You are on page 1of 13

A százhalombattai rém

Készítette:Nagy Maja
Balogh Lajos élete
• Balogh Lajos 1966-ban született, négygyermekes családban egy báttya és két
öccse volt
• Későbbi vallomása szerint apja rendszeresen verte gyermekkorában egészen
kiskorától kezdve (tisztázatlan)
• Elhalálozott apját is ő ölte meg, de ez soha nem került bizonyításra
• Az első dokumentált erőszakra 8 éves korában került sor, mikor 4 évvel fiatalabb
unokaöccsét verte ok nélkül félholtra
•  1987. július 08. napján kötött házasságot feleségével
• Tanult szakmája festő mázoló volt
• Domináns vezetőként tekintett magára szűkebb környezetében és elvárásokat
támasztott a családtagjai felé, melyek alapján bizonyos norma szerint képzelte el
mindenki viselkedését
• Ez lett a veszte felesége húgának, Balogh Lajosnak ugyanis nem tetszett a 16 éves
lány viselkedése
• Úgy találta, hogy tiszteletlenül, feleselve beszél a szüleivel, ráadásul flegma is.
• Akkor határozta el végleg, hogy megöli, mikor a kamaszlány egy családi
összejövetelen – Balogh szerint – ismét lekezelően válaszolt az apjának.
• 1994. május 4-én besegített a szobafestésben a sógoránál és a korábban kiagyalt
ördögi tervének megvalósításába kezdett.
• Kapóra jött neki, hogy felesége testvére arról csacsogott, hogy nem akar iskolába
menni, ezért megbeszélte vele titokban, hogy másnap a lány utazzon át Érdről
Százhalombattára és töltsék együtt a napot.
• A lány így is tett. 1994. május 05-én reggel 8 óra 30 perckor találkoztak a Május 1.
téren lévő buszmegállóban, Balogh Lajos táskájában pedig ott lapult egy előre
kihegyezett tapétázó olló, textil pelenka és egy öv.
Az első gyilkosság
Miután a lány megérkezett Százhalombattára, Balogh az esős idő ellenére rávette, hogy
sétáljanak és elcsalta a közeli kiserdőbe. Ekkor kezdődött el az a 8 hónapon át tartó
bomlott őrület, mely négy fiatal lány borzalmas halálához vezetett.
Balogh Lajos szavai:
„Amikor a sógornőmet meggyilkoltam, azt rendesen élveztem, éppen ezért órákig
húztam. Többször is volt olyan, hogy már eszméletét vesztette, de fölélesztettem. Ezt
háromszor-négyszer eljátszottuk. Idézőjelben játszottuk.”
Az erdőben Balogh Lajos fojtogatni kezdte a felesége húgát, ököllel többször az arcába
csapott meztelenre vetkőztette és a közelben lévő homokbánya területére
kényszerítette. Brutálisan megkínozta (rákötötte az övet a lány nyakára, majd a hátára
térdelve fojtogatta, füvet etetett vele, az ollót először a nemi szervébe, aztán a köldöke
alatt a hasába, végül a nyaka jobb oldali részébe döfte), melyek alatt végig ellenőrizte a
kamaszgyermek pulzusát, hogy tisztában legyen azzal, ha beállt a halál. A lány több óra
iszonyatos szenvedés után abba halt bele, hogy Balogh egy zsinórral megfojtotta.
Lajos szavai:
„Amikor elkezdtem magát a cselekményt, talán jobban féltem, mint maga az
áldozat. Szinte remegtem, de mire végeztem, addigra már rendesen élveztem.
Szinte annyira, hogy abban a pillanatban, amikor meghalt, sajnáltam. Nem őt
sajnáltam, hanem azt, hogy már vége.” 
A gyilkosság után Balogh Lajosban végleg felszínre tört a színtiszta gonosz. Saját
elmondása szerint örömet, szinte perverz élvezetet okozott neki az ölés és játéknak
fogta fel.
Balogh pár napig bírta csak ki, hogy ne dicsekedjen el „tettével” valakinek, aztán
úgy döntött, hogy Tibor nevű öccsét beavatja a dologba. Úgy döntött, hogy bandát
szervez, amely rablásból fog pénzt szerezni és ennek érdekében akár embert is
ölhetnek. Tibor mellett egy Krisztián nevű fiatalembert vett be a „csapatba”, ahol
elvárta, hogy a tagok feltétel nélkül engedelmeskedjenek neki, mint a banda
vezetőjének. A hűségüket pedig azzal kellett bizonyítaniuk felé, hogy megölnek egy-
egy embert. 
A második gyilkosság
Először Krisztiánnak kellett bizonyítania, aki öt napot kapott
Baloghtól, hogy meggyilkolja a kiválasztott áldozatot, aki egy
14 éves százhalombattai diáklány volt, Krisztián egyik korábbi
barátnője. A fiú azzal csalta el a lányt az elátkozott kiserdőbe,
hogy barátaival légpuskával lövöldözni fognak és tartson velük.
Sem Krisztián, sem az öccse nem volt hajlandó megölni a lányt.
Balogh erre dühbe gurult, hasba vágta a kislányt, a magával
hozott 15 centi hosszú konyhakéssel levagdosta róla a ruhát,
összekötözte a kezeit és a homokbánya felé indult vele. A
homokbányához érve megerőszakolta a lányt, majd
felszólította Krisztiánt, hogy a konyhakéssel ölje meg
áldozatukat. Miután a fiatal férfi nem volt képes megtenni,
Balogh Lajos éktelen haragra gerjedt és több alkalommal
hasba szúrta a kislányt, majd mivel az még mindig életben volt,
beton- és aszfaltdarabokat hozatott a bánya területéről
Krisztiánnal és a kövekkel addig ütötte a fejét, amíg meg nem
halt. 
A harmadik és a negyedik gyilkosság
Természetesen Balogh Lajos nem hagyhatta szó nélkül bandája tagjainak „gyávaságát” és
a második gyilkosságot követően lehordta őket a sárga földig. Az ártatlan lányok
megölésétől megrészegült Balogh felesége visszaköltözött Érdre a szülői házba, míg a férfi
Százhalombattán az édesanyjához ment.
Lajos így számolt be a szétköltözésről:
„A feleségemet és öt és fél éves gyermeket azért kellett elhagynom, nehogy egyszer ők
váljanak áldozataimmá. Ha jön a kényszer, nincs menekülés! Ahogy feküdtem este a
feleségem mellett, volt olyan, hogy ő elaludt és néztem a tévét és szabályosan, ahogy
feküdtem, egyszerűen nem tudtam kiverni, egyfolytában az járt az agyamban… Tehát,
hogy egyszer csak jött egy gondolat, hogy mi volna, ha most megfojtanám és megölném
és satöbbi… Akkor el is hessegettem, de egy-két hónap múlva újra visszajött a gondolat,
hogy megölném, igen… Egyre távolabb, egyre messzebb merészkedtem gondolatban.
Végül eljutottam, hogy feldarabolom a fürdőkádban, igen, izé, zsák, satöbbibe.”  
A banda elsősorban pénzt akart szerezni, ezért Balogh kitalálta, hogy 5 millió forintot
fog követelni felesége szüleitől azzal az ürüggyel, hogy a pénzért cserébe szabadon
engedi (a már meggyilkolt) húgot. 1994. szeptember 02-án, 05-én és 06-án
elváltoztatott hangon felhívta a szülőket és 500 ezer forintot kért sürgős előlegként,
melyet egy, a Déli pályaudvarról induló vonatból kellett volna kidobniuk egy fehér
ruhával jelzett fánál menet közben. A „pénzátadást” a szülők nem teljesítették, sőt,
szóltak a rendőrségnek és a hatóság zsarolás bűntette miatt új nyomozást rendelt el,
melynek során Balogh Lajost is beidézték tanúként. Balogh Lajos a kihallgatást
követően egyszerre vált idegessé és túlságosan elbizakodottá. Idegességében a
lebukástól tartva visszament társaival felesége húgának holttestéhez és denaturált
szesszel, valamint sósavval megpróbálta megsemmisíteni azt. Ugyanakkor pisztolyt
szerzett. 1995. január 23-án a banda ismét  találkozott a százhalombattai kiserdőben
a korábbi gyilkosságoktól nem messze hogy megvitassák a történteket. Terveik között
szerepelt, hogy elrabolnak embereket, akiket megölnek, miközben a családjaikat
zsarolják. A sötét megbeszélést két lány zavarta meg, akik a szokásos esti
kocogásukat teljesítették az erdő fái között. Balogh leütötte egyiküket a pisztolyával,
míg a másik lányt testvére és Krisztián teperték a földre.
Elvették tőlük a fülbevalóikat és a náluk lévő ékszereket, majd Balogh a
homokbánya felé terelte őket és a Nyúldomb nevű helyen mindkettőjüket
megerőszakolta. Ezután az erdő egy sűrűbb pontjára vitte és hozzá ismét csatlakozó
öccsével hasra fektette őket. Az egyikük hátára ülve, nagyjából 20-30
centiméterről fejbe lőtte mindkettőjüket, majd miután észlelte, hogy életben
maradtak, elővett egy 22 centiméteres tőrkést és többször megszurkálta őket. A
kegyelemért könyörgő, hörgő áldozatok borzalmas szenvedéseinek azonban még
ekkor sem lett vége, Balogh Lajos ugyanis a pulzusukat ellenőrizve, észrevette, hogy
még mindig életben vannak. Testvére segítségével ezek után addig fojtogatta,
ütlegelte és rugdosta a két ártatlan lányt, amíg meg nem haltak. Két nappal
később, 1995. január 25. napján  a rendőrség tanúként hallgatta ki Balogh Lajost a
zsarolási ügyben, mikor megtalálták a lányok és nem sokkal később a feleség
húgának a holttestét. A kihallgatást vezető Kovács Béla a Baloghra mutató,
rendelkezésre álló információk alapján azonnal megbilincselte és őrizetbe vette a
férfit. Orosházi Erzsébet, kriminálpszichológus még a poligráf felhelyezését
megelőző beszélgetés során olyan érzékeny pontra tapintott, hogy Balogh Lajos
mind a négy gyilkosságot bevallotta és feltáró, beismerő vallomást tett. A férfi
akkor nyílt meg, mikor a pszichológus részéről azt érzékelte, hogy kíváncsi
rá. „Fontos, hogy tudják, amit tettem, miért tettem.”
Balogh Lajos életfogytiglant, öccse 13, Krisztián pedig
8 évet kapott. Balogh az eljárás során sem tanúsított
megbánást, büszkélkedett a tetteivel. Előszeretettel
hangsúlyozta, hogy saját magát kéjgyilkosnak tartja.
Néhány évvel ezelőtt egy interjúban azt mondta, alig
várja már, hogy kiszabaduljon, mert annyira élvezte
az ölést, hogy az első dolga is az lesz.
Lajos így vallott egy éve:
Lajos fegyvere ami egy
Zbrojovka Tezet 6,35 kaliberű „Éjszakánként mindent újraélek, érzem az illatokat, a
hangokat. Hallom a megölt lányok halálsikolyát,
látom az arcukat”
A Százhalombattai rém ezt a 4 lányt gyilkolta meg

A képeken balról-jobbra: Adrienn (19), N. Zsuzsa (19), Krisztina (16) és Hajnalka (13)
Köszönöm a figyelmet

You might also like