You are on page 1of 6

Edikara fauna

Készítette: Szabó Eszter


1. Edikara időszakból származik (635,5 – 542,6 millió
évvel ezekőtt kb)
2. Egyes élőlényekről nem lehet eldönteni hogy állatok
vagy növények voltak
3. Az első ediakarai fosszíliát Murray találta meg Új-
Foundlandon, 1868-ban, de akkor még úgy vélte,
hogy kambriumi maradványról van szó.
4. 1957 Glassner
1. A bezáró homokkő három dimenzióban őrizte meg a
maradványokat, ezért azoknak jól ismert az alakjuk,
2. Rendszertani beosorolása sem ismert, sőt, egyesek
szerint nem is biztos, hogy állatok.
3. Minden leletre igaz, hogy érzékszerveket nem
sikerült felfedezni ezeken az élőlényeken
4. Nem nyilvánvaló, hol lehetett a fej.
Ediakarai együttesek
Avalon Fehér-tengeri Nama együttes
együttes együttes 1. Namíbiában találták
2. Sekély- és
1. Legidősebb
1. Fehér tengernél mélytengeri
2. Mélytengerben
találták 3. Szilárd vázas
2. Sekély vízben élőlények is
Az ediakara-bióta fejlődéstörténete
Korai, mélytengeri Az ediakara-
Virágkor
szakasz bióta végzete
1. 575 – 560 millió év
között
2. Gaskiers-eljegesedést
1. 560 - 542 m év közt
követően 5 millió évvel
2. Sekélytengerekben is
már komplex többsejtű
3. Megjelent a
ökoszisztémák alakultak 1. Nem tudjuk miért
ragadozó életmód
ki
4. Legnagyobb
3. Akár 2 m-esek is
diverzitás
4. Mélytengerekben
5. Az élőlények közt nem
volt interakció
Köszönöm a
figyelmet!

You might also like