Árpád-kori bronzöntő műhely

Feldebrőn

KOVALOVSZKI JÚLIA

A feldebrői templom barokk szentélyé­

től DK-re, a középkori cinteremfal feltárása közben az 1976. évi ásatás utolsó nap­
jaiban a kőfal külső oldala mellett a fal aljával azonos mélységben faszenes földré­
tegre bukkantunk, amelyből kisebb-nagyobb égett agyagtapasztás darabok és a p r ó
bronzszemcsék kerültek elő. Sejthető volt, hogy itt valamiféle fémöntéssel kapcso­
latos műhely rejtőzik a földben. Mivel a gondos megfigyelésekre az ásatás befeje­
zéséig m á r nem volt elég idő, Méri István tanácsára - aki élete utolsó heteit töltöt­
te ekkor az ásatáson - a bolygatatlannak látszó réteget letakartuk és a szelvényt
visszatemettük. A feltárást 1977-ben végeztük el ( 1 . kép).
Az újra kinyitott és kibővített szelvényünk egy részén á t h ú z ó d o t t a XV. század­
ban épült kerítőfal l e g é p e b b e n megmaradt szakasza. A gyenge minőségű habarcs­
ba rakott 70-80 cm széles kőfal közvetlenül a mai földfelszín alatt bukkant elő, al­
j á t pedig 80-90 cm mélységben találtuk meg. Alapozása az egykori földfelszín alá
csupán 10-15 cm-nyire mélyedt le. A falat laza földrétegre emelték. Külső oldala
mellett a m á r említett bronzszemcsés réteg mutatkozott, belül viszont egészen
más összetételű, kisebb kő- és habarcsdarabokkal kevert törmelékes földet, mé­
lyebben pedig nagy kövekből - köztük kváderekből - álló o m l a d é k o t találtunk. Az
o m l a d é k eltávolítása után egy kőépület falainak derékszögben m e g t ö r ő sarokrész­
lete bukkant elő. A Ny-i falszakaszt sírgödrökkel kissé megbolygatták. A négyzet
alaprajzú első templom D-i zárófalával pontosan egy irányban futó K-Ny-i irányú
falszakasz - áthúzódva a cinteremfal alatt - 4,5 m hosszú, az É-D-i irányú szakasz
pedig 5,5 m hosszú volt. A 60 cm széles falnak a felmenő szakaszából mindössze a
legalsó 20 cm magas kvádersor maradt meg, alatta 40 cm mélységű alapozás volt.
A falnak csupán a belső síkját alakították k i kváderekből, a falmag és az alapozás
szabálytalan alakú kövekből épült. A köveket j ó minőségű meszes habarcs fogta
össze. Az é p ü l e t keményre taposott (talán d ö n g ö l t ? ) , apró szemcsés sóderrel borí­
tott földpadlójára az eredeti felszínnél mintegy 1 m-rel mélyebben bukkantunk.
Az épületet t e h á t a földbe mélyítették. Kőfalának külső oldala a kiásott g ö d ö r
földfalához tapadt.
Az épület eredeti méreteit sajnos m á r nem lehetett megállapítani. Az L-alakú
falnak m i n d k é t vége lezárás nélkül megszakadt. Itt h ú z ó d o t t ugyanis az a nagy
körárok, amellyel a templomot, i l l . t e m e t ő t az Árpád-korban - talán a templom
első átalakítása idején - körülvették.
A mintegy 8 m széles és a mai felszíntől 4 m mélységű árok kiásása alkalmával a
m á r akkor romokban álló épületnek valószínűleg a nagyobb részét teljesen meg-
 1. kép Feldebrő, ásatási helyszínrajz

semmisítették. A megtalált sarokrészlet az á r k o n belül maradt meg, az árok külső

oldalán azonban az é p ü l e t m á r nem folytatódott. A földbe mélyített helyiség pad­
lójában két cölöplyukra bukkantunk. Egyik a K-Ny-i fal belső oldala mellett a sa­
roktól 2,3 m-re, a másik ettől D-re 3 m-re mélyedt a padlóba. Mindegyik 20x20
cm-es, négyszögletes, 40 cm mélységű volt. A fal mellett álló cölöpöt kövekkel is
körüldöngölték. A lyukak helyzetéből csaknem biztosan következtetni lehet az
épület szélességére. Valószínű ugyanis, hogy az oszlopok az épület tengelyében
álltak. Az épület belső szélessége tehát 4,6 m volt. Hosszúságára szintén a faoszlo­
pok adnak n é m i t á m p o n t o t . Ha ugyanis (a falak melletti kettőt nem számítva) k é t
oszlop állt a helyiségben szabadon, akkor 9 m , ha h á r o m , akkor 12 m hosszú le-
hetett. Ennél hosszabb biztosan nem volt, mert részletei így megmaradtak volna a
nagy árkon kívül is (2. kép).
A kőfalú é p ü l e t földbe mélyített része valószínűleg egyetlen, osztatlan helyiség
1
volt, amelynek f ö d é m é t a faoszlopok támasztották a l á . Az erőteljes alapozás, a vi­
szonylag széles fal, a gondos építésmód alapján talán joggal feltételezhetjük, hogy
a földbe mélyített helyiség fölött az épületnek második szintje is volt, ami esetleg
gerenda-szerkezetű is lehetett. Az épületnek nem találtuk meg a bejáratát. A ko­
r á b b a n feltárt, Ny felől szomszédos szelvényben azonban a sírokra keresztben egy
É-D-i irányú hosszúkás, egyenes falú, K felé lépcsőzetesen mélyülő g ö d r ö t figyel­
tünk meg. A m i n t kiderült, a lépcsőzetes g ö d ö r hosszanti fala p á r h u z a m o s a kőé­
pület Ny-i falával és (ha az épület 12 m hosszú volt) annak közepe tájánál helyez­
kedett el. Talán nem tévedünk, ha ezt a gödröt a kőház földbe mélyített részébe
2
vezető, elbontott lépcső helyének gondoljuk.
Az épület kő- és habarcsdarabokkal kevert o m l a d é k á b ó l semmiféle korhatáro­
zó lelet nem k e r ü l t elő. Padlóján - néhány állatcsonttöredék mellett - mindössze
h á r o m darab, ö n m a g á b a n meghatározhatatlan k o r ú tárgyat találtunk: egy asztra-
galoszt, egy h á r o m s z ö g ű r e összehajlított és csúcsánál átlyukasztott kis sima bronz-
lemez pántot, és egy vaslemez töredéket, amelynek egyik szélén szögletes kivágás
részlete figyelhető meg. Leletek t e h á t közvetlenül nem segítették az épület korá­
nak meghatározását.
A Ny-i fal mellett a zsúfolt t e m e t ő egymásba ásott sírgödrei között szerencsés
m ó d o n érintetlenül marad egy négyzetméternyi terület, ahol az épülethez csatla­
kozó eredeti földfelszínt és ezen a bolygatatlan rétegződést sikerült megfigyelni.
A középkori felszín humuszrétegére 15-20 cm vastagságban települési rétegek ta­
padtak.
A hamuval — faszénnel is kissé kevert vékony, de különböző keménységű leta­
posottnak látszó sárrétegekben viszonylag sok feltört állatcsont és edénytöredék,
vagyis háztartási hulladék került elő. A jellegzetes edénytöredékek korát a X I - X I I .
3
századra határozhatjuk meg. Ezek a leletek csak megerősítik az épület korának
egyéb összefüggések alapján is bizonyítható meghatározását. A falak ugyanis az al­
templom falaival azonos m ó d o n , azonos anyagú és minőségű andezittufából, azo­
nos összetételű habarccsal épültek. Ha figyelembe vesszük az é p ü l e t n e k az első
templom D-i falához pontosan igazodó irányát, a padlószintnek az altemplom ha­
jójával való teljesen azonos mélységét: bizonyos, hogy az első templomot és a mel­
lette lévő épületet egy időben emelték. Arra vonatkozóan, hogy az épületnek mi
volt a rendeltetése, az ásatás semmiféle biztos adatot nem szolgáltatott.
Feldebrő kutatóit kezdetektől foglalkoztatta az egyetlen X I I I . századi forrás ál­
tal említett monostor léte vagy nem léte. A Váradi Regestrum 40. bejegyzése
4
(1219) ugyanis „Nogud iobagio monasterii Debrev'-t említi. A két évvel későbbi
(1221) 223. bejegyzés viszont „...Michaelem iobagionem ecdesie Debruensis"-t ír.°
Nyilvánvaló, hogy m i n d k é t esetben ugyanarról a „tulajdonosról" van szó. Nem
magát a monostort, i l l . a templomot említi a középkori forrás, ezek csak jogifoga­
lomként'jelennek meg. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy a X I I I . századi adat ak­
kor létező monostorra vonatkozik. Ha a fogalom mégis m o n o s t o r k é n t élt, koráb­
ban a valóságban is léteznie kellett.
Mivel más, a templommal egykorú épületet a templom környezetében nem ta­
láltunk, valószínű, hogy a gondosan megépített, feltehetően kétszintes kőépület
az igen rövid életű monostor maradványa lehetett.
Az épület - mind említettem - igen korán, lehetséges, hogy az első templom
súlyos megrongálódásával azonos i d ő b e n elpusztult. Ez nem a X I I I . században a
tatárjárás után következett be, - ahogy eddig feltételezték - hanem jóval koráb-
2. kép A bronzöntő műhely és környezete. Ásatási alaprajz
ban. Az épület romjait megsemmisítő kerítőárok ugyanis a romok közé települt, a
X I I . század végére keltezhető b r o n z ö n t ő műhely maradványait is elvágta.
Maga a k ő é p ü l e t nem függ össze közvetlenül a benne kialakított b r o n z ö n t ő
műhellyel.
A műhely 3 m hosszú, 2,5 m széles, kissé szabálytalan tojásdad alakú, függőle­
ges falú gödrét ugyanis az elpusztult épület o m l a d é k á b a ásták. A műhely-gödör
vízszintes alja a k ő é p ü l e t padlójánál még mintegy 30 cm-rel mélyebb, az eredeti
földfelszíntől t e h á t 120-130 cm mélységű volt. Ennek a g ö d ö r n e k a betöltésére
bukkantunk a későközépkori cinteremfal külső oldala mellett.
Amint már utaltam rá, a legújabbkori (Lux-féle) feltöltés alatt, mintegy 80 cm
mélyen égett tapasztásdarabokkal, kő- és téglatöredékekkel, bronzolvadékokkal,
salakdarabokkal kevert faszenes, sötétszínű rétegbe jutottunk. Kiderült, hogy ez a
kevert réteg a m ű h e l y g ö d r ö t töltötte k i , amelynek DK-i kisebb szakaszát - termé­
szetesen a betöltésével együtt - a kerítőárok ásásakor szintén elvágták. Szerencsé­
re azonban a m ű h e l y g ö d ö r b e n kialakított tüzelőberendezés maradványai nem sé­
rültek meg.
A gödör Ny-i részében ugyanis egy különleges tüzelőberendezésre, egy kereszt
alakú tüzelőcsatornára bukkantunk. A 120 cm hosszú, 30-40 cm széles teknős aljú
hosszabb csatorna két oldalát agyagba rakott téglákból építették meg. Mindkét ol­
dalon az alsó két téglasor maradt meg eredeti helyzetében. A téglákon habarcs,
vagy inkább mészréteg maradványokat figyeltünk meg (ugyanúgy, mint a betöltés­
ben talált téglatöredékeken), valószínű tehát, hogy - legalább részben - a tüzelő­
csatorna falához bontott téglákat használtak fel. A hosszú keskeny tüzelőtér belső
oldalát gondosan kitapasztották. Alja a m ű h e l y g ö d ö r padlójánál m é g mintegy 8-
10 cm-re mélyebbre hatolt. Az É-D-i irányú hosszú csatorna É-i vége közelében a
téglafal megszakadt és itt rövidebb, kereszt irányú tüzelőcsatorna haladt át rajta.
A hosszabbik csatorna mindkét vége egy-egy tojásdad alakú hamus g ö d ö r b e tor­
kollott. A tüzelőcsatorna falának külső oldalát - k ü l ö n ö s e n a hosszabb szakaszon
- kissé d o m b o r o d ó r a megtapasztották. Sárga agyagtapasztást figyeltünk meg a
téglafalak közelében a műhelygödör padlóján is. Ebbe a közép felé 5-8 cm-re vas­
t a g o d ó tapasztásrétegbe helyenként — nyilván erősítésként - tégladarabokat is be­
ledöngöltek (3. k é p ) .
A tüzelőcsatorna belseje egyenletesen, igen e r ő s e n vörösre égett, helyenként
m e g é g e t t a m ű h e l y g ö d ö r padlója, ill. a rajta lévő tapasztásréteg is. A tüzelőcsator­
na téglafala melletti tapasztást, a csatorna végeinek lesimítását és a hamus gödrö­
ket legalább egy alkalommal megújították, javítgatták. Az eredeti földpadló az
agyagtapasztás alatt a tüzelőcsatorna felé közeledve egyre erősebben át volt égve.
Ehhez az alsó r é t e g h e z csatlakozva a D-i hamus g ö d ö r korábbi, 6-8 cm-rel mé­
lyebb szintje is vörösre égett.
A tüzelőcsatornát t e h á t a padló letapasztását m e g e l ő z ő e n is használták.
A m ű h e l y g ö d ö r b e n - elsősorban annak két v é g é b e n - igen sok többé-kevésbé
m e g é g e t t kődarab is volt az átégett agyagtapasztás darabokkal és téglatöredékek­
kel együtt. A túlnyomórészt szabálytalan alakú k ő d a r a b o k között n é h á n y faragott
követ is találtunk Ezek ismertetésére később visszatérek.
Az agyagtapasztás töredékek nagy részét feltárás közben a tüzelőberendezés fel­
építményéhez tartozó daraboknak gondoltuk. Voltak azonban közöttük olyan da­
rabok is, amelyek vékony, egymáshoz tapadó rétegekből állottak és különböző
m é r t é k b e n égtek át. Közöttük egyik-másikon finom sima, ívelten hajló felületet is
megfigyeltünk. A t ö r e d é k e k többsége s műhelygödör Ny-i fala m e n t é n került elő,
úgy t ű n t fel, mintha ezeket egy helyre öntötték volna a gödörbe. Valamennyi tö­
r e d é k e t összegyűjtöttük. Az utólagos vizsgálat során kiderült, hogy ezek a tapasz-
 3. kép A bronzöntő műhely gödre a téglafalú tüzelőcsatornával.
Háttérben a korai kőépület falának és padlójának részlete.
Jobboldalt fönt a t e m e t ő későközépkori kerítőfalának
részlete.

t á s d a r a b o k nem a tüzelőberendezéshez tartoznak, hanem egy nag)' méretű

b r o n z ö n t v é n y köpenyfalának széttört darabjai voltak.
A töredékek finom homokkal kevert agyagból 1-3 cm vastagságú, egymáshoz ta­
p a d ó rétegekből állnak. Nag}' ívben hajló sima h o m o r ú felületüknél - amely ere­
detileg az öntvény fémfelületével érintkezett - sötétszürkére, kifelé pedig sötét­
b a r n á r a égtek. D o m b o r ú külső oldaluk egyenetlenül simított, világosvörösre
égett, rajtuk helyenként utólag r á t a p a d t kiégetlen sárga agyagréteg maradt meg.
Az 5-8 cm vastagságú töredékek t ö b b s é g é n e k a sima felületén világos szürke f i ­
n o m hamu(?)-réteg figyelhető meg, amelybe apró bronzszemcsék, i l l . zöld oxid­
maradványok ágyazódtak.
Egyetlen olyan t ö r e d é k van, amely nagyobb összefüggő darabot őrzött meg az
öntvény formájából. Ennek a t ö r e d é k n e k mintegy 80 cm átmérőjű k ö r b e foglal­
h a t ó , 7 cm széles vízszintes sima felülete van, amelynek külső ívéhez tompaszög­
ben hajló 3 cm magasságú, legömbölyített élű lépcsőzetes kiképzés csatlakozik. A
t ö r e d é k egy nagyobb tál vag)' medence kihajló lapos p e r e m é n e k vagy talpszegé­
lyének formájára emlékeztet (4. k é p ) . Díszítményt egyetlen t ö r e d é k e n sem lehet
 4. kép A bronzöntvény agyag köpenyfalának töredéke
az öntőműhely gödrének betöltéséből.

megfigyelni, csupán egy apró darab mutatja egy nagy ívben hajló pálcatag részle­
tét - vagyis egy hornyolat lenyomatát.
A fent említett tapasztásdarabok az öntvény köpenyfalának a külső részéből
származnak. Van n é h á n y olyan réteges tapasztástöredék is, amelynek az egyenet­
lenül lesimított, világos vörösre é g e t t oldala h o m o r ú , ennek ívét követik a sötét
b a r n á s szürkére égett agyagrétegek. Egykor a öntvényhez tapadó sima, nyilvánva­
lóan d o m b o r ú felület ezeken a darabokon sehol sem maradt meg. Ezek a töredé­
kek az öntvény ö b l é n e k belső részében lehettek.
A műhelygödör betöltéséből olyan agyagtapasztás darabok is előkerültek, ame­
lyek bizonyára az előbbiekhez tartoznak, i l l . az öntés munkafolyamatában volt
szerepük, de rendeltetésüket biztosan nem sikerült megfejteni. Ezek a vaskos ko­
ronghoz tartozó darabok is az előzőekhez hasonlóan finom homokkal kevert 2-3
cm vastag, egymáshoz tapadó agyagrétegekből állnak.
A töredékek egyenetlenül égtek k i . A rétegek nagy része világos sárga, csupán
kiszáradt agyag, de vannak barnás sárgára, b a r n á r a , világos vörösre, vagy sötét­
szürkére kiégett rétegek is.
Az. agyagtárgy töredékei szintén mintegy 80 cm átmérőjű körbe foglalhatók. Kissé
szabálytalanul függőleges oldaluk 8 cm magasságban 1,5 cm széles lépcsőzettel elkes-
kenyítve folytatódik. Az agyagtárgy lezárt alsó felülete egyenetlenül simított, rajta a
kör közepe felé elvékonyodó, szerves anyaggal (pelyva?) is kevert 1-2 cm vastag
agyagréteg van, amely nagyrészt vörösre égett. Ez. az agyagréteg helyenként az agyag­
tárgy függőleges oldalára is felhajlik. Úgy látszik, mintha az agyagkorong - amelynek
fölső része lezáratlan - az öntőminta talapzata lenne, ez azonban bizonytalan. Anya­
ga,- kialakításának módja, mérete arra utal, hog)' ez öntőmintához (a köpenyhez)
m i n d e n k é p p e n hozzátartozott, vele valamilyen m ó d o n összefüggött.
A műhelygödör betöltésében a bronzolvadékok, bronzsalakok mellett kész önt­
vényt vag)' ilyennek töredékét sajnos nem találtunk. Legnagyobb mennyiségben
(mintegy 1 kg) a bab- vag)' borsószem nagyságú, szabálytalan alakú bronzszemcsék
kerültek elő, de akadt néhány laposan szétfolyt olvadék is. Elég sok hólyagosra der­
medt bronz-salak darab is előkerült, köztük számos olyan töredék, amely tégla oldalá­
ra, vagy a téglák kötőanyagát képező agyagréteg szélére folyva szilárdult meg.
A bronzmaradványok anyagának összetételét dr Kis-Varga Miklós fizikus, a
MTA debreceni Atommag Kutató Intézetének m u n k a t á r s a vizsgálta meg.*' A fém-
maradványok 6 mintájában a k ü l ö n b ö z ő fémek százalékos arányban való megosz­
lását a következő táblázat mutatja:
 Cu Pb Ag Sn

1. 66,8 1,17 0,10 32,9

2. 62,9 1,91 0,17 35,0

3. 63,5 1,77 0,03 34,7
4. 68,9 0,94 0,08 30,0
5. 68,0 2,21 0,03 29,7
6. 68,1 1,70 0,09 30,1

A fentiek tárgyi valóságban jelenítik meg a h a r a n g ö n t é s műveletét, amint azt a

X I . századi Theophilus presbyter - maga is gyakorló mester - a Schedula diversa-
r u m artiumban m i n d e n apró részletre kiterjedően megírta. Az ö n t ő m a g készíté­
sét a forgatható fatengely rögzítésének leírásával kezdi. „Amikor ez elkészült,
vedd a fát és rakd k ö r ü l őrölt agyaggal, először kétujjnyi vastagon. Miután j ó l ki­
szárítottad, rakj fel ú j a b b réteget és ezt csináld mindaddig, amíg a forma akkora
nem lesz, amekkorát csinálni akarsz. Óvakodj az agyagot a másik rétegre felrakni,
m i e l ő t t az alsó teljesen k i nem száradt." Ezt a formát „esztergáld körül egy erre al­
kalmas vasszerszámmal olyanra, amilyenre kívánod, majd nedves ronggyal simítsd
le. Ezután végy faggyút...nyújtsd k i vékonyra...gyorsan borítsd a formára és forró
vassal igazítsd körös-körül."
„Ezután rakj újból kiszitált és alaposan megkevert agyagot rá és amikor megszá­
radt, másikat és újból másikat." A kész formát vasabronccsal kell megerősíteni, ezt
újra t ö b b rétegben betapasztani. „Amikor ezek is megszáradtak fordítsd a formát
az oldalára és vágj a belsejében levő agyagba egy nag)' kerek és mély üreget, hogy
a forma ne legyen egy lábnál vastagabb, mert ha a forma belül tömör, akkor a
nagy tömege miatt n e m e m e l h e t ő fel és a vastagsága miatt nem melegedne át. Ez­
u t á n áss eg)' g ö d r ö t azon a helyen, ahová a formát öntés céljából le akarod
süllyeszteni, olyan mélyet és széleset, mint a forma magassága és szélessége. Csi­
nálj kőből és agyagból erős lábat, olyat, mint egy alapozás, és erre állítsd rá egy-
lábnyi magasságban a formát úgy, hogy középütt egy utcaszerű, másfél láb széles
h é z a g maradjon, ahol a forma alatt a tűz fog égni."
„Ezután tűzálló kövekből és agyagból képezz ki egy szegélyt az ú t m i n d k é t olda­
lán, amit középütt a lábazatban hagytál." A formán megfelelő helyeken lyukakat
kell hagyni, hogy a felolvadó faggyú kicsuroghasson. A formát lazán körül kell
é p í t e n i kövekkel, hogy a meleget egyenletesen tartsa és annyi fával alágyújtani,
hogy „a tűz egész nap és a rákövetkező éjszaka ne aludjon k i . " Majd „a formázó
kemence felső részéről kezdd el a köveket hosszú fogókkal kiszedegetni és félre­
rakni.. .Amikor az összes követ kibontottátok, a tüzet földdel újból be kell takarni,
hogy a gödör a forma körül teljesen k i legyen töltve....a betöltött föld a formát
úgy vegye körül, hog)' az semmi m ó d o n el ne tudjon törni, amikor az ércet beöntik."
Eközben egy másik helyen eg)' agyaggal kitapasztott edényben megolvasztják a
szükséges mennyiségű ércet. „Ha ez megvan, az e d é n y t állítsd fel a formától öt
lábnál nem messzebb...állíts oda h á r o m sor fújtatót és erélyesen fújtasd. Közben
szerezz egy száraz és olyan hosszú fát, amely az e d é n y e n levő lyuktól a formáig ér
és széles a görbülete. Ezt minden oldalról kend be agyaggal, leginkább felül, ásd
be a talaj szintjével egyenlően, de az edény közelében kissé magasabban és önts
r á é g ő szenet. E z u t á n töltsd be az ó n t és rezet...és hagyd kiömleni."
,Amikor az érc a b e ö m l ő c s ő b e n megmerevedett, a földet a g ö d ö r b ő l serényen
hányd k i , és hagyd egy kissé l e h ű l n i . . . d ö n t s d a formát egyik oldalára...vedd ki a
g ö d ö r b ő l . . . k a p a r d ki a benne levő agyagot serényen, mert ha benne h a g y n á d ki­
hűlni, a föld nedvességétől megduzzadna és a harang kétségtelenül megrepedne.
Amikor az agyagot kivetted, a formát újból állítsd függőleges helyzetben a föld­
re, amíg kívül teljesen lehűlt, majd törd össze, oldozd le az abroncsokat és éles ka­
7
lapácsokkal verj le minden rá tapadó egyenetlenséget"
A leírás alapján kétségtelen, hogy Feldebrőn az ö n t ő g ö d r ö t találtuk meg. A
bronz megolvasztását is a közvetlen közelben végezhették, ennek megfogható
8
nyomai azonban m á r nem maradtak meg.
A feldebrőivel teljesen azonos szerkezetű és csaknem pontosan azonos m é r e t ű
9
két ö n t ő g ö d r ö t tártak fel 1989-ben a bambergi D ó m h e g y e n , Az 1. gödör, amely­
ben egy kb. 70 cm átmérőjű harangot öntöttek, a X I . század elejéről származik, a
2. gödör a X V I . századra keltezhető. Mindkettőben az ö n t ő f o r m á n a k is jelentős
m é r e t ű töredékei maradtak meg.
Hazai e m l é k a n y a g u n k b a n egyetlen h a r a n g ö n t ő m ű h e l y maradványait ismerjük
eddig. A visegrádi X I V századi ö n t ő m ű h e l y szerkezetének eltérése valószínűleg az
10
itt készült harang igen nagy méretével m a g y a r á z h a t ó .
A feldebrőn készült öntvényről az agyagköpeny t ö r e d é k e i nem sokat árulnak
el. A sima, ívelten hajló felületű darabok alapján akár harang öntésére is gondol­
hatnánk, azonban a kihajló széles perem nem tartozhatott haranghoz. Korai ha­
rangjaink palástja csaknem tagolatlan, p e r e m ü k pedig igen enyhe ívvel hajlik ki­
11
felé (Csolnok, R ú z s a ) , de a későbbiek között sem találunk derékszögben kihajló
p e r e m ű darabot. Ugyanez a közismert forma jellemző az E u r ó p a különböző tájai­
ról ismert középkori harangokra is, akár a tárgyi anyagot tekintjük, akár az ábrá­
zolásokat. Az ö n t ő m i n t a töredékek tanúsága szerint t e h á t D e b r ő n nem harangot
öntöttek.
A templomi felszerelések közül a harang mellett a másik számításba vehető
tárgy a keresztelő medence. A középkori Magyarország területéről csak a XIV-XV.
századból maradtak meg bronzból ö n t ö t t keresztelő m e d e n c é k . Mindegyik pél­
dány kehely alakú: a k u p p á r a emlékeztető medence harang alakú talapzaton

5. kép ívsoros párkányhoz tartozó kvádertöredékek az öntőműhely gödréből.

nyugszik, a két részt rendszerint nodus kapcsolja össze. Ez a típus csak a X I I I . szá­
zadban alakult ki és nálunk, valamint a déli és keleti n é m e t t e r ü l e t e k e n általános­
12
sá v á l t . Nyugat E u r ó p á b ó l korábbi, más alakú bronz keresztelőmedencéket is is­
m e r ü n k , amelyek különlegesen kiképzett lábakon, vagy sima, építészeti jellegű ta­
lapzaton állnak. A m e d e n c é k oldalát gyakran művészi d o m b o r m ű v e k díszítik, pe­
r e m ü k szélesen kihajlik, alsó szegélyük nemegyszer lépcsőzetesen kiszélesedik.
T a l á n szerénytelenségnek látszik az egyik legszebb műalkotásra, a lüttichi szent
Bertalan templomban levő X I I . századi keresztelő m e d e n c é r e , Reiner von Huy
1 3
r e m e k m ű v é r e hivatkozni, ám valószínűleg ennek alapformájára hasonlított leg­
i n k á b b a Feldebrőn öntött példány.
A köpenyfal töredékeivel együtt, mint említettem, kődarabok és egyéb leletek
is előkerültek az ö n t ő g ö d ö r betöltéséből, amelyeknek segítségével viszonylag pon­
tosan meghatározhatjuk az ö n t ő m ű h e l y korát. Számos e d é n y t ö r e d é k mellett egy
14
szögletes keresztmetszetű bronzhuzalból hajlított, bordázatlan S végű hajkarika
és I I I . Béla bizánci mintára vert r é z p é n z e (CNH I . 101) a X I I . század végére kelte­
zi a leletegyüttest. A túlnyomórészt szabálytalan alakú megégett k ő d a r a b o k között
k é t olyan kváder t ö r e d é k e is előkerült, amelynek egyik oldalába lépcsőzetesen be­
mélyített félkörívet faragtak (5. k é p ) . Ugyanilyen ívsoros párkányhoz tartozó kvá­
der t a templom E-i falának K-i szakaszában, vagyis a második építési korszakban
telepített fal utólag még egyszer átrakott részében (tehát már harmadik helyen
beépítve) láthatunk. Ugyanilyen kőfaragványt találtunk szintén a templom máso­
dik építési korszakában a középső és D-i hajó között kialakított lépcsőfok kövei­
nek sorában. A lépcsőzetes tagolásit ívekből összekapcsolt párkány tehát valószí­
1;
n ű l e g az első templomot díszítette. ' Ennek külső zárófalai azonban sehol sem
maradtak meg olyan magasságig, hogy a faragványokat eredeti helyzetükben fi­
gyelhettük volna meg.
Az ívsoros párkányból származó k ő t ö r e d é k e k n e k az ö n t ő g ö d ö r b e n való felhasz­
nálására az első templom megrongálódása, ill. az átalakítása u t á n kerülhetett sor.
A műhely betöltéséből egy olyan kváder t ö r e d é k e is előkerült, amelyen átlósan
bemélyített kőfaragójel maradt meg. Sekélyen bevésett átlós vonallal megjelölt
16
kvádereket kizárólag a második építési korszakban alkalmaztak. Ilyen kövekből
építették pl. a templom É-i és Ny-i bejáratának keretét és a környezetükben - fő­
leg az É-i oldalon - levő falsíkokat. Az átlós j e l ű kvádertöredék t e h á t csak a temp­
l o m átalakítása idején, vagy az u t á n kerülhetett az ö n t ő m ű h e l y b e .
Amint azt egyéb jelenségek is megerősítik, a X I . századi centrális sírtemplo­
1 7
m o t a X I I - X I I I . század fordulója táján alakították át háromhajós, hosszházas
t e m p l o m m á . Valószínű, hogy akkor lett belőle p l é b á n i a t e m p l o m és é p p e n ezért
18
volt szükség keresztelő m e d e n c é r e i s . Az ö n t ő m ű h e l y m ű k ö d é s é t igen rövid idő­
re szűkíti a g ö d ö r betöltését is elvágó nagy k ö r á r o k kiásása, ami szintén a plébá­
niatemplom megalakulásával, i l l . a templom körüli temető megnyitásával függhet
össze. Az. árokból előkerült leletek korából ítélve ez szintén nem történhetett a
X I I I . század elejénél későbbi i d ő b e n .

JEGYZETEK

1. Földbe mélyített, belül kváderes falú, egyetlen helyiségből álló X I I I . századi

épület maradányai kerültek elő az Esztergom közelében levő Helemba-szi-
geten: Kovalovszki Júlia: Középkori emlékek a Helemba-szigeten. In: Dunai
régészeti közlemények. Szerk.: Biczó Piroska. Bp. 1989. 85-86; 14. ábra, I V
tábla.
 2. Hasonló helyzetű és megoldású bejárat maradványait figyelte meg Lovag
Zsuzsa az Esztergom-Szigeten lévő X I . századi bencés apácakolostor legko­
rábbinak látszó épületénél, amely láthatólag szintén egyetlen helyiségből
állott és nem csatlakozott közvetlenül a templomhoz.
3. Parádi N á n d o r : Magyarországi pénzleletes cserépedények. Arch.Ért.
90./1963/207, 1. kép. '
4. Kandra Kabos: A Váradi Regestrum. Bp. 1898.146; Györffy György: Az Ár­
pád-kori Magyarország történeti földrajza. I I I . Bp. 1987. 77.
5. Kandra Kabos i.m. 342.
6. Kis-Varga Miklós szíves segítségét ezúttal is megköszönöm.
7. Theophilus presbyter: A különféle művességekről. (Takács Vilmos fordítá­
sa) Bp. 1986. 134-139.
8. A debrői öntvénynél valószínűleg kevesebb bronz megolvasztását végezhet­
ték az Esztergom-Kovácsiban és a Visegrád-Várkertben feltárt hasonló k o r ú
bronzolvasztó k e m e n c é b e n .
9. Zeune, J. Zwei Glockengussanlagen vom Bamberger Domberg. I n : Das ar­
chäologische Jahr in Bayern 1989. Szerk.: Keller, E. Stuttgart. 1990. 193-
195. A dolgozatra Benkő Elek hívta fel a figyelmemet. Baráti szívességéért
fogadja köszönetemet.
10. Művészet I . Lajos király korában. 1342-1382. Katalógus a székesfehérvári
István király Múzeum kiállításához. 1982. 317-324.
11. Patay Pál: Corpus campanarum antiquarum H u n g á r i á é . Bp. 1989. 19-20; 1.
tábla.
12. Magyarországi művészet 1300-1470 körül. I . Szerk.: Marosi E r n ő . Bp. 1987.
252-253.
13. Bossert, H . T h . : Geschichte des Kunstgewerbes aller Zeiten u n d Völker. V.
Berlin, 1932. 259.
14. A karika átmérője 18 mm, a huzal vastagsága 1,5 mm, az S-vég szélessége
4,5 mm.
15. Hasonló kiképzésű, mészkőből, ill. vörös h o m o k k ő b ő l faragott ívsor kváde-
rei kerültek elő a nagyváradi vár (Váradi kőtöredékek. Szerk.: Kerny Teré­
zia. Bp. 1989. 24. 35; 9-10. kép) és az egri székesegyház területén (Kiállítás
az egri püspöki palotában, I . terem). Valószínű, hogy a kőfaragványok
mindkét helyen a X I . századi székesegyházat díszítették.
16. Kőíálvi Imre kőszobrász restaurátor hívta fel a figyelmünket erre a külön­
leges kőfaragó jelre.
17. Kovalovszki Júlia: Feldebrő, p l é b á n i a t e m p l o m . Tájak-Korok-Múzeumok kis­
könyvtára 283. Bp. 1987.
18. „Minden p l é b á n i a t e m p l o m n a k legyen keresztkútja." Liturgikus lexikon.
Szerk.: Verbényi István-Arató Miklós O r b á n . Bp. 1989. 210. „Plébániatemp­
lom "-címszó.