Kosztolnyi Dezs: Halotti beszd

Ltjtok feleim, egyszerre meghalt

s itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertk t. Nem volt nagy s kivl,
csak szv, a mi szivnkhz kzel ll.
De nincs mr.
Akr a fld.
Jaj, sszedlt
a kincstr.
Okuljatok mindannyian e pldn.
Ilyen az ember. Egyedli pldny.
Nem lt belle tbb s most sem l,
s mint fn se n egyforma kt levl,
a nagy idn se lesz hozz hasonl.
Nzztek e ft, ez sszeoml,
kedves szemet. Nzztek, itt e kz,
mely a kimondhatatlan kdbe vsz
kv meredve,
mint egy ereklye,
s r krssal van karcolva ritka,
egyetlen letnek si titka.
Akrki is volt , de fny, de h volt.
Mindenki tudta s hirdette: volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az telt,
s szlt, ajka melyet mostan lepecstelt
a csnd, s ahogy zengett flnkbe hangja,
mint vzbe sllyedt templomok harangja
a mlybe lenn, s ahogy azt mondta nemrg:
des fiacskm, egy kis sajtot ennk,
vagy bort ivott s boldogan meredt a
kezben g, olcs cigaretta
fstjre, s futott, telefonlt,
s sztte lmt, mint sznes fonlt:
a homlokn feltndklt a jegy,
hogy millik kzt az egyetlenegy.
Keresheted t, nem leled, hiba,
se itt, se Fokfldn, se zsiba,
a mltba sem s a gazdag jvben
akrki megszlethet mr, csak nem.
Tbb soha

nem gyl ki halvny-furcsa mosolya.

Szegny a forgand tndr szerencse,
hogy e csodt jlag megteremtse.
des bartaim, olyan ez ppen,
mint az az ember ottan a mesben.
Az let egyszer csak rja gondolt,
mi meg meslni kezdtnk rla: Hol volt...,
majd rzuhant a mzss, szrny mennybolt,
s mi ezt mesljk rla srva: Nem volt...
gy fekszik , ki kzdve trt a jobbra,
mint nmagnak dermedt-nma szobra.
Nem kelti fl se knny, se sz, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a vilgon egyszer.