Ivan Iljics halála

Lev Tolsztoj:
Gazdag főnemesi család gyermeke volt, szüleit korán elveszítette. 1844-1847 között a kazanyi
egyetem diákja volt, egyetemi tanulmányai után visszatért birtokára, és igyekezett
emberségesen bánni jobbágyaival. 1851-ben csalódott szívvel katonatiszt lett a Kaukázusban.
1852-ben itt írta első könyvét, a Gyermekkort. 1854-1855-ben részt vett Szevasztopol
védelmében. 1855-ben Pétervárra utazott, ahol megismerkedett korának legnevesebb íróival:
Turgenyevvel, Goncsarovval, Osztrovszkijjal, Csernisevszkijjel és más írókkal.
1857 elején féléves utazást tett Franciaországban, Svájcban, Észak-Olaszországban,
Németországban. Hazatérve a birtokára a parasztgyermekeket tanította, 1859-ben saját
költségén iskolát nyitott birtokán, majd 1860-61-ben újabb külföldi utazást tett, hogy a
népoktatást tanulmányozza falusi iskolái számára. Londonban találkozott Herzennel, hallgatta
Dickens előadásait a nevelésről.
1862-ben megnősült, feleségül vette Szofja Andrejevna Berszet, aki hűséges segítőtársa volt.
Ettől kezdve nem törődött birtoka ügyeivel, teljesen az irodalomnak élt.
Élete végén, 82 éves korában már nem bírta elviselni erkölcsi elvei és környezete fényűző
élete között az ellentmondást. Egyszerű muzsiknak öltözve (muzsik: orosz paraszt a cárizmus
idején) 1910. október 28-ra virradó éjszaka titokban elhagyta otthonát, vonatra szállt, az
utazás közben tüdőgyulladást kapott, és az asztapovói vasútállomáson meghalt.
Rövid tartalom: Mivel a regény rövid, és a cselekmény is gyorsan halad, ezt fogom most
ismertetni.
1. A bíróság épületében vagyunk. Az ügyészek: Fjodor Vasziljevics és Pjotr Ivanovics egy
tárgyalás szünetében Sebek bíró szobájában gyűlnek össze, és beszélgetnek. Pjotr Ivanovics
közben újságot olvas. Egyszer csak felnéz, s megrendült hangon közli, hogy barátjuk, Ivan
Iljics Golovin törvényszéki bíró elhunyt. Ezt hallva, a gyászt leszámítva, a jelenlévők első
reakciója, hogy megkönnyebbülnek, mivel nem őket érte a tragédia, illetve saját és rokonaik
előléptetésén gondolkoznak. Pjotr Ivanovics elhatározza, délután meglátogatja barátja
özvegyét. A házban Fjodor Vasziljeviccsel találkozik, aki esti vintpartira hívja, de megjelenik
Praszkovja asszony, aki beszélni óhajt a férfival. Az özvegy aziránt érdeklődik, ki lehetne-e
facsarni még több pénzt az államkincstárból eme szerencsétlen esemény okán, de a jó barát
nem tud ez ügyben segíteni. Ezután megtörténik a gyászszertartás, amiről Pjotr Ivanovics az
elsők közt távozik. Így még éppen odaér a kártyaparti második felére...
2. Golovin tragikus végű 45 éves élete jómódú családban kezdődött. Apja, Ilja Jefimovics
Golovin Pétervárott volt jól kereső köztisztviselő. Bátyja apjához hasonló karriert futott be,
öccse azonban nem állta meg helyét az életben. Lánytestvére egy gazdag főúrhoz ment
feleségül. Miután Ivan Iljics elvégezte a jogtudományi iskolát, apja segítségével előbb
különleges megbízatású tisztviselő, majd vizsgálóbíró lett. Mindenki tisztelte, társai
tehetségesnek és becsületesnek tartották. Nem sokkal ezután áthelyezték. Itt ismerte meg
leendő feleségét, Praszkovja Fjodorovna Mihelt. Bár nem volt szerelmes, házasságuk
kezdetben mégis jól alakult. Ez utóbbi akkor kezdett megromlani, mikor az asszony először
áldott állapotba került. Fokozatosan egyre zsémbesebb lett, mindenért férjét okolta. Golovin
Praszkovja ezen kitörései elől a munkába menekült. Az elkövetkezendő 14 év alatt még sok
gyermekük született, de csak kettő érte meg a serdülőkort: 1880-ban Liza lányuk 16 éves,
fiuk, Vaszilij Ivanovics pedig gimnazista volt.
3. Ugyanezen év aztán tartogatott még szomorúságot. Golovint nem léptették elő, ezért
összeveszett munkaadóival. Fizetéséből sem voltak képesek megélni többé, így ideiglenesen
Praszkovja öccséhez, vidékre költöztek. Itt informálták Golovint, hogy az egyik moszkvai
minisztériumnál megüresedik egy bírói állás, melyet barátai közbenjárására végül ő kapott
meg. Moszkvába utazott, ahol új házat vásárolt, melyet maga újíttatott fel és rendeztetett be,
de a munkákban ő is közreműködött. Egyszer egy szerencsétlen mozdulat után leesett a
hágcsóról, de megkapaszkodott, így csak az oldalát ütötte kissé meg. Mikor családtagjai is
utánajöttek, csak ámultak új otthonuk láttán. Boldogan éltek Moszkvában, még
összejöveteleket, estélyeket is rendeztek. Lányuknak időközben előkelő kérője akadt Dmitrij
Ivanovics Petriscsev vizsgálóbíró fia személyében.
4. Az újabb idillt Golovin erősödő fájdalmai és állandó rosszulléte törte meg. Rossz volt a
szája íze, s hasogatta az oldala. Felesége is egyre nehezebben bírt vele, lassanként már a
halálát kívánta, de tudta, ezzel fizetése is megszűnne. Végül azt tanácsolta, keressen fel egy
orvost. Golovin így is tett. A fontoskodó doktor viszont inkább azon polemizált, vajon
vakbele vagy vándorveséje van-e Golovinnak, s nem azon, súlyos-e a betegsége. Ezt követően
elment egy másik orvoshoz, az viszont egészen más betegséget diagnosztizált nála.
5. Két hónap elteltével felkereste őket Praszkovja öccse, aki megdöbbenve látta, milyen rossz
bőrben van a sógora, s halkan megjegyezte, hogy ez az ember már halott. Golovin
kivizsgáltatta magát egy harmadik orvossal is, aki szerint a vakbelével van valami
rendellenesség. Hazament, s már-már úgy érezte, hogy jobban van, de mikor újból belényilallt
a fájdalom, halálfélelem tört rá.
6. Golovin nem tudott szabadulni a fájdalomtól. Már munkahelyi teljesítményén is
meglátszott betegsége, egy tárgyalást nem volt képes hiba nélkül levezetni. Ennek ellenére
nem akart beletörődni, hogy ő halandó, s előbb-utóbb meg kell halnia.
7. Betegsége harmadik hónapjában már nyilvánvalóvá vált számára, az egyetlen kérdés
csupán az, mikor hal meg. Fájdalomcsillapítás céljából ópiumot és morfiuminjekciókat kapott.
Számára leggyötrelmesebb művelet a székelés volt, melyet egyedül képtelen volt
végrehajtani, ezért általában az inas, Geraszim segített neki. Időközben megtetszett neki a fiú
életkedve, tartózkodó vidámsága és segítőkészsége, ő lett az egyetlen számára, akivel
szívesen időzött, még családtagjai jelenléte ellen is tiltakozott. Nem bírta elviselni, hogy
szerettei folyton hazudnak neki, és a gyógyulással áltatják.
8. Reggel Pjotr, az inas mosdatta és öltöztette Golovint. Majd a doktor érkezett, aki
megvizsgálta a beteget, s közölte, nem kezeskedhet semmiről. Estefelé Praszkovja, a gyerekek
és Liza kérője, Petriscsev kereste fel Golovint. Színházba készültek, Sarah Bernhardt
vendégszereplésére. Golovin maga ragaszkodott, hogy menjenek csak el szórakozni.
Érdekesség, hogy Sarah Bernhardt egy valóban létező francia színésznő volt. Játszott női és
férfi szerepeket, extravagáns öltözködési stílusát a rajongó nők utánozták. Kórházat rendezett
be a színházban a francia-porosz háború idején, turnézott saját társulatával a világban, és
nemzetközileg ismert ikon lett. Egyik lábát amputálták, de ez sem vetett véget a
karrierjének.
9. Felesége éjszaka érkezett haza, ő azonban nem kívánta, hogy virrasszanak mellette, még
Geraszimot is kiküldte. Álmában egy fekete zsákba gyömöszölték befelé, de ő hiába próbált
segíteni, nem fért bele, s felébredt. Keserűen próbált magának számot adni eddigi földi létéről,
s most először derengett fel előtte: talán nem is úgy élt, ahogy kellett volna.
10. Két hét telt el. Egyre inkább a kétségbeesés uralkodott el rajta a remény rovására, s egyre
tisztábban látta, hogy élete előrehaladtával egyre kevesebb valódi, igaz örömben volt része,
gyakorlatilag mint egy lejtőn, haladt mostani állapota felé.
11. Újabb két hét telt el. Időközben Petriscsev hivatalosan is megkérte Liza kezét. Erről
azonban Golovin még nem tudott, ő saját lelki harcát vívta. Egyre tudatosabban élt benne az a
gondolat, hogy elfecsérelte életét, léte nem az volt, aminek kellett volna lennie. Praszkovja
papot hivatott, aki meggyóntatta és megáldoztatta férjét.
12. Ezután Golovinon újból eluralkodott a rémület, mindenkit kiküldött a szobából, s három
napon keresztül megállás nélkül ordítozott. Majd megnyugodott abban a tudatban, hogy bár
élete nem az volt, ami kellett, még helyre lehet azt hozni. Családtagjai körülállták, ő
bocsánatot kért, s örökre elbúcsúzott tőlük. Lelke ebben a hitben nyugodott meg. Teste még
két órán keresztül vívta haláltusáját, majd lelkét követve az is megszűnt élni.
Inspiráció, műfaj, hasonló művek
A könyv megírásához véletlen eset adta az indítékot: rákban meghalt Tolsztoj egyik ismerőse,
egy bírósági hivatalnok. 1881-81 táján kezdte írni ezt a művét, s 1886-ban fejezte be. A
központi kérdés ebben is: hogyan kellene élni, illetve hogyan nem szabad élni. Tömörség
jellemző: hiányzik belőle az érdekes mese, a cselekmény fordulatossága; az író bátran
szembenéz az élet sivárságával. A párbeszédeknek sincs fontosabb szerepük.
Elbizonytalanodunk, ha az Ivan Iljics halála műfaját akarjuk meghatározni: Kosztolányi
Dezső tragikus novellának nevezi, Mészöly Miklós kisregénynek minősíti. A mű terjedelme
inkább a novellát, mint a regényt juttatja eszünkbe, ugyanakkor Ivan Iljics egész életútját
megismerhetjük, ami viszont a regényre jellemző. Ezért szokták a kisregény vagy ritkábban a
nagynovella címkét használni.
Gogol: A köpönyeg, Tolsztoj: Ivan Iljics halála és Csehov: A csinovnyik halála című mű
azonos korban és helyen játszódik: a 19. század bürokratikus Oroszországában. A főszereplők
foglalkozása is azonos: mindhárman hivatalnokok.
A művek végén Akakijevics és Cserjakov olyan helyzetbe jutott, amilyenben egy igazi
csinovnyik képtelen élni: kiváltották egy náluk magasabb állású személy nemtetszését, sőt
ingerült hangját. Olyan tettet követtek el, amelyet egy magas rangú ember nem helyeselt.
Ezzel megszűnt csinovnyik létük: addigi életük összeomlott. Tolsztoj novellájában Ivan Iljics
is csinovnyik módon élt. Egyetlen dolgot tud tökéletesen: illően viselkedni, amolyan bon
enfant (bonafa), jó fiú módjára. Másik francia kifejezéssel: „Iljics Iván vizsgálóbirónak is
éppen oly „comme il faut” (köm il fu), oly illedelmes volt…” – jelentése: ahogy kell, ahogy
illik. Azonban a halála előtti percekben megváltozott, újra megtanult igazi emberként élni és
gondolkodni.