Mit jelent az izoláció az idős ember életében, melyek a kivédés lehetőségei?

Izoláció fogalma:

Elszigetelődés, másoktól való elválasztódás, az elkülönülés helyzete. Jelentheti azonban a félelmet a

kapcsolatteremtéstől.

Az ember társas lény.

Társadalomban, szervezett közösségben, csoportban éli mindennapjait, itt szocializálódik,

itt határozza meg önmagát. (Én-tudat, én-kép, identitás.)

Az emberi lét szempontjából tehát nélkülözhetetlen a valahová tartozás érzése.

Gondoljunk például arra, hogy a kiközösítés, a csoporttól való elszigetelés, tehát az izolálás a mai
napig büntetési forma.

Az izoláció lélektanilag kritikus állapotot, krízist idézhet elő.

A krízishelyzetben az egyén nagy feszültség alatt van, és közvetett vagy közvetlen módon
életveszélyben is lehet.

Tünetek:

 Depresszió, szorongás apátia

 Alvászavar

 Alkohol és drogfogyasztás, evészavar

 Alkalmazkodási zavar, kapcsolati élet zavarai, impulzus kontroll zavara

 Krónikus fáradtság szindróma, tanulási-, figyelemzavar

 Kiégési szindróma (burn-out)

 A krízis helyzet maga

Ezek a tünetek figyelmeztetnek, a krízis kialakulásának lehetőségére. Ezekre fel kell figyelni, és
minden lehetséges eszközzel elhárítani a krízis kialakulását.

Segítsük abban:
  hogy elfogadhassa azt, hogy az öregedés az összes negatív hatásával együtt, egy természetes
folyamat.

 Hogy kihasználhassa életkora adta lehetőségit, érdeklődési körét megtarthassa.

 Kapcsolatai megmaradhassanak, vagy új kapcsolatokat szerezhessen.

 Veszteségeit átélhesse, ne bagatellizáljuk

 Emlékei, emlékezései, erőt adhatnak. Ilyenkor újra átélik sikereiket. Fontos a meghallgatás.

 A szabadidő hasznos eltöltéséhez ötleteket adhatunk. Vegyük figyelembe a személyiséget és

az életutat. Javasolhatunk olyan elfoglaltságot, amivel ismereteit bővítheti, új ismereteket
szerezhet.

Az életkor előrehaladtával, kezdetét veszi az öregedés időszaka, ha az egyén veszteségként éli meg,
pszichésen is megviselheti, befelé fordulhat, depresszív lehet, kóros öregségtudata alakulhat ki.
Ebben az esetben önmagát izolálja.

Az 55-65 éves kor a nyugdíjba vonulás időszaka, komoly lelki megpróbáltatás. Az aktív élettől való
visszavonulás, munkahelyi társas kapcsolatok megszakadása, kompetencia és presztízsveszteséget
okoz.

A volt kollégák egyre ritkábban hívják, illetve nem érnek rá, ha ő keresi őket. Könnyű neked, nyugdíjas
vagy!

Régebben, amikor aktív volt, kikérték a véleményét, ma már, ha tanácsot ad is legyintenek, hogy ezt
nem így van, nem tudhatod, annyi minden változott amióta nem dolgozol.

Segíthet a nyugdíj melletti munkavégzés, civil szervezetnél végzett önkéntes munka.

Kellemetlenül érezheti magát, amiért nem naprakész és egyre ritkábban keresi a kapcsolatot a régi
kollégákkal.

Ez főként azoknak jelent nagy veszteséget, akiknek a munkahelyen kívül egyéb kapcsolatuk nemigen
volt, a baráti körük is a kollégákból ált.

Megoldás lehet az egykorúak csoportjához való csatlakozás. Idősek klubja, dalkör, természetjáró
csuport stb.

Az elmagányosodás érzését fokozhatja a barátok, főként a házastárs elvesztése, halála. Ilyen

esetekben elhatalmasodhat a feleslegesség érzés, ami kóros elváltozásokat okozhat.

Kerülheti azon ismerősöket, ahol a házastársak együtt vannak. Pszichoszomatikus, szocioszomatikus

betegségek alakulhatnak ki. Súlyosabb esetben szuiciditás.

A helyi közösségi élet szervezésébe való segítségnyújtás, újra a fontosságát erősíti.. A helyi
rendezvények szervezésében, kivitelezésében aktív részvétel.

A fizikai állapot fokozatos romlása és a betegségek következtében, kóros betegségtudat alakulhat ki,
ami gyógyszerfüggőséghez vezethet. Egyre nehezebben tudja elvégezni aktív, megszokott
tevékenységét, segítségre szorulna, amit szégyell, inkább nem is akarja hogy látogassák, nem
szívesen fogad senkit. (Nincs olyan rend mint hajdanán.) Nem akar teher lenni!

Általában ezt az állapotot is nehezen viseli az egyén, tiltakozik ellene, hisz ezt is veszteségként éli
meg, védekezik. Megcsinálnám én, ha nem lennék ilyen beteg!

Ebben a helyzetben, lényeges, hogy fogadtassuk el vele állapotát, tudatosítsuk, hogy nem teher,
létezik a számára megfelelő ellátási forma (házi segítségnyújtás). Lényeges, hogy a szükségleteit
megfelelően mérjük fel, óvakodjunk a túlgondozástól.

Amikor egyidős ember már nem tudja ellátni mindennapi tevékenységét, - segítségre szorul - gyakran
felvetődik a kérdés, hogy ez intézményi keretek között történjen-e. Ez egyben a szociális területen
dolgozók egyik nagy dilemmája is.

Az idős szempontjából a legideálisabb megoldás, ha saját otthonábangondoskodunk róla.

Lényeges, szempont hogy a megszokott környezetében maradhat, a tárgyaival, emlékeivel. Itt az

ismerősök, szomszédok is gyakrabban látogathatják meg, mintha intézménybe kerülne. Ez
csökkentheti veszteségeit, az izolációt. Ez főként akkor járható út, ha nem szorul teljes ellátásra,
illetve nem magányosan, hanem családban él.

Bizonyos esetekben azonban épp ez jelenti az izolálódást.

Az olyan magányosan élő idős esetében, aki a társas kapcsolatait elvesztette, és teljes gondozást
igényel, megfelelőbb lehet az intézményi ellátás.

Az intézményi elhelyezés biztosítja a társas kapcsolatok lehetőségét, azonban az új környezet,

bizonyos szabályok megléte, az idegenekhez való hozzászokás, próbára teszik amúgy is nehezen
működő alkalmazkodó képességét. Az egyén a közösség megléte ellenére is izolálódhat.

Fontos az új helyzetre való felkészítés. Mentális előgondozás.

A szociális gondozó ápolónak figyelemmel kell kísérnie új gondozott érkezése után, hogy miként
alakulnak a személyes kapcsolatok, hogy fogadják be és ő hogy tud beilleszkedni a többiek közé. A
kezdeti problémák önmaguktól is rendeződhetnek, de ki is éleződhetnek. Nem szabad engedni, hogy
elmérgesedjen a helyzet. A mentálhigiénés gondozót tájékoztatnunk kell a problémáról. Az team
munkában, és az esetmegbeszélések alkalmával kiemelten kell foglalkozni az új gondozott
beilleszkedésével, és probléma esetén további szakemberek bevonására is javaslatot tehetünk.