20.

tétel
A holokauszt

A hitleri fajelmélet szerint az emberiség 3 csoportra osztható

1. Árják
 A legkiválóbbak; ők a felsőbbrendű faj; németek, angolok, skandinávok, svédek
 Az a dolguk, hogy uralkodjanak.
 Meg kell őrizni a vértisztaságot

2. Segédnépek
 Franciák, spanyolok, olaszok, portugálok, románok, magyarok (mediterrán népek)
 Ki kell szolgálniuk az uralkodó fajt (fizikai munkával)
 Gondoskodni kell, hogy ne szaporodjanak, és ne tanuljanak túl sokat (csak írni-olvasni
és számolni).

3. Kiirtandók csoportja
 zsidók
 szláv népek
 színes fajok

Élettér elmélet
Mindehhez kapcsolódik még a Hitler által a Mein Kampfban megfogalmazott élettér elmélet,
a lebensraum:

 külső élettér → a német népnek területekre van szüksége

 belső élettér→ az országon belül néhány faj foglalja a helyet az árják elől
→ Ez a népirtáshoz vezető út.

Népirtás
 A sárga csillag viselésének elrendelése, s ezzel a zsidó népesség kirekesztése a
társadalomból.
 A gettók létrehozása, ami nem csak a zsidóknak a társadalom többi részétől való
elszigetelését jelentette, hanem lassú éhhalálra is ítélték őket – hiszen a külvilágból
nem érkezhetett segítség.
 A végkimerüléshez vezető kényszermunka.
  Kisebb-nagyobb, többé-kevésbé szervezett kivégzések, amelyekre bárhol, bármikor
ítélet nélkül sor kerülhetett, az áldozatoknak pedig csak egyetlen bűnük volt:
származásuk.
 A zsidó lakosság vagyona automatikusan az államkincstár tulajdonába került, a
koncentrációs táborba hurcoltakat minden ingó és ingatlan vagyonuktól
megfosztották.

A népirtáshoz vezető út
A III. Birodalom létének politikai alapja a tiszta faj fogalmán alapuló hitleri világkép volt. Az
NSDAP programja célul tűzte ki a zsidók megfosztását állampolgári jogaiktól, és
kényszerítésüket Németország elhagyására.
Ahogy a nácik hatalomra kerültek Németországban, a zsidóság helyzete alapvetően
megváltozott. Hitler zsidóellenes politikájának fokozatos megváltozását tíz pontban
foglalhatjuk össze:

 szóbeli agresszió, testi agresszió

 a zsidó közösségnek a társadalom többi részétől való elszigetelését szolgáló
intézkedések
 kényszerkivándorlás, deportálás és letelepítés
 elkülönítés és gettókba való telepítés
 gyilkosságok, kivégzések
 éhhalálhoz, kimerültségtől és betegségektől elhalálozáshoz vezető élelmiszer-
korlátozások (ezt már “a zsidókérdés végleges megoldásának” hivatalos programja
előtt elkezdték megvalósítani)
 kényszermunka (a lassú halál egyik formájaként)
 a zsidó származású lakosság tömeges kivégzése
 éhezés és gázkamrák a koncentrációs táborokban,
 halálmenetek

A népirtás ördögi létrájának egyes fokait jelző események szemléletesen bizonyítják, hogy
Hitler terve termékeny talajra talált. Megvalósítása ugyanis lehetetlen lett volna, ha az
érintett államok lakosságának legalább egy része nem vesz részt benne. A különböző
szolgálatok első akciói még meglehetősen zavarosak és véletlenszerűek voltak. Az SA 1933
márciusától kezdte zaklatni az utcán a zsidókat, és bojkottot szervezett a zsidó orvosok és
jogászok ellen, hogy azt a látszatot keltse: akciói társadalmi igényt elégítenek ki.
Az első hivatalos intézkedések 1933. április 7-én, az állami hivatalnokok átvilágításáról szóló
törvény hatálybalépésével kezdődtek. A zsidó származású tisztviselőket azonnali hatállyal
kényszernyugdíjba helyezték, kivéve azokat, akik már 1914. augusztus 1. előtt is állami
hivatalnokként dolgoztak. A zsidók foglalkoztatását korlátozó intézkedések a társadalmi élet
egyre nagyobb területére terjedtek ki.
A következő szakaszt a nürnbergi törvények kihirdetése nyitotta meg.
1935. szeptember 15-én az NSDAP új jogi irányelveket tett közzé. Ezek szerint zsidónak
tekintendő akinek három nagyszülője “zsidó fajú”, vagyis zsidó vallási közösséghez tartozik. A
zavaros törvény nem különítette el a vallási hovatartozást a faji jellemzőktől. Függőben
hagyta a különféle “keverékek” kérdését is. Elvágta azonban a zsidókat a német társadalom
többi részével összekötő utolsó szálakat is, s az állami védelemtől megfosztva, gettóba
kényszerítette őket.
A zsidóellenes intézkedések hívei közötti érdekellentétek és a fegyverkezéshez szükséges
pénzügyi források megőrzésének szükségessége miatt 1936 és 1938 között valamelyest
enyhült a zsidók zaklatása. A viszonylagos békesség időszaka 1938 novemberében ért véget,
amikor a párizsi német nagykövetség titkára, von Rath, merénylet áldozata lett. Következett a
“kristályéjszaka“. Miközben az SA tagjai a zsinagógákat dúlták fel, a Gestapo megkezdi 20 ezer
véletlenszerűen kiválasztott zsidó deportálását. Útjuk a dachaui koncentrációs táborba
vezetett. A program része volt a zsidókat az ország gazdasági életéből kizáró rendeletek
kiadása is.

Endlösung = Végső megoldás

A zsidók tömeges, erőszakos kitelepítésére alkalmazott “végső megoldás” (Endlösung)
kifejezést 1940 júniusában használták először, s egyértelműen a zsidó lakosság deportálását
jelentette. Hamarosan feltűnt a “teljes megoldás” (Gesamtlösung) fogalom is – erről például
1941. július 31-ei táviratában Heydrich tett említést. A Szovjetuniótól elfoglalt területekkel a
Harmadik Birodalomhoz tartozó zsidók száma is ugrásszerűen megnőtt. Az 1942. januári
wannsee-i konferencián tizenegymillió európai zsidó megsemmisítéséről döntöttek – s ekkor
már folytak a chlemnói haláltábor építkezési munkái. Goebbels 1942. március 27-én, büszkén
jegyezte be a naplójába: “Nincs még egy olyan kormány vagy rezsim, melynek módjában
állna ennek a kérdésnek a világméretű megoldása.”

Haláltáborok
Az akkurátus szakszerűséggel vezetett – a háború végén részben elpusztított – náci
nyilvántartásból kirajzolódik a több száz tábor, köztük tucatnyi megsemmisítő tábor
rendszere. Típusa szerint a tábor sokféle lehetett: koncentrációs tábor, munkatábor,
megsemmisítő tábor és a további utazásig a deportáltakat befogadó ideiglenes gyűjtőtábor.
Habár az elnevezések a tábor funkcióját jelölik meg, a háború végére mindegyik tábor
haláltáborrá vált, hiszen a foglyok gyilkolása, elpusztítása mindenhol folyt.