You are on page 1of 2

I.

István király

I.István, Géza fejedelem és Sarolt fiaként látta meg a napvilágot


Esztergomban, 969-ben.

Eredetileg a Vajk nevet kapta, amely László Gyula történész szerint törökül
hőst, vezért jelent.

Az írott források szerint 25, vagy 27 éves korában keresztelték az első


keresztény vértanú, István nevére.

István király, azaz Szent István király, Magyarország első uralkodója volt.

Istvánt az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá


Esztergomban.

Azonban véres csatákat kellett még vívnia az ellene fölkelt törzsfőkkel.


Koppány fölött Veszprém mellett aratott győzelmet, ezzel megmentette az
országot a pogányságba való visszahullástól.

Ő volt az, aki , és jelentős reformokat vezetett be a kormányzás terén.

István uralkodása alatt lett Magyarország ismert és elismert.

A magyar katolikus egyházat is ő teremtette meg.

Ő alapította meg az első magyar püspökségeket és monostorokat, és


bevezette a latin írást az országban.

Szent István élete alkonyát beárnyékolta, hogy fiát, Imre herceget 1031-ben
egy vadászat alkalmával egy vadkan halálra sebezte.

Szent királyunk közel hetven éves korában, negyvenkét évi uralkodás után
halt meg, 1038. augusztus 15-én.
Szent István halála után, 1083. augusztus 20-án szentté avatták, később
Magyarország fővédőszentje lett.

Szent István ünnepe őrzi emlékét minden év augusztus 20-án.

Az egyik legismertebb Szent István ereklyéje a Szent Jobb, a király


mumifikálódott jobb keze, aminek csodás erőt tulajdonítottak.

You might also like