TedEx szónoki beszéd elemzése

Bombera Krisztina, korábbi magyar televíziós riporter és hírolvasó szónoki beszéde sok
ember számára jó példa lehet. Már a monológjának nyitánya is egy, az audienciához
intézett interaktív kérdés. Ezzel tökéletesen megteremti a kapcsolatot a közönségével
és ezáltal bevonja őket az előadásba egy közvetlenebb viszonyt kialakítva. Ezután
rögtön egy személyes történettel áll elő, megmutatva, hogy ő is járt már ebben a
cipőben, és ezáltal az emberek még jobban tudnak rezonálni vele. A megjelenése,
ruházata meleg színeket tartalmaz, ami egy nyugodtabb, eufórikusabb atmoszférát
hoz létre. A témaválasztás is pont megfelelő. A komfortzónán kívüli lét rettentő sok
embernek hatalmas problémát okoz, hiszen kiszakadni a mindennapi megszokott
élethelyzetünkből hatalmas mennyiségű önbizalmat igényel. Ehhez képest az előadás
során végig egy magabiztos mosollyal az arcán beszél és ezáltal a tökéletes példáját
mutatja a témája fő lényegének. Továbbá azt is igen érdekes megfigyelni, hogy nem
támaszkodik semmiféle külön segédeszközre, legyen az papír vagy súgógép, és a
szemkontaktust is végig tartja a közönséggel. Ez is arról árulkodik, hogy tökéletesen
otthon van ebben a környezetben, révén a sok éves tapasztalatának a stúdióknál.
Előadása során végig gesztikulál, a test beszéde utánozza azt, ami elhangzik a szájából,
ezzel is nyomatékosítja a mondanivalóját. Hangereje és hangneme végig egyenletes
marad, nem inog meg és nem is megy át nyugtalanba, megőrzi a hidegvérét, nem is
hadar túlságosan. Előadásmódját tekintve egyszerű, hétköznapi. A nyelvezete könnyen
érthető és a személyes élmények, tapasztalatok és történetek bevonásával azt érezteti
a hallgatósággal, hogy egy szinten van velük, nem helyezi magát föléjük. Beszéde alatt
nemigen használ metaforákat, hasonlatokat. Nem nagyon bocsátkozik jobban vitatott
témákba és nem is nagyon feszeget nem tényszerű kérdésköröket.
Végül azonban elérkezünk a téma fő részére, még ha csak a tizenharmadik
percre is, amit szintén egy saját emléken keresztül juttat el a közönségének, amit
rögtön utána a lezárás követ. Ezt szintén egy kérdéssel teszi meg, csakúgy, mint
ahogyan az egész előadást kezdte. Ezzel éri el azt a hatást, hogy a nézők még a
lezárást követően is elgondolkozzanak az elhangzottakon és járjon még a fejük egy
kicsit a válaszon.
Összességében ez egy kiváló előadás volt, ami végig fenntartotta a nézők
figyelmét az interakcióknak köszönhetően, és látszott az egész beszéd felépítésén,
hogy egy tapasztalt, gondos ember munkája.