You are on page 1of 9

 

A számítógépek generációi

Készítette: Horváth Marcell


A számítógépek
• A számítógépek története több generációra
bontható.
• Számítógép minden olyan berendezés, amely
képes bemenő adatok (input) fogadására,
ezeken különféle, előre beprogramozott
műveletek (programok) végrehajtására,
továbbá az eredményül kapott adatok
kijelzésére, kivitelére (output), amelyek vagy
közvetlenül értelmezhetőek a felhasználók
részére vagy más berendezések vezérlésére
használhatóak.
1. Generáció
• Az első számítógépek a 20. század elején kifejlesztett
ENIAC
elektroncsövek alkalmazásával jelentek meg az első
elektronikus számítógépek.
• Ezt az elektroncsöves gépek alkotják melyet 1943-
1946 között építették meg.
• A háborús években szükség volt amely a lövedékek
röppályáját pontosan és gyorsan ki tudja számítani.
• A gép az ENIAC elnevezést kapta 30 tonnát nyomott
akkora volt mint egy ház.
• Az ENIAC építéséhez csatlakozott Neumann János
• A számítógépek elektronikusan működő, tárolt program alapján dolgozik,
sorosan dolgozza fel a program által meghatározott utasításokat.
• A műveletek elvégzéséhez kettes számrendszert használjon, rendelkezzen
kiviteli és beviteli egységekkel és tetszőleges legyen a feladat elvégzéséhez.
ezekkel a feltételekkel épült meg az EDVAC 1949-ben.
2. Generáció

• USA felfedezte a tranzisztort ami kisebb


olcsóbb gyorsabb volt az elektroncsőnél.
 a 2. generációban már alkalmazták is, a
gépek mérete így kisebb lett és sokkal
hasznosabb volt.
• Ezek programozása magas szintű
programnyelvekben történt
3. Generáció
• A 3. generációs számítógépek kialakulását
az integrált áramkör felfedezése tette
lehetővé.
• Az integrál áramkör szilícium lapocskára
helyezett apró elemeket tartalmaz.
• Egyetlen lapocskára 30 ezer darab
alkatrészt tudtak elhelyezni.
• Ez több ezer tranzisztort helyettesített.
• A gépek sebessége jelentősen nőtt és
elérte a másodpercenként 1 millió
műveletet.
4. Generáció
• A 4. generációs számítógépek 1970-es
évek elején jelentek meg. Ekkor a gép
működéséhez egyetlen szükséges
alkatrész egyetlen szilíciumlapkára
integrálták. Így megszületett a
mikroprocesszor.  ennek úttörője volt az
intel ami mai napjainkban is egy nagy
processzorfejlesztő vállalat.
• A gépekbe egyre nagyobb kapacitású
tároló került, több perifériát lehetett
csatlakoztatni hozzá.
• IGM személyi számítógép PC
széleskörben elterjedt
5. Generáció
• A számítógépek fejlesztése nem állt meg.
• Az 1980-as években a sebesség fokozása és a
teljesítmény növelése elkezdték azoknak a
számítógépeknek a kutatását, amelyek egyes
feladatot úgy látnak el, mintha ember végezné el.
• Tehát képesek lesznek majd látni hallani tanulni
beszélni mozogni, ezek fejlesztése napjainkban is
folyamatban van.
Köszönöm a
figyelmet !!!

You might also like