Kivalo Erettsegi Tetelek Irodalombol

Forrás: http://www.doksi.
hu
I. TÉTEL
Balassi Bálint
A., a reneszánsz jellegű vallásossága
B., a szerelem élménye a reneszánsz költő számára
C., vitézi énekei
Balassi Bálint élete:

1554-től 1594-ig élt. Őt tekinthetjük a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának. Zólyom
várában született. Apjától halála után a politikai kegyvesztettségét, összekuszált pereit, rokon és
ellenszenveit kapta.
Kitűnő nevelést kapott, egy ideig Bornemissza Péter tanította. 1565-ben Nürnbergben folytatta
tanulmányait. 1569-ben az apját hamis vádak alapján letartóztatták, a család Lengyelországba
menekült. Majd követte őket Balassi János a szökése után. A király kegyelmét elnyerte, de a
bécsi udvar bizalmát soha nem tudta visszaszerezni.
1578-ban találkozott össze halhatatlan kedvesével Losonczy Annával, Ungnád Kristóf feleségé-
vel. Szerelmük közel hat évig tartott, de az első két-három hónap volt csupán a felhőtlen
boldogság. 1579 nyarán 50 lóval járó hadnagyságot vállalt Egerben. Négy évet szolgált itt a
törökkel vitézkedve, de 1582-ben állítólag összeférhetetlenség miatt távoznia kellett. Anyagi
gondjai miatt 1584 karácsonyán érdekházasságot kötött unokatestvérével Dobó Krisztinával,
hozományként elfoglalta Sárospatak várát. Ezzel a vérfertőzés és felségsértés vádját vonta
magára. Házasságát érvénytelenítették, anyagi gondjai növekedtek, egyre lejjebb csúszott a
társadalmi ranglétrán.
Házassági reményeket táplált az időközben özveggyé vált Losonczy Anna iránt (1588), de a
dúsgazdag asszony hallani sem akart már a rosszhírű és vagyontalan emberről. 1589-ben a
tatárok elleni hadjárat hírére Lengyelországba ment, de a tervezett hadjárat elmaradt. 1591-ben
tért vissza Magyarországra. Megtépázott hírnevét a török elleni, 1593-ban megindított “hosszú
háborúban” szerette volna helyreállítani. 1594. május 19-én Esztergom ostromakor megsebesült;
mindkét combját ólomgolyó járta át, s e sebtől 1594. május 30-án meghalt.
A., a reneszánsz jellegű vallásossága
A magyar reneszánsz irodalom legnagyobb eredményei a szerelmi lírától a drámáig Balassi

Bálint költészetében sűrűsödtek össze.
Egész életében összeütközésben volt környezetével, osztályával, a politikai hatalommal, és az
osztálytársadalommal. Társadalmilag, vagyonilag egyre lejjebb csúszott, minden törekvése a
felemelkedésre kudarcba fulladt, de mindig újra próbálkozott és egyre merészebben. Ez az
örökös feszültség, diszharmónia hozta ki belőle a lírikust.
Istenes énekeket Balassi költői pályájának szinte valamennyi szakaszában írt, de a legszebb,
legmegragadóbb költemények életének válságos éveiben születtek. A kétségbeejtő helyzetekbe
sodródó világi ember panaszai, indulatai, háborgásai törnek fel ezekből a költeményekből.
Elsírja élete kisiklását, szíve nagy keserveit, őszintén megvallja vétkeit, bűnei bocsánatáért
esedezik, szinte perlekedik, alkudozik Istennel a kegyelemért, egyéni megváltásért.
Balassinak “az maga kezével írt könyvében” a 33. vers címközleménye: Kiben bűne bocsánatá-
ért könyörgött akkor, hogy házasodni szándékozott. A versfők összeolvasása saját nevét adja:
BALASSI BÁLINTHNÉ.
Forrás: http://www.doksi.hu
Ez az alkotás a ifjúkori költeményeit zárja le. Harmincéves ekkor a költő és házasodni készül,
nagy reményekkel egy új életperiódus előtt áll, tisztázni és tisztára mosni szeretné korábbi életét,
ezért tör fel belőle az őszinte bűnbánás és gyónás megrendítő éneke. A 33. vers 15 versszakból
álló kompozíció. Három eltérő, de egymással össze is függő érzelmi-hangulati lelkiállapotot
követi egymást a költeményben.
Az első szerkezeti egységben (1-5. vsz.) a bűnbocsánatért esedező sóhaj után a kétségek közt
hányódó meghasonlottság, a lelki válság, az ostorozó önvád állapota nyilatkozik meg. Fájdalmas
és szégyenkező gyónásban sorolja fel ifjúsága bűneit, hitetlenségét, s keserűen vallja be, hogy
nincs semmi érdeme, amivel az Istent engesztelhetné. Léte tele van tétova bizonytalansággal,
rettegéssel, kétellyel. Gyötri bűnösségének tudata, a lélek valóban szánalmas helyzetben
vergődik. Bűneire nem talál semmi mentséget. Ebben nem a Villoni kiszolgáltatottság tudat
jelenik meg, hanem azt állítja a költő, hogy az ember felelős a bűneiért. A költő önmagát teszi
felelőssé elhibázott, méltatlan életéért, “hamis voltáért”: nem mer Isten elé járulni.
A második szerkezeti egységben (6-10. vsz) reménykedve mégis Isten szánalmáért könyörög.
Felcsukló imájában megköveti az Urat, s “zokogással, siralmas jajszókkal kér fejének
kegyelmet”.
A vers utolsó harmadában (11-15. vsz) a bizakodás már bizonyossággá erősödik. Kétkedés
nélkül érvel a megbocsátás szükségessége mellett: miként is nyilvánulna meg az isteni
irgalmasság, ha “az hívek” nem vétkeznének ellene?
Az Istenbe vetett bizalom immár meginghatatlan, s ez a bizonyosság múlt időben szólal meg,
hiszen Isten “most megkegyelmeze”.
A lélek zaklatottsága, vihara elült, elcsendesedett: a költő bűneitől megtisztulva mehet egy jobb
életszakasz reményében házassága elébe.
A hányatott sorsú költő Lengyelországban írhatta 1591-ben talán legszebb istenes éneket, az Adj
már csendességet... kezdetű költeményét. A földi boldogság lehetőségében véglegesen csalódott
ember most már csak a belső békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni. Sóhajt az utolsó
felmentés és az engesztelő halál után. Az egész vers csupa kérlelő könyörgés, perlekedés, vita és
szenvedélyes érvelés. A 8 strófából álló költemény három szerkezeti egységre tagolódik: 1-2
vsz: könyörgés; 3-6.:érvelés, indoklás; 7-8.: könyörgés. Ha az áhított harmóniát a földi életben
nem találhatta meg már az ember, a költő megteremtette a szépség és szellem külön harmóniáját,
rendjét a művészet világában.
A szerelem költôje:
Balassi a szerelmet az emberi élet egyik legfôbb értékének tekintette. Ezt bizonyítja nevezetes
drámai műve: Thirsisnek Angelicával, Sylvanusnak Galatheával való szerelmekrül szép magyar
comoedia. Ez a munkája 1589-ben keletkezett, s a Júlia meghódítására irányuló utolsó
kísérletének tekinthetô. Ezzel egy új műfajt honosított meg a magyar irodalomban a reneszánsz
szerelmi komédiát.
Hogy Júliára talála, így köszöne neki

A vers valószínűleg legutolsó találkozásukat örökítette meg. Az egész vers elragadott ujjongó
bókok halmaza. Az 1. versszak boldog felkiáltás, a véletlen találkozás által kiváltott örömtôl.
Az öröm erôteljes túlzása azt fejezi ki, hogy Júlia nélkül értelmetlen az élet. A következô négy
strófában fellelhetô rengeteg metafora a nyelven megfogalmazhatatlan érzelmek tovább nem
fokozható teljességét fejezi ki. A metaforák azonosító elemeiben a lelki élet értékei, a fôúri
világ mozzanatai, a nôi test szépségei és egyéb értékek sorakoznak egymás után. Az 5. versszak
összefoglalása az elôzô négynek, de az imákból kölcsönzött üdvözlés még magasabbra emeli a

verset. A záróversszak a lovagi szerelmi lírákból jól ismert helyzetet rögzíti: a szerelmes lovag
és az úrnô között végtelen a távolság. A vers a kegyetlen és megközelíthetetlen Júlia képével
zárul.
Egy katonaének
A vers felépítésében a mellé és fölérendeltség, a harmónia és szimmetria reneszánsz rendje,
törvényszerűsége érvényesül, s uralkodó szerkesztési elve a hármas szám. Az Egy katonaének
hárompillérű verskompozíció, s ez a három pillér az 1., 5., 9. strófa. Az elsô versszakban
megtudhatjuk azt, hogy a végvári életformánál nincs szebb dolog a világon. A költemény
címzettjei a vitézek: nemcsak róluk, hanem hozzájuk szól a vers. A 2-4. versszak az elsô strófa
állítását igazolja, részletezi. Megjeleníti a végvári vitézek életének mozzanatait. Nem titkolja a
vitézi élet keménységét, sôt azt sugallják a képek, hogy éppen emiatt szép itt az élet. Ezt a
mozzanatot emeli magasabb szintre az 5. versszak, a második pillér. A részleteket itt már
elhagyva a katonaéletet a kor legmagasabb eszméjévé emeli. A 16. századi magyar humanista
világnézetnek az emberség és a vitézség az erkölcsi értékei, s Balassi szemében a végek
vitézeinek jellemzô tulajdonságai. A következô nagyobb szerkezeti egység ismét három
szakaszból áll 6.-8.-ig. Újra mozzanatos képeket látunk itt a katonaéletrôl, de az élet hangulata
már gyászosabb, mint a 2-4. strófában láttuk. Különösen szembetűnô a hangulati-tartalmi
ellentét a 4. és a 8. versszak zárósoraiban. Ott: a ”nyugszik reggel, hol virradt” s a ”mindenik
lankadt s fáradt” még csak a csata utáni elnyugvást, erôt gyűjtô pihenést jelentik; itt a ”halva
sokan feküsznek” s a ”koporsója vitézül holt testeknek” már az örök elnyugvást, hôsi halált
mutatják. A harmadik pillér a verset lezáró 9. strófa elragadott felkiáltással zengi az örök
dicsôséget. Ez a nagy erejű érzelmi kitörés egyszerre válasz is a két, hangulatilag eltérô
képsorozatra.
Élete nagy műve a Balassa kódex. Halála elôtt verseit rábízza Rimay Jánosra.
Könyvecskéjének címe: Az maga kezével írt könyvébôl. Minden versének van dallama. Ezeket
a dallamokat nem Balassi szerezte, hanem már megírt ismert dallamokra alapozta költészetét. A
kódexben 66 vers található. Ezek többsége szerelmes vers Júliáról és Céliáról. Balassi
ragaszkodott a számmisztikához. Tervezett egy kötetet mely a következôképp lett volna
megszerkesztve: 33 szerelmes, 33 Istenes, 33 vitézi vers lett volna a kötetben, melyet egy 99
soros vers zárt volna, mely a szentháromság három tagjáról szólt volna. Magyarországon ô
honosította meg a szerelmi vígjátékot. Hirsisnek Angelikával, Silvanusnak Galateával való
szerelmükrôl szép magyar comoedia 1589 körül. A Balassi strófa szerkezete:
6a-6a-7b
6c-6c-7b
6d-6d-7b
1874-ig Balassit az irodalom csak mint vallásos költônek tartotta számon. Ebben az
évben azonban egy fôúri könyvtárból elôkerült az a Balassi kódex, melyben szerelmes versei
voltak. Személyesen szól Istenhez és Szent Ágostontól merít példát. Rousseau és Szent
Ágoston mintájára megírja a Vallomásokat.
II. TÉTEL
Zrínyi Miklós és a barokk
A., a magyar barokk jellemzői, fejlődése
B., a barokk eposz sajátosságai a Szigeti veszedelemben
C., Zrínyi Miklós életművének irodalomtörténeti és történelmi jelentősége
Zrínyi élete:
1620-1664. Csáktornyán született nagybirtokos arisztokrata családban. Apja 1626-ben meghalt.
A végrendeletében a fia nevelését a királyra és Pázmány Péterre bízta. Zrínyi így Habsburg és
királyhű és katolikus nevelésben részesült. A grazi jezsuiták iskolájában majd a bécsi és a
nagyszombati egyetemen tanult. 1636-ben 8 hónapos tanulmányúton járt Itáliában: megfordult
Rómában, Nápolyban, Firenzében és Velencében. 1637-től Csáktornyán élt. Ettől kezdve szinte
szünet nélkül indított kisebb-nagyobb támadásokat a török ellen, s élete fő céljának a török teljes
kiűzését tekintette. A bécsi udvar kényszerítette, hogy részt vegyen a török elleni harminc-
éves háborúban. 1646-ban tábornokká, 1647-ben horvát bánná nevezték ki. A délvidéket a török
elleni harcok bázisává igyekezett kiépíteni. Tábori kis tracta (1646-1651) című műve egy tervbe
vett nagyobb katonai kézikönyv része, mely a hs. szolgálati szabályzatáról, szervezéséről szól.
Vitéz hadnagy (1650-1653) című munkája nem egységes értekezés, hanem több száz rövidebb-
hosszabb elmélkedés gyűjteménye; ezekben az ideális hadvezér személyéről, illetve a
hadvezetés különböző kérdéseiről töpreng. Az 50-es években egyre inkább ráébredt arra, hogy
saját céljai és a magyarság érdekei ellentétben állnak a királyi udvar politikájával, s
szervezettebb közéleti tevékenységbe kezdett. Elképzelései között szerepelt a független magyar
nemzeti királyság megteremtése. 1656-57 telén írta meg Mátyás király életéről való
elmélkedések című tanulmányát, s benne Mátyás alakjával a nemzeti uralkodó típusát akarta
bemutatni, aki példát mutatott egy erős független, centralizált magyar állam kiépítésére.
Reményeit II. Rákóczi György erdélyi fejedelembe vetette, de az ő szerencsétlenül végződő
lengyelországi hadjárata és halála meghiúsította a személyéhez fűzött terveket, s a török
megtorló intézkedései tönkretették Erdély számottevő erejét.
Zrínyi sejtette, hogy a Török Birodalom újabb nagyszabású hadjáratra készül Magyarország
ellen is, s a várható események érlelték meg legmegrázóbb röpiratát: Az török áfium ellen való
orvosságot (1660-61). E röpirat végső tanulsága, hogy a magyar senkitől nem várhat segítséget,
önerejére kell támaszkodnia. Az 1663-ban megindult háborúban, amikor a Montecuccoli
vezetése alatt álló császári sereg képtelen volt feltartóztatni a Bécs felé irányuló offenzívát, a
bécsi udvar sürgősen kinevezte Zrínyit a magyarországi hadak fővezérévé. Megállította a török
előrenyomulást. 1664-ben ő vezette a téli hadjáratot. A Montecuccoli által irányított háború a
szentgotthárdi győzelem ellenére 1664 őszén a szégyenletes és megaláz vasvári békével zárult, s
ez az udvar legszilárdabb híveit is az ellenzék táborába sodorta. Zrínyi erőteljesebb
szervezkedésbe kezdett az udvari politika ellen, s ekkor következett be korai halála: 1664
november 18.-án Csáktornya mellett, vadászaton egy felbőszült vadkan áldozatául esett.
Halálával a magyarság elvesztette függetlenségi mozgalmának leghivatottabb vezérét.
A., a magyar barokk jellemzői és fejlődése
Történelem és kultúra a barokk korban: A XVII. század Mo. történetének válságos és tragikus
korszaka volt. Mo. még mindig 3 részből állt. A kor kiemelkedő hadvezére és politikusa Zrínyi
Miklós felismeri a Habsburg-dinasztia törökpolitikájának csődjét, és terveket dolgoz ki egy

önálló, centralizált magyar monarchia megteremtésére, és egy erős hadsereg felállítására. Zrínyi
a velencei és francia kormányokkal keresett összeköttetést, váratlan halála azonban
megakadályozta tervei végrehajtásában, tapasztalatlanabb híveit könnyen leleplezték. Ezt az
összeesküvést kihasználta Habsburg Lipót kormánya és katonai erőkkel szállta meg az ország
általa ellenőrzött részét, fokozta a vallási terrort, üldözte a protestánsokat, az egész
külkereskedelmet egy német-osztrák külkereskedelmi társaság monopóliumává tette.
Az ország politikai helyzetében a XVII. század végén döntő fordulat állt be a másfél évszázados
török hódítás felszámolása következtében. 1683. Bécs felszabadult. 1686 szept 2-án Buda is
felszabadult. 1697-ben végleg felszabadult az egész ország a török uralom alól. Az ország
egysége ugyan helyreállt a felszabadító hadjárat után, de az ország kétségbeejtő gazdasági
helyzetbe került. A császári katonaság mindent elpusztított, lerombolt, gazdasági szempontból
pedig az országot Ausztria nyersanyagellátójának tekintették. Így Mo. felszabadítása után
néhány évvel Habsburg-ellenes felkelés tört ki, melynek élére a leggazdagabb magyar
földbirtokos II. Rákóczi Ferenc állt. A szh. 1703-11-ig tartott. A szh. osztrák győzelemmel
végződött, és a vezetők nagy része emigrációba kényszerült.
A lepusztult ország a XVIII. század békésebb évtizedeiben lassan újjáépült: a magyar nemesség
és a kormány helyzete hamarosan helyreállt. A magyar nyelv háttérbe szorult a némettel és
latinnal szemben. A Habsburg uralom fénykora Mária Terézia (1740-1780) uralkodásának ideje
volt, amely átmenetet képzett a következő fejlettebb korszakhoz, amely a felvilágosodás és a
polgári eszmék jegyében bontakozott ki.
Nemesi barokk kultúra: a XVII. században a leggazdagabb családok körében kialakult
Magyarországon egy arisztokratikus udvari barokk kultúra, amelyet lassan az egész nemesség
elsajátított. A XVII. század háborús viszonyai nem kedveztek az építkezéseknek. A legnagyobb
építtető a grófi, majd hercegi rangra emelkedett Esterházy család volt. Barokk stílusban épültek
újjá a török háborúk során lerombolt gótikus templomok is. A képzőművészeteknek kedvezett a
barokk kor szellemisége, különösen a XVII. század végétől kezdve, amennyiben ösztönözte a
festészetet. Megjelentek az első újságok. A XVIII. század közepére a művelődési viszonyok, az
irodalom és a képzőművészetek, a tudomány és az iskolázás egy új korszak felé mutattak.
Szigeti veszedelem:
Zrínyiben az 1640-es években érlelôdött meg az a gondolat, hogy a magyarság csak saját
erejébôl, nemzeti összefogással képes megszabadulni a töröktôl. A magyar fô és
középnemesség buzdítására írta meg 1645-46 telén a szigeti veszedelem című eposzt. Az eposz
Szigetvár 1566-os ostromát és a költô dédapja Zrínyi Miklós hôsies küzdelmét és a török felett
aratott gyôzelmét mutatja be. ”A mű története: Szulimán, megostromolja Magyarországot és a
kereszténység felszámolására törekszik. A hazára nehezedô veszély óriási, de egy kis vár Isten
segítségével megtöri a haza ellen nyomuló törököt, s önfeláldozásával megmenti a hazát.” A
szigetiekben a legkiválóbb erények testesülnek meg: hazaszeretet, önfeláldozás, erkölcsi
tisztaság. Ilyen védôsereg ellen nem elégséges a törökök számbeli fölénye. Ezért hihetô, hogy a
török gyôzelme Szigetvárnál csak látszatsiker. Valójában veszítenek, hiszen seregük szétzüllik,
vezérük elpusztul, miközben a szigetiek hősők lesznek. Az események három
cselekményszálon indulnak el:
- Isteni rendelkezés az égben (látomás)
- Arszlán budai pasa palotai várakozása (reális ábrázolás)
- Zrínyi imája (látomás és realizmus)
A három szál a 3. énekben fonódik össze (Zrínyinek ebben az énekben elbeszélt siklósi
gyôzelme fordítja Eger helyett Szigetvár felé a feldühödött szultánt). A vár ostroma csak a
hetedik énekben kezdôdik. A terjedelmes bevezetôben megismerjük Magyarország korabeli
állapotát, a magyarság bűneit, a megbocsátás feltételeit. A hosszú bevezetô arra szolgál, hogy
hihetôvé tegye azt, hogy nem lehetetlen legyôzni a hatalmas támadó sereget. A vár ostromát
bemutató hét ének szerkezete két szempontból érdemel figyelmet. Egyik a tömörítés, a másik a
változatosság. A tömörítésre példa, hogy Zrínyi 10 ostrom helyett egyetlen hatalmas ostromot ír
le a X. énekben. A változatosságot az epizódok kitűnô elhelyezésével oldja meg a költô. A
végkifejletet bemutató utolsó két ének a barokk festészet fény-árnyék technikája szerint épül fel.
Alderán, a sötétség ura az egész alvilágot mozgósítja Zrínyiék ellen, de már nincs hatalma
fölöttük. A fény fiai Gábriel arkangyal vezetésével visszaűzik a pokolbeli szellemeket, a
hôsöket pedig felviszik a mennybe, akik így diadalmaskodnak
III. TÉTEL
Csokonai Vitéz Mihály
A., költészetében a felvilágosodás és a népiesség
B., Rokokó hatások Csokonai szerelmi lírájában
Csokonai Vitéz Mihály élete:

1773-1805. Debrecenben született 1773. november 17-én. Apja Csokonai József, egy
református lelkész fia. Tekintélyes vagyont gyűjtött össze. 1786-ban meghalt és az özvegynek
két fiával együtt el kellett hagynia addigi otthonukat, s egy kis nádfedeles házban húzták meg
magukat.
Debrecenben nevelkedett. A korabeli Mo. egyik legerősebb kisugárzású szellemi központja is
volt. 1780-tól a kollégium tanulója, 1788-ban a főiskolai tanfolyamra iratkozott be, majd
teológushallgató lett. 1790-ben diáktársaival önképzőkört szervezett. Tudott: latin, francia,
német, görög, ismerkedett az angollal a héberrel és a perzsával. 1794-ben a gimnáziumi poéta-
osztály vezetésével bízták meg. 1792-től Kazinczy levelezett, s ezekben az években nőtt nagy
költővé. 1795-ben kizárták a kollégiumból. Debrecenből jogot tanulni ment Sárospatakra, 1796-
ben abbahagyta tanulmányait s ezzel lezárult deákpályája.
1796 őszén Pozsonyba sietett abban a reményben, hogy az ott megnyíló országgyűlés nemesi
résztvevői között mecénásokat találhat. Egyszemélyes verses hetilapot indított Diétai Magyar
Múzsa címmel. A példányokat nem tudta eladni, kudarcot vallott. 1797 tavaszán Komáromba
ment a franciák ellen készülő nemesi bandériumok zászlóavató ünnepségére. Itt ismerkedett
meg Vajda Juliannával - Lillával - egy jómódú kereskedő leányával, boldog szerelem
bontakozott ki köztük. A keszthelyi Georgikonban szeretett volna professzor lenni. Míg
Csokonai állás után járt a lányt szülei 1798-ban férjhez adták egy gazdag dunaalmási
kereskedőhöz.
Komárom után néhány évig a Dunántúlon bolyongott. Sárközy alispán jutatta be 1799. május
26-tól február 21-éig helyettes tanárnak a csurgói gimnáziumba. Lelkesen vágott bele a pedagó-
giai munkába. 1800 februárjában gyalog nekivágott Debrecennek, hogy hazatérjen meghalni. Az
1802. július 11-i hatalmas debreceni tűzvész, melyben Darabos utcai házacskájuk nagy része is
elpusztult, a nyomor szélére sodorta. Tüdőbaja is egyre súlyosbodott. Utolsó éveiben új verset
már alig írt. 1804. április 15-én Nagyváradon Rhédey Lajos gróf feleségének templomi
temetésén felolvasta nagy filozófiai költeményét a Halotti verseket. A hűvös időben megfázott,
tüdőgyulladást kapott, s nyomban ágynak esett. 1805. január 28-án Debrecenben fejezte be fiatal
életét.
A., költészetében a felvilágosodás és a népiesség
Rokokó és klasszicizmus a kor költészetében

A 18. század 70-80-as éveiben eleven, pezsgô irodalmi-szellemi élet bontakozott ki. 1790-ben
Kelemen László irányításával Budán megalakult az elsô magyar színjátszó társulat, mely 1796-
ig működött. 1791-ben a pesti egyetemen magyar nyelvi tanszéket állítottak fel, az ország
gimnáziumaiban pedig bevezették a magyar nyelv tanítását. Ebben az idôben indultak meg az
elsô szépirodalmi folyóiratok: A Magyar Museum, a Mindenes Gyűjtemény, az Orpheus, az
Uránia. A felvilágosodással együtt érkezô korstílus, a klasszicizmus kezdett érvényre jutni.
Verseiben fellelhetô a kor valamennyi művészeti törekvése. A különbözô stílusirányok egymás

mellett és után élnek nála. Nem kötötte magát egyféle versrendszerhez, mindegyik jó neki a
maga idejében. A Gyöngyösi-féle barokkos hagyományból indult el magába szívva a
klasszicizmust. Költészetében felhasználta a reneszánszból kinövô új irányzatot a manierizmus
elemeit. Megtalálható költészetében az olasz irodalomból ellesett rokokó is. Élete vége felé
hangot kap költészetében a rousseau-i szentimentalizmus panaszos hangja.
A kilencvenes évek politikai élete és a felvilágosodás eszméi ihlették azokat az alkotásait,

amelyek alapján a magyar felvilágosodás legnagyobb költőjének tartják.
Az iskolai versfeladatoknak, “dolgozatoknak” két fő típusuk volt:
- sententia: az antik költők bölcs mondásainak, tanításainak részletező kifejtése
- pictura: természet, tájak, évszakok, emberek leírása.
E két verstípus vegyítéséből nő ki a 90-es évek első felének nagy filozófia lírája, melyben
egyértelműen, nyílt bátorsággal szólaltatja meg a felvilágosodás legfőbb gondolatait. Ismerte
Rousseau fontosabb műveit, Voltaire alkotásait.
Kiemelkedő alkotásai e témakörben a Konstancinápoly és Az estve. E két vers egyúttal a
felvilágosodás két fő irányzatát is képviseli.
A Konstancinápoly Voltaire egyházellenességét, csipkelődően szellemes gunyorosságát és
optimista racionalizálását visszhangozza. Az elképzelt Kelet színpompás leírása szinte
észrevétlenül hajlik át valláskritikába, a végén pedig a felvilágosodás általános győzelmének
hite szólal meg. A “pictura” a vers első harmadában a térbeli rendező elvet követi: kívülről, a
tenger felől közelít a városhoz, majd a konstantinápolyi utcák színes forgatagát villantja fel a
dúsgazdag törökök kérkedő pompájával. Ezután egy belső, intim térbe kalauzol a leírása, a
szultán háremébe. Ezután újra a szabadba jutunk: a csodálkozó leírás tárgya most a roppant
templomok kérkedése, a felhők közé rejtett kőszálnyi mecsetek meghökkentő mérete. A vallási
fanatizmus sötétségének ostorozása közben a felvilágosodott költő felidézi az eszményített
múltat, a rousseau-i ősállapotot, amikor még “állott a Természet örök építménye”. Az emberi
társadalom megromlásának a következménye a vallás, a vallások megjelenése. A költő a
mohamedán vallásról beszél, de egy-két utalás világossá teszi, hogy a keresztény vallási
elvakultság hasonlóképpen száműzi az észt és a virtust, s nem fogadja be az “emberséges
embert”.
A költeményt szárnyaló jövendölés, boldogító látomás zárja le az új világról, melyben a
Természet örök törvénye fog uralkodni, s megvalósulhat a minden embert és népet egybeölelő
testvériség eszménye. Csokonai rendíthetetlenül hisz az eljövendő boldog kor utópiájában, de
ennek megvalósulását csak a “késő századoktól” reméli.
Az estve Rousseau nyomán a természet romlatlanságát állítja szembe az emberi társadalom
romlottságával. Az alkony tündérien szép leírásával indul a költemény. Romlatlan, idilli
harmónia uralkodik a természetben, az alkonyi erdőben. Ide, ebbe az ideavilágba menekül a
költő, vigasztalásért, lelki enyhülésért, bánatot oldó élményekért. A fájdalom, a szomorúság, az
igaztalan megbántottság csupán az ember osztályrésze, ilyen érzelmek ismeretlenek a természeti
környezetben. A zsibbasztó emberi görcsök csak a természet “kies szállásain” engedhetnek fel.
Kiszakad a költőből az áttételezés nélküli, közvetlen panasz: “e világba semmi részem nincsen”.
A szépséget elpusztította a durvaság, a közönségesség, a harmóniából diszharmónia lett. A
további eszmefuttatásban a közismert rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon
megjelenése megszüntette az ősi egyenlőtlenséget.
A befejezés tulajdonképpen keserű, rezignált sóhaj: az ősi idilli maradványa, a közös kincs
csupán a természet még áruba nem bocsátott néhány szépsége: az “arany holdvilág”, az “éltető
levegő”, a “legszebb hangú szimfónia” és az “édes erdei hangzások”. Az utolsó sorok ódai
pátosza azt hirdeti, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.
A népiesség is fellelhető Csokonai sokszínű művészetében. 1799-ben írta Jövendölés az első

oskoláról a Somogyban című verset. A magyar viszonylatokról beszél.
A népi vonás ebben a rokokó virtuozitással megalkotott művében még csupán a tehetséges
parasztgyerekek elkallódása miatt érzett aggodalommal és keserűségben jelentkezik. A táj
elbájoló szépsége által keltett csodálkozás szembekerül a műveletlenség sivárságával. Az
iskolák hiánya következtében Somogy “tudatlan, formálatlan”: a jó eszű legények betyárrá és
zsivánnyá lesznek. De itt is hangot kap a távoli jövő ígérete, a remény: ez a vidék még “új
Helikon” lehet. A nemességet hibáztatja a tudatlanság miatt.
IV. TÉTEL
Berzsenyi Dániel
A., világképe a Közelítő tél c. verse alapján
B., az ódák és elégiák B.D. költészetében
Berzsenyi Dániel élete:

1776-1836. 1776. május 7-én született a dunántúli Kemenesalja egyik falucskájában, a Vas
megyei Hetyén régi középbirtokos nemesi család egyetlen gyermekeként. Apja úgy gondolta,
hogy nem kell korán taníttatni inkább először meg kell erősödnie a gyereknek fizikailag és csak
után fogható be az iskolai tanulmányokra. Így 1788 őszén tehát 13. életévében került a soproni
evangélikus líceum előkészítő osztályába, közel 7 évet töltött itt. Középiskolai tanulmányait
nem fejezte be. Mintaképe Horatius volt. 1793-ban meg is szökött Sopronból, beállt katonának,
de hamarosan a katonaságtól is elmenekült. Apját felháborította fia sok megrovást kiváltó
soproni viselkedése, derékba tört iskolai pályafutása, s apa és fiú között a helyzet egyre inkább
elmérgesedett. Sopronból nem is haza, Hetyére ment, hanem egy ideig Niklán nagybátyjánál
húzta meg magát. Nikláról néhány évre visszatért még apjához, de kettejük elhidegült viszonya
nemigen oldódott. 1799 májusában feleségül vette a vagyonos és nagyon fiatal Dukai Takács
Zsuzsannát. 1804-ben Niklára költöztek. 1796-tól verseket írt titokban, családja elől is rejtegetve
őket. 1803-ban Kis János nemesdömölki evangélikus lelkész fölfedezte benne a költőt. Kis
János 3 költeményt rögtön el is küldött Kazinczynak, s ő lelkesedett értük. 1808-ban maga
jelentkezett Kis Jánosnál egy teljes verseskötetet, 77 költeményt küldött neki. Kis János ezeket
átadta Kazinczynak, hogy támogassa nyomtatásban való megjelenésüket. Kazinczy elolvasta
őket, s megírta Berzsenyinek legelső lelkesült hangú levelét (1808. okt. 1). Megindult hosszan
tartó levelezésük. A kötet megjelenésére 1813-ban kerülhetett sor. Élete végéig 137 verset írt.
Pesten 2x járt. 1816-tól egészségi állapota egyre romlik. Kialakul a magánya, búskomorsága.
Kazniczyvel a levelezése 3 évre megszakadt. Berzsenyiben ezektől a dolgoktól elhallgatott a
költő. Életét főleg a tudományoknak szentelte, ezt jelzik egymás után elkészült tanulmányai.
Utolsó éveiben sokat betegeskedett. 1836. feb. 24-én halt meg Niklán.
B., az ódák és elégiák Berzsenyi Dániel költészetében
A magyar felvilágosodás irodalma is a politikai és társadalmi életből merítette erőforrásait. A

haladó nemesség a műveltség és ezen belül a nemzeti nyelv fejlesztésében látta a haladás
legfőbb eszközét. Az irodalmi és nyelvművelési mozgalmat az is serkentette, hogy II. József
hatalmi törekvéseinek megfelelően az addig hivatalos latin nyelv helyett a német nyelvet vezette
be Magyarországon. Ez ellen tiltakozott a nemesség haladóbb rétege amikor a nemzeti nyelv
ügye mellé állt.
A magyar nemesség nagyobb részéről elmondható, hogy szellemileg elmaradott, műveletlen,
feudális birtokán élő maradi emberekből állt. Egy másik részük a bécsi udvar szokásait, szellemi
életét vették át, és csak nagyon kevesen voltak azok a haladó magyar nemesek, akik
szívügyüknek tekintették az önálló magyar szellemi élet felvirágoztatását.
Ezzel együtt elmondhatjuk, hogy II. József uralkodója hozzájárult a magyar kultúra látványos
fejlődéséhez. Ezt bizonyítja az 1770-es 80-as években megjelent magyar nyelvű könyvek és
folyóiratok nagy száma. Tartósabb hatással fogalmazódott meg a magyar irodalom új programja
Kazinczy Ferenc életművében. Ő nevéhez fűződik a nyelvújítási mozgalom. Ennek a
mozgalomnak köszönhető, hogy a magyar nyelv és nemzeti kultúra az érdeklődés előterében

kerül. A felvilágosodás és a nemzeti mozgalom eszméi és ennek formai elemei a költészetben
nyilvánultak meg legerősebben. A magyar felvilágosodás legerőteljesebb egyénisége Csokonai
Vitéz Mihály mellett Berzsenyi Dániel.
Pályájának korai szakaszában versei világosan elhatárolható két csoportra oszlanak: szerelmes
versekre és hazafias ódákra. A hazafiság, a nemzeti gondolat, a magyarság fennmaradásáért
érzett aggodalom nagy erővel jelentkezik irodalmunkban és az egész reformkori költészetünk
vissza-visszatérő témája. Berzsenyi a nemzet megmentésére mozgósított, a lelkeket kívánta
művelni, nemzetének akart szolgálni költészetével, elsősorban hazafias ódáival. Ezek közül a
legnevezetesebb A magyarokhoz I. című. Ez egy izgatott, zaklatott menetű, nagy ellentéteket
egymásnak feszítő alkotás. Az egészet áthatja a nemzet jövőjéért érzett önostorozó aggodalom, a
szorongó fájdalom. A költő nemigen lát reményt a romlás folyamatának megállítására. Az óda
kulcsszava az erkölcs: a régi tiszta erkölcs, és a vele szemben álló mostani “veszni tért” erkölcs.
Ez az oka a nemzet hanyatlásának, sőt menthetetlen pusztulásának. A költemény váltakozva
villantja össze a múltat és a jelent: a múlt dicső nagyságát, erejét s a jelen romlását, erkölcsi
züllöttségét. A vers címzettje a “magyar”, a magyarság, a nemzet, melyhez egyes szám 2.
személyben szól. A 2. vsz. a múlt kemény helytállását idézi. Ez a múlt nem idilli aranykor volt:
“vérzivatarok” és testvérviszályok dúlták az országot. Buda vára a nemzeti lét, a függetlenség
jelképeként szerepel. Ezt a várat “szórja” most el, rombolja le a veszni tért erkölcs s az “undok
vipera-fajzatok”. Három szakaszon(4-6) át ismét a múlt bizonyító tényei sorakoznak: Buda vára
szembeszegült a külső hatalmak túlerejével. A nagyság és erő, a veszélyekkel büszkén
szembeszálló rendíthetetlenség szilárd alapja a “régi erkölcs” volt. A következőkben már 4
versszakra tágul a fájdalmas önostorozás, a jelen bűneinek itt olvashatjuk a legbővebb
felsorolását. A “lassú halál” okozója a belső szétzüllés, “a tiszta erkölcs” eltűnése. A romlásba
döntő vétkek: a gyönyörhajhászó elkorcsosodás, a hagyományok megvetése, az anyanyelv
elhagyása, az idegenmajmolás. A 11-12. vsz. felkiáltó mondataiban újra a dicső múlt nagysága
zeng: Attila, Árpád, Hunyadi János harcait felmutatva. Az utolsó két strófában az ódai hangot az
elégikus váltja fel. A költő lemondó sóhajjal összegzi fájdalmas tapasztalatait: játékszerek
vagyunk csupán az örökké változó sors, a “tündér szerencse” kezében. A költő vállalja a
sorsközösséget az elsiratott nemzettel.
A magyarokhoz II. című verse 1807-ben keletkezett. Az előző költemény lemondó
pesszimizmusával szemben ebben az ódában a kezdeti riadalom a jövőbe vetett szilárd,
optimista hitbe vált át. Szerkezete kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb, mint a másiké,
terjedelme rövidebb: hat versszak, mely világosan két 3-3 szakaszra tagolódik.
Az első egység (1-3. strófa) uralkodó érzelme a rémület. A felidézett háborús rémület a
következő kettőben az egész világot felfordulással fenyegető véres zűrzavar látomásába csap át.
Mindebben a legdöntőbb élmény az, hogy az eddig örökkévalónak hitt világ és rendje
összeomlott: államhatárok, törvények, erkölcsök, szokások napról napra megváltozhatnak,
semmiben sincs állandóság. Ebből a megrendítő élményből most nem a kétségbeesés és a
reményvesztett pesszimizmus fakad, hanem éppen ellenkezőleg az az ábránd és merész hit, hogy
bölcsen kormányzott “lebegő hajónk” “állni tudó” lesz a habok közt. Vagyis nemzetünk, hazánk
nem fog elpusztulni, történelmi kivételként kívül marad az örökös változás történelmi szükség-
szerűségén. A bátor hit alapja egyrészt a Titusnak nevezett I. Ferenc és a nemzet szilárd
egysége, mely őrzi a régi rendet, másrészt a “lélek s szabad nép” erkölcsi-fizikai fölénye, mely
képes “csuda dolgokra” is.
Reményt. bíztatást, a lelkek ébresztését jelentette ez a költemény nemcsak a maga korában, de a
későbbi évtizedekben is. Felhívja a figyelmet, hogy mindenki harcoljon együttesen a szabadság-
ért és a fennmaradásért. Megpróbálja motiválni a magyarokat, hogy hasonlóan gondolkozzanak,

nyissák fel szemüket és ne hagyják, hogy a történelem vihara elsodorja őket.
Elégiáit 1804 után írhatta. Alaptémája a mulandóság, az idő gyors múlása, minden élő
elkerülhetetlen végzete. Elsősorban nem a halálfélelem rettegése szólal meg költeményeiben,
sokkal inkább a lélek kiégettsége, elsivárosodása, az ifjúság elmúltával az öröm és szépség
nélküli élet kifosztottsága, egyhangú monotóniája és az egyre elviselhetetlenebbé való
elmagányosodás. Életéből eltűnnek a szenvedélyek, érzelmek, köztük a szerelem is.
A közelítő tél című versében természeti képekkel ábrázolja az idő mérhetetlen múlását. Életét
párhuzamba vonja az ősszel, ahogy múlik az ősz, s közeleg a tél, úgy öregedik ő is, s végül a
soha el nem múló magány és elhagyatottság világfájdalma kergeti a halálba. Az ősz minden
napja szinte csak egy perc, egy pillanat, ami megállíthatatlanul szalad előre. Komor vigasztalha-
tatlan hangulat uralkodik a versben, s már maga a cím is riadalmat sugall, az idő múlásához, a
vég közeledtének riadalmát.
Mintha számolná vissza a napokat és tudná, hogy már nincs sok hátra, és mindennek vége.
Változatosan szövi össze azt, ami elmúlt, és ami elmúlt. Az egész műben érezhető a remegő
légkör, s a halálfélelem. Ezért is található benne sok negatív festésmód. Érzékelteti fiatalsága, s
a múlt értékeinek tragikus visszahozhatatlan elvesztését. Egyre fokozza elkeseredettségét, ami
eleinte csak sóhajtásokban, s a végén már hatalmas szívfájdalmakban mutatkozik meg. Nem
tudja feldolgozni magában, hogy többet nem lesz fiatal, nem köszönt rá újabb tavasz. Majd a
végén búcsúzik, szemet huny minden eddigi érzelme, szeretete, öröme fölött, mert úgy gondolja,
hogy fiatalságával együtt ezek is elmúltak és soha nem térnek vissza.
A Levéltöredék barátnémhoz című műve szintén a magányról, az elhagyatottságról s a fiatalság
elvesztésének fájdalmairól szól. Maga a gondolat is elszomorító, hogy csak levélben talál társra.
Igazi beszélgető partnere valójában nincsen. Teljesen egyedül van, s a múlt emlékeiből merít
magának egy kevés életerőt. Csak a múltnak tud élni, mert a jelenben már nem leli örömét.
Cselédei már mind nyugovóra tértek, ő pedig egyedül a többiekkel lelki közösséget nem találva
agg diófája alatt tüzet gerjeszt. Talán nem is lehet különbséget tenni e két mű között, mert
mindkettő a mérhetetlen egyhangú magányról szól, amit egyre inkább csak fokoz. Az
elkalandozás időpontjában megpróbál minden gondot, a szürke jelent is elfelejteni, s csak a
szépre, jóra koncentrálni. De tudja amint ennek vége van ismét visszazökken a nyomorúságos
jelenbe. Az utolsó vsz. egy összegzés, melynek minden szava a legmélyebbre hatol s felébreszti
lelkiismeretünket. Egyetlen barátja sem ember, mert egy evilági ember nem lehet méltó egy
ilyen személyiség barátságára.
“ Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
s bús melancholiám szomorgó nótája”.
Osztályrészemül
Ebben az elégikus ódában a ”megelégedéssel” viaskodik: az antik költô filozófiájával próbál
fölébe emelkedni kisszerű életformájából fakadó életérzésének. Versformája a szapphói
strófaszerkezet. A vers csak utal az Odüsszeából ismert tengerörvényre. Témája a megérkezés,
a partra szállás a békés kikötôben. Az élet viharain szerencsésen túljutott ifjú élete
fordulópontjához érkezett: felnôtté vált, tehát lezárult egy szakasz az életében. Az elsô
versszakban a biztonság jólesô érzelme mellett ott rejlik az ifjúságtól való búcsúzás fájdalma. A
második strófa az új életre való felkészülést jelzi. A 3-4. versszakban a költô a boldog
megelégedés illúziójában ringatja magát. Felsorakoztatja a jómódú földbirtokosi élet nyomós
elveit. Mindez azonban egyfajta szembesítéssel történik, melyben saját birtokának gazdagsága,
osztályrészéül jutott sorsa mégis szegényesnek tűnik. Az 5. versszakban nyilvánul meg
leginkább az áhított nyugalom. Egyetlen feltételhez köti csupán a boldog megelégedést,
mégpedig a Camoena jelenlétéhez, a költészet vigaszához. A vers lezárása meghatott
emelkedettséggel , ôszinte rajongással zengi a költészetnek a legválságosabb helyzetekben is
minden bajtól mentesítô csodáját. A költemény fôleg arról szól, hogy ha minden érték kihull is
az emberi életbôl a művészet még mindig tartalmassá teheti a létet.
Kölcsey kritikája
Az élete bensô válságával küszködô költô számára szinte halálos csapást jelentett Kölcsey tudós
bírálata. Berzsenyi a kritikai megjegyzések jogosságát megemészteni és elfogadni sosem tudta
az egészet támadásnak fogta fel. Kölcsey kritikái: Berzsenyi nem a tárgytól, hanem önmagától
vesz lelkesedést. A legfájóbb kritika azonban az volt, hogy Berzsenyi költôi géniusza már
kimerült, csupán ismétli önmagát. Berzsenyi ezekután életébôl nyolc évet szánt arra, hogy
méltóképpen válaszoljon Kölcseynek. Ebben pontról pontra igyekszik cáfolni Kölcsey állításait.
Berzsenyi vállalta költészetének romantikus vonásait, s azt szögezte le, hogy ô a modern, s az új
költészet eredeti alkotója.
V. TÉTEL
Katona József
A., Bánk Bán útja, tragédiája, jellemezd a főhős szempontjából
B., kétség és meggyőződés és tett összevetés a Hamlettel
Katona József élete:

1791-1830. 1791. November 11-én született Kecskeméten. Iparoscsaládból származott. A
kecskeméti katolikus elemi iskola befejezése után középiskolai tanulmányait a pesti piarista
gimnáziumban kezdte 1802-ben. 1810-ben iratkozott be a pesti egyetem jogi karára. Itt került
először kapcsolatba a színtársulatokkal. 1811-ben négy, idegen nyelvből fordított darabját
mutatták be, 1812-től pedig már “eredeti nézőjátékokat” is írt német regények dramatizálásával,
vagy más művek szabad átdolgozásával. Ezek a fordítások vezették be a drámaírás
műhelytitkaiba. Írt eredeti darabokat is, melyek nem átdolgozások voltak, hanem az alapjukat
maga a történelem adta: Ziska, Jeruzsálem pusztulása. Gyakran szereplőként is fellépett.
1812-től főszerepeket is vállalt. Reménytelenül szerelmes volt az akkor hajadon Széppataki
Rózába, mely a színházhoz láncolta teljesen. Széppataki Róza házassága távolította el őt végleg
a színháztól.
Utolsó drámájának, halhatatlan remekművének, a Bánk Bán létrejöttében a pesti színháznak már
semmiféle ösztönző ereje nem volt. Ezt 1815-ben írta egy drámapályázatra. A pályázat
eredményét. csak 1818-ban hirdették ki, de ezt sem tudta meg Katona. A kudarc, a sikertelenség
elhallgattatta benne az írót, véglegesen elfordult mind a színháztól, mind a drámaírástól, 1815-
ben ügyvédi vizsgát tett és 1820-ig ügyvédként működött Pesten. A Bánk Bán végleges
változata 1819. július 2-án már biztosan készen volt. A cenzúra a színházi előadást megtiltotta.
Így nyomtatásban látott napvilágot 1820 novemberében.
Katona elhagyta Pestet, visszatért Kecskemétre és 1820 novemberében alügyésszé választották,
1826-ban pedig a város főügyésze lett.
Az utolsó tíz évérről alig tudunk valamit. 1830. április 16-án hivatalba igyekezve érte a hirtelen
halál: szívszélhűdés végzett vele.
A Bánk Bánt 1833. febr. 15-én vitték színpadra. Operaváltozatát Egressy Béni szövegére Erkel
Ferenc alkotta (1861).
A., Bánk Bán útja, tragédiája, jellemezd a főhős szempontjából
A felvilágosodás korát megelôzôen hivatásos színjátszás nem volt hazánkban, s ennek

megfelelôen a srámaírás is elmaradott volt. Legkorábbi drámai emlékeink a 16. századból
valók. Ebbôl a korból két mű érdemel figyelmet: Bornemissza Péter Szophoklész fordítása és
Balassi Bálint szép magyar komédia címen emlegetett pásztorjátéka. A színjátszás és a
drámairodalom fellendítésére irányuló tudatos szándék legelôször Bessenyei György
programjában fogalmazódott meg. Mégis az igen mostoha körülmények még a 18. század
végén és a 19. század elején is akadályozták a színjátszás és a drámairodalom látványosabb
fejlôdését. A magyar színészeknek nem volt otthonuk, állandó színházuk, örökös gondot
okozott a pénz hiánya. Az elsô magyar színtársulat Budán alakult meg Kelemen László
igazgató vezetésével 1790-ben. A második magyar színésztársaság 1807-1815-ig játszott a
fôvárosban. Hetenként kétszer játszottak, és csaknem minden alkalommal új darabokat kellett
betanulniuk és elôadniuk. A székesfehérvári színészek pesti szereplésének a Bánk bán
szempontjából is döntô fontossága volt. A magyar színészet a fôvárosban csak akkor talált
végleges otthonra, mikor 1837-ben megnyílt a Nemzeti Színház.
Katona József élete a színház körül forgott. Gyakran fellépett szereplőként is a színpadon, sőt
hozzáértő rendezőnek is számított. De mivel a közönség igénytelen volt, sosem írhatott olyan
darabot, amelyet igazán szeretett volna, ami igazán tükrözte volna tehetségét és egyéniségét. De
mikor az Erdélyi Múzeum című folyóirat meghirdetett egy pályázatot, úgy érezte, álma valóra
vált, hogy talán kap egy lehetőséget az élettől. Ekkor írta a Bánk Bánt, amit el is küldött, de
választ sosem kapott rá. Ezután írt egy tanulmányt “Mi az oka, hogy Magyarországon a
játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?” címmel, amelyben kifejtette sérelmeit, leírta, mi
a baj a színházzal, a közönséggel és a színházak támogatásával.
A Bánk Bán az 1200-as években, II. Endre uralkodása alatt játszódik, ahol a legnagyobb gond
az idegen elnyomás volt. A mű társadalmi háttere erősen emlékeztet arra a korra, amelyben
Katona József töltötte fiatalságát. A Bánk Bán történelmi háttere félreérthetetlenül a Habsburg-
ház uralmára utal.
Katona korában is hasonló problémákkal küszködött az ország így a mű különösen 1825 után -
áttételesen - az akkori emberekről is szólt. Katona a Bánk Bánban a társadalom minden rétegét
megszólaltatja, ettől lesz a mű nemzeti dráma.
Bánk bán áll mindvégig az események középpontjában. Bánk bán ingadozó jellem, mint
Hamlet, - Hamlethez hasonlóan, szinte maga teremti meg a helyzetet, hogy dühében, végső
elkeseredettségében - ezt kiváltja a királyné igazságtalan zsarnoki uralma is és a bosszú,
féltékenység amiatt, hogy feleségét, Melindát erőszakkal elcsábították - szinte tébolyultan ölje
meg a királynét. Így nem vonható felelősségre előre eltervezett gyilkosságért, de tudat alatt már
eltökélte, hogy végez Gertrudissal.
Bánk kettős célját nem egyforma határozottság jellemzi. A pártütést határozottan el akarja
nyomni, de a becsülete megtartása bizonytalan, homályos: nem akar ölni, de érzi, hogy meg kell
bosszulnia becsületét, de nem tudja hogyan. Ez gyöngeségre vall a jellemében.
A király távollétében az ő kezében van a legfőbb hatalom, ő a király helyettese, a nagyúr.
Gertrúdis, a király felesége igyekszik távoltartani őt a központtól, s minden hatalmat a saját
kezében szeretne tartani, ezért országjáró körútra küldi Bánkot. Bánk modern, kifinomult
lelkületű túlzottan is érzékeny lélek. Vele, ilyen személyiséggel kerül szembe a hatalom
mániákusa, Gertrúdis, aki erős akaratú, céltudatos, uralkodásra termett asszony. A saját
személyes tulajdonának tekinti az egész országot. Visszataszító gőgje, a magyarokat lenéző
stílusa jogosan váltja ki az ellene szervezkedő ún. “békétlenek” bosszúvágyát.
Bánk jellemét akkor ismerjük meg először, amikor Petúr visszahívja őt titokban, amikor a
mulatságnak vége. Az író így jellemzi:
“nemes méltóság, mindenben gyanakvó tekintet, fojtott tűz, mely minden pillanatban kitörni
látszik, és minden körülmény azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik
belülről”. Ez a kedélyállapot akkor jellemzi őt, amikor bosszankodik amiatt, hogy a nép
ínségben nyomorúságban él, addig az udvarban pazarló jólét van.
Petúr az összeesküvők vezetője hívja haza Bánkot: veszélyben a haza és Melinda. Bánk a
Melinda szó hallatára teljesen kétségbeesik, szinte magán kívül van, alig lát és hall rajta kívül
bárkit és bármit. Csak Melindára tud gondolni, és a rá leselkedő ismeretlen veszélyre. Bánk bán
számára Melinda élete legnagyobb kincse. Nélküle értelmetlennek találja mind az evilági, mind
a halál utáni létezést. Melinda “világszerte híres szépségű” fiatal asszony. Ezért is figyelhetett
fel rá a királyné szerelmi csábításokban járatos öccse, Ottó.
Ottót “szolgája”, Biberach cinikusan hol feltüzeli, hol lehűti Melindával kapcsolatban. A
köpenyegforgató (Biberach) azt tervezi, talán Bánk oldalára áll:
“Ott van a haza, hol a haszon.”
Ottó nem habozik, az első adandó alkalommal szerelmet vall Melindának, melynek szerencsét-
lenségére csak részleteiben Bánk is szemtanúja. Ennek láttán magatehetelenül gyötrődik,
képtelen bármiféle tudatos cselekvésre.
Majd összeszedi magát és gyökeresen megváltozott emberként áll előttünk. Hosszasan vívódik
magával: vajon melyik ér többet, a hűtlen Melinda, vagy a haza. Miután választ kapott e nagy
kérdésre, végre szilárd elhatározásra jut. Puszta lelke szerint kíván cselekedni, tetteit csupán a
haza és a becsület parancsa fogja irányítani.
Ettől a ponttól kezdve felgyorsulnak az események.
Bánk elmegy éjjel Petúr házába, az összeesküvőhöz. Átérzi az elnyomottak sorsát, de mégis
leszereli az összeesküvést, tartván az ezt követő belső zendülésektől. Később Melindával van.
Lehordja feleségét, mindennek elmondja és fiával együtt kitagadja. De mindez Melindának már
túl sok, nem tud mindent egyszerre feldolgozni. Ettől kezdve mind a magatartásán, mind a
beszédén a tébolyodás jelei mutatkoznak.
Bánkban egyre csak nő a gyanú, hogy a királyné van a dolgok háta mögött (azt hiszi, hogy
Gertrúdis buzdította Ottót , hogy szerelmet valljon Melindának), úgy kezdi megérteni Petúr
szándékait. Gyanúját Izodóra (cseléd) is megerősíti.
Tiborc (kisemmizett jobbágy-paraszt) az elnyomott nép szószólója. Egy öreg paraszt, aki
régesrég egy ostromnál megmentette Bánk és apja életét, ezért a család felszabadította a
jobbágysorsból, elpanaszolja Bánknak a parasztság nyomorúságát, ami Bánknak a saját
országjáró körútján tapasztalatokkal teljesen megegyeznek. Említésük Bánk mostani
lelkiállapota számára mégegy lapát a tűzre. Egyre szilárdabban elhatározza, hogy megöli a
királynét. Később Tiborcra bízza feleségét, de már csak Melinda holttestével tud elszámolni. A
tragédia végén Tiborc szót emel Bánk érdekében, ami a parasztok fölé emeli őt a nézők
szemében. Bánk tehát eldöntötte, hogy puszta lelke parancsa szerint becsületének tisztára
mosása végett meg kell ölnie a királynét. Ehhez a tetthez Tiborc és a parasztság, a nép
szenvedése adták meg a végső lökést. Hosszas szópárbajt folytat Gertrúdis-szal, eközben
minden gazságot szemére vet, a korona bemocskolójának nevezi, de előtte is megtagadja
feleségét. Végül mindkettőjük agya elborul és Bánk megöli a királynét. Tette jogos büntetés
volt, melyet később a király is elismert. De Bánkon ismét a félelem lesz úrrá, ismét vívódni
kezd, hogy vajon ezzel megoldotta-e a problémát. De leküzdi félelmét és büszkén vállalja tettét.
Nem magát féltette, hiszen beismerte a gyilkosságot, hanem az ártatlanokat és a hazát. Később
valóban Petúrt és családját ártatlanul végezték ki. De megmentette a hazát és elkerülte a
polgárháborút. Büszkeségét, önbizalmát azonban ismét lerombolja Melinda halálának híre. Újra
az önkívületi állapot lesz úrrá rajta. Életére legnagyobb kincsét vesztette el. A legszörnyűbb
csapás a halott Melinda látványa volt. Ez a látvány vezetett saját teste, lelke végső
elgyengüléséhez, megsemmisüléséhez. Csüggedése olyan fokú, hogy Solom mester is
szánakozva mondja:
“Nézd uram, e csüggedést! - király,
a büntetés már ennek irgalom.”.
A Melinda holttestét hozó Tiborc szavai és Bánk teljes megsemmisülése után a király olyan
kijelentést tesz, amelyet csak nemzeti király fogalmazhat meg:
a magyaroknak megbocsájt, Getrúdisról sajnálkozva említi meg, hogy nem tudott a nemesszívű
magyarokkal “egybeférkezni”!
Bánk bán nyelvezete: a nyelvújítás idején keletkezett, amikor a klasszicista ízlés volt a jellemző.
Katona a nyelvújítás szavait is használta, de régies és népnyelven is megszólaltatta a szereplőit.
Katona nyelvének tájnyelvi jellemzője, hogy az ikes ragozást elhanyagolja és a miatt névutó
helyett a végett-et használja.
VI. TÉTEL
Kölcsey Ferenc (1790-1838)
A., a Himnusz elemzése a magyar költészetben
B., értekező prózájának bemutatása egy választott mű alapján
Kölcsey élete:
1790. aug. 8-án született az Erdély északnyugati részén fekvő Sződemeteren. Apja földesúr volt.
Hat éves koráig anyja sződemeteri birtokán élt. Gyönge testalkatú s visszahúzódó zárkózott
természetű gyermek volt. Kiskorában himlő következtében elvesztette a bal szemét. Hatéves,
mikor apja meghalt, tizenkettő mikor anyja. Ez a magány állandósult egész életében. 1796-ban
elszakadt az otthonától, a debreceni kollégiumban tanult egészen 1809-ig. A könyvek világába
merült, de nem volt valami jó tanuló. Húszéves korában teljesen a francia felvilágosodás
eszméinek hatása alatt állt. Kazinczyval levelezett főiskolai deáksága alatt. 1817 júniusáig élénk
levelezés alakult ki közöttük.
Legelső költeményét 13 évesen írta. 1809 őszén befejezte jogi tanulmányait Debrecenben és
1810 januárjában Pestre utazott joggyakorlatra. Itt bekapcsolódott az irodalmi életbe. 1810. aug.
végén hagyta el Pestet, s hol Sződemeteren, hol pedig Debrecenben tartózkodott. 1815-ben
Ádámmal a testvérével Csekén telepedett le. A táj ugyan elragadó, de a vidéki magány, a hozzá
hasonló emberek hiánya, a műveletlen földesúri társaság elkeserítette, letargiába sodorta. Súlyos
lelki válságba zuhant. Eltervezte, hogyha Ádám megházasodik akkor ő Pestre megy, de Ádám
1827-ben meghalt, így lőttek a tervének. Nem hagyhatta az özvegyet egyedül és a gyerekről is
neki kellett gondoskodnia.
Az 1825 óta felpezsdült politikai élet őt is magával rántotta. 1829-ben Szatmár megyei aljegy-
zője lett. 1832-ben főjegyző. Széchenyi István Hitel című műve is rendkívüli hatással volt rá:
még inkább megerősítette azt a szándékát, hogy politikai tettekkel is segítse a reformok ügyét.
Ezért is fogadta el az országgyűlési követté választását 1832 novemberében.
1832. dec. 11-én érkezett meg Pozsonyba, és még aznap elkezdte írni az Országgyűlési Naplót,
mely egy remekművének számít. Az alsó táblán a liberális ellenzék egyik nagy hatású vezetője
lett. Terjedelemben egyik leghosszabb s kitűnően felépített szónoklata Az örökös megváltás
ügyében hangzott el 1843 novemberében. Kemény szavakkal sürgette a jobbágyfelszabadítást,
legalább örökváltság útján. A Szatmár megyei közgyűlés még ebben a hónapban úgy döntött,
hogy a követek forduljanak szembe a jobbágyfelszabadítással. Ezt Kölcsey nem tette és
lemondott. 1835. feb. 9-én mondta el a Búcsú az Országos Rendektől című beszédét, s ebben
hangzott el a már szinte szállóigévé vált figyelmeztetés:
“Jelszavaink valának: haza és haladás”
Kölcseyt lesújtotta a politikai fordulat s még inkább az ogy. terrorisztikus feloszlatása 1836-ban.
Úgy vélte, a nemzet megmentésére elveszett a történelem által nyújtott legutolsó alkalom. Élete
utolsó hónapjaiban a perbe fogott Wesselényi Miklós védelmében dolgozott.
Halála hirtelen, váratlanul következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos
zápor érte, meghűlt, s egyheti betegeskedés után 1838. augusztus 24-én meghalt.
Költészetben kezdetben Csokonait követte, de Kazinczy hatása eszményeiben a német
klasszicista, gyakorlatban a szentimentális irodalomhoz pártolt.
A., a Himnusz elemzése a magyar költészetben
A Vanitatum vanitas keserűsége, pesszimizmusa hatja át a valamivel korábban írt Himnuszt is,
de ebbe az imádságba azért némi reményt sző az Isten kért és feltételezett áldása, illetve
szánalma.
Kölcsey sajátkezű kéziratán a cím így fordul elő: Hymnus a Magyar nép zivataros századaiból.
Kölcsey visszahelyezi költeményét a múltba, a “zivataros századokba”, a török hódoltság korába
s beleéli magát egy akkori protestáns prédikátor-költő helyzetébe. Ez a lélekbeli
visszahelyezkedés érteti meg a költemény mélyen vallásos jellegét, sajátos
történelemszemléletét.
A vers legelején és az utolsó strófában megszólított Isten ugyanis a történelem irányítója, az
események mozgatója: tőle kaptuk mintegy ajándékba a “szép hazát”, de bűneink miatt jogosan
sújt a balsors százados szenvedéseivel. A Himnusz Istene nemcsak szuverén ura a világnak,
hanem kérlelhető, befolyásolható is az emberi erőtől. Ezt bizonyítja az imaforma: a könyörgés,
az áldásért, jókedvért, bőségért, védelemért stb. Igazságos Isten: bűneink miatt gyúlt harag
keblében, ugyanakkor szigorúságát túlzottnak is tartja a pesszimista költő, hiszen ez a nép már
megbűnhődte, levezekelte a még el sem követett bűnöket is.
A 2. és 3. vsz-ben Isten ajándékait sorolja fel: a honfoglalással nyert szép hazát, az ország
felvirágzását, a föld termékeny gazdagságát, a győztes honvédő háborúkat s Mátyás király
Bécset megalázó hódításait. Itt Isten a cselekvő alany. A múlt sikereinek áttekintését - egészen
Mátyás koráig - átszínezi a jogosnak érzett nemzeti büszkeség tudata.
A következő három szakasz (4-6) a balsors évszázadainak ijesztő, nagyerejű romantikus képeit
halmozza egymásra. Egy fájdalmas sóhaj szakad fel az áldásért könyörgő énekesből: bűneink
miatt jogos az Isten haragja, megérdemelt a büntetés, bár a sorscsapások, a nemzeti tragédiák
mértéke meghaladja az elkövetett bűnök nagyságát.
A bűnök végzetes következményei között említi a belső viszályt, a testvérháborúkat s az
üldözöttek, a hazátlan bujdosók sorsát.
A vers érzelmi hangulati tetőpontja az 5-6. vsz.: komor indulatokkal, feszültséggel teli, izgatott
lelkiállapotot sejtet az 5. strófa első négy sorának erőteljes inverziója:
“Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!”
A 7. vsz. szinte észrevétlenül vált át a múltból a jelenbe, a jelen sivárságába, reménytelenségébe.
A tehetetlen kétségbeesés, a kilátástalan pesszimizmus lesz úrrá a versben: három párhuzamos
ellentétpár állítja tragikusan szembe a múlt nagyságával, dicsőségével a megalázó jelen
törpeségét:
vár-kőhalom;
kedv s öröm-halálhörgés, siralom;
szabadság-kínzó rabság.
Az országos pusztulás láttán az utolsó szakaszban már csak Isten szánalmáért rimánkodik a
bujdosó költő. Úgy látja, a nép sorsán önmaga már nem, egyedül az isteni kegyelem és
szánakozás változtathat. A strófa, mely az imaformulával keretbe zárja a költeményt, nem
egyszerű megismétlése az elsőnek: képei a múlt sorscsapásainak s a jelen sivárságának láttán
sötétebb színezetűek, komorabbak:
“jó kedv”, “bőség” helyén “kit vészek hányának” áll;
“ha küzd ellenséggel” sort a “tengerén kínjának” váltja fel.
A verset Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára, s így lett a
magyar nemzet himnuszává.
Kölcsey lírai költészete:

Lírai költészetét egyrészt ideálokért való rajongó sóvárgás, másrészt a belső meghasonlás, a
céljainak elérhetetlenségéből fakadó fásult közöny jellemzi. A vágy és a valóság, az ideál és a
realitás ellentmondásai között vergődő lélek az önmagát sebző pátoszig emelkedik egyik korai
versében, az Elfojtódásban. A kiáltás a vágyott állapotnak a megsejtése és ennek rögtöni s
végleges elenyészése érzetében szakad fel benne. A kielégítetlen vágyak visszahatása a
fásultság, a közöny, a pesszimista ingerlékenység, s ez éppen korábbi sóvárgott ideáljait
tagadtatja meg vele. S ki kellett ábrándulnia abból a téves elképzelésből is, hogy a világot
valamiféle elvont rend, igazság és tudatos célszerűség igazgatja.
Ilyen hangulat szülötte a Vanitatum vanitas. A vers latin címének jelentése: “hiúságok
hiúsága”, “hiábavalóságok hiábavalósága”. A mű alapgondolata: a földön minden hiábavaló,
csalóka látszat csupán minden, sőt maga az élet is; a halál egyformán elviszi a bölcset és
bolondot, a gazdagot és szegényt, az állatot és az embert.
A költő tulajdonképpen nem a maga nevében szólal meg, hanem a bibliai Salamon király
bölcsességét veszi pajzsul-álarcul maga elé, s így méri fel a lét, a természet, a történelem és a
kultúra területét. Az első strófa összefoglaló érvénnyel előrevetíti a tanulságot: “Minden épül
hitványságon” - “Mind csak hiábavaló!”. Ezt a tanulságot nyomatékosítva ismétli meg a
költeményt záró két önmegszólító vsz. Egykedvű nyugalommal, közönyös megvetéssel kell
szembenézni a kiábrándító végkövetkeztetéssel. A közbezárt hét szakasz közül három a léttel
(2., 7-8.) négy (3-6) a történelmi erőkkel és a kiemelkedő személyiségekkel foglalkozik. A föld,
a természeti jelenségek s maga a történelmi idő is mind pillanatig tartó, szétpattanó buborékhoz
hasonló jelenség; az élet semmi több, mint értelmetlen és cél nélküli körforgás.
“Bölcs az, mindet ki megvet”.
A legutolsó sor visszakapcsol a vers indításához - magába sűrítve immár a korábbi versszakok
keserű tapasztalatainak kínzó élményét. A költemény valóban a “nagy romantikus szembenézé-
sek és leszámolások egyik legnagyobbika”. De a vers olvasása közben érezhetjük: a költőnek,
aki szinte tréfálkozva hirdeti, hogy minden nagy törekvés hiábavaló, a szíve szakad e tanulság
kimondásakor.
A Himnusz után költészetének legjobb darabjai a hazafias líra köréhez kapcsolódnak. Az első
reformországgyűlés elcsüggesztő megtorpanása, a konzervatív erők ellenállása a reformokkal
szemben elmélyítették Kölcsey tragikus borúlátását, s a költő a nemzethalál víziójának
rémületével viaskodott.
Zrínyi dala a hazafiúi keserűség egyik leghatásosabb költeménye. Lírai dialógus ez, de a
valóságos párbeszéd helyére a belső dialógus lép. A Vándor kérdései és Zrínyivel egybeolvadó
énjének válaszai egyaránt az ő lelkéből szakadnak ki. A költemény tárgya a múlt és a jelen
szembeállítása, mintegy a Himnusz 7. szakaszának részletezőbb kifejtése. A Vándor egy messze
földről ide vetődött idegen, aki a magyarságot csak a régi nagyságának, dicső hőstetteinek
híréből ismeri, s most szeretné azonosítani a lelkében elképzelteket a valósággal. A Vándor
keresi a régiek legendás honszerelmét, a szép hazát, az önfeláldozó hősök harcainak színterét s
az ősök példamutató serénységét. A válaszok kiábrándítóak, elutasítóak, leverőek. Különösen az
utolsó versszak összegzése megborzongató: a dicső nép halott, “névben él csak, többé nincs
jelen”. - A nemzethalál víziójának döbbenetét sugallja.
Utolsó nagy költeménye, a Zrínyi második éneke 1838-ból, halála évéből való. A
legpesszimistább műve ez a költőnek. A cím utal a korábbi Zrínyi versre, a Zrínyi dalára, s
ugyanúgy, mint amaz, ez is lírai dialógus. A Himnusz kérő esdeklő hangján fordul ugyan
Kölcsey-Zrínyi a Sorshoz, itt mégsem az irgalmas Isten a megszólított, hanem a Végzet. Ennek
döntései megfellebbezhetetlenek, hatalma az antik istenek fölé nőtt. A könyörgésben mégis ott
bujkál a remény, hiszen az első strófa fohásszal indul és fohásszal végződik. A második szakasz
a Sors válasz, megerősíti a külső veszély, az idegen támadás képzetét: a haza azért jut sírba,
mert gyermekei “nem vontak körüle védfalat”.
A harmadik vsz.-ben felerősödik a vád. S most az eddig külsőnek érzékeltetett veszély
váratlanul az ellenkezőjére fordul. Kiderül ugyanis, hogy a haza fiai azért képtelenek a haza
védelmére, mert épp ők a haza ellenségei. A negyedik vsz kemény, megváltoztathatatlan ítélet; a
törvény beteljesedik, a bűnökért bűnhődni kell, a büntetés megérdemelt.
Kegyetlen és égető az a fájdalom, mely a befejezésben lüktet: ezen a földön az öröm és a
boldogság lehetősége csak a magyarság eltűntével teremtődik meg.
Huszt
Ez a költemény romantikusan színezett elbeszélést (1-4. sor) és valóságos drámai jelenetet (5-8.
sor) sűrít klasszikus epigramma formába. A romvár, az éjszakai csend, a felleg alól elôbukkanó
hold, a sírokat nyitó éjféli óra és a sírból kilépô éjféli vándort megszólító rémalak mind a
romantika elemei, s kísérteties borzongást idéz elô. A régi dícsôség árnyalakjának szózata.
Nem ábrándozni, hanem cselekedni kell!
Parainesis
1834-ben íratta meg vele az ifjúság iránti szeretete. Unokaöccséhez, Kálmánhoz intézi
intelmeit. Az alig 40 lapos könyvecske legfôbb tanítása, hogy az ember a közösségé nem
önmagáé. Csak akkor lehet boldog, ha önzetenül másoknak szenteli életét, a lélek harmóniáját
ugyanis a cselekvésben lehet megtalálni. Történelemszemlélete nemzet és emberiség végtelen
haladásának elképzelésére épül, s ennek rendeli alá az egyének életét. Saját életére visszatekintô
vallomása után arra figyelmezteti ifjú olvasóját, hogy felnôtt korában sok csalódásban lesz
része, de illúzió szertefoszlása ellenére se veszítse el szilárd meggyôzôdését az erényben. A
vers elsô parancsa: Imádd az istenséget! Ezután érkezik el a mű a központi kérdéshez, a haza és
az emberiség szeretetéhez. Kölcsey unokaöccsét a közösség szolgálatára kívánja felkészíteni.
Legfôbb tanácsai a következôk: Törekedjél ismeretekre! A retorika szabályainak ismerete, az
anyanyelv ismerete, más nyelvek ismerete, könyvek olvasása, könyvek írása. A továbbiakban
azt vizsgálja, hogy a külön-külön kifejtett eredmények hogyan valósulnak meg a történelemben,
hogyan lehetnek történelemformáló erôkké. Küzdés az élet! hirdeti Kölcsey. Ki magáért fárad
gyakran csalódik, ki lelke erejét hazájának szenteli, annak tettei elôbb-utóbb sikerrel
koronáztatnak meg, s a siker felôl az emberiség elismert haladása biztosít.
5
VII. TÉTEL
Vörösmarty Mihály (1800-1855)
A., nagy gondolati költeményei
B., véleménye az ember céljairól a Csongor és Tünde alapján
C., a romantikus költő és a világ, az ember és a történelem viszonya (Szózat)
Vörösmarty élete:
1800. december 1-jén született Puszta-Nyéken. Elszegényedett katolikus nemesi család.
Állandóan anyagi gondok között vergődtek. 7 évesen elkezd a helvét hitű evangélikus iskolába
járni. A gimi öt osztályát 1811 novemberétől 1816 júliusáig a ciszterciták székesfehérvári
iskolájában végezte el. A családot súlyos anyagi válságba sodorta az édesapa 1817-ben
bekövetkezett váratlan halála. Vörösmartynak ekkor kenyérkereső foglalkozás után kellett
néznie, s gyámja révén már 1817 novemberében a Perczel családhoz került: Perczel Sándor
három kisebb fiának nevelője lett. Magánúton elvégezte a jogi tanulmányokat. 1821-22-ben
kezdődött a reménytelen szerelem, mely Perczel Sándor legidősebb leánya, Perczel Adél iránt
lobbant fel a fiatal és szegény házitanító szívében. Áthidalhatatlan volt köztük a társadalmi
különbség. 1822 nov. Görbőre ment Csehfalvay Ferenchez joggyakorlatra. Itt került kapcsolatba
a nemesi vármegyék Habsburg-ellenes mozgalmaival. A nemzeti függetlenség kivívásának
reménye és az Etelka-szerelem kínzó reménytelensége ihlette Vörösmartyt nagy “eposzának”, a
Zalán futásának írására.
1824. dec 20: letette az ügyvédi vizsgát. A Zalán futása nagy sikere arra késztette, hogy csak az
irodalomból éljen. 1830. nov 17-én az Akadémia V.M-t taggá választotta. Elismert író lett.
Rendezett kiegyensúlyozott életét 1841-ben az alig húszéves Csajághy Laura iránti fellángolt
szerelem dúlta fel. Ez a szerelem házassággal végződött, a mennyegzőt 1843. máj 9-én tartották
Pesten. A 40-es évek második felében már kevesebbet írt, s Petőfi mellett halványodni kezdett
népszerűsége. A világosi katasztrófa testileg, lelkileg összetörte. Bujdosott 1849-ben Bajzával
együtt majd 1850-ben Pesten feljelentette magát a katonai törvényszéken. De Haynau
kegyelemben részesítette. Életének utolsó öt éve lassú haldoklás volt. Dolgozni, írni szeretett
volna, de erre már alig futotta erejéből. Betegsége 1853 őszén fordult komolyabbra. 1855
novemberében az egész család Pestre költözött, hogy a költő állandó orvosi felügyelet alatt
lehessen, de 1855. nov. 19-én váratlanul meghalt.
Zalán futása
Nehéz olvasmány. Fárasztóvá teszik a részleges seregszemlék és az ismételten visszatérô
csatajelenetek, Hadúr és Ármány küzdelmei. A fôcselekmény szála szegényes, mivel a költô
egyetlen forrása az akkoriban népszerűvé vált Anonymus gesztája volt, de bôvebb adatokat tôle
sem kapott, saját képzeletére kellett támaszkodnia. Igazi értelme a jelenhez szóló felhívás, saját
korának kritikája. A hanyatlást Vörösmarty is erkölcsi okokkal magyarázta, s érvelésében ott
rejlett a titkolt remény is. Ez a tudat éltette a költô, s 25 évesen a nemzet tanítója akart lenni. A
Zalán futásának van egy személyes oldala is: a véres csaták mellett, a fôcselekménytôl
szerkezetileg is elkülönülve megjelenik a az idill, a szerelem. Vörösmarty boldogságvágya és az
igazi boldogság elérhetetlenségének keserű kínja, az Etelka-szerelem teljes kilátástalansága
zokog a Zalán futásának szerelmi epizódjában.
5
Csongor és Tünde:
Az öt felvonásos mesedráma megszületésére hatott Shakespeare mesejátéka a Szentivánéji álom,
de ennek ellenére a mű mégis eredeti és mélyen nemzeti alkotás. Az Árgilus királyfiról szóló
história anyagát a költô céljainak megfelelôen alakította át és egészítette ki. A mesedrámában
Csongor már nem királyfi, hanem ifjú hôs: maga a költô, akit az élet lényege foglalkoztat. A
mesedráma arra az alapkérdésre keres feleletet, hogy mi a boldogság titka, mi boldogítja az
embert. A mesedráma szereplôi: Csongor és Tünde a két szerelmes, Mirigy a gonosz
boszorkány, Balga a parasztember és Irma felesége, vándorok és ördögfiak. Az I. felvonás az
aranyalmafával, a boszorkánnyal és a tündérszerelemmel a mesevilág ismert hangulatát nyújtja,
s ez addig tart amíg a két szerelmes el nem szakad egymástól. A II. felvonásban kitűnik, hogy a
dráma nem csupán dramatizált népmese. A hôse Csongor, nemcsak szerelmesét, nemcsak a
maga boldogságát, hanem az embereket is keresi. A tündérországot keresô Csongor három
vándorral találkozik, akik az ábrándok és a szerelem iránt érzéketlen, önzô, a boldogságot a
pénztôl, a hatalomtól váró, kíméletlen embervilág megfestôi. Tôlük kér útbaigazítást, de
válaszukkal kiábrándítják a földi valóság világából, és ennek következtében a szerelem
vezércsillagának útmutatása szerint halad tovább. A III. felvonásból kiderül, hogy az ördögfiak
ártalmatlanná teszik a gonosz boszorkányt, Mirigyet, a mindig zsörtölôdô Irma kibékül férjével,
a két szerelmes egymásra talál, Tünde Csongor kedvéért lemond a tündérségrôl. Vörösmarty a
mesedráma befejezésében adja meg az alapkérdésre a választ: az ember a világ bajaitól
független szerelmi idillben találja meg a boldogságot. Ebben a korban Vörösmartyra hatott a
népköltészet, ami a mesedrámából is kitűnik. Balga és Irma népi alakok, akiket reális népi
vonásokkal ruházott fel. A népi nyelv fordulatai hatják át a mű nyelvét is. Ennek szépsége,
változatos gazdagsága a mesedráma legnagyobb értéke.
C., a romantikus költő és a világ, az ember és a történelem viszonya (Szózat)
Vörösmarty 1836-ban írta a Szózatot, abban a válságos történelmi pillanatban, amikor, nyílt
szakításra kerül sor a bécsi udvar és a magyarság között. Vörösmarty művészetében ettől kezdve
a líra lesz az uralkodó műnem, s a Szózatában nagy hazafias és gondolati költészetének első
remekművét alkotta meg.
Maga a versforma, a versdallam zaklatottságot, erős belső feszültséget rejt magában. A Szózat
felhívás, kiáltvány, szózat a magyar nemzethez, s ez a jellege alakítja ki a szónoki beszédre
emlékeztető szerkezetét: a legfontosabb tétel a felhívás lényege.
Az egész nemzethez szól, de úgy, hogy az egyes szám 2. személy használatával közvetlen,
bensőséges kapcsolatot létesít az olvasóval a rendületlen hűséget az egyes ember személyes,
becsületbeli ügyévé avatja. Ellentmondást nem tűrő érvsorozatával ezt a megszólítottat kívánja
meggyőzni mondanivalója igazságáról a költő, de közben maga is átéli, végigszenvedi a
lehetséges ellenérvek elkeserítő vagy riasztó alternatíváját. A belső vita adja meg a Szózat
érvelésének igazi hitelét.
A “hazá”-hoz kapcsolt két főnévi (bölcsőd - sírod), majd ennek szinonimájaként a két igei
metafora (ápol - eltakar) a haza fogalmát van hivatva megmagyarázni, pontosítani: a haza az
egyes ember számára a kezdet és a vég, életének egyetlen, értelmet adó kerete.
A bölcső és a sír metaforák által jelzett haza már magában foglalja a következő versszak inkább
fogalmi nyelven elhangzó parancsát, azt, hogy az egyes ember részére nincs a hazán kívül
életlehetőség, a nagy “világ” nem adhat otthont számára. A haza és a nagy világ itt még egymás-
5
sal szemben álló fogalmak: az egyik befogad, a másik kizár, s ebből fakad az újabb ellentéteket
felvonultató két sornyi megállapítás:
“Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.”
Vörösmarty a Himnusszal ellentétben nem Istent, hanem a Sorsot és a Végzetet említi. A Sors
pedig szeszélyes és kiszámíthatatlan, indokolatlanul, erényeinktől vagy bűneinktől függetlenül
áld, vagy ver, nem a Végzetet elfogadva, hanem vele szembeszállva kell élnie és halnia az
embernek. S a következő három vsz. (3-5) épp ezt, az igazságtalan Sorssal szembeszálló hősies
küzdelmet mutatja be. Az “ezredév” a Szózat történelemszemléletében már nem csupán “régi
dicsőség”, hanem a nemzeti létért, a szabadságért folytatott váltakozó sikerű küzdelemsorozat,
bátor szembefordulás önnön hibáinkkal, a belső viszállyal s a Sors csapásaival, a “balszerencsé-
vel”. Az alliterációk gyakorisága e három strófában, a 19. században is régiesnek ható múlt idejű
igealakok (kűzdtenek, elhulltanak) használata ünnepélyes komolyságot ad a stílusnak,
megrendült büszkeséget rejt a sorok közé.
A jelen tehát nem szemben áll a múlttal, hanem annak egyenes folytatása. A végzettel való
viaskodás következménye szenvedések, veszteségek ellenére is a kiharcolt élet, s ez
végeredményben diadal a Sors ellenében. A “megfogyva bár, de törve nem, / Él nemzet e
hazán” többszörös inverziója s az “él” ige sor eleji hangsúlyos helyzete ezt a dacos, harcos
múltat és a kockázatos jelent vállaló öntudatot sugározza.
A 7. vsz.--tól kezdve a jövő dominál a költeményben, a múlt és a jelen ezentúl már csak egy-két
utalásban szerepel. A költemény legfontosabb, leginkább vitatott része a következő hat szakasz.
A magát a Sorsnak meg nem adó nemzet ezredévi szenvedése jogán a népek hazájához, a nagy
világhoz fellebbez történelmi igazságszolgáltatásért.
Folytatható-e tovább az ezredévi szenvedés? Volt-e, van-e értelme az áldozatoknak, az ész, erő
és szent akarat összefogásának: Hogyan alakul a jövő? Ezek a kérdések kínozzák a költőt,
akinek gondolatai már csak az élet és a halál ellenpontjai között vibrálnak, elutasítva minden
közbülső lehetőséget.
A 8. vsz-ban a költő az ezredévi szenvedés, a mégoly hősi, múltbéli küzdelmek
hiábavalóságának rémével viaskodik.
A tiltakozásnak azonban nincsenek érvei, csak indulatai: a versszakok kezdetén makacsul
megismételt “Az nem lehet” tagadja csupán a múlt és a jelen küzdelmeinek, áldozatainak
értelmetlenségét. Ez az alig, illetve nem indokolt, de konok, szenvedélyes hit munkál tovább a
10. strófában, hirdetve a százezrek óhajtott jobb kor eljövetelének nem a bizonyosságát, csak
szükségességét.
A “Még jőni kell, még jőni fog” ismétlése és a “jobb kor” nem képes megindítani Vörösmarty
képteremtő fantáziáját: nem látja, nem tudja elképzelni azt. S ha van vallásos illetve valláshoz
kötött motívuma a Szózatnak, az itt található: százezrek buzgó imádsága száll a jobb korért az
Isten felé. Ezzel az áhított, de látni nem látott jobb korral szemben rögtön megjelenik a
megsemmisülés látomása. A “halál” felidézi a vérben álló ország képét, az egész nemzetet
elnyelő sírgödör iszonyatát, a gyászoló milliókat, a magyarságot megkönnyező népeket. A
Szózat nemzethalála azonban nem a lassú elkorcsosodásnak, az erkölcsi süllyedésnek
szégyenletes utolsó stációja, mint Kölcsey vagy Berzsenyi verseiben, hanem a jövőért
áldozatokat is vállaló nemzet tragikus elbukása. A nagy nemzeti gyászszertartás víziója után
visszatér a vers a jelen feladataihoz. A változatlan szövegű utolsó vsz. is lényegesen többet
mond, mint a második, hiszen magába foglalja a balszerencsés múlt után a jelen
megpróbáltatásait s esetleg a nagyszerű halált is vállaló elkötelezettség parancsát.
B., véleménye az ember céljairól a Csongor és Tünde alapján
Drámái nem olyan jelentősek, nem tudott bennük drámai konfliktust teremteni. A cselekmény-
bonyolítások egy kicsit erőltetettek, sablonos jellemeket ábrázol, a témában rejlő tragikumot
nem tudta jól kibontani.
Drámai művei közül a legjelentősebb: Csongor és Tünde (1831).
A drámai költemény tárgyát egy XVI. századi magyar széphistóriából, Gergei Albert
Árginusából vette. A középkori tündérmesék világához tér vissza. A mese lényege: Csongor és
Tünde szeretik egymást, de előttük akadályok állnak, míg végül szerelmük beteljesedhet. A
mese hősét Csongort és Tündét Mirigy a boszorkány elválasztja egymástól. Csongor meg akarja
találni Tündét. Az út a mese világán keresztül vezet. Találkozik ördögfiakkal, vándorokkal stb.
A szereplők között evilági figurák is vannak (Balga az éhes paraszt), az Éj allegorikus alak,
Mirigy és a három ördögfi meseszereplők.
A Csongor és Tünde az emberi élet értelmét kereső filozofikus mű. Alakjainak és
cselekményének szimbolikus jelentése van. Csongor és Tünde mellett a paraszt Balga és Ilma az
élet álomszerű, mesebeli vágyainak és a józan realitás szembeállítását tükrözi, amely mégis
szükségszerűen kiegészíti egymást. A három vándor a tipikus emberi törekvéseket képviseli.
Mirigy és az ördögfiak az élet titokzatosabb hatalmai, akik földöntúli erővel rendelkeznek. A
cselekmény színhelyei is szimbolikus jelentésűek: a virágzó, majd elvaduló kert, a hármas út, a
Hajnal palotája, az Éj országa, a csodakút, ami a belenézők vágyait tükrözi vissza stb. A
cselekmény egyes mozzanatai is szimbolikus jelentést hordoznak: például abban a jelenetben,
amikor Balga-Csongor távollétében- szép lány helyett egy ócska széket ölelget.
A Csongor és Tündének különös varázsa a különböző színek, hangulatok keveredése. Mesés és
valóságos, tündéri és ördög, fennkölt és parlagias, játékos és filozofikus ellentétpárok jelzik a
hangnemek sokféleségét.
A., nagy gondolati költeményei
A lírikus Vörösmarty a 40-es években jut el költészete csúcsaira. Elsősorban az óda és az elégia
lesznek meghatározó műfajai, de az óda klasszicista egyneműségét a belső nyugtalanság és
öngyötrő vívódás a rapszódia felé sodorja. Híres epigrammája, mely hatalmas ódává mélyül, a
Guttenberg-albumba. Guttenberget, mint a könyvnyomtatás feltalálóját, a haladás előmozdítóját
dicsőíti. A vers egyetlen körmondat. Ebben fogalmazza meg, hogy mi minden teljesülhetne
Guttenberg találmánya és a kultúra elterjedése következtében, és hogyan erősödhetne meg a
béke és igazság uralma az egész világon.
A Gondolatok a könyvtárban egy hatalmas filozófiai elmélkedés. A költemény egyetlen
kínlódó monológ, tele kétségekkel, tépettséggel, belső és önmarcangoló vívódással.
Reménytelen kétségbeesés hangja zokog fel: ezen a földön mindenki boldogtalan.
“Miért e lom?” - “De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?” - “Ment-e a könyvek által a világ
elébb?”
A világban és a könyvekben tetten ért ellentmondások logikusan vezetnek el a kétségbeesett
felkiáltáshoz: “Irtózatos hazudság mindenütt!” Az előbb kérdésre (“Ment-e a könyvek által a
világ elébb?”) az ironikus igenlő forma kategorikus tagadást takar:
“Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
5
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sóhajtson a hír nemzetére.”
V.M. nem képes ebbe a pesszimista következtetésbe belenyugodni. Hallatlan erkölcsi erővel
igyekszik felülkerekedni kétségein, cáfolni kívánja korábbi érveit. A kultúra értékeinek korábbi
tagadását az utópikus szocialisták tanaival ellensúlyozza, azzal a hittel, hogy az “újabb szellem”,
az “új irány” megvalósíthatja az igazság és a szeretet uralmát a földön. V.M. ugyanúgy, mint a
Guttenber-albumba című versében, itt sem vagyoni egyenlőségről prófétál, csupán arról, hogy
elképzelhető a világon az embertestvériség létrejötte: a “számos milliók” nem egymás
ellenségei, hanem egymás testvérei lesznek. Szembefordul korábbi pesszimizmusával, de igazán
hinni mégsem tud. V.M. az emberiség történetét körforgásszerűen képzelte el: elérhető ugyan
egy igen magas szintű, fejlett társadalmi rend, de ez a civilizáció majd összeomlik, és utána
mindent elölről kell kezdeni, a tűrést, a tanulást.
Kétszer hangzik el a “Mi dolgunk a világon?” kérdése, s mindkétszer a válasz: “küzdeni”.
A válasz az egyes ember “legnemesb” feladataként jelöli meg a nemzeti felemelkedés
reformkori programját: a “szellemharcok tiszta sugaránál” kell kiemelni, “kivívni” a nemzetet a
mély süllyedésből. Ez lehet az élet célja, ez teheti boldoggá az egyes embert is. Íme, ez a végső
megoldása a V.M költészetében vissza-visszatérő boldogságkeresés motívumának. Csak úgy
szolgálhatjuk az egész emberiség ügyét, ha saját hazánk felemelkedésén fáradozunk.
VIII. TÉTEL
Petőfi Sándor
A., táj, család, szerelem a költészetében
B., a forradalmár költő lírája és az Apostol elemzése
Petőfi életpályája:
1823-ban Kiskőrösön született. 1824 októberében a család Kiskunfélegyházára költözött. A
gyermek itt tanult meg magyarul, itt kezdett eszmélkedni, ezért is nevezi ezt a várost születése
helyének Szülôföldemen című versében. A család jó körülmények között élt. Petôfi összesen
kilenc iskolában tanult, ebbôl adódóan nagyon fiatalon igen gazdag élettapasztalattal
rendelkezett. 1835-1838-ig Aszódon tanult, s itt a legelsô tanulók egyike. 1838-ban a tanév
végén ô mondja a záróünnepségen a búcsúbeszédet. Ez a költemény a Búcsúzás (1838), mely
Petôfi elsô ránk maradt verse. 1838-ban beiratkozott a selmeci líceumba. Itt ismerkedett meg
alaposabban az újabb magyar költészettel, Csokonaival és Vörösmartyval. Édesapja aki 1838-
ban tönkrement, nem bírta tovább finanszírozni fia tanulmányait. Ekkor kezdôdött életének az
az 5-6 éve, mely tele volt nyomorral, szenvedéssel, örökös vándorlással. 1839. szeptemberében
beállt önként katonának. A vékony, gyenge testalkatú fiú azonban nem bírta a katonáskodás
megpróbáltatásait, s 1841 végén elbocsátották a katonaságból. Leszerelése után sehol sem lelte
nyugalmát, s éveken át ide-oda cikázott az országban. 1842. május 22-én az Athenaeum című
folyóiratban megjelent nyomtatásban elsô verse, A borozó. Gyakran volt színész ebben az
idôszakban, s általában különbözô társulatoknál színészkedett rövidebb ideig. Kapcsolatba
került a fôvárosi értelmiségi ifjúsággal, s naponta megfordult a Pilvax kávéházban. 1844.
februárjában nekivágott a pesti útnak azzal a szándékkal, hogy költô lesz. Felkereste
Vörösmarty Mihályt, aki már a korábbi években is segítette, s az ô ajánlatára a Nemzeti Kör
vállalta verseinek kiadását. 1844-ben megjelent a Helység kalapácsa című komikus eposza, s
két hét múlva elsô verseskötete is napvilágot látott Versek 1844-48 címmel, s belefogott a János
vitézbe. Pesten ismerkedett meg elsô szerelmével Csapó Etelkével, aki azonban váratlanul
meghalt. A meg nem valósult szerelemvágy és a gyász költeményeit egy versciklusba gyűjtötte
össze (Cipruslombok Etelke sírjáról). Egy újabb sikertelen szerelem következett életében, mivel
Berta szülei nem engedték, hogy Petôfi elvegye lányukat. A Berta-szerelem verseit a Szerelem
gyöngyei versciklusban adta ki 1845 októberében. 1845 októberében megjelent második
verseskötete (Versek II.) Lelkiállapotának hű tükre az a Szalkszentmártonban írt 66 epigramma,
mely könyvalakban Felhôk címmel jelent meg. 1846 tavasza fontos fordulópont életében és
költôi útján. Ebben az évben sikerült kigyógyulnia kedélybetegségébôl. 1846. szeptemberében
ismerte meg Szendrey Júliát, aki késôbb felesége lett. Róla szólak a Júlia versek. 1847.
márciusában jelent meg Összes költemények című kötete. 1848. januárjától a forradalomvárás
lázában égett. Március 15-ének egyik vezetôje, de az elért politikai eseményeket keveselte.
Királyellenes verseket írt, népgyűléseket szervezett, szembekerült vezetô politikusokkal, s így
került sor arra, hogy júniusban a képviselôválasztáson nemcsak nem jutott be a nemzetgyűlésbe,
hanem menekülnie kellett. Ez a kudarc nem múlt el nyom nélkül. Ennek következményeként
született meg az Apostol, mely politikai nézeteinek módosulását jelentette. 1848. decemberében
született meg fia, Zoltán Debrecenben. 1849. januárjában jelentkezett Bem tábornoknál.
Feljebbvalóival többször összeütközésbe keveredett, ezért lemondott tiszti rangjáról. Súlyos
anyagi gondok is gyötörték mivel nem kapott fizetést. Mezôberényben megírta Zoltánka
életrajzát, egy nagy történelmi drámába kezdett. Lényegében civilként vett részt a segesvári
csatában. Itt és ekkor tűnt el örökre Petôfi 1849. július 31-én.
Az irodalmi népiesség programja:

a., népköltészet: népmesék, népballadák, népdalok
- jártában ragadta rá a dolgok
- innen merítette a dalok egyszerűségét és érthetőségét.
- költészeti forma is innen van
- ütemes magyaros verselés.
b., klasszikus irodalom
- szeretett nyugatiakat fordítani
- hatott rá a romantika
- reális és romantikus egyszerre.
“Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjon”
Új műfajokkal jelent meg Petőfi:
- életképek: kiragadott a mindennapi életből képeket és azokat tágította tovább. Nép világából
kiemelt jelenetet emelnek költői témává.
- helyzetdalok: mindennapi helyzeteket ábrázol. Ezekben beleéli magát egy sajátos emberalak
helyzetébe, pl: juhász.
- jellemrajzok: jellemeket ábrázol: Csokonai.
A népköltészettől nyer tárgyi és formai ihletet. Nem utánozza a népdalt. Legfőbb esztétikai elve
az egyszerűség.
Családi lírája
Petőfi előtt a családi élet intimitásai nem voltak költői témák. Petőfi jelentős újszerűsége, hogy
legszemélyesebb, legbensőbb családi kapcsolatairól is fesztelen, közvetlen modorban
közügyként beszél. Az Egy estém otthon című művét 1844-ben írta. A költő nagy művészi
erővel imitálja a kötetlen, könnyed családi társalgás természetességét. A csipkelődő, ironikus
dialógus és elbeszélés felvillantja apa és fia ellentmondásos viszonyát: a szeretet mellett egymás
kölcsönös meg nem értését. Az apa mindigis helytelenítette a színészetet, melyért Petőfi viszont
teljes szívéből lelkesült. Megjelenik a szülők iránti tiszteletteljes szeretet. A Vén zászlótartóban
az apjáról ír, mikor épp beáll katonának.
Tájköltészete
Az új tájeszmény a romantika vadregényes, ember nem lakta hegyvidékeivel szemben az
Alföldet jeleníti meg a költészetében. E témakör első remeke Az alföld (1844). Az első két
szakasz a kétféle tájideál szembeállításával indítja a verset, majd a továbbiakban egy sajátos
szerkesztési technikával: a látókör tágításával, később fokozatos szűkítésével az Alföld
végtelenségének illúzióját kelti fel; az utolsó versszak meghitt, személyes vallomása hatásosan
zárja le a költeményt.
1848 januárjában írta A puszta télen című leíró költeményét. A mesélő nem siet, ráérősen
elidőzik “a rossz gazda” fecsérlő könnyelműségénél. A második strófában a már alkotásokból
ismert negatív festéssel érzékelteti a téli puszta halotti némaságát, hangtalan csendjét. Hiányzik
mindaz, ami oly kedvessé, zengővé tette a nyári alföldet: a kolomp szava, a pásztorlegény
kesergő sípja, a madarak trillája, a haris harsogása, a prücsök hegedűje. A negatívumokra épülő
kép nemcsak a jelent, a téli kifosztottságot festi, hanem visszasóvárogja a múlt, a nyár értékeit, s
ezzel szembeállítással a leírásba belopja a veszteség elégikus hangnemét is. Az első három
szakaszban a téli természet jellegzetes vonásai jelentek meg, a következő egységben (4-6) az
emberi élet színhelyei felé fordul a figyelem: üres a halászkunyhó és a csőszház, csendesek a
tanyák, a csárdák is hallgatnak. A természeti jelenségekkel párhuzamosan itt is a visszafogott,
lelassult élettevékenység ábrázolása a jellemző. A benti világ rajza után újra a kinti természetbe,
a kihalt, úttalan pusztaságba vezet a képzelet. Az első három vsz. békésebb mozdulatlansága
helyébe most a szelek és viharok félelmetes és vad kavargása lép. Ebben a dinamikus
környezetben jelenik meg vészjóslóan a fenyegetett emberi lét a távolba tűnő, kilátástalan sorsú
betyár alakjával. A 8. szakasz zárósorának jelképszerű látomása “Háta mögött farkas, feje fölött
holló”, emberi tragédiát sűrít magába. Ez a komor hangulat folytatódik a záró strófa
hasonlatában. A kiűzött király véres koronájának lehullása megfelel Petőfi ekkori politikai
elképzeléseinek, hiszen 1846 óta a világforradalom várásának izgalmában élt.
Pár hónappal később s szintén Pesten írta Kiskunság című költeményét. Egy forró nyárközépi
napon, kora délelőtt a puszta egy meghatározott pontjáról indul el a szemlélet a város felé, s
mire a szélmalmok alá ér, már beesteledik. Ez a vidék, a Kiskunság nem csak szülőföldje miatt
értékes a költőnek. A vers megírása idején (1848. máj-jún) politikai reményei is ide kapcsolták,
hiszen Szabadszálláson kívánt fellépni a képviselőválasztáskor. Ekkor még nem sejthette a rövid
idő múlva bekövetkező kurdarcot. Várakozó bizakodás, optimista derű lengi át az egész
költeményt.
Petőfi az összes tájversében a haza szépségére hívja fel a figyelmet. Ha már egy ilyen szép
hazánk van, akkor tenni is kéne valamit a felvirágzása érdekében - ezt sugallja Petőfi. A hazáért
akár az életünket fel kell áldoznunk.
Elbeszélő költemények
A helység kalapácsa támadó modorban határolja el magát a romantika dagályosságától, az
előkelően fennkölt hangnemtől. Ez egy komikus eposz, remek stílusparódia és kacagtató falusi
történet: egy kisszerű küzdelmet, egy kocsmában kezdődő és lezajló szerelmi versengést ad elő,
valamennyi eposzi kelléket is felhasználva. A stílusparódia legfőbb eszközei: az eposzi jelzők,
értelmezők állandó használata, a szándékoltan bonyolult és fölösleges körülírások, a
hosszadalmasra elnyújtott, aprólékosan részletező hasonlatok, a meghökkentést kiváltó tréfás
fordulatok, ellentétek.
1844 novemberében fogott bel a János vitézbe. Kiharcolt új ízlésének megkoronázása,
összegzése ez az elbeszélő költemény, mese eposz. Cselekményében a valósszerű falusi életkép
a mesevilág jól ismert motívumaival s a népi mesemondó színes képzeletével, tódító
nagyotmondásaival kapcsolódik össze. Minden eleme romantikus, az egész mű világképe
azonban tagadása a romantikus világképnek. A talált gyerek, Kukoricza Jancsi vitézzé lesz, s
nemcsak erejével, bátorságával, eszességével kell rendkívüli akadályokat legyőznie, hanem
jellempróbáló erkölcsi csapdákon is sikerrel túljut. A falu két árvája végül az örökös boldogság
hazájában, Tündérországban találkozik, s mindketten Tündérország örökös uralkodói lesznek. A
János vitéz a szegények, az elnyomottak győzelmes felülkerekedését hirdeti a szenvedéseken,
megpróbáltatásokon. A költő a világot annak berendezkedését alapvetően jónak tartja: a
bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, az erényesek alapvetően pedig a maguk megérdemelt

jutalmát, az igazság diadalt arat.
Forradalmi és politikai költészet

1846 tavasza meghozza a lelki betegségből való kilábalást. A Dömsödön 1846. máj. 22-én írt
levél Várady Antalhoz című episztola kedélyesen tréfálkozó hangneme a megváltozott, az újra
bizakodó és magabiztos költőt állítja elénk, aki már elindult új célok felé. Visszatekint a Felhők
csüggedésére, az életunalom hónapjaira, s boldogan állapítja meg: “Újjá születtem!”.
Ebben a levélben jelenik meg először az a forradalom előtti optimizmus, mely az emberiség
minden társadalmi megoldását egy közeli, kegyetlen, véres háborúban látja, s az a
meggyőződés, hogy ezután “isten képihez hasonló” emberek lakják majd a földet.
1847. márc. 15-én megjelent Összes költemények című kötete. Ennek mottója volt a
“Szabadság, szerelem”, mely azon kívül, hogy megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb
témakörét, a költő igen jellemző értékrendjét is megszabja: az életnél becsesebb a szerelem, de a
szerelemnél is értékesebb a szabadság.
Petőfi 1846 tavaszától a világforradalom lázában égett, a nemzeti és az egyetemes emberi
szabadság ügye 1848-ig szorosan összekapcsolódott gondolkodásában. Költészetében 1846-tól
fölerősödik a politikai líra, művészi forradalmisága megtelik politikai forradalmisággal. Ilyen
tárgyú verseit az a hit hatja át, hogy az emberiség egyenletesen halad a végső célja, az általános
boldogság felé, a cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Ezt a szabadságot egy utolsó,
kegyetlen véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak zsarnokaikkal, s
ezután “a menny fog a földre leszállni”. A közeli jövőtől várja a világot megtisztító vérözönt.
Látomásversei közül az egyik legjelentősebb, mely a nagy romantikus-szimbolista víziókkal
vetekszik, az Egy gondolat bánt engemet. A bántó, az elviselhetetlen gondolat a lassú,
észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszadalmas folyamatát a két hasonlat( hervadó
virág, elfogyó gyertyaszál)részletező kibontása érzékelteti. Az előbbi képek után jelenik meg a
cselekvőhalál gondolata egy nagyszabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen hatalmas
versmondat. Látási és hallási képzetek ismétlődése erősíti a nagy ütközet izgatott elképzelését: a
lelkesedés piros színe az arcokon és a zászlókon s az elharsogják igének a földkerekségen
kelettől nyugatig végighömpölygő mennydörgése. A “Világszabadság!” önálló verssorba
kiemelése erőteljes hangsúlyt ad az utolsó harc nagyszerű célkitűzésének. A költő erkölcsi
elszántsága, a föllelkesült akarat ebben az utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a
megnyugtató halált, az önfeláldozás, az életáldozat misztériumát. Elesni ebben a nagy csatában
már nem passzív megsemmisülés, mert maga a hősi halál ténye is szolgálat. A vers
lecsendesedik, történése lelassul, s megrendült ünnepélyességgel engedi át magát a nagy
temetési nap végső látomásának. A rapszódia a legfőbb gondolat, a szent világszabadság
jelszavának végső zengésével fejeződik be. A várt és remélt szabadságharc gondolatköréhez
kapcsolódik Az ítélet . A vers közlő, magyarázó jellegű, és a költő saját történelemszemléletét
fejti ki benne. A múlt tanulmányozásából következtetéseket von le: az emberiség története
örökös harcok folyamata. Majd a jelenre vetett pillantás után a nem is távolinak vélt jövőbe veti
tekintetét, s megjósolja az elkövetkező rettenetes napokat, az utolsó véres háborút, mely megold
minden társadalmi problémát, s utána megvalósulhat a földi menny. A versen végigvonuló kép
egy nagyon kifejező metafora: az emberiség története vérfolyam, s ez csak a vértengerbe
torkollva fog megpihenni. A jók diadalma a gonoszok felett vértengerbe kerül ugyan, de ez után
kezdődik az élet, az örök üdvesség, s a menny fog a földre leszállni. A XIX. század költői
(1847) című verse szerint a költő Isten küldötte, lángoszlop, mely valaha a zsidókat vezette az
egyiptomi bujdosás során, a költészet pedig politikai tett. A költők kötelessége a népet elvezetni
a Kánaánba, az ígéret földjére. Ezt az eszményt, ezt a szent és nagy küldetést állítja
követelményként századának költői elé. Meghatározza a népvezér-költők szerepét,
rendeltetését, felháborodottan átkozza meg a gyáva és a hamis, hazug próféták magatartását.
Feltárja a jövendőt: költői képekkel írja körül az elérendő cél, a Kánaán legfőbb jellemzőit. A
vagyoni, a jogi és a kulturális egyenlőség utópisztikus elképzelése túlmutat már a közeli jövőn.
A cél elérése nem kétséges, a prófécia beteljesülése bizonyos, de az időpont bizonytalan. A
költő itt már láttatja önmagát az elkövetkező időben, nem szól személyes részvételről, sőt a talán
tétovasága azt jelzi, hogy munkájának eredményét nem fogja megérni. A költemény mégis
megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. Hátralevő néhány évben ez a
küldetéstudat hatja át Petőfi politikai költészetét. A “Világosságot!”(1847) című bölcseleti
költeménye a használni vágyó, a cselekvő költő filozófiája. Számára a kérdések kérdése nem a
lenni vagy nem lenni, hanem az, hogy használ-e ,vagy sem a világnak , aki érte föláldozza
magát. Bár kételyektől gyötörten , de mégis hinni akarja , hogy a világ-folyvást emelkedve- az
általános boldogság felé halad. Ha a nép uralkodni fog a költészetben , közel áll ahhoz , hogy a
politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek , ki
megsokallta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egy pár ezren henyélhessenek és
élvezzenek. És ennyi!
A Nemzeti dal kiáltvány, felhívás, szózat a nemzethez: lelkesít, haladéktalan állásfoglalásra
késztet. A legfontosabb mondanivaló, a legfőbb tétel mindjárt a vers elejére kerül. A lényegre
lerövidített kurta mondatok parancsoló keménysége válaszút elé állítja a hallgatókat, és azonnali
elhatározásra ingerel: a történelmi sorsfordulón választani kell a rabság és a szabadság között. A
refrén már magában foglalja a tömeg, a nép válaszát is. A többes szám első személy használata a
szónok és a nép egybeforrt akaratát fejezi ki. A további versszakok az egyetlen ésszerű
döntésnek a helyességét igazolják a múlt, a jelen és a jövő érveivel, melyek főként a hallgatóság
érzelmeire kívánnak hatni. Hivatkozik a költemény az ősapákra, kik szabadon éltek,
s most kárhozottak a szolgaföldben. A becsület parancsa most a hazáért való önfeláldozást
követeli. A refrénben újra meg újra megerősített helyes választás nyomán a távoli jövő
dicsőségét sejteti meg, hiszen a jelen történelemformáló tette visszahozza a magyar név régi
nagy hírét.
Március 15-e után egyre kizárólagosabb uralomra jut költészetében a politika. A nagy
népgyűlések szenvedélyességét közvetíti a Föltámadott a tenger. Ebben elmondja, hogy a nép
erősebb, mint az uralkodó osztály. A Nemzetgyűléshez című versében egy ember szól, de
milliók nevében. A nép szándékát közvetíti. Azt mondja, hogy új hazát kell építeni. Egy szép
hazát kell teremteni, ami szebb és tartósabb az előzőnél. Az alapokat meg kell tartani, de mást
kell ráépíteni. Önzetlenül csak a hazáért kell élni.
A költő szenvedélyesen harcol a nép emberi jogaiért. A nép című versében a népet láttatja
velünk. A nép egyik része keményen robotol és dolgozik, a többiek mennek és harcolnak. Egyik
verítéket másik vért hullajt. Miért harcoltok? Hazátoknak érezhetitek az országot? Ezeket a
kérdéseket teszi fel. A válasz kiábrándító: nem, azért nem érezhetik hazájuknak ezt az országot,
mert nincsenek jogaik. Jogot kell adni az embereknek. Ők izzadnak és harcolnak, holott nekik
ebből nem jár annyi, mint amennyit megérdemelnének. A nép nevében című versben a nép
nevében szólal meg. A nemeseket szólítja fel. Rá akarja ébreszteni, hogy a nép már nem sokáig
bírja cérnával. Dózsát emlegeti. A nép majd fellázad és elvesz, elragad. Adni kell jogot, terheket
nekik is vállalniuk kell. Adózniuk kell. Fenyegetés. Petőfi békét ajánl, de csakis
kompromisszum árán hajlandó.
IX. TÉTEL
Arany János (1817-1882)
Arany János élete:
1817. márc. 2-án született Nagyszalontán. Édesapja földmíves volt. A tíz gyermekből kettő
maradt életben. Gyermekkorában sokszor és sokat betegeskedett. Túlságosan érzékeny, félénk,
visszahúzódó természetű. Korán adta fejét a bölcs tudományokra. Már három éves korában apja
tanította olvasni. 1823-1833: nagyszalontai iskolában tanult. 14 évesen segédtanítói állást
vállalt. 18. század végi megújulás irodalmához jutott hozzá, rengeteget olvasott. Latin klassziku-
sok is érdekelték. 1833 őszén a debreceni kollégiumba ment tanulni, de egy félév múlva
Kisújszállásra került segédtanítónak. 1835 tavaszán visszatért Debrecenbe és befejezte a
félbeszakadt tanévét. Ezután örökre felhagyott iskolai tanulmányaival. 1836 febr. beáll
színésznek. Színészkedése alatt apja megvakult anyja pedig meghalt. A kalandos botlásnak
tetsző színészkedés el nem múló nyomot hagyott életén: nemcsak az örökös lelkifurdalást szülei
sorsa miatt, hanem az állandó rettegést is vágyainak esetleges kiélésétől, a bűntudatot minden
egyéni öröm és boldogság miatt. 1836-1839: Szalontán a magyar s latin grammatikai
osztályokat tanította. 23 évesen elvette Ercsey Juliannát. Házassága után végleg leszámolt
mindenféle művészi ábránddal. Két gyerekük született. 1845. július: elkezdte írni Az elveszett
alkotmány című művét, melyet beküldött a Kisfaludy Társaság által meghirdetett pályázatra. Az
első díjat elnyerte de ekkor még nem vált híressé. A nagy sikert a Toldi hozta meg számára.
1846-ban írta ezt az újabb pályázatra. Neve 1847-ben vált ismertté az irodalmi közvélemény
előtt. Petőfi lelkes rokonszenvét elnyerte. 1847-ben írta meg a Toldi estéjét. 1848 június elején
megindult Nép Barátja című lapnak egyik szerkesztője lett. 1848 őszén rövid ideig nemzetőrnek
állt be Aradon. 1849 tavaszán állami állást vállalt: belügyminisztériumi fogalmazó lett. Világos
számára anyagi összeomlást is jelentett. Nehéz helyzete miatt egy fél évig Geszten a Tisza
családnál nevelőskö-
dött (1851). Ezután Nagykőrösre ment ahol közel tíz évet töltött tanárként. Nem érezte itt jól
magát, kedélyvilága elkomorult. Az epehólyag körüli tályoga 1870-ben a hasfalon kitört és élete
végéig megmaradt egy állandóan gennyedző sipoly, nyílt seb.
1860 őszén Pestre költözött. Felajánlották neki a Kisfaludy Társaság igazgatóságát. Elvállalta.
Belefogott a Csaba trilógiába. Első része a Buda halála (1863). 1865-ben az Akadémia titoknoka
később főtitkára lett. Legfőbb csapás számára egyetlen leányának, Juliskának decemberben
bekövetkezett halála. Elhallgatott benne a költő egy évtizedre. 1876-ban lemondott a
főtitkárságról. 1877 nyarán írta az Őszikék verseit. 1879-ben még befejezte a Toldi szerelmét.
1882. okt. 22-én halt meg Pesten.
Az epikus költő
Arany János erősen lírai alkatú költő volt, az irodalmi pályán mégis epikusként indult.
Az elbeszélő költészet útjára Az elveszett alkotmány című, hét énekből álló vígeposszal lépett.
A Toldi műfaja az ún. nagyobb elbeszélő költemény. Egységes világképű mű. Miklós
nemcsak eszményi népi hős, hanem a nemzeti egység megtestesítője is. Ez a lenézett,
kisemmizett fiú képes csak megmenteni az ország becsületét, ő tudja csak legyőzni a magyart
gyalázó cseh bajnokot. A költemény előhangja látomásszerűen idéz meg egy olyan világot,
amely egykor volt, s melynek lennie kellene: egy olyan világot, melyben az erény elnyeri a
maga jutalmát, a gonoszság pedig megkapja büntetését. A cselekményszövés logikájában még
1
fellelhetők népmesékbe illő motívumok. Toldi rendkívül összetett jellem. A nemesi, földesúri
büszkeség sajátos módon keveredik benne a jobbágyi lét megalázottságával. Stílusa egyébként
többféle elemből sőt ”alkotott” stílus, amelyben a régi irodalom, a korabeli romantika és a
paraszti beszéd nyelvi elemei ötvöződnek. A haténekes Toldi estéjét alig pár hónap választja el
a Tolditól, hangulata, életszemlélete mégis egészen más. Az első Toldiban egy fiatal, diadalmas
hős áll a középpontban, itt az öreg, kegyvesztett, tragikus vitéz játssza a főszerepet. Az első
művet hit, bizalom, derű jellemzi, a másodikra aggodalmak, kétségek a jellemzőek. A 46-os
költemény évszaka a napfényes nyár, a 47-esé a komor, lehangoló ősz és a tél. Az elsőben
inkább a politikai célzatosság a hangsúlyozott, a másodikban főleg művelődési, erkölcsi
problémák merülnek fel. A kérdés az, hogy mi legyen a helyes nemzeti magatartás az új,
modern kultúrával, a haladással szemben. A két elbeszélő költemény cselekményének a fő
vonala csaknem azonos: mindkettőben Toldi Miklós Nagyfaluból elindulva három nap alatt
Budára ér, legyőzi az ország címerét bitorló idegen bajnokot, s ezzel megmenti nemzete
becsületét, a maga számára pedig kegyelmet nyer a királytól. Ennek ellenére az egyik diadallal,
a másik tragédiával zárul.
Az epikus Arany régi álma volt egy hun eposz megírása. 1863-ban megírta a Buda
halálát. A Buda halála, bárcsak egy trilógiának egy része, teljes egész. A modern lélektani
regények eszközeivel fokozatosan bontja ki a költő azt a folyamatot, mely a végzetes
testvérgyilkosságig vezet. Buda, a hunok királya megosztja öccsével az uralkodást. Buda
hamarosan megbánja meggondolatlan tettét. Miközben Etele a bizánci császárral hadakozik,
testvére Budaszállás helyén hatalmas várat építtet, s ellopatja az Isten kardját. E hírre Etele
békét köt a császárral, hazatér, s megöli Budát. Erre Buda felesége megátkozza Etele hitvesét,
fiát, s Etelét is. A nemzeti katasztrófa már ott kísért a Buda halála utolsó énekében. Komor
figyelmeztetés a Buda halála, bár saját kora teljesen érzéketlenül ment el mellette. Arra
figyelmeztet a mű, hogy a vezetők önérdekszerű viszálykodásai és hibás döntései kihatnak egy
egész nép sorsára.
További epikus művei
A szabadságharc miatti önkínzó fájdalom, mely a kétségbeesés legmélyén csak nevetni tud a
sírás helyett, íratta meg vele 1851-ben a négy énekre terjedő vígeposzt, A nagyidai cigányokat.
A mese alapja egy 16. Századi történelmi anekdota: a nagyidai vár csekély számú magyar
őrsége a reménytelen helyzetben titokban elvonul a császáriak támadása elől, s a cigányokra
bízza a vár védelmét. Ezt a történetet alkalmazza Arany szatírikus felháborodása a forradalom és
a szabadságharc hibáinak torzító tükörként való ábrázolására. Csóri vajda, a cigányok vezére
képtelen felmérni a kilátástalan helyzetet: a cigányok a végveszélyben örömünnepélyt
rendeznek, elfogyasztják a még megmaradt enni és innivalót, a puskaporkészletet pedig
elpufogtatják. Csóri
miközben egy jósló vénasszonnyal jövendöltet magának, elalszik: álmában cigányország
nagyságát látja, s fényes diadalt arat az ellenség felett. De Csóri vajda a váratlan szerencsét sem
tudja kiaknázni. Mikor az ellenség főparancsnoka a várbeli lövöldözéstől cselt gyanítva megijed
s elvonulni készül, a cigányok a várfalakról utánuk kiáltoznak: volna csak puskaporuk, az utolsó
szálig lelövöldöznék őket. Erre a császáriak visszatérnek, s kiebrudálják a cigányokat a várból.
A nagyidai cigányok fogadtatása rendkívül ellenséges volt: azzal vádolták Aranyt, hogy
beszennyezte a szabadságharc dicső emlékét. Csóri vajda mindenki szemében azonosult
Kossuthtal, akinek még valóságos hibáit is bearanyozta akkor az emlékezés.
2
Az epikus Arany régi álma volt egy hun eposz, hun trilógia megírása, melynek hőse Attila,
illetve Csaba lett. 1852-53 körül fogott hozzá a terv megvalósításához. De ebből csak egy-két
töredék készült el. Végül 1863-ban megírta a trilógia első részét, a Buda halálát
A Duda halála bár csak egy trilógiának része, teljes egész. A Buda a hunok királya megosztja
öccsével, Etelével az uralkodást. ”Légy te öcsém a kard, én leszek a pálca” - mondja, vagyis
békeidőben az ő, háborúban pedig Etele kezében lesz a főhatalom. Buda hamarosan megbánja
meggondolatlan tettét. Miközben Etele a keleti császár ellen hadakozik, bátyja Budaszállás
helyén hatalmas várat épített, s ellopatja az Isten kardját. E hírre Etele azonban békét köt a
császárral, seregével hazatér, s viadalban megöli testvérét. Buda felesége Gyöngyvér férje
holttesténél megátkozza Krimhildát, Etele hitvesét, ennek fiát, Aladárt, s átkot mond Etelére is,
aki iszonyodva veszi kezébe a csoda kardot.
A nemzeti katasztrófa, egy ország pusztulása már ott kísért a Buda halála utolsó énekében,
Gyöngyvér átkában, de valójában Etele tettében, aki nem tudta önmagát legyőzni, nem volt
képes indulatainak parancsolni. Megszegte az isteni törvényt, bűnt követett el, ezért bűnhődnie
kell, nemcsak neki, hanem népének is. Komor figyelmeztetés is a Buda halála, bár saját kora
teljesen érzéketlenül ment el mellette: a belső egyenetlenségek, széthúzások, a vezetők önérdekű
viszálykodásai és hibás döntései kihatnak egy egész nép sorsára.
A lírikus Arany
Az 50-es évek lírája: Arany János lírai költészete a szabadságharc bukása utáni évtizedben
bontakozott ki: művészetében a líra veszi át az uralkodó szerepet. Lírai sóhajának forrása a
nemzeti katasztrófa, Petőfi elvesztése, egyéni sorsának teljes bizonytalansága, s mindezek miatt
a reménytelen kétségbeesés, a kilátástalanság. Fölöslegesnek érzi magát, hiábavalónak
költészetét, ha a nemzet halott, nincs kinek énekelni.
Letészem a lantot című műve épp ebből az elhatározásból született, hogy abbahagyja a versírást.
A költemény alapélménye: a kiábrándulás, a múlt visszahozhatatlanságának felismerése. Két
korszakot állít egymással szembe: az értelmetlen, céltalan jelent s a nagy reményeket ígérő
éltető múltat. A jelen csüggedéséből visszatekintve az értékgazdag múlt még vonzóbbnak tűnik.
A csüggedés és a lelkesedés ellentétes érzelmei között hullámzik a költemény, s ennek az
érzelmi kettősségnek megfelelően a hangnem is összetett: elégiai és ódai. A versben
megvalósult, feszültséget teremtő ellentmondás a költő belső küzdelmét tükrözi.
A költeményre szigorúan zárt kompozíció jellemző. A hét vsz. közül három - az első és az
utolsó kettő - a jelen hangulatát és elhatározását sűríti magába, a közbezárt négy szakasz (2-5)
pedig a múltra vonatkozik. A jelenből indul és oda is tér vissza, miközben megjárja a boldogító
múltat, mely hitet adott a jövőre nézve is. A múlt állandóan szembesül a jelennel.
Az első és az utolsó vsz. a jelenbeli állapotot összegzi. Az indító strófában a költő halk, elégikus
sóhajokba fojtja a keserű megállapítást: felhagy a költészettel, s az indokot: megváltozott, lelke
ifjúsága eltűnt.
”Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt” - meghalt a lélek ifjúsága.
A második vsz.-ban az elégikus, csüggedt fájdalom a múlt lelkes, ódai magasztalásába vált át:
akkor minden más volt: gazdagabb, szebb, vonzóbb, értékesebb és értelmesebb.
A középső strófák (3-5) a jelen társtalan magányával szemben a Petőfivel való barátság ihletet
adó erejét idézik, továbbá azt a biztos hitet, hogy kettejük költészete a nemzet ügyét szolgálta, s
azt az álmot, hogy a költői hírnév és a nemzet boldog jövője egymással összekapcsolódva
3
vallósággá válik. A ”Mind hiába” keserűen legyintő gesztusa ennek az álomnak a szétfoszlását
fejezi ki. A refrén végig a sivár valóra emlékeztet.
A hatodik vsz. a jelenbeli élmény tárgyiasított, képi összegzése, a kiábrándító és céltalan jelent
ábrázolják. A múlt halott, a költészet is hiábavaló, céltalan ”Kit érdekelne már a dal” A kivágott
fa képében ott komorlik már a nemzethalál valósága.
Az évnapra című verset 1850 március 15-én írta. Felidézi a 48-as napot. Elmondja, hogy úgy
néz ki a helyzet, mintha az emberek elfelejtették volna ezt a napot, vagy szándékosan nem
emlékeznek rá. De azért vannak akik titkon magukban emlékeznek a napra. Átkosnak érzik ezt a
napot az emberek.
A 60-as évek lírája: ekkor lehetett reménykedni, hogy visszaáll a 48-as állapot. Bach korszak
megbukik. Ferenc József kiadja az októberi diplomát és a februári pátenset. Az októberi
diplomában hajlandó visszaállítani a 47-es állapotokat, ezek a reformkori állapotok. A februári
pátensben csillapítani akarja a belső ellentéteket. Lehetőséget ad, hogy összeüljön a magyar
parlament.
Soha nem látott reménykedés indul meg az országban. 48-as törekvésekből nem engednek.
Olyanokat választanak be a parlamentbe, akikről lehetett tudni, hogy a 48-as állapotokat akarták
visszahozni. Két párt volt jelen: Felirati: Deák, és a Határozati: Teleki.
1861 című epigrammájában a reménykedés kap hangot. Reménykedik a 48-as állapotok
visszaállításában. De mégis csalódás lett a vége, mert feloszlatták az országgyűlést.
Magányban című versében a nemzetbe a reményt akarja belesulykolni. Nem szabad feladni a
reményt. Mo. helyzetére gondol a címmel. Fél is a jövőtől, de bízik is benne. Nyíltan politizál.
Önbizalomra tanítja a nemzetet, tiszta honfihűség.
Rendületlenül című versében a hazaszeretet fogalmát fejtegeti. Vannak olyan emberek akik
úgymond divatból szeretik a hazát, jobban szeretik a tapsot és az elismerést, mint a hazát.
Vannak, aki pénzért és érdekből szeretik a hazát. Aki igazán szereti a hazát, az még a homályos
helyzetek közepette is kitart mellette.
A Nagykőrösi balladák
A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre, mintaként a skót és
székely népballadát tekintette. A balladák a legjobban szerkesztett költeményei. A nemzet
ügyét kívánta szolgálni velük: nemzeti öntudatot, a nemzet erkölcsi erejét, a jövőbe vetett hitet
szerette volna ébren tartani. Történelmi balladái nagyrészt allegorikus jelentésűek. Bár
tárgyukat a nemzeti múlt nehéz korszakaiból merítik, rejtett jelentésükkel a jelenhez szólnak.
Ágnes asszony
Az Ágnes asszony műfaja egyszólamú lélektani ballada. Ezekben a balladákban a bűn és
bűnhődés áll a középpontban. Ezek a balladák arról szólnak, hogy hogyan kergeti hősüket
őrületbe a bűntudat, hogyan roppannak össze a lelkiismeret súlya alatt, s hogy mennyivel
kegyetlenebb az e fajta bűnhődés a földi bíráskodás minden ítéleténél. A vers elején képet
kapunk arról, hogy egy asszony akinek a neve Ágnes, véres lepedőjét mossa a patakban.
Bármennyire is próbálja titokban eltüntetni a vérfoltokat a lepedőről ez nem sikerül neki, mert
az utcagyerekek észreveszik tevékenységét. Kérdésükre, hogy mitől véres a lepedő Ágnes azt
feleli, hogy a csibéjének a vére. A szomszédok is tudomást szereznek a véres lepedőről és ők is
kérdezősködni kezdenek, mivel felmerül bennük a gyanú, hogy Ágnes férjével történhetett
valami. Ágnes azonban megnyugtatja őket, hogy férje a házban alszik, de a szomszédokat
mégsem engedi be. Szomszédai nem hiszik el a meséjét és jelentik az ügyet a hajdúnak aki
4
Ágnest börtönbe veti. A következő versszakokban a börtönről alkothatunk képet. A börtön

sivár, sötét és félelmetes hely. Fény alig szűrődik be Ágnes cellájába. A nappalok és éjszakák
egybefolynak. A sötétség rémekkel van tele. Az a cseppnyi fény az egyetlen éltető erő, mely a
rabokat megmenti attól, hogy teljesen az őrületbe jussanak. Kis idő múlva Ágnest a bíróság elé
viszik, ahol sor kerül a tárgyalásra. Ágnes szeretné magát minél inkább csinosabbá varázsolni,
mert attól fél, ha megjelenik koszosan és kócosan a bíróság azt hiszi, hogy megháborodott.
Mikor belép a tárgyalóterembe az esküdtek tekintete inkább szánalommal van teli, mint
durvasággal és megvetéssel. A versben most kapunk képet arról, hogy igazából milyen szörnyű
tettet követett el Ágnes. Kiderül, hogy Ágnes szeretője gyilkolta meg a ház urát, de bevallotta
azt is, hogy Ágnes bíztatta eme szörnyű tett elkövetésére. Ágnes szeretőjét halálra ítélik, Ágnes
pedig életfogytiglanig tartó börtönbüntetést kap. A következő versszak utal arra, hogy Ágnes
talán őrült, s nincs tisztában vele, hogy mit követett el. Erre abból következtetek, hogy olyan
nyomatékos hangsúlyt kap az a rész, hogy amíg az ember hallja a szót és érti azt addig nem
őrült. Ezek után merül fel az emberben az a gyanú, hogy ez az egész eset talán meg sem történt,
hanem csak egy furcsa álom az egész. Erre utal az, hogy amikor Ágnes meghallja az ítéletét
sírva fakad, de nem amiatt amit elkövetett, hanem amiatt, hogy nem lesz aki kimossa a
lepedőből a foltot. Ekkor a bíróság tanácskozni kezd, s végül hazaengedni Ágnes, hogy
kitisztítsa a lepedőt. A 20. versszak szinte azonos az első versszak mondanivalójával azzal a
különbséggel, hogy most már Ágnes a tiszta lepedőt mossa szüntelenül. Ágnes valóban
megtébolyodott. Állandóan a véres szövet képét látja maga előtt, s hiába mossa azt akármeddig
soha nem tisztul meg lelki szemei előtt. Reggel-este, télen-nyáron, évről-évre szópárok
mutatják gondolatban az idő múlását. Majd valóságos jelzők utalnak arra, hogy hány meg hány
év telt el, s Ágnes mennyire megöregedett. Haja ősz, arca ráncos, s Ágnes szakadatlanul mossa
a ”véres” lepedőt a patakban. A minden versszak végén megjelenő refrén az elbeszélő vagy a
hallgatóság érzelmi reagálását foglalja magában. Míg a vers elején az emberben a megdöbbenés
és felháborodás érzése van jelen, később a részvét és szánalom érzése bontakozik ki.
Szondi két apródja

Műfaja többszólamú történelmi ballada. Ezek témáját rendszerint a nemzeti múlt nehéz
korszakai határozzák meg, bár a jelenhez szólnak. Ez a vers a hűség és hősiesség balladája. A
balladában Arany, Szondi hősies viselkedésére és a költők szerepére mutat rá a hazához való
hűségben. A versben szereplő apródok ugyanis nem a mindennapi értelemben vett várkatonák,
hanem a 16. századi költők. A ballada első két versszakában három jelképes színhelyet mutat
be. Az első két színhely a magasban helyezkedik el, míg a harmadik a völgyben. A fenti két
színhely közül az egyik a drégely vár romja, a másik pedig Szondi sírja. Itt egy ellentétpár
található, mivel a vár romos, a sír pedig gyönyörű. Ez is megmutatja Szondi hősiességét. Az
egyik helyszín a véres harc, a másik pedig a hős túlvilági nyugatalmát ábrázolja. A harmadik és
negyedik versszak szereplője Aki és szolgája. A győztes fővezér azt akarja, hogy az a két apród
aki Szondi sírja mellett zeng dicsőítő éneket, jöjjön le a völgybe és őt dicsérje. Az ötödik
versszaktól lesz a ballada kétszólamú. Innen kezdve ugyanis a páratlan versszakok az apródok
énekét, a párosak pedig a török küldött beszédét tartalmazzák. Az apródok a dicső múltról
beszélnek. A török küldött ezzel szemben a jelenről ad képet, s a jövő nagy lehetőségeit ecseteli
az apródok számára. Felajánlja nekik, hogy ha hajlandóak lejönni a szultánhoz, vagyis
hazaárulást követnek el, részük lehet mindabban a sok jóban és gyönyörben amit a szultán
birodalma adhat. Később már a fenyegetőzés jellemzi a török küldött beszédét, vagyis ha nem
állnának át a szultánhoz, nagy valószínűséggel megölnék őket. Az apródok azonban egyáltalán
5
nem figyelnek a török csábítására, s mikor a küldönc kifogy érveiből egy pillanatra ő is Szondi
dicséri. De hamar feleszmél, s tovább fenyegeti az apródokat. A vers végén az apródok arra
kérik Istent, hogy ne kegyelmezzen meg azoknak a gonosz törököknek akik Szondi halálát
okozták.
Walesi bárdok: Ferenc József tervezett Budapesti látogatására felkérték Aranyt, hogy az
uralkodót üdvözölje egy költeményben, de Arany ezt elutasította és ekkor keletkezett ez a mű.
1. rész: útban Montgomery felé. Nyugodt a király, léptet fakó lován. Az elfoglalt tartomány
kincsei érdeklik. Udvaroncok kísérik a királyt. A nép fél és nyugalom van. De nincs minden
rendben, mert a nép nem üdvözli a királyt.
”Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány”
2. rész: A lakoma jelenik meg. Jelen vannak a welszi urak. Megadják a tiszteletet, hoznak neki
mindent, mi szem szájnak ingere. De a dacos welsz ebek nem hajlandók dicsőíteni a királyt.
A félelem mellett jelen van a nemzeti becsület. Három welszi bárd áll elő, hogy dicsőítse a
király tetteit, de egyik sem dicsőíti, mind a király tetteit kritizálják, a király a nyomornak az
okozója.
”Fegyver csörög, haló hörög, ”Levágva népünk ezrei,
A nap vértóba száll, Halomba, mint kereszt
Vérszagra gyűl az éji vad: Hogy sírva tallóz, aki él
Te tetted ezt, király!” Király, te tetted ezt!”
A király ily szavakkal bombázzák. Mikor előáll a harmadik bárd is, akkor hág a király harag a
tetőfokára, az összes bárdok máglyára küldi, akik nem bírják dicsőíteni, magasztalni a nagy
királyt. De a harmadik is vállalta a máglyát.
A bárdok a háborúról beszélnek és ezzel Arany a szabadságharc emlékét idézi. A megtorlás is,
melyet a bárdok elszenvedtek, a szabadságharc szörnyű megtorlására utal.
3. rész: ekkor vágtat a király London felé. A király menekül és fél. Az utolsó versszak a költők
dicsőítése.
”De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át,
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát” - nagy bátorítás ez. A magyar költők sem hallgattak el. Arany arra buzdítja a
magyar költőket, hogy semmi áron sem szabad letenni a lantot, és mindig ki kell állnunk az
érveink mellett, ki kell mondani a véleményünket.
Őszikék
Arany ezeket a költeményeket nem a nyilvánosságnak szánta. Nem ok nélkül húzódott a
nyilvánosság elől. Mások ezek a költemények, mint amilyeneket a kor szélesebb körű irodalmi
közvéleménye várt tőle. A szerző nem kívánja vállalni benne a nemzeti költő szerepét. Az
Őszikéket az teszi múlhatatlanul moderné, hogy bennük egy nagy lélek sebzettsége és
összetettsége önmagának nyilatkozik meg kivételes őszinteséggel és művészi erővel. Műfajai a
régiek, de az igazán új az elrejtőzés által lehetővé tett őszinteség és szabadság. Bátrabban fordul
belső világába, emlékeibe, szorongásaihoz. Az egész verscikluson végig ott érezhető az
elhibázott élet, az elmulasztott lét, s a búcsúvétel tragikus sejtelme. Az Őszikék legjellemzőbb
alkotása az Epilógus. Ennyi személyes, sőt titkolt érzés ilyen közvetlenül sosem szólalt meg a
6
költészetben. A 15 szakaszból álló alkotás három különböző idősíkban helyezkedik el. Az első
öt versszak ideje a múlt. A kezdő sor az élet lezárultságát hangsúlyozó elégikus sóhaj. Az élet
leélése azonosul az élet országúton való haladással, melynek vége, úti célja a halál. Sokan
haladnak ezen az úton - gyalog, hintón, omnibuszon, nem sokat törődnek egymással, olykor
bántja az egyik a másikat. Az idillnek tűnő felszín mögött visszafojtott indulatok és keserűségek
húzódnak meg.
A második rész idősíkja a múlthoz kötött jelen. A hatodik versszaktól kezdve hangváltás
történik: az eddigi derűs felszínt, elégedetlen kifakadás töri szét. A költő az élettől nem kapta
meg azt, amit várt. Része volt címben, hírnévben, elismerésben, holott épp ilyesmikre nem
vágyott. Az a kétely gyötri, hogy műveivel megérdemelte-e az elismerést, s az önvád, hogy
epikus alkotásait nem fejezte be, ”félbe-szerbe” maradtak.
A harmadik szerkezeti egységhez fűződő időik a múltban megálmodott, de meg nem valósult
jövő. A független nyugalom, a csöndes fészek falun, a munkás, vidám öregség eddig csak
ábrándos vágyálmok maradtak. A tragikus élet iróniája, hogy mindezeket csak akkor kaphatta
meg, amikor már nem tud velük mit kezdeni a halál közelében.
A Mindvégig olyasfajta önmegszólító vers, mint Vörösmarty Mihály A vén cigánya. Ez is
felszólítás az alkotásra, az alkotás vállalására minden körülmények között, ”mindvégig”.
Az első sorok szándékoltan utalnak vissza egy korábbi vers címére és lemondó
kiábrándultságára
Az 1850-es Letészem a lantot alkotás feleslegességét és céltalanságát hangsúlyozza, a
Mindvégig parancsa éppen ellenkezőleg a mindhalálig való munka, írás kötelességét emeli ki.
Ott a költészet abbahagyását a költő személyes meghasonlottságán túl a nemzeti tragédia
indokolta, itt a versíráshoz való ragaszkodásnak már nincs közösségi érdeke: célja csupán az
egyén, a halál fenyegetésében élő ember vigasza. Lényegesen megváltozott tehát a költő és a
költészet szerepe.
Tudomásul kell venni a természet és az élet örök rendjét, felül kell emelkedni a sors csapásain,
nem érdemes visszasírni, ami elmúlt, hanem bölcsen ki kell használni azt ami maradt, hisz szép
ez az élet fogytig: a lét a maga fájdalmaival együtt is szebb, értékesebb a nem-létnél.
Tengeri-hántás című költeményének szereplői a szokástörvényt megsértve halállal, illetve
tébollyal tetézett öngyilkossággal bűnhődnek: Tuba Ferkó elhagyta megesett szeretőjét, Dalos
Esztit, mikor Ferkó a leány öngyilkossága után visszatér falujába, a lelkifurdalás beteggé,
holdkórossá teszi, s a templom tornyára felmászva lezuhan.
A Vörös Rébék falusi története is a reális valóságot keveri babonás elemekkel, naiv
látomásokkal. Vörös Rébék hol mint varjú, hol mint vén boszorkány, kerítőasszony jelenik meg,
aki házasságtörésre csábít egy szép menyecskét, Terát. Az asszony hűtlensége kettős
gyilkosságba kergeti a férjét, Pörge Danit, akit végül elér a törvény büntetése.
Legnépszerűbb, legtöbbet szavalt balladája a Tetemre hívás. Alapja egy középkori istenítélet: az
a hit, hogy a halott sebe újra vérezni kezd gyilkosának jelenlétében. A halva talált Bárczi Benô
apja mindenkit megidéz fia holttestéhez, de a bűnös az, akire a legkevésbé eshetett a gyanú: ifjú
menyasszonya, Kund Abigél. A könnyelmű, kacér enyelgés tragédiához vezetett, a büntetés itt is
a megtébolyodás.
7
7
X. TÉTEL
Madách Imre (1823-1864)
A., eszmék szerepe és változása a Tragédiában
B., hit és tagadás kapcsolata a műben, történelmi és filozófiai háttere
Madách Imre élete:

1823. jan 21-én szültetett Alsósztregován, középnemesi családban. Magánúton végezte
tanulmányait. 1837 őszétől a pesti egyetemre került: jogi kar. Fővárosi tanulmányai idején került
a szellemi élet sodrába: magába szívta a reformkor liberális atmoszféráját, romantikus ízlését és
népszeretetét. Latinul, németül és franciául olvasott. Írói ambíciói, próbálkozásai korán
jelentkeztek. Már 1840 júliusában megjelent első s egyetlen verskötete Lantvirágok címmel.
Ennek darabjait a Lónyai Etelka iránti ifjúkori szerelem ihlette. 1840 őszétől Sztregován
magánúton készült további jogi vizsgáira; egyetemi tanulmányait 1841 novemberében fejezte
be, s egy év múlva szerzett ügyvédi képesítést. Balassagyarmatra ment joggyakorlatra. Sréter
János mellett dolgozott majd halála után Fráter Pál oldalán. 1843-ban súlyosbodó betegsége
miatt le kellett mondania az aljegyzőségről, de a Pesti Hírlapban továbbra is megjelentek cikkei.
Fiatalon kezdett drámaírással foglalkozni. 1844-ben ismerkedett meg Fráter Erzsébettel.
Teljesen elbűvölte az ifjú hajadon, de természetük nem illett össze. Erzsi örökké nyugtalan,
élményekre, szórakozásra vágyó egyéniség. 1845-ben esküdtek. Első pár év boldogan telt el. A
születendő gyermekek kötötték össze őket egy időre.
Betegeskedése miatt nem vehetett részt a szabadságharcban. A szh. alatt nővérét román
parasztok meggyilkolták, Öccse meghalt tüdőgyusziban. 1851-ben őparócai birtokának
erdészházában rejtegette a halálra ítélt Rákóczy Jánost, aki a forradalmi időkben Kossuth titkára
volt. Ez utóbbiért feljelentették. 1852. aug. 20-án Madáchot Csesztvén letartóztatták, s vasra
verve Pozsonyba szállították. 1853 májusában szabad lábra helyezték.
Távolléte alatt házassága megromlott, felesége elidegenedett tőle. Elváltak. A válás után
Madách egy ideig elszigetelten, magányosan élt Sztregován.
Az Ember tragédiáját 1859 feb. kezdte írni, 1860 márc fejezte be. 1862 elején jelent meg. A
költőt a Kisfaludy Társaság majd az Akadémia is tagjai sorába választotta.
1864. okt 5-én Alsósztregován halt meg, vízkórban.
Az ember tragédiája történetének ismertetése
Az ember tragédiája a nemzeti klasszicizmus utolsó nagy állomása. A XIX. század termékeny
korszakát ez a filozófiai költemény zárta le. Ha Az ember tragédiája formáját és tárgyát
tekintjük
akkor egyrészt drámai költeménynek nevezhetjük, másrészt történetfilozófiai mű. A drámai
költemény azt a műfajt jelöli, ami Goethe Faustja nyomán keletkezett az európai irodalomban.
Külső ismertető jegye, hogy formájára nézve drámai, de nem előadásra készült. Belső
jellegzetessége, hogy szimbolikus, mélyértelmű kérdéseket tesz fel és ezekre keresi a választ. A
drámai költemény tipikusan romantikus műfaj.
A műnek minden kor számára van érvényes mondanivalója. Nem közvetlenül a nemzeti kérdés
jelenik meg, hanem az egész emberiség, az egész európai civilizáció nevében szólal meg.
7
Tragédia létrejöttének körülményei: Madách a művet először Szontagh Pálnak olvasta fel, s az
ő tanácsára adta át a kéziratot 1861 elején Arany Jánosnak, de ő már az első sorok elolvasása
után kedvetlenül félretette. Azt gondolta, hogy a mű nem több, mint a Faust gyönge utánzása.
Csak hónapok múlva olvasta végig a darabot, s akkor már felismerte kivételes értékeit. Egyúttal
meglehetősen sok stiláris és verstani változtatásokat javasolt Madáchnak, és ő ezeket el is
fogadta. 1862. jan. 12-én jelent meg először nyomtatásban. Már maga a mű keletkezési ideje is
sokat árul el a Tragédiáról: egy csüggedés-korszak végén s egy újra reménykedő korszak
hajnalán alkotta meg írója. A remekmű sokat emlegetett és a költő szemére hányt “következet-
lensége”, “ellentmondásossága”, a pesszimista eseménysorozat és az optimista befejezés a
megírás időpontjának társadalmi közérzetéből fakadt. Madách hitt a forradalom előtt a
felvilágosodás eszméiből táplálkozó eszmék diadalában; ez kurdarcba fulladt. Ez a lelki-
világnézeti válság a Tragédia létrejöttének elsődleges forrása. A nemzeti tragédiából táplálkozó
riadt kétségbeesést az egyéni csapások személyes csalódások tovább mélyítették. Nővérének és
családjának kegyetlen legyilkolása; a “nőben” való csalódása; vergődésének kiindulópontja lett.
A műben nem a történelmet akarta bemutatni, hanem azoknak az “uralkodó eszméknek” sorsát
és szerepét, amelyek az ő világnézetének is alapját képezték, s amelyek az 50-es évek folyamán
különösen kétségessé váltak. A Tragédia leggyötrőbb kérdése mégis az: van-e értelme, célja az
emberi létnek; van-e emberi fejlődés, tökéletesedés?
Tragédia szerkezete:
Bibliai színek:
- mennyország
- paradicsom
- paradicsomon kívül
Történelmi színek:
- Ókor: Egyiptom, Görögo., Róma
- Középkor: Konstantinápoly, Prága
- Újkor: Párizs, London
- Utópia színek: Falanszter, Űr, Eszkimók
Bibliai szín:
- paradicsomon kívül
Színek
I. szín: ez egy tézisszín. Bibliai teremtéstörténetet írja le. Isten gondolatából, akaratából 7 nap
alatt létrehozza a földet és az embert. A mű a teremtéstörténet befejezténél kezdődik, mikor már
minden kész van, a két ember is. Isten büszke az alkotására, kedvére valót alkotott. Három
főangyalt meghallgat pihenésként, hogy milyen lett a műve. Itt jelenik meg Lucifer. Ő nem
dicsőíti a művét. Őszintén megmondja a véleményét, lényege az ellentmondás. Kétségbe vonja
az egész teremtés értelmét: a megteremtett világban a cél, a változás és az összhangzó értelem
hiányát kifogásolja. Részt követel a világból azon a jogon, hogy az Úr általa, a “tagadás ősi
szelleme” által kényszerült teremteni. Ezért Lucifert kiátkozza és megkap a paradicsomból két
sudár fát. Ekkor Lucifer dacosan, öntudatosan vágja az Úr szemébe:
“Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy-
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
7
Világodat meg fogja dönteni.”
Célja: az Úr világának megdöntése. Meg akarja semmisíteni az embert, eleve meg akarja
akadályozni az emberi történelmet.
II. szín: A paradicsom. Őskertet idézi fel. Nincs munka és magántulajdon. Ez a nem termelő
szakasza az emberiségnek. Édeni állapot. Az Isten azért ajánlotta fel az Édent az embernek,
hogy boldog legyen és mindvégig őt dicsőítse.
Lucifer megjelenik emberi alakban. Nagy szél kavar. Megjelent a félelem az emberben Lucifer
miatt; félt, mert nem ismerte. Lucifer elcsitította a félelmüket, majd elmondta, hogy ő csak jót
akar. Elmondja az emberpárnak, hogy az ember azért nem fog tudni, mert Isten kitartja őt, és
Istennek nem áll szándékában, hogy az ember eszméljen. Öntudatra ébresztés. “Nemes, de
terhes önlábunkon állni”. Isten igazából nem zárja el az embert a tudástól, de magának kell
rájönnie mindenre. Éva nagyon lelkesül a mondottakért. Lucifer felajánlja a halhatatlanságot.
Küzdést kíván az embernek. Jó és rossz összecsapása viszi előbbre az emberiséget. Először az
emberpár eszik a tudás fájából, de már a halhatatlanság fájából nem tud, mert Isten kiátkozza
őket a paradicsomból. Meg kell próbálnia az embernek a saját lábára állni.
III. szín: Termelő korszak, paradicsomon kívül. Sok mindenre rá kell jönnie az embernek. Sok
természeti dolgot felfedeznek, de semmire sem találnak magyarázatot. Lucifer egy új istent hív
elő számukra: megjelenik a Föld szelleme. Azt mondja, hogy az ember nem tudja és nem is
szabad megpróbálnia legyőzni a természetet. Az egész emberiségben kell. Az embernek az
“egész”-ért kell harcolnia és nem az egyénért. Mert az egyed alkotja az egészet. Az emberiség
úgyis meg fog tudni mindent a maga idejében. Ádám szeretné látni jövőjét. Az ember kíváncsi,
ezért Lucifer megmutatja neki álmukban a jövőt. Ádám egy alakban éli át, amit az egész
emberiség át fog élni.
Történeti színek: Madách nem az emberiség történetét akarta bemutatni. Azt mutatja be, hogy
bizonyos eszmék küzdelmek és szenvedések árán hogyan valósulnak meg, és ezek hogyan
viszik előrébb az emberiséget. Polgári forradalom eszméiről van szó: szabadság, egyenlőség,
testvériség. A történeti színek alapkonfliktusa: az Ádám képviselte nagy, szent eszmék és az
eszméket megtagadó, ill. eltorzító gyakorlat közötti összeütközés.
IV. szín: Egyiptom. Ádám itt egy ifjú fáraó, minden dicsőség, hatalom az övé. Mégsem boldog:
sem az uralkodás, sem az érzéki élvezetek öröme nem elégíti ki, mert ezekért a dolgokért nem
maga küzdött meg. Lelkében “mondhatatlan űrt” érez, de nem is boldogságra vágyik, hanem a
dicsőségre. A trón magasából nem hallja a nép jaját, sikolyát. Éva ébreszti öntudatra. Éva egy
rabszolga nő, akinek a férje meghal, és Éva elsiratja. Közben elmondja a nép nyomorát. A nép
nyomorog, kiszolgáltatott. Legyen szabad a nép! Itt jelenik meg először a népszabadság
eszméje. Itt milliók vannak egy miatt. De Ádám rádöbben, hogy értelmetlen amit “milljók
vesztével és milljók jajával” érhet el. Megszünteti a zsarnoki hatalmat és felszabadítja a népet,
megszületik a szabadság-eszme, egy olyan szabad állam vágya, ahol minden ember egyenlő.
Olyan államot akar ahol egy van milliókért. Ádám nem az egyéni boldogság elérését tűzte ki
célul, hanem azt, hogy a nép legyen boldog.
V. szín: Athéné. Ez egy antitézis szín. Itt egy lesz milliókért. Az athéni színben a szabadság-
eszme, az egyenlőség torz megvalósulása taszítja a lelkesült Ádámot csalódásba,
kiábrándulásba. A nép szabad, valójában lelkileg mégsem az: ki van szolgáltatva gyáva és
7
jellemtelen demagógok kénye-kedvének. A demagógok által félrevezetett tömeg nem bírja
elviselni, hogy valaki különb legyen nála, s halálra ítéli hazája legnagyobb fiát, szabadsága
védelmezőjét, Militádészt. Ádám keserűen látja be, “mi dőre a szabadság”, melyért egy életen
keresztül küzdött. Ádám hisz a demokráciában és ezért nem bújik el, inkább vállalja a halált.
“Miért is éljek?”. A vérpadot azért kell elszenvedni, mert “nagy eszme lelkesítni” bírta. Éva
átkozza a népet, s bánja, hogy Miltiádész nem fordult hadával ellene. Ebben a színben jelenik
meg először a nagy ember és a gyáva, ingatag, a nyomor által szolgává süllyesztett tömeg
ellentéte. Ádám első veresége, kudarca után megtagad minden eszmét és erényt.
VI. szín: Róma. Római bir. hanyatló korszakát mutatja be. Itt milliók vannak egyesekért. A
római szín nem egy eszmének, hanem egy életformának, az élvezetekbe menekülésének a
csődjét ábrázolja. Éltető eszme híján a közösség széthullott, kéjencek és kéjnők durva, szadista
orgiájának lehetünk tanúi. Ádám a bor és kéj mámorában nem leli örömét. Nem találja meg a
boldogságot. Ebben a világban nincsenek értékrendek. Ebben az eszménytelen, sivár, hanyatló
világban Éva emlékei az ének “rezge hangján” a messze múltba szállnak, “hol napsugaras
pálmafák alatt” “ártatlan” volt, “játszi”, “gyermeteg”, “nagy és nemes volt lelke hivatása”.
Évában feldereng a paradicsomi Éva. Mindkettőjük lelkében már végbement a fordulat, a
meglévő világ elutasítása, mielőtt a döghalál megrendítette a többieket. Megjelenik a pestis Isten
büntetéseként. Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel a kereszténység hitvallásaként: a
szeretet és a testvériség. Ádám lelkes az eszmék megjelenése következtében. Lucifer itt csak
kísérő és nem azonosul a korral. Lucifer óvja Ádámot a leendő kétségbeeséstől, de Ádám ennek
ellenére új világot akar teremteni, “melynek virága a lovagregény lesz, költészete az oltár
oldalán a felmagasztalt női ideál”.
VII. szín: Konstantinápoly. Ez a szín újabb vereség, elkeserítő csalódások színhelye lesz a
keresztény testvériségért lelkesülő, új világot akaró Ádám számára. Tankréd győztesen érkezik
meg seregei élén a korai kereszténység egyik fővárosába, Bizáncba, hogy szállást kérjen a
városban. A polgárok elhúzódnak tőle, mert már tapasztalták, hogy a “kereszt vitézei” gyakran
rablók módjára bánnak a békés lakossággal. Attól is tartanak, hátha Tankréd is eretnek. Eltorzult
önmaga visszájára fordult a “szent tan”, a testvériség-eszme. A keresztények egymást ölik. A
nagy és szent eszmékért vívott harcaiban Ádám másodszor szenved súlyos vereséget. Nem akar
többé semmiért sem lelkesedni, pihenni akar, pedig még nem öreg. Az egyház tanításai merev és
embertelen dogmákká váltak, egyetlen “i” betű miatt eretnekek ezreit küldik halálba.
“Homousion” - egylényegű, tana szerint Krisztus azonos, az Istennel
“Homoiusion” - hasonló lényegű, szerint nem Isten, hanem ember csupán hasonló az Istenhez.
VIII. szín: Prága. Ez a színel csúcspontja. A bomló feudalizmus színe ez. Eszménytelen és
eszme nélküli, közömbös világ, akárcsak a római. Ádám cselekvő történelmi hősből csupán
szemlélő lesz. Kepler nagy felfedező, zseniális csillagász, de tudományát el kell titkolnia. Őt
magát azzal gyanúsítják, hogy rokonszenvez a reformációval, “rostálja a szentegyház téteit”,
anyját boszorkánysággal vádolják, felesége hűtlen hozzá, s férjét kicsinyes pénzgondokkal
gyötri. Éva egyénisége is itt a legösszetettebb: gyengédség, kacérság, lelkifurdalás változatai
egyesülnek benne. Itt a nő nagyon kegyetlen és követelőző. Vonzza Ádámot, eltéphetetlen
kötelék fűzi hozzá, “mert a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt”. A pihenést nem találta
meg a csillagász, a romlott kor betört elromolt magányába. Ádám a bor mámora segítségével
7
olyan jövőről álmodik, mely szembe mer nézni “az elavult lomokkal”, s “nem retten vissza a
nagy eszközöktől”.
IX. szín: Páris. Az álomba merült Ádám Dantonként jelenik meg a francia forradalom
napjaiban, legelső szavai: “Egyenlőség, testvériség, szabadság!” A korábban már külön-külön
megszületett eszmék most már együttesen öltenek testet a párizsi színben. Ádám rendíthetetlen
meggyőződéssel áll a nagy eszmék szolgálatába, a forradalmi nép élre. A jakobinus dikatúra
jelenik meg. Felszámolják a feudális maradványokat. A 48-as eszmékre utal. Éva, két egymástól
élesen elütő alakban szerepel itt: a büszke márkinő a szépség és a költészet varázsát rejti
magában, a durva forradalmárnő képében megjelenő Évától viszont borzongva fordul el. Ebben
a színben is megjelenik a nagy egyéniség és a tömeg ellentéte. A forradalom menete elsodorja
Dantont, Ádám sorsa ezúttal is a bukás, mégis lelkesülten ébred fel álmából. Ez az egyetlen szín,
melyet nem a csalódás, a kiábrándulás, hanem a kételyeken diadalmaskodó bizakodás hangjai
követnek. Álom az álomban. A nép már megértett valamit a eszmékből. Nem lát még tisztán, de
már eszményekért ácsingózik. Danton szeretné szeretni Évát, de visszautasítják. Danton a
vérpadon végzi.
X. szín: Prága II. Az újra fellelekesült Ádám hittel, bizalommal tekint a jövőbe: “S fejlődni
látom szent eszméimet”. Madách hű maradt a forradalomhoz, de az erőszak túlkapásait továbbra
sem tudta elfogadni; erre utal az eszmék “tisztulásának” reménye. Az ébredés második része a
tanítvány-jelenet. Kepler felvilágosítja legjobb tanítványát a középkori tudományok értéktelen-
ségéről, szellemi önállóságra buzdítja őt, félredobatja vele a művészet ósdi szabályát, s ezután
egy újult erővel indul el egy új világba.
XI. szín: London. A londoni szín mutatja be, a szabad versenynek a korai kapitalizmusnak a
korát. Ettől a színtől kezdve Ádám már nem aktív, középponti hős, ismét átalakul szerep nélküli,
szemlélővé. Ádám a Tower magasából nem is rejtett örömmel figyeli a szeme elé táruló
nyüzsgést, a londoni vásárt, ahol “szabad versenytér nyílt a kebelnek”, közelről azonban egyre
fokozódó ellenszenvvel, sőt undorral fordul el tőle. A londoni színnek nincs kerek története:
egymással szorosan össze nem függő jelenetek, epizódok füzére. Éva változatlanul a kor
asszonya.
A bábjátékos mutatványa “torz”, “ízetlen tréfa”, neki. Lehangolja az ékszerárus versengése, a
polgárlányok kesernyés párbeszéde, a kocsmáros durvasága s a három munkás vitája után
robban ki belőle első ízben a nagyobb erejű csalódás hangja:
“Jerünk tehát, mit is nézzük tovább
Hogyan silányul állattá az ember.”
A táncosok vad orgiája undorítja, a koldusok marakodása, a katona fölényes pökhendisége, a
kéjhölgy szemérmetlen közönségessége mindinkább elkedvetleníti. Csak a négy tanuló
életvidám pajkosságát, a hazáért való lelkesedését tartja “kedves látványnak” e “lapos világban”.
A jelenben Madách a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek megcsúfolását, elárulását
látja csak. Éva alakja ebben a színben is összetett. Az imakönyvvel és virágcsokorral megjelenő
Éva ártatlansága csak színlelt tulajdonság, hiszen a minél előnyösebb férjhez menés lehetőségét
latolgatja. Visszautasítja a munkásruhába öltözött Ádámot, de hajlandó kitartott szeretője lenni,
mikor megtudja, hogy ő egy álruhába öltözött lord. A nő “bűne” itt is a koré, mely a szerelmet
áruvá aljasította. Ádám a Tower bástyájáról meglátja ennek a világnak elkerülhetetlen bukását,
halálraítéltségét. A londoni színt nagyszabású temetőjelenet zárja be. A szereplők maguk ássák
7
meg sírjukat, s egymás után beléje ugranak. Csak Éva nem zuhan a pusztulásba, hogy a
földre mosolya hozzon gyönyört. Ádám a szín végén egy olyan világba, társadalomba vágyik,
melyet “a tudomány eszmél magának, és melynek rendén értelem virraszt”. Bizakodással
folytatja történelmi útját.
XII. szín: Falanszter. Ez a szín már a jövőbe mutat, egy olyan világba, melyet a korabeli
tudományok tanításai alapján képzelt el Madách. Ettől kezdve új kérdés lép a nagy eszmék
sorsa, a társadalmi haladás helyébe: a determinizmus, vagyis a természeti végzet és a szabad
akarat kérdése. Ádám eleinte lelkesedik. A mű főhősei mint az ezredik falanszterből való
“tudósjelöltek” érkeznek az U alakú falanszterbe. Ádám kíváncsi vágyakozással szeretné
fölfedezni azt az új eszmét , mely “nemesb célhoz vezérelendi végre” a világot. Ez az eszme a
megélhetés, az élet megmentése a Földön. Négyezer év múlva a nap kihűl. Ennyi ideje marad a
tudománynak, hogy új energiaforrásokat fedezzen fel, megtanulja pótolni a Napot. Éppen ezért a
tudomány célszerűsége uralkodik a falanszterben, melynek tudománya kizárólag természettudo-
mány. Ez gátat szab az egyéniségnek, megszüntet minden szépséget mint fölösleges dogot.
Eltűnt a család, tiltják az érzelmeket, a szerelem pedig “sajnálatos őrülés”, a “múlt kísértete”. Az
egyéniség legkisebb megnyilvánulása is betegség. A gyermekek későbbi foglalkozását
koponyal-
katuk alapján döntik el.
Igaz, megvalósult az “egyenlőség” és a “testvériség”: egyenruhát hordanak, senki nem éhezik,
ember nem szenved anyagi hiányt. A falanszterben nincsenek társadalmi különbségek, nincs
erőszakszervezet, katonaság; a fegyverek ismeretlenek, mindenütt béke honol. Mégis:
embertelen világ ez: mindenkinek rossz. Fölfedezhetők ugyan ebben a részben az utópista
szocialisták elképzeléseinek bizonyos elemei, de Madách nem a szocializmust gúnyolta ki.
Charles Fourier szerint a távoli jövőben az emberek egyes csoportjai közös lakó- és
munkatelepeken fognak élni; mindenki hajlama szerint dolgozik majd, s egyenlő arányban fog
részesülni a közös javakból. Ádám újra csalódott; csalódott a tudomány rideg, racionalista
rendjében. A végső fordulatot Éva idézi elő, akit gyermekétől fosztanak meg. Egymás iránt
érzett szerelmüket veszedelmes betegségnek tartják, s kórházba akarják vinni őket. Ádám el akar
szakadni a Földtől, annyi veresége színhelyétől: “magasb körökbe” kívánkozik, puszta szellemi
lénnyé szeretne válni.
XIII. szín: Az űr. Ádám Lucifer segítségével az űrben repül. Egyre magasabbra emelkedik, ki
akarja tépni magát az emberi sors megkötöttségéből: a természeti végzet elől a térbe menekül.
Elvágyódik a Föld köréből, de vissza is sírja azt, fáj tőle elszakadni. Hideg borzongatja, de
dacolva a Föld szellemével is tovább száguld fölfelé, majd egy hirtelen sikoltással
megmerevedik. Lucifer diadalmas kárörömmel felkacag: “Győzött hát a vén hazugság”, és
eltaszítja magától Ádámot. Úgy gondolja, megdöntötte az Úr világát, megsemmisítette az
embert. Ádám azonban a Föld fia, anyaghoz kötöttségét nem tudja széttépni, s a Föld
szellemének hívó szavára újraéled. Lucifer mind hatásosabb érvei ellenére is visszavágyódik a
Földre. A küzdelmet választja. Ádám a küzdelmet az élet s az ember lényegének tartja. A nagy
eszmékért vívott küzdelem értéke akkor sem csökken, ha a történelem folyamán nem hozza meg
a remélt eredményt.
7
XIV.szín: Eszkimó-világ. Az ember nem tudta legyőzni a természetet, a tudomány nem
menthette meg a földi életet. Az Egyenlítő táján, hol valaha pálmafák virultak, hóba és jégbe
fagyva éppen hogy csak tengődik még a lét: az ember állattá silányult, erkölcsileg és fizikailag
elkorcsosult; fő vonásai a félelem és az éhség. A torz utód csak szomszédai agyonverése árán
képes fenntartani életét. Ádámot istennek hiszi, hozzá könyörög, hogy kevesebb ember legyen
és több fóka. Itt már nem születhetnek új eszmék, nem lehetséges küzdelem. Vége az életnek, ez
az emberi történelem legutolsó, szégyenletes felvonása. Ádám undorodva bontakozik ki Éva
karjaiból, aki már nem “eszmény”, nem “megtestesült költészet”. Véget ér az álom.
XV. szín: Paradicsomon kívül. Az álmaiból felébredt Ádám és Lucifer vitája folytatódik az
utolsó színben is. Ádám öngyilkos akar lenni: ő az első ember a világon, s ha meghal, “vége a
komédiának”, megakadályozhatja a jövőt. Nem él már benne az űr-jelenet elhatározása s
törhetetlen hite, hiszen ezt az eszkimó-szín teljesen érvénytelenítette. Éva anyasága szólítja
vissza az életbe. Már halálával tudná megsemmisíteni az életet. Térdre esve megadja magát az
Úrnak. Belátja, hogy vállalnia a küzdelmet. Elszakad Lucifertől, az Úr pedig újra kegyeibe
fogadja őt. Most abban kezd reménykedni, hogy megélt álmai hazugok, nem igazak, csak
Lucifer torzította el szándékosan a jövőt. Gyötrő kérdéseire nem kap egyértelmű, világos választ
az Úrtól: a “titkot” jótékonyan homályba rejti. Csak azzal nyugtatja, hogy küzdelmeiben
szüntelenül egy szózat zeng majd felé, lelkiismeretének intő és emelő szava, csak azt kövesse.
Éva mindig segíteni fogja. Ádám újra felkomorló kételyeire, az eszkimó-szín nyomasztó
tapasztalatait idéző utalására - “Csak az a vég - csak azt tudnám feledni!”. Erre az Úr válasza a
Tragédia legvégén:
“Mondottam ember: küzdj´ és bízva bízzál!”
Madách tragikusan látja a történeti színek tanulságát, a mű befejezése mégsem tragikus
színezetű. Madách a reménytelenség érveit igyekszik cáfolni, s ez a törekvés élteti a művet.
A szüntelen újrakezdések s a jobbért való küzdelemnek ez a bukásokkal szembenéző,
kudarcokból fölemelkedő hősiessége nemcsak Madách korában volt mozgósító erejű, hanem
minden kor számára érvényes tanulság.
Madách: Az ember tragédiája és Vörösmarty: Csongor és Tünde

A két mű más-más idôpontban íródott. Vörösmarty romantikusan, még Madách racionálisabban
fogalmaz. A stílusuk is különbözô. Az ember tragédiája történetfilozófikus gondolatú
ellentétben a Csongor és Tündével amelyik egy filozófikus mese. A két alkotás leglényegesebb
közös pontja az, hogy mindkettôben fontos szerepet játszik a teremtés. A tragédiában az Úr
megalkotta az embert és evvel elérte a teremtés csúcspontját. Mindenki dicsôiti ôt, kivéve
Lucifert, aki gyerekes hóbortnak tekinti az egészet. Úgy gondolja, hogy az Úr azért formázta
meg az embert, hogy saját nagyságát mégjobban erôsítse, de nem vette azt figyelembe, hogy az
ember a földön istennek fogja képzelni magát, aki akár teremtôje ellen is fordulhat. Lucifer el
akarja pusztítani az embert, hogy evvel jelentôs csapást mérjen az Úrra. A Csongor és
Tündében nem a teremtés a konfliktus fô oka. Az ember megalkotója, az Éj Királynôje, aki a
semmibôl szülte ôt, mintegy fénysugárként, hogy elméje megvilágítsa a kietlen, puszta Földet.
Csakhogy az ember halandó. Hiába alkot fáradhatatlanul, művébôl csak kôhegyek, piramisok
maradnak, hogy jelképezzék a tudást. De mi a hasznunk ebbôl a tudásból, hogyha a Föld
elpusztul és helyette csak a sötét éj marad?
Vörösmarty tehát a teremtést nem látja tartósnak, mert igen pesszimistán fogalmaz. Madách
ezzel szemben nem hagyja, hogy az embert elpusztítsák. A kétkedést, világos, érthetô
7
optimizmussal oszlatja el, melybôl érzôdik, hogy hosszútávra gondolkodik. Így fogalmaz:
"...ember küzdj és bízzál!"
Az Ember Tragédiájában, a mű végén, Ádám az űrbe menekül a Föld romlottsága elôl, s ez
Vörösmartynál a Csongor és Tündében az Éj monológjaként jelenik meg.
Vörösmarty művének végsô kicsengése pesszimista, ellentétben Madách művével ahol
Ádámnak mindig van egy utolsó reményszála arra, hogy elérje amit akar.
Vörösmarty a jobb világba vetett könnyelmű illúziókat elveti, s tényként közli "a rideg éjben
csak a szerelem őrizhette meg értékét. Vörösmarty ezzel kapcsolatos gondolata "Ember
vagyunk, a föld s az ég fia".
XI. TÉTEL
A XIX. sz. második felének magyar szépprózája
(Jókai; Mikszáth)
A realista próza és a XIX. századi dráma
A XVIII-XIX. század fordulója körül világképet formáló történelmi események zajlottak le (a

francia forradalom, függetlenségi forradalom, ipari forradalom, polgári átalakulás). A művészet
terén mindezek a küzdelmek elsôsorban a romantikában csapódtak le. A XIX. század elsô
felében kialakult a század másik meghatározó művészeti irányzata a realizmus. A realista
művészi magatartás jellemzôje a szenvtelenség és a valóság pontos megfigyelése. Mint művészi
törekvés: a valóság tárgyilag, szociológiailag hű bemutatásának a jellemzô vonások révén,
objektivitással. Mint stílus: a beszélt nyelv fordulatainak alkalmazása, a részletezô, felsoroló
elôadásmód. A realizmusnak mint módszernek az eszköze: a típus. A típus a hitelesség
igényébôl következôen egyedi vonásokkal is rendelkezik, de fontosabb, hogy általános
tulajdonságokat hordoz. Ellenpontja a különc, illetve az átlagember. A XIX. századi
nagyrealizmus lényege: a polgári művész feladatául vállalta a társadalmi valóság átfogó, hiteles,
objektív ábrázolását, az ellentmondások és hibák feltárását, a társadalmi erôviszonyok és
mozgástörvények megvilágítását. A realizmus kerüli az eszményítését és a romantikára
jellemzô díszítôelemeket, bár a két irányzat jellegzetességei sokszor egy-egy művön belül is
találkoznak
Mikszáth Kálmán
Írói nagyságát nem regényei fémjelezik, hanem kisebb terjedelmű alkotásai. A karcolatot, a
rajzot, az elbeszélést, és a kisregényt választotta mondanivalója kifejezésére. Írásaiban egy éles
megfigyelő aki ironikusan néz szét a világban. Jellemábrázolásában a különcökhöz való
vonzódása miatt még felfedezhető bizonyos romantikus egyoldalúság. Előadásmódjában még
uralkodnak az élőszóbeli műformák, s ezért sugallatai fontosabbak mint a grammatikai tartalom.
Írásaiban a nosztalgikus-elégikus s az ironikus-humoros hangnem keveredik. A nagy
mesemondó szerepét játssza, aki inkább fordulatos történetre figyel, s nem kutatja az események
összefüggéseit.
1847-ben született. Szülőföldje Sziklabonya fontos szerepet játszott írói pályafutása során.
Középiskolai tanulmányait elvégezve négy évig jogot tanult, de diplomát nem szerzett. 1871-
ben Balassagyarmaton Mauks Mátyás főszolgabíró mellett helyezkedett el. Itt ismerkedett meg
leendő feleségével Mauks Ilonával. 1873-ban összeházasodtak és Pestre költöztek. Mikszáth a
Magyar Néplap szerkesztője lett, de ez az állás csak kevés pénzt hozott. Hamarosan nyomorba
jutottak. Mivel a betegeskedő Ilona nem bírta tovább a nyomorgást hazaköltözött Mohórára.
1878-ban elváltak egymástól. A nyomorból a Szegedi Napló szerkesztőségének meghívása
mentette ki. Itt két évig dolgozott, majd visszatért Pestre. Az elkövetkező 25 esztendőben a
Pesti Hírlapnál dolgozott. 1881-ben megjelent a Tót atyafiak és 1882-ben A jó palócok, mely
meghozta számára az elismerést. 1882-ben újból összeházasodtak Ilonával. A Petőfi Társaság,
a Kisfaludy Társaság, majd a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. A
további évtizedekben tót és palóc elbeszéléseket írt, de inkább nagyobb terjedelmű novellákat
alkotott. Vonzódott a különcökhöz, s a történetben rejlő konfliktushelyzeteket romantikus
módon, hőseinek furcsa viselkedésével oldja fel. Az eladó birtok hőse hozományvadászból lesz
egyik napról a másikra önzetlen szerelmessé. Nemcsak a hozományról mond le, de saját
birtokát is eladja, hogy apósát megmentse a gyalázattól. Idilljeiben nemcsak a romantika él
tovább, megfigyelhetjük bennük a Jókaitól való eltávolodást is. Történelmi idilljeiben is
elsősorban a múlt hétköznapjait és nem a sorsfordító eseményeket ábrázolja. Az ilyen témájú
novellái valójában történelmi környezetbe helyezett anekdoták. Pl: A két koldusdiák, A beszélő
köntös. Sajátos színt képviselnek életművében szatirikus rajzai, karcolatai. Ennek a műfajnak a
megjelenése szoros kapcsolatban állt az újságírással. Mikszáth 1882-ben kezdte el a Pesti
Hírlap hasábjain az Országgyűlési karcolatok közlését. Ezekben az úri parlament életével, a
képviselők elvtelenségével foglalkozott. Pl: A pénzügyminiszter reggelije, Közigazgatási
történetek. Karcolataiban felerősödik az ironikus hangnem. A 80-as, 90-es években egyre
jobban foglalkoztatták saját kora társadalmi fejlődésének problémái. A korabeli dzsentrit két
jellegzetes típusban ábrázolta. Az egyik az úri Don Quijote aki nem akarja érzékelni az idő
múlását, képtelen alkalmazkodni a századvégén kialakuló polgári életformához. Vagyona
nélkül is ragaszkodni próbál ősi szokásaihoz. Az úri Don Quijote általában megbújik a
közigazgatás apparátusában, szerényen él, s csak egyes alkalmakkor éli bele magát
kölcsönragyogással abba az előkelő világba, amely számára elveszett. Ehhez a típushoz tartozik
A gavallérok és a Beszterce ostroma. A másik dzsentri típus, melyet az előbbivel szemben
ellenszenvesen ábrázol az ”úri svihák”. Ez legtöbbször erkölcsileg lezüllött, léha szélhámos, aki
semmiféle munkára nem hajlandó, érdekházassággal szeretne hozományra szert tenni. Ehhez a
típushoz tartozik a Két választás Magyarországon és A Noszty fiú esete Tóth Marival.
Történelmi regényei a Különös házasság és A fekete város. Ezekben Mikszáth keserűen vetíti
vissza a múltba a nemesség és a polgárság ellentétét. Mindkét oldalt bíráló szemmel nézi.
Utolsó évtizedeiben írt novelláira jellemző az elégikus hangnem. Mikszáth élete meglehetősen
eseménytelen volt. Utolsó éveiben egyre távolabb került a politikától. Magányosnak érezte
magát, az 1908-ban indult Nyugat folyóirat körül csoportosuló új írói nemzedékkel nem talált
kapcsolatot. 1910-ben meghalt.
XII. TÉTEL
Ady Endre
Életpályája:
1877-ben született Érmindszenten. Az elemi iskola öt osztályát Érmindszenten járta ki. 1888
ôszén a nagykárolyi piarista gimnázium elsô osztályába íratták be, s az alsó négy osztályt ebben
a katolikus iskolában végezte el. 1892 szeptemberében Zilahon, a Wesselényi Miklós
Református Kollégiumban folytatta gimnáziumi tanulmányait. Versekben vallotta meg
ragaszkodását iskolájához s tanáraihoz. A család úgy döntött, hogy a nagy fiú jogász lesz. Ady
tehát 1896 ôszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára. Erôsen hatott rá a maga korában híres
filozófus Friedrich Nietzsche. A századvég magyar írói a lázadót látták benne, Adyt is
elsôsorban a régi ítéleteket romboló gesztusával s a felsôbbrendű ember jogait hirdetô
tanításával ragadta meg. 1899 júliusában Debrecenben jelent meg legelsô verseskötete Versek
címmel. Nagy hatással volt rá a polgári radikalizmus politikai programja, mely harcot hirdetett
a magyarság kulturális és szociális elmaradottsága ellen, s céljai között szerepelt az addig
uralkodó osztályok hatalmának megtörése s a munkásság és a parasztság gazdasági és
műveltségbeli felemelése. Nagyváradon lépett be életébe az igazi szerelem, s ez fordulópontot
jelentett költôi pályafutásában. Léda asszony, ahogy a költô elnevezte keresztnevét visszafelé
olvasva, művelt és gazdag családból származott. Léda 1903 júliusában magával vitte a költôt
Párizsba. 1904 február elején Ady megérkezett Párizsba, de franciául nem igen tudott. Párizs,
mely a szépség és modern kultúra szimbóluma lett számára, felszabadította költôi tehetségét.
1905 januárjában jött haza Budapestre, ahol állás várta a Budapesti Naplónál. Adyt költeményei
miatt eddig is ellenséges figyelem vette körül, de a támadások pergôtüzébe akkor került, amikor
1906 februárjában megjelent harmadik verseskötete, az Új versek. Ez a könyv korszakzáró és
korszaknyitó volt a magyar irodalom történetében. Ez az alkotás költôi magatartás és látásmód
tekintetében egészen más volt, mint amit az emberek megszoktak. Nemcsak a maradi
műveletlenséget ostorozó hang jelentett kihívást, hanem az a gôgös, arisztokratikus önszemlélet
is, mely ôt különb magyarnak és nagyobb költônek tüntette fel mindenki másnál. Kíméletlen
harc indult ellene, de voltak olyanok is akik mellé álltak, mert megérezték költészetének
meghökkentôen új jellegét. Az igaztalan vádaskodások egyenlôre meggyűlöltették vele
Magyarországot és 1906 júniusában Párizsba menekült. 1907 nyarán érkezett vissza, s itthon
anyagi, megélhetési problémái támadtak. Elszigeteltségét az 1908 január 1-én megindult
Nyugat enyhítette, melynek haláláig fômunkatársa volt. 1904-1911 között hétszer járt
Párizsban, de Lédával itthon is találkozott. Ezek a Párizsi tartózkodások egyre rövidültek, s a
Léda-szerelem kezdett lassan kihűlni. 1914-ig évente jelentek meg kötetei, s ekkor már a
népszerűség és siker is mellé szegôdött. 1908-ban adta ki Az Illés szekerén című könyvét,
melyben új témaként jelentkeztek az istenes és a forradalmi költemények. További
verseskötetei:
Szeretném, ha szeretnének
A Minden-Titok versei
A menekülô Élet
A Magunk szerelme
Ki látott engem?
A Lédával való áldatlan viszony formálisan 1912 áprilisában szakadt meg. Pár nap múlva
ezután született meg az Elbocsátó, szép üzenet, ez a kegyetlen, igazságtalan és gyilkosan gôgös
vers. A Lédával való szakítás elsô hírére valósággal ostrom alá vették azok a nôk, akik minden
híres emberbe bele szoktak habarodni. Az átlagos levélírók között azonban feltűnt egy fiatal 16
éves kislány, aki egészen más hangon közeledett a költôhöz. A levelek éveken át jöttek. A
kezdetben rokoni hang egyre bensôségesebb, szerelmesebb lett. Berta levelei mindig azzal a
refrénszerű vissza visszatérô türelmetlen sürgetéssel záródtak, hogy tegyen már végre egy
rokoni látogatást, keresse fel unokahúgát Csucsán. 1915-ben megtartották az esküvôt. A két
idegember közötti házasság nem lehetett boldog, egy ideig mégis csak védelmet jelentett e kései
szerelem. Errôl a megnyugvásról vallanak a Csinszka versek, amelyekben a nyoma sem
fedezhetô fel a késôbbi megromlott és kibírhatatlanná vált házaséletnek. Az új kötet A halottak
élén 1918-ban hagyta el a sajtót. A kimaradt versek csak a költô halála után jelenhettek meg,
1923-ban Az utolsó hajók címmel. December elején tüdôgyulladás támadta meg a költôt, 1919.
januárjában halt meg. A nemzet halottjaként temették el a Magyar Nemzeti Múzeum
elôcsarnokából.
Ars poetica és lírai önszemlélet

Önmagát különbnek látta mindenkinél, mert benne a magyar faj és a művész legjellemzôbb és
legnemesebb vonásai egyesülnek. Büszkeséggel hirdette magáról, hogy ô az igazi magyar.
Önmítoszában ott élt a tragikus küldetéstudat, a mártírságot is vállaló elhivatottság, de azt is
tudta magáról, hogy mint költô sem hasonlítható össze senki mással. Babits 1920-as Ady-
tanulmányában megállapította, hogy Ady lázadó magyar dacából le lehetne vezetni költészete
alapvonásait. Az Új versek elôhangja, a cím nélküli, Góg és Magóg fia vagyok én.. kezdetű
költemény lírai ars poetica és programadás is egyben. A nagyvilágot megjárt, Párizsból
hazaérkezô és új szemléleti távlatokkal gazdagodott költôi lírai vallomása ez a vers: írói
szándékainak összegzése, a hazához való ragaszkodásnak összetett érzelmű kifejezése. Az Új
versek legelsô költeményének önérzetes hangjára rímel a kötet záródarabjának, az Új vizeken
járok címűnek művészi öntudata. Önmagával szemben a legmagasabb igényt állítja fel. Élete
nagyszerűségének és sorsszerűségének érzése szólal meg itt is, mint oly sok költeményben. A
művészlét Ady szerint együtt jár a meg nem értettséggel, az otthontalansággal, a tragikus
elhagyatottsággal. Átokvertnek érezte magát, mert érzékenységével kiemelkedett szürke,
hétköznapi környezetébôl. A művész-magány nagy verse Az Illés szekerén című kötet
elôhangja. Az ótestamentum történetét használta fel a költô a vers jelképrendszerében: Illés
prófétát élete végén tüzes szekér ragadta az égbe.
Új versdallam, új ritmika
Ady nemcsak a líra témakörét tágította ki addig nem ismert mértékben, újszerűnek,
szokatlannak hatott költeményeinek sajátos ritmikája is. Az Ady sorok általában nem
kényszeríthetôk a hagyományos és szabályos sorfajokba a kialakult verselési módok szerint:
sorai legtöbbször szabálytalanok. Költeményeinek túlnyomó többségében szabadon, alkalmazza
az idômértékes és az ütemhangsúlyos elvet. Ady tehát eredeti módon, szabadon kezelte költôi
eszközeit, nem ragaszkodott megkövesült szabályokhoz. Költészete mélyen gyökerezik a
magyar múltban, a hagyományokban, s ezért lehet az egész magyarság évszázados vágyainak
megszólaltatója. Az Új versekben lényegében megtalálható mindaz a vezérmotívum, mely a
késôbbi kötetekre is jellemzô lesz. Az évenként megjelenô kötetek folytatták az egyes
témaköröket. Különös erôvel , mélyülô szomorúsággal fejezôdött ki csaknem minden kötetben
a magára hagyatottság, az elszigeteltség, az otthontalanság tragikus érzése.
A magyar Ugar víziói

Korszaknyitó kötetének versei mind arról vallanak, hogy Ady művészi törekvésekben és
életformában messze szakadt már a feudális maradványokkal terhelt falusi Magyarországtól.
Egy újfajta, kritika jellegű nemzetszemléletet, hazaszeretetet tudatosított, amelyben egyszerre
adott volt a szeretet gyöngéd és indulatos érzése ugyanúgy, mint Berzsenyi, Kölcsey,
Vörösmarty vagy Petôfi verseiben. Ez a keserű, támadó, nemzetostorozó indulat fejezôdött ki
az Új versek legfontosabb, a többit maga köré szervezô ciklusában, A magyar Ugaron-ban. A
költô szemében a táj elátkozott föld, ahol minden és mindenki pusztulásra ítéltetett. Feszítô,
cselekvésre izgató ellentétek találhatók a költeményben. A művész tragédiájáról szól a
Hortobágy poétája című költemény is. Az ellentétekre épülô szerkesztésmód uralkodik itt is: a
szimbolikus jelentésű művész-portré, s a durva környezet kontrasztja. A magyar Ugaron ciklust
a kötetben közvetlenül A daloló Párizs versei követik: kiélezett kontraszt teremtôdött így a
szellemtelen, művészetellenes sivatag és a tünékeny, messzi szépségek álmát megvalósító,
daloló Párizs között.
Léda-versek
A nagy szenvedély s az áhítatos életvágy szólalt meg a Léda-zsoltárokban. Valódi szerelem
fűzte az asszonyhoz. Lázadás volt ez a szerelem. Ady nyíltan vállalta a megbotránkozást
kiváltó házasságtörô kapcsolatot. Léda férjes asszony volt, ráadásul idôsebb is a költônél.
Benne rejlett ebben a szerelemben a menekülés vágya, az egyéni megváltódás óhaja is. Léda is,
Ady is túl sokat, mindent várt ettôl a felfokozott érzéstôl. Ilyen lobogással csak álmodni lehet, a
való életet élni nem. A csalódás rövidesen diszharmonikussá változtatta a kezdetben lázadó,
ünnepi érzést, s napirenden voltak közöttük a féltékenykedések, perpatvarok. Elválások és
egymásra találások sorozata volt ez a szerelem. A Léda-versekben a szerelmi érzés nem a
boldogság, a beteljesülés képzeteivel került rokonságba, sokkal inkább a nyugtalan szomjazás, a
soha be nem teljesülés jellemezte. Szerelmükbe a hiányérzet fészkelte be magát, állandó
kísérôje lett a hiábavalóság tudata s a halálhangulat. A szerelem minden mozzanata bús,
tragikus színt kap, mintha a szerelmesek között mindig ott állna a halál. A diszharmonikus
szerelem fô motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron című költeményben. Nem
boldogságot, búfelejtô idillt sugallanak a jelképek, hanem vergôdô nyugtalanságot, örökös
mozgást, gyötrelmes fájdalmat és céltalanságot. Baljós, szomorú hangulat uralkodik a két évvel
késôbb keletkezett Lédával a bálban című versében is. Sejtelmes vízió fejezi ki a
boldogtalanságot, az ifjúság és a szerelem elmúlásának tragikumát. Kétféle szerelem ellentétére
épül a költemény. Az egyik oldalon ott áll a víg terem a maga harmóniájával, tavaszi-nyári
színeivel és hangulatával a szerelemnek még örülni tudó, gyanútlan mátkapárjaival. A fiatalok
boldogságával szemben megjelenik a testet öltött boldogtalanság, s úrrá lett a rettenet. Minden
szerelem rejtett ellentmondása: az egyesülés vágya és a teljes eggyé válás lehetetlensége, a
vonzás és taszítás kettôssége jelenik meg a Léda-versek csaknem mindegyikében. Minden
diszharmónia ellenére a Léda-zsoltárok hirdetik a társ utáni vágyat, a menekülést valaki máshoz.
A Léda-regénynek többszöri szakítási próbálkozás után végül is az Elbocsátó, szép üzenet
kegyetlensége vetett véget 1912-ben. A vers kíméletlenül kimondja, hogy a költô szerelme már
régóta nem volt igaz, már régóta csak neki címezte az ékes Léda-zsoltárokat, a versek csupán
kegyes csalásként szóltak hozzá. Több korábbi versben is szó van arról, hogy minden nôben
csak önmagát szerette.
A hiányérzet versei
Az élet királyának látta magát, annál kínzóbb volt számára a szegénység, az Életbôl való
kizártság. Nagy szerepet kapott korai költészetében a pénz és a szerelem motívuma, s a halál
gondolata. Örökösen apró pénzgondokkal küszködött. Annyi pénze sosem volt, amennyi ahhoz
a nagyúri életmódhoz kellett, amelyet élni szeretett volna. Párizs luxusában szemében
mindenható hatalommá vált a pénz, az arany. A pénz-motívum reprezentatív nagy verse a Harc
a Nagyúrral. Sodró, lázas feszültség lüktet a költeményben. A gyors cselekvés, a szaggatott
elôadás, a drámai párbeszédszerű monológ, a tragédiát sejtetô befejezés a ballada műfajához
közelíti. Uralkodó stíluselem a műben a felzaklató ismétlések nagy száma.
Halál versek
A halál a századvégi magyar líra e jellegzetes témája korán megjelent Ady költészetében is, s a
Vér és arany kötetben már önálló ciklust is kapott. A Léda-versek állandó kisérője lett a halál,
az ôszi avarba való lehullás, az élet fényét kioltó fekete szín. A csúf élettel szemben megszépült
a halál, s a fáradt, beteg, menekülni vágyó lélek menedéke, otthona lett. A végzetes testi
betegség riadalma gyakran úrrá lett a költôn, s ilyenkor elôtérbe nyomult a halál gondolata. Az
élet ideiglenességének a tudata, a halál közelségének állandó érzése lehetett a forrása a
felfokozott életvágynak, nagy mohóságnak is, hiszen az elmúlás, a megsemmisülés
szemszögébôl az élet minden ténye sokszorosan felértékelôdik. Életének állandó társa volt a
Halál, de rendszerint nem mint ijesztô rém jelent meg, hanem mint jó barát. A Halál rokona
című vers strófáiban is makacsul ismétlôdik a szeretem szó, mintha valami szerelmi vallomás
lenne. A halál-motívumot tartalmazó versek közül az egyik legismertebb és legszebb a
Párizsban járt az Ôsz. 1906 augusztusában írta Párizsban. Ady halál-versei alapjában véve
misztikus versek: gondolati erôfeszítések a halál problémájával való megbékélésre s ezen
keresztül az élet misztériumának megértésére.
Istenes versek
Az istenes verseket Az Illés szekerén című kötetben rendezte elôször önálló ciklusba, s ez a
témakör 1912-ig minden kötetében helyet kapott. Ady nem élt az egyház szolgálataival, de
vallásos volt a lelke mélyén. Hiszek hitetlenül Istenben-hirdette egyik versének címe, de a
hitetlenség megvallása mellett megszólalt a hinni akarás szándéka is. Istene annyi féle ahány
versben megjelenik, sôt egyetlen versben is többféle alakot ölthet. Istene nem az egyházak
istene, hanem a maga által teremtett, elgondolt isten. Verseiben a kétségbeejtô helyzetbe
sodródó ember panaszai törnek fel nála is: elsírja élete fájdalmait, segítséget kér ellenségei
megalázására, búbánattal fordul hozzá, vitatkozik Istennel. Leginkább akkor van rá szüksége,
ha erôt vesz rajta az élet fáradtsága, amikor végzetes meghasonlottságba kerül a világgal és
önmagával. Legelsô istenes ciklusának címet adó szép költeménye A Sion-hegy alatt.
Forradalmi versek
Az Illés szekerén című kötetben az istenes versek mellett új ciklusként jelentkezett politikai
költészete. Minden társadalmi baj, magyar nyomorúság legfôbb okát a polgári forradalom
elmaradásában látta. 1907-tôl írta és küldte a Népszavának forradalmi költeményeit. E
versekben az elnyomott szegénység iránti szánalom, az elnyomók gyűlölete, a szegények és

gazdagok ellentéte, egy jobb jövô bizonyossága jelenik meg.
Magyarság versek
A nemzetféltés, a szorongás váltotta ki Adyból is a keserű, átkozódó, ostorozó költeményeket,
az ún. magyarság-verseket. Az a félelem, kétség izgatta, hogy vajon ez a nyelvileg és
kulturálisan elszigetelt magyarság fenn tud-e maradni a népek közötti versengésben, vagy
névtelenül elvérzik a harcban. Ostorozó, átkozódó verseinek forrása az a nyugtalanító
tapasztalat, hogy a magyarság képtelen következetes, kemény akaratkifejtésre. A magyarság
sajátos jellemvonásaként, nemzeti vétekként jelent meg számára az akarathiány, a tenni nem
tudás, a szavakban élô nagyhangúság, a hencegô dicsekvés, a tettekben való tehetetlenség.
Legkönyörtelenebb népostorozó verse a Nekünk Mohács kell. Fordított himnusz ez. Isten
segítségét kérte itt is a költô, csak éppen nem az áldásban, hanem a verésben, a meg nem szűnô
örök büntetésben, hiszen állandó ostorcsapások nélkül Ady hite szerint elpusztulna a nemzet.
Kuruc versek
A kuruc költemények formáit, hangulatát imitáló lírai darabok voltaképpen a magyarság-versek
közeli rokonai: bennük is a magányos, elárult, reménytelenül lázadó ember keserűsége szólal
meg. Kuruc versei a Szeretném, ha szeretnének című kötetében rendezôdtek ciklussá.
Világháborús költészete
1914 júliusában kitört az elsô világháború, s ettôl kezdve Ady költészetének középpontjába a
magyarság féltése került. A költô az elsô pillanattól fogva érezte, hogy itt a katasztrófa.
Gyűlölte a vérontást, az emberi javak pusztítását: szava az emberi természet tiltakozása volt a
háború ellen. Különösen fájt neki, hogy a magyarság félrevezetetten, idegen javakért, a bajban
levô messze városért gyürkôzik a Halállal. A nemzetostorozó hangot a szánalom, a sajnálkozó
részvét váltotta fel verseinek többségében. A halottak élén című kötet legelsô nagy verse az
Emlékezés egy nyár-éjszakára. 1917 februárjában íródott ez, amikor kezdetét vette a háború
totális jellege, s a költô észrevette a modern technikai civilizáció mögött az embertelen
vadságot, megsejtette a távoli jövô rémségeit is. A halottak élén című kötet verseiben a rémület
mellett is él a remény, hogy tévedéseken, véres szenvedéseken keresztül, de végül is az ember
otthont, emberhez méltó létet fog majd teremteni magának ebben a világban.
XIII. TÉTEL
Móricz Zsigmond
A., újszerű parasztábrázolás; Tragédia; Szegény emberek; Barbárok
B., hősei útjai, lehetőségei egy regény elemzése alapján (Rokonok)
Móricz életpályája:
A 20. század elsô felének egyik legjelentôsebb prózaírója. Novellisztikájában az erôteljes
realizmust naturalista vonások is színezték. Novellái, regényei többnyire rövid idôre tömörített,
az eseményeket összesűrítô drámák, jellemzô szereplôi pedig az önmagukkal és környezetükkel
vívódó hôsôk. Írói hangjának megtalálásában fontos szerepet játszott Ady Endre költészetének
felszabadító, belsô gátlásokat leromboló hatása.
1879-ben született Tiszacsécsén. Kilencen voltak testvérek, mely súlyos anyagi gondot
okozott szüleinek. 1890-ben a debreceni református kollégiumban kezdte meg gimnáziumi
tanulmányait. 1892-ben Sárospatakra költöztek, így a negyedik gimnáziumi osztályt a pataki
kollégiumban kezdte. Jókai regényei mellett nagy hatással volt rá az olasz Edmondo de Amicis.
Felfedezte magának Csokonai költészetét. Hatodikos korában három tárgyból bukott, mely
sárospataki tanulmányainak a végét jelentette. Szerencséjére Pallagi Gyula, aki a nagybácsija
volt a kisújszállási gimnázium fiatal igazgatója volt. Itt fejezte be gimnáziumi tanulmányait,
majd 1899-ben érettségizett le. Ekkor határozta el, hogy író lesz. Elôször Debrecenben járt
egyetemre, majd átlépett a budapesti egyetem jogi karára. 1903-ban bekerült az akkor induló
Az Újság szerkesztôségébe. Egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Állandóan írt, de tehetsége
nem akart felszínre törni. 1905-ben feleségül vette Holics Eugéniát, aki nagy hatással volt írói
pályafutására. Az irodalomtörténetbe Janka néven vonult be felesége. A házasság idill helyett
csak szenvedést hozott Móricz életébe. Húsz évi házasság után rájöttek, hogy nem egymásnak
valóak. Móricz felesége azt akarta, hogy az író csak vele foglalkozzon. Féltékeny volt
mindenre és mindenkire. Börtön volt a házasság Móricz számára, de az állandó feszültség írásra
késztette. Örökké a maga házasságát írta meg újabb és újabb változatokban. Janka nem akart
osztozkodni senkivel. 1924-ben Móricz két nôvel is megismerkedett. Egyikük Magoss Olga
iránt szerelmet érzett. Janka kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg. Orvosai másodszorra már
nem tudták megmenteni. 1925-ben meghalt. A szenvedés és apai fájdalom közrejátszott abban,
hogy Móricz végre rátalált hangjára és témájára. Elsô majd második kisfiúk is meghalt, ekkor
írta meg elsô sikert hozó novelláját a Hét krajcárt. Ez a novella 1908-ban jelent meg a Nyugat
hasábjain és megalapozta Móricz sikerét. A Nyugat 1909-ben kezdte közölni elsô regényének a
Sáraranynak a fejezeteit. A Sáraranyt 1911-ben Az Isten háta mögött követte. 1912-ben jelent
meg A galamb papné, majd 1913-ban a Kerek Ferkó. A Móricz család a sikerek következtében
jó anyagi viszonyok közé került. 1913-ban feleségével Olaszországba utaztak, ahonnan
boldogan tértek haza. 1914-ben írta meg a Nem élhetek muzsikaszó című kisregényét, mely egy
fiatal pár civakodásának és kibékülésének idilli rajza. 1915-ben haditudósítónak jelentkezett a
keleti frontra. 1916-ban írta Szegény emberek című novelláját, mely hangos tiltakozás a háború
ellen. A fáklya témája, melyet 1917-ben írt a vidéki értelmiség útvesztése. 1920-ban írta a
Légy jó mindhalálig-ot, mely egyben vallomás és program is. Ebben a regényben nemcsak a
gyermekkort idézte meg, hanem legfrissebb fájdalmait is. 1922-ben jelent meg a Bethlen
Gáborról szóló regény a Tündérkert. A 17. századi történelemben keresett magyarázatot kora
nemzeti-társadalmi gondjainak megoldására. Két késôbbi regényével A nagy fejedelem (1927)
és A nap árnyéka (1934) Erdély címen trilógiává egészítette ki. A 20-as évek regényeiben
Móricz új témát választott. A 19. század végét, a dzsentrit elevenítette fel. A háborús
összeomlást követô keserű tapasztalatok, a kommunista utópia kudarca azt az illúziót keltette
benne, hogy talán a volt uralkodó osztály kiemelkedô tagjai alkalmasak lennének az ország
vezetésére, kiemelhetnék a nemzetet a katasztrófa mélységébôl. Egy évtizeden át szépirodalmi
alkotásaiban a dzsentrit teszi művészetének mérlegére. A kezdeti rokonszenv azonban az
írásaiban fokozatos kiábrándultságba megy át. A Kivilágos kivirradtig (1924) című regénye az
1898. december 26-i István-nap hajnalig tartó mulatozásába sűríti az eseményeket. Ebben az
idôsebbek és fiatalok erkölcsi felfogását állítja szembe egymással. Az Úri muri (1927)
cselekménye 1896-ban történik. A Forr a bor (1931) a Légy jó mindhalálig folyatatása.
Fôszereplôje az érettségi elôtt álló Nyilas Mihály aki görcsös erôvel készül írói hivatására.
1929-ben kezdôdô gazdasági válság is hozzájárult ahhoz, hogy Móriczban végleg szétfoszlottak
a történelmi osztályhoz fűzôdô illúziók. Ebben az idôben naponta kerültek felszínre
államhivatalnokok sikkasztásai, leleplezôdött az egész intézményes korrupció. A Rokonok
című regényének ideje a nagy gazdasági válság évei. A Rokonokkal Móricz végleg szakított a
dzsentri témával és azzal az illúzióval, hogy az uralkodó osztály tagjai közt akadhatnak
becsületes emberek is. A 20-as években az író magánélete gyökeresen átalakult. Feleségének
halála után külföldi utazásokkal próbált enyhíteni fájdalmán. 1926-ban feleségül vette Simonyi
Mária színésznôt. 1937-ben elválltak, s Móricz ekkor végleg visszavonult Leányfalura. Osvát
Ernô halála után Babitssal szerkesztették a Nyugatot, de elveiket nemigen tudták összehangolni.
A 30-as években visszatért pályakezdésének témájához. Új műveiben a civilizációtól alig
érintett népi-paraszti világ bemutatására törekedett. 1932-ben adta ki a Barbárok című kötetét 9
novellával. 1936-ban újabb kötet látott napvilágot a Komor Ló címmel mely 21 novellát
tartalmazott. Ezek az írások más jellegűek mint a legelsô novellák. Az írói elbeszélés és leírás a
háttérbe szorul, megnô a drámai párbeszédek jelentôsége. 1935-ben adta ki A boldog ember
című regényét, melyben a fôhôs Joó György beszéli el a maga nyomorúságos, de apró
örömökben gazdag életét. Az író csak az elsô és utolsó párbeszédben elegyedik szereplôjével
beszélgetésbe. Az Életem regényében (1938) élete elsô tíz évét idézi fel. 1936 ôszén
megismerkedett egy fiatal árva lánnyal, aki intézetben nevelkedett. Littkey Erzsébetet írásaiban
csibének nevezte. Több mint húsz novellát írt errôl a témáról, köztük az Árvácskát (1941).
Utolsó befejezetlen műve a 19. századi betyárról Rózsa Sándorról szóló trilógia lett volna.
Rózsa Sándor a lovát ugratja 1941-re készült el. A második kötetet Rózsa Sándor összevonja a
szemöldökét, már nem tudta befejezni. 1942-ben agyvérzésben halt meg.
PARASZTÁBRÁZOLÁSÁNAK ÚJSZERŰSÉGE:
-Szakít az idilli faluképpel. Új látásmód.
-Novelláiban nem nélkülözi az anekdotikus elemeket de a poénszerű zárlatot még 1-2 mondattal
megtoldja.
-Személyesség az író azonosul hőseivel így a rejtett indítékok megmutatására is képes.
-Naturalizmus.
- Hétköznapi történetnek szimbolikus jelentést ad.
-Szereplőket beszédmódjuk szerint is jellemzi.(népies szavak fonetikus írásával).
Móricz paraszti témájú novellákkal kezdte pályafutását. A parasztábrázolásnak gazdag
hagyományai voltak Móricz Zsigmond elôtt is. Jókai kedves, kedélyes epizódfigurákat rajzolt
paraszti életképeiben, Mikszáth pedig a maga romantikus tündéri bájával vonta be a tót atyafiak
és a jó palócok világát. A korábban kialakult képet egyszerűsítették és túlozták el az ún.
népszínművek a 19. század második felében és a századforduló idején. A népszínművek
cselekményüket általában egy-egy falusi ünnep köré csoportosították, s a színpadon jókedvű,
vidám álparasztok nótáztak, csillogó népviseletben táncoltak, patyolatinges férfiak és piros arcú
menyecskék boldogan szerették egymást. A kor csak a romantikusra színezett parasztképet
kedvelte. Kialakult és makacson tartotta magát az az illúzió, hogy a falu a derű, a csend, a
nyugalom, a meghittség, a harmonikus élet, az igénytelen ám semmi jót nem nélkülözô
boldogság csábító színhelye. Ezzel a faluképpel szembeszállni, meglátni az idilli felszín mögött
a szegénységet, az elégedetlenséget, sôt a nyomort, merész újszerűségnek számított. A
hagyománytól és a konzervatív világszemlélettôl való lassú elszakadás jelentette Móricz
számára is az évekig tartó írói vergôdést. Hét krajcár című híres novellájában a szegény sors
olyan mélységeibe világít be, ahol a koldustól kell alamizsnát elfogadni, s már ez sem segít. A
korábbi falusi-vidéki idill bizonyos mértékig még jelen van ebben az írásban: az anya és a kisfia
játékosan, szívbôl jövô kacagással keresi az elbúj huncut krajcárokat. A keresgélés közben
azonban feltárul az irdatlan nyomor, melyet jókedvvel, derűvel sem lehet leplezni: az
édesanyának a nyomorúságot legyôzni akaró kacagása véres, tüdôbeteg köhögésbe fullad. Az
idill és a tragédia adja ennek a kis írásnak sajátos báját, meghökkentô újszerűségét. Móricz új
utat tört a paraszti világ ábrázolásában: elsôsorban a falusi szegények sorsát fogja bemutatni
további novelláiban, regényeiben. Újításai közé tartozik, hogy szereplôit nemcsak sajátos
tájnyelvi kiejtésükkel, hanem igen gyakran beszédmódjuk fonetikus helyesírási képével is
jellemzi, akkor is, mikor a kétféle íráskép hangzás tekintetében semmiben sem különbözik. A
Hét krajcár nyomora még csak a testet törte meg, a lélek ép és egészsége maradt. Ezt követô
alkotásaiban egyre nagyobb figyelmet szentelt az ember ösztönvilágának működésére, s
műveiben megjelenik késôbb a túlfűtött érzékiség, az erotika is. Tragédia című novellája már a
lelket deformáló, a komikum határát súroló nincstelenségrôl, egy ember örökös éhezésérôl szól.
A hagyományos idill még ebben az elbeszélésben is fel-felvillan egy-egy pillanatra. A 30-as
években újra a nép problémái felé fordult, s regényekben, novellákban, riportokban számolt be a
parasztság, a tanyákon élô emberek ijesztô elmaradottságáról, babonás hiedelmeirôl,
gondolkodásmódjáról. Egyik legmegrendítôbb s művészileg is legkiválóbb novellája ebbôl az
idôszakból a Barbárok.
MŰVÉSZETÉNEK ERŐSSÉGE:
-Az elbeszélésmód közvetlensége természetessége.
-Spontán mesélőkedv.
-Drámai ürítés.
NOVELLÁINAK TÁRGYA:
-Paraszt a népi őserő bemutatása
-Kisváros bemutatása
-Városi szegénység. (Ilosva, Zsarátnok)
-Háború (Szegény emberek)
-Dzsentri világ (Úri muri)
-Történelem.
ÚRI MURI:
Móricz ZS. a történelmi osztályban kereste az erőt a feudalizmusból való kilábaláshoz.
Bemutatja hogy dorbézolják el az emberek az adódó lehetőségeiket is. Ha földjük nem is veszett
el a gazdálkodás mindenütt veszteséges. Egyetlen birtokon jelent meg modernizáció, Szakhmáry
Zoltánnál. Hősünk hatalmas vállalkozásba kezd: belterjes gazdálkodást akar kialakítani. A
regény központi színtere az Alföld poros nagyváros. A vidéket Lekenczey Muki szemével látjuk
meg az ő ellenpéldái teljesítik a képet. A város legfontosabb helyei a kocsma és a kaszinó.

Megjelenik a vasút ami megszabadíthatná az embereket a kívülrekedségtől de személyes
érdekek miatt a Berettyó túlsó oldalán fogja elvágni a földeket. A CSELEKMÉNY IDEJE A
MILENEUM ÉVE. 1000 ÉVFORDULÓ. A szereplők számára ez nem jelent semmit nekik
megállt az idő. A történet négy napja alatt nincs igazi cselekmény. Vég nélküli mulatozás folyik,
egymást váltják az anekdoták, adomák, és tréfák. Ha mégis történik valami pl: 20 tojásból
készült rántottát kézzel ették meg. rögtön azon jár a fejük, hogy fogják ezt elmesélni. Az
adomázás a tartalmatlan élet tükre. Az asztalnál minden szóba kerül: vadászkaland, vásárlás. A
kocsmai jelenetek után megindul a cselekménysorozat Csuli és Szakhmáry Zoltán körül.
Csulinak gazdálkodása fenyeget összeomlást Sz. Zoltánnak magánélete. Mindketten meg
szilajabb mulatozásba kezdenek. Vigasztalást csak a kocsmában és a kaszinóban találnak. A
bonyodalom hirtelen robban ki. A feleség féltékenysége miatt a férfinek végleg megsemmisül a
családi harmónia reménye. Mások a céljaik nem értik meg egymást. Zoltánnal már a
végkifejletig nem történik semmi. Magába roskadva nótázásba hegedülésbe kezd. Különleges
tehetsége van hozzá. A zene motívuma az úri társaság felszínes adomázgatásának ellenpontja,
másrészt a népdalok éneklése azt is sugározza hogy Zoltán sorsa általános magyar sors. Egy
felvillanó ötlet : az egész társaság a tanyára megy. Minden eddigit felülmúló tivornya kezdődik.
Zoltán elveszti a fejét, elpusztítja tanyáját és véget vet céltalannak érzett életének. A regényt
drámai csomópontok tagolják. A lezárás is hirtelen drámai.
Szakhmáry Zoltán küldetést teljesít amikor szinte reménytelen vállalkozásba fog. (a többi
emberben semmi koncepció.) Az eszmény felé vezető úton nem tud végighaladni. Őszinteséggel
bírálja önmagát. Egy ideig tud is szívósan kitartóan dolgozni de energiája elégtelennek bizonyul.
A biztos családi háttér hiánya folytja meg a feltörekvő férfit. Zoltán sem látja világosan mit vár
a feleségétől. Arra lenne szüksége hogy életküzdelmeiben mellette álljon. De Eszter nem felelt
meg eszményi társnak. Elvárja férjétől hogy csak a családjának éljen, és adja fel ábrándjait.
Kapcsolatukat a parancs és tiltás fojtotta meg. Mivel felesége nem érti meg Rozika felé fordul,
rá pazarolja érzelmeit és anyagi javait. Csak a lány testéért rajong de lelkét nem látja. A regény
végére mind a két nőt elveszti és céltalanná válik életküzdelme is. Az egész világból kiábrándul.
Lekenczey Muki világlátott széles látókörű objektív ember. A rántotta epizód bizonyítja hogy ő
sem különb Csulinál. Elmulatta családjától örökölt óriási vagyonát. Csörgeheö Csuli elődje Pató
Pál. Semmi sem szent előtte minden érték veszendőbe megy mellette. Móricz benne él hősében
együtt vívódik vele. A tájnyelvi forma révén a realizmus érvényesül. Befejez sorok: "Csak ahol
az ember beleszól az emberi kéz az emberi akarat: rögtön zavar, nyugtalanság."
A történet 1896-ban játszódik. Szakhmáry Zoltán belterjes gazdálkodást akar létrehozni, de ezt
mindenki rossz szemmel nézi. Pénzre van szüksége ahhoz, hogy tovább folytassa gazdálkodását
ezért váltókat akar kérni. Pénzt csak úgy kaphat ha felesége Rédei Eszter is aláírja ôket, mivel a
vagyon igazándiból az övé. A csugari parasztok pénzüket követelik Zoltántól, de ô kijelenti
hogy nincs pénze. Erre a parasztok azt válaszolják, hogy ôk addig el nem mennek innen míg
pénzt nem kapnak. Zoltán felesége azonban nem akarja aláírni a váltókat mivel gyűlöli ôket.
Urát inkább leakarja beszélni arról amit csinál, mert szerinte ez nem úriembernek való. Zoltán
erre azt válaszolja, hogy ha ô azt csinálná ami úriembernek való akkor szeretôt tartana. Felesége
ettôl nagyon megriad és úgy dönt, hogy aláírja a váltókat. Amikor azonban az aláírásra kerül
sor ráönti a tintát a váltókra. Ennek következtében Zoltán kénytelen 100 forintot kölcsön kérni
arra, hogy kifizesse a parasztokat amit végül nem tesz meg. Egy ember érkezik a városba, de a
kocsmában ülô urak nem tudják eldönteni, hogy gróf-e vagy sem. Az újságban látnak egy
hasonló képű embert aki a külügyminiszter. Wagner zenetanárt felkérik, hogy adjon koncertet a
külügyminiszter úrnak. Zoltán felajánlja, hogy a bulit rendezzék az ô tanyáján. Igen ám, de
meg kell szabadulni a parasztoktól akik bérükre várnak. Az egyik úr kitalálja, hogy azt mondja
nekik, hogy ég a falujuk mire ôk haza fognak rohanni. Szeretôje Rosy is itt él aki azelôtt egy
parasztlány volt. A buli megkezdôdik, de Rosy is ki akar menni mulatni. Ôt azonban Zoltán
nem engedi. Wagner tanárúr is megérkezik, hogy koncertet adjon. Eleinte még hallgatják ôt, de
egyre jobban kezdik unni. Ekkor a háttérben megjelenik Rosy és elkezd énekelni. Közben
Rédey Eszter húgától megtudja, hogy férjének szeretôje van. Azonnal nyergeltet és elindul a
tanyára. Azonban Zoltán egyik embere amint ezt meghallja lóhátra ül és ô is elvágtat a tanyára.
A parasztok ez idô alatt elérték falujukat és megtudták, hogy semmilyen tűz nem volt és hülyét
csináltak belôlük. Elindulnak visszafelé, hogy bosszút álljanak. A külügyminiszternek nagyon
megtetszik Rosy és udvarolni kezd neki. Rosy rájön, hogy nem is külügyminiszter hanem egy
szegény ember aki Pestrôl jött szerencsét próbálni. Azonban felajánlja Rosynak, hogy Pesten
karriert csinál neki. Rosy az ajánlatot elfogadja és elôreküldi, hogy szerezzen neki állást.
Megérkezik a férfi aki a lóháton jött és elmondja, hogy mindjárt itt lesz Rédey Eszter. Zoltán
gyorsan kirúgja Rosyt és mire felesége megérkezik megkönnyebbül, hogy még sem volt igaz a
hír. Rosy azonban egy levelet hagyott Wagnernél Zoltán részére ami a felesége kezébe jut és
ekkor kitör a balhé. Zoltán elkeseredésében felgyújtja a házat majd fôbe lövi magát.
ROKONOK:
1930-ban született regény a 20-30-as évek valóságát mutatja be. Gazdasági válságot él át az
ország. A szegények nyomora és a gazdagok mindenre elszánt harácsolása soha sem látott
méreteket ölt. Móricz leleplezi a korrupciókat visszaéléseket, saját érdekeik szerint cselekvő
főügyészek bankárok politikusak uralma alatt végképp magára marad a nép. Az ország egy sofőr
nélküli teherautó. A Móricz által bírált réteg már nem azonosítható a dzsentrivel. Kopjássné,
Lina és Boronkayné, Magdaléna egyaránt Szentkálnayak mégis más az élethelyzetük
Zsarátnokon. Míg az egyik dúsgazdag és közel áll a hatalomhoz a másik nincstelen
értelmiséginek látszik. Kopjáss át akar törni a családot kettészelő határon és a befolyásosok közé
akar tartozni. Késön jön azonban rá hogy ennek az ára a korrupció, és a becstelenség. Majdani
befolyását az igazság kivívására akarta használni. Ez a kettősség teszi tragikomikussá Kopjáss
István sorsát. Miközben az igazság bajnokaként lép föl egyben a késön jött tolvaj mohóságával
próbálja lekörözni a nála élelmesebbeket. Azzal hogy megveteti a várossal Berci bácsi szenét
beáll a protekciózok közé. Mohon számolja a várható nyereséget és zúdítja a városra
beprotezsált rokonait. Elfogadja a Kardics által felajánlott hitelt ezzel szemet huny a Takarék
visszaélései fölött. A regény bemutatja mint válik pandúrból rabló. Száguldó gyorsasággal
peregnek az események. Mire Kopjás felmérhetné helyzetét sertéshizlaló körüli gondokat
összeomlik körülötte minden. Móricz az igazság leleplező kimondását tartotta fontosnak. "egy
modern író jobban hasonlít egy újságíróhoz".
XIV. TÉTEL
Babits Mihály (1883-1941)
A., a prófétaszerep vállalása a költészetében
B., a poétadoctornak a csupalélek lírikusnak költői útja
Babits élete:
1883-ban született Szekszárdon. Értelmiségi család. Félszeg beteges gyermek volt. Középiskolát
Szekszárdon és Pécsett végezte. Pécsett érettségizett. Nagyon szeretett olvasni; kedvenc
tantárgya a latin. Pesten beiratkozik a bölcsészkarra. Magyart, franciát és latint hallgatott.
Mélyen vallásos. Diáktársai: Kosztolányi, Négyessi, Juhász. Megtanulja a Négyessi féle
gyakorlatokon a verselés tudományát.
Vidékre helyezték tanárnak: Baja, Szeged, Fogaras, Újpest. Szeretett tanítani. Szegeden
tanítványa volt Rákosi Mátyás. Fogaras meghatározó volt az életében. Itt írja klasszikus verseit.
1909-től Juhász Gyula szerkeszti a Holnap antológiát, itt megjelennek Babits versei.
Újpesten Móricz meghívja a Nyugat előadó estekre. Dante-t fordít, és szeretett felolvasni is.
Elítéli az első világháborút. Háborúellenes versei miatt támadják. “Játszottam a kezével” - ezt
támadják. Babitsot teljesen lesújtja a kritika. Még a tanártársai között is vannak támadói.
Lemond emiatt az állásáról és kérte a nyugdíjazását. Polgári demokratikus forradalomért
lelkesedik, bízik benne, hogy majd jobb lesz minden. Vörösmarty Akadémiának a tagja, majd
elnöke. Egyetemi tanári állást kapott. Tanácsköztársaság bukása után is megtartja a hitét -
megfosztják még a nyugdíjától is. “Magyar költők 1919-ben” - röpirat az elkeseredettséget
mutatja. Ő nem politizál, nem tartozik sehova. Tanner Ilona lett a felesége. Ő Török Szofi néven
irogatott verseket. Vettek Esztergom előhegyén egy házat és oda vonultak vissza. Baumgarten
díjak segítették anyagilag. 30-as évek elején már jelentkeztek hangszalag bajai. Több operációt
is kibírt. Aggasztóan figyeli a fasiszta eszmék elterjedését. Élete utolsó részében teljesen
visszavonultan élt. Ilona nagyon hűséges volt hozzá mindvégig, sokan látogatják.
1941. aug. 4-én halt meg.
Élete külső eseményekben meglehetősen szegény volt, de a látszólagos eseménytelenség mögött
rengeteg változás, örökös keresés, szellemi izgalom rejtőzött. Az induló Babits költeményeinek
páratlan változatossága a fiatal költő kiapadhatatlan becsvágyát jelzi: minden hangon és
minden tárgyról tud énekelni, akár a legellentétesebbekről is. Tagadta a századforduló divatos
epigon magyar költészetét. Egyszerre hagyományőrző és újító: a klasszicitást és a modernséget
együtt akarta megvalósítani. Úgy volt új és eredeti, hogy tudatosan folytatta nagy elődeit:
azonosult velük, de különbözött is tőlük. Az örökös megújulást nemcsak természetszerűnek, de
nélkülözhetetlennek is tartotta.
A., a prófétaszerep vállalása a költészetében
Babitsban már a 30-as évek elején felrémlett egy új háború pusztításának látomása és a torz
ideológiáktól való félelem tartotta fogva. Az emberiség kultúráját és értékeit féltette a
kibontakozó háborútól. Jogos volt a felismerés, miszerint az emberek elindultak az erkölcsi
romlás és pusztulás lejtőjén. Ennek a fő okozója a dikatúra, az elnyomás és az emberek
egymástól való elszigetelődésének növekedése. Az erkölcsi romlás elindulása mindenkit
magával rántott. Babitsot az 30-as évek közepére már csak az emberiség megmentésének
momentuma foglalkoztatta. Szerette volna biztosan látni, hogy az emberekre váró jövő csak jót
hozhat az emberiség és egyaránt az egész világ számára. Optimistán szeretett volna a jövőbe
tekinteni, de néha ennek ellenére - persze nem véglegese - megfutamodott az Isten által kapott
prófétaszereptől és az emberiség teljes pusztulását kívánta. A teljesen romlott világ és
erkölcsileg züllött társadalom hatására elképzelte, milyen lenne, ha a bibliai vízözön újra
megismétlődne. Ez egyszerre elmosná a bűnt a szennyet és az erkölcsi fertőt. A bárka csak egy
igazán szabad emberpárt mentene meg egy új és jobb világ számára. A kétségek és kételyek
közepette néha szeretett volna teljesen visszavonulni. Ezt tartalmazza a Vers a csirkeház mellől
c. verse, amely a Jónás könyvének alapgondolatát adta. Eljátszik a gondolattal, hogy milyen
lenne a domb tetejére visszavonulni és várni, míg Isten ítélkezik az emberiség felett. ezen érzés
hatására sem futamodott meg sohasem a költői feladatvállalás elől. Ilyen lelki gyötrődések
közepette írta meg a Jónás könyve című alkotását, melyben ötvözi a kritikát és az önkritikát.
Ekkor már tudatosult benne, hogy a költő feladata az emberiség szolgálata. A költő kívülről
szemléli önmagát, s önarcképét Jónás személyében festette meg, persze nem azonosul teljesen
műve főszereplőjével.
A Jónás könyve eredetileg egy bibliai téma, melyet kisebb-nagyobb mértékben Babits
átdolgozott. A mű négy részből áll.
I. rész: Kapta a parancsot Istentől, hogy menjen és szóljon Ninive városának, mert túl sokat
vétkeztek. Jónás “rühelli” a prófétaságot. Lázad a költői feladatvállalás ellen. Nem teljesíti Isten
óhaját és Ninive helyett egy hajóra száll Tarsis felé. Isten ekkor vihart támaszt a tengeren. De
Jónásban nem merül fel, hogy így jelzi Isten a bosszúállást. Lemegy a hajóaljára és el akar bújni
a vihar elől. A hajós mikor meglátja, durván kezd el vele beszélni. Jónás ezt mondja:
“zsidó vagyok futok az Istentől, de mi közöm nekem a világ bűnéhez?”
Azt akarta, hogy kitegyék egy szigetre, ahol teljesen magányban tud élni, és ahol makk is van. A
hajósok teljesen hülyének nézik, kidobják. Ezután megcsendesült a tenger és megjelent a
szivárvány.
II. rész: Ekkor a cethal gyomrában vergődik Jónás. A cethal a büntetést jelképezi. Isten meg
akarja Jónást leckéztetni, rá akarja ébreszteni a bűnére. 3 napig szenvedett. Nem döbben rá
rögtön a bűnére, először lázadozik a cethal gyomrában. Testi fájdalmai is vannak. Majd később
ráébred a bűnére: “Magányos gőgöm szarvait letörted”. Bízik abban, hogy Isten megmenti. 4.
nap eljön a szabadulás.
III. rész: Itt három napon keresztül prédikál Ninive különböző részein.
1. nap: árusok terére érkezik. Kimondja rögtön a büntetést. Nem hisznek neki, kinevetik.
2. nap: színészek és mímesekhez érkezik. Itt már elmondja, hogy Isten küldte. Elmondja, hogy
39 nap van még a pusztulásig, ha nem javulnak meg és nem élnek bűnök között. Ők már
érdekesnek találták.
3. nap: a királyi palotához jut el. Itt már várták, hallották hírét. Egy oszlop tetejére tették, és úgy
hallgatták a prédikációját. Teljesen csúfot űztek belőle, cirkuszi mutatványnak fogták fel az
egészet. Nagy megalázottnak érezte magát. Iszonyú átkot kiállt mindenkire. Elrohan mérgesen a
pusztába. Kellemetlen pusztulást kíván Ninivének. Azt kéri Istentől, hogy pusztítsa el a várost.
Elvállalta a prófétaságot: “Harc és pusztítás prófétája lettem”.
De Isten nem pusztította el Ninivét.
IV. rész: itt jön a magyarázat, hogy Isten miért nem pusztította el a várost. Isten azt mondja,
hogy egy két emberben kicsírázott a gondolat, és ez már önmagában is eredmény. Jónás lázad.
“Isten hazudott” - istenkáromlás. Nagyon dühös Istenre. Azt mondja Isten, hogy a költő
feladata: prédikálás, feladat vállalása, emberekre hatni.
“A szó a tied, a fegyver az enyém,

Te csak prédikálj Jónás én cselekszem” - mondta neki az Úr.
A mű végére érezhetővé válik, hogy Babits nem fog többé meghátrálni a feladatvállalás elől.
Rájött, hogy gyümölcsöztetnie kell az Isten adta talentumot. A költőnek ily módon kell hatnia az
emberek erkölcsire, eszére és érzelmeire, hogy az Isten által kijelölt úton haladjanak.
1939-ben függesztette költeményéhez a Jónás imáját. Költészetének megújulásáért, újjászüle-
téséért könyörög ez az ima, a Gazdához intézett rimánkodó fohász. Bátran és nem bujkálva
kíván megszólalni. A közeli halál tudata is sürgeti, hogy most már nem rest szolgaként, hanem
fáradhatatlanul kövesse a Gazda, az Isten parancsait, sugalmazását mindaddig, míg lehet, “míg
az égi és ninivei hatalmak engedik”, hogy beszéljen s meg ne haljon.
Politikai és háborús versek
Babitsot nagyon foglalkoztatta a politika és a háború gondolatának témaköre.

Május huszonhárom Rákospalotán - 1912
Ekkor egy nagy tüntetés volt Pesten. Választójogért és Tisza István személye ellen irányult. Két
tájegységet mutat be: a várost és ezzel szemben a csöndes falut.
A városban a forradalom zajlik. Forradalom képeit hangutánzó szavakkal kapjuk: “csörren az
ablak, csorran a vér, forran a forradalom”. Az eszme Petőfi, tehát a szabadság eszméje. A
faluban néma csend honol. A villamos köti össze a várost és a falut, de egy döglött “villanyos”
fekszik a vágányon. A forradalom zaja és történései tehát ide nem jutnak el.
A második részben a jövőhöz szól. A jövő “sűrű fátyol” alatt érkezik, nem lehet tudni, hogy jót
vagy rosszat hoz a világnak. Egyszerre határozottá válik a költő, nem érdekli, hogy milyen lesz,
de jönnie kell., Jöjjön az igazság, mely eltörli az igazságtalanságot, jogtalanságot, elnyomást,
diktátorokat és a gyilkosokat. “Látni és teremteni kell”. Mindig először át kell gondolni a
dolgokat és csak aztán cselekedni.
Húsvét előtt - 1916

Ez a háborús versek témakörbe sorolható. Nagy rapszódia: zaklatott hangvételű lírai költemény.
A Nyugat esten olvasta fel, nagy hatást váltott ki. Zaklatott refrén sor: “Ha szétszakad ajkam
akkor is”. Itt már nagyon megrázta a háború élménye, nem úgy mint a Miatyánk című versben,
ahol még nyugodt a hangvétel. A háború szimbóluma a malom, mely mindent felőröl.
“Érckorlátok dőlnek”. vér a másik szörnyű borzalma a háborúnak. Jelen van az alvadt és a friss
vér. Az alvadt vér a halottakra apellál. Egyszerre van jelen az élet és a halál, mint egymástól két
külön nem választható fogalom. Dicsérni kéne a győzteseket, óriások vak diadalmát, gépeket,
háborút. De ő nem dicsőíti ezeket. Ő nem a győztest énekli. Nem az a hős, aki gépekkel tud
harcolni, hanem aki ki meri mondani, hogy legyen béke már.
A második rész a húsvéti hangulatot idézi. Ekkor már béke van. Meg kell teremteni a munkát és
a temetést. “Sose nézzünk hátra”. Ne gondoljunk a múltra, meg kell bocsájtani mindenkinek és
feledni kell. “Adjon Isten bort búzát, bort a feledésre”. Mély vallásosságról tanúskodik ez a
költemény.
Fortissimo - 1917
A jelentése: még erősebben. Itt már nem tud imádkozni a költő, átkot mond az Istenre. Azt
mondja, hogy az Isten süket és nem hallja meg az emberek kínjait és jajveszékeléseit. Az ember
hangosan ordít, mint egy állat. Rettenetesen elkeseredett a költő. Az lenne jó, ha az ember is
süket lenne és akkor nem hallaná a háború borzalmait. Minden vallásos dolognak ellent mond ez
a vers. Isten férgei vagyunk.
XV. TÉTEL
Kosztolányi Dezső (1885-1936)
Kosztolányi élete:
1885-ben született Szabadkán. Művelt értelmiségi család. Nagyapja jogot végzett, Kossuth
mellett is szolgált, és nagy hatással volt rá. Apja gimnáziumi tanár volt. Nem volt jó a
kapcsolatuk. 10-12 éves koráig betegségek között vergődött. Majd egyszercsak hírtelen
meggyógyult és többet nem volt semmi baja. Szabadkán érettségizett. Pestre ment egyetemre.
Nem bírta a kritikát, ezt a középiskolás kalandja is mutatja. Elvégezte az egyetemet, de nem
akart tanár lenni. Nem érez elhivatottságot. Az újságírás érdekli. Budapesti Napló tagja lett, nem
szenvedett anyagi gondokkal. A versei eljutnak Adyhoz Párizsba, de Ady nem írt jó kritikát
róluk. Kosztolányi rögtön válaszol is. Irónikusan ír Adyról. Nem heverik ki egymás bántásait,
így soha nem alakul ki köztük semmiféle kapcsolat. 1907-ben jelenik meg az első kötete. Nem
érdekelte a politika. 1908-ban indul a Nyugat és ebben is publikál. A nagyközönség előtti sikert
az 1910-ben megjelent A szegény kisgyermek panaszai c. kötettel vívta ki. Franciákat fordít és
sokat utazik. 1913-ban nősült meg: Harmos Ilona. A háborút ő is elítélte. Ezt a novelláiban
fejezte ki. Egyensúlyban volt a novellai és költői tehetsége. Felmentette magát a katonaság alól.
Tanácsköztársaság alatt zavarban volt. Jobboldali lapnak lett a tagja: Új nemzedék. Ebben egy
Pardon nevű rovatot vállalt el. Ebben rövid kis szisszeneteket jelentetett meg. Zsidókat és a
komcsikat támadta benne. Kippelengérezte őket. A legjobb barátai is elfordultak tőle. Ezután
átszerződött a Pesti Hirlaphoz. Stílust váltott. Nagyon nehezen oldódott fel a viszály ő és a
barátai között. 20-as évek körül elcsendesedik és visszavonul. Ilyenkor csak az esztétika érdekli
és csodálatos műveket alkot: Néró a véres költő, Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány.
Majd egy újabb botrány keletkezik körülötte. 1929- ben eléggé jobboldali laphoz szerződik:
Toll. Felkérték, hogy foglaljon állást Ady vitáiról. Egy gúnyirat kerekedett ki belőle. Adyt így
jellemzi: csonka tehetségű, és a nagyok között nincs helye. Ez még nagyobb vihart kavart
körülötte. Mindenki ellene fordult.
30-as években jelenik meg a súlyos betegsége: gégerák. Többször is műtötték. Emberi
magtartásában egyre humánusabb. Ekkor csodálatosan költ. Utolsó szerelem: Radákovics Mária.
Ebből nagy szerelmes versek fakadnak fel.
1936. nov. meghalt.
Boldog, szomorú dal

A Boldog, szomorú dal az 1920-ban megjelent Kenyér és bor című kötet nyitó darabja.
A költemény a férfikor delelôjén álló, elismert és jó anyagi körülmények között élô író
számvetése, rossz közérzetének, önmagával való elégedetlenségének kifejezése. A költemény
kétharmad részét kitevô elsô szerkezeti egységben a költô szinte leltárszerűen sorolja fel elért
sikereit mintha önmagát kívánná mindenáron meggyôzni saját boldogságáról. Megkapott
mindent az élettôl,
ami egy átlagembert megelégedetté tehet. De éppen ez a részletezô leltár ébreszt kételyeket,
sejteti a felszín mögött rejlô elégedetlenséget. A különös egybecsengésnek nemcsak önfeledt
boldogságot, szomorúságot feledtetô zenét sugallanak, hanem bizonyos gúnyt, öniróniát is
szugerálnak. Jókedvet, könnyed vidámságot sejtetnek a pergô sorok. A vers utolsó soraiban a
”de” ellentétes kötôszó után hangváltás történik: feltör az eddig akarva rejtett keserűség, az
önmarcangoló bánat, az elégedetlenség. Jelzi ezt a stílus megváltozása is: ideges, zaklatott
felkiáltások utalnak a belsô nyugtalanságra. A nappali ének szembekerül az önmagát ámítani
már nem tudó, nem merô éjszakai én. Egyetlen kép uralkodik a záró részben: a lírai hôs
megszállottan, lázasan keresgéli hiába a kincset amire valaha vágyott.
Hajnali részegség
A Számadás egyben a magyar irodalom egyik legjelentôsebb, nagy gondolati költeménye
a Hajnali részegség. A vers során a költô a mindennapi lét sivárságából indul el, s eljut a hajnali
ég csodájáig, a csillagokig. Izgatottságot sugall a ritmus. Egy képzeletbeli bizalmas baráthoz
való odafordulás indítja meg az eszmélkedés folyamatát. Már maga a hangütés szerénykedô
feltételes módja is jelzi ezt a közvetlenséget, a kötetlen beszélgetést. A vers lírai hôse a
megszólított ismerôsének beszéli el éjszakai álmatlanságát, a szokásos napi robotot, a negyven
cigaretta, a fekete s más egyéb gond természetes következményét. A bizalmas közlés után
lehangoló, kiábrándító leírás következik. Figyelme önmagáról a többi emberre terelôdik.
Szobájából tárt otthonokba lehet látni az ablakból. Az új élmény a taszító, kiüresedett létrôl, az
ablakból figyelt emberek szánandó sorsáról ad hírt. Mintha nem is gondolkodó lényekrôl,
hanem állatokról lenne szó, vagy mechanikus bábokról. Kiszolgáltatottságot, ürességet sugall a
költemény elsô nagy szerkezeti egysége. A ”de” kötôszót követôen megváltozik a szemlélôdés
iránya. Megkezdôdik az ámulat, s valami varázslat folytán a felnôtt átlép a gyermekkor védett, s
a végsô kérdésekre még nem gondoló biztonságába. A költemény e második, 68 soros részében
a gyermek a lírai narrátor. Az ô korlátokat nem ismerô, csapongó képzelete népesíti be
mítosszal, mesebeli lényekkel az ôszi pirkadat gazdag csodáit. A költemény gondolkodó hôse a
gyermekkori mennyországból visszahull a felnôttség sivár világába. Az új élmény
szemszögébôl kudarcnak, értelmetlennek érzi lenti életét. Szomorúan állapítja meg, hogy csak
most, a halál közelében küzdötte ki magának azt a felismerést, hogy maga a létezés csodálatos, s
az életnek mégiscsak van értelme. Ennek az új megvilágosodásnak a hatására fordul ismét a
bizalmas baráthoz, s neki gyónja meg ellentmondó érzéseit, lelki megrendültségét. A művet
lezáró vallomásban egyszerre van jelen az önfeledt boldogság és a közeli elmúlás tragikus
boldogtalansága.
Szeptemberi áhítat
A halálközelség az életért, e meg nem ismétlôdô csodáért való rajongását váltja ki a
súlyosan beteg költôbôl, s mámoros szárnyalással tesz hitet az élet, a valóság külön-külön
felfedezett részleteinek varázslatáról. Legutolsó költeménye, a Szeptemberi áhítat gyerekes
ámulattal zengi az élet gyönyörűségét. A vers születésekor már túl volt néhány súlyos műtéten.
Újra bizakodni kezdett, s az ünnepélyes hangulatba belesimult egy új, utolsó nagy szerelem
boldogsága. A hitetlen költô a szeptemberi glória roppant napvilágát kéri, hogy emelje fel
magához, mégyegyszer a halál fölé, hiszen minden joga meg van ahhoz, hogy még ne
pusztuljon el. A megsemmisülés elôtt szeretne még újra lenni, s hinni az élet örök kincsében. A
játékos rímek az élet vidámságát, gazdagságát, megható idilljét érzékeltetik, különösen az utolsó
két sor tündéri rímpárja: szôlô-szóló. A halálból visszatérô, újjászületô lélek boldog rajongással
kiállt fel:
Jaj minden oly szép, még a csúnya is,
a fájdalom, a koldus gúnya is,
Ez a vers közepén elhelyezett felkiáltás adhatja meg az egész mű megértésének kulcsát: a halál
szemszögébôl nézve széppé varázsolódik még a csúnya is, a fájdalom is, a szegénység is, hiszen
mindez az élet tartozéka, s a létezés a nem léttel szemben csakis boldogítóan gyönyörű lehet. A
boldogító részegségben a költemény lírai hôse szinte lelkendezô, kapkodó sietséggel fedezi fel, s
mutatja meg csodálkozó társának, kedvesének a hétköznapok legmindennapibb tárgyait,
legprózaibb jelenségeit, melyek most soha nem látott, különös szépségekként tűnnek fel: egy kis
templomot, a műhelyében dolgozó vargát, a csillagok ragyogását.
Édes Anna
A történet 1919. július 31-én kezdôdik ez volt az a nap mikor is a forradalom hatására
végre megbuktak a vörösök. Vizy Kornél és felesége a saját házukban laktak, melyben rajtuk
kívül még két másik család élt. Ebben az idôben cselédjüket Katicának hívták. Sok baj volt
vele mivel egyrészt szemtelen volt, másrészt nem fogadott szót. Vizyéknek azonban nyelniük
kellett, mert nem lehetett sehol cselédeket találni és ezért nem akarták elveszteni ôt. Ezzel a
tudattal ô vissza is élt és állandóan elment hazulról, hogy a barátjával találkozzon. A
házmesterrôl mindenki tudta, hogy a vörösökkel volt és ezért utálták is. Vizy is határtalanul
gyűlölte a vörösöket, mivel koplalnia kellett miattuk. Mihelyt kitört a kommün ô visszakerült
miniszteri posztjára. A házmester is tudta, hogy mennyi baj van Katicával és ezért egy nap szólt
Vizynének, hogy ô ismer egy cselédlányt aki a rokona. Vele csak egy baj volt mégpedig az,
hogy már alkalmazásban állt egy másik családnál. Katica másnap reggel jött csak haza és mivel
Vizyné már így is elég mérges volt rá, fölmondott neki, hogy 15-ével mehet amerre szeme lát.
Vizyné megbeszélte Ficsorral, a házmesterrel, hogy holnap elhozná a rokonát bemutatni. Ez
azonban nem történt meg mert Budapestet megszállták a Románok. Vizyné egyre több dolgot
akart megtudni errôl a lányról. Kiderítette, hogy katolikus vallású és hogy Annának hívják.
Mikor Vizyné urának panaszkodott, hogy Ficsor csak nem hozza a beígért cselédet, akkor maga
Vizy ment le hozzá és felszólította, hogy amit megígért azt tartsa is be. Augusztus 14-én Ficsor
végre elhozta Annát. Anna 19 éves volt és nagyon zárkózott. Elôzô gazdái jó bizonyítványt
adtak róla. Anna eleinte úgy érezte, hogy soha nem lesz képes megszokni ezt a lakást és ezért
egyszer el is akart szökni. Hamarosan megismerkedett a ház többi cselédjével is. Etel
Moviszter doktornál szolgált. Stefi Drumáék cselédje volt. Anna nagyon szorgalmas volt.
Szinte nem is hitték, hogy létezik ilyen cseléd. Még a szabad vasárnapjain is otthon dolgozott
ahelyett. hogy elment volna. Állandóan kellemes csalódásokban volt részük Vizyéknek.
Vizyné meggyôzôdött róla, hogy Anna tiszta. Most már csak azt kellett kiderítenie, hogy vajon
lop-e. Több kísérletet tett. Egyszer a szekrényét hagyta nyitva melyben zsebkendôi voltak, de
másnapra egy darab se hiányzott. Aztán az élelmiszereket hagyta elöl, de semmi sem tűnt el.
Tehát bebizonyosodott, hogy Anna nem lop. Egyre többen beszéltek a városban Annáról.
Mindenki csak dicsérte. Egy szeptemberi nap Vizyékhez egy rokon érkezett. Jancsinak hívták
és ô Vizyné bátyjának a fia volt. Azért küldték Pestre, hogy dolgozzon és komolyodjon. Vizy
szerzett neki állást egy bankban. Jancsi szorgalmasan járt be a bankba és úgy tűnt, hogy nagyon
megváltozott. Október elején Patikárius Ferenc meghívta Vizyéket az egri szüretre. Jancsi nem
ment velük mert azt mondta, hogy ôt jobban érdekli Pest. Amikor Vizyék elutaztak Jancsi
visszaakart menni a bankba, de meggondolta magát. Furcsa gondolatok keringtek a fejében
Annával kapcsolatban. Úgy érezte, hogy nagyon szereti ôt és mindenáron meg kell szereznie
magának. Egész délután azon volt, hogy Annát végre meghódítsa de ahányszor Anna közelébe
került mindig zavarba jött és csak dadogott. Beesteledett. Anna már az ágyában volt mikor
zajokat hallott. Jancsi közeledett feléje. Leült az ágyba mellé, majd lefeküdt. Elkezdtek
egymással beszélgetni és Jancsi többekközt arról tudakolódott, hogy volt-e már szeretôje.
Sokáig hadakozott Annával, aki tudta hogy amit csinál az nem helyes, de végül is megtörtént.
Jancsi másnap a bankban másra se tudott gondolni mint Annára. Rövid idô után fogta magát és
hazament. Eszébe jutott, hogy Annát meg se csókolta. Mihelyt hazaért elkapta Annát és csak
csókolta. Vizyék megétkeztek. Minden visszatért a régi kerékvágásba. Bekövetkezett ismét a
hideg tél. Jancsi a bankba járt. Otthon nem találta többé helyét. Elviselhetetlen volt számára
Anna. Többnyire az utcán járkált vacsorára se járt haza. Anna egyszer erôt vett magán és
megszólította Jancsit. Kérte, hogy ne haragudjon rá, de Jancsi rideg maradt. Kiderült, hogy
Anna terhes. Jancsi nagyon megrémült. Elôször azt ajánlotta Annának, hogy tegye a lábát
olyan forró vízbe amely még éppen elviselhetô és ettôl majd elmegy a gyerek. Ez nem sikerült.
Egyik barátjától kapott drogot és ezt megitatta a lánnyal. Ettôl Anna nagyon rosszul lett, de a
gyerek elment. Jancsi Bécsbe költözött. A tél nagyon hideg volt és a kéményekkel pedig baj
volt. Állandóan a kéményseprôt kellett hívni akit Báthorynak hívtak. Ô hamar beleszeretett
Annába és kérte, hogy menjen hozzá feleségül. Anna hamar elszánta magát és beadta a
felmondási kérelmét Vizynének. Ô depresszióba került ettôl. Annát lebeszélte a házasságról és
rávette, hogy maradjon. Vizy Kornélt tavasszal kinevezték államtitkárnak. Ezzel élete vágya
beteljesedett. Óriási partyt rendezett amelyre sok neves személyiség meg volt hívva. Egész
éjjel ettek, ittak, mulattak. Az utolsó vendég hajnali
háromkor ment el. Vizyék már hulla fáradtak voltak és leakartak feküdni. Annát is az ágyba
küldték és meghagyták neki, hogy ne keltse fel ôket. Anna öt perc múlva megint az ebédlôben
motoszkált és benyitott a hálóba. Vizyné arra ébredt, hogy ül valaki az ágya szélén. Felismerte
Annát, de nagyon megijedt és férje nevét kiáltotta. Ebben a pillanatban Anna szíven szúrta ôt.
Most már férje is ébren volt aki harcolni kezdett. Anna azonban ôt is többször megszúrta. Mire
rájött, hogy milyen szörnyű tettet követett el menekülni akart, de meggondolta magát. A ház
lakóinak nagyon fura volt, hogy délután kettôig még nem láttak, vagy hallottak semmit. Ficsor
mondta, hogy a nagy buli után még biztos alszanak. A gyanús az volt, hogy Anna se nyitott
ajtót. Kihívták a rendôrséget aki betörte az ajtót és felfedezte, hogy szörnyű bűntény történt.
Anna mindent bevallott csak azt nem értette senki, hogy vajon miért követte el, amikor Vizyék
semmi rosszat nem tettek vele. Büntetése 15 évi fegyház lett.
XVII. TÉTEL
József Attila (1905-1937)
József Attila élete:
1905-ben született Budapesten a Gát utcában. Proletárcsalád és proletár környezet. Apja József
Áron, anyja Pőcze Borbála, szabadkai cselédlány. Három éves koráig tartott a “jólét”. Ezután az
apa hirtelen elhagyja a családot és letelepszik Temesváron, családot alapít és többet nem
találkozik az első családjával. Az anyát nagyon megviseli ez a tragédia. Iszonyatos kemény
munkába kezd, hogy el tudja tartani a gyermekeit. Elmegy mosónőnek. Nagyon keveset pihen és
étkezik. Emiatt többször is kórházba kellett szállítani. Így erre az időszakra elviszi a gyermekeit
a Gyermekvédő Ligához. Ekkor került J.A. Öcsödre nevelőszülőkhöz, elég viszontagságos
körülmények közé. 5 évesen itt kezd el iskolába járni. Dolgoznia is kellett. Pistának hívják a
nevelőszülei. Mikor jobban van az anyja rögtön visszaveszi őket. Sokféle munkát vállal: vizet
árul a moziban, megy szenet lopni, őrzi az állatokat, kifutófiú. Már gyermekkorában kezd
verseket írni. Jolán a nagyobbik lány gyors és gépírást tanul. 19 karácsonyán meghalt az anya.
Ekkor Jolán férje Makai Ödön lesz a gyámja. Felismert, hogy milyen értelmes a gyerek és
elkezdte iskolába járatni. Makóra megy tanulni Juhász Gyula híre miatt. Nagyon jól tanul és jól
rézi magát. Hatodik osztály után elhatározza, hogy abbahagyja az iskolát, mert sokba kerül és
nem akarja, hogy Makaiék tartsák el. Emiatt elmegy dolgozni a nagyapjához. Tanárai szeretnék,
ha befejezné az iskolát. Tanárai és Juhász Gyula segítségével kiadatják az első verseskötetét:
Szépség koldusa. Werbőczy iskolában fejezte be a tanulmányait és érettségizett le. Elhatározta,
hogy továbbtanul. Beiratkozott a szegedi Ferenc József Tudományegyetemre magyar-francia
szakra. Nagyon boldogan és lelkesen kezdett tanulni. Ekkor írta a Tiszta szívvel c. versét, mely
nem tetszett egy pár professzorának. Nagyon érzékeny volt a kritikára és emiatt otthagyta az
egyetemet. Bécsbe ment. Hatvani Lajos és Bertalan támogatták odakint őt. Az ő segítségükkel
helyezkedik itt el. Nyár végén Párizsba megy. Majd visszatér Pestre és leteszi az utolsó
egyetemi vizsgáit.
Kereste a kapcsolatokat. Illegális Kommunista Párttal szövetkezett. Szemináriumokat tartott,
felolvasott. Majd felmondtak neki, mert a párt vezetőjének a feleségével kavart. Emiatt még
Oroszországba sem engedték ki az írók kongresszusára. Nagy Lajos és Illyés Gyula ment ki
helyette. Depressziós lett: kirekesztés; nyomor; megjelent köteteinek elkobzása; súlyos anyagi
gondok. Ezek együttesen váltották ki belőle.
Magánélete sem volt kiegyensúlyozott. Halálosan szerelmes volt Vágó Mártába, de az kiment
Angliába és hűtlen volt és hozzáment egy angol férfihez. Mikor visszatért csak baráti kapcsolat
alakult ki közöttük.
Gyömrői Edit volt az első pszichológusa, akibe szerelmes lett. Miatta szakadt meg a Szántó
Judit kapcsolat. De már Gyömrői Editnek vőlegénye volt. Ez sem jött be. Emiatt késsel támadt
rá. Ez is mutatja a labilis idegállapotát.
Kozmucza Flóra egy másik pszich. volt akivel 37-ben találkozott, hogy kipróbálja rajta a Szondi
tesztet. Ebbe is szerelmes lett. Flóra nem utasította el, de nem is viszonozta a szerelmet. Flóra
később Illyés Gyula felesége lett. Eta nővére lett a felesége Makai Ödönnek miután Jolán
szakított vele. Ők vettek egy panziót Szárszón. Ide utazott le J.A. Itt sokan látogatták. 37-ben
Eta özvegy lett. J.A. egyre depressziósabb. Nem látott ebből a helyzetből kiutat.
1937. december 3-án indult el a végső sétájára, mikor egy tehervonat elé vetette magát és
azonnal szörnyethalt.
A. Az egységes világkép megteremtésére törekvő József Attila

( “ a mindenséggel mérd magad“ )
Az Ars Poeticájában (1937)a kor szocialista költőjéhez méltó hitvallást téve hirdet
határozott közösségi programot: a “mesék tetejé“-nek a “koholt szeszek“-nek valóságnak
távol eső költői világa helyett a “valódi világ“ gondjait küzdelmeit vállalja,és kimondja
,hogy a költőnek s az embernek “ a mindenséggel “ kell mérnie magát. Ebben a versében
is végső soron szép rendben jelenik meg előtte a világ: az emberben “ a szellem és a
szerelem“ szülöttét látja, “okos csevegést“ hall a habok játékából,s a fennálló társadalmi
viszonyokon túllátva úgy érzi, nem a “hűvös televény“-ben ,hanem a dolgozó, jobbra
vágyó emberek összetartásának bensőséges kapcsolatában oldódik fel :
Ars Poetica (1937)

(Az idézet “ a mindenséggel mérd magad“ebből a versből való)
(Németh Andornak)
Költő vagyok - mit érdekelne - itt azt próbálja elmagyarázni, hogy költészetet
bárki csinálhat, de igazi
engem a költészet maga költő nem lehet akárkiből.
nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog,

nem lógok a mesék tején - a mesék világából kinőve már a valódi világ
problémáit éli át
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
Szép a forrás - fürödni abban!

A nyugalom ,a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.
Más költők - mi gondom ezekkel?

Mocskolván magukat szegyig, - más költők csak saját bajaikkal foglalkoznak,
saját gondjaikról írnak ,az
koholt képekkel és szeszekkel ő világnézete azonban nem ragad le saját
problémáinál
mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek e mai kocsmán,

az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát. - tagadja saját elmebetegségét, nem érzi magát
betegnek.
Ehess,ihass,ölelhess,alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas, - nem fog senkit sem szolgálni saját véleményét
fogja leírni műveiben
nyomorító hatalmakat.
Nincs alku - én hadd legyek boldog!

Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.
És nem fogom be pörös számat.

A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint pártfogón e század: - a dolgozó jobbra vágyó emberek bensőséges
kapcsolatában oldódik fel
rám gondol,szántván,a paraszt,
engem sejdít a munkás teste

két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok

verseim rendjét üldözik,
fölindulnak a testvéri tankok
szertedübörögni rímeit.
Én mondom: Még nem nagy az ember.

De képzeli, hát szertelen.
Kísérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!
Más ,keserűbb hangvételű verseiben kosztolányis szavaiban, zsongító dallamában is

hangot kap az emberi szolidaritás érzése:
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
( Tudod, hogy nincs bocsánat ...,1937)
S tud gyönyörű, derűs képeket látni, legszemélyesebb érzéseiben képes néptömegek

vágyainak,a természet eleven törvényeinek hasonmását meglátni:
Úgy kellesz mint parasztnak a föld,

a csendes eső és a tiszta nap.
Úgy kellesz, mint a növénynek a zöld,
hogy levelei kiviruljanak.
(Már két milliárd ..., 1937)
Utolsó életszakaszán belül a kétségbeesés és a derűs megnyugvás,a boldog öröm és az

őrület szavai egymást váltják. Mindebben szerepe van szerelme és betegsége
alakulásának is. Ezen a hullámzáson belül azonban csaknem mindig jelen van döntő
világnézeti elemként változatlanul megőrzött hite a “törvény“-ben ,a történelmi
materializmusban.
A költői én és a világ viszonyára utalásokat a Medáliák ( 1927-28) kötetben is
találhatunk, ahol az egyes verseket elsősorban központi motívum - az én és a világ
viszonya - köti össze.A lírai én azt a kérdést veti fel, hogy meddig engedi az én a világ
kiterjedését. Az egész költemény az életérzés bizonytalanságát fejezi ki.
A világ teljességére való utalásokat az Eszméletben (1934) találhatjuk meg.A 12 részt az
eszmélkedés,a világ megismerésének a vágya szervezi egységes alkotássá. Az
I.,IV.,VII.,VIII.,rész a világ értelmével, a III.,VI.,IX.,XII., pedig inkább a világ
megismerhetőségének a kérdésével, az ember lehetőségével foglalkozik.
József Attila embertelen korban egy emberidegen világ mind nagyobb terhével küzdve
törekedett teljes emberi és költői élet megvalósítására. Léthelyzeteit a teljességvágy, az
árvaság érzése,a szeretetvágy,a társkeresés határozta meg. Törekvése tragikusan
reménytelen volt. Mindenségkeresése a világ kegyetlen törvényeibe ütközött. Nem tudott
megbékélni az emberi világ,a társadalom értelemellenes szerkezetével,s költészetével
azon munkálkodott, hogy az öntudat, az értelemrendjének tiszta törvényeit állítsa az
emberek elé.A valósággal való illúziótlan szembenézés bátorsága s az emberi magatartás
megőrzésére való törekvés egyik legfőbb jellemzője a költészetének.
B. Szerelmi költészetének sajátosságai
Legismertebb szerelmi költeményei közé tartozik az Óda ( 1933 ) melyet egy rövid
szerelmi fellángolás váltott ki a költőből, ami egy Lilafüredi kongresszuson történt.A futó
ismerettség nem valódi szerelmi kapcsolat volt,de alkalmat adott arra,hogy a költőben
feléledjen a szerelem igénye,a szeretetvágy mely egész élete során elkísérte.
Ez a költemény is mint annyi József Attila mű a valóságból vett helyzetképpel indul.A
sziklatetőn ülő ,magányosan tűnődő férfi alakját látjuk.A tájban felmerülő nőalak is az
emlékezésből merül fel.A látomásból felizgatottan tör elő a szenvedélyes vallomás az
érzelmek kiáradása: “ Óh, mennyire szeretlek téged“A vallomásban tragikus megriadások
is érvényre jutnak: megszólal a vergődő sikoltás és a már ismert rettegés a magánytól.A
harmadik részben az anaforák ( ugyanazzal a szócsoporttal induló hasonlatok ) mind egy
jelentést variálnak: a lírai én számára az összetartozás életbevágóan fontos.Majd a tudat
és az ösztönök tevékenysége összeolvad:“ Elmémbe, mint fémbe a savak,/ösztöneimmel
belemartalak.“.A világot átfogó figyelem végül megakad egy emberi részleten ,a
vizespoháron lévő nő kezén, és innen a kép átvezet a következő rész biológiai víziójához
mely a női testrendszerben az egész univerzum harmóniáját mutatja be.
A legtöbb szerelmes verse Flórához szól,akit a költő 1937 februárjában ismert meg.Flóra
pszichológus volt,Párizsból hazatérve írókkal,tudósokkal és másokkal képletekből álló
tesztek alapján képesség- és hajlamvizsgálatokat végzett.Így került kapcsolatba egy
társaságban József Attilával is.A súlyosan beteg költő a teljes összeomlás előtt belé
kapaszkodott,azzal bíztatta magát ,hogy Flóra is szereti.A boldog szerelem eksztázisa
töltötte el,de ez a mámoros állapot nem tartott sokáig,a boldogságot minduntalan
átjárta,veszélyeztette a kétely,a szorongás és a félelem.A versek alaphangja mindvégig a
vágy az áhitat,sohasem a beteljesülés.
A Flóra versek esztétikai alapja kisebb,kevésbé jellemzi őket az az alkotói eljárás ,amely
József Attila kései költészetének sajátossága.
Összefoglalásként elmondhatjuk,hogy József Attila egész életében szeretetre vágyó ,de
magányos férfi volt,számos versében megjelenik egy meleg családi otthon álomképe,ezt
mint saját vágyát vehetjük.Állandó élettársa Szántó Judit volt.Több évig tartott
kapcsolatuk,a kommunista pártban ismerkedtek meg.Juditon kívül még Vágó Mártával
volt komolyabb kapcsolata.1928 őszén ismerte meg az igazinak ígérkező
szerelmét.Azonban a kapcsolatuknak vége szakadt mikor Judit az érettségije után
Londonba utazott,igaz egy ideig még levelezésen keresztül tartották egymással a
kapcsolatot.A Vágó Márta szerelem idején keletkezett a Klárisok (1928) groteszk
képekben fejezi ki a szerelem lappangó ellentmondásait.Az izgatóan talányos
képzettársítások,a vers hangzásának és láttató erejének együttes érvényesülése már érett
művészre vallanak.
C. A táj ábrázolása és szerepe költészetében
József Attila legismertebb tájábrázoló verse a Holt Vidék,de rengeteg versének

kiindulópontja egy konkrét helyzetkép ami legtöbbször egy bizonyos tájrészlet.Igazán
nagy tájleíró versei nincsenek,minden versében szerepel a táj,annak egy bizonyos
részlete,de szerepük inkább egy központi motívum mint például a A Dunánál c. versben
a Duna motívum.
A Holt vidékben is a tél ,a fagy,a dermedtség uralkodik.A költő itt nem a közvetett
agitáció hangján szól ,hanem a táj elemeit jeleníti meg tárgyias ábrázolással.A valóságos
világ egy-egy eleme azonban olyan gondolati gazdagságot elevenít meg,hogy mégsem
minősíthetjük a verset hagyományos tájleíró versnek. És ez a gondolati gazdagság a táj
elemeivel minden tájleíró versében benne van,minden versnek megvan a belső
mondanivalója amihez a költő felhasználja a táj részeit.
A versben megjelenített vidék legfőbb jellemzője a csönd ,a dermedtség,a
mozdulatlanság.A hanghatások is ezt a hatást fokozzák.A holt vidék megjelenítése
tájképpel kezdődik,aztán a tanya leírásán át jutunk el a kis szobában töprengő
parasztokig.A táj külső kietlensége egyben az emberi lét reménytelenségét is
szimbolizálhatja a versben.A természeti jelenségek emberi jelleggel vannak felruházva.A
vidék főképpen az emberi nyomorúságtól haldoklik.A nyomorúságnak a magyarázatát a
vers végén tudjuk meg: “ Uraságnak fagy a szőlő“.
A Téli Éjszakában a tájleírás szintén nem vidám,boldog hangulatú.A vers maga is
felszólítással kezdődik mintegy felkészít minket az emberi világ szörnyűségeire.A táj
maga egy téli éjszaka idején jelenik meg,a tél pedig az elmúlás a halál időszaka általában
a versekben.Leperzselt föld,hang és ember nélküli,kietlen ,jeges vidékről indul a
vers.Minden élettelen.Majd az ember nélküli tájról az ember világába kalauzol minket a
vers.Először a távoli hegyek között a “párolgó tanyát “ látjuk.Majd a kép a tanyáról a
végtelenbe tárul,és ezek után pedig a város képe következik.A városban is szenvednek az
emberek,a költő pedig kíméletlen pontossággal rögzíti a városi élet tényeit is.
Ebben a versben kétszer is előfordul az ág,az ágon fennakadás motívuma ezt a költő
előszeretettel használta több versében is.
Nem én kiáltok
Hamarosan ráeszmélt, hogy mégsem akarja a Nyugat stílusát követni és megindul a
nyugtalan önkeresés útján. Második kötete a Nem én kiáltok. Ebben már nagyobb számban
szerepelnek a kassákos expresszionista jellegű versek. A versekben megszólalnak a lázongás
hangjai. A kötet címadó verse költôi program is. Elsô és utolsó két mondata összetartozást
fejez ki. A versben a költô valami feltartóztathatatlan változás közeledtét jelzi. Nem tudja mit
hoz ez a változás, borzalmas veszélyeket-e vagy nagyszerű lehetôségeket. Várja is meg retteg is
tôle. Menekül a közelgô vihar elôl. A menekülés rész 8 sorának 2. személye önmegszólítás, de
a többi szegényház is szól. A lírai én valami kozmikus megváltásra vár, a megôrült sátán ellen
segítségül hív minden létezôt: Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok! Ezek a fogalmak késôbb
az egész költôi világának a jellemzô motívumaivá nônek, mint ahogy a forrás, üveg, gyémánt,
fürösztés is.
Nincsen apám, se anyám

1928 tavaszán találkozik az igazinak igérkezô szerelemmel. Vágó Márta művelt lány, aki
maga köré vonzza a fiatal művészeket. Márta szülei rokonszevet tanúsítanak József Attila felé
és állást is szereznek neki. A lány érettségi után Londonba utazik, s ennek folytán kapcsolatuk
megszakad. József Attila nem tudott, s nem is akart beilleszkedni. Állását hamarosan
felmondta. Súlyos neuraszténiával kórházba került. 1929-ben jelent meg a Nincsen apám, se
anyám című kötete, mely a Bécsben, Párizsban s a hazatérte után írt verseket tartalmazza. Tele
van kamaszos szertelenséggel, meleg szépségek utáni vággyal. Alakulóban van egyéni formája.
A Tiszta szívvel című vers a költôi én helyét nem lelô magárahagyatottság, végleges
elkeseredését, céltalanságát mondja ki. Az elsô hat sor a mindenétôl megfosztott ember
állapotrajzát adja, a második hat az erre való természetes reakciót, a mindenre képes
elkeseredést fogalmazza meg. Az utolsó négy sorban a bűnös társadalom megbünteti a lázadót,
de az még halála után is tiltakozik. A vers lírai hôse tisztaságának tudatában helyezi magát
kívül a hazug társadalmon, semmibe véve annak törvényeit. A Vágó Márta idején keletkezett
Klárisok groteszk képekben fejezi ki a szerelem mélyebben lappangó ellentmondásait. A
Medáliák címe a medalion szóra utal, amely arcképet jelent. A költô emlékeit sűrített képekben
foglalja miniatűr költeményekbe, versmedáliákba. Motívumai jórészt gyermekkori élményekbôl
valók. A költô a mesék, a mítoszok világába, a lélek sejtelmes mélyeibe merül alá. A ciklus
egyes darabjai önmagukban is kerek egészet alkotnak. Az egyes verseket elsôsorban a központi
motívum - az én és a világ viszonya - köti össze. A lírai én azt a kérdést veti fel, hogy meddig
engedi a világ az én kiterjedését. Az egész költemény általában az életérzés bizonytalanságát
fejezi ki. A Medáliák talán a költô 23 évének belsô fejlôdésrajzát is tartalmazza. Az elsô tétel
az öntudatra ébredésnek, ártatlanság elvesztésének, a világtól való elidegenedettségnek a
drámáját festi. A reménytelenségnek, a bizonytalanság érzésének motívumai a ciklus más
darabjaiban is megjelennek, akárcsak a nyomor. Ezeket ellenpontozzák az útkeresés, a
bizakodás, a forradalom motívumai. A lírai én átéli a kiszolgáltatottság állapotait, önvizsgálatot
tart, él benne a vágy a szeretet után, számot vet a költôi sorral és hivatással, szembenéz a halállal
is, de vállalja a világot, azonosul vele. Végül eljut az álmok és valóság, a külsô és belsô élet
együtt látásáig.
Költészete a 30-as évek elsô felében

Franciaországból való hazatérése után a költô kapcsolatot keresett a közéleti
mozgalmakkal. 1928-ban került kapcsolatba a Bartha Miklós Társasággal. Az egyesület ekkor
sokat foglalkozott a magyar szegényparasztság kérdéseivel és földreformot követelt. Marxista
világszemlélete révén 1930-ban tagja lett az illegális kommunista pártnak, melynek munkája a
forradalom elôkészítésére irányult. 1933-tól azonban a történelmi események azt jelezték, hogy
ezek a lelkesítô elképzelések tévesek. József Attila figyelme a társadalom és az egyéniség
ellentmondásai felé fordult, ezeknek értelmezésében mélyült el. A Döntsd a tôkét, ne siránkozz
című kötet a proletárforradalomnak elkötelezett költôt mutatják. A kötet példányait a rendôrség
elkobozta, s vádat emelt a költô ellen. József Attila költészetének a kiterjedését azokban a
költeményekben éri el, melyeket a Külvárosi éj és a válogatott verseit is tartalmazó Medvetánc
című kötetekben adott közre. Ebben az idôszakban születnek nagy gondolati költeményei.
Ezek általában félhosszú versek, s a költemény részei a nézôpont változása szerint tagolódnak.
József
Attila költészetében ekkor már a költôi képek egy sajátságos lelkiállapot tükörképei a
valóságban. Ezek a versek már teljes világképet képesek közvetíteni. Az 1932-ben és ezután
született versei fokozatosan elkomorodnak, egyre gyakoribbá kezd válni bennük az alkony, az
este, az ôsz és a tél képe, a fagy, a hideg motívuma.
Holt vidék
A Holt vidékben is a tél, a fagy, a dermedtség uralkodik. A költô a táj elemeit jeleníti
meg tárgyias ábrázolással. A megjelenített vidék legfôbb jellemzôi a csönd és a
mozdulatlanság. A hanghatások a sűrű csönd érzetét fokozzák, az elképzelt mozgások pedig a
dermedt mozdulatlanság állapotának érzetét erôsítik. A holt vidék megjelenítése tájképekkel
kezdôdik, aztán a tanya külsô leírásán át jutunk el a kis szobában töprengô parasztokhoz. Az
utolsó strófában a már ábrázolt tájelemek - a lapályon a kásás tó, az erdô, a szôlô - fordított
sorrendben újra elôtünnek, de most már az uraság tulajdonaként. A költôi üzenetet az 1-7.
versszak közvetetten, a 8. versszak pedig közvetlenül fejezi ki. A vers képei - a címe is -
egyszerre konkrétak és elvontak, a táj részleteit idézik, de nem egyértelműek. A vízbôl nem
pára szál föl, hanem füst, az pedig mintha valaminek a fojtott égését jelezné. Az is további
tűnôdésre késztet, hogy az égbolt helyett magas áll a szövegben. A ropogó csönd félelmes
hangulatot kelt. A metatézis, az átvetés is fokozza a kép hatását azzal, hogy a zörgô az idô
jelzôje és nem az ágaké. József Attila képrendszerében a fák, az ágak, a levelek gyakran
visszatérô motívumok. A lovát kikötô fagy egyszerre kelti fel a csonttá fagyott természet és a
lovat itt legeltetô halál képzetét. Az elsô strófában ábrázolt kietlen, sivár vidék azonban nem
ember nélküli táj, a természeti jelenségek emberi jelleggel, hangulattal vannak felruházva. A
képek éreztetik, hogy emberek élnek itt, s a vers is elsôsorban róluk szól. A 4. versszaktól
kezdve pedig már szinte csakis az emberi világról van szó. Ekkor válik világossá, hogy
fôképpen az emberi nyomorúságtól haldoklik ez a vidék. Errôl beszél az omladozó tanya, a
nyikorgó ajtajú üres ól és a sötétben ülô parasztok. A bonyolult összetett képek után a zárlatban
minden egyszerűvé válik. A nyomorúság magyarázata: Uraságnak fagy a szôlô. A téli puszta
képének megjelenítése a költô sajátos lelkiállapotát is érzékelteti. A versbe rejti el az ellenséges
világnak kiszolgáltatott, passzivitásra kárhoztatott öntudat kétségbeejtô perspektívátlanságát. A
vers képstruktúrájában lappangó, szexualitással kapcsolatos motívumok is árulkodnak a költô
elpalástolt közérzetérôl. A vers erotikus mélyrétege titkos hátországnak bizonyulhatott számára.
Külvárosi leíró verseiben a költô az élet legsivárabb övezetében, a proletárság létezési terében
néz szembe a valósággal. József Attila saját sivárság érzése kifejezési formájaként használja a
külvárosi tájat.
Külvárosi éj
A Külvárosi éj látomásában a tárgyak naggyá, idegenné és relytéjessé nônek. A
képekben gazdag ellentétek dinamikus mozgása zajlik, a sötétségben képek villannak fel. A
költeményt a fény, a víz, a homály és a csönd motívumai szövik át. Az elsô kép a szegényes
konyha homályában figyelô ember észleléseit tartalmazza, majd a komor környezet jelenségei
kísérteties atmoszférátteremtenek. A hatalmassá növô félelmetes csendet távolról érkezô
vonatfütty töri meg. Megjelennek a külvárosi éjszakának jellegzetes alakjai: a rendôr, az
öntudatlanul motyogó munkás, a kocsmában falnak vicsorító, forradalmat éltetô proletár. A
képek sora a városi sivárság jelenségeinek rajzával ér véget. Ezek után hangzik fel a
mindenséghez forduló, a harcot vállaló költô vallomása. A költemény egy lassú kibontakozást
tárt elénk és ennek társadalmi
jelentést adott: a nyomasztó sötétségben a felvillanó fények és a mozdulatlanságot megtörô apró

mozgások a jelenben készülôdô holnap jelei.
Téli éjszaka
Az 1933-ban írt költeményeiben fegyelmezetten néz szembe a költô mind a külsô, mind a
belsô világ zűrzavarával, és az értelmes rend teremtésének a vágya vezeti. A Téli éjszakában az
ember felméri a világot, amelybe beleszületett, és amelyben élnie kell. A költemény szigorú
felszólítás: a következôkben élénktáruló látványt csak erôs lélekkel lehet elviselni. Ezután a táj
felé fordul a költôi szemlélet: A nyár ellobbant már, ellenvilága a tél, az élet hiányának az
évszaka. A jelenségek ebben a költeményben is kettôs értelműek. A bokron csüngô ezüstszalag
a nyár, az eleven élet konkrét emléke, de az indoklás, ”mert annyi mosoly, ölelés fönnakad a
világ ágbogán” már ismét az általánosítás szintje. Az ágakon való fennakadás gyakori motívum
József Attila költészetében. Az egész verset áthatja az ellentétek feszültségébôl fakadó
dinamika. A konkrét és az általános, a külsô és a belsô világ, a nyár és a tél ellentétei szövik át a
költeményt. A következô két strófa az ellentétek világába vezet. A hazatérô földműves
egyszerre reális és mitikus alakjai. Ezután elhagyjuk a kis tanya világát, a földműves alakját és
a kép az éjszaka fölszállásával a végtelenbe tágul. A távolból jövô harangkondulás az elmúlás
éjszakáját hozza. A harang elnémulásával az élet utolsó jele is elhal. Beáll a teljes csend. A
csengés már csupán puszta emlékként él tovább. Az elme ráeszmél a bebörtönözöttség
állapotára. A gondolkodó lírai én most már közvetlenül szembekerül a sötét, hideg űr
végtelenségével. A lélek meglátja és tudomásul veszi a kozmikus űrt, a feloldást nem nyújtó
közönyös világrendet. A vitrin-motívum a vers zárlatának ellentéten nyugvó elôkészítése. Az
ész sikeres harca azonban nem oldja fel a szív keserűségét. Ezt jelzi az ág-motívum is: a vers
elején még a ”lég finom üvegét¨ karcoló ág itt a ”fagyra tôret emel”. Visszatér az ember nélküli
pusztaság képe is. Aztán feltűnik a tehervonat látványa és ez ismét visszavezet az emberi
világba. Otthonosabb és emberibb ez a világ. A lírai én azonban kíméletlen pontossággal
rögzíti a városi élet tényeit is. A téli éjszakának szerves része ez a világ is. A tôrt emelô ágak
motívumának folytatásaként itt a merev éjszaka fénye gyártja a kínok szúró fegyverét, a
lámpafény hasonlatában a lucskos szalma érzékelteti a hely sivárságát, a sarkon pedig magányos
kiszolgáltatottságban, személytelenül és eltárgyiasítva kuporog, reszket egy ”zörgô kabát, egy
ember”. Az utolsó sorokban megjelenik a lírai én és kialakítja saját magatartását: ébren virraszt
a világ éjszakájában. Átélte az egyén szorongatott magányát társadalmi és világnézetekben.
Szembenézett az űr közönyös félelmetességével, az elembertelenedett, sivár világgal, mely
sóhajokkal és kínokkal, fennakadt mosolyokkal és ölelésekkel, régi csengések fakult emlékével
van tele. Tudomássá vette és műalkotássá formálta a didergô világmindenséget, fegyelmezetten
néz szembe hideg sötétségével, és folytatja a világ bemérését, mely most már birtokává lett.
Reménytelenül
Az elsô rész kezdô képe a közös emberi sorsot tárja elénk, annak az embernek a sorsát,
aki meg meri látni az élet végességét és a reménytelenségben is meg tudja ôrizni értelmét. A
második strófában a lírai én saját személyes helyzetével próbál minden önámítás nélkül
szembenézni és rádöbben a halálos fenyegetettség állapotára. A záróképben a költôi én már a

kozmikus térben szemléli helyzetét és a magára maradt lélek szorongásérzetét egy konkrét
képben érzékelteti. Az ágon vacogó kis test a riadt, védtelen madár képét is asszociálhatja. A
köréje gyűlô csillagok azt jelképezik, hogy a mindenség együtt érzô az eleven, érzô lény
kivetettségével. Az ember helyzete tehát mégsem olyan végzetesen reménytelen és
kétségbeejtô, hiszen a megszűnô én nem a semmibe vész el, hanem a létezô világba tűnik át,
amely feloldással vigasztalja. A merengve szó már az elsô strófában oldja a kietlen
reménytelenséget. A második rész sokkal reménytelenebb. A zajtalan csillagzatok a mindenség
hátborzongató ridegségét vetíti elénk. A néma és hidegen kék idô múlása a lélekben a kô
hangtalan hullásához hasonló az űrben. A versnek ugyanazon a pontján csillan a kard éle, mint
ahol az elsô részben a fejsze ezüstje villant meg. Ez a hajban megcsillanó ôsz szálat és a kard
élének villanását azonosító metafora is igen tömör és vonatkozásokban is igen gazdag: nemcsak
a halál könyörtelen és kegyetlen jellegét érzékelteti, hanem azt is, hogy az örökké hulló idô
végtelenségében az egyed elmúlása csak röpke pillanat. A zárlatban az én pusztulása jelenik
meg. Ez ellen már az emberi-költôi szó sem nyújt védelmet.
A város peremén
A város peremén a munkásosztály történelemalakító hivatásáról szól. A költeményt
olyan módszerrel indítja a költô, mely más hasonló jellegű verseiben is megfigyelhetô. A lírai
ént környezô világ szemléleti képét kapjuk, a hely és az idô megjelölésével. A költemény
leghosszabb, középsô szerkezeti része azt a történelmi társadalmi folyamatot mutatja be
tárgyiasítva, melynek során a munkásosztály kialakult. A történelmi visszapillantás végül a
jelenhez vezet. A gép szerepének megvilágítása már azt a helyzetet mutatja, amely a múlt
eredményeként és a jövô elôzményeként kialakult. Az ember alkotta gép alkotója ellen fordult.
A gépet csak a munkásság képes újra az ember szolgálatába állítani. Az új rend
megvalósulásával belsô átalakulás megy végbe: az ember megérti a külsô világot és tudatosítja a
belsô természetet is. Így teljesedik ki az élete. A zárlatban újra megjelenik a város pereme, de
most már olyan térként, ahol az emberiség valóra válthatja lehetôségeit.
Óda
Az Óda című költeményt egy rövid szerelmi fellángolás váltotta ki a költôbôl. A futó
ismeretség inkább csak felvillanó alkalom volt arra, hogy mélyen élô szerelmi igénye feltörjön.
Mint több ez idôben keletkezett verse, ez is a valóságból vett helyzetképpel indul. A sziklatetôn
ülô, magányosan tünôdô férfi alakját látjuk. A természet csendjénél is nagyobb a belsô csend.
A tájban megjelenô nô alak is az emlékezésbôl merül fel. Ez a vízió csupa mozgalmasság. A
látomástól felizgatottan tör elô a szenvedélyes vallomás: Óh, mennyire szeretlek téged. A
vallomásban tragikus megriadások is érvényre jutnak: hangot kap az egyszer már szóra bírt
magánytól való rettegés. A harmadik rész ugyanazzal a szóval induló hasonlatai, az
elválaszthatatlan jelenségek összekapcsolása mind egy jelentés variálnak: a lírai én számára az
összetartozás életbevágóan fontos. A világot átfogó figyelem végül megáll egy emberi részleten
és ez a kép már átvezet a következô rész nagy biológiai víziójához, mely az egyetlen nôi test
szervrendszerében az egész univerzum harmóniáját mutatja be. A költô a test belsô
mechanizmust elvont képzetekkel rajzolja körül. A szeretett nô fiziológiai lényének leírása

irodalmunkban eddig költôietlennek számított. József Attila ezt az alantasnak tartott témát is a
költészet magasába emeli. Az elragadott hangvételű, hatalmas látomás után a beszélô ismét
visszatér a múlékony emberi lét világába. Úgy érzi, hogy a szavak szánalmasan keveset
mondanak. Majd ismét fellobban a szenvedély, minden eddiginél erôsebben feltör az eddig csak
közvetetten kifejezésre jutó vágy az óhajtott nô után. Ez az önkívülettel határos, szinte már
fájdalmas és reménytelen könyörgô-követelô indulatkitörés a vers szerkezeti csúcspontja. A
zárójelbe tett szakasz a bántó fényesség, a magasban csattogó szív képeivel az öröm és az
ámulat eksztázisát érzékelteti, de ezzel együtt a viszonzatlan szerelem félelmét, az elveszettség
kétségbeesett állapotát is kifejezi. A hatalmas feszültségek a Mellékdal tiszta egyszerűségében
oldódnak fel. A költemény zárlata a lét bonyolult szövevényébôl a mindennapi élet képeihez
vezet. Az otthon, a gyöngéd szeretet vágya és reménye szólal meg itt. De a három sorkezdô
”talán” most is jelzi a remény bizonytalanságát.
Eszmélet
Az 1934-es év József Attila életének különösen nehéz, válságos idôszaka volt: a párttól
elszakadt, Szántó Judithoz fűzôdô élettársi kapcsolata felbomlóban volt. A költôt az önállóság,
a felnôttség problémája is foglalkoztatta. József Attila úgy érezte, hogy nem tud felnôni. Ebben
a kilátástalannak tűnô élethelyzetben született meg az Eszmélet, az eddig elért költôi
eredményeket összegzô és folytatást is jelzô költemény. Elhagyottságában, érzelmi
magányosságában a költô az emberi lét legfontosabb kérdéseit veti fel: van-e értelme, rendje a
világnak, van-e értelme az emberi létnek? Szeretné világosan látni helyzetét, hogy kialakíthassa
a felismeréseknek megfelelô magatartását. A vers kulcsszavai, legfontosabb motívumai a vas
világ rendje, a véletlen, a csillagok rácsa, a boldogság, az arany öntudat és a törvény. A lírai én
a csillagok rácsa mögött a vas világ ”rendjétôl”, a kiszámíthatatlan véletlen uralmától szenved,
és az önfeledt ”boldogságot” elutasítva, az öntudat segítségével keresi a világ valódi rendjét, a
törvényt. A költemény szenvedést, szorongást fejez ki, a lírai én tele van belsô feszültséggel. A
vers szövegében a jelen idejű valóság és a múltból felidézett emlékek képei váltják egymást. A
beszélô legtöbbször egyes szám 3. személyben szól, máskor egyes szám 1. személyben. A 6. és
8. strófában az önmegszólításos igealak jelzi, hogy az általános szentencia személyes válasz is a
világ állapotára. A költemény külsô formájában Villon Nagy Testamentumát követi. A 12
részt az eszmélkedés, a világ megértésének vágya szervezi egységes alkotássá. Az 1, 4, 7, 8 rész
a világ értelmével, a 3, 6, 9, 12 pedig inkább a világ megismerhetôségénel kérdésével, az ember
lehetôségeivel foglalkozik. A kezdô strófában még minden könnyűnek és harmonikusnak
látszik. Ahogy azonban az értelem működni kezd, megmutatkozik a belsô és a külsô világ
válságos arculata. Az álomban megnyilatkozó ösztönök világa zavaros, de korlátokat nem
ismerô, szabad világ. Ezzel szemben áll a vas világ rendje, melynek kíméletlenségét mintha a
keményen összecsendülô rímek is érzékeltetnék. A valóságnak és az álomnak az ellentéte már
elénk rajzolja a költemény alapszituációját, a szabadságra vágyó, de a világ börtönében élô,
gondolkodó ember léthelyzetét. A külsô és a belsô világ értékrendje más és dönteni kell. A
beszélô már döntött, a belsô nap fényéhez való hűséget választotta. Elutasítja az olcsó
nyugalmat akarók magatartását, s feladatát abban látja, hogy megtalálja a vas világ embertelen
rendjében az egyetemesebb rendet, a törvényt. Ezért lemond a világ nyújtotta örömökrôl. A

világ ridegségét,
kíméletlenségét érzékelteti a sorok hangzása is. A költemény elsô felében 1-6. az eszméletre
ébredés folyamatát láttuk, második felében 7-12. a már öntudatra ébredt ember gondolkodik. A
7-8-9. strófák a múltat idézik, a beszélô újra átéli az eszmélkedés folyamatát és összegezi annak
eredményét. Nem marad más ôt a szabadság eléréséhez, mint az ifjúság visszaidézése, a
szabadság képzeletbeli megteremtése. Azonban ez a kísérlet is kudarcra van ítélve: a menekülôt
megbénítja és visszatéríti a kíméletlen valósághoz az égbolt látványa. A következô sorok
fantasztikus irrealitása az érzelmi egyensúly megrendülésérôl ad hírt. a 10-11. versszak két
lehetséges magatartást mutat meg. Az egyik a felnôtt emberé, aki látja és tudomásul veszi a
világ törvényeit és ennek megfelelôen alakítja magatartását. A költemény befejezô szakaszában
a beszélô kialakítja a megismert létben lehetséges emberi magatartást. Ez a magatartás belsô
megváltást nem hoz ugyan, de több, mint a világ kuszaságába zavarodott, a csillagok rácsába
ütközô ember vergôdése és feltétlenül magasabb rendű, mint az ember alatti szintre sűllyedôk
boldog vegetációja.
Az utolsó évek
József Attila utolsó három évét két egymással ellentétes irányú folyamat jellemzi:
helyzete egyre nehezebbé, sorsa egyre kilátástalanabbá válik, költészete pedig egyre nagyobb
távlatot, egyre nagyobb mélységeket hódít meg. Az 1936-ban meginduló Szép szó publikálási
lehetôséghez juttatta a költôt. Ebben az idôszakban tört rá gyermekkora óta lappangó
tudathasadás. A bűn és büntetés kérdése költészetének egyik legfontosabb motívuma lesz.
Ezekben az években gyakran kap hangot a gyermekként létezés állapota is. Felszabadulnak az
elfojtott gyerekkori emlékek, vágyak, a felnôtt azt kívánja, hogy mint gyermeket szeressék. Ezt
az állapotot kínzó és szégyenletes állapotnak érzi, meg akarja szüntetni, mert tudja, hogy
felnôtté kellene válnia. Utolsó kötetének, a Nagyon fáj-nak egyes versei félelmetesen pontos
kórképet nyújtanak állapotáról. A kötet tartalmazza azokat a verseket is, melyek analitikusnôje
iránt fellobbanó szerelmérôl vallanak. A pszichológusnô legfôbb bizalmasa, támasza, egyetlen
reménysége lett és a beteg költô szerelmet várt tôle. Mikor ezt nem kapta meg kegyetlen,
gyilkos indulatokkal fűtött versekben adott hangot kétségbeejtô kínlódásának. A kötetet címadó
versében iszonyú kívánságait küldi az asszonynak, aki értette szavait, mégis ellôkte magától. A
versben nyolcszor hangzik fel a fájdalmas kiáltás: ”Nagyon fáj”. A kötetben találunk azonban
nyugodtabb hangvételű, elgondolkodó, szemlélôdô verseket is. A kirakják a fát címűben a
gyermekség és a felnôtté válás kínzó ellentéte is feloldódik. Az utolsó évek alapvetô élményei a
rend és a szabadság hiánya, a fenyegetettség, a semmibe hullás érzése verseinek is gyakori
motívumai. A költô szembesül a halállal. Szembenéz a világgal, sorsával, és értelmezi a világot
és önmagát. A versírás menedék volt számára. Ezekben az években viszonylag sok verset ír, s
ez a néhány év József Attila pályájának leggazdagabb szakasza. 1935 körül észrevehetôen
megváltozik alkotói módszere, költészetének hangja is. Klasszicizálódás figyelhetô meg, a
forma fegyelmezettebb, zártabb, tömörebb lett, versei a környezet leírása helyett egy
személyesen átélt általános érzületet tartalmaznak. A költô e korszakának három nagy
tárgyköre: a szerelem, a közélet és tragikus önsorsa. A legtöbb szerelmes vers Flórához szól,
akit a költô 1937 februárjában ismert meg. Flóra pszichológus volt, s így került kapcsolatba
József Attilával. A súlyosan beteg költô belé kapaszkodott, azzal biztatta magát, hogy Flóra is
szereti. A versek
alaphangja mindvégig a vágy, az áhítat, sohasem a beteljesülés. A Dunánál és a Hazám

bizonyos értelemben programversek. A Szép Szó önálló kötetekben is megjelent
különszámáihoz írta ôket. A Dunánál című költemény három részbôl áll: az elsôben a költô
odafordul a tárgyhoz, a másodikban kinyilvánítja felfogását róla, a harmadikban pedig levonja
belôle a magatartást meghatározó következtetést. Az I. rész fômotívumát a Duna képe alkotja.
A rakodópart lépcsôjérôl szemlélt folyó látványával kezdôdik a költemény. A külsô látvány
azonban egy belsô folyamatot is megindít: a messzirôl áramló víz a múltat, az idô folytonosságát
idézi fel. Zaklató kérdéseket vet fel, melyeken a szemlélô eltöpreng: vajon az idô árja jó irányba
sodorja az egyedi embert, vagy közömbös, részvétlen a sorsa iránt. A II. rész általános értelmű
összefoglaló válasz az I. részben felmerült kérdésekre: a jelen embere csak a százezer ôs
tapasztalatát elsajátítva munkálkodhat. Ez a rész tételeket fogalmaz meg. Minden szakasz
ellentéteket fog egybe és old fel: százezer éve - hirtelen; egy pillanat - az idô egészsége. A 3.
részben a költemény hangja ünnepélyes és emelkedett lesz. A költô a múltból és a jelenbôl itt
vonja le a tanulságot a jövô számára. Ez a részlet a keleti filozófiák hatását mutatja. A
buddhizmus tanítása szerint a világmindenség sokfélesége egyetlen szubsztanciából bontakozott
ki, hogy egy idô után minden ismét eggyé olvadjon. A teljes múltat a költô a nemzeti és
osztályküzdelmekkel érzékelteti. A múltnak a szelíd jövôvel vagyunk adósa. A vers végén
hangzanak el József Attila költészetének utolsó mozgósító-agitatív sorai:
”... rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
A rendezés nemcsak a Duna-völgyi népek megbékélését és összefogását jelenti, a felhívás egy
nagy társadalmi rendezésre s az abban való részvételre is vonatkozik.
Hazám
A hét részbôl álló költemény valóságos szociológiai körképet fest a 30-as évek
Magyarországáról, a költô a népi írók falukutató mozgalmának törekvéseit és eredményeit
fogalmazza verssé. A bevezetô szonett a lírai én alakját mutatja, akire az utcán háló emberek
látványával ”rácsap” a nyomasztó valóság. A következô öt szonettben a költô a ”nemzeti
nyomor” objektív képeit idézi elénk. Elôször a falu, a parasztság helyzetérôl szól. Ezután a
munkássorsnak más versekbôl már ismert jellemzése következik. A szonettciklus váratlan
fordulattal zárul: az országból számkivetett, otthontalan költô hűséget fogad hazájának. Kései
versei harmadik csoportját a tragikus egyéni sorsával szembenézô költemények alkotják.
Nemcsak szorongásait, de ezek elhárításának vágyát és reményét is kimondja. Versalkotásának
egyik alapvetô sajátossága a szűkzsavú, végérvényességet árasztó fogalmazásmód. A kései
József Attila hangja az érett Kosztolányi hangjával rokon. A költemények magját egy-egy a
tragikus felismerésekbôl elvont, összefoglaló megállapítás adja, és ez a versmag gömbszerű
tágulással nô verse gésszé. Gyakori a második személyű, önmegszólításos magatartás.
Válságos helyzetét vizsgálva mintegy kívűlrôl szemléli személyiségét és egy új magatartás
kialakítására szólítja fel magát.
Tudod, hogy nincs bocsánat

A Tudod, hogy nincs bocsánat című költemény József Attila életének utolsó hónapjaiban
keletkezett. Az egész költemény szenvedélyes drámai párbeszéd, amelynek csak egyik felét
halljuk, ebben azonban a dialógus a másik, nem hallott fele is jelen van rejtetten. A mondatok
általános igazságot, erkölcsi jellegű megállapítást, ítéletet fejeznek ki. A költemény szövege
egy alapmondatból nô ki, minden része ezzel függôségi viszonyban van. Ez az alapmondat
mindjárt az elsô strófában olvasható: Légy, ami lennél: férfi. A 3-4. strófa egy sor alapvetô,
általános emberi-társadalmi magatartásának, szerepnek a tiltását foglalja magába: ne vádolj; ne
fogadkozz; ne légy komisz magadhoz; ne csatlakozz. Az 5, 6, 7. strófa és a 8. elsô két sora
személyes életanyaggal, tapasztalattal igazolja, magyarázza ezeknek a felszólításoknak a
jogosultságát. A vers végsô változatában a megvetô magatartás megértôvé változott. A költô
számára tehát az adott világ nem kínált olyan szerepet, amelyben lényegét megtarthatná. Ezért
levonja a következtetést: hiányoznak személyisége fönntartásának feltételei, s így egyéni léte
szükségszerűen véget ért. Az egész szöveg ismeretében már világossá válik a vers elején
elhangzó felszólítás, az alapmondat értelme: azzá légy, ami nem vagy, ami akkor lennél, ha
külsô és belsô helyzeted megengedné: önmagát megvalósító, személyiségét megalkotó férfi. A
bűn az öntörvényű személyiség megvalósításának az elmulasztása. A vers drámai feszültségét
fokozza, hogy a szóanyag a végsô döntés, ítélet jegyében minduntalan a törvényszéki tárgyalás
légkörét idézi fel.
Istenes versek
József Attila fiatal éveiben sokszor és sokféle formában szólt istenrôl, aztán teljesen
eltűnik. 1935-ben bukkan fel újra: a nyugtalan, önvádolásoktól gyötört költô a mindent
elrendezô istenben keres biztonságot. A Nem emel föl című versnek mind az öt strófája
közvetlenül Istenhez szólás, könyörgés. A Bukj fel az árból a zsoltárok hangján szól, a költô itt
is a könyörgés beszédfajtáját alkotja verssé. A beszélô szorongatott helyzetében felidézi Istent
és érvelésével arra akarja rábírni, hogy ôrá figyeljen, az ô sorsát vezérelje, csak vele törôdjék. A
költemény két ellenpontja már az elsô strófában feltűnik: semmi és isten. A költôi én a
semmibôl szeretné életre kelteni a megszólítottat, de ôt magát is a semmibe hullás veszélye
fenyegeti. A beszélô kétségbeesett állapotát mutatja, hogy magányának feloldását csak büntetés
formájában tudja elképzelni. Helyzetének feltárása folytatódik. Szuggesztív kép fejezi ki
kicsinységét:”feltaszít a ló, s a porból éppen hogy kilátszom”. Szenvedésének nagysága túllép
az emberi határokon. A könyörgô azt kéri, amit gyermek vár a felnôttektôl: büntetésével védje
meg ôt saját maga ellen forduló, felelôtlen, veszélyes játékaival szemben: Ordíts rám, hogy nem
szabad! A monumentális képekben a kozmikussá nagyított bűn és bünhôdés kap részben reális,
részben mitológiai megvilágítást. Tudja, hogy felnôtt létére gyermeki léte, ártatlansága bűn, ez
az állapot a pokolnál is jobban égeti. Egy még erôsebb érv következik, egy örök jelenű
kijelentés az állapotáról: az egyedüllét. A strófa végén újra megjelenik a semmi, de most hiányt
kifejezô, tagadó értelemben. Ilyen szerepben utal vissza az elsô strófa semmi-jére, és így lesz ez
a semmi a beszélô sorsának, létének lényege, amitôl meg akar szabadulni. Ezért teremt istent
magának. Nem tud beletörôdni abba, hogy semminek se legyen értelme.
Utolsó versei
József Attila utolsó verseiben még egyszer mérlegre teszi életét, egész emberi-költôi
sorsát, adottságait és lehetôségeit, mégegyszer rákérdez léte értelmére. Ezek már a végsô
számadás költeményei. Az Eszméletben megrajzolja a felnôtt modelljét, a Karóval jöttél...
kezdetű versében ezzel ellentétes képet fest személyiségérôl. A költemény csaknem egész kép -
és szókincsét a gyermekkor világából meríti. A vers szinte minden eleme többértelmű. A költô
személyes sorsát vizsgálva azt a kérdést veti fel, hogy mi volt az én lehetôsége a világban, és
hogyan tudott ezzel a lehetôséggel élni. Elemzi magatartását, magyarázni próbálja, miért és
hogyan futott élete zátonyra. Felismeri, hogy talán ô maga az okozta saját nyomorúságát, ezért
korholja magát: miért feleselt a másvilággal, miért próbált szeretni, ha nem szerették? A maga
hibáztatása lassan a világgal szembeni keserű váddá alakul át: szeretett, s magához senki sem
fűzte, álmodni akart, s álmodni nem lehetett ezen a világon. A zárlatban újra megjelenik a
börtön jelkép, a Hét Torony: a bezártság, a kitörés lehetetlensége véglegessé vált. Az utolsó
sorok a lehetséges magatartás kialakítását fogalmazzák meg: mondj le nagy vágyaidról, elégedj
meg a vegetatív létezéssel. Ez egyúttal a valódi életrôl, személyiségrôl való lemondást is jelenti.
Talán eltűnök hirtelen

A Talán eltűnök hirtelen... a költô léttörténetének összefoglalása és értelmezése. Az
egyén szembekerül végességének tényével, és megvizsgálja, tudott-e élni az élet nyújtotta
lehetôségekkel. A költô életének összegzését a három idô - a jelen, a jövô és a múlt -
szembesítésével végzi el. A vers valamennyi rétegét áthatja az idô. A költemény szerkezetét is
a beszélô életidejének három alapminôsége határozza meg. A vers egy jövô idejű kijelentô
mondattal indul, s egy jelen idejű kijelentô mondattal zárul. A vers nem lineárisan, egyenes
vonalúan, hanem folytonosan visszatérve, spirálisan halad tovább. Ez az ún. spirális
láncszerkesztés a kései József Attila-versek egyik legjellemzôbb szerkesztésmódja. A
költemény logikai felépítése - tétel-érvelés-következtetés - kifejezi a beszélô helyzetét, állapotát.
A negatív jövô és a negatív múlt egymást kölcsönösen meghatározza. A két determináció
eredménye, a jelen is negatív. A három szembesített idô negativitása azonban más-más
minôségű: a jôvôjé létvonatkoztatású, a múlté erkölcsi, az összegzô jelené létvonatkoztatású is
és erkölcsi is, de a kettôt egybefogva fôleg érzelmi. A cselekvés intenzitásának foka is más az
egyes idôsíkokban: a múltban a legnagyobb, a jelenben csak passzív része a történésnek, a
jövôben pedig a cselekvôképessége egészen elvész. A meghatározott befejezettség
tudomásulvételével szemben az egész versen keresztülhúzódik egy másik érzés, a szabad
lehetôségek hitének a vágya. Az önmegszólító versekben a költô még küzd a helyzettel, vagy
vívódó drámai vitát folytat önmagával a helyzetrôl. Itt már túl van a küzdelmen, minden
befejezett és világos. A beszélô magatartása tudomásul vevô. A vers hangneme elégikus.
Íme, hát megleltem hazámat...

Az Íme, hát megleltem hazámat.. kezdetű költemény is összegzô vers, de ennek

alapmagatartása már a búcsúzásé. A végsô megnyugvás szavaival veszi tudomásul a költô,
hogy nem térhet ki sorsa elôl. Ebben a valószínűleg utolsó versében már nem vádolja önmagát
sorsának alakulásáért, inkább a világ rendjét okolja. A verskezdés egy meditáció eredményét
összegzi: Íme, hát megleltem hazámat, Ez a megvilágosodás, felismerés a vers alapmondata. A

költô meglelt hazája a sírhely, de már halálának sincs értelme. De csak a maga sorsát tudta
menthetetlenül tragikusnak, az emberi közösség számára megôrizte a reményt. József Attila
embertelen korban, egy emberidegen világ mind nagyobb terhével küzdve törekedett teljes
emberi és költôi élet megvalósítására. Léthelyzeteit a teljességvágy, az árvaság érzése, a
szeretetvágy, a társkeresés határozta meg. Nem tudott megbékélni az emberi világ, a társadalom
értelemellenes szerkezetével, s költészetével azon munkálkodott, hogy az öntudat, az értelem
rendjének tiszta törvényeit állítsa az emberek elé. A valósággal való illúziótlan szembenézés
bátorsága s az emberi magatartás megôrzésére való törekvés egyik legfôbb jellemzôje
költészetének. Költészete nem száraz és nehézkes gondolati líra: a játékosság, a groteszk
kedvelése, a játék mint a szép emberi élet része mindig jelen van költészetében, amelyben a
játékosan szabad képzettársulás a fogalmazás pontosságával társul.
XVIII. TÉTEL
Radnóti Miklós (1909-1944)
Életpályája:
1909-ben Budapesten született zsidó értelmiségi családban. Születése anyjának és

ikertestvérének életébe került. 30 éves korában írt Ikrek hava című művében lírai hangvételű
önéletrajzában számolt be arról, hogy mennyire gyötörte az önvád, hogy életét két halottal
kellett megváltani. 1921-ben apja is meghalt, textilkereskedô nagybátyja nevelte. Radnóti
1927-ben kereskedelmi érettségit tett, azután egy csehszlovákiai textilipari fôiskolán tanult.
Hazatérve 1930-ban beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára. 1934-ben
irodalomtörténetbôl doktorátust szerzett, de tanári állást ne kapott. Egyre erôsebbé vált
veszélyeztetettségének, üldözöttségének tudata. A fôvárosba költözött, fordításokból, alkalmi
munkákból tartotta fenn magát. 1935-ben házasságot kötött Gyarmati Fannival. Elsô köteteiben
versei nagyjából ugyanazt a verseszményt, az ún. újklasszicizmust követik, amely Babits
nyomán költészetünkben kialakult. Elsô köteteiben, a Pogány köszöntô, az Újmódi pásztorok
énekében egyszerre és egymást váltva jelennek meg az idillek és az elégiák. A költô
szomorúságát az elégiákban fejezte ki, a természet és a szerelem idilljében keresett otthont,
vigaszt. A Lábadozó szélben az idill mellett már a lázadás hangjai is megszólalnak, a természet
jelenségei közéleti, forradalmi jelentést hordoznak. Az Újhold versei már a világ fenyegetô
megváltozásáról adnak hírt, a halálsejtelem érzése szövi át ôket. A költô magányosan áll az
ellenséges világban és csendes szívós ellenállásra készülôdik. Szorongását a szerelem érzésével
próbálja oldani. A halál azonban minduntalan megjelenik a tájban, belopózik a szerelmi
boldogságba, az idillbe is. Az 1936-ban megjelent kötetének címe: Járkálj csak halálraítélt!
Ebben költészetének meghatározó motívuma már a halálközelség gondolata lett. A költô
legmélyebb kétségbeesésén és félelmén túl írja verseit, a halál fenyegetését tudomásul veszi,
számol vele, és úgy fogadja el saját sorsát és végzetét, hogy el is szakad tôle, fölébe is
emelkedik. A címadó vers a tiszta, kemény férfierkölcs követelményét fogalmazza meg: a
költônek most nemcsak tiszta erkölcsűnek és ártatlannak kell lennie, hanem harcosnak is. A
szöveget a belsô feszültség hatja át, mely a világ és a lélek szembenállásából fakad. A Meredek
útban a rossz iszonyata, a rém már mindenütt jelen van. A béke, a természet is nyugtalan
feszültségekkel, ellenséges indulatokkal telítôdik. A költô döbbenten tájékozódik a
fenyegetéssel teli világban. Erkölcsi követelménynek érzi, hogy rendezett művet hagyjon hátra:
most már véglegesen visszatér a klasszikus hagyományhoz, a letisztult formához, az arányos és
fegyelmezett kompozícióhoz. A Meredek útban jelent meg Radnóti elsô eclogája. A költôt
1937-ben felkérték, hogy vegyen részt Vergilius eclogáinak magyarra fordításában. A
kilencediket fordította le. Aztán maga is alkalmasnak érezte ezt a formát arra, hogy benne az
embertelen kort, boldogságvágyát és veszélyeztetett helyzetét kifejezze. Ezekben a pásztori
költeményekben a költô idillikus érzése és tragikus tudata egységbe forr össze. A ciklus egy
elôhangból és nyolc eclogából áll, az egyes darabok 1938-1944 között születtek.
Kötetei:
Pogány köszöntő - 1930
Újmódi pásztorok éneke - 1931
Lábadozó szél - 1933
Újhold - 1935
Járkálj csak halálraítélt - 1936
Meredek út - 1938
Tajtékos ég - 1946
A. A XX.századi költősors megjelenítése verseiben

A Negyedik eclogában reménytelenül ír saját életéről “ szabad szerettem volna lenni / s őrök
kísértek végig az úton .“Ebben a versében a Költő és a Hang beszélgetnek ,a költő élete, sorsa
negatívumait sorolja fel, és a Hang mint ellensúlyozásként a pozitív dolgokat sorolja fel.
A Nem bírta hát ... c. versében megtalálhatjuk Radnóti ars poeticáját, ami saját
elkötelezettségét is mutatja:
“ Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
emez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd a szívedben. Éld e rossz világot
és midig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen. “
( 1944 )
B. Az idill és a halál kifejezése költészetében
Már az első köteteiben a Pogány köszöntőben (1930) és az Újmódi pásztorok énekében is

megjelennek az idillek, melyek egyszerre váltják magukat az elégiákkal. Itt az idilleknek az volt
a szerepe, hogy bennük keresett a költő vigaszt ,főképp a természet és a szerelem idilljében.
A Lábadozó szélben (1933) már az idill mellett a lázadás hangjai is megszólalnak,a természet
jelenségei közéleti,társadalmi jelentést is hordoznak.
Az Újhold (1935) verseit már a halálsejtelem érzése szövi át.A halál minduntalan megjelenik a
tájban,belopódzik a szerelmi boldogságba ,az idillbe is.
A Járkálj csak halálraítélt c. kötetében (1936) már a költészetének meghatározó motívuma a
halálközelség gondolata lett.A természet világát is felforgatta a kívülről érkező fenyegetés.
A Meredek útban (1938) a rossz iszonyata a rém már mindenütt jelen van.
A Tajtékos ég anyagában,melyet már csak halála után jelentettek meg,a haláltudat felfokozza az
élet szeretetét,a költő itt is a természet és a szerelem békéjében keres menedéket.Verseinek nagy
részét a leírhatatlan nyomor és kiszolgáltatottság állapotában írta.
Élete vége felé Radnótit egyre gyakrabban foglalkoztatta az emberhez méltó halál gondolata.Az
Álomi tájban is ezzel barátkozik,az elképzelt táj nosztalgikus képe közelebb hozza a költőhöz a
szelíd ,méltányos véget.
Az idill és a halál képe megjelenik az A la recherceben is.A halál képe a háború tragédiájából
ered, a költő visszasírja a régi szép időket,gyászolja az elhullottakat.Az idill képe a vers utolsó
sorában jelenik meg “távoli erdők“ és “ idegen legelők “ képében.
Az Erőltetett menetben szintén előkerül a közelgő halál és a vágyott idill motívuma.Ezt a
versét Radnóti a bori táborban írta .A költemény két részből áll.Az első részben már az első sor
elárulja a menetelő rabok lelki állapotát akik mégis ragaszkodnak az életükhöz.Majd az első rész
második felében a rab költő minden reményét szétzúzza
“ ... Pedig bolond a jámbor.mert az otthonok
fölött már csak a perzselt szél forog,
hanyadtfeküdt a házfal,eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka. “
A költemény másik fele is érvelés ,de ez az élet mellett szól.A költő a feladás kegyetlen
érveivel szemben a kitartás érveiként használja fel az idilli otthon képét,vagy szerelmének
Fanninak a képét.Azonban az idill képei is visszautalnak a pusztulás, a halál képeire.
“ ... Ó hogyha hinni tudnám “
A halál képe a második, reménykedő részben is benne van.Itt a költő a “ szép halál“-tól várja a
megváltást,egy olyan haláltól ami az emberhez méltó.Rettegattól a haláltól ami emberekhez nem
méltó és ami valószínűleg rá vár.Végül azonban a költő a kitartás mellett dönt,ezt árulja el az
utolsó sor:
“ Ne menj tovább, barátom,kiálts rám! s fölkelek! “
Tajtékos ég
Utolsó kötetének, a Tajtékos égnek anyagát még maga a költô állította össze, de az csak
halála után 1946-ban jelent meg. A haláltudat felfokozza az élet szeretetét, a költô most is a
természet és a szerelem békéjében keres menedéket. Verseinek egy részét a leírhatatlan
nyomorúság és kiszolgáltatottság állapotában, minden emberi és költôi lehetôségektôl
megfosztva írta, ezek a versek mégis harmóniát sugároznak.
Negyedik ecloga
A Negyedik eclogában a költô szenvedélyes szabadságvágya szólal meg. Radnóti itt már
eltávolodott a vergiliusi példától, nem alkalmazta a pásztori műfaj kellékeit. A költeményben a
Költô és a Hang beszélgetnek, a párbeszédes forma azonban most is a költôi én belsô drámáját
szólaltatja meg. A Költô reménytelenül, csüggedten szól életérôl:
Szabad szerettem volna lenni mindig
s ôrök kísértek végig az úton
A Hang bátorítja, bizakodva idézi a Költô életének sikereit, szép emlékeit. A Költô az emberlét
tragikuma ellen tiltakozik:
Hegy lettem volna, vagy növény, vagy madár
A rabságból csak a közeledô halál szabadítja majd meg:
Szabad leszek, a föld feloldoz
De addig - mondja a Hang - az égre írj, ha minden összetört! Ez a gondolat Radnóti utolsó
korszakának meghatározójává válik.
A la recherche
Az A la recherche címe Proust regényére utal. A költô is az eltűnt idôk nyomában jár.
Feltör benne a fájdalom azokért akiket a háború elragadott. De az élôket is felidézi, ôket is
megnyomorították a háború évei. Ezzel a nosztalgikus emlékezés szelíd békéje átadta helyét a
bekövetkezett tragédia szörnyű képeinek. A nosztalgia és tragédia egymást váltó dallama most
már összefonódik, hogy együtt fejezzék ki a veszteséget, mely immár jóvátehetetlen és végleges.
A vers szomorú hangulatát nem oldja fel a befejezés sem, de az utolsó sorok csendes fájdalma, a
távoli erdôk és idegen legelôk nyugalmas képei mégis valami megnyugvást hoznak.
Razglednicák
A Razglednicák rövid helyzetképek a tájról, az emberekrôl, a költô is sorsról. Az elsô
még az Erôltett menet közelében készült, az utolsó pedig a költô kivégzése elôtt. Az elsô a
háború ijesztô valóságával a szerelem fénylô állandóságát állítja szembe. A második
razglednicában a valóság és az idill képei kerülnek egymás mellé. A költô az égô házak és a
riadt parasztok képérôl a vizet fodrozó parasztlányra és a birkanyájra fordítja figyelmét.
XXI. TÉTEL
Az antikvitás irodalma
(Görög dráma: Antigoné)
A drámai műfaj:
A dráma a líra és az epika mellett az irodalom harmadik műneme.A drámai mű egy eseménysort
ábrázol, de az eseményeket,a szereplők jellemét,gondolatait ,egymáshoz való viszonyát az
alakok párbeszédeiből,dialógusaiból, monológjaiból ,tetteikből ismerhetjük meg.A drámai
esemény jelen időben bontakozik ki az alapszituációból.Ez a szituáció a drámai
hősöket,szereplőket drámai harcra készteti.A dráma rendszerint sorsfordulatot bemutató
mű,cselekménye sűrített,gyakran szemben álló erők konfliktusa áll a középpontjában.A dráma
színpadra szánt alkotás,tehát nincsenek benne tájleírások ,külső jellemzések,ezeket a háttérben a
díszletek ,vagy a színészek pótolják.A drámai alkotás értelmezése a színészi alakításban valósul
meg.A színészi akció és dikció ( a színész beszéde,a helyzetnek és megformált alaknak
megfelelően elmondott drámai szöveg ) a megjelenítés legfőbb eszközei.
A tragédia:
A dráma egyik műfaja a tragédia.A tragikum olyan értékszerkezet amelyben hirtelen
értékveszteség ,értékpusztulás következik be.Ez a cselekmény szintjén a tragikus hős / hősök
halálában vagy lelki összeomlásában nyilvánul meg.A tragikus hős pozitív erkölcsi értékeket
képvisel,vállalja a harcot az ellenerőkkel szemben,és küzdelemben bukik el.
A görög dráma kialakulása:

Athén Periklész idején érte el fejlődése csúcspontját:olyan politikai jólétet és annyi politikai
szabadságot biztosított szabad polgárai számára,mint egyetlen más korabeli állam sem.A
szellemi élet központja lett.
A gyorsan változó világ tudatosította az örökös változás gondolatát az emberekben,a biztonság
az állandóság,a mozdulatlanság hiányának az élményét.A görög dráma eredete vallásos
szertartásokhoz,elsősorban Dionüsszosz ünnepéhez kapcsolódik.Évente többször is tartottak a
szőlőművelés ,a bor és a mámor istenének tiszteletére ünnepeket és ekkor 50 ifjúból álló kórus
kardalokat énekelt az isten mitikus sorsáról.
Az első lépés a dráma felé az volt mikor a karvezető kivált a karból és önnálló részletet
elmondott az isten életéből.Az első színész felléptetése Thepszisz nevéhez fűződik.Ezt először
Aiszkhülosz emelete kettő főre,így a kar szerepe csökkent,és a párbeszéd került a
középpontba.A 3 színészt és a díszletezést Szophoklész vezette be.A dráma témája is
megváltozott már a trójai,mükénéi,thébai mondakörből merítettek témát az írók.Minden évben
március-áprilisban került megrendezésre a drámai verseny,a Dionüsszosz ünnepen.
A színházakat rendszerint domboldalra építették,és akár 20-30.000 embert befogadására is
képesek voltak ezek az építmények.Középen helyezkedett el az orkhesztra ( “ tánctér “ )ide
vonult be a kórus,följebb volt a színpad ami igen keskeny volt 2-3 szereplő fért el rajta.Mivel ez
ilyen keskeny volt,a szereplők nem mozogtak sokat,és mivel a nagy távolság miatt
mimikájuknak sem volt nagy szerepe,így maszkot hordtak.A maszk miatt a női szerepeket is
férfiak játszották el és akár egy színész több szerepet is eljátszhatott.
Az előadások egész nap tartottak amíg a nap fent volt.A közönség véleményét mindig hangosan
kinyilvánította.
Az i.e. 5. századi attikai tragédiák szabályos részekre voltak tagolhatók:
- prologosz a főhős monológja vagy két színész dialógusa ami megnyitja az előadást.
- parodosz az első kardal mikor bevonul a kar az orkhesztrára
- sztaszimon ezek a későbbi kardalok
- epeiszodion a dráma párbeszédes része ami két kardal között foglal helyet
- exodosz utolsó kardalt követő dialogikus rész
- exodikon a mű tanulságát összefoglaló rész amit a kar énekel miközben levonul
- kommosz a szereplő(k) karral folytatott párbeszéde
Az i.e. 5. századi athéni nagy drámaírók közül 3 író nevéhez fűződik a legtöbb
mű,Aiszkhüloszéhoz, Szophoklészéhoz és Euripidészéhez.
Választott tragédia:
Szophoklész :Antigoné
A tragédia a thébai mondakörhöz kapcsolódik.
Az események színhelye Thébaiban,a királyi palota.Itt zajlanak le a szócsaták a szereplők
között a valóságos tettek azonban máshol történnek meg,ezekről az őr vagy a hírnökök
elbeszéléseiből értesülünk.A cselekmény időtartalma mindössze néhány óra.
Előzmények:
Oidipusz királynak vérfertőző frigyéből négy gyermeke született 2 fiú Polöneikész és Eteoklész
2 lány Antigoné és Iszméné .Oidipuszt azonban átok sújtotta és halálakor ő maga is megátkozta
fiait is akik a harc során ellene fordultak.Oidipusz két fia megpróbálta elkerülni átkát és
megegyeztek,hogy felváltva fognak igazságosan uralkodni.Eteoklész azonban megszegte az
egyezményük és testvérét elűzte Thébából.Polüneikész az argoszi királyhoz menekült akinek
lányát elvette feleségül,a király pedig megígérte neki,hogy visszasegíti őt a trónra.A két testvér
háborúban megölte egymást a thébai trón pedig Kreóné lett aki Iokaszté a volt királyné testvére
volt.
Az első karének ujjongva köszönti az új királyt Kreónt.

A prologoszban megismerhetjük az előzményeket és a kiinduló helyzetet ( expozíció ) .Itt
jelenik meg a drámai szituáció ami a drámai harc oka is lesz: Kreón király megtiltja,hogy
Polüneikészt eltemessék,mivel szerinte hazaáruló.Aki a parancsot megszegi arra halálbüntetés
vár.Ez a parancs ellentmond az istenek íratlan törvényével - azaz a lelkiismeret és emberség
parancsával - szembesíti vele az uralkodó törvényét.A két lánytestvér Antigoné és Iszméné
másképp döntenek a drámai helyzetben: Antigoné a lelkiismerete szavára hallgat és eltemeti
tesvérét,Iszméné azonban megijed a tett következményeitől és nem száll szembe Kreón
szavával.Iszméné jelleme nem drámai jellem ,ő nem áldozza fel saját sorsát valaki másért,valami
erkölcsileg tiszta és szép dologért.Antigoné azonban rögtön dönt ,tudatosan megy “ szép halála
felé “.
Az 1. epeiszoidonban megkezdődik a bonyodalom.Kreón király első trónbeszédében
összefoglalja politikai programját ,a város felvirágzását akarja mindenek előtt.Kreón fölényes
beszédéből kiderül,hogy ő minden szavát mint megfellebezhetetlen igazságot tartja
számon,megrészegedett saját hatalmától.Első rendelete:Polüneikészt nem szabad eltemetni.Ez
lényegében semmi célt nem szolgál mindössze hatalma fitogtatására jó,hisz a halott királyfi
eltemetése minden embernek kijáró jog.Azonban még el sem hangzottak első rendeletének
szavai már meg is szegték azt,az őr jelenti,hogy eltemették Polüneikészt.Kreón nem tudja,hogy
Antigoné volt a tettes,azonnal elfogatási parancsot ad ki és halálra ítéli a lázadót.A karvezető

óvatosságra inti Kreónt,óvja őt az istenek haragjától,azonban ő csak a saját feje után megy
balgának nevezi a karvezetőt.
Az első sztaszimón Szophoklész egyik leghíresebb kardala,az ember dicsőségéről szól.
A 2. epeiszodionban egymással szembekerül és összecsap a két főszereplő.Kreón először
megpróbálja rávenni Antigonét,hogy mondja azt,hogy nem ismerte a rendeletet amit
megszegett,de Antigoné büszkén kiáll és vállalja tettét,meg van győződve tette
helyességéről.Kreónból csupán a sértett gőg szól dühében Iszménét is halálraítéli,aki vállalja a
vértanúságot.Antigoné visszautasítja Iszménét,nem tudni miért tesvéri szeretetből vagy mert
megveti őt mert gyáva volt.Új szál is fonódik a tragédiába,megtudjuk Antigoné Haimón
menyasszonya aki Kreón fia.
A 3. epeiszodionban megjelenik Haimón.Próbálja apját kérni ,hogy kegyelmezzen meg a
menyasszonyának,de Kreón már nem hallgat senkire,hajthatatlan,pedig be kell látnunk,a királyfi
eltemetése semmiképp sem szolgálhatja a város érdekeit..Kreón érvei itt már csak személyes
jellegűek,önzőek.Már nem hallja a nép szavát,sőt saját fia mikor azt mondja neki,ha Antigonét
megöli mást is megöl ( itt arra gondol,hogy akkor ő is öngyilkos lesz ) azt még fenyegetésnek is
veszi.Hogy fiát gyötörje a lányt előtte akarja kivégeztetni.Kreón észreveszi,hogy magára maradt
ezért első megingásában Iszménének megkegyelmez.
A kar látva,hogy Haimón a halálába rohan Erosz hatalmáról ánekel,megsiratják Antigonét.
A 4. epeiszodionban Antigoné alakja megtelik nőiességgel,ahogy megy szép halála
felé.Elbúcsúzik otthonától,hazájától.Elhurcolják,és ezen a ponton látszólag úgy tűnik,hogy
Kreón győzött.
Az 5. epeiszodionban megjelenik Tieresziász alakja aki egy vak jós.Megbizonyosodhatunk
róla,hogy ő így vakon is jobban látja a kialakult helyzetet mint az elvakult , gőgös király.Kéri
,inti a királyt,hogy tegye jóvá tévedését,el kell temetni Polüneikészt : “ Ki úgyis meghalt,azt
minek megölni még? “Kreón ekkor is összeesküvésre gyanakszik,durván sértegeti a jóst.Itt
alakul ki a drámai tetőpont ( krízis ) ,Teiresziász elfordul a királytól,de hátrahagy neki egy
utolsó rossz jóslatot: a halottakért saját fiával fog fizetni,és házát sírás és jajveszékelés fogja
betölteni hamarosan.Kétségbeesve fordul a karvezetőhöz,aki gyors cselekvésre ösztönzi,és végül
Kreón meggondolja magát,szabadon engedi Antigonét,eltemethetik Polüneikészt.Itt még van
remény,hogy időben közbelépnek és megmenekül a hősnő a haláltól.
Az exodoszban következik be a végkifejlet a katasztrófa.Hírnökök hozzák a
hírt,Antigoné,Haimón és Eurüdiké meghalt.Kreón lelkileg összeroppan,saját halálának a napját
kívánja.Az exodikon a gőg elítélésével a bölcs és józan belátás dícséretével zárja le a tragédiát.
Az Antigoné központi kérdése,hogy mit tegyen az ember ha a lelkiismeret parancsa szembekerül

a zsarnoki hatalom parancsával.Antigoné a lelkiismerete szavára hallgatott,ez okozta tragikus
bukását,ez az átlagon felüli emberré emelte,ettől vált tragikus hőssé.Kreónt korlátlan királyi
hatalom tette méltó ellenfelévé,azonban Antigoné nem Kerón ellen harcolt,nem akarta
megdönteni a hatalmát.
XXIV. TÉTEL
Shakespeare (1564-1616) és Moliére (1622-1673)
Shakespeare élete:
Shakespeare életéről nem sokat tudunk, az adatok hiányosak és gyakran pontatlanok. Születési
helye Stratford-upon-Avon, egy falusias kisváros. Anyja földbirtokoslány volt, édesapja gazdag
polgár. Shakespeare 18 éves korában, 1582-ben vette feleségül a nála 8 évvel idősebb Anne
Hathawayt, akitől három gyermeke született. 1585-86 táján hagyta el családját, és Londonba
költözött. Itt kapcsolatba került a színházzal, s egy 1592-es adat már sikeres fővárosi színészként
és drámaíróként említi. Az 1599-ben épült Globe Színháznak főrészvényese volt, s időközben
meg is gazdagodott. 1607 után felhagyott a színészi mesterséggel, s egyre több időt töltött
Stratfordban. Utolsó éveiben már elzárkózott a világtól, s szülővárosában halt meg, a
hagyomány szerint születésnapján 1616. április 23-án.
Írói pályaképe:
Eleinte régebbi darabok átdolgozásával foglalkozott, de pályakezdésének művei is jórészt
átdolgozások. Drámaírói pályájának első felére 22 darab esik: a VIII. Henrik kivételével az
összes királydráma regényes színművek és vígjátékok mint a Szentivánéji álom , Velencei
kalmár , Ahogy tetszik és a Vízkereszt.1593 - ban jelentette meg Venus és Adonis című
“mitológiai románcát“.Rá egy évre a Lucretia meggyalázása c. elbeszélő költeményét.Ekkor
írhatta szonettjeinek legnagyobb részét.Lírai verseinek legfőbb témája a barátság és a szerelem
volt.154 szonettje 1609-ben látott napvilágot.Pályájának második felében világszemlélete
komorabbá vált.Művészete ekkorra ért be igazán.Kiemelkedő darabjai a Julius Caesar, a Hamlet,
Troilus és Cressida, az Othello, Lear király, Macbeth és az Antonius és Kleopátra.Pályája végén
új drámatípust teremtett,a Téli rege és A vihar innen valók.
Moliére élete:
A Moliére irói álnév, valódi neve Jean-Baptiste Poquelin. Apja királyi kárpitos volt, anyját
korán elvesztette. Jogot végzett, de az ügyvédi pálya nem érdekelte, és színész lett. Egyéves
sikertelen párizsi szereplés után másfél évtizedig Dél-Franciaország városait járta saját
társulatával. 1658-ban tért vissza a fővárosba. XIV. Lajos kedvence lett. Tartuffe című
komédiája körül lobbantak fel az indulatok. A félig kész háromfelvonásos művet 1664-ben
mutatta be a királyi udvar előtt. A jezsuita vezetés alatt álló Oltáriszentség Társulat azonnal
támadni kezdte, s végül a párizsi érsek követelésére a király kénytelen-kelletlen betiltotta a
darab előadását. Hosszú harc után csak 1699-ben odotta fel a tilalmat. A darabot, mely az
átdolgozás után öt felvonássá egészült ki, ettől kezdve elsöprő sikerrel játszották. 1665-től
betegeskedni kezdett. A tüdővészben szenvedő Moliére a Képzelt beteg egyik előadásán lett
rosszul, s néhány órával később meghalt.
A. Moliére egyik vígjátékának bemutatása , értelmezése
A komédia
A komédia a dráma műnemébe tartozó műfaj.Uralkodó esztétikai minősége a komikum , olyan

értékszerkezet , melyben értékhiány lepleződik le , vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá.A
komédia hősei az átlagosnál kisszerűbb alakok,akik negatív tulajdonságaiknak nincsenek
tudatában,vagy ezeket a negatív tulajdonságokat értékesként tüntetik föl.A komédia során ez az
értéktelenség lelepleződik,az értékvesztés nyilvánvalóvá válik.A komédia igazsága nem a

történet hitelében,hanem a leleplezében nyilvánul meg: a hamis látszat alól előtűnik a valódi
lényeg.
Választott vígjáték : Tartuffe
Moliére egyik legjobban sikerült vígjátéka volt a Tartuffe: egy rokonszenves , jómódú polgári
családba beférkőzik egy démoni gazember,körmönfont ravaszságával,mindenre elszánt
aljasságával majdnem a végső romlásba taszítja őket.
A színhely az egész mű során Orgon párizsi házának szobája, a vígjáték mindössze néhány órát
ölel át,egy napon játszódik le.Ebben a műben Moliére az álszenteskedés,a farizeusság
társadalmilag különösen veszzélyes bűnét leplezi le..Tartuffe az őszinte vallásosság pozitív
erkölcsi értékeit használja fel céljai elérésére,és ezzel sikerül egy ideig megtévesztenie Orgont, a
családfőt és Pernelle asszonyt akik a vallásosság erényeit viszik túlzásba,naiv
hiszékenységükkel esnek Tartuffe csapdájába.
Az első felvonásban belecsöppenünk egy családi veszekedésbe,melyben a két főszereplő
kivételével mindenki részt vesz.Pernelle asszonyság dühös szidalmak közepette elhagyja orgon
házát.A veszkedésből megtudhatjuk,hogy nagyjából ki kicsoda a családban.Elmira a
menye,Orgon felesége,unokái Damis és Mariane, de Elmira nem az ő anyjuk.Cléante Elmira
bátyja,Dorine pedig a komorna.A legszélsőségesebb nézetek már itt is Tartuffe körül csapnak
össze.Pernelle asszony csodálja őt, a megtestesült jóságnak tartja,vele ellenben az egész család
átlát Tartuffe álszentségén,nem dőlnek be vallásosságának.Dorine és Cléante beszélgetéséből
megismerhetjük Orgon jellemét is,ő is túlságosan fanatikusan vallásos,valóságos bolondja az ő
Tartuffjének, aki már szinte egy egész vayont szedett ki belőle.Orgon színre lépése igazolja a
róla elmondottakat,2 nap távollét után hazatér,és nem családja hogylétéről érdeklődik,hanem
rögtön azt szeretné tudni mmi van Tartuffe-al.Cléante az úgynevezett rezonőr szerepét kapta a
vígjátékban,ő mindent tárgyilagosan lát mértékletesen tud ítélkezni,vallásos,de ugyanakkor nem
olyan fanatikus mint Orgon,átlát Tartuffe cselszövésén.
A drámai bonyodalom megindul a 2. felvonásban.Orgon elárulja nagy tervét:Marianet feleségül
kívánja adni Tartuffehöz,csak ,hogy kedvencét közelebb kösse a családhoz.Mariane ugyan
ellenzi a kényszerházasságot nem mer ellenkezni apjának,nem mer kiállni szerlméért.Így Orgon
döntése szétzúzza mariane és Valér szerelmét és közvetve Damisnak is árt , hisz ő Valér hugába
szerelmes.A gyámoltalan Marianet Dorine téríti észhez kis trükkjével,először pozitív színben
tűnteti fel Tartuffe-öt,hogy a szerelmeseket ellenállásra ösztönözze.Végül ez így is lesz,Mariane
csak látszólag megy bele a házasságba,hogy időt nyerjen.
A 3. felvonásban végül színre lép Tartuffe is.Eddigi ismereteinken is túltesz
álszentsége,megjelenése már szinte komikus.Rögtön meg is kezdi álszenteskedését,mikor
letakarja Dorine keblét egy kendővel,a komorna azonban ügyesen replikázik,megszorongatja
Tartuffe-öt.Az itt található fajtáját a komikumnak,amely egy szereplő jelleméből következik
jellemkomikumnak nevezzük.
Az események Tartuffe megjelenése után felgyorsulnak.Először is Tartuffe saját hatalmában
bízva titkon szerelmet vall Elmirának,azonban kihallgatja őket Damis.Damis beárulja ezt az
apjának,aki hitetlenkedve hallgatja,majd Tartuffe ravaszságával ismét kivágja magát.Magára
vállaja a bűnt,sőt minden rosszat a világon és ezt olyan meggyőzően csinálja,hogy Orgont
sikerül megtévesztenie.Orgon kitagadja fiát a családból és minden vagyonát Tartuffera
hagyja,lányát még aznap hozzá akarja adni az álszenthez.
A hihetetlenül ravasz Tartuffe-öt végül Elmira cselszövése leplezi le.Magához hívja Tartuffeöt
és Orgont egy asztal alá bújtatja,hadd hallja,milyen is valójában Tartuffe.A megtévesztésen
vagy félreértésen alapuló helyzetet,melyben a komikus hős csapdába keül,helyzetkomikumnak
nevezzük.Tartuffe végülis lelepleződik,Orgon kitagadja őt a családból.De ekkor már
késő,Tartuffe kezében a hatalom,ő tagadja ki az egész családot immáron a saját
házából.Ráadásul Orgon élete is a kezében van,ugyanis Orgon egy kazettát bízott
Tartuffere,melyben egy politikai menkült,titkos felségáruló iratai voltak.ha ez nyilvánosságra jut
Orgont könnyen halára is ítélhetik.Már minden késő megérkezik a Lojális úr,közli a
családdal,hogy holnapig kapnak időt a kilakoltatásra.
S ekkor jön a komédiák váratlan fordulata,mikor minden jóra fordul,Tartuffe megjelenik egy
rendőrtiszt tásaságában aki nem Orgont hanem Tartuffe-öt tartóztatja le,mivel ő egy királyi által
körözött szélhámos.
Elgondolkodtató,hogy az író miért pont így fejezte be a művét,a legvalószínűbb a megoldások
közül talán Moliére és az udvar jó kapcsolata lehetett.Az írónak muszáj volt jó színben
feltüntetni az igazságszolgáltatást.
B. Shakespeare egyik tragédiájának elemzése
Az angol reneszánsz
Anglia a 16. század végére Európa nagyhatalma lett,a szigetország egyedüli ura volt a
tengereknek,miután legyőzte a spanyolokat.Megindúlt a gyarmatosítás,gazdasága rohamosan
nőtt.Az uralkodó ezidőtájt Erzsébet királynő volt.A gazdasági sikerek ,a jólét,az átmeneti belső
nyugalom kedvezett a tudományok és az irodalom fejlődésének,szaporodtak az iskolák,a
könyvnyomtató műhelyek,új színházak épültek.A kultúrának ezt a századvégi korszakát
nevezzük angol reneszánsznak.
A dráma a reneszánsz idején csak Angliában lett vezető műfaj a 16. század végén.Ennek oka
valószínűleg az,hogy a történelmi - társadalmi változások , polgárság és az arisztokrácia
küzdelmei itt hatoltak e korban a legmélyebbre.Angliában lehetett leginkább érzékelni a
közelgő polgári forradalom előszelét.Ennek a korszaknak szinte a dráma volt az “anyanyelve“.
Shakespeare színpada:
Shakespeare színpada a középkori színjátszásból fejlődött ki.A középkorban kialakult drámai
műfajok igyekeztek mindent megmutatni a nézőnek.A történet ,a drámai cselekmény laza
epizódok láncolataként hömpölygött.A Shakespeare-i dráma nem ismerte a hangulati egységet,a
drámai sűrítést, a kiélezett konfliktusokat sem.Jellemző volt rá az örökös helyszínváltozás,illetve
a különböző helyszíneken egyidejűleg bemutatott eseménysorozat.Voltak
misztériumdrámák,amik dramatizált formában adták elő ,lehetőleg minél teljesebben az egész
bibliai történeteket.A mirákulum a szentek életét,csodáit,szenvedését,válogatott
kínzásait,vértanúhalálát vitte színre.A moralitás történeteiben a megszemélyesített
jellemvonások ,az erények, a bűnök viaskodtak az emberi lélekért.A 16. századi Angliában a
színjátszásnak már nem a vallásos ismeretterjesztés volt a célja.Sok színház épült ezek közül a
legnevezetesebb az 1599-ben épült Globe Színház.Nappal természetes világosság mellett
tartottak benne előadásokat.A színpad jellegzetes hármas beosztása tette lehetővé a színterek
gyors váltását,a tér és időbeli távolságok merész áthidalását.A három oldalról nyitott színpad
benyúlt a földszinten álló közönség sorai közé.Ez volt az ún. előszínpad.Itt zajlottak le pl. a
Rómeó és Júlia utcai verekedései.Az előszínpad mögött volt egy a három oldalról zárt terem , a
hátsó színpad.A színpad fölötti erkélyen vagy felső színpadon mutatták be azokat a jeleneteket
amit hegyeken vagy magasabb helyeken játszódtak.Nem voltak díszletek,egy-egy szín előtt a
bevezető sorok vagy a színészek párbeszéde árulta el a helyszínt és az időt.A színdarabokat
egyfolytában játszották , nem voltak felvonásközti szünetek.A drámák nem felvonásokra
tagolódtak hanem színekre.A női szerepeket itt is férfiak alakították.A középkori drámákból
elsősorban a tér és az idő szabad kezelése , a hangulati ellentétesség , a hangnemek kevertsége
őrződött meg az angol reneszánsz színjátszásban.Az egyes darabok komor fenségét közbeékelt
ún. clown jelenetek szakították meg mert a közönség megkívánta a felszabadult nevetés
lehetőségét is.
Választott tragédia : Rómeó és Júlia

A szeretet és a gyűlölet a témája Shakespeare fiatalkori művének a Rómeó és
Júliának.Valószínűleg 1594 és 1596 körül keletkezhetett.A tragédia középpontjában a szerelem
áll,az új típusú reneszánsz által felfedezett és hirdetett testi - lelki viszony.Itt hitvesi szerelemről
van szó ami a középkorban addig ismeretlen volt hisz a házasságkötés eddig a családok közötti
megegyezéseken alapult.A fiatalok akaratlanul is szembekerülnek a régi
erkölcsökkel,önkéntelenül is a reneszánsz jellegű szabadságvágy hordozói,hősei lesznek.
A főszereplők itt nem átlagon felüli emberek,ábrándos , kamasz , lobbanékony fiatalember az
egyik és egy 14 éves csitri a másik.A kettejükben fellobanó rendkívüli erelyű szenvedély teszi
őket tragikus hőssé.Már a prológus-szonett is a balsejtelmek atmoszféráját festi fel.A mű
egészén végigvonul a halál és a szerelem összefonódása.Shakespeare olyan világot ábrázol
amely halálra ítéli a szerelmet.
A két család ősi viszálya már-már békévé szelídült Tybalton kívűl már senki sem veszi
komolyan a vak gyűlölködést.Az expozícióban Sámson és Gergely szófacsaró hetvenkedésével
s hencegő hősiességük gyors lelepleződésével indul a darab.A szolgák tréfás kötözködése
váratlan hirtelenséggel csap át majdnem véres küzdelembe ( Benvolio és Tybalt párbaja ).Majd
az egész szembenállás komikumba fullad,mikor a két agg , tehetetlen családfő akar
hálóköntösben egymásnak rontani,de az asszonyok szavára megszeppennek. A herceg
közbelépése és a halálos ítélet lehetősége egy váltással megint komorabbá teszi a hangulatot.
Majd a családok közti harag ismét eltűnni látszik mikor Júlia apja elismeréssel beszél
Rómeóról,de a rá következő napon ismét felizzanak az indulatok és Mercutio és Tybalt meg is
halnak párbajban.
A régi és az új elvek szinte minden szereplőben keverednek egymással Capulet például a
szabad párválasztást támogatja,de mikor lánya előjön ugyanezzel az ötlettel,elutasítja őt és még
az esküvő napját is egyel előbbre hozza.Ez a kettősség érvényes Párisra is.
Rómeó alakját már rögtön a mű elején kiismerhetjük,eléggé sérülékeny érzékeny fiú.A mű
elején Róza után szomorkodik,mivel szerelme a lánnyal nem teljesült be,nem tart barátaival,az
első utcai párbajban sincs benne.Capuleték báljára sem akar elmenni.
Azonban mégis elmegy a bálba és itt kezdődik meg a bonyodalom,hisz nem Júlia és Páris
jönnek össze, hanem Júlia és Rómeó találnak egymásra.Először nem is tudják egymásról,hogy
honnan származnak,majd mikor származásuk kiderül először megijednek,majd szerelmük ereje
ledönti ezt az akadályt.
A dráma fordulópontja akkor jön el mikor az amúgy békés Rómeó bosszúból megöli
Tybaltot.Így már esélye sincs a Capulet lány kezére,sőt még a hercegi paranccsal is
szembeszegült , halál vár rá.Azonban kedvezőek a tanuvallomások és csak száműzik.Az ifjú
szerelmesek még eltöltenek egymással egy éjszakát és ezek után megkezdődik a félreértésk és
tévedések tragédiához vezető sorozata.
Rómeó távozása után Júlia magára marad és döntenie kell sorsa felől.Látszólag belemegy a
kényszerházaságba,de csak azért ,hogy időt nyerjen.Tervet sző,hogy tetszhalálba zuhan és így
nem kell férjhez mennie.A gyógyszer amit kap 42 órára kómába ejti,szülei letemetik.Rómeó
azonban váratlanul hazatér,és mikor meglátja a halottnak tűnő Júliát végez magával.Erre Júlia is
végez magával.
Két gyermekük halála után a két család ráébred gyűlölködésük ostobaságára,de hibájukat már
nem tudják jóvátenni.A tragédia hatása megrendítő és felemelő,megerősíti bennünk azoknak az
értékeknek a tiszteletét amit Rómeó és Júlia képviseltek.
Figyelemre méltó meg a tragédia lírai hangvétele néhol például a hajnali búcsúnál.Továbbá a
tragédia nyelvi virtuózitása is jelentős újítás,ez a fiatalok hencegő szócsatáinál észrevehető.

Kivalo Erettsegi Tetelek Irodalombol

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Kivalo Erettsegi Tetelek Irodalombol

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Forrás: http://www.doksi.

Balassi Bálint élete:

A., a reneszánsz jellegű vallásossága

A magyar reneszánsz irodalom legnagyobb eredményei a szerelmi lírától a drámáig Balassi

Hogy Júliára talála, így köszöne neki

összefoglalása az elôzô négynek, de az imákból kölcsönzött üdvözlés még magasabbra emeli a

A., a magyar barokk jellemzői és fejlődése

Miklós felismeri a Habsburg-dinasztia törökpolitikájának csődjét, és terveket dolgoz ki egy

Csokonai Vitéz Mihály élete:

A., költészetében a felvilágosodás és a népiesség

Rokokó és klasszicizmus a kor költészetében

Verseiben fellelhetô a kor valamennyi művészeti törekvése. A különbözô stílusirányok egymás

A kilencvenes évek politikai élete és a felvilágosodás eszméi ihlették azokat az alkotásait,

A népiesség is fellelhető Csokonai sokszínű művészetében. 1799-ben írta Jövendölés az első

Berzsenyi Dániel élete:

B., az ódák és elégiák Berzsenyi Dániel költészetében

A magyar felvilágosodás irodalma is a politikai és társadalmi életből merítette erőforrásait. A

mozgalomnak köszönhető, hogy a magyar nyelv és nemzeti kultúra az érdeklődés előterében

ért és a fennmaradásért. Megpróbálja motiválni a magyarokat, hogy hasonlóan gondolkozzanak,

Katona József élete:

A., Bánk Bán útja, tragédiája, jellemezd a főhős szempontjából

A felvilágosodás korát megelôzôen hivatásos színjátszás nem volt hazánkban, s ennek

A., a Himnusz elemzése a magyar költészetben

Kölcsey lírai költészete:

C., a romantikus költő és a világ, az ember és a történelem viszonya (Szózat)

B., véleménye az ember céljairól a Csongor és Tünde alapján

A., nagy gondolati költeményei

Az irodalmi népiesség programja:

bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, az erényesek alapvetően pedig a maguk megérdemelt

Forradalmi és politikai költészet

További epikus művei

Ágnest börtönbe veti. A következő versszakokban a börtönről alkothatunk képet. A börtön

Szondi két apródja

Madách Imre élete:

Az ember tragédiája történetének ismertetése

Madách: Az ember tragédiája és Vörösmarty: Csongor és Tünde

A XVIII-XIX. század fordulója körül világképet formáló történelmi események zajlottak le (a

Ars poetica és lírai önszemlélet

A magyar Ugar víziói

versekben az elnyomott szegénység iránti szánalom, az elnyomók gyűlölete, a szegények és

meg az ő ellenpéldái teljesítik a képet. A város legfontosabb helyei a kocsma és a kaszinó.

A., a prófétaszerep vállalása a költészetében

“A szó a tied, a fegyver az enyém,

Politikai és háborús versek

Babitsot nagyon foglalkoztatta a politika és a háború gondolatának témaköre.

Húsvét előtt - 1916

Boldog, szomorú dal

A. Az egységes világkép megteremtésére törekvő József Attila

Ars Poetica (1937)

Az idő lassan elszivárog,

Szép a forrás - fürödni abban!

Más költők - mi gondom ezekkel?

Én túllépek e mai kocsmán,

Nincs alku - én hadd legyek boldog!

És nem fogom be pörös számat.

engem sejdít a munkás teste

S hol táborokba gyűlt bitangok

Én mondom: Még nem nagy az ember.

Más ,keserűbb hangvételű verseiben kosztolányis szavaiban, zsongító dallamában is

( Tudod, hogy nincs bocsánat ...,1937)

S tud gyönyörű, derűs képeket látni, legszemélyesebb érzéseiben képes néptömegek

Úgy kellesz mint parasztnak a föld,

(Már két milliárd ..., 1937)