Arany János balladaköltészete

„Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet.

A magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja.”
(Szerb Antal)

Vázlat:

I. 1. Arany János indulása

2. Életműve 3 pilléren nyugszik
a, Verses nagyepikai művek
b, Verses kisepikai művek
c, Lírai művek

II. 1. Ballada
- Kevert műfaj:
a, Romantikus ballada
b, Francia középkori lírai versforma (Villon)
c, Greguss Ágoston: „tragédia dalban elbeszélve”
- Arany minőségi változást hoz:
a, Mintái - skót-ír ballada (Osszián)
- székely-román ballada
- német romantika balladái (Goethe, Schiller)
b, Két fontos alapeleme - érzelmi hatás
- tragikum
c, Jellemző
d, Csoportosításai - időrend-helyszín
- tárgy-téma
- szerkezet
2. Nagykőrösi balladák
a, V. László
b, Ágnes asszony
c, Zách Klára
d, Szondi két apródja
e, Pázmán lovag
f, A walesi bárdok
3. Őszikék
a, Tengeri-hántás
b, Híd-avatás
c, Vörös Rébék
d, Tetemre hívás

III. 1. Arany János, mint középpont

1.
 Az irodalmi közvélemény Petőfi mellett az egyik legnagyobb magyar
költőnek tartja Arany Jánost. "Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar
szellemi életnek ő a sugárzási központja" - írta róla Szerb Antal. Tehát összefoglalója
mindannak, amit a magyar irodalom az ő koráig produkált. Németh G. Béla szerint a "magyar
vers és nyelv legnagyobb mestere", aki a magyarságot és a műveltséget elválaszthatatlannak
tartotta. Mint tudjuk, a Toldi elolvasásakor Petőfi a legnagyobb elismerés hangján köszöntötte
az akkor még ismeretlen nagyszalontai jegyzőt. Petőfinek arra a kérdésére:
"Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki”- öntudatosan felelte válasz-episztolájában:
"S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék,
Ki törzsömnek élek, érette, általa;
Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék,
Otthon leli magát ajakimon dala.".
Arany közönség- és feladathiánytól válságkorszakba került az 1840-es évek vége felé. Nem
nyugodt ebbe bele, kiutat akart keresni: kezdetben Byron modorában romantikus, epikus
műveket alkotott, melyekben világutálatát fejezi ki (Bolond Istók 1850). Később népies
jellegű idilleket vagy tanító költeményeket alkotott (Családi kör, Fülemüle, A bajusz).
Végleges megoldást jelentett a balladák írása. Ez a műfaj végleges megoldást jelentett neki
válságkorszaka után, hiszen remekül el tudott rejtőzködni szereplői mögött. 1853-tól kezdte
írni őket Nagykőrösön. Erre az időre kibontakozott a passzív ellenállás a császári hatalommal
szemben. Az ellenállást irányító csoport magához vonta s nézeteiket az ellenállást illetően
részben magáévá tette. Ennek szolgálatában alkotta sorra balladáit. Rendszerint a történelem
nehéz korszakaiból merítette témáját, s ezzel is a nemzet ügyét kívánta szolgálni: a nemzeti
öntudatot, a jövőbe vetett hitet szerette volna ébren tartani és fokozni, a nemzeti egységet
erősíteni. Történelmi balladái ugyanis nagyrészt allegorikus jelentésűek. Arany balladái az
emberi lélek mélységeit járják be. Balladáinak szerkezete újszerű: találkozunk párhuzamos
szerkesztéssel, idősíkok váltogatásával, filmszerű vágással, a képzettársítások
összekapcsolásával.
Életműve 3 pilléren nyugszik: 1. verses nagyepikai alkotások (elbeszélő
költemények, eposzok), 2. verses kisepikai alkotások (ballada, románc), 3. lírai művei.
Nagyepikai műveinek tartjuk az Elveszett alkotmány 1845), Toldi (1846), Toldi szerelme
(1879), Toldi estéje (1848).(A Toldi költeményeit Toldi trilógiának nevezzük), Nagyidai
cigányok 1851), Buda halála (1863) alkotásait. A Nagyidai cigányok komikus eposz, amely a
szabadságharc történetének szatirikus ábrázolása. Aranyt vádolják is a kortársak, hogy
gúnytárgyává teszi a szabadságharcot, de Aranyból nem a gúny, hanem az elkeseredettség
váltja ki azt a hangvételt. Kisepikai művei közé tartoznak a balladák és a románcokat. A
románc a balladánál kevésbé drámai, történetmondása folyamatos, tárgya nem feltétlen
tragikus, a tragikus feszültség többnyire feloldódik. Arany lírai költészete a szabadságharc
bukása után kezdődik. A szabadságharc ideje alatt nemzetőr lett Aradon. A nép barátja
folyóiratot szerkesztette. A szabadságharc alatt nem sok verset írt, de azok toborzó jellegűek
voltak. Ezek közül a Nemzetőr dal, a dallamával együtt szinte népdallá vált. Arany rendkívül
válságos lelkiállapotban volt. Megviselte Petőfi halála és a szabadságharc elvesztése. Nehezen
tért magához. Komor lelkiállapotát mutatja a Letészem a lantot és az Ősszel c. verse, melyben
siratja a forradalmat.

A ballada kevert műfaj. Végzetszerűséget megfogalmazó műfaj, nem a

tényeket, hanem a tények hatását az érzelemvilágra fejezi ki. A három műnem tulajdonságait
fedezzük fel benne: dráma, líra, epika. Drámai, mert tragikus és párbeszédes rész jellemzi;
lírai, mert verses formában íródott; epikai, mert hosszabb történetet mond el.
A romantikus ballada epikus műfaj 3 műnem határán. Jellemzői: sűrített cselekmény,
szaggatott előadásmód, események nagy része drámai párbeszédből áll vagy monológokból
ismerhető meg, rendszerint tragikus témájú, tömör, az összefüggések felismerésében számít

2.
az olvasó képzeletére.
Francia középkori lírai versforma: három 8-12 soros versszak, refrénes, 4-6 soros ajánlás.
Eredetileg táncdal volt.
Az elmúlt évszázadban Arany balladáiról szinte kizárólag Greguss Ágoston: A balladáról c.
könyve szólt. Az ókorban még nincsen ballada. A balladát nem ismerte vagy legalábbis nem
művelte a klasszikus kor, mely egyébként sem kedvelte a kevert műfajokat. Egészen modern
műfaj ez, melyet a műköltészet a néptől vett át. Greguss középkori, a keresztény
gondolkodásmódot tükröző műformának látja a balladát. Tárgya gyakran mondai, ezért a
nemzeti emlékezet, a történelmi tudat kifejezője.
Arany balladái lényeges minőségi változást hoztak. A balladaköltészet őmiatta vált
meghatározóvá. Törekedett, hogy visszavigye a műfajt a természetes népi gyökereihez, s hogy
nemzetivé tegye.
Mintái:
- SKÓT-ÍR balladák (Ossziáni költemények): komor hangulatúak, jellemző a vadregényes
színtér és a borongós szenvedély. Arany János a realitásukat és misztikusságukat veszi át.
- SZÉKELY-ROMÁN balladák: közönség számára ismert történeteket dolgoznak fel.
- NÉMET romantikus ballada: Goethe és Schiller munkái misztikus, mesés hangulatúak,
emberfeletti dolgok megjelenítői.
Két fontos alapeleme van: A népballada indításait ötvözte a német és a reformkori magyar
műballada tanúságaival. Öt-hat szuverén balladatípusban aknázta ki a költő a műfaj és a
magyar epikus költészet lehetőségeit. „Természete a balladának, hogy nem a tényeket, hanem
a tények hatását az érzelemvilágra; nem a szomorú történetet, hanem annak tragikumát fejezi
ki minél erősebben.” (Arany János) Nagy hajlama van a költőnek a tragikumra és a
drámaiságra, alátámasztja ezt egyénisége is: depresszió, mélabú, hipochondria, szorongás,
befelé fordulás, egyfajta belső elfojtott hisztéria jellemzi. Innen erednek hiteles lélekrajzai.
Empátiában éli meg figuráinak tetteit. A költői realizmus mellett a lélek bonyolult drámai
bemutatására törekszik. Azért van szüksége a balladára, hogy kivetkőzhessen depressziós
önmagából és egy más személy világába helyezkedhessen.
Jellemzői: A balladai homályt a maximumig fokozta. Gyakran él az ismétlés, refrén
eszközével, középrímeket használ. Párhuzamos cselekmények. Balladáival a nemzet ügyét
kívánta szolgálni. Különös gondot fordít a lélektani indokoltságra. Többször a bűn és
bűnhődés motívumát állította középpontba.
Csoportosítás:
- IDŐREND-HELYSZÍN:
I. 1851-ig a korai balladák: Románc jellegűek, népies téma jellemzi őket. A történet
elmondása kevésbé szaggatott, lineáris cselekmény és szerkezet. Jellemző a Petőfi impulzus
(életképek, zsánerképek). PL.: Rozgonyiné, Varró lányok, Botbajnok özvegye, Szőke Panni
II. 1851-60 között a nagykőrösi évek: Hősi, felemelő témákat dolgozz fel. Nagyrészt
történelmi balladák. Politikai célt fogalmaznak meg, ezért figyel, hogy a nép számára érthető
legyen. Szerkezetileg bonyolódik a korábbiakhoz (körkörös és párhuzamos is lehet). Ekkor
jelenik meg a lélektan. PL.: V. László, Zách Klára, Szondi két apródja, A walesi bárdok,
Ágnes asszony, Mátyás anyja
III. 1877-ben az Őszikék: Öregkori balladái. Mély lélektani indokoltság, bonyolultság
jellemzi. A tragikum morális színezetet kap. PL.: Híd-avatás, Tetemre hívás, Vörös Rébék,
Tengeri-hántás
- TÁRGY-TÉMA:
I. népi ballada: Tengeri-hántás, Vörös Rébék, Ágnes asszony
II. történelmi ballada: Főleg a Hunyadiakkal foglalkoznak.
III. lélektani ballada: A bűn és bűnhődés megjelenése. PL.: A walesi bárdok, V. László, Ágnes
asszony
IV. skót típusú balladák: Homályos, misztikus, a reális élettől elszakadt. PL.: Bor vitéz,

3.
Tetemre hívás, Éjféli párbaj
V. városi ballada: A nagyváros áldozatairól, az öngyilkosságról. PL.: Híd-avatás
VI. víg ballada: Bölcs humor és emberismeret jellemzi. PL.: Pázmány lovag
- SZERKEZET:
I. egyszólamú ballada: Egyenesen előrehaladó cselekményvezetés. (lineáris)
II. többszólamú ballada: Jellemzi a szaggatottság, térben és időben párhuzamos történések.
(polifon)
III. körkörös ballada: A befejezésben a kezdő képsor visszatér.

A műballada Európában, a romantika korában lett népszerű, mikor megnőtt az

érdeklődés a népi költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg ősi népköltészeti műfaj. A
magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre. 1853-tól kezdte írni őket
Nagykőrösön. A balladák legjobban szerkesztett költeményei. A nagykőrösi korszak (1852-
57) balladái többnyire történeti jellegűek (A hamis tanú, Rozgonyiné, Török Bálint, Az egri
leány, Mátyás anyja, Szibinyáni Jank, Bor vitéz, Pázmán lovag, Bot bajnok özvegye). Arany
olyan szituációt választ ki a históriából, mely párhuzamba állítható a levert szabadságharc
utáni állapottal, s rajtuk keresztül Arany feleletet adhat a kor problémáira. Legfontosabb
témái: a zsarnokság, az elnyomáshoz való viszony, a zsarnokság természetrajza, a hazához, az
eszmékhez való hűség, a költők és írástudók felelőssége. A balladák nagy része egyben
lélektani jellegű is. Középpontjukban a bűn és bűnhődés problémája áll. A kérdés fölvetése és
a probléma megoldása Aranyt a XIX. század második fele nagy orosz íróival rokonítja,
elsősorban Dosztojevszkijjel és Tolsztojjal. Arany szerint a bűn magában hordozza a
büntetést, mert a személyiség széthullásával jár. Ezt jelzik a balladákban a bűnösök víziói és
hallucinációi. Dosztojevszkijhez hasonlóan vallja, hogy a polgári világ feladata nem az
intézményesített büntetés, az erőszakra történő intézményesített erőszak válasz, hiszen meg
kell szakítani az emberiség történetének, mint erőszakláncolatnak a folyamatát. A feladat az,
hogy teret engedjünk a fölismert bűn után a bűnhődés folyamatának, biztosítsuk ennek
lezajlását. (Ezt ismeri fel az Ágnes asszonyban a bíróság, mikor szabadon engedi az asszonyt.)
Szerkesztésre nézve többnyire skót-székely típusúak, gyakran tudatosan túlbonyolítottak,
Babits szavával „iparművészeti remekek”.
V. László (1853):
A Hunyadi-balladakör első darabja, Arany ’48 előtti terveinek a folytatása. Művészi
újdonsága a párhuzamos szerkesztés. A két szálon futó apokrif történet a menekülés
mozzanatában összetalálkozik, majd szétválik. A király Csehországba való menekülése
kettős: a térben megtett útnál fontosabb a lelkiismeret elől való menekülés. Arany rendkívüli
módon felfokozza a szavak akusztikai hatását, bravúrosan játszik a csönddel, a félcsönddel és
a zajjal, egészen a mennydörgésszerű robajig. A lélektani hatást erősíti fel a scenírozás
(=díszletezés), az éjszaka, mely szintén jelképes értelmű, mely a lélek sötétjére is utal;
ugyanígy a vihar is, mely tárgyiasítja a belső lélekállapotot. A vers jambikus lejtése, a
funkcionális helyeken ennek megváltoztatása is a drámai–akusztikus hatást erősíti. Az utolsó
versszak V. László halálának és Mátyás visszatérésének tényét kapcsolja egybe. A beszélő
személyek gyakori változása, az elbeszélés szaggatottsága, kihagyásos, jelenetező formája a
történelmi eseményekben járatlan olvasó számára lényegében érthetetlenné teszi a
költeményt. Az V. Lászlóban már a sűrű szövésnek, az egy-egy szónyi utalásra redukált
közlésnek, a hézagosságnak az északi balladákra jellemző menete uralkodik. Látszólag itt is a
bűn és bűnhődés törvénye érvényesül. Az esküszegő király előbb lelkifurdalásaival, aztán
halálával lakol Hunyadi László kivégzéséért. Valójában azonban egy teljesen új mozzanattal
gyarapodik az Arany-ballada. Most jelenik meg először a hallucináció, a látomás, a lelki
zavar. Az álom és az ébrenlét határán lévő, a szörnyű vihar zajától és fényeitől megzavarodott
király számára kezd elmosódni a választóvonal valóság és képzelet között. A lelkiismeret
furdalástól elgyötörve az érzékcsalódás iszonyatos félelmet fejleszt ki benne. Ő Arany első

4.
nagy pszichopatológiai teremtménye, aki a Shakespeare-tragédiák önvád üldözte figuráinak
(III. Richárd, Machbet) hatását is magán viseli.
Nem sokkal Az egri leány után keletkezhetett, mert 1853 decemberében jelent meg a
Divatcsarnokban az Ágnes asszony, amelyet sokan Arany balladaírói csúcsteljesítményének
vélnek. Szintetikus jellege kétségtelen, hiszen a népballada és a shakespeare-i
pszichopatológia (Lady Machbet folyton látja kezén a vérnyomokat) elemei új minőséget
produkálnak. (Költői tökéletességben és lélektani mélységbe A hamis tanú előzménye.)
Témáját a nép életéből vette. Geszti nevelősködése idején gyakran látott egy csendes, őrült
parasztasszonyt, aki reggeltől napestig a patakban mosott. Ezt kombinálta az ismert
nagyszalontai népballadával.
A ballada úgy kezdődik, hogy Ágnes asszony már zavartan viselkedik. A gyerekek kérdésére,
az asszonyok faggatására különösen válaszol. A börtön, a sötét, a magány nagyon is
hozzájárul elmebajának elhatalmasodásához, mint ahogy az is, hogy a bírák szemébe mondják
vétkét, s azt is, hogy szeretője is rávallott. Ágnesnek nemcsak szerelme átlagon felüli, hanem
érzékenysége is, amellyel irtózik az erkölcsi szennytől. Miután bírái is felismerik, hogy a
bűntudat eszét vette, s szabadon bocsátják, megkezdi szörnyű vezeklését. A vérfoltok
kimosásával akar megtisztulni, s e krónikus érzékzavar következtében elhanyagolja magát,
ruházatát, kívül reked az emberek közösségén.
A népi témához adekvát (=illik) a verselés, ütemhangsúlyos felező nyolcas (4I4). Csak a
refrént („Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”) írja anapesztusokban, fölidézve ezzel az antik
siratóénekeket. A refrén ily módon az egyedi esetet általános érvényűvé tágítja, könyörgéssé
Ágnes asszonyért, az áldozatért és valamennyiünkért. Arany ily módon beilleszti balladáját az
irodalom azon meghatározó vonulatába, mely szerint a művészet igazi célja a könyörgés
artikulációja a kegyelem jegyében.
Lélektani ballada: Középpontban a bűn és bűnhődés motívuma. A hőst lelkiismerete bünteti
meg, ami bármilyen törvényszéki ítéletnél súlyosabb.
A bűn értelmetlensége tükröződik a büntetés ill. a bűnhődés folyamat értelmetlenségében.
Ágnes asszony a Danaida-sors megtestesítője és újkori példázata. De míg az antik monda
alakjai föloldozást nem kapnak, a keresztény–kálvinista Arany világképében mi csak a
bűnhődés fázisát, annak végpontjáig követjük nyomon, a lehetséges folytatás, a kegyelem
gesztusa már túl van a vers világán. Arany kivételes lélektani hitelességgel ábrázolja az elme
tisztánlátásáért folytatott küzdelmet, az állandó önreflexiót, mely paradox módon már
szimptómája az elme megbomlásának. Hatásosan él a folyamat bemutatásában a poliszémák
(=több jelentésű szó) és a homonimák (=azonos alakú szó) stilisztikai lehetőségeivel.
A balladában a bűn és bűnhődés motívuma nagy érzékenységgel meg lett rajzolva. Az
asszony egy látható külső tényt fölcserél egy erkölcsi fogalommal. Azt képzeli, hogy úgy
tisztulhat meg a bűntől, ahogyan lepedője a vértől. Arany részvéttel van hőse iránt, akit bűnre
csábítottak és ez megtöri. Az ítélkezés nem a mi dolgunk. A részvét, a szánalom ott legyen a
szívünkben mindenki iránt.
Zách Klára (1855):
Hatástörténeti szempontból a ballada kísérteties rokonságot mutat Katona Bánk bán-jával.
Erzsébet királyné alakjában ugyanazt a kettősséget látjuk, mint Gertrudiséban, az “úgy
engedélyezem, hogy nem engedélyezem” magatartásforma megtestesülését. Valószínűleg
nem csak véletlen egybeesésről van szó, hanem tudatos újrafeldolgozásról, hiszen a Bánk bán
tanulmányok után íródott. A ballada híven tükrözi Arany bűnkoncepcióját. Az erkölcsi
törvény legkisebb megsértése is lavinaszerűen görgeti majd maga előtt a továbbiakat, szinte
lehetetlen kilépni ezután a bűn ördögi köréből. A balladák sokszínűségét, formagazdagságát
példázza az imitált, archaikus hang.
Szondi két apródja (1856):
”A hűség és a hősiesség balladája” ahogy Gyulai Pál nevezte. Ebben nem a bűn és bűnhődés
kérdéskörét boncolgatja Arany, hanem a hősi helytállás nagyszerűségét mutatja fel a

5.
fegyveres harcban (Szondi), s bukásában a költők (apródok) erkölcsi felelősségét, a hazához
való rendületlen hűségét.
Maga a versforma, mint a költemény egésze is, zaklatott menetű, nyugtalanítóan váltakozó
ritmusú, és az egyes sorok eltérő szótagszámúak. Ezt az is izgatottságot azzal a metrikai
módszerrel állítja elő, hogy strófánként az első három anapesztusi sor közepén egy csonka
lábat elhelyezve éles cenzúrát (sormetszetet) alkot, s így ezek a sorok kettétörnek; a negyedik
verssornak az anapesztusok rohanó iramot diktálnak.
A ballada témája az 1552-es Drégely vár védelméről szól, amikor a hős Szondi György
várkapitány mindhalálig védi a várat. A hazáért való hűséget fogalmazza meg a ballada.
Párhuzamban van az 1848 utáni állapotokkal. Most is a hűség és a hősiesség a megoldás.
Az első két versszak az alapszituációt teremti meg a helyszínnel, a két dombbal, előre
érzékeltetve a párhuzamos szerkesztést és történetmondást. Szembeállítja a fentet és a lentet.
Fent: a vár romjaiban hever, a szemközti hegyen a két apród Szondi sírjánál énekel. Lent: Ali
basa a győzelmet ünnepli a völgyben. A harmadik versszak a szultán kérdése és kérése, a
negyedik a török követ felelete, s ezzel elindítja Arany az egymással feleselő építkezést. Az
idézőjelbe tett strófák (páros strófák: 6.,8.,10.,12.,14.,16.,18.) a török csábítását tartalmazzák,
közte pedig a két apród énekét (páratlan strófák: 5.,7.,9.,11.,13.,15.,17., 19.) halljuk. A két
szöveg Szondi hőstettének felidézésében találkozik, majd elválik egymástól. Arany a török
monológjában a zsarnokság természetrajzát tárja elénk, melyben az objektivitás látszata és a
hízelkedő elismerés után a nyers erőszak jelenik meg. A két apród alakjában a zsarnokságnak
meg nem hajoló hűség jelképét láthatjuk. A két beszédmód stílusában is eltér egymástól, a
török szavaiban Arany egy elképzelt keleties nyelvi gazdagságot mutat föl, a metaforák,
képek a muzulmán képzetkörből valók. Bravúros az anapesztusok használata. A versláb
zeneisége a követ beszédének megnyerő dallamosságát hangsúlyozza, az apródoké a
siratóénekekkel rokon. Arany ismételten felhasználja a poliszémia világképi lehetőségét: a
kegyelem a török követ szájában a megkegyelmezést, az életbennhagyást jelenti, Szondinál az
Istenre való ráhagyatkozást és bizalmat.
Szondi alakját emberfelettivé növeli a verszárlat. Kiállta a próbát, nem adta fel a harcot. Az
apródok is ellenálltak a csábításnak. A vers minden sorában benne van a nemzet sorsáért való
aggódás és a rendületlen hazaszeretet. A történet a jelennek és a jövőnek szóló örök emberi
példa, a hűség és a hősiesség balladája.
Pázmán lovag (1856):
Az egyetlen vígballadája Aranynak. A műfajhoz tartozása nemcsak azért kétséges, mert nem
sokban tér el a szokványos verses kisepikai művektől, hanem azért is, mert három önálló
részből áll. Az elsőben a féltékenység kínozta Pázmán nyersen vesz búcsút feleségétől. A
másodikban elmegy Visegrádra, és panaszt tesz a nála vendégeskedő udvari legények
egyikére, aki megcsókolta feleségét. A király az udvari bolondot ülteti helyére és elfogadja a
kihívást. A harmadikban kerül sor a párviadalra, amelyben Pázmán három zápfogát veszti,
amiért a magát most már felfedő király három faluval kárpótolja. Arany ezúttal is mondai
anyagot dolgozott fel.
A walesi bárdok (1857):
Ehhez a balladához az a nemzeti legendává kerekedett történet fűződik, hogy a költőt
felkérték fényes díj ígéretével: írjon üdvözlő ódát az 1857-ben Magyarországra látogató
uralkodópár tiszteletére. Ő elutasította a felkérést és helyette megírta A walesi bárdokat. A
balladát valóban elkezdte 1857-ben, de csak évekkel később készült el. Nyomtatásban először
1863-ban jelent meg a Koszorú c. folyóiratban, még ekkor is „ó-angol ballada”- nak álcázva.
A bűntudat, a lelkiismeret-furdalás súlya roppantja össze, kergeti tébolyba a véreskezű,
népelnyomó Edward királyát is, aki a maga zsarnoki tetteiért még elismerést és dicsőítést vár
a legyőzöttektől. Új motívum a lelki folyamatok ábrázolása mellett a költők, a walesi bárdok
példa értékű, bátor helytállása. Az ötszáz vértanúvá lett énekes közül „egy se bírta mondani, /
Hogy: éljen Eduárd”, egy sem lett hazaáruló renegát. Nagy erővel ismétli meg a Szondi két

6.
apródja üzenetét, a zsarnokkal való erkölcsi szembenállás kötelező parancsát. Arany az
“adjátok meg a császárnak, ami a császáré” tanítás alapján mutatja be a montgomery-i lakoma
lefolyását, a király azonban a zsarnokság természetéből fakadóan teljes alávetettséget kíván.
Ezt tagadják meg az urak és a bárdok is. Ennek a költeménynek a versformája az ún. skót
balladaforma. A verselés adekvát a témához, ugyanakkor tudatosan idézi fel a Szózatot is.

Még 1856 őszén kapott Arany János Gyulai Páltól egy kulccsal zárható „kapcsos
Könyvet” (emlékkönyv). 1877 nyarán „ezt a hóna alá fogta, elindult vele a sziget
legnéptelenebb útain, s háborítatlanul mélázgatott, írva, ha jött az ihlet perce… A kapcsos
könyv tiszta lapjai gyorsan kezdtek telni, de jó ideig nem mutatta meg senkinek, még
anyámnak és nekem sem” - így emlékezett vissza az Őszikék születésére a költő fia, Arany
László. Az Őszikék balladái minden korábbinál koncentráltabb alkotó tevékenyég
eredményeképpen, szinte csodaszerű gyorsasággal születtek meg, néhány hónap alatt, 1877
júliusának derekától november végéig. Ám Arany balladaművészetének módosulása több
évtizeden át felhalmozott emberi, történelmi, költő tapasztalat következménye. Tematikai,
hangnembeli, eszmei-erkölcsi szempontból is átalakul minden: általában véve komorabbak,
ridegebbek lesznek versei, tömörebb, talányosabb a megszólalásmódjuk, nagyobb szerephez
jutnak bennük a babonás-mágikus világkép elemei. Az is kétségtelen, hogy Arany, aki már
szerkesztőként is érzékelte a novella hazai jövőjét és fontosságát, a maga módján és műfajával
hasonló szükségleteket elégítette ki, mint Petelei- vagy Gozsdu- novellák. A pálykezdéshez
hasonlóan megnövekedik a népi tárgy és modor aránya. Szembetűnő a krónikás, egyáltalán a
történelmi tárgyú és románcos ballada teljes hiánya. A kései balladák telítve vannak a
legrémesebb, a legijesztőbb jelenségekkel, babonákkal: a holdkórosságtól a varjúvá változó
boszorkányig. Művei: Tengeri hántás, Éjféli párbaj, Az ünneprontók, Vörös Rébék, Népdal,
Tetemre hívás, Híd-avatás, A kép-mutogató.
Tengeri-hántás (1877. július 15.):
A cím a történetmondás szituációjára, azaz a beszédhelyzetre utal. Műfaja: ballada. A versben
két beszélő jelenik meg. A keretversszakok narrátora - külső nézőpontból láttatva - a
történetmesélés szituációját írja le. A második beszélő az ábrázolt helyzet egyik szereplője, a
tulajdonképpeni történetmondó. A szerkezet bonyolult, az egyenes vonalú logika megtörik: a
ballada felépítése többszólamú.
Első szál a kukoricafosztás szituációja: 1-6. sor, 73-78. sor illetve a versszakok 5. sora.
Második szál a szerelmi történet: 7-72. sor. A refrénszerű 5. sorok megszakítják a
történetmondás folyamatát (vágástechnika). A kiszólások a kerethelyzetre utalnak, illetve a
kereten belüli történet metaforikus értelmezései. Az ellenszólam az elhallgatott, közvetlenül
ki nem mondott tartalmakat utalásszerűen fogalmazza meg. A két szál mind térben, mind
időben elválik egymástól. A két sík azonban egymásra vonatkozik: a jelen múlt metaforája,
illetve a múlt tanulsága a jelen metaforájává válik.
A kompozícióból következő töredezettség, szaggatottság jellemzi a szöveget. A kihagyások
feszültséget keltenek. A szemérmes, visszafogott történetmesélés fűtött atmoszférát teremt.
Az Őszikék korszak jellegzetes témái: szerelem, bűn és bűnhődés kérdései fogalmazódnak
meg. A szereplők meghasonlott, kettős tudatú emberek (ez a szerkezeti kettősségben is
megnyilatkozik).
Versforma: Ütemhangsúlyos verselés. Az első két sor az epikus jellegnek megfelelően
hosszabb: háromütemű 11-es (4-4-3), a következő sorok dalszerűbbek - felező nyolcasok.
Rímképlete kiemeli a kompozíció sajátosságát: aa bb cb.
Híd-avatás (1877):
A legfrissebb és legközvetlenebb realitás, az előző években felavatott Margit-híd ihleti.
Valóban ijesztő méreteket öltött az öngyilkosságok száma. Másik forrása az a hiedelem, hogy
az új hidat éjfélkor egy öngyilkos avatja fel. A keretet a kártyán mindenét elveszítő
fiatalember adja, aki éjfélkor felmegy a hídra, tanúja a habokból kikelő árnyak, az

7.
öngyilkosok seregszemléjének, majd végül maga is a Dunába ugrik. Sorsukat Az ember
tragédiája londoni színére emlékeztető módon, egy-két szóval összefoglaló szereplők a
nagyváros elesettjei.
A ballada alapját az a babona adja, miszerint az új hidat az öngyilkosok avatják fel. Arany a
polgári világ, a szabadverseny, a haszonelvűség korának kárvallottjait, seregszemléjét mutatja
föl. A célnélküliség, az erkölcsi világrend megbomlása következtében értelmetlenné válik az
ember élete, nemre és korra való tekintet nélkül. Stilisztikai bravúr, hogy minden egyes
öngyilkosság egyedi módon ábrázolódik, s a haláltáncot idéző megoldásokban az utolsó
megnyilatkozások az egész emberi sors tragikumát képesek felidézni.
Vörös Rébék (1877. szeptember 26.):
A népi babonás, pogány motívumra való építkezés és a lélektani analízis pontossága egyszerre
jellemző a balladára. Az erkölcsi világrend ill. a fölhalmozódott erkölcsi tapasztalat
megsértése indítja el most a bűn lavináját. A bűn, a kísértés, a rossz tárgyiasul a varjúban,
mely örökké az emberrel marad, reménytelen küzdelmet folytat az ember a tőle való
megszabadulásért. Ezt jelzi a refrén mágikus ráolvasás jelleg, valamint az elbeszélő utalása:
“Száll a lelke, vég nélkül”. Nyilvánvaló Vörös Rébék alakjában a poe-i tárgyiasító szándék,
ill. a megalkotottságra való törekvés, a homonimákkal való játék, a szólások stb.
Tetemre hívás (1877. október 27.):
A bűn az élet játékként való felfogása, ezért bűnhődik Bárczi Benő és Kund Abigél is. A
bűnhődés folyamata, ill. a büntetés a korábbi balladáknak megfelelően történik. A történet
nagyobb részét azonban az apa kérlelhetetlen igazságkutatása teszi ki, s e
bizonyosságkeresésben hasonlóságot mutat fel fiával is. Talányos Arany viszonya az apához,
hiszen értelmezhetjük úgy, hogy a világ nem épülhet bűnre, nem maradhat megtorlatlanul az
erkölcsi világrend megsértése, ugyanakkor a se istent se embert nem ismerő magatartásban
van valami démonikus és erkölcsileg kérdéses is. A Tetemre hívás az egyik legtudatosabban
megalkotott ballada. A fölütés nem csupán a helyszín bemutatása és propozíció, hanem
egyúttal dantei rájátszás is, az eltévedtség és zűrzavar tárgyiasítása is. A helyszín és a nevek
kiválasztása az általánosító jellegen túl az akusztikus hatás függvénye, mint ahogy ezt erősítik
a tudatosan kiválasztott régies kifejezések is. A vers zeneiségét az egyik legdallamosabb
versláb, a daktilus biztosítja. Ezeket hol megtorpantja, hol fölgyorsítja Arany.

Aranyról szokás úgy beszélni, mint a „ballada Shakespeareje”-ről. „A

legmagyarabb költő” (Németh László) egyéniségéhez, művészi hajlamához valóban közel állt
ez a műfaj, amit az is bizonyít, hogy egész pályáját végigkíséri a ballada. Egyetértőleg
idézhetjük Riedl Frigyes és Barta János véleményét:„Remekmű akkor keletkezik, ha valamely
nagy tehetség megtalálja a tehetségének leginkább megfelelő műfajt és tárgyat.” (Riedl) „Azt
a műfajt és tárgyat kell megtalálni, amely kora életviszonyaiból természetesen sarjad ki.”
(Barta János) Arany János kimagasló jelentőségű epikus és lírai költőnk, irodalmi
hagyományaink magas szintű összegzője.

8.