4.

A MESEMONDÓ-
KÖZPONTÚ
KUTATÁS
 Tartalomjegyzék
 A mesemondó
 A mesegyűjtések
 A mesegyűjtés módszerei; A meseközpontú-kutatás
 A mesemondás alkalmai
 1. A mesemondó

 A mesemondó a mese előadója, aki a népmesék

szövegét megőrzi és formálja.
 Előadását befolyásolják:
a mesehagyomány
a mesemondás alkalmai
a hallgatóság elvárásai
a külvilág eseményei
saját előadói egyénisége.
 2. A XIX. század
 A gyűjtéseket elindító Grimm-testvérek is érzékelték, hogy a
mesélő képességei nagymértékben alakítják a mesét.
 A magyar Kriza János is feljegyezte, kitől való a mese.
 Kálmány Lajos 1913-ban a bánáti Egyházaskéren egy
magyar mesemondó Borbély Mihály „teljes” mesekészletét
próbálja leírni (Hagyományok második kötete). Innentől
kezdve szokássá vált, hogy a szövegközlések végén
megjelölik a mesemondó személyét, ritkábban
mesetudását.
 3. Az egyéniségkutató módszer
 Nevezik egyéniségkutató („magyar” vagy „budapesti”)
módszernek is.
 Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (1940)
 A kötet felépítése:
Történeti áttekintés; Magyar előzmények; Találkozása Fediccsel;
A mesék lejegyzésének története; A helyszín bemutatása; A
mesemondó egyénisége, világképe, életrajza, mesemondása.
Az Ortutay által kialakított módszer továbbfejlesztése
olvasható Dégh Linda és Kovács Ágnes munkáiban.
Ortutay Gyula (1910—1978)
 ÚMNGY
 Új Magyar Népköltési Gyűjtemény az egyéniségkutató, a
hagyományozás törvényszerűségeit kutató iskola mintaadó
sorozataként indult.
 A 60-as évektől jelentek meg erdélyi mesemondók meséit
tartalmazó mesekötetek (pl. Faragó József, Nagy Olga,
Szabó Judit kötetei).
 A XX. század második felétől nemzetiségi magyar kutatás
száma megnövekszik (cigányok, németek, szerbek, stb.).
 A kétnyelvű mesemondás vizsgálata is megnő.
 Férfi és női mesemondók
 A mesemondók több mint fele férfi.
 A női mesemondók társadalmi szerepe kisebb volt, mint a férfiaké:
családon belül, kisebb összejöveteleken, gyakran csak gyerekeknek
vagy asszonyoknak meséltek.
 A férfiaknak több szereplési lehetőségük volt (katonaság, a falujuktól
távolabbi munkaalkalmak).
 Társadalmi megítélésük eltérő volt.
 Iskolázottságuk változatos képet mutat: voltak közöttük
analfabéták, olvasottak, iskolázottak egyaránt.
 Közös bennük: jó memória, logikus gondolkodás, kiváló nyelvi
kifejezőkészség.
 Homo narrans
„mesélő emberek”
 Kurt Ranke (német etnológus volt, aki a mesék
tanulmányozására szakosodott), megalkotta a homo
narrans fogalmát.
 Olyan embertípus, amelynek értelme a mesemondás.
 Jellemzői:
Veleszületett mesemondó képességre ráépített
„tudománnyal” rendelkezik, melyet a kor, az ország, a
körülmények, a hagyományok alakítják.
Raffai Judit: Mesemondók és mesetípusok
 Értekezés a vajdasági magyar mesemondókról
 Kutatástörténeti áttekintés
 A hagyományos mesemondás alkalmai: az utca, házak előtti
pad. Tavasztól késő őszig, ha nem volt már munka,
elbeszélték a világ sorát. Egy jó mesemondó háza előtt
összegyűltek, s várták a mesét. Ha belemelegedtek, az éjféli
harangszó vetett véget a szórakozásnak.
 A legjelentősebb vajdasági mesemondók bibliográfiája
 A mesemondás (tipikus) alkalmai
 Földrajzilag változhat, de általában az évszakok
munkaalkalmaihoz és a szórakozási formákhoz köthető. Pl.
Kalotaszegen kukoricamorzsolás közben mesélték az igazi
tündérmeséket (45. oldal)
 Ősszel és télen szórakozással összekötött társas munkák
során: kukoricafosztás, fonó, tollfosztás, dohánysimítás, stb.
 A téli disznótoron kifejezetten az erotikus, „zsíros” meséket
mesélték.
 Nyári munkák (halászat, csőszködés) során a rövid, tréfás
mesék elmondására volt idő.
 A mesemondás (tipikus) alkalmai
 Halottvirrasztás
 Katonaság
 Idénymunkák (kőművesek, favágók)
 Mesemondás gyerekeknek („dajkamese”)
 „Sötétben él a mese.”

 A mesemondás szokásköre az 50-es évektől kezdve

fokozatosan szűkült: a közösségi szférából a családiba.
MESEMONDÁSI TECHNIKÁK
KÓKA ROZÁLIA
 Kóka Rozália (Bajmok, 1943. március 12. –)
 Magyar Örökség díjas mesemondó,
 népdal- és népmesegyűjtő, népdalénekes, néprajzkutató,
 újságíró, író, a Népművészet Mestere.
 „Gyermekkoromtól nagy figyelemmel és odaadással igyekeztem
megismerni, megtanulni és másoknak is bemutatni népcsoportom, a
bukovinai székelyek történetét, népművészetét, életét. Tízéves koromtól
táncoltam iskoláim néptánc csoportjaiban, de a szekszárdi Sárközi
Együttesnek és később a Somogyi Népi Együttesnek is tagja voltam.
 Tizenkilenc éves koromban indultam el az első "igazi" néprajzi
gyűjtőutamra. Meséket és népdalokat gyűjtöttem, s nyelvész tanárom,
Dr. Várkonyi Imre segítségével pályázatot készítettem az Országos
Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatra. Második helyezést értem el, s
jutalmul felhoztak Budapestre, a Néprajzi Múzeumba.
 Akkor megismerkedtem mindazokkal a kiváló, szellemi nagyságokkal,
akik későbbi életutamat meghatározták. A néprajzi gyűjt őmunkát azóta
se hagytam abba.
 Ha csak tehetem, írok, mesélek.”