1.

A KÖZEL-KELET CIVILIZÁCIÓI
Természeti viszonyok, gazdálkodás
A közel-keleti térségben, Kr.e 7. században nagy változások következtek be, csiszolással jobb
szerszámokat tudtak létrehozni (pl.: lándzsahegyek). Az új, hatékonyabb eszközök
segítségével az állattenyésztés és a növénytermesztés egyszerűbbé vált. A
növénytermesztés a gyűjtögetésből alakult ki, először csak lerakták a földre a termést, majd
rájöttek, hogy nagyobb termény is elérhető, így alakult ki az ásóbotos földművelés. Az
állattenyésztés, háziasítás is ekkor jelent meg, az első haszonállat a juh és a kecske volt.
Kezdetben az állatokat csak a húsukért tartották, később használták csak fel a bőrüket stb.
Az élelem mennyiségének növekedéséve megnőtt az életben maradás esélyének száma, de a
születések száma ugyanannyi maradt, így népességrobbanás következett be ->
népvándorlások -> műveltség gyorsabb terjedése. A földművelés nem volt
összeegyeztethető a vándor életmóddal így alakultak ki a falvak.
A Tigris és az Eufrátesz folyók közében térségben, Mezopotámiában kevés csapadék volt, így
nem volt más lehetőség, csak az öntözéses földművelés.(pl.: gabona, gyümölcs, zöldség)
Először a réz majd Kr.e. 2. században a bronz eszközök kezdtek terjedni. Itt
templomgazdaság jött létre. A terményt le kellet adni a templomnak/államnak, és később ez
kiosztásra került igazságosan. A kézművesek is részt vettek, például szerszámokat
készítettek, amelyek kiosztásra kerültek a földművelők között, így mindenki kivette a részét a
folyamatban. A rendszert hivatalnokok irányították.

Állam és társadalom
Kisseb államok jöttek létre. Az államok feladata:
- védelem
- munkaszervezés
- rend fenntartása
- egyesítette a közösség erejét
A közösség nem működött volna alapvető erkölcsi szabályok nélkül, erre szolgált a vallás.
Az öntözéssel foglalkozó társadalmak despotikus uralkodói rendszerrel rendelkeztek. Az
uralkodók hatalmukat a vallási, katonai vezetők segítségével gyakorolták. A szervezés
feladata az írástudó hivatalnokoknak jutott. A termelést és a közmunkákat a szabadok
végezték. A rabszolgák jelen voltak bár nem jellemző/ meghatározó a jelenlétük, legfőképp
az uralkodói udvarban voltak jelen.
Az elkövetkező néhány évezred során sok változás következett be. A despoták hatalma
korlátlan maradt, de a vezető réteg megerősödött és ellensúlyt tudott képezni. Nőtt a
hivatalnokok száma. A rabszolgák szerepe is nőtt, csekély mértékben, de bekapcsolódtak a
termelésbe. A legkevesebb változás a parasztokkal történt, akiket más néven közrendű
szabadoknak hívunk.

Az írás születése
A mezopotámiai írás, az ékírás kialakulása Kr.e. 3. évezredtől kezdődött, ugyanis egy állam
fenntartásához nélkülözhetetlen volt. A környező vidékeken is használták(Kis-Ázsia, Iráni
medence). Az írás fejlődése során a rajz jelentésétől egyre inkább távolodott, és inkább a
hangalakját használták, így alakult ki a szótagírás. Egyiptomba is hasonló utat tett meg az írás
kialakulása, létrejöttek a hieroglif írás írásjelei, a hieroglifák.

Tudományok
A mítoszok a korszak irodalmi hagyatékát képezik. A jóslással és a természet megfigyelésével
próbálták feltárni a számukra ismeretlen jelenségeket. Így sok ismeret és tapasztalat
halmozódott fel bennük, melyek a tudományok kialakulásához vezettek. Az egyiptomi
mumifikálás, a múmiák készítése az emberi test megismerését okozta.
A mezopotámiai hitvilág legfőbb maradandó építményei az agyagtéglából készült
toronytemplomok, a zikkuratok, és az egyiptomi piramisok.

Hammurapi törvényei
A közel-keleten a legfontosabb központ Babilon volt. Itt állt az ókor egyik csodája, a
hétemeletes toronytemplom, a Bábel torony. A város uralkodói egyesítették Mezopotámiát,
s így azt a kor legerősebb államává tették. Az uralkodók egyik kiemelkedő személye
Hammurapi (Kr.e. XVIII.század) volt, aki a kor legjelentősebb törvénykönyvét állította össze.
A törvénygyűjtemény az ókori Mezopotámia legismertebb írásos emléke. A könyv nem
kötelező érvényű törvényeket tartalmaz, ez az „igazságos ítéletek” gyűjteménye. A király
jogászai válogatták össze a kor eseteiből, hogy mintául szolgálhassanak a további ítéletekhez.
A könyv felbecsülhetetlen jelentőségű, mert képet alkothatunk a kor társadalmi viszonyairól,
főként a tulajdonviszonyokról. A szövegből láthatjuk a palota (király) és a templom (papság)
vezető szerepét és az előkelők védelmét. A népesség zömét jelentő közrendű szabadok és a
félszabadok, muskénumok helyzetét jól mutatja a velük foglalkozó cikkelyek száma. Az
adósrabszolgaságra és a rabszolgaságra egyaránt találunk utalásokat. A társadalmi
különbségeket bizonyítják a különböző rétegek eltérő büntetési fajtái. A büntetések
általában nagyon szigorúak, többségükben halált szabnak ki. Az esetek jelentős részében
még a fejletlenebb jogfelfogást tükröző szemet szemért elv, a talióelv érvényesült.
Előrelépést jelent az okozott kár megtérítésének előírása. Bizonyos fogalmakból (például
bizonyítás, vádló, tanú, kiskorú) fejlett jogéletre következtethetünk. A család az apa
fennhatósága alatt állt, aki úgy bánt a családtagokkal, mint a tulajdonaival. Külön
védelemben részesült gyerekeivel szemben.

A pénz kialakulása
A pénz kialakulása hosszú folyamat volt. A cserekereskedelmet a gazdasági fejlődés háttérbe
szorította, így különböző „pénzpótló” értékek léptek be. Ilyen volt a nemesfém vagy bármely
ritka, ezért értékkel bíró tárgy (festék, ritka kő, kagyló). Egyre inkább tért hódított a
nemesfémek rudak, majd érmék formájában. Az érmék értéke döntően
nemesfémtartalmuktól függött. A kínai bronzérmék után klasszikus pénzt ismereteink szerint
először Kis-Ázsiában (Lüdiában) vertek (Kr. e. VII. század) elektronból (természetes arany-
ezüst ötvözet). Az érmék azért voltak kedvezőbbek, mint a nyers nemesfémek, mert
kibocsátójuk szavatolta nemesfémtartalmukat és súlyukat. A pénz diadalútjának kezdeti
állomásai a föníciaiakhoz, majd a perzsákhoz (dareikosz) kötődnek. A későbbiekben szinte
minden állam élt a pénzkibocsátás lehetőségével.