"Ne vess el engemet az én vénségemnek idején, mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el
engemet... Mert szóltak az én ellenségeim és akik az én életem után leselkednek, együtt tanácskoznak, mondván: Az Isten elhagyta őtet. Kergessétek és fogjátok meg őtet, mert nincs, aki megszabaditaná". Zsoltárok könyve 71.
Ugy-e, Uram, hogy mosolyogjak Üzenj nekik a tüzes Nappal,
S tovább viritsak Te szép, álnok Hogy szerelmed virág-hóbortja Nagy parkodban, Az a vénség, Miként a fiatal virágok? Mely vénségét ifjuan hordja. Így akarod, így kell akarnod, Üzenj nekik, hogy istenséged Minden plántáknak ültetője: Fekete rózsáért sovárog Bú és gaz hogy S vágyad teltét Leghűbb virágod be ne nőjje. Virág-vénülésig bevárod. Mert ami van, mind Te virágod Én, jó Uram, fekete rózsád, S minek rostjait nedv-ár rójja, Élek, ha diktálod, hogy éljek, Uram, Isten, De vigyázz rám: Mind a Te parkod virulója. Lázongnak a virág-cselédek. Akit Te életben tartottál, Te ültettél, Te vénitettél, Szirom-kincseket kire költél, Virágoztam ahogy akartad, Neked drága Mit akarsz még: Mind, akit ifjan meg nem öltél. Virágozzak vagy rontva halljak? Te szemeid nem nősen látók, Viditnod kell ily ritka plántát Nem fogja be kufár szegénység, Neked, Te, egyedül nem dőre Neked mindegy S kénkövekkel Virág-ifjuság, virág-vénség. Csapnod minden leselkedőre. Akit Te virágzásra szántál, De addig, ugye, mosolyogjak Virágozzék, mig ki nem rántod S tovább virítsak Te szép, álnok Ős kertedből. Nagy parkodban, S ugy-e szépek a vén virágok? Miként a fiatal virágok? Mérges szagu, vad burján-rózsák Ifjas truccal mégis rám törnek. Látod, látod: Kölyök virágaid gyötörnek.