You are on page 1of 4

Holokauszt

Maukner Dominik 7/A 2023.5.03


A holokauszt legismertebb jelentése a náci Németország által kontrollált területeken
a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett
és irányított népirtás, amelynek körülbelül hatmillió európai, zsidó származású ember esett
áldozatul. Zsidó terminusa a soa vagy soá, ami a teljes pusztulást, kiirtást jelenti.

A náci rendszer más csoportokat is üldözött vagy próbált megsemmisíteni: a cigányokat , az


oroszokat (különösen a hadifoglyokat), a lengyeleket, a fogyatékosokat, a homoszexuálisokat
és a politikai vagy vallási ellenállókat, például a szocialistákat vagy a kommunistákat.
Üldöztetést szenvedtek rajtuk kívül a rendszerrel szembenlló katolikus papok és protestáns
lelkipásztorok is, akik közül sokakat deportáltak, fogságban tartottak vagy ezekkel
fenyegettek. Sok kutató nem veszi bele ezen csoportokat a holokauszt definíciójába, hanem
azt a zsidó nép irtásaként határozza meg. A nácik minden áldozatát figyelembe véve a halottak
száma jóval nagyobb, a legtöbb becslés 9 és 11 millió közé teszi.

Az üldözés és népirtás több lépésben valósult meg. A zsidókat a civil társadalomból


kizáró nürnbergi törvények évekkel megelőzték a második világháborút. Koncentrációs
táborokat létesítettek, ahol kényszermunkát végeztettek a foglyokkal, amíg azok bele nem
pusztultak a kimerültségbe vagy valamilyen betegségbe. A Harmadik Birodalom által újonnan
meghódított keleti területeken Einsatzgruppéknak nevezett speciális alakulatok tömegesen
kivégezték a zsidókat és a nácik politikai ellenségeit. A zsidókat és a
cigányokat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal szállították őket a több száz
kilométernyire fekvő haláltáborokba; akik túlélték az utazást, azok nagy
részével gázkamrákban végeztek. A német bürokrácia minden ága részt vett a
tömeggyilkosságok megszervezésében, az ország – egy holokausztkutató szavaival élve –
„népirtó állammá” vált.

Az egyes haláltáborokban elhunytak száma:

 Auschwitz-Birkenau: 1,3-1,5 millió, ennek több mint 90%-a zsidó;


 Belzec: 600 ezer;
 Chelmno: 320 ezer;
 Majdanek: 360 ezer;
 Maly Trostinets: 65 ezer;
 Sobibór: 250 ezer;
 Treblinka: 870 ezer.
Ez összesen több mint 3,8 millió, amiből 80–90%-ra becsülik a zsidók arányát, ami a
holokauszt zsidó áldozatainak körülbelül a fele. Félmillióra teszik a más, nem kifejezetten
haláltáborként működő német koncentrációs táborokban elhunyt zsidók számát. További
százezereket az éhezés vagy betegség ölt meg a lengyel gettókban, még mielőtt deportálták
volna őket.

A német hatóságok eredetileg azért hozták létre a gettókat, hogy a megszállt Kelet-Európa
nagyszámú helyi zsidó lakosságát elszigeteljék és ellenőrizzék. Kezdetben egy város és a
környező terület vagy régió zsidó lakosait gyűjtötték össze. 1941-től kezdve azonban a német
hatóságok Európa más részeiből (köztük Németországból) is deportáltak zsidókat néhány
ilyen gettóba. 

A zsidó kényszermunka számos gettóban az élet központi részévé vált. Elméletileg a gettó
igazgatásának finanszírozását, valamint a német háborús erőfeszítéseket kellett volna
segítenie. Néha a közelben gyárakat és műhelyeket hoztak létre, hogy kihasználhassák a
fogvatartott zsidók kényszermunkáját. Ez a munka gyakran nehéz fizikai munka volt. 

Sokan voltak felelősek a holokauszt és a végső megoldás megvalósításáért. 

Ami a legfelsőbb szintet illeti, Adolf Hitler inspirálta, rendelte el, hagyta jóvá és segítette elő
az európai zsidók legyilkolását. Hitler azonban nem egyedül cselekedett. Nem ő készítette el a
„végső megoldás” végrehajtásának pontos tervét sem. Más náci vezetők voltak azok, akik
közvetlenül irányították, megtervezték és végrehajtották a tömeggyilkosságokat. Közöttük
volt Hermann Göring, Heinrich Himmler, Reinhard Heydrich és Adolf Eichmann. 

Mindemellett németek és más európaiak milliói vettek részt a holokauszt lebonyolításában.


Az ő közreműködésük nélkül nem lett volna lehetséges a zsidók kiirtása Európában. A náci
vezetők egyaránt támaszkodtak a német intézményekre és szervezetekre, a tengelyhatalmi
szövetségesekre, a helyi államigazgatási szervekre és intézményekre, valamint a
magánszemélyekre is. 
Holokauszt – Wikipédia (wikipedia.org)

A holokauszt alapjai | Holokauszt Enciklopédia (ushmm.org)

Vége

You might also like