Professional Documents
Culture Documents
Számitógép
Számitógép
A Commodore a VIC–20 sikere után kezdte el fejleszteni az újabb gépet, amely ideiglenesen
a VIC-40 nevet viselte. Ennek fő újdonsága a 64 Kbyte memória és a továbbfejlesztett
grafikus chip volt, amely már valóban csak a megjelenítéssel foglalkozott. A hangképzést
ugyanis másik chip (SID) végezte, amely a maga nemében egyedülálló volt, ugyanis ez volt
az első, „home computer”-be épített különálló hangvezérlő.
A C64 1982-ben az év számítógépe lett. Amikor piacra került, valóságos csodának számított.
E számítógépet akkoriban cseppet sem csak játékgépnek tartották, hanem sok
helyen, Magyarországon kiváltképpen, komoly vállalati alkalmazásokra is használták.
1985-ben jelent meg C128, amely az új fejlesztéseken kívül egy „komplett” C64-et is
magában rejtett, ezért a korábbi programokat is gond nélkül futtatta.
A C64 megjelenése (1982) után pár évvel, a 80-as évek közepén, vagy inkább végén terjedt
el Magyarországon, mivel 1985-ig COCOM-listás volt és sokan csak az évtized végére tudták
összespórolni itthoni viszonylatban igen borsos árát. 1989. január 1. és május 31. között a
Vámhivatal nyilvántartása szerint csak a legálisan behozott gépek száma elérte a 36 000
darabot.