BORDI ZSIGMOND LÓRÁND

A csernátoni Csonka (Ika)-vár

Sepsiszentgyörgytől mintegy 20 kilométerre észak-északnyugatra, a Bodoki-
hegység keleti lábainál helyezkedik el a Csernáton község részét alkotó Felső-
csernáton. A település északi végében, a Nagypatak és Ika-patak által határolt
hosszan elnyúló sziklagerincen található a helybeliek által Csonka-toronynak
vagy Ika-várának nevezett várrom (1. kép). Az erődítményből ma már csak a két
végében található védőárkok, a falak vonalait követő – helytelenül azokkal azo-
nosított, a kincskeresők által kialakított földhányások –, valamint a romos, de
viszonylag épen fennálló déli torony romjai figyelhetők meg.
A rom első említése a 18. század végéről származik, amikor Benkő József,
Felsőcsernáton ismertetésénél megemlítette, hogy a falu határában egy vár romjai
találhatóak (Benkő 1999, II, 157.). Az erődítmény Csonka-vár néven szerepel a
II. József parancsára, nagyjából ugyanebben az időszakban elkészített Első
Katonai Felmérés, Csernátont és környékét ábrázoló térkép lapján is.
Székelyföldről írt művében Daniel G. Scheint is megemlíti a romot, de azt
helytelenül a mintegy egy kilométerrel délebbre, a falu felső végében található
Hegyes-tető alá helyezi (Scheint 1833, 104.).
A várrom első leírása Ferentzi János dálnoki lelkésztől származik, aki a
brassói Mulattató hasábjain közölte 1838 júniusában. Ottjártakor az erősséghez
csigavonalasan fölkapaszkodó – ma már csak nyomokban meglévő – út még jól
megfigyelhető volt. Ezen haladva, a gerincen egy mindkét oldalon a patakok
medréig lefutó védőárkot talált. Mérései szerint az árkon belül (északra) mintegy
9 ölnyire (kb. 17 m) emelkedett a déli torony. Magassága az idő tájt a déli oldalon
8 öl, 3 láb és hat hüvelyk (16,20 m); az északi oldalán 6 öl, 4 láb, 6 hüvelyk (12,70 m)
volt. A földfelszín fölött mintegy 3 méternyire található, lépcsőtartó konzolok-
nak gondolt, gerendafészkek alapján úgy vélte, hogy a bejárata abban a magas-
ságban nyílt. Megemlítette, hogy az ajtó alatti falrész az 1802. évi földrengéskor
beomlott. A torony belsejében még láthatóak voltak a födémtartó gerendák,
valamint megemlítette a kőlépcsőket is, amelyeken a felső emeletekre lehetett
jutni. Az északi toronynak ő is már csupán a nyomát látta. A várfalat, valamint az

180
északi oldal védőárkát csak éppen megemlíti, ugyanúgy, mint a várudvaron a két
torony közötti részen található víztárolót.
Ferentzi nem ismert adatokat a vár történetével, vagy építőivel kapcso-
latban. Nevéről is csak annyit jegyzett meg – a nemrég „felfedezett” Csíki
Székely Krónikát véve hivatkozási alapul –, hogy szerinte a vár korai neve az Ika-
vár lehetett, a Csonka-vár elnevezést csak elhagyása és pusztulása után kapta.
Eszmefuttatásának sikerét mi sem jellemzi jobban, hogy mára már a helybéliek is
szinte csak ezen a néven ismerik (Ferentzi 1838, 103–105).
1864-ben, Pesty Frigyes kérdőívére válaszolva, Felsőcsernáton elöljárósága
leírta, hogy a falu területén egy 10 öl magas, mintegy 20 öl kerületű, Csonka vár-nak
nevezett rom található, amelynek építéséről és történetéről azonban semmilyen
adattal nem rendelkeztek (Nagy 1994, 13).
Kőváry László Ikafalvától nyugatra helyezte az általa ismeretlen eredetűnek
tartott várromot. Leírása szerint az ovális alakú vár területén egy viszonylag ép,
12 öl kerületű, 8 öl magas torony található, amelyen ajtónyílás és lőrések látha-
tóak, valamint létezik egy másik, teljesen elpusztult toronymaradvány is (Kőváry
1866, 53).
Orbán Balázs leírása közismert ugyanúgy mint az általa készített fényképek
alapján készült metszet (2. kép) és – helytelenül tájolt – alaprajz (3. kép),
olyannyira, hogy egyes tévedései még ma is, 150 év távlatából visszaköszönnek a
szakirodalomban. Orbán nem említi meg az utat vagy az árkokat, míg a torony-
ról készített leírása nagyjából megegyezik a Ferentzi Jánoséval. A mindkét
oldalon a fennsík peremére rakott várfalakat egymástól alig 28 láb (9 m) távol
állónak, két végükön hegyes szögben záródónak írta le. Vastagságukat 1,9
méterre, míg magasságukat helyenként 3-4 ölesre tette. Az alapfalak nyomán a
vár északi végében is gyanított egy, az előbbivel alakban és terjedelemben egyező,
másik kör alaprajzú tornyot. Ide helyezte a várkaput is (Orbán 1869, 94–96).
Orbán Balázs 1868-ban visszatért a várhoz, ahol kisebb szondázásokat
végezve, a korábban leírtakat megcáfoló eredményekre jutott. Ezek szerint a 14
öl kerületű északi torony nem csatlakozik a várfalhoz, hanem attól mintegy
ölnyire található, a várfalak pedig nem hegyesszögben zárodnak, hanem merő-
legesek a vár tengelyére. A déli torony környékén végzett szondázás is hasonló
eredményeket mutatott fel. Leírásai, amelyek azonban kéziratban maradtak
fenn, csak nemrégiben lettek kiadva, és nem váltak közismerté (Orbán 2002, 97).

181
 Iulian Marţian – Kőváryt és Orbánt használva forrásul – már egy Ikafalva
mellett található, 3 méter magasan álló, megnyúlt ovális alakú várfalról és a
belsejében található két toronyról ír, amelyek közül az épebb magassága 15 m és
átmérője 25 m (Marţian 1920, 23).
Az 1920-as években a háromszéki várakat kutató Ferenczi Sándor, a déli
toronnyal kapcsolatosan helyesnek ítélte Orbán megfigyeléseit, de kétségbe
vonta a várfalak meglétét, mivel az általa megvizsgált helyeken csak földel kötött
kőrakatot talált. Ezek alapján csak a tornyot tartotta középkorinak, míg az
erődítmény többi részét az ős- vagy ókorra keltezte. (Ferenczi 1999, 202–204,
215–216).
Virgil Vătăşianu Ikafalvára helyezi, és gótikus mentsvárként hivatkozik rá.
A vár hosszát 300, szélességét pedig 21 méteresre teszi. Ezenkívül leírása meg-
egyezik az Orbán Balázs által közölt adatokkal (Vătăşianu 1959, 607).
Székely Zoltán 1971-ben egy, a déli toronytól 20 méterre északra nyitott
szelvénnyel átvágta a nála 200 × 10 méteres vár belterét. A szelvényben (4. kép)
felszínre kerültek a gerinc peremére épült 2 méter vastag várfalak maradványai,
valamint egy övcsat és egy szigony alakú köpűs nyílhegy (5. kép), amelyek
– valamint a kör alaprajzú torony – alapján a várat a 13–14. századra keltezte
(Székely 1977, 62).
Teodor Octavian Gheorghiu a romániai középkori erődítményeket össze-
foglaló művében magányos 14. századi lakótoronyként emlékezett meg a várról
(Gheorghiu 1985, 78).
Kiss Gábor könyvében a vár leírása nagyrészt megegyezik a korábbiakkal. A
szerző, aki úgy tűnik, soha nem járt a várnál, azt Ikafalvára helyezte, és teljes
egészében Orbán Balázs alaprajzára támaszkodva, kelet-nyugati irányúnak
tájolta, és méreteit 80 × 15 méteresnek adja meg. A keleti (helyesen déli) torony
magassága Kissnél 10 méter, bejárata az első emeletről nyílik, és a harmadik
emeleten két helyiség található (Kiss 1986, 273–274).
A vár a 186-os sorszámmal, a „Felsőcsernátontól nyugatra található hegyek
lábánál” emelkedő romként „Csonka-vár” vagy „Csonka-torony” név alatt szere-
pel a Kovászna megye régészeti repertóriumában (RACv 1998, 73).
Adrian Andrei Rusu az erdélyi várakat összefoglaló művében röviden
összefoglalta a vár addigi kutatásainak eredményeit. Ezek szerint Felsőcsernáton
mellett, egy ovális alakú, 1,8 méter falvastagságú, 200 × 10 méteres vár állt,

182
amelynek mindkét végében egy-egy kerek torony emelkedett. A fennmaradt déli
torony magassága 13 méter, belsejének átmérője 3,4 méter, míg falainak
vastagsága 1,9 méter. A négyszintes, a második emeleten boltíves helyiséggel
rendelkező torony bejárata az első emeletről nyílt. A belsejében 14. századi
kerámialeletek kerültek a felszínre. Noha a vár nem rendelkezik okleveles ada-
tokkal, építészeti sajátosságai alapján magánvárnak tekinthető (Rusu 2005, 509).
Székely Zsolt, Csernáton község régészeti monográfiájában foglalja össze a
vár kutatásának eredményeit, kitérve az annak területén és környékén talált
őskori és középkori leletekre is (Székely 2007, 79–81).
Egy évvel utóbb ismeretterjesztő jellegű művében Kisgyörgy Zoltán foglalta
össze a várra vonatkozó adatokat, bővebben kitérve a vele kapcsolatos regékre és
legendákra is (Kisgyörgy 2008, 125–128).
Ugyancsak összefoglaló jellegű Karczag Ákos és Szabó Tibor 2010 folyamán
megjelent nagyszabású, a Kárpát-medence várait és erődítményeit bemutató
könyvében közzétett Ika-vár leírása is (Karczag – Szabó 2010, 135).
Az írott források mellett Orbán Balázs már említetett felvételén kívül
számos, a 19. század végéről (6. kép), a 20. század elejéről (7. kép) és első feléből
(8. kép) származó az épebb, déli oldalról készült fényképfelvétel örökítette meg a
tornyot. A rongáltabb északi oldalról viszonylag kevesebb felvétel készült, ezért
is számítanak a kutatás szempontjából fontosnak azok fényképek, amelyeket az
1965-ben és az 1970-es évek elején (9. kép), a restaurálási munkák során készí-
tettek, és amelyeken megfigyelhető a rongáltság állapota.
A tornyon – tudomásunk szerint – eddig két alkalommal végeztek állag-
megőrzési munkálatokat. Először valamikor az 1930-as évek végén (források hiá-
nyában a pontos periódus nem ismert) letakarították a növényzetet, a földszint
magasságáig hordták el az omladékot, felfalazták a torony belsejének leomlott
falfelületeit és boltívesre falazták az ajtókat. E javítás eredményei azonban csak
rövid ideig tartottak, feltehetőleg áldozatul esve az 1940-es évek földrengéseinek,
ugyanis, amint az a fényképfelvételekből kiderül, 1965-re az ajtók felső ívei be
voltak omolva. Az újabb restaurálási munkálatokra végül 1970–71-ben került
sor, amikor újrafalazták az ajtókat, beépítették az emeleti ajtó előtti erkélyt,
valamint az emeleteket gerendákon nyugvó deszkafödémekkel választották el
egymástól.

183
 2010 folyamán a csernátoni önkormányzat tervbe vette az erősen rom-
ladozott állapotban levő torony felújítási munkálatait. Ennek előkészítéseként
újabb topográfiai felmérés készült az várról, valamint egy, mintegy 200 négy-
zetméternyi felületet érintő régészeti kutatás zajlott a torony közvetlen
környékén.
A munkálatok során végzett megfigyelések nagy vonalakban alátámasz-
tották a szakirodalomban korábban leírtakat, de egyúttal számos olyan
eredmény is született, mely megváltoztatja a várról kialakult képet.
Az idők során különböző, 80 és 300 m közötti méretekkel megadott, falak
által kerített terület hossza 169 m, míg szélessége, amelyet az irodalom egyéb-
ként 10 és 20 m közé tesz, a déli oldalon 15 m, a központi részen 24 m, míg az
északi végén 15-16 m.
A munkálatok egyik eredményeként jelentősen módosult a vár alaprajza
(10. kép), amelyet Orbán Balázs, és az ő nyomán szinte mindenki, hosszan
elnyúló, párhuzamosan futó falú, keskeny végein ívelten hegyesedő erődít-
ményként írt le, amelynek tornyai keleti és nyugati oldalaikkal a várfalhoz kap-
csolódtak. A déli torony környékén elvégzett régészeti kutatás megállapította,
hogy a várfal déli záródása kelet-nyugat irányú, tehát merőleges a gerinc
tengelyére, alátámasztva ez által Orbánnak a kiegészítésekben tett kijelentését,
hogy ott, ahol megszondázta, mind a déli, mind az északi várfal egyenes záró-
dásúnak bizonyult. Az 1,65–1,70 m vastag, laposra hasított helyi kőzetből
morzsalékos, viszonylag kevés meszet tartalmazó habarcs felhasználásával épí-
tett várfal csak néhány kő magasságáig maradt fenn (0,45–0,85 m). Felületét
egykor vakolat borította, ugyanis azokon a helyeken, ahol hosszabb ideje feküdt a
töltésréteg alatt, még jól megfigyelhető volt a felületére felhordott habarcs. A fal
és a torony csak ez utóbbi déli oldalán érintkezik egymással. A találkozási
ponton egy ellaposodó, felfekvő felület figyelhető meg, amely a fal (vagy lega-
lábbis a gyilokjáró) magasságát a korabeli járószinttől mért 2,5-3 méteres szintre
teszi. Egyúttal az is kiderült, hogy a torony utólag épült a várfal mellé, így ez
számít az erődítmény legfiatalabb létesítményének. A várfal vonalának felszínre
kerülése, valamint a terepviszonyok újraértelmezése révén sikerült beazonosítani
a toronytól mintegy 30 méterre észak-nyugatra azt a helyet is, ahol a vár egykori
kapuja lehetett (11. kép).

184
 A torony masszív, gondosan válogatott, lapos, egyenes felükkel kifelé rakott,
kevés meszet tartalmazó, morzsalékos habarccsal kötött kövekből emelt
építmény. A falazat alapjait a gondosan elegyengetett sziklára rakták, de a
nagyobb szilárdság és stabilitás érdekében a lejtő felőli oldalon, a várfalnak
támaszkodó falazatot kiszélesítették és lépcsőzetesen alakították ki. A torony
alsó része csonka kúp alakú, aljának átmérője 7,50 m, míg a földfelszíntől mért
7,90 m magasságban 6,20 m-re szűkül. E fölött egy többé-kevésbé henger alakú
felső rész található. A földfelszín magasságában 2,00-2,10 m vastag falazat felfelé
vékonyodik, a felső emeleteknél már csak 1,75 m, és elképzelhető, hogy az erősen
rongált felső szinteknél még ennél is vékonyabb lehetett. A csonka kúp és henger
alakú építményrész találkozásánál egy falszövetszakadás figyelhető meg, amely a
munkálatok ideiglenes leállítására utal, de nem egyértelmű, hogy ez egy ho-
sszabb megszakítás miatt történt, vagy csak szintbe hozták a falazatot az ebben a
magasságban elhelyezkedő helyiség boltíves mennyezetének előkészítése érde-
kében. A torony magassága ma, a jobban megmaradt délnyugati oldalon, a mai
felszíntől 13 m, míg a leomlott keleti oldalon csak 9,13 m.
Az utolsó emelet magasságában a torony külső falában egymástól mintegy
0,60-0,70 m-re elhelyezkedő, 20 × 30 cm méretű gerendafészkek találhatóak,
amelyek egy, a tornyot teljesen körbeölelő faszerkezetű erkély meglétére utalnak.
A torony falazatát ma csak három nyílás töri át. Az első, a déli oldalon
található, a boltíves helyiséget megvilágító 0,45 m széles, és mintegy 1 m magas,
felül egyenesen záródó ablaknyílás. A másik két boltíves ajtónyílás a torony északi
oldalán található egymás fölött elhelyezve. Az alsó ajtó (méretei: 1,20 × 2,05 m),
amely ma is a torony főbejárata, a modern földfelszínen található. Az ajtó két
oldalán, a földfelszín fölött mintegy 0,65 m-ig megfigyelhető, a torony többi
eredeti részéhez hasonlóan morzsalékos habarccsal kötött, eredeti helyzetükben
megmaradt faragott kövek jelzik, hogy ez az ajtó a torony eredeti bejárata volt,
de később elvégzett „restaurálási” munkálatok során teljesen átépítődött, kér-
désessé téve még azt is, hogy egykor boltíves volt-e vagy sem. A felső nyílás,
amelyet az irodalom a torony főbejáratának tart, ugyancsak egy boltíves kiala-
kítású ajtó (méretei: 0,90 × 2,29 m) annyira átalakult a felújítási munkálatok
során, hogy eredeti formája és méretei már nem állapíthatóak meg. A meg-
maradtak mellett még legalább két nyílás meglétével kell számolnunk: a boltíves

185
helyiség fölött egy ablakkal, valamint egy, az erkélyre nyíló ajtóval a legfelső
emeleten.
A torony 3,25–3,40 m átmérőjű belsejének falfelületén négy gerendafészek-
sor figyelhető meg, a bejárat küszöbszintjétől mért 2,20 m (1. szint), 4,10 m (2.
szint), 4,90 m (3. szint) és 6,00 m (4. szint) magasságban. Míg az 1., 2. és 4. szint
gerendafészkeinek szerepe egyértelmű: ezek tartották az emeleteket elválasztó
födémeket, addig a 3. szint gerendafészkeinek szerepe tisztázatlan, még az is
megtörténhet, hogy valamelyik 20. századi átalakítás során készültek. Ugyancsak
kérdéses a 2. szinten található gerendafészeksor helyzete is, ugyanis az erre fekvő
padlózat megfelezi az emeleti ajtónyílást.
A régészeti kutatás során kiderült, hogy a torony környékét egy helyenként
1,85 m vastagságot is elérő omladékréteg borítja. Ezt figyelembe véve, a torony
bejárata valóban az első emeletről nyílt, de az nem a mai felső ajtó, hanem
éppenséggel a jelenlegi földszinten található bejárat volt, amely a középkorban
1,65 méterrel emelkedett a talajszint fölé.
Az épület nem három, hanem legalább hat szinttel rendelkezett (12. kép).
Alól a „vak”, csak a fölötte levő szintről megközelíthető földszint található,
fölötte pedig három fából készült padlózat által elválasztott emelet következett,
amelyek között a közlekedést feltehetőleg falépcsők segítségével oldották meg. A
torony leggondosabban kialakított helyisége a harmadik emeleten található. Itt
egy álboltozattal fedett, kandallóval (13. kép) és ablakkal ellátott helyiséget
alakítottak ki. A kőből rakott, boltozott kandalló füstelvezetését a torony falába
vágott kémény biztosította. Az ablak és fülkéje kettős szerepet töltött be,
megvilágította a helyiséget, valamint innen indult a következő emeletre vezető, a
falba épített, annak görbületét követő lépcsősor is, amely a negyedik szinten fel-
tehetőleg egy, a lentihez hasonlító ablakfülkében végződött. A felső emeletekről
alig rendelkezünk adatokkal, csak annyit lehet feltételezni, hogy ezek is deszka-
padlóval voltak egymástól elválasztva, valamint azt, hogy a legfelső emeleten
kellett létezzen egy ajtónyílás. Az épület alaprajzából adódóan joggal feltéte-
lezhető, hogy egykor egy kúp alakú, feltehetőleg zsindellyel borított tető-
szerkezet fedte.
Az északi torony helyén jelenleg csak egy nagyméretű, mintegy 22–25 m
átmérőjű, a vár belső területénél 2,5–3 m-rel magasabb halom található. Az
egyetlen fennmaradt, Orbán Balázstól származó 19. századi leírás alapján (Orbán

186
2002, 97) – különösen azok után, hogy közlései más esetekben is helyesnek
bizonyultak – feltételezhető, hogy ez is kör alaprajzú lehetett, és mintegy 20%-
kal volt nagyobb a délinél.
A déli torony környékén elvégzett ásatás és tereprendezés nagyon gazdag
cserépedény-töredékekből, szögekből (17 db), nyílhegyekből (2 db), bronztűből,
egy övcsatból álló leletanyagot (14. kép) hozott a felszínre. Sajnálatos azonban,
hogy a leletanyag csak a torony és környéke relatív keltezéséhez (14. század)
nyújt támpontot, ugyanis legnagyobb része nem a járószintekből, hanem a
fölöttük található, a kincskeresők által kitermelt és szétszórt földből került elő. A
kerámialeletek között talált nagy mennyiségű konyhai készlet kategóriába sorol-
ható edény nem igazán köthető a toronyhoz, és arra enged következtetni, hogy a
környéken egyéb épületek is lehettek. A leletanyag egyik legérdekesebb darabja
egy hatkaréjos szájkialakítású, ívelt testű, talpas kehely (15. kép), amelynek
szürke, simított felületét párhuzamosan futó finom hornyok díszítik. Egyedi,
feltehetőleg a fémből készült kelyheket utánozó alakjára nem rendelkezünk
semmilyen párhuzammal, de a budai vár ásatása során felszínre került hasonló
talpkialakítású és díszítésű leletek alapján (Holl 1963, 345, 74. kép) ez is a 14.
századra keltezhető. A kehely vékony, alig 3 mm vastag falával, kecses gótikus
vonalaival teljes mértékben elüt a vidék fazekastermékeitől, amelyekre inkább
vastag falú, robusztus edényformák jellemzőek, így feltételezhető, hogy import-
áruként került a várba.
A vár mai elnevezését a déli torony felső részének omlása után kaphatta,
ugyanis már a 18. századtól kezdve Csonka-várként említik, míg az Ika-vár
elnevezést elsősorban Ferentzi János, majd Orbán Balázs, a legendás Ika vezérre
hivatkozva ragasztotta rá. Elképzelhető, hogy a középkor folyamán a várat egy-
szerűen csak Újvár-nak nevezték, hogy megkülönböztessék a tőle nem messze
fekvő Hegyes-tetőn található kora vaskori erődített településtől, melyet Óvárnak
is neveznek.
A várra, amely a középkori Kézdiszék területén feküdt, nem ismerünk
semmilyen okleveles adatot. Létezik ugyan egy 1580-ból származó, egy felső-
csernátoni birtokperrel kapcsolatos irat (SzOkl VIII, 313–315), melyben a tanúk
megemlítik Csernáton-vára három évtizeddel korábbi ostromát, amelyet néha a
Csonka-várra szoktak vonatkoztatni. Az esemény azonban nagyobb eséllyel

187
köthető az alsócsernátoni templomvárhoz, és annak az 1551. novemberi moldvai
török betörés alatt lezajlott, más forrásból egyelőre nem ismert ostromához.
Okleveles adatok hiányában nem tudni, hogy ki lehetett a tulajdonosa, de jó
eséllyel vehető számításba a torjai birtokát 1307-ben, az Aporoknak eladó Udvar
fia András (SzOkl, III, 6–7). Noha csak ebben az egyetlen oklevélben szerepel, és
további sorsáról nem rendelkezünk adatokkal, személye mellett érvként hozható
fel az a tény, hogy a Kézdi székelyek közé tartozott, tehát e szék területén
lehettek még birtokai, ha megengedhette magának egy birtoktest elidegenítését.
Emellett a Csernáton-patak és mellékvizei völgyét csak egy átjárható gerinc
választja el a Torja-patak völgyétől, ami akár egy korábban összefüggő birtok-
tömb meglétét is feltételezheti. Ezenkívül az oklevél két felnőtt fiáról, Fulkunról
és Istvánról is említést tesz, ami alapján joggal feltételezhető, hogy a 14. század
első évtizedében sor kerülhetett a megmaradt birtok megosztására is. Elképzel-
hető, hogy ennek következtében emelték a Csonka-vár déli tornyát, és a Torja-
völgy eladására éppenséggel az építéshez szükséges anyagi fedezet előteremtése
miatt került sor. Az egyazon vár területén található, két különálló lakótorony
megléte nem csak a Csonka-várra jellemző, legjobb példa erre a torockó-
szentgyörgyi vár esete, ahol a Torockai család tagjai egyidőben két különálló
lakótoronnyal rendelkeztek (Anghel 1986, 106). Amennyiben a Bálványos-vár,
valamint a Peselnek és Kászon folyó közti terület elosztását megakadályozó
(SzOkl VIII, 26–27), ezért utóbb elmarasztalt Máté nevű vajdai ember Felkun-
nak nevezett apja azonos Udvar fia András Fulkun nevű fiával, úgy elképzelhető,
hogy a várat a 14. század hetedeik évtizedében még lakták. A puszta név-
azonosság mellett, e Felkun fia Máté háromszéki származása mellett szól az is,
hogy a peres ügyekben eljáró vajdai vagy királyi embereket, az elöljáró hatóság
környezetéből vagy a jogügylet színhelyének tekintélyes lakosai közül válasz-
tották ki.
Okleveles adatok hiányában a Csonka-várhoz tartozó falvakat és azok
számát homály fedi. Annyi mindenesetre feltételezhető, hogy a két Csernáton,
valamint a Csernáton-patak völgyében található elpusztult települések – a
sarkantyúleletéről ismert Bartafalva (Haszmann-Bordi 1999, 264–265), és a
kisméretű, mára már teljesen elpusztult templommal rendelkező Szentkert-
Remete (Székely 2007, 84–85) – ide tartoztak. Amennyiben elfogadható, hogy a
vár Udvar fia András és fiai tulajdona volt, akkor építésének idején még a vár

188
alárendeltségébe tartozott a Torja-patak völgye is a maga két falujával. E
székelyföldi viszonylatban hatalmasnak mondható birtok jövedelme elégséges
lehetett ahhoz, hogy a vár a 13. század végére megépüljön.
A vár végnapjairól nem rendelkezünk egyelőre semmilyen adattal, de
előfordulhat, hogy a birtok a család kihalása után, a székelyek és a nemesek
közötti konfliktusokat elkerülendő, nem adományozódott el, hanem az előbbiek
felé tett gesztus gyanánt visszaszállt a helyi közösségekre.
A 2010 és 2011 folyamán lezajlott régészeti kutatás során kialakult egy két
belső toronnyal rendelkező magánvár képe (16. kép), amely fénykorában
Háromszék egyik legjelentősebb erődítményének számított, és amelyről
remélhetőleg a tovább folytatódó kutatás majd újabb jelentős, a vidék történetét
kiegészítő eredményekkel szolgálhat.

Irodalom

Anghel 1986
Anghel, Gheorghe. Fortificaţii medievale de piatră din secolele XIII–XVI. Cluj-
Napoca, 1986
Benkő 1999
Benkő József, Transsilvania Specialis, I–II., Kolozsvár, 1999
Ferenczi 1999
Ferenczi Sándor. Barangolás Háromszék vármegye régi váraiban. Acta–1998/I,
192–225, 1999
Ferentzi 1838
Ferentzi János. Ika vagy Csonka vár. Mulattató, az Erdélyi Hírlap melléklete.
I. évfolyam. 25–26. szám. 99–101., 103–105.
Gheorghiu 1985
Gheorghiu, Teodor Octavian. Arhitectura medievală de apărare din România.
Bucureşti
Haszmann-Bordi 1999

189
Haszmann Pál – Bordi Zs. Loránd. A Csernátoni Múzeum középkori sarkantyúi.
Acta – 1998/I, 263–270.
Holl 1963
Holl Imre Középkori cserépedények a budai várpalotából. Budapest Régiségei,
XX, 335–394, 1963
Karczag – Szabó 2010
Karczag Ákos – Szabó Tibor. Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei.
Budapest, 2010
Kisgyörgy 2008
Kisgyörgy Zoltán. Háromszéki vártúra kalauz. Barót, 2008
Kiss 1986
Kiss Gábor Erdélyi várak, várkastélyok. Budapest, 1986
Kőváry 1866
Kővári László. Erdély építészeti emlékei. II. kiadás, Kolozsvár, 1866
Marţian 1920
Marţian, Iulian. Repertoriu arheologic pentru Ardeal. Bistriţa. 1920
Nagy 1994
Nagy Balázs. Csernátonok helynevei a XIX. század második felében. In:
Csernátoni Füzetek, 10, 1994, 12–13.
Orbán 2002
Orbán Balázs. Kiegészítések a Székelyföld leírásához. I. Háromszék. Sepsiszent-
györgy, 2002
Orbán 1869
Orbán Balázs. A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és
népismei szempontból. III. Háromszék. Pest, 1869
RACv 1998
Repertoriul arheologic al judeţului Covasna, Szerkesztő: Valeriu Cavruc,
Sepsiszentgyörgy, 1998

190
Rusu 2005
Rusu, Adrian Andrei. Castelarea Carpatica. Fortificaţii şi cetăţi din Transilvania
şi teritoriile învecinate (sec. XIII–XIV). Cluj-Napoca, 2005
Scheint 1833
Scheint, Daniel Gotleib. Das Land und Volk der Szekler, Pest, 1833
Székely 1977
Székely Zoltán Contribuţii la problema fortificaţiilor şi formelor de locuire din
sud-estul Transilvaniei. Aluta 8–9, 1976–1977, 52–109.
Székely 2007
Székely Zsolt Csernáton község régészeti monográfiája. Csíkszereda, 2007
SzOkl, III.
Székely Oklevéltár. III. Szerkesztő: Szabó Károly. Kolozsvár. 1890.
SzOkl, VIII.
Székely Oklevéltár. VIII. Szerkesztő: Barabás Samu. Budapest. 1934.
Vătăşianu 1959
Vătăşianu, Virgil. Istoria artei feudale în Ţările Române. Bucureşti, 1959.

Cetatea Ciuntită (Ika) de la Cernat

(rezumat)

Rezultatele cercetărilor arheologice întreprinse în cursul anului 2010 la

cetatea Ika din Cernat, au confirmat o parte din informaţiile pe care le deţineam
privind această fortificaţie, dar au adus totodată o serie de informaţii noi, prin
care se poate întregii imaginea de ansamblu.
Turnul a avut probabil şase nivele (cinci etaje şi parter) dintre care doar
etajul al treilea era boltit restul fiind realizate din lemn. Accesul între etaje se
făcea prin scări de lemn, doar între etajele trei şi patru existând o scară
practicată în zidărie. Etajele erau iluminate de ferestre cu nişe practicate în
perete (etajul trei şi patru), respectiv de către uşile de acces (intrarea în turn,
respectiv uşile galeriilor de la etaje). Existenţa unor astfel de deschideri pe latura

191
nord-estică este atestată de modul de prăbuşire a zidului pe partea inferioară a
acestei laturi, locaşul de grindă aflat la nivelului etajului al doilea din nişa uşii
superioare, respectiv gradul de degradare a zidăriei superioare de pe latura
nordică. Accesul în turn se făcea printr-o uşă deschisă pe primul nivel, dar
acesta nu se găsea la trei metrii de sol, ci doar la 1,80 metrii de nivelul de călcare
medieval.
Turnul este partea cea mai recentă a fortificaţiei, fiind alipit zidului de
incintă.
Dezvelirile făcute pe zidul de incintă au stabilit că acesta are un traseu
rectangular şi nu rotunjit cum se credea anterior. Coroborând datele de care
dispunem, considerăm că cetatea a avut o formă dreptunghiulară alungită, cu
lungimea de 169 metrii şi lăţimea de 15 metrii pe latura sudică, 25 metrii în
centru, respectiv 15-16 metrii pe latura nordică, cu câte un turn în ambele
capete. Accesul în cetate se făcea printr-o poartă care – pe baza urmelor vizibile
la suprafaţa solului – pare să fi fost deschisă pe latura vestică, la cca. 30 metrii de
la turnul sudic.
Ceramica descoperită în timpul campaniei de cercetare datează din prima
jumătate a secolului al XIV-lea. Descoperirile mai vechi din incinta cetăţii
(cataramă, vârf de săgeată) datează în linii mari din secolele XIII-XIV, cea ce
datează folosirea turnului cetăţii în cursul secolului al XIV-lea. Totuşi datorită
faptului că turnul este construcţia cea mai recentă a ansamblului ridicarea
incintei cetăţii poate fi datată pentru a doua jumătate a secolului al XIII-lea.
Datorită faptului că nu s-au păstrat documente scrise referitoare la cetate,
nu dispunem de date privitoare la statutul ei. Totuşi pe baza celor două turnuri
aflate în incinta ei se poate presupune, că aceasta a fost o cetate nobiliară,
probabil centrul unui domeniu care cuprindea valea pârâului Cernat. Numele
proprietarilor ei nu s-a păstrat, dar pe baza unui document din anul 1307 cu
privire vânzarea văii pârâului Turia, ar putea fi luat în considerare familia lui
Andreas filius Uduor, siculus de Kysd.

192
 The Csonka (Ika) fort of Cernat
(Abstract)

The results of archaeological research undertaken in 2010 at the Ika fort of

Cernat, confirmed some of the earlier information it has concerning about the
fortification, but also brought some new data which can change the overall
picture of them.
The standing tower had probably six levels (five floors and the ground
floor) of which only the third floor was vaulted, the rest being made of wood.
The access between floors is made by wooden stairs, only between at third and
the fourth floors there is a scale practiced in masonry. The floors were
illuminated by windows in niches in the walls (third and fourth floors) and the
access doors (the entrance to the tower and the doors of the external galleries).
Access to the tower is through a door open on the first level, but it wasn’t at
three meters height, but only 1.80 meters from the medieval soil level.
The tower is the most recent part of the fortification, being attached to the
curtain wall.
The archaeological researches made on the curtain wall have established
that it has a rectangular path and not rounded as previously thought. Based by
the data of topographic survey the fortification had an elongated rectangular
shape with a length of 169 meters and width of 15 meters on the southern side,
25 meters in the center, and 15-16 meters on the northern side, with towers on
each end. Access to the city was trough a gate that seems to be opened on the
west side, approx. 30 meters from the southern tower.
The pottery discovered around the tower dates from the first half of the 14th
century. The earlier discoveries from here (one buckle and one arrow had) were
dated to the 13th – 14th centuries, and together dated the using period of the
tower to the 14th century. However because the tower is the latest build can be
dated the build of the whole fortress for the second half of the 13th century.
Because no written documents were preserved about the fortress, we have
no data regarding its status. However, based on the existence of the two towers
inside her, can be assumed that this was a nobiliary castle, probably, the center
of a domain that included the valley of the Cernat creek. Her owners name was

193
not preserved, but based on a document from 1307 concerning the sales of Turia
creek’s valley could be considered they was the family of Uduor filius Andreas,
Siculus de Kysd.

Képjegyzék

1. kép. A Csonka(Ika)-vár környéke

2. kép. A csernátoni Csonka-vár (Orbán Balázs nyomán)

3. kép. A Csonka-vár alaprajza (Orbán Balázs nyomán)

4. kép. Az 1971-es kutatóárok metszetrajza (Székely Zoltán nyomán)

5. kép. Az 1971-ben talált nyílhegy

6. kép. A vár tornya a 19. század végén (a Háromszék emlékkönyv nyomán)

7. kép. A vár a 20. század elején (Gere István felvétele – SZNM fotótéka,
Ltsz. 563)

8. kép. A torony az 1920-as években (a kézdivásárhelyi múzeum

gyűjteményéből)

9. kép. A torony északi oldala az 1970-es javítások során (Kónya Ádám

felvétele – SZNM fotótéka, Kónya hagyaték, 2/275)

10. kép. A Csonka-vár alaprajza a régészeti kutatás, Orbán Balázs leírása és a

topográfiai felmérés alapján

11. kép. A várkapu nyomai a földfelszínen (a falszakaszok szaggatott vonallal

jelölve)

12. kép. A torony rekonstrukciós metszetrajza

13. kép. A kandalló maradványai

14. kép. Fémleletek a torony környékéről

15. kép. Karéjos szájú kehely a Csonka-várból

16. kép. A Csonka-vár rekonstrukciója (Szeles József grafikája)

194
1. kép. A Csonka(Ika)-vár környéke

195
2. kép. A csernátoni Csonka-vár (Orbán Balázs nyomán)

3. kép. A Csonka-vár alaprajza (Orbán Balázs nyomán)

196
4. kép. Az 1971-es kutatóárok metszetrajza (Székely Zoltán nyomán)

5. kép. Az 1971-ben talált nyílhegy

197
6. kép. A vár tornya a 19. század végén (a Háromszék emlékkönyv nyomán)

198
 7. kép. A vár a 20. század elején
(Gere István felvétele – SZNM fotótéka, Ltsz. 563)

8. kép. A torony az 1920-as években

(a kézdivásárhelyi múzeum gyűjteményéből)

199
 9. kép. A torony északi oldala az 1970-es javítások során
(Kónya Ádám felvétele – SZNM fotótéka, Kónya hagyaték, 2/275)

200
10. kép. A Csonka-vár alaprajza a régészeti kutatás, Orbán Balázs leírása
és a topográfiai felmérés alapján

201
11. kép. A várkapu nyomai a földfelszínen
(a falszakaszok szaggatott vonallal jelölve)

202
12. kép. A torony rekonstrukciós metszetrajza

203
 13. kép. A kandalló maradványai

14. kép. Fémleletek a torony környékéről

204
15. kép. Karéjos szájú kehely a Csonka-várból

205
16. kép. A Csonka-vár rekonstrukciója (Szeles József grafikája)

206