The Values of Public Service Media in

the Internet Society 1st Edition Miguel

Túñez-López (Editor)
Visit to download the full and correct content document:
https://ebookmass.com/product/the-values-of-public-service-media-in-the-internet-soc
iety-1st-edition-miguel-tunez-lopez-editor/
PALGRAVE GLOBAL MEDIA POLICY
AND BUSINESS

The Values of Public

Service Media in the
Internet Society
Edited by
Miguel Túñez-López
Francisco Campos-Freire
Marta Rodríguez-Castro
Palgrave Global Media Policy and Business

Series Editors
Petros Iosifidis
Department of Sociology
City University
London, UK

Jeanette Steemers
Culture, Media & Creative Industries
King’s College London
London, UK

Gerald Sussman
Urban Studies & Planning
Portland State University
Portland, OR, USA

Terry Flew
Creative Industries Faculty
Queensland University of Technology
Brisbane, QLD, Australia
The Palgrave Global Media Policy and Business Series has published to date (2017) 15 vol-
umes since its launch in 2012. Concentrating on the social, cultural, political, political-
economic, institutional, and technological changes arising from the globalisation of media
and communications industries, the series considers the impact of these changes on matters
of business practice, regulation and policy, and social outcomes. The policy side encompasses
the challenge of conceiving policy-making as a reiterative process that recurrently addresses
such key challenges as inclusiveness, participation, industrial-labour relations, universal access
and freedom in an increasingly globalized and transnationalized world. The business side
encompasses a political economy approach that looks at the power of transnational corpora-
tions in specific contexts - and the controversies associated with these global conglomerates.
The business side considers as well the emergence of small and medium media enterprises.
Focusing on issues of media convergence, industry concentration, and new communica-
tions practices, the series analyses the tensions between systems based on national decision-
making and publicly-oriented participatory structures and a more global perspective
demarcated by commercialization, privatization and monopolization.
Based on a multi-disciplinary approach, the series tackles three key questions:

• To what extent do new media developments require changes in regulatory philosophy and
objectives?
• To what extent do new technologies and changing media consumption require changes in
business practices and models?
• And to what extent do privatisation, globalisation, and commercialisation alter the creative
freedom, cultural and political diversity, and public accountability of media enterprises?

Editorial Advisory Board

Sandra Braman, UM-Milwaukee, USA
Peter Dahlgren, Lund University, Sweden
Charles Fombad, University of Pretoria, South Africa
Manuel Alejandro Guerrero, Universidad Iberoamericana, Mexico
Alison Harcourt, University of Exeter, UK
Robin Mansell, LSE, UK
Richard Maxwell, Queen’s College – CUNY, USA
Toby Miller, City University London, UK
Zizzi Papacharissi, University of Illinois-Chicago, USA
Stylianos Papathanassopoulos, National & Kapodistrian University of Athens, Greece
Caroline Pauwels, Vrije Universiteit Brussel, Belgium
Robert Picard, University of Oxford, UK
Kiran Prasad, Sri Padmavati Mahila University, India
Marc Raboy, McGill University, Canada
Chang Yong Son, Korean Communications Commission, South Korea
Miklos Sukosd, University of Hong Kong, Hong Kong
Kenton T. Wilkinson, Texas Tech University, USA
Sugmin Youn, Seoul National University, South Korea
Roderick Flynn, Dublin City University, Republic of Ireland
Manjunath Pendakur, Florida Atlantic University, USA
Deepa Kumar, Rutgers University, USA
Winston Mano, University of Westminster, UK

More information about this series at

http://www.palgrave.com/gp/series/14699
 Miguel Túñez-López
Francisco Campos-Freire
Marta Rodríguez-Castro
Editors

The Values of Public

Service Media in the
Internet Society
Editors
Miguel Túñez-López Francisco Campos-Freire
Department of Communication Sciences Department of Communication
Universidade de Santiago de Sciences
Compostela Universidade de Santiago de
Santiago de Compostela, Spain Compostela
Santiago de Compostela, Spain
Marta Rodríguez-Castro
Department of Communication Sciences
Universidade de Santiago de Compostela
Santiago de Compostela, Spain

ISSN 2634-6192     ISSN 2634-6206 (electronic)

Palgrave Global Media Policy and Business
ISBN 978-3-030-56465-0    ISBN 978-3-030-56466-7 (eBook)
https://doi.org/10.1007/978-3-030-56466-7

© The Editor(s) (if applicable) and The Author(s), under exclusive licence to Springer
Nature Switzerland AG 2021
This work is subject to copyright. All rights are solely and exclusively licensed by the
Publisher, whether the whole or part of the material is concerned, specifically the rights of
translation, reprinting, reuse of illustrations, recitation, broadcasting, reproduction on
microfilms or in any other physical way, and transmission or information storage and retrieval,
electronic adaptation, computer software, or by similar or dissimilar methodology now
known or hereafter developed.
The use of general descriptive names, registered names, trademarks, service marks, etc. in this
publication does not imply, even in the absence of a specific statement, that such names are
exempt from the relevant protective laws and regulations and therefore free for general use.
The publisher, the authors and the editors are safe to assume that the advice and information
in this book are believed to be true and accurate at the date of publication. Neither the pub-
lisher nor the authors or the editors give a warranty, expressed or implied, with respect to the
material contained herein or for any errors or omissions that may have been made. The
publisher remains neutral with regard to jurisdictional claims in published maps and institu-
tional affiliations.

Cover illustration: eStudioCalamar

This Palgrave Macmillan imprint is published by the registered company Springer Nature
Switzerland AG.
The registered company address is: Gewerbestrasse 11, 6330 Cham, Switzerland
 Foreword

Without Value, There Is No Future

Why?
This is what many citizens ask themselves when they have to pay the Public
Service Media license fee invoice, or when they see a certain amount allo-
cated to their national broadcaster in their tax declaration, or when the
news mention how much the state budget will allocate to sustain the tra-
ditional television and radio broadcasting organization.
That question is probably followed by a feeling of frustration or bitter-
ness, in the best case by a discussion about the price, the content offered,
whether it is worse or better or any different from what others offer,
whether we watch it or not, or whether it is just political propaganda. In
those discussions, most of the times, the citizens—people with very differ-
ent sociodemographic profiles, educational backgrounds, and interests or
knowledge about the media—do not talk or think like us, media scholars
or professionals. They do not refer to values like universality or indepen-
dence, they do not consider market competition or market failure argu-
ments, they do not reflect on the democratic function played by their
public service broadcasters or how it drives their national media industry,
and they do not see the multiple positive impacts that the money invested
in such an organization returns in the short, medium, and long term to
the entire society.
This is the first handicap that any reflection about the future of Public
Service Media needs to address: the enormous gap between the

v
vi FOREWORD

intellectual and technical reflections by scholars and PSM professionals—

by the way, very much needed—and the thinking and the feelings of the
citizens.
During the many years I studied and researched about PSM as a media
scholar, I had the opportunity to read a vast amount of papers, book chap-
ters, and presentations that brilliantly elaborated about the concept of
Public Service Media, the values behind it, its articulation, its future chal-
lenges, the never fading threats and risks. In all those texts, the values
attributed to PSM, the supposed benefits it can deliver to society, and its
almost not-challenged reasons for its existence had a very significant
weight. Besides, the need for transformation of PSM organizations was
always an underlying and transversal issue.
Since I started to work for the European Broadcasting Union (EBU) in
2012, I have had the opportunity to see the other side of the coin. Having
access to more than 100 PSM organizations in 56 countries and having
met with directors-general, strategist, researchers, producers, and so on has
given me the opportunity to be exposed to, and understand, how the PSM
professionals think and talk about themselves. Most of the times, I have
met people with a very high sense of service and professionalism. People
who give their best in challenging circumstances because of the lack of
resources, complicated corporate legacy and culture, and uncertainty about
what the future will bring. I have met many people with a strong awareness
about the need to change, who however not always had a clear picture of
what the right direction should be and without the required support to
design and implement such a change. I have met people that are constantly
juggling between their aspirations as socially committed journalists or con-
tent producers that aim to deliver top-quality content and their resource
restrictions or the limitations imposed by regulation, competition law, or
many other legal, structural, and labor constraints.
When brought together, scholars and PSM professionals usually do not
have any problem to connect, to exchange knowledge and expertise, to
collaborate, to think and dream about a better future for Public
Service Media.
In these occasions, I have however noticed a worrying phenomenon: in
both cases, Public Service Media scholars and professionals share a self-­
reference limitation. They enjoy the talk about their subject, they feel
strongly about it, they invest a lot of effort and thinking in developing new
ideas about it, but with the handicap of not always looking outside of their
comfort zone and their natural ecosystem. They seem to have some kind
 FOREWORD vii

of aversion to explore what organizations from other sectors in similar risk

and change situations did to overcome their difficulties and reinvent them-
selves to catch-up with the ever-changing society.
In my opinion, this is a huge limitation that hinders scholars and pro-
fessionals’ ability to come up with new approaches to PSM problems and
with effective solutions. In many cases, the result is either frustration or
just resignation, and a bitter feeling of not being able to cope with an
increasing complexity and falling behind the multiple changes the media
industry and society are experiencing. What worries me most is what usu-
ally comes next: the use of the tautology “Public service media is impor-
tant because it delivers a public service, and if it would not exist, we would
have to invent it.”
This worries me because it lacks any sense of self-criticism and ambi-
tion, both essential elements to move forward. Is Public Service Media so
important? Is that what citizens, politicians, or any other PSM stakeholder
think? I am not so sure.
During the last five years, I had the privilege to lead an EBU strategic
initiative called PSM Contribution to Society. Our work was focused on
raising awareness among EBU members of the need to address the legiti-
macy and transformation challenges they face from a different angle. I
could be tempted to say from a ‘new angle’, but the reality is that we did
not invent anything that was not done before. In fact, this is something
that many commercial media organizations, platforms, and non-media
companies have done to evolve, adapt, and succeed. We promoted a mind-
set centered on the final recipient(s) of the PSM remit (the citizen, the
society) and on the final deliverable: value.
The discourses, academic and professionals, about PSM are full of refer-
ences to the benefits that it will supposedly be delivered to the citizens, to
society, to the nation state. But the reality is somehow different. Public
Service Media organizations across the world are hindered to fulfill their
‘original remit’ by multiple funding, legal, labor, structural, and cultural
constraints. Said in a plain way: while we all talk about the value we sup-
posedly deliver to the citizens, the reality is that the business model of
PSM prevents that.
This is a risky statement; I am very much aware of that. Does PSM have
a business model? Isn’t it a non-profit organization? Well, assuming that
PSM does not have or must have a business model is the first mistake. Any
professional activity has a business model, understood as the organization
of resources and capabilities to conduct an activity that delivers different
types of value across an ecosystem of players.
viii FOREWORD

So what is PSM’s business model? Here it would be very easy to resort

to all the literature and professional narrative I mentioned above. But the
reality, in my opinion, and regardless whether we like it or not, is that cur-
rently PSM’s business model is delivering market share figures to the polit-
ical establishment for it to sign-off its budget.
Yes, you have read it well: ‘selling audiences to the politicians’. Many
colleagues would strongly and vehemently disagree with me on this. Some
would even take some offense from my words. This is obviously not my
intention, and I do not mean that this is what PSM professionals stand for
or aim to achieve. But the deliberately provocative tone of my words has a
very clear goal: it is a wake-up call, an invitation to break with the previ-
ously mentioned tautology and to realize that PSM needs to do better in
articulating and explaining its remit. I would even go further. It is time for
PSM organizations to realize that there is no future without a profound
change of their business model, a change that truly accounts for and
reflects the academic and professional narratives about what Public Service
Media is.
Everything is about values and value. The values of public service (uni-
versality, independence, excellence, innovation, accountability, and diver-
sity), which the EBU defined in 2012, are those guiding principles that
shape how Public Service Media organizations and professionals make
decisions, operate, and behave. They are important and strongly shape the
identity and legitimacy of the service. But those values do not define the
value PSM organizations deliver to the citizens. The concept of value is
very relative, and it depends on each individual’s needs. Each person has a
different perception of value. What is important to me might be insignifi-
cant to you.
Public Service Media organizations, professionals, and scholars need to
embrace a new mindset: without value, there is no future. If the citizens—
as a collective and individually—do not obtain value from a certain orga-
nization, why would they favor that it would receive first public resources
and secondly their attention? If there is the perception that the value deliv-
ered by an organization is not distinctive and exclusive and relevant
enough, why support its continuity and not promote other potential sub-
stitutes? If I do not feel that a certain organization does care about me and
is centered in delivering value to me, why would I care about it?
All this connects with the questions opening this prologue: why? Each
citizen, each politician, each market player… any PSM stakeholder is con-
stantly looking for an answer to that why. If clear and meaningful answers
are not provided, there is no future for PSM.
 FOREWORD ix

This requires adopting an extremely proactive citizen-centered

approach. First, this implies understanding how the society we aim to
serve is structured. Fragmentation and diversity are key concepts in this
area. Secondly, the societal, community, group, and individual needs must
be identified. Only by meeting those needs, by providing solutions, or
contributing to the solutions to people’s problems, will PSM be valuable
in the eyes of its stakeholders.
I would like to end by clarifying that value does not mean output.
Providing 10,000 hours of news content per year have no value at all for
many citizens, and yet it is a recurrent argument when researchers or PSM
professionals want to talk about the democratic value delivered by a cer-
tain broadcaster. Instead, citizens will assess the value of those news
depending on whether they helped them better understand the reality
they live in, make their mind about issues that are important to them, feel
connected to their community… and all this mostly occurs in an uncon-
scious way. I do not know many people who ask themselves out loud all
this range of questions to assess whether they are satisfied with the value
their PSM delivers to them. As mentioned in the beginning, the conversa-
tion is frequently triggered by the obligation to pay for the service and
focused on other aspects.
To conclude, I would like to emphasize that I strongly believe that
there is a future for Public Service Media. In fact, I strongly believe that,
in the current state of the world and our societies, in the Internet/infor-
mation society we live in, the need for an organization whose business
model is using public resources, a set of clear values, and the goal of help-
ing all of us have a better life, regardless of who we are, has not only a
great future but is also extremely fashionable.
It is the time to really articulate the concept of Public Service Media as
we have described it for decades, but that got somehow distorted by many
legal, market, and labor constraints. We cannot get rid of all of them, I am
fully aware of that, but we can focus on delivering value, on asking our-
selves what is the positive effect, the positive change that the content and
services delivered will bring to the citizens.
It is time for a Public Service Media that is radically centered on deliver-
ing value.

Head of Strategy & Media Intelligence

European Broadcasting Union Roberto Suárez Candel
Geneva, Switzerland
 Acknowledgments

This book has been prepared as part of the activities of the research project
“New values, governance, financing and public audiovisual services for the
Internet society: European and Spanish contrasts” (RTI2018-096065-
B-100), funded by the Spanish State Program of R + D + I oriented to the
Challenges of Society of the Ministry of Science, Innovation and
Universities (Government of Spain), Agencia Estatal de Investigación
(AEI), and the European Regional Development Fund (ERDF).

One of the editors, Marta Rodríguez-Castro, holds a faculty training

grant awarded by the Ministry of Education (FPU16/05234).

xi
 Contents

Part I Introduction   1

1 Introduction. The Values of Public Service Media in the

Internet Society  3
Marta Rodríguez-Castro, Francisco Campos-Freire, and
Miguel Túñez-López

2 Public Service Broadcasting and Democracy: Main

Research Topics and Suggestions for the Future 21
Manuel Goyanes

Part II Innovation Strategies  43

3 Public Service Media in the Age of Platformization of

Culture and Society 45
Tiziano Bonini Baldini, Miguel Túñez-López, and Almudena
Barrientos Báez

4 Can Automated Strategies Work for PSM in a Network

Society? Engaging Digital Intermediation for Informed
Citizenry 59
Jonathon Hutchinson and Jannick Kirk Sørensen

xiii
xiv Contents

5 Are Public Service Media Necessary in the Transmedia Era?  77

Esteban Galán-Cubillo, María Soler-Campillo, and Javier
Marzal-Felici

6 Public Service Media and Blockchain Technology: First

Thoughts 93
Juan Carlos Miguel-de-Bustos and Jessica Izquierdo-Castillo

7 Analysis of the Quality of the Websites of Regional

Public Television Networks in the European Union:
Comparative Study Between Spain, Germany, and
Belgium111
Ana María López-Cepeda, Belén Galletero-Campos, and
Vanesa Saiz-Echezarreta

Part III Governance and Regulation 127

8 The Governance of Public Service Media for the Internet

Society129
Francisco Campos-Freire, Martín Vaz-Álvarez, and María José
Ufarte Ruiz

9 Canadian Communication Policies in the Post-Netflix Era155

Michel Sénécal and Éric George

10 Public Service Media Interventions: Risk and the Market173

Marta Rodríguez-Castro, Caitriona Noonan, and Phil Ramsey

11 Media and the Internet Access Providers in an Era of

Convergence193
Pierre-Jean Benghozi and Françoise Benhamou
 Contents  xv

Part IV Democratic Reinforcement 215

12 Media Capture and Its Contexts: Developing a

Comparative Framework for Public Service Media217
Marius Dragomir and Minna Aslama Horowitz

13 The Challenge of Media and Information Literacy for

Public Service Media247
José Manuel Pérez Tornero, Alton Grizzle, Cristina
M. Pulido, and Sally S. Tayie

14 Electoral Debates in Television and Democratic Quality:

Value Indicators275
Iván Puentes-Rivera, Paulo-Carlos López-López, and José
Rúas-Araújo

15 Trends on the Relationship Between Public Service

Media Organizations and Their Audiences293
Carmen Costa-Sánchez, Barbara Mazza, and Ana Gabriela
Frazão-Nogueira

16 State Media and Digital Citizenship in Latin America:

Is There a Place for the Weak?309
Natalí Schejtman, Ezequiel Rivero, and Martín Becerra

Index327
 Notes on Contributors

Minna Aslama Horowitz is a docent and a member of the Helsinki

Media Policy Research Group at the University of Helsinki, fellow at the
Institute of International Communication, St. John’s University,
New York, and expert on Advocacy and Digital Rights at the Central
European University, Vienna. Her research projects at the University of
Helsinki include a multi-method project on trust, emotions, and legacy
media, as well as a multiyear, multidisciplinary project on communica-
tion rights.
Almudena Barrientos Báez is a professor at the Iriarte School of Tourism
of the University of La Laguna, as well as at the Universidad Europea. She
holds a degree in Tourism and a PhD with an international mention in
Education. Her main research lines are tourism, communications, social
media, business management, emotional intelligence, and gender.
Martín Becerra is tenured professor at the National University of
Quilmes and at the University of Buenos Aires and researcher at the
National Scientific and Technical Research Council (CONICET). He is
doctor and magister in Information Sciences from the Autonomous
University of Barcelona. He has authored books on communication poli-
cies, concentration of media, and information technologies.
Pierre-Jean Benghozi is a CNRS research director and professor at the
Ecole Polytechnique in Paris, and the University of Geneva. He was a
member of the ARCEP (French independent agency in charge of the reg-
ulation of telecoms) from 2013 to 2019.

xvii
xviii NOTES ON CONTRIBUTORS

Françoise Benhamou is Professor of Economics at Sorbonne Paris Nord

University. She was a member of the ARCEP (French independent agency
in charge of the regulation of telecoms) from 2012 to 2018.
Tiziano Bonini Baldini is Associate Professor of Sociology of Culture &
Communication at the Department of Social, Political and Cognitive
Sciences, University of Siena. His main current research topics are radio
studies, Public Service Media, critical political economy of the media, cul-
tural industries, and platform studies. He coedited (with Belen Monclus)
the book Radio Audiences and Participation in the Age of Network Society
(ECREA Series, 2014) and he has extensively published articles in
international academic journals. He is a member of the RIPE net-
work and has served as freelance consultant for the Media Intelligence
Service of EBU.
Francisco Campos-Freire is Full Professor of Journalism in the Faculty
of Communication Sciences of the University of Santiago de Compostela.
His main research lines are the management of media companies, the
study of the impact of social networks and innovation on traditional media,
and the funding, governance, accountability, and transformation of
European Public Service Media. In the professional field, he has
worked as editor and director in several Spanish newspapers and tele-
vision and radio companies.
Carmen Costa-Sánchez is full professor in the Department of Sociology
and Communication Sciences of the University of A Coruña (UDC). She
is research coordinator of the research group ‘Culture and Interactive
Communication’. She is winner of the outstanding doctoral award
granted by the School of Communication Sciences of the University
of Santiago de Compostela. She teaches corporate communication in
the bachelor’s degree program in audiovisual communication of the
University of A Coruña. Her main research interests are corporate
communication, audiovisual communication, social media, and health
communication.
Marius Dragomir is the Director of the Center for Media, Data and
Society, a research center at Central European University (CEU). He is
also a visiting professor at CEU School of Public Policy in Budapest and
Vienna. He has previously worked for the Open Society Foundations
(OSF) for over a decade where he was the main editor of the research
project ‘Mapping Digital Media’, which covered 56 countries worldwide,
 NOTES ON CONTRIBUTORS xix

and the main writer of ‘Television Across Europe’, a comparative

study of broadcast policies in 20 European countries.
Ana Gabriela Frazão-Nogueira holds a PhD in Audiovisual
Communication and Journalism from the University of Santiago de
Compostela (USC) and is in charge, also giving teaching support in the
press, radio, and hypermedia laboratories of the Fernando Pessoa
University in Porto. As a member and external collaborator of the Grupo
Novos Medios of USC, the author has main research interests in info-
graphics, journalism, visual journalism, automation of journalistic content,
content design, media communication, journalistic genre, and hyperme-
dia or journalistic content.
Esteban Galán-Cubillo is a lecturer at Universitat Politècnica de València
and a researcher of the group “Communication, Art and Digital Culture”
(ARTICOM). He has worked as audiovisual storyteller and he has more
than 15 years of experience as producer in different TV broadcasters. He
has been awarded with several academic prizes such as the 3rd National
Award in Communication Audiovisual in Spain (2003). He has published
articles, and participated in courses, lectures, and international confer-
ences on communication, transmedia, TV technologies, and media. Since
2017 he runs the podcast Transmedia: comtransmedia.com.
Belén Galletero-Campos has worked as a journalist for a decade and is a
professor at University of Castilla-La Mancha (UCLM). She has carried
out research at Centro de Estudos de Comunicação e Sociedade
(Universidade do Minho, Portugal), has led research projects for entities
such as the Institute for Women of Castile-La Mancha and Plan
International Foundation. She is currently participating in two state
research projects. Her research interests are local media, television, and
digital transition.
Éric George is a full professor at the School of Media in the Université
du Québec à Montréal (UQAM), director of CRICIS, member of the
Royal Society of Canada, and coeditor of the tic&société review. He is
interested in the relationships between communication, capitalism, and
democracy from the political economy of communications, cultural stud-
ies, and critical theory perspectives. He coordinated the publication of two
volumes titled Digitalization of Society and Socio-political Issues that
appeared in French and English in 2019 and 2020. Website: https://
ericgeorge.uqam.ca.
xx NOTES ON CONTRIBUTORS

Manuel Goyanes teaches at Carlos III University in Madrid and his main
interests are in media management and sociology of communication sci-
ences. He has written about leadership, news overload, and business mod-
els. His works have appeared in leading journals like Scientometrics,
Information, Communication & Society, Journalism, Journalism Studies,
Journalism & Mass Communication Quarterly, and so on.
Alton Grizzle is Programme Specialist in Communication and
Information at UNESCO. He is a UNESCO focal point on gender and
media and is co-manager of UNESCO’s global actions on media and
information literacy (MIL). He has a diverse education and experience in
the fields of education, management, information systems, and media and
communication. He has conceptualized and spearheaded many proj-
ects and coauthored and edited books and articles related to MIL,
gender and media, media development, and communication for
development.
Jonathon Hutchinson is Senior Lecturer in Online Communication and
Media at the University of Sydney. His research explores Public Service
Media, cultural intermediation, everyday social media, automated media,
and algorithms in media. He is an award-winning author and his lat-
est book is Cultural Intermediaries: Audience Participation and Media
Organisations (2017), published through Palgrave Macmillan.
Jessica Izquierdo-Castillo is an associate professor in the Department of
Sciences of Communication at Jaume I University. She is director of the
research group OBCOP (Observatory of Content and Media Platforms).
Her lines of research focus on the study of the media ecosystem, digital
platforms, and business models. She has been a visiting scholar at different
universities, such as Université Stendhal, Paris 13, Università degli Studi
di Firenze, University of Vienna, and The City University of New York.
She has authored many articles that have appeared in many books and
national and international journals.
Ana María López-Cepeda is a professor and vice-dean of the Faculty of
Communication at the University of Castilla-La Mancha (UCLM). She is
specialized in public media services in Europe. She is Principal Investigator
of the Research Group in Sociology of Communication at the University
of Castilla-La Mancha and Principal Investigator of the research project
“Indicators of profitability in the media for regional development,” funded
by the Government of Castilla-La Mancha. She is also part of a USC-led
 NOTES ON CONTRIBUTORS xxi

R&D project about the new values, governance, financing and services of
public service media.
Paulo-Carlos López-López holds a PhD in Communication and
Creative Industries at the Universidade de Santiago de Compostela (USC),
where he is Professor of Political Sciences at the Department of Political
Sciences and Sociology. He holds a Diploma of Advanced Studies in
Communication and Journalism (USC) and a degree in Journalism and
Political Sciences and Public Administration (international relations). He
is a specialist in political communication and transparency, with extensive
experience in electoral campaigns and parliamentary management.
Javier Marzal-Felici is Doctor and Bachelor in Audiovisual
Communication, Hispanic Philology, and Philosophy from the University
of Valencia. He is Full Professor of Audiovisual Communication and
Advertising at the University Jaume I, where he coordinates the Doctoral
Program in Communication. He directs the Department of Communication
Sciences and the Research Group ITACA-UJI, whose interests focus
on the study of visual culture, the relationships between technology
and visuality, picture theory, the political economy of communica-
tion, and the analysis of audiovisual texts.
Barbara Mazza is associate professor in the Department of
Communication and Social Research at the Sapienza University of
Rome, where she teaches Corporate Communication and Event
Management and Communication. She is the director of the master’s
degree in Organization and Marketing for Business Communication and
is also responsible for the sport communication of the Sapienza
University. She is a member of IRNIST, International Research Network
in Sport Tourism, and the local coordinator of several research projects
at national and international level. Her main research interests concern
the corporate communication, sport communication, and university
communication.
Juan Carlos Miguel-de-Bustos is a full professor in the Department of
Audiovisual Communication of the Faculty of Social Sciences and
Communication at Universidad del País Vasco – EHU. He is the director
of the scientific journal ZER, specialized in Communication Studies. Since
1987, he teaches Economy of Cultural Industries and Marketing. His
research is focused on strategies of the cultural industries and corporate
xxii NOTES ON CONTRIBUTORS

groups. He is doing research on public regional televisions and on the

GAFAM (Google, Apple, Facebook, Amazon and Microsoft).
Caitriona Noonan is Senior Lecturer in Media and Communication at
Cardiff University. She researches screen production and cultural policy.
She is leading a funded project which examines the strategies for economic
and cultural sustainability adopted by publicly funded screen agencies.
With Professor Ruth McElroy, she is author of the book Producing British
Television Drama: Local Production in a Global Era (Palgrave, 2019).
More information about her research is available at www.smallna-
tionsscreen.org.
José Manuel Pérez Tornero is Professor of Journalism at the Autonomous
University of Barcelona (UAB). He is an expert in public television and in
educational and cultural programs. He is director of the UNESCO Chair
on Media and Information Literacy for Quality Journalism and of the
Chair on News Innovation (RTVE-UAB) that promotes the Observatory
for News Innovation in the Digital Society (RTVE-UAB), OI2. He is the
director of the Scientific Research Group Communication and
Education Cabinet at the Faculty of Communication Sciences, UAB.
Iván Puentes-Rivera holds a PhD in Communication, a degree in
Advertising and Public Relations, and a master’s degree in Communication
from the Universidad de Vigo. He is a Professor of Communication in the
Department of Sociology and Communication Sciences of the
Universidad de A Coruña, Spain. He has authored several papers and
reports on communication managements, mainly in the fields of
political, electoral, and institutional communication and televised
electoral debates, and he has a professional background working in
management and political communication.
Cristina M. Pulido is a Serra Húnter Fellow at the Department of
Journalism and Communication Sciences of the Autonomous University
of Barcelona. She is member of the UNESCO Chair on MIL for Quality
Journalism and Member of the Chair of News Innovation (RTVE-UAB)
that promotes the Observatory for News Innovation in the Digital Society
(RTVE-UAB), OI2. She is the director of Scientific Journal Anàlisi
focused on Communication and Journalism Research.
Phil Ramsey is lecturer in the School of Communication and Media, and
member of the Centre for Media Research at Ulster University, UK. His
 NOTES ON CONTRIBUTORS xxiii

research on Public Service Media has addressed subjects such as pub-

lic value, the shifting of linear television channels online, and the role
of radio in the public sphere. His research has been published in
international journals that include Media, Culture & Society, Television
and New Media, Convergence, and the European Journal of
Communication.
Ezequiel Rivero is a doctoral candidate in the Department of Social
Sciences at the University of Buenos Aires and National Scientific and
Technical Research Council (CONICET) grant holder (2016–2021) at
the National University of Quilmes.
Marta Rodríguez-Castro holds a BA degree in Audiovisual
Communication from the University of Santiago de Compostela and a
MA degree in Media Research from the University Carlos III de Madrid.
She is a PhD candidate at the University of Santiago de Compostela thanks
to a grant awarded by the Ministry of Education (FPU16/05234). Her
main research lines involve the regulation and values of Public Service
Media. She is visiting fellow at the Center for Media, Data and Society of
the Central European University.
José Rúas-Araújo is Professor of Political Communication at the Faculty
of Social and Communication Sciences of the Universidad de Vigo, where
he directs the Department of Audiovisual Communication and Advertising.
He is the main principal investigator of the R +D + i project “DEVATv,
Televised Electoral Debates in Spain: Models, Process, Diagnosis and
Proposal” (Ref. CSO2017-83159-R), funded by the Ministry of Science,
Innovation and Universities (MCIU) of the Government of Spain, the
State Research Agency (SRA), and the European Regional Development
Fund (ERDF).
Vanesa Saiz-Echezarreta is a professor and vice-dean of the Faculty of
Communication at the University of Castilla-La Mancha. She is a researcher
in the area of theory of communication and sociocultural analysis. She is
specialized in semiotics and discourse analysis. She is member of the
research group: “Semiotics, Communication and Culture,” and is work-
ing in a I + D project about construction of public affairs and controver-
sies in the mediated social sphere. She has been member of the
Administrative Council of Castilla-La Mancha Media, the regional
public media in Castilla-La Mancha.
xxiv NOTES ON CONTRIBUTORS

Natalí Schejtman is a producer, journalist, and doctoral candidate in the

Department of Social Science at the University of Buenos Aires and Fondo
para la Investigación Científica y Tecnológica (FONCyT) grant holder
(2018–2021) at the National University of Quilmes. She was an executive
producer for Primal and worked at Canal Encuentro between 2012
and 2017.
Michel Sénécal is a full professor at TÉLUQ University, researcher, and
member of the CRICIS steering committee. He is interested in the hybrid-
ization of the audiovisual sectors, the implementation of new tools for
accessing the industry’s products in the digital era, and the long-term
development of these phenomena. He was the visiting professor at
University Paris 8, Universidad Autónoma de Baja California,
Sciences Po Toulouse, and the University of the Basque Country
in Bilbao.
María Soler-Campillo is Bachelor in Economics from the University of
Valencia, Master in Tax System from CEU-San Pablo of Valencia, and
Doctor in Business and Institutional Communication from the University
Jaume I (UJI). She is Assistant Professor in Audiovisual Business
Administration at UJI. Her research focuses on the study of the structures
of European, Spanish, and Valencian communication systems, the political
economy of communication, and the management of communication
companies. She is a member of the ITACA-UJI Research Group.
Jannick Kirk Sørensen is Associate Professor in Digital Media at
Communication, Media and Information technologies under Department
of Electronic Systems at Aalborg University, Copenhagen, Denmark.
Since 2007 he has researched and discussed implications for Public Service
Media of algorithmic content provision, for example, personalization and
algorithmic recommendation. Having a background as a PSM jour-
nalist he teaches topics recommender systems, user experience, and
computer ethics to computer engineers.
Roberto Suárez Candel is the Head of Strategy & Media Intelligence of
the European Broadcasting Union since 2017. From 2012 to 2017, he
was the Head of the Media Intelligence Service. Since 2015, he has led the
EBU strategic initiative Public Service Media Contribution to Society.
Previously, he worked as a Marie Curie postdoctoral Fellow at the Hans-
Bredow-Institut für Medienforschung in Germany. As an academic
researcher and lecturer, he has worked in Sweden (Stockholm University)
 NOTES ON CONTRIBUTORS xxv

and Spain (Pompeu Fabra University). His work was focused on commu-
nication policy, Public Service Media, and ecology of the media.
Sally S. Tayie is Doctor in Journalism and Communication from the
Autonomous University of Barcelona. She is a university lecturer at the
Arab Academy for Science, Technology and Maritime Transport in Cairo,
Egypt. She obtained her BA and MA in Journalism and Communications
from the American University in Cairo. She is also a researcher in the
Scientific Research Group-Communication and Education Cabinet and a
teacher in the Communication and Education Online Master’s program.
Miguel Túñez-López is professor at the Department of Communication
Sciences of the University of Santiago de Compostela, where he is part of
the research group Novos Medios (New Media) and co-directs the
research project “New values, governance, financing and public audiovi-
sual services for the Internet society: European and Spanish contrasts.” He
is also Deputy Director of Social and Legal Sciences of the International
Doctoral School of the USC and co-director of the scientific jour-
nal RAE-IC.
María José Ufarte Ruiz is a lecturer at the Faculty of Communication of
the University of Castilla-La Mancha, where she teaches in the area of
Journalistic Writing. She is a visiting professor at the University of La
Frontera, Chile, and at the University of Rome La Sapienza, Italy, and has
participated in several R +D + i projects. Her lines of research include the
influence of emerging technologies on journalistic genres and new
journalistic narratives.
Martín Vaz-Álvarez is a BA graduate in Journalism from the University
of Santiago de Compostela (USC) and an MA graduate in Research in
Journalism and Audiovisual Communication from the Autonomous
University of Barcelona (UAB). He is working as a Predoctoral Fellow at
the Department of Communication Sciences of the University of Santiago
de Compostela through an FPU grant (ref. FPU19/06204). His
research interests include the integration of new technologies, inno-
vation, and co-creation in Public Service Media.
 List of Figures

Fig. 11.1 Duration of return on capital invested (ROI) by sector,

France, average 2013–2017, number of years (Source:
Fédération Française des Télécoms, 2019) 198
Fig. 11.2 Telecom operators in the content production value chain 201
Fig. 13.1 Five laws of Media and Information Literacy. Source:
http://www.unesco.org/new/en/communication-­and-
­information/media-­development/media-­literacy/mil-­as-­
composite-­concept/ 262
Fig. 13.2 Fake news et complotisme, comment s’y retrouver?
Source: Lumni 265
Fig. 13.3 Education aux médias et à l’information. Source: Lumni 266
Fig. 13.4 BBC Young Reporter—lesson plans. Source: BBC 267
Fig. 13.5 Oi2 267
Fig. 13.6 Keywords in EPRA search. Source: EPRA 269

xxvii
 List of Tables

Table 3.1 Periodization of PSM values 48

Table 6.1 Advantages for players involved in the cultural industries 98
Table 11.1 Top deals in technologies, media, and telecoms in
France, 2018 196
Table 11.2 Investments of telecom operators, France, 2014–2018 (€
billion)198
Table 11.3 Premier League football TV rights value (€ billions) 200
Table 12.1 Summary findings based on the comparative framework for
public service media 240
Table 13.1 A brief overview of media literacy/media and information
literacy development 250
Table 13.2 Context, actors, competences, and processes 254

xxix
 PART I

Introduction
 CHAPTER 1

Introduction. The Values of Public Service

Media in the Internet Society

Marta Rodríguez-Castro, Francisco Campos-Freire,

and Miguel Túñez-López

1   Public Service Media in the Digital Age: Keeping

Up with Constant Change
From the very origins of both radio and television broadcasting, public
service organizations have been in charge of serving the communication
needs of their citizens. Much has changed since the time when public ser-
vice broadcasters operated under a monopoly regime, justified both in
terms of spectrum scarcity and in relation to the importance granted to
this kind of mass communication by national governments (van Cuilenburg
and McQuail 2003), or with very little competition. Both the societies
they serve and the market environment within which they operate have
undergone major transformations that call for public service broadcasters

M. Rodríguez-Castro (*) • F. Campos-Freire • M. Túñez-López

Department of Communication Sciences, Universidade de Santiago de
Compostela, Santiago de Compostela, Spain
e-mail: m.rodriguez.castro@usc.gal; francisco.campos@usc.es;
miguel.tunez@usc.es

© The Author(s), under exclusive license to Springer Nature 3

Switzerland AG 2021
M. Túñez-López et al. (eds.), The Values of Public Service Media in
the Internet Society, Palgrave Global Media Policy and Business,
https://doi.org/10.1007/978-3-030-56466-7_1
4 M. RODRÍGUEZ-CASTRO ET AL.

to adopt new strategies in order to remain relevant, while enduring the

core values that sustain a publicly funded media company.
Regardless of the size, market power or model adopted by a public
service broadcaster in each specific context, these organizations experi-
enced a quite challenging transformation since the mid-1990s, as online
and digital media started to develop, changing the communication mar-
kets for good. Public service broadcasters then evolved into Public Service
Media (PSM) organizations (Bardoel and Lowe 2007; Brevini 2010), a
process that authors like Donders (2019, p. 1012) consider still a “work
in progress.” Their traditional activity in the radio and television market
was expanded and PSM organizations launched catch-up and on-demand
platforms (Rodríguez-Fernández et al. 2018), developed new ways to
connect with their audiences through social media (van Dijck and Poell
2015), experimented with innovative narratives, including immersive
(Gutiérrez-Caneda et al. 2020) and transmedia products (Franquet and
Villa Montoya 2014) and exploited the personalization potentialities
posed by the new digital environment (Schwarz 2016; Vaz Álvarez et al.
2020). This digital expansion was also accompanied by major organiza-
tional reforms, affecting the organizations’ charts and newsrooms
(Larrondo et al. 2016), which had to be redesigned in order to adapt to
new workflows of content production; its culture, which must evolve from
protectionism to a partnership framework (Głowacki and Jackson 2019);
and its funding models, which in some cases (such as the license fee
attached to the ownership of a television set) became unsustainable in the
face of new consumption habits (Warner 2019).
In addition to the internal challenges posed by this digital transforma-
tion, Public Service Media organizations also had to face remarkable resis-
tance to their online project from commercial media. The traditional
attacks from private broadcasters were joined by the print media sector as
well, as newspapers and magazines were experiencing their own digital
transformation too. In this context of adaptation streams shaping the
media market, public service broadcasters’ digital and online activities
were seen by commercial media as a constraint for the success of their new
business models. Thus, numerous complaints were filed to the Directorate
General of Competition of the European Commission claiming that the
digital expansion of public service broadcasters was not covered by their
public service remit and therefore constituted illegal State aid that was
distorting the market (Donders 2015). This resulted in the update of the
Commission’s State aid rules to public service broadcasting in 2009. In
 1 INTRODUCTION. THE VALUES OF PUBLIC SERVICE MEDIA… 5

this new Broadcasting Communication (European Commission 2009),

the Commission acknowledged the right for public service broadcasters to
introduce their online activities within their mission, although it also rec-
ommended the introduction of an ex ante test that would counterbalance
the public value and the market impact of a proposed new service in order
to decide on its approval. Since then, over ten countries have (diversely)
introduced this kind of procedures (Donders and Moe 2011) to govern
the digital expansion of their PSM organizations. The market approach
adopted by the Commission (Brevini 2013) and materialized in this ex
ante regulation added an extra layer of complexity to the PSM project
across Europe, as public broadcasters had to ensure that their new services
would not distort competition.

2   The Need for Legitimacy

in a Challenging Environment

All the above-mentioned challenges emerging from PSM’s digital trans-

formation have recently escalated as increasing competition from digital
platforms, changes on funding models, and different kind of threats from
political actors are eroding PSM’s legitimacy in the current media
environment.
The dominance of digital platforms is disrupting all legacy media out-
lets. The new digital economy imposed by these technological companies
is changing the way media outlets conceive their business models.
Moreover, both private and public media organizations must reflect on
the relationship they want to establish and develop with these tech giants,
counterbalancing staying in control of their content (and its monetiza-
tion) and missing the opportunity to reach wider audiences. In the online
environment, the relevance of PSM organizations is still minuscule when
compared with the presence, impact, and gatekeeping power of digital
platforms. Even the digital project of the BBC, which is deem as one of
the strongest PSM organizations worldwide, both in terms of market
power and reputation, is still minimal compared to these tech giants. As
summarized by Nielsen (2020a), “offline, the BBC is still a giant. Online,
it is not.” Of course, traditional radio and television services are still rele-
vant (see, for instance, the increase on TV news consumption during the
coronavirus crisis, in Newman et al. 2020), but in order to maintain their
Another random document with
no related content on Scribd:
tanusít.
A nemzetek csak a lelkek fejlődésével formálódnak át. Minden
népnek magában s nem magán kívül kell keresnie nagysága vagy
hanyatlása okait.
A történelem sok súlyos helyzetében a népek gyakran élesebben
látnak, mint kormányzóik. Ilyenkor halottaik szemével látnak.
A nép lelke sokkal inkább szabja meg a neki lehetséges politikai
irányt, mint kormányzói akarata.
A kormányzás művészetének egyik alapföltétele ahhoz érteni,
mint kell a népek lelkében bizonyos érzelmeket és hiteket életre
kelteni, nőttetni vagy eltüntetni.
Valamely nép lelki világát átalakítani sokszor hasznosabb, mint
hadi felszerelését szaporítani.
Nem elég meghódítani valamely nép területét. Csak úgy uralja a
győzőt, ha a ez lelkét is legyőzte.

2. Néhány nép összehasonlított lélektana.

Minden népnek van bizonyos számú közös jellemvonása, de

mindegyiküknek vannak őket megkülönböztető sajátságaik is.
Ilyenek pl. az angolok szívóssága és az oroszok határozatlansága.
Az, hogy egy nép mint látja a dolgokat, inkább függ lelki
temperamentumától, azaz jellemétől, semmint értelmiségétől. Ez a
jellem határozza meg, mi módon hat vissza a külső világ ingereire.
Minden népnek megvan a maga eszménye a jogról, erkölcsről,
igazságról, ami annyira személyes, hogy más nemzetek nem
fogadhatják be. Ennek a lélektani törvénynek nem-ismerése okozta
több gyarmat lesülyedését.
 A népeknek szabadságukban áll vezérlő alapelveiket
halhatatlanokká minősíteni, de nincs joguk, azokat eltérő lelki világú
egyéb nemzetekre tukmálni. A politikai metafizikák époly tiszteletre
méltóak, mint a vallásiak, az alatt a feltétel alatt, hogy nem lépnek fel
az erőszakos rátukmálás igényével.
Ámbár a balkáni népek lelke nagyon egyszerű és kevés számú
elemtől vezérelt: ez a háború kezdetén rejtély volt a legtöbb európai
diplomata számára, mert makacsul fejükbe vették, hogy a maguk
logikája szerint itélik meg azokat.
A mostani háború ismét igazolja azt a történelmi törvényt, hogy
valamely nép egy más faj intézményeit, művészetét, nyelvét, vallását
csak úgy tudja átvenni, ha gyökeres átalakításokat végez rajtuk. Még
az istenek is alá vannak vetve ezeknek a változtatásoknak. A hindu
Buddha Khinába átvíve csakhamar a khina istenség jellemvonásait
vette föl. Angliába érve a biblia Jehovája angol istenné alakult, aki a
világot Anglia előnyére kormányozza. A keresztények kegyes és
szelíd istenéből a germánok vad és véres istenséget formáltak,
akiben nincs irgalom a gyengék iránt, de annál több a tekintet az
erősek irányában.
A háború előtt Németország elárasztotta a világot iparcikkeivel,
de nem árasztotta el gondolataival. A nagy bölcselők, nagy írók kora
ott már régóta bezárult.
A német ember még elszigetelve is kollektiv lény marad. Csak
úgy van értéke, ha egy csoportba olvad. Minden polgár a nagy
szervezet, az állam sejtje.
A német ember lelkiismerete az államtól irányított kollektiv
lelkiismeret, az angol és amerikai emberé ellenben egyéni
lelkiismeret, amely az államnak csak igen csekély részt enged át
önmagából.
Poroszország több mint félszázadot fordított arra, hogy
Németország lelki világát az iskola és kaszárnya segítségével
megformálja, de ez a lelki világ természetellenes volt és így
mesterséges maradt. A németek bizonyosan ráeszmélnek végtére,
hogy az a dicsőség, hogy majdnem egyesegyedüli védői az
erőszakos abszolutizmusnak, sok áldozatba kerül és kevés hasznot
hajt.
A mély szakadék, amely Angliát és Németországot észjárásra
nézve elválasztotta, már a háború előtt megnyilvánult a meghódított
népek iránt tanusított maguktartásában. Anglia szabadságot adott a
legyőzött Transvaalnak. Amerika megszerezte Kuba szigetét, de
azután önkormányzatára bízta. Ellenben a németek
Lengyelországban, Elsassban s minden gyarmatukon nem ismertek
más politikai uralmat, mint az erőszakot s ellenségükké tették a
népet, amelyet kormányoztak.
Az angol nem sokat törődik az elméletekkel s a logikával; csak a
realitást nézi s igyekszik ahhoz alkalmazkodni.
A népek, amelyeknek erkölcseit túlságosan megszelidítette s
amelyeknek jellemsajátságait megbénította a művelődés, mindenkor
nehéz harcot vívnak a fajok ellen, amelyek tulajdonságai: az
öntudatlan bestialitás, a szigorú fegyelem, a hódításvágy és a
zsákmány szeretete.
Bizonyos népek egyik főjellemvonása, hogy nincs bennük
semmiféle állandóság, ami lehetetlenné teszi, hogy bizalmat
vessenek beléjük. Erészt általánosítani lehet reájuk az egykori
Reichstag egyik képviselőjének, Vetterlé apátnak lengyel
honfitársairól tett megfigyelését: «Valamennyien jó pajtások és
társaságban kellemes emberek voltak, de mily állhatatlanok és
bizonytalanok! Láttam, mint mennek át a legforradalmibb ellenzékből
a legvadabb mamelukságra, még pedig egy szempillantás alatt,
látható ok nélkül. Egy nap azzal fenyegetőztek, hogy bombákat
raknak a kancellár széke alá, másnap lelkesedve szavazták meg a
reakciós törvényeket. Sohasem lehetett föltétlenül számítani
ezeknek a színtváltó személyeknek közreműködésére».
A népek viselkedésének magyarázatában sok hibának tesszük ki
magunkat, ha elfelejtjük, hogy minden lelket nem lehet ugyanazzal a
mérővesszővel mérni.
 3. Miért nem értik meg egymást a különböző

fajok?

Azért uralkodik a megértetlenség a különböző fajú, nevelésű és

nemű lények közt, mert ugyanazok az ingerek, sőt ugyanazok a
szavak is teljesen eltérő eszméket és érzéseket váltanak ki bennök.
Hitük, itéletük, életnézetük mind-mind különbözik.
A háború ismét megmutatta mily kevéssé ismerik egymást a
népek. Németország nem ismerte Franciaország és Anglia lelkét; s a
franciák époly kevéssé ismerték Németországot.
A népek a mostani küzdelemben megtanulták, mennyire változik
a fajok szerint bizonyos elvont szavak értelme, aminők: a jog,
szabadság, emberiesség, erő stb. A bölcselők már előbb is jól tudták
ezt.
Hogy a különböző fajok fiai közt mily nagy a megértetlenség,
ennek meglepő példája az a tény, hogy a német és francia
szocialisták sok kongresszuson találkoztak, anélkül, hogy csak
sejtették volna, mily eltérőek az eszméik, érzelmeik, sőt még
elméleteik is.
A nemzetköziség lehetséges az érdekek világában, de lehetetlen
az érzelmek világában.
Az idegen vagy kihalt népek eszméihez gyakran nem tudunk
hozzáférni. Ez azért van, mert csak a magunk lelki világán át tudjuk
őket megítélni. Igy pl., hogy tudnók megérteni manapság a régi
rómait, aki istenné tette a császárt, a városokat, sőt egyszerűen az
elvont fogalmakat is, mint például az egyetértést («Concordia»).
Lehetetlen egy nép lelkébe hatolnunk, ha túlságosan távolesik a
mienktől s különsen akkor, ha még nincs megállapodva és
szüntelenül változik a körülmények szerint. Ezért nem birjuk
megérteni az orosz néplélek kirezgéseit és színváltozásait.
 Hogy az eltérő lelki világú népek el tudják egymást viselni,
kerülniök kell egymást. Mihelyest sűrűbben érintkeznek, lelki
eltéréseik harcra vezetnek.
Arról az emberről, aki nem úgy ítél, mint mi, hajlandók vagyunk
azt mondani, hogy egyáltalában nincs itélőképessége.

4. Az illuziók szerepe a népek életében.

Az illuziók az ember lelki világának meg nem szüntethető

szükségletei közé tartoznak; befolyásuk a történelem minden
szakában uralkodónak bizonyult. Minden korban millió és millió
ember volt kész életét áldozni érettük. Az illuziók nevében romboltak
le nagy birodalmakat és alapítottak másokat.
Hogy a népek életében az észszerű befolyások szerepe olyan
gyenge, ez egyik ok, amely bajossá teszi a történelmük folyását
megsejteni. Ha a históriából kiküszöbölnők az illuziókat és
délibábokat, a históriának vége volna.
Sok gondolkozó a mi korunkat a pozitivizmus korának tekintette,
amely már csak az ész szavának engedelmeskedik. A tapasztalat
azonban ép a közelmultban amellett tanuskodott, hogy a világot ma
is a legcsalókább utópiák vezetik. A németek hegemoniájuk
küldetésének délibábos hite nevében pusztították el Európát, míg az
országok, ahová betörtek, ismét másrendű illuziók áldozatai voltak,
mint például a pacifizmusé és nemzetköziségé, amelyek szükségkép
vezettek romlásukra.
A teljes hiszékenység, nem pedig a szkepszis az egyének, de
kivált a népek rendes lelkiállapota.
Ha a hallucinációk rabjai nem játszanak vala olyan főszerepet a
történelemben, az események folyama egészen más lett volna. De
nem bizonyos, hogy a világ nyert volna ezzel. A tévedés ugyanis
gyakran erősebb ösztönző, mint az igazság.
 A népek könnyebben vannak el kenyér, semmint illuziók nélkül. E
megszédítő fantomok rabigájában elfelejtik legdrágább érdekeiket.
Az ész az illuziók ellen folytatott örökös harcban csak az idő
segítségével tud diadalt aratni.
Csak a tapasztalat tudja gyorsan lerontani az illuziókat, de ez is
csak akkor, ha katasztrofális formát ölt. Ilyenkor egy szempillantás
alatt láthatóvá teszi a tévedést, amint a villám bevilágítja az éjszakát.
A kollektiv illuziók csak a kényszerűségnek engednek, de
sohasem az észokoknak.
Amit az eszmék haladásának hivunk, sokszor nem egyéb, mint
az illuziók átalakulása, amelyeket ezek az eszmék ébresztenek.
Minthogy a tévedés rendesen nagyobb benyomást tesz, mint az
igazság: a politikusok szívesebb élnek a tévedéssel, mint az
igazsággal.
Az anyagi erők, amelyek ellen ma küzdünk félelmetesek, de az
illuziók, amelyek ezeket az erőket nemzették, még sokkal
félelmetesebbek.
Az illuziók szülik a reményt s következéskép a boldogságot; ezért
mindig csábosabbak lesznek, mint a valóság.
A tévedés lerontására több idő kell, mint megalkotására.
Az illuziók kezelése ép oly szükséges dolga a hódítóknak, mint
az ágyúk kezelése.
Az irreális a reálisnak nagy nemzője.

5. Az egyéni vélemény és magatartás.

Értelmi tekintetben az ember értéke először itélőképességétől,

azután ismeretei számától és szabatosságától függ. Viselkedése
szempontjából pedig jellemétől.
Egyének és népek igazi személyiségét nem annyira értelmük,
mint jellemük határozza meg.
Az értelmes, de jellem nélküli ember mindig csak vezetett marad
s nem lesz sohasem vezér. Csak ritkán ura a viselkedésének.
A nézetek, amelyeket vallunk, rendesen édeskevés befolyást
gyakorolnak tényleges magatartásunkra.
Sok ember joggal emlegeti nézetei állandóságát, de kár azzal
dicsekednie. Mert csak azt bizonyítja ezzel, hogy semmit sem tanult
attól a naptól fogva, hogy nézetei kialakultak. A tudatlanság vagy
bárgyúság ilyen nyilvánvaló bizonyítékát nem kell dobra ütni.
Ritka az a szellem, amely nézeteit személyes reflexióira tudná
alapítani. A faj, a társadalmi csoport, a környezet, a mesterség, az
ujság a leggyakrabban elegendők az eszmék irányítására s a
beszéd táplálására.
A kollektiv gondolkozás a szabály. Az individualis gondolkozás a
kivétel.
Valamely véleménynek rendesen nem igazsága kölcsönöz
értéket, hanem annak a személynek tekintélye, aki nyilvánítja.
A legtöbb ember a vélemények, előitéletek és tévedések
hálójában marad, amely elfátyolozza előlük a valóságot. Átélik az
életet, anélkül, hogy mást is észrevennének benne, mint álmaik
látomásait, vagy könyveik leírásait.
A nagy társadalmi kataklizmákban az egyéni lélek annyira uralja
a kollektiv lelket, hogy még a legkiválóbb szellemek is elvesztik
itélőképességüket s képtelenekké válnak bármely nyilvánvaló dolgot
is tisztán látni.
Egyének, de különösen népek elég könnyen felejtik érdekeik
megsértését; ámde önszeretetük sebeit nem tudják megbocsátani.
 A lelkiismeretfurdalás egyéni érzelem; a kollektivitások nem
ismerik. A nemzetek legnagyobb bűnei ugyanannyi védelmezőre
találnak, mint erényeik.
Önmagát nem ismerni sokszor jobb, mint ismerni.
Önmagunk igazi ismerete általában igen szerénnyé tenne
bennünket.
Sokszor találkozunk emberekkel, akik folyton a szabadságról
szavalnak, de ezek közt ritkák az olyanok, akik életüket ne annak
szentelték volna, hogy rabláncokat kovácsoljanak enlelkükre.
Erényeink sokszor bizony gyenge lábon állanának, ha jutalom
reményének híján nem támaszkodnának hiúságunkra.
Az ember a sorsának igazi kovácsa. Tévelygő lesz az életben,
aki nincs erről meggyőződve.
A gyenge akaratot a beszéd árulja el, az erőset a cselekedet.
Hogy megpróbáljuk belső életünket átalakítani, ez jobban
előmozdítja a boldogságot, mintha erőnket abban használjuk el,
hogy külső életünket alakítsuk át.

6. A kollektiv vélemény.

A kollektiv vélemény annyira elhatalmasodott, hogy a legnagyobb

autokraták sem tudnának vele szembehelyezkedni. Nemsokára a
népek s nem mások diktálják majd a háborút s a békét.
A közvélemény tekintélyes erőt képvisel, de ritkán fakad
önkéntes forrásból. Vezetőknek kell megteremtenie vagy irányítania,
különösen nagy bonyodalmak esetén.
Valamely csoporthoz csatlakozni annyi, mint fölvenni annak a
csoportnak kollektiv lelkét és véleményeit. A világos körvonalú
tömörülésekben, mint a katonai, tisztviselői, tanítói csoportokban a
foglalkozások azonossága s különösen a lelki ragály a csoport
minden tagjában szomszédos kollektiv véleményt ébreszt.
A tömeglogika láncolatai nem azonosak az észszerű logikáéval.
Ezért amaz könnyen fogadja el az ellenmondásokat, amiket ez nem
tudna elviselni.
A tömegek keveset okoskodnak, de annál élénkebben éreznek
és reagálnak. Az izgalom és a visszahatás közé az egyén be tudja
iktatni a megfontolást, amire a tömegben levő ember nem képes.
Szavaknak, képeknek nagyobb hatalmuk van a tömegek lelkére,
mint minden érvnek.
A tömegérzésekre alapított vélemény lehet szabatos, de az
értelemnek rendszerint semmi szerepe nincs eredetében.
Joggal állapították meg, hogy Oroszországban a tömegek nem
eszmékhez, hanem a jelszóhoz csatlakoznak. Néhány perc alatt
lelkesedve tapsolnak más és más szónokoknak, akik egymással
szöges ellentétben álló nézeteket fejtenek ki. Ugyanezt a
megfigyelést sok más országra is lehet alkalmazni.
Ha az az ember, akire valamely ügy elintézését bízni akarjuk, azt
javasolja, hogy küldjenek ki mellé még egy bizottságot is, azonnal le
kell mondani arról, hogy ő bizassék meg az üggyel.
Ha a tévedés kollektivvé válik, oly erőre tesz szert, mint az
igazság.

7. Az eszmék a népek életében.

Minden civilizáció intézményei, bölcselete, irodalma és

művészete egyetemével csekély számú vezéreszméből származik.
Ezek rányomják bélyegüket ennek a műveltségnek minden elemére.
 Valamely nép eszméit átalakítani annyit tesz, mint megváltoztatni
viselkedését, életét s következéskép történelme folyását.
Ámbár a mostani európai háború látszólag csak anyagi erőket
működtet, valójában eszmék állnak harcban: az abszolutizmus küzd
a demokratikus aspirációk ellen.
A népek sorsa sokkal inkább függ a tényektől, amelyek őket
vezetik, semmint uralkodói akaratától.
A modern német még veszélyesebb eszméi, mint ágyúi miatt. Az
utolsó teuton is megvan győződve faja és kötelessége
felsőbbségéről, amelynél fogva uralmát ki akarja terjeszteni a
világra. Ez a fölfogás azonos azzal, amelyet a törökök egykor oly
soká vallottak a keresztényekkel szemben s nyilván nagy erőt ad.
Talán csak egy új sorozata a keresztes hadjáratoknak tudná
lerombolni.
A népek, amelyek csak észszerű eszméktől akarják magukat
vezettetni, katonailag mindig alacsonyabb rendűek lesznek, mint
azok, amelyeket tömegfanatizmussá erősödő politikai, vallási vagy
társadalmi hitek vezetnek.
Az eszme politikai vagy társadalmi értékét nem igazságának foka
szabja meg, hanem az odaadás, amelyet föl tud kelteni. A multak és
a jelen háború tanulságai szerint gyakran a leghamisabb eszmék
hatnak legmélyebben a lelkekre.
Hogy az eszme terjedjen és cselekedetek rugójává váljék,
érzelmi vagy misztikus támasztékra van szüksége. A tisztán
észszerű eszme nem ragadós és hatástalan marad a tömegek
lelkére.
A ködös és elmosódott eszme, amely azonban a titok leplébe van
burkolva, könnyen lelkesít, míg a tiszta és szabatos eszme sokszor
nem indít semmi tettre.
A népek életét fölforgató események gyakran a szavak fölidézte
eszmék tartalmát is megváltoztatják. A régi és kissé elkopottnak
tartott kifejezések, mint pl. «a haza», hirtelen élesen kidomborodnak;
ellenben mások, amelyekhez egykor annyi remény fűződött, mint pl.
a «pacifizmus» és «a nemzetköziség» minden tekintélyüket és
súlyúkat elveszítik.
Valamely nép addig dicsekszik olyan erényekkel, amelyek
nincsenek meg benne, míg végezetre az a meggyőződés tölti el,
hogy csakugyan meg van velök áldva.
Hogy a népet vezethessék, az eszméknek nincs szükségük arra,
hogy igazuk legyenek; elég, ha van tekintélyük.
A nagy események néha olyan eszméket nemzenek, amelyek
homlokegyenest ellenkeznek azokkal, amelyek őket szülték. A
német elméleteket az erő jogáról kétségtelenül egészen átformálja a
mostani háború.
Az eszmék is, mint az élő lények, alá vannak vetve az evolució
folyamatának, amely a világot átalakulásra kényszeríti. A vezérlő
eszmék, amelyek igazak valamely korban, már nem azok egy másik
korban. Ennek az elvnek az elfelejtése a háború kezdetén sok
katonai tévedésünknek volt a szülőoka.
Az optimizmus, épúgy, mint a pacifizmus, bizonyos lelki állapot
következménye. Az optimizmus boldogabbá, a pesszimizmus
előrelátóbbá teszi az embert. Ha Franciaország jobban készült volna
a háborúra, amelyet egy pár pesszimista előre bemondott, de
amelyet a pacifizmusba burkolt optimisták tagadtak, jó sok romlást
kikerülhetett volna.
A hamis ideák a történelem nagy romboló erői. Csupán anyagi
fegyverekkel nem is lehet lebirni őket.
A téves eszmének nem kell számolnia sem a valósággal, sem a
valószínűséggel; ezért rendesen sokkal csábosabb, mint a való
eszme.
A téves eszme könnyen talál ezer meg ezer embert, akik
védelmezik. A való eszme rendesen csak nagyon keveset.
 Ha téves eszme foglalja el az értelem terét, a legerősebben
bizonyító tapasztalat is hatástalan maradna.
Hamis eszmét oltani a tömegek lelkébe annyi, mint gyújtogatni,
aminek pusztításait senki sem tudja előre meghatározni. A német
birodalom mai vezetői kell, hogy belássák már ezt. Ha a háborúk
története csupán azokat lajstromozná, amelyeket igaz eszmék
idéztek föl, ez a történet igen rövid lenne.
A hamis eszmék szívósságát és veszélyét nyilvánvalóvá tették a
háború alatt tartott szocialista kongresszusok. Ott láttuk a
javíthatatlan elméleti embereket, akik ernyedetlenül ismételték
tévedéses szólamaikat a pacifizmusról és nemzetköziségről, a mi
balsorsunk okozóiról.
Amikor majd a katonai harcok véget értek, bizonyos, ma még
néma eszmék, újra csatázni fognak egymással. A való és a hamis
eszmék közt támadt e küzdelem eredményétől függ a népek jövője.
– A legvérengzőbb hódító sem pusztít annyit, mint a hamis eszmék.

8. A népek öregkora.

Nincs a történelemben példa arra, hogy a nemzetek mindig csak

előrehaladtak volna. A nagyság bizonyos korszaka után hanyatlanak
és eltünnek, sokszor csak elmosódott nyomokat hagyva maguk után.
Ha a történelem ciklusainak ismétlődniök kellene, minden
nemzet, épúgy, mint a múlt nemzetei, arra volna kárhoztatva, hogy
elöregedjék és eltünjék. A homok betemette Ninive nyomait. Róma
dicsősége már csak emlék.
A népek tönkremennek, de műveik néha túlélik őket. A halálból
azonban csakhamar új élet fakad. A piramisépítő fajok porából új
fajok születtek, gazdagok oly igazságokban, amelyek a hajdani
civilizációk előtt ismeretlenek voltak.
 A népek öregkoráról inkább lelki világukra vonatkozólag lehet
beszélni, semmint biológiai szempontból.
A nép öregkora akkor kezdődik, amikor a jóléttől elpuhulva s
erőfeszítésre képtelenül az egyéni önzést lépteti a kollektiv önzés
helyébe; a nyugalom maximumát iparkodik elnyerni a munka
minimumával s nem tud már alkalmazkodni az új szükségletekhez,
amelyek a civilizáció haladásából újra meg újra támadnak.
A népek nem nőnek többé nagyobbra, ha életük túlságosan
megkönnyebbül. Róma csak küzdelmei korszakában haladt előre. A
béke s az anyagi jólét már hanyatlása kezdetét jelölték.
Vannak a népek történetében idők, amidőn az erő kultusza, a
nyereség szenvedélye s a rosszhiszeműség a siker tényezői
lehetnek, de oly sikeré, amely nemsokára a hanyatlást vonja maga
után. Hajdan ezt tapasztalta Karthago. Minden gazdagsága,
seregeinek hatalma ellenére is eltünt a történelemből s nem hagyott
egyéb nyomot, mint a népek megvetését a «pún hűség» iránt.
Az öregek, – állítja Bacon – túlsok ellenvetést tesznek,
túlhosszasan tárgyalnak, keveset kockáztatnak, nagyon hamar
megbánják a dolgokat, ritkán cselekszenek az alkalmas percben s
megelégszenek közepes sikerekkel. Hasonló hibákat figyelhetni meg
az oly népeknél, akiknek energiái különböző okokból megbénultak.
Az elhatározás képtelensége, a tétlenségre való hajlam és a
felelőségtől való félelem az aggság jellemző tünetei egyéneknél s
népeknél egyaránt.
Úgy látszik, hogy a népek, létük bizonyos korában, már nem
tudnának előhaladni, ha nagy válságok föl nem forgatnák életüket s
nem hajtanák tettre. Ezek a válságok nyilván szükségesek arra,
hogy megszabadítsák őket egy túlságosan rájok nehezedett múlt, az
előitéletek és megrögzött szokások lidércnyomásától.
Valamely nép gyorsan öregszik, ha nem tudván alkalmazkodni az
új szükségletekhez, tűri, hogy más népek túlszárnyalják. Az ipari,
hajózási és kereskedelmi statisztika szerint bizonyos népeket már a
háború előtt sok hosszal megelőztek már más népek. A mostani
küzdelmek talán felkeltik majd az elszunnyadt aktivitásokat.
Ha egy katasztrófa nyilvánvalóvá teszi a régi társadalmi
szervezet elhasználódását, következéskép elégtelenségét, beáll az
átalakulásának szüksége. Ha jól irányítják ez a nehéz művelet a
megrendült társadalomba új életet önt. Ha ellenben rosszúl vezetik,
– s ez a leggyakoribb eset – anarkhiát szül, amely nem egy nép
történetének záróköve lett.
A nagyon öreg civilizációkat fenyegető leromlás okai közt
szerepel a társadalmi életet szabályozó rendeletek felhalmozódása.
Ezek megbénítják a szabadságot, a kezdeményezést s végül a
cselekvés akarását.
Bizonyos foglalkozások minden korban ugyanazokat a lelki
elkorcsosulásokat teremtették meg. Már Macchiavelli panaszkodott
az ő vezérkaruk irka-firkájáról és sablonjairól.
Ha a pacifizmus oly népnél fejlődik ki, amelyet hódításra éhes
nemzetek vesznek körül, ez megbontja aktivitása segédforrásait és
gyorsan szolgaságra vezeti a népet.
A nagy mult majdnem minden nemzet számára súlyos, nem
egyszer leroskasztó terhet jelent.
A különböző népek életképességének foka sokkal nyilvánvalóbbá
válik majd a béke másnapján, mint a háborúban.
 IV. RÉSZ.

A NEMZETEK HATALMÁNAK ANYAGI

TÉNYEZŐI.

1. A kőszén korszaka.

A világ evoluciójának mai korszakában a népeken és királyokon

gazdasági szükségszerűségek uralkodnak, amelyek erősebbek, mint
az ő akaratuk.
Az ipari korszak végkép meghódította a világot. A népek fölényét
már nem filozófiája, irodalma, művészete fejlődése szabja meg,
hanem szénben való gazdagsága és technikai képességei.
Az egész antik világon, sőt egészen a legújabb korig az országok
hatalma nagyban függött lakosai számától és képességeitől. Ma
ellenben főképen szénben való gazdagságától.
A modern korszak fejlődését a szén szerepe jellemzi. Két
évszázad előtt még nem látták hasznát, ma pedig annyira
nélkülözhetetlen, hogy ha eltünnék, az illető ország élete is
megakadna. Nem volna többé vasút, gyár, s háborúban ágyú.
Csak a szén tudta megteremteni a gép uralmát, amely a
civilizáció megújitója lett.
 A népek életében a jelenségek láncolata végezetre úrrá lesz
minden akaraton. A szénbányák feltárása lehetővé tette
Németországnak a kiviteli cikkek gazdaságos gyártását. Ebből
túltermelés származott, amely szükségessé tette távoli piacok
meghódítását és ennek kapcsán hatalmas hajóraj teremtését, hogy
kivitelét támogassa. A germán aspirációk nőttön-nőttek s a
hegemónia régi álma megvalósíthatónak látszott.
Valamely országnak szénben és vasban való gazdagsága
manapság nemcsak katonai és ipari hatalmának színvonalát
határozza meg, hanem kereskedelmi terjeszkedésének lehetőségét
is.
A vas és szén fölényes szerepét a modern háborúkban
nyilvánvalóvá tette az a nyilatkozat is, amelyet Németország hat
legnagyobb ipari egyesülete bocsátott ki. Abban kijelentették, hogy
ha a háború kezdetén a Briey-i medencét meg nem hódítják, a
harcot nem lehetett volna folytatni, mert hiányzott volna a municióra
szükséges vasanyag.
Hogy egy-egy országnak szénben való gazdagsága mily
hatalmat biztosít, kiderül abból a tényből, hogy egy munkás évi
munkája, amely körülbelől 1500 frankba kerül, elvégezhető 3 frank
értékű szénmennyiséggel. A szén mint munkás tehát ötszázszor
olcsóbb, mint az ember mint munkás.1)
Németország gazdasági virágzását különösen annak köszönheti,
hogy földjéből évente 190 millió tonna szenet aknáz ki. Ennek a
mechanikai energiája 950 millió munkás kézimunkájának felel meg.
Annak megkisértése, mint lehet begyűjteni a nap energiáját,
ahogyan ezt egykor a szenet formáló növények tették, a jövő egyik
legnagyobb problémájává válik majd oly népek számára, amelyek
szén nélkül szűkölködnek.
Az olyan ország, amely nem elég gazdag szénben, nem tud
gazdaságosan gyártani; következéskép kénytelen kivitelében olyan
termékekre szorítkozni, amelyek gyártása csak kevés motorerőt
igényel.
 A széntermelés növelésével a munkások számát növelik. Sok
szén és kevés lakos mellett az ország gazdagabb és erősebb, mint
kevés szén és sok lakos mellett.

2. A gazdasági harcok.

A gazdasági harcok sokszor époly romlást okoznak, mint a

katonai harcok. A történelem bizonyítja, hogy már sok ország
lehanyatlását okozták.
Verseny nélkül, tehát gazdasági harcok nélkül nincs haladás.
Napjainkban a gazdasági küzdelem gazdagíthatja a győztest. A
katonai küzdelem ellenben hosszú időre megrontja. A népek közti
viszonylatok egészen át fognak alakulni, ha a kellő számban
megismétlődött tapasztalat bebizonyította ezt az igazságot.
Ha egy nemzet fokonkint eláraszt egy másikat termékeivel, époly
teljes uralomra tesz szert rajta, mintha fegyverrel hódította volna
meg. A gazdasági függés hamar megteremti a politikait.
A katonai szövetségek könnyűek, mert hasonló érdekeket
társítanak. Ellenben a tartós gazdasági szövetségek majdnem
lehetetlenek, mert a szövetségesek ipari és kereskedelmi érdekeik
nem azonosak.
Ipari és kereskedelmi tekintetben semmiféle vámsorompó,
semmiféle állami beavatkozás, semmiféle rendszabályok nem tudják
hathatósan pártfogolni a szakmabeli képtelenséget és a
kezdeményezés hiányát.
Ha valamely nemzetnek van már egy gazdasági ága, amely
kivirágzóban van, pl. a földmívelés: minden egyéb vállalkozással
szemben arra kell törekednie, hogy ezt az ágat tegye egészen
virágzóvá.
 A statisztika szerint Franciaország talaja kedvezősége mellett is,
azonban alacsonyabbrendű megmívelési eljárásai miatt hektáronkint
csak 13 hektoliter búzaátlagot tud elérni, míg Németország és Anglia
21, Dánia 27 hektolitert. Ugyanez a különbség zabban és árpában.
Vajjon nem nyilvánvaló-e ebből, hogy földmívelésünk javítása sokkal
jobban fizetne, mintha oly kiviteli cikkek gyártásával küszködünk,
amelyek a verseny következtében édeskevés hasznot hajtanak?
Helyesen mondta nemrég a földmívelés egyik kiváló
védelmezője, hogy az lesz a sarokköve a nemzeti megújhodásnak.
A távoli népek gazdasági felszívóképessége abban a mértékben
csökken, ahogy előrehaladnak. Úgy látszik, hogy Japán és
nemsokára a többi Azsia is teljesen elzárkóznak az európai
termékek elől.
Az oly országokban, ahol az ipar egyéni maradt, nem tud
megküzdeni a külföldön alakult egyesülésekkel szemben.
A német ipar egyik nagy ereje abban rejlik, hogy megszervezte a
hasonló termékek gyárosainak egyesülését a kartellekben és így
nagyon gazdaságossá tette a termelést. A mi gyárosainknak is,
avégből, hogy hathatósan küzdjenek meg az új kereskedelmi
benyomulásokkal szemben, meg kell tanulniok, hogy társuljanak,
ahelyett hogy egymás ellen fenekednek.
A német árúk behatolásával csak úgy lehet megküzdenünk, ha
hasonló cikkeket ugyanazon az áron gyártunk. A sérthetetleneknek
álmodott vámsorompóknak nem volna egyéb következésük,
minthogy a semleges országok révén mégis bevezetnék a
Németországban gyártott cikkeket, vagy pedig bevezetnék magukba
a semleges országokba. Ez annyi volna, mint rovásunkra,
romlásunkra gazdagítani más népeket.
A világháború fedte föl azt a tényt, hogy a német kereskedelem
fokról-fokra meghódít minden piacot. Nagy halmaz vitairat gyűl majd
össze, megmagyarázandó, miért nem követték el a németek még a
lehetetlent is, hogy a háborút kikerüljék.
 Németország jövőbeli törekvései az ipari hegemóniára époly
félelmetesek lesznek, mint katonai hegemóniájáról való álma.
Mindaddig, míg az eszmék iránya nem változik meg teljesen, a
világ kétségkívül váltakozni látja majd a gazdasági harcokat a
katonai harcokkal, s látja a kettő összeszövődését.
A fegyveres kézzel vívott háborúk az átmeneti állapotot
képviselik, a gazdasági háborúk az állandót.

3. Harc a délibábok és a gazdasági

szükségszerűségek között.

A gazdasági szükségszerűségek, ámbár láthatatlanok, a modern

világ nagy szabályozói.
Az állam az ő tapasztalatlanságával, merevségével,
felelőtlenségével és alkalmazottai közönyével nem tud a
kereskedelem szövevényes gépezetébe anélkül belenyulni, hogy ne
rontsa el teljesen.
A délibábos politikai elméletek gyakran több pusztítást okoznak,
mint az ágyúk. A szocialisták fölfogása a pacifizmusról, az
osztályharcról, a tőke lerombolásáról okozták főképpen a katonai és
gazdasági tévedéseket, amelyek súlya alatt Franciaország már-már
összeroskadt.
A legtöbb politikus elfelejtkezik a világot vezérlő gazdasági
törvényekről s szentül azt hiszi, hogy a félelmükből s vágyaikból
eredő formulák és rendeletek meg tudják változtatni a dolgok
folyását.
Valamely nép tevékenységének foka egész sereg, vágyaitól
független tényezőtől függ: földje hozadékától, népszámától s kivált
faja alkalmasságától.
 Az ország, amely az alatt az ürügy alatt, hogy ki tudja önmagát
elégíteni, vonakodnék a nyersanyagokat, mint gyapotot, selymet,
kőszenet stb. külföldről vásárolni: halálra itélné az ezektől függő
cikkek iparát és kereskedelmét.
Bizonyos fényűzési cikkek kivitelét megkönnyítheti a nemzetközi
rokonszenv, azonban a nélkülözhetetlen nyersanyagoknak, mint a
szénnek és gyapotnak kivitele parancsoló szükségletektől függenek,
amelyek nyomósabbak minden érzelmi momentumnál.
Azt gondolni, hogy be lehet szüntetni minden kereskedelmi
viszonyt oly néppel, amelynek gazdasága egyedül tudja szolgáltatni
a nélkülözhetetlen termékeket: veszedelmes illuzió. A személyek
bojkottja hasznos, a gyártmányoké gyakran szükséges, a
nyersanyagoké ellenben lehetetlen.
Ha elnyomnák a kockázatot és a versenyt az ipari
vállalkozásokban, amint ezt a latinfajú szocialisták álmodják, ez
elapasztaná a civilizáció haladásának minden forrását.
A mi ipari és földmívelési kincseinknek kiaknázása a háború után
a hitel roppant kifejlődését és decentralizációját teszi majd
szükségessé. Ez föltámasztja majd az egykori vidéki bankokat,
amelyeket a nagy intézetek eltüntettek. Csak ezek a vidéki bankok
tudják értékelni a helyi iparok értékét és következéskép a hitel
mértékét, amelyet megérdemelnek.
Hogy elméleti embereink annyira különböző terveket adnak elő
jövendőbeli erőfeszítéseink, munkánk irányára vonatkozólag, ez azt
bizonyítja, hogy inkább számolnak kívánságaikkal, mint a gazdasági
lehetőségekkel.
Miközben az elméleti emberek folyton építgetik a «tiszta ész»
szülte képzeleti társadalmakat, előkészítik a nemzet hanyatlását,
amelynek kebelében élnek.
A békeliga megalakítását könnyűnek látják a pacifisták, mert – a
történelem minden tanulsága ellenére is – azt hiszik, hogy a
szövetségek képesek túlélni a gazdasági érdekek ellentmondását.