Petőfi:

„Mit nekem te zordon Kárpátoknak

Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.”

(nevet) Ha a képzetem nem is járja, de a lábam most mégis. Sándor, Sándor, ismerd be,
legalább magadnak, hogy eltévedtél. Most vajon merre menjek?

Kísértő: Sándor, eltévedtél?

Petőfi: Végre egy ember. (felszabadultan nevet)

Kísértő: Itt vagyok Sándor. Érted jöttem.

Petőfi: A faluból küldték utánam? Honnan tudja a nevem? Ismer engem? Szokatlan dolog ez
nekem, nem szoktam eltévedni.

Kísértő: Már régóta tévúton jársz te, Petőfi Sándor.

Petőfi: Hát mégis ismer! Isteni jószerencse, hogy itt fenn a hegyen egy ismerősbe botlom.

Kísértő: Isteni? Jószerencse?

Petőfi: Az hát! Nagy megkönnyebbülés ez számomra. Be kell vallanom, ismerős az arca.

Honnan ismerjük egymást?

Kísértő: Az nem számít.

Petőfi: Dehogynem! Szégyenkezem miatta.

Kísértő: Mondom, hogy nem számít.

Petőfi: Legalább a nevét mondja meg, kedves megmentőm.

Kísértő: Az sem számít. Csak az számít, hogy érted jöttem. Réges-rég eltévedtél.

Petőfi: Réges-rég? Hol? Még a keresztútnál?

Kísértő: Nem az a kérdés, hogy hol, hanem, hogy mikor.

Petőfi: Mikor? (csodálkozik)

1
Kísértő: Évekkel ezelőtt. Én figyelmeztettelek, de nem hallgattál rám.

Petőfi: Figyelmeztetett? Én ezt nem értem.

Kísértő: Figyelmezettelek, amikor egy gondolat bántott tégedet, figyelmeztettelek, amikor a

királyok ellen írtál, figyelmeztettelek, amikor véres napokról álmodtál, figyelmeztettelek,
amikor A XIX. század költőiről énekeltél.

Petőfi: Ezek az én verseim. Hát maga is egy császári bérenc? Most már végképp tudni
akarom a nevét!

Kísértő: Az én nevem nem számít, de a tiéd igen. A te neved számít az embereknek, valóban
lángoszlop vagy.

„Ujabb időkben isten ilyen

Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.”

De milyen lángoszlop vagy te, Petőfi Sándor? Hová vezeti a népedet a te forradalmi
hevületed?

Petőfi: A szabadságba.

Kísértő: A szabadságba? (gúnyosan) Inkább a halálba. Én szóltam neked időben, de te nem

hallgattál rám.

Petőfi: Nem értem. Miről beszél?

Kísértő: Már motoszkál benned egy vers. Megszületni készül. Ne is tagadd, látom. Ezzel a
verssel nagyobb népháborító leszel, mint valaha. Forradalmat fogsz vele kirobbantani és ezrek
halálát fogod okozni.

Petőfi: Szabadságot hozok Magyarországnak.

Kísértő: Magyarországnak? Te hozol romlást rá.

Petőfi: Sohasem tenném ezt hazámmal.

Kísértő: Soha? Nagy szavak ezek egy olyan embertől, aki számtalan figyelmeztető jelet
kapott már, de mégsem tért le a vesztébe vezető útról.

2
Petőfi: Még mindig nem értem. Milyen figyelmeztetésről beszél? Végre adjon magyarázatot!

Kísértő: Petőfi Sándor, Petőfi Sándor. Türelmetlen és heves vagy, mint mindig.
Bizonyosságot akarsz? Hát megkapod. Megmutatom bűnös, megszületendő versednek milyen
eredménye lesz, megmutatom, hogy milyen vérrel átitatott szabadságot szerzel a te hőn
szeretett hazádnak. Figyelmeztetlek, fájni fog minden pillanata látomásodnak, de ez vezet a
világossághoz.

Kísértő elaltatja Petőfit.

Petőfi: Várjon, mit csinál?

Bevonul a forradalmi tömeg, kiáltoznak (éljen a szabadság), még nincs rajtuk kokárda. A
fiúkon fekete nadrág, mellény és fehér ing, a lányokon szabolcsi népviselet. Petőfi a
kiáltásokra ébred fel. Bejön Szendrey Júlia is, kezében az első kokárda.

Júlia: Sándorom, nézd mit indítottál el. Dicsőséges nap ez, mindenki a te versedet akarja
hallani újra és újra. Ezt az éjjel neked varrtam. A tiéd szép forradalmunk első kokárdája.
Viseld büszkén, és vezesd győzelemre a népet.

Éljenzés, a tömegben a lányok feltűzik a fiúkra a kokárdákat

Petőfi: Hát mégis forradalom lesz? Hát végre felkel alvó hazám? Végre meghallja a
szabadság hívó szavát? Nézze, milyen boldogok az emberek! Vagy sokan halnak meg majd
ezen a napon?

Kísértő: Nem, senki sem hal meg ezen a napon.

Petőfi: Egy dicsőséges, vértelen forradalom. Mit kívánhat többet ennél egy hazafi?

Tömeg: Halljuk Petőfit! Halljuk a Nemzeti dalt!

Éljeneznek, esetleg a 12 pontból kiabálnak be pontokat

Kísértő: Állj meg Sándor!

(a tömeg megdermed, állókép)

Kísértő: Én csak azt mondtam, hogy ezen a napon nem hal meg senki.

A tömeg kimegy

3
Petőfi: Akkor már másnap elkezdi az udvar a vérengzést? Elbukunk?

Kísértő: Nem, sokáig azt hiszitek majd, hogy győztetek. Kaptok alkotmányt, az általad
annyira áhított nagy szabadság is elérkezik. De te komolyan hiszel az udvarnak? Szerinted
hagyják, hogy ez így maradjon?

Petőfi: Nem, de akkor harcolni fogunk megszerzett szabadságunkért.

Kísértő: Szép szavak! De ezek a szavak halált hoznak.

„S ah, szabadság nem virul

A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!”

Petőfi:

„Vagy jőni fog, ha jőni kell,

A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,

Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.”

Kísértő: Himnuszra Szózattal válaszolsz? Halottakat akarsz, egy nemzet temetését? Hát
megkapod.

Bejönnek a halottak, megállnak összevissza, lehajtott fejjel.

Kísértő: Itt a dicsőséges szabadságharcod. Itt vannak a halottaid. Petőfi Sándor, te tetted ezt!

Petőfi: Szép meghalni a hazáért!

Kísértő: Vajon ők is ezt mondják? (egyesével megérinti a halottak vállát, odaviszi a

mikrofonhoz őket. Aki elmondta, visszatér a helyére)

Első: Nemrég házasodtam.

Kísértő: És máris özveggyé tetted.

4
Második: Édesanyám egyetlen támasza vagyok.

Kísértő: Már csak voltál.

Harmadik: Feleségem és három gyermekem van.

Kísértő: Özvegyed és három árvád van. Látod Sándor, hogy mit teszel majd? Látod, hogy
hová vezet a versed?

Petőfi: Az életünket is odaadnánk a szabadságért!

Kísértő: A te életedet is? A te házi boldogságodat is? Nézd meg, mit veszítesz!

(Júlia bejön valamivel a karján, ringatja, altatót dúdol)

Petőfi: Kinek a gyermekét ringatja Júliám?

Kísértő: A te gyermeked van a karján, Petőfi Zoltán.

Petőfi: Milyen szépek, hogy kivirágzott Júliám…

Kísértő: Majd, kivirágzik majd. Ne feledd, ez a jövőd, nem a jelened. A saját boldogságodat
is feláldoznád?

Petőfi: Áldozat? Feláldozni csak értékes dolgokat lelhet… Zoltán, az én fiam. Nagy emberré
fog válni. Felnőve dicsőséget hoz majd halott édesapja nevére.

Kísértő: A gyermeked nélküled fog felnőni, de az árnyékodban. Összeroppantja majd az apja

nagysága, ha te nem leszel mellette, hogy fogd a kezét. Rövid és boldogtalan élete lesz. A
saját életedet feláldozhatod, de dönthetsz az övéről is?

Petőfi: Kísértesz a halottakkal, a fiammal. Hát neked semmi sem szent? Ez a sorsom, mást
nem tehetek.

Kísértő: Ti emberek olyan büszkék vagytok az Istentől kapott szabad akaratotokra. Hát élj
vele! Ne írd meg azt a verset! Vagy tán nem láttál még eleget?

(Bejön a körtefa. Három fiú barna ruhában, beállnak egymásnak háttal, kezüket feltartják, fát
formálnak)

Petőfi: Mi ez? Ismerős ez a hely. Álmaimból rémlik fel a képe.

5
Kísérő: Csak egy körtefa. Egy székelykeresztúri körtefa. Egyszer majd ott ülsz alatta és
verset írogatsz. Próbáld ki!

Kísértő: Mindenkinek megvan a maga keresztje. Ez a tiéd.

(A körtefa átalakul keresztfává, utána Petőfi felugrik alóla, és a keresztfát nézi)

Petőfi: Miről beszél?

Kísértő: Ez itt az utolsó éjszakád. Ha eljutsz eddig a körtefáig, már nincs visszaút. Másnap a
segesvári csatában örökre eltűnsz. Még ez sem riaszt? Székelykeresztúr, keresztfa… mennyi
kereszt van áldozatvállalásodban. Vagy legyen inkább kopjafa? (a kereszt átalakul kopjafává,
letaszítja a fiúk kezét) De tényleg ezt akarod?

Júlia bolyong kócosan a színen

Kísértő: Asszonyodnak még az a bizonyossága sem lesz meg, hogy eltemethesse a testedet.

Ha megírod a versed, halálba taszítod önmagad, boldogtalanságba a családod és romlásba

egész Magyarországot. Azt hiszed, hogy nem látod majd ezt a halálod előtt:

Két halott mondja:

Szörnyű idő, szörnyű idő!

S a szörnyüség mindegyre nő.
Talán az ég
Megesküvék,
Hogy a magyart kiirtja.
Minden tagunkból vérezünk,
Hogy is ne? villog ellenünk
A fél világnak kardja.

Egy szálig elveszünk-e mi?

Vagy fog maradni valaki,
Leírni e
Vad fekete
Időket a világnak?
S ha lesz ember, ki megmarad,
El tudja e gyászdolgokat
Beszélni, mint valának?

Kísértő: Ezek a te szavaid. Ez az utolsó versed. Hallod? Még te is meghasonlasz majd

magaddal! Hát akkor mi végre ennyi szenvedés?

6
Petőfi: Ez az utolsó versem? Ezt írom a körtefa alatt?

Kísértő: Nem. Még ennyi elégtételed sem lesz. A nagy nemzeti költő utolsó szavai nem
fognak fennmaradni. Nem hagyhatsz üzenetet az utókornak, mert az a vers a testeddel együtt
fog elpusztulni egy tömegsírban.

Petőfi: Akkor még van remény!

Kísértő: Micsoda?

Petőfi: Akkor még van remény! Nem ez lesz az utolsó gondolatom a halálom előtt. Még
maga sem tudhatja, hogy nem azt fogom-e gondolni, hogy mégis megérte!

(közben hátrál, véletlen nekimegy az egyik halottnak. Akihez hozzáér, a Nemzeti dal egy-egy
versszakát mondja el, ekkor már felemelt fejjel, aki már beszélt, a feje felemelve marad)

Kísértő: Ne érj hozzájuk!

Első halott: (Boti)

A magyarok istenére
Esküszünk, innen minden halott kiabál
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Petőfi: Maga ezt tudta!

Második: (Kinga)

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Harmadik: (Barbi)

7
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Negyedik: (Ármin)

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Ötödik: (Matyi)

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hatodik: (Veronika)

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy hiréhez;

8
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Petőfi: Látja, hallja? Van remény! Még haláluk után is a szabadságot kiáltják.

Kísértő: Legalább te ne hallj majd velük! Menekülj el, hagyd őket!

Petőfi: Hogy tehetném? (megérinti valaki vállát)

Negyedik: (Ármin)

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
Kísértő: Mit akarsz te tőlük? Anyád szlovák volt, apád szerb vagy szlovák. Még csak magyar
sem vagy! Menekülj!

Petőfi: De igenis magyar vagyok! Apám magyarnak nevelt, magát is annak vallotta!

Kísértő: El fog bukni a szabadságharcotok! Nem lesznek a magyarok szabadok!

Hetedik: (megérinti Petőfi) (Zoé)

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.

(mindenki) A magyarok istenére

Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

9
Petőfi: De szabadok leszünk! Lehet, hogy nem most és nem itt. De egyszer azok leszünk.
Kísértő: El fognak feledni titeket.

Petőfi: Azt nem, azt soha! Az emberek szívében ott fogunk élni, amíg él magyar a földtekén!
Menjen el, elég volt ebből a látomásból!

Kísértő: Elmegyek, de ezt még bánni fogod.

Petőfi: Soha!

(Petőfi előre megy egy asztalhoz, amin lapok vannak, de eddig nem volt szerepe. Leül és az
asztalra hajtja a fejét, mindenki kimegy a színről)

Júlia: Sándorom, fent vagy? Egész éjjel úgy kiabáltál, mintha ezer ördöggel küzdtél volna.

Petőfi: Ha ezerrel nem is, eggyel biztosan. Borzasztó álmot láttam.

Júlia: Mit álmodtál?

Petőfi: A Kárpátokban bolyongtam, és eltévedtem.

Júlia: És még?

Petőfi: Hogy végül magamra találtam.

Júlia: Bolondokat beszélsz ma reggel. Kész lettél a verssel, amit Jókainak ígértél?

Petőfi: Még nem, de már tudom, hogy mit fogok írni. Megírom, még ha belehalok is!

(mindenki) A magyarok istenére

Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

10