A Margit-legenda IV.

Béla magyar király lánya, Árpád-házi Szent Margit (1242–1270) Domonkos-

rendi apáca kolostori életéről, csodatételeiről szól, valamint róla szóló vallomásokat tartalmaz.
Ismeretlen időben keletkezett, ismeretlen szerzőtől származik és két latin nyelvű forrás nyomán készült.
Az egyik forrás az ún. Legenda vetus, a Margitról szóló legendák közül a legrégebbi, amelyet vélhetően
Marcellus, Margit gyóntatója és lelki vezetője írt nem sokkal Margit halálát követően. A másik forrás
az a jegyzőkönyv, ami az 1276-ban Margit életéről tartott második szentségvizsgálat során tett
tanúvallomásokat tartalmazza. A kutatók többsége szerint a legendát valószínűleg a 13. század végén
írták meg eredetileg latin nyelven, s ennek magyarra fordításából alakulhatott ki a 14. század végére a
jelenleg ismert szöveg. A legenda szövegét a Pray kódex őrizte meg, amit Ráskay Lea másolt 1510-
ben a Margit-szigeti domonkos kolostorban (vagyis ott, ahol Margit évszázadokkal korábban élt).
IV Béla még születése előtt felajánlotta gyermekét Istennek. Margit három évesen került a veszprémi
kolostorba. Domonkos szellemben felnövő leánya részére Béla király új kolostort építtetett a Nyulak
szigetén . Itt tett fogadalmat Margit 1254-ben, mindössze tizenkét évesen. Teljesen szabadon szentelte
magát az Úrnak, amit az is bizonyít, hogy kétszeri lehetőség ellenére sem kért Rómától felmentést
elköteleződése alól. Atyja ugyanis előbb a lengyel királlyal, később Ottokár cseh királlyal akarta
összeházasítani lányát. Margit azonban hűséges maradt fogadalmához.
Ránk maradt szenttéavatási aktáiból kiviláglik, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok
szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb betegek szolgálata. Nagyon
gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy a királylányt tiszteljék benne. Szent Margit az
alábbi egyszerű tételekben foglalta össze életének alapszabályát: „Istent szeretni, magamat megvetni,
senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni”A huszonnyolc évesen elhunyt Árpád-házi királylány
boldoggáavatási perét sohasem fejezték be, de tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943-
ban avatták szentté.
A legenda Margit rövid, aszketikus, kolostori életéről szól, akit a keresztény egyház által sugallt ideális
élet megtestesítőjeként ábrázoltak a műben: megvetette a földi életet, alázatosan, szegénységben élt,
nem tisztálkodott, sanyargatta önmagát, gyakran vezekelt, többek között ostorozta magát, vezeklő övet
(ciliciumot) hordott; s tette mindezeket úgy, hogy rendtársai is túlzásnak, királyi származásához
méltatlannak tartották eme cselekedeteit. Margit nem rettent vissza semmilyen alantas munkától. A
legenda leírja, hogy Isten csodás képességeket adományozott neki. Képes volt benyúlni a tűzbe anélkül,
hogy megégette volna magát. A tetvek gyöngyökké változtak rajta. Teste világított a sötétben. Holtteste
romolhatatlannak bizonyult, és rózsaillat lengte körül.
A legenda a középkori irodalom egyik leggyakoribb egyházi műfaja. A szó latin eredetű, olvasandót
jelent. A legenda olyan vallásos tárgyú, rövid terjedelmű, prózai kisepikai alkotás, amely egy szent,
mártír életéről, egy szent hely, ereklye keletkezéséről szól. A legenda erkölcsi tanítást kíván adni,
lelkesítő példát mutatni. A legendához történelmi igazság kapcsolódik. A gyönyörködtetés másodlagos
szerepet kap.
A legendák kezdetben latin, később anyanyelven íródtak. Legismertebb latin nyelvű legendáink közé
tartozik a Ferenc-legenda, amely Assisi Szt. Ferenc életéről, csodatételeiről szól. Az Árpád-házi
legendák közül ismertebbek a Szt. István, Szt. András, Szt. Gellért és Szt. Margit életéről szóló
legendák.