TÁJ, ERDŐ, EMBER

Az OEE Győr-Moson-Sopron megyei Magánerdő Gazdálkodási és Környezetvédő

Helyi Csoportjának szakmai és családi napja a Tóközben --- 2013.08.10.

I. ) EGY KIS HONISMERETI EMLÉKEZTETŐ.

A nyugati gyepű az Árpád-kori ( égett ) sáncok, fa~föld szerkezetű várak feltüntetésével:

[ Gömöri János: A nyugati határvidék korai sáncvárairól, különös tekintettel Sopronra. ( 2007 )
in: Savaria, 31. kötet http://jupiter.elte.hu/aaacikkek5/gomorisancvarak1.pdf ]

[[ Az „oroszok” = Dnyeper-menti svéd-varég ( viking-normann ) zsoldos harcosok. A térkép a Bécs-

Stephansdom-i feltárásokat még nem ábrázolja; a Kis-Kárpátok Morva-folyó felőli részére ( Sasvár ),
és a Morva-menti Erdőhátra Bécs környékéről áttelepített nyugati székely-magyar gyepűőrök
szállásterületeinek feltüntetése kívül esik e tanulmány témakörén. Az Árpád-kori határvármegyék a
térkép ábrázolta térségben: Kolon-/Zala-, Vas-, Locsmánd-, Sopron-, Moson-, Pozsony-vármegye.
*Locsmán∟d a Csicsmáń-hoz hasonlóan XII. sz.-i oguz/’úz törzsnévből keletkezett helynév. ( B.S. ) ]]
Moson várát 1074-ben még Miesen∟burg-ként írták át németre, --- az őslakos magyarok
„Moson”-ja ebből még fölsejlik… A tatárjárás után az Inn-mellékvíz Salzach térségi ( egykori )
Pallesdorf falucskából ( is ) jövő - és ősi fészkük nevét az itteni új településrészükre is
átszármaztató ( 1. írásos említése a XV. sz.-ból: Pal’esdorf ) - bajor-németek az akkorra el-
magyarosodott határőr besenyők eredeti *Beseń/Beseny szállásterület-nevéből is 1262-re
„Bezene”-t formáltak, ezt a török-korban érkező horvátok „bölény”-nek „áthallva” a
Bizunja/Bizonja nevet használják: és ez a mai Bezenye…

A) A Tóköztól északnyugatra, nyugatra és délnyugatra eső Nagy-Duna jobb parti Kisalföld-

rész természet- és termelésföldrajzi kistájai: [[ Minden földrajzi név változatai
időrendi/történelmi sorrendet követnek, tört-jellel elválasztva a különféle alakokat, tehát a
legelső helyen álló a legkorábbi. Ezek messze túlnyomó többsége „nem-szláv” és „nem-
germán”, hanem magyar, és/vagy a magyarokhoz csatlakozott - akár már a Hét-magyar
hon[vissza]foglalás előtt is itt élő, akár Árpád nagyfejedelemmel, vagy az őt követő
századokban érkező - keleti népektől eredő; a név előtti *-jel a ( főként magyarországi )
legkorábbi középkori okmányok latin átírásainak eseti tollhibáját kiküszöbölő rekonstruált
alakot jelzi, az összes többi: már a korai írásbeliségben is és/vagy ma is használt név. ]]

A Kárpát-medencén kívüli szomszédként: a *Laid∟āva(s)/*Li’t∟aḫa → Lajta/Leitha - felső

és középső - szakasza: [ a Magyar Nagyfejedelemség, majd Aba Sámuelig a Magyar Királyság
államhatára a Bécsújhelynél a Lajtát megközelítő *B/Visgá∟d-/Fisga∟”g”a-/Fischa-folyó
nyugati = a Dunába torkolló Fischa-Dagnitz ága volt; a Hét-magyar hon[vissza]foglalástól
Géza nagyfejedelem koráig Bécs is - az 1147-ben Szt. István első vértanúnak szentelt
Stephansdom Duna-hordalékkúpján a régészek által a közelmúltban feltárt egyik őrhely-
település ( és temető ) révén - a magyar határőrizeti 3 védvonalas gyepű-rendszer része
volt. ]
Fenyër vagy Lajta-zug [ nem „fenyér”!; a feny∟ër a hań/hany közmagyar fogalom ( egyik )
táji változata, és úgyszintén vizes-vizenyős/nedves helyet jelent ]: a 182 fkm hosszú Lajta
vagy Sár/Sárvíz# alsó szakaszának teljes ártere, és ettől északkeletre-keletre a Nagy-Duna
Hainburgi-rög alatti szakaszának jobb partja, ill. a Mosoni-Dunaág legfelső szakaszának jobb
partja felszíni közvetlen hatásterületéig terjedő, jó vízellátású sajátos kistáj
Lajtakáta~Köpcsény és Ad Flexum ( Danubii ) [ = „( a Duna ) kanyarulatánál” ] római katonai
tábor/Magyaróvár/Ungarisch-Altenburg között. #A sárga/”szőke” színre utalás: hóolvadáskor
az Alpokalja északkeleti elvégződésén ma Bucklige Welt-nek hívott dombvidéki kistáj, [ az
„1000 domb vidéke” ], és a Bécsi-medence déli öblözetében lévő, ma Steinfeld nevű
kavicshordalék aljzatú ( Neunkirchen és az 1119-ben Bécsből oda költöző német telepesek
által alapított Wiener Neustadt/Bécsújváros/Bécsújhely/Németújhely közötti ) kistájrészlet
löszös [ talajképző, ám az erózió okán helyenként denudálódott/lecsupaszodott ]
fedőrétegének a Pitten-folyó és a Lajta hordalékává válása miatti időszakos elszíneződés.
Mind a Bucklige Welt, mind a Steinfeld egyfelől az alpi, másfelől részben a déli - nyugat-
balkáni/illír - éghajlattípus ( → vegetáció ), részben a keleti - Kárpát-medencei, pannon -
éghajlattípus ( → vegetáció ) hatásai alatt áll. A Fenyër vagy Lajta-zug területén e
klímazonális hatások azonban csak a többletvíz-hatás mellett érvényesül(het)nek.

*Paráń∟d~{ a XIII. sz.-ban [ a légvonalban 12 km-re lévő Zarán(y)/Zuráń → Zarán∟d →

Zurn(dorf) = avar kori törzsnév/helységnév alapján ] ( tollhibával ) „Perun”, a tatárjárás utáni
mosoni német telepeseknél Parn∟dorf, a törökkori telepes horvátoknál Pa’n∟dorf, csak
1898-tól Pándorfalu }~Szombathely/[ a tatárjárás utáni mosoni német telepesek „Újtelepe” ]
Neusiedl → Nezsider~Legénytó/Barátudvar~Féltorony~Miklóshalma~Zurány~Lajtakáta/Gáta[
„káta” = ( korai Árpád-kori kipcsák-török/besenyő nyelven ) „őrhely”, a 3 védvonalas magyar
országhatár-őrizet középső gyepűjén ]~Mosonújfalu között van a legmarkánsabb alpesi
eljegesedések [ a kereken fél millió éve kezdődött Mindel, főként pedig a kereken negyed
millió éve kezdődött Riß ( vagy Riss ) glaciális stadiálisai# ] által felépített Duna-hordalékkúp
magas, a mai talaj- és rétegvíz-járások fölé messze kiemelkedő felszínű kavicsterasza, amely
az utolsó eljegesedés idején nagy mértékben denudálódott/lecsupaszodott, felszínének
csonka és váztalajai így többnyire terméketlenek: a kistáj természetföldrajzi neve Paráńdi-
/Pándorfalusi-magaslatok, ill. Paráńdi-/Pándorfalusi-puszta/Parndorfer Heide.
#
glaciális = a kereken 2 és fél millió éve kezdődött jégkorszak/pleisztocén leghidegebb -
gyakran valóban jeges - , egyenként több, mint 100.000 évig tartó szakaszai a glaciálisok,
amelyek között a mainál melegebb interglaciális köztesidőszakok voltak; egy-egy glaciális
átlagosan 4, különösen zord időszakra ( = stadiálisok ), és a köztük lévő viszonylag enyhébb,
sőt, néha kifejezetten meleg interstadiálisokra tagolódik. Közép-Európában [ de még Új-
Zélandon is… ] az alpesi sémát használják, amelynek glaciálisai jellegzetes végmorénájú ( =
gleccser-törmelékű és kavicshordalékú ) bajorországi folyókról kapták a nevüket. Mivel
globális jelenségekről volt/van szó, az alpesi - magashegységi - sémát mind a mérsékelt- és
hidegövi szárazulati ( kontinentális ) jégtakarók, jégpajzsok végmoréna-rendszerével, mind a
világóceán vízszint-ingadozásaival, mind a szubtrópusi-trópusi térségekben volt egykori
jelenségek ritmusával, továbbá a vegetáció-történettel is párhuzamosították/szinkronizálták.
A Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok igen nagy mértékben denudált kavicsfelszínén
megőrzött erdőtípus nincs, sőt, még természetes cserjebozót sincs. Az Országos Erdészeti
Egyesület 1933~1945 közötti elnöke, vitéz báró Waldbott Kelemen magyar királyi titkos
tanácsos ( anyai ágon Habsburg Frigyes főherceg unokájaként ) Magyaróváron született
unokaöccse: Waldbott Pál Albrecht báró - a soproni és a pécsi középiskola után a Magyar
Királyi Honvéd Ludovika Akadémiát alhadnagyként elvégzett katonatiszt, a Magyarországot
megszálló szovjet Vörös Hadsereg ellen utolsó töltényéig harcoló parancsnok, aki
Bajorországban esett hadifogságba, majd szabadulása után 1955-től féltoronyi/Halbturn-i
birtokközpontú nagybirtokos, gazdasági tanácsos, 1956~’57 telén - a Nemzetközi
Vöröskereszt önkénteseként - a zöldhatáron átmenekülő magyarok ausztriai fogadásában
hónapokon át ápolóként is dolgozó, ellátásukat saját vagyonából is segítő ember, a
Burgenländische Forstverein ( Várvidéki Erdészeti Egyesület ) aktív tagja, vadászati szakíró,
kedves szerény magyar úr [ sajnos, néhai: † 2008 ] - a XX. sz. ’70-es~’80-as éveiben a
keskenylevelű ezüstfa ( Elaeagnus angustifolia ) mellett tamariszkusszal, ill. gledícsiával is
kísérletezett, lényegében eredménytelenül. Ha faállományt nem is, az apróvad számára
töviskes cserjebozót „vadsűrűket” mégis sikerült létrehoznia.

A Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok geológiai folytatódása Győr délkeleti részein és azoktól

keletre: Bana~bőnyi Duna-teraszok, majd a Kisbér-igmándi medencén túl a Gerecse-peremi
Duna-teraszok ( = az Általér torkolatától Esztergomig, a kistájrészletet „Dorogi-félmedence”
neve is ismert ); bővebben ld. http://www.palmito.hu/dolgozatdl/2komeszt.pdf
A kereken 130.000 évesnél idősebb, még a Riß glaciális stadiálisaiban és/vagy még korábban
( Mindel-glaciális ) lerakódott hordalékokból = a „régi kavicsokból” kialakult ún. régi ( =
öregebb ) teraszok északi határa: Győr(-Kismegyer )~Győr(-József A. u.)~Győr(-Győrszentiván
vasútállomás )~M1/M19 csomópont~M1 nyomvonal-sávjának déli környéke az Általérig.
Győr és Bőny közigazgatási területén a többé-kevésbé erodált felszínű régi ( = öregebb )
kavicsteraszok néhány sziget-(„tanú”-)halma: Kokashegy, Sashegy, Nagyhegy, ( bőnyi )
Szőlőhegy. Az új ( = a kb. 115-110.000 éve kezdődött = legutóbbi = Würm glaciális
stadiálisaiban és interstadiálisaiban lerakódott ) teraszok és a régi teraszok határa a terepen
eléggé jól látható tereplépcső --- amiként a Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok peremein, ill.
lábazatánál is. A győri kokashegyi és sashegyi kavicsbányából gyermekfej-/tekegolyó-
nagyságú jégkorszaki Duna-görgelékek, „kavicsok” is kerültek elő…

Nem a Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok, vagy a Mosoni-róna területén, hanem a

lényegesen alacsonyabb fekvésű, geológiailag fiatalabb környezetükben: az ún. régebbi
kavicsok/régebbi teraszok előterében - a mai Duna-medrekig/-ágakig - rakódtak le a
Würmben és a föld-, ill. vegetációtörténeti jelenkorban ( Flandria interstadiális, azaz holocén )
a Duna ún. új kavicsai/új ( gyakran lapos és/vagy a stadiálisok jelenségei során ellaposodó
tetejű ) hordalékkúpjai/új teraszai; [ Lajta-zug, a természetföldrajzi egység Csalló- és
Szigetköz, Fertő-Hanság-medence északi részei, Tóköz északi részei ]. A mai ártereken - a
gátépítések óta: mind a hullámtereken, mind az ármentett oldalakon - az általában 50~200
m átmérőjű, lapos tetejű hordalékkúpok újkori tájneve a gorond vagy görönd --- az ártéri
mikrodomborzatban ( is ) alapvető szerepet játszanak, ( a fafaj-megválasztáskor különösen
ügyelni kell rájuk ). A lápok ( Hanság ) ún. szigetei is az egykor szabályozatlanul beléjük folyt
ősi folyók hordalékkúpjai, tehát gorondok/göröndök.
Mosoni-róna/( Wieselburger) Heideboden:
Északnyugaton a Paráńdi-/Pándorfalusi-hordalékkúp töréslépcsőjének lába határolja, azaz
Féltorony~Legénytó/Barátudvar/Mönchhof~Gálos/Gols~Védeny/Weiden am See, a Fertő-tó
parti dünesorától keletre [ a néhai Csicsmáń/Zitzmannsdorf, és tőle délre ]
Poth/Pátfalu/Podersdorf am See, majd Szent Mária/Boldogasszony/Frauenkirchen déli
külterületei, ( = a Fertő-zug pereme ); déli határa a Mosonszentandrás/Sankt Andrä am
Zicksee#~(Moson)Tétény/Tadten~Szántó/(Moson)Tarcsa/Andau közti út, majd Váras-
Balogd/Jánossomorja~Újrónafő és a Mosoni-Dunaág Cseregle-i meanderének jobb parti
közvetlen hatásterülete; északi határa Miklóshalmától Hegyeshalmon át Magyaróvárig a
Lajta jobb parti árterének szegélye, a Lajta-torkolattól lefelé a Cseregle-i nagykanyarig a
Mosoni-Dunaág jobb parti árterének szegélye. #A Zick∟See = a tatárjárás után betelepülő
mosoni németség által félig(!) tükör-fordított magyar földrajzi név: „Szík(es)-tó”… Utalás a
község határába nyugatról benyúló Fertő-zug ma 180 ha-os sztyeppei szíkes-tavára. A „szík”
németre „lefordíthatatlan”: a Bajorföldről érkező betelepülők először itt láthattak szík-
„virágzást”, ill. használhatták fel az összesöpört szíksó szódáját/lúgját különféle célokra --- a
Kárpát-medencétől nyugatra a klíma évszakosan arid jellege ismeretlen, a földfelszínen tehát
nem tud kialakulni tulajdonképpeni szík, míg nálunk rendszeresen. A szík → Zick ( is ) tehát a
magyar őslakóktól átvett kölcsönszó a helyi német tájnyelvben; a Zicksee-t megkülönböztető
jelzőként csak nem rég illesztették a település nevéhez.

A Mosoni-róna nagy része klímazonális fekvésű, észak-déli lejtésű, ( Hegyeshalom átlagosan

8 m-rel fekszik magasabban, mint a tőle mintegy 10 km-re fekvő jánossomorjai vasútállomás
); a talajvíztükör átlagos mélysége a felszínhez képest 3~5 m-re, vagy ( pl. északnyugaton:
Mosonszolnok és a Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok rézsűalja között ) még mélyebben
található, ezeknek már sem a talajképződésre, sem a vegetációra nincs közvetlen befolyásuk.
A táji, azaz mezoklíma kontinentális, jelesül sztyeppe-jellegű, így a kavicshordalékra települt
„homok x lösz” összetételű fedőrétegen a holocénban főként a csernozjom főtípusba
tartozó, azaz mezőségi talajok alakultak ki. Mivel a Mosoni-róna a Kárpát-medence
szélkapuja, a defláció nagyon sok helyen - főként pl. Mosonszolnoktól nyugatra és
Jánossomorja pusztasomorjai határában - elhordta a termőtalaj jelentős részét,
denudálódott a kavicsos hordalékkúp, így már az antikvitás idején is a kelta boi(us)-törzs (
fátlan ) pusztájaként emlegették, [ nyilván együtt a Paráńdi-/Pándorfalusi-pusztával ].

A XX. sz. ’60-as~’80-as éveiben a nagyüzemi mezőgazdálkodás a gépi ( erő- és munkagépek,

helikopteres vegyszerezés ) technológiához igazított nagytáblásítás érdekében megszüntette
a 2 világháború közötti táblarendszer határaira szél-mérséklő céllal ültetett ún. mezővédő
erdősáv-rendszert, így az átlagos tavaszok ún. bőjti szelei, továbbá az aszályos évek
tarlóhántásai idején évi 5~15 cm-nyi, néha még vastagabb termőtalaj-réteget kapott fel a
szél, és a Hanság térségében szórta le. A sok helyen denudálódott kavicsfelszín váztalajai
olyan sülevényesek, hogy nyereséges vagy legalább önfenntartó mező- és/vagy
erdőgazdálkodásra alkalmatlanná váltak. A több eliszapolható alkatrészt tartalmazó, de
sekély termőrétegű földes váztalajokon feketefenyővel, turkesztáni - más néven pusztai -
szilfával ( Ulmus pumila ), helyenként keskenylevelű ezüstfával ( Elaeagnus angustifolia )
kísérleteztek, a viszonylag kevésbé sérült, ám csonka talajokon mezei szil elegyes cserrel,
vagy ( a részben méhlegelő célú ) akáccal is. A mezőgazdaság szőlővel is próbálkozott.
 ← Termőréteg-vastagság,
egyúttal ( deflációs ) termőréteg-sérültség a XX. sz. ’70-es évei közepén a Mosoni-róna [ és a
Lajta-zug ] csonka-magyarországi részein.

Jánossomorja-Mosonszentpéteren szémiklímazonális - a talajvíztükörhöz közelebbi, ám a

profilra legfeljebb csak ritkán ható - fekvésben egy anyagnyerőhely fedőrétegeiben a
felszíni réti csernozjom alatti meszes öntésiszapba ékelődve egy barna erdőtalaj főtípusba
tartozó fosszilis talajt találtak a legutóbbi eljegesedést jelző ún. kavicszsákos, fagy-
dagasztotta ( krioturbált ) rétegek fölött; azaz a legutóbbi Würm-stadiális legzordabb
időszakai utáni enyhülési helyzetben volt itt olyan fázis is [ valószínűsítem, hogy vagy az
Allerőd-ben, vagy az ó-holocénban ], amikor viszonylag zárt erdő kisebb tömbje borította
mintegy 2 évezreden át az itteni talajt, lehetővé téve az erdőtalaj-képződés dinamikáját.
Gálos, Legénytó/Barátudvar és Féltorony tavaszi szántásaiban is tűnnek fel egykori barna
erdőtalaj „B”-szintjére - azaz egykori, legalább erdőfoltokként létezett erdőkre - utaló
elszíneződések. A középkori Magyar Királyság latin írásbeliségéből nem maradt fenn olyan
okirat, amelyben utalás lenne e fás ( „erdős” ) sztyeppe jellegű kistáj fafajaira; klímazonális
fekvésben a csenkeszes pusztai tölgyest, ill. a már zártabb gyöngyvirágos tölgyest alkotókon
kívül valószínűsíthetők a tatár-juharos lösztölgyes és a mezei juharos tölgyes társulások fajai.
[ A tatárjuhar klímazonális ökotípusa az Igmánd-Kisbér vonaltól nyugatra a kerekítve
1300~1800 közé eső ún. „kisjégkorszakban” gyakorlatilag kipusztult, a szémihidromorf
ökotípusa is csak néhány refúgiumban/menedékhelyen maradt fenn --- a Mosoni-rónán ilyen
sem ismeretes ].

A Lajta és a Mosoni-Dunaág közelében is, a Mosoni-róna szegélyén, peremei közelében is a

már szémi-klímazonális öntés csernozjomok a tipikusak, az eredeti vízfolyások
felhasználásával kialakított csatornák mentén az egykori ártér-sávokban, szémi-hidromorf
fekvésben a csernozjom öntéstalajok és a magas-ártéri öntéstalajok a jellemzőek. [ A
Mosoni-rónának Hanságliget ( ill. a tulajdonképpeni Rábaköz és a Tóköz határa ) felé
földnyelv-szerűen nyúló lapos gorondsorán, Jánossomorja délkeleti határában, a Hanság-
Nagyerdő vasúti megállóhely közeli Korona-erdő kőrisese, és a Nagyerdő más foltjai -
vitatható, hogy még a Mosoni-róna szegélye, vagy már a Hanság pereme - az eredeti tölgy-
kőris-szil keményfa-liget növénytársulás több elemét is őrzik; a közelükben lévő,
mikrodomborzatilag „nem gorond” fekvésű, sok eredeti flóraelemet is megőrzött/megőrző
rét~láprét ( helyi neve „Kerti-bokori rét” ) már egyértelműen a Hanság része ].
A Mosoni-róna szegélyein, főként a Hanság felé esőkön, tehát a kistáj hidromorf/többletvíz
hatású fekvéseiben a réti talajok főtípusába tartozók találhatók: a réti csernozjom, ill. a
csernozjom réti talajok a mikrodomborzat függvényében mozaik-mintázatban váltakoznak. A
Hanság közelében a mélyedésekben egyre gyakoribbak a lápos réti talaj és a tulajdonképpeni
láp-talaj foltok is, azonban ahol ezek válnak uralkodóvá, az már maga a Hanság.

[ Jánossomorja: a XIII. sz.-ban Balog és Váras-Balogd, majd a templom védőszentje alapján - a

magyarban mindenkor Keresztelő Szt. Jánosra utaló Szent Iván - magyarra fordítva:
(Moson)szentjános + már az Árpád-korban is védőszentjéről elnevezett (Moson)szentpéter 1950-ben
egyesült. 1970-ben csatlakozott hozzájuk Puszta-Somorja, amely egykor besenyő határőrhely volt a
magyar országhatár 3-as védővonal rendszere belső gyepűjén: korai nevén
Geszter∟éń/*Geszter∟éd, és a magyar Boldogasszony/Szűz Mária névhasználat helyett a latin
Sancta Maria részleges tükörfordítását használva Szent Mária[-templom ], ( egyszerűsítő hétköznapi
kiejtésben ) „Szen’marja/Sen’marja/már 1440-ben Sa’marja/utóbb So’morja”, a tatárjárás után ide
települő mosoni németek „áthallásában” Sommerein, a török időkben ide települő horvátoknál:
Šomierja.
Csütörtökhely/Pünkösdvásárhely(Pfingsmark) a török korban elnéptelenedett. A Jagelló-házi II. Lajos
magyar királytól kapott jegyajándékként 1522-től Habsburg-tulajdonú magyaróvári váruradalom
1766-ban szintén jegyajándékként [ Habsburg–Lotharingiai Mária Terézia királynő adta a lányának,
Mária Krisztina főhercegnőnek, aki ekkor ment férjhez Albert Kázmér szász herceg, lengyel királyi
herceg, majd a házassága révén osztrák főherceghez ] főhercegi uradalommá lett, amelyben az
egykori Pünkösdvásárhely helyén hozták létre Jesse-majort. Jesse-majort és határát a II. világháború
előtt megvásárolta a magyar állam, és 1946-tól a neve Őrcsütörtök lett, 1947-től pedig felvette
Mosonszentjános egykori nevét, Várbalog alakban ].

A Mosoni-róna több pannon, sőt, pontusi sztyeppei flóraelem legnyugatabbi síksági élőhelye.
{ Némelyik faj populációi a Balf-ruszti, más néven Fertő-melléki dombvidék, ill. a Lajta-
hegység, vagy a dél-morvaországi Pálava-/Pollau-i mészkőrög déli/verő oldalain a
sziklagyepekben, karsztbokoredők cserjés-tölgyesei rendzina-talajain, védett
menedékhelyein ( refúgiumokban ) is előfordulnak, de síkvidékeken és tömegesebben, így a
Bécsi-medencében már nem, tehát a Morva-mezőn sem.

Az Altaj-hegység északnyugati előterében Észak-Turán fás ( „erdős” ) sztyeppjeinél ( Baraba-

sztyeppe ) kezdődő összefüggő áreáján belül a mérsékelt övben klímazonális síksági
fekvésben nyugatabbra ( leszámítva az utolsó eljegesedés elől az Ibériai-félszigetre menekült,
vagy a mainál szárazabb ó-holocén fázisban Dél-Svédországig eljutott, és ezeken az
élőhelyeken kis foltokban, szubreliktumként megmaradt élőhelyeit ) már nemigen található
olyan életképes tavaszi hérics-/Adonis vernalis-populáció, mint pl. Várbalogon.

Szintén az Altaj-hegység északnyugati előterében [ egyedül itt érve el Délnyugat-Szibéria

határát, tehát a faj „szibériai” jelzője megtévesztő: valójában a szakirodalomban Q-U-
T/Quercus-Ulmus-Tilia főtípusú kontinentális~szubkontinentális lombos erdő ártéri és
láprétjeit jellemző, a Q-U-T néhány elemével együtt Észak-Turánba is átnyúló elterjedésű,
ennek okán nyugat-eurázsiai, ám dominánsan európai faj ], Észak-Turán fás ( „erdős” )
sztyeppjeinél ( Baraba-sztyeppe ) kezdődő összefüggő áreáján belül a mérsékelt övben
klímazonális síksági fekvésben a nedves viszonyokat legalább időszakosan igénylő szibériai
nőszirom/Iris sibirica emelendő ki a Mosoni-róna kapcsán. [ Keletebbre a Mosoni-Dunaág
árterében a réteken, néha a magas-sásosokban is elegyfaj a szibériai nőszirom, helyi nevén
„kék vízililiom” pl. a győri Püspökerdőben, társulás-alkotó - Iridetum sibiricae - a folyóág
Győr-Likócs alatti árterében, egészen az ún. Felső-szigeti-rétekig. A Mosoni-rónához képest
dél felé a Nagygeresd~Répceszemere közti szabályozatlan Répce-meder menti ártér rétjein
vannak szép szibériai nőszirom-populációk ].

A szibériai nőszirom elterjedése északi határait a viszonylag magas nyári hőigénye határolja
be, így legfeljebb a lombelegyes és/vagy a közel elegyetlen déli, azaz erdeifenyő-tajga ( nem
túl zárt, hanem ún. „világos aljzatú tajga” ) rétjein él meg, a luc-tajgában már nem; délen
viszont az ürömfüves sztyeppék, félsivatagok, sivatagok viszonyait már nem viseli el
többletvíz hatás mellett sem. A Kárpát-medence nyugati harmadában ma szubreliktum-
jellegű, egyúttal itt éri el nyugat-eurázsiai síkvidéki áreája nyugat-délnyugati határait; (
tőlünk nyugatabbra a Bajor-medence egyes kistájait még úgy-ahogy kedveli, Elsaß-ban és
Lotharingiában, ill. a Közép-Rajna mentén azonban csak izolált maradvány-foltjai vannak,
korábbi éghajlat- és vegetáció-történeti fázisok tanúiként, amint láthatóan jégkorszaki
refúgium-/reliktum-helyzetűek a mediterráneumi, jelesül a dél-itáliai és a dél-balkáni izolált
élőhelyei/populációi is )].

A szibériai nőszirom/Iris sibirica áreája: http://www.schutzgemeinschaft-

ammersee.de/fileadmin/user_upload/pdf/JB_2009/Iris_sibirica_01.pdf
szibériai nőszirőm ( Iris sibirica )
A Mosoni-róna nyugati peremén mocsárréteken élő szibériai nőszirom egyfelől a magas-füvű
félnedves/kiszáradó pannóniai kékperjés réteken - Molinion ( syn. Molinietum ) coeruleae -
, másfelől ( a nedvességi skála másik végén ) a nedves-vizes termőhelyeket jelző magas-
sásosok kísérőjeként is előfordul; [ a Fertő-zug peremi kilúgozottabb/kevésbé szíkes
laposokban vikariánsa/helyettesítője a valamelyest sótűrő Iris spuria/korcs nőszirom ]. A
szibériai nőszirom csakis háborítatlan réteken marad meg és/vagy talál magának új
élettereket, a magérése előtti kaszálást sem viseli el. [ A magántulajdon használatának
közérdekből korlátozása okán a kismartoni Landesregierung valoritáson számolt jelentős évi
„zöldkár”-ellentételezési összegeket fizet ki pl. a csicsmáńi gazdáknak az 1. kaszálás
elhagyásáért, a 2. kaszálás késleltetéséért, és az élőhelyet ( korlátozott számban ) látogatók
számára kialakított és fenntartott, kijelölt „tipegő ösvényekért”. A gazdáknak ez - a
belépőjegyekkel és a vidéki turizmus egyéb szolgáltatásai nyújtása által - akkora árbevétel,
hogy a saját birtokukon minden egyes látogatócsoportot maguk kísérnek végig, szigorúan
ügyelve arra, hogy „a fűre lépni tilos”…].

A szibériai nőszirom egyik, a nemzetközi szakirodalomban is jegyzetten híres populációja a

Mosoni-róna nyugati szegélyén, az itteni Fertő-parti dünesor közelében a ( Védeny, Pátfalu
és Gálos közötti ) Csicsmáń környéki nedvesebb réteken él. [ Az Árpád-kori köztörök nyelvű
oguz/’úz ( más nevén: tork/türk, későbbi egyik nevükön: „fekete kun” ), a Barcaságból a XII.
sz.-ban, majd a tatárjárás előtt több hullámban széttelepített segédnépek közül a
csicsmáń/csicsmány törzsbelieknek a nyugati magyar határőrizetbe betagolt települése, a
tatárjárás után betelepülő mosoni németek nyelvén Zitzmannsdorf; a falut az oszmán-török
hadsereg semmisítette meg 1529-ben, Bécs ellen vonulva ]. A csicsmáńi - az állandó
nedvesség párolgása okán a környezetüknél hűvösebb - réteken a sok jégkorszaki
maradványfaj egyike a fehér zászpa/Veratrum album is. A csicsmáńi klímazonális ( =
többletvíz hatás nélküli ) pusztákon viszont a sztyeppei mezoklímát és a laza szövetű sekély
termőréteget jelző árvalányhajas gyepek hökkentik meg a vizes élőhelyek felől érkezőt. Az
Észak-Turánig ( Délnyugat-Szibériáig ) terjedő pontusi élővilág legnyugatibb tagja: a
Pannonicum flóra elemei mellett számos letűnt vegetációtörténeti fázis fajai populációinak is
a menedékhelyei/refúgiumai a csicsmáńi szárazabb gyepek és nedvesebb rétek.
Darányi Ignác - 1895~1903, majd 1906~’10 között földművelésügyi miniszter, 1896-ban a Bp.-
vajdahunyadvári Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapítója, 1900-tól a Magyar Természettudományi
Társulat örökös tagja, 1902-től haláláig ( 1927 ) a Dunamelléki Református Egyházkerület
főgondnoka, 1909-től a Magyar Tudományos Akadémia tb. tagja, a Tanácsköztársaság bolsevik
diktatúrája által bebörtönzött túsz - 1908-ban miniszterként felhívásban fordult Magyarország
„művelt közönségéhez”, hogy működési területükön a természeti értékeket, emlékeket felismerve és
az adatokat összegyűjtve a fenntartásukra tegyenek javaslatokat.
Az alábbi - Trianon előtti - térképen jól látszik, hogy a magyarországi „művelt közönség” és
a tudomány kezdte felismerni Csicsmáń/Zitzmannsdorf értékeit, és oda tudott hatni, hogy
megmaradjon a részben hidromorf~szémihidromorf rétekből, részben klímazonális fekvésű
gyepekből álló puszta térbeli egysége, ill. hogy a tulajdonosok ne törjék fel a saját részüket.
Az impériumváltozás után, 1926 óta természetvédelmi terület mintegy 410 ha, ma több
nemzetközi védelmi egyezmény listáján is rangos helyet elfoglalva. A XX. sz. ’80-as évei óta a
Fertő-körüli kerékpárút is érinti. A védett területtől keletre a Mosoni-róna még magasabb
fekvésű klímazonális részein pedig ( a kevés szántó mellett ) elsősorban szőlőművelés folyik.
 A NASA-felvétel is jelzi: sok
magántulajdonos gazdálkodik Csicsmáń rétjein, gyepjein ( ld. a sötétzöld folt kelet-nyugati parcelláit
Védeny/Weiden am See és Pátfalu/Podersdorf am See között ), szakkezelve(!) azokat. A
természetvédelem szakembereivel a rendszeres együttműködés tanácsadást, közös bejárásos
ellenőrzést, a Landesregierung illetékes részlege felé a kifizetések jogosságának igazolását jelenti.
[ Állami tulajdon gyakorlatilag nincs a térségben. Csicsmáńban magántulajdonú védett rétekről,
gyepekről van szó, de pl. a Lajta-hegységi Esterházy-hercegi erdőkbe, vagy a Nagymartoni (
Mattersburg ) Erdőbirtokossági Társulat ( Urbarialgemeinde ) eszmei hányad szerint
tulajdonosonként nyilvántartott, a valóságban egységként kezelt erdeibe akár az erdőfelügyelők is,
de még a kutató tudósok is csak a jószágkormányzóval való előzetes időpontegyeztetés, és
mindenkor az illetékes helyi erdész szakember jelenlétében mehetnek be bármilyen célból. Így
működtetik/használják a magántulajdont ott, ahol nem volt 4 évtizedes bolsevik világ. És ki vigyázna
jobban egy-egy védett értékre, mint az a gazda, akinek az ősei azt nemzedékről nemzedékre
megőrizték, ő maga pedig jövedelme jelentős részét azzal nyeri, hogy a védett értéket szakszerűen
fenntartja, a terhelhetőség ökológiai határain belül be is mutatva a természetkedvelő látogatóknak ].

A Hét-magyar hon[vissza]foglalás máig élő tanúi közé tartoznak a Mosoni-róna nyugati

peremén és a Bécsi-medencében lévő Tétény szállásterület-nevek → helynevek ( is ):
 ← hún lovas ( kínai rajz );
Árpád nagyfejedelem ( † 907 ) vezértársa volt a Hét-vezérek közé tartozó Té’tény ( a korabeli
latin átírásban: Tühütüm ), egy időben fővezérként/gyula-ként a Hét-magyarok közötti 2.
legnagyobb tekintélyű tisztség betöltője, akinek a téli szállása a budai Tétény ( Buda- és
Nagytétény ), nyári szállása a Fertő-tótól keletre [ a későbbi Moson vármegyei ] Tétény ( ma:
Tadten ) + a Bécsi-medence nyugati öblözetében, a 3 védvonalas határőrizeti, azaz gyepű-
rendszer legkülső sávjában a Sankt Pölten-közeli Tétény/Teten∟dorf volt. Majd törzse
népének többségével Erdélybe költözött, a Magyar Nagyfejedelemség keleti honvédelmének
a saját önigazgatásuk megőrzése mellett szintén oda vezényelt székely-magyarokkal közös
megszervezésére.
Tétény és családja, nemzetsége a nyugati birtokait is megőrizte: több nemzedékkel későbbi
utóda - Géza nagyfejedelem felesége, Vajk/Szt. István édesanyja - Sarolt, akinek lánykori itt
tartózkodására utalhat a *Sarold/( a magyar nyelv-változásnak megfelelően a helyiek által
mindmáig megőrzött kiejtésben: Saró’d, a hosszú magánhangzókat átírni nem tudó 1313-as
latin oklevélben „Sarud” ) településnév, amely a tatárjárás után a térségbe telepedő Moson-
és Sopron-vármegyei németség nyelvén *Schrold∟en/Schrollen lett, és csakis a Habsburg-
Lotharingiai II. József „kalapos király” által elvégeztetett ún. 1. katonai felmérés német
anyanyelvű mérnökei írtak fel a térképükre Sarrod-ként, [ tudjuk: a német írásban a
mássalhangzó-kettőzés csakis azért van, hogy az előtte lévő magánhangzót feltétlenül
rövidnek ejtsük… ], aztán ez a forma lett „az államigazgatási hivatalos”, majd a helyi magyar
népi kiejtéshez is igazodva/igazítva a XIX. sz.-ban a magyar iratokban már ékezetet is tettek
az „ó”-ra: Sarród…

Öntözéssel és (szerves-)trágyázással, továbbá nagytábla-méret csökkentés után ún.

mezővédő erdősáv-rendszerrel a Mosoni-róna klímazonális fekvésű szántóinak
termőképessége jelentősen javítható ( lenne ) a néhai vasfüggöny innenső oldalán is.

Az egymástól alapvetően különböző, egymásra csakis síkvidéki jellegük okán hasonlító Lajta-
zug + Mosoni-róna + ( néha ide sorolva ) a Fertő-zug közös neve: Mosoni-síkság.

A Kimle~Kimle-Károlyháza és Rábl-major közti parti dünesor alig másfél~2 km széles

terepalakulat, amely már a vízrendezések előtt a felszínen(!) elválasztotta a Szigetköz és a
Mosoni-sár/Hanság felszíni(!) vízrendszerét, így közöttük is tájhatárrá lett, ám a Dunából
eredő, a Duna Csallóköz~Szigetköz nevű egységes hordalékkúpjába bepréselődő rétegvizek a
felszín alatt dél felé a Rábca környékéig áramlanak: dunai árvizek idején tipikus
közlekedőedény-jelenségként pl. az észak-hansági Krisztina-berekben az ásott kutakat
fedéllel kell lezárni, mert enélkül a feltörő víz - tájnevén: „(fel)fakadó víz” - kiömlik belőlük.

A Mosoni-Dunaág Cseregle-szigeti nagykanyarja/meandere, ( Kimle fölött, Károlyházától 1

km-re ); [ Kertész József felvétele ]:

A Fertő-Hanság-medence: 3 „teknő” füzére.

A nyugati mélyedés a Fertő: legnagyobb része sekély állóvíz, Európa legnyugatabbra fekvő
sztyeppe-tava. Magyar természetföldrajzi közszó, a Kárpát-medencében más sekély,
agyagos-sáros szegélyű, feltöltődő/feliszapolódó teknőket, mélyedéseket is neveztek
„Fertő”-nek, köztük az Árpád-korban pl. a mai Velencei-tavat. A tatárjárás után betelepedett
mosoni németség a tó északi öble mellett általuk létesített Újtelep/Neu Siedl alapján nevezi
Neusiedler See-nek, a török időkben betelepedő horvátok ezt vették át, a „tó” kifejezést
anyanyelvükre tükörfordítva.
A Fertő „teknőjének” volt egy „Rábá-s” őskorszaka is: a közelmúltban találtak meg tófenéki
furatokban kizárólag a Rábából számaztatható kavicsréteget --- a pliocén végi~pleisztocén
legeleji Duna-kavicshordalék eredetű alapokaljai „Cser” kistáj tereplépcsőjének keleti
lábazata mellett a Nick~Répcelak~Csánig térségtől folyó mai Répce és/vagy Kis-Rába a
valamikori Rába-delta legnyugatabbi ágaként a Pomogy-nyárligeti küszöbön át utat talált a
Fertő-„teknőbe” is.
A parti színlők és a tavi rétegek alapján a mai tó ( ősének ) kialakulását a Würm-finál (
másképp: Dryas-II. vegetációtörténeti fázis ) idejére teszik: ( kerekítve ) Kr.e. 17,9~15,1 k.y.
közé, azaz átlagosan mintegy 18.000 évvel ezelőttre. A Hét-magyar hon[vissza]foglalás óta is
a múltban a Fertő - művi zsilipelés híján - időszakosan kiszáradt, pl. 1318~’24 között csak
„folyócska” csordogált a legmélyebb részein, vagy pl. teljesen kiszáradt 1740~’42 között,
1811~’13 között, vagy 1866-ban. Ezzel szemben a mai, művileg szabályozott 310~325 km2-es
felszínénél jóval nagyobb is volt, pl. 1768-ban átmenetileg/időszakos áradás jelleggel
515 km², elárasztva az azóta ( újra ) kiszáradt Fertő-zugot is, a korábban ott létesült
településeket is; ( van hasonló áradás- és település-átköltözés értesülésünk a középkorból is
). Ám a Mosoni-róna csicsmáńi klímazonális ( = többletvíz hatás nélküli ) pusztáinak
növénytársulásai, vagy a Csicsmáń környéki nedvesebb rétek sót/szódát nem tűrő
növénytársulásai, bennük a jégkorszaki túlélő/reliktum fajok egyetlenegy tartósabb Fertő-
árvizet sem éltek volna túl, ha pl. az 1768 körüli „Mega-Fertő” őket is elárasztotta volna, nem
hogy évekig tartó vízborítást, és --- másik hely ( élőhely ) sincs, ahonnan egy ilyen pusztulás
után visszatelepedhettek volna: ez - a geológiai és a domborzati tényeken túl - is
bizonyítéka, hogy a Mosoni-róna adott vidéke nem a Fertő-medence ( benne a Fertő-zug )
része. [ Természetföldrajzilag megengedhetetlen „nagyvonalúság” ( politikailag pedig sanda
„lihegés” ) a Fertőtől keletre lévő, Trianonban elcsatolt nyugat-magyarországi területek
összességét besuvasztani valamiféle soha nem volt méretű Seewinkel-be ].

A Fertő víztömege nem csak a vízgyűjtőterületére hulló csapadékból gyarapodik: izotópos

vizsgálatokkal a közelmúltban igazolták, hogy a felszín alatt, rétegvízek formájában a tavi
feküjéig érkező utánpótlást kap a Dunából is. A Fertő, tehát a Fertő-Hanság-medence nyugati
„teknőjének” természetes túlfolyó küszöbe/átbukó foka a Pomogy és Nyárliget közötti ún.
lápszűkületnél/láptoroknál található, közelében ma zsilip szabályozza a tó vízszintjét.
Északon a vízfelületnek ma közel a felét borító nádasokat helyenként művileg visszaszorítják,
déli öblének túlnyomó része ma nádas.

Fertő-szög/Fertő-zug/Seewinkel = Poth/Pátfalu/Podersdorf am See déli külterülete, majd a

Szent Mária/Boldogasszony~Mosonszentandrás~Valla~Pomogy/Pamhagen közti út és a
Fertő-tó mindenkori keleti partja közti szíkes~szíkes-tavas sztyeppe, amely korábbi magas
Fertő-vízállások szárazra került egykori tavi feküje. A szíkesedéshez három feltétel egyidejű
jelenléte elengedhetetlen, és ez itt adott: 1) vízzáró-víztorlasztó aljzat felett felszín-közeli só-
adó réteg, [ ez itt a harmadkori Pannon-tenger sós vizéből a tengeri feküben felhalmozott
lúg-/szóda-mennyiség ], + 2) az évnek legalább egy évszakában deficites vízháztartás, amikor
is több a párolgás, mint csapadékból a bevétel, így az aszály során az altalajból a só a
kapillárisokban a felszínre jut, és ott kicsapódik ( = „szík-virágzás” ), + 3) a területnek kicsi a
relief-energiája, magyarul: közel sík, tehát a későbbi évszakok csapadékaiban feloldódó só
összessége sem távozik a területről a csurgalékvízzel valamely vízfolyás révén, vagy a
rétegvizek intenzív oldaláramlásával, hanem az évek során egyre inkább felhalmozódik
helyben. A szík „fajtái” ezen belül már csak a só-felhalmozódás kémiai összetételétől, vagy az
időnként csapadékosabb periódusok szó szerint kilúgozó hatásának mértékétől függnek; (
szoloncsák → szolonyec → szology szíkesedési sor ). A Fertő-zug főként szoloncsákos talajain
vakszík, szíki rét és ürmös-puszta jellegű sztyeppe-foltok mozaik-mintázatban váltakoznak, a
ki nem száradó tocsogókban pedig szíki iszapnövényzet található.

Mosoni-sár/Hany/Hanság/( Wieselburger ) Waasen: 2 nagyobb medencéből álló síkláp-

vidék, vízmérlege bevételi oldalán a csapadékon kívüli többletvízként a nyugati medence déli
részének fő vízellátója - mind felszíni, mind felszín alatti vizek formájában - a Rába, északi
részének és a keleti medencének ( = utóbbi az ún. Lébényi Hany ) fő vízellátója ( ma már
szinte kizárólag a felszín alatti rétegvizek formájában ) a Duna. Miközben a Fertő
többletvizei, ill. az Alpokaljáról az Ikva és a Répce vízgyűjtőterületeinek többletvizei is
eljutnak a Hanság egy részébe. Északi részeinek ( területileg a többségének ) Árpád-kori neve
volt a Mosoni-sár. A „hany”= „mocsaras, ingoványos terület, láp” jelentésű, a Kárpát-
medence magyar-lakta területein egykor mindenütt ismerték és használták a helyi rétlápok,
lápok megjelölésére. A kisalföldi köznyelvben a Hany, a földrajzi szakirodalomban a Hanság a
kistáj szokásos neve, a tatárjárás után betelepült mosoni németség ( Wieselburger ) Waasen-
nek hívta/hívja.
A Fertő-Hanság-medencében tehát a 2 keleti „teknő” ( a köztük lévő természetes átbukó a
Hanságliget és Bősárkány közötti ún. lápszűkületnél van ) együtt a Hanság/Waasen,
amelynek átlagos terepszintje mélyebb a szomszédos pl. Mosoni-rónáénál, vagy a Közép-
Szigetköz Mosoni-Dunaág menti árterének terepszintjénél, vagy a Rábaközénél. A Hanság, és
2 „teknőjéhez” a vízáramlások szempontjából keletről szomszédos Tóköz nyugat-kelet irányú
„középvonalában” - a Rábca mentén - a Répce és a Kis-Rába Kapuvár-Miklósmajor közeli
egybefolyásától a győri/abdai torkolatig 48 fkm művi, kiegyenesített medrének esése
kevesebb, mint 4 m-nyi: egy „jobb” dunai vagy Rába-árvíz mind idáig, mind a vele e
szakaszon hegyesszöget bezáró Hanság-főcsatorna közeli pontjáig visszaduzzaszt.

A legelőket rideg állattartással, vagy az oda „kicsapott” jószággal legalább a fagymentes

időben hasznosító állattartó/állattenyésztő: az eurázsiai sztyeppe-övezet legjobb,
legbölcsebb föld-hasznosítója. Többletvíz hatású területeken a nyár derekának másfél~2
hónapjában továbbra is zöldek a legelők, rétek, ill. a téli havak is gyorsabban olvadnak erdő-
övezte tisztásokon, erdőszegélyeken, vagy a lápi ( széndioxid- és metán-„dús” ) kigőzölgések
hatására. A hon[vissza]foglaló magyarság ridegtartásos állattenyésztéssel foglalkozó része
évente 2-szer - a takarmányhiányos 2 időszakban - vette igénybe mind a lápok ( így a
Hanság ), mind az árterek ( pl. a Szigetköz ) rétjeit: 1) amikor a klímazonális síkságokon -
mint pl. a Mosoni-róna nagyobbik részén - a nyár 2. felére az aszály folytán a legelők gyepje
kisűlt, 2) meg amikor ugyanitt nagyobb és firnesedett/jegesedett hótakaró alól kellett volna
a jószágnak kikaparnia az élelmet. Az ármentes térszínek és az időszakosan vízzel
elöntött/talajukban vízzel feltöltött ártéri és láprétek egymást kiegészítő gazdasági
szerepének felismerése és hasznosítása a Kárpát-medencében „magyar találmány”, és a XIX.
sz. közepétől kezdődő nagy folyószabályozásokig, láp-lecsapolásokig rendes évi gyakorlat
volt. A Hét-magyarok és a csatlakozott népek vezéreinek nemzetségei által szilaj-, azaz
ridegtartás céjából foglalkoztatott szakember(!)-réteg is a nagyobb folyók folyásirányát
követve az árvízmentes teraszokon a legelőket váltva terelte a jószágot, éves ritmus szerint,
a takarmányhiányos 2 időszakban az éppen szomszédos többletvíz hatású élőhelyek rétjeire
hajtva le az állatokat. A vezérek családjának feladata volt, hogy az állattenyésztési többletnek
biztos felvevő piacot szerezve a csere-kereskedelem révén hozzájusson más szükségleti
cikkekhez.
Az ártéri rétekről és a láprétekről a szénát már a középkortól kezdve gyűjtötték is, részben a
ház körül tartott igavonó állatok takarmányozására, de folyóvízi szállítóutakon forgalmazták
is; majd mind a „kisjégkorszak” zord teleinek állat-elhullásai hatására, mind a nyugat-közép-
európai, ill. nyugat-európai piac hús-igényének felfutása, ill. piaci határidőkre történő
kielégítése céljából síkvidéken is egyre jobban terjedni kezdett a [ télen ] istállózó állattartás,
amelynek rosszabb az önköltsége a valódi ridegtartásénál, ám biztonságosabb. A nemesített,
nagy hozamú pl. szarvasmarha-fajták a ridegtartás viszonyait nem bírják ki, akár húsban, akár
tejben jelentkező többlet-hozamuk árbevétele pedig messze meghaladja istállózó tartásuk
többletköltségeit.
Kaszálni azonban csakis a magas fűvű réteket lehet, az alacsony fűvű gyepek - akár
klímazonális, akár hidromorf/többletvíz hatású termőhelyeken - mindenkor csakis
legelőként hasznosíthatók.

Az egyesült Répce + Kis-Rába neve már Rábca, ez Rábcakapinál veszi fel az Ikva vízét is hozó
Hanság-főcsatorna vizeit. A Bősárkány-Hanságliget közti lápszűkülettől/láptoroktól ( a
kistájakat itt harántoló M86 sz. közl. úttól ) nyugatra van a Hanság-főcsatorna és a Rábca
közrefogta hegyesszög alakú területen a Nyirkai-Hany vizes élőhely rekonstrukció, telkesített
és mezőgazdasági használatba vett egykori lápterületen.

A Hany szabályozások, lecsapolások előtti mintegy 640 km2-nyi összterületének közel 95 %-a
minden tavaszi hóolvadáskor és nyár elején sekély, összefüggő víztükör volt*, igen nagy
arányban nádasokkal, gyékényesekkel, helyenként bokorfüzesekkel ( rekettyésekkel ), a
szegélyeken vízben tocsogó láperdő-foltokkal, ill. zsombékosokkal borítva. Dr. Zólyomi Bálint
akadémikus pollen-analízisre és régészeti makrofosszíliákra alapított tájrekonstrukciója
szerint a Hanság össz-kiterjedésének peremein, ill. az eredetileg „rendezetlen”
vízfolyásoknak a lápba belevesző „torkolatai” ásványi hordalékain nyír-, fűz- és éger-
láperdőfoltok éltek. [ A XIX. és a XX. sz.-i lecsapolások vízszintcsökkentései okán a „teknő”-
szegélyek csernozjomosodó réti talajainak „körgyűrűjét” gyakran már nem számítják a
Hanyhoz. A ma csak 550~570 km2-nyinek/55~57.000 hektárnyinak tartott Hanságban
jelenleg a nádasok már csak közel 50 km2-nyi területet fednek be, a többi nagyobb része (
messze túlnyomó többségében telepített, azaz ültetvény-)erdő, ( telkesített ) láprét, továbbá
bokorfüzes, magas-sásos, kisebb arányban szántó is ]. *a feltöltődött Alsó-Zala-völgyi öböl,
és a leválasztott Kis-Balaton nélkül a mai Balaton vízfelülete 594 km², vagyis még a XIX. sz.
elején-közepén is tavaszi nagy vizek idején a Hanság vízfelszíne ugyanekkora, vagy néha még
ennél is nagyobb volt…, ( természetesen többségében nem nyílt vízként: a nád 2 m-es
középvíznél mélyebb vízben nem él meg, a szegélyeket kivéve a mai Balaton tehát nyílt víz, a
Hanság „teknője” azonban többnyire sekélyebb: 1~1,5 m átlagmélységű volt, tehát
mindenkor zömében el-nádasodott, el-bokorfüzesedett, itt-ott láperdősödött is ).
A Mosoni-róna szegélyi „és/vagy” Hanság-peremi Újrónafő-császárréti Zsellér-erdő kőrisese
és a Krisztina-berki Dombosház-Öregerdő tölgyese vagy „csak ( művi, ültetett/telepített )
faállomány”, vagy tölgy-kőris-szil keményfa-ligeterdő valamilyen mértékű maradványa, és
ugyanez áll a Kimle-Rábl-majortól, ill. az M1 autópálya „Hanság” nevű pihenőhelyétől
nyugatra már Hanság pereminek tekinthető Vesszőserdő egyes foltjaira is. Dr. Zólyomi Bálint
nem zárta ki a Hanság peremén kisebb kiterjedésű keményfa-ligeterdők egykori jelenlétét, [
főként mivel korai munkáiban - pontos szintvonal-térképek és genetikai talajtérképek híján
is - még ide számolta a lébényi Tölgyerdőt, amely azonban „nem-Hanság”: sem
geomorfológiai helyzete, sem flórájának túlnyomó része okán --- pl. a gyertyán vagy a húsos
som sem lápi növény ].

[ A Fertő-Hanság medencéről és szűkebb-tágabb környékéről néhány témában sokkal

bővebbet, ill. számos szép fényképet ld. pl. http://www.ferto-
hansag.hu/_user/browser/File/Kiadvanyok/K%C3%B3csagv%C3%A1ri%20f%C3%BCzetek/F1_
novenyvilag_HUN_PREVIEW.pdf ]

Hanyi hangulatok (-1) --- Osli-Hany [ Wikipédia ]:

Hanyi hangulatok(-2) --- vízimadár-paradicsom, ill. a Hanság-főcsatorna:
[ „Tacsi” művésznevű soproni természetfotós felvételei az inda-fotó galériájából ]

Hanyi hangulatok (-3) --- „Csíkos éger” mézgás éger láperdő:

A névadó réti csík ( Misgurnus fossilis ) 30~40 cm-esre is megnövő lápi hal, a levegőből
közvetlenül is képes oxigént felvenni: béllégzése folytán az időszakosan kiszáradó lápi vizek
nyirkos iszapjában, vagy pl. az eső áztatta lápi lágyszárú vegetációban is képes élni és/vagy
vándorolni néhány hétig. Egykor közkedvelt eledel volt a csíkos káposzta: a csíkászat - más
néven: a pákászat - pedig lápi foglalkozási ágnak számított. [ ↓ a Wikipédia képeiből ]

A Hany vizeit levezető Rábca torkolata

körül 1948~’60 között minden tavaszi árvíz elvonultával a kubikgödrökben rekedt fiatal, legfeljebb
arasznyi halak közül finom szövésű merítőhálóval kiemeltünk néhány csíkot is, és megfigyelés céljából
nyáron akváriumban tartottuk őket, majd - mint minden más „nyaraltatott” társteremtményt -
ősszel visszaengedtük a folyóba. A csíkok nappal az akvárium durva homokkal vegyes aljzat-kavicsába
fúrták bele magukat, csak a szemük látszott ki, majd e kedvenc leshelyükről szinte rakétaként lőtték
ki magukat, ha élő földigiliszta-zsákmányukat bedobtuk a vízbe. [ Csakis ilyenkor birkóztak az ( akkor
még nem védett ) ugyanott tartott tarajos gőtékkel ( Triturus cristatus ), egyébként békésen
megvoltak egymással. A gőték násztánca igazán lenyűgöző; lárva-fázisú, ebihal-szerű szaporulatukat
azonban mindig elkülönítve neveltük: kezdetben a gőtéknél is tapasztaltunk endokannibalizmust, és
biztosan nem a táplálékhiány volt az oka, hiszen a lebomlást megelőzendő naponta el kellett
távolítani az el nem fogyasztott pl. giliszták maradványait.

← gőte-hím, nászruhában ].
Hogy a csíkhalak is ették-e a vízibolhát ( Daphnia pulex ), amit külön akváriumban tenyésztettünk, és
a többi halfaj számára szoktuk beszórni vagy élve, vagy szárítva, azt nem sikerült megfigyelni.

A hanyi Csíkos-éger [ támpillér-szerepű támasztógyökerekkel; ( a gótikus székesegyházak építészei is

az árterek vénic szilfái és a lápok mézgás égerei megfigyeléséből kapták az ihletet a statikához )]:
A mézgás éger áreája: Európa, a Kaukázus, Kis-Ázsia, a Kaszpi-tenger környéke, ÉNY-Afrika.
( A mézgás éger Balaton-környéki magyar népi neve: berekfa. A „berek” pontosan ugyanazt
jelenti, mint a „hany”: lápvidék ).

A mosoni kemping közeli Mosonmagyaróvári duzzasztónál a Mosoni-Dunaágból kivezetett

Lébény-Hanyi öntöző főcsatorna és a belőle kiágazó csatornafürt-rendszer vize a Hanság
művi ültetvénytelepítésként létrehozott legészakabbi erdőtömbjei és néhány telkesített
lápterület nyári vízhiányának gravitációs pótlására hivatott. Minden Hanság-többletvíz a
Rábcába jut: elsősorban a Hany szerves anyagokban gazdag talajaiból származó vizek
okozzák, hogy a Rábca ritkán fagy be, és kialakuló jégtakarója nagyon egyenetlen vastagságú.

Amiképpen a Hanság síklápja is egység, függetlenül attól, hogy északi részének ( manapság
már csak főként a felszín alatti ) vizei elsősorban a Dunából, déli részéé elsősorban a Rábából
származnak, és a mélységi hatásterület határa nagyjából a Rábca vonala alatt húzható meg,
ugyanígy a természetföldrajzi Tóköz sem köthető kizárólag a Rábához, hanem Tóköz a
Rábcától a Mosoni-Dunaág közvetlen hatásterületéig ( ma gyakorlatilag a jobb parti
hullámtere határáig ) terjedő kistájrészlet is, amely a Lébény környéki nagy hordalékkúppal
és a Duna ( ma ármentett oldali ) egykori meanderei környékével jellemezhető. Ez a régi
magyar „köz” földrajzi tájnévadásnak sem mond ellent: mindig a kisebbik víz a névadó, pl. a
Bodrogköznél a Bodrog a Tiszához viszonyítva, a Sárköznél a Sárvíz a Dunához viszonyítva, a
Csallóköznél a Pozsonyi Kis-Duna/Árpád-kori nevén Csarlaγ-( = törökös nyelven sirályt jelent,
amely a róla elnevezett, és ott élő nemzetség totem-, ill. címer-madara volt )/Csarló-
/(hasonulással)Csalló-ág a Nagy-Dunához képest, a Rábaköznél a legnagyobb Rába-ág ( ma:
„a Rába” ) a Hanság Árpád-kori „tengeréhez” képest. A Tóköz Rábcától délre eső
kistájrészlete a Rábcakapitól Bodonhely/Rábacsécsényig húzódó, kis részben ( Fehér-tó,
Barbacsi-tó, Kónyi-tó ) máig fennmaradt tó-fűzér viszonyítása a korabeli legnagyobb Rába-
ágakhoz [ „a ( mai ) Rába”, mint a mai legkeletebbi ág, és a Mező-Rába, amelybe ma a
Marcalt kormányozzák bele ], ám a Lébény nyugati-északnyugati részén Bormászpuszta és
Barátföld között emlegetett Árpád- és Anjou-kori halastavak sora ugyanígy viszonyítható a
mainál sokkal bővebb vízhozamú, óriási meandereiben kanyargó Mosoni-Dunaághoz. Nem
véletlen, hogy az Anjou-kori járás-kialakításkor ezt az egészet - a korabeli birtokviszonyok
okán ugyan Lébényt Moson vármegyéhez értve - nevezték Győr vármegye Tóközi Járásának,
a Rábca jobb és bal partján egyaránt.

A Rába, a Rábaköz.

↘ A pliocén-kori folyóhálózat: az Ős-Rába a Stájer-Alpok északkeleti szárnyát, azaz a

Fischbach-i Alpokat elhagyva a Murába, onnan a Dráva-menti mélyedésbe/Horvát-
szlavónországi-tóba folyik; az Ős-Duna a mai Lajtahídvégnél ( Bruck ) a Kárpát-medencébe
belépve déli irányt vesz, és 2 oldalról megkerülve a Lajta-hegység + a Balf-ruszti dombok
korabeli szigetét, az Alpokalja keleti felében lerakja a mai Cser kistáj kavicshordalékát, amely
pliocén + kora pleisztocén interglaciálisok-beli peri-szubtrópusi vörösagyagokkal keveredik,
és az összletet a glaciálisok „összedagasztják/összegyúrják”, eredeti mésztartalmát pedig
kilúgozzák. Az Ős-Duna a Kárpát-medence megbillenései okán előbb a Móri-árokban hagyja
el a Kisalföld medencéjét, majd ( kereken ) 2 millió éve áttöri a Visegrádi-szorost. Ezzel
egyidejűleg kiemelkedik a Gleichenberg~Bérbaltavár~keszthelyi vízválasztó, így a Rába a
kisalföldi medence felé folyik, a Kemeneshát óriás hordalékkúpját ( is ) megépítve.
A Rába-folyó [ *Ḫərab∟ən, az ókorban Aḫrabon/Ahrabo(ν) → Ptolemaiosz Klaudiosznál ( Kr.
sz. u. 150 körül ) A’rabon, a IV. vagy a korai V. sz. útvonal-leírásaiban/itineráriumaiban a
római kori közhasználat nyomán Arrabo. A magyarság a Hét-magyar hon[vissza]foglalás előtti
alpokaljai neolatin nyelvű népektől a folyó eredeti nevét Herpenyő formában vette
át/kiejtésében magyarosította, és a „hivatalos” név mellett a mellékággá lett egykori egyik
főmeder megnevezésében mindmáig megőrizte ] az Alpokalján számos mellékvizet vesz fel,
majd Sárvár, még inkább Nick alatt eredetileg sok ágra bomlott/bomlik, óriási deltát építve.
A delta keleti 2 határolója a Mező-Rába ( ma Marcaltő alatt ebbe kormányozzák a Marcalt )
és a mai főág, amely utóbbi Sárvártól a Győrnél a Mosoni-Dunaágba torkolásáig 132 fkm-nyi
hosszú volt. A XIX. sz.-i vízrendezések, szabályozások során 1893-ra 80 kanyarját/meanderét
szelték át, így mára 48 fkm-rel rövidebb: mindössze 84 fkm lett a hossza, miközben az esése
a 32 cm/fkm-ről 47 cm/fkm-re nőtt, tehát a folyó árvizei gyorsabban vonulnak le.

A Nick~Répcelak~Csánig „természetes vízelosztóhelyről” még annyit kell itt és most említeni,

hogy a Rába Nick térségében a több m-rel magasabb hordalékkúpja tetején tör be a
Kisalföldre, így szabályozás, vízrendezés híján árvizeinek egy része a múltban gyakran
áttört/átfolyt a jóval mélyebb fekvésű Kis-Rába- és Répce-mederbe, általuk pedig a Rába-
hordalék ( pl. kavics ) eljut(hat)ott a mai Fertő „teknőjének” aljzatába is, és ma „megjelenik”
némelyik, a Fertő feküjéből vett furat valamelyik rétegeként.
A Rábaközról bővebben ld. http://www.palmito.hu/dolgozatdl/1rabakoz.pdf

B) A Tóköz:

A Tóköz legnagyobb része a Rábaköz kistája, terepalakulatilag a legmélyebb része. „Nem

Hanság”, mivel a felszíni, a talaj- és a rétegvizek mégsem panganak, így a mozgó, áramló
vizek túlnyomó szerepe okán nem lápvidék, hanem ártér, a XIX. sz. végétől árvízvédelmi
gátakkal mentett oldalra, ill. hullámtérre bontva a Mosoni-Dunaág, a Rába és a Rábca
mentén is.
Északnyugat felől a Tóköz természetföldrajzi „kezdete” - a Mosoni-Dunaág mai főmedre
jobb parti gátjától a Rábca bal partjáig - egy közel háromszög-szerű hordalékkúp, amely
jellegzetesen „már nem Hanság”. Északi sarka Lébény-Barátföld[ a római korban: Pannonia
provincia Quadrata nevű limes-védelmi katonai erődje ], nyugati szegélye Lébény-Bille-(
középkori tollhibával: Bilié, ma néha Ville-)domb[ 120,3 m tszf árvízmentes kiemelkedés: 8
m-rel(!) magasabb, mint a Rábca vagy a Rába középvízszintje a győri torkolatuknál ]~Lébény-
Tölgyerdő~Lébény-Bormászpuszta. Keleti szegélye a Jánosháza-puszta/Mosonújhely
északnyugati szélén álló Római-domb~( az Árpád-kori nevén ) Homoró(d)-Sárm(ás)[
középkori tollhiba a lambdacizmusos Kom”l”ó’: valójában olyan homorú/vápás
terepmélyedés, ahol sok sárma/sorma/kígyóvirág nő; itt a gyógy- és mérgező növény ernyős
sárma/kakastej feltételezhető: kedveli a félárnyékot, a téli és tavaszi időszakban sok
nedvességet igényel, de jól tűri a nyári szárazabb időszakokat, vagy a közel azonos igényű
kónya sárma; az egykori falucska a régészeti szórvány-leletek szerint nagyjából a Gyártelep
és a vasútállomás környékén valószínűsíthető, a Jánosháza-puszta/Mosonújhely és a mai
Halomrét közötti egykori Duna-meander - korai neve Homoród-völgye, ma a Kis-Dunai-
Tőzeg-csatorna nevű holtág egyik szakasza - partja közelében ]~délkelet felé ( Szentmiklós
és Öttevény felé ) a 117 m tszf magas Pahony-„heggyel” folytatódik a hordalékkúp, lábánál a
vizeket elvezető Tapál(y)- vagy Topa’-érrel ]~déli folytatásában a XIII. sz.-ban [ valószínűleg a
szilfa-ligeterdejéről elnevezett ] Szilas-( majd Rábca-, ma: Moson-)Szentmiklós határába
szintén átnyúló részen a 115 m tszf fekvésű Csepöte-/Csepëte-dülő, ill. Szentmiklós még
magasabban fekvő - gorond-/görönd-teteji - központjában a Szt. Miklós-templommal, és a
tőle délre a XVII. sz. 2. felében épített egykori Zichy-várkastéllyal, ( ugyanitt a mai Festő-
utcára nyíló egykori kastélykert „kapuőreiként” a napóleoni háborúk után ültetett tiszafákkal
és Széchenyi István gyakori, majd tartós itt tartózkodásainak emlékezetével ). A „háromszög”
déli, Rábca-ártér menti szegélye közelében van Lébény mai belterületének központja: a Szt.
Jakab-templom és környéke, a teljes hordalékkúp súlypontja pedig Lébény-Göbeháza[ az M1
autópálya 141. km-nél lévő ( autópálya mérnökség és rendőrség ) csomópontjától DK-re eső
Ipari park ].

E kiterjedt és nagyobb részt klímazonális hordalékkúpon a Kr.e. 5. évezred óta - az ún.

dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájától kezdve - a Kr.e. 4. sz.-ban érkező keltákon át, a
római kori, - Pannónia provinciát szerződéses megállapodás keretében ( = harci
cselekmények nélkül ) 433-ban átvevő, a római infrastruktúrát ( úthálózatot ) használó, a fő
közlekedési utakat ellenőrző - húnok kevesebb, mint egy nemzedéknyi ( államiság
szempontjából csak 455-ig tartó ) idején, majd a népvándorlás-kori ( 1 évszázadnyi ittlétű, 2
főhullámban érkező/távozó ) germán betelepülőket követve a teljes(!) avar korban ( sőt, a IX.
sz.-i, kevesebb mint 1 évszázadnyi frank megszállást is átvészelve )# többé-kevésbé
folyamatos emberi jelenlétet, élelemtermelő életmódot mutatott ki a régészet. Ez a Hét-
magyar hon[vissza]foglalás óta töretlen, azzal együtt, hogy a természeti csapások, ill.
tatárjárás, az oszmán-török harcok és a magyar nemzeti mozgalmak harcai folytán
időszakosan megritkuló magyarság Lébényben a Lajtán túlról a tatárjárás után érkező német
telepesekkel egészült ki. #Az 568-as korai avar honfoglalás és a Hét-magyarok dunántúli 900/901-
es hon[vissza]foglalása közötti idő ( a Dunántúl és a Dráva-Száva köze 1 évszázadnyi germán-frank
katonai megszállása nem jelentett népességcserét!, az alpesi szlávok is csak az Alpokalja egy részén,
Szlavónia egy részén, és a Zala-mente egy részén telepedtek meg ) 332/333 évnyi = 10 nemzedéknyi
avar és szövetséges jelenlétet jelent: a részben illírizálódott vaskori pannonokon, majd a keltákon,
végül a rómaiakon kívül senki nem élt itt ennyi ideig, tetejében az avar kori „nem-germán, nem-szláv”
keleti népek megérték a Hét-magyar hon[vissza]foglalást, és Árpád nagyfejedelem államalapító
magyarságának alkotóivá lettek. Pl. a nyugati székely-magyar gyepű-őrség kulturális ( benne: nyelvi )
hagyatéka mindmáig él az Őrvidék és az Őrség magyarsága köreiben. A magyar kereszténység
vend/szlovén és közép-balkáni ( bizánci és szláv ) egyházi jövevényszavait a VII./VIII. szf.-tól egyre
nagyobb arányban kereszténnyé vált dél-dunántúli~Dráva-Száva közi székely-magyarság adta át a
Hét-magyaroknak, az államalapítás után pedig a Temesközön át a Maros mentén Dél- és Délkelet-
Erdélybe telepített szárnyuk mindezeket is magával vitte. A pannóniai avar kori népek is, a Hét-
magyarok is ( de a maguk idején még a frank megszállók is ) felhasználták a római infrastruktúrát
( úthálózatot ), ellenőrizték a fő közlekedési utakat. Átvették a mezőgazdálkodás ( főként a kertészet-
szőlészet ) a rómaiak óta folyamatosan alkalmazott hagyományait, genetikai alapanyagát, ( még a
kései antikvitás eszközkészletének egy részét is ), gazdagítva azt a keletről hozott sajátjukkal. A
Dunántúl egy részén az antikvitás kulturális elemeinek túlélése/továbbélése már a frank megszállás,
ill. Árpád nagyfejedelem érkezése előtt is sokkal átfogóbb és intenzívebb volt, mint a Balkán nagy
részén. A Magyar Nagyfejedelemség idején elsősorban a Kárpát-medence keleti felében a
konstantinápolyi/bizánci orthodoxia, Szent Istvántól kezdve a Magyar Királyság egész területén a latin
kereszténység meggyökeresedése végképp a keresztény Európába tagolta be a magyarságot,
gazdagítva az egyetemes kereszténységet a több évezredes keleti magyar hagyományréteggel,
számos keresztény alapfogalom sajátos/kizárólagos magyar átfogalmazásával, mint pl. Boldogasszony,
Keresztúr, Karácsony, Húsvét, vásárnap/vasárnap, stb., ( ezek egy részét a közvetlen szomszédság is a
magyaroktól vette át ).

A Tóköz lébényi és ettől keletre, de a Rábcától északra eső részén mind a felszínen, mind a
felszín alatti rétegekben egyértelmű a Duna hatása, a Rábca által közvetített alpokaljai, fertő-
hansági és tulajdonképpeni rábaközi természetföldrajzi hatásokon túl. [ Ezzel szemben a
Tóköznek legkésőbb az ó-holocéntól ( kerekítve: Kr.e. 6.700-tól ) nincs érdemi vegetációs
kapcsolata a Mosoni-róna/Heideboden klímazonális fekvésű részei, ill. a Pándorfalusi-
puszta/Parndorfer Heide eredeti sztyepp, és fás-(„erdős”-)sztyepp klímax-társulásaival ].
Dör anyagnyerőhelyének ( homok- és/vagy kavicsbányájának ) XX. sz. közepén elbányászott
fedőrétege, amely rozsdabarna erdőtalaj volt, és az ettől légvonalban kevesebb, mint 10 km-
re lévő rábacsécsényi ( lapos tetejű ) parti düne fedőrétegeként kialakult barna erdőtalaj, [ a
barna erdőtalajok genézisideje és körülményei: többletvízhatás-(árvíz-)mentes, azaz
klímazonális fekvésben, ám humid ( de legalább szémihumid ) viszonyok közepette minimum
2-3 évezredig(!) folyamatos, viszonylag zárt erdőborítás kell ahhoz, hogy a kolloid- és
ásványianyag-vándorlás révén kialakulhasson a legalább valamelyest kilúgozott „A”, és a
felhalmozási „B” szint, utóbbi a maga jellegzetes barnás színével ]; továbbá a Rába mentén
Soborig lehúzódó magas- és középhegységi flóraelemek, végül a mórichidai torkolatú
Marcal-mellékvíz: a Csángota-ér környékének talajgenetikai és növényföldrajzi tényei, és a
Mező-Rába Rábacsécsénnyel szemközti, jobb parti ártere peremén lévő, a szomszédos Pok(-
vár)-hoz tartozó Haraszti határában a XIII. sz. közepén leírt, kaszálók ( = magas fűvű
hidromorf~szémihidromorf rétek ) mellett fekvő „silva Twl, silva Gyerthyan”, azaz tölgyerdő,
gyertyánerdő együttesen jelzik a lébényi Tölgyerdő kisalföldi gyertyános-tölgyes
szubreliktum flórája valószínűsíthető eredetének irányait, tehát forrásait.
A Tóköz kistáj vegetációtörténeti egyedi értéke a lébényi Tölgyerdő, amely a holocénnak a
mainál hűvösebb-nedvesebb egyik fázisában a Kisalföldet övező halom- és dombvidékekről,
ill. középhegységekből lehúzódott igen nagy fajszámú fás- és lágyszárúból, ill. a helyi tölgy-
kőris-szil ligeterdőből kialakult, ma szubreliktum/maradvány ún. kisalföldi gyertyános
tölgyes: az ártéri többletvíz hatástól többnyire már független, azaz klímazonális fekvésben,
ám a közeli mélyebb területek párája adta mikroklímatikus többlet-humiditás jóvoltából; ( az
erdőtömbben közel 50 ha-on a teljes koronaszint is őshonos kemény lombos fafajokból áll, a
korábbi paraszti szálalások okán többségük sarj eredetű, megőrizve a táji ökotípusok
genetikai anyagát ). [ HCS-unk most nem, ám korábban többször bejárta a lébényi
Tölgyerdőt, amelynek tavaszi aspektusa különösen látványos is ].

↗ A lébényi Tölgyerdő ékessége a gyertyán ( Carpinus betulus ).

A http://www.novenyzetiterkep.hu/eiu/k1a.html a hazai gyertyános-kocsányos tölgyesek

legjobb leírása. A lébényi Tölgyerdő kisalföldi gyertyános-tölgyesének kellően részletes
bemutatása a Magyarországi települések védett természeti értékei c. - PHARE-támogatással
1996-ban megjelent - könyv Győr-Moson-Sopron megyéről szóló fejezete ( írta: Bolla S. )
226. oldalán olvasható.

A levantei~kis-ázsiai *[te-]Lipinu ( a bőség-hozó, ill. a nélkülözésekre vezető ) évszak-

váltásokért „felelős”, [ pl. az esős évszakot zivatarok fény- és hangjelenségei, ill.
felhőszakadás-„könnyei” kíséretében „elindítva”, vagy éppen ellenkezőleg: „alvásával” a
büntető célú pusztító aszályt kiváltva ], ennek kapcsán is általános ( növényi + állati + emberi
) termékenység-istenség. Belőle lett az etruszk *[sz-]Elvan/Szelvan, ennek latin/római
átvételéből alakult ki Silvanus silvestris/Erdei Silvanus istenség alakja, „aki” az erdőket -
bennük az erdei állatvilágot, tehát a vadászattal elejthető vadfajokat is, az erdőben legelő
jószágot, háziállatokat is - védi. „Ő” a római kori ábrázolásokon korosabb, de életerős férfi-
alakot ölt, [ a Kelet-Mediterráneum mitoszaiban viszont időnként nőnemű ragadozó
emlősállattá is átváltozhat ], „aki” általában az emberek településeitől távol ( erdős hegyek
tetején vagy távoli puszták vadonjaiban ) tartózkodik. A Római Birodalom területén, így
Pannóniában is a karjával malacot szorít magához, egyik kezében az erdei makkoltatást jelző
tölgyfaágat, a másikban pedig szőlőmetsző kést tart; [ e korban még nem tőkén nevelték a
borszőlőt, hanem kiritkított faállományok csonkolt koronáira, mint természetes támokra
futtatták fel, és szó szerint „fás liget”/”arbustum” volt az ilyen területek neve; a metszőolló
az újkor elejének találmánya, az ókorban íves pengéjű metszőkést használtak. Lám-lám: nem
csak a hordóhoz kell a fa, hanem már az arbustum-os ősi szőlőtermeléshez is
nélkülözhetetlen volt az erdei - erdészi! - közreműködés. Silvanus silvestris malaca, meg az
arbustum-hagyomány okán a sertéssültet vagy a pörköltet, meg a fölhörpintett jóféle
vörösbort tekintsük jogos erdei/erdészeti haszonvételnek, szakmai járandóságunknak! ]. A
valószínűleg Lébény-barátföldi, azaz a római Quadrata-i, III. sz.-i erődbeli, onnan a XIII. sz.-i
lébényi templom falába beépített, majd a győri Xántus János Múzeumba került, Silvanus
silvestris-nek szentelt oltárkő eredeti funkciója idején a Tölgyerdő, meg a Mosoni-Dunaág
menti ártéri keményfa ( tölgy-kőris-szil ) ligeterdők közelsége, jelenléte talán ösztönzőleg
hatott az éppen itteni felállítására… [ S ha már természetföldrajz: a szőlő vad őse a
Szigetközben is, a Rábaközben is, nyilván a Tóközben is őshonos lián, a fák koronáiba felfutó
vadszőlő ( Vitis silvestris ), ám még soha nem találkozott vele senki a lápokban. Lébénytől
nyugatra a Fertő-Hanság-medence keleti „teknője”: láp ( = „Lébényi Hany” ). Ám a zömmel
klímazonális fekvésű lébényi hordalékkúp, az azt szegélyező gorondok sora, a hordalékkúp
csurgalékvizeit elvezető néhány kisebb vízfolyás öntéstalaja, a közeli folyók szomszédos
magas ártere: „nem láp”. A lébényi Tölgyerdő kisalföldi gyertyános-tölgyese tehát szintén
„nem láp”, „nem Hanság”, hanem --- Tóköz ].

A Tóköz nyugat-délnyugati határa a Rábca jobb partja és a Rába mai főága között a
Rábcakapi/Bősárkány~Barbacs~Bágyogszovát~Bodonhely/Rábacsécsény dünesor, a kistájat
északkelet felől a Mosoni-Dunaág hullámtere, délkelet felől a Rába közvetlen hatásterülete
fogja közre. ( Győr nyugati kerületei tehát szintén a Tóköz részei ).

A Tóköz igazi lapály - tájszóval: lapos - , ahol a mikrodomborzat az egyik legfontosabb

termőhelyi tényező. A gátak/töltések megépítése óta „főfolyója” a kistájrészlet mértani
tengelyében párhuzamművek közé fogott Rábca, amely az Ikva, a Répce, a Fertő és a Hanság
vízgyűjtőterületének többletvizeit is levezeti, a Rába Nicknél megosztott és részben
belekormányzott vizein kívül. Közvetlenül a XIX. sz. végi szabályozás előtt a Rábcán
Bősárkánynál, Rábcakapinál, Tárnokrétinél és Börcsnél volt víz hajtotta malom.
Rábcakapi/Bősárkány és a győri Rábca-torkolat közötti 32 km-es szakaszon a folyó esése nem
éri el a 3 m-t sem, zsilipes vízkormányzás nélkül már egy átlagos dunai, vagy Rába-árvízkor is
azok vize Győrnél e szakaszba behatolva visszaduzzaszt: ilyenkor a Rábca visszafelé folyik.

A Tóközben szinte se szeri, se száma a vízrendezések előtti Duna-, Rába- és Rábca-ágaknak,

amelyek ma holtágak, csatornák, árkok, vízerek, ill. tavak. A magyar középkortól a térség
egyik, a földművelést-állattartást kiegészítő foglalkozására - a rendszeres halfogásra -
utalva egy-egy település határában több helyen is említett „vész”, amely a vejsze táji neve; a
vejsze árterületek, lassú folyású kisebb folyók nádból vagy ( főként fűz-)vesszőből fonott
rekesztőhalászati eszköze: a fenékhez karókkal rögzített állandó jellegű terelő-keresztező fal,
a rajta meghagyott réshez, nyíláshoz csatlakozó - vejszefő/vészfő nevű - fonott
fogókészülékkel/varsaszerű csapdával.

Az uralkodó széliránynak megfelelően hosszú, keskeny löszös-homok düne-sorok, köztük

szélesebb laposok, részben vizenyős mélyedések ( „sár”, „hany” ) tagolják a felszínt, a
viszonylag magasabb fekvésekben csernozjomosodó öntéstalajokkal, a mélyebbekben
elsősorban réti talajokkal jellemezhetően.

A Tóköz települései is az egykori ártér hordalékkúpjain ( újkori tájnevük: gorond vagy görönd
) vagy a dünéken alakulhattak ki. A kistáj néhány hordalékkúpja, ill. löszös-homok dünéje a
mezolitikum, azaz kb. Kr.e. 7.000 óta leletekkel igazoltan lakott terület. Az alig 3
nemzedéknyi ( kevesebb, mint egy évszázadnyi ) frank katonai megszállást régészetileg is
igazoltan túlélő, több évszázados helyi - Győr környéki kisalföldi - múltú avar kori „nem-
germán”, nem-szláv” népesség a Hét-magyar hon[vissza]foglalás népességével ( és 1-2
településen a határvédelmi célra a gyepűkre kivezényelhető, el-magyarosodott besenyőkkel
) egészült ki. A svábföldi jövevény Gut-Keled nemzetség el-magyarosodott Majádi ( Szt.
Margit-bányai ) főágának Marcaltövi családja is csak a tatárjárás népesség-pusztította
területein tudott kisebb birtokokat szerezni a Mosoni-Dunaág és a Rábca között, ám az
oszmán-török pusztításokig - a tatárjárás után főként Lébényt, a török kor után pedig
részben Győrsövényházát és Maglócát kivéve - a Tóköz lényegében színmagyar lakosságú
volt. A szabályozások előtti valamelyik „kóbor” Mosoni-Dunaág és a Rábca alkotta egy-egy
szigeten, nagyobb gorondon/göröndön alakult ki a középkori és újkori nevén Öttevény-sziget
( a XIX. sz. vége óta használt nevén: Kunsziget ), Abda-sziget, és a mai Győr-sziget/Győr-
Sziget/Győrsziget település magja is. [ Számomra ha Győr a világ közepe, márpedig ez így
van, akkor azon belül Győrsziget a kellős közepe: gyermek- és ifjúkorom szabadideinek nagy
részét a Rábca akkori torkolati szakasza és a Mosoni-Dunaág akkori élő meandere által
közrefogott Püspökerdőben és szűkebb-tágabb környékén töltöttem el ].

A keresztény Magyar Királyság Árpád-házi Szt. István király által megszervezett Moson, ill.
Sopron határvármegyéjéhez tartozó nyugati szegély-községeket kivéve a természet- és
termelésföldrajzi Tóköz messze túlnyomó hányada a szintén Szt. István által megszervezett
Győr vármegyéhez tartozott. A királyi vármegyék a XIII. sz. első harmada végén - Árpád-házi
II. András király ( † 1235 ) idején - nemesi vármegyékké alakultak át, és e vármegyék
jogfolytonosan 1950-ig ( a tanácsrendszer bevezetéséig ) működtek. A Tóköz tájnév 1325 óta
mutatható ki az írott forrásokban. Anjou-házi Károly Róbert király szervezte meg a járás-
rendszer közigazgatási egységeit, így nyilván a Tóközi Járást is, amelyet már ekkortól
lényegében együtt kezeltek Győr vármegye hasonló természetföldrajzi adottságú 2 másik
északi járásával: a[z Alsó-]Szigetközi és a Csilizközi Járással. A Csiliz-Dunaág neve már a XIII.
sz.-i okmányokból ismert; nyugati kezdő szakasza mellett fekszik Bős, és tőle keletre, szintén
a természetföldrajzi Csilizközben ( Csiliznyárad közelében ) feküdt a Hét-magyarok
hon[vissza]szerző nagyfejedelme egykori nyári szállására utaló Árpád település ( utóbbi
nevén: Árpád-földe vagy Árpád-soka, ma Bős határában dűlőnév ); Bős is, Árpád(-soka) is egy
ideig Győr vármegyéhez tartozott, a szintén Szt. István király által szervezett Pozsony
határvármegyéhez később sorolták át őket, lévén a pozsonyi vár birtokai. Győr, Moson és
Pozsony vármegye hármashatár-pontja a középkorban eredetileg a szigetközi Héderváron a
kocsányos tölgy fafajú Árpád-fában volt, majd az újkor elejétől a hédervári várkastély
tornyában, Habsburg-Lotharingiai-házi II. József „kalapos” király idejétől pedig a szomszédos
Zseli falu Hédervár-közeli Parázsszeg-dűlőjében: községhatárok összefutásánál. És noha a
Duna szabályozása után Habsburg-Lotharingiai-házi I. Ferenc József több szigetközi községet
átsorolt Pozsonytól Moson vármegyéhez, ám néhány Pozsony közelinek a Nagy-Duna jobb
parti, tehát szigetközi külterületét „nem háborgatta”, így csak a Rákosi-éra ragaszttatta le a
győri és a mosonmagyaróvári földhivatali M = 1 : 10.000 méretarányú szigetközi átnézeti
térképeken a „Pozsony vármegye” felségjelzéseket, de többségük eredeti feliratozással érte
meg Kádár korai időszakát is.
Az oszmán-török hódoltság dél felől de facto a Rábáig tartott [ = az Oszmán-Török Birodalom
nem „ideiglenesen megszállt”, hanem saját(nak tekintett ) országrésze(!) volt a Budai vilajet
is, így annak Székesfehérvári szandzsákja is, amely az 1568-as drinápolyi békediktátum
államhatár-megállapításai ellenére 1686-ig évi 2-szeri rendszerességgel adót szedett a
Magyar Királyság szomszédos határmenti részein is, nálunk jelesül a Rába vonaláig, az eseti
portyázások rablásairól és dúlásairól nem is beszélve ]. Így Győr vármegye korlátozás nélküli
teljes joghatósága eredeti területének a felére: a Tóközi, a Szigetközi és a Csilizközi Járásra
zsugorodott. A magyar lakosság igen nagy hányadát elpusztító másfél évszázados török-
ellenes harcok, majd a török kiűzése után az addig is együtt kezelt, ám részben
elnéptelenedett területeket egyetlen járásba vonták össze Tó-, Sziget-, Csilizközi, egybeírva:
Tószigetcsilizközi Járás néven, a 3 részen azonban külön-különálló szolgabírói intézmény
fenntartásával. A Tószigetcsilizközi Járás a Csilizköznek ( Balony, Csiliznyárad, Csilizpatas,
Csilizradvány, Kulcsod, Medve, Szap ) a trianoni rablóbékediktátummal elcsatolása ellenére is
megőrizte jogfolytonos nevét, majd a kevesebb, mint 2 évtized múlva - nemzetközi
nagyhatalmi garanciákkal, békeidőben - megszületett I. bécsi döntés alapján Csilizköz is
visszatért, így Győr vármegyében térbeliségében is visszaállt a 6 évszázados gyökerű járási
közigazgatási rend, amely csak a II. világháború utáni szovjet katonai megszállás
kényszerhelyzetéhez igazodó átszervezéssel szűnt meg: az ismét megcsonkított állam
határain belül maradt rész lett 1950-től a tanácsrendszer Győri Járása, benne a Tóközzel.

A Sopronban evangélikus gimnáziumot és theológiát végzett, majd 1816~’18-ban a német

protestáns misztika és pietizmus szellemiségének egyik fellegvárában, a thüringiai Jéna
egyetemén további tanulmányokat folytató Takácsi Horváth János 1819~’26 között Réti (
Fényes Elek 1851-es helyesírásával: Réthi, „magyar falu, Győr v[ár]megyében, a Tóközben,
320 evang., 10 kath. l[akos]. Sok rét és legelő. Közbirtokosoké. Ut[olsó] p[osta] Győr”; ma:
Tárnokréti ) evangélikus lelkésze írja: „Tóköz, így neveztetett az ő sok tavairól, mocsárairól,
mellyek közt fekszik. Győr vármegye napnyugoti része, mely Mosonnal és Sopronnal határos.
Lakosai … tős[gyökeres] magyarok. … A Rábca kiöntése, mely keresztül foly rajta, s rendetlen
folyása árvizes esztendővel tetemes kárt okoz nekik. Egyik falu a másikhoz ilyenkor majdnem
hozzájárulhatatlan, az egész vidék tengernek látszik, a vadludak, szárcsák, vadrécék, más
egyéb különleges égi madarak tanyája, mellyeket sokszor százonként, ezerenként látni egy
csoportba[n]. Szárazságban pascummal [ legelővel ], szénával, sarjúval annyira bővelkednek,
hogy egy helység hat falut is eltarthatna véle, aminthogy a szomszéd szigetköziek és Sopron
vármegyeiek ilyenkor igenis reájok szorulnak. … Búzájuk, amikor dísze van, szép szokott
lenni. De sokszor mikor már érni kezd, az itt uralkodó sok köd is sok kárt tesz benne. Boruk
nem terem, se gyümölcsük, … ezért a lakosok mint vízisszák sokkal színtelenebbek,
barátságtalanabbak is mint a hegybeliek; … Hallal, csíkkal, rákkal … felette bővelkedni
szoktak, a győri, pozsonyi, bécsi piarcokat az úgynevezett fisérek [ halkereskedők ] eltölthetik
véle. Vidrákat is fognak. Ludat, récét annyit tartanak, hogy annyit talán seholsem az egész
hazába. Ez nékik majdnem semmibe sem kerül, mert [ e víziszárnyasok ] éjjel-nappal a vízen
vannak. … Tüzelője a tóközi népnek a fűzfa, nád, szalma. Erdejek nemigen van”. … [ Ezután a
hansági tőzegtüzekről ír Takácsi Horváth János, megemlítve, hogy „amennyire én
vizsgálhattam, hasonló ez a föld a németországi turfához [ tőzeghez ]. Íme hát, ha tüzelőjök
nem volna, vagy nem lenne a lakosoknak elegendő, turfával is tüzelhetnének#” ].
#
A Lébényi Hany tőzegvagyonának ipari hasznosítást gróf Széchényi Ferenccel a Magyar
Nemzeti Múzeum, gróf Széchenyi Istvánnal a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásában
együttműködő makedón-görög Sina bárók kezdték meg 1847-től, amikor is a tőzeget az erről
elnevezett „Fábrika”/Gyártelep területén Magyarország 1. cukorgyáraként megépített
üzemben fűtésre, ill. gőz előállítására használta. A sávokban történt tőzegkiteremlés okán a
közel 260 ha-os hansági rész neve mindmáig „Figurák”, a helyben szárított tőzegkockákat az
evégből ásatott széles csatornákon - a parton állati erővel húzatva - dereglyéken juttatták
el a gyárig, sőt, a saját szükségleten felülit az ugyanitt létesített vasútállomás révén
forgalmazták is. A világpiacot elárasztó nádcukor üzleti hatásai miatt a „Fábrika” 1865-ben
megszűnt, ( miként hamarosan a kereskedelmi célú tőzeg-kitermelés is ).

És ez már a saját tapasztalatom ( Bolla S. ): A XX. század ’80-as éveiben a Tóközben is még
gyakorlat volt az az Árpád-kor óta ismert jogszokás, hogy a közös tulajdonú termőföldek (
akkorra az erdőbirtokossági társulatok kényszerített felszámolása okán már csak a gyepek
vagy pl. a lucernatáblák ) használatának rendes évi kisorsolását nyílvonásnak nevezték: a nyíl
a tulajdoni, és az azzal arányos használati hányadot fejezte ki, a kisorsolt földrészlet neve volt
a nyilas.
A Tóköz keleti csücske, egyúttal a Rábca torkolatai Győrnél/Győrben:

A lébényi, északon Lébény-

Barátföldig ( = római Quadrata ) tartó klímazonális/árvízmentes nagy hordalékkúp felől a
középkori Öttevényen és Abdán, tehát a Rábca és a Mosoni-Dunaág közötti földszoroson
vezetett a Rába torkolati szakaszán lévő átkelőhöz - a Hainburgi-rög nyugati lábánál lévő
kelta, majd római Carnuntum ( Petronell, ill. Deutsch-Altenburg ) és Arrabona/Győr közötti -
római hadiút. A rómaiak után is, így a magyar középkorban is ez volt a Kárpát-medence
kelet-nyugati fő „ütőere”, Győr ún. földrajzi energiáinak egyik leglényegesebb tényezője.

A Rábca legalsó
szakaszának medre a mai győri Bercsényi-liget helyén volt 1908-ig: az OTI/SZTK/Petz Aladár
Kórház Reumatológiai-Mozgásszervi Utókezelő és a mai thermálfürdő/Rába Quelle helyén
torkollott a Rábába, pár 100 m után együtt érték el a Mosoni-Dunaágat. Feljebb, Pinnyéddel
szemközt a Rábca egyik kanyarja megközelítette a XIX. sz.-i Nagy-Duna vízrendezésig fő
hajóútvonalnak is számító, a mainál lényegesen bővebb vízhozamú Mosoni-Dunaág Rába-
torkolatig tartó Tákó-i nagykanyarjának alsó szakaszát. Vagyis: Győr-Sziget - egy, a Tóköz
felőli keskeny földnyelvet leszámítva - még valóban sziget volt.

↘ A Rábca-torkolat Győr-Szigetben, a Rábcán átívelő hídról elnevezett Híd-utcánál; [ a Győr,

Rát Mátyás-tér felőli emeletes épület ma is megvan, a bal parti ( a képen jobb felőli ) Győr-
Sziget - akkor még önálló község - orthodox zsinagógájának és népiskolájának
épülettömbjét a II. VH bombatalálata miatt le kellett bontani.
1908.08.20.-án a győri hidászok az 50 m hosszú, 100 tonnás hidat - adott korban komoly
műszaki bravúrral - egy darabban (!), 2 uszályon [ ezek láthatók e régi felvételen, amikor a
hidat már felemelték az itteni hídfőiről ] a Mosoni-Dunaágon át a Tákói-nagykanyari Rábca-
torkolatig vontatták, ahol az előre megépített ottani hídfő-pillérekre átemelték, és
rögzítették.
És: mindmáig ott áll ( a II. VH kártételei után felújítva ), a Szarvas utca végén, a Püspökerdő
szegélyén. ↓ Ezt hívják a győriek Pinnyédi-hídnak. A XX./XXI. század fordulóján közel 120
éves vashidat ipari műemlékké nyilvánította az önkormányzat.
Isten a tudója, hány ezerszer mentem át rajta gyermek- és kamaszkoromban, gyalog vagy
biciklivel: a közelében laktunk Győrszigetben, és az akkor még egyetlen tömb Püspökerdőbe
száraz lábbal csakis itt lehetett átjutni.

Németh Ottó felvétele ↗, Győrsziget, a Szarvas utca felől, a túlparton hátul már a Püspökerdő fáival
Csend, béke, alkonyati fények --- és 55~60 évvel ezelőtti emlékek…

ez ↗ a folyó, a partja és a híd hangulatát tökéletesen visszaadó, csodásan szép tavaszi kép Ferencz
Gábor felvétele
XIX. sz. végi/XX. sz. eleji szabályozások: a Mosoni-Dunaág Tákó-nagykanyarja alsó felének
átmetszése a Varga-kőtől az egykori nagykanyar végéig, új meder nyitásával; [ a fenti
fényképeken is ábrázolva ] a mai Bercsényi-ligeti egykori Rábca-meder haránt-gátolásával a
Rábca vízének az egykori Tákó-nagykanyar alsó szakaszába - Pinnyéd és Győrsziget közé -
átkormányzása, Győrsziget Győrrel közigazgatási egyesülése okán; ( a Tákó-nagykanyar
püspökerdei szakasza mindkét végének lezárása, így az erdei holtággá, mára nádassá lett ).

* * * * * * * * * * * *

Az 1980-as években a nemzetközi verseny-előírásoknak megfelelő vizisportpálya létesítése

címén a Mosoni-Dunaágnak nyílegyenes művi új medret építettek: az új szakasz neve
„Püspökerdei-átmetszés”. Volt is ( egyszer … ) kajak-kenu Maraton Világ- és Európa
Bajnokság, ám Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése ( 2005. 11. 22. ) szerint Győr „nem
rendelkezik nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas síkvízi evezős, illetve kajak-kenu
versenypályával”. Meglehet, hogy a Püspökerdő ökoszisztémáinak igen nagy hányadát
tönkretevő „átmetszés” realistább neve az „átvágás” lenne…
A Bős-nagymarosi Dunasaurus [ Istennek hála: meg nem épült ] nagymarosi gátjának előzetes
környezeti hatás-számításai szerint Bős és Nagymaros csúcsrajáratásakor a Nagy-Duna
naponta 2-szer vissza fog duzzasztani Gönyűtől Győr teljes belterületének minden
folyószakaszába, a Rábca-torkolatba beáramolva pedig akár Bősárkányig is. Ez utóbbit
megelőzendő 1985~1991 között épült meg a Rábca új árapasztó medre a torkolati
műtárggyal ( árvízkapuval ), magyarul: az akár naponta 2-szer is lezárható zsilippel együtt. A
Rábca, egykor pedig a Mosoni-Dunaág Tákói-nagykanyarjának alsó szakasza azóta is,
manapság is - „Rábca-holtág” néven - pang Győrsziget és Pinnyéd között.
A XX. sz. végi vízrendezések utáni ( = mai ) állapot:
II. ) HELYI CSOPORTUNK SZAKMAI ÉS CSALÁDI NAPJA.

2013.08.10.-én az OEE Győr-Moson-Sopron megyei Magánerdő Gazdálkodási és

Környzetvédő Helyi Csoportja - családtagokkal, meghívott vendégekkel kiegészülve - egész
napos terepi szakmai és családi programot szervezett a Tóköz keleti csücskében, és a Mosoni-
Dunaág jobb parti árterének határos részén.

Abdán a Rábca-hídnál gyülekeztünk, onnan a Rákóczi-emlékműhöz sétálva: politikai

fogolyként a bécsújhelyi börtönbe szállítása során itt kelt át a Rábca révjén 1701.05.24.-én II.
Rákóczi Ferenc, 1703. tavaszától a kuruc magyar szabadságharc "Cum Deo pro patria et
libertate" = "Istennel a hazáért és szabadságért" zászlaját bontó, 1704-től Erdély, 1705-től
egyúttal a Magyar Királyság nagyságos vezérlő fejedelme. Az emlék-dombormű azt örökíti
meg, amikor a révészek és a halászok által neki ajándékozott friss halfogás még élő
példányainak a vízbe visszadobásakor milyen reményét fogalmazta meg az akkor a Habsburg
jogtiprás ellen még csak előkészítő szervezést folytató Rákóczi. Ugyancsak megemlékeztünk
az 1848-’49-es forradalom és szabadságharc közvetlen közelben történt eseményeiről, és a
Rákóczi-emlékműtől párszor 10 m-re kivégzett Radnóti Miklós magyar költőről is.

A nap szakmai gazdája a Börzsei-család volt, elsősorban Börzsei László erdésztechnikus,

nyugalmazott erdész, a HCS korábbi elnöke.
Öttevényen a Börzsei-csemetekertben terülj-terülj asztalkám tízórai és üdítők várták a
megjelenteket; az OEE, ill. Helyi Csoportunk iránt érdeklődő néhány fiatal szakember
bemutatására is itt került sor.

A Börzsei-csemetekert 7,5 ha-os összterületét északról szélvédő erdősáv határolja, a mostani

piaci viszonyokhoz, kereslethez igazodva 3,5 ha-on folytatnak öntözéses szaporítóanyag-
termelést családi vállalkozásban. Börzsei László, és fia: Börzsei Gyula szervezi a lágy lombos
szaporítóanyag termelését és forgalmazását, technikai szempontból számos „célszerszámot”
is újítva/kifejlesztve.

Bényi Sándor erdész génmegőrző, erdészeti szaporítóanyag termelő és forgalmazó

faiskolájában ( Tolna megye, Fadd ) található Európa legnagyobb feketenyár ( Populus nigra )
géngyűjteménye, szerte a Kárpát-medencéből több mint 1.000(!) élőhelyről általa begyűjtött
dugvány révén. Az öttevényi Börzsei-csemetekert anyatelepének az egyik legfontosabb része
a Bényi Sándor által a Duna Csepel és Baja közti árteréről begyűjtött fekete nyár vesszőkből
létesített törzsanyatelepről származik: 20 anyafa adta klónkeverék.
Az öttevényi Börzsei-csemetekert anyatelepének további része a nemes nyárak közül a
Pannónia ( POPULUS X EURAMERICANA 'PANNONIA' ), a BldP ( POPULUS X EURAMERICANA
'BLANC DU POITOU' ), a Kopecky ( POPULUS X EURAMERICANA 'KOPECKY' ), a Beaupré
( POPULUS X INTERAMERICANA 'BEAUPRÉ' ), az Unal ( POPULUS X INTERAMERICANA
'UNAL' ), a Raspalje ( POPULUS X INTERAMERICANA 'RASPALJE' ), valamint az utóbbi időben
méltatlanul háttérbe szorult I-214 ( POPULUS X EURAMERICANA 'I-214' ) klónokból áll.

Évente 60~80.000 db nemes nyár gyökeres dugványt nevelnek, a korábbi években 40~80.000
db szürkenyár csemetét, valamint kisebb tételekben mSz, mJ, mK, platán, vadalma és
vadkörte csemetét is neveltek.

»A szegény csemete-kertész „hűtőkamrája”: kb. 20 cm vastag hó alapra 2~3 cm NEDVES

fűrészpor kerül, erre állítjuk a dugvány kötegeket, föléjük kevés fűrészpor, majd 5~10 cm
vastag hó és így tovább, 3~4 réteg magasságig. Végül az egészet kb. 40 cm hóval takarjuk, a
havat pedig 50~60 cm vastag szalmaréteggel. Akár május derekáig is kitart. Nem kell a
páratartalmat figyelni, mint a hűtőkamrában, mivel a lassan olvadó hó leve lassan leszivárog,
és így állandó nedvességet tart. 100~150.000 db dugványt tárolunk így hosszas évek óta,
minden baj nélkül.« --- írta jelen összefoglaló számára Börzsei László és Börzsei Gyula.

Börzseiék bölcs megoldása tehát „a hó-hűtőkamrás verembe” vermelés. A hó-hűtőkamra

készítésének néhány pillanatképét 2013.08.10.-i OEE-HCS rendezvényünkön Börzseiék
bemutatták, és ezek a mostani KÉPTÁR-unkban is megtekinthetők.

Összefoglalóan: a legegyszerűbb és legolcsóbb dugványtárolás a szabadban vermelés a

talajba vagy más jó víztartó, levegős anyagba, védett, árnyékos helyen. Drágább a pincében
vermelés; a fóliazsákos tárolás pedig egyfelől a kiszáradás és/vagy a befülledés, másfelől a
megfagyás veszélye, ill. a gomba, stb. kártevők esetleges elszaporodása miatt kockázatosabb
a szabadföldi vermelésénél. Mindegyiküknél kevésbé kockázatos, ám jóval drágább a
+1~+3 °C hőmérsékleten való dugvány-tárolás elektromos üzemű hűtőtárolóban.
* * * * * * * * * * * * *

Ezután a Kunsziget külterületén lévő ún. Erdészház-dűlőnél a gát harántolásával a Mosoni-

Dunaág jobb parti árterét jártuk be. A lényegében dél-észak tengelyű főnyiladék mentén a
Kunsziget 6H erdőrészlet ( 4,6 ha ) ’70-es évek közepi véghasználatakor Börzsei László
meghagyott egy kb. 0,5 ha-os magas ártéri keményfa-liget foltot, amely a közép- és alsó-
szigetközi tölgy-kőris-(szil) ökoszisztéma őshonos növényi összetevőinek túlnyomó többségét
tartalmazza, továbbá a teljes erdőrészletben valamennyi vadgyümölcsöt ( főként a
vadkörtéket ). A korabeli üzemtervi előírásnak megfelelően nemesnyárral erdősített: a 20-40
cm-nyi mikrodomborzati különbségekhez igazodva a mélyebb, már alacsony ártérnek
minősülő laposokba BL-nyár ( cv. BL-Constanzo ), a túlnyomó többségi „magasabb”
fekvésekbe Pannónia-nyár ( cv. Pannonia ) suhánggal. Nem vadjárta terület, más kártevők
tömeges fellépése sem következett be. A mára véghasználatra érett szép nemesnyáras alatt
a laza II. koronaszint, a nagy fedettséget adó teljes cserjeszint és ( a közelmúltbeli árhullám
rászáradt „iszap-pakolása” ellenére is jól meghatározható ) lágyszárú szint lényegében csakis
a tölgy-kőris-(szil) ligeterdőkre jellemző fajokból áll.

A természetvédelem ma azonban csakis szürkenyár felújítást engedélyez itt. A Mosoni-

Dunaág e szakasza menti mentett oldali + hullámtéri alacsony ártéri fűz-hazai nyár
ligeterdőben természettől fogva sem elegyetlen a szürkenyár, hozama a nemesnyárénak
töredéke, nincs olyan - a termőhely mikrodomborzatához igazítható - választási lehetőség
sem, mint a nemes nyár klónok esetében. Nagyon termékeny vita alakult ki a helyszínen
arról, hogy ártéren egy, az I. koronaszintet kivéve összetevőiben egyébként sértetlenül
őshonos ökoszisztémában [ a tájképi rekonstrukciós célt leszámítva, amelybe viszont a magas
kőris, a gyöngyvirágfa/z(s)elnice-meggy - sziget- és csilizközi tájnevén: csormány - , meg a
fehér fűz is bele értendő ( lenne ) ] szakmailag indkolható-e az I. koronaszint őshonos fafajú
lágy lombos monokultúrává művi átalakítása, vagy helyesebb lenne kisebb erdőrészletekre
bontással mozaik-mintázat kialakítása, ahol az ökoszisztéma összes többi (korona)szintjének
megőrzése mellett a piacképesebb főfafajú mozaik eltartaná a gyengébb hozamút.

Saját állami tulajdonú erdeiben az állam lemondhat a haszon egy részéről, a

magántulajdonos ellentételezés nélküli korlátozása azonban nem indokolható. Ausztriában a
kérdés évtizedek óta rendezett, az ellentételezés a tartományi költségvetés része, nálunk
azonban mindmáig rendezetlen a magánerdő tulajdonosok közérdekű ( pl. védelmi célú, pl.
fafajmegválasztási, stb. ) korlátozásának valoritáson számolt rendes évi kártalanítása. A
magánerdő gazdálkodásban ( is ) „csak” „a méregzöld/setétzöld” lobbi képes ideig-óráig
teljes mértékben fittyet hányni a tulajdonjogból következő jogosítványokra, így a
közgazdasági racionalitásokra is, amiként legutóbb az általuk „megvezetett”,
leköszönőfélben lévő „zöld-ombudsman” is e csapdába esett. [ Továbbá: a Szigetközben is
számos példa van arra, hogy megfelelő koronaszerkezetű, ágasságú nemesnyár-klónok
erdőfoltjain, mozaikjain a családi magány-kedvelő fekete gólyától a másfél százas gém-
telepekig minden megtalálja a maga élőhelyét. És ez nem „akadémikus vita”, hanem
dokumentált tény ].
Kapcsolódó témakörként felvetődött a hód ( Castor fiber ) szükséges állomány-szabályozása
törvényi lehetőségeinek mielőbbi megteremtése is.

A Kunsziget 6J1-ben 6 éves, a 6J2-ben 1 éves fekete nyár ( Populus nigra ) és poatui kései
nyár/BldP ( cv. Blanc du Poitou ) elegyes fiatalosokat tekintettünk meg: adott erdőrészleten
belül a 2 faj(ta) jelen fázisában teljesen azonos méretű és egészséges, a vadkár tűrhető.
Mindkét erdőrészlet szaporítóanyaga a Börzsei-csemetekertből származik.

* * * * * * * * * * * * *

A terepről Lébénybe, a Kárpát-medence ( egyik ) legkorábbi ( 1206-ban felszentelt ) Szt.

Jakab-titulusú templomába mentünk. Rövid kortörténeti ismertetőt mondott Bolla Sándor:
Árpád-házi Szt. István király szervezésében a keresztény Magyar Királyság területén
megnyitott, a Szentföldre vezető zarándoklatoknak az iszlámra áttért szeldzsuk-törökök által
a XIII. sz. elejétől akadályozása után egyre nagyobb jelentőségre tett szert Lébény, mivel
Magyarországon az Ibériai-félszigeti Santiago de Compostelába, Szt. Jakab apostol földi
maradványaihoz igyekvő zarándoklatok egyik fő kiindulási pontjává lett. Az idén tavasszal
gyalog megtette az „El Camino” több mint 800 km-es utolsó szakaszát egyik HCS-tagtársunk,
dr. Kovács Péter erdésztechnikus, agrármérnök, aki magas színvonalú beszámolójában
felvillantotta a zarándokút lelkiségének néhány momentumát is.

Szeretteinkért hálát adva, magyar nemzetünket és össz-Kárpát-medencei szállásterületét -

édes hazánkat - Isten kegyelmébe ajánlva imádkoztunk és énekeltünk is, ahogy szoktuk.

Majd a Győr-káptalandombi Zichy Ferenc Látogatóközpont lébényi zarándokházának

szakértője mutatta be a most frissen felújított, több mint 8 évszázados gyönyörű lébényi
templomot, amelyhez a lajtamészkő tömböket, építőköveket a Fertő-parti Majád ( a XIII. sz.
végére Antiokheiai Szt. Margitról elnevezett település ), ill. Fertőrákos kőbányáiból
dereglyéken szállították idáig: a gorondon/göröndön épített lébényi templom nyugati
főbejáratától alig 250~300 m-re még a Fertő-Hanság rendszer és a Rábca sekély merülésű
vízi járművekkel a hóolvadások és/vagy tavaszi-nyár eleji nagyobb csapadékok idején pl.
nyugat-kelet irányban is teljes hosszában hajózható nyílt vize hullámzott az Árpád-korban…

[ Még Aba Sámuel királyunk a Rábcakapi és Lébény közötti szakaszon elrekeszttette a Rábcát, a
keresztgát lezárt zsilipje fölött felduzzadó és szétterülő vizek a XIII. sz.-ig Várasbalogd-nak nevezett
Mosonszentjánoson át 1043-ban betörő, az ország belsejébe törekvő III. Henrik hadseregét
akadályozták, ill. más útvonalra kényszerítették ].

A lébényi keletelt Szt. Jakab-templom hossztengelyének meghosszabbításában, közvetlenül a

bélletes nyugati kapuzat előtt a II. világháborúig egy nagyon idős kocsányos tölgy állt, [ az
aknabecsapódások okozta sérülései miatt kellett kivágni ], amiként ez a magyarság számos
más tó-, sziget-, csiliz- és csallóközi templománál is szokásban volt, ( a reformáció óta:
felekezettől függetlenül ), közülük a legöregebb faegyedek szintén az Árpád-korig
visszavezethető életkorúak, ( pl. Hédervár, Árpád-tölgyfa ).

* * * * * * * * * * * * *

Végül az öttevényi sportcentrumban délutáni, de annál finomabb ebéddel, italokkal, a

kiskorúak labdakergetésével, az érettebb korosztály jó hangulatú beszélgetésével fejeződött
be ez a szép és hasznos nap.

A természetföldrajzi és a töténelmi részeket írta, továbbá a rendezvény szakmai részén

elhangzott, többnyire évtizedes helyi és/vagy térségi tapasztalatokon alapuló
szakvéleményeket, ill. a régi vagy a legújabb problémák megoldásra tett javaslatokat - mert
hogy ez is a demokrácia velejárója kell, hogy legyen: az esetleg ütköző szakvéleményeknek is
szabad folyást hagyva, és kommentár vagy „hivatalos verdikt” nélkül - följegyezte és
közreadja:

Bolla Sándor, a HCS elnöke

Győr, 2013. augusztus 31./szeptember 01.

* * * * * * * * * * * * *
KÉPTÁR http://www.palmito.hu/tokoz/tokoz.html

BGY = Börzsei Gyula

DKP = Dr. Kovács Péter

GYR = Győri Róbert

JKM = Józsa Kata Mária

JT = Józsa Tamás

Hálás köszönet azért, hogy az általuk készített fényképeket e közös képtárunk

rendelkezésére bocsátották! Monogramjuk az illető felvétel sorszámos-szöveges fejlécének
bal alsó sarkában látható. ( Amely képen nincs monogram: ritkább esetben magam
készítettem, néha házikönyvtáramból szkenneltem, általában pedig az internetről halásztam
le. B.S. )