelelően alakítjuk ki a
A halásztársaságok együttműködése faluban és város- kétoldalú kapcsolatokban való elköteleződés
ban ■ A kooperáció mértékét a halrajok tartózkodási he-
optimális mértékét, és elkerüljük a több kárral,
lyére vonatkozó információközlés mutatja rokonok és
nem rokonok között (Forrás: Palmer 1991) mint haszonnal járó cseréket. Másodszor, szen-
zitívek vagyunk azokra a kulcsokra, amelyek
jelzik számunkra, hogy mi a viszonzás várható
valószínűsége a jövőben. Harmadszor, memóri-
ánk különösen hatékony és pontos azoknak az
észak-amerikai kikötőváros és egy hozzá közel
ismereteknek az elraktározásában és előhívá-
eső falu halásztársaságainak együttműködését
sában, amelyek másokkal folytatott múltbeli
hasonlították össze (Palmer 1991). A kooperá-
cserekapcsolatainkra vonatkoznak. Negyedszer,
ció mértékének azt tekintették, hogy a halászok
kiváló képességeket mutatunk arra, hogy fel-
milyen gyakran értesítik egymást rádiótelefon-
ismerjük, azonosítsuk és megkülönböztessük
jaik segítségével a hal- és homárrajok tartózko-
dási helyéről. Kiderült, hogy a falu lakói lénye- mindazokat az egyéneket, akik valamilyen mér-
gesen gyakrabban árulják el egymásnak a zsák- tékben részt vettek a szociális csere eddigi fo-
lyamataiban. Ötödször, képesek vagyunk felis-
mány helyi koordinátáit, mint a városiak, és ez a
merni a csalókat, kiközösíteni őket és - ameny-
különbség a nem rokonok vonatkozásában volt
nyiben szükséges - büntetést szabni rájuk.
a legnagyobb (2.15. ábra), Más vizsgálatok is azt
Ez utóbbi algoritmus - a csalódetektor - az
mutatják, hogy végső soron az önzetlenség
egyik legfontosabb területspecifikus modulként
olyan mértékben jellemzi egy csoport tagjait,
vesz részt a társas csere folyamatában. Említet-
amilyen mértékben azok személyesen ismerik
tük, hogy az adott szociális környezetben az
egymást és mindennapi kapcsolataik megerősí-
egyének akkor növelik genetikai képviseletüket,
tik a viszonzásba vetett bizalmat. Ilyen értelem-
ben a modern ember baráti kötelékei és legszo- ha nagyobb hasznot húznak a viszontszolgálta-
tásból, mint amennyibe az eredeti önzetlen ak-
rosabb kapcsolatai az evolúciós környezet kis-
méretű, koherens társadalmainak működési ció került. A kölcsönösség azonban rendkívüli
módját tükrözik vissza. Ezt vizsgáljuk meg rész- módon sebezhető a csalók által. A csalás - az
önzetlen cselekedet elfogadása a lehető legki-
letesebben a továbbiakban.
64 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

sebb viszonzással vagy anélkül - ugyanis tete- Miközben ez a modell rávilágít a szociális
mesen megnöveli a csaló sikerességét. Ez azért csere várható nyereség/veszteség értékeire - és
van, mert az egyik fél altruista viselkedése ese- ennél fogva kialakulásának evolúciós korlátai-
tén a másik nagyobb haszonra tesz szert csalás ra nyilvánvalóan nem fest reális képet két em-
révén, mint kooperációval. ber együttműködéséről. A valódi kölcsönös ko-
Ezt szemléletesen példázza az ismert játékel- operáció ugyanis feltételezi, hogy A és B a jövő-
méleti modell, a fogolydilemma (Mérő 1996). ben is találkozni fognak egymással, amikor is
Lényege abban foglalható össze, hogy egy közö- várhatóan újabb tranzakciókban vesznek részt.
sen elkövetett bűntény miatt letartóztatnak két Amikor két személy kapcsolata nem egyetlen
személyt, akik előzetesen megállapodnak ab- esetre korlátozódik, hanem ismételten megtör-
ban, hogy nem tesznek terhelő vallomást egy- ténik egy adott időintervallumon belül, akkor a
másra nézve. Kihallgatásuk során azonban el- kooperáció hosszú távú előnyei felülmúlhatják
különítik Őket egymástól, és a vád képviselője a csalás rövid távú előnyeit. Robert Axelrod és
közli mindkettőjükkel, hogy enyhébb büntetés William Hamilton szerint ilyen körülmények
várja őket, ha a másik ellen vallanak. A dilem- között kifizetődő az egyén számára, ha a „mű-
ma abban jelentkezik a számukra, hogy mind- ködj mindig együtt" vagy a „csapd be mindig a
két félnek kifizetődőbb csalni, amennyiben a má- másikat" szabályok helyett a következő döntési
sik tartja a szavát. Ha ugyanis A elfogadja a vád- algoritmust követi: „működj együtt az első alka-
lók csábító ajánlatát és vall, miközben B tartja lommal és aztán mindig csináld azt, amit a part-
magát az eredeti megegyezéshez, akkor A meg- nerod tett korábban" (Axelrod 1984, Axelrod és
ússza, B viszont a maximális büntetést kapja. Hamilton 1981). Ez a döntési szabály - amely a
Ezzel szemben A semmit sem nyer azzal, ha „tit for tat" elnevezést kapta - ismétlődő csere-
kooperál, miközben B elárulja. Ha viszont mind- kapcsolatban valóban nagyobb nyereséggel jár,
ketten hallgatnak, kisebb büntetést kapnak. Vé- mint a csalás.
gül, ha mindketten megszegik szavukat és be- Számítógépes szimulációkat használva azon-
árulják egymást, közösen bűnhődnek. Az egyes ban az is kiderült, hogy a „csalj, ha meg tudod
döntésekből származó értékeket, amelyek behe- úszni" algoritmus még nagyobb összegződő nye-
lyettesíthetek a megfelelő fitnessértékekkel, a reséget hozhat mint a „tit for tat". Ez a stratégia
2.16. ábra mátrixa tartalmazza. elsősorban a „működj mindig együtt" szabályt

2.16. ÁBRA
A és B játékos fogolydilem-
ma játékának lehetséges ki-
menetelei, a megfelelő pont-
értékek feltüntetésével ■
(Forrás: Cosmides és Tooby
1992)
2.2. FEJEZET. KÖLCSÖNÖSSÉG, CSERE, TÁRSAS EGYÜTTMŰKÖDÉS 65

követő egyénekből húz hasznot, és ha ez sike- lyait. Az egyik vizsgálat során ismeretlen
rül, elméletileg képes a többieket kiszorítani. embe-
Ezek a játékelméleti elemzések azzal a követ- rekről készült arcképeket mutattak a kísérleti
keztetéssel zárultak, hogy az együttműködő stra- személyeknek. Mindegyik arcképet fiktív leírá-
tégia képes elterjedni a populációban, kiszorít- sokkal látták el, amelyek jellemezték az illetők
va a csalást előíró programokat, de csak akkor, múltbeli megbízhatóságát, kooperatív készségét
ha az együttműködők kizárólag egymással lép- és a csoporton belüli státusát. A fotókat - újabb
nek kapcsolatra és elutasítják (vagy megtorol- arcképekkel együtt - egy hét után újra bemutat-
ják) a csalókat. A kísérleti szituációkban hasz- ták. Kiderült, hogy a kísérleti személyek - külö-
nált fogolydilemma-feladatok megoldásai alátá- nösen a férfiak - a következő alkalommal job-
masztották ezeket az elméleti megfontolásokat ban emlékeztek azoknak az arcára, akik koráb-
(Hayashi et al. 1999, Kollock 1997). ban potenciális csalókként voltak, feltüntetve,
A csalás veszélyét még inkább fokozza a szá- mint azokéra, akiket együttműködőként jelle-
munkra, hogy az ember saját világáról másodla- meztek (Mealey et al. 1996) (2.17. ábra).
gos reprezentációkkal rendelkezik, és így jobban Egy másik kísérletben a résztvevők - akik ko-
ki van téve a megtévesztésnek és hazugságnak, rábban soha nem találkoztak - fogolydilemma
mint más fajok (5.3.4., 5.5.5.). Nem véletlen játékban vettek részt, de ezt megelőzően lehető-
ezért, hogy rendkívül érzékenyek vagyunk azok- vé tették a számukra, hogy 30 percen keresztül
ra a kulcsokra, amelyek jelzik a csalás bekövet- beszélgessenek és ismerkedjenek egymással. En-
kezését. Trivers (1971) szerint a csalás durva nek eredményeként meglepő pontossággal ki
formáját - amely a viszonzás teljes megtagadá- tudták szűrni a csalókat: azoktól, akikről az a
sára épít - hosszú távon eltüntette a szelekció, benyomás alakult ki, hogy csalni fognak, két-
hiszen viszonylag könnyű volt felismerni, és ez- szer gyakrabban tagadták meg az együttműkö-
által erőteljes csoporton belüli szankciók és dést a többiekhez képest (Frank et al. 1993).
bosszúk hatottak ellene. A csalás enyhébb vál-
tozatai - amelyekben a viszonzás kisebb mérté-
kű volt, mint a kapott haszon - ellenben fenn-
maradtak a legkülönbözőbb szószegések, kép-
mutatások és svindlik formájában. Valójában
egy bonyolult evolúciós játszma indult el a ple-
isztocén szociális környezetében: a természetes
szelekció előnyben részesítette a csalás kifino-
multabb, rejtettebb formáit, ugyanakkor segített
azoknak a perceptuális és kognitív folyamatok-
nak a kialakulásában, amelyek a csalók gyors és
hatékony felismerését szolgálják. Ez azután a
csalás még kifinomultabb formáira szelektált, en-
nélfogva viszont növekvő bonyolultságú ellenőr-
ző eszközök jöttek létre, és így tovább.
E „fegyverkezési verseny" következtében
olyan információfeldolgozó folyamatok jöttek
létre, amelyek segítenek felismerni és elkerül-
ni a csalást a jövőbeni társas kapcsolatokban.
Rendkívül érzékenyek vagyunk a különféle svind- 2.17. ÁBRA
likre, megtévesztésekre, és komoly figyelmet A férfi és nő kísérleti személyek által felidézett arcképek
szentelünk azokra, akikről azt tartjuk, hogy ve- átlagos száma az ábrázolt személyeknek tulajdonított
szociális jellemvonások (csaló, megbízható, semleges)
szélyeztetik a kölcsönösség és viszonzás szabá-
függvényében ■ (Forrás: Mealy 1996)
66 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

Megalapozottnak tűnik az a feltételezés, hogy gadom a hasznot anélkül, hogy megfizetném az


még pontosabb jóslatok tehetők mások együtt- árát. Amennyiben meg akarod keresni a csalót,
működési készségére vonatkozóan, ha a részt- nyilvánvalóan azokat a kártyákat kell választa-
vevők hosszabb ideje ismerik egymást és válto- nod, amelyek a „haszon elfogadása" és a „nemfi-
zatosabb, „életszerűbb" lehetőségek nyílnak a zetés" tényét jelölik. Azaz az első szabály
kommunikációra. A csalók leszerelésére azon- esetében
ban egy ezzel ellentétes eszköz is kínálkozik: a P és nem-Q a logikailag helyes válasz. A máso-
amennyiben az együttműködők egy sajátos tár- dik szabály esetén azonban ugyanez a választás
sadalmi környezetet hoznak létre, így például hibának minősülne: ha odaadtam a pénzt, de
egy olyan nyelvi dialektust alakítanak ki, ame- nem vettem el az órát, akkor az történt, hogy ki-
lyet csak ők értenek, a csalók elszigetelődnek és fizettem az árat, de nem fogadtam el a hasznot.
könnyen leleplezhetők (lásd 2.4.3.). Ez inkább egy szamaritánusra jellemző, semmi-
Mindez azt jelzi, hogy kognitív szinten bo- képpen nem egy csalóra. Ebben az esetben a csa-
nyolult - általában nem tudatos - információ- ló keresése - haszon elfogadása és nemfizetés - a
feldolgozó mechanizmusokkal rendelkezünk a nem-P és Q kategóriáknak felel meg, ami viszont
csalókkal való diszkriminatív bánásmód érde- a formális logika szerint helytelennek minősül.
kében. Hogy ezek milyen döntési és következte- Mégis, a kísérleti személyek mindkét esetben
tési szabályokat foglalnak magukban, arra leg- túlnyomóan eszerint választottak: 65-80%-uk
inkább Leda Cosmides és John Tooby vizsgála- az eredeti társas szerződés esetén (1. szabály) a
tai adnak támpontot (Cosmides 1989, Cosmides P és nem-Q, míg a fordított szerződés esetén a
és Tooby 1989,1992). Ők a Wason-tesztet hasz- nem-P és Q kategóriákat jelölték meg. Érvelé-
nálták, amelyet már jói ismerünk az első fejezet- sünket tehát nem a logikai eljárás formális sza-
ből (1.2.1.). Lényege az, hogy a kísérleti sze- bályai, hanem a csalókeresés tartalmi szem-
mélynek el kell döntenie, hogy egy kondicio- pontjai vezérelték. Ez várható, ha az ember
nális szabály, „ha P, akkor Q" áthágása mikor olyan következtetési szabályt alkalmaz, amely
következik be négy lehetséges eset közül, ame- a csalás detektálására specializálódott.
lyet különböző kártyák képviselnek (lásd 1,6. Amennyiben a társas csere, különösképpen
ábra). Sikerült kimutatni, hogy a társas interak- pedig a csalás és detektálása tartalomspecifikus
ciókkal, „szerződésekkel" kapcsolatos érvelés- algoritmusokra épül, várható, hogy a környezeti
nek saját, területspecifikus algoritmusai van- kontextus alapvetően befolyásolja működésü-
nak. Mivel a társas szerződésekre legnagyobb ket. Több vizsgálatban sikerült kimutatni, hogy
veszélyt a kölcsönösség megszegése jelenti, a a szociális cserében részt vevő személyek sajá-
cserét szabályozó algoritmusoknak tartalmazni- tos nézőpontjai eltérő módon definiálják a csa-
uk kell egy „csalókereső" eljárást. Ennek úgy lás fogalmát (Gigerenzer és Hugg 1992). Ez nem
kell működnie, hogy kiszűrje azokat, akik még meglepő, hiszen a tranzakciók költség- és ha-
nem fizették meg az árat, de már élvezik a hasz- szonértékei szereplőről szereplőre változnak.
not, valamint azokat, akik nem kapták meg a Egy munkavállalói szerződés alapján pl. a kö-
hasznot, noha már kifizették az árat. vetkező állítás tehető: „Ha a dolgozó nyugdíjat
Vegyük a következő két szabályt: kap, akkor ehhez tíz évet el kell töltenie a válla-
latnál." A munkaadó perspektívájából csalás-
(1) Társas szerződés: Ha nekem adod az órá- nak az minősül, ha a dolgozó megkapja a nyug-
dat (P), fizetek neked tízezer forintot (Q). díjat (elviszi a nyereséget), de nem dolgozza le a
(2) Fordított társas szerződés: Ha fizetek ne- tíz évet (nem fizeti meg az árat). A dolgozó
ked tízezer forintot (P), nekem adod az órádat (Q). szempontjából viszont az a csalás, ha már letöl-
tötte a tíz évet (a munkaadó nyeresége), de nem
Csalásnak minősül, ha elfogadom az órádat, de
kapja meg a nyugdíjat (a munkaadó nem fizeti
nem fizetem ki a megígért összeget, azaz ha elfo-
meg a költséget). Az első esetben a P („nyugdíjat
kap") és a nem-Q („nem dolgozott tíz évet") kár-
2.2. FEJEZET. KÖLCSÖNÖSSÉG, CSERE, TÁRSAS EGYÜTTMŰKÖDÉS 67

tyákat kell megfordítani ahhoz, hogy ellenőriz- 2.2.4. A társas csere és kölcsönösség
zük, vajon a szabályt megszegik-e. A második egyéb pszichológiai algoritmusai
esetben viszont a nem-P („nem kap nyugdíjat")
és Q („ledolgozta a tíz évet") a helyes válasz. Nem csupán a csalók kiszűrésére, illetve az
Látható, hogy az utóbbi szituációban hasonló a együttműködők és nem együttműködők megkü-
helyzet, mint az órás példa fordított szabálya lönböztetésére rendelkezünk azonban kognitív
esetén: a szociálisan helyes válasz nem esik egy- modulokkal. Ahhoz, hogy sikeresen vegyünk
be a logikailag helyes válasszal. Ha a társas szer- részt bármely csereakcióban, az is szükséges,
ződések csupán abban különböznének más fel- hogy rendelkezzünk a kooperáció iránti kész-
tételes szabályoktól, hogy - miként egyes kriti- séggel és bizalommal. Azzal a törekvéssel, hogy
kusok állították - mindössze előhívják a logikus a magunk részéről előnyben részesítsük az
érvelést, akkor a perspektívaváltás nem befolyá- együttműködést, méghozzá mindjárt a másikkal
solná a teszteredményeket, és a kísérleti szemé- való kapcsolat kiépülésének a kezdetén. Nyil-
lyek mindig a „logikus" (tehát a formális logika vánvaló ugyanis, hogy ha eleve feltételezzük,
szerinti) megoldást választanák. hogy partnerünk a megtévesztésre épít, saját
Ugyancsak a szociális kontextus szerepére vi- magunk csökkentjük az esélyét egy későbbi ko-
lágít rá az a vizsgálat, amelyben azt találták, operáció létrejöttének. Nemrégiben néhány Ja-
hogy a státushierarchiában elfoglalt pozíció ha- pánban végzett kísérlet során a résztvevőknek
tással van a szabályszegéssel kapcsolatos attitű- olyan feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek
dökre. Egy kísérlet során, amelyben a Wason- a fogolydilemma logikájára épültek (Kiyonari et
teszt egy változatát használták, a kísérleti sze- al. 2000, Yamagishi et al. 1999). E feladatokat
mélyeket arra kérték, hogy válasszák ki azokat a részben valóságos, részben elképzelt szituáció-
kártyákat, amelyeket meg kell fordítani ahhoz, ban kellett elvégezni. Az előbbi esetben maguk
hogy kiderüljön, vajon egy történetben szereplő a kísérleti személyek játszották végig a játékot,
személy követte-e az adott szabályt, vagy sem amelynek végén pénzjutalmat kaptak szereplé-
(Cummins 1999). Azt az eredményt kapták, süktől függően. A másik esetben viszont csak
hogy a magas státusúak - nevezetesen azok, arra kérték őket, hogy írják le, milyen döntése-
akik a kísérlet során a feladványban szereplő ket hoznának, ha részt vennének egy ilyen já-
személyhez képest egy magasabb foglalkozási tékban. Mindkét csoportban volt egy szimultán
státus nézőpontját tették magukévá - több mint játék, amelyben a játékosok egymástól függetle-
háromszor olyan gyakorisággal (64% vs. 18%) nül, egy időben választottak a kooperáció vagy a
találták el a korrekt választ, mint az alacsony csalás között, valamint egy szekvenciális játék,
státusúak. Az előbbiek e jelek szerint érzéke- ahol az egyik játékost informálták a másik ko-
nyebbek a társas szerződések során elkövetett rábbi döntéséről.
szabályszegésekre, mint az utóbbiak. Ezt úgy ér- Azt az eredményt kapták, hogy a cserekap-
telmezték, hogy elsősorban a domináns egyé- csolatok realisztikus, valódi következmények-
nek érdeke, hogy leleplezzék és megtorolják a kel járó formája nagyobb mértékben hívta életre
csalást, annak érdekében, hogy fenntartsák pri- az együttműködő viselkedést, mint a triviális,
oritásukat az anyagi javak és szociális pozíciók elképzelésen alapuló szituáció. Ezen belül, a
hierarchiájában. Az alacsonyabb státusú egyé- szekvenciális játék során, a második játékos lé-
nek viszont igyekeznek növelni az erőforrások- nyegesen nagyobb arányban mutatott együtt-
hoz jutás esélyeit, aminek fontos eszköze lehet működést - amennyiben természetesen az első
a normák megsértése és az adok- kapok terén kooperált mint a szimultán játékban részt
elkövetett svindli. vevő felek. A legfontosabb eredmény azonban
az volt, hogy a realisztikus feltételek között a
szekvenciális játék kezdő játékosa nagyobb
együttműködési készséget tanúsított, mint a
68 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

lában lehetővé a kölcsönös együttműködéseket


az interperszonális kapcsolatokban, így nem
csoda, hogy lényeges része az ember kognitív
felszereltségének. Az ilyen „hiba" sokszor na-
gyobb adaptív értékkel bír a társas cserében,
mint a logikailag korrekt döntések. A hosszú
távra szóló kölcsönös kapcsolatok elvesztése
ugyanis többnyire súlyosabb következmények-
kel jár, mint az egyszeri veszteség a tranzakció
elején. A megbízható cserekapcsolatokból faka-
dó fitnessnyereség miatt őseink a társas csere
heurisztikai szabályára szelektálódtak: vala-
mennyien keressük a kölcsönös kooperáció le-
hetőségét, és ha lehetséges, éppen saját érde-
künket követve, elkerüljük potenciális csere-
partnerünk kihasználását.
Nem csupán a csalók megkülönböztetése és
2.18. ÁBRA az együttműködésre irányuló készség alkotja a
Az együttműködés gyakorisága a fogolydilemma játék társas csere kognitív algoritmusait. A kapott ha-
reális és elképzelt szituációiban, szimultán és szekvenciá- szon megtérítésének szándéka, a viszonzás bel-
lis elrendezés szerint ■ (Forrás: Kiyonary et al. 2000) ső kényszere ugyancsak fontos szerepet játszik a
cserekapcsolatok kiépülésében. Egy vizsgálat
szimultán játékosok, míg a fiktív körülmények során „beépített" egyetemi hallgatók óra közben
között a helyzet fordított volt: a szimultán játé- rövid időre kimentek a szemináriumi teremből.
kosok voltak a kooperatívabbak (2.18. ábra). Va- Két üveg kólát hoztak magukkal: az egyiket
gyis érdekes módon az „életszerű", következmé- megitták, a másikat átadták valamelyik társuk-
nyekkel járó helyzetben a kezdő játékosok, akik nak. Óra után azután jelentkeztek és elmond-
nem ismerhették társuk rákövetkező lépését, ták, hogy Ők mellékkereset céljából lottót árul-
nagyobb arányban mutattak kooperációt, mint nak, és szeretnék, ha minél többen vásárolná-
azok, akik egymástól függetlenül hozták meg az nak belőle, mert minden eladott szelvény után
első döntést. Ennek valószínűleg az az oka, hogy jutalékot kapnak. Azok, akiket korábban üdítő-
az első játékos feltételezi, hogy a másik viszo- vel láttak el, több lottószelvényt vásároltak,
nozza a kapott támogatást. Ha pedig a reciproci- mint a többiek (Regan 1971). A viszonzásra irá-
tás alapján kiépül a mindkét fél számára ha- nyuló kötelességtudattal az élet számos terén ta-
szonnal járó csere, akkor a legjobb, azaz legin- lálkozunk, gondoljunk csak a kereskedelmi cé-
kább nyereséges választás az első játékos ré- gek ingyenes bemutató termékeire, árumintáira
széről, ha mindjárt az elején együttműködik és (free sample), amelyek nem egyszerűen reklám-
nem csal. célokat szolgálnak, hanem a potenciális vásár-
Toko Kiyonari és Toshio Yamagishi e kísérle- lókat igyekeznek velük lekötelezni. Baráti kap-
tek alapján arra következtet, hogy létezik a tár- csolatokban (lásd alább) általában nagy érzelmi
sas csere egyfajta heurisztikája, egy olyan intui- megterhelést jelent, ha nem vagyunk képesek
tív elköteleződés, amely bármely tranzakció viszonozni a nekünk juttatott törődést és támo-
alapját képezi. Ez szerintük egyfajta beépített gatást (Buunk és Prins 1998).
hiba, hiszen „irracionálisan", minden megelőző A társas szerződés evolúciós elmélete speciá-
tapasztalat nélkül visz bele bennünket egy lis idegrendszeri mechanizmusokat feltételez,
olyan társas helyzetbe, aminek könnyen veszte- amelyek irányítják a szociális cserével kapcso-
sei lehetünk. Mégis, ez a bizalom teszi egyálta- latos döntéseinket és következtetéseinket (Cos-
2.2. FEJEZET. KÖLCSÖNÖSSÉG, CSERE, TÁRSAS EGYÜTTMŰKÖDÉS 69

mides és Tooby 2000). Egyes vizsgálatok azt hoz képest nagyobb genetikai hasonlóságot mu-
mutatják, hogy ezek részben az agy evolúciós tatnak - lényegesen szorosabb együttműködést
értelemben ősi területeihez köthetők. Azt talál- tanúsítanak a fogolydilemma típusú feladat
ták, hogy az amygdala kétoldali sérülése súlyos megoldásban, mint az egyéb testvérek (Segal
problémákat okoz a Wason-teszt társas cserével 1997). Nem véletlen, hogy a társas kapcsolatok-
kapcsolatos feladatainak megoldásában, de nem ban jelentkező csalás felismerésének a képessé-
rontja a más típusú feladatok megoldásának ge korán megjelenik a gyermek fejlődése során,
eredményességét. Az agykéreg homloklebenyé- előbb, mint a hazugság detektálására irányuló
nek ventromediális részeiben bekövetkező sé- általános képesség (Zahn-Waxler et al. 1992).
rülések ugyancsak számottevően csökkentik a
társas viszonyokkal kapcsolatos feladatok meg-
oldási hatékonyságát, miközben nem rontják az 2.2.5. Még egyszer
általános gondolkodási és döntési képességeket. a területspecificitásról
Más sérülések viszont komoly problémákat
okoznak az intelligenciatesztek teljesítésében, Amint az 1.2.1 és a 2.2.3. fejezetekben láttuk,
de nem érintik a társas cselekvések normális Cosmides és munkatársai amellett érveltek, hogy
működését. Végül, egy féltekei munkamegosz- a társas cserével kapcsolatos információfeldol-
tás is érvényesül e téren: a jobb félteke elsősor- gozó mechanizmusok tartalomfüggő és terület-
ban a tartalomfüggő, empirikus, személyekhez specifikus designokként működnek. Ma már ez
köthető társas feladatokban teljesít jól, a bal fél- korántsem ilyen nyilvánvaló. Miközben a vizs-
teke pedig inkább a tartalomfüggetlen, illetve gálatok egyértelműen azt mutatják, hogy a tár-
absztrakt feladatok megoldását irányítja. Nem sas szerződés és kölcsönösség adaptív viselke-
világos ugyanakkor, hogy ezek az idegrendszeri dési szabályokra épül, nem biztos, hogy ezek
mechanizmusok diszkrét, területspecifikus mo- minden esetben diszkrét modulok köré szerve-
dulokként működnek-e, ahogy Cosmidesék fel- ződnek. Minthogy a területspecificitás melletti
tételezték, vagy inkább területáltalános infor- érveket Cosmidesék elsősorban a Wason-teszt
mációfeldolgozó mechanizmusok módjára mű- segítségével mutatták ki, a bírálatok jó része is
ködnek, ahogyan pl. Damasio képzeli (5.5.4.), ezen a területen jelentkezett.
Lehetséges például, hogy a szociális intelligen- A kritikai észrevételek sorában említést érde-
cia vizsgálata során (többek között a Wason- mel az a vizsgálati eredmény, miszerint a Wa-
tesztben) mutatott rossz teljesítmény inkább az son szelekciós teszt megoldásai nem egyszerű-
érzelmi reakciók fogyatékosságaira vezethetők en a szóban forgó kognitív algoritmusok műkö-
vissza - amelyben ugyancsak szerepet játszhat désén alapszanak. Legalább annyira függnek a
az amygdala sérülése -, semmint specifikus, fel- megértéstől, vagyis attól, hogy az emberek mi-
adatorientált algoritmusok működésére. ként értelmezik és hogyan fogják fel az adott fel-
Néhány vizsgálat azt mutatja - és pontosan ez adatot (Lieberman és Klar 1996). Miközben pél-
várható az evolúciós elméletből -, hogy a társas dául a feltételes szabályok (ha P, akkor Q) általá-
csere idegrendszeri mechanizmusait bizonyos ban determinisztikusak, a reális élet viszonyai
genetikai programok irányítják. Egy vizsgálat, többnyire valószínűségi jellegűek. Az a kijelen-
amelyben iskoláskorú egypetéjű és kétpetéjű ik- tés, hogy „ha romlott ételt eszel, megbetegszel",
reket hasonlítottak össze, azzal a következtetés- gyakran igaz ugyan, de nem mindig. Követke-
sel zárult, hogy a kölcsönös cserekapcsolatok- zésképpen a „P és nem-Q" („romlott ételt ettél
ban való részvétel képessége - pontosabban an- és nem lettél beteg") nem szükségszerűen cáfol-
nak zavara - öröklődik, méghozzá igen magas ja az eredeti probabilisztikus állítást. Hasonló
(0,7) öröklékenységi mutatóval (Constantino és problémát jelenthet a feladat értelmezése során,
Todd 2000). Egy másik kísérletben azt találták, hogy miközben a csalókereső eljárásban a sza-
hogy az egypetéjű ikrek - akik bármely rokon- bályszegőt igyekszünk leleplezni (tehát olyan
70 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

„negatív" eseteket keresünk, amelyek cáfolják 2000). Ennek megfelelően a társas szerződés
az eredeti feltevést), addig a valóságban a pozi- vagy a kockázatvállalás szituációi olyan specifi-
tív esetek gyakran sokkal informatívabbak. Ha kus válaszokat hívnak életre, amelyek pontosan
pl. az orvos azt feltételezi, hogy egy bizonyos a velük kapcsolatos adaptációs problémák meg-
gyógyszer hányingert okoz, sokkal természete- oldására szelektálódtak a múltban. Ha ellenben
sebb azokat az embereket megvizsgálni, akik nem léteznek ilyen moduljaink, akkor terület-
bevették a gyógyszert és megbetegedtek, mint általános szabályokhoz kell folyamodnunk. Ez
egészséges embereket kérdezni afelől, hogy vet- többnyire olyan feladatok megoldása során for-
tek-e be ilyen gyógyszert („P és nem-Q). A Wa- dul elő, amelyre az evolúció nem készített föl
son-tesztben szereplő feladat megértésének fon- bennünket, mert őseink nem találkoztak hason-
tosságára mutatnak azok a kísérletek is, ame- ló problémaszituációval. Eszerint pl. számos
lyek szerint a megoldást lényegesen javítja, ha a leíró jellegű vagy absztrakt feladat megoldásá-
feladathelyzetet egyértelműbben, pontosabban ban általános heurisztikák és sémák alapján já-
és részletesebben írják le (Krajcsi 2001). runk el.
Sokan mindebből arra következtetnek, hogy a
társas szerződés Cosmides által javasolt evolú-
ciós elmélete az eredeti formában nem tartható. 2.2.6. Barátság, érzelmek
Valószínűnek látszik, hogy a specifikus modu-
lok mellett bizonyos területáltalános kognitív Noha egyelőre kevés ismerettel rendelkezünk a
mechanizmusok is fontos szerepet játszanak a társas kapcsolatokat irányító kognitív apparátus
szociális cserékkel kapcsolatos problémák meg- szerveződésére vonatkozóan, az eddigiekben is-
oldásában. Egyesek szerint pl. az „engedély és mertetett tapasztalati adatok egyértelműen azt
kötelesség generalizált sémái" irányítják a Wa- mutatják, hogy a kölcsönös együttműködésre
son-teszt feladatainak megoldását, méghozzá irányuló törekvés szerves része az ember pszi-
nem csupán a társas szerződés esetében (Cheng chológiai repertoárjának. A korábban említett
és Holyoak 1989), hanem valamennyi szituáció- antropológiai elemzések történelmi kortól és
ban, ahol az előfeltételek és következmények társadalmi berendezkedéstől független univer-
közötti kapcsolatok bizonyos általános logikai zális trendeket állapítanak meg e téren. Humán-
szabályokra épülnek. Olyanokra, mint pl. „ah- etológiai vizsgálatok ugyancsak azt bizonyítják,
hoz, hogy A esemény végbemenjen, a P előfelté- hogy az ajándékozási készség és a cserére való
telnek teljesülnie kell". Az ún. relevanciaelmé- hajlam már kisgyermekkortól fogva jellemzi az
let ugyancsak azt állítja, hogy az adott feladat embert. Ireneus Eibl-Eibesfeldt (1989) számos
specifikus tartalma nem olyan lényeges, ahogy kultúrában végzett megfigyelései arról számol-
Cosmidesék hangoztatják (Sperber et al. 1995). nak be, hogy a gyerekek néhány hónapos koruk-
A lényeg az információfeldolgozás bizonyos tól kezdve spontán módon nyújtanak át tárgya-
formája: a kommunikáció során közölt jelenté- kat (pl. játékaikat vagy ételüket) más gyerme-
seket területáltalános mechanizmusok alakítják keknek vagy felnőtteknek, amikor barátkozni
át logikai állításokká, amelyek akkor érthetőek szeretnének. Még az idegeneket is készek meg-
meg, ha relevánsak, azaz amennyiben a már ajándékozni, miután kezdeti félénkségüket le-
meglevő nézetekhez, ítéletekhez kapcsolhatók. győzték. Egyéves korukban megértik a feléjük
Ujabban a kétféle megközelítést igyekeznek irányuló ajándékozás mögötti barátságos szán-
közös elméletbe integrálni, Cosmides és mun- dékot, és ugyanígy felfogják, hogy az ajándék
katársainak az ún. specificitás elsőbbségi elve visszautasítása a büntetés egyfajta jele, amit ma-
szerint minden esetben területspecifikus algo- guk is gyakorolnak, amikor dühösek valakire.
ritmusok lépnek működésbe, ha az aktuális fel- Kétéves koruktól kezdve rendelkeznek a saját
adatszituáció megfelel az evolúciós környezet tárgyaik fölötti „tulajdonosi szemlélettel", és
valamely múltbeli kihívásának (Fiddick et al. tisztában vannak mások előjogaival az idegen
2.2. FEJEZET. KÖLCSÖNÖSSÉG, CSERE, TÁRSAS EGYÜTTMŰKÖDÉS 71

tárgyakkal kapcsolatban. Ennek ellenére - vagy vizsgálat azt erősíti meg, hogy a barátok iránti
talán éppen ezért - baráti közeledéseiket a leg- segítő szándékot leginkább az befolyásolja,
különbözőbb tárgyak adásvételén keresztül bo- hogy az altruista megítélése szerint mekkora a
nyolítják le: megfigyelések szerint az óvodai valószínűsége annak, hogy a jelenlegi haszonél-
barátságok mintegy 60-70%-ban kölcsönös aján- vező egy fordított helyzetben ugyancsak segíte-
dékozások útján jönnek létre. A csere meghatá- ni fog (Kruger 2003). A viszonzás hite nem ke-
rozott szabályok szerint zajlik: a gyerek ragasz- vesebb mint nyolcszor olyan erősnek (predik-
kodik játékához vagy tízóraijához, mégis önként tívnek) bizonyult az önzetlenségre nézve, mint
lemond róla, ha a másik erre megkéri és viselke- a másik fél iránti pozitív érzelmek. Evolúciós
désével azt jelzi, hogy respektálja az ajándékozó szempontból nem meglepőek azok a korábbi
tulajdonosi szerepkörét. szociálpszichológiai kutatási eredmények, ame-
A kölcsönösség az élet későbbi szakaszaiban lyek szerint az emberek rendkívül érzékenyek
is meghatározó jelentőségű az ember társas kap- barátaikkal kapcsolatban az egyenlő mértékű
csolataiban, mindenekelőtt a barátság kialaku- viszonzásra, amelynek hiánya rombolja, sőt
lásában. Egy négy és hat év közötti gyerekek kö- sokszor megszünteti a korábbi baráti köteléke-
rében folytatott németországi vizsgálat arról szá- ket (Duck 1988). Általában csalódottak, ha
mol be, hogy a támogatások a viszonzás alapján rendszeresen azt tapasztalják, hogy többet ad-
épülnek fel, és viszonylag ritkák az aszimmet- nak, mint amennyit visszakapnak egy ilyen
rikus kapcsolatok (Grammer 1992). Iskoláskorú kapcsolatban. A reciprocitás imént említett bel-
gyerekek elbeszéléseiből kitűnik, hogy azok ső kényszere miatt azonban az is negatív érzé-
iránt érzik a legszorosabb kötődést, akik részé- sekkel jár a legtöbbünk számára, ha valamilyen
ről ugyanolyan fokú figyelmet, érdeklődést és oknál fogva nem tudjuk viszonozni a támoga-
segítséget tapasztalnak, mint amit megítélésük tást. Egy hollandiai vizsgálatból az derült ki,
szerint ők nyújtanak a számukra (Rotenberg és hogy azok érzik leginkább magányosnak magu-
Mann 1986). kat, akik úgy gondolják, hogy túl keveset vagy
Felnőttkorban az emberek, mint láttuk, roko- túl sokat fordítanak a közeli barátaikkal való
naik mellett elsősorban barátaikhoz fordulnak, kapcsolataikra (Buunk és Prins 1998). Ez külö-
ha szükségét érzik a segítségnek, mint pl. beteg- nösen azokra vonatkozik, akik magas együttmű-
ség vagy anyagi problémák esetén. Ez a támoga- ködési attitűddel jellemezhetők: sokat várnak el
tás azonban - ellentétben a rokoni segítségnyúj- maguktól és másoktól is a cserekapcsolatokban.
tással - többnyire csak kölcsönösségi alapon Kényelmetlenül érzik magukat, ha nem tudják a
működik, egyébként nagyon törékeny. Egy újabb kapott támogatást viszonozni, de elvárják, hogy

2.19. ÁBRA
A magányosság mértéke a
baráttal való kapcsolat szim-
metriája és az együttműkö-
dési attitűd függvényében
■ A magányosságot az erre
a célra készített teszt pont-
számaival mérték (Forrás:
Buunk és Prins 1998)
72 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

azonos értékű kedvezményben részesüljenek, légámnak, nem hagyatkozhatok teljesen a józan


mint amit ők is nyújtottak korábban (2.19. ábra). ítélőképességemre. Legalább ilyen mértékben
A reciprocitás, mint láttuk, lényeges szelekci- kell építkeznem a bizalomra, és arra a reményre,
ós erő volt az emberi evolúció során. A kölcsö- hogy befektetéseim megtérülnek. Hasonlókép-
nösség iránti igény, a viszonzásba vetett bizalom, pen hagyom magam „vezettetni" megérzéseim,
a csalók felismerése és kiközösítése egyaránt szimpátiám és igazságérzetem által.
hozzájárult bizonyos érzelmi képességeink ki- Azt is mondhatnánk, hogy cserekapcsola-
alakulásához. Trivers (1985) szerint pl. a bűntu- tainkban állandóan jelen van egy irracionális
dat, a hálaérzet, a morális agresszió, az igazság- elem. Matt Ridley (1996) szerint érzelmeink
érzet a cserekapcsolatok szigorú előfeltételei és azért alakultak ki az evolúció során, hogy segít-
következményei nyomán jöttek létre az evolúci- sék kognitív döntéseinket a társakkal való csere-
ós környezetben. Azért alakultak ki, hogy felis- kapcsolatok kialakításában. Működésük révén
merjék és leszereljék a csalás bizonyos formáit, lehetővé teszik, hogy a másik emberrel tervezett
és hogy az altruista hajlamokat egy közösségen együttműködés józan ésszel könnyen felismer-
belül lehetőleg mindenkiből kikényszerítsék. hető kockázatai ellenére belemenjünk egy olyan
Eszerint a hálaérzet például azért alakult ki ben- szerződésbe, amely hosszú távon jövedelmező
nünk, hogy a haszonélvezőt altruista válaszra lehet. Pontosabban: amely kizárólag hosszú tá-
motiválja, mégpedig a kapott támogatás költsé- von lehet előnyös, rövid távon inkább hátrá-
gének mértékében. Pszichológiai kísérletek azt nyokkal jár. Néhány vizsgálat ezzel összhang-
mutatják, hogy ugyanakkora mértékű előnyök ban álló eredményre jutott. Azok a betegek, akik
esetén azok iránt érezzük a legnagyobb hálát és elvesztik homloklebenyük egy kis, jól körülha-
a legnagyobb késztetést támogatásuk viszonzá- tárolható részét, továbbra is képesek a helyes
sára, akik a legnagyobb veszteség - energiará- gondolkodásra: éppolyan teljesítményt nyújta-
fordítás, időfelhasználás, kockázat - mellett nak a különböző intelligenciatesztekben, mint
nyújtottak segítséget (Duck 1988). A bűntudat balesetük előtt, memóriájuk beszédképességük
pedig azért jött létre, hogy a csaló általa mintegy sértetlen marad. Képtelenek azonban a megfele-
kompenzálja vétségét és a jövőben reciprok mó- lő érzelmek képzésére: ugyanolyan szenvtele-
don viselkedjen, megelőzve a kölcsönösség hosz- nül reagálnak a jő vagy a rossz hírre. Nagyon ér-
szú távon rá nézve is előnyös szerkezetének dekes, hogy ezek az emberek a szociális problé-
széthullását. mamegoldásban is rosszul teljesítenek, és kép-
Érzelmeink tehát segítik a kockázattal járó, telenek a megfelelő döntések meghozatalára
törékeny cserekapcsolatok kialakulását. Annál (lásd még 5.5.4.). Lehetséges, hogy azért, mert
is inkább, mert valószínű, hogy az előttünk álló minden egyes tényt „névértéken" és egyenlő
helyzet racionális, érzelmektől mentes mérlege- súllyal vizsgálnak meg és ennek következtében
lése egy ponton túl káros lehet a társas szerző- képtelenek dönteni a lehetőségek között (Da-
dés kialakulása szempontjából. Amikor elhatá- masio 1996). Az érzelmek hiánya, a hideg fejjel
rozom, hogy egy barátommal közös vállalkozás- történő döntés akadálya lehet társas elkötelező-
ba kezdek vagy pénzt adok kölcsön egyik kol- déseinknek.
2.3. fejezet
ÖNZETLENSÉG ÉS ÖNFELÁLDOZÁS

Kétségtelen tény, hogy az ember nem csupán rokonaival és barátaival kapcso-


latban hajlandó az önzetlenségre és a lemondásra. Képes arra, hogy olyan cse-
lekedeteket hajtson végre, amelyek - látszólag vagy valóban - ellentmondanak
egyéni érdekeinek. Altruizmusunk sokszor idegen emberekre is kiterjed, sőt
más fajok egyedeit is magában foglalhatja. Az emberek gyakran segítenek má-
sokon, amikor azok bajban vannak, mint pl, árvizek esetén. Ezenkívül az ön-
feláldozás, a hősiesség, az aszketizmus és a karitatív tevékenység történelme
során mindig jellemezte az embert, még ha nem is vált tömegméretűvé.

2.3.1. Indiszkriminatív altruizmus nézniük a másik szenvedéseit, egyre többen vál-


lalkoztak arra, hogy átvegyék a helyét (Batson et
Miközben a rokoni támogatás és a csoporttár- al. 1981).
sakra irányuló kölcsönös altruizmus az állatvi- Más vizsgálatok is azt erősítik meg, hogy az
lág számos képviselőjét jellemzi, az idegenek empátia kiváltja a jóindulatot és a támogatást
iránti törődés és segítségnyújtás - úgy tűnik - (Kruger 2003). Egyesek szerint azért, mert olyan
emberi specifikum. Ennek valószínűleg az az lelki állapotot hoz létre, amely „közvetlenül"
oka, hogy a jótékony cselekedet, irgalom és fele- a másik ember megsegítésének Önzetlen visel-
baráti szeretet specifikus képességeket, minde- kedésére motivál. Mások szerint viszont azért,
nekelőtt empátiát igényel, amely csak fajunkra, mert a szenvedővel való azonosulásunk során
esetleg az emberszabású főemlősök néhány fa- keletkező feszültségünket és szorongásunkat
jára jellemző (de Waal 1996). Az empátia - tehát „önző módon" csökkenteni akarjuk Az empátia
az a képesség, hogy mintegy azonosuljunk má- önzetlen és önző motivációi természetesen nem
sok érzéseivel - ugyanis azt feltételezi, hogy má- zárják ki egymást. Mások megelégedettsége és
soknak bizonyos mentális állapotot tulajdonít- saját lelki terhünk csökkenése egyaránt hozzá-
sunk, és átvegyük a szenvedő egyén perspektí- járulhat ahhoz, hogy a jótékony cselekedetek ál-
váját (5.3.4.). talában önjutalmazóak. Örömet találunk mások
Az empátia gyakran vezet altruizmushoz. Egy megsegítésében - talán hasonlóan ahhoz, ahogy
kísérletben pl. a résztvevők egy televízió képer- a beépített jutalmazó mechanizmusok követ-
nyőjén kísérhették figyelemmel, ahogy valaki - keztében a táplálkozás és a szexualitás is örö-
természetesen fiktív - áramütéseket kap, és egy- möt okoznak (de Waal 1996).
re hevesebben reagál az emelkedő áramerősség- Ennek ellenére az idegenekre irányuló törő-
re. Egy idő után megkérdezték tőlük, hogy haj- dés és jóindulatú tevékenység távolról sem te-
landóak-e legalább átmenetileg helyet cserélni a kinthető mindennapi eseménynek. Ennek az az
szenvedővel, hogy enyhítsék megpróbáltatása- oka, hogy nagy költségekkel jár és szigorú felté-
it. Amennyiben lehetőség volt a helyiség elha- telekhez kötött, miközben kérdéses, hogy van-e
gyására, a kísérleti személyek többsége nemmel egyáltalában nyeresége. Egy híres vizsgálatban
válaszolt. Amennyiben azonban végig kellett egyetemi hallgatóknak az irgalmas szamaritá-
74 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

nus történetét adták elő. Hazafelé mindannyian és értékek ilyen módon - evolúciós szempont-
láttak egy szerencsétlenül járt embert, aki a föl- ból - maladaptív viselkedésekhez vezetnek, hi-
dön feküdt és fájdalmasan nyögött. Mindössze szen nem befolyásolják, sőt rontják az egyén túl-
40%-uk lépett oda és ajánlotta fel segítségét, a élését és szaporodási sikerét.
többiek továbbmentek. Kiderült, hogy a korláto- Nem valószínű azonban, hogy ilyen éles di-
zó tényezők egyike az idő volt: azok, akik meg- chotómia húzódna az egyéni szándék és a társa-
tagadták a segítséget, időzavarban voltak vala- dalmi normarendszer között. Egyrészt nyilván-
milyen dolguk elintézése kapcsán, míg a könyö- való, hogy a társadalmi intézmények nem a
rületesek nem siettek annyira (Darley és Batson semmiből jöttek létre, hanem bizonyos emberi
1973). Valószínűleg azon kell csodálkoznunk, képességek és érdekek mentén szerveződtek.
hogy a nyilvánvaló költségek ellenére miért van Másrészt a tapasztalat azt mutatja, hogy az em-
mégis az, hogy gyakran segítünk bajbajutott em- ber minden kultúrában az önzés és önzetlenség
bertársainkon, az olyan Önfeláldozó cselekede- összefonódó képességeit mutatja. Olyan komp-
tekről nem is beszélve, mint amilyen Albert lex pszichológiai rendszerrel rendelkezünk,
Schweitzer, Kolbe atya vagy Teréz anya nevéhez amelynek révén képesek vagyunk szabályozni
kapcsolható? Hogyan jött létre ez a képesség? altruista és csaló hajlamainkat (Trivers 1985).
A viszonzást nem feltételező, részrehajlás Az egyik esetben hajlandónak mutatkozunk az
nélküli altruizmus - nevezhetjük indiszkrimi- önzetlen segítségnyújtásra, máskor viszont ha-
natív altruizmusnak, hiszen nem korlátozódik a tározottan önző érdekeinket követjük. Bizonyos
rokonok és az ellenszolgáltatást nyújtó ismerő- körülmények között sikeresen védekezünk má-
sök körére - kialakulásának evolúciós magyará- sok hazugságaival szemben, más körülmények
zatai jelenleg három csoportba sorolhatók: mai- között viszont ugyancsak sikeresen tévesztjük
adaptív folyamatok, individuális szelekciós me- meg a többieket. Egyik képesség sem független
chanizmusok és csoportszelekciós hatások. az ember törzsfejlődésétől; az altruizmus - bár-
Egyes európai filozófiai és pszichológiai isko- milyen formát is ölt - a társas kapcsolatok evo-
lákat követve néhányan azt állítják, hogy a spe- lúciós kényszerpályái és korlátai mentén jött
cifikusan emberi jóakarat, könyörületesség és létre.
áldozatvállalás következményeit tekintve mal-
adaptív tevékenység (Campbell 1975). Az em-
berszeretet morális indítékai nem alakulhattak 2.3.2. A kérkedésmodell
ki a biológiai evolúció során, hiszen korlátozták
az egyént génjei terjesztésében. Miközben a ro- Ez átvezet a másik magyarázatba. Eszerint az
konok és közeli ismerősök közötti kooperatív te- emberek részrehajlás nélküli támogatása -
vékenységek adaptív érdekekre épülnek, a kor- amely tehát nem rokonokra irányul és nem is
látozás nélküli szeretet és az idegenekre irányu- kölcsönösségi alapon működik - olyan intellek-
ló támogatás hajlamai megsértik a teljes ráter- tuális képességekben és érzelmekben gyökere-
mettség növelésének elvét. Következésképpen zik, amelyek az individuális szelekció révén jöt-
automatikus szelekciót hoztak működésbe ön- tek létre, miután az egyén hosszú távú adaptív
maguk ellen, és fokozatosan kiszorultak a popu- érdekét szolgálják (vagy legalábbis szolgálták a
lációból. A kultúra azonban autonóm fejlődése múltban). Itt az a probléma merül fel, hogy az
során olyan vallási parancsokat és erkölcsi nor- önzetlen megnyilvánulások járnak-e olyan elő-
mákat hozott létre, amelyek minden ember szá- nyökkel, amelyek ellensúlyozzák a nyilvánvaló
mára érvényesek, sőt kötelezőek. Pontosan veszteségeket. Többen úgy érvelnek az ún. költ-
azért, hogy az önérdek érvényesítésének ősi, séges jelzés elmélet keretében, hogy az altruista
egoista hajlamainak visszaszorításával lehetővé olyan költséges, illetve kockázatos cselekedetet
váljon a tágabb értelemben vett társadalmi együtt- hajt végre a csoport tagjainak érdekében, amely-
élés. A szocializáció során elsajátítható normák lyel azt közli a többiekkel, hogy méltó a bizal-
2.3. FEJEZET. ÖNZETLENSÉG ÉS ÖNFEIÁLDOZÁS 75

mukra (Sosis 2000, Zahavi és Zahavi 1997). A vezetői más férfiakhoz képest több utódot nem-
valamiről való lemondás vagy feltétel nélküli zenek életük során (Smith és Bird 2000).
segítség ebben az esetben egyfajta hosszú távú A dolog lényege tehát az, hogy egyes férfiak
befektetésnek minősül, amely növeli az altruis- képesek arra, hogy a vadászat során költséges -
ta hírnevét és tekintélyét a csoportban. Valójá- így mások számára nehezen követhető - visel-
ban tehát arról van szó, hogy az altruista azért kedésben vegyenek részt, amelynek az egész kö-
cselekszik nagylelkűen, hogy ezzel növelje presz- zösség hasznát látja. Ez a nagylelkű viselkedés
tízsét és befolyását a csoportban, ami különbö- egyfajta kommunikatív szignálként működik;
ző jövőbeli kedvezményekkel jár a számára. azt jelzi, hogy tulajdonosa nem csupán nagylel-
Noha nem vár viszonzást, azt demonstrálja, kű és ezért érdemes a bizalomra, hanem azt is,
hogy bizonyos dolgokat csak ő tud megtenni, és hogy rendelkezik bizonyos létfontosságú, speci-
ez hálára és megbecsülésre készteti a többieket. ális ismeretekkel, szervezőkészséggel és főnöki
Emiatt ezt a magyarázatot szokták kérkedésmo- képességekkel. Hosszú távon mindez erősíti a
dellnek (showing off) is nevezni. jótevő pozitív megítélését, hírnevét és növeli
Az Új-Guineában élő meriam törzs tagjai a közvetett viszontszolgáltatások valószínűsé-
rendszeresen vadásznak teknősbékára, amely gét a csoporton belüli társas kapcsolatok bonyo-
az egyik fő táplálékuk (Bird és Bird 1997). To- lult rendszerében.
jásrakás idején ezek az állatok kijönnek a partra, Néhány kísérlet, amelyet amerikai és angol
és a falu lakói könnyűszerrel elfogják őket. nagyvárosokban végeztek, azt mutatja, hogy a
Zsákmányukat általában nem osztják el, hanem „kérkedő altruizmus" a modern társadalmak-
saját családjuknak tartják fenn. Párzás idején ban is gyakori stratégia, amely kifizetődő lehet -
azonban, amikor csak a nyílt tengeren lehet egyebek között - a párkapcsolatok terén (Gold-
őket elérni, vadászatuk nem csupán fárasztó berg 1995, Mulcahy 1999). Azt figyelték meg,
munka, hanem gyakran kockázatos kaland is, hogy a magányos férfiak gyakrabban adtak pénzt
ráadásul váltakozó szerencsével jár. Ezért csak a női, mint férfi koldusoknak. Amikor azonban
férfiak egy része - többségük fiatal és nőtlen - nők társaságában voltak, inkább a férfi kolduso-
vállalkozik az útra. A zsákmányolt húst ezt kö- kat részesítették előnyben. Az adakozás után
vetően egyenlően szétosztják a többiek között, felvett interjúkból kiderült, hogy az alamizsna
általában egy-egy ünnepi lakoma keretében. gyakorisága és nagysága nem függött az adakozó
Semmiféle ellenszolgáltatást nem kapnak, leg- jövedelmétől, viszont erősen befolyásolta a kí-
feljebb a közösen elfogyasztott táplálékból ré- séretükben lévő nőhöz fűződő kapcsolatuk jel-
szesednek. Miután azonban a párzási időszak- lege. Leginkább azok a férfiak adtak pénz a kol-
ban folytatott teknősvadászat rendkívül költsé- dusoknak, akik a jelen lévő nőkkel folytatott
ges, a nettó megtérülési ráta - a zsákmányból párkapcsolatuk elején jártak, azok viszont ke-
nyert energia és a megszerzésére fordított ener- vésbé, akik már jó ideje egy hosszú távú kapcso-
gia különbsége - erősen negatív. latban (általában házasságban) éltek párjukkal.
Kiderült azonban, hogy a sikeres vadászok, A szerzők úgy értelmezték ezeket az eredmé-
ezen belül is elsősorban a vadászat vezetői, ma- nyeket, hogy a férfiak azért viselkedtek nagylel-
gas presztízzsel rendelkeznek a közösségben és kűen, mert úgy érezték, hogy az adakozás mint
számos előjogot élveznek. Így például a közös jó cselekedet befolyásolhatja partnerük vélemé-
rendezvényeken elhangzott véleményük nagy nyét arról, hogy milyen erényekkel rendelkez-
súllyal esik a latba. Számíthatnak arra, hogy a nek egy jövőbeli párkapcsolat során.
legbefolyásosabb és leggazdagabb családok hoz- Más megfigyelések is arra mutatnak, hogy egy
zá adják a lányukat feleségül. Végül, státusuk konkrét jó cselekedet az altruista számára - rö-
emelkedésével esélyük nyílik arra, hogy elfog- vid távú veszteségeiért cserébe - kedvező jövő-
lalják helyüket a főnökök között. Mindezek beli lehetőségeket teremt a társas viszonyok
eredményeként nem meglepő, hogy a vadászok más területein (Alexander 1987, Ridley 1996).
76 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

Aki vért ad, jótékonysági koncerten vesz részt, ban. Az individuális szelekció olyan mértékben
vagy árvízi károsultak javára adakozik, valóban részesítette előnyben az idegenek iránti önzet-
embereken segít, és ezért nem vár viszonzást. lenség érzelmi és intellektuális programjait,
Mindeközben azonban olyan érzelmeket kelt is- amennyiben azok végső soron több előnnyel,
merőseiben, amelyek emelik rangját és tekinté- mint hátránnyal jártak az altruista számára.
lyét a csoportban. Az emberek megbízhatóbb-
nak és szeretetre méltóbbnak tartják az ilyen
embert másokhoz képest. Olyannak, aki érde- 2.3.3. Csoportszelekció
mes a bizalomra és a jövőbeni támogatásra. Va-
lószínű, hogy ő lesz az, aki elsőként élvezi má- Az indiszkriminatív altruizmus harmadik ma-
sok megkülönböztetett figyelmét és támogatá- gyarázó modellje a csoportszelekció. Lehetséges
sát, ha nehéz helyzetbe kerül. Ez persze fordítva ugyanis, hogy az önzetlen tevékenységek nem
is igaz: ha valakit barátságtalannak és irigynek csupán költségesek, hanem minden számítás
ítélnek, mert elmulasztja azokat a lehetősége- szerint egyértelműen veszteségesek az egyén szá-
ket, amelyekben apróbb szívességeket tehetne, mára, viszont nyereségesek lehetnek a csoport
hátrányba kerülhet a jövő elosztásaiban. szempontjából. Ha ez így van, akkor csoport-
Lehetséges, hogy a nagylelkűség még áttétele- szintű szelekciós folyamatok is szerepet játsz-
sebb és közvetettebb jutalmakkal jár. Növeli az hattak az emberi szociális képességek kialaku-
emberbarát presztízsét és hírnevét egy tágabb lásában.
közösségen belül, előnyös kapcsolatokhoz jut- Annak a lehetősége, hogy bizonyos viselke-
tatja más emberekkel, és talán végső soron hoz- désformák a csoport érdekét szolgálják - követ-
zájárul karrierje, házassága és anyagi gyarapo- kezésképpen a kiválogatódás nem egyedek, ha-
dása növeléséhez. A jótevőket szűkebb vagy tá- nem csoportok között folyik -, már Darwinnál,
gabb közösségük gyakran megjutalmazza (anya- később pedig az etológia klasszikusainál (pl.
gi elismerés, kitüntetések) személyes érdemeik Konrad Lorenznél) is felmerül (Darwin 1859/
egyfajta elismeréseképpen. A lényeg az, hogy a 2000, Lorenz 1963/1995). A csoportszelekciós
felebaráti szeretet és jó szándék hosszú távon elmélet első átfogó megfogalmazása Wynne-
kifizetődő lehet az egyén számára. Nehéz meg- Edwards (1962) nevéhez fűződik, aki híres
ítélni, hogy ebben mennyi a tudatos és nem tu- könyvében azt hangsúlyozta, hogy az erőforrás-
datos manipuláció az altruisták részéről. Szá- ok gazdaságos kihasználása egy populáció szin-
mos megfigyelés arról számol be, hogy az ado- tű szabályozásra épül. Amikor egy terület túlné-
mányozók egy része inkább saját reputációjá- pesedik, az ott élő állatok korlátozzák szaporo-
val törődik, mint azzal, hogy másokon segítsen. dásukat. Természetesen ez nem tudatos formá-
Olyankor teszik meg felajánlásaikat, amikor ezt ban történik, hanem úgy, hogy kommunikatív
a többiek is látják, és az ajándékozást vagy jó jelzésekkel, ún. „bemutatkozó szignálokkal" in-
cselekedetet követően kevéssé törődnek azzal, formálják egymást a helyi népsűrűségről. Ha ez
hogy mi lesz az adomány későbbi sorsa, azaz ki- meghalad egy bizonyos mértéket, ahol már ve-
ken, milyen módon segít (Miller 2000). Ez ter- szélyesen csökken az egyedekre jutó erőforrás-
mészetesen nem jelenti azt, hogy minden jó cse- ok mennyisége, akkor bizonyos élettani folya-
lekedet képmutatásra épül. Ellenkezőleg: önzet- matok - pl. stressz-hormonok termelődése - ré-
len gesztusaik, nagylelkű támogatásaik során az vén csökkentik szaporodásukat, vagy más
emberek általában meg vannak arról győződve, módon, pl. elvándorlással korlátozzák a túlné-
hogy szándékaik Őszinték és feltétel nélküliek. pesedést.
Az evolúciós elmélet azonban arra figyelmeztet, Ennek eredményeként a populáció méretét
hogy az altruista viselkedés hajlamait, végső in- folyamatosan hozzáigazítják a rendelkezésre ál-
dítékait későbbi pozitív következményeik (rep- ló erőforrások mennyiségéhez, azaz a környezet
roduktív előnyeik) tartották fenn a populáció- eltartóképességéhez. Ez egy csoportok közötti
2.3. FEJEZET. ÖNZETLENSÉG ÉS ÖNFEIÁLDOZÁS 77

kiválogatódást indít be: azok a csoportok ma-


radnak fenn és terjednek el, amelyek egyedei
képesek a szaporodás korlátozására. Azok a
csoportok viszont, amelyek tagjai önzőek, előbb-
utóbb felélik erőforrásaikat és elpusztulnak. En-
nek eredményeként a csoport szintjén ható sze-
lekció, amely gyakorta hátrányos az egyedek
számára, biztosítja a populáció mint egész javát
szolgáló társas viselkedésformák - önzetlenség,
együttműködés, önfeláldozás - evolúcióját.
Ez a csoportszelekciós elmélet a hatvanas
években nagy népszerűségre tett szert, de ha-
marosan éles viták kereszttüzébe került (Wil-
liams 1966, Dawkins 1976/1986). A kritikusok
két alapvető kifogást támasztottak, amelyek kö-
zül az egyik tapasztalati, a másik pedig inkább
elméleti érvekre támaszkodott. Számos vizsgá-
latban kimutatták, hogy egy adott viselkedés ki-
alakulásának magyarázatához nincs szükség
csoport szintű mechanizmusok feltételezésére,
mert az individuális stratégiák szintjén is kielé-
gítően értelmezhető. Egy ma már klasszikusnak
számító kísérlet során pl. az derült ki, hogy a
széncinegék átlag 8-9 kilenc tojást költenek, an-
nak ellenére, hogy képesek volnának létrehozni
egy 11-12 tojásból álló fészekaljat is. A csoport-
szelekció hívei szerint itt egy olyan reproduktív
önkorlátozásról van szó, amely a populáció túl-
élését szolgálja.
David Lack (1968) azonban kimutatta, hogy
szó sincs erről: a túl sok fiókát a szülők nem tud-
ják megfelelően etetni, és a rosszul táplált, gyen-
gébb fizikumú madarak mortalitása igen magas
(2.20. ábra). Ehhez járul még az, hogy a sok fió-
ka költése és felnevelése gyorsan „elhasználja" a
szülők szervezetét, és csökkenti szaporodási ki-
látásaikat a következő években. Ezért a madarak
olyan módon biztosítják genetikai képviseletü-
ket a következő generációban, hogy a fészekalj
méretének csökkentésével növelik a szaporodá-
sukkal kapcsolatos nyereségek (utódszám) és
veszteségek (mortalitás, szülői költségek) közöt-
ti különbséget. Más szóval: maximalizálják túl-
élő utódaik számát. Ebből és más kísérletekből 2.20. ÁBRA
az derült ki, hogy a viselkedés legmélyebben és Az egy fészekaljban ki költött fiókák száma negatív hatást
leghatékonyabban individuális szinten érthető gyakorol testi fejlődésükre (a), a testtömeg pedig pozitív
meg, anélkül hogy a csoportszelekció sokszor hatást gyakorol túlélési esélyükre (b) ■ (Forrás: Krebs és
Davis 1988)
78 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

spekulatív feltevéseihez - mint pl. a szaporodás újra a tudományos érdeklődés homlokterébe


korlátozására való „törekvés" magyarázatához - kerültek (Boehm 1996, 1999a, 1999b, Csányi
folyamodnánk (Trivers 1985). 1999, Richerson és Boyd 1999, Sober és Wilson
Az elméleti modellek szerint a csoportszelek- 1998, Wilson 1997). Képviselői szerint az állat-
ció azért nem valószínű, mert intenzitása és se- világban valóban nem tekinthető hatékony me-
bességértékei messze elmaradnak az individuá- chanizmusnak a csoportok közötti kiválogató-
lis szelekcióhoz képest. A teljes mértékben le- dás, az ember esetében azonban valószínűleg
mondó, önzetlen egyedekből álló csoport rend- más a helyzet. Lehetségesnek tartják, hogy a
kívül sebezhető az önző stratégiák csoporton csoportszelekció befolyásolta az emberi viselke-
belüli megjelenésével szemben, akár mutáció, dés evolúcióját, sőt egyesek szerint meghatáro-
akár bevándorlás révén következik ez be. Az zó jelentősége volt a szociális képességek kiala-
önző egyedek ugyanis rövid időn belül előnybe kulásában.
kerülnek azzal, hogy felhasználják a rendelke- Ahhoz, hogy a csoportok közötti szelekció
zésre álló erőforrásokat, és gyorsabban szapo- végbemenjen - tehát gyorsabb és intenzívebb
rodnak, mint önzetlen riválisaik. Ennek követ- legyen a csoporton belüli szelekcióhoz képest
keztében az önző magatartás - illetve annak ge- minimálisan három feltétel teljesülése szüksé-
netikai alapjai - elterjednek a csoporton belül, ges. Először, az egyéni fitnessnyereségek kü-
mielőtt a csoportok között végbemenne a kiválo- lönbségeinek a lehető legalacsonyabbaknak kell
gatódás. Más szóval, a csoporton belül működő lenniük annak érdekében, hogy az individuális
szelekció erősebben hat az önzetlenség kiszorí- szelekció folyamatai lefékeződjenek. Másod-
tásának irányába, mint ahogy a csoportok közöt- szor, a csoportok közötti különbségeknek el kell
ti szelekció fenn tudná tartani ezt a jelleget. A érniük bizonyos mértéket, és ezt meg kell őriz-
legtöbb szakember egyetért abban, hogy a cso- niük a migráció és más hatások ellenében. Har-
portszelekció csak akkor képzelhető el, ha a cso- madszor, a csoportok differenciális kihalási rá-
portok, illetve a csoportokat alkotó egyedek ki- táinak elég gyorsnak kell lenniük ahhoz, hogy
pusztulási sebessége nagyjából azonos. Ez azt fenntartsák a csoport javát szolgáló viselkedési
jelenti, hogy a csoportok differenciális szaporo- hajlamokat. A csoportszelekció hívei azt állít-
dásának (vagy kihalásának) sebessége el kell ják, hogy a pleisztocén kétmillió éve alatt, de
hogy érje, vagy még inkább felül kell hogy múlja különösen a modern Homo sapiens megszületé-
az egyedek differenciális szaporodását (vagy ki- se óta eltelt százezer év során őseink olyan kör-
halását). Ennek nagyon ritkán valósulnak meg a nyezetben éltek, amely lehetőséget teremtett
feltételei, így a csoportszelekció az individuális arra, hogy ezek a feltételek teljesüljenek. A kö-
szelekcióhoz képest várhatóan jelentéktelen erő vetkező részben ezeket vesszük sorra.
az élővilágban.
Mindezen okok miatt az evolúciós szakembe-
rek túlnyomó többsége nem tartja valószínű- 2.3.4. Csoportszelekció
nek, hogy a csoportszelekció lényeges szerepet az emberi evolúcióban
játszott volna akár az állati, akár pedig az em-
beri viselkedés kialakulásában (Alcock 1998, Ha az emberi csoportokon belüli viselkedési va-
Dunbar 1994, Trivers 1985), Mint az eddigiek riancia erőteljesen csökken, ez hatással lesz az
során láttuk, az evolúciós pszichológia ehhez a egyének közötti fitnesskülönbségekre. Ameny-
meghatározó szellemi vonulathoz csatlakozik, nyiben ugyanis nincs mód arra, hogy az indivi-
amikor az individuális és génszelekcionista duális stratégiák szabadon érvényesüljenek és
megközelítést alkalmazza az emberi természet az egyéneknek nincs lehetőségük arra, hogy
magyarázatában. Az utóbbi időben azonban a erőforrásokat halmozzanak fel, és azokat saját
csoportszelekcionista magyarázatok - nem csu- túlélési és szaporodási sikerük növelésére for-
pán az altruista viselkedéssel kapcsolatban - dítsák, úgy a csoporton belül kiegyenlítődnek
2.3. FEJEZET. ÖNZETLENSÉG ÉS ÖNFEIÁLDOZÁS 79

az egyéni fitnessnyereségek. Az önző egyedek hogy azokat, akik saját vagyont igyekeztek gyűj-
nem tudnak túlszaporodni a többiek rovására, teni, valamilyen ürüggyel (pl. az illető házas-
és így nem képesek kiszorítani az altruista géne- ságtörést követett el vagy bozóttüzet okozott a
ket a populációból. Az egyéni szaporodási kü- temetőben) a falu férfi lakói egy közös rajtaütés
lönbségek csökkenésével az individuális sze- során egyszerűen kirabolták. Ezek a csoport
lekció jelentősen lelassul. Ez elméletileg teret szintű szankciók funkciójuk alapján az ún. nor-
enged a csoportszelekciónak, amely fenntartja matív agresszió eszköztárát képezik. Úgy mű-
az altruista késztetéseket. ködnek, hogy a közösség minden tagjától ki-
Hogyan érvényesül mindez a valóságban? kényszerítik az együttműködés betartását és ez-
Christopher Boehm (1999b) szerint a pleiszto- zel csökkentik annak a kockázatát, hogy a máso-
cén hominida csoportjait egyfajta egalitarianiz- kat kihasználó deviáns stratégiák hosszú távon
mus jellemezte. Az emberszabású főemlősökkel nyereségesek maradjanak. A szaporodási siker-
ellentétben nem volt markáns dominanciahie- be fordítható individuális különbségek csökke-
rarchia a csoportban, a későbbi - neolitikumi, nésével összeszűkül a természetes szelekció
letelepült - társadalmakkal ellentétben pedig működési területe, és növekszik a csoportsze-
hiányoztak az autokratikus hatalomgyakorlás lekció valószínűsége.
struktúrái. A csoport kollektív döntései az egész Nem csupán a csoporton belüli viselkedési
csoport számára meghatározták a viselkedés le- variancia csökkenése, hanem ezzel párhuzamo-
hetséges formáit, az együttműködés megsértői- san a csoportok közötti kulturális különbségek
vel szemben pedig csoport szintű szankciók növekedése is a csoportszelekció irányába mu-
gyakorlásával védekeztek. Boehm szerint a ma tatott (Soltis et al. 1995, Wilson 1997). Miköz-
élő, legkezdetlegesebb technikai szinten álló - ben az egyes csoportok genetikailag sokkal ke-
tehát az evolúciós környezet társadalmaihoz vésbé változékonyak, mint az őket alkotó egye-
feltételezhetően a leginkább hasonlító - vadá- dek, kulturális sokféleségük igen nagy lehet. A
szó-gyűjtögető társadalmak egalitariánus felté- legkülönbözőbb vadászó-gyűjtögető társadalmak
telek között élnek. Ezekben a 6-12 családból tanulmányozása azt mutatja, hogy még az egy-
álló csoportokban nincsenek vagyoni különbsé- más szomszédságában élő csoportok is nagy-
gek, hatalmi megosztottságok és politikai egyen- mértékben különbözhetnek egymástól megjele-
lőtlenségek. Tagjaikat egyfajta konszenzuskere- nésükben, vallási rituáléikban, házasodási
sés jellemzi, amelynek nyomán közösen hoznak szokásaikban, táplálkozással kapcsolatos tabu-
döntéseket a táplálékszerzés leghatékonyabb mód- ikban és nyelvükben, hogy csak néhányat említ-
jairól, a vándorlási irányokról stb. Ez csökkenti a sünk. Az egyik generációról a másikra átadódó
csoporton belüli viselkedési különbségeket. viselkedési szokások és „intézmények" befolyá-
Ugyanebbe az irányba hatnak azok a kollektív solják a csoportok jólétét, egészségi állapotát és
normák és ellenőrző szabályok, amelyek elejét gyarapodását (Durham 1991).
veszik az együttműködési elveket megsértő vi- Egyesek feltételezik, hogy a csoportok közötti
selkedések elterjedésének (Boehm 1996, 1999b, különbségek túlélésük és fennmaradásuk kü-
Wilson és Sober 1994). A netsilik eszkimóknál lönbségeiben is megjelenhettek az evolúciós kör-
például mindenki részesedik az elejtett fókák és nyezetben. Ennek az lehetett az oka, hogy az
más állatok húsából, kivéve azok, akiket lusta és egyes csoportok többé-kevésbé eltérő környeze-
megbízhatatlan vadászoknak tartanak, akik a ti változásoknak voltak kitéve, beleértve a kü-
többiek nyakán élősködnek. A kung busmanok lönböző járványokat és más helyi kataklizmá-
bandáiban megbélyegzik, nevetség tárgyává te- kat. Ennél még fontosabb, hogy kulturális ha-
szik, súlyosabb esetben száműzik azokat, akik gyományaik és normáik alapján eltérő módon
értékesnek minősülő tárgyakat halmoznak fel és válaszoltak azokra a problémákra, amelyek pl. a
javaikat nem hajlandóak a többiekkel megoszta- vadállatok elérhetőségével, az esők bejósolható-
ni. Az új-zélandi maorikról azt jegyezték fel, ságával vagy hatékony fegyverek készítésével
80 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

álltak kapcsolatban. Az ilyen és hasonló problé- rát, és az egy főre jutó erőforrások mennyiségét
mák nyomán hozott kollektív döntések valószí- csak a szomszédos csoportok rovására lehetett
nűleg befolyásolták a csoport fennmaradását és növelni. Lehetséges, hogy ezek a konfliktusok
növekedését. Lehetséges, hogy az egyik csoport még gyakoribbá váltak az anatómiailag modern
sikeresen került ki ezekből a megpróbáltatások- Homo sapiens megjelenésével - mintegy száz-
ból, míg a másik létszámában jelentősen megfo- ezer évvel ezelőtt - a népsűrűség emelkedése
gyatkozott, vagy éppen kipusztult (Boehm 1999a). miatt. Közvetett adatok vannak arra, hogy har-
A csoportok közötti intenzív vetélkedés még minc-negyvenezer évvel ezelőtt fegyveres har-
inkább növelte kihalási sebességük különbsége- cok, esetleg tömegmészárlások törtek ki, ame-
it. Sokan úgy tartják, hogy a korai vadászó-gyűj- lyekben asszonyok és gyerekek is áldozatul es-
tögető csoportok közötti szelekció egyik legfon- tek (Harris és Ross 1987). Mindez azt valószínű-
tosabb közege a törzsi háborúk és portyák voltak síti, hogy a különböző háborús konfliktusok
(Alexander és Borgia 1978, Keeley 1996). Az el- hozzájárultak a csoportok eltérő kihalási rátái-
múlt százötven év antropológiai kutatásai egy- hoz. Ugyanezt eredményezték a járványok, szá-
értelműen azt mutatják, hogy a primitív („zsák- razságok és más környezeti kataklizmák, ame-
mányoló") társadalmak különböző csoportjai lyek teljes csoportokat sodorhattak a kihalás
közötti ellenségeskedések, konfliktusok igen szélére.
gyakoriak (2.4.3.), bár kétségtelenül nem érik el A csoportszelekciós magyarázatok viszonyla-
a letelepült agrártársadalmakra jellemző hábo- gos elméleti kidolgozottságuk ellenére azonban
rúk szervezettségét és intenzitását. Többnyire a mindeddig meglehetősen kevés empirikus kuta-
létfontosságú erőforrások (pl. vadászható álla- tásra támaszkodnak. Egyik ilyen kivétel az
tok) mennyiségének gyors csökkenése és a ren- Új-Guinea középső-nyugati felföldjein élő Mae
delkezésükre álló terület mások általi fenyege- Enga törzs tanulmányozása, amely érdekes
tése váltja ki a háborús összetűzéseket (Berecz- eredményeket hozott (Soltis et al. 1995). Külön-
kei 1991). Gyakran portyáznak nők böző antropológiai források alapján úgy tűnik,
zsákmányolása hogy a törzs egyes csoportjainak kihalási aránya
céljából, és nem ritkák a korábbi konfliktusok átlagosnak tekinthető más új-guineai törzsekkel
nyomán támadt bosszúk és megtorlások miatti összehasonlítva (2.2. táblázat). A Mae Enga
fegyveres összetűzések sem. A háborúk mérté- törzs 14 származási csoportra (klánra) tagoló-
két jelzi, hogy az új-guineai eipo férfiak mintegy dik, amelyek különböző kulturális szokásokat
15-20%-a pusztul el fegyveres konfliktusokban, mutatnak, többek között az endogámia mértéke,
a dél-amerikai yanomamö férfiaknak pedig a rituális előírások és a hatalmi-kultikus szerve-
44%-a állítja, hogy életében legalább egy vetély- zettség terén. Egy fél évszázadot felölelő antro-
társát megölte (Eibl-Eibesfeldt 1989). pológiai vizsgálat adatai szerint a csoportok 29
Azt azonban nehéz megmondani, hogy ezek nagyobb háborús konfliktusban vettek részt,
az összefüggések és adatok mennyire vetíthetők amelyek fő oka a terület és más birtoktárgyak fe-
vissza az evolúciós környezet viszonyaira. Az letti viták eszkalációja, korábbi sérelmek meg-
valószínű, hogy a hominida csoportok környe- torlásai és féltékenységből eredő bosszúk. A há-
zeti-ökológiai feltételei térben és időben rendkí- borúk eredményeként öt klán kihalt, ami az ese-
vül változatosak voltak, és ennek megfelelően tek többségében azt jelentette, hogy tagjai közül
létfenntartási stratégiáik és társas szerveződése- sokan meghaltak, a túlélők pedig a szomszédos
ik széles skálán helyezkedtek el (Boehm 1999a). klánokban élő rokonaikhoz költöztek. Más cso-
Az erőforrások megfogyatkozása idején gyakran portok ugyan nem haltak ki, de az összeütközé-
kellett vándorolniuk, amely más csoportok ter- sek nyomán arra kényszerültek, hogy elhagyják
ritóriumait és az ott található táplálék, vízforrás eredeti életterüket. Ez olykor autonómiájuk fel-
és egyéb javak feletti prioritásukat veszélyeztet- adásával járt, amennyiben integrálódtak a pros-
te. Ha pedig helyükön maradtak, előbb-utóbb peráló csoportok valamelyikébe. Ezzel ellenté-
elérték környezetük eltartó képességének hatá-
2.3. FEJEZET. ÖNZETLENSÉG ÉS ÖNFEIÁLDOZÁS 81

tes folyamatok is lejátszódtak: új csoportok jöt- dékozási szokásait -, feltételezve, hogy ezek a
tek létre, elsősorban úgy, hogy a számukban nö- nyilvánvaló egyéni veszteségekkel szemben el-
vekvő csoportok kettéosztódtak és az egyik sősorban a csoport érdekét szolgálják. Csakhogy
utódpopuláció máshol telepedett le. szinte minden esetben ki lehet mutatni, hogy az
Az elemzések azt mutatták, hogy a túlélő és a együttműködést szolgáló viselkedési szokások
kihaló csoportok közötti különbség vallási és jól értelmezhetők a direkt és indirekt reciproci-
politikai szervezettségük eltéréseiben keresen- tás, valamint a költséges szignál elmélet alap-
dő. A nagyobb centralizációt képviselő klánok, ján, ahogyan ezt korábban bemutattuk az ache
amelyek kidolgozott közösségi rituálékkal, spe- és a meriam törzsek példáján. Láttuk, e kutatá-
cializált kultikus házakkal és központosított po- sok azzal az eredménnyel zárultak, hogy a cso-
litikai döntési fórumokkal rendelkeztek, sikere- port javát szolgáló, nagylelkű támogatások
sebbek voltak, mint azok a csoportok, amelyek hosszú távon előnyösek az altruisták genetikai
gyengébb szervezettséget és nagyobb területi ta- rátermettségére nézve. Ha pedig mérhető fit-
goltságot mutattak. A magasabb fokú belső szer- nesskülönbségek találhatók a csoporton belül,
vezettség növelte a területi expanziók és a kato- illetve ha egy jelleg következetesen növeli az
nai sikerek valószínűségét, és ahhoz vezetett, egyik egyén rátermettségét a másikhoz képest,
hogy egyes csoportok viszonylag gyorsan eltűn- akkor a csoportszelekció működési feltételei
tek, míg mások gyarapodtak. legjobb esetben is nagyon korlátozottak.
A csoportszelekciós elméletekkel kapcsola- Ez azonban nem azt jelenti, hogy a csoport-
tos, gyakran említett problémák egyike ponto- szelekció nem működött közre az ember evolú-
san az, hogy az előbbihez hasonló tapasztalati ciójában, Az evolúciós pszichológusok nagy
kutatások nagyon ritkák. Képviselőik gyakran része - köztük e könyv szerzője - azon az állás-
csupán illusztratív példákat hoznak egy-egy tör- ponton van, hogy a csoportszintű szelekció má-
zsi társadalomból, amelyekről feltételezik, hogy sodlagos szerepet játszhatott az emberi szociális
kompatibilisek a csoportszelekció feltevéseivel. képességek kialakulásában. Valószínű, hogy a
Hiányoznak azonban a részletes és átfogó kuta- kooperatív hajlamok létrejötte és genetikai alap-
tások, amelyek tanulmányoznák egy adott visel- jaik rögzülése a populációban elsősorban a rokon-
kedési jellegnek a csoportra mint egészre vonat- szelekció, a reciprocitás és más, individuális
kozó fitnesskövetkezményeit, és a szóban forgó szinten ható szelekciós folyamatoknak köszön-
szelekciós mechanizmusokat. hető, míg a csoportszelekciós mechanizmusok
A másik, ehhez szorosan kapcsolódó nehéz- inkább hosszú távon, e jellegek fennmaradásá-
ség abban foglalható össze, hogy a csoportsze- ban és elterjesztésében játszhattak szerepet. Így
lekció hívei gyakran olyan jelenségekre hivat- például, amennyiben rokonszelekció révén egy-
koznak, amelyek tökéletesen értelmezhetők az szer kialakultak az altruista tendenciák egy zárt
individuális szelekció alapján. Többnyire a cso- származási csoporton belül, ez további változá-
porton belüli elosztási mechanizmusokat hoz- sokat indukált. A csoport belső egysége és kohé-
zák fel példaként - így pl. az eszkimók húsaján- ziója növelte az idegen csoportokkal vívott sike-
82 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

res háborúk valószínűségét. Az egyre intenzí- egyének csoportjai magasabb pontszámot értek
vebbé váló háborúk viszont csoport szinten sze- el egy fogolydilemma-feladat megoldása során,
lekciós nyomást gyakorolhattak a kooperatív annak ellenére, hogy egyéni teljesítményeik
hajlamok további elterjedésére (Alexander és alatta maradtak legsikeresebb, de kevésbé szoci-
Borgia 1978, Keeley 1996). ális társaik nyereségének (Sheldon et al. 2000).
Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy A kollektív tudás jelentőségét mutatják azok a
minden egyes jelleg esetében külön meg kell pszichológiai vizsgálatok is, amelyek szerint
vizsgálni, melyik típusú szelekció vett részt az a tanulócsoportok - amelyeken belül a diákok
evolúciójában (Smuts 1999). Lehetséges ugyan- együtt sajátítják el az anyagot - vizsgákon muta-
is, hogy míg az altruizmus és a kooperáció első- tott átlagos teljesítménye meghaladja az egyéni-
sorban a csoporton belüli kiválogatódásnak leg felkészült tanulók legkiválóbbjainak ered-
köszönheti létezését, addig más szociális visel- ményét (Wilson 1997). Újabban a potyalesőkkel
kedésformák - mint pl. a csoporttagok viselke- és csalókkal szembeni normatív agresszió mű-
dését összehangoló kollektív döntések, szabály- ködését modellezték egy olyan kísérletben, ahol
követő stratégiák és szinkronizációs mechaniz- a csoportok tagjai - akik korábban nem ismerték
musok - kialakulásában nagyobb szerepet játsz- egymást - különféle üzleti tranzakciókban vet-
hattak a csoportszelekciós folyamatok (Csányi tek részt (Fehr és Gachter 2002), Akkor jártak
1999). Ezekről a következő fejezetben esik szó. jól, hogyha a rendelkezésükre álló tőkét a cso-
A csoportok közötti kiválogatódás elméletileg port közös vállalkozásába fektették, amely nye-
ugyancsak hatékony lehetett azoknál a jellegek- reséget hozott. Ezzel szemben mindenki keve-
nél, amelyek individuális szinten neutrálisak sebbet nyert a végén, ha a pénzt megtartotta ma-
voltak, tehát nem befolyásolták az egyén ráter- gának. Kiderült, hogy azoknak a csoportoknak a
mettségét. tagjai tettek szert a legnagyobb haszonra, ahol
E körülmények felismerése többeket arra a lehetőség volt a potyalesők (pénz)büntetésére.
megállapításra vezetett, hogy az emberi termé- A résztvevők a játék kezdetétől fogva erős nega-
szet evolúciós gyökereit leginkább egy többszin- tív érzelmeket tápláltak a csalókkal szemben,
tű szelekciós elméletben lehet értelmezni (Sober amit a szerzők úgy értelmeztek, hogy ezek az
és Wilson 1998, Wilson 1997, Wilson és Kniffin emóciók töltik be a csoport szintű együttműkö-
1999). Szerintük az emberi döntési folyamatok dés proximatív eszközeit. Végső soron ez az
egy része olyan csoport szintű kognitív adaptá- „altruista büntetés", amely önmagában nem ho-
cióknak tekinthetők, amelyek azért jöhettek lét- zott semmilyen nyereséget, növelte a csoporton
re, mert a csoport mint egész számára kínálkozó belüli kooperáció intenzitását. A jövőben szá-
nyereségeik felülmúlják az egyéni vesztesége- mos hasonló vizsgálatra lesz szükség annak
ket. Egy kísérletben a magas proszociális képes- tisztázásához, hogy a csoport szintű szelekció
ségekkel - tehát fejlett közösségi érzékkel és milyen szerepet játszhatott a kollektív döntési
együttműködési hajlandósággal - jellemzett stratégiák evolúciós létrejöttében.
2.4. fejezet
CSOPORTSZERVEZŐDÉS

A csoporthoz való vonzódás és a csoporttal való azonosulás a Homo sapiens


egyik alapvető késztetése, amely éppolyan elválaszthatatlan része természe-
tünknek, mint a szexualitás vagy az anyai kötődés. Ennek az erős csoportorien-
tációnak mély evolúciós gyökerei vannak, és számos kognitív és emocionális
mechanizmus vesz részt a szabályozásában.

2.4.1. Csoportméret kel, A származási csoport tekinthető a legna-


gyobb olyan egységnek, amelynek tagjai jól is-
Az evolúció során létrejövő embercsoportok merik egymást és szoros, személyes kapcsolatban
méretét és szerkezetét különféle ökológiai, szo- állnak egymással a nepotizmus és kölcsönösség
ciális és kognitív feltételek alakították. A ren- szabályai szerint. Általában egy fizikailag is el-
delkezésre álló adatok - elsősorban a mai vadá- határolt területen élnek (pl. egy faluban), és kul-
szó-gyűjtögető társadalmak vizsgálataiból nyert turális szokásaik (pl. vallási rituáléik) számos
ismeretek - azt mutatják, hogy a természeti tár- sajátos és jellemző vonást mutatnak más cso-
sadalmak tagjai olyan komplex szociális kör- portokhoz képest.
nyezetben élnek, amely az őket befogadó közös- Több származási csoport alkot egy törzset,
ségek hierarchikusan egymásra épülő szintjei- amely a primitív társadalmak legnagyobb szer-
ből szerveződik (Dunbar 1993, Eibl-Eibesfeldt veződési egysége: létszáma 500 és 2500 fő kö-
1989, Lee és Daly 1999). A legkisebb egységet a zött váltakozik. Endogám közösség, amely an-
csapat vagy banda képezi, amely 6-10 család- nak az eredménye, hogy a törzset alkotó szár-
ból tevődik össze és ennek megfelelően mintegy mazási csoportok tagjai egymással házasodnak,
30-50 főt számlál. Ez a képződmény tekinthető ezenkívül kölcsönös gazdasági és politikai kap-
az emberek legkisebb állandó csoportosulásá- csolatokat tartanak fenn a törzsön belül. Az
nak, amelynek tagjai közös táborhelyen élnek. ausztráliai őslakók klánjai pl. évente többször
Olykor azonban - így pl. a száraz időszak bekö- összegyűlnek, megszervezik a fiatal férfiak be-
szöntekor a busmanoknál - önálló családokra avatási szertartásait, házasságokat kötnek egy-
válnak szét, akik nagyobb eséllyel és hatásfok- mással, és különféle rituális szertartások és le-
kal képesek megtalálni a táplálékot és a vízfor- gendák révén megerősítik szövetségeiket egy-
rásokat. mással és az ősök szellemével.
A szociális szerveződés következő szintjét a Mint említettük, a származási csoportok al-
származási csoportok vagy klánok alkotják, ame- kotják azt a legnagyobb szociális egységet, amely-
lyek 3-5 bandát foglalnak magukban és mintegy nek a tagjai még személyes kapcsolatokat ápol-
100-200 főből állnak. Tagjaik több generáción nak egymással mindennapi tevékenységük so-
keresztül vissza tudják követni őseiket, ponto- rán. Nem csupán jól ismerik egymást, hanem ők
san számon tartják a többiekhez fűződő rokoni azok, akik a kölcsönös bizalom alapján termé-
kapcsolataikat, és együttműködnek a házasság szetes szövetségesek a javak elosztásában, a kö-
révén és más okok miatt betelepülő személyek- zös munkában és az együttes portyákban. Gya-
84 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

kori jelenség, hogy azok a csoportok, amelyek kapcsolatok kiterjedését és a baráti-ismeretségi


meghaladják a 150-200 fős létszámot, szétvál- körök nagyságát (Killworth et al. 1984). E vizs-
nak és kisebb méretű, szorosabb kötelékeket gálatokban arra kérték a résztvevőket, hogy sze-
hoznak létre [2.1.2,]. Ennek az az oka, hogy mélyes kapcsolatok láncán keresztül adjanak át
ezekben a társadalmakban, ahol nincsenek köz- egy fiktív üzenetet az ország valamely távoli
igazgatási és büntetőjogi intézmények, a cso- pontján vagy éppenséggel külföldön élő, szá-
port stabilitását - beleértve a normaszegők kizá- mukra ismeretlen személynek. Tegyük fel pl.,
rását - csak a személyes megbeszélések és viták hogy egy pécsi egyetemistát arra kérnek, küld-
biztosíthatják. Ez bizonyos csoportméret felett jön üzenetet Nyíregyháza valamelyik középis-
lehetetlenné válik. kolájának egyik igazgatóhelyettese számára. Az
A rendelkezésre álló adatok szerint még a va- egyetemistának meg kellett szerveznie azoknak
dászó-gyűjtögető életformát felváltó letelepült a személyeknek a láncolatát, akikről tudta, hogy
agrártársadalmak faluközösségei (pl. Mezopotá- lakóhelyük, munkájuk vagy rokonaik révén el
miában) is csupán 150-200 főből álltak. Az em- tudják egymáson keresztül juttatni ezt az üzene-
beri történelem folyamán ezek a zárt csoportok tet a címzettnek, Az ilyen típusú feladatok szá-
betagolódtak a nagyobb társadalmi alakulatok- zait adták a kísérleti személyeknek. Mindegyik
ba és elvesztették korábbi szerepüket. Ennek feladat új és új neveket hívott elő a memóriájuk-
ellenére hasonló méretű csoportokkal találko- ból, míg egy idő után kimerült a potenciális se-
zunk minden olyan esetben, ahol speciális funk- gítők készlete. Kiderült, hogy az embereknek át-
ciók ellátására létrejött, koherens és stabil szer- lagosan 130-150 olyan barátjuk és ismerősük
veződések szükségesek. Ilyeneket találni pl. a van, akikre számítani lehet, ha a helyzet úgy kí-
hutteritáknál és más vallási közösségekben, il- vánja. Pontosabban: akikkel kapcsolatban úgy
letve szektákban, a hadsereg alegységeiben, a érezzük, hogy elég jól ismerjük őket ahhoz,
tudományos társaságok körében, a kereskedel- hogy szívességet kérjünk tőlük. Ha meggondol-
mi és üzleti élet testületeiben stb. Ez nem vélet- juk, a noteszünkben, telefonkönyvünkben talál-
len: az ilyen méretű csoport elég nagy ahhoz, ható személyek - és ezek legközelebbi hozzátar-
hogy sikeresen és hatékonyan oldja meg a lét- tozói -nagyjából hasonló méretű „csoportot" al-
fenntartással, védekezéssel és terjeszkedéssel kotnak.
kapcsolatos legfontosabb problémákat, miköz- Robin Dunbar (1993, 1996) szerint nem vélet-
ben elég kicsi ahhoz, hogy a személyes kapcso- len, hogy az ősi és modern társadalmakban élő
latok gazdag hálózatán keresztül megőrizze bel- emberek egyaránt a rokonok, ismerősök és bará-
ső egységét (Dunbar 1996). tok szűk, mintegy 100-200 főre tehető körével
Figyelemre méltó, hogy miközben a gazdasá- állnak személyes kapcsolatban. Úgy véli, hogy a
gi és technikai fejlődés hatalmas méretű nem- társas kapcsolatok kialakításának és fenntartá-
zetállamokat, sőt azon túllépő ipari konglome- sának szigorú kognitív feltételei és korlátai van-
rátumokat hozott létre, az emberek továbbra is nak. Híressé vált összehasonlító elemzésében
viszonylag kis méretű közösségekben élik az kimutatta, hogy a főemlősöknél szoros össze-
életüket, és többnyire azokban érzik jól magu- függés létezik a csoportméret - amely a társas
kat. A szociológusok régóta felismerték, hogy az életforma bonyolultságának egyik fokmérője -
emberek az ismerősök egy többé-kevésbé szűk és az agykéreg nagysága, pontosabban a neocor-
körével tartják fenn a kapcsolatot. Ennek a szo- texarány között, (Ez utóbbi az agykéreg tömegé-
ciális hálózatnak a mérete meglepő stabilitást nek az agy többi, ősibb részeihez viszonyított
mutat egyik kultúráról a másikra térve, és füg- arányát fejezi ki). Minél nagyobb relatív agyké-
getlennek mutatkozik attól, hogy az emberek reggel rendelkezik egy faj, annál kiterjedtebb
egy kis faluban vagy egy többmilliós nagyváros- csoportokat tart fenn. Ennek az a magyarázata,
ban élnek. Az ún. „Kis Világ" kísérletek azt a hogy a főemlősöknek viszonylag nagy méretű
célt szolgálták, hogy felderítsék a személyközi agyra van szükségük ahhoz, hogy fenntartsák a
2,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 85

2.21. ÁBRA
Az átlagos csoportméret a
neocortexarány (neocortex-
tömeg/az agy más részeinek
tömege) függvényében ■ A
folytonos vonal az új- és óvi-
lági majmokat, a szaggatott
vonal az emberszabásúakat
jelzi (Forrás: Dunbar 1993)

csoporttársakkal folytatott bonyolult kapcsola- rolja szociális kapcsolataink lehetséges tarto-


tokat, megoldják az állandó érdekkonfliktuso- mányát (Brewer 1995). Ennek eredményeként
kat és saját céljaik érdekében manipulálják a az emberi agy ma sem képes egy bizonyos lét-
többieket (5.2.5.). Ez még inkább így van az em- számnál nagyobb ismeretségi kört fenntartani.
ber esetében. Az elemzés során kapott összefüg- Felső határát az agykéreg információfeldolgozó
géseket az emberre extrapolálva Dunbar azt ta- képessége jelöli ki, amely még lehetővé teszi a
lálta, hogy a Homo sapiens átlagos neocortex- társult egyének együttműködését és kapcsolata-
aránya (4.1.) egy 148 főből álló csoport méreté- ik személyes ellenőrzését. Ennek része, mint
nek felel meg (2.21. ábra). láttuk, a csalók kiszűrése és a támogatások szá-
Ez a többi főemlőshöz viszonyítva szokatla- montartása. Ugyancsak lényeges a társas kap-
nul nagy létszám meglepő pontossággal meg- csolatok sémájának a memóriában való kiépíté-
egyezik a törzsi és modern társadalmakat alko- se, a csoporttagokkal való kommunikáció meg-
tó referenciacsoportok méretével. Nyilvánvaló, felelő formáinak alkalmazása, és mások saját ér-
hogy őseinknek fejlett kognitív képességekkel dekeink szerinti manipulálásának a képessége
kellett rendelkezniük ahhoz, hogy képesek le- (lásd részletesen 5.2.6.).
gyenek elkészíteni egy olyan „szociális térkép" Társas kapcsolatainknak azonban más, még
agyi modelljét, amelyben előre tudják jelezni szűkebb korlátai is léteznek. Pszichológiai vizs-
mások viselkedésének várható következménye- gálatok kimutatták, hogy azoknak a emberek-
it. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ez korlátokat is nek a száma, akik a legfontosabbak a számunk-
jelent mai viselkedésünk számára. A viszonylag ra, akikkel tehát szoros, érzelmileg is mélyen
kis méretű, integrált és zárt csoportokhoz való elkötelezett kapcsolatban vagyunk, meglepően
alkalmazkodás olyan kognitív képességekre és kicsi (Milardo 1988). Különböző kérdőíves elem-
memóriakapacitásra szelektált, amely behatá- zésekből és interjúkból kiderül, hogy nagyjából
86 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

10-15 főre tehető azoknak a száma, akikkel kap- nem rokonok száma a csoporton belül fordítva
csolatban a vizsgálati személyek azt nyilatkoz- aránylott egymáshoz: minél erősebb kapcsola-
zák, hogy „rendszeresen és gyakran tartom ve- tot tartott valaki a családtagjaival, annál keve-
lük a kapcsolatot", „mindig lehet rájuk számíta- sebb ismerőssel és baráttal épített ki szoros kö-
ni", vagy éppen „haláluk másokénál sokkal job- teléket (2.22. ábra). A férfiak és a nők egyaránt
ban megviselne". A személyes kapcsolatoknak több csoporttagot választottak a saját nemük
ezt a szűk körét szimpátiacsoportnak hívjuk. Az képviselői közül, mint az ellentétes nemű sze-
említett vizsgálatokból az derül ki - és minden- mélyek köréből (Dunbar és Spoors 1995).
napi tapasztalataink is ezt mutatják -, hogy Végül, a szimpátiacsoporton belül létezik egy
egy időben képtelenek vagyunk ennél sokkal még kisebb egység, a támogató szövetség, amely
több emberrel bensőséges, meghitt viszonyba a hozzánk legközelebb álló személyeket foglalja
kerülni. magában. Ok azok - többségükben természete-
Jogosan feltételezhető, hogy míg a nagyobb, sen rokonok -, akikhez többnyire tanácsért for-
100-150 fős csoportméretnek kognitív korlátai dulunk, és akiktől gyors, megbízható és feltét-
vannak, a szimpátiacsoportok felső határát in- len támogatást várunk a bajban. Az említett ang-
kább emocionális korlátok szabják meg. Többek liai vizsgálatban ez a csoport átlag 4,7 főből állt,
között a rokonokhoz fűződő érzelmek, a társak- amely közel van azokhoz az értékekhez, ame-
kal kapcsolatos empátia, a kölcsönösséget sza- lyet az USA-ban (3,2) és a san busmanoknál
bályozó motivációs tényezők (igazságérzet, bűn- (3,8) figyeltek meg (Dunbar és Spoors 1995). Ez
tudat), a csalókkal és deviánsokkal szembeni tehát a legkisebb egysége az emberi csoportkép-
agresszió sorolhatók ide. Olyan, nem tudatos ződés hierarchikusan kiépülő rendszerének.
kényszerek ezek, amelyek valószínűleg az Hangsúlyozni kell, hogy az evolúciós elemzés
egyén legszűkebb szociális környezetéhez való nem azt írja le, hogy az emberi társadalmakban
alkalmazkodás során jöttek létre. Egy angliai milyen specifikus csoportok léteznek, hanem
vizsgálatból az derült ki, hogy a szimpátiacso- azt, hogy milyen felső korlátai működnek az
portok átlagos mérete 11,6 fő, amelynek mint- emberek különböző típusú kapcsolatainak ki-
egy 38%-át tették ki a rokonok. A csoport nagy- alakulása során (Barrett et al. 2002).
sága függött a családi állapottól: az egyedülállók
3-4 fővel több közeli ismerőst (nem rokont) tar-
tottak nyilván, mint a házasok. A rokonok és 2.4.2. Csoportidentitás

Az ember társas lényege mindenekelőtt abban


fejeződik ki, hogy egyetemes és kiirthatatlan tö-
rekvés él benne a valamilyen csoporthoz való
tartozás iránt. Minden időben és minden kultú-
rában nagy készséget mutat arra, hogy tagja le-
gyen egy csoportnak és elfogadja annak normá-
it, szabályait. A szociálpszichológusok szerint
ez a konformitás alapvetően egy szerepkövetést
jelent; olyan döntéseket hozunk, amelyeknek
lényeges része az az elvárás és remény, hogy
mások jóváhagyják és helyeslik viselkedésün-
ket (Brown 1993). A saját csoporttal való azono-
sulás döntő szerepet játszik önértékelésünk ki-
2.22. ÁBRA
alakulásában. Általában véve aszerint ítéljük
A rokonok és nem rokonok egymáshoz viszonyított ará- meg magunkat, hogy a számunkra fontos, refe-
nya a szimpátiacsoportokban ■ (Forrás: Dunbar és renciát jelentő közösségek tagjai hogyan látnak
Spoors 1995)
2,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 87

bennünket. Születésünktől kezdve meghatáro- Ráadásul, a Homo sapiens nem csupán a kör-
zott csoportokban élünk, és ezek segítségével nyezetében élő emberek közösségéhez kötődik,
határozzuk meg magunkat mint társadalmi lé- hanem olyan elvont eszmékhez (pl. eredetmí-
nyeket. A csoportidentitás nélkülözhetetlen az tosz) vagy olyan tárgyakhoz, amely csoportjai-
intellektuálisan és emocionálisan stabil szemé- kat szimbolizálja (pl. zászló) (Goetze 1998). Kog-
lyiség, nemkülönben a normális szociális kap- nitív alapját a reifikáció (hiposztazáció) alkotja:
csolatok kialakulása szempontjából. képesek vagyunk absztrakt elveket és kategóriá-
A saját csoporttal való azonosulás minden va- kat reális dolgokként elképzelni és aszerint cse-
lószínűség szerint mély evolúciós gyökerekből lekedni. Emocionális alapját pedig az a mélyen
ered (Flohr 1987, Eibesfeldt és Salter 1998). gyökerező emberi hajlam képezi, hogy érzelmi-
Mint láttuk, a Homo sapiens eddigi történelmé- leg elkötelezett válaszokat adunk saját csopor-
nek túlnyomó részében zárt és szoros csoport- tunk szimbolikus reprezentációira, mint ami-
kötelékekben élt, amelyek meghatározó elemei lyen pl. a himnusz. A csoporthoz való hűség
a rokoni szolidaritás és a többiekkel való kölcsö- egyik legfontosabb komponense az indoktrinál-
nös együttműködés voltak. A csoporton belül hatóság, amely valószínűleg ugyancsak a zárt,
mindenkinek el kellett sajátítania azokat a cse- pleisztocénbeli közösségekhez való alkalmaz-
lekvési szabályokat, amelyek elősegítették a cso- kodás terméke (Eibesfeldt 1989). Azt a képessé-
port integrációját. Csak azok a csoportok marad- get jelenti, hogy könnyen magunkévá teszünk
tak fenn, amelyeknek tagjai rendelkeztek a töb- olyan egyszerű elveket és magyarázatokat, ame-
biekhez való kötődés megismerési és érzelmi lyek a csoport belső norma- és szabályrendszere-
készségeivel. A különböző - egyéni és csoport it közvetítik. Hitszerű elköteleződés ez, amely
szintű - szelekciós folyamatok olyan adaptív megkönnyíti az érzelmi azonosulást a csoporttal
információfeldolgozó mechanizmusokat része- vagy annak szimbólumaival, és többnyire maka-
sítettek előnyben a társas élet szabályozása te- csul ellenáll a „külső", racionális érveknek.
rén, amelyek ma is meghatározó elemei pszi- Ezek az elvont képességek különösen a nagy
chológiai repertoárunknak. létszámú csoportokhoz való kötődésben, így az
Az egyik ilyen képesség a konformitás vagy etnikummal és a nemzettel való azonosulásban
csoporthűség. Az emberek szorosan kötődnek játszhatnak döntő szerepet. Számos szociobio-
csoportjukhoz, és lojálisak közösségükhöz. Ez lógus szerint az első fokú (primordiális) etniku-
emberi specifikum; az állatok képtelenek úgy mot a közeli és távoli rokonok szaporodási kö-
felfogni csoportjukat, mint valami önálló, a konk- zössége alkotja, amilyeneket ma is találunk
rét tagoktól független entitást. Képesek egymá- szerte a világon a törzsi társadalmak körében
sért áldozatot hozni, de a csoport érdekében (Van den Berghe 1981, Shaw és Wong 1989). A
nem. Jane Goodall (1986) elmesél egy esetet, vadászó-gyűjtögető életmódot követő társadal-
amelyben két nőstény - anya és lánya - szabá- mi változások során azonban az etnikai keretek
lyos hajtóvadászatot rendezett a csoportban lényegesen kitágultak, és hatalmas embertöme-
lévő kölykök ellen, elragadták anyjuktól, megöl- geket foglaltak magukba. Eközben azonban a
ték és megették őket. Ez a viselkedés - amely családok és származási csoportok összetartásá-
Goodall szerint patologikus jelenség - két év ban szerepet játszó szociális képességek és haj-
alatt az összes utód halálát okozta, és azzal járt, lamok nem semmisültek meg, hanem fokozato-
hogy a csoport kihalt. Mégis, az erősebb hímek san áttevődtek a vérségi szervezetekből kialaku-
nem avatkoztak be a kétségbeesetten küzdő anya ló nagyobb kulturális egységekre (Goetze 1998,
oldalán, tétlenül szemlélték az eseményeket. Richerson és Boyd 1998).
Nem alakult ki bennük a csoport iránti elkötele- A csoporthoz való kötődés elemi pszichológi-
ződés és áldozatvállalás viselkedési szabálya, ai algoritmusai az átfogóbb csoportkeretek kö-
amely az emberi motivációs rendszer egyik leg- zött is megtartották közösségformáló szerepü-
fontosabb eleme. ket. Emocionális kulcsokat nyújtanak az etnikai
88 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

identitástudat kialakulásához. Egy kísérletben keresztül jelezték döntéseiket arról, hogy a „pia-
6-12 éves korú gyerekeknek fiatalemberek con" található készletekből mikor, mennyit hasz-
fényképeit mutatták meg, és arra kérték őket, nálnak fel, illetve mennyit ruháznak be e kész-
hogy válasszák ki közülük a legszimpatikusab- letek növelésére. A komputerek olyan módon
bakat. Két héttel később ugyanezen fotók át- voltak összekötve, hogy valamennyien láthatták
nyújtása után azt kérték tőlük, hogy nevezzék a pillanatnyi üzleti állást anélkül, hogy tudták
meg azokat, akik véleményük szerint a saját né- volna, az egyes döntéseket melyikük hozta. Kez-
pükhöz tartoznak, Kiderült, hogy a gyermekek detben a játékosok egymástól elszigetelve ját-
általában a korábban szimpatikusnak tartott ar- szottak, később azonban megengedték nekik,
cokat tartották honfitársaiknak. A szimpátia és hogy időnként összejöjjenek és megbeszélése-
a saját csoporthoz (etnikumhoz) való tartozás ket folytassanak egymással. Végül megengedték
tehát összekapcsolódott, méghozzá egy olyan nekik, hogy gazdasági szankciókat hozzanak
korban, amikor a gyermekektől aligha lehet el- azok ellen, akik megsértették az együttműködés
várni a nemzet, haza stb. fogalmak megértését elveit, és annyira önzőnek bizonyultak, hogy az
(Tajfel 1970). már veszélyeztette a csoport „üzleti" fennmara-
A csoporthűség fontos eleme a szabályköve- dását. A szabálysértőt ugyan nem ismerték, de a
tés, amely ugyancsak emberi specifikum (Boyd normaszegés tényét felismerték a képernyőn, és
és Richerson 1985). Még a legfejlettebb főemlő- a csalókat bizonyos pénzösszeg megfizetésére
sök sem képesek a csoport minden tagjára vo- kötelezték. A vizsgálat azt mutatta, hogy minél
natkozó absztrakt szabályok elsajátítására és kö- többször találkoztak a résztvevők személyesen
vetésére. Az emberi csoportszerveződés egyik is egymással, annál nagyobb volt a csoport nettó
legfontosabb eleme az a pszichológiai hajlam, nyeresége. A szankciók bevezetése még tovább
hogy képesek vagyunk a kollektív elvek és elő- növelte az üzleti sikert, és megközelítette a ma-
írások közös elfogadására, használatára. A tör- ximális nyereséget (2.23. ábra). Ez azt mutatja,
zsi rituáléktól a nagyvárosok közlekedési jelzé- hogy a csoport kollektív normáihoz való ragasz-
sein keresztül az erkölcsi normákig számos kodás, és a csalókkal szemben hozott közös
olyan terület létezik, ahol a csoport tagjai szá- büntetés lényegesen javította az együttműködés
mára elfogadható viselkedést az írott vagy írat- hatásfokát és a csoport prosperálását.
lan szabályok betartása és alkalmazása garantál- Általában is igaz, hogy a csoporthűség és a
ja. Csányi Vilmos (1999) szerint a szabálykövetés szabálykövetés együtt jár a deviánsok kizárásá-
lényege az, hogy minimalizálja a csoporttagok val (Eibl-Eibesfeldt 1989). Ez az állatvilágban
közötti konfliktusokat, hiszen csökkenti a má- sem ismeretlen jelenség: a madarak és az emlő-
sik fél kihasználásának lehetőségét. A bevált sök elüldözik azokat az egyedeket, akik valami-
szabályok követése másrészt megbízható és cél- lyen jól látható jelleg tekintetében (pl. albínó)
szerű cselekvési programokat ír elő, és ezzel különböznek a többiektől. Az ember esetén a
olyan komplex viselkedési formák gyors és ha- deviánsokkal szembeni ambivalencia inkább a
tékony működését irányítja, amelyek gyakran normaszegőkkel és a megbízhatatlan társakkal
meghaladják az egyének előrelátó és tervező ké- szembeni védelmet szolgálja. A csoportidenti-
pességét. tás fenntartásához ugyanis legalább három do-
Lehetséges, hogy a szabálykövetés - és ezzel log szükséges: a személyes kapcsolatok állandó
együtt a csoport minden tagjára vonatkozó nor- megerősítése és ápolása, a csoportspecifikus
mák, szankciók kialakítása - a csoportszelekció normák (szabályok) betartása és a csoporttagok
működésének köszönhető. Egy érdekes vizsgá- viselkedésének bejósolhatósága. A deviánsok
latban egy néhány főből álló csoport tagjai gaz- megsértik ezeket az elvárásokat és ezzel veszé-
dasági jellegű döntéseket hoztak bizonyos játék- lyeztetik a csoport integrációját. A velük szem-
elméleti szabályok alapján (Orstrom et al. 1994). beni védelem eszközei széles skálán helyezked-
Valamennyien számítógép mögött ültek, és azon nek el a legkülönbözőbb kollektív csúfolódások,
2,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 89

Több hasonló kísérletben különböző testi és lel-


ki fogyatékosságokat imitáló személyeket kér-
tek arra, hogy helyezkedjenek el mások közelé-
ben (Kleck et al. 1968). Figyelték a gyanútlan
járókelők viselkedését, és mérték azt a távolsá-
got, amit a „beépített" személyhez képest elfog-
laltak. A törött karú személyeket közelebb en-
gedték magukhoz, mint azokat, akiknek hiány-
zott a végtagja. Nagyobb távolságot tartottak
azoktól, akiknek az arca deformált volt vagy fel-
tűnő bőrbetegségben szenvedtek. Lehetséges,
hogy ez utóbbi a fertőzésekkel szembeni averzió
eredménye. Legjobban azonban az elmebeteg-
ségeket szimuláló személyektől húzódtak el, va-
lószínűleg viselkedésük kiszámíthatatlansága
miatt. Az abnormalitással szembeni intoleran-
cia különösen erős a gyermekek között, akik
gyakran gúnyolják ki testi hibás társaikat. A fel-
nőttek általában megtanulják a toleráns maga-
2.23. ÁBRA tartás szabályait, de kísérleti beszámolók tanú-
A csoport nyeresége (a maximálisan elérhető nyereség
sága szerint gyakran éreznek bűntudatot időn-
%-ában) a résztvevők személyes találkozása és az általuk
hozott szankciók függvényében ■ (Forrás: Orstrom et al. ként felbukkanó negatív érzelmeik miatt.
1994) Miközben a modern társadalmakban megta-
nuljuk elfogadni a deviancia legkülönbözőbb
formáit - a testi fogyatékosságtól kezdve az al-
kinevetések és pletykák viszonylag enyhe - de ternatív szexuális viselkedéseken keresztül a
többnyire hatékony - büntetéseitől a kiközösí- másként gondolkodás sokféle formájáig -, min-
tés, a testi kínzások és a halálbüntetés szigorú den jel arra mutat, hogy evolúciós múltunk so-
szankcióinak gyakorlásáig. Ez a közösség által rán az intolerancia bizonyos mértékig adaptív
gyakorolt normatív (normafenntartó) agresszió szerepet töltött be a többiekkel való kiszámítha-
egyszerre szolgálja a normaszegés tudatosítását, tó cserekapcsolatok kialakításában és a csoport
a konformitás kikényszerítését és a vétkesek integritásának fenntartásában. Az ennek ered-
büntetését (2.3.4.). ményeként létrejövő viselkedési hajlamokat (ér-
Az ember esetében is előfordul azonban, zelmi elutasításokat és negatív attitűdöket) nem
hogy a testi és lelki fogyatékosságot mutató sze- mindig könnyű megfelelően szabályozni az ipa-
mélyek - akik „devianciája" tehát önhibájukon ri társadalmak változó értékei között.
kívüli okokra vezethető vissza - más megítélés
alá esnek, mint az egészséges emberek. Gyakran
találkoznak visszautasítással és averzióval má- 2.4.3. Saját csoport/idegen csoport.
sok részéről. Ennek valószínűleg az az oka, Xenofóbia
hogy a szokatlan megjelenés és viselkedés félel-
met vált ki az emberekben. A félelem pedig ab- Világos, hogy a csoportidentitás bizonyos fokú
ból fakad, hogy az abnormális jellegek egyfajta belső kohéziót és egységet igényel, amelyet a
fenyegetést közvetítenek a fennálló normákkal közös célokat és tevékenységeket kijelölő kol-
és szabályszerűségekkel szemben, és valamifaj- lektív képzetek (normák, értékrendek) erősíte-
ta kiszámíthatatlanságot és bejósolhatatlansá- nek meg. Ez a belső egységesség nem csupán az
got visznek a társas kapcsolatok rendszerébe. egyén azonosulásának feltétele, hanem egyúttal
90 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

fokozott preferenciát is teremt a csoport mint nek, amelyek megóvják kognitív rendszerünket
kitüntetett rendszer iránt. Ez többek között ab- a benyomások okozta túlterheltségtől, és átte-
ban nyilvánul meg, hogy eltúlozzuk a saját cso- kinthető szociális térképet hoznak létre az egyé-
portunk (in-group) tagjaival való hasonlósága- ni kapcsolatok sokszor kaotikus és bizonytalan
inkat, illetve a másik csoport (out-group) tagjai- világában (Brown 1993, Hunyady és Nguyen
tól való különbségeinket. A „belül" található 2001). Bejósolhatóvá teszik a világot, olyan szo-
embereket általában közelebb érezzük magunk- ciális környezetet teremtenek, amelyben ottho-
hoz, mint a kívülállókat (Tajfel 1982). A saját nosan mozgunk.
csoporttal való azonosulás egyúttal elkülönülés A saját csoport és az idegen csoport közötti
a másiktól. megkülönböztetés igénye és képessége az evolú-
Jól mutatja a csoportorientációnak ezt a sajá- ciós környezet szociális feltételeihez való alkal-
tosságát a Sheriff házaspár (1966) híres kísérle- mazkodás eredményeként jött létre (Shaw és
te, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy egy Wong 1989, Van Dennen 1999). A hominida
nyári táborban összekerülő fiúk hogyan alakít- csoportok között antagonisztikus kapcsolatok
ják ki kapcsolataikat egymással. Az első napok- uralkodtak, amelyek alapvetően két forrásból
ban összebarátkozó fiúkat szétválasztották egy- táplálkoztak. Először is, jóllehet a különböző
mástól, majd új csoportokat hoztak létre, ahol a származási csoportok között fennálló exogám
fiúk teljesen ismeretlenek voltak egymás szá- házasságok bizonyos genetikai keveredést okoz-
mára. Az együttlakó és a különböző játékokban hatnak, az egyik vérségi szervezetből a másikra
és feladatokban együttműködő fiúk egyre szoro- áttérve éles törés támad a rokonsági (genetikai)
sabb kapcsolatokat alakítottak ki egymással. együtthatókban (2.24. ábra). Másodszor, a cso-
Mindegyik csoport sajátos nyelvezetet (zsar- port határain kívül jelentősen csökken a szemé-
gont), szokásokat és szerepeket alakított ki. A
csoporttársakkal való kooperáció erősödésével
párhuzamosan kezdték leértékelni a másik cso-
port tagjait, köztük azokat, akiket korábban a
legjobb barátjuknak tartottak. Sőt, a játékos ve-
télkedők során kifejezetten ellenséges jelzőkkel
illették a riválisokat. A feszültségek csak akkor
enyhültek, amikor egy közös feladat megoldásá-
ban valamennyi csoportnak együtt kellett mű-
ködnie.
A saját csoport/idegen csoport megkülönböz-
tetésében fontos szerepet játszik a szociális ka-
tegorizáció. Triviális, sőt csaknem jelentés nél-
küli kritériumok is elégségesek az emberek osz-
tályozásához, a „mi" és „ők" elkülönítéséhez.
Gyakran sztereotípiákat alkotunk, amelyek el-
sődleges funkciója a megnevezés, a csoporthoz
való tartozás bemutatása és a kívülállók elkülö-
nítése (Tajfel et al. 1974). Ezek a címkék általá-
ban csak külsődleges (vagy éppen semmilyen)
kapcsolatban állnak más emberek fizikai, szel-
lemi vagy erkölcsi tulajdonságaival. A szte- 2.24. ÁBRA
reotípiák ugyanakkor számos előnyös funkciót A genetikai rokonság mértéke a netslik eszkimók cso-
is hordoznak, amelyekről általában kevés szó portjai, illetve a szomszédos törzsek körében ■ A belte-
nyésztési együttható a homozigótaság átlagos mértékét
esik. Olyan gondolkodási heurisztikát jelente-
jelöli (Forrás: Irwin 1987)
,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 91

nyezethez való alkalmazkodás következmé-


nyei, hanem sokkal inkább „jelvények": a cso-
portazonosság és a másoktól való elkülönülés
szimbólumai (Harris 1995).
Minden jel arra mutat, hogy a csoporttagság
legfontosabb jelvényei és a csoportok közötti
izoláció leghatékonyabb eszközei az evolúció
során a nyelvi dialektusok voltak (Dunbar 1999).
Ennek az az oka, hogy miközben az adott cso-
porthoz való tartozás egyéb jelzései (ruha- és
hajviselet, körülmetélés, táncok stb.) máshol is
megjelenhetnek, ráadásul többnyire könnyű
őket utánozni, a nyelvjárások és beszédstílusok
egyedi és megismételhetelen jelzései maradnak
az illető csoportnak. Erre az teszi őket alkalmas-
sá, hogy egyrészt időben nagyon gyorsan változ-
nak, másrészt a gyermekkor egy viszonylag
2.25. ÁBRA
szűk periódusát követően már rendkívül nehéz
A társas kapcsolatok jellegének változása az archaikus elsajátítani helyes használatukat és folyékony,
társadalmakban a származási csoport középpontjából a akcentus nélküli kiejtésüket. Ennélfogva a helyi
törzsi régiók határai felé haladva ■ (Forrás: Shaw és dialektusok megbízhatóan mutatják, hogy egy
Wong 1989)
felnőtt milyen csoporthoz tartozik és melyik
földrajzi térségben él. Egy vizsgálat szerint pél-
lyes kapcsolatok kiépítésének lehetősége, így dául a tradicionális angol nyelvjárások alapján
egyre kevésbé lehet építeni a direkt és indirekt még a háború előtt is meglehetősen pontosan be
kölcsönösségre. Várható tehát, hogy minél in- lehetett azonosítani egy 80 km-es átmérőjű terü-
kább eltávolodunk a származási csoportok kö- letet, ahonnan a beszélő származott (Trudgill
zéppontjaitól és minél jobban megközelítjük a 1999). A világon jelenleg mintegy hatezer nyelv
törzsi határokat, annál uralkodóbbá válnak a né- ismeretes, sokezer dialektussal, nem beszélve a
zeteltérések és összeütközések (2.25. ábra). kihalt nyelvek és változataik óriási számáról.
Fokozza az érdekellentéteket, hogy a külön- Számos földrajzi régiót ismerünk Új-Guineától
böző csoportok (klánok, törzsek, etnikumok) kezdve Dél-Amerikán keresztül Kelet-Afrikáig,
nem csupán földrajzilag (lakóhely) és vérségileg ahol viszonylag szűk területen, úgyszólván egy-
(endogámia) különülnek el egymástól, hanem más szomszédságában több száz törzsi csoport
mindenekelőtt kulturális értelemben. Az egy- található, akik kölcsönösen nem értik egymás
mástól eltérő viselkedési szokások, mítoszok, nyelvét.
vallások, mindenekelőtt pedig a nyelv nagymér- A nyelvi határok így sok esetben a társadalmi
tékben fokozzák izolációjukat, Az eltérő kultu- határokat is kijelölik (Nettle 1999). A csoportok
rális szokások olyan „markereknek" is tekinthe- olyan nyelvi szabályokat és normákat tartanak
tők, amelyek jelzik az együvé tartozást, megszi- fenn, amelyek segítségével tagjaik képesek ma-
lárdítják a saját közösséghez való tartozás köte- gukat megkülönböztetni az idegenektől. Még az
lékeit, ugyanakkor demonstrálják a másoktól azonos etnikumhoz tartozó san busmanok elté-
való különállást. Olyannyira így van ez, hogy rő nyelvjárásokat beszélő csoportjai is idegen
egyes antropológusok szerint a különböző tör- embereknek tartják egymást, akikkel szemben
zsi társadalmak sajátosságai - a tetoválástól a nem árt az óvatosság, és akikkel kapcsolatban
táplálkozási tabukon keresztül a totemállatok kínosan ügyelni kell arra, hogy a nekik nyújtott
tiszteletéig - sokszor nem annyira a helyi kör- támogatásokat pontosan visszatérítsék. A külső
92 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

beavatkozás veszélyének fokozódásával általá- hány generáció alatt képesek elárasztani a cso-
ban tovább növekszik a nyelvi árnyalatok és ki- portot, minthogy kisajátítják az összes erőfor-
ejtésbeli változatok használata. Megfigyelték rást és gyorsabban szaporodnak, mint az együtt-
például, hogy a származásukra büszke walesi működők (lásd 2.2.3.). Más a helyzet azonban
emberek az angolok jelenlétében gyakran elmé- akkor, ha az együttműködő csoport tagjai az in-
lyítik akcentusukat, növelik a közösségükre jel- váziót megelőzően egy nyelvi dialektust hoznak
lemző nyelvi fordulatok számát, sőt, egy ponton létre, és csak azokkal hajlandók kooperálni,
túl átváltanak anyanyelvükre. A csoportok kö- akik ezt a nyelvjárást beszélik. Könnyedén azo-
zötti megkülönböztetés további növeléséhez ve- nosítják a csoporthoz tartozókat, így a csalók-
zet az a körülmény, hogy az emberek a másik nak egyre nehezebb becsapni őket. Különösen
csoport tagjait gyakran nyelvi sajátosságaik (ki- nehéz a megtévesztés akkor, ha a dialektus vál-
ejtésük, szófordulataik) alapján alacsonyabb tozása olyan gyors, hogy a csalók ezt nem tud-
szociális kategóriába (foglalkozási ágba, társa- ják követni. A 2.26. ábráról leolvasható, hogy a
dalmi osztályba, szubkultúrába stb.) sorolják. szimuláció szerint, amennyiben a nyelvi válto-
Egy vizsgálat szerint egyetlen eltérő elem a dia- zás olyan mértéket ér el, hogy a beszélt dialek-
lektusban, amely egy negyven másodpercig tar- tus legalább 30%-át érinti egy generáció alatt, a
tó folyamatos beszédben hangzik el, elegendő csalóknak kevés esélyük van az elterjedésre. Ez
ahhoz, hogy a beszélővel kapcsolatban bizo- nem irreális feltétel; a legkülönbözőbb vizsgála-
nyos sztereotípiák, esetleg negatív ítéletek fo- tok azt mutatják, hogy a nyelvi változások rend-
galmazódjanak meg (Chambers 1995). kívül gyorsak, különösen zárt csoportokon be-
Daniel Nettle és Robin Dunbar (1997) egy lül, amilyenek pl. a különböző szubkultúrák,
számítógépes modell segítségével jellemezte a vallási szekták vagy kisebbségben lévő etniku-
nyelvi dialektusok szerepét a csoportkötelék mok. Valószínűleg így volt ez az evolúció során
fenntartásában, és a saját csoport/idegen cso- is; a nyelvi dialektusok, mint a csoporttagság
port megkülönböztetésben. Ebben egy 100 főből jelvényei, állandóan változtak, elágaztak, külö-
álló csoport tagjai különböző erőforrásokat cse- nösen a külső fenyegetések és inváziók hatásá-
rélnek egymással megélhetésük biztosítása cél- ra. A kutatók feltételezik például, hogy ameny-
jából. A csoportokba idegenek érkeznek, akik nyiben a korábban egyetlen etnikai és nyelvi kö-
azonban nem viszonozzák a kapott javakat és zösséghez tartozó szubpopulációk elszigetelőd-
szolgáltatásokat. A modell szerint a csalók né- tek egymástól, nyelvük fokozatosan elkülönült,

2.26. ÁBRA
A csalók elterjedése a popu-
lációban az együttműködők
által használt nyelvi dialek-
tus változási sebességének
függvényében, figyelembe
véve a nemzedékek számát
■ Az eredmény számítógé-
pes szimulációk során jött
létre. Ezekben kimutatták,
hogy az együttműködők cso-
portja a nyelvi elkülönülés
segítségével védheti meg
magát a csalók inváziójától
(Forrás: Nettie és Dunbar
1997)
2,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 93

egészen addig, amíg kölcsönösen érthetetlenné jelenséget pszeudospeciációnak: az emberek úgy


nem váltak egymás számára (Pinker 1999). tekintik vetélytársaikat, mintha nem is ugyan-
A nyelvi - és általában a kulturális - különb- ahhoz a fajhoz tartoznának.
ségek ugyanakkor visszahatnak a genetikai kü- Az idegengyűlölet az állatvilág más fajaira is
lönbségekre. Az alaszkai netsilingmiut eszkimók- jellemző: a legtöbb főemlős ellenségesen fogad-
nál pl. azt találták, hogy a törzsek által használt ja és rendszerint megtámadja a kívülről érkező,
nyelvi dialektusok eltérései - amelyek egyéb- nem a saját rokoni közösségébe tartozó fajtársait
ként korrelálnak a földrajzi távolságokkal - szo- (van Hooff 1990). Őseink, a ma élő vadászó-
ros megfelelést mutatnak a törzsön belüli endo- gyűjtögetőkhöz hasonlóan, valószínűleg hosszú
gámia mértékével, azaz a genetikai homogámia időn keresztül éltek egymástól többé-kevésbé
fokával. Minél nagyobbak tehát a földrajzi és izolált csoportokban, a törzsi-etnikai konfliktu-
nyelvi távolságok, annál nagyobbak a törzsi cso- sok világában. Az idegen vagy ellenségnek szá-
portok közötti genetikai különbségek (Irwin mított, vagy olyan potenciális cserepartnernek,
1987). Erre a kérdésre még visszatérünk az 5.6.2. akivel szemben szükséges volt az óvatosság és a
fejezetben. távolságtartás. Ebben a környezetben a xenofó-
A csoportok közötti kulturális, genetikai és bia minden költsége ellenére adaptív volt. Egy-
földrajzi különbségek hozzák létre az idegenek- részt növelte a csoport integrációját és a cso-
kel szembeni bizalmatlanságot, ambivalenciát porttagok társas összetartozásának érzését (Artz-
és félelmet (a xenofóbiát), amely olykor ellen- wanger et al. 1998). Másrészt, a népsűrűség egy
szenvvé vagy gyűlöletté fokozódik. LeVine és bizonyos szintjének elérését követően elősegí-
Campbell (1972) ma már klasszikusnak számító tette az értékes erőforrásokhoz (terület, vadál-
könyvükben széles körű vizsgálatokra támasz- latok, termőföld) való hozzájutást a törzsi hábo-
kodva jellemezték a csoporton belüli és csopor- rúkon keresztül. A teljes rátermettségre gyakorolt
tok közötti viselkedési attitűdök legáltaláno- előnyös hatásai miatt az idegenekkel szembeni
sabb típusait. „Befelé" a törzsi vezetők tisztele- félelem és ellenérzés hajlamaira feltehetően po-
te, a normaszegők szigorú büntetése, a másokért zitív szelekció irányult, ezért ezek az attitűdök
hozott áldozat dicsősége és a kollektív értékek várhatóan az ipari társadalmak emberének pszi-
más népekhez viszonyított fensőbbsége jellem- chológiai repertoárjában is megtalálhatóak.
ző. „Kifelé" viszont a rosszindulatú megbélyeg- Egyesek szerint ennek a maradványa a vele-
zés, az idegenek erkölcsi leértékelése, a tőlük született félelmi reakció, amelyet a 8-24 hóna-
származó sérelmek kíméletlen megbosszulása, pos gyerekek mutatnak az idegenek jelenlétére
a velük való személyes kapcsolatok minimali- (Eibl-Eibesfeldt 1989). Ahogy a 4.3.4. fejezetben
zálása válik uralkodóvá. A más törzsek tagjai el- részletesen is bemutatjuk, a kisgyerekek vala-
len elkövetett csalásokat, tolvajlásokat, gyilkos- mennyi kultúrában visszahúzódó és elutasító
ságokat többnyire nem tekintik bűnnek (sőt oly- válaszokat adnak az idegenek közeledésére.
kor dicsőségnek tartják), miközben a csoporton Nem világos azonban, hogy ez milyen kapcso-
belül erős tabuk és szankciók irányulnak e cse- latban áll a felnőttkori averzív magatartásje-
lekedetekre. Ezt a megkülönböztetést a szerzők gyekkel. Tény, hogy az idegenekkel szembeni
etnocentrikus szindrómának nevezték el. Odáig ambivalencia az élet későbbi stádiumaiban is
fajulhat, hogy számos vadász vagy nomád nép megjelenik. Megfigyelték, hogy nagyvárosok-
nem is tekinti valódi embernek az idegen cso- ban, ahol az emberek többnyire idegenek között
portok tagjait. Így pl. az egyébként békés kala- élnek, gyakrabban kerülik egymás pillantását,
hári busmanok önmagukat Kung-nak, vagyis mint a kisebb településeken, ahol szinte min-
az embernek hívják. Az Új-Guineában élő mun- denki ismeri a másikat (Newman és McCauley
durucu indiánok az ellenséges törzsbelieket 1977). Az idegenekkel való találkozás során
ugyanazzal a névvel illetik, mint a vadászott ál- gyakran elrejtjük valódi érzelmeinket, keveset
latokat, Erik Erikson (1964) találóan nevezte a árulunk el magunkról, miközben igyekszünk
94 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

valamilyen kategóriába sorolni a másikat (Goff- Különbség van természetesen a hatalmi pozíci-
mann 1981). Iskolásokkal folytatott vizsgálatok ókért való küzdelem és a presztízs, illetve tekin-
szerint az egyszer kialakult osztályközösség el- tély megszerzésére irányuló törekvések között.
lenségesnek mutatkozik a jövevényekkel szem- Ezek a képességek az evolúciós múltban gyöke-
ben. Felnőttek ugyancsak hajlamosabbak magu- reznek.
kévá tenni azokat az előítéleteket, amelyek le- A társas életet élő állatok szinte mindegyike
értékelik a tőlük valamilyen jellegzetességben kialakít valamifajta szociális rangsort, ún. domi-
különböző embereket és csoportokat, és nehe- nanciahierarchiát, amely megszabja az erőfor-
zebben vállalnak irántuk szolidaritást, mint sa- rásokhoz való jutás prioritásrendjét (Drews
ját csoportjuk tagjai iránt (Thienpont és Cliquet 1993, Dunbar 1994, Wilson 1975). Ez elsősor-
1999). ban a hímekre jellemző, kevésbé a nőstényekre,
A csoportidentitással, a saját csoport/idegen ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy a hí-
csoport megkülönböztetéssel és a xenofóbiával mek a nőstényeknél nagyobb mértékben érde-
kapcsolatos kognitív képességek és érzelmi atti- keltek a szexuális vetélkedésben (3.1.1.). A nős-
tűdök viselkedési repertoárunk szerves részei. tények csoportjain belül is sokszor létrejön egy
Ezek az egykor adaptív hajlamok ma is befolyá- rangsor, amely többnyire elkülönül a hímek do-
solják a körülöttünk élő emberekkel fenntartott minanciarendjétől, sok esetben pedig alárende-
kapcsolatainkat, legtöbbször anélkül, hogy ez lődik annak, A domináns nőstények kevesebb
súlyos konfliktusokhoz vezetne. A szomszéd nyílt, fizikai küzdelmet folytatnak, elsőbbségü-
osztály vagy a rivális zenerajongók kicsúfolása ket inkább az alárendelt nőstények folytonos
többnyire ártalmatlan cselekedet, ugyanakkor zaklatása, akadályoztatása és peteérésük fero-
növelheti önértékelésünket. Tény azonban, hogy monok útján történő gátlása révén érvényesítik
az emberben - evolúciósan öröklött természete (3,3.1.). A hímeket ezzel szemben lényegesen
miatt - viszonylag könnyen ki lehet alakítani az nagyobb agresszivitás és rangsor-orientáció jel-
idegengyűlölet és az etnocentrizmus eszméit. lemzi. Valamennyi csoporton belül heves küz-
Bizonyos társadalmi és politikai körülmények - delmek folynak közöttük a riválisok viselkedé-
kirekesztő ideológiák, autokrata vezetők vagy sének korlátozása és a hatalmi pozíciók meg-
éppen háborús propaganda - közepette a féle- szerzése érdekében. Ezeknek a harcoknak rend-
lem paranoid fantáziákká, a kollektív érzelmek szerint a legjobb fizikai kondícióban lévő,
tömeghisztériává, az ellenszenv nyílt agresszió- legerősebb egyedek válnak a győzteseivé. A do-
vá alakítható (Meyer 1987). Napjaink diszkrimi- minancia kialakulása egy ponton túl ugyanak-
natív ideológiái az identitáskeresés extrém for- kor mérsékli az agressziót; amikor a hierarchia
máinak tekinthetők, amelyben az ember termé- megszilárdul, az agresszív összecsapások inten-
szetes motivációit mesterségesen felszítják és zitása lényegesen csökken. Ezt követően az álla-
irracionálisan eltúlozzák. A velük szembeni ál- tok különböző jelzésekkel - imponáló és behó-
lásfoglalásban nagy szerepe van a tanulásnak: doló pózokkal - jelzik helyüket a hierarchián
többleterőfeszítéseket kell tenni a bennünk mű- belül (2.27. ábra).
ködő viselkedési tendenciák viszszaszorítására Ez a szerveződés minden résztvevő egyed
és „felülírására". számára előnyös, annak ellenére, hogy a rendel-
kezésre álló erőforrásokból eltérő módon, a
rangsorban elfoglalt hely alapján részesednek.
2.4.4. Dominancia és státus A domináns állat előnyt élvez a legfontosabb
erőforrások megszerzését illetően: fenntartja
Az emberi csoportszerveződés egyik legfonto- magának a legjobb költő- és rejtekhelyeket, el-
sabb sajátossága - amire külön fejezetben is ki
űzi az alárendelteket a tápláléktól, és kizárja
kell térnünk hogy valamennyi közösségben őket a nőstényhez való szexuális hozzáférés le-
megjelenik egyfajta státushierarchia és rangsor.
hetőségétől. Ezek a nyereségek általában felül-
,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 95

2.27. ÁBRA
A kutya imponáló (A) és be-
hódoló (B) testtartása

múlják a magas státussal járó ugyancsak ko- küzdelmet kellene vívniuk a táplálék vagy a
moly veszteségeket, amelyek elsősorban a küz- szexuális partner megszerzése érdekében. A
delmekből fakadó sérüléseket és a magas stresz- csoportból való kiválás ugyancsak több hát-
szel kapcsolatos élettani elváltozások kockáza- ránnyal jár, hiszen magányosan sokkal kisebb
tait foglalják magukban. A csoporton belül kiví- az életben maradás esélye. Egy másik, idegen
vott elsőbbségük révén a hatalmon lévő hímek csoporthoz való csatlakozás pedig az idegenek
bonyolítják le a párzások nagy részét. Jóllehet az iránti rendkívül agresszív fellépés (xenofóbia)
Összefüggés nem lineáris és számos kivétel is- miatt kockázatos, ráadásul újabb, a korábbinál
meretes, a domináns állatok szaporodási sikere várhatóan súlyosabb harcokat kell vívni az otta-
- többnyire a nőstények között is - meghaladja ni hierarchiában való előbbre jutáshoz. A vesz-
az alárendeltekét (Ellis 1995) (lásd 3.3. ábra). tesnek ezért érdekében áll a behódoló magatar-
A hierarchia elfogadása azonban általában az tást választani, részesedni az erőforrások rá jutó
alárendelt állatok számára is előnyös, rátermett- szerény készleteiből, és várni a jövőbeli kedve-
ségnövelő stratégia. Kevés pillanatnyi haszon- zőbb lehetőségekre, amikor elég éretté és erőssé
nal jár, mégis kifizetődő, mert az alternatív vi- válik ahhoz, hogy sikeresen küzdjön meg a ma-
selkedésformák rendkívül költségesek (Wilson gasabb pozíciókért.
1975, Sachser 1994). A rögzített és stabil rang- Egyszóval a dominanciahierarchia a csopor-
sor kialakulása nélkül a gyengébb vagy fiatalabb tot stabil szerveződéssé teszi a kölcsönös elő-
egyedeknek állandó és többnyire kilátástalan nyök rendszerén keresztül. A szociális rend fel-
96 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

bomlása súlyos következményekkel jár: gyak- kat is mélyen áthatják. A vizsgálatok azt mutat-
ran megfigyelték, hogy a domináns egyed eltá- ják, hogy a kisgyerekek társas rangsora több te-
volítása után véres harcok törnek ki a csoporton kintetben is feltűnő hasonlatosságot mutat az
belül. Éppen ezért azt mondhatjuk, hogy noha emberszabásúak dominanciaszerkezetével. Böl-
az állatok közötti rangsor a korábbi agresszív csődei, óvodai és játszótéri megfigyelések sze-
összeütközések eredményeként jött létre, a már rint 2-3 éves kortól kezdve minden gyermekcso-
megszilárdult pozíciókülönbségek lényegesen portban - főleg a fiúk körében - kialakul az
csökkentik a további agresszió mértékét. A hie- alá-fölérendeltségi viszonyok jól átlátható rend-
rarchia szerepe lényegében az, hogy a belső konf- szere (2.28. ábra). Később ez még kifejezettebbé
liktusokat egy szabályozott struktúrába rendezi. válik; amikor általános iskolásokat arra kértek,
A dominanciahierarchia az emberszabású fő- hogy bizonyos kritériumok szerint rangsorolják
emlősök társas viselkedésében is meghatározó társaikat, a beérkező válaszok egyértelmű lineá-
szerepet kap, miközben számos olyan vonást ris hierarchiát jeleztek, amelyen belül minden-
mutat, amelyekkel más állatoknál nem találko- kinek megvolt a pozíciója (Omark és Edelman
zunk (De Waal 1996, Dunbar 1994, Lee 1999). A 1975). A rangsor kialakulása és fenntartása so-
csimpánzoknál pl. a hierarchiában betöltött po- rán a mások figyelmének felkeltése, az imponá-
zíció nem annyira a résztvevők fizikai erejétől ló, felvágó viselkedési elemek, továbbá a verbá-
és agresszivitásuk mértékétől függ, mint attól, lis és fizikai erőszak (pl. fenyegetés, játékelvé-
hogy mennyire képesek szövetségek, koalíciók tel) éppúgy jellemzi a gyerekek csatározásait,
létrehozására. Rendkívül érzékenyek a szövet-
ségek belső stabilitásának és a koalíciók hatalmi
egyensúlyának változásaira, és minden kínálko-
zó lehetőséget azonnal kihasználnak saját pozí-
ciójuk javítására. Noha ez gyakran heves össze-
csapásokkal történik, a domináns állat a harcok
után békülést kezdeményez, amennyiben a má-
sik elfogadta alárendelt pozícióját. Csak azok
tudnak tartósan a csoport élén maradni, akik
erős szövetségeket hoznak létre, amelyen belül
készek megosztani a többiekkel a táplálékot, és
megfékezni vagy legalábbis mérsékelni a cso-
porton belül kirobbant konfliktusokat. Ez több-
nyire úgy történik, hogy a harcoló felek közül a
gyengébbet támogatják. Ezzel saját érdekeiket
szolgálják, hiszen a rangsor alján elhelyezkedő
állatok szövetségével az erősebb állatok - vagyis
riválisaik - hatalmát gyengítik. Ugyancsak ők
azok, akik agresszíven lépnek fel a külső táma-
dásokkal szemben és megpróbálják megvédeni
a csoportot a közös ellenséggel szemben. Össze- 2.28. ÁBRA
foglalva azt mondhatjuk, hogy a főemlősöknél, Dominanciahierarchia angol óvodás gyerekek körében ■
A D azt jelöli, hogy az oszlop alján megnevezett gyermek
különösen pedig az emberszabásúaknál, a do-
domináns helyzetet foglal el a sor bal szélén szereplő
minancia nem csupán a hatalmi vetélkedés esz- gyermekkel szemben. A = jel azt jelzi, hogy a két gyer-
köze, hanem a csoporton belüli szövetségek és mek egyenlő a rangsorban. Az üresen hagyott hely azt je-
támogatások szerveződési kerete. lenti, hogy a kapcsolatot nem ismerjük. Példa: Karen do-
A szociális rangsor főemlősökre jellemző mináns Connie fölött, de Eric dominál fölötte. Andrew áll
a rangsor élén. Fern az alján van (* = lányok) (Forrás: Pas-
szerveződési elvei az emberi társas kapcsolato-
singham 1988)
2,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 97

mint az ezt követő kiengesztelés és kibékülés, szervezőnek, irányítónak és békéltetőnek bizo-


amely gyakran a testi nyugtatás (pl. érintés, si- nyul. Ő irányítja a játékokat, megmondja, ki mit
mogatás), játékok cseréje vagy szóbeli vigaszta- csináljon. Az alsóbb helyzetűek rendszerint
lás révén történik (Strayer 1992). A domináns tőle várnak segítséget és vigaszt a szorult hely-
fiúk és lányok nagyobb figyelmet kapnak a töb- zetekben. Döntőbíróként szerepel a vitás kérdé-
biektől, egyúttal több támogatást adnak a cso- sekben és nézeteltérésekben. Ilyenkor a többiek
port tagjainak, mint az alárendeltek. A hatalmi csak akkor mondhatják el a véleményüket, ha ő
pozíció és a segítségnyújtás ilyen összekapcso- már kifejtette álláspontját. Gyakran a gyengéb-
lódása nem csupán a vezetők pozíciójának fenn- bek oldalán avatkozik bele a csoporton belüli
tartását segíti, hanem az egész csoport integrá- csetepatékba, és megvédi társait az idegen fiúk
cióját növeli (Grammer 1992). Más, tradicioná- támadásaitól. Mindez egy meglehetősen stabil
lisabb kultúrákban hasonló szociális szerkeze- csoportszerkezetet eredményez, amely azonban
tet találtak a gyerekek körében; a hierarchikus az évek folyamán gyakran újrarendeződik
elrendeződés még a kifejezetten békés és ega- (Archer 1992). Amikor új fiú kerül az osztályba,
litariánus nevelési elveket valló kultúrákban, vagy a fiúk eltérő ütemű fizikai fejlődése miatt
mint pl. a busmanoknál, is megjelenik (Freed- átértékelődnek az erőviszonyok, újra erősebbé
man és DeBoer 1979). válnak a nézeteltérések. Az új hierarchia meg-
Idősebb korú gyerekek, illetve kamaszok - 12 szilárdulásával azonban ismét csökken az ag-
és 16 év közötti fiúk és lányok - viselkedését resszió mértéke. Ebben annak is szerepe van,
vizsgálták nyári táborokban (Savin-Williams hogy az elért pozíciókat a nyelvi és testi kom-
1987). Az első néhány nap folyamán az egy cso- munikáció különböző eszközeivel (testtartás,
portba kerülő fiúk - kisebb mértékben a lányok tekintet, érintés stb.) egyértelműen jelzik.
(lásd később) - között nézeteltérések és vesze- A felnőttek körében ugyancsak általános je-
kedések alakultak ki, amelyek a verbális és fizi- lenség a státus hierarchia, amennyiben mások
kai agresszió teljes skáláját átfogták. Ennek ered- viselkedésének korlátozásával növelik pozíció-
ményeként általában az idősebb, érettebb, jó jukat a csoportban (Lopreato 1984, Cummins
megjelenésű, magas és erős testalkatú fiúk ke- 1996, Rubin 2000). Alig van olyan emberi tevé-
rültek a csoport élére. Közülük is azok, akik kenység, amely nem hierarchikusan rétegződik.
sportteljesítményeik miatt népszerűek voltak, Kiemelkedő pszichológusok, mint Alfred Adler
és akiket többé-kevésbé mindenki elfogadott ve- vagy Abraham Maslow, évtizedekkel ezelőtt
zérnek. Egy-két héttel később, amikor a vizsgá- hangoztatták, hogy a magas státusok elérésére
latban szereplő gyerekek között megerősödött a való törekvés történelme folyamán mindig is
dominancia-rangsor, egyre kisebb teret kaptak jellemezte az embert. Az evolúciós pszichológia
az agresszív szándékú fenyegetések és támadá- nézőpontjából ez korántsem meglepő, hiszen
sok. A vezetők továbbra is ellentmondást nem olyan viselkedési programról van szó, amelyre
tűrően érvényesítették akaratukat, amelynek rendkívül erőteljes szelekciós nyomás irányult
eredményeként számos prioritást élveztek a töb- az evolúciós környezetben. Magas státust birto-
biekkel szemben: megválaszthatták pl. hogy hol kolni ugyanis annyit jelentett, mint az átlagos-
alszanak, mit egyenek, kivel játsszanak stb. Lé- nál több túlélő utóddal rendelkezni. A követke-
nyeges azonban, hogy nem elsősorban erősza- ző rész második fejezetében (3.2.1) részletesen
kos fellépésük miatt maradtak a csoport élén, bemutatjuk, hogy az iparosodást megelőző tár-
hanem mert szociális képességeik miatt magas sadalmakban folyó vizsgálatok mindenhol az-
tekintélyt élveztek (Lamprecht 1996). Vala- zal a következtetéssel zárultak, hogy a szociális
mennyien őket akarták barátnak választani, sikeresség szorosan összekapcsolódik a szapo-
és csupa jó tulajdonsággal ruházták fel őket. rodási sikerrel. A vagyonos, magas rangú, illetve
A vizsgálatokból az derült ki, hogy csak az a nagy társadalmi befolyással rendelkező férfiak
fiú őrizheti meg tartósan vezetői rangját, aki jó családja több gyereket nevelt fel, mint azok,
98 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

akik a társadalom alacsonyabb gazdasági és po- tartás-komplexumában visszaszorulnak, és az


litikai szegmensében éltek (lásd 3.7. ábra). Ezek emberek közötti rangsor új elemekkel és bo-
a szaporodási különbségek még azokban a na- nyolult kapcsolatokkal bővül. Jerome Barkow
gyon egyszerű, vadászó-gyűjtögető társadal- (1989) szerint a dominancia főemlős jellegű
makban is létrejönnek, ahol nincs vagyoni több- szerveződésének törvényszerűségeit - amelyek
let, illetve felhalmozódó felesleg a törzsi veze- még világosan kirajzolódnak a gyerekek viselke-
tők birtokában. A lényeg az, hogy a státusokért désében - fokozatosan az emberek saját maguk-
és pozíciókért folyó vetélkedés ezekben a társa- ról és másokról alkotott értékeléseinek szimboli-
dalmakban a teljes rátermettség növelésének kus elvei helyettesítik. Szociális helyzetüket
eszközévé válik (Cronk et al. 2000, Low 2000). egyre inkább a társadalmi tekintély kulturális
Reproduktív nyeresége miatt a magas státu- kategóriái határozzák meg, amilyen pl. a foglal-
sok iránti törekvés tehát intenzív szelekciós kozási státus vagy értékes tárgyak birtoklása
nyomás alatt állt a humán evolúció során. Így stb. Nem annyira a puszta hatalmi pozíció szá-
érthető, hogy a „felfelé törekvés" (Adler) moti- mít, mint inkább a mások által is elismert presz-
vációja szerves része az ember veleszületett vi- tízs, amely erősíti Önbecsülésüket. Mindenkinek
selkedési repertoárjának. Erős idegrendszeri és ugyanis saját referenciacsoportja szolgáltatja
hormonális szabályozás alatt áll, amelyben fon- azokat a kritériumokat, amelyek segítségével
tos szerepet játszik többek között a szerotonin, a önmagát kiértékeli. Az e kritériumoknak való
tesztoszteron és a kortizol (Masters és McGuire megfelelés mértéke erősíti vagy gyengíti relatív
1994). Evolúciós örökségként erősen áthatja a pozíciónkat másokhoz képest. Érdemes pl. feke-
modern társadalmakban élő ember viselkedési te ruhát hordani, bizonyos rock-koncertekre jár-
ambícióit, jóllehet az esetek többségében ennek ni és kockázatvállaló viselkedést mutatni egy
már nincs pozitív hatása az utódszámra. Sőt, az olyan csoportban, ahol magasra értékelik ezeket
ipari társadalmakban mindenhol azt tapasztal- a tulajdonságokat. Az egyének közötti vetélke-
juk, hogy a magasabb foglalkozási státusokat dés többnyire olyan dolgokért vagy szimbólu-
betöltő, iskolázott emberek kevesebb gyereket mokért folyik, amelyek magas értékkel bírnak a
nevelnek fel, mint az alacsonyabb szocioöko- csoporton belül, illetve amelyek révén maga-
nómiai státussal rendelkezők (lásd részletesen sabbra rangsoroljuk magunkat másokhoz ké-
3.2.3.). Hangsúlyozni kell azonban, hogy a stá- pest (Henrich és Gil-White 2001). Az olyan fizi-
tusokkal kapcsolatos vetélkedés és a magas po- kai tárgyak, mint a ritka lemezgyűjtemény és a
zíciók birtoklásának vágya azért jellemzi a mai tekintély olyan absztrakt formái, mint a neves
embert, mert fitnessnövelő stratégia volt az evo- emberekből álló baráti kör egyaránt azt szolgál-
lúció során - és ez a tény teljességgel független ják, hogy általuk elismert társadalmi kategóri-
attól a másik ténytől, hogy a jelenlegi társadalmi ákba kerüljünk. Megszerzésük magas presz-
környezetben már nem növeli az utódszámot tízzsel jár, ami növeli önértékelésünket.
(Boone és Kessler 1999, Mueller és Mazur 1998). A presztízs és önbecsülés motivációs rend-
Hogy miért nem, annak részletes magyarázatára szere éppúgy evolúciós termék, mint a domi-
a 3.2.3. fejezetben teszünk kísérletet. nanciára való hajiam. A szelekció az ember ese-
tében a fizikai erőn és agresszión alapuló domi-
nanciakésztetéseket az önbecsülés növelésére
2.4.5. Presztízs, rang, önértékelés irányuló törekvés képességével cserélte fel. Ki-
alakulása a szociális környezethez való specifikus
Az embert azonban nem csupán a hatalomért alkalmazkodás eredménye, amely több szelekci-
folytatott vetélkedés és az anyagi értelemben ós mechanizmust is magában foglalt. Először is,
vett előnyös pozíciók megszerzésének igyekeze- mint láttuk, a különböző cserekapcsolatok so-
te jellemzi. Sőt, úgy tűnik, hogy a dominancia- rán egyesek nagy tekintélyre és befolyásra tesz-
küzdelmek ősi stratégiái a Homo sapiens maga- nek szert a csoporton belül (2.2.2.). A csoport
2,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 99

érdekében végzett erőfeszítéseik hosszú távon Különböző tárgyakkal veszi körül magát, ame-
kifizetődőek számukra, mert egyedülálló képes- lyek eredeti funkciójukon kívül tulajdonosuk
ségeik és szaktudásuk (pl. a vadászatban való státusát és tekintélyét is jelzi. Háza, autója, öltö-
jártasság) miatt a többiek lemondanak erőforrá- zéke, nemkülönben befolyásos barátai vagy von-
saik egy részéről (pl. szexuális kizárólagossá- zó felesége jelzi azt a pozíciót, amelyet a cso-
gukról) a javukra. Másodszor, magas presztízst portjában, illetve a társadalomban betölt. Maga
élveznek azok, akik speciális ismeretekkel ren- a viselkedés is számos szimbolikus elemet fog-
delkeznek és olyan információk birtokában van- lal magában, amelyek funkcionálisan hasonló
nak, amelyek nélkülözhetetlenek mások számá- szerepet töltenek be, mint a főemlősök és a gye-
ra. A csoport többi tagja annak fejében ismeri el rekek pózai és kommunikatív gesztusai. Gon-
kiváltságaikat, ha ennek fejében lehetőségük doljunk pl. egy hivatalos vacsora ülésrendjére, a
van arra, hogy ők is hozzájussanak a szükséges katonai vagy bírói testületek ceremóniáira, vagy
ismeretekhez, azaz ha módjuk van arra, hogy az etikett szabályaira, amelyek előírják, hogy
kövessék és utánozzák a többletinformációval kik előtt vagy kik után kerülünk sorra bizonyos
rendelkező személyeket mint preferált modelle- dolgokban.
ket (Henrich és Gil-White 2001). Harmadszor, Az iparosodást megelőző társadalmakban ál-
valószínű, hogy nem csupán a természetes sze- talában magas tekintélynek örvendenek az idő-
lekció, hanem a szexuális (epigám) szelekció is sebb emberek. Közülük kerülnek ki a klánt, tör-
előnyben részesítette a presztízs növelésének zset vagy faluközösséget irányító vezetők. Az
hajlamait. A férfiak növekvő szülői ráfordítása életkor többek között azért jelent magas presz-
az evolúció során azzal járt, hogy a nők nem tízst, mert ezekben a kultúrákban az ismeretek
egyszerűen a dominanciaharcok győzteseit ré- átadása egyik generációról a másikra többnyire
szesítették előnyben párkapcsolataikban - ahogy vagy kizárólagosan verbális úton történik. Ezért
azt az emlősök nagy részénél látjuk hanem a tapasztalt és hosszú kort megérő emberek vál-
azokat, akik erőforrásokat biztosítottak az utó- nak a kollektív ismeretek legfontosabb átadói-
doknak. Ez azzal járt, hogy a férfiak nem fizikai vá. A modern korban a tapasztalatszerzés és in-
küzdelmekben döntötték el az egymás közötti formációátadás új útjai nyílnak (tömegkommu-
rangsort, hanem az ügyesség, szakértelem és nikáció, számítógép stb.), és ez csökkenti az
jártasságok szerinti vetélkedések révén (Barkow idős emberek szerepét az ismeretek adásvéte-
1989). lében.
Mindenkire igaz, hogy egyszerre több cso- A felgyorsult életritmus azonban ugyancsak
portnak is tagja, ezért az önbecsülés fenntartá- összefügg a presztízs-körök társadalmon belüli
sának számos formája lehetséges. Előfordul, hogy elosztásával. Napjaink szédítően gyors változá-
az egyik csoport standardjainak nem tudunk sai a szórakoztatóiparban, a tömegkommuniká-
megfelelni, ezért egy másik csoport célkitűzése- cióban és a fogyasztási javak területén minden
ivel azonosulunk. Ennek érdekes következmé- valószínűség szerint egy státusküzdelem ered-
nye, hogy új és új „mesterséges" csoportok jön- ményei (Morris 1989). Arról van szó, hogy azok
nek létre, ahol a vezető pozíciók megszerzése az élvezeti cikkek, amelyek egy adott korban
Önmagában is jutalmazó értékű. A galambte- jellemzik az uralkodó osztály köreit (bizonyos
nyésztők vagy testépítők nagy energiaráfordítá- autótípusok, tenisz, vadászat) viszonylag hamar
sa úgy térül meg, ha sikeresek az általuk válasz- elterjednek a társadalomban. Ha a társadalom
tott közösség kritériumai alapján. minden rétege - vagy legalábbis a középosztály
Mindenkinek szüksége van legalább egy - hozzájut ezekhez a termékekhez, többé már
olyan csoportra, ahol meg tudja szerezni mások nem szimbolizálják a vezetők tekintélyét. Minél
elismerését és a rang különböző fokozatait. Eze- gyorsabban érik el a társadalom alsóbb rétegei,
ket a pozíciókat olykor látványos módon kom- annál gyorsabban kell őket valami új és drágább
munikálja a többiek felé (Eibl-Eibesfeldt 1989). formával - státusszimbólummal - pótolni a csú-
100 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

2.29. ÁBRA
A vérplazma tesztoszteron-
szintjének változása tenisz-
mérkőzést megelőzően és
azt követően ■ (Forrás:
Booth és Mazur 1989)

cson (ritka ékszer, műalkotás, sziget a Csen- növekedést viszont csak a győztesekben mérték.
des-óceánon stb.). Ráadásul csak azokban, akik érzelmileg is azo-
Mint említettük, a magas státus és presztízs nosultak a győzelmükkel, amelynek jóvoltából
megszerzésére irányuló törekvés inkább a férfi- emelkedett hangulatba kerültek. Nem tapasztal-
akat jellemzi, s kevésbé a nőket. Ennek ultima- tak ellenben változást a tesztoszteron mennyi-
tív okai abban foglalhatók össze, hogy a szexuá- ségében azoknál a férfiaknál, akik első helyüket
lis szelekció a kisebb szülői ráfordítással ren- a szerencsének tulajdonították, vagy nem voltak
delkező hímek vetélkedését részesítette előny- megelégedve a teljesítményükkel. A vesztesek-
ben (lásd részletesen 3.3.1.). Proximatív okai ben viszont alacsonyabb tesztoszteronszintet
közül pedig fontos megemlíteni, hogy a férfiak mértek, mint a mérkőzés előtt (Booth et al. 1989).
és a nők hormonháztartása lényegesen eltér Ezek a kísérletek azt mutatják, hogy nem csupán
egymástól. A vizsgálatok - elsősorban azok, a tesztoszteron befolyásolja a dominanciaküz-
amelyek nem kérdőíves módszert, hanem sok- delmek végeredményét, az elért pozíció ugyan-
kal közvetlenebb viselkedési teszteket használ- csak hatással van a hormontermelés szabályo-
tak a dominancia mérésére - szoros korreláció- zására. Lehetséges, hogy a tesztoszteronterme-
kat fedeztek fel a férfiak vérplazmájában kerin- lés növelésére azért kerül sor, mert a győztest
gő tesztoszteron mennyisége és a csoporton be- várhatóan újabb kihívások érik a jövőben.
lüli vetélkedési készség mértéke között (Mazur Csökkenése pedig talán azért következik be,
és Booth 1998). Tenisz-, sakk- és más sportver- hogy a vesztes nagyobb készséget mutasson a
senyeket elemezve továbbá azt találták, hogy a visszavonulásra és korábbi pozícióinak feladá-
tesztoszterontermelés jellegzetes időbeni válto- sára. Ezt a jelenséget egyesek találóan „pszicho-
zásokat mutatott: növekedett a vetélkedések lógiai kasztrációnak" is nevezik (Mazur és Booth
előtt, olykor pedig azt követően is (2.29. ábra). 1998).
Az első növekedés mintegy felkészíti a szerve- Női sportolók esetében részben más hormon-
zetet a mérkőzésre azzal, hogy növeli a kocká- változásokat találtak, ami azzal függ össze, hogy
zatvállalási kedvet és a koncentrálás intenzitá- az evolúció során nem annyira a versenyhelyze-
sát. Mértéke az ellenfél várható ellenállásától tek megoldására szelektálódtak, sokkal inkább
függ; erősebb ellenfél magasabb tesztoszteron- a csoportkötelékek fenntartásával kapcsolatos
elválasztást indukál. A második, verseny utáni feladatok ellátására (3.3.3., 4.4.3.). Náluk is nö-
2,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 101

vekszik a mérkőzés előtti tesztoszteron (és kor- elsődlegesen csoportorientált: nagyobb figyel-
tizol) szintje, de ez a férfiak által termelt meny- met szentelnek a többiek viselkedésére, igye-
nyiségnek csupán ötödét-hetedét teszi ki. Rá- keznek csillapítani a felmerülő vitákat, és több
adásul, amint a vizsgálatokból kiderül, ez nem energiát fordítanak a közös feladatok szervezé-
egyszerűen a testi küzdelemre való felkészülést sére, mint saját előmenetelükre. Ennek ellenére
szolgálja, hanem elsősorban a többiekre való rá- a vizsgálatok azt mutatják, hogy a pszichológiai
hangolódást és a csoportkötelékek megerősíté- tesztek alapján dominánsnak minősített nőket a
sét (Bateup et al. 2002). Azoknál mérték a leg- megkérdezettek lényegesen kisebb arányban
magasabb tesztoszteronszintet, akiket a legerő- helyeznék vezetői pozícióba, mint az egyébként
sebb csapatszellem motivált az összecsapásra. kevésbé domináns férfiakat. Sőt, a vezető stá-
A versenyt követően ugyancsak növekszik a tust ténylegesen betöltő nők többnyire maguk is
tesztoszteronelválasztás, de ez semmilyen mér- alacsonyabbra értékelik helyzetüket a férfi be-
hető kapcsolatban nincs sem a győzelem tényé- osztottakkal szemben, mint a női beosztottakkal
vel, sem pedig az azzal kapcsolatos pozitív han- való összehasonlításban (Buss 1988). Nem vilá-
gulatváltozással. gos egyelőre, hogy a női dominancia leértékelé-
A nők, akik tehát evolúciós örökségüknél fog- se - amely gyakori szerepkonfliktusokhoz vezet
va ~ és ennek megfelelő neurohormonális sza- a nők részéről - mennyiben vezethető vissza
bályozásuk miatt - kevésbé hajlanak a vetélke- evolúciós gyökerekre, és mennyiben a kulturá-
dő, agresszív viselkedésre, számos tekintetben lis sztereotípiák és tradíciók terméke.
más szerveződési elvek alapján felépülő domi-
nanciacsoportokat alkotnak. Gyerekeknél és ka-
maszoknál azt találták, hogy a lányok kisebb 2.4.6. Lojalitás és egalitariánizmus
méretű, gyengébben integrált, kevésbé stabil hi-
Korábban láttuk, hogy a dominanciahierarchia
erarchiákat képeznek, mint a fiúk (Geary 1998,
Savin-Williams 1987), Vezetőik leginkább gon- alacsonyabb pozícióinak elfogadása növeli az
alárendeltek teljes rátermettségét az alternatív
doskodó, „anyáskodó" szerepükkel tűnnek ki:
tanácsokat adnak a többieknek, megszervezik a stratégiákat működtető riválisaikhoz képest.
Végső soron ez az oka annak, hogy az ember vi-
csoport mindennapi életét, vigasztalást, érzelmi
selkedésében is meghatározó szerepet játszik a
támogatást nyújtanak. Ritkán folyamodnak testi
erőszakhoz, elsőbbségüket verbális és indirekt lojalitás pszichológiai képessége. Vezető szociál-
pszichológusok, mint Milgram, Festinger, Mead,
eszközökkel biztosítják, pl. a másik kibeszélése
vagy semmibe vevése révén (3.3.3.). már évtizedekkel ezelőtt hangsúlyozták, hogy a
csoportvezető tekintélyének elismerése és az ál-
Felnőttkorban ugyancsak kevesebb figyelmet
taluk hozott szabályok követése éppúgy fontos
szentelnek az elsőbbségért folytatott küzdel-
része az emberi természetnek, mint a dominan-
meknek és többet a személyes kapcsolatoknak.
ciára való törekvés. Lojalitás és engedelmesség
Egy vizsgálatban azt találták, hogy minden 10
nő közül 8 magasabb pontszámot ér el a mások- nélkül nincs társadalmi szerveződés; a csoport
kohéziója csak addig maradhat fenn, amíg az
kal kapcsolatos gondoskodás és törődés szemé-
lyiségtesztjeiben, mint az átlagos férfi, miköz- egyének érdekében áll a status quo elfogadása
és a vezetők által megfogalmazott célok és nor-
ben 10 férfiből 7 a dominanciával kapcsolatos
mák követése. Miután a csoportba való tagoló-
tulajdonságokban (magabiztosság, fölénytudat,
rámenősség) múlja felül a nőket (Feingold 1994). dás és a stabil hierarchia kiépítése mindenki
számára előnyöket kínált, erős szelekciós nyo-
A férfi vezetők általában hajlamosak az önreklá-
mozásra, sokszor dicsekednek teljesítményeik- mások irányultak az engedelmesség és tekin-
télytisztelet specifikus viselkedési algoritmusa-
kel, és gyakran élnek beosztottaikkal szemben a
inak elterjedésére (Henrich és Gil-White 2001,
parancs, sőt fenyegetés eszközével. A vezető
Smither 1993).
szerepet betöltő nők magatartása ezzel szemben
102 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

Ezek a hajlamok olykor drámai erővel mutat- létre; szilárdabb és merevebb hierarchiákat hoz-
koznak meg. Egy híres kísérletben a résztvevő- nak létre pl. az olyan tényezők, mint külső fe-
ket arra kérték, hogy áramütéssel büntessenek nyegetettség, gyors döntési kényszer, speciális
meg egy számukra ismeretlen embert, aki hibá- feladatok megoldásának szükségessége stb. (Ru-
kat követett el a feladatok megoldása során bin 2000).
(Milgram 1974). A hibák számának emelkedésé- Egyes társadalomtudósok, mint Marx, Polá-
vel egyre növekvő intenzitású elektrosokkot nyi, Sahlins, azt állítják, hogy a primitív társa-
kellett alkalmazniuk, amelyet követően hallhat- dalmakban nincs társadalmi-gazdasági rétegző-
ták a páciens tiltakozását, nyögését és jajgatását. dés. Újabban Christopher Boehm (1993, 1999b)
A kísérleti személyek nem tudták, hogy a jele- hangoztatja, hogy a törzsi társadalmak egalita-
net megrendezett volt, mint ahogy természete- riánus módon szerveződnek és egyfajta „negatív
sen az áramütések sem voltak valódiak. Ennek hierarchiát" mutatnak (2.3.4.). Ez azonban való-
ellenére több mint 60%-uk elment a végsőkig, színűleg túlzás. A tények azt mutatják, hogy mi-
azaz hajlandó volt „halálos kimenetelű" áram- közben az archaikus társadalmak többségében
ütést mérni az áldozatra. A kísérletben részt valóban nincsenek mérhető vagyoni és politikai
vevő személyek nem voltak szadisták, ellenke- különbségek, a szociális és reproduktív rétegző-
zőleg, lelkiismeret-furdalást éreztek és részvétet dések ennek ellenére kialakulnak. Laura Betzig
mutattak az áldozat iránt. Sokan tiltakoztak a (1988) polinéziai (ifaluk) falvakban folyó vizs-
kísérletvezetőnél, mások csaltak és az előírtnál gálatai például azt mutatták, hogy a törzsi veze-
kisebb elektrosokkot alkalmaztak, ha a vezetők tőket nem csupán tisztelet és tekintély övezte,
ezt nem látták. Mégis, kevesebben voltak azok,
akik erkölcsi fenntartásaikat követve szembe-
szálltak a kísérletvezetők akaratával. A többség
számára a vezetőknek való engedelmesség és az
utasításoknak való megfelelni akarás erősebb
indíték volt, mint a fájdalom okozása miatt ér-
zett bűntudat.
Ez a kettős programozottság - tehát egyfelől a
magasabb státus és presztízs megszerzésére irá-
nyuló törekvés, másfelől az engedelmesség, lo-
jalitás iránti vágy - univerzális emberi sajátos-
ság. Ennek eredményeként a társadalmi hierar-
chia és státus valamennyi emberi kultúrában
meghatározó jelentőséggel bír, a törzsi társadal-
makban éppúgy, mint az agrárállamokban vagy
a modern ipari országokban. Valójában minden
emberi közösség hierarchikusan szerveződik az
iskolai osztályoktól kezdve a különböző hivata-
lokon keresztül a társadalmi intézményekig. Ez
nem meglepő: a kulturálisan különböző státus-
rétegződések mögött álló egyéni indítékok meg-
határozott evolúciós érdekekre vezethetők visz-
sza. Emlékezzünk vissza arra, hogy a dominan-
ciahierarchia nem csupán a vetélkedés színtere,
hanem az együttműködés és a csoportintegráció
eszköze is. A státusszerveződés konkrét formái 2.30. ÁBRA
persze sajátos társadalmi erők hatására jönnek Ifaluk főnökök (a) és más férfiak (b) napi tevékenységé-
nek összehasonlítása ■ (Forrás: Betzig 1988)
2,4. FEJEZET. CSOPORTSZERVEZŐDÉS 103

hanem ellenőrzésük alatt tartották az anyagi ja- munista párt fennhatósága alatt élő tömegek kö-
vakat is. Kevesebb fizikai munkát láttak el, mint rében - gátolta az egyéni ambíciók érvényesülé-
a csoport más tagjai (2.30. ábra), és a többiek ál- sét. Másrészt viszont a felfelé törekvés és hatal-
tal nekik ajándékozott halat és gyümölcsöt kö- mi vágy gyakran despotizmushoz vezet. Ennek
zeli rokonaik között osztották el. Ezzel az erő- egyik fő oka az, hogy a vezető státusok iránti tö-
források áramlásának olyan rendszerét tartották rekvés motivációjára nem jellemző az önszabá-
fenn, amely biztosította egy szűk rokoni koalí- lyozó rendszerek negatív visszacsatolási folya-
ció hatalmát. Ennek megfelelően a vezető réteg mata. Ez azt jelenti, hogy a hatalmi vetélkedés
tagjai több feleséget tartottak és több gyereknek során megszerzett erőforrások általában nem
adtak életet, mint a falu más lakói. elégítik ki a vetélkedés alapjául szolgáló szük-
A hierarchikus szerveződés persze kétélű ségleteket - ellentétben pl. a táplálkozási és sze-
fegyver. A felfelé irányuló törekvés, a „maga- xuális vágyak csillapíthatóságával hanem
sabb" célok utáni vágy alapja lehet az emberi újabb státusok és rangok elnyerésének kiindu-
kreativitásnak és kezdeményezőkészségnek. A lópontját képezik. Nyilvánvaló, hogy egy de-
kommunista rendszerek kudarcának egyik oka mokratikus rendszer a dominanciahierarchia
éppen az volt, hogy az „egyenlőség" ideológiai ésszerű és társadalmilag ellenőrzött szervező-
és gazdasági kierőszakolása - legalábbis a kom- dését igényli.
2.5. fejezet
GENETIKAI ROKONSÁG ÉS PÁRVÁLASZTÁS

A fejezet elején részletesen láttuk, hogy a rokonok egymás iránti elköteleződé-


se közös genetikai érdekeltségi rendszerből fakad. A leszármazási kapcsolat-
ban nem lévő „génrokonok" egymás iránti vonzalma ugyancsak fontos szere-
pet játszik a hasonlósági alapon történő párválasztás (homogámia) során. A ro-
konok iránti szelektív bánásmód egy másik, ellentétes irányú formája a közeli
családtagokkal való szexuális kapcsolat, a vérfertőzés (incesztus) elkerülése,
amely univerzális emberi tulajdonság.

2.5.1 A vérfertőzés elkerülése: lemző a közeli rokonokkal folytatott szexuális


negatív imprinting tevékenység megítélésében. Harmadszor, tisz-
tázni kell azokat a szelekciós folyamatokat, ame-
Az elmúlt száz évben számos antropológus és lyek létrehozták a szexuális averziók kifejlődé-
szociológus kísérelt meg választ adni arra a kér- séhez vezető tanulási mechanizmusokat (pszi-
désre, hogy mi a vérfertőzéssel kapcsolatos tilal- chológiai algoritmusokat).
mak eredete és funkciója (Bereczkei 1991). Ma- A szociobiológusok már viszonylag korán fel-
linowski és Parsons szerint az incesztustabuk vetették, hogy a vérrokonokkal történő szexuá-
azért jöttek létre, hogy megakadályozzák a csa- lis érintkezés tilalmát egy olyan adaptív mecha-
ládon belüli szexualitás romboló erejét, aminek nizmus hozza létre, amely a beltenyészet által
következtében a családtagok szerepei jóvátehe- kirótt súlyos „élettani büntetés" elkerülését
tetlenül összekuszálódnak, a családi integráció szolgálja (Wilson 1975, 1978). Valóban, a ro-
széttörik. Mások - mint pl. Tylor vagy Lévi- konházasságok nyomán létrejövő beltenyészet
Strauss - azt állítják, hogy a vérfertőzés tilalma súlyos költségekkel jár az utódok túlélésére - és
valójában az idegen csoportok közötti kölcsö- így a szülők rátermettségére - nézve. A belte-
nös házasságok (exogámia) kialakulását szolgál- nyészet ugyanis növeli a homozigótaság fokát,
ta, amelynek az volt az előnye, hogy a korábban ami annyit jelent, hogy a közeli származási kap-
elszigetelt családok, klánok erős és hatékony csolatban álló szülők, miután génállományuk
politikai szervezetekben egyesültek. részben átfedő, számos tulajdonságra nézve
Miközben ezek a magyarázatok fontos törté- azonos géneket fognak átadni gyermeküknek.
neti szempontokra világítanak rá, nem érintik a Emiatt növekszik annak a valószínűsége, hogy
vérfertőzés elutasításával kapcsolatos legáltalá- az öröklődő fogyatékosságok recesszív génjei
nosabb és legmélyebb (ultimatívj okokat. Egy- homozigóta formában fognak megjelenni az
részt az ember csaknem valamennyi ivarosan utódban és káros egyedfejlődési folyamatokat
szaporodó fajjal osztozik a vérfertőzés elkerülé- indítanak el. Minél nagyobb a szülők között ro-
sének tendenciájában (Gray 1985). Másrészt, a konsági együttható, és minél több generáción
társadalmi kényszererők elemzése mellett ma- keresztül folytatódik a rokonházasság, annál
gyarázatra vár az a mély érzelmi elutasítás, nagyobb lesz az ún. beltenyésztési leromlás (in-
amely - kevés kivétellel - valamennyiünkre jel- breeding depression) mértéke. Ezt egy olyan
2.5. FEJEZET. GENETIKAI ROKONSÁG ÉS PÁRVÁLASZTÁS 105

dok életképességére (2.3 táblázat), A testi és


szellemi fogyatékosságok - szellemi retardáció,
agyi és szívkárosodások, süketnémaság, törpe-
ség stb. - többnyire olyan súlyosak, hogy növe-
lik a gyermekkori halálozás kockázatát, illetve
csökkentik e gyerekek későbbi normális párkap-
csolatainak az esélyét, ami a szaporodás szem-
pontjából ugyanazt jelenti a szülők számára: ge-
netikai képviselet nélkül maradnak az unokák
nemzedékében.
A beltenyészet másik költsége nem az egyé-
nen belüli, hanem az egyének közötti genetikai
sokféleség csökkenésével kapcsolatos (Daly és
Wilson 1983). Véletlenszerű párzás esetén a re-
kombináció mechanizmusa óriási genetikai vál-
tozatosságot teremt; minden egyes generáció-
ban új és egyedi génkombinációkat hoz létre a
szülői génsorozatokból. Pontosan ez a sokféle-
2.31. ÁBRA
A beltenyésztési leromlás növekedése a párok közti ro- ség teremti meg a lehetőséget arra, hogy az élő-
konsági együttható és az egymásra következő generációk lények képesek legyenek alkalmazkodni a kör-
számának függvényében ■ (Forrás: Durham 1991) nyezet változásaihoz, hirtelen előálló kihívásai-
hoz, A beltenyésztés, amely tiszta homozigóta
együtthatóval adjuk meg (i), amely az utód élet- vonalakat eredményez, erősen csökkenti ezt a
képességében mérhető csökkenés százalékos genetikai heterogenitást, és ezzel csökkenti a szü-
arányát fejezi ki (2.31. ábra). lők rátermettségét. Előfordulhat ugyanis, hogy
A tapasztalati eredmények meglehetősen nem lesznek olyan utódaik, amelyek sajátos
pontosan tükrözik ezeket az elméleti elváráso- génkombinációik következtében a megváltozott
kat (Durham 1991). Kórházakból, bírósági ak- környezethez is képesek alkalmazkodni és sza-
tákból és nevelőotthonokból származó adatok porodni.
pl. azt mutatják, hogy az elsőfokú rokonok kö- A beltenyésztéssel együtt járó fitnessveszte-
zött történő - tehát a szülők (is gyerekek, illetve ségek miatt a vérfertőzés elkerülése olyan adap-
a testvérek között végbemenő - vérfertőzés több tív magatartás, amely szelektív előnyt biztosít
mint ötszörösére növeli a súlyosan fogyatékos azokkal szemben, akik rokonaikkal folytatott
és halva született gyerekek arányát a normál po- szexuális kapcsolataik miatt veszélyeztetik sza-
pulációhoz képest. A másodfokú rokonok (pl. porodási sikerüket. Természetesen nem arról
nagybácsi-unokahúg, r=0,25) között és a har- van szó - miként egyes korai hipotézisek sugall-
madfokú rokonok (unokatestvérek, r=0,125) ták - hogy a vérfertőzés miatti genetikai károso-
között történő szexuális kapcsolat kevésbé drá- dások ismerete hozza létre a tilalmat, A vérfertő-
mai, de még mindig súlyos hatással van az utó- zés ellen automatikus szelekció dolgozott; azok

2.3. TÁBLÁZAT
Súlyosan fogyatékos és hal-
va született gyerekek ará-
nya vérfertőző és nem vér-
fertőző családokban ■ (For-
rás: Durham 1991)
106 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

az egyének, akik távoltartották magukat a roko- hangoztatván, hogy nem éreznek egymás iránt
nokkal való szexuális érintkezéstől, több túlélő erotikus vágyat, csak barátságot. Azokban a
utódot nemzettek, mint azok, akik nem mutat- szórványos esetekben, amikor kibuctagok háza-
tak szexuális averziót hozzátartozóikkal kap- sodtak össze, kiderült, hogy a házaspárok hat-
csolatban. Egyúttal több gént adtak át a követke- éves koruk után kerültek a közösségbe és csak
ző generációnak, köztük azokat, amelyek a vér- ezután ismerték meg egymást, valószínűleg túl
fertőzés elkerülésére hajlamosítottak. a bevésődés kritikus periódusán. Minthogy az
Kérdés persze, hogy miként fejeződnek ki egy kibucban felnövő gyerekek általában nem
ezek az adaptív hajlamok az egyedfejlődés so- rokonok, a közöttük létrejövő negatív imprin-
rán. Az evolúciós pszichológusok azt a magya- ting nem adaptív, de működési mechanizmusa
rázatot fogadják el, amelyet az ismert antropoló- éppen emiatt „leplezhető le".
gus, Edward Westermarck (1910) fogalmazott Hasonló „mesterséges" környezetet tanulmá-
meg sejtésként még a XX. század elején. Ezt a nyoztak Tajvanon, ahol a régi kínai szokások-
magyarázatot - amely Westermarck-hatás né- nak megfelelően még ma is létezik az a házassá-
ven ment át a jelenlegi köztudatba - a szocio- gi forma, ahol a szülők lányukat röviddel szüle-
biológusok dolgozták ki abban a formában, tése után a kiválasztott vőlegény családjához
amely a mai kutatások számára is érvényes el- adják, és a „jegyespár" ettől fogva együtt nevel-
méleti keretet nyújt (Van den Berghe 1983). kedik (Wolf 1976). Házasságuk ennek eredmé-
Eszerint azok között alakul ki szexuális averzió, nyeként többnyire sikertelen lesz, ami főként a
akik gyerekkorukban ugyanabban a szociális kölcsönös szexuális érdeklődés hiányára vezet-
környezetben nőnek fel. Az életük első 6-8 évé- hető vissza. Így nem meglepő, hogy 30-40%-kal
ben tapasztalt tartós és bensőséges kapcsolatok kevesebb gyerek születik ezekben a házasságok-
olyan érzelmeket váltanak ki bennük, amelyek ban, összehasonlítva azokkal a családokkal, ahol
később szexuális elutasításban fejeződnek ki az a jegyeseket egyáltalán nem költöztetik össze,
együtt élő családtagokkal szemben. Ezt a me- vagy ha igen, csak jóval később, a kamaszkor el-
chanizmust negatív imprintingnek nevezték el, érése után. Háromszor gyakoribbak a válások és
jelezve, hogy itt egy olyan típusú bevésődésről - minden büntetés ellenére - ugyancsak sokkal
van szó, ahol az együtt nevelkedő gyerekek sze- elterjedtebb a házasságtörés.
xuális téren később érdektelenné válnak egy- Újabb kutatások, amelyek „valódi" (biológiai)
más számára. Minthogy történelmünk túlnyo- testvérek között létrejövő vérfertőző kapcsolato-
mó részében - és részben ma is - az együtt élő kat vizsgáltak, és a korábbi elemzésekhez ké-
emberek egyúttal közeli rokonok is voltak, a pest jobban kezelhető, közvetlen adatokra tá-
vérfertőzés elutasításának ez a fajta tanulása maszkodtak, ugyancsak a Westermarck-hatás
előnyős volt a rátermettségre nézve. Ennek kö- érvényességét húzzák alá (Bevc és Silverman
vetkeztében olyan pszichológiai algoritmusra 1993, 2000). A kutatóknak az volt a feltevése -
szelektálódtunk, amely a szociális együttélés ta- összhangban a negatív imprinting modellel -,
pasztalatait adaptív irányba - a vérfertőzés elke- hogy a testvérek egymástól való gyerekkori sze-
rülésének irányába - tereli. parációjának időtartama és gyakorisága korrelál
Számos közvetett bizonyítékot találtak a Wes- a vérfertőző kapcsolatok előfordulási valószínű-
termarck-hatás alátámasztására. Az egyik legis- ségével. Ennek az az oka, hogy a korai kötődé-
mertebb vizsgálat adatai szerint az ugyanabban sek hiányában a testvérek szexuálisan érdeke-
az izraeli kibucban, szoros testi és lelki közel- sek maradhatnak egymás számára. Több mint
ségben felnövő fiatalok nagyon ritkán lépnek száz olyan amerikai testvérpárt kérdeztek meg,
egymással házasságra, noha ennek semmilyen akiknek közös szexuális élményben volt részük,
közösségi szankció nem állja útját (Shepher és összehasonlították őket olyanokkal, akik
1983). Testvérként szeretik egymást, nem sze- soha nem vettek részt vérfertőző kapcsolatban.
xuális partnerként, amit ők is megerősítenek, Első megközelítésben nem találtak különbséget
2.5. FEJEZET. GENETIKAI ROKONSÁG ÉS PÁRVÁLASZTÁS 107

a két csoport között a tekintetben, hogy a test- xuális tevékenységet folytattak, illetve azoknál,
vérpár tagjai mennyi időt töltöttek egymástól tá- akik semmilyen vérfertőző viszonyban nem vet-
vol. Ha azonban a vérfertőző kapcsolatokat két tek részt.
csoportra bontották ~ egyikbe a szexuális közö- A szerzők szerint ezek az eredmények - mi-
sülés, másikba az egyéb szexuális jellegű aktivi- közben jól illeszkednek a Westermarck-hatás
tás (simogatás, csók, ölelés) került -, érdekes általános elméleti modelljébe - részben átérté-
eredményeket kaptak. Azok, akik gyerekkoruk kelik a negatív imprintinggel kapcsolatos koráb-
első hat évében legalább egy évig külön éltek, bi felfogást. A korai együttélés ugyanis - úgy tű-
nagyobb valószínűséggel vettek részt olyan vér- nik - nem egyszerűen a szexuális érdeklődés ál-
fertőző kapcsolatban, amely a szexuális aktust talában vett elfojtásáért felelős, sokkal inkább a
is magában foglalta, mint azok, akiket nem vá- nemi aktussal szembeni specifikus gátlás kiala-
lasztottak el egymástól. Megfordítva: a vérfertő- kulását hozza létre. A vérfertőzés elkerülésében
ző nemi viszonyt folytató testvérek gyermekko- eszerint nagyobb specificitással rendelkező
rukban több mint tízszer olyan gyakran éltek pszichológiai algoritmusok vesznek részt, nem
egymástól külön, mint a többi testvérpár (2.32. pedig terület-általános viselkedési szabályok.
ábra). Mintegy 80%-uk hároméves koráig egyál- Másfelől az az eredmény, miszerint a vérfertő-
talában nem találkozott a testvérével. Hozzájuk zéssel szembeni averzió elsősorban a közösü-
képest lényegesen ritkább és rövidebb szepará- lésre korlátozódik és kevésbé más szexuális te-
ciós időszakokat találtak azoknál a testvérpá- vékenységre, az adaptacionista magyarázatok
roknál, akik egyéb, nem genitális jellegű sze- érvényességét növeli az alternatív elméletekkel
szemben, hiszen a szóban forgó averzív hajla-
mok funkciója pontosan az, hogy megakadá-
lyozza a közeli rokonok közötti szaporodást.
A negatív imprinting modell az együtt nevel-
kedő gyerekek - testvérek, féltestvérek, unoka-
testvérek - körén túl a szülők és utódok közötti
kapcsolatra is alkalmazható. Mint ismeretes, a
gyerekek az anyával és az apával olyan, kölcsö-
nös bevésődéseken alapuló kötődéseket alakíta-
nak ki életük első néhány évében, amely később
döntően befolyásolja a közöttük kiépülő érzel-
mi kapcsolatokat (4.1.1.). Feltételezhető, hogy
az idősebb generáció tagjai között éppúgy létre-
jön az utódok iránti szexuális érdektelenség és
elutasítás, mint a gyermekek körében. Ezt tá-
masztják alá azok a vizsgálatok, amelyek szerint
azok az apák, akik vérfertőző viszonyt folytattak
a lányukkal, korábban több időt voltak a család-
juktól távol és kevésbé vettek részt a gyerekgon-
dozásban, mint a kontrollcsoport tagjai (Seto et
al. 1999), Lehetséges, hogy a mostohaapák na-
gyobb részvétele a vérfertőző kapcsolatban arra
2.32. ÁBRA vezethető vissza, hogy mostohalányukkal több-
Az egy évnél hosszabb gyerekkori szeparációs időszak nyire későn találkoznak - túl a bevésődés kriti-
előfordulási gyakorisága azoknál a testvéreknél, akik kü- kus periódusán (4,2.4.).
lönböző vérfertőző tevékenységekben vettek részt és Egyesek feltételezik, hogy mind a testvérek,
azoknál, akik nem vettek ilyenben részt ■ (Forrás: Bevc és
mind a szülők és utódok közötti szexuális aver-
Silverman 2000)
108 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

zió kialakulásában fontos szerepet játszanak a ző történelmi, demográfiai és kultúrközi elem-


feromonok (Schneider és Hendrix 2000), A ko- zések azt mutatják, hogy nincs egyértelmű meg-
rai kapcsolatok során a közeli rokonok megis- felelés a vérfertőzéssel kapcsolatos pszicholó-
merik egymás szagát, és ez a későbbiekben sze- giai attitűdök és az adott kultúrában szabályozó
xuálisan kellemetlen ingerré válik. E hipotézis szerepet betöltő incesztustabuk között. Tény,
egyelőre közvetett bizonyítékokra épül. Az hogy a kultúrák mindössze 44%-ában találunk
egyik olyan tabukat, amelyek a közeli rokonok közötti
az, hogy a gyermekek és szüleik már néhány na- szexuális kapcsolatokat tiltják. Ráadásul, óriási
pos korukban felismerik egymás szagát, és ezek kulturális változatosság uralkodik e téren: az in-
az emléknyomok a későbbiek folyamán is fenn- kák még az unokatestvérekkel folytatott vérfer-
maradnak (4.1.1.). A testvérek három- és hat- tőző viszonyt is megvakítással büntették, a tru-
éves koruk között képesek megkülönböztetni mai társadalomban megelégednek a szóban el-
egymás szagát az idegenekétől (Porter 1987). hangzó „rendreutasítással", míg Ghánában bevett
Másrészt több jelenlegi kísérlet szerint az embe- szokás, hogy a nagyszülők és az unokák egy
rek - más emlősökhöz hasonlóan - párválasztá- ritualizált szexuális tréfa keretében hangsú-
suk során érzékenyek azokra a szagokra, ame- lyozzák a vérfertőzés abszurditását (Durham
lyek partnerük genetikai különbözőségét közve- 1991).
títik. A nők pl. azoknak a férfiaknak a testszagát Robin Fox (1983) antropológus arra a követ-
részesítik előnyben, akik a sajátjuktól eltérő keztetésre jutott, hogy szoros megfelelés van az
MHC incesztustabuk előfordulása és intenzitása, il-
génekkel, azaz az immunvédelem szempontjá- letve a különböző kultúrák nevelési szokásai
ból különböző allélekkel rendelkeznek (Wede- között. Azokban a kultúrákban, ahol komoly
kind et al. 1995). Lehetséges, hogy az ezeken a engedékenységet tanúsítanak a fiatalkori szexu-
génszakaszokon mért heterozigótaság segíti az alitással kapcsolatban, továbbá szorgalmazzák
utódokat a fertőzésekkel szembeni védelemben. a különböző nemű testvérek testközeli nevelé-
Tény, hogy az MHC tekintetében nagyobb kü- sét annak minden nemiséget érintő következ-
lönbséget mutató házaspároknál magasabb fo- ményével együtt (meztelenség, szexuális tréfák
gamzási gyakoriságot, ugyanakkor kevesebb stb.), ott nem alakulnak ki erős vérfertőző ta-
spon- buk. A Westermarck-hatás ismeretében ez ért-
tán abortuszt találtak, mint az MHC alapján ha- hető is, hiszen a tartós együttélés a közösség
sonlóbbnak minősülő párok esetében (Ober et minden tagjában létrehozza a szexuális averzi-
al. 1997). ót, és ez önmagában is elegendő elhárítást je-
lent. Ahol viszont elítélik a házasság előtti nemi
életet, puritán nevelési elveket foganatosítanak,
2.5.2. Incesztustabuk beleértve a különböző nemű gyermekek szétvá-
lasztását, ott többségében erős tabukat is felállí-
A pszichológiai irodalomban - különösen a
tanak. Ezekre szükség is van, hiszen a gyermek-
pszichoanalízisben - régóta feltett kérdés, hogy
kori bensőséges kapcsolatok hiányában nem
a vérfertőzéssel kapcsolatos egyéni hajlamok
alakul ki az elemi szexuális elutasítás.
miként szövődnek bele a kultúrába, azaz ho-
Újabb kutatások ezen túlmenően arra is rá-
gyan jöttek létre a különböző tiltó jellegű társa-
mutattak, hogy a vérfertőző tabuk egy részének
dalmi intézmények, tabuk és törvények. Ismer-
semmi köze nincs a közeli rokonok szexuális
jük Freud válaszát: az incesztustabuk a tudat-
kapcsolatának a szabályozásához. Nancy Thorn-
alattiban elhelyezkedő vérfertőző vágyaink el-
hill (1991) szerint sokkal inkább azt a célt szol-
fojtását szolgálják. Ez a magyarázat ma már va-
gálják, hogy bizonyos csoportok számára bizto-
lószínűleg éppoly kevéssé állja meg a helyét,
sítsák és megvédjék a tulajdont, a pozíciót és az
mint a szociobiológusok első nemzedékének az
apai státust. Gyakori például, hogy az incesz-
a felfogása, amely szerint a tabuk a beltenyészet
2.5. FEJEZET. GENETIKAI ROKONSÁG ÉS PÁRVÁLASZTÁS 109

tustabuk a távoli rokonok - pl. különböző fokú


unokatestvérek - házasságát tiltják. Az ilyen há-
zasságok általában azzal járnak, hogy növelik a
család birtokában maradó vagyon nagyságát és
a vérségi kapcsolatok kiterjesztésével biztosít-
ják politikai hatalmát. A törzs vagy az állam
uralkodó csoportjainak éppen ezért az az érde-
ke, hogy megadályozzák a szociális hierarchiá-
ban alattuk álló családok integrációját, többek
között az incesztustabu alkalmazásával, A kul-
túrközi vizsgálatok - amelyek 128 társadalomra
terjedtek ki - valóban azt mutatták, hogy az
ilyen incesztustabuk többnyire a gazdaságilag
és politikailag erősen rétegzett társadalmakban
találhatóak, ahol a társadalom vezetői egyenlőt-
lenül, azaz a saját érdekeik szerint alkalmazzák
őket (Thornhill 1991) (2.33. ábra). Büntetlenül
megsértik a házassági előírásokat, amely által
növelik hatalmukat, miközben másokat kemé-
nyen megbüntetnek ugyanazért a normasérté-
2.33. ÁBRA
sért. Az incesztustabukat számos kultúrában
A vérfertőzéssel kapcsolatos szabályok alkalmazásának
még azokra is kiterjesztik, akik nem állnak szár- mértéke a társadalom gazdasági és politikai rétegződé-
mazási kapcsolatban egymással, például a há- sének függvényében ■ (Forrás: Thornhill 1991)
zastárs rokonaira. Az ilyen tabuk elsősorban a
patrilineáris, illetve patrilokális társadalmakra
jellemzőek, ahol az egy faluban lakó, közös
kerét. Így pl. a korábban említett yanomamö
származású férfiak gyakran próbálnak szexuális
indiánok az unokatestvérek mint potenciális
viszonyt kezdeményezni valamelyik rokonuk
házastársak cseréjén keresztül növelik az egy fa-
feleségével. A szóban forgó tabuk ennek megfe-
luban élő rokoni csoportok kohézióját, ezenkí-
lelően a társadalom vezetőinek apai státusát
vül csökkentik a nőkért folyó, sokszor kímélet-
igyekeznek védeni.
len versengést (2.1.2.). A rokonok ilyen módon
A vérfertőzési tabuk kiterjesztésével merőben
biztosítják egymás számára a házasságra alkal-
ellentétes folyamatok is lejátszódnak: számos
mas nőket, amelynek hiányában a többnejű
kultúrában engedélyezik, sőt szorgalmazzák,
yanomamök gyakran vesznek részt véres kime-
esetleg előírják bizonyos rokonok egymással
netelű nőrablásokban, párbajokban, portyák-
való házasságát (Van den Berghe 1983). A kuta-
ban, hogy növeljék feleségeik számát (Chagnon
tások azt mutatják, hogy ez olyankor megy vég-
1979). A már szintén említett guatemalai
be, amikor a beltenyészet költségei alacsonyak,
k'ekchi indiánok a saját falujukon beiül próbál-
a kültenyészet (outbreeding) - tehát a rokoni
nak házasodni, hogy ezzel fenn tudják tartani
körön kívüli párválasztás - költségei viszont
gazdasági kapcsolataikat a helyi rokonokkal,
magasak. A beltenyészet, mint láttuk, akkor je-
ami a kukoricatermesztés és ezzel a megélhetés
lent viszonylag alacsony kockázatot, ha nem el-
legfontosabb feltétele (2.1.2.). Nyilvánvaló, hogy
ső- (r=0,50) vagy másodrendű (r=0,25) roko-
ez előbb-utóbb rokonházasságokhoz vezet. Ez
nok között megy végbe. A kültenyészet pedig
azonban ritkán lépi túl a harmadfokú rokonok
akkor veszteséges, ha csökkenti a rokoni koa-
(unokatestvérek) körét, így nem okoz súlyos
lició integrációját, előnytelen házassághoz ve-
beltenyésztéses leromlást. Sőt, az adatok arra
zet és ezzel rontja a résztvevők szaporodási si-
mutatnak, hogy azok nevelnek fel kevesebb túl-
110 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

élő utódot, akik máshonnan hoznak maguknak geznünk, hogy a veleszületett hajlamok (pszi-
feleséget, hiszen nem, vagy csak kevéssé szá- chológiai algoritmusok) sohasem írják elő mere-
míthatnak feleségük rokonságának támogatásá- ven a viselkedés egyértelmű és konkrét kimene-
ra (Berté 1988). telét. A vérfertőzéssel kapcsolatos averzió, noha
Nem ritka azonban, hogy az incesztustabukat az egyik legerősebb evolúciós kényszer, bizo-
a közeli rokonok is megsértik. A történelem fo- nyos extrém szociális környezetekben megvál-
lyamán mindig voltak olyan társadalmi csopor- toztatható és elfojtható.
tok, főleg a társadalom vezető rétegeiben, ame-
lyek kifejezetten támogatták, sőt előírták a köze-
li rokonok házasságát. Az egyiptomi fáraók, a 2.5.3. Homogámia
perui inkák, egyes afrikai monarchiák uralkodói
dinasztikus-politikai okokból házasodtak saját Az elmúlt mintegy két évtized vizsgálatai empi-
családjukon belül: a vérfertőzés bevált eszköz rikusan is alátámasztották azt a korábbi sejtést,
volt arra, hogy konszolidálják hatalmukat a tár- hogy a házaspárok többsége számos tulajdonság
sadalmi piramis csúcsán (Shaw 1992). A belte- tekintetében hasonlít egymásra. Pozitív korrelá-
nyészet súlyos kockázatát valószínűleg azzal ciókat találtak közöttük szocioökonómiai státu-
védték ki, hogy nagy számú feleségük és ágya- suk, koruk, iskolázottságuk, intelligenciájuk,
suk köréből előbb-utóbb születtek egészséges személyiségjegyeik (pl. introverzió-extrover-
gyermekek, akik biztosítani tudták a származási zió), antropometriai jellegeik, fizikai vonzere-
vonal folytonosságát. A negatív imprinting ha- jük és számos egyéb tulajdonság tekintetében
tását pedig a korai szeparációval semlegesítet- (Jaffe és Chacon-Puignau 1995, Mascie-Taylor
ték; egyes leírások szerint pl. a leendő fáTaó és 1988, 1995, Penton-Voak et al. 1999). Nem csu-
jövendőbeli („hivatalos") felesége - akik gyak- pán nagyobb hasonlóságot mutatnak az adott
ran testvérek vagy féltestvérek voltak - külön populációból véletlenszerűen választott párok-
nevelkedtek és kamaszkorukig nem találkoztak. hoz képest, hanem hasonlóbbnak is tekintik
Ami a napjainkban elkövetett vérfertőzések magukat másokhoz viszonyítva. Miközben a
előfordulási gyakoriságát illeti, csak becslésekre homogámia létrejöttét számos társadalmi ténye-
támaszkodhatunk, hiszen a feltárt esetek csu- ző - térbeli közelség, gazdasági előnyök stb. -
pán töredékét képezik a társadalom egészében befolyásolja, alapját és univerzális jellegét min-
előforduló incidenseknek. Amennyiben a vér- den valószínűség szerint olyan pszichológiai
fertőzést a közeli vérrokonok (r=0,5 és 0,25) he- programok biztosítják, amelyek az evolúció so-
teroszexuális közösüléseként határozzuk meg, a rán jöttek létre.
legtöbb szakember az 1 százalék és 1 ezrelék Erre mutatnak azok a vizsgálatok, amelyek a
közé teszi előfordulásukat (Van den Berghe homogámia adaptív jellegét támasztják alá. Azt
1983). Leggyakoribb ezen belül az apa és lánya találták, hogy növeli a házasság stabilitását; a
közötti incesztus. Klinikai pszichológusok és hasonlónak ítélt párok elégedettebbek voltak
pszichiáterek vizsgálatai szerint az ilyen kap- házasságukkal, mint a többiek (Weisfeld et al.
csolatok melegágya az erősen diszfunkcionális 1992). A testmagasság és az iskolázottság tekin-
családi rendszer, amelyben a családi szerkezet tetében megnyilvánuló homogámia esetében
mereven patriarchális, a házastársak kapcsolata több gyerek születik és kevesebb vetélés vagy
távolságtartó, gyakori a szerepzavar, a belső fe- halvaszülés történik (Mascie-Taylor 1988). Egy
szültség és a külső elszigetelődés. Az apát pato- több mint 1800 magyar férfira és nőre kiterjedő
logikus jellegű agresszivitás és a szexuális visz- vizsgálat azt mutatta, hogy azok a házaspárok,
szaélésekre való hajlam jellemzi, az anyát pedig akik egyforma iskolai végzettséggel rendelkez-
nagyfokú függőség, passzivitás, sok esetben pe- nek, tovább maradnak együtt, elégedettebbek
dig krónikus depresszió (Swanson és Biaggio házasságukkal és több közös gyereket nevelnek,
1985). Általános tanulságként újra le kell szö- mint a nem homogám párok (Bereczkei és Csa-
2.5. FEJEZET. GENETIKAI ROKONSÁG ÉS PÁRVÁLASZTÁS 111

naky 1996b). A magasabb fertilitás valószínűleg nokaikat támogatják, hanem azokat az idegene-
a homogám házaspárok közötti szorosabb érzel- ket is, akikkel semmilyen származási kapcso-
mi és intellektuális harmónia következménye. latban nincsenek, de akikkel közös géneket hor-
Ezt a feltevést az a vizsgálat is megerősíti, amely doznak. Az egyének képesek felismerni a meg-
szerint a tartós kapcsolatban élő házaspároknál jelenés, Ül. a viselkedés - tehát a fenotípus - ha-
mért személyiségjegyek közül azok mutatták a sonlóságait a másikban, és előnyben részesíteni
legszorosabb korrelációkat, amelyek a házasság őket a társas kapcsolatokban, többek között a
és a gyerek iránti érdeklődést és törődést jelez- párválasztásban. Amennyiben a fenotípusos jel-
ték (Thiessen et al. 1997). legek mögött genetikai tényezők állnak - és szá-
Ráadásul kiderült, hogy a házaspárok a gének mos esetben ez a helyzet -, akkor ez azt jelenti,
szintjén is bizonyos hasonlóságot mutatnak, hogy az emberek a genetikai hasonlóság alapján
Philip Rushton kanadai pszichológus és mun- (is) választanak maguknak társat.
kacsoportja több mint ezer házaspár genetikai Ennek két előnye van a genetikai reproduk-
hasonlóságát térképezte fel, méghozzá olyan cióra nézve. Először, a Hamilton-elv szerint az
markeranalízissel, amely az apaság megállapí- altruizmus iránya és intenzitása attól függ, hogy
tásánál is használatos. A tíz lokuszra kiterjedő a résztvevők milyen arányban hordoznak közös
vizsgálat azt állapította meg, hogy a saját gye- géneket. Amennyiben a gének részt vesznek a
rekkel rendelkező házaspárok genetikailag na- fenotípusos változatosság kialakulásában, a szár-
gyobb hasonlóságot mutatnak, mint akár a po- mazás alapján nem rokon, de számos tulajdon-
pulációból véletlenszerűen összepárosított sze- ságban mégis hasonló házaspárok növelni fog-
mélyek, akár pedig az olyan házaspárok, ahol ják genetikai képviseletüket a következő gene-
a férj apaságát a genetikai elemzések kizárták rációban. Mégpedig azért, mert a közös geneti-
(Rushton 1988). Egy másik vizsgálatsorozatban kai érdekeltség miatt növekszik az egymásnak
pedig azt találták, hogy a homogámia intenzitá- biztosított támogatások, önzetlen cselekedetek
sa függ az adott tulajdonság öröklékenységétől valószínűsége. Másodszor, a homogámia növeli
(heritabilitásától). Minél erősebb genetikai be- az utódokban megjelenő gének arányát a vélet-
folyással rendelkezik valamely testi jelleg vagy lenszerű párválasztáshoz képest. Amennyiben
személyiség karakter, annál kifejezettebb vá- ugyanis génrokonok lépnek házasságra egymás-
lasztás történik rá. Így például szorosabb korre- sal, az utódok génjei átlagosan nem csupán
lációkat találtak a házaspárok között a nagyobb 50%-kal lesznek azonosak a szülők génjeivel,
heritabilitással rendelkező kognitív képessé- hanem ehhez még hozzáadódnak azok a gé-
gekre (pl. intelligenciára), mint a kisebb örök- nek is, amelyek közösek a szülőkben (Thiessen
lékenységű specifikus képességekre (pl. számo- 1999).
lási készség). Hasonló összefüggéseket találtak A homogámiával együtt járó fitnessnyeresé-
a tartós baráti kapcsolatban élő emberekre is gek miatt a természetes szelekció olyan komplex
(Tesser 1993, Rushton és Nicholson 1988). pszichológiai mechanizmust részesített előny-
E tapasztalati adatok nyomán az elmúlt két ben, amelynek segítségével az élőlények felis-
évtizedben többen is kidolgoztak egy olyan evo- merik a hozzájuk hasonló egyedeket és altruista
lúciós modellt, amely a hasonlóság alapján tör- viselkedést mutatnak irántuk. Ez a két mecha-
ténő párválasztás funkcióit és a mögöttük álló nizmus - a hasonló jellegek detektálása és
szelekciós mechanizmusokat elemzi. Ezt a mo- azok tulajdonosainak kölcsönös preferenciája -
dellt, amely a genetikai hasonlóság elmélete ne- együtt evolválódott egyetlen komplex adaptív
vet kapta, a rokonszelekciós elmélet egyfajta rendszer részeiként (Rushton 1989). Követke-
kiterjesztéseként értelmezték (Rushton 1989, zésképpen szociális kapcsolataink számos ese-
1999; Thiessen és Gregg 1980, Thiessen 1999). tében, így a házastársak vagy a barátok választá-
Úgy érveltek, hogy az élőlények teljes rátermett- sára irányuló döntések során, olyan kiválasztás
ségük növelése érdekében nem csupán vérroko- működik, amely adaptíve előnyös - vagy leg-
112 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

alábbis a múltban előnyös volt - a genetikai rep- csecsemőikkel a szülést követően, képesek vol-
rodukcióra nézve. tak őket azonosítani pusztán a levetett ruhada-
Kérdés persze, hogy milyen perceptuális és rabjaik illata alapján. Nem rendelkezünk azon-
kognitív folyamatok működnek közre a homo- ban olyan adatokkal, amelyek empirikusan is
gám párválasztásban, azaz: hogyan ismerjük fel bizonyítanák a génrokon idegenek (pl. házas-
a hozzánk hasonló embereket? A genetikai ha- párok) egymásra irányuló felismerésének ké-
sonlóság elméletének legmarkánsabb irányzata pességét. Ennél is súlyosabb problémára világí-
szerint a fenotípusos - és ezen keresztül a gene- tanak rá azok az elméleti kritikák, amelyek
tikai - hasonlóság felismerését az ún. fenotí- szerint idegenek között nem működik a rokon-
pusos illesztés irányítja (2.1.2.). Ez a mechaniz- szelekció, még akkor sem, ha számos jellegre
mus már hozzávetőlegesen harminc éve ismere- azonos géneket hordoznak (Wilson 1989). En-
tes a viselkedésökológusok körében, mint a ro- nek az az oka, hogy a Hamilton-elv értelmében a
konfelismerés egyik hatékony eszköze (Holmes rokonok közötti önzetlenség nem egyszerűen
és Sherman 1983). Az egyed olyan veleszületett attól függ, hogy milyen arányban hordoznak kö-
detektálási képességgel rendelkezik, amelynek zös géneket, hanem mindenekelőtt attól, hogy a
segítségével saját testi tulajdonságait egyfajta résztvevők mindegyikében jelen vannak-e azok
mintaként, templátként használja arra, hogy fel- a gének, amelyek az altruista viselkedést irá-
mérje a másikkal való hasonlóságot. Saját feno- nyítják. Ennek a valószínűsége pedig a rokonsá-
típusát mintegy ráilleszti az ismeretlen egyénre, gi együttható gyengülésével csökken, így az ide-
és azokat részesíti előnyben, akik hasonló tulaj- genek közötti, hasonlóság alapján működő rész-
donságokat mutatnak. Miután a testi hasonló- rehajlásokat a szelekció előbb-utóbb eltünteti a
ság - amelyet az állatok többnyire bizonyos vi- populációból. Mindezen problémák miatt az
zuális és szagingerek segítségével állapítanak utóbbi időben kétségek merülnek fel az iránt,
meg - egyúttal a genetikai rokonság mértékét is hogy (1) a homogámia egy kiterjesztett rokon-
mutatja, képesek arra, hogy felismerjék azokat a szelekciós elméletként volna felfogható, és (2)
rokonaikat, akikkel korábban sohasem találkoz- hogy a homogám párválasztást a fenotípusos il-
tak (Blaustein et al. 1991, Pfennig és Sherman lesztés veleszületett idegrendszeri képességei
1995). Az egyik elegáns kísérletben pl. azt talál- irányítják (Daly et al. 1997).
ták, hogy a Lassioglossum phirum nevű méhfaj Alternatív elméletként az a javaslat született,
őrei a genetikai rokonság alapján választják ki hogy a hasonlóság alapján történő párválasztás
azokat, akiket beengednek a fészekbe; minél na- olyan imprinting (bevésődés) jellegű mechaniz-
gyobb közöttük a rokonsági együttható - azaz a musokra épül, amelyek a gyermekkori tapaszta-
közös gének aránya - , annál nagyobb annak a latok feldolgozását irányítják (Bereczkei et al.
valószínűsége, hogy a bekéredzkedő méhek be- 2002, Little et al. 2002b). Mint ismeretes, a sze-
jutnak a fészekbe. Izoláltan nevelt rhesusok - xuális imprinting során - amely számos tekin-
akik tehát korábban nem találkoztak egyetlen tetben különbözik a szülői imprintingtől (4.1.1.)
fajtársukkal sem - testvéreiket előnyben része- - a szülővel való együttélés olyan párválasztási
sítik a féltestvérekkel, azokat pedig a távolabbi preferenciákat hoz létre, amelyek tartósan fenn-
rokonokkal és idegenekkel szemben. A közeli maradnak a felnőttkorban. A keresztszülős vizs-
rokonoknak több gondoskodást (pl. testápolást) gálatok feltárták, hogy a hímek olyan párt vá-
nyújtanak, és kevésbé agresszívek velük szem- lasztanak szaporodásukhoz, amelyek hasonló-
ben, mint az idegenekkel. ak az őket nevelő nőstényhez. Patrick Bateson
Az ember esetében a fenotípusos illesztést (1983) több híres vizsgálata során azt találta,
eddig csak az anya és gyermeke közötti kapcso- hogy az élőlények a szexuális imprinting segít-
latban sikerült kimutatni (Porter 1987). Azt ta- ségével képesek megtanulni közeli rokonaik jel-
lálták, hogy azok az anyák, akik bizonyos okok legzetes tulajdonságait, és ezt követően olyan
miatt nem tudtak testi kontaktust kialakítani párt választani, amelyik hasonlít, ugyanakkor
2.5. FEJEZET. GENETIKAI ROKONSÁG ÉS PÁRVÁLASZTÁS 113

2.34. ÁBRA
Átlagos időtartamok (a meg-
figyelési idő %-ában), ame-
lyet a felnőtt japánfürjek a
másik nem tagjainak társa-
ságában töltenek a rokon-
ság és az ismeretség függ-
vényében ■ (Forrás: Bateson
1983)

különbözik is saját szüleiktől és testvéreiktől, nyomások között. A vérfertőző és a random pár-


akikkel együtt nevelkedtek. Más szóval, az egye- kapcsolatok egyaránt költségesek, a köztes for-
dek arra szelektálódtak, hogy optimális egyen- mák ellenben előnyösek lehetnek a génátadás
súlyt tartsanak fenn a beltenyészet és a külte- szempontjából.
nyészet között. Olyan szexuális partnereket ré- Bereczkei és munkatársai (2002) feltételez-
szesítenek előnyben, akikkel köztes genetikai ték, hogy az imprinting adaptív algoritmusai az
rokonságban állnak (2.34. ábra). emberi párválasztás során is működnek. Neve-
Ennek az az oka, hogy mindkét párzási típus zetesen, a felnőttek azokat a hosszú távú partne-
egyaránt rendelkezik reproduktív előnyökkel és reket részesítik előnyben, akik hasonlítanak el-
hátrányokkal. A kültenyészet (azaz a populáció- lentétes nemű szüleik emlékezeti képére. Éle-
ból való véletlenszerű párválasztás) azzal a nye- tük első 6-8 éve során internalizálják ennek a
reséggel jár, hogy általa nő a genetikai variancia, szülőnek a fenotípusát, és a későbbiekben ezt
amely javítja a változó környezeti feltételekhez mintegy modellként használják fel a párválasz-
való alkalmazkodás esélyeit. Túlzott formája vi- tásban. A házaspárok között mért hasonlóság e
szont ahhoz a negatív genetikai következmény- felfogás értelmében egy szocializációs folyamat
hez vezethet, hogy a rekombináció széttördeli a eredménye; egy genetikailag kanalizált tanulási
helyi környezetben nagy fitnessértékkel rendel- folyamat (szexuális imprinting) következmé-
kező koadaptált genetikai rendszereket (Read és nyeként jelenik meg, nem pedig a fenotípusos
Harvey 1988). A beltenyészet - tehát a közeli ro- hasonlóság „közvetlen", tanulás nélküli detek-
konnal való párzás - ezzel szemben képes fenn- tálása (fenotípusos illesztés) folytán jön létre.
tartani ezeknek a genetikai „csomagoknak" az Ez a magyarázat különbözik a genetikai hason-
integritását, ráadásul növeli az ilyen párzásból lóság elméletétől, de nem szükségképpen egy-
származó utódokban megjelenő genetikai kép- mást kizáró alternatívákról van szó.
viseletet. E nyereségek mellett ugyanakkor, A vizsgálat során - amely képpárosításokra
mint az előző fejezetben láttuk, a rokonházasság épült - a férfiaknak az arc fizikai jellegei alapján
elősegíti a káros hatású gének felhalmozódását, történő párválasztását vizsgálták (Bereczkei et
és ezzel rontja az utódok túlélő képességét al. 2002). Azt találták, hogy (1) a házaspárok na-
(Blouin és Blouin 1988, Rees és Harvey 1991). E gyobb hasonlóságot mutatnak a fizikai megjele-
fitnessnyereségek és -veszteségek miatt adaptív nés tekintetében, mint a populációból random
kompromisszum áll be az ellentétes szelekciós módon párosított egyének; (2) a feleség fizikai
114 2. RÉSZ. EGYÉN ÉS CSOPORT

2.35. ÁBRA
A feleség-anya képpárosítá-
si találat az anyai elutasítás
függvényében ■ (Forrás: Be-
reczkei et al. 2002)

megjelenését tekintve jobban hasonlít férjének szerepet játszhatnak olyan problémák megoldá-
anyjára, mint a populációból véletlenszerűen sában, amelyeket a pszichoanalízis úttörői fo-
kiválasztott nőkre; (3) a fenti két vizsgálati ered- galmaztak meg elsőként. A genetikai hasonló-
ményt összevetve az derült ki, hogy a feleségek ság elmélete egzakt magyarázó keretet nyújt
a hasonlóság magasabb fokát mutatják anyósuk, Szondi Lipót híres ösztöntana számára. Klinikai
mint férjük iránt. Ez azt jelenti, hogy a férfiak tapasztalatai alapján a magyar pszichiáter már a
inkább az anyjukhoz, mint saját magukhoz ha- 30-as években feltételezte, hogy az emberek
sonló párt választanak a fizikai megjelenés te- „ösztönösen" a hasonló géneket hordozó embe-
kintetében; (4) végül beigazolódott, hogy e ha- reket választják házastársként és barátként. Ez a
sonlóság függ az anya és fiúgyermeke közötti feltevés, amely a genotropizmus elnevezést vi-
korai kapcsolatok szorosságától. Egy retrospek- seli - és amely a jól ismert Szondi-teszt alapját
tív kötődéstesztet használva - amely a fiúgyerek is képezi -, sokáig nem kapott megfelelő alátá-
anyjával való gyerekkori kapcsolatának minősé- masztást az empirikus tudományok részéről. Az
gét méri - az derült ki, hogy minél szorosabb evolúciós magyarázat segítségével azonban
kapcsolatot ápol a fiúgyerek az édesanyjával értelmezhetővé válik a „génikus hasonlóság"
(pontosabban minél kevesebb elutasításban ré- alapján történő választás funkciója és pszicho-
szesül), annál magasabb korreláció mutatkozik lógiai mechanizmusa (fenotípusos illesztés)
felesége és anyja fizikai megjelenése között (Bereczkei 1992, 1995).
(2.35. ábra). Ebből arra lehet következtetni, Hasonló értelmezési lehetőséget kap Freud
hogy a fiúgyerek anyjához való kötődésének az Ödipusz-komplexus elmélete a modern evolú-
erősségével és megbízhatóságával együtt növek- ciós gondolkodás fényében. Mint ismeretes,
szik annak a valószínűsége, hogy felnőttkorá- Freud feltételezte, hogy az anya és fiúgyermeke
ban az anyát fogja modellként felhasználni a között szexuális természetű, incesztuózus kap-
párválasztás során. csolat alakul ki a gyermekkor korai szakaszá-
A homogámia evolúciós magyarázatai kulcs- ban. Írásaiban több helyen felvetette, hogy ez
2.5. FEJEZET. GENETIKAI ROKONSÁG ÉS PÁRVÁLASZTÁS 115

talán a fiú későbbi párválasztásában játszik sze- mentális modelljét használja fel, amikor párt
repet, noha ezt az elképzelését soha nem fejtette választ. A szexuális imprinting hipotézise ta-
ki részletesen. A korábban elmondottak alapján pasztalatilag is ellenőrizhető magyarázatot kí-
jogosnak tűnik az a feltételezés, hogy a felnövő nál az anya és fia közötti gyerekkori kapcsolat
gyerek az ellentétes nemű szülő fenotípusának hosszú távú hatásaira nézve.
3. rész

PÁRKAPCSOLATOK

Az előző fejezetben az egyének egymással és a társadalommal fenntartott kap-


csolatának adaptív mechanizmusairól volt szó. Az interperszonális kapcsola-
tok sajátos formáját képezi férfi és nő egymáshoz fűződő viszonya. A társada-
lomtudományokban elfogadott álláspont, hogy a férfiakra és nőkre jellemző vi-
selkedésformákat, eltérő nemi szerepeket elsősorban az adott társadalom
elvárásainak való megfelelés és a kulturális normák, illetve szokások elsajátítá-
sa hozza létre. Az evolúciós pszichológia más szinten és más aspektusban
elemzi a párkapcsolatok jelenségeit. Azt állítja, hogy az emberek eddigi evolú-
ciós történelmük során olyan viselkedési hajlamokra, attitűdökre, érzelmekre
szelektálódtak, amelyek mélyen befolyásolják szexuális és családi életüket. Az
utóbbi két évtized kutatásai azt mutatják, hogy az evolúciós örökség e téren
mélyebb és számottevőbb, mint ahogy sokáig gondolták. Ebben a részben
előbb a család és a szaporodás kapcsolatával, azután a különböző szexuális
stratégiákkal, végül a párválasztással foglalkozunk.
3.1. fejezet
SZAPORODÁS

A természetes szelekció mellett Darwin a kiválogatódás egy különálló típusát


is bevezette: a szexuális szelekciót vagy ivari kiválogatódást (Darwin 1871/
1963). Ezt az angol tudós az evolúció másik nagy hajtómotorjaként fogta fel,
amely elsősorban olyan tulajdonságok kialakításáért felelős, amelyek pusztán
a természetes szelekció működése révén nem jöttek volna létre. A szarvasbi-
kák terebélyes agancsa, a pávakakas hatalmas farktolla, a paradicsommadarak
színpompás megjelenése olyan jellegeknek tekinthetők, amelyek elsősorban a
párzásban és a szaporodásban játszanak szerepet, nem a túlélésért folytatott
küzdelemben.
Darwin szerint az élővilág egyetemes törvénye, hogy az egyik nem képvise-
lői vetélkednek egymással, miközben a másik nem tagjai választanak a számba
jöhető szexuális partnerek között. Éppen ezért az ivari kiválogatódás folyama-
tait két nagy csoportra osztotta, amelyet ma intraszexuális szelekciónak, illetve
interszexuális - másképpen epigám - szelekciónak nevezünk (Andersson
1994). Az előbbi a populáció azonos nemű egyedeinél (általában a hímeknél)
olyan morfológiai és viselkedési jellegeket hoz létre, amelyek alkalmasak a
nőstényekért folyó vetélkedésre és a rivális hímek távoltartására. Az utóbbi pe-
dig olyan tulajdonságok létrehozásáért felelős, amelyek az egyik nemhez tarto-
zó állatnak a másik neműre gyakorolt vonzerejét növeli.

3.1.1. Szülői ráfordítás szülők részéről (költés, védelem, táplálás stb.),


és ez korlátozza a lehetséges utódok számát. Az
Darwinnak a szexuális szelekcióra vonatkozó egyes utódokba történő szülői ráfordítás növeli
elméletét az utóbbi évtizedek egzakt modelljei a szóban forgó utód túlélési esélyeit, de azon az
igazolták és bővítették ki. Robert Trivers (1972, áron, hogy csökkenti a szülők képességét az
1985) szülői ráfordítás (parental investment) mo- újabb utódok létrehozására. Az élőlények nettó
dellje a hímek és a nőstények eltérő szexuális szaporodási sikerét nem egyszerűen túlélő utó-
viselkedésének „logikáját" fejezi ki. Abból indul daik száma adja, hanem az a különbség, amely
ki, hogy az élőlények olyan szexuális stratégiák- az utódszám mint nyereség és a szülői ráfordí-
ra szelektálódtak, amelyek adott körülmények tás mint veszteség között fennáll.
között a leginkább növelik teljes rátermettségü- Ezen a ponton azonban alapvető különbség
ket, azaz génjeik képviseletét a következő nem- van a nemek között (3.1. ábra). A szexuálisan
zedékben. Valamennyi élőlény gyarapítani igyek- szaporodó élőlények hímjei és nőstényei termé-
szik életképes és szaporodóképes utódainak szetesen azonos számban járulnak hozzá az utó-
számát, de nem mindenáron. Az utódok gondo- dok létrehozásához, de korántsem azonos mó-
zása több-kevesebb időt és energiát emészt fel a don: a nőstény rendszerint jóval többet invesz-
3.1. FEJEZET. SZAPORODÁS
119

mérsékelheti a különbséget az utód védelmében


és gondozásában való részvétellel. Például, az
elefántfóka ivarérett nősténye átlagosan 650 kg,
és évente egyetlen, 50 kg-os borjat ellik. A borjú
az öt héten keresztül történő szoptatás során kb.
100 kg-ot hízik, amely az anyai szervezet 200
kg-os súlyveszteségével párosul. A hím elefánt-
fóka - amely átlagosan 2700 kg súlyú - nem
vesz részt az utódgondozásban (Short és Bala-
ban 1994).
A szülői ráfordításban mutatkozó különbsé-
gek alapvetően befolyásolják a hímek és nősté-
nyek szexuális stratégiáit (Daly és Wilson 1983,
Krebs és Davies 1993, Low 2000). A hímek rövid
idő alatt nagyszámú nőstényt képesek megter-
mékenyíteni. Kisebb szülői befektetéseik miatt
abban érdékeltek, hogy szaporodási sikerüket
az utódok mennyiségén keresztül növeljék. Ezt
pedig a párzások számának növelésével érik el:
annyi nőstényt termékenyítenek meg, amennyit
3.1. ÁBRA tudnak. Ennek azonban természetesen korlátai
Szülői ráfordítás és nettó szaporodási siker (utódok szá-
vannak, méghozzá ökológiai korlátai. A hozzá-
ma) a hímeknél és a nőstényeknél ■ (Forrás: Barash 1980)
férhető, szexuálisan fogamzóképes nőstények
száma ugyanis véges, és megtermékenyítésüket
a rivális hímek igyekeznek megakadályozni.
tál a szaporodásba, mint a hím. Így van ez már Azt is mondhatnánk, hogy a hímek csak úgy ké-
az ivarsejtek szintjén is. A nőstény nagy táp- pesek növelni utódaik számát, ha más hímeket
anyaggal rendelkező petesejtje több tízezerszer megakadályoznak vagy korlátoznak abban, hogy
nagyobb lehet, mint a hímivarsejtek, amelyek nőstényhez jussanak. Ezért olyan versengő,
viszont számban múlják felül a nőstények ivar- kompetitív stratégiákra szelektálódtak, amelyek
sejtjeit. Minthogy a spermiumok nagyon kicsik, a riválisok kizárásával növelik a szexuális part-
a hím naponta milliószámra állítja elő őket. A nerek, s ezzel a potenciális utódok számát. Ez
nőstény viszont minden faj esetében meghatá- azt jelenti, hogy agresszív, gyakran heves, oly-
rozott számú petesejtet termel bizonyos időkö- kor halálos küzdelmekben mérik össze erejüket.
zönként, amelyek létrehozására lényegesen A hímek párzási aktivitására általában véve a
több időt és energiát fordít: a tojások súlya pél- „nagy tét - nagy nyeremény" elve vonatkozik,
dául egyes madaraknál akár az anyaállat testsú- hiszen a hímek csakis nagy energiaráfordítással
lyának egynegyedét is elérheti. Ez a kezdeti kü- és magas kockázat mellett biztosíthatják párzási
lönbség (az ún. ivarsejt-diszparitás) a megter- sikerüket. A gyakori félreértések miatt ezért
mékenyítés után tovább fokozódik, különösen a hangsúlyozni kell, hogy a hímek „mennyiségi
belső megtermékenyítésű állatoknál. A mada- szemlélete" nem a nőstények valamiféle kizsák-
raknál és az emlősöknél elsősorban - sokszor ki- mányolására irányul, és nem tekinthető extrém
zárólagosan - a nőstények vesznek részt az utó- viselkedésformának. Ellenkezőleg, a közöttük
dok gondozásában, a hímek ráfordítása esetleg folyó konkurenciaharcok valójában az egyetlen
csak a párzásig terjed. Az emlősöknél az anya lehetséges eszközt jelentik arra vonatkozóan,
ráfordítása a terhesség, a szülés és a szoptatás hogy utódaik legyenek. Azt is mondhatnánk,
révén tetemesen megnő, és az apa legfeljebb hogy nincs más választásuk: csak a párzásra for-
120 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

dított nagy költségek adnak számukra esélyt részt az utódgondozásban, hanem a többiekkel
génjeik továbbadására. folytatott konkurenciaharcok révén igyekeznek
A nőstények szaporodási sikerét egészen más nőstényekhez jutni és utódokat nemzeni. A nős-
tényezők, mégpedig élettani és energetikai kor- tények érdeke ilyenkor az, hogy elfogadják a
látok határolják. Termékenységük minden faj többnejűséget, azaz az előnyös tulajdonságok-
esetében elér egy fiziológiai csúcsot - ez az ele- kal rendelkező hímekkel párosodjanak, még ak-
fántfókánál kb. 10, a gímszarvasnál 15, az em- kor is, ha azok már több nősténnyel alkotnak
bernél 20 utódot jelent az élet során. E felső ér- szaporodási közösséget (3.4.1.). A monogámia
téken belül elsősorban az utódokra fordítható leginkább a társas ragadozók bizonyos fajaira
táplálék mennyisége befolyásolja a szaporodást, jellemző, ahol a hímek megosztják táplálékukat
ami viszont szoros összefüggést mutat az anyai az utódokkal és megvédik őket a támadásoktól.
szervezet egészségével és fizikai kondíciójával. A szexuális szelekció, ezen belül is az intra-
A nőstény természetesen ugyancsak párosodhat szexuális szelekció - azaz a hímek közötti kon-
egyszerre több hímmel - és ez bizonyos fajoknál kurenciaharcokkal összefüggő kiválogatódás -
így is van -, ám ez nem növeli számottevően az az emlősök mindkét párzási rendszerében mű-
utódai számát. Megtermékenyítésének pillana- ködik, de lényegesen intenzívebb a többnejű fa-
tában ugyanis el van kötelezve arra, hogy erő- jok esetében, Ennek elsődleges oka, mint láttuk,
forrásait hosszú időn keresztül az utódra fordít- az, hogy a hímek eltérő módon vesznek részt a
sa. A nőstény ennek következtében relatíve párkereséssel és a szülői gondoskodással kap-
kisszámú, nagy anyai befektetést igénylő utóda- csolatos aktivitásokban (3.2. ábra). A hímek kö-
inak biztonságos felnevelésére törekszik. Más zötti vetélkedések olyan morfológiai eszköztár-
szóval szaporodási sikerét nem utódai számá- ra szelektáltak, mint a nőstényekhez képest na-
nak növelésén keresztül, hanem a megfogant gyobb testméret és anatómiai „fegyverek" (szarv,
utódok túlélő képességének javításán keresztül agancs, szemfogak). Ezenkívül olyan viselkedé-
növeli. E célból olyan hímeket igyekszik válasz-
tani, amelyek jó adottságaik átörökítésével és/
vagy apai gondoskodásukkal képesek biztosíta-
ni utódai majdani szaporodási sikerességét.
A hímek és a nőstények reproduktív érdekei -
különböző környezeti feltételek mellett - külön-
böző párzási rendszerek kialakulásához vezet-
nek (Andersson 1994). A madárfajok nagy része
monogám, aminek az az oka, hogy tekintélyes
átfedés van a hímek és a nőstények szülői ráfor-
dításában - a hímek ugyanis maguk is ki tudják
költeni a tojásokat és táplálni a fiókákat. Sőt, a
madarak kb. 2%-a a többférjűség (poliandria)
keretei között él, ahol a nőstények vetélkednek
a hímekért mint szexuális erőforrásokért, mi-
közben a hímek gondozzák az utódokat. Az em-
lősfajok több mint 90%-a viszont többnejű (po-
ligin), és csak a fennmaradó néhány százalék él
egynejűségben. A poligínia magas arányát itt az
magyarázza, hogy az emlős nőstények szülői rá-
fordítása - a terhesség és a szoptatás energia- és 3.2. ÁBRA
időköltségei miatt - lényegesen nagyobb, mint Szülői ráfordítás (SzR) és párzási ráfordítás (PR) aránya
a hímeké. A legtöbb hím egyáltalán nem vesz monogám és poligám rendszerekben ■ (Forrás: Krebs és
Davis 1988)
3.1. FEJEZET. SZAPORODÁS 121

rülő hímek általában több nősténnyel párzanak


és több utódot nemzenek, mint alárendelt cso-
porttársaik, jóllehet ez az összefüggés nem line-
áris, és számos kivétel ismeretes (Alcock 1998).
Így például az ivarérett pávián hímek mindegyi-
ke párzik a csoport ösztruszban lévő nőstényei-
vel, de azokban a napokban, amikor a nősté-
nyek fogamzóképessége a legnagyobb, az alfahí-
mek kisajátítják a nőstényeket.
A konkurenciaharcokban elért siker és a pár-
zási gyakoriság korrelációja miatt a hímek sza-
porodási sikere általában nagyobb változatossá-
got mutat, mint a nőstényeké (Ellis 1995). Ez azt
jelenti, hogy egy-egy párzási időszakban sok
hím egyáltalán nem jut szexuális partnerhez,
3.3. ÁBRA néhányan viszont aránytalanul sok gént juttat-
Párzási siker és dominancia-rangsor az elefántfókánál
nak át a következő generációba. Így például a
(Forrás: Alcock 1998)
nagy háremeket alkotó elefántfókák esetében
azt találták, hogy a hímek mindössze 2-5%-a
si jellegzetességek jöttek létre bennük (nagyobb
hajtja végre a párzások 80-90%-át, míg a többi-
agresszió, kockázatkereső magatartás), amelyek
ek ideiglenesen vagy. tartósan kiszorulnak a sza-
ugyancsak sikeressé teszik őket a nőstényekhez
porodásból. A sikeres hímek, amennyiben 4-5
jutásban. A gímszarvas bikák szaporodási telje-
éven keresztül meg tudják védeni pozíciójukat
sítménye például szoros megfelelést mutat test-
az állandó támadások közepette, akár több mint
méretükkel és agancsuk terebélyességével. Több
200 nőstényt is megtermékenyíthetnek, A hí-
száz fajt megvizsgálva azt az általános mintáza-
mek szaporodási varianciája monogám keretek
tot találták, hogy a szexuális dimorfizmus nega-
között is általában nagyobb, mint a nőstényeké,
tívan korrelál a hímek szülői ráfordításával, és
de messze nem éri el a többnejű fajokra jellemző
pozitívan a közöttük folyó konkurenciaharcok
értékeket. Az utódok számának növelését ilyen
intenzitásával (Alexander et al. 1979). Ennek
körülmények között leginkább a hosszú távú
megfelelően nagyobb nemek közötti különbsé-
párkapcsolaton kívüli párzások biztosítják. Ter-
geket mértek a többnejűséget mutató fajoknál -
mészetesen a nőstények szaporodására is jel-
ahol erős a nőstényekért folyó vetélkedés míg
lemző az individuális változékonyság, de jóval
a monogám fajok hímjei és nőstényei mind
kisebb mértékben, mint a hímeknél. Többnyire
megjelenésben, mind viselkedésben inkább ha-
nem a hímekért mint szexuális partnerekért foly-
sonlítanak egymásra (lásd 4.34. ábra). A többne-
tatott vetélkedések hozzák létre, hanem olyan
jű galléros pávián hímje átlagosan több mint
tényezők, mint a nőstény testi kondíciója, a do-
kétszer olyan súlyos, mint a nőstény, míg a mo-
minancia-rangsorban elfoglalt helye, rokonai
nogám hiénakutyák testsúlyát illetően nincs
közelsége stb. (Trivers 1985).
különbség a nemek között.
A hímek közötti küzdelemből győztesen kike-
rülő egyedek nagy eséllyel sajátítják ki a fogam- 3.1.2. Az emberi eredet
zóképes nőstényeket (3.3. ábra). A dominan-
cia-rangsorban elért helyezés - és általában az Noha az emberi szexualitás számos tekintetben
erőforrások feletti ellenőrzés, az ún. erőforrás- különbözik az állatvilágban leírt párzási rend-
fenntartó képesség szoros összefüggést mutat a szerektől, alapmintázatát tekintve ugyanazt az
párzási sikerességgel: a hierarchia csúcsára ke- evolúciós örökséget hordozza (Daly és Wilson
122 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

1983, Low 2000). Részesei vagyunk az emlős- Nem meglepő ezért, hogy az intraszexuális
programnak, amely ma is jelentősen befolyásol- vetélkedés mindig is hatékony erőként jelle-
ja viselkedésünket. Éppúgy, mint az emlős fajok mezte az emberi társadalmakat, különösen az
többségénél, a nők és a férfiak között lényeges iparosodást megelőző időszakban. Az evolúciós
különbség van a szülői ráfordítás tekintetében környezethez leginkább hasonló vadászó-gyűj-
és ennek megfelelően szaporodási teljesítmé- tögető kultúrákban a férfiak között intenzív
nyeik változatosságában. A nők egész életük fo- vetélkedés folyik a nőkért mint értékes erőfor-
lyamán átlag 400 petesejtet termelnek, amely- rásokért, amely gyakran vezet a többnejűségi
ből legfeljebb 15-20 termékenyül meg. A férfiak rendszerek megjelenéséhez. Peter Murdock et-
ezzel szemben egyetlen nap alatt 80-150 millió nográfiai atlasza szerint a preindusztriális társa-
spermiumot állítanak elő, amellyel potenciáli- dalmak mintegy háromnegyed részében poligí-
san nagyon sok nőt képesek megtermékenyíte- nia uralkodik, míg a monogám társadalmak ará-
ni. A mormon egyház fejéről, Bringham Young- nya ehhez képest elenyésző (Murdock 1967)
ról azt mondják, hogy közel 500 gyermeket nem- (3.4. ábra). Ez tehát megfelel az emlősmintázat-
zett életében, míg egy marokkói szultán, Véres nak, különösen ha legközelebbi rokonainkat
Izmail még ezen is túltett: több mint 800 gyer- tekintjük: az orangután és a gorilla többnejű-
meke született több száz feleségétől. Még a ségben, a csimpánz promiszkuitásban él, azaz
monogám, egalitariánus törzsi kultúrákban is több hím együttesen birtokolja a nőstények
egyes, vezető férfiak - akik két-három feleséget csoportját. Ugyancsak evolúciós örökség, hogy
tartanak - néhány tucat gyereket nemzenek, az archaikus társadalmakban többnyire a férfi
ugyanakkor ritka a tíznél több gyereket szülő a filopatrikus nem, azaz ő az, aki születési he-
nő. Bár a férfiak rendszerint lényeges szerepet lyén, rokonai csoportjában marad, míg felesé-
játszanak gyermekeik felnevelésében, az anya- ge vagy feleségei elhagyják származási cso-
ság általában nagyobb befektetést jelent a ter- portjukat.
hesség, szoptatás és egyéb gondoskodási formák Sokan mindebből arra következtetnek, hogy
miatt. evolúciós eredetét illetően a Homo sapiens mér-
sékelten poligin faj (Wilson 1978, Barrett et al.
2002). Ezt látszanak alátámasztani azok az ada-
tok, amelyek szerint a férfiak és a nők között
mért nemi dimorfizmus egyes morfológiai jel-
legek (pl. testsúly, szemfog) esetében kisebb
ugyan, mint a kifejezetten háremet alkotó fajok-
nál, de nagyobb, mint a monogám állatok köré-
ben (Fleagle 1999). A magasság vonatkozásában
például 8-10%, a testsúly esetében pedig mint-
egy 30% a férfiak „előnye". A herék mérete
ugyancsak rendkívül árulkodó a párzási rend-
szerek típusára nézve. Azoknál a főemlős fajok-
nál, amelyek többnejűségben illetve promisz-
kuitásban élnek - ahol ugyanis nagy szerep jut
az ún. spermiumvetélkedésnek (3.3.7.) -, lénye-
gesen nagyobb a herék mérete, mint a monogám
fajok körében. A 3.5. ábra azt mutatja, hogy az
ember e tekintetben is a középmezőnyben he-
3.4. ÁBRA lyezkedik el.
Egynejű, többnejű és többférjű családszerkezetek gyako- Az ivari kétalakúság anatómiai jellegzetessé-
risági megoszlásai 849 társadalomban ■ (Forrás: Daly és
gein kívül az ember számos olyan élettörténeti
Wilson 1983)
3.1. FEJEZET. SZAPORODÁS 123

3.5. ÁBRA
A testsúlyra vonatkoztatott
hereméret különböző fő-
emlős fajoknál, ahol egy
vagy több felnőtt hím tar-
tózkodik a csoportban ■
(Forrás: Barrett et al. 2002)

mintázattal rendelkezik, amelyek leginkább a rejtett ovuláció jelensége (lásd következő feje-
többnejű fajokra jellemzőek. Ilyen például a fér- zet) amelyek egyesek szerint legjobban talán
fiak nagyobb arányban való fogamzása és szüle- úgy magyarázhatók, ha feltételezzük a párkap-
tése, lassúbb szexuális érésük, nagyobb mortali- csolatok monogám jellegét. Olyan elméletek is
tásuk (4.2.6., 4.4.2., 3.3.4.). Ráadásul, a rendel- vannak, miszerint az ember ősei szeriális mono-
kezésre álló antropológiai adatok azt mutatják, gámiát mutattak: a hímek és a nőstények stabil
hogy a nemi dimorfizmus értékei a hominida és szoros párkötelékben éltek, de csak a közös
ősök különböző fajainál lényegesen nagyobbak utód elválasztásáig (mintegy 4 éves koráig),
voltak, mint amelyet a modern Homo sapiens- amelyet követően szétváltak, és mindegyikük új
nél mérnek. Ez ugyancsak a többnejűség erede- partnert keresett (Fisher 1992).
tét húzza alá. A szembenálló irányzatok közötti vita ellené-
A szakemberek többsége egyetért az ember re abban többé-kevésbé mindenki egyetért,
poligin eredetének tézisével, és úgy tartja, hogy hogy mind a kiterjedt háremszerkezet, mind pe-
a monogámia másodlagos képződményként jött dig a szigorú monogámia távol esett az emberi
létre az emberi történelem során, bizonyos tár- evolúció fő sodrától. Elképzelhető - sőt egyre
sadalmi kényszerek következtében (3.2.2.). Má- inkább valószínű -, hogy az emberi evolúció
sok ugyanakkor felvetik, hogy az egynejűség va- mozaikos szerkezetű volt, és a különböző ho-
lószínűleg hosszabb időszakokon keresztül jel- minida fajok az egymást követő időszakokban
lemezte a humán evolúciót (Mealey 2000a, többé-kevésbé eltérő társas szerkezetben éltek
Hrdy 1999). Állításuk alátámasztására többek (Foley 1995a). Ez azt jelentheti, hogy a mai em-
között arra hivatkoznak, hogy a vadászó-gyűjtö- ber egyaránt hordozza a monogám és poligám
gető társadalmakon belül is legegyszerűbb, leg- párkapcsolati formák evolúciós örökségét. A lé-
ősibb zsákmányoló csoportokban (busmanok, nyeg az, hogy a szexuális szelekció mindkét
pigmeusok stb.) gyakori az egalitariánus társa- esetben fontos szerepet játszott fajunk viselke-
dalmi berendezkedés és a monogámia. Másrészt dési képességeinek és hajlamainak kialakulásá-
vannak olyan emberi sajátosságok - ilyen pl. a ban (Miller 1998).
3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK
124

3.1.3. Rejtett és szinkronizált csak így van esélye a valószínű megtermékenyí-


ovuláció tésre, tehát apaságának biztosítására (Alexan-
der és Noonan 1979). Miután az emberi csecse-
Az emberi szexuális viselkedés és a fajunkra jel- mő fejletlensége folytán mindkét nemű szülő
lemző párkapcsolatok evolúciójának egyik sajá- gondoskodását igényli, a nőstény érdekében állt,
tossága az, hogy a nők nem rendelkeznek öszt- hogy minden lehető eszközzel biztosítsa a hím
rusz-ciklussal (Symons 1979, Mealey 2000a). A tartós szülői ráfordítását. Ennek érdekében a
legtöbb emlős faj nőstényei évente egyszer vagy természetes szelekció folyamatosan, lépésről lé-
többször, néhány napra szexuálisan aktív, fo- pésre csökkentette a peteérés jelzéseit, és ki-
gamzóképes állapotba kerülnek. Ezt részben a terjesztette a szexuális hozzáférhetőség idősza-
külső nemiszervek megduzzadásával és elszí- kát. A hímek, apaságuk növelésének érdekében,
neződésével, másrészt szaganyagok (feromo- arra kényszerültek, hogy tartósan együtt marad-
nok) intenzív termelésével jelzik. Petesejtjeik janak a nősténnyel (vagy nőstényekkel), ellen-
erre az időre érnek meg, így párzásuk során őrizzék szexuális viselkedésüket, és apaságuk
rendszerint meg is termékenyülnek. Az ösztru- biztosítását követően részt vegyenek az utód-
szon kívül viszont szexuálisan általában hozzá- gondozásban, majd újabb utódok létrehozásá-
férhetetlenek. ban. Ez többek szerint a monogámia felé egyen-
Ezzel szemben a nők fogamzóképessége nem gette az evolúciós folyamatokat.
kötődik az év meghatározott időszakához. Sze- A rivális elmélet szerint ennek pontosan az
xuális aktivitásuk más fajokhoz képest rendkí- ellentéte zajlott le: azért tűnt el a peteérés jelzé-
vül intenzív, változatos és folyamatos - sokszor se, hogy a nőstény számos szexuális partnerhez
még a menstruáció idejére sem szünetel. Mind- juthasson, és így minél több hímet tartson bi-
ez együtt jár azzal, hogy peteérésük (ovuláció- zonytalanságban az apai státussal kapcsolatban
juk) rejtetté válik, nem kísérik olyan vizuális és (Hrdy 1988). Az ovuláció rejtetté válásával
szagingerek, amelyek mások számára - sőt ma- ugyanis csökken annak az esélye, hogy a domi-
guk a nők számára - jeleznék fertilitásuk való- náns hím egy rövid időszakra (az ösztrusz peri-
színű időpontját. Hozzá kell ugyanakkor tenni, ódusára) kisajátítja a nőstényt. A nősténynek
hogy az utóbbi évek kutatásai nyomán kiderült, viszont lehetősége nyílik a promiszkuitásra,
hogy számos főemlős faj (pl. bársonymajmok) aminek az az előnye, hogy csökkenti a kölyök-
nősténye többé-kevésbé ugyancsak leplezi pete- gyilkosság (infanticiditás) kockázatát azokban a
érését, néhány faj esetében (pl. bonobó) pedig csoportokban, ahol több hím verseng a párzási
azt találták, hogy szexuálisan az év nagy részé- lehetőségekért. A főemlősök körében ugyanis
ben rendkívül aktívak. Ezért ma már nem di- gyakran előfordul, hogy a hímek megölik a nős-
chotóm jellegűnek tartjuk a fent említett kü- tények más apától származó utódait, hogy ezzel
lönbségeket, sokkal inkább folytonosnak, leg- utat nyissanak saját szaporodásuknak (1.1.3.).
alábbis a főemlősök körében. A szexuális akti- A gorilla csecsemők egyharmada pl. felnőtt hí-
vitás intenzitásának és a peteérés időzítésének mek támadása következtében pusztul el. Ha
különböző formái egy olyan skálán helyezhetők azonban az apai státus bizonytalan, a kölyök-
el, amelynek mindazonáltal az ember képezi a gyilkosság elveszti adaptív előnyét.
szélsőértékét (Hrdy 1988, 2000). Miközben mindkét modell plauzibilis, a je-
Számos hipotézis született a rejtett ovuláció lenleg rendelkezésre álló kutatási adatok in-
jelenségének magyarázatára. A leggyakrabban kább az utóbbi evolúciós szerepét húzzák alá.
idézett két magyarázat lényegében egymás al- Kiderült ugyanis, hogy az ösztrusz jelzései több-
ternatívája. Az egyik azt mondja, hogy a pete- nyire azoknál a főemlősfajoknál csökkennek
érés elrejtése az evolúció során tartóssá tette a vagy tűnnek el, amelyek csoportjaiban több hím
hím jelenlétét a nőstény mellett, hiszen az ovu- található, és ezek promiszkuitásban élnek a
láció pontos idejének ismerete híján a hímnek nőstényekkel (Sillén-Tullberg és Moller 1993).
3.1. FEJEZET. SZAPORODÁS 125

Valószínű, hogy az ösztrusz rejtetté válása itt az egy másik irányba is végbemehetett: a peteérést
apasági viszonyok összezavarását és ezzel a hí- elrejtő nőstény, szexuális ellenőrzésének lehe-
mek agressziójának mérséklését szolgálja, Ugyan- tetlensége miatt, olyan hímmel folytathatott al-
akkor valószínűnek látszik, hogy miután az kalmi szexuális kapcsolatot, aki a párjához ké-
ovuláció rejtetté válik, új szelekciós nyomást he- pest értékesebb tulajdonságokkal rendelkezett
lyez a tartós párkapcsolatok kialakulására. A és azokat utódaiba is átadta (Strassman 1981).
hímnek ugyanis most már érdekében áll a nős- Egy érdekes elmélet szerint az emberi intelli-
tény kisajátítása, szexualitásának ellenőrzése és gencia evolúciós fejlődésének bizonyos szintjén
az utódgondozásban való fokozott részvétel. A a nők képessé váltak a párzás és a szaporodás
növekvő hím ráfordítás viszont az evolúciós fo- közötti összefüggések megértésére (Burley 1979).
lyamat következő lépésében a nőstény teljes, Miután a szülés számos kockázatot és költséget
időben korlátlan szexuális fogadókészségére sze- jelentett számukra (fizikai aktivitás korlátozása,
lektálhatott. Lehetséges, hogy a mérsékelt poli- fájdalom, korai halál stb.), úgy csökkentették
gínia vagy a monogámia kialakulása annak kö- utódaik számát, hogy korlátozták szexuális ak-
vetkeztében jött létre fajunknál, hogy eltűntek a tivitásukat, legalábbis az ösztrusz idején. Ezt
peteérés nyilvánvaló jelzései. azonban a szelekció az ösztrusz-ciklus meg-
Számos egyéb magyarázat ismert, amelyek szüntetésével ellensúlyozta, amely megakadá-
mindegyike nagyon érdekes, ám a szakmai elfo- lyozta a nőket abban, hogy manipulálják szapo-
gadhatóság és ellenőrizhetőség különböző szint- rodásukat. Azok a nők adták át génjeiket na-
jeit testesítik meg. Egyúttal azt az általános ta- gyobb arányban a következő generációnak, akik
nulságot fogalmazzák meg, hogy olykor nagyon számára rejtve maradt saját peteérésük időpont-
nehéz tapasztalatilag bizonyítható (vagy cáfol- ja. Ennek következtében az ovuláció jelzése fo-
ható) magyarázatokat adni az evolúció egyedi, kozatosan eltűnt a populációból.
nem megismétlődő jelenségeire vonatkozóan Figyelemre méltó, hogy miközben a nők sze-
(ugyanez vonatkozik, mint látni fogjuk, az em- xuális fogadókészsége nem korlátozódik bizo-
beri nyelvre). Elterjedt vélemény például, hogy nyos időszakokra, hanem folyamatos aktivitást
az ösztrusz-ciklus elvesztésének az a funkciója, mutat, szexuális viselkedésük számos olyan
hogy az így létrejövő folyamatos szexuális öröm- ciklusos megnyilvánulást visel magán, amely
szerzés révén mintegy megerősíti a tartós pár- leginkább az ösztrusz-periódus maradványának
kapcsolatokat (Lovejoy 1981). Miközben való- tekinthető (Baker és Bellis 1995, Hrdy 1999,
ban betölthetett ilyen szerepet, sokan azt fogal- Regan 1996). Az ovuláció körüli napokban -
mazzák meg cáfolatul, hogy a férfi-nő kapcsola- amikor az ösztrogén- és ösztradiolkoncentráció
tot hosszú távon nem a szexualitás biztosítja, a legmagasabb - növekszik a nők által kezdemé-
sőt a házasságon belül a szexuális aktivitás in- nyezett szexuális aktusok száma a havi ciklus
tenzitása csökken az eltelt idő függvényében más, kevésbé fertilis szakaszaihoz viszonyítva.
(Symons 1979). Ezen belül gyakrabban vesznek részt párkap-
Mások szerint az ovuláció elrejtése azért ala- csolaton kívüli szexuális tevékenységekben. Ma-
kult ki, hogy a nőstény elkerülje és megtévessze gabiztosabbak, gyakrabban vannak szexuális
a domináns hímeket, amelyek igyekeznek ellen- fantáziáik, és nagyobb valószínűséggel élnek át
őrizni a csoport összes nőstényét (Schröder orgazmust. Feltűnőbben öltözködnek, több ék-
1993). Ellenőrzésük azonban kevésbé hatékony, szert és dekorációt használnak, nagyobb terüle-
ha nem korlátozódhat az ösztrusz szűk időtar- tet hagynak testükből fedetlenül. Gyakrabban
tamára. A hímek gyengülő kontrollja viszont utaznak, kevesebb időt töltenek párjukkal és
növelte a nőstény választásának szabadságát több időt fordítanak magukra. Érzékszerveik
olyan alárendelt hímek irányába, akik kevésbé küszöbértéke csökken, ezen belül különösen
voltak agresszívek és nagyobb hajlandóságot szaglásuk érzékenysége növekszik, ami, mint
mutattak az apai részvételre. A csalás azonban látni fogjuk, fontos szerepet játszik a párválasz-
126 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

tásuk során (3.4.5.)- Olyan változások ezek,


amelyek általában az érintett nők számára is
észrevétlenek maradnak. Azt mutatják, hogy az
ember nem vesztette el teljesen a ciklusos sze-
xualitás evolúciós örökségét.
Valószínűleg az is a korábbi evolúciós fejlő-
dés eredménye, hogy az együtt élő nők össze-
hangolják havi ciklusukat. Az ovuláció szink-
ronizációját már évtizedekkel ezelőtt megfigyel-
ték kollégiumokban, bennlakásos iskolákban
lakó lányoknál. A kísérletek azt is tisztázták,
hogy ebben bizonyos szagingereknek, feromo-
noknak van szerepe. Ezeket leginkább a hónalj
és a nemiszervek környékének apokrin mirigyei
termelik, és e testtájak szőrzete egyfajta szag-
csapdaként működik. Egy kísérletben azt talál-
ták, hogyha a nők hónaljából vett váladékot egy 3.6. ÁBRA
A havi ciklus időtartamának változásai más nők által kü-
gézpárna segítségével más nők felső ajkára dör-
lönböző időszakokban termelt feromonok hatására ■
zsölték egy-két cikluson keresztül mindennap, (Forrás: Stern és McClintock 1998)
négy hónap elteltével a résztvevők havi ciklusa
nagymértékben összehangolódott, peteérésük
azonos vagy egymáshoz nagyon közeli időpont- erősítette (Turke 1988). A hímek nem csupán
ban ment végbe (Pretti et al. 1986).
azért kénytelenek nőstényeik mellett maradni,
Újabb vizsgálatok kiderítették, hogy ebben a mert nem ismerik párjuk peteérésének időpont-
folyamatban valójában két, egymáshoz kapcso- ját, hanem amiatt is, mert valamennyi nőstény
lódó szinkronizációs mechanizmus vesz részt, egyazon időpontban válik megtermékenyít-
valószínűleg két különböző feromonnal. Csök- hetővé. Ilyen körülmények között a hímeknek
kent a menstruációs ciklus időtartama, ha a sza- nincs módja a promiszkuitásra, azaz a szexuális
gok olyan nőktől (donoroktól) származtak, akik partnerek váltogatására. A szinkronizáció tehát
éppen befejezték menstruációjukat és a preovu- elősegíti a párkapcsolat stabilitását azzal, hogy
lációs szakaszba léptek (3.6. ábra). A peteérés csökkenti a hímek dezertálásának előnyét, mi-
körüli napokban levett szagminta ellenben nö- közben növeli az apaság valószínűségét. A nős-
velte a többiek havi ciklusának a hosszát. Ezek a tények így hosszú távú befektetést nyernek a hí-
változások mindjárt a soron következő ciklus- mektől, ahelyett, hogy egyetlen hím kisajátítaná
ban bekövetkeztek, függetlenül attól, hogy a
őket szülői ráfordítás nélkül. Elképzelhető,
szagmintát kapó (recipiens) nők ciklusuk me- hogy ez különösen a csoport domináns nősté-
lyik szakaszában voltak. Nem közölték velük a nyei számára volt előnyös, amennyiben képe-
vizsgálat célját, és beszámolóik szerint semmi sek voltak a többiek ciklusát a magukéhoz igazí-
mást nem éreztek, csak a hordozóként használt tani. Ez a reproduktív elfojtás (3.3.1.) sajátos
alkoholos oldat szagát, ami azt mutatja, hogy a eseteként is felfogható, amennyiben kizárólag a
szinkronizáció nem tudatosan történt (Stern és domináns nőstény párzik a hímekkel, a tüzelési
McClintock 1998). periódus elmúltával azonban a többi nőstény-
Több feltételezés ismert a peteérés szinkro- nek már nincs erre módja (Mealey 2000a),
nizációjának evolúciós eredetével és funkciójá- Lehetséges az is, hogy a havi ciklus összehan-
val kapcsolatban. Egyesek szerint a ciklus ösz- golása egyéb előnyökkel is járt, olyanokkal ame-
szehangolódása az ovuláció rejtetté válásához lyek más fajoknál is gyakran megfigyelhetők. Az
kapcsolódott, és a két mechanizmus egymást
állatvilágban sem ritka ugyanis az ösztrusz-
3.1. FEJEZET. SZAPORODÁS 127

szinkronizáció, amely azt jelenti, hogy a cso- szoptatja a másik kölykét, amikor az vadászik
portban élő nőstények nagyjából egyszerre tü- (Krebs és Davies 1993). Ez nagymértékben javít-
zelnek. Ennek következtében közel azonos idő- hatja a kölykök túlélési esélyeit, ami - a rokon-
ben szülik meg utódaikat, akiket így közösen szelekció miatt - nyereséges a felnőtt nőstények
gondozhatnak. Gyakori megfigyelés, hogy az számára is. Lehetséges, hogy az ősi hominida
egy csoportban élő, nagyrészt rokon nőstények csoportokban a reciprok szoptatás reproduktív
közösen szoptatják hasonló korú kölykeiket. Így előnyei a havi ciklus összehangolására szelek-
pl. az egyik oroszlán nőstény rendszeresen meg- táltak (Hrdy 1999).
3.2. fejezet
CSALÁD ÉS TERMÉKENYSÉG:
TÖRTÉNETI ELEMZÉS

Ismeretes, hogy az emberi társadalmak a családi elrendeződések és házassági


típusok széles spektrumát mutatják. Ezen belül mindegyik formát olyan helyi
alakulatnak szokás tekinteni, amely az adott gazdasági és kulturális viszonyok
termékeként jött létre. Az evolúciós megközelítés azzal egészíti ki és árnyalja
ezt a képet, hogy rámutat a család evolúciós eredetére és adaptív formáira.
Vizsgálja a férfiak és a nők reproduktív döntései nyomán kialakuló családi
struktúrákat és azt, hogy a társadalmi változások milyen kölcsönhatásban áll-
nak a szaporodási mintázatok változásaival. Az derül ki, hogy a családok mű-
ködése, szerepeik kialakítása és történelmi változása olyan egyéni viselkedési
stratégiákra épül, amelyeknek nem elhanyagolható mozgatórugója a teljes rá-
termettség hosszú távú növelésére való törekvés. Ez sajátos következmények-
kel jár a modern ipari társadalmak demográfiai és termékenységi mutatóira.

3.2.1. Poligínia széről változó összegű menyasszony- vételár ki-


fizetését igényli, amelyet állatok, ill. készpénz
A többnejű társadalmakban a férfiak között in- formájában adnak át a menyasszony családjá-
tenzív vetélkedés folyik az erőforrásokért, ame- nak. A menyasszony-vételár - amely a többnejű
lyeket genetikai képviseletük növelésére fordí- társadalmak több mint 90%-át jellemzi - a férfi-
tanak. Egy kenyai pásztornép, a kipszigiszek há- ak közötti vetélkedés legfontosabb kulturális
zasodási szokásai jól példázzák ezt. Monique eszköze (Hartung 1982). Csak a gazdagabb férfi-
Borgerhoff Mulder (1987, 1988, 1992, 2000) út- aknak van módja több feleség megvásárlására,
törő vizsgálatai szép példáját adják az evolúció- aminek következtében a férfiak által birtokolt
biológia és az antropológia egymást kölcsönö- földterület és állatállomány nagysága szorosan
sen megtermékenyítő kapcsolatának. E többne- korrelál feleségeik számával.
jűséget gyakorló társadalom gazdagságának A kutatók azt találták - és ez lényegében vala-
legfőbb mennyi iparosodást megelőző társadalomra jel-
és legmegbízhatóbb forrása a föld, amely egy- lemző -, hogy a férfiak gazdagsága viszonylag
részt a marha- és kecskeállomány eltartását pontosan jelzi gyerekeik számát is: a vagyonos
szolgálja, másrészt - újabban - kukoricát ter- férfiaknak lényegesen több gyerekük van (3.7.
mesztenek rajta, amelyet készpénzért értékesí- ábra). Nem csupán azért, mert több feleségük
tenek a környező népekkel való kereskedelem van, hanem mert módjukban áll a fertilitásuk
keretében. A társadalmi kapcsolatok alapját a csúcsán lévő (legfiatalabb, legjobb fizikai kon-
férfiak rokoni koalíciói adják, és a patrilineáris dícióval rendelkező) nőkért megfizetni a maga-
átöröklés, amelynek keretében a birtok és a ház- sabb vételárat. Ezenkívül jobb táplálkozási és
hely apáról fiúra száll. A házasodás a férfiak ré-
3.2. FEJEZET. CSALÁD ÉS TERMÉKENYSÉG: TÖRTÉNETI ELEMZÉS 129

míg mások csak sokára tudnak megházasodni és


néhány gyereket nemzeni. Így tehát a férfiak tel-
jes rátermettségüket - túlélő utódaik számát -
az anyagi felhalmozás kulturális folyamatain
keresztül növelik.
Ez a korreláció bizonyos mértékig a kipszi-
gisz nők oldalán is fennáll, azaz minél gazda-
gabbak a szüleik, annál több gyereket szülnek.
Ez annál is érdekesebb, mert a lányok semmit
sem örökölnek az apai vagyonból. A vizsgálatok
azonban kiderítették, hogy a tehetősebb szülők
lányai a tápláló étrend miatt hamarabb érnek,
korábban menstruálnak és előbb szülik meg
első gyereküket. Szaporodási periódusuk tehát
hosszabb, és életük folyamán egy vagy két gye-
rekkel többet nevelnek fel, mint azok, akik ke-
vésbé szerencsés családi környezetben nőnek
fel. Nem véletlen, hogy a kipszigisz férfiak értük
3.7. ÁBRA fizetik a legnagyobb menyasszony-vételárat, és
A kipszigisz férfiak vagyona (amelyet a nőstény szarvas- általában első feleségnek vásárolják őket. A pat-
marhákban mért állatállomány nagysága jelez) és túlélő rilineáris örökösödési szabályok ellenére tehát a
(5 éves korukat megélő) gyerekük száma ■ (Forrás: Bor-
lányok szintén nyereséget húznak az apai gaz-
gerhoff Mulder 1998)
dagságból. A kipszigisz lányok akkor tudják
reproduktív nyereségbe fordítani szüleik vagyo-
nát, amikor fiatalok - és korán megszülik első
egészségügyi feltételeket biztosítanak a család-
gyereküket -, fivéreik pedig akkor, amikor idő-
juknak, amely csökkenti a szülések közötti in-
sebbek, és egyre több feleséget tudnak megvásá-
tervallumok hosszát és az utódok mortalitását.
rolni. Látható, hogy pontosan azt kapjuk, ami a
Az előbbi abból ered, hogy korábban választják
szülői ráfordítás modellből várható: a nők rep-
el a gyerekeket, emiatt a szoptatás alatti laktáci-
roduktív varianciája elsősorban táplálkozási vi-
ós gátlás (amenorrhea) hatása lényegesen lerö-
szonyaik, fogamzási képességeik függvénye. Sza-
vidül.
porodási sikerük változatossága messze alatta
Az evolúciós viselkedésökológia fogalmi esz-
marad a férfiakénak, akiknél a túlélő utódok
köztárát használva azt mondhatjuk, hogy itt egy
száma szélesen változik társadalmi státusuk és
ún. erőforrás-központú poligíniával van dol-
vagyonuk függvényében.
gunk. Ez azt jelenti, hogy a férfiak által birtokolt
Kérdés persze, hogy a nőknek miért éri meg a
anyagi erőforrások nagysága - más néven erő-
többnejűség elfogadása. Az adatok azt mutatják,
forrás-fenntartó képességük - megszabja a fele-
hogy házasodásuk az ún. többnejűségi küszöb
ségekhez való jutás mértékét, végső soron pedig
logikáját követi (Krebs és Davies 1993). E mo-
a differenciális szaporodást. A férfiak, ill. roko-
dell szerint ezekben a társadalmakban a nők -
ni koalíciók olyan vetélkedésben (szexuális kom-
és családjaik - reproduktív érdeke az, hogy
petícióban) állnak egymással, amely a nők meg-
olyan férfit válasszanak, aki a lehető legtöbbet
vásárlásához és az utódok felneveléséhez szük-
képes rájuk és utódaikra fordítani, függetlenül
séges erőforrások különböző mértékű össze-
attól, hogy e férfinak van-e már felesége vagy
gyűjtésén és felhalmozásán alapul. Az erőfor-
sem. Amennyiben tehát a férfiak által birtokolt
rásokért folyó versengés a szaporodási siker
erőforrások mennyisége nagy változatosságot
különbségeibe fordítódik át: egyes kipszigisz
mutat, érdemes elfogadni egy gazdag férfi háre-
férfiaknak akár száznál is több gyerekük lehet,
130 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

mét, ha annak egy feleségre jutó vagyona meg- örökölhető vagyon fontos szerepet tölt be az
haladja a számba jöhető agglegények vagyonát. utódokról való gondoskodásban. Nem csupán
Következésképpen a nők, vagy még inkább férfi a gyermek felnevelését szolgálja, de biztosítja a
rokonaik, aszerint választanak férjet, hogy mek- házasságukhoz szükséges anyagi alapokat is.
kora a vőlegény által birtokolt föld nagysága és Ezért a szülői vagyon nem csupán utódaik túl-
hány felesége van már. Más szóval a szóban for- élési esélyeire van hatással, hanem azok szapo-
gó feleségre eső birtok nagysága dönt, és ez a rodási kilátásaira is. Ha a szülők nem tudják ki-
birtok reálisan létezik: a kipszigisz férfiak örö- házasítani fiukat vagy lányukat, genetikai kép-
költ földterületüket szétosztják a feleségek kö- viseletük megszakad az unokák nemzedékében.
zött. A vizsgálatok szerint a lányos családok Pontosabban, amennyiben a gyerekeknek nincs
döntése sokszor inkább a már háremet tartó fér- reményük arra, hogy a saját szaporodásukhoz
fiakra esik, és nem a magányos férfiakra, ha az szükséges vagyonhoz hozzájussanak, a szülői
előbbiekkel való házasság előnyösebb a gyerme- erőforrásokat anélkül fogják felhasználni, hogy
kek gondozása és felnevelése szempontjából. maguk hozzájárulnának a szülői gének elter-
Így például azt találták, hogy a férfi gazdagsága jesztéséhez. Ezért a szülők hajlandósága egy
megbízható előrejelzője a gyerekek életben ma- újabb gyerek nemzésére és felnevelésére nyil-
radásának; a feleségre eső földbirtok nagysága vánvalóan a család rendelkezésére álló vagyon
például negatívan korrelál a gyerekek körében mértékétől és a már meglévő gyerekek számától
előforduló betegségek gyakoriságával. függ.
Ennek ellenére a többnejűség reproduktíve A családi vagyon nagyságát a gabráknál a szü-
sokszor költségesnek bizonyul a nők számára: lők által birtokolt állatállomány mérete, minde-
miközben a férfiak szaporodása lineárisan nő nekelőtt a nőstény tevék száma jelzi. Ebből a va-
feleségeik számával, a nők esetében ez fordítva gyonból táplálják a gyerekeket és ez fedezi háza-
van: második, harmadik, sokadik feleségként ál- sodásuk költségeit. A fiúgyerek kiházasítása
talában kevesebb gyereket szülnek a monogám azonban lényegesen többe kerül, mint a lányé.
házasságban élő nőkhöz képest. Sokan feltétele- A rögzített menyasszony-vételár ugyanis 3 da-
zik, hogy a reproduktív hátrányokat más elő- rab teve, ehhez járul még egy viszonylag tekin-
nyök kompenzálják, mint pl. a közös gyerekne- télyes csorda tevékből, kecskékből és birkákból,
velés, egymás támogatása a nehéz időkben stb. amely ellátja a jövőbeli feleséget és első gyere-
(Sellen et al. 2000). Erre Vonatkozóan mind ez keit. A lányok kiházasításához szükséges hozo-
ideig nagyon kevés vizsgálatot végeztek. mány ennek töredéke: átlag 16-17 kecske, amely
A többnejű házassági rendszer - mint bár- nagyjából akkora értékkel rendelkezik, mint egy
mely más házassági forma - számos egyéb bo- teve. Ennélfogva az apa számára egy lány férj-
nyolult döntési folyamatot igényel mind a férfi- hez adása gazdaságilag nyereséges vállalkozás,
ak, mind a nők részéről. Egy szintén kenyai hiszen az érte kapott menyasszony-vételár jóval
pásztornép, a gabrák körében végzett vizsgála- meghaladja a vele járó hozományt. A 3.8. ábra
tok azt mutatják, hogy a család által birtokolt ál- pontozott vonala azt mutatja, hogy az első fiú-
latállomány nagyságában megtestesülő vagyon gyerek házasságához mintegy 6-8 teve „egység"
egyaránt pozitív hatást gyakorol a férfiak és a szükséges, de minden további fiúgyerek házas-
nők szaporodási sikerére (Mace 1996a, 1996b, sága esetén a minimálisan szükséges csordamé-
2000). A magasabb termékenység itt is azoknak ret az ábrán látható módon növekszik. Így pél-
a társadalmi mechanizmusoknak köszönhető, dául a 20 tevéből álló csordával és 4 meglévő
amelyek elsősorban a vagyonos családokra jel- gyerekkel rendelkező szülők nem engedhetik
lemzőek: a többnejűségnek, a fiatalabb korban meg maguknak még egy gyerek születését, hi-
kötött házasságoknak és az alacsonyabb morta- szen a 4 fiú felnevelése és kiházasítása fel-
litásnak. emészti a család anyagi tartalékait. Az ötödik
Az ilyen pásztor- és agrártársadalmakban az utód felnevelése ráadásul azzal járna, hogy a rá-
3.2. FEJEZET. CSALÁD ÉS TERMÉKENYSÉG: TÖRTÉNETI ELEMZÉS 131

sárlása többek között azt jelenti, hogy a családfő


növelni kívánja utódainak számát. Csak akkor
vesz azonban magához egy második feleséget,
ha az elsőtől származó utódok száma - és még
inkább költsége - egy bizonyos érték alatt van.
A többnejű házasság megkötése ugyanis - az
előbbiek értelmében - nem annyira a férfi va-
gyonának abszolút nagyságától függ, mint kihá-
zasítandó gyerekeinek számától és nemétől.
Nem meglepő, hogy első feleségétől származó
fiainak száma erőteljesebben befolyásolja az új-
raházasodásra - és ezzel a további gyerekek fel-
nevelésére - vonatkozó döntését, mint meglévő
lányainak a száma.

3.2.2. Monogámia

Kialakulásuk alapján a monogám társadalmakat


3.8. ÁBRA
A gyerekek kiházasításával kapcsolatos költségek hatása két nagy csoportba lehet osztani (Alexander
a gabra szülők azon döntésére, hogy vállalnak-e követke- 1987). Az ökológiai típusú monogámia a vadá-
ző gyereket ■ Magyarázat a szövegben (Forrás: Mace szó-gyűjtögető társadalmak mintegy ötödére jel-
1996) lemző. (Ilyenek pl. a busmanok, az aka pigmeu-
sok, az ausztrál bennszülöttek bizonyos törzsei
stb.) Ott alakult ki, ahol nincsenek felhalmoz-
fordított erőforrások nem térülnek meg fitness- ható és átörökíthető erőforrások, a rendelkezés-
nyereségben, hiszen alacsony házasodási kilá- re álló anyagi eszközök csak korlátozott méretű
tásai miatt nem tud hozzájárulni az unokák szá- család eltartását teszik lehetővé, és a nők döntő
mának növeléséhez. Amennyiben viszont a módon hozzájárulnak a létfenntartáshoz. E fel-
szülőknek ugyanakkora méretű csorda (20 teve tételek között kevés lehetőség van arra, hogy a
vagy ezzel egyenértékű más állat) áll rendelke- férfiak az erőforrások megszerzésén keresztül
zésére, és nem kevesebb, mint tíz lányuk van, növeljék utódaik számát. Figyelemre méltó e
még mindig megéri nekik a szaporodás folytatá- kultúrák békés jellege; viszonylag gyenge a stá-
sa (folytonos vonal). Ha a családban fiúk és lá- tusokért folyó harc és a rivalizálás. A férfiak úgy
nyok egyformán találhatók - ami a legvalószí- növelik szaporodási sikerüket, hogy intenzíven
nűbb eset -, akkor az újabb gyerek reproduktív részt vesznek gyerekeik közvetlen, személyes
költségeit a szaggatott vonal jelképezi. Ameny- gondozásában (4.2.7.). Több időt fordítanak gye-
nyiben a családi vagyon e görbe alatt helyezke- rekeik karon hordására, a velük való játszásra,
dik el, akkor adott utódszám mellett minden valamint a szükséges ismeretek és jártasságok
újabb gyerek már csökkenti a szülők élethosszú- átadására, mint a többnejű kultúrák férfi tagjai.
ságú rátermettségét. Amennyiben azonban lehetőség van többleterő-
Ezzel összhangban van az az eredmény, amely forrásokhoz jutni, azt azonnal reproduktív nye-
szerint a fivérek száma negatívan, a nővérek reségbe fordítják át. A főnökök és más törzsi ve-
száma pedig pozítívan hat a férfi örökösök ké- zetők két feleséget tartanak, és mintegy más-
sőbbi házasodási esélyeire és szaporodási telje- fél-kétszer annyi gyermeket nemzenek, mint a
sítményére. Bonyolítja a képet, hogy az apa szin- többiek. Lehetséges, hogy az intraszexuális ve-
tén újraházasodhat, pontosabban további fele- télkedés alacsony intenzitása az oka annak,
séget vásárolhat magának. Az újabb feleség vá-
132 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

hogy ezekben a kultúrákban kisebb értékeket sen oszlanak meg, azaz nincsenek nagy különb-
mérnek a nemi dimorfizmus terén, azaz a két ségek a férfiak - illetve családjaik - vagyoni
nem tagjai testi megjelenésüket tekintve jobban helyzete között, ott a nők a monogámia választá-
hasonlítanak egymásra, mint a többnejű társa- sával növelik szaporodási sikerüket. Ismét má-
dalmak férfi és női tagjai (Alexander et al. sok inkább a politikai egyenlőség kialakulásá-
1979). Elképzelhető azonban az is, hogy ez a vi- ban látják a monogámia létrejöttének az okát.
szonylag gyengébb táplálkozás következménye. Az alapvetően demokratikus ideológiák - így pl.
A monogámia másik típusa történeti képződ- a kereszténység - egyúttal a szexuális egyenlő-
mény, amely az európai civilizáció fejlődése fo- séget is hirdetik, amely leginkább az egynejű
lyamán alakult ki. Szociális típusú monogámiá- párkapcsolatokban fejeződik ki (MacDonald
nak nevezzük azt a házassági rendszert, amely- 1990). Ezek a hipotézisek természetesen nem
ben a Föld lakosságának többsége jelenleg él. egymást kizáró jellegűek; a monogámia kialaku-
Mint említettük, a pleisztocénben élő, mérsé- lása és térhódítása valószínűleg számos tényező
kelt többnejűséget mutató vadászó-gyűjtögető együttes hatására ment végbe,
társadalmakból jött létre, meghatározott gazda- A szociális típusú monogám társadalmakban
sági és politikai tényezők hatására. Egyesek sze- a férfiak közötti (intraszexuális) szelekció lé-
rint lényeges szerepet játszott kialakulásában nyegesen gyengébb hatású, mint a poligín társa-
az, hogy a nagy lélekszámú, hierarchikus agrár- dalmakban. Az erőforrásokért való versengés
társadalmakban a politikai elit csak úgy tudta azonban itt is szorosan összefügg a genetikai
fenntartani hatalmát, hogy korlátozta a rokoni- reprodukció mintázataival. Eckart Voland né-
vérségi szerkezetek befolyását (Alexander 1987). met antropológus (1990, Voland és Chasiotis
A monogámiára épülő intézmények elejét vet- 1998, Voland és Dunbar 1995) egy Németország
ték a többnejűséggel együtt járó széles rokoni északnyugati részén (Krumhörn) élő népesség
szövetségek kialakulásának, megszüntették a mintegy 15 ezer tagjára vonatkozó levéltári ada-
családi csoportok hatalmi versengéseit, és ezzel tok történeti demográfiai elemzését végezte el.
biztosították a társadalom belső stabilitását és a (Az adatok a a XVII. és XVIII. századból szár-
külső támadásokkal szembeni erejét. Mások maznak.) Megállapította, hogy - amennyiben a
szerint az egynejűség létrejöttének az volt az 15 éves korukat elérő gyerekek arányát nézzük -
oka, hogy a munkamegosztás és a gazdasági sza- a tehetős, kb. 30 hektár fölött gazdálkodó csalá-
kosodások térhódításával a politikai vezetők fo- dokban átlagosan egy gyerekkel többet nevel-
kozatosan függő helyzetbe kerültek a társada- nek fel, mint a kisbirtokosok vagy a föld nélküli
lom széles tömegeitől (Betzig 1986). A nélkülöz- zsellérek körében (4,17 vs. 3,12). Számításai azt
hetetlen együttműködés megteremtése miatt mutatják, hogy ez nemzedékeken keresztül foly-
kénytelenek voltak mintegy feláldozni szexuá- tatódva hosszú távú fitnessnyereséget jelent:
lis privilégiumaikat és rövid távú reproduktív száz évvel a házasság után - azaz az ükunokák
érdekeiket - azaz a nők birtoklásának és kisajá- nemzedékében - egy nagybirtokos génjeinek
tításának a jogát -, és azt egy hosszú távú céllal, aránya közel kétszerese lesz a populáció átlagá-
a politikai dinasztia alapítására irányuló törek- nak (3.9. ábra). Ez a differenciális szaporodás
véssel cserélték fel. több proximatív tényező hatására vezethető visz-
Vannak, akik úgy érvelnek, hogy nem annyi- sza. Először is, a gazdag családokból származó
ra a politikai hatalommal rendelkező férfiak, férfiak és nők nagyobb valószínűséggel háza-
mint inkább a nők érdekében állt a monogámiá- sodnak meg és alapítanak családot, mint a sze-
ra való áttérés (Kanazawa és Still 1999a). A mo- gények. Valószínű, hogy a házasságra való anya-
nogámia olyan társadalmi körülmények között gi képesség a termékenység legfontosabb előre-
alakult ki, ahol a férfiak által birtokolt erőforrá- jelzője ezekben a társadalmakban. Másodszor, a
sok különbsége nem érte el a többnejűségi kü- gazdag férfiak fiatal feleséget választanak, aki
szöböt. Ahol ugyanis az erőforrások egyenlete- három-négy évvel előbb szüli meg első gyere-
3.2. FEJEZET. CSALÁD ÉS TERMÉKENYSÉG: TÖRTÉNETI ELEMZÉS 133

3.9. ÁBRA
A XVII-XVIII. századi német
(Krumhörn) nagybirtokosok
hosszú távú rátermettségé-
nek (genetikai képviseleté-
nek) növekedése a populá-
ció átlagához képest ■ (For-
rás: Voland 1990)

két, mint a szegényebb asszonyok, és így a há- mértékét, és ez a relatív elhanyagolás tükröző-
zasság hosszabb termékeny időszakot foglal dött a viszonylag magas halálozási arányokban.
magában. Harmadszor, a születések közötti in- Ezt az az adat is alátámasztja, miszerint egy gye-
tervallumok náluk a legrövidebbek, valószínű- rek halálozásának bekövetkezése mindenek-
leg a jobb táplálkozási viszonyok miatt. előtt idősebb testvérei számától függött. Itt lé-
Meglepő módon azonban a nagybirtokosok nyegében a diszkriminatív szülői gondoskodás
gyerekei, főleg a fiúk körében, hasonló vagy ép- esetével állunk szemben: minél kisebb egy utód
pen magasabb mortalitási rátákat mértek, mint
a szegényebb társadalmi csoportokban, ami cá-
folni látszik azt a feltételezést, hogy a jobb élet-
körülmények javítják a halálozási mutatókat.
Úgy tűnik azonban, hogy itt egyfajta „családter-
vezés" folyt, amelynek az volt a lényege, hogy
csökkentették a családi vagyon szóba jöhető
örököseinek a számát. Általában a legfiatalabb
fiú örökölte a földet (ultimogenitúra), míg a töb-
bieket készpénzzel és más ingó vagyontárgyak-
kal kompenzálták. A lányok viszont a nekik jut-
tatott hozomány révén - amely a fele volt a fiúk
várható örökségének - kívülre vitték a családi
vagyon egy részét, természetesen létszámuk
függvényében. A családi erőforrások szétosztá-
sával a testvérek érthető módon korlátozták egy-
más karrierjét: szoros negatív korrelációkat ta-
láltak mind a fiúk, mind pedig a lányok vonat-
kozásában házasságuk valószínűsége és azonos
nemű testvéreik száma között (3.10. ábra). Való- 3.10. ÁBRA
színűnek látszik, hogy a szülők, ha már 2-3 fiú- A 15. életévüket betöltő fiúk és lányok esélyei a házas-
ságra fivéreik, illetve nővéreik számának függvényében
és 2-3 lánygyermekkel rendelkeztek, korlátoz-
a XVII-XVIII. századi német nagybirtokosok körében ■
ták a később született utódokba való beruházás (Forrás: Voland és Dunbar 1995)
134 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

későbbi szociális és reproduktív sikerének való-


színűsége, azaz minél kevésbé járul hozzá a
szülői gének elterjesztéséhez, a szülök annál ke-
vesebbet fordítanak rá (lásd részletesen 4.2.3.).
Erre a sorsra jutottak a „szám felett" született
fiú- és lánygyermekek, akiknek kis esélyük volt
a szülői vagyonból való részesedésre és így a há-
zasságra.
Egy kétszáz évet (1380-tól 1580-ig) felölelő
elemzés a portugál nemesség családjaiban ugyan-
csak azt mutatja, hogy a gazdag és befolyásos
családok tagjai sikeresebbek voltak a szaporo-
dásban, mint az alacsonyabb rangú emberek
(Boone 1988). Ez elsősorban a törvénytelen
gyermekek magas számával magyarázható, hi-
szen az arisztokrácia képviselői kiterjedt ágyas-
rendszert tartottak fenn. A középkori Európára 3.11. ÁBRA
Az Indiában és Marokkóban viselt háborúk (1380-1580)
általában is jellemző magas mortalitási ráták
során elpusztult felnőtt férfiak aránya a születési sorrend
miatt szükség volt a viszonylag nagy családi mé- függvényében ■ A fiatalabb, később született arisztokra-
retre, amely biztosítja a leszármazás folytonos- ta fiúk elsősorban a távoli országok hadszínterein estek
ságát. Ugyanakkor a túl sok fiú kiházasítása az- el, elsőszülött testvéreik inkább a Portugáliához közeli
zal a kockázattal járt, hogy az apai örökség szét- marokkói táborokban (Forrás: Boone 1989)

forgácsolódik, a család elveszti gazdasági hatal-


mát. Ezt a feszültséget oldja fel az elsőszülöttség
intézménye (primogenitúra), amely a családi va- ségeket. Ugyanakkor azok, akiknek sikerült va-
gyont egyetlen vérségi vonalra korlátozza. Ezzel gyont gyűjteniük és rangot szerezniük, új
az erőforrásokért folyó versengés családon belül családi ágak alapítóivá lettek. Ezzel az erőfor-
is megjelenik, méghozzá a születési sorszám rásokért folyó vetélkedés, ennek következtében
függvényében. A házasodás valószínűsége és az pedig a reproduktív rétegződés - követve a tár-
utódok száma negatívan, míg a mortalitás pozi- sadalmi folyamatokat - állandóan új irányokat
tívan korrelál a születési sorrenddel. A magas és formákat öltött.
státusú elsőszülött fiúknak volt a legnagyobb Az erősen rétegzett monogám társadalmak-
esélyük arra, hogy családot alapítsanak. Hátrá- ban a férfiak kis hányada birtokolta a vagyon
nyosabb helyzetű Öccseik - az apai örökség hí- nagy részét. Az ókortól az újkor kezdetéig Euró-
ján - gyakran a feudális társadalom veszteseivé pa és Ázsia nagy agrártársadalmait rendkívül
váltak és egyszersmind kiszorultak a szaporo- éles vagyoni és politikai megoszlások jellemez-
dásból. A „feleslegessé váló" embereket az egy- ték. Miközben a társadalom tömegét kitevő sze-
ház és a hadsereg fogadta be. Ők szolgáltatták a gény családok körében rendkívül magas volt a
háborús expanziók tömegét, és mint katonák és gyermekkori és a felnőttkori mortalitás, a hie-
szerzetesek részt vettek a keresztes háborúk- rarchia csúcsán lévő gazdag férfiak viszonylag
ban, az európai trónküzdelmekben és a gyarma- jó körülmények között éltek. Emiatt értékük na-
tosításban. Mortalitásuk emiatt rendkívül meg- gyon magas volt a „házassági piacon", annál is
nőtt; a vizsgált időszak alatt a portugál nemes- inkább, mert vagyonukat nem kellett szétoszta-
ség 40-70%-a pusztult el távol a szülői háztól, niuk feleségeik utódai között, hanem többnyire
és a megmaradtak között is duplájára nőtt a egyetlen házastársuktól származó törvényes
gyermektelenek aránya (3.11. ábra). Ez termé- gyerekeikre hagyták. Nem meglepő, hogy az el-
szetesen tovább növelte a reproduktív különb- adósorban lévő lányok családjai igyekeztek elő-
3.2. FEJEZET. CSALÁD ÉS TERMÉKENYSÉG: TÖRTÉNETI ELEMZÉS 135

nyös házasságot kötni ezekkel a férfiakkal. A lényegesen több gént adnak át a következő ge-
szülök törekedtek a kiházasítandó lányoknak és nerációba, mint mások, sőt a populáció nem el-
gyermekeinek nyújtandó jelentős apai gondos- hanyagolható hányada egyáltalán nem hoz létre
kodás lekötésére, beleértve a vagyon és a politi- utódot. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy
kai előnyök utódokra való átörökítését, továbbá a de jure egynejűség igen sokszor de facto több-
a kedvező táplálkozási és egészségügyi feltéte- nejűséggel párosul, részben a házasságtörések,
lek biztosítását. Reproduktív érdekük fűződött részben pedig a vagyonos és befolyásos férfiak
ehhez a házassághoz, hiszen lányuk és unokáik szexuális privilégiumai következtében (ágyas-
státusának és túlélési esélyének javulása foly- rendszer, jus primae noctis stb.). Ahol a mono-
tán növelték genetikai képviseletüket a leszár- gámia intézményrendszere szigorúbb előíráso-
mazottak nemzedékében (Dickemann 1979, kat foglal magában, és nem ismeri el a férfiak
1981, Hrdy 1999). szexuális előjogait - mint napjaink ipari társa-
A felfelé irányuló házasodásnak (hipergámiá- dalmaiban -, ott is nagyobb szaporodási kü-
nak) ebben a rendszerében tulajdonképpen a lönbségeket találunk a férfiak oldalán, mint a
nők - illetve családjaik - között folyt vetélkedés nőkén. Az elvált vagy özvegy férfiak ugyanis
a magas státusú férfiak megszerzéséért. Nem a nőkhöz képest nagyobb valószínűséggel háza-
mint szexuális partnerekért - ami elsősorban, sodnak újra, maguknál fiatalabb feleséget vá-
mint láttuk, a férfiak konkurenciaharcára jel- lasztanak (3.4.2.), így nagy eséllyel tovább nö-
lemző hanem az általuk biztosított és az utó- velik utódaik számát (Buckle et al. 1996). A két
dokba áramoltatható erőforrásokért. E vetélke- nem újraházasodási gyakoriságában mért kü-
dés két kulturális mechanizmust foglalt magá- lönbség az előző házasságból származó gyere-
ban, annak megfelelően, hogy a tehetős férfiak kek számával nő (3.12. ábra).
szülői ráfordításukért cserében speciális köve-
telményekkel léptek fel a lányokkal, illetve csa-
ládjukkal szemben (Bereczkei 1991). Az egyik a 3.2.3. A demográfiai
hozomány, amelynek összegyűjtése gyakran átmenet: a modern
nagy erőfeszítéseket kívánt a szülőktől. A másik társadalmak „problémája"
az eladó lány szüzessége volt, amely a férfi apa-
ságát biztosítja, azt, hogy vagyona és státusa vér A tradicionális, tehát az iparosodást megelőző
szerinti örökösére száll. Mindkét feltétel a lá- társadalmak vizsgálata mindenhol azzal a kö-
nyos családok gazdagságának függvényében vetkeztetéssel zárult, hogy szoros pozitív korre-
szigorodott. A tehetősebb családok ugyanis ne- láció tapasztalható a férfiak - kisebb mérték-
hezebben találtak lányaik számára rangjuknak ben a nők - által birtokolt erőforrások és túlélő
megfelelő férjet - a szegényekkel összehasonlít- utódaik száma között. A szociobiológia és az
va kevesebb lehetőségük volt a felfelé házaso- evolúciós antropológia a 70-es évek óta folyó
dásra -, így közöttük élesebb konkurenciahar- vizsgálataiban egyértelmű és meggyőző módon
cokra lehetett számítani. Ezért nagyobb hozo- mutatta ki, hogy a társadalmi-gazdasági siker
mányt biztosítottak és szinte mindent megtettek valamennyi preindusztriális kultúrában egyút-
lányuk érintetlenségének megőrzéséért, beleért- tal a szaporodási sikert is meghatározza. A va-
ve a speciális viselet (pl. fátyol), a gardedám- gyoni különbségek a korábban említett proxi-
rendszer és az elzárás különböző, gyakran ext- matív mechanizmusokon - feleségek száma,
rém formáit (Bereczkei 1991). házasság időpontja, szülések közötti interval-
Azt mondhatjuk, hogy az iparosodást meg- lumok hossza, mortalitási kockázatok stb. - ke-
előző monogám társadalmakban - bár jóval ki- resztül „fordítódnak le" a gének differenciális
sebb mértékben, mint a többnejű társadalmak- elterjesztésének szintjére. Más szóval: a va-
ban - a férfiak oldalán mutatkozó reproduktív gyon és a státus individuális különbségei a sza-
variancia szintén felülmúlja a nőkét. Egyesek porodási siker különbségeiben jelennek meg.
136 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.12. ÁBRA
Az újraházasodó férfiak és
nők aránya előző házassá-
gukból származó gyerme-
keik számának függvényé-
ben ■ Anglia, 1974-1989
(Forrás: Buckle 1996)

A modern társadalmak esetében azonban ez a után a termékenység hasonló arányú csökkené-


tétel nem látszik teljesülni, méghozzá kétszere- se követett. Ennek eredményeként a család átla-
sen nem. Egyrészt, noha az ipari társadalmak- gos mérete az újratermelődési ráta (házaspáron-
ban az emberek lényegesen több anyagi forrás- ként két gyerek) alá süllyedt, és a populáció zéró
sal rendelkeznek, mint bármely korábbi törté- vagy éppen negatív növekedést mutatott.
nelmi időszakban, a születések száma, sőt a túl- Korábban a demográfiai átmenettel kapcsola-
élő utódok száma is látványosan csökkent az tos változásokat sokan arra használták fel, hogy
elmúlt száz-kétszáz évben. Másrészt, a vagyo- cáfolni próbálják velük azt az állítólagos szo-
ni-társadalmi státus és a szaporodási siker kö- ciobiológiai tételt, miszerint az élőlények arra
zötti korábbi pozitív megfelelés megszűnt, sőt törekszenek, hogy maximalizálják túlélő utóda-
gyakran ellenkező irányba fordult. Azaz a maga- ik számát. Az evolúciós megközelítés azonban
sabb szocioökonómiai státusú embereknek az nem ezt állítja. Az élőlények „célja" nem a sza-
átlaghoz képest kevesebb gyerekük van, míg az porodási siker növelése, hanem azoknak az erő-
anyagi és kulturális téren elmaradottabb réte- forrásoknak a megszerzése, amelyek révén biz-
gek termékenyebbek (3.13. ábra). Egy vizsgálat- tosítják genetikai képviseletüket a következő
ban pl. azt találták, hogy az intelligencia - nemzedékben. Ugyanez vonatkozik fajunkra is:
amely meglehetősen jól jelzi az elért társadalmi az ember közvetlenül nem szaporodási sikeré-
státust-fordítottan arányos a termékenységgel: nek növelésében érdekelt, hanem abban, hogy
a 90 körüli IQ-val rendelkező embereknek átla- létrehozza, megtartsa és leszármazottaira hagy-
gosan eggyel több gyermekük van, mint a 130 ja azokat az erőforrásokat, amelyek szükségesek
IQ-júaknak (Vining 1986). az utódok felneveléséhez. Olyan viselkedés-
Ezek a változások a demográfiai átmenet je- stratégiákra szelektálódott, amelyek elsősorban
lenségköréhez kapcsolhatók (Coale és Watkins a vagyoni, társadalmi és szellemi források elsa-
1986). Ez a folyamat Európa nyugati felén kez- játítására motiválják, és ezek bizonyos feltételek
dődött mintegy 150-200 évvel ezelőtt, majd fo- között utódok nemzéséhez vezetnek.
kozatosan elterjedt a világ iparosodott társadal- Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló va-
maiban. Lényege abban foglalható össze, hogy gyon és az elért társadalmi státus nem feltétle-
a technikai, egészségügyi és higiénés állapotok nül kapcsolódik össze a nagy gyerekszámmal.
fejlődése csökkentette a mortalitást - minde- Különösen nem a modern ipari társadalmak-
nekelőtt a gyerekhalandóságot amelyet az- ban, ahol az utódok felnevelése rendkívül költ-
3.2. FEJEZET. CSALÁD ÉS TERMÉKENYSÉG: TÖRTÉNETI ELEMZÉS 137

3.13. ÁBRA
Termékenység a családi jö-
vedelem függvényében öt
ipari országban ■ (Forrás:
Perusse 1993)

séges (Mace 2000). Ez azt jelenti, hogy napjaink- lényegesen gazdagabbak anyagi eszközeiket te-
ban minden korábbinál nagyobb erőfeszítéseket kintve, összességében mégis kevesebb erőfor-
igényel a szülőktől, hogy ellássák őket a szüksé- rással rendelkeznek a szaporodást illetően, hi-
ges fogyasztási javakkal, mindenekelőtt bizto- szen többnyire nélkülözniük kell a közeli roko-
sítsák számukra a megfelelő nevelést és iskoláz- nok támogatását. Ennek hiánya növeli a szülői
tatást. A hosszú ideig tartó, költséges beruhá- ráfordítás mértékét, ami viszont akadálya lehet
zásokra azért van szükség, hogy megteremtsék a szükséges anyagi források megszerzésének.
az utódok esélyét arra, hogy megfeleljenek a Mindez azzal jár, hogy a modern társadalomban
modern társadalom kihívásainak, többek között élő szülők erőforrásaikat inkább társadalmilag
a munkaerőpiac követelményeinek. Ezekhez a sikeres, de kis számú utód felnevelésére kon-
költségekhez hozzáadódik az, hogy a gyerekek centrálják.
gazdasági szerepe csökken vagy megszűnik az A rendelkezésre álló adatok valóban azt mu-
ipari társadalmakban, hiszen munkájukkal nem tatják, hogy a rokonok csökkentik a gyerekneve-
vesznek részt a családi gazdaság működésében, lés költségeit, és lehetővé teszik, hogy a szülők
mint ahogyan ezt a tradicionális társadalmak- nagyobb családot tartsanak fenn. Nyugat-afrikai
ban teszik. családokban például azt találták, hogy azok a
A gyereknevelés költségeinek növekedése szem szülők, akik gyerekeiket közeli rokonaikhoz
pontjából valószínűleg ennél is fontosabb - so- mint nevelőszülőkhöz adják, több saját gyereket
káig elhanyagolt - szempont az, hogy a modern tudnak felnevelni (Draper 1989). Saját vizsgála-
társadalmakban élő nukleáris családok nélkü- taink azt mutatták, hogy a Baranya megyei fal-
lözni kénytelenek egy nagyon fontos erőforrást: vakban élő roma (beás) népességen belül lénye-
a személyes támogatások és szolgáltatások rend- gesen több közeli és távoli rokon él együtt, mint
szerét (Turke 1989). A tradicionális társadal- a környező etnikai magyar populációkban (Be-
makban a rokoni-vérségi csoportok egyik fő reczkei 1998b). Ez részben a romák nagyobb ter-
funkciója az, hogy részt vesznek egymás gyere- mékenysége, részben pedig endogám települési
keinek közvetlen gondozásában és felnevelésé- szerkezetük és házasodási szokásaik következ-
ben, és ezzel csökkentik a szülők terheit (2.1.2.). ménye. Ráadásul a beás rokonok szorosabb kap-
A modernizáció szinte mindenhol a kiterjedt ro- csolatokat tartanak fenn egymással (3.14. ábra),
koni hálózat felbomlásával járt. Ennek követ- és több időt fordítanak a gyerekneveléssel ösz-
keztében, noha az ipari társadalmakban élő nők szefüggő támogatásokra, mint a többségi népes-
138 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.14. ÁBRA
A különböző típusú (nem
egy háztartásban élő) ro-
konnal való találkozások
gyakorisága etnikai cigány
(beás) és etnikai magyar po-
pulációban ■ A találkozások
gyakoriságát közvetlen meg-
figyelések (scanning sample)
segítségével mérték egy 135
napos időtartamon belül
(Forrás: Bereczkei 1998b)

ség tagjai. Elsősorban a női rokonok [testvérek, tív korreláció megszűnésének magyarázatára el-
nagynénik, nagymamák) azok, akik intenzíven térő válaszokat adnak a magukat evolúciós
részt vesznek a csecsemők gondozásában és a pszichológusoknak, illetve evolúciós antropo-
gyerekekkel való törődésben: hordják őket, fel- lógusoknak definiáló kutatók (lásd 1.2.3.).
ügyelnek rájuk, játszanak velük, főznek nekik Az evolúciós pszichológusok szerint - amint
stb. A személyes szolgáltatásoknak ez a rend- azt az 1.2.1. fejezetben részletesen bemutattuk -
szere csökkenti a gyerekgondozás költségeit, és a kulturális fejlődés olyan új típusú környezetet
növeli az újabb utódokba való befektetés való- teremtett, ahol a korábban szelektíve előnyös
színűségét, azaz a következő gyerek vállalása viselkedési stratégiák szükségszerűen maladap-
iránti hajlandóságot. Ezzel összhangban azt ta- tívvá váltak. A társadalmi és szaporodási siker
láltuk, hogy azok az anyák, akiknek az édes- evolúciós kapcsolatának szétválása annak kö-
anyja (vagyis a nagymama) hosszabb ideig él a szönhető, hogy a modern társadalmak uralkodó
családban, illetve azok, akiknek több nővérük intézményei és életformái megakadályozzák,
van, nagyobb számú gyerekkel rendelkeznek, hogy a valamikor adaptív pszichológiai algorit-
mint azok, akik kevesebb támogatóra számíthat- musok ma is növeljék az egyének genetikai kép-
nak a gyereknevelésben. Egyúttal feltételezzük viseletét. Daniel Perusse (1993) két társadalmi
azt is, hogy ez a fő oka annak, hogy a moderni- tényező, nevezetesen a fogamzásgátló szerek és
záció különböző szintjein álló és a technikai- a szociális monogámia intézményének hatását
kulturális javakhoz való hozzájutás tekinteté- vizsgálta a szaporodásra. Feltételezte, hogy a fo-
ben eltérő cigány és nem cigány népesség ter- gamzásgátló szerek esetében arról van szó, hogy
mékenységi mutatói eltérnek egymástól. a szexuális örömszerzés mint motiváció elválik
Az ipari társadalmak fertilitási mutatóinak ál- szaporodási következményeitől, így a szexuális
talában vett csökkenéséhez szorosan kapcsoló- kapcsolatok számának növelése nem vezet na-
dik az a másik tény, hogy a vagyon és a státus gyobb termékenységhez. A szociális monogá-
birtoklásának egyéni különbségei nem, vagy ha mia pedig megakadályozza a magas státusú fér-
igen, akkor negatívan korrelálnak a szaporodási fiakat abban, hogy erőforrásaikat nagy számú
különbségekkel, Azaz a magasabb szocioökonó- feleség birtoklásán keresztül fordítsák át szapo-
miai státusokkal jellemezhető családokban az rodási sikerük növelésébe.
átlaghoz képest nem több, hanem kevesebb gye- Több mint ezer francia kanadai férfi és nő
rek születik. A demográfiai átmenet előtti pozi- kérdőíves vizsgálata során - a várakozásnak meg-
3.2. FEJEZET. CSALÁD ÉS TERMÉKENYSÉG: TÖRTÉNETI ELEMZÉS 139

felelően - nem talált összefüggést a férfiak szo- adaptív pszichológiai programok a modern
ciookonömiai státusa (amelyet az iskolázottság, kul-
jövedelem, illetve foglalkozás alapján mért) és túra erőterében elszakadnak szaporodási követ-
gyermekeik száma között. Szoros pozitív korre- kezményeiktől.
láció mutatkozott ellenben a 40 év alatti férfiak Az evolúciós antropológusok ezzel szemben
státusa és „potenciális megtermékenyítéseik" úgy érvelnek, hogy az ipari társadalmak fertili-
száma között (3.15. ábra). Ez azokat a szexuális tási mintázatainak megváltozása nem intézhető
aktusokat foglalja magában, amelyek fogamzás- el egyszerűen a modern környezet represszív
hoz vezetnének, ha a párok nem használnának hatásaival. Szerintük az emberek reproduktív
valamilyen fogamzásgátló szert. Perusse ezt a viselkedése napjainkban nem kevésbé adaptív,
változót a szexuális partnerek száma, a közösü- mint a korábbi időszakokban. Döntéseik alapját
lések gyakorisága és a fogamzás aktuális va- egy trade-off mechanizmus alkotja, amelynek
lószínűsége alapján kalkulálta. Az eredmény lényegét az utódok mennyisége és minősége kö-
alapján arra következtetett, hogy a magas státu- zötti átkapcsolás képezi (1.2.2., 4.2.1.). Minél
sú férfiak az átlaghoz képest több párzási lehe- több utód között kell szétosztani a korlátozott
tőséggel rendelkeznek, de a fogamzásgátlás mi- szülői erőforrásokat, annál kevesebb jut egyet-
att ez nem eredményez nagyobb utódszámot. A len utódra. A család méretének csökkentésével
40 év feletti férfiak csoportjában - mint az ábrá- viszont lehetségessé válik, hogy növekedjen utó-
ból kitűnik - az említett korreláció eltűnik, ami daik túlélőképessége, társadalmi státusa, végső
a szerző szerint annak a következménye, hogy soron reproduktív értéke. A magas foglalkozási
az ehhez a korosztályhoz tartozó férfiak több és vagyoni státusú emberek számára adaptív
mint 90%-a házasságban él, és a monogám köte- magatartás lehet, ha vagyonukat nem teljes
lék többé-kevésbé korlátozza másokkal való mértékben fordítják saját szaporodásukra, ha-
szexuális kapcsolataikat. Ezt látszik alátámasz- nem annak egy részét utódaik anyagi és szociá-
tani az az eredmény, miszerint az egyedülálló lis státusának emelésére használják fel, ameny-
férfiak esetében szoros korreláció található a nyiben ezzel növelni tudják későbbi leszárma-
státus és a potenciális fogamzás száma között, zottaik (unokáik és dédunokáik) számát (Boone
míg a nős férfiak csoportjában nincs szignifi- és Kessler 1999, Kaplan és Lancaster 2000). En-
káns összefüggés. Összefoglalva: a státusok meg- nélfogva nem gyerekeik „mennyiségét", hanem
szerzésével és a párválasztással kapcsolatos „minőségét" emelik: többet fordítanak iskoláz-
tatásukra, jólétük emelésére és fogyasztási ja-

3.15. ÁBRA
Korrelációs értékek a férfiak
szociális státusa és utódaik
száma, illetve potenciális
megtermékenyítéseik szá-
ma között ■ (** p < 0,01 =
nagyon magas korreláció)
(Forrás: Pérusse 1993)
140 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

vakkal való ellátásukra, hogy ezzel növeljék


esélyeiket a többiekkel való szociális küzdel-
mekben, mindenekelőtt a munkaerőpiacon.
Azokban az esetekben, amikor a család kedvező
és stabil életfeltételek között él, azok a szülők
rendelkeznek hosszú távon a legnagyobb fit-
nessnyereséggel, akik korlátozzák termékenysé-
güket és kisebb családot alapítanak, mint amire
egyébként képesek volnának. Ez azt jelenti, hogy
a leszármazottak kedvezőbb túlélési és szaporo-
dási kilátásai több generáción keresztül ellensú-
lyozhatják az utódok számának csökkenéséből
fakadó veszteséget, és így a magasabb szocio-
ökonómiai státusú szülők teljes rátermettsége
hosszú távon az átlaghoz képest növekedni fog.
Ennek az elméleti modellnek az eddigi legala-
posabb ellenőrzését Albuquerque-ben végezték 3.16. ÁBRA
A férfiak gyermekeinek száma és összes unokáinak szá-
el, egy nem kevesebb mint 7000 családot magá-
ma közötti összefüggés az USA-ban élő dél-amerikai és
ban foglaló mintán. A szerzők - Hillard Kaplan európai származású családokban ■ (Forrás: Kaplan et al.
és munkatársai (1995, 1998) - azt a predikciót 1995)
fogalmazták meg e modell alapján, hogy három
egymást követő generációt vizsgálva az utódok
ségében jelentkezik, ami kedvezően befolyásol-
száma és az unokák száma fordítottan aránylik
ja későbbi lehetőségeiket a munkaerőpiacon,
egymáshoz. A kapott eredmények azonban cá-
ennélfogva felnőttkori státusukat és jövedelmi
folták ezt a feltevést. Kiderült, hogy az első ge-
viszonyaikat. Az iskolai végzettség ugyanakkor
nerációs termékenység nem gyakorol negatív
rendkívül erős negatív hatást gyakorol a termé-
hatást a második generációs termékenységre.
kenységre, elsősorban a 35 év alatti nők korcso-
Ellenkezőleg, a „papírforma" szerinti pozitív
portjában. Ez nem meglepő, hiszen a hosszú
korrelációt kapták: minél kevesebb gyereket ne-
ideig tartó iskolai képzés, a megfelelő foglalko-
velt föl valaki, annál kevesebb unokája született
zás és munkahely kiválasztása későbbre tolja a
(3.16. ábra). Ráadásul a szülők jövedelme - az
szaporodási periódus megkezdését. Valóban, az
általuk mozgósítható erőforrások egyik legfon-
iskolázott nők jóval később szülik meg első gye-
tosabb része - nem gyakorolt számottevő hatást
reküket, mint a kevésbé iskolázottak - és ez álta-
termékenységükre.
lánosítható valamennyi ipari országra.
Figyelembe kell azonban venni, hogy a tudás
Következésképpen a státus és a fertilitás való-
alapú társadalmakban az utódokra fordított jö-
színűleg azért nem korrelál egymással a modem
vedelem tekintélyes része az iskoláztatás költ-
társadalmakban, mert elsősorban a magas státusú
ségeit fedezi. A szülők vagyoni helyzete és stá-
szülők azok, akik képesek arra, hogy gyerekeik-
tusa rendkívül erősen befolyásolja gyerekeik
nek magas szintű, de költséges képzést nyújtsa-
iskolai előmenetelét. Ez abból fakad, hogy -
nak. Ez a beruházás kiegyenlítheti a különböző
amint a szerzőknek sikerült kimutatni - a na-
jövedelmű csoportok közötti fertilitáskülönbsé-
gyobb jövedelmű, illetve magasabb iskolázott-
geket, hiszen a magasabb jövedelmet magasabb
ságú szülők többet invesztálnak gyerekeikbe,
utódonkénti ráfordítás ellensúlyozza. A szer-
mind a velük való foglalkozás időtartamát,
zőknek ezt azzal sikerült alátámasztaniuk, hogy
mind pedig az anyagi ráfordítás mértékét tekint-
amennyiben az iskolázottságot állandónak vet-
ve. Ez a többlet leginkább a gyerekek jobb isko-
ték - azaz ha a hasonló iskolai végzettséggel
lai teljesítményében, illetve magasabb végzett-
rendelkezők csoportjait vizsgálták a jövede-
3.2. FEJEZET. CSALÁD ÉS TERMÉKENYSÉG: TÖRTÉNETI ELEMZÉS 141

lem növekedése szorosan együtt járt a termé- lüli szaporodási különbségeket. Az evolúciós
kenység növekedésével. antropológusok szerint ez a vetélkedés napja-
Ez az eredmény sokak szerint általánosítható: inkban is leginkább az egyes referenciacsoporto-
a státus és a szaporodási siker pozitív korreláci- kon belül folyik, tehát pl. az azonos foglalkozási
ója a modern, bonyolultan tagolt társadalmak- ágakban, ahol a résztvevők egymással együtt-
ban nem az egész populáció, hanem csupán ho- működve, illetve rivalizálva alakítják ki a presz-
mogén, jól körülírható csoportok vonatkozásá- tízsükben, pozíciójukban és jövedelmükben je-
ban áll fenn (Turke 1990, Mace 2000). Ennek az lentkező különbségeiket. Lehetséges, hogy ezek
a magyarázata, hogy az evolúciós környezetben az egyéni különbségek, éppúgy, ahogy az archa-
- és később is, lényegében a demográfiai átme- ikus társadalmakban, a szaporodás különbsége-
net időszakáig - az együtt élő, egymást ismerő ibe fordítódnak át. Sajnos, azonban e hipotézis
emberek alapvetően azonos erőforrásokért foly- ellenőrzésére egyelőre nem áll rendelkezésre
tatott vetélkedése hozta létre a társadalmon be- megbízható tapasztalati adat.
3.3. fejezet
SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK

Az előző fejezetben azt követtük nyomon, hogy az ember szaporodással kap-


csolatos döntései milyen formákban és mintázatokban fejeződnek ki a külön-
böző társadalmi alakulatokban. Megállapítottuk, hogy a demográfiai átmenet
utáni társadalmakban megváltoztak a reproduktív viselkedésformák adaptív
értékei. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy megszűnt működni az az evo-
lúciós örökség, amely az archaikus társadalmak adaptációs problémáira adott
válaszokból szerveződött. Mint a jelenlegi fejezetben látni fogjuk, szexuális vi-
selkedésünket ma is döntően befolyásolják az ivari szelekció által létrehozott
pszichológiai mechanizmusok - akár tudatában vagyunk ennek, akár nem,
akár hatással vannak szaporodásunkra, akár nem. Előbb a szelekciós modell
néhány alapvető elvével foglalkozunk, majd rátérünk az emberi szexualitás
különböző stratégiai elemeire.

3.3.1. Intraszexuális vetélkedés szakban való alacsony táplálékfelvétel, és a ra-


gadozóknak való fokozott kitettség jelentik a
Mint láttuk, a hímek olyan kompetitív viselke- nyílt agresszió legtetemesebb költségeit
désformákra szelektálódtak, amelyek sikeressé Ezek a tényezők okozzák egyszersmind azt,
teszik őket a nőstényekhez való jutásban, illetve hogy a hímek mortalitása többnyire lényegesen
a riválisok távoltartásában (3.1.1.). Megnyilvá- meghaladja a nőstényekét. A szarvasbika nagy
nulási formáit, fajtáit illetően a szexuális vetél- termete, hatalmas izomzata, terebélyes agancsa
kedést óriási sokféleség jellemzi (Gould és és öblös hangja egyaránt vonzó tulajdonságok a
Gould 1989, Alcock 1998). Közismert formája a nőstények számára, egyszersmind félelmetesek
nyílt, fizikai agresszió, amelyben a rivális hímek más hímek számára. Sikerhez juttatják tulajdo-
testi erejüket és fegyvereiket fordítják egymás- nosukat a párzás során, hiszen a populáció né-
sal szemben a párzási időszakban. Ezek a küz- hány százalékát kitevő domináns hímek 30-40
delmek ritualizált viselkedési folyamatoknak utódot is nemzenek életük során, míg a hímek
tekinthetők, amennyiben lefolyásuk számos ge- kb. 40-45%-a egyet sem. A szaporodási sikeres-
netikailag előírt kommunikatív aktust foglal ségnek azonban ára van az életben maradásra
magában, amelyek többnyire az erőfölény de- nézve. A legerősebb bikák nagy anyagcsere-rá-
monstrálására - nem pedig a részt vevő felek fi- fordítással hozzák létre agancsaikat, és ez ener-
zikai megsemmisítésére - irányulnak (Lorenz giát von el más, létfontosságú működésektől.
1985). Ennek ellenére a hímek küzdelmei rend- Izomzatukhoz képest meglehetősen kevés bőr
kívül költségesek, és számos kockázati tényezőt alatti zsírtartalékkal rendelkeznek, amely nagy-
foglalnak magukban (3.17. ábra). A testi sérülé- mértékben csökkenti életképességüket egy-egy
seken kívül a sebesülésekből származó fizikai hidegebb tél alkalmával. A bőgés ideje alatt alig
legyengülés és fertőzés, továbbá a párzási idő- táplálkoznak, legyengülnek, ami nagymérték-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 143

3.17. ÁBRA
Felnőtt hím rézuszmajmok
sebesülési és halálozási ará-
nya az év különböző idősza-
kaiban ■ (Forrás: Short és
Balaban 1994)

ben csökkenti ellenálló képességüket. Ehhez já- nyek kotorékait, és ha talál egy még nem terhes,
rul még a sebesülések kockázata, amely a nagy ösztruszban lévő nőstényt, azonnal párzik vele.
háremet tartó bikák esetében a legnagyobb (akár A hímek közötti vetélkedésnek ez a formája
25-30%-os), hiszen gyakoribb és intenzívebb nem kevésbé költséges, mint a nyílt agresszió,
harcokat kell folytatni a hárem megszerzéséért, hiszen a hímek egyszerre akár több száz métert
majd megtartásáért. Nem csoda, hogy a bikák is megtesznek a kotorékok közötti nyílt térsé-
halandósága több mint kétszerese a teheneké- gen, kitéve a ragadozók támadásainak. Azt talál-
nek (Clutton-Brock et al. 1986). Általában véve ták, hogy a felnőtt gerbilek között kb. háromszor
a mortalitási hányadosok figyelembevételekor annyi nőstény található, mint hím, akiknek az
érthető meg leginkább a hím stratégia lényege: állománya a magas halálozási ráták miatt né-
nagy kockázat - nagy nyereség. Minél nagyobb hány hónap alatt csaknem teljesen lecserélődik
a hímek közötti konkurenciaharc, annál na- a populációban.
gyobbak a különbségek a hímek és nőstények A hímek kompetitív viselkedése gyakran kü-
mortalitási arányaiban. Ennek megfelelően ahogy lönböző stratégiák összjátékából szerveződik.
nő a többnejűség mértéke, úgy növekszik a hí- Az utóbbi időkben folyó kutatások arra mutat-
mek halandósága (Trivers 1985). nak, hogy egyazon fajon belül is jelentős kü-
A hímek közötti konkurenciaharcok másik lönbségek lehetnek az egyedek között abban,
gyakori formája a tülekedéses versengés (Daly és ahogyan megválasztják a konkurenciaharcok
Wilson 1983). Ennek az a lényege, hogy gyakor- számukra előnyös taktikáit. Egy populációban
ta az erőforrások, mindenekelőtt a táplálék tér- ezért gyakran alternatív vagy kevert stratégiák-
beli eloszlása határozza meg a nőstények térbeli kal találkozunk, amelyek az adott környezetben
eloszlását, ez pedig befolyásolja a hímek mozgá- mindegyik részt vevő fél számára adaptívnak
sát a párzási időszakban. Ahol a táplálék elosz- bizonyulnak (Gross 1996, Alcock 1998). Az ökör-
lása egyenetlen, a nőstények mint értékes erő- békák nagytermetű hímjei táplálékban gazdag
források is elszórtan találhatók. Ilyenkor a hí- reviereket (körzeteket) foglalnak el, és erős bre-
mek nem közvetlenül mérik össze erejüket - kegésükkel igyekeznek a nőstényeket odacsal-
sokszor nem is találkoznak hanem igyekez- ni. A fiatal, kistermetű hímek, akik még nem
nek minél több fogamzóképes nőstényt felkutat- elég erősek ahhoz, hogy reviert szerezzenek ma-
ni és velük párzani. A szaharai ugróegér (gerbil) guknak, „csatlósként" viselkednek. Megjelené-
hímje például fáradhatatlanul keresi fel a nősté- sükkel megtévesztik a revier birtokosát, aki nem
144 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.1. TÁBLÁZAT
Hím tücskök viselkedési al-
ternatíváinak reproduktív
következményei ■ (Forrás:
Krebs és Davis 1993)

tekinti őket riválisnak. Csendben várnak a do- hogy genetikai polimorfizmussal van dolgunk;
mináns hímek közelében, majd megpróbálnak ez esetben a populáció hímjei különböző gene-
párzani az odalátogató nőstényekkel. Miközben tikai programokkal születnek, amelyek megha-
ennek esélyei lényegesen alacsonyabbak a do- tározzák későbbi egyedfejlődésüket és párzási
mináns hímek párzási sikeréhez képest (73 pár- formáikat. Ez utóbbira mutat az a tény is, hogy a
zásból mindössze 4-5-öt bonyolítanak le), ez a naphal territóriumot foglaló hímje gyorsabban
stratégia mégis lehetőséget ad számukra arra, növekszik életének első hat évében, mint a má-
hogy testi fejletlenségük ellenére szaporodjanak. sik két típus.
A trópusi korallzátonyokban élő naphalak Ezek a stratégiák - akár genetikailag rögzített,
egyik faja még bonyolultabb szexuális viselke- akár fakultatív különbségeket mutatnak - jel-
dést mutat, amely három stratégiából tevődik lemző módon stabilizálódnak a populáción be-
össze (Daly és Wilson 1983). A legnagyobb ter- lül. Minél több hím brekeg vagy más módon jel-
metű, domináns hímek territóriumot foglalnak zi dominanciáját, annál több csatlós hímnek
és színpompás megjelenésükkel hívják fel a lesz esélye a szaporodásra. Ez a gyakoriságfüggő
nőstények figyelmét magukra. A csatlós hímek szelekció az adott környezetben mutatkozó elő-
kisebbek és megjelenésükben hasonlítanak a nyök (odacsalogatott nőstények száma) és hát-
kevésbé feltűnő nőstényekre. Ez az oka annak, rányok (energiaráfordítás, ragadozók okozta ve-
hogy be tudnak úszni a domináns hímek revier- szélyeztetettség stb.) egymáshoz viszonyított
jébe anélkül, hogy a revier tulajdonosai megtá- aránya alapján állítja be az alternatív stratégiák
madnák őket, és lehetőség szerint párzanak az egyensúlyát. Ennek érdekes példája az amerikai
odalátogató nőstényekkel. A náluk is lényege- mezei tücsök, amelynek reviert foglaló hímjei
sen kisebb, ún. surranó hímek más taktikához ciripelésükkel vonzzák oda a nőstényeket, még-
folyamodnak: elbújnak az aljnövényzetben, hozzá a kibocsátott hangjelek erősségének függ-
megvárják, amíg a nőstény és a hím elkezdik vényében (3.1. táblázat). Az erősebb hangok
násztáncukat, ekkor gyorsan közéjük úsznak, és azonban a csatlós hímeket is odavonzzák, akik
megpróbálják elsőként ráereszteni ondójukat a a hangadó hímek közelében tartózkodnak, és
nőstények kibocsátott petéire. csendben várják a nőstényeket. Sőt, a ciripelés
Nem világos egyelőre, hogy ez - és az ehhez egy parazita rablólégyfaj egyedeit is odavonzza,
hasonló számtalan kevert - stratégia milyen me- akik lárváikat a hangadó tücskök testébe rakják,
chanizmusok alapján működik. Két lehetőség amitől az kikelésük után elpusztul. Kiderült,
van. Lehetséges, hogy kondicionális (fakultatív) hogy a csatlósok aránya a populációban a rabló-
stratégia működéséről van szó (1.2.2.), mint az legyek számával arányosan növekszik, nyilván-
ökörbéka esetében: a fiatal, még fejletlen állatok valóan a territoriális hímek viselkedésének ma-
surranóként vagy csatlósként vehetnek részt a gas költségei miatt. Valószínű az is, hogy mind-
szaporodásban, de egy bizonyos életkor - és en- egyik helyi populáció más-más genetikailag elő-
nek megfelelő testi méret - elérése után átkap- írt „átkapcsolási küszöbbel" rendelkezik a
csolnak a territoriális viselkedésformára, amely kétféle stratégia között, amelyek egymáshoz vi-
lényegesen több párzási alkalmat és nagyobb szonyított elterjedése az adott környezet fertő-
utódszámot biztosít. Az is lehetséges azonban, zöttségétől függ. Alacsony parazitasűrűség mel-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 145

lett több territoriális hím található, magas para- 1994). A kölyökgyilkosság (infanticiditás) azok-
zitagyakoriságnál viszont a csatlós stratégia a nál az emlős fajoknál gyakori - így pl. az orosz-
kifizetődőbb. Úgy tűnik, itt egy olyan, ún. evo- lánok és az indiai langúr majmok esetében -
lúciósan stabil stratégia kialakulásáról van szó, ahol a hímek csak egy viszonylag rövid időszak-
amely ismeretes módon a viselkedési alternatí- ban tudják birtokolni a nőstényeket, mielőtt
vák reproduktív nyereségeinek egyensúlyán más hímek elűzik őket a hárem éléről. Azt a célt
alapszik (Krebs és Davies 1993). szolgálja, hogy a nőstény a kölykök szoptatásá-
A hímek közötti vetélkedés sajátos, alternatív nak kényszerű befejezése után újra tüzeljen és
formája a szexuális kényszer. Számos faj hímje az új hímekkel párosodjon (1.1.3.). Kevésbé
kényszeríti párzásra a nőstényt, de általában „költséges" formája az ún. Bruce-effektus, amely-
csak abban az esetben, ha más párzási stratégiák nek során a nőstény az idegen hímek szagára el-
nem alkalmazhatók. Az egyik legtöbbet vizsgált vetél - mintegy elejét véve a későbbi kölyökgyil-
faj, a panorpa skorpiólégy körében pl. háromfé- kosságnak és készen áll az új, feltehetőleg a
le szexuális taktika létezik. A hímek fizikai rá- korábbi domináns hím helyére lépő hímmel
termettségétől, a rivális hímek számától és a való párzásra. Számos faj esetében a hímek pár-
táplálék ellátottságtól függ, hogy adott esetben zás után ejakulációs váladékukkal mintegy be-
melyik működik. A legnagyobb termetű hímek dugaszolják a nőstény ivarjáratát, megakadá-
egy megölt rovart nyújtanak át a nősténynek lyozva más hímeket abban, hogy ők is bejuttas-
(nászetetés). A nőstény párzás közben elfo- sák spermiumaikat. A foltos szitakötő hímjének
gyasztja a zsákmányt, amelynek energiatartal- ivarszerve úgy módosult, hogy azzal képes le-
ma a peték képzésére fordítódik. Azok a hímek, gyen mintegy kikanalazni az őt megelőző hím
amelyek nem tudnak rovart felajánlani, párzás spermiumát a nőstény testéből, így növelve gén-
során nyálmirigyeik kalóriadús váladékával átadásának esélyeit.
táplálják a nőstényt. Végül a legkisebb hímek, Ez utóbbi viselkedési taktikák már az ún.
amelyek nem képesek a nászetetés egyik formá- spermiumkompetíció jelenségkörébe tartoznak,
jára sem, megpróbálják megragadni a nőstényt amellyel kapcsolatban az utóbbi években szá-
és erőszakosan párzani vele. A három párzási mos izgalmas kutatási eredmény látott napvilá-
forma különböző fitnessnyereségekkel jár, és got (Birkhead és Moller 1998). Kiderült, hogy a
valószínűleg egyetlen kondicionális stratégia hímek spermiumai közötti versengés a maga-
alternatíváit képezik. A nőstény számára nyil- sabb rendű állatokra is jellemző, pl. a cetek több
vánvalóan a zsákmányi felajánló hímek a leg- fajára és a csimpánzra. Elsősorban ott, ahol több
vonzóbbak, míg a kényszer ellen megpróbálnak domináns hím is van a csoportban, amelyek kö-
védekezni. Ez az esetek nagyobbik hányadában zül mindegyik párzik a fogamzóképes nősté-
sikerül is, ráadásul ha mégis végbemegy a pár- nyekkel. Nem ritka azonban a monogám fajok-
zás, a megtermékenyítés valószínűsége megle- nál sem, ahol a nőstények párjukon kívül más
hetősen alacsony, és a nőstény azt követően ha- hímekkel is párzanak. Ezekben az esetekben a
mar fogamzóképessé válik, készen arra, hogy különböző hímek által a nőstény ivarjáratába
egy másik, rátermettebb hímmel pározzon. juttatott spermiumok versengenek a megtermé-
Ezért a nemi erőszak csak mintegy végső megol- kenyítés lehetőségéért. Legtöbbször azok a hí-
dásként jön számításba olyan hímek számára, mek győznek ebben a sajátos konkurenciaharc-
amelyek másképp nem jutnak szexuális part- ban, amelyek a legnagyobb mennyiségű spermi-
nerhez. umot képesek termelni és a nősténybe juttatni.
A hímek közötti vetélkedés érdekes módon Ez pedig általában szorosan korrelál a herék mé-
sokszor a párzás után is folytatódik. Az ilyen, retével. Nem véletlen, hogy a szexuális szelek-
ún. posztkopulációs vetélkedésnek számtalan ció a nagyméretű heréket részesítette előnyben
formája ismeretes, amelyek közül most csupán azoknál a fajoknál, amelyek ökológiai és szociá-
néhányról ejtünk szót (Wilson 1975, Dunbar lis feltételei a hímivarsejtek szintjén történő
146 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

intraszexuális vetélkedést hozták létre (lásd 3.5. ösztrusz kialakulásához szükséges hormonális
ábra). Így pl. a promiszkuitásban élő csimpán- változások. Embernél nagyon kevés vizsgálatot
zoknál a here súlya a test 0,25%-át teszi ki, míg végeztek egyelőre e téren, de a szórványos ered-
a gorilláknál, ahol egyetlen hím él együtt né- mények azt mutatják, hogy a szaporodás fero-
hány nősténnyel, ez az érték mindössze 0,02% monok útján történő szabályozása itt is műkö-
(Moller 1998). dik (lásd 3.1.3., 4.2.2.). Egyesek szerint ezzel
Mint láttuk, az állatvilág nagy részében a hí- magyarázható az a tény, hogy a busman anyák
mek vesznek részt a másik nemhez tartozó egye- mintegy 40%-a tíz év alatt egyetlen gyermeket
dekért mint erőforrásokért folytatott konkuren- sem szült, miközben a többiek ez idő alatt két,
ciaharcokban, amely elsősorban kisebb szülői esetleg három gyereket hoztak világra (Wasser
ráfordításuk következménye. Ez nem jelenti és Barrash 1983).
azonban azt, hogy a nőstények nem folytatná-
nak egymással küzdelmeket szaporodási sike-
rük növelése céljából. A nőstények közötti vetél- 3.3.2. Szexuális hajtóerők
kedés azonban más formában megy végbe, mint
a hímeké (Mealey 2000a). Nem csupán előfor- Mint láttuk, az ivari kiválogatódás rendkívül
fontos szerepet játszott az ember evolúciójában
dulási gyakorisága és intenzitása kisebb, de
funkciója is eltérő. A nőstények között folyó (3.1.2.). A szexuális szelekció - és bizonyos
mértékben a természetes szelekció - folyamatai
konkurenciaharcok nem a hímekért mint sze-
xuális partnerekért folynak, hanem az utódokra azonban részben eltérő módon működtek a két
fordítható erőforrások birtoklásáért. E harcok nem tagjainál. Azt is mondhatjuk, hogy a férfiak
és a nők különböző reproduktív érdekei külön-
arra irányulnak, hogy utódaikba többet fektet-
hessenek, amivel szemben gyakran más nősté- böző viselkedési adaptációkat hoztak létre (Sy-
mons 1979, Buss 1998, Geary 1998). A vadá-
nyek, illetve azok utódai jelentik az akadályt. A
földikutya nőstények egy-egy nehezebb idő- szó-gyűjtögető társadalmak keretében a homini-
da férfiak és nők hosszú évmilliókon keresztül
szakban - amikor pl. utódaik mortalitása a raga-
eltérő viselkedésformákat, ezen belül eltérő rep-
dozók gyakori támadása miatt különösen magas
- megtámadják és elpusztítják a szomszédos roduktív stratégiákat folytattak. A többnejűség,
a nemi munkamegosztás, az eszközkészítés, a
kotorékokban található kölyköket, így növelve
saját utódaik táplálékellátottságát a következő táplálékszerzés, a törzsi háborúk részben eltérő
szelekciós nyomásokat gyakoroltak a két nem
évben, és ezzel javítva túlélő képességüket
(Daly és Wilson 1983). tagjaira. Ezért tapasztalunk eltéréseket a két
A nőstények közötti versengés sajátos formá- nem hajlamaiban, attitűdjeiben, képességeiben.
Kiváltképp igaz ez a szexuális viselkedésre és
ja a szaporodáselfojtás vagy reproduktív szup-
resszió jelensége (Wasser és Barrash 1983, Mea- általában a nemhez köthető magatartásfor-
mákra.
ley 2000a). A domináns vadkutya nőstények pl.
gyakran megakadályozzák alárendelt társaikat a A szülői ráfordítás modelljéből, mint láttuk,
az következik, hogy a férfiak szaporodási sikerét
párzásban, sőt a peteérésben. Számos emlős faj-
jobban emeli szexuális partnereik számának
nál, köztük főemlősöknél, azt találták, hogy a
csoport szaporodó nősténye feromonok vagy fi- növelése, mint a nőkét. Pszichológiai repertoár-
juk ezért olyan mentális algoritmusokat tartal-
zikai zaklatás útján megakadályozza más, álta-
lában fiatalabb nőstények peteérését, ezzel ked- maz, amelyek valamikor a párzások számán ke-
resztül növelték utódaik számát. Ennek lénye-
vezőbb feltételeket biztosítva saját utódai fenn-
maradásának. Az alárendelt nőstények gyakran ges eleme, hogy a nőkhöz képest nagyobb törek-
csak akkor kezdik el saját szaporodásukat, ami- vés jellemzi őket a rövid távú kapcsolatokra és
erőteljesebb hajlamot mutatnak a promiszkui-
kor a domináns egyed távozása vagy halála kö-
vetkeztében megindulnak szervezetükben az tásra (Buss 1992, Buss és Schmitt 1993). Szá-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 147

mos vizsgálat mutatja, hogy a férfiak nagyobb rán átlagosan 18 nővel szeretnének szexuális
hajlandóságot mutatnak az alkalmi kapcsolatok kapcsolatot létesíteni, miközben a nők 4 férfit
létesítésére és jobban keresik a szexuális válto- tartanak ideális számú partnernek egész életük-
zatosságot, mint a nők (Symons 1979). Az egyik ben. Még nagyobb különbségeket tártak fel azok
vizsgálatban azt a kérdést tették fel fiatal felnőt- a vizsgálatok, amelyek a szexuális fantáziák tar-
teknek, hogy „ha lehetősége volna arra, hogy talmát elemezték. A férfiak gyakrabban kíván-
szexuális kapcsolatot létesítsen egy ismeretlen, tak szexuális kapcsolatra lépni ismeretlen nők-
másik nemhez tartozó személlyel, aki éppoly kel vagy azok csoportjaival (32%-uk több mint
vonzó, mint az Ön partnere, de nem vonzóbb, és százzal), míg a nők inkább megszokott partne-
nincs semmi kockázata annak, hogy a kapcsola- rükkel vagy egy ismerős, híres személlyel kap-
tot felfedezzék, hogy abból gyerek szülessen, csolatban számolnak be szexuális jellegű vagy
hogy betegséget kapjon, mit tenne Ön?" A férfi- erotikus fantáziákról (75%-uk egy konkrét sze-
ak 45,5%-a, a nőknek pedig mindössze 17,2%-a mélyről) (Ellis és Symons 1990, Wilson 1997).
válaszolt úgy, hogy biztosan vagy valószínűleg Ezeket a vizsgálatokat az utóbbi években szá-
belemenne ebbe a kapcsolatba (Symons és Ellis mos társadalomban és különböző korcsoportok-
1989). Még nagyobb volt a különbség, ha az is- ban ismételték meg, és nagyon hasonló eredmé-
meretlen személyről azt állították, hogy a vizs- nyeket kaptak (Schmitt et al. 2001). Világos
gálati személyek partnerénél szexuálisan von- ugyanakkor, hogy a szexuális változatosság igé-
zóbb (57,5 vs. 18,4%). nye életkorfüggő: koruk előrehaladtával a férfi-
Egy másik vizsgálatban arra voltak kíváncsi- ak általában nagyobb elköteleződést mutatnak a
ak, hogy a férfiak és nők milyen valószínűséggel hosszú távú kapcsolatok iránt, miközben csök-
vállalnak egy alkalmi kapcsolatot azután, hogy ken a promiszkuitás iránti vágyuk (Mathes et al.
egy bizonyos idő eltelt a megismerkedésük óta 2002). A nők esetében lényegesen kisebb élet-
(Buss és Schmitt 1993). A 3.18. ábra nagy kü- kori változásokat figyeltek meg e tekintetben.
lönbségeket tár fel; kiderül például belőle, hogy A szexuális változatosságra való igényt olyan
a nők átlagosan hat hónap eltelte után mutatják idegrendszeri folyamatok közvetítik, amelyek
ugyanazt a mértékű hajlandóságot a szexuális befolyásolják az erotikus ingerekre adott vála-
kapcsolatra, amit a férfiak már egy hét ismeret- szok intenzitását. A legkülönbözőbb megfigye-
ség után remélnek. Nem csoda tehát, hogy az lések és vizsgálatok szerint különbség mutatko-
ebben a vizsgálatban szereplő férfiak életük so- zik a nemek között a szexuális izgalmi állapot

3.18. ÁBRA
A szexuális kapcsolatra való
hajlandóság a másik nem-
hez tartozó partner megis-
merése után eltelt idő függ-
vényében ■ (Forrás: Buss és
Schmitt 1993)
148 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.19. ÁBRA
A férfiak szexuális válaszai
(figyelem, erekció) különbö-
ző korú és vonzerővel ren-
delkező nők látványára ■
(Az ingerek pornófelvéte-
lek, a semleges inger tájkép)
(Forrás: Quinsey 1996)

(arousal) mértékében és kiváltásának módjában ben a partnerük személyes tulajdonságai (Ellis


(Symons 1979, Murstein és Tuerkheimer 1998). és Symons 1990). A hormonális befolyást tá-
Nevezetesen, a férfiak könnyebben és gyakrab- masztja alá az a vizsgálat, amely szerint a tesz-
ban érik el a nemi izgalom állapotát bizonyos toszteron-terápia mind a férfiaknál, mind a nők-
vizuális ingerek hatására, mint a nők. Többsé- nél azt eredményezi, hogy érzékenyebbekké
güket erősen vonzza a meztelen vagy hiányosan válnak a szexuális jellegű ingerekre, és többször
öltözött nők látványa, míg sokkal ritkább, hogy élnek át heteroszexuális erotikus álmokat
a nők hasonló intenzitással érdeklődjenek a fér- (McClintock és Herdt 1996).
fitest iránt. A pornográfia szinte kizárólagosan a Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a
férfiak kedvtelése, amit az a meghökkentő tény nők erotikus fantáziájában ne játszana szerepet
illusztrál a legjobban, hogy a „Playboy" mintájá- a férfitest látványa, még kevésbé azt, hogy a nő-
ra létrehozott, férfiak fotóit tartalmazó „Play- ket egyfajta „hiposzexualitás" jellemezné (Bau-
girl" olvasótábora 90%-ban nem az emancipált meister 2000). Valójában éppúgy képesek elérni
nők közül kerül ki, akiknek a lapot eredetileg a szexuális izgalmi állapotot, mint a férfiak, de
szánták, hanem homoszexuális férfiak köréből. eltérő feltételekkel. Mindennapi kapcsolataik-
A kísérletek ugyanezt a nemek közötti kü- ban a nők általában nem a szexuális partnert
lönbséget mutatják. A férfiak tovább nézik a má- látják a férfiban, akik viszont sokkal inkább haj-
sik nem tagjairól készült aktfelvételeket, mint a lamosak arra, hogy a szexualitás potenciális tár-
nők. Érdeklődésük időtartama és szexuális iz- gyának tekintsék a másik nemet. A döntő kü-
galmuk mértéke szorosan korrelál a fizikai lönbség tehát az, hogy a férfiak aktívan keresik
vonzerővel, és legmagasabb a fertilitásuk csú- azokat a környezeti ingereket, amelyek felkeltik
csán lévő fiatal felnőtt nők iránt (Quinsey et al. - ill. kielégítik - szexuális érdeklődésüket a má-
1996) (3.19. ábra). Kiderült, hogy lényeges kü- sik nem iránt. A jelenség evolúciós magyarázata
lönbségek vannak férfiak és nők között azokban szerint a természetes szelekció kedvezett egy
a pszichofiziológiai folyamatokban, amelyek a olyan képesség kialakulásának a férfiakban,
pornográf filmekre adott szexuális izgalmi álla- amely az egészséges és fizikailag vonzó, tehát
pot alapját képezik (Money és Erhardt 1972, reproduktíve értékes nők látványára fokozza
Roche és Barnes 1998). A férfiak szexuális fan- szexuális izgalmi állapotukat, és ennek követ-
táziájában elsősorban a nők testi tulajdonságai- keztében növeli szexuális kapcsolataik számát
nak vizuális megjelenítése a döntő, míg a nőké- (Symons 1987).
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 149

A nő szaporodási sikere viszont, mint láttuk, tekben részletesen is bemutatjuk, a fiúgyerekek-


nagymértékben függ a megtermékenyítés körül- re már megszületésük után jellemző a nagyobb
ményeitől. Ha a férfitest látványa önmagában aktivitási szint, kétéves kortól többször vesznek
növelné nemi arousalét, ez súlyosan kockáztat- részt agresszív összeütközésekben, harcias játé-
ná szülői ráfordítását, hiszen választása esetleg kokban, később pedig jellemzővé válik körük-
olyan férfira esne, aki nem hajlandó részt venni ben a dominanciastátusokért folyó harc. Ka-
a gyermek felnevelésében. Éppen ezért a szexu- maszkortól kezdve - elsősorban a tesztoszte-
ális kapcsolatokban való részvétele nagymér- ronelválasztás fokozódása miatt - mind a fizikai
tékben függ a férfi előzetes „befektetéseitől" és változások tekintetében (izomzat, élettani mu-
elkötelezettségétől (ajándék, udvarlás stb.). Vár- tatók), mind pszichikai értelemben (az agresz-
hatóan jobban igényli az érzelmi kötődést és so- szív késztetések erősödése) nagyobb felkészült-
kat vár a bensőséges ismeretségtől, amelyben séget mutatnak a vetélkedésre. Számos kísér-
kiderülnek partnere személyes kvalitásai. Hoz- let mutatja, hogy a fiúk sokkal inkább hajlanak a
zá kell azonban tennünk, hogy nők és férfiak hirtelen kirobbanó konfliktusok agresszív esz-
szexuális érdekei és elköteleződései távolról közökkel történő megoldására, mint a lányok,
sem írhatók le dichotóm, egymást kizáró kate- akik inkább igyekeznek elkerülni az ilyen szitu-
góriákkal. A férfiak nagyobb szexuális változa- ációkat vagy békésebb úton megoldani a problé-
tosságuk iránti igényeik ellenére éppúgy „alkal- mát. A biológiai indítékokon túl természetesen
masak" a hosszú távú kapcsolatokra és a mono- szerepet játszanak ebben a kultúra elvárásai,
gám házasságban való életre, mint a nők. Evolú- specifikus nemi szerepei is (Tremblay 2000).
ciós szempontból ennek egyrészt az alkalmi A legkülönbözőbb adatok mutatják, hogy a
kapcsolatok magas költségei (nagy energia- és férfiak 15 és 35 év közötti korcsoportjai vesznek
időráfordítás, betegségek, negatív reputáció), más- részt leggyakrabban kockázatvállaló és szabály-
részt a hosszú távú kapcsolatok nyereségei (ma- szegő cselekményekben. Zuckerman és munka-
gas paternitás, az utódok túlélési és kompetitív társai vizsgálataiból kiderül, hogy a szenzoros
képességeinek növelése, kölcsönösen előnyös élménykeresés (sensation seeking) - amely szá-
gazdasági tranzakciók a feleséggel és annak csa- mos esetben összekapcsolódik a megnövekedett
ládjával stb.) adnak alapot. Ezekkel a kérdések- kockázatvállalással - leginkább a fiatal férfiak
kel később részletesen foglalkozunk (3.4.4.). csoportjára jellemző (Zuckerman 1991). Ok ke-
rülnek bele leginkább veszélyes helyzetekbe, ők
vesznek részt leggyakrabban veszélyes sportok-
3.3.3. Versengés, kockázatkereső ban, kábítószer-fogyasztásban, kockázatos stí-
magatartás lusú autóvezetésben stb., míg a nők átlagban in-
kább kockázatkerülőnek mutatkoznak (Walters
Az intraszexuális szelekció nem csupán a pár- és Crawford 1994, Byrnes et al. 1999). Egy vizs-
zások számának növelésében szerepet játszó gálatban például, ahol a résztvevők különböző
specifikus pszichológiai adaptációk (designok) kimenetelű szerencsejátékokban vettek részt, a
kialakulásáért felelős, hanem, mint láttuk, olyan nők négyszer olyan gyakran választották a kis
viselkedési hajlamokat és képességeket hoz lét- kockázattal, ugyanakkor kis nyereséggel járó
re, amelyek növelik a férfiak esélyeit a konku- játszmákat, mint a férfiak (Eckel és Grossman
renciaharcok sikeres megvívására, végső soron 2002). Úgy tűnik, a kockázatvállalás szorosan
a riválisok kizárására. A férfiak minden társada- összekapcsolódik a fiatal férfiak egyfajta „rövid
lomban nagyobb mértékű agresszivitást és ver- távú orientációjával", amely a jelenlegi nyere-
sengd magatartást mutatnak, mint a nők, és en- ségre koncentrál, és kevésbé veszi figyelembe a
nek a különbségnek legfeljebb a mértéke függ az jövőbeli költségeket és kockázatokat (Fetchen-
adott társadalom nevelési szokásaitól és normái- hauer és Rohde 2002). Ebben az is szerepet ját-
tól (Low 2000). Mint a 2.4.4. és a 4.4.3. fejeze- szik, hogy félnek a veszélyes szituációk elkerü-
150 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.20. ÁBRA
Korspecifikus gyilkossági rá-
ták férfi és női elkövetők
esetén (Anglia 1977-1986)
■ (Forrás: Daly és Wilson
1988)

lése miatti megbélyegzéstől a csoport más, ha- az az attitűd, hogy magas presztízst tulajdoníta-
sonló korú tagjainak a körében, miközben vetél- nak és elismeréssel adóznak a kockázatos visel-
kedéseik során hajlamosak túlértékelni saját kedést felvállaló és ebben sikeres férfiaknak.
képességeiket, és leértékelni a riválisokét. Martin Daly és Margó Wilson (1985,1990) ezt
A kockázatvállaló és -kereső attitűd olykor a jelenséget fiatal férfi szindrómának nevezte el.
szélsőséges helyzetekbe torkollik és törvénysze- Abból indultak ki, hogy a férfiak nagyobb koc-
gő viselkedést von maga után. Egy kanadai, ame- kázatvállaló és szabályszegő viselkedése általá-
rikai és angol nagyvárosokban végzett széles
körű vizsgálat szerint a férfiak 18 és 40 éves ko-
ruk között ötször-hatszor olyan gyakran vesz-
nek részt gyilkosságokban - méghozzá elköve-
tőkként és áldozatokként egyaránt mint a ha-
sonló korú nők (Daly és Wilson 1988, Kanazawa
és Still 1999b) (3.20. ábra). A nem vagyonszer-
zés céljából elkövetett emberölések több mint
fele fiatal férfiak összeszólalkozásaiból, illetve
öndemonstrációik (felvágás, dicsekvés) eszkalá-
ciójából származnak, és gyakoriságban csak ez-
után következnek a féltékenységből vagy üzleti
vitákból fakadó bűncselekmények. Elsősorban
ez a korosztály vesz részt a fizikai erőszak (tett-
legesség) legkülönbözőbb megnyilvánulási for-
máiban is (3.21. ábra). Nem mellékes ebből a
szempontból, hogy a vetélytársak részéről el-
hangzó provokációkra és fenyegetésekre adott
erőszakos válaszok és megtorlások a legtöbb
iparosodást megelőző kultúrában becsületbeli
ügynek számítanak, amelyre szigorú szabályok
3.21. ÁBRA
vonatkoznak (lásd párbaj). A fiatal férfiak pszi-
A fizikai erőszak (tettlegesség) miatt elítélt férfiak és nők
chológiai repertoárjának lényeges része továbbá aránya az USA-ban, 1989-ben ■ (Forrás: Campbell 1995)
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 151

nos, valamennyi kultúrára jellemző tulajdon- rult férfiak alkották a háborúk és gyarmatosítá-
ság, amely evolúciós magyarázatot igényel. A sok „emberanyagát" (3.2.2.).
férfiak olyan kompetitív viselkedésformákra sze- A férfiak kockázatvállalása ugyanakkor nem
lektálódtak, amelyek növelik (vagy legalábbis a csupán az egymás közötti vetélkedés eszköze.
múltban növelték) a fogamzóképes nőkhöz való Szerepet játszik a nőkre gyakorolt vonzerő növe-
szexuális hozzáférés lehetőségét. Minél intenzí- lésében is. Annak a jelzését szolgálja, hogy a fér-
vebb a vetélkedés, annál inkább hajlanak a koc- fiak képesek legyőzni a veszélyt és túlélni a koc-
kázatos, ill. erőszakos „megoldásokra". Ennek kázatos szituációkat, mert jó képességekkel ren-
legsűrűbb pontjai várhatóan a szaporodás leg- delkeznek, amelyeket az utódokba is átadnak
valószínűbb időtartamára esnek - tehát a fiatal (3.4.1.). Egy kísérletben ezzel összhangban azt
felnőtt korra amikor a férfiak a legérdekelteb- találták, hogy a nők - elsősorban rövid távú
bek a nőkért való versengésben. Egyetemista fi- kapcsolataikban - vonzóbbnak találják azokat a
atalok naplóit elemezve azt találták, hogy a fér- férfiakat, akik önként vállalnak kockázatot,
fiak a nőknél lényegesen gyakrabban vettek azokhoz képest, akiknek a kockázatvállalás a
részt olyan vetélkedéssel kapcsolatos tevékeny- munkájukhoz tartozik (pl. tűzoltók) (Kelly és
ségekben (más férfiak fenyegetése, dicsekvés, Dunbar 2001). Úgy tűnik ez alapján, hogy a koc-
sport, üzleti vállalkozás), amelyek reményeik kázatvállalás pszichológiai algoritmusai nem
szerint képesek voltak felkelteni a másik nem csupán az intraszexuális szelekció működésé-
érdeklődését (Cashdan 1998a). nek eredményeként jöttek létre, hanem az in-
Mint láttuk, a hímek konkurenciaharcai evo- terszexuális (epigám) szelekció is közreműkö-
lúciós szükségszerűséget fejeznek ki: a kocká- dött a kialakulásukban.
zatkerülő viselkedési alternatívák - még ha nö- A fiatal férfi szindróma nem csupán a férfiak
velik is a várható élettartamot - általában kisebb agresszív, kockázatos, esetleg normaszegő visel-
fitnessmegtérüléssel járnak, mint a kockázat- kedéséhez vezet. Geoffrey Miller (1999) megle-
vállaló taktikák. Ez persze kontextusfüggő: a pő hipotézise szerint a férfiak egymás közötti
szelekció olyan döntési folyamatokat hozott lét- versengése az emberiség történelmében mindig
re, amelyek akkor aktivizálják a kifejezetten is komoly húzóerőt jelentett a legkülönbözőbb
veszélyes viselkedési stílusokat, ha más mód kulturális teljesítmények megvalósításában. Több
nincs az erőforrások megszerzésére. A férfiak ezer művészi alkotás szerzőjének életrajzi elem-
olykor viszonylag nagy költségeket hajlandóak zése után arra a következtetésre jutott, hogy a
vállalni azért, hogy erőforrásaikat - elsősorban kulturális alkotások létrehozása a késő kamasz-
presztízsüket és státusukat - növeljék. Nem vé- korban kezdődik, csúcsát a fiatal férfi korban éri
letlen, hogy a rablásokat és az anyagi haszon el, és fokozatosan hanyatlik az azt követő nem-
reményében véghezvitt gyilkosságokat többsé- zedékekben. A 3.22. ábra a legismertebb jazz-le-
gükben olyan, 18 és 40 év közötti férfiak követik mezek, a Tate Galériában lévő modern festmé-
el, akik 40-60%-a állástalan és 70-80%-a nőtlen nyek és a kritikusok által elismert mai angol re-
(Daly és Wilson 1985). Ők azok, akiknek vi- gények szerzőinek nemét és életkorát ábrázolja.
szonylag kevés veszítenivalójuk van az ilyen Az. ábra figyelemre méltó: ugyanazt a megosz-
szituációkban. Egy vizsgálat arról számol be, lást tükrözi, amit a férfiak és nők kockázatválla-
hogy a törzsi háborúk valószínűsége, sok egyéb ló magatartásában, bűnöző viselkedésében és
tényező mellett, annál nagyobb, minél maga- mortalitásában nyomon követhetünk: tekinté-
sabb a fiatal férfiak aránya az illető népességben lyes nemi dimorfizmus és kor szerinti egyenlőt-
(Mesquida és Weiner 1996). Ezek a férfiak több- lenségek. A legtöbb kulturális produktumot a
ségükben nőtlenek, nincsen tulajdonuk, státu- 20 és 50 éves koruk között járó férfiak hozzák
suk, gyerekük. Ugyanezzel a jelenséggel talál- létre, az alkotások csúcsa 30-35 éves korban
koztunk a középkori agrárállamok népességé- van. A szerző ezt a kulturális udvarlási modell-
ben, ahol a gazdagságból és hatalomból kiszo- ben értelmezi, amely szerint a férfiak - kevésbé
152 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.22. ÁBRA
Művészi alkotások előfordulási gyakorisága a szerzők neme és kora függvényében ■ A feldolgozott adatok: jazz: 1892
lemez, 719 zenész; festmény: 3274 alkotás, 739 festő; irodalmi mű: 2837 könyv, 222 író (Forrás: Miller 1999)

a nők - művészi teljesítményei az intraszexuális a vesztenivalójuk: túlélésük kockáztatása az


vetélkedések egyik eszközeként vagy megnyil- utódok túlélését is veszélyezteti. Ezért számuk-
vánulási formájaként fogható fel, amelyek révén ra a „nagy tét - nagy nyereség" elve általában
növelik presztízsüket, ezen keresztül pedig pár- nem jár előnyökkel. Ehhez járul az, hogy a férfi-
kapcsolati esélyeiket és reproduktív sikerüket. akhoz viszonyítva a nők számára többnyire nem
Ezt a magyarázó modellt a szerző a korábban bír olyan jelentőséggel az, hogy mások elismer-
már említett költséges szignál elmélettel (2.3.2., jék státusukat és pozíciójukat. A domináns és
lásd még Zahavi-modell: 3.4.1.) kapcsolja össze: kompetitív nők ugyanis - ellentétben a férfiak-
a művészi alkotások „költségesek" (magas idő- és kal - nem élveznek előnyt a párválasztás során,
energiaráfordítást igényelnek), ritka egyéni kva- sőt, mint később látni fogjuk, a férfiak többnyire
litásokat (kreativitás, fantázia stb.) hordoznak, nem őket részesítik előnyben (3.4.3.). A vizsgá-
állandóan új, bonyolult formákat öltenek - emi- latok mindezzel egybehangzóan azt mutatják,
att nehéz őket utánozni. Ez az oka annak, hogy hogy a nők a férfiakhoz képest ritkábban vesz-
megbízhatóan jelzik bizonyos férfiak kiváló, át- nek részt kockázatos kimenetelű tevékenysé-
lag feletti képességeit, presztízsét, amelyek von- gekben, kevésbé folyamodnak a fizikai ag-
zóak a másik nem tagjai számára. resszió eszközeihez, és lényegesen kisebb haj-
Végül ejtsünk szót a nők vetélkedéséről, amely- landóságot mutatnak a hierarchia vezető pozíci-
lyel kapcsolatban mindeddig viszonylag kevés óiért való versengésre (Campbell 1999, Eckel és
vizsgálatot végeztek. Evolúciós értelemben a Grossman 2002).
nőket a társadalmi tevékenységek szinte min- Bizonyos körülmények között azonban náluk
den ágában kisebb mértékű agresszivitás és ver- is növekszik a kockázatvállaló és vetélkedő ma-
sengési hajlam jellemzi, mint a férfiakat (Camp- gatartás gyakorisága. Az evolúciós predikciók-
bell 1999). Egyrészt azért, mert a vetélkedés ki- nak megfelelően elsősorban akkor, amikor a
sebb reproduktív nyereséggel jár a számukra, családra és az utódokra fordítható erőforrások
mint a férfiak számára, másrészt pedig nagyobb megszerzése nehézzé válik. Kultúrközi vizsgá-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 153

latok ezzel egybehangzóan azt találták, hogy a gyakoribb formája az indirekt agresszió, amely-
nők agressziója többnejű keretek között elsősor- ben a támadó személye gyakran rejtve marad a
ban férjük másik feleségére, egynejű társadal- rivális számára. Központi eleme a másik lejára-
makban pedig férjük szeretőjére irányul. Nö- tása, becsmérlése, kibeszélése a csoport többi
vekszik a nők közötti összeszólalkozások, sérte- tagja előtt. Megnyilvánulási formái a viszonylag
getések, esetleg tettlegességek aránya olyan kö- finomabb taktikáktól („ártatlan pletykák") a
rülmények között (pl. olyan szubkultúrákban), durvább minősítésig és megbélyegzésig terjed-
ahol kevés a magas státusú férfi, és ahol a népes- nek, amilyen pl. a „szexuális hűtlenség" han-
ség nemi aránya női többletet mutat a magas goztatása. Mindezek nyilvánvalóan rontják a
férfimortalitás miatt. Ezekben a 15 és 24 év kö- megtámadott fél hírnevét és rombolják párkap-
zötti korosztály tagjai vesznek leginkább részt csolati esélyeit, elsősorban a hosszú távú köte-
(3.21. ábra). Egy amerikai vizsgálatban azt talál- lékek kialakítása terén (Mealey 2000a).
ták, hogy az ilyen korú lányok közötti ösz-
szeszólalkozások túlnyomórészt a párválasztás- 3.3.4. Mortalitás
ra koncentrálódnak: a magasra értékelt fiatal-
emberekért való versengés, a már kialakult kap- A férfiak fokozott kockázatvállaló hajlama - úgy
csolat riválisokkal szembeni megvédése és a tűnik - szoros kapcsolatban áll halandóságuk-
szexuális hűségre vonatkozó jó hírnév megőrzé- kal, Az evolúciós pszichológia szerint a szexuá-
se képezte az agresszív magatartás fő indítékait lis vetélkedés ősi stratégiái - illetve az ezek nyo-
(Campbell 1995). mán kialakult viselkedési hajlamok és motivá-
Ami a vetélkedő magatartás specifikus for- ciók - a felelősek a férfiak nagyobb mértékű
máit, pszichológiai taktikáit illeti, szintén kü- mortalitásáért (Trivers 1985). A demográfiai
lönbségek állapíthatók meg a nemek között. A adatok azt mutatják, hogy a férfiak halálozási
legtöbb vizsgálatból az derül ki, hogy a férfiak aránya valamennyi országban magasabb a nők-
a nőkhöz képest valamivel gyakrabban élnek a höz képest, mégpedig a társadalom minden ré-
verbális fenyegetés eszközével. Lényegesen na- tegében és korosztályában. Hasonló képet mu-
gyobb különbség van köztük a fizikai agresszió tatnak az elmúlt történelmi korok rendelkezésre
tekintetében; a férfiak minden kultúrában sok- álló adatai is. A fogamzáskori ivararány átlago-
kal gyakrabban folyamodnak tettlegességhez san 120/100, de a magzati állapotban bekövet-
(lásd 3.21. ábra). A nők közötti vetélkedések leg-

3.23. ÁBRA
Nemi különbségek a kor-
specifikus mortalitási arány-
ban, tekintettel a halálozás
externális és internális for-
máira ■ A nemi különbsége-
ket a férfiak és nők halálo-
zási rátáinak hányadosa mu-
tatja (Forrás: Daly és Wilson
1983)
154 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

kező differenciális halálozás miatt csak kevéssel társadalmi aktivitásában. Ezzel kapcsolatban
több fiú, mint lány születik (106/100). Gyerek- egy érdekes megfigyelést végeztek az Egyesült
korban a fiúk mintegy 50%-kal magasabb mor- Államokban élő női és férfi szerzetesek köré-
talitási gyakoriságot mutatnak, ez a különbség a ben, akik életük nagy részét a rendházban töl-
14-16. év között kezd markánssá válni és folya- tötték, nagyon hasonló életvezetés mellett. Átla-
matosan magas szinten marad a 20. és 50. év kö- gos élettartamuk valóban 3-4 évvel magasabb-
zött (3.23. ábra). Idősebb korban csökken a két nak bizonyult a környező népességhez képest,
nem mortalitási rátája közötti eltérés, de az ad- ami valószínűleg összefüggött azzal, hogy egész-
digi folyamatok felhalmozódása miatt a 70 éve- séges életmódot folytattak, tartózkodtak a ká-
sek populációjában már kétszer annyi nő, mint ros szenvedélyektől, és általában kevesebb
férfi található. stresszhatás érte őket. Meglepetésre kiderült
A halálozás okai között számos tényező sze- azonban, hogy a barátok és az apácák átlagos
repel. A szakemberek különbséget tesznek a mortalitásrátái megtartották azt a különbséget,
mortalitás külső (externális) és belső (interná- ami az Egyesült Államokra általában is jellem-
lis) forrásai között. Mindkettőben a férfiak ve- ző volt; a nők átlagosan hat évvel élték túl a fér-
zetnek, de az externális faktorok tekintében kü- fiakat.
lönösen nagy a különbség (3.23. ábra). Többen Evolúciós szempontból a mortalitás nemek
halnak meg balesetekben, kockázatos életvitel közötti különbségei a nőstényekért folytatott
(pl. alkoholizmus) miatt, illetve gyilkosságok ál- intraszexuális vetélkedés közvetlen vagy közve-
tal, és gyakrabban követnek el befejezett öngyil- tett következményeként értelmezhetők (Berecz-
kosságot, mint a nők. Ami az internális okokat kei 1991, Daly és Wilson 1985, Trivers 1985).
illeti, a legtöbb betegségre, illetve fertőzésre a Mint láttuk, a hímek szaporodási varianciája fe-
férfiak érzékenyebbek, nehezebben viselik el lülmúlja a nőstényekét: a konkurenciaharcok
a fizikai stresszt (pl. éhezést), miközben a lelki során sikeres hím több nősténnyel párzik és na-
stressz gyakrabban eredményez náluk pszicho- gyobb utódszámot ér el, mint akár a nőstények
szomatikus megbetegedéseket (Daly és Wilson közül bármelyik, akár pedig a vetélkedésben
1988, Relethford 1991). alulmaradt hímek, akik időlegesen vagy akár
A társadalom tudományi magyarázatok ke- tartósan kiszorulnak a szaporodásból. Emiatt a
véssé tudnak számot adni a férfiak magas mor- hímek arra szelektálódtak, hogy növeljék párzá-
talitási arányának univerzális, minden kultúrán si sikerüket - még azon az áron is, hogy túlélési
átívelő sajátosságáról. Érvelésük többnyire arra kilátásaik csökkennek. Ha például fizikai ráter-
irányul, hogy a társadalom a férfiakat állandó mettségük javulása folytán kétszer olyan esé-
versengésre kényszeríti és olyan szerepeket vár lyessé válnak a nőstények megszerzésére, sza-
el tőlük, amelyek teljesítése gyakori feszültséget porodási sikerüket - tehát a következő generáci-
okoz és hamarabb „elhasználja" a szervezetet. ónak átadott génjeiket - akkor is megduplázzák,
Ebben valószínűleg sok igazság van, ugyanak- ha várható élettartamuk közben a felére csök-
kor számos megfigyelés ellentmond neki (Tri- ken. A reproduktív siker és a mortalitási kocká-
vers 1985). Először is, az emlősfajok szinte min- zat rendszerint összekapcsolódik, hiszen a hí-
degyike hasonló mortalitásmintázatot mutat. mek életvitele az állandó versengések miatt
Másodszor, a halálozás nemek közötti különb- rendkívül költséges. Ha minden más tényező
sége magzati és kisgyermekkorban is meglehe- azonos, várhatóan pontosan azok a tulajdonsá-
tősen magas, amikor pedig még nem kell szá- gok okozzák a magas halandóságot, amelyek
molni a társadalmi szerepelvárások negatív a párzási időszakban előnyökkel ruházzák fel a
hatásaival. Harmadszor, azokban az egalitariá- hímeket azon keresztül, hogy győztesen kerül-
nusnak nevezhető kultúrákban is magasabb a nek ki a riválisokkal folytatott küzdelmekből és
férfiak mortalitása, ahol viszonylag kis különb- a nőstények választásaiból (részletesebben lásd
ségek vannak a nemek munkamegosztásában és 3.3.1.).
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 155

3.24. ÁBRA
Nemi különbségek a balese-
tekből származó korspecifi-
kus mortalitási arányban ■
(Forrás: Relethford 1991)

Miután - kisebb szülői ráfordításuk miatt - a szakértelem és ügyesség okozza a különbséget,


férfiakat ugyancsak nagyobb szaporodási vál- hanem az, hogy a fiatal férfiak nagyobb valószí-
tozékonyság jellemzi, mint a nőket, várhatóan nűséggel mennek bele veszélyes szituációkba
olyan tulajdonságokra szelektálódtak, amelyek (Fetchenhauer és Rohde 2002). Számukra a
túlélési esélyeik csökkenése árán is biztosítják kockázatos vezetési stílus gyakran egyfajta erő-
génjeik reprezentációját a következő generáció- demonstrációként jelenik meg, mint a versen-
ba. A hominida csoportokban folyó szexuális gés eszköze. Gyakrabban keresik a veszélyes
versengések eredményeként olyan képességek helyzeteket akkor, ha utasuk is fiatal férfi, mint
jelentek meg bennük, amelyek sikeressé tették akkor, ha fiatal nő ül a másik ülésen. Ami a bal-
őket a párzásokban, de kevésbé sikeressé az esetek szenvedő alanyait illeti, a karambol kö-
életben maradásban. Ezek a képességek részben vetkeztében meghalt járókelők között ugyan-
közvetlenül, részben közvetetten kapcsolódnak csak sokkal több a férfi. Sőt, meghökkentő mó-
az intraszexuális vetélkedés nyereség/veszteség don a négyéves kor alatti gyerekek körében is
mérlegeihez. Közvetlenül a kockázatkereső és kétszer annyi fiú hal meg közúti balesetben,
szabályszegő viselkedések révén, amelyek a mor- mint lány (Trivers 1985). Ezek a halálozások va-
talitás externális tényezőit hozzák létre. Mint lószínűleg abból fakadnak, hogy a fiúk és a férfi-
láttuk, a férfiakra, elsősorban a fiatal férfiakra ak nagyobb fizikai aktivitásuk és térfoglalásaik
nagyobb szenzoros élménykeresés, vetélkedési miatt többféle veszélynek vannak kitéve (4.4.3.).
hajlam és agresszivitás jellemző. Ez fokozottan Az intraszexuális vetélkedés által létrehozott
teszi ki őket a sérülés és halál kockázatának. Az képességek másik része közvetett módon járul
adatok azt mutatják, hogy a halálos balesetek ál- hozzá a férfiak mortalitásához és annak inter-
dozatai között sokkal több fiatal, 16 és 35 év kö- nális forrását képezi. A magasabb mortalitás
zötti férfi található, mint nő (Relethford 1991). ugyanis nem feltétlenül annak az eredménye,
(3.24. ábra). hogy a hímek kockáztatják túlélési esélyeiket a
Az autóbaleseteket kiragadva, ez az arány ak- konkurenciaharcok során. A vetélkedések költ-
kor is magas marad, ha standardizáljuk a meg- ségei gyakorta hosszú távon jelennek meg. A
tett kilométerek számát, ami - tekintetbe véve, szelekció fenntartja az életképességre és a ferti-
hogy lényegesen kevesebb nő vezet autót - lehe- litásra nézve előnyös génegyütteseket még ak-
tővé teszi a férfiak és nők által okozott balesetek kor is, ha azoknak az élet későbbi szakaszában
reális összehasonlítását. Nem a kisebb vezetési káros hatásaik vannak (Hamilton 1966). Ezek a
156 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

gének az egyedi élet első, reprodukciós szaka- a kulturális sokféleségét tanulmányozó társada-
szában növelik a biológiai alkalmasságot, a kor lomtudományok (elsősorban a pszichológia és a
előrehaladtával azonban egyre jobban felhal- szociológia) szervesen összekapcsolódnak és
mozódnak hátrányos következményeik (ellen- egymásra épülnek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy
álló képesség csökkenése, betegségekre való fo- az imént bemutatott alapvető mintázaton túl-
gékonyság növekedése stb.), amelyek fokozato- menően nagy különbségek vannak az egyes or-
san növelik a halál valószínűségét. Ráadásul szágok mortalitási viszonyaiban - benne ha-
erős védettséget élveznek a szelekcióval szem- zánk kiemelkedően rossz statisztikai adataival
ben, hiszen többnyire akkor csökkentik az -, amely az adott térség történelmi, gazdasági és
egyén életképességét, amikor az már túl van lelki folyamatainak komplex kutatását igényli.
reproduktív teljesítményének, illetve teljesítő-
képességének a maximumán. Ennek következ-
tében változatlanul adódnak át az egyik generá- 3.3.5. Alternatív stratégiák I.
ció génállományából a másikba. Egyéni különbségek a férfiak
Ez a hipotézis nem csupán azt magyarázza szexuális viselkedésében
meg, hogy a férfiak miért mutatnak a nőkhöz ké-
pest magasabb halálozási gyakoriságot az inter- Mindeddig a szexuális stratégiák univerzális vo-
nális mortalitás terén is (bár a nemek közötti kü- násaival és nemek közötti különbségeivel fog-
lönbség itt kisebb, mint a externális mortalitás lalkoztunk. Kevés figyelmet szenteltünk ugyan-
esetén). Azt is megmagyarázza, hogy ez az elté- akkor a nemen belüli individuális különbségeknek.
rés miért alacsony fiatal korban és miért emel- Ez általában is adóssága az evolúciós pszicholó-
kedik az idősebbek körében (3.23. ábra). Sőt, giának: csak most kezdődtek meg azok a kutatá-
azokkal az adatokkal is összhangban van, ame- sok, amelyek a Homo sapiensre jellemző adap-
lyek bizonyos biológiai folyamatoknak a korral tációs tervek és azok egyedi változatait egyazon
együtt járó negatív hatásaival kapcsolatosak elméleti keretbe igyekeznek összefoglalni (Buss
(Mealey 2000a). Így pl. ismeretes, hogy miköz- és Greiling 1999). Ismeretes, hogy a szexuális
ben a vérben keringő tesztoszteron fokozza a viselkedés óriási individuális változékonyságot
fertilitást, a vonzerőben szerepet játszó másod- mutat egy adott kultúrán belül. Ez a sokféleség,
lagos nemi jellegek kialakulását és általában a mint láttuk, nem korlátozódik az emberre. Még-
viselkedési aktivitást, ugyanakkor rontja az im- is, fajunk a szexuális viselkedés egyéni változé-
munképességet, és a szervezetet az idő előreha- konysága tekintetében kétségtelenül messze fe-
ladtával egyre inkább sebezhetővé teszi a kór- lülmúlja az élővilág bármely más tagját. Alapját
okozókkal szemben. Ezzel összhangban vannak evolúciós örökségünk alkotja, amelynek lénye-
azok a kísérleti eredmények, amelyek szerint a ges eleme, hogy a szexuális magatartásformák
kasztrált hímek ugyanolyan élettartamot érnek alternatív viselkedési taktikák kombinációiból
el, mint általában a nőstények. Egyes jelentések szerveződnek. Az individuális különbségek ge-
szerint a XX. század elejének eugenikai prog- netikai változékonyságra (genetikai polimorfiz-
ramjának keretében kasztrált férfiak élettartama mus) vagy környezeti kontingenciákra (kondi-
átlagosan nem kevesebb, mint tíz évvel meg- cionális stratégiák) vezethetők vissza (lásd rész-
nőtt, ami elsősorban a fertőzésekkel és a stresz- letesen 3.3.1.). A belőlük szerveződő kevert
szel szembeni fokozott ellenálló képességüknek stratégiák - más szóval: evolúciósan stabil stra-
volt köszönhető (Trivers 1985). tégiák - gyakran gyakoriságfüggő szelekció kö-
Végül, jegyezzük meg, hogy a differenciális vetkeztében jönnek létre, és viselkedési átkap-
mortalitás evolúciós magyarázata azt a tudo- csolásokra (trade-offokra) épülnek.
mányelméleti helyzetet példázza (1.1.4.), amely- Noha a férfiak általában nagyobb érdeklődést
ben a jelenség invariáns rétegeit vizsgáló evolú- mutatnak a rövid távú kapcsolatok irányában,
ciós pszichológia és ugyanennek a jelenségnek mint a nők, nagy különbségek találhatók közöt-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 157

tük a szexuális érdeklődés intenzitását és az el- detektívtükrös szobákban végzett szimulációs


köteleződés mértékét tekintve. Ezek a különbsé- helyzetekre épültek, továbbá kérdőíveket és kü-
gek részben genetikai, részben környezeti hatá- lönféle személyiségteszteket foglaltak maguk-
sokra vezethetők vissza, amelyek bonyolult mó- ban - a férfiak párkereső és szülői befekteté-
don kombinálódnak egymással (4.5.1.). A nők seinek átkapcsolásait, trade-offjait elemezték
manipulálásán, csábításán és megtévesztésén (1.2.2.). Azt találták, hogy azok a férfiak, akik
alapuló stratégiák olyan férfiakra jellemzőek, vonzó fizikai tulajdonságokkal (pl. szimmetri-
akik sajátos biológiai adottságokkal és szociális kus arc - lásd részletesen 3.5.7.) és/vagy a szük-
tapasztalatokkal rendelkeznek. A tesztoszteron- séges erőforrásokkal (státus, jövedelem stb.)
termelés intenzitása és időzítése pl. nagymér- rendelkeznek, sikeresebben növelik párkapcso-
tékben befolyásolja a fizikai megjelenés, az im- lataik számát. Az ilyen férfiak másokhoz képest
pulzivitás és az agresszió egyéni különbségeit gyakrabban mutatnak ún. korlátlan szociosze-
(Mazur és Booth 1998). A szexuális érés és a má- xuális magatartást. Nagyobb arányban keresnek
sodlagos nemi jellegek kialakulásának időpont- olyan fizikailag vonzó partnereket, akik nem
jában mutatkozó eltérések azután további hatá- igénylik a megelőző ráfordítást és elkötelező-
sokat idéznek elő a többiekkel folytatott szociá- dést. A riválisokkal folytatott szexuális versen-
lis kapcsolatokban (Mealey 2000a). A korán érő, gésük sokszor olyan „közvetlen" taktikákra
domináns fiúk egyrészt sikeresebbek és népsze- épül, mint az önreklámozás, a másik férfi becs-
rűbbek a fiúk körében, másrészt viszont növek- mérlése és a csábítás hatékony trükkjeinek al-
szik annak a valószínűsége, hogy mások (első- kalmazása (pl. „rámenős fellépés", megtévesz-
sorban a felnőttek) helytelenítik vagy büntetik tés) (lásd még 3.4.5.). Nem meglepő, hogy más
korai „rendbontásaikat". Ezek a fiúk így más férfiakhoz képest több rövid távú és házasságon
szociális környezetben találják magukat, mint kívüli kapcsolatban vesznek részt, ahol a jó
későn érő társaik, és ez alapvetően befolyásolja megjelenés és a partnerükre fordított anyagi
későbbi élettörténeti stratégiáikat. Kezdemé- „szolgáltatások" fontosabbnak számítanak, mint
nyezőbbek a rivális férfiakkal való verbális és fi- az olyan személyiségjegyek, mint megértés, ér-
zikai összetűzésekben, nagyobb hangsúlyt fek- zelmi stabilitás, felelősség, hűség.
tetnek a lányok manipulálására és elcsábítására, Más férfiak viszont kevesebb hajlandóságot
mint a hosszú távú kapcsolatokra. Hasonló kö- mutatnak a rövid távú kapcsolatok keresésére
vetkezményekkel járhatnak azok a korai, gyer- és inkább a hosszú távú kapcsolatok kialakításá-
mekkori tapasztalatok, amelyek a kedvezőtlen ra fordítják erőfeszítéseiket. Ennek egyik oka ta-
családi környezetből származnak. Az apa nél- lán az, hogy a rövid távú kapcsolatok költsége-
kül felnövő, illetve a fizikai és érzelmi stressz sek a rájuk fordított idő és energia tekintetében
súlyos hatásait átélő fiúk körében megnő a sza- - amelyet számos más tevékenységre lehet for-
bályszegő viselkedések száma, korábbra helye- dítani - és számos kockázattal járhatnak (beteg-
ződik a másik nem iránti szexuális érdeklődés ségek, féltékenységből fakadó agresszió stb.).
kialakulása, előnyben részesülnek a rövid távú Gyanítható azonban, hogy ezek a férfiak inkább
kapcsolatok a stabil kötődések helyett. Ennek azért nem vesznek részt alkalmi kapcsolatban,
részleteire és adaptív pályáira a 4.5.2. fejezet- mert a nők egyszerűen nem őket választják.
ben térünk ki. Meglehetősen kevés férfi felel meg ugyanis
Jeffry Simpson és Steven Gangestad kifejlesz- azoknak a preferenciáknak, amelyeket a nők a
tett egy ún. szocioszexuális orientáció-kérdőívet legfontosabbnak tartanak partnerük fizikai meg-
abból a célból, hogy mérjék az elköteleződés jelenésével és az általuk birtokolt erőforrások-
nélküli, alkalmi szexuális kapcsolatra való haj- kal kapcsolatban (Gangestad és Thornhill 1997b).
landóság egyéni különbségeit (Simpson és Gan- A többség számára ezért a hosszú távú befekte-
gestad 1991, 1992, Simpson et al. 1999, Gange- tés nagyobb előnyöket kínál, mint a rövid távú
stad és Simpson 2000). Vizsgálataik - amelyek kapcsolatok.
158 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

A szerzők ezzel összhangban azt találták, hogy len (Broude és Green 1976). Az iparosodást
azok a férfiak, akik nem, vagy kisebb mértékben megelőző kultúrákban, ahol hiányoznak a fo-
rendelkeznek előnyös külsővel, illetve magas gamzásgátlás és az abortusz hatékony formái, a
státusszal, kevésbé sikeresek a nőkért folytatott kierőszakolt nemi aktus hasonló gyakorisággal
konkurenciaharcokban. Ezért ők korlátozott vezet gyermeknemzéshez, mint a megengedett
szocioszexuális magatartásra térnek át, amely szexualitás. Sőt, egyes vizsgálatok szerint az
hosszú távú befektetést, hűséget és kitartó gon- erőszakos közösülés nagyobb valószínűséggel
doskodást kínál, és ugyanezt várja cserében jár fogamzással, az ilyenkor gyakori, ún. indu-
(Simpson és Gangestad 1991, 1992, Simpson et kált peteérés miatt (Baker és Bellis 1995). Az
al. 1999). A másik csoporthoz képest kevésbé ipari társadalmakban nehéz a nemi erőszakok
élnek manipulatív szexuális taktikákkal, ala- pontos számát mérni; becslések szerint az Egye-
csonyabb pontszámot érnek el az extraverzió sült Államokban évente 600 ezer erőszakos kö-
skálán és magasabbat a barátságosság skálán. zösülés történik, de ennek csupán 10%-át jelen-
Nagyobb mértékben jellemző rájuk az őszinte- tik be.
ség, a megbízhatóság és az érzelmi kötődés. Lehetséges, hogy a szexuális szelekció kedve-
A lényeg tehát az, hogy a különböző adottsá- zett egy olyan kondícionális stratégia kialakulá-
gokkal rendelkező férfiak különböző szexuális sának, amely bizonyos körülmények között rep-
stratégiákkal növelik - vagy legalábbis növelték roduktív előnyöket kínált a kényszert alkalma-
a múltban - szaporodási sikerüket. Miközben a zó férfiak számára. Egyesek szerint elsősorban
férfiak általában véve a szexuális változatosság azok a férfiak folyamodnak szexuális erőszak-
megteremtésére és a párzások számának növe- hoz, akik alulmaradnak a rivális férfiakkal foly-
lésére irányuló erőteljes vágyakra szelektálód- tatott versengésben, és kevés esélyük van rövid
tak, többségük számára nagyobb nyereséggel vagy hosszú távú párkapcsolatok kialakítására
jár, ha korlátozzák ezeket a vágyakat, és a párke- (Shields és Shields 1983, Thornhill és Thorn-
reső magatartásról inkább átkapcsolnak a szülői hill 1983, 1992). A magyarázat, amely a „férfi-
magatartásra. Ezeknek az alternatíváknak a fit- depriváció-hipotézis" nevet kapta, lényegében a
nessmegtérülései és specifikus átkapcsolásai korábban ismertetett „csatlós" stratégia humán
természetesen nem csupán a férfiak által kínált megfelelője (3.3.1.). Ezt megerősíti az az össze-
tulajdonságoktól függnek, hanem a környezeti hasonlító elemzés, amely szerint a többnejűség
feltételektől is. Erről bővebben a 4.2.7. fejezet- mértékének növekedésével fokozódik a nemi
ben lesz szó, az apai magatartásformák elemzé- erőszak valószínűsége, méghozzá a szexuális
se kapcsán. konkurenciaharcokban vesztes férfiak növekvő
Számos evolúciós pszichológus szerint a fér- száma miatt. A hipotézis számos tekintetben
fiak részéről tapasztalható szexuális kényszer és ugyancsak összhangban van az ipari társadal-
nemi erőszak ugyancsak fakultatív viselkedési makból származó szociológiai tényekkel. Az
algoritmusra épül, egy kevert stratégia alterna- adatok szerint a nemi erőszakot elkövető férfiak
tív elemeként. Olyan körülmények között vál- többsége 18 és 35 év közötti fiatalember; ők ko-
hattak adaptívvá evolúciós múltunk során, ahol ruknál fogva a leginkább érdekeltek a nőkért
relatíve kis költség - mindenekelőtt a leleplező- folytatott versengésben (Thornhill és Thornhill
dés és a büntetés alacsony valószínűsége - mel- 1992).
lett fitnessmegtérülést biztosítottak. Antropoló- Ennél is fontosabb az, hogy foglalkozási stá-
gusok szerint a nőrablások, portyák, háborúk tusuk és anyagi helyzetük alapján a szociálisan
keretében történő erőszakos közösülések na- legkevésbé sikeres férfiak közül kerülnek ki.
gyon gyakoriak lehettek a emberi őstörténetben. Nagy részük munkanélküli, alacsony jövede-
Egy kultúrközi vizsgálatból az derül ki, hogy a lemmel, ennélfogva alacsony párértékkel ren-
mai társadalmak 41,1%-ában meglehetősen el- delkezik. Csekély kilátásaik vannak akár a há-
terjedt jelenség, és csak 23,5%-ukban ismeret- zassághoz és gyermekneveléshez szükséges erő-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 159

források előteremtésére, akár pedig alkalmi kap- terméke (Lalumiére és Quinsey 1995, Quinsey
csolatok kialakítására. Ráadásul fizikai megje- és Lalumiére 1995). Olyan viselkedésforma,
lenésük is gyakran alatta marad az átlagnak; a amely adaptív pszichológiai programok követ-
nemi erőszak miatt letartóztatott férfiak köré- kezményeként jön létre, de maga nem adaptív
ben háromszor olyan gyakran találtak rendelle- (inkább maladaptív). Közelebbről a férfiak rövid
nességeket az arcon. Szociális helyzetük és testi távú kapcsolatokra és szexuális változatosságra
kondíciójuk hiányosságaival magyarázható, irányuló vágyainak, illetve a vetélkedést és koc-
hogy nagy kockázatot hajlandók vállalni szapo- kázatkeresést szolgáló törekvéseinek egyfajta el-
rodási sikerük minimális esélyeinek megterem- túlzásából alakul ki. Ezzel a hipotézissel össz-
tésére. Az áldozatok ugyanakkor a reproduktíve hangban van az a kísérleti eredmény, amely sze-
legértékesebb - fertilitásuk csúcsán lévő, fiatal rint a férfiak egyaránt magas szexuális izgalmi
és vonzó - nők közül kerülnek ki. Ez a tény kü- állapotot (arousalt) mutatnak az erőszakos, il-
lönösen figyelemre méltó a más női csoportok- letve az együttműködésen alapuló pornófilmek
kal való összehasonlításban (3.25. ábra). Egyút- látványára (Malamuth et al. 1986).
tal ellentmond annak a közkeletű hipotézisnek, Ugyanezt a hipotézist támasztják alá azok a
amely azt tartja, hogy a nemi erőszak során a kutatások, amelyek kimutatták, hogy a nemi
férfiak célja a nők megfélemlítése, megalázása, erőszakot elkövető férfiakra deviáns szexuális
és a maszkulin hatalom és erő demonstrálása. preferenciák, antiszociális karakter, ellenséges
Jóllehet a nemi erőszaknak kétségkívül vannak maszkulinitás, és erős agresszív késztetés jel-
ilyen elemei, ha alapvetően ez lenne a mozgató- lemző (Lalumiére és Quinsey 1996) (3.26. ábra).
ja, akkor azt várnánk, hogy a támadások idő- A nők iránti promiszkuitás, ugyanakkor ellen-
sebb, befolyásos, tehetős nők ellen irányulnak séges attitűd együtt hozzák létre azt a mentális
(Thornhill és Thornhill 1987). Valójában azon- állapotot, amelyben a nők visszautasítása miatti
ban az áldozatok túlnyomó többsége fiatal és frusztráció szexuális erőszakhoz vezethet. Egy
alacsony foglalkozási státusokba sorolható nő. további vizsgálat meglepő módon azt találta,
Evolúciós szempontból ugyanakkor lehetsé- hogy a nemi erőszakot elkövető férfiak kifejezet-
ges, hogy a szexuális erőszak valójában nem egy ten sikeresnek tartják magukat a szexuális kap-
fakultatív viselkedési stratégia, hanem a férfi csolatok száma tekintetében, és valóban na-
pszichológiai repertoárjának valamiféle mellék- gyobb tapasztalattal rendelkeznek e téren, mint

3.25. ÁBRA
A szexuális erőszak áldoza-
tául esett nők kormegoszlá-
sa az átlag női populációk-
hoz, illetve a nem szexuális
indítékú gyilkosságok áldo-
zatául esett nők csoportjá-
hoz viszonyítva ■ (Forrás:
Alcock 1998)
160 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.26. ÁBRA
Erőszakos és nem erőszakos szexuális tapasztalattal rendelkező férfiak néhány személyiségvonása ■ Jelölés; NSZT: nincs
szexuális tapasztalat; NESZ: nincs erőszakos szexuális tapasztalat; NFE: nem fizikai szexuális erőszak; FE: fizikai szexuális
erőszak (Forrás: Lalumiére és Quinsey 1996)

a kontrollcsoport tagjai (Lalumiére et al. 1996). hanem adott körülmények között inkább „ki-
Ez az eredmény aligha értelmezhető a férfidep- egészítője": bizonyos férfiak bizonyos körülmé-
riváció-magyarázat keretében. nyek között erőszakot alkalmaznak, miközben
A két hipotézis mindazonáltal nem feltétle- „normális" párkapcsolatokat is kötnek (Ellis
nül mond ellent egymásnak, sőt úgy tűnik, kö- 1989, Malamuth és Heilman 1998). A nők ter-
zös elméleti keretbe illeszthető. Lehetséges mészetesen a párköteléket részesítik előnyben,
ugyanis, hogy a nemi erőszakot elkövető férfiak és védekeznek a nemi erőszak ellen. Mint lát-
a népesség olyan részét képezik, akiket az átlag- tuk, olyan detektálási képességekre szelektálód-
populációhoz képest egyfelől nagyobb mértékű tak, amelyek segítségével folytonosan tesztelik
szexuális és agresszív drive jellemez, másfelől - a másik fél elköteleződését és ráfordítását
alacsony szocioökonómiai státusuk miatt - egy- (3.3.2., 3.4.5.), ezenkívül igyekeznek csökkente-
úttal meg vannak fosztva a „minőségi" párkap- ni a szexuális támadások valószínűségét. Egy
csolatok lehetőségétől. Sikeresek az alacsony érdekes vizsgálatban azt találták, hogy peteéré-
párértékkel rendelkező nőkkel folytatott alkal- sük idején a nők - de csak azok, akik nem szed-
mi kapcsolatok terén, de sikertelenek az értéke- nek fogamzásgátló tablettát - jelentősen csök-
sebb (pl, vonzó) nőkhöz való jutás tekintetében kentik a kockázatkereső viselkedés különböző
(Lalumiére et al. 1996). Velük szemben ezért formáit. Különösen azokat, amelyek a nemi erő-
növekszik annak a valószínűsége, hogy erősza- szaknak való kitettség veszélyét hordozzák,
kot alkalmaznak. Ennek a tendenciának a mani- mint pl. sétálás elhagyott, sötét helyen vagy szó-
fesztálódását természetesen az is erősen befo- rakozóhelyek látogatása egyedül. Figyelemre
lyásolja, hogy a potenciális fitnessnyereséggel méltó, hogy ez olyan időszakban megy végbe,
párhuzamosan milyen magasak a vele járó költ- amikor szexuális aktivitásuk egyébként növek-
ségek (sérülés, szociális megbélyegzés, bünteté- szik (Chavanne és Gallup 1997) (3.27. ábra).
sek) (Malamuth és Heilman 1998). Elméletileg Jegyezzük meg végül, hogy a szexuális erő-
csak azokban a nagyon ritka szituációkban jön szakkal kapcsolatos evolúciós magyarázatok
létre, ahol a haszon felülmúlja a veszteséget, természetesen nem állnak semmiféle ideológia
bár egyelőre senki sem mérte ezeket a paraméte- vagy politikai filozófia szolgálatában. Sokan
reket. ugyanis úgy értelmezik ezeket a kutatásokat,
Mindenesetre ez az integratív szemlélet azt mint a nők szexuális kizsákmányolásának egy-
valószínűsíti, hogy a nemi erőszak a megenge- fajta igazolását. Erről szó sincs: megmagyarázni
dett párzásnak nem kizárólagos alternatívája, valamit nem jelenti azt, hogy egyszersmind he-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 161

lyeseljük vagy igazoljuk is annak a létezését (Be- változékonyságra irányuló késztetéseihez. Mi-
reczkei 1998a). A szexuális kényszer evolúciós közben „ártalmatlan" eszközt nyújt a valóság-
kutatói - többségük nő - azt tartják, hogy a nemi ban elérhetetlen nők virtuális birtoklására, a re-
erőszak indítékainak ultimatív elemzései köze- alitástól nagyrészt elszakadó élmények és be-
lebb vihetik a gyakorlati szakembereket ahhoz, nyomások új standardokat és elvárásokat hoz-
hogy megfelelő ellenintézkedéseket hozzanak nak létre a férfiakban, és ez rombolhatja a két
létre. nem közötti szexuális kapcsolatok normális
A férfiak közötti szexuális vetélkedéseknek működését (Shepher és Reisman 1985).
az előbbiekhez képest kevésbé költséges, annál
elterjedtebb formái a prostitúció és a pornográ-
fia. Mindkettő egyfajta „mesterséges" környeze- 3.3.6. Alternatív stratégiák II.
tet teremt a férfiak pszichológiai preferenciái- Egyéni különbségek a nők
nak működéséhez. Nem véletlen, hogy tipiku- szexuális viselkedésében
san női intézmények; a férfitest látványa és sze-
xuális szolgáltatásai iránt lényegesen kisebb a A szexuális viselkedés individuális változé-
nők részéről megnyilvánuló érdeklődés és ke- konysága természetesen nem csupán a férfiak-
reslet (3.3.1.). A prostitúció esetében az anyagi ra, hanem a nőkre is jellemző. Sajátos egyéni
ellenszolgáltatás ráfordításait és a szexuálisan különbségek jelennek meg például a nők közötti
terjedő betegségek kockázatát számos előny el- versengés terén (3.3.3.). Eltérések mutatkoznak
lensúlyozhatja (Mealey 2000a). Lehetővé teszi a a nők körében a tekintetben is, hogy milyen
szexuális kielégülést a rövid távú kapcsolatokat igényt támasztanak a szexuális változatosság
igénylő férfiak számára. A monogám társadal- iránt. Miközben a férfiak átlagban nagyobb ér-
makban a házasságon kívüli kapcsolatoknak deklődést mutatnak a rövid távú kapcsolatok, a
olyan pótlólagos formáit nyújtja, amely általá- nők pedig a hosszú távú kapcsolatok iránt, ez a
ban nem vezet a párok érzelmi eltávolodásához különbség nem általánosítható a teljes népes-
és szakításához, továbbá csökkenti a nemi erő- ségre. A nők egy viszonylag kis része nagyobb
szak előfordulási valószínűségét. Ugyanakkor hajlandóságot mutat az alkalmi kapcsolatokra,
kikezdi a családi értékeket, és a bűnözés számos mint a férfiak többsége. A korábban említett
formájának kedvez. A pornográfia viszont egy- szocioszexuális orientáció-vizsgálatban azt ta-
fajta fantáziavilágot teremt a férfiak szexuális lálták, hogy a tesztben magasabb pontszámot el-

3.27. ÁBRA
Nők kockázatvállalása havi
ciklusuk különböző szaka-
szaiban, tekintettel arra,
hogy szednek-e fogamzás-
gátló tablettát ■ A kocká-
zatvállalás pontszámai egy
18 tevékenységet magában
foglaló kérdőívre adott vá-
laszok átlagértékéből te-
vődnek össze (Forrás: Cha-
vanne és Gallup 1997)
162 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.2. TÁBLÁZAT
A nők szexuális partnerei-
nek száma eddigi szexuális
életük függvényében ■ (For-
rás: Baker és Bellis 1995)

érő nők a többieknél gyakrabban vesznek részt az Egyesült Államokban végzett kutatások: a
rövid távú kapcsolatokban (Simpson és Gan- nők mintegy 15%-a csalta meg férjét vagy barát-
gestad 1992). A korábbi feltevéssel ellentétben - ját a megelőző öt év során (Laumann et al. 1994).
amely szerint többnyire a rosszabb testi adottsá- Ezek az adatok olyan jelenségekre világítanak
gokkal rendelkező nők mennek bele rendszere- rá, amelyek a hagyományos szociobiológia szá-
sen alkalmi kapcsolatokba - azt találták, hogy mára nehezen voltak értelmezhetőek. A 70-es,
ezek a nők többnyire átlag fölötti fizikai vonz- 80-as évek evolúciós gondolkodásában ugyanis
erővel rendelkeznek (Mikach és Bailey 1999). elfogadott elméleti előfeltevés volt, hogy kizáró-
Ok maguk is nagyobb hangsúlyt fektetnek part- lag a hímek növelik szaporodási sikerüket az-
nerük testi adottságaira, mint személyes kvali- zal, ha több nőstényt termékenyítenek meg. A
tásaira (megbízhatóság, barátságosság, gondos- nőstények számára azonban e felfogás szerint a
kodás stb.). több hímmel folytatott egyidejű párzások nem
A népességen belüli arányuk nyilvánvalóan adaptívak. Miután ugyanis a nőstény megter-
nagy változékonyságot mutat és számos tényező mékenyül, sok időt és energiát fordít az utód-
függvénye. A jelenlegi vizsgálatok mindazonál- gondozásra és egy ideig nem lehetnek újabb
tal rávilágítanak néhány általános mintára. Egy utódai. Reproduktív érdeke tehát az, hogy az
közel 4000 főre kiterjedő angliai vizsgálat során apai ráfordítás tekintetében optimális hímet vá-
az derült ki, hogy azoknak a fiatal nőknek a cso- lasszon azért, hogy növelje az élete során lehet-
portjában, akik túl vannak az első 500 közösülé- séges számú utódai túlélési esélyét. Egy másik
sen - ez átlagosan 3-5 év aktív szexuális életet hímmel való ismételt párzás nem növelné az
jelent 12% állította magáról, hogy több mint utódok számát, sőt ezzel azt kockáztatná, hogy
20, de kevesebb mint 50 férfival volt szexuális felszarvazott párja otthagyja és megfosztja a lét-
kapcsolata. A tapasztaltabb nők esetében - túl a fontosságú apai erőforrásoktól. Ezen az elméleti
háromezer szexuális aktuson - mintegy 5% szá- építményen azonban az utóbbi két évtizedben
molt be több mint 100 partnerről (3.2. táblázat). sorra rést ütöttek azok a vizsgálatok, amelyek
Az előbbiek csoportjában a nők 44%-a, az utób- genetikai elemzésekkel bizonyították hogy szá-
biak csoportjában pedig 76%-a nyilatkozott mos, egyébként monogám párkötelékben élő faj
úgy, hogy életében legalább egyszer két (esetleg nőstényei „félrelépnek", aminek eredménye-
több) férfival volt viszonya tíz napon belül (Ba- ként utódaik közül néhány nem a párjuktól, ha-
ker és Bellis 1995). Egy másik, szintén a 90-es nem más hím(ek)től származik (Alcock 1998).
években végzett vizsgálatból az derül ki, hogy a A jelenség egyik magyarázata az, hogy a nős-
18 és 24 év közötti francia nők 10%-ának volt tények egyfajta szexuális szolgáltatást nyújta-
több mint egy partnere a megelőző évben (Spira nak olyan hímeknek, akiktől „cserében" jogosan
et al. 1994). Hasonló arányokról számolnak be várnak el különböző erőforrásokat vagy támoga-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 163

tást (Krebs és Davies 1993), A kedvezményezett A több hímmel való párzás egy másik előnyt
pávián hímek pl, megvédik őket más hímek zak- is kínál, amely az előbbinél valószínűleg gyako-
latásaitól. Azok az oroszlán hímek, amelyek ribb és fontosabb szerepet játszik a rövid távú és
pároztak a nősténnyel, kisebb valószínűséggel házasságon kívüli kapcsolatokban. Ez pedig a
ölik meg e nőstény mástól származó kölykeit. magas rátermettséggel rendelkező hímek nyúj-
Számos faj esetében a nőstények promiszkuitá- totta genetikai nyereség (Alcock 1998, Krebs és
sa feltehetőleg azért alakult ki, hogy összezavar- Davies 1993). Mint a 3.4.1. fejezetben részlete-
ja az apasági viszonyokat és így elejét vegye an- sen is látni fogjuk, a nőstények bizonyos körül-
nak, hogy a hímek megtámadják kölykeiket mények között nem a hímek által birtokolt erő-
(Hrdy 2000) Gyakran megtörténik, hogy a hí- források, hanem párjuk értékes génjeinek meg-
mek táplálékot kínálnak fel olyan nőstények- szerzésére törekszenek. Ez többnyire akkor tör-
nek, akik előzetesen párzottak velük. Az emberi ténik, amikor a hímek utódgondozásban való
társadalmakban ugyancsak ismert jelenség, hogy részvétele minimális, és a nőstény nyeresége
a nők anyagi vagy szociális támogatást kapnak abból fakad, hogy utódaiba olyan gének adód-
szexuális tevékenységükért. Egy monogám tár- nak át, amelyek növelik azok életképességét,
sadalomban, a paraguayi ache indiánoknál, a ellenállóképességét, termékenységét. A több
magas presztízzsel rendelkező kiváló vadászok- hímmel való párzás azonban akkor is kifizetődő
nak lehetőségük van arra, hogy több asszonnyal lehet a nőstény számára, amikor egy utódgon-
is folytassanak viszonyt, cserébe azért, hogy dozó hím mellett alkalmi, „házasságon kívüli"
hússal látják el a csoport tagjait. (Hill és Hur- kapcsolatban vesz részt. A monogám kékcine-
tado 1996) (2.1.3). géknél pl. azt találták, hogy amikor a nőstények
E viselkedési stratégia sajátos, mondhatni egy domináns, jó fizikai kondícióval rendelke-
extrém formája közismerten a prostitúció, ame- ző, egészséges hímmel alkottak párt, viszonylag
lyet az imént a férfiak viselkedési eszköztárának ritkán keresték az alkalmat más hímekkel való
egyik lehetséges elemeként jellemeztünk. Szer- párzásra. Ha azonban párjuk rosszabb minősé-
te a világon általánosnak tekinthető. Egy 300 gű volt, a félrelépések gyakorisága lényegesen
kultúrát magában foglaló etnográfiai atlasz megemelkedett (Kempenaers et al. 1992).
mindössze 12 olyan társadalmat ismer, ahol tel- A legtöbb genetikai vizsgálat mindazonáltal
jesen hiányzik a prostitúció (Murdock 1967). A azt mutatja, hogy a felszarvazások gyakoriságá-
modern ipari társadalmakban ugyancsak virág- nak korlátai vannak: még azoknál a fajoknál is,
zó iparág, amely azonban nagyon eltérő előnyö- ahol a félrelépések viszonylag gyakoriak, az
ket és hátrányokat nyújt a prostituáltak külön- utódoknak csak egy része származik az idegen
böző csoportjai számára. Nyilvánvaló ugyanak- hímmel folytatott viszonyból, a többit a nőstény
kor, hogy a nők alkalmi viszonyai, futó kalandjai párja nemzi. A párkapcsolaton kívüli szexuali-
az esetek túlnyomó többségében nem ebbe a ka- tás aránya az eddig vizsgált fajok felénél mind-
tegóriába tartoznak. Igaz, a nőknek szóló aján- össze 5%, de a többieknél is ritkán haladja meg
dékok, vacsorameghívások nagy része a szexuá- a 20%-ot (Petrie és Kempenaers 1998). Ez nem
lis aktus időszakára esik, különösen egy rövid meglepő, hiszen a házasságtörés költséges: egy
távú kapcsolat esetében (Baker és Bellis 1995), bizonyos ponton túl a nőstény azt kockáztatja,
ezt azonban aligha lehet a prostitúcióhoz kap- hogy elveszti párja szülői gondoskodását, és ez-
csolni, bár egyesek szerint az átmenetek olykor zel utódainak túlélési kilátásai lényegesen rom-
meglehetősen nehezen definiálhatók. Tény, hogy lanak. Ezért a nőstények egy trade-off maga-
az ősi tranzakció a szexuális szolgáltatás és az tartásra szelektálódtak: igyekeznek lekötni a
anyagi viszontszolgáltatás között mára nagy hosszú távú partnereik által nyújtott apai gon-
részben ritualizálódott, gondoljunk például egyes doskodást, miközben fenntartják a lehetőséget,
házassági ceremóniákra (pl. menyasszony- hogy alkalmi kapcsolataik során értékes géne-
tánc). ket szerezzenek be utódaik számára, akiket az
164 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

erőforrásokkal rendelkező partnerük fog felne- nyul, még akkor is, ha ezektől a férfiaktól nem
velni. kapnak érzelmi támogatást (Gangestad és Thorn-
A jelenlegi kutatási eredmények azt mutatják, hill 1997b, Scheib 2001). Mint ahogy arról a kö-
hogy ez a trade-off az emberi szexuális viselke- vetkező fejezetekben részletesen is szó esik, a
désre is jellemző (Gangestad és Simpson 2000, férfiak (és a nők) bizonyos fizikai tulajdonságai,
Thornhill és Gangestad 1999a). Sőt, az emberre szexuális vonzerejük sajátosságai jelzik hordo-
fokozottan érvényes, hiszen a szoros párkapcso- zójuk genetikai minőségét - pl. a betegségekkel
latok és a férfiak relatíve magas szülői ráfordítá- szembeni ellenállóképességét -, amely nagy va-
sa miatt a nők reproduktív érdeke az, hogy sze- lószínűséggel az utódokba is átadódik. Ezért a
xuális viselkedésüket rendkívül árnyaltan és nők számára reproduktíve kifizetődő, ha ilyen
körültekintően szabályozzák. Ezért olyan komp- férfiakat választanak.
lex párválasztási algoritmusra szelektálódtak, A párválasztáson túlmenően szexuális visel-
amelynek lényeges része a férfiak által nyújtott kedésükkel is szabályozzák - nem feltétlenül
rövid távú és hosszú távú ráfordítások közötti, tudatosan - partnerük genetikai anyagának át-
állandóan változó egyensúly fenntartása. Gyak- adását. Egyes vizsgálatok arról számolnak be,
ran megtörténik ugyanis, hogy a férfiak szülői hogy a nők nagyobb valószínűséggel élnek át or-
ráfordítása és genetikai minősége nem esik egy- gazmust azokkal a férfiakkal, akiket magasabb-
be, és ezt a nő - miként számos más monogám ra értékelnek a fizikai vonzerő skáláján, mint a
faj nősténye - házasságon kívüli kapcsolataiban kevésbé attraktív férfiakkal (Shackelford et al.
kísérli meg összeegyeztetni. Ilyen körülmények 2000, Thornhill et al. 1995). Egy másik vizsgálat
között nyereséges lehet számukra, ha az erőfor- azzal a meglepő eredménnyel zárult, hogy a nők
rásokkal rendelkező, az utódok gondozásában házasságon kívüli szexuális kapcsolataik során
szerepet vállaló párjuk mellett olyan alkalmi gyakrabban számoltak be orgazmusról, mint a
partnert keresnek, aki értékes génjeivel képes párjukkal folytatott közösüléseik alkalmával
növelni gyerekeik életképességét és sikerét. (Baker és Bellis 1995). Tudjuk, hogy az orgaz-
Nem egyszerűen arról van szó, hogy növelik musok - elsősorban azok, amelyek kevesebb,
szexuális partnereik számát és nem is arról, mint egy perccel az ejakuláció előtt történnek -
hogy növelik a potenciális eltartók és gondosko- fontos szerepet töltenek be a spermiumok visz-
dók arányát. Sokkal inkább arról, hogy külön- szatartásában. Az általuk előidézett élettani
böző célból különböző férfiakat részesítenek változások révén csökkentik a visszaáramló eja-
előnyben. Ahogy Sarah Hrdy fogalmaz: a nők kulátum mennyiségét, így növelik a fogamzás
számára nem csupán az apai gondoskodás lekö- valószínűségét (Baker és Bellis 1993). Ez arra
tése, hanem az „optimális számú" apa biztosítá- mutat, hogy az orgazmus specifikus szerepet
sa is fontos volt az evolúció során (Hrdy 2000). játszik abban, hogy bizonyos férfiak nagyobb
Ennek következtében a nők pszichológiai reper- valószínűséggel termékenyítsék meg a nőket,
toárjának lényeges része az a taktikai képesség, mint mások.
hogy megoldják azt a lehetséges konfliktust, Ha a nők házasságon kívüli kapcsolatai az
hogy gyerekeik magas szintű gondoskodást, s előnyös tulajdonságok (jó gének) kiválasztását
egyszersmind jó géneket kapjanak. szolgálják, akkor erre várhatóan akkor kerül
Ezt az első pillantásra talán meglepő állítást sor, amikor megtermékenyítésük valószínűsége
számos vizsgálati eredmény támasztja alá. A a legmagasabb. Az adatok valóban azt mutatják,
tartós kapcsolatban élő nők nagy hangsúlyt he- hogy a nők akkor vesznek részt leggyakrabban
lyeznek szeretőjük fizikai megjelenésére, általá- házasságon kívüli kapcsolatokban, amikor ferti-
ban nagyobbat, mint azok, akik egyedül élnek litásuk csúcsán vannak. A 3.28. ábra alapján jól
(Scheib 2001). Számos adat van arra, hogy a nők követhető, hogy a menstruációs ciklus fogamzá-
preferenciája a házasságon kívüli kapcsolatok- si fázisában háromszor olyan gyakran vannak
ban elsősorban szexuálisan vonzó férfiakra irá- együtt szeretőikkel, mint a ciklus utolsó tíz nap-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 165

3.28. ÁBRA
Párkapcsolaton belüli (PKB) és párkapcsolaton kívüli (PKK) közösülések aránya tartós párkapcsolatban élő nőknél,
menstruációs ciklusuk különböző időszakaiban ■ (Forrás: Baker és Bellis 1995)

ján (Baker és Bellis 1995). A legnagyobb kü- donságait tartanák fontosnak a döntés megho-
lönbséget a peteérést megelőző két nap során re- zatalakor (Scheib 1994). A vizsgálatban szereplő
gisztrálták. Az állandó párjukkal folytatott nők másik csoportjához viszont azt a kérdést in-
szexuális tevékenységük intenzitása viszont tézték, hogy amennyiben házassági apróhirde-
egyenletes, és nem mutat változást a ciklus fo- tést tesznek közzé és egy közvetítőirodán ke-
lyamán. A párkapcsolaton belüli és párkapcso- resztül jellemezhetik jövendőbeli férjüket, milyen
laton kívüli szexualitásnak ez a kettőssége egy- tulajdonságokkal ruháznák fel őket leginkább.
részt genetikai nyereséggel járhat, másrészt Az eredmények megfeleltek a „kettős választás"
csökkenti a lelepleződés kockázatát. modellből fakadó elvárásoknak: a nők fonto-
Mindezek alapján az a kép rajzolódik ki, hogy sabbnak tartották az egészséget és a fizikai tulaj-
a szexuális szelekció egy olyan összetett pszi- donságokat (szemszín, magasság stb.) a dono-
chológiai algoritmust hozott létre a nőkben, amely- roknál, nyilvánvalóan azért, mert ezek a jellegek
nek segítéségével képesek alkalmazkodni a sza- azok, amelyek közismerten átöröklődnek az utó-
porodásuk szempontjából alapvető körülmények dokba. Hosszú távú kapcsolataik esetén viszont
finom eltéréseihez és változásaihoz. Feltételez- azokat a személyiségjegyeket értékelték maga-
hető, hogy amennyiben különböző okok miatt sabbra, amelyek a házastársi kapcsolatban vál-
házasságon kívüli kapcsolatba mennek bele nak meghatározóvá: megértés, őszinteség, érzel-
(3.3.8.), ez a stratégia lehetővé teszi a számukra, mi melegség.
hogy különböző férfiaktól biztosítsák gyerme-
kük számára az értékes géneket és az apai gon- 3.3.7. Spermiumvetélkedés
doskodást. Érdekes ebből a szempontból az a
vizsgálat, amelyben azt a kérdést tették fel fiatal A nők stabil párkapcsolaton (házasságon) kívüli
nők egy csoportjának, hogy amennyiben egy szexuális viselkedése szorosan kapcsolódik az
szülészeti klinikán megválaszthatnák gyerme- ún. spermiumkompetíció jelenségéhez, amely,
keik apját (azaz a donort), annak milyen tulaj-
166 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

mint láttuk, a hímek intraszexuális versengésé- nogám fajokban is előfordul. Mégpedig akkor,
nek egy alternatív formája (3.3.1.). A spermium ha a szociális egynejűség szexuális többférjű-
szintű vetélkedésre az ember esetében akkor séggel párosul, ha tehát a nőstény félrelépése le-
van mód, ha a nők bizonyos időintervallumon - hetőséget teremt a különböző hímektől szárma-
méghozzá néhány napon - belül több férfival is zó ivarsejtek mérkőzésére. Mindenesetre a férfi-
folytatnak nemi életet. Ismerve a petesejt és a ak heremérete - amely szorosan korrelál az
hímivarsejt átlagos élettartamát és a megtermé- ejakulátumban lévő spermiumok számával - lé-
kenyítés biokémiai feltételeit, számítások sze- nyegesen kisebb a csimpánzokénál, viszont na-
rint az ismételt aktusoknak 3-5 napon belül kell gyobb a gorillához és az orangutánhoz képest
megtörténniük ahhoz, hogy a spermiumok kö- (lásd 3.5. ábra). Ez egy mérsékelt spermium
zötti versengés működésbe lépjen. Ez valószí- szintű vetélkedés evolúciós lehetőségét mutat-
nűleg nem olyan ritka jelenség, ahogyan koráb- ja. Az említett angliai kutatás vezetői, Robin Ba-
ban gondolták, még akkor sem, ha figyelmen kí- ker és Mark Bellis (1993, 1995) szerint a spermi-
vül hagyjuk a nemi erőszakot és a prostitúciót. umversengés az ember szexuális konkurencia-
A korábban említett, közel 4000 főt magában harcainak egyik sajátos formája, amelynek so-
foglaló angliai vizsgálatból pl. az derül ki, hogy rán az eltérő férfiakból származó spermiumok
azoknak a nőknek a csoportjában, akik túl van- különböző és változatos stratégiák során mér-
nak az első 500 közösülésen - ami átlagosan kb. kőznek meg egymással. Hogy milyen stratégiák-
3-5 szexuálisan aktív évet jelent 50%-uknak ról és mechanizmusokról lehet szó, azt rendkí-
legalább egyszer az életében két férfival volt vül fáradságos, hosszú és költséges vizsgálatok
szexuális viszonya egy időben (Baker és Bellis során igyekeztek megállapítani, amelyek során
1995). Közülük minden 200-ból egy azt állítot- nem csupán a részt vevő személyek szexuális
ta, hogy legalább egyszer megtörtént az életük életét és szokásait térképezték fel, hanem össze-
során, hogy 30 percen belül két különböző férfi- gyűjtötték és pontosan mérték a spermiumok
val szeretkezett. Harminc százalékuk egy napon számát, az ejakulátum mennyiségét, a közösü-
belül, több mint ötven százalékuk pedig 5 na- lés utáni visszafolyás mértékét stb.
pon belül csinálta ugyanezt. A 3000 közösülés A modell egyik bizonyítéka az az érdekes kí-
fölött járó nőknek közel 60%-a nyilatkozta, sérleti eredmény, miszerint a férfiak növelik az
hogy egy napon belül két különböző férfival ejakulátumban lévő spermiumaik számát annak
volt viszonya. A szerzőknek ezekre az adatokra függvényében, hogy mennyi időt töltenek el
támaszkodó becslése szerint Nagy-Britanniában párjuk nélkül az utolsó közösülésük után. An-
a nők 4-12%-a vesz részt ún. kettős párzásban nál több hímivarsejtet termelnek, illetve juttat-
(double mating), amely kedvező feltételeket te- nak be a női petevezetékbe, minél hosszabb ide-
remt a spermiumok versengésére. Más szerzők ig voltak távol párjuktól ezt megelőzően. A sper-
óvatosabb becslést fogalmaznak meg - így pl. miumszám ugyanakkor nem a közösülések szá-
Franciaországban egy ottani vizsgálat alapján mától függ - ami meglepő eredmény -, sokkal
kalkulált arány a kettős párzásra csak 2-5% inkább az együtt eltöltött idő hosszától (3.29.
volt -, de egyetértenek abban, hogy a spermi- ábra). Ha két nemi aktus között pl. négy nap te-
umkompetíció mindenhol szerepet játszik az lik el és ez idő alatt a férfi és nő idejük 100%-át
emberi párkötelékek és a szexuális kapcsolatok együtt töltik, akkor a férfiak átlagosan 489 mil-
kialakulásában (Gomendio et al. 1998). lió spermiumot termelnek. Ha ellenben ugyan-
Nem tudjuk, hogy az evolúciós környezet mi- ezen időintervallum mindössze 5%-ában van-
lyen szelekciós feltételeket teremtett a spermi- nak együtt, az ejakulátum mennyisége 712 mil-
um szintű vetélkedés kialakulására (Hrdy 2000). lió spermiumra emelkedik. Ez az eredmény a
Nem valószínű, hogy a hominidák a csimpán- kutatók szerint úgy értelmezhető, hogy a férfiak
zokhoz hasonlóan promiszkuitásban éltek vol- abban az esetben növelik az ejakulátum meny-
na (3.1.2.). Spermiumvetélkedés azonban a mo- nyiségét, ha nagy a spermiumvetélkedés kocká-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 167

3.29. ÁBRA
A férfiak által termelt sper-
miumok száma a párjukkal
együtt eltöltött idő és a leg-
utolsó közösülés óta eltelt
idő függvényében ■ (Forrás:
Baker és Bellis 1995)

zata. Azaz, ha magas a házasságon kívüli kap- só szexuális együttlétet követően relatíve hosz-
csolat valószínűsége, amely viszont többek kö- szú időt töltenek el a párjuktól távol, máshogy
zött attól függ, hogy milyen lehetőségeik van- kezdenek viselkedni, mint azok, akik tartósan
nak a pároknak a félrelépésre. Az angliai min- párjukkal vannak (Shackelford et al. 2002).
tában a párjuktól valamilyen oknál fogva - pl. Előbbiek partnerüket szexuálisan vonzóbbnak
munkájuk vagy tanulásuk miatt - külön élő nők tartják, nagyobb késztetést éreznek a szexre, és
(0%-os együttlét) több mint 10%-a nyilatkozta, úgy vélik, párjuk is nagyobb érdeklődést tanúsít
hogy megcsalta férjét (barátját), míg a félrelépés irántuk e tekintetben. Különösen azok a férfiak
valószínűsége mindössze 2%-os vagy annál ke- mutatták ezeket a szexuális motivációkat, akik
vesebb, ha a férfi idejének több mint a felét töl- az átlagoshoz képest szorosabbnak és kielégí-
tötte társával. Amennyiben tehát az együttlét tőbbnek tartották kapcsolatukat a párjukkal. A
hiánya a házasságtörés kockázatát jelzi, a férfiak szerzők ezt úgy értelmezték, hogy elsősorban
számára ilyen esetben adaptív, ha a szokásosnál nekik volt vesztenivalójuk az esetleges felszar-
nagyobb mennyiségű spermium termelésével vazás következtében.
igyekeznek korlátozni a rivális férfiak esélyét a A spermiumvetélkedés egy másik élettani
megtermékenyítésre. mechanizmusa az, hogy a férfiak méretre, alak-
A spermiumvetélkedés természetesen nem ra és működésre nézve eltérő spermiumokat állí-
csupán a spermiumszám szabályozásával kap- tanak elő abból a célból, hogy növeljék a meg-
csolatos élettani válaszokat hívja elő. Várható, termékenyítés valószínűségét. Ezt a sokfélesé-
hogy a férfiak olyan pszichológiai mechanizmu- get (polimorfizmust) korábban úgy értelmezték,
sokra szelektálódtak, amelyek arra motiválják hogy a külső és belső hatások (öregedés, mutáci-
őket, hogy elejét vegyék partnereik másoktól ók) deformálják a „normális" spermiumtípust,
való megtermékenyülésének. Elképzelhető, hogy és a kevésbé aktív, sőt működésképtelen hím-
párjuk hűtlenségének gyanúja fokozza szexuá- ivarsejtek tömegét hozzák létre. Baker és Bellis
lis aktivitásukat, és arra készteti őket, hogy meg- (1995) szerint egészen másról van szó: a megter-
kíséreljék párjuk megtermékenyítését, amilyen mékenyítés szempontjából leghatékonyabb eja-
gyorsan csak lehet. Egy USA-ban és Németor- kulátum szükségképpen polimorfikus. Az ivar-
szágban párhuzamosan végzett jelenlegi vizsgá- sejtek között ugyanis munkamegosztás ural-
lat azt mutatja, hogy azok a férfiak, akik az utol- kodik, amennyiben mindegyik fajta spermium
168 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

más-más szerepet tölt be a rivális hímek ivar- séges, hogy többféle szelekciós nyomás felelős a
sejtjeivel folytatott versengésben. A szelekció hím nemiszerv kialakulásáért.
olyan arányt állított be közöttük, amely adott Miközben a spermiumkompetíció a férfiak
körülmények között optimális a megterméke- intraszexuális stratégiájának a része, a nők nem
nyítés szempontjából. passzív tárgyai ennek a folyamatnak. Ellenkező-
Működésük szempontjából két alaptípus kü- leg, szexuális aktivitásuk és orgazmusuk időzí-
löníthető el: a torlaszolók és a rombolók. Az tésével szabályozzák és időzítik a különböző
előbbiekre a nagyméretű, felcsavarodott farok férfiak spermiumai közötti versengést. Először
jellemző. Nem a megtermékenyítésben vesznek is, mint láttuk, a peteérés körüli napokban gyak-
részt, hanem arra vannak programozva, hogy rabban közösülnek alkalmi partnereikkel mint
nagy koncentrációban mintegy elzárják az utat párjukkal (barátjukkal, férjükkel). Másodszor,
a női ivarjáratban a később érkező hímivarsej- ezekben a kapcsolatokban gyakrabban élnek át
tek elől. Arányuk a férfi életkorának előrehalad- olyan típusú orgazmusokat, amelyek növelik a
tával nő, ami a szerzők szerint összefügghet az- spermiumok visszatartását a női petevezeték-
zal, hogy idősebb korban nagyobb a nők szexuá- ben. Az említett angliai vizsgálatban pl. a házas-
lis hűtlenségének kockázata. Az idősödő férfiak ságon kívüli partnerrel folytatott szexuális
tehát azért állítják elő ezeket egyre nagyobb együttlétek 65%-ában éltek át orgazmust, míg
mennyiségben - a teljes ejakulátum mintegy párjukkal ez az arány csupán 38% volt. Har-
20-25%-ában -, hogy védekezzenek más férfiak madszor, a nők gyakrabban használnak fogam-
spermiumainak bejutása ellen. A romboló típu- zásgátló szereket hosszú távú, mint házasságon
sú - általában kerekded vagy ovális fejjel és kis- kívüli kapcsolataikban (Baker és Bellis 1995). A
méretű farokkal rendelkező - spermiumok ez- nők szexuális aktivitásának és orgazmusának
zel szemben úgy működnek, hogy felkeresik az mintázatai tehát azt mutatják, hogy a párkap-
idegen spermiumokat és olyan enzimeket bo- csolaton kívüli férfiak spermiumai előnyt élvez-
csátanak rájuk, amelyek elpusztítják ezeket. nek a tartós partner spermiumaival szemben. A
Termelésük valószínűleg a másik férfitól szár- spermiumkompetíció szabályozása kétségtele-
mazó spermiumok jelenlétében gyorsul fel. Va- nül fontos stratégia a nők számára, amely lehe-
lószínűleg a vetélkedésben részt vevő spermiu- tővé teszi, hogy bizonyos körülmények és korlá-
mok magyarázzák azokat a meglepő klinikai tok között befolyásolják az utódaikba átjutó gé-
eseteket, amelyekben a férj spermiumai, noha nek minőségét (3.3.6.).
nem voltak fertilisek, megakadályozták a donor-
ból származó spermiumokat a mesterséges meg-
termékenyítésben. 3.3.8. Szexuális hűtlenség,
Elképzelhető, hogy a spermiumkompetíció paternitás, féltékenység
„anatómiai kelléktárát" alkotja a férfiaknak az
Mint ismeretes, Alfred Kinsey ötven évvel ez-
állatvilág többi tagjához viszonyított szokatla-
előtti, nagy mintát feldolgozó - ám módszerta-
nul nagy pénisze, amely pl. kétszer olyan hosz-
nilag számos kétséget támasztó - vizsgálatai azt
szú és széles, mint a csimpánzoké. Egyesek sze-
állapították meg többek között, hogy az Egye-
rint azért szelektálódott ilyen méretűvé, hogy a
sült Államokban élő férfiak mintegy 50%-a és a
hímek képesek legyenek riválisaiknál mélyeb-
nők kb. 25%-a követett el életében legalább egy-
ben bejuttatni spermiumaikat a női ivarjáratba.
szer házasságtörést. Jelenleg is viták folynak ar-
Megjegyezzük, hogy számos más hipotézis is
ról, hogy ezek az adatok mennyiben felelnek
született, amelyek a nagyméretű pénisznek
meg a valóságnak. Az tény, hogy a házasságon
olyan funkciókat tulajdonítanak, mint fenyege-
kívüli kapcsolatok gyakorisága kultúráról kul-
tés, szexuális attraktivitás, az orgazmus előidé-
túrára változik, és az is, hogy a nemek közötti
zése stb. (Miller 2000a). Ezek a hipotézisek nem
különbség e téren általában csökken, ha az el-
mondanak feltétlenül egymásnak ellent, lehet-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 169

múlt három-négy évtizedet nézzük. Egy lénye- elveszti genetikai képviseletét az utódaiban.
ges vonatkozásban, úgy tűnik, mégis stabil marad: Különösen nagyok a költségek azoknál a fajok-
a férfiak a nőkhöz képest valamennyi vizsgált nál, ahol a hímek részt vesznek az utódgondo-
társadalomban megbízhatatlanabbnak bizonyul- zásban, hiszen nőstényeik félrelépése következ-
nak hosszú távú kapcsolataikban (Johnson et tében értékes időt és energiát pazarolnak el
al. 1994). olyan utódokra, akikkel semmilyen genetikai
Ennél is figyelemreméltóbb az a különbség, kapcsolatban nem állnak. Éppen ezért a hímek
amelyet a férfiak és a nők félrelépését kiváltó té- olyan viselkedésformákra szelektálódtak, ame-
nyezők tekintetében találtak. A férfiak - akiknek lyekkel megpróbálják elejét venni párjuk hűt-
házasságon kívüli kapcsolatai általában a fiata- lenségének és távol tartani a többi hímet. Ez a
labb, hajadon lányokra irányul - többnyire futó nőstény őrzésétől a riválisokkal szembeni fe-
kalandokba bocsátkoznak. Az esetek többségé- nyegetésig és agresszív fellépésig számos maga-
ben nincs más okuk a félrelépésre, mint a sze- tartást foglal magában (Alcock 1998).
xuális változatosságra való igény: egyszerűen Miután az ember esetében a férfiak szülői rá-
az, hogy az alkalmi partner nem a feleség. A nők fordítása kivételesen magas, várhatóan nagy
házasságon kívüli kapcsolatai sokkal inkább gondot fordítanak arra, hogy a rendelkezésükre
magukban rejtik egy hosszú távú kapcsolat le- álló erőforrásokat saját leszármazottaik túlélé-
hetőségét és gyakrabban végződnek válással. A sére és szaporodására fordítsák. A paternitás
férjes asszonyok ritkán mennek bele alkalmi biztosítására irányuló törekvés ezért minden
kapcsolatokba pusztán a szexuális érdeklődés- kultúrában markánsan jelen van, noha persze
től vezettetve. Rendszerint nyomós okuk van a különböző formákban (Rancour-Laferriere 1992).
félrelépésre; legtöbbjük azt nyilatkozza, hogy A morális elítéléstől a fizikai beavatkozásokat
férjük figyelmének és törődésének a hiánya, a előíró szankciókig széles spektrumon mozog-
közöttük kialakuló érzelmi elsivárosodás vagy nak azok az eszközök, amelyeket a nők szexuá-
a szexuális életük elégtelensége késztette őket a lis megbízhatóságának növelésére és hűségük
házasságon kívüli kapcsolat felvételére (Mealey ellenőrzésére hoztak létre. Legdurvább formáik
2000a). a nők mozgásterének korlátozásán (elzárás, lá-
Az előző fejezetekben részletesen megvizs- buk zsugorítása stb.) és szexuális hozzáférhető-
gáltuk a nők és a férfiak szexuális hűtlenségé- ségük radikális csökkentésén (erényöv, csikló-
nek evolúciós motívumait és lehetséges adaptív metszés stb.) alapulnak. Ugyancsak a paternitás
következményeit. Arról azonban még nem be- növelését szolgálják, bár enyhébb formában, a
széltünk, hogy a félrelépések milyen hatással fátyolviselet, a gardedám-rendszer és a kettős
vannak a másik fél viselkedésére. Röviden azt morál intézményei (Paul et al. 1996). Ez utóbbi
mondhatjuk, hogy itt sajátos aszimmetria nyil- olyan íratlan szabályokat és társadalmi konven-
vánul meg. Ahogy a szexuális aktivitás eltérő ciókat foglal magában, amelyek még napjaink-
fitnessnyereséggel jár a férfiakra és a nőkre néz- ban is kisebb lehetőséget biztosítanak a nőknek
ve, úgy a partner szexuális hűtlensége különbö- szexuális viselkedésük terén és társadalmi
ző fitnessveszteséget okoz a két nem tagjainál érintkezéseikben, mint a férfiaknak.
(Daly és Wilson 1983, Krebs és Davies 1993). A legtöbb társadalomban a lányok szexuális
Ennek az az oka, hogy a férfiak paternitása, apa- viselkedésének ellenőrzése lényegében gyer-
sága csupán valószínűségi jellegű, miközben a mekkorban, legkésőbb kamaszkoruk elérése
nő mindig biztos lehet anyaságában. Fajunk e után elkezdődik, elsősorban a szülők és a közeli
tekintetben osztozik a belső megtermékenyíté- rokonok közreműködésével. Ennek alapvetően
sű állatokkal. Miközben a hím vetélkedik riváli- két oka van (Low 2000). Az egyik az, hogy a lá-
saival a petesejt megtermékenyítéséért, lehetsé- nyok rossz párválasztása nagyobb fitnessvesz-
ges, hogy az utód végül is nem tőle származik. teséget jelent a szülők számára, mint a fiúké. A
Ez pedig súlyos hátrányt jelent számára, hiszen lányok hibás döntése - amelynek eredménye-
3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK
170

3.30. ÁBRA
Trinidadi apák agonisztikus
kapcsolatai különböző élet-
korú lányaikkal ■ (Forrás:
Flinn 1988)

ként olyan férfitól lesz gyerekük, aki nem képes pergámia, 3.2.2.). Ezekben a társadalmakban a
vagy nem hajlandó részt venni az utódgondo- lányok állandóan felügyelet alatt vannak, bár
zásban - csökkenti az életképes utódok számát, korlátozásuk számos antropológus szerint nem
és egyúttal a gyereknevelés költségeit a lány elsősorban kényszer, hanem inkább hatékony
szüleire terheli. A lányok ellenőrzésének másik szocializáció segítségével történik, amelyben az
oka az, hogy a szüzesség és megbízhatóság reklá- anyaság és a férjnek való engedelmesség szere-
mozása - elsősorban a tradicionális társadalmak- pére készítik fel őket (Hrdy 1999). A modern
ban - javítja a nők esélyét a házasságra, mert biz- társadalmakban, ahol a lányok többé-kevésbé
tosítja a leendő férj szexuális kizárólagosságát, szabadon választhatják meg párjukat, ugyan-
E kettős hatás miatt a szülők reproduktív ér- csak fontosnak tartják hangoztatni szexuális
deke az, hogy korlátozzák lányuk szexuális vi- megbízhatóságukat. Egy vizsgálatban szereplő
selkedését (Surbey 1998a). Számos vadászó-gyűj- fiatal felnőtt nők arról számoltak be, hogy - mi-
tögető társadalomban azt találták, hogy az apa közben rövid távú kapcsolataikban sokszor ki-
egyre többet törődik lányával, amikor az kama- hívóan öltözködnek és viselkednek - hosszú
szodni kezd. Trinidadi falvakban végzett megfi- távú partnerükkel szemben gyakran élnek
gyelések pl. arról számolnak be, hogy azok az olyan viselkedési taktikákkal a viszonylag hosz-
apák, akik fiatal, tizenéves lányukat nevelik, szú udvarlási periódus alatt, amelyben hűséges
háromszor-négyszer gyakrabban kerülnek konf- (nem kacér, nem kihívó, nem flörtölő stb.) ter-
liktusba velük, mint ezt megelőzően vagy a ké- mészetüket hangsúlyozzák (Cashdan 1993). A
sőbbiek során (3.30. ábra). Hasonlóképpen gyak- házasság előtti szüzesség ugyanakkor önmagá-
rabban keverednek összetűzésbe fiatal, nem ro- ban csekély hatást gyakorol az ipari társadal-
kon férfiakkal - mint potenciális csábítókkal - makban élő lányok párértékére (Buss 1989).
azokhoz az apákhoz képest, akiknek nincs ilyen A házasságot követően a férj igyekszik bizto-
korú lányuk. Kiderült, hogy ez a felügyelet javít- sítani saját apaságát és elejét venni a feleség sze-
ja a lányok esélyét az előnyös és stabil házasság- xuális hűtlenségének. Általában véve, hosszú
ra. Nem vonatkozik azonban ez a mostoha- és távú kapcsolataikban a férfiak párjuk valameny-
örökbefogadott lányokra, ami evolúciós szem- nyi negatívnak tartott tulajdonságai közül a „hűt-
pontból jól értelmezhető (Flinn 1988). lenség"-et ítélik el a legjobban (Buss és Schmitt
Az agrártársadalmakban, mint láttuk, a meny- 1993). A tradicionális társadalmakban végzett
asszony szüzessége komoly ellenértéket jelent a kultúrközi vizsgálatok azt mutatják, hogy a te-
gazdag és magas státusú férfiakért cserébe (hi- hetős férfiak feleségeinek elkülönítése és szigo-
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 171

rú őrzése minden elképzelhető mértéket és vál- hanem a megcsalt nő férfi rokonainak presztí-
tozatosságot felülmúl. Azokban a társadalmak- zsét és tekintélyét. A házasságtöréssel kapcsola-
ban, ahol a nők szexualitását nem korlátozzák tos attitűdök aszimmetriája, „kettős standardja",
erós szankciók - ilyen a matrilineáris társadal- bizonyos mértékig napjainkban is fennáll. Egy
mak nagy része a féltékeny férfiak lényegesen amerikai vizsgálat szerint a férfiak kétszer olyan
több időt töltenek feleségük társaságában, mint gyakran tartják válóoknak párjuk szexuális fél-
ott, ahol a patrilineáris rokonság ügyel a feleség relépését, mint a nők (Buckle et al. 1996).
megbízhatóságára (Alexander 1979, Bereczkei Valószínű, hogy a Homo sapiens evolúciós
1991) (1.1.3). Az ún. virilokalitás - tehát a fiatal múltja során állandóan szembe került a pater-
pár letelepedése a férfi lakóhelyére - hatékony nitás adaptációs problémájával. A természetes
eszköznek látszik a paternitás biztosítására. In- szelekció az apaság valószínűségének növelésé-
tézményes lehetőséget jelent a feleség szexuális re irányuló genetikai érdekeltség miatt kedve-
életének ellenőrzésére, hiszen a férj rokonainak zett bizonyos emocionális és pszichológiai haj-
komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy megelőzzék lamok kialakulásának a férfiaknál. Ezek a legkü-
a feleség hűtlenségével járó genetikai kockáza- lönbözőbb viselkedési taktikák és fortélyok for-
tot. Nem véletlen, hogy ez a letelepülési szabály májában működnek napjainkban is. Érdekesek
a kultúrák több mint 80%-át jellemzi. ebből a szempontból azok a vizsgálatok, ame-
Ha a házasságtörés mégis végbemegy, a rá vo- lyek azt mutatják, hogy a házaspár rokonai első-
natkozó írott vagy íratlan törvények aszimmet- sorban a csecsemő apjával való hasonlóságát
riáját találjuk szinte minden korban és földrajzi hangsúlyozzák, ritkábban az anyával való ha-
térségben (Betzig 1986). A tradicionális társa- sonlóságokat (Daly és Wilson 1982a, Regalski és
dalmak jogrendszerei csaknem kizárólag az Gaulin 1993). Az apa iránti részrehajlás különö-
asszony hűtlenségét ítélik el, miközben a férfi sen erősnek bizonyult a feleség és annak hozzá-
házasságon kívüli szerepével nem törődnek. Ki- tartozói részéről, főként a házasság kezdeti sza-
mutatható, hogy ahol a házasságtörő férfit is kaszában, illetve az elsőszülött gyerek esetén
megbüntetik, ott sem elsősorban a nőket védik, (3.31. ábra).

3.31. ÁBRA
A gyermek apához való hasonlóságának mértéke a rokonság megítélése szerint, figyelembe véve a születési sorrendet
(a) és a házasságban eltöltött évek számát (b) ■ (Forrás: Regalski és Gaulin 1993)
172 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

Figyelemre méltó, hogy ezek az állítások leg- utódban nagyobb arányban fejeződjenek ki az
gyakrabban az újszülöttek esetében történnek, egyik szülőtől kapott gének a másikhoz képest,
akiknek arcvonásai és testi jellegei alapján még és ez elméletileg lehetővé teszi a vele való na-
meglehetősen nehéz megállapítani a hasonló- gyobb fizikai hasonlóságot.
ság mértékét. Valószínűleg ez a nem tudatos Az eredményt azonban a rákövetkező - na-
szinten lezajló pszichikai befolyások egyike, gyobb mintákat és bonyolultabb technikát hasz-
amely a házasság stabilitását kívánja erősíteni. náló - kísérletek nem tudták megismételni. Vagy
A paternitás megerősítése - úgy tűnik - valóban nem kaptak szignifikáns összefüggést (Brédart
növeli az apai ráfordítás mértékét; egy vizsgálat- és French 1999), vagy fordított eredmény szüle-
ban arról számoltak be, hogy minél nagyobb ha- tett: a csecsemőket a független megítélők hason-
sonlóságot állapítottak meg az apák saját maguk lóbbnak tartották az anyjukhoz, mint az apjuk-
és gyerekeik között, annál nagyobb kötődést és hoz (McLain et al. 2000). Ugyanakkor az anyák
gondoskodást mutattak irányukban, és annál azt állították, de csupán férjük jelenlétében,
kisebb valószínűséggel hanyagolták el vagy bün- hogy a gyerek jobban hasonlít a férjükre, mint
tették őket fizikailag (Burch és Gallup 2000). rájuk. Ezekből az eredményekből a szerzők arra
Egy másik vizsgálatban bonyolult számítógépes a meglepő következtetésre jutottak, hogy az új-
eljárást dolgoztak ki, amelyben egy felnőtt férfi szülöttek arcvonásai nem azért szelektálódtak,
vagy nő kísérleti személy és egy kétéves (azonos hogy növeljék a paternitás valószínűségét a férj
nemű) idegen gyerek arcképét „egybeolvasztot- számára, hanem hogy elrejtsék annak valószí-
ták", azaz 50-50%-ban egyesítették arcvonásai- nűtlenségét és az igazi apa kilétét. Házasságtö-
kat. Amikor a kísérleti személyeknek megmu- rés esetén ugyanis jobb, ha a csecsemők nem
tatták saját „gyermekké változtatott" fényképei- hasonlítanak a valódi apjukra. A hűtlenség fel-
ket, négy másik fotó közül a férfiak ezt a képet fedezése vagy gyanúja ahhoz vezethet, hogy a
választották mint a hozzájuk legjobban hasonlí- férj megvonja támogatását a családtól, esetleg
tó arcot. Sőt, azt állították, hogy a képen szerep- válást kezdeményez. Az apa identitásának elrej-
lő gyerek a legvonzóbb, a többi közül legszíve- tése ugyanakkor együtt járhat az apasággal kap-
sebben őt fogadnák örökbe, a legtöbb időt vele csolatos hitek és elvárások erősítésével. A fele-
töltenék, és neki nyújtanák a legnagyobb anyagi ség számára ugyanis nyilvánvalóan előnyös, ha
támogatást, illetve gyerektartást, ha úgy hozná a növeli férje - valódi vagy hamis - bizalmát az
helyzet. A nők nem mutatták ezeket a preferen- apaságban. Az a kísérleti eredmény, miszerint
ciákat (Platek et al. 2002). nagyobb hasonlóságot állapít meg férje és gyere-
A kilencvenes évek közepén egy olyan vizs- ke között akkor, ha férje jelen van - ahhoz ké-
gálatot végeztek el ezzel kapcsolatban, amely pest, amikor nincs jelen azt mutatja, hogy bi-
úgy tűnt, teljesen más perspektívába helyezi a zonyos kontextusban e stratégia meghatározó
problémát. A kísérletben szereplő beavatatlan elemévé válhat a csalás.
résztvevőket arra kérték, hogy egyéves csecse- A szexuális hűség ellenőrzésének és a pater-
mők fényképeit párosítsák különböző felnőttek nitás biztosításának más pszichológiai mecha-
(köztük a szülők) fényképeivel. Szignifikáns ta- nizmusai is vannak. Olyanok, amelyek az arou-
lálati gyakoriságokat csak apa és gyermeke kö- sal-szint emelésével és heves érzelmi reakciók-
zött kaptak, anya és gyereke között nem (Chris- kal válaszolnak a hűtlenség fenyegetésére. Ilyen
tenfeld és Hill 1995). A kutatók ezt az ered- a szociális szégyentől való félelem, amely a
ményt úgy értelmezték, hogy az emberek nem megcsalt nőket kevésbé jellemzi, mint a felszar-
csupán úgy tesznek, mintha a gyerek jobban ha- vazott férfiakat (Maxwell 1984). Ugyancsak a
sonlítana az apjára, mint az anyjára, hanem a női hűtlenség korlátozását és az apaság biztosí-
nagyobb hasonlóság ténylegesen fennáll. Ez egy- tását szolgálja a férfiak szexuális agressziója. A
általában nem lehetetlen, hiszen a genomikus vadászó-gyűjtögető népeknél végzett felméré-
imprinting folyamatai révén lehetséges, hogy az sek azt mutatják, hogy a gyilkosság gyakorisága
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 173

(a gyilkossági ráta) azokban a társadalmakban delkezésére álló anyagi erőforrásokat egy har-
is viszonylag magas, ahol a szervezett agresszió madik személyre fordítja, és nem gondoskodik
(háború, portya) viszonylag alacsony mértékű. kellőképpen saját családjáról. A férfi dezertálá-
Kiderült, hogy a gyilkosságok jelentős része fél- sa és szülői ráfordításának megvonása különö-
tékenységből és a belőle fakadó bosszúból szár- sen azokban az evolúciós környezetekben volt
mazik (Daly és Wilson 1988). rendkívül hátrányos a szaporodási sikerre néz-
Nem meglepő, hogy az észak-amerikai csalá- ve, ahol az utódok magas mortalitási kockázat-
dokban napjainkban lezajló gyilkosságok mint- nak voltak kitéve az apai közreműködés nélkül
egy 30%-a ugyancsak féltékenységi drámákból (4.1.3.). Ezért a nők olyan pszichológiai algorit-
fakad, ahol gyilkos és áldozata a férj-feleség-sze- musra szelektálódtak, amelynek segítségével ér-
rető háromszögből kerül ki. Egy mexikói vizsgá- zékenyen reagálnak a párjukkal való érzelmi
lat során azt találták, hogy elsősorban a kis jöve- kapcsolat gyengülésére és a férfi családi elköte-
delmű, alacsony státusú és iskolázottságú - te- leződésének csökkenésére (Symons 1979, Buss
hát alacsony erőforrás-fenntartó képességgel és Schmitt 1993).
jellemezhető - férfiak vesznek részt feleségük Valóban, számos vizsgálat szerint a férfiak
bántalmazásában. Az elemzésekből kitűnt, hogy féltékenysége alapvetően a szexuális aktusra
számukra az erőszak az egyik végső eszköz fele- koncentrálódott, ezzel szemben a nők azért vol-
ségük ellenőrzésére és arra, hogy visszatartsák tak féltékenyek, mert férjük túl sok időt töltött
őket a válástól, illetve attól, hogy más, maga- egy másik nővel (Symons 1979). Néhány kísér-
sabb státusú férfiakkal létesítsen házasságon kí- letben, amelyeket az Egyesült Államokban vé-
vüli kapcsolatot (Figueredo et al. 2001). Szocio- geztek, a hűtlenség különböző formáit szimulál-
lógusok vizsgálatai szerint a nemi erőszak áldo- ták, mégpedig olyan módon, hogy a kísérleti
zatává vált asszonyok még férjük vagy barátjuk személyeknek el kellett képzelni, hogy párjuk
vádaskodása miatt is kénytelenek szenvedni. A egy harmadik, ellenkező nemű személlyel (a)
férfiak ugyanis saját szexuális kizárólagosságuk szexuális aktusban vesz részt, vagy (b) heves
megsértése miatt gyakran elítélően, sőt agresszí- szerelembe esik és érzelmileg szoros, bensősé-
ven lépnek fel velük szemben (Thornhill és ges viszonyt alakít ki (Buss et al. 1992, Pietrzak
Thornhill 1983). et al. 2002). Beszámolóik alapján a férfiak
Tudjuk persze, hogy a féltékenység nem csu- 61%-a párjuk szexuális félrelépését tartotta sú-
pán a férfiakra jellemző; a nők is kényesen vi- lyosabbnak, míg a nők 83%-át inkább az bántot-
gyáznak férjük hűségére. A féltékenységből fa- ta, hogy párjuk érzelmi kapcsolatot alakított ki
kadó verbális és fizikai agresszió pl. számukra egy másik nővel. Érdekes - bár talán nem meg-
sem ismeretlen, sőt időnként nagyobb intenzi- lepő -, hogy hasonló különbségeket regisztrál-
tást mutat, mint a férfiak körében (Weerth és tak a hűtlenségi fenyegetések szituációira adott
Kalma 1993). Minden jel arra mutat azonban, élettani válaszok tekintetében. Ezeket a válaszo-
hogy a nők féltékenysége alapvetően más termé- kat a megfelelő érzelmi reakciók szomatikus
szetű és más indítékokra vezethető vissza. A kü- megfelelőinek tartották, és olyan változók alap-
lönbség alapvetően két evolúciós kényszerből ján mérték, mint bőrellenállás, pulzusszám és
származik: (1) az apaság és az anyaság valószí- EMG (izom-elektromos aktivitás). A férfiak a
nűségének aszimmetriájából, és (2) a nők maga- hűtlenség szexuális tartalmú élményeire na-
sabb szülői ráfordításából. A nők számára meg- gyobb intenzitású reakciókat mutattak, mint az
termékenyítésük és anyaságuk 100%-os való- érzelmi tartalmúakra, míg a nők esetében ez for-
színűsége akkor sem csökken, ha férjük más dítva volt (3.32. ábra).
nőkkel folytat viszonyt. Ami annyit jelent, hogy Hasonló eredményeket találtak Hollandiá-
a férfi félrelépése nem veszélyezteti közvetlenül ban, Németországban, Svédországban és Kíná-
párjának szaporodási sikerét. Házasságtörése ban is (Buunk et al. 1996, Geary et al. 1995,
azonban egy fokon túl oda vezethet, hogy a ren- Wiedermann és Kendall 1999). A hormonális
174 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.32. ÁBRA
Pszichológiai válaszok a sze-
xuális, illetve érzelmi tartal-
mú hűtlenségre ■ A pulzus
és EMG értékei a semleges
ingerre adott válaszoktól
való eltéréseket mutatják.
Az EMG-t a corrugator su-
percilii izmon mérték (For-
rás: Buss et al. 1992)

befolyás szerepére mutat rá az a jelenlegi vizs- pl. az derült ki, hogy a férfiak féltékenysége an-
gálat, amely szerint a női ciklus termékeny peri- nál erősebb, minél nagyobb dominanciával ren-
ódusában (a menstruációt követő második hé- delkeztek a riválisaik (amelyet egy megfelelő
ten) szoros összefüggés mutatkozik a nők öszt- személyiségteszten mértek), míg a nők félté-
radioltermelésének mértéke és a párjuk elkép- kenységét inkább férjük szeretőjének fizikai
zelt félrelépésére adott válaszuk intenzitása vonzereje - többek között alacsony derék-csípő
között. A magasabb ösztradiolkoncentrációval aránya - növelte (Dijkstra és Buunk 1998). A fél-
jellemezhető nők nagyobb dühöt és fájdalmat tékenységi drámák különösen fenyegetőek a ba-
mutattak partnerük szexuális hűtlensége miatt,
és viszonylag kevesebbet azok érzelmi hűtlen-
sége következtében. Lehetséges, hogy ez annak
a hormonális hatásnak köszönhető, amely -
más vizsgálatok tanúsága szerint is - növeli a
szexuális ingerek iránti érzékenységet a fogam-
zási időszakban (Geary et al. 2001) (3.1.3., 3.4.5.).
Mindezek az eredmények azt mutatják, hogy
a féltékenységet kiváltó szociális kulcsokra való
érzékenység pszichológiai mechanizmusai jel-
legzetes nemek szerinti különbségeket mutat-
nak, univerzális jellegűek, és területspecifikus
algoritmusokra épülnek. Ez az univerzalitás
azonban nagy szociokulturális sokféleséggel jár
együtt. A féltékenységgel kapcsolatos viselke-
dések és azok nemi különbségei sajátos változá-
sokat mutatnak az alapvető mintázaton belül,
ami a szóban forgó pszichológiai hajlamok ru-
galmasságát jelzi. A szexuális hűtlenségre adott 3.33. ÁBRA
viselkedési válaszokat nagymértékben befolyá- A szexuális és érzelmi természetű hűtlenségre adott
negatív ítéletek aránya férfiaknál és nőknél az Amerikai
solják a szociális környezet hatásai, így pl. a ri-
Egyesült Államokban és Kínában ■ (Forrás: Geary et al.
vális (szerető) tulajdonságai. Egy vizsgálatban 1995)
3.3. FEJEZET, SZEXUÁLIS STRATÉGIÁK 175

ráti kapcsolatokra nézve. Mindkét nem tagjai A nemek közötti különbség mintázatai viszont
hevesebb indulatokat táplálnak potenciális ve- hasonlóak maradtak mindkét kultúrában. Azzal
télytársaik iránt, ha azok a baráti körükhöz tar- a különbséggel, hogy a szexuális hűtlenségre
toznak, mint az idegenekkel szemben (Bleske és adott negatív ítéletek mértékét tekintve a kínai
Shackelford 2001). férfiak 4-szer, az amerikaiak pedig 2,5-szer múl-
Hasonló sokféleséget tapasztalunk, ahogy az ták felül a nőkét. Általában is elmondható, hogy
egyik kultúráról vagy népességről áttérünk a a szexuális szabadságnak és a fogamzásgátló
másikra. Így pl. azt találták, hogy a szexuális fél- szereknek köszönhetően a modern ipari társa-
tékenység a férfiak és a nők körében egyaránt jó- dalmakban a szexuális hűtlenséggel kapcsola-
val gyakoribb jelenség az USA-ban, mint Kíná- tos elvárások nemek közötti különbségeinek mér-
ban (Geary et al. 1995) (3.33. ábra). Ez valószí- téke valamelyest csökken a tradicionális kultú-
nűleg azzal magyarázható, hogy a hűtlenség és a rákhoz képest (Buss 1989, Weerth és Kalma
szexuális félrevezetések esélye magasabb egy 1993). A paternitás elvesztésének és az elha-
szexuálisan engedékeny kultúrában, mint egy gyásnak a költségei azonban olyan nagyok le-
korlátozó jellegű társadalomban, ahol a félrelé- hetnek még ma is, hogy - minden korábbi femi-
pések szigorú erkölcsi, vallási, esetleg politikai nista jóslat ellenére - nem várható e különbsé-
és jogi következményeket vonnak maguk után. gek megszűnése.
3.4. fejezet
PÁRVÁLASZTÁS

Az elmúlt másfél évtizedben sokat megtudtunk az emberi párválasztás - sok-


szor rejtett - mozgatórugóiról és mechanizmusairól. Kiderült, hogy ez a szociá-
lis viselkedés egyik legbonyolultabb és legösszetettebb területe. Látni fogjuk,
hogy nagyon sok evolúciósan kialakult pszichológiai mechanizmus irányítja
párválasztási preferenciáinkat, a másik nemmel kapcsolatos attitűdjeinket és
nemi szerepeinket. A fizikai vonzerő, az életkor, a státus és a gazdagság, a férfi-
asság és a nőiesség, az alkalmi vagy tartós párkapcsolatra vonatkozó igények
éppúgy alakítják ítéleteinket, mint saját önértékelésünk folyamatai és a kocká-
zatvállalás tényezői. Mielőtt azonban ezek részletes elemzésére térnénk, vizs-
gáljuk meg azokat a szelekciós folyamatokat, amelyek létrehozták a párválasz-
tással kapcsolatos adaptív viselkedésformákat - az állatvilágban éppúgy, mint
az ember evolúciós múltjában.

3.4.1. Epigám szelekció: miatt kevesebb utóda lehet a jövőben. A hím vi-
párválasztás és szaporodás szont csak néhány spermiumot veszít, amely
nem veszélyezteti jövőbeni reproduktív kilátá-
Mint korábban részletesen bemutattuk (3.1.1.), sait, hiszen azonnal új szexuális partnert talál-
a nőstények - különösen az emlősöknél - a hí- hat magának.
meket lényegesen meghaladó szülői ráfordítást Nem csoda, hogy a nőstények szinte minden
mutatnak. Szaporodási sikerüket nem a párzá- esetben lényegesen válogatósabbak párválasz-
sok számának növelésén keresztül, hanem rela- tásuk során, mint a hímek. Kísérletek sokasága
tíve kevés számú utóduk túlélési esélyeinek ja- mutatja, hogy párzási időszakban a hímek olyan
vításával biztosítják. Olyan hímet igyekeznek modellekkel is hajlandóak párzani, amelyek
választani, amelyik ebből a szempontból a leg- csak nagy vonalakban hasonlítanak nőstényeik-
értékesebb tulajdonságokkal rendelkezik, és re (Daly és Wilson 1983). Izoláltan nevelt gup-
leginkább hozzájárul az utódok életképességé- piknál azt találták, hogy a nőstények azonnal
nek javításához. Ez azt is jelenti, hogy a nősté- felismerik a másik fajhoz tartozó hímeket és
nyek párválasztása diszkriminatív, hiszen a nem párzanak velük. A hímeknek ehhez vi-
rossz döntés terhe elsősorban őket sújtja (An- szont egy tanulási folyamatra van szükségük,
dersson 1994). A nem megfelelő - tehát más faj- amelynek során figyelmüket a szertelen próbál-
hoz tartozó, beteg, a párzás után azonnal dezer- kozások után egyre inkább a megfelelő nősté-
táló stb. - hímmel való párzás alapvetően csök- nyekre korlátozzák, amelyek ti. nem utasítják
kenti a nőstény jövőbeli reproduktív esélyeit, vissza udvarlásaikat. A guppi nőstények nyil-
hiszen nem csupán a rossz minőségű utód fenn- vánvalóan nem engedhetik meg maguknak a
maradása és szaporodása válik kockázatossá, próba-szerencse tanulás hibáival együtt járó sú-
hanem a rá pazarolt szülői ráfordítás költségei lyos költségeket, ezért párválasztásukban na-
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 177

gyobb szerepet kapnak a veleszületett fajfelis- gét az utódgondozásban (Wilson 1975, Alcock
merő mechanizmusok (Liley 1966). 1998).
A következőkben arra a kérdésre kell választ Ez általában része az udvarlási rituálénak,
adni, hogy kikre, milyen hímekre irányul a nős- amelynek folyamán a nőstények partnerük elő-
tények diszkriminatív párválasztása. Durván két zetes befektetését - erőforrás-fenntartó képessé-
eset lehetséges, természetesen az átmenetek gét - használják fel későbbi apai szerepük meg-
széles tartományával. Azoknál a fajoknál, ahol a ítélésére. Így pl. a szövőmadarak számos fajánál
hímek rendszerint részt vesznek az utódgondo- tapasztalható, hogy a hímek bonyolult fészket
zásban, a nőstények igyekeznek olyan párt építenek, amelyet a nőstények gondosan „tesz-
választani, amelyek képesek és hajlandóak sze- telnek", mielőtt párzanak a hímmel. A sarki csér
repet vállalni az utódok táplálásában, hordásá- udvarlásának központi eleme a nászetetés, amely-
ban, védelmében. A nőstények itt olyan képes- nek során a hím naponta többször is halat szállít
ségekre szelektálódtak, amelyek segítségével párjának, aki a táplálék mennyisége alapján fo-
felmérik párjuk alkalmasságát és elkötelezettsé- gadja el vagy utasítja vissza a hím közeledését.

3.34. ÁBRA
Összefüggés a skorpiólégy
zsákmányának nagysága, a
párzás időtartama és a nős-
ténybe juttatott spermiu-
mok száma között ■ (Forrás:
Alcock 1998)
178 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

Sőt, a nászetetés intenzitása még a leendő fé- ezek, amelyeket nagy valószínűséggel átörökíte-
szekalj nagyságát is befolyásolja; az udvarlás so- nek utódaikba, ezért a nősténynek reproduktív
rán szállított bőséges táplálék arra készteti a to- érdeke, hogy a legrátermettebb hímmel páro-
jót, hogy az átlagosnál egy vagy két tojással töb- sodjon, még akkor is, ha a többi nőstény is ezt a
bet rakjon, amit nagy valószínűséggel fel tud hímet választotta (3.35. ábra). Sőt, kimutatták,
majd nevelni az „ügyes" hím segítségével. A hogy a nőstény gyakran előnyben részesít egy
skorpiólegyek számos fajánál a hímek egy álta- hímet, pusztán amiatt, mert a többiek is azt vá-
luk megölt rovarral etetik párjukat, amely a pe- lasztották. Végül, azt találták, hogy a párválasz-
ték növekedésére fordítódik (Thornhill 1976). A tás előbb említett tényezői mellett van még egy,
nőstény csak akkor hajlandó a párzásra, ha a amely mindegyik közül a legszorosabban korre-
zsákmány megüt egy bizonyos méretet. Azt ta- lál a hímek sikerességével. Ez az életkor; a leg-
lálták, hogy a táplálék mérete szorosan korrelál több nőstényt a legidősebb kakasok termékenyí-
a párzás időtartamával, ez pedig a nősténybe tik meg, akik a dürgőhely középső részein talál-
juttatott spermiumok számával (3.34. ábra). Ko- hatók, ahová évek alatt küzdötték „fel" magukat
puláció közben ugyanis a nőstény megeszi a a perifériákról. Pontosan ebben a viselkedésben
táplálékot, de ha a táplálék elfogyott, azonnal érthető meg leginkább a jó génekre történő vá-
befejezi a párzást, és keres egy másik hímet. Ideá- lasztás adaptív logikája: az idősebb kakasok nyil-
lis esetben - elég nagy táplálék esetén - a párzás vánvalóan nem jöhetnek számításba a nagy ener-
húsz percig tart, amely alatt az összes spermium giaráfordítással járó és jó fizikai erőnlétet igény-
áthalad a nőstény ivarjáratán és a hím maxima- lő utódgondozásban. Kiváló partnernek bizo-
lizálja genetikai képviseletét utódaiban. nyulnak azonban mint génhordozók, hiszen ők
A másik típusú választás a „jó génekre" irá- kétségtelenül túléltek, azaz bizonyították példá-
nyul, mégpedig azoknál a fajoknál, ahol a hí- ul, hogy képesek elmenekülni a ragadozók elől
mek nem vesznek részt az utódgondozásban. A és ellenállóak a betegségekkel szemben. Ezek-
madarak egy részénél és az emlősök legtöbb fa- nek a kiváló képességeknek a genetikai alapjait
jánál a hím szülői ráfordítása csupán egyetlen utódaikba is átadják, ezért a tyúkok számára ér-
spermiumra korlátozódik, az utód felnevelését
ezt követően a nőstényre bízza, miközben igyek-
szik más nőstényeket megtermékenyíteni. Ilyen-
kor a nőstények választása a kedvező fizikai tu-
lajdonságokkal rendelkező hímekre irányul.
Ennek az a logikája, hogy ha már nem számíthat
a hímre az ivadékgondozásban, legalább értékes
génjeit „kösse le" utódai számára. A hímek eb-
ben az esetben tehát nem közvetlen gondosko-
dás által, hanem a túlélés szempontjából elő-
nyös génjeik átadása révén növelik utódaik élet-
képességét (Gockburn 1991). Nézzünk erre is
egy példát.
Párzási időszakban a nyírfajdok a dürgőhe-
lyen (leken) gyülekeznek, ahol a hímek udvar-
lási pózaikkal, akrobatikus repülési mutatvá-
nyaikkal és egymással szembeni erőfitogtatása-
ikkal próbálják a nőstények figyelmét felkelteni.
Ezek az önreklámozások lényegében erőnlétük-
ről, repülési képességeikről és fizikai állapotuk- 3.35. ÁBRA
ról közölnek információt. Olyan tulajdonságok A nyírfajd hímek párzási sikere a dürgőhelyen mutatott
rangsoruk alapján ■ (Forrás: Andersson 1994)
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 179

tékes szexuális partnerek. A párzást követően a lamikor adaptív tulajdonságok jelzéseiként vet-
nőstények azonnal elhagyják a dürgőhelyet, fel- tek részt az erőforrásokért folyó vetélkedésben.
keresik fészkeiket, ahol egyedül költik ki tojása- Az egészséges, tömött tollazat révén például a
ikat és gondozzák fiókáikat (Trivers 1985). páva és a paradicsommadár ősei valószínűleg
Továbbra is kérdés azonban, hogy a fizikai jobban tudtak repülni, így ezek a tulajdonságok
megjelenés olyan extrém formái, mint a páva a hímek kiváló képességét mutatták a túlélés te-
hatalmas farktolla vagy a paradicsommadár szín- rén. Emiatt vonzónak mutatkoztak a nőstények
pompás tollruhája hogyan jöttek létre. Mint lát- számára, és pozitív szelekció irányult rájuk. Ha
tuk, Darwint is élénken foglalkoztatta ez a kér- a kakasok eltérő farktollhosszúságának geneti-
dés, és arra a következtetésre jutott, hogy itt az kai alapja volt - ami jogosan feltételezhető ak-
epigám szelekció valamilyen módon a termé- kor a hosszabb farktollból származó előny a fiú
szetes szelekció ellenében fejti ki hatását, annak utódokra is átadódott. Amennyiben pedig a to-
érdekében, hogy ezek az állatok párt talál- jók genetikailag előírt hajlamot mutattak a hosz-
janak maguknak és szaporodjanak. Nyilvánvaló szabb farktollú hímek előnyben részesítésére,
ugyanis, hogy a hosszú és terebélyes farktoll ez a preferencia megjelent a lány utódokban is.
vagy agancs akadályozza viselőjének mozgását Ha mármost e két tulajdonságnak - a hímek
és rontja táplálkozását, a színpompás tollruha farktollának és a nőstények erre irányuló prefe-
felhívja a ragadozók figyelmét és csökkenti a renciájának - a genetikai alapjai összekapcso-
túlélés valószínűségét. Az is nyilvánvaló ugyan- lódtak az utódokban, akkor egyfajta pozitív
akkor, hogy miután ezek a tulajdonságok fenn- visszacsatolás jött létre. Ez az ún. genetikai ko-
maradtak az evolúció során, valamilyen adaptív variancia az epigám jelleg és a rá irányuló prefe-
értékkel kell rendelkezniük az állat számára. rencia között a modell legmerészebb, ám plau-
Első megközelítésben azt mondhatjuk Darwin zibilis feltevése. Mutáció révén ugyanis bármi-
sejtése alapján, hogy ezek az ún. epigám jellegek lyen kis változás a nőstények preferenciájában
olyan előnyhöz juttatták hordozóikat a párzás változást generál a hímek megjelenésében. Ha a
során, amely kompenzálta hátrányukat a túlélé- nőstények a valamivel hosszabb farktollú híme-
sért folytatott küzdelemben. Felkeltették a nős- ket részesítik előnyben, a hímek farktolla hosz-
tények figyelmét, emiatt a hímek több párzást szabbá válik, hiszen így kettős előnyhöz jutnak:
bonyolítottak le, és több utódot nemzettek. Más jobban tudnak repülni és könnyebben szerez-
szóval, ezekre a jellegekre akkor irányul pozitív nek párt maguknak. Ez egy öngerjesztő, önerősí-
szelekció, ha a szexuális vonzóerejük által biz- tő szelekciót indít be, amelyet a nőstények vá-
tosított reproduktív nyereség felülmúlja azt a lasztása tart fenn, és amelynek a végén a nősté-
veszteséget, amely az alacsonyabb hatékonysá- nyek számára maga a vonzóerő válik a legfonto-
gú táplálkozással, a ragadozóknak való fokozott sabb tényezővé. A folyamat addig tart, amíg az
kitettséggel, vagy az udvarlásra fordított ener- előnyben részesített jelleg a hím túlélési képes-
giaveszteséggel jár együtt. Most már csak az a ségét komolyan veszélyezteti, és a farktoll hosz-
kérdés, mi az a nyereség, ill. előny, ami miatt szúságának növelésére irányuló szelekció egy
ezek a hímek vonzóak a nőstények számára? ponton megáll. Valószínűleg ott, ahol a párzási
A kérdés megválaszolására napjainkban több sikerből származó nettó reproduktív nyereség
magyarázó modell tesz kísérletet. Az ún. elfutó még felülmúlja azt a reproduktív veszteséget,
szelekció (runaway selection) modell szerint az amelyet a csökkent életképesség okozhat (Krebs
említett epigám jellegek önkényesek, pusztán és Davis 1993).
szexuális vonzerejüknél fogva gyakorolnak ha- Ezt a meglehetősen bonyolult és matematika-
tást a másik nemre, nem pedig azért, mert vala- ilag is kellőképpen alátámasztott modellt szá-
milyen ezen túlmutató előnyös tulajdonságot mos kísérlet, illetve megfigyelés támasztja alá.
akar vele reklámozni az állat (Fisher 1930, Rid- Az egyik legismertebb vizsgálat alanyául egy
ley 1994). Ez azonban nem volt mindig így; va- Kenyában élő szövőmadarat (Euplectes progne)
180 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

tően a mesterségesen meghosszabbított farktol-


lú hímek átlagosan több mint kétszer annyi nős-
ténnyel párzottak, mint a kontrollcsoport, és
több mint háromszor olyan sikeresek voltak,
mint megrövidített farktollú társaik (Andersson
1982) (3.36. ábra).
Az elfutó szelekció modelljét ugyanakkor
többen bírálták, többek között arra hivatkozva,
hogy a magyarázat túlságosan bonyolult, és azt
az elméleti problémát veti fel, hogy a genetikai
variancia egy ilyen meghatározott irányú és
hosszan tartó változássorozatban előbb-utóbb
kimerül. Következésképpen a szelekció leáll,
még mielőtt a kérdéses tulajdonság a jelenleg is-
mert formájában kialakulna. Ez az ún. lek-para-
doxon: elméletileg bejósolható, hogy az elfutó
szelekció néhány generációja alatt a populáció
valamennyi hímje szert tesz a lehető legna-
gyobb vonzerőre - pl. a lehetséges leghosszabb
farktollra. Ha azonban megszűnik az epigám jel-
legek hímek közötti genetikai változatossága és
a populáció e tekintetben genetikailag homo-
génné válik, a nőstényeknek sem marad kifize-
tődő a válogatósság. Ennek eredményeként a fo-
lyamat - amelyet a nőstények preferenciája tar-
tott fenn - összeomlik (Ridley 1993).
E nehézségek miatt más hipotézisek is megje-
lentek, köztük az egyik legismertebb az ún.
hátrányelvmodell (Zahavi 1975, Zahavi és Za-
havi 1997). Eszerint a páva hosszú farktolla
3.36. ÁBRA vagy a fregattmadár színpompás tollazata való-
Hím szövőmadarak párzási sikere farktollazatuk kísérleti ban hátrányos a táplálkozás, a védekezés vagy a
manipulálása előtt (a) és után (b) ■ A párzási siker mérő- rejtőzködés konkrét eseteiben. A nőstények
számaként a hím által birtokolt fészkek számát használ-
azonban mégis előnyben részesítik ezeket, mert
ták (Forrás: Andersson 1994)
megbízható jelei a hím genetikai minőségének.
Arról van szó, hogy a hátrány ellenére a hímek
életrevalónak bizonyulnak, s ezért más jellegek
választottak, amely többnejű, veréb nagyságú
tekintetében különösen kiválóknak kell lenni-
állat, hímje 50 cm-es farktollat növeszt. A kísér-
ük. A nőstények számára tehát pl. a nagyon
let során a hímek egy csoportjában levágták a
hosszú farktoll azt bizonyítja, hogy tulajdonosai
farktoll felét, és azt más hímek farktollazatához
az akadályoztatás ellenére képesek voltak a túl-
ragasztották, miközben voltak olyan hímek,
élésre, következésképpen különösen jó géneket
amelyek tollazatát az eredeti állapotban hagy-
hordoznak, hogy e súlyos hátrányt kompenzál-
ták meg. A párzási siker mérőszámaként a hím
ják. A nőstények ezért arra szelektálódtak, hogy
által birtokolt territóriumon található fészkek
párválasztásaik során előnyben részesítsék az
számát használták. Kiderült, hogy miközben a
ilyen epigám jellegeket, mint a hím genetikai
kísérlet előtti populációban nem volt lényeges
minőségének megbízható jelzéseit. Genetikai
különbség a hímek párzási sikerében, azt köve-
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 181

nyereségük az, hogy utódaik - akik öröklik ap- Végső soron azok az egyedek rendelkeznek a
juk kiváló tulajdonságait - várhatóan jobb túl- patogénekkel szembeni legnagyobb védettség-
élési képességekkel rendelkeznek majd, mint gel, amelyek genetikai sokféleségük folytán ritka
azon nőstények utódai, akik nem diszkrimina- allélokat hordoznak, hiszen az ilyen gének által
tívek az ilyen szignálokra. A hátrányelv talán e termelt fehérjékhez és biokémiai folyamatok-
tekintetben különbözik leginkább az elfutó sze- hoz a patogének rosszul alkalmazkodtak. Szá-
lekció-modelltől, amely a szaporodási sikert az mos faj esetében valóban azt találták, hogy a
utódok párzási sikerével azonosítja, de ezt a vizsgált lokuszokon heterozigóta hímek párzás-
kapcsolatot nem az utódok megnövekedett élet- kor előnyt élveznek a homozigótákkal szemben
képességéből vezeti le, hanem közvetlenül a (Watson és Thornhill 1994). Ezen génszakaszok
vonzerőből. között fontos szerepet töltenek be az immuno-
A hátrányelv - vagy Zahavi-elv - kissé bizarr- kompatibilitás-régiók (pl. MHC), amelyek a be-
nak tűnik, és első változatában csak nagyon ke- tegségekkel szembeni ellenálló képesség kiala-
vesen vették komolyan. Empirikusan nagyon kításában játszanak szerepet. Az immunrend-
nehéz tesztelni, elméletileg pedig az a probléma szerben mutatkozó genetikai változékonyság
vethető ellene, hogy a szelekció nem csupán az következtében tehát egyes élőlények hatéko-
előnyös, hanem a kifejezetten hátrányos tulaj- nyabban képesek szembeszállni a kórokozók-
donságokat is fenntartja, és nem képes megőriz- kal, mint a populáció más egyedei. Mivel az
ni az epigám jellegek adaptív értékét a párvá- epigám jellegek - általában másodlagos nemi
lasztás során. Új lendületet jelentett azonban a jellegekről van szó - feltűnőek és költségesek, a
80-as évek derekán az a felismerés, hogy az hímek csak akkor képesek kifejleszteni ezeket,
epigám jellegeknek legalábbis egy része valóban amennyiben mentesek a fertőző betegségektől.
a genetikai minőséget tükrözi, méghozzá legin- A nőstények előnye abból származik, hogy ké-
kább a betegségekkel szembeni ellenálló képes- pesek felismerni a rezisztens hímeket, párzani
séget (Hamilton és Zuk 1982; Zuk 1992). velük, és egészséges utódokat létrehozni, akik
Mint ismeretes, a patogének gyakori és rend- öröklik a patogénekkel szembeni ellenállóké-
kívül elterjedt kiváltói a szelekciós folyamatok- pességet. Reproduktív érdeküket szolgálja tehát
nak. Gyorsan szaporodnak, és genetikailag ál- egy olyan detektálási rendszer evolúciós létre-
landóan változó törzseik arra késztetik a gazda- jötte, amely segítségével képesek felbecsülni a
állatokat, hogy a rezisztencia új és új képessége- hím ellenállóképességét a kórokozókkal szemben.
it hozzák létre, amely azután a fertőzés még Ez az ún. patogén rezisztencia-modell - szem-
hatékonyabb formáira szelektál. A szelekciós ben a hátrányelv korai változatával - már nyi-
nyomások állandó áthelyeződései miatt evolúci- tottnak bizonyult a tapasztalati ellenőrzés iránt.
ós versenyfutás indul meg parazita és gazdaállat Az egyik leggondosabban megtervezett és leg-
között. Amikor pl. az élősködő az egyik fajta körültekintőbben elvégzett kísérletet füsti fecs-
biokémiai folyamatot előíró allélekkel rendelke- kék körében végezték (Moller 1990). Ezek a ma-
zik, a gazdaszervezet számára az alternatív allé- darak nagy kolóniában élő monogám állatok.
lok az előnyösek, amikor a patogén áttér az Kevés különbség van a két nem megjelenésé-
utóbbira, a gazdaszervezetnek az első változat ben, kivéve, hogy a hímek villás farktollai lé-
lehet hasznos. Ez az evolúciós versengés azzal nyegesen hosszabbak, mint a nőstényeké, és
az eredménnyel jár, hogy a gazdaszervezetben ezeket gyakran mutogatják udvarláskor, mint-
nem merül ki, hanem megőrződik a rezisztencia egy a nőstények figyelmének felkeltésére. A
genetikai alapjainak változékonysága, genetikai kísérletet négy egymást követő szakaszban vé-
polimorfizmusa. Ez egyúttal megoldja a lek-pa- gezték el. Legelőször, a már ismert módon mani-
radoxont is, hiszen a különböző és gyorsan vál- pulálták a farktoll hosszát: egyeseknek meg-
tozó patogének állandóan új és új génekre sze- hosszabbították, másoknak megkurtították az
lektálnak a gazdaszervezetben (Alcock 1998). evezőit. Ezt követően világossá vált, hogy a
182 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

hosszú farktoll hátrányt jelent a mindennapi tollú hímek ivadékain lényegesen kevesebb élős-
túlélésben: tulajdonosai nehezebben repültek ködőt találtak, még akkor is, ha idegen fészkek-
és kevesebb, ill. kisebb táplálékot voltak képe- ben nevelkedtek (3.37. ábra).
sek megszerezni. Ebből - és sok más, hasonló - kísérletből ki-
A második kísérletből az derült ki, hogy a derült, hogy a párválasztásban valóban lénye-
nőstények e nyilvánvaló hátrányok ellenére mé- ges szempont a patogén rezisztencia; a nősté-
gis a mesterségesen meghosszabbított farktollú nyek azokat a hímeket preferálják, akik a köz-
hímeket részesítik előnyben és velük párzanak vetlen túlélésben jelentkező hátrányok ellenére
a legkorábban. Ezek a hímek riválisaikhoz ké- képesek arra, hogy a komoly veszélyt jelentő
pest gyakrabban vesznek részt „házasságon kí- fertőzésekkel szembeni ellenállóképesség gén-
vüli" kapcsolatokban, és sokszor módjuk van jeit átadják az utódoknak. A vizsgálatok azt is
arra is, hogy a költési időszakon belül még egy tisztázták, hogy számos morfológiai tulajdonság
második fészket is lerakjanak. A kísérlet harma- van, amely ún. fitnessindikátorként működik,
dik szakaszában arra voltak kíváncsiak a kuta- tehát jelzi hordozójának genetikai minőségét.
tók, hogy a felnőtteken és a fiókákon egyaránt Ilyen tulajdonság pl. a testi szimmetria, amelyre
élősködő vérszívó atkával (Ornithonyssus bur- a későbbiekben még részletesen visszatérünk.
sa) szembeni rezisztencia milyen mértékben Összefoglaló néven az ilyen magyarázatokat „jó
öröklődik a populációban. E célból kivették a gén"-modelleknek hívják, mert az élőlény olyan
tojások felét az eredeti fészkekből és más fész- tulajdonságok segítségével reklámozza geneti-
kekbe rakták, ahol „mostohaszülők" nevelték kai minőségét, amelyek (1) maguk is öröklőd-
fel a fiókákat. Kiderült, hogy a fiókákon találha- nek, (2) összekapcsolódnak a túlélés és fertilitás
tó paraziták száma szorosan korrelál a szülők szempontjából előnyős génekkel, és (3) rendkí-
fertőzöttségével, de nem korrelál a nevelőszülő- vül költségesek - Zahavi kifejezésével élve: hát-
kével. Végül, a kísérlet befejező szakaszában azt rányosak - a rátermettség szempontjából (Al-
tudták meg, hogy az ellenállóképesség nem csu- cock 1998, Miller 2000a).
pán öröklődik, hanem a fecskék képesek e haj- Ez utóbbi nagyon lényeges dolog. Ahhoz
lam meglétét jelezni. A biológiai apák farktollá- ugyanis, hogy egy élőlény megbízható módon
nak hosszúsága negatív korrelációt mutatott a jelezze genetikai kvalitását, az szükséges, hogy
fiókák parazitaterheltségével. A hosszabb fark- a jelzés funkcióját végző tulajdonság költséges
legyen, „előállítása" nagy ráfordítást igényeljen,
viselése bizonyos kockázatokkal járjon. Való-
ban, a páva farktollának vagy a szarvas terebé-
lyes agancsának kifejlődése hosszú időt igényel,
a szervezet energiaháztartását pazarló módon
emészti fel, nehéz hordani, feltűnővé teszi gaz-
dáját a ragadozók számára. Ráadásul a fitness-
indikátorok gyakran a másodlagos nemi jellegek
csoportjába tartoznak, amelyek kialakulása szo-
rosan függ a tesztoszteron hatásától. A tesztosz-
teron azonban gyengíti az immunrendszert, ami
újabb költségtényező, Ennélfogva csak a legjobb
képességekkel - és feltehetően a legjobb gének-
kel - rendelkező hímek engedhetik meg maguk-
nak azt, hogy e negatív hatások ellenében is rek-
lámozzák fitnessüket. A gyengébb hímek nem
3.37. ÁBRA képesek őket ebben utánozni. Más szóval, véges
Hím füstifecskék farktollának hosszúsága és utódaik at- energiakészletükből csak azok az állatok fordít-
kafertőzésének mértéke ■ (Forrás: Moller 1990)
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 183

hatnak e komplex testi jellegek előállítására, matait és aspektusait világítják meg. Mint látni
amelyek a legjobban tápláltak, leggyorsabbak a fogjuk, ezek a magyarázatok az ember esetében
ragadozók előli menekülésben, s leginkább el- is olyan összefüggéseket képesek megvilágítani,
lenállóak a betegségekkel szemben. amelyek sokáig rejtve voltak előttünk.
Azt mondhatjuk tehát, hogy a fitnessindiká-
torok éppen költséges és „pazarló" jellegüknél
fogva jelzik megbízható módon tulajdonosuk 3.4.2. Emberi párválasztás
valódi rátermettségét. Ha nem lennének költsé- és reproduktív érték
gesek, más is könnyedén elő tudná őket állítani
(„hamisítani"), és az egész folyamat összeomlik. A korábbiak értelmében meglepő volna, ha az
Éppen ezért az ilyen jeladásokat őszinte, meg- emberi párválasztás formái és szokásai nem vi-

bízható kommunikációnak tartjuk, amely egyút- selnék magukon a szexuális szelekció hatását.
tal azt is jelenti, hogy mind a jelet kibocsátó, Fajunkat jellemezve azonban van egy lényeges

mind pedig az azt fogadó individuum számára különbség a korábban jellemzett adaptív visel-
egyaránt előnyösek. Az értékes hímeket válasz- kedésmintázathoz képest. Ellentétben az emlős
tó nőstények növelik genetikai képviseletüket, fajok többségével, az ember esetében mindkét

hiszen a kiváló tulajdonságokat öröklő utódaik nem tagjai részt vesznek a párválasztásban, te-
nagy valószínűséggel képesek lesznek túlélni és hát a férfiak is szelektívek párjuk tulajdonságait

elszaporodni. Egy angliai vizsgálatban például illetően, nem csupán a nők. Ez az emberi sajá-
azt találták, hogy a rövidebb farktollú pávaka- tosság nem áll szemben a darwini elmélettel,

kasokat gyakrabban ejtik el a rókák, ugyanakkor hanem pontosan ez következik belőle. A szexu-
ritkábban választják őket a nőstények, mint a ális szelekció elmélete szerint a párválasztásban
hosszabb tollú fajtársaikat. Ráadásul, a hosz- valóban elsősorban annak a nemnek a képvise-

szabb farktollú és gazdagon díszített hímek utó- lője érdekelt, amelyik többet fordít az utódokra.
dai gyorsabban növekednek, és nagyobb való- A kevesebbet invesztáló nem tagjai azonban bi-

színűséggel érik meg második életévüket, mint zonyos mértékig ugyancsak figyelmet fordíta-
a többiek. A nőstények diszkriminatív képessé- nak párjuk testi kondíciójára és szexuális jelzé-
gét mutatja, hogy amikor a kakasok ornamen- seire (Trivers 1985, Miller 1998).

tációját olyan módon manipulálták, hogy eltá- Különösen így van ez az ember esetében, ahol
volítottak 20 feltűnő szemfoltot a farktollaza- a hímek bármely emlős fajhoz képest lényege-

tukból, párzásaik száma lényegesen csökkent az sen nagyobb szülői ráfordítást mutatnak. Első-
előző évhez képest (Petrie 1994). sorban (1) az utódok fejletlensége miatt, akik-

Abban, hogy a hímek megbízható módon jel- nek a gondozása mindkét szülő részvételét
zik testükön, hogy birtokában vannak bizonyos igényli (4.3.1.). Ehhez járul még az, hogy homi-
képességeknek, és abban, hogy a nőstények fel- nida őseink környezetében (2) a nők rejtett ovu-

ismerik ezeket a hímeket és őket választják pár- lációja csökkentette a dezertálás előnyeit a hí-
ként, ugyanaz a reproduktív érdekeltség műkö- mek számára (3.1.3.), (3) a párkapcsolatok

dik. Az evolúció során ezért a hímek jelzései és száma az enyhe poligínia (vagy monogámia) kö-
a nőstények detektálása együtt fejlődött. Egysé- vetkeztében lényegesen korlátozottabbnak bi-
ges, ún. koevolúciós folyamatban jöttek létre, zonyult, mint a háremet alkotó fajoknál és (4)

ahol minden egyes lépés az egyik oldalon válto- a párkeresés idő- és energiaköltségei magasak
zást stimulált a másik oldalon egy pozitív visz- voltak a más állatokhoz viszonyítva hosszú ud-

szacsatolás keretében (Ridley 1994). Összefog- varlási periódus következtében. A párzás előtti
lalva azt mondhatjuk, hogy az eddig bemutatott és utáni jelentős befektetés miatt ezért a férfiak

elméleti modellek egyike sem kizárólagos érvé- arra szelektálódtak, hogy körültekintően mérjék
nyű. Elsősorban azért nem, mert a párzással fel párjuk kapacitását az utódnemzéssel és gon-
kapcsolatos viselkedésformák különböző folya- dozással kapcsolatban. Következésképpen az
184 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.38. ÁBRA
Reproduktív érték a nők és
férfiak korának függvényé-
ben ■ A két görbe által lefe-
dett terület azonos, hiszen
a férfiak és a nők azonos
számban vesznek részt a kö-
vetkező nemzedék utódai-
nak létrehozásában. A gör-
bék lefutása viszont eltérő,
ami arra vezethető vissza,
hogy különbségek vannak
a nemek között a szexuális
érés, a házasság és újrahá-
zasodás, valamint a szapo-
rodási ciklus befejezésének
időpontjában (Forrás: Mea-
ly 2000)

emberre nagyjából ugyanazok a szelekciós mo- jövőben az utódok nemzésére és gondozására.


dellek - elfutó szelekció, hátrányelv, patogén Ennek során olyan kulcsokra - életkor, fizikai
rezisztencia stb. - érvényesek a férfiakra és a vonzóerő, státus, szexuális megbízhatóság stb. -
nőkre. irányul a figyelmünk, amelyek jelzik, közvetítik
Miután a Homo sapiens evolúciós történeté- a másik fél reproduktív kilátásait, és lehetőséget
ben fontos szerepet játszott a szexuális szelek- adnak a megfelelő partnerek kiválasztására. Ez
ció, párválasztási attitűdjei és preferenciái adap- azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen választá-
tív programokra épülnek. Valamennyien olyan sok tudatosak volnának, sem pedig azt, hogy a
perceptuális és kognitív mechanizmusokkal jelenlegi körülmények között is előnyösek len-
rendelkezünk, amelyek segítségével mintegy ki- nének a szaporodás szempontjából. Azt viszont
értékeljük a másik nemhez tartozó személy rep- jelenti, hogy agyunk olyan területspecifikus al-
roduktív értékét vagy párértékét (Symons 1979, goritmusokkal van felszerelve, amelyek ma is
Buss 1992). Ez az adott életkorban vett szaporo- alapvetően befolyásolják a párválasztás kritéri-
dási potenciált jelenti; annak a valószínűségét, umait és preferenciáit (Kenrick és Keefe 1992).
hogy az egyénnek utódai lesznek a szaporodási Példának okáért egy ilyen algoritmus a követ-
ciklus végéig (2.1.1.). A 3.38. ábra azt mutatja, kező: „Ha férfi vagy, és hosszú távú partnert vá-
hogy miközben mindkét nem tagjai a fiatal fel- lasztasz a másik nem tagjai közül, választásod-
nőttkorban érik el a szaporodási képesség csú- ban azokat a testi és viselkedésbeli jelzéseket
csát, reproduktív értékük eltérést mutat az élet- preferáld, amelyek a fiatal életkorral kapcsola-
pálya során. Ennek az a magyarázata, hogy a tosak." Természetesen az a férfi, aki saját magá-
nők szexuálisan előbb érnek, átlagosan koráb- hoz képest jóval idősebb nővel létesít párkap-
ban házasodnak, ugyanakkor hamarabb fejezik csolatot, minden tekintetben boldog és elége-
be szaporodásukat (menopauza), mint a férfiak. dett lehet. Számítania kell azonban arra, hogy
Párválasztásaink alkalmával az történik, hogy minden valószínűség szerint kevesebb gyereke
az evolúció során kialakult, beépített preferen- lehet - vagy egyáltalán nem lehet gyereke -
ciáink segítségével felbecsüljük a másik személy azokhoz képest, akik fiatalabb nőket választot-
jövőbeli reproduktív potenciáját. Azt mérjük tak. Noha ez valószínűleg semmi gondot nem
fel, hogy milyen képességei teszik alkalmassá a jelent napjainkban, pontosan ez az, ami számi-
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 185

tott az evolúció során. A pleisztocénban élő őse- kal (jó génekkel) rendelkezik és/vagy képes és
ink közül azok rendelkeztek a legtöbb utóddal, hajlandó részt venni az utódok gondozásában.
akik diszkriminatívak voltak - többek között - Miután a férfiak kisebb-nagyobb mértékben
párjuk életkorát illetően. Nagyobb szaporodási minden kultúrában részt vesznek az utódgon-
sikerük miatt pozitív szelekció irányult azokra dozásban (4.2.7.), a nők elsősorban olyan tulaj-
az érzékszervi és emocionális mechanizmusok- donságokat részesítenek előnyben potenciális
ra, amelyek a reproduktíve értékesebb - ebben párjuknál, amelyek az erőforrások birtoklását,
az esetben fiatal - nők választására hajlamosí- illetve megszerzésének jövőbeli lehetőségét
tották őket. A férfiak azért tartják az ilyen nőket mutatják. David Buss (1989) 37 kultúrára kiter-
ma is vonzónak, mert a fiatalsággal kapcsolatos jedő vizsgálatai azt mutatták, hogy a nők min-
kulcsok az evolúciós környezetben összekap- denhol fontosabbnak tartották a „magas státus",
csolódtak a magasabb termékenységgel. „jó keresőképesség", „jó anyagi kilátások" tulaj-
donságokat, továbbá az „ambíció" és „iparko-
dás" képességeit, mint a férfiak (3.39. ábra).
3.4.3. Univerzális kritériumok Ezek a kulcsok megbízható módon jelzik a férfi
reproduktív értékét azon képességét, hogy részt
A nagyobb szülői ráfordítást nyújtó nők - az tud venni az utódok ellátásában és nevelésében.
emlős stratégiának megfelelően - a férfiakhoz Más vizsgálatok ugyancsak azt mutatják szerte a
képest válogatósabbak és diszkriminatívabbak világon, hogy a férfiak erőforrás-fenntartó ké-
potenciális párjuk iránt. Párválasztási kritériu- pessége (3.1.1.), tehát jövedelme, foglalkozása,
maik szigorúbbak, és többféle szempont és tu- presztízse fontos - ha abszolút értelemben nem
lajdonság alapján szelektálnak szóba jöhető is mindig a legfontosabb - tulajdonság a nők
partnereik között. Angol és magyar házassági preferencialistáján, különösen hosszú távú kap-
(párkereső) apróhirdetéseket feldolgozó vizsgá- csolataikban (Feingold 1992, Pawlowski és Dun-
latokban pl. azt találták, hogy a nők átlagosan bar 1999b, Greenlees és McGrew 1994, Walter
több jelleget - és általában többféle tulajdonsá- 1997). A férfiak ugyanakkor lényegesen keve-
got - kértek párjuktól, mint a férfiak (Waynforth sebb figyelmet fordítanak potenciális párjuk
és Dunbar 1995, Bereczkei et al. 1997). anyagi helyzetére és státusára. Érdekes, hogy ez
Mint láttuk, az emlősök nagy szülői ráfordí- még a szexuális fantáziák világában is így van: a
tással rendelkező nőstényei olyan hímet igyek- nőknek megszokott partnerükön kívül elsősor-
szenek választani, amely értékes tulajdonságok- ban híres és befolyásos férfiakkal kapcsolatban

3.39. ÁBRA
A „jó anyagi kilátások" fon-
tossága (kívánatossága) a
potenciális partnereknél fér-
fiak és nők számára öt kul-
túrában ■ (Forrás: Buss 1989)
186 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

vannak erotikus fantáziáik, a férfiaknak pedig 1989). Sőt, több vizsgálatból kiderült, hogy azok
ismeretlen, fiatal nőkkel (Wilson 1997). a nők, akik egy hosszú távú kapcsolat keretében
Hasonló aszimmetriát tapasztaltak a preferált szükségét érzik párjuk törődésének, kapcsolata-
életkort illetően: a nők a néhány évvel idősebb ikban gyakran leértékelik saját képességeiket
férfiakat részesítik előnyben választásaikban („Hagytam, hogy azt higgye, nem vagyok olyan
(3.44. ábra), ami - egyéb következmények mel- okos mint valójában"), illetve munkájuk fontos-
lett - adaptív érdekeiket szolgálja, hiszen a kor ságát („Hagytam, hogy elsősorban ő beszéljen a
általában pozitív módon korrelál a jövedelem- sikereiről") (Cashdan 1993). A hipergámia a de-
mel és a foglalkozási státussal. Hangsúlyozni mográfiai átmenetet megelőző társadalmakban
kell ugyanakkor, hogy a nők preferenciája sok- olyan intézmény szerepét töltötte be, amely a
szor nem egyszerűen az anyagi erőforrásokkal tehetős férfiak által nyújtott erőforrások segítsé-
rendelkező férfiakra irányul, hanem azokra, gével növelte az utódok túlélési esélyeit (3.2.2.).
akiknek ambíciója, tekintélye, presztízse e for- A férfiak választási preferenciáinak kialaku-
rások jövőbeli megszerzését valószínűsíti. Ti- lása során részben más szelekciós hatások érvé-
zenéves lányok körében például azt találták, nyesültek. A férfiak arra szelektálódtak, hogy
hogy elsősorban a saját referenciacsoportjukban azokat a nőket válasszák, akik előnyös tulajdon-
vezetőként elismert fiúk iránt vonzódnak (Town- ságaiknál fogva - legalábbis a múltban - több és
send et al. 1995). egészségesebb utódot szültek és neveltek fel. A
A szociológiai kutatásokból jól ismert a felfelé nők reproduktív értéke elsősorban életkoruk-
házasodás (hipergámia) jelensége: a nők több- nak, egészségi állapotuknak és fizikai kondíció-
nyire olyan férjet választanak, akinek az anyagi juknak a függvénye. A férfiak - más tulajdonsá-
háttere, státusa, presztízse magasabb az övéké- gok mellett - a fiatal korral és a vonzó fizikai
nél. Ezt legtöbben a „strukturális erőtlenség" megjelenéssel kapcsolatos kulcsokat értékelik a
(structural powerlessnes) hipotézisével magya- legmagasabbra, hiszen ezek jelzik párjuk magas
rázzák, amely szerint a nők azért választanak fertilitását és utódgondozó képességét. Jóllehet
idősebb, gazdagabb és tehetősebb férjet maguk- óriási kulturális változatosság mutatkozik a
nak, hogy ezzel lehetővé váljon az általuk birto- szépséggel és vonzerővel kapcsolatos ítéletek és
kolt erőforrások megszerzése, amely egyébként kritériumok terén, számos vizsgálat bizonyítja,
nehezebben megvalósítható egy alapvetően masz- hogy egyszersmind bizonyos egyöntetűség és
kulin társadalomban (Buss és Barnes 1986), univerzalitás is megjelenik bennük, összhang-
Ebből az következne, hogy az anyagilag és társa- ban az evolúciós elvárásokkal. Már a korai
dalmilag sikeres nők viszont nem érzik kény- kultúrközi vizsgálatok feltárták, hogy a férfiak
szerítőnek a még magasabb státusú férfiak vá- mindenhol nagyobb hangsúlyt fektetnek párjuk
lasztását, hiszen képesek megállni a saját lábu- fizikai vonzerejére, mint a nők (Ford és Beach
kon. Azonban számos vizsgálati eredmény azt 1951), Valamennyi kultúrában figyelmet szen-
mutatja, hogy a magas státusú nők ugyancsak telnek a megjelenés bizonyos jellemzőinek (pl.
fenntartják igényeiket a saját maguknál maga- rugalmas bőr, üde arcszín, telt ajak stb.), továb-
sabb presztízsű férfiakra. Egy apróhirdetéseket bá a viselkedés olyan jellemzőire, mint a fiata-
feldolgozó magyarországi vizsgálatban azt talál- los járásmód, a magas aktivitási szint stb.
tuk, hogy a diplomás nők még diszkriminatí- Az utóbbi évek kutatásai - köztük Buss 37
vabbnak bizonyulnak, mint diplomával nem kultúrát magában foglaló összehasonlító vizsgá-
rendelkező társaik, és gyakrabban keresnek latai - ugyanezt erősítik meg: a férfiak a nőkhöz
olyan férfiakat, akik vezető értelmiségi pályákat képest valamennyi társadalomban magasabbra
töltenek be (Bereczkei et al. 1997). Amerikai or- értékelik potenciális párjuk fiatal korát és az
vostanhallgató lányok előnytelennek tartják azt olyan kulcsokat, mint „jó megjelenés", „szép-
a perspektívát, hogy sikeresebbek és gazdagab- ség", „attraktivitás" stb. (Buss 1989, Greenlees
bak legyenek jövendőbeli férjüknél (Townsend és McGrew 1994, Pawlowski és Dunbar 1999b)
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 187

3.40. ÁBRA
A potenciális partner fizikai
vonzerejének fontossága (kí-
vánatossága) férfiak és nők
számára öt kultúrában ■
(Forrás. Buss 1989)

(3.40. ábra). Egy kultúrközi vizsgálat szerint a bályozzák viselkedésünket és irányítják párkap-
férfiak által előnyben részesített korkülönbség csolatainkat. Ha ez igaz, akkor az adaptívnak
pozitívan korrelál az általuk kívánatosnak tar- tartott választási kritériumokat a valóságos kap-
tott közös gyerekeik számával: legtöbbjük akkor csolatokban is meg kell találni, nem csupán a
vállalna két gyereknél többet, ha a felesége leg- szubjektív ítéletek körében. Az eddigi vizsgála-
alább négy évvel fiatalabb lenne (Buss et al. tokból az derül ki, hogy a házasságok nagy része
2000). Ez abból a perspektívából magyarázható evolúciós stratégiák mentén szerveződik. Vala-
legjobban, hogy a férfiak reproduktív döntései- mennyi társadalomban azt találták, hogy a nők
ben fontos szerepet játszik az, hogy a nők koruk átlagosan néhány évvel fiatalabbak férjüknél; ez
előrehaladtával csökkenő reproduktív értékkel Magyarországon - legalábbis egy 1800 főt tartal-
rendelkeznek. mazó reprezentatív minta alapján - három és fél
Természetesen a nők is fontosnak tartják év (Bereczkei és Csanaky 1996b). Több vizsgá-
partnerük fizikai vonzerejét, különösen rövid lat szerint a nők vonzereje pontosabban mutatja
távú kapcsolataikban. Sőt azt lehet mondani, házastársuk foglalkozási státusát, mint iskolá-
hogy a párkapcsolat kezdeti szakaszában mind- zottságuk vagy intelligenciájuk (Buss 1998).
két nem tagjaira egyaránt a másik fél fizikai Pontosan ez várható, ha a nők reproduktív érté-
megjelenése gyakorolja a legnagyobb hatást (Cun- két jobban emeli fizikai megjelenésük, mint tár-
ningham et al. 1997). Hogy pontosan milyen fi- sadalmi sikerességük.
zikai tulajdonságokról van szó - akár a férfiak, Úgy tűnik továbbá, hogy ezek a párválasztási
akár a nők választásaiban -, és hogy ezek mi- tendenciák nem csupán a törzsi és agrártársa-
lyen adaptív értéket hordoznak, arra rövidesen dalmakban vezetnek nagyobb utódszámhoz (lásd
visszatérünk. 3.2.1, 3.2.2), hanem sok esetben az ipari társa-
Az eddig említett párválasztási algoritmusok dalmakban is adaptívak maradnak, azaz repro-
nem csupán attitűdjeinkre vagy „ideáljainkra" duktív előnyökkel járnak. Ez azért is lényeges,
vonatkoznak, de ténylegesen befolyásolják ak- mert mint láttuk, az evolúciós pszichológiában
tuális, mindennapi párkapcsolatainkat is. Ez éles viták folynak arról, hogy a demográfiai át-
azért fontos, mert az evolúciós pszichológia sze- menet utáni társadalmakban miként változik
rint párválasztási preferenciáink olyan mentális meg egy-egy viselkedés adaptív értéke (3.2.3).
programok, amelyek meghatározott módon sza- Saját vizsgálataink azt mutatják, hogy a párvá-
188 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

lasztás bizonyos tendenciái ma is befolyásolják követő egyének számára. A másik magyarázat


a résztvevők szaporodási sikerét. Azok a magyar szerint az evolúciós környezetben adaptívnak
házasságok, ahol a nők fiatalabbak a férjüknél bizonyuló specifikus pszichológiai algoritmu-
és/vagy ahol a férfiak feleségüknél magasabb is- sok olyan veleszületett párválasztási preferenci-
kolázottsággal rendelkeznek, stabilabbak, azaz ákat írnak elő, amelyek jelenleg egy teljesen új,
átlagosan hosszabb ideig maradnak fenn válás megváltozott környezetben, az ipari társadal-
nélkül, mint azok, ahol a feleség idősebb, illetve makban fejtik ki hatásukat (1.2.1.). Ez azonban
a férj iskolázatlanabb (Bereczkei és Csanaky csak akkor maradhat adaptív - azaz akkor vezet-
1996b). A stabil házasságok, valószínűleg a szo- het továbbra is nagyobb utódszámhoz -, ha a
rosabb és érzelmileg kiegyensúlyozattabb pár- társas környezet bizonyos szegmensei, elsősor-
kapcsolat miatt, ráadásul termékenyebbnek bi- ban a párkapcsolatok alapvető formái nem vál-
zonyulnak. A fiatalabb feleséget választó férfi- toztak lényegesen az elmúlt néhány százezer év
aknak és az iskolázottabb férjet választó nőknek során.
szignifikánsan több gyerekük van a fordított irá- Ez első pillantásra meglepő feltételezés, külö-
nyú párkapcsolatokhoz képest (3.41. ábra). nösen ha a technikai fejlődés szédítő iramára
A szerzők feltételezése szerint az adaptív pár- gondolunk. A különböző fejlettségű társadal-
választás fitnessnyereségét az iparosodást köve- makkal folytatott összehasonlító vizsgálatok
tően két - egymást nem kizáró - mechanizmus azonban arra figyelmeztetnek, hogy a párkötelé-
biztosíthatja. Lehetséges, hogy olyan kondicio- kek primer formái és a családi struktúra elemi
nális stratégiák működnek, amelyek mindig az tulajdonságai és összefüggései nagyon hosszú
aktuális környezethez igazítják az egyének rep- ideig fennállhattak az emberi evolúció történe-
roduktív válaszait (1.2.2.). Rugalmasan alkal- tében, sőt ma sem változtak lényegesen (Low
mazkodnak a társadalmi környezet változásai- 2000). A férj és feleség (feleségek) kapcsolata, a
hoz, és ez a modernizáció után is reproduktív családban uralkodó gazdasági és érzelmi kötelé-
előnyökkel jár az evolúciós viselkedésformákat kek, a kölcsönös kötelességek és elvárások rend-
szerei, az utódgondozás folyamatai mind olyan
jellegek, amelyek univerzálisnak tekinthetők az
emberi faj történetében, még ha konkrét kifeje-
ződéseik kultúráról kultúrára változnak is. Le-
hetséges, hogy ebben a viszonylag állandó mik-
rostruktúrában - a makrostruktúra, tehát a tár-
sadalom gazdasági és politikai rendszerének
változásai ellenére is - a genetikailag előírt pár-
választási preferenciák stabil, tartós és sikeres
házasságot eredményeznek, amely egyúttal sza-
porodási előnyökben is megnyilvánul.

3.4.4. Kontextusfüggő stratégiák

A 70-es, 80-as évek szociobiológiai kutatásai


egyrészt a párválasztás univerzális kritériumai-
nak evolúciós magyarázatára irányultak, más-
részt arra, hogy mennyiben különböznek a nők
3.41. ÁBRA és férfiak választásai a másik nem reproduktív
A nők és a férfiak termékenysége a házastársak kora és is-
értékével összefüggő tulajdonságok - életkor,
kolázottsága tekintetében mért különbségek alapján ■
(forrás: Bereczkei és Csanaky 1996) szociökonómiai státus, fizikai vonzerő - tekin-
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 189

tetében. Miközben a kutatási adatok valóban hi- ságát - jelző kulcsok felértékelődnek. A vizsgá-
telt érdemlően bizonyítják ezeket az adaptív latok azt mutatják, hogy a rövid távú kapcsola-
párválasztási preferenciákat, az utóbbi évtized tokat kereső férfiak a szexuális vonzerőn kívül
vizsgálatai olyan összefüggéseket tártak fel, nagyon kevés jelleget vesznek figyelembe part-
amelyek nyomán árnyaltabbá vált a kép. Mára nereiknél, és ezek közül is inkább bizonyos tu-
világos, hogy mind a párválasztási kritériumok- lajdonságok (szemérmesség, szexuális tapaszta-
nak, mind pedig a párválasztás nemek közötti latlanság, máshoz való hűség) elutasítása ját-
különbségeinek előfordulása és működése erő- szik szerepet döntéseikben (Buss és Schmitt
sen kontextusfüggő: jelenlétük és intenzitásuk 1993). A párválasztási kritériumok csökkenését
számos tényező kölcsönhatásának függvénye. jól mutatja az a mulatságos vizsgálat, amely sze-
Ez nem meglepő, hiszen ha az emberek mere- rint a férfiak az idő múlásával egyre vonzóbb-
ven kitartanának a fizikai vonzerő vagy a szo- nak tartják a szórakozóhelyre betérő nőket
cioökonómiai státus tekintetében „tökéletes" (Glaude és Delaney 1990). A délutáni ítéletek-
partner ideája mellett, kevés párkapcsolat való- hez képest éjfélkor lényegesen alacsonyabbak
sulna meg. Nagyobb adaptív értéket hordoz, ha voltak a vonzerő kritériumai. Miután az alko-
állandóan figyelembe veszik azokat a korláto- holos befolyásoltságot kizárták, továbbá a nők
kat, amelyeket saját reproduktív értékük és a vá- vonzerejét (egy későbbi, fényképes vizsgálat ke-
lasztás aktuális körülményei helyeznek dönté- retében) standardizálták, egyetlen magyarázat
seik elé. maradt: az idő előrehaladtával a vonzerővel kap-
Régóta ismeretes, hogy a kapcsolat jellege és csolatos elvárások annak függvényében csök-
várható időtartama alapvetően befolyásolja a kentek, ahogyan növekedett annak a valószínű-
párválasztási kritériumokat. Úgy tűnik, a rövid sége, hogy egyedül térnek haza.
távú kapcsolatokra vonatkozó preferenciák szá- Tartós kapcsolataikhoz képest a nők lényege-
mos tekintetben különböznek azoktól a kritéri- sen magasabbra értékelik alkalmi partnereik
umoktól, amelyek a hosszú távú kapcsolatok- szexuális vonzerejét, illetve bizonyos fizikai tu-
ban jelennek meg. Ez azért lehetséges, mert a lajdonságait (pl. magasság). Számos vizsgálat
résztvevők reproduktív érdekei eltérőek, így szerint a fizikai vonzerő válik a rövid távú part-
mindkét kontextusban specifikus adaptációk nerek értékének egyik meghatározó tényezőjévé
működnek. A kutatások nyomán azt szűrhetjük (Gangestad és Simpson 2000, Townsend és Was-
le általános következtetésként, hogy a legmar- serman 1998). Úgy azonban, hogy a nők eköz-
kánsabb nemi különbségek az alkalmi partne- ben fenntartják viszonylag szigorú kritériumai-
rek kiválasztásában mutatkoznak, míg a stabil kat a másik nem képviselőjével szemben (Mi-
párkapcsolatok kialakulása során a férfiak és a kach és Bailey 1999). Ennek oka az, hogy a
nők lényegesen több azonos jelleg alapján dön- párkapcsolatok költségei elsősorban a nőkre há-
tenek (Kenrick et al. 1993, Regan 1998). rulnak (nem kívánt terhesség, negatív megíté-
A férfiak ugyan minden helyzetben fontos- lés, szexuális bántalmazás stb.), és ezért na-
nak tartják partnerük fizikai vonzerejét, de ez gyobb gondot fordítanak rövid távú partnereik
még hangsúlyosabbá válik a rövid távú kapcso- egyéb, személyes tulajdonságaira. Így például
latok esetén (Wiederman és Dubois 1998). Az jobban törődnek azzal, hogy alkalmi partnerük
alkalmi kapcsolatok iránti preferencia általában milyen más kapcsolatokban vesz részt, és ide-
azzal jár, hogy a szelektivitás tovább csökken, la- genkednek azoktól a férfiaktól, akikről kiderül,
zulnak az elvárások és kiszélesedik a szóba jö- hogy több nővel folytatnak szexuális viszonyt
hető partnerek köre. Más, a hosszú távú kapcso- (Buss és Schmitt 1993). A rövid távú kapcsolat-
latban fontos kritériumok (intelligencia, szemé- ban részt vevő nők éppúgy magasra - sőt sok-
lyiségjegyek) leértékelődnek, miközben a nők szor magasabbra - értékelik partnerük státusát
azonnali szexuális elérhetőségét - tehát az al- és vagyoni helyzetét mint a hosszú távú kapcso-
kalmi kapcsolatban való részvételük hajlandó- latban elköteleződő társaik. Van azonban egy
190 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

lényeges különbség: előnyben részesítik az arra ban a férfiak személyiségével és családi el-
utaló jeleket, hogy a férfi hajlandó azonnali jut- kötelezettségével kapcsolatos tulajdonságokat
tatásokban részesíteni őket (pl. értékes ajándék, („művelt", „korrekt", „együttműködő", „gyerek-
költséges szórakozások stb.) (Wiederman és Du- szerető", „lelkiekben gazdag") értékelik a legma-
bois 1998). Általában nagyobb hajlandóságot gasabbra, és csak ezután következnek a státus-
mutatnak arra, hogy alkalmi partnereikkel sze- sal és vagyoni helyzettel kapcsolatos kulcsok
xuális kapcsolatba kerüljenek, ha ez egy hosszú (Bereczkei et al. 1997).
távú kapcsolat reményét hordozza (Surbey és E tekintetben a hosszú távú kapcsolatokat
Conohan 2000). A férfiak rövid távú érdekeiben preferáló férfi hirdetők is hasonlóképpen visel-
ez a szempont általában nem játszik szerepet. kednek, és a fizikai vonzerővel nagyjából azo-
Hosszú távú kapcsolataikban a nők és a férfi- nos gyakorisággal kérnek olyan kulcsokat, ame-
ak preferenciáiban mutatkozó különbségek szá- lyek a nők intelligenciájával, házastársi erényei-
mos területen csökkennek. Ezzel együtt új krité- vel és személyes kvalitásaival kapcsolatosak
riumokat emelnek be döntéseikbe, amelyek fon- (Bereczkei et al. 1997). Számos tekintetben tel-
tossága növekszik, ahogy a kapcsolat elmélyül. jesen ellentétes motivációk alapján viselkednek,
Nevezetesen, mindkét nem tagjai egyre nagyobb mint amelyek a rövid távú kapcsolataikat irá-
figyelmet szentelnek a másik intelligenciájának nyítják. Alkalmi viszonyaik során, mint láttuk,
és személyiségjegyeinek (barátságosság, meg- kifejezetten leértékelik női partnerük szexuális
értés, humorérzék stb.) (Kenrick et al. 1993, hűségét és szemérmességét, hosszú távú kap-
Buunk et al. 2002). A 3.42. ábra pl. azt mutatja, csolataikban viszont - érthetően - nagy hang-
hogy a miközben a férfiak megelégszenek alkal- súlyt helyeznek párjuk szexuális megbízhatósá-
mi szexuális partnereik alacsony (átlag alatti) gára. Általában véve azt mondhatjuk, hogy az
intelligenciájával, hosszú távú kapcsolataikban alkalmi kapcsolatoktól a tartós kapcsolatok felé
éppúgy magasra értékelik párjuk intelligenciá- haladva mindkét nem képviselői egyre több
ját mint a nők. A nők különösen fontosnak tart- olyan jelleget keresnek a másikban, amelyek a
ják partnerük szülői-gondoskodó jellemvonása- kettőjük közötti kötődési folyamatokban válnak
it, amelyek gyakran még előnytelen tulajdonsá- fontossá (Hazan és Zeifman 1999).
gaikat is ellensúlyozhatják (Surbey és Conohan Említésre méltó ugyanakkor, hogy eközben
2000). Azok a magyar nők, akik hirdetéseikben továbbra is lényeges szerepet játszanak az élet-
házastársat (vagy legalábbis tartós kapcsolatot) kor, a fizikai vonzerő és a státus korábban emlí-
keresnek, az intelligencia mellett leggyakrab- tett ismérvei, illetve ezek nemek közötti kü-

3.42. ÁBRA
A potenciális partner intelli-
genciájának fontossága fér-
fiak és nők számára külön-
böző párválasztási szituáci-
ókban ■ (Forrás: Kenrick et
al. 1993)
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 191

egyidejű vizsgálatára és összehasonlítására. E


tekintetben figyelemre méltó párhuzamokat ta-
láltunk angliai és magyar mintákon (Bereczkei
et al. 1997, Pawlowski és Dunbar 1999a, Wayn-
forth és Dunbar 1995). A magas reproduktív
értékű nők és férfiak például különösen diszkri-
minatívak partnereik iránt. A nők akkor tá-
masztják a legnagyobb követelményeket poten-
ciális partnereikkel szemben, amikor életük leg-
termékenyebb időszakában (20 és 35 év között)
vannak. Ezen belül azok a nők, akik kifejezetten
előnyös külső jegyeket „kínáltak" („nagyon szép",
„jó alakú" stb.), a többiekhez képest lényegesen
több jelleget igényeltek elképzelt párjuktól, köz-
tük olyan tulajdonságokat mint „vezető státus",
„jó anyagi körülmények" stb. (3.43. ábra).
Ez megfordítva is igaz: minél magasabb stá-
3.43. ÁBRA tust kínálnak a férfiak, annál válogatósabbak, és
A partner magas foglalkozási státusa iránti igény gyako-
elsősorban olyan nőket keresnek hirdetéseik-
risága a vonzó külsőt kínáló nők körében ■ (Forrás: Be-
reczkei et al. 1997) ben, akik az átlagot meghaladó fizikai vonzerő-
vel rendelkeznek. Ezzel összhangban van az az
eredmény, miszerint a férfiak 35 és 49 éves ko-
lönbségei. Ezt mutatja, hogy hosszú távú part- ruk között a legigényesebbek: legtöbbet akkor
nereik megtartásában gyakran mindkét nem várnak el potenciális partnerüktől. Az alacsony
tagjai a jól bevált taktikákat alkalmazzák. A fér- státusú, kis jövedelmű férfiak nagyobb hajlan-
fiak vagyoni helyzetüket (pl. ajándékozások), a dóságot mutatnak arra, hogy elfogadják partne-
nők pedig inkább megjelenésüket (smink, de- rüknek egy korábbi kapcsolatból származó gye-
koltázs) hangsúlyozzák olyan kísérleti szituáci- rekét, mint a tehetősebb férfiak. Ennek valószí-
óban, amikor párjuk egy harmadik személy ked- nűleg az az oka, hogy a szexuális vetélkedésben
véért ott akarja őket hagyni (Buss 1988). A nők hátrányosan induló férfiak olyan alternatív stra-
ezenkívül gyakran élnek a „hűtlenségi fenyege- tégiára kapcsolnak át, amely egyáltalában esélyt
tés" taktikájával, amennyiben párjuk féltékeny- ad a párkapcsolatok teremtésére (4.2.7). Ugyan-
ségét felkeltve igyekeznek őket megtartani. ez történik a másik oldalon: azok a nők, akik
A párkapcsolatok időtartamával kapcsolatos gyereket nevelnek, kisebb igényekkel lépnek fel
egyéni taktikák változatossága azt mutatja, hogy lehetséges párjukkal kapcsolatban.
a párválasztási algoritmusok kondicionális, il- Evolúciós nézőpontból ugyancsak nem meg-
letve trade-off stratégiákként működnek. Ez nyil- lepő az a több kutatásban is megismételt ered-
vánvaló, hiszen az egyének gyakorta módosítják mény, miszerint a férfiak koruk előrehaladtával
potenciális partnereik iránti igényeiket a saját relatíve, tehát saját korukhoz képest egyre fiata-
céljaik és életkörülményeik függvényében. labb nőket preferálnak akár rövid, akár hosszú
Olyan tulajdonságokat preferálnak párjukban, távú kapcsolataikban (Bereczkei et al. 1997,
amelyek sokszor attól függnek, hogy Ők maguk Kenrick és Keefe 1992, Otta et al. 1999, Buunk
milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, és attól et al. 2001) (3.44. ábra). Ez is azt mutatja, hogy a
is, hogy milyen sikereket érhetnek el a kínálat férfiak választásaikban nem egyszerűen egy
és a kereslet „piacán". Ez leginkább a házassági olyan szociokulturális modellt követnek, amely
(társkereső) apróhirdetések elemzésével érhető azt írná elő a számukra, hogy a fiatalabb, kevés-
tetten, mert itt mód nyílik „kereslet" és „kínálat" bé tehetős, szubmisszív nőket keressék. Valójá-
192 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.44. ÁBRA
A férfiak és a nők szem-
pontjából kívánatosnak tar-
tott korkülönbség potenci-
ális párjukhoz képest ■ (For-
rás: Waynforth és Dunbar
1995; Bereczkei etal. 1997)

ban azokat a nőket részesítik előnyben - persze ábra). Érdekes ugyanakkor, hogy a nők saját
nem a tudatosság szintjén akik relatíve magas életkorukat illetően gyakran élnek a taktikai
reproduktív potenciával rendelkeznek. Ezzel megtévesztés eszközével. Egy angliai vizsgálat-
van összhangban az az eredmény, miszerint a ban azt találták, hogy a 30-as, 40-es éveikben
tizenéves fiúk a 3-8 évvel idősebb nőket részesí- járó nők hirdetéseikben sokszor visszatartják az
tik előnyben potenciális szexuális partnerként életkorukra vonatkozó információ közlését. Sőt,
(Kenrick et al. 1996). sokan közülük olyan igényeket támasztanak po-
Az elvált vagy Özvegy férfiak a nőkhöz képest tenciális párjukkal szemben, amely leginkább a
nagyobb valószínűséggel házasodnak újra (lásd fiatal, huszonéves női hirdetőkre jellemző: több
3.12. ábra), amelynek keretében fiatalabb - sok- jelleget kértek és magasabb elvárásokat fogal-
szor lényegesen fiatalabb -, magas párértékkel maztak meg leendő párjuk életkorával, családi
rendelkező nőket vesznek el (Low 2000). A fer- elkötelezettségével és foglalkozási státusával
tilitási kulcsok fontosságát jelzi az is, hogy sze- kapcsolatban, mint azok a középkorú nők, akik
xuális fantáziáikban és rövid távú kapcsolataik- közölték az életkorukat (Pawlowski és Dunbar
ban az idősebb férfiak a náluk sok évvel, esetleg 1999b).
több évtizeddel fiatalabb, még reproduktíve ak- Ezekből a vizsgálatokból világosan látszik,
tív időszakukban járó nőket tekintik a legvon- hogy a párválasztásban állandó összehasonlítás
zóbbnak. Ez azonban sokszor nincs összhang- történik a saját és a másik fél reproduktív értéke
ban aktuális párválasztási szokásaikkal; az idő- között. Az egyén önértékelése azért adaptív,
sebb férfiak az esetek többségében a néhány év- mert csökkenti a visszautasítás kockázatát olyan
vel fiatalabb, de már a menopauzán átesett partnerek részéről, akik hozzá képest nagyobb
nőket veszik feleségül (Buunk et al. 2001). En- párértékkel rendelkeznek, és ezért kicsi a való-
nek az a valószínű oka, hogy a fiatalabb férfiak- színűsége annak, hogy a párkapcsolat létrejön
kal való versengés korlátokat szab annak, hogy (lásd 3.4.5). Másrészt azért előnyös, mert elejét
vágyaikat realitásba fordítsák át. veszi annak, hogy a választást végző személy ér-
Nincs ilyen diszkrepancia a nők szexuális tékes időt, energiát és erőforrást fordítson egy
preferenciái és aktuális, hosszú távú kereslete hozzá képest kevésbé kívánatos partnerre. Egy
között. Mindkét kontextusban a 2-6 évvel idő- kísérletben azt találták, hogy a férfiak saját von-
sebb férfiakat részesítik előnyben, és ez a korkü- zerejükről alkotott ítélete elsősorban a nők hó-
lönbség nem sokat változik életük során (3.44. dításával kapcsolatos múltbeli sikerességüktől
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 193

hangban azt találták, hogy a férfiak önértékelése


arról, hogy házastársként mennyire kívánato-
sak, csökkent a hozzájuk képest domináns (ma-
gasabb státusú és jövedelmű) férfiak jelenlét-
ében, de nem változott akkor, ha fizikailag von-
zóbb férfiak voltak jelen. A nők ezzel szemben a
náluk jobb megjelenésű nők társaságában érté-
kelték le magukat, de a magasabb státusú nők
nem változtattak önértékelésükön (Gutierres et
al. 1999).
A szerzők szerint az önértékelési folyamat-
ban olyan területspecifikus programok működ-
nek, amelyek eltérnek a partner reproduktív ér-
tékének kalibrálását végző algoritmusoktól. Így
a nők saját értékességüket más nők vonzerejé-
hez mérik, míg potenciális partnereik értékét
inkább más férfiak dominanciájával összeha-

3.45. ÁBRA
sonlítva becsülik fel. A férfiak ugyancsak eltérő
Férfiak rövid távú kapcsolatok iránti hajlandósága poten- sémákat használnak a saját magukkal kapcsola-
ciális női partnereik vonzereje és saját önértékelésük tos összehasonlításokra (más férfiak dominan-
függvényében ■ (Forrás: Landolt et al. 1995) ciája) és potenciális partnereik kiértékelésére
(más nők fizikai vonzereje). Ezeknek a specifi-
kus kognitív folyamatoknak köszönhetően min-
függ, és ez nagymértékben befolyásolja aktuális dennapi kapcsolatainkban állandó összehason-
taktikáikat a másik nemhez való viszonyukban. lításokat teszünk a saját és mások vonzerejének
Az önmagukat korábbi kapcsolatteremtéseik megítélését illetően. Ez meglehetősen új szituá-
alapján sikeresnek tartó férfiak nagyobb készte- ciót teremt ahhoz az evolúciós környezethez
tést mutattak rövid távú kapcsolatokra, mint az képest, ahol a közeli ismerősök szűk körében él-
önmagukról alacsonyabb önértékelést adó tár- tünk. A modern társadalmakban ugyanis első-
saik (3.45. ábra). Ez a különbség leginkább a ki- sorban a médiából kapjuk azokat a standardo-
fejezetten vonzó nők mint alkalmi partnerek kat, amelyek alapján saját és párunk relatív vonz-
iránti kezdeményezőkészség terén mutatkozott erejéről ítéletet alkotunk, és ez számos esetben
meg (Landolt és mtársai 1995). A magukat sze- negatív hatással van párkapcsolataink minősé-
xuálisan vonzónak tartó nők ugyancsak kezde- gére és alakulására.
ményezőbbnek bizonyulnak a férfiakkal való
kapcsolataikban, és több szexuális partnerről
3.4.5. Udvarlás
számolnak be, még akkor is, ha mások lényege-
sen alacsonyabb „objektív" értékelést adnak fi-
A párválasztáshoz szorosan kapcsolódik az ud-
zikai vonzerejükről (Wiederman és Hurst 1998).
varlás, amely, mint láttuk, többféle funkciót tölt
A reproduktív érték „kalibrálása" gyakran az
be a magasabbrendű állatoknál: a hímek erőfor-
ún. kontraszthatás keretében történik. Az embe-
rás-fenntartó képességének felmérését, a nősté-
rek saját magukról alkotott ítélete erősen függ a
nyek szexuális megbízhatóságának ellenőrzé-
saját nemükhöz tartozó, riválisnak tekinthető
sét, a fizikai kondíció (és ezzel a genetikai minő-
személyek párértékétől. Az evolúciós modell ér-
ség) tesztelését, az agresszió mérséklését stb.
telmében ugyanakkor mindkét nem tagjai a má-
(Alcock 1998). Az ember esetében is felismerhe-
sik nem párválasztási kritériumait használják
tők ezek az adaptív törekvések, de persze lénye-
fel saját vonzerejük megítélésére. Ezzel össz-
194 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

gesen bonyolultabb formában, mint más fajok- Az udvarlási folyamat soron következő stádi-
nál. Karl Grammer (1989) szerint az udvarlás uma a közvetlen kapcsolat felvétele. A férfiakat
leginkább egy hosszabb-rövidebb ideig tartó itt is nagyobb kezdeményezőkészség jellemzi.
egyezkedési vagy alkufolyamatként jellemezhe- Rendszerint ők azok, akik a bemutatkozás, meg-
tő. Különböző stádiumok egymásra következé- hívás, témaválasztás aktív szereplői. Ebben a
séből áll, s ezek mindegyike speciális célokat és szakaszban általában többet beszélnek, amely-
funkciókat hordoz. Minthogy e célok kitűzésé- nek központi eleme saját státusuk és presztí-
ben és végrehajtásában eltérőek lehetnek a részt zsük, nem kevésbé izgalmas életük reklámozása
Vevő felek érdekei, nem ritka a nemek közötti (5.6.5.). Közvetett beszédmódot használnak,
konfliktus. A folyamat előrehaladása során a tehát kéréseik, javaslataik feltételes jellegűek
párok egyre jobban összehangolódnak, kapcso- („volna kedve meginni valamit?"), ami csökken-
latuk bensőségessé válik. Az egész folyamat adap- ti a visszautasítás kockázatát, és alternatívákat
tív értelmét a hosszú távú kapcsolat kialakulása hagy nyitva a kapcsolat továbbépítése szem-
biztosítja, amely utódok nemzéséhez vezet. pontjából.
Az udvarlás a résztvevők kölcsönös önreklá- A nők sokszor nem verbális eszközökkel el-
mozásával kezdődik. A másik figyelmének fel- lenőrzik és irányítják a férfiak udvarlási törekvé-
keltése a megjelenés, öltözködés, viselkedési seit (Grammer et al. 2000). Az elhangzott mon-
taktikák változatos eszközeivel történik. Szá- datok állandó visszacsatolásos kapcsolatban
mos vizsgálat - többek között szórakozóhelye- állnak az arc és a test kifejezéseivel. Bizonyos
ken készült film- és videofelvételek elemzése - jelzések további közeledésre ösztönzik, mások
azt mutatja, hogy a párkapcsolat felvételének viszont elbizonytalanítják vagy éppen meghát-
készségét különböző nem verbális jelzés közve- rálásra kényszerítik a férfiakat. Megfigyelték
títi: szemkontaktus, szemöldökfelrántás, mo- pl., hogy a nők zárt ajakkal bemutatott mosolya
soly stb. Kiderült, hogy miközben a férfiak ha- bátorítja partnerüket a továbblépésre (gyakori
gyományosan kezdeményezőbbek a másik nem pl. az ezt követő csók). Amennyiben viszont úgy
meghódításában, a nők azok, akik szabályozzák mosolyognak, hogy felső fogsoruk kilátszik -
közeledésüket. Ez nem véletlen: ismeretes, hogy ami bizonyos agresszivitást kölcsönöz a kifeje-
a nők a férfiaknál jobb képességekkel rendel- zésnek (5.5.5.) -, a férfiak gyakran félrenéznek
keznek mind a nem verbális kifejezésekre, mind és növelik a partnerükkel szembeni fizikai tá-
azok jelentésének értelmezésére (5.5.6.). Töb- volságot (lásd 5.27. ábra).
bek között tekintetük elfordításával, majd tartó- Ezzel együtt a nőkre az udvarlás során egyfaj-
san a másikra szegezésével, testük feléjük fordí- ta ambivalencia jellemző. Kevesebbet árulnak
tásával, a másik „véletlenszerű" megérintésével el magukról, mint a férfiak, akiket hagynak be-
bátorítják a férfiak lépéseit. Ezek a jelzések arra szélni. Ezt olykor félénk, visszahúzódó maga-
szolgálnak, hogy a másik felmérje a felé irányu- tartás kíséri. Eközben azonban igyekeznek meg-
ló érdeklődés mértékét. Valóban, a vizsgálatok- tudni mindent a férfiról, ami segíti őket abban,
ból kiderült, hogy szoros korreláció van e jelzé- hogy kiderítsék a másik hajlandóságát az elköte-
sek intenzitása és a későbbiekben szavakban is leződésre. Úgy tűnik, egész addig halasztják a
kifejezett vonzalom mértéke között. Érdekes végső döntést, amíg lehetőségük van a részletes
ugyanakkor, hogy a nők - a megismerkedéskor információ megszerzésére. Grammer szerint ez
és később is - sokkal inkább tudatában voltak az az oka annak, hogy a férfiak gyakran félreértik a
udvarlási taktikák jelentőségének. A felvétele- nőket és túlértékelik azok feléjük irányuló ér-
ket követő interjúk során képesek voltak ponto- deklődését.
san felidézni és értelmezni az eseményeket. Ez- Az udvarlási rituálé előrehaladása során a
zel szemben még a legsikeresebb férfiak sem párkapcsolatok nem verbális szabályozásának
voltak tisztában azzal, hogy valójában mi is tör- egyik legfontosabb eleme a szinkronizáció (Gram-
ténik udvarlás közben (Grammer 1989). mer et al. 1998). A beszédet kísérő fejbólintás
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 195

vagy az azonos ritmusú testmozdulatok - így pl. a férfiak számára - jobban ki vannak téve a csá-
a felsőtestnek a partner irányában való előrehaj- bítás negatív következményeinek (megbélyeg-
tása az asztal fölött - egyfajta együttműködési zés, nem kívánt terhesség stb.) - várhatóan kö-
készséget és egymásra hangolódást közvetít. rültekintőbbek az udvarlás során és igyekeznek
Tánc közben a párok mozgáskoordinációja mind- csökkenteni a várható kockázatokat. Olyan ma-
kettőjüknél magas arousal (izgalmi) állapothoz nipulatív pszichológiai taktikákra szelektálód-
vezet, amely fontos szerepet játszik az egymás tak, amelyek segítségével igyekeznek informá-
iránti érdeklődés, érzelmek és motivációk köl- ciót szerezni a férfiak érzelmeiről és szándékai-
csönös kommunikációjában. Valószínű, hogy a ról. Eközben ugyanakkor igyekeznek elrejteni
szinkronizáció hatékony eszköze annak a törek- saját érzelmeiket vagy legalábbis elodázni azok
vésnek, hogy udvarlás során a párok kölcsönö- felfedését, addig a pontig, amikor világossá vál-
sen tesztelik egymást. A viselkedés szintjén tör- nak a másik fél érdekei a kapcsolatban. Talán az
ténő összehangolódás mértéke ugyanis jelezheti is az evolúció csele, hogy e manipuláció, mint
egymás későbbi megértésének a lehetőségét és a említettük, többnyire rejtve marad a férfiak
különböző egyéni érdekek vagy törekvések ösz- előtt, sőt sokszor azt hiszik, ők irányítják a kap-
szeférhetőségét. A szinkronizáció által jelzett csolatot.
egység és közös szándék olyannyira meghatáro- A férfiak azonban ugyancsak igyekeznek el-
zó eleme lehet a sikeres párkapcsolatoknak, hogy kerülni az udvarlás során rájuk eső kockázato-
egyes kutatók képesek voltak a szinkronizáció kat. Ismeretes, hogy az udvarlási periódus kez-
mértékéből bejósolni a párok későbbi együttma- detén a fizikai megjelenés játssza a legfontosabb
radásának valószínűségét (Grammer 1989). szerepet a másik fél megítélésében. Régi megfi-
Újabban ugyanakkor felvetik, hogy a szink- gyelés, hogy mindkét nem tagjai olyan párt igye-
ronizáció manipulatív célokat szolgál az udvar- keznek választani, aki hasonló fizikai vonzerő-
lási folyamatban (Grammer et al. 2000), Lehető- vel rendelkezik. Ez ellentmondani látszik an-
vé teszi, hogy a résztvevők mintegy elrejtsék nak az evolúciós elvárásnak, hogy a férfiak - mi-
valódi céljaikat és indítékaikat. A ritmikus moz- után számukra a nők vonzereje és kora jelzi
gások összehangolása ugyanis egy olyan kom- reproduktív értéküket - várhatóan a legvonzóbb
munikációs „zajt" teremt, amely megnehezíti a nőkkel igyekeznek párkapcsolatot teremteni. Ez
másik fél tényleges szándékainak feltárását. En- azonban, mint láttuk, saját fizikai megjelené-
nek megfelelően lehetőséget ad arra, hogy a süktől is függ. Azok a férfiak, akikkel a kísérleti
résztvevők fenntartsák a kapcsolatot egy bizo- szituációban azt közölték, hogy udvarlásukat
nyos szinten anélkül, hogy túl gyorsan és túl ha- kedvezően fogadják majd, a legszebb nőket ré-
mar rátérnének érzelmeik kifejezésére. A szán- szesítették előnyben. Azok viszont, akiknek hang-
dékok és érzelmek nyílt feltárása ugyanis alkal- súlyozták a visszautasítás lehetőségét, a vonz-
mat ad arra, hogy a másik kihasználja a helyzet erő tekintetében átlagos nőket választották (Fi-
adta előnyöket. Nem véletlen, hogy a vizsgála- sher 1992). Úgy tűnik, a férfiak azért korlátoz-
tokban azt találták, a nők gyakrabban hangolják zák a legvonzóbb nők iránti preferenciáikat,
össze tevékenységeiket a férfiakkal, mint fordít- hogy csökkentsék a kiszemelt partner részéről
va. Ennek során nem csupán tesztelik párjukat, történő visszautasítás kockázatát. Végső soron
hanem mintegy a szinkronizáció mögé rejtik tehát a férfiak olyan döntéseket hoznak, ame-
szándékaikat és érzelmeiket, és ezzel igyekez- lyek minimalizálják a várható veszteségeket,
nek megvédeni magukat a lehetséges becsapás ennélfogva előnyösek önértékelésükre nézve.
ellen. Ennek eredményeként áll elő az udvarlók testi
Az udvarlási folyamat különböző taktikáiban vonzereje közötti megfelelés, amely általában a
mutatkozó, nemek közötti különbség jói mutat- hosszú távú kapcsolatok esetében is fennma-
ja az evolúció logikáját. Minthogy a nők számá- rad. Képpárosításokon alapuló kísérletek azt
ra a párválasztás nagyobb költségekkel jár, mint mutatják, hogy a házaspárok jobban hasonlíta-
196 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

nak egymásra a vonzerő függetlenül megítélt válltömés), valamint státusukat és egy bizonyos
értékei tekintetében, mint a népességből vélet- csoporthoz való tartozásukat demonstrálja. Egy
lenszerűen kiválasztott személyek (Murnstein érdekes liverpooli vizsgálatban azt találták,
1976). hogy a férfiak mobiltelefonja „kulturális orna-
Az udvarlási folyamat során a testi megjele- mentációjuk" része, amennyiben vagyoni hely-
nés két szempontból is lényeges információt zetüket és státusukat jelzi (Lycett és Dunbar
hordoz. Egyrészt a potenciális partner elérhető- 2000). A férfiak annál gyakrabban veszik elő,
ségét vagy elérhetetlenségét mutatja, mint pl. a mutogatják és játszanak vele, minél több férfi
jegygyűrű, bizonyos haj- és ruhaviseletek, a ta- van jelen a környezetükben (a nőkhöz képest),
hiti lányok nyakban hordott virágkoszorúja stb., akik nagy része láthatóan szintén rendelkezik
másrészt a vonzerő jelzéseit közvetíti. Testének ilyen készülékkel. Ezt a férfiak olyan verseny-
díszítésével és felruházásával mindkét nem a helyzetnek fogják fel, ahol szükség van a poten-
saját párértékét igyekszik növelni (Low 1979, ciális vetélytársaktól való különbség hangsú-
2000). A nők szexuális vonzerejüket öltözködé- lyozására. (A fizikai vonzerővel kapcsolatos jel-
sük bizonyos kellékeivel (fűző, bélelt melltartó) zések evolúciós magyarázatát a következő feje-
növelik, arcuk nőies vonásait különböző díszí- zetben tárgyaljuk. A öltözködés és a divat
tésekkel (pl. rúzs) emelik ki, és ékszerekkel történelmi változásainak értelmezésére ugyan-
(nyaklánc) vagy más díszítésekkel terelik a fi- csak visszatérünk [6.2.6.]).
gyelmet bizonyos testrészeikre. Régebben divat Az udvarlás során - és általában a szexuális
volt a pupilla kozmetikumok (pl. digitálisz) se- viselkedésben - azonban nem csupán vizuális
gítségével történő kitágítása, ami közismerten ingerek vesznek részt. Számos vizsgálat feltárta,
emelte a nők szexuális vonzerejét. Itt azt a visel- hogy a szagok fontos szerepet játszanak a párvá-
kedési programot aknázták ki, hogy a pupilla lasztásban, különösen a nők preferenciáiban.
automatikusan kitágul bizonyos - kellemes Sőt, egy kérdőíves vizsgálatból az derült ki,
vagy érdekes - ingerekre, ami valószínűleg a lá- hogy párjuk kiválasztása során a nők legalább
tótér növelésének eredeti, adaptív funkciójával olyan mértékben támaszkodnak párjuk szagára
függ össze (3.46. ábra). mint látványára, miközben a férfiak elsősorban
A férfiak öltözködése és testdíszítése (noha a vizuális ingerekre fogékonyak (Herz és Inz-
általában kisebb mértékű, mint a nőknél) ugyan- licht 2002). Sőt, az átlagos megjelenésű férfi
csak előnyös fizikai adottságaikat emeli ki (pl. szexuális vonzerején nagyobb mértékben javí-

3.46. ÁBRA
A pupilla méretének válto-
zása különböző képek hatá-
sára férfiaknál és nőknél ■
(Forrás: Eibl-Eibesfeldt 1989)
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 197

tott kellemes szaga, mint bármely más előnyös Mindezek a vizsgálatok azt mutatják, hogy a
testi tulajdonsága (külseje, hangja, tapintása). szagok jelentős szerepet töltenek be a potenciá-
Más kísérletek ugyancsak azt mutatják, hogy a lis párok szexuális vonzerejének megítélésé-
férfiak által termelt vegyi anyagok (feromonok) ben. Mint a 2.5.1. fejezetben láttuk, az emberek
befolyásolják a nők ítéleteit párjuk szexuális olyan partnerek szagát részesítik előnyben,
vonzerejéről. A hónalj és a nemiszervek ún. akik genetikailag különböznek tőlük bizonyos
apokrin mirigyei által termelt androsztenolt - DNS régiók (pl. MHC) tekintetében. A házas-
amely pézsmaillatot áraszt - kifejezetten kelle- párok könynyűszerrel megkülönböztetik egy-
mesnek tartják. A kísérletek során e vegyület más levetett ruhadarabjának szagát az idegene-
nagyon kis koncentrációját vitték fel a testre, ru- kétől. Valószínű, hogy az evolúciós környezet-
hára, vagy oszlatták el a helyiségben. Kiderült, ben, ahol a „természetes" emberi szagokat nem
hogy a nők androsztenol jelenlétében szexuá- fedték el a civilizáció erőteljes szagélményei,
lisan vonzóbbnak ítélik meg a férfiakat (vagy az olfaktorikus ingerek nagyobb szerepet ját-
azok arcképeit), mint anélkül, szexuális izgalmi szottak a szexuális életben. Ezt erősítik meg
állapotuk emelkedik a normális szinthez képest azok az antropológiai vizsgálatok, amelyek
(Kohl et al. 2001). Androsztenol befolyása alatt szerint az archaikus társadalmakban gyakoriak
nemcsak a nők, hanem a férfiak is vonzóbbnak az olyan rituális tevékenységek és táncok, ame-
és barátságosabbnak ítélték meg a másik nemet. lyek keretében a leendő párok mintegy szag-
A kísérleti személyek agyi elektromos aktivitása mintát vesznek egymásról (Stoddart 1990). A
(EEG) androsztenol hatására jelentősen megvál- középkori és újkori Európában is bevett szokás
tozott azokban az ingerületi mintákban, ame- volt a hónalj váladékával átitatott zsebkendő
lyek a szaglásra adott válaszként jönnek létre átnyújtása a menyasszonynak tánc közben,
(Pause et al. 1999). vagy titkos, mágikus formában történő haszná-
A nők különösen érzékenyek erre az illatra a latuk a másik elcsábítása céljából.
peteérés idején. Havi ciklusuk fogamzási szaka- Az udvarlás előrehaladott szakaszában csak-
szában csökken az androsztenol iránti ingerkü- nem valamennyi kultúrában különböző aján-
szöb, amely elsősorban az ösztrogén és a sár- déktárgyak cserélődnek a párok tagjai (esetleg
gatesthormon hatásának köszönhető. Egy kísér- szüleik) között. Többnyire a férfiak azok, akik e
letben minden reggel androsztenololdatot csep- szolgáltatásokat nyújtják: virág, vacsorameghí-
pentettek önkéntesen részt vevő nők felső vás, ékszerek jelzik elköteleződésüket a kap-
ajkára, és azt találták, hogy peteérésük idősza- csolat mellett. Több szerző ezt egyfajta kölcsö-
kában kedélyállapotuk pozitív irányba változik: nösségi alapon zajló szociális szerződésként
kevesebb agressziót és több megengedő attitű- értelmezi, amennyiben a férfiak szolgáltatásaik
döt mutattak, mint ciklusuk más időszakaiban révén szexuális kapcsolathoz jutnak (Fisher
(Benton 1982). A havi ciklus középidejében 1992) (3.3.6.). Mások inkább a Zahavi-elv kere-
még az androsztenon nevű vegyületre is pozitív tében magyarázzák (Miller 2000a). Eszerint a
reakciót adnak, amit pedig más időben kifeje- férfiak ajándékai hasonlóak a karitatív tevé-
zetten kellemetlennek, sőt visszataszítónak tar- kenységekhez (2.3.2.): az adományozó szem-
tanak (Grammer 1993). Az androsztenon ugyan- pontjából többnyire nem annyira a jó cseleke-
is a hónalj és a nemiszerv „szőrcsapdáiban" det haszna számít, hanem annak értéke és
baktériumok hatására jön létre az androsztenol publikussága. Az udvarlási ajándékok legtöbb-
oxidációjának termékeként, és vizeletszem sza- je haszontalan a nők számára, egyszersmind
got áraszt. Egyesek szerint az androsztenonra költségesek a férfiak szempontjából, olyannyi-
adott pozitív reakció egyfajta „ovulációradar- ra, hogy nem mindenki tud rájuk áldozni. Emi-
ként" jött létre az evolúció során: segítségükkel att olyan jelzésként funkcionálnak, amelyek
a férfiak képesek felmérni a nők fogamzóké- megbízhatóan mutatják az illető vagyoni hely-
pességének idejét (Kohl et al. 2001). zetét és elköteleződését a kapcsolatban. A nők
198 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

maguk is érzékenyek ezekre az udvarlási rituá- ben kevés figyelmet szenteltek a státusának
lékra, és nagyobb figyelmet fordítanak azokra (Buunk és Dijkstra 2001).
az ajándékokra, amelyek párjuk nagylelkűségét Felmérések szerint a homoszexualitás népes-
mutatják, még akkor is, ha ennek semmi más ér- ségen belüli aránya nagy különbségeket mutat,
telme nincs, mint a férfi ráfordításának előzetes ahogy az egyik kultúráról a másikra térünk át.
felmérése. Az ipari társadalmakban a magukat homosze-
xuálisnak tartó férfiak a népesség 2-5%-át te-
szik ki, a leszbikus nők pedig 1-3%-át. Termé-
3.4.6. Homoszexualitás szetesen az azonos neműek iránti szexuális von-
zódás megnyilvánulásai rendkívül sokfélék és
A párválasztással kapcsolatban természetszerű- széles skálán jellemezhetők (Kirkpatrick 2000).
en merül fel a szexuális orientáció kérdése. Az A homoszexuális viselkedés kialakulása az
evolúciós pszichológusok többsége azt vallja, egyéni élet során számos kulturális és biológiai
hogy a homoszexuális férfiak és a leszbikus nők tényező hatására vezethető vissza. Pszichológi-
ugyanazokkal a szexuális stratégiákkal rendel- ai vizsgálatok több olyan családi környezetet
keznek, mint a heteroszexuálisok, csak válasz- említenek, amelyek felelősek lehetnek a homo-
tásuk tárgya más: az azonos nem tagjai (Symons fil orientáció kialakulásáért: túlgyámolító anya,
1979, Kenrick et al. 1995). Még inkább megerő- az apával való rossz viszony, illetve gyenge kö-
síti ezt a felfogást a modulkoncepció elfogadása, tődés stb. (Atkinson et al. 1997). Más vizsgála-
amelynek értelmében a szexuális viselkedésben tok azonban azt emelik ki, hogy ezek a hatások
szerepet játszó pszichológiai folyamatok (pár- hasonló gyakorisággal fordulnak elő a hetero-
választási kritériumok, féltékenység, rivalizálás szexuálisok gyermekkori környezetében, így
stb.) olyan területspecifikus kognitív mechaniz- aligha tekinthetők meghatározónak a homosze-
musokként foghatók fel, amelyek egymástól xualitás kialakulásában. Bizonyos társadalmi
nagyrészt függetlenül működnek. Így lehetsé- környezetben az átlagoshoz képest nagyobb a
ges, hogy miközben a homoszexuálisok szexuá- homoszexuális viselkedés gyakorisága; egyes
lis orientációja eltér a heteroszexuálisokétól, vizsgálatok például azt mutatják, hogy az ameri-
más viselkedési megnyilvánulásaik nagyon ha- kai hadseregben, illetve az angol állami iskolák-
sonlóak. A rendelkezésre álló adatok alátámasz- ban kb. 50%-kal növekszik a homoszexualitás
tani látszanak ezt a felfogást. Azt találták példá- valószínűsége. Ismeretes, hogy nagy kulturális
ul, hogy a homoszexuális férfiak - éppúgy, mint változékonyság uralkodik e téren; egyes kultú-
a heteroszexuálisak - viszonylag kevés figyel- rák bátorítják a homoszexuális viselkedést, má-
met szentelnek párjuk anyagi helyzetének, de sok viszont büntetik. Meglepő együttjárást talál-
annál fontosabbnak tartják fizikai vonzerejét és tak a homoszexualitás megjelenése és a születé-
fiatal életkorát (Kenrick et al. 1995). Ugyancsak si sorrend között; annak a valószínűsége, hogy
a nemi orientációtól független szex-specifikus egy férfi homoszexuálissá válik, annál nagyobb,
algoritmusok működésére utal az a holland kí- minél több idősebb fiútestvére van. Ezt egyesek
sérlet, amelyből kiderült, hogy a homoszexuális azzal magyarázzák, hogy a különböző korú fiúk
férfiak a szexuális rivalizáció során ugyanúgy eltérő szerepet töltenek be a családi hierarchiá-
elsősorban a férfi vetélytárs státusával törőd- ban, és ez befolyásolja a szülőkkel való azono-
nek, mint a heteroszexuális férfiak: féltékenysé- sulást (Sulloway 1996). Mások szerint inkább
güket leginkább az váltotta ki, ha egy domináns, a magzati fejlődés sajátosságai közvetítik ezt a
magas foglalkozási státusú férfi bukkant fel korrelációt. Feltételezik - és bizonyos állatkí-
partnerük mellett. A leszbikus nők ezzel szem- sérleti eredmények valóban arra mutatnak
ben (ugyanúgy, mint a heteroszexuális nők) ak- hogy az Y kromoszóma olyan géneket hordoz
kor mutatták a legnagyobb féltékenységet, ha a (ezek a H-Y hisztokompatibilitás-régió néven is-
csábító személy vonzó megjelenésű volt, miköz- mertek), amelyek befolyásolják a későbbi mag-
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 199

zatok agyi differenciálódási folyamatait (Ellis és roszexuális átlagtól való eltérések nagyon ki-
Blanchard 2001). Az anya ellenanyagot termel a csik, és a kutatások egy részében nem is sikerült
fiúmagzatok H-Y antigénjeire, amelynek dózisa kimutatni. Több vizsgálatban különbséget talál-
minden fiúgyerek után növekszik, így a később tak egyes agyi területek méretében és bizonyos
született fiúk a feminizáció nagyobb kockázatá- kognitív képességekben. Ezek szerint a homo-
nak vannak kitéve. Noha e hipotézist egyelőre szexuális férfiak hipotalamuszának ún. középső
nem támasztják alá közvetlen adatok, mellette preoptikus régiója (amely állatkísérletek tanú-
szól az a tény, hogy a születési sorrend csak a sága szerint szoros kapcsolatban áll a hímek
fiúk esetében van öszszefüggésben a homosze- szexuális viselkedésével) kb. fele olyan nagy,
xualitással. A fivérek száma nem befolyásolja mint a heteroszexuális férfiaké. A homoszexuá-
annak a valószínűségét, hogy a lányok leszbiku- lis férfiak ezenkívül rosszabbul teljesítenek a
sokká válnak. térgeometriai (mentális rotáció) feladatokban, és
Ma már alig vitatott tény, hogy a homoszexu- feltehetőleg kisebb agyi lateralizációt mutatnak.
ális viselkedésben fontos szerepet játszanak bi- Valószínű azonban, hogy ezek a tényezők ön-
zonyos genetikai tényezők (Ridley 2002). A ho- magukban nem vezetnek homoszexuális sze-
moszexualitás és a biszexualitás családi halmo- mélyiséghez. Inkább arról lehet szó, hogy a ge-
zódást mutat: egyes családokban lényegesen netikai, hormonális, idegrendszeri és környeze-
gyakrabban fordulnak elő, mint másokban. Azt ti hatások bonyolult kölcsönhatásba lépnek
találták például, hogy a homoszexuális férfiak egymással (Muscarella et al. 2001). E hatásokat
fivéreinek kb. 25%-a szintén homoszexuális. gyermek- és kamaszkorban a nemi identitás és a
Több ikervizsgálatban kimutatták, hogy ha az szextipikus magatartásformák fokozódó devi-
ikerpár egyik tagja homoszexuális, lényegesen anciája közvetíti. Számos homoszexuális felnőtt
megnő annak a valószínűsége, hogy a másik is arról számol be, hogy gyermekkori viselkedése
az, még akkor is, ha gyermekkorukban külön él- feltűnően eltért a nemére jellemző magatartás-
tek egymástól. Különösen erős ez az együttjárás formáktól. Ezeket az eltéréseket, bármi is az
(konkordancia) az egypetéjűek esetében, akik okuk, valószínűleg felerősítette a szülői környe-
genetikailag azonosak (50-65%), és jóval gyen- zet; így például a „lányos" fiúkkal szemben az
gébb a kétpetéjű ikreknél (25-30%), akik a test- apjuk sokszor elutasító magatartást tanúsít.
vérekre jellemző 50%-os genetikai rokonsággal A homoszexuális viselkedés viszonylagos
rendelkeznek. Ezek alapján a kutatók 40-60%-ra gyakorisága, biológiai alapjai, továbbá az a kö-
becsülik a homoszexualitás öröklékenységét. rülmény, hogy az állatvilágban (köztük az em-
Egyesek szerint a homoszexualitás anyai ágon berszabásúaknál) is gyakran előfordul, egyaránt
öröklődik, és markerelemzések szerint az X-kro- felveti az evolúciós magyarázat szükségességét.
moszóma hosszú karjának bizonyos régiója te- A probléma azonban nyilvánvaló: a homosze-
kinthető felelősnek a kialakulásáért (Hamer et xuális viselkedés negatív fitnesskövetkezmé-
al. 1993). Ugyanakkor az ikervizsgálatok a kör- nyekkel jár, hiszen a homoszexuális férfiak és
nyezeti hatások fontosságára is rámutattak, hi- nők többségének nincsenek gyerekeik. Az evo-
szen még a genetikailag identikus egypetéjűek- lúciós pszichológián belül - és ezt megelőzően a
nél is 50% annak a valószínűsége, hogy a homo- szociobiológiában - több olyan szelekciós me-
szexuális egyén testvére heteroszexuális lesz. chanizmust javasoltak, amelyek magyarázatot
Nagyon valószínű, hogy bizonyos hormonális adhatnak a homofil késztetések evolúciós kiala-
és idegrendszeri folyamatok befolyásolják a kulására. Az egyik legrégebbi hipotézis Edward
homoszexuális viselkedés kialakulását, de a ku- Wilson (1978) nevéhez fűződik, aki szerint a sa-
tatási eredmények meglehetősen ellentmondá- ját nemük iránt vonzódó emberek a gyermekne-
sosak e téren (LeVay 1993). Úgy tűnik, a homo- velés alól felszabaduló energiájuk és idejük egy
szexuális férfiakat magasabb ösztrogén- és ala- részét rokonaik, illetve azok gyerekeinek támo-
csonyabb tesztoszteronszint jellemzi, de a hete- gatására fordítják. Ez evolúciós értelemben
200 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

adaptív stratégia, hiszen a rokonszelekció révén nincsenek gyerekeik. A szülőknek ezért az az


növekszik génjeik képviselete a következő gene- érdekük, hogy önálló szaporodási terveik fel-
rációban (2.1.1.). A homoszexualitásért felelős adására késztessék utódaikat. Úgy manipulálják
genetikai hajlamok a leszármazás oldalágain ter- őket, hogy ne érdeklődjenek a másik nem iránt,
jednek el, így Wilson szerint a populáció bizo- ne alapítsanak családot, viszont vegyenek részt
nyos része mindig rendelkezik azzal a képesség- testvéreik, illetve azok utódainak gondozásá-
gel, hogy kifejlesszen homofil preferenciákat. ban. Ez csökkenti a szülői terheket, és a felsza-
Wilson hipotézise bizonyos alátámasztást baduló erőforrásokat újabb utódokra lehet for-
nyert azokban a vizsgálatokban, amelyek sze- dítani. Valójában ez a jól ismert testvérekre irá-
rint a homoszexuális férfiak nagyobb empátiás nyuló támogatás (2.1.1., 4.2.6.) egyik formája,
készséggel rendelkeznek, mint a heteroszexuá- amelynek reproduktív nyertesei elsősorban a
lisak (Salais és Fischer 1995). Miután az empá- szülők. Mint láttuk, a szülők valóban gyakran
tia és az önzetlenség között a legtöbb kutatásban manipulálják utódaikat, és „önkényesen" szabá-
szoros korrelációt találtak (2.3.1.), lehetséges, lyozzák az erőforrások közöttük történő elosztá-
hogy a homoszexuálisok valóban nagyobb alt- sát (4.2.1.,4.2.2.). A történelem során gyakori
ruizmust tanúsítanak rokonaik irányába, mint a volt, hogy fiú- vagy lánygyerekeik - főleg a sor-
népesség más tagjai. Ez utóbbi feltevést azon- rendben később született utódaik - egy részét
ban nem sikerült megerősíteni, sőt az eredmé- cölibátusra kényszerítették: papnak adták, ko-
nyek többnyire cáfolónak bizonyultak. Egy lostorba zárták, vagy más módon távolították
amerikai vizsgálatban a homoszexuális férfiak el a szülői házból, pl. a hadseregbe küldték
nem mutattak rokonaik irányában nagyobb (3.2.2.). Ennek rendszerint az volt az oka, hogy a
mértékű kötődést, nagylelkűséget és gondosko- családi vagyon ne forgácsolódjon szét az örökö-
dást, mint a heteroszexuálisok, sőt, testvéreik- sök között, hanem az elsőszülöttek előnyös ki-
kel szemben nagyobb érzelmi távolságtartás jel- házasítása révén gyarapodjon. Nincs semmi
lemezte őket (Bobrow és Bailey 2001). Lehetsé- bizonyíték azonban arra, hogy a szaporodásból
ges persze, hogy az evolúciós környezet kis lét- kizárt utódok egyszersmind homoszexuálisok-
számú származási csoportjaiban kifizetődő volt ká is váltak. Nem világos, hogy mi az a többlet,
a homoszexuálisok számára az, ha a többieknél amit a nem szaporodó homoszexuális emberek
nagyobb mértékben támogatták közeli rokonai- a családjuknak nyújtani tudnak a nem szaporo-
kat. Erre azonban nincs bizonyíték a mai vadá- dó heteroszexuálisokhoz képest.
szó-gyűjtögető társadalmakban, azokban sem, E két korai hipotézissel szemben újabban töb-
ahol a homoszexuális kapcsolatok viszonylag ben felvetik, hogy a homoszexualitás funkciója
gyakoriak. Ráadásul, a szakemberek többsége a különböző csoporton belüli szövetségek és koa-
puszta spekulációnak tartja azokat a leírásokat, líciók megerősítése volt (Kirkpatrick 2000, Mu-
amelyek azt állítják bizonyos régen kihalt tör- scarella et al. 2001). Az azonos nemű emberek
zsekről (pl. észak-amerikai indiánokról), hogy szexuális értelemben is szorosra fűzött kapcso-
ott a homoszexuális férfiak magas státusokat lata különösen erős, hosszú távú érdekszövetsé-
töltöttek be, és tanítókként, varázslókként nagy geket hoz létre, miközben csökkenti rivalizá-
befolyást szereztek, ciójuk mértékét. Ezek a kötelékek azonban csak
A homoszexualitás rokonszelekciós elméle- akkor nyereségesek evolúciós értelemben az
téhez szorosan kapcsolódik a szülői manipulá- egyének számára (vagyis akkor növelik szaporo-
ció-hipotézis (Alexander 1979). Ez abból indul dási sikerüket), ha feltételezzük, hogy a homo-
ki, hogy a nem szaporodó egyének növelhetik szexuális koalíciók mellett heteroszexuális há-
teljes rátermettségüket rokonaik, főként testvé- zasságokban vesznek részt. Ebben az esetben
reik támogatásán keresztül, de ez a genetikai ugyanis a férfiak egymásnak nyújtott támogatá-
nyereség többnyire nem ellensúlyozza azt a fit- sa növeli a magas státusok és befolyásos pozíci-
nessveszteséget, amely abból származik, hogy ók megszerzésének lehetőségét, és ezzel javítja
3.4. FEJEZET. PÁRVÁLASZTÁS 201

szaporodási esélyeiket, a nők számára pedig lamokra pozitív szelekció irányult az evolúció
biztosítja a biztonságos gyerekneveléshez szük- során. Ráadásul, az „eredendő biszexualitás" el-
séges erőforrásokat. E feltevés szerint tehát a méletet az a vizsgálat is megkérdőjelezi, amely
természetes szelekció kedvezett egy olyan bi- szerint az amerikai népesség kevesebb mint egy
szexuális viselkedési stratégia kialakulásának, százaléka vallja magát biszexuálisnak, miköz-
ahol a homoszexualitás túlélési funkciót, a he- ben több mint ötször annyian állítják magukról,
teroszexuális házasság pedig szaporodási funk- hogy homoszexuálisok (Lauman et al. 1994).
ciót töltött be. A fenti hipotézisek problémái miatt sokan azt
Antropológiai megfigyelések azt mutatják, állítják, hogy a homoszexuális viselkedésnek
hogy ez a fajta biszexualitás valóban nem ritka a nincs adaptív értéke, inkább más viselkedési
modernizációt megelőző társadalmakban (Kirk- adaptációk melléktermékének tartható. Lehetsé-
patrick 2000). Így például az azandéknál és más ges ezen belül, hogy a homoszexualitás az em-
afrikai törzseknél a nők többnejű házasságban beri agy plaszticitásának és rugalmasságának a
élnek, ugyanakkor homoszexuális kapcsolato- mellékterméke, és az emberi szexualitás ter-
kat tartanak fenn egymással, amelyek segítik a mészetes változékonyságának szélsőséges ese-
családok közötti cserekereskedelmet, és egyfaj- te. Több szerző abból a kísérleti eredményből
ta gazdasági biztonságot jelentenek a nőknek indul ki, hogy bizonyos hatásokra a hímek, illet-
egy alapvetően férfiuralmú, patriarchális társa- ve férfiak agya magzati korban feminizálódik.
dalomban. A férfiak által kötött szövetség egyik Egyesek szerint ez egy olyan párválasztási stra-
bevett formája, hogy miközben lánytestvéreiket tégia megjelenéséhez vezethet, amely leginkább
az exogám házasssági szabályok szerint kicseré- egy genetikai polimorfizmus keretében értel-
lik egymással, ők maguk (mint sógorok) homo- mezhető (Miller 2000b). A gének a magzati agy
szexuális kapcsolatra lépnek. Gyakori, hogy a feminin-maszkulin jellegeinek széles skáláját
homoszexuális szövetségekben szigorú munka- hozzák létre egy normál tartományon belül. A
megosztás érvényesül; Melanéziában például a feminizáció egy pontig előnyös a férfiak szapo-
fiatalemberek („kliensek") fizikai munkát és rodására nézve, mert olyan személyiségjegyek
szexuális szolgáltatást nyújtanak patrónusaik- kialakulását teszi lehetővé (pl. nagyobb empátia
nak, akik viszont az élelemről és a megfelelő ne- és gondoskodó képesség, kisebb mértékű ag-
velésről gondoskodnak. Hasonló rendszer ural- resszió), amely vonzóvá teszi őket a nők számá-
kodott több ókori görög városállamban, a közép- ra egy hosszú távú kapcsolatban. A nők ezért a
kori Firenzében, Japánban vagy Tahitin. Nagyon feminin tulajdonságokkal rendelkező férfiakat
gyakori, hogy a férfiak homoszexuális kapcsola- részesítik előnyben, ami fokozatosan a további
tai csak a kamaszkor végéig tartanak, és nem feminizáció irányába tolja el a genetikai válto-
folytatódnak a felnőttkorban. Szoros érzelmi zatok szelekcióját. Bizonyos „küszöbértéken"
kötődést biztosítanak azonban egész életükben; túl azonban ez a folyamat homofil hajlamok ki-
a nigériai dahomeyek vagy a kongói szambák alakulásához vezet, amelyek negatív fitnesskö-
számára ezek a kötelékek nyújtják a háborús vetkezményeik ellenére is fennmaradhatnak a
szövetségek alapját. populáció egy kis részében, miután a femini-
Miközben gazdag etnográfiai és történelmi zációs hatások előnyösek a szaporodásra nézve.
dokumentumok mutatják a homoszexuális szö- Nyilvánvaló, hogy egyetlen elméleti modell
vetség-heteroszexuális házasság intézményé- nem tud számot adni egy olyan komplex jelen-
nek gyakori előfordulását, szinte semmit nem ség kialakulásáról, mint az emberi homoszexua-
tudunk arról, hogy ez hogyan befolyásolta a litás. Valószínű, hogy a homoszexuális orientá-
résztvevők szaporodási sikerét. Ameddig pedig ció széles és változatos kontinuumot alkot egy
nem sikerül alátámasztani, hogy a biszexualitás populáción belül, és genetikai sokféleségre épül.
növeli a genetikai rátermettséget, nagyon inga- Az emberek kis töredéke valószínűleg olyan
tag marad az a feltételezés, hogy a homofil haj- erős genetikai és hormonális prediszpozíciók-
202 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

kal rendelkezik, hogy szinte bármilyen környe- oszlást képeznek. Ezért feltételezik, hogy a hete-
zetben nevelkedik is, egész életére homoszexu- roszexuális csoporton belül is nagy változatos-
álissá válik. Ennél lényegesen többen lehetnek ság uralkodik a szexuális hajlamokat illetően
azok, akik hordoznak homofil késztetéseket, de (Muscarella et al. 2001). Nem véletlen, állítják a
ezek csak bizonyos specifikus környezeti hatá- szerzők, hogy azoknak a nőknek és férfiaknak,
sokra, illetve e hatások sajátos kombinációjának akik életük során legalább egyszer részt vettek
eredményeként jelennek meg manifeszt visel- homoszexuális közösülésben, csupán egy ré-
kedési jegyekben. Sót, a szakemberek egy része szük (20-40%-uk) állította magáról, hogy ho-
ennél is tovább megy: feltételezik, hogy a szexu- moszexuális. A szexuális orientáció pszicho-
ális viselkedés nem bimodális természetű; az lógiai hajlamainak folytonos megoszlását és vál-
embereket nem lehet heteroszexuálisokra és tozékonyságát mutatják azok a felmérések is,
homoszexuálisokra osztani. Miután általános amelyek szerint a homoszexuális viselkedés
szabály, hogy a genetikailag befolyásolt viselke- aránya rendkívül magas azokban a heteroszexu-
dési jellegek folytonos sorozatot alkotnak egy ális csoportokban, ahol nincs lehetőség szexuá-
népességen belül, lehetséges, hogy a szexuális lis partnerhez jutni a másik nem köréből (pl.
orientáció különböző változatai is folytonos el- börtönök).
3.5. fejezet
FIZIKAI VONZERŐ

Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a fizikai vonzerő - eltérő formában és


intenzitással - egyaránt fontos mind a nők, mind a férfiak párválasztásában.
Az uralkodó társadalomtudományi iskolák nagy része azt állítja, hogy a szép-
ségre vonatkozó kritériumok és standardok a mindenkori társadalmi konven-
ciókból és sztereotípiákból fakadnak. Miközben az evolúciós pszichológia elis-
meri a kultúra szerepét a szexuális vonzerő változásainak létrehozásában, azt
állítja, hogy ezek az evolúció során keletkező „fő témák" variánsai. Eszerint a
szépségre vonatkozó preferenciák és standardok univerzális adaptációk. Sőt,
mint látni fogjuk, a testi vonzerő kontextusfüggő megjelenései és változásai
számos vonatkozásban ugyancsak a szexuális szelekció „logikáját" viselik ma-
gukon. A vonzerő detektálása, kiértékelése és a megfelelő viselkedési válaszok
létrehozása bizonyos pszichológiai algoritmusok működésén alapszik, ame-
lyek a potenciális partner fizikai kondíciójával, genetikai minőségével és rep-
roduktív értékével kapcsolatos adaptációs „problémák" megoldására jöttek lét-
re. Ezeket most három csoportba osztva tárgyaljuk: másodlagos nemi jellegek
(ezen belül a mell, a csípő, a testalak), az arc és a szimmetria. A magyarázatuk-
ra használt elméleti modelleket - „jó gén" modell, Zahavi-elv, patogén rezisz-
tencia, elfutó szelekció stb. - a 3.4.1. fejezetben részleteztük.

3.5.1. Másodlagos nemi jellegek. tározza a mell alakját és tónusát, de nem vesz
A női mell részt a tejtermelésben. Ezért van az, hogy a mell
nagysága és az általa kiválasztott tej mennyisé-
A női mell a szoptatáson kívül kétségtelenül ge között nincs kimutatható Összefüggés (Paw-
más funkciót is betölt, ami különösen nyilván- lowski 1999). Ezzel megdőltek azok a korai hi-
valóvá válik akkor, ha más emberszabású főem- potézisek, amelyek azt gyanították, hogy a nagy
lősök mellével hasonlítjuk össze (Caro 1987). női mell azért alakult ki, hogy lehetővé tegye a
A csimpánz és a gorilla nőstény emlője lapos, gyermek megfelelő táplálását.
zsákszerű képződmény, amely még a szoptatás Lehetséges azonban, hogy valamikor az evo-
idejére is csupán kissé duzzad meg. A női mell lúció során a hominida nőstények melle a mai
ezzel szemben lényegesen nagyobb, telt, kerek- emberszabásúak emlőjéhez hasonlított és kizá-
ded és rugalmas, méghozzá nem csupán a szop- rólag anyai feladatokat látott el. Miután kevés
tatás idejére, hanem az azon kívüli időszakok-
zsírt tartalmazott, nagyságát elsősorban a tejmi-
ban is. Ezt a különbséget alapvetően az okozza,
rigyek határozták meg. Ezért a mell mérete és az
hogy a nők melle a tejelválasztást szolgáló emlő-
általa termelt tej mennyisége szoros összefüg-
mirigyeken kívül még egy relatíve nagy zsírrak-
gést mutatott, és a hímek előnyben részesítették
tárt is magában foglal, amely alapvetően megha-
a reproduktíve értékes - tehát nagyobb mellű és
204 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

így az utódokat várhatóan a legtöbb táplálékkal fordítással járjon és (2) felismerése nehéz és
ellátó - nőstényeket. Ez beindíthatott egy elfutó költséges legyen (Hamilton 1984). Ezek egyike
szelekciót, amelyet a hímek választása tartott sem teljesül a mell esetén: a női mell egyrészt
mozgásban a korábban megismert logika szerint energetikailag költséges szerv, másrészt a nők
(3.4.1.). A zsírdepók lerakódása következtében fogamzóképességével kapcsolatos megtévesztés
egyre nagyobbá váló mellek növekedését a ter- más jellegekkel - elsősorban az ovuláció elrejté-
mészetes szelekció korlátozta, mégpedig azon a sével - könnyebben és hatékonyabban megold-
ponton, ahol még a szoptatás egyáltalán lehetsé- ható (3.1.3.).
ges volt. Erre az adaptív kompromisszumra a két A legtöbben ezért úgy képzelik, hogy a női
szelekciós erő között - úgy tűnik - valóban mell valóban jelzésfunkciót tölt be, de olyan
szükség volt, hiszen a túlságosan nagy, kerek- őszinte, megbízható szignálként működik, amely
ded mellek olykor ma is alkalmatlanoknak bizo- a nők termékenységét és utódgondozó képessé-
nyulnak a szoptatás feladatának ellátására, mert gét reklámozza. Először is, többnyire pontosan
a csecsemők nem tudják őket a szájukba venni mutatja a női szervezet más helyein található
(Morris 1989). Ahhoz ugyanis, hogy a szoptatás zsírdepók mennyiségét (Pond 1997). Ezek a
végbemenjen, az szükséges, hogy a mellbimbó zsírraktárak, mint rövidesen látni fogjuk, fontos
hozzáérjen a babák kemény szájpadlásához, szerepet játszanak a nők fogamzóképességében
ami reflexesen beindítja a szopó mozdulatokat. és a csecsemők táplálékellátásában, továbbá
Ehhez járul még az, hogy a kiterjedt zsírszöve- hozzájárulnak a különböző belső szervek védel-
tek akadályozhatják a tej áramlását. méhez. Nem véletlen, hogy a női mell rendkívül
Mások úgy érvelnek, hogy az emlőméret és a érzékeny a táplálékfelvétel változásaira, és egy-
tejtermelés intenzitása között eredetileg fennál- egy kiadósabb fogyókúra után mérete jelentő-
ló korreláció nem egy elfutó szelekciót indított sen csökkenhet.
be, hanem egy olyan folyamatot, amelyben a Másodszor, a mell nagyságának és alakjának
nők mintegy félrevezették a férfiakat utódgon- változása a női reproduktív életcikluson belül a
dozási képességeikről. Az egyre növekvő mell nő nemi érettségét és szexuális hozzáférhetősé-
olyan megtévesztő szignál szerepét töltötte be, gét jelzi (Gallup 1986). A mell ugyanis külsőleg
amely elhitette a férfiakkal, hogy tulajdonosuk is jól látható változásokon megy keresztül a ser-
átlag feletti tejtermelésre képes (Low et al. 1987, dülőkortól kezdve a menopauzáig. Más alakot
Jones 1996). Vannak, akik szerint a becsapás és tónust vesz fel a még gyermektelen fiatal nők
más irányba működött: a nők termékenységük esetében, mást a terhes anyáknál, és megint
legvalószínűbb időszakát rejtették el azáltal, mást a szoptató anyáknál (3.47. ábra). Miután az
hogy nagy melleket növesztettek, ami eredetileg ember esetében a nők ovulációja rejtetté válik,
csupán a terhes és szoptatós nőkre volt jellemző továbbá a felegyenesedett testtartás miatt a mel-
(Smith 1986). Így az apaságukra egyébként ébe- lek jól láthatókká váltak, képesek jelezni a fér-
ren vigyázó párjuk kevesebb figyelmet szentelt fiak számára a nők potenciális termékenységét.
az őrzésükre, és módjuk kínálkozott arra, hogy Harmadszor, a szexuális érettségen túl a mel-
más férfiakkal félrelépjenek. lek a nők életkorát, és ezzel reziduális reproduk-
Ezek a hipotézisek - amelyek távolról sem tív értékét is jelzik (Marlowe 1998). A tizenéves
a legmerészebbek és a legmulatságosabbak - és huszonéves koruk elején járó nőkre jellemző
azonban nem magyarázzák meg azt, hogy miért feszes, rugalmas mellek néhány éven belül el-
van univerzális, erotikus jellegű preferencia a kezdenek megereszkedni, lapossá válni, ránco-
női mellekre. Ráadásul, elméletileg sem valószí- sodni. Különösen így volt ez emberősünknél,
nű, hogy a női mell a félrevezetés eszközeként ahol e folyamat viszonylag gyorsan játszódott le
alakult ki. Ahhoz ugyanis, hogy egy megtévesz- az ismételt terhességek és szoptatások követ-
tő jelzésre pozitív szelekció irányuljon, az szük- keztében. E hipotézis szellemes feltevése sze-
séges, hogy (1) a jelzés előállítása kis energiará- rint férfi őseink nem csupán egyszerűen a fiatal,
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZÉRŐ
205

tak át, mint kis mellű riválisaik. A férfiak prefe-


renciája és a nők reproduktív érdeke így egy-
aránt a nagy mellekre szelektált (Miller 2000a).
Ezek a magyarázatok - amelyek persze nem
tekinthetők egymást kizáró alternatíváknak - a
Zahavi-féle hátrányelv, illetve a „jó gén" hipoté-
zis körébe sorolhatók (3.4.1.). Eszerint a női
mell akkor tölti be a fitnessindikátor szerepét,
ha elég költséges ahhoz, hogy megbízható mó-
don informálja a férfiakat tulajdonosuk koráról
és fertilitásáról. Valóban, az érett női mell kiala-
kulása nagy energiaráfordítást igényel, ráadásul
abban a korban, amikor a fejlődő szervezetnek
máshol is zsírdepókra van szüksége. Ehhez já-
rulnak még további költségként a a szoptatás
anatómiai és élettani igényei, és a női test moz-
gékonyságának csökkenése (Caro 1987, Mar-
lowe 1998).
A „mell mint fitnessindikátor" elmélet azt is
megmagyarázza, hogy miért van olyan nagy
kultúrán belüli és kultúrák közötti változatos-
ság a mell méretében. Mint láttuk, a genetikai
minőséget jelző testi jellegek nagy változatossá-
got mutatnak, és nem konvergálnak egyetlen
modális fenotípus irányába sem. Végül, ez az el-
mélet - ugyanígy az elfutó szelekció modell is -
magyarázatot ad arra, hogy a férfiak szexuális
fantáziáikban miért részesítik előnyben a szinte
3.47. ÁBRA abnormális méretű női melleket mint „szuper-
A női mell nagyságának és alakjának változása a fejlődés normális ingereket", ami egyébként a plasztikai
különböző szakaszaiban ■ (a = gyermek; b = serdülő;
sebészet új ágazatát hozta létre (Morris 1990).
c = felnőtt; d = várandós anya; e = szoptató anya; f =
Itt kell megjegyeznünk, hogy a közkeletű néze-
menopauza utáni nő) (Forrás: Gallup 1986)
tekkel szemben a női mellek a meztelenséget
vagy részbeni meztelenséget előíró kultúrákban
is fontos erotikus ingerek (Eibl-Eibesfeldt 1989,
szűzi melleket részesítették előnyben, hanem
Marlowe 1998).
egyszersmind a nagy melleket. Ennek az az oka,
hogy a mellek anatómiai öregedése leginkább a
nagyméretű keblek esetén válik feltűnővé. Kö-
vetkezésképpen a férfiak megbízhatóbb ítéletet 3.5.2. Testalak
alkothattak potenciális partnerük koráról, ha
azok az átlagosnál nagyobb mellekkel rendel- A melleken kívül a női test számos más szexuá-
keztek. A nők számára azonban a nagyméretű lis jelzést hordoz. Súlya, alakja és arányossága
mell hátrányt jelentett, hiszen idősebb koruk- fontos szerepet tölt be a férfiak figyelmének fel-
ban kifejezetten csökkentette vonzerejüket. Ezt keltésében. Ez azzal függ össze, hogy kamaszko-
viszont ellensúlyozhatta az a nyereség, hogy a ri fejlődésük során a két nem képviselői megle-
férfiak feléjük irányuló választása révén fiatal hetősen eltérő testi jellegre tesznek szert. A nők
korukban sok gyereket szültek, és több gént ad- növekedési pályájának egyik fő sajátossága,
206 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

hogy lényegesen nagyobb zsírdepókat hoznak melt hormonnak (leptin), a hipotalamusz és a


létre testük bizonyos részein, mint a férfiak. Fő- hipofízis hormonjainak (a gonadotropin elvá-
ként a csípőre és a comb felső részére - az ún. lasztását serkentő és a tüszőérést stimuláló hor-
gluteofemorális régióra - rakódnak vastag zsír- monoknak), továbbá az ösztrogénnek egyaránt
párnák, amit a hormonok működésének kamasz- szerepe van (McFarland 1997). A vizsgálatok
kori változásai, elsősorban az ösztrogénelvá- azt mutatják, hogy a lányok menarchéja (első
lasztás fokozódása hoz létre. Ennek evolúciós menstruációja) akkor következik be, ha testük-
oka az, hogy mintegy felkészítik a szervezetet az nek legalább kb. 17-18%-a zsírszövetből áll, a
anyai feladatok ellátására, azaz a terhesség és a havi ciklus folyamatos fenntartásához pedig
szoptatás folyamán keletkező nagy energia- 22-25%-os relatív zsírtartalomszint szükséges.
igény fedezésére (Lancaster 1985, McFarland Ezért van az, hogy a jobban táplált lányok általá-
1997). Miután az elmúlt néhány millió év során ban előbb menstruálnak, és hogy az erős súly-
őseink többnyire olyan környezetben éltek, veszteség gátolja a peteérést. Ez az oka annak is,
ahol a táplálék előfordulása egyrészt szegényes, hogy ha a nők zsírdepó-testsúly aránya az erős
másrészt bejósolhatatlan volt, minden olyan fogyókúra, egyoldalú táplálkozás vagy intenzív
megoldás szelekciós előnyt élvezett, amely biz- testedzés miatt a „kritikus" érték alá száll, akkor
tosította az anyai szervezet energetikai „feltölté- megszűnik a normális havi ciklus (amenor-
sét" még a fogamzás előtt. A zsírdepók olyan rhea). Ugyanakkor a krónikus kövérség egy pon-
tartalék tápanyagot jelentettek, amelyek csök- ton túl maga is csökkenti a fertilitást az öszt-
kentették a magzati halálozás veszélyét és nö- rogénháztartás zavarai miatt, miközben növeli
velték a csecsemők túlélési valószínűségét olyan számos betegség kockázatát (Lake et al. 1997).
környezeti feltételek között, ahol a külső kör- Mindent egybe véve, a vizsgálatok meglepően
nyezetből történő kalóriabevitel lehetősége ala- egységes képet mutatnak: a nők testsúlya vagy
csony vagy éppen minimális volt. E tápanyag- testtömegindexe (a testsúly testmagasságra vo-
tartalékok adaptív értékét jelzi, hogy az újszü- natkoztatott értéke) szorosan korrelál - legalább
löttek súlya az anya terhesség előtti testsúlyával is egy viszonylag tág határon belül - a termé-
korrelál, nem pedig a terhesség alatti testsúly- kenységgel (3.48. ábra).
lyal. Becslések szerint egy átlagos fiatal felnőtt
nő megfelelő táplálkozás mellett mintegy 16 kg
zsírszövetet raktároz el, amelyből durván 144
ezer kalória mobilizálható. Ez az energiaraktár
képes a megnövekedett anyai szükségleteket fe-
dezni a rendkívül gyorsan növekedő magzat és
csecsemő táplálására. Amennyiben ugyanis a
megszokott táplálékbevitel folytatódik, a ter-
hesség ezen felül még 50 ezer kalóriát igényel, a
szoptatásra pedig naponta további ezer kalória
fordítódik.
A női szervezet szaporodási potenciálja tehát
- az ún. kritikus zsírtartalom modell szerint -
szorosan függ a testükben elraktározott zsírde-
pók mennyiségétől (Frisch 1978, 1990). A nők
arra szelektálódtak, hogy peteérésük, illetve fo-
gamzásuk csak abban az esetben váljon lehetsé-
gessé, amikor ennek energetikai feltételei bizto-
sítva vannak. Ezt bonyolult élettani folyamatok 3.48. ÁBRA
szabályozzák, amelyben a zsírszövetek által ter- Termékenység és testsúly (testtömeg index) összefüggé-
se ■ (Forrás: Anderson et al. 1992)
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZÉRŐ 207

Az előbbiekből az következik, hogy a nők sza- mény, hogy a modern nők felszabadultnak érzik
porodási sikerét alapvetően befolyásolja az az magukat attól a kényszertől, hogy vonzerejüket
energiamennyiség, amely testük zsírdepóiban a férfiak reproduktív érdekei határozzák meg. A
van elraktározva. Ezért a testsúly és testalkat régebbi korokhoz képest nagy függetlenségük,
olyan fitnessindikátor szerepét tölti be, amely magas státusuk és önkontrolljuk lehetőséget ad
jelzi, szimbolizálja a potenciális partner párér- számukra ahhoz, hogy szaporodásukat úgy idő-
tékét. Ezt támasztják alá azok az adatok, ame- zítsék, hogy az optimális legyen életpályájuk
lyek szerint az iparosodást megelőző társadal- más fontos céljainak (munka, szórakozás stb.)
makban - noha nagy változatosság figyelhető megvalósítása szempontjából. Ebbe beletartozik
meg e téren (Anderson et al. 1992) - a férfiak ál- termékenységük „visszatartása" és a soványság
talában a telt, jó húsban lévő nőket részesítik mint ideál hangsúlyozása. A krónikus sovány-
előnyben házasságkötésük során. A kenyai kip- ság késleltetheti a menarchét, később pedig
szigiszeknél például a korán érő, dús idomú - akadálya lehet a fogamzásnak, de az átlagos kö-
de nem kifejezetten kövér - lányokért fizetik a rülmények között élő modern nő bármikor visz-
legnagyobb menyasszonyvételárat. A vizsgála- szanyerheti a termékenységhez szükséges kaló-
tokból valóban az tűnik ki, hogy a 12 és 15 éves riákat, ha úgy dönt, hogy elérkezett az idő a gye-
koruk között menstruáló lányok átlagban két reknevelésre.
gyerekkel többet szülnek életük során, mint a Ezzel összhangban többen úgy vélik, hogy
későn érő, általában soványabb lányok, akik a nők - legalábbis a közép- és felső osztálybe-
menarchéja 16 éves korukban vagy még később li nők - soványságukat mint egyfajta eszközt
következik be (Borgerhoff Mulder 1988). Külö- használják a más nőkkel és férfiakkal való vetél-
nösen erős preferencia mutatkozik e téren azok- kedés keretében iskolázottságuk, szakmai elő-
ban a társadalmakban, ahol a nagy gyerekszá- menetelük és státusuk emelésére (Smuts 1992).
mot nehéz környezeti körülmények és relatíve Ha a régebbi korokban a nők kövérsége mutatta
rossz táplálkozási viszonyok között igyekeznek családjuk jó anyagi helyzetét és státusát, ma in-
elérni. Már Darwin beszámol arról, hogy a hot- kább soványságuk jelzi, hogy lehetőségük van
tentotta (ma busman) nők ún. fardagálya (sztea- igénybe venni mindazokat az eszközöket (sport,
topígia), tehát a csípőn növesztett hatalmas zsír- megfelelő étrend, szabadidő), amelyek előnyös
párna rendkívül vonzó jelleg az ottani férfiak társadalmi pozíciójukkal kapcsolatosak. Egy
számára. Ismeretes, hogy a régészeti ásatások meglepő hipotézis szerint lehetséges az is, hogy
nyomán feltárt termékenységi szobrok ugyan- a nők mintegy lemásolják a férfiak fizikumát
csak hatalmas mellekkel és csípőkkel ábrázol- (nagyobb izomzat, rövid haj, keskeny csípő),
ják az írott történelem előtti „Vénuszokat". hogy nagyobb sikereket érjenek el egy alapvető-
A telt női alak mint ideál Európában is általá- en maszkulin kultúrában. Ráadásul a kövérség
nos volt a demográfiai átmenet előtti korokban, elvesztette szimbolikus értelmét a modern tár-
elég csupán az elmúlt ötszáz évben keletkezett sadalomban, ahol a sok gyerek többnyire már
festmények nőalakjait szemügyre vennünk. A nem érték, ahol nincsenek súlyos táplálékhi-
XIX. század végétől kezdve, és különösen né- ányok, és ahol a betegségek többnyire nem a
hány évtized óta azonban nagy és gyakori válto- szervezet alultápláltságával függnek össze, ha-
zások történtek a női test vonzerejének megíté- nem gyakran a túltápláltsággal.
lése terén. Ma inkább a karcsú, filigrán, sportos Az evolúciós örökség mindezek ellenére az
megjelenésű nőket tekintik vonzónak a férfiak, ipari társadalmakban is jelen van. Angliai és
bár valószínűleg nem olyan mértékben, ahogy más országokból származó vizsgálatok azt mu-
azt a különböző divatlapok és magazinok su- tatják, hogy a férfiak azokat a nőket tartják a leg-
gallják. Ennek a megváltozott ízlésnek több oka vonzóbbnak, akik testtömegindexüket tekintve
van (Anderson et al. 1992, Singh és Young 1995). a populáció átlagos, „normál" tartományában
Feltehetően szerepet játszik benne az a körül- helyezkednek el, nem pedig az átlag alatti, „szu-
208 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

távú arénájában. Nyilvánvaló, hogy a termé-


kenység szempontjából túlságosan sovány vagy
túlságosan kövér nők preferenciája hosszú tá-
von és nagy tömegek körében nem maradhat
fenn, hiszen azzal a következménnyel járna,
hogy az illető népesség egyszerűen kihal, a szó
biológiai értelmében.

3.5.3. Derék-csípő arány

Az utóbbi évek kutatásai azt mutatják, hogy a


férfiak nem kizárólag és nem is egyszerűen a so-
ványság és kövérség, tehát a zsírdepók relatív
3.49. ÁBRA
tömege alapján értékelik a nők vonzerejét. Leg-
Egyetemista férfiak ítéletei különböző testtömegindex- alább ilyen fontos a test arányossága, ezen belül
szel (TTI: testtömeg [kg]/magasság2 [m]) rendelkező nők is a derék-csípő arány (a derék körfogata osztva
fizikai vonzerejével kapcsolatban ■ Nemzetközileg elfo- a csípő körfogatával), amely a zsírdepók sajátos
gadott egészségügyi kritériumok alapján a testtömeg in-
megoszlásából áll elő. Devendra Singh és mun-
dex a következő kategóriákba sorolható: kórosan sovány
(15 alatt), sovány (15-19), normális (20-24), túlsúlyos katársai női testsémákat használtak (3.50. ábra)
(25-30), kórosan kövér (30 fölött) (Forrás: Tovée 1999)

pervékony" nőket (Tovée et al. 1999) (3.49.


ábra). Figyelemre méltó, hogy napjainkban a
férfiak többsége magasabbra értékeli a közepe-
sen vékony vagy enyhén telt női idomokat, mi-
közben a nők egy része nagyon sokat áldoz arra,
hogy kifejezetten vékony legyen, vagy az ma-
radjon. Valószínűleg a média hatására alakult
úgy, hogy a nők úgy gondolják, a férfiak a véko-
nyabb alakú nőket preferálják ahhoz képest,
amilyennek ők a valóságban kinéznek (Rozin és
Falion 1988).
Ahelyett azonban, hogy a tömegkommuniká-
ciós hatásokat elemeznénk, szögezzük le ismé-
telten, hogy az ember veleszületett viselkedési
programjai többnyire tág és gazdag mozgásteret
hagynak a kultúra számára, amelyben számos
új intézmény és idea megfér. A kultúra önmoz-
gása számára azonban az emberi természet írja
elő azokat a szélső értékeket, amelyek korláto-
kat vetnek ki a társadalmi változások bizonyos
túlzott, extrém formáival szemben (Bereczkei 3.50. ÁBRA
1998a). A testtel kapcsolatos divatok hullámzá- A vizsgálatokhoz használt női alakok, amelyek 3 test-
súly-kategóriát (U = sovány, N = átlagos, O = telt) és 4
sai a társadalmi csoportok rövid távú vetélkedé-
derék-csípő arányt (0,7; 0,8; 0,9; 1,0) jelenítenek meg ■
seinek tekinthetők az evolúciós érdekek hosszú (Forrás: Singh 1993)
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZERŐ 209

3.51. ÁBRA
A nők vonzerejének megíté-
lése - testsúlyuk és derék-
csípő arányuk alapján - férfi
értékelők által ■ (Forrás:
Singh 1993)

azokban a vizsgálatokban, amelyek a férfi kísér- korrelál, és annak az eredménye, hogy az öszt-
leti személyek szexuális preferenciáit mérték rogén a pubertás kezdetétől növeli a zsírdepók
(Singh 1993a, 1993b, Singh és Young 1995, lerakódását a gluteofemorális régióban és a
Furnham et al. 1997, 2001). Azt találták, hogy mell környékén, és ennek megfelelő nőies, ún.
az alacsony, 0,7-0,8-as derék-csípő aránnyal gynoid formát hoz létre (Singh 1993a), Azt talál-
(DCSA) - az ún. „homokóra" formával - rendel- ták, hogy az alacsony DCSA megbízhatóan jelzi
kező nők vonzóbbak a férfiak számára azokhoz a nők átlagosnál jobb egészségi állapotát és ferti-
a nőkhöz képest, akiknél ez a hányados na- litását, ami valószínűleg ugyancsak a relatíve
gyobb (0,9-1,0). Szexuális vonzerejük mellett magas ösztrogén- és alacsony tesztoszteronter-
egyúttal nőiesebbnek, fiatalabbnak és egészsé- melésnek köszönhető. Esetükben kisebb kocká-
gesebbnek tartották őket. Mind a rövid, mind a zatot, illetve vulnerabilitást mértek cukorbe-
hosszú távú kapcsolatokban előnyben részesí- tegségre, magas vérnyomásra, szívbetegségekre,
tették az ilyen alakú nőket. Noha a modern ipari gyomorfekélyre és néhány daganatos megbete-
társadalmakban általában a karcsú nők állnak a gedésre, mint azoknál, akik magas DCSA-val
preferencialisták élén, mindegyik súlycsopor- rendelkeztek. Ez utóbbiak ráadásul alacso-
ton belül (sovány, átlagos, teltkarcsú) a 0,7-0,8 nyabb eséllyel termékenyültek meg és később
DCSA-val jellemezhető alakot tartották relatíve szülték első gyermeküket. A mesterséges meg-
a legvonzóbbnak (3.51. ábra). Hasonló eredmé- termékenyítési vizsgálatok adataiból az a várat-
nyeket kaptak azokban a jelenlegi vizsgálatok- lan eredmény következett, hogy amennyiben
ban, ahol számítógép segítségével létrehozott 0,1-et ugrunk lefelé a DCSA érték skáláján, a fo-
fényképeket mutattak a kísérleti személyeknek, gamzás valószínűsége 30%-ot emelkedik (Singh
amelyek valóságszerűbbek voltak a sematikus 1993b). Végül, meg kell említeni, hogy a DCSA
rajzokhoz képest, és lehetőséget adtak a női test- korfüggő; a menopauzán átesett nők a hormon-
alak aprólékos változtatásaira (Streeter és Mc- háztartás változása miatt többnyire jóval széle-
Burney 2003). sebb derékkal rendelkeznek.
Kiderült, hogy az alacsony derék-csípő arány Egyesek úgy érvelnek, hogy a női csípők az
a vérplazmában mért magas ösztrogénszinttel eredeti anatómiai jellegek egyfajta eltúlzásából
210 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

jöttek létre, talán az elfutó szelekció hatására, és nyos alakkal - rendelkező nőket, mint azokat,
megtévesztő jelzésekként működnek a vonzerő akiknél az alacsony DCSA kevésbé attraktív arc-
megítélésében (Jones 1996). A fenti tények azon- cal párosul (Furnham et al. 2001).
ban inkább azt valószínűsítik, hogy a derék-csí- A testsúly, illetve testtömegindex bizonyos
pő arány a nők egészségének és termékenységé- körülmények között ugyancsak fontosabb sze-
nek - egyszóval reproduktív értékének - meg- repet játszik a párválasztásban, mint a DCSA. A
bízható indikátora, amely a megfelelő párvá- tanzániai hadzáknál és más vadászó-gyűjtögető
lasztási kritériumokra szelektált a férfiakban. vagy agrártársadalmakban azt találták, hogy a
Azok a hominida férfiak, akik az ilyen testalka- férfiak elsősorban a teltebb, kövérebb nőket
tú nőket választották, nagyobb szaporodási si- tartották vonzónak és egészségesnek, míg a
kert értek el az utódok számának és túlélési ké- DCSA-ra kisebb figyelmet fordítottak (Westman
pességének növelésén keresztül. Ez az oka an- és Marlowe 2001). Miután azonban a testsúly
nak, hogy ez a preferencia egy veleszületett de- összefüggést mutat a zsírdepók megoszlásával,
tektálási képesség formájában napjainkban is ez a preferencia - mintegy melléktermék hatás-
fennmaradt, jóllehet a férfiak általában nincse- ként - egyúttal azt eredményezte, hogy válasz-
nek tisztában az alacsony DCSA és a termé- tásuk a magas, 0,9-1,0-es DCSA-val jellemezhe-
kenység kapcsolatával. Egy amerikai vizsgálat- tő nőkre esett.
ban azt találták, hogy a férfiak rendkívül szenzi- E vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy
tívek a női formák változásaira: amennyiben markáns trade-off mechanizmus érvényesül a
számítógépes technikával csak nagyon kicsit testsúlyra és a DCSA-ra irányuló preferenciák
emelték a képen szereplő nők derék-csípő ará- között (Marlowe és Westman 2001). Azokban a
nyát, vonzerejük azonnal csökkent a férfiak sze- társadalmakban, ahol a táplálék elégtelensége
mében (Furnham et al. 1998). Sőt, a divat ko- és a fertőző betegségek gyakorisága állandó ve-
ronként változó irányzatai gyakran megtévesztő szélyt jelent, a nők kiválasztásában a testsúlyt
módon utánozzák, olykor túlhangsúlyozzák az tekintik a legfontosabbnak, amely megbízható-
ideális női formákat (lásd fűző, abroncsos szok- an informálja a férfit és rokonságát az anyai
nyák, az alsó bordák kioperálása stb.). Úgy tű- szervezet energetikai felkészültségéről. Ameny-
nik, hogy miközben a testsúllyal, az arcvoná- nyiben azonban a táplálékellátottság bejósolha-
sokkal és a szépség más formáival kapcsolatos tóvá válik, sőt az elhízás veszélye növekszik, fo-
ítéletek gyakran változtak az elmúlt évszáza- kozatosan meghatározóvá válik a DCSA mint
dok során, az alacsony derék-csípő arányra vo- fitnessindikátor.
natkozó preferenciák meglehetősen stabilak Ennek megfelelően az ipari társadalmakban
maradtak, az alacsony DCSA lényeges kritériummá válik a
Devendra Singh szerint ezért a DCSA olyan férfiak párválasztásában. Úgy tűnik azonban,
elsődleges szűrő szerepét tölti be, amely mint- hogy nem az egyetlen, sőt talán nem is a legfon-
egy automatikusan kizárja azokat a nőket, akik tosabb testi szignál. Újabb kutatások ugyanis
az átlagosnál rosszabb egészséggel és alacsony azt erősítik meg, hogy a testtömegindex napja-
reproduktív képességekkel rendelkeznek. Min- inkban is fontos szerepet tölt be a női vonzerő-
den más fitnessindikátor csak ezt követően jut vel kapcsolatos ítéletekben (Tovée et al. 1999),
szerephez a testi vonzerővel kapcsolatos válasz- mégpedig elsősorban a reproduktív érték egy
tási kritériumok között. Az újabb kutatási ered- másik tényezőjének, nevezetesen az életkornak
mények azonban csak részben támasztják alá a megállapításánál. Több vizsgálat szerint a kar-
ezt az állítást. Kiderült például, hogy az arc csú, filigrán nőket fiatalabbnak tartották mind a
szépsége jobban befolyásolja a vonzerővel kap- normál, mind a túlsúlyos típusokhoz képest -
csolatos ítéleteket, mint a DCSA; a férfiak vá- függetlenül a DCSA-tól. Így például a vékony,
lasztásaik során általában magasabbra értékelik 0,7-es DCSA-val jellemzett alakokat a férfiak
a vonzó arccal és magas DCSA-val - tehát hátrá- átlagosan 20 évesnek tartották, míg a túlsúlyos,
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZERŐ 211

de ugyancsak 0,7-es DCSA alkatú figurákról azt megű izomzattal rendelkezik, mint az átlagos
állították, hogy 29-30 évesek (Furnham et al. nő (40-45% vs. 30-35%), miközben jóval keve-
1997) . sebb zsírszövetet épít a testébe: a nők 26-28%-os
Mindez azt mutatja, hogy a fitnessindikáto- relatív zsírdepójával szemben mindössze 12-
rok bonyolult kölcsönhatást mutatnak a vonz- 14%-os zsírt halmoz fel, és ezt is más eloszlás-
erő megítélése során, és kontextustól függ, hogy ban, mint a nők. A tesztoszteron ugyanis az
melyikük válik „elsődleges szűrővé" a párvá- ösztrogénnel ellentétes hatású: gátolja a zsírgya-
lasztás folyamán. Azt találták például, hogy a rapodást a gluteofemorális régiókban, miköz-
nagy mellek csak abban az esetben növelik ben elősegíti azt - a kor előrehaladtával - a hasi
a vonzerőt, ha alacsony DCSA-val párosulnak, tájékon. Ezek az okai az ún. android típusú test-
míg a magas DCSA-val jellemzett nők attraktivi- arányok kialakulásának.
tását inkább rontják. Amennyiben továbbá stan- Sokan úgy érvelnek, hogy a széles, izmos váll
dardizálják a DCSA-t, és mindegyik testsémát és mellkas, a keskeny, izmos csípő a természe-
0,7-es értékre állítják be, a relatíve kis mellek a tes szelekció működésének eredményeként ala-
vékony nőket 2-3 évvel „megfiatalítják", míg a kö- kult ki, minthogy növelték a férfiak erejét, to-
vér nők esetében a nagy mellek ugyanennyivel vábbá futó és dobó teljesítményét a vadászatok
növelik a megbecsült életkort (Furnham et al. és a harcok során (Geary 1998) (4.4.2.). Lehetsé-
1998) . Adrian Furnham szerint ezek az eredmé- ges persze, hogy az intraszexuális szelekció
nyek általánosíthatók. A párválasztást a szűrők ugyanebbe az irányba hatott, és a férfiakat olyan
hierarchiája jellemzi: arra szelektálódtunk, hogy morfológiai eszköztárral látta el, amely segítette
a másik nem reproduktív értékét jelző szignálok őket a rivális hímekkel folytatott konkurencia-
több fajtájára is szenzitívek legyünk. A külső és harcokban (3.1.1.). Akárhogy is van, ezek a jel-
belső tényezők hatása dönti el, hogy milyen kri- legek szexuális vonzerőre tettek szert az evolú-
térium tölti be az elsődleges szűrő szerepét - ez ció folyamán. Minthogy költségesek - az izom-
lehet a derék-csípő arány, vagy az arc, a testsúly, zat és a csontrendszer nagy energiaráfordítást
vagy bármelyik más fitnessindikátor. Az is a igényel, a tesztoszteron pedig csökkenti az el-
kontextustól függ, hogy milyen további preferen- lenállóképességet megbízható módon jelzik a
ciák kapcsolódnak be egyre szűkülő és egyre spe- férfiak fizikai rátermettségét, egészségét és
cifikusabb kritériumokkal, míg végül választá- korát.
sunk egyetlen személyre összpontosul. A férfiak fizikai adottságai e magyarázat sze-
rint egyrészt erőforrás-fenntartó képességük
mértékét, másrészt genetikai minőségüket jel-
3.5.4. A férfitest mint zik. Ezért a nők arra szelektálódtak, hogy e jelle-
fitnessindikátor gek alapján felmérjék a férfiaknak azt a képessé-
gét, hogy (1) hosszú távú gondoskodást és vé-
A férfiak fizikai vonzerejének megítélésében a
delmet nyújtanak a számukra, és hogy (2) ér-
nőkéhez képest kisebb szerepet játszanak a má-
tékes génjeiket átadják az utódoknak. Ezzel
sodlagos nemi jellegek. Vonzerejüket, mint lát-
összhangban van az a megfigyelés, hogy a nők
ni fogjuk, elsősorban az arc jellegzetességei köz-
megkülönböztetett érdeklődést mutatnak a fér-
vetítik. Ennek ellenére a férfitest egyes sajátos-
fiak keskeny, izmos csípője iránt. A korábban
ságai több-kevesebb figyelemben részesülnek a
említett, testsémákon alapuló vizsgálatokból ki-
nők részéről, főként a rövid távú kapcsolatok-
derül, hogy a magas (0,9-1,0) DCSA-val jelle-
ban. Ennek a jellegét alapvetően a nemi dimor-
mezhető „férfias" típusokat tekintik a legvon-
fizmus sajátosságai határozzák meg (Björntorp
zóbbnak, egyúttal a legegészségesebbnek, míg a
1991). A férfiakra keskenyebb csípő, nagyobb
„nőies" (0,7-0,8) alkatú férfiak lényegesen rosz-
mellkas és szélesebb vállak jellemzők. Az átla-
szabb minősítést kapnak (Singh 1995a, Furn-
gos felnőtt férfi mintegy másfélszer nagyobb tö-
ham et al. 1997) (3.52. ábra).
212 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

Meglepő módon ugyanakkor a férfiak vállá- ós érdek működik azokban az öltözködési és


nak a szélessége és általában az izomzatuk nagy- dekorációs stílusokban, amelyek a férfiak váll-
sága lényegesen kisebb szerepet játszik a nők szélességének növelését szolgálják a legtöbb
szexuális érdeklődésének felkeltésében. Az kultúrában (Eibl-Eibesfeldt 1989).
előbbi vizsgálatból is az derül ki, hogy a nők a Hasonló preferenciák jelennek meg a testma-
0,9-1,0 DCSA tartományon belül az átlagos test- gosság vonatkozásában. A mindennapi megfi-
súlyú férfiakat lényegesen vonzóbbnak tekintik gyeléseken túlmenően nagyon sok adat van ar-
a populáció átlagától lefelé és felfelé eltérő - te- ra, hogy a nők számára fontos potenciális part-
hát kifejezetten vékony vagy éppen robusztus nerük magassága. Egy több mint ötezer főre ki-
testalkatú - férfiakkal szemben (3.52. ábra). Más terjedő angliai vizsgálatban azt találták, hogy az
vizsgálatok is azt erősítik meg, hogy a nők mér- átlag feletti magasságú férfiak nagyobb valószí-
sékelt preferenciát mutatnak a maguknál izmo- nűséggel találnak hosszú távú partnert, illetve
sabb, erősebb férfiak iránt (Symons 1979). több ilyen partnerrel létesítenek kapcsolatot
Lehetséges persze az is, hogy ez az optima- életük során, mint az alacsonyabbak (Nettle
lizáció a nők részéről az ipari társadalom termé- 2002). A már említett magyarországi kutatás
ke, és az archaikus társadalmakban nagyobb fi- szerint a nők hirdetéseikben háromszor olyan
gyelem övezi a férfiak fizikai erejét. Nagyon ke- gyakran említik meg partnerük magasságát,
vés adat áll rendelkezésünkre, hogy ezt a felte- mint a férfi hirdetők (Bereczkei et al. 1997). A
vést ellenőrizni tudjuk. Tény azonban, hogy a legtöbb vizsgálat szerint azonban ennek határai
férfiak fizikai felépítésére vonatkozó női elvárá- vannak: a nők a maguknál 15-20 cm-rel maga-
sokat a férfiak sokszor éppúgy felülértékelik, sabb férfiakat tekintik optimálisnak választásuk
mint a nők a karcsúságra irányuló férfipreferen- során, miközben az ehhez képest túlságosan
ciákat. Nem véletlen, hogy egy 500 főre kiterje- alacsony vagy túlságosan magas férfiak egy-
dő vizsgálat szerint a testépítő szalonokban aránt rosszabb értékelést kapnak a fizikai vonz-
edző férfiak elsősorban a vállukat dolgozzák ki, erő prioritásskáláján.
míg a nők inkább a csípőjük és a lábuk izomza- Nagyon valószínű, hogy a magasság iránti
tát erősítik (Mealey 1997). Ugyanez az evolúci- preferencia összefügg a férfiak dominanciájával

3.52. ÁBRA
A férfiak vonzerejének meg-
ítélése testsúlyuk és derék-
csípő arányuk alapján női
értékelők által ■ (Forrás:
Furnham et al. 1997)
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZERŐ 213

és státusával, ezen keresztül pedig talán erőfor- betegségben, gyakrabban százalékolják le őket,
rás-fenntartó képességükkel. Tény, hogy a ma- és több közöttük a gyermektelen, mint a népes-
gasabb férfiakat valamennyi társadalmi cso- ség más tartományaiban (Nettle 2002). Ez a sze-
portban és foglalkozási ágban nagyobb tekin- lekciós folyamat lényegében az ún. „centrális elv"
téllyel és presztízzsel ruházzák fel - méghozzá logikáját követi, amire rövidesen visszatérünk.
mindkét nem képviselői -, mint az alacsonyab-
bakat. Sőt, meglepő módon a magasság valóban
szorosan korrelál a vezető pozíciók betöltésé- 3.5.5. Arc I.
vel. Azt találták, hogy a magasabb férfiakat na- A vonzerő univerzális jelzései
gyobb valószínűséggel nevezik ki valamilyen
Noha a test számos anatómiai jellegzetessége
csoport élére, gyakrabban választják őket veze-
befolyásolja a fizikai, illetve szexuális vonzerőt,
tőnek, nagyobb fizetést kapnak és gyorsabb az
vitathatatlan, hogy e tekintetben az arc játssza a
előrejutásuk a hierarchiában (Ellis 1992). Egy
legfontosabb szerepet. Természetesen nem csu-
jelenlegi, 4500 férfira kiterjedő lengyelországi
pán az egyes, elkülönült jellegek számítanak a
vizsgálat pedig összefüggést talált a magasság és
másik nem vonzerejével kapcsolatos ítéleteink-
a szaporodási siker között: a gyerekkel rendel-
ben, hanem az arc mint egész, mint egyfajta
kező férfiak valamennyi korcsoportban szignifi-
„Gestalt" is lényeges információt közvetít. Már
kánsan magasabbnak bizonyultak, mint a gyer-
Francis Galton rájött a XIX. század végén, hogy
mektelenek, még akkor is, ha a jövedelmet és az
ha az individuális arcokból a kor viszonylag
iskolázottságot standardizálták (Pawlowski et
egyszerű fotográfiai eljárásait alkalmazva egyet-
al. 2000).
len arcképet készít, akkor az így konstruált átla-
Az a tény, hogy a nagyon magas és izmos fér-
gos arc vonzóbb a legtöbb ember számára, mint
fiak általában nem vonzóak a nők számára, azt
az egyedi arcok. Felhasználva a modern kompu-
jelzi, hogy nem a jó génekre történő szexuális
tertechnika nyújtotta lehetőségeket, az elmúlt
szelekció játszott elsődleges szerepet a férfias
években több hasonló kísérletet végeztek, ame-
testi jellegek létrejöttében. Inkább az erőforrá-
lyek alapvetően alátámasztották Galton ered-
sok, elsősorban a magasabb státusok megszer-
ményeit. Az egyéni arcokból kialakított modális
zésén keresztül gyakorolhattak pozitív hatást
fenotípus lényege az, hogy a populációra jellem-
a szaporodási sikerre. Továbbra sem világos
ző átlagértékeket mutatja számos, akár több
azonban, hogy mi az oka a nők mérsékelt, visz-
száz metrikus jellegre, mint pl. a szemszélesség,
szafogott érdeklődésének a férfiak testi erejét és
a fülhosszúság, a pofacsontok távolsága, az ajak
magasságát illetően. Lehetséges, hogy a nők pre-
nagysága stb. (3.53. ábra). Az eredmények min-
ferenciája az átlagos fenotípus iránt annak az
den esetben Galtont igazolták: a konstruált át-
evolúciós korlátnak a következménye, hogy a
lagarcot az ellentétes nemű értékelők előnyben
nagyon magas vagy nagyon izmos test fenntar-
részesítették és magasabbra rangsorolták a sze-
tása túlságosan is költséges az energetikai ter-
xuális vonzerő tekintetében, mint az individuá-
hek, a csonttörés veszélye, a mobilitás csökke-
lis arcokat (Langlois és Roggman 1990; Rhodes
nése és más tényezők miatt. Emiatt a stabilizáló
és Tremewan 1996).
szelekció lenyeste a normál populáció extrém
Az átlagarc iránti preferencia okát Galton a
méretű - túl kicsi, illetve túl nagy - fenotí-
centrális elv bevezetésével kísérelte megmagya-
pusait, előnyben részesítve azokat, akik válasz-
rázni, amelynek egy modern verziója ma is köz-
tásaik során a modális fenotípusokat tekintik
ismert (Symons 1979, Wehret al. 2001). E hipo-
optimálisnak. Ezt a hipotézist bizonyos mérté-
tézis értelmében a stabilizáló szelekció előny-
kig alátámasztja a korábban már említett angliai
ben részesíti azokat, akik a populáció normál
vizsgálat, amelynek keretében azt találták, hogy
megoszlásának középértékeit képviselő fenotí-
a népesség nagyon magas tagjai nagyobb való-
pusokat tartják vonzónak, hiszen ezek a modá-
színűséggel szenvednek valamilyen krónikus
214 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

átlagoshoz képest kevésbé jó adaptációkat kép-


viselnek, így velük kapcsolatban nem alakul ki
pozitív diszkrimináció.
E hipotézis legnagyobb problémája az, hogy
nem tud empirikus adatokat nyújtani arra vo-
natkozóan, hogy az átlagos arcvonások valóban
hatékonyabbak voltak az evolúciós környezet-
hez való alkalmazkodásban. Nehéz ugyanis bi-
zonyítani, hogy például az orrméret befolyásol-
ja tulajdonosának túlélési képességét, és hogy a
közepes méretű orr jobban hozzájárul ahhoz,
hogy hordozója elterjessze a génjeit, mint az et-
től eltérő méretű orrformák. Természetesen lé-
teznek biológiai korlátok: elképzelhető, hogy a
túl kis orr akadályt jelentene a normális légzés
és levegőszűrés szempontjából, míg a túlságo-
san nagy orr az evés és a látás folyamatait gátol-
ná. Ezek a szélsőséges értékek azonban a nor-
mál tartományon kívül vannak, és továbbra sem
kapunk választ arra, hogy c tartományon belüli
sokféleségből miért preferáljuk az átlagot.
Az átlagarc iránti preferenciát jelenleg inkább
a patogén rezisztencia modellből vezetik le
(Thornhill és Gangestad 1993). Abból indulnak
ki, hogy az arcon - és a test más részein - talál-
ható morfológiai jellegek folyamatosan megosz-
ló fenotípusokat alkotnak a populációban. E
normál megoszlás szélső értékein - ahol tehát
az extrém jellegek helyezkednek el - általában
több homozigótát találunk, míg az átlagos arc
magasabb heterozigótasággal jár (Livshits és Ko-
byliansky 1991). Mindez azt valószínűsíti, hogy
az átlagos arc azért vonzó, mert hordozójának
genetikai sokféleségét jelzi, következésképpen
egészségét, ezen belül a patogénekkel szembeni
ellenállóképességét reklámozza. Az arcukon át-
lagos tulajdonságokkal rendelkező partnerek
preferenciája tehát azért jött létre az evolúció
3.53. ÁBRA során, mert értékes génjeikkel növelték az utó-
Komputerben átlagolt arcok ■ A felső sor 4, a második dok túlélési képességét. Orvosi kórlapok vizsgá-
sor 8, a harmadik sor 16, a legalsó sor pedig 32 egyéni lata során a populáció átlagértékeihez közeli ar-
arcból lett kialakítva (Forrás: Bruce és Young 1998) cok tulajdonosainál valóban kevesebb és kisebb
megbetegedéseket tapasztaltak a többiekhez ké-
pest. A komputerben létrehozott átlagarcokat
lis fenotípusok tekinthetők az adott környezet-
pedig - nagyobb vonzerejük mellett - egyértel-
hez való alkalmazkodás optimális változatai-
műen egészségesebbnek ítélték meg a másik
nak. A normál megoszlás szélső helyein találha-
nem tagjai (Rhodes et al. 2001) (3.54. ábra).
tó egyedi, gyakran extrém formák ellenben az
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZERŐ 215

jelenleg még nem világos azonban, hogy mi-


lyen pszichológiai mechanizmusok közvetítik
az átlagos fizikai megjelenés és az attraktivitás
közötti adaptív kapcsolatot. Lehetséges, hogy
vizuális memóriánk a korábban látott arcok egy-
fajta „prototípusát" hozza létre, de az is lehet,
hogy az átlagos arc az egyedi arcok általánosítá-
sából keletkező ismerősség, familiaritás benyo-
mását közvetíti. E magyarázatok mindegyikére
találhatók kísérleti bizonyítékok, és ez a tény
3.55. ÁBRA
egyrészt azt sugallja, hogy nem egymást kizáró
Átlagos (modális) arc (A), „szuper" arc (B) és „extra" arc
alternatívákról van szó. Másrészt arra mutat, (C) ■ Magyarázata szövegben (Forrás: Perrett et al. 1994)
hogy ami az evolúció során szelektálódott, az
valószínűleg nem az átlagosság iránti preferen-
cia mint olyan, hanem a korábbi ingerekből való egy olyan veleszületett kognitív képességgel
általánosítás kognitív folyamatainak algoritmu- rendelkeznek, amelyik az egyedi arcokból átla-
sa (Halberstadt és Rhodes 2000). Sokan így ér- gos, „centrális" arcmintákat hoz létre. Ezeket
telmezik az utóbbi éveknek azokat a meglepő könnyebb felismerni és „arcként" osztályozni,
kísérleti eredményeit, amelyek arra mutatnak, mint a többit, később pedig összehasonlítási
hogy a néhány napos csecsemők is azokat a fel- alapként szolgálnak az egyedi arcok kiértékelé-
nőtt arcokat részesítik előnyben, amelyeket ma- séhez.
guk a felnőttek. Kiderült, hogy elsősorban az át- Miközben az átlagos arc valóban vonzó a leg-
lagos és szimmetrikus arcokat nézik nagyobb több ember számára (éppen azért, mert fitness-
érdeklődéssel, mint a szabálytalan egyedi arco- indikátorként működik), más arctípusok ugyan-
kat (Rubenstein et al. 1999, Slater et al. 1998). A csak fontosak lehetnek a másik nem tagjai iránti
kutatók arra következtetnek, hogy a csecsemők ítéleteinkben. Az utóbbi évek vizsgálatai arra
mutattak rá - amit egyébként mindennapi ta-
pasztalataink alapján valamennyien sejtünk -,
hogy gyakran az átlagostól valamilyen módon
eltérő arcokat övezi a legnagyobb érdeklődés.
Daniel Perrett és munkatársainak (1994) bonyo-
lult számítógépes technikával készült vizsgála-
tai voltak az elsők, amelyek új irányba terelték
ezt a kérdést. Úgy jártak cl, hogy az egyéni női
arcokból - 224 karakterpontot kijelölve - elő-
ször létrehozták az „átlagos" (modális) arcot. Ezt
követően egy másik átlagolást is készítettek, de
ezt kizárólag a korábban legvonzóbbnak ítélt in-
dividuális arcokból szerkesztették össze (3.55.
ábra). A kísérletben alkalmazott amerikai fehér
(kaukázusi) és japán férfiak egyaránt ezt a „szu-
per" arcot részesítették előnyben az egyszerű
modális archoz képest. Végül, a konstruált arc
vonzerejét mesterségesen fokozták, olyan mó-
don, hogy a „szuper" arc és a modális arc közötti
3.54. ÁBRA különbségeket minden egyes jelleg tekintetében
Férfiak általános egészségi állapotának megítélése arcuk
50%-kal megnövelték. Ez az arc tehát nem „va-
átlagossága alapján ■ (Forrás: Rhodes et al. 2001)
216 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

ták fel, hogy az ilyen arcok markáns elektrofi-


ziológiai válaszokat váltanak ki a férfiakból,
olyanokat, amelyek a pozitív érzelmi reakciókat
szokták kísérni (Gangestad 2000).
Hasonló vizsgálatok a férfiak arcán is kimu-
tattak olyan univerzális vonásokat, amelyek nö-
velik fizikai vonzerejüket a nők számára (Johns-
ton et al. 2001). Ezek a relatíve széles és hosszú
áll, kiugró pofacsontok, vastag szemöldök és az
arc középső részének előreugrása (3.57. ábra).
Ugyancsak a nagyobb vonzerő irányába mutat a
férfiaknál az állcsúcs, felső ajak és az orrtő kö-
zötti nagyobb távolság, míg a nőknél a relatíve
keskenyebb és rövidebb arc és a kisebb méretű
arccsontok.
A női és a férfiarc vonzerejét meghatározó jel-
legek terén megmutatkozó nemi dimorfizmus
szoros összefüggést mutat a szervezet hormon-
háztartásával. Ismeretes, hogy a kamaszkori
csontozat növekedését, ezen belül a szemöldök-
eresz, az áll és az arc alsó, illetve középső terüle-
3.56. ÁBRA
Ösztrogénmarkerek a női arcon ■ (Forrás: Geary 1998) teinek erőteljes fejlődését androgén hormonok

lóságosan" létező arcokból lett összegyúrva, ha-


nem úgy, hogy a korábban attraktívnak tartott
tulajdonságokat a komputerben tovább változ-
tatták a nagyobb vonzerő irányába. Az ilyen
módon létrehozott „extra" arc minden korábbit
felülmúló vonzerővel rendelkezett és mind az
„átlagos" , mind pedig a „szuper" arc attraktivi-
tását meghaladta.
Más vizsgálatok is azt erősítették meg, hogy a
legvonzóbbnak minősített női arcok szisztema-
tikusan eltértek az átlagos arcberendezkedéstől
(Grammer és Thornhill 1994, Johnston et al.
2001). Mégpedig úgy, hogy ahhoz képest relatí-
ve nagy szemekkel, magasan ülő pofacsontok-
kal és az ezt övező zsírpárnákkal, telt ajkakkal
és keskeny, kisméretű állal rendelkeznek (3.56.
ábra). Valamennyi eddig megvizsgált kultúrá-
ban azt találták, hogy ezek alkotják a női arc
legvonzóbb és legfelhívóbb jellegeit. Ráadásul
minden korábbi elképzeléssel szemben nagy
függetlenséget mutatnak az adott kultúra szexu-
3.57. ÁBRA
ális értékeitől és az ott élő emberek rasszjelle-
Tesztoszteronmarkerek a férfiarcon ■ (Forrás: Geary
geitől. Laboratóriumi vizsgálatok pedig azt tár- 1998)
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZERŐ 217

irányítják. A kamaszlányoknak a tesztoszteron- alapján vonzónak tartott nők mintegy 20%-kal


hoz képest magas ösztrogénkoncentrációja gá- termékenyebbek, mint az átlagos megjelenésű-
tolja az arc csontozatának és izomzatának a nö- ek (Hill és Hurtado 1996). Amerikai egyetemis-
vekedését. Az arc középső részeinek párnázott- ták körében szoros összefüggéseket állapítottak
sága és az ajak teltsége ugyancsak a vérben ke- meg a férfiak és a nők arcának - független érté-
ringő ösztrogén mennyiségétől függ, és egyúttal kelők által megítélt - vonzereje és megbetegedé-
a test más pontjain található zsírdepók nagysá- sük gyakorisága között; a vonzó férfiak kevésbé
gával is korrelál. Korábban láttuk, hogy a nemi voltak kitéve a szív- és keringési betegségeknek,
hormonok egyaránt előnyösek és hátrányosak a a vonzó nők pedig kevesebbet panaszkodtak
biológiai rátermettségre nézve. Miközben a tesz- náthára és fejfájásra (Shackelford és Larsen 1999).
toszteron fokozza a szervezet aktivitását és libi- Egy kanadai vizsgálatban ugyancsak azt talál-
dóját, gyengíti az immunrendszert. Az ösztro- ták, hogy az arcvonásaik alapján vonzónak ítélt
gén növeli a termékenységet, de ennek követ- férfiak és nők kevesebb egészségügyi problémá-
keztében fontos erőforrásokat von el a szerve- val küszködnek, mint mások (Hume és Mont-
zetből, anyagcsere-melléktermékei pedig gyakran gomerie 2001).
toxikusak. Ezek szerint az arc tesztoszteron- és öszt-
Mindez arra a következtetésre ad alapot, hogy rogénmarkerei valóban megbízhatóan jelzik a
ezek az arcvonások olyan fitnessindikátorok, szervezet egészségi állapotának bizonyos aspek-
amelyek megbízható módon jelzik a szervezet tusait. Úgy tűnik azonban, hogy a szexuális
egészségét és fertilitását. A szexuális vonzerő és vonzerő többnyire nem egyik vagy másik beteg-
párválasztás evolúciós kutatásának meghatáro- ség típussal korrelál, sokkal inkább általános
zó alakjai (Randy Thornhill, Steven Gangestad hatása van: a szervezet jobb immunképességét,
és Karl Grammer) új alapokra helyezték az arc- magasabb homeosztatikus stabilitását jelzi. Va-
vonások felhívó jellegével kapcsolatos eddigi lószínűleg ez az oka annak is, hogy - miként az
tudásunkat. Az általuk javasolt magyarázat sze- antropológia korai képviselői is megállapították
rint - amely a „patogén rezisztencia" és a „jó - az olyan tulajdonságok mint az egyenletes,
gén" modelleken alapul (3.4.1.) - csak azok a sima, kiütések nélküli bőr, a fényes haj, fehér
férfiak és nők képesek elviselni az eltúlzott sze- fogak stb. valamennyi kultúrában növelik a
xuális jellegek költségeit, akik kiváló képessé- vonzerőt (Ford és Beach 1951). Azért tekintik
gekkel rendelkeznek az energetikai és immuno- őket előnyösnek - többnyire nem a tudatos fel-
lógiai hátrányok ellensúlyozására (Thornhill és ismerés szintjén -, mert tulajdonosuk betegsé-
Gangestad 1993, 1999a, Thornhill és Grammer gekkel és élősködőkkel szembeni ellenálló ké-
1999). Más szóval, ezek az arcon megjelenő „nő- pességét reklámozzák (Eibl-Eibesfeldt 1989).
ies" és „férfias" tulajdonságok olyan fenotípu-
sos jelzések - ösztrogénmarkerek, illetve tesz-
toszteronmarkerek -, amelyek jelzik tulajdono- 3.5.6. Arc II. A vonzerő
suk átlagon felüli genetikai kondícióját, így pl. kontextusfüggő sajátosságai
heterozigótaságát, ellenálló képességét.
Ennek fényében nem meglepő, hogy az eddigi A képet lényegesen bonyolítja, hogy az arc által
vizsgálatokban a vonzó arcok tulajdonosairól közvetített vonzerő nem kis mértékben függ az
mindkét nem tagjai következetesen azt tartot- illető személy belső állapotától, a párjával való
ták, hogy egyúttal egészségesebbek is, mint a kapcsolat jellegétől, és számos más környezeti
többiek. (Kalick et al. 1998, Rhodes et al. 2001). feltételtől. A már korábban ismertetett számító-
Sőt az arc vonzereje a tényleges fizikai kondíció- gépes kísérleti technikát, illetve annak tovább-
val is korrelál. A paraguayi Ache indiánok kö- fejlesztett változatait használva olyan módon
zött folytatatott vizsgálatok azzal az eredmény- állítottak elő konstruált arcokat, hogy csökken-
nyel jártak, hogy a csoport tagjai által arcuk tették vagy növelték az átlagos férfi-, illetve női
218 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.58. ÁBRA
Az emberi arc maszkulinizációja (jobbról balra) és feminizációja (balról jobbra) ■ (Forrás: Johnston et al. 2001)

arc közötti különbségeket. Ennek köszönhetően kat. Olyannyira, hogy pl. egy vizsgálatban a leg-
képesek voltak az arcokat mindkét nem eseté- vonzóbbnak tartott arcon mért szem-áll távol-
ben maszkulin vagy feminin irányba eltolni (Per- ság megfelelt a 11 éves korú lányok átlagos
rett et al. 1998, Johnston et al. 2001). (3.58. ábra) méretének. Sőt, az amerikai fotómodellek arcá-
A nők „férfiasítása" egyértelműen negatív ha- nak különböző arányai - pl. orrhossz/archossz,
tással volt vonzerejükre, míg további „nőiesíté- szemszélesség/archossz stb. - alapján kalkulált
sük" a kisebb áll és orr, szélesebb ajkak és a na- „életkor" mindössze hét év volt (Jones 1995)!
gyobb szemek irányába növelte az ilyen módon Általában véve a férfi kísérleti személyek szá-
manipulált arcok attraktivitását. Mint az értéke- mára a nők vonzereje annak arányában növeke-
lést végző férfiak beszámolóiból kitűnt, elsősor- dett, ahogy a nők tényleges kora és az arcvoná-
ban a nők fiatalságával és egészségével kapcso- saik alapján megbecsült koruk közötti különb-
latos pozitív ítéleteik száma növekedett meg. ség növekedett.
Más vizsgálatok ugyancsak azt erősítették meg, Egyesek mindebből arra következtetnek, hogy
hogy a „nőies", attraktív arcokat a férfiak két-há- bizonyos neoténiás jellegek olyan „szupernor-
rom évvel fiatalabbnak ítélték meg az átlaghoz mális" ingerekként hatnak, amelyek nem az ak-
képest (Barber 1995, Shackelford és Larsen 1999). tuális genetikai minőséget jelzik (Jones 1996).
Ez nem véletlen, hiszen az említett arcvoná- Inkább tekinthetők megtévesztő jelzéseknek,
sok valóban olyan fiatalkori, ún. juvenilis tulaj- amelyek a humán evolúció során - valószínűleg
donságok, amelyek fokozottan jellemzőek a fel- egy elfutó szelekció keretében - eltúlozták a fér-
nőttkor előtti fejlődési stádiumokra. Neoténiás fiak eredeti preferenciáit a fertilitással összefüg-
jellegeknek is hívják őket, azon az alapon, hogy gő fiatal életkor iránt. Ezt az ún. érzékszervi
az emberi faj egyik sajátossága a lassú érés és részrehajlás elmélet (sensory bias theory) ma-
a meghosszabbodott gyermek- és ifjúkor (lásd gyarázza: a férfiak fiatalsággal kapcsolatos ér-
részletesen 4.3.1.). Az arcvonásokon kívül ilyen zékszervi preferenciái fokozatosan a nők neo-
még a test szőrtelensége, a bőr alacsonyabb pig- téniás tulajdonságaira szelektáltak (Miller 1998).
mentáltsága, kis kezek és lábak stb. Kultúrközi A nők számára azután fiatalságuk felerősített
vizsgálatok figyelemre méltó egyöntetűséget ta- jelzései a magas párértékkel rendelkező férfia-
láltak e tekintetben: az európai, ázsiai és afrikai kért folytatott vetélkedés eszközévé váltak. Va-
nők közül mindenhol azokat tartották a legvon- lószínűleg így van ez ma is, gondoljunk csak a
zóbbnak, akik neoténiás arcvonásokkal rendel- női make-up kelléktárára és a plasztikai sebé-
keznek (Cunningham et al. 1995). Ezek a tulaj- szet jelenlegi szerepére, amelyeknek minden
donságok - amelyeket a férfiak a leginkább női- mást felülmúló célja a fiatalság megőrzése.
esnek tartanak - úgy tűnik azzal növelik a nők A csalás-hipotézissel kapcsolatban a legtöbb
párértékét, hogy mintegy eltúlozzák fiatalságu- kutató egyetért azzal, hogy a fizikai vonzerő
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZERŐ 219

evolúciójában valóban szerepet játszhattak a meg- növekedtek az olyan negatív jelzők, mint „álha-
tévesztő szignálok Ez olykor maladaptív prefe- tatlan"„barátságtalan", „önző", „fenyegető", „erő-
renciákhoz vezet. Egy vizsgálatban azt találták, szakos". A férfiarcok fokozatos feminizációja
hogy egyetemista fiúk szexuálisan éppoly von- (juvenilizációja) ezzel szemben azzal jár, hogy a
zónak találják a serdülő lányokat, mint saját női értékelők egyre inkább tulajdonosuk barát-
korosztályuk nőtagjait (Rice et al. 1993). Sőt, a ságosságát, együttműködését és őszinteségét
neoténiás jellegek iránti erőteljes szexuális hangsúlyozzák. Így nem meglepő, hogy több
drive bizonyos körülmények között patológiás vizsgálat során a megkérdezett angol, amerikai
torzulásokhoz vezet egyes férfiak körében. Töb- és japán egyetemista lányok kifejezetten a kissé
ben úgy gondolják, hogy a pedofília a férfiak „feminin" férfiakat tartották a legvonzóbbnak a
szexuális fejlődésének korai, kritikus szakaszá- maszkulin-feminin skála más tartományaihoz
ban megjelenő, abnormális ingerek hatására képest (Perrett et al. 1998, Rhodes et al. 2000).
alakul ki egy operáns kondicionálás eredmé- Világosabb képet kaphatunk a férfiak fizikai
nyeként (Mealey 2000a). vonzerejével kapcsolatos női preferenciákról,
Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy a legvon- ha azokat a női szexuális stratégiák kontextusá-
zóbb női arc a neoténiás jellegek túlsúlya mel- ban vizsgáljuk. Az utóbbi évek kutatásai nyo-
lett tartalmaz olyan vonásokat, amelyek a sze- mán kiderült, hogy a nők párválasztási kritériu-
xuális érettséggel kapcsolatosak és tesztoszte- mai változásokat mutatnak menstruációs ciklu-
ronszabályozás alatt állnak. Azt találták, hogy a suk folyamán, és nagymértékben függnek attól,
legvonzóbb női arcokon általában középen he- hogy szexuális kapcsolatuk milyen valószínű-
lyezkednek el a juvenilis tulajdonságok, míg az séggel vezet fogamzáshoz. Nevezetesen, az ovu-
arc periferikus részein több érett jelleget - pl. ki- lációhoz közel eső napokban (a menstruációt
ugró pofacsontokat - lehet felfedezni (Cunnin- követő 7-14 nap között) a közepesen maszkulin
gham et al. 1997). férfiarcok iránt lényegesen nagyobb érdeklődést
Visszatérve a korábbi kísérletre, a férfiak ar- mutattak, mint ciklusuk más időszakaiban
cának manipulációja nem várt eredményeket (Penton-Voak és Perrett 2000, Johnston et al.
hozott. Kiderült, hogy feminizációjuk és masz- 2001) (3.59. ábra). Ez nyilvánvalóan összhang-
kulinizációjuk egyaránt növeli vonzerejüket, de ban van a „jó gén" modellel: akkor a legérzéke-
különböző kontextusban (Perrett et al. 1998, nyebbek az egészség és immunképesség fenotí-
Johnston et al. 2001) (3.58. ábra). A legtöbb pusos markereire, amikor megtermékenyülésük
vizsgálat szerint a nők magasabbra értékelik a a legvalószínűbb. A peteérést követő, kevéssé
maszkulin irányban módosított férfiarcokat, fertilis időszakban ezzel szemben a kevésbé
amelyek pontosan azokat a tesztoszteronmar- maszkulin, inkább az enyhén feminin arcokat
kereket nagyítják fel (széles áll, kiugró pofa- tartják vonzónak.
csontok, hangsúlyos szemöldökeresz), amelyek A férfiak fizikai vonzerejével kapcsolatos női
a „jó gén" modell szerint a szervezet aktivitását párválasztási preferenciák ugyancsak nagymér-
és egészségét reklámozzák. Nem véletlen, hogy tékben függnek a jövőbeli párkapcsolat várható
a nők ehhez az archoz olyan tulajdonságokat időtartamától ós szorosságától. Azt találták, hogy
párosítottak, mint dominancia, érettség, férfias- a nők elsősorban rövid távú, alkalmi partnereik-
ság, egészség. Ugyancsak a dominanciát és az nél, illetve házasságon kívüli kapcsolataikban
érettséget szimbolizálja a szakáll, sőt egyes vizs- értékelik magasra a maszkulin vonásokat, hosz-
gálatok szerint a kopaszság is, amelyek egyéb- szú távú kapcsolataikban viszonylag kisebb sze-
ként szintén tesztoszteronfüggő jellegek (Mus- repet játszik párjuk férfias megjelenése (Little et
carella és Cunningham 1996). al. 2002a, Penton-Voak et al. 1999). Ez feltűnő-
Mindazonáltal a vonzerő és a maszkulinitás en egybecseng Baker és Bellis korábban említett
közötti összefüggés távolról sem bizonyult line- hipotézisével (3.3.6.), amely szerint a nők - épp-
árisnak. A férfias jellegek erősödésével együtt úgy, mint a férfiak - olyan komplex párválasztá-
220 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

3.59. ÁBRA
A feminin és maszkulin fér-
fiarcok iránti női preferen-
cia a havi ciklus fogamzó-
képes (ovuláció) és nem fo-
gamzóképes (a menstruáci-
ót követő 1-5 nap) idősza-
kában ■ (Forrás: Penton-
Voak et al. 2000)

si stratégiával rendelkeznek, amelyen belül rep- csupán általános szexuális kritériumnak tekint-
roduktív érdekeik szerint kapcsolnak az egyik hető, de ráadásul mindkét nem nagy figyelmet
viselkedési alternatíváról a másikra. Rövid tá- fordít rá. Ez a jelleg a testi szimmetria, különös-
vú, illetve házasságon kívüli kapcsolatokban el- képpen az arc szimmetriája, amely kevés nemi
sősorban a maszkulin vonásokat (tesztoszteron- dimorfizmust mutat: minden eddigi adat sze-
markereket) mutató férfiakat tartják vonzónak, rint ugyanúgy befolyásolja a férfiak és a nők
akiktől értékes géneket nyerhetnek gyermekeik párválasztását (3.60. ábra). A szimmetria figye-
számára. Hosszú távú kapcsolataikban viszont lemre méltó esztétikai jelentőségét az evolúció-
nagyobb figyelmet fordítanak partnerük femi- elmélet a következőképpen magyarázza.
nin tulajdonságaira, amelyek feltehetően e part- Genetikai kutatások azt mutatják, hogy a bila-
ner nagyobb együttműködési készségét és elkö- terális testrészek - végtagok, ujjak, szemek, po-
telezettségét jelzik. Lehetséges tehát, hogy a fér- facsontok stb. - mindkét oldalát ugyanaz a gén-
fiak arcán megjelenő fitnessindikátorok erősen készlet hozza létre a homebox genetikai rend-
befolyásolják a nők párválasztással kapcsolatos szeren belül. Ez azt jelenti, hogy ha az egyedfej-
döntéseit. Ezek a döntések kontextusfüggőek: lődés során semmilyen káros hatás nem lép fel,
bonyolult módon változnak a fogamzás valószí- a szervezet tökéletesen szimmetrikus lesz, azaz
nűsége, a párkapcsolat jellege és a férfiak tulaj- egyforma méretű morfológiai jellegeket mutat
donságai függvényében. Valószínű, hogy az op- bal és jobb oldalon. Ez azonban nagyon ritkán
timálisan attraktív férfi arc minden egyes kör- van így. A környezeti és genetikai stressz, a pa-
nyezetben a maszkulin és feminin sajátosságok raziták, káros mutációk, tartós táplálékhiány,
valamilyen keveréke, egyfajta adaptív kompro- betegségek, beltenyészet stb. kisebb-nagyobb
misszuma (Cunningham et al. 1997, Gangestad eltéréseket okoznak a tökéletes szimmetriához
és Simpson 2000). képest. Ennek az eltérésnek a mértékét az ha-
tározza meg, hogy az egyed milyen genetikai
konstrukcióval rendelkezik, ez pedig elsősor-
3.5.7. Szimmetria ban a genetikai sokféleség (heterogenitás) foká-
tól függ, amely többek között a szervezet im-
A fizikai vonzerő megjelenítésében fontos sze- munképességét is döntően befolyásolja. Minél
repet játszik egy olyan testi adottság, amely nem jobb genetikai minőséggel rendelkezik egy élő-
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZERŐ 221

lény, annál nagyobb esélye van arra, hogy ki- Emberek körében az átlagosnál magasabb FA
védje a káros környezeti tényezőket. Homeosz- ugyancsak számos negatív következménnyel
tatikus mechanizmusai ugyanis elég erősek ah- jár: megnövekszik a skizofrénia, az alacsony
hoz, hogy stabil pályán tartsák az egyedfejlő- születési testsúly és a Down-kór valószínűsége.
dést. A szimmetria mértéke ennek megfelelően Azok a férfiak és nők, akiknek az arcán relatíve
az élőlénynek azt a képességét mutatja, hogy ké- magas FA-t mértek, erősebb hajlamot mutatnak
pes a „normális" fejlődést kanalizálni a káros a depresszióra és az érzelmi labilitásra, gyakrab-
hatások ellenében (Gangestad és Thornhill 1999, ban számolnak be fejfájásról és emésztési prob-
Thornhill és Gangestad 1999a). A genetikailag lémákról (Shackelford és Larsen 1999). Általá-
kevésbé rátermett élőlényekben ellenben, első- ban véve is pozitív korrelációt találtak az orvo-
sorban azokban, amelyek nagyobb homozigóta- silag diagnosztizált tünetek, rendellenességek
ságot mutatnak, növekszik a fluktuáló aszim- száma és a fluktuáló aszimmetria mértéke kö-
metria (FA) szintje, azaz a tökéletes szimmetriá- zött (Milne et al. 2003). Az intelligencia tekinte-
tól való random eltérés foka. A „fluktuáló" jelző tében mért egyéni különbségek ugyancsak ered-
abból származik, hogy az aszimmetria iránya hetnek a fejlődési sebezhetőségből: kimutatták,
nem áll genetikai szabályozás alatt és nem irá- hogy a testi aszimmetria fordítottan arányos az
nyító szelekció hozza létre, hanem véletlensze- IQ értékeivel (Furlow et al. 1997). Maja indiá-
rű, sztochasztikus folyamatok során keletkező, nok falvaiban - ahol a fertőző megbetegedések
viszonylag kis mértékű ingadozásokat mutat nagyon gyakoriak - azt találták, hogy a magas
(Thornhill és Gangestad 1993). FA-val rendelkező férfiak és nők lényegesen
Minél alacsonyabb a fluktuáló aszimmetria gyakrabban szenvednek súlyos betegségekben
értéke - és ezzel párhuzamosan minél nagyobb (tuberkulózis, malária stb.), mint szimmetriku-
a genetikai heterogenitás -, annál jobb az egyed sabb társaik (Waynforth 1998). Nem csupán a
ún. fejlődési stabilitása, és ennek következtében mortalitás, hanem a fertilitás is összefügg a fej-
kedvezőbb fitnesstulajdonságokat mutat. An- lődési stabilitással: a különböző testi jellegeken
ders Moller (1997) egyik sok száz fajra kiterjedő mért fluktuáló aszimmetria negatívan korrelál
metaanalízise feltárta, hogy a relatíve szimmet- az ejakulátumban található spermiumok szá-
rikusabb élőlények gyorsabb növekedési rátát, mával és mozgási sebességével (Manning et al.
kisebb fertőzöttséget, jobb versengő képességet, 1998).
nagyobb fertilitást és párzási sikert, továbbá Miközben a káros környezeti hatások vélet-
hosszabb élettartamot mutatnak, mint a mért lenszerűek és egyediek, annak a mértéke, hogy e
jellegek tekintetében nagyobb FA-t mutató faj- hatások ellenében az egyén mennyire képes biz-
társaik. tosítani normális fejlődését, genetikai tényező-
kön múlik (Moller 1999). Ez azt jelenti, hogy a
fejlődési stabilitás képessége öröklődik, bár az
öröklékenység mértéke nem túl magas. Ennek
következtében a szimmetrikus - azaz kisebb
FA-t mutató - egyedek értékes génjeiket átadva
növelik utódaik életképességét és patogénekkel
szembeni ellenállóképességét. Mindebből pe-
dig az következik, hogy az élőlények várhatóan
a relatíve szimmetrikus élőlényeket részesítik
előnyben választásaik során. Mégpedig úgy,
hogy az aszimmetria detektálása elsősorban a
szexuális szelekció által létrehozott jellegeken
3.60. ÁBRA történik (Watson és Thornhill 1994). Ennek az
Normál arc (bal oldal) és a komputerben létrehozott az oka, hogy a szexuális vetélkedésben fontos
szimmetrikus „változata" ■ (Forrás: Jones et al. 2001)
222 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

morfológiai fegyverek és a másik nem szexuális


érdeklődését felkeltő epigám jellegek átlagosan
nagyobb mértékű aszimmetriát mutatnak, mint
azok, amelyek nincsenek alávetve a szexuális
szelekciónak. Ez pedig valószínűleg azért van,
mert a szexuális jellegek nagyobbak és költsége-
sebbek, mint más testi tulajdonságok, ezért sé-
rülékenyebbek a külső és belső tényezők okozta
fejlődési rendellenességek iránt.
Ezért van az, hogy ezek a jellegek különösen
megbízható jelzései a fizikai kondíciónak. A
Drosophila melanogaster nevű gyümölcslégy-
nek azok a hímjei lesznek a legsikeresebbek a
nőstények feléjük irányuló választásaiban, ame-
lyek nagy termetűek és szimmetrikusak, első-
sorban azokban a jellegekben, amelyek udvar-
láskor szexuális szignálokként szerepelnek (pl.
szárnyak). A skorpiólegyek nőstényei a hímek
által kibocsátott feromonok jelzései alapján
olyan párt választanak, amely relatíve csekély
FA-t mutat, A füsti fecskénél - a már említett kí-
sérletsorozat keretében - azt találták, hogy a
farktollak elrendeződésében alacsony fluktuáló
aszimmetriát mutató hímek korábban párzanak
3.61. ÁBRA
és több utódot nemzenek, mint aszimmetriku- Összefüggés az arcszimmetria és a másik nem tagjai által
sabb fajtársaik. A nőstény antilopok annak a megítélt vonzerő között ■ (Forrás: Hume és Montgo-
hímnek a háreméhez csatlakoznak, amelynek merie 2001)
szimmetrikusabbak a szarvai (Moller és Pomian-
kowski 1993, Alcock 1998).
Ugyanez a tendencia fedezhető fel az emberi a nőknél. A jelenlegi kutatások egyértelműen
párválasztás során. Őseink arra szelektálódtak, azt mutatják, hogy a komputerben megfelelő
hogy előnyben részesítsék párjuk szimmetrikus technikával szimmetrikussá alakított arcokat a
felépítését, miután ez olyan fitnessindikátor, másik nem képviselői lényegesen vonzóbbnak
amely jelzi tulajdonosának genetikai minősé- tartják, mint az eredeti arcokat (3.60. ábra). Sőt,
gét, elsősorban patogénekkel szembeni ellen- a szimmetria „mesterséges" növelésével folya-
állóképességét. Az utóbbi évtizedben számtalan matosan növekszenek a vonzerő kapott pont-
vizsgálat mutatta ki, hogy a nagyobb szimmetri- számai (Johnston et al. 2001, Perrett et al. 1999,
át mutató arcberendezést az ellentétes nemű Rhodes et al. 1998, 1999).
személyek magasabbra értékelik a szexuális A magasabb vonzerő nagyobb párértékkel ru-
vonzerő tekintetében, mint a kevésbé szimmet- házza fel tulajdonosát: az egyik vizsgálatban
rikus arcokat (Gangestad et al. 1994, Hume és mindkét nem tagjai esetében az derült ki, hogy
Montgomerie 2001, Johnston et al. 2001, Mea- minél szimmetrikusabbak, annál korábban kez-
ley et al. 1999). (3.61. ábra) A szemek szélessé- dik el szexuális életüket, és annál több szexuá-
ge, a fül hosszúsága, a pofacsontok elhelyez- lis partnerrel rendelkeznek (Thornhill és Gan-
kedése és más jellegek alapján mért fluktuáló gestad 1994). A nagyobb attraktivitás és a kis FA
aszimmetria mértéke negatívan korrelált az egyúttal jobb egészséggel jár együtt az értékelők
egyén attraktivitásával mind a férfiaknál, mind szemében. Sőt, egy jelenlegi vizsgálat eredmé-
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZERŐ 223

nyei azt valószínűsítik, hogy a vonzerő és az azonos esésű - mellekkel rendelkező nőket sze-
arc-szimmetria között talált összefüggést éppen xuálisan vonzóbbnak tartják az aszimmetriku-
az egészségre vonatkozó ítéletek közvetítik (Jo- sakhoz képest (Singh 1995b, Moller et al. 1995).
nes et al. 2001). Azaz a szimmetrikus arcot talán A nagy mellek általában aszimmetrikusabbak,
azért tartjuk vonzónak, mert egészségesebb ha- mint a kisebbek, így a relatíve nagyméretű,
tást kelt. Ez az eredmény egybevág azzal a ko- szimmetrikus mellek iránti preferencia, amely a
rábban említett ténnyel, hogy a szimmetria mint legtöbb kultúrára jellemző, valószínűleg azzal
fitnessindikátor jelzi a szervezet ellenállóképes- függ össze, hogy az ilyen mellek - költséges
ségét, fertilitását, fejlődését. Mindez együtt na- jellegük miatt - különösen megbízható fitness-
gyon is kétségessé teszi - vagy legalábbis korlá- indikátorok. Ezt mutatja az is, hogy a nők melle-
tok közé szorítja - annak a hipotézisnek az érvé- inek szimmetriája összefüggésben van fertilitá-
nyességét, miszerint a szimmetria egyszerűen sukkal. Spanyolországból és az USA-ból szár-
azért vonzó, mert az agy megfelelő felismerő mazó adatok azt mutatják, hogy az e téren relatí-
rendszerei könnyebben dolgozzák fel a szim- ve magasabb fluktuáló aszimmetriát mutató
metrikus elrendezésű ingereket (Enquist és nőknek kevesebb gyerekük születik 45 éves ko-
Arak 1994). rukig, még akkor is, ha foglalkozási státusukat
Az arcon kívüli kétoldali testi jellegek - az uj- és iskolázottságukat standardizálták (Moller et
jak hossza, a csukló szélessége, boka átmérője al. 1995) (3.62. ábra).
stb. - tekintetében mért FA ugyancsak negatí- Az utóbbi években nagyon sok vizsgálatot vé-
van korrelál tulajdonosuk vonzerejével és fizi- geztek a szimmetriával kapcsolatban. Egy kissé
kai kondíciójával (Tovée et al. 2000). Kétséges talán bizarr kísérletből az derült ki, hogy a kis
persze, hogy akár a férfiak, akár a nők képesek FA-val rendelkező férfiak partnerei többször él-
volnának közvetlenül megítélni a testi jellegek tek át orgazmust közösülésük folyamán, mint
aszimmetriájának mértékét. Mindennapi kap- azok, akik a kevésbé szimmetrikus férfiakkal lé-
csolatainkban ugyanis aligha vesszük észre a tesítettek szexuális kapcsolatot (Thornhill et al.
szimmetrikus elrendeződéstől való kis eltérése- 1995). Több kísérletben azt találták, hogy a nők
ket, amelyek kevesebb mint egy százalékát te-
szik ki az adott jelleg méretének. Az viszont
tény, hogy a testi szimmetria, az arc-szimmetria
és a vonzerő szorosan korrelál egymással (Thorn-
hill és Grammer 1999). Valószínű, hogy ugyan-
az a fejlődési instabilitás húzódik meg az egyes
fluktuáló aszimmetriák mögött. Az is valószínű
ugyanakkor, hogy a másik nem vonzerejének
felbecsülésében elsősorban az arcvonások szim-
metriájára irányuló detektálási képesség vesz
részt.
A női mell szimmetriája e tekintetben bizo-
nyos mértékig kivételt képez más testi (arcon kí-
vüli) jellegekhez képest, amennyiben valószí-
nűleg közvetlenül is szerepet játszik a vonzerő
megállapításában. Mint másodlagos nemi jel-
leg, amelyet a szexuális szelekció hozott létre,
átlagosan magasabb FA-t - alacsonyabb fejlődé-
si stabilitást - mutat más morfológiai bélyegek-
hez képest. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a 3.62. ÁBRA
férfiak a szimmetrikus - azonos méretű, illetve A női mell aszimmetriája (FA) és a termékenység össze-
függése (USA) ■ (Forrás: Moller et al. 1995)
224 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

metriája ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bír


a párválasztásban, de természetesen más jelle-
gekkel bonyolult kölcsönhatásban, amelyet ma
még kevéssé értünk. Egy érdekes vizsgálatban
pl. nőket kértek meg arra, hogy vonzerő tekinte-
tében rangsoroljanak férfi teljes arcokat, illetve
fél-arcokat, amelyeket az előbbiekből képeztek
a függőleges tengely mentén történő kettéosz-
tással (Scheib et al. 1999). Kiderült, hogy nem
csupán a szimmetrikus arcokat értékelték ma-
gasra, hanem a belőlük előállított fél-arcokat is,
noha ez utóbbiak természetesen semmiféle in-
formációt nem nyújtottak a szimmetriáról. Más
szóval, a fél-arc vonzereje éppoly szorosan kor-
3.63. ÁBRA relált a fluktuáló aszimmetria mértékével, mint
Összefüggés a férfiak (10 jellegen mért) testi szimmetriá-
az egész arc vonzereje. Ez abból származott,
ja és az általuk elkövetett erőszakos cselekedetek száma
között ■ (Forrás: Furlow et al. 1998) hogy a teljes arc FA-ja szoros megfelelést muta-
tott a fél arc alsó részének a hosszúságával és a
pofacsont méretével. A szimmetrikusabb férfi-
szexuálisan vonzóbbnak ítélték azoknak a férfi- ak ugyanis nagyobb állal és kiugróbb pofacsont-
aknak a testszagát, akik - egy független mérés okkal rendelkeznek a többiekhez képest. Úgy
tűnik a vizsgálatokból, hogy a szimmetria és a
során - nagyobb testi szimmetriát mutattak (Ri-
kowski és Grammer 1999). Ez megint azt mutat- maszkulin jellegek együttes megjelenéséért egy-
aránt a relatíve magas tesztoszteronszint tekint-
ja, hogy a szimmetrikus elrendeződés preferálá-
sa nem egyszerűen a vizuális rendszer működé- hető felelősnek.
si sajátosságaiból fakad. Kiderült az is, hogy a Egy másik vizsgálat során ugyancsak azt ta-
lálták, hogy a férfiak vonzerejét erőteljesebben
szimmetria összefügg a férfiak versengőképes-
ségével, ami valószínűleg az intraszexuális befolyásolják a maszkulin arc fenotípusos mar-
kerei, mint maga a szimmetria (Johnston et al.
szelekció hatását tükrözi. Az idevonatkozó vizs-
gálatok azt mutatják, hogy a nagyobb testi szim- 2001). Az ilyen és hasonló kutatási eredmények
metriával rendelkező férfiak fizikailag erőseb- következtében egyre valószínűbbnek látszik,
bek, izmosabbak és aktívabbak, több verbális és hogy a szimmetria közvetlen hatása az attrakti-
fizikai agressziót mutatnak és általában domi- vitásra nem olyan robusztus, ahogyan korábban
gondolták. Semmiképpen sem tekinthető a leg-
nánsabbak, mint aszimmetrikusabb társaik (Gan-
gestad és Thornhill 1997a, Furlow et al. 1998). főbb kulcsnak vagy - D. Singh korábbi elneve-
zésével élve - „elsődleges szűrőnek", amely ál-
(3.63. ábra) Rámenősebbnek mutatkoznak a nők
figyelmének a felkeltésében és gyakrabban han- tal az egyének minden mást megelőzve felmérik
goztatják fölényüket riválisaikkal szemben mások vonzerejét. Hozzátesszük, hogy ez ter-
mészetesen bármely más fenotípusos markerre
(Simpson et al. 1999).
Egyelőre nem tudjuk azonban, hogy a szim- is igaz, akár az arcon, akár a testen helyezkedik
el. Valószínű, hogy az optimális vonzerővel
metria milyen mértékben játszik szerepet a má-
sik fél vonzerejének megítélésében, más testi azok az arcok rendelkeznek, amelyek valami-
jellegekhez viszonyítva. A kísérletek szerint a lyen arányban keverik a szimmetrikus és aszim-
test - tehát az arcon kívül mért jellegek - szim- metrikus (tehát a tesztoszteron- és ösztrogén-
metriája alacsonyabb felhívó jelleggel rendelke- markerek által meghatározott) elrendezéseket, a
neoténiás és az érett vonásokat, az egyedi és az
zik, mint a testsúly (testtömegindex) vagy a de-
rék-csípő arány (Tovée et al. 2000). Az arc szim- átlagos jellegzetességeket, és a megfelelő kombi-
3.5. FEJEZET. FIZIKAI VONZERŐ
225

nációját alkotják ezeknek. Hogy melyik feno- egyik előállítása és fenntartása költséges, állan-
típusos marker milyen súllyal, milyen arány- dó átkapcsolások (trade-offok) történnek közöt-
ban és milyen kontextusban befolyásolja a vonz- tük, attól függően, hogy a szervezet hogyan tud-
erőt és ennek megfelelően a potenciális partner ja véges erőforrásait felosztani és átcsoportosí-
döntéseit, azt a jövő kutatásainak kell tisztáz- tani abból a célból, hogy az adott környezetben
niuk. optimális jelzéseket tudjon kibocsátani. Ez azt
jelenti, hogy a szexuális szelekció nem volt ké-
pes valamennyi fenotípusos markert a maximá-
3.5.8. Néhány záró megjegyzés lis értékéig kifejleszteni (Miller 2000a). A nagy
női mellek általában nem szimmetrikusak, az
Az eddig elmondottak erőteljesen húzzák alá egyébként vonzó átlagos arcok „nem elég" férfi-
azt a tételt, hogy a fizikai vonzerővel kapcsola- asak vagy nőiesek, és így tovább.
tos ítéletek nem teljesen önkényesek és rela- Ebből két dolog következik. Az egyik az, hogy
tívek, ahogyan sokáig képzeltük. A kulturális a potenciális partner vonzerejét általában több-
variabilitás mögött felfedezhetők bizonyos uni- féle szempontból, többféle aspektusban ítéljük
verzális preferenciák, amelyek adaptív algorit- meg. Gyakran különböző modalitásokat mű-
musokra épülnek, és végső soron a potenciális ködtetünk, így pl. a szimmetriadetektálásban
partner reproduktív értékével és genetikai kon- vizuális és szagingerek egyszerre is részt vehet-
díciójával kapcsolatosak. Kultúrközi vizsgála- nek. Nagyon valószínű, hogy az arc és a test kü-
tok azt mutatják, hogy szexuális érdeklődésün- lönböző jellegzetességei nem különülnek el tel-
ket mindenhol alapvetően ugyanazok a kulcsok jesen egymástól az észlelés során, hanem egyet-
váltják ki - derék-csípő arány, szimmetria, a női len átfogó fenotípusba szerveződnek, amely egy-
és férfi arc hormonfüggő markerei stb. és az fajta Gestaltként jelzi tulajdonosa egészségét és
evolúcióelméletből bejósolhatóak a rájuk adott fertilitását (Fink és Penton-Voak 2002). Más
válaszok mintázatai (Anderson et al. 1992, Cun- szóval, az egyedi kulcsok egy komplex szexuá-
ningham et al. 1995, Mealey 2000). Egy nem ke- lis jelzőrendszerben összegződnek és ez váltja
vesebb mint 919 vizsgálatot elemző meta-tanul- ki (vagy nem váltja ki) érdeklődésünket. Hogy
mány azt találta, hogy nagyfokú egyetértés ural- ez miképpen történik, arról egyelőre keveset tu-
kodik - nem csupán egy adott kultúrán belül, dunk. Lehetséges, hogy korábban említett „szű-
hanem kultúrák között is - a tekintetben, hogy rők hierarchiája" működik, amennyiben több,
ki tekinthető fizikailag, illetve szexuálisan von- egymáshoz kapcsolódó, de egyre szűkülő hatá-
zónak (Langlois et al. 2000a). A vonzerő univer- sú perceptuális rendszer lép működésbe a kü-
zális standardjai evolúciós eredetűeknek tekint- lönböző fenotípusos markerek jelzéseire. Ugyan-
hetők, még akkor is, ha a társadalmi folyamatok csak vizsgálni kell azoknak a kognitív folyama-
messzemenően befolyásolják helyi kifejeződé- toknak a természetét, amelyek az egyéni arcok
süket és intézményesülésüket. egyes jellegeivel kapcsolatos benyomásokat a
Nagyon valószínű, hogy az attraktivitás kü- vonzerő globális ítéletévé rendezik össze.
lönböző jelzéseivel kapcsolatos ítéleteinket és A fitnessindikátorok trade-offjának másik kö-
döntéseinket területspecifikus pszichológiai me- vetkezménye az, hogy a szexuális szelekció a
chanizmusok szabályozzák. Általában azokat stratégiák óriási sokféleségét hozta létre abból
a tulajdonságokat tartjuk vonzónak, amelyek a célból, hogy adott kontextusban a megfelelő,
megbízható módon jelzik az egyénnek azt a ké- optimális jelzések működjenek. Ez teszi lehető-
pességét, hogy a szervezet rendelkezésére álló vé a szexuális kritériumok és preferenciák kul-
erőforrásokat hatékonyan használja fel. Már- turális sokszínűségét. Egyik történelmi-társa-
most mindegyik fitnessindikátor más-más as- dalmi szituációban az egyik, a másik kontextus-
pektusát reklámozza a potenciális partner fizi- ban a másik fenotípusos marker iránti preferen-
kai és kognitív rátermettségének. Miután mind- cia válik előnyössé. A törzsi társadalmakban a
226 3. RÉSZ. PÁRKAPCSOLATOK

testsúly fontos szerepet játszik a párválasztás-


ban, a modern ipari társadalmakban viszont a
derék-csípő arány legalább ilyen lényeges a vonz-
erő megítélésében. Ez a sokféleség azonban nem
mond ellent az evolúciós univerzalitásnak, sőt
gyakran arra épül. Bizonyos társadalmakban
például a fizikai vonzerő nagyobb jelentőséggel
bír, mint másokban. Egy 29 társadalmat magá-
ban foglaló kultúrközi vizsgálatból kiderült,
hogy ez pontosan megfelel a patogén reziszten-
cia modellből fakadó elvárásoknak: a fizikai
megjelenés annál fontosabb az illető társadalom
számára, minél nagyobb az adott népesség átla-
3.64. ÁBRA
gos fertőzöttsége, parazitaterheltsége (Gange-
A fertőző megbetegedések előfordulási gyakorisága (pa-
stad és Buss 1993) (3.64. ábra). razitaelterjedtség) és a fizikai vonzerő fontosságának
Az evolúciós eredetű univerzalitás és a kultu- mértéke 29 kultúrában ■ (Forrás: Gangestad és Buss
rális sokféleség sokszor rendkívül összetett mó- 1993)
don, mozaikszerűen jelenik meg a vonzerővel
kapcsolatos értékítéletekben. így például azt ta-
lálták, hogy a afrikai és európai eredetú ameri- szintre tagolódó magyarázó keretben lehet ki-
kai férfiak nagyfokú egyetértést tanúsítanak a elégítően értelmezni, ahol az evolúciós model-
női arc szépségével kapcsolatban, amennyiben lek éppúgy megtalálhatók, mint más pszicholó-
mindkét rassz tagjai magasra értékelték a neo- giai és szociológiai magyarázatok. Michael Cun-
téniás vonásokat és az átlagosnál világosabb ningham összetett fitness modellnek hívja azt az
arcbőrt. Ugyanakkor nagy különbség mutatko- integratív elméleti rendszert, amely szerint
zott a női alak iránti preferenciákban: a fekete minden egyes fenotípusos jelleg kiértékelése a
férfiak a teltebb, a fehérek a karcsúbb nőket ré- szervezetből és a külső környezetből származó
szesítették előnyben (Cunningham et al. 1995). különböző szükségletek, elvárások, kényszerek
Világos, hogy a vonzerővel kapcsolatos kritériu- kölcsönhatásainak eredményeképpen jön létre
mokat és attitűdöket csak egy komplex, több (Cunningham et al. 1997).
4. rész

SZÜLŐI STRATÉGIÁK

Az élőlények elsősorban utódaik nemzésén és felnevelésén keresztül biztosít-


ják genetikai részesedésüket a következő generációban. Ennek megfelelően
olyan szülői viselkedésformákra szelektálódtak, amelyek növelik az utódok
fennmaradási esélyeit és későbbi szaporodási sikerét. Az ember, miközben a
szülői szerepek óriási kulturális sokféleségét és érzelmi gazdagságát hozta lét-
re, továbbra is hordozza ezt az örökséget. Veleszületett képességekre épülnek a
csecsemővel való szoros kapcsolatok, kötődések különböző mechanizmusai.
A gyerekek fejlődése, szocializációja és a nemi szerepek kialakulása olyan élet-
pályák mentén történik, amelyek időzítéseit, „menetrendjét", átkapcsolásait
ugyancsak adaptív algoritmusok irányítják. Hangsúlyozni kell ugyanakkor,
hogy a szülői stratégiák széles skálát alkotnak, amely a harmonikus és bizton-
ságos anyai gondoskodást éppúgy magában foglalja, mint - bizonyos körülmé-
nyek között - a konfliktust, az elhanyagolást vagy a bántalmazást.
4.1. fejezet
KÖTŐDÉS

Szokás mondani, hogy az anya és gyermeke közötti érzelmi viszony a normális


emberi kapcsolatok prototípusa. A közöttük kialakuló kötődések pszichológiai
alapjai a gyermek fejlődésével és nevelésével kapcsolatos adaptációs problé-
mák megoldására jöttek létre. A gyerek az anyján kívül egyszersmind tagja a
család biztonságos és bensőséges közegének, amely a megelőző társadalmak-
ban széles kapcsolati rendszert alkotott, ma inkább a szűk rokonság tagjaira
korlátozódik. Valamennyi kultúrára igaz azonban, hogy a gyermek több sze-
méllyel is szoros fizikai és érzelmi kapcsolatot ápol. E referenciaszemélyek kö-
zül különösen fontos az apa és a nagymama, akik egyedülálló szerepet játsza-
nak a Homo sapiens utódgondozásában.

4.1.1. Anya és csecsemő kapcsolata kezdve intenzív kutatásokat folytatott ezen a té-
ren (Cranach és Foppa 1978, Lorenz 1985). Kép-
Az anya-gyerek kapcsolat kialakulásában és viselőik számos olyan viselkedési mechanizmust
fenntartásában számos olyan veleszületett me- tártak fel az állatvilágban történő megfigyelése-
chanizmus vesz részt, amely az evolúció során ik és kísérleteik során (1.1.2.), amelyek megha-
jött létre, mint az utód túlélésének, illetve az tározónak bizonyultak az emberi csecsemők
anya szaporodásának adaptív eszköze. Ezekre szülőkre adott reakcióiban is. A magatartás leg-
a mechanizmusokra azért van szükség, mert a merevebb, a tapasztalás által legkevésbé módo-
emberi csecsemő az első két évben, de különö- sítható egységeit öröklött mozgásmintáknak ne-
sen az első néhány hónapban testileg rendkívül vezték el. Minden állat a fajspecifikus, veleszü-
fejletlen (4.3.1.), és intenzív anyai gondosko- letett motoros képességek készletével rendelke-
dást igényel (Bjorklund és Yunger 2000). Mi- zik, amelyek szabályozásában nem vesznek részt
közben az elmúlt évtizedekben számos vezető környezeti ingerek. Az emberi csecsemő fogó-
pszichológus azt állította, hogy az ember „ösztö- reflexe, automatikus kereső mozgása az anya-
nei" az anya-gyerek kapcsolat terén is jelentő- mell után és elemi arckifejezései ebbe a kategó-
sen leépülnek, sőt eltűnnek az állatok fajspeci- riába tartoznak. Az ún. öröklött kiváltó mecha-
fikus szülői magatartásformáihoz képest, ma nizmus bizonyos egyszerű kulcsingerekre ad
már tudjuk, hogy a helyzet éppen fordított képet veleszületett válaszokat, mint amilyen pl. a fió-
mutat. A gyermek olyan szoros anyai jelenlétet kák táplálékkérő viselkedése, vagy az izoláltan
és közreműködést igényel, aminek nem találjuk nevelt rhesuskölykök félelmi reakciója egy fe-
párját az állatvilágban. Ez a függőség olyan vele- nyegető hím látványára. Lorenz és Tinbergen
született bevésődési és tanulási folyamatokra ennek alapján értelmezte a „bébi-sémára" (tehát
szelektált, amelyek lehetővé teszik a korai fizi- a csecsemő sajátos, „aranyos" megjelenésére)
kai és érzelmi kötődések normális kifejlődését. adott elragadtatott szülői válaszokat. A szülői
Az etológia már fejlődésének viszonylag korai imprinting vagy bevésődés során az újszülött -
szakaszában, de kiváltképp a hatvanas évektől az ún. kritikus vagy szenzitív periódus alatt -ge-
4.1. FEJEZET. KÖTŐDÉS 229

netikailag kódolt követési reakciót ad bizonyos zött. Az anyák ugyancsak rendkívüli pontosság-
rendkívül általános, aspecifikus ingerekre, ame- gal képesek azonosítani már 48 órás gyerekük
lyek normálisan az anyával együtt járnak. Ezt hangját a hangszalagra vett különböző gyereksí-
követően az állat tanulás révén fokozatosan ki- rások közül. Diszkriminatív képességük e téren
építi magában az anya részletes belső modelljét, később tovább fejlődik, és képesek felismerni a
és az így kialakuló pontos felismerés és kötődés gyerek sírását kiváltó különböző testi állapoto-
a későbbi kapcsolatok alapja lesz. Maga a tanu- kat és indítékokat (Drummond et al. 1999). Ez
lás ugyancsak genetikai algoritmusokra épül; azért is fontos, mert a sírás nem csupán a táplá-
minden állat számára fajspecifikus képességek lékkérés eszköze, hanem - mint Bowlby mondja
írják elő, hogy mit, mikor és hogyan tud megta- - a csecsemő ennek segítségével próbálja szabá-
nulni (1.1.2.). A tanult viselkedési válaszok en- lyozni az anyai viselkedést és többletgondosko-
nek megfelelően a környezeti ingerek széles tar- dáshoz jutni (Bowlby 1969). Evolúciós eredetét
tományára aktiválódó adaptív programok segít- illetően a főemlősök hívójeléből származik,
ségével történnek. amelynek célja a szülők figyelmének felhívása a
Az utóbbi idők evolúciós pszichológiai kuta- veszélyre, pl. a tőlük való fizikai elszakadásra
tásai számos ponton alátámasztották ezeket a (Lummaa et al. 1998).
magyarázatokat. Sok esetben azonban újra kel- Egy érdekes hipotézis a gyereksírást a Zaha-
lett értelmezni őket a modern kutatási eredmé- vi-elv alapján értelmezi (3.4.1.). Eszerint a sírás
nyek fényében. Tény, hogy az anya és gyerek energetikailag rendkívül költséges, és csak az
kapcsolatát és kölcsönös egymásra hangolódá- egészséges csecsemők képesek azokat az akusz-
sát számos élettani és pszichológiai folyamat tikai sajátosságokat mutatni (megfelelő hang-
közvetíti, amelyekben fontos szerepet játszanak erő, a hang kitartása stb.), amelyek a „normális"
az evolúció során kialakult motoros reakciók, sírásra jellemzőek (Furlow 1997). Valóban azt
érzékszervi preferenciák és tanulási algoritmu- találták, hogy az abnormális sírás (magas, éles
sok. Nézzünk meg néhányat közülük, méghoz- hang, rövid időtartam) gyakran együtt jár a cse-
zá a különböző érzékszervi modalitások és az csemő alacsony súlyával, alultápláltságával, fer-
azokhoz kapcsolható aktivitások tükrében. tőzöttségével és az anyagcsere és keringés kü-
lönböző betegségeivel. Mint látni fogjuk, az
Vokalizáció, sírás ■ A csecsemők megszületésü- anyák rendkívül érzékenyek csecsemőik külön-
ket követően mintegy 45-50, egymástól elkülö- böző jelzéseire (ezen belül a sírásra), amelyek
níthető hangot képesek kiadni, amelyek spekto- informálják őket a gyerek fizikai kondíciójáról,
gramja nagyon hasonlít más főemlős csecsemők és ez alapját képezheti a gyermekek közötti szü-
által kibocsátott hangokhoz. Ezek közül öt van lői megkülönböztetéseknek (4.2.3, 4.2.5.).
olyan, amelyek nem a sírással kapcsolatosak,
ezeket a kellemetlenség, kontaktuskeresés és Vizuális kapcsolat ■ A szemkontaktus és a mosoly
megelégedettség közlésére használják, valamint a kapcsolatteremtés leghatékonyabb eszköze a
ivás és alvás közben hallatják (Eibl-Eibesfeldt beszéd megjelenése előtt, amelyről egyesek azt
1989). Említsük meg az utolsót; a csecsemők állítják, hogy mintegy helyettesíti a főemlős
meghatározott hívójeleket adnak alvás közben, kölykök megkapaszkodási reakcióját az anya
méghozzá tizenöt percenként egy 0,3 másod- bundájába (Trevathan 1987). Tény, hogy a szü-
percig tartó és 300 Hz magasságú hangot, amely lést követően az anyák legtöbbet gyerekük sze-
komfortérzetüket jelzi. Ha ezt valamiért elmu- méről beszélnek, és viselkedésük megválto-
lasztják, az anyák felébrednek, általában anél- zik, ha a csecsemő felnyitja a szemét; a kísérle-
kül, hogy tudnák, miért. tek szerint többet nézik, cirógatják, simogatják
Az egy hetes csecsemők azt a műemlőt része- őket (Klaus és Kennell 1976). Úgy helyezik el
sítik előnyben, amelyhez anyjuk megszokott újszülötteiket, hogy arcuk a megfelelő irányba
hangját szólaltatják meg, több más női hang kö- nézzen és a megfelelő távolságra, 20-25 cm-re
230 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

legyen, amire az újszülöttek képesek fóku- lenik meg, de már az anyával való kapcsolat in-
szálni. gereire -pl. az anyai mosolyra vagy beszédre -
A szemkontaktus fontosságát mutatja, hogy a adott válaszként. A csecsemő arckifejezései - ame-
néhány órás csecsemők anyjuk beszéde közben lyek nagyon hasonlítanak a felnőttéhez - gyak-
annak arcába néznek, sőt a vakon született cse- ran szabályozzák az anya magatartását; így pl.
csemők is automatikusan a hangforrás irányába többnyire az anyára néznek, de csak akkor kez-
fordítják arcukat. Az anyák olyan módon erősí- denek mosolyogni, amikor az rájuk figyel
tik meg a kapcsolatfelvételnek e kezdeti meg- (Schmitt és Cohn 2001).
nyilvánulásait, hogy „üdvözlő válaszokat" ad- Hallás, beszéd ■ A csecsemő közvetlenül születé-
nak: fejüket hátrahajtják, szájukat félig kinyit- se után preferenciát mutat az emberi hangra
ják, és felhúzzák szemöldöküket (Papousek és más, pl. a természetből származó hangokkal
Papousek 1992). Érdekes, hogy ezek a megerősí- szemben. Egy hetes korában képes felismerni
tő szignálok annak ellenére gyakoriak, hogy a anyja magnószalagról lejátszott hangját, ha pe-
szülők többsége azt hiszi, hogy az újszülöttek az dig ehhez még az anya arcképét is elé vetítik, az
első néhány hét során semmit sem látnak. Ké- azonosítás már 2-3 napos korban végbemegy
sőbb a csecsemők egyre aktívabbak a vizuális (Eibl-Eibesfeldt 1989). Figyelemre méltó, hogy a
kötődés elmélyítésében. Ezt szolgálja a mosoly, kísérletek szerint már a 8 hetes magzat is reagál
amely az első két hónapban még nem a felnőt- a külvilág bizonyos hanghatásaira. Elsősorban
tek szociális közeledésére adott válasz, hanem az éles, magas frekvenciájú hangokra ad mérhe-
olyan reflexes mosoly, amelyet a csecsemő testi tő reakciókat. Egyes szerzők szerint lehetséges,
komfortja hív életre, például az eltávozó gázok hogy a csecsemőnek a magas hangokra történő
okozta jó érzés. Egyesek ezt az „evolúció csele- idegrendszeri ráhangoltsága az oka annak, hogy
ként" értelmezik, mondván, hogy a reflexes mo- az anyák - kisebb mértékben az apák is - a szü-
soly - amely megjelenésében is más, mint a ké- lést követően automatikusan mintegy fél, illetve
sőbbi telt, derűs mosoly - egyedüli funkciója az, egy oktávval megemelik a hangjukat, amikor a
hogy jutalmazó megerősítéseket küldjön az anyá- csecsemőhöz szólnak, mint amikor felnőttekkel
nak. Még inkább ez a szerepe a szociális mo- beszélnek (4.1. ábra). Számos vizsgálat szerint
solynak, amely két, két és fél hónapos korban je-

4.1. ÁBRA
Apák és anyák felnőttekre és csecsemőkre irányuló beszédének („baby-talk") hangmagassága hat kultúrában ■ (Forrás:
Fernald 1992)
4.1. FEJEZET. KÖTŐDÉS 231

az ilyen, ún. csecsemőre irányuló beszéd (in- az ún. beszédkoordinált mozgások felváltják, il-
fant-directed speech vagy baby-talk) más tekin- letve újraképzik az anyaméhben lezajló szink-
tetben is különbözik a felnőttek „normális" ron bioritmusokat (pl. alvás - ébrenlét) a magzat
társalgásától: eltúlzott kifejezések, dallamos ki- és az anyai szervezet között (Trevathan 1987).
ejtés, lassú tempó, ismétlések, sajátos szóhasz- A szinkronizáció - úgy tűnik - más tekintet-
nálat és egyszerű nyelvtan jellemző rá (Fernald ben is nagyon fontos az anya és gyermeke közöt-
1992). ti korai kommunikációban: a csecsemők három
A kísérletek azt mutatják, hogy az ilyen be- hónapos koruktól fogva szimultán gügyögnek,
széd - amelyre már az újszülött kifejezett prefe- méghozzá azonos ütemben és intenzitással, mint
renciát mutat minden más nyelvi formával ahogy anyjuk beszél. Ez a két fél érzelmi állapo-
szemben - nem igényel az anya részéről specifi- tának összehangolását és arousalszintjük eme-
kus tanulási folyamatokat. Elsősorban arra szol- lését szolgálja. Ettől eltér az a kommunikációs
gál, hogy megteremtse a csecsemővel való kom- forma, amikor egymást váltva adnak ki hango-
munikáció kezdeti formáit: kezdeményezi a kat: az anya beszél, a gyerek hallgatja, majd ő
vizuális kapcsolat felvételét és megerősíti, jutal- kezd el gügyögni. Ez a dialógus egyre fontosabb
mazza a csecsemő reakcióit (Papousek és Pa- szerepet kap a tanulás során. De a későbbiek fo-
pousek 1992). Kiderült, hogy az anyák különbö- lyamán is gyakran előfordul, hogy amikor in-
ző intonációkat használnak a csecsemők figyel- tenzív érzelmeket élnek át, a párbeszéd „megtö-
mének és arousalszintjének szabályozására rik" és együttes vokalizációba megy át (Eibl-
(Fernald 1992). Így például az elkeseredett cse- Eibesfeldt 1989).
csemőt alacsonyabb hangmagasságú és ereszke-
dő tónusú beszéddel igyekeznek megnyugtatni, Szaglás, tapintás ■ A szaglás mint ősi, idegrend-
míg a figyelem kiváltására inkább magasabb szeri megjelenését tekintve elsődleges érzék-
hangokból álló és emelkedő dallamú intonációt szervi modalitás kulcsfontosságú szerepet játszik
használnak. Egy 3-4 hónapos csecsemőkkel vég- a legtöbb emlős faj korai bevésődési folyamatai-
zett vizsgálatból kitűnt, hogy az anyai beszéd ban. A főemlősöknél, különösen az embernél
nagyobb zeneisége, hangmagassága, ritmusa (pro- azonban elveszti prioritását (McFarland 1993).
zódiája) pozitív hatással van a gyerekek súlynö- Mégis, az anya-gyerek kapcsolat kezdetén a
vekedésére (Monnot 1999). szagingerek elsők között biztosítják a másik fél
A csecsemőre irányuló beszéd azonban nem azonosítását. A csecsemők 4-5 napos korukban
csupán a gyerek viselkedésének a befolyásolá- képesek azonosítani anyjuk szagát a mellükről
sát szolgálja, hanem egyúttal fontos információ- levett gézdarabok segítségével. Azok az anyák,
kat közöl az anya érzelmeiről és motivációs álla- akiknek műtéti beavatkozás vagy valamilyen
potáról. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az betegség miatt nem volt módjuk arra, hogy testi
anya más-más hangmagasságokon közli szerete- kapcsolatot alakítsanak ki gyermekükkel köz-
tét, félelmét vagy meglepetését (Trainor et al. vetlenül a szülést követően, képesek voltak sza-
2000). Az anyai beszéd akusztikai és zenei sajá- gukról felismerni őket, pusztán a csecsemők le-
tosságai a különböző, pozitív vagy negatív nem vetett ruhadarabja alapján (Porter 1987). Az
verbális jelzésekkel (pl. mosoly) társulnak, és ez olfaktorikus kulcsoknak ez a korai jelentősége
alkalmat ad a csecsemőnek arra, hogy megta- érthető, ha meggondoljuk, hogy a csecsemők
nulja azonosítani a különböző szövegek kontex- külső megjelenése az első néhány hét során
tusát és a beszélő érzelmi állapotát (5.3.3.). Vi- rendkívül gyorsan változik, más felismerési csa-
deofelvételek tanúsága szerint a csecsemő meg- tornák (pl. vokalizáció) pedig általában csak ké-
születése után 16 órával már kezd „válaszolni" sőbb kezdenek aktiválódni. Az érintés, úgy tű-
az anya beszédhangjaira; a hozzá intézett sza- nik, hasonlóan fontos szerepet játszik a korai
vak ritmusára pl. enyhén felhúzza a szemöldö- felismerési és bevésődési folyamatokban. Az
két vagy megemeli a lábát. Valószínű, hogy ezek anyák többsége pusztán tapintás alapján képes
232 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.2. ÁBRA
Az anyatej mennyisége és
összetétele különböző fa-
joknál ■ (Forrás: Trevathan
1987)

felismerni mindössze egy órás újszülöttjét, ha A szoptatás azonban nem csupán táplálkozá-
megfosztják őket a látás és szaglás lehetőségétől si funkciókat lát el. Főként a korai szoptatás so-
(Kaitz et al. 1992). rán az anya olyan ellenanyagokat juttat a cse-
csemőnek, amely megnöveli ellenállóképessé-
Szoptatás ■ A szoptatás energetikailag rendkívül gét; egy vizsgálatban negatív korrelációt találtak
költséges folyamat, amelynek során az emlős ál- a csecsemő szopási gyakorisága és bizonyos
latok komplex adaptációs rendszereket működ- asztmatikus megbetegedések előfordulása kö-
tetnek az utódok hatékony táplálása érdekében. zött (Newman 1995). Más kutatások azt mutat-
A 4.2. ábra azt mutatja, hogy az anyatej összeté- ták ki, hogy csökkenti a fertőzéses megbetege-
tele fajspecifikus jellegzetességeket mutat a kör- dések kockázatát, különösen az emésztési és
nyezet adottságai és a szoptatás gyakorisága függ- légúti rendszerekben (McDade 2001). A szopta-
vényében (Trevathan 1987), A hideg tengerek- tás ugyanakkor az anya-gyerek közötti kötődés
ben élő emlősök anyatejének tekintélyes részét egyik legfontosabb eszköze, amelynek megnyug-
például zsír alkotja, amely a testhőmérséklet ál- tató hatása van a gyerekre nézve. Számos kultú-
landó szinten tartásához szükséges fűtőanyagot rában ez a „vigasztaló" szopás gyakran anyatej
biztosítja. A szárazföldi ragadozók a vadászat átadása nélkül zajlik, sokszor még a nagyobb,
időigényessége miatt viszonylag ritkán szoptat- már elválasztott gyerekek körében is.
nak (az oroszlánok pl. 6-8 óránként), ennek A csecsemő szopó mozdulatai bonyolult köz-
megfelelően viszonylag nagy mennyiségű tejet vetítéseken keresztül hatást gyakorolnak az
adnak át egy alkalommal, amelynek nagy része anya hormonháztartására , amely további élet-
fehérje. Az emberszabású főemlősök - beleértve tani változásokat indít el (Booth et al. 2000). Így
az embert - az utódokkal való szoros kötődés például az anyamell csecsemő általi érintése az
miatt gyakran és egyszerre kis mennyiséget oxitocin fokozott termelése folytán elősegíti a
szoptatnak, amelynek legfőbb komponense a tejelválasztást. A szoptatás során növekvő meny-
szénhidrát (laktóz). Ez energiával látja el a rend- nyiségben termelődő prolaktin kulcsszerepet
kívül gyorsan fejlődő agyat, amelynek növeke- játszik abban a bonyolult hormonális-idegrend-
dése az ember esetében még a megszületést kö- szeri mechanizmusban, amely gátolja a követ-
vető egy év során is gyakorlatilag exponenciális kező peteérést (laktációs amenorrhea). A szop-
sebességgel történik (lásd 4.27. ábra). tatásnak ez a hatása különösen az iparosodást
4.1. FEJEZET. KÖTŐDÉS 233

megelőző kultúrákban válik az egyik legfonto- gondolták. Megfigyelték, hogy a gyerek az anya
sabb termékenységszabályozó tényezővé (1.2.2., beavatkozása nélkül is általában annak bal ol-
6.3.1.). A szülést követő szoptatás során oxi- dalára hajtja a fejét. Laboratóriumi vizsgálatok
tocin termelődik, amely segíti a méhlepény ki- azt tárták fel, hogy a csecsemők születésüknél
lökődését és a szüléssel járó vérzés csillapítását. fogva rendelkeznek egy sajátos képességgel fe-
Elképzelhető, hogy ez nem elhanyagolható sze- jük elfordítására: kb. 80%-uk fejét kissé jobbra
repet játszott az anya túlélését illetően az evolú- fordítja néhány másodperccel azt követően,
ciós környezetben (Trevathan 1987). hogy a kísérletvezetők azt a középvonalnak meg-
felelően állították be (Rönquist és Hopkins 1998).
A csecsemő karon hordása ■ Régi megfigyelés, Az is világosan kiderült, hogy az újszülött pre-
hogy az anyák többsége - vizsgálatok szerint ferenciája hatással van az anyák későbbi visel-
80-85%-a - karon ülő csecsemőit a bal oldalon kedésére: a fejüket jobbra fordító csecsemők
tartja. A jelenség univerzális: valamennyi kul- 75%-át bal oldalon, a balra fordító csecsemők
túrában ez az uralkodó pozíció, és a régebbi ko- 80%-át jobb oldalon hordták az anyák. Valószí-
rok modell után készült madonnafestményei nűnek látszik mindezek alapján, hogy a csecse-
is többnyire ebben a helyzetben mutatják az mők megfelelő - általában a bal - oldalon törté-
anyát. Korábban feltételezték, hogy a jobbkezes nő elhelyezése adaptív viselkedési szokás. Az
nők természetes módon tartják szabadon ma- iparosodást megelőző környezetben feltehető-
radt karjukban a gyereket, miközben a másikkal leg növelte a gyermek korai túlélési esélyeit,
tevékenykednek. Kiderült azonban, hogy a bal- azon keresztül, hogy fokozta megelégedettségét
kezes anyák 75-85%-a ugyancsak bal karján az anya testén. Valóban, több kutatás megerősí-
hordja a gyerekét (Turnbull et al. 1995). ti, hogy azok a nők, akik a megfelelő módon vá-
Egy másik feltételezés szerint az anyák azért laszolnak a csecsemők fejeifordítási preferenci-
tartják bal felől a gyerekeiket, mert az arckifeje- ájára, gyakoribb és intenzívebb szemkontaktust
zések érzelmi szabályozását elsősorban a jobb tartanak fenn velük, és korábban kezdik el szop-
félteke végzi. Emiatt egyrészt árnyaltabb érzel- tatásukat, ami elősegíti későbbi súlygyarapodá-
meket tudnak kifejezni arcuk bal oldalán, más- sukat (Trevathan 1987).
részt jobban megértik és értelmezik csecsemőik
jelzéseit (Manning és Chamberlain 1991). A kí-
sérleti eredmények azonban nagyon ellentmon- 4.1.2. Attachment
dásosak e hipotézissel kapcsolatban (Lucas et
al. 1993). Sokan úgy gondolják, hogy a csecse- A fent említett esetekben az anya, illetve az
mők bal karon történő elhelyezése azt a funkci- utód részéről jövő szociális ingereket különbö-
ót szolgálja, hogy közelebb legyenek anyjuk ző veleszületett mechanizmusok (öröklött ki-
szívhangjaihoz (Salk 1973). Az utód már az váltó mechanizmusok, bevésődési folyamatok,
anyaméhben imprintálódik az anya szívhangja- tanulási algoritmusok) dolgozzák fel. Mivel em-
ira, amelyet a nők megerősítenek azzal, hogy lős örökségünknél fogva az utód túlélésének fe-
„ösztönösen" bal karjukra helyezik gyereküket. lelőssége élete első néhány hónapjában az anyát
Ezt támasztják alá azok a vizsgálatok, amelyek terheli, az anya-utód kapcsolatokat megerősítő
szerint a normális szívverésről (72/perc) készült jelzések és az erre adott válaszok különösen
magnófelvételek megnyugtatták a gyerekeket, adaptívak. Ezeknek a korai bevésődési és tanu-
míg ugyanennek a gyorsított lejátszása félelmet lási folyamatoknak nagy szelekciós előnye van
váltott ki belőlük. egy olyan fajnál, amelynek újszülöttje a legtöbb
Az utóbbi évek vizsgálatai ugyanakkor azt a állathoz képest rendkívül fejletlen és sokoldalú
képet alakították ki, hogy a gyerek sokkal aktí- törődést igényel.
vabb szerepet játszik az anyai testen való elhe- A pszichológia már az 50-es évektől kezdve
lyezkedését illetően, mint ahogy azt korábban nagy figyelmet szentelt az etológiai kutatási
234 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

eredményeknek és magyarázatoknak (Brether- Számos megfigyelés tanúsítja, hogy a korai


ton 1992). Részben ezekre támaszkodva hozta testi kapcsolat az ember esetében is nagyon fon-
létre John Bowlby (1965, 1969) azt az átfogó el- tos. Ha - a modem kórházi gyakorlatnak megfe-
méleti keretet - az attachmentelméletet -, amely- lelően - az újszülöttet a szülést követően azon-
nek tengelyében pszichoanalitikus és evolúciós nal az anya hasára fektetik, rögtön mászni kezd
magyarázatok álltak. Azt állította, hogy az anya az anyai testen, miközben automatikus kereső
és az utód közötti kötődés alapvető és önálló mozdulatokat végez a mellbimbók után. Az
késztetés, amely azért jött létre, hogy növelje az anyának módja van arra, hogy kapcsolatokat
utód túlélését. Az anya és gyermeke közötti fizi- kezdeményezzen a csecsemővel, aki egyébként
kai és érzelmi kapcsolatok az idő folyamán ki- az első órákban meglepő módon éber és aktív a
bontakoznak és elmélyülnek. Kölcsönhatásaik szülés során termelődő stressz-hormonok, min-
olyan komplex viselkedési rendszert alkotnak, denekelőtt a katekolaminok és az adrenalin kö-
amelyben mind az anya, mind a gyerek aktív és vetkeztében. Az anya próbál szemkontaktust ki-
kezdeményező szerepet tölt be. A korai kötődés alakítani vele, simogatja, beszél hozzá, és min-
nem csupán biztonságot nyújt a gyermeknek, dennek jótékony hatással van a kettejük közötti
hanem későbbi szociális kapcsolatainak egyfaj- fizikai és érzelmi kötődés megerősítésére (4.3.
ta belső modelljével látja el, amely a másokkal ábra). A vizsgálatok rámutattak, hogy a korai
létrejövő hosszú távú, bensőséges viszonyok ki- kapcsolatokban részt vevő anyák még hónapok-
alakulását segíti (Bowlby 1969). kal később is több szemkontaktust tartanak
Ez az elmélet több ponton is támaszkodott fenn gyerekeikkel, gyakrabban becézik őket, és
arra az azóta már híressé vált kísérlet-sorozatra, többet beszélnek hozzájuk, méghozzá úgy, hogy
amelyben izoláltan nevelt - tehát anyjuktól és több jelzőt, emelkedő intonációt és kérdőszót
fajtársaiktól születésük után elkülönített - rhes- használnak, illetve kevesebb parancsra utaló ki-
us-majmok viselkedését tanulmányozták mes- fejezést (Klaus és Kennell 1976, Trevathan 1987).
terséges környezetben (Harlow és Zimmerman
1959). Kétféle pótanyával látták el a kölyköket,
egy posztóból készült, a valódi anya megjelené-
sére hasonlító bábuval („szőranya"), és egy drót-
ból kialakított modellel, amelyen egy cumis-
üveget is rögzítettek („drótanya"). Kiderült,
hogy a fiatal állatok szinte minden idejüket a
szőranyán töltötték, többnyire csak táplálkozás
céljából mentek át rövid időre a másik pótanyá-
ra. Ez - és az eredeti vizsgálatot követő, egyre
több változót bevonó kutatások - egyértelműen
tisztázták, hogy a csecsemőnek az anyával való
testi kontaktusra irányuló vágya primer szük-
séglet. Nem lehet levezetni a táplálkozási szük-
ségletből, ahogyan Sigmund Freud, és még in-
kább Anna Freud gondolta, mondván az oralitás
mintegy másodlagosan hozza létre és erősíti
meg az anyai test iránti vágyat. Valójában a ko-
rai testi kapcsolatok kialakítására és fenntartá- 4.3. ÁBRA
sára irányuló igény olyan elsődleges és önálló Anya és egy hónapos gyerekének kapcsolata azoknál,
motiváció az élővilágban, amely egyenrangú a akik a „hagyományos" kórházi gyakorlat szerint találkoz-
táplálkozásra irányuló szükséglettel (Harlow és tak a szülést követően (kontrollcsoport), és azoknál, akik
már az első órákban szoros fizikai kapcsolatban marad-
Mears 1979).
tak (kapcsolati csoport) ■ (Forrás: Eibl-Ebesfeldt 1989)
4.1. FEJEZET. KÖTŐDÉS 235

Nem volna szerencsés azonban ezeket az Bowlby egyik munkatársa, Mary Ainsworth
eredményeket túlértékelni. Az elmúlt évtizedek olyan kísérleti eljárást alakított ki, amely a
etológiai irodalmában egyesek eltúlozták a a ko- 12-18 hónapos gyermekek kötődésének méré-
rai kötődés szerepét az attachment kiépülésé- sére szolgál (Ainsworth et al. 1978). Az idegen-
ben. Néhányan azt állították, hogy a szülést helyzet-tesztnek nevezett vizsgálat nyolc, egyen-
követő órák „bevésődései" következtében az ként három perces periódusból áll, amelyekben
anyák később kompetensebbeknek mutatkoz- a gyerek egyedül, az anyával, az idegennel, vagy
nak a szülői teendők ellátásában, és kevesebben mindkettővel egy helyiségben tartózkodik, ahol
válnak közülük bántalmazókká, mint azok az különböző játékokat helyeztek el. Egy detektív-
anyák, akiknél hiányzott ez a korai kontaktus. tükrön keresztül megfigyelik - és közben videó-
Ez utóbbiak gyerekei viszont állítólag érzelmi ra veszik - a gyerek különböző szituációkban
károsodást szenvedhetnek a megfelelő ingerek mutatott viselkedését. E megfigyelés eredmé-
hiánya miatt. Ma már tudjuk, hogy ez nem így nyeként, meghatározott mutatók és kritériumok
van: a szülés utáni órákban történt „extra" törő- alapján három nagy csoportba sorolják az any-
dés semmilyen mérhető hatással nincsen a gyer- jukhoz való kötődésüket. A biztonságosan kötő-
mek évekkel későbbi fejlődésére és az anyával dő (B) típusba osztályozható gyerekek általában
való hosszú távú kötődés minőségére. Egyetlen nyűgösek anyjuk eltávozásakor, azonnal kap-
kivétel van: azoknál az anyáknál, akik még a csolatot keresnek vele, amint visszatér, a továb-
szülést megelőzően elhatározták, hogy elhagy- biakban kizárólag csak az anyával hajlandóak
ják gyereküket, a korai kapcsolatok valóban po- törődni, és nagyon izgatottak, amikor újra el-
zitív hatást gyakoroltak anyai elköteleződésük- megy. A bizonytalanul kötődő elkerülő (A) gye-
re (Hrdy 1999). Növelték hajlandóságukat az új- rekek kevés figyelmet fordítanak az anyjukra,
szülött elfogadására és a gondoskodásra, és ez a amikor az jelen van, nem látszanak levertnek
későbbiekben többnyire szoros érzelmi kötő- amikor távozik, és feltűnően kerülik a kapcsola-
déshez vezetett. tot, amikor visszatér. A bizonytalanul kötődő el-
A korai kötődés hatásának eltúlzása nagy- lenálló vagy ambivalens (C) gyerekekre az jel-
részt abból adódott, hogy az etológus szerzők lemző, hogy egyszerre keresik anyjuk társaságát
túlságosan is szorosra vonták az imprinting és és fizikai közelségét, amikor az visszatér, mi-
az attachment közötti párhuzamokat. Az anya közben ellenállást mutatnak a közeledésükre.
és gyermeke közötti bevésődési folyamatok Az eredményeket úgy értelmezték, hogy léte-
semmiképpen sem olyan determinisztikusak és zik az attachmentnek egy „normális" formája, a
irreverzíbilisek, mint az állatvilág legtöbb kép- biztonságos kötődés, amely - Bowlby termino-
viselőjénél. Szenzitív periódusuk sem annyira lógiája szerint - a legtökéletesebb alkalmazko-
rövid és zárt, mint pl. a patás emlősöknél, ahol a dási stílust képviseli. Ezt támasztotta alá az
szülést követő néhány órában az anya szagmin- az eredmény is, miszerint ez a kötődési típus,
tát vesz az újszülöttről, ennek hiányában nem amely az európai és amerikai társadalmakban
fogadja el és nem gondozza kölykét. A humán élő családok 60-70%-ára jellemző, a gyerekek
imprinting ennél sokkal rugalmasabb mecha- jobb szociális és kognitív teljesítményeihez ve-
nizmus, amely a környezeti ingerek többé-ke- zet, mint a másik kettő. Az elkerülő és ambiva-
vésbé széles tartományára érzékeny. A korai lens kötődést, amely mindössze 10-20%-ban
testi kapcsolatok csak egyetlen elemét alkotják jellemzi az ipari társadalmakat, az alaptípushoz
az attachment-rendszernek. Általánosságban fo- képest olyan eltérésként fogták fel, amely pato-
galmazva, az attachment nagyon sok olyan be- logikus, vagy legalábbis kevésbé egészséges
vésődési, és tanulási folyamatot foglal magá- pszichológiai fejlődéshez vezet. Erre mutattak
ban, amelyek egyetlen viselkedési rendszerbe azok a vizsgálatok, amelyek szerint pl. a bizony-
szerveződve járulnak hozzá a normális szülő- talanul kötődő gyerekek iskoláskorukban gyak-
utód kapcsolatok kialakulásához. ran nem figyelnek tanáraikra, sőt későbbi pár-
236 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

kapcsolataikban sem tudnak igazán elmélyülni értelmezi (Belsky 1997, Chisholm 1996, Wiley
(Cassidy és Shaver 1999). Eközben a kutatók és Carlin 1999). Evolúciós értelemben a szülők
igyekeztek tisztázni azokat a külső és belső té- véges erőforrással rendelkeznek, amelynek fel-
nyezőket - ilyennek mutatkozott például az használásáról, szétosztásáról és időzítéséről min-
anya szenzitivitása és válaszkészsége, illetve a den egyes utód esetében döntéseket kell hozni-
csecsemő temperamentuma amelyek felelő- uk (1.2.2., 4.2.1). Általános értelemben azt
sek azért, hogy a normális, harmonikus anya- mondhatjuk, hogy ahol a környezet instabil és
gyerek kapcsolatok „kisiklanak", és kevésbé jól előre jelezhetetlen, és ahol a szülők hiányt szen-
működő kapcsolatok kialakulását eredménye- vednek a létfontosságú anyagi és szociális erő-
zik (Belsky 1993, Clark et al. 2000). Ígéretes - és forrásokban, ott megnövekszik a bizonytalan
a jövőben minden bizonnyal egyre fontosabb kötődések aránya. Várhatóan ugyancsak csök-
szerephez jutó - vizsgálatok irányulnak a kötő- ken az anya-gyerek kapcsolat stabilitása és biz-
dési típusok lehetséges genetikai alapjainak ta- tonsága azokban a környezetekben, ahol magas
nulmányozására. Egy magyar kutatásból az de- a helyi csecsemő- és gyerekhalandóság, illetve
rült ki például, hogy a korai kötődési zavarok bi- más kockázati tényezők (éhezés, háború, beteg-
zonyos formáit a dopamin D4 receptor gén spe- ségek) előfordulási valószínűsége, ami az utód
cifikus alléljei befolyásolják (Lakatos et al. túlélési esélyeit csökkenti.
2000). Feltehetőleg úgy, hogy a figyelem és mo- Ezen az általános kereten belül, az elkerülő
tiváció idegrendszeri szabályozásán keresztül kötődés fakultatív adaptáció arra a szituációra,
hatnak a csecsemő temperamentumára és szen- hogy a szülő - nem feltétlenül tudatos megfon-
zitivitására. tolások alapján - nem hajlandó további erőfor-
Az evolúciós pszichológia más perspektívá- rásokat fektetni az utódba, mert vagy az idősebb
ból vizsgálja az attachment különböző típusait és ennek megfelelően nagyobb reproduktív ér-
(Belsky 1997, Bjorklund és Yunger 2000, Chis- tékkel rendelkező utódot, vagy a várhatóan ked-
holm 1996, 1999, Wiley és Carlin 1999). Abból vezőbb feltételek között megszülető jövőbeli
indul ki, hogy Bowlby felismerése - hogy ti. az utódot részesíti előnyben (Chisholm 1996). A
attachment univerzális jelenség, veleszületett csecsemő azért kerüli el az anyját, mert az gyak-
mechanizmusokon alapszik és végső soron az ran visszautasítja őt. Ennek következtében azt
utód jólétét és túlélési esélyeit javítja - ma is az elvárást építi fel magában, hogy a világ ellen-
az anya-gyerek kapcsolatról való gondolkodás séges, az emberek nem megbízhatóak, a kapcso-
egyik alapvető pillére. A modern evolúciós szem- latok nem tartósak vagy jutalmazóak (Wiley és
lélet azonban azt állítja, hogy a különböző kötő- Carlin 1999). Alacsony érzelmi elköteleződése
dési típusok az adott környezethez való alkal- és az anya nyilvánvaló elkerülése annak a gon-
mazkodás specifikus funkcióját látják el. A csa- dozónak szól, aki - képességeitől és lehetőségei-
ládi és társadalmi környezet helyi kontextusai- től függetlenül - nem akar többet invesztálni az
ban az anya-gyerek kapcsolatok eltérő formái utódba.
válnak előnyössé a túlélés és szaporodás szem- Az ambivalens (ellenálló) bizonytalan kötő-
pontjából. Ennek megfelelően a biztonságos és dés ezzel szemben egy olyan szituációra adott
nem biztonságos, az utóbbin belül is az elkerülő fakultatív adaptáció, ahol a szülő képtelen meg-
és ambivalens kötődés nem valamifajta „normá- felelő erőforrásokat fordítani az utódra (Chis-
lis" és nem-normális" közötti megkülönbözte- holm 1996). Ilyen körülmények között a gyerek
tést jelöl, hanem egyenértékű alkalmazkodási minden figyelmét és aggodalmát az anya ke-
folyamatokat képvisel. délyállapota és szándéka foglalja le, hiszen az
Az evolúciós pszichológia tehát az attach- anya következetlen a csecsemő gondozásában,
ment klasszikusai által leírt kötődési típusokat a és kevéssé fogékony annak igényeire. Az ambi-
gyermeki viselkedés eltérő ökológiai és szociá- valens gyerekek biztonságot keresnek az anyá-
lis feltételek között létrejövő adaptív formáiként tól, aki viszont frusztrált és saját magával - félel-
4.1. FEJEZET. KÖTŐDÉS 237

4.4. ÁBRA
Kötődési (attachment) típu-
sok etnikai magyar és etni-
kai roma népességben ■
(Forrás: Tamás és Bereczkei
2001)

meivel és kimerültségével - van elfoglalva. A kötődés volt az uralkodó típus (Bereczkei és Ta-
gyerek állandóan „teszteli" az anya érzelmeit és más 1999, Tamás és Bereczkei 2000) (4.4. ábra)
megpróbál többletgondoskodást és védelmet ki- A roma anyák - miközben közismerten szoros
váltani belőle. Ennek érdekében eltúlozza a ha- testi kontaktust tartanak fenn gyerekeikkel -
rag és a kapcsolatkeresés kifejezési formáit an- számos olyan erőforrást nélkülözni kénytele-
nak reményében, hogy így több figyelmet és kö- nek, amelyek szükségesek a gyerek felnevelésé-
zelséget szerez az anyától (Belsky 1997). hez. Többségük a munkanélküli-átlagot is mesz-
Ez a modell több vizsgálat eredményeivel egy- sze meghaladó szegénységben él, lakáskörül-
becseng (lásd Péley 2001). Így például, Észak- ményeik rosszak, sokszor nem tudják biztosíta-
Németországban az elkerülő kötődési formát ta- ni a megfelelő higiénés körülményeket, és nincs
lálták a legelterjedtebbnek, ami a szerzők sze- lehetőségük gyerekeik megfelelő orvosi ellátá-
rint a korai függetlenségre irányuló erőteljes sára. Lehetséges, hogy az anya relatív képtelen-
szülői nevelés eredménye (LeVine 1997). Gyak- sége a gyerek megfelelő anyagi forrásokkal tör-
ran megtörtént, hogy a csecsemőt magára hagy- ténő ellátására az oka annak, hogy kötődésük
ták a szobában, eltolták, amikor „túl közel" jött, eltolódik az elkerülő típusú attachment felé. Al-
és nem válaszoltak a sírására. A csecsemők ezt ternatív magyarázatként azonban az is elképzel-
követően mutatott távolságtartó, önmegnyugta- hető, hogy a cigány gyerekek, akik szoros és
tó viselkedése a szülői erőforrások visszatartá- hosszan tartó fizikai kapcsolatban élnek any-
sára adott válaszként értelmezhető. Chilében és jukkal, még az Ainsworth-tesztben előírt rövid
Brazíliában végzett vizsgálatok arról számolnak szeparációt is nehezen viselik és könnyebben
be, hogy a nagyfokú szegénység miatti alultáp- frusztrálódnak az anya hiánya miatt, mint más
láltság és betegségek a gyerekeknél bizonytalan csoportok tagjai.
kötődések kialakulását eredményezik az idegen Három rövid, összegző megjegyzés kívánko-
helyzet-tesztben (Valenzuela 1990). Egyelőre zik e fejezet végére. Először is, a három kötődési
azonban kevés olyan kutatás történt, amelynek típus nem genetikailag rögzített viselkedési for-
célja a fenti evolúciós magyarázat ellenőrzése mák, hanem az eltérő szociális és ökológiai kö-
lett volna. rülményekhez történő fakultatív adaptációk
Saját idegenhelyzet-vizsgálataink azt az érde- következménye. Ha a körülmények változnak,
kes eredményt hozták, hogy a cigány (beás) cse- változik a kötődés típusa is. Másodszor - és
csemők többsége elkerülő kötődést mutatott, mintegy az előbbi következményeként - egyik
míg az etnikai magyarok körében a biztonságos attachment-típust sem lehet patologikusnak te-
238 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

kinti a másikkal való összehasonlításban, noha Ezek a változások befolyásolják mind az apai
természetesen a bizonytalan kötődés számos szerepekre való felkészülést, mind pedig az új-
olyan életfeltételt (pl. szegénység) foglal magá- szülöttel való kapcsolatok későbbi kiépülését.
ban, amelyeket javítani kell. Harmadszor, az is- Alacsonyabb tesztoszteron- és magasabb pro-
mertetett evolúciós modellben nem csupán az laktinkoncentrációt mértek azoknak a férfiak-
általános attachment-folyamat értelmezhető - nak a vérplazmájában, akik nagyobb fogékony-
ahogy azt Bowlby és mások munkái megalapoz- ságot mutattak a csecsemők sírására és más
ták -, hanem az anya-gyerek kapcsolatban mu- jelzéseire, és többet tartották gyermeküket a
tatkozó individuális és csoportok közötti kü- karjukban. A 4.5. ábra mutatja, hogy a szülést
lönbségek is. A könyvben számos alkalommal követően mind a nőkben, mind a férfiakban
kap hangsúlyt az a szemlélet, amely szerint az csökken a stressz-reakciókban szerepet játszó
evolúciós pszichológia fontos feladata az uni- kortizol mennyisége, ami valószínűleg az új-
verzális humán magatartásjegyek vizsgálata szülöttre való érzelmi ráhangolódást segíti elő
mellett annak bemutatása, hogy a kulturális vál- (Storey et al. 2000).
tozatosság miként jön létre a specifikus ökológi- A férfiak hormonháztartásában bekövetkező
ai és társadalmi körülményekhez való egyéni al- változások valószínűleg párjuk hatására jönnek
kalmazkodás sokféleségéből (1.2.3), létre, feltehetőleg bizonyos kémiai jelzések (fe-
romonok) közvetítésén keresztül. Az ilyen hor-
monális szinkronizáció fontos szerepet játszha-
4.1.3. Apai gondoskodás tott az evolúció során az apai gondoskodásban,
és ennek következtében az utódok túlélésében.
Mindeddig hallgatólagosan feltételeztük, hogy a Valószínű továbbá, hogy ez a hormonális háttér
csecsemőkkel és a gyerekekkel való törődés leg- áll az ún. couvade szindróma mögött, amely or-
főbb forrása az anya. Ez többnyire így is van. vosi értelemben azt jelenti, hogy a férfiak mint-
Kérdés azonban, hogy a férfiak milyen szerepet egy megismétlik a párjuk terhességét kísérő tü-
játszanak a gyerekeikkel való kötődési folyama- neteket: folyamatos hányingert éreznek, derék-
tok kialakításában. Egy jelenlegi vizsgálat azzal és hátfájásról panaszkodnak, hasukon súlyfe-
a meglepő eredménnyel járt, hogy az apai szer- lesleg jelenik meg stb. Számos archaikus kultú-
vezet éppúgy alá van vetve bizonyos hormoná- rában ismeretesek a couvade-rituálék, amely-
lis változásoknak a szülést követően, sőt azt nek során a terhes nők férjei felveszik párjuk
megelőzően is, mint az anyai szervezet (4.1.1.). várandósruháit, tartózkodnak bizonyos „ártal-

4.5. ÁBRA
A kortizoltermelés változá-
sa férfiaknál és nőknél a
szülést megelőző (prena-
tális) és a szülést követő
(posztnatális) időszakokban
■ Korai prenatális: a terhes-
ség 16. és 35. hete között.
Késői prenatális: a terhes-
ség utolsó három hete. Ko-
rai posztnatális: a szülés
utáni három hét. Késői
posztnatális: a szülés utáni
4. és 7. hét között (Forrás:
Storey et al. 2000)
4.1. FEJEZET. KÖTŐDÉS 239

4.6. ÁBRA
Az anyai és apai gondosko-
dás aránya hat kultúrában ■
(Forrás: Geary 1998)

mas" ételek fogyasztásától, a „szülés" közeledté- rendszerint ők is egy oktávval felemelik ilyen-
re ágynak esnek és vajúdási fájdalmakat mutat- kor a hangjukat.
nak. Ezek a viselkedési jelenségek nyilvánvaló- Valamennyi kultúrában igaz, hogy a férfiak
an eltúlozzák a gyerekre való felkészüléssel járó inkább olyan aktivitásokban vesznek részt, ame-
élettani és pszichológiai változásokat, de lehet- lyek stimulálják a gyerekeket és emelik arou-
séges, hogy bizonyos körülmények között pon- salszintjüket (Lamb 1997). Többet játszanak
tosan emiatt válnak alkalmassá arra, hogy nö- velük - vizsgálatok szerint a gyerekkel való
veljék az apai szerepekre való fokozott ráhango- együttlét 70-90%-át töltik játékkal és azzal kap-
lódást (Elwood és Mason 1994). csolatos fizikai aktivitásokkal -, miközben az
A férfiak hormonális ráhangolódásai fonto- anyák inkább fizikai ellátásukkal és érzelmi jó-
sak lehetnek az újszülött iránti fogadókészség létükkel törődnek: gyakrabban mosolyognak
kialakulásában, de a megszületett gyerekekről gyerekeikre és többet beszélnek hozzájuk. Ami-
való gondoskodást elsősorban az anyák látják kor egy amerikai vizsgálatban 15 hónapos gye-
el. Antropológiai és etológiai vizsgálatok azt ta- rekeket arra kértek, hogy válasszák ki szüleik
lálták, hogy a férfiak minden kultúrában lénye- közül azt, akivel szívesebben játszanának, a
gesen kevesebb időt és energiát fordítanak gye- többség választása az apára esett (Lamb 1981).
rekeik gondozására és nevelésére, mint a nők A férfiak szülői aktivitása általában fokozódik a
(Eibl-Eibesfeldt 1989, Geary 1998, 2000, Whi- gyerek korával, ami egyúttal nemi preferenciát
ting és Whiting 1975) (4.6. ábra). Mégis, a leg- is mutat: kétéves korban a fiúkkal kétszer annyi
több esetben fontos referenciaszemélyeknek bi- időt töltenek, mint a lányokkal. A korábban is-
zonyulnak, akikre jellemzőek az attachment bi- mertetett idegenhelyzet-vizsgálatok azt mutat-
zonyos formái (Lamb 1997). Ha módjuk van ták, hogy a gyerekek - különösen 15 hónapos
arra, hogy a szülés után azonnal kapcsolatba ke- koruk után - hasonló módon reagálnak az apák
rüljenek a csecsemővel, ez hasonló érzelmi jelen-, illetve távollétére, mint az anyákéra. A
„többlettel" jár, mint az anyáknál: az ilyen apák stabil kötődés kialakulásának időpontját első-
még három hónap múlva is többet simogatják sorban az határozza meg, hogy mennyi időt tölt
gyerekeiket, és többet játszanak velük, mint a gyerek az apjával, és milyen kapcsolat fűzi az
azok, akiknek nem volt részük a korai kontak- anyához (Averett et al. 2000, Kalmin 1999).
tusban. Az apák ugyanúgy fejezik ki érzelmei- Mindezekből a vizsgálatokból egyesek azt a
ket csecsemőik társaságában, mint az anyák, és következtetést vonták le, hogy az apai szerep
240 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

szerves része a férfiak viselkedési repertoárjá- zatot igényel. Amint ugyanis a harmadik feje-
nak, és veleszületett programokra épül. Az apák zetben bemutattuk, az emlősök körében rendkí-
az anyai attachmenttől független kötődést mu- vül ritka a tartós apai jelenlét és utódgondozás
tatnak gyerekeikhez, amely autonóm motiváci- (3.1.1.). A főemlősök közül is csupán egyes újvi-
ós bázisra épül (Mackey 2001). Mások viszont lági majmok töltenek hosszabb időt utódaikkal;
úgy vélik, hogy az apa-gyerek kötődés a házas- hátukon hordják őket, és csak a szoptatás idejé-
társi kötelék következménye, amelyen belül a re adják át Őket az anyjuknak. Az emberi létfor-
férfiak megtanulják a gyerekekkel való törődés mának ellenben szerves része a család és ezen
hatékony és célravezető formáit (Rossi 1975). belül az apai szerepkör. Olyannyira, hogy egye-
Nagyon valószínű, hogy az igazság ebben az sek arról beszélnek, hogy a humán evolúció
esetben is a rivális elméletek között van. A kí- egyik legfontosabb mozzanata a férfi családba
sérletekből az derül ki, hogy az alapvető kü- történő bevonása, „háziasítása" volt (Lancaster
lönbség a szülők között az, hogy az anya na- 1994). Hogy ez miként történt az elmúlt néhány
gyobb érzékenységet és válaszkészséget mutat a millió év során, arra vonatkozóan egyelőre nem
csecsemő jelzéseire, miközben az apai viselke- áll rendelkezésre egyetlen átfogó elméleti mo-
dési aktivitások kiváltásának küszöbe maga- dell. Valószínűleg több tényező is szerepet ját-
sabb. Egy kísérletben fiatal szülőknek egy ide- szott benne, amelyek mindegyike külön-külön
gen csecsemő kétfajta sírását játszották le felvé- jelen van egyes állatok fajspecifikus repertoárjá-
telről: az egyik éhségében sírt, a másik viszont ban, de együttesen csak az emberre jellemzőek,
lényegesen nagyobb fizikai stresszt (pl. fájdal- Döntő fontosságú lehetett az az imént emlí-
mat) élt át. Figyelték a felnőttek arcán megjele- tett tény, hogy az ember gyereke motorikusan
nő érzelmi reakciókat, és mérték egyes hormo- rendkívül fejletlen, sokáig fenntartja gyermeki,
nok (kortizol, prolaktin, tesztoszteron) mennyi- juvenilis jellegeit, és gondozásra szorul (4.3.1.).
ségének változását. A traumatikus, fájdalmas sí- A felnőttekhez képest lényegesen jobban ki van
rásra mindkét felnőtt egyformán reagált, az téve a mortalitási kockázatoknak, és különösen
éhséget közvetítő sírásra viszont a nők lényege- így lehetett az evolúciós környezetben. Ez vi-
sen gyorsabb és intenzívebb válaszokat adtak, szont fokozottan költségessé tette a férfiak szá-
mint a férfiak (Stallings et al. 1997). Valószínű, mára azt a viselkedést, hogy elhagyják gyerekei-
hogy a csecsemők jelzéseire mutatott érzékeny- ket és további szexuális partnert keressenek. A
ség nemek szerinti különbsége genetikai ala- férfiak ennek megfelelően azért szelektálódtak a
pokkal rendelkezik. Feltételezhető ugyanakkor tartós és aktív apai szerepekre, mert valószínű-
az is, hogy az apa gyerekével kapcsolatos tevé- leg jelentősen csökkenteni tudták utódaik mor-
kenységei egyfajta mozaikosságot mutatnak: talitási rátáit az ősi környezetben, és ez bizo-
egyes aktivitásokra genetikai programokkal ren- nyos feltételek esetén jobban növelte szaporo-
delkeznek, másokat inkább a feleséggel és a gye- dási sikerüket, mint az, ha növelik utódaik szá-
rekkel való együttműködés keretében sajátíta- mát, akiket azonban nem gondoznak (Geary
nak el. Így - egy korábban említett példához 2000). Valóban számos adat van arra nézve,
visszatérve - a nőkkel ellentétben a fiatal nőtlen hogy az evolúciós környezetre leginkább hason-
férfiak nem mutatnak preferenciát mások gyere- lító vadászó-gyűjtögető társadalmakban a gye-
keinek karon hordása terén, de a házasságban rekek mortalitása lényegesen megemelkedik, ha
élő férfiak többsége bal oldalon tartja saját gye- életük első néhány évében édesapjuk nélkül ne-
rekét (Turnbull et al. 1995). velkednek (Hill és Kaplan 1988, Hill és Hurtado
Akármi is az oka az apa-gyerek kötődések ki- 1996). A paraguayi ache indiánoknál az apa hiá-
alakulásának, az tény, hogy a férfiak a legtöbb nya megháromszorozza a betegségek miatti ko-
kultúrában részt vesznek gyerekeik gondozásá- rai halálozás valószínűségét, és duplára emeli
ban és felnevelésében (Whiting és Whiting annak a kockázatát, hogy a gyereket más ache
1975). Ez pedig evolúciós szempontból magyará- férfiak megölik, vagy elrabolják és rabszolgának
4.1. FEJEZET. KÖTŐDÉS 241

adják. Ez azt jelenti, hogy a 15 éves korukig apa hozzájárulhattak az apai ráfordítások lekötésé-
nélkül felnövő gyerekek mintegy 45%-a hal meg, hez, bár nem világos, hogy az egynejűség mi-
szemben a korosztályra jellemző 15-20%-os át- kor és milyen formában jelent meg az emberi
lagos mortalitási rátákkal. evolúció során (3.1.2.). Szerepet játszhatott az
A gyerekekről való apai gondoskodás azon- a körülmény, hogy a csimpánzok és gorillák
ban a túlélés biztosításán kívül számos más té- életteréhez képest radikálisan különböző öko-
nyezőt is magában foglal. Az utódok már emlí- lógiai környezetben őseink túlélése a nemek
tett függősége miatt az anyának több időt kell közötti munkamegosztás hatékonyságán mú-
fordítania gyerekei gondozására, mint más em- lott, amely specifikus hím szerepekre szelek-
lős nőstényeknek, így kevesebb időt és energiát tált a család fenntartása érdekében (Lovejoy
tud szánni azokra a tevékenységekre, amelyek 1981, Mackey 2001). Lehetséges, hogy a női
mind a saját, mind pedig utódai növekedéséhez ösztrusz elvesztése és az ovuláció rejtetté válá-
és fejlődéséhez szükséges erőforrások megszer- sa arra késztette a férfiakat, hogy apaságuk biz-
zésével kapcsolatosak. Ez szükségessé teszi má- tosítása érdekében tartósan párjukkal és utóda-
sok segítségét és közreműködését az utódgon- ikkal maradjanak, és hogy kisebb valószínűség-
dozásban. Ebben fontos szerepet játszanak az gel vegyenek részt gyerekgyilkosságokban (3.1.3.).
anya szülei és más rokonai (2.1.2., 4.1.4.), de az A nők megváltozott párválasztási szokásai
anya legfontosabb támasza a legtöbb kultúrában valószínűleg ugyancsak az apai szerepek evolú-
a férj. Leszámítva néhány gyűjtögető közössé- ciójának irányába hatottak (Geary 2000). A nők
get, a jelenlegi archaikus társadalmakban a fér- reproduktív érdeke az volt, hogy korlátozzák a
fiak biztosítják a feleségeik és gyerekeik által el- férfiak párkereső lehetőségeit, és ezzel növeljék
fogyasztott tápanyag jelentős részét (Kaplan et az apai ráfordítások mértékét. A rejtett ovuláci-
al. 1998). Ehhez járul még az a szerepkör, amit a ón kívül ezt szolgálták a nők hosszú távú szexu-
férfiak gyermekeik, elsősorban fiaik tanítása és ális stratégiái és a közöttük folyó versengések
nevelése során látnak el: ahhoz, hogy gyerme- különböző formái (3.3.6., 3.4.3). Ennek megfe-
keik a klán vagy a törzs teljes értékű tagjai lehes- lelően a nők párválasztási preferenciái olyan
senek, el kell sajátítaniuk a megfelelő ismere- viselkedésformákra szelektáltak a férfiaknál,
tek, jártasságok, ügyességek készletét. amelyek lényeges eleme volt az erőforrások utó-
Ez az apai befolyás különösen felértékelődött dokra való fordítása. Lényegesebb, mint a férfi-
a modem ipari társadalmakban. Az apa a mo- ak puszta fizikai kondíciója, presztízse, domi-
dern kultúrákban is többnyire a család legfőbb nanciája, amennyiben ezek általában nem az
anyagi fenntartója, közreműködése jelentősen apai gondoskodás mértékét növelték. Ezek a hi-
csökkenti a gyereknevelés költségeit. Hatása itt potézisek - amelyek az elméleti kidolgozottság
mégis elsősorban abban jelentkezik, hogy javít- és a tapasztalati igazolhatóság különböző fokain
ja az utódok versenyhelyzetét a szociális státu- állnak - természetesen nem kizáró jellegűek.
sok megszerzésében. Több vizsgálat szerint az Sokkal valószínűbb, hogy kisebb vagy nagyobb
apa aktív gondoskodásának mértéke és minősé- mértékben mindegyikük megmagyaráz valamit
ge szoros pozitív korrelációt mutat gyerekei ké- az apai szerepek evolúciójával kapcsolatban.
sőbbi iskolai előmenetelével és foglalkozási stá-
tusával (Kaplan et al. 1998, Cabrera et al. 2000).
Az utódok túlélésének, jólétének és társa- 4.1.4. Menopauza:
dalmi sikerességének biztosítása valószínűleg a nagymamák intézménye
kulcsszerepet játszhatott az apaság evolúciójá-
A legtöbb kultúrában az anya és az apa mellett a
ban. Emellett számos egyéb hipotézis született
nagymama a legfontosabb tényező az utódokról
az apai szerepek kialakulásával kapcsolatban,
amelyekről más vonatkozásokban már szól- való gondoskodásban. A nagymamai szerepre a
nőket egy nagyon sajátos tulajdonság teszi al-
tunk. A monogám kapcsolatok kétségtelenül
242 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

kalmassá, amely az állatvilágban nem található férfiak még mindig rendelkeznek maximális
meg (Mealey 2000). Ez a menopauza, tehát a sza- nemzőképességük kb. 50%-ával.
porodási életszakasz határa, amely után a nők - A menopauza evolúciós kialakulásával és
a kulturális környezettől függően - további funkciójával kapcsolatban számos hipotézis lá-
20-40 évet, vagy még többet élnek. Az állatok tott napvilágot. Az egyik szerint a szaporodás
szaporodási aktivitása ezzel szemben egészen befejezése utáni életszakasz megjelenése valójá-
életük végéig tart; így pl. az elefánt nőstények ban a javuló életfeltételek műterméke (Wood
5%-a éri meg az 55 éves életkort, de termékeny- 1994). A különböző hominida fajok élettartama
ségük még ekkor is kb. 50%-a a megfigyelt maxi- évmilliókon keresztül nagyon alacsony volt; a
mális fertilitásnak. neandervölgyi leletek (Homo sapiens neander-
A nők életpályájára egy relatíve hosszú poszt- thalensis) között például ritkán találni olyat,
reprodukciós fázis jellemző, amelynek során a amelyik halálakor elmúlt 40 éves. A táplálkozá-
szaporodási működések nagy része teljesen si és egészségügyi feltételek javulásával azon-
megszűnik. Miközben a többi életfunkció csak ban fajunk várható élettartama lényegesen meg-
kismértékben és fokozatosan romlik a természe- emelkedett, miközben a szaporodás időzítése az
tes öregedési folyamatok következtében, termé- emberi életciklus ősi mintázatait mutatja. E
kenységük negyvenéves koruk után néhány év „műtermék-hipotézis" azonban nem ad választ
alatt lényegében a nullára csökken (4.7. ábra). A arra a kérdésre, hogy a többi, nem reproduktív
csökkend ösztrogén- és a fokozódó gonadotrop- életfunkció miért nem zárul le hasonlóképpen
intermelés miatt elmarad a menstruáció és a pe- 40-45 éves korra, és hogy a férfiakra miért nem
teérés, csökken a szexuális aktivitás (libidó), és jellemző a posztreprodukciós időszak. Ráadá-
bizonyos anatómiai és élettani változások kö- sul, a modern kutatások tisztázták, hogy az em-
vetkeznek be: a másodlagos nemi jellegek rész- beri élettartam múltbeli rövidsége elsősorban a
ben visszafejlődnek, és olyan vegetatív tünetek magas csecsemőkori és gyermekkori mortalitás-
jelentkeznek, mint fejfájás, hőhullámok, a ke- ból fakadt. Nem arról van tehát szó, hogy az em-
ringési rendszer átmeneti labilitása stb. (Leidy berek törvényszerűen csupán 35-40 éves koru-
1994). A férfiakban ez a folyamat sokkal lassab- kig éltek, hanem arról, hogy nagy részük közvet-
ban megy végbe, lényegében a többi életfunkció lenül születés után vagy gyerekkorban meghalt,
hanyatlásával azonos sebességgel. A 70 éves és ez adja az átlagos élettartam alacsony értéke-

4.7. ÁBRA
A különböző női életfunkci-
ók hanyatlása a kor függvé-
nyében ■ (Forrás: Hill és
Hurtado 1991)
4.1. FEJEZET. KÖTŐDÉS 243

it. Ha a várható élettartamot nem a születéstől,


hanem pl. a szexuális érés kezdetétől számítjuk,
egészen más - és esetünkben sokkal pontosabb
- képet kapunk. Így pl. az ache indiánok szüle-
téskori várható élettartama mindössze 30,6 év.
A 18-20 éves korukat, tehát első szülésük idő-
pontját megérő nők viszont további 42 év élet-
ben maradásra számíthatnak. Azok a nők pedig,
akik átesnek a menopauzán - átlag 41 évesen
ebben a társadalomban - várhatóan még 23 évet
töltenek el családjuk körében (Hill és Hurtado
1996). Ez az archaikus társadalomból származó
adat azt valószínűsíti, hogy a nők evolúciós tör-
ténelmük folyamán akár több évtizedet is poszt-
reprodukciós fázisban töltöttek.
4.8. ÁBRA
Éppen ezért nagyobb magyarázóerőt képvisel
A gyermekkori mortalitás kockázata az ache társadalom-
a menopauza kialakulását illetően a nagyma- ban ■ A halálozás valószínűségét egyéves időszakokra
ma-hipotézis (Hill és Hurtado 1991, Barrett et számolták különböző korú gyerekeknél, akiknek az anyja
al. 2002). Eszerint a menopauza adaptív válasz- túléli ezt az időszakot (négyzet), és akiknek az anyja meg-
ként jött létre az ember esetében a gyerekgondo- hal e periódus vége előtt (kör) (Forrás: Hill és Kaplan
1999)
zás megnövekedett igényeire. A nők arra szelek-
tálódtak, hogy idejüket és energiájukat az uno-
kák nevelésére fordítsák abban az életkorban,
amikor a saját gyerek szülése és felnevelése bi- válik kifizetődővé a gondoskodó tevékenység
zonytalan és kockázatos. Noha unokáikkal csak átkapcsolása a gyerekről az unokára. Ez lénye-
25%-ban hordoznak közös géneket (szemben gében a közvetlen és közvetett ráfordítás közötti
gyerekeik 50%-os genetikai rokonságával), tel- trade-off (1.2.2.) sajátos megoldása, amelyről más
jes rátermettségüket jobban növeli egy bizonyos vonatkozásban, a rokoni kapcsolatok elemzése-
életkor után, ha a már létező utódaikat segítik kor már részletesen szóltunk (2.1.2 ). A nagy-
unokáik gondozásában, mint az, ha megkísérel- mamai segítségnyújtással kapcsolatos egyik
nék gyerekeik számát növelni. Számos vizsgálat vizsgálatban pl. azt találták, hogy a Tanzániá-
mutatja ugyanis, hogy az idősödő nőknek sú- ban élő hadza asszonyok idősebb korukban
lyos reproduktív veszteségekkel kell szembe- több időt töltenek gyűjtögetéssel, mint 20 és 40
nézniük peteérésük szabálytalanná válása, mé- éves koruk között. Elsősorban az ő feladatuk a
hük retardációja és a magzat fokozódó genetikai föld alatti gumós növények kiásása, amely a
károsodása (főleg a kromoszómarendellenessé- száraz évszakban különösen megerőltető mun-
gek) miatt. Ehhez járul az, hogy a tradicionális ka, és a termést családjuk fiatal tagjai, főként
társadalmakban - feltehetőleg az evolúciós kör- szoptató lányaik fogyasztják el. Az adatok azt
nyezetben még inkább - a gyerekek mortalitása mutatták, hogy a már elválasztott gyerekek testi
drámai módon növekszik, ha édesanyjuk a szü- növekedése - akiknek az édesanyja fiatalabb
lést követő években meghal (4.8. ábra). Ennek a testvérüket szoptatta - szorosan korrelált a
valószínűsége elsősorban az életkorral növek- nagymamák táplálékszerzésre fordított munka-
szik. Az idős korú anya már nem tudja felnevel- óráinak számával (Hawkes et al. 1998). Hasonló
ni gyermekeit, így szülői ráfordítása kárba vész: eredményeket találtak Gambiában, egy 25 éves
későbbi gyerekeitől nem lesznek unokái. longitudinális vizsgálat keretében. Jobban táp-
Ilyen körülmények között a közvetlen repro- láltak és egészségesebbek voltak azok a gyere-
dukció nagyon költséges. Ennek megfelelően kek, akiknek még élt az anyai nagyanyjuk, azok-
244 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

hoz képest, akiknek már meghalt. Még érdeke- za kialakulására vonatkozóan. Egyesek szerint a
sebb, hogy ez az összefüggés különösen mar- posztreprodukciós időszak inkább az anyák,
kánsnak mutatkozott abban az esetben, ha a mint a nagymamák érdekét szolgálta. Az embe-
nagymama már nem volt reproduktíve aktív ri evolúció egyik alapvető következménye az
(szaporodását unokája születése előtt legalább egyedfejlődésre nézve a lassú érés, a hosszú
egy évvel befejezte) (Sear et al. 2000). gyermek- és ifjúkor, és a szülőktől való függőség
Más vizsgálatok is azt mutatják, hogy a nagy- tartós időszaka (4.3.1.). Ez az anyától fokozott és
mamák kulcsszerepet játszanak unokáik fejlő- intenzív gondoskodást igényel, amely folytató-
désében. Kérdés azonban, hogy a nagymamai dik gyermeke szexuális érését követően is, A
támogatás pozitív hatással van-e gyerekeik sza- szelekció ennek következtében azokat a nőket
porodási sikerére, azaz unokáik számára. Egy részesítette előnyben, akik viszonylag korán
magyarországi vizsgálatban azt találtuk, hogy terméketlenné váltak, mert így erőforrásaikat és
beás cigány anyák több gyereket szülnek, ameny- gondoskodó tevékenységüket idősebb utódaik
nyiben az azonos településen élő édesanyjuk el- biztonságos felnevelésére fordíthatták, nem pe-
múlt ötvenéves és még él, azokhoz képest, akik- dig újabb utódok - az anya életkorának előreha-
nek az édesanyja ötvenéves kora előtt meghalt ladtával egyre nagyobb kockázatokkal és költsé-
(Bereczkei 1998b). A nagymamai segítségnyúj- gekkel járó - létrehozására (Peccei 1995).
tás valószínűleg csökkenti a szülések közötti Mások szerint viszont a menopauza kialaku-
időintervallumok hosszát és ezzel növeli a ter- lásában a nők és a férfiak reproduktív érdekei
mékenységet. A korábban említett gambiai vizs- egyaránt szerepet játszottak. Miután a férfiak
gálatban is az derült ki, hogy a nagymamák tá- mind rövid, mind hosszú távú kapcsolataikban
mogatása növelte lányuk termékenységét. Való- a fiatalabb nőket részesítik előnyben (3.3.3.),
színűleg azért, mert az unokák születése után többnyire előbb halnak meg, mint feleségük. Ez
intenzívebbé váló otthoni tevékenységük és a azzal a veszéllyel járt az evolúció során, hogy
rizsföldeken végzett munkájuk következtében özvegyüket más férfiak is vonzónak tartották,
javult lányuk táplálkozása, fizikai terhei pedig akik azonban feltehetőleg hajlamosak voltak -
csökkentek (Sear et al. 2003). Egy XVII-XIX. más főemlősökhöz hasonlóan (3.3.1.) - a nők
századból származó forrás szerint azoknak a gyerekeinek a meggyilkolására, ha ezt követően
New Englandben élő nőknek, akik megérték saját utódokat hozhattak létre. Ez a veszély
a menopauzát követő éveket, több unokájuk azonban minimálisra korlátozódik a menopau-
volt, mint azoknak, akik a menopauza előtt meg- za kialakulásával, amely csökkenti a nők szexu-
haltak (Lancaster és King 1992). ális aktivitását, megakadályozza teherbe esésü-
A nagymama-hipotézisen kívül számos egyéb ket, és ezzel megvédi őket a már meglévő gyer-
érdekes elképzelést megfogalmaztak a menopau- mekeik elvesztésétől (Turke 1997).
4.2. fejezet
RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK
ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN

A megelőző fejezetben a szülők (ill. nagyszülők) és az utód közötti kötődési fo-


lyamatokat ismertettük. Azt láttuk, hogy normális körülmények között ezek a
kapcsolatok harmonikusak, és egyaránt szolgálják mindkét fél érdekeit. Ez a
harmónia tökéletesen érthető, hiszen a szülők pontosan utódaik létrehozásán
és felnevelésén keresztül biztosítják saját genetikai anyaguk átadását, miköz-
ben az utódok túlélése alapvetően a szüleiktől függ. A klasszikus darwini el-
méletben úgy gondolták, hogy miután a szülők és az utódok érdekei végső so-
ron egybeesnek, viszonylag kevés tere van közöttük a konfliktusoknak. Meg-
próbálják felnevelni utódaikat, amelyek közül a természet „kegyetlen" erői
kiszelektálják a kevésbé alkalmasakat Az utóbbi két évtized kutatásai azonban
árnyaltabb képet mutatnak. Kiderült, hogy miközben genetikai érdekeik való-
ban átfedést mutatnak, számos formája létezik közöttük a vetélkedéseknek és a
konfliktusoknak. Az utódok felnevelésére fordított szülői erőforrások mértéke,
időzítése és elosztása számos körülménytől függ, amelyek befolyásolják az
utódgondozás formáját, a szoros kapcsolatoktól egészen a szülői támogatás tel-
jes megvonásáig. Sőt, nem csupán a természet erői szelektálnak az utódok kö-
zött, olykor a szülők maguk töltik be a szelektáló szerepét.

4.2.1. Reproduktív döntések: zülük túléljen és elszaporodjon azokban az ese-


elméleti áttekintés tekben, ahol váratlanul és átmenetileg növek-
szik az erőforrások mennyisége, és csökken az
A szaporodási stratégiák, ezen belül a szülői értük folyó vetélkedés. Ez következik be pl. a
gondoskodás különböző formái jól jellemezhetők gyakori túlnépesedések idején, amikor néhány
egy viszonylag régóta ismert populációbiológiai egyednek sikerül új élőhelyeket felkutatni és ki-
modell keretében, az r-K szelekció elméletében. használni az ottani lehetőségeket. A gyors és
(4.1. táblázat). Az r stratégiák („r" a populáció intenzív szaporodás alacsony szülői ráfordítás-
belső növekedési rátája) olyan környezetben
sal párosul: a szülők viszonylag keveset fordíta-
jönnek létre, amelyet instabil, gyorsan változó
nak utódaik gondozására, a cél az utódszám
ökológiai és szociális feltételek, továbbá térben
mennyiségi növelése, elsősorban a korai szexuá-
és időben bejósolhatatlan erőforrások jellemez-
lis érés és a gyakori párzások eredményeként.
nek. Ilyen környezetben a szelekció magas ferti-
Ennek következtében az r-stratégák gyorsan ér-
litást hoz létre, hiszen az utódok nagy száma
nek, rövid idő alatt mennek át az egyedfejlődés
szükséges ahhoz, hogy az ugyancsak magas
egymást követő szakaszain, és viszonylag ha-
mortalitási arányokat ellensúlyozva néhány kö-
mar elérik a nemzőképes kort.
246 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.1. TÁBLÁZAT
Az r- és a K-stratégiák szaporodási, szülői és élettörténeti jellemzői ■ (Forrás: Barrash 1980)

A K-stratégák ezzel szemben többé-kevésbé sok; egy adott környezetben mindig a két straté-
stabil környezetben élnek, bejósolható erőfor- giára jellemző viselkedési taktikák valamilyen
rásokkal. Ennek megfelelően alacsony termé- keveréke biztosítja a túlélő utódok számának nö-
kenység jellemző rájuk, aminek következtében velését. Ugyancsak lényeges megjegyezni, hogy
a populáció mérete hosszú időn keresztül meg- az r-K skála relatív és nem abszolút kategóriákat
közelítőleg azonos marad, igazodva a környezet foglal magában: a róka r-szelektált a szarvashoz
eltartóképességéhez (ennek a jele „K"). Az utó- képest, de K-szelektált a mezei pocokhoz viszo-
dok „minőségi" produkciójára szelektálódtak: nyítva. Természetesen a főemlősöket találjuk a
kiterjedt szülői gondoskodást mutatnak, amely skála K végpontjának közelében, és az ember te-
miatt egyrészt kisebb az utódok mortalitása, kinthető a leginkább K-szelektált fajnak.
másrészt sikeresen vesznek részt felnőttkoruk- A r-K modellt eredetileg az egyes fajok és po-
ban a fajtársakkal folytatott konkurenciahar- pulációk leírására hozták létre. Kiderült, hogy
cokban. Egyedfejlődésük kitolódik, lassabban alkalmas a populáción belüli csoportok vagy
érnek, és később kezdenek szaporodni. A szexu- egyéni különbségek jellemzésére is, különösen
ális érést megelőző juvenilis időszakban nagy olyan fajok esetében, amelyek a környezeti fel-
teret kap életükben a tanulás és a játék, amely tételek széles tartományához képesek alkalmaz-
növeli szociális és versenyképességüket a ké- kodni. Az ember e tekintetben egyedülálló, hi-
sőbbi időszakokban (4.3.5.). szen rendkívül változatos társadalmi feltételek
Az r-stratégia (magas termékenység, alacsony között él, amelyek stabilitása és előrejelezhe-
szülői ráfordítás) és a K-stratégia (alacsony ter- tősége nagyon különböző. Várható ezért, hogy
mékenység, magas szülői ráfordítás) egyaránt az emberek viselkedési reakciói, ezen belül sza-
adaptív viselkedésformák, amelyek a különbö- porodási, szülői és fejlődési stratégiái tükrözik
ző környezetekhez való alkalmazkodás alterna- azokat a különbségeket, amelyek szociális kör-
tív eszközeit képviselik. Természetesen nincse- nyezetük gazdagsága és bejósolhatósága tekin-
nek tisztán r-szelektált, illetve K-szelektált típu- tetében tapasztalnak. A nyolcvanas, kilencve-
4.2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 247

nes években számos vizsgálatot végeztek Angliá- ról a mechanizmusokról, amelyek a szóban for-
ban, az USA-ban, Kanadában és Magyarorszá- gó stratégiák kialakulásához vezetnek (Stearns
gon, amelyek azzal az eredménnyel zárultak, 1992). Más szóval: inkább leíró (deskriptív) jelle-
hogy az instabil és előrejelezhetetlen társadalmi gű, mint oksági (kauzális) modellnek tekinthe-
környezetben - amelyet elsősorban az alacsony tő. Különösen vonatkozik ez a fajon belüli kü-
szocioökonómiai státus, a magas munkanélkü- lönbségek értelmezésére. Ezt a szerepét ugyan-
liség, a kockázatvállaló életvezetés, a magas akkor nem lehet elvitatni: sok esetben a rele-
mortalitás jellemez - az emberek inkább r-, mint váns adatok egyfajta előzetes összekapcsolását
K-stratégiát mutatnak. Szexuálisan előbb érnek és egységes keretbe foglalását kínálja, amelyet a
(pl. előbb érik el a menarchét), korábban szülik „valódi" magyarázatok később felhasználnak,
első gyereküket, magasabb befejezett termé- A szülői viselkedésre és az egyéni fejlődésre
kenységet mutatnak, gyerekeik iskolázottsága vonatkozó modern kauzális magyarázatok az
alacsonyabb, halandóságuk viszont magasabb, élettörténeti vagy életvezetési (life-history) stra-
kevésbé stabil párkapcsolatok jellemző rájuk, tégiák elméleti rendszerében fogalmazódnak
ezen belül gyakoribb körükben a válás - azokkal meg. Mint ahogy az 1.2.2. fejezetben részletesen
összehasonlítva, akik stabilabb és bejósolha- kifejtettük, az egyéneknek életútjuk minden pil-
tóbb társadalmi környezetben élnek (Weinrich lanatában döntéseket kell hozniuk arról, hogy a
1977, Rushton 1988, Bereczkei 1993a). rendelkezésre álló erőforrásokat hogyan hasz-
Miközben ezek a vizsgálatok olyan viselkedé- nálják fel túlélésük és szaporodásuk növelésére.
si mintázatokat tártak fel, amelyek megfeleltek Rugalmas döntéshozók, akik a környezeti felté-
az r-K szelekció elméletéből fakadó elvárások- telek függvényében választják meg a genetikai
nak, magát az elméleti modellt számos kritika rátermettségük szempontjából kedvező viselke-
érte. Egyes bírálatok tájékozatlanságból fakad- dési stílusokat. Miután az erőforrások végesek
tak: több társadalomkutató például nem tartotta és a szaporodás mindig költségekkel jár, az élő-
elfogadhatónak, hogy az emberek között állító- lényeknek állandóan konfliktusokat kell megol-
lag értékkülönbségeket állítsanak fel az r-től daniuk az optimális szülői ráfordítás formájá-
K-ig húzódó tartományban. Nem vették azon- val, mértékével és időzítésével kapcsolatban.
ban észre, hogy az r és K - az előbb elmondottak Más szóval, viselkedési átkapcsolásokat (trade-
szerint - relatív kategóriák: csak egymáshoz vi- offokat) működtetnek az alternatívák között, an-
szonyítva van értelmük, és semmit sem állíta- nak függvényében, hogy melyik szituációban
nak a fejlettség vagy komplexitás abszolút melyik előnyösebb az adaptáció szempontjából
mértékéről. Az is igaz ugyanakkor, hogy egye- (Borgerhoff Mulder 2000).
sek e modell alapján olyan különbségeket állí- A legelső szülői döntés arra vonatkozik, hogy
tottak fel az egyes népcsoportok között, ame- szaporodjanak-e, és ha igen, mikor. Ez lényegé-
lyek azt a veszélyt hordozták, hogy bizonyos ben a szomatikus és reproduktív ráfordítás kö-
rasszista ideológiák a saját céljaikra használják zötti konfliktus megoldását igényli (Voland
fel őket. 1998). Az emberek választhatják azt az egyed-
Ennél persze fontosabbak azok a szakmai bí- fejlődési pályát, hogy elhalasztják szaporodásu-
rálatok, amelyek egy része azzal kapcsolatban kat, és erőforrásaikat másra, pl. testi fejlődésük-
hangzott el, hogy nagyon sok kivétel létezik re, jólétük megteremtésére vagy státusuk emelé-
mind az állati, mind az emberi populációkban, sére fordítják. Ez tömeges jelenség a modern
amelyeket nem lehet e magyarázat sémáiba ipari társadalmakban, ahol a nők menarchéjuk
erőltetni. A legnagyobb problémának mégis az után 10-15 évvel vagy még később szülnek.
bizonyult, hogy noha az r-K elmélet jól áttekint- Dönthetnek azonban úgy is, hogy előrehozzák
hető és szemléletes jellemzését adja a különbö- szaporodásukat, ami bizonyos környezetben -
ző környezetekben adaptív viselkedésformák- pl. mint látni fogjuk, egyes szegény szubkultú-
nak, nem nyújt megfelelő magyarázatokat azok- rák és marginális csoportok esetén (4.3.4.) - op-
248 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

timális megoldás lehet a későbbi terhek drámai séggel biztosítja a szülői gének átadását. Ez azt
növekedése miatt. jelenti, hogy a szülői magatartás alapvetően
A másik, előbbivel kapcsolatos, reproduktív diszkriminatív: ráfordításaikat annak arányában
döntés a jelenlegi és jövőbeli szaporodás közötti osztják el, hogy az milyen várható hatással lesz
trade offra vonatkozik (Borgerhoff Mulder 1992, teljes rátermettségük (genetikai képviseletük)
Hill és Kaplan 1999). A rendelkezésre álló erő- növelésére. Bizonyos környezeti feltételek kö-
forrásoknak a jelenlegi utódba invesztálása nö- zött intenzívebben támogatják utódaikat, mint
veli ennek az utódnak a reproduktív értékét, de más feltételek között, egyes utódaiknak több
azon az áron, hogy csökkenti a szülő maradék gondoskodást nyújtanak, mint másoknak. Ez
(reziduális) szaporodási sikerét. Ez akkor elő- alapvetően két körülménytől függ. Egyrészt a
nyös, ha a jelenlegi utód testi és szellemi fejlő- rendelkezésre álló erőforrások mennyiségétől és
désének, illetve gondozásának körülményei op- bejósolhatóságától, másrészt az utódok repro-
timálisak. Kedvezőtlen körülmények esetén vi- duktív értékétől, tehát várható jövőbeli fitness-
szont érdemes kivárni és a forrásokat úgy cso- hozzájárulásuktól a szülő genetikai képviseleté-
portosítani, hogy azok a megfelelő időben és a hez (3.4.1.). Ez utóbbi attól függ, hogy az utódok
megfelelő gyerek esetén kerüljenek felhaszná- maguk elérik-e majd a szaporodáshoz szükséges
lásra. Ebben az esetben az erőforrásoknak az el- életkort és attól, hogy milyen esélyeik vannak
következő szaporodás céljából történő vissza- saját utód létrehozására.
tartása csökkenti a jelenlegi utód reproduktív Ahhoz, hogy a szülők képesek legyenek kiér-
értékét, de növeli annak a valószínűségét, hogy tékelni az erőforrások elérhetőségét és az utó-
a szülők újabb utódokkal növeljék genetikai dok reproduktív értékét, bonyolult és kifinomult
képviseletüket. képességeket kell mutatniuk. Olyan pszicho-
A konfliktusok harmadik nagy csoportja a lógiai mechanizmusokkal kell rendelkezniük,
mennyiségi és minőségi gyerekprodukció alter- amelyek képesek feldolgozni az utódgondozás-
natívái közötti átkapcsolásokat foglalja magá- sal kapcsolatos környezeti hatások széles tarto-
ban (MacDonald 1997). Bizonyos környezetek- mányát. Ezeknek a kialakulása az evolúció so-
ben, ahol pl. magas a mortalitás és bizonytalan rán ment végbe. Azok az anyák, akik képesek
az erőforrásokhoz való hozzájutás, a szülők úgy voltak felismerni az utódok jövőbeli reproduk-
növelik genetikai képviseletüket, ha sok utódot tív kilátásaival kapcsolatos előnyöket és hátrá-
hoznak létre, akikre viszonylag keveset fordíta- nyokat, adaptív részrehajlást mutattak: nagyobb
nak. Stabil, erőforrásokban gazdag és bejósolha- sikerrel támogatták azokat az utódokat, akik a
tó környezetben viszont kisebb számú utód fel- kapott gondoskodást leginkább át tudták fordí-
nevelése éri meg, akik intenzív szülői gondos- tani teljes rátermettségük növelésébe (Bjork-
kodást kapnak (pl. iskoláztatást), amely növeli lund és Yunger 2000, Burgess és Drais 1999).
esélyeiket a társadalmi értékek piacán (munka- Azok viszont, akik nem voltak diszkriminatí-
végzés, házasság stb.). Ezt a kettősséget a de- vek, olyan utódokra pazarolták ráfordításukat,
mográfiai átmenet előtti és utáni társadalmak akik az adott körülmények között valószínűleg
esetén már bemutattuk (3.2.3.). nem élték meg a szaporodóképes kort. Ennek
E trade off stratégiákon keresztül a szülők következtében olyan információfeldolgozó fo-
olyan reproduktív döntéseket hoznak a korlá- lyamatokra szelektálódtak, amelyek érzékenyek
tozott erőforrások tér- és időbeli felosztásáról, az utódgondozással kapcsolatos nyereségekre
amelyek növelik - legalábbis a múltban növel- és veszteségekre.
ték - nettó szaporodási sikerüket az alternatív A reproduktív döntések kialakításában azon-
stratégiákkal szemben. Nem csupán szétosztják ban bizonyos aszimmetria tapasztalható: az élő-
a rendelkezésre álló erőforrásokat az utódok kö- lények által felbecsült költségek általában na-
zött, hanem abba az utódba invesztálnak a leg- gyobb hangsúlyt kapnak, mint a feltételezett
többet, amelyik a többieknél nagyobb valószínű- nyereségek. Ez azért van, mert a költségek álta-
4.2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 249

lában több komponensből állnak össze, mint a kisebb változást indukál a szülői befektetés
nyereségek, gyakrabban és gyorsabban fluktuál- nagyságában, mint a veszteség várható növeke-
nak, továbbá nehezebb őket bejósolni és hatásu- dése. Ez azt jelenti, hogy a szülők rendkívül
kat kiszámítani (Burgess és Drais 1999, Hill et szenzitívek mindazokra a környezeti kulcsokra,
al. 1997). A szülői ráfordítás intenzitása hason- amelyek az utódgondozás költségeivel kapcso-
lóképpen jobban alá van vetve a veszteség kal- latosak. Mint látni fogjuk, ez valamennyi szülői
kulációinak, mint a nyereségnek. A gyerek csök- döntésben fontos szerepet játszik.
kent életképessége várhatóan jobban befolyá-
solja a szülők döntését, mint növekvő testi-lelki
gyarapodása, a romló anyagi feltételek valószí- 4.2.2. Szülő-utód konfliktus
nűleg erőteljesebben hatnak a gyerekvállalásra,
mint a növekvő jólét. A 4.9. ábra azt modellezi, Közismert tény, hogy a szülő gondozási és neve-
hogy a várható nyereség egységnyi növekedése lési elvei időnként összeütközésbe kerülnek a
gyermek törekvéseivel. A pszichoanalízis ezt az
ellentétet úgy magyarázza, hogy a racionális
döntés birtokában lévő szülő megfékezi a kis-
gyerek túlzó biológiai vágyait, ösztöneit. Freud
szerint a gyermeki fejlődés első éveiben domi-
náló „örömelv" az anyai gondoskodás önző ki-
sajátítására irányul, az anya viszont megpróbál-
ja ezt korlátok közé szorítani.
Az evolúcióelmélet már a 70-es években kí-
sérletet tett a konfliktus mögötti adaptációs me-
chanizmusok tisztázására. Egyik prominens
képviselője, Robert Trivers (1974, 1985) abból
indult ki, hogy a szülők és az utódok genetikai
érdekei részben átfedők, hiszen a szülő elsősor-
ban utódain keresztül biztosítja génjei képvise-
letét a következő generációban. Ezen túlmenő-
en azonban arra törekszik, hogy a lehetőségek-
hez képest növelje túlélő utódainak számát,
azaz véges szülői ráfordítását több utód között
ossza el, amelyek mindegyike 50-50%-ban hor-
dozza a génjeit. Ez azt jelenti, hogy korlátozza a
rendelkezésre álló erőforrások egyetlen utódba
való befektetését. Ezzel szemben az utódok min-
degyike saját túlélési esélyeinek a maximalizá-
lásában érdekelt, hiszen genetikai szempontból
100%-osan identikus saját magával. Teljes rá-
termettségét tehát úgy növeli, hogy a szülői rá-
fordítás minél nagyobb hányadát sajátítja ki a
4.9. ÁBRA maga számára. E kettős érdekeltségnek megfele-
A szülői ráfordítás nyereség/veszteség aránya ■ a) Szülői lően az anya arra szelektálódik, hogy bizonyos
ráfordítás a nyereség függvényében, amennyiben a vesz-
ponton abbahagyja vagy legalábbis csökkentse a
teség állandó, b) Szülői ráfordítás a veszteség függvé-
nyében, ha a nyereség állandó. Látható, hogy a szülői rá- gyerekgondozást - pl. a szoptatást - és újabb
fordítás intenzitása érzékenyebb a költségekben bekö- utódba fektessen, míg az utód akkor növeli al-
vetkező változásokra, mint a haszon változásaira (Forrás: kalmasságát, ha további gondoskodást követel,
Burgess és Drais 1999)
250 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

lagos lekötésére - ezt jelöli az ábrán a B pont -,


ahol a szülő nyeresége felülmúlja az ő vesztesé-
geinek a kétszeresét (B/C>l/2). Az utód veszte-
sége ekkor abból fakad, hogy az anyai szervezet
„önző" kihasználása csökkenti annak a valószí-
nűségét, hogy testvérei szülessenek, illetve csök-
kenti lehetséges testvéreinek számát. Minthogy
a testvérek 50%-ban hordoznak közös géneket
(r=0,5), az utód akkor mond le a további gon-
doskodásról, amennyiben teljes (közvetett) rá-
termettségének csökkenése több mint a kétsze-
rese lesz az anyai gondozás folytatásából szár-
mazó haszonnak. Ez tehát akkor következik be,
4.10. ÁBRA ha a felnövő utód már viszonylag keveset nyer a
A szülő-utód konfliktus modellje ■ Részletes magyarázat folytatódó anyai gondoskodásból, de sokat ve-
a szövegben (Forrás: Barrett et al 2002) szít abból, ha a testvéreire fordítandó anyai erő-
források mennyisége ezzel csökken. Az anya-
utód konfliktus ennek megfelelően egy olyan
még akkor is, ha már képes megállni a saját lá- periódusban várható, amelyet a következő felté-
bán (Mock és Parker 1997). telek írnak le: 1/2<B/C<1 (McDade 2001). Az
A várható eredmény mindkét fél számára ábrán látható C pont ugyanezt a kalkulációt mu-
egyfajta kompromisszum lesz, ahol az anyai tatja féltestvérre vonatkoztatva (r=1/4).
erőforrások beruházása átlagosan kisebb lesz, Az evolúciós értelmezés tehát az anya-utód
mint az az utód számára ideális volna, de több konfliktus lényegét a genetikai érdekek összeüt-
mint az anya számára optimális mennyiség közésében látja. Valójában itt egy olyan trade-
(Surbey 1998b). A 4.10. ábra segít megérteni en- off stratégia működik, amely a jelenlegi és jövő-
nek a logikáját. Kezdetben az anyai ráfordítások beli szaporodás várható nyeresége és vesztesége
nyeresége magas, költségei alacsonyak. Később közötti konfliktusból fakad. Ez a felfogás azon-
azonban minden egyes ráfordítási egység (idő- ban nem mond ellent a freudi és más pszicholó-
tartam, energia stb.) relatíve egyre kevesebbet ér giai értelmezéseknek, hanem a jelenséget más
- egyre kevesebb fitnessmegtérülést biztosít szinten kezeli, miközben a korábbi elméletek-
hiszen a növekvő csecsemő egyre többet igé- nél átfogóbb és szélesebb magyarázó kereteket
nyel. A szülő várhatóan addig folytatja a gondo- nyújt, amelyben több, mindeddig elhanyagolt
zást (pl. a szoptatást), ameddig a ráfordítással jelenség értelmezhetővé válik. Trivers modellje
járó veszteségei (azaz csökkenő jövőbeni szapo- számos, mind a szülő, mind a gyermek által al-
rodási kilátásai) felül nem múlják azt a nyeresé- kalmazott viselkedési taktika és pszichológiai
get, amely az aktuális utód túlélési esélyének fortély magyarázatára alkalmas, mint pl. elvá-
növeléséből származik (B/C< 1). Az ábrán látha- lasztás, gyermeki regresszió, szülői manipulá-
tó A pont azt az állapotot mutatja, amikor a nye- ció stb.
reség/veszteség hányados kisebb, mint 1 - a szü- Az utóbbi években kiderült, hogy a konfliktus
lő érdeke ekkor az, hogy abbahagyja az aktuális már az anyaméhben elkezdődik, és valóságos
gondoskodást és egy másik utódba fektessen. A „vegyi háború" formáját ölti. David Haig (1993,
jelenlegi utód azonban továbbra is igényli a 1998) vizsgálataiból tudjuk, hogy az embrió már
gondoskodást, hiszen a folytatólagos szülői rá- a kezdetektől fogva képes megváltoztatni az
fordítás költségei őt csak 50%-ban terhelik, az anya élettani folyamatait, hogy azok a saját
anyával való genetikai feleződés miatt. Egészen anyagcsere-szükségleteit fedezzék. A megtermé-
addig a pontig törekszik a gondoskodás kizáró- kenyítést követően az osztódó zigóta olyan ve-
4.2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 251

gyületeket termel, amelyek segítik elnyomni az hasznára. Az anya költséges anyagcsere-be-


anyának az „idegen testre" adott immunvála- ruházásokkal válaszol a magzat támadásaira.
szait és így elkerüli a kilökődést. Amint megkö- Olyan vegyületeket termel, amelyek hatástala-
zelíti a beágyazódás helyét, a gonadotropin hor- nítják a magzat által termelt hatóanyagokat. A
mon egy fajtáját kezdi termelni, amely megvál- méhen belüli szelekció egy sajátos formája a ter-
toztatja a méh sejtjeit olyan módon, hogy a kötő- hesség korai megszakadása. A spontán vetélé-
dés biztonságosan végbemenjen. A magzat által sek evolúciós pszichológiai megközelítésben
létrehozott méhlepény hatástalanítja a vérke- akkor következnek be, amikor az utódok várha-
ringés helyi szabályozó mechanizmusait, és ezt tó túlélési esélyei nagyon alacsonyak. Egyrészt
követően az anya már nem tudja irányítani a az utód súlyos veleszületett rendellenességet
méhlepénybe áramló vér mennyiségét az oda- (gyakran kromoszómaabnormalitásokat) mutat,
vezető erek összehúzásával. Ezzel párhuzamo- másrészt a terhesség folytatása nagyon kockáza-
san a magzat olyan vegyületeket választ ki az tos volna olyan körülmények között, amikor az
anyai vérbe, amelyek a szervezet más pontjain alapvető erőforrások hiányoznak, az anyai szer-
vérnyomás növelésére ösztönzik az anya ereit, vezet rossz állapotban van, és magas az őt érő fi-
ami még több vért juttat a méhlepénybe. Ez egy zikai és érzelmi stressz. Ez alapvetően csökken-
ponton túl patologikusan magas vérnyomást ti az anya reproduktív kilátásait, ezért adaptíve
eredményezhet az anyánál, amit kezelni kell. kifizetődő a jelenlegi terhességet befejezni, és
A terhesség előrehaladtával egyre nagyobb te- később újabb utódot létrehozni, akinek a várha-
ret kap a magzat és az anya érdekkülönbségei- tó túlélési esélyei jobbak. Az abortusz valójában
ből fakadó konfliktus. Az anyai szervezet gyor- a szaporodás befejezésének legkevésbé költséges
san és mélyrehatóan alakul át a magzat „beavat- formája, amikor az anya még minimális ráfordí-
kozásai" nyomán. A magzat akár ezerszeresére tást ruház az utódra, A szaporodás későbbi meg-
is növelheti az anyai vérben áramló humán szakítása a méhen belüli halálozás, művi abor-
placentáris laktogént, amely felfüggeszti az in- tusz, halvaszületés, gyerekgyilkosság formájá-
zulin hatását. Ez azzal jár, hogy az anya nem ké- ban lényegesen súlyosabb fizikai és érzelmi ter-
pes arra, hogy szénhidrátot raktározzon el a heket ró az anyára (Mealey 2000).
májban, és rendkívüli értékben megnövekszik A vetélés során az anya olyan belső környeze-
a magzat által hasznosítható cukor mennyisége tet hoz létre, amelyben a magzat nem képes túl-
a vérben. Ez akár odáig mehet, hogy súlyos cu- élni. A magzat viszont különböző jelzéseket ad
korbetegség jellegű tüneteket hoz létre a terhes saját egészségi állapotáról, Haig szerint pl. nor-
nőben. Az anyai légzési folyamatok ugyancsak mális körülmények között a méhlepény által
változásokon mennek keresztül azért, hogy le- termelt gonadotropin olyan „megbízható", költ-
hetővé tegyék a magzat fokozott oxigénellátását. séges szignál, amelyet csak az egészséges mag-
A szén- dioxid artériás nyomásának csökkené- zatok tudnak előállítani, és amely az anyai szer-
sével fokozott hiperventilláció lép fel, amely vezetet az utód további befogadására hangolja.
20%-kal fokozza az anya oxigénfelvételét, s Feltételezhető, hogy genetikai, illetve morfoló-
eközben 60-70%-uknál kisebb-nagyobb légszomj giai anomáliákkal rendelkező magzatok nem ké-
jelentkezik. A hemoglobin képződéséhez nél- pesek azoknak a vegyületeknek az előállítására,
külözhetetlen vas anyagcseréjében ugyancsak amelyek felfüggesztik az anyai immunrendszert,
érdekellentét van anya és magzata között, hi- és hamar kilökődnek. Az is lehetséges, hogy
szen a fejlődő embrió vasszükséglete (800 mg) biokémiai rendszerük rendellenességei miatt
messze meghaladja azt a mértéket, amit az anya nem, vagy csak kis hatékonysággal tudják mani-
el tud raktározni. Ez előbb-utóbb károsítja az pulálni az anyai szervezetet és így nem tudják
anya egészségét és anyagcsere-anémiát okozhat. fenntartani a saját fejlődésüket (Haig 1993,1998).
Az embrió tehát bonyolult közvetítések lán- Valószínűleg a méhen belüli anya-utód konf-
colatával sajátítja ki az anyai szervezetet a maga liktus egyik formája a terhesség alatti rosszullét
252 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

is. Mint az 1.1.4. fejezetben részletesen is kifej- kívül költséges az anya számára. A tápanyagban
tettük, a terhesség első trimeszterében kialakuló gazdag tej termelésének energetikai terhe napi
fokozott érzékenység egyes szagok és ízek iránt 2000-3000 kJ, ami felülmúlja a terhesség kaló-
és a gyakori hányinger megvédi a magzatot bi- riaigényét. Ez sokszor az anyai szervezet táplál-
zonyos táplálékok mérgezésével szemben. A kozási és egészségi állapotának romlásához
vizsgálatok valóban azt találták, hogy a terhes- vezet, amihez még a különböző elemek, elsősor-
ségi rosszullétet mutató anyák kisebb valószí- ban a kalcium kóros vesztesége is társulhat. Rá-
nűséggel vetélnek el, továbbá kevesebb kora- adásul a szoptatás a gyerek korának előrehalad-
érett és alacsony testsúlyú (2500 g-nál kisebb) tával egyre kevésbé térül meg az anya számára;
gyereket hordanak ki, mint azok, akik nem mu- a csecsemő féléves kora után többnyire már ki-
tatják ezeket a tüneteket (Profet 1992, Flaxman egészítő táplálékra szorul (McDade 2001).
és Sherman 2000). Lehetséges, hogy maga a Az elválasztás tehát elkerülhetetlen, de idő-
magzat manipulálja az anyai szervezetet, hogy pontja nagyon sok ökológiai és társadalmi té-
megvédje magát a mérgezéstől. Az első trimesz- nyezőtől függ. Azokban a kultúrákban, illetve
terben olyan hormonokat termel (gonadotro- családokban például, ahol súlyos halálozási koc-
pin), amelyek gyakori rosszullétet, hányingert, kázatot jelentenek a csecsemőkori fertőzőbeteg-
sőt hányást váltanak ki az anyából bizonyos éte- ségek (pl. diarrhea), ott tovább szoptatnak, mert
lek szagának hatására. Ennek ráadásul az a kö- a tejben lévő ellenanyagok növelik a csecsemő
vetkezménye, hogy csökken az anya tápanyag- immunológiai védettségét. Ezekben a kultúrák-
felvétele, ami viszont növeli bizonyos anaboli- ban a hosszú ideig tartó szoptatás ugyanakkor
kus hormonok (inzulin, növekedési faktor) ter- kimerítheti és legyengítheti az amúgy is sovány
melését. Ezek a hormonok gátolják a tápanyag és beteges anyai szervezetet. Ez a két tényező
beépítését az anyai szervezetbe, így a táplálék együttesen intenzív és elhúzódó elválasztási
nagy része a magzatba jut. Mindez súlyos követ- konfliktushoz vezet. Az elválasztás időzítésére
kezményekkel járhat az anya egészségére néz- - és ennek megfelelően a konfliktus természeté-
ve. Egy Kenyában végzett vizsgálat pl. azt talál- re - emellett számos más tényező is hatással
ta, hogy azok az anyák, akik a terhesség alatti van: a jövőbeli szaporodás tervezése, a női mun-
rosszullét intenzív tüneteit mutatják, súlyvesz- kavégzés mértéke, az apa jelenléte, a rokoni tá-
teséget szenvednek a második és harmadik tri- mogatás foka, a kiegészítő táplálék elérhetősége
meszterre. Nem csupán testtömegindexük csök- stb. (Sellen és Smay 2001, Quinlan et al. 2003).
ken, hanem a bőr alatti zsírszöveteik is leapad- Formáit és technikáit ugyancsak messzeme-
nak, ami az anyai szervezet egyfajta kimerülésé- nően befolyásolják az uralkodó kulturális el-
nek a jele. A kockázatot növelte az anya magas várások és normák. Egyes társadalmak pl. ke-
életkora és a terhességet megelőző alacsony mény vagy kellemetlen ízű anyagokat helyez-
testsúlya (Pike 2000). Mindez azt is mutatja, nek a mellre, máshol átmenetileg a rokonokhoz
hogy az anya számára olykor kényes ellentét küldik gyermekeiket, ismét máshol viszonylag
mutatkozik a terhességi rosszullét nyeresége korán a tehéntejre szoktatják őket, és így to-
(utód túlélési esélyének, kondíciójának javulá- vább.
sa) és vesztesége (anyai szervezet leromlása) kö- A konfliktus mindkét résztvevője bizonyos
zött, amely minden társadalmi környezetben pszichológiai fortélyok révén éri el a célját. Így
más megoldásokat kíván. pl. az infantilis, regresszív viselkedés - tehát a
Az anya-utód konfliktus a születés után is fejlődés korábbi, csecsemőkori megnyilvánulá-
folytatódik (Trivers 1985). A részt vevő felek ér- saihoz való visszatérés - olyan eszköz az utód
dekellentétei különböző viselkedési taktikák- számára, amellyel több figyelmet és gondosko-
ban öltenek testet. Ilyen pl, a szoptatásnak - a dást képes kiváltani a szülő részéről. A sírás
gyermek szempontjából - idő előtti ritkulása, sokszor ugyancsak a szülő manipulálását, „zsa-
ill. beszüntetése, az elválasztás. A szoptatás rend- rolását" szolgálja, amennyiben a veszély (éhség,
4.2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 253

szeparáció) eltúlzásával igyekszik növelni a vesznek részt unokáik ellátásában, ami lányuk
szülői erőfeszítéseket (Lummaa et al, 1998). Nem számára kínál előnyöket (4.1.4.).
véletlen, hogy az intenzív sírás a vizsgálatok Flinn szerint a kölcsönös reproduktív elfojtás
szerint növeli az anya érzelmi stresszállapotát. az anya és lánya közötti konfliktus eredménye.
A szülők ugyanakkor egyre szigorodó elvárások A 4.11. ábra azt mutatja, hogy van egy olyan
révén igyekeznek mérsékelni a többletbefekte- időszak az anya és lánya életében, amikor rep-
tést. Általában véve az anyai gondoskodás ideje roduktív érdekeik szemben állnak egymással,
és intenzitása csökken a korral. A dél-amerikai aminek következtében vetélytársaknak tekint-
ye'kwana indiánoknál pl. a csecsemő két hóna- hetők. Ebben a periódusban az anya rátermett-
pos koráig átlag 7 óra közvetlen (testi) gondos- ségét tekintve akkor jár jól, ha folytatja szaporo-
kodást kap az anyától, második évében 2,7 órát, dását, miközben számít lánya támogatására a
míg a harmadikban mindössze 0,44 órát (Hames gyermekgondozásban. Lánya viszont akkor nö-
1989). A szülők ezenkívül hatékony manipulá- veli utódainak a számát, ha időben elkezdi sza-
ciós technikákkal igyekeznek érdekeiket érvé- porodását. A konfliktus lényegében abból szár-
nyesíteni. Különböző engedményekkel és bün- mazik, hogy az anya 50%-ban rokon saját gyere-
tetésekkel például a testvérek közötti feltétlen keivel (r = 0,5), de csak 25%-ban hordoz közös
önzetlenséget szorgalmazzák, ami gyakran konf- géneket az unokáival (r = 0,25). Tegyük fel pél-
liktusba kerül a gyerekek saját magukat előny- dául, hogy van egy 37 éves korú anya, aki 0,06
ben részesítő taktikáival. gyerek/év korspecifikus termékenységgel ren-
A felnőttkori szülő-utód konfliktus egy na- delkezik, és vele együtt él a lánya, akinek a
gyon érdekes típusát elemzi Mark Flinn (1989) korspecifikus fertilitása 0,09. Az anya érdeke
egy trinidadi falusi közösségben. Azt találta, az, hogy tovább szüljön, miután a saját utódai-
hogy azok a nők, akik más, „reproduktív" (gyer-
meket szülő) nőkkel élnek együtt egy háztartás-
ban, szinte sohasem lesznek terhesek, annak el-
lenére, hogy szaporodóképes életkorban van-
nak és szexuálisan aktívak. Azok a felnőtt lá-
nyok, akik egy vagy több, még gyermekkorú
testvérrel élnek együtt, mintegy 4-5 évvel ké-
sőbb szülik meg első gyereküket, mint azok,
akiknek nincsenek fiatalabb testvéreik (átlago-
san 18 éves koruk helyett 23 évesen). Általában
véve ezek a lányok egészen addig nem esnek te-
herbe, amíg a velük élő anyjuk utolsó gyereke el
nem éri a négyéves kort. Az anyák pedig előbb
befejezik szaporodásukat (átlagosan 34 éves ko-
ruk helyett 29 évesen) akkor, ha a velük egy
házban lakó lányuk gyereket vár, mint akkor, ha
nincs várandós lányuk, vagy az már máshol él.
A szerző ezt a reproduktív elfojtás eseteként ér- 4.11. ÁBRA
telmezi (3.3.1.), amennyiben a család egyik női Az egy háztartásban élő anya és lánya közötti konfliktu-
sok várható időtartama ■ A folytonos vonal azt az élet-
tagja gátolja a másik termékenységét. Funkciója
kort jelöli, ahol az anya szorgalmazza lánya szaporodásá-
az, hogy biztosítsa az aktuálisan gyereket szülő nak megkezdését. A szaggatott vonal pedig azt az élet-
és nevelő nőnek a legközelebbi rokon támogatá- kort mutatja, ahol a lány úgy dönt, hogy elkezdi sza-
sát. Előbb a lányok segítenek fiatalabb testvére- porodását. A sötétre árnyékolt sáv az anya reproduktív
ik gondozásában, és ezzel csökkentik anyjuk érdekeinek (folytonos vonal) és a lány reproduktív érde-
keinek (pontozott vonal) az összeütközési területe. Rész-
szülői terheit (2.1.2.). Ezt követően az anyák
letes magyarázat a szövegben (Forrás: Flinn 1989)
254 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.12. ÁBRA
Az egy házfedél alatt élő
anya és lánya közötti nézet-
eltérések (agonisztikus kap-
csolatok) aránya a lány élet-
korának és az anya szaporo-
dási potenciájának függvé-
nyében ■ (Forrás: Flinn
1989)

ból származó közvetlen nyeresége (0,5 x 0,06 = 4.2.3. Diszkriminatív gondoskodás I.


0,03) nagyobb, mint közvetett nyeresége, amely Az utód reproduktív értéke
abból fakad, ha lemond szaporodásáról a lánya
javára (0,25 x 0,09 - 0,02). A lánya viszont A szülői gondoskodás gyakran diszkriminatív,
többet nyer annak révén, ha saját utódokat hoz ha alacsony az utód reproduktív értéke. A szülők
világra (0,5 x 0,09 = 0,045). várhatóan akkor „kapcsolnak" át a jövőbeli sza-
Ezen elméleti megfontolásokból az várható, porodásra, ha az általuk birtokokolt erőforrás-
hogy az anya és lánya közötti nézeteltérések és oknak a későbbi utódokra való fordítása na-
veszekedések száma ebben a kritikus időszak- gyobb fitnessmegtérülést biztosít, mintha a je-
ban látványosan növekszik. A szerző valóban lenlegi utódok gondozására használnák őket
azt találta, hogy a lányok 18 és 21 éves koruk kö- (Chisholm 1999). Ez pedig akkor valószínű, ha a
zött lényegesen gyakrabban vesznek részt ago- jelenlegi utód nem, vagy csak kismértékben já-
nisztikus kapcsolatokban az anyjukkal, mint rul hozzá a szülői gének elterjesztéséhez. Evolú-
életük más időszakaiban (4.12. ábra). Az anyák ciós szempontból a beteg, illetve testi fogyaté-
viszont 36 és 38 éves koruk között kezdeménye- kos gyerek alacsony reproduktív értéket képvi-
zik lányukkal szemben a legtöbb konfliktust. Ez sel, aki ráadásul értékes erőforrásokat von el
egyúttal arra a kérdésre is választ adhat, hogy egészségesebb testvéreitől, és hosszan tartó anyai
mi okozza a szaporodás gátlását az együtt élő gondozása késlelteti a következő gyerek születé-
nők körében. Több vizsgálat ugyanis azt mutat- sét, aki valószínűleg nagyobb eséllyel marad
ja, hogy a lelki stressz és a feszült társas kap- fenn és szaporodik. Antropológiai vizsgálatok
csolatok csökkentik a termékenységet, valószí- azt mutatják, hogy a tradicionális kultúrák kb.
nűleg a peteérés gátlása miatt (Wasser 1994) egyharmadában bevett és elterjedt szokás a sú-
(3.3.1.). Ugyanilyen hatással járnak a megnöve- lyosan beteg, illetve testi fogyatékossággal szü-
kedett fizikai terhelések (pl. intenzív munka- letett gyerekek megölése (Daly és Wilson 1984).
végzés), amely ugyancsak számottevő lehet a Jóllehet a modern társadalmakban általában
másik fél gyermekére - tehát a testvérre, illetve magas etikai értékkel ruházzuk fel az élet min-
az unokára - fordított intenzív támogatás miatt den megnyilvánulási formáját, a szülői dönté-
(Jasienska és Ellison 1998). sekben gyakran jelennek meg ezek az evolúciós
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 255

hatások, Az elhanyagolt és bántalmazott gyere- sal és magas munkanélküliséggel jellemezhető.


kek egy része - a különböző kultúrákban végzett Nem meglepő, hogy ebben a csoportban az
vizsgálatok szerint 15-60%-a - súlyos testi fo- alacsony testsúly és a koraérettség a gyermek
gyatékosságot, mentális retardációt és csökkent fejlődésének első hat évében különösen nagy
életképességet mutat (Daly és Wilson 1981), Ez kockázattal jár: a népesség átlagához képest lé-
a részrehajlás kevésbé drámai körülmények kö- nyegesen nagyobb mértékben növeli a halálo-
zött is megfigyelhető. Egy vizsgálatban olyan zás valószínűségét (11,5% vs. 3,1%) és a króni-
ikerpárokat néztek, akiknek az egyik tagja nor- kus betegségek gyakoriságát (21,7% vs. 13,4%).
mális testsúllyal, egészségesen született, másik Ennél sokkal fontosabb eredmény volt az, hogy
tagja viszont fejlődési visszamaradottságot mu- az említett anyai stratégia (rövidebb szoptatás,
tatott. Kiderült, hogy nyolc hónapos korukban rövidebb szülések közötti időintervallum) ezek-
az ikerpárok egészségesebb tagjai nagyobb anyai nek az embereknek a körében mérhető repro-
törődést kaptak - elsősorban a gyakoribb szem- duktív következményekhez vezetett. Az egyes
kontaktus, simogatás és karon hordás tekinteté- szülések között eltelt idő csökkentésével 2-4
ben mint beteg testvéreik (Mann 1992). évet nyernek további gyerekek világra hozására,
Mint ismeretes, az alacsony születési testsúly és fertilitási periódusuk végére (45 éves koru-
olyan kockázati tényező, amely jelentősen nö- kig) átlagosan csaknem két gyerekkel többet
veli a súlyos betegségek (agyvérzés, szívelégte- szülnek, mint azok, akik normális testsúlyú, il-
lenség, mentális retardáció stb.) előfordulási letve egészséges gyerekeket hoznak világra (Be-
gyakoriságát és a korai mortalitás valószínűsé- reczkei et al. 2000). Más szóval, az alacsony
gét. Egy magyarországi vizsgálatban az derült testsúlyú gyerekekkel járó magas reproduktív
ki, hogy az anyák gyerekeik várható túlélési ki- költségeket azzal kompenzálják, hogy nagyobb
látásaihoz igazítják gondoskodásuk intenzitását számú csecsemőnek adnak életet gyors egymás-
és időtartamát (Bereczkei 2001). Rövidebb ideig utánban. Ez a trade-off stratégia elsősorban a
szoptatják a 2000 g születési súly alatti, illetve demográfiai átmenetet megelőző társadalmak-
beteg gyermekeiket, ezután pedig hamarabb ban volt adaptív, hiszen ellensúlyozta az ala-
szülik a következő gyermeket, mint abban az csony testsúlyú és koraszülött gyerekek rendkí-
esetben, ha az elsőszülött egészséges és normá- vül magas mortalitásából származó vesztesé-
lis fejlettségű volt (4.13. ábra). Ezt követően azt geket.
a csoportot vizsgáltuk meg, amely alacsony is- Az alacsony testsúlyú csecsemőkkel szembe-
kolázottsággal, alacsony foglalkoztatási státus- ni szülői diszkriminációnak nem mond ellent

4.13. ÁBRA
Az első és a második szülés
közötti időintervallum hosz-
sza az elsőszülött csecsemő
születési súlyának és egész-
ségi állapotának függvé-
nyében ■ (Forrás: Bereczkei
2001)
256 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

az a megfigyelés, hogy a hátrányos fizikai kon- Könnyebben irritálhatóak, és ilyenkor nehezebb


dícióval rendelkező gyerekeknek az anyák sok- őket megnyugtatni, mint az egészséges gyereke-
szor nagyobb figyelmet szentelnek és többet ket. Keveset játszanak, viszont nagyobb mérté-
foglalkoznak velük. Elsősorban olyan tevékeny- kű szorongást mutatnak Sokszor sírnak, sírásuk-
ségekre koncentrálnak, amelyekkel megpróbál- kifejezetten frusztráló (4.1.1.), és az anyák ne-
ják ellensúlyozni ezeknek a gyerekeknek a mo- hezen tudják megkülönböztetni a kiváltó okot,
toros passzivitását és csökkent érzékszervi ké- pl. az éhséget vagy a fájdalmat (Worchel és Allen
pességeit: fizikai stimuláció, játék, érzelmi kon- 1997, Drummond et al. 1999).
taktus. Úgy tűnik, mindeközben az anyák Mindezek a jelzések növelik az anyai szoron-
tesztelik gyerekeik válaszadási képességét, igye- gás és érzelmi stressz mértékét, és alapvetően
keznek egyértelmű képet kapni viselkedésük ki- megváltoztatják a fizikai és érzelmi válaszoknak
számíthatóságával és „normális" érésével kap- azt a repertoárját, amelynek segítségével az anyák
csolatban. Erre azért is szükség van, mert úgy kiépítik szociális kapcsolataikat a gyerekeikkel.
tűnik, hogy a gyermekkori halálozásnak és a sú- Mindez azt is mutatja, hogy a szelektív szülői
lyos betegségeknek ún. gondozásfüggetlen for- bánásmód nem feltétlenül tudatos döntések
rásai vannak (Borgerhoff Mulder 1992, Penning- eredménye. Közvetlenül az anya és gyermeke
ton és Harpending 1988). Az kétségtelenül igaz, közötti kommunikáció elégtelensége és a kötő-
hogy az alacsony súllyal született és a koraszü- dési folyamatok problémái hozzák létre. Kap-
lött gyerekek jelentős része ma már nem csak csolatuk kezdeti fázisában az anyák ellenőrzik,
hogy felépül a csecsemőkori betegségekből, ha- tesztelik gyermekük viselkedését és ennek meg-
nem testi fejlődésüket tekintve néhány év alatt felelően hoznak döntéseket a szülői ráfordítás
utoléri egészséges társait. Kisebb hányaduk elosztásáról és időzítéséről. Általában csak ak-
ugyanakkor olyan súlyos betegségeket és fejlő- kor csökkentik ráfordításukat, amikor azt ta-
dési retardációkat mutat, amelyeken az intenzív pasztalják, hogy a csecsemők a szülői erőfeszí-
anyai és kórházi ápolás is csak részben tud javí- tések ellenére nem mutatnak fejlődést (Furlow
tani. A fejlődési visszamaradások az ilyen ese- 1997).
tekben többnyire függetlenek a gondozásra for- Az utód reproduktív értéke nem csupán testi
dított idő és energia mennyiségétől. Ez pedig kondíciójától függ, hanem korától is (Trivers
hatással lesz a gyerekek reproduktív kilátásaira 1985). Várhatóan olyan szülői motivációk ala-
későbbi életpályájuk - iskoláztatásuk, házassá- kultak ki, amelyek az utód életkorának figye-
guk, családalapításuk - esélyeinek mélyreható lembevételével döntenek a gyereknek juttatott
változásain keresztül. gondoskodás mértékéről. Állatkísérletek való-
Valószínű ezért, hogy az anyák az evolúciós ban azt mutatják, hogy az idősebb utódok általá-
múltban olyan „finoman hangolt" érzékszervi ban értékesebbek a szülők számára, aminek va-
képességekre szelektálódtak, amelyek képessé lószínűleg két alapvető oka van. Egyrészt a már
teszik őket, hogy különbséget tegyenek a gyerek rájuk fordított szülői gondoskodás relatív nagy-
csökkent túlélési és szaporodási kilátásainak sága, amely elhanyagolásukat fokozottan „költ-
enyhe és súlyos formái között (Mann 1992). Az ségessé" teszi. Másrészt azért, mert közelebb
adatok valóban azt mutatják, hogy az anyák vannak ahhoz a korhoz, amikor már maguk is
rendkívül érzékenyek csecsemőik jelzéseire és képesek utódokat létrehozni és a szülői géneket
válaszaikat ezekhez a jelzésekhez igazítják. A elterjeszteni.
koraérett és beteg csecsemők egy része nagy ne- Több adat mutat arra, hogy az emberek - leg-
hézséget mutat az anyával való kapcsolatok mo- alábbis szélsőséges helyzetekben - úgy visel-
toros és érzelmi szabályozásában. Gyakran for- kednek, mintha idősebb gyerekeiket többre ér-
dul elő, hogy nem világos és nehezen értelmez- tékelnék a fiatalabbaknál. Összehasonlító elem-
hető viselkedési válaszokat adnak, keveset zések szerint a gyermekgyilkosságot gyakorló
mosolyognak, gyakran fordítják el tekintetüket. társadalmakban mindig a fiatalabb gyereket ál-
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 257

4.14. ÁBRA
A gyermekgyilkosságok gya-
korisága a gyermek korá-
nak függvényében (Kanada
1974-1983) ■ (Forrás: Daly
és Wilson 1988)

dozzák fel, rendszerint olyankor, ha túl korán tékesebbek a szülők számára - túlélték a csecse-
született az előző gyerek után, ha az anyának kö- mőkori mortalitást és közelebb vannak a szapo-
rülményeihez képest már túl sok gyereke volt, rodóképes életkorhoz ezért érdemes tovább
továbbá ikerszülés esetén az ikerpár egyik tagját folytatni a költséges szülői beruházásokat. Rá-
(Daly és Wilson 1984). A kung busmanoknál adásul az elsőszülöttek hasznot húznak abból,
például minden 500 újszülöttből hatot ilyen hogy nincsenek idősebb testvéreik, akikkel ve-
okokból gyilkolnak meg. Az ipari társadalmak- télkedni kellene a közös családi erőforrásokért.
ban előforduló gyermekgyilkosságok döntő Számos vizsgálat igazolja ezeket az elméleti
többsége ugyancsak a születés utáni hetek és megfontolásokat. Az elsőszülött csecsemők több
hónapok során történik, az első év végére ez a figyelmet és gondoskodást kapnak, mint a ké-
harmadára esik, majd meredek csökkenést mu- sőbbiek, és bár általában kisebb testsúllyal szü-
tat a második életév betöltését követően (4.14. letnek, gyorsabban növekednek és egyéves ko-
ábra). A Kanadában 1974 és 1983 között meg- rukra nagyobb testméretre tesznek szert, mint
gyilkolt gyerekeknek mindössze 24%-a érte meg fiatalabb testvéreik (Salmon és Daly 1998). Sőt,
az első életévét, a többi néhány napos vagy he- felnőtt korukra magasabb szociális és jövedelmi
tes volt (Daly és Wilson 1987). státusokat érnek el, ami összefügg azzal, hogy
A gyerek életkorához szorosan kapcsolódik szüleik tovább iskoláztatják őket, később háza-
egy újabban intenzíven kutatott terület, a szüle- sodnak és gyerekeik később születnek fiatalabb
tési sorrend. A 3.2.2 fejezetben részletesen be- testvéreikhez viszonyítva. (Davis 1997). Ez egy-
mutattunk néhány antropológiai kutatást, ame- becseng Sulloway-nek (1996) azzal a megállapí-
lyek annak vizsgálatára irányultak, hogy az ipa- tásával, miszerint az elsőszülöttek az irántuk
rosodást megelőző társadalmakban az utódok megnyilvánuló szülői részrehajlás miatt felnőtt
neme és születési sorszáma miként kapcsolódik korukban a szülői értékek és a státus quo támo-
össze túlélésük, anyagi gazdagságuk és szaporo- gatóivá és védelmezőivé válnak, míg később
dásuk feltételeivel. A pszichológia elsősorban született testvéreik inkább hajlanak a lázadásra
azóta szentel figyelmet ennek a témának, amió- és ezen értékek megkérdőjelezésére (lásd még
ta Frank Sulloway (1996) megjelentette ma már 4.5.1.).
széles körben népszerű könyvét, amelyben Van azonban egy ellentétes hatás: ahogy a
evolúciós megfontolások is helyet kaptak. Az szülők öregszenek, utódaik relatív fitnessértéke
idősebb gyerekek, mint láttuk, reproduktíve ér- növekszik a szülők csökkenő reproduktív értéke
258 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

miatt. Mint rövidesen (4.2.4.) részletezzük, ha későnszülött személyek, akik ismét az anyát
minden más egyenlő, az idősebb szülők többet rangsorolták az első helyre (Salmon és Daly 1998).
invesztálnak utódaikba, mint a fiatalabbak, így
a később született gyerekek várhatóan több szü- 4.2.4. Diszkriminatív gondoskodás II.
lői gondoskodást kapnak, mint annak idején az
Szülői erőforrások
elsőszülöttek. Ráadásul, az utoljára született
gyerekek életében kisebb szerepet játszik a A szülői gondoskodás időzítésére és elosztására
testvér-rivalizáció, hiszen nem kell osztozniuk vonatkozó döntéseket nagymértékben befolyá-
fiatalabb testvéreikkel a család rendelkezésére solja a rendelkezésre álló erőforrások mennyisé-
álló erőforrásokon. Mindebből az következik, ge és előrejelezhetősége. Ha a gyerekgondozás
hogy a születési sorrend szerint középső gyere- anyagi feltételei korlátozottak, az anyák készek
kek a szülői figyelmet és beruházásokat tekintve átcsoportosítani ráfordításukat egy kedvezőbb
hátrányba kerülnek mind elsőszülött, mind utó- körülmények között felnevelhető későbbi gye-
szülött testvéreikkel szemben. Egy vizsgálatban rekbe (Surbey 1998b). Miután az erőforrások-
azt találták, hogy azok a fiatal felnőttek, akik el- hoz való jutásban minden társadalomban döntő
sőként, illetve harmadikként (utoljára) szület- szerepet játszanak a férfiak, nem meglepő, hogy
tek, fontosabbnak és meghatározóbbnak tartják a szülői gondoskodás szelektív visszatartásának
a szülői törődést és a családi támogatást, mint egyik oka az apa hiánya vagy ismeretlen volta.
másodikként született testvéreik. Arra a kérdés- XVIII. századi német falvak népességére vonat-
re, hogy kivel ápolják a legszorosabb kapcsola- kozó levéltári adatok elemzése azt mutatja,
tot és kihez fűződik a legbizalmasabb viszo- hogy a korán özvegységre jutó nők egyetlen gye-
nyuk, az előbbiek 64%-a, míg az utóbbiaknak rekének mortalitása igen magas. Ez a halálozási
mindössze 10%-a nevezte meg az anyát. A kö- gyakoriság pozitív Összefüggést mutat újraháza-
zépsőként született férfiak és nők inkább nem sodásuk valószínűségével, és legmagasabb köz-
rokon barátaikat és ismerőseiket nevezték meg vetlenül az újraházasodás előtt (Voland 1988),
szociális kapcsolataik legfontosabb résztvevői- Az adatok azt a magyarázatot valószínűsítik,
ként (4.15. ábra). Arra a kérdésre pedig, hogy kik- hogy a nők férjük halála után nem tudnak gon-
hez fordulnának érzelmi támogatásért, a középső- doskodni gyermekükről - esetleg aktívan meg-
ként született válaszadók ötször olyan gyakran je- vonják tőlük anyai gondoskodásukat -, ami ki-
lölték meg a testvéreiket, mint az elsőszülött és
4.15. ÁBRA
A válaszadók aránya szüle-
tési sorrendjük függvényé-
ben ■ Arra a kérdésre felel-
tek, hogy kit éreznek legkö-
zelebb magukhoz (szülei-
ket, egyéb rokonaikat, nem
rokon barátaikat, ismerőse-
iket) (Forrás: Salmon és Daly
1998)
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 259

mutathatóan javítja férjhezmenési esélyeiket,


hiszen a gyerektelen nők általában vonzóbb há-
zastársak a férfiak számára, mint a gyerekkel
rendelkezők (3.4.4.). Kultúrközi vizsgálatok azt
mutatják, hogy a gyermekgyilkosságok valószí-
nűségét erősen növeli az apai gondoskodás
várható kiesése (Hrdy 1999). Mint az imént lát-
tuk, a tradicionális társadalmak egy részében ez
nem csupán az utód jólétét és későbbi társadal-
mi státusát veszélyezteti, de túlélési esélyeit is
lényegesen csökkenti.
Ez a tendencia még a modem társadalmakban
is jelen van. Kanadában a gyermekgyilkosságot
elkövető nők 89%-a hajadon (Daly és Wilson
1984). Egy Angliára és Walesre kiterjedő vizsgá- 4.16. ÁBRA
latban azt találták, hogy a művi abortusz lénye- A művi vetélés korspecifikus valószínűsége a jövőbeli
gesen gyakoribb az egyedül élő nők, mint a fér- férjhez menetel valószínűségének függvényében ■ (For-
jezettek között (Lycett és Dunbar 1999). Ez a kü- rás: Lycett és Dunbar 1999)
lönbség a 16 és 25 év közöttiek korcsoportjaiban
a négyszeres értéket is meghaladja. A szerzők
szoros kapcsolatot találtak a hajadon nők ter- gést mutat az anya korával. A nő reziduális rep-
hességmegszakításának kockázata és férjhezme- roduktív értéke - tehát jövőbeli szaporodásának
netelük esélyei között: házasságuk jövőbeni va- valószínűsége - a korral együtt csökken (3.37.
lószínűségének csökkenésével - amely persze ábra). Jövőbeni reproduktív kilátásainak romlá-
életkoruktól függ leginkább - egyre ritkábban sa miatt egyre kisebb a valószínűsége, hogy
követnek el terhességmegszakítást (Lycett és megszakítja az utódgondozást. Ezt támasztják
Dunbar 1999) (4.16. ábra). alá azok az adatok, amelyek szerint ha a gyerek-
Úgy tűnik, hogy mind az abortusszal, mind a nevelés körülményei kedvezőtlenek, a fiatalabb
gyermekgyilkossággal kapcsolatos anyai dönté- anyák nagyobb valószínűséggel vesznek részt
sek végső soron a szaporodás elhalasztását szol- gyerekeik elhanyagolásában és bántalmazásá-
gálják. Miután az aktuális gyermek felnevelése ban, mint az idősebbek (Daly és Wilson 1988).
rendkívül költségessé válna a férfi támogatása A művi vetélés gyakorisága ugyancsak sajátos
nélkül, az anya inkább annak a jövőbeli gyerek- kormegoszlásokat mutat: amint a 4.17. ábra mu-
nek a gondozását vállalja, akinek felnevelésé- tatja, a tizenéves nők körében a legmagasabb,
ben már valószínűleg az apai erőforrásokat is fel azután meredeken csökken, majd ismét nő (Tull-
tudja használni. Természetesen nem csupán a berg és Lummaa 2001). A fiatal, többnyire haja-
családjukról gondoskodó férfiak hiánya, hanem don nők feltételezhetően abban a reményben
az erőforrások általában vett szűkössége is a halasztják el a szülést, hogy a gyereknevelés fel-
szülői ráfordítások korlátozásához vezethet. A tételei a jövőben javulni fognak, A művi vetélés
gyermek elhanyagolásának valószínűsége arány- előfordulási gyakorisága azonban még egy csú-
talanul magas az alacsony jövedelmű, illetve csot mutat a nők reproduktív életében; 35 év fe-
munkanélküli családokban, noha természete- lett újra emelkedik, majd a 45 éves korukat meg-
sen a szegénység nem vezet szükségszerűen a haladó nők körében meghaladja a fiatal nők ve-
rossz bánásmódhoz (Burgess et al. 1988, Bur- télési rátáját. Az idősebb - többnyire házasság-
gess és Drais 1999). ban élő - nők számára az abortusz inkább a
Az erőforrásokhoz való hozzájutás mértéke és termékenység korlátozásának az eszköze abban
a szülői ráfordítás intenzitása szoros összefüg- az esetben, ha már nem akarnak több gyereket,
260 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.17. ÁBRA
A művi abortusz gyakorisá-
ga a különböző női korcso-
portokban ■ (Forrás: Tull-
berg és Lumma 2001)

illetve elejét akarják venni az időskori gyerek- meglepő eredményt, miszerint a 30-as éveik
szüléssel járó kockázatoknak. Ez a fajta szüle- első felében szülő nők termékenységi mutatói
tésszabályozás az egyik eszköze annak, ahogy a jobbak, mint a fiatalabb anyáké (Essock-Vitale
szülői gondoskodás szerepéről „átkapcsolnak" a és McGuire 1988). Az anya kora a demográfiai
nagymamaszerepre (4.1.4.). átmenetet megelőző korokban valószínűleg még
Mint ismeretes, koruk előrehaladtával a nők inkább befolyásolta a szaporodási mintázato-
egyre nagyobb valószínűséggel szülnek csök- kat. Egy történelmi demográfiai vizsgálat azt
kent életképességű, többek között kromoszóma- mutatta ki, hogy Észak-Németországban 1668
hibás gyerekeket. Egyesek szerint ez nem egy- és 1869 között az újszülöttek mortalitása növe-
szerűen az öregedéssel járó kóros tünetek közé kedett az anya korával, de az első évüket túlélő
tartozik, ahogyan a legtöbben gondolják. Sokkal gyerekek halálozása csökkent (Voland 1988).
inkább arra vezethető vissza, hogy az idősödő Ismeretes, hogy az ipari társadalmakban élő,
anyai szervezetben csökken a magzattal szem- középosztályhoz tartozó nők viszonylag későn
beni védekezés, enyhül a méhen belüli „szűrés" kezdik meg szaporodásukat: általában a me-
eszközeinek hatékonysága (4.2.3.). Ennek az az narché után 10-15 évvel, vagy még később szü-
oka, hogy az életkor előrehaladásával egyre ki- lik meg első gyereküket. Gyakori ugyanakkor,
sebb esély nyílik újabb utódok szülésére, így az hogy e társadalmak hátrányos helyzetű, margi-
anyai szervezet hajlandó elfogadni a kisebb rep- nális csoportjaiban felnevelkedő lányok nagyon
roduktív értékkel rendelkező magzatok méhen korán, tizenévesen válnak anyává. A társada-
belüli jelzéseit, és folytatni gondozásukat (Nesse lomtudományi elemzésekben ezt többnyire a
és Williams 1995). felvilágosultság és a tudatos tervezés hiányának
Hasonló evolúciós logika érvényesül a szü- tulajdonítják, illetve az adott szubkultúrában
lést követő utódgondozás során. Eszerint az idő- uralkodó elvárásokra és értékekre vezetik visz-
sebb nők jövőbeni reproduktív esélyeik csökke- sza. Arline Geronimus (1987, 1996) szerint
nésével többet fordítanak utódaik gondozására, azonban a tinédzser anyaság sokkal inkább egy
mint a fiatalabb anyák, akiknek nagyobb esé- olyan alternatív életvezetés részeként tekinthe-
lyük van további utódokat szülni. Egy amerikai tő, amely adaptív időzítést jelent a szegény csa-
vizsgálat szerint a 30 és 34 éves koruk közötti ládokból származó, iskolázatlan lányok szapo-
nők általában többet törődnek első gyerekükkel, rodása számára. Több száz afro-amerikai lány-
mint a fiatalabb anyák. Ez teszi érthetővé azt a nyal felvett mélyinterjú elemzése ugyanis azt
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 261

mutatta, hogy koruk előrehaladásával ezeknek a A szülői gondoskodás sajátos formája - egyút-
lányoknak nem javulnak, inkább romlanak az tal a szülői erőforrások elosztásának és időzíté-
életkörülményei. Nincs kilátásuk arra, hogy jö- sének speciális esete - a mostohagyerekkel kap-
vedelmi viszonyaik, státusuk emelkedni fog, csolatos magatartás. Mint láttuk, az utódgondo-
egészségügyi problémáik - részben az egészség- zással kapcsolatos stratégiákat elsősorban a szü-
telen életmód miatt - viszont egyre növeked- lői ráfordítások fitnessmegtérülései határozzák
nek, és ezek felhalmozódásával relatíve korai meg. Ezen belül lényegesen befolyásolja a szü-
halállal kell szembenézniük. Ehhez képest több lői döntéseket a gyerekkel való rokoni-genetikai
munkalehetőség nyílik meg a számukra akkor, kapcsolat, illetve ennek hiánya (3.3.8.). A mos-
amikor 30-as éveikre befejezik a szaporodásu- tohaszülők olyan gyerekekre fordítják erőforrá-
kat. Egyrészt családi korlátok már nem akadá- saikat, akik nem növelik genetikai képviseletü-
lyozzák munkavállalásukat, másrészt idősebb ket Ezért várhatóan kevesebb anyagi és érzelmi
gyermekeik már nem igényelnek olyan intenzív gondoskodást nyújtanak nekik, mint a biológiai
ellátást, mint korábban, sőt maguk is részt vesz- szülők (Betzig 1988). Miközben ez a megállapí-
nek fiatalabb testvéreik gondozásában és egyéb tás nem determinisztikus semmilyen egyedi
háztartási teendők ellátásában. Ehhez járul még szülő-gyerek kapcsolatra nézve, a vizsgálatok
az a körülmény, hogy ezekben a közösségekben egyértelmű statisztikai trendeket tártak fel. Az
és társadalmi rétegekben a lányoknak csekély eddig vizsgált társadalmakban azt találták, hogy
esélyük van a jó házasságra. Nem csupán azért, a mostohagyerekek általában kevesebb támoga-
mert a szóba jöhető férfiak többsége szegény, tást kapnak, mint az édesgyermekek. A Tanzá-
hanem azért is, mert a férfiak mortalitása még niában élő nomád hadzáknál pl. a férfiak több
magasabb, mint a nőké (az afro-amerikai közös- időt fordítanak biológiai gyermekeik közvetlen
ségekben élő férfiak várható élettartama több gondozására (karon hordás, nyugtatás, játék,
mint tíz évvel kevesebb, mint a fehér férfiaké), beszélgetés stb.), és a vadászat során szerzett
és ez is a biztos egzisztenciateremtés akadályát húsból nagyobb mennyiséget juttatnak nekik,
képezi. mint mostohagyerekeiknek (Marlowe 1999).
Ilyen körülmények között a lányoknak érde- Karib-tengeri falvakban azt találták, hogy a bio-
mes áttérniük szaporodásuk korai időzítésére. lógiai szülők gyakoribb és szorosabb kapcsola-
Annál is inkább, mert a rövid és gyors nemze- tokat ápolnak vér szerinti gyerekeikkel, miköz-
dékváltás miatt több rokoni generáció segítségé- ben mostohagyerekeikkel szemben több konf-
re számíthatnak. Tizenöt-tizenhat évesen szülik liktust és nézeteltérést mutatnak (Flinn 1988).
első gyereküket, amikor saját anyjuk is még meg- Európai és amerikai vizsgálatok ugyancsak
lehetősen fiatal (30-35 éves), aki azonban már arról számolnak be, hogy az édes gyermekek 5
befejezte szaporodását, és munkájával képes je- és 12 éves koruk között több apai gondoskodást
lentősen hozzájárulni a család anyagi hátteré- kapnak, később pedig nagyobb anyagi támoga-
nek megteremtéséhez. A dédanya (a tizenéves tásban részesülnek és nagyobb valószínűséggel
anyák nagyanyja) általában még ugyancsak él, kerülnek egyetemre, mint a mostohagyerekek
45-50 éves, és az ő feladata inkább a gyerekek (Anderson et al. 1999a, 1999b, Lancaster és Kap-
közvetlen gondozása. Hasonló életvezetési min- lan 2000). Végrendeleteikben a szülők rendsze-
tákat találtunk a magyarországi beás cigányok rint előnyben részesítik édesgyermeküket a
körében; a többségi népességhez képest rosz- mostohával szemben (Smith et al. 1987), Ezek-
szabb szociális és egészségügyi feltételek között ben az esetekben a diszkriminatív szülői visel-
élnek, lényegesen korábban szülik meg első kedés nagyfokú egyenlőségfelfogással párosul:
gyermekeiket (átlag 17 és fél évesen), akik felne- a szülők arról számolnak be, hogy érzelmeik és
velésében fontos szerepet játszanak a felmenő törődésük tekintetében semmiféle különbséget
ági közeli rokonok (nagyszülő, nagynéni, idő- nem tesznek vér szerinti és nem vér szerinti
sebb testvér) (Bereczkei 1993a, 1998b). gyermekeik között. Külön kategóriát képeznek
262 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

a bántalmazás esetei: ismeretes, hogy a gyer- született rendellenességet mutató gyerekek el-
mek elhanyagolásának és bántalmazásának a hanyagolásának és bántalmazásának a kockáza-
kockázata meglehetősen magas azokban a csa- ta 5-10-szeresével haladja meg az egészségese-
ládokban, ahol legalább az egyik szülő mosto- két (Daly és Wilson 1988, Halpérin 1995). A
ha. A gyermekbántalmazás kérdésköre olyan ösz- harmadik fő kockázati tényezőt pedig az jelenti,
szetett és hatásában annyira m e s s z e mutató, ha a család vagyoni helyzete, stabilitása annyira
hogy érdemes részletesebben is foglalkozni vele. leromlik, hogy a teljes anyagi és szociális szét-
hullás veszélye fenyegeti (Burgess et al. 1988).
Ezekben az esetekben az a közös, hogy a szü-
4.2.5. Gyerekbántalmazások, lők alapvető reproduktív érdekei kerülnek ve-
gyerekgyilkosságok szélybe. Vagy olyan gyermekkel élnek együtt,
akik vér szerint nem a rokonaik - és ezzel szülői
Mint a megelőző fejezetekből kiderült, őseink ráfordításukat idegenekre fordítják -, vagy pe-
többek között úgy követték hosszú távú repro- dig a gyerekek reproduktív kilátásai csökken-
duktív érdekeiket, hogy csökkentették a hátrá- nek jelentősen (Daly és Wilson 1987, 1998). A
nyos helyzetű gyermekeikre irányuló ráfordítá- marginális helyzetbe került és működésképte-
sokat és minimalizálták a felnevelésükkel kap- lenné váló családokból kikerülő gyerekek hát-
csolatos költségeket, miközben megőrizték testi ránnyal indulnak a státusok megszerzéséért fo-
és anyagi erőforrásaik egy részét későbbi gyere- lyó versenyben, a retardáltak pedig sok esetben
keik gondozására. Ez az egykor adaptív viselke- alkalmatlanok arra, hogy egészséges utódokat
dési program olykor antihumánus és abnormá- hozzanak létre, súlyosabb esetben hogy elérjék
lis anyai szerepekhez vezet. Gyermekpszicholó- a nemzőképes kort. Az említett körülmények
gusok, pszichiáterek, kriminalisztikai szakértők között csökken az esélye annak, hogy a szülők
szerint a gyermekbántalmazások és elhanyago- képesek növelni genetikai képviseletüket a kö-
lások száma az egész világon meghökkentően vetkező generációban, ezért megnövekszik an-
magas (Gelles 1990). nak a kockázata, hogy megvonják támogatásu-
Martin Daly és Margo Wilson vizsgálatai sze- kat gyerekeiktől és magukra hagyják őket.
rint különösen három típusú családban fordul
elő gyakran (Daly és Wilson 1981, 1985, 1998).
Egyrészt ott, ahol a szülőknek legalább az egyi-
ke mostoha vagy gyám. Több, nagy mintákat fel-
dolgozó amerikai és kanadai vizsgálat szerint
ezekben a családokban 30-40-szeresére nő a
gyermekek bántalmazásának valószínűsége (Daly
és Wilson 1985, Burch és Gallup 2000) (4.18.
ábra). Kiderült, hogy ez még akkor is így van, ha
a gyerekekre fordított anyagi támogatás ugyan-
olyan mértékű a mostohák részéről, mint a bio-
lógiai szülők esetében. A gyerekgyilkosságokat
tekintve ez a különbség a biológiai szülőkhöz
képest akár a 70-szeresére (USA) vagy 100-szo-
rosára (Kanada) is emelkedhet (Daly és Wilson
1994).
A gyerekbántalmazások másik nagy csoport-
ját azok az esetek képezik, ahol a gyermekek ve-
4.18. ÁBRA
leszületett fizikai vagy szellemi fogyatékosságot A nyilvántartott gyermekbántalmazások aránya Kanadá-
mutatnak. A mentális retardációt és más vele- ban biológiai és mostohaszülők esetén ■ (Forrás: Daly és
Wilson 1998)
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 263

Természetesen ennek a viselkedésnek a vég- skálát képez, amelynek egyik végpontja az utód
ső, evolúciós motívumai éppúgy nem tudato- iránti maximális gondoskodás, a másik pedig a
sak, mint a szülői diszkrimináció korábban em- ráfordítás teljes megszakítása. Más szóval a szü-
lített eseteiben. Közvetlen megjelenésükért el- lői gondoskodás olyan komplex viselkedési
sősorban a szülők és gyermekek közötti lelki és rendszer, amely bizonyos körülmények között
érzelmi kötődések hiánya vagy ennek zavarai a reproduktíve előnyössé teszi a szülői erőforrás-
felelősek. Mint a 4.1.1. fejezetben ismertettük, ok átcsoportosítását és későbbi, másik utódra
az egyedfejlődés korai szakaszában olyan speci- történő felhasználását - a jelenlegi utódra irá-
fikus bevésődési és megerősítési folyamatok nyuló törődés csökkentése vagy teljes megvoná-
működnek a szülők és utódaik között, amelyek sa árán. A szülők ilyenkor egy trade-off kereté-
kapcsolatuk normális kialakulását szolgálják. ben áttérnek a kedvezőtlen feltételeket mutató
Ezek a kötődések csak részben alakulnak ki jelenlegi szaporodásról a várhatóan kedve-
azokban a családokban, ahol a mostohaszülők zőbb lehetőségeket kínáló jövőbeli szaporodás-
viszonylag későn találkoznak a gyerekkel, álta- ra (4.2.1.). A világ minden tájáról - különösen
lában túl a bevésődéshez szükséges kritikus azokból a társadalmakból, ahol sok gyerek szü-
vagy szenzitív perióduson (Silverman et al. 1993). letik - rendelkezünk adatokkal arról, hogy
Tanulságos ebből a szempontból, hogy az örök- ugyanaz az anya, aki elhagyta korábbi gyerekét,
befogadó szülők körében még az átlagosnál is gondos anyává válik, ha a körülmények javul-
ritkábban fordul elő gyerekbántalmazás. Ez nak (Hrdy 1999).
részben a saját gyerek iránti megnövekedett Ha ismerjük a szülői döntést befolyásoló té-
igény eredménye lehet (2.1.3.), de valószínűleg nyezőket - anya és gyerek kora, a gyerek egész-
szerepet játszik benne az is, hogy az adoptálás ségi állapota, genetikai leszármazás jellege stb.
rendszerint az örökbefogadott gyerek vagy cse- -, az evolúciós modell alapján előre tudjuk je-
csemő életének nagyon korai szakaszában - lezni a gyerekbántalmazás megjelenésének koc-
többnyire az első két évben - történik, amely se- kázatát. Ezen túlmenően a szakembereknek na-
gíti a szülőkkel való bensőséges kapcsolatok ki- gyon sok olyan tényezőt kell tisztázniuk, ame-
alakulását. lyek az adott gyerekre fordítható támogatás
A veleszületett fogyatékosságot mutató gyere- megvonásának vagy részleges visszatartásának
kek azért veszélyeztetettek a bántalmazás szem- az evolúciós érdekét fizikai tettlegességbe vagy
pontjából, mert fizikai és értelmi állapotuk sok- érzelmi elhanyagolásba fordítja át. Ahhoz ugyan-
szor csupán korlátozott testi kapcsolatokat tesz is, hogy az elhanyagolás indítéka különböző
lehetővé a szülőkkel. Érzelmi reakcióik nehezen típusú bántalmazói viselkedésekben jelenjen
értelmezhetőek, válaszadási képességeik kész- meg, a személyes motivációk, a családi konflik-
lete korlátozott, így kisebb a lehetőség a „nor- tusok és a gondozók mentális rendellenességei-
mális" attachment kifejlődésére (Pollak et al. nek sajátos kombinációi szükségesek (Révész
2000). Bármi is az oka, a korai kötődés torzulása 1999). Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert a
oda vezet, hogy más korlátok és viselkedési kü- témával foglalkozó pszichológiai irodalom gyak-
szöbök alakulnak ki a bántalmazás szempontjá- ran a szülő személyiségére helyezi a hangsúlyt,
ból veszélyeztetett gyerekek esetében, mint a és ennek megfelelően beszél „bántalmazó" sze-
többieknél. mélyiségről vagy típusról. Ezt az adatok részben
A gyermekek bántalmazása természetesen alátámasztják: az alacsony iskolázottság, az an-
nem adaptív stratégia, valószínűleg sohasem tiszociális karakter, az agresszív vagy alacsony
volt az. Inkább azt mondhatjuk, hogy egy össze- stressz-tűrő személyiség az átlaghoz képest va-
tett adaptáció mellékterméke, amely extrém kö- lóban gyakrabban ismerhető fel a bántalmazói
rülmények között jön létre (Daly és Wilson viselkedésben (Burgess és Drais 1999). A vizs-
1998). Az evolúciós pszichológia értelmezésé- gálatok ugyanakkor az evolúciós modellt is iga-
ben a szülői magatartás egy széles és folyamatos zolták. Eszerint a szülői gondoskodás családon
264 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.19. ÁBRA
A gyerekgyilkosságok gya-
korisága az anya kora és
családi állapota függvényé-
ben (Kanada 1974-1983) ■
(Forrás: Daly és Wilson 1988)

belül is sokszor diszkriminatív, amennyiben egye- születésszabályozás más módjai nem állnak
netlenül oszlik meg az utódok között. A szülők rendelkezésre, és ha úgy érzik, hogy képtelenek
minden gyerek esetén és a gondozás minden folytatni a gyerek gondozását. Az ipari társadal-
alapvető formáját illetően aktuális döntéseket makban, ahol a nemkívánatos terhesség meg-
hoznak arról, hogy ki legyen a támogatások ha- szakításának más, kevésbé „költséges" formái is
szonélvezője, és ki a megvonások elszenvedője. vannak (pl. abortusz) és ahol a gyermekgyilkos-
Hasonló kondicionális döntések vonatkoznak ságok súlyos jogi és erkölcsi szankciókat von-
a gyerekgyilkosságokra is. Noha jogi és erkölcsi nak maguk után, az anyák általában csak akkor
értelemben az utódok elhanyagolása (illetve bán- vállalkoznak gyerekük megölésére, ha a körül-
talmazása) és megölése eltérő jelenségeknek mi- mények nem teszik lehetővé az elhagyásukat
nősülnek, evolúciós értelemben elválaszthatat- vagy elhanyagolásukat - például félnek a felfe-
lanok egymástól. Mindkettő közvetlenül vagy dezéstől.
közvetetten arra irányul, hogy az anyák csök- A tradicionális társadalmak többségében ez-
kentsék ezáltal a gyerek felnevelésének súlyos, zel szemben a születésszabályozás egyik elfoga-
vagy éppen elviselhetetlennek látszó költségeit. dott eszközének tartják az infanticiditást. A ki-
Erre mutat például, hogy - összhangban az evo- váltó körülmények minden esetben az erőfor-
lúcióelmélet elvárásaival - a gyerekgyilkossá- rások szűkösségével és a gyerek alacsony repro-
gok gyakorisági megoszlásait éppúgy és épp- duktív értékével állnak kapcsolatban. Egy 36
olyan formában befolyásolja a résztvevők repro- társadalmat felölelő összehasonlító elemzés
duktív értéke (a gyerek életkora, továbbá az adatai szerint a gyermekgyilkosságok legfőbb
anya kora és családi állapota), ahogyan azt az okai a következők voltak: retardált, illetve fo-
abortuszok és a gyerekbántalmazások esetében gyatékos gyerek (21 társadalom), házasságon kí-
láttuk (4.19. ábra, lásd még 4.14. ábra). vüli szülés (14), az apa ismeretlen volta (16), ik-
Ezzel együtt is igaz azonban, hogy a gyerek- rek miatti túlterheltség (14), túl sok gyerek a rö-
gyilkosságok és a gyerekbántalmazások (elha- vid szülések közötti intervallum következtében
nyagolások) különböző szituációkban és eltérő (11) (Daly és Wilson 1984,1987). Meg kell azon-
hatásokra aktiválódnak. Sarah Hrdy (1992,1999) ban jegyeznünk, hogy ezekben a társadalmak-
vizsgálatai azt mutatják, hogy az anyák egyfajta ban csak az újszülötteket lehet büntetlenül fel-
végső eszközként gyakorolják az infanticiditást. áldozni, de azokat is csak bizonyos feltételek
Akkor gyilkolják meg csecsemőiket, amikor a mellett. Addig, amíg nem mutatják be a közös-
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 265

ségnek, amelyet követően egy rítus keretében Végezetül nem árt újból hangsúlyozni, hogy
teljes értékű emberré válnak. A busman anyát, az itt bemutatott evolúciós magyarázatok nem
aki újszülöttje nélkül tér vissza a bozótból, a igazolnak és szentesítenek semmiféle ártalmas
szülés színhelyéről, nem tekintik gyilkosnak, ideológiát és gyakorlatot. A szülői gondoskodás
hiszen az újszülöttet sem tartják még emberi megvonásának és a gyerek bántalmazásának vagy
lénynek. Ha azonban a csecsemőt mellre veszi elpusztításának különböző formái természete-
és megszoptatja, már senki sem gyakorolhatja sen sértik erkölcsi érzékünket és kiváltják tilta-
az infanticiditás jogát. kozásunkat. Az, hogy a gyerekek elhanyagolása
Az etnográfiai irodalom tele van olyan esetek- és megtagadása adaptív volt bizonyos evolúciós
kel, amikor a testi fogyatékossággal vagy vala- környezetekben, nem jelenti azt, hogy korunk-
milyen rendellenességgel született gyerekeket ban helyeselhető és normális viselkedésnek mi-
feláldozzák. Így pl, a farfekvéses szülést, a kora- nősül. Az emberek általában szeretik, gondoz-
szülést vagy az albinizmust számos vadászó- zák és védelmezik gyerekeiket. Ez éppúgy az
gyűjtögető kultúrában olyan abnormalitásként, evolúció során szerzett tulajdonságunk, mint az
rossz ómenként fogják fel, amely a törzsi hagyo- hogy bizonyos specifikus feltételek között szü-
mányok szerint a gyerek megölését vonja maga lői ráfordításunkat vagy annak egy részét - álta-
után. Az esetek áttanulmányozása és az orvosi lában nem tudatos döntések következtében -
szakirodalomban található vizsgálatok elemzé- megvonjuk valamelyik utódtól és egy másikba
se után kiderült, hogy a gyilkosságok nagy ré- helyezzük át. Ez időnként átlépi azt a határt,
szét olyan testi hibák és születési rendellenessé- amelyet erkölcsi és jogi intézményeink még to-
gek esetén követik el, amelyek valóban rontják lerálni képesek. Evolúcióelméleti nézőpontból
az újszülöttek túlélési esélyeit (Hill és Ball 1996). azon van a hangsúly, hogy a szülői gondosko-
Így pl. az abnormális helyzetű magzat szülése dás olyan komplex magatartási rendszer, amely
gyakran összekapcsolódik az olyan súlyos be- számos viselkedési algoritmust és kondicioná-
tegségek megjelenésével, mint az agyvérzés és a lis stratégiát foglal magában, és ezek megnyilvá-
bénulás. A beteg újszülött feláldozásával kap- nulásait, illetve átkapcsolásait az uralkodó szo-
csolatos kulturális tabuk és előírások ebben az ciális és ökológiai körülmények szabályozzák.
értelemben olyan proximatív mechanizmusok-
ként foghatók fel, amelyek csökkentik a súlyo-
san károsodott csecsemők számát azokban a tár- 4.2.6. Szülői preferenciák az utód
sadalmakban, ahol a gyereknevelés anyagi fel- nemének függvényében
tételei erősen korlátozottak, és ahol nincsenek
speciális intézmények és lehetőségek a fogya- Az utódgondozás sokfélesége abban is kifeje-
tékos emberek gondozására. Ha tehát félretesz- zésre jut, hogy az utódokat gyakran nemük sze-
szük európai előítéleteinket és modern kori er- rint is megkülönböztetik; egyes esetekben a fiú-
kölcsi aggályainkat, azt mondhatjuk, hogy a kat, máskor inkább a lányokat részesítik előny-
gyerekgyilkosságok a tradicionális környezet- ben. Az utódok nemek szerinti preferenciája
ben sokszor adaptív eszközökként vesznek részt általános szaporodási stratégia az állatvilágban.
az erőforrások optimális elosztásával kapcsola- Mint láttuk, a hímek - különösen az emlős hí-
tos problémák megoldásában. A kultúra „önké- mek - szülői ráfordítása csupán egy része annak
nyes" hatását mutatja ugyanakkor, hogy egyéb az időnek és energiának, amit a nőstények az
rendellenességek vagy testi devianciák, mint pl. utódokba fektetnek. A társas kötelékben élő ál-
születési fogazat, vörös hajszín, torz testará- latok nagy részénél a hímek szexuális vetélke-
nyok ugyancsak „rossz születési jelként" szere- désben állnak egymással a szaporodóképes nős-
pelnek a kollektív memóriában, noha kétséges, tények megszerzéséért (3.1.1.). A nőstények
hogy ezeknek súlyos hatásuk lenne a gyermek nagy részét e konkurenciaharcok győztesei sajá-
normális fejlődésére nézve (Hill és Ball 1996). títják ki, míg a kevésbé rátermett, gyengébb hí-
266 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

mek alig vagy egyáltalán nem jutnak szexuális A Trivers-Willard-hipotézisből levont predik-
partnerhez, miután alulmaradnak az erőforrá- ciók többnyire alátámasztást nyertek az állatvi-
sokért folytatott küzdelmekben. Általános sza- lágban történő tesztelések során (Clutton-Brock
bály ugyanakkor, hogy a populáció valamennyi et al. 1986, Godfray és Werren 1996). Az emberi
szexuálisan érett nősténye párosodik, és annyi társadalmakban végzett vizsgálatok hasonló ösz-
utódot szül, amennyi a fajilag meghatározott szefüggésekről számolnak be: a magas szocio-
élettani korlátok között lehetséges. Ennek ered- ökonómiai státusú családokban több fiú, az
ményeként a hímek szaporodási varianciája ál- alacsony státusúakban több lány születik. Meg-
talában felülmúlja a nőstényekét; a rátermett hí- jegyezzük, hogy születéskori fiú-, illetve lány-
mek termékenyítik meg a nőstények nagy ré- többletről abban az összehasonlításban beszé-
szét, míg kevésbé sikeres riválisaik időlegesen lünk, hogy a standard nemi arány az újszülöttek
vagy tartósan utódok nélkül maradnak. Belát- között csaknem valamennyi populációban: 106
ható, hogy ilyen körülmények között az utódok fiú/100 lány. Azok az amerikai asszonyok, akik
életképessége döntően az anya testi kondíció- jövedelmi viszonyaik alapján a mai amerikai
jától, illetve azoktól a környezeti feltételektől társadalom felső szegmensében helyezkednek
függ, amelyek között a szaporodás végbemegy. el, ehhez képest gyakrabban szülnek elsőként
Ebből az összefüggésből Trivers és Willard fiúgyereket mint lányt (120/100), míg a szegé-
(1973) fontos hipotézist dolgozott ki. Értelmezé- nyebbek körében ez fordítva van (Coney és Mac-
sük szerint ahol a hímek reproduktív sikere vál- key 1998). Még nagyobb különbségeket találtak
tozatosabb, mint a nőstényeké, ott a természetes e tekintetben a múlt században élt mormonok
szelekció olyan szülői képességeket hozott lét- családjaiban (Mealey és Mackey 1990). A leg-
re, amelyek a szaporodás külső és belső feltét- magasabb egyházi rangot betöltő, többnejű fér-
eleinek függvényében azt a nemű utódot része- fiak gyerekei között több mint kétszer annyi fiút
sítik előnyben, akik a jövőben várhatóan na- találunk, mint lányt (219/100). Néhány vizsgá-
gyobb mértékben vesznek részt a szülői gének lat kimutatta, hogy a magyarországi beás ci-
elterjesztésében. Várható, hogy az egészséges és gányság - és valószínűleg a többi roma csoport -
kedvező külső feltételekkel - bőséges táplálék, körében egy születéskori lánypreferencia talál-
magas dominanciarang stb. - rendelkező anyák ható. Náluk több lány születik (100/103-105),
nagyobb számban hím, és nem nőstény utódo- míg az etnikai magyar családokban fiútöbbletet
kat fognak szülni. Ezek a hímek ugyanis fizikai találunk (107/100) (Bereczkei 1993a).
rátermettségük és a rangsorban elfoglalt előnyös Egyelőre nem világos, hogy milyen proxima-
pozíciójuk révén képesek lesznek több nőstény- tív folyamotok hozzák létre ezeket a születéskori
hez jutni és génjeiket nagy számban elterjeszte- nemi arányokat. Annyit tudunk, hogy az itt sze-
ni a következő nemzedékben. Amikor azonban repet játszó tényezők legalább három (ökológi-
a kiindulási feltételek rosszabbak - kevés táplá- ai, hormonális, élettani) szinten fejtik ki hatásu-
lék, magas stressz, nagy ragadozó nyomás stb. - kat. Az adatok arra mutatnak, hogy bizonyos
az anya kevesebb utódot fog világra hozni, ame- ökológiai és szociális hatások - évszakos inga-
lyek többsége nőstény lesz. Mégpedig azért, mert dozások, státus, stressz stb. - képesek megvál-
a hátrányosabb helyzetű nőstény utódok, mint toztatni egyes hormonok - elsősorban a gonado-
valamennyi nőstény a populációban, részt vesz- tropin, az ösztrogén és a tesztoszteron - meny-
nek a szaporodásban és biztosítják az utódlást - nyiségét. A hormonok pedig hatást gyakorolnak
igaz, a sikeres hímeknél jóval kisebb számú utó- a megtermékenyítésben közreműködő testi ál-
dot hoznak létre. Kedvezőtlen testi és szociális landókra és folyamatokra, amilyen pl. a hüvely
adottságokkal rendelkező hímek szülése viszont kémhatása és az ivarsejtek mozgékonysága
ilyen körülmények között rossz befektetés len- (James 1987,1990). A fogamzáskori hormonális
ne, hiszen várhatóan alulmaradnak a szexuális és élettani hatások fontosságát mutatja az a vizs-
versengésben és kiszorulnak a szaporodásból, gálat, amely szoros Összefüggést tárt fel a nők fo-
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 257

4.20. ÁBRA
Az újszülött neme annak
függvényében, hogy fogam-
zásának időszakában anyja
milyen magas pontszámot
ért el egy dominanciateszt-
ben ■ (Forrás: Mealy 2000)

gamzáskor mért dominanciája - amelyet többek 0-4 éves korú gyerekek csoportjában mintegy
között befolyásol a tesztoszteron (2.4.5.) - és ki- 30-40%-kal több túlélő lány van, mint fiú (4.21,
lenc hónap elteltével született gyerekeik neme ábra). Ennek az az oka, hogy a lányokat - első-
között (Grant 1998) (4.20. ábra). sorban az értük fizetendő viszonylag alacsony
Nem csupán a születéskori nemi arány értel- meny asszonyvételár miatt - előszeretettel ve-
mezhető a Trivers-Willard-szabály alapján, ha- szik feleségül a szomszédos, gazdagabb törzsek-
nem a megszületett utódok gondozásában és ből (maszáj, szamburu) származó férfiak. A mu-
nevelésében mutatkozó szülői részrehajlás is. kogodo apák így viszonylag könnyen találnak
Mint láttuk, genetikai rátermettségük növelése férjet a lányaiknak, és az így kapott meny-
érdekében az emberek, csakúgy mint más élőlé- asszonyvételárból megpróbálják kiházasítani a
nyek, arra szelektálódtak, hogy az utódok vár- fiaikat (3.2.1.). Ez egyáltalában nem könnyű, hi-
ható túlélési és szaporodási esélyeit, továbbá a szen a fiatal mukogodo nők nagy része más tör-
környezet jövőbeli erőforrásait felbecsülve dönt- zsekhez kerül, a férfiak viszont e szegény társa-
senek a szülői ráfordítás mértékéről. Emiatt a dalomban nehezen gyűjtik össze a saját vagy
szülők gyakran úgy viselkednek - sokszor anél- más törzsek asszonyainak megszerzéséhez szük-
kül, hogy erről másoknak, vagy akár maguknak séges vételárat. A gyermekkori lánypreferencia
beszámolnának-, hogy az egyik nemhez tartozó így azáltal fizetődik ki, hogy a mukogodo szülők
utódo(ka)t előnyben részesítik a másik neműek- lényegesen több unokával rendelkeznek lánya-
hez képest (Sieff 1990, Mace 1996a, Borgerhoff ik, mint fiaik révén, akik házassági és szaporo-
Mulder 1998). A polinéziai ifaluk társadalom dási sikere általában alacsony (Cronk 1991,2000).
tehetős családjaiban a szülők kétszer annyi időt A differenciális szülői ráfordítás mértékét
töltenek fiaik nevelésével, mint lányaikéval, közvetett módon jelzi az utódok mortalitásában
míg az alacsonyabb vagyoni helyzetű családok- és a gyermekgyilkosságokban jelentkező nemek
ban a gondoskodás iránya fordított (Betzig és szerinti különbség. A közép- és kora újkori Eu-
Turke 1986). rópa agrártársadalmaiból, továbbá a XIX. száza-
Egy kis létszámú, kifejezetten szegény kenyai di Indiából és Kínából származó adatok meg-
pásztornép, a mukogodók körében lányprefe- hökkentő képet mutatnak (Bereczkei 1991,
renciát találunk. Lányaikat jobb táplálék- és Boone 1988, Dickemann 1981, Hrdy 1999). Az
egészségügyi ellátásban részesítik, mint fiaikat, ázsiai társadalmak felsőbb osztályaiba és kaszt-
ami nagy mortalitáskülönbségekhez vezet: a jaiba tartozó lányokat tömegesen ölték meg ritu-
268 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

ális gyerekgyilkosságok formájában, míg a kö- munka, a katonaság terhei miatt gyakran képte-
zépkori Európában a cölibátus szolgálta ugyan- lenek voltak a családalapításra.
ezt a célt (ti. a szaporodási közösségből való ki- A modern ipari társadalmakban is jelen van
vonásukat). A rendelkezésre álló adatok szerint az utódok neme szerinti szülői részrehajlás,
1500-ig a nyugat-európai városokban élő nők sokszor anélkül azonban, hogy ennek mérhető
mintegy 15-20%-a, főként az arisztokrata szár- következménye volna a szaporodási sikerre. Je-
mazásúak, „önkéntes" szüzességet fogadtak, lenlegi amerikai családokat vizsgálva azt talál-
zárdába vonultak, özvegyként nem mentek újra ták, hogy a magas jövedelemmel rendelkező
férjhez, vagy nagyon későn házasodtak. Az al- anyák átlag hat hónappal tovább szoptatták fiai-
sóbb, szegényebb rétegekben viszont inkább a kat, mint a szegény (évi 10 000 $-nál kevesebb
lányokat tartották nagyobb becsben, hozományt jövedelemmel rendelkező) anyák, akik viszont
gyűjtöttek a számukra, és igyekeztek őket gaz- lánygyermekeik szoptatására fordítottak egy-
dagabb férfiakhoz adni (lásd 3.2.2.). Ezek a szü- két hónappal hosszabb időt. Hasonló különbsé-
lői részrehajlások mindkét esetben fitnessnye- get mértek a férjezett asszonyok és a gyereküket
reségekhez vezettek. A gazdagabb családokban férj nélkül nevelő anyák szoptatási preferenciái-
mutatott fiúpreferencia azt eredményezte, hogy ban: előbbiek a fiúkat, utóbbiak a lányokat
a tehetős, jó körülmények között élő, számos fe- szoptatták tovább (Gaulin és Robbins 1991). A
leséget vagy ágyast tartó fiú utódok nagy számú szülői részrehajlás egyik esetének tekinthető az
unokát nemzettek. A szegény családokból szár- is, hogy a nagyobb vagyonok örökösei elsősor-
mazó lányok viszont - különösen egy sikeres ban a fiúgyerekek (vagy más férfi rokonok) köré-
házasság esetén - nagyobb valószínűséggel ne- ből kerülnek ki, míg a kisebb örökségek inkább
veltek fel utódokat, mint fivéreik, akik a sze- a női rokonokra szállnak (Smith et al. 1987).
génység, a magas halandóság, a kemény fizikai Az utódok gondozásával kapcsolatos repro-
duktív döntések és alternatív viselkedési stílu-
sok igen érdekes példáját láthatjuk bizonyos
magyarországi cigány - közelebbről Baranya
megyei beás - populációkban (Bereczkei 1993a).
A lányokat átlagosan öt hónappal tovább szop-
tatják és kb. egy évvel hosszabb ideig járatják is-
kolába, mint a fiúkat. Sőt, kiderült, hogy a lá-
nyok születését követő terhesség nagyobb való-
színűséggel végződik spontán abortusszal, mint
a fiúk születése utáni, ami úgy értelmezhető,
hogy az előnyben részesített nem (lány) így
hosszabb anyai gondoskodást kap, hiszen csak
később kell osztozni fiatalabb testvéreivel az
anyai erőforrásokon. A Trivers-Willard-effek-
tusnak megfelelően ez a szülői részrehajlás rep-
roduktív nyereséggel jár: a cigány nagyszülők-
nek több unokájuk lesz lányaik, mint fiaik által
(Bereczkei és Dunbar 1997) (4.22. ábra). Ez va-
lószínűleg annak köszönhető, hogy a többlet-
4.21. ÁBRA
Mukogodo lányok relatív (fiúkhoz mért) aránya a popu- gondoskodást kapott lányok sikeresebbek a pár-
lációban. Továbbá annak a relatív gyakorisága, hogy a lá- választásban és közülük sokan választanak ma-
nyokat egészségügyi ellátásban részesítik - azaz a kör- guknak tehetősebb férjet („felfelé házasodás"
nyező egészségügyi intézménybe viszik őket kivizsgálás- vagy hipergámia, lásd 3.2.2.). Az adatok pl. arra
ra ■ Összehasonlításként más, szomszédos törzsek ide- mutatnak, hogy a középiskolát végzett roma lá-
vonatkozó adatai (Forrás: Cronk 2000)
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 269

4.22. ÁBRA
A nagyszülők genetikai rá-
termettsége a különböző
nemű gyerekeiktől született
unokáik számában mérve ■
A vizsgálatban szereplő po-
pulációk két etnikai cso-
portból és két településről
származnak (Forrás: Berecz-
kei és Dunbar 1997)

nyok több mint 75%-a megy férjhez magához Ezt a jelenséget akkor a testvérekre irányuló
képest iskolázottabb, illetve nagyobb jövede- támogatás (helping at the nest) modell alapján
lemmel rendelkező férfihoz. Az ilyen (hiper- értelmeztük. Az újabb szakirodalomban egyre
gám) házasságokban a csecsemőmortalitás lé- elterjedtebbé válik az a megközelítés, amely a
nyegesen kisebb, mint más házasságokban: a helyi erőforrás növelés (Local Resource En-
csecsemőket nagyobb születési súly és a króni- hancement) -modell nevet kapta. Ez azt jelenti,
kus betegségek, illetve veleszületett rendelle- hogy a szüleit segítő utód bizonyos fokig megté-
nességek kisebb előfordulási gyakorisága jel- ríti a szülői ráfordítás beruházásait, és így csök-
lemzi (Bereczkei 1993a). kenti nettó szaporodási költségeiket (Woodroffe
Kiderült azonban, hogy ez a stratégia elsősor- és Vincent 1994). Valójában itt is ez történik, hi-
ban a városban élő romákra jellemző, akiknek szen a fiatalabb testvéreiket gondozó első- és
módjuk van arra, hogy saját, meglehetősen sze- másodszülött roma lányok erőforrásokat terem-
gény népességükön kívül találjanak férjet ma- tenek, illetve szabadítanak fel szüleik további
guknak. A faluban élő beás cigányok a városok- szaporodása számára. Összefoglalva tehát azt
ban megtelepedett társaikhoz képest viszont mondhatjuk, hogy mind a falusi, mind a városi
endogámok, többnyire a saját és a környező fal- romák körében tapasztalható lánypreferencia
vakból választanak férjet maguknak, és számuk- reproduktív előnyökkel jár, de ez a nyereség a
ra a hipergámia ritkán járható útja a felemelke- különböző szociális feltételek miatt - elsősor-
désnek. Ebben a környezetben reproduktíve ban az endogámia, a hipergámia és a rokoni tá-
ugyancsak értékesebbek a lányok, mint a fiúk, mogatás eltérő formái és lehetőségei következ-
de a városi cigányokhoz képest más okok miatt. tében - más adaptív stratégiákon keresztül jut
Mint a 2.1.2. fejezetben részletesen ismertettük: érvényre.
a falusi roma lányok tevékenyen részt vesznek
fiatalabb testvéreik gondozásában, ezzel csök-
kentik szüleik utódgondozással kapcsolatos ter- 4.2.7. Alternatív apai szerepek
heit, és így lehetővé teszik a számukra, hogy to-
vábbi gyereke(ke)t vállaljanak. Az utódszám Miközben az anyai kötődés és gondoskodás in-
növelésének egyik legfontosabb eszköze a szülők tenzitása - a különbségek ellenére is - közel ál-
számára az, hogy csökkentik az egyes szülések landó szinten marad valamennyi kultúrában, a
közötti időintervallumok hosszát (lásd 2.6. ábra). férfiak szülői ráfordítása rendkívül variábilis
270 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

(Booth és Crouter 1998, Hewlett et al. 1998), Az Feltételezhetően az emberben is működnek


egyik társadalomban a férfi együtt lakik a csa- ezek az evolúciós korlátok. A férfiak várhatóan
ládjával, a másikban nem, hol egynejűségben, olyan pszichológiai képességekre szelektálód-
hol pedig többnejűségben él, van ahol sokat tö- tak, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy -
rődik a gyerekével, van ahol keveset. Ez a ne- nem feltétlenül tudatosan - felbecsüljék az előt-
mek közötti különbség végső soron annak az ál- tük álló viselkedési alternatívák hasznát és költ-
talános emlősstratégiának köszönhető, hogy a ségeit, és ezek függvényében döntsenek arról,
nőstény szülői befektetése a terhesség, szülés, hogy melyek az optimális (adaptív) megoldások
szoptatás stb. révén nagyobb, mint a hímeké. az adott környezetben (MacDonald 1997). Köze-
Ezzel szemben a kevesebbet ráfordító hímek je- lebbről nézve, az apai gondoskodás evolúciós
lentősen növelhetik utódaik számát, ha annyi hipotézise szerint azokban a társadalmakban,
nősténnyel párzanak, amennyivel lehetséges, ahol a létfontosságú erőforrások felhalmozha-
aminek a rivális hímekkel való konkurenciahar- tok és átörökíthetők az utódokra, továbbá, ahol
cok szabnak határt (3.1.1., 3.3.1.). Ez konfliktust a férfiak az elsődleges gazdasági termelők és lét-
eredményez a hímek és a nőstények között. A fenntartók, ott a férfiak több időt és energiát for-
nőstények arra törekszenek hogy nagyobb apai dítanak ezeknek az erőforrásoknak a megszer-
gondoskodást szerezzenek utódaik számára, zésére, és kevesebb időt töltenek gyerekeik tár-
mint amennyit a hímek nyújtani akarnak, mi- saságában (Katz és Konner 1981, Hewlett 1988).
közben a hímek csökkenteni igyekeznek szülői A nők ezekben a kultúrákban - miután gazdasá-
befektetéseiket, hogy több energiát tudjanak gi téren erősen függnek a férfiaktól, akiknek va-
fordítani a párkeresésre (Geary 2000). A komp- gyonára és státusára szükség van gyerekeik fel-
romisszum az apai ráfordításnak azon a szintjén neveléséhez - a gazdag és befolyásos férfiakat
áll be, amely nagyobb, mint ami a hím számára részesítik előnyben. Azokban a tradicionális tár-
optimális lenne, de kisebb, mint amit a nőstény sadalmakban viszont, ahol az erőforrások szegé-
előnyben részesítene. nyesek és nem felhalmozhatok, továbbá a nők
A nőstény-hím konfliktussal szoros kapcso- teremtik elő a létfenntartáshoz szükséges kaló-
latban állnak azok a konfliktusok, amelyek a hí- ria nagy részét, ott a férfiak többet foglalkoznak
mek viselkedési alternatívái között feszülnek. a gyerekeikkel, mint a konkurenciaharcokkal.
Azt mondhatjuk, hogy a hímek genetikai ráter- Miután ugyanis az erőforrásokért folyó vetélke-
mettségének növelésére alkalmas szülői straté- dés révén nem tudják növelni genetikai képvi-
giák egy skálán helyezhetők el, amelynek két seletüket, ezt a „hiányt" a szülői gondoskodás
végpontja a minőségi és mennyiségi reproduk- terén pótolják. Ezekben a kultúrákban a nők, ill.
ció (4.2.1.). Az első a családnak és a gyermekek- családjaik választásai döntően olyan férfiakra
nek nyújtott közvetlen apai gondoskodás segít- irányulnak, akik hajlandóak és képesek részt
ségével javítja a megszületett utódok életképes- venni az utódok közvetlen gondozásában.
ségét és későbbi szociális versenyképességét. A A kutatások alátámasztották ezeket a hipoté-
másik viszont a vagyon és a státus megszerzésé- ziseket (Geary 2000, Hewlett 1992). Kiderült
ért folytatott konkurenciaharcok révén igyek- például, hogy az apa és gyermeke közötti fizikai
szik növelni az utódok számát (Clutton-Brock és érzelmi kötődés a gyűjtögető társadalmakban
1991). Az egyik környezetben az egyik, a másik- a legerősebb, és a földműves, ill. az állatte-
ban a másik tekinthető előnyösnek szaporodási nyésztő kultúrákban a leggyengébb. Az utóbbi-
sikerük szempontjából. Természetesen sehol akban ugyanis a föld megművelése és az állatok
sem valósulnak meg tiszta formában. Minden gondozása intenzív munkaerő-befektetést igé-
esetben a kettő valamilyen „keverékével", komp- nyel a férfiak részéről. A földbirtok és az állatál-
romisszumával találkozunk, amelyek az uralko- lomány továbbá felhalmozható és apáról fiúra
dó ökológiai és szociális körülmények között átörökíthető gazdasági vagyont jelent, amelyet
válnak nyereségessé vagy veszteségessé. védeni és gyarapítani kell. Az intenzív növény-
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 271

termesztést folytató és erősen rétegzett társada- lehetőségeit, és növelik az apai ráfordítás nyere-
lomban élő kongói okinaváknál pl. a férfiak ségét (Geary 2000) (3.2.3.). Mindez az apai elkö-
gyerekeikkel eltöltött tevékenysége mindössze teleződés és az apai szerepek sokrétű megjele-
3%-át tette ki a megfigyelésükre szánt időnek. néséhez vezet (4.1.3.).
Az ugyancsak Kongóban élő aka pigmeusoknál Az erőforrások birtoklása, az anyagi termelés
folytatott vizsgálatok viszont arra a meglepő és az apai gondoskodás közötti összefüggések
eredményre vezettek, hogy egy átlagos apa ide- nem csupán a különböző kultúrák között, ha-
jének mintegy 20%-ban tartja félévesnél fiata- nem egy kultúrán belül is érvényesek. Még az
labb csecsemőjét a karjában, további 50%-ában általában „jó apák" hírében álló aka pigmeusok-
pedig karnyújtásnyi közelségben tartózkodik nál is találtak különbséget az egyének, illetve a
tőle. Később is nagyon gyakran eteti, nyugtatja családok között. Jóllehet nincs átörökíthető va-
és játszik vele. Ebben a kultúrában nincsenek gyon, de az itt élő emberek mégis számolnak egy
lényeges státus- és vagyoni különbségek a tör- fontos apai „örökséggel": a fivérek számával és
zsön belül, nincs felhalmozható vagyon, és a jelenlétével. Azok a férfiak, akiknek nincsenek
nők a gyűjtögetés mellett még a kis állatok csap- fiútestvéreik, egyúttal nem rendelkeznek haté-
dával és hálóval történő vadászatában is részt kony vadászó közösséggel sem, amely az egyet-
vesznek (Hewlett 1989). len stabil és megbízható gazdasági egység. Stá-
A kultúrák közötti különbségek az apai rész- tusuk emiatt csökken és kénytelenek más fal-
vételt tekintve olyan nagyok, hogy szokás apa- vakból feleséget hozni magukkal. Gyakran ez
hiányos (father-absent) és kétszülős (father-pre- egyúttal késői házasságot is jelent, és azt, hogy
sent) társadalmakról beszélni, amely felosztás feleségük távol levő rokonsága nem vesz részt
tovább árnyalja az előbb vázolt képet (Draper és a vadászatban és a kerti munkákban. Mindez
Harpending 1988, Kanazawa 2001). Az apahiá- csökkenti az elérhető utódszámot és rontja a
nyos kultúrák általában a viszonylag alacsony gyerekek életbenmaradási esélyeit. A szóban
népsűrűségű, gyenge vagy közepes intenzitású forgó férfiak ezt úgy kompenzálják, hogy a meg-
mezőgazdasági termelést folytató és többnejű- figyelések szerint több időt töltenek gyerekeik
séget gyakorló társadalmak közül kerülnek ki. gondozásával és ápolásával, mint sikeresebb
Erőteljes szociális rétegzettség, az intézménye- társaik (4.23. ábra). Ez utóbbiak viszont idejük
sített erőszak számos formája, gyakori háborúk nagyobb részét fordítják olyan presztízsküzdel-
és portyák, a férfiak közötti mindennapos ver- mekre, amelyben az elismert elefántvadász
bális és fizikai konfliktusok jellemzők rájuk. A vagy törzsi vezető rangjára tartanak igényt, és
férfiak és nők közötti kapcsolatok gyengék, át- ezek a státusok általában egy másik feleséghez
menetiek és sokszor ellenségesek, a férfiak kü- jutást is jelentenek (Hewlett, 1988, 1992). Ha-
lön házban alszanak és kevés figyelmet fordíta- sonló összefüggéseket találtak többnejű társa-
nak az anyával élő gyerekeikre. A kétszülős tár- dalmakban is. A tanzániai hadzák körében pl.
sadalmakban ezzel szemben szoros kötelékek azok a gazdag férfiak, akik több feleséget tudnak
mutatkoznak a családon belül, és a férfiak cse- vásárolni maguknak, kevesebbet hordják és
csemőkortól kezdve intenzíven gondoskod- nyugtatják gyerekeiket, továbbá kevesebbet be-
nak a gyerekeikről. Erre szükség is van, hiszen e szélgetnek és játszanak velük, mint a szegé-
társadalmak egyik típusos formája a nehéz öko- nyebb férfiak (Marlowe 1999).
lógiai feltételek között élő vadászó-gyűjtögető Az USA-ben élő mormonok XIX. századból
közösségek, ahol viszonylag magas a csecse- származó dokumentumainak tanulmányozása
mőmortalitás. A kétszülős társadalmak másik arra a kérdésre is választ adott, hogy vajon a
nagy típusát az ipari társadalmak adják. Ezek- többlet apai gondoskodás megjelenik-e repro-
ben a többnejűség jogi és erkölcsi tilalma, to- duktív nyereségben. Mint ismeretes, a mormon
vábbá a gyereknevelés rendkívül megnöveke- közösség történetének első időszakában többne-
dett terhei korlátozzák a férfiak párkapcsolati jűségben élt, ahol a feleségek számát a vagyon
272 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.23. ÁBRA
Átlagos időtartamok, ame-
lyeket az aka pigmeus férfi-
ak gyermekük karon hordá-
sával töltenek, családi szer-
kezetük és testvéreik szá-
mának függvényében ■ A
karon hordás időtartamát
egy nyolcórás időtartamon
belül percekben mérték (For-
rás: Hewlett 1992)

és - ami többnyire ugyanazt jelentette - a vallás- erőforrások ilyen körülmények között nagyobb
alapítókkal való közeli rokonság határozta meg. fitnessmegtérülést biztosítanak, A gazdaságilag
Nem meglepő, hogy a gazdag és így poligám fér- sikeres férfiak viszont erőforrásaikat inkább stá-
fiak nagy számú gyereket nemzettek - az öt fele- tusküzdelmekre és feleségek szerzésére fordít-
séggel rendelkező családfőknek átlag 31 gyere- ják. Tekintélyük, befolyásuk és vagyonuk ugyan-
kük volt míg a monogámiát gyakorló szegé- akkor nem csupán gyerekeik számának növelé-
nyebb hittársaknak kevesebb mint 10 gyerekük sére fordítódik, hanem a gyerekről való gondos-
született. Ha azonban az egy feleségtől szárma- kodás közvetett formáját is alkothatja a családra
zó túlélő utódok számát nézzük, a kép gyökere- fordított anyagi javakon és szociális előnyökön
sen megváltozik. Miközben mind a gazdag, keresztül. Ez azt jelenti, hogy a nők - vagy csa-
mind pedig a szegény férfiaknak lényegében ládjuk - ugyancsak döntéseket hoznak arról,
azonos számú gyereke születik egy feleségtől hogy a közvetlen vagy közvetett ráfordításokat
(9,26 és 9,69), a 15 éves korukat megérő gyere- birtokló férfiakkal kötött házasságok melyik for-
kek számában szignifikáns különbség van a sze- mája előnyösebb az adott társadalmi kontex-
gények javára; ők közel nyolc utódot tudnak fel- tusban.
nevelni, míg a gazdagok alig több mint hatot Várható, hogy az apai viselkedés alternatívái
(Heath és Hadley 1998). Valószínű, hogy ez a közötti trade-off az iparosodott, monogám társa-
különbség a gyerekkori mortalitási arányok el- dalmakban is megjelenik, valószínűleg repro-
téréseire vezethetők vissza, amely viszont nem duktív következmények nélkül. Egy 500 férfi és
kis mértékben az apai gondoskodástól függ. 500 nő párkereső hirdetéseit elemző magyaror-
A tradicionális (iparosodást megelőző) társa- szági vizsgálat azt találta, hogy azok a férfiak,
dalmakból származó adatok tehát azt mutatják, akik magas foglalkozási státust kínáltak (igazga-
hogy a kedvezőtlen szocioökonómiai adottsá- tó, vezető értelmiségi stb.), a többieknél igénye-
gokkal rendelkező férfiak növelik nettó szapo- sebbek voltak potenciális partnerük családi el-
rodási sikerüket, ha a párkereső stratégiáról át- kötelezettségét és házastársi erényeit illetően
kapcsolnak a szülői stratégiára. Ha nincs mód (Bereczkei et al. 1997). Gyakrabban kérték az
ugyanis arra, hogy további gyerekeik szülesse- ezekkel összefüggő tulajdonságokat mint pl.
nek, legjobb, ha a meglevők életben maradási, „megbízható", „kiegyensúlyozott", „családsze-
ill. későbbi szociális esélyeit javítják. A hosszú rető", „gyerekcentrikus" stb. Az alacsony státu-
távú párkapcsolatba és a családba invesztált súak ellenben kevésbé kérték, de többször állí-
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 273

tották magukról ezeket a jellemvonásokat (4.24. nyabb tesztoszteronelválasztás összefüggött a


ábra). Úgy tűnik, a férfiak családi elkötelezettsé- szülői ráfordítás intenzitásával, amit egy olyan
gét - más tényezők mellett - az szabja meg, hogy kérdőíven mértek, amely egyaránt magában fog-
milyen pozíciót foglalnak el a társadalmi erőfor- lalta az érzelmi ráhangolódást, a fizikai gondos-
rásokért folyó versengésben. Egy másik magyar- kodást és az anyagi ráfordítást. Az alacsonyabb
országi vizsgálatban azt is sikerült kimutatni, tesztoszterontermelés valószínűleg nem csupán
hogy a különböző foglalkozási státusok birtok- a házasságon belüli és kívüli szexuális aktivitás
lása valóban összefügg az apai gondoskodás in- csökkenéséhez vezet, hanem feltehetőleg a gye-
tenzitásával. Anyákat arról kérdeztünk, hogy rekkel való kötődés növekedéséhez is (lásd
férjük milyen gyakran vesz részt a gyerek köz- 4.1.3.).
vetlen gondozásával kapcsolatos 27 tevékeny- A szülői és párkereső aktivitások közötti át-
ségtípusban (karon hordás, ringatás, játszás, kapcsolások problémáját ugyanakkor bonyolít-
orvoshoz vitel stb.). Kiderült, hogy a relatíve ja, hogy a legújabb vizsgálatok szerint komoly
alacsonyabb státusú férfiak átlagosan többet tö- átfedés lehet a kettő között. Közelebbről ez azt
rődtek gyerekeikkel, mint azok, akik vezető be- jelenti, hogy a férfiak szülői ráfordítása olykor
osztásban dolgoztak, illetve vállalkozásokat irá- párkapcsolataik számának és stabilitásának nö-
nyítottak (Csathó és Bereczkei 2003). velését szolgálja (Rohwer et al. 1999, Lancaster
Egy jelenlegi amerikai kutatás azt sugallja, és Kaplan 2000). A férfiak azért vesznek részt az
hogy a szülői és párkereső stratégia közötti át- utódok gondozásában, hogy egyrészt növeljék
kapcsolások proximatív szabályozásában hor- esélyeiket a gyerek anyjához való szexuális hoz-
monok is részt vesznek (Gray et al. 2002). Nős záférésre, másrészt hogy képesek legyenek vele
férfiak vérplazmájában kisebb tesztoszteron- tartós kapcsolatot kialakítani. Ennek egyik gya-
mennyiséget mértek, mint az agglegényekében. kori formája a párjuk másik férfitól származó
Különösen nagy volt a különbség, ha a házas- gyerekével való törődés, abból a célból, hogy ja-
ságból gyerek is származott. Ráadásul az alacso- vítsák a párjukhoz fűződő kapcsolat minőségét
és stabilitását. Mostohagyermekeiken keresztül
nem genetikai jellegű nyereségre, hanem ún.
kapcsolati nyereségre tesznek szert, amely hosz-
szú távon egyéb előnyökkel is járhat számukra.
Egy érdekes, több mint ezer férfit felölelő új-
mexikói (USA) vizsgálatsorozatban az apa-gye-
rek viszonyt négy kategóriába sorolták az apai
ráfordítások és a feltételezhető nyereség-megté-
rülések mértéke alapján: (1) az apa együtt él pár-
jával és közös gyermekükkel - genetikai és kap-
csolati nyereség, (2) az apának van egy korábbi
párjától származó édes gyereke, akivel nem él
együtt - csak genetikai nyereség, (3) az apa együtt
él párjával és annak mástól származó gyereké-
vel - csak kapcsolati nyereség, (4) az apa külön
él korábbi párjának mástól származó gyerekével
- minimális kapcsolati nyereség (Anderson et
al. 1999a). Az apai ráfordítás mértékét az 5-12
éves koruk közt járó gyerekekkel eltöltött átla-
4.24. ÁBRA gos idő, a rájuk fordított anyagi támogatás és ké-
A családi elkötelezettséggel kapcsolatos tulajdonságok sőbbi iskoláztatásuk mértéke alapján kalkulál-
kínálata és igénye magas státust ajánló, illetve nem aján- ták. Nem jelentett meglepetést az az eredmény,
ló férfi hirdetők részéről ■ (Forrás: Bereczkei et al. 1997)
274 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

miszerint a férfival együtt élő saját gyereke kap- velték gyerekeik számát. Ez azért is valószínű,
ja a legnagyobb támogatást, máshol élő mosto- mert a gyerekkel rendelkező nők párértéke,
hagyereke pedig a legkevesebbet. Az sem, hogy mint láttuk, alacsonyabb az egyedülállókhoz ké-
a vér szerinti gyerekek összességében előnyt él- pest a házassági „piacon", következésképpen
veznek a mostohákkal szemben. Meglepetést nagyobb a valószínűsége, hogy olyan férfihoz
keltett azonban, hogy a férfiak átlagosan hason- mennek feleségül, aki maga is relatíve alacsony
ló vagy éppen több időt és pénzt fordítanak egy reproduktív értékkel rendelkezik (3.4.4.). Meg-
háztartásban lakó gyerekeikre a máshol élőkkel fordítva: azok a férfiak, akik mostohaapákká
szemben, függetlenül attól, hogy genetikailag le- válnak, az esetek többségében a kevésbé elő-
származottaik-e, vagy sem (4.2. táblázat). Ezen nyös partnerek közül kerülnek ki, akiknek be
belül a mostohagyerekek annál nagyobb apai tö- kell érniük olyan házastárssal, akinek mástól
rődést kapnak, minél fiatalabbak, illetve minél már vannak gyerekei.
régebb óta élnek együtt mostohaapjukkal. Ez va- Valóban, egy több ezer főt magában foglaló
lószínűleg a korán kiépülő kötődési mechaniz- reprezentatív amerikai mintán alapuló vizsgálat
musok biztonságos működésére vezethető visz- azt mutatta ki, hogy a mostohaapák körében az
sza (4.2.4.). Úgy látszik, a férfiak válás után alacsony jövedelmű és alacsony iskolázottságú
csökkentik ráfordításaikat vér szerinti gyereke- férfiak aránya lényegesen nagyobb volt a popu-
ikre, és erőforrásaikat újraosztják a jelenlegi láció egészéhez képest (Anderson 2000). Ugyan-
családjuk javára. Hasonló eredményeket kaptak csak sokkal többen (5-6-szor annyian) válnak
a szerzők a dél-afrikai xhosa népességben vég- mostohaapává azok közül, akiknek már vannak
zett vizsgálataik során (Anderson et al. 1999b), gyerekei az előző házasságukból. Nyilvánvaló-
azzal a különbséggel, hogy a közvetlen apai an ez szintén csökkenti párértéküket az általuk
gondoskodás tekintetében még az előző vizsgá- birtokolt anyag i források utódok közötti meg-
lathoz képest is jóval fontosabb szerepet ját- osztása miatt. Az adatok továbbá egyértelműen
szott az együttélés, míg az anyagi juttatások azt mutatták, hogy a házasságban élő férfiak ál-
mértékét illetően inkább a vérségi kötelékek tal nemzett utódok száma fordítottan arányos az
számítottak. általuk nevelt mostohagyerekek számával (4.25.
Ezek az eredmények azt sugallják, hogy az ábra). Kiderült azonban, hogy nem a termé-
apai gondoskodás a gyereknevelés mellett a kenységük alacsonyabb a biológiai apákhoz ké-
hosszú távú párkapcsolatok erősítését és a csa- pest. Az okozza szaporodási veszteségeiket,
ládi kötelékek stabilitását is szolgálja. Lehetsé- hogy később házasodnak és kevesebb - átlago-
ges, hogy ez olyan adaptív viselkedési stratégia, san 7-8 évvel rövidebb - időt töltenek el házas-
amelynek révén a férfiak a múltban biztosítot- ságban. Valószínű, hogy minél kisebb a párérté-
ták jövőbeli szaporodási lehetőségeiket, és nö- kük, annál kevesebb ideig élnek házasságban,

4.2. TÁBLÁZAT
Az apai gondoskodás mér-
téke a gyermekéhez való vi-
szony (származás, együtt-
élés) függvényében ■ (For-
rás: Anderson et al. 1999)
4,2. FEJEZET. RÉSZREHAJLÁSOK, KONFLIKTUSOK ÉS VETÉLKEDÉSEK A SZÜLŐI GONDOZÁSBAN 275

4.25. ÁBRA
45 év feletti férfiak saját
(genetikai) gyermekeinek át-
lagos száma családi státu-
suk és mostohagyermekeik
számának függvényében ■
(Forrás: Andersson 2000)

és annál inkább elfogadnak olyan feleséget, aki- apai státus a párkapcsolati beruházások egyik
nek már több gyereke van egy megelőző kapcso- hatékony formája lehet a férfiak egy csoportja
latból. számára. Bizonyos esetekben a mostohagyerek
A mostohaapák szaporodási kilátásai - bár- felnevelése jelenti azt a költséget, amelyet a
mennyi mostohagyereket nevelnek is fel - ugyan- rosszabb szocioökonómiai státusú, alacsonyabb
akkor messze felülmúlják azokét, akik sohasem reproduktív értékkel rendelkező férfiaknak meg
házasodnak meg (4.25. ábra). Vagyis fitness- kell fizetniük azért, hogy párt találjanak maguk-
veszteség jellemzi őket más házas emberekhez nak. Ilyen körülmények között a „gyerek nélkül
képest és fitnessnyereség az egyedülállókkal maradni" alternatívája az, ha más gyerekét ne-
való összehasonlításban. Ezek az eredmények velik fel és ezzel növelik annak az esélyét, hogy
azt látszanak alátámasztani, hogy a mostoha- közben saját utódot nemzzenek.
4.3. fejezet
FEJLŐDÉS

Az egyének fejlődésének folyamata, szakaszai és ezek időzítése mélyen az em-


beri evolúció őstörténetében gyökerezik, miközben magán viseli a társadalmi
és történelmi változások lenyomatait. A kettőt nem lehet egymástól elszakíta-
ni, hiszen együtt alakítják mai viselkedésünket. Mielőtt azonban e kölcsönha-
tással foglalkoznánk, rá kell mutatnunk az emberi egyedfejlődés sajátosságaira
és megkülönböztetett helyzetére az állatvilágon belül. Ezt követően vesszük
részletesen szemügyre az olyan jelenségeket, mint epigenezis, szeparáció, já-
ték, gyermekkori fóbiák stb.

4.3.1. Neoténia és hipermorfózis evolúció során, amellyel kapcsolatban Bolk


nem ismerte el a darwini elméletet.
A tudományos szakembereket, korábban pedig Miközben ma már senki sem fogadja el ezt az
a filozófusokat mindig is mélyen foglalkoztatta okoskodást, látnunk kell, hogy Bolk megfigye-
az ember, ezen belül az emberi csecsemő külön- lései többnyire helytállóak, és azok alapján
leges státusa az élővilágon belül. Felfigyeltek egy fontos jelenségre hívja fel a figyelmet. Arra
arra, hogy a Homo sapiens újszülöttje olyan ugyanis, hogy az evolúció során az egyedfejlő-
mértékben éretlen, specializálatlan, és ennek dés üteme lelassul, a fejlődési stádiumok meg-
következtében annyira függ a felnőttektől, amely hosszabbodnak. Az emlős-, ezen belül a primá-
példátlan az állatvilágban. A holland anatómus, taevolúció során egyre hosszabb időt igényel a
Louis Bolk a XX. század elején azt állította, hogy különböző szervek és funkciók kifejlődése, az
az ember számos testi tulajdonságban hasonlít egyes fejlődési állapotok elérése. A 4.3. táblázat
az emberszabású főemlősök magzatára, illetve azt mutatja be néhány tulajdonság kapcsán,
kölykére, de ezek a hasonlóságok eltűnnek a hogy a csimpánz a rhesushoz képest, az ember
felnőtt állatokkal való összehasonlítás során pedig a csimpánzhoz képest lassúbb, késlelte-
(Gould 1978). Így például, az újszülött csim- tett egyedfejlődést fut be. Tovább tart a végtagok
pánz kerekded agykoponyája, kisméretű arca, és a koponya elcsontosodása, hosszabb idő eltel-
apró fogai, alig kidomborodó szemöldökeresze, tével jelenik meg az állandó fogazat, később tör-
továbbá a koponya alapján elhelyezkedő fora- ténik a szexuális érés és az első utód világra ho-
men magnum (öreglyuk) nagyon hasonlít az zatala, hogy csak néhány fejlődési állomást em-
ember megfelelő anatómiai jellegzetességeire, lítsünk. Az emberi agy mérete rendkívül gyorsan
de alapvetően különbözik a felnőtt csimpánz növekszik, végleges kifejlődése mégis csak a ko-
tulajdonságaitól. Bolk több mint húsz ilyen jel- rai felnőttkorra tehető. Általában véve az ember
legzetességet sorol fel, és arra a meglepő követ- gyereke hosszabb ideig tartózkodik gyermek- és
keztetésre jut, hogy az ember tulajdonképpen ifjúkori állapotában, mint bármelyik más faj
egy szexuális érettségét elérő, de magzati fejlő- kölyke. Életének mintegy 30%-át tölti növeke-
désében megrekedt főemlős. Szerinte ezt bizo- déssel, amelynek során tartósan fennmaradnak
nyos hormonális változások okozták az emberi juvenilis jellegei (lásd 5.20. ábra) (Bogin 1997).
4.3. FEJEZET. FEJLŐDÉS 277

4.3. TÁBLÁZAT
Egyes jellegek érési folya-
matának időzítése három
fajnál ■ A születéskori agy-
tömeg a felnőttkori agytö-
meg százalékos arányát je-
löli (Forrás: Bogin 1997)

Ezt a késleltetett fejlődést, amely szervesen il- Az evolúciós fejlődésbiológia több képviselő-
leszkedik az r-K szelekció által leírt élettörténeti je azonban arra figyelmeztet, hogy a neoténia
mintázatba (4.2.1.), neoténiának, progresszív csupán egyik formája a heterokróniának, és az-
megfiatalodásnak nevezték (Gould 1978, Mon- zal ellentétes folyamat is lejátszódott az emberi
tagu 1989). Mint korábban láttuk, ennek óriási evolúció történetében. Az ember számos tekin-
hatása van az emberi társas kapcsolatok evolú- tetben nem hogy alulfejlett, specializálatlan fő-
ciója szempontjából. Az utód viszonylagos fej- emlős, hanem éppenséggel túlfejlett, elsősorban
letlensége egyrészt azzal jár, hogy hosszabb ide- idegrendszeri és mentális tulajdonságait tekint-
ig marad függőségben a szüleitől, amely alapve- ve. A hipermorfóziselv szerint az emberi fejlődé-
tően meghatározza az anya-gyerek kapcsolatok si folyamatok között sok olyan van, amelyek
emberi specifikumait. Másrészt azt eredménye- egyáltalában nem lassúbbak a főemlősökhöz ké-
zi, hogy a sokáig tartó fejlődéséből, neveléséből pest. Az egyedfejlődési stádiumok valóban meg-
fakadó megnövekedett költségek mindkét szülő hosszabbodtak, de ezt fajunk számos esetben
aktív jelenlétét és részvételét igényli, amely tar- úgy éri el, hogy a fejlődési események végéhez
tós párkapcsolatokra szelektált az emberi evolú- mintegy hozzáilleszt valamilyen morfológiai
ció során (4.1.3.) vagy viselkedési elemet a meglevő főemlős tu-
Újabban számos magyarázó elemmel gazda- lajdonságok új kombinációja vagy kiterjesztése
gították, egyúttal árnyalták a neoténiára és álta- révén. Ezt nevezik befejező kiegészítésnek (ter-
lában az élettörténeti mintázatokra vonatkozó minal addition, terminal extension) (McNama-
elképzeléseket. Abban a legtöbben egyetérte- ra 1997, Parker és McKinney 1999). Ennek ered-
nek, hogy a humán evolúció egyik legfontosabb ményeként már gyerekkorban rendelkezünk
hajtómotorja a heterokrónia; az egyedfejlődés számos olyan képességgel, amelyet a főemlősök
időzítésének megváltozása azokra a tulajdonsá- később, többnyire csak felnőttkorban érnek el.
gokra nézve, amelyek már valamilyen formában Az ember pl. egyéves korában teljesíti a Piaget
léteztek állati őseinkben, Azaz többnyire nem által leírt szenzomotoros fejlettségi stádiumot -
arról van szó, hogy teljesen új tulajdonságok ezen belül olyan képességeket, mint pl. a kate-
„hirtelen" jelentek volna meg néhány millió év- gorizáció vagy a tárgyak különböző tulajdonsá-
vel ezelőtt, hanem a főemlősjellegek fejlődésé- gainak integrációja amit a majmok csak évek-
nek sebességértékei és mintázatai változtak meg kel később mutatnak (5.3.2.). Az ún. műveletek
az emberi evolúció során (McNamara 1997, Bo- előtti képességek (a külvilág szimbólumok és
gin 1997). Általánosan elfogadott vélemény, hogy képzeleti képek segítségével történő megragadá-
az egyedfejlődési folyamatok időzítését viszony- sa) már a hároméves gyerekeknél megjelennek,
lag kis számú gén irányítja, amelyek különböző, míg a csimpánzok ezt csak 7-8 éves korukban
polipeptid jellegű növekedési faktorok működé- érik el (4.26. ábra). A kognitív folyamatoknak ez
sének a „menetrendjét" írják elő. Az egyedfejlő- a felgyorsulása elsősorban a prefrontális kéreg
dést szabályozó homebox gének mutációi hoz- érési folyamatainak köszönhető, amely mai tu-
hatták létre a humán evolúció során az élettörté- dásunk szerint az idegsejtek gyorsabb informá-
neti mintázatokban bekövetkező változásokat ciófeldolgozásáért felelős biológiai mechaniz-
(Gould 1978, Parker és McKinney 1999). musokban gyökerezik (McKinney 1998).
278 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

att, hanem azért is, mert a csecsemő- és gyer-


mekkori mortalitás rendkívül magas volt a ple-
isztocén környezetben. Így van ez a mai archai-
kus társadalmakban is, ahol a szexuális érettsé-
get (14-16 éves kort) megelőző időszakban mért
halálozási gyakoriság 20 és 50% között mozog
(Hill és Kaplan 1999). Ha a juvenilis állapot ki-
tolódása ilyen költségekkel jár a reprodukcióra
nézve, a kérdés még élesebben vetődik fel: mi-
nek köszönhető ez a változás?
Nagyon valószínű, hogy a gyermek- és ifjúkor
relatív meghosszabbodásának az egyik alapvető
oka az emberi agy fejlődési sajátosságaiban és
4.26. ÁBRA tanulási képességében keresendő (Gould 1978,
A piaget-i fejlődési szakaszok megjelenésében mért kü- Bogin 1997). Az emberi agy mérete hatszor na-
lönbségek a főemlősök között ■ SzMSz = Szenzomo- gyobb, mint ami testének nagysága alapján vár-
toros szakasz; MESz = Műveletek előtti szakasz; KMSz = ható volna a főemlősökkel történő összehasonlí-
Konkrét műveleti szakasz; FMSz = Formális műveleti sza- tásban. Születéskori tömege azonban nagyon
kasz (Forrás: McKinney 1938)
kicsi a kifejlett agy méretéhez képest. A 4.3. táb-
lázatról leolvasható, hogy az újszülött agyának
mérete nem éri el a felnőttkori agyméret negye-
Úgy látszik tehát, hogy miközben az ember
dét, míg más főemlősök születéskori relatív agy-
bizonyos képességeinek fejlődése lassúbb, mint
tömege ennél lényegesebb nagyobb. A 4.27.
a főemlősöké, más tulajdonságok fejlődési se-
ábra azt mutatja, hogy az emberi agy növekedé-
bessége felgyorsul a korábbi evolúciós stádiu-
se a megszületés után is exponenciális mértékű,
mokhoz képest. Az arc, test, és a fogazat növe-
és lényegében folytatja a magzati növekedési rá-
kedése pl. megkésettséget mutat, számos ideg-
tát. Ez hozzávetőlegesen 6 éves korig tart, ezt
rendszeri terület és kognitív képesség fejlődése
követően a növekedés lelassul, de alacsonyabb
viszont előreszalad. Ez megfelel annak a tény-
sebesség mellett is folytatódik egészen a 20-25
nek, hogy az emberi agy növekedése az egyedi
éves kor eléréséig. A csimpánz ezzel szemben
élet során rendkívül gyors más főemlősökéhez
durván két, két és fél éves korban eléri a felnőtt-
képest (lásd 4.27. ábra). A neoténia és a hiper-
re jellemző agyméretet, miközben csak hosszú
morfózis valószínűleg egyaránt fontos szerepet
évek múltán, kb. 11-13 éves korában válik sze-
kapott a humán evolúció folyamán, és a hetero-
xuálisan éretté.
krónia mechanizmusainak változó arányai és
Ez a trend rendkívül lényeges volt az emberré
sebességértékei tehetők felelőssé a specifikusan
válásban. Az agy fejlődése csak minimális ideig
emberi jellegek megjelenéséért (Shea 1989). Erre
zajlik az anyaméh sötétjében - amelyben azért
részletesen visszatérünk az 5.3.5. fejezetben.
számos inger éri a magzatot (4.1.1.). A fejlődés
Miközben az egyes specifikus képességek ki-
döntő része a külvilággal való tartós, hosszú
alakulása nagyfokú mozaikosságot mutat, tény,
időn keresztül zajló kölcsönhatás eredménye-
hogy az emberi egyedfejlődés alapvető mintáza-
ként alakul ki. Egy összehasonlító elemzés sze-
tát a fejlődési szakaszok relatív meghosszabbo-
rint a főemlősöknél - beleértve az embert - a
dása és ezen belül elsősorban a gyermek- és ka-
neokortex mérete szorosan korrelál az ifjúkori
maszkor kitolódása hozza létre (Bogin 1997,
(juvenilis) időszak hosszával, amelyet az elvá-
Geary és Bjorklund 2000). A gyermekkor meg-
lasztás és az első szaporodás közötti periódus
hosszabbodása azonban rendkívül költséges és
átlagos időtartamával mértek (Joffe 1997). Mi-
kockázatos esemény volt az evolúció során.
után a szüleik támogatását igénylő gyerekek
Nem csupán a megnövekedett szülői terhek mi-
4.3. FEJEZET. FEJLŐDÉS 279

4.27. ÁBRA
Az emberi agy növekedése
más főemlős fajokkal össze-
hasonlítva ■ (Forrás: Parker
és McKinney 1999)

hosszú évekig nem vesznek részt a család fenn- ját környezetük specifikus kihívásaival. A cse-
tartásához szükséges erőforrások előteremtésé- csemők kötődési folyamatai az anyához vagy a
ben, idejük nagy részét játékkal és környezetük gyerekek szelektív tanulása a veszélyes tárgyak
megismerésével töltik. A szociális élettér inge- elkerülésére, hogy csak néhány példát említ-
rei hatására fejlődik ki a központi idegrendszer: sünk a könyvben szereplő fejezetek közül, töb-
a tanulás eredményeként szinapszisok épülnek bek között arra irányulnak - vagy irányultak a
ki és bomlanak le, és számtalan új kapcsolat jön múltban -, hogy növeljék túlélési esélyeiket az
létre az idegsejtek között (Gazzaniga 1998). Ez adott életszakaszban. Sőt, egyesek úgy érvel-
azt jelenti, hogy az emberi agy mint biológiai nek, hogy még a plasztikus, „éretlen" csecsemő-
szubsztrátum háromnegyed része egy társas kori jellegek sem kizárólag a későbbi alkalmaz-
kapcsolati rendszer eredményeként alakul ki. kodáshoz szükséges tanulási folyamatokat segí-
Az agy hosszú ideig tartó fejlődése ezért olyan tik, hanem specifikus korai adaptációkként ér-
adaptációként értelmezhető, amelynek során az telmezhetők. Például a csecsemők érzékszervi
ember rugalmas tanulási készségekkel és intel- működésének kialakulatlansága - így az éleslá-
ligens problémamegoldási képességekkel gaz- tás fokozatos kifejlődése az első évben - megvé-
dagodik. Az első két évtized extrauterin tapasz- di őket az ingerek túlburjánzásától és segíti a ta-
talatszerzése alakítja ki azokat a mentális és szo- pasztalatok hatékony feldolgozását (Bjorklund
ciális ügyességeket, amelyek nélkülözhetetle- és Pellegrini 2000).
nek a felnőtt szerepek elsajátításához. A születéskori éretlenség és a meghosszabbo-
Nem volna mindazonáltal szerencsés, ha a dott gyermekkor másik oka valószínűleg egy
gyerekkori tanulási periódust csupán a felnőtt- anatómiai korlát működésének következmé-
kori élet egyfajta preadaptációjaként értelmez- nye. Mint láttuk, a csecsemő viszonylag rövid
nénk, ahol a korai viselkedési formák a későbbi terhesség után relatíve kisméretű aggyal szüle-
viselkedés egyfajta előfutárai vagy még „éret- tik meg, és ezt követően sokáig tartó növekedést
len" változatai lennének. Miközben igaz, hogy a és gondoskodást igényel. A terhesség (gesztá-
szociális környezetben folytatott legkülönbö- ció) negyven hete persze nem rövid más emlő-
zőbb tanulási tevékenységek mintegy felkészí- sökhöz viszonyítva, de már az emberszabásúak
tik a gyereket a felnőttkori szerepek ellátására, vemhességét csak néhány nappal haladja meg.
számos gyermekkori képességről kiderült, azért Ha az egyedfejlődés más jellegek alapján kalku-
szelektálódtak, hogy segítsenek megbirkózni sa- lált trendjét a gesztációra vonatkoztatjuk - más
280 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

szóval, ha a terhesség hossza ugyanolyan ütem- szükségesek a veleszületett viselkedési algorit-


ben lassulna meg, mint az emberi növekedés és musok kifejlesztéséhez, méghozzá úgy, hogy
fejlődés más stádiumai akkor a nőknek kb. képességeink az adott környezeti feltételeknek
másfél évig kellene hordaniuk magzatukat, mie- megfelelő formában jelenjenek meg (Bateson és
lőtt megszülnék őket. Hogy mégsem ez történik, Martin 2000). Az egyedfejlődést az öröklött és
annak az a legvalószínűbb oka, hogy a hosszú környezeti tényezők kombinációja hozza létre.
magzati periódust követően megszülető csecse- A gének irányítják a szervezet fejlődését, de
mő feje nem férne át a szülőcsatornán, amely- nem valamiféle tervrajz formájában, amely a
nek méretét a női medence anatómiája határoz- megszületést követően mintegy lépésről-lépés-
za meg. A többi emlős számára ez nem jelent re megvalósul. Hatásuk valójában egy bonyo-
problémát, mert jóllehet agyuk fejlődése nagy- lult, többszintű közvetítőláncon keresztül ér-
részt az anyaméhben zajlik, születéskor nem ér vényesül, amelyet epigenezisnek nevezünk.
el akkora méretet a testükhöz képest, mint az Magában foglalja a DNS fehérjékbe történő át-
ember esetében. Fajunk evolúciója során azon- íródását, a különböző anyagcsere-folyamatok
ban megoldást kellett találni a problémamentes térbeli és időbeli elrendeződésében szerepet ját-
szülésre, és ez a megoldás a gesztáció időtarta- szó sejt szintű mechanizmusokat, és a hormo-
mának csökkentése volt (Gould 1978). nális és idegi szabályozás bonyolult folyamatait
Persze más megoldást is előnyben részesíthe- (Johnston és Edwards 2002). Valamennyi fejlő-
tett volna a természetes szelekció. A nők csípője dési jelenség a különböző szerveződési szinte-
például szélesebbé válhatott volna az evolúció ken lejátszódó folyamatok és a környezeti hatá-
során, ennek azonban van egy komoly akadá- soknak komplex összjátéka.
lya: a két lábon való járás követelménye. A túl Az epigenezis során a megtermékenyített pe-
széles csípő miatt ugyanis a combcsontok füg- tesejt, a zigóta genetikai potenciái a külső és bel-
gesztési öve messze kerülne a test súlypontjától, ső tényezők hatására nagyon sokféleképpen rea-
és bizonytalanná tenné a járást. A gesztáció lizálódhatnak. A gének kanalizálják az egyed-
hosszára és a felnőtt nők csípőjének méretére fejlődést, amennyiben előírják az idegrendszer
irányuló szelekciós nyomások ellentétes hatá- organizációs felépítését és ezzel a környezeti in-
sai az evolúció során kiegyenlítették egymást, gerekre adott válaszok lehetőségeit és korlátait
és egy ún. adaptív kompromisszumot hoztak lét- (Bjorklund és Pellegrini 2000). A genetikai de-
re: a csecsemők a további fejlődésükhöz szüksé- terminizmus ebben a felfogásban azt jelenti,
ges testi és idegrendszeri fejlettséggel születnek, hogy a gének nem a viselkedés konkrét kimene-
a nők pedig nem vesztették el a két lábon való telét, nem is csupán egy általános készséget,
járás képességét. Ez az evolúciós terv persze tá- mindenoldalú potencialitást tesznek lehetővé,
volról sem tökéletes - igaz, egyik sem az amit hanem olyan instrukciókkal látnak el bennün-
jól mutat az emlősöknél szinte ismeretlen szülé- ket, amelyek bizonyos magatartási tendenciák
si komplikációk nagy száma, amely főleg a mo- kifejlődését valószínűsítik másokkal szemben
dern orvostudomány megjelenése előtt jelentett (1.1.2.). Más szóval, viselkedésünk fejlődése pro-
számos esetben súlyos problémát az anya, illet- babilisztikus jellegű. A veleszületett programok
ve a csecsemő túlélésére nézve. tevékenységeinket adaptív pályák mentén ren-
dezik el, amelyek evolúciós múltunk során na-
gyobb szaporodási sikerhez vezettek. E pályák
4.3.2. Epigenezis. aktuális lefutása ugyanakkor nagyon sok külső
Gyermekkori fóbiák körülmény hatásától függ; minden egyes eset-
ben vizsgálni kell, hogy a környezeti hatások
Evolúciós szempontból a fejlődés legfontosabb miként segítik, módosítják, vagy éppen gátolják
funkciója azoknak a környezeti információk- a veleszületett diszpozíciók kifejeződését.
nak, tapasztalatoknak a biztosítása, amelyek A genetikai program, amely minden fajra jel-
4.3. FEJEZET. FEJLŐDÉS 281

lemző sajátos utasításokat tartalmaz, nem csu- „ösztönös" félelemmel, rossz érzéssel és spon-
pán az egyes morfológiai, élettani és viselkedési tán elkerülési válasszal reagálnak bizonyos ter-
jellegek kialakulásáért felelős, hanem szabá- mészeti dolgokra és jelenségekre, mint pl. a kí-
lyozza az egyedfejlődés „menetrendjét", és irá- gyók, a zárt tér, a szakadék. Ez evolúciós örök-
nyítja az egymásra következő fejlődési szaka- ség: vadászó-gyűjtögető őseink olyan menekülő
szok megfelelő időzítését. Ahhoz, hogy vala- és védekező reakciókra szelektálódtak, amelyek
mely magatartás megjelenjen az élőlény visel- megvédték őket környezetük nagy kockázatot
kedésrepertoárjában, az adott tevékenységben jelentő hatásaitól. A kígyóktól való félelem pél-
szerepet játszó szervi, illetve idegrendszeri struk- dául azokban a kultúrákban is elterjedt viselke-
túrák bizonyos fejlettsége szükséges. A maga- dés, ahol - legalábbis lakott területeken - nem
tartáskutatás egyik korai felismerése volt, hogy találkozunk ezekkel az állatokkal (Marks 1987).
bármely viselkedés előfeltétele a megfelelő ér- Harminc hónapos korig azonban szinte semmi
zékszervi és motorikus központokban lezajló, jelét nem látni a kígyóktól való ijedtségnek. Ez
genetikailag irányított érési folyamat, a matu- általában csak akkor jelenik meg, amikor a gye-
ráció (Csányi 1994). Az emberi viselkedés onto- rekek elérik azt az életkort, amikor intenzíven
genezisében is fontos szerepet játszik, gondol- kutatják a környezetüket és viszonylag nagy te-
junk csak a vizuális rendszer idegrendszeri fej- rületeket bejárnak. Ez azt jelenti, hogy bizonyos
lődésére, amely egyéves korban hozza létre az idegrendszeri-maturációs folyamatok feltétle-
éleslátás és a mélység, ill. a perspektíva tökéle- nül szükségesek a fóbiák megjelenéséhez. Úgy
tes érzékelésének képességét. Ugyancsak a ma- tűnik, először egyfajta ellenérzés, idegenkedés
turáció fontosságát mutatja az a meghökkentő alakul ki a hüllőkkel szemben, amely azonban
tapasztalat, hogy azok a csecsemők, akiket bizo- még nem ölti magára az intenzív utálat és pá-
nyos kultúrában - ilyen pl. a hopi indián társa- nikszerű menekülés jellegzetességeit. A három-
dalom - megszületésük után hónapokig egy négy éves kisgyermekek nagy része rendkívül
szűk bölcsőbe kötözve tartanak, nem mutatnak tartózkodó és óvatos ezeknek az állatoknak a je-
számottevő fejlődési visszamaradottságot más lenlétében, amelyekkel korábban nem találko-
gyerekekhez képest, miután lehetővé teszik szá- zott. A kísérletek szerint egyetlen enyhe negatív
mukra a szabad mozgást (Archer 1992). kondicionálás (pl. gyenge áramütés) is elég a
Jóllehet a maturáció lényeges szerepet játszik modellre adott félelmi reakciók kiváltására,
a testi-idegrendszeri érettség kialakulásában, a amelyek tehát voltaképpen megerősítés nélkül
tanulás során szerezhető tapasztalatok azok, jönnek létre (Davey 1995). Mindez bizonyos ve-
amelyek döntő módon alakítják a magasabb- leszületett diszpozíció jelenlétére utal, amely
rendű állatok egyedfejlődését. Természetesen a képessé teszi a szervezetet a potenciálisan ártal-
kettő szoros kapcsolatban áll egymással, hiszen mas ingerekre adott szelektív válaszra.
a maturáció teszi lehetővé a környezeti informá- A kifejlődésükben szerepet játszó szenzomo-
ció feldolgozását, azaz a tanulást, ami viszont az toros folyamatok közül egyre több válik ismert-
adott környezethez való specifikus alkalmazko- té. Kiderült, hogy a fogságban született, „tapasz-
dásért felelős. Nyilvánvaló például, hogy az talatlan" fiatal csimpánzok félnek a hosszúkás,
olyan motoros aktivitások, mint a csecsemők hirtelen irányt változtató és gyorsan mozgó pa-
mászása, majd járása az idegrendszer és az izom- pírmodellektől, amelyek kulcsingerként váltják
zat megfelelő fejlettsége mellett folyamatos ki a majmok reakcióját, A gyerekeknél hasonló
visszacsatolásban kell hogy legyen az állandóan válaszokat találtak; a kígyók jellegzetességeit
változó környezeti benyomásokkal ahhoz, hogy utánzó vizuális és taktilis ingerek hatására pul-
fejlődése normális legyen, zusuk és vérnyomásuk hirtelen emelkedik, izom-
Az epigenezis komplex hatásmechanizmusát tónusuk növekszik, arcukon rendkívül gyors,
jól illusztrálják a különböző averziók és fóbiák. negatív érzelmi reakciók jelennek meg (Marks
Mint az 1.1.2. fejezetben láttuk, a kisgyerekek 1987, Dimberg et al. 1998). Hogy miként zajla-
282 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

nak le ezek a félelmi reakciók, arra vonatkozóan amelyet az evolúciós értelemben releváns inge-
a kísérletek rendkívül érdekes eredményekkel rek aktiválnak. Ezek lehetnek fizikai objektu-
jártak. Kiderült, hogy a kígyókról érkező vizuá- mok (pl. szakadék), állatok (kígyók, pókok),
lis inger a talamuszban történő átkapcsolás után illetve emberi kifejezések (pl. fenyegető arc).
két különböző afferens pályára kerül. Az egyik Mint általában a modulok, ez a kognitív appará-
ingerület az amygdalába jut, ahol mintegy felké- tus is rendkívül szelektív a környezeti ingerek
szíti agyunkat a gyors válaszra, mielőtt egyálta- iránt, ezekre egyszerű és gyors viselkedési vála-
lában felismernénk és tudatosítanánk, hogy az szokat ad, amelyeket nem befolyásolnak a tuda-
előttünk tekergő dolog egy kígyó. A másik im- tos működések (5.1.). Ennek az információs el-
pulzus ezzel egy időben a látókéregbe kerül, in- különülésnek szerintük az az oka, hogy a termé-
nen szintén az amygdalába, amely ezt követően szeti veszélyforrásoktól való félelem kéreg alatti
azonnal aktiválja védekező rendszerünket: pul- szabályozása jóval korábban kialakult, mint
zusunk megemelkedik, és a megfelelő izmok el- ahogy a tudatos gondolkodás és a nyelv létrejött
kezdenek összehúzódni (4.28. ábra). Ha azon- volna az evolúció során. A modul érzékenységé-
ban kiderül, hogy a látott tárgy csak hasonlít a re - és a tudatos megismeréstől való független-
kígyóra, de felismerhetően nem az, a látókéreg- ségére - jellemző, hogy szubliminális (küszöb
ből érkező információ felülírja az amygdala re- alatti) ingerek is képesek kiváltani, vagyis olya-
akciókészségét (LeDoux 1994). Az amygdala nok, amelyek nem válnak tudatossá a megfigye-
hozza létre az agykéreg izgalmi állapotát; káro- lőben. Egy kísérletben azok a felnőttek, akik egy
sodása oda vezet, hogy megszűnnek a félelmi korábbi felmérés alapján az átlagosnál jobban
reakció érzelmi komponensei, így pl. a veszély féltek a kígyóktól, a kígyók képének felismerhe-
nyilvánvaló felismerése mellett is elmarad a tetlenül gyors felvillanására is reagáltak: bőrel-
vérnyomás- és pulzusemelkedés. lenállásuk megemelkedett (Öhman és Soarez
Az idegrendszeri vizsgálatok és élettani kísér- 1998).
letek alapján Arne Öhman és Susan Mineka Mindez nem azt jelenti azonban, hogy a kí-
(2001) arra következtettek, hogy a gyermekkori, gyók látványa automatikusan és változatlan for-
illetve azt követő félelmek és védekező reakciók mában váltja ki az elkerülő válaszokat. A kí-
kialakulásában kulcsszerepet játszik egy spe- gyóktól való félelem - éppúgy, mint bármilyen
cifikus kognitív terület, az ún. félelemmodul, más védekező reakció - kialakulásában fontos

4.28. ÁBRA
Az amygdala és a látókéreg
szerepe a kígyókra adott vá-
lasz kialakulásában ■ (For-
rás: LeDoux 1994)
4.3. FEJEZET. FEJLŐDÉS 283

4.29. ÁBRA
Az izoláltan nevelt majmok
félelmi válasza a videofelvé-
telek előtt és után ■ Az első
kísérleti elrendezésben a fil-
men szereplő modell félel-
met mutat a színes virágra,
de a (játék) kígyóra nem
(V+/K-). A második filmen a
kígyóra ad félelmi reakciót,
a virágra nem (K+/V-) (For-
rás: Mineka és Cook 1993)

szerepet játszanak bizonyos tanulási folyama- met mutató felnőttek látványát követően maguk
tok. A korábban említett ellenérzés és ambiva- is lényegesen ijedősebbek lettek a kígyóktól és
lencia, amely a három-négy éves gyerekekre jel- azonnal menekülni kezdtek a jelenlétükben,
lemző, öt-hat éves korban változhat intenzív míg a másik esetben korábbi félénkségüket is le-
utálattá és „valódi" fóbiává. Ebben a folyamat- vetkőzték (Mineka és Cook 1993).
ban meghatározó jelentőségűek lehetnek a szo- Ezt követően a felvételeket egy vágási techni-
ciális környezetből, mindenekelőtt a felnőttek- kával manipulálták, amely a megfigyelőben azt
től származó negatív tapasztalatok (Hinde 1992). a benyomást keltette, hogy a filmen szereplő ál-
A gyerekek által összefogdosott békák, giliszták latok semleges tárgyaktól, pl. virágoktól vagy
és más csúszómászók láttán elhangzó anyai si- nyusziktól ijedtek meg. Mint a 4.29. ábrán lát-
koly éppúgy közreműködhet ebben, mint a sár- ható azonban, a kölykök ezekre nem mutattak
kányokról szóló mesék vagy a kígyó mint nega- félelmi reakciókat. Azaz a félelmi választ nem
tív kulturális szimbólum. Hogy a tanulás ebben lehetett bármilyen önkényes ingerrel kiváltani.
a periódusban valóban lényeges eleme a félelmi A félelemmodul valószínűleg a szelektív tanu-
reakciók kialakulásának, azt ismét állatkísérle- lás programját tartalmazza: veleszületett készült-
tek erősítik meg. Rézuszmajmok egy csoportját séget mutatunk az evolúciós értelemben fenye-
izoláltan nevelték, és két hónapos korukban egy gető dolgokkal szembeni averzióra (Öhman és
kitömött kígyót helyeztek el a ketrecükben. A fi- Mineka 2001). A genetikai diszpozíciók a meg-
atal állatok rendkívül óvatosak voltak ellensé- felelő időben történő tanulási folyamatokkal
gükkel szemben: félelemmel vegyes kíváncsi- együtt nagyon erős és tartós fóbiákat képesek
sággal közelítették meg őket, mindvégig bizton- létrehozni. Talán nem véletlen, hogy a legtöbb
ságos távolságot tartva köztük. Ezután olyan kultúrkörben és vallásban fontos szerepet ját-
filmfelvételeket mutattak nekik, amelyeken fel- szanak a kígyókhoz és sárkányokhoz fűződő ne-
nőtt fajtársaik kétféle módon viselkedtek kígyók gatív képzetek. Akármi is ennek az oka, Robert
jelenlétében: az egyiken pánikszerűen mene- Hinde-nak valószínűleg igaza van abban, hogy a
kültek, a másikban viszont megérintették a három dolog - genetikai befolyás, közvetlen ta-
kígyót (egy modellt), sőt játszottak vele. A köly- pasztalatok, és kulturális ideák - kölcsönösen
kök későbbi viselkedését nagymértékben meg- befolyásolják egymás működését a gyermeki fej-
határozták e megfigyelés tapasztalatai. A félel- lődés során (Hinde 1992).
284 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

Egy másik, ugyancsak univerzálisnak tekint- Kiderült, hogy ezek a válaszok nem függnek
hető védekező reakció a kisgyermekek idegenek az idegenekkel kapcsolatos korábbi kellemetlen
iránti félelmi reakciója. Ez általában életük 6-8. tapasztalatoktól, egy viszonylag szűk, kritikus
hónapjában kezdődik, amikor már elég aktívak periódushoz köthetők (általában 6 és 15 hónap
ahhoz, hogy anyjuktól elmászkálva felderítsék között), és kiváltásukban nagy szerepe van bizo-
környezetük ismeretlen dolgait és személyeit nyos kulcsingereknek. Elsősorban a felnőttek
(Konner 1991). Ugyancsak ebben a korban tesz- bámuló szeme és rájuk szegeződő tekintete akti-
nek szert arra a képességre, hogy arcvonásaik válja félelmi reakcióikat. Ezek a jellegzetességek
alapján meg tudják különböztetni az idegeneket (univerzalitás, kritikus periódus, kulcsinger) egy
a velük élő rokonaiktól és más ismerős szemé- veleszületett viselkedési hajlam működését va-
lyektől. Féléves korukat megelőzően mindenki- lószínűsítik, Az összehasonlító vizsgálatok is
re mosolyognak és az idegenek testi közelségét azt erősítik meg, hogy nincs olyan kultúra, ahol
éppúgy elfogadják és megnyugtatónak találják, a kisgyerekeket az idegenektől való félelemre
mint a szüleikét. Ezt követően azonban az ide- tanítanák (Marks 1987). Egyesek feltételezik, hogy
genek megjelenésére averzív válaszokat adnak, ez a viselkedés azért alakult ki az evolúció so-
amelyek a kultúrközi vizsgálatok szerint min- rán, hogy menekülési lehetőséget biztosítson a
denhol alapvetően azonos arc- és mozdulatmin- veszélyt jelentő idegen felnőttek - pl. kölyök-
tázatban nyilvánulnak meg: a gyermekek arcán gyilkos hímek - elől, abban az életkorban, ami-
megjelenik a félelem, fejüket elfordítják és sze- kor a gyerekek már képesek eltávolodni az any-
müket lehunyják, gyakran anyjuk takarásába juktól (Hrdy 1999). Ez a veszély valóban nagy
menekülnek (Eibl-Eibesfeldt 1989) (4.30. ábra). lehetett őseink számára; egy antropológiai vizs-
Mindez egy arousal-szabályozás keretében tör- gálat szerint a dél-amerikai ache indiánok kö-
ténik: az idegenek jelenléte emeli pulzusukat, rében mért gyermekkori (az első három év so-
majd egy idő után elfordítják tekintetüket - rán bekövetkezett) halálozások mintegy 25-
mintegy kivonják magukat a stressz alól és ak- 30%-a idegen felnőttek keze által történik. Egy
kor néznek újra az idegenre, amikor szívritmu- részüket a mostohaapák ölték meg, a többiek a
suk az alapszintre áll vissza (Stevenson-Hinde szomszédos törzsek portyái és rablóhadjáratai
1991). Amennyiben az idegen nem adja fel is- következtében pusztultak el (Hill és Hurtado
merkedési szándékát és tovább közeledik, a gye- 1996).
rekek élénken tiltakoznak, olykor pánikba es- Az idegenektől való gyermekkori félelem in-
nek és kétségbeesetten sírnak. tenzitása és dinamikája számos tanulási folya-

4.30. ÁBRA
Az idegenekre adott vála-
szok megjelenése különbö-
ző korú gyerekek arcán, el-
térő helyzetekben ■ (Forrás:
Marks 1987)
4.3. FEJEZET. FEJLŐDÉS 285

mattól függ. Maga az idegen termete, fizikai nek és a környezet által hordozott információ
megjelenésének sajátosságai és viselkedése (pl. bonyolult kölcsönhatása hozza létre, kevés je-
barátságossága) ugyancsak befolyásolják a vála- lenség bizonyítja jobban, mint az anyától való
szok intenzitását éppúgy, mint az anyához való elkülönülés (szeparáció). Ez egyúttal arra is rá-
korábbi kötődések szorossága és a kisgyerek világít, hogy az adaptív viselkedési programok
temperamentuma (Marks 1987, Stevenson-Hinde manifesztálódásához az élőlény meghatározott
1991). A félelmi reakciók rendszerint a második szociális ingereket igényel, mégpedig életének
évben érik el intenzitásuk csúcsát. Ezt követően meghatározott időszakaiban
általában mérséklődnek, amiben természetesen Az első fejezetben részletesen ismertettük az
szerepet játszik az idegenekkel való fokozatos anya és a csecsemő közötti kötődés adaptív me-
megismerkedés, a felnőttekről szerzett tapaszta- chanizmusait. Természetesen az anyai gondos-
latok és a szülői nevelés. kodás a gyermekkor későbbi szakaszaiban is
Egyesek szerint azonban, noha az idegenek- meghatározó jelentőségű marad. Az anya akkor
kel szembeni gyermekkori „irracionális" féle- is egyfajta támpontot és orientációs bázist nyújt,
lem leküzdhető, egy racionálisan ellenőrzött, amikor a gyerekek féléves koruk után elkezdik
alacsonyabb érzelmi szinten felnőttkorban is kutatni a környezetüket és el-elmerészkednek
fennmarad. Gondoljunk arra, hogy a közös lift- az anyától. E tekintetben ismét használható mo-
ben utazó emberek hogyan kerülik egymás pil- dellt nyújt az izoláltan nevelt rhesusmajmok vi-
lantását. Több vizsgálat szerint a nagyvárosban selkedése (Harlow és Mears 1979). A szőranya
élő emberek, akik a mindennapjaik során több- jelenlétében a kölyök egyedül is bátran fürkészi
nyire idegen és ismeretlen személyekkel állnak új környezetét. Játék közben időnként visszatér
kapcsolatban, kevesebb szemkontaktust tarta- a pótmamához, megérinti, vagy kis időre felka-
nak fenn környezetük tagjaival, és gyorsabb lé- paszkodik rá, hogy ezzel megnyugtassa magát.
pésben haladnak a közterületeken, mint azok A mászó, tipegő gyerekek ugyancsak szívesen
akik egy szűkebb közösségben, pl. egy kis falu- elindulnak egy korábban ismeretlen környezet
ban élnek, ahol többnyire ismerősök veszik őket átkutatására, ha időnként visszatérhetnek a kö-
körül. Ireneus Eibesfeldt (1989) szerint ez an- zelben lévő anyjukhoz (Passingham 1988). Nem
nak az eredménye, hogy az anonim tömeg jelen- csoda, hogy a fizikai kapcsolat megnyugtató jel-
léte, a zsúfoltság és az ismeretlen személyekkel lege még felnőttkori viselkedésünkben is erőtel-
való gyakori kapcsolat emeli izgalmi állapotun- jesen jelen van, gondoljunk csak a simogatások,
kat, stresszt és „kognitív túlterheltséget" okoz. ölelések, kurkászások különböző jótékony for-
Itt tehát a korábban említett arousalszabályozás máira, amelyekkel kapcsolatban most csak uta-
történik, amelynek révén mintegy kivonjuk ma- lunk a humánetológusok érdekes megfigyelése-
gunkat a megterhelő ingerek hatása alól. A gyer- ire (Eibl-Eibesfeldt 1978, Morris 1988).
mekek idegenekkel szembeni félelme Eibesfeldt Nem meglepő, hogy a társas emlősök kölykei
szerint valójában a xenofóbia korai megnyilvá- számára nagy megrázkódtatással jár az anyától
nulása, amely nagy szelektív értékkel rendel- való elszakadás. Az anyára mint referenciasze-
kezett az emberi evolúció korai szakaszában, mélyre irányuló kapcsolatok kiépülése után be-
minthogy megerősítette a csoporton belüli köte- következő szeparáció a kisgyerekek számára
lékeket az idegenekkel mint potenciális ellen- is mély érzelmi válságot eredményez. Ennek a
séggel szemben (lásd 2.4.3.). megrázkódtatásnak, amelyet szeparációs szo-
rongásnak is hívnak, különböző stádiumai és
fokozatai vannak, amelyeket elsősorban a cse-
4.3.3. Szeparáció csemő kora és az elkülönülés időtartama hatá-
roz meg. Ha a fiatal rézuszmajom vagy csim-
Az evolúciós pszichológiának azt az állítását, pánzkölyök megszokott környezetéből időlege-
miszerint az egyedfejlődést (epigenezist) a gé- sen eltávolítják az anyát, a majmok azonnali
286 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

vesztésén kívül számos egyéb tényezőtől függ


(Hinde 1974). A depresszió intenzitását annál
nagyobbnak találták, minél fiatalabb a szepará-
ciót átélő gyerek, minél hosszabb maga a szepa-
ráció és minél tovább tartott az elkülönülést
megelőző kötődés (Rutter 1991). Növeli a meg-
rázkódtatást, ha új és szokatlan környezetbe ke-
rülnek, viszont enyhíti a tüneteket, ha együtt
maradnak rokonaikkal, ismerőseikkel. Már az is
javulást hozhat, ha a kísérleti állatok ketrecük-
ből láthatják társaik megszokott életét, ahhoz
képest, ha látótávolságon kívül helyezik el ket-
receiket. Újabb vizsgálatok azt mutatják, hogy a
depriváció okozta motoros aktivitás hanyatlása
olyan élettani változásokkal jár együtt, mint a
pulzus csökkenése, alvási rendellenességek, az
immunképesség csökkenése, valamint az olyan
neurotranszmitterek agyi szabályozásának rend-
ellenességei, mint a dopamin és norepinefrin
4.31. ÁBRA
Csimpánzkölyök anyja elvesztése után néhány nappal ■ (Archer 1992, Kraemer 1992).
(Forrás: Passingham 1988) A depresszió azonban előbb-utóbb enyhül, és
megjelenik a szociális kapcsolatok újrafelvételé-
re irányuló próbálkozás. A gyerekek megkísé-
reakciója a tiltakozás. Anyjukat hívják, visítoz- relnek új kapcsolatokat kialakítani, ami azért is
nak, miközben arcukon a zaklatottság jelei mu- nehéz, mert a szóba jöhető referenciaszemélyek
tatkoznak. A gyerekek nagyon hasonlóan rea- (ápolók, nővérek, gondozók) gyakran váltogat-
gálnak arra a körülményre, ha anyjuk leteszi ják egymást, így nehéz hosszú távú kötődéseket
vagy idegenekre bízza őket (Bowlby 1969). Első teremteni. Az eredmény az lesz, hogy nem épí-
üzenetük ugyancsak a tiltakozás: nyöszörögnek tenek ki mély elköteleződéseket: mindenkivel
és sírnak, amelynek intenzitása fokozódik, ha barátságosak, ugyanakkor mindenkitől távolsá-
ráadásul idegen környezetbe kerülnek. got tartanak. Nem mutatnak érzelmi reakciót,
Amennyiben az anyától való elkülönülés tar- ha szüleik meglátogatják őket, és akkor sem, ha
tósnak bizonyul és rövid időn belül nem törté- a gondozónővér szabadságra megy. Szociális
nik meg a kapcsolat újrafelvétele, a tiltakozás kapcsolataik nagyon felületes szinten működ-
kétségbeesésbe és depresszióba torkollik. Egy- nek: elsősorban magukkal vannak elfoglalva, és
két nappal az anya eltávolítását (vagy halálát) többet törődnek a tárgyi világ dolgaival (édes-
követően a kísérletben szereplő fiatal majmok ség, játék stb.), mint környezetük tagjaival (Bowl-
apátiába esnek: magukban üldögélnek, nem ját- by 1969).
szanak és nem érintkeznek a csoport többi tagjá- A tartós szeparáció, a hospitalizáció nem ma-
val (4.31. ábra). A depresszió tünetei jelennek rad nyomtalanul a gyerekek intellektuális és ér-
meg azoknak a gyerekeknek az arcán és testén zelmi fejlődésében. Számos vizsgálatban azt ta-
is, akiket bentlakásos óvodába helyeznek el vagy lálták, hogy noha az intézetben nevelkedő gye-
kórházba kerülnek: rendkívül bánatosak, félre- rekek nem szenvedtek táplálkozási hiányban,
húzódnak, senkihez sem közelítenek. Állatkí- fejlődésük elmaradt az intakt családok gyerekei-
sérletek és az emberek körében végzett megfi- hez képest (Spitz 1965). Néhány hónapos inté-
gyelések egyaránt azt mutatják, hogy a szepará- zeti tartózkodás után motoros képességeik, ma-
ció okozta sokk intenzitása az anyai jelenlét el- nipulatív ügyességük, perceptuális képessége-
4.3. FEJEZET. FEJLŐDÉS 287

ik, nyelvi kompetenciájuk és társas intelligenci-


ájuk elmaradt a megfelelő korcsoport átlagos
teljesítményeitől. Sőt, a lemaradás azokhoz a
gyerekekhez képest is megfigyelhető volt, akik
nem intézetben, hanem nevelőszülőkkel éltek
egy háztartásban, akikkel lehetőség volt szemé-
lyes kötődést kialakítani.
Kérdés, hogy e negatív következmények mel-
lett a szeparációnak van-e hosszú távú hatása a
gyerek kamasz- és felnőttkori életére. E tekintet-
ben megoszlanak a vélemények, aminek az is
oka, hogy viszonylag kevés vizsgálati eredmény
van e téren, hiszen húsz-harminc év távlatában
nehéz megfelelően szétválasztani a szeparáció
következményeit más tényezők hatásaitól. A
korai szeparáció ugyanis gyakran „rossz kört"
indít be: intézeti nevelés, kamaszkori szabály- 4.32. ÁBRA
szegő viselkedés, alacsony iskolázottság, korai Intézetben, illetve családi környezetben nevelkedett
anyák gyermekgondozó attitűdjének összehasonlítása ■
házasság, korai gyerekvállalás - önmagában bár-
(Forrás: Cole és Cole 1997)
melyik okozhatja a felnőttkori viselkedési prob-
lémákat (Bateson és Martin 2000). Állatkísérle-
tek - ahol több lehetőség van a változók ellenőr- zárult, hogy a rabok mindössze 5%-ának volt
zésére és manipulációjára - azt mutatják, hogy meghatározó, személyes kötődése valakihez (ál-
az anyától való korai szeparáció később is sú- talában az anyához) míg a felének több mint 5
lyos érzelmi és szociális fogyatékosságot ered- különböző referenciaszemélye volt 14 éves ko-
ményez. Az izoláltan felnövő majmok felnőtt- ráig (Kaiser 1968). Intézetben nevelt lányokat
korukban különböző viselkedési zavarokat mu- tanulmányozva azt találták, hogy 42%-uk 19
tatnak, a többieknél általában agresszívabbak, éves kora előtt esett teherbe - Összehasonlítva
és nem tudnak megfelelő társas kapcsolatokat a korosztályra jellemző 5%-os aránnyal -, és
teremteni. A hímek képtelenek a normális pár- 39%-uk 25 éves korára már nem élt együtt gyer-
zásra, a nőstények pedig nem tudják megfelelő- mekei apjával (Cole és Cole 1997). Hasonlóan
en felnevelni kölykeiket, gyakran bántalmazzák nagy különbségeket kaptak a gyerekgondozás
vagy megölik őket (Hinde 1974). terén is (4,32. ábra).
Az ember esetében, úgy tűnik, bonyolultabb Legalább ilyen nehéz kérdés - és az előbbihez
a helyzet. Bowlby kezdetben úgy találta, hogy szorosan kapcsolódik -, hogy a korai szociális
az anyától való korai szeparáció gyakran vezet depriváció hatásai visszafordíthatók-e, vagy leg-
antiszociális viselkedéshez kamaszkorban. A alábbis enyhíthetők-e (Schaffer 2000). A szélső-
későbbi vizsgálatok azonban meggyőzték arról, séges álláspontok - amelyek akár negligálják,
hogy a kapcsolat nem ennyire közvetlen; az akár abszolutizálják ezeket a hatásokat - nyil-
anyai depriváció csak azoknál a gyerekeknél ván nem tarthatóak. Az állatkísérletek tapaszta-
emelte a későbbi viselkedési anomáliák kocká- latai azt mutatják, hogy ha a korábban elkülöní-
zatát, akik az anyától való szeparációt követően tett állatokat fiatalabb fajtársaik közé helyezték,
nem kaptak támogatást az apától és a család más lassan levetkőzték félelmüket, megtanultak ját-
tagjától (Rutter 1991). Az ilyen családi környe- szani, és lényegesen kevesebb viselkedési za-
zet azonban egyáltalán nem ritka a modern tár- vart mutattak, mint a továbbra is elkülönítve
sadalmakban. Egy német börtönökben lefolyta- nevelt állatok (Hrdy 1999). Az emberek körében
tott vizsgálat azzal a meghökkentő eredménnyel végzett vizsgálatok sem támasztják alá azt a né-
288 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

zetet, hogy az anyától való elszakítás helyrehoz- Lehetséges ugyanakkor, hogy a referenciasze-
hatatlan károkat okoz. A rokonok vagy nevelő- mélyek elvesztése okozta szeparációs sokk mo-
szülők biztosította meleg családi környezet, úgy dern jelenség, amely nem, vagy csak ritkán for-
tűnik, lényegesen enyhítheti az érzelemszegény- dult elő evolúciós környezetünkben (Eibl-Eibes-
ség és az antiszociális magatartás tüneteit. Egy feldt 1989, Wiley és Carlin 1999). A törzsi társa-
vizsgálatból kiderült, hogy még azok a gyerekek dalmakban minden gyerek a rokonok alkotta
is képesek voltak érzelemgazdag kapcsolatokat gazdag kapcsolatrendszerbe születik bele. A
kialakítani az őket örökbefogadó szülőkkel, akik család számos tagja fordít gondot egy-egy gyer-
azt megelőzően 6-7 évet töltöttek különféle inté- mekre, aki így több személlyel alakít ki szoros fi-
zetekben (Hodges és Tizard 1989). Mindazonál- zikai és érzelmi kötődést (2.1.2.). A legfonto-
tal bizonyos problémák jellemezték családon sabb referenciaszemély természetesen ezekben
kívüli kapcsolataikat: az idegen felnőttekkel a társadalmakban is az anya, de az apa, a nagy-
szokatlanul barátkozóak voltak, miközben kor- bácsi, a nagyszülők, a testvérek különböző sze-
társaik közül kevés barátjuk volt, és viszonylag repet játszanak a gyermek nevelésében. Azt le-
gyakran bántalmaztak más gyerekeket. hetne mondani, hogy a gyerek normális fejlődé-
Mindez azt mutatja, hogy a korai depriváció séhez e sokarcú, szövevényes kapcsolatok vala-
szerteágazó és egyenlőtlen következményekkel mennyi típusára szükség van. A Kenyában,
jár: egyes károsodások tovább fennmaradnak, Nepálban és Ladakhban végzett vizsgálatok ar-
mint mások. Úgy tűnik, az érzékszervi-motoros ról számolnak be, hogy miközben az anya hóna-
képességek kevésbé sebezhetőek a szeparáció pokon keresztül mezőgazdasági munkát végez a
által, míg a pszichológiai képességek fejlődése lakóhelyétől távol, gyerekei semmilyen fizikai
nagyobb visszaesést mutat. Ezt példázza a ro- vagy érzelmi szükséget nem szenvednek „pót-
mániai intézetekből kanadai családokba került szüleik" társaságában (Wiley és Carlin 1999).
árvák „elhíresült" esete, akik figyelemre méltó Végül, érdemes közelebbről is megvizsgálni,
sebességgel hozták be fizikai-testi lemaradásu- hogy mi az összefüggés a szeparációs szorongás
kat, miközben kognitív és nyelvi fejlődésük lé- és az idegenektől való félelem között. Az evolú-
nyegesen lassúbb volt, és sokáig elmaradt sze- ciós megközelítés máshová helyezi a hangsúlyt,
rencsésebb társaikhoz képest (Schaffer 2000). mint azok a „tradicionális" pszichológiai ma-
Mint láthattuk, a szeparáció folyamatának gyarázatok, amelyek szoros kapcsolatot vonnak
és következményeinek megértéséhez többnyire a kettő között. Utóbbiak szerint ugyanis az ide-
hasznos információt nyújtanak az állati model- genektől való menekülés éppen a szeparációval
lek. Talán legfontosabb mondanivalójuk az, hogy kapcsolatos szorongásból ered, amennyiben a
a normális fejlődéshez elengedhetetlenül szük- féléves korukban már meglehetősen aktív gye-
ségesek azok a szociális környezetből származó rekek egy külső inger (idegen) hatására vissza-
ingerek és információk, amelyek minden ma- menekülnek a biztonságot jelentő anyához. A
gasabbrendű állatból előhívják a társas alkal- probléma azonban az, hogy ez a feltevés egy bo-
mazkodás adaptív képességeit, különösen éle- nyolult anticipációt tulajdonít az ilyen korú
tük bizonyos, többé-kevésbé jól körülírható gyereknek. Azt a képességet, hogy az idegen
(szenzitív) időszakaiban. Egyesek szerint azon- személy látványára előrevetítsen egy lehetséges
ban az ember a deprivációból való felépülést te- jövőbeni eseményt: a referenciaszemély tartós
kintve hátrányosabb helyzetben van, mint bár- elvesztését.
melyik más főemlős. Ez azért lehetséges, mert a Ezt nehéz elképzelni jelenlegi ismereteink
fejlett memória és a nyelv segítségével képesek alapján. Sokkal inkább valószínű, hogy az ide-
vagyunk felidézni és fejünkben elismételni a genekkel kapcsolatos gyermekkori averzió olyan
múlt eseményeit, rágódni az átélt szerencsét- félelmi válasz, amely alapjában különbözik a
lenségeken, ami még inkább felnagyítja az amúgy szeparációs szorongástól. Mindkettő önálló mo-
is súlyos probléma arányait (Passingham 1988). tivációs bázisra épül, minthogy eltérő adaptáci-
4.3. FEJEZET. FEJLŐDÉS 289

ós problémák megoldására jöttek létre az evolú- lantást vetnek az idegenre, majd újra elfordul-
ció során. Az egyik az idegen felnőtt mint poten- nak, hirtelen egy gyors mosolyt küldenek a má-
ciális veszélyforrás elkerülésének szükségessé- sik felé, miközben erősen kapaszkodnak any-
ge, a másik pedig az anya lehetséges elveszté- jukba és így tovább (Eibl-Eibesfeldt 1989). Ez az
sének megakadályozása, illetve az elvesztés ambivalencia valószínűleg a másik féllel törté-
miatt bekövetkező trauma enyhítése. A szepará- nő normális és hatékony kommunikációt szol-
ciós szorongás idegenek nélkül is létrejön, az gálja. Az a funkciója, hogy miközben lehetősé-
idegenektől való félelemnek pedig nem feltétele get ad a potenciális veszélyforrás elkerülésére,
az anyától való elkülönülés (Marks 1987). egyúttal nyitva hagyja az utat a későbbi barátsá-
A kettő persze számos ponton kapcsolódhat gos kapcsolatok felvételére.
egymáshoz. Erősíthetik egymás hatását; a biz-
tonságosan kötődő gyerekek kerülik az idegen-
nel való kapcsolatot és nyugtalanok lesznek, ha 4.3.4. Játék
egyedül hagyják őket vele. Ennél lényegesen
A szociális fejlődés egyik legfontosabb területe
erősebb az idegentől való félelem a bizonytalan,
kétségtelenül a játék. Alapját a felfedezés és a
ellenálló (ambivalens) módon kötődő gyerme-
kíváncsiság (exploráció) mint önálló drive al-
kek esetében (4.1.2.). Az Ainsworth-tesztben bi-
kotja, amely tipikusan gyermekkori jelleg, de az
zonytalan, elkerülő kötődést mutató gyerekek
emberre és néhány magasabb rendű állatra fel-
ellenben nem félnek az idegentől, még anyjuk
nőtt korban is jellemző (Bekoff 2001). A gyere-
távozása után sem. Sőt, kifejezetten keresik
kek kezdettől aktívan kutatják környezetüket, új
az idegen társaságát, aki ugyanolyan könnyen
szituációkat keresnek, amelyekben új benyomá-
megnyugtatja őket, mint az anyjuk (Bretherton
sokat nyernek. Néhány napos korban könnye-
1992). Ez a szituáció az idegenekkel való kap-
dén megtanulják használni azt a cumit, amelyet
csolatnak egy másik oldalát mutatja: az anya hi-
egy vetítővel kapcsoltak össze, hogy szopó moz-
ányában és az átélt stressz miatt az idegen kö-
dulataik eredményeként különböző képek je-
zelsége megnyugtatónak bizonyul. Ennek az a
lenjenek meg a képernyőn. Egy vizsgálatban
lehetséges adaptív alapja, hogy az egyedül ha-
három hónapos csecsemők reakcióját figyelték
gyott és az anyja iránt bizonytalan gyerek szá-
meg egy zenélő, mozgó bábura. Az a játék, ame-
mára más személyek jelenléte növeli a túlélés
lyet nem tudtak elérni, felkeltette ugyan a fi-
esélyeit.
gyelmüket, de érdeklődésük kb. egy perc után
Ez a megfigyelés egybevág azokkal a vizsgála-
lanyhulni kezdett, három perc elteltével pedig
tokkal, amelyek szerint a gyerekek idegenekkel
teljesen alábbhagyott. Ha azonban a figurát kar-
kapcsolatos reakciója nem merül ki a félelem-
nyújtáson belül helyezték el úgy, hogy a gyerek
ben. Viselkedésükben jelen van a kíváncsiság
maga is mozgásba hozhatta a zenélő szerkeze-
is: anyjuk vagy apjuk biztonságot jelentő testi
tet, figyelme fél óráig is élénk maradt, miközben
közelségéből vissza-visszatekintenek az idegen-
új és új mozdulatokat talált ki (Papousek 1984).
re, igyekeznek szemkontaktust létesíteni velük.
A gyerekek nyilvánvalóan erősen motiváltak
Kiderült, hogy az idegenekkel szembeni averzió
környezetük aktív felfedezésére, amely még in-
valójában egy antagonisztikus viselkedési rend-
tenzívebbé válik más személyekkel való kap-
szer része, amelynek két komponense, a félelmi
csolataik során. Mint máshol bemutatjuk (4.1.1.,
reakció és a kapcsolatfelvételi szándék szoros
5.3.1.), a gyerekek már nagyon korán önállóan
kölcsönhatásban van. Video- és filmfelvételek
keresik az anyával és más felnőttekkel való
tanúsága szerint e két ellentétes magatartás-
kommunikáció lehetőségeit, utánozzák mások
mintázat oszcillál és egy sajátos időbeni szek-
arckifejezéseit, válaszolnak környezetük jelzé-
venciát mutat: a gyerekek az idegennel való ta-
seire és eközben állandóan új felfedezéseket
lálkozás során elfordítják arcukat és lehunyják
tesznek a világról.
szemüket, de ezt követően szemük sarkából pil-
290 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.4. TÁBLÁZAT
A játék funkcióinak felosz-
tása

A játék és a mögötte rejlő kognitív képességek delmet nyújt a kihűléssel és a fertőzésekkel


és érzelmi szabályozások evolúciója intenzív szemben (Barber 1991). Ezeket a hipotéziseket
kutatás alatt áll. Néhányan azt állítják, hogy a még ellenőrizni kell.
játék nem rendelkezik önálló funkcióval, és lé- Ugyancsak a játék közvetlen hasznát emeli ki
nyegénél fogva más viselkedésformák mellék- az az elmélet, amely szerint a játék elsődleges
terméke, kísérőjelensége (Bekoff 1984). Ezt azon- funkciója mind az állatok, mind az ember ese-
ban nehéz elképzelni, hiszen költséges aktivi- tén az örömszerzés. Játék során akadályokat állí-
tásról van szó; a megfigyelt állatok ébren eltöl- tunk magunk elé, ez emeli izgalmi állapotunkat
tött idejük 10-50%-át fordítják játékra, és ez az (arousalszintünket), majd az akadályt legyőzve
arány fiatal egyedeknél a 90%-ot is elérheti. Eh- belső feszültségünk csökken és megkönnyebbü-
hez járul még a sérülések kockázata, a ragado- lést, egyfajta katarzist élünk át (Grastyán 1983).
zóknak való fokozott kitettség veszélye, és az a Ennek a drive-redukciónak a szabályozásában
veszteség, hogy a játék más létfontosságú tevé- számos különböző idegrendszeri struktúra vesz
kenységektől (pl. a táplálkozástól) von el érté- részt, többek között a hipotalamusz, hypocam-
kes időt (Smith 1982, Bende 2001). Tudjuk, pus, endogén opiátok. Az elmélet megfogalma-
hogy ilyen költséges viselkedésre csak akkor zójának, Grastyán Endre professzornak a korai
irányulhat pozitív szelekció, ha rendelkezik bi- halála miatt számos részlet tisztázatlan maradt.
zonyos előnyökkel, amelyek végső soron repro- Gyanítható azonban, hogy ez a játékfelfogás in-
duktív nyereségbe fordíthatók. A játékkal kap- kább a felnőttek által kedvelt játékokra (kártya,
csolatban számos funkció lehetősége merült sakk stb.) és az intellektuális játékokra (pl. tár-
fel, és a rájuk adott magyarázatok többségükben sasjátékok) alkalmazható, és talán kevésbé vo-
olyan hipotézisek, amelyek nem egymást kizáró natkoztatható a fizikai játékok különböző for-
alternatívákként fogalmazódnak meg (4.4. táb- máira.
lázat). A játék funkciójával kapcsolatos magyaráza-
Egyesek szerint a játék az energiafelesleg leve- tok azonban többnyire nem közvetlen előnyü-
zetésére szolgál a fiatal állatoknál. Ezt az elkép- ket hangsúlyozzák, hanem azokat a jövőbeli,
zelést kevesen fogadják el, annál is inkább, mert távlati nyereségeket, amelyet a játék az élőlény
maga az „energiafelesleg" is homályos fogalom. túlélésében és alkalmazkodásában betölt. Ezek
Meggyőzőbb ennek a feltevésnek egy újabb vál- közül valószínűleg a legismertebbek a gyakor-
tozata, amely szerint a játék megakadályozza a láselméletek. Az állatok azért játszanak, hogy
kóros elhízást, jótékony hatást gyakorol a növe- a felnőttkorban létfontosságú viselkedésformá-
kedéshez szükséges fehérje-anyagcserére, és vé- kat, tevékenységeket begyakorolják. Ennek so-
4.3. FEJEZET. FEJLŐDÉS 291

rán fejlesztik izmaikat és a mozgásukat szabá- sek és fogócskák eredetileg a hominidák vadász-
lyozó idegrendszeri központokat. Így például a ügyességének begyakorlására jöttek létre, sőt a
hegyi kecskék egyik faja, a szibériai ibex magá- célbadobó játékok is a zsákmány fegyverrel tör-
nyosan nyaktörő mutatványokat végez a mere- ténő elejtéséhez szükséges képességek fejleszté-
dek lejtőkön, amely a veszélyes környezethez sét szolgálták (Smith 1982).
való alkalmazkodást szolgálja. Kiderült, hogy az A szociális játékok másik, az előbbivel össze-
ilyen motorikus (locomotion) játék változásokat függő, sőt azzal részben átfedő formája a játékos
idéz elő a kisagy szinaptikus szerveződésében harc (rough and tumble play), amelynek során
azokon a területeken, amelyek a komplex moto- az állatok kipróbálják mindazokat a viselkedési
ros működések koordinációjában vesznek részt aktivitásokat, amelyek nélkülözhetetlenek a faj-
(Byers és Walker 1995). A kísérletek szerint a já- társakkal szembeni későbbi vetélkedések és
ték során megnyilvánuló motoros aktivitások és harcok során. Nem véletlen, hogy a játékos küz-
felfedező tevékenységek fejlesztik az állatok delmek elsősorban a többnejűséget mutató em-
környezetükre vonatkozó mentális térképét. lős fajok (páviánok, makákók, elefántfókák stb.)
Egy kísérletből kiderült, hogy menekülés köz- fiatal hímjeire jellemzőek - és kevésbé a mono-
ben azok a patkányok jutnak túl leggyorsabban gám állatokra hiszen ezek a hímek vesznek
a véletlenszerűen elhelyezett akadályokon, akik részt leginkább a szexuális konkurenciaharcok-
előtte sokat játszottak ebben a környezetben (Pou- ban (Smith 1982) (3.1.1.). Érthető ebből a szem-
cet 1993). Az ember esetében is azt találták, pontból, hogy az oroszlánok vadászatában na-
hogy a felfedező (exploratív) játék fejleszti a fi- gyobb részt vállaló nőstények kölyökkorukban
zikai környezet kognitív reprezentációjának a az üldözés és becserkészés mozdulatait gyako-
képességét. Nyolc-tizenkét éves gyerekek pon- rolják, míg a hímek inkább birkóznak és meg-
tosabb rajzot készítettek egy ismeretlen terület- próbálják egymást a földre szorítani,
ről, ha megengedték nekik, hogy előtte hosz- Az ember esetében a gyerekek harcias, durva
szabb ideig barangoljanak és játsszanak a kör- játékai mint a felnőttkori küzdőképesség elsajá-
nyéken (Matthews 1992). tításának egyik módja valószínűleg az egész
A játék során nem csupán a fizikai képessé- hominida evolúció során megőrizte adaptív ér-
gek és motoros aktivitások begyakorlása törté- tékét. Jellemző rá - mint általában a szociális já-
nik, hanem a szociális készségek és ügyességek tékokra -, hogy alapját egyfajta szerepjátszás al-
elsajátítása is (Bekoff 2001). A társas játék során kotja (Geary 2002). A gyerekek egyformán képe-
az állatok olyan képességekre tesznek szert, sek belehelyezkedni a támadó és a védekező fél
amelyek révén lehetővé válik a bonyolult zsák- szerepébe, és megtanulják a különböző tevé-
mányszerző, menekülő vagy párzási tevékeny- kenységek előnyeit és hátrányait. Ez azonban
ségek korai bevésődése. A megfigyelések egy ré- csak úgy lehetséges, hogy a résztvevők tekintet-
sze valóban azt mutatja, hogy a játékban jelen tel vannak egymás igényeire és érdekeire, és
vannak azok a viselkedési elemek, amelyek dön- egyfajta kompromisszumot kötnek a hatékony
tő szerepet játszanak az adott fajra jellemző fel- és gyors tanulás érdekében. Kutatók azt vették
nőttkori tevékenységekben: a ragadozók kölykei észre, hogy a harcias játékokban nem feltétlenül
a préda elejtésének és megölésének fogásait gya- az önzésé a főszerep, ellenkezőleg, gyakori a ko-
korolják, míg a növényevőké inkább az elfutás, operációnak az a formája, amit előnyadásnak
megugrás, akadálykerülés képességeit. Ennek vagy esélykiegyenlítésnek neveznek. Ilyenkor az
ellenére nem találtak szoros és egyértelmű ösz- történik, hogy az erősebb gyerek mérsékli harci-
szefüggést a fiatalkori játékos magatartás és a asságát és csökkenti erőkifejtését annak érdeké-
későbbi zsákmányszerzés hatékonysága között; ben, hogy a másiknak esélye legyen folytatni a
az adatok e tekintetben meglehetősen ellent- küzdelmet, és hogy kiegyenlítettebb párviadal
mondásosak (Archer 1992). Egyesek szerint a alakuljon ki. Ilyen körülmények között nagyobb
gyerekek körében megfigyelhető játékos üldözé- lehetőség van a támadó és védekező szerepek
292 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.33. ÁBRA
Csimpánz és gyermek játé-
kos arca ■ (Forrás: Archer
1992)

alaposabb begyakorlására, amely nem volna le- szanak azok a speciális szignálok, amelyeket a
hetséges, ha a domináns fél gyorsan és minden- kezdeményező fél bocsát ki. A játékra való fel-
áron ki akarná csikarni a győzelmet, vagy ha a szólítás jelzései rendkívül sokfélék, és számos
másik hamar feladná a harcot (Boulton és Smith esetben egyfajta metakommunikatív szerepet is
1992). betöltenek, amennyiben felülírják az adott tevé-
A társas játékok nem csupán a vetélkedések kenység eredeti értelmét (Csányi 1994). Játék
és konkurenciaharcok megvívására készítenek közben a kutyák pl. sokszor morognak vagy
fel, hanem fontos szerepet játszanak a fiatal ál- ugatnak, de eközben olyan jelzéseket adnak -
latok szocializációjában is. Segítik azoknak a farkukat csóválják és mellső lábukat maguk elé
komplex szociális képességeknek és ügyessé- helyezik -, amelyek egyértelműen barátságos,
geknek a kialakulását, amelyek fontos szerepet játékos szándékaikat jelzik. E szignálok, mint
játszanak a társas kötelékek megteremtésében, a általában a rituális jelzések, bizonyos mozdula-
dominancia-rangsor létrejöttében, és a csopor- tok eltúlzásából, sztereotip ismétlődéseiből áll-
ton belüli hatékony kommunikáció megterem- nak, amelyek könnyen felismerhetőek a játszó-
tésében. Főemlősöknél végzett megfigyelések társ számára. A főemlősök és az ember - főként
azt mutatják, hogy minél többet játszanak kö- gyerekkorban - az ún. játékos arc segítségével
lyökkorukban, annál nagyobb készséget mutat- közli szándékát a játékra és a barátságos közele-
nak arra, hogy szoros társas kötelékeket építse- désre (lásd még 5.5.5.) (4.33. ábra).
nek ki egymással felnőttkorukban (Archer 1992). A szociális kapcsolatok kialakulásában ugyan-
Sejtjük, hogy ez az emberek körében is így van, csak fontos szerepet játszanak valamennyi tár-
de egyelőre kevés vizsgálatot végeztek e téren. sadalomban a tárgyakkal való játékok és mani-
Egy kanadai óvodában azt tapasztalták, hogy pulatív tevékenységek. Az emberen kívül - ke-
azok az ötéves gyerekek voltak hajlandóak leg- vés kivételtől eltekintve - lényegében csak az
inkább arra, hogy kedvenc édességüket a többi- emberszabásúak, elsősorban a csimpánzok mu-
ekkel megosszák, akiknek ezt megelőzően egy tatnak játékos tevékenységet különböző tár-
18 hétig tartó program keretében kifejezetten gyakkal (5.5.2.). Kimutatták, hogy a kölyökkori
kooperatív, együttműködést igénylő játékokat játékok növelik az eszközökkel kapcsolatos ké-
tanítottak (Orlick 1981). sőbbi problémamegoldási technikáikat (Byrne
A társas játékok során formálódó személyközi 1995). Az ember tárgyakhoz való vonzódása evo-
kapcsolatok kialakulásában fontos szerepet ját- lúciós örökség, amely nagyon fiatal korban meg-
4.3. FEJEZET. FEJLŐDÉS 293

jelenik. Néhány hetes csecsemők örömüket le- A játék eredetével és funkciójával kapcsola-
lik a tárgyakkal való manipulációban. Körülbe- tos fenti magyarázatok nem egymást kizáró al-
lül 40-45 hetes korukban érik el azt a fejlettségi ternatívák. Olyan kognitív és emocionális me-
szintet, amikor a tárgyakkal kooperatív tevé- chanizmusok szerepére világítanak rá, amelyek
kenységekbe kezdenek: elcserélik, ajándékul ad- mindegyike fontos lehet a játékos viselkedés ki-
ják, barátságot kezdeményeznek velük stb. (2.2.6., alakulásában. A játék a korai tapasztalatok spe-
5.3.1.) A tárgyakkal való játék - akár magányos, ciális formáját és mintázatát nyújtja, amely szá-
akár társas tevékenység keretében történik - se- mos felnőttkori szociális képesség elsajátítását
gít abban, hogy a gyerekek megtanulják a dol- és „finomhangolását" eredményezi. Legtöbbjük
gok fizikai sajátosságait és felhasználásuk kü- valószínűleg hatással volt őseink felnőttkori
lönböző módjait. Kisiskolásokkal végzett vizs- túlélésére és szaporodására - gondoljunk csak a
gálatok azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akik szociális játékokra vagy a tárgyakkal való korai
a legtöbbet játszottak, a többieknél jobb eredmé- manipulációra. Segítették a felnőttek társas ké-
nyeket értek el azokban a tesztekben, amelyek a pességeinek, intelligenciájának és kreativitásá-
tárgyak meghatározott szempontok szerinti ka- nak a kifejlődését, ezért erős szelekciós nyomá-
tegorizációját és mentális elforgatását mérték sok irányultak rájuk. Bizonyos szempontból a
(Jenning 1975). túlélési sikert az biztosította, hogy a játék sok-
Már az eddigiekből is kitűnik, hogy a játék szor potenciálisan veszélyes helyzeteket szimu-
növeli a tanulás repertoárját, rugalmasságát és lál - viszonylag biztonságos kontextusban. A fi-
hatékonyságát. Egyik legfontosabb funkciója atalok többnyire „büntetés nélkül" tanulhatnak
abban a képességben gyökerezik, hogy a megle- a hibáikból, amelyek azután fontos tapasztala-
vő viselkedési elemeket újszerű kombinációk- tokkal járnak a felnőttek olyan kockázatos tevé-
ban és struktúrákban helyezi el (Fagen 1981). kenységeire nézve, mint a táplálékszerzés, me-
A játék egyfajta mentális összerakó mechaniz- nekülés, szexuális küzdelmek. Érdemes ebből a
musnak tekinthető, amelynek során az állat újra szempontból meggondolni, hogy csak a veszé-
és újra kipróbálja, összehangolja és egyedi mó- lyes magatartásformáknak van játékos megfele-
don összerakja veleszületett viselkedési mintáit lője - a biztonságos tevékenységeket, mint pl.
(Csányi 1994). Ebben a tanulási folyamatban az kurkászás, az állatok nem „játsszák el" (Bateson
állatok viselkedési formakészlete gazdagodik, és Martin 2000).
és rugalmasan alkalmazhatóvá válik számos fel- Az ember azon kevés élőlények egyike, amely
adatra, hiszen az állat állandóan új mozgássoro- felnőtt korában is játszik. Mint említettük, ez
zatokat hoz létre, amelyek célszerűségét és ha- juvenilis jellegnek fogható fel egy olyan élő-
tékonyságát a játék során „teszteli". lénynél, akinek az egyedfejlődése lelassul, „meg-
Az ember tanulásában különösen nagy szere- késetté" válik, és fejlődési-érési folyamatai hosz-
pet kap a játék. A csecsemők tárgyhasználata szú időt vesznek igénybe. Nála a játék a tapasz-
néhány veleszületett komponensből áll; lénye- talatszerzés hatékony eszköze, amely szinte
gében valamennyi kultúrában ugyanazt a szúró, egész életében lehetővé teszi számára az új is-
dobó és ásó mozdulatot mutatják. A botok és kö- meretek elsajátítását és új képességek gyakorlá-
vek elhajítása és más tárgyakhoz való odaütése sát. Alapját valószínűleg egy autonóm motiváci-
a játék során azt a célt szolgálja, hogy valami ós rendszer alkotja, amely részben független az
történést (pl. hanghatást) idézzenek elő (Eibes- adott tevékenységgel kapcsolatos egyéb motivá-
feldt 1989). Eközben gondosan megfigyelik, hogy ciós központoktól (Eibl-Eibesfeldt 1989, Bende
viselkedésük milyen hatással van más tárgyak- 2001). A játékos eszközhasználat pl. hasonló
ra, illetve környezetük tagjaira. Ennek hatására motoros alapsémákra épül, mint a munkavég-
eszközhasználatuk repertoárja folyamatosan bő- zés, de eltérő indítékok és érzelmek aktiválód-
vül és csiszolódik, ismereteik pedig gazdagod- nak bennük. Ezért van az, hogy a játék csak az
nak a fizikai világ szerkezetéről. élettani szükségletektől (pl. éhség) és a környe-
294 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

zeti stressztől (pl. félelem) mentes szituációk- használva képes meghaladni a tevékenységek
ban jelenik meg igazán. A játékos tevékenység fizikai gyakorlásának és szenzomotoros elsajátí-
olyan feszültségmentes, relaxált állapotokat igé- tásának a körét. A különböző fantáziajátékok
nyel, amelyek ideiglenesen felszabadulnak más segítségével a gyerekek olyan komplex, rugal-
motivációs központok szabályozása alól. Köhler mas gondolkodási és viselkedési stratégiákat
csimpánzai csak akkor jöttek rá a ketrecen kí- fejlesztenek ki, amelyek egyedülállóan hasznos
vülre helyezett banán megszerzésének módjára, eszközökké válhatnak a felnőtt szerepekre való
amikor felhagytak a táplálékszerzés megszokott felkészülésben. Így például, egyesek szerint a
stratégiáival, és a frusztráció okozta düh csilla- freudi Ödipusz- és Elektra-komplexusok a ké-
podása után játszani kezdtek a ketrecben talál- sőbbi szexuális vetélkedések korai megnyilvá-
ható botokkal, amelyeket később szerszámnak nulásainak tekinthetők, amelyek tapasztalato-
használtak (5.5.2.). Egy emberekkel végzett kí- kat nyújthatnak a szexuális magatartás bizo-
sérletben olyan játékokat mutattak be önkéntes nyos érzelmi összetevőinek, pl. a féltékenység-
jelentkezőknek, amelyekben bizonyos feladato- nek a későbbi feldolgozásához (Geary 1998). A
kat kellett megoldani. Meglepetésre kiderült, játékos viselkedés motivációjának önállóvá válá-
hogy azok a résztvevők, akik pénzt kaptak ezért sa teszi továbbá lehetővé felnőttkorban a felfede-
a tevékenységért, szabadidejükből kevesebbet zés és a kíváncsiság olyan kreatív megnyilvánu-
áldoztak a feladatok megoldására, mint azok, lásait, amelyek a tudomány és a művészet belső
akik egyszerűen „csak" belső késztetést éreztek energiáit alkotják (Bateson és Martin 2000). A
a játékra (Bateson és Martin 2000). fantáziajátékok körébe sorolható az ún. mintha
A játék motivációs bázisának ez a fajta felsza- (színlelt) játék, amelyről az 5.3.3. fejezetben lesz
badulása azzal jár, hogy a játék a fantáziát fel- részletesen szó.
4.4. fejezet
A NEMI KÜLÖNBSÉGEK ÉS SZEREPEK FEJLŐDÉSE

A korábbiakban már többször volt szó arról, hogy a férfiak és a nők számos
pszichológiai képességet illetően kisebb-nagyobb különbségeket mutatnak.
Ezeket az evolúciós környezet kihívásaihoz való eltérő alkalmazkodási folya-
matokra vezettük vissza. Most azt vesszük szemügyre, hogy a két nem viselke-
désében mutatkozó különbségek hogyan jönnek létre az egyedi fejlődés során.
Milyen veleszületett képességek és hajlamok kanalizálják a fejlődési pályákat,
milyen környezeti információk szükségesek az adott szociális környezetben
megfelelő viselkedési formák kialakulásához, és ezek hogyan kombinálódnak
a gyermekkor folyamán. Végül arra keresünk választ, hogy az evolúció során
milyen adaptációs problémák megoldására alakulhattak ki a nemhez köthető
viselkedési stratégiák alapját képező pszichológiai algoritmusok.
Ezek a kérdések korunkban is óriási vitákat gerjesztenek. Természetesen ma
már senki sem tagadja, hogy a biológiai tényezők fontos szerepet játszanak a
nemiséggel kapcsolatos jelenségek meghatározásában. Többé-kevésbé
valamennyi pszichológus egyetért abban, hogy a szexualitás és a szaporodás
bizonyos anatómiai szervekhez, egyes élettani folyamatokhoz és számos
hormonális-idegi működéshez köthető. Magát a viselkedést, a nemhez köthető
magatartásformáka azonban sokan teljes egészében a kulturálisan elsajátított és
meghatározott tulajdonságok közé sorolják. Különösen vonatkozik ez a nemi
szerepekre, amelyekről sokan azt állítják, hogy kizárólag az adott társadalom
szocializációs technikáinak, nevelési mintázatainak, és általában konstrukciós
mechanizmusainak a termékei. Az evolúciós pszichológia képviselői nem
értenek egyet ezekkel a koncepciókkal. Azt tartják, hogy a férfiak és nők
viselkedési szokásait és szerepeit lényeges módon alakítják azok a
pszichológiai programok, amelyek a Homo sapiens elmúlt néhány millió éves
fejlődése során jöttek létre. A modern kutatások arra is rávilágítanak, hogy a
két nem képviselőinek eltérő adottságai, képességei és attitűdjei milyen
szerepet játszanak a szocializáció folyamán.

4.4.1. Csecsemők fajta bizonyítéknak tekintik arra vonatkozóan,


hogy itt a szocializációs tényezők felhalmozódó
A megszületést követő néhány hónap során vi- hatásaival van dolgunk, és az öröklött képessé-
szonylag csekély eltéréseket tártak fel a fiúk gek nem játszanak szerepet a nemi különbségek
és lányok viselkedésében (Maccoby és Jacklin kialakulásában. Ez súlyos tévedés. Mint koráb-
1974). A nemi különbségek csak ezt követően ban láttuk, ahhoz, hogy egy viselkedés megje-
válnak kifejezetté és markánssá. Sokan ezt egy- lenjen, bizonyos maturációnak kell lezajlania,
296 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

hiszen a genetikai memóriában tárolt utasítások idegen arcok közötti megkülönböztetésre. A fiúk
csakis a szükséges érési folyamatokat követően viszont jobban vonzódnak a fizikai tárgyakhoz,
és a megfelelő szomatikus feltételek között nyil- és nagyobb készséget mutatnak a különböző
vánulnak meg (4.3.2.). Különösen így van ez a formákra, színekre, idomokra vonatkozó in-
nemhez kapcsolható viselkedések esetében, ahol formáció elraktározására és ismételt előhívá-
számos hormonális mechanizmus szükséges a sára.
veleszületett programok érvényre jutásához, és Mindezek az eredmények azt mutatják, hogy
ezek sok esetben csak a kamaszkor során jelen- jóllehet a különbségek általában nem élesek, a
nek meg. Általánosabb kontextusba helyezve a fiú- és a lánycsecsemők eltérően ismerik fel,
problémát, azt mondhatjuk, hogy azoknál a fa- preferálják és dolgozzák fel a fizikai és társas
joknál, ahol a szexuális szelekció közreműkö- környezet bizonyos jelzéseit. A rendelkezésre
dött az anatómiai és viselkedési jellegek kiala- álló tapasztalati adatok birtokában a kutatók
kulásában, a nemi különbségek gyakran csak a többnyire egyetértenek abban, hogy négy hóna-
pubertás után fejlődnek ki teljes érvényűen (Gea- pos korukra a fiúk inkább a tárgyak fizikai tulaj-
ry 1998). Az ivari szelekció által létrehozott jel- donságai iránt mutatnak érdeklődést, míg a lá-
legek - amelyek a nemek közötti különbségek nyok inkább személyekre orientáltak, és a tár-
nagy részét alkotják - ugyanis a párválasztással gyak annyiban érdeklik őket, hogy azok milyen
és a vetélkedő magatartással összefüggő tevékeny- kapcsolatban állnak más emberek viselkedésé-
ségekben játszanak döntő szerepet, így többsé- vel (Moir és Jessel 1989). Nem valószínű, hogy
gük csak a szexuális érést követően válik fontossá. ez szülői hatásra történik. A különbségek vele-
Ennek ellenére e különbségek egy része már a született eredetére mutat az a vizsgálat, amely-
gyerekkor viszonylag korai szakaszán megjele- ben azt találták, hogy már egy-két napos korban
nik, és alapját képezi a későbbi fejlődési folya- eltérés van a figyelem tárgyát illetően: a lányok
matoknak. Viszonylag kis mértékű, de azért jól hosszabban nézik az emberi arcot, a fiúk pedig a
mérhető nemek közötti eltérések figyelhetők mozgó fizikai tárgyakat (Connellan et al. 2000).
meg a csecsemők érzékszervi képességeiben és Másrészt több vizsgálati eredmény azt mutatja,
fizikai aktivitásában (Nicholson 1993, Maccoby hogy az első hónapokban az anyák nagyon ha-
1998). A fiúcsecsemők aktívabbak, és keveseb- sonlóan bánnak fiú- és lánygyerekeikkel, és nem
bet alszanak, mint a lányok. A lányok születé- tesznek különbséget köztük a társas kapcsola-
sük után néhány órával nagyobb érzékenységet tok kezdeményezésére irányuló törekvéseik-
mutatnak a tapintási és hallási ingerekre, mint a ben. A fennálló különbségek inkább a lányok
fiúk. nagyobb érzékenységének és szociális válasz-
Még kifejezettebb ez az érzékenység a szociá- készségének köszönhető. Azt találták például,
lis ingerekre adott válaszaikban. Már a néhány hogy egyéves korukban a lányok a fiúkhoz ké-
napos lányok több szemkontaktust mutatnak a pest 50%-kal több olyan anyai kérésre reagáltak,
fiúkhoz képest, gyakrabban fordulnak az embe- amelyben az anyák bizonyos kontaktus kialakí-
ri arcok és hangok felé, és többször mosolyog- tását kezdeményezték. Ok maguk pedig 30%-kal
nak. A későbbi hetekben és hónapokban álta- gyakrabban kezdeményeztek kapcsolatot az any-
lában nagyobb figyelmet szentelnek az anyai jukkal, mint a fiúk (Whiting és Edwards 1988).
kommunikációban szerepet játszó hangoknak A csecsemő időszakot követően a fiúk és lá-
és látványoknak, míg a fiúk kevéssé tesznek kü- nyok közötti különbségek egyre markánsabbá
lönbséget a szociális és nem szociális ingerek válnak. A veleszületett programok fokozatosan
között: a mosolygó anyai arc éppúgy kiváltja ér- manifesztálódnak, és kölcsönhatásba lépnek
deklődésüket, mint egy érdekes játék vagy rajz. a környezet hatásaival, annak függvényében,
Ezzel áll összefüggésben, hogy a négy hónapos ahogy a gyerek idegrendszere fejlődik és vála-
lánycsecsemők jobb arcmemóriával rendelkez- szol a külvilág jelzéseire. Ezt három területen
nek, mint a fiúk: inkább képesek az ismerős és tekintjük át: a fizikai, a szociális és a kognitív
4.4. FEJEZET. A NEM) KÜLÖNBSÉGEK ÉS SZEREPEK FEJLŐDÉSE 297

fejlődés dimenziójában. Először a mért különb- A hímek lassúbb érése termetük és fizikai ere-
ségek evolúciós magyarázataival foglalkozunk, jük fokozott kialakulásával párosul. A nemi di-
azután térünk rá a mentális programok és a szo- morfizmus - ha nem is olyan mértékű, mint az
cializáció kapcsolatára a nemek közötti különb- intenzív többnejűséget mutató fajoknál (3.1.1.)
ségek kialakulásában. - az emberre is jellemző (Nicholson 1993, Tan-
ner 1990). A férfiak átlagosan 7-10%-kal maga-
sabbak és 20-30%-kal nehezebbek, mint a nők.
4.4.2. Fizikai fejlődés A legjellemzőbb testi változások kamaszkorban
kezdődnek: a nők csípője kiszélesedik, a férfiak
Általános tapasztalat, hogy a fiúk lassabban ér-
válla megnagyobbodik. E változások meghatá-
nek, és később érik el felnőttkori méreteiket,
rozott hormonális hatásokhoz köthetők, ame-
mint a lányok. Így van ez valamennyi többnejű-
lyeket a hipotalamusz-hipofízis rendszer szabá-
séget gyakorló madár- és emlősfajnál: a hímek
lyoz. Számos szerv és élettani mechanizmus
később válnak ivaréretté, mint a nőstények. Ez
ugyancsak a pubertástól kezdve indul eltérő fej-
valószínűleg azért van, mert a hímek közötti in-
lődésnek, amelynek eredményeképpen a férfiak
tenzív versengés (intraszexuális kompetíció) egy
hosszabb lábat (elsősorban femurt) és alkart (ra-
érési fáziseltolódásra szelektál (Barrash 1980).
diuszt és ulnát), nagyobb szívet és tüdőt, erő-
A fiatal, még gyenge és tapasztalatlan hímek
sebb izomzatot, magasabb vérnyomást, lassúbb
nagy valószínűséggel veszítenek az idősebb ri-
nyugalmi pulzust fejlesztenek ki. Több oxigént
válisokkal való konkurenciaharcok során, és
képesek szállítani a vérben, és nagyobb hatás-
nem csupán az aktuális párzásról kell lemonda-
fokkal semlegesítik az izomműködés során fel-
niuk, de sérüléseik miatt csökkennek jövőbeli
halmozódó kémiai anyagokat. Azt mondhatjuk
szaporodási kilátásaik is. Számukra az tehát az
ezek alapján, hogy a férfiak fizikai tulajdonsága-
optimális stratégia, ha elkerülik a harcokat és
ik révén jobban alkalmazkodtak a vadászat, a
kivárnak, amíg életkoruk, fizikai erejük és ta-
harc és a nehéz tárgyakkal való bánás feladatai-
pasztalataik lehetővé nem teszik a sikeres küz-
hoz, amelyek az evolúció során döntő szerepet
delmet a rivális hímekkel szemben.
játszottak az életükben.
Ehhez járul még, hogy a másodlagos nemi jel-
Nem meglepő ezért, hogy a testi változások
legek fejlődése rendkívül költséges, különösen
férfiak és nők között mért különbségei meghatá-
az anyagcsere-ráfordítások növekedése, az im-
rozóak a fizikai képességek és teljesítmények te-
munképesség gyengülése, és a ragadozóknak
rén (Nicholson 1993). Mindezek a különbségek
való kitettség megnövekedett kockázata miatt
jól érzékelhetőek az atlétikai teljesítményekben.
(3.3.1.). E költségek ugyancsak az érési folyama-
A férfiak valamennyi futó, ugró, és dobó szám-
tok dimorfizmusát hozzák létre, amennyiben a
ban jobb eredményeket érnek el, mint a nők. A
hímek másodlagos nemi jellegeinek kialakulá-
különbségek azonban csökkennek, különösen a
sát a szelekció „visszatartja". Csak akkor jelen-
60-as évek óta, amikor a nők tömegesen kapcso-
nek meg, amikor elkerülhetetlenül szükség van
lódtak bele a fizikai sportokba, és eredményeik
rájuk az intraszexuális vetélkedésben (Geary
az eltelt idő alatt lényegesen többet javultak,
1998). Minthogy a humán evolúció során a férfi-
mint a férfiaké. Többen e trend alapján azt jósol-
ak ugyancsak részt vettek ezekben a küzdel-
ták, hogy a XXI. század első felében a nemek kö-
mekben (3.1.2.), az érési folyamatok nemi két-
zötti különbség meg fog szűnni a fizikai spor-
alakúsága adaptív válasz volt a túlélési és sza-
tokban. Valóban igaz, hogy a kitartó edzésekkel
porodási siker növelése érdekében. Ennek meg-
javítani lehet az élettani állandókon (pl. a tüdő-
felelően a lányok előbb érik el a kamaszkort;
és szívkapacitáson), növelni lehet a fizikai álló-
14-15 évesen a testmagasságukat illetően pél-
képességet, és fokozni az izomtömeg mennyisé-
dául mintegy két év „előnyük" van a fiúkkal
gét a zsírszövethez képest. Egyes női atléták
szemben.
kevesebb mint 10% alá viszik le a testükben ta-
298 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

lálható zsírdepók testtömeghez viszonyított ará-


nyát a női átlagot jelentő 25-30%-hoz képest.
Más anatómiai és élettani tényezők azonban el-
lenállnak ezeknek a változásoknak; a futásban
szerepet játszó medence szélessége, a lábak mé-
rete, és a dobás erejét lényegesen meghatározó
kar hossza biológiai adottságok éppúgy, mint a
férfiaknak az a képessége, hogy nagyobb hatás-
fokkal képesek izomzatukban lebontani a tejcuk-
rot, ami a futás időtartamát befolyásolja. Mindez
valószínűtlenné teszi a fenti jóslat teljesülését.
Egyelőre nem teljesen világos, hogy a fizikai
adottságokban és az érési folyamatok sebességi
rátáiban mutatkozó nemi különbségek milyen
szelekciós nyomásokra és mechanizmusokra
4.34. ÁBRA
vezethetők vissza. Az nyilvánvaló, hogy az int- Összefüggés a többnejűség (háremméret) foka és a nemi
raszexuális szelekció fontos szerepet töltött be a dimorfizmus (testméretkülönbség) nagysága között fő-
nemi dimorfizmus kialakulásában (3.3.1.). A hí- emlősöknél ■ (Forrás: Andersson 1994)
mek közötti vetélkedések olyan szomatikus és
viselkedési sajátosságokra szelektáltak a hímek
között (nagy test, fejlett izomzat, agresszió, koc- szat és a háborús tevékenységek például való-
kázatvállalás stb.), amelyek segítségével sikere- színűleg szerepet játszottak a férfiak bizonyos
sen vívhatták meg küzdelmüket a nőstények anatómiai adottságainak (széles váll, hosszú láb
megszerzéséért. Ezt támasztják alá azok az és felkar), illetve fizikai képességeinek (futás,
összehasonlító adatok, amelyek azt mutatják, dobás) a kialakulásában. Ezek nyilvánvalóan
hogy szoros pozitív megfelelés van az intrasze- hatással voltak a differenciális túlélésre és sza-
xuális vetélkedések intenzitása - ennek megfe- porodásra nézve, ami viszont mozgásban tartot-
lelően a többnejűség mértéke - és a nemi dimor- ta a szelekciót. A mai vadászó-gyűjtögető társa-
fizmus nagysága között (Andersson 1994) (4.34. dalmakban végzett vizsgálatok szerint a férfiak
ábra). Miután az ember a legtöbb kutató szerint által tradicionálisan űzött foglakozások veszé-
enyhe többnejűségben élt evolúciós múltjának lyességük miatt jóval nagyobb mortalitási koc-
nagy részében, a hímek konkurenciaharcai a kázatokkal járnak a tipikusan női tevékenysé-
testi tulajdonságok nemi különbségeire szelek- gekhez képest (Hill és Kaplan 1999).
táltak. Emellett a szexuális szelekció másik for- Valószínű, hogy mindhárom szelekciós for-
mája, az epigám szelekció is felelős lehet azok- ma egyaránt részt vett a nemi dimorfizmus ki-
nak a másodlagos nemi jellegeknek a kialakulá- alakulásában (Geary 2002). A különböző ökoló-
sáért, amelyek vonzóerőt gyakoroltak a másik giai és szociális környezetből származó szelek-
nem képviselői számára. A férfiak magassága ciós nyomások bonyolult módon fonódtak Össze
vagy a nők melle például, mint láttuk, a repro- minden egyes tulajdonság létrejöttében. Úgy
duktív érték fontos jelzéseiként működnek a tűnik például, hogy a csimpánz hímek nagy ter-
párválasztás során (3.5.1., 3.5.4.). mete és agresszivitása elsődlegesen a nősténye-
Harmadik evolúciós tényezőként a természe- kért folyó küzdelmek evolúciós terméke, de eze-
tes szelekció ugyancsak közreműködött az ivari ket a tulajdonságokat más - nem szexuális jelle-
kétalakúság létrejöttében. A férfiaknak és a nők- gű - tevékenységekben is hatékonyan használ-
nek a munkamegosztásban betöltött eltérő sze- ják fel, mint pl. a csoportosan végzett vadászat
repei különböző szelekciós nyomásokat hozhat- során. Az ember esetén valószínűleg még in-
tak létre számos fizikai jellegre nézve. A vadá- kább ez a helyzet. Így például, a nők csípőjének
4.4. FEJEZET. A NEM) KÜLÖNBSÉGEK ÉS SZEREPEK FEJLŐDÉSE 299

a méretét - amely az egyik legfeltűnőbb anató- iránt, és többet törődnek mások hangulatával.
miai különbség a férfiak alkatához viszonyítva - Gondoskodóbbak és nagyobb érzelmi támoga-
egyrészt a természetes szelekció alakította ki a tást nyújtanak a bajban, mint a fiúk (Freedman
szülőcsatorna megfelelő szélességére és a köny- és DeBoer 1979, Buss 1988). Jobban hajlanak a
nyed járásra irányuló érdekek kompromisszu- kooperációra és szófogadóbbak szüleikkel szem-
mos eredményeként (4.3.1.). Másrészt fontos ben. A szülői viselkedést utánzó játékok inkább
szerepet játszott benne az epigám szelekció, rájuk jellemzőek. Valamennyi iparosodást meg-
amely a termékenység jelzésén (testsúly, de- előző és iparosodás utáni kultúrában azt talál-
rék-csípő arány) keresztül növelte a nők repro- ták, hogy a lányok lényegesen több időt töltenek
duktív értékét a férfiak rájuk irányuló választá- babázással, papás-mamás játékkal, játékházak-
sában (3.5.3.). kal stb., mint a fiúk. Egy kísérletben a hatéves
lányok 99%-a játszott leggyakrabban babával,
míg a fiúknak csak 17%-a (Sandberg és Meyer-
4.4.3. Szociális fejlődés Bahlburg 1994).
A gyerekek társas viselkedésének egyik leg-
A lányok és a fiúk szociális viselkedése számos feltűnőbb vonása az, hogy kb. négyéves koruk-
tekintetben különbözik egymástól. Ezek egy ré-
tól fogva azonos neműekből álló csoportokat al-
sze mélyen húzódó motivációkból és attitűdök- kotnak (Whiting és Edwards 1988). A fiúk a fi-
ből fakad, és univerzálisnak tekinthető. A fiúk
úkkal, a lányok a lányokkal barátkoznak és ját-
valamennyi kultúrában olyan társas kapcsola- szanak leginkább. Ez hároméves korra alakul ki,
tokat részesítenek előnyben, ahol nagyobb
és lényegében az egész gyermekkorra jellemző
hangsúly esik a verbális és fizikai agresszióra, a
marad. Ez a fajta elkülönülés részben abból
dominanciahierarchia kialakítására és a kocká- ered, hogy a fiúk és a lányok különböző játékos
zatvállalásra (Freedman és DeBoer 1979, Low
tevékenységekben vesznek részt. Eleanor Mac-
1989) (3.3.3,). A harcias, durva játékokban coby (1998) szerint azonban ennél valószínűleg
ugyancsak elsősorban ők vesznek részt (4.3.4.).
fontosabb, hogy eltérő szociális stratégiákat kö-
A játékos birkózások, verekedések, lökdösődé- vetnek az áhított dolgok (pl. játék) elérése vagy a
sek, „háborúsdik" náluk már hároméves korban csoport tevékenységének a befolyásolása érde-
elkezdődnek, és négyévesen négyszer-ötször
kében. Amikor pl. egy általuk kedvelt filmet ve-
olyan gyakran vesznek részt bennük, mint a lá- títenek, amelyet azonban egyszerre csak egy
nyok (Boulton és Smith 1992). Ugyancsak vi-
gyerek nézhet, a fiúk játékosan ellökdösik egy-
szonylag korán minden fiúközösségben létrejön mást az útból, miközben a lányok a rábeszélés-
egy többé-kevésbé lineáris elrendezésű hierar-
hez és a másik meggyőzéséhez folyamodnak (pl.
chia, amelynek kialakításában a fizikai érettség,
„most én jövök!"). Nagyon valószínű, hogy a ne-
az agreszszió, a sportokban való ügyesség és bi- mek szerinti elkülönülés végső soron azért ala-
zonyos szociális képességek egyaránt szerepet
kul ki, mert a gyerekek ebben a korban általában
játszanak (2.4.5.). Széles körű kultúrközi megfi- kevéssé fogékonyak a másik nemhez tartozó
gyelések mutatják azt is, hogy a fiúk már há-
gyerekek játékstílusára és társas kezdeményezé-
rom-négy évesen általában nagyobb fizikai te- seire. A fiúk pl. olykor kísérletet tesznek arra,
ret igényelnek tevékenységeikhez, és élénkebb hogy durva játékokba vonják a lányokat, de a
kutató-kereső aktivitás és explorációs játék jel-
legtöbb lány visszariad ezektől. A lányok ha-
lemzi őket, mint a lányokat (Nicholson 1993). sonlóképpen megpróbálják a fiúkat kérésekkel
A lányok között kifejlődő szociális kapcsola-
és tanácsokkal befolyásolni, de a fiúk általában
tokat viszont általában a közösségi és koopera- érzéketlenek ezekre a szóbeli utasításokra. Úgy
tív jelleg dominálja. A fiúkhoz képest nagyobb
fest a dolog, hogy mindkét nem tagjai saját visel-
hangsúlyt helyeznek a személyes kapcsolatok
kedési programjaikat követve alkotnak elkülö-
ápolására, nagyobb empátiát mutatnak egymás nült csoportokat.
300 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

Más ezeknek a csoportoknak a mérete, zártsá- nyilvánvaló evolúciós eredetre mutatnak. A fiúk
ga és személyközi kapcsolatrendszere is. A fiúk agresszív viselkedése, harci játékai, dominan-
nagyobb csoportokat alkotnak, amely nyitott a ciakeresése evolúciós szempontból úgy értel-
jövevények számára. Mindenki ismeri a helyét mezhető, hogy ezek felkészítik őket azokra a fel-
és pozícióját a csoporton belül. Ha új fiú kerül nőttkori szerepekre, amelyek a pleisztocénban a
be, annak meg kell küzdenie a hierarchián belü- státusokért folyó vetélkedés, a vadászat és a tör-
li pozíciókért. A lányok ellenben kis, néhány fő- zsi háborúk alapját képezték (Bjorklund és Pel-
ből álló csoportokban játszanak. Szoros és sze- legrini 2000, Geary 2002). Finomítják, kidolgoz-
mélyes kapcsolatok épülnek ki közöttük, amely zák azokat a szociális technikákat, amelyek később
meglehetősen zárttá teszi a csoportjukat (Moir szükségesek lesznek az erőforrások megszerzé-
és Jessel 1989). se, mások irányítása és a csoport szervezése ér-
Az utóbbi évtizedek széles körű vizsgálatai- dekében. A törzsi társadalmakban gyakori harci
ból tudjuk, hogy a szociális viselkedés nemek játékok nem csupán a fizikai állóképesség, harci
szerinti eltérései markáns idegrendszeri és hor- ügyesség és a megfelelő technikai fogások elsa-
monális alapokra épülnek (Nyborg 1994, Udry játítását szolgálják, hanem a férficsoportok, koa-
2000). Közismert, hogy a férfi nemi hormon, a líciók későbbi kialakításához szükséges kogni-
tesztoszteron, erős hatást gyakorol a fiúk fizikai tív és szociális képességek megszerzését is. E
aktivitására és agresszív megnyilvánulásaira. sokszor durva tevékenységek keretében ugyan-
Ennek a hatásnak az egyik csúcsa a kamaszkor- is képessé válnak arra, hogy felmérjék egymás
ban van, amikor a fiúk hormonháztartása alap- erejét, elsajátítsák azokat a technikákat, ame-
vetően megváltozik. Több kísérletben szoros ösz- lyek segítségével vezetőkké válhatnak a hierar-
szefüggést találtak a vérplazmájukban keringő chiában, megtanulják kommunikálni érzelmeiket
tesztoszteron mennyisége és a fenyegetésekre és és elfojtani fájdalmukat (Pellegrini és Smith 1998).
provokációra adott agresszív válaszaik intenzi- A lányokra jellemző viselkedési algoritmusok
tása között (Mazur és Booth 1998). inkább azoknak a tapasztalatoknak a megszer-
A pubertáskori tesztoszteronnövekedésnél is zését segítik elő, amelyek fajunk története során
fontosabbak azonban azok a magzati hormoná- a gyereknevelés és anyaság felnőttkori szerepei-
lis hatások, amelyek befolyásolják a különböző hez kapcsolódtak (Archer 1996). A gondoskodó,
agyi központok szerveződését, és ezzel masz- nevelő attitűd gyermekkori elsajátítása valószí-
kulin vagy feminin irányba tolják el az embrió nűleg javította az utódgondozással kapcsolatos
fejlődését (LeVay 1993). Azt találták, hogy azok kompetenciákat és végső soron növelte a szapo-
a „fiús" lányok, akiket magzati állapotban az át- rodási sikert. Számos főemlősfaj nősténye gon-
lagosnál nagyobb mennyiségű androgén hor- dozza fiatalabb testvéreit miközben védelmezi
mon ért - ezt az elváltozást androgenitális szind- őket és játszik velük - ez az ún. helyettesítő
rómának nevezik lényegesen több atlétikai anyaság vagy alloparentáció. Azt találták, hogy
versengésben, játékos csetepatéban és birkózás- ezeknek a nőstényeknek az elsőszülött utódai
ban vesznek részt, mint más lányok. Ugyancsak háromszor-négyszer nagyobb eséllyel maradtak
megváltozik érdeklődésük a játékok iránt: keve- életben, mint azoknak a nőstényeknek a köly-
sebbet foglakoznak babával (egy kísérletben mind- kei, akiknek gyerekkorukban nem voltak ta-
össze 7%-uk választott játékbabát), és nagyobb pasztalataik az utódgondozásról (Hrdy 1999).
figyelmet fordítanak a játékautóknak és a labdá- Emberi társadalmakban kevés részletes vizsgá-
nak, miközben inkább a fiú játszócsoportokban latot végeztek e téren. Tudjuk, a legtöbb kultú-
érzik jól magukat. Mindez amellett történik, rában a lányoktól elvárják, hogy segítsenek fia-
hogy ezeket a lányokat kifejezetten a nőies sze- talabb testvéreik gondozásában, és ez kimu-
repeknek és elvárásoknak megfelelően nevelik. tathatóan csökkenti a szülői terheket (2.1.2.,
A szociális viselkedés nemek szerinti jelleg- 4.2.6.). Valószínű, hogy eközben olyan tapasz-
zetességeinek univerzalitása és biológiai alapjai talatok birtokába jutnak, amelyek javítják a ké-
4.4. FEJEZET. A NEM) KÜLÖNBSÉGEK ÉS SZEREPEK FEJLŐDÉSE 301

sőbbi gyerekneveléshez szükséges jártasságokat 4.4.4. Kognitív fejlődés


és ügyességeket.
Ezen a ponton újra hangsúlyozni kell, amit A fiúk és lányok kognitív képességeiben kis-
már a harmadik fejezetben is aláhúztunk: hím gyermekkortól kezdve olyan eltérő elemek je-
és nőstény őseink részben különböző szociális lennek meg, amelyek adaptív mentális progra-
világban éltek (Geary 1998, Symons 1979). A mok működésére vezethetők vissza. Mint lát-
modern evolúciós tudományban a nemi kü- tuk, a két nem csecsemőkortól kezdve eltérő
lönbségek magyarázatának új elemei jelennek részrehajlást mutat a környezeti információ fel-
meg a vadászat, harc, illetve anyaság, gyerekne- dolgozásában. A későbbiekben is fennmarad az
velés hagyományos felfogása mellett, amely tu- az alapvető különbség, hogy a fiúk inkább a tár-
lajdonképpen egyidős a darwinizmussal. A tra- gyak, ezen belül is elsősorban a mozgatható és
dicionális foglalkozási szerepeken kívül egyre szétszerelhető objektumok iránt mutatnak ér-
több szó esik azokról a társadalmi szerkezetek- deklődést, míg a lányok inkább a személyekkel
ről, amelyek ugyancsak befolyásolják a két nem kapcsolatos tapasztalatokat részesítik előnyben
viselkedésének fejlődését. David Geary (1998, (Moir és Jessel 1989). Amikor hároméves gyere-
2002) szerint különösen fontos az a tény, hogy - kek szemének bal és jobb oldali látóterébe kü-
hasonlóan a csimpánzokhoz - a férfiak alkotják lönböző ábrákat vetítenek egyszerre (amelyek
a filopatrikus nemet, azaz ők azok, akik a tradici- egyike fizikai tárgyat, a másik emberi arcot mu-
onális társadalmakban a születési csoportban tat), a fiúk jóval több tárgyat, a lányok viszont
maradnak. A nők viszont házasságukat követő- jóval több embert említenek meg, jóllehet
en gyakran elhagyják ezeket a csoportokat és ugyanazokat a dolgokat látták. Ez a különbség
máshol, többnyire férjük lakóhelyén telepednek nem csupán a viselkedésben, hanem a két nem
le, noha általában fenntartják kapcsolataikat a fantáziajátékában, rajzaiban és elbeszéléseiben
rokonsággal. A férfiak rokoni koalíciói és baráti is megjelenik. A tízéves fiúk naplójában a fizi-
szövetségei, nem kevésbé hatalmi harcai alkot- kai világ tömör leírásai találhatók („elvesztet-
ják ezeknek a társadalmaknak a gazdasági és tem a bicskámat"), a lányok naplójában pedig a
strukturális alapját (2.1.2., 2.2.3.). Ez a szerve- személyes kapcsolatok ismerős világa bontako-
ződés az evolúció során olyan képességekre sze- zik ki („összevesztem a barátnőmmel").
lektált, amelyre a fiúk gyerek- és kamaszkorban Ehhez szorosan kapcsolódik egy másik alap-
készülnek fel, mégpedig a csoportos tevékeny- vető különbség a kognitív képességek terén. A
ségek szervezése és a dominanciahierarchia ki- 70-es évektől kezdve számos vizsgálat tisztázta,
építése során. A születési csoportjukból elván- hogy a fiúk és férfiak elsősorban a térészlelési,
dorló nők ezzel szemben általában nélkülözni orientációs feladatokban mutatnak jobb teljesít-
voltak kénytelen a rokoni támogatásokat, ame- ményt, a lányok és nők pedig a beszédkészség és
lyeket új szociális kapcsolatok kiépítésével a verbalizáció tekintetében múlják felül a másik
igyekeztek pótolni. Egy alapvetően idegen, eset- nemet (Halpern 1992). A fiúk kb. 6-7 éves ko-
leg ellenséges környezetben leginkább a benső- ruktól kezdve jobban és gyorsabban olvasnak
séges, személyes kapcsolatok rendszere biztosí- térképet és pontosabban tájékozódnak, mint a
totta azt a szociális erőforrást, amellyel megold- lányok (4.35. ábra). Jobb képességet mutatnak
hatták a csoporthoz való alkalmazkodás problé- az ábrák mentális, gondolatban történő elforga-
máit. Az ehhez szükséges tapasztalatokra egy tására, továbbá könnyebben leképezik a három-
olyan gyermekkori világban tesznek szert, ahol dimenziós testeket kétdimenziós papírlapra és
a lányok többet törődnek mások érzelmeivel és fordítva (4.36. ábra). Pontosabban céloznak és
gondjaival, mint a fiúk, és a személyes kapcso- könnyebben elkapják a feléjük hajított tárgya-
latok zárt rendszerét gyakran használják fel egy- kat. Nagyobb pontszámot érnek el az olyan fel-
más érzelmi és szociális támogatására (Bjorklund adványokban, mint az ábrában elrejtett figura
és Pellegrini 2000). megtalálása. Nem véletlen, hogy kisgyermek-
302 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.35. ÁBRA
Számítógépes labirintusfel-
adatban elkövetett hibák
átlagos száma férfiaknál és
nőknél öt egymást követő
próba esetén ■ (Forrás: Mof-
fat et al. 1998)

kortól kezdve nagyobb érdeklődést mutatnak a pontosabban jelölték ki a legfontosabb tájékozó-


mechanikai játékok iránt és általában ügyeseb- dási pontokat, és részletesebb áttekintést adtak
bek azok szétszedésében és összerakásában az egyes környezeti objektumok elhelyezkedé-
(Kimura 1992). séről és geometriai viszonyáról. Nem meglepő
A fiúk, illetve férfiak jobb térészlelési képes- ezek után, hogy a konkrét tájékozódási felada-
ségeinek alapjai az evolúció során jöttek létre, tokban is jobban teljesítenek, ahol egy labirin-
bár számos vita van az adaptációs mechaniz- tusban vagy egy természeti környezetben kellett
mus konkrét formáját illetően (lásd Wynn et al. megtalálni a helyes utat. Néhány vizsgálatból az
1996). Az egyik felfogás a nemek közötti munka- is kiderült, hogy általában nem a környezet bi-
megosztásból fakadó eltérő szelekciós nyomá- zonyos jellegzetes tárgyai alapján tájékozódnak
soknak tulajdonítja e különbséget (Kimura 1992). és találnak haza, sokkal inkább egy általáno-
A vadállatok nyomon követése, becserkészése sabb orientációs stratégiát követnek, amelyben
és elejtése, a portyákhoz szükséges nagy terüle- fontos szerepet játszanak pl. a nap állására vagy
tek bejárása és a háborús tevékenységek jó tér- az utak és ösvények szerkezetére vonatkozó is-
észlelési és navigációs képességeket követeltek meretek (Silverman et al. 2000). Ez valóban elő-
a férfiaktól. Képeseknek kellett lenniük arra, nyös lehet a vadászok számára, akik a legrövi-
hogy pontosan célozzanak, hosszabb távon is debb úton akarják elérni zsákmányukat anél-
jól tájékozódjanak és több irányból is felismer- kül, hogy a részletek elvonnák vagy megzavar-
jék a földrajzi képződményeket. Nem véletlen, nák figyelmüket.
hogy a tradicionális munkamegosztást ma is A másik felfogás inkább az intraszexuális sze-
többé-kevésbé őrző vadászó-gyűjtögető társa- lekció működését hangsúlyozza (Gaulin és
dalmakban a fiúk és férfiak mindenhol nagyobb Hoffman 1988, Geary 1998). Azoknál a fajoknál,
területeket járnak be és gyakrabban vannak tá- ahol jelentősen eltérő a két nem szülői ráfordítá-
vol otthonuktól, mint a nők. sa és - ennek megfelelően - többnejű viszonyok
Ezt a magyarázatot látszanak alátámasztani uralkodnak, a hímek mozgékonyabbak és lé-
azok a pszichológiai vizsgálatok is, amelyek nyegesen nagyobb területeket járnak be mint a
szerint a fiúk 6-7 éves kortól kezdve jobb telje- nőstények. Ez a megnövekedett fizikai aktivitás
sítményt mutatnak egy ismeretlen környezet a nőstények felkutatásához, a terület és az erő-
mentális rekonstrukciójában, mint a lányok források ellenőrzéséhez, ill. a riválisok távoltar-
(Halpern 1992). Az általuk készített térképen tásához szükséges (3.3.1.). Laboratóriumi vizs-
4.4. FEJEZET. A NEM) KÜLÖNBSÉGEK ÉS SZEREPEK FEJLŐDÉSE 303

4.36. ÁBRA
Tesztek a mentális elforga-
tás vizsgálatára ■ A feladat-
ban ki kell választani, hogy
a bal oldali ábra a jobb ol-
dalon felkínált lehetőségek
közül melyiknek felel meg

gálatok ugyancsak azt tárták fel, hogy a többne- nak jobb teljesítményt, mint a nők. Egy vizsgá-
jű fajok hímjei gyorsabban megtanulják a labi- latsorozatban arra kérték a kísérleti személye-
rintusokban való tájékozódást, mint a nőstények. ket, hogy egy percig nézzenek egy tablót, ame-
Monogám állatoknál viszont nem találtak nemi lyen 25-30 használati tárgyról készült rajz volt
különbséget a térészlelésben. Miután a Homo látható. Ezt követően az egyes rajzok pozícióit
sapiens mérsékelten poligin eredetű faj (3.1.2.), megváltoztatták, és a kísérleti személyeket arra
nem meglepő, hogy a jobb navigációs és térész- kérték, hogy jelöljék meg azokat a tárgyakat,
lelési képesség a férfiak pszichológiai repertoár- amelyek a lap ugyanazon helyén voltak láthatók
jának vált a részévé. Egyesek szerint a hímek kö- (4.37. ábra). A következő elrendezésben az
zötti szexuális szelekció a térorientációs visel- egyes ábrák a helyükön maradtak, de újabb tár-
kedések olyan részleteit is képes megmagyaráz- gyak rajzaival egészítették ki Őket, amelyeket
ni, amelyet a természetes szelekció nem tud. Így meg kellett nevezni. A nők mindkét esetben
például, a felénk elhajított tárgyak elkapása te- jobb teljesítményt nyújtottak, mint a férfiak,
rén mutatott ügyesség származhatott a másik méghozzá nem kis különbséggel: átlagpontjaik
féltől való védekezésből, de kevés szerepet 60-70%-kal múlták felül a férfiakét. Abban az
játszhatott a vadászatban. esetben is megőrizték fölényüket, ha a rajzokat
A legújabb vizsgálatok azonban egy lényeges valódi tárgyak helyettesítették, amelyeket egy
ponton árnyalják a képet. Kiderült, hogy a férfi- szobában helyeztek el. Sőt akkor is a nők értek
ak nem minden térészlelési feladatban nyújta- el jobb eredményt, ha a kísérleti személyeket
304 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.37. ÁBRA
A tárgymemória vizsgálata
hozzáadott képek segítsé-
gével ■ Az alsó ábrán azo-
kat a tárgyakat kell kiválasz-
tani, amelyek a korábban
bemutatott felső ábrán
nem voltak láthatóak (For-
rás: Silverman és Eals 1992)

csupán arra kérték, hogy várakozzanak a kísér- A szerzők szerint pontosan ez várható a nemi
letvezetőre (és nem szólították fel őket arra, munkamegosztás modellből. A vadászat ugyan-
hogy vegyék tüzetesen szemügyre a berende- is más adaptációs problémát jelent a környezeti
zést). A szoba későbbi átrendezése után a nők információ feldolgozása tekintetében mint az
több új tárgyat tudtak megnevezni, és több hely- ehető növények begyűjtése. A növények hely-
változást vettek észre, mint a férfiak. Ezekből a hez kötöttek, de egyúttal részei a helyi vegetáció
kísérletekből az derült ki, hogy a nők jobb tárgy- összetett rendszerének. A sikeres gyűjtögetőnek
memóriával, illetve helymemóriával rendelkez- képesnek kellett lennie arra, hogy felderítse és
nek, mint a férfiak. Lényegesen nagyobb pon- azonosítsa a növényi táplálékforrásokat és arra,
tossággal képesek a dolgok fizikai helyének és hogy a következő évben újra rájuk találjon a ve-
térbeli konfigurációjának az elraktározására és getáció adott helyén. Ez nem csupán a tárgyak
felidézésére, mind véletlenszerű, mind pedig pozíciójának felismerését feltételezi, hanem a
irányított tanulási feltételek között (Silverman tárgyak egymáshoz viszonyított elrendezésének
és Eals 1992, 1998). gyors megtanulását és a különböző téri informá-
4.4. FEJEZET. A NEM! KÜLÖNBSÉGEK ÉS SZEREPEK FEJLŐDÉSE 305

ciók összekapcsolását. A nők munkamegosztás- cokhoz köti. Mint láttuk, a fiúk kevésbé fogéko-
ban elfoglalt tradicionális helye és a tárgyi me- nyak a szóbeli utasításokra, és tevékenységeik-
mória fejlettsége közötti összefüggés evolúciós ben viszonylag fontos szerepet játszik a fizikai
magyarázatát az emberszármazásúakkal kap- agresszió. A lányok az agresszió egyetlen formá-
csolatos megfigyelések is alátámasztják. A csim- jában szárnyalják túl a fiúkat, ez pedig a verbá-
pánz hímek gyakrabban vadásznak és portyá- lis eszközökkel végrehajtott indirekt vagy relá-
kat, ún, őrjáratokat tartanak a területeiken, míg ciós agresszió: pletykák, gyanúsítások és lejára-
a nőstények inkább a helyhez kötött táplálék tások segítségével gyakorolnak ellenőrzést más
(pl. termeszek) felkutatásában vesznek részt csoportbeli lányok fölött (3.3.3). Lehetséges,
(McGrew 1992). hogy a nők azért szelektálódtak a jobb verbális
A térészlelés és térorientáció mellett más ké- képességekre, hogy javítsák saját pozíciójukat
pességek terén is lényeges különbségeket talál- (pl. házasodási esélyeiket) és biztosítsák az utó-
hatunk a fiúk és lányok kognitív fejlődésében. dok felneveléséhez szükséges erőforrásokat az-
Ezek közül az egyik legmélyrehatóbb eltérés a zal, hogy gyengítik riválisaik megbecsülését és
verbalitás és beszédkészség mentális moduljai- presztízsét a csoporton belül (Geary 1998).
ban mutatkozik (Halpern 1986, Nicholson 1993). Egy harmadik hipotézis szerint a nők nyelvi
A lányok előbb ejtik ki az első szavakat, mint a kompetenciája a csoporton belüli személyes és
fiúk, és korábban képeznek rövid mondatokat. bensőséges kapcsolatok kialakításának eszköze
Gyorsabban hívják elő a szavakat emlékezetük- volt. Mint azt nemrégen említettük, az evolúció
ből, ha például megadott kezdőbetűvel kell sza- során a nők játszották a szexuális transzfer sze-
vakat sorolni. Hároméves kortól kezdve folyé- repét. A mai vadászó-gyűjtögető társadalmak
konyabban beszélnek és kevesebb nyelvtani hi- nagy részében is többnyire ők azok, akik férjük
bát követnek el. Ez az előnyük később is meg- lakóhelyére költöznek, és ott egy többé-kevésbé
mutatkozik: az általános iskolában könnyebben idegen, olykor ellenséges környezetben találják
tanulnak meg olvasni. Azok között a gyerekek magukat, távol saját rokonaiktól. Egy ilyen kör-
között, akik olvasási és kiejtési nehézségekkel nyezetben számukra sokkal fontosabb volt,
(dyslexiával) küszködnek, kb. ötször annyi fiút mint a férfiak számára, hogy képesek legyenek
találunk, mint lányt. A lányoknak és a nőknek a kiépíteni a barátságos, kölcsönösségen alapuló
nyelvi kompetenciában megnyilvánuló fölénye kapcsolatok rendszerét a csoport többi tagjával,
univerzális jelenség, amely minden kultúrában mindenekelőtt a férj rokonságával, és más, ha-
megjelenik. sonló helyzetben lévő nőkkel. Ehhez hatékony
A nyelv egyed- és törzsfejlődésével külön fe- kommunikációra és rugalmasan alakítható, ár-
jezetben részletesen is foglalkozunk (5.6.), most nyalt beszédmódra volt szükség. Nem véletlen
csak a nemek közötti különbségek evolúciós ebből a szempontból, hogy a nők nem csupán az
magyarázataira korlátozzuk figyelmünket. Az alapvető nyelvi kompetenciák terén múlják
egyik legrégebbi elmélet szerint a nők jó verbá- felül a férfiakat, hanem abban is különböznek
lis készsége azért rendelkezett nagy adaptív ér- tőlük, ahogyan a nyelvet használják. A vizsgála-
tékkel az evolúciós környezetben, mert évmilli- tok egybehangzó tanulsága szerint a lányok egy-
ókon keresztül ők végezték a csecsemők gondo- mással folytatott társalgása egyfajta társas köte-
zását és a fiatalok szocializációját. Miután a be- léket teremt (Maccoby 1990). Nagyobb készsé-
szédben és általában a kommunikációban való get mutatnak arra, hogy egyetértésüket fejezzék
jártasság szorosan kapcsolódott az anyai szere- ki az előttük szólóval, gyakrabban tartanak szü-
pekhez és talán az utódok túlélésének biztosítá- netet, hogy megadják másoknak is az esélyt a
sához, erős szelekciós nyomások helyeződtek rá szólásra, és így tovább. A fiúk viszont gyakrab-
(Bereczkei 1998). Egy másik hipotézis a nyelvi ban szakítják félbe egymást, többször használ-
kompetencia női repertoárjának a fejlődését a nak parancsszavakat, és inkább hajlanak mások
nők közötti vetélkedéshez és konkurenciahar- véleményének az elutasítására.
306 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.4.5. A nemek közötti viselkedési közvetítése fontos hatással van a fiúk és lányok
különbségek kialakulása szociális és kognitív fejlődésére. Kenyában pél-
dául, ahol erős a nemek közötti munkamegosz-
Az eddigiek fényében valószínűsíthető, hogy a tás, a lányok elsősorban a gyűjtögetés, főzés, ta-
szociális és kognitív viselkedés nemek közötti karítás és gyerekgondozás feladatait látják el.
különbségeinek alapjai az evolúciós környezet Azokban a családokban azonban, ahol nincse-
eltérő kihívásaihoz való alkalmazkodásként jöt- nek lányok, a fiúktól elvárják, hogy átvegyék
tek létre. Következésképpen valamennyien ren- ezeket a teendőket. Kiderült, hogy ezek a fiúk
delkezünk azokkal a pszichológiai algoritmu- kevésbé agresszívak, mint a maszkulin szere-
sokkal, amelyek a férfiak és a nők kisebb vagy pekre nevelt fiúk (bár agresszívabbak, mint a
nagyobb mértékben eltérő információfeldolgo- hagyományosan nevelt lányok) (Ember 1973).
zó folyamatait irányítják. Az evolúciós magya- Nyilvánvalóan megállapítható, hogy mind az
rázatokat erősíti, hogy ezeknek a mentális mo- evolúciós, mind a szocializációs magyarázatok
duloknak részben ismerjük a hormonális és hozzájárulnak a nemek közötti viselkedési kü-
idegrendszeri alapjait. A kísérletek azt bizonyí- lönbségek megértéséhez. Ezen az általánossá-
tották, hogy a fiú- és lánymagzatokban termelő- gon túlmenően azonban ma már körvonalazó-
dő hormonok irányítják azoknak az agyi köz- dik néhány olyan elmélet, amelyek mindkét in-
pontoknak a differenciálódását, amelyek a kü- terpretációt képesek integrálni, túljutva az örök-
lönböző kognitív működéseket vezérlik (LeVay lött/szerzett (nature/nurture) hamis dichotómián.
1993, Nyborg 1994). Számos vizsgálat például Az egyik hipotézis szerint a fiúk és lányok visel-
arra a megállapításra jutott, hogy a magzati tesz- kedésének fent említett, univerzálisnak tekint-
toszteron elősegíti azoknak az agyi területeknek hető különbségeit a gyermekkori tapasztalatok
a kialakulását - ilyen mindenekelőtt a hypo- hozzák létre, de csak olyan környezetekben,
campus és az agykéreg parietális régiója ame- amelyek hasonlítanak az evolúciós történetün-
lyek a térészleléssel állnak kapcsolatban (Kállai ket uraló szociális, mindenekelőtt családi kon-
et al. 1998). A fiúk és férfiak jobb féltekéje na- textusokhoz (Rabinowitz és Valian 2000). A
gyobb specializációt mutat a vizuális informáci- nemhez köthető viselkedési formák és a nemi
ók feldolgozására, mint a lányoké, és ez össze- szerepek szokatlan, extrém formái, esetleges
függésben áll az agyféltekék hormonálisan sza- „átfordulásai" inkább azokban a környezetek-
bályozott korai differenciálódásával. ben jönnek létre, amelyek evolúciós értelemben
Mások inkább a tanulásra és a szocializációra bejósolhatatlanok és „önkényesek".
hívják fel a figyelmet (Eagly és Wood 1999). A Meglepő módon, ez egyáltalában nem bizo-
fiúk és a lányok mindennapi környezetükben nyul erős feltételnek. A szülők ugyanis általá-
elsajátítják mindazokat a viselkedési mintákat, ban olyan környezetet teremtenek gyerekeik-
amelyek megfelelnek az adott kultúra által elő- nek, amely többnyire a megfelelő ingereket és ta-
írt felnőttkori szerepeknek. A kutatások rámu- pasztalatokat nyújtja az evolúció során létrejött
tatnak, hogy a nemek szerinti munkamegosztás- adaptív programok működéséhez. A legtöbb
ból fakadó különbségek olyan sztereotípiákká szülő a gondoskodás olyan keretét biztosítja,
állhatnak össze, amelyeket a gyerekek az után- amely elégséges a gyerek normális fejlődéséhez:
zás, a kondicionális tanulás és megerősítés ré- kötődési mintázatok, megfelelő tárgyi környe-
vén magukévá tesznek. A legtöbb szerző azt zet, nyelvi közeg stb. Ezen belül azonban vi-
emeli ki, hogy a fiúktól általában nagyobb akti- szonylag kevés téren mutatkozik különbség a fi-
vitást, vetélkedő attitűdöt, teljesítményt és ma- úkra és a lányokra irányuló szülői bánásmód-
gabiztosságot várnak el, míg a lányoktól inkább ban (Maccoby 2000). Egy 172 kutatást és 27 836
együttműködési készséget, gondoskodást és személyt magában foglaló metavizsgálat azt ál-
empátiát (Eagly 1987). Tagadhatatlan, hogy az lapította meg, hogy a szülők meglehetősen ha-
adott kultúrában uralkodó értékek és elvárások sonló módon kezelik a fiúkat és a lányokat az
4.4. FEJEZET. A NEMI KÜLÖNBSÉGEK ÉS SZEREPEK FEJLŐDÉSE 307

olyan nevelési kategóriákban, mint engedé- olyan kommunikációs formákat kezdeményez-


kenység, korlátozás, gyengédség, felügyelet stb. zenek, amiket ők, tehát a gyerekek, a legjobban
Igaznak bizonyult ez azokra a tevékenységekre tudnak és így a leginkább élveznek (Maccoby
is, ahol a korábban leírt markáns nemi különb- 2000). Ezek a szülői reakciók ugyanakkor szin-
ségeket tapasztaltak a gyerekek körében, mint tén visszahatnak a gyerek viselkedésére, általá-
pl. játék, agresszió, együttműködés (Lytton és ban felerősítve a meglévő tendenciákat. így pél-
Romney 1991). Ennek megfelelően ezek a kü- dául a fiúcsecsemők nagyobb mozgékonysága
lönbségek valószínűleg nem - vagy csak rész- és testi ereje arra bátorítja a szülőt, hogy több fi-
ben - jöhettek létre a differenciális szülői neve- zikai játékban engedje részt venni, ami viszont a
lés eredményeként. Inkább a nemekre jellemző fiúk fizikai-exploratív ügyességének a lányokat
pszichológiai programok működésére vezethe- meghaladó kifejlődéséhez vezet (Freedman és
tők vissza. DeBoer 1979). Hasonlóan, a lányok korábbi és
Néhány esetben azonban kimutatható volt gyakoribb vokalizációja arra készteti a szülőket,
egyfajta nemhez kötött nevelési stílus. Az egyik hogy többet beszéljenek velük. Ez felgyorsíthat-
legmarkánsabb ezek közül az, hogy a szülők na- ja a lányok kommunikatív-nyelvi képességének
gyobb szigort tanúsítanak a fiúk fegyelmezésé- fejlődését, ami iskoláskorukra valóban megha-
ben, mint a lányokéban. Határozottan ellenzik ladja a fiúk ilyen irányú képességét. A humán-
fiaik lányos viselkedését, mint pl. a babával genetika ezt a jelenséget a reaktív gén-környezet
való játszást. A szerzők azonban - más szakem- kölcsönhatás keretében értelmezi (lásd 4.5.1.).
berekkel egyetértésben - arra figyelmeztetnek, Hozzá kell azonban tenni, számos esetben
hogy valószínűleg még ezek a nevelési különb- egyáltalában nem könnyű tisztázni, hogy ebben
ségek is a lányok és fiúk viselkedési különbsé- a visszacsatolásos rendszerben melyik mozza-
geire adott szülői reakciókból származnak (Mac- nat tekinthető elsődlegesnek (Gervai 1995).
coby 1998). A fiúk gyakoribb fizikai büntetése Minden tevékenység és minden kontextus kü-
lehet, hogy abból fakad, hogy a fiúk kevésbé fo- lön vizsgálatot igényel. Elméletileg lehetséges
gékonyak és válaszkészek a verbális kérésekre, az is, hogy a viselkedés nemi különbségei nem
mint a lányok. Hasonlóan, a fiúk és a lányok el- ilyen bonyolult akció-reakció modellben ala-
térő szociális érzékenységével és verbális kész- kulnak ki, hanem egyszerűen az azonos nemű
ségével magyarázhatók azok az eredmények, szülő vagy más azonos nemű felnőtt szelektív
melyek szerint az anyák többet és máshogyan - utánzása révén jönnek létre. Ennek azonban el-
pl. több bátorítást és érzelmet alkalmazva - be- lentmondanak azok a vizsgálatok, amelyek azt
szélnek a lányukhoz, mint a fiukhoz. E felfogás találták, hogy a lányok a tradicionálisan femi-
szerint tehát a szülők nem azért adnak babát a nin, a fiúk pedig a tradicionálisan maszkulin
lányok és játékautót a fiúk kezébe, mert azt szerepeket utánozzák, függetlenül attól, hogy
akarják, hogy gyerekeik megfeleljenek a masz- férfi vagy nő volt e a modell (Maccoby 1998).
kulin és feminin szerepeknek az adott kultúrá- Ráadásul, a fiúk és a lányok viselkedési különb-
ban, hanem mert észreveszik hogy a gyerekek ségeinek egy része már a nemi identitás kialaku-
pontosan ezekhez a játékokhoz vonzódnak. Ez lása előtt létrejön, mielőtt tehát tisztában lenné-
pedig azért van, mert mint láttuk, a fiúk - evolú- nek nemi hovatartozásukkal, amely szükséges-
ciós örökségüknél fogva - eleve jobban érdek- nek látszik az azonos nemű felnőttek kiválasz-
lődnek a tárgyak és a mechanikai-térbeli játékok tásához. Valószínű ezért, hogy a fiúk és a lányok
iránt, miközben a lányok inkább a gondosko- azoknak a viselkedési formáknak szentelnek el-
dás, az empátia és a verbális képességek prog- sősorban figyelmet, amelyek megfelelnek visel-
ramjait hordozzák. kedési programjaiknak, amelyek viszont általá-
Kicsit sarkítva azt lehetne mondani, hogy ban egybevágnak a tradicionális nemi szere-
mind a fiúk, mind a lányok arra tanítják szülei- pekkel. Más szóval azokat a modelleket része-
ket, hogy olyan játékokat játsszanak velük és sítik előnyben, amelyek mintegy előhívják az
308 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

evolúció során létrejött viselkedési forgató- A lányok ezzel szemben az általános iskola
könyveiket. felső tagozatában és a középiskolában kerülnek
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a hátrányba a fiúkkal szemben, méghozzá a mate-
szülői nevelés lényegtelen. A legtöbb jelenlegi matika elsajátítása terén. A vizsgálatok ugyanis
kutatás azonban azt a képet sugallja, hogy a gye- azt mutatják, hogy a matematika bizonyos terü-
rekek szociális viselkedésében tapasztalható letei - különösen a geometria, a halmazelmélet,
nemi különbségek terén kevesebb szülői befo- a függvények - olyan mentális műveleteket igé-
lyás érvényesül, mint korábban hitték - vagy nyelnek, amelyek egyik legfontosabb része az
ma is szeretnénk hinni (Maccoby 1998). A kul- absztrakt szimbólumoknak és azok csoportjai-
túrák közötti különbségek tekintetében viszont nak térbeli mozgatása: elforgatása, áthelyezése,
lényegesen fontosabb szerepet játszanak a társa- csoportosítása (Geary 1996). Ez magas szintű
dalom által nyújtott normák, elvárások és szülői térorientációs képességet igényel, amelyben a
nevelési attitűdök. Miközben tehát a nemi kü- fiúk általában jobban teljesítenek. Ehhez járul
lönbségek mintázata egy kultúrán belül vi- még a fiúk dolgok (és kevésbé személyek) iránti
szonylag egyöntetűnek mutatkozik, nagy eltéré- orientációja, és a lányokénál nagyobb vetélke-
sek találhatók az egyes kultúrák között. A szülői dési hajlama. Nem véletlen, hogy egy vizsgálat
nevelés felerősítheti vagy gyengítheti bizonyos szerint a középiskolában kiváló matematikus-
szociális viselkedésformák kifejeződését és ez- nak bizonyuló - országos versenyen induló - di-
zel a nemi különbségek eltérő érvényre jutását. ákok között tizenhét fiúra mindössze egy lány
Az agresszióra történő nevelés pl. nagy különb- jut (Nicholson 1993). A számolási feladatokban
ségeket mutathat az alapvetően militáns és a bé- viszont, amelyek kevésbé igényelnek absztrakt
késebb kultúrákban: az egalitariánus nevelési térgeometriai műveleteket, a lányok általában
elvekben részesülő busman lányok például a felülmúlják a fiúkat.
harci játékokat tekintve jóval kisebb mértékben Valószínűleg szerepet játszik mindebben az
különböznek a fiúktól, mint a harcias yanoma- eltérő szocializáció is, amennyiben a szülők a
mö társadalom lányai (Eibl-Eibesfeldt 1989). matematikában való jártasságot általában na-
Mint láttuk, a viselkedés kultúrán belül mért gyobb presztízzsel ruházzák fel a fiúk körében,
nemi különbségeinek kialakulásáért egyaránt mint a lányokéban. Az eddig bemutatott vizsgá-
felelősek a veleszületett pszichológiai progra- lati eredmények mindazonáltal azt sugallják,
mok és a szülői elvárások, nevelési stílusok. Ez hogy a különbségek alapját azok a kognitív
nem csupán elméleti kérdés, fontos gyakorlati programok alkotják, amelyek az evolúciós kör-
következményei vannak. A gyerekek fizikai, nyezet eltérő szelekciós nyomásai következté-
szociális és kognitív fejlődésében mutatkozó el- ben más gondolkodási és viselkedési preferen-
térések nem csupán társas kapcsolataikra és a ciákat írnak elő a fiúkban és a lányokban. Mind-
világról alkotott elképzelésükre gyakorolnak ez azt jelenti, hogy a két nem nevelése és isko-
hatást, hanem iskolai teljesítményeikre is. Az ál- láztatása során talán helyesebb volna részben
talános iskola alsó tagozatában a lányok kétség- eltérő elvárásokat és kritériumokat megfogal-
telenül előnyös helyzetben vannak a fiúkkal mazni, amelyek kevesebb frusztrációval és na-
szemben: könnyebben megtanulnak olvasni, és gyobb sikerélménnyel járnak a számukra. Ezzel
hajlamosabbak személyes kapcsolatokat kiala- kapcsolatban többen felvetették, hogy érdemes
kítani tanáraikkal és osztálytársaikkal Ezzel volna a koedukációt megszüntetni - legalábbis
szemben a fiúk számára sokszor nehézséget je- néhány tantárgyban - és másképpen tanítani az
lent az elsősorban verbális képességeket igénylő olvasást és a matematikát a lányoknak, mint a
írás-olvasás és nehezen viselik az iskolai fegyel- fiúknak (Moir és Jessel 1989); olyan módsze-
met. A hiperaktív gyerekeknek 95%-a, a dysle- rekkel és technikákkal, amelyek jobban megfe-
xiás gyerekeknek pedig 80%-a fiú (Nicholson lelnek „természetes" képességeiknek és hajla-
1993). maiknak.
4.5. fejezet
SZOCIALIZÁCIÓ

A nemhez kapcsolható viselkedésformák és nemi szerepek fejlődése átvezet a


szocializáció általános evolúciós értelmezéséhez. A legkülönbözőbb kutatások
- többek között a szeparációval kapcsolatos, korábban említett vizsgálatok -
eredményei azt mutatják, hogy az élőlények életük legkülönbözőbb szakaszai-
ban meghatározott külső ingereket igényelnek ahhoz, hogy növekedésük, éré-
sük, fejlődésük zavartalan, „normális" legyen. Az ingerek közül a legfontosab-
bak a szociális környezetből jövő hatások. Adaptív viselkedési algoritmusok te-
szik lehetővé azt a módot, ahogyan a gyerekek belépnek a társas kötelékekbe,
és azokat a mintázatokat, ahogyan a többiekkel való érintkezések lezajlanak. A
másokkal való kapcsolatok során viselkedésük tovább differenciálódik, elsajá-
títják mindazokat a viselkedési szabályokat és normákat, amelyek az adott kul-
túrában meghatározóak (Segal et al. 1997). Ezek az összetett hatások nagyon
mélyrehatóak a személyiség alakulásában. Nem csupán az egyes viselkedési
stílusok és személyiségjegyek kialakulását befolyásolják, hanem döntő módon
átformálják az ember egész életvezetését, élettörténeti pályáját.

4.5.1. Szocializáció: genetikai, zasságát szorgalmazzák, és a feleségektől elvárt


családi és kulturális hatások tulajdonságok között elsősorban a szexuális
megbízhatóságot és az engedelmességet hang-
A szocializációs folyamatban számos olyan szü- súlyozzák (3.2.2., 3.3.8.) (4.38. ábra).
lői döntés érvényesül, amely az adott környezet- Más vizsgálatok ugyancsak azt emelik ki,
hez való optimális alkalmazkodást segíti elő a hogy specifikus szocializációs technikák szüksé-
gyerekek számára. Egy 93 társadalmat magában gesek ahhoz, hogy a gyerekeket képessé tegyék
foglaló összehasonlító vizsgálat azt mutatta ki, az adott kultúrában uralkodó értékrend és a
hogy a fiúkat nagyobb mértékben nevelik bátor- felnőtt szerepek elsajátítására (Eibl-Eibesfeldt
ságra, kitartásra, önbizalomra és harci szellem- 1989). Azokban a társadalmakban, amelyekben
re a többnejű társadalmakban, ahol magas a stá- gyakoriak a háborús tevékenységek, törzsi por-
tusokért és a nőkért folyó vetélkedés, mint a mo- tyák és hódítások - ilyen pl. a dél-amerikai ya-
nogám társadalmakban (Low 1989). A lányok nomamö, az afrikai himba vagy az új-guineai
számára nagyobb szexuális önkorlátozást és en- eipo társadalom -, a gyerekeket, elsősorban a fi-
gedelmességet írnak elő a szociálisan erősen ré- úkat, arra tanítják, hogy torolják meg a sértése-
tegzett társadalmakban azokhoz a kultúrákhoz ket és viseljék el a fájdalmat. Bátorítják körük-
képest, ahol kisebb mértékűek vagy éppen ben a harci játékokat, magasra értékelik a testi
minimálisak a vagyoni és státuskülönbségek. küzdelmekben és a sportokban tanúsított ügyes-
Ennek az az oka, hogy az osztálykülönbségekre séget, és hangsúlyozzák a fenyegetésre vagy
épülő társadalmakban a nők felfelé történő há- provokációra adott agresszív válasz fontosságát.
310 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.38. ÁBRA
Fiúktól és lányoktól elvárt
viselkedési formák egy 93
társadalomra kiterjedő ösz-
szehasonlító elemzésben ■
(Forrás: Low 1989)

Az alapvetően békésebb kultúrákban - ilyen pl, rűen alakítják utódaik személyiségét, hanem
a busman társadalom - viszont kifejezetten el- egyszersmind válaszolnak a gyerekek különbö-
utasítják a gyerekek közötti fizikai agressziót. ző szükségleteire, törekvéseire, és ezek alapján
Szétválasztják a verekedő feleket, megszidják hozzák meg döntéseiket a megfelelőnek látszó
azokat, akik az erőszakos cselekedetet kezde- nevelési gyakorlatról. Ezt a mechanizmust már
ményezték, és vigasztalják a megtámadott gye- említettük a nemek közötti különbségek kiala-
reket. kulása kapcsán, most általánosabb elméleti ke-
Ezek a kutatások arra világítanak rá, hogy a retbe helyezve tárgyaljuk.
szülők valamennyi kultúrában olyan módon Martin Lalumiére és munkatársai (1996) sze-
nevelik gyermekeiket, amely ellátja őket a szük- rint a szülők annak alapján kezelik eltérően
séges információval az adott társadalmi környe- gyermekeiket, hogy azok milyen képességeket
zethez való alkalmazkodáshoz. A viselkedési és tulajdonságokat mutatnak gyermekkoruk
szokások kultúrák közötti különbségei nyilván- kezdeti időszakában. A beszédkészségben vagy
valóan nem genetikai különbségekre, inkább a az ügyességi játékokban, sportban mutatott kez-
szülői nevelési stratégiákban mutatkozó kü- deti különbségek például egyes gyerekek szá-
lönbségekre vezethetők vissza. A viselkedési stí- mára előnyt jelentenek, másoknak hátrányt.
lusok kultúrán belüli különbségeinek kialakulá- Azok, akik gyengébbnek bizonyulnak ezekben a
sáért viszont olyan szocializációs technikák fe- tevékenységekben, más területeken próbálnak
lelősek, amelyekben ennél fontosabb szerepet jártasságot elérni, hogy megszerezzék a szülők
játszanak a gyermekek saját szükségletei és ve- figyelmét. Ez eltérő fejlődési pályákra állítja a
leszületett képességei. Ezt azért fontos hangsú- gyerekeket, azzal a jótékony hatással, hogy
lyozni, mert a szocializáció hagyományos felfo- csökken a testvérek közötti rivalizálás a szülői,
gása szerint a felnövő gyerekek rugalmasan ala- majd később a családon kívüli erőforrásokért. A
kítható, fogékony szervezetek, akik a szülők ha- szülők bátorítják a kezdeti különbségek és egyé-
tására fokozatosan elsajátítják a felnőtt világban ni teljesítmények érvényre jutását, ami haté-
uralkodó viselkedési elvárásokat és szerepeket. konnyá teszi gyerekeiknek a társadalom más
Miközben ez a fajta oksági láncolat valóban fon- tagjaival folytatott későbbi versengését a külön-
tos szerepet játszik a gyermek fejlődésében, az böző szociális környezetekben. Ennek eredmé-
utóbbi évek kutatásai - közöttük az evolúciós nyeként mind a szülő, mind az utód szempont-
vizsgálatok - egy komplexebb, multikauzális mo- jából előnyös, ha a testvérek megkülönböztetik
dellt javasolnak. Eszerint a szülők nem egysze- magukat egymástól, hangsúlyossá teszik saját
4.5. FEJEZET. SZOCIALIZÁCIÓ 311

tulajdonságaikat, és egyéni életutat járnak be. intellektuális környezet stb.), majdnem annyira
Ez az előny az evolúciós környezetben feltehe- eltérnek egymástól későbbi viselkedési attitűd-
tőleg abban is megnyilvánult, hogy a különböző jeik és személyiségjegyeik tekintetében, mintha
szociális környezetekben sikeres leszármazot- különböző családokban nevelkedtek volna
tak nagyobb mértékben terjesztették el a szülői (Plomin 1994).
géneket. E különbségek részben a genetikai állomá-
A modellel összhangban azt találták, hogy a nyukban mutatkozó különbségekre vezethető
testvérek annál nagyobb különbséget mutatnak, vissza, részben pedig a család által nyújtott kör-
minél több időt töltenek együtt. A szociabilitás, nyezeti benyomások sokféleségére, azaz az eltérő
kíváncsiság, barátságosság és más személyiség- (nem közös) környezeti feltételekre. Ezek min-
jegyek tekintetében pl. azok hasonlítottak a leg- den testvérre nézve más és más hatással van-
jobban, akik korábban elkülönültek egymástól nak, gondoljunk pl. a születési sorrendre, a ne-
(pl. elköltöztek, más iskolába mentek, szüleik velésben mutatkozó szülői részrehajlásokra
elváltak stb.) (Plomin et al. 1990). Az is a modell vagy az iskoláztatás különbségeire. Az ilyen be-
érvényességét támasztja alá, hogy elsősorban nyomások meghatározott módon kombinálód-
azokra a jellegekre mértek markáns különbsége- nak az egyének fejlődése során. A szülők, utó-
ket a testvérek között, amelyek szorosan kap- dok, rokonok és barátok egyéni különbségein
csolódnak egy-egy fejlődési pályához vagy élet- túl ugyancsak egyszeriek és specifikusak azok a
úthoz, és kevésbé azon jellegek esetében, ame- társas viszonyok, amelyek az egyes szülő-utód,
lyek általában befolyásolják a szociális sikert. testvér-testvér, barát-barát diádokra jellemzőek.
Ennek megfelelően az extroverzió és impulzivi- Kissé sarkítva úgy is fogalmazhatunk, hogy en-
tás terén nagyobb sokféleség mutatkozott a test- nek eredményeként az emberek különböző szo-
vérek között, mint az intelligenciában vagy a ciális környezetekben nőnek fel ugyanazon csa-
magasságban (Lalumiére et al. 1996). ládon belül (Bjorklund és Pellegrini 2002).
Ez az evolúciós magyarázat szervesen illesz- Világos, hogy minden szocializációs folyamat
kedik azokhoz a kutatási eredményekhez, ame- valamilyen gén-környezet kölcsönhatás, amely-
lyek a humángenetikában születtek, kiváltképp nek keretében a veleszületett és tanult (tapasz-
az elmúlt évtizedben (Rowe 1994, Plomin 1994, talt) tényezők valahogyan összekapcsolódnak
2000). Kiderült, hogy a családtagok (pl. testvé- (Rowe 1994). Ez alapvetően háromféleképp megy
rek) közötti hasonlóságokért elsősorban a le- végbe. Kiderült, hogy csupán az esetek egy ré-
származás miatt közös genetikai tényezők a fe- szében történik úgy, ahogyan korábban általá-
lelősek, kevésbé a közös családi környezet. Ezt ban képzelték, ti. hogy a gyerekek valamilyen
többek között abból tudjuk, hogy az egy család- genetikai hajlamot örökölnek a szüleiktől, ame-
ban nevelkedő, de biológiailag nem rokon gye- lyet a családi (és családon kívüli) környezet va-
rekek (pl. örökbefogadott és „édes" testvérek) lamilyen irányban befolyásol: felerősít vagy el-
között meghökkentően alacsony korrelációkat fojt. Ennek keretében az öröklött adottságok és a
(átlagosan 0,05) kaptak a legtöbb személyiség- tanulási-viselkedési modellek egymásra hatnak,
jegyre. A tapasztalat azonban az, hogy az édes- miközben a gyerek passzív befogadója ezeknek
testvérek is meglehetősen különböznek egy- (innen is a neve: passzív gén-környezet interak-
mástól. Úgy tűnik, hogy a testvérek mindegyi- ció). Vannak például gyerekek, akik testvéreik-
kére ható közös családi benyomások és tapasz- hez képest jobb társas képességekkel (szociabi-
talatok viszonylag csekély hatást gyakorolnak litással), mások nagyobb mértékű szorongásra
későbbi pszichológiai fejlődésükre. Több kutató mutató hajlammal születnek. Ugyanilyen kü-
jelenleg azt a tanulságot szűrte le a rendelkezés- lönbségek találhatók közöttük az extraverzió és
re álló adatokból, hogy az egy családban felnövő introverzió hajlamait illetően, amelyek ugyan-
testvérek, még ha részesednek is e környezet kö- csak erősen öröklékenyek. A szülőkkel, egymás-
zös tapasztalataiban (pl. azonos étrend, közös sal és a barátaikkal való kapcsolat során külön-
312 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

böző környezeti keretekben (niche-ekben) nő- tosan - szelektálnak az őket körülvevő környe-
nek fel, amelyek fokozzák vagy gyengítik a tár- zeti adottságok között, és olyat választanak,
sakra való nyitottság és az együttműködési amelyek mintegy megfelelnek genetikai hajla-
készség eredeti diszpozícióit. maiknak és képességeiknek (Iervolino et al.
Legalább ilyen gyakori, hogy a gyermek vala- 2002). Azt találták pl., hogy a genetikailag azo-
mely veleszületett képessége hatást gyakorol nos egypetéjű ikrek barátai egymáshoz nagyobb
szociális környezetének tagjaira, és ez visszahat hasonlóságot mutattak számos jellemvonásban
a gyerek viselkedésének fejlődésére (reaktív gén- (iskolai teljesítmény, szabályszegő magatartás,
környezet interakció). Így pl. az olvasáshoz szociabilitás) mint a genetikailag nagyobb mér-
szükséges kognitív képességek (verbális megér- tékben eltérő testvérek barátai (4.39. ábra). Más
tés, memória, szótár) genetikai alapokkal ren- vizsgálatok ugyancsak azt mutatták, hogy az
delkeznek - közepes (0,4-0,5-ös) öröklékenysé- együtt élő biológiai testvérek sokkal több hason-
get mutatnak ami azt is jelenti, hogy a testvé- lóságot mutatnak a barátok személyiségtípusá-
rek nagy valószínűséggel különböznek ezekben nak kiválasztásában, mint az örökbefogadás ré-
az adottságokban. A szülők elsősorban azoknál vén összekerült „testvérek" (Rowe 1994). Ezeket
a gyerekeknél szorgalmazzák az olvasást, akik az eredményeket úgy értelmezték, hogy miután
sikeresek e „feladat" megoldásában, és akik a a szóban forgó személyiségvonások öröklődnek,
többieknél nagyobb örömet és megelégedettsé- az embereknek olyan barátokra esik a választá-
get mutatnak a könyvek társaságában. Más szó- sa, akik megfelelnek saját genetikai hajlamaik-
val, az történik, hogy a szülők reagálnak, mint- nak és törekvéseiknek. Ennek következtében az
egy válaszolnak gyerekeik genetikailag befolyá- egymástól genetikailag különböző mértékben
solt képességeire, és az ebből fakadó nevelői eltérő családtagok különböző barátokat válasz-
részrehajlásuk visszahat a genetikai diszpozíci- tanak, akik természetesen befolyásolják viselke-
ókra és tovább erősíti a testvérek közötti kü- désüket, és ez tovább erősíti sajátos, egyéni élet-
lönbségeket. pályájukat.
Végül, ugyancsak gyakori, hogy a különböző Mint említettük, a családon belüli szerepek
genetikai diszpozíciókkal rendelkező egyének sokféleségének kialakulásában a genetikai kü-
olyan szociális környezetet választanak, amely lönbségeken túlmenően fontos szerepet játsza-
megerősíti viselkedési törekvéseiket (aktív gén- nak a testvérekre eltérő módon ható (nem közös)
környezet interakció). Ebben az esetben tehát az környezeti tényezők. Erre jó példa a születési
egyének - tudatosan, de még inkább nem tuda- sorrend, amit korábban - más szempontból -

4.39. ÁBRA
Különböző genetikai rokon-
ságban álló testvérek (egy-
petéjű ikerpár, kétpetéjű
ikerpár, nem ikertestvérek
és genetikailag nem rokon
(örökbe fogadott) testvé-
rek) barátai között mért kü-
lönbségek három tulajdon-
ság tekintetében ■ A kü-
lönbségskála azt méri, hogy
az egyes rokoni csoportok-
ba tartozó kamaszok bará-
tai milyen mértékben külön-
böznek egymástól (Forrás:
Rowe 1994)
4.5. FEJEZET. SZOCIALIZÁCIÓ 313

már elemeztünk (4.2.3.). Az elsőszülöttek igye- bántalmazóan vele szemben. Gyakran mutat
keznek fenntartani kezdeti előnyüket a szülői regressziót, amelyet a testvérével folytatott ve-
figyelem és gondoskodás lekötése tekintetében. télkedésnek, illetve az anyai figyelem és gon-
Olyan viselkedési stílusokat fejlesztenek ki, doskodás kisajátításának eszközeként használ.
amelyek segítségével azonosulnak a családon Ennek keretében a korábbi fejlődési állapotokra
belüli szerepek és erőforrások tekintélyelvű el- jellemző sírást, beszédmódot idézi fel, és olyan
osztásával, biztosítják meglévő pozíciójukat, és viselkedéseket produkál (pl. ágybavizelés), ame-
irányítják fiatalabb testvéreiket. A később szüle- lyek célja az, hogy többletgondoskodást csikar-
tett testvérek, gyengébb testi adottságaik miatt jon ki az anyától. Később a testvérek közötti ri-
és a szülővel való hosszú távú szövetség hiányá- valizálás csökken, ahogy alkalmazkodnak egy-
ban, csak úgy ellensúlyozhatják ezeket a törek- más jelenlétéhez és igényeihez. Ebben fontos
véseket, ha megkérdőjelezik a családon belüli szerep hárul az anyára, aki segít megteremteni
hatalmi struktúrát: vitatkoznak, megsértődnek, közöttük a kötődés érzelmi alapjait, és kialakíta-
összevesznek. Kénytelenek rugalmasan változ- ni az idősebb felelősségét a másik iránti törődés
tatható, kreatív módon alakítható viselkedési és gondoskodás tekintetében.
taktikákat alkalmazni a családon belüli problé- A testvérek közötti gondoskodás körét is ma-
mák kezelésére. Céljaikat gyakran egyéni és sza- gában foglalja - de ennél lényegesen tágabb - a
bályszegő magatartással érik el. Ez a kettős szo- szocializációnak az a közege, amelyet gyermeki
cializáció felnőttkori életükre is hatással lesz: kultúrának nevezhetünk (Eibl-Eibesfeldt 1989).
az idősebb testvérek általában kevésbé nyitot- A törzsi társadalmakban a gyerekek három-négy-
tak, teljesítményorientáltak, és gyakrabban val- éves koruktól kezdve - lényegében elválasztá-
lanak konformista, konzervatív értékrendet, sukat követően - részt vesznek más gyerekek
míg fiatalabb testvéreik inkább hajlanak a ha- játszó csoportjaiban, és szocializációjuk döntő
gyományos értékrend elleni lázadásra és az in- módon ebben a környezetben zajlik. Nem csu-
dividualista életvezetésre (Sulloway 1996). Újabb pán a játékokat és azok szabályait tanulják meg
vizsgálatok azt is kimutatták, hogy ez a különb- idősebb társaiktól, hanem számos olyan normát
ség szexuális viselkedésükben is megjelenik: a és elvárást, amelyek az adott társadalomban ural-
később születettek nagyobb hajlandóságot mu- kodnak. A gyerekek idejük nagy részét ezekben
tatnak a rövid távú párkapcsolatokban való a közösségekben töltik, ahol a szülőknek vi-
részvételre. Több szexuális partnerrel óhajta- szonylag kevés beleszólásuk van a gyerekek vi-
nak kapcsolatra lépni az elsőszülöttekhez ké- selkedésébe.
pest, akik viszont korábban kezdenék el szülői A gyermekcsoport ezekben a társadalmakban
pályájukat (Michalski és Shackelford 2002). rendkívül hatékony szocializációs környezet,
Az együtt élő, fiatalabb és idősebb testvérek amely egyedülálló sajátságokkal rendelkezik.
között gyakori a rivalizáció, amely különböző Az idősebb gyerekek a felnőtteknél általában
formákat ölthet (Konner 1991). Az evolúciós nagyobb türelmet mutatnak fiatalabb társaik
pszichológiában ezeket gyakran a szülő-utód iránt, például az „értelmetlenül" ismétlődő te-
konfliktus magyarázó modell keretében tárgyal- vékenységek gyakorlásában. Nagyobb közöttük
juk (4.2.2.). Miután az együtt élő testvérek a spontaneitás, az érzelmi egymásra hangoló-
ugyanazokért a szülők által nyújtott erőforrá- dás, jobban képesek megérteni a másik kedély-
sokért versengenek, gyakoriak közöttük a konf- változását és problémáit. Egymás iránti kap-
liktusok. Ezek a fiatalabb testvér megszületését csolataik kevésbé aszimmetrikusak, mint a fel-
követően a legélesebbek: az idősebb testvér nőttekkel, nagyobb mértékű kölcsönösség és
gyakran él át érzelmi stresszt az anyával való együttműködés jellemző rájuk. Az ipari társa-
kötődés kizárólagosságának elvesztése miatt. dalmakban elvileg hasonló funkciót töltenek be
Féltékenységgel válaszol az újszülött jelenlété- az óvodai csoportok, azzal a különbséggel, hogy
re, és ha a szülők nem látják, gyakran lép fel ezekben általában hiányoznak a több évvel idő-
314 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

sebb, tapasztaltabb gyerekek, így ezek a csopor- szabályokra szelektálódott, amelyek képesek ki-
tok aligha képesek ellátni nevelő és közösségi értékelni a korai fejlődés tapasztalatait és ezek
feladataikat. A modernizációval együtt - úgy tű- függvényében alakítani későbbi életpályáját. A
nik - elvesztettük a szűk családi környezeten kívü- gyerek különösen szenzitív a családi környezet
li leginkább ösztönző szocializációs közegünket. olyan kulcsaira, mint a szülők elérhetősége és
kapcsolatai, és - általában nem tudatos módon -
olyan viselkedési stílust választ későbbi életé-
4.5.2. Családi környezet apák nélkül ben, amely megfelel ezeknek a tapasztalatok-
nak. Az apa nélkül felnövő lányok azt az elvá-
Jóllehet a rokonok, barátok és kortárs csoportok rást fogalmazzák meg, hogy a férfi nem feltétle-
fontos szerepet töltenek be a gyermek életében, nül szerves része a családnak, és nem lehet biz-
fejlődésük és szocializációjuk legfontosabb sze- tonságosan számítani az apai ráfordításra. Az
mélyi tényezői valamennyi kultúrában a szü- anyával nevelkedő fiúk viszont megtanulják,
lők. Jelenlétük és aktív gondoskodó-nevelő hogy a férfias szerep nem az apai elköteleződé-
szerepük meghatározó jelentőségű a gyerekek sen, hanem a másik neműek csábításán és ma-
későbbi magatartására nézve. Már viszonylag nipulálásán alapszik, és a többi férfival való ri-
régóta ismeretes, hogy az apák nélkül felnövő valizáláson. Mindketten azt anticipálják jöven-
gyerekek másként viselkednek kamasz- és fel- dő életükre vonatkozóan, hogy úgy is sikeresek
nőttkorukban, mint azok, akik mindkét szülő- lehetnek, ha nem a tartós kapcsolatokra, hanem
vel együtt éltek. Az utóbbi harminc év kutatásai a korai és aktív szexualitásra és az átmenti jelle-
a kizárólag anyával nevelkedő fiúk körében gű kapcsolatokra helyezik a hangsúlyt (Berecz-
emelkedett szintű agressziót és vetélkedési haj- kei és Csanaky 1996a, Surbey 1998b).
lamot tártak fel, ami általában együtt járt a lányok Az apával és apa nélkül felnövő gyerekek vi-
iránti korai és intenzív szexuális érdeklődés ki- selkedési különbségei azonban más magyarázó
alakulásával. Azok a lányok, akik apa nélkül keretekben is értelmezhetők. A neofreudiánus
nőttek fel, kevésbé mutatkoztak tartózkodónak státusirigység teória szerint például az apa korai
szexuális attitűdjeiket illetően, előbb kezdték hiánya az anyához való primer azonosuláshoz
nemi életüket, és több rövid távú kapcsolatban vezet. Ezt az identitást a fiúgyerek később meg-
vettek részt férfiakkal, mint a kétszülős lányok. tagadja, és a nem létező apával való identifiká-
Általában elmondható, hogy az apa nélkül fel- ció lehetetlensége miatt egy eltúlzott, ún. tilta-
növő kamaszokra és fiatal felnőttekre - mindkét kozó maszkulinitást sajátít el (Whiting és Whit-
nem esetén - nagyobb mértékű engedetlenség ing 1975). A probléma ezzel az elmélettel nem
és szabályszegés, korábbi szexuális érés (lásd csupán az, hogy nem ad magyarázatot az apa
4.42. ábra), gyakoribb partnerváltások, és a pár- nélkül nevelkedő lányok kamaszkori viselkedé-
kapcsolatokban való gyengébb érzelmi elkötele- sére. Sokkal komolyabb problémát vet fel, hogy
zettség volt jellemző, mint az utóbbiakra. Keve- kizárólag az apa jelenlétére és a vele való identi-
sebb ideig járnak iskolába, korábban házasod- fikáció lehetőségére koncentrál és nem fordít fi-
nak és korábban születnek első gyerekeik (Be- gyelmet arra a speciális szerepre, amit az apák a
reczkei és Csanaky 1996a, Hetherington 1972, családban betöltenek.
Matsueda és Heimer 1987, McLanahan és Booth Egyes vizsgálatok - köztük saját kutatásaink -
1989, Rainwater 1971). ugyanis arra mutattak rá, hogy az özvegyasz-
A 80-as évektől kezdve olyan evolúciós mo- szonyok által nevelt gyerekek viselkedésükben
dellek jelentek meg e kutatási eredmények ma- sokkal inkább hasonlítanak a kétszülős család-
gyarázatára, amelyek a jelenségek igen széles te- ból származó gyerekekhez, mint azokhoz, akik-
rületét tudták lefedni. Patricia Draper és Henry nek az apja elvált (Bereczkei és Csanaky 1996a,
Harpending (1982, 1987, 1988) értelmezése Hetherington 1972). Kiderült, hogy az apahiá-
szerint az ember olyan veleszületett tanulási nyos családok gyerekeire korábban talált sajá-
4.5. FEJEZET. SZOCIALIZÁCIÓ 315

4.40. ÁBRA
A házasság átlagos időtar-
tama azoknál, akik gyer-
mekkorban apával, illetve
apa nélkül nevelkedtek ■
(Forrás: Sereczkei és Csana-
ky 1996)

tosságok - a szexuális érdeklődés korai megjele- 4.5.3. A szocializáció


nése, a kamaszkori szabályszegés gyakorisága, evolúciós elmélete
házasságuk alacsonyabb stabilitása, hogy csak
néhány változót említsünk - kizárólag a válás Draper és Harpending elméletére építve az is-
miatt apa nélkül maradt gyerekek viselkedését mert gyermekpszichológus, Jay Belsky és mun-
jellemezték. Ezzel szemben azok a fiatal felnőt- katársai a 90-es években átfogó evolúciós elmé-
tek, akiket özvegy édesanyjuk nevelt gyerekko- letet hoztak létre a szocializációs folyamatok ér-
ruk nagy részében, nem mutatták ezeket a visel- telmezésére (Draper és Belsky 1990, Belsky et
kedésbeli eltéréseket, az ő fejlődési pályájuk al. 1991, Belsky 1997). Ez az elmélet felhasznál-
nem különbözött lényegesen azokétól, akik tel- ta az akkor már fejlődésének csúcsán levő visel-
jes családból jöttek (4.40. ábra). kedésökológia egzakt modelljeit, különösen az
Ezek az eredmények azért fontosak, mert rá- élettörténeti stratégiák magyarázatait (4.2.1.).
mutatnak, hogy nem egyszerűen az apa jelenlé- A szerzők ismételten abból indultak ki, hogy
te a fontos, nem is a vele való azonosulás, hanem egyedfejlődésünk korai szakasza egy olyan
az a speciális szerep, amit a családban betölt. Az szenzitív periódust jelent, amelynek tapasztala-
elvált férjet általában negatív vélemények és at- tai alakítják későbbi életpályánkat. Nem csupán
titűdök övezik, miközben a meghalt férjet gyak- az apa hiánya vagy jelenléte, hanem az erőfor-
ran idealizálják (Blain és Barkow 1988). Az el- rások hozzáférhetősége, a párkapcsolatok stabi-
hunyt bizonyos értelemben továbbra is jelen litása, mások megbízhatósága és bejósolható-
van a családban, özvegye sokszor emlegeti, sága, a kötődés (attachment) biztonságossága
fényképeket mutat róla a gyerekeinek stb. Az ugyancsak döntő hatással vannak arra, hogy a
evolúciós pszichológiai modell szerint a gyere- gyerek milyen életvezetési stratégiákat működ-
kek nem egyszerűen az apa fizikai jelenlétét tet felnőtt korában. A kedvező, ill. a kedvezőt-
vagy hiányát észlelik, hanem elsajátítják az anya len családi környezet hatásai olyan egyedfejlő-
attitűdjét (volt) férjével kapcsolatban, és felmé- dési pályákat hoznak létre, amelyek az e kör-
rik az apa párkapcsolatait, a családdal kapcsola- nyezetekre adott adaptív válaszokat testesítik
tos elkötelezettségét és a gyerekgondozásban meg - vagy testesítették meg a múltban (4.41.
mutatott tehervállalását. ábra). A hipotézis szerint ahol a család rendel-
316 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

kezésére álló anyagi javak előrejelezhetetlenek lek között. Ezek az evolúciós környezetek első-
és szegényesek, bizonytalanok a gyerek és szü- sorban a családi szerkezet stabilitásában és a
lők közötti kötődések, megbízhatatlan és labilis rendelkezésre álló tárgyi és személyi erőforrá-
interperszonális kapcsolatok uralkodnak, to- sok bejósolhatóságában különböztek (Bereczkei
vábbá ahol magas a stressz és elutasító az érzel- 1993a, Bereczkei és Csanaky 1996a). Olyan kör-
mi légkör, ott a felnövő gyerekek korai érési fo- nyezetben például, ahol a gyereknevelésnek
lyamatokat, megnövekedett szexuális aktivitást nem voltak meg a tárgyi és személyi feltételei
és rövid távú kapcsolatokat mutatnak kamasz- (hiányzó apa, leromlott gazdaság, elutasító kap-
és felnőttkorukban. Ahol viszont az anyagi for- csolatok stb.), reproduktíve előnyösebb volt a
rások stabilak, a családtagok kapcsolatai kölcsö- nő számára, ha korábban érte el szexuális érett-
nösen jutalmazóak, és biztonságos kötődések ségét, nem mutatott diszkriminációt partnerei
találhatók a szülők és gyerekeik között, ott a sze- iránt és sok gyereket szült, akik közül a magas
xuális érés későbbre tolódik, hosszú távú pár- mortalitás miatt csak néhány maradt életben.
kapcsolatok jönnek létre és nagyobb szülői gon- Ilyen bizonytalan körülmények között ugyanis
doskodás várható felnőttkorban. nagyobb fitnessmegtérülést biztosít az azonnali
Az élettörténeti modellek terminológiájával reprodukció és a nagy számú, relatíve alacsony
élve: szakadatlan „átkapcsolások" történnek a szülői ráfordításhoz jutó utód nemzése, mint a
szülői és a párkereső magatartás, illetve a jelen- „minőségi" gyerekprodukció. Kedvezőbb körül-
legi és jövőbeli szaporodás között attól függően, mények között viszont Őseink életstílusa úgy
hogy az adott környezetben melyik az előnyö- módosult, hogy nagyobb hangsúly esett a stabil
sebb (4.2.1.). E két életvezetési stratégia az evo- párkapcsolatokra és viszonylag kis számú utód
lúciós környezethez való alkalmazkodási for- nemzésére, akiket nagyobb eséllyel neveltek fel
mának tekinthető, amelyek növelték őseink sza- egy hosszú távú kapcsolatban. A fitnessnyere-
porodási kilátásait az eltérő környezeti feltéte- séget itt az biztosította, hogy az intenzív gon-

4.41. ÁBRA
Egyedfejlődési pályák két
ellentétes környezeti kon-
textusban ■ (Forrás: Belsky,
Steinberg és Draper 1991)
4.5. FEJEZET. SZOCIALIZÁCIÓ 317

4.42. ÁBRA
Az első menstruáció (me-
narché) időpontját befolyá-
soló néhány tényező ■ (For-
rás: Moffitt et al. 1992)

doskodásban részesülő utódok sikeresebbek zatok között -, hogy a családi környezet uralko-
voltak a rendelkezésre álló erőforrásokért foly- dó benyomásai bizonyos idegrendszeri és hor-
tatott konkurenciaharcokban és nemzedékek monális változások generálásán keresztül gya-
során át több gént adtak át, mint kevésbé kom- korolnak hatást az egyedfejlődés sebességére és
petens vetélytársaik. az élettörténeti folyamatokra. Kiderült, hogy
Az eltérő környezetekben felmerülő adaptá- azokban a családokban, ahol nagyobb stressz és
ciós problémák olyan viselkedési stratégiákra több konfliktus érte a gyerekeket, illetve ahol
szelektáltak, amelyek ma is kanalizálják fejlődé- diszharmonikus házastársi kapcsolatok ural-
si pályáinkat, és alternatív viselkedési mintáza- kodtak, a lányok átlagosan 5-8 hónappal koráb-
tokat eredményeznek a különböző családi kör- ban menstruálnak azokhoz képest, akik gyerek-
nyezetekben (Hill et al. 1997). A jelenleg rendel- korukban kedvezőbb körülmények között ne-
kezésre álló tapasztalati tények túlnyomó velkedtek (4.42. ábra) (Ellis et al. 1999, Graber
részben alátámasztják a szocializáció és egyed- et al. 1995, Kim és Smith 1998, Kim et al. 1997,
fejlődés evolúciós modelljét. Több vizsgálat sze- Moffitt et al. 1992, Surbey 1990). Egy jelenlegi
rint azok a gyerekek, akik 10-14 éves koruk longitudinális vizsgálat Új-Zélandon szoros ne-
előtt az anyagi depriváció állapotában és az ér- gatív korrelációt talált a családban tapasztalha-
zelmi elutasítás légkörében éltek, és akik nega- tó diádikus (apa-anya, apa-lány, anya-lány kö-
tív, illetve távolságtartó kapcsolatokat tartottak zötti) konfliktusok intenzitása - amit a lányok
fenn a szülőkkel, több antiszociális és szabály- hétéves korában mértek - és a lányok évekkel
szegő viselkedést mutatnak kamaszkorban, ha- későbbi menarchéjának időpontja között (Ellis
marabb fejezik be az iskolát, és korábban kezdik és Graber 2000).
el nemi életüket. Előbb házasodnak, és gyakrab- Hasonló összefüggést tártak fel a fiúk szexuá-
ban válnak el, mint azok, akik harmonikus és lis érésére vonatkozóan is; a szülőktől való fizi-
stabil családi környezetben nőttek fel (Berecz- kai és érzelmi távolság és a családi konfliktusok
kei és Csanaky 2001, Chisholm 1999, Howes és felgyorsítják a spermatogenezis folyamatát (Kim
Eldredge 1997, Lancaster és Kaplan 2000, Mag- et al. 1997). Hozzá kell azonban tenni, hogy a
nusson et al. 1986, Shaver és Hazan 1993). családi környezet szocio-emocionális tényezői
Különösen fontosak azok az eredmények, minden vizsgálat szerint nagyobb hatást gyako-
amelyek szomatikus kapcsolatokat tártak fel a rolnak a lányok, mint a fiúk fejlődési pályáinak
korai szociális kapcsolatok és a későbbi viselke- alakulására. Ennek elsődleges oka az „emlős
dési megnyilvánulások között. Az evolúciós alaptervben" keresendő; a nőstények - lényege-
megközelítés ugyanis azt hangsúlyozza - és ez- sen nagyobb szülői ráfordításuk és magasabb
zel egyedül áll a lehetséges alternatív magyará- reproduktív költségeik miatt - arra szelektálód-
318 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

tak, hogy érzékenyebben reagáljanak mindazon kori kapcsolat feromonok útján késlelteti a ka-
környezeti hatásokra, amelyek befolyásolják maszkori érési folyamatokat, míg az idegen fér-
szaporodásukat (3.1.1., 3.3.2.). fiaknak való „kitettség" előbbre helyezi (Ellis et
A szomatikus fejlődési ráták sebességváltozá- al. 1999). A szaglás mint közvetítő mechaniz-
sai az apa nélküli családokra is jellemzőek. Sőt, mus feltételezése talán meglepőnek és merész-
több vizsgálat tanúsága szerint az apa hiánya nek tűnik egy ilyen bonyolult kapcsolatrend-
más negatív tényezőknél erősebb hatást gyako- szerben, de több fejezetben (így pl. 2.5.1., 3.4.5.)
rolt a korai szexuális érésre (Ellis et al. 1999, is láttuk, hogy az olfaktorikus ingerek olykor fon-
Tóth és Bereczkei 2001], mutatván hogy ez az tos szerepet töltenek be a társas élet szabályo-
egyik legfontosabb stresszfaktor a lányok pszi- zásában. Különböző emlősfajokkal végzett kí-
choszomatikus fejlődésében. Úgy tűnik, az ide- sérletek arról számolnak be, hogy azok a nősté-
gen férfiak tartós jelenléte még inkább felerősíti nyek, amelyek fizikai kapcsolatban maradnak
ezeket a hatásokat. Egy vizsgálat szerint a mos- biológiai apjukkal, később ovulálnak, az idegen
tohaapa részvétele a család életében meghatáro- hímek által termelt szaganyagok viszont előbb-
zóbb a lányok korai menarchéja szempontjából, re hozzák a csoportban lévő nőstények szexuá-
mint pusztán az édesapa hiánya (Ellis és Graber lis fejlődését (Surbey 1998a). Ember esetében
1999). hasonló hatásmechanizmus feltételezhető; azt
Egyelőre nem világos, hogy milyen élettani találták, hogy a férfiak hónaljmirigyének illat-
(proximatív) mechanizmusok közvetítik a csalá- anyagai befolyásolják a nők menstruációs ciklu-
di kontextus és a nemi érés közötti kapcsolato- sának hosszát (Cutler et al. 1986).
kat. Valószínű, hogy a kamaszkori érési folya- A proximatív folyamatok tisztázása egyéb-
matokért nagyrészt felelős, a hipotalamusz-hi- ként azért is fontos, mert segítene megválaszol-
pofízis rendszer által stimulált kortizol mint ni azt a kérdést, hogy az apa hiánya ugyanolyan
stresszhormon befolyásolja a hátrányos családi mechanizmus szerint gyorsítja-e a lányok sze-
körülményekre adott szomatikus válaszokat xuális érését, mint a kétszülős családi környezet
(Graber et al. 1995). (A kortizol, amelynek ter- kedvezőtlen tapasztalatai. Belsky úgy gondolta,
melését többek között a bizonytalan és előrelát- hogy igen; a válás hasonló stresszhelyzetet okoz,
hatatlan környezeti események segítik elő, szá- mint más tartós negatív élmény. Ma már azon-
mos testi és mentális működést irányít: növeke- ban sokan úgy vélik, hogy a kétféle tapasztalat
dés, immunaktivitás, anyagcsere-szabályozás különböző epigenetikus folyamatokon keresz-
stb.) Egy Dominikában végzett vizsgálat arról tül vezet a korai kamaszkori szexuális éréshez.
számol be, hogy az apa nélkül felnövő fiúk ka- Ezt támasztja alá az a vizsgálat is, amely szerint
maszkorukban abnormálisan magas kortizol- az anya hiánya, amely legalább olyan stresszha-
szintet mutatnak, amely felnőttkorban viszony- tással jár, mint az apa hiánya, nem okoz mérhe-
lag alacsony tesztoszterontermeléssel párosul tő változást a lányok menarchéjának az időzíté-
(Flinn et al. 1996). Hasonló változásokat tapasz- sében (Surbey 1990).
taltak azoknak a hormonháztartásában, akik Akármik is a közvetlen oki tényezők, a kedve-
gyerekkorukban az átlagot meghaladó családi zőtlen gyerekkori tapasztalatok - az apa hiánya,
konfliktust éltek át. Az anya tartós hiánya gye- családon belüli konfliktusok, elutasító légkör,
rekkorban ugyancsak növeli a kortizoltermelést bizonytalan kötődések - gyorsítják a kamaszko-
mind a fiúknál, mind a lányoknál. Lehetséges, ri érési folyamatokat. Az egyik figyelemreméltó
hogy a gyermekkor szenzitív periódusában átélt vizsgálat azt mutatja, hogy a korai menarché és
traumatikus családi események olyan stressz- spermatogenezis csupán kezdete az egyedfejlő-
válaszokat hoznak létre a neurohormonális dési pálya „áthangolásának". Bejósolható mó-
rendszerben, amelyek megváltoztatják az érési don követi ezt a másik nem iránti érdeklődés,
folyamatok időzítését. udvarlás és az első szexuális aktus korábbra to-
Az is lehetséges, hogy az apával való gyerek- lódása (Kim et al. 1997) (4.43. ábra). Mindezt
4.5. FEJEZET. SZOCIALIZÁCIÓ 319

azért fontos hangsúlyozni, mert e szomatikus férjhez. Más vizsgálatokból ugyancsak ismere-
jellegek időzítése mutatja legjobban, hogy itt tes, hogy ez a „korán érő" fejlődési pálya általá-
nem egyszerűen kognitív-tudati változások tör- ban nagyobb fertilitáshoz vezet mint az, amely-
ténnek a fejlődő gyermek fejében, hanem ennél ben a továbbtanulás és a későbbi házasodás
mélyrehatóbb változások jönnek létre, amely- meghatározó szerepet kap (Low 2000).
nek a megismerési-érzelmi folyamatok csupán Az evolúciós viselkedésökológia egyik jelen-
részei. Arról van szó, hogy a gyerekkori tapasz- legi modellje szerint az élettörténeti pályák mó-
talatok módosítják, eltolják egész egyedfejlődési dosulásai nem csupán fertilitási következmé-
pályánkat és érési folyamatainkat, és a különbö- nyekkel járnak, hanem szorosan összekapcso-
ző környezeti benyomások hatására életvezetési lódnak a helyi mortalitási ráták értékeivel is
stratégiáink adaptív irányokba mozdulnak el. (Promislow és Harvey 1990). Abban a környe-
Más pályára áll az egész fejlődés, alternatív élet- zetben, ahol a túlélés feltételei jók és a halálozás
történeti trajektóriák kezdenek működni. mértéke relatíve alacsony, a szülők elég sokáig
Mint említettük, az evolúciós környezetben élnek ahhoz, hogy felneveljék utódaikat, és az
ezek az alternatív stratégiák feltehetőleg hozzá- utódok elég sokáig élnek, hogy felhasználják a
járultak a genetikai képviselet növeléséhez. szülői erőforrásokat. A szülők viszonylag kis
Egyelőre azonban nincs világos képünk arról, számú utódot hoznak létre, akikre intenzív szü-
hogy az ipari társadalomban is adaptívak ma- lői gondoskodást fordítanak, hogy növeljék
radnak-e a szó evolúcióbiológiai értelmében, te- kompetitív képességüket az erőforrásokért foly-
hát növelik-e a túlélő utódok számát. Egy ma- tatott konkurenciaharcokban. Ahol viszont a
gyarországi vizsgálat azzal a meglepő ered- túlélési esélyek alacsonyak és/vagy a mortalitási
ménnyel zárult napjainkban, hogy azok a nők, ráták bejósolhatatlanok, ott az optimális straté-
akik szeretettelen szülői légkörben nevelked- gia viszonylag sok utódot létrehozni, akik relatí-
tek, és nagy érzelmi stresszt éltek át gyerekko- ve kevés szülői gondozást kapnak, és így magas
rukban, szignifikánsan több gyereket szülnek, fitnessmegtérülést biztosítanak a kedvező idő-
mint azok, akik kedvezőbb családi környezetből szakokban, viszont minimalizálják a szülői
származnak (Bereczkei és Csanaky 2001) (4.44. veszteségeket a kedvezőtlen években. Különö-
ábra). Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy sen így van ez olyan környezetben, ahol az ala-
hamarabb befejezik az iskolát, és előbb mennek csony életbenmaradási valószínűséget a szülői

4.43. ÁBRA
Férfiak és nők szexuális éré-
se és fejlődési pályája ■ A
vastag nyilak a szignifikáns-
nak talált kapcsolatokat, a
vékony nyilak a feltétele-
zett, de nem bizonyított
összefüggéseket jelölik. A
családi kontextus három
összetevőjét mérték: apahi-
ány, az anyától való függet-
lenség mértéke és a szülők
közötti kapcsolat minősége
(harmonikus-konfliktusos)
(Forrás: Kim és Smith 1998)
320 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

4.44. ÁBRA
A szülői szeretet, érzelmi
légkör, szülő-gyerek konf-
liktus és férj-feleség kapcso-
lat tekintetében negatív,
illetve pozitív gyermekkori
környezetből származó nők
termékenységi mutatói ■
(Forrás: Bereczkei és Csana-
ky 2001)

gondoskodás további növelése sem tudná emel- mográfiai átmenet utáni társadalmakban is
ni a szűkös erőforrások miatt. fennmarad. Egy 136 amerikai nőre kiterjedő ret-
James Chisholm (1993, 1999) ezért feltétele- rospektív vizsgálat szerint a gyermekkori kör-
zi, hogy a gyerekek arra szelektálódtak, hogy ér- nyezet bizonyos stressztényezői - válás, szepa-
zékenyen reagáljanak mindazon környezeti kul- ráció, gyerekbántalmazás - összekapcsolódnak
csokra, amelyek valamilyen kapcsolatban van- a várható élettartam csökkenésével (Chisholm
nak a gyermekkori és a felnőttkori halálozási 1999). Egy Chicagóban végzett vizsgálat során
gyakorisággal. A családon belüli magas stressz, azokban a családokban találták a legtöbb tizen-
az érzéketlen és visszautasító gyereknevelési éves korban szülő anyát, ahol a legmagasabbak
stílus, a bizonytalan kötődés, a düh, félelem, voltak a halálozási arányok (Wilson és Daly
kétségbeesés megnyilvánulásai a családtagok 1997). A már korábban említett magyarországi
reakcióiban valószínűleg az egész emberi evo- vizsgálatban pedig azt mutattuk ki, hogy a gya-
lúció során összekapcsolódtak a családon belüli kori konfliktusokkal és negatív szülői érzelmek-
magas mortalitási rátákkal. Ezek a negatív ta- kel jellemezhető családokban nevelkedett fel-
pasztalatok tehát a helyi halálozási viszonyok nőttek testvérei között magasabb a halálozás va-
egyfajta jelzéseiként, indexeiként működtek, an- lószínűsége, mint azoknak a testvérei körében,
nál is inkább, mert a gyerekek általában nem ké- akik kedvezőbb családi körülmények között él-
pesek „közvetlenül" felmérni a várható élettar- ték le gyerekkorukat (Bereczkei és Csanaky 2001)
tam hosszát. Chisholm szerint pontosan azért (4.45. ábra).
szelektálódtunk arra, hogy a kedvezőtlen gyer-
mekkori tapasztalatokat „beépítsük" egyedfejlő- 4.5.4. Problémák az evolúciós
dési stratégiáinkba, mert azok valamikor a helyi
magyarázatban
túlélési viszonyokat tükrözték. Ennek a követ-
kezménye az, hogy a családon belüli magas
Miközben a Belsky-modellt és a Draper-Har-
stressz és bizonytalan kötődések ma is a korai
pending-modellt számos empirikus vizsgálat
szexuális érés és a rövid távú kapcsolatok irá-
alátámasztotta és elfogadottá tette az evolúciós
nyába mozdítják el az egyedfejlődési pályákat.
és fejlődés-pszichológiában, felmerült velük
Lehetséges, hogy a mortalitás és az élettörté-
kapcsolatban néhány nehézség. Az egyik az,
neti stratégiák közötti evolúciós kapcsolat a de-
4.5. FEJEZET. SZOCIALIZÁCIÓ 321

hogy nem lehet kizárni annak a lehetőségét, ran magas érzelmi stresszt élnek át. A korai
hogy a kedvezőtlen családi környezet és a korai menarché megjelenésére genetikailag hajlamo-
érés közötti kapcsolatot „egyszerűen" genetikai sított lányok ilyen módon az átlaghoz képest na-
tényezők közvetítik, és nem a korai tapasztala- gyobb kockázatot mutatnak egy olyan életpálya
tokra adott fakultatív válaszok hozzák létre befutására, amelyet a korai terhesség, sok gye-
(Moffitt et al. 1992, MacDonald 1997, Surbey rek és rövid távú párkapcsolatok jellemeznek -
1998b). Humángenetikai kutatások ugyanis azt anélkül, hogy feltételeznénk a gyermekkori ta-
állapították meg, hogy a menarché időzítésében pasztalatok feldolgozásának evolúciós magya-
mutatkozó egyéni változékonyság részben ge- rázatát.
netikai okokra vezethető vissza a táplálkozás, a Jelenleg nem tudjuk, hogy a genetikai ténye-
fizikai aktivitás és más külső tényezők mellett. zőknek milyen szerepe lehet a szexuális érési
Szoros korrelációt találtak az anya és lánya első folyamatok pályamódosításaiban. Valószínű per-
menstruációjának időpontja között (Kaprio et sze, hogy a genetikai és a környezeti hatások va-
al. 1995). Egy jelenlegi ikervizsgálat magas örök- lamiképpen összefonódnak az élettörténeti utak
lékenységi értékeket talált a menarché és az első meghatározásában, és ennek megfelelően tart-
szexuális tevékenység idejére (Row 2002). Szá- hatóak azok az evolúciós pszichológiai model-
mos kutatási eredmény továbbá azt mutatja, lek, amelyek tengelyében a szocializáció adap-
hogy a korán érő lányok előbb kezdenek érdek- tív stratégiái állnak. Ezt támasztja alá egy érde-
lődni a másik nem iránt, előbb házasodnak meg kes vizsgálat, amelyben arra a kérdésre kerestek
és korábban szülik első gyerekeiket, mint a ké- választ, vajon a gyermekkori családi körülmé-
sőn érők (MacDonald 1997). Ez az életút gyak- nyek generációkon keresztüli változásai hatás-
ran váláshoz, illetve instabil házassághoz vezet, sal vannak-e az anya és lánya közötti korreláció-
és az ilyen családokban született lányok gyak- ra a menarché időpontját illetően (Chasiotis et
al. 1998). Azt találták, hogy igen: a volt keletné-
met családokban, ahol a mai generáció a jö-
vedelmi viszonyok, munkanélküliség, válások
aránya stb. tekintetében lényegesen más családi
körülmények között él szüleikhez képest, való-
jában semmiféle megfelelés nem mutatkozott
anya és lánya szexuális érésének időpontjában,
míg a volt nyugatnémet családokban, ahol az
életmódbeli változások kisebb mértékűek vol-
tak, szignifikáns korrelációt találtak. Pontosan
ez várható, ha - az evolúciós modell alapján -
feltételezzük, hogy a változékony gyermekkori
tapasztalatok következtében, és nem „rögzített"
genetikai diszpozíciók alapján, jönnek létre
a megfelelő egyedfejlődési pályák. A szerzők
mindazonáltal nem vetik el a genetikai ténye-
zők szerepét ebben a komplex viselkedési lán-
colatban. Valószínűnek tartják azonban, hogy
4.45. ÁBRA
ami öröklődik, az nem a szexuális érés időzítése
A 45 éven felüli vizsgálati személyek testvéreinek halálo-
zási aránya a gyermekkori családi környezet függvényé- önmagában, hanem a gyerekkori környezet irán-
ben, figyelembe véve a testvérek számát a családban ■ A ti érzékenység és fogékonyság.
gyermekkori családi környezet negatív, illetve pozitív ha- A másik probléma azzal kapcsolatos, hogy a
tásait a stressz és szülői érzelmek skáláján mérték, egy gyermekkori szexuális fejlődés időzítését szá-
retrospektív kérdőívre adott válaszok alapján (Forrás:
mos olyan hatás befolyásolja, amely nem felel
Bereczkei és Csanaky 2001)
322 4. RÉSZ. SZÜLŐI STRATÉGIÁK

meg a Draper-Harpending- és a Belsky-modell zést. Csakhogy a késői szexualitás ugyancsak


elméleti feltevéseinek. Egyes vizsgálatok példá- költséges lehet. Egyrészt a reproduktív időszak
ul azt állapították meg, hogy bizonyos kedve- csökken, így - azonos feltételek mellett - keve-
zőtlen környezeti hatások, amelyek elsősorban sebb utód születik (a menarché időpontja ugyan-
a fizikai stresszel kapcsolatosak - szegénység, is független a menopauza időpontjától). Más-
táplálkozási elégtelenségek, fizikai megerőlteté- részt, amennyiben magas a mortalitás, a késle-
sek későbbre tolják a lányok menarchéját (Mac- kedés a szaporodási lehetőségek „elvesztegeté-
Donald 1997, Tóth és Bereczkei 2001). Nyilván- sét" jelentheti (Borgerhoff Mulder 1992).
való, hogy több olyan változóval is számolni Mindezeket figyelembe véve azt a hipotézist
kell a szexuális érés időzítését illetően, amelye- fogalmazhatjuk meg, hogy abban a környezet-
ket a Belsky-modell nem vett tekintetbe. Abból ben, ahol a korlátozott erőforrások veszélyezte-
indulhatunk ki, hogy a menarché időpontja ext- tik az utód túlélését, ott a magas fizikai stressz
rém módon variábilis, részben genetikai okok (éhség, fizikai kimerülés stb.) késlelteti a ka-
miatt, másrészt különböző ökológiai és pszi- maszkori érési folyamatokat és csökkenti a sza-
choszociális faktorok következtében (Graber et porodás kockázatát (Tóth és Bereczkei 2001).
al. 1995). Úgy tűnik, mind a korai, mind pedig a Ilyenkor az anyának érdemes „kivárni", és sza-
késői szexuális érettség magában foglal bizo- porodását egy kedvezőbb időpontra halasztani,
nyos előnyöket és hátrányokat. A nők ezért arra A családi környezetben tapasztalható érzelmi
szelektálódtak, hogy menarchéjukat egy olyan stressz viszont felgyorsítja a szexuális fejlődést,
optimális időpontra időzítsék, amikor a vele járó még akkor is, ha a rendelkezésre álló anyagi erő-
reproduktív nyereség felülmúlja a költségeket. források egyébként elégségesek. A kép tehát
Mik ezek a költségek? meglehetősen összetett: bizonyos negatív gye-
A korai érettség, ill. korai szülés általában ala- rekkori tapasztalatok előbbre hozzák a menar-
csony fertilitással jár. A korán szülő nők eseté- chét, miközben más kedvezőtlen hatások ellen-
ben ugyanis a rendelkezésre álló erőforrásokat kező irányba mutatnak. Miután e két fejlődési
meg kell osztani a magzat és a még növekedés- trajektória eltérő reproduktív előnyöket és hát-
ben lévő anyai szervezet között (Surbey 1998a). rányokat von maga után, valószínűnek tartható,
Ezért van az, hogy a tizenéves anyák nagyobb hogy eltérő szelekciós nyomások alakították a
valószínűséggel szülnek alacsony testsúlyú, ill. velük kapcsolatos viselkedési stratégiákat. Azt
koraszülött csecsemőket, és nagyobb körükben azonban csak a következő kutatások tisztázhat-
a vetélés kockázata. Ha a szaporodás idő előtti ják, hogy a menarchét késleltető reproduktív
ütemezése reproduktív költségekkel jár, nyil- „döntések" miként lépnek kölcsönhatásba a me-
vánvaló, hogy az energiafelvétel szempontjából narché korábbra helyeződéséért felelős dönté-
kedvezőtlen környezeti feltételek között a kés- sekkel, és milyen adaptív kompromisszum jele-
leltetett menarché előnyös lehet a nők számára, nik meg a szexuális érés időzítésében szerepet
minthogy elősegíti a későbbi sikeres utódnem- játszó evolúciós algoritmusok között.
5. rész

ELME

Az evolúciós pszichológia megjelenése, ezen belül szakítása a szociobiológiai


szemlélettel, szervesen összekapcsolódott azzal a törekvéssel, hogy a viselke-
dés látható megnyilvánulási formáin túlmenően az ember mentális működése-
it is az evolúciós megközelítés tárgyává tegyék (1.2.1.). Ez a kutatás új hori-
zontját nyitotta meg: a különböző gondolkodási és következtetési folyamatok,
érzelmi reakciók, nyelvhasználati szabályok evolúciós magyarázatai számos
eredeti következtetéssel gyarapították a kognitív és fejlődéspszichológia isme-
retrendszerét. Az utóbbi évtized tapasztalati kutatásainak látványos fejlődése
nemcsak azt eredményezte, hogy a kognitív pszichológiai folyóiratok és tan-
könyvek az evolúciós stúdiumok természetes közegévé váltak, hanem azt az
örvendetes tényt is, hogy e diszciplínák határai számos problémakör (pl. men-
tális állapottulajdonítás, szociális tanulás stb.) értelmezése során összeolvad-
tak, és képviselőik integratív modellekben kezdtek gondolkodni.
Ennek a fejlődésnek azonban árnyoldalai is mutatkoztak az evolúciós pszi-
chológiára nézve. Sokan ugyanis túlságosan szűkre vonták az emberi viselke-
dés evolúciós magyarázatainak érvényességi körét. Számukra az evolúciós
pszichológia egyet jelent az elme működésének magyarázatával. Mint máshol
már rámutattunk, olyan ez, mintha a pszichológiát mint olyat a kognitív pszi-
chológiával azonosítanánk (1.2.1.). Ez az önkorlátozás két szempontból is torz
beállítódást tükröz. Egyrészt abban a triviális értelemben, hogy a pszichológia
hagyományosan nem kognitív témakörei (csoportszerveződés, szexualitás,
családi kapcsolatok stb.) ugyancsak evolúciós elemzéseket kívánnak. Másrészt
abban a tekintetben, hogy a mentális működések magyarázatai általában
proximatív szinten fogalmazódnak meg: idegrendszeri modulok, nyelvelsajátí-
tás, egyedfejlődési folyamatok. Ezek a magyarázat elengedhetetlenül fontos
szintjét alkotják, hiszen legtöbb tevékenységünket agyi központok, kognitív
mechanizmusok irányítják.
Mégis, az evolúciós megközelítések alapvető jelentőségét és újszerűségét az
ultimatív szintű elemzések adják. Ezek adnak magyarázatot arra, hogy az elme
miért úgy működik, ahogy, és e működések milyen funkciót töltenek be a szer-
vezet alkalmazkodásában. Mindkét szint ismerete elengedhetetlenül fontos az
emberi gondolkodás modern vizsgálatában. Ezért az elme alább következő
evolúciós fejtegetései során széles, több szintre kiterjedő magyarázó keretet
igyekeztünk felvázolni, amelyben bemutatjuk az emberi gondolkodás és tudat
evolúciós gyökereit, adaptív funkcióit, és e funkciók proximatív eszközeit:
egyedfejlődési pályáit és idegrendszeri folyamatait. Ez utóbbival kezdjük: az
evolúciós magyarázatok későbbi megértéséhez elengedhetetlenül fontos a kog-
nitív apparátus szerkezetével és szerveződésével kapcsolatos álláspontok be-
mutatása.
5.1. fejezet
MODULARITÁS: ÁLLÁSPONTOK ÉS VITÁK

Mint az első fejezetben bemutattuk, az evolú- dik az erotikus ingerekre, aranyosnak látja a
ciós pszichológia kognitív fordulatának egyik csecsemőformákat, és képes arra, hogy felismer-
meghatározó eleme volt az emberi megismerés je anyanyelvének szavait egy halandzsa szöveg-
moduláris szemlélete (1.2.1.). Képviselői szerint ben. A modulok olyan információfeldolgozó
viselkedésünket az evolúciós környezet specifi- egységek, amelyek önmagukba zártak: nincs fe-
kus kihívásaira szelektálódott adaptív algorit- léjük átjárás sem más modulok felől, sem a
musok irányítják. Ezek olyan veleszületett in- magasabbrendű kognitív központok irányából.
formáció-feldolgozó folyamatok, amelyek a kör- Ez az információs elkülönülés (enkapszuláció)
nyezeti benyomásokat meghatározott bemeneti okozza, hogy működésüket nem befolyásolja az
jelekké alakítják, majd ezekre olyan viselkedési egyén korábbi tapasztalataiból származó tudása
válaszokat adnak, amelyek eredetileg - az evo- vagy vélekedése. Jól illusztrálják ezt Fodor sze-
lúciós környezetben - növelték őseink túlélését rint az optikai, illetve geometriai csalódások. Az
és szaporodását. Ez a megközelítés élesen szem- 5.1. ábra a Müller-Lyer illúziós tesztet mutatja,
ben állt azokkal a pszichológiai iskolákkal (be- amely nyílhegyekkel hozza létre azt az illúziót,
haviorizmus, konstruktivizmus stb.), amelyek hogy a felső vonal hosszabb. Az emberek koráb-
szerint a környezethez való alkalmazkodásun- bi ismereteik alapján tudják, hogy a két vonal a
kat általános, tartalomfüggetlen tanulási me- valóságban egyenlő hosszú, de még így is a felső
chanizmusok (megerősítés, asszociáció, akko- vonalat látják hosszabbnak. Fodor szerint ez
modáció stb.) irányítják. Az elmúlt évtizedek azt példázza, hogy ismereteinknek, tudatos ref-
etológiai, kognitív pszichológiai és fejlődéslé- lexióinknak nincs hozzáférhetősége a modulok-
lektani kutatásai nyilvánvalóvá tették, hogy a hoz. A modulok ezért nem „intelligens" rend-
tanulás és gondolkodás folyamatai olyan, gene- szerek, de nagyon hasznosak. Azért jöttek létre
tikailag előírt programokat igényelnek, amelyek az evolúció során, hogy az érzékszervi informá-
specifikus idegrendszeri struktúrákat hoznak ció feldolgozását gyorsan és hatékonyan tudjuk
létre. Ezek nem egyszerűen „lehetővé teszik" az elvégezni, lerövidítve a szükséges reakcióidőt.
egyes ingerek és válaszok összekapcsolódását Ez számos esetben adaptív előnyökkel járt őse-
az egyedi élet során, hanem az ingerek meghatá- ink számára, gondoljunk pl. a veszélyes termé-
rozott (adaptív) módon és formában történő fel- szeti objektumokra (kígyó, szakadék stb.) adott
dolgozásáért felelősek (Kenrick et al. 1998). „automatikus" védekező és elkerülő mozdulata-
Ez a felfogás szorosan kapcsolódott a kognitív inkra (1.1.2., 4.3.2.). Ugyanakkor Fodor úgy
pszichológiában végbement változásokhoz. Jer- gondolja, hogy a „központi kognitív folyama-
ry Fodor (1983), az ismert filozófus-nyelvész tok" - azok tehát, amelyek a gondolkodással és
szerint az érzékelés (látás, hallás, nyelvi megér- az én-reflexióval állnak kapcsolatba - nem mo-
tés) folyamatai veleszületett bemeneti rendsze- duláris szerkezetűek. Ezek az általános prob-
rekbe, ún. modulokba szerveződnek. Területspe- lémamegoldási és döntési területek mintegy ki-
cifikusak, amennyiben mindegyik csak a kör- értékelik a modulok által szolgáltatott adatokat,
nyezet valamilyen adott ingerére reagál, ame- és egy „holisztikus" tudást hoznak létre belőlük.
lyet meghatározott, determinisztikus módon Az evolúciós pszichológia számos vezető ku-
dolgoz fel. Minden egészséges ember azonos tatója és szakírója (Cosmides és Tooby 1992,
módon látja a színeket, izgalmi állapota emelke- Tooby és Cosmides 2000, Buss 2001, Pinker
5.1. FEJEZET. MODULARITÁS: ÁLLÁSPONTOK ÉS VITÁK
325

A kognitív evolúciós pszichológia képviselői


szerint a modulok (területspecifikus algoritmu-
sok) hatékonyabb és célszerűbb információfel-
dolgozást tesznek lehetővé, mint az átfogó tanu-
lási mechanizmusok (területáltalános folyama-
tok) (Barrett et al. 2002, Cosmides és Tooby
1992, Kenrick et al. 1998). Először is, a legtöbb
probléma megoldása során számos alternatívá-
5.1. ÁBRA val és ezek sokféle, olykor végtelen kombináci-
A Müller-Lyer-illúziós teszt
ós lehetőségével szembesülünk. Ha az elme -
evolúciós értelemben - nincs felkészítve az in-
formációfeldolgozás célszerű módjaira, akkor
2002) a moduláris szemléletet a viselkedés vala- lényegesen nehezebben alakítja ki viselkedési
mennyi formájára és szintjére kiterjesztette. Ál- válaszait a szabályos, visszatérő környezeti ha-
láspontjuk szerint az emberi elme funkcionáli- tásokra. A vérfertőzés elkerülésének nem az a
san elkülönülő modulok százaiból vagy ezrei- leghatékonyabb módja, hogy saját és mások ne-
ből áll, amelyek ún. területspecifikus darwini al- gatív tapasztalatai alapján megtanulunk kü-
goritmusokat működtetnek. Ezek a veleszületett lönbséget tenni a rokon és idegen emberekkel
információfeldolgozó egységek ma is olyan mó- folytatott szexuális viszony következményei kö-
don irányítják a társas viselkedés egy-egy speci- zött (azaz, hogy életképes vagy életképtelen utó-
ális aspektusát, ahogyan az evolúciós környe- dok származnak-e belőle), hanem az, ha egy ve-
zetben kialakultak bizonyos adaptációs problé- leszületett elhárító mechanizmus (negatív im-
mák megoldására. Cosmides és Tooby furcsa printing) segítségével „automatikusan" negatív
hasonlata szerint az elme olyan, mint a svájci érzelmek alakulnak ki bennünk a velünk együtt
bicska: nagyszámú, egymástól független alkotó- felnövő emberek mint lehetséges szexuális part-
részből áll, és ezek mindegyike egy-egy speciá- nerek iránt (2.5.1.).
lis feladat elvégzésére szolgál. Másodszor, a területspecifikus kognitív appa-
Az evolúciós pszichológiában számos kogni- rátusok azért jöttek létre az evolúció során, hogy
tív modult, illetve darwini algoritmust írtak le segítsenek megoldani bizonyos konkrét alkal-
az utóbbi évtizedben. Könyvünk eddigi fejeze- mazkodási problémákat A specifikus, feladatra
teiben részletesen elemeztük ezeket. Bemutattuk szabott eszközök mindig eredményesebbek egy
pl. Cosmides és Tooby társas szerződés modul- adott probléma megoldásában, mint azok, ame-
ját, Bussnak a féltékenység szexuális és érzelmi lyek általános használatra születtek. A csavar-
típusaira vonatkozó elemzéseit, a párválasztás húzót lehet dugóhúzásra vagy konzerv felnyitá-
univerzális preferenciáit. Kisebb-nagyobb mér- sára is használni, de célszerűbb ezekben az ese-
tékben ugyancsak területspecifikus információ- tekben dugóhúzót vagy konzervnyitót elővenni.
feldolgozó mechanizmusokat feltételeznek az Harmadszor, a modulok úgy működnek, hogy
emberi viselkedés olyan területein, mint rokon- csak az adott feladat megoldásához szükséges
felismerés, vérfertőzés-elkerülés, homogámia, ide- információt dolgozzák fel - csak bizonyos be-
genekkel szembeni ambivalencia, szexuális vál- menet-osztályokat fogadnak el -, semmilyen
tozatosságra irányuló igény, szimmetriadetektá- más, lényegtelen vagy mellékes hatásra nem ér-
lás, anya-utód kötődések, averziók és fóbiák, zékenyek. Mint láttuk például, a kígyókra adott
hogy csak néhányat említsünk az eddigi té- félelmi reakciókat a látókéregben és a talamusz-
mák közül. E fejezet későbbi részében pedig a ban található központok irányítják, amelyek
gondolkodás és megismerés moduljaival foglal- csak bizonyos kulcsingerek (hosszúkás alak,
kozunk, mint arcdetektálás, utánzás, elmeteó- gyors mozgás) hatására jönnek működésbe, más
ria stb. (pl. a kígyók színével kapcsolatos) információra
326 5. RÉSZ. ELME

nem reagálnak. A tanulási folyamatok segítsé- környezeti ingereket, A gondolkodással és má-


gével ezzel szemben csak lassan tudnánk elkü- sok megértésével kapcsolatos komplex tevékeny-
löníteni a viselkedési válasz szempontjából re- ségek esetén viszont sokkal nehezebb elfogadni,
leváns és irreleváns ingereket, hiszen veleszüle- hogy a modulok minden olyan információval el
tett részrehajlás (diszpozíció) nélkül elvileg az vannak látva, amely egy-egy társas interakció
adott szituáció valamennyi részletére ki kellene lebonyolításához szükséges.
hogy terjedjen a figyelmünk. Talán nem véletlen ezért, hogy az evolúciós
Negyedszer, a külvilág benyomásainak sza- pszichológiában sok esetben inkább feltételezik
kadatlan és kaotikus áramában a gyerekek nem a moduláris szerveződést, de csak az esetek egy
tudnának olyan gyorsan szert tenni mindazokra részében sikerül azt bizonyítani. A bizonyítás-
az ismeretekre és képességekre, amelyeket fejlő- hoz többek között az volna szükséges, hogy fel-
désük folyamán elsajátítanak, ha nem volnának tárják a modul idegrendszeri alapjait - ez a má-
veleszületett moduljaik, amelyek irányítják a ta- sodik nagy probléma a modulkoncepcióval
pasztalatszerzés folyamatát. A gyerekek vele- kapcsolatban. Az észlelés, figyelem és motoros
született ismeretekkel rendelkeznek például a aktivitások szintjén a kutatások meglehetősen
fizikai tárgyak bizonyos tulajdonságairól (átha- előrehaladottak: a színlátásban, geometriai min-
tolhatatlanság, alakállandóság stb.), és ez lehe- tázatok észlelésében, arcfelismerésben, vagy a
tővé teszi számukra, hogy viszonylag korán ké- tekintet irányának detektálásában tapasztalható
pessé váljanak e tárgyakkal való bonyolult mű- preferenciákat sikerült bizonyos idegrendszeri
veletekre (5.3.2.). központokhoz kötni (Gallistel 2000). Így pl. a
Az elméleti érvek és tapasztalati evidenciák különböző agyi képalkotó eljárások (mágneses
ellenére számos probléma merül fel a modul- rezonancia, komputertomográfia stb.) feltárták,
koncepcióval szemben. Ezeket is vegyük sorra. hogy az emberi arc felismerésének képessége a
Először is, noha az evolúciós pszichológusok jobb félteke viszonylag pontosan körülhatárol-
között többé-kevésbé egyetértés van a modulok ható régióiban (oldalsó fusiform tekervény, fel-
általános tulajdonságait illetően (független, spe- ső temporális árok) történik; az arc jellegű ábrák
cifikus, zárt, ingervezérelt), gyakran nem vilá- csak ezeket a sejtcsoportokat hozzák működés-
gosak azok a kritériumok, amelyek alapján azo- be. Ugyancsak ismert vizsgálati eredmény,
nosíthatók és elkülöníthetők. Több szerző egy- hogy a látókéreg bizonyos területeinek kiesése
szerűen úgy jár el, hogy szinte minden egyes a prosopagnosia nevű betegséget okozza, amely
viselkedésformának megfeleltet egy modult. Ez- azzal jár, hogy a beteg még legközelebbi hozzá-
zel azonban egy olyan lista jön létre, amely szá- tartozóját sem képes felismerni arcról, noha
mos spekulatív és Önkényes elemet tartalmaz. hangja alapján könnyedén azonosítja (Young
A legtöbben úgy gondolják, hogy a modulok a 1998).
komplexitás különböző szintjeit foglalják el és A magasabbrendű kognitív tevékenységek
hierarchikus rendszerekbe szerveződnek (Ba- körében azonban nem világos, hogy a modulok
ron-Cohen 1991, Leslie 2000). Az elemi érzék- milyen idegrendszeri hálózatra épülnek. Az
szervi működéseket és motorikus válaszokat egyértelműnek látszik a kutatások fényében,
irányító modulok kölcsönhatása, együttműkö- hogy kevés kivételtől eltekintve nincs egyértel-
dése alakítja ki az összetett megismerési tevé- mű megfelelés a modulok és a konkrét ideg-
kenységeket a hierarchia magasabb szintjein rendszeri területek között, azaz nem lehet őket
(lásd pl. 5.15. ábra). A legnagyobb nehézséget egyetlen agyi területre lokalizálni. A legtöbb te-
természetesen a magasrendű kognitív művele- vékenységet különböző idegrendszeri közpon-
tek modulokra való lehorgonyzása okozza. Az tok vezérlik, amelyek elszórva találhatók az
érzékszervi működések moduláris koncepciójá- agyban. Ezért a legtöbben a modulokat funkcio-
val kapcsolatban Fodor úgy érvel, hogy a modu- nális egységként értelmezik, mégpedig a külön-
lok előre programozott módon dolgozzák fel a böző agyi területek működéseiből szerveződő
5.1. FEJEZET. MODULARITÁS: ÁLLÁSPONTOK ÉS VITÁK
327

aktivitásmintázatok vagy információfeldolgozó Sperber szerint a történeti változások alapját


egységek formájában, amelyek meghatározott az adja, hogy az elme a különböző fajtájú és álta-
tevékenységek végrehajtásáért felelősek (Daly lánosságú modulok integrált hierarchiáját al-
és Wilson 1999, Tooby és Cosmides 2000). Lát- kotja. A külvilágból származó tapasztalati ada-
tuk például, hogy a társas cserék és szerződések tok feldolgozását végző perceptuális modulok
idegrendszeri szabályozásában kéreg alatti terü- kimenetei a fogalmi gondolkodás moduljaiba
letek (pl. amygdala) és több agykérgi központ jutnak. Ez utóbbiak olyan konceptuális területe-
vesz részt (2.2.4.). Ugyanez a helyzet az elme- ket képeznek, amelyekbe az adott fogalommal
teória esetében (5.3.5.). kapcsolatos valamennyi érzékszervi információ
Egy harmadik probléma a megváltozott kör- betáplálódik. A „kutya" fogalmával kapcsolatos
nyezet kapcsán merül fel. Egy vonatkozásban érzéki benyomások (látvány, hang, szag) pl. egy
már szóltunk erről a témáról. Nevezetesen, hogy olyan területre jutnak, ahol lehetővé válnak az
a pleisztocén vadászó-gyűjtögető csoportjaiban „élőlényekre" való következtetések. Miután a
kialakult viselkedési adaptációk mennyiben fogalmi modulok megjelentek a kognitív evolú-
okoznak maladaptív válaszokat a modern ipari ció folyamán, fokozatosan más fogalmi modu-
társadalmakban, illetve - ennek alternatívája- lok bemenetévé váltak. Ennek megfelelően a fo-
ként - milyen feltételek között növelik ma is a galmi modulok komplex hálózata jelent meg,
teljes rátermettséget (1.2.3., 3.4.3.). Most ennek amelyben egyesek a perceptuális moduloktól
a kérdéskörnek egy másik aspektusára hívjuk kapnak információt, mások részben vagy teljes
fel a figyelmet, amelyet legerőteljesebben talán egészében más fogalmi modulokkal állnak be-
az antropológus Dan Sperber (2001) fogalma- meneti kapcsolatban. Miközben a modulok to-
zott meg. Azt veti fel, hogy a kultúra autonóm és vábbra is területspecifikusak, a közöttük lévő
gyors fejlődése a viselkedés olyan sokféleségét strukturális kapcsolatok miatt az információ vi-
és újszerűségét hozta létre, amelyek nyilvánva- szonylag széles tartományait képesek feldolgoz-
lóan nem állnak összefüggésben a genetikai ni. Ún. működési területük - amelyet bemeneti
anyag változásaival (lásd még 6.1.). Az olasz feltételeik határolnak körül - többé-kevésbé
opera, francia konyha, Zen buddhizmus, sakk, szélesebb, mint aktuális területük, azaz a pilla-
modern tudomány olyan kognitív működések- natnyilag bennük tárolt információ. Aktuális
kel kapcsolatosak, amelyek nem léteztek homi- (eseti) területeik időről-időre változnak: a szoci-
nida őseinkben. Miután a természetes szelekció ális környezet átalakulása során a bennük fog-
nem rendelkezik a jövőre vonatkozó anticipáció lalt kognitív tartalmak gazdagodnak vagy éppen
képességével - mindig az aktuális környezetben kicserélődnek. Lehetővé válik, hogy a minden-
adaptív formák elterjesztését végzi lehetséges kori kulturális környezet új és új információval
magyarázatként csak az marad, hogy az agy ge- „árassza el" a modulok területét, ez pedig teret
netikailag adott felépítése új funkciók elvégzé- enged a modulok történeti megváltozásának és
sét teszi lehetővé. Más szóval, az újonnan létre- új változataik megjelenésének. Így pl. Sperber
jövő kognitív tevékenységek (modulok) a már szerint a klasszikus zene a korai hominidák vo-
létező modulok működését aknázzák ki, arra kális közlésének akusztikai sajátosságait tartal-
épülnek rá, rajtuk „élősködnek". így például a mazó modult használja fel. E modul eredetileg
matematikai tudás - továbbá valószínűleg a sakk a változó magasságú és ritmusú hangmintáza-
és a zeneszerzés is - többek között az evolúció tok feldolgozására jött létre, de az emberi hang-
során kialakult navigációs, térorientációs ké- képző apparátus fejlődése folytán eredeti mű-
pességet használja fel az absztrakt szimbólu- ködési tartománya megüresedett. Miután azon-
mok és tárgyak térbeli mozgatásához. Hogyan ban az emberek létrehoztak egy új kulturális
lehetséges azonban ez a változás a területspe- tartományt, nevezetesen a zenét, ez „rátelepe-
cifikus, önmagukba zárt, determinisztikusan dett" erre a kognitív területere, és új tartalmak-
működő modulok alapján? kal töltötte fel.
328 5. RÉSZ. ELME

Ez a rendszer ilyen módon megteremti a krea- hetne hatékonyan, ha létezne a modulok fölött
tív és holisztikus gondolkodás alapvető kogni- egy „intelligens intéző", hasonlóan Fodor általá-
tív feltételeit. A kognitív tartalmak változását a nos problémamegoldó központjához (Smith et
kulturális evolúció során még inkább elősegíti a al. 2001). Az ilyen központi irányító úgy mű-
metareprezeritációs modul megjelenése, amely ködne, hogy azokat a modulokat kapcsolná be,
a Sperber által leírt hierarchikus komplexitás amelyek az adott környezetben hozzájárulnak
felső szintjén található. Ez a modul - amellyel az egyéni alkalmazkodás növeléséhez, de min-
kizárólag az ember rendelkezik - a fogalmakra den olyat kikapcsolna, amely nem alkalmas e
vonatkozó fogalmak feldolgozását (reprezentá- cél elérésére. Egy ilyen központ feltételezése
ciók mentális reprezentációit) végzi. Ez lehető- azonban lényegében azt jelentené, hogy az em-
vé teszi mások megértését, így képessé tesz ben- ber - más élőlényekhez hasonlóan - fitness-
nünket arra, hogy elgondoljuk, mások mit gon- növelő szerkezet, amely rugalmasan követi a
dolnak rólunk. Erre a problémára még részlete- környezet változásait, és minden helyzetben
sen visszatérünk az elmeteória fejezetben (5.3.4.). adaptív válaszokat ad a környezeti kihívásokra.
A negyedik probléma abból fakad, hogy a Ez a koncepció viszont a sok tekintetben rivális
specifikus műveletekre kialakult modulok mek- paradigma, a viselkedésökológia (evolúciós ant-
kora teret hagynak a rugalmas viselkedésformák ropológia) egyik központi tétele (1.2.2.), így el-
kialakulására. Könyvünk eddigi fejezeteiben fogadása végzetesen megingatná a modularista
részletesen bemutattuk, hogy valamennyi tár- evolúciós pszichológia helyzetét.
sas tevékenységet a környezethez való állandó Ezek a modularitással kapcsolatos ellentmon-
igazodás jellemez. Láthattuk, hogy viselkedé- dások több kutató figyelmét az alternatív ma-
sünket a rokoni kapcsolatoktól kezdve a párvá- gyarázatokra irányították. Közülük az egyik leg-
lasztáson keresztül a szülői gondoskodás szám- eredetibb és legkoherensebb változat Anette
talan megnyilvánulásáig kondicionális straté- Karmiloff-Smith (1996) nevéhez fűződik, aki
giák irányítják, továbbá olyan trade-off mecha- megpróbálta összeegyeztetni Fodor modulel-
nizmusok, amelyek az alternatív viselkedési méletét a konstruktivista teóriákkal, így pl. Pia-
kimenetek kontextusfüggő átkapcsolásaiért fe- get elméletével. Azt állítja, hogy a csecsemőkor
lelősek. A kérdés az, hogyan lehetséges mindez kezdetén még nem rendelkezünk zárt és specifi-
a területspecifikus és ingervezérelt modulok kus modulokkal. Erre azoknak a vizsgálatoknak
alapján? A modularisták válasza erre általában az eredményeiből következtet, amelyek szerint
az, hogy a specifikus modulok sokfélesége és mind az állatok, mind az emberek agya megszü-
végtelen kombinációs gazdagsága hozza létre a letéskor rendkívül plasztikus, rugalmas. Ugyan-
viselkedés rugalmasságát (Pinker 2002). A kö- akkor számos „előhuzalozott" képesség birtoká-
vetkező kérdés azonban az, hogy miként lépnek ban vannak: a külvilág megismerését olyan ve-
a modulok egymással kölcsönhatásba, és mi leszületett prediszpozíciók irányítják, amelyek
szabályozza, hogy a kontextus változása során figyelmüket bizonyos ingermintázatokra han-
mely modulok aktiválódnak, és melyek függesz- golják rá: az emberi arcra, a tárgyak mozgására,
tik fel átmenetileg a működésüket? Nehéz el- a tekintet követésére és így tovább. A veleszüle-
képzelni, hogy minden egyes viselkedési takti- tett részrehajlások által vezérelt tapasztalatszer-
ka - így például a rövid távú és hosszú távú pár- zés eredményeként minden csecsemő átmegy
kapcsolati attitűdök, az egyes rokonokkal kap- az ún, modularizáció folyamatán, amelynek kö-
csolatos bánásmódok, vagy a változatos apai vetkeztében olyan specifikus ismeretekre és jár-
szerepek - mögött különböző modulok állnak, tasságokra tesz szert, amelyek már zárt, terület-
amelyeket egyszerűen az eltérő környezeti inge- specifikus és feladatorientált egységekbe, azaz
rek hívnak életre. modulokba szerveződnek. Ezt a folyamatot il-
Egyes kritikusok azt állítják, hogy Cosmide- lusztrálja az a kísérlet, amelyben olyan embere-
sék „svájci bicska"-modellje csak akkor működ- ket vizsgáltak, akik szakértőnek tartották magu-
5.1. FEJEZET. MODULARITÁS: ÁLLÁSPONTOK ÉS VITÁK 329

kat a madarak vagy az autók felismerésében. hoz - növeli a gyermeki gondolkodás rugalmas-
Miközben ezek fényképeit nézegették, agyukról ságát, kreativitását és tudatosságát.
komputertomográfiás felvételeket készítettek. Karmiloff-Smith szerint nehezen képzelhető
Kiderült, hogy ilyenkor agyuk bizonyos jól kö- el, hogy a felnőtt elméje zárt, specifikus és elkü-
rülhatárolható területei aktiválódnak; ugyan- lönült modulokból szerveződik, ahogyan Cos-
ezek a specifikus mintázatok viszont hiányoz- mides, Tooby és az evolúciós pszichológia szá-
tak azoknál, akik nem voltak jártasak a madarak mos más képviselője feltételezi. Abban valószí-
vagy autók világában (Gauthier et al. 2000). nűleg igaza van, hogy az agy nincs előre feltölt-
A következő lépésben Karmiloff-Smith sze- ve készen kapott reprezentációkkal, amelyeket
rint egyfajta „demodularizáció" történik, azaz a környezeti ingerek csupán kioldanak. Ellenke-
az egyes modulokban lévő elszigetelt informáci- zőleg, fokozatosan fejleszti ki ismereteit mind a
ók átrendeződnek, „újraelosztódnak", és ennek külső, mind a belső környezetével folytatott in-
következtében az elme valamennyi része szá- terakciók során. Az is ésszerű javaslat, hogy a
mára hozzáférhetővé válnak. Ez az ún. reprezen- különböző kognitív funkciókért felelős modu-
tációs újraírás keretében megy végbe, amelynek lok nem önmagukba zárt egységek, hanem átjár-
- mint területáltalános mechanizmusnak - az a hatóak a felsőbb szintű reprezentációs rendsze-
fő funkciója, hogy információs kapcsolatokat lé- rek által - különben aligha képzelhető el az em-
tesítsen a modulok között. Az egyes modulok- berre jellemző kreatív intelligencia. Mint látni
ban tárolt ismeret eredetileg egy implicit, pro- fogjuk, ugyanez a gondolat - ti. a reprezentációs
cedurális tudás: a genetikai programok és a kül- újraírás egyre bővülő folyamata - megjelenik
világ ingereinek kölcsönhatása révén vezérli a az emberi evolúció egyik magyarázóelveként is
gyerek viselkedését, anélkül azonban, hogy erre (5.4.).
tudatos reflexiója lenne. A reprezentációs újra- Ezzel együtt Karmiloff-Smith javaslata szá-
írás eredményeként azonban explicit, tudatos mos ponton támadható vagy legalábbis vitatha-
ismeret birtokába jutunk. Lényege az, hogy az tó. Mint Fodor (2000) rámutat, nem világos,
eredeti, modulokban tárolt, feladatorientált rep- hogy a reprezentációs újraírás önmagában miért
rezentációknak egy új, absztrakt reprezentáció- növeli meg az ismeretek hozzáférhetőségét és
ja készül el, amely a korábbi ismereteknek csak explicit jellegét az eredeti modulokhoz képest.
a lényegi tulajdonságait őrzi meg, a többit el- Ragaszkodik ahhoz, hogy ehhez a művelethez
veszti. Így pl. amikor a gyerek elméje a zebrát egy központi feldolgozó mechanizmus szüksé-
mint „csíkos állatot" írja újra, ezzel egy sor egye- ges, amely értelmezi az egyes modulokból kü-
di vonását megszünteti, egyszersmind azonban lön-külön érkező információt. Másodszor, egyál-
képessé válik arra, hogy megértse a valódi zebra talában nem biztos, hogy a demodularizáció
és az úttesten való áthaladást szolgáló „zebra" döntő része az emberi megismerő folyamatok-
közötti analógiát. Az elme egyre elvontabb szin- nak: számos kísérlet például azt mutatja, hogy
teken írja át valamennyi korábban kiépült kog- még a felnőttek sincsenek mindig tudatában a
nitív terület reprezentációit. Az újraírott repre- nyelvi megértés bizonyos aspektusainak. Így pl.
zentáció egyfelől egyszerűbb és kevésbé feladat- gyakran előfordul, hogy nem tudják megmon-
orientált, másfelől viszont rugalmasabb, hiszen dani a kísérletvezetőnek, miért értelmeznek egy
más célokra is használható, és számos egyéb kö- kijelentést az adott módon. Végül, keveset tu-
vetkeztetés levonására felhasználható. Végső dunk arról, hogy maga az újraírás mikor és ho-
soron ugyanaz a tudás különböző formákban gyan kezdődik a gyermek elméjében; maga Kar-
reprezentálódik, ami átjárhatóságot teremt a miloff-Smith is bizonytalan a tekintetben, hogy
modulok között, és a már meglévő ismereteket a folyamat spontán belső késztetésekre vagy
fokozatosan hozzáférhetővé teszi az elme szá- külső hatásokra jön-e létre.
mára. Ez az integratív mechanizmus - amely Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az elme
hasonlít Sperber metareprezentációs moduljá- moduláris szerkezetével kapcsolatos viták fon-
330 5. RÉSZ. ELME

tos helyet foglalnak el az evolúciós pszichológia könyvben hogy az emberi viselkedés mozai-
értelmezési kísérleteiben. A modulkoncepció kos szerkezetű: bizonyos tevékenységek modu-
ugyanakkor, mint többször hangoztattuk, egyál- láris szabályozások alatt állnak, mások általá-
talán nem szükséges feltétele vagy alkotóeleme nos problémamegoldó folyamatok irányítása
az evolúciós magyarázatoknak. Annak, hogy az alá esnek - gyakran ugyanazon tevékenységen
adaptív viselkedési késztetések és hajlamok zárt (pl. az anyai gondoskodáson) belül. Hogy az
idegrendszeri egységekbe vannak kódolva, vagy adaptív funkciókat milyen idegrendszeri és
pedig általános és rugalmas tanulási szabályok kognitív folyamatok közvetítik az adott esetben,
formájában működnek, kizárólag a tanulmá- az elsősorban empirikus kérdés. A könyv eddigi
nyozott jelenség proximatív szintjén van jelen- fejezeteiben részletesen elemeztük, hogy a tár-
tősége. A kognitív működések - éppúgy, mint a sas viselkedés valamennyi területén (rokoni
hormonális szabályozások vagy az egyedfejlő- kapcsolatok, társas szerződés, párválasztás, sze-
dési folyamatok - az adaptív stratégiák konkrét xuális vetélkedés, apai gondoskodás stb.) egy-
megvalósulásait, eszközeit alkotják, és nem a vi- aránt részt vesznek területspecifikus algoritmu-
selkedés evolúciós (ultimatív) motivációját. A sok és területáltalános (ún. kondicionális) stra-
magunk részéről azt tartjuk - és követjük a tégiák.
5.2. fejezet
EMBERSZABÁSÚAK

Abban jelenleg vita van, hogy az emberi elme milyen mértékben moduláris
szerkezetű, abban azonban a tudományos közösség egyetért, hogy kialakulása
nagyon hosszú időt vett igénybe. Az emberi agy és mentális képességek evolú-
ciója jól példázza azt a darwini elvet, hogy a természetes szelekció nem ugrás-
szerűen, hanem lépésről lépésre alakítja a populáció arculatát. E folyamatos
leszármazási láncolatban lehetetlenség kijelölni azt a pontot, ahol az állatvilág
törzsfejlődése befejeződött és az ember kiválása elkezdődött. Az intellektuális
képességekre is az apró változások fokozatos és megszakítatlan felhalmozódá-
sa jellemző. Közös őseink az emberszabású főemlősökkel kb. harmincmillió
évig fejlődtek együtt (Foley 1995a). Az emberhez vezető ág mintegy 6-7 millió
évvel ezelőtt vált el a csimpánzok őseitől, és „csupán" kétmillió éve kezdődött
meg a Homo nemzetség (H. habilis, H. erectus, H. sapiens) gyors és mélyreható
evolúciós pályafutása (lásd 1 .2. ábra).
Mindez azt jelenti, hogy a főemlősök, különösen pedig az emberszabásúak
kognitív működéseinek tanulmányozása megkerülhetetlen feladat az emberi
elme és gondolkodás megértése céljából, mégpedig két szempontból is. Egy-
részt bepillantást nyerünk fajunk intellektuális képességeinek azokba az ősi
folyamataiba, amelyek a modern ember viselkedését is messzemenően megha-
tározzák. A magasabbrendű állatok vizsgálata lehetőséget ad ezeknek az evo-
lúciós rétegeknek a viszonylag áttekinthető és egzakt vizsgálatára. Másrészt,
pontosan a magasrendű állatokkal közös mentális szerveződés részletes elem-
zése ad lehetőséget annak tisztázására, ami egyedi az emberi gondolkodás és
tudat világában. A következő fejezetekben azokat a főbb kutatási eredményeket
és elméleti értékeléseiket mutatjuk be, amelyekből remélhetőleg képet kapunk
az emberi eszközhasználat, a szociális tanulás és a tudat evolúciós alapjairól.

5,2.1. Eszközhasználat, kauzalitás sabb hajtómotorja, amely létrehozta az emberi


agyat és intellektust. A hetvenes-nyolcvanas évek-
Régi keletű az a vita, amely az eszközhasználat re gyökeresen megváltozott a tudományos szem-
evolúciós eredetére vonatkozik. Néhány évtized- lélet, és arról kezdtek beszélni, hogy számos állat-
del ezelőtt széles körben elfogadott nézet volt az faj használ eszközöket, és fajunk csupán e tevé-
antropológusok és filozófusok körében, hogy a kenységi kör egyik reprezentánsának tekinthető.
munkavégzés, ezen belül az eszközök felhaszná- Mára lényegesen összetettebb és talán pontosabb
lása kizárólagosan emberi sajátosság. Sőt, vélemé- képünk van e problémáról, azzal együtt, hogy
nyük szerint ez volt a humán evolúció legfonto- számos éles vita övezi a megoldási javaslatokat.
332 5. RÉSZ. ELME

Ismeretes, hogy a főemlősök a tárgyakkal való rendelkeznek az adott feladathoz szükséges esz-
bánás intelligens stratégiáival rendelkeznek: köz mentális reprezentációjával, és ehhez egy-
mind fogságban, mind a vadonban többféle szerűn hozzákeresik - vagy hozzáigazítják - a
eszközt használnak a legkülönbözőbb célokra megfelelő fizikai tárgyat.
(Griffin 1992). Ennek kognitív hátterében az áll, A vadon élő csimpánzok eszközhasználatá-
hogy bonyolult tanulási feladatokat képesek nak ugyanakkor komoly korlátai vannak (To-
megoldani, rendelkeznek a tárgyállandóság ele- masello 1999). Soha nem figyelték meg termé-
mi képzetével és kiváló a memóriájuk. A vadon szetes környezetükben, hogy képesek volnának
élő állatok megfigyelései azt mutatják, hogy a egy eszközként használt tárgyat egy másikhoz
nem emberszabású majmok (cerkófok, rhesu- kapcsolni, hogy ezzel bővítsék repertoárjukat.
sok, kapucinusmajmok stb.) nagyon ügyes esz- Az sem fordult elő, hogy az egyik eszközt arra
közhasználók: botokat használnak táplálék be- használták volna, hogy egy másikat készítsenek
gyűjtésére, folyadékok felszívására, kisebb álla- vele. Noha néhány szórványos esetben sikerült
tok elpusztítására, és folytathatnánk a sort. kimutatni, hogy fogságban élő csimpánzok ké-
Egyikük sem éri el azonban azt a szintet, ami pesek voltak kőszerszámokat létrehozni, ez ál-
a csimpánzokat jellemzi. Természetes környe- talában csak nagyon hosszú tanítási periódus
zetükben ezek az állatok számos tárgyat alkal- után sikerült, többnyire olyan egyedeknél, akik
maznak különböző célokra: botokat használnak lényegében születésük óta emberi környezetben
vadméhek fészkeinek kiásására, fűszálakat ter- éltek. Egy fiatal orángutánt megtanítottak arra,
meszek „horgászatára", összerágott levelekkel hogy egy éles kővel elvágjon egy dobozt záró
vizet itatnak fel egyébként hozzáférhetetlen üre- madzagot, és így jusson hozzá a benne lévő éle-
gekből, hogy ivóvízhez jussanak, kövekkel mag- lemhez. Arra is meg tudták tanítani, hogy szi-
vakat törnek fel stb. (Goodall 1986, McGrew lánkokat pattintson le egy kődarabról. Az azon-
1992). Az eszközök nagy részét készen találják a ban újabb időt vett igénybe, amíg rájött arra,
természetben, és az adott feladatnak megfelelő- hogy a két művelet összekapcsolása révén jut-
en választják ki az optimális alakú és méretű hat a táplálékhoz (Passingham 1988).
tárgyat. Gyakran előfordul, hogy létre is hozzák A szabadon élő állatok megfigyeléseihez ha-
a szerszámokat, amennyiben úgy alakítják át a sonlóan a laboratóriumi kísérletek is azt mutat-
tárgyakat, hogy bizonyos részeket eltávolítanak ják, hogy nagy különbség van az emberszabású-
(letépnek, letörnek, leharapnak) róluk. Az utób- ak (csimpánzok, gorillák, orángutánok) és más
bi évek részletes vizsgálatai nyomán az is kide- főemlősök között. Az utóbbiak számtalan mű-
rült, hogy képesek két vagy három eszközt veletet meg tudnak tanulni egyszerű társítás se-
egyetlen komplex szerszámként használni egy gítségével, de a tüzetesebb vizsgálat feltárta,
meghatározott műveletre. Így például amikor hogy hiányzik belőlük annak a megértése, hogy
feltörik a diót, a magvat egy kő üllőre helyezik, milyen specifikus tulajdonságokkal kell rendel-
botot vagy követ használnak kalapácsként, sőt keznie egy adott helyzetben célszerűnek mutat-
az üllőt gyakran apró kavicsokkal ékelik ki, ha kozó tárgynak. Egy kísérletben például kapuci-
billeg. Ugyancsak számos esetben megfigyelték, nusmajmokat tanítottak meg arra, hogy egy
hogy a szerszámokat előre elkészítik, sokszor mindkét végén nyitott műanyag csőből táplálé-
több kilométer távolságra a felhasználás színhe- kot (földimogyorót) piszkáljanak ki botok segít-
lyétől, méghozzá olyan tökéletesen, hogy ké- ségével (Visalberghi és Limongelli 1994) (5.2.a.
sőbb már ritkán változtatnak rajta (Boesch ábra). Az egy-két óráig tartó tanulási periódust
1996). Az előrelátásnak, anticipációnak ez a ké- követően különböző hosszúságú, vastagságú és
pessége azt mutatja, hogy a csimpánzok nem a merevségű botokat adtak nekik, amelyek közül
próba-szerencse tanulás alapján oldanak meg ki kellett választaniuk a feladat megoldásához
egy-egy sajátos feladatot, ahogyan azt más, al- megfelelő eszközt. A kapucinusmajmoknak
sóbbrendű majmok teszik, hanem úgy, hogy mindössze néhány percig tartott, amíg rájöttek a
5.2, FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK
333

probléma megoldására, de eközben rengeteg hi- Azt mondhatjuk, hogy a kísérletben szereplő
bát ejtettek. Kiderült, hogy e rövid idő alatt több majmok, miközben bonyolult tanulási feladato-
száz műveletet bonyolítottak le hihetetlen gyor- kat oldottak meg, nem értették meg a tárgyak és
sasággal; szinte minden botot többféleképpen is események közötti oksági kapcsolatot A csim-
felhasználtak - olykor a legképtelenebb változa- pánzok jobb teljesítményt nyújtottak náluk
tokat is kipróbálták -, amíg váratlanul előkerült (Visalberghi et al. 1995). Amikor különböző bo-
a táplálék. Nem úgy tűnt azonban, hogy megér- tokat adtak nekik, amelyek között volt egyenes,
tenék a bot fizikai tulajdonságai és az ered- Y és H alakú bot, összekötözött botok nyalábja
ménnyel járó tevékenység közötti összefüggést. stb., a csimpánzok képesek voltak a második
Ezt támasztja alá az a második kísérlet, amely- vagy harmadik próbálkozásra kiválasztani a
ben a kutatók a műanyag csövön egy „csapdát" megfelelő eszközt (amivel ki tudták tolni a cső-
hoztak létre, azaz egy olyan üreget, amelybe be- ből a táplálékot) úgy, hogy teljesítményük eköz-
leesik a mogyoró, ha a korábban elsajátított mó- ben fokozatosan javult. Mint láttuk, a nem em-
don tolják be a botot (5.2.b. ábra). A majmok kö- berszabású majmoknak ehhez lényegesen több
vetkezetesen ezt tették - és nem jutottak táplá- idő kellett, ráadásul végig magas hibaszázalék-
lékhoz. Mindössze egyikük jött rá a megoldásra, kal dolgoztak. A szerzők szerint a csimpánz át-
hogy ti. az új helyzetben a botot a másik irány- látta és megértette a tárgyak közötti fizikai ösz-
ból kell a csőbe dugni ahhoz, hogy elkerülje a szefüggést, és képes volt reprezentációi között
csapdát. Amikor azonban a kutatók elfordítot- megjeleníteni a célravezető eszköz mentális ké-
ták a csövet, úgy, hogy a csapda a cső tetejére pét. A kísérleti állatok - legalábbis egy részük -
került (5.2.c. ábra) és így semmi nehézséget ugyancsak sikerrel oldotta meg a csapda-felada-
nem jelentett a táplálék megszerzése szempont- tot, amennyiben az üregtől elfelé tolta ki a táplá-
jából, az állat ragaszkodott a korábbi sikeres, de lékot a csőből. Azonban csak számos próbálko-
az új szituációban már „értelmetlen" mozdulat- zás után jöttek rá a megoldásra, az első ötven
hoz. próba során még mindegyikük véletlenszerűen
teljesített. Ráadásul arra egyikük sem jött rá,
hogy a csapda elforgatása után változtasson a
viselkedésén. Úgy tűnik, nem értették meg, mi a
csapda fizikai lényege és hatásmechanizmusa.
A vizsgálatban ugyancsak szereplő 3-4 éves
gyerekek viszont az első néhány próbálkozásra
hibátlanul oldották meg ezt a feladatot.
Az emberszabásúak mind a vadonban történő
eszközhasználat, mind pedig a laboratóriumi
problémamegoldások során olyan tanulási ké-
pességet vonultatnak fel, amelyet Wolfgang
Köhler majd 100 évvel ezelőtt - csimpánzkísér-
letei nyomán - belátásos tanulásnak nevezett.
Nem véletlenszerű próbálkozások nyomán jut-
nak el a megfelelő művelethez, hanem úgy,
hogy múltbeli tapasztalataik alapján megértik
(„átlátják") a céltárgy és az eszköz viszonyát, és
mentálisan hozzák létre az adott szituációban
célszerű viselkedést. Egy mostanában végzett
vizsgálatban például, ahol táplálékot tartalma-
zó dobozokat kellett különböző műveletek egy-
5.2. ÁBRA
Cső-csapda feladatok főemlősök számára másutánjával kinyitni, az orángutánok gyorsab-
334 5. RÉSZ. ELME

ban rájöttek a megoldásra, ha módjuk volt rá, szatra nagyon hasonló eseménysort különíte-
hogy bizonyos távolságból néhány percig néz- nek el egymástól.
zék a dobozokat, mint amikor „felkészülési idő" Az eddigi kísérletek és megfigyelések pozitív
nélkül kellett a feladathoz látni (Dunbar 2000). és negatív eredményeit egybevetve azt mond-
Úgy tűnik, a feladat megoldásához vezető alter- hatjuk, hogy az emberszabásúak rendelkeznek
natív lehetőségek egyfajta mentális kipróbálását az ok-okozati összefüggés valamilyen egyszerű,
végezték el. Világos ugyanakkor, hogy a belátá- intuitív felfogásával. Hasonlóan a másfél-két-
sos tanulás nem egyenlő a kauzális megértéssel, éves gyerekekhez, képesek megérteni és átlátni
inkább „csak" az előzmény-következmény ösz- az alapvető előzmény-következmény láncolato-
szefüggés egyfajta implicit felfogását képviseli. kat, és anticipálni a lehetséges végeredményt.
Ennek a képességnek a meglétét mutatja többek Igaza lehet azonban Michael Tomasellónak
között az a régi kísérlet, amelyben egy „előt- (2002), amikor azt mondja, hogy ezek a képessé-
te-utána" jellegű képpárt mutatnak nekik (egy gek még nem jelentik a dolgok kauzális megér-
gyümölcsöt és egy félbevágott gyümölcsöt, egy tését a szó teljes értelmében. Szerinte ugyanis
összefirkált és egy üres papírlapot), és ki tudják az okság megértéséhez általában véve arra volna
választani azt a tárgyat, amely a változást ered- szükség, hogy az egyed a külső tárgyak vagy ese-
ményezhette: előbbi esetben egy ollót, utóbbi mények kapcsolataiban részt vevő közvetítőerő-
esetben egy radírt (Premack 1976). ket is megértse, amelyek megmagyarázzák, hogy
Az emberszabásúak ugyancsak képesek a tes- egy adott előzmény-következmény eseménysor
tek kauzális kapcsolatának egyszerű megértésé- miért éppen úgy játszódott le, ahogyan történt.
re. Sikerrel teljesítik azt a tesztet, amelyet ere- Márpedig ezek az erők „közvetlenül" nem fi-
detileg 2-3 éves gyerekek számára készítettek gyelhetők meg, és felismerésük komoly kognitív
(Dunbar 2000). Ebben két filmet vetítenek. Az teljesítményt igényel. A kauzális megértés teljes
elsőben azt lehet látni, hogy egy kör mozgást vé- kognitív fegyvertára csak az emberre jellemző.
gez, megérint egy másik kört, mire az elmoz- Hosszú évek alatt bontakozik ki, első jelei két-
dul, mintha meglökték volna. A következő film hároméves kortól mutatkoznak. A gyerek ezt
ugyanezeket a mozgásokat mutatja, kivéve, követően fokozatosan ismeri fel a fizikai hatá-
hogy a két kör nem kerül fizikai kölcsönhatásba sok (pl. egy csapda) mechanizmusának, „kény-
egymással. Azt mérték, hogy a kisgyermek, miu- szerítő erejének" a lényegét.
tán habituálódott - elvesztette érdeklődését - az Tomasello feltételezése szerint a kauzális
első film iránt, milyen intenzitással (mennyi gondolkodás (az intencionális gondolkodással
ideig) figyel a második filmre. Az oksági össze- együtt) azért jött létre az emberi evolúció során,
függés egyfajta intuitív megértésére következ- hogy a fajtársak viselkedését megjósolja és meg-
tettek abból, hogy a gyerek meglepődést mutat a magyarázza, és érvényessége csak azután ter-
„természetellenes" jelenet láttán (ahol a máso- jedt ki az élettelen tárgyakra. Miután a helyesen
dik golyó anélkül is mozgásba lendül, hogy az felismert oksági kapcsolat többféle előzmény,
első megérintette volna). Csimpánzokkal, törpe- illetve következmény esetében is fennállhat, ez
csimpánzokkal és pókmajmokkal is elvégezték különösen rugalmas és találékony probléma-
a kísérletet. A majmok semmilyen reakciót nem megoldási módokhoz vezetett. Lehetségessé
mutattak a második film láttán, az emberszabá- vált például annak a megértése, hogy milyen kö-
súak ellenben szemmel láthatóan felismerték a vetkezményekkel járhat egy nem megszokott
két esemény közötti különbséget. Sokan vitatják előzmény hatása, vagy milyen akadályok adód-
ugyanakkor, hogy ez valóban az oksági viszo- hattak az eseménysorban, ha nem a megszokott
nyok felismerését mutatja. Lehetséges, hogy in- következmény jött létre. Mindez új lehetősége-
kább egy bonyolult diszkriminációs feladat tel- ket nyit meg a közvetítőerők (oksági kapcsola-
jesítéséről van szó, amelyben a kísérleti szemé- tok) befolyásolásában, amit az ember kulturális
lyek - gyerekek és emberszabásúak - két, lát- fejlődése során messzemenően ki is használt.
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 335

Mégse gondoljuk azonban, hogy az ember Gombe rezervátumban élő csimpánzok általá-
mindig úgy jár el, hogy előzetesen feltérképezi a ban faágak lehántott kérgeiből készítik a „horgá-
jelenségek mögött álló alapvető okokat, és ezek szatra" alkalmas szerszámot, a szenegáli As-
ismeretében egy kész akciótervet alkot magának sirik-hegység csimpánzai viszont magukat az
az adott probléma megoldására. Gyakran azt ágakat használják fel, miután megfosztották
tesszük, amit a kapucinusmajmok, hogy ti. vé- kérgüktől. Az előbbiek mindkét végét, az utób-
gigpróbáljuk a jól ismert, egyszerű tevékenysé- biak viszont csak az egyik végét használják szer-
gek egész lehetséges sorozatát, amíg rábukka- számnak. A kutatók hasonló változatosságot
nunk a megoldásra. Így például a legképzettebb mutattak ki a levelek felhasználásában, a mag-
autószerelők is úgy járnak el, hogy az autótulaj- vak feltörésében, gyógynövények gyűjtésében
donos által elmondott meghibásodási tünetek és használatában, és más tevékenységekben
alapján találomra megnéznek néhány „kényes" (Goodall 1986, McGrew 1992, Boesch 1996).
részt (a porlasztót, a tömítéseket, a gyertyákat) A természetes környezetükben élő csimpán-
ahelyett, hogy megalkotnának a fejükben egy át- zok viselkedését tanulmányozó kutatók arra kö-
fogó cselekvési modellt. Az ilyen próba-szeren- vetkeztetnek, hogy ezek a specifikus eszköz-
cse műveletek sokszor gyorsabb és célraveze- használati szokások kulturálisan adódnak át
tőbb megoldásokat adnak a mindennapi problé- (Byrne 1995, Boesch 1996). Egy csoporton belül
mahelyzetekben, mint a magasabb kognitív jár- egy vagy néhány egyed feltalál valamilyen cél-
tasságot igénylő alternatív utak. szerű és hasznos tevékenységet, amit a többiek
átvesznek. Ez szerintük az emberi kultúra egyik
nagyon fontos előfutára, hiszen lehetőséget ad a
5.2.2. Utánzás, tanítás, kultúra már meglévő ismeretek megőrzésére és felhal-
mozására (lásd 6.1.3.).
Az előbb tárgyaltuk, hogy a szabadon élő csim-
Mások ezzel szemben azt állítják, hogy nincs
pánzok sokféle eszközt használnak különféle szükség az ismeretek kulturális elsajátításának
célokra. Nem említettük azonban még ennek a
és átadásának hipotézisére. A megfigyelési ada-
szerszámhasználatnak egy lényeges sajátossá- tok úgy is értelmezhetőek, hogy a csimpánzok
gát, azt, hogy helyi tradíciók formájában létezik.
tárgyhasználatának helyi változatai az adott
Nem minden csimpánzpopulációra jellemző
környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás
egy adott tevékenység. A kalapáccsal és üllővel
következtében jöttek létre (Heyes 1994). Nem a
történő magtörés például a Nyugat-afrikai po-
csoportban működő társas megismerési folya-
pulációk szinte mindegyikében megtalálható, matok hozzák őket létre, hanem olyan ökológiai
de teljesen hiányzik Közép- és Kelet-Afrikában,
tényezők, mint a táplálékellátottság vagy az ég-
pedig itt éppúgy rendelkezésre állnak a kemény hajlati adottságok. Így például Nyugat-Afriká-
magvak és a feltörésükre alkalmas kövek. Ez azt
ban többet esik az eső, mint Kelet-Afrikában,
valószínűsíti, hogy az eszközhasználatnak ez a
ezért az ottani termeszvárak lényegesen puháb-
módja egy vagy több csoportban alakult ki és bak, így könnyebb őket botokkal lerombolni. A
azután elterjedt a környező területeken. Ráadá-
kelet-afrikai populációk ezt nem tudják megten-
sul valamennyi eszköz használatában nagy vál- ni, ezért ők kénytelenek botokkal szondázni. E
tozatosság tapasztalható, ahogy az egyik cso-
kritikai észrevétel azonban nem túl meggyőző.
portról a másikra térünk át. Több kelet-afrikai
Részletes elemzések azt mutatják, hogy a kör-
populációban úgy vadásznak a termeszekre,
nyezeti különbségek messze nem olyan mélyre-
hogy a termeszvárakat vékony pálcákkal szon-
hatóak, hogy magyarázni tudnák a főemlős po-
dázzák meg, és a rátapadt állatokat lenyalják. pulációk viselkedési különbségeit (Boesch 1996).
Ezzel szemben Nyugat-Afrika néhány területén
Kétségtelen tény persze, hogy a technikai ügyes-
előbb botokkal szétverik a termeszvárakat, majd séget, mint minden viselkedési adaptációt, ki-
kézzel összeszedik a rovarokat. A tanzániai
sebb-nagyobb mértékben alakítják a helyi kör-
336 5. RÉSZ. ELME

nyezet ökológiai hatásai. A szociális informá- kedését, de úgy, hogy nem fogják fel annak való-
cióátadás azonban ezekben az esetekben is mű- di értelmét és célját (mímelés). A szociális tanu-
ködik, sőt többnyire meghatározó jellegű. A lás egyik legbonyolultabb formája, az utánzás
megfigyelési és kísérleti adatok egyértelműen (vagy utánzásos tanulás) ettől abban különbö-
azt mutatják, hogy a csimpánzok képesek arra, zik, hogy az állat nem egyszerűen a viselkedés
hogy különböző tevékenységeiket, ismereteiket közvetlenül látható folyamatát másolja le, ha-
és technikai jártasságaikat egymástól átvegyék. nem megérti a megfigyelt egyed mentális álla-
Kérdés azonban, hogy a szociális tanulás mi- potát, elsősorban szándékát és célját (Russon
lyen formái alkotják ennek az alapját. Ezt azért 1997). Átveszi a másik állat perspektíváját, ami
is fontos megválaszolni, mert az utolsó fejezet- nem csupán azt jelenti, hogy a másik viselkedé-
ben, ahol a kultúra folyamatait igyekszünk meg- sét a saját nézőpontjából értelmezi, hanem azt
érteni, ugyancsak fontos szerepet játszanak ma- is, hogy létrehozza az utánzandó cselekvés vég-
gyarázatainkban ezek a kognitív mechanizmu- rehajtásához szükséges terv vagy akcióprogram
sok, A kutatások feltárták, hogy a főemlősök az mentális reprezentációját is. Ezért lehetséges
információ átadásának többféle formáját mutat- az, hogy képes utánozni a teljes eseménysorozat
ják (Donald 2001). Sokszor megtörténik, hogy összefüggő és összehangolt láncolatát, miköz-
az egyedek, főleg a fiatal állatok, pusztán a ta- ben gyakran eltekint az éppen megfigyelt visel-
pasztalt fajtársak fizikai közelsége miatt számos kedés esetlegességeitől. Végül, a másik egyed te-
új tapasztalatnak vannak kitéve (expozíció). vékenységéről készült mentális modellt a saját
Ilyenkor gyakran kezdenek el olyan tárgyakkal cselekvését vezérlő idegrendszeri utasításokba
foglalkozni, amelyekkel a többiek már kapcso- fordítja át. A jelenlegi adatok - köztük a japán
latban állnak (ingerfokozás), és használatukat makákók fent említett megfigyelése - meglehe-
saját maguktól tanulják meg. Valószínűleg ez áll tősen egyértelműek a tekintetben, hogy a nem
a hátterében a japán makákók híres krumpli- emberszabású majmok képtelenek a valódi után-
mosó szokásának, amelyet először a hatvanas zásra. Nem érik el azt a kognitív szintet, amely
években írtak le (Kawai 1965). Japán kutatók túlmutatna az egyéni tanulási folyamatokon
megfigyelték, hogy az állatok etetésére használt vagy a szociális tanulás egyszerűbb formáin. Az
édesburgonyával kapcsolatban az egyik fiatal emberszabásúakkal kapcsolatban azonban a
nőstény (Imo) egy teljesen új tevékenységet ta- legtöbb kutató elfogadja, hogy a helyi tárgyhasz-
lált ki: megmosta a tengerben, ami nem csupán nálat elsajátítása során képesek a saját és mások
a rárakódott homokot távolította el, hanem va- mentális állapotai közötti „fordításokra".
lószínűleg ízletesebbé is tette a táplálékot. Ez a Egyesek azonban azt állítják, hogy a csimpán-
szokás fokozatosan elterjedt a csoportban, és zok eszközhasználatában megjelenő szociális
a következő három év alatt az állatok 40%-a vet- információátadás az ún. emuláció segítségével
te át. A terjedés rendkívüli lassúsága, az a tény, is értelmezhető, anélkül, hogy segítségül hív-
hogy elsősorban Imo rokonai és barátai sajátí- nánk a mentalisztikus magyarázatokat (Toma-
tották el az édesburgonya-mosást, továbbá szá- sello 2002). Eszerint a fiatal állat anyja vagy cso-
mos egyéb újabb megfigyelés azonban arra mu- porttársai viselkedésének csupán a végered-
tat, hogy nem valódi utánzás ment végbe, ahogy ményét sajátítja el - ha az jutalmazó a maga szá-
korábban gondolták. Valószínűleg az történt, mára a hozzá vezető technikai lépéseket már
hogy az Imóval közeli kapcsolatban álló állatok saját maga fedezi fel. Ennek az oka az, hangzik a
egyszerűen követték őt a tengerhez, és ott egyé- kritikai indoklás, hogy a csimpánz nem tud vi-
ni tanulás útján, saját maguk sajátították el ezt a lágos különbséget tenni a cél és a hozzá vezető
tevékenységet. eszközök között. Egy vizsgálatban például, ahol
A másoktól való ismeretszerzés egyik gyakori csimpánzoknak, gorilláknak és kétéves gyere-
formája számos főemlős fajnál, hogy az egyedek keknek a gereblye használatát mutatták be, a kí-
nagyon pontosan reprodukálják a modell visel- sérleti állatok mindig a célnak leginkább megfe-
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 337

lelő - a tárgy elérését leghatékonyabban szolgá- leti állatok jobban képesek rá, mások kevésbé
ló - mozdulatsort hajtották végre, tekintet nél- vagy egyáltalán nem. Az egyéni különbségeket
kül a bemutatott tevékenységre (Nagell et al. az emberi környezethez való szocializáció még
1993). Ezzel szemben a gyerekek ragaszkodtak inkább felnagyíthatja - lehetséges, hogy a fog-
az adott modell hű másolásához, még akkor is, ságban nevelt csimpánzok ezért mutatnak jobb
ha ez a többinél kevésbé volt célravezető (pl. a teljesítményeket. Másrészt, a legújabb vizsgála-
gereblyét fordítva használták). Egy másik kriti- tokból az derül ki, hogy bizonyos mozdulatokat
kai megjegyzés azt emeli ki, hogy az utánzás fel- és cselekvéseket az emberszabásúak viszonylag
tételezhető eseteire csak olyan „mesterséges" könnyen reprodukálnak, másokat csak nagy ne-
környezetben akad példa, ahol a csimpánzkö- hézség árán. A bottal való szúró mozdulatokat
lyök születése óta emberi családban nő fel. Itt pl. megbízhatóan másolják, míg a húzó-toló és
intenzív szocializációban van része, aminek lé- gereblyéző mozdulatokat jóval kevésbé (Parker
nyeges részei a környezet tárgyaival és szemé- és McKinney 1999).
lyeivel kapcsolatos rámutatások, megerősítések Harmadrészt, különbséget kell tenni a vizsgá-
és biztatások (Tomasello 2002). latok két nagy csoportja között. Az emberszabá-
Ezek a kritikai érvek azonban csak részben súak a gesztusok (arckifejezések, kézjelek) után-
állják meg a helyüket. Újabban több megfigye- zásában lényegesen jobb eredményeket érnek
lés is arról számol be, hogy a csimpánzok képe- el, mint az eszközhasználat és a tárgymanipulá-
sek a teljes viselkedési folyamat (nem csak a ció utánzása terén. Az utóbbi esetében - úgy tű-
végeredmény) utánzására. Egy kísérletben pél- nik - nagyobb problémát jelent a tevékenység
dául egy soha nem látott, „mesterséges" gyü- pontos másolása és céljának megértése. A másik
mölcsöt kellett a megfelelő mozdulatokkal fel- állat gesztusainak vagy az emberek arckifejezé-
nyitni (Whiten 1998). Ezt különféle módszerek- seinek, kézmozdulatainak, vagy egyéb testmoz-
kel lehetett elérni, de egy állatnak csak egyféle gásainak reprodukálása viszont a legtöbb em-
technikát mutattak be. Kiderült, hogy a kapuci- berszabásúnak nem okoz nehézséget (Quiatt és
nusmajmok számos esetet végigpróbáltak a be- Reynolds 1995). Ugyancsak követik a másik ál-
mutatott modelltől függetlenül, a csimpánzok lat vagy ember tekintetét, amikor az valami
azonban következetesen a látott módszert kö- másra irányul. A siketnéma-jelbeszéd elsajátítá-
vették. Az utánzás gyorsasága, megbízhatósága sával kapcsolatos vizsgálatok ugyancsak azt
és a mozdulatok ügyessége tekintetében ugyan- sugallják, hogy a kézmozdulatok megtanulása
akkor elmaradtak a gyerekek teljesítményeitől. során valódi utánzásos tanulásról lehet szó, a
Az utóbbi években végzett vizsgálatok ráadásul másik szándékának és céljának megértésén ke-
nem csupán az emberi kultúrához alkalmazko- resztül (5.6.1.). A gesztusok utánzása tekinteté-
dott állatok esetében jártak pozitív eredmény- ben is felfedezhetők azonban bizonyos korlá-
nyel, hanem befogott, illetve állatkerti egye- tok. Egyes mozdulatokat, pl. hunyorítást, ug-
dek körében is. Borneón szabadon élő orángutá- rást, lábdobogást csak üggyel-bajjal ismételnek.
nokat sikerült megtanítani arra, hogy bizonyos Kognitív szempontból ennél fontosabb, hogy
(általuk természetesen soha nem látott) házi- eddig még nem jegyeztek fel olyan esetet, ahol a
munkákat, mint söprés, porolás stb. reprodu- megfigyelő állat a többiek közötti kommuniká-
káljanak (Galdikas 1995). Ez alapvetően sikerrel cióban szereplő jeleket sajátította el és kezdte
járt, bár az utánzások számos hibás vagy töké- utánozni.
letlen elemet, olykor „felesleges" ismétlést tar- Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy noha az
talmaztak. emberszabásúak képesek az utánzásos tanulás-
A kísérleti és megfigyelési eredmények el- ra, ez irányú teljesítményeik nem érik el azt a
lentmondásossága több tényezőre vezethető visz- szintet, amire a 3-4 éves gyerekek képesek. Után-
sza. Egyrészt nagy az egyéni változatosság az zásaik hatékonysága és megbízhatósága széles
utánzási teljesítményeket illetően; egyes kísér- kontinuumot alkot, az emulációtól a valódi,
338 5. RÉSZ. ELME

szimbolikus imitációig. Valószínűnek látszik az lyamatba. Nem csupán a jeleket mutatta be a kö-
a feltevés, miszerint a csimpánzok (és más em- lyök számára, hanem gyakran megfogta és irá-
berszabásúak) életük során összetett viselkedé- nyította a kölyök kezét. Ennek eredményeként
si szokásokat építenek ki, amelyben szerepet Loulis 51 jelet tudott elsajátítani, gyakran két-
játszik - de viszonylag csekély szerepet - az szavas kombinációkban (pl. „ember jön"). Szá-
utánzásos tanulás, Viselkedési repertoárjuk nagy mos kutató ezek alapján úgy vélekedik, hogy a
részét egyéni tanulás révén és a szociális tanu- csimpánzok képesek arra, hogy megértsék egy
lás egyéb formái segítségével hozzák létre. Az specifikus ismeret hiányát a másik egyedben és
így kialakított cselekvési sorokat teszi azután arra, hogy segítséget nyújtsanak neki az adott
még komplexebbé és hajlékonnyá az utánzás, cselekvés mentális modelljének kiépítéséhez
elsősorban 4-5 éves korukat követően, amikor (Byrne 1995).
az első szimbolikus képességeket mutatják (Rus- Mások jóval szkeptikusabbak; szerintük mind-
son 1997). eddig nincs meggyőzően bizonyítva az ember-
A szociális információátadás egyik lényegi szabásúak körében a tanítás szándékossága: az.
formája a tanítás. Szórványos megfigyelések ar- hogy az egyik állat valóban meg akarja tanítani a
ról tanúskodnak, hogy egyes emlősöknél (pl. ge- másikat valamire, például egy eszköz használa-
párdoknál, házimacskáknál) az anya megvál- tára. Egy nagyon körültekintően végzett jelenle-
toztatja viselkedését, ha kölyke is jelen van; így gi vizsgálat szerint nem képesek arra, hogy gesz-
például a zsákmányt többször elengedi, ismé- tusaikkal szándékosan befolyásolják a másik ál-
telten megtámadja. Semmi sem bizonyítja azon- lat viselkedését (Povinelli és O'Neill 2000). Két
ban ennek a viselkedésnek a szándékosságát. csimpánzt tanítottak meg arra, hogy köteleket
Lehetséges viszont, hogy az emberszabásúak használva, közösen elhúzzanak egy nehéz lá-
valóban azért tanítanak, mert felfogják, hogy a dát. Amikor azonban tapasztalatlan állatokkal
másik egyed nem rendelkezik valamilyen isme- állították őket párba, semmiféle jelét nem adták
rettel. Vadon élő csimpánzoknál figyelték meg, annak, hogy gesztusaik segítségével megmutat-
hogy az anya rendszeresen tanítja kölykét a ne- nák nekik a megoldást, vagy legalábbis felhív-
héz technikai műveletek, így pl. a magvak feltö- nák a figyelmüket az alapvető tennivalókra.
résének elsajátítására (Boesch 1996). Megvárja, Az továbbra sem kérdéses, hogy a csimpán-
amíg a kölyök szemkontaktusba kerül vele, azu- zok képesek arra, hogy tanítással befolyásolják
tán nagyon lassan, állandóan ismételve végzi a más egyedek magatartását. Több vizsgálat - köz-
törő mozdulatokat, amelyeket máskor szinte tük az iménti kísérlet - mindazonáltal arra fi-
észlelhetetlen gyorsasággal tesz. Egyes mozdu- gyelmeztet, hogy egyelőre nincs világos képünk
latokat eltúloz, túlhangsúlyoz, miközben állan- arról, hogy a tanító viselkedés milyen mérték-
dóan ellenőrzi kölyke figyelmét. Amikor kölyke ben szándékos a részükről. Tény, hogy a csim-
próbálkozik, rendszeresen megigazítja az üllő- pánzok messze nem érik el azt a mélységet,
ként szolgáló követ, és korrigálja a kalapács irá- rendszerességet és változatosságot, amely vala-
nyát. Két alkalommal azt is megfigyelték, hogy mennyi emberi társadalomban a tanítást jellem-
az anya félbeszakította más irányú tevékenysé- zi. Ez a tevékenység valóban az emberi létezés
gét, amikor észrevette, hogy lánya a diótöréssel egyik sarokköve, amely felgyorsította a kulturá-
bajlódik. Odament, kivette a kezéből a követ, és lis fejlődést (lásd 6.1.3., 6.1.4.).
lassú mozdulatokkal megmutatta a kő használa-
tának hatékony módját.
Fogságban élő csimpánzoknál ugyancsak ki- 5.2.3. Elmeteória (tudatelmélet)
mutatták a tanítás hatását, A siketnéma-jelbe-
széd egyik „bajnoka", Washoe, öt éven keresztül Ha az eszközhasználattal kapcsolatban azt em-
tanította „fogadott" fiát (Loulist), anélkül hogy a lítettük, hogy mindig is az emberré válásról és
kísérletvezetők beavatkoztak volna ebbe a fo- az emberi természet lényegéről szóló tudomá-
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 339

nyos és filozófiai elképzelések középpontjában emberek bizonyos problémahelyzeteket igye-


állt, ez valószínűleg még inkább igaz az emberi keznek megoldani, sikertelenül. Így például meg-
gondolkodással és tudattal kapcsolatban (Kiss próbálnak kiszabadulni egy bezárt helyiségből,
2001). Itt nincs lehetőség arra, hogy akár csak megkísérelnek elérni egy túl magasra helyezett
érintőlegesen is szóljunk azokról a nagy tudo- táplálékot, küszködnek egy nem működő ház-
mánytörténeti vitákról, amelyek az emberi in- tartási készülékkel, és így tovább. Minden egyes
tellektus evolúciós leszármazásával és más ál- klip utolsó képsorát kimerevítették, és az álla-
latok lehetséges tudatosságával kapcsolatban tok két fényképet kaptak, amelyek közül az
megfogalmazódtak (Pléh 2000). Az azonban bi- egyiket el kellett helyezni a videó képernyője
zonyos, hogy ezek az elméletek mindig is egy mellett. A képek tárgyakat ábrázoltak, amelyek
nagyon súlyos módszertani és filozófiai nehéz- közül az egyik az adott probléma megoldását je-
séggel találták szembe magukat. Azzal, ugyanis, lentette: kulcs a zárhoz, hosszú pózna az étel el-
hogy még saját fajtársaink tudattartalmait illető- éréséhez, csavarhúzó a szereléshez stb. A kísér-
en is nehéz bizonyosat állítani, hiszen azok az leti állatok következetesen azokat a képeket vá-
egyéni tapasztalatok privát világába tartoznak. lasztották, amelyek az emberek előtt álló felada-
Még nehezebb, sőt megoldhatatlan problémát tok megoldásához vezető tárgyakat ábrázolták.
jelent más fajok mentális tartalmának a megis- A szerzők úgy értelmezték ezt az eredményt,
merése: hogyan gondolkodnak, mit éreznek, hogy a csimpánzok viselkedése a filmben sze-
mit akarnak stb. replő emberek céljainak és vágyainak megérté-
Válaszul erre a problémára, David Premack sén alapult. Ha ugyanis az állatok nem tulajdo-
és Guy Woodruff (1978) klasszikus tanulmá- nították volna ezeket a mentális állapotokat az
nyukban azt ajánlották, hogy változtassuk meg embereknek, akkor a filmet a fizikai események
a kérdésfeltevés módját. Ne azt kérdezzük, hogy egyszerű sorozataként fogták volna fel és nem
van-e az állatoknak tudatuk, hanem hogy vajon látták volna meg a problémát.
az állatok úgy kezelik-e fajtársaikat, mintha Premackék vizsgálatával szemben többen azt
azok mentális állapotokkal (vágyakkal, ismere- fogalmazták meg, hogy eredményeik olyan ta-
tekkel, szándékokkal stb.) rendelkeznének. Más nulási folyamatok segítségével is értelmezhető-
szóval a kérdés az, vajon az élőlények képesek-e ek, amelyek egyszerűbbek az általuk javasolt
arra, hogy mentális állapotokat tulajdonítsanak mentalisztikus magyarázatnál (Heyes 1998).
egymásnak. Ha igen, akkor azt mondjuk, hogy Erre mutat az is, hogy a csimpánzok akkor is ké-
tudatelmélettel (elmeteóriával) rendelkeznek, pesek kiválasztani a megfelelő eszköz képét, ha
vagy - más megfogalmazásban - rendelkeznek csupán olyan tárgyakat mutattak neki, amelyek-
az elmeolvasás (mindreading) képességével: fel- hez nem kötődött intencionális tevékenység -
ismerik és megkülönböztetik mások mentális így például akkor is a kulcs képét választották,
állapotait. Ennek a megközelítésnek az a nagy ha előzetesen egy zárat mutattak nekik, bármi-
előnye, hogy egy élőlény másikra vonatkozó féle emberi cselekvés nélkül. Általában véve
elmeteóriája és annak specifikus tartalmai elvi- mindig nagy probléma az emberszabásúakkal
leg kikövetkeztethetők viselkedésének látható végzett vizsgálatokban az, hogy az eredmények
megnyilvánulásaiból. Ha ugyanis az egyik fél a a magyarázatok alacsonyabb szintjein is értel-
másiknak szándékot tulajdonít, várhatóan más- mezhetők, anélkül, hogy feltételeznénk az elme-
képpen viselkedik vele szemben, mintha nem teória működését. Az emberszabásúak ugyanis
volna elképzelése a másik belső világáról, azaz rendkívül bonyolult tanulási képességgel ren-
ha csupán annak viselkedésére reagálna. delkeznek, így lehetséges, hogy akkor is helyes
Ezt a feltevést egy nagyon fantáziadús kísér- választ adnak, ha nincs tudásuk a másik egyén
letben tesztelték. A nyelvtanulásáról híressé fejében lévő ismeretekről.
vált Sarah nevű csimpánznak olyan videofilme- Ezt illusztrálja az a vizsgálat, amely a viselke-
ket vetítettek, amelyeken azt lehetett látni, hogy dési szerepek átvételének képességét elemezte
340 5. RÉSZ. ELME

(Povinelli et al. 1992). Ebben egy olyan kísérleti tele egyúttal a tudás-tudatlanság állapotára vo-
elrendezést hoztak létre, ahol az egyik csim- natkozó következtetést is magában foglalja. A
pánz látta, hogy két fogantyú közül melyiket csimpánzok képesek voltak megérteni, hogy az
kell ahhoz meghúzni, hogy táplálékhoz jusson. egyik ember rendelkezik a megfelelő ismerettel,
A fogantyúkat azonban nem érte el. A helyes a másik pedig nem.
választást rámutatással vagy más mozdulattal Kiderült azonban, hogy az állatok csak ren-
kellett jeleznie egy másik állatnak, amelyik elér- geteg próbálkozás után tudták megtanulni ezt
te a fogantyúkat, ám nem tudta, melyikkel lehet a megkülönböztetést. Ráadásul minden próba
táplálékhoz jutni. A feladatot nagyon hamar után visszajelzést kaptak válaszaik helyességé-
megtanulták, nem csupán a csimpánzok, ha- ről. Ez azért jelent problémát, mert ha az állatok
nem a rhesusmajmok is. Amikor azonban a sze- valóban rendelkeznek elmeteóriával - azaz, ha
repeket felcserélték, a rhesusok újrakezdték a a fenti esetben megértik a vizuális akadály sze-
tanulási folyamatot, és csak többszöri próbálko- repét az ismeretek megszerzésében akkor vár-
zás után jöttek rá a megoldásra. A csimpánzok hatóan már az első próbától kezdve képesek he-
ellenben azonnal rájöttek a megoldásra és to- lyes döntéseket hozni. Amennyiben viszont
vábbi tanulás nélkül képesek voltak átvenni nincs tudásuk arról, hogy milyen ismeretekkel
egymás szerepét. Valószínű, hogy egyfajta belá- rendelkezik a másik személy, akkor tanulás út-
tásos tanulásról van itt szó, amelyet az tesz lehe- ján kell rájönniük a megoldásra, amely lépés-
tővé, hogy a résztvevők megértik a rámutatás je- ről-lépésre tökéletesedő viselkedési válaszokat
lentését a másik nézőpontjából. Lehetséges, hogy eredményez. Összehasonlításul: a négyéves gye-
ezen túlmenően annak a megértésére is képesek rekek szinte azonnal megértik az előbbi problé-
voltak, hogy a másik valamilyen ismerettel ren- ma lényegét, és gyakran már az első próbálko-
delkezik az adott szituációban, de ezt a feltevést zásnál helyesen döntenek. A vizsgálatok kriti-
semmi sem bizonyítja. kusai ezért azt állították, hogy a csimpánzok va-
Daniel Povinelli és munkatársai (1990) egy lójában nem a másik állat mentális állapotáról
másik kísérletet - látás-tudás tesztet - terveztek felfogott tudásukat használták fel, hanem csu-
annak eldöntésére, hogy az emberszabásúak ké- pán azt tanulták meg, hogy mi a célravezető útja
pesek-e arra, hogy a valamire vonatkozó tudás a táplálékhoz jutásnak (Heyes 1998). Povinelli
mentális állapotát tulajdonítsák egy másik élő- később maga is elismerte, hogy a kísérlet nem
lénynek. Egy csimpánz jelenlétében táplálékot meggyőző az elmeteória bizonyítása céljából.
rejtettek el az asztalon lévő dobozok vagy lefor- Más vizsgálatok - köztük olyanok, amelyek
dított bögrék valamelyikébe. Az állat látta a táp- orangutánokkal dolgoztak - szintén nem tudták
lálékot, de nem látta, hogy hová helyezik. A szo- bizonyítani a „látás-tudás" kapcsolat létezését
bában még két személy tartózkodott. Egyikük az emberszabásúaknál (Gomez 1996).
jól kivehetően szemmel követte a táplálék elrej- A látás-tudás vizsgálatoknak ezek a korlátai
tésének folyamatát, a másik viszont meg volt és értelmezési nehézségei arra vezették a kuta-
fosztva ettől, vagy úgy, hogy azt megelőzően ki- tókat, hogy az elmeolvasás alsóbb, köztes szint-
ment a helyiségből, vagy úgy, hogy egy vödröt jeit vizsgálják. Arra voltak kíváncsiak, vajon a
tett a fejére, ami nyilvánvalóan megakadályozta kísérleti állatok képesek-e arra, hogy egy másik
a látásban. Ezt követően a két ember különböző személy vizuális észlelése alapján annak figyel-
bögrékre mutatott, és a csimpánznak választa- mi állapotára következtessenek. Ezek az ún. lá-
nia kellett, hogy melyiküktől kérje a táplálékot. tás-figyelem vizsgálatok ugyancsak vegyes, bár
A vizsgálatban szereplő négy csimpánz mind- az előbbinél jóval pozitívabb eredményekkel
egyike előnyben részesítette azt a személyt, aki jártak. Az egyik kísérletben fiatal (5-6 éves)
láthatta a táplálék elrejtését, ezért tudhatta an- csimpánzokat tanítottak meg arra, hogy két sze-
nak a helyét. A szerzők arra következtettek, mély közül attól kérjék a táplálékot - jellegzetes
hogy a másik fél vizuális perspektívájának átvé- kolduló kéztartást mutatva aki figyel rájuk
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 341

(Povinelli és Eddy 1996). Ezek az emberek tásul: a gyerekek tizennyolc hónapos korukban
ugyanis abban különböztek, hogy egyikük az ál- válnak képessé arra, hogy megtanulják azoknak
latra nézett, a másik viszont elfordította a fejét. a tárgyaknak a neveit, amelyeket a szüleik úgy
A csimpánzok egyértelmű részrehajlást mutat- neveznek meg, hogy közben e tárgyakra néznek
tak azok iránt (azoktól kérték a táplálékot), akik (de nem mutatnak rá és nem mondanak mást,
szembenéztek velük. A finomabb részleteket csak a tárgyak neveit) (Baldwin és Moses 1994).
azonban már nem tudták megkülönböztetni: Egy másik, elegáns kísérletben csimpánzok
hasonló gyakorisággal választották azokat, akik egymás mentális állapotára irányuló megértését
behunyták a szemüket, mint akik nyitva tartot- vizsgálták (Hare et al. 2000). Egyszerre két részt-
ták, és nem tettek különbséget azok között sem, vevővel végezték a vizsgálatot, egy domináns és
akiknek a szeme vagy a szája volt eltakarva. A egy hozzá képest alárendelt csimpánzzal, akik
szerzők szerint a csimpánzok valószínűleg nem egymásba nyíló ketrecekben tartózkodtak. Táp-
értik meg a látás és figyelem kapcsolatát. Képe- lálékot helyeztek el egy mindkettőjük számára
sek követni mások tekintetét - még akkor is, ha jól látható helyen (a ketreceket elválasztó kö-
az egy mögöttük elhelyezett tárgyra irányul -, zépső ajtónyílásba), amelyet csaknem mindig a
de nem mutatják a nyilvánvaló jelét annak, mi- domináns szerzett meg. Ezt követően két darab
szerint tudatában lennének, hogy e tekintet „va- táplálékot helyeztek el: az egyiket ugyanoda tet-
lamire" vonatkozik, és hogy bizonyos mentális ték, mint az előzőt, a másik pozícióját azonban
tartalom (figyelem) működésére utal. váltogatták: hol mindkét állat láthatta, hol csak
Mások viszont - nagyon hasonló kísérleti el- az egyik, miközben a másik nem, mert egy vá-
rendezést használva - pozitív eredményeket laszfal eltakarta előle (5.3.a. ábra). Többnyire
kaptak (Gomez 1996). Az utóbbi években több ezúttal is a domináns állat szerezte meg a táplá-
olyan, ezektől lényegesen eltérő vizsgálatot vé- lékot, egy kivétellel: amikor az alárendelt látta,
geztek, amelyek alapján a kutatók arra követ- hogy az egyik táplálék úgy van elhelyezve, hogy
keztettek, hogy az emberszabásúak képesek a domináns állat nem láthatja, akkor sietség nél-
megérteni a tekintet intencionalitását, tehát azt, kül odament az ételhez és elvitte (5.3.b. ábra).
hogy a nézés egy bizonyos dologra irányul. Skót Megértette, hogy a számára látható táplálék a
kutatók olyan csimpánzokkal dolgoztak, ame- másik számára takarásban van, és ezt az ismere-
lyek azt megelőzően évekig egy nyelvtanulási tet arra használta fel, hogy előnyhöz jusson a
programban vettek részt (Whiten 1998), mégpe- másikkal szemben. Valószínűleg természetes
dig abban a formában, hogy egy komputer kép- környezetükben is ez történik az erőforrásokért
ernyőjén tárgyakat és fogalmakat jelölő szimbó- folyó küzdelmek során. A látás és a figyelem
lumok voltak láthatók, ők pedig a billentyűzet összekapcsolása képessé teszi őket számos bo-
(vagy egy joystick) segítségével kommunikáltak nyolult stratégia végrehajtására, ahol fontossá
a kísérletvezetővel (5.6.1.). A szóban forgó kí- válik a mások figyelmének tárgyára irányuló re-
sérletben az ember és a csimpánz szemben állt akció (pl. csoportos vadászat). Ugyancsak lé-
egymással. A kísérletvezető szemkontaktust nyeges szerepet játszik, mint rövidesen látni
vett fel az állattal, majd elfordította a fejét, a kö- fogjuk, a megtévesztés játszmáiban (5.2.5.).
zöttük lévő tárgyak valamelyikére nézett és azt Nehéz dolga van annak, aki össze akarja fog-
kérdezte: mi ez? Mindegyik csimpánz közel 100 lalni - mi több, közös nevezőre kívánja hozni -
százalékos eredményt ért el a tárgyak megneve- az állatok elmeteóriájával kapcsolatos kísérleti
zésében (tehát a megfelelő szimbólumot jelölő és elméleti eredményeket. Abban nagyjából
billentyű lenyomásával), ráadásul már az első konszenzus van, hogy az emberszabásúak kog-
két próba során, A szerzők ezt úgy értékelték, nitív teljesítménye messze felülszárnyalja a töb-
hogy az állatok megértették a másik személy vi- bi majom képességeit. Magukat az emberszabá-
selkedésének azt a szándékát, hogy felhívja fi- súakat tekintve azonban - főként pedig az em-
gyelmüket egy jelenlévő dologra. Összehasonlí- berrel való összehasonlításukat illetően - az ér-
342 5. RÉSZ. ELME

5.3. ÁBRA
A táplálék megszerzésének gyakorisága az alárendelt állat által, annak függvényében, hogy a táplálékot mindkét állat
(II.), csak a domináns (I.) vagy csak az alárendelt (III.) látja (Forrás: Hare et al. 2000)

telmezések meglehetősen szerteágazóak, sokszor elméletnek nevez. Nem képesek azonnal felis-
még ugyanazon tapasztalati eredmények alap- merni és megérteni a tőlük független mentális
ján is. Az valószínű a jelenlegi kutatási eredmé- állapotokat, de néhány próba után nagyon ha-
nyek alapján, hogy az emberszabásúak nem mar kialakul bennük a megfelelő elmetartalom-
tudnak ismeretet, szándékot és vélekedést tulaj- mal (szándékkal, ismerettel) rendelkező egyén
donítani egy másik élőlénynek. Úgy tűnik, nem előnyben részesítése és megkülönböztetése a
képesek másodlagos reprezentációk - azaz a többitől. Olyan tanulási folyamat teszi ezt lehe-
mások reprezentációira vonatkozó reprezentá- tővé - a belátásos tanulás egy nagyon gyors és
ciók - kialakítására. Nem érik el tehát azt a szin- hatékony formájáról lehet szó -, amelynek szin-
tet mások megértésében, ami a gyerekekre leg- te nyomát sem látjuk más majmoknál. Segítsé-
alább négyéves kortól jellemző. Bizonyíthatóan gével a nyilvánvaló viselkedési jellegek alapján
képesek viszont arra, hogy másoknak azt a men- következtetnek arra, hogy a másik élőlény vala-
tális állapotot tulajdonítsák, hogy lát valamit, fi- milyen tudással vagy szándékkal rendelkezik.
gyel valamire - ez azonban az elsődleges repre- Más szóval, csak akkor képesek megérteni a tő-
zentáció szintjén marad. Látni fogjuk a követke- lük eltérő mentális állapotot, ha módjuk van
ző fejezetben, hogy a gyermekek kb. másfél éves megfigyelni azokat a viselkedési változásokat,
korában alakul ki ez a képesség - az ún. közös fi- amelyek a mentális állapotváltozásokat kísérik
gyelem és alapját képezi a később kifejlődő (Topái 2001). Ekkor olyan célszerű döntéseket
elmeteóriának. hoznak a bonyolult szociális helyzetben, „mint-
Gomez (1996) a fentiek alapján azt állítja, ha" valóban megértették, reprezentálták volna
hogy az emberszabásúak a másik egyed mentá- mások belső állapotát. Az ember ezzel szemben
lis állapotának megértésében egyfajta köztes ál- akkor is tud következtetni a másik szándékára
lapotot foglalnak el, amelyet ő implicit tudat- vagy ismeretére, ha a mentális állapot tartalma
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 343

vagy változása magából a szituációból követke- pánzok ébredés után spontán tisztálkodási moz-
zik, de nem nyilvánul meg egyúttal közvetlen dulatokat végeznek, amelynek során gyakran
viselkedési jegyekben is. Gomez szerint „expli- érnek az arcukhoz. Kiderült azonban, hogy a tü-
cit", vagy teljes elmeteóriája van, amely másod- kör előtt szignifikánsan többször nyúlnak a kér-
lagos reprezentációkra épül. déses ponthoz, mint tükör nélkül. Ráadásul ak-
kor is a fenti eredményt kapták, amikor a vizsgá-
latot altatás nélkül végezték el, gorillákkal
5.2.4. Énfelismerés (Patterson és Cohn 1994). Gallup kísérletét az-
óta - kisebb változtatásokkal - többször megis-
Az elmeteória lényeges eleme a saját magunkra mételték. Az újabb vizsgálatok nagyrészt alátá-
irányuló reflexió képessége. Ha elménkben rep- masztották az önfelismerés képességének meg-
rezentálni tudjuk azt, hogy a dolgok miként je- létét csimpánzoknál, gorilláknál és orangután-
lennek meg mások számára, valószínűleg arra is nál (Anderson 2001), azzal együtt, hogy igen
képesek vagyunk, hogy magunkat is a többiek nagy fajon belüli változatosságot mutattak ki,
perspektívájából lássuk. Gordon Gallup (1970) hasonlóan a mentális állapottulajdonítás tesz-
híres kísérletében tükröt használt annak eldön- tekhez. Elsősorban a nagyon fiatal és nagyon
tésére, vajon a főemlősök képesek-e felismerni a idős egyedek voltak azok, akik nem teljesítették
képmásban saját magukat. Az emberszabásúa- a próbát. Ez a változatosság nem meglepő:
kat kivéve valamennyi majom úgy fogta fel saját amennyiben az énfelismerés - csakúgy mint az
tükörképét, mintha az egy idegen fajtárs volna, elmeteória - az emberszabásúak kognitív képes-
és ennek megfelelő (üdvözlő, fenyegető, játékos ségének egyik felső határát képezi, várhatóan
stb.) viselkedésformákat mutatott be. A csim- jóval több egyed képtelen a helyes probléma-
pánzok és gorillák ezzel szemben néhány nap megoldásra, mint az egyszerűbb feladatok ese-
elteltével képesek voltak felismerni saját magu- tén. Az ember esetén jóval kisebb a változatos-
kat, aminek egyik csalhatatlan jele volt, hogy el- ság e téren: minden gyereknél megjelenik, még-
kezdték nézegetni azokat a testrészeiket (fogai- hozzá 15 és 24 hónapos kora között. Ebben az
kat, nyelvüket, hónaljukat), amelyek a tükör időben kezdi magát felismerni a tükörben.
nélkül láthatatlanok voltak a számukra. Ezt kö- Mit bizonyítanak ezek a kísérletek? Nyilván-
vetően a kísérleti állatokat elaltatták, és egy való, hogy azok a korábbi értelmezési kísérle-
szagtalan, bőrön keresztül nem érzékelhető szí- tek, amelyek szerint a tükörben történő énfel-
nes pontot festettek az arcukra. Ébredésük után, ismerés az öntudat megnyilvánulása, alaposan
mihelyt meglátták magukat a tükörben, azonnal túllőnek a célon. Gallupnak az volt az eredeti
megérintették arcukon a foltot, jelezve, hogy feltevése, hogy az énfelismerés azt jelzi, hogy az
rendelkeznek a saját maguk megjelenésére vo- állat rendelkezik egyfajta „self'-koncepcióval.
natkozó ismerettel. Az alacsonyabbrendű maj- Az öntudat erre az énképre épül rá; kialakulása
mok ezzel szemben semmi jelét nem mutatták valószínűleg szerves kapcsolatban áll az expli-
annak, hogy felismernék, a folt a saját testükön cit elmeteória fejlődésével, amellyel a korábbiak
található. Többen ugyanakkor felvetik, hogy értelmében csak az ember rendelkezik. Egyelőre
rendelkeznek az énfelismerés valamifajta pre- nem világos, hogy a saját magunkra vonatkozó
kurzorával, egyszerű formájával. A tükör előtt tudás és mások mentális állapotainak ismerete
saját magukra irányuló spontán explorációt mu- hogyan kapcsolódik össze az elme működése
tatnak, amely valószínűleg abból fakad, hogy során (Byrne 1995). Az egyik elméleti lehetőség
észlelik saját maguk és a tükörkép együttmozgá- erre az, hogy először azt tanuljuk meg, hogy a
sát (Marton 1997). mentális állapotok hasznos koncepciók mások
A Gallup-vizsgálattal szemben számos, első- viselkedésének előrejelzésében, és ezt követő-
sorban módszertani jellegű kritika merült fel en, mások nézőpontjának átvételével lehetővé
(Heyes 1994). Felvetették például, hogy a csim- válik saját magunk mint hasonló tulajdonságok
344 5. RÉSZ. ELME

hordozójának felismerése. Lehetséges azonban több szintjét különbözteti meg, amelyek szere-
ennek a fordítottja, miszerint saját magunk in- pet játszhatnak többek között a másokra irányu-
tuitív megértése után hasonló mentális állapo- ló csalásokban is. A nulla rendű intencionali-
tokat tulajdonítunk másoknak, hogy jobban tás semmiféle szándékosságot nem tartalmaz,
megértsük viselkedésüket. Mint látni fogjuk, az mindössze egy inger-válasz reakciósémára
emberi fejlődés során mindkét folyamat szere- épül, amelyet a természetes szelekció alakított
pet játszik, méghozzá bonyolult kölcsönhatás- ki a túlélés és a szaporodás növelése érdekében.
okba lépve egymással. Egyes lepkék szárnyán pl. hatalmas szemfolt ta-
lálható, amely azt a „célt" szolgálja, hogy elri-
assza vagy legalábbis néhány pillanatra megál-
5.2.5. Megtévesztés lítsa a zsákmány után kutató madarakat. Az el-
sőrendű intencionalitás abban különbözik et-
Ha az emberszabásúak rendelkeznek azzal a ké-
től, hogy az állat olyan viselkedést hajt végre,
pességgel, hogy bizonyos mentális állapotokat amelynek az a célja, hogy becsapja a másikat,
tulajdonítsanak egy másik élőlénynek, akkor ez
Ebbe a kategóriába tartozik pl. az a macska,
a képességük - bármennyire is különbözik az amelyik keservesen nyávog az ajtó előtt, majd
emberre jellemző elmeteóriától - várhatóan ter-
amikor a gazdája felkel és odamegy, hogy kien-
mészetes környezetük szociális kapcsolataiban
gedje, az állat gyorsan elfoglalja gazdája helyét a
is megjelenik, Ez nem volna meglepő, hiszen
meleg kandalló előtti karosszékben. Ez a visel-
olyan kognitív tulajdonságokra szelektálódtak,
kedés, látszólagos bonyolultsága és célszerűsé-
amelyek segítségével alkalmazkodni tudnak a ge ellenére, valószínűleg egy viszonylag egysze-
csoport bonyolult, állandóan változó kihívásai-
rű asszociációs tanulási folyamatra épül. Ennek
hoz. Ennek az alkalmazkodásnak egyik formája
keretében a macska két korábbi eseménysort - a
a szándékos megtévesztés. Ez különböző for-
nyávogás által kiváltott reakciót és a megürese-
mákban mehet végbe, mint például a másik ál-
dő karosszék kényelmét - összekapcsol egy új
lat figyelmének elvonása, illetve másfelé terelé- szituációban, A viselkedés megértéséhez nem
se, annak megakadályozása, hogy a rivális ész-
szükséges feltételeznünk az állat részéről a
revegyen bizonyos dolgokat, továbbá a vetély- szándékosságot.
társ manipulálása olyan célból, hogy az megte-
A szándékos megtévesztés legegyszerűbb for-
gyen valamit, ami elsősorban a manipulátor ér-
mája a másodrendű intencionalitás logikájára
dekét szolgálja. Az utóbbi tizenöt évben nagyon
épül. Ez a következőképpen formalizálható: „X
sok megfigyelést végeztek e téren, részben abból
azt akarja, hogy Y azt higgye, hogy Z, jóllehet X
a célból, hogy a főemlősök elmeteóriáját a sza- tudja hogy nem-Z". Más szóval, az egyik egyén
badon élő állatok társas viselkedésében is kimu-
úgy manipulálja a másikat, hogy saját célja ér-
tassák.
dekében hamis vélekedést ültet el a másik fejé-
A megtévesztés (becsapás, manipuláció) és a
ben. Egy páviánokkal folytatott terepmunka ke-
mentális állapot tulajdonítása azonban nem
retében megfigyelték például, hogy az egyik fia-
ugyanaz a dolog, még ha vannak is közös tarto- tal hím időnként felülteti a csoport felnőtt tag-
mányaik. Az élőlények, köztük az ember, kü-
jait (Byrne 1995). A történet megértéséhez tudni
lönböző fajtájú csalásokban vesznek részt, ame- kell, hogy a tápláló gumók kiásása a földből, kü-
lyek nagyon eltérőek lehetnek a mögöttük álló
lönösen a száraz időszakban, rendkívül nehéz
kognitív folyamatok természete szerint. Első-
és fárasztó munka, még a felnőttek számára is. A
sorban az okozza a különbségeket, hogy a meg-
szóban forgó kölyök meglátta, hogy az egyik fel-
tévesztő magatartás milyen szándék szerint
nőtt nőstény éppen ezzel foglalkozik. Megvárta,
megy végbe, illetve mennyiben irányul vala- amíg végez a gumó kiásásával, azután körülné-
mely dolog megszerzésére, kisajátítására. Da-
zett, látta, hogy senki sincs a közelben, és hirte-
niel Dennett (1998a) filozófus az intencionalitás
len fájdalmasan üvölteni kezdett. A hangos jaj-
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 345

kiáltásra ott termett az anyja, és azonnal elker- szakemberei, mint Franz de Waal, Richard
gette a dominancia-rangsorban alatta lévő nős- Byrne és Andrew Whiten. A kifejezés arra utal,
tényt, akiről feltételezte, hogy bántalmazta a hogy az egyik állat úgy manipulálja a másikat,
kölykét. Amikor mindketten távoztak, a kölyök hogy az tévesen értelmezze a kapott jelzést, és
nyugodtan elfogyasztotta a táplálékot. A kuta- úgy viselkedjen, hogy az a manipulátor előnyét
tók feltételezték, hogy itt a szándékos megté- szolgálja. A viselkedés bonyolultsága és az em-
vesztés egyik esetével állnak szembe, ahol a kö- beri csaláshoz való hasonlósága ellenére azon-
lyök az anyját mint egyfajta szociális eszközt ban mégsem tartjuk valószínűnek, hogy ezek-
használta fel arra, hogy a céltárgyat (egy másik ben az esetekben mentális állapottulajdonítás
csoporttársat) eltávolítsa, és ezzel a táplálékot és elmeolvasás történik. Sokszor az a valószí-
megszerezze (5.4. ábra). Ezt támasztotta alá az a nűbb, hogy egy bonyolult kondicionális tanulá-
megfigyelés is, hogy a kölyök csak akkor folya- sifolyamat tekinthető felelősnek a megtévesztés
modott ehhez a cselhez, ha az anyja nem volt kialakulásáért. Az előbbi példában szereplő pá-
látóközeiben, így nem vehette észre a nyilván- viánok körében számtalanszor előfordul, hogy a
való csalást. kölykök túlságosan közel merészkednek a táplá-
Jelenleg több százra tehető azoknak a megfi- lékszerzéssel foglalatoskodó felnőttekhez, akik
gyeléseknek a száma, amelyek az előbbihez ha- fenyegetik vagy elzavarják őket. Az is gyakori,
sonló megtévesztő viselkedésekről számoltak hogy a fiatal állatok vészkiáltást hallatnak vala-
be a főemlősök körében (Whiten és Byrne 1997). milyen veszély felbukkanása esetén (beleértve
Ezeket összefoglalóan taktikai becsapásnak ne- az idegen felnőttek agresszív fellépését), és az
vezték el a primatológia olyan vezető európai anyjuk ilyenkor a segítségükre siet. Feltételez-

5.4. ÁBRA
A megtévesztő viselkedés
egy lehetséges interpretá-
ciója ■ A szövegből kiderül,
nem valószínű, hogy az áb-
rán látható mentálisállapot-
tulajdonítás valóban meg-
történik (Forrás: Byrne 1995)
346 5. RÉSZ. ELME

hető, hogy a kölyök olykor táplálékhoz is jut kilencvenes években egyre nőtt, nagyon sokan
ilyen esetekben, akár az anya jóvoltából, akár támadták ezeket a vizsgálatokat (Heyes 1998),
véletlenül. A táplálék mint jutalom megerősíti a Különösen azokat az értelmezéseket bírálták,
vészkiáltás hasznosságát a jövőbeli fenyegető amelyek a taktikai megtévesztést az elmeteória
helyzetekben. Miután a páviánok rendkívül okos, egyik formájaként kezelték. Azt állították, hogy
tanulékony állatok, semmi nehézséget nem je- az adatok nagy része anekdotikus jellegű, ezért
lent számukra, hogy ezt az eseménysort egy új nem lehet tudományos hipotézisek alátámasz-
szituációra - azaz a megtévesztésre - is alkal- tására használni őket. A terepmunka során tör-
mazzák. ténő megfigyelések ugyanis egyszeriek, nélkü-
Nehezebb volt olyan viselkedést találni a te- lözik a megismételhetőség és ellenőrzés elemi
repmunkák megfigyelései során, amelyek nem feltételeit, ezért elvileg sem képesek megvála-
magyarázhatók kizárólag tanulás segítségével, szolni azt a problémát, hogy egy adott viselke-
hanem felvetik az elmeteória mint magyarázat dés egy másik mentális állapot megértésén vagy
lehetőségét. Azt tehát, hogy az állatok képesek pedig csupán kondicionális tanulási folyamato-
szándékot vagy tudást tulajdonítani csoporttár- kon alapul. Ennek eldöntésére egyedül a kísér-
saiknak, és ennek az ismeretnek az alapján fél- letek adnak lehetőséget, amelyek alkalmasak
revezető információhoz juttatni őket saját hasz- arra, hogy a változók hatását külön vizsgálják.
nuk érdekében. A korábban elmondottak alap- Byrne (1997) és Whiten (1998) úgy válaszoltak
ján várható, hogy ez az emberszabásúak köré- ezekre a támadásokra, hogy a szükségből erényt
ben fordul elő. A következő eset ezt szemlélteti kovácsolva azt állították, azért lehet, sőt keli
(Byrne 1995), A gombei rezervátumban vizsgált egyedi megfigyelési folyamatokra hagyatkozni,
csimpánzokat egy erdei tisztáson elhelyezett lá- mert a szándékos megtévesztés esetei is egysze-
dából etették. Az egyik állat sétája közben észre- riek. Lényegi elemük ugyanis az, hogy nem ko-
vette, hogy a láda nyitva van, és szabad az út a rábbi cselekvések tanulás révén történő össze-
táplálékhoz. Már éppen elvette volna az ételt, kapcsolásából származnak, hanem az elmeteó-
amikor észrevette, hogy egy másik, hozzá ké- ria kreatív és újszerű alkalmazása során jönnek
pest domináns csimpánz közeledik, aki - eltérő- létre.
en a többiekkel - sohasem osztja meg a táplálé- Miközben valóban nem vitatható a terep-
kát vele. Erre sietősen másfelé nézett, hogy elte- munkák során nyert megfigyelési adatok jelen-
relje a jövevény figyelmét az élelemről. Az meg- tősége, tény, hogy a taktikai megtévesztés és az
sejtett valamit, de érdektelenséget színlelve elmeteória kapcsolatának bizonyításához elen-
egyenesen folytatta útját. Megállt azonban egy gedhetetlenek a kísérletek. Az egyik legjobban
közeli fa takarásában, megvárta, amíg társa ki- felépített vizsgálatban a kísérletvezető a csim-
veszi a táplálékot, és akkor hirtelen ott teremve pánzok jelenlétében táplálékot rejtett el a helyi-
elragadta tőle az ételt. A megtévesztésnek és el- ségben lévő dobozok valamelyikébe, és a köly-
lenmegtévesztésnek ez a kombinációja azt su- kök megtanulták, hogy egy másik, beavatatlan
gallja, hogy a másodikként érkező állat megér- személy számára rámutatással jelezzék az éle-
tette ott-tartózkodó társának a szándékát, és ez lem helyét (Woodruff és Premack 1979). Ugyan-
lehetővé tette a csalás kivédését. A szituáció bo- csak megtanulták, hogy a helyiségben lévő sze-
nyolultsága, a helyzet egyedi jellege és a csim- mélyt kérjék meg gesztusok segítségével arra,
pánzok esetében ritka, újszerű magatartás meg- mutassa meg, hol található a táplálék, ha előze-
jelenése egyaránt arra enged következtetni a tesen nem látták annak elrejtését. Ezután két új
kutatók szerint, hogy ez a viselkedés nem ma- személy vett részt a kísérletben, az egyik meg-
gyarázható tanulás segítségével, hanem valami- osztotta a rejtekhelyről előkerült táplálékot az
féle mentális állapottulajdonítást feltételez. állattal, a másik viszont nem volt hajlandó erre,
Jóllehet az állatok természetes környezetében és egyedül fogyasztotta el az ételt. Az állatok ha-
megfigyelt és leírt taktikai becsapások száma a marosan képessé váltak arra, hogy világos kü-
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 347

lönbséget tegyenek az együttműködő és az önző metaforát használták fel a szerzők annak megvi-
egyén között. Következetesen elkerülték azt a lágítására, hogy a főemlősök gyakran a csoport-
dobozt, amire az önző kísérletvezető mutatott, társak manipulációja révén növelik genetikai
elfogadták viszont a másik ember „javaslatát". képviseletüket a következő generációban.
Sőt, arra is rájöttek, hogyan vezessék félre a csa- A machiavelliánus intelligencia hipotézis
lókat. Miközben az együttműködő személynek azonban már megszületése pillanatában sem
megmutatták a rejtekhelyet, az önzőnek vagy csupán a taktikai megtévesztéseket foglalta ma-
nem voltak hajlandók információt nyújtani, gában. Kiterjedt mindazon viselkedési stratégi-
vagy pedig - és ez a lényeg - következetesen egy ákra, amelyek segítségével az egyének saját ér-
üres dobozra mutattak. Ez a kísérleti eredmény dekeik szerint befolyásolják a csoporttársak vi-
azt valószínűsíti, hogy a csimpánzok képesek selkedését, így növelve nettó szaporodási sike-
voltak arra, hogy a saját és egy másik személy rüket mások rovására. Nagyon hosszú ezeknek
mentális állapotát megkülönböztessék. Lehet- a stratégiáknak a listája. Miután csaknem vala-
séges, hogy azért tudták félrevezetni a másikat, mennyiről szót ejtettünk már kisebb-nagyobb
mert képesek voltak arra, hogy bizonyos tudást részletességgel e könyv lapjain, most megelég-
(pontosabban tudatlanságot: a táplálék helyé- szünk egy felsorolással. A lista alján azok a vi-
nek nem ismeretét) tulajdonítsanak neki. Való- selkedési technikák találhatók, amelyek a domi-
színűbb azonban - összhangban azzal, amit az nanciahierarchia kiépítésével és megtartásával,
elmeteória fejezetben elmondtunk -, hogy a továbbá a csoporttagokkal létrejött szövetségek,
csimpánzok „egyszerűbb" mentális állapotokat koalíciók kialakításával és állandó átszerve-
értettek meg, olyanokat, mint a másik ember fi- zésével kapcsolatosak. Ide tartoznak a hosszú
gyelme, vizuális perspektívája, esetleg elvárása. távú személyes kötődések, konfliktusok és kien-
gesztelések, a múltbeli tevékenységek számon-
tartása és a csalók megkülönböztetése, hogy
5.2.6. A machiavelliánus csak néhányat említsünk. A viselkedési eszkö-
intelligencia, a szociális intelligencia zök egy másik csoportja, amellyel az intelligens
és a társas agy hipotézise főemlős felhasználja a csoportját, a többiek által
birtokolt ügyességek és ismeretek elsajátítása.
A taktikai megtévesztéssel és általában a főem- Itt elsősorban a szociális tanulás, utánzás, tanítás,
lősök társas viselkedésével kapcsolatos terep- és az állati kultúra kognitív mechanizmusait
munka-eredmények a nyolcvanas évek végén kell megemlíteni. Végül a társas manipuláció
az ún. machiavelliánus intelligencia hipotézis technikái következnek, amelyek hasonlóan bo-
megjelenéséhez vezettek. Az elmélet körvonala- nyolult mentális képességeket igényelnek. Ezek-
zói - Richard Byrne és Andrew Whiten skót ku- ről most volt szó: mások mentális állapotainak
tatók (1988, Whiten és Byrne 1997) - azért ad- megértése és előrejelzése, taktikai becsapás, szán-
ták ezt az elnevezést, mert a gyarapodó megfi- dékos megtévesztés.
gyelési eredmények azt mutatták, hogy a fő- Az egyéni érdekek alapján folytatott szociális
emlősök, különösképpen az emberszabásúak, viselkedésnek ezt a tágabb értelemben felfogott
olyan komplex szociális környezetben élnek, elméletét a legtöbb szerző a szociális intelligen-
ahol egymást eszközként használják fel saját cia hipotézise keretei között helyezi el. E magya-
céljaik megvalósítására. Lényegében azt teszik, rázat gyökerei egészen Darwinig nyúlnak visz-
amit Machiavelli tanácsol a fejedelemnek, hogy sza, de a modern viselkedéstudományban Ni-
ti. tervei megvalósítása érdekében mutasson cholas Humphrey (1976) pszichológus volt az
együttműködést és barátságot mások irányába, első, aki részleteiben is körvonalazta az elméle-
de bármelyik pillanatban legyen készen arra, tet. Abból indul ki, hogy a csoportot alkotó fajok
hogy amikor érdekei úgy kívánják, az önzés és szociális környezete bonyolultabb - ennélfogva
mások kihasználása révén jusson előre. Ezt a kevésbé stabil és bejósolható -, mint természe-
348 5. RÉSZ. ELME

ti-ökológiai környezetük, ezért nagyobb köve- kezményeként. Nem annyira intelligens tárgy-
telményeket támaszt az alkalmazkodással szem- használók vagyunk, mint inkább a társas vi-
ben. A társas életmód olyan viselkedési stratégi- szonyok okos stratégái. A szociális képességek
ákból szerveződik, amelyek magasrendű men- ugyanakkor eszközül szolgálnak számos eltérő,
tális képességeket - Humphrey kifejezésével: olykor kifejezetten nem szociális jellegű problé-
kreatív intelligenciát - igényelnek. Az egyedek- ma megoldására. Humphrey szerint a technikai
nek képesnek kell lenniük arra, hogy előre lás- jártasságok (pl. eszközhasználat) később jöttek
sák saját cselekvésük következményét, mások létre az evolúció során, mint a szociális képes-
valószínű reakcióját és az erre adott viselkedési ségek, sőt kialakulásukat sokszor a fejlett szo-
válaszaik hasznát és költségeit. Mindezt olyan ciális ügyességnek (pl. az utánzásnak) köszön-
környezetben kell tenniük, ahol a viselkedésük hetik.
alapjául szolgáló társas ingerek múlékonyak, A társas intelligencia hipotézise a nyolcvanas
változékonyak, gyakran többértelműek. Minél évek végén és a kilencvenes években újabb el-
összetettebb egy csoport, minél sokrétűbbek in- méletekkel gazdagodott, amelyek hatására mára
terperszonális kapcsolatai, annál több és bonyo- egzakt és prediktív magyarázó elméletté alakult.
lultabb társas jellegű problémát kell az egyedek- Az egyik az imént említett machiavelliánus hi-
nek megoldaniuk. Tevékenységüket össze kell potézis, amely főként terepmunka eredményei-
hangolni másokéval, ki keli védeniük a feléjük vel járult hozzá az elmélet megerősödéséhez. A
irányuló támadásokat és cselszövéseket, és má- másik az ún. társas agy hipotézis, amely Robin
sokat olyan módon kell manipulálniuk és ki- Dunbar (1993, 1998, 2002) angol kutató nevé-
használniuk, hogy a csoport maga ne essen szét. hez fűződik. Az viszonylag régóta ismeretes,
Más szóval, olyan döntéseket kell hozniuk, hogy a főemlősök (primáták) más emlősökhöz
amelyek révén előnyös pozíciók birtokába jut- képest aránytalanul nagy agykéreggel rendel-
nak az összeütköző érdekek konfliktusában, de keznek. Az agykéreg (neocortex) - amely a ma-
úgy, hogy közben fennmarad a csoport integrá- gasrendű kognitív tevékenységeket vezérli -
ciója, és ezzel megmaradnak a társas élet elő- agyuk más, ősibb területeinek akár két-három-
nyei. szorosát is kiteszi. Ez tekinthető felelősnek az
A szociális intelligencia hipotézis alaptétele evolúciójuk során bekövetkező gyors és nagy
szerint a szociális környezet bonyolultsága és arányú agyméret-növekedésért (enkefalizáció-
változékonysága hozta létre azokat a szelekciós ért), amely az emberszabásúak, ill. az ember ki-
nyomásokat, amelyek az intelligencia gyors fej- alakulásával tetőződött. Miként a 2.4.3. fejezet-
lődéséhez vezettek. Az ugyanahhoz a csoport- ben bemutattuk, Dunbar szoros korrelációt ta-
hoz tartozó, azonos erőforrásokon élő egyedek lált a csoportméret - amelyet a csoport komp-
rivalizációja „fegyverkezési versenybe" torkol- lexitás egyik indexének, legjobban mérhető mu-
lott, amely pozitív visszacsatolást nyújtott a tár- tatójának tekintett - és a neocortexarány (tehát
sas intelligencia fejlődéséhez. A manipulatív vi- az agykéreg és az agy további részének hánya-
selkedési technikák tökéletesedése az egyik ol- dosa) között (lásd 2.19. ábra). Az átlagos cso-
dalon ugyanis bonyolult védekező és elhárító portméret azoknál a főemlős fajoknál éri el a
mechanizmusokat hozott létre a másikon, ami legmagasabb értéket, amelyek a legnagyobb
még hatékonyabb befolyásolási képességekre agykéreghányadossal rendelkeznek. Dunbar ezt
szelektált és így tovább. Mindebből az követke- az összefüggést úgy értelmezte, hogy a csoport-
zik az elmélet szerint, hogy az emberszabásúak nagyság korlátait a főemlős agy információfel-
nagyméretű agya és kognitív képességei elsődle- dolgozó kapacitása írja elő. Csak azok a fajok
gesen a társas problémamegoldás szolgálatára képesek fenntartani kiterjedt társas kapcsolat-
alakultak ki, és csak másodsorban a természe- rendszert, amelyek megfelelő mentális képessé-
ti-ökológiai környezethez való alkalmazkodás - gekkel rendelkeznek erre. Másik oldalról nézve
pl. a táplálékszerzés iránti szükséglet - követ- a dolgot: az evolúció során bizonyos hatásokra -
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 349

pl. erős ragadozónyomásra - kialakuló nagymé-


retű, komplex csoportok olyan környezetet te-
remtettek, ahol a szociális ügyességgel rendel-
kező egyedek előnyt élveztek az erőforrásokért
folyó vetélkedésben. A csoport változó viszo-
nyaihoz való alkalmazkodás szükséglete olyan
kognitív jellegekre szelektált, amelyek általában
véve az agy és az intelligencia növekedéséhez
vezettek (Byrne 1997).
Hogy milyen képességekről van szó, arra vo-
natkozóan többféle elképzelés van (Dunbar
1998, 2002). Az egyik lehetőséget azok a kogni-
tív folyamatok szolgáltatják, amelyek a csoport-
társak felismerését és azonosítását végzik. Szá-
mos kísérlet bizonyítja, hogy a főemlősök más
fajoknál fejlettebb vizuális képességet mutatnak 5.5. ÁBRA
A neocortexarány és a taktikai megtévesztések mértéke ■
az egyedek közötti testi és viselkedési különbsé-
Előbbi az agykéreg és az agy többi részének arányát feje-
gek megállapítására és az együttműködés vagy zi ki. Utóbbi egy olyan index formájában van megadva,
az agresszió terén mutatott egyéni tulajdonsá- amely a megtévesztő viselkedés megfigyelt eseteit annak
gok felismerésére. Így nem meglepő, hogy a fő- alapján kalibrálja, hogy az adott fajt milyen mértékben
emlősökön belül szoros korreláció mutatkozott vizsgálják (mennyi tudományos munka készül róla) (For-
rás: Byrne 1995)
az agy látásért felelős területének, az ún. elsőd-
leges vizuális kéregnek a nagysága és a csoport-
méret között. A memóriakapacitás valószínűleg
ugyancsak fontos szerepet játszik a csoporthoz szerveződés (neocortexarány) között a mani-
való egyéni alkalmazkodásban. A többiekkel pulatív stratégiák tekintetében mutatkozott. Ki-
való korábbi kapcsolatok emlékének elraktáro- derült, hogy a megtévesztő viselkedések aránya
zása és az önzetlen/csaló magatartás hosszú ide- szorosan összefügg az agykéreg relatív méreté-
ig történő számontartása, mint láttuk, lényeges vel: mint az 5.5. ábrán látható, a nagyobb agyké-
eleme az egyén túlélési és szaporodási sikeré- reggel rendelkező fajok több manipulatív tevé-
nek (2.2.3.). Nem csoda, hogy egyes kísérletek kenységben vesznek részt (Byrne 1995). Egy
szerint az ember kb. 2000 arcot képes azonosíta- másik vizsgálatban, amelyet a többnejűséget
ni és megnevezni (Bruce és Young 1998). Az ér- mutató főemlős fajoknál végeztek, azt találták,
zelmi szabályozás hasonlóképpen lényeges hogy minél nagyobb az agykéreg mérete, annál
funkciót tölthet be a csoporttagok társas tevé- gyengébb összefüggés mutatkozik a hímek rang-
kenységének szabályozásában, igaz, ezt elsősor- sorban elért helye és párzási sikere (párzásaik
ban kéreg alatti központok irányítják. Nyilván- száma) között (Pawlowski et al. 1998). Ennek
való, hogy az altruizmus, az agresszió, vagy a megértéséhez azt kell tudni, hogy az emlős hí-
konfliktusok utáni kiengesztelések emocionális mek dominancia-rangsorban elfoglalt helye erő-
állapotai fontos szerepet játszanak az egyéni sen meghatározza a nőstényhez való hozzájutá-
túlélés és szaporodás biztosításában (5.5.5.). suk mértékét: a domináns állat általában több
A jelenlegi vizsgálatok mégis azt mutatják, nősténnyel párzik (2.4.5.). Az már régóta isme-
hogy az agy és az intelligencia növekedésében a retes, hogy ez alól számos kivétel létezik, külö-
legnagyobb szerepet a különböző szociális kap- nösen a főemlősök körében. Ennek azonban szi-
csolatokat irányító kognitív képességek játsz- gorú kognitív feltételei vannak: az alacsonyabb-
szák. Ezen belül is a legerősebb összefüggés a rendű hímeknek sokszor csak akkor van esélye
társas szerveződés (csoportméret) és az agyi a párzásra, ha képesek becsapni a nőstényeiket
350 5. RÉSZ. ELME

őrző domináns hímeket. Ez elsősorban azoknál tív intelligencia kialakulásában. Az utóbbi


a fajoknál lehetséges, amelyek bonyolult mentá- években ugyanakkor számos kritika érte ezeket
lis képességeket mutatnak a riválisok figyelmé- az elméleteket. Bírálói szerint mindjárt az egyik
nek elterelésére és megtévesztő jelzések létreho- kiinduló tétel hamis vagy legalábbis megkérdő-
zására. Megfigyelések tanúskodnak például jelezhető. Állításuk szerint ugyanis semmilyen
arról, hogy pávián nőstények egy szikla takará- meggyőző evidencia nincs arra, hogy a szociális
sában kurkásznak alacsony státusú hímeket, környezet összetettebb és bejósolhatatlanabb,
vagy hogy az alárendelt csimpánz hímek kezük- mint a természeti-ökológiai környezet. Ez a fel-
kel takarják el erekcióban lévő péniszüket do- tevés vagy ellenőrizhetetlen, vagy pedig - ameny-
mináns társaik előtt. A 3.3.4. és 3.3.5. fejezetek- nyiben ellenőrizhető - nem támasztják alá azok
ben bemutattuk, hogy az ember kivételesen az adatok, amelyek a természeti hatások gyakori
ügyes a párkapcsolatok manipulálásában: a nők és drámai megjelenését mutatják-gondoljunk a
és a férfiak egyaránt gyakran vezetik félre mind XX. század előtti társadalmak természeti ka-
az azonos, mind a másik nem tagjait abból a cél- tasztrófáira (földrengések, járványok, szárazság
ból, hogy növeljék saját esélyeiket a reproduktív stb.) (Gigerenzer 1997).
értékek piacán. Ráadásul, a társas életmód komplexitása nem
Említettük, hogy a főemlősökön belül az em- magyarázza meg a majmok és emberszabásúak
berszabásúak lényegesen nagyobb agykéreggel közötti lényeges idegrendszeri és kognitív kü-
rendelkeznek, mint más majmok. Ez arra enged lönbségeket. Dunbar vizsgálata azzal a meglepő
következtetni, hogy másoknál bonyolultabb eredménnyel járt, hogy a neocortexarány és a
kognitív képességekkel rendelkeznek a társas csoportméret összefüggése tekintetében két cso-
kapcsolatok szabályozására. Ezt a többletet - port különül el egymástól: az emberszabású fő-
úgy tűnik - a homloklebeny evolúciós gyarapo- emlősök (beleértve az embert) és a nem ember-
dása hozta létre, amely gyorsabban fejlődött, szabásúak (óvilági és újvilági majmok). Mint a
mint más agykérgi területek, és ez a fejlődés az 2.19. ábráról leolvasható, mindkét csoporton
emberben érte el a csúcsát. Nem véletlen, hogy belül egyaránt fennáll a neocortex-csoportmé-
az emberszabásúakat magában foglaló összeha- ret korreláció. Az emberszabásúak nagyobb mé-
sonlító vizsgálat szerint a homloklebeny relatív retű agyuk és fejlettebb intelligenciájuk ellenére
mérete szoros megfelelést mutat a csoportot al- hasonló méretű és komplexitású csoportokban
kotó egyedek átlagos számával (Dunbar 2002). élnek, mint más főemlősfajok. Következéskép-
Ez azért lényeges, mert komputertomográfiás pen a kiterjedt társas kötelékben való életmód
elemzések szerint ez az agykérgi terület irányít- önmagában aligha magyarázza meg a kognitív
ja a szociális megismerés magasrendű művele- különbségeket. Tény, hogy az emberszabásúak
teit (5.3.). Különösen fontos ezek közül az a lényegesen nagyobb agykapacitással rendelkez-
kognitív képesség, amely lehetővé teszi, hogy nek, mint amekkora egy adott csoportméret
másoknak mentális állapotokat (figyelmet, szán- fenntartásához a többi főemlős számára szüksé-
dékot, ismeretet) tulajdonítsunk. Erre csak az ges. Többen úgy vélik, ennek az az oka, hogy in-
ember és, mint láttuk, jóval kisebb mértékben telligenciájuk nem korlátozódik a szociális
az emberszabású főemlősök képesek. problémák megoldására, hanem a környezet -
Ezekből a vizsgálati eredményekből azt a kö- főleg a természeti-ökológiai környezet - hatásai-
vetkeztetést lehet leszűrni, hogy a machiavelliá- hoz való alkalmazkodást is magában foglalja
nus intelligencia és szociális intelligencia hipo- (Gibson 2002) A nehézséget fokozza, hogy mi-
tézisek egy nagyon fontos dologra mutatnak rá: közben az emberszabásúak lényegesen nagyobb
a másik egyed viselkedésére és mentális állapo- aggyal és fejlettebb kognitív képességekkel ren-
tára vonatkozó ismeret, illetve ennek az egyéni delkeznek, mint a majmok, agykérgük messze
érdekek szempontjából történő kihasználása nem növekedett olyan mértékben, ahogy a tár-
alapvető szelektív erő volt a fejlett agy és a krea- sas agy hipotézis sugallja. Valójában számos
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 351

óvilági majom neocortexaránya nagyobb, mint záció mértéke és az étrend közötti összefüggés
az emberszabásúaké; így pl. a páviánoknak agy- egyáltalán nem főemlős-sajátosság, más állat-
kérgük relatív tömege alapján intelligensebbek- csoportokban (pl. rágcsálókban) szintén kimu-
nek kellene lenniük a gorilláknál (ami termé- tatták. Ennél nagyobb problémát jelent, hogy a
szetesen nem áll fenn) (Byrne 1997). testre és az agyra ható szelekciós hatásokat ne-
héz szétválasztani (Menzel 1997). Úgy tűnik,
hogy az étrend jellege a primátaevolúció során
5.2.7. Az ökológiai hipotézis gyorsabb változást okozott a test méretében,
mint az agyéban. Lehetséges, hogy a levélevők
Sokan mindebből arra következtetnek, hogy a testméretükhöz arányított kisebb agya valójá-
szociális környezet csak részben felelős az agy ban abból származik, hogy viszonylag nagy test-
és az intelligencia evolúciójáért (Parker és tel rendelkeznek, elsősorban a kemény, rostos
McKinney 1999, Byrne 1995). Más hipotézise- növényi részek lebontásához szükséges emész-
ket is figyelembe kell venni. Az alternatív elmé- tőrendszer terjedelme miatt.
letek legismertebb és legnagyobb magyarázóér- A táplálkozási hipotézis, bizonyos módosítá-
téket képviselő csoportja az ún. ökológiai hipo- sokkal, valószínűleg mégis fenntartható. Újab-
tézisek, amelyek nagyon divatosak voltak a ban azt találták, hogy a látásért felelős agykérgi
70-es, 80-as években. Ezt követően - részben a terület (az elsődleges vizuális area) nagyobb a
szociális intelligencia hipotézis előretörése mi- nappali gyümölcsevők körében, mint a levél-
att - átmenetileg visszaszorultak az evolúciós evőknél. Lehetséges, hogy az előbbiek nagyobb
magyarázatokban. Jelenleg azonban - „javított mértékű agynövekedéséért az az adaptív infor-
formában" - újra a kognitív evolúciós értelme- mációfeldolgozó rendszer a felelős, amely úgy
zések tengelyébe kerültek. Az Ökológiai magya- működik, hogy az érett, ehető gyümölcsöket
rázat szerint az agy evolúcióját a természeti megkülönbözteti az éretlen, toxikus gyümöl-
környezet olyan változói alakították mint a táp- csöktől (Byrne 1997). Ez különösen az ember-
lálék elérhetősége, feldolgozása, az élőhelyen szabásúak számára jelenthet előnyt, mert ők -
való tájékozódás stb. E magyarázó kereten belül ellentétben a majmokkal - nem tudják meg-
több feltevés is megfogalmazódott az idők so- emészteni a tannin nevű, számukra mérgező ve-
rán, amelyek különböző magyarázóerőt képvi- gyületet, amelyet az éretlen gyümölcsök tartal-
selnek. maznak, ezért szükségképpen válogatósabbak
Az egyik elképzelés (táplálkozási hipotézis) az étrendjüket tekintve. Arra kényszerülnek,
szerint a nagyméretű agyak azokban a főemlős- hogy nagyobb területeket járjanak be ehető táp-
fajokban alakultak ki, amelyek időszakosan érő lálékért. Nehezebb testük viszont költségessé
és elszórtan található táplálékforráson élnek, teszi a helyváltoztatást, így mindent összevetve
szemben azokkal a fajokkal, amelyek élelme meg- lehetséges, hogy az ő esetükben erősebb szelek-
bízható és előrejelezhető. A gyümölcsök változó ciós nyomások irányultak a téri memória mű-
időben teremnek és elszórva találhatók az élő- ködésére nézve, mint a főemlősök más csoport-
helyen, ezért felkutatásuk és későbbi megtalálá- jainál.
suk fejlettebb tájékozódási képességet és memó- Egy másik, az előbbi hipotézissel rokon felte-
riakapacitást feltételez, mint a levelek fogyasz- vés (a kognitív térkép hipotézis) szerint a nagy-
tásával járó táplálékkeresés (Milton 1988). Ez méretű, összetett és időben változó élőhelyeken
magyarázná, hogy a válogatott gyümölcsökön való eligazodás, táplálkozás és védelem fejlett
táplálkozó emberszabásúak (beleértve az Aust- navigációs és térorientációs képességet igényel
ralopithecusokat) testükhöz képest nagyobb (Clutton-Brock és Harvey 1980). A környezeti
méretű aggyal rendelkeznek, mint más, levele- objektumok tartós mentális reprezentációinak
ken élő főemlősök. Ez a hipotézis ugyanakkor kiépülése bizonyos agyterületek fejlődését, és
több komoly problémát is felvet. Az enkefali- ezzel az agy tömegének növekedését vonja
352 5. RÉSZ. ELME

maga után. E hipotézissel szemben azonban azt mertettük, a csimpánzok képesek arra, hogy
találták, hogy a főemlősök territóriumának mé- vastag héjú magvakat törjenek fel kövek segítsé-
rete és bonyolultsága nem korrelál sem az agy- gével, termeszekre „horgásszanak" faágakkal,
kéreg tömegével, sem pedig a téri tájékozódás- vízhez jussanak összerágott falevelek segítsé-
ban kiemelt szerepet játszó hypocampus mére- gével, és a vadméhek fészkéből mézet zsák-
tével (Dunbar 1998). Ugyanakkor az elmélet mányoljanak botok felhasználásával (5.2.1.).
bizonyos részei fenntarthatóak a tapasztalati Olyan képességek ezek, amelyekkel más ó- és
kutatások alapján. A kísérletek során azt talál- újvilági majmok nem rendelkeznek. Valószínű,
ták, hogy a főemlősök, különösképpen pedig az hogy a bonyolult eszközök iránti megnöveke-
emberszabásúak, bonyolult kategorizációs ké- dett igény intelligens tárgyhasználatra és mani-
pességekkel rendelkeznek a táplálék fajtái, táp- pulatív képességre szelektált az emberszabású-
értéke előfordulási helye iránt. Ez a képesség ki- ak bizonyos csoportjainál (Gibson és Ingold
mutathatóan javítja a táplálékszerzés hatékony- 1993, Parker és McKinney 1999). Az eszköz-
ságát, és valószínűleg elősegítette a hosszú távú használat és -készítés olyan komplex és rugal-
memória és az absztrakciós képesség kialakulá- mas akciótervekre épült, amelyek az eszközök
sát (Menzel 1997). Valószínűleg ezeknek a ké- és a mozdulatok mentális reprezentációját igé-
pességeknek köszönhető, hogy a vadászó-gyűj- nyelték. Lehetővé vált az ok-okozati kapcsola-
tögetők mintegy 250-800 nevet ismernek a tok megértése, és az eszközhasználat utánzásos
növényi fajták megkülönböztetésére és ugyan- tanulás és tanítás segítségével történő elsajátítá-
annyit az állatokéra (5.3.6.). sa (5.2.2.). Sőt, sokak szerint még az énfelisme-
Az ökológiai elméletek harmadik formája az rés is a szerszámhasználathoz köthető, mert an-
ún. kitermelő-zsákmányoló hipotézis, amely azt nak a felfogásából ered, hogy saját magam egy
állítja, hogy nem annyira a táplálék elterjedése olyan térben mozgó test vagyok, amely hatást
és bejósolhatósága befolyásolja az agy evolúció- gyakorol más, tőlem független fizikai tárgyakra.
ját, mint inkább a táplálék kinyerésének módja Ellentétben tehát a szociális intelligencia hi-
(Gibson 1986). Jelenleg e feltevés modern válto- potézissel, az ökológiai magyarázatok azt állít-
zatát tartják a legjobb ökológiai magyarázatnak. ják, hogy a fejlett kognitív képességek elsődlege-
Számos emberszabású főemlős bonyolult tech- sen a táplálkozás és tájékozódás adaptációs
nikai jártasságot mutat olyan táplálékok össze- problémáinak megoldására jöttek létre az evolú-
gyűjtésében és felhasználásában, amelyekhez ció során, majd a „fizikai intelligencia" képessé-
fizikailag nehéz hozzájutni. Mint korábban is- geit a társas kapcsolatokban is kezdték kama-
toztatni. Tény, hogy több kutatás során szoros
kapcsolatokat mutattak ki a főemlősök eszköz-
használata és agyuk mérete között. Egy jelenlegi
vizsgálatból az derült ki, hogy a tárgyhasználat
annál gyakoribb közöttük, minél nagyobb az
agykérgük kiterjedése az agytörzshöz képest
(Reader és Laland 2002). A természeti-ökológiai
tényezőkre adott viselkedési válaszok között a
legfontosabbnak a táplálkozás hatékonyságát
növelő eszközhasználatot tartják. Ezt látszanak
alátámasztani azok a megfigyelési eredmények,
melyek szerint a csimpánzok tárgyhasználata
elsősorban táplálkozási célból történik, más
kontextusban lényegesen kisebb szerepet ját-
5.6. ÁBRA szik (Parker és McKinney 1999) (5.6. ábra). A ta-
Szabadon élő csimpánzok eszközhasználatának fő funk-
nítás és az utánzás eseteit főként ugyancsak az
ciói ■ (Forrás: Parker és McKinney 1999)
5.2. FEJEZET. EMBERSZABÁSÚAK 353

élelem megszerzését szolgáló eszközhasználat hús feldolgozására is kiterjesztették. Mint az


során figyelték meg. 5.4. fejezetben látni fogjuk, a Homo habilis meg-
Ellentmondani látszik azonban e hipotézis- jelenése, tehát mintegy kétmillió év óta az esz-
nek az a körülmény, hogy miközben az eszköz- közkészítés rendkívül bonyolult formákat öl-
használat más, „alsóbbrendű" majmoknál is tött, amely feltehetően tovább növelte az emberi
megjelenik, az emberszabásúaknál egyáltalában intelligencia kreatív teljesítményét.
nem tekinthető általánosnak. Csak a csimpán- Egyelőre kevés jele mutatkozik a két nagy teó-
zok mutatják széles körben, ezenkívül csupán ria - a szociális intelligencia és az ökológiai in-
az orángutánok egyetlen populációjában je- telligencia hipotézisek - összekapcsolásának.
gyezték fel, míg a gorillák, törpecsimpánzok Pedig aligha hihető, hogy bármelyikük kizáróla-
semmiféle eszközt nem használnak természetes gos szerepet játszott volna a főemlős evolúció-
környezetükben. Igaz viszont, hogy fogságban a ban. Legvalószínűbb az, hogy a főemlősök (köz-
szerszámhasználat számos bonyolult formájára tük az ember) intelligenciája mozaikos jellegű:
meg lehet őket tanítani. Sokan ez alapján úgy különböző szelekciós nyomások alakították,
érvelnek, hogy a jelenleg élő gorillák másodla- amelyek részben a természeti, részben a társas
gosan vesztették el eredetileg meglévő képessé- környezetből származtak. Ezek bonyolult mó-
geiket a tárgyhasználatra. Akárhogy is van, az don kapcsolódtak össze és együttesen alakítot-
nagyon valószínű a rendelkezésre álló adatok ták ki a mentális programok, akciótervek hierar-
fényében, hogy Australopithecus ősünk 3-4 chikus szerveződését. Elképzelhető, hogy a szo-
millió évvel ezelőtt a csimpánzokhoz hasonló, ciális és technológiai hatások összegződő ered-
vagy még bonyolultabb jártasságot mutatott a ményeként már az ember és az emberszabásúak
természetben talált kövek, csontok és botok közös ősében, tehát mintegy 6-15 millió évvel
használata terén (Foley 1995a). Az energiában ezelőtt megjelent a belátásos tanulás, az énfel-
gazdag növényi táplálék kinyerésére használt ismerés és az utánzás képessége (Parker és
eszközöket és technikai módszereket később a McKinney 1999).
5.3. fejezet
EGYEDFEJLŐDÉS

Még néhány évtizeddel ezelőtt is általános vélemény volt, hogy a csecsemők


néhány elemi reflex (pl. fogó reflex) és bizonyos motoros aktivitások (pl. auto-
matikus kereső mozgás a mell után) működésén kívül csak egy meglehetősen
általános és rugalmas tanulási képességgel rendelkeznek. Minden ismeretüket
a külvilággal való interakciók során szerzik. Ma már tudjuk, hogy ez nem telje-
sen így van: a csecsemő és a kisgyerek számos olyan veleszületett képességgel
rendelkezik, amely lehetővé teszi, irányítja és strukturálja a tapasztalatszerzés
folyamatát. Olyan ismeretekkel és anticipációkkal vannak felszerelve, ame-
lyek az evolúció során jöttek létre mint a környezetből származó hatások fel-
dolgozásának adaptív eszközei. Ezek részben a fizikai világ szerkezetével és
működésével összefüggő tevékenységeket irányítják, részben pedig a társakkal
folytatott kapcsolatokat szabályozzák. Ez utóbbiról a szülői gondoskodás feje-
zetben is ejtettünk néhány szót (4,1.1.). E kognitív képességeket működtetve a
gyerek fejlődése folyamán fokozatosan jut el arra a szintre, hogy megértse kör-
nyezetének tagjait, és másokat magához hasonló intencionális és mentális
lényként fogjon fel.

5.3.1. A kezdeti társas ügyesség vagy számukat megváltoztatták (5.7. ábra). A


vizsgálatokat olyan módon végezték, hogy mér-
Mint a 4.2.1. fejezetben részletesen is bemutat- ték azt az időtartamot, amit a csecsemők az arc-
tuk, számos tulajdonságra nézve az emberi fej- figurák nézésével töltöttek, illetve mérték a fe-
lődést egyfajta megkésettség és lassúság jellem- jük elfordításának nagyságát (szögét), amit a
zi más főemlősfajokhoz képest. Ehhez képest fekvő csecsemők a szemük előtt lassan elhúzott
talán meglepő, hogy a csecsemők közvetlenül papírsémák követésére mutattak be. Az 5.7. áb-
megszületésük után bonyolult és sokrétű szoci- rán látható, hogy az érdeklődés az arc eltorzítá-
ális képességeket mutatnak. Ennek egyik legko- sának függvényében csökkent: a legnagyobb fi-
rábbi megnyilvánulása az emberi arc iránti pre- gyelmet a szabályos arc váltotta ki, a legkeve-
ferenciájuk. Már a 70-es években kiderült, hogy sebbet a felismerhetetlenségig elváltoztatott arc.
a néhány napos, sőt néhány órás csecsemők A csecsemő szempontjából specifikusan
megkülönböztetik az emberi arc látványát más adaptív vonás az anyai arc iránti érzékenység,
ábrákhoz vagy képekhez viszonyítva (Goren et minthogy ez az egyik legfontosabb feltétele an-
al. 1975, Johnson et al. 1991). Ezen belül na- nak, hogy kiépüljön közöttük a megfelelő kötő-
gyobb figyelmet szentelnek a normális (szabá- dés, mindjárt a megszületést követő órákban.
lyos) arcot ábrázoló modelleknek, mint azok- Nem véletlen, hogy a vak csecsemők is „auto-
nak, ahol az arcot olyan módon torzították el, matikusan" anyjuk arcába néznek, amikor meg-
hogy az egyes részleteket máshová helyezték hallják a hangját. Agyi képalkotó eljárásokat al-
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 355

bálytalan arcokat ábrázoltak, amelyek a normá-


lisnál nagyobb és/vagy több szemet tartalmaztak.
Egy újabb vizsgálat azzal az eredménnyel zá-
rult, hogy egy-két napos újszülöttek tovább néz-
ték azokat a fényképeket, amelyek egy fiatal fel-
nőtt nőt nyitott szemmel mutattak, azokhoz ké-
pest, ahol ugyanaz az arc csukott szemekkel
volt látható (Batki et al. 2000). Ami a jelenség
idegrendszeri hátterét illeti, makákókkal vég-
zett kísérletek azt mutatják, hogy a tekintet de-
tektálását a felső temporális árkon belül találha-
tó speciális sejtcsoportok irányítják, amelyek a
szemek bizonyos irányaira mutatják a legna-
gyobb aktivitást (Perrett et al. 1992). Emberek-
nél ugyanennek a területnek a károsodása lé-
5.7. ÁBRA nyegesen rontja a tekintet felismerésével kap-
Újszülöttek preferenciája a szabályos emberi arc, illetve
csolatos feladatok megoldását (Heywood és Co-
annak különböző mértékben eltorzított formái iránt ■ Ér-
deklődésük intenzitását fejük elfordításának nagyságá- vey 1992). Ezek a vizsgálatok egybehangzanak
val (szögével) mérték, miközben követték a szemük előtt azzal a korábban is hangoztatott tétellel, misze-
elhúzott figurát (Forrás: Freedman 1979) rint a szem egyedülállóan fontos kulcsinger az
ember (és általában a főemlősök) társas viszo-
nyaiban. Fontos szerepet játszik mind a kapcso-
kalmazva sikerült lokalizálni az egyéves csecse- latfelvétel kezdeményezésében, mind a békés
mők agyában azokat a sejtcsoportokat - főként vagy agresszív szándék közvetítésében (4.3.2.).
az oldalsó fusiform tekervény és a felső tem- Ugyancsak meglepően korán kialakuló szoci-
porális árok területén amelyek kizárólag az ális tevékenység a csecsemők utánzási képessé-
arc (illetve arc jellegű mintázatok) látványára ge. Az első ezzel kapcsolatos vizsgálatok óriási
lépnek működésbe (Nelson 2001). Mindezek a visszhangot keltettek szakmai körökben, hiszen
kutatási eredmények alátámasztják azt az el- korábban az volt az általános elképzelés - Piaget
képzelést, hogy veleszületett preferenciával ren- elméletének megfelelően -, hogy a kisgyerekek
delkezünk mások arcának a látványára, és ez csak 8 és 12 hónapos koruk között érik el azt fej-
feltehetőleg moduláris szerkezetű. Más vizsgá- lődési szintet, amikor képessé válnak arra, hogy
latok ehhez azt teszik hozzá, hogy a csecsemők másokat utánozzanak. Ekkor válik ugyanis le-
veleszületett „esztétikai preferenciával" is ren- hetővé, hogy egy tanulási folyamat keretében
delkeznek; néhány napos korban ugyanazokat összekapcsolják mások látható viselkedését a
az arcokat nézik nagyobb érdeklődéssel, ame- saját magukra irányuló (pl. tapintási vagy tü-
lyeket a felnőttek is vonzónak tartanak (Ruben- körképi) tapasztalatokkal. Andrew Meltzoff és
stein et al. 1999). Ezek általában az átlagos, Keith Moore (1977, 1997) azonban kimutatta,
szimmetrikus arcok (lásd 3.5.5.). hogy a néhány napos, sőt néhány órás újszülöt-
Valószínű ugyanakkor, hogy az arcfelismeré- tek is képesek utánozni a felnőttek arckifejezé-
sen belül egy specializált terület - az ún. tekin- seit. Videofelvételek tanúsítják, hogy a nyelvöl-
tet-modul - felelős a másik szemének és tekinte- tés, szájtátás, ajakbiggyesztés és más arckifeje-
tének felismeréséért (Langton et al. 2000). A ko- zések mozdulatait meg tudják jeleníteni a saját
rábban ismertetett vizsgálatban a csecsemők ak- arcukon. Ugyancsak képesek utánozni bizonyos
kor is kedvteléssel nézegették az arc-sémákat - érzelmek (meglepetés, undor stb.) arckifejezé-
odafordulási, illetve követési reakcióik nem seit. Nem csak az derült ki ezekből a kísérletek-
csökkentek számottevően ha azok olyan sza- ből, hogy a csecsemők nagyon korán kezdik utá-
356 5. RÉSZ. ELME

nozni a felnőtteket, hanem az is, hogy rendkívül zérelve - elkezdi azt utánozni. Eközben érzékeli
aktívak a látott arc létrehozásában, amely során a saját maga által létrehozott motoros arcmintá-
fokozatosan, próbálkozások révén át jutnak el a zat belső (ún. proprioceptív) ingereit. A látott és
modell valósághű reprodukálásához. létrehozott viselkedésminták egyaránt egy kö-
Egyes etológusok feltételezték, hogy itt egy zös, központi keretben reprezentálódnak, ami
genetikailag előírt válaszreakcióról van szó lehetőséget ad a kétféle információ összehason-
(Eibl-Eibesfeldt 1989). Ezt az öröklött kiváltó lítására. A csecsemő így képessé válik arra, hogy
mechanizmus vezérli, amely úgy működik, felismerje a látott céltárgy (arckifejezés) és a sa-
hogy a megfelelő külső ingerek hatására egy ve- ját cselekvése közötti megfelelést, azaz hogy
leszületett mozgásminta aktiválódik (4.1.1.). A összeillessze a két modalitás - a vizuális és a
felnőttek arcán látott ingermintázat (gesztus) proprioceptív - ingerület-mintázatait. Ez azért
mintegy kiváltja a hozzá tartozó motoros vála- lényeges, mert így folyamatosan korrigálja a sa-
szokat, azaz aktiválja a saját izmokat vezérlő ját mozgását, és tökéletesíti az utánzás folyama-
idegrendszeri központokat. Kiderült azonban, tát. Egyesek szerint az intermodális leképezés
hogy a folyamat távolról sem ilyen egyszerű. idegrendszeri alapját jelenthetik azok a tükör-
Meltzoff és Moore több vizsgálatban kimutat- neuronok, amelyeket nemrégen fedeztek fel
ták, hogy a csecsemők nem feltétlenül a látóte- majmok látókérgének F5-ös területén (Rizolatti
rükben megjelenő aktuális arcot utánozzák, ha- et al. 2000). Ezek az idegsejtek nem csak akkor
nem gyakran késleltetve jelenítik meg a koráb- működnek („tüzelnek"), amikor a kísérleti állat
ban látott arcot. Egy kísérletben pl. 6 hetes cse- végrehajt egy cselekvést, hanem akkor is, ami-
csemők két arckifejezést láthattak, amelyet két kor az állat megfigyeli, hogy a kísérletvezető
felnőtt egymást követően mutatott be. A csecse- ugyanazt a tevékenységet végzi. Az történik te-
mők a váltást követően gyakran abbahagyták az hát, hogy a majom által megfigyelt tevékenység
éppen látható arc megjelenítését és a korábban látványára aktiválódnak e tevékenység saját
látott arcot kezdték utánozni (Meltzoff és Moore mozgási programjai. Más szóval, a tükörneu-
1992). Egy másik kísérletben ugyancsak hathe-
tes csecsemők különböző csoportjainak egy-egy
jellegzetes arckifejezést mutattak, majd 24 óra
elteltével mindegyikük ugyanazt a semleges ar-
cot láthatta. A csecsemők reakciói ekkor abban
különböztek, hogy előző nap mit mutattak ne-
kik (5.8. ábra). Annak a csoportnak a tagjai, akik
pl. nyelvöltést láttak, lényegesen gyakrabban je-
lenítették meg arcukon ezt a mozdulatot, mint
azok, akik nem láttak ilyen gesztust (Meltzoff és
Moore 1994). Nyilvánvaló, hogy ezek az ered-
mények ellentmondanak az öröklött kiváltó me-
chanizmus hipotézisének. Azt az információt,
amelyen az utánzás alapul, nem az aktuális ér-
zékszervi inger szolgáltatja, hanem az adott arc-
kifejezésnek a csecsemő elméjében lévő mentá-
lis reprezentációja.
A szerzők egy olyan magyarázó modellt dol-
goztak ki, amelynek központi eleme az ún. aktív 5.8. ÁBRA
intermodális leképezés. Első lépésben a csecse- Csecsemők arckifejezései egy semleges arcot mutató fel-
mő észleli a felnőtt arcán megjelenő érzelemki- nőtt jelenlétében, annak függvényében, hogy 24 órával
korábban milyen arckifejezéseket láttak a felnőtt arcán ■
fejezést és - egy veleszületett késztetéstől ve-
(Forrás: Melzoff és Moore 1994)
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 357

ronok lehetővé teszik a látott célvezérelt akciók csoportosítsa azokat a belső ingerjegyeket, ame-
egyfajta belső motoros reprezentációját. lyek érzelmi állapotait jelzik. Megtanulja, hogy
Meltzoff Alison Gopnikkal együtt (Meltzoff az adott belső állapotot önmagának tulajdonítsa
és Gopnik 1993, Gopnik et al. 2000) azt állítja - még akkor is, ha a külső érzelemtükrözés már
a fenti modell egyfajta általánosításaként hogy nincs jelen.
a csecsemő már a kezdetektől rendelkezik a sa- E visszatükrözés-modell egybevág azokkal a
ját maga és a másik ember közötti kapcsolat fel- kísérleti eredményekkel, amelyek azt mutatják,
tételezésével. Egyfajta primer ráhangolódást, hogy a csecsemők kezdettől fogva aktívan kere-
azonosulást mutat a szülővel. Ennek az alapját sik és dolgozzák fel a külvilág ingereit (lásd e fe-
az adja, hogy a saját belső érzései és mások tevé- jezetben). Ugyanakkor nem valószínű, hogy a
kenységei alapvetően azonos módon reprezen- néhány napos vagy órás korban mutatott után-
tálódnak. A csecsemő ugyanabban a reprezen- zási képesség a külső ingerek által vezérelt ta-
tációs rendszerben, megkülönböztetés nélkül nulási folyamatokra volna visszavezethető. Akár-
képezi le például a saját nyelvmozgása során ke- hogyan is értelmezzük a csecsemők utánzásos
letkezett belső (kinesztetikus) érzéseit és a má- viselkedését, az eredmények - mint említettük -
sik személy nyelvöltésének látványát. A szer- ellentmondanak mind a korai etológiai koncep-
zők szerint ez azt jelenti, hogy a csecsemő az cióknak, mind pedig egyes fejlődéselméletek-
utánzáson keresztül mintegy aktiválja magában nek. Ez az utánzás időbeli megjelenésére épp-
a szülőének megfelelő érzelmi és élettani álla- úgy vonatkozik, mint a kialakulásában szerepet
potot. Birtokában van egy olyan absztrakt (in- játszó kognitív mechanizmusokra.
termodális) reprezentációs rendszernek, amely
lehetővé teszi, hogy saját tapasztalatai alapján
következtetéseket tegyen a másikra. Így például 5.3.2. A fizikai világ ismerete
arra következtethet, hogy az öröm érzése, amit
akkor él át, amikor mosolyog, hasonló ahhoz az A csecsemők újabb vizsgálataiból nyert tapasz-
érzéshez, amit a másik ember érez, akit moso- talatok számos egyéb vonatkozásban is módo-
lyogni lát. sítják, időnként átírják a „klasszikus" fejlődésel-
Bár Meltzoff, Moore és Gopnik elmélete szé- mélet bizonyos magyarázatait. Piaget és a konst-
les körben vált elfogadottá, nem mindenki ért ruktivista iskolák más képviselői úgy véleked-
egyet ezzel az elképzeléssel. Gergely György és tek, hogy a csecsemők puszta szenzomotoros lé-
John Watson (1996) szerint az érzelmi állapotok nyek: nem rendelkeznek veleszületett kognitív
kifejezése során keletkező kinesztetikus, prop- tartalmakkal, és kizárólag tanulási folyamatok
rioceptív ingerek nem elégségesek ahhoz, hogy (pl. asszociáció, akkomodáció) sorozatával épí-
a csecsemő különálló, specifikus érzelmekre tik ki a tárgyakkal való bánás megfelelő stratégi-
következtessen belőlük. A csecsemő figyelmi áit. Természetesen igaz, hogy a kognitív appará-
beállítódása elsődlegesen inkább a külvilág (ex- tus kiépülése hosszú évekig tartó tanulási folya-
teroceptív) ingereire irányul, és ezek alapján matokat igényel. Ma azonban egyre inkább úgy
építi ki reprezentációit. Ezeket az ingereket el- látjuk, hogy a csecsemők veleszületett intuitív
sősorban a szülők szolgáltatják olyan módon, ismeretekkel rendelkeznek a világról, amelyek
hogy megismétlik, gyakran eltúlozva reprodu- megszabják a tapasztalatszerzés formáit. Visel-
kálják gyermeküknek azokat a „spontán" arcjá- kedésük olyan mentális szabályok, alapelvek
tékait, amelyek a csecsemő belső érzelmi álla- köré rendeződik, amelyek az evolúció során ala-
potait fejezik ki. Ezzel mintegy externalizálják kultak ki, mint a tárgyi környezet által felvetett
ezeket a viselkedési jegyeket, és külső ingerek- adaptációs problémák megoldásai.
ként tükrözik őket vissza. E visszatükrözési fo- Az egyik ilyen szabály a szubsztancialitás el-
lyamat eredményeként a csecsemő fokozatosan vének megértésére vonatkozik, tehát arra, hogy
képessé válik arra, hogy tudatosan érzékelje és a csecsemők képesek a tárgyról mint önálló, tő-
358 5. RÉSZ. ELME

mutatják, hogy a mozgás lényeges ahhoz, hogy a


csecsemők helyes képet alkossanak maguknak a
tárgy fizikai tulajdonságairól.
Ugyancsak intuitív ismeretekkel rendelkez-
nek arról, hogy a dolgok materiális tényezők: ki-
terjedésük van, tömörek, áthatolhatatlanok, en-
nélfogva két tárgy nem lehet egyszerre ugyan-
azon a helyen. E „naiv" fizika nézőpontjából
feltételezik például, hogy egy tárgy nem tud ke-
resztülhatolni egy olyan akadályon vagy résen,
amely kisebb, mint maga a tárgy. Egyévesnél fi-
atalabb gyerekek meglepődnek, ha azt látják,
hogy egy golyó anélkül kezdi meg a mozgását,
hogy egy másik hozzáért volna, vagy egy akadá-
lyon irányt változtató pont akkor is ugyanúgy
folytatja a mozgását, ha elveszik az útjában álló
5.9. ÁBRA akadályt (Gergely et. al. 1995). Egy kísérletben
Néhány hónapos csecsemők a jobb oldali ábrát választ- három hónapos gyerekeknek mutattak bábukat,
ják egy habituációs periódust követően. Ez azt mutatja,
amelyeket egy ablakkal ellátott fal mögött mo-
hogy eredetileg egy folytonos rudat észleltek ■ (Forrás:
Mehler és Dupoux 1994) zogtak. Két különböző méretű figurát használ-
tak: az alacsonyabbat nem lehetett látni a fal
mögött, mivel nem érte fel az ablakot, a magas
lük független entitásról fogalmat alkotni. A kül- viszont igen (5.10. ábra). A gyerekek nagyon kis
világból érkező változékony, részleges, elszige- érdeklődést mutattak a bábuk „normális", való-
telt benyomások áradatában a tárgyakat bel- sághű megjelenése iránt, tehát amikor a nagy
ső kohézióval rendelkező, diszkrét, egymástól tárgy mozgása során feltűnik az ablakban, a kicsi
megkülönböztethető egységeknek látják. Egy kí- pedig nem. Izgatottan reagáltak viszont azokra a
sérletben négy és fél hónapos csecsemőknek „lehetetlen", fizikailag abnormális jelenetekre,
egy függőleges rudat mutattak, amely balról ahol a kisebb bábu megjelenik az ablakban, a
jobbra mozgott. A rúd középső része el volt ta- nagyobb viszont eltűnik. Hasonlóan tehát a fel-
karva, csak az alsó és felső végei látszottak ki nőttekhez, meglepődtek azon az elrendezésen,
(5.9. ábra). Amikor a csecsemők habituálódtak amely ellentmondott a tárgyak anyagi kiterjedé-
erre a jelenetre - azaz elvesztették érdeklődésü- sére (méretére) vonatkozó elvárásaiknak (Bail-
ket iránta-, az ernyőt elvették. A csecsemőknek largeon 1994).
ekkor kétféle ábrát mutattak: az egyiken egy Ezt a kísérletet szokták úgy is értelmezni,
folytonos rúd volt látható, a másik viszont a ko- hogy a gyerekek képesek arra, hogy folyamatos
rábban is látható két darabot ábrázolta. A cse- létezést tulajdonítsanak a tárgyaknak: feltétele-
csemők lényegesen nagyobb meglepődést mu- zik, hogy nem tűnhetnek el hirtelen, hogy azu-
tattak a második elrendezés iránt, azaz, a külön- tán egy másik helyen tárgyiasuljanak. Még in-
álló rúddarabok látványa mint új, eltérő inger kább mutatja ezt az a kísérlet, amelyben négy és
keltette fel figyelmüket (Kellman 1993). Ez azt fél hónapos gyerekeknek két bábut mutattak,
mutatja, hogy eredetileg egy akadály mögött ezeket két, egymás mellett elhelyezett ernyő ta-
mozgó folytonos rudat érzékeltek, nem pedig karta el, amelyek között egy rés volt (5.11. ábra).
két független tárgyat. De csak akkor, ha a rúd A figurák sohasem mutatkoztak egyszerre, és
egyenletesen mozgott előttük; amennyiben álló soha nem tűntek fel a résben. Mozgásukat úgy
ábrát mutattak nekik, nem feltételezték, hogy időzítették, mintha egyetlen tárgy közlekedne
egyetlen tárgyat látnak. Más kísérletek is azt az ernyők mögött oda és vissza. Tehát az egyik
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 359

5.10. ÁBRA
Baillargeon tesztje: alacsony
és magas bábuk viselkedé-
se „lehetséges" és „lehetet-
len" helyzetekben ■ (Forrás:
Baillargeon 1994)

bábu felbukkant a jobb oldali ernyő jobb szélén,


majd megfordult, és újra eltűnt az ernyő mögött.
Kis idővel később egy másik bábu - anélkül,
hogy áthaladt volna a résen - felbukkant a bal
oldali ernyő bal szélén, majd visszatért az ernyő
mögé. A felnőttek ezt a jelenetet úgy értelmez-
ték, hogy két különböző tárgyat látnak, hiszen
egy tárgy nem juthat el A-tól B-be anélkül, hogy
a két pont között egy folyamatos pályát ne kö-
vetne. A csecsemők hasonló következtetésre ju-
tottak. Amikor az ernyőt eltávolították és csak
egyetlen bábut láttak, nagyon meglepődtek és
lényegesen tovább nézték e váratlan eredményt,
mint azt a várható következményt, amikor két
bábu volt egyszerre látható. Ha azonban azt lát-
ták, hogy a bábu eltűnik a jobb oldali ernyő mö-
gött, áthalad a résen, eltűnik a bal oldali ernyő
mögött, majd annak bal szélén kibukkan, akkor
következetesen egyetlen tárgy létezését feltéte-
lezték (Spelke et al. 1995).
Az utóbbi két kísérletből a kutatók arra követ-
keztetnek, hogy a csecsemők viszonylag korán,
három-négy hónapos korukban képesek a tárgy-
állandóság elvének megértésére: arra, hogy a
fizikai objektumok akkor is léteznek, illetve mo-
zognak, ha nem észlelik őket. Ez azért is lénye-
ges, mert bizonyos fokig ellentmond a fejlődés-
pszichológia korábbi koncepciójának. Piaget
(1978) azt állította, hogy csupán 8-12 hónapos 5 . 1 1 . ÁBRA
korban alakul ki a tárgyak állandóságának elemi Kísérleti elrendezés annak kimutatására, hogy a csecse-
megértése. Abban igaza volt - és ezt a saját, mők képesek a folytonosság-megszakítottság jelzéseit
arra használni, hogy két különböző tárgy létezésére kö-
majd ezt követően mások vizsgálatai is egybe-
vetkeztessenek ■ (Forrás: Spelke 1995)
360 5. RÉSZ. ELME

hangzóan kimutatták hogy a gyerekek csak következő fejezet). Ebben valószínűleg fontos
egyéves koruk felé kezdik aktívan keresni az el- szerepet játszik a nyelv (5.6.).
rejtett tárgyat. Az imént említett, újabb keletű Nagy viták folynak a kutatók között arról is,
vizsgálatok viszont arra a felismerésre jutottak, hogy a csecsemők viselkedésében megjelenő
hogy a tárgyállandóság képzete már a három- kognitív tartalmakat milyen mértékben tekintik
négy hónapos gyerekek körében megjelenik. A moduláris szerkezetűnek, mennyire tartják meg-
tudás és cselekvés közötti időeltolódást valószí- határozónak bennük a genetikailag előírt képes-
nűleg az magyarázza, hogy a néhány hónapos ségeket, és milyen szerepet tulajdonítanak a tanu-
gyerekek már rendelkeznek ugyan a tárgyállan- lásnak. Vannak persze konszenzusok; az egyik
dóság fogalmával, de mozgáskészségük még abban foglalható össze, hogy a veleszületett té-
nem elég fejlett ahhoz, hogy sikeresen megbir- nyezők nem determinisztikusan működnek, ha-
kózzanak a tárgyak iránti figyelem és a velük nem úgy, hogy meghatározott módon szervezik
való manipuláció szenzomotoros követelmé- meg és irányítják a tapasztalati adatok (ingerek)
nyeivel (Kiss 2001). feldolgozását.
Az időbeliség önmagában persze nem olyan Legjobban a különböző modalitású ingerek ösz-
lényeges, fontosabb azoknak a funkcióknak és szekapcsolása példázza ezt a tételt. Korábban
képességeknek a megértése, amelyek a csecse- feltételezték - maga Piaget is -, hogy a csecse-
mők megismerését jellemzik. A tárgyak szubsz- mők az egyes modalitásokhoz kapcsolható el-
tancialitásával, áthatolhatatlanságával, állandó- szigetelt, elemi képességekkel rendelkeznek: bi-
ságával kapcsolatos elvek megértésének adaptív zonyos hullámhossz tartományokban látnak,
funkciója feltehetőleg abban áll, hogy segítsé- hallanak, megfelelő tapintási készségekkel ren-
gükkel a csecsemők egy stabil és törvényszerű delkeznek stb. A világban való eligazodáshoz
világban való életre készülnek fel. Megértésük azonban meg kell érteniük, hogy az egy tárgyról
olyan korban következik be, amikor még nin- vagy jelenségről érkező eltérő benyomások
csenek alapos és rendszeres tapasztalataik a tár- együvé tartoznak. Mindennapi tevékenységeik
gyakról. A legtöbb kutató egyetért abban, hogy során fokozatosan tanulják meg, hogy a tárgy
a világ megértésében veleszületett koncepciók különböző érzékleti vonatkozásait az elmé-
vesznek részt. Ezek olyan sémák - „kulcsisme- jükben egyesítsék. Számos kutatási eredmény
retek" (Spelke 1995) -, amelyek nagyon jó kez- azonban azt mutatja, hogy ez számos esetben
deti adottságokkal ruházzák fel a csecsemőket, nem így van: a csecsemő születésénél fogva
hiszen eligazodást nyújtanak a különböző forrá- olyan információfeldolgozó apparátussal ren-
sokból származó kaotikus adathalmazban. So- delkezik, amely képes integrálni a különböző
kan úgy vélik, hogy ezek az információfeldol- modalitásokból érkező tapasztalatokat - jóval a
gozó mechanizmusok képezik az alapját a fel- tárgyakkal való behatóbb ismerkedés előtt. Így
nőttek későbbi problémamegoldásainak is (Car- például néhány hetes korban képesek összekap-
ruthers 2002). Csibra Gergely (2001) egyik csolni a tapintási és látási ingereket (ún. vizuá-
legutóbbi tanulmányában ugyanakkor arra fi- lis-taktilis transzfer). Egy kísérletben egy hóna-
gyelmeztet, hogy nem volna szerencsés úgy ér- pos csecsemőknek bekötötték a szemét és egy
telmezni a kognitív fejlődést, mint ezeknek az cumit adtak a szájukba. Ezután kivették a cu-
alapismereteknek az egyszerű gazdagodását, ki- mit, és egy másik, hasonló nagyságú, de eltérő
terjesztését. Számos kutatási eredmény ugyanis formájú cumival együtt megmutatták nekik
azt mutatja, hogy miközben a néhány hónapos (elébük rakták, vagy egy képernyőn kivetítet-
csecsemők valóban bonyolult kognitív appará- ték). A csecsemők vizuálisan is felismerték -
tussal rendelkeznek, minőségileg új koncepciók hosszabban nézték - azt a cumit, amit korábban
jönnek létre, amikor egyéves koruk táján képes- szoptak (Meltzoff és Borton 1979). Egy másik
sé válnak arra, hogy meglévő ismereteiket ma- vizsgálatban optikai illúziót használtak fel: egy
gasabb szintű konstrukciókká egyesítsék (lásd ismeretlen tárgy élethű, holografikus „képmá-
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 361

sát" vetítették egy hetes csecsemőknek, amit


azok megpróbálták elérni. Miután ez nem sike-
rült - kezük akadálytalanul áthaladt rajta -,
meglepődtek, amit pulzusuk emelkedése muta-
tott. Ha azonban a kezükbe adtak valamilyen
hasonló tárgyat, ez a reakció elmaradt. Úgy vi-
selkedtek, mintha elvárásuk lenne az iránt,
hogy a látott tárgyat meg tudják fogni (Hauser és
Carey 1998).
Ezek a vizsgálatok azt mutatják, hogy a cse-
5.12. ÁBRA
csemők egyfajta veleszületett anticipációval ren- Néhány napos csecsemők, miután habituálták őket a sza-
delkeznek a dolgok, tulajdonságok várható együtt- bályos kör alakú formára, fokozott érdeklődést mutattak
állására vonatkozóan. Az ilyen integrációs kész- arra az ábrára, ahol egyetlen „hiba" torzítja el az alakza-
ség azt eredményezi, hogy a tárgyak különböző tot ■ (Forrás: Mehler és Dupoux 1994)
érzékletek által tapasztalt tulajdonságait a cse-
csemők úgy érzékelik, mint ugyanannak a tárgy-
nak az összetartozó részeit. Ez Önmagában is volnának a tárgyak adottságairól és a fizikai vi-
adaptív, hiszen a tárgyakkal való manipuláció- lág szerkezetéről. Nagyon korán (1-2 hónapos
hoz szükséges információt így nem kell hossza- korban) képesek az alakállandóság felismerésé-
dalmas és költséges tanulási folyamat révén el- re a perspektíva változtatása mellett: észreve-
sajátítaniuk. Ráadásul olyan viselkedési vála- szik egy sohasem látott tárgy azonosságát akkor
szok megjelenéséhez vezet, amelyek nyilvánva- is, ha azt 30 cm távolságról 1 m távolságra he-
lóan növelik (vagy növelték) a csecsemő túlélé- lyezik, jóllehet így a retinán megjelenő képmás
si képességeit. Egy kísérletben azt vizsgálták, az eredeti harmada lesz. Megkülönböztetik el-
hogy a 2 és 11 hetes koruk közötti csecsemők lenben attól a tárgytól, amely 1 m távolságban
milyen reakciót adnak egy képernyőre vetített, van, viszont háromszor akkora, ennélfogva a re-
szimmetrikusan táguló sziluett látványára, ami tinára vetülő fizikai kép azonos méretű (Bower
egy feléjük közeledő és hamarosan összeütköző 1982). Észlelésüket Gestalt-elvek irányítják: né-
tárgy képzetét keltette (Bower 1982). A veszé- hány napos korban nagyobb figyelmet szentel-
lyes ingerre - amellyel hasonlóval korábban nek a szabályos, „tiszta" formáknak (pl. kör) a
még sohasem találkoztak - a csecsemők elfordí- szabálytalanokkal szemben (5.12. ábra), egy hó-
tották a fejüket, védekező tartásban megemelték napos korban pedig előnyben részesítik az átfo-
a kezüket, pulzusuk megemelkedett. Lehetsé- gó alakzatokat a részletekkel szemben (Mehler
ges, hogy ez a felnőttkori védekező reakciók és Dupoux 1994). Intuitív számolási képesség
egyfajta preadaptációja, de az is lehet, hogy a jellemzi őket (Wynn 1998): habituációs kísérle-
már mászni tudó, és a természeti ártalmaknak tek azt mutatják, hogy négy-öt hónapos csecse-
kitett csecsemők túlélését segítő mechanizmus- mők képesek a tárgyak, hangok, sőt tevékenysé-
ról van szó. Jellemző ugyanakkor, hogy nem gek 2, 3, 4, esetleg öt darabjának a megkülön-
mutattak védekező reakciót az aszimmetriku- böztetésére, és a közöttük lévő mennyiségi
san táguló sziluettre, amely mindannyiunkban összefüggések, műveletek (pl. hozzáadás) meg-
azt a képzetet kelti, hogy a közeledő tárgy elha- értésére (erre láttunk példát az 5.11. ábrán be-
lad mellettünk. mutatott kísérletben). Két hónapos koruktól
Mindezen eredmények alapján sokan úgy fo- kezdve figyelemre méltó előrehaladást érnek el
galmaznak, hogy a csecsemők egyfajta „intuitív a kategorizáció terén: egyenértékűnek tekinte-
fizikával" rendelkeznek. Az eddigieken túl szá- nek olyan személyeket és tárgyakat, amelyek
mos más vonatkozásban is úgy viselkednek, valamilyen közös tulajdonságban osztoznak, és
mintha tapasztalat előtti (a priori) ismereteik megkülönböztetik őket a dolgok más tulajdon-
362 5. RÉSZ. ELME

ságokkai rendelkező csoportjaitól. Így például, rekkel lépnek kapcsolatba, nem törődnek a tár-
ha csupa (+) jelzéssel ellátott játékot adnak ne- gyakkal. Egyéves koruk körül azonban a külvi-
kik, a későbbiekben következetesen ezeket vá- lággal való viszonyuk triádikussá bővül, ahol a
lasztják, és nem törődnek azokkal, amelyek fizikai tárgyakkal és a személyekkel folytatott
ugyanúgy néznek ki, csupán egyetlen jelben kü- interakciók összehangolódnak. Ennek eredmé-
lönböznek: a (+) helyett (-) van rájuk festve nyeként egyfajta referenciális háromszög alakul
(Meltzoff és Moore 1998). ki a gyerek, a felnőtt, és az általuk közösen meg-
Összefoglalva, a természetes szelekció a cse- figyelt tárgy vagy esemény között. A gyerekek
csemőket a külvilágra vonatkozó ismeretek, ta- a másik tekintetének irányát arra használják,
nulási képességek és elvárások olyan készletei- hogy figyelmüket ugyanarra a tárgyra irányít-
vel ruházta fel, amelyek segítik őket a tárgyi vi- sák. Nem csupán oda néznek, ahová a felnőtt
lágban való eligazodásban. Olyan képességek néz, hanem olyan közös elfoglaltságokban vesz-
ezek, amelyek többségével már a főemlősök is nek részt, amelyekben együttesen foglalkoznak
rendelkeznek. Megfelelő eljárásokat felhaszná- egy tárggyal. Ugyancsak ebben a korban alakul
ló kísérletekből kiderül - ezek ismertetésére ki az a viselkedés, hogy a gyerekek megpróbál-
most nincs mód hogy a felnőtt majmok képe- ják egy külső dologra irányítani a felnőttek fi-
sek az olyan kognitív műveletekre, mint a tárgy- gyelmét. Gesztusaik segítségével vagy a tárgy
állandóság megértése, kategorizáció, kis meny- felmutatásával igyekeznek elérni, hogy a felnőtt
nyiségek megkülönböztetése, a tárgyak mentá- is ráhangolódjon az ő külső tárgyra irányuló fi-
lis elforgatása stb. (Cummins és Allen 1998) Va- gyelmükre.
lószínűnek látszik ezért az a következtetés, A közös figyelem kialakulását követően a
hogy ezek a képességek az ember és a főemlősök gyerekek arra is képessé válnak, hogy a felnőtte-
közös ősét is jellemezték az evolúció folyamán. ket egyfajta társas vonatkoztatási pontként (szo-
A csecsemő ezt a örökséget használja fel min- ciális referenciaként) használják (Astington
dennapi tevékenysége során. Kilenc-tíz hóna- 1993). Megértik a másik személynek (általában
pos korától kezdve azonban sok minden meg- az anyának) egy tárggyal vagy emberrel kapcso-
változik: a szociális kapcsolatok új, kizárólag latos érzelmeit, és ezt az információt arra hasz-
az emberszabásúakra vagy az emberre jellemző nálják fel, hogy kialakítsák saját attitűdjüket e
formáit hozza létre. Erre térünk most rá. dolog iránt. Amikor bizonytalanok valamivel
kapcsolatban (pl. egy új játék vagy egy idegen
felnőtt iránt), tekintetük sebesen az új dolog és
5.3.3. A társas kapcsolatok az anya között mozog; igyekeznek felmérni any-
elmélyülése: „forradalom" juk reakcióját. A vizuálszakadék-vizsgálatok-
egyéves korban ban - ahol a kísérleti személynek egy szakadék-
szerű mélyedésen elhelyezett üveg vagy mű-
Kilenc és tizenkét hónapos koruk között a cse- anyaglapon kell keresztül másznia - a kilenc
csemők kezdik új módon felfogni a körülöttük hónapos csecsemőket legjobban az tartja vissza
lévő környezetet, elsősorban a társas világot. A az átkeléstől, ha a „túlparton" megpillantják
változás lényege abban foglalható össze, hogy anyjuk ijedt arcát. Ha viszont azt látják, hogy
a tárgyakról való tudásukat integrálják az embe- anyjuk mosolyog és bátorítja őket, folytatják út-
rek megértésével. Ennek egyik első megnyilvá- jukat. Nem csupán anyjuk rájuk irányuló figyel-
nulása az ún. közös (osztott) figyelem, A hat hó- mét fogják fel, hanem egyúttal megértik az általa
napos gyerekek még diádikus kapcsolatban közvetített érzelmeket is. E képesség segítségé-
állnak a környezet tárgyaival és személyeivel vel fokozatosan megtanulják, hogy különböző
(Tomasello 2002). Amikor tárgyakkal foglala- válaszokat adjanak a különböző arckifejezések-
toskodnak, általában nem vesznek tudomást a re. Egy kísérletben csecsemők azt látták, hogy
jelenlévő emberekről, amikor pedig az embe- egy felnőtt dobozokba néz bele; az egyik doboz-
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 353

ba való betekintés közben undor jelent meg az Mint az előző fejezetben láttuk, az embersza-
arcán, a másik esetben derűs mosoly, A kilenc básúak bizonyos körülmények között képesek
hónapos csecsemők - de a hét hónaposak még az utánzásos tanulásra, bár viselkedésükben va-
nem - később abból a dobozból választottak já- lószínűleg nagyobb szerepet játszik az emuláci-
tékot, amelynek nézése korábban örömet váltott ós tanulás, amelynek során csak a másik állat-
ki a felnőtt arcán, a másikat viszont elkerülték nál megfigyelt viselkedés végállapotára fóku-
(Gopnik és Meltzoff 1997). szálnak, de a végrehajtás módozatát saját ma-
A következő lényeges változás kb. 14-18 hó- guk fedezik fel, egyéni tanulás segítségével. A
napos korban jelentkezik. Ekkor alakul ki a szo- másfél éves gyerekek viszont már meglehetősen
ciális utánzás kisgyermekkori formája, amely pontosan el tudják különíteni mások cselekvé-
több vonatkozásban is különbözik az újszülöttek seiben a célokat és az elérésükhöz szükséges vi-
imitációs képességétől (Tomasello 2002). Az selkedési eszközöket. Egy érdekes vizsgálatban
egyik az, hogy a pár napos csecsemők utánzása 14 hónapos csecsemők egy felnőtt modellt fi-
a felnőttel folytatott diádikus kapcsolatra épül, gyeltek meg, aki egy merőben szokatlan műve-
az egyévesnél idősebb gyerekek viszont képe- letet hajtott végre: felsőtestét előredöntve hom-
sek reprodukálni a felnőtt különböző tárgyakon lokával megérintett egy dobozt, ez egy kapcso-
végzett cselekvéseit. Talán ennél is fontosabb, lót hozott működésbe, aminek hatására a do-
hogy képesek a felnőtt céljának megfelelő visel- bozban felgyulladt egy lámpa (Meltzoff 1988).
kedést végrehajtani, és nem egyszerűen a látha- Egy héttel később a csecsemők 67%-a tudta utá-
tó, motoros mozdulatokat utánozzák. Egy kísér- nozni ezt a számukra újszerű cselekvést. Köny-
letben 18 hónapos gyerekeknek kétféle szituáci- nyebb és természetesebb lett volna számukra,
ót mutattak be (Meltzoff 1995). Az egyik cso- ha a kezükkel nyomják meg a kapcsolót, még-
portba tartozó gyerekek azt látták, hogy egy sem ezt tették. Meltzoff, majd később Tomasello
felnőtt egy tárggyal valamilyen tevékenységet úgy értelmezte az eredményt, hogy a gyerekek
végez, például egy fából készült súlyzószerű já- megértették, hogy a felnőtt viselkedésének célja
ték két végét széthúzza, majd újra összetolja. A volt (a lámpa felgyújtása), ehhez pedig kiválasz-
másik csoport tagjai ellenben azt látták, hogy a tott egy eszközcselekvést a lehetséges alternatí-
felnőtt megpróbálkozik a cselekvéssel, de vala- vák közül. Ezen túlmenően a gyerekek arra is
mi miatt nem sikerül elérnie a célját, például a képesek voltak, hogy a felnőttel azonosuljanak,
keze állandóan lecsúszik a játékról. Kiderült, azaz annak helyébe képzelve magukat ugyanazt
hogy a gyerekek mindkét csoportban jól hajtot- a műveletet végezték el.
ták végre a cselekvést, és egyformán elérték a kí- Továbbra is kérdés azonban, hogy miért tar-
vánt célt, méghozzá azok is, akik soha nem lát- tották ésszerűbbnek a fejjel történő cselekvést a
ták azt előzőleg megvalósulni. Ez azt jelenti, fel- sokkal egyszerűbb kézakciónál. Gergely György
ismerték, hogy másoknak céljai vannak, még ha és munkatársai (2002) leleményesen változtat-
nem is tudják ezeket megvalósítani. Átláttak a ták meg Meltzoff eredeti kísérleti elrendezését.
tevékenység felszínén, közvetlen (proximális) A gyerekeket két csoportra osztották, és mind-
eseménysorán, és megértették a mögötte húzó- kettő előtt ugyanaz az ismert esemény játszó-
dó távoli (disztális) törekvéseket és szándékokat. dott le: a felnőtt megérintette a dobozt, mire egy
Az élettelen dolgokat azonban szándék nélküli lámpa felgyulladt. Az első esetben azonban a
fizikai mozgásokként reprezentálják. Ezt mutat- felnőtt modell keze jól láthatóan akadályozva
ja, hogy az ugyanebben a kísérletben szereplő volt egy rá terített takaró miatt, míg a másik
gyerekek nem hajtották végre a célcselekvést, esetben szabadon mozoghatott. Azt találták,
amikor azt látták, hogy egy mechanikai eszköz, hogy a gyerekek nem automatikusan utánozzák
amely az emberi kéz mozgásához hasonló mű- a bemutatott tevékenységet. Csak akkor repro-
veleteket végez, nem tud egy tevékenységet (pl. dukálják a modell „fejakcióját", ha annak szaba-
a súlyzó széthúzását) végrehajtani. don van a keze. A felnőtt kezének akadályozta-
364 5. RÉSZ. ELME

tása esetén viszont többségük egyszerűen kéz- nulják, hogy ugyanúgy használják a tárgyakat,
zel nyúl a dobozhoz (5.13. ábra). A szerzők úgy ahogy a felnőttek szokták: a kanalat a szájukba
értelmezik ezt az eredményt, hogy a csecsemők veszik, a kalapáccsal pedig ütő mozdulatokat
tesznek. Másfél éves koruktól kezdve azonban a
a racionális cselekvés elve alapján döntenek: fi-
tárgyakat kezdik úgy használni, mintha azok
gyelembe veszik a modellre vonatkozó környe- mások lennének, mint amik. A banánt telefon-
zeti korlátokat és ennek függvényében választ- kagylóként emelik a fülükhöz, teát főznek a ba-
ják ki a célszerű cselekvési formát. Csak akkor bájuknak, amit ha rájuk öntenek, felszárítanak.
utánozzák a felnőtt viselkedését, ha az a saját Egy tárgy vagy egy cselekvés másikkal való he-
lyettesítése bonyolult képességet igényel, amely
szempontjukból racionális, azaz mindkettőjük
Alan Leslie (1994, 2000) szerint a másodlagos
esetében ugyanazok a környezeti feltételek - reprezentáció kiépülését feltételezi. Amikor a
szabadon lévő kéz - állnak rendelkezésre. A le- gyerek a banánt telefonként használja, nem
foglalt kezű felnőtt esetében azonban az után- egyszerűen arról van szó, hogy az előbbi repre-
zás már nem ésszerű a gyerek szempontjából, zentálja az utóbbit. Ebben az esetben ugyanis
állandóan összekeverné a két tárgyat. Sokkal
hiszen - miután az ő keze szabadon van -
inkább az történik, hogy fenntartja az elsődle-
ugyanazon cél elérésére egy racionálisabb alter- ges reprezentáció funkcióját - azaz a világot
natíva is rendelkezésre áll a számára: kézzel úgy képezi le érzékszervei segítségével, ahogy
nyúl a dobozhoz. az van (a banán az banán, a telefon az telefon),
Az utánzásos tanulást követően a gyerekek ebből azonban létrehoz egy másodlagos repre-
nagyjából 18-24 hónapos koruk táján válnak ké- zentációs rendszert (a reprezentációk repre-
zentációját), amelyben megjelenik egy hipote-
pessé az ún. mintha játékra, amelyet gyakran tikus elem, azaz a világ, amilyen lehetne (a ba-
szimbolikus játéknak vagy színlelt játéknak is nán mint telefon). A másodlagos reprezentáci-
neveznek (Tomasello 2002). Ezt megelőzően óval tulajdonképpen lehetővé válik, hogy az
már számos különböző játékban vesznek részt elme az érzékszervektől függetlenül hozza lét-
(lásd 4.3.5.), amelyek során fokozatosan megta- re mentális objektumait és ezekkel tetszés sze-
rint manipuláljon. A gyermek elméje képes
együttesen kezelni ezt a két reprezentációs for-
mát, és ez ad lehetőséget a mintha játék művele-
teire.
Bonyolultsága miatt nem meglepő, hogy ez a
képesség teljesen hiányzik a majmoknál, sőt az
emberszabású főemlősök körében is csak na-
gyon ritkán mutatható ki. Ennek persze az is
oka lehet, hogy rendkívül nehéz megállapítani -
különösen a vadon élő állatok körében -, hogy
egy viselkedési aktus eleget tesz-e a szimboli-
kus játék kritériumainak, vagy csupán egy faj-
specifikus magatartási elem szokatlan változa-
táról van szó. Ennek megfelelően többnyire csu-
pán anekdotikus megfigyelések szólnak arról,
hogy az ember által felnevelt csimpánzok és go-
rillák képesek a színlelt játékra. Kanzi, a törpe
csimpánz például számos alkalommal viselke-
dett úgy, mintha kezében tartott vagy evett vol-
5.13. ÁBRA
Tizennégy hónapos csecsemők fejakciójának és kézak-
ciójának gyakorisága, amellyel egy felnőttet utánoznak,
annak függvényében, hogy a felnőtt kezei szabadon
vagy akadályoztatva vannak ■ (Forrás: Gergely et al.
2002)
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 365

na valamit (pl. gyümölcsöt), ami a valóságban 5.3.4. Elmeteória


nem is létezett A Koko nevű (szintén nyelvtanu-
lása kapcsán híressé vált) gorilla pedig egy alka- A gyerekek szociális viselkedésének következő
lommal gumicsövet nyomott az orrához, miköz- nagy „ugrása" az elmeteória kialakulása. Mint
ben azt jelezte a siketnéma-jelbeszéd gesztusai- láttuk, jelenleg is nagy vita folyik arról, hogy az
val, hogy „elefánt". Máskor szürcsögő hangokat emberszabású főemlősök milyen mértékben ké-
adott ki, miközben egy üres csészét tartott a szá- pesek megérteni mások mentális állapotát. Ab-
jához (Byrne 1995). ban viszont valamennyi kutató egyetért, hogy a
Akármi is a mintha játék evolúciós eredete, az gyerekek 4 és 5 éves koruk között érnek el arra
nyilvánvaló hogy fontos szerepet játszik a gye- a szintre, amikor képessé válnak arra, hogy vé-
rekek fejlődésében. Azt korábban is láttuk, hogy leményt, reményt, ismeretet tulajdonítsanak
a játék egyik legfontosabb adaptív funkciója az, egy másik személynek (Perner 1991, Wellman
hogy lehetővé teszi a felnőttkori tevékenységek és Lagattuta 2000). Megértik, hogy a többiek
begyakorlását olyan körülmények között, ami- nem csupán intencionális tényezők, akik céljaik
kor ez nem jár negatív, esetleg kockázatos kö- alapján cselekszenek, hanem egyúttal mentális
vetkezményekkel (4.3.4.). Amikor a gyerekek tényezők: gondolataik és vélekedéseik vannak,
azt játsszák el, hogy teát készítenek vagy fát amelyek irányítják a viselkedésüket - ugyanak-
vágnak, aligha forráznak le vagy sebesítenek kor nem feltétlenül jelennek meg a viselkedé-
meg bárkit is. Egy másik, ehhez kapcsolódó hi- sükben. Ennek következtében képesek mintegy
potézis szerint a mintha játék elősegíti a fel- kilépni önmagukból és a világot - benne saját
nőttkori kreatív gondolkodás kifejlődését, és magukat - mások perspektívájából látni. Annak
ezzel az új helyzetekben alkalmazott problé- következtében, hogy különbséget tételeznek fel
mamegoldási eszközök hatékonyságát (Car- saját és másvalaki elméje között, felismerik azt
ruthers 2002). A mintha játékban rejlő elő- is, hogy a másik ember elméjének tartalma eltér
nyök nagy hatást gyakorolhattak a másodlagos az övékétől. Ennek alapján sokan arról beszél-
reprezentáció idegrendszeri alapjainak a sze- nek, hogy a gyerekek „intuitív pszichológusok".
lekciójára. Az elmeteória (mentálisállapot-tulajdonítás)
A fent említett vizsgálatokból arra következ- képességét leggyakrabban a téves vélekedés teszt-
tethetünk, hogy másfél éves korra a gyerekek je segítségével mutatják ki (Cadinu és Kiesner
megértik, hogy a másik ember saját magukhoz 2000). E teszt legismertebb formája az ún.
hasonlóan intencionális tényező, akinek a visel- Sally-Ann feladat, amelyet két babával játsza-
kedését belső hajtóerők (célok, szándékok) irá- nak el. Az egyik baba (Sally) beletesz egy játékot
nyítják. Sőt azt is megértik, hogy saját szándéka- az egyik (A jelű) dobozba, aztán kimegy a szobá-
ik és vágyaik különböznek másokétól. Egy kí- ból. Távollétében a másik baba (Ann) kiveszi
sérletben tizennyolc hónapos gyerekek azt lát- ezt a játékot és egy másik (B jelű) dobozba he-
ták, hogy egy felnőtt örömet talál egy olyan étel lyezi el. Most felteszik a gyerekeknek a követke-
fogyasztásában, amit ők nem szeretnek, viszont ző alapvető kérdést: „Amikor Sally visszatér,
undor jelenik meg az arcán az egyik kedvenc hol fogja keresni a játékot?" Négyéves kor alatt a
ételük kóstolása közben. Ezt követően a felnőtt gyerekek helytelenül azt válaszolják, hogy a B
enni kért a gyerekektől, akik az általa (tehát a jelű dobozban. Képtelenek átvenni Sally néző-
felnőtt által) kedvelt és nem az általuk preferált pontját és megérteni, hogy egy másik személy
ételt nyújtották oda neki (Gopnik és Meltzoff világra vonatkozó ismerete eltér az övékétől.
1997). Ez a különbségtétel sokak szerint az em- Négyéves kor után azonban a gyerekek helyesen
pátia kialakulásának egyik előfeltétele, hiszen válaszolnak, mondván, Sally ott keresi a babát,
képessé tesz bennünket annak megértésére, hogy ahol azt hiszi, hogy az található (tehát az A do-
a másik embernek sajátos, hozzánk képest elté- bozban), nem pedig ott, ahol az a valóságban
rő szükségletei lehetnek. van. Egy másik tesztben a gyerekeknek egy jól
366 5. RÉSZ. ELME

ismert cukorkás dobozt mutatnak, és megkérde-


zik, mi van benne. A gyerekek azt válaszolják,
hogy cukor, mire a kísérletvezető megmutatja,
hogy a dobozban valójában egy ceruza találha-
tó. Ezután azt kérdezik tőlük, hogy „ha megmu-
tatnánk ezt a dobozt a barátodnak, mit gon-
dolsz, mit fog mondani arról, hogy mi van ben-
ne?" A négyévesnél fiatalabb gyerekek általában
azt mondják, hogy ceruza, mivel még nem értik
meg, hogy a barátjuk nem rendelkezik azzal az
ismerettel, amivel ők. Négyéves kortól viszont
többségük a helyes választ adja, hogy „cukor"
(5.14. ábra).
Miközben a téves vélekedési teszteket széles
körben alkalmazzák az elmeteória zsinórmérté-
keként, újabban többen annak a kritikai vélemé- 5.14. ÁBRA
nyüknek adnak hangot, hogy a teszt teljesítése Különböző korú gyerekek teljesítménye (helyes válaszai-
nem csupán azon múlik, hogy valaki rendelke- nak aránya) téves vélekedési tesztekben („Smarties"-
zik-e elmeteóriával, hanem azon is, hogy meny- teszt) ■ (Forrás: Barett et al. 2002)
nyire tud megfelelni a teszt követelményeinek
(Bloom és German 2000). Elképzelhető ugyanis,
hogy a háromévesek nem azért hibáznak a fel- nyegesen javult az eredeti kérdés válaszaihoz
adat során, mert nem értik meg mások mentális képest (Surian és Leslie 1999). Talán azért, mert
állapotát, hanem azért, mert nem értik meg ma- figyelmüket a feladat egy olyan lényeges pontjá-
gát a feladatot. Egy vizsgálatban a gyerekeknek ra irányították - ti. a tárgy eredeti helyzetére -,
egy játékszobát mutatnak, amelyben egy plüss- amely a teszt korábbi változatában nem kapott
macska ül egy széken. Fényképet készítenek a hangsúlyt.
jelenetről, majd a macskát egy másik székre he- E kísérletek alapján többen azt állítják, hogy a
lyezik. Ezt követően azt kérdezik a gyerekektől, gyerekek már hároméves korban rendelkeznek
hogy „Hol van a macska a fényképen?" A három- elmeteóriával, de más kognitív képességeik még
évesek éppúgy hibás feleleteket adnak, a négy- nem érik el a hasonló fejlettségi állapotot. Alan
évesek pedig éppúgy helyesen válaszolnak, mint Leslie (2000) szerint a téves vélekedési teszt si-
a téves vélekedési tesztben, annak ellenére, keres végrehajtásához a mentális állapot megér-
hogy ez a feladat nem igényli egy másik személy tésén túl egy olyan képesség is szükséges, ame-
mentális állapotának a megértését (Zaitchik lyet kiválasztó információfeldolgozásnak neve-
1990). Ez azt mutatja, hogy az ilyen típusú fel- zett el. Ez úgy működik, hogy gátolja a valóság
adat olyan kognitív követelményeket támaszt a tényleges, jelenlegi állapotára vonatkozó véle-
kísérleti személyekkel szemben, amelynek a há- kedést és egy valóságnak nem megfelelő, azaz
roméves gyerekek nem tudnak megfelelni. egy korábbi állapotra vonatkozó ítéletet állít a
Ezt a lehetőséget azok a kísérletek is megerő- helyébe. Ahhoz ugyanis, hogy az elmeteória
sítik, amelyekben a téves vélekedési teszt „köny- mechanizmusa működjön - tehát képesek le-
nyített" változatait használják. E könnyítések gyünk mások viselkedését bejósolni - az szük-
egyik formája például az, ha a gyereknek feltett séges, hogy felfüggesszük a külvilággal kapcso-
kérdést egyszerűbben, illetve pontosabban fo- latos igaz, valóságnak megfelelő ítéleteinket. Ha
galmazzák meg. Ha azt kérdezik, hogy „amikor egyszer a tényszerű vélekedés gátlás alá került,
Sally visszatér, hol fogja először keresni a játé- a gyerek előhívhatja a környezetnek azt a men-
kot?", akkor a háromévesek teljesítménye lé- tális reprezentációját, amelyet korábban alakí-
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 367

tott ki (még a környezet megváltoztatása előtt),


és ezt alkalmazza a kérdés megválaszolására.
Egy másik alapvető kérdés arra vonatkozik,
hogy az elmeteória milyen kognitív apparátus
működését igényli. Számos fejlődéspszicho-
lógus úgy gondolja, hogy ez a képesség modulá-
ris szerkezetű: a mentális állapotok megértése
olyan specifikus mechanizmusokhoz köthető,
amelyek a társas kapcsolatokból származó in-
formáció sajátos feldolgozását végzik (5.1.). Si-
mon Baron-Cohen (1991, 2000) úgy véli, hogy
az elmeteória mechanizmusa négy moduláris
rendszert foglal magában, amelyek a külvilág
alapvető tulajdonságait reprezentálják. Az ész-
lelés, szándék, közös figyelem, elmeolvasás ké-
pességei ezen túlmenően a megértés különböző 5.16. ÁBRA
szintjeit is jelölik, amelyek - bizonyos idegrend- Egyetlen sejt válasza a különböző fejtartásokra ■ Mint
szeri érési folyamatoknak köszönhetően - egy- látható, elsősorban a lefelé néző arc jobb profiljára mu-
más után jelennek meg a fejlődés során. Mint az tat aktivitást. Más pozíciókra más sejtcsoportok érzéke-
nyek (Forrás: Emery és Perrett 2000)
5.15. ábra mutatja, kialakulásuk az emergens
fejlődés törvényszerűségei alapján értelmezhe-
tő: a korábban létrejövő, egyszerűbb kognitív
képességek egyfajta előfutároknak (prekurzo- lyeket a környezet meghatározott ingerei kap-
roknak) tekinthetők, amelyekből a későbbi, ma- csolnak be. A tekintetdetektor hatására követjük
gasabb szintű kapacitások létrejönnek. mások szemmozgását, és saját tekintetünket
A modularista felfogás szerint (lásd 5.1.) e ugyanarra a tárgyra irányítjuk. Már hat hónapos
prekurzorok genetikailag előírtak, egymástól csecsemők követik anyjuk tekintetét, ha az
függetlenül működnek, és viszonylag egyszerű csendben és rámutatás nélkül egy tárgyra irá-
kognitív mechanizmusokat tartalmaznak, ame- nyul. Ez a képesség - amellyel, mint láttuk a
csimpánzok is rendelkeznek - jól elkülöníthető
idegrendszeri háttérrel rendelkezik. A halán-
téklebenyben olyan idegsejteket sikerült elkülö-
níteni, amelyek szelektív válaszokat adnak az
arc látványára és a tekintet változó irányaira
(Emery és Perrett 2000). Különböző neuroncso-
portok aktiválódnak akkor, ha az arc lefelé vagy
felfelé, balra vagy jobbra, előre vagy hátra tekint
(5.16. ábra).
Az intencionalitásdetektor e megközelítés sze-
rint ugyancsak egyszerű észlelési mechaniz-
mus, amely bármilyen önmozgást célvezérelt
viselkedésként értékel. Nem diszkriminatív, és
ez számos észlelési hiba forrása lehet. Így példá-
ul egy kísérletben, amelynek során egy kör és
két különböző méretű háromszög mozgását ve-
5.15. ÁBRA títették papírra, még a felnőttek is gyakran úgy
Az emberi elmeteória kialakulása moduláris prekurzorok-
ból ■ (Forrás: Baron-Cohen 1995)
kommentálták a jelenetet, hogy a kisebb három-
368 5. RÉSZ. ELME

szög bántalmazza a kört, míg a nagyobbik meg- óit (tehát: tudom, hogy A azt gondolja, hogy B
próbálja megvédeni (Barrett et al. 2002). Ez az nálam van).
aspecifitás ugyanakkor azt jelenti, hogy a gyere- Az elmeteóriával kapcsolatos elméleti állás-
kek ritkán tévesztik el környezetükben a valódi pontok másik nagy vonulata szemben áll a mo-
intencionális lény (személy) észrevételét. A két dulkoncepció iménti formáival, és azt állítja,
detektor egyéves kort követően összekapcsoló- hogy területáltalános kognitív mechanizmusok
dik, és létrehozza a közös figyelem mechaniz- vesznek részt a mentális állapotok megérté-
musát, azáltal, hogy a csecsemő figyelmét egy sében (Perner 1991, Barrett et al. 2002). Ennek
intencionális tényezőre irányítja. Végül, a má- a megközelítésnek egyik legismertebb formája a
sik személy figyelmi állapotának megértése a különös elnevezésű elméletelmélet magyarázat.
többi mentális állapot (szándék, vélekedés stb.) Alison Gopnik és kollégái (Gopnik 1993, Gop-
megértéséhez, tehát az elmeteória kialakulásá- nik et al. 2000) szerint a csecsemők ún. elmélet-
hoz vezet. Ennek az utóbbi átmenetnek az alap- képző mechanizmusokkal születnek, amelyek
vető fontosságát támasztja alá az a longitudiná- képessé teszik őket arra, hogy értelmezzék a kö-
lis vizsgálat, amely szoros korrelációt talált a 20 rülöttük lévő világot. Olyan következtetéseket,
hónapos gyerekek körében mért közös figyelem magyarázatokat és előrejelzéseket tesznek lehe-
és ugyanezen gyerekek 44 hónapos korban mu- tővé, amelyek rendezett és koherens formába
tatott elmeteóriájának pontszámai között. Más öntik a tapasztalati tényeket. Az elme ezenkívül
kognitív képességek (pl. utánzás) ugyanakkor egy másik veleszületett struktúrával is rendel-
nem mutattak ilyenfajta együttjárást az elme- kezik, amely viszont területspecifikus szerkeze-
teóriával (Charman et al. 2000). tű, és a világra és az elmére vonatkozó alapvető
Mások ugyancsak az elmeolvasás veleszüle- ismereteket, ún. „kezdőállapot-elméleteket" tar-
tett jellege és moduláris szerkezete mellett ér- talmaz. Evolúciós örökségünknél fogva, szüle-
velnek, de eltérő kognitív mechanizmusokra tésünktől kezdve birtokában vagyunk azoknak
irányítják a figyelmet. Alan Leslie (2000) szerint a specifikus ismereteknek, amelyek a tárgyak
az elmeteória modulja nem a közös figyelem, térbeli helyzetével (pl. alakállandóságával) és
hanem a mintha játék mint prekurzor fejlődése az emberek megkülönböztetett státusával (pl. az
során jön létre. Ha ugyanis a gyerek felismeri, emberi arc iránti preferenciával, utánzásával, a
hogy a felnőtt tetteti magát és arra is képes - tekintet irányának megállapításával) kapcsola-
méghozzá örömmel -, hogy csatlakozzon hozzá tosak. Ezek a kezdő ismeretek azonban nem mo-
és részt vegyen e játékban, akkor nyilvánvalóan duláris szerkezetűek, amennyiben a tapasztala-
megérti a másik mentális állapotát. Nem egysze- ti adatok fényében állandóan változnak.
rűen a látható viselkedést fogja fel (valaki a fülé- Gopnikék felfogása szerint a csecsemő tudo-
hez emel egy banánt), hanem a mozdulatok mö- mányszerű (prototudományos) elméletalkotás-
götti szándékot is, amely szimbolikus jelentést sal érti meg a világot, benne saját magát. A lé-
hordoz (ez a valaki most telefonál). Ahhoz, hogy nyeg az, hogy fejlődése folyamán fokozatosan
a gyerek a viselkedésből képes legyen követ- kiterjeszti, átértékeli, illetve megváltoztatja ere-
keztetni a másik elmetartalmára, Leslie szerint deti ismereteit a világról. Úgy jár el, hogy ta-
egy sajátos információfeldolgozó apparátus, az pasztalati benyomásait az elméletképző mecha-
elmeteória-mechanizmus működése szükséges. nizmusok segítségével rendezi el egyre átfogóbb
Ez egy területspecifikus modul, amelynek az a és absztraktabb alakzatokban. Az újabb és újabb
funkciója, hogy a mentális állapotok megértésé- adatokat a már létező elmélet alapján szelektálja
ért felelős ún. metareprezentációs (vagy M-rep- és értelmezi. Így a csecsemők veleszületett után-
rezentációs) rendszert működtesse. A metarep- zási képessége - amely, mint láttuk, kezdeti
rezentáció itt azt jelenti, hogy a elme tudatában azonosulást, ráhangolódást eredményez a fel-
van annak a folyamatnak, hogy mentálisan rep- nőttekkel - alapját képezi annak, hogy a többi
rezentálja a másik egyén mentális reprezentáci- ember mentális állapotával kapcsolatos későbbi
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 369

felfedezéseket természetszerűleg és könnyedén Minden tízezerből 4-5 gyereket érint, és nagyon


terjesszék ki saját elmevilágukra, a saját maguk- jellegzetes tünetekben nyilvánul meg. Minde-
ra vonatkozó ismereteket pedig másokra. A meg- nekelőtt a szociális és kommunikatív képessé-
ismerés előrehaladása során azonban maguk az gek bizonyos hiányai jellemzőek rájuk: nehéz-
eredeti elméletek is átalakulnak, hiszen a ta- ségeik vannak az arcfelismerésben és a szem-
pasztalati tények időnként szétfeszítik a meglé- kontaktus kialakításában, nem képesek megfe-
vő interpretációs kereteket. Új elméletek jönnek lelően értelmezni mások érzelemkifejezéseit,
létre, amelyek jobban megfelelnek a külvilág je- és képtelenek részt venni olyan tevékenységek-
lenségeinek és összefüggéseinek. ben, amelyek a másokkal való közös figyelmi ál-
Az ismereteknek és a rájuk vonatkozó elméle- lapotok kialakítását igénylik. Nem értik a meta-
teknek ezt a szakadatlan átértékelődését Gop- forákat és az iróniát, amely komoly hátrányt je-
nikék szerint az teszi lehetővé, hogy a kognitív lent a társas viszonyok finom árnyalatainak és
struktúrák nem zártak és egymásba ágyazottak, jelentéseinek megértése terén. Általában „név-
ahogyan a modularitás koncepció hívei állítják. értéken", betű szerint vesznek minden kijelen-
Ellenkezőleg: az egyik területen szerepet játszó tést, és nem fedezik fel a mögötte húzódó impli-
elmélet befolyásolhatja a másik terület elméle- cit jelentéseket. Képzeletük és fantáziájuk mesz-
tét, és az új tapasztalati benyomások mindkettőt sze elmarad az egészséges gyerekekétől. Képte-
átértelmezhetik. Ez a felfogás hasonlít Kar- lenek másokat becsapni, és arra is, hogy felfog-
miloff-Smith korábban említett „reprezentációs ják mások rájuk irányuló megtévesztéseit. En-
újraírás" elméletéhez, amennyiben mindkettő- nek megfelelően nem, vagy csak kismértékben
ben területáltalános mechanizmusok irányítják tudnak részt venni a mintha (színlelt) játékok-
a megismerés fejlődését a külvilág hatásaival ban. Olyan hiányosságok ezek, amelyek arra
való állandó interakcióban (5.1.). A döntő kü- mutatnak, hogy nem képesek megérteni mások
lönbség közöttük az - mint Pléh Csaba (1998b) szándékait és nem tudnak különbséget tenni a
kiemeli -, hogy Karmiloff-Smith szerint a cse- saját és mások vélekedései, ismeretei között.
csemőknek nincsenek veleszületett elméleteik Nem csoda, hogy 80-90%-uk képtelen átmen-
a világról. Csak akkor tesznek szert teóriákra, ni a téves vélekedés tesztjein (5.17. ábra), még
amikor elkezdenek reflektálni saját meglévő akkor sem, ha egyébként intelligenciahányado-
ismereteikre. suk (IQ) eléri a népesség átlagértékét (Baron-
Cohen és Bolton 2000). Ez az autisták kb.
25%-ára jellemző, míg 75%-uk kisebb-nagyobb
5.3.5. Autizmus mentális retardációt mutat. A magasabb intel-
lektuális képességekkel rendelkező autisták
Kérdés persze, hogy milyen tapasztalati alátá-
9-10 éves korukra elérhetik ugyan a 4 évesek
masztással rendelkeznek ezek az elméletek? A
szintjét (és teljesítik a téves vélekedési tesztet),
bizonyítékok egy részét egy klinikai rendelle-
de képtelenek továbblépni és felfogni a harmad-
nesség, az autizmus szolgáltatja. Miközben négy-
szintű intencionális állapotokat (azaz megérte-
éves kora tájékán valamennyi egészséges gyerek
ni más vélekedését egy harmadik személy véle-
teljesíti a téves vélekedési tesztet, az autisták
kedéséről). Az 5.17. ábráról az is leolvasható,
nem képesek erre, és a legtöbb szakember ezt
hogy a Down-szindrómában szenvedő gyerekek
annak tulajdonítja, hogy nem rendelkeznek az
éppolyan jól teljesítenek a téves vélekedés teszt-
elmeteória kognitív mechanizmusaival (Ba-
jeiben, mint az egészségesek. Ez azért figyelem-
ron-Cohen et al. 2000). Ikervizsgálatok és mole-
re méltó, mert ezeknek a gyerekeknek nagy ré-
kuláris genetikai elemzések szerint az autizmus
sze az átlagnál alacsonyabb IQ-val rendelkezik,
genetikai alapokkal rendelkezik (Lauritsen és
miközben fejlett szociális képességek jellemzik
Ewald 2001), és - mint látni fogjuk - meghatáro-
őket. Neurológiai betegek vizsgálataiból ugyan-
zott idegrendszeri elváltozásokhoz köthető.
csak az a következtetés szűrhető le, hogy az in-
370 5. RÉSZ. ELME

kel, rendelkeznek azzal a szelekciós mechaniz-


mussal, amely lehetővé teszi a jelenlegi, valósá-
gos helyzetnek megfelelő ítéletek gátlását és a
korábbi állapotra vonatkozó ítéletek előhívását,
de nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy
ez utóbbiakat - mint téves ítéleteket - mások-
nak tulajdonítsák (Leslie 2000).
A vizsgálatok tehát arra mutatnak, hogy a
mentális állapotok megértése speciális képessé-
geken alapszik, amelyek függetlenek más kogni-
tív funkcióktól (intelligencia, szelektív gátlás
stb.). Nagyon valószínű az is, hogy ezek a képes-
ségek az agy meghatározott területeihez köthe-
tők, jóllehet ma még nincs világos képünk a
konkrét idegrendszeri működésekről (Klin et al.
5.17. ÁBRA 2000). A fotonemissziós, pozitronemissziós, to-
Normál fejlődésű négyéves gyerekek, Down-kóros gyere- vábbá komputertomográfiás vizsgálatok szerint
kek és autista gyerekek teljesítményei a téves vélekedési a legvalószínűbb „jelöltek" egyike a bal oldali
tesztben (Sally-Ann-teszt) ■ (Forrás: Baron-Cohen 1995) középső frontális kéreg, amely különösen aktív
azokban a feladatokban, ahol pl. mentális álla-
potokra kell következtetni egy felolvasott szö-
telligenciahányados és az elmeteória kapacitás veg alapján, de az autistáknál nem működik.
független egymástól (Racsmány és Pléh 2001). Azoknak az embereknek, akiknek sérült ez az
Mindezek az eredmények arra mutatnak, hogy agyterülete, valamint az autistáknak egyaránt
az autisták nehézségei a téves vélekedési teszt- problémát jelent a különböző szociális helyze-
ben nem a kognitív funkciók általános meghibá- tekben való megfelelő viselkedés. Egy másik
sodására vezethetők vissza, sokkal inkább az agykérgi terület a jobb oldali elülső frontális ké-
elmeteóriával kapcsolatos specifikus mechaniz-
musok elégtelenségeiből származnak. Ez egyút-
tal azokat igazolná, akik az elmeteóriát modulá-
ris természetűnek tartják. Az a tapasztalat, mi-
szerint az autista gyerekek nem képesek a közös
figyelem kialakítására és a mintha játékban való
közreműködésre, ugyancsak értelmezhető úgy,
hogy a szociális megismerés nagyon sajátos, jól
körülhatárolható meghibásodásáról van szó.
Ezt támasztja alá továbbá az a vizsgálat is, amely
szerint az autisták - hasonlóan a négyéves
egészséges gyerekekhez - jól teljesítenek abban
a tesztben, ahol fényképeket használnak a téves
vélekedés vizsgálatára (5.18. ábra). Mint koráb-
ban részleteztük, ez a feladat nem igényli a má-
sik személy mentális állapotának megértését,
viszont magában foglalja a Sally-Ann-teszt meg-
oldásával kapcsolatos sajátos kognitív követel- 5.18. ÁBRA
ményeket. Az eredmények szerint az autisták, Négyéves egészséges gyerekek és autista gyerekek telje-
sítményei a téves vélekedési tesztben és annak fényképes
ellentétben a hároméves egészséges gyerekek-
változatában ■ (Forrás: Leslie 2000)
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 371

reg, amely a vizsgálatok során akkor aktiváló- A modularizmus egy másik erős állítása sze-
dik, ha a kísérleti személyeknek az elmére vo- rint az autizmus egyetlen kognitív meghibáso-
natkozó kifejezések jelentéseit kell megérteni- dás - az elmeteória-modul működés kiesésének
ük, de nem működik a testtel kapcsolatos sza- - az eredménye, amelynek másodlagos követ-
vak hallatán. Sérülése a megismerő és érzelmi kezményeként jön létre az autizmushoz kap-
működések széles körű kiesését vonja maga csolható összes többi szociális és emocionális
után, többek között a humorérzék elvesztését, a zavar. Ezt azonban számos kísérleti eredmény
mások iránti érdeklődés hiányát, és a társas cáfolja. Kiderült például, hogy az autisták szá-
kapcsolatok érzelmi aspektusainak megértésére mos olyan rendellenességet mutatnak a tárgyak
való képtelenséget. észlelése és manipulációja során, amely nem
Az elmeolvasás képességének irányításában vezethető vissza a mentális állapottulajdonítás
más, evolúciós értelemben ősi agyterületek is kognitív mechanizmusaira, mégis mélyen befo-
részt vesznek. Ilyen az amygdala, amely egy kí- lyásolják a társas viselkedést. Mint korábban
sérlet során akkor mutatott aktivitást, amikor a említettük, az egészséges csecsemők veleszüle-
kísérleti személyeket arra kérték, hogy értel- tett holisztikus szemlélettel rendelkeznek: már
mezzék egy fényképen szereplő személy érzel- néhány napos korukban kitüntetett figyelmet
mi állapotát (Stone 2000). Az autista felnőttek szentelnek a dolgok mint egészek iránt a részle-
nem mutatták ezt az idegrendszeri működést a tekkel szemben - így például előnyben részesí-
feladat elvégzése során, amelyet nagyon rosszul tik az arcot mint átfogó alakzatot az egyes arcvo-
teljesítettek. A szóban forgó idegrendszeri mű- násokhoz képest (5.3.1.). Az autisták azonban
ködések megértéséhez fontos támpontokat elsődlegesen az alkotóelemekre és a részletekre
nyújthatnak azok a majomkísérletek, amelyek- fordítják a figyelmüket, nem az egészre. Ennek
ben azt találták, hogy az amygdala az érzelmi ki- következtében jobban teljesítenek az optikai
fejezések felismerését végzi, és bizonyos arcki- illúziókkal kapcsolatos feladványokban vagy
fejezésekre (különösen a félelelemre és a fenye- azokban a feladatokban, ahol valamilyen részle-
getésre) adott válaszokat irányítja (Ledoux 1998) tet kell megtalálni egy ábrán belül. Egyesek sze-
(lásd 4.3.2., 5.5.3.). rint lehetséges, hogy ez a kognitív sajátosságuk
Mindezen tapasztalati adatok fényében nem - amelyet gyenge központi koherenciának ne-
vitatható, hogy a magasabbrendű kognitív mű- veztek el - okozza az autizmus számos más tü-
veletek egy része valóban moduláris szerkezetű. netét (Happé 2000). Olyanokat is, amelyeket az
A moduláris megközelítés erős állításai ugyan- elmeteória hiányára szokás visszavezetni, így
akkor aligha tarthatóak. Egy ilyen erős állítás az, például a másik személyre irányuló figyelem hi-
hogy az elmeteória és prekurzor moduljai nem ányát.
változnak a tapasztalás által, legfeljebb egy ideg- Valószínű ezért, hogy a szociális megismerés
rendszeri érési folyamaton mennek keresztül. műveletei az elmeteórián kívül más kognitív
Több jelenlegi vizsgálat is azt mutatja azonban, mechanizmusokat (modulokat) is magukban
hogy a környezeti hatások jelentősen befolyá- foglalnak. Többen felfigyeltek arra is, hogy az
solhatják az elmeolvasás kialakulását. Azt talál- autisták szociális fogyatékosságai fejlett képes-
ták például, hogy a téves vélekedési tesztet a ségekkel párosulnak más téren. Könnyedén tá-
gyerekek annál hamarabb és annál jobb ered- jékozódnak a fizikai összefüggések világában,
ménynyel oldják meg, minél több idősebb test- hamarabb átlátják az oksági viszonyokat és jobb
vérrel élnek együtt (Ruffman et al. 1998). A teljesítményt nyújtanak a gépek megértése te-
szerzők feltételezése szerint ez annak köszön- rén, mint a hasonló korú egészséges gyerekek.
hető, hogy az idősebb testvérek a fiatalabbakat Különösen így van ez azok körében, akiknél
gyakran bevonják a mintha-játékba, miáltal azok normális, a populáció átlagának megfelelő in-
megtanulják, hogyan gátolják a valóságos hely- telligenciahányadost mértek. Simon Baron-
zetre vonatkozó ismereteiket. Cohen (2000) ezt úgy foglalja össze, hogy az
372 5. RÉSZ. ELME

autisták rossz intuitív (folk) pszichológusok, de kai" és „intuitív pszichológiai" eszköztáruk egy
kiváló intuitív fizikusok. Azt találta, hogy az harmadik területtel, az „intuitív biológiával"
autista gyerekek apja és nagyapja - akik maguk gazdagodik. Mindegyik önálló modulrendszert
nem autisták, de mint elsőfokú rokonok hordoz- képez a környező világ megismerési folyamatai-
zák az autista gyerekek génjeinek 50, illetve nak irányításában (Mithen 1996, Pinker 2002).
25%-át - lényegesen nagyobb arányban dolgoz- A csecsemők néhány hónapos korban felis-
nak a mérnöki szakmákban, mint szociális terü- merik az élőlények és az élettelen dolgok közöt-
leteken (pl. szociális munkásként). A matemati- ti különbséget, és ennek megfelelően viselked-
ka, fizika és mérnöki fakultásokon tanuló egye- nek. Egy egyszerű kísérletben a csecsemők azt
temistáknak több autista rokonuk van, mint látták, hogy egy ernyő mögé golyót gurítanak be,
bölcsész társaiknak. és kisvártatva egy másik golyó jelenik meg a má-
Az autisták átlagosnál jobb teljesítménye a fi- sik oldalon (Spelke et al. 1992). Az ernyő eltávo-
zikai világ megértése terén egyesek szerint azzal lítása után azt észlelik, hogy a mozgásba hozott
függ össze, hogy az agyi fejlődés férfi mintázata- golyó nekiütközik a másiknak, amitől az elkezd
inak szélsőséges formáját mutatják (Baron-Co- gurulni. Ettől nem élénkül meg az érdeklődé-
hen és Hammer 1997). Ismeretes, hogy a férfiak sük, valószínűleg ugyanezt a folyamatot képzel-
a nőkhöz képest átlagban jobb teljesítményt ték el az ernyő mögött is. Ha azonban azt tapasz-
nyújtanak a mérnöki és technikai munkakörök- talják, hogy a második golyó anélkül kezdi meg
ben, ami valószínűleg jobb térorientációs ké- mozgását, hogy az első elérte volna, figyelmük
pességükkel függ össze. Ugyanakkor szociális rendkívül élénkké válik a meglepetéstől. Nem
és kommunikatív képességeik terén elmarad- mutatnak azonban érdeklődést akkor, ha ugyan-
nak a nők mögött (4.4.3., 4.4.4.). Az autisták ezt a kísérletet emberekkel játsszák el, és azt ta-
körében minden egyes nőre 4 férfi jut, sőt, ha pasztalják az ernyő elvétele után, hogy az egyik
csupán a magasabb (a népesség átlagának meg- személy magától indul el. Jobban csodálkoznak
felelő) intelligenciájú autistákat vesszük figye- azon, ha az emberek mozgásuk során összeüt-
lembe, ez a nemi arány l:9-re módosul. Baron- köznek.
Cohen és munkatársai ezért úgy vélekednek, Úgy tűnik, a csecsemők azt várják el, hogy az
hogy az autizmus a férfi agy extrém megnyilvá- élő és élettelen dolgok különböző törvények
nulási formája, amennyiben a férfiakra általá- szerint működnek. Óvodáskorukra világossá
ban jellemző kognitív stílusok a populáció egy válik számukra, hogy az élőlények valamiféle
kis részében abnormális tünetekhez vezetnek. rejtett dologgal, lényeggel (esszenciával) rendel-
Egyelőre nem világos, hogy mi vezet ehhez az keznek, ami az élettelen dolgokból hiányzik.
állapothoz, mint ahogy az sem, hogy amennyi- Amikor a kísérletek során az egyik tárgyat (pl.
ben az emberi agy a fizikai és pszichológiai teáskannát) különböző műveletek során egy
összefüggések megértésének eltérő módjaira másikká (pl. madáretetővé) alakították át, a gye-
szelektálódott, mi hozza létre az „intuitív fizi- rekek elfogadták az átalakulást, és tudomásul
ka" és „intuitív pszichológia" egymást korláto- vették, hogy az új dolog madáretetésre szolgál
zó, alternatív működését (trade-offját). (Keil 1989). Amennyiben azonban élőlényeket
ábrázoló játékokat alakítottak át egymásba - te-
hát pl. mosómedvét megfelelő színezés és szőr-
5.3.6. Intuitív biológia eltávolítás után görénnyé -, azt a gyerekek fur-
csának és természetellenesnek tartották. Ellen-
A gyermekek fizikai és szociális intelligenciája állónak mutatkoztak akkor is, amikor élettelen
mellé egy további kognitív kapacitás társul: az, tárgyat alakítottak át élővé (pl. egy drótkefét
hogy meghatározott módon képesek kezelni az sündisznóvá), vagy fordítva. Ugyancsak tilta-
élőlényekkel kapcsolatos benyomásokat és ta- koztak, amikor különböző állatokat „építettek
pasztalatokat. Sokak szerint ezzel „intuitív fizi- egymásba", miközben a tárgyak összeolvasztá-
5.3. FEJEZET. EGYEDFEJLŐDÉS 373

sából származó új dolgokat elfogadták. Általá- tartozó élőlények azonos tulajdonságokkal ren-
ban véve úgy gondolják, hogy az élőlényeket delkeznek, amelyek megkülönböztetik őket má-
belső tulajdonságaik teszik azzá, amik, külsejük soktól. Ha tudják például, hogy a pelikánt vala-
megváltoztatása önmagában nem hoz létre má- milyen betegség támadja meg, hajlamosak azt
sik állatot. Így pl. a tigris nem változik oroszlán- hinni, hogy ez a betegség más madárfajokban is
ná, ha oroszlánsörényt ragasztanak rá, ha azon- előfordul, madarakon kívül viszont feltehetően
ban eltávolítják a tigris belsejét, az már megszű- ritkán találkozni vele. Valamennyi tanulmá-
nik tigris lenni. nyozott kultúrában azt találták, hogy e típuso-
Ez az esszencializmus annak a felismerésére kat egy hierarchia mentén osztályozzák: a növé-
is rávezeti őket, hogy az állat- és növényfajták nyek és állatok egymásba foglalt csoportokba
nagyobb kategóriákba, átfogó típusokba tartoz- kerülnek, amelyek nagyjából megfelelnek a bio-
nak. Ez alapján pedig következtetéseket hoznak lógiai rendszertan olyan kategóriáinak, mint
létre ismeretlen élőlények viselkedésével kap- család, osztály, törzs (pl. hegyi kecske/kecske/
csolatban. Egy kísérletben hároméveseknek egy növényevő patás/emlős). Miközben az állatokra
flamingó, egy rigó, és egy olyan denevér fényké- vonatkozó ismeretek természetszerűleg változ-
pét mutatták meg, amely nagyon hasonlított a nak az egyik kultúráról a másikra áttérve, maga
rigóra (Gelman és Markman 1987). Amikor kö- a rendszer felépítése és logikája meglepő kultúr-
zölték velük, hogy a denevér tejjel táplálja a ki- közi stabilitást mutat.
csinyeit, azt állították, hogy a rigó is ezt teszi. Atran (1998) és mások (Pinker 2002) arra kö-
Amikor azonban elmondták nekik, hogy a fla- vetkeztetnek, hogy az emberi elme veleszületett
mingó madár, a gyerekek megváltoztatták véle- képességeket mutat arra, hogy felismerje, kate-
ményüket, és úgy gondolták, hogy eltérő külse- gorizálja és konceptuálisan elhelyezze, illetve
jük ellenére bizonyára mindkét madár hason- rendszerezze a különböző élőlényeket. Olyan
lóan „működik". Következésképpen a rigó is képességek ezek, amelyek nyilvánvalóan hasz-
úgy táplálja kicsinyeit mint a flamingó (pépes nosak voltak őseink számára, amennyiben segí-
étellel). tették a táplálék felkutatását, a mérgező növé-
Scott Atran (1990, 1998) és Brent Berlin nyek elkerülését vagy a ragadozók elleni véde-
(1992) több vizsgálat során kimutatta, hogy az kezést (5.4.). Az evolúciós környezet állandó,
emberek élőlényekkel kapcsolatos intuitív tu- lényeges és visszatérő problémái voltak ezek,
dása egy „népi biológia" kialakulásához veze- ezért a természetes szelekció létrehozta a meg-
tett. Arról van szó, hogy az emberek a föld min- oldásukhoz szükséges adaptív pszichológiai
den táján olyan csoportokba osztályozzák a nö- eszközöket. A szerzők szerint a népi biológiai
vényeket és állatokat, amelyek megfelelnek a gondolkodást egy területspecifikus modul (vagy
Linné-féle taxonómia nemzetség kategóriájának modulok csoportja) irányítja, amely lehetővé te-
(mosómedve, harkály, borz, szarvas), eseten- szi az élővilág diszkrét, nem átfedő kategóriái-
ként a faj kategóriájába tartoznak (oroszlán). nak különböző csoportosításait és a rájuk irá-
Még akkor is ezeket tartották a legfontosabb, nyuló következtetések műveleteit. Ez az oka an-
megkülönböztetendő természeti kategóriáknak, nak, hogy az emberek valamennyi kultúrában
ha sohasem látták példányaikat, és a természet- rendkívül érzékenyek a természeti kategóriák
ben nem is tudják őket azonosítani. Mindegyi- határaira, képesek a fejükben összekapcsolni az
ket valamifajta belső realitással, esszenciával élőlények megfigyelt tulajdonságait, és arra is,
ruházzák fel, amely az élőlény sajátos identitá- hogy értelmezzék a közöttük lévő oksági kap-
sát adja. Magát az identitást pedig úgy fogják fel, csolatokat, és ezek alapján előrejelzéseket te-
mint egy komplex, önfenntartó dolgot, amelyet gyenek a velük kapcsolatos viselkedési művele-
belső folyamatok és erők irányítanak. E feltéte- tekre és eljárásokra. Az a tény például, hogy a
lezés az alapja annak, hogy az emberek képesek kecske hasonló rendszertani kategóriába tarto-
megérteni és megjósolni, hogy az egy típusba zik, mint a birka, arra enged következtetni, hogy
374 5. RÉSZ. ELME

számos tulajdonság (betegségre való fogékony- tői is kiváló intuitív botanikusok és zoológusok
ság, terelhetőség, hidegtűrő képesség, fogság- voltak: sok száz fajt ismerhettek, és bőséges is-
ban tarthatóság) tekintetében inkább hasonlít a meretekkel rendelkezhettek ezek életmódjáról,
birkára, mint a szarvasmarhára. A szóban forgó éves ciklusairól, szaporodásáról. Ezek alapján
kognitív algoritmusok irányítják az élővilágra meglehetősen pontos következtetésekre jutot-
vonatkozó tapasztalati ismeretek szerzését, ame- tak arra vonatkozóan, hogy mi a megfelelő teen-
lyek következtében a legegyszerűbb, írás nélkü- dő felkutatásuk, begyűjtésük és vadászatuk, il-
li kultúrák tagjai is hihetetlenül gazdag tudással letve háziasításuk esetén, ami növelte túlélési
rendelkeznek élő környezetük felépítéséről. Va- és szaporodási kilátásaikat. Erre még visszaté-
lószínű, hogy a paleolitikum vadászó-gyűjtöge- rünk a következő fejezetben.
5.4. fejezet
HUMÁN KOGNITÍV EVOLÚCIÓ

Az eddig elmondottak fontos következménnyel evolúciójával kapcsolatban. Megállapítottuk,


járnak az emberi evolúció megértésére nézve. hogy a csimpánzok és a gorillák szociális és
Ennek elemzése előtt azonban érdemes kitér- technikai képességei bizonyos területeken az
nünk arra a problémára, amit a Homo sapiens emberi jártasságok előfutárainak tekinthetők. E
törzsfejlődésének rekonstrukciója jelent a tudo- képességek összehasonlító elemzése lehetővé
mányos kutatás számára. Közhelyszerű igazság, teszi, hogy rekonstruáljuk az emberszabásúak
hogy a viselkedés evolúciós történései rendkí- közös ősének - és talán az Australopithecusnak
vül nehezen modellezhetők, hiszen a viselke- - a kognitív repertoárját, azt, hogy az elmúlt ti-
désnek nincs maradandó lenyomata, nem fosz- zenöt millió év és az utolsó kétmillió év közötti
szilizálódik. Még nagyobb problémát jelent a időszakban milyen lehetett őseink gondolkodá-
kognitív képességek törzsfejlődésének nyomon sa és mentális élete. Arra a következtetésre ju-
követése. Természetesen vannak olyan tárgyi tottunk, hogy a következő tulajdonságok feltét-
emlékek, amelyekre építkezhetünk az elmélet- lenül jellemzőek voltak rájuk: az eszközhaszná-
alkotás során (Corballis és Lea 1999, Lewin lat egyszerűbb formái, az oksági kapcsolatok
1999). Először, az emberősök fosszíliái, minde- elemi megértése, belátásos tanulás, a szociális
nekelőtt agykoponyájának mérete, alakja, térfo- tanulás és utánzás különböző fajtái, az énfelis-
gata és belső felületének lenyomata, amelyen az mérés, a manipuláció és megtévesztés, és az
agy erei és barázdái hagytak nyomot. A tárgyi elmeteória implicit formái.
bizonyítékok körébe tartoznak ezenkívül a ho- Az emberszabásúakkal való összehasonlító
minidák által használt és készített eszközök és kutatások azonban viszonylag kevés informáci-
más materiális emlékek, amelyekből visszakö- ót nyújtanak az emberi evolúció későbbi - az
vetkeztethetünk az akkori emberek intellektuá- utóbbi kétmillió évben végbement - szakaszai-
lis képességeire. Őseink természeti-ökológiai ról. A csimpánzok és gorillák kognitív képessé-
környezete - pontosabban, ami ebből rekonst- gei alapján ugyanis nehéz fogalmat alkotni a
ruálható - ugyancsak gazdag információt nyújt- Homo nemzetség tagjainak (H. habilis, H. erec-
hat azokra a szelekciós nyomásokra vonatkozó- tus, H. sapiens) mentális fejlődésére vonatkozó-
an, amelyek a fizikai világhoz történő alkalmaz- an. Számos szerző - így Steven Mithen (1996),
kodási folyamatokat alakították. Merlin Donald (2001), Sue Parker és Michael
Másodszor, az emberszabású főemlősökkel McKinney (1999), Simon Baron-Cohen (1999) -
történő összehasonlító elemzések azt a lehető- szerint az utóbbi kétmillió év történéseinek re-
séget kínálják, hogy a különbségek és a hasonló- konstrukciójában egy új elem jelenik meg és
ságok megállapításával képet nyerjünk az em- egészíti ki a korábbiakat: a pszichológiai képes-
beri evolúció kezdeti szakaszairól és arról az ségek egyedfejlődéséről szerzett ismereteink fel-
„evolúciós startról", amely a későbbi, sajátosan használása. Úgy vélik, a különböző mentális ké-
emberi fejlődési pálya kiindulási alapját képezi pességek fejlődésének menetrendje, az egyes
(Gibson 2002, Parker és McKinney 1999). Az kognitív szintek időzítése és a pszichológiai vál-
előző fejezet végén (5.1.4., 5.1.5.) bemutattunk tozások szekvenciája, amelyek az egyedi élet so-
néhány kutatási eredményt és elméleti magya- rán bontakoznak ki, bepillantást engednek abba
rázatot a főemlősök, különösen az emberszabá- a folyamatba, ahogyan az emberi gondolkodás
súak agyának és intellektuális képességeinek és tudat fokozatosan létrejött a törzsfejlődés so-
376 5. RÉSZ. ELME

5.19. ÁBRA
Kőeszköz-kultúrák az embe-
ri evolúció különböző idő-
szakaiból ■ Magyarázat a
szövegben (Forrás: Mithen
1998)

rán. Ez nem jelenti egyúttal a rekapitulációs el- pánzokkal való közös ős és az Australopithe-
mélet elfogadását, vagyis annak a régen megcá- cusok világához képest (Toth és Schick 1993,
folt tannak az újjáélesztését, hogy az egyedfejlő- Foley 1995). A habilisek által készített kőeszkö-
dés megismétli az addigi törzsfejlődés legfonto- zök (az ún. olduwai ipar), bár nagyon egyszerű
sabb lépéseit. Világosan kimutatható ugyanis, technikával készültek, lényegesen meghalad-
hogy az egyedfejlődés menete nem ad kauzális ták a ma élő emberszabásúak teljesítményét
magyarázatot a törzsfejlődés mintázataira, és vi- (5.2.2.). Jól irányzott ütésekkel szilánkokat pat-
szont (Gould 1978, Péley 2001). Lehetőséget tintottak le egy kavicsról, és az így keletkező
nyújt ellenben bizonyos párhuzamosságok fel- pengéket és magkövet különböző célokra hasz-
rajzolására a mentális képességek szerveződésé- nálták fel (5.19. ábra). Valószínű, hogy az eszkö-
ben, és arra, hogy a kognitív evolúció általános zöket egy arra alkalmas helyen készítették el, tá-
keretét felvázolják. rolták, és csak később vitték - olykor nagy távol-
A rendelkezésre álló tárgyi emlékek, összeha- ságokat bejárva - a felhasználás színhelyére,
sonlító adatok és fejlődési mintázatok természe- ahol a zsákmányállatok feldolgozása történt. A
tesen nagyon hiányosak. Ezért van az, hogy az kéz és a szem kordinációja az eszközkészítés
egyes szerzők olyan evolúciós szcenáriókat ja- műveletei során, a végtermék elképzelése és jö-
vasolnak az emberi tudat és gondolkodás fejlő- vőbeli felhasználásának anticipációja, továbbá
désével kapcsolatban, amelyek számos ponton az eszköz és a céltárgy közötti fizikai kapcsolat
eltérnek egymástól. Ugyanakkor az általuk leírt megértése olyan képességeket igényel, amelye-
evolúciós rekonstrukció alapvető irányai és fő ket a gyermekek másfél-kétéves korukban érnek
menetrendje nagy hasonlóságot mutatnak. Az el. A kutatók többsége úgy gondolja, hogy a
alábbiakban a kognitív evolúció egy rövid váz- habilisek nagyjából még a csimpánzoknak meg-
latát mutatjuk be, a részleteket illetően, ame- felelő (implicit) elmeteóriával rendelkeztek, és
lyek tárgyalása túllépne e könyv keretein, a hi- mások megértése terén nem érték el a másod-
vatkozások adhatnak eligazítást, rendű intencionalitás szintjét, ami a négyéves
A szerzők nagy része egyetért abban, hogy a gyerekekre jellemző (Mithen 2000).
humán evolúció első nagy „áttörése" a Homo A Homo habilisek agytérfogata a ma élő em-
habilisszel következett be, mintegy kétmillió berszabásúakhoz és az Australopithecusokhoz
évvel ezelőtt (lásd 1.2. ábra). Ez több tekintet- képest növekedésnek indult, és elérte a 700-800
ben is minőségi különbséget jelentett a csim- cm3 -t. Ebben lényeges szerepet játszott étrend-
5.4. FEJEZET. HUMÁN KOGNITÍV EVOLÚCIÓ 377

jük megváltozása. A telephelyükön talált állati mazkodás követelményei képezték a kognitív


csontmaradványok és kőből készült vágóélek evolúció hajtómotorját. Bizonyos közvetett ada-
azt mutatják, hogy élelmüknek meghatározó ré- tok arra mutatnak, hogy a Homo habilis na-
szét képezte a hús, bár jelenleg éles viták foly- gyobb méretű csoportokban élt, mint ősei. Dun-
nak arról, hogy ezt elsősorban dögevés vagy va- bar korábban ismertetett számításai alapján
dászat útján szerezte (Whiten és Widdowson (2.4.1.) - tehát az agykéreg relatív méretét hasz-
1992). A hústáplálék megjelenése és elterjedése nálva - e csoportok felső határa 70-80 fő lehe-
szorosan kapcsolódik az agy növekedéséhez. tett (Dunbar 1996). Az 5.21. ábra azt mutatja,
Nem csupán abban a közismert értelemben hogy az emberi evolúció folyamán őseink egyre
azonban, hogy a zsákmány felkutatása, haza- kiterjedtebb csoportokban éltek, aminek külön-
szállítása, feldolgozása, a megfelelő szerszámok böző lehetséges okai lehettek. Erős csoporton
készítése, tovább a vadászat mint csoportos te- belüli kötelékek és kooperatív tevékenységek
vékenység összehangolása fontos szerepet ját- voltak szükségesek a ragadozók elleni védeke-
szott a fejlett intellektuális képességek szelekci- zés miatt, a táplálék (különösen a nagy testű ál-
ójában (Gibson és Ingold 1993). Brit antropoló- latok) megszerzése céljából, és a csoportok kö-
gusok nemrégiben kimutatták, hogy a fordított zötti küzdelmek sikeres megvívása érdekében.
oksági kapcsolat legalább ilyen meghatározó - A nagyobb csoportokban élő egyének olyan kog-
vagy talán még meghatározóbb - lehetett: a nö- nitív képességekre szelektálódtak, amelyek se-
vekvő agy mintegy „húzóerőt" gyakorolt a hús gítségével képesek voltak a többiek viselkedését
iránti fokozott szükséglet megjelenésére. Leslie bejósolni, együttműködésüket megszervezni, és
Aiello és Peter Wheeler (1995) abból indultak másokat saját céljaik érdekében manipulálni
ki, hogy az agy rendkívül költséges szerv: mi- (5.2.6.). Ez a folyamat a Homo habilisszel még
közben mindössze 2%-át teszi ki az emberi test- éppen csak elkezdődött - ami megfelel alacsony
nek, energiafelhasználása az alapanyagcsere elmeolvasó képességüknek -, a későbbiek folya-
akár 20%-át is felemészti. Ezért az evolúció so- mán azonban jelentősen felgyorsult.
rán csak úgy lehetett fenntartani az egyre na-
gyobb tömegű agyat, ha közben más szervek
méretének a csökkentésével biztosítani lehetett
a szervezet energia-egyensúlyát. Nyilvánvaló,
hogy a létfontosságú - és ugyancsak költséges -
szervek (máj, vese, szív stb.) szükséges mértékű
redukciója összeegyeztethetetlen lett volna a
túléléssel. A tápcsatorna hossza azonban az
alapvető élettani és homeosztatikus folyamatok
felbomlása nélkül is csökkenthető (5.20. ábra).
Mégpedig azon az áron, hogy a szervezet a ko-
rábbinál kevésbé hatékonyan tudta lebontani és
hasznosítani a rostos növényi táplálékot, ami
azt jelenti, hogy a kizárólagos növényi étrend
nem biztosította a test megfelelő energia-ellátá-
sát. Ez szigorú kényszert jelentett arra nézve,
hogy habilis őseink áttérjenek a hústáplálékra,
ami - a korábbiak értelmében - valószínűleg
5.20. ÁBRA
visszahatott az agy további növekedésére. Egy 65 kg-os ember és egy hasonló súlyú főemlős létfon-
A legtöbben úgy gondolják, hogy az ökológiai tosságú szerveinek mérete ■ Látható, hogy az egyetlen
adaptációk (kőeszközök készítése, táplálékszer- jelentős különbség az agy és a bélcsatorna egymáshoz vi-
zés) mellett az összetett csoporthoz való alkal- szonyított nagyságában van (Forrás: Aiello és Wheeler
1995)
378 5. RÉSZ. ELME

ami valószínűleg egyaránt köszönhető a termé-


szeti és társadalmi környezet hatásainak. Jelen-
legi ismereteink szerint a Homo erectus az első
hominida, amely az emberszabásúakhoz képest
alapvetően eltérő növekedési pályát mutat (Bo-
gin és Smith 1996). Egyedfejlődési mintázatai
köztes értéket foglalnak el a csimpánz és a mo-
dem ember között. Mint az 5.22. ábrán látható,
a csimpánzhoz (és az Australopithecushoz) ké-
pest fejlődése lelassul, az egyes testi jellegek re-
latíve később jelennek meg, a gyermekkor meg-
hosszabbodik (lásd még 4.3.1.). Akárcsak a mai
ember, rendkívül éretlenül és magatehetetlenül
jön a világra: az újszülött agytömege nem éri el
a felnőttre jellemző méret egyharmadát. Ezek a
neoténiás vonások egyúttal azzal járnak, hogy
a gyermek intenzív anyai gondoskodást igényel,
5.21. ÁBRA
és az anyától való függőség állapota hosszú
A kihalt hominidafajok feltételezett maximális csoport-
évekig tart. Ebben a környezetben intenzív sze-
méretei, a koponyatérfogatuk által kalkulált neocortex
mérete alapján ■ (Forrás: Dunbar 1996) lekciós nyomások helyeződhettek az arckifeje-
zések, gesztusok és vokális jelzések megértésére
és utánzására. Ugyancsak lényeges szerepet
Ebből a szempontból nagyon fontos a humán játszhatott a kötődési folyamatok elmélyítésé-
evolúció következő szintje, a Homo erectus meg- ben a közös figyelem kialakulása (Parker és
jelenése, mintegy 1,6-1,8 millió évvel ezelőtt. McKinney 1999). A gyerek számára magas túl-
Agyméretük tovább nő (eléri a 900-1000 cm3-t), élési értéket képviselt, hogy képes volt a felnőt-

5.22. ÁBRA
Az egyedfejlődés első húsz évét magában foglaló élettörténeti mintázatok változásai a humán evolúció folyamán ■ Öt
faj elemzéséből megállapítható, hogy a gyermekkor hossza folyamatosan növekedett. Az első nagyobb változás a
Homo erectus egyedfejlődésében tapasztalható (Forrás: Bogin és Smith 1996)
5.4. FEJEZET. HUMÁN KOGNITÍV EVOLÚCIÓ 379

tek tekintetének irányát követve olyan tárgyra lin Donald (2001) szerint megjelenik a mimézis,
vagy eseményre irányítani a figyelmét, amellyel amelynek során az egyed a csoporttárs magatar-
kapcsolatban a közvetlen tapasztalat (fizikai tásának valamely jellemző részletét szimboli-
kapcsolat) veszélyes volt vagy elérhetetlen, kus - de még nem nyelvi - formában reprezen-
A Homo erectus kognitív képességeinek ala- tálja, elsősorban azért, hogy mások számára
kulásában valószínűleg természeti-ökológiai té- ezt kommunikálja. Az arckifejezésekben, testi
nyezők is fontos szerepet játszottak (Gibson és gesztusokban, hangjelekben reprodukált, újra-
Ingold 1993, Parker és McKinney 1999). Egy- játszott események és történetek fontos szerepet
részt a táplálkozásukban egyre fontosabbá váló töltöttek be a társas ismeretek és technikai ügyes-
dögevés és vadászat során használt kőeszközök ségek csoporton belüli adásvételében. Ezzel
összetett kognitív képességeket igényeltek A együtt is az erectusok szociális tanulására egyfaj-
mintegy másfél millió évvel ezelőtt megjelent ta statikusság jellemző. Kognitív korlátaikat mu-
ún. acheuliani ipar szakócái szimmetrikusak, tatja, hogy az általuk készített eszközök csaknem
mindkét oldalukat megmunkálták (5.19. ábra). egymillió éven keresztül semmiféle formai vagy
Ez magas fokú anticipációt igényelt, hiszen a funkcionális változást nem mutatnak, és bár el-
használati tárgy végső alakját előre meg kellett térő földrajzi körülmények között éltek, nem ké-
tervezni, és a műveleteket folyamatosan hozzá- szítettek speciális eszközöket a különböző álla-
igazítani a mentális modellhez. Az eszközkészí- tok vadászatára vagy kikészítésére (Stringer és
tés a tárgyak közötti oksági összefüggések mé- McKie 1996).
lyebb megértését hívta életre, amely lényegesen A Homo erectusok életének egy másik ökoló-
felülmúlta az emberszabásúak teljesítményét. giai tényezője ugyancsak hatással lehetett kog-
Nem csupán az előzmény-következmény lánco- nitív képességeik fejlődésére. Ez a tényező a
lat megértését foglalta magában, hanem valószí- vándorlás, amely az erektuszoknál egy koráb-
nűleg azoknak a láthatatlan „közvetítőerőknek" ban sohasem látott, hatalmas méretű és kiterje-
a reprezentációját is, amelyek az adott esemény- désű „rajzást" jelentett. Afrikából elvándorolva
sort mozgásban tartják (5.1.1.). Sőt, ezt a képes- egymillió év alatt egész Eurázsiában elterjedtek,
séget - amely a gyermeki fejlődés nagyon fontos miközben a legkülönbözőbb földrajzi adottsá-
szintje - számos ponton meghaladhatta. Egy gokhoz és éghajlati viszonyokhoz kellett alkal-
elemzés, amely az acheuliani kőkészítés pattin- mazkodniuk (Corballis 1999). Az északi irányba
tási technikáit tanulmányozta, arra következte- történő vándorlás azzal járt, hogy az évszakos
tett, hogy e kőeszközök készítői feltehetőleg ingadozások növekedtek, a növényi táplálék a
tisztában lehettek az euklideszi geometria bizo- téli hónapokban jelentősen csökkent, a vadállo-
nyos fogalmainak, pl. a szögek természetére vo- mány elterjedésének és megoszlásának változé-
natkozó ismereteknek. Ez a tudás viszonylag ké- konysága pedig soha nem tapasztalt méreteket
sőn, hatéves korukat követően jelenik meg a öltött. A táplálék előre jelezhetőségének csökke-
gyerekeknél, az ún. konkrét műveleti szakasz- nése, felkutatásának nehézségei és a kinyeré-
ban (Wynn 1993). sükkel kapcsolatos nehézségek növekedése a fi-
Az erectusok eszközkészítése valószínűleg zikai intelligencia további fejlődéséhez veze-
mélyen befolyásolta az utánzásos tanulás és a tett, ahogy azt az ökológiai elméletek képviselői
tanítás képességeit is, hiszen az ilyen bonyolult állítják (5.2.7.) Így például fejlett mentális tér-
műveletek elterjedése a populációban a szociá- képpel és térorientációs képességekkel kellett
lis tanulás magas szintű formáit igényli. Az is- rendelkezniük ahhoz, hogy nyomon kövessék a
meretek és a technikai ügyességek átadásában vándorló csordákat, és hogy visszatérjenek me-
valószínűleg egyre kisebb szerepet játszott az leget adó lakóhelyeikre (Parker és McKinney
emuláció. Helyét fokozatosan a valódi utánzás 1999).
vette át, amely a legcélszerűbb modellek pontos Mintegy félmillió évvel ezelőtt jelentek meg a
és megbízható másolásához vezetett. Sőt, Mer- Homo sapiens archaikus formái. Ennek kezdeti
380 5. RÉSZ. ELME

szakaszában egy nagyszabású és viszonylag


gyors agyméret növekedés történt: az erectusok
900-1000 cm3 -es agyát egy 1200-1600 cm3 tér-
fogatú agy váltotta fel. Különösen nagy agymé-
ret jellemezte a neandervölgyi ősembert (Homo
sapiens neanderthalensis), amely 150-200 ezer
évvel ezelőtt jelent meg, és feltételezhetően 30
ezer évvel ezelőtt halt ki. A korszak legnagyobb
„újítása" az a bonyolult technológia, amit le-
vallois-i kultúrának hívunk (5.19. ábra). Lénye-
ge, hogy a tervezett szerszámokat egy nagyobb
kődarabról választják le, gondos, finoman cél-
zott, aprólékos ütések sorozatával. Ez a műve-
letsor az absztrakt gondolkodás - elsősorban az
előrelátás és az oksági megértés - különösen
magas szintjét igényli, hiszen a kezdeti állapot
és a végső cél közé nagyon sok közvetítő lépés
iktatódik, amelyeknek semmi közük a végső
funkcióhoz (Kuhn és Stiner 1998). Ezeknek az 5.23. ÁBRA
eszközöknek az elkészítése annyira bonyolult „Varázsló" - 75 cm-es festett figura a felső kőkorszakból
jártasságot igényelt, hogy még a mai kőfaragók- (Trois-Fréres, Franciaország) ■ (Forrás: Mithen 1996)
nak is nagy nehézséget okoz az utánzásuk. Nyil-
vánvaló, hogy a mesterségbeli ügyesség elsajátí-
tása a szociális tanulás fejlett formáit igényelte zentációját, és arra is, hogy ezekkel különböző
ősünktől. A levallois-i technika megtanulásá- műveleteket végezzen az elmében. Ezt többek
hoz valószínűleg nem volt elég a pattintó moz- között abból tudjuk, hogy elképzelt alakokat
dulatok pontos megfigyelése és lemásolása: formált meg létező fajok különböző testrészei-
szükség volt arra is, hogy megértsék a mester nek felhasználásával. Így pl. elefántagyarból
szándékait és céljait is, hiszen mindegyik moz- egy 35 ezer évvel ezelőtti mester olyan figurát
dulatkombináció különböző eszközöket ered- faragott ki, amelynek a teste férfi, a feje orosz-
ményezett. Tanítónak és tanítványának egy- lán. Egy ugyanebből az időből származó fest-
aránt figyelembe kellett vennie, hogy mi van a mény olyan élőlényt ábrázol, amely két lábon
másik fejében; a tanulási folyamatot egymás áll, végtagjai emberszerűek, háta, füle valami-
nézőpontjából is meg kellett érteni és nyomon lyen növényevőre utal, agancsa egy rénszarvas-
követni (Mithen 2000). Valószínű, hogy rendel- tól származik, farka viszont a lóéhoz hasonlít
keztek már az elmeolvasás és szándéktulajdoní- (5.23. ábra). Az autista gyerekek, akik elmeolva-
tás bizonyos mentális képességével, de a ren- só képessége alacsony szinten áll, nem képesek
delkezésre álló evidenciák alapján nehéz pon- ilyen kreatúrákat létrehozni, hiányzik belőlük
tos képet alkotni ezek működéséről. az ehhez szükséges fantázia. Szintén nem képe-
A modern ember (Homo sapiens sapiens), sek a mintha (szimbolikus) játékra, amely a má-
amely mintegy 100 ezer évvel ezelőtt jelent sik perspektívájának átvételét és egy nem való-
meg, már biztosan rendelkezett teljesen kifej- ságos világ reprezentációját igényelné. Ezzel
lett, explicit elmeteóriával (Baron-Cohen 1999, szemben az archaikus ember tevékenységét és
Mithen 1998, 2000). Képes volt másodlagos rep- tárgyi kultúráját nehéz volna megérteni anél-
rezentációk kialakítására, azaz arra, hogy az ér- kül, hogy őseinket ne ruháznánk fel a másodla-
zékszervektől függetlenül is létre tudja hozni a gos reprezentáció és az elmeteória képességé-
dolgok, események kapcsolatok mentális repre- vel. A 30-50 ezer évvel ezelőtt élt emberek más
5.4. FEJEZET. HUMÁN KOGNITÍV EVOLÚCIÓ 381

élőlényeknek és élettelen tárgyaknak is mentá- (Knight et al. 1995). E szimbólumok létrehozása


lis állapotokat tulajdonítottak. Egyesek szerint bonyolult kognitív képességeket igényelt: egy
az antropomorfizmus - tehát az állatok emberi mentális modell előzetes kialakítását és a kol-
képességekkel és tulajdonságokkal való felruhá- lektív jelentések kommunikációjának szándé-
zása - fontos szerepet játszott abban, hogy őse- kát. Ráadásul olyan jelentések (pl. újjászületés)
ink mestereivé váltak az állatok viselkedésének tulajdonítását egy képnek vagy szobornak (pl.
előrejelzésében és sikeres elejtésében. „Belehe- halat ábrázoló faragványnak), amely nem kap-
lyezkedve" az állatok világába, könnyebben csolódott a valódi tárgyhoz (a halhoz mint éle-
megértették, hol táplálkoznak, merre vonulnak, lemhez). Már 100 ezer évvel ezelőttről találtak
hogyan reagálnak az emberi közeledésre (Mi- olyan kőből és csontból készült tárgyakat, szer-
then 1996). számokat, amelyekre egymást keresztező vona-
Nem csupán ez a képesség, hanem a csopor- lakat és más geometriai alakzatokat véstek. Az
tos vadászat leleményes formái és az új fegyve- utóbbi 30 ezer évben készült használati tárgyak
rek - főleg a különlegesen kiképzett hajítófegy- - lándzsavetők, csapdák, balták - a legkülönfé-
verek - megjelenése is az intelligencia növeke- lébb módokon vannak kifaragva, festve, díszít-
déséhez vezetett. A fegyverek formáját nem csu- ve. Ezek a művészi megformálások (rovátkák,
pán a vadászott állatok elejtésének speciális szülő állatfigurák, repülő madarak) Donald (2001)
követelményeihez igazították, hanem a földraj- szerint ugyanakkor sokszor maguk is eszköz-
zi és éghajlati változásokhoz is (McBrearty és funkciót töltöttek be: a lényeges ismeretek el-
Brooks 2000). Így pl. robusztus, erős hegyekkel raktározását és újbóli előhívását könnyíthették
ellátott nyilakat és lándzsákat használtak az el- meg, így pl. az állatok számát, az új évszak bekö-
jegesedett területek nagyvadjainak elejtésére, szöntének időpontját, vagy a zsákmányból való
amikor azonban az időjárás megenyhült, kisebb részesedést jegyezhették fel általuk. Ez egyfajta
méretű, többféle célra alkalmas fegyverek válto- „externális" memóriát vagy szimbolikus adattá-
zatos fajtáit hozták létre a sokszínű vadállo- rat biztosított, amely lényegesen meghaladta a
mány vadászatára. Általában véve több száz biológiai memória kapacitását.
féle, aprólékosan megmunkált, és a legkülönbö- A felső-őskőkori ember művészi ábrázolásai -
zőbb célra készült eszközöket készítettek, ame- barlangfestmények, sírokban talált kultikus tár-
lyekkel ruhákat varrtak, ékszereket (pl. kőből gyak, a test díszítésére használt állati és növényi
készült gyöngysorokat) formáltak, lakóhelyeket részek stb. - valószínűleg olyan vallási rituálék-
hoztak létre. A tárgyak készítésével kapcsolat- kal (beavatási szertartások, mágikus eljárások,
ban sokan „felső-őskőkori forradalomról" beszél- totemhitek) álltak kapcsolatban, amelyek ha-
nek, hiszen a korábbi statikus, megállapodott sonló célokat szolgáltak, mint a jelenlegi vadá-
technológiákkal szemben ezt a tárgyi kultúrát a szó-gyűjtögető társadalmakban: azzal a szán-
szakadatlan változás és megújulás képessége dékkal hozták őket létre, hogy megértsék az élet
jellemezte (lásd 5.32. ábra). Mindent egybevet- nagy sorskérdéseit és őseikhez való viszonyuk
ve, fizikai intelligenciájuk elérte azt a színvona- természetét. A halottak feldíszítése a 25-30 ezer
lat, amely a mai embert jellemzi az absztrakt ok- évvel ezelőtti sírokban újabb kétségbevonhatat-
sági elvek és törvényszerűségek megértése és a lan tény az elmeteória megléte mellett, hiszen
dolgok kreatív „újraírása" tekintetében (Mithen azt mutatja, hogy e díszítéseket azért végezték,
1996). hogy mások tudomást szerezzenek arról, hogy
A tárgyak sok esetben egyúttal műalkotások az elhunyt milyen szép, gazdag és befolyásos
is voltak, amire nem találunk példát az evolúció volt, és ennek megfelelően bánjanak vele (Ba-
korábbi szakaszaiban. A felső és középső őskő- ron-Cohen 1999, Knight et al. 1995). Elmeteória
korban élő embereket a szimbólumok gazdag nélkül ugyancsak nehéz volna elképzelni a ter-
világa vette körül, amelyek bonyolult jelentése- mészetfölötti hatalmak és a mágia alapvető sze-
ket hordoztak egy-egy csoport tagjai számára repét ezekben a társadalmakban; a rontás vagy a
382 5. RÉSZ. ELME

siker előidézése az istenek befolyásolása útján (1996) - Karmiloff-Smith egyedfejlődési elméle-


nem egyszerűen a fizikai kauzalitás megértését te alapján (5.1.) - úgy jellemzi, mint a modu-
feltételezi, hanem az intencionális (teleologi- larizáció és demodularizáció váltakozó folya-
kus) gondolkodást is. Mindezek a műveletek matát. Kezdetben az elme olyan területáltalános
persze összetett nyelvi képességet igényeltek, problémamegoldó stratégiákkal volt felszerelve,
aminek evolúciójáról az 5.6. fejezetben lesz szó. amelyek a környezeti kihívások széles tartomá-
E bonyolult kognitív világ kialakulásában egy- nyát tudták kezelni. Ez jellemezte közös ősünk
aránt részt vettek szociális és természeti ténye- és az Australopithecusok eszközhasználatát,
zők. Steven Mithen (1996) feltételezi, hogy a táplálékszerzését, társas kapcsolatait. A Homo
Homo sapiens páratlan intellektuális képessé- habilistől kezdve azután az elme számos specia-
gei annak köszönhetők, hogy az alkalmazkodás lizált, egymástól független kognitív területre
korábban kialakult specifikus formái komplex differenciálódik, amelyek mindegyike egy-egy
módon integrálódtak egy átfogó és kreatív men- sajátos adaptációs probléma megoldására jött
tális struktúrába. Ebben a folyamatban a nagy- létre. Mint láttuk, külön kognitív területek jön-
méretű, összetett, pillanatról pillanatra változó nek létre a tárgyi világ, élővilág, és a társas kör-
csoporthoz való alkalmazkodás követelményei nyezet különböző benyomásainak kezelésére.
játszották a fő szerepet. Az explicit elmeteória Ez a fejlődés az agy térfogatának gyors és nagy-
adaptív előnye ebben a környezetben abban méretű növekedése mellett ment végbe. A korai
mutatkozott meg, hogy növelte az egyénnek azt hominidák (H. erectus, archaikus H. sapiensek)
a képességét, hogy mások viselkedését megértse a fizikai, biológiai és szociális intelligencia mo-
és előrejelezze. Ez természetesen pusztán a vi- duljai segítségével gyors és hatékony válaszokat
selkedés tapasztalható jelei alapján is lehetsé- adtak a túlélésük és szaporodásuk szempontjá-
ges, de az elmeolvasás képessége fokozta e meg- ból döntő környezeti kihívásokra. Gondoljunk
értés pontosságát és mélységét. Ezért növelte az azokra a változásokra, amelyek az eszközkészí-
egyén sikerét a csoporttársakkal való együttmű- tés, vándorlás, vadászat, anya-gyerek kapcsolat
ködés és vetélkedés során, ami valószínűleg sza- területén végbementek. A modern ember (Ho-
porodási előnyökhöz is vezetett. Sue Parker és mo sapiens sapiens) megjelenésével a speciali-
Michael McKinney (1999) szerint a mintha (szim- zált ismeretek újra területáltalános tanulási és
bolikus) játék képessége ugyancsak a változó döntési mechanizmusokba integrálódtak. A
csoporton belüli szerepekhez való adaptáció- modulok közötti kapcsolatok kialakulása - azaz
ként jött létre. Néhány éves korukig a gyereke- a korábbi ismeretek reprezentációs újraírása -
ket anyjuk gondozta, később pedig elvárták tő- következtében a problémamegoldás új, kreatív
lük, hogy részt vegyenek fiatalabb testvéreik formái jöttek létre, miközben az agy mérete már
gondozásában. Növekedésük során egyre sokré- nem változott. Megjelent a „képlékeny" (fluid)
tűbbé váltak azok a kapcsolatok, amelyek a töb- elme, amely reflektív módon dolgozta fel az
biekhez fűzték őket: a nemek szerinti munka- Összes kognitív területre érkező információt, és
megosztás szerepei, a különböző technológiák egyre bővülő reprezentációs rendszereket épí-
utánzása, vagy a társas szerződésekben (csere- tett ki. Ezt mutatják azok a tárgyi emlékek, ame-
kapcsolatokban) való részvétel egyaránt a pers- lyek az utóbbi 30-50 ezer évből származnak, és
pektíva állandó változásával és átvételével, a má- ősünk szimbolikus tevékenységéről, művészi
sik emberbe való „beléhelyezkedéssel" jártak. tehetségéről és csoportszervező képességéről ta-
A humán evolúció történetét Steven Mithen núskodnak.
5.5. fejezet
GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK

Az 5.3. fejezetben áttekintettük a gyermekek kognitív fejlődésének néhány,


evolúciós értelemben fontos területét. Az evolúciós pszichológusok többsége a
rendelkezésre álló tapasztalati eredmények alapján úgy gondolja, hogy a fel-
nőttek gondolkodásában nagyrészt ugyanazok a kognitív algoritmusok vesz-
nek részt, mint a gyermekek mentális tevékenységében. Ezek a programok al-
kotják a felnőttek mentális működésének alapstruktúráját, de a fejlődés során
természetesen lényeges változásokon mennek keresztül, részben az idegrend-
szer érési folyamatainak, részben pedig a felhalmozódó tapasztalatoknak kö-
szönhetően (Csibra 2001). A felnőttek kognitív apparátusának néhány adaptív
működési elvét mutatjuk be az elmeteória, a racionális döntések és az érzel-
mek területén.

5.5.1. A felnőttek elmeteóriája Az egyelőre kevés vizsgálat között feltétlenül


említésre méltó az a kísérlet, amelyben a felnőt-
Mint láttuk, a gyermek növekedése folyamán ki- teknek rövid (max. kétszáz szavas) történeteket
bontakozó reprezentációs újraírások nem csu- meséltek olyan szituációkról, ahol szándékos
pán egyre tudatosabb és elvontabb ismeretek ki- vagy véletlen megtévesztések történtek (Kinder-
alakulását teszik lehetővé, hanem azt is, hogy az man et al. 1998). Egyikben egy járókelőt tévesen
agy növekvő rugalmasságra és kreativitásra tesz irányítottak egy olyan boltba, amely már elköl-
szert (5.1.). Viszonylag kevés ismeretünk van tözött, egy másikban valaki igyekezett meggyőz-
azonban arról, hogy pontosan miként mennek ni főnökét fizetésemelésének esedékességéről,
végbe ezek a változások az életkor előrehaladá- vagy egy férfi arra próbált rábírni egy nőt, hogy
sával. Ez a helyzet például az elmeteória terüle- randevúzzon vele, és így tovább. Mindegyik tör-
tén. Azt láttuk, hogy a téves vélekedési teszt - ténet után a résztvevőknek kérdésekre kellett
amelyet a 4-5 éves gyerekek jól teljesítenek - válaszolniuk. Ezek egy része a történetben leírt
olyan kognitív képességekre épül, amely egy cselekményekre és helyzetekre (azaz a ténybeli,
másodrendű intencionalitást feltételez: „X azt ezen beiül oksági összefüggésekre) vonatkozott,
gondolja, hogy Y azt hiszi, hogy Z, miközben X másik része viszont a történetben szereplő em-
tudja, hogy nem-Z". Vannak vizsgálatok, ame- berek mentális állapotaival (szándékaival, véle-
lyek azt mutatják, hogy hat-hétéves gyerekek en- kedéseivel, reményeivel) voltak kapcsolatosak.
nél bonyolultabb mentális állapottulajdonításra Az 5.24. ábrán látható eredmény szerint a fel-
is képesek, amely Denett osztályozása szerint nőtt emberek a mentális kérdésekre adott vála-
egy harmadrendű intencionalitást foglal magá- szaikban a negyedrendű intencionalitás szintjé-
ban (Perner és Lang 2000). Kérdés, milyen szin- ig jól teljesítettek (pl. „Azt hiszem, hogy te azt
tű elmeolvasásra képes egy átlagos felnőtt, és gondolod, hogy én azt akarom, hogy becsapja-
vannak-e közöttük egyéni különbségek e téren. lak téged"). Figyelemre méltó, hogy nem értek el
384 5. RÉSZ. ELME

mások elméjének olvasására. A regényírók


mun-
kája például gyakran ötödrendű intencionalitást
foglal magában: az írónak az a szándéka, hogy
az olvasó azt higgye, A szereplő azt gondolja,
hogy B feltételezi, C akar valamit. Az olvasónak
rendszerint eggyel kevesebb intencionalitásfo-
kozatra van szüksége ahhoz, hogy a regényt
megértse. Lehetséges, hogy a krimiíróknak még
nagyobb elmeolvasó képességet kell bevetniük,
hiszen a történet során (egy darabig) szándéko-
san félre kell vezetniük az olvasót. Még az is le-
hetséges, hogy a bűnügyi történetek olvasása és
nézése azért okoz sok embernek kifejezetten in-
tellektuális élvezetet, mert a jó krimik - vitatha-
5.24. ÁBRA tó esztétikai értékük ellenére - a gondolkodás
Felnőttek teljesítményei különböző összetettségű oksági (mentális állapottulajdonítás) magasrendű ké-
következtetési feladatokban és különböző intencionális-
pességeit mozgósítja.
szintű elmeteória-feladatokban ■ (Forrás: Kinderman et
al. 1998) Viszonylag kevés ismeretünk van az elmeteó-
ria nemi különbségeivel kapcsolatban. Egy vizs-
gálatban azt találták, hogy a nők jobban teljesí-
rosszabb eredményt azokhoz a válaszokhoz vi- tenek a másod- és harmadrendű intencionali-
szonyítva, amelyeket a történet hasonlóan bo- tásfeladatokban, mint a férfiak (Swarbrick 2000).
nyolult szerkezetű ténybeli, kauzális összefüg- Ez az eredmény szorosan illeszkedik azokhoz
géseivel kapcsolatos kérdésekre adtak. Az ötöd- az ismert tényekhez, hogy a nők nagyobb szoci-
rendű intencionalitás szintjétől kezdve azon- ális kompetenciával rendelkeznek, mint a férfi-
ban lényeges változások történtek. A mentális ak: jobb teljesítményeket mutatnak a verbális
állapottulajdonítás feladatait tekintve az átlagos készség, empátia, gondoskodás és együttműkö-
teljesítmény zuhanásszerűen csökkent: 80-90%- dés terén (4.54.3., 4.4.4.). Ugyancsak szervesen
ról 40%-ra. A kísérleti személyeknek ugyanak- kapcsolódik ahhoz a hipotézishez, hogy az
kor láthatólag semmilyen problémát nem oko- autizmus - amely az elmeteória csökkent képes-
zott az egyre bonyolultabbá váló oksági össze- ségével jár együtt - a férfiak normális pszicholó-
függések megértése. Még a hatodrendű kauzális giai repertoárjának szélsőértékén helyezkedik
szerkezet megértése során is ugyanolyan kevés el (5.3.5.).
hibapontot gyűjtöttek, mint az egyszerűbb állí-
tások esetén (ilyen pl. az a szerkezet, hogy „A
vezet B-hez, amely kiváltja C-t, amely eredmé- 5.5.2. Döntési és következtetési
nyezi D-t, amely előidézi E-t, amely okozza szabályok
F-et").
Nem csupán az elmeteória tekintetében hordo-
Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a fel-
zunk evolúciós örökséget; a rendelkezésre álló
adatok megoldásában nem az jelentett problé-
kutatási eredmények azt mutatják, hogy döntési
mát, hogy az emberek felidézzék az események
és következtetési eljárásainkat evolúciós algorit-
sorrendjét. Sokkal inkább az, hogy nyomon kö-
musok irányítják. Mindennapi életünkben a be-
vessék, ki mit gondol valaki más mentális álla-
nyomások és ismeretek olyan nyomasztó terhé-
potáról. Ennek a határa általában a negyedren-
vel kell megbirkóznunk, amely próbára teszi
dű intencionalitás. Egyesek ugyanakkor az át-
memóriánkat és információfeldolgozó kapacitá-
lagot meghaladó képességekkel rendelkeznek
sunkat. Miután agyunk korlátozott mennyiségű
5.5. FEJEZET. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 385

ismeret feldolgozására képes, az esetek többsé- törekvésük, hogy egymásnak ellentmondó el-
gében képtelenek vagyunk kezelni az adott ese- képzeléseket alakítsanak ki a két csoport tagjai
mény vagy jelenség valamennyi részletét. Ameny- számára. Ezt követően a kísérletvezetők sorra
nyiben tehát a teljes megértésre törekednénk megkérdőjelezték vagy megcáfolták a korábban
egy-egy komplex jelenséggel kapcsolatban, és evidensnek tartott tényeket. Ennek ellenére
szükségét éreznénk a mindenoldalú elemzés- mindkét csoport tagjai ragaszkodtak az előzőleg
nek, menthetetlenül elmerülnénk a sokszor lé- kialakított véleményükhöz, és erős kétséget táp-
nyegtelen részletek tengerében, mielőtt még ké- láltak a cáfoló tényekkel szemben.
pesek lennénk levonni a megfelelő általánosítá- Mindennapi életünkben gyakran ragaszko-
sokat és következtetéseket. dunk korábbi meggyőződésünkhöz, kiválogat-
Elménk ezért viszonylag egyszerű, általános juk a bennünket erősítő tényeket, és elutasítjuk
és durva gyakorlati szabályok szerint jár el, a cáfolatokat. Általában életkörülményeink szű-
amelyek meglehetősen gyorsan és hatékonyan kös és egyedi történései alapján döntünk, és íté-
fedik le a változó valóság egyedi, gyakran vélet- leteinkben legtöbbször az eseményeknek, dol-
lenszerű történéseit. Számítógépes szimulációk goknak és személyeknek azt a körét vesszük fi-
alkalmazása során az derült ki, hogy az ún. gyelembe, amelyet a többinél jobban ismerünk.
„gyors és takarékos" algoritmusok legtöbbször Mások megítélésében gyakran hagyatkozunk ál-
éppoly hasznosak mindennapi problémáink talánosításokra és sztereotípiákra. Azok az em-
megoldásai során, mint az összetett, racionális berek például, akik a kísérletben a „félénk,
elemzések (Gigerenzer et al. 1999). Ilyen pl. az visszahúzódó, de segítőkész" minősítést kap-
ún. „felismerő" heurisztika: a rendelkezésre álló ták, a kísérleti személyek szerint inkább lehet-
alternatívák közül vidd, amit észreveszel és tek könyvtárosok, mint sebészek.
azonosítasz. Egy másik a „ragadd meg a jobbat" A szociálpszichológiai vizsgálatok arra követ-
heurisztika: ha adott az alternatívák készlete, keztetésre jutottak, hogy az emberi elme képte-
válaszd azt, amelyik a legnagyobb/leggyorsabb, len a rendelkezésre álló korlátozott időtartam
legjobb. Ezek a szabályok egyszerűségük ellené- alatt a jelenség minden szükséges részletét meg-
re gyors és többnyire célravezető döntéseket érteni. Ez többek között azzal jár, hogy a min-
tesznek lehetővé, különösen olyan szituációk- dennapok során az emberek általában nem jut-
ban, ahol a döntéshozatal legfontosabb korláto- nak el arra a szintre, hogy megragadják a való-
zó tényezője az idő. színűségi törvényeket, annak ellenére, hogy a vi-
Ugyanakkor gyakran vezetnek tévedésekhez lágegyetemet - ezen belül a társadalmat - ezek a
és megalapozatlan részrehajlásokhoz, elsősor- törvények mozgatják. Egy kísérletben például
ban a nagyméretű, anonim társadalmakban, ahol két, újonnan bevezetett gyógyítási eljárás között
az egyének rendelkezésére álló adatok gyakran kellett választaniuk a kísérleti személyeknek
áttekinthetetlenek vagy félrevezetők. Ezt elő- (Tversky és Kahneman 1983). Az egyik hatszáz
ször szociálpszichológusok írták le a nyolcva- ember közül kétszázat ment meg, míg a másik
nas években. Amos Tversky és Daniel Kahne- minden embert 33%-os valószínűséggel (p=0,33)
man (1983) arra a következtetésre jutott, hogy gyógyít meg. A megkérdezettek több mint két-
valamennyien meglehetősen egyszerű intuitív szer annyian választották az első alternatívát,
statisztikusok vagyunk, akik egyfelől hajlamo- noha a két eljárás várható kimenetele teljesen
sak vagyunk túlhangsúlyozni személyes tapasz- azonos: mindkét esetben átlag kétszáz ember
talatainkat, másfelől szembehelyezkedünk az gyógyul meg. Egy másik csoport tagjait hasonló
elvárásoknak ellentmondó tényekkel. Egy vizs- választás elé állították, de eltérő kijelentéspá-
gálat során a kísérleti személyeket két csoportra rokat közöltek velük. Az egyik esetben a gyógy-
osztották, és különböző adatokat közöltek velük szer hatszáz emberből négyszáz halálához ve-
a tűzoltók munkájának veszélyességéről, társa- zet, a másikban pedig mindenki 67%-os valószí-
dalmi megbecsüléséről, fizetéséről. Azt volt a nűséggel (p=0,67) hal meg e gyógyszer szedése
386 5. RÉSZ. ELME

mellett. Ebben a feladatban a kísérleti szemé- vedések. Akkor minősülnének hibának, ha az


lyek nagy része a második alternatívát részesí- emberek tökéletesen racionális magyarázatokra
tette előnyben. Az 5.25. ábrán pontosan követ- és döntésekre törekednének tevékenységeik so-
hető a két kísérlet négy választási eredménye. rán. Úgy tűnik azonban, hogy nem ezt teszik.
Elméletileg mindegyik lehetőséget azonos (50- Szerinte az emberek olyan érvelési és következ-
50%-os) gyakorisággal kellett volna választani- tetési algoritmusokra szelektálódtak, amelyek
uk, hiszen azok a gyógyulás egyforma esélyét ál- megfeleltek vadászó-gyűjtögető életmódjuknak.
lították. A valóságban azonban előnyben része- Őseink az elmúlt évmilliók során nem a szub-
sítették a „biztonságos" változatot (biztos gyó- jektív valószínűségek és százalékos gyakorisá-
gyulás, bizonytalan halál) a „kockázatos" válto- gok fogalmaiban gondolkodtak. Ezek a fogal-
zattal (bizonytalan gyógyulás, biztos halál) mak ugyanis a bizonytalanság kifejezésének
szemben. újkeletű eszközei. A matematikai valószínűség
Újabban néhány evolúciós kutató kétségbe kategóriája csupán a XVII. század közepén ke-
vonta a szociálpszichológusoknak azt az állítá- letkezett, de a valószínűség fogalma csak száz
sát, hogy az emberek azért követnek el ilyen évvel később vált elterjedtté és váltotta fel a ko-
jellegű hibákat és tévedéseket a dolgok valószí- rábbi „elvárás" fogalmát.
nűségének megítélésével kapcsolatban, mert a Hominida őseink az egyedi események való-
külvilágból záporozó tapasztalatok feldolgozha- színűségi becslései helyett az események nagy
tatlan áradata és az idő korlátozottsága miatt le- számára vonatkozó természetes gyakoriságokat
egyszerűsített és megalapozatlan becslésekre használták arra, hogy megbecsüljék várható ki-
kényszerülnek. Sőt, Gerd Gigerenzer (1996, 1999) menetelüket. A mai vadászó-gyűjtögetők megle-
szerint ezek a szó szoros értelmében nem is té- hetősen bonyolult következtetéseket tesznek
környezetük jövőbeli eseményeivel kapcsolat-
ban. A táplálék mindennapi felkutatása során
megtanulják elemezni azoknak a környezeti in-
gereknek az eloszlását és gyakoriságát, amelyek
megbízhatóan jelzik a táplálékot. Ez az ún. ter-
mészetes mintavételi eljárás ahhoz vezet, hogy
meg tudják becsülni, hogy mondjuk a követke-
ző hetek 100 gyűjtögető útjából várhatóan hány
lesz sikeres (vagyis hány alkalommal tér táplá-
lékkal haza). Ez a számítás azonban eltér attól a
matematikai következtetéstől, amely százalék-
ban fejezi ki az egyedi esemény valószínűségét:
annak az esélye, hogy a következő utam során
zsákmánnyal térek haza: x%.
Gigerenzer szerint olyan induktív becslési ké-
pességekkel rendelkezünk, amelyek úgy mű-
ködnek, hogy a megfigyelt adatokat a természe-
tes gyakoriságok felhasználásával alakítják át
5.25. ÁBRA következtetéssé. Ezért van az, hogy az emberek
A kísérleti személyek választásai két újonnan bevezetett mindennapi életük során általában rosszul old-
gyógyítási eljárás (A és B, illetve C és D) között ■ Első vá-
ják meg azokat a feladatokat, amelyek a mate-
lasztás: A: a gyógyszer hatszáz ember közül kétszázat
ment meg; B: az embereket 33%-os valószínűséggel matika valószínűség fogalmaiban vannak meg-
gyógyítja meg. Második választás: C: a gyógyszer hat- adva. Még azok is gyakran követnek el hibát,
száz emberből négyszáz halálához vezet; D; 67%-os va- akik pedig munkájuk révén gazdag tapasztala-
lószínűséggel vezet halálhoz (Forrás: Tversky és Kahne- tokkal rendelkeznek az illető feladattal kapcso-
man 1983)
5.5. FEJEZET. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 387

5.1. TÁBLÁZAT
A mell rákszűrés: valószínűség és természetes gyakoriság

latban. Az 5.1. táblázat a mellrák és szűrésével guktól azonban nem voltak képesek arra (vagy
kapcsolatos néhány információt tartalmazza, csak nagyon kevesen), hogy a valószínűségi
méghozzá két változatban: az egyik valószínű- adatokat gyakorisági értékekké alakítsák, ami-
ségi fogalmakban (A), a másik pedig természe- vel azután már könnyebb lett volna számolni.
tes gyakoriságokban (B) fejezi ki ugyanazokat az Hasonló eredményeket kaptak laikus (nem or-
adatokat. Ennek megfelelőek a kérdések: (1) vos) résztvevők esetében: bölcsész egyetemis-
hány százalék annak a kockázata, hogy az illető- ták éppolyan rosszul - de nem rosszabbul - tel-
nek mellrákja van?; és (2) a vizsgált nők közül jesítették a szóban forgó feladatokat, mint az or-
hánynak van mellrákja? Olyan orvosokat kér- vosok.
deztek meg, akik átlagosan 14 éve foglalkoznak A szerző szerint ezek az eredmények nem a
a mellrák szűrésével és gyógyításával. Kiderült, kísérletben részt vevő orvosok és egyetemisták
hogy az első (A) esetben - tehát a valószínűségi gyenge gondolkodási képességéről szólnak, sok-
következtetések során - mindössze 10%-uk ta- kal inkább arról, hogy veleszületett mentális al-
lálta el a helyes választ. Azok közül viszont, goritmusaink bizonyos következtetési sémák és
akiknek természetes gyakoriságokban adták anticipációk működését könnyebbé teszik, mint
meg az adatokat, 46%-uk volt eredményes, rá- másokét. Szerinte az információfeldolgozásnak
adásul rövidebb idő alatt oldották meg a problé- ezek az evolúció során kialakult formái állnak
mát. Az első csoport találati aránya lényegesen számos egyéb gondolkodási folyamat mögött.
javult, amikor a valószínűségi adatokat gyakori- Sőt, segítségükkel feloldhatók azok a kognitív il-
ságokra írták át. A kísérletvezetők észrevették, lúziók, amelyek gyakran jellemzik döntési és
hogy ez a változás nem csupán a következtetési következtetési eljárásainkat. Egy ilyen illúzió
eljárást tette eredményesebbé és gyorsabbá, ha- például az ún. „együttjárási (konjunkciós) hi-
nem a résztvevők kedélyállapota is megválto- ba", amelyet a következő példa szemléltet. Egy
zott: kevésbé voltak feszültek és idegesek, na- kísérletben elmondták, hogy Linda egy 30-as
gyobb felszabadultság jellemezte őket. Önma- éveiben járó, okos, tettre kész és szókimondó
388 5. RÉSZ. ELME

hajadon, aki filozófushallgatóként a diszkrimi- zésében az érzelmek olyan pszichológiai adap-


náció és a társadalmi igazságosság témakörében tációk, amelyek az ősi környezet állandó és
diplomázott az egyetemen. Kérdés, mi a valószí- visszatérő szituációira adott sajátos válaszreak-
nűsége annak, hogy Linda (a) bankpénztáros, il- ciókként foghatók fel (Cosmides és Tooby 1992,
letve hogy (b) bankpénztáros és egy feminista Nesse 1990). Őseinknek egész evolúciós pálya-
mozgalom aktivistája. A megkérdezettek nem futásuk során szembe kellett nézniük azokkal
kevesebb mint 80-90%-a a (b) válasz mellett az alkalmazkodási problémákkal, amelyeket
voksolt, jóllehet ez tévedés, hiszen két esemény többek között a riválisokkal való harc, a ragado-
összekapcsolódásának valószínűsége nem lehet zók elleni menekülés, a megfelelő házastárs ki-
nagyobb, mint bármelyikük önmagában való választása vagy a szexuális hűtlenséggel való
bekövetkezésének valószínűsége. Ez a logikai konfrontáció hívtak életre. Az érzelmi állapotok
hiba azonban nagyrészt eltűnik, ha a feladatot - félelem, harag, féltékenység, szerelembe esés
úgy fogalmazzák át, hogy van 200 olyan nő, aki- stb. - az adott probléma megoldásában szerepet
re ráillik Linda leírása. A kérdés most az, hogy játszó tevékenységek összetett és integrált for-
ezek között hány bankpénztáros (a) és hány fe- máit nyújtják. Nevezetesen, az adaptív viselke-
minista bankpénztáros (b) található. A termé- dési válaszok létrehozásában szerepet játszó
szetes gyakoriságokra épülő következtetések a specifikus élettani és pszichológiai mechaniz-
konjunkciós tévedések előfordulását 0-20%-ra musok összehangolását és mozgósítását végzik.
csökkentette (a korábban mért 80-90%-hoz ké- Úgy működnek, hogy jelzik az egyén számára a
pest) (Gigerenzer 1999). túlélése és szaporodása szempontjából szüksé-
ges erőforrások megszerzésének és megtartásá-
nak várható sikerét (pozitív érzelmek) vagy el-
5.5.3. Érzelmek vesztésük kockázatát (negatív érzelmek) (Geary
1998). Ebben a felfogásban a negatív érzések és
Gyakori előfeltevésünk - talán a romanticizmus emóciók is funkcionálisak, amennyiben az ár-
eszmei hagyatékaként -, hogy az értelem a civi- talmas hatások elkerülésére hangolják a szerve-
lizáció és kultúra terméke, az érzelmek viszont zetet. Így pl. a szexuális féltékenység akkor jön
mély, „zsigeri" parancsokat követnek. Az imén- létre, amikor a partner szexuális félrelépése
ti fejezetben ezzel szemben azt mutattuk meg, nyomán veszélybe kerül a férfi saját génjeinek
hogy a gondolkodási folyamatok az evolúció átadása, vagy a férfi dezertálása következtében
során kialakult, ha úgy tetszik, ősi, kognitív bizonytalanná válik a nő számára az utódba in-
stratégiákra épülnek. Most viszont e probléma- vesztálható erőforrások megszerzése (3.3.8.). Ez
kör másik oldalát szeretnénk megvilágítani: azt, az érzelmi állapot, mint láttuk, számos olyan vi-
hogy érzelmeink mélyen befolyásolják a racio- selkedési programot aktivál, amely szükséges a
nális gondolkodás folyamatait. Mégpedig nem szaporodást érintő fenyegetés megszüntetésé-
olyan formában, hogy mintegy „kívülről" hatást hez vagy legalábbis csökkentéséhez: vetélkedés
gyakorolnak kognitív működéseinkre, hanem a riválissal, a házasságtörő büntetése, az apaság
azokkal szoros kölcsönhatásban növelik a kö- valószínűségébe vetett bizalom erősítése, a part-
vetkeztetések és érvelések hatékonyságát. Az ner megtartásának taktikái stb.
evolúcióelméletre alapozott modern emócióku- Keith Oatley és Jennifer Jenkins (2001) sze-
tatás képviselői egyetértenek abban, hogy az ér- rint az érzelmek két részből állnak. Egy infor-
zelmi működéseket nem lehet leválasztani a mációs tartalomból, amely rendszerint tudatos
szociális megismerés folyamatairól. Mielőtt azon- működés, és azt jelzi, hogy mi okozta az érzelmi
ban rátérnénk erre, át kell tekintenünk az érzel- állapotot, és kire irányul. A másik viszont sem-
mek eredetének és funkciójának evolúciós meg- milyen specifikus tartalommal nem bír, hanem
közelítését. egy általános és nem tudatos kontrolljelző funk-
Az evolúciós pszichológia legtágabb értelme- ciója van: az, hogy úgy változtassa meg az agyi
5.5. FEJEZET. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 389

folyamatok szerveződését, hogy azok képesek esetekről, amikor dühösek voltak szeretteikre,
legyenek válaszolni azokra a jellegzetes ese- vagy éppen azok haragjának a célpontjai voltak
ménysorokra, amelyek az evolúció során gyak- (Averill 1982). Érzelmi kitöréseik fő indítékai
ran előfordultak. Viszonylag kis számú alapvető közé tartozott, hogy elégtételt vegyenek a másik
érzelmi állapot létezik (boldogság, szomorúság, fél által okozott sértésért vagy hazugságért, és
félelem stb.), és ezek úgy működnek, hogy az ezzel megerősítsék önbecsülésüket. Többségük
alkalmazkodás szempontjából megfelelő készült- azt nyilatkozta, hogy haragjuk erős negatív érzé-
ségi állapotba helyezik a szervezetet. Ez egyút- sekkel járt és kívül esett irányításukon. Ennek
tal a megfelelő élettani állapotokat is mobilizál- ellenére a haragos emberek 62%-a, a célpontok-
ja: a félelem pl. növeli a szívritmust, a szomorú- nak pedig 70%-a értékelte utólag hasznosnak az
ság viszont csökkenti. incidenst. Egy részüket a kapcsolat megszakítá-
Az érzelmek funkcióját jól mutatja a harag és sának szándéka vezette, de túlnyomó részüket
a düh. Ezek az agresszív érzelmek olyan inten- az motiválta, hogy rábírják a másik felet a válto-
zív, irracionális és sokszor bejósolhatatlan for- zásra, újraértékeljék a kettőjük közötti köteléket
mái, amelyek mindkét fél számára komoly költ- és helyrehozzák a megtépázott kapcsolatokat,
ségekkel járhatnak. Egyfelől arra szolgál, hogy Az érzelmek működése természetesen nem
az egyén jelezze a másik félnek: észrevette a csa- korlátozódik arra, hogy mintegy felkészítik a
lást vagy cserbenhagyást, és nem hajlandó azt szervezetet a megfelelő válaszra. Az érzelmek
tolerálni. Ebben a tekintetben tehát az a funkci- ezen túlmenően olyan kész cselekvésrepertoáro-
ója, hogy megvédjen bennünket attól, hogy má- kat, akció-forgatókönyveket kínálnak, amelyek
sok megrövidítsenek, kihasználjanak minket számos esetben megelőzik, sőt helyettesítik a
(Nesse 1990). Másfelől ugyanakkor azt a célt racionális döntéseket (Oatley és Jenkins 2001).
szolgálja, hogy fenntartsa a kapcsolatot. Nem Mégpedig olyan esetekben, amikor nincs ele-
véletlen, hogy többnyire akkor jelenik meg - ak- gendő ismeretünk arról, hogy mi fog történni, és
kor kifizetődő a működtetése -, amikor a kap- nem tudjuk megjósolni viselkedésünk várható
csolat olyan értékkel rendelkezik, ami miatt ér- következményeit. Nem ritkán a gyorsan válto-
demes hosszú távon megvédeni. Ez a két alap- zó, egyedi vagy véletlenszerű hatások akadá-
funkció ad magyarázatot arra, hogy a düh miért lyozzák meg annak eldöntését, hogyan lenne a
olyan irracionális és magas izgalmi (arousal-) legjobb cselekedni. Gyakran vannak továbbá
szinttel járó állapot. Csak akkor hatékony ugyan- olyan céljaink, amelyek konfliktusban vannak
is, ha képes jelezni a fenyegetés valódiságát, és egymással, és nem lehet mindegyiket megvaló-
azt közölni a másik féllel, hogy viselkedése na- sítani. Tudásunk, tanult válaszaink elégtelensé-
gyon komoly kockázatokkal járhat rá nézve, ge az ilyen bonyolult szituációkban azonban
amely akár az ellene indított felbőszült és elke- nem szünteti meg a cselekvés szükségességét.
seredett támadást is magában foglalja (de Catan- Ilyenkor érzelmeink veszik át az irányítást.
zaro 1999). Nem véletlen, hogy több vizsgálat- Heurisztikus elvekként szolgálnak, amennyiben
ban azt találták, az emberek a dühös arcokat arra ösztönöznek bennünket, hogy a természe-
gyorsabban és pontosabban ismerik fel, mint tes szelekció által adaptívnak ítélt algoritmusok
más - akár negatív, akár pozitív - érzelemkifeje- alapján cselekedjünk. Ezeknek az ősi stratégiák-
zéseket (Fox et al. 2000). nak a „vak" alkalmazása nem feltétlenül a pilla-
Sokszor előfordul, hogy a düh szerelmesekre natnyi probléma lehető legjobb megoldása, még-
vagy barátokra irányul. Ilyenkor gyakran az a is sokkal jobb, mint nem cselekedni, találomra
funkciója, hogy a kötelék erősségének egyfajta dönteni egy tevékenység mellett vagy az esemé-
felmérését, tesztelését végezze. Olyan feszültsé- nyek időrabló elemzésébe mélyedni. A félelem
get teremt, amely kirostálja azokat, akikből hi- adaptív funkciója nem csupán a veszélyt jelző
ányzik a valódi érzelmi elköteleződés. Egy vizs- inger (pl. támadó idegen) felismerésében áll, ha-
gálatban a résztvevők naplót vezettek azokról az nem a megfelelő válaszreakciók (megdermedés,
390 5. RÉSZ. ELME

elfutás, harc stb.) aktiválásában, sokszor anél- hipotalamusszal, mind az agykéreggel. Első fo-
kül, hogy tudatában lennénk a veszély termé- kon kiértékeli az ingereket: motivációs és érzel-
szetének és mértékének. A csecsemők jelzései mi jelentőséget rendel a látott vagy hallott ese-
olyan anyai érzelmeket „kapcsolnak be", ame- ményekhez. Az ilyen módon létrejött érzelmi
lyek a megfelelő gondoskodó magatartáshoz ve- állapotok (pl. mohó várakozás, félelemteli elke-
zetnek, még akkor is, ha az anyák nincsenek tu- rülés stb.) módosítják az agy sok más területé-
datában a racionális, célravezető viselkedési nek működését, befolyásolják az izgalmi állapo-
technikáknak (4.1.1.). Az erotikus ingerekre tot és irányítják a figyelmet. Az agykéreg ugyan-
adott „automatikus" érzelmi reakciók, izgalmi akkor befolyásolja, olykor „átírja" az amygdala
állapotok elősegítik a reproduktíve értékes part- spontán reakcióit. Ez a kölcsönhatás működik
nerek kiválasztását anélkül, hogy pontos fogal- pl. a veszélyes helyzetekre adott érzelmi vála-
maink lennének az adott testi jelzések és a vonz- szokban; a 4.3.2. fejezetben a kígyóktól való fé-
erő összefüggésének mibenlétéről (3.3.2.). lelem példáján keresztül mutattuk be, hogy az
Az érzelmek mint sajátos készültségi állapo- amygdala gyors, „ösztönös" válaszokat ad a ve-
tok és cselekvési programok az agy különböző szélyre, míg az agykéreg a félelem forrását isme-
központjaiban alakulnak ki. Állatkísérletek és ri fel, tudatosítja.
agyi károsodásban szenvedő emberek vizsgála-
tai azt mutatják, hogy az evolúció korábbi sza-
kaszaiban kialakult kéreg alatti területek fontos 5.5.4. Érzelmek és racionális
szerepet játszanak érzelmi állapotaink szabá- gondolkodás
lyozásában (Dolan 2000). A limbikus rendszer,
az amygdala és a hipotalamusz egyes régióinak Most kanyarodjunk vissza érzelmek és gondol-
kodás viszonyára, ahogy azt az előző fejezet ele-
ingerlése dühöt vált ki, más területek a félelmi
jén jeleztük. Az érzelmek funkciója nem merül
és menekülési reakciókat irányítják, megint má-
sok a szexuális érzelmek szabályozásáért felelő- ki abban, hogy a megfelelő készültségi állapotra
hangolnak, továbbá kész heurisztikákat, forga-
sek. A limbikus rendszer tartalmaz olyan ún.
öröm- vagy élvezetközpontokat, amelyek érzel- tókönyvvázlatokat nyújtanak a viselkedés szá-
mára. Ezen túlmenően olyan racionális cselek-
mileg megerősítik, jutalmazzák azokat a tevé-
vésekre ösztönöznek bennünket, amelyek jö-
kenységeket, amelyek a szervezet homeosztázi-
vőnket illetően hasznosnak bizonyulnak: rövid
sához, normális működéséhez vezetnek. Ilyenek
távú hátrányaik ellenére hosszú távú előnyöket
például a táplálkozási, szexuális és kötődési
szükségleteink kielégítését végző, szubjektíve kínálnak. Antonio Damasio (1996, 2000) szerint
az érzelmi eseményeket gyakran testi válaszok-
kellemes tevékenységek. Ez evolúciós szem-
pontból lényeges, hiszen azért szelektálódtak, ként éljük át. Érzéseink egyfajta testi jelzőkként
(szomatikus markerekként) működnek, mégpe-
hogy pozitívan reagáljunk a túlélésünket és sza-
dig abból a célból, hogy bizonyos döntések meg-
porodásunkat elősegítő viselkedésformákra.
Az agykéreg végzi az érzelmek végső feldol- hozatalára hangoljanak bennünket. Gyakran
előfordul, hogy valamely lehetséges jövőbeli
gozását és tudatosítását, elsősorban a jobb félte-
ke bizonyos területei által (Davidson 2000). Az eseménnyel kapcsolatban automatikusan egy
negatív szomatikus marker - pl. a félelem vagy
érzelmi események észlelésének reprezentáció-
szorongás „zsigeri érzése" - jön létre bennünk
ja a kéreg hátsó részeiben történik, míg maga az
valamilyen korábbi, kellemetlen élményünk
élmény az elülső, frontális régiókban reprezen-
hatására. Ez mintegy riasztócsengőként figyel-
tálódik. Kitüntetett szerepet játszik az érzelmek
kialakításában az amygdala, amely egyesek sze- meztet bennünket, hogy kerüljük el az olyan
döntést, amely az ilyenfajta testi büntetésekhez
rint az agy központi érzelmi számítógépe (Le-
Doux 1998). Nyitva áll az érzékszervi bemene- vezethet. Ilyenkor az történik, hogy az adott vi-
selkedés - még akkor is, ha pillanatnyilag eset-
tek felé, és szoros kapcsolatban van mind a
5.5. FEJEZET. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 391

leg ésszerű volna azt választanunk - olyan ni, alkalmatlannak bizonyulnak arra, hogy le-
hosszú távú költségekkel járna, amelyek éssze- hetséges választásaikat mint „jó" vagy „rossz"
rűvé teszik a visszavonulást. A pozitív mar- döntést fogják fel. Ehelyett minden lehetőséget
kerek - boldogság, jó kedélyállapot, felhangolt- „névértéken" vesznek, külön-külön megvizsgál-
ság - viszont arra ösztönöznek, hogy olyan jövő- nak, és mindegyik alternatíva kapcsán részletes
beli cselekvéseket válasszunk, amelyek hosszú nyereség/veszteség elemzéseket dolgoznak ki.
távon várhatóan nyereségesek, még akkor is, ha Ez az eltúlzott, „hidegvérű" racionalitás több-
esetleg meg kell fizetnünk e döntés rövid távú nyire oda vezet, hogy végül is képtelenek állást
költségeit. Az emberek áldozatokat is hajlandó- foglalni és valami mellett dönteni az adott szitu-
ak hozni annak reményében, hogy újra átéljék a ációban.
korábban már tapasztalt kellemes érzelmi álla- Az érzelmek és a döntési folyamatok közötti
potokat és testi érzéseket. kapcsolat létezését támasztja alá az a kísérlet,
A szomatikus markerek tehát részt vesznek amelyben a résztvevőknek négy kártyacsomag-
jövőbeli akcióink tervezésében. Valószínűleg ból kellett lapokat húzniuk egészen addig, amíg
úgy, hogy csökkentik a lehetséges cselekvési al- a kísérletvezető meg nem állította őket (Dama-
ternatívák számát, és ezzel növelik a döntési fo- sio 1996). A játék elején mindenki kapott 2000
lyamat pontosságát és hatékonyságát. Mindez dollár összegű játékpénzt, és közölték velük,
azt jelenti, hogy az érzelmek és érzések bizo- hogy a játék célja e keret növelése. A kártyacso-
nyos kognitív vonásokkal rendelkeznek (Barrelt magok közül kettő (A és B) többnyire olyan
et al. 2002). Olyan mentális tartalmak, amelyek lapokat tartalmazott, amelyek felfordításával
funkcióik szerint nem irracionálisak, ellenkező- egyenként 100 dollár nyereséghez jutottak a já-
leg: nagyobb szerepet játszanak racionális dön- tékosok, de olyan lapok is akadtak bennük,
téseinkben és választásainkban, mint ahogy ezt amelyek meglehetősen nagy (1250 dollár) „bün-
általában gondoljuk. Az érzelem és a gondolko- tetést" szabtak ki. A másik két csomag (C és D)
dás összekapcsolódásában a kísérletek szerint lapjainak kihúzásával kisebb összegű (50 dollá-
fontos szerepet játszik a prefrontális kéreg vent- ros) jutalomra lehetett szert tenni, de a büntetés
romediális területe. Ennek a régiónak a sérülése is jóval kisebb (átlag 100 dollár) volt. A játéko-
nem gyakorol káros hatást a legtöbb kognitív sokkal nem közölték előre, hogy az egyes kár-
működésre: érintetlenül hagyja az érzékelő ké- tyák felemelése milyen Összegű nyeremények-
pességet, a beszédkészséget és az intelligen- hez vagy veszteségekhez vezethet. Játék közben
ciát. Ugyanakkor még a legegyszerűbb döntések mérték a résztvevők bőrellenállását, ami rutin-
meghozatala is problematikussá válik a betegek szerűen alkalmazott teszt az érzelmi változások
számára, így pl. annak eldöntése, hogy mikor ta- követésére.
lálkozzanak egy sörre a barátjukkal. Elhibázott Az történt, hogy a kísérleti személyek kezdet-
döntéseket hoznak életük sorsdöntő eseményei- ben az A és B csomagokat részesítették előny-
vel kapcsolatban (pl. munkahelyválasztás), mi- ben, de az első néhány vesztés után áttértek a
közben vég nélkül izgulnak lényegtelen dolgok biztonságosabb játékra, azaz a C és D paklik lap-
miatt. Ezzel együtt az események érzelmi átélé- jait kezdték felfordítani, és a továbbiakban vé-
sének képességét is elvesztik. Nem mutatják je- gig tartózkodtak a korábbi, kockázatos játékstí-
lét az együttérzésnek, szorongásnak vagy szé- lustól. Nem arról van szó, hogy tudatosan kalku-
gyennek, egyformán örülnek a balszerencsének lálni tudták volna a játék kimenetelét. Ehelyett
és a kedvező hírnek. Damasio szerint a két ano- egyre erősebbé váltak bennük azok az intuíciók
mália szorosan összefügg, amennyiben a bete- és érzések, hogy a C és D csomag esetén fizetett
gek azért hoznak rossz döntéseket, mert képte- kisebb büntetések hosszú távon kifizetődőek,
lenek az érzelmeikre hallgatni. Azaz nem tudják a kezdeti kisebb nyereségek ellenére. Eközben a
érzéseiket (szomatikus markereiket) az alterna- bőrellenállás-válaszok sajátos változáson men-
tívák gyors kiválasztásának szolgálatába állíta- tek keresztül: kezdetben akkor mérték a csú-
392 5. RÉSZ. ELME

csot, miután a játékos megfordította a kártyát a ratlan környezeti hatások korlátozzák a teljes
„rossz" csomagban, a későbbiekben azonban a racionalitást. Azaz, amikor nincs lehetőségünk
lap megfordítása előtt. A válasz intenzitása olyan döntést hozni, amely az összes jövőbeli
maga is változott: folyamatosan növekedett a já- lehetőség közül az optimálisat ragadja meg.
ték során. Úgy tűnik, a kísérleti személyek meg- Szomatikus markereink, érzelmi heurisztikáink
tanulták megjósolni a lehetséges negatív ered- ugyanakkor számos tévedés forrásai lehetnek.
ményeket, és agyuk nem tudatos módon előre Mint az előző fejezetben láttuk, az emberek szá-
jelezte az első két csomag választásának kudar- mos esetben nem veszik figyelembe a valószí-
cát, még mielőtt tudatosan váltottak volna a má- nűségelmélet alapvető törvényeit, ami gyakran
sik két csomagra. „irracionális" vélekedésekhez vezet. Így például
A sérült prefrontális kéreggel rendelkező a legtöbben félnek a repülőúttól, mert a repülő-
személyek viselkedése ettől lényegesen eltért. gépet veszélyesebbnek tartják, mint az autót,
Semmiféle jelét nem mutatták a játékstratégia noha autóbalesetben szerte a világon lényegesen
megváltoztatásának. Következetesen ragaszkod- többen halnak meg, mint repülőgép-katasztrófa
tak az A és B csomagokhoz, míg az összes pén- során. Emocionális perspektívából azonban ez
zük el nem fogyott. Ez nem egyszerűen intelli- érthető, hiszen az utóbbival kapcsolatos szoma-
genciájuk vagy tanulási képességeik gyenge tikus markerek (félelem, szorongás) hatása erő-
színvonalának volt köszönhető, hiszen a játék sebb: az emberek valamennyi repülőgép-sze-
végére valamennyien pontosan tudták, hogy rencsétlenség esetén arról értesülnek, hogy ab-
melyik csomag „veszélyes" és melyik nem. Úgy ban sokkal több ember hal meg, mint autóbal-
tűnt, hogy valahogyan érzéketlenek voltak a jö- esetben.
vőbeli események várható kimenetele iránt - A racionális megismerési folyamatok és az
egyfajta jövőbeli rövidlátás jellemezte őket. Nem „irracionális" érzelmi feldolgozás közötti szoros
mutattak fogékonyságot a büntetésre: a vesztés kapcsolat fontos szerepet játszik a legtöbb tár-
után közvetlenül a C vagy D csomagra tértek át, sas kapcsolatban, ahol gyakran kell gyors vála-
de ez rövid ideig tartott, és nemsokára visszatér- szokat adni váratlan ingerekre. Érzelmeink és
tek a eredeti (magas jutalom - magas büntetés) érzéseink gyors és hatékony döntésekhez vezet-
csomagokhoz. Mindez úgy értelmezhető, hogy nek bennünket anélkül, hogy a bonyolult társas
az azonnali magas jutalom kilátása elnyomta interakciók időigényes nyereség/veszteség elem-
bennük a félelmet a hosszú távú negatív követ- zéseit minden esetben igénybe kellene ven-
kezményektől. Ezzel összhangban azt találták, nünk. Mint a 2. rész második fejezetében részle-
hogy bőrellenállás-reakcióik a játék során nem tesen bemutattuk, érzelmeink nem tudatos
változtak: nem jellemezte őket az a nem tudatos működésének köszönhető, hogy belemegyünk
anticipáció, ami az egészséges embereket. Vala- olyan társas szerződésekbe (baráti kölcsön, üz-
hogyan érzéketlenek voltak a szomatikus mar- leti vállalkozás) amelyek a józan ész megítélése
kerek iránt, vagy nem tudták Őket megfelelően szerint költségesek és kockázatosak, de később,
feldolgozni, ezért tudatos kognitív folyamataik hosszú távon jövedelmezőek lehetnek. A köl-
a közvetlenül rendelkezésre álló jutalom meg- csönösség iránti kezdeti, irracionális bizalom és
szerzésére irányították figyelmüket. a viszonzás belső, ugyancsak nem tudatos kény-
A szomatikus markerek tehát növelik a dön- szere segítik az egyébként törékeny cserekap-
téshozatal sebességét és eredményességét, még- csolatok kialakulását és tartós fennmaradását.
pedig azáltal, hogy elősegítik a hosszú távon Az olyan érzelmi állapotok, mint a hála, a bűn-
adaptív megoldások választását (Damasio 2000). tudat, az igazságérzet pedig feltehetően azért
Szerepük elsősorban akkor válik fontossá, ami- jöttek létre, hogy egyrészt önzetlen tevékeny-
kor töredékes ismereteink, véges erőforrásaink, ségre, másrészt a kapott támogatás viszonzására
a rendelkezésre álló idő szűkössége vagy a vá- motiváljanak bennünket (2.2.4., 2.2.6.).
5.5. FEJEZET. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 393

5.5.5. Az érzelem kifejezések és szerveződéséről. Ezekben a kutatásokban kü-


evolúciója lönböző módszereket alkalmaztak; a leggyako-
ribb eljárás az volt, hogy a kísérleti személyek
Ha az érzelmekről beszélünk, nem hagyhatjuk tükör előtt gyakorolták a megfelelő arckifejezé-
figyelmen kívül azok nem verbális kifejeződése- sek létrehozását, miközben a kutatók elektró-
it, kommunikatív jelzéseit. Ezek legfontosabb dákkal követték nyomon a kérdéses izmok
területe az emberi arc. Általában azt mondhat- elektromos aktivitásait. A vizsgálatok első lépé-
juk, hogy az arckifejezések területén kettős sében azt tisztázták, hogy az egyes arcizmok -
idegrendszeri szabályozás érvényesül. Az ideg- amelyekből 23 párral rendelkezünk - összehú-
rendszer ősibb, a limbikus rendszerhez köthető zódása, 111. elernyedése milyen változásokat
területei az érzelmek spontán megjelenéséért hoz létre az arcon. Második lépésben az arckife-
felelősek; hiányukban a beteg akaratlagosan elő jezéseket aszerint osztályozták, hogy milyen ér-
tudja állítani a megfelelő érzelem kifejezését zelmet (pl. öröm), hangulatot (pl. szomorúság)
(pl. mosolyt), de képtelen arra, hogy egyedi hely- vagy viselkedésformát (pl. nevetés) fejeznek ki.
zetekre reagáljon, pl. nevessen mások viccén. Ezek mindegyikének egy-egy ún. motoros min-
Az agykéreg viszont a nem verbális kommuni- tát feleltettek meg, amelyek bizonyos arcizmok
káció szándékos kontrollját végzi; e területek ki- együttállását és közös működését tartalmazták.
esése következtében a beteg nem tudja teljesíte- Ennek eredménye lett az a kódrendszer (FACS),
ni azt a feladatot, amelyben arra kérik, hogy mu- amely azt írja le, hogy mely izmok milyen álla-
tasson haragot vagy örömöt az arcán, jóllehet potainak milyen kölcsönhatásai állítják elő az
érzelmeit ki tudja fejezni mindennapi kapcsola- arcon azokat a sémákat, amelyek megfeleltethe-
taiban (Young 1998). tők az ember alapvető érzelmeinek és belső álla-
Az utóbbi néhány évtizedben nagyon sok potainak (Ekman és Friesen 1978). Az 5. 26.
részlet kiderült az arckifejezések anatómiájáról ábra az öröm, a boldogság, a meglepetés, az un-

5.26. ÁBRA
Különböző izmok működé-
séből és ezek összjátékából
(motoros mintázatából) elő-
álló érzelemkifejezések ■
(Forrás: Eibl-Eibesfeldt 1989)
394 5. RÉSZ. ELME

dor és más arckifejezéseknek, illetve ezek kü- lénkség, szégyen, rémület stb. Ezek tehát visel-
lönböző intenzitású fokozatainak motorikus sé- kedési univerzálék: valamennyien ugyanazzal a
máit ábrázolja. repertoárral rendelkezünk arra, hogy egy másik
Az arckifejezések mint a viselkedés elemi emberrel közöljük belső állapotainkat.
összetevői nagyon hamar az evolúciós megköze- Ez azt jelenti, hogy nem csupán az arckifeje-
lítés fókuszába kerültek. Darwin (1872/1963) zések motoros sémái egyeznek meg, hanem az
Önálló könyvet szentelt e témának, amelyben általuk közölt elsődleges szociális jelentések is.
elemzéseit arra kívánta felhasználni, hogy alá- Ezt azért fontos kiemelni, mert sokáig uralko-
támassza az evolúciós leszármazás folytonossá- dott az a nézet, miszerint az arc izmainak min-
gára vonatkozó tételét. Gyermekeken, elmebe- tázatai biológiailag adottak, de hogy ezek mi-
tegeken és főemlősökön végzett megfigyeléseire, lyen jelentést hordoznak a társas kapcsolatok-
valamint etnográfiai adatgyűjtéseire támasz- ban, azt már az adott kultúra határozza meg
kodva arra a következtetésre jutott, hogy az em- (LaBarre 1974). A nevelés és a társadalmi elvá-
beri arckifejezések - és a nem verbális kommu- rások fontosságát valóban nem lehet vitatni az
nikáció egyéb formái (gesztusok, testtartások) - érzelmek kifejezése terén (lásd később). Ennek
fokozatosan alakultak ki a főemlősök jelzései- nem mond ugyanakkor ellent, hogy az emberek
ből, ennélfogva univerzális jellegűek az egész számos nem verbális közlés tekintetében a je-
Földön, és veleszületett képességeken alapulnak. lentések olyan világában élnek, amely nagymér-
Darwin hipotézisét a 70-es évektől kezdve tékben független az illető kultúra szokásaitól.
meginduló kutatások nagyrészt alátámasztot- Ez tökéletesen érthető evolúciós nézőpontból,
ták. Híres vizsgálatukban Paul Ekman és mun- amely szerint az emberek olyan kommunikáci-
katársai amerikai emberekről készült fényképe- ós formákra szelektálódtak az elmúlt évmilliók
ket mutattak az új-guineai fore törzs tagjainak, során, amelyek adaptívak voltak abban az ér-
akik elzártságuk miatt korábban soha nem lát- telemben, hogy biztosították az egyének tevé-
tak fehér embereket vagy róluk készült felvéte- kenységének összehangolását és a csoport in-
leket (Ekman és Friesen 1975). Ennek ellenére tegrációját.
80-90%-os pontossággal felismerték, hogy a ké- Más szóval, az érzelemkifejezések nem önké-
pen szereplő személyek milyen érzelmet fejez nyesek: jelzés és jelentés együtt jött létre a társas
ki. Ezt követően rövid történeteket meséltek a élettér bonyolult kihívásaira adott válaszokban.
foréknak, és arra kérték őket, hogy a megfelelő Az etológusok ezt a viselkedési ritualizáció kere-
arckifejezéssel jelenítsék meg e történeteket, te- tében értelmezik (Eibl-Eibesfeldt 1989). A visel-
hát fejezzék ki a leginkább odaillő érzelmeiket kedési rituálé alapját valamilyen magatartási
és hangulataikat. Az ezekről készült felvételeket elem képezi, amely az evolúció során leegysze-
azután San Franciscó-i diákoknak mutatták rűsödik és kommunikatív szerepet játszik. A
meg, és megkérték őket, mondják el, milyen ér- galléros pávián hímje például hatalmas szemfo-
zelmet fejez ki a képen látható személy. Ezekből gát kitárva fenyegeti riválisát, miközben szemét
és a későbbi kultúrközi összehasonlító vizsgála- ijesztően rámereszti, testét megnöveli és szőrét
tokból az derült ki, hogy nagy egyöntetűség mu- felborzolja. A szemfog a test test elleni küzde-
tatkozik az arckifejezések felismerésében és ér- lem során a harapás fontos eleme, itt azonban
telmezésében; a Föld bármely lakója lényegé- jelentéshordozóvá válik: az állat agresszív álla-
ben ugyanúgy fejezi ki és érti meg az olyan alap- potát, támadó szándékát és a küzdelemre való
vető érzelmeket mint öröm, harag, meglepetés, felkészültségét közli vele. Feltehetőleg hasonló
undor, szomorúság, félelem vagy megvetés (Ek- ritualizáció történt az emberi érzelmek kifejezé-
man 1992, Izard 1994). Ugyancsak nagyon ha- se terén is. Haragunkat és elégedetlenségünket
sonlóak valamennyi kultúrában azok az elemi pl. gyakran úgy fejezzük ki, hogy a szemöldök
jelzések, amelyek sztereotip gesztusok alkotó- lehúzódik és a szem összeszűkül, a musculus
elemeiként működnek: szemöldökfelrántás, fé- (továbbiakban: m.) corrugator működésének
5.5. FEJEZET. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 395

eredményeként (amelyet persze számos más arc- tásában. A pozitív érzelemkifejezések funkciója
kifejezés és gesztus is kísérhet). Eredeti funkció- az, hogy elősegítse a kapcsolat felvételét és az
ja valószínűleg a támadás és védekezés közvet- együttműködés fennmaradását a társas interak-
len fizikai összecsapásaiban volt fontos, amikor ciókban. Mindennapi tapasztalataink mellett szá-
a leereszkedő csontos szemöldök a felhúzódó mos kísérlet tanúsítja, hogy az emberek többsé-
húsos pofákkal együtt zárt, védett üregbe zárta a ge a mosolygó emberekhez barátságos természe-
sebezhető szemet. Hasonlóképpen a meglepetés tet, érdeklődést, sőt nagyobb intelligenciát pá-
során tágra nyíló szem feltehetőleg abból az rosít (Oatley és Jenkins 2001). A megfelelő
adaptív reakcióból származott, hogy egy szokat- arckifejezések fontosak a csoporton belüli stá-
lan inger azonosítása céljából megnöveljük a lá- tus és befolyás megszerzésében. Egy vizsgálat-
tótér nagyságát és ezzel a vizuális befogadó ké- ban azokat a lányokat látták a legtöbbet moso-
pességet. lyogni, akiket általában népszerűnek tartottak
Mindez azt jelenti, hogy az arckifejezések - a csoportjukban, és akiket a többiek segítő-
éppúgy, mint a nem verbális jelzések más for- késznek, gondoskodónak ítéltek meg (Cashdan
mái - a társas kapcsolatok szabályozását szol- 1998b). Más körülmények között viszont a mo-
gálják (Fridiund 1994). Lehetővé teszik, hogy az soly inkább a behódolás eszköze, főként azok-
egyének közöljék társaikkal belső állapotaikat, ban a csoportokban, amelyek nem barátokból,
szándékaikat, érzelmeiket. Az etológusok évti- hanem idegenekből, illetve potenciális riváli-
zedekkel ezelőtt kimutatták, hogy az élőlények sokból állnak. Az érzelemkifejeződések társas
információt cserélnek egymással, amelyeket beágyazottságát mutatja az is, hogy a pozitív ér-
legtöbbször arckifejezések, testtartások, han- zelmek intenzitása csökken a társas kapcsolat
gok, sajátos magatartásformák közvetítenek. A gyengülésével. Egy vizsgálatban azt tapasztal-
természetes szelekció az üzenetközvetítés haté- ták, hogy a résztvevők egyre kevesebbet moso-
kony, egyértelmű és informatív formáit hozta lyogtak a következő helyzetekben: barátjukkal
létre az élővilágban, amelyek adaptíve előnyö- együtt néztek egy mulatságos filmet, külön szo-
sek a résztvevők számára. A jelzést kibocsátó fél bában nézték a filmet, barátjuk a másik szobá-
(„adó") számára azért, mert reakciókészségének ban mással foglalkozott, egyedül nézték a filmet
és szándékának (pl. fenyegetés, szexuális jelzés) (Fridiund 1994).
közlésével képes megváltoztatni a másik visel- A Zahavi-elv értelmében az őszinte szignálok
kedését (pl. menekülés, párzás). Az üzenet foga- csak akkor maradnak fenn, ha költségesek, en-
dója („vevő") viszont abból húz hasznot, hogy a nélfogva nem könnyű őket hamisítani (3.4.1.).
rendelkezésre álló információ révén képes meg- Többen úgy gondolják, hogy a valódi érzelme-
jósolni az adó várható viselkedését és e viselke- ket közvetítő arckifejezések, amelyek a részt
dés valószínű kimenetelét. Ennek megfelelően a vevő felek mindegyike szempontjából előnyö-
kommunikatív jelzések segítségével az egyedek sek, ilyen őszinte, nagy ráfordítást igénylő jelzé-
befolyásolják egymás viselkedését, és összehan- seknek minősülnek (Schmidt és Cohn 2001). A
golják tevékenységüket a csoporton belül. Eze- hosszan tartó nevetést, amelyhez élénk szem- és
ket őszinte, megbízható jelzéseknek tartjuk, kézmozgás párosul, az emberek a legpozitívabb
amennyiben a valóságos belső állapotot és szán- és legőszintébb érzelemkifejezések egyikének
dékot fejezik ki és mindkét fél számára kifizető- tartják (Niemitz et al. 2000). Ami a mosolygást
dőek (lásd 3.4.1.). illeti, képzése nagy figyelmet igényel, hiszen
Hasonló funkciót töltenek be az emberi arcki- bonyolult módon kell összehangolni a beszélt
fejezések és gesztusok, legalábbis egy részük. szöveggel és más gesztusokkal. Kimutatták pl.,
Nem véletlen, hogy azok az emberek, akik arciz- hogy a másik személy beszédére reagáló mo-
maik bénulása következtében (Möbius-szindró- soly, ha az túl későn vagy túl korán jelenik meg
ma) elvesztik arcuk kifejezőerejét, súlyos gon- a hallgató arcán, egyaránt őszintétlen benyo-
dokkal küszködnek társas kapcsolataik fenntar- mást kelt. A telt, nyílt, örömteli mosoly ráadásul
396 5. RÉSZ. ELME

összetett képlet, amely több izom összjátékából hoz, hogy felismerjék az „álmosolyt" és más
származik. Létrejöttében egyaránt részt vesznek árulkodó tüneteket.
az ajkak alakját és nyitottságát meghatározó iz- Ezek alapján úgy tűnik, hogy a megtévesztő
mok (m. zygomaticus major) és a szem körüli arckifejezések többnyire sikeresek mások kihasz-
ráncokért és az alatta fekvő arcterület gyűrődé- nálása és manipulálása során, miközben felis-
séért, a húsos pofák „szétterüléséért" felelős merésük hatékonysága lényegesen gyengébb
izom (m. orbicularis oculi). Ez utóbbi működé- hatásfokú. Lehetséges azonban, hogy ez az aszim-
sét akaratlagosan nem tudjuk szabályozni, ezért metria inkább az idegenek kapcsolatára jellem-
az öröm őszinte kifejezését nagyon nehéz utá- ző, mint az ismerősök, barátok körére (Schmidt
nozni (Schmidt és Cohn 2001). A vidámság vagy és Cohn 2001). Evolúciós környezetünkben az
megelégedettség tettetése gyakran azt az egysze- idegenek mindig is potenciális veszélyforrás-
rű, szándékosan is előállítható merev mosolyt nak minősültek, akikkel szemben őseink ambi-
eredményezi, amelyre a szájszegletek felfelé hú- valens magatartást tanúsítottak, és számos mó-
zása jellemző, miközben az arc felső része moz- don védekeztek (lásd 2.4.3.). A csalók elsősor-
dulatlan marad. Ez a visszafogott, zárt mosoly a ban a csoporton belül jelentettek kockázatot, hi-
zygomaticus major és minor működésének az szen megsértették az együttműködések és társas
eredménye, amelyek akaratlagosan könnyen irá- szerződések létfontosságú, ám törékeny rend-
nyíthatók. Akkor hozzuk mozgásba őket, ami- szereit (2.2.3.). Következésképpen a nem verbá-
kor színleljük az örömünket, vagy - még inkább lis viselkedés ellenőrzése - éppúgy, mint a csa-
- el akarjuk rejteni negatív érzéseinket (pl. szo- lók bármilyen más tesztelése - főként azokra az
rongásunkat). Ez az „álmosoly" jelenik meg pél- emberekre korlátozódik, akik szoros kapcsolat-
dául a kórházi látogató, a behódoló beosztott, ban vannak egymással, illetve ugyanabba a cso-
vagy a félelmét palástoló katona arcán. portba tartoznak. Úgy tűnik, az emberek rendkí-
A különbségek ellenére egyáltalán nem köny- vül érzékenyek barátjuk, ismerősük megtévesz-
nyű leleplezni az ilyen „hazugságot". A vizsgá- tő, hamis jelzéseire. A vizsgálatok azt mutatják,
latok azt mutatják, hogy az arckifejezések és a hogy a szokásostól eltérő testi változások - így
valódi szándékok közötti különbségeket sok- pl. a testtartás bizonyos formái, a hangmagasság
szor még tapasztalt szakemberek sem képesek emelkedése, vagy az arcpirulás - sokszor sejteti
észrevenni (Ekman 1991). Az egyik kísérletben számunkra a hazugságot, gyakran anélkül, hogy
fiatal nőket két csoportra osztottak. Az egyik tudatában lennénk, hogy csalás áldozatai va-
csoport tagjainak vidám természetfilmet vetítet- gyunk (Ekman 1994).
tek, majd megkérték őket, hogy számoljanak be Mindennapi kapcsolatainkban nagyon sokfé-
egy kamera előtt a pozitív érzéseikről. A másik le érzelemkifejezés jelenik meg, nem feltétlenül
csoport tagjai viszont véres katasztrófafilmet tudatos formában. Nem verbális kommunikáci-
láttak, amely mindnyájukat kiborította. Őket is ónknak egy része őszinte, megbízható jelzés,
arra kérték azonban, hogy öltsenek vidám kife- amely mindkét fél előnyét szolgálja. Ha azon-
jezést magukra és színleljék, hogy boldogok a ban érdekeink úgy kívánják, élünk a megtévesz-
látott élmények hatására. A beszámolókról ké- tő kifejezések eszköztárával. Richard Dawkins
szült videofelvételeket különböző foglalkozású és John Krebs (1978) híres, sokat idézett tanul-
embereknek mutatták meg: egyetemistáknak, mányukban elsőként vetették fel, hogy a termé-
továbbá olyan szakembereknek (nyomozóknak, szetes szelekció bizonyos körülmények között
bíráknak, pszichiátereknek, titkosügynökök- olyan félrevezető jelzéseket részesít előnyben,
nek), akik munkájuk során gyakran találkoznak amelyek célja a másik élőlény kihasználása, ma-
hazugsággal és színleléssel. Meglepetésre kide- nipulálása. A jelzést adó élőlény sokszor nem
rült, hogy az ügynökök kivételével senki vette az őszinte, megbízható információ küldésében
észre a hazugságot pusztán az arcjegyek alap- érdekelt, hanem abban, hogy becsapja a vevőt.
ján. Ekman külön tréningjére volt szükség ah- Saját hasznát - túlélését, szaporodási sikerét -
5.5. FEJEZET. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 397

ugyanis úgy növeli, hogy akkor bocsát ki jelzé- Térjünk még röviden vissza az arckifejezések
seket, illetve olyan jelzéseket hoz létre, amelyek kultúrközi egyöntetűségének kérdésére. A kö-
a saját érdekét szolgálják (Andrews 2002). Az zös evolúciós eredet hipotézisének alátámasztá-
ilyen nem kooperatív szignálokra nagyon sok, sa magától értetődően veti fel azt a másik darwi-
kísérletileg is alátámasztott esetet ismerünk, ni feltevést, hogy érzelmeink kifejezése geneti-
kezdve a táplálékállatok tőrbecsalásától (pl. hor- kai programokon alapszik. Ezt támasztják alá
gászhal) a párzási küzdelmekig, ahol a hímek azok a megfigyelések, amelyek szerint a néhány
igyekeznek olyan eltúlzott jelzéseket adni, ame- hetes csecsemők eltérő arckifejezéseket adnak
lyek által nő az esélyük arra, hogy egyrészt el- különböző ingerekre (pl. a négy alapízre), és
ijesszék vagy félrevezessék a rivális hímeket arra is nagyon korán képesek, hogy különbséget
(3.3.1.), másrészt arra, hogy felkeltsék a nősté- tegyenek a felnőttek érzelmi megnyilvánulásai
nyek figyelmét (3.4.1.). között. Vak, illetve vak és süket gyerekek vizs-
Úgy tűnik, fajunk különösen alkalmas a meg- gálata még meggyőzőbben tárja fel a veleszüle-
tévesztő jelzések létrehozására. Az arckifejezé- tett képességek jelenlétét (Eibl-Eibesfeldt 1989,
sek korábban említett erős idegrendszeri kont- Galati et al. 2001). Ha a tanuláselméletek alap-
rollja következtében az ember képes arra, hogy ján feltesszük, hogy az érzelmek megfelelő ki-
az állatvilágban egyedülálló módon szabályoz- fejezéseit gyermekkorban sajátítjuk el, akkor
za arcvonásait és elrejtse érzelmeit. Ez egyfelől ezek a szerencsétlen sorsú gyerekek - akik az
könnyebbé teszi a hazugságot és mások mani- örök sötétség és csend birodalmában nőnek fel -
pulálását, hiszen könnyedén meg tudjuk olda- várhatóan egészen máshogyan viselkednének,
ni, hogy szándékainkkal ellentétes arckifejezé- mint egészséges társaik. Ezzel szemben azt ta-
seket adjunk, vagy hogy valódi érzelmeinket lálták, hogy nagyon hasonlóan fejezik ki fájdal-
szenvtelen, ún. pókerarc mögé rejtsük (Andrews mukat vagy jókedvüket, mint a többiek, ráadá-
2002). Az arckifejezések idegrendszeri szabá- sul ugyanabban a szituációban és kontextusban.
lyozása és elfedése ugyanakkor megkönynyíti, Sírnak, amikor véletlenül megsértik magukat já-
sőt egyáltalán lehetővé teszi a normális társas ték közben és mosolyognak, amikor anyjuk ci-
kapcsolatokat az emberek között (Fridiund rógatja őket.
1997). Ha ugyanis minden állapotunk és szán- Végül, az univerzalitás és veleszületettség hi-
dékunk az arcunkra lenne írva, mindennapi éle- potéziseinek alátámasztása Darwinnak arra a -
tünket kénytelenek lennénk a túlburjánzó ér- sorrendben harmadik - hipotézisére fordítja fi-
zelmek és azonnali reakciót váró élmények vilá- gyelmünket, miszerint érzelmeink kifejezését
gában leélni, ami nagy feszültséget és emocio- főemlős őseinktől örököltük az evolúció során.
nális stresszt róna ránk. Ehelyett általában úgy Valóban, számos emberi arckifejezéshez és
viselkedünk - ahogy azt több szociálpszicholó- gesztushoz hasonló viselkedési mintázatot ta-
giai vizsgálat is leírja hogy amikor ismeretlen lálunk az emberszabású főemlősök körében
emberekkel találkozunk, maszkírozzuk érzel- (Preuschoft és van Hooff 1995). Ezek homoló-
meinket, elrejtjük negatív tulajdonságainkat, giáknak - azaz leszármazási kapcsolatban lévő
miközben igyekszünk mindent megtudni a má- jellegeknek - tekinthetők, minthogy nem csu-
sikról (Goffman 1981). Érzelmeink elrejtése pán az arcmimika megjelenése hasonló bennük,
gyakran a kapcsolat fenntartását szolgálja. Egy hanem az azt irányító izmok is lényegében
kísérletben azt találták, hogy az emberek gyak- ugyanazok. Az ún. játékos arc (másképpen: „el-
ran elleplezték örömüket azt követően, hogy lazult nyitott száj bemutatása") úgy áll elő, hogy
megnyertek egy sportmérkőzést a barátjukkal a csimpánz a száját kitátja úgy, hogy a felső fog-
szemben - akár úgy, hogy kezükkel eltakarták sora fedve van, miközben gyakran nevetéssze-
az arcukat, akár úgy, hogy kezdődő mosolyukat rű, szaggatott hangot ad (4.3.4.). Többnyire já-
elnyomták az antagonista izmok segítségével ték, barátságos harapdálás vagy csiklandozás
(Friedman és Miller-Herringer 1991). közben mutatják ezt a kifejezést, ami megnyil-
398 5. RÉSZ. ELME

vánulásában és funkciójában nagyon hasonló a 5.5.6. Az érzelemkifejezések


gyerekek jókedvükben és játékos birkózásuk- sokfélesége
ban megfigyelhető arcjátékára és hangjára (lásd
4.33. ábra). A főemlősök másik jól ismert mimi- Az emberi arckifejezések természetesen sokkal
kája a vigyorgás (pontos neve: „néma csupasz gazdagabbak és árnyaltabbak állati rokonaink-
fog bemutatás"), amelynek során az állat száj- hoz képest. Mosolyoghatunk persze zavarunk-
szegletei hátrahúzódnak, és mindkét fogsora jól ban és félénkségünkben, de legtöbbször mégis
látszik. Ezt rendszerint egy domináns fajtársuk jókedvünket fejezzük így ki. Ezenkívül moso-
jelenlétében adják a csimpánzok, mégpedig fé- lyoghatunk ironikusan vagy éppen rosszindula-
lelmük kifejezésére, s egyúttal a másik meg- tunk jeleként. Az emberi érzelmek kulturálisan
nyugtatása és kiengesztelése céljából. Valószí- nagyon sokféle módon, változatos kontextusban
nű, hogy az emberi nevetés és a mosoly e két fejezhetők ki. Vannak olyan dél-amerikai indi-
említett motoros minta filogenetikai örökségé- án törzsek, amelyek boldogságuk jeleként sír-
ből származott, bár számos részletet még nem nak a kedves látogató érkezésekor. A japán fel-
ismerünk (Preuschoft 2000). Többen úgy gon- nőttek pedig megtanulják bizonyos érzelmeiket
dolják, hogy a nevetés bizonyos formáiban az palástolni, noha gyerekként rendszeresen mu-
agresszív motivációk is megjelennek, elsősor- tatják ezeket. Egy kísérletben japán és amerikai
ban a fogak felfedése révén (lásd 5.27. ábra). férfiaknak vetítettek különböző műtéti beavat-
Tény, hogy a verbális agresszió egyik legsúlyo- kozásokról készült filmeket. Amikor egyedül
sabb formája a kinevetés, amely a másik fél leér- voltak, mindkét csoport tagjainak arcára kiült a
tékeléséhez vezet a csoporton belül. félelem és az undor a látottak hatására. A kísér-
letvezető jelenlétében azonban a japánok (az
ameriakaik nem) gátolták negatív arckifejezése-
iket, és gyakran adtak zavart mosolyt (Fridiund
1994). Ekman felosztása szerint az arckifejezé-
sek tekintetében különbséget tehetünk a család
(pl. az öröm kifejezéseinek a csoportja), a téma
(pl. a nevetés alapsémája) és a variancia (pl.
szarkasztikus nevetés) kategóriái között (Ekman
1994). Miközben a témák az evolúció során lét-
rejött alapvető kommunikatív sémáknak tekint-
hetők, a variációk a tanulás során létrejövő kü-
lönbségeket képviselik, kultúrán belül és kultú-
rák között.
Az arckifejezések és gesztusok sokfélesége
annak a következménye, hogy a kultúrák külön-
böző mintákat nyújtanak szándékaink és érzel-
meink kifejezésére (Mesquita és Frijda 1992).
Erre viszont az ad lehetőséget, hogy őseink arra
szelektálódtak, hogy pontosan és árnyaltan ki
5.27. ÁBRA tudják mutatni érzéseiket és vágyaikat a társas
A mosoly és nevetés változatai, mint a fenyegetés és ba- kapcsolatok bonyolult és gyorsan változó vilá-
rátságosság (Játékos arc") különböző intenzitásának
gában. Ezek a csoport kohéziója és integrációja
szuperpozíciói ■ Alulról felfelé növekvő mértékben jelen-
nek meg a fogak. Balról jobbra növekszik a száj nyitottsá- szempontjából is fontos, finoman artikulált kom-
ga és a hangadás. Sajátos érzelmet tükröz a jobb felső munikációs képességek sokszor úgy jönnek lét-
arc, ahol a barátságosság és az ellenségesség egyaránt re, hogy az elemi arckifejezések mintegy összeg-
maximális intenzitást ér el, azaz az ábrán látható nő egy- ződnek, egymásra szerveződnek. Ez a nem ver-
szerre mutat fenyegetést és örömöt (Forrás: Hinde 1982)
5.5. FEJEZET. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 399

bális jelzések óriási változatosságát és sokszí- gyerekekre, kamaszokra, olykor a felnőttekre is


nűségét hozza létre, annak ellenére, hogy az jellemző félénkség, szégyenlősség egy olyan ösz-
alapvető érzelmek kifejezését viszonylag kis szetett viselkedési rendszerben nyilvánul meg,
számú (20-30) motoros minta biztosítja (lásd ahol a különböző természetű (félelmi és barát-
5.26. ábra). Így például a szemöldök felfelé kozó) mozdulatok egyszerre, összefonódva je-
mozgatásának elsődleges jelentése a kíváncsi- lennek meg, nagy viselkedési változatosságot
ság és meglepetés. A látótér növelésének adap- teremtve (Eibl-Eibesfeldt 1989). A zavarban
tív szükségletéből származik, és a m. frontális lévő emberek gyakran mosolyognak a másikra,
működésére vezethető vissza. Más kifejező moz- miközben az antagonista izmok elnyomják ezt a
dulatokkal kölcsönhatásban azonban számos kifejezést, ami egyfajta félénk mosolyt eredmé-
jelentésárnyalat megjelenéséhez vezethet. A leg- nyez. Szemüket leveszik az előttük állóról,
ismertebb a gyors (mintegy 0,3 másodpercig gyakran behunyják, vagy fejüket elfordítják, mi-
tartó) szemöldökfelrántás, amely a barátságos közben szemük sarkából újra és újra pillantást
szándékú felismerést szolgálja, különösen ha vetnek a másikra. Arcukat és szájukat gyakran
mosollyal, esetleg üdvözlő kézmozdulattal pá- eltakarják a kezükkel vagy egy náluk lévő
rosul. Többek között akkor teszünk így, ha vá- tárggyal, esetleg takarásba húzódnak. Ugyanakkor
ratlanul megpillantjuk kedves ismerősünket. nem ritkán dobbantanak a lábukkal, ajkukba
Kevés kivétellel valamennyi kultúrában megta- vagy ujjukba harapnak, esetleg félig tréfásan
lálható, bár egyes társadalmakban járulékos je- vállon veregetik valamelyik közelben álló társu-
lentések kapcsolódhatnak hozzá, így pl. a yano- kat, ami a rejtett agresszió ritualizált megjelení-
mamöknél a helyeslést is kifejezheti. A lassú tése.
szemöldökfelvonás viszont inkább az elutasítás Az érzelmek arckifejezése tekintetében nem
jele. Amennyiben fenyegető tekintettel párosul, csupán gazdag egyéni és kulturális sokféleség
általában méltatlankodásunkat és felháborodá- tapasztalható, hanem markáns nemek közötti
sunkat fejezi ki, ha viszont lehunyjuk közben különbségek is. Ez nem meglepő, ha abból a ko-
a szemünket, akkor a visszautasítás jeleként rábban ismertetett evolúciós elvből indulunk
szolgál (Eibl-Eibesfeldt 1989, Kirkpatrick et al. ki, amely szerint az érzelmek funkciója a szer-
1996). vezet felkészítése és a megfelelő viselkedési
Az arckifejezések változatos formái gyakran stratégiák mobilizálása a különböző erőforrás-
arra vezethetők vissza, hogy ellentétes irányú okhoz való hozzájutás érdekében. Az érzelem-
érzelmek jelennek meg egyazon szituációban, kifejezés férfiak és a nők közötti különbségei
és ezek sajátosan kombinálódnak. Konrad Lo- várhatóan reproduktív érdekeik különbségeiből
renz (1985) ezt a motoros minták szuperpozíció- fakadnak. Így pl. egy vizsgálatban azt találták,
jának elveként írta le. Lehetséges például, hogy hogy alkalmi szexuális kapcsolataik során a nők
az arcon egyszerre jelenik meg a fenyegetés és a a férfiakhoz képest lényegesen gyakrabban mu-
félelem állapota. Ez olyankor következik be, ha tatnak szorongást és más negatív érzelmeket
az erőegyensúly vagy bizonyos külső korlátok (Geary 1998). Ez minden valószínűség szerint
(pl. társadalmi szankciók) miatt nehéz dönteni hozzájárul ahhoz, hogy viselkedésüket a jövő-
a támadás vagy menekülés között. Az 5.27. ábra ben úgy szervezzék, hogy választásuk azokra a
egy olyan mátrixot mutat be, ahol a mosoly és a férfiakra essen, akik hajlandóak elköteleződni
nevetés különböző formái a barátságosság („já- egy hosszú távú párkapcsolatban (3.3.6.).
tékos arc") és a fenyegetés kombinációibői áll- Általános megfogalmazásban azt mondhat-
nak elő. Nem véletlen, hogy a szuperpozíciók juk, hogy a nők nagyobb mértékben mutatják ki
gyakran fordulnak elő az ún. pótcselekvések (más érzelmeiket, mint a férfiak, és ugyancsak fogé-
néven: helyettesítő aktivitások) esetén, ahol az konyabbak mások érzelmi megnyilvánulásaira.
egymással szembenálló motivációk konfliktust, Számos vizsgálat feltárta, hogy a nők nagyobb
ambivalenciát okoznak bennünk. Így például a kifejezőerővel, kommunikációs pontossággal és
400 5. RÉSZ. ELME

5.28. ÁBRA
Négy-öt percig tartó, külön-
böző emocionális töltésű
filmek látványára adott ér-
zelmi reakciók gyakorisága
férfiak és nők arcán ■ (For-
rás: Kring és Gordon 1998)

intenzitással tárják fel érzéseiket (Kring és Gor- (4.4.4.), a másik pedig érzelmeik gazdagabb, ár-
don 1998). Másrészt egész életükben nagyobb nyaltabb kifejezése. Ez adhat magyarázatot arra
érzékenységet (alacsonyabb küszöbértéket) mu- a sokoldalúan alátámasztott tényre, hogy a nők
tatnak szociális környezetük ingereire, méghoz- érzelemszabályozása kapcsolat-orientált (Tim-
zá valamennyi modalitásban (látás, hallás, ta- mers et al. 1998). Egyrészt a férfiaknál jobban
pintás) (5.28. ábra). Lehetséges, hogy ez a szen- törekszenek a pozitív, érzelmileg jutalmazó
zitivitás azért jött létre az evolúció során, hogy kapcsolatok kialakítására, másrészt jobban ag-
elmélyítse az anya és gyermeke közötti kötő- gódnak amiatt, hogy esetleges negatív érzelem-
dést; az anyai érzések árnyalt közlése és a cse- nyilvánításuk (szomorúság, düh) kellemetlen
csemő arcán megjelenő érzelmek pontos felis- következményekkel járhat a maguk és mások
merése ma is fontos szerepet játszik az utódok számára.
gondozásában (4.1.1.). Ez az orientáció olykor magában foglalja az
Alternatív hipotézisként mások azt fogalmaz- érzelemkifejezések gátlását, amikor a többiek-
zák meg, hogy a nők nagyobb érzelmi reaktivitá- hez való kapcsolat és a csoporthoz való integrá-
sa a társas környezetük kihívásaira adott adap- ció ezt igényli. Azokban a kísérletekben példá-
tív válaszként jött létre (Geary 1998). Máshol ul, ahol a résztvevőknek pozitív érzelmeket kel-
láttuk, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmak- lett mutatniuk valamilyen negatív tapasztalatra
ban - és feltehetőleg a pleisztocén hominida - például azt kellett színlelniük, hogy jólesik
csoportjaiban - ők töltik be a szexuális transzfer nekik egy kellemetlen ízű ital -, a nők négyéves
szerepét: serdülőkoruk után elhagyják csoport- kortól kezdve jobban teljesítenek, mint a férfiak
jukat és férjük lakóhelyére költöznek (4.4.3.). Ez - azaz a megfigyelők nehezen ismerik fel valódi
azzal jár, hogy távol rokonaiktól, egy idegen, érzéseiket. Ugyancsak felülmúlják a férfiak tel-
olykor ellenséges környezetben találják magu- jesítményét azokban a feladatokban, ahol a testi
kat, ahol arra kényszerülnek, hogy új kapcsola- (pl. táplálkozással kapcsolatos) kielégülés kés-
tokat építsenek ki új csoportjuk tagjaival. Ennek leltetését és a kísértésnek való ellenállást mér-
az adaptációs problémának a megoldása érde- ték (Bjorklund és Pellegrini 2000). Az érzelmek
kében olyan kommunikációs képességekre sze- gátlása tekintetében mért legnagyobb nemek
lektálódtak, amelyek segítették a másokhoz való közötti különbséget mégis azokban a vizsgála-
barátságos, bensőséges kötelékek kialakulását. tokban találták, amelyekben párválasztási takti-
Ennek egyik eszköze a nők jobb verbalitása kákkal és manipulációkkal kapcsolatos felada-
5.5. FEJEZET. GONDOLKODÁS, ÉRZELMEK 401

tokat kellett megoldani. Ez valószínűleg azt a hangsúlyt helyeznek arra, hogy mások viselke-
célt szolgálja, hogy nők érdeklődésük elrejtésé- dését negatív érzelmeikkel is befolyásolják, el-
vel fokozott mértékben ellenőrizzék szexuális lenben kevésbé törődnek a pozitív érzelemkife-
viselkedésüket, továbbá nagyobb lehetőséget jezés elmulasztásának negatív következményei-
nyerjenek partnerük személyes tulajdonságai- vel. Abban is a riválisokkal való vetélkedés játszik
nak és elköteleződésének felmérésére (3.4.5.). szerepet, ahogyan érzelmeiket gátolják. Bizo-
Nem minden érzelmet fejeznek ki azonban nyos érzelmeiket gyakrabban fojtják el, mint a
jobban a nők. A férfiak a dühöt és a büszkeséget nők. Ilyen pl. a félelem, amely nem csupán hát-
gyakrabban és nagyobb intenzitással mutatják ránnyal járhat a konkurenciaharcok sikeres
ki (Timmers et al. 1998) (lásd 5.28. ábra). Evolú- megvívásában, hanem csökkentheti a férfiak
ciós perspektívából ez sem meglepő: olyan emó- csoporton belüli presztízsét és hírnevét. A bűn-
ciók ezek, amelyek fontosak lehetnek a riválisokkal tudat elfojtása, amely ugyancsak gyakoribb,
való versengés és a dominanciahierarchiában mint a nők körében, elősegítheti a többiek ellen-
való pozíciószerzés során. Érzelemszabályozásuk őrzését és a csoport feletti nyílt hatalom gyakor-
státusorientált, amennyiben a nőknél nagyobb lását (Geary 1998).
5.6. fejezet
NYELV

Ha egyetlen olyan sajátosságot kell megneveznünk, amely kizárólag az ember-


hez kapcsolható és nem találni megfelelőjét az állatvilágban, legtöbben a
nyelvre gondolunk. Noha az állatok olykor nagyon bonyolult kommunikációs
rendszert használnak, meg sem közelítik az emberi nyelv gazdagságát és
komplexitását. Nyilvánvaló, hogy a tagolt beszéd a hominida evolúció során
alakult ki, a mai emberszabásúak őseitől való szétválást követően. Nem tudjuk
pontosan, mikor történt ez, mint ahogy arról is viták folynak, hogy mik voltak
azok a szelekciós előnyök, amelyek biztosították a nyelv fennmaradását és fo-
kozatos fejlődését. A gyerekek bámulatos könnyedséggel és gyorsasággal sajá-
títják el anyanyelvüket, amely egy evolúciós örökségként működő, veleszüle-
tett információfeldolgozó program működésére utal. Ahhoz, hogy viszonylag
átfogó képet kapjunk a nyelvnek azokról a sajátosságairól, amelyek az evolú-
ciós pszichológia illetékességi körébe tartoznak, a tinbergeni négy alapkérdés
(1.1.2.) mindegyikére válaszolnunk kell. Ennek megfelelően válaszainkat az
alábbiakban négy problémakör mentén szerveztük, mégpedig a következő sor-
rendben: evolúciós történet, adaptív funkció, egyedfejlődés, idegrendszeri és
kognitív működések. A nyelv persze hihetetlenül bonyolult jelenség; termé-
szetének és működésének megértése számos tudományág (kognitív pszicholó-
gia, fejlődéspszichológia, összehasonlító nyelvtudomány, idegélettan stb.)
egyidejű erőfeszítéseit igényli (Pléh 1998b). Mi most elsősorban azokra a terü-
letekre koncentráljuk figyelmünket, amelyek a nyelv evolúciós pszichológiai
vizsgálata szempontjából a legfontosabbaknak tűnnek.

5.6.1. A nyelv gyökerei; magatartási folyamathoz kötődik; az állat példá-


emberszabásúak ul csak akkor és úgy képes kifejezni agresszivi-
tását, ha a kifejezéssel egyidejűleg agresszív is
Az emberi nyelv számos tekintetben különbö- (Csányi 1999). Analóg a közlése annyiban, hogy
zik az állati kommunikációtól (Alcock 1998). a jelzett reakciókészség (pl. düh) intenzitását a
Az állatok kommunikációja zárt: legfeljebb kommunikációs jel intenzitásával (pl. a szőr fel-
30-40 különböző jelzést képesek kibocsátani. borzolódásával vagy a fenyegető testtartás kü-
Ezek olyan hangok, szagok, arckifejezések és lönböző fokozataival) fejezi ki.
gesztusok, amelyek konkrét és analóg módon Az ember ezzel szemben absztrakt szimbólu-
jelzik az állat helyét, belső állapotát, szándékát mokat használ a különböző tárgyak, állapotok,
vagy reakciókészségét. A „konkrét" itt azt jelen- események megjelölésére. A szimbólumok ön-
ti, hogy a jelzés mindig bizonyos élettani vagy kényesek abban az értelemben, hogy hangalak-
5.6. FEJEZET. NYELV 403

juk nem hasonlít azokra a dolgokra vagy esemé-


nyekre, amelyeket reprezentálnak. Más szóval,
a nyelvi jel és a jelentés összekapcsolása kon-
vención alapul. Az ember egy olyan nagy szó-
tárral rendelkezik - a legtöbb nyelv szókészlete
az 50-60 ezres nagyságot is elérheti amelyet
az azonos nyelvet használók közösen értelmez-
nek. Az emberi nyelv digitális: a szimbólumo-
kat végtelenül változatos módon lehet monda-
tokká alakítani bizonyos nyelvtani szabályok
(szintaxis) alapján. Steven Pinker (1999) megfo-
galmazásában a nyelvtan egy diszkrét kombina-
torikus rendszernek tekinthető, amely lehetővé
teszi, hogy véges számú, különálló elemet na-
gyobb szerkezetté kapcsoljunk össze, amelynek
tulajdonságai mások, mint az összetevőké. A fo- 5.29. ÁBRA
némák morfémákká, a morfémák szavakká, Egy mondat („A szép lány virágot szed") szintaktikai
azok pedig mondatokká szerveződnek. A mon- szerkezete ■ Jelmagyarázat: FK: főneves kifejezés; IK: igés
datok nyelvtani képzésének két alapvető tulaj- kifejezés; D: determináns; M: melléknév; F: főnév; I: ige
donsága van: a rekurzivitás és a hierarchia. Az
előbbi azt jelenti, hogy a szavak elemi jelentést
hordozó csoportjai - így pl. az ún. főneves vagy három különböző menekülési reakciót mutat-
igés kifejezések - egymásba ágyazhatok, átcso- nak: takarást keresnek egy bokorban (sas), felro-
portosíthatók, és ezzel új jelentések hozhatók hannak egy fára (leopárd), vagy hátsó lábukra
létre. Az 5.29. ábra mutatja, hogy a mondat tu- állva lefelé néznek (kígyó). Ugyancsak eltérő
lajdonképpen hierarchikusan egymásra épített figyelmeztetést adnak a pávián, a hiéna vagy
kifejezések struktúrája. Ez az, ami az emberi egy ismeretlen ember látványára. Nem világos
nyelv nyitottságát eredményezi: a nyelvtani kód ugyanakkor, hogy ezek a jelzések valóban a kül-
segítségével végtelen számú különböző monda- világ ingereit írják-e le, vagy csupán különböző
tot tudunk létrehozni. belső állapotaikat, vagy azok intenzitásfokoza-
Az emberi nyelv lényegében az egyetlen kom- tait jelzik az egyes ragadozókra adott önkénte-
munikációs rendszer, amely a külvilág árnyalt len félelmi reakcióik során. Az első alternatíva -
leírására, a dolgok megnevezésére és a közöttük tehát a külvilágra vonatkozó kommunikáció -
lévő összefüggések megjelenítésére képes. Csak valószínűségét mutatja, hogy a cerkófok gyak-
néhány más fajt ismerünk, amelyek valamifajta ran adnak hamis vészjelzést riválisaik megté-
kódot használnak egy külső referencia megjelö- vesztésére (5.2.5). Amikor pl. egy erős hím elől
lésére. A főemlősök közül a fehérbarkójú cer- menekülnek, vagy valamilyen táplálékot akar-
kófok képesek arra, hogy jelzéseikkel specifi- nak megszerezni a többiek előtt, a „leopárd" ki-
kus, a külvilág egyes tárgyaira vonatkozó jelen- áltást hallatják, amire a többiek felszaladnak
téseket hozzanak létre (Cheney és Seyfarth egy közeli fára, ők pedig lenn maradnak és elfut-
1990). A velük folytatott kísérletek - amelyek- nak az élelemmel.
ben magnószalagra vették és ismételten leját- Legközelebbi rokonainkat, az emberszabású
szották az általuk kiadott hangjelzéseket - arra a főemlősöket a vizuális információátadás rendkí-
következtetésre vezettek, hogy különböző riasz- vül sokrétű és hatékony formái jellemzik. Arc-
tóhangokat hallatnak a sas (pontosabban egy bi- kifejezéseik és gesztusaik, továbbá hangadásaik
zonyos fajta sas), a kígyó és a leopárd megjele- segítségével a csimpánzok és a gorillák árnyal-
nésekor. Ezek hallatára a társak „ösztönösen" tan képesek kifejezni érzelmeiket és szándékai-
404 6. RÉSZ. KULTÚRA

kat, ami meghatározó szerepet játszik interper- hangok kiadásának akaratlagos szabályozásáért
szonális kapcsolataikban (5.2.2.). Semmi jelét felelősek (Fitch 2000).
nem mutatják ugyanakkor annak, hogy termé- Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy nem lehet
szetes környezetükben absztrakt, szimbolikus egyenlőségjelet tenni a nyelv és a beszéd közé;
kódokat használnának a külvilág dolgainak és az utóbbi csupán egyik formája az előbbinek,
összefüggéseinek, vagy a fajtársak közötti viszo- elég, ha csupán az írásra gondolunk. Éppen
nyok leírására. Régóta foglalkoztatja a kutató- ezért a kutatások a továbbiakban annak a vizs-
kat, hogy a nagy aggyal és fejlett kognitív képes- gálatára irányultak, hogy az emberszabásúak
ségekkel rendelkező emberszabásúak rendel- képesek-e absztrakt szimbólumok megértésére
keznek-e egyúttal az emberi nyelv valamiféle és használatára. A kísérletek egyik csoportjá-
elemi képességével, előfutárával. Többen úgy ban, amelyek már a 60-as években elkezdődtek,
érvelnek, hogy a komplex rendszerek teljesítő- a siketnéma-jelnyelv valamelyik formáját (álta-
képessége más területeken is megnyilvánulhat, lában az ún. Ameslant) igyekeztek megtanítani
mint amikre tervezték őket (Byrne 1995). Ha- csimpánzoknak és gorilláknak, általában olyan
sonlóképpen ahhoz, ahogy a számítógépek
hardverei alkalmasak új programok működte-
tésére, a csimpánzagy ugyancsak rendelkezhet
olyan kérgi struktúrákkal, amelyek „más cél-
ból" jöttek létre az evolúció során, de amelyek
alkalmasak lehetnek egyfajta nyelv elsajátí-
tására.
Ez persze empirikus kérdés, amire az utóbbi
néhány évtized vizsgálatai meglehetősen pon-
tos választ adtak. A legkorábbi, még az 50-es,
60-as években végzett vizsgálatok arra irányul-
tak, hogy a csimpánzokat megtanítsák beszélni
(Hayes és Nissen 1971). A kísérletek egytől
egyig kudarcot vallottak; sokéves tréning után is
csak azt érték el, hogy az állatok többé-kevésbé
felismerhetően ki tudtak ejteni néhány egyszó-
tagos angol szót („cup", „mum"). Ma már tud-
juk, hogy ennek a kudarcnak az az oka, hogy a
csimpánzok hangképző rendszere alapvetően
különbözik az emberétől (5.30. ábra). A legfon-
tosabb eltérés, hogy a csimpánzok gégéje maga-
sabban helyezkedik el, mint az emberé a hang-
csatornában, ami azzal jár, hogy kisebb a fölötte
elhelyezkedő garat és orrüreg mérete (Passin-
gham 1988). Ez nagy akadály számukra, hiszen
a különféle emberi hangok képzését éppen a
hangszalagok felett elhelyezkedő üregek alakjá-
nak változtatása teszi lehetővé. Ehhez járul még
az, hogy a csimpánzok nem rendelkeznek a nyelv
mozgatásának finom koordinációja és a légzés
megfelelő szabályozásának képességével. Rá-
adásul minden jel arra mutat, hogy hiányoznak 5.30. ÁBRA
azok a kérgi területek, amelyek az emberben a Felnőtt ember (A) és felnőtt csimpánz (B) hangképző ap-
parátusa ■ (Forrás: Passingham 1988)
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 405

módon, hogy az állatok hosszú évekig mintegy mái, sokak számára ez sem tűnt meggyőző
családtagként nevelkedtek a kutatók házában. bizonyítéknak arra, hogy képesek valódi szim-
Ezzel a módszerrel tagadhatatlan sikereket ér- bólumokat és nyelvtani szabályokat elsajátíta-
tek el. A Gardner házaspár Washoe nevű csim- ni. A jelek nagy része ugyanis olyan kézmozdu-
pánza öt év alatt mintegy 150 jel használatát ta- latokból és gesztusokból állt, amelyek nem te-
nulta meg (Gardner és Gardner 1969). E „szava- kinthetők absztrakt és önkényes szimbólumok-
kat" képes volt 2-3 tagú mondatokká fűzni, ame- nak, hiszen a tárgyra vonatkozó közvetlen
lyek elsősorban a szükségletei kielégítésével rámutatásból állnak (pl. a fogak előtt elhúzott
álltak kapcsolatban, és nagyon gyakran a gon- ujj jelenti a fogkefét, de ezt használják a fogkrém
dozóhoz intézett kéréseket tartalmazták (pl. vagy a fogmosás jelölésére is). Mondataik hosz-
„Roger csiklandoz Washoe"). Más vizsgálatok sza még a több évig tartó intenzív nevelés elle-
nagyon hasonló eredményekről számoltak be, nére sem változott. Többnyire a helyes szórend
nem csupán csimpánzok, hanem gorillák köré- alapján kapcsolnak össze két, esetleg három je-
ben is (5.31. ábra). let; így pl. nem tévesztik össze a „doboz a zsák-
Ezeket a vizsgálatokat azonban elejétől fogva ban van" kijelentést attól, hogy a „zsák a doboz-
számos bírálat érte (Donald 2001, Pinker 1999). ban van". Nincs azonban meggyőző bizonyíték
Független megfigyelők (köztük siketnéma em- arra, hogy megértik - következésképpen más
berek) arról számoltak be, hogy a csimpánzok helyzetre is át tudják vinni - a megfelelő nyelv-
többnyire a vadonban használatos természetes tani szabályokat. Inkább úgy tűnik, hogy egy
jelkészletüket használták, és nem a siketnéma- adott szituációban megtanult formát ismétel-
jelnyelv elemeit. Amikor viszont felismerhető- nek. Mondataikról kiderült, hogy azok közvet-
ek voltak közléseikben a jelbeszéd bizonyos for- len utánzásai vagy szűkös variációi a kiképző-

5.31. ÁBRA
A Nim nevű csimpánz által megtanult siketnémajelek száma három és fél év alatt ■ (Forrás: Passingham 1988)
406 5. RÉSZ. ELME

jükkel sokszor elgyakorolt mondatoknak. Az ál- óban milyen gombokat kell megnyomniuk ah-
latok továbbá ritkán jeleltek maguktól, általá- hoz, hogy jutalomhoz (táplálékhoz) jussanak.
ban kényszeríteni és jutalmazni kellett őket. Akkor mondhatjuk, hogy valóban értik a szavak
Steven Pinker (1999) megjegyzi, hogy azoknak, értelmét, ha létre tudják hozni egy tárgy mentá-
akik a csimpánzok által használt gesztusnyelv- lis reprezentációját e tárgy jelenléte nélkül. Er-
ben annak bizonyítékát látták, hogy képesek a ről pedig úgy győződhetünk meg, ha ki tudjuk
siketnémajelnyelv elsajátítására, kevés fogal- mutatni, hogy az állat a megtanult ismereteket
muk volt arról, hogy az milyen bonyolult kom- át tudja vinni valamely új helyzetre, ahol még
binatorikus rendszer. Kétéves korukat követően nem alkalmazta a szimbólumokat. Erre vonat-
a siketnéma gyerekek a rekurzivitás szabálya kozóan vannak sikeres kísérletek. Több vizsgá-
szerint szerkesztett összetett „mondatokat" hasz- latban a csimpánznak már megismert szimbólu-
nálnak. mokat kellett újszerű módon csoportosítania.
E bírálatok miatt több kutató egy másik abszt- Az egyik esetben az volt a feladata, hogy először
rakt kódrendszert próbált megtanítani az em- bizonyos tárgyakat, majd az ezeket ábrázoló
berszabásúaknak. Ebben különböző alakú és fényképeket, végül az őket jelölő lexigramokat
színű műanyag lapocskák (ún. lexigramjelek) osztályozza két csoportba aszerint, hogy eszkö-
helyettesítették a szavakat, és ezeket egy zökről vagy ennivalókról van szó. Egy másik
mágnestáblán lehetett cserélgetni, illetve sorba esetben színek neveit (lexigramjait) kellett pá-
rendezni (Premack és Premack 1972). Nyilván- rosítani a megfelelő színű tárgyak nevével. A
való, hogy ez a módszer szigorúbb és ellenőriz- csimpánzok mindkét esetben képesek voltak
hetőbb kísérleteket tett lehetővé a siketné- arra, hogy a szimbólumokat az általuk jelölt dol-
ma-jelnyelv tanításához képest. Ennek a kísér- gok alapján - nem pedig a műanyag lapok for-
letnek egy későbbi változatában az emberek és mája és színe szerint - osztályozzák. Az ered-
az állatok egyaránt számítógépet használtak, mények azt mutatták, hogy az állat képes a tár-
amelynek billentyűire a lexigramok voltak fel- gyak emlékezeti képének felidézésére, azaz
tüntetve, és ezek lenyomásával ki lehetett írni megérti a tárgy és az azt jelképező szimbólum
a képernyőre az egymásnak szóló üzeneteket kapcsolatát (Savage-Rumbaugh 1986). Ha meg-
(Savage-Rumbaugh 1986). A komputer bevoná- gondoljuk, mindez egybevág azzal, amit az em-
sának leginkább az volt az előnye, hogy na- berszabásúak reprezentációs képességéről mond-
gyobb lehetőséget adtak az állatok spontán akti- tunk az 5.2. fejezetben.
vitására. A vizsgálatok azzal az eredménnyel zá- A nyelvtani szabályok elsajátítása azonban
rultak, hogy a kísérleti állatok, amelyek több- úgy tűnik, komoly akadályt jelent az embersza-
nyire ugyancsak családban nőttek fel, néhány básúak számára. A legkevesebb, amit mondha-
év intenzív tanítás (és folyamatos táplálékkal tunk, hogy a szintaxis meglétére nagyon nehéz
való megerősítés) után szert tettek egy 150-200 megfelelő bizonyítékot találni. Kétségtelen,
jelből álló „szótárra", és képessé váltak arra, hogy Premackék Sarah nevű csimpánza képes
hogy megfogalmazzanak egy 3-5 szóból álló ké- volt az alany-ige-tárgy sorrend következetes, és
rést („John ad alma Sarah"). Arra is meg tudták szinte hiba nélküli használatára négy-öt szavas
őket tanítani, hogy hasonló hosszúságú kérdő mondatokban. Számos kritikus szerint azonban
mondatokra röviden feleljenek, illetve utasítá- nem a szórendet értették meg, hanem lépésen-
sokat teljesítsenek. ként megtanulták a szavaknak azt a sorrendjét,
Számos vita övezi ma is azt a kérdést, hogy amit a kísérletvezetők jutalommal erősítettek
ezek az állatok valóban értik-e a szimbólumok meg (Donald 2001). Így például, amikor a négy-
jelentését, illetve az Összekapcsolásukra vonat- szavas sorokat kellett megtanulniuk, addigra
kozó szabályokat. Elképzelhető ugyanis, hogy már elsajátították a háromszavas sorok szintjét,
fejlett intelligenciájuk és memóriájuk révén és így csak azt kellett megtanulniuk, hogy hová
egyszerűen megtanulják, hogy milyen szituáci- tegyék a negyedik szót.
6.1. FEJEZET. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI 407

Sue Savage-Rumbaugh (1991) törpecsimpán- mindig számottevő. Lényegi, és nem fokozati,


za, Kanzi, szolgáltatja az egyetlen elfogadható ahogy Darwin maga is gondolta. Nem sikerült
bizonyítékot arra, hogy az emberszabásúak ren- ugyanis alátámasztani azt a feltevést, hogy az
delkeznek a szintaktikai szabályok egy nagyon emberszabásúak szimbólumhasználata nyelv-
egyszerű formájával. Kanzit „vadonszerű" kör- tani szabályok alapján történik. Még Kanzi jel-
nyezetben nevelték, ahol megengedték neki, hogy használata is lényegében mondat előtti szinten
természetes gesztusait és hangadásait is hasz- van, messze attól, amire egy kétéves - akár be-
nálja. Nem kapott nyelvi „kiképzést", mint a ko- szélő, akár jelnyelvet használó - gyerek képes.
rábbi kísérletek alanyai, elsősorban utánzás út- A másik fontos különbség az, hogy az embersza-
ján tanult. Gondozói, akiknek szabad volt beszélt básúak nyelvtanítása gondos, hosszú ideig tartó
nyelvet használniuk, leginkább egy mágnes- tréninget igényel (Kanzi az egyetlen kivétel),
táblán elhelyezett szimbólumkészlet segítségé- míg az ember egy- és hároméves kora között ját-
vel kommunikáltak vele. Kanzi számtalan, új je- szi könnyedséggel, lényegében külön tanítás
lentésű kombinációt hozott létre, amelyben nélkül sajátítja el a nyelvet (lásd később). Ehhez
szimbólumok, gesztusok és hangok egyaránt nem igényel jutalmat sem, míg a kísérleti állato-
szerepeltek. Szimbólumhasználata spontánnak kat többnyire csak a táplálékkal való állandó és
és szándékosnak bizonyult; senki sem tanította folyamatos megerősítéssel tudták rávezetni a
neki az egyes jelkombinációkat, noha, miután szimbólumok helyes használatára. Végül, az
létrehozta őket, általában megerősítették a hasz- emberszabásúak közlése az esetek túlnyomó
nálatukat. Az esetek többségében két szimbólu- többségében olyan kérésekre korlátozódik,
mot (lexigramot) tudott összekapcsolni egy amelyek szükségleteik kielégítésére vonatkoz-
ilyen kombináción belül, és képes volt egyfajta nak. Anekdotikus leírásokon kívül nincs hitelt
elemi nyelvtan megértésére. Rájött, hogy a cse- érdemlő bizonyíték arra, hogy spontán módon
lekvés megelőzi a tárgyat, ami olyan szabály, használnák az elsajátított nyelvet, és arra sem,
amelyet a gondozók használtak ugyan, de külön hogy fajtársaikkal beszélgetést kezdeményezné-
sohasem tanítottak. Savage-Rumbaugh szerint nek (bizonyos fokig kivételnek számít Washoe,
Kanzi azon a szinten áll, mint azok a siketnéma lásd 5.2.2.) (Donald 2001).
gyerekek, akiket nem tanítanak a jelnyelvre, ha- Miközben a szintaxis emberi specifikum,
nem saját maguktól, spontán módon hoznak lét- amelynek nincsenek valódi előfutárai az állatvi-
re egy „házi használatú" gesztusnyelvet (lásd lágban, a nyelv számos más komponensének ki-
5.6.7.). Kanzi tanulása ugyanakkor rendkívül alakulása a kognitív evolúció korábbi, főem-
hosszú időt (7-8 évet) vett igénybe, mialatt lős-periódusában vette kezdetét. Ezt először
mindössze egy 150 szavas szótárt sajátított el. Philip Lieberman (1989) fogalmazta meg, aki
Megrekedt a kétszavas mondatok szintjén, ame- szerint az emberi nyelv kialakulásához több,
lyek ráadásul szinte kizárólag kéréseket tartal- egymástól független fejlődési vonal „véletlen-
maztak. szerű" összekapcsolódása vezetett. Állítása sze-
Összefoglalva, a következő kép tárul elénk. rint a Homo sapiens nyelve olyan, korábban ki-
Az elmúlt évtizedek főemlőskutatásai azt mu- alakult képességek kombinációjából származik,
tatják, hogy az emberszabásúak rendelkeznek mint kategorizáció, szekvenciális motoros szer-
bizonyos nyelvi kompetenciával, főleg a szim- veződés, beszédartikuláció. Hasonlóan érvel-
bólumok megértésének tekintetében. A kezdeti nek egyik legújabb írásukban Noam Chomsky
sikerek sokakat túlzó következtetésre sarkaltak. és kollégái, akik megkülönböztetnek egy tág és
Úgy gondolták, ledőlt a legmagasabbnak tartott egy szűk értelemben vett nyelvi képességet
válaszfal ember és állat között; az emberszabá- (Hauser et al. 2002). Mindegyik különböző, egy-
súak átlépték az emberi lét Rubiconját. Ma már mással kölcsönhatásban álló kognitív rendsze-
látjuk - éppen a fent ismertetett kutatási ered- rekből tevődik össze. A tágan értelmezett nyelvi
mények birtokában -, hogy a különbség még kompetencia a kommunikáció szenzomotoros
408 5. RÉSZ. ELME

alapjaiból és a „belső beszéd" fogalmi-intencio- zel szorosan összefüggő kérdés arra keres vá-
nális apparátusából tevődik össze. Ezeket csu- laszt, hogy e filogenetikai folyamat során mi-
pán fokozati különbségek választják el azoktól lyen előnyökkel szolgált a nyelv használata,
az állati előzményektől (preadaptációktól), azaz mi volt a nyelv adaptív funkciója, amely
amelyek egy hosszú evolúciós fejlődés során szelekciós nyomást gyakorolt a megfelelő ideg-
alakultak ki. Ilyennek tekinthető a vokális és rendszeri struktúrák fejlődésére. Mindkét kér-
testi jelzések (gesztusok) gazdag repertoárja, a désre számos válasz született, amelyek plauzi-
kategorizáció, az implicit elmeteória, a fogalmi bilitásuk, belső koherenciájuk, más evolúciós
reprezentációk létrehozásának képessége és az eseményekkel való összeilleszthetőségük, és
utánzás műveletei (lásd részletesen 5.2.). A szű- nem utolsósorban tapasztalati ellenőrizhetősé-
ken értelmezett nyelvi kompetencia ellenben csak gük szerint nagyon sokfélék.
az emberi faj tulajdonsága, és nincs homológ Nézzük előbb a „hogyan és mikor alakult ki"
megfelelője az állatvilágban. Központi eleme az problémáját. Azt látjuk, hogy a szakembereket
a komputációs rendszer, amely a rekurzivitásért elsősorban az választja el e téren, hogy milyen
felelős: azért tehát, hogy véges számú diszkrét fajta evidenciát tekintenek mértékadónak a
elem kombinációjából végtelen jelentésválto- nyelvi fejlődés tekintetében (Leaky 1995).
zatokkal rendelkező nagyobb szerkezetek jöjje- Azok, akik a hangképző apparátus és a nyelvvel
nek létre. Strukturálisan ez a szintaktikai rend- kapcsolatos idegrendszeri területek evolúcióját
szer beleágyazódik a nyelvi kompetencia tágabb kísérlik meg rekonstruálni, általában az emberi
kognitív apparátusába, és úgy működik, hogy nyelv korai, mintegy kétmillió évvel ezelőtti
mintegy összekapcsolja egymással a külön evo- megjelenése mellett teszik le a voksot. Nehezíti
lúciós utakon kifejlődő érzékszervi-mozgásos az evolúciós rekonstrukciót, hogy a hangképző
és fogalmi-intencionális működéseket. szervek nem fosszilizálódnak. Azt találták
azonban, hogy az ún. koponyaalapi görbület,
amelyet számos emberős maradványai között
5.6.2. A nyelv evolúciós megtaláltak, árulkodó a gége pozíciójára nézve
rekonstrukciója (Crelin 1987, Fitch 2000). Az emberszabásúak-
nál - akárcsak a többi főemlősnél - a koponya
Úgy tűnik tehát, hogy a külvilágot árnyaltan le-
alapi része lapos, az ember esetében viszont
író, nyelvtani szabályok alapján konstruált kre-
görbült, feltehetően abból a célból, hogy lehető-
atív nyelv az emberi faj kizárólagos tulajdonsá-
vé tegye a gége és garatüreg mozgatását szabá-
ga, még akkor is, ha bizonyos elemeinek kiala-
lyozó izmok tapadását. A koponyaalap változá-
kulása a főemlős-evolúció korábbi szakaszaira
sa már a legkorábbi, mintegy kétmillió éves Ho-
tehető. Ismeretes, hogy hominida őseink önálló
mo erectus maradványokon is felismerhető.
fejlődési utat jártak be az emberszabásúak kö-
Egyesek feltételezik, hogy az erektuszokban a
zös ősétől való szétválás után, amely 5-7 millió
gége helyzete egy mai hatéves gyermekének fe-
évvel ezelőtt történt (lásd 1.2. ábra). Ezalatt jöt-
lelt meg, és tulajdonosa minden bizonnyal ké-
tek létre azok a specifikus idegrendszeri struk-
pes volt a magánhangzók kiejtésére. Bonyolítja
túrák és kognitív képességek, amelyek a mai
a képet azonban az a tény, hogy a koponyaalap
ember nyelvhasználatát meghatározzák. E nyel-
görbülete a másfél millió évvel később megjele-
vi evolúcióval kapcsolatban két alapvető kérdés
nő neandervölgyi emberben (Homo sapiens
merül fel, amelyek számos további kérdésre
neanderthalensis) eltűnik, vagy legalábbis alig
ágaznak le. Az első kérdés arra vonatkozik,
felismerhetővé redukálódik. Ez egyesek szerint
hogy mikor alakult ki az emberi nyelv a homi-
annak köszönhető, hogy a neandervölgyiek arc-
nida evolúció időtartományán belül, és hogyan,
és agykoponyája robusztussá vált a jégkorszaki
milyen lépésekben szerveződött azzá, amilyen-
éghajlathoz való alkalmazkodás következtében
nek a mai formájában ismerjük. A második, ez-
(elsősorban a levegő felmelegítését szolgáló
5.6. FEJEZET. NYELV 409

nagy orrjáratok miatt), de ez nem befolyásolta szilis csontok alapján arra következtetnek, hogy
beszédkészségét. A neandervölgyiek valami- az emberi evolúció során a gerincvelő torakális
lyen szintű beszédhasználatát valószínűsíti az a (mellkasi) szakasza erőteljesen megnagyobbo-
felfedezés is, amely szerint hasonló hyoid csont- dott (MacLamon és Hewitt 1999). Ez leginkább
tal rendelkeznek, mint a modern ember (Fitch az idegsejtekből álló szürkeállomány növekedé-
2000). Ez a kisméretű, U alakú csont a nyelv- séből származott, ami azért fontos, mert az itt
gyök és a gége között helyezkedik el, és az állka- futó idegek ernyesztik el a légzést vezérlő izmo-
pocs, a nyelv és a gége izmaihoz kapcsolódik. kat. Úgy gondolják, ez fontos szerepet játszha-
A beszéd képzéséért és a nyelv elsajátításáért tott az emberi beszéd kialakulásában. A beszéd
felelős agyi területek evolúciós kutatóinak több- ugyanis viszonylag hosszú ideig tartó, lassú ki-
sége ugyancsak azon az állásponton van, hogy légzési folyamatot igényel, és finomabb ideg-
az emberi nyelv kezdetei egyidősek a Homo rendszeri szabályozás alatt áll, mint a normális
nemzetséggel. Évtizedekkel ezelőtt Ralph Hol- levegővétel. A szerzők szerint az említett ideg-
loway (1985) egy olyan technikát hozott létre, rendszeri változás az archaikus Homo sapien-
amely segítségével lehetségessé vált, hogy az sek megjelenéséhez kapcsolható mintegy fél-
agy bizonyos részeinek a koponya belső falára millió évvel ezelőtt, a korábbi hominida fajok-
vetülő lenyomatait elemezzék. Ezt a módszert ban (pl. a Homo erectusnál) még nem mutatható
használva egy hozzávetőlegesen kétmillió éves ki. Ugyancsak ehhez az evolúciós időponthoz
Homo habilis koponyáján nem csupán a Broca- kötik a hypoglosszális csatorna méretének erő-
mező (tehát az egyik nyelvi központ) lenyoma- teljes növekedését (Kay et al. 1998). Ezen ke-
tát mutatta ki a koponya bal oldali halántéka kö- resztül jutnak be a koponyába azok az idegek,
zelében, hanem enyhe aszimmetriát is talált a amelyek a nyelv izmainak elernyesztését vég-
két agyfélteke között. Mások a Homo habilis ál- zik, és így ugyancsak fontos szerepük van a be-
tal használt kőeszközök ismételt előállítása nyo- szédképzésben. Végül, említsük meg Dunbar-
mán jutottak arra a következtetésre, hogy e szer- nak azt a felismerését (részletesen lásd később),
számok készítői jobbkezesek voltak, így bal agy- hogy az agykéreg és az agy ősibb területeinek tö-
féltekéjük (amelyen a beszéd megértésének és megaránya (2.4.1.) kb. 300-500 ezer évvel ez-
motorikus szabályozásának központjai találha- előtt érhette el azt a mértéket, amely egy olyan
tók) valamivel nagyobb lehetett, mint a jobb kiterjedt csoport szerveződésére utal, ami szük-
(Toth 1985). Újabb paleontológiai vizsgálatok ségessé tette a tagolt beszéd megjelenését (Dun-
ugyancsak azt valószínűsítik, hogy a modern bar 1996).
nyelv agyi központjainak előzményei (preadap- Mások - elsősorban a tárgyi kultúra evolúciós
tációi) viszonylag korán, 1,5-2 millió évvel ez- rekonstrukciója alapján - az emberi nyelv kiala-
előtt jelentek meg (Aiello 1996). Összehasonlító kulását még későbbre teszik (Isaac 1976, Mithen
neuroanatómiai kutatások alapján több kutató 1996). Modern fejleménynek tartják, amely egy-
arra a következtetésre jutott, hogy a Homo ha- idős a modern Homo sapiensszel, azaz kialaku-
bilis - még ha nem is tudott tagoltan beszélni - lása az utolsó százezer év során történt. Mint az
rendelkezett egy olyan konceptuális struktúrá- 5.4. fejezetben láttuk, az emberi eszközkészí-
val, amely lehetővé tette a komplex szimbolikus tés többé-kevésbé folyamatos, lassú fejlődésen
reprezentációk kialakulását (Wilkins és Wake- ment keresztül, amelynek legfontosabb állomá-
field 1995). Ennek idegrendszeri alapját az a sait az olduwai (Homo habilis), az acheuli (Ho-
modalitásfüggetlen asszociációs kéreg alkotta, mo erectus) és a levallois-i (archaikus Homo sa-
amely a homlok- és halántéklebeny bizonyos te- piens) kőkultúrák képezték. A legtöbben egyet-
rületeinek fejlődése során alakult ki. értenek abban, hogy ezeknek a viszonylag egy-
Más neuroanatómiai vizsgálatok viszont ké- szerű eszközöknek az elkészítése és változásuk
sőbbre helyezik a nyelv, illetve a beszéd kiala- lassúsága, statikussága nem igényelt olyan kul-
kulásának időpontját. Egyes kutatók a talált fosz- turálisan átadott instrukciókat és szabályokat,
410 6. RÉSZ. KULTÚRA

jelent meg. Mint az 5.4. fejezetben említettük, a


barlangfestmények, faragott csontok, halotti ék-
szerek csak mintegy 30-35 ezer ével ezelőtt je-
lennek meg (3.31. ábra). Többen arra következ-
tetnek, hogy ebben az időben alakul ki a bonyo-
lult nyelv, amelynek segítségével a csoport szá-
mára fontos kollektív jelentések közvetíthetők
(Noble és Davidson 1996, Mithen 1998). A mű-
vészi megformálások jelentik az egyik legfonto-
sabb közeget, amelyben a közös szimbólumok
átadása, elsajátítása, cseréje történik. Ugyanezt
szolgálják a törzsi rituálék, amelyek rendkívül
erős érzelmi kötődést és azonosulást hoznak lét-
re a csoporttal. A különböző rítusok és vallási
szertartások - így pl. a beavatási szertartások, az
ősök szellemének tisztelete vagy a halottak elte-
5.32. ÁBRA metése - a csoport minden tagja számára értel-
A különböző emberősök által készített kőeszközök
mezhető metafizikai elvekre és mágikus gyakor-
komplexitásának változása három evolúciós stádium-
ban: Oldowai (H. habilis), Acheuli (H. erectus) és Mous-
latokra épülnek. Chris Knight (1999, Knight et
teri (H. sapiens) ■ Az ábra ugyancsak mutatja a művészi al. 1995) szerint ezek a bonyolult eszmék nem
alkotások kialakulásának időszakát (Forrás: Lealy 1995) adhatók át és nem sajátíthatók el nyelvi eszkö-
zök nélkül. A tagolt nyelv szerinte azért jött lét-
re, mert segítségével elmagyarázhatok, fenntart-
amelyeket szükségszerűen a nyelvhez kellene hatók és továbbterjeszthetők a kollektív hitek,
kötni. A modern Homo sapiens megjelenése amelyek a csoportidentitás legfontosabb hordo-
azonban radikális változást hozott ebben a fo- zói voltak az evolúció során. Mindehhez azt te-
lyamatban (5.32. ábra). A 35-40 ezer évvel ez- hetjük hozzá, hogy a művészet és a vallás létre-
előttről származó kőeszközöket nem csupán fi- jötte bonyolult kognitív képességeket feltételez,
nom megmunkálási technikáik, változatos fel- amelyek közül különösen fontos a másodlagos
használási lehetőségeik és kulturális sokféle- reprezentációk létrehozása és a mentális álla-
ségük különböztette meg a korábbi időszakok pottulajdonítás képessége, vagyis annak megér-
termékeitől, hanem az is, hogy változásuk üte- tése, hogy a másik ember szándékkal, ismerettel
me jelentősen felgyorsult. A szerszámok követ- és vélekedéssel rendelkező tudatos lény. Mint
hető változási sebessége most már nem száz- láttuk, általános vélemény a szakemberek kö-
ezer években, hanem évezredekben, talán év- zött, hogy e kognitív képességek teljes kifejlődé-
századokban mérhető. Sokan úgy tartják, hogy a se csak a modern ember (Homo sapiens sapiens)
felső őskőkori „forradalmat" (5.4.) a tagolt nyelv megjelenésével mehetett végbe (5.4.).
alapozta meg, amely lehetővé tette a szerszám- Az emberi nyelv kialakulásának időtartomá-
készítésre vonatkozó szabályok és előírások nyaira vonatkozó hipotézisek tehát meglehető-
pontos átadását, és ezzel az eszközök gyors újí- sen sokfélék, nem ritkán homlokegyenest el-
tásait. Erre a problémára még visszatérünk. lentmondanak egymásnak. A különbségek azon-
A művészi kifejezések régészeti leletanyaga ban sokszor abból fakadnak, hogy a kutatók el-
ugyancsak a nyelv késői megjelenését mutatja. térő fogalmat alkotnak a nyelv természetéről.
Ha a szimbolikus jelentésekkel gazdagon átszőtt Azok, akik a korai kialakulást szorgalmazzák,
művészi tárgyakat tekintjük a tagolt nyelv fok- általában egy primitív kommunikációs eszköz-
mérőjének, akkor a nyelv nem csupán későn, nek tekintik a nyelvet. A késői megjelenés szó-
hanem nagyon hirtelen, mondhatni váratlanul szólói viszont a mai ember nyelvi képességeit
5.6. FEJEZET. NYELV 411

vetítik vissza a múltba. Ha az evolúciót kumula- múlt tízezer év alatt hozzávetőlegesen 150 nyelv
tív szelekciós folyamatként értelmezzük, ame- jött létre. Ezek egyikéből, a latinból 1500 év alatt
lyet nem hirtelen ugrások, hanem apró előnyök- nyolc különböző nyelv alakult ki. E gyors szét-
kel járó kis változások felhalmozódásai hoznak válások és elágazások az adott nyelvet beszélő
létre (Dawkins 1994), akkor az ellentmondások populációk vándorlásának köszönhetők, amely
részben feloldhatók. Az emberi nyelv - hason- három fontos következménnyel járt: (a) az egyik
lóan bármely más kognitív képességhez - nem népcsoport (beszédközösség) elfoglalta a másik
egyik pillanatról a másikra jött létre, hanem egy földrajzi területét, (b) a szomszédos törzsek kö-
kezdetleges forma adaptív változatainak egy- zött nyelvcsere történt, vagy (c) a jövevények
másra következő sorozataként. (általában a hódítók) rákényszerítették nyelvü-
A magunk részéről azokkal értünk egyet, akik ket a többségben lévő népességre.
szerint a nyelvi evolúció legalább három egy- A populációk nyelvi elkülönülése tehát első-
másra épülő szintre tagolható (Barrett et al. sorban kulturális és földrajzi differenciálódá-
2002, Mithen 1998). Az australopithecusok ha- sukból származott. Másrészt, mint korábban be-
sonló kommunikációs rendszerrel rendelkeztek mutattuk, a különböző nyelvek és helyi dialek-
mint a ma élő emberszabásúak (0. szint). A tusok eltérései hozzájárulhattak a csoportok
Homo erectusok valószínűleg egyszerű, szinta- egymástól való elkülönüléséhez és belső integ-
xis nélküli „protonyelvet" használtak környeze- rációjához (2.4.3.). Ez azt a hipotézist veti fel,
tük dolgainak és eseményeinek a megnevezésé- hogy a nyelvi evolúció és a genetikai evolúció
re (1. szint). Az archaikus Homo sapiensek, szoros kölcsönhatásban, koevolúcióban (lásd
amelyek mintegy félmillió évvel ezelőtt jelentek 6.1.) fejlődött. Luigi Cavalli-Sforza (1992, 2000)
meg, már valószínűleg rendelkeztek egy nyelv- munkatársaival egy hosszú évekig tartó geneti-
tani szabályokra épülő szimbolikus nyelvvel (2. kai elemzést végzett a Föld legkülönbözőbb kul-
szint). Végül, a teljesen kifejlett modern nyelv a túráiban. Vizsgálatuk annak a kimutatására irá-
felső őskőkorban jelenhetett meg, kb. 50 ezer nyult, hogy az egyes népcsoportok (populációk,
évvel ezelőtt (3. szint). etnikumok, alrasszok, rasszok) milyen mérték-
A nyelv evolúciója azonban itt nem állt meg. ben különböznek genetikailag egymástól. Több
Attól kezdve, hogy a Homo sapiens sapiens el- száz populáció tagjaitól vettek DNS- és fehérje-
terjedt Eurázsiában, majd meghódította a többi mintákat, amelyekből megfelelő módszerek bir-
kontinenst, az általa beszélt nyelv (vagy nyel- tokában a gének előfordulási gyakoriságaira
vek) rendkívül sokrétű változáson mentek át. Új tudtak következtetni. A populációk közötti ge-
szavak jöttek létre, mások jelentései módosulá- netikai távolságot nagyszámú gén gyakoriság-
son mentek keresztül, rengeteg szó egyszerűen beli különbségeinek átlagértékeiből kalku-
eltűnt, sok viszont a más népekkel való nyelv- lálták.
csere következtében jelent meg, és így tovább. A kutatók számára ez a vizsgálat elsősorban
Az összehasonlító nyelvészek és etnográfusok annak a kérdésnek a megválaszolása miatt volt
régóta kutatják e fejlődés legfontosabb állomá- fontos, hogy milyen evolúciós változáson ment
sait és a különböző nyelvek kapcsolatait (Ni- keresztül a Homo sapiens az elmúlt 150-200
chols 1999, Ruhlen 1994). A közöttük dúló éles ezer évben. Feltételezték ugyanis, hogy minél
viták ellenére abban többé-kevésbé egyetérte- nagyobb a genetikai távolság két csoport között,
nek, hogy a mai nyelvek - szókincsük és nyelv- annál régebben szakadtak el a közös őstől, és
tani szerkezetük hasonlóságai alapján - ún. annál hosszabb ideig mentek keresztül önálló
nyelvcsaládokba sorolhatók, amelyek szárma- evolúciós változáson. Eközben a mutációk fel-
zási és rokonsági kapcsolatban állnak egymás- halmozódásai és az ún. genetikai sodródás elté-
sal. Az Eurázsiát mintegy 50-60 ezer évvel ez- rő változásokat okozhattak a két népcsoport gén-
előtt elfoglaló törzsek valamilyen proto-indo- jeinek gyakoriságában, ami a genetikai elemzé-
európai nyelvet beszélhettek, amelyből az el- sekben nyomon követhető. Az eredmények
412 5. RÉSZ. ELME

messzemenően megfeleltek az emberősök csont- dok, amelyek a Homo sapiens fejlődésének vi-
jainak és kőeszközeinek tanulmányozásából szonylag késői szakaszán jelentek meg, néhány
származó paleoantropológiai adatoknak. Újra kivételtől eltekintve szorosan illeszkednek fa-
bizonyítást nyert, hogy fajunk afrikai eredetű, junk genetikai családfájának tagolódásához.
és a Homo sapiens sapiens 150-200 ezer éves Mint az 5.33. ábrán leolvasható például, a ja-
múltra tekinthet vissza. Az adatokból egy rész- pán, a koreai vagy a szibériai nyelvek az indoeu-
letes genetikai családfát lehetett rekonstruálni, rópai nyelvekkel együtt az ún. eurázsiai vagy
amelyből kiderült, hogy fajunk mintegy 50-60 nosztratikus szupercsaládba tartoznak, és erő-
ezer évvel ezelőtt hódította meg Eurázsiát, 40 sen különböznek az ausztrikus szupercsaládba
ezer éve népesítette be Ausztráliát és mintegy sorolt indonéz, maláj vagy polinéziai nyelvek-
20-30 ezer évvel ezelőtt jelent meg Alaszkában, től. Ez pontosan megfelel a közöttük talált gene-
hogy a következő 15 ezer év során teljesen bir- tikai távolság (azaz a relatív géngyakoriságok-
tokba vegye az amerikai szárazföldet. ban mért különbség) értékeinek. A bantu nyelv-
Esetünkben ennél is fontosabb eredménynek család, amely nem kevesebb, mint négyszáz
mutatkozott, hogy a gének megoszlása megfelelt nyelvet foglal magában, egyetlen ősnyelvből
az egyes nyelvek elterjedésének. A nyelvcsalá- alakult ki, amelyet a 3-5 ezer évvel ezelőtt élt,

5.33. ÁBRA
A nyelvi és a genetikai „családfa" megfelelése ■ (Forrás: Cavalli-Sforza 1992)
5.6. FEJEZET. NYELV 413

kis létszámú földműves csoportok beszéltek va- tórikus evolúciós mechanizmus segítségével
lahol Kelet-Nigériában. Ezek a nyelvek mind ro- vagy „makromutációk" révén, amelyek a genom
konságban állnak egymással, és elterjedésük egy részének radikális átrendezésével alakítot-
pontosan követi a törzsi határokat, valamint a ták ki a megfelelő idegrendszeri struktúrákat
törzsek közötti genetikai távolságokat. A basz- (Bickerton 1995). Mások azt vetették fel, hogy a
kok egyedülálló nyelve és másoktól eltérő, sajá- nyelv kialakulása véletlenszerű (sztochaszti-
tos génfrekvenciáik (pl az Rh" gén magas gyako- kus) folyamatok (pl. genetikai sodródás) műkö-
risága) egyaránt azt sejteti, hogy ők Európa leg- désére vezethetők vissza, amelyek nem felelnek
régibb lakói. meg a természetes szelekció és adaptáció logi-
Egyes kivételes esetekben viszont a nyelvi kájának (Piattelli-Palmarini 1989). Ismét mások
evolúció és a genetikai evolúció elvált egymás- azt állították, hogy a nyelv valamilyen egyéb
tól. A magyarok egy ázsiai eredetű (uráli) nyel- adaptáció mellékterméke (ún. exaptáció), azaz
vet beszélnek, miközben az itt élő népesség ge- olyan kognitív folyamatokból szerveződik, ame-
netikai összetétele európai jellegű, és csak nyo- lyek eredetileg más funkció (pl. absztrakt gon-
mokban mutatható ki az ősmagyarok genetikai dolkodás, asszociatív tanulás stb.) ellátására
öröksége. A nyelvet az Ázsiából érkező, viszony- szelektálódtak (Lock 1999). Ennek egyik leg-
lag kis létszámú magyar hódítók hozták be a újabb változata az a hipotézis, amely szerint az
Kárpát-medencébe (valószínűleg több hullám- emberi nyelv szintaxisának központi elemét ké-
ban). Rákényszerítették az itt élő, meghódított pező rekurzivitás képessége eredetileg nem
népesség nagy lélekszámú tömegeire, amelybe kommunikatív funkciók ellátására szelektáló-
egyúttal fokozatosan beolvadtak. Az történt te- dott, hanem bizonyos navigációs vagy táplálék-
hát, hogy egy nagyméretű nyelvcsere mellett szerzési feladatok ellátására jött létre (Hauser et
alig mutatkozó géncsere ment végbe. al. 2002).
Az evolúciós pszichológiában ezek a nézetek
sohasem játszottak meghatározó szerepet, ami
5.6.3. A nyelvi evolúció modelljei I. egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük
Ökológiai magyarázatok e tudományág erős adaptacionista szemléletét
(1.1.4.). Az evolúciós pszichológusok úgy érvel-
Az emberi nyelv evolúciójának időzítésére és
nek, hogy a természetes szelekció az egyetlen
történeti rekonstrukciójára vonatkozó elképze-
kauzális folyamat, amely képes új kognitív struk-
lésekhez szorosan kapcsolódik egy elméleti
túrákat (adaptív „designokat") kialakítani a kör-
mélységét tekintve még nagyobb probléma: mi-
nyezeti kihívásokra válaszolva (Barrett et al.
lyen funkciók szolgálatában, milyen mechaniz-
2002, Dawkins 1994, Pinker és Bloom 1992). A
musok révén alakult ki a fajunkra jellemző nyel-
modern populációgenetikai számítások szerint
vi kompetencia? Neves nyelvészek, mint Noam
minden olyan genetikai változat, amely mind-
Chomsky (2000) és Philip Lieberman (1991) -
össze 1%-kal növeli az utódok számát az alter-
akik ugyanakkor kevésbé tekinthetők szakértő-
natív változatokkal összehasonlítva, 0,1%-ról
nek az evolúcióelmélet terén - azt az álláspon-
99,9%-ra növeli gyakoriságát a populációban
tot fogalmazták meg, hogy a nyelv valószínűleg
4000 generáció alatt (amennyi nagyjából a mo-
nem a darwini szelekció által jött létre. Egyrészt
dern Homo sapiens színrelépése óta telt el). Az
túlságosan bonyolult ahhoz, hogy a véletlensze-
emberi nyelv nem egyik pillanatról a másikra
rű változások kiválogatódása létrehozhatta vol-
jött létre, véletlen természeti erők hatására, ha-
na, másrészt szerintük nehéz elképzelni, hogy a
nem azoknak a kis léptékű változásoknak a fel-
közbülső, primitív nyelvi változatok bármiféle
halmozódása révén, amelyek lépésről lépésre
előnnyel járhattak őseink számára. Többen
növelték a csoporton belüli kommunikáció ha-
ezért úgy gondolják, hogy az emberi nyelv hirte-
tékonyságát. Valószínű, hogy már a nyelvi kom-
len, ugrásszerűen jött létre valamilyen szalta-
munikáció legprimitívebb, legkevésbé tagolt
414 5. RÉSZ. ELME

formája is lényeges előrehaladást hozott a homi- ciójáról, és azokról a szelekciós formákról, ame-
nidák társas kapcsolatrendszerében, azokhoz lyek a kialakulásához vezettek. Durván három
a főemlős fajokhoz képest, ahol ez teljességgel csoportba sorolhatók: Ökológiai modellek (ame-
hiányzott. Az ezt követő nyelvi változások a túl- lyek a nyelvet a létfenntartáshoz szükséges is-
élési és szaporodási siker növeléséhez vezettek, meretek megosztásának, adásvételének eszkö-
és fokozatosan olyan idegrendszeri hálózatokra zeként képzelik el), szociális magyarázatok
szelektáltak, amelyek alkalmassá tették ősein- (amelyek szerint a nyelv a szociális információ
ket a külvilág viszonyainak tagolt és árnyalt cseréjét és a csoport integrációját és szolgálja),
közlésére. Jelenlegi matematikai modellek azt és a szexuális szelekció elméletei (amelyek úgy
mutatják, hogy a természetes szelekció szüksé- érvelnek, hogy a nyelv azért jött létre, hogy
ges és elegendő feltételeket nyújt ahhoz, hogy a vonzerőt gyakoroljon a másik nem tagjaira és
nyelvi komplexitás növekedjék, és a fonémák- növelje a párválasztás sikerét). A következők-
ból szavak, a szavakból pedig mondatok jöjje- ben ezeknek az elméletcsoportoknak néhány is-
nek létre (Nowak és Komarova 2001, Nowak et mertebb reprezentánsát mutatjuk be. Előrevetít-
al. 2002). Abban persze a rivális elméleteknek ve egy későbbi gondolatot: lehetségesnek tart-
igazuk van, hogy a nyelv nem minden aspektu- juk, hogy ezek az eltérő magyarázatok előbb-
sát és összetevőjét tekintve adaptív; valószínű utóbb egyetlen elméleti rendszer komplementer
például, hogy a ragozások és a szórendek sajátos részei lesznek.
formái nem az evolúciós környezethez való spe- A legelső - ökológiai jellegű - elképzelések
cifikus alkalmazkodás folyamán jöttek létre. azt a kézenfekvő érvet használták fel, hogy a
Egészében véve azonban az emberi nyelv olyan nyelv a csoporton belüli kommunikáció eszkö-
funkciókat tölt be, amelyek saját működési elve- ze, mégpedig abban a formában, hogy elősegíti a
ik alapján - és nem más folyamatok mellékter- létfenntartáshoz, mindenekelőtt a táplálkozás-
mékeiként - előnyösek az ember társas viselke- hoz szükséges ismeretek megosztását és cseréjét
dése szempontjából. Ezek a működések empiri- (Morris 1983). Őseink táplálékszerzése és így
kusan is tanulmányozhatók. Mint látni fogjuk, a életben maradása múlott azon, hogy meg tudták
szelekcionista (adaptacionista) megközelítés osztani egymással a növények lelőhelyére és a
számos tapasztalatilag ellenőrizhető predikciót vadak vándorlására, elejtésük lehetséges módja-
nyújt, amelyek egy részét a kutatási eredmé- ira vonatkozó információt. Ha azonban a mai
nyek megerősítik, másokat viszont cáfolják. A vadászó-gyűjtögető társadalmak életét nézzük,
rivális, nem szelekcionista elméletek (exaptá- a fenti feltevés nagyon ingatagnak bizonyul
ció, genetikai sodródás stb.) viszont az esetek (Haviland 1991). A kung busmanok vagy az
többségében olyan feltevések, amelyek inkább új-guineai eipók ritkán beszélnek egymással va-
elméleti, olykor filozófiai érvekre támaszkod- dászat közben, többnyire inkább mutogatással
nak, és többnyire nehéz őket alávetni a tapasz- jelzik, hogy a csoporton belül ki, mit csináljon.
talati ellenőrzésnek. Ha mégis beszélgetnek, ez többnyire nem magá-
Mindent összevetve, az evolúciós pszicholó- ra a vadászatra vonatkozik, hanem az emberek
gia értelmezésében a nyelv olyan pszichológiai életére és viselt dolgaira. Nagyon úgy tűnik,
adaptáció, amely előnyös reproduktív követ- hogy még a precíz munkamegosztással járó cso-
kezményei miatt jött létre a szelekciós folyama- portos tevékenységek sem igényelnek többet
tok hatására. Ez természetesen nem azt jelenti, egy-két szavas utasításoknál és megnevezések-
hogy a nyelv kialakulására vonatkozóan vala- nél. A hipotézis alátámasztására ugyanakkor
miféle egységes elmélet jött volna létre az evolú- többen azt az összehasonlító kulturális vizsgá-
ciós pszichológián belül. Ellenkezőleg, számos latot említik, amely szerint a mai vadászó-gyűj-
hipotézis született, amelyek a magyarázóerő és tögetők átlagos szókincse mintegy 5000 szó,
tapasztalati bizonyíthatóság különböző szintjeit amelynek kb. a fele ige. Ezek olyan cselekvése-
foglalják el. Eltérő képet festenek a nyelv funk- ket és történéseket jelölnek, amelyek többsége
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 415

5.34. ÁBRA
Egy cselekvési sorozat, a rá
vonatkozó cselekvési nyelv-
tan és a mondatszerkesztés
közötti hasonlóság ■ Struk-
turális hasonlóság van a
cselekvés sorrendje (dobo-
zok egymásba rakása) és a
mondat felépítése között
(Forrás: Maynard-Smith és
Szathmáry 1997)

kapcsolódik a létfenntartással kapcsolatos kol- során az emberi agy hasonló rekonstrukciót vé-
lektív tevékenységek valamelyik fajtájához. Ez- gez, mint amikor beszél. A természetben talált
zel szemben a modern nyelvek szókincse az tárgyat egy mentális séma alapján bizonyos sza-
50-60 ezer szót is meghaladja, de ennek mind- bályok szerint átalakítja, miközben új típusú
össze 10-15%-a ige, a többi főnév, névmás, mel- kapcsolatok jönnek létre a tárgy összetartozó ré-
léknév stb. (Corballis 1991). Az események meg- szei között. Mind a tárgykészítés, mind a nyelv-
nevezése és leírása valószínűleg szerepet ját- használat szekvenciális jellegű, azaz időben
szott a nyelv kezdeti evolúciójában, de önma- építkező műveleti sorokból áll, és hierarchikus,
gában aligha volt elégséges a komplex nyelvi amennyiben az elemekből minőségileg új struk-
rendszer kialakulásához. túrák képződnek (Gibson 2002, Greenfield 1991,
Egy másik, az előzőhöz szorosan kapcsolódó Maynard Smith és Szathmáry 1997) (5.34. ábra).
ökológiai hipotézis azt állítja, hogy az eszközké- Ebből kiindulva egyesek azt állítják, hogy az
szítés hozta létre azokat a szelekciós nyomáso- eszközkészítés hozta létre azokat a szabályokat
kat, amelyek az emberi nyelv evolúcióját irányí- (pl, rekurzivitást), amelyek a nyelvi szintaxis
tották (Gibson és Ingold 1993). Ez a hipotézis alapját képezik. Michael Corballis (1991) úgy
két részre bontható. Egyik része az a feltevés, érvel, hogy az emberi kognitív evolúció döntő
hogy a tárgyak készítése és használata alakította lépése az volt, amikor a bal agyféltekén kiala-
ki azokat a kognitív struktúrákat, amelyek lehe- kult a generativitás kognitív képessége. Ez alatt
tővé teszik a nyelvhasználatot. Többen azt állít- egy olyan adaptív műveletet ért, amelynek se-
ják, hogy a nyelvhasználat és a tárgyhasználat gítségével az elemi komponensekből összetett,
között egyfajta izomorfia van, amely az agy re- hierarchikusan szervezett reprezentációk jön-
konstrukciós képességére vezethető vissza. Ez nek létre. Kialakulásukat az eszközkészítésre
azt jelenti, hogy az elme a külvilágról alkotott vezeti vissza, ahol a megmintázott tárgy katego-
mentális modelleket képes elemezni, részekre rikus elemzésére van szükség ahhoz, hogy a tár-
bontani, és e részekből képes új struktúrákat ki- gyat újból előállítsák. Az eszközkészítés során
alakítani (Csányi 1999). A tárgy megmunkálása kialakuló generatív képesség, mintegy másodla-
416 5. RÉSZ. ELME

gosan, a nyelv fejlődéséhez vezetett, ahol a fo- felhasznált eszközök fajtája és minősége jelzi a
némák és a szavak kombinációjának és rekom- munkamegosztás mértékét, ez pedig kölcsönös
binációjának műveleteiben jelent meg. Ennek függőségi viszonyban van a nyelvvel. Kollektív
az elméletnek a kritikusai azonban jogosan döntéseket kell hozni arról, hogy mikor és hol
jegyzik meg, hogy a tárgykészítés és a nyelv sza- történjen a vadászat vagy a kerti munka, továb-
bályrendszerének izomorfiájából nem követke- bá arról is, hogy hogyan osszák el egymás között
zik az, hogy egyik a másikból levezethető. So- a zsákmányt és a terményt. A munkamegosztás
kan úgy érvelnek, hogy a kettő közötti hasonló- és a csere bonyolódó formái egyre komplexebb
ság csak analógia, és semmit sem bizonyít az kommunikatív képességekre szelektáltak. Gib-
evolúciós kapcsolatukra vonatkozóan (Wynn son szerint a Homo erectus eszközei már olyan
1996). fejlett társas tevékenységekre engednek követ-
Az eszközkészítés és a nyelvi kompetencia keztetni, amelyek szükségképpen magukban
közötti összefüggésre vonatkozó másik feltevés foglalják a nyelv használatát.
az, hogy a tárgy megmunkálásával kapcsolatos
ismeretek elsajátítása és továbbadása fejlett
kommunikációs képességeket igényelt, különö- 5.6.4. A nyelvi evolúció modelljei II.
sen - mint láttuk - a Homo sapiens megjelené- Szociális magyarázatok
sét követően (Parker és Milbrath 1993). Eszerint
a technikai tudás átadására irányuló igény veze- Az utóbbi magyarázat már a szociális hipotézi-
tett a nyelv evolúciójához. A jelenlegi vadá- sek irányába vezet bennünket. Ezek azt állítják,
szó-gyűjtögető társadalmakban végzett vizsgá- hogy az emberi nyelv nem a létfenntartáshoz
latok azonban azt mutatják, hogy viszonylag rit- (táplálékszerzéshez, eszközkészítéshez, mun-
kán hangzanak el instrukciók arra vonatkozóan, kamegosztáshoz) szükséges ismeretek adásvé-
hogy miként kell egy nyersanyagot megmunkál- tele miatt jött létre, hanem a társas jellegű infor-
ni, vagy hogyan tökéletesítsék a megszokott moz- máció cseréjét szolgálja, és ezzel hozzájárul a
dulatokat. Ehelyett inkább a közvetlen megfi- csoport integrációjához. Robin Dunbar (1993,
gyelésre hagyatkoznak; türelmesen végignézik, 1996) szerint az emberi nyelv az interperszoná-
majd utánozzák a tapasztaltabbak mozdulatait lis kapcsolatok ápolása és megerősítése céljából
(Eibl-Eibesfeldt 1989). Ez nem azt jelenti, hogy alakult ki. Mint többször említettük, a főemlő-
a szóbeli utasítások és tradíciók átadása lényeg- sök szoros kapcsolatokat tartanak fenn csoport-
telen volna a technikai fejlődés során. Valószí- társaikkal. Társas viselkedésük alapvető straté-
nű azonban, hogy a tárgyi kultúra közvetlenül giái közé tartoznak a rokoni támogatások, koalí-
nem gyakorolt olyan mértékű hatást a nyelv ciók és „politikai" szövetségek kötése, fizikai
evolúciójára, ahogyan korábban gondolták. Je- küzdelmek és az azt követő kiengesztelések (de
lentősebb lehetett az a befolyás, amit a szociális Waal 1996). A primatológusok között elfogadott
tanulás és az utánzás kognitív képességeinek nézet, hogy a főemlős csoportok közötti integrá-
szelekciójára fejtett ki (5.4.). ció fenntartásának egyik legfontosabb formája a
Ezért az ökológiai hipotézisek képviselői ma kurkászás vagy szociális grooming. A kurkászás
úgy érvelnek, hogy a tárgyak készítése és hasz- eredetileg tisztálkodó és higiénés funkciót látott
nálata inkább közvetett módon, nevezetesen a el, amennyiben segített megszabadítani a szőr-
társadalmi komplexitás növelésén keresztül zetben lévő élősködőktől és szennyeződésektől.
gyakorolt hatást a nyelv evolúciójára, Kathleen Ebből jött létre az a társas funkció, amely a cso-
Gibson (1993, 2002) szerint az eszközök meg- porttársak közötti fizikai kapcsolaton keresztül
munkálása és felhasználása mindig egy megha- elmélyítette a közöttük húzódó szociális és ér-
tározott szociális-technológiai keretben történik, zelmi kötelékeket (Dunbar 1994). Ebben való-
amelynek lényeges része a munkamegosztásra színűleg az is fontos szerepet játszik, hogy az is-
és a cserére vonatkozó szabályok rendszere. A métlődő testi érintések fokozzák a szervezet en-
6.1. FEJEZET. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI 417

dogén opiáttermelését, ami növeli a szervezet csönös groomingra. A makákók, páviánok és


relaxációját és stressztűrő képességét. Az em- csimpánzok például idejük 15-18%-át fordítják
berre - evolúciós örökségként - ugyancsak meg- a többiekkel való kurkászás műveleteire.
nyugtatóan és felszabadítóan hat a bensőséges A probléma ott van, hogy bizonyos csoport-
ismerősök simogatása, cirógatása, csókja (Mor- létszám felett a szociális kurkászás olyan sok
ris 1988). időt igényel, hogy az komolyan veszélyezteti
Dunbar korábbi primatológiai vizsgálatai más, létfontosságú tevékenységek normális vég-
alapján arra a megállapításra jutott, hogy a szo- rehajtását, azaz nem marad elég idő táplálko-
ciális kurkászásra fordított idő szorosan korre- zásra, pihenésre, párzásra, utódgondozásra. Ez
lál a csoport méretével. Ez azonban nem egysze- alapvető időkorlátot jelent a csoport lehetséges
rűen a csoportlétszám növekedéséből követke- méretére nézve. Tapasztalati adatok és elméleti
zik. Sokkal inkább abból, hogy egy nagyméretű modellek ugyanis egyaránt azt valószínűsítik,
csoporton belül megnövekszik a baráti kapcso- hogy a kurkászás maximális időráfordítása a
latok ápolásának szükségessége. A néhány főből napi tevékenység 20-25%-a körül van, amely
álló koalíciók alapvető funkciója ugyanis az, egy kb. 70 főből álló csoport kohézióját képes
hogy ellensúlyozzák a csoport más tagjai részé- biztosítani (Barrett et al. 2002). A kurkászás e
ről megnyilvánuló fenyegetéseket, zaklatáso- kritikus értékek fölött rendkívül költségessé vá-
kat, támadásokat. Minél nagyobb egy csoport, lik, ami különösen az ember társas életére nézve
az egyed annál több fenyegetésnek van kitéve, jár messzeható következményekkel. Korábban
és annál nagyobb szüksége van arra, hogy má- részleteztük, hogy Dunbar számításai szerint a
sokkal szövetségre lépjen és azt fenntartsa, A Homo sapiens relatív agykéregméretéből egy át-
koalíció stabilitása és működésének hatékony- lag 150 főből álló csoport szerveződésére lehet
sága többek között attól függ, hogy a tagok meny- következtetni; kognitív kapacitásunk egy ilyen
nyi időt és energiát fordítanak a kapcsolatok nagyságú csoport integrációját teszi lehetővé
ápolására, ezen belül a kurkászásra. Az 5.35. (2.4.1., 5,2.6.). A mai vadászó-gyűjtögető társa-
ábra azt mutatja, hogy amint növekszik a cso- dalmak származási csoportjai, ahol mindenki
port mérete, egyre több időt kell fordítani a köl- személyesen ismeri a másik embert, nagyjából
ekkora kiterjedésűek. Ez több mint kétszerese a
csimpánzok, és ötszöröse a gorillák maximális
csoportnagyságának. Egy ilyen méretű csoport
fenntartása azonban azt követelné, hogy -
amennyiben ugyanazok a csoportmechanizmu-
sok működnek, mint a főemlősöknél - az embe-
rek teljes, ébrenlétben eltöltött idejük 42%-át
fordítsák testi kapcsolatok és fizikai kötődések
kialakítására (Dunbar 1993, Barrett et al. 2002).
Ez nyilvánvaló képtelenség, hiszen így lényegé-
ben nem jutna idő más tevékenységekre, köztük
azokra, amelyek sajátosan az emberre jellemző-
ek (eszközkészítés, művészetek stb.).
Kétféle megoldás létezik. Az egyik a csoport
méretének radikális csökkentése, amely azon-
ban az ismert ökológiai korlátok miatt (ragado-
5.35. ÁBRA zók támadása, ellenséges emberi csoportok fe-
A kurkászásra fordított átlagos időtartam (az ébrenlét nyegetése, hatékony táplálékszerzés) nem volt
alatt eltöltött idő százalékában) és a csoportméret össze- járható út az evolúció során. A másik lehetőség
függése óvilági majmok, emberszabásúak és az ember
a társas kötelékek fenntartásának hatékonyabbá
esetében ■ (Forrás: Barrett et al. 2002)
418 5. RÉSZ. ELME

tétele, pontosabban a szociális kapcsolatok ápo-


lására rendelkezésre álló idő hatékony kihasz-
nálása. Dunbar szerint ez az a szükséglet, amely
a verbális kommunikáció eszközeire szelektált.
Az emberi nyelv ugyanis két tekintetben is meg-
haladja a testi kurkászás korlátait. Egyrészt a
társalgás nem feltétlenül diádikus viszony; egy-
szerre több, akár sok emberhez intézhetjük sza-
vainkat. Másrészt beszéd közben számtalan
egyéb dolgot csinálhatunk: eszközt készíthe-
tünk, gyűjtögethetünk, gyermekeinket nevel-
hetjük. Dunbar ezért azt állítja, hogy az emberi
nyelv a szociális grooming kevésbé költséges,
ám annál hatékonyabb formája, amely lehetővé
teszi a nagyméretű csoportok kohéziójának fenn-
maradását.
Az emberi nyelv eszerint a társas kapcsola-
tokra vonatkozó ismeretek adásvételére jött létre
az evolúció során. Miközben társalgást folyta-
tok valamelyik csoporttársammal, lehetőség
nyílik egymás viselkedésének és gondolkodásá-
nak mélyebb megismerésére. Beszélgetésünk
arra is alkalmat ad, hogy ismeretekhez jussak a
csoport más tagjaival kapcsolatban - anélkül,
hogy közvetlen érintkezésbe kellene velük lép-
nem -, és ez tovább bővíti a csoporthoz való al- 5.36. ÁBRA
kalmazkodás kereteit. A többiekkel való állandó A társalgással eltöltött idő részarányai, amit a férfiak (a)
és a nők (b) a különböző témák megbeszélésével tölte-
információcsere naprakész modellt nyújt a sze-
nek ■ (Forrás: Barrett et al. 2002)
mélyes kapcsolatok pillanatnyi állásáról. Ké-
pessé tesz bennünket arra, hogy olyan embere-
ket és szituációkat is kezelni tudjunk, amelyek-
gűek: elsősorban saját magunk és mások visel-
kel korábban nem találkoztunk. Lehetővé válik
kedésére, illetve kapcsolataira vonatkoznak.
a csalók és szerencselovagok megkülönbözteté-
Egyetemi aulákban, vonaton, kávéházakban és
se, és azok előnyben részesítése, akikkel érde-
más nyilvános helyeken folytatott megfigyelé-
mes hosszú távú kapcsolatot létesíteni (2.2.3.).
sek arról tanúskodnak, hogy az emberek nagy-
Egy csoporton belül az ismeretek cseréje gyak-
részt személyes dolgokról, kapcsolatokról,
ran helyi dialektusok, nyelvjárások segítségével
együttesen végzett tevékenységekről és a má-
történik, amely, mint a 2.4.3. fejezetben részle-
sokról szerzett tapasztalataikról, benyomásaik-
tesen is tárgyaltuk, a csoporttal való azonosulás
ról beszélgetnek egymással (Dunbar et al. 1997).
és a külső fenyegetéssel szembeni védelem
Ugyanakkor a társalgásnak meglepően kis ré-
egyik hatékony formája, hiszen megbízhatóan
szét, legfeljebb 25-30%-át fordítják a munkájuk-
jelzi az adott közösséghez való tartozást.
kal vagy egyetemi tanulmányaikkal, illetve a
A szociális ismeretek cseréjének fontossága
politikával és kultúrával összefüggő „intellektu-
magyarázza, hogy az emberek szeretnek plety-
ális" dolgok megbeszélésére (5.36. ábra). Mint
kálni, szappanoperát nézni, romantikus regé-
az ábrán ugyancsak látható, ebben bizonyos ne-
nyeket olvasni. Számos vizsgálat ugyancsak azt
mek közötti különbségek is megjelennek, ame-
támasztja alá, hogy társalgásaink szociális jelle-
lyek tárgyalására még visszatérünk.
5.6. FEJEZET. NYELV 419

A nyelv szociális kontroll funkcióját mutatja, salgási csoport méretét és a kommunikáció irá-
hogy a beszélgetések fontos - bár időtartamát te- nyát meglehetősen szigorú szabályok irányít-
kintve nem meghatározó - részét teszik ki a ne- ják. Különböző vizsgálatokban azt találták,
gatív, „rosszindulatú" pletykák. Egy kísérletből hogy a társalgási csoportok optimális mérete a
az derült ki, hogy az emberek magasabbra érté- három vagy négy fő; ha újabb résztvevők csatla-
kelik azokat a személyeket, akik negatív, de igaz koznak, a társaság több részre szakad, és az el-
pletykát terjesztenek valakiről, mint azokat, különülő klikkek önállóan folytatják a beszélge-
akik hamis híreket közölnek másokról, vagy tést (Dunbar et al. 1995). Ez általában úgy törté-
akik saját magukat kedvező fényben igyekeznek nik, hogy amint egy ötödik személy kapcsolódik
feltüntetni egy csoporton belül (Wilson 2000). a beszélgetésbe, a többiek egy ideig megpróbál-
Egy másik, részletesebb vizsgálatban azt talál- ják őt is bevonni a társalgásba, de általában na-
ták, hogy a kísérleti személyek elsősorban az gyon rövid idő múlva (néha egy percen belül) a
idegenekkel kapcsolatos negatív információ csoport „automatikusan" ketté válik, sokszor
iránt mutatnak intenzív érdeklődést, és ezeket a anélkül, hogy a szereplők tudatosítanák ezt a
híreket nagy valószínűséggel tovább is adják változást. Ebből az következik - amint az 5.37.
(McAndrew és Milenkovic 2002). Rokonaik, ba- ábra mutatja hogy a társalgásban ténylegesen
rátaik, csoporttársaik esetén viszont hajlamosak részt vevő egyének száma nem függ a teljes cso-
visszatartani a negatív értesüléseket, miközben port méretétől; valamennyi társaság vagy gyüle-
a rájuk vonatkozó pozitív híreket igyekeznek el- kezet kis létszámú beszélgető csoportokból te-
terjeszteni. A férfiak elsősorban a magasabb stá- vődik össze. A társalgási csoportok méretének
tusú férfiakkal kapcsolatos előnytelen pletykák- felső határa valószínűleg abból származik, hogy
kal foglalkoznak, a nők pedig különösen figyel- a közös beszélgetést bizonyos pszichofizikai
nek azokra a szóbeszédekre, amelyek más nők korlátok szabályozzák (Barrett et al. 2002). Ezek
hűtlenségére vagy promiszkuitására vonatkoz- főként a beszéd akusztikai sajátosságaiból, a be-
nak. A szerzők szerint ezek az eredmények azt széd megértésének pontosságából (ezen belül
mutatják, hogy a pletyka a szociális vetélkedés főként az egyes beszédhangok megkülönbözte-
egyik eszköze, amelynek keretében az emberek
aktívan keresik és terjesztik el másokról azokat
a híreket, amelyek számukra hasznosak lehet-
nek a riválisok leértékelésében és szövetségese-
ik védelmében.
Nem csupán a pletykák tartalmára vagyunk
érzékenyek, hanem forrásuk megbízhatóságára
is. Egy szituációban, ahol egy norma megszegé-
séről volt szó (valaki hazudott), a kísérleti sze-
mélyek nagyobb hitelt adtak a szemtanúk elbe-
szélésének, mint a sokak által terjesztett szóbe-
szédnek. Ugyanakkor nem törődtek a forrás
megbízhatóságával - azzal tehát, hogy megbíz-
ható szemtanúktól vagy pedig csupán szóbe-
szédből származott - az olyan „ártatlan", tehát a
közösségi szabályokat nem sértő pletykák meg-
ítélésében, mint ami pl. arról szólt, hogy a pro-
fesszor kifordított nadrágban lépett be az elő-
adóterembe. 5.37. ÁBRA
Dunbar elmélete szerint az emberi beszéd kü- A teljes csoportméret és a csoporton belül egymással be-
lönösen hatékony kötődési mechanizmus. A tár- szélgetést folytató egyének száma (társalgási csoport) ■
(Forrás: Dunbar et al. 1995)
420 5. RÉSZ. ELME

tésének képességéből) és a környezeti háttérzaj- esetben azzal jár, hogy manipulálják és megté-
ból erednek. Azt találták például, hogy két em- vesztik csoporttársaikat. Az ember különösen ki
ber között 1,7 méter az a maximális távolság, van téve a megtévesztés kockázatának, hiszen -
amely még kényelmessé teszi a társalgást. Ha összehasonlítva az állati nyelv kommunikációs
több ember vesz részt a beszélgetésben, közepes formáival - az emberi nyelv gyakran távoli, is-
(50-60 decibeles) háttérzaj mellett maximum meretlen, sőt nem létező dolgokra vonatkozik,
4-5 fő tud egymásra figyelni egy olyan körben, amelyet nehéz ellenőrizni (Knight 1999).
ahol a résztvevők válla mintegy fél méter távol- Miller szerint a probléma megoldása az, hogy
ságra van egymástól. a nyelv nem elsősorban informál (ahogy Dunbar
Ami a nyelvi evolúció időpontját illeti, Dun- véli), bár kétségtelenül ezt a funkciót is ellátja,
bar elméletéből meglehetősen pontos predik- Szerepe inkább abban van, hogy felkelti mások
ciók vonhatók le. Mivel a szociális ismeretek érdeklődését és vonzódását a beszélő iránt, füg-
cseréje fejlett nyelvi képességeket igényel, a ta- getlenül attól, hogy igaz vagy hamis állításokat
golt és árnyalt beszéd feltehetően viszonylag ké- közöl a világról. Ez azért lehetséges, mert a nyel-
sőn jelent meg az emberi evolúció során. Kiala- vi evolúció legfontosabb hajtómotorja a szexuá-
kulása az archaikus Homo sapiens megjelenésé- lis szelekció volt. A komplex nyelv azért jött lét-
nek idejére tehető, mintegy 250-300 ezer évvel re, hogy vonzerőt gyakoroljon a másik nem tag-
ezelőttre. Számítások szerint ugyanis ezeknek a jaira és ezzel növelje a túlélő utódok számát.
hominidáknak a csoportjai lépték át azt a 70-80 Ennek számos formája van. A nyelvi kifejező-
fős mérethatárt (lásd 5.20. ábra), amelynek készség változatossága, a szókincs gazdagsága
fenntartása meghaladta a kurkászásra fordítha- és a beszéd árnyalt, kifinomult stílusfordulatai
tó 20-25%-os „kritikus" időkeretet. Ez persze lehetővé tették őseink számára, hogy magas stá-
nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a sapien- tust és presztízst érjenek el a csoporton belül,
sek elődei (erectusok, esetleg habilisek) rendel- ami szaporodási előnyökben jelent meg. Robin
keztek a nyelv valamilyen primitívebb formá- Burling (1986) a releváns antropológiai iroda-
jával. lom áttanulmányozása után arra a következte-
tésre jutott, hogy a legegyszerűbb törzsi, „ega-
litariánus" társadalmakban a főnökök nem ren-
5.6.5. A nyelvi evolúció modelljei III. delkeznek anyagi gazdagsággal és elnyomó
Szexuális szelekció apparátussal (lásd még 2.3.4.). Hatalmukat szo-
ciális képességeik segítségével, többek között
Vannak, akik ugyancsak a nyelv szociális erede-
beszéd- és vitakészségük révén szerzik meg és
tét hangsúlyozzák, de egészen más funkciót és
tartják fenn. Ők azok, akik képesek elsimítani a
szelekciós mechanizmusokat javasolnak. Geoff-
csoporton belüli vitákat, érvelni a javak elosztá-
rey Miller (1998, 2000) szerint Dunbar elmélete
sának számukra előnyös formái mellett, és tár-
- éppúgy, mint a nyelv kialakulására vonatkozó
gyalni az idegen csoportok küldötteivel. A veze-
többi evolúciós modell - átsiklik egy súlyos
tő státusok birtoklása pedig, mint láttuk (3.2.1.),
probléma felett. Ez a probléma abból fakad,
ezekben a társadalmakban szorosan együtt jár a
hogy a beszélő szükségképpen altruista: időt és
szaporodási sikerrel: a hatalmon lévő férfiak
energiát fordít a társalgásra, ami előnyhöz (fon-
több feleséggel (vagy ágyassal) és több túlélő
tos információhoz) juttatja a másikat. Ezzel
gyerekkel rendelkeznek. A modern társadal-
csökkenti saját túlélési és szaporodási esélyeit a
makban a jó, szellemes és intelligens társalgó-
csoporton belül, ami negatív szelekciós folya-
ként ismert férfiak és nők ugyancsak népszerű-
matokat indít be (2.1.1.). Mint az 5.5.5. fejezet-
ek és befolyásosak a csoportjaikban, ami növeli
ben kifejtettük, az élőlények olyan kommunika-
párválasztási esélyeiket (Miller 2000).
tív jelek adására szelektálódtak, amelyek növe-
A nyelv szexuális funkciója még közvetle-
lik nettó genetikai nyereségüket. Ez számos
nebb módon tükröződik az ún. verbális udvar-
5.6. FEJEZET. NYELV 421

lás során. Az udvarlás folyamán kiértékeljük a


másik intelligenciáját, személyiségét, kreativi-
tását, és a jövőbeli kapcsolatban való elkötele-
ződésének mértékét (3.4.5.). Ennek legfonto-
sabb eszköze a beszéd. A megismerkedés kezde-
tén az emberek lényegesen többet beszélnek,
mint párkapcsolatuk későbbi időszakában.
Nagy energiát mozgósítanak a másik szórakoz-
tatására - ez a másik oka Miller szerint a plety-
kák iránti vonzódásnak, a szociális információ
cseréje mellett (amit Dunbar hangsúlyoz). A
gazdag szókincs, a választékos és cizellált kife-
jezésmód, az árnyalt véleményformálás és értel-
mes érvelés Miller szerint olyan fitnessindiká-
torok szerepét töltik be, amelyek jelzik tulajdo-
nosuk intelligenciáját és kreativitását. Az embe-
rek által használt szókincs terjedelme 80%-os 5.38. ÁBRA
A társalgási időnek az az aránya, amit az egyetemista fér-
korrelációt mutat az intelligenciával. Nagy vál-
fi és női beszélők „intellektuális" témáknak (munka, ta-
tozatosság jellemzi, amelynek legalább 60%-a nulás, egyetemi előmenetel stb.) szentelnek ■ Egyik eset-
genetikai tényezőkre vezethető vissza (Plomin ben csak azonos neműekből áll a hallgatóság, a másik
et al. 1997). Mindennapi életünkben a 100-200 esetben férfiak és nők is jelen vannak (Forrás: Barrett et
leggyakrabban használt szó teszi ki a társalgás al. 2002)

50-60%-át. Az ismerkedés és az udvarlás során


használt nyelv pazar bősége, barokkos túlzásai
ennél lényegesen nagyobb és változatosabb szó- ket és humoros fordulatokat használnak az
kincsre épülnek, ami viszont tekintélyes idő- és udvarlás során. A nőkhöz képest kevesebbet be-
energiaráfordítást igényel. Ez azt jelenti, hogy a szélnek személyes kapcsolatokról és társasági
nyelv egyfajta szexuális ornamentáció szerepét ügyekről, lényegesen többet olyan témákról,
tölti be. Más epigám jellegekhez hasonlóan költ- amelyekben saját magukat felértékelhetik (befo-
séges, változatos, következésképpen megbízha- lyásos barát ismeretsége, fontos beosztás, sport-
tóan jelzi bizonyos intellektuális képességek beli ügyesség stb.) (3.4.5.). Mint az 5.37. ábrán
meglétét, ezért a Zahavi-elv értelmében erős is láthattuk, a nők nagyobb figyelmet szentel-
szelekció irányult rá (3.3.1.). nek a szociális témáknak, míg a férfiak relatíve
Miközben mind a férfiak, mind a nők a másik többet beszélnek a munkájukról. Kiderült, hogy
nem tagjaiért folytatott vetélkedés eszközeként ez a különbség kiváltképp akkor szembetűnő,
használják a nyelvet, nem elhanyagolható ne- ha a férfi női hallgatósághoz intézi szavait.
mek közötti különbségek jelennek meg a párvá- Egyetemistákkal végzett vizsgálatok azt mutat-
lasztás folyamán. Ismeretes, hogy a nők általá- ják, hogy a férfiak háromszor olyan gyakran be-
ban jobb beszédmegértési képességeket mutat- szélnek tanulmányaikról és más intellektuális
nak a másik nemhez képest (4.4.4.), amit a pár- dolgokról, ha nők is jelen vannak, mint akkor,
választás folyamán elsősorban arra használnak, ha más férfiak társaságában csevegnek (5.38.
hogy pontosan megértsék és felmérjék a férfiak ábra).
indítékait és intellektuális tulajdonságait. A fér- Miller szerint ez része a férfiak vetélkedésre
fiak viszont - akik a vizsgálatok szerint nagyobb épülő párválasztási stratégiájának (3.3.3.). Olyan
szókinccsel és több nyelvi díszítő elemmel ren- nyelvi adaptáció - Cyrano-effektusnak nevezte
delkeznek (Hirsh-Pasek és Golinkoff 1996) - ön- el -, amely a kultúra számos területén megjele-
reklámozók: ritka szavakat, váratlan kifejezése- nik. A férfiak azok, különösen 20 és 50 éves kor
422 5. RÉSZ. ELME

között, akik valamennyi társadalomban a ver- 5.6.6. Fonémák, szavak, mondatok


sek, dalok, eposzok és regények túlnyomó ré- a gyermek fejlődésében
szét létrehozzák (lásd 3.22. ábra), míg hallgatóik
és olvasóik nagy része gyaníthatóan a nők közül Amennyiben az emberi nyelv az evolúció ter-
kerül ki. Ezek a minden tekintetben költséges méke, várható, hogy olyan kognitív algoritmu-
ráfordítások valószínűleg mindig is reproduktív sokkal rendelkezünk, amelyek irányítják a be-
előnyökben térültek meg az emberi történelem széd megértését és képzését. Ezek veleszületett
folyamán, ami erőteljes húzóerőt gyakorolt a képességekre épülnek, amelyek „legtisztábban"
komplex, gazdagon díszített nyelv kialakulásá- a csecsemők viselkedésében mutathatók ki,
ra. Hasonló szelekciós nyomást hozhatott létre akiknek még csekély ismereteik és tapasztalata-
a Seherezádé-effektus: az a stratégia, amellyel a ik vannak a környező világról. A vizsgálatokból
nők megpróbálják folyamatosan fenntartani az derül ki, hogy a néhány órás újszülöttek na-
a férfiak érdeklődését egy hosszú távú kapcsolat gyobb figyelmet fordítanak a természetes embe-
során. Az udvarlási periódust követően, a stabil ri beszédhangokra, mint bármilyen más termé-
párkapcsolat mindennapjaiban ugyanis a nők szetű hangokra vagy zajokra (Mehler és Dupoux
bőbeszédűbb és jobb társalkodónak bizonyul- 1994). Egyhónapos korukban képesek a foné-
nak mint a férfiak, akik a nők meghódítása után mák megkülönböztetésére és osztályozására.
többnyire meglehetősen szűkszavúakká válnak. Egy kísérletben a csecsemők cumijába kapcso-
Miller szerint ez abból az evolúciós érdekből fa- lót építettek be, ami egy magnetofont hozott
kad, hogy a nők igyekeznek hosszú távon bizto- működésbe. Amikor a csecsemő elkezdte szop-
sítani azokat az utódokra fordítható erőforráso- ni a cumit, a magnetofon egy szótagot (ba) kez-
kat, amelyeket a férfiak birtokolnak (3.4.2.). dett játszani. Egy idő után a csecsemők érdeklő-
Az eddig ismertetett elméletek (ökológiai, dése csökkent e hang iránt (habituálódtak), amit
szociális, szexuális) nem zárják ki feltétlenül az jelzett, hogy kezdték egyre lassabban szopni
egymást. Lehetséges közöttük egy olyan szinté- a cumit. Amikor azonban a kísérletvezetők egy
zis, amely hierarchikus elméleti keretbe foglalja másik szótagot (pa) játszottak le, figyelmük fel-
a nyelv evolúciójára vonatkozó magyarázatok éledt, amit az is jelzett, hogy szopási sebességük
különböző szintű modelljeit. Valószínűnek tart- emelkedni kezdett. Más hangokra azonban,
juk, hogy az emberi nyelv eltérő bonyolultságú amelyek akusztikailag - tehát a hangspektru-
és tartalmú aspektusai különböző funkciót hor- mon belüli pozíciójukat illetően - ugyanolyan
doznak és különböző szelekciós mechanizmu- távolságra voltak az eredeti ba szótagtól, nem
sokra vezethetők vissza. Legegyszerűbb formá- adtak reakciót. Azaz, ha lejátszottak nekik egy
jában a nyelv valószínűleg ökológiai hatásokra folytonos hangtartományt, csak azokra a han-
jött létre: az egyszerű nyelvtan és a néhány száz gokra mutattak érdeklődést, amelyek átlépték a
vagy ezer szóból álló szótár elegendő a létfenn- fonémahatárt, a többi hangra nem figyeltek fel
tartáshoz (vadászathoz, eszközkészítéshez stb.) (Eimas 1985).
szükséges kommunikáció végrehajtására. A Más vizsgálatokból az is kiderült, hogy az új-
nyelv további gazdagodását az idézte elő, hogy a szülöttek képesek a világ összes nyelvében
szociális ismeretek cseréje által lehetővé vált a használt fonémakategóriák különbségeinek ész-
viszonylag nagy méretű csoportok integrációja. lelésére (Cole és Cole 1997). Bármilyen kultúrá-
Végleges kifinomultságát talán a szexuális sze- ban élnek, hozzávetőlegesen 100-150 fonémát
lekció révén nyerte el, amely az ökológiai és ismernek fel. Az előbb ismertetett kísérletben a
szociális szükségleteken túl, „pazarló" módon spanyol csecsemők ugyanúgy megkülönbözte-
gyarapította a szókincset, választékosabbá tette tik a ba és pa hangokat, mint a magyar vagy az
a beszédet és árnyaltabbá a jelentéseket, annak angol csecsemők, noha a spanyol nyelvben ez a
érdekében, hogy növelje a párválasztás sikeres- megkülönböztetés nem használatos, és a felnőt-
ségét. tek normális körülmények között nem is tudják
5.6. FEJEZET. NYELV 423

e hangokat diszkriminálni. Ugyanígy a magyar nak a kapacitásnak a mértéke, hogy mekkora


vagy angol gyerekek olyan fonémákat is felis- mennyiségű információt képes továbbítani) ak-
mernek, amelyek csak a cseh, a francia, vagy a kor a legnagyobb, ha kevés számú fonémából a
hindi nyelvben találhatók. Szüleik több száz szavak sokaságát lehet felépíteni. Ennél fogva
próbálkozás után sem képesek erre. A csecse- a szóképzés kombinatorikus rendszerének a ki-
mők is fokozatosan elvesztik „univerzális" ké- alakulása, amely tulajdonképpen az analóg jel-
pességeiket, repertoárjuk beszűkül: tíz hónapos zésről a digitális kommunikációra való áttérést
korukra már csak a saját anyanyelvük fonémá- jelentette, döntő lépés volt az emberi nyelv evo-
it különböztetik meg (a magyarban pl. 39-et), lúciójában.
a többit egyetlen fonémacsoportba sorolják Noha a pár napos csecsemők univerzális ké-
(Kuhl és munkatársai 1992). Ez a változás - pességet mutatnak az emberi nyelvekre jellem-
amelyben az idegrendszeri központok érési fo- ző összes fonéma megkülönböztetésére, más té-
lyamatainak feltehetőleg éppúgy szerepe van, ren sokkal nagyobb szelektivitás jellemző rájuk.
mint a tanulásnak - még azelőtt végbemegy, mi- Bizonyos részrehajlás figyelhető meg az újszü-
előtt kiejtenék az első szavakat. A hangokat „au- lötteknél az emberi beszéd felismerése során:
tomatikusan" a nyelv fonémái szerint osztá- intenzívebb reakciót adnak (pl. erőteljesebben
lyozzák, így a nyelv tanulása során nem kell szopják a cumit) akkor, ha a saját anyanyelvü-
erőfeszítéseket tenniük a szavak hangalakjaik ket játsszák le nekik, mint ha idegen nyelvet
alapján való megkülönböztetésére, figyelmüket hallanak. Korábban feltételezték, hogy ez a pre-
a jelentésbeli különbségekre fordíthatják. A fo- ferencia feltehetőleg az anyaméhben alakul ki,
némakategorizáció genetikai programozottsága ahol a külvilágból beszűrődő beszéd dallamát a
később megkönnyíti a beszédmegértést: egyet- magzatok 4-5 hónapos koruk után érzékelik
len másodperc alatt akár 20-30 fonémát is felis- (Mehler et al. 1988). Az újabb vizsgálatokból
merünk a mindennapi társalgásban (Mehler és azonban kiderült, hogy - miközben a magzati
Christophe 2000). érzékelés valóban működik (4.1.1.) - ennél lé-
Martin Nowak és munkatársai (2001, 2002) nyegesen többről van szó. Az újszülöttek (már
nagyon érdekes számítógépes szimulációt vé- 4-5 napos korban) nem csupán anyanyelvük és
geztek annak modellezésére, hogy milyen evo- egy másik nyelv hangzását tudják megkülön-
lúciós korlátok szabályozták a fonémák megkü- böztetni, hanem meg tudnak különböztetni két
lönböztetését. Kiindulásul feltételezték, hogy a ismeretlen idegen nyelvet, amelyekkel ugyan-
nyelv kezdeti funkciója az volt, hogy lehetővé azt a mondatot ismétlik el (Nazzi et al. 1998).
tette a környezetben található dolgok megneve- Valószínű, hogy veleszületett érzékenységet mu-
zését. Láttuk, hogy már a főemlősök gazdag vo- tatnak a nyelv prozódiája iránt, azaz a mon-
kalizációt mutatnak, és bizonyos esetekben az datok kiejtésének olyan sajátosságaira, mint a
általuk kibocsátott hangok szemantikai tarta- hanglejtés (intonáció) és a ritmus (hangsúly és
lommal rendelkeznek, azaz egy külső tárgyra időzítés). Képesek a mondatokból kivonni a
vonatkoznak. A fonémák további evolúciójának prozodikus információt és ez alapján osztályoz-
kulcskérdése a szerzők szerint a félreértés koc- ni őket. Ezt mutatja az is, hogy a csecsemők ak-
kázatának elkerülése volt. Annak a kivédése, kor is képesek különbséget tenni, ha a szöveget
hogy a hallgató esetleg eltéveszti, hogy a beszélő elektronikusan megszűrik (a 400 Hz fölötti frek-
melyik dolgot nevezi meg (pl. melyik vadállatot venciákat levágják), miáltal a magánhangzók és
vagy csoporttársat), ami mindkettőjük ráter- mássalhangzók elnyelődnek, de a ritmus és dal-
mettségét veszélyezteti. Nyilvánvaló, hogy mi- lam megmarad. Ezenkívül azt találták, hogy az
nél hasonlóbbak a kiadott hangok (fonémák), újszülöttek annál jobban teljesítenek a diszkri-
annál könnyebb félreérteni őket, és minél több minációs feladatban, minél nagyobb az eltérés a
hangot adunk ki, ezek annál kevésbé különböz- bemutatott két nyelv ritmusában és dallamá-
nek egymástól. Ezért a nyelv „fitnesse" (azaz an- ban. A francia csecsemők pl. könnyebben és
424 5. RÉSZ. ELME

5.39. ÁBRA
Francia újszülöttek átlagos
szopási sebességének válto-
zása angol és japán beszéd
elhangzásakor ■ Az egyik
nyelven lejátszott beszédre
az első öt perc során (-6,-1)
fokozatos habituáció törté-
nik. Ezt követően ( +1;+4) a
kísérleti csoport tagjainak a
másik nyelv mondatait kez-
dik lejátszani, míg a kontroll
csoport tagjai ugyanazt a
nyelvet hallgatják (Forrás:
Nazzi et al. 1998)

gyorsabban felismerik az angol-japán kontrasz- nem kevesebb mint 66 ezer mondat képzése so-
tot - amit az egyikről a másikra való áttérés köz- rán (Stromswold 2000). A gyerekek négyéves
ben megváltozó szopási sebesség mutat -, mint korukra bármilyen bonyolult nyelvet - akár kö-
az angol-holland különbséget (5.39. ábra). tött benne a szórend, akár szabad, akár használ
A csecsemők általában egyéves koruk táján nyelvtani nemet, akár nem - egyforma köny-
mondják ki az első szavakat. Mielőtt két szót nyedséggel sajátítanak el (Pinker 1999). Gyak-
összekapcsolnának egy kifejezésben, már képe- ran követnek el hibát a rendhagyó alakok hasz-
sek teljes mondatok megértésére. Egy kísérlet- nálata során, de mint kiderült, ennek valójában
ben például felnőttek egyszerű történeteket ját- az az oka, hogy makacsul ragaszkodnak a nyelv-
szottak el egyéves gyerekek jelenlétében, mi- tanilag előírt szabályszerű alakhoz (pl. „kanált",
közben egy kísérő hang különböző állításokat „ez a cipő már megrégidett").
tett, amelyek hol az adott jelenetre vonatkoztak,
hol nem. A gyerekek hosszabb ideig nézték az 5.6.7. A nyelvelsajátítás veleszületett
éppen elhangzott mondatnak megfelelő jelene- algoritmusai
tet, mint azokat, ahol a kettő nem felelt meg egy-
másnak (Pinker 1999). Második életévükben az A nyelvnek ez a hihetetlen gyors és pontos elsa-
általuk használt szavak száma és a mondatok játítása mindig is nagy kihívást jelentett a pszi-
hossza folyamatosan növekszik. Átlagosan 90 chológiai magyarázatok számára. Korábban azt
percenként tanulnak meg egy-egy új szót. A javasolták, hogy a gyerekek egyszerű utánzás
mondattani típusok száma exponenciálisan nö- vagy operáns kondicionálás révén tesznek szert
vekszik, és a harmadik életév előtt eléri az ezres a tagolt beszéd képességére (Cole és Cole 1997).
nagyságot. Erre az időre a mondatok egyre bo- Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szülők állandóan
nyolultabbá válnak, pontosan használják a ra- megerősítik a gyerekek nyelvi próbálkozásait,
gokat és végződéseket, megjelennek a mellék- és ez vezet el fokozatosan a megfelelő szókap-
mondatok, összehasonlító szerkezetek és kötő- csolatok képzéséhez. A tapasztalat - és a kísér-
szavas kapcsolatok. Egy hároméves gyerek leti eredmények - azonban azt mutatják, hogy a
meghökkentő következetességgel tartja be a gyerekek óriási számban hoznak létre olyan mon-
nyelvtani szabályokat. Egy vizsgálatban például datokat, amelyeket előzőleg soha nem hallottak.
azt találták, hogy a gyerekek az angol segédigék Becslések szerint a nyelvi input (azaz a felnőt-
használata során egyetlen hibát sem követtek el
5.6. FEJEZET. NYELV 425

tek részéről elhangzó nyelvi információ) legfel- készletét tartalmazza, amelyek genetikailag kó-
jebb 1%-át teszi ki a nyelvi outputnak (azaz a doltak, de nyitottak a környezeti hatásokra.
gyerek által képzett mondatoknak). Más szóval Megadják az alapvető nyelvtani paramétereket,
a gyerekek korlátozott számú nyelvi eseményt de azok konkrét értékeit a környezetből szárma-
figyelnek meg, és ezekből olyan helyes általáno- zó információ állítja be. Így például az ige vala-
sításokat vonnak le, amelyek végtelen számú mennyi nyelvben vagy közvetlenül a tárgy előtt
nyelvi kifejezést tesznek lehetővé. Ezért Noam áll (head-first szerkezet), vagy közvetlenül utá-
Chomsky (1980, 2000) azt állítja, hogy noha a na (head-last). Az előbbire példa a magyar vagy
gyerekek tanulás útján sajátítják el anyanyelvük az angol nyelv, az utóbbira pedig a török és a ja-
szavait, és talán bizonyos mondatszerkesztési pán. A gyereknek nem kell megtanulnia, hogy
eljárásokat, de pusztán a kondicionális tanulás az ige és tárgya szomszédos egymással, és hogy
és az utánzás révén nem volnának képesek ilyen a mondat csak a fenti két szórendi formát öltheti
rövid idő alatt létrehozni a teljes nyelvi arzenált. - azaz e paraméter megértésének képessége ve-
Híres innatista elméletében azt fogalmazza meg, leszületett. Azt azonban, hogy konkrétan ho-
hogy a nyelv megértésének és létrehozásának gyan használja ezt a szabályt (a paramétert me-
képessége egy genetikailag előírt kognitív struk- lyik értékre állítja be), attól függ, hogy melyik
túrára épül. A gyermek agya már születéskor nyelvi kultúrában nő fel.
birtokában van a nyelv alapvető szerveződési Chomsky elméletét - amelyet itt nincs mó-
elveinek. Ez egy idegrendszeri érési folyamat dunk részletesebben taglalni - számos közvetett
után - a megfelelő agyi területek kifejlődését kö- evidencia támasztja alá (Stromswold 2000). Elő-
vetően - egyéves kor táján kezd el működni. ször is, a nyelv genetikai alapstruktúrájának el-
Chomsky természetesen nem azt állítja, hogy véből az következik, hogy a világ valamennyi
az emberi nyelv elsajátítása minden vonatko- nyelvében fellelhetőek bizonyos közös nyelvta-
zásban genetikai programokra vezethető vissza. ni szabályok. Valóban vannak ilyenek, számuk
A nyelv pragmatikai aspektusa (amely a nyelv megközelíti az ötvenet (Pinker 1999). Ezek közé
társas kapcsolatokban való használatára vonat- tartozik például az, hogy az alany megelőzi a
kozik) és számos szemantikai mozzanat (első- tárgyat, vagy hogy nem lehet úgy kérdő monda-
sorban a szavak jelentése) meghatározott tanu- tot képezni, hogy egyszerűen megfordítjuk a ki-
lási folyamatokhoz, interakciós mintákhoz köt- jelentő mondat szavainak sorrendjét.
hető (Bruner 1983). A veleszületett struktúra Másodszor, a genetikai programok működé-
kizárólag a nyelvtani szabályok készletét, a szin- sére utal az input szegénységének elve: mint em-
taxis valamiféle algoritmusát tartalmazza. Ezek lítettük, a gyerekek hihetetlenül gyorsan és
a szabályok - az ún. generatív nyelvtan alapel- könnyedén sajátítják el az egyik legbonyolul-
vei - minden nyelvben közösek, és alapját ké- tabb emberi tevékenységet, a beszédet, annak
pezik a nyelvi kifejezések változatosságának. ellenére, hogy töredékes tapasztalati ismeretek
Chomsky egyik első megfogalmazása szerint állnak a rendelkezésükre. A bemenet szűkössé-
olyan mélystruktúrát alkotnak, amelyből az em- gét még inkább fokozza, hogy a szülők többnyi-
berek által ténylegesen létrehozott mondatok, re nagyon leegyszerűsítik beszédüket, amikor a
az ún. felszíni struktúra levezethető. Ezt az át- gyerekhez szólnak. Ráadásul, figyelemre méltó
alakítást transzformációs szabályok végzik, ame- vizsgálatok tanúskodnak arról, hogy meglepően
lyek lehetővé teszik, hogy a gyerekek szüleik be- kevés gondot fordítanak gyerekeik beszédének
szédéből mintegy kivonják anyanyelvük mon- nyelvtani helyességére (Marcus 1993); miköz-
dattani mintázatait, amelyeket azután arra ben gyakran rosszallják helytelen kiejtésüket,
használnak, hogy teljesen új, azelőtt sohasem többnyire megjegyzés nélkül hagyják nyelvtani
hallott szókombinációkat alkossanak. Chomsky tévedéseiket.
ma már inkább úgy fogalmaz, hogy a nyelv a Harmadszor, a nyelvtanuláshoz elég a nyelvi
grammatikai alapelvek viszonylag kis számú környezetbe való „kitettség"; a gyerek könnye-
426 5. RÉSZ. ELME

dén elsajátítja a nyelvet pusztán azáltal, hogy nyos periódusában meghatározott külső infor-
természetes környezetben nő fel, nem szüksé- mációt vegyen fel, amelyek feldolgozása nélkül
ges a szülők általi külön megerősítés. Mindezt nem megy végbe az adott viselkedés (2.5.1.,
abban a korban, amikor még nem képesek szá- 4.1.1.). Több olyan szerencsétlen sorsú gyerek
mos más, látszólag lényegesen könnyebb intel- van - legismertebb Gennie példája aki 8-12
lektuális teljesítményre; nem tudják például he- éves koráig semmilyen emberi beszédet nem
lyesen megítélni, hogy változik-e a folyadék hallott a környezetében. Ezek a gyerekek, jólle-
mennyisége, ha egy rövid, öblös pohárból egy het az ezt követő gondos nevelés sokat javított a
magas, vékony pohárba töltjük át (Cole és Cole szeparáció okozta traumán és intellektuális el-
1997). maradásukon, sohasem tanultak meg helyesen
Negyedszer, a tanulás korlátozott szerepére beszélni. Többnyire csak a legegyszerűbb mon-
mutat rá, hogy a szintaktikai képesség független datok képzésére voltak képesek, amelyekben
az intelligenciától: még a 70 IQ alatti imbecilis három-négy szót raktak egymás után nagyon
gyerekek is képesek arra, hogy nyelvtanilag he- egyszerű szintaxis segítségével, vagy anélkül. A
lyes mondatokat állítsanak elő. A Williams- nyelvelsajátítás kritikus életszakaszának jelen-
szindrómában szenvedő gyerekek például - tőségét mutatja az a közismert tény, hogy az em-
akik IQ-ja mindössze 50 körül van - folyéko- berek feltűnően sok nyelvi hibával és rossz ak-
nyan és gördülékenyen beszélnek, sőt sokszor centussal beszélik a felnőttkorban megtanult
nagyobb szókinccsel rendelkeznek és bonyolul- idegen nyelvet. Kevésbé közismert, hogy az em-
tabb mondatokat képeznek, mint az egészséges berek ugyanilyen nehezen és tökéletlenül sajá-
gyerekek. Nyelvhasználatuk ugyanakkor megle- títják el felnőttkorban a siketnéma jelbeszédet.
hetősen szokatlan, mesterkélt, és jellemző hibá- A rendelkezésre álló adatokból úgy tűnik, hogy
kat követnek el a rendhagyó igék ragozásakor a normális nyelvelsajátítás optimális időszaka
(Stromswold 2000, Pléh és Lukács 2001). az első hat életév, ami után fokozatosan csök-
Ötödször, mint említettük, a siketnéma gye- ken a tanulás pontossága és gyorsasága. Ez való-
rekeket normális körülmények között megtanít- színűleg abból következik, hogy újabb és újabb
ják valamelyik jelnyelv használatára. Ennek idegrendszeri áramkörök vonódnak ki a nyelvi
hiányában spontán módon is képesek kialakíta- információfeldolgozás folyamataiból, vagy veszí-
ni egy olyan „házi használatú" gesztusnyelvet, tik el korábbi plaszticitásukat (Szathmáry 2002).
amely egyszerű nyelvtani szerkezetre épül. Hetedszer, vannak olyan természetes nyelvi
Amennyiben például arra képzik Őket, hogy képződmények, amelyek megerősítik, hogy az
szájról olvassanak (ne pedig jelbeszéd segítségé- emberi nyelvtan univerzális szabályok szerint
vel), előbb-utóbb maguktól hoznak létre egy építkezik. Derek Bickerton (1990, 1998) híres
olyan kéz-, arc-, és karmozdulatokból álló kom- felismerése, hogy ma is léteznek olyan egysze-
munikációs rendszert, amely jól működik a rű, köztes nyelvek, amelyek egy sajátos „evolú-
mindennapi helyzetekben (Pinker 1999). Két- ción" mennek keresztül. Ilyen a pidzsin, amely
éves korukra két-háromszavas kijelentéseket elsősorban a volt gyarmatokon alakult ki, ahol a
hoznak létre, a következő évben pedig képesek különböző nyelvi kultúrákból származó rab-
ezeket egymásba ágyazni, a rekurzivitás elvé- szolgák és bérmunkások az egymás közötti
nek megfelelően. kommunikáció elősegítése céljából létrehoztak
Hatodszor, a nyelvelsajátítás - úgy tűnik - egy sajátos keveréknyelvet. Ez szegényes szó-
egy kritikus (vagy szenzitív) periódushoz köthe- kincsre épült - amelynek szavait elsősorban az
tő, amely alatt a gyerek különösen fogékony a európai ültetvényesektől (angoloktól, franciák-
környezeti ingerekre (Müller 1996). Etológusok tól, hollandoktól) vették át. Rendkívül egyszerű
ezt a szenzitív időszakot úgy írják le, mint a ge- nyelvtannal rendelkezett továbbá, amely valójá-
netikai program egyfajta „nyitottságát", amely ban csak néhány elemből álló egyszerű szófüzé-
képessé teszi a szervezetet, hogy életének bizo- rek képzését tette lehetővé (pl. „Vág minden,
5.6. FEJEZET. NYELV 427

visz neked"). Bickerton rájött, hogy a pidzsin mellett néhány közvetlen tapasztalati evidencia
akár egy generáció alatt is új, komplexebb nyel- is alátámasztja, amelyek az utóbbi évek kutatá-
vi struktúrává fejlődik. A következő nemzedék saiban bukkantak fel. Legismertebb ezek közül
tagjai már egy lényegesen gazdagabb és na- a specifikus nyelvi károsodás (SLI) nevű rendel-
gyobb kifejezőerővel rendelkező nyelvet, a kre- lenesség, amely - mint a neve is mutatja - meg-
olt használták. Meglepetésre kiderült, hogy a vi- határozott nyelvi képességek kiesével jár (Gop-
lág különböző országaiban (Hawaiin, Kenyá- nik és Crago 1991, Stromswold 2000). Az SLI-
ban, Indiában stb.), beszélt kreol nyelvek nagy ben szenvedő gyerekek nagyon nehezen artiku-
hasonlóságot mutatnak, elsősorban nyelvtani lálják a szavakat, és számos nyelvtani hibát kö-
szerkezetükben, annak ellenére, hogy egymás- vetnek el. Bár kiejtési nehézségeik a gondos ne-
tól függetlenül jöttek létre. Megjelentek bennük velésnek köszönhetően sokat javulnak, a nyelv-
a segédigék, elöljárószavak, vonatkozó névmá- tannal kapcsolatos problémáik többsége felnőtt-
sok, amelyek a pidzsinben hiányoztak, és össze- korukban is fennmarad. Rosszul használják a
tett mondatok jöttek létre, nagyon hasonló névmásokat, helytelenül egyeztetnek az egyes
grammatikai szabályok alapján. Így pl. mind- és többes számú szerkezetekben, és képtelenek
egyik kreol nyelv megengedi a dupla tagadást, a múlt idejű végződések használatára. Ilyeneket
ami más nyelvekben meglehetősen ritka (a ma- mondanak például: „Ez egy székek", vagy „Nem
gyar éppenséggel ilyen). Valamennyi az alany- tudta eldönteni, vajon mit csinál tegnap". Kide-
ige-tárgy szórendre épül, noha a gyarmattartó rült, hogy nem a kiejtési nehézségeik okozzák
európai országok nyelve különbséget mutat e ezeket a hibákat; így például a „t" betűt helye-
tekintetben; az angol ugyanilyen szórendre sen használják egy szó végén (pl. vonat), de kép-
épül, a spanyol viszont ige-alany-tárgy, a hol- telenek vele a múlt időt jelölni (elment). Vagyis
land pedig ige-tárgy-alany szerkezetet mutat. máshogyan kezelnek egy hangot, amikor az ál-
Bickerton mindebből arra következtet, hogy a landó eleme a szónak, mint akkor, amikor a
kreol nyelvek nyelvtana nem a gyarmatosítók és nyelv egyik szabálya adja azt hozzá a szóhoz. Az
nem is az őslakosok nyelvéből származik, ha- is hamar világossá vált a kutatók számára, hogy
nem valójában a pidzsint beszélő szülők gyer- az SLI-vel diagnosztizált emberek nem szen-
mekeinek elméje hozta létre. Ezek a gyerekek vednek semmilyen mentális betegségben, nem
kicsi korukban (a nyelvelsajátítás kritikus idő- mutatnak szellemi visszamaradottságot (még a
szakában) megtanulták a környezetükben el- legfeltűnőbb tüneteket mutató emberek is a nor-
hangzó szavakat, de természetes nyelvi képes- mális intelligenciatartományon belül teljesíte-
ségük alapján azonnal egy szintaktikai rend- nek), továbbá kizárható a körükben az észlelési
szerbe ágyazták be azokat. Ennek megfelelően a fogyatékosság (pl. süketség) és a szociális és
pidzsinből a kreolba való átmenet („kreolizá- kommunikációs képességek sérülése (pl. autiz-
ció") Bickerton szerint azt mutatja, hogy az em- mus). Betegségük valójában egyetlen tünetcso-
beri agy univerzális és veleszületett nyelvtani portra koncentrálódik: a nyelvtani szabályok
szabályokkal rendelkezik. A pidzsint olyan, ún. használatára. Feltételezhető, hogy olyan speci-
protonyelvnek tartja, amelyhez hasonlóval talán fikus idegrendszeri területek meghibásodásáról
a Homo erectusok rendelkeztek a nyelvi evolú- van szó, amelyek bizonyos grammatikai áram-
ció korai, egymillió évvel ezelőtti szakaszában. köröket foglalnak magukba. Ezek feltehetően
(Protonyelvnek tekinti továbbá az emberszabá- speciális mondatszerkesztési műveleteket vé-
súak szimbólumhasználatát, a kétévesnél fiata- geznek. Azt találták ugyanis, hogy a betegség
labb gyerekek beszédét és a fiatal korukban nem egyformán károsítja a nyelvtan egészét: mi-
nyelvi környezet nélkül felnövő felnőttek kom- közben az igeidős szerkezetek durván sérülnek,
munikációját.) a tárgyas szerkezetek képzése normális marad.
A nyelvi kompetencia genetikai szerveződé- Kiderült, hogy a specifikus nyelvi károsodás
sét az imént említett közvetett bizonyítékok elsősorban genetikai tényezőkre vezethető visz-
428 5. RÉSZ. ELME

sza (Gopnik és Crago 1991, Gopnik 1997). Ha- tanulását egy veleszületett struktúra teszi lehe-
mar feltűnt a vizsgálatok során, hogy a Síi csa- tővé, amely az evolúció során jött létre, valószí-
ládi felhalmozódást mutat: ahol megjelenik, ott nűleg kummulatív szelekciós folyamatok mű-
több generáción keresztül is nyomon követhető. ködésének eredményeként. Ma még nem tudjuk
A betegség előfordulási gyakorisága a teljes po- azonban pontosan, hogy milyen mélységű a
pulációban nem több néhány ezreléknél, egyes szintaxis genetikai programozottsága, és nincs
családokban azonban az emberek több mint fe- részletes ismeretünk arról sem, hogy a szóban
lénél kimutatható. Egyik megvizsgált esetben forgó gének milyen specifikus kognitív mecha-
sem találtak olyan környezeti tényezőt, amely nizmusok működését szabályozzák. Alapvető
ésszerű magyarázatot kínált volna arra, hogy a kérdés - írja Pléh Csaba (2000b) egyik legújabb
családon belül miért betegszenek meg egyesek, tanulmányában -, hogy milyen formájúnak téte-
mások pedig nem. Ikervizsgálatok erős, mintegy lezzük fel a veleszületett tudást. A „klasszikus"
60-70%-os öröklékenységet mutattak ki. Ameny- innátista felfogás szerint a veleszületett struk-
nyiben az egypetéjű ikerpárok egyik tagja speci- túra kijelentésszerű, propozíciós szerveződést
fikus nyelvi károsodást mutat, 80% annak a va- mutat, és olyan szabályokból áll, amelyek meg-
lószínűsége, hogy testvére is beteg, Kétpetéjű szabják az alapvető nyelvtani műveletek - pl. a
ikreknél mindössze 30-35%-os az együttjárás főnévi és igei kifejezések felismerésének, vagy
(konkordancia). (Emlékeztetőül: az egypetéjűek az alany és tárgy közötti kapcsolat kialakításá-
genetikailag azonosak, a kétpetéjüek génjei vi- nak - algoritmusait. Mások ellenben úgy érvel-
szont csak fele részben egyeznek meg). Myrna nek, hogy a gének nem annyira tartalomspeci-
Gopnik (1997) úgy véli, hogy a specifikus nyelvi fikus forgatókönyveket írnak elő, hanem inkább
károsodás egy domináns autoszomális génre (il- olyan viselkedési programokat, amelyek a nyelv-
letve valószínűleg annak meghibásodására) ve- elsajátítás kezdeti feltételeit alkotják a gyermek
zethető vissza. Azért tart egyetlen, ún. „mende- fejlődése során. Ilyen például a csecsemőnek az
lező" gént felelősnek, mert a betegség tünetei a képessége, hogy szemével követi az anyai
nem mutatnak olyan változatosságot, amely egy mozdulatokat, utánozza az elhangzott hango-
poligénes öröklésmenet feltételezését indokol- kat, összekapcsolja az éppen látott tárgyakat az-
ná. Vagy megjelenik, vagy nem, a nyelvi zavar- zal, ami értelmezése szerint a gondozó figyel-
nak nincsenek jól elkülöníthető fokozatai. A mének középpontjában áll, és így tovább (5.3.3.).
mendelező gén feltételezése persze nem azt je- Lehetséges, hogy ezek a veleszületett képessé-
lenti, hogy az idegrendszeri károsodást egyetlen gek irányítják a tapasztalatszerzésnek azokat a
gén vagy annak mutációja hozná létre. Erről szó formáit, amelyek a nyelv elsajátításához vezet-
sincs; valószínűleg számos gén közreműködik, nek. Karmiloff-Smith szerint (1994) amennyi-
de van közöttük egy olyan, amely az idegrend- ben a veleszületett tudást viselkedési tendenci-
szer elkerülhetetlen meghibásodásához vezető ák készleteként fogjuk fel, ez nagyobb teret biz-
anyagcsere-termékeket termel. Ennek mecha- tosít a tanulásnak, így nyitottabbá teszi Choms-
nizmusát ma még nem ismerjük. Azért feltétele- ky elméletét a nyelvtanulás más pszichológiai
zik, hogy autoszomális (nem ivari kromoszó- magyarázatai, mindenekelőtt a különböző konst-
mán elhelyezkedő) és domináns génről van szó, ruktivista és interakcionalista iskolák iránt.
mert férfiakat és nőket egyaránt megbetegít, ak-
kor is, ha a szülőknek csak az egyike volt beteg.
Újabban ezt a gént többen a 7. kromoszómához 5.6.8. Agyi struktúra, modularitás,
kötik (Ridley 2002). relativizmus
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a nyelv-
elsajátítás innátista elmélete meglehetősen szi- Az evolúciós pszichológia felfogása szerint a
lárd tapasztalati bázisra épül. Nyilvánvaló a ku- nyelvi működés moduláris szerkezetű, azaz más
tatási adatok fényében, hogy a gyermekek nyelv- kognitív területektől független szerveződés jel-
5.6. FEJEZET. NYELV 429

a kép. Azt már régóta tisztázták a kutatások - az


újabbak pedig megerősítik -, hogy a nyelv az
emberek többségében a bal féltekéhez köthető
(Gazzaniga et al. 1998). Az egészséges emberek
hamarabb és pontosabban ismernek fel szava-
kat, ha azokat a vizuális mező jobb oldalán vil-
lantják fel, vagy ha a jobb fülbe juttatják (az in-
formáció mindkét esetben a bal féltekébe kerül),
mintha a másik oldalra. Modern számítógépes
képalkotó eljárások (pl. komputertomográfia,
mágneses rezonancia stb.) segítségével kimutat-
ták, hogy a bal félteke bizonyos területei fokoz-
zák aktivitásukat, amikor a kísérleti személyek
5.40. ÁBRA értelmes szöveget olvasnak. Különböző afáziás
Nyelvi központok az emberi agyban betegek vizsgálata, elektrofiziológiai vizsgála-
tok és a komputeres képalkotó eljárások ered-
ményei alapján számos agyi terület (nyelvi köz-
lemző rá (Pinker 1999). Ezt igazolja a specifikus pont) működéséről van ismeretünk (Deacon
nyelvi károsodás imént leírt jelensége, de szá- 1995). Nagyon valószínű, hogy a halántékle-
mos más kísérleti és klinikai eredmény ugyan- beny egy viszonylag kis kiterjedésű területe, a
csak a moduláris szerveződés koncepcióját tá- Broca-régió tekinthető felelősnek a nyelvtani
masztja alá. A legkülönbözőbb nyelvi afáziák feldolgozásért. Ezen belül valószínűleg a komp-
(pl. Broca-afázia) arról tanúskodnak, hogy mi- lex mondatok megértésében, a beszédképzés-
közben a beteg beszédét alig lehet megérteni, ben és a rövid távú verbális emlékezet kialaku-
mert képtelen a normális mondatszerkesztésre, lásában vesz részt. Egy másik terület, a Wer-
minden más intellektuális képességnek birtoká- nicke-régió feltehetőleg a szavak kikeresésében
ban van. Ennek a megfordítottja is igaz: számos és jelentéssel való összekapcsolásában műkö-
esetben leírták, hogy a beteg képtelen a legegy- dik közre. Közvetlenül mellette, a Sylvius-árok
szerűbb kognitív műveletekre (pl, egyjegyű szá- hátsó része körüli területek a szavak tárolásá-
mok összeadására), ugyanakkor nyelvtanilag ban és előhívásában játszanak szerepet (5.40.
hibátlan, összetett mondatokat képez (Dronkers ábra).
et al. 2000). A nyelv azonban a szintaxison kí- A kép azonban nagyon ellentmondásos. Egyes
vül számos egyéb komponenst foglal magában, nyelvtani képességek például teljesen sértetle-
amelyek egymáshoz képest bizonyos önálló- nek maradnak a Broca-terület sérülése után is.
sággal rendelkeznek. Vannak például olyanok, Azokból az esetekből, ahol a betegek jól körülír-
akiknek komoly problémáik vannak a szavak ható agyi területei károsodtak, többek között az
képzésével, miközben az általuk használt nyelv- szűrhető le, hogy bizonyos szófajták (pl. igék)
tani szabályok sértetlenek. Paul Bloom (2000) jelentéssel való felruházásában a homloklebeny
szerint az emberi nyelv nem differenciálatlan is részt vesz, az egyszerűbb szintaxissal rendel-
egység, hanem számos olyan szubmodult vagy kező mondatok megértésében pedig a halánték-
kognitív mechanizmust tartalmaz, amely egy- lebeny felső része is közreműködik (Gazzaniga
mástól függetlenül működik. et al. 1998). Tény, hogy a Broca- és Wernicke-
Miközben sokan úgy tartják, hogy a nyelv területek nagyon kis méretűek, különösen, ha a
kognitív működései többé-kevésbé területspe- frontális kéregnek azokkal a kiterjedt területei-
cifikus moduláris egységekbe szerveződnek, a vel hasonlítjuk össze őket, amelyek a szociális
nyelvelsajátítás és a nyelvhasználat idegrend- megismerésben játszanak szerepet. Ráadásul
szeri alapjait tekintve lényegesen bonyolultabb lehetséges, hogy jóval kisebb a jelentőségük a
430 5. RÉSZ. ELME

5.41. ÁBRA
A nyelvi információ- feldol-
gozás különböző típusainak
agyi lokalizációi és megosz-
lásai ■ Az elektrofiziológiai
vizsgálatok az ébren levő
(műtét alatt álló) betegek
agyának elektromos inger-
lésén alapulnak. Az agyi
véráram változásai az agy
anyagcsere-aktivitását mu-
tatja radioaktív izotópok
segítségével. A pozitron-
emissziós tomográfia (PET)
az agy aktivitásmintázatait
elemzi, miközben a kísérleti
személyek bizonyos felada-
tokat oldanak meg (Forrás:
Deacon 1995)

nyelv elsajátításában és képzésében, mint eddig sek (Pulvermüller 1999). Az idegrendszeri kuta-
gondolták; egyes eredmények például azt mu- tások eredményeinek ellentmondásossága szá-
tatják, hogy a Broca-terület többek között a be- mos kutatót arra vezetett, hogy tagadja a nyelvi
szédhangok képzéséhez szükséges légzés fi- képesség veleszületett moduláris szerveződésé-
nomszabályozását végzi. Lehet, hogy a Wer- nek koncepcióját (Müller 1996). Karmiloff-Smith
nicke-terület nem speciális nyelvi funkciót lát (1994) szerint például a sérült agyi funkciók
el, hanem inkább a vizuális és akusztikus min- helyreállásával és az ép agyi területek bekap-
tázatok és sorozatok területáltalános felismeré- csolódásával kapcsolatos klinikai tapasztalatok
séért felelős (Bischoff-Grethe et al. 2000). Az azt mutatják, hogy nem kész modulok vesznek
5.41. ábra azt mutatja, hogy a nyelvi működések részt a gyermekkori nyelvelsajátításban. Sokkal
különböző aspektusai (fonémaartikuláció, olva- inkább modularizáció és demodularizáció törté-
sás, nyelvtan, verbális memória) az agykéreg nik a fejlődés folyamán: a csecsemők tapasztala-
különböző részeihez köthetők, és nagyon el- taik révén tesznek szert specifikus ismeretekre,
szórtan találhatók, részben a nyelvi központo- amelyek az ún. reprezentációs újraírás folya-
kon belül, részben azokon kívül. mán kapcsolódnak össze és válnak hozzáférhe-
Ezek alapján nagyon úgy tűnik, messze va- tővé a tudatos gondolkodás számára (lásd rész-
gyunk még annak megértésétől, hogy a diffúzan letesen 5.1.). Mint az 5.4. fejezetben bemutat-
elhelyezkedő, egymás működését időnként át- tuk, Steven Mithen (1996, 1998) ezt a koncepci-
vevő, plasztikus idegrendszeri területek hogyan ót alkalmazza az emberi evolúció megértésére.
rendeződnek olyan kognitív egységekbe, ame- A Homo sapiens létrejöttével megjelenik a „flu-
lyek egy-egy nyelvi funkció elvégzéséért felelő- id", kreatív elme, amely a korábban létrejött
5.6. FEJEZET. NYELV 431

specializált ismereteket egyetlen átfogó és sok- elmeolvasás képessége segítségével kitöltse a je-
oldalú tudásrendszerbe integrálja. A nyelv sze- lentésbeli hézagokat (Barrett et al. 2002).
repe ebben a folyamatban az, hogy mintegy köz- Az elmeteória és a nyelv kapcsolata egy má-
vetítő szerepet játszik az egyes modulok össze- sik összefüggésre irányítja figyelmünket, ame-
kapcsolásában. Rávetítődik mindegyik specifikus lyet itt most csak röviden ismertetünk, a részle-
kognitív rendszerre, miközben szimbólumai ka- teket illetően néhány közleményre hivatko-
tegorikus tartalommal és szociális összefüggé- zunk. Ez a nyelv és gondolkodás viszonya, amely
sekkel töltődnek fel (lásd még Pléh 2000). a kognitív pszichológia egyik legnagyobb, sokat
Akár modulárisnak tartjuk a nyelvet, akár vitatott problémája. Vannak, akik azt állítják,
nem, nagyon valószínűnek látszik a jelenlegi ta- hogy a nyelv a gondolkodás közege vagy eszkö-
pasztalati adatok birtokában, hogy normális ze; arra szolgál, hogy az emberek fizikailag is ki
működéséhez számos kognitív folyamat együt- tudják fejezni gondolataikat (Fodor 1975). En-
tes működése szükséges. Richard Worden nek evolúciós változata úgy szól, hogy a nyelv
(1998) szerint az elmeteória agyi központjai leg- eredendően nem a kommunikáció céljára jött
alább olyan fontos szerepet játszanak a nyelv- létre, hanem azért, hogy egyfajta belső hangot
használatban, mint a „nyelvi központok". Úgy adjon a gondolkodásnak. Derek Bickerton
véli, az elmeolvasás képessége egy újabb, alap- (1995) szerint a nyelv a mentális reprezentációk
vető dimenziót ad a nyelvhez, amennyiben ez egyfajta belső rendszereként alakult ki, amely-
tekinthető felelősnek a nyelv legbonyolultabb nek funkciója az absztrakt gondolkodás külsővé
komputációs feladatainak ellátásáért (5.3.4.). válása (externalizálása).
Először is, meg kell értenünk mások mentális ál- E hipotézis több nehézséggel küzd. Egyrészt
lapotait ahhoz, hogy biztosak legyünk afelől, számos nyelvi jelenséget magyarázat nélkül
hogy az üzenet eljutott hozzá. Ezt szolgálják a hagy (Bloom 2000, Pinker 1999). Nehéz például
különböző ismétlések és újrafogalmazások, megmagyarázni általa, hogy miért jöttek létre a
amikor úgy érezzük, a másik nem értett meg beszédhangok képzésére és összekapcsolására
minket. Másodszor, a normális társalgás során vonatkozó fonológiai, illetve fonetikai szabá-
ritkán mondjuk meg pontosan, „szájbarágósan", lyok - ezek ugyanis egy mindenkori hallgatót
hogy mit akarunk közölni. Gyakran használunk (befogadót) feltételeznek. Hasonlóan nehéz
metaforákat, amelyek nélkül a nyelv elveszíte- megérteni, hogy miként alakultak ki a szórend
né jelentésbeli gazdagságát és kreativitását. alapelvei; mint láttuk, a különböző nyelvek az
Mint láttuk, a metaforák használata a másodla- alany, az ige és a tárgy különböző pozíciójával
gos reprezentációkra épül, és nem meglepő, fejezik ki ugyanazt a jelentést, így nehéz elkép-
hogy az elmeolvasás alacsony szintjén álló zelni, hogy a szórend egyszerűen a gondolkodás
autisták nem képesek megérteni az elhangzott tulajdonsága. Másrészt kevés tudományos bizo-
szöveg mögöttes jelentését (5.3.5.). Harmad- nyíték van arra, hogy a nyelvek alapvető módon
szor, az emberi nyelv telegrafikus tulajdonsága, meghatározzák beszélőik gondolkodásmódját.
hogy a beszélő gyakran félbehagyott mondato- Annál több evidencia található a nyelv nélküli
kat mond, homályos utalásokat tesz, ami gyak- gondolkodásra (Karmiloff-Smith 1994, Stroms-
ran úgy kezdődik, hogy „szóval" és úgy végző- wold 2000). Mint láttuk, számos olyan afáziás
dik, hogy „nem igaz?". Az ilyen gyors és tömör beteget leír a szakirodalom, akik a normális be-
kijelentéseket, amelyek nyilvánvalóan gazdasá- széden kívül minden más kognitív képesség bir-
gosak a beszélő szempontjából, képtelenek vol- tokában vannak: írnak, számolnak, térképet ol-
nánk megérteni mentális állapottulajdonítás vasnak stb. Azok a siketnémák, akik csupán egy
nélkül. Társalgásaink során gyakran csak a váz- nagyon egyszerű, „házilagos" jelnyelvvel ren-
latát, kulcsmozzanatait mondjuk el mindannak, delkeznek, képesek olyan narratívák előadásá-
amit közölni akarunk. Ez általában elegendő ah- ra, amelyek múltbeli tapasztalataikat írják le.
hoz, hogy a hallgató összerakja a képet, azaz az Az 5.3.2. fejezetben részletesen bemutattuk,
432 5. RÉSZ. ELME

hogy a csecsemők, jóval a nyelv elsajátítása előtt nyelvi relatívizmus tagadása. Azok közül ugyan-
számos mentális műveletre képesek, amelyek is, akik a nyelvet azonosítják a gondolkodással,
azt mutatják, hogy absztrakt koncepciókkal ren- sokan hajlanak annak a feltevésnek az elfogadá-
delkeznek: kategóriákat állítanak fel, számol- sára, hogy az emberek gondolatait olyan kategó-
nak, a tárgyaknak folytonos létezést tulajdoníta- riák határozzák meg, amelyeket a nyelv bocsát a
nak, képesek egyszerű oksági következtetéseket rendelkezésükre. A nyelv alapvető módon befo-
tenni stb. Ha később megtanítják nekik a „több" lyásolja beszélői gondolkodásmódját, aminek
és „kevesebb" szavakat, nem oldják meg jobban logikus következménye, hogy a nyelvek közötti
az ilyen viszonyokat igénylő feladatokat, mint különbségek eltéréseket hoznak létre a külön-
azok, akik nem ismerik e szavakat. Számos kí- böző társadalmi kontextusban élő emberek gon-
sérlet alapján tudjuk, hogy a vizuális gondolko- dolataiban. A Sapir-Whorf-hipotézis értelmé-
dás - és ezzel a tudomány és művészet sokféle ben a valóság megismerésére szolgáló kategóri-
formája - nem nyelvet, hanem valamilyen geo- ák a kultúrából származnak és a nyelven keresz-
metrikus leképezési rendszert használ. Általá- tül irányítják gondolkodásunkat (Whorf 1956).
ban véve azt mondhatjuk, hogy a gondolkodást Közismert példák illusztrálják ezt a tételt: az
meghatározó mentális reprezentációk nem eszkimóknak több száz szavuk van a hóra, a
egyeznek meg a nyelv mondataival. Néha egy- hopi indiánok nem rendelkeznek a múlt és a je-
szerűbbek - gondoljunk a beszélgetés funkcio- len idő árnyalt kifejezésének nyelvi formáival.
nális szavaira (és, vagy, de stb.), vagy a rokon- Hasonlóan érvelnek Whorfék amellett, hogy a
értelmű szavak és mondatok gazdag kínálatára. nyelvek nagy különbségeket mutatnak a színek-
Ugyanakkor gazdagabbak is abban az értelem- re vonatkozó szavak tekintetében; vannak olyan
ben, hogy gyakran több fogalom felel meg egyet- kultúrák, amelyek színszótára csak egy vagy két
len szónak (többértelműség), vagy hogy ugyan- színnevet, sőt olyan is, amelyik mindössze a
arra a dologra vonatkozó szó az általánosság kü- „világos" és „sötét" kifejezéseket tartalmazza.
lönböző szintjeit jelentheti (férfi, a férfi, egy fér- A nyelvi relativizmus hipotézisének erős vál-
fi), amelyet meg kell tudnunk különböztetni a tozata szerint egy nyelv sajátosságai meghatá-
szövegkörnyezet alapján (Pinker 1999). rozzák azt, hogy az illető kultúrában élő embe-
Készben e problémáknak köszönhetően szá- rek hogyan látják, hogyan artikulálják, és ho-
mos nyelvpszichológus inkább az alternatív hi- gyan értelmezik a körülöttük lévő világot. En-
potézist részesíti előnyben, amely szerint a nyelv nek eredményeként a különböző kultúrák tagjai
a gondolkodás során létrejött ideák kifejezésé- bizonyos mértékig különböző világokban élnek.
nek és elraktározásának az eszköze, nem pedig Kiderült azonban, hogy ez nem így van. A hopik
az a mechanizmus, amely létrehozza ezeket az nyelvében van igeidő és vannak időre vonatko-
ideákat (Bloom 1999). Az evolúciós pszicholó- zó metaforák, kultúrájukban pedig kifinomult
gusok számára ez magától értetődő, hiszen ke- módszereket használnak az események feljegy-
vés kivételtől eltekintve úgy tartják, hogy a nyelv zésére, időmérésre és naptárkészítésre (Pinker
olyan adaptív terv, amely kommunikációs cé- 1999). Jóllehet a különböző kultúrák valóban
lokra szelektálódott: azért jött létre, hogy az em- nagy eltéréseket mutatnak a színek megnevezé-
berek kicseréljék egymással ismereteiket, meg- se (verbális kategorizációja) tekintetében, pszi-
erősítsék helyüket a csoportban és szexuális chológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták,
partnerhez jussanak. A gondolkodás és a nyelv hogy az emberek a világ minden táján ugyanúgy
szétválasztását indokolja továbbá az evolúciós azonosítják és különböztetik meg a színeket, ak-
pszichológiában nagyon erős modularista szem- kor is, ha nincs rájuk külön szavuk (lásd részle-
lélet is (5.1.), amelyet az imént említettünk. tesen 6.2.1.). Pontosan ez az, amit várhatunk az
Gyanítható ugyanakkor, hogy van még egy evolúcióelmélet alapján: az emberek perceptuá-
alapvető ok a „nyelv mint külsővé vált gondol- lis rendszere és kognitív apparátusa nagyfokú
kodás" hipotézis elutasítására, ez pedig az ún. egységet mutat, függetlenül attól, hogy melyik
5.6. FEJEZET. NYELV 433

kultúrában élnek. „Természetes" kategóriáink entációs képességek mérésére szolgálnak (Le-


ugyanazok, még ha különböző nyelvi formák- vinson 1996). A szerző - összhangban a nyelvi
ban jelennek is meg. relativizmus hipotézisével - úgy érvel, hogy a
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a két népcsoport tagjai eltérő nyelvi kódokat
nyelv nem befolyásolja a gondolkodásunkat. használnak saját világuk leírására és ez okozza
Egy vizsgálatban például kétéves gyerekeknek kognitív képességeik különbségét.
fényképeket mutattak, és azt mondták nekik, Újabban egyfajta kompromisszum kezd kiala-
hogy „nézd ezt meg, és keress egy másikat" kulni az „univerzalizmus" és a „relativizmus"
(Markman 1989). A gyerekek általában olyan képviselői között. Egyes fejlődéspszichológusok
dolgokat választottak, amelyek térbeli vagy tar- úgy érvelnek, hogy a konkrét tárgyakra és élőlé-
talmi Összefüggésben voltak a képen látható nyekre vonatkozó kategóriáink a nyelvtől füg-
tárggyal (pl. egy kutya esetén egy csontot). Ami- getlenül (sokszor azt megelőzően) jönnek létre,
kor azonban azt mondták nekik, hogy „itt van de az absztrakt koncepciók a nyelvi tanulás ered-
egy fed (ez egy kitalált szó), keress egy másikat", ményei (Gentner és Boroditsky 2000). Elizabeth
akkor olyasmi után kutattak, ami ugyanabba a Spelke és Sanna Tsivkin (2001) egy kísérletben
kategóriába tartozhat (egy másik kutyát). Úgy különböző matematikai feladványokat adott
tűnt, maga a szó vezet a kategorizációra: a gyere- olyan egyetemistáknak, akik kétnyelvű családi
kek számára a szó egy dolog fajtáját jelölte, nem környezetben nőttek fel. Megoldásként két le-
pedig valamilyen Összefüggést vagy hasonlósá- hetséges eredmény közül kellett választani-
got. Más vizsgálatok szerint a gyerekek jobban uk, amelyeket a számítógép képernyőjére írtak
emlékeznek azokra a színekre, amelyeknek ko- ki. Néhány percig számtani összeadásokat gya-
rábban megtanulták a nevét, mint azokra, ame- koroltattak velük az egyik nyelven, majd átvál-
lyekre nincs szavuk. A szavak hasznos eszkö- tottak a másik nyelvre. Eredményül azt kapták,
zök a kategóriák megkülönböztetésére és hatá- hogy a kísérleti személyek a nagy számok össze-
ruk pontos jelzésére. A kategóriák maguk azon- adása tekintetében átlagban gyorsabban és he-
ban nem a nyelv termékei. Egy vizsgálatban azt lyesebben válaszoltak azon a nyelven, amelyen
találták, hogy a borkóstolás során a borok azo- a kérdések elhangzottak, mint a másikon. Azt a
nosítását és megkülönböztetését nagymérték- következtetést szűrték le, hogy a nagy számok
ben segítik a verbális címkék: „ez merlot, ez pe- nyelvspecifikus formában tárolódnak, azaz a nyelv
dig bikavér". Kiderült azonban, hogy színnevek, hozzájárul bizonyos matematikai absztrakciók
sőt különböző hangok is elegendőek arra, hogy reprezentációjához. Más matematikai feladvá-
biztosítsák a különböző ízű borok megfelelő nyok (pl. egy kis szám, mondjuk 16, négyzet-
osztályozását (Bloom 1999). gyökének a kiválasztása két lehetséges szám kö-
Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a nyelv gon- zül) viszont nem kötődnek a nyelvhez; mindkét
dolkodásra gyakorolt hatása nem merül ki ab- nyelvben egyforma sebességgel és pontossággal
ban, hogy megkönnyíti a kategóriák használa- tudták előhívni az eredményeket. Spelkéék sze-
tát. Egy kísérletben azt találták például, hogy a rint ez nem csoda, hiszen a gyerekek már jóval a
holland és maya (tzeltal) nyelvet beszélők eltérő nyelv elsajátítása előtt képesek a kis számok
módon fejezik ki a dolgok térbeli viszonyait. mentális reprezentációjára (5.3.2.). Sőt, a kísér-
Egy közeli dolog pozíciójának leírására a hol- letek azt mutatják, hogy erre bizonyos fokig a fő-
land - éppúgy, mint a magyar vagy az angol - re- emlősök is képesek (Hauser et al. 2002). Az evo-
latív referenciakeretet használ: „az asztal előt- lúciós pszichológia számára is kihívást jelent a
tem van". A maya nyelv viszont abszolút refe- jövőben annak a kérdésnek a megválaszolása,
renciát alkalmaz, valahogy így: „az asztal észak- hogy az ember kognitív apparátusa milyen mó-
ra van tőlem". Kiderült, hogy a hollandok és a don építkezik a nyelvfüggetlen és nyelvfüggő
maják eltérően teljesítenek azokban a feladatok- fogalmi struktúrákból, és ezek mennyiben ve-
ban is, amelyek a vizuális memória és a térori- zethetők vissza evolúciós algoritmusokra.
6. rész

KULTÚRA

Jóllehet az emberszabású főemlősök, miként az előző fejezetben láttuk, a kul-


túrára való képesség számos elemi tulajdonságával rendelkeznek, az emberi
kultúra olyan teljesítményekre képes - elegendő a művészetekre, a vallásra
vagy a tudományra gondolni amelyeknek nem találjuk párját az élővilágban.
Az elmúlt száz év során nagyon sokan próbálkoztak valamifajta meghatározást
adni a kultúráról. Különböző aspektusait ragadták meg: volt, aki a technikai és
ideológiai folyamatok funkcióját, mások a kollektív ismeretek és eszmék szim-
bolikus jellegét, ismét mások a kultúra „szuperorganikus", egyének felett álló
sajátosságát hangsúlyozták, és hosszan lehetne folytatni a sort (Bohannan és
Glazer 1997).
Legáltalánosabb értelemben a kultúrát úgy határozhatjuk meg, mint a visel-
kedést befolyásoló nem genetikai eredetű információ szerveződését, és egyik
generációról a másikra történő átadását (Barkow 1989). Ez alapvetően „lamar-
ckiánus" jelleget kölcsönöz a kulturális folyamatoknak: a szociális ismeretek,
képzetek és értékek áramlását az egyedi élet során szerzett tapasztalatok átadá-
sa biztosítja. A tanulás, tanítás, az utánzás, és mindenekelőtt a nyelv szolgál-
tatja azt a környezetet és azokat az eszközöket, amelyek által a kollektív isme-
retek cseréje folyik. Michael Tomasello (2002) szerint erre az ad lehetőséget,
hogy az ember az élővilágban egyedülálló módon képes arra, hogy másokat in-
tencionális és mentális tényezőként fogjon fel, ez pedig lehetőséget teremt
arra, hogy a többieken keresztül tanuljon (lásd részletesen 5.2.2.). A kulturális
tanulás új formái egyfajta „lendkerékhatást" indítanak be, amennyiben az egy-
másra következő generációk ismeretei felhalmozódnak, egymásra épülnek.
Ennek nagyon fontos következményei vannak. Először is, a természetes sze-
lekció által irányított genetikai változások elméleti sebességértékei messze el-
maradnak a kulturális fejlődés gyors iramához képest. A kultúra változásaival
az alapvetően más időléptékű biológiai evolúció nem tud lépést tartani. Egy
példával élve, a mesterséges fogamzásgátló szerek XX. századi elterjedése
alapvetően megváltoztatta ugyan a termékenységi mutatókat, de nem változ-
tatta meg a Homo sapiens genetikai állományát. Másodszor, a kultúra nem
csupán az időbeli változékonyság, hanem a térbeli sokféleség kialakulásában is
sajátos dinamikát mutat. A genetikai folyamatok segítségével lehetetlen meg-
magyarázni azt a rendkívüli kulturális változékonyságot, ami a különböző tár-
sadalmak és népcsoportok viselkedési szokásaiban tapasztalható. Kelet-Afri-
kában egy olyan területen, ahol a gibbonok egyetlen, viszonylag egyszerű kom-
munikációs rendszert használnak, az emberi populációk nem kevesebb mint
400 különböző, egymás számára jórészt érthetetlen nyelvet beszélnek. Har-
madszor, a kultúra az egyénekhez képest magasabb szerveződési szinten mű-
ködő mechanizmusokat foglal magában. Ez azt jelenti, hogy az egyének visel-
kedése messzemenően függ azoktól a normáktól és értékektől, amelyek a cso-
port (etnikum, társadalom) szintjén fogalmazódnak meg (2.4.2.).
6.1. fejezet
A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI

Ezek a különbségek egyes társadalomtudósokban azt a meggyőződést alakítot-


ták ki, hogy a kultúra független az ember biológiai és pszichológiai képességei-
től, így magyarázatában figyelmen kívül hagyhatjuk ezek ismeretét (lásd
Bereczkei 1998a). Többségük azonban nem húz ilyen éles választóvonalat az
ember biológiai és társadalmi meghatározottsága között. Nyilvánvaló, hogy
miközben a kultúra számos alapvető szerveződési elvben különbözik a bioló-
giai rendszerektől, a kettő szoros kölcsönhatásban áll egymással. Ez nem is le-
het másként, hiszen a Homo sapiens az egyetlen faj, amelynek viselkedését
mind a genetikai, mind pedig a kulturális információ befolyásolja. Hogy ez a
kettő miként hat egymásra, arra vonatkozóan számos elméleti modell fogalma-
zódott meg az elmúlt két évtizedben. Ezeket vesszük szemügyre a következő
fejezetekben.

6.1.1. Szociobiológia. elmélet keretében. Nyilvánvaló ugyanakkor,


A Lumsden-Wilson-modell hogy nem lehet a kultúráról hiteles képet alkot-
ni azoknak a proximatív - idegrendszeri, tanu-
A „klasszikus" szociobiológia képviselői a kul- lási, szocializációs - folyamatoknak az ismere-
túrát többnyire nagyon leegyszerűsítve értelmez- te nélkül, amelyek az individuális agyakat ösz-
ték. Richard Alexander (1979) szerint a kultúra szekötik a társadalmi szintű mechanizmu-
intézményei az egyének genetikai érdekeinek sokkal.
puszta manifesztációi, kivetítődései. Éppúgy a Ezt a hiányt igyekezett pótolni a szociobio-
gének elterjedésének eszközei, „túlélőgépei", lógia későbbi vonulatának egyik legismertebb
ahogyan a fenotípus bármely más része. Azért és legnagyobb hatású elméleti modellje, az
jöttek létre az evolúció során, hogy növeljék az ún. gén-kultúra koevolúciós elmélet, amelyet
egyén túlélési és szaporodási esélyét. Egyik pél- Charles Lumsden és Edward Wilson hozott lét-
dája az 1.1.3. fejezetben részletesen is ismerte- re a nyolcvanas évek elején (Lumsden és Wilson
tett avunkulátus jelensége, amelyben a matri- 1981, Lumsden 1989). Abból indultak ki, hogy
lineáris öröklési rendszer kialakulását azzal ma- az emberi viselkedés egy bonyolult egyedfejlő-
gyarázza, hogy a férfiak - paternitásuk alacsony dési folyamat (epigenezis) terméke. Ennek so-
valószínűsége miatt - akkor növelték genetikai rán a gének mintegy „összeszerelik" az agyat,
képviseletüket a következő generációban, ha azaz előírják az idegrendszer organizációs fel-
nem gyermekeiket, hanem oldalági rokonaikat építését. A periferikus és központi idegrendszer
támogatták. Ma már történelmi tény, hogy ez a genetikailag kanalizált szerveződésének ered-
szemlélet, elsősorban erőteljes funkcionalizmu- ményeként az ember viselkedését ún. epigene-
sa és adaptacionizmusa miatt, nagy hatást gya- tikus szabályok irányítják. Bizonyos preferenci-
korolt azokra a fiatal antropológusokra, akik ez ákkal, viselkedési attitűdökkel, döntési mecha-
idő tájt kezdték el terepmunkáikat az evolúciós nizmusokkal látnak el bennünket, és ezek a
6.1. FEJEZET. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI 437

környezeti hatások meglehetősen széles tarto- belüli szabályoknak (kultúrgéneknek) az elfoga-


mányán keresztül képesek befolyásolni viselke- dására, amelyek a rokonok támogatását írják elő
désünket. Ilyenek azok a veleszületett diszpozí- az idegenekkel szemben, vagy amelyek a másik
ciók, amelyek például az érzékszervi preferen- nem reproduktív értékét figyelembe vevő párvá-
ciák, arcfelismerés, nyelvi szintaxis, párválasz- lasztási szokásokat szorgalmaznak az indisz-
tás, rokonfelismerés, reciprok altruizmus, anya- kriminatív párválasztással szemben. Kognitív
utód kapcsolatok, nem verbális kommunikáció szinten mindez úgy történik, hogy a kultúrgé-
területén működnek, hogy csak néhányat em- nek az elmében sajátos referenciapontok, ún.
lítsünk, amelyeket korábban részletesen tár- nóduszok formájában reprezentálódnak, ame-
gyaltunk. Könnyű észrevenni, hogy az epige- lyek többnyire egy-egy fogalomnak vagy szim-
netikus szabályok lényegében ugyanolyan sze- bólumnak felelnek meg. Ezek meghatározott
repet töltenek be, mint a jelenlegi evolúciós módon kapcsolódnak össze olyan struktúrákká
pszichológiában kiemelt jelentőséggel felruhá- (ún. sémátákká), amelyek általános és összetett
zott darwini algoritmusok, idegrendszeri modu- jelentéseket hordoznak. Az epigenetikus szabá-
lok (1.2.1). lyok valójában ennek a hálózatnak a kiépülését
Lumsden és Wilson felfogásában az epigene- irányítják, amennyiben létrehozzák a fogalmak
tikus szabályok a viselkedés egységeinek tekint- elsődleges kapcsolódási rendszerét, amely befo-
hetők, amelyeknek a külső környezetben ugyan- lyásolja és irányítja a környezetből származó in-
csak diszkrét, elkülönült jellegek felelnek meg. formáció további feldolgozását, azaz a nódusz-
Ezeket a szerzők - nem túl szerencsésen - kul- struktúra továbbépülését.
túrgéneknek hívják. Olyan kulturális egységek- Lumsden és Wilson feltételezi, hogy a társas
nek tekinthetők, amelyek magukban foglalják a viselkedés biológiai lehorgonyozottsága követ-
viselkedés elemi formáit (pl. a vérfertőzés elke- keztében viszonylag pontosan megadhatók a
rülése, rokonok támogatása, törzsi rituálék), az kulturális makrostruktúra keretei, azaz a kul-
ember által készített tárgyakat és a gondolkodás túrgének használatának átfogó mintázatai.
egységeit (fogalom, szimbólum). A kultúrgének Olyan, ún. transzlációs modelleket javasolnak -
az egyének számára külön felfogható és önál- ezeket matematikai egyenletek és függvények
lóan kezelhető társadalmi jegyek, amelyek sza- alakjában adják meg -, amelyek segítségével
kadatlan adásvétele folyik egy emberi közössé- összekapcsolhatók a genetikailag előírt egyéni
gen belül. Társadalmi cselekvéseinket az jel- hajlamok és a kulturális rendszer legáltaláno-
lemzi, hogy egyéni életünk során bizonyos szá- sabb működési és szerveződési sajátosságai.
mú kultúrgént sajátítunk el a rendelkezésre álló Noha a társadalom térben és időben állandóan
társadalmi készletből: eszközöket, technikai változik, struktúráinak kialakulása nem telje-
jártasságokat, ideológiákat. Egyeseket aktívan sen véletlenszerű, hanem egy valószínűségi el-
használunk, másokat elraktározunk a memóri- oszlást követ. Ez közelebbről azt jelenti, hogy a
ában, hogy adott körülmények között előhívjuk kultúrgének minden közösségben valamilyen
őket, ismét másokat átadunk a környezetünk- meghatározott és kiszámítható gyakorisági meg-
nek. oszlást mutatnak. Ezt a szerzők etnografikus
Mindezek a műveletek bonyolult döntéseket görbéknek nevezik. Ha pl. a jelenlegi vadászó-
követelnek az egyénektől, amelyek legalapve- gyűjtögető társadalmakat Összehasonlító elem-
tőbb szinten az epigenetikus szabályok műkö- zésnek vetjük alá, azt találjuk, hogy a vérfertő-
désétől függnek. Azt lehet mondani, hogy az zéssel kapcsolatos alternatívák, azaz a rivális
epigenetikus szabályok írják elő a kultúrgének- kultúrgének (rokonházasság, illetve idegenhá-
kel való bánás adaptív stratégiáit, mégpedig úgy zasság) használati módjai sajátos elrendeződést
hogy befolyásolják az egyik kultúrgén használa- mutatnak. Minthogy a szóban forgó epigene-
tának valószínűségét a másikkal szemben. Na- tikus szabály rendkívül erős emocionális kény-
gyobb hajlamot mutatunk azoknak a csoporton szert hoz létre (lásd 2.5.1.), nem meglepő, hogy
438 6. RÉSZ. KULTÚRA

nek, ez utóbbiak pedig viszonylag egzakt mó-


don jellemezhetők. Lumsden és Wilson újabb
matematikai modelleket használva ún. asszimi-
lációs függvényeket adnak meg, amelyek annak
a valószínűségét fejezik ki, hogy az egyének
adott idő alatt az egyik kultúrgén használatáról
a másikra kapcsolnak át. Ez nagyon sokfélekép-
pen mehet végbe. Lényeges szerepet játszik
benne a társadalom, mindenekelőtt a szűkebb
környezet tagjainak viselkedése, amelynek ha-
tásai az ismert pszichológiai mechanizmusok-
kal és törvényszerűségekkel (utánzás, szabály-
követés, megerősítés stb.) jellemezhetők.
Az egyik ilyen függvény a yanomamö falu
kettéosztódását írja le. Mint a 2.1.2. fejezetben
részletesen ismertettük, a szétválás akkor követ-
6.1. ÁBRA kezik be, ha a falu lakossága egy bizonyos nagy-
Testvérek közötti vérfertőzés etnografikus görbéi ■ Cso-
ságot meghalad, a rokoni kapcsolatok fellazul-
portméret: 25 fő (Forrás: Lumsden és Wilson 1981)
nak és állandó konfliktusok csökkentik a koráb-
bi integrációt. A gén-kultúra elmélet szerint az
egyének döntését a rokoni-genetikai együttha-
e társadalmak túlnyomó részében egyáltalán tók szorossága, a konfliktusok intenzitása és a
nincs vérfertőző személy, kisebb frakciójuk többiek viselkedése befolyásolja. Minden cso-
1%-ban foglal magában vérfertőző egyéneket, portméretre létezik egy küszöbérték, amely alatt
egy még kisebb hányadukban a lakosság 2%-a az egyének nem mutatnak hajlandóságot a falu
mutat incesztust, és így tovább. Az ilyen frakci- elhagyására, és amely fölött inkább a „távozás"
ók teljes sorozatát nevezik a szerzők etnografi- kultúrgént részesítik előnyben a „maradás" al-
kus görbének, amelyek tehát az adott kultúrgén ternatív kultúrgénjével szemben. Nagy létszá-
valamennyi vizsgált kultúrára kiterjedő valószí- mú, tehát 200 főt meghaladó csoportnál ez a kü-
nűségi megoszlásait tükrözi (6.1. ábra). Sőt, a szöbérték olyan alacsony, hogy - amint a kuta-
szerzők szerint mindez fordítva is igaz: a kultúr- tások kimutatták - lényegében egyetlen heves
gének megoszlási mintázataiból következtetést szóváltás kiválthatja az egyik rokoni koalíció
lehet levonni a mögöttük álló epigenetikus sza- (származási csoport) elköltözését.
bályok genetikai meghatározottságára, egyedfej- A gén-kultúra koevolúciós elmélet alapvető
lődésben játszott szerepére - arra tehát, hogy feltevése az, hogy a genetikai és kulturális evo-
milyen mértékben irányítják egy-egy viselkedés lúció egyetlen folyamattá kapcsolódik össze,
(kultúrgén-választás) kialakulását. ahol minden egyes lépés meghatározza a követ-
Az etnografikus görbék nem csupán az adott kezőt, és a teljes koevolúciós kör mozgásba len-
társadalom makroszerkezetét és az egyes kultú- dül. A genetikai szelekció az epigenetikus sza-
rák közötti sokféleséget írják le egy-egy viselke- bályok változásán keresztül módosítja az egyes
dés kapcsán, hanem lehetőséget nyújtanak a kultúrgének használatának valószínűségét. Azok
társadalmi változások modellezésére is. A társa- az egyének ugyanis, akiknek kultúrgén- válasz-
dalmi rendszer ugyanis állandó áramlásban tásai előnyösen befolyásolták saját túlélésüket
van, amennyiben az emberek állandóan változ- és szaporodásukat, több gént adnak át a követ-
tatják döntéseiket bizonyos külső és belső té- kező generációnak. A kultúra viszont képes új
nyezők hatására. A társadalmi változások az kultúrgéneket létrehozni és elterjeszteni, ami
etnografikus görbék változásaiban tükröződ- megváltoztathatja a már létező epigenetikus
6.1. FEJEZET. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI
439

szabályok fitnessét. Ez azért lehetséges, mert a kultúrgének árama hol szűkít, hol pedig kiszé-
kulturális változások (pl. hatékonyabb munka- lesít.
eszközök, növénytermesztési eljárások, fogam- Lumsden és Wilson szerint ezek a koevolú-
zásgátló szerek stb.) csökkenthetik vagy növel- ciós folyamatok időnként nagyon gyorsak lehet-
hetik az egyének reproduktív sikerességét, és ez nek. Az ún. ezeréves szabály értelmében bizo-
generációk hosszú során át lassú változásokat nyos jellegek genetikai alapjai akár néhány ezer
okoz a géngyakoriságokban, elmozdítva az et- év alatt is megváltozhattak, és az elmúlt 25-30
nografikus görbék korábbi eloszlását. Ha példá- ezer év viharos történelmi időszakában jelentős
ul új kultúrgének áramlanak be a szociális térbe változások mehettek végbe az emberi viselke-
felfedezés vagy vándorlás révén, egészen addig désben. A szerzők szerint a sikeres kultúrgé-
a fokig képesek könnyedén integrálódni, amíg neket előnyben részesítő epigenetikus szabá-
nem okoznak érzékelhető változást az egyének lyok genetikai variánsai akár 50 generáció alatt
teljes rátermettségében. is felválthatták a rivális allélokat, és nincs kizár-
Ha átlépik ezt a határt, két eset lehetséges. va, hogy ez a folyamat ma is végbemegy. Ennek
Amennyiben az új kultúrgének hosszú távon szerintük az a magyarázata, hogy a gének nem
hátrányosak az egyének túlélésére és szaporo- egy-egy speciális viselkedést kódolnak, hanem
dására nézve (pl. vérfertőző kapcsolat előírása), a tudat létrehozásán keresztül a tevékenységek
úgy fokozatosan kivesznek a populációból, vagy egész sorozatát. Ráadásul minden egyes jelleg,
legalábbis visszaszorulnak a társadalom margi- amely kapcsolatban van a kultúrgének haszná-
nális csoportjaiba. Ezzel együtt az epigenetikus latával, poligénes szabályozás alatt áll, azaz sok
szabályok maguk is fokozatosan „beszűkülnek", gén összjátékából szerveződik, amelyek kifeje-
azaz elvesztik genetikai változatosságuknak azt ződését jelentősen befolyásolja a környezet. Ez
a részét, amely a helytelen kultúrgénhasználat azt jelenti, hogy az epigenetikus szabályoknak
következtében nem képes reprodukálódni a kö- sokféle viselkedési megnyilvánulása lehet, kü-
vetkező nemzedékben. Ha azonban az új kultúr- lönböző alternatív megoldásokat kínálhatnak az
gének növelik az őket előnyben részesítő egyé- eltérő környezeti hatásokra. A kultúra, amely új
nek biológiai sikerességét, akkor a viselkedési és új formákat hoz létre, egyúttal változásokat
szabályok a generációk hosszú során keresztül hív életre a rugalmasan alakítható epigenetikus
abba az irányba változnak, amely lehetővé teszi szabályok genetikai összetételében. A kultúrgé-
ezeknek a kultúrgéneknek a fokozott használa- nek változatosságának növekedése ilyen módon
tát. Így például sokak szerint az alkoholterme- növelheti a genetikai evolúció működési körét
léssel (sörgyártással, borkészítéssel, pálinkafő- és az egyének és kultúrák közötti genetikai sok-
zéssel) és az alkohol fogyasztásával (előírásai- féleség mértékét.
val, tilalmával) kapcsolatos kultúrgének hosszú A gén-kultúra koevolúciós elmélet kétségtele-
idő alatt változásokat hoztak létre az ember ge- nül a szociobiológia történetének egyik legna-
netikai alkatában. Azokban a kultúrákban, ahol gyobb szabású vállalkozása volt. A szerzők első-
hagyományosan sok alkoholt ittak az emberek ként kísérelték meg a biológiai és kulturális evo-
(pl. Európa nagy részén), az alkohol lebontását lúció kölcsönhatásának átfogó értelmezését.
végző enzim (az alkohol-dehidrogenáz) haté- Ráadásul úgy, hogy e folyamatban - más szocio-
kony változatai jelentek meg. Más kultúrákban biológusoktól eltérően (1.1.3.) - a tudat műkö-
(pl. Távol-Keleten) viszont, ahol lényegesen ke- désének is biztosítottak szerepet. Jelentőségét
vesebb alkoholt termeltek és fogyasztottak, nem azonban nem csupán tudománytörténeti fon-
működött ez a szelekciós mechanizmus, így az tossága indokolja. A kétfajta evolúciós rendszer
itt élő emberek általában érzékenyebbek az al- egymásra gyakorolt hatásának szisztematikus,
kohol káros anyagcserehatásaira (Bereczkei egzakt és logikusan felépített ábrázolása ma is
1991). Ilyen módon az epigenetikus szabályok megkerülhetetlen elméleti rendszer az evolúciós
úgy működnek, mint a zsiliprendszer, amelyet a pszichológusok számára (Janicki és Krebs 1998).
440 6. RÉSZ. KULTÚRA

Ugyanakkor nem meglepő, hogy számos kri- 6.1.2. Memetikus evolúció


tikai észrevétel hangzott el vele kapcsolatban (kulturális szelekció)
az elmúlt évtizedben (Bereczkei 1991, Janicki és
Krebs 1998). Sokan kétségesnek tartják, hogy a Miközben az evolúciós biológusok és társada-
kultúra komplex rendszerét diszkrét elemekre lomtudósok között széles körben elfogadott né-
(kultúrgénekre) lehet redukálni. A Lumsden és zet, hogy a kulturális jelenségek alapját a bioló-
Wilson által javasolt elméleti kereten belül giai evolúció során létrejött egyéni képességek
nem találunk olyan kritériumokat, amelyek se- alkotják, a legtöbben ugyancsak elismerik, hogy
gítségével biztonságosan el lehetne dönteni, a kultúra önálló törvényekkel és mechanizmu-
hogy az adott kultúrgén reálisan létező entitás, sokkal rendelkező autonóm rendszer. Sokan
vagy pedig önkényes konstrukció, amelynek úgy érvelnek, hogy a biológiai és a kulturális fo-
semmi sem felel meg a kulturális mozgástérben. lyamatok különböző, egymástól független -
Legtöbben mégis a Lumsden-Wilson-modell vagy részben független - öröklődési rendszert al-
erős genetikai-biológiai determinizmusát kifogá- kotnak. Ez azt jelenti, hogy a kultúra éppúgy
solják. Valószínűtlennek tartják - és a jelenlegi evolúciós jellegű változásokon megy keresztül,
tapasztalati adatok nem is támasztják alá - azt a mint bármely biológiai rendszer, mégpedig an-
nézetet, hogy az emberi viselkedés (kultúrgén- nak következtében, hogy az evolúcióra való ké-
használat) minden formáját epigenetikus szabá- pesség inherens vonásait (mutáció, szelekció)
lyok irányítják. Jelenlegi ismereteink alapján mutatja (Campbell 2001).
nehéz elképzelni, hogy a kultúra rendelkezne Ennek a nézetnek egyik első változatát a Ma-
ilyen mértékű genetikai alappal. A legtöbben gyarországon is jól ismert biológus, Richard
nagyobb mozgásteret és autonómiát tulajdoní- Dawkins (1986) dolgozta ki. Kiindulási tétele
tanak neki a biológiai evolúcióhoz képest. Erre az, hogy az evolúció nem más, mint a repliká-
szintén rövidesen visszatérünk. lódó - tehát önmagukról másolatokat készítő -
Különösen éles bírálatok hangzottak el az egységek (jegyek, tulajdonságok, formák) eltérő
ezeréves szabállyal kapcsolatban (Boyd és Ri- túlélése és elterjedése, függetlenül ezeknek az
cherson 1995). Egyes esetekben igaz lehet, hogy egységeknek a természetétől és szerkezetétől.
az epigenetikus szabályokat irányító gének gya- Szerinte a kultúra fejlődése akkor kezdődött
korisági megoszlásai akár 50 generáció alatt lé- el, amikor a biológiai evolúció eredményeként
nyegesen át tudnak rendeződni a kulturális vál- megjelentek az utánzásra képes intelligens
tozások erőtereiben (lásd pl. 6.2.2.), az emberi agyak, amelyek képesek voltak a különféle kul-
viselkedés evolúciójára azonban ez aligha álta- turális jegyek elsajátítására és átadására. Ezt kö-
lánosítható. Még kevésbé a neolitikus forrada- vetően egy új típusú evolúció indult meg a Föl-
lom óta eltelt időszakra: az utóbbi évezredek dön, amely a kulturálisan létrehozott és tanulás
kulturális fejlődése az emberi populációk gén- útján másolódó jellegek kiválogatódásán ala-
állományát nem változtatta meg lényegesen pult. A kétfajta - biológiai és kulturális - evolú-
(1.2.1.). Ezzel állnak összhangban azok a ta- ció egymás analóg megfelelői, ezért a társada-
pasztalati adatok, amelyek - Lumsden és Wil- lomtudományokhoz képest többé-kevésbé eg-
son elméleti feltevéseivel szemben - azt mutat- zaktabb darwini elmélet hasznos modellt nyújt-
ják, hogy a kultúrák közötti genetikai különbsé- hat a kulturális jelenségek megértése terén.
gek meglehetősen csekély méretűek. Egy vizs- Az analógia számos tekintetben valóban
gálat szerint például a teljes genetikai variancia fennáll. A kultúra olyan fizikai és szellemi je-
mintegy 85%-a egy adott népességen belül jele- gyekből tevődik össze, amelyek éppúgy képesek
nik meg, a kultúrák, népcsoportok közötti gene- önmagukról másolatot készíteni, mint a gének.
tikai különbségek mintegy 8%-ot képviselnek, Ezeket Dawkins mémeknek nevezi, ami a „gén"
és legfeljebb 7%-ra tehető az egyes rasszok kö- terminusra való rímelésen túlmenően a mime-
zötti genetikai eltérések aránya (Lewontin 1982). me (utánoz) görög szót idézi fel. A mémek a kul-
6.1. FEJEZET. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI 441

turális információ legkisebb egységei, amelyek Egy tudományos gondolat elterjedése például
lemásolhatók és átadhatók az egyik egyén agyá- többnyire attól függ, hogy milyen mértékben
tól a másikig. Lehetnek tárgyak, gondolatok, tud integrálódni az adott tudomány elfogadott
dallamok, művészi alkotások, technikai vívmá- tételeinek rendszerébe. Ahogy a gének a szapo-
nyok, és így tovább. Másolásuk és elterjesztésük rodási közösség génkészletét (gén-poolját) al-
a genetikai rendszeren kívüli folyamatokat igé- kotják, a különféle szimbólumok, viselkedési
nyel: az utánzás, a tanulás, a szocializáció társa- normák, tárgyak az őket hordozó népesség kol-
dalmilag közvetített folyamatait. A másolás so- lektív kulturális készletét hozzák létre. Ezen be-
rán ugyanakkor gyakran jelennek meg pontat- lül éppúgy meghatározott, együtt replikálódó
lanságok és hibák - gondoljunk pl. egy mítosz csomagokká - úgynevezett koadaptált komple-
szájhagyomány útján történő terjedésére xumokká - kapcsolódnak össze, mint a gének.
amelyek a biológiai evolúcióban fontos szerepet Így pl. egy vallás dogmatikai szabályainak, egy-
játszó mutációknak felelnek meg. Hasonló házi intézményeinek, rituáléinak mémjei egyet-
gyors változásokat okozhatnak a különféle felfe- len replikátoregyüttessé (mémplexszé) kapcso-
dezések és újítások. A mutációk a mémek gaz- lódnak össze, amelynek tagjai segítik egymás
dag változatosságát hozzák létre, és azt eredmé- fennmaradását. Jegyezzük meg, hogy a kulturá-
nyezik, hogy alternatív, esetleg rivális formák lis evolúció elméletének képviselői más populá-
jelennek meg a kultúra bizonyos tartományai- ciógenetikai modelleket is felhasználnak a kü-
ban (Dennett 1998a). lönböző társadalmi jelenségek elterjedésének és
Ez szelekciós folyamatokat indít be, amely- változásainak jellemzésére. Ilyenek pl. a neutrá-
nek során azok maradnak fenn és terjednek el lis mutáció és szelekció, véletlenszerű sodródás
közülük, amelyeket az adott kulturális rend- (drift), alapító elv stb., amelyekre itt nincs mó-
szerben hasznosnak vagy értékesnek tartanak, a dunk részletesen kitérni (Blackmore 2001).
többiek viszont fokozatosan kivesznek a mémek A sikeres mémek tehát különböző mechaniz-
populációjából. Más szóval, a mémek között musokon keresztül terjesztik el saját másolatai-
versengés folyik, amelyben egyesek sikeresebb- kat, függetlenül attól a hatástól, amelyet az egyé-
nek bizonyulnak, azaz hosszú ideig megbízha- nek genetikai reprodukciójára gyakorolnak. Sőt,
tóan és széles körben másolódnak (pl. Bach mű- gyakran megtörténik, hogy miközben növekszik
vei), mások nem maradnak fenn tartósan (pl. di- egyes ideák vagy normák átadásának sebessége
vatos slágerek). Azt mondhatjuk, hogy a mémek és gyakorisága, csökkennek az átadásukat végző
funkcionális értelemben hasonló módon mű- emberek túlélési vagy szaporodási esélyei. Így
ködnek, mint a gének. Azon keresztül, hogy például a papi nőtlenség a genetikai reproduk-
kulturális tekintetben sikeressé teszik az őket ciót tekintve „veszteséges" intézmény (de lásd
felhasználó embereket, elősegítik saját fennma- 6.2.5.), bizonyos gazdasági és lélektani szem-
radásukat és szaporodásukat. Ez azonban ko- pontokat figyelembe véve azonban nyereséges-
rántsem jelenti azt, hogy egyszersmind hozzájá- nek tekinthető, főként az egyházi vagyon szét-
rulnak az egyének génjeinek elterjesztéséhez. A aprózódásának megakadályozása és az egyház
mémek replikációja független attól, hogy mi- szolgálatában álló emberek elkötelezettségének
lyen hatást gyakorolnak az egyének túlélésére növelése miatt. A mémek tartósan eláraszthat-
és utódaik számára. Rátermettségük, ún. kultu- ják a populációt, annak ellenére, hogy a kihalás
rális fitnessük egyedül azon múlik, hogy milyen sorsára juttatják azokat a géneket, amelyek a
hatékonyan terjesztik el önmaguk másolatait a mémeket hordozó agyak programozását végzik.
kulturális rendszeren belül. A kulturális evolúció elméletének képviselői
Egy-egy mém rátermettségét lényegesen befo- többnyire egyetértenek abban, hogy az emberi
lyásolja az, hogy hogyan illeszkednek a kultúrá- kultúra egyik legfontosabb sajátossága, hogy
ban már rendelkezésre álló - az egyéni agyak ál- olyan mémeket tartalmaz, amelyek kulturális
tal közösen hordozott - mémek együtteséhez. tekintetben pozitív, de biológiai értelemben ne-
442 6. RÉSZ. KULTÚRA

gatív fitnesszel rendelkeznek. A közelmúltban A memetikus evolúció modellje - mint láthat-


végzett matematikai elemzések azt mutatják, juk- mára sokoldalú, számos megközelítést ma-
hogy akkor alakulhatnak ki és terjedhetnek el új gában foglaló elméletté alakult. Különösen ter-
kulturális szokások a genetikai költségek ellené- mékeny talajra hullt egyes társadalomtudomá-
re, amennyiben két feltétel teljesül (Kendal és nyi és filozófiai gondolkodók körében. Többen
Laland 2000). Egyrészt az új mém másolódá- kísérletet tettek arra, hogy a darwini elmélet vi-
sának sebessége viszonylag magas, másrészt szonylag egzakt összefüggéseit bizonyos társa-
az alternatív változatokhoz képest jelentős kul- dalmi jelenségek mélyebb szintű, vagy legaláb-
turális fitnessnyereséggel jár (pl. a számítógé- bis más nézőpontból történő megértésére hasz-
pek használatának elterjedése az írógépekkel nálják fel. Ennek eredményeként jött létre pél-
szemben). dául a művészet történelmi változásainak
Egyesek szerint a mémreplikáció öntörvé- modellezése (Martindale 1990), a jótékonyságra
nyűsége azzal a következménnyel jár, hogy a bi- és áldozatvállalásra való képesség magyarázata
ológiai és a kulturális evolúció folyamata szét- (Blackmore 2001), vagy a vallási rendszerek
válik (Dawkins 1986, Dennett 1998a). Ha egyszer elemzése (Dennett 1998a).
a modern emberi agy a természetes szelekció Miközben a memetikus evolúció gondolat-
működésének eredményeként kialakult, olyan kísérletei az utóbbi évtizedben meglehetősen
új típusú környezetet teremtett, amelyben a népszerűvé váltak a társadalomtudományok-
mémek önálló, független evolúciója indulhatott ban, számos olyan korlátot foglalnak magukban,
meg, függetlenül a természetes szelekciótól. Ez amelyek miatt érdemes nagyon óvatosnak len-
rendkívüli módon felgyorsította a kulturális fej- nünk az elfogadásukkal. Az egyik probléma -
lődést, és lehetségessé tette, hogy a társadalom amely már a Lumsden-Wilson-féle elméletben
változásai a biológiai evolúció időskálájához ké- is felmerült - a kulturális szelekció egységének
pest szinte pillanatok alatt menjenek végbe. meghatározásával kapcsolatos. Nem világosak
Ujabban azonban a memetikus evolúció hívei azok a kritériumok, amelyek lehetővé tennék a
közül is többen felvetik, hogy mindez nem mémek mint diszkrét, önmagukról másolatot
szükségképpen vezetett a kulturális evolúció készítő entitások pontos azonosítását és elkülö-
teljes autonómiájához. Lehetséges, hogy az em- nítését az információátadás és -raktározás kog-
beri agy anatómiai értelemben vett növekedése nitív folyamataiban (Atran 2001). Bonyolítja a
az evolúció során éppen annak volt köszönhető, dolgot, hogy a mémek - ellentétben a génekkel -
hogy egyre több mémet volt képes elsajátítani, gyakran nem elkülönült egységekként repliká-
feldolgozni és továbbadni (Blackmore 2001). Az lódnak, hanem szakadatlanul összeolvadó és
utánzásra való képesség - és ezzel a kulturális felbomló információs csomagokat képeznek,
újdonságok átvételének képessége - olyan sze- gondoljunk pl. a rockzenében megjelenő euró-
lekciós erőként működött, amely növelte az agy pai és amerikai gyökerek összefonódására. A
méretét a humán evolúció utolsó időszakában. mémeknek ez a tulajdonsága aláásni látszik azt
Különösen azok a mémek játszottak ebben fon- a feltevést, hogy valódi replikátorok evolúciójá-
tos szerepet, amelyek a legjobb és legsikeresebb val van dolgunk.
utánzók utánzására és a velük való szaporodás- Még komolyabb problémát vet fel a társadal-
ra késztették az egyéneket. Az emberi nyelv lét- mi jelenségek biológiai analógiákon alapuló
rejötte azután tovább növelte a mémek másolási magyarázata, amely nagyon gyakran félrevezető
megbízhatóságát, élettartamát és elterjedését. A lehet. A biológiai és kulturális evolúció műkö-
memetikai evolúció ennek következtében olyan dési elveiben talált hasonlóságok és párhuza-
szelekciós környezetet teremtett, amely kedve- mok önmagukban nem nyújtanak valódi kau-
zett a mémterjesztést végző agyi központok fo- zális magyarázatokat (Bereczkei 1991, Atran
kozatos fejlődésének, és ez felgyorsította a nyelv 2001). Sokszor megrekednek a felszínes metafo-
biológiai evolúcióját. rák szintjén, amelyek ritkán többek érdekes sej-
6.1. FEJEZET. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI 443

6.1. TÁBLÁZAT
A genetikai és kulturális evolúció néhány alapvető vonása

téseknél. Többnyire nem nyújtanak tapasztala- amilyen pl. a testvérek vagy barátok között
tilag ellenőrizhető kutatási programokat. Nem megy
vizsgálják részletesen azokat a tanulási mecha- végbe. Végül, a mémek másolásának megbízha-
nizmusokat, amelyek a kulturális információ át- tósága messze elmarad a gének átírásának kon-
adásáért felelősek. Kevés figyelmet szentelnek a zervativizmusa mögött: valójában az tekinthető
specifikus agyi központok működésének és a re- kivételnek, ha a kulturális ideák nem módosul-
leváns kognitív jelenségeknek a bemutatásá- nak a kommunikáció során. Olyan különbségek
ra. Az evolúciós pszichológia megközelítésével ezek, amelyek döntő módon hozzájárulnak ah-
szemben nem a viselkedést irányító adaptív hoz a korábban említett tényhez, hogy a kultu-
mentális algoritmusok és viselkedési (epigene- rális evolúció többnyire nagyságrendekkel gyor-
tikus) szabályok kultúrára gyakorolt hatása áll sabb folyamat, mint a biológiai evolúció. A me-
érdeklődésük homlokterében. Sokkal inkább metikus evolúció (kulturális szelekció) elméle-
azt vizsgálják, hogy a kultúra mennyiben enge- te, miközben a kultúra önállóságát igyekszik
delmeskedik az evolúció „általános" törvény- hangoztatni a biológiai evolúcióval szemben,
szerűségeinek. paradox módon - de az analógiák erőltetett ke-
Ez azonban már önmagában is nagyon prob- resése miatt talán érthetően - viszonylag kevés
lematikus megközelítés (Barrett et al. 2002). Mi- figyelmet szentel a kultúra specifikus vonásai-
közben ugyanis a kultúrát valóban fel lehet fog- nak elemzésére. Ezeket a hiányosságokat egy
ni egyfajta evolúcióra képes átörökítő rendszer- másik modell igyekszik kiküszöbölni, amelyet a
ként, legalább annyira különbözik a biológiai következőkben mutatunk be.
evolúciótól, mint amennyire hasonlít rá. A 6 . 1 .
táblázat felsorolja azokat az aspektusokat, ame- 6.1.3. Kettős öröklődési rendszer
lyek tekintetében a kétfajta evolúció működési
elvei és mechanizmusai jellemző módon eltér- A modell megalkotói, Robert Boyd és Peter Ri-
nek egymástól. A legfontosabb különbségek cherson több ponton épít a kultúra korábbi evo-
egyrészt abból fakadnak, hogy mások az infor- lúciós magyarázataira (Boyd és Richerson 1985,
mációátadás formái: biológiai szaporodás az 1995, Richerson és Boyd 1992). A szociobio-
egyikben, tanulás és utánzás a másikban. Más- lógiai megközelítésekből azt veszik át, hogy az
részt eltérnek a transzmisszió irányai, amennyi- evolúció során kialakult egyéni képességek és
ben a kulturális evolúció a vertikális (szülő- hajlamok szerepet játszanak a kulturális szoká-
utód) vektoron kívül még egy horizontális típu- sok és intézmények kialakulásában. A kulturá-
sú információátadást is magában foglal, mint lis (memetikus) evolúció elméletéből pedig azt
444 6. RÉSZ. KULTÚRA

emelik ki, hogy a kultúra önálló öröklési rend-


szer, amely hasonló elveknek és törvényszerű-
ségeknek van alávetve, mint a biológiai evolú-
ció. A kultúrát legáltalánosabban az egyéni vi-
selkedést befolyásoló információként írják le,
amelynek megszerzése egyéni tanulás vagy szo-
ciális tanulás révén történhet. Az előbbi folya-
mán az élőlények saját próbálkozásaik segítsé-
gével sajátítják el az adott környezetben adaptív
viselkedési válaszokat. Az így megszerzett in-
formáció azonban elvész az egyed pusztulásá-
val, ezért a kultúra elsődlegesen a szociális
tanulás folyamatain, vagyis a megfigyeléses ta-
nulás, utánzás és tanítás mechanizmusain alap-
szik (lásd 5.2.2., 5.3.3., 5.4.). Lehetővé teszi az 6.2. ÁBRA
ismeretek generációról generációra történő fel- Az egyéni tanulás és a szociális tanulás várható hatása a
halmozódását, és így a kultúra folyamatos gya- rátermettségre az utánzók populáción belüli gyakorisá-
rapodását. gának függvényében ■ (Forrás: Boyd és Richerson 1994)
A szerzők szerint azonban a helyzet ennél bo-
nyolultabb. Mindkét tanulási formának létezik
előnye és hátránya (Boyd és Richerson 1995, vadásztechnikákat), és azt választani, amelyik
Kameda és Nakanishi 2002). Az individuális nyereségesebb. A szociális tanulásnak azonban
(próba-szerencse) tanulás gyakran költséges, az a hátránya, hogy lényegesen lassítja a kultúra
amennyiben tetemes idő- és energiaráfordítás- alkalmazkodási folyamatát, hiszen csökkenti,
sal jár, ezenkívül számos kockázati tényezőt esetleg kimeríti a csoporton belüli egyéni válto-
foglal magában. A szociális tanulás csökkenti zatosságot, és ezzel hatástalanítja a kulturális
ezeket a költségeket azzal, hogy az egyedet a szelekciót. Ez az egyéni tanulás esetén nem jön
mások által kipróbált, optimális viselkedési for- számításba, hiszen az individuális információ-
mákhoz juttatja. Csakhogy a szociális tanulás- feldolgozás folyamatosan termeli a populáción
nak is ára van: amennyiben az információát- belüli viselkedési változatokat.
adásnak ez a módja terjed el a populációban, Miközben tehát a szociális tanulás csökkenti
egyre kevesebb ember tanul a maga kárán, és az egyéni tanulás költségeit és hibáit, kizáróla-
kezdenek felhalmozódni a különböző tévedé- gos használata azzal jár, hogy a kultúra elveszti
sek és hibák (6.2. ábra). Így például azok, akik rugalmas alkalmazkodóképességét. Ezért Boyd
kizárólag a többiek viselkedését másolják, nagy és Richerson matematikai elemzések eredmé-
eséllyel vesznek át olyan viselkedési formákat, nyeként azt javasolja, hogy valamennyi kultúrá-
amelyek egy másik, korábbi környezetben cél- ban a kétfajta tanulás keveréke válik eredmé-
ravezetők voltak, de már nem azok. nyessé az információ adaptív felhasználása
Természetesen az egyéni tanulás is magában tekintetében. A kettejük közötti egyensúly (evo-
foglalja a hibák lehetőségét, sőt ennek a tanulás- lúciósan stabil stratégia) úgy áll be, hogy minél
nak immanens sajátossága a tévedéseken ke- magasabb az adott kultúra változékonysága tér-
resztül történő információszerzés. A szociális ben és időben, annál kisebb a szociális tanulás
tanulás csökkenti az egyéni tanulás során elkö- részesedése - azaz az utánzók - aránya. Más
vetett hibák számát, amennyiben nagyobb sze- szóval, előrejelezhetetlen és heterogén kulturá-
lektivitást biztosít az egyén számára a megfelelő lis környezetben növekszik az egyéni tanulás je-
információ elsajátítása terén. Elég ugyanis meg- lentősége. Kimutatható, hogy az ilyen egyensú-
figyelni két alternatív modellt (pl. különböző lyi populáció magasabb átlagos fitnesszel ren-
6.1. FEJEZET. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI
445

delkezik, mint az a populáció, amely kizárólag a Az emberek természetesen nem találomra vá-
szociális, vagy kizárólag az egyéni tanulásra épül. lasztanak az alternatív jellegek között, és az sem
A kultúra Boyd és Richerson szerint az egyé- véletlen, hogy kit utánoznak, és kit nem. Bizo-
nek által megszerzett és átadott kulturális válto- nyos preferenciák, tendenciák jelennek meg az
zatok egyik generációról a másikra történő információátadás folyamatában, amelynek leg-
átörökítése, és a változatok állandóan átrende- egyszerűbb esete a közvetlen részrehajlás. Az
ződő mintázatainak felhalmozódása a populá- emberek ilyenkor különféle viselkedésformákat
cióban. E folyamatok némelyike analóg a gene- vesznek át környezetük tagjaitól, de próba-sze-
tikai rendszerek evolúciós mechanizmusaival rencse tanulás segítségével maguk döntik el,
(mutáció, sodródás, szelekció), más részük vi- hogy melyiket tartsák meg mint optimális válto-
szont kizárólag a kulturális rendszerek evolú- zatot. Egy vizsgálatban pl. azt találták, hogy az
ciójára jellemzők. A kétfajta evolúció közötti amerikai farmerek rendszeresen megfigyelik,
legfontosabb különbség a szerzők szerint az, szomszédaik milyen növényvédő szereket hasz-
hogy a kulturális változásokat az egyének dön- nálnak (Boyd és Richerson 1985). Ezeket maguk
téshozó folyamatai tartják mozgásban és rende- is kipróbálják, és csak saját tapasztalataik alap-
zik adaptív irányokba. Működésük eredménye- ján döntenek arról, hogy rendszeresítik-e ezt a
ként a kulturális evolúciót sajátos erők irányít- szert, vagy sem. A közvetlen részrehajlás vezé-
ják, amelyek két fő csoportba sorolhatók: irányí- relte kiértékelési folyamatban játszanak szere-
tott változás és részrehajló információátadás pet a veleszületett motivációk, hajlamok, tanulá-
(6.3. ábra). si képességek, amelyek ugyancsak befolyásolják
Az irányított változás azt jelenti, hogy az em- a választás valószínűségét. Gyakran olyan kul-
berek saját tapasztalataik, továbbá mások visel- turális változatokat részesítünk előnyben, ame-
kedésének megfigyelése folytán olyan változá- lyek kielégítik az evolúció során kialakult célja-
sokat hajtanak végre bizonyos kulturális jelle- inkat, vágyainkat és törekvéseinket: státusunk
geken (tárgyakon, normákon, vélekedéseken), növelését a csoporton belül, vonzó partner vá-
amelyek segítségével növelik kulturális sikeres- lasztását, a gyermekeink iránti érzelmi kötődés
ségüket. A módosított jelleget azután mások át- kialakítását stb.
veszik, lemásolják és továbbadják. A következő A közvetett részrehajlás során ezzel szemben
generáció további változásokat vihet végbe, az emberek azt figyelik meg, hogy ki a legsikere-
amely utánzás és tanítás révén szintén elterjed, sebb, a legbefolyásosabb vagy a legvonzóbb a
és ez egy kumulatív evolúciós folyamatot indít rendelkezésre álló modellek közül, és csak en-
el (lásd még Tomasello 2002). Ennek eredmé- nek a viselkedését utánozzák. Ezzel feltételez-
nyeként a populáció viszonylag gyorsan és ha- hetően csökkentik az egyéni hibalehetőségek
tékonyan képes alkalmazkodni a változó kör- számát és lerövidítik az optimális megoldáshoz
nyezeti kihívásokhoz. A biológiai evolúciót ez- szükséges időtartam hosszát. Számos szociál-
zel szemben a véletlenszerű - tehát nem irányí- pszichológiai vizsgálat azt mutatja, hogy az em-
tott és nem célvezérelt - változások (mutációk) berek mások presztízsét és tekintélyét olyan jel-
lassú felhalmozódása (szelekciója) hozza létre. zésnek fogják fel, amely gyakran vezet azoknak

6.3. ÁBRA
Az egyéni döntéshozó fo-
lyamatok (a kulturális evo-
lúció „erői") a kettős öröklé-
si rendszer elméletében ■
(Forrás: Boyd és Richerson
1985)
446 6. RÉSZ. KULTÚRA

a cselekvéseknek (vadásztechnikáknak, gyógyí- A közvetlen részrehajlások azonban a legtöbb


tási módoknak, tőzsdei tranzakcióknak) a lemá- esetben nem tudják ellensúlyozni a közvetett
solásához, amelyek az utánzók megítélése sze- kulturális erők hatásait. A szerzők szerint ez
rint összekapcsolódnak a sikerességgel. Az egyé- nagyrészt abból fakad, hogy általában nehéz fel-
nek komformitás iránti igénye sokszor olyan becsülni, mely ideák szolgálják legjobban az
erős, hogy gyakran még a saját, egyébként he- egyén genetikai érdekeit. A társadalmi környe-
lyes ítéleteiket is feláldozzák azért, hogy kö- zet annyira összetett, oly sok a választható alter-
vessék befolyásos társaik szokásait (Hunyady natíva, az okok és következmények viszonya
1984). olyan mértékben átláthatatlan, hogy rendkívül
Ehhez szorosan kapcsolódik a gyakoriságfüg- bonyolult feladattá válik az evolúció során ki-
gő részrehajlás, amikor az egyének azokat a kul- alakult prediszpozíciók alkalmazása az aktuális
turális változatokat veszik át, amelyek a legel- döntésekre. Ráadásul, amint számos empirikus
terjedtebbek a populációban. Ez adaptív straté- vizsgálat bizonyítja, az emberek többnyire
giának bizonyul, ha egy ismeretlen jelleg hasz- „rossz problémamegoldók", döntéseiket gyak-
nának a felbecsülése bonyolult vagy költséges ran a megszokásra, szűk körű ismeretekre és el-
volna más módszerekkel. Így például a vízforra- lenőrizetlen vélekedésekre építik, különösen új
lás gyakorlata bizonyos kultúrákban csökken- szituációban (5.5.2.). Az imént leírtakkal össz-
ti a hasmenésből származó csecsemőhalálozást. hangban ilyenkor az egyéni tanulás költsége és
Csakhogy az összefüggést nehéz észrevenni, hi- hibái növekednek, és fokozódik annak a való-
szen a kórokozó baktériumok láthatatlanok. színűsége, hogy saját tapasztalataink és törekvé-
Ezért a vízforralás mint kulturális változat átvé- seink téves ítéletekhez vezetnek. Emiatt kifize-
tele az egyes emberek részéről gyakran a többsé- tődőbb a szociális tanulási formákra (közvetett
gi szokásnak való megfelelés eredménye. A gya- és gyakoriságfüggő részrehajlásokra) kapcsolni,
koriságfüggő részrehajlás ugyanakkor gyakran aminek következtében a kultúra egyre inkább
vezethet maladaptív döntésekhez, hiszen arra a autonóm öröklési rendszerként működik - füg-
nagyon törékeny feltételezésre épít, hogy az ál- getlenül a biológiai evolúciótól. Az egyének vi-
talánosan használt kulturális változatok egyút- selkedésének túlnyomó része a többi embertől
tal célszerűek és sikeresek is. Így pl. a tömeges elsajátított technikai jártasságok, szociális atti-
méretű háborús hisztéria könnyen sodorja bele tűdök, vélemények, erkölcsi normák termékévé
az egyént olyan döntésekbe, amelyek az életét válik. Ez azzal jár, hogy a kultúra önmozgása
veszélyeztetik. során eltávolodik az egyének biológiai szük-
Ezeknek az „erőknek" köszönhetően szelek- ségleteitől és motivációitól, amelyek „ellenőr-
ció folyik az alternatív kulturális változatok kö- ző" funkciója így jelentősen gyengül, vagy
zött. A sikeres változatok időnként pozitívan megszűnik. Ennek következtében alacsony ge-
befolyásolják az egyének genetikai reprodukci- netikai fitnesszel rendelkező, maladaptív jelle-
óját. A szerzők szerint azonban ez viszonylag gek terjednek el a kultúrában. Boyd és Richer-
ritkán történik. Egy kulturális jelleg ugyanis son szerint a kultúra többnyire az egyéni túl-
csak akkor növeli felhasználóinak túlélési és élés és szaporodás szempontjából semleges
szaporodási sikerét, ha a felhasználásukban sze- vagy éppen hátrányos jellegekből áll, és ma-
repet játszó közvetlen részrehajlások elég erő- gyarázatra leginkább az szorul, hogy miért van-
sek ahhoz, hogy alacsony gyakorisági értéken nak egyáltalában biológiailag adaptív jellegek.
tartsák a kultúra által kínált maladaptív alterna- Azt állítják, hogy lényegében egyetlen alapvető
tívákat. Kiegyensúlyozott, szeretetre épülő szü- adaptív vonás marad fenn az emberi kultúrá-
lői gondoskodás jellemzi az emberek túlnyomó ban, ez pedig maga a szociális tanulás képes-
részét még azokban a társadalmakban is, ahol sége.
bizonyos esetekben engedélyezik, sőt előírják a A komplex kulturális adaptációk eszerint
gyerekgyilkosságot (4.2.5.). nem jöhetnek létre a közvetlen részrehajlások
6.1. FEJEZET. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI
447

segítségével. Az egyéni tanulást irányító vele- nél sokkal nagyobb probléma, hogy a szerzők
született képességek mindazonáltal nem válnak egyoldalúan a szociális tanulás elméleteire épí-
lényegtelen, járulékos tényezőkké. Hatásuk azon- tik modelljeiket, és nem vesznek tudomást más
ban megváltozik annak következtében, hogy a tanuláskoncepciókról. Ennek megfelelően szá-
kulturális információ közvetett, tehát megfigye- mukra a kulturális információ átvétele és átadá-
lések és utánzások segítségével történő átadása sa az egyén részéről plasztikus idegrendszeri
átalakítja azt a környezetet, amelyben e diszpo- képességeket és általános tanulási szabályokat
zíciók kifejeződnek. Miközben az egyének min- feltételez; szerintük a biológiai evolúció a kultú-
den kultúrában törekednek evolúciós szükség- rára való kapacitás nagyon gyenge és általános
leteik kielégítésére - a megfelelő partner kivá- genetikai befolyásaival szerelt fel bennünket,
lasztására, az utóddal való érzelmi kötelék ki- amelyek többnyire kimerülnek abban, hogy
alakítására, a csoportidentitás megerősítésére mintegy lehetővé teszik a kulturális jegyek köz-
stb. -, mindezt a kulturálisan szerzett ideák kon- vetítését.
textusában teszik, amelyek gyakran eltérítik és Számos vizsgálat azonban ellentmond ennek
megváltoztatják eredeti törekvéseiket. Új, meg- az elképzelésnek. Miközben valóban működnek
változott fitnessértékeket rendelnek az adott vi- bennünk területáltalános információfeldolgozó
selkedésformához (gondoljunk a fogamzásgátló folyamatok, agyunk számos területspecifikus
szerekre, a lombikbébi-eljárásokra, vagy a táp- modult foglal magában, amelyek egy-egy adap-
lálkozási szokások változásaira). Közelebbről ez tációs feladat megoldására jöttek létre evolúciós
az oka szerintük a genetikai reprodukció szem- múltunkban (lásd 1.2.1, 2.2.3, és 5.1.). Ezek fi-
pontjából semleges vagy hátrányos kulturális gyelmen kívül hagyása azért jelent problémát,
jegyek nagy számának, különösen az ipari társa- mert - miként az evolúciós pszichológusok ér-
dalmakban (1.2.3.). velnek - pontosan ezek a mentális algoritmusok
Boyd és Richerson érdeme, hogy más szer- alkotják az egyéni viselkedés alapvető részre-
zőknél átfogóbb, összetettebb, matematikailag hajlásait a kulturális jegyekkel kapcsolatos dön-
egzaktabb modellt javasoltak a kulturális és bio- téseinkben. A moduláris agy specifikus struktú-
lógiai öröklési rendszer működésének és össze- rái mélyen áthatják és befolyásolják a kulturális
kapcsolódásának magyarázatára. Elméleti-ma- szokások, intézmények kialakulását és működé-
tematikai modelljeik segítségével sikerült kimu- sét, ahogy ezt korábban számos esetben bemu-
tatniuk, hogy még a nagyon gyenge részrehaj- tattuk (cserekapcsolatok szabályai, rokonfelis-
lások is - amelyek alig észlelhetőek a kísérleti merés mechanizmusai, anya-gyerek közötti kö-
feltételek között - elegendőek lehetnek ahhoz, tődések és bevésődések, nyelvi képességek
hogy változásokat generáljanak a kulturális jel- stb.). Ráadásul a szociális tanulás általános fo-
legek gyakorisági megoszlásaiban - főként ab- lyamatai (megfigyelés és utánzás) - úgy tűnik -
ban az esetben, amikor a kulturális átörökítés lényegesen kisebb szerepet játszanak a kulturá-
horizontálisan megy végbe (pl. testvérek, taná- lis információ feldolgozásában, mint azt koráb-
rok, barátok által). ban gondolták. A kulturális jegyek elsajátítása
Elméletük ugyanakkor számos problémát és és átadása sok esetben nem annyira utánzást,
hiányosságot vet fel. Kevés figyelmet szentel- mint inkább specifikus kiértékelési és következ-
nek a magyarázatuk tengelyében álló tanulási tetési eljárásokat foglal magában (Atran 2001).
mechanizmusok idegrendszeri alapjainak és Mindez azt jelenti, hogy a szociális tanulás el-
egyedfejlődési mechanizmusainak jellemzésére mélete önmagában nem képes megtartani Boyd
(Barkow 1989, Cronk 1995). Ez sokszor nehéz- és Richerson elméleti építményét. Lényegében
séget jelent a különböző kulturális erők megér- ugyanez vonatkozik a memetikus evolúció ma-
tésében, így pl. számos esetben nem világos, gyarázataira is, ahol az utánzás ugyancsak kizá-
hogy voltaképpen mi a különbség az irányított rólagos és egyoldalú szerepet kap a mémek
változás és a közvetlen részrehajlás között. En- transzmissziójában.
448 6. RÉSZ. KULTÚRA

6.1.4. Durham koevolúciós modellje A másodlagos értékek ennek megfelelően


önálló pályán tartják a kultúrát, amennyiben a
William Durham (1991) kísérletet tett arra, hogy mémek sikeressége (kulturális fitnesse) - tehát
egyesítse a szociobiológia koevolúciós értelme- a kulturális rendszerben való elterjedésük mér-
zését (Lumsden-Wilson-elmélet) és a kettős örök- téke - tőlük függ. Ugyanakkor létrejöttük és mű-
lődési rendszerek (memetikus evolúció, Boyd- ködésük feltételeit, ill. korlátait az elsődleges
Richerson-elmélet) magyarázatait. Ő is abból in- értékek írják elő. Ez azért van, mert az emberi
dul ki, hogy a kultúra önálló törvények és alap- kultúra szokásai és intézményei az evolúció so-
elvek szerint működő rendszer, noha működése rán kialakult egyéni hajlamok és képességek
szorosan összefonódik a biológiai evolúcióval. mentén szerveződtek. Az elsődleges értékek
Első megközelítésben Durham a kultúrát az egyé- alapján működő egyéni döntéshozó rendszerek
ni elmék által közösen hordozott ideák, értékek hosszú időn keresztül azoknak a másodlagos ér-
és hitek képződményeként definiálja. Funkcio- tékeknek a kulturális evolúcióját segítették elő,
nális értelemben a kultúra olyan öröklődési rend- amelyek előnyösek voltak a genetikai reproduk-
szernek tekinthető, amelynek alapját a kulturá- ció szempontjából. Gondoljunk az olyan, koráb-
lis egységek (mémek), illetve ezek változatainak ban részletesen elemzett intézményekre az ar-
(allomémek) differenciális átadása alkotja. chaikus társadalmakon belül, mint többnejű-
A kulturális egységek eltérő kiválogatódását ség, rokoni koalíciók, indirekt reciprocitás, apai
az egyének döntései hozzák létre. Az agyi dön- szerepek stb. Miközben a kultúra fejlődésével a
téshozó rendszerek Durham szerint bizonyos másodlagos értékek hatalmas „szuperstruktúrá-
értékek tételezése alapján működnek, amelyek ja" jött létre, ezek történeti és szerkezeti érte-
lehetővé teszik a választások lehetséges követ- lemben egyaránt az elsődleges értékekre vezet-
kezményeinek kiértékelését. Az elsődleges érté- hetők vissza, végső soron azokra vannak lehor-
kek a biológiai evolúció során létrejövő veleszü- gonyozva. A kulturális rendszerek az értékek
letett kapacitások, amelyek működésében az ér- egymásból levezethető láncolatából állnak, ahol
zékszervek, az agyi jutalmazó központok és a a másodlagos értékek szelekciója többnyire
különféle tanulási mechanizmusok vesznek részt. egyéb másodlagos értékek mint kritériumok
Ezek lényegében az idegrendszer és a környezet alapján megy végbe, de a láncolat végén mindig
kölcsönhatását irányítják az egyedfejlődés so- az egyéni pszichológiai képességeket találjuk.
rán (4.3.2.). A másodlagos értékek ezzel szem- Mindez azt jelenti, hogy a kulturális szoká-
ben nem az egyéni tapasztalatból erednek, ha- sok, ideák és intézmények működését ma is je-
nem a csoport kollektív tudásából és történeté- lentősen befolyásolják azok az idegrendszeri
ből. Társadalmi szabályok, konvenciók, szoká- központok, amelyek meghatározott tanulási
sok és erkölcsi elvek alkotják őket. Ezek azok, preferenciákat, szükségleteket, motivációkat és
amelyek elsősorban felelősek a társadalmi mére- érzelmeket írnak elő valamennyiünk számára.
tű és szintű változásokért. A másodlagos érté- Ezek nem engedik, hogy a kultúra túlságosan
kek kialakulása és fennmaradása kulturális ter- messze távolodjon a biológiai evolúciótól, és
mészetű, amennyiben az adott társadalmi rend- teljesen független rendszerré váljon tőle. Ezt ne-
szer törvényszerűségei - és nem biológiai törvé- vezi Durham a kongruancia elvének. Szerinte a
nyek - szerint adódnak át egyik nemzedékről a kulturális adaptációk a legtöbb esetben biológi-
másikra. Miután a másodlagos értékek természe- ai értelemben is adaptív következményekkel
tüket tekintve mémek, és ennek megfelelően be- járnak, azaz a mémek többnyire elősegítik az
folyásolják más mémek szelekcióját, a kultúra őket használó egyének túlélését és szaporodá-
egyfajta önszelekciós képességgel rendelkezik. sát. Más szóval, az emberek minden társada-
Ez azt jelenti, hogy a kulturális rendszer képes lomban hajlanak arra, hogy döntéseikben azo-
befolyásolni saját evolúciójának irányát és se- kat a kulturális változatokat (viselkedési szoká-
bességét. sokat, intézményeket, ideológiákat) részesítsék
6.1. FEJEZET. A KULTÚRA EVOLÚCIÓS MODELLJEI 449

előnyben, amelyek magas biológiai fitnesszel mölcsfogyasztásának adaptív szokására vezet-


ruházzák fel őket, ugyanakkor arra törekszenek, hető vissza.
hogy ne tudjanak tartósan elterjedni azok, ame- A másik interaktív modell értelmében a kul-
lyek biológiai érdekeik ellen működnek. túra közvetíti a gének differenciális elterjedését.
Ehhez képest számos maladaptív jelleg talál- A modell szerint a mémek csoporton belüli
ható valamennyi kultúrában. Durham szerint a vagy csoportok közötti különbségei viselkedési
kultúra működésének konkrét elemzései szük- különbségeket hoznak létre, amelyek azután
ségesek ahhoz, hogy megértsük: miért jelennek különbséget okoznak hordozóik szaporodási si-
meg és maradnak fenn egyáltalán a túlélés és a kerében. A mémek ebben az esetben a gének
szaporodás szempontjából előnytelen mémek. evolúciós környezetének részei, amelyek bizo-
Ez az egyik legfontosabb különbség a Boyd-Ri- nyos génkombinációkra szelektálnak, Ez azt je-
cherson-modellhez képest, ahol az alapállás lenti, hogy a kulturális ideák mintázatai, illetve
pontosan fordított: az a megmagyarázandó fel- ezek történelmi változásai befolyásolják a gene-
adat, hogy a kultúra önmozgásából fakadó, bio- tikai evolúció irányát és sebességét. Így például
lógiailag hátrányos jellegek tengerében miért jö- a földművelésre való áttérés néhány ezer évvel
hetnek létre olyan változatok, amelyek előnyö- ezelőtt olyan természeti és gazdasági változá-
sek a genetikai reprodukcióra nézve. Durham sokkal járt - irtásos-égetéses talajművelés, öntö-
szerint a maladaptív jellegek megjelenése első- zés -, amelyek növelték a malária elterjedésé-
sorban annak köszönhető, hogy az egyének nek kockázatát. Ez olyan genetikai változatokra
gyakran nem szabadon választanak a rendelke- szelektált (pl. sarlóssejtes vérszegénység), ame-
zésre álló allomémek közül, hanem bizonyos lyek heterozigóta formában ellenállóvá tették
társadalmi csoportok tartják fenn maguknak a hordozóikat e betegséggel szemben (Bereczkei
döntés jogát. A hatalmi elit által alkalmazott 1991).
kényszer vagy manipuláció sokszor olyan mé- Durham szerint a kultúra önszelekciós képes-
meket erőltet a társadalom tagjaira, amelyek sége miatt a gének és a kultúra közötti összefüg-
rontják túlélési és szaporodási esélyeiket. Ilyen- gések többnyire bonyolultabbak az egyszerű in-
re láttunk példát a 2.5.2. fejezetben: az uralkodó teraktív közvetítéseknél. Ezért a közöttük lévő
réteg olyan házassági szabályokat és tabukat kölcsönhatásokat célszerű az ún. komparatív
hoz létre, amelyek csökkentik a társadalom töb- modellekben ábrázolni, amelyekben az a közös,
bi tagjának családalapítási lehetőségeit. hogy a kulturális változásokat a másodlagos ér-
A kulturális szelekció során elterjedt allomé- tékek szelekciója hozza létre. Három ilyen mo-
mek tehát növelhetik, csökkenthetik, vagy vál- dellt különböztet meg. Az első a fokozás, amely
tozatlanul hagyhatják hordozóik genetikai rá-
termettségét. Durham ezek alapján öt modellt
állít fel a gének és a kultúra kölcsönhatásának
jellemzésére (6.4. ábra). Az első kettőt interaktív
modellnek nevezi. Lényege az, hogy a gének (el-
sődleges értékek) és az allomémek közvetlenül
befolyásolják egymás rátermettségét. Az egyik
esetben a gének mintegy „közvetítik" az alterna-
tív mémek kulturális szelekcióját. Olyan mé-
mek terjednek el, amelyek elsajátítását a meglé-
vő genetikai hajlamok irányítják. Így például az
édesség kedvelése - és ezzel az édességipar vi-
lágméretű térhódítása - annak köszönhető,
hogy az ember veleszületett cukorpreferenciá- 6.4. ÁBRA
val rendelkezik, amely valószínűleg őseink gyü- A gének és a kultúra kölcsönhatásának öt alapformája
Durham (1991) modelljében
450 6. RÉSZ. KULTÚRA

szerint az adott kultúra olyan mémváltozatokat gük szerint, de nincsenek különbségek repro-
ruház fel a legmagasabb kulturális fitnesszel, duktív következményeiket tekintve. Végül, a
amelyek egyúttal az adott környezetben legma- szembenállás olyan mémekre vonatkozik, ame-
gasabb genetikai rátermettséggel rendelkeznek. lyek a társadalom működésében betöltött elő-
Bizonyos kulturális ideák (normák, viselkedés- nyös tulajdonságaik miatt elterjednek a kultúrá-
formák, hitek] - és mint láttuk, a szerző szerint ban, miközben hátrányos következményekkel
ezek vannak többségben a kultúrán belül - hoz- járnak hordozóik fennmaradására és szaporodá-
zájárulnak hordozóik túléléséhez és szaporodá- sára. Ebben az esetben tehát az történik, hogy a
sához, miközben a kulturális (és nem a bioló- kulturális szelekció a biológiai alkalmazkodást
giai) szelekció az adott társadalomban uralkodó tekintve hátrányos (szuboptimális) változatot
értékek hatására elterjeszti ezeket. Nem arról (normát, hitet, viselkedési szokást) részesít
van tehát szó, miként Alexander feltételezte, előnyben.
hogy a kulturális szokások és intézmények a ge- William Durham modellje az evolúcióelmélet
netikai érdekek közvetlen kifejeződései. Nem is perspektívájából veszi szemügyre egyén és tár-
arról, ahogyan Lumsden és Wilson gondolta, sadalom, biológiai evolúció és kulturális evolú-
hogy ti. az epigenetikus szabályok írják elő (ka- ció kapcsolatát. Többé-kevésbé logikus és kohe-
nalizálják) a kulturális jegyek elterjedését. Leg- rens képet fest ezekről az összefüggésekről. Két
kevésbé arról, miként Boyd és Richerson gon- ponton támad hiányérzetünk. Az egyik az, hogy
dolják, hogy a kultúra autonóm folyamatai Durham elemzéséből nem derül ki, az elsődle-
egyes, ritka esetekben nem elég erősek ahhoz, ges értékek pontosan hogyan befolyásolják a
hogy elszakadjanak a darwini evolúciótól. A lé- másodlagos értékek kialakulását. Feltételezi,
nyeg Durham szerint az, hogy itt két önálló és amit valójában bizonyítania kellene, hogy ti. a
független oksági mechanizmus szerint működő kulturális szokások és intézmények történetileg
rendszer kapcsolódik össze és erősíti egymást a az evolúció során létrejött pszichológiai képes-
kongruencia elve alapján. Bizonyos mémek tár- ségek erőterei és kényszerpályái mentén szerve-
sadalmi következményeik pozitív értékelése ződtek. A másik kifogásunk a maladaptív tulaj-
alapján terjednek el a kulturális térben, miköz- donságok kialakulásának magyarázatára vonat-
ben ugyanezek a mémek előnyös reproduktív kozik. Nagyon elnagyolt képet fest Durham,
következményeik miatt fenntartják hordozóik amikor azt állítja, hogy a hatalmi elit manipulá-
génjeit a populációban. A következő fejezetben ciója és kényszer jellegű intézkedései okozzák
több olyan viselkedési szokást elemzünk, ame- az eredetileg adaptív jellegek „kisiklásait". Álta-
lyek jól értelmezhetők e magyarázat fényében. lában véve igaz, hogy az egyének reproduktív
A komparatív modellek másik formája a sem- érdekeinek kifejeződéseit a többi ember cselek-
legesség, amely szerint a kultúra másodlagos ér- vései befolyásolják, és ebben a csalás és megté-
tékei magas kulturális fitnesszel ruháznak fel vesztés számos formája jut szerephez (5.2.6.).
olyan mémeket, amelyek nincsenek hatással Pontos és részletes elemzésre vár azonban, hogy
hordozóik biológiai túlélésére és szaporodási si- az uralkodó csoportok hogyan képesek érvény-
kerére. Más szóval, a kulturális változatok kö- re juttatni akaratukat a tömegek döntéseivel
zött különbségek vannak társadalmi értékessé- szemben.
6.2. fejezet
A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA

Az előző fejezetben bemutatott elméletek után most azt nézzük meg, hogy mi-
ként működnek ezek a valóságos társadalmi folyamatokban. Az alábbiakban
részletesen bemutatunk néhány kulturális szokást, intézményt, normát, vala-
mint ezek kapcsolatát a darwini evolúcióval. Előbb a genetikai és kulturális fo-
lyamatok „közvetlen" összekapcsolódásaira hozunk példát, azután arra, hogy
az információátadás autonóm mechanizmusaira épülő társadalmi szokások és
intézmények miként hatnak vissza és befolyásolják az egyének túlélését és sza-
porodását. Végül a maladaptív kulturális jelenségek kialakulását vizsgáljuk
meg egy példán keresztül, és azt, hogy az „önkényesnek" vélt kulturális jelle-
gek valójában nem függetleníthetők teljesen a biológiai evolúció hatásaitól.

6.2.1. Színlátás az egyes színekre vonatkozó szavaikat egy erre a


célra készült speciális táblázaton (Berlin és Kay
Ismeretes, hogy a színek fizikai értelemben foly- 1969). Kiderült, hogy az így összegyűlt hatal-
tonos sorozatot alkotnak, „egymásba olvadnak", mas szókészlet nem folytonosan oszlott el a
ahogy az elektromágneses sugárzás frekvencia- spektrum teljes hosszában, hanem diszkrét cso-
tartományai változnak. Mégis, az ember külön- magokba rendeződött. A 6.5. ábra azt mutatja,
böző kategóriákra osztja fel ezt a kontinuumot, hogy tizenegy kategóriát lehetett elkülöníteni, a
és sajátos elnevezést ad az egyes színeknek. Sok feketét és a fehéret, a négy alapszínt (vörös, sár-
társadalomtudós, pl. Lee Whorf vagy Ludwig ga, kék, zöld), és néhány egyéb színt (barna, bí-
Wittgenstein úgy vélekedett, hogy a zöld, a kék bor, rózsaszín, narancs, szürke). Sohasem talál-
vagy a vörös elnevezések önkényes jelek, ame- tak közöttük átfedést: így például a sárgát vagy a
lyek egyezményes jelentései egy adott kultúrán pirosat jelentő szavak egyetlen nyelvben sem je-
belül bizonyos társadalmi életformában és nyel- löltek valamilyen más színt is.
vi sémában gyökereznek. Ez a felfogás a sokáig Érdekes vizsgálatot végeztek ezzel kapcsolat-
uralkodó nyelvi relativizmus elméleti keretében ban az új-guineai dani törzsben, akik színszó-
fogalmazódott meg, amely szerint nincsenek tára meglehetősen egyszerű: csupán a „mola"
szemantikai univerzáliák; a különböző nyelvek (világos) és a „mili" (sötét) szavakat tartalmazza
eltérő módon szervezik és osztályozzák az em- (Rosch 1973). A kísérletre jelentkező iskolásfiú-
beri tapasztalatot (5.6.8.). Sőt, egyesek egészen kat két csoportra osztották. Az egyik csoportnak
odáig mentek, hogy a különböző nyelvi sémákat az alapszíneket mutatták meg, amelyeket egy-
használó emberek valójában eltérő módon ész- egy ismeretlen, újonnan kreált szóval jelöltek. A
lelik a környezetüket (Whorf 1956). másik csoport tagjainak a fő színcsoportokból
Több kultúrközi vizsgálat azonban ellent- távoleső színeket, illetve keverékszíneket adtak,
mondott ennek a hipotézisnek (Pinker 1999). ugyancsak a hozzájuk tartozó fantázianevekkel
Az egyikben a kutatók húsz különböző nyelvi együtt. Azt találták, hogy az első csoport tagjai
közösség tagjait arra kérték, hogy helyezzék el lényegesen gyorsabban és kevesebb hibával ta-
452 6. RÉSZ. KULTÚRA

6.5. ÁBRA
A szín kategóriák megoszlása 20 társadalomban ■ A függőleges tengely értékei a világosságot, a vízszintes tengely érté-
kei a színárnyalatokat jelzik (az ún. Munsell-rendszer alapján) (Forrás: Berlin és Kay 1969)

nulták meg a megfelelő szavakat, ami arra mu- nyebbek a kékre, a zöldre és a vörösre. Hasonló-
tat, hogy az alapszínek iránt valamifajta részre- an a talamusznak azok az idegsejtcsoportjai,
hajlást tanúsítanak. amelyek a retinát és a látókérget kötik össze,
Az eddigi etnográfiai kutatásokból az derült négy típusba tartoznak, amelyek úgy működ-
ki, hogy a világos és sötét, illetve fekete-fehér nek, hogy pozitív választ adnak az egyik színre
fogalmakat minden társadalomban ismerik és (pl. vörösre) és negatívat egy másikra (pl. zöld-
használják. A kultúrák túlnyomó részének szín- re). Végül a látókéreg integrálja az így beérkező
szótára azonban ennél lényegesen gazdagabb. információt. Egyes sejtjei csak bizonyos hul-
Ha még egy színt ismernek, az mindig a piros. lámhosszúságú fényekre érzékenyek, más sejt-
Ha pedig további színeket tudnak kifejezni, jei pedig a színkontrasztok kialakításáért felelő-
ezek gyakorisága a következő sorrendet mutatja: sek. A lényeg tehát az, hogy az idegrendszer
zöld, sárga, kék. Minden további szín megneve- diszkrét kategóriákba rendezi a környezetből ér-
zése csak ezek után következik (Durham 1991). kező vizuális információt.
Az utóbbi két évtized neurofiziológiai kutatá- Mindez a viselkedés szintjén is megjelenik.
sai hasonló mintázatokat tártak fel a színek Leleményes technikával sikerült kimutatni,
megkülönböztetése terén, mint az antropológiai hogy a négy hónapos csecsemők „automatiku-
vizsgálatok (Gross 1995). Agyunk több szinten san" megkülönböztetik az egyes színeket (Born-
képes feldolgozni a szemünkbe érkező elektro- stein 1985). Levetítették számukra a teljes hul-
mágneses sugárzást. A szem ideghártyája, a reti- lámhossztartományt, és mérték azt az időt, ame-
na színlátásért felelős receptorai (az ún. csapok) lyet a csecsemők a különböző monokromatikus
három típusba sorolhatók, amelyek legérzéke- fények megfigyelésével töltöttek. Egy idő után
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 453

elfáradtak a nézésben - hozzászoktak, habituá- kulturális közvetítéssel jönnek létre. Ismeretes,


lódtak a bemutatott színárnyalatokhoz - és el- hogy a Föld felnőtt lakosságának egy része kép-
fordították a fejüket. Ezt követően a kutatók azt telen megemészteni a friss tejet, illetve bizo-
az időt mérték, amely az új szín iránti érdeklő- nyos tejtermékeket. Ennek elsődlegesen az az
dés megjelenéséig eltelt. Kiderült, hogy a habi- oka, hogy a tejcukor (laktóz) lebontásáért felelős
tuációból való felépülés akkor volt a leggyor- enzim (laktáz) nem termelődik megfelelő meny-
sabb, ha az egymást követő színek különböző nyiségben a gyermekéveket követően. E hiány-
kategóriákba tartoztak (pl. kék, aztán zöld), és állapot, amelyet az orvosi szakirodalomban fel-
akkor volt a leglassúbb, ha ugyanannak az alap- nőttkori laktóz intoleranciának is neveznek,
színnek a különböző árnyalatait alkották (pl. sö- olyan tünetekkel jár, mint bélgörcsök, puffadás,
tétkék, kékeszöld stb.). Ez még akkor is így volt, hasmenés és hányinger, sőt hányás. Az emberek
ha a másodikként bemutatott színek fizikailag másik csoportjában viszont nem okoz problé-
(nanométerben kifejezve) egyforma távolságra mát a tej emésztése. Ezt a különbséget genetikai
voltak az elsőnek vetített színtől (pl. kék: 480 tényezők okozzák: a tejlebontók olyan allélokat
nm, zöld: 510 nm, a kék másik árnyalata: 450 hordoznak, amelyek a laktáz tartós, az egész fel-
nm), A csecsemők valamennyi kultúrában ké- nőttkori élet során fennmaradó termeléséért fe-
pesek kategóriákra osztani a teljes színtarto- lelősek.
mányt, és megkülönböztetni a négy alapszínt - Kultúrközi összehasonlító vizsgálatok sajátos
mindezt olyan életkorban, amikor még nincse- mintázatokat találtak a tej biológiai hasznosítá-
nek szavaik a színekre. sával és a tejfogyasztási szokásokkal kapcsolat-
Az antropológiai, neurofiziológiai és pszicho- ban (Durham 1991). Egy 197 kultúrára kiterjedő
lógiai adatok megfelelései azt mutatják, hogy a elemzés gazdag sokféleségről számol be e téren:
színek osztályozása és kategorizációja egy gene- egyes társadalmakban (pl. a zambiai bantuk kö-
tikailag előírt idegrendszeri struktúrára épül. rében) senki sem képes a tej lebontására, más
A Lumsden-Wilson-modell alapján azt lehet társadalmakban viszont (pl. a Kongóban élő
mondani, hogy a színszótárak kulturális mintá- tuszi pásztoroknál) a populáció minden tagja
zatai a színérzékeléssel kapcsolatos epigeneti- rendelkezik tejcukorbontó enzimekkel. A 0 és
kus szabályok megoszlásait (etnografikus gör- 100% között természetesen számos átmenetet
béit) tükrözik vissza. Durham elmélete alapján találunk, a társadalmak túlnyomó többsége
pedig arról van szó, hogy a színek érzékelésének mégis két csoportba sorolható. Vannak olyan
idegrendszeri képességei olyan elsődleges érté- kultúrák - ezek vannak többségben ahol az
kek (értékelési eljárások), amelyek befolyásol- emberek 60-70%-a nem képes a tej lebontására,
ják a különböző színek (mémek) kulturális elsa- A kultúrák másik csoportjában viszont olyan
játítását és átadását. Ebben az esetben tehát a társadalmak találhatók, amelyek népességének
kulturális változatok evolúciója genetikai köz- nagy része (70-100%-a) meg tudja emészteni a
vetítéssel jön létre, ami azt is jelenti, hogy ami- tejet. Az is kiderült, hogy a tejlebontók aránya
kor új mémek jelennek meg - ezt mutatja a alacsony a vadászó-gyűjtögetők körében, a mar-
danik iménti esete -, azok egy specifikus és vi- hát és kecskét nem tartó társadalmakban és ott,
szonylag szűk tartományon belül terjednek el a ahol csak az utóbbi néhány száz év során tértek
kultúrában. át a tejfogyasztásra. A részben vagy egészben
tejtermelésre épülő pásztortársadalmakban vi-
szont az emberek több mint 90%-a képes a tej
6.2.2. Tejcukorlebontás. Migráció biológiai hasznosítására. Kérdés, milyen folya-
matok hozták létre ezt a megoszlást.
Az előbbivel ellentétes mechanizmus is gyak-
Kézenfekvő feltételezés, hogy a Homo sapi-
ran ment végbe az emberi történelem során: eb- ens tejfogyasztása eredetileg a szárazföldi emlő-
ben az esetben a viselkedés genetikai változatai
sök viselkedését követte. Ennek megfelelően a
454 6. RÉSZ. KULTÚRA

gyerekek laktózlebontása az elválasztást köve- nem így oldotta meg valamennyi populáció a tej
tően alacsony szintre esett vissza, és ez a későb- hasznosítását? A tej feldolgozásának viszonylag
bi élet során végig megmaradt. Az állattartásra, egyszerű technikái miért nem tüntették el a fel-
ezen belül is a tejtermelésre való áttérés azon- nőttkori tejlebontás kezdetben ritka alléljait?
ban, amely legkorábban 8-10 ezer évvel ezelőtt Nyilvánvalónak látszik, hogy további ténye-
következett be, lényeges változásokkal járt az zők felelősek a tej fogyasztásának tömeges elter-
emberek táplálkozási szokásaira nézve. Az in- jedéséért. A magyarázat valószínűleg az, hogy a
tenzív tejfogyasztás olyan génváltozatokra sze- friss tej fogyasztása rendkívül előnyös hatással
lektált, amelyek képessé tették a felnőtt szerve- van a szervezet kalcium-anyagcseréjére. Nem
zetet a tej enzimek segítségével történő lebontá- csupán azért, mert a tej viszonylag sok kalciu-
sára. Előnyt élveztek azok az egyének, akik mot tartalmaz, hanem amiatt is, hogy a laktóz
mutáció révén a laktáz egész élet során aktív hasonlóan működik a D-vitaminhoz: segíti a
változatának egyelőre ritka alléljait hordozták. kalcium felszívódását a bélcsatornából. Várha-
Miután ez lényegesen javította táplálkozási kö- tóan ez a hatás elsősorban azokban a populáci-
rülményeiket és ezzel életbenmaradási esélyei- ókban fontos, ahol a szükségesnél kevesebb D-
ket, a laktózlebontás képessége elterjedt a popu- vitaminhoz jutnak az emberek. Mint ismeretes,
lációban (Simoons 1981, Holden és Mace 1997). az Egyenlítőtől mért távolsággal egyenes arány-
Azok a populációk viszont, amelyek valami ban csökken a D-vitamin felépüléséhez szüksé-
miatt nem tértek át a marhatartásra, nem szelek- ges ultraibolya sugárzás intenzitása. Amennyi-
tálódtak erre a képességre. Így pl. a trópusi Afri- ben tehát a laktóz lebontását végző gének való-
kában, ahol az álomkórt okozó cecelegyek nem ban a kalcium beépülésének előnye miatt sze-
teszik lehetővé nagy állatcsordák tartását, a tej- lektálódtak, feltételezhető, hogy az egyenlítőtől
lebontók aránya mindössze 0 és 20% között észak és dél felé növekszik előfordulási valószí-
van. nűségük. Az eredmények messzemenően alátá-
A modern európai társadalmak többsége (köz- masztották ezeket az elvárásokat. Szoros korre-
tük Magyarország) a tejlebontók körébe tarto- lációt találtak a tejlebontó allélok gyakorisága és
zik, mutatván az itt élő népcsoportok állatte- a földrajzi szélességi fokok között (6.6. ábra).
nyésztő múltját. Érdekes ugyanakkor, hogy szá- Ezenkívül azt is sikerült kimutatni, hogy a 30.
mos kultúrában - például Észak-Afrika és a Föld- szélességi körtől északra és délre haladva egyre
közi-tenger térségében található népcsoportok nő az ezer főre jutó szarvasmarha-állomány, nö-
körében - intenzív tejfogyasztást mértek annak vekszik a friss tej fogyasztásának gyakorlata, és
ellenére, hogy meglehetősen alacsony (5-35%) csökken a sajtkészítés relatív hányada (Durham
azoknak az aránya, akik képesek a laktóz lebon- 1991).
tására. Kiderült azonban, hogy az itt élő embe- Kivételek természetesen vannak. így pl. a
rek a tejet elsősorban feldolgozott formában, Grönlandon (a 69. szélességi körön) élő eszki-
mindenekelőtt sokáig érlelt sajt alakjában fo- mók szinte egyáltalán nem fogyasztanak tejet és
gyasztják (Low 2000). A sajtkészítés során, első- tejterméket, nem is tudják lebontani. Ráadásul
sorban a baktériumok által végzett erjedésnek sötét a bőrük - ez az északi populációk körében
köszönhetően ugyanis a laktóz mennyisége meglehetősen ritka -, így viszonylag kevés UV
lényegesen csökken, és nem okoz problémát sugárzás éri őket. A rendszeresen fogyasztott tő-
a tejérzékeny embereknek. Tovább bonyolítja a kehalmáj azonban rendkívül gazdag D-vitamin-
képet, hogy a pásztortársadalmakban, ahol ma- ban, és megakadályozza a csontrendszer meg-
gas a tejlebontók aránya, ugyancsak sok sajtot betegedéseit. Általában azt lehet mondani, hogy
esznek, noha ez arányaiban a teljes tejfogyasz- azokban a kultúrákban, amelyek életmódjuk és
tásnak csupán töredékét teszi ki. Miután tud- sajátos történelmi múltjuk következtében alter-
juk, hogy a sajtkészítés szintén több ezer éves natív megoldást találtak a D-vitamin abszorp-
múltra tekint vissza, felmerül a kérdés, miért ciójával kapcsolatos adaptációs problémára, eny-
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 455

tozások (tejtermelésre való áttérés) hozták létre


a megfelelő genetikai változásokat. Ez a koráb-
ban ismertetett gén-kultúra modellek többségé-
ben jól értelmezhető. Richard Alexander elmé-
lete szerint azt mondhatjuk, hogy a tejtermelés
gazdasági intézménye egy olyan kulturális esz-
köz volt, amely azért jött létre, hogy növelje az
illető társadalomban élő emberek genetikai kép-
viseletét. Nagyobb magyarázó erőt képvisel
Lumsden és Wilson elmélete, amelynek értel-
mében a népességben megjelenő új kultúrgének
(szarvasmarhatartás, tejtermelés) választása bi-
ológiailag sikeressé tette az itt élő embereket. Ez
a korábbi epigenetikus szabályok fokozatos
megváltozásával járt, és olyan genetikai hajla-
6.6. ÁBRA
mok megjelenéséhez vezetett, mint pl. a felnőtt-
A tejcukoremésztők populáción belüli gyakorisága a
földrajzi szélesség függvényében ■ (Forrás: Durham 1991) kori tejpreferencia kialakulása. Ez a genetikai
kanalizáció a viselkedési szokásokat minden
populációban az új körülményeknek megfelelő-
hült a laktáz gének iránti egyébként intenzív en alakította át, és ennek eredményeként meg-
szelekciós nyomás. változtak a korábbi etnografikus görbék kultú-
Mindezen eredmények ismeretében az a kép rákra jellemző megoszlásai.
rajzolódik ki, hogy a felnőttkori laktáz gének el- Hasonlóan érvel William Durham, bár lénye-
terjedését két, részben egymásra épülő szelekci- gesen kisebb genetikai befolyást feltételez a kul-
ós folyamat hozta létre. Először, azokban a tár- turális szokások kialakulásával kapcsolatban.
sadalmakban, ahol az állattartásra való áttérést Szerinte itt egy kultúra által közvetített geneti-
követően lényegében a tej vált az egyetlen kaló- kai evolúcióról van szó. A tejtermeléssel kap-
riadús és megbízható táplálékká, ott a laktóz fel- csolatos mémek megjelenése és elterjedése olyan
nőttkori felhasználásának génjei igen erős sze- környezetet teremtett, amely bizonyos génvál-
lekciós hatások alatt álltak. Így nem meglepő, tozatokat fitnesselőnyhöz juttatott. A tejfo-
hogy a pásztortársadalmakban - függetlenül gyasztás kulturális gyakorlatát azonban nem
azok földrajzi elhelyezkedésétől - igen magas a epigenetikus szabályok kanalizálják, hanem au-
tejlebontók aránya. Másodszor azokban a kultú- tonóm társadalmi normák és elvárások (másod-
rákban, amelyek földrajzi elhelyezkedésük mi- lagos értékek) tartják fenn. Olyan mémek terjed-
att nem jutottak elég UV sugárzáshoz, a csont- nek el, amelyek kulturálisan sikeresnek bizo-
képzéshez szükséges kalcium beépülése miatt nyulnak más alternatívákkal szemben. A tej
vált fontossá a tej fogyasztása - és az ennek meg- tápértékével és egészségre gyakorolt hatásával
felelő gazdasági szerkezet kialakulása -, amely kapcsolatos hitek és szabályok megerősítik az
ugyancsak a tartós hatású laktáz génekre szelek- emberek tejfogyasztási szokásait, és ezen ke-
tált. A tejlebontók aránya azokban a társadal- resztül növelik túlélési esélyeiket. Érdekes - és
makban a legmagasabb (90% fölötti), amelyek- a korábbi hipotézissel egybevág hogy ezeknek
ben mindkét hatás érvényesült. A tejlebontás a mémeknek az elterjedési gyakorisága szorosan
biológiai képességének kialakulása ilyen körül- illeszkedik a földrajzi szélesség fokához. Az
mények között nyilvánvaló előnyhöz juttatta indo-európai mitológiák elemzése pl. azt mutat-
őket túlélésük és szaporodásuk tekintetében. ja, hogy az északi kultúrákban a déliekhez ké-
A lényeg az, hogy a tejfogyasztás olyan kultu- pest nagyobb szerepet játszanak a tehenekkel és
rális adaptáció, ahol a társadalmi-gazdasági vál- a tejtermeléssel kapcsolatos istenek, szimbólu-
456 6. RÉSZ. KULTÚRA

mok és rítusok (pl. ököráldozat). A tejfogyasz- szú utat tettek meg ázsiai otthonukból mintegy
tással kapcsolatos ideák kulturális elterjedésé- 10-15 ezer évvel ezelőtt. Kisebb gyakoriság jel-
ben valószínűleg szerepet játszottak a Boyd-Ri- lemzi az észak-amerikai indiánokat, akik rövi-
cherson-modellben értelmezett irányított válto- debb vándorlás után telepedtek le új hazájuk-
zás és a gyakoriságfüggő részrehajlások. ban. Az „otthon maradó" ázsiai populációkban
A genetikai szelekció kulturális közvetítésé- (pl. Japánban, Kínában, Jakutföldön) viszont
nek másik példájaként egy érdekes és meglepő meglepően alacsony (átlagosan 5%) allélgyako-
hipotézist mutatunk be, amely nemrégiben lá- riságot mértek. Azok a maláj és szamoai etniku-
tott napvilágot a kultúrák vándorlásának lehet- mok pedig, akik Tajvanról kerültek el néhány
séges genetikai alapjairól (Chen et al. 1999). Egy ezer évvel ezelőtt, lényegesen több hosszú alléit
ideje ismeretes, hogy az agy egyik legfontosabb hordoznak, mint a helyben maradó őslakók. Az
neurotranszmittere, a dopamin fontos szerepet Európába vándorló zsidók körében ugyancsak
játszik bizonyos személyiségvonások megjele- magasabb allélgyakoriság figyelhető meg, mint
nésében. Egyes dopaminreceptorok (kötőhelyek) azoknál, akik a közelben, pl. Etiópiában vagy Je-
rendkívül magas genetikai polimorfizmust mu- menben telepedtek le. Végül, az indoeurópaiak
tatnak, amely azt jelenti, hogy nagyon sok gén- közül említsük meg a szardíniai népességet,
változat (alléi) vesz részt a létrehozásukban. akik jelenlegi ismereteink szerint nagyon hosz-
Szoros megfelelést találtak a 11. kromoszómán szú ideje élnek ugyanazon a helyen és gyakorla-
található DRD4 nevű receptor gén polimorfiz- tilag 0%-ban hordozzák a DRD4 hosszú alléit.
musa és az újdonságkeresés mint személyiség- Ezek az összefüggések azt sugallják, hogy az
vonás terén mért változatosság között (Hamer és újdonságkeresésért (kockázat-vállalásért, hiper-
Copeland 1998). A DRD4 ún. hosszú alléljai, aktivitásért) felelős DRD4 allélváltozatok szere-
amelyek alacsony dopaminérzékenységet okoz- pet játszhattak egyes, valószínűleg kisméretű
nak, olyan tulajdonságokkal állnak kapcsolat- népcsoportok vándorlásában. A kapott korrelá-
ban, mint a figyelemhiány, a hiperaktivitás és a ció magyarázatára két lehetséges hipotézis fo-
kockázatkeresés (pl. a szerencsejátékban). galmazható meg (Chen et al. 1999). Az egyik
Az adatok egy másik csoportja azt mutatta ki,
hogy nagy a változatosság a DRD4 populációk
közötti gyakorisági megoszlásaiban. Egy 12 ko-
rábbi vizsgálatból álló metaelemzés 39 kultúrá-
ból származó 2320 személy genetikai adatait
dolgozta fel (Chen et al. 1999). Régészeti, törté-
nelmi és nyelvészeti dokumentumokra támasz-
kodva egyúttal megvizsgálták ezeknek a kultú-
ráknak a múltbeli migrációs tevékenységét. A
rendelkezésre álló adatok alapján igyekeztek
képet kapni arról, hogy az elmúlt 30 ezer év
során milyen útvonalakon közlekedtek és mi-
lyen távolságra jutottak a szóban forgó népcso-
portok.
A két adatsor meglepő átfedést mutatott. Ki-
derült, hogy a DRD4 hosszú alléljainak előfor-
dulási valószínűsége szorosan korrelál a tanul-
mányozott népek múltbeli migrációs aktivitásá- 6.7. ÁBRA
val (6.7. ábra). Hogy csak néhány példát ragad- A DRD4 hosszú alléljeinek gyakorisága 39 populációban
junk ki, legnagyobb arányban (69%-ban) a annak függvényében, hogy e populációk mekkora távol-
dél-amerikai indiánoknál fordul elő, akik hosz- ságokat tettek meg múltbeli vándorlásaik során ■ (For-
rás: Chen et al. 1999)
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 457

szerint az evolúció véletlenszerű eseményei (mu- kább a korlátozott mennyiségben jelen lévő erő-
táció, genetikai sodródás, alapító hatás) hozták források optimális felhasználására kifejlesztett
létre azokat a génfrekvencia-megoszlásokat, helyi technikák tették lehetővé.
amelyek azután egyes népcsoportokat a vándor- Ez a magyarázat leginkább talán a Lumsden-
lásra, másokat az otthonmaradásra hajlamosí- Wilson-modellben értelmezhető: az új kultúr-
tottak. Ebben az esetben tehát eleve volt egy ge- génre való áttérés (elköltözés vs. helyben mara-
netikai különbség az egyes populációk között, dás) változásokat hoz létre a megfelelő epigene-
és azok vállalták a költözéssel és a máshová te- tikus szabályok (újdonságkeresés, exploráció)
lepedéssel járó kockázatokat, amelyek tagjai genetikai alapjaiban (DRD4), és ez megváltoz-
nagy arányban hordozták a szükséges genetikai tatja az egyes népcsoportokra jellemző etnogra-
változatokat - és az ennek megfelelő személyi- fikus görbék megoszlásait (migrációs térkép). Ez
ségjegyeket. Elméleti megfontolások alapján az elmélet a csoportok közötti genetikai különb-
azonban nem valószínű, hogy az ilyen sziszte- ségekre és a viszonylag gyors genetikai változá-
matikus, egy irányba mutató változások kiala- sok kialakulására is magyarázatot adhat. Érde-
kulását az evolúció véletlenszerű erői tették vol- mes még egyszer megismételni, hogy miközben
na lehetővé. Ezt a feltevést az a tapasztalati a Lumsden-Wilson-elmélet erős genetikai de-
eredmény is cáfolni látszik, miszerint a jelenlegi terminizmusánál fogva valószínűleg nem alkal-
emigránsok (pl. az Egyesült Államokban élő ja- mas a kulturális változások nagy részének mo-
pánok és európaiak) szervezetében talált DRD4 dellezésére, bizonyos feltételek között (erős
allélok gyakoriság értékei nem különböznek az szelekciós nyomás, kisméretű populációk stb.)
anyaországban (Japánban, Európában) maradt plauzibilis és ellenőrizhető hipotéziseket nyújt.
honfitársaiktól. Ha ugyanis a DRD4 hosszú allé-
lok jelenléte váltja ki a migrációs hajlamot, ak-
kor nagy különbségnek kellene mutatkoznia a 6.2.3. Táplálkozási preferenciák
távoli országokba költöző, illetve az otthon ma-
radt populációk génmegoszlásaiban. Az eddigiekben a gének és a környezet „közvet-
Valószínűbb a másik hipotézis, miszerint a len" kölcsönhatásaira láttunk néhány példát.
történelem során nagy távolságokra költöző cso- Az egyik esetben arra, hogy egyes kulturális je-
portokban mért magas DRD4 gyakoriság a ván- lenségek kialakulását a gének által előírt ideg-
dorlás speciális körülményeihez való alkalmaz- rendszeri hatások közvetítik, a másik esetben
kodás eredményeként jött létre. Az új élettér fel- pedig arra, hogy bizonyos gének gyakorisági
kutatásának és elfoglalásának kényszere termé- megoszlásai a kultúra közvetítő folyamatai ré-
szetesen nagyon különböző, népenként eltérő vén alakulnak ki. A legtöbb kulturális jelenség
természeti, gazdasági és politikai okokból fa- azonban bonyolultabb közvetítésekre épül. Nem
kadt. A hosszú ideig, gyakran évszázadokig, az történik, hogy a gének által előírt idegrend-
esetleg évezredekig tartó migráció azután felte- szeri vagy élettani változások mintegy lehetővé
hetőleg olyan személyiségvonásokra szelektált, teszik a megfelelő kulturális gyakorlat kiépülé-
amelyek révén sikeresen birkóztak meg az ere- sét (mint a laktózlebontás vagy a sarlóssejtes
deti környezet elhagyásának nehézségeivel, a vérszegénység esetében). Inkább azt figyelhet-
vándorlás során állandóan változó életkörülmé- jük meg, hogy a mémek a darwini evolúciótól
nyekkel, és a túlélést veszélyeztető új és várat- független mechanizmus (pl. kulturális szelek-
lan hatásokkal. A helyükön maradó populációk ció) segítségével terjednek el, miközben befo-
számára ezzel szemben nem az újdonságkereső lyásolják a biológiai alkalmazkodást. Bizonyos
és felfedező (explorációs) tevékenységek voltak kulturális változatok kifejezetten azért jönnek
adaptívak. Sőt, ezek számos költséggel jártak a létre, hogy növeljék az adott kultúrában élő em-
társas együttélés szempontjából, ezért genetikai berek túlélési esélyeit és szaporodását. Ebben a
alapjai eltűntek. E csoportok fennmaradását in- tekintetben a kulturális újításokat úgy foghatjuk
458 6. RÉSZ. KULTÚRA

fel, mint a biológiai alkalmazkodás egyfajta he- rást, mert így a kukorica kemény héja gyorsab-
lyettesítőit, amelyek a genetikai alapok hiányá- ban felpuhul.
ban is képesek növelni az egyének biológiai si- Ez a példa jól mutatja, hogy az adaptív kultu-
kerességét. A kulturális újítások ugyanis olyan rális változatok szelekciója nem feltételez tuda-
gyorsan jönnek létre, hogy a genetikai evolúció tos döntéseket az egyén részéről. A mémek gyak-
nem tudja őket követni, emiatt hátrányosak le- ran véletlenek sorozatán keresztül jelennek meg
hetnek az ember biológiai működésére nézve. a populációban - kezdetben az alkáli főzés való-
Más kulturális változatok bevezetésével azon- színűleg egy véletlen esemény vagy más irányú
ban lehetségessé válik e negatív hatások meg- próbálkozások mellékterméke volt és előnyös
szüntetése vagy legalábbis mérséklése, és ezzel következményeik miatt terjednek el. Eközben
a kultúra adaptív pályán tartása. az emberek ritkán teszik tudatos mérlegelés tár-
Ebbe a csoportba tartoznak a különböző táp- gyává az ezzel járó nyereségeket és vesztesége-
lálkozási szokások és hiedelmek. Solomon Katz ket. Döntéseiket inkább a létező kulturális tradí-
és munkatársai (1974) számos kultúrára kiterje- ciók és más, befolyásos emberek véleményei
dő összehasonlító vizsgálatokat végeztek a ku- befolyásolják, azaz - Boyd és Richerson termi-
korica táplálkozási célra történő feldolgozási és nológiájával - mémválasztásaikat közvetett és
előkészítési technikáiról. Az találták többek gyakoriságfüggő részrehajlásokra építik.
között, hogy sok helyen a kukoricát egy 30-50 A véletlenek, pozitív következmények és be-
percig tartó lúgos főzésnek vetik alá úgy, hogy folyások működését még jobban megvilágítja
fahamut vagy más alkalikus anyagot szórnak a egy másik, napjainkban folyó kutatás, amely a
vízbe, csak azután fogyasztják a növényt. Ez a fűszerek használatának kulturális szokásai és
kezelés, mint a laboratóriumi vizsgálatokból ki- biológiai előnyei közötti kapcsolat természetét
derült, jelentősen növeli a növény tápértékét. igyekszik feltárni (Sherman és Hash 2001). A
Eredetileg ugyanis a szemek egy emészthetet- kutatók feltételezték, hogy az emberi táplálék
len, glutelin nevű fehérjébe zárva tartalmazzák elkészítése során használt fűszerek jótékony ha-
az egyik létfontosságú aminosavat, a lizint, ame- tással vannak az egészségre. Nevezetesen, csök-
lyet a szervezet emiatt nem tud hasznosítani. kentik az ételben lévő kórokozók és élősködők
Az alkalikus főzés hatására azonban ez a fehérje számát, illetve fertőzőképességét. A fűszernövé-
emészthető egységekre esik szét. Másrészt el- nyek ugyanis olyan kémiai vegyületeket termel-
bomlik a niacin nevű vegyület is, amely a pel- nek, amelyek segítségével hatékonyan képesek
lagra nevű betegséget okozza. E speciális tech- védekezni természetes kártevőikkel (rovarok-
nika nélkül a kukorica csupán egy periferikus kal, gombákkal, baktériumokkal) szemben. Az
jelentőségű élelemforrás szerepét töltené be, és emberi táplálkozásban való felhasználásuk en-
súlyos alultápláltságot okozna. Elsősorban per- nélfogva csökkenti az ételmérgezés és más táp-
sze azokban a - főleg dél-amerikai - kultúrák- lálkozási betegségek kialakulásának a kockáza-
ban, ahol az étrend 60-80%-át kukoricából ké- tát. A fűszerek ugyanakkor ártalmasak is lehet-
szült ételek teszik ki. Nem véletlen, hogy szoros nek, hiszen nagy koncentrációban tartalmaznak
összefüggést találtak az alkáli főzés gyakorisága olyan toxinokat (allergéneket, karcinogéneket,
és a kukoricatermesztés, ill. -fogyasztás mértéke teratogéneket), amelyek komoly egészségká-
között. Ugyanakkor azoknál a népeknél - ilye- rosodást okozhatnak. Ezért van az, hogy vala-
nek az európai társadalmak -, ahol a kukorica mennyi kultúrában viszonylag kis mennyiség-
nem lényeges tényező az élelmezésben, ezek a ben fogyasztják őket, és sokan - főleg a gyerekek
főzési szokások nem alakultak ki. A kutatások- - kifejezetten negatív (averzív) reakciót mutat-
ból az is kiderült, hogy a kukorica lúgos kezelé- nak a szagukra vagy az ízükre. Legnagyobb koc-
sének valódi következményei rejtve maradnak kázatot az intenzív növekedésben lévő magza-
az itt élő emberek számára. A kérdésekre azt vá- tokra és csecsemőkre jelentenek, ezért nem
laszolták, hogy azért használják ezt a főzési eljá- meglepő, hogy a terhes anyák egy veleszületett
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA
459

elhárító reakcióval - a terhességi rosszulléttel -


védekeznek ellenük (1.1.3.).
A kutatók két alapvető hipotézist fogalmaztak
meg a fűszerek használatának adaptív jellegével
kapcsolatban. Először feltételezték, hogy a forró
égövön gyakrabban és többféle fűszernövényt
használnak a főzéshez, mint a mérsékelt vagy
hideg éghajlati övezetekben, mert az előbbi tér-
ségben lényegesen többféle parazita él. Egy 34
országból összegyűjtött 93 receptkönyv 4578 re-
ceptjének összehasonlító elemzése ezzel egybe-
hangzóan azt mutatta ki, hogy az évi átlaghő-
mérséklet növekedésével a legalább egy fűszert
tartalmazó receptek száma és az egy receptben
átlagosan felhasznált fűszerek száma is növeke-
dett (6.8. ábra). Sőt, emelkedett a leghatásosabb
antibakteriális fűszerek használatának gyakori-
sága és az egy receptben használt fűszerek által
közömbösített baktériumok átlagos aránya. Azt
találták, hogy ezek a különbségek nem vezethe-
tők vissza a fűszernövények földrajzi előfordu- 6.8. ÁBRA
lásaiban található különbségekre. A fűszerek használatának mértéke 34 országban az évi
Ugyancsak feltételezték, hogy több fűszert átlaghőmérséklet és a táplálék jellegének (hús vagy növé-
használnak a húsfélék, mint a növények elkészí- nyi) függvényében ■ (Forrás: Sherman és Hash 2001)
tése során. Ezt a hipotézist arra építették, hogy a
kórokozók kedvezőtlenebb feltételeket találnak
az elhalt - tehát a táplálkozásra előkészített -
tek egy-egy kultúrán belül, méghozzá valószí-
növényekben való szaporodásukhoz, részben a
nűleg az emberek érzékeire, kedélyállapotára és
növényi sejtek vastag sejtfala, részben pedig a
pszichológiai jólétére gyakorolt pozitív hatásaik
bennük található antibakteriális kémiai vegyü-
következtében. A fűszerek élénk (csípős, pikáns
letek miatt. Ezzel szemben az állati sejtek elsőd-
stb.) íze gyakran kellemes inger, amely nem
leges védekező mechanizmusa, az immunrend-
csupán örömérzetet és érzékszervi izgalmat vált
szer az élőlény elpusztulása után megszűnik
ki, hanem egyes esetekben bizonyos endorfinok
működni, és belső pH-juk is (amely nagyobb,
termelését is elősegíti. Fogyasztásuk sokszor
mint 5,6) kedvező körülményeket biztosít a azonnal érezhető, közvetlenül megmutatkozó
patogének elterjedése számára. A hipotézissel
jótékony hatással van az emberek közérzetére,
összhangban azt találták, hogy a húsételek elké-
így pl. elősegíti az emésztésüket, vagy csökkenti
szítéséhez valamennyi kultúrában többféle fű-
vérnyomásukat. Lehetséges, hogy itt az érzék-
szert használnak, mint a növények feldolgozása
szervi részrehajlás esetével állunk szemben
során, és ez a különbség különösen nagy volt a
(3.5.6.): az ízlelőrendszer evolúciója olyan pre-
trópusi, szubtrópusi országokban (6.8. ábra).
ferenciákat hozott létre, amelyek eredetileg más
A fűszerek használata olyan kulturális gya-
adaptációs célokat szolgáltak (pl. egyes, táplá-
korlat, amely valószínűleg hosszú időn keresz-
lékban gazdag növények ízének azonosítása),
tül javította az emberek egészségi állapotát, és
később viszont növelték a fűszerek iránti von-
ezzel növelte túlélésük valószínűségét. Szájha-
zódásunkat (Miller 2000a).
gyomány útján átadott vagy írott változataik si-
A fűszerek távolabbi, egészségre gyakorolt
keres mémek voltak, amelyek gyorsan elterjed-
hatása azonban valószínűleg csak egy hosszabb,
460 6. RÉSZ. KULTÚRA

több generációt magában foglaló periódus alatt A Himalája lejtőjén élő tibeti és nepáli populá-
mutatkozott meg. Őseink feltehetően gyakran ciók meglehetősen szélsőséges természeti és
ettek - és betegedtek meg - romlott ételtől, gazdasági körülmények között élnek. A lakos-
amelynek sajátos íze és szaga volt. Az ilyen táp- ság különböző házassági formákba szerveződik,
lálék megfűszerezése kétféle hatással járt: egy- egy részük (30-60%-uk) fraternális poliandriát
részt elvette a kellemetlen ízt, másrészt eltávolí- mutat. Ez azt jelenti, hogy az egy háztartásban
totta a kórokozókat. Ez egy averzív kondicioná- maradó fiútestvérek, akik mindannyian része-
lási folyamatot indított be: a táplálék elutasítása sednek az apai vagyonból, közösen vesznek ma-
összekapcsolódott a fűszer nélküli ízekkel, míg gukhoz egy feleséget. Ha a fivérek mégis Önálló
a fűszerezett ételek kedvező fogadtatásra talál- monogám családot alapítanak (lásd később), ez
tak a csoporton belül, különösen a meleg éghaj- egyfajta primogenitúrával jár: az idősebb testvér
latú területeken. lényegesen nagyobb eséllyel jut hozzá az apai
Őseink azonban többnyire nem voltak tuda- örökséghez, mint fiatalabb öccsei (Crook és
tában a fűszerek egészségre gyakorolt hosszú Crook 1988).
távú hatásának - ezzel gyakran a mai ember A poliandria legfontosabb célja, hogy a csa-
sincs tisztában. Élvezték mindazokat a közvet- ládi birtok együtt maradjon. Végzetes volna
len hatásokat (kellemes íz, érzékszervi izgalmi ugyanis, ha a rendkívül rossz minőségű föld a
állapot, jó közérzet), amit e növények nyújtot- monogám (patrilineáris) házasságkötések miatt
tak. A fűszerekkel kapcsolatos kedvező benyo- szétforgácsolódna. Nem csupán az egy testvérre
másaik olyan utasítások, előírások, receptek - jutó szegényes birtok túlzottan kis mérete miatt,
egyszóval mémek- formájában terjedtek el a po- hanem azért is, mert a művelhető területek el-
pulációban, amelyek egyszersmind növelték szórtan találhatók a sziklák között, és a csalá-
tagjaik életképességét. Hosszú időn keresztül a doknak kilátástalan távolságokat kellene meg-
fűszerek fajtái és száma állandóan változott: tenniük lakóhelyük és birtokaik között. Ezért a
egyesek eltűntek a populációban, mások elter- földet nem engedik szétaprózódni; a fivérek és
jedtek. Ez azzal függött össze, hogy milyen hatá- férjhez nem menő lánytestvéreik együtt marad-
sosnak mutatkoztak a kórokozókkal szemben, nak, és generációkon keresztül keményen dol-
amelyek ugyancsak állandóan változtak. Ezért goznak a megélhetésért. A többférjűség másik
azt mondhatjuk, hogy a hagyományos szakács- nagy előnye a monogámiával szemben ugyanis
könyvek nem egyszerűen főzési útmutatókat abban rejlik, hogy növeli a család rendelkezésé-
tartalmazó kézikönyvek, hanem a patogénekkel re álló munkaerő nagyságát. Egyrészt azzal,
szembeni evolúciós versenyfutás eddigi ered- hogy több munkavégző emberre lehet számíta-
ményeit összegző „adattárak". ni, másrészt pedig azzal - és valószínűleg ez a
fontosabb szempont -, hogy az együtt dolgozó
testvérek a munkamegosztás rendkívül hatékony
6.2.4. Poliandria formáját képesek megvalósítani. A földművelé-
sen kívül állatokat (főként jakot) tartanak, és
A kultúra és a gének közötti közvetítések még más családokkal, illetve falvakkal kereskednek
bonyolultabb és áttételesebb formáját mutatja a (pl. bőröket adnak lábbeliért, lámpaolajért). Ez a
többférjűség (a poliandria), amely rendkívül rit- gazdasági sokféleség nem csupán a családi va-
ka az emberi társadalmak körében (3.4. ábra). gyont növeli, de egyúttal csökkenti a speciali-
Ez egyáltalán nem meglepő a darwini elmélet záció kockázatát is - így pl. a föld kiszáradása
fényében: a szülői ráfordításban mutatkozó kü- miatt bekövetkező gazdasági katasztrófát enyhí-
lönbség férfiak és nők között elsődlegesen a teni lehet a kézművesipari termékek (jaknyer-
többnejűség és a monogámia kialakulását való- gek, gyapjútakarók stb.) eladásából származó
színűsíti, a többférjűség csak nagyon specifikus bevétellel (Haddix 2001).
környezeti feltételek között várható (3.1.2.). A többférjűség ilyen feltételek mellett min-
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 461

denki számára előnyös intézmény; adaptív vá- tív házassági formákkal szemben (Smith 1998).
lasz egy ökológiai feszültségre, amely a munka- A 6.9. ábra azt mutatja, hogy a poliandrin házas-
erőhiány és a túlnépesedés kockázata között áll ságban átlagosan több gyerek születik, mint a
fenn. A népességet nem lehet máshová telepíte- monogám házasságban, még akkor is, ha az
ni, és termőképes föld hiányában a házhelyek egynejűséget választó férfiak önálló családi bir-
számát sem lehet növelni. A populáció méretét tokrésszel rendelkeznek (5.19 vs. 3.75). Ez nyil-
csak a házasságok számának korlátozásával le- vánvaló szaporodási nyereséget jelent a nők
het stabilizálni. Ez a monomaritális elv követé- számára, amely tovább növekszik az unokák
sét jelenti: minden generációban csak egy há- nemzedékében. Ezzel együtt a többférjűséget
zasság jön létre családonként, amelynek kereté- gyakorló társadalmakban élő nők reproduktív
ben egyetlen termékeny nő feladata a szaporo- különbségei - a darwini elvárásoknak megfele-
dás (Crook és Crook 1988). Ennek megfelelően a lően - lényegesen nagyobbak, mint monogám
poliandria úgy működik, hogy a népesség ter- keretek között (3.1.1.). Ez a közöttük zajló vetél-
mészetes növekedését a családi struktúra ma- kedések miatt van: házassági lehetőségeik kor-
gába szívja, miközben a házasságok száma - látozottak, és csak egy részüket sikerül férjhez
amely nemzedékeken keresztül megegyezik a adni a vagyont birtokló fivérek valamelyik cso-
házhelyek számával - állandó marad, és alapját portjához. Nagyobb hányaduk vagy otthon ma-
képezi az átöröklésnek. Ezzel egyszerre kerül- rad és részt vesz a földművelésben és más mun-
hető el a túlnépesedés, a földtelenség és a mun- kákban, vagy kolostorba vonul. Az adatok azt
kaerőhiány. A túlnépesedés elkerülését szolgál- mutatják, hogy a szaporodóképes korban lévő
ja a cölibátus rendkívül magas aránya is: a férfi- nők több mint 30%-a egyáltalán nem szül gyereket.
ak mintegy 30, a nők kb. 15%-a vonul buddhista A fiútestvérek szaporodási kilátásai még bo-
kolostorba. nyolultabb képet mutatnak a családon belüli
Olyan tényezők ezek, amelyek alapvetően be- rivalizáció következményeként (Smith 1998).
folyásolják az emberek túlélési és szaporodási Nyilvánvaló ugyanis, hogy a testvérek kisebb-
lehetőségeit. Valóban, több vizsgálat azt mutat- nagyobb versengésben állnak a közös feleség
ja, hogy a poliandria olyan kulturális adaptáció, birtoklásáért, amely alapvetően befolyásolja a
amely egyúttal a darwini értelemben is adaptív családi szerepek dinamikáját, a társférjek érzel-
választ jelent a környezeti kihívásokra: növeli a mi és szexuális elégedettségét, és végső soron az
résztvevők genetikai reprodukcióját az alterna- apaság valószínűségét. Az eddig vizsgált tibeti

6.9. ÁBRA
A különböző monogám és
poliandrin családokban szü-
letett gyermekek átlagos
száma ■ (Forrás: Smith 1998)
462 6. RÉSZ. KULTÚRA

és nepáli populációkban durván kétféle megol- harmadszülött fiú (mint társ-férj) viszont általá-
dás létezik a paternitással kapcsolatos konflik- ban olyan fiatal, hogy valószínűleg jó ideig nem
tusok megoldására. Az egyik az - ez valósul meg kerül szexuális kapcsolatba a feleséggel. Ilyen
pl. a nyinbák körében hogy a testvérek mind- körülmények között az látszik valószínűnek,
egyike törekszik arra, hogy utódja legyen. Igye- hogy a legidősebb fivér nemzi az utódok túlnyo-
keznek egyenlően „megosztozni" a feleségen, mó többségét, miközben a „paternitásegyenlő-
ennek megfelelően paternitásuk valószínűsége ség" elvének hirdetése azt a célt szolgálja, hogy
- legalábbis elméletileg - azonos lesz. A gyakor- rábírja a fiatalabb testvéreket arra, hogy otthon
latban ez azt jelenti, hogy mindegyik újszülöttet maradjanak, és részt vegyenek a munkában. A
más-más testvérnek tulajdonítják. Az utódok számítások azt mutatják, hogy a rangidős test-
számát illetően elméletileg ez inkább a fiatalabb vér már 69%-os paternitás esetén is reproduktív
testvéreknek kedvez. Ebben az esetben ugyanis nyereséghez jut a poliandrin házasságban, ah-
az idősebb fivérre jutó utódok száma kevesebb hoz viszonyítva, ha az egynejűséget választaná.
lesz, mint akkor, ha az általa örökölt családi va- Ezek a reproduktív kalkulációk azt mutatják,
gyon birtokában önállóan alapítana (monogám) hogy a poliandria mind a nők, mind a férfiak ge-
családot (lásd 6.9. ábra). Öccsei számára viszont netikai rátermettsége szempontjából előnyös
kifizetődő részt venni a közös házasságban, kulturális intézmény. Mégsem valószínű az,
mert egyedül - kevés családi örökséggel, vagy amit a szociobiológia képviselői állítottak (Ale-
anélkül - lényegesen kisebb családot (átlagosan xander 1979), hogy ti. a szaporodási nyereségek
két gyereket) tudnának eltartani. Fitnessnyere- hozzák létre és tartják működésben ezt a házas-
ségeik összességében felülmúlják bátyjuk vesz- sági intézményt. A poliandria kialakulásának és
teségeit, ezért valójában a fiúk szülei azok, akik fennmaradásának alapvető oka inkább abban a
mindent összevetve a legtöbbet nyernek geneti- gazdasági érdekben keresendő, hogy az itt élő
kailag a poliandrin házasságból. Ebből a szem- emberek biztosítsák a családi birtok integritását
pontból tekintve valószínűleg az ő érdeküket és gazdasági termelőképességét a rendkívül mos-
szolgája ennek az intézménynek a fenntartása. toha környezeti feltételek között. Az együtt ma-
Másként fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy a radó testvérek és szülők gazdasági megfontolá-
nyinba fivérek akkor növelik unokáik számát, sai és társadalmi szerepkövetései vezetnek a
ha együtt maradnak, nem pedig akkor, ha mo- többférjűség kulturális gyakorlatához, amely
nogám családokra bomlanak. ugyanakkor hosszú távú genetikai nyereségek-
A szomszédos karnali csoportban ezzel szem- kel is jár.
ben a fiútestvérek eltérően vesznek részt az A poliandria alapvetően kulturális eredetét és
utódnemzésben, annak köszönhetően, hogy az mozgatórúgóit mutatják azok a társadalmi vál-
idősebb testvér szexuálisan kisajátítja a legáli- tozások is, amelyek az utóbbi néhány évtized-
san közös feleséget (Smith 1998). Ennek megfe- ben mentek végbe Tibetben és Nepálban (Durham
lelően mindegyik gyereket a legidősebb apának 1991). A XX. század 60-as éveitől kezdődően
tulajdonítják. Egy másik populációban, Ladakh- egyre többen vállalnak államilag finanszírozott
ban, mindegyik fiúnak „elvileg" egyenlő apasá- munkát (pl. turistavezetőként, katonai szolgá-
gi részesedést tulajdonítanak ugyan, valójában latban stb.). Az így befolyt jövedelem lehetővé
azonban a gyerekek nagy része az idősebb test- tette a fiatalabb testvérek számára, hogy elhagy-
vértől van. Ennek az az oka, hogy a fiútestvérek ják a fivéreik és szüleik által irányított többfér-
között meglehetősen nagy a korkülönbség, amit jűséget, és önálló családot alapítsanak. Az eddig
azzal is növelnek, hogy a másodiknak született elmondottak alapján nem véletlen, hogy a har-
fiút általában kolostorba küldik. Az adatok madszülött fiúk kb. 5-6-szor annyian döntenek
tényleg azt mutatják, hogy a buddhista szerzete- a szülői házból való távozás mellett, mint az el-
sek túlnyomó többsége (kb. 90%-a) a másodszü- sőszülöttek. Különösen így van ez azokban a
lött fiúk köréből kerül ki. A soron következő, populációkban (pl a karnalik körében), ahol va-
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 463

lamennyi gyereket a legidősebb fivérnek tulaj- fontosabb funkciója az, hogy megakadályozza a
donítanak. Ehhez járul még az, hogy a gazda- családi földbirtok végzetes szétaprózódását. A
gabbá váló, illetve nagyobb földbirtok felett ren- többférjűség intézményének előnyben részesí-
delkező poliandrin családok vannak leginkább tése azonban nem feltétlenül - sőt, általában
kitéve a szétválásnak, hiszen ezekben elméleti- nem - tudatos döntésekből fakad. Több olyan
leg mindegyik fiú örököl annyit, amennyi ele- vallási előírás létezik például, amely mintegy
gendő egy monogám család eltartására. Mind- megerősíti, legalizálja ezt a házassági formát. Az
ebből az következik, hogy noha a poliandria egyik történet arról szól, hogy az együtt nevel-
még mindig erős kulturális szankció alatt áll, a kedő fivéreket anyjuk szigorúan a kölcsönös
megváltozott körülmények között egyre inkább szeretet és az egymás iránti odaadás szellemé-
terjed a monogámia vagy a poliginandria (a fiúk ben nevelte. Amikor a legidősebb fiú titokban
együtt maradnak szüleik birtokán, de mind- megházasodott, testvérei azt mondták az édes-
egyik saját feleséget tart). anyjuknak, hogy ajándék érkezett a házhoz. Az
Az egyéni jövedelemszerzés és a növekvő anya, aki nem tudta, mi ez az ajándék, így felelt:
családi vagyon azonban önmagában nem vezet élvezzétek közösen. A szülői parancsot nem le-
a poliandria széteséséhez, ahogy egy jelenlegi hetett megszegni, és a Himalája lejtőin élő em-
vizsgálatból megtudjuk (Haddix 2001). A fiú- berek ezt a legendát is házassági szokásaik ideo-
testvérek közötti munkamegosztás és speciali- lógiai-szakrális megerősítésére használják fel
záció - amelynek létrejöttét, mint korábban lát- (Bereczkei 1991).
tuk, gazdasági megfontolások diktálják - úgy tű- A poliandria elfogadása tehát olyan tudatos
nik, még fontosabb szerepet játszik az önálló vagy nem tudatos egyéni döntésekre épül, ame-
családalapítási döntésekben. A szerzők azt ta- lyek az adott természeti és társadalmi körülmé-
lálták, hogy ahol a fiúk különböző, de egymást nyek között sikeres ideák átvételén alapulnak.
kiegészítő gazdasági tevékenységeket folytat- A monomaritális elv ebben az értelemben olyan
nak (földművelés, állattenyésztés, kereskede- közvetett részrehajlást (Boyd-Richerson) vagy
lem), ott a többférjűség általában stabil marad. másodlagos értékek által irányított választást
Mindegyik fiú egyenlő részt vállal a különböző
termelési ágak irányításában, és ez növeli az
együttműködés szükségességét. Az eredmények
azt mutatják, hogy azok a poliandrin családok,
amelyek sokrétű termelési szerkezetet mutat-
nak, még akkor sem válnak szét önálló csalá-
dokra, ha az általuk birtokolt vagyon nagysága
ezt egyébként megengedné (6.10. ábra). A csalá-
don belüli munkamegosztás ráadásul csökkenti
a fiúk közötti rivalizációt. A család nagysága vi-
szont sok esetben ellentétes hatást gyakorol, ép-
pen a növekvő feszültségek miatt. Azt találták,
hogy a négy fiútestvérből álló családok mintegy
60%-a, míg a két fiú alkotta családok mindössze
10%-a válik szét az idők folyamán monogám
egységekre.
Világos, hogy a többférjűség fenntartására
vagy megszüntetésére irányuló törekvések rend- 6.10. ÁBRA
kívül összetett és finoman hangolt döntéseket Annak a valószínűsége, hogy a poliandrin (többférjű)
igényelnek a résztvevőktől. Elterjedt vélekedés családok monogám családokká válnak szét, a családi va-
gyon nagyságának és a fivérek közötti munkamegosztás
a tibeti társadalmakban, hogy a poliandria leg-
mértékének függvényében ■ (Forrás: Haddix 2001)
464 6. RÉSZ. KULTÚRA

(Durham) képvisel, amely egy kulturálisan adap- nyait, növelik az összetartozás és egymásra-
tív házassági rendszer fennmaradását, szelektív utaltság tudatát. Összekötik az egymásra követ-
megtartását eredményezi. Ez az idea rendkívül kező generációk láncolatát egy olyan társada-
erős. A környező népek vallásai szigorú mono- lomban, amelyiknek nincsen írásos emléke őse-
gámiát és házastársi hűséget hirdetnek, és ez iről. Ezenkívül a forék úgy tartják, hogy a testi
alapján a múltban gyakran intéztek politikai kötelék eltávolítása a kannibál lakoma során se-
színezetű támadásokat a Himalája poliandrin gíti és gyorsítja a halott lelkének távozását az
népcsoportjai ellen. Ok azonban továbbra is ősök szelleméhez. Úgy hiszik továbbá, hogy az
fenntartották „furcsa és bűnös" szokásaikat, sőt elhunyt haja, körme gyógyító erőt tartalmaz. Az
a jelenlegi tiltó (kínai) kormányintézkedések- emberhús elosztása szigorú szabályok szerint
nek is ellenállnak. megy végbe, amelyek alapján elsősorban a nők,
A kulturális evolúció értelmében azt lehet a gyerekek és az idős férfiak fogyasztanak az el-
mondani, hogy a poliandriával kapcsolatos pre- hunyt testéből, a harcosok viszonylag ritkán.
ferenciák és szabályok - legalábbis a hagyomá- A forék endokannibalizmusa mindezek alap-
nyos ökológiai és gazdasági feltételek között - ján olyan szokásnak (mémkészletnek) tartható,
magas kulturális fitnessük (azaz előnyös társa- amely magas kulturális fitnesszel rendelkezik.
dalmi következményeik) miatt terjedtek el a A törzs tagjai előnyös társadalmi és egészség-
populációban. A kulturálisan sikeres mémek ügyi hatásokat tulajdonítanak neki, amelyek
ugyanakkor pozitívan befolyásolják az őket miatt az alapjukat képező hitek és rituális tech-
használó egyének szaporodási sikerét: a poli- nikák elterjednek, és egyik generációról a má-
andria több túlélő utódot eredményez ,mint sikra adódnak. Sőt, elképzelhető, hogy egyúttal
bármely más házassági forma. Ezzel a kulturális az őket használó emberek túlélési és szaporodá-
és biológiai evolúció összekapcsolódik és egy- si esélyeit is javítják. Egyes antropológusok sze-
mást erősíti. Ez az összefüggés Durham fokozás- rint ugyanis az emberi hús rendszeres fogyasz-
modelljében értelmezhető leginkább: ugyan- tása értékes fehérjéhez juttatja az embereket egy
azok a mémek, amelyek gazdasági és politikai olyan környezetben, ahol a népsűrűség folya-
értelemben előnyösek egy kulturális rendszer- matos növekedése a vadászható állatok számá-
ben, egyúttal fenntartják és elterjesztik felhasz- nak drámai csökkenéséhez vezetett (Harris
nálóik génjeit a populációban. 1995). Ezt a hiányt a férfiak a vadon élő és te-
nyésztett disznófélék húsából fedezik, a nők és
a gyerekek viszont emberhúsból kénytelenek
6.2.5. A kultúra maladaptivitása. pótolni. A férfiak ezt azzal indokolják, hogy a
Kuru. Cölibátus kannibalizmus megfosztaná őket a harci erőtől
és sebezhetővé tenné őket az ellenség támadá-
Pápua Új-Guinea délkeleti magasföldjein él a
sának.
fore népcsoport, amely - a környező népek
A probléma abból származik, hogy az elhalt
többségéhez hasonlóan - kannibál (Harris 1995).
emberek húsának tömeges fogyasztása egy sú-
Mégpedig az endokannibalizmus jelenségét gya-
lyos betegség, a kuru elterjedéséhez vezetett,
korolja, ami annyit jelent, hogy elhunyt hozzá-
amely minden valószínűség szerint vírusfertő-
tartozóikat, családtagjaikat és közelálló csoport-
zés következtében állt elő. A benne szenvedők
társaikat, szövetségeseiket egy vallási rituálé ke-
idegrendszerük sorvadása miatt fokozatosan el-
retei között elfogyasztják. Azt már a korábbi,
vesztették izomműködésüket, néhány hónap
más népeknél végzett kutatásokból tudjuk,
alatt megbénultak, majd képtelenné váltak a be-
hogy a kannibalizmus elsősorban a csoportköte-
szédre és az evésre. Lassú szenvedés után álta-
lékek megszilárdítását szolgálja. Azzal, hogy az
lában egy éven belül meghaltak. A XX. század
emberek mintegy testükbe építik, asszimilálják
derekára a falvak mintegy 5-10%-a pusztult el
elhunyt rokonaik és ismerőseik földi maradvá-
így, az áldozatok több mint 60%-a felnőtt volt,
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 465

93%-uk nő. A kuru rendkívül gyorsan terjedt a eredetileg növelte - de legalábbis nem csökken-
fore falvakban, ahol a megbetegedések először a tette - az egyének genetikai rátermettségét, a
rokonok láncán belül jelentkeztek. Súlyosbítot- kuru megjelenése okozta változások után nega-
ta a helyzetet az a kulturális gyakorlat, hogy a tív fitnesskövetkezményekkel járt. Ez lényegé-
közeli hozzátartozók előjoga volt az elhunyt ben egyfajta kulturális tehetetlenség: a társadal-
agyvelejének - leginkább fertőzött testrészének mi normák és szankciók - a mémátadás auto-
- az elfogyasztása. Jelenleg is viták folynak a fer- nóm törvényei következtében - egy darabig an-
tőzés lehetséges útjairól: egyesek szerint a fertő- nak ellenére is fennmaradnak, hogy az általuk
zött testrészek elfogyasztása, mások szerint a okozott veszteség már lényegesen meghaladja a
halott előkészítése során szerzett sérülésekből nyereséget.
származó vérmérgezés okozza a megbetegedést. Ezzel szorosan összefügg a másik tényező,
A forék a törzsi varázslókhoz fordultak a sú- amely a hatásészrevétlenség nevet kapta. Ebben
lyos kór enyhítéséért, de nem voltak hajlandók az esetben az emberek vagy nem észlelik, hogy
feladni a kannibál szokásokat, sokszor még a viselkedésük káros következményekhez vezet,
kormány erőteljes tiltása ellenére sem. Arra a vagy pedig észreveszik a káros hatásokat, de
kérdésre, hogy mi lehet ennek az oka, első meg- ezeket képtelenek összekapcsolni azzal a visel-
közelítésben azt válaszolhatjuk, hogy a kanni- kedéssel, amelyet módjukban állna megváltoz-
balizmus mémjeit pozitív társadalmi következ- tatni. Esetünkben ez azért fontos, mert a kuru
ményeik miatt tartották fenn a kulturális ideák modern betegség, amelynek a megjelenése óta
készletében. A csoport integrációjának szimbo- csak egy-két generáció telhetett el, így viszony-
likus-szakrális megerősítése és a fehérjedús táp- lag kevés idő állt rendelkezésre a betegség ter-
lálék iránti fokozott szükséglet kielégítése olyan mészetének részletes megfigyelésére. Ennél is
mértékben meghatározó jelentőségű volt az itt fontosabb, hogy a betegséget okozó vírus lap-
élő emberek életében, hogy magasra értékelték pangási ideje meglehetősen hosszú és változó,
és elterjesztették ennek a szokásnak a hitrend- 2-től 23 évig terjedő időtartamokat foglal magá-
szerét, még a kuru tömeges méretű pusztítása ban. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények kö-
után is. Boyd és Richerson modelljében ezt úgy zött rendkívül nehéz felismerni a kannibaliz-
értelmezhetjük, hogy a kannibalizmus kulturá- mus mint kiváltó viselkedés és a kuru mint ár-
lis evolúciójában szerepet játszó közvetett és talmas következmény közötti összefüggést.
gyakoriságfüggő erőket - amelyek a szóban for- Könnyebb kivédeni a maladaptív hatásokat ak-
gó ideák társadalmi közvetítését szolgálták - kor, ha az okok és következmények viszonya át-
nem tudták ellensúlyozni a biológiai túlélés köz- láthatóbb. Tény, hogy olyan betegségek esetén,
vetlen részrehajlásai. A mémek pozitív kulturá- amelyek kifejlődése rövid latencia után követ-
lis szelekciója negatív genetikai szelekciót indí- kezik be (mint pl. a mumpsz, a kanyaró, a vér-
tott be az őket felhasználó emberek körében. Ez has) a forék hamar felismerték a fertőzés termé-
az, amit Durham szembenállásmodellnek ne- szetét és a terjesztés módját, és maguk is ellen-
vez: a magas kulturális fitnesszel rendelkező intézkedéseket tettek - pl. karantén alá vontak
mémek megakadályozzák hordozóikat abban, bizonyos falvakat.
hogy biztosítsák túlélésüket és szaporodásukat. A kuruval kapcsolatos példa egy nagyon fon-
Közelebbről nézve a dolgot, Durham (1991) tos elméleti problémára hívja fel a figyelmet.
szerint a kannibalizmus két tényező miatt vál- Sokan úgy tartják, hogy a kultúra legtöbb jellege
hatott maladaptív kulturális szokássá. Az egyik biológiai következményét tekintve maladaptív.
a értékáthelyeződés, amely azt jelenti, hogy egy Lehetséges azonban, hogy ez csupán abból fa-
kulturális norma, amely korábban előnyös kad, hogy nincs kellő ismeretünk a kérdéses je-
funkciót töltött be a társadalomban, új Ökológiai lenségről (1.2.3.). Sokszor esünk abba a hibába,
és szociális környezetbe helyeződve megváltoz- hogy túl gyorsan rámondjuk valamilyen emberi
tatja hatását. A kannibalizmus gyakorlata, amely cselekvésre vagy intézményre, hogy nincs ha-
466 6. RÉSZ. KULTÚRA

tással, vagy éppen hátrányos a szaporodásra rin családok. Az elszegényedő utódok szociális
(génátadásra). Nem ritkán kiderül azonban, és reproduktív értelemben egyaránt sikertelen-
hogy feltevésünk nagyon ingatag talajra épül. ségre voltak ítélve. Portugál és német adatok azt
Példaként említsük meg a cölibátus gyakorla- mutatják, hogy házassági esélyeiket a születési
tát, amelyet számos vallás megkövetel papjaitól. sorrend határozta meg; minél több idősebb test-
A katolikus egyházban a XII. századra tehető a vérük volt, annál kisebb valószínűséggel háza-
kialakulása, amikor II. Innocent pápa megtiltot- sodtak meg, és annál kevesebb gyerekük volt
ta az egyházi személyek házasságát. Triviális- (lásd 3.10. ábra). A szülők ennek megfelelően az
nak tűnik, hogy a papi nőtlenség olyan kulturá- örökösök számának csökkentésével biztosítot-
lis intézmény, amely hátrányos a genetikai ták a vagyon felhalmozását és ezzel genetikai
reprodukcióra nézve. Kialakulása annak kö- képviseletük növelését az unokák nemzedéké-
szönhető, hogy komoly gazdasági és politikai ben (3.2.2.). Ennek eszköze volt egyfelől az első-
előnyöket hordozott a társadalom bizonyos cso- szülöttség (primogenitúra) intézménye, másfe-
portjai számára: megakadályozta az egyházi bir- lől a cölibátus.
tokok szétaprózódását, mérsékelte a kléruson A cölibátus funkciója az volt, hogy mérsékelte
belüli hatalmi harcokat, biztosította a papok lo- az utódok közötti vetélkedést a családi erőforrás-
jalitását és engedelmességét stb. Boyd és Ri- okért. Egy vizsgálatban arra derült fény, hogy
cherson (1985) szerint a kulturális szelekció negatív összefüggés található a cölibátust gya-
mindezek miatt előnyben részesítette a papi cö- korló fiúk száma és a családi földbirtok mérete
libátus mémjeit, amelyek a darwini evolúciótól között; minél kisebb volt a szülői birtok, annál
függetlenül másolódtak és adódtak tovább egyik több - elsősorban másod- és harmadszülött -
generációról a másikra, miközben gyakran vég- fiút neveltek papnak (Strassman és Clarke
zetesnek bizonyultak a vallási csoportok fenn- 1998). A lányok házasságát ugyancsak korlátoz-
maradására nézve. A shaker egyház képviselői ni kellett, mert a velük járó hozomány gyakran
pl. olyan szigorú cölibátusban éltek, hogy - tekintélyes vagyont vitt el a háztól. Általában a
mintegy 150 éves fennállás után - képviselőik legidősebb lányok házasodtak meg, míg fiata-
fokozatosan kihaltak. Ez a folyamat akkor kez- labb, „fölöslegessé" váló testvéreik a kolostorok
dődött, amikor a szekta átlagos mortalitási rátá- és zárdák falai között élték életüket, számuk
ja meghaladta a toborzás arányát és a shakerek nem ritkán a birtokos családokból származó
teljes eltűnésével fejeződött be. Ránk hagyták nők populációjának 30%-át is kitette. Köztu-
nagyszerű zenéjük és belső építészetük öröksé- dott, hogy a lányok kiházasítása többnyire gaz-
gét, de nem hagyták ránk génjeik örökségét. dasági és politikai célból történt, az azonban ke-
Egyes jelenlegi kutatási eredmények azonban véssé ismert, hogy az apácák és zárdaszüzek
kétséget ébresztenek az iránt, hogy a cölibátus ugyancsak társadalmi tőkét jelentettek a család-
szükségképpen maladaptív intézmény. A kö- nak, főleg az arisztokraták körében. Különleges
zépkori és újkori Európából származó demográ- nevelést kaptak, státusukat a kolostor falai kö-
fiai adatok elemzései arra világítanak rá, hogy a zött is megőrizték, és „önként vállalt" szüzessé-
cölibátus fontos szerepet töltött be a családi bir- gük és erkölcsös életmódjuk olyan érték volt,
tok megőrzésében és a rokoni-vérségi vonal amely a középkori gondolkodás fényében ko-
fennmaradásában (Boone 1988, Voland és Dun- moly tekintélyt és megbecsülést jelentett a ma-
bar 1995). Mint a 3.2.2. fejezetben részletesen is guk és családjuk számára (Hill 1999).
bemutattuk, a szülői vagyon egyenlő alapon tör- A társadalmi haszon mellett reproduktív elő-
ténő szétosztása a potenciális örökösök között nyökkel is járt a szülők számára, ha fiaik és lá-
azzal a veszéllyel járt, hogy a birtok néhány ge- nyaik egy részét papnak vagy apácának adták
neráció után annyira szétaprózódik, hogy gaz- (Barrett et al. 2002). Nem csupán azért, mert a
daságilag életképtelenné válik. Hasonló problé- földbirtokot öröklő és megházasodó (elsőszü-
mával szembesültek az imént említett poliand- lött) utódok több unokát neveltek fel, mint
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 467

6.11. ÁBRA
A katolikus papnövendékek
megoszlása az Egyesült Ál-
lamokban testvéreik száma
és a családi jövedelem nagy-
sága szerint ■ A családi jö-
vedelmet egy négyfokú ská-
lán jelölték, ahol az 1-es je-
lenti a legalacsonyabb jöve-
delmet (Forrás: Low 2000)

nincstelen testvéreik, akiknek a cölibátusa rá- vagy többgyerekes családban nőtt fel. Nem vilá-
adásul enyhítette a szülői erőforrásokért folyó gos ugyanakkor, hogy ez milyen társadalmi elő-
testvéri rivalizációt. Azért is előnyös volt, mert nyöket kínál a résztvevők számára, és hogy nö-
az egyházi és katonai rangok valamelyikét el- veli-e genetikai rátermettségüket. Az azonban
nyerő fivérek rendszeres anyagi támogatásban nyilvánvaló az eddigiekből, hogy egy kulturális
részesítették és értékes politikai szövetségekhez szokás reproduktív következményei - bármeny-
juttatták családtagjaikat. Különösen jelentős se- nyire triviálisnak is tűnnek első pillantásra - so-
gítség volt ez a szegény családok számára, akik- sem ítélhetők meg spekulatív úton. A kulturális
nek sokszor ez volt a felkapaszkodás egyetlen jelenségek biológiai értelemben vett adaptivitá-
lehetősége. A papok és apácák támogatásuk ré- sának mindig empirikus kérdésnek kell lennie
vén javították testvéreik és azok gyerekeinek (1.2.3., 3.2.3.).
létfeltételét, végső soron túlélését és szaporodá-
sát. Lényegében ez annak a rokoni segítségnyúj- 6.2.6. A kultúra önkényes jellege?
tásnak (helping at the nest) az egyik esete, Divat. Nemi szerepek
amelynek keretében a szaporodásukról lemon-
dó egyének testvéreik támogatása révén csök- A kultúra adaptivitása mellett egy másik alap-
kentik szüleik utódgondozással kapcsolatos rá- vető kérdés a kultúra egyénekkel szembeni au-
fordításait (2.1.2.). Lehetséges, hogy mindez tonómiája. Mint láttuk, a memetikus evolúció
nyereséges volt a számukra, amennyiben a ro- és a kettős öröklődés modelljeiben fontos szere-
konszelekció révén - mintegy oldalágon - nö- pet kap az a felismerés, hogy a kulturális evolú-
velték genetikai képviseletüket. Közismert az is, ció az egyéni érdekekhez képest önálló informá-
hogy az egyházi elöljáróknak gyakran számos ciófeldolgozási és átviteli folyamatokra épül. Ez
saját gyerekük is volt, akiket (mint „unokaöcsö- a gondolat már korábban is megfogalmazódott
ket") befolyásos pozíciókba juttattak. számos pszichológus és antropológus munkájá-
Érdekes, hogy a cölibátus jelenlegi gyakorlata ban. Marshall Sahlins (1976) szerint a társadal-
számos vonást megőrzött adaptív jellegéből. mak az általuk létrehozott szimbolikus struktú-
Egy jelenlegi vizsgálat azt mutatta ki, hogy az rák révén szabályozzák az emberek közötti
Egyesült Államokban a papok ma is a legna- kapcsolatokat. Minden kultúra sajátos belső lo-
gyobb méretű és legszegényebb családokból ke- gikával rendelkezik, szokásai és intézményei
rülnek ki (Low 2000). A 6.11. ábra azt mutatja, olyan speciális jelentésekkel bírnak, amelyek
hogy a katolikus papok több mint 60%-a négy-
468 6. RÉSZ. KULTÚRA

sokszor önkényesek szabályokat állítanak az zassági piacon. Ezzel együtt egy másik trend is
emberek elé. érvényesül: amint növekszik az adott társada-
A kultúra mozgásainak belső szimbolikus lo- lomban az iskolázott, jól elhelyezkedő nők ará-
gikáját és önkényességét sokak szerint jól il- nya, a ruhák, különösen a szoknyák hossza
lusztrálja a divat változása. Váratlan ötletek, ki- megrövidül, miközben elterjednek a magas de-
számíthatatlan változások, időnkénti meglepe- koltázsok, és a vékony, fiús külsőt kiemelő, a
tésszerű visszatérések a korábbi formákhoz jel- derék és a csípő különbségét viszont elrejtő ru-
lemzik a női divat elmúlt százéves történetét. hák. A munkába álló, gazdaságilag független
Egy közelmúltban végzett vizsgálat szerint nőknek ugyanis nincs szükségük arra, hogy sze-
azonban ezek a változások nem függetlenek az xuális megbízhatóságukat hangsúlyozzák, más-
egyéni érdekektől, sőt fontos szerepet játszanak részt úgy tartják, hogy vonzerejüket inkább ma-
bennük a nők reproduktív döntései (Barber gas státusuk és intelligenciájuk, mint előnyös,
1999). A divat alakulására döntő hatással van- szexi megjelenésük biztosítja (3.5.2.). Különö-
nak a nők saját vonzerejükkel kapcsolatos véle- sen jellemző ez az attitűd a diplomás nők cso-
kedései, és e vonzóerő megváltoztatására, illet- portjára. Amikor azonban a nők számára a karri-
ve partnereik manipulálására irányuló kísérle- ernél fontosabbá vált a házasság - pl. az 50-es
tei. Ezek a törekvések elsősorban két tényezőtől évek nyugati társadalmaiban - a divat átmeneti-
függnek: a nők házassági esélyeitől és a munka- leg újra visszatért a teltebb formák reklámozásá-
erőpiacon való elhelyezkedésüktől. Több, kü- ra. A hetvenes évek felgyorsuló emancipációs
lönböző országokból származó divatlap, divat- folyamatai viszont megint a másodlagos nemi
történeti kézikönyv és tanulmány elemzése jellegek elrejtésének, vagy legalábbis részleges
után Nigel Barber (1998, 1999) azt találta, hogy elfedésének kedveztek.
a nők minden időszakban többé-kevésbé bejó- Az elemzés kimutatta, hogy a nők olyan kul-
solható módon reklámozzák egyrészt szexuális turális változatot használnak a ruházkodással
hozzáférhetőségüket, másrészt reproduktív ér- kapcsolatos mémek készletéből, amelyek legin-
téküket (korukat és másodlagos nemi jellegei- kább megfelelnek társadalmi érdekeiknek és az
ket, lásd 3.4.2.). Előbbit a szoknya rövidsége evolúció során kialakult motivációiknak. Ezek
mutatja, utóbbit inkább a derék karcsúságát és a kölcsönhatásaiból, nem ritkán konfliktusaiból
nőies („homokóra") formákat kiemelő ruhák, to- alakulnak ki a testi vonzóerőre vonatkozó min-
vábbá a melleket kihangsúlyozó mély dekoltázs denkori kulturális kritériumok és standardok.
jelzi (3.5.3.). Hosszú ruhájuk viszont inkább Sőt, a vizsgálatból az is leszűrhető, hogy a női
szexuális visszafogottságukat, és ezen keresztül divat változásait nem annyira a férfiak elvárásai
megbízhatóságukat közli. diktálják, sokkal inkább a nők saját érdekei és
Olyan időszakokban és társadalmi csoportok- saját magukra vonatkozó értékítéletei irányít-
ban, amelyekben a relatíve alacsony válási gya- ják. Kimutatható volt pl., hogy a női ízlést be-
koriság (stabil házasság) és a relatíve magas mutató lapok (pl. a Vogue) divatra vonatkozó
nemi arány (azaz több 20 és 40 közötti férfi van kritériumai (pl. mell-derék arány) átlagosan ti-
jelen mint nő) következtében kedvezőek a nők zenhat évvel később jelennek meg azokban a la-
házassági esélyei - ez volt jellemző pl. a 30-as pokban (pl. Playboyban), amelyek a férfiak nők-
évekre -, akkor a hosszú szoknyák, a mély de- re vonatkozó elvárásait sugározzák.
koltázsok és a nőies alakot, a karcsú derekat, de Az evolúciós pszichológia szerint mindez ál-
gömbölyded csípőt és telt kebleket hangsúlyozó talánosítható. Miközben a kultúra a jelentések
ruhák (és ennek megfelelő fűzők, melltartók és szimbólumok gazdag világát hozza létre, nem
stb.) terjedtek el. Ennek az az oka, hogy a nők fi- szakad el teljesen az egyének pszichológiai
zikai megjelenésük hangsúlyozásával, továbbá adaptációitól. A társadalomban uralkodó értékek
a szexuális önkorlátozás és megbízhatóság jel- és normák egymásból levezethető és egymásból
zésével igyekeznek növelni vonzóerejüket a há- magyarázható ideákat (mémeket) képeznek, de
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 469

végső soron a viselkedés mentális algoritmusai- ban foglaló összehasonlító vizsgálat azt tárta
ban, epigenetikus szabályaiban horgonyozha- fel, hogy valamennyi foglalkozási ágban vilá-
tok le. Ez korlátokat állít a szociális konstrukti- gos szerepeloszlás érvényesül (Wood és Eagly
vizmus bizonyos elméletei elé, amelyek szerint 2002). Vannak olyanok, amelyeket kizárólag,
a társadalom mint az egyének felett létező rend- vagy csaknem kizárólag a férfiak művelnek (va-
szer írja elő azokat az értékeket és jelentéseket, dászat, húsfeldolgozás, fémipar, szerszámkészí-
amelyek az egyéni gondolkodás és cselekvés tés, halászat stb.), másokat túlnyomórészt a nők
tartalmát meghatározzák. végeznek (növényi táplálék gyűjtése és feldol-
Erősen vitatott terület ebben az összefüggés- gozása, mosás, szövés-fonás stb.), és néhányat,
ben a nemi szerepek különbségei. A 3.3.3., 4.4.3., nagyjából egyenlő arányban, mindkét nem tag-
4.4.4. és 5.5.6. fejezetekben részletesen ismer- jai (bőrkikészítés, termésbetakarítás, fejés, ko-
tettük a férfiak és nők viselkedésében, gondol- sárkészítés stb.). Ezek a „természetes" foglalko-
kodásában, illetve gyermek- és kamaszkori fej- zási szerepek nagy ellenállást mutatnak a radi-
lődésükben található különbségek evolúciós kális társadalmi reformok iránt, amit jól mutat
hátterét. Sokan azonban úgy érvelnek, hogy a például a volt szocialista országok munkaerő
viselkedés nemi különbségei egy dolog: ebben politikájának kudarca. A nők, amint lehetett, tö-
szerepet játszhatnak bizonyos adaptív genetikai megesen hagyták el a kohászatot, a traktorveze-
programok. A nemi szerepek kérdése azonban tést és kőműves szakmát, hogy otthon marad-
megítélésük szerint már más: ezek alapvetően a hassanak gyermekeikkel.
társadalom által kialakított kategóriák, amelyek A modern ipari társadalmakban jellemző kü-
mintegy jelentést adnak a nemek közötti bioló- lönbségek vannak a nők és férfiak pályaorientá-
giai (testi) különbségeknek (Tiefer 1995). Két- ciója és foglalkozása közt (Mealey 2000a, Moir
ségtelen, hogy a nőies és férfias magatartás sze- és Jessel 1989, Rabinowitz és Valian 2000). Ezek
repei, a szexuális viselkedés normalitásáról és végső soron a két nem eltérő pszichológiai ké-
abnormalitásáról vallott felfogások, vagy az anya- pességeire vezethetők vissza, amelyek viszont
sággal és apasággal kapcsolatos intézmények - az evolúció során kialakult viselkedési különb-
hogy csak néhány példát emeljünk ki - kulturá- ségekre épülnek. Mint korábban láttuk, a férfiak
lis termékek: az adott társadalom nevelési szo- és a nők részben eltérő adaptációs problémák-
kásaira és szocializációs technikáira vezethetők kal szembesültek a múltban, amelyek ennek
vissza. megfelelően különböző hajlamokra és képessé-
Megnyilvánulásaik emiatt nagyon változatos gekre szelektáltak a két nem képviselőinél. A
képet mutatnak, ahogy az egyik történelmi kor- férfiak jobb térorientációs képessége (4.4.4.) pl.
szaktól és társadalmi berendezkedéstől a másik- azt eredményezi, hogy még ma is lényegesen
ra térünk. Az evolúciós pszichológia értelmezé- többen helyezkednek el a mérnöki és építésze-
se szerint azonban a nemi szerepek kialakulásu- ti ágazatokban (6.12. ábra). Sokak szerint az
kat tekintve mégsem függetlenek az evolúciós absztrakt szimbólumok térbeli mozgatásában
stratégiáktól. Általános értelemben azt mond- mutatkozó különbségekre vezethető vissza az
hatjuk, hogy a különböző nemi szerepek kultú- is, hogy a férfiak közül kerül ki a matematiku-
rán belüli és kultúrák közötti eloszlásai nem vé- sok, fizikusok és zeneszerzők nagy része. A nők
letlenszerűek, hanem egy meghatározott gyako- verbális téren mutatkozó fölénye viszont ma-
risági mintázatot mutatnak, ahol a legsűrűbb gyarázatot ad a tanári pályán tapasztalható
pontok az evolúciós értelemben legvalószínűbb nemi különbségekre, továbbá az egyetemek
stratégiák körül találhatók. A foglalkozási szere- nyelvi fakultásain és általában a társadalomtu-
pek tanulmányozása például olyan megoszláso- dományi szakokon található „elsöprő" női több-
kat és trendeket tár fel, amelyek meglehetősen ségre. A férfiak nagyobb mértékű agressziója,
távol esnek attól, amit önkényesnek nevezhe- kockázatkereső magatartása, továbbá szenzoros
tünk. Egy 185 tradicionális társadalmat magá- élménykeresése (3.3.3.) azt eredményezik, hogy
470 6. RÉSZ. KULTÚRA

6.12. ÁBRA
Férfi és női hallgatók aránya
a különböző egyetemi fa-
kultásokon az USA-ban ■
(Forrás: Mealy 2000)

a férfiak jobban vonzódnak a kalandos pályák, ták gyakran hangoztatják, hogy a férfiak hatalmi
gyakori helyváltozással járó szakmák, eseten- törekvései sokszor a nők kiszorításával és aláve-
ként pedig a veszélyes foglalkozások iránt. Nem tésével jár, és ebben van is igazság. Evolúciós
véletlen, hogy szinte kizárólag férfiak helyez- oka azonban mégis a férfiak egymással szembe-
kednek el kamionsofőrként, tűzoltóként, daru- ni konkurenciaharcai, amelyek az adott társada-
kezelőként. Ezzel szemben a nők férfiakét meg- lomban legelőnyösebb pozíciók megszerzésére
haladó szociális képességei, a személyes kap- irányulnak. Az a tény például, hogy a tudomá-
csolatok kialakításában és fenntartásában muta- nyos élet vezető státusait (professzor, tanszék-
tott jártasságuk olyan szakmák iránt teszik őket vezető, akadémikus) szerte a világon nagyrészt
fogékonnyá, mint ápolónő, szociális munkás, férfiak birtokolják, nem arra vezethető vissza,
óvónő stb. A nők számos foglalkozási ágban ka- hogy értelmi képességeik felülmúlják a nőkét.
matoztatják azokat a - férfiakhoz képest fejlet- Sokkal inkább arra, hogy a tudományos szakma
tebb - pszichológiai képességeiket, amelyekre rendkívül kompetitív: a tanulmányok közlésé-
az evolúciós környezetben tettek szert: jobb ér- nek, a fokozatok megszerzésének, a disszertáci-
zékszervi működés, nagyobb empátia, gondos- ók megvédésének és a kutatási támogatások el-
kodás és kommunikációs készség (4.4.3., 4.4.4., nyerésének szigorú versenyére épül. Miközben
5.5.6.). a férfi tanárok túlnyomórészt teljesítményorien-
Mint láttuk, a férfiak vetélkedő hajlama, do- táltak, női kollégáik hozzájuk képest nagyobb
minanciatörekvése és teljesítmény-orientációja hangsúlyt fektetnek magára a tanításra és a hall-
a természetes és ivari szelekció hatására alakult gatók előmenetelére.
ki és vált pszichológiai repertoárjuk szerves ré- Egyes vizsgálatok azt mutatják, hogy a tanul-
szévé (3.3.3., 4.4.3.). Számos evolúciós pszicho- mányaikat befejező férfiak többsége olyan szak-
lógus szerint alapvetően ez magyarázza azt a mában szeretne elhelyezkedni, ahol viszonylag
tényt, hogy valamennyi kultúrában a férfiak nagy a kihívás és a versenyhelyzet, de ahol vár-
igyekeznek elfoglalni a gazdaság és társadalom hatóan ugyancsak nagy a teljesítményből faka-
vezető szerepeit (Rabinowitz és Valian 2000, dó siker és tekintély (Archer 1996). A nők szá-
Wood és Eagly 2002). Miközben Nagy-Britanni- mára - úgy tűnik - a puszta teljesítménynél és
ában az orvostanhallgatók több mint fele lány, presztízsnél fontosabb saját megelégedettségük
mindössze 2%-uk kerül vezető beosztásba vala- növelése és a személyes kapcsolatok ápolása: a
mely klinikán vagy kórházi osztályon. Feminis- többiek részéről megnyilvánuló megbecsülés és
6.2. FEJEZET. A KULTÚRA ADAPTIVITÁSA 471

a másokért végzett munka hasznosságának tu- egyre több nő megy el klinikai pszichológusnak,
data. Egy amerikai vizsgálatban annak az okát jóllehet korábban ez a szakma szinte teljesen
keresték, hogy a magánszférában dolgozó női férfiakból állt.
alkalmazottak előléptetési, feljebbjutási esélyei Az előbbiek fényében azt mondhatjuk, hogy a
miért lényegesen rosszabbak a férfiakénál, még férfiak és a nők többnyire a saját nemük pszi-
akkor is, ha egyébként a vállalat vezető testülete chológiai repertoárjának megfelelő foglalkozási
kifejezetten pozitív diszkriminációt alkalmaz szerepeket és életpályákat választják. Nyilván-
velük kapcsolatban (Moir és Jessel 1989). Kide- való ugyanakkor, hogy a nemi szerepek nem
rült, hogy ez elsősorban a motivációk és az elő- pusztán az evolúció során kialakult veleszüle-
menetel iránti attitűd nemi különbségeiben ke- tett hajlamok egyszerű kifejeződései, ahogy a
resendő. A nők a férfiaknál átlagosan kisebb szociobiológia első nemzedékének képviselői
hajlandóságot mutattak arra, hogy átképzésen gondolták. Korábban kísérletet tettünk arra
vegyenek részt, túlórázzanak, és hétvégéiket a (4.4.5., 4.5.1.), hogy bemutassuk a veleszületett
cégre áldozzák - még abban az esetben is, ha képességek és a szocializációs folyamatok köl-
nem volt családjuk. Ezzel kapcsolatban érde- csönhatásának alapformáit (az ún. gén-környe-
mes megjegyezni, hogy amint egy szakmában zet interakció típusait) az egyéni fejlődés során.
csökken a versengés - többek között a munka- Egyelőre még csak keveset értünk meg abból,
erő-kereslet növekedése, vagy az erősödő állami hogy az evolúció során kialakult nemi különb-
támogatások következtében -, egyre több nő he- ségek és a neveléssel közvetített preferenciák,
lyezkedik el benne (Mealey 2000a). Ez történik elvárások, értékek együttesen hogyan transzfor-
pl. az Egyesült Államokban, ahol napjainkban málódnak átfogó társadalmi szerepekké.
6.3. fejezet
BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI
RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK

A kulturális evolúció és a biológiai evolúció imént elemzett „összeütközésé-


nek" eredményeként gyakran jönnek létre betegségek és rendellenességek. Ki-
alakulásuk két alapvető okra vezethető vissza. Egyrészt, miután a szelekció
nem tervez előre, az emberi szervezet genetikai apparátusa hosszú evolúciója
során nem tudott felkészülni a modern technikai és szociális változások szá-
mos fajtájának adaptív kezelésére. Másrészt, ezek a változások túlságosan
gyorsak és mélyrehatóak ahhoz, hogy a szelekció jelenleg követni tudná őket a
megfelelő genetikai alapok átrendezésével és elterjesztésével. Az ebből fakadó
megfelelési, illesztési nehézségek kultúra és biológia között sok esetben ahhoz
vezetnek, hogy az emberi viselkedés egykor adaptív viselkedésformái betegsé-
gek forrásává válnak. Ezt már Freud (1982) is világosan látta, amikor arról érte-
kezett, hogy civilizációnk a tudattalan ősi ösztönvilágának (elsősorban a sze-
xuális ösztönöknek) korlátozásával, sőt elfojtásával neurózisokat hoz létre az
egyénben. E fejezet keretei között előbb a szomatikus betegségekről ejtünk szót
röviden (ez a darwini orvostudomány területe), majd az elmebetegségeket ele-
mezzük, kissé hosszabban (az ún. evolúciós pszichopatológia tárgyköre).

6.3.1. Darwini medicina. sekre adott immunválaszok szelekciója, a kór-


A mellrák evolúciós hipotézise okozók és az ember mint gazdaszervezet közötti
evolúciós „fegyverkezési verseny", a sérülések-
A XX. század kilencvenes éveinek közepére új re, toxinokra és allergénekre adott válaszok evo-
tárgykör jelent meg az evolúciós pszichológiá- lúciója, a genetikai meghibásodások természe-
ban: az ún. darwini orvostudomány. Ez termé- te, az öregedés folyamatának szelekciója, vagy
szetesen nem kívánja átvenni a „tradicionális" az emberi szervezet különböző anatómiai és
orvostan szerepét, inkább komplementer, ki- élettani „ésszerűtlenségeinek" (vakbél, a C-vita-
egészítő diszciplína kíván lenni, amennyiben a min-termelés hiánya stb.) evolúciós eredete. Ezek
testi tüneteket létrehozó biológiai folyamatok egy részét korábban már érintettük a könyv kü-
vizsgálata helyett azok filogenetikai eredetét lönböző fejezeteiben (1.1.4., 3.3.4., 6.2.3.).
kutatja. Képviselői, elsők között Randolph Két további fontos témakör képezi az evolúci-
Nesse és George Williams (1995), arra tesznek ós medicina tárgyát. Az egyik a pszichopatológi-
kísérletet, hogy feltárják az emberi anatómiai és ák területe, amelyről a következő fejezetekben
élettani sajátosságok és a különböző betegségek lesz szó. A másik pedig az ún. civilizációs beteg-
evolúciós hátterét. Könyvük olyan problémákat ségek problémája, amely azokat a megbetegedé-
boncol, mint a különböző fertőző megbetegedé- seket foglalja magában, amelyek az ember evo-
6.3. FEJEZET. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK 473

lúciós öröksége és a megváltozott társadalmi ból abnormális szaporodási mintát mutat, és ez


környezet kölcsönhatásából, a köztük levő össz- okozza a mellrák iránti vulnerabilitást (Coe és
hang megbomlásából származnak. Olyan téma- Steadman 1995, Eaton et al. 1994). Ahhoz, hogy
köröket foglal magában, mint a modern gazda- megértsük az evolúció során kialakult női sza-
sági fejlődés által létrehozott nagy fertőzések és porodási életpálya sajátosságait, illetve az ezek-
járványok (influenza, tuberkulózis, polio stb.), a től való eltérés következményeit, vizsgáljuk
XX. századi technológia által termelt mérgező meg röviden az evolúciós környezetre legin-
anyagokkal és toxinokkal szembeni biológiai vé- kább hasonlító vadászó-gyűjtögető társadalmak
dekezés hiánya, táplálkozási betegségek, stressz- tagjainak tipikus reproduktív élettörténetét
függő ártalmak, rövidlátás stb. Számos magya- (6.13. ábra).
rázatról kiderül, hogy máshonnan ismerős, A Kalahári sivatagban lakó, gyűjtögetésből
olykor meglehetősen triviális ismereteket tartal- élő busman nők szexuális érése viszonylag ké-
maz. Ilyen pl. az az eszmefuttatás, amely szerint sőn következik be (Blurton Jones et al. 1999).
a mai emberek tömeges méretű elhízása abból Első menstruációjuk (menarchéjuk) átlag 16
ered, hogy olyan anyagcsere-folyamatokra sze- éves korukban történik, amikor egy beavatási
lektálódtunk az evolúció folyamán, amelyek le- szertartást követően eladósorba kerülnek és ál-
hetővé tették őseink számára a sokszor kevés és talában férjhez is mennek. Első gyereküket
bejósolhatatlan táplálék elraktározását a szerve- azonban csak később, 18 és 20 éves koruk kö-
zetben. Vannak azonban olyan magyarázatai is, zött szülik meg, aminek az oka az ún. ifjúkori
amelyek valóban újszerű és ígéretes értelmezé- sterilitás. Ennek lényege a peteérés néhány évig
sét adják egy-egy betegségnek. tartó hiánya, amelyet egy bonyolult hormonális
Ilyen például a mellrák kialakulásának evolú- szabályozó rendszer tart fenn, A megszületett
ciós hipotézise. Azt már korábban is tudták, gyereket egészen 4 éves korukig szoptatják, oly-
hogy ez a betegség - amelynek előfordulási gya- kor tovább is. Mint ismeretes, az intenzív szop-
korisága kultúránként változó értékeket mutat a tatás egy összetett reflexes-hormonális appará-
20/100 ezer és 120/100 ezer esetszám között - tus közvetítésével gátolja a tüszőérést (laktációs
számos kockázati tényezőt foglal magában. Ki- amenorrhea). Ezekben a társadalmakban ez kb.
alakulásában szerepet játszanak genetikai befo- 25-35 hónapig jelent természetes védelmet az
lyások, karcinogén hatású anyagok, az ösztro- újabb teherbe esés ellen, és a nők életük során
gén anyagcseréjéből származó toxinok, zsírban legalább 15 évet töltenek a laktációs amenorrhea
gazdag táplálkozás, és még néhány egyéb faktor. állapotában. Azért lényeges ez, mert a gyerek-
Az azonban meglehetősen új keletű - és megle- nevelés óriási terhet jelent a busman nők szá-
petést okozó - felismerés, hogy a mellrák legsú- mára. Mint máshol részletesen elemeztük (1.2.2.),
lyosabb kockázati tényezője a női havi ciklusok a gyakori gyermekáldás súlyos következmé-
száma. Azt találták, hogy a megbetegedések va- nyekkel járna az utódok életben maradására
lószínűsége attól függ, hogy a nők hány menst- nézve. Ezért a busman nők úgy optimalizálják
ruáción mentek keresztül életükben. A legna- utódaik számát, hogy 4-5 évente szülnek, köz-
gyobb kockázatnak az a nő van kitéve, aki túl ben állandóan szoptatnak. A terhesség-szülés-
van az ötvenedik életévén, menarchéja (első szoptatás öt éves ciklusai a menopauza elérésé-
menstruációja) viszonylag korán, menopauzája ig követik egymást - ez átlagosan 40 éves koruk-
pedig későn következett be, és - ami a legfonto- ban következik be -, amikorra átlagosan 4-5
sabb - nem szült gyereket, azaz havi ciklusát so- gyerekük van.
hasem szakította meg a terhesség és szoptatás. Ez az evolúciós startállapotnak megfelelő
Az is emeli a mellrák kialakulásának valószínű- szaporodási életmenet két alapvető változáson
ségét, ha a nő viszonylag későn, 30 éves kora ment keresztül az emberi történelem során
után szüli első gyerekét. Kathryn Coe és kollégái (6.13. ábra). Az egyik a letelepült, mezőgazdasá-
szerint ez a női életpálya evolúciós szempont- gi termelésre áttért társadalmakban következett
474 6. RÉSZ. KULTÚRA

6.13. ÁBRA
Egyedfejlődési pályák különböző társadalmakban ■ (Forrás: Lancaster 1994)

be, mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtt (neolitikus mint 25-50 alkalommal menstruálnak egész
forradalom). Az ezt követő periódust a termé- életükben (Lancaster 1994).
kenység rendkívül nagy arányú növekedése jel- A vadászó-gyűjtögető társadalmakat jellemző
lemezte, azzal együtt, hogy korábbra tolódott a szaporodási életpálya azt sugallja, hogy a nők az
menarché és az első szülés időpontja, és nagy- evolúció során korán házasodtak, viszonylag rö-
mértékben csökkent a szülések közötti interval- vid időn belül szültek, és azután néhány éven-
lum hossza. A másik nagy változás a demográfi- ként folyamatosan szülték gyermekeiket, egé-
ai átmenettel függött össze, mintegy 100-150 év- szen a menopauzáig, amely a mai nőkhöz ké-
vel ezelőtt. A technikai-ipari fejlődés hatására - pest néhány évvel korábban következett be.
amelynek lényeges eleme volt az egészségügyi Nagyon ritkán menstruáltak, miután szinte ál-
állapotok javulása nagy arányú csökkenés állt landóan terhesek voltak vagy szoptattak. Ez az
be mind a termékenységi, mind a halálozási adaptív életpálya olyan élettani folyamatokra
mutatókban. A XX. századi nők életmódja, táp- szelektált, amelyek segítségével képesek voltak
lálkozása, nem kevésbé a fogamzásgátlás és a a szaporodáshoz szükséges testi erőforrásokat
terhességmegszakítás modern formái alapvető- időzíteni és elosztani. A hipotalamusz-hipofí-
en változtatták meg szaporodási pályájukat. Ko- zis-rendszer és a petefészek által termelt hormo-
rán - átlag 13 évesen - menstruálnak, viszont nok - mindenekelőtt a progeszteron és az öszt-
későn szülik első gyereküket, akit rendszerint rogén - felelősek a fogamzás, terhesség és szop-
még egy követ viszonylag rövid időn belül. Átla- tatás folyamatainak szabályozásáért. Ezen belül
gosan tehát mindössze 3-4 évet töltenek a döntő hatást gyakorolnak a mell strukturális
terhesség-szülés-szoptatás állapotában, ennek változásaira. Noha a női mell általában még a
megfelelően 350-400 havi ciklust mutatnak éle- menarché előtt eléri felnőttkori méretét, teljes
tük során. Ezzel összehasonlítva: a vadászó- kifejlődését csak az első terhesség után nyeri el.
gyűjtögető társadalmakban élő nők nem több, Ezt megelőzően az emlőmirigyek még differen-
6.3. FEJEZET. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK 475

ciálatlanok: csupán egy típusú lebenyt tartal- szoptatás kompenzáló mechanizmusaival el-
maznak, amely a későbbiek során még további lensúlyozták ezeket a kockázatokat. Eszerint a
hárommal gyarapodik. A differenciálódás ter- mellrák jelenlegi megnövekedett gyakoriságát
mészetesen sejtosztódással jár; amely különö- az magyarázza, hogy a modern nők radikálisan
sen intenzív a menarchét követő években. Min- eltérnek a szaporodási életpálya evolúciósan ki-
den valószínűség szerint a gyors sejtosztódás az alakult menetrendjétől, ahol a menstruáció, a
oka annak, hogy a mell érzékennyé válik a karci- terhesség, a szoptatás folyamatai meghatározott
nogén tényezőkre és később, a káros hatások fel- szekvenciába illeszkednek. Ehhez járul még a
halmozódása következtében hajlamos lesz a tu- művi abortuszok magas aránya a megelőző ko-
mor kifejlesztésére. Terhesség és szoptatás alatt rokhoz képest. A terhesség hirtelen bekövetke-
azonban ez a sejtaktivitás felfüggesztődik: a ző megszakítása növeli a mellrák kialakulásá-
sejtosztódási szakaszt egy nyugalmi fázis váltja nak kockázatát, valószínűleg a gyors és intenzív
fel. Ez azzal a jótékony hatással jár, hogy a sej- hormonális változások miatt, amelyek károsít-
tek kevesebb ártalmas anyagcsereterméket hal- ják az immunrendszert (Coe és Steadman 1995).
moznak fel, hatékonyabbá válik a DNS javító Lehetséges továbbá az is, hogy a jóléti társadal-
mechanizmusa, és csökken a DNS-karcinogén makban élő nők meghosszabbodott átlagos élet-
molekula kötődésének valószínűsége (Eaton et tartama, elsősorban a menopauzát követő,
al. 1994). posztreprodukciós fázis hossza (4.1.4.) növeli a
A vizsgálatok azt mutatják, hogy több mint mellrák valószínűségét a tradicionális társadal-
egy terhesség szükséges a mell teljes kifejlődé- mak tagjaihoz képest. Hosszabb idő áll ugyanis
séhez és a differenciálódás befejezéséhez. A ko- rendelkezésre ahhoz, hogy abban az életsza-
rai terhesség különösen fontos, mert a nők 14 és kaszban, amelyre már nem hat a szelekció, fel-
20 éves kora között rendkívül gyors osztódási halmozódjanak a káros folyamatok.
folyamatok mennek végbe a tejvezetékben és az
alveolusokban, amelyek fokozottan érzékennyé
teszik a szöveteket a rákkeltő hatások (pl. sugár- 6.3.2. Anorexia nervosa
zások) iránt. Miután a korai terhesség elősegíti
a differenciálódás viszonylag gyors lezárását, A kóros étvágytalanság sajátosan egyesít bizo-
lerövidíti a karcinogének iránti sebezhetőség nyos szomatikus és mentális rendellenessége-
időtartamát (Coe és Steadman 1995). Noha a ket, amelyek elsősorban a táplálkozás és a ter-
mellrák iránti vulnerabilitás az ifjúkori években mékenység megváltozásával kapcsolatosak (At-
kezdődik, a betegség, mint ismeretes, túlnyo- kinson et al. 1997). A benne szenvedő nők
mórészt az idősebb, menopauzán átesett nőket viszonylag rövid idő alatt elvesztik testsúlyuk
érinti. Ennek az az oka, hogy a felhalmozódó ká- 15-30%-át, miközben folyamatosan rettegnek
ros hatásokat a szelekciónak egészen addig van attól, hogy elhíznak. Fogamzóképességük az
módja eltüntetni, amíg a nő szaporodóképes. esetek többségében megszűnik, aminek látható
Ezt követően azonban már nem működik a kivá- jele a menstruáció hónapokon vagy éveken ke-
logatódás. Ennek következtében változatlanul resztüli kimaradása, vagy - kamaszlányoknál -
kerülnek át a következő nemzedékbe azok a gé- a menarché késése. A két tünetcsoport szoros
nek, amelyek fiatalkorban az emlőmirigyek sejt- kapcsolatot mutat; az alultápláltság hozzájárul
osztódásáért, később azonban a daganatos be- a havi ciklus normális működésének gátlásá-
tegségre való fogékonyság növeléséért, illetve az hoz, csökken a szexuális aktivitás és motiváció
ellenállóképesség csökkenéséért felelősek (lásd (libidó), a másodlagos nemi jellegek apadása
még 3.3.4.). miatt pedig az anorexiás nők szexuális vonzó-
A szaporodási folyamatnak ezek az ártalmas ereje mérséklődik. E betegség kialakulásában
mellékhatásai természetesen őseink szervezeté- környezeti traumák (haláleset, a szülők válása
ben is jelen voltak. Csakhogy ők a terhesség és stb.), genetikai tényezők (öröklékenység), to-
476 6. RÉSZ. KULTÚRA

vábbá neurohormonális folyamatok (a hipotala- vezet zsírdepói, ami negatív hatást gyakorol
musz rendellenes működése és a gonadotro- azokra a hipotalamusz és hipofízis által szabá-
pintermelés zavarai) egyaránt szerepet játszhat- lyozott hormonális folyamatokra, amelyek a tü-
nak. Kifejezetten az ipari társadalmakra jellem- szőérést irányítják. A női szervezet ugyancsak
ző rendellenesség: statisztikai adatok szerint e rendkívül érzékeny a pszichoszociális stressz
kultúrákban a kamaszlányok és a fiatal nők különböző formáira (pl. elutasító családi kör-
érintettsége 5-10%-ra tehető. A demográfiai át- nyezet, bántalmazás, abortusz, betegség stb.),
menet előtti társadalmakban viszonylag ritka je- amelyek kiválthatják az átmeneti terméketlen-
lenség a szakértők szerint elsősorban a nyugati séghez vezető élettani folyamatokat (Wasser
életformával való tartós érintkezés következmé- 1994).
nyeként alakul ki. Könnyen lehetséges, hogy az anorexia ner-
Számos pszichológiai és pszichiátriai elmélet vosa eredetileg egy olyan nem tudatos döntés
született az anorexia nervosa magyarázatára. eredménye, amely lehetővé teszi, hogy a nők
Ezek többek között a szülőktől való független- maguk határozzák meg és időzítsék fogamzásuk
ség és önálló életpálya kialakítására irányuló tö- időpontját (McGuire és Troisi 1998, Surbey
rekvést, az affektív zavarokkal, elsősorban a de- 1987, Tóth 2001). Reproduktív késleltetésük
presszióval való kapcsolatot, a modern kultúra eredményeként egyedfejlődési pályájuk eltoló-
soványságot idealizáló normarendszerét, ese- dik a későbbi érés felé. Megfigyelték ugyanis,
tenként a tradicionális értékekkel szembefordu- hogy az anorexiások többsége a korán érő, testi-
ló modern nők önértékelésének igényét hangsú- leg fejlett lányok közül kerülnek ki. A korán érő
lyozzák (Condit 1990). Az evolúciós pszicholó- lányok az átlaghoz képest teltebbek, testeseb-
gia magyarázatai a megértés eltérő (ultimatív) bek, általában elégedetlenek testsémájukkal és
szintjén igyekeznek feltárni e betegség adaptív ambivalensek gyors szexuális fejlődésükkel
motivációit. Az egyik magyarázat abból a visel- kapcsolatban. Szexuális életük rendszerint ha-
kedésökológiai modellből indul ki, hogy a nős- mar elkezdődik, fokozottan ki vannak téve a
tények többek között úgy növelik genetikai kép- házasságot megelőző teherbeesés és szülés koc-
viseletüket a következő generációban, hogy gá- kázatának, valamint a korai házasság és az is-
tolják vagy késleltetik szaporodásukat olyan kö- kolázatlanság hátrányos következményeinek.
rülmények között, amikor jövőbeli kilátásaik az Ugyanezen vizsgálatok szerint viszont a testileg
utód életképességét illetően kedvezőbbek a je- és szexuálisan későn érő nők átlagosan tovább
lenlegi állapotoknál. Mint a 4.2.1. fejezetben járnak iskolába, magasabb státusú munkakörö-
részletesen is nyomon követhettük, az anyák ket töltenek be, és sikeresen házasodnak (Sur-
olyan döntéseket hoznak, amelyek révén elke- bey 1987). Feltételezhető, hogy az anorexiás
rülik a szaporodást olyan környezeti feltételek nők szexuális vonzórejük és fogamzóképessé-
között, amelyek veszélyeztetik az utódok túlélé- gük átmeneti csökkenésével mintegy a későn
sét. Ebben több élettani folyamat is szerepet érő nők fejlődési pályájára kapcsolnak át. Ezzel
játszhat, mint pl. a szexuális érés későbbre toló- összhangban van az a tapasztalat, amely szerint
dása, abortusz, esetleg gyerekgyilkosság. Az az anorexia enyhébb formáiból felépülő nők
egyik „legkevésbé költséges" megoldás a szapo- többsége mind foglalkozási státusát, mind csa-
rodáselfojtás, más néven reproduktív szupresz- ládi életét tekintve sikeresnek mondható.
szió, amely azt jelenti, hogy bizonyos körülmé- Ugyancsak a reproduktív szupresszió hipoté-
nyek között, vagy bizonyos csoporttársak hatá- zisét támasztják alá azok az adatok, amelyek a
sára az ovuláció átmenetileg megszűnik (3.31., fejlődési pálya késleltetésének további nyere-
4.2.2.). Az ovuláció gátlásának gyakori formája, ség/veszteség összetevőivel kapcsolatosak. Az
hogy a kóros soványság miatt - amely lehet egy anorexia nervosa olyan (ipari) társadalmakban
intenzív fogyókúra vagy rendszeres megerőltető gyakori, ahol az éhezés és alultápláltság jóval
testmozgás eredménye - leapadnak a női szer- kisebb problémát jelent, mint a nemkívánatos
6.3. FEJEZET. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK
477

terhesség, s ahol alacsony a felnőtt mortalitás és tulajdonosuk képes a jövőbeli szaporodásra,


relatíve nagyobb a kóros soványságból való fel- amennyiben majd elegendő táplálék lesz az
épülés esélye. Az anorexiában szenvedő nők anyai szervezet ellátására.
túlnyomórészt nagyon fiatalok (átlagéletkoruk A reproduktív szupresszió érvelése szerint a
17-18 év), akik számára a szaporodás késlelteté- természetes szelekció nem magára az anorexia
se - magas reproduktív értékük miatt - nem fel- nervosára mint pszichoszomatikus állapotra,
tétlenül jelent fitnesscsökkenést. Többségük hanem a szaporodás időzítésének képességére
nagyon korán éli át első, sokszor negatív emlé- irányult. Őseink feltehetőleg (egyebek mellett)
keket hagyó szexuális kapcsolatát. Gyakran ma- ezt az adaptív fejlődési algoritmust használták
gas pszichológiai stressznek vannak kitéve a életpályájuk és szaporodásuk ellenőrzésére.
családi környezetben - a szakemberek ezt tart-
ják a legfontosabb „közvetlen" kiváltó oknak -,
amely egyfajta menekülési reakciót vált ki belő-
lük. Sok esetben képtelenek vállalni a gyerek-
gondozás terheit a rendelkezésre álló erőforrá-
sok elégtelensége miatt, beleértve a nagyszülői
támogatás hiányát (Voland és Voland 1989).
Ezek az eredmények arra mutatnak, hogy az
anorexia nervosa egy adaptív fertilitásszabályo-
zó rendszer terméke, amely lehetővé teszi a nem-
kívánatos szaporodáshoz vezető környezeti ha-
tásokkal való megküzdést. Ennek keretében a
nők a magas költséggel járó jelenlegi szaporodás
helyett a várhatóan nagyobb haszonnal járó jö-
vőbeli szaporodás mellett „döntenek". Ezért az
anorexia nem csupán a szexualitásról való át-
meneti lemondást foglalja magában, legalább
ilyen fontos a későbbi szaporodásra való felké-
szülés. Klinikai tapasztalatok azt mutatják,
hogy az anorexia állapotában a fiatal lányok
szert tehetnek azokra a képességekre, amelyek
sikeressé teszik őket a későbbi párválasztásban
és utódgondozásban (Tóth 2001). Egy jelenlegi
vizsgálat azzal az érdekes eredménnyel zárult,
hogy miközben az anorexiás lányok testsúlya
erőteljesen csökkent, vérplazmájuk ösztrogén-
szintje a normális alá szállt és hónapok óta nem
mutattak ovulációt, mégis megtartották a nőies
(gynoid) formákat (Kirchengast és Huber 2001)
(3.5.3.). Az ún. lipoproteid lipázrendszer fenn-
maradó működése következtében zsírdepóik
olyan arányban oszlottak el a váll, a csípő, és a
combok táján, mint az egészséges fiatal lányok
szervezetében (6,14. ábra). A szerzők szerint a 6.14. ÁBRA
gynoid alkat fenntartása az erős éhezés ellenére A testtömeg index (testsúly és magasság aránya) és a zsír-
többek között kommunikációs funkciót tölt be; megoszlási index (felsőtest zsírtömege/alsótest zsírtöme-
azt jelezhette az evolúciós környezetben, hogy ge) egészséges (a) és anorexiás (b) nőknél ■ (Forrás:
Kirchengast és Huber 2001)
478 6. RÉSZ. KULTÚRA

A modern környezetben azonban a szóban forgó őrzésük gyengülése és a rövid távú kapcsolatok
fertilitásszabályozó rendszer gyakran maladap- számának növekedése - olyan erősödő verseny-
tív következményekbe torkollik. Amikor a kör- helyzetet eredményez, ahol az anorexia nervosa
nyezeti feltételek különösen fenyegetőek, az egy szélsőséges típust alkot a megfelelő férfi
anorexia nervosa megjelenésének valószínűsé- partnerek megszerzésére irányuló testi és visel-
ge növekszik. Enyhe formája talán még az adap- kedési jellegek skáláján.
tív viselkedési stratégiák körén belül van, súlyo- A „szuperfiatalság" így az öndestrukció sajá-
sabb esetei azonban már drámaian rontják a be- tos formáját nyújtja a párválasztás kiélezett kon-
tegek túlélési és szaporodási esélyeit - kb. 5- kurenciaharcaiban. A betegség nyilvánvaló ár-
15%-uk életveszélyes állapotba kerül, közülük talmain túlmenően azért is maladaptív, mert a
számosan meghalnak. férfiak általában már nem tartják vonzónak a so-
Egy másik - a reproduktív szupresszió ma- ványságnak ezt az extrém túlhajtását (mégha ez
gyarázatával nem feltétlenül szembenálló - hi- gyakran nőies testarányokkal is párosul). Ők
potézis szerint az anorexia nervosa a nők egy- arra szelektálódtak, hogy a fiatal életkort jelző
más közötti szexuális vetélkedésének eredmé- testi tulajdonságok mellett fokozottan előnyben
nye, illetve eszköze (Aben 1998). Mint a 3.5.2. részesítsék azokat a viszonylagos teltségre utaló
fejezetben részletesen láttuk, a nők fiatalkorát kulcsokat, ösztrogénmarkereket (pl. a mell és a
jelző neoténiás vonások olyan indikátorok (fit- csípő aránya, nagysága), amelyek potenciális
nessmarkerek) szerepét töltik be, amelyek evo- partnerük termékenységét mutatják (3.5.2.). Ez-
lúciós múltunkban megbízhatóan mutatták zel összhangban, a legkülönbözőbb vizsgálatok
hordozóik várható reproduktív sikerét. A férfiak azt mutatják, hogy a női soványság mint napja-
arra szelektálódtak, hogy párválasztásuk során ink egyik ideálja nem annyira a férfiak elvárá-
magasra értékeljék az ilyen tulajdonságokkal sát, inkább a nők igényét tükrözi (3.5.2., 6.2.5.).
rendelkező nőket, ami viszont olyan viselkedési Ugyancsak ismeretes, hogy a nők saját megjele-
stratégiákra szelektált a nők körében, hogy meg- nésükre vonatkozó értékelését sokkal inkább
őrizzék vagy újraképezzék ifjúkori (juvenilis) befolyásolja más nők véleménye, mint a férfiaké
testi adottságaikat. Ennek részét képezi a test- (3.4.4.). Ezekből a megfigyelésekből származik a
alakjukkal való fokozott törődés és a testsúlyuk- szexuális vetélkedés elméletének egyik érdekes,
kal való állandó elégedetlenség. Az anorexia talán kissé merész változata, amely szerint az
nervosa a férfiak mint hosszú távú partnerek anorexia nervosa a magas státusú, domináns
megszerzéséért folytatott vetélkedés „megfutá- nők manipulációjának eredménye, akik igye-
sa", abnormális méretűvé válása, ahol a test kar- keznek csökkenteni más nők reproduktív esé-
csúságának és fiatalosságának a fenntartása ön- lyeit. Felhasználják ugyanis az írott és elektro-
céllá válik - hasonlóan ahhoz, ahogy az elfutó mos média befolyását, amelynek segítségével
szelekció önkényes jellegeket hoz létre (3.4.1). elterjesztik a soványság kultuszát, és ezzel a nők
Ez viszonylag új jelenség, amely elsősorban a egy részét eltávolítják a párválasztásban eséllyel
termékenység csökkenésének köszönhető a de- induló riválisok köréből (Mealey 2000b).
mográfiai átmenetet utáni társadalmakban, fő-
ként a középosztálybeli nők körében. Az utódok
számának csökkenése, az első szülés későbbre 6.3.3. Antiszociális viselkedés
halasztása és a szülések közötti idő meghosz-
szabbodása azzal járt, hogy a nők tömegesen Mint részletesen bemutattuk, az evolúciós pszi-
váltak képessé arra, hogy hosszú időn keresztül chológia egyik központi tétele, hogy a férfiak - a
megőrizzék alakjukat, sok esetben középkoruk nők kisebb mértékben - olyan kompetitív maga-
elérése után is. A reproduktíve értékes nők rela- tartásformákra szelektálódtak, amelyek az evo-
tíve nagy száma - amelyhez még hozzáadódik lúciós környezetben alkalmasak voltak a repro-
növekvő társadalmi befolyásuk, szexuális ellen- duktív nyereségbe (túlélő utódszámba) fordít-
6.3. FEJEZET. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK 479

ható erőforrások (státus, vagyon, presztízs) sok megtévesztése, kihasználása és javaik eltu-
megszerzésére és a riválisok távoltartására. Kö- lajdonítása. Ezzel együtt az evolúció során ki-
vetkezésképpen pszichológiai repertoárunk lé- alakult kompetitív képességek (kockázatválla-
nyeges részét alkotják a versengés, kockázatvál- lás, agresszió, impulzivitás) új területeken je-
lalás, agresszió, szenzoros élménykeresés algo- lentek meg, és sokszor kóros kifejezést nyertek.
ritmusai (3.3.3). Ezek a viselkedési tendenciák - Más szóval, az új típusú kihívások az egykor
beleértve a szabályszegő magatartás enyhébb adaptív mentális programokat viselkedési za-
formáit - a szociális kapcsolatok „normális" ke- varokká változtatták (Gilbert 1998b). Az anti-
retei közé esnek. Egy részük azonban már a szociális magatartás néhány formáját és a rájuk
pszichopatológia területére csúszik át, valószí- ható szelekciós folyamatokat korábban már
nűleg olyan egyének részéről, akik az átlagosnál elemeztük, így pl. a gyilkosságok, a nemi erő-
hajlamosabbak a kriminalitásra. Régóta ismere- szak, a xenofóbia vagy a gyerekbántalmazás
tes ugyanis, hogy az antiszociális viselkedés kü- esetén.
lönböző formái - kamaszkori szabályszegés, fel- Az antiszociális viselkedés egyik sajátos meg-
nőttkori bűnözés, pszichopátia - erős genetikai nyilvánulási formája a pszichopátia (más néven
befolyás alatt állnak. A legtöbb ikervizsgálat és szociopátia). A pszichopaták jellemző tulajdon-
örökbefogadáson alapuló kutatás 40-70%-os ságai közé tartozik a mások manipulálására irá-
öröklékenységet mutat ki e téren (Eysenck és nyuló törekvés, a szociális érzelmek (szeretet,
Gudjonsson 1989). Ez természetesen nem jelen- szégyen, empátia stb.) alacsony szintje, a bűn-
ti azt, hogy specifikus gének volnának a bűnöző tudat hiánya, a beteges hazudozás és a felületes,
magatartásra, hanem azt, hogy az antiszociális megtévesztő kedvesség. Nem csoda, hogy a já-
életforma kialakulásában olyan, önmagukban is tékelmélet (fogolydilemma) fogalmi apparátu-
öröklődő pszichológiai képességek játszanak sát felhasználva többen is önző szereplőkként
közre (így pl. magas impulzivitás, harag, extra- írták le őket a társas kapcsolatokban. Az evolú-
verzió stb.), amelyek együttesen - és a minden- ciós pszichológia képviselői úgy jellemzik őket,
kori környezeti tapasztalatokkal kölcsönhatás- mint csalókat, akik a csoport többi tagjának
ban - alakítják ki a normaszegő életvitelt. megtévesztése révén jutnak erőforrásokhoz
Az evolúciós pszichológia szerint az antiszo- (Mealey 1995, Miller 2000a, Seto et al. 1997).
ciális magatartás és személyiség hátterében Ebben fontos szerepet játszik az a kettősség,
olyan evolúciós stratégiák állnak, amelyek ere- hogy társas érzelmeik alacsony szintje többnyi-
detileg adaptív funkciót: a versengési siker növe- re normális, sokszor kifejezetten magas intel-
lését szolgálták. Működésük azonban a kultúra lektuális képességekkel társul. Mint a 2.2.4. és
gyors változásai következtében módosult. Devi- az 5.5.4. fejezetekben láttuk, a társas érzelmek
ancia és szabályszegő viselkedés természetesen evolúciós kialakulásának egyik legfőbb oka,
a vadászó-gyűjtögető társadalmakban is van, ez hogy elősegítik a csoporton belüli együttműkö-
azonban viszonylag ritkán kapcsolódik össze dést. Pontosabban, olyan kooperatív attitűdökre
viselkedési zavarokkal és mentális betegségek- és viselkedésformákra késztetnek, amelyek rö-
kel. A modern ipari társadalmak kialakulásával vid távon sokszor nem ésszerűek, hosszú távon
azonban számos dolog megváltozott. Az emberek viszont előnyösek az egyén és a csoport szem-
közötti kapcsolatok nagyrészt személytelenné pontjából, elsősorban azokban a környezetek-
váltak, és csökkent az altruizmus és együttmű- ben, ahol gyakoriak a személyes találkozások,
ködés mértéke (2.2.2.). A társadalmi rétegződés és ahol fontos a jó hírnév. A pszichopaták való-
növekedése ahhoz vezetett, hogy sokan elvesz- színűleg azért is képesek mások manipulálására
tették lehetőségüket a kulturális és biológiai új- és megtévesztésére, mert nem rendelkeznek
ratermelésre, és alternatív utakat kerestek az ér- azokkal az érzelmekkel, amelyek lehetővé te-
vényesüléshez. Olyan versengő stratégiákra tér- szik a megbízható együttműködést és az őszinte
tek át, amelyekben fontos szerepet játszott má- kommunikációt.
480 6. RÉSZ. KULTÚRA

Evolúciós megfontolásokból kiindulva szá- gyobb érzékenységet tanúsítanak a környezeti


mos olyan tény magyarázható, amely a pszicho- hatásokra. E „kettős küszöb" modell értelmé-
pátia előfordulási gyakoriságával kapcsolatos ben, paradox módon, a pszichopátia nagyobb
(Harpending és Sobus 1987, Mealey 1995). Elő- öröklékenységet mutat a nők körében, miután e
ször is, elsősorban az ipari társadalmakban for- betegség változatosságának környezeti összete-
dul elő, a törzsi és agrártársadalmakban lénye- vője kisebb náluk.
gesen ritkább jelenség. Ennek az az oka, hogy a Linda Mealey (1995) a pszichológiai szakiro-
csalókat a kisméretű, zárt társadalmakban köny- dalom korábbi tipológiája alapján két típusú
nyebb felismerni és megbüntetni, ezért ott ha- pszichopatát különböztet meg. Az „elsődleges"
marabb kiszelektálódnak (2.2.2.). Másodszor, pszichopaták az antiszociális viselkedés mások
gyakoriságuk valamennyi kultúrában alacsony iránt legérzéketlenebb, legdurvább, és alig befo-
értéken mozog, ritkán éri el a férfi lakosság lyásolható formáját képviselik, amely többnyire
3-4%-át és a női népesség 1%-át. Itt feltételezhe- egész életükön végighúzódik. Azokban az egyé-
tően egy gyakoriságfüggő szelekció működik: nekben alakul ki, akik erre genetikai fogékony-
amennyiben a pszichopaták kis számban van- ságot mutatnak. Ez alapvetően két dolgot jelent:
nak jelen a populációban, nagy nyereségre te- a személyiség és a temperamentum bizonyos
hetnek szert. Viszonylag ritkán kerülnek ugyan- genetikailag előírt diszpozícióit (kockázatkere-
is kapcsolatba ugyanazzal a személlyel (áldo- sés, extroverzió, impulzivitás) és az idegrend-
zattal), emiatt nehezebb leleplezni antiszociális szeri izgalmi állapot ugyancsak veleszületetten
magatartásukat. Kevésbé sikeresek viszont, ha alacsony szintjét (hipoarousal állapot). Ezek
számuk egy bizonyos mértéket meghalad, egy- együtt arra hajlamosítják a gyerekeket, hogy
részt mert konkurenciát jelentenek egymás szá- szelektíve érzéketlenek, közömbösek legyenek
mára az áldozatok megszerzése terén, másrészt azokra az ingerekre, amelyek szükségesek a nor-
pedig a népesség egyre éberebb és óvatosabb mális szocializációhoz és erkölcsi fejlődéshez.
lesz irántuk a gyakorivá váló incidensek miatt. Így például nem tudják normálisan kódolni má-
Harmadszor, komoly átfedés van a pszichopátia sok érzelemkifejezéseit az arcon, és nem mutat-
és a kriminalitás között, amelynek részben ge- nak válaszkészséget a büntetésre és jutalmazás-
netikai okai vannak. A vizsgálatok szerint mind- ra használt ingerek iránt. A pszichopatáknak ez
kettő számottevő genetikai befolyás alatt áll, a típusa valamennyi kultúrában viszonylag ál-
öröklékenységük 50-60%-ra tehető (Eysenck és landó előfordulási gyakoriságot mutat. Kialaku-
Gudjonsson 1989). Ezen túlmenően közös örök- lása kevéssé függ az aktuális környezeti feltéte-
letes tényezőket hordoznak: az átlagosnál lé- lektől, ezért valamennyi társadalmi rétegben
nyegesen nagyobb számú pszichopatát találtak nagyjából egyforma valószínűséggel található
bűnözők örökbeadott gyerekeinél, miközben a meg. Az adatok azt mutatják, hogy a felsőbb
bűnöző magatartás valószínűsége nagyobb szocioökonómiai rétegekből származó pszicho-
azoknál, akik pszichopata szülőktől származ- paták többsége ebbe a csoportba tartozik, ami
nak, bár egészséges szülők családjában nevel- valószínűleg azzal magyarázható, hogy a csalá-
kednek. Negyedszer, mint említettük, különb- di környezet kedvező hatásai az erős genetikai
ség van a férfi és női pszichopaták arányában. diszpozíciók befolyása miatt nem tudnak ér-
Feltételezhető, hogy a férfiak körében azért na- vényre jutni. Mealey meggyőződése, hogy az el-
gyobb a számuk, mert a genetikai (és környeze- sődleges pszichopatákkal szembeni társadalmi
ti) hatásokat a teszteszteron és más androgén küzdelem egyetlen eredményes formája az el-
hormonok közvetítik, illetve erősítik fel. Ez azt rettentés. Miután a pszichopatáknak - érzelmi
is jelenti, hogy azok a nők, akiknél pszichopata hiányosságukkal ellentétben - jól működnek
viselkedési tüneteket regisztrálnak, nagyobb ge- azok az intellektuális képességeik, amelyek a
netikai terheltséget hordoznak, mint a hasonló többiek reakcióinak racionális, nyereség/veszte-
megbetegedést mutató férfiak, akik viszont na- ség alapú kiértékelését végzik, a várható bünte-
6.3. FEJEZET. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK
481

téssel járó költségek növelésével, mindenek- zati tényezők csökkentésével és a szülői nevelé-
előtt a büntetés nagyságának, gyakoriságának és si stílusok szakemberek által történő javításával
megbízhatóságának emelésével enyhíteni lehet mérsékelhető.
a pszichopaták bűntetteinek mértékét.
A pszichopaták másik, ún. másodlagos típu-
sát ezzel szemben olyan egyének mutatják, akik 6.3.4. Depresszió
viselkedését nem annyira genetikai tényezők,
mint inkább környezeti hatások alakítják. Álta- Gyakori betegségről van szó, még akkor is, ha el-
lában kedvezőtlen családi környezetben nőnek tekintünk azoktól a legtöbbünkre időnként jel-
fel, amelyet a szülői elhanyagolás, következet- lemző kedélyállapotoktól (levertség, szomorú-
len nevelési módszerek és gyakori bántalmazás ság, apátia), amelyeket a köznyelv
jellemeznek. Ezek a tényezők arra vezetnek, „depressziónak"
hogy a felnövő gyerekek a társas (proszociális) tart, de amelyek nem minősülnek patologikus
viselkedés torz, téves modelljeit építik ki, és eseteknek. Ami a klinikai eseteket illeti, megkö-
nem lesznek képesek a megfelelő szociális és ér- zelítőleg minden kétszázadik emberre jellemző
zelmi problémamegoldási technikák kifejleszté- egy népességen belül. Az amerikai fiatal felnőt-
sére. Szocializációjuk ráadásul többnyire azok- tek 10%-a mutatja a betegség tüneteit, többsé-
ban a fiatal férfiakból álló csoportokban foly- gük nő. Ismeretes, hogy a megbetegedések nagy
tatódik - ezekre menekülésképpen, alternatív részének hátterében az idegi-hormonális szabá-
szociális környezetet keresve találnak rá -, akik- lyozás bizonyos változásai (a hipotalamusz-hi-
nek tagjai maguk is iskolázatlanok, viselkedési pofízis rendszer abnormalitásai, a szerotonin-
problémákkal küszködnek. Egyre távolabb sod- szint csökkenése stb.) állnak. A depresszió
ródva a társadalmi beilleszkedés és felemelke- szilárd genetikai alapokkal rendelkezik; vizsgá-
dés lehetőségeitől, fokozatosan ráébrednek arra, latok százai bizonyítják, hogy a mániás depresz-
hogy leginkább mások megtévesztésével és ki- szióra való hajlam öröklődik, és azt is, hogy a
használásával válhatnak sikeressé. Az evolúci- szóban forgó genetikai tényezők rendkívül hete-
ós pszichológia ismert tétele szerint azok a férfi- rogének és összetettek (Becker 1989). Evolúciós
ak hajlanak az átlagot meghaladó kockázatválla- kutatók szerint ezek a gének azért maradhattak
ló, szabályszegő és antiszociális viselkedésre, fenn ilyen nagy arányban az emberi gén-pool-
akik legkevésbé képesek arra, hogy sikeresen ban, mert eredetileg előnyös funkciókat hordoz-
vetélkedjenek más férfiakkal szemben a társa- tak a túlélés szempontjából. A kutatók többsége
dalmi erőforrásokért (lásd 3.3.3., 3.3.5.). A má- egyetért abban, hogy a depresszióra jellemző ér-
sodlagos pszichopaták e modell értelmében zelmi állapotok és viselkedésformák azt a szere-
pontosan ezt teszik: úgy emelik státusukat saját, pet töltik be, hogy az egyének a jövőben elkerül-
helyi referenciacsoportjaikon belül, hogy koc- jék azokat a tevékenységeket, amelyek valami-
kázatos, izgalmas, egyedülállóan kihívó akció- lyen súlyos veszteséghez vezetnek, illetve azzal
kat hajtanak végre. Eltérően az elsődleges pszi- járnak, hogy elveszítik a rátermettségük növelé-
chopatáktól, nem szükségképpen érzéketlenek séhez szükséges erőforrásaikat (Nesse 1999).
mások iránt, és nem is mindig mutatnak króni- John Price és munkatársai szerint a depresz-
kus antiszociális magatartást. Mivel a környeze- szió azokból a behódoló (szubmisszív) magatar-
ti tényezők nagyobb hatást gyakorolnak életpá- táselemekből jött létre, amelyek eredeti funkció-
lyájukra, mint a genetikai befolyások, nagyobb juk szerint a társas kötelékben élő állatok
kultúrán belüli és kultúrák közötti változatos- csoportjaiban megelőzik a nyílt harcokat, és elő-
ság mutatható ki viselkedésükben, azzal együtt, segítik a csoport minden tagja számára előnyös
hogy leginkább az alacsonyabb társadalmi réte- hierarchia fennmaradását (Price és Sloman 1987,
gekből kerülnek ki. Mealey szerint a másodla- Price és Gardner 1995). Mint a 2.4.4. fejezetben
gos pszichopátia leginkább a társadalmi kocká- részletesen is elemeztük, a megadó és behódoló
viselkedések az ember számára is adaptívak,
482 6. RÉSZ. KULTÚRA

minthogy általuk az erőforrásokért folyó ver- chózisra való hajlam között (Allan és Gilbert
sengés eredményeként alsóbb státusokba kerü- 1997). Hasonló módszert használtak egy másik
lő egyének elkerülik a számukra várhatóan ked- kutatásban, amelyből az derült ki, hogy a szub-
vezőtlen kimenetelű küzdelmeket a domináns, misszió olyan személyiségjegyekkel jár együtt
magas státusú riválisokkal. Az elmélet szerint a (introverzió, neuroticizmus), amelyek a dep-
depresszió ennek a magatartásnak egyfajta nem resszió kialakulásában is fontosak lehetnek
tudatos túlméretezéséből, hipertrófiájából fa- (O'Connor et al. 2000). Klinikai esettanulmá-
kad. Elsősorban akkor jön létre, amikor a vesz- nyok azt erősítik meg, hogy a fennálló status-
tes megkérdőjelezi a fennálló aszimmetria jo- quo elvitatásának túlzó elfojtása (amelyet Price
gosságát és/vagy olyan helyzetbe kerül, hogy el- elsőfokú hierarchia alaptervnek nevez) a de-
veszti korábbi magas státusát. Az előbbinek presszió enyhébb tüneteiért felelős. A másodfo-
egyik esete az, hogy bizonyos emberek tehetsé- kú alapterv - amely a korábban birtokolt erőfor-
ge, képességei fenyegetik, vagy legalábbis elvi- rásokról való lemondást, értékességük elveszté-
tatják főnökeik pozícióját. A hatalom várható tá- sét, sőt tagadását, és ezzel együtt egyfajta én-
madását oly módon próbálják meg kivédeni, feladást foglal magában - lényegesen súlyosabb
hogy elrejtik valódi képességeiket és ambíciói- tüneteket és a pszichotikus megbetegedés sajá-
kat, ami gyakran depresszióhoz vezető önfel- tosságait mutatja.
adásba és önbecsapásba torkollik. A depresszió valamennyi formájában fontos
A szerzők szerint a depresszióhoz kapcsoló- szerepet játszanak azok a verbális és nem verbá-
dó szubjektív érzések abból az „objektív" álla- lis jelzések, amelyek az alárendeltséget és gyen-
potból fakadnak, hogy az egyén - nyilvánvaló geséget közlik a többiekkel. Ezek ugyancsak a
kétségei ellenére - megpróbálja elfogadni alá- normális viselkedéselemek eltúlzásából fakad-
rendelt pozícióját a csoportjában, olyan körül- nak. Egyrészt, az alárendelt státus jelzése mind
mények között, amikor képtelen folytatni a küz- a magasabbrendű állatok, mind az ember eseté-
delmet és nem áll rendelkezésére egyéb megol- ben olyan arckifejezések, testmozgások és gesz-
dás (pl. a csoport elhagyása). Ilyenkor gyakran tusok formájában megy végbe, amelyek általá-
előfordul, hogy a beteg képtelen visszaszorítani ban a testméret csökkentésével, a passzivitás ki-
és normális határok között tartani szubmisz- fejezésével, a szemkontaktus megszüntetésével
szióját. Úgy éli meg az erőforrások hiányát vagy vagy a sebezhető testrészek elrejtésével kapcso-
elvesztését, mint önértékelésének drámai csök- latosak (2.4.4.). Az alárendeltség és behódolás
kenését; úgy érzi, túlságosan alacsony rendű másrészt közvetettebb, áttételesebb formában is
ahhoz, hogy küzdjön és ahhoz, hogy megérde- kifejezésre jut, amelynek egyik központi eleme
melje a jutalmat. Maga a jutalom (presztízs, stá- a betegségmetafora. A beteg mind szavakkal,
tus, anyagi javak) elvesztik vonzerejüket számára, mind megjelenésében azt közli: „én egy beteg,
az érdeklődés és a kezdeményezőkészség el- erőtlen, megfáradt ember vagyok". Ennek a kom-
vesztése, továbbá passzivitás, apátia és pesszi- munikációs eszköznek két előnyös funkciója
mizmus jellemzi minden iránt, aminek megszer- van a számára. Egyrészt felmenti, mentesíti őt a
zéséhez aktív cselekvés szükséges. Állandósult versengés társadalmi szerepei alól, ami lehető-
alacsonyrendűség, vesztes-tudat, és feladás jel- séget ad a „kivonulásra" és a domináns egyé-
lemzi ezt az állapotot. nekkel való összetűzések elkerülésére. Másrészt
A státusvesztés és a depresszió közötti kap- gondoskodást vált ki szűkebb környezetének
csolat lehetőségét empirikus eredmények is alá- tagjaiból, akik készek segítséget nyújtani szá-
támasztják. Egy vizsgálatban szoros kapcsolatot mára (Price és Gardner 1995).
találtak az ún. szubmisszív viselkedési skálán Miközben az antiszociális viselkedés elsősor-
elért pontok száma (tehát a behódoló, megadó ban a férfiakra jellemző viselkedési zavar, a de-
viselkedés intenzitása) és a depresszióra, para- presszió többségében a nőket sújtja. Különösen
noid képzelődésre, ellenségeskedésre és pszi- igaz ez a depresszió bizonyos formáira. Egyes
6.3. FEJEZET. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK
483

kutatók feltételezik például, hogy a depresszió Az evolúciós pszichológia értelmezésében a


sok esetben a szaporodási sikertelenségre adott posztpartum depresszió valójában adaptív vá-
válaszként értelmezhető (Suarez és Gallup 1985, lasz, pszichológiai védekezés arra a fenyegetés-
Gilbert 1998). Miután a szaporodással és gye- re, hogy az anya csökkent kapacitásokkal ren-
rekneveléssel kapcsolatos beruházások és ter- delkezik az utódgondozásra, és képtelen megfe-
hek nagy része a nőkre hárul, az ezekkel össze- lelően ellátni gyerekneveléssel kapcsolatos
függő kudarcélmények sokkal inkább őket te- feladatait. Ezt támasztják alá azok a klinikai
szik hajlamossá erre a betegségre, mint a fér- adatok, amelyek szerint a szülés utáni depresz-
fiakat. A klinikai adatok egybevágnak ezzel a szió melegágya a szegénység és a bizonytalan
hipotézissel. A menstruáció (amely lényegében létfeltételek, a gyerek alacsony életképessége, a
a terhesség sikertelenségét jelzi), de még inkább nem kívánt terhesség, a magány és a külső tá-
a terhesség megszakadása, a férj korai halála mogatás hiánya, beleértve az apai jelenlét hiá-
vagy a menopauza olyan tényezők, amelyek nyát (6.15. ábra). Egyesek feltételezik, hogy a
gyakran járnak együtt a depresszió súlyosabb szülés utáni depresszió eredetileg azért alakult
tüneteivel, különösen a 30 év feletti gyermekte- ki, hogy egyfajta pszichológiai fájdalomként je-
len nők esetében. Ezzel szemben a fiatal, gyer- lezze az anyai gondoskodás korlátait, ahogy a fi-
meket nevelő nők, különösen pedig a terhes zikai fájdalom adaptív funkciója az, hogy jelez-
anyák körében nagyon ritka ez a betegség. Sőt, a ze a testi sérüléseket. Ezen keresztül arra báto-
korábban megbetegedett nők várandós állapot- rítsa az anyát - pontosabban: megkönnyítse az
ban többnyire nagyfokú javulást mutatnak. Le- anyának azt a döntését -, hogy a kedvezőtlen
hetséges, hogy a depressziónak ez a típusa azért körülmények között megvonja támogatását vagy
alakult ki, mert általa a válságba jutott nők vi- annak egy részét az utódtól (Thornhill és Furlow
gaszt és támogatást kaptak a közösség tagjaitól, 1998). Számos vizsgálat szerint a poszpartum
és ez mérsékelte a veszteséget. depresszióban szenvedő anyák érdektelenséget
Szülés után ugyancsak megnövekszik a de- mutatnak gyerekeik iránt, a normálisnál kevésbé
presszió előfordulási gyakorisága. Ez a poszt- fogékonyak azok igényeire, és bizonytalanok a
partum depresszió, amely olyan tünetekben je- velük folytatott kötődési folyamatokban.
lentkezik, mint szomorúság, motiválatlanság, Más szerzők inkább azt emelik ki, hogy a de-
passzivitás, súlyvesztés, szorongás, felesleges- pressziónak ez a formája eredetileg arra szelek-
ségtudat. Néhány közelmúltban végzett vizsgá- tálódott, hogy felhívja a környezet, elsősorban a
lat azt mutatja, hogy ez a fajta anyai lelkiállapot rokonok figyelmét arra, hogy segítségük nélkü-
különböző, bár egymással összefüggő adaptív lözhetetlen a gyereknevelés nehézzé váló prob-
funkciókra vezethető vissza. Az anyák, mint a lémájának a megoldásában (Crouch 1999). Ez a
4.2.1. fejezetben tárgyaltuk, kiértékelik utódaik tradicionális társadalmakban általában elérte
túlélési esélyeit (pl. egészségi állapotát) és azo- célját, az ipari társadalmakban azonban leg-
kat a környezeti feltételeket (erőforrások, az apa többször funkciótlanná válik a szoros, szemé-
jelenléte, a rokonság segítsége), amelyek befo- lyes és bensőséges kapcsolatokat ápoló közössé-
lyásolják szaporodási sikerüket, és ezek ismere- gek megszűnése miatt. A posztpartum depresz-
tében hoznak - általában nem tudatos - döntést szió legsúlyosabb tünetei pontosan akkor je-
a szülői ráfordítás mértékéről és időzítéséről. lentkeznek, amikor az anyák nem rendelkeznek
Rossz, illetve bejósolhatatlan környezeti feltéte- megfelelő támogatással a gyereknevelés költsé-
lek mellett hosszú távon az biztosít nagyobb gesnek, nehéznek ígérkező (pl. beteg újszülött)
fitnessmegtérülést, ha csökkenti, esetleg meg- eseteiben, ugyanakkor nincs lehetőségük arra,
vonja az aktuális utód gondozását, és növeli a hogy kivonuljanak az utódgondozásból. Ez a
jövőbeli utódokba való beruházást. Nyilvánvaló csapdahelyzet különösen a modern társadal-
ugyanakkor, hogy ez érzelmileg megterheli az makra jellemző, ahol a nők dezertálását (elha-
anyát, és szorongást kelt benne. nyagolás, bántalmazás, gyerekgyilkosság) szigo-
484 6. RÉSZ. KULTÚRA

6.15. ÁBRA
A posztpartum depresszió mértéke az anya szociális környezetének és a szüléssel kapcsolatos attitűdjének tükrében. ■
Az előbbit klinikai vizsgálatokban állapították meg, az utóbbit pedig a kérdésekre adott válaszok alapján mérték fel
(Forrás: Hagen 1999)

rúan büntetik, ugyanakkor sokan közülük ma- ciója - evolúciós történetének és funkciójának
gukra maradnak gyerekük nevelésével. A de- megértése. Nincs ez másképp a viselkedési za-
presszió ebben a helyzetben olyan stratégia, varok, mentális rendellenességek és elmebeteg-
amelynek segítségével az anya többlettámoga- ségek magyarázatával sem. Hangsúlyozni kell,
tást igyekszik szerezni a környezet, elsősorban a hogy az evolúciós pszichopatológia vagy evolú-
férj és a rokonság tagjaitól (Hagen 1999). Ed- ciós pszichiátria - amely, mint említettük, a
ward Hagen szerint úgy működik, mint a mun- darwini medicina tágabb keretei között kap he-
kások sztrájkja, akik munkájuk visszatartásával lyet - nem a biológiai pszichiátria elméleti és
próbálják meg béreiket növelni vagy munkaide- módszertani megközelítéseit követi. Mint isme-
jüket csökkenteni. Az anyák úgy csökkentik az retes, az utóbbi évtizedekben páratlanul gyors
utódgondozással kapcsolatos költségeiket, hogy és látványos fejlődés ment végbe a különböző
visszatartják ráfordításaikat, és ezzel igyekez- viselkedési rendellenességek biológiai alapjai-
nek kikényszeríteni a rokoni támogatás növelé- nak kutatásában. Nagyon sok olyan hormonális
sét. Lehetséges például, hogy ez a funkciója az és idegrendszeri abnormalitásra derült fény,
anyai depressziónak azokban az esetekben, ami- amelyek szerepet játszanak az elmebetegségek
kor a nők akaratuk ellenére megszülik gyerekei- kialakulásában, és ezzel természetesen új lehe-
ket, csak azért, mert férjük és rokonságuk tagjai tőségek nyíltak e betegségek gyógyszeres keze-
tiltakoznak az abortusz ellen (Hagen 2002). lésére. Az evolúciós pszichiátria ezzel szemben
nem az elváltozások közvetlen, proximatív oka-
ival foglalkozik, hanem evolúciós gyökereivel.
6.3.5. A pszichopatológiák
Azt állítja, hogy az elmebetegségek nem egysze-
evolúciója; elméleti összefoglalás rűen egy megbomlott élettani rendszer követ-
kezményei, kialakulásuknak mélyebb okai van-
Bármely viselkedés megértésének fontos és nél-
nak. Többet megtudhatunk róluk, ha arra kérde-
külözhetetlen része filogenetikai rekonstruk-
zünk rá, hogy miért jöttek létre, milyen funkciót
6.3. FEJEZET. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK 485

szolgálnak az emberi viselkedésben. Elméleté- si mintát követ egy népességen belül. Azok az
nek tengelyében az áll, hogy a pszichopatológi- emberek, akik genetikai hajlamaikat tekintve a
ák kialakulását olyan evolúciós stratégiák (pszi- populáció eloszlásának valamelyik szélső pont-
chológiai algoritmusok) irányítják, amelyek ján helyezkednek el, nagyobb készséget mutat-
adaptívak, vagy adaptívak voltak a korai kör- nak a viselkedési abnormalitásokra. Mint lát-
nyezetben (Gilbert 1998a, McGuire és Troisi tuk, például az antiszociális magatartás kiala-
1998). kulása azokban a férfiakban a legvalószínűbb,
Mit jelent a mentális rendellenességek adap- akik a szenzoros élménykeresés vagy az extra-
tív jellege? A válaszban egy nyilvánvaló ellent- verzió átlagosnál erősebb hajlamait mutatják.
mondást kell feloldani: az elmebetegségek több- Az elsődleges pszichopaták többsége normális
sége kétségtelenül csökkenti, olykor radikálisan vagy éppen kedvező családi környezetből kerül
rontja az emberek egészségét, életminőségét és ki, de belső késztetéseik hatására erős indíték-
szociális kapcsolatait, végső soron: túlélési és kal rendelkeznek az antiszociális magatartásra.
szaporodási esélyeit. Az evolúciós pszichológia Korábban ugyancsak ismertettük, hogy a homo-
szerint azonban ez nem mond ellent a darwini szexuális orientáció széles és változatos tarto-
elméletnek. Legáltalánosabb értelemben arról mányt alkot egy populáción belül, ami részben
van szó, hogy a mentális rendellenességek és el- genetikai, részben kulturális sokféleségre épül
mebetegségek hátterében olyan evolúciós stra- (3.4.6.).
tégiák állnak, amelyek eredeti funkciójuk sze- A másik alapvető kérdés az, hogy elméletileg
rint a genetikai rátermettség növelését biztosí- miként jellemezhetők azok az evolúciós folya-
tották, de működésük bizonyos körülmények matok, amelyek az eredetileg adaptív stratégiá-
között kóros módon megváltozott (Nesse és Wil- kat fitnesscsökkentő magatartásokká változtat-
liams 1995). Összetett adaptív viselkedési rend- ták. Az evolúciós pszichopatológia vezető
szerek részei, amelyek „normális" viselkedési szakemberei - Randolph Nesse, Paul Gilbert,
attitűdöket és stílusokat írtak elő az evolúciós Michael McGuire és mások - szerint több me-
történelemben, de az új kulturális környezetben chanizmus is szerepet játszott ebben. Az egyik
- sok esetben az ipari társadalmak radikálisan elterjedt magyarázat szerint a mentális és visel-
megváltozott feltételei között - elvesztették elő- kedési rendellenességek többsége kialakulását
nyös tulajdonságaikat és viselkedési zavarokba tekintve nem betegség, hanem inkább olyan vé-
torkollnak. Korábban is volt már szó erről a je- dekező (én-védő) reakció, amely segíti a környe-
lenségről, gondoljunk csak a gyerekgyilkosság, zethez való alkalmazkodást. Hasonlóan ahhoz,
a xenofóbia, a nemi erőszak eseteire. Megállapí- ahogy a köhögés és a láz valamilyen fertőzés tü-
tottuk, hogy ezek olyan átfogó viselkedési stra- netei, amelyek a légutak átszellőztetésével és a
tégiákban gyökereznek - anyai ráfordítás, cso- kórokozók számára kedvezőtlen környezet (ma-
porthűség, szexuális vetélkedés -, amelyek bi- gas testhőmérséklet) megteremtésével igyekez-
zonyos környezeti feltételek között a népesség nek megakadályozni a betegség súlyosbodását
egy viszonylag kis részében abnormális reakció- (Nesse 1987). Ezeket értelmetlen, sőt veszélyes
kat hoznak létre. volna kiiktatni, bár káros hatásaikat (pl. nagyon
Az elmebetegségek tehát első közelítésben magas láz) nyilvánvalóan mérsékelni kell.
úgy foghatók fel, mint viselkedési adaptációk, Ezeknek a védekező reakcióknak a többsége
amelyek valamilyen „küszöbön" túl abnormális érzelmi jellegű: félelem a természeti tárgyaktól,
megnyilvánulásokhoz vezetnek. Erre az ad le- ambivalencia a testi fejlődéssel kapcsolatban
hetőséget, hogy valamennyi genetikai adaptáció (anorexia), szorongás a gyermekgondozás terhei
a lehetséges viselkedési reakciók valamilyen vé- miatt (posztpartum depresszió). A szenvedés és
ges tartományát írja elő egy adott populációban. a fájdalom szubjektív érzései Nesse (1990) sze-
Minden magatartásformára létezik egy indivi- rint azért jöttek létre az evolúció során, hogy fi-
duális sokféleség, amely meghatározott eloszlá- gyelmeztessék az egyént az élettelen és élő kör-
486 6. RÉSZ. KULTÚRA

nyezetből származó ártalmas hatásokra, és arra ken vannak kalibrálva, aminek eredményeként
motiválják, hogy a jövőben elkerülje ezeket. Egy rendkívül kis intenzitású, közömbös ingerek is
élettani analógiával élve: hasonlóan működnek, aktiválhatják. Ennek adaptív értékét a füstde-
mint a fájdalomérzet, amely többek között arra tektor analógiáját felhasználva magyarázza: ez
szolgál, hogy kivédjük a súlyos fizikai sérülé- az eszköz nagyon alacsony, lényegében veszély-
sekkel járó környezeti hatásokat. Fontosságára telen füstkoncentráció mellett is bekapcsol, hi-
az a genetikai rendellenesség utal, amelynek szen a tűz által okozott kár olyan nagy, hogy ér-
hordozói képtelenek a normális fájdalom érzé- demes a rendszert túlbiztosítani. Annak a költ-
kelésére, és ennek anatómiai és élettani követ- sége, hogy valaki áldozatul esik egy ragadozó tá-
kezményei miatt legkésőbb fiatal felnőtt koruk- madásának, ugyancsak nyilvánvalóan nagyobb,
ban elhaláloznak. Ugyanez a logika alkalmazha- mint az ártalmatlan ingerekre adott felesleges
tó a negatív érzelmekre (düh, félelem, aggódás válaszok költsége. Emiatt azok az egyének, akik
stb.): ezek olyan motivációs tényezők, amelyek gyors és hatékony - bár az esetek többségében
gyors és eredményes védekező folyamatokat in- talán feleslegesen érzékeny - ingerfelismeréssel
dítanak be a környezet káros, veszélyes hatásai- rendelkeztek, a többieknél nagyobb arányban
val szemben (5.5.3.), olykor azonban meghibá- tudták növelni genetikai képviseletüket a követ-
sodnak és betegségeket hoznak létre. kező generációban.
Mindezt jól példázzák a szorongások és pá- Ez azonban lehetőséget ad a téves riasztásra.
nikbetegségek, amelyek a népesség 5-15%-ára Egyes emberekben genetikai vagy környezeti
jellemzőek. Tünetei a betegség formájától füg- okok miatt az átlagosnál lényegesen alacso-
gően rendkívül sokfélék: testi rendellenességek nyabb a küszöbérték a negatív hatások felisme-
(izzadás, mellkasi fájdalmak, szédülés], króni- résére, aminek következtében érzelmileg túlrea-
kus félelmi reakciók a legkülönbözőbb dolgok gálják a veszélyeket. Nem véletlen, hogy a pá-
iránt, képtelenség az otthon elhagyására stb. Az nikbetegségek legfontosabb szimptómáinak több-
evolúciós pszichológusok szerint a pánikbeteg- sége a védekező, illetve stresszreakciók élettani
ségek alapját képező elkerülő és védekező me- változásaival (pl. a szívműködés, légzés, izza-
chanizmusok - amelyekben fontos szerepet ját- dás növekvő intenzitásával) kapcsolatos. Az
szanak a szimpatikus idegrendszeri folyamatok, egyik legismertebb pánikbetegségben, az ún.
stresszhormonok, egyes neurotranszmitterek, a agorafóbiában szenvedő betegek valószínűleg
hipotalamusz bizonyos központjai stb. - azért azokat a veszélyeket túlozzák el, amiket a magá-
szelektálódtak, hogy megvédjék őseinket a kü- ra maradás, illetve az idegenek közeledése je-
lönböző veszélyforrásoktól (Nesse 1999). Külö- lenthetett zárt rokoni csoportokban élő őseink
nösen erősek ezek a reakciók azokra a dolgokra, számára. Ezek a betegek intenzív félelmet táp-
amelyek állandó és visszatérő veszélyt jelentet- lálnak a nagy, nyitott terek iránt, szoronganak
tek az evolúciós környezetben: bizonyos álla- az egyedülléttől, és nem mernek otthonról ki-
tok, szakadék, zárt tér, idegenek (nem csoport- mozdulni (Nesse 1987).
tagok), szeparáció stb. (1.1.2., 4.3.2.). A fenyege- E nézet szerint tehát a pánikbetegség - hason-
tő ingerek által kiváltott negatív érzelmek (aver- lóan számos más mentális betegséghez - nem
ziók, fóbiák) megkönnyítik a menekülést, és az egyszerűen valamilyen élettani folyamat meg-
ártalmas hatások elkerülésére mozgósítják a hibásodása, hanem egy adaptív védekező rend-
szervezetet. szer működésének szélsőséges formája. Inkább
Egy bizonyos ponton túl azonban ez a reakció érzelmi rendellenességként fogható fel, ameny-
túlzóvá és károssá válik: a pánik rendellenes- nyiben a benne szenvedők eltúlozzák a veszé-
ség, olyan védelmi működések sorozatának az lyeket és kóros méretűvé transzformálják a nor-
eredménye, ahol nincs tényleges veszély. Nesse mális védekező reakciókat. Figyelemre méltó
(1999) szerint ez azért lehetséges, mert a véde- ebből a szempontból, hogy a technikai fejlődés
kező rendszerek nagyon alacsony küszöbérté- során létrejött új veszélyforrások közül elsősor-
6.3. FEJEZET. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK
487

ban azokra alakul ki beteges félelmi reakció, Lehetséges, hogy a kedvezőtlen vonások az
amelyek hasonlítanak vagy emlékeztetnek az előnyös tulajdonságokkal összekapcsolódva,
evolúciós környezet veszélyforrásaira. Így pl. azok „árnyékában" kerülnek át az utódpopulá-
lehetséges, hogy a repüléstől való szorongás - ció génállományába. Többen úgy érvelnek, hogy
amely sokaknál patologikus méreteket ölt - a a pszichopatológiák mögött álló összetett adap-
szakadékoktól és a kisméretű zárt terektől való tív mechanizmusok olyan önálló genetikai ala-
ősi félelmekben gyökerezik. Ez egyfajta ingerge- pokkal rendelkező részfolyamatokból tevődnek
neralizációként is értelmezhető, amelynek so- össze, amelyek különböző mértékben növelik
rán ugyanazokat az agyi központokat az eredeti vagy csökkentik az egyén rátermettségét. A vi-
ingerektől eltérő, de ahhoz hasonló környezeti selkedési rendellenességek genetikai program-
hatások hozzák működésbe. Modern környeze- jai eszerint abban az esetben maradnak fenn,
tünk más veszélyes tárgyaira (lőfegyver, elekt- amennyiben a szaporodási siker általuk okozott
romosság, radioaktivitás) viszont egyáltalán nem csökkenését ellensúlyozzák azok a hozzájuk
mutatunk „automatikus" félelmi reakciót, talán kapcsolódó, velük együtt átadódó gének, ame-
azért nem, mert nem idéznek fel semmilyen fe- lyek növelik a rátermettséget. Ennek egyik esete
nyegető ingert az evolúciós környezetből. a pleiotrópia, ami leegyszerűsítve azt jelenti,
Miközben az adaptacionista megközelítés hogy ugyanazok a gének többféle - ez esetben
számos esetben (pl. anorexia, posztpartum de- kóros és egészséges - viselkedési fenotípus meg-
presszió, pánik) plauzibilis megoldást nyújt az jelenéséért felelősek. Egy másik lehetőség az,
elmebetegségek eredetének problémájára, más- hogy a pszichopatológiák olyan komplex ideg-
kor - úgy tűnik - bizonyos nehézséget vet fel az rendszeri struktúrákra épülnek, amelyek az el-
alkalmazása, Nyilvánvaló ugyanis, hogy a men- lentétes hatású mechanizmusok egyfajta komp-
tális rendellenességek egy része - vagy legalább- romisszumos megoldását tartalmazzák. Hason-
is bizonyos aspektusaik - nem magyarázhatók lóan ahhoz, ahogy a két lábon járás előnye felül-
azzal, hogy eredetileg adaptív énvédő funkciót múlja az időnkénti hátfájás hátrányait, vagy
töltöttek be, de a modern környezet hatására át- miként a beszéd képességének megjelenése el-
léptek egy adott „küszöbértéket" és kóros maga- lensúlyozza a megváltozott gégestruktúra miatt
tartásba torkolltak. Ennek ugyanis ellentmon- gyakoribbá váló félrenyelés kockázatát. A pszi-
danak azok az antropológiai adatok, amelyek chopatológiák esetén valami hasonlóról lehet
szerint egyes mentális betegségek - így pl. a ski- szó: a sajátosan emberi intellektuális képessé-
zofrénia, a mániás-depressziós pszichózis stb. - gek azon az áron jöttek létre, hogy egyúttal „se-
az iparosodást megelőző társadalmakban is bezhetővé tették" a szóban forgó idegrendszeri
megtalálhatók, noha valószínűleg nem olyan központokat a különböző mentális rendellenes-
arányban, mint a nyugati társadalmakban (Har- ségek kialakulására (McGuire és Troisi 1998).
ris 1995). Nagyon valószínű, hogy az evolúciós Legtöbben ezzel magyarázzák a skizofrénia
környezetben nagyon hasonló volt a helyzet. kialakulását. Ez a mentális rendellenesség olyan
Márpedig, mint láttuk, a viselkedési rendelle- tünetekkel jár, amelyek többsége kívül esik
nességek és mentális zavarok túlnyomó többsé- azon a körön, amit normális élettani és pszicho-
ge kifejezetten csökkenti a beteg szaporodási si- lógiai működésnek mondanánk: beteges képze-
kerét, sok esetben túlélésének valószínűségét az lődés, üldözési mánia, hallucináció, belső han-
átlaghoz képest. A kérdés ezek után a követke- gok hallása, bizarr viselkedés, téveszmék, má-
ző: hogyan és miért maradhattak fenn a többnyi- soktól való elzárkózás, csökkent figyelem stb.
re maladaptív pszichiátriai rendellenességek az Biokémiai rendellenességek (pl. dopamintöbb-
evolúció során? Milyen mechanizmusok bizto- let) és idegrendszeri szerkezeti abnormalitások
sították a túlélés és a szaporodás szempontjából (bizonyos agyi területek csökkent mérete) egy-
káros viselkedésformák átadását egyik generáci- aránt felelősek lehetnek a megjelenéséért (At-
óról a másikra? kinson et al. 1997). A skizofrénia a népesség kb.
488 6. RÉSZ. KULTÚRA

1%-át jellemzi szerte a világon. Az a korábbi fo- dalmi szokások megkérdőjelezésére, ami a tár-
galom, hogy ez „civilizációs betegség", ma már sadalmi fejlődés lehetőségét rejti magában. E
nem tűnik megalapozottnak, de az igaz, hogy a csoportszelekciós hipotézis szerint a populáció
betegség lefolyása az ipari társadalmakban sú- mindig rendelkezik azzal a genetikai potenciá-
lyosabb, mint a tradicionális társadalmakban. val, hogy saját érdekében kifejlessze a skizoid
Erős genetikai befolyással rendelkezik (öröklé- viselkedésformákat egy maroknyi kisebbség kö-
kenységét a legtöbb vizsgálatban 0,6-0,8 között rében. Végül olyan elképzelés is van, hogy a
állapítják meg), amelyet ráadásul hosszú idő óta skizofrénia az az ár, amelyet rugalmas agyi ka-
stabilnak és változatlannak tartanak (Clark és pacitásunk és nyelvi képességünk kifejlődésért
Grundstein 2000). Ezért jogos az a feltételezés, fizettünk. A neoténiás fejlődés egyfajta meg-
hogy a szóban forgó gének olyan előnnyel ru- hibásodásából ered, amely a felnőttkori agyi
házzák fel hordozóikat, amelyek felülmúlják a plaszticitás és féltekei aszimmetria extrém nö-
hátrányokat. A legkorábbi hipotézis szerint a vekedése miatt vezethet a betegség kialakulásá-
skizofrének speciális szerepet töltöttek be a tár- hoz (Brüne 2000, Crow 1995).
sadalomban - ők voltak pl. a törzsi varázslók és A skizofréniával kapcsolatos evolúciós felte-
sámánok - és ez biztosította helyüket (és génje- vések összefoglalása dióhéjban mutatja be az
iket) a népességben. Mások szórványos adatok evolúciós pszichopatológia összes nehézségét
alapján feltételezték, hogy a skizofrénia pszi- és problémáját. Miközben ugyanis elismerésre
chológiai hátrányait élettani előnyök ellensú- méltó a klinikai betegségek evolúciós megköze-
lyozzák: így pl. ellenállóbbak a fertőzésekkel lítésének újszerű látásmódja, funkcionális-ul-
szemben, és szervezetük jobb gyógyulási képes- timatív értelmezése és integratív szemlélete,
séget mutat sebesülések esetén (Allen és Sarich számos elméleti és módszertani fogyatékossá-
1988). got mutat (Pléh és Bátki 2001). Magyarázatai
Az utóbbi évtizedekben inkább a skizofrének nem elég koherensek, és számos esetben nem
mentális-kognitív képességeinek fölénye áll a elégítik ki a tapasztalati ellenőrizhetőség köve-
kutatások homlokterében (Nesse és Williams telményét. Az elméleti feltevésekkel egybevágó
1995). Többen pl. azt állítják, hogy szokatlanul adatok sokszor csupán az illusztráció szerepét
magas képzelőerővel, intuícióval és kreativitás- töltik be, a klinikai esettanulmányok pedig álta-
sal rendelkeznek, mint mások. Valóban vannak lában nem perdöntőek a hipotézisek alátámasz-
arra utaló adatok, hogy a skizoid személyiségje- tására. Az elméletek megalkotásában olykor ön-
gyekkel rendelkező emberek az átlagosnál ma- kényes evolúciós történésekre (szcenáriókra)
gasabb pontszámokat érnek el a kreativitást támaszkodnak, miközben az események való-
igénylő tesztek (szokatlan használat, eltérő gon- sághű rekonstrukciója szinte megoldhatatlan
dolkodás, különös tapasztalás) megoldása során problémákat hoz felszínre a kutatásban. Mind-
(O'Reilly et al. 2001). Rokonaik pedig - akikkel ez azt sugallja, hogy az evolúciós pszichopato-
közös géneket hordoznak - az átlaghoz képest lógia ígéretes pálya előtt áll, ám jelenleg az evo-
nagyobb arányban töltenek be olyan munkakö- lúciós viselkedéstudományok perifériáján he-
röket, amelyben fontos szerep jut a találékony- lyezhető el, mint a tapasztalatilag igazolt állítá-
ságnak és az újításnak. Egy érdekes elképzelés sok „kemény magjától" többé-kevésbé távol eső,
szerint ennek a betegségnek a hasznát nem any- újszerű elméleti felfedezések laza konglomerá-
nyira az egyén, mint inkább a társadalom látja tuma.
(Allen és Sarich 1988). A skizofrének - elsősor- További problémát jelent, hogy mindeddig
ban azok, akik enyhébb tüneteket mutatnak - kevesen vállalkoztak arra, hogy az elmebetegsé-
kreativitásuk, másoktól való szociális elkülönü- gek adaptacionista értelmezéseit Összekapcsol-
lésük és egyéb képességeik (pl. rögeszmés gya- ják a más tudományágakban eredményesen ku-
nakvásuk) miatt különösen alkalmasak a fenn- tatott proximatív tényezőkkel, elsősorban ideg-
álló eszmerendszerek és megcsontosodott társa- rendszeri és hormonális folyamatokkal. Ez a hi-
6.3. FEJEZET. BETEGSÉGEK, VISELKEDÉSI RENDELLENESSÉGEK, ELMEZAVAROK 489

ányosság azért is nyomasztó, mert a kérdéses gyarázó modelljeinek többsége jelenleg nem al-
élettani folyamatok ismerete nélkülözhetetlen kalmas arra, hogy eredményesebbé tehesse a
a gyógyításban. Egyelőre nem világos, hogy az gyógyítást. Lehetséges persze az is, hogy mind-
evolúciós pszichopatológia - elméleti érdekes- ezekben a bírálatokban túlságosan is messzire
ségén és talán fontosságán túlmenően - hol tud megyünk, és olyasmit kérünk számon az evolú-
bekapcsolódni abba a folyamatba, ahol javítani ciós pszichológiától, ami túlmutat egy nemrég
lehet a beteg emberek mentális állapotán. Ma- kialakult elméleti tudomány keretein.

You might also like