Miért csökkent le a templomba járó keresztények száma?

Van-
e ma létjogosultsága a kereszténységnek?

Szerintem azért csökkent le a templomba járók száma, mert a mai világban, a

technika rohamos fejlődésével olyan sok dolog lett megmagyarázva, amit a
kereszténység Isten munkájával magyarázott, hogy az emberek a könnyebben
elhihető, tudományos magyarázatnak hittek, és így egy idő után a keresztények
száma lecsökkent. Ezt felmérések is nagyon jól mutatják, 1998 és 2008 között
80%-al csökkent a templomba járók száma, és ez volt az az időszak, amikor a
technika a legnagyobb fejlődést mutatta. Szerintem van létjogosultsága a
kereszténységnek, már csak azért is, mert rengeteg ember, csak a látszat
kedvéért is de megkereszteli a gyerekét és stb. Ezek kívül mindig lesznek hívő
emberek, habár a számuk egyre csökken, és már azok is egyre kevesebben
vannak akik egyáltalán vallásosnak tartják magukat.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásainál van

lehetőség országos képet kapni a vallásos lakosság arányáról, de itt is
ugyanazokkal a problémákkal kell szembenézniük a kutatóknak. „Sokan a
kulturális hagyományt is bejelölik, vagyis ha meg van keresztelve, akkor
keresztény. És ha valaki templomban esküszik, vagy legalább évente elmegy a
karácsonyi misére, akkor már hajlamos bejelölni, pedig ez korántsem jelenti azt,
hogy gyakorolja is a vallását. Ez a zsidó és az iszlám diaszpórára is jellemző
Európában” – fejti ki Szilárdi. A KSH adatai szerint 2001 és 2011 között 74,62-
ről 54,66 százalékra csökkent azoknak a magyar állampolgároknak a száma,
akik vallásosnak tartják magukat. Az Európai Bizottság társadalmi felmérése
szerint 2014-ben a hatodik helyen állt Magyarország a 22 vizsgált ország közül
abban a tekintetben, hogy a 16–29 év közötti fiatalok milyen százalékban nem
tartoznak semmilyen felekezethez: a 67 százalékban felekezeten kívüli
magyarokat csak a britek, a hollandok, a svédek, az észtek és a csehek előzik. A
magyar fiatalok 26 százaléka vallotta magát katolikusnak, 6 százalékuk pedig
protestánsnak, ehhez képest csak 3 százalékuk jár legalább hetente templomba,
és 16 százalékuk imádkozik legalább egyszer egy héten. A szegedi kutató szerint
két csoportja van a potenciális hívőknek, akiket a valláspiaci szereplőknek
minden eddiginél nagyobb versenyben kell valahogy megszólítaniuk: az egyik
csoport arra vágyik, hogy valamilyen homogénebb, egyértelműbb
keretrendszerbe tudja foglalni az életét, a másik oldalon pedig a saját
igazságukat kutatók állnak, akik nem értenek egyet a tradicionális egyházias
vallásossággal, ugyanakkor egyáltalán nem zavarja őket a pluralizmus.
Egyvalami viszont közös bennük: mindannyian a boldogságot keresik. Emiatt
viszont nemcsak a különböző egyházak és a spirituális szolgáltatók
versenyeznek egymással a „fogyasztók” figyelméért, hanem szinte minden nagy
céggel. „Mivel mára nagyon jól tudjuk, hogy az emberek sokkal inkább érzelmi,
mintsem racionális döntéseket hoznak, a kólagyártóktól a telekomcégekig
minden vállalat marketingje a boldogságfaktort próbálja megragadni az
üzeneteiben. Így kerülhetnek ezek a cégek egy platformra bizonyos vallási
közösségekkel. Kissé leegyszerűsítve, amíg az egyiknél akkor leszel boldog, ha
naponta tízszer felhívhatod ingyen a családodat, a másiknál akkor, ha egy
sikeres nap végén elmondhatsz egy imát vagy meditálhatsz.” Szilárdi szerint
éppen ezért nem kell arra számítani, hogy a vallás eltűnne a modern világban.
„Tudjuk, hogy az ember Homo religiosus, egy spirituális lény, amióta létezik.
Legalábbis nem alakult ki soha, sehol a világon olyan kultúra, ami ne lett volna
valamilyen módon vallásos.” Hiába csökken tehát Európában és az angolszász
területeken a felekezeti vallásosság, a fizikai léten túlmutató világba vetett hit az
egyéni vallási mintákban is domináns – ez lehet egy személyes istenkép, egy
mindent átható energia, vagy egy finomra hangolt világegyetem képe is, ami
mögött van valamilyen tervezettség. A fesztiválon mért alapvető demográfiai
statisztikák azt mutatják, hogy a korcsoportos megoszlás egyre inkább
kiegyenlítődik, amíg például 2016-ban a 30-39 éves korosztály jelent meg
dominánsan a rendezvényen, addig 2017-ben már a 19-29, 30-39, illetve 40-49
éves mezőben szinte azonos volt a megoszlás. A résztvevők 70 százaléka nő, 60
százalékuk felsőfokú diplomával rendelkezik, és 11 százalékuk tanul felsőfokú
intézményben.

Szerinted a katolikus embereknek szabad-e politizálniuk?

Szerintem igen, mivel ez később az egész közösségükre kihatással lehet. Ezt úgy
értem, hogy ha olyan vezetőt választanak meg ami nem támogatja a
kereszténységet, akkor a szertartások és az egész hitélet is a kárát láthatja. Ezért
szerintem egy bizonyos szintig fontos is, hogy politizáljanak, mert az ő
érdeküket is szolgálja.

Azt gondolná az ember, hogy az utóbbi 10-15 évben nem kell különösen
bizonygatni, hogy a vallásnak és az egyháznak napjainkban is lehet és van
társadalmi-kulturális jelentősége és aktualitása. Hiszen ez az utca embere
számára evidencia. A társadalomtudományok művelői számára ellenben nem az.
Sőt! A szociológia sok művelője olyannyira elkötelezte magát az anyagi helyzet,
a társadalmi helyzetváltoztatás, a deviáns jelenségek gyakorisága, egy-egy
intézmény működési mechanizmusa, a kommunikációs hálózatok és egyéb
viszonylag egyszerű rendszerek, illetve a bennük megfogható "kemény tények"
mellett, hogy olyan "puha" dolgokkal, mit a hagyományok, a közhangulat, vagy
a vallás kevéssé tud mit kezdeni.

A vallás és a tudomány összeegyeztethető-e vagy sem?

Az ember minden cselekedete és találmánya érzett szükségleteinek kielégítésére

és fájdalmának csillapításra szolgál. Ezt mindig szem előtt kell tartani, ha a
szellemi mozgalmakat és azok fejlődését meg akarjuk érteni. Mert az érzés és a
vágy minden emberi törekvés és alkotás motorja, még ha ez utóbbi oly
fenségesnek is tűnik föl számunkra. Melyek tehát azok az érzések és
szükségletek, amelyek az embert a vallásos gondolkodáshoz és a szélesebb
értelemben vett hithez vezették? Ha tüzetesen megvizsgáljuk a dolgot,
hamarosan látni fogjuk, hogy a vallásos gondolkodás és élmény bölcsőjénél a
legkülönbözőbb érzéseket találjuk. A primitív kultúrákban elsősorban a félelem
az, ami a vallási képzeteket előidézi. Az éhségtől, a vadállatoktól, a betegségtől,
a haláltól való félelem. Minthogy a létnek ezen fokán az okozati
összefüggéseket még kevésbé látja át, az emberi szellem maga talál ki többé-
kevésbé önmagához hasonló lényeket, amelyeknek akaratától és cselekedeteitől
a rettegett élmények függenek, s akiknek jóindulatát azzal nyerheti meg, ha
bizonyos dolgokat cselekszik, és olyan áldozatot hoz, amelyek a nemzedékről
nemzedékre szálló hit szerint e lényeket megszelídítik, illetve az emberekkel
szemben jóindulatúvá teszik. Ebben az értelemben a félelem vallásáról beszé-
lünk. Ez nem mesterségesen jön létre, de állandósul a külön papi kaszt
kialakulása által, mely kaszt azután közvetítőnek játssza ki magát a nép és a
rettegett lények között, és erre alapítja hatalmi helyzetét. Igen gyakran a más
tényezőkre támaszkodó vezér vagy uralkodó - illetve a kiváltságos osztály -
világi uralmának megerősítése érdekében a papi teendőket is ellátja, vagy a
politikai uralom és a papi kaszt között érdekközösséget hoz létre. A vallás
kialakulásának másik forrása a szociális érzés. Az apa és az anya, a nagyobb
emberi közösségek vezetői - halandók és esendők. A vezetés, a szeretet és a
támasz utáni vágy a magva a szociális, illetve erkölcsi isten fogalmának. Ez az
isten a gondviselés istene, aki megvédelmez, határoz, jutalmaz és büntet. Az az
isten, aki az ember mindenkori látóköréből tekintve a törzs és az emberiség
életét – illetve az életet általában – szereti és segíti, vigasztaló a
szerencsétlenségben és a csillapíthatatlan vágyban, s aki az elhaltak lelkét
megőrzi. Ez a szociális vagy erkölcsi isten fogalma. A zsidó nép Szentírásában
szépen megfigyelhető, amiként az a félelem vallásából erkölcsi vallássá fejlődik,
ami azután az Új Testamentumban folytatódik. A kultúrnépek vallásai, de
különösen a keleti népeké elsősorban erkölcsi vallások. A félelem vallásáról az
erkölcsi vallásra való áttérés fontos haladást jelentett a népek életében.
Óvakodni kell azonban attól az előítélettől, hogy a primitív kultúrák vallása
tisztán félelemvallás, és a művelt népeké tisztán erkölcsi vallás. Inkább kevert tí-
pusok ezek, de azért a szociális élet magasabb fokán már inkább az erkölcsi
vallás az uralkodó. Mindezen típusokban közös az isteneszmény emberi jellege.
A vallási érzés ezen fokán csak különösen művelt egyének vagy igényes
közösségek szoktak ténylegesen túllépni. Létezik azonban a vallási érzületnek
egy harmadik típusa is, de ez csak nagyritkán jut kifejezésre; ezt kozmikus
vallásosságnak fogom nevezni. Az, akiben nincs meg ez az érzés, nehezen fogja
megérteni, mert egyáltalában nem jár együtt semmiféle emberszerű isten
fogalmával. Az egyén érzi az emberi kívánságok és célok jelentéktelenségét és
azt a fenségességet és csodálatos rendet, amely a természetben és a gondolatok
világában megnyilvánul. Az egyéni létet börtönnek érzi, és a létezők összességét
mint egységest és érthetőt szeretné átélni. A kozmikus vallásosság csírái már
alacsonyabb fejlődési fokon is megmutatkoznak, így például Dávid több
zsoltárában és a próféták némelyikénél. Sokkal erősebbek a kozmikus
vallásosság összetevői a buddhizmusban, amelyre bennünket különösen
Schopenhauer csodálatos írásai tanítottak. Minden idők vallási lángelméi
kitűntek kozmikus vallásosságukkal, amely nem ismer el emberi képre kigondolt
tant és istent. Ezért nincs olyan egyház, amelynek fő tantételei a kozmikus
vallásosságon nyugodnának. Innen van az, hogy a mindenkori eretnekek között
olyan embereket találunk, akiket e legemelkedettebb vallásosság töltött el, és
kortársaiknak hol istentagadóknak, hol szenteknek tűntek. Ebből a szempontból
tekintve az olyan emberek, mint Démokritosz, Assisii Szent Ferenc és Spinoza
nagyon közel álltak egymáshoz. Miként közölheti egyik ember a másikkal a
kozmikus vallásosságot, ha az sem kialakult istenképhez, sem
vallástudományhoz nem vezethet? Úgy vélem, hogy a művészetnek és
tudománynak legfontosabb teendője, hogy ezt az érzést a fogékonyakban
fölkeltse és éltesse. Így érünk el a tudomány és vallás viszonyának oly
fölfogásához, amely a többitől nagyon különbözik. A történelmi áttekintés után
ugyanis az ember a tudományt és a vallást engesztelhetetlen ellenfeleknek
tartaná, és ez nagyon érthető. Mert aki a történések okozati törvényszerűségéről
meg van győződve, az nem hihet olyan lény eszméjében, amely a világtörténés
menetébe beavatkozik; föltéve természetesen, hogy az illető az oksági hipotézist
komolyan veszi. A félelemvallásnak nála helye nincs, épp oly kevéssé a szoci-
ális, illetve erkölcsi vallásnak. Olyan isten, aki jutalmaz és büntet, számára már
csak azért is elképzelhetetlen, mert az ember külső és belső, törvényszerű
szükségesszerűségek szerint cselekszik, tehát Isten szempontjából épp úgy nem
lehetne felelős, mint egy élettelen tárgy az általa végrehajtott mozdulatokért.
Ezért – eléggé jogtalanul – a tudománynak azt vetik a szemére, hogy az
erkölcsöt aláássa. Ám az ember etikai magatartása együttérzésen, nevelésen és
szociális kötelékeken nyugszik, és semmiféle vallási alapokra nincs szüksége.
Elég szomorú volna az emberekre nézve, ha a halál utáni büntetés félelmével és
a jutalmazás reményével kellene őket kordában tartani. Érthető tehát, hogy a
vallások a tudomány ellen mindig küzdöttek és követőit üldözték. Másrészt
azonban azt állítom, hogy a kozmikus vallásosság a kutatás legerősebb és
legnemesebb hajtórugója. Csak aki azokat a hallatlan erőfeszítéseket és
mindenekelőtt azt az odaadást föl tudja fogni, amelyek nélkül úttörő
tudományos gondolati alkotások nem jöhetnek létre, csak az tudja elképzelni
annak az érzésnek az erejét, amelyből ilyen – a gyakorlati élettől távolálló –
munka származhat. Mily mélyen kellett hinnie Keplernek és Newtonnak a
világépítmény értelmében, és mily vágy élt bennük a világban megnyilvánuló
értelem legcsekélyebb csillanásának megragadására, hogy az ég szerkezetének
gépezetét hosszú évek munkája során kibogozniuk sikerült! Aki a tudományos
kutatást elsősorban csak gyakorlati következményei révén ismeri, az könnyen
helytelenül ítéli meg azoknak az embereknek szellemi állapotát, akik a föld
országaiban és az évszázadokban szétszórva – szkeptikus kortársaktól körülvéve
– a velük hasonló szelleműeknek a helyes utakat mutatták meg. Csak az, aki
életét maga is hasonló céloknak szenteli, csak az tudja elképzelni, hogy mi
lelkesítette ezeket az embereket, mi adott nekik erőt, hogy a sok sikertelenség
ellenére a célhoz hívek maradjanak. Ezt az erőt a kozmikus vallásosság adja.
Egy kortárs nem egészen indokolatlanul azt mondotta, hogy kizárólag a mai –
általánosságban materialista beállítódású – korszak valóban komolyabb kutatói
az igazi mélyen vallásos emberek.

Források:

 https://qubit.hu/2019/10/25/a-statisztikak-szerint-europaban-csokken-a-
keresztenyek-szama-megis-viragzik-a-vallasbiznisz
 http://sz-l.web.elte.hu/OKTATAS/VALLTERM/EinVall1.htm
 http://real.mtak.hu/851/1/42943_ZJ1.pdf