Itt vagyunk,

Érted élünk
és halunk
Ha elindulsz végre, mindig csak keletre tarts, sohasem nyugatnak
S ne félj, hogyha estére kóbor kutyák a sarkadban ugatnak
Nincs oly erő, mely útjába állhatna már hótiszta szavaknak
S nem engedi, hogy kezet nyújtson, ha kell magyar a magyarnak
Arra indulj, hol az igen csak igent jelent és hihetsz az embernek

Súlya igazán az adott szónak van s nincs helye "lehet"-nek

Arra indulj, hol a zászlót még tisztelik, s hogy a haza mit jelent
Nem kellett tanulni soha, csak tudják és érzik a szívükben itt bent
Nyerges Attila
Erdélyi rendek: ,,Ti láttátok a
fenséges Mátyás urat, amikor
megszületett, szemetek előtt
nevelkedett, magatokénak
nevezhetitek és adjatok hálát,
a jóságos Istennek azért a
boldogságért, amelyben a
magyar nemzetet részesítette."
Szilágyi Mihály
Szűz Mária, nézz Erdélyre
S akiért hullt Fiad vére
A szenvedő, szegény népre.

Nyisson kéklő pillantásod

Havas oltárán virágot
Mint lelkünkben imádságot.

Fenyves erdő csöndje zengi

Ne hagyd lelkünk ködbe veszni.
Dús virággal rétje hajtott,
Ragyogtassa fényes arcod.
 Valaki így akarta

A hegyoldal egy ölelés

És csók a málna rajta.
Tövis-bokor a szenvedés,
Valaki így akarta.
Valaki megálmodta egyszer
Az óriás-hegyet.
Megálmodta a csúcsot
A fellegek felett.

Milyen jó, hogy a kövek beszélni tudnak.

Milyen jó, hogy a halott, örökhideg anyag,
amit az ember istentől való lelke élővé,
némából beszélővé és örökkévalóvá tett,
csak igazat tud mondani. A kőben halott
maradt minden, ami az élőt hazuggá teszi.
De él minden benne, ami az életben szép
és jó. Mert igaz. Kós Károly
"Hontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem magyar.
Wass Albert
Kivándorolni egyik sem akar
Együtt zeng éneket négy magyar.
Amely hajdan templomot épített
Õk a falu. A szórvány-sziget.
Mert őrizetlen, Uram, nem marad
A templomod. És kondul a harang.
Őt hirdeti, ki feltámadott
S imádkoznak, négyen magyarok.
Csillagok ösvényén a szó, hozzád elér.
Halkan szól csendes imánk,
minden magyarért.
 Megnyílik az erdő csöndje:
Márton Áron imakönyve.
Lapjai közt fenyő-zöldnek
Csupa virág, csupa könnycsepp.
Kezdet, és vég mely maga a kezdet.
Mert nincsen vég, csak újabb kezdeteknek
Kapuja, mely újabb kapukra tárul,
És fény ragyog a kapuk során túl.
Engem csöndre nevelt az élet,
Én mindig csendes voltam
És ha mással harcolnom kellett,
Önmagammal harcoltam.
Az nem lehet
Hogy többé ki se ejthesselek
Kolozsvár, Várad, Csíksomlyó,
Enyed.
S őrzök magamban régi temetőket,
őrzök magamban ezernyi nevet
Kidöntött fejfát, tört sírköveket.
 
El akartam indulni messze,
Ránéztem útszéli keresztre.
– Ha elmennél is, maradok,
Mert az Ige kimondatott.

El akartam indulni messze,

De Szándékod utamat szegte.
Úgy értem célhoz, hogy maradtam,
Ahogy patak zúg lankadatlan.
Ki hallgatja a hallgatásom
Ki hallgat, hogyha hallgatok?
Ki tudja majd, hogy mit akartam?
Síromon termő csönd ragyog.
A lovak álma a csillagok, mindig jobbat remélni.
Hol valaha volt a Föld, oda visszatérni.
A lovak álma nem eladó, a szemük beszédes.
Féljen, aki ellenáll, ha megindul a ménes
Koltai Gergő
Széttépve és összetörten
Győzelmektől meggyötörten
Már magzatként bajba ölten
Vándor bölcsőtemetőkben -
És mégis élünk
Bartis Ferenc
„Mindig a mélyből meríts,
a felszín csak játszik:
csak a lényeget tekintsd,
ne azt, ami látszik:
erősben a védtelent,
tölgyben az esendőt,
piciben a végtelent,
percben a jövendőt.”
Koncsol László
 Üzenet

Hogyha elhalkul a haza hangja

És úgy tűnik: a remény ködbe vész
Hallgasd, hogy zúg templomod harangja,
S a sziklacsúcs a ködön túlra néz.
 Földig hiába rombolod,
Lélek őrzi a templomot.
És dicsfényén dúlt
feszületnek
Reményeink újraszületnek.
Remény

A tavaszi zöld honnan tör föl,

Miféle rejtett mag-erőből?

Melyek az arcodra peregnek

Honnan hullnak az esőcseppek?

Az ember-lélek sötét, puszta

Ki veti be reménnyel újra?
Egyszerre ott volt minden létezésben,
Alkonyatban, hajnalok tüzében.
És kinyíló virágok hitében
A lelkünkre hajlik vigaszképpen.
Fogarasról messze látni
Egészen a Hargitáig.
Hegy-élén a havasoknak
Pillantások találkoznak.
Erdő suttog: már ne menj tovább,
Itt lombjukkal ölelnek a fák.
Hallgatod a forrás-csobogást,
Célba értél. Meglelted hazád.
Erdőben járunk. Fák mögé bújt a nap,
Csak néha csillan teljes sugarad.
De Uram, a tisztásodra érve
Fogadjon be ragyogásod végre.
Tisztásra hullik és fenyőre
Az égbolt szivárvány-könnye.
Újra támadni, mint a harmat
Megmaradni mégis magyarnak.
Likasztják már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
Építs templomot!

– Léptünk botlik, utunk elfogyott –

– Mondtam, fiam: építs templomot!

– A remény elvész, a hit fakulni kezd –

– De felragyog az oltár és kereszt.

– A világra hull gyűlölet-korom –

– De sugár ég a templomablakon.

S a betlehemi csillag fénye gyúl

Mert lelkedbe költözik az Úr.
…alig voltak, ha kétszázan-,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körül vették Őket,
meg nem adta magát SZÉKELY,
mint a szálfák, kettétörtek.
Kányádi Sándor
Merjünk nagyot gondolni, mert sokáig nem tehettük,
merjünk kiegyenesedni, mert 86 év óta görnyedten járunk,
merjünk álmodni, mint az „Álmok álmodói”,
merjük megérteni azokat, akik nem tudják mit csinálnak.
Merjük kimondani a szavakat és merjük a békét,
merjük őrizni, ami a miénk, merjük a múltunkat, s a jövőnket,
merjük védeni a földet és merjük védeni a nyelvet,
merjük a küzdelmet, ha az arénába kényszerítettek minket.
És ne hagyjuk, hogy ne gondolhassunk „nagyot”,
és ne hagyjuk, hogy eltörjék gerincünk,
és ne hagyjuk, hogy álmainkat bankárok vigyázzák,
és ne hagyjuk, hogy a hazugság szögeit keresztfánkba kalapálják.
És ne hagyjuk, hogy csuklyát húzzanak szavainkra,
és ne hagyjuk, hogy gyalázzák hőseinket,
én ne hagyjuk, hogy ne szólhassunk magyarul,
és ne hagyjuk, hogy nevessenek azon, ami bennünk valahol nagyon fáj.
Koltay Gergő
Elhallgatni és meghallgatni,
mások szelíd szavára adni,
tanácsot az Igéből kapni,
Isten-csendjében megmaradni.
Füle Lajos
Aztán, ha jól értem magyar beszéded,
s mégis a székelyek boldogságát kéred.
Miféle náció, mert a nyelve magyar.
Ó, Uram, szólt Áron, hisz a székely is magyar
Csak egy kicsivel több,
Úgy legalább három vagy négy fokkal.
Ott álltak a fenyők keményen vigyázva,
gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
megkondult Csíksomlyó Máriás harangja.
Szelíd korholással szólott az úr hangja:
Jól van Áron fiam, és most tartsunk rendet,
Ez a kicsivel több megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg Te is,
Kicsit ezért több a szenvedéstek is. Szélyes Sándor
Fel a hegyre, fel a hegyre,
a végső győzelemre!
Magyarok közt ma is legmagyarabb a Székely .