IRVIN D.

YALOM

Szerelemhóhér

Pszichoterápiás történetek

PARK KÖNYVKIADÓ
 A fordítás alapjául szolg áló kiadás:
Irvin D. Yalom: Love’s Executioner and Other Tales of Psychotherapy
Peng uin Books

Fordította
dr. Biró Sándor és Nag y Csilla

Az utószót és a köszönetnyilvánítást fordította

Polg ár Anita

Illusztrálta és a borítót tervezte

Barka Ferenc

Második kiadás

ISSN 0865-0705
ISBN 978-963-355-096-0

Copyrig ht © 1989 by Irvin D. Yalom

Afterword copyrig ht © 2012 by Irvin D. Yalom
Mag yar kiadás © 2014 Park Könyvkiadó, Budapest
Hung arian translation © 2002, 2014 by dr. Biró Sándor és Nag y Csilla

Szerkesztette Polg ár Anita

Szakmailag ellenőrizte dr. Unoka Zsolt
Felelős szerkesztő Tönkő Vera
Műszaki szerkesztő Rochlitz Vera és Kuha Zulajka
A nyomtatott (első kiadást) tördelte Farkas Milán
A borítót Barka Ferenc tervezte
Elektronikus verzió: eKönyv Mag yarország Kft.
www.ekonyv.hu
 Ezt a könyvet családomnak ajánlom:
feleségemnek, Marilynnek,
és gyermekeimnek, Eve-nek, Reidnek, Victornak és Bennek
 Tartalom

Előszó

Szerelemhóhér
Ha az erőszak leg ális volna…
A kövér hölg y
Nem az halt meg , akinek kellett volna!
Velem is meg történhet?
Ne menj el, kedves!
Két mosoly
Három felbontatlan levél
Terápiás monog ámia
Az álmodó nyomában

Utószó
Köszönetnyilvánítás
 Előszó

Képzeljük el, hog y három-nég yszáz embert, akik korábban soha nem találkoztak, arra kérnek,
álljanak párba, és teg yék fel a másiknak azt a kérdést, hog y: „Mire vág ysz”? Újra és újra és újra.
Hát létezik ennél eg yszerűbb dolog ? Eg yetlen ártalmatlan kérdés és válasz. És még is,
számtalanszor tanúja voltam annak, hog y ez a csoportg yakorlat milyen indulatokat vált ki a
résztvevőkből. A terem szinte pillanatok alatt vibrálni kezd az érzelmektől. Férfiak és nők
eg yaránt mélyen meg rendülnek – pedig nem kétség beesett vag y nélkülöző, hanem sikeres,
rendezett életű, jól öltözött emberekről van szó. Az örökre elveszített – elhunyt vag y az
életükből kilépett – szülőhöz, házastárshoz, g yermekhez, baráthoz kiáltanak: „Találkozni
akarok veled!” „Azt akarom, hog y szeress!” „Szeretném tudni, hog y büszke vag y rám!” „Azt
akarom, hog y tudd, szeretlek, és rettentően sajnálom, hog y ezt soha nem mondtam el neked.”
„Szeretnélek visszakapni. Annyira eg yedül érzem mag ma…” ,,Olyan g yermekkort akarok, ami
soha nem adatott meg nekem.” „Szeretnék újra eg észség es és fiatal lenni. Azt akarom, hog y
szeressenek és tiszteljenek. Azt akarom, hog y az életemnek leg yen valami értelme. Fel akarok
mutatni valamit. Számítani akarok, fontos akarok lenni, nyomot akarok hag yni mag am után.”
Mennyi kívánság ! Mennyi vág y! És oly sok fájdalom, eg észen közel a felszínhez, szinte
karnyújtásnyira. A sors fájdalma. A lét fájdalma. Fájdalom, amely minden pillanatban ott lüktet
a látszat vékony hártyája alatt. Szinte tapintható a kín. Eg y eg yszerű csoportg yakorlat, pár perc
elmélyülés, eg y katartikus műalkotás, eg y prédikáció, eg y személyes krízis, eg y veszteség :
számtalan élmény idézheti az emlékezetünkbe, hog y leg titkosabb kívánság aink – az örök
ifjúság és szerelem, a siker, a halhatatlanság , az öreg edés meg állítása, elveszített szeretteink
visszatérése – soha nem teljesülhetnek.
Amikor ezek az irracionális vág yak átveszik az irányítást az életünk fölött, a családhoz, a
barátokhoz, a hithez folyamodunk seg ítség ért – vag y a pszichoterapeutánkhoz.
Könyvemben tíz olyan páciens történetét mesélem el, akik a terápiát választották, és a
terápiás munka során mindvég ig létfájdalommal küzdöttek. Elsősorban nem emiatt kerestek
fel, éppen ellenkezőleg , az élet szokványos problémái g yötörték őket: mag ány, öng yűlölet,
impotencia, mig rénes fejfájások, mértéktelen szexuális vág y, túlsúlyosság , mag as vérnyomás,
szomorúság , emésztő szerelmi meg szállottság , hang ulating adozások, depresszió. A terápiás
beszélg etések során valahog y (ez a bizonyos „valahog y” minden terápiában másként
bontakozik ki) még is felszínre került, hog y e mindennapi problémák g yökere eg észen mély, és
a létezés leg mélyebb réteg eit érinti.
 E történetek minden sorából az „Akarom! Akarom!” visszhang zik. Az eg yik páciens íg y
kiáltott: „Vissza akarom kapni az én drág a halott kislányomat!”, és eközben elhanyag olta két
élő fiát. Eg y másik kitartóan ismételg ette, hog y: „Annyi nőt meg kefélek, amennyit csak
bírok!”, miközben nyirokrák szennyezte teste szervizcsatornáit. A harmadik íg y könyörg ött:
„Olyan szülőket és g yermekkort szeretnék, ami soha nem adatott meg nekem”, míg azon
g yötrődött, hog y fölbontson-e három levelet. A neg yedik, eg y öreg asszony, kijelentette:
„Örökké fiatal akarok maradni!” – és nem bírt elszakadni attól a meg szállott szerelemtől, amit
eg y nála harmincöt évvel fiatalabb férfi iránt érzett.
Úg y g ondolom, a pszichoterápia elsődleg es anyag a mindig a létfájdalom, és nem az
elfojtott ösztönös vág yak vag y az elfeledettnek hitt traumatikus élmények szilánkjai, ahog y
eg yesek állítják. E tíz pácienssel folytatott terápiás munkámban abból az elsődleg es klinikai
feltevésből indultam ki – és terápiás módszereimet is erre a feltevésre alapoztam –, hog y
alapvető szorong ásuk oka az a tudatos vag y tudattalan erőfeszítés, amely arra irányul, hog y
meg birkózzanak az élet kíméletlen tényeivel, a létezés „adottság aival”.{1}
Tapasztalataim szerint a pszichoterápia szempontjából nég y kiemelkedő adottság létezik: a
saját halálnak és szeretteink halálának elkerülhetetlenség e; a szabadság , amely lehetővé teszi,
hog y az életünket úg y éljük, ahog y akarjuk; a vég ső pillanat mag ánya; és vég ül az a tény, hog y
az életnek nincs eg yértelműen meg határozható értelme. Bármennyire keg yetlennek tűnjék is
ez a nég y adottság , mindeg yikben meg bújik a remény és a meg váltás csírája. Ez a tíz
pszichoterápiás történet reményeim szerint azt bizonyítja, hog y ig enis szembenézhetünk a lét
ig azság aival, és erejüket felhasználhatjuk a személyes g yarapodás és az alapvető
jellemváltozások érdekében.
Az élet vég ső meg határozottság ai közül a halál a leg nyilvánvalóbb, aminek ösztönösen
tudatában vag yunk. Már eg észen fiatalon – sokkal korábban, mint hinnénk – rádöbbenünk,
hog y értünk is eljön a halál, és ha meg érkezik, nincs menekvés. Ug yanakkor Spinoza szerint
„minden dolog (…) arra törekszik, hog y létében meg maradjon”.{2} Az ember lényének
leg mélyén örök konfliktus dúl az életben maradás vág ya és az elkerülhetetlen halál tudata
között.
Az elmúlás tényéhez alkalmazkodni kell, s az ember vég telen találékonyság g al terveli ki a
tag adás, netán a menekülés különböző útvonalait. Gyerekkorunkban a szülői vig asz, illetve a
világ i és vallásos hitrendszerek seg ítség ével tag adjuk a halált; később meg személyesítjük,
valós alakká, szörnyeteg g é, démonná tesszük. Elvég re ha a halál eg y bennünket üldöző démon
alakját ölti mag ára, akár ki is térhetünk előle; és bármilyen rettenetes is ez a halált hordozó
szörnyeteg , az ig azság nál – miszerint saját halálunk csíráit önmag unkban hordozzuk –
még sem borzasztóbb. A kamaszok máshog y próbálják leplezni saját halálfélelmüket: g únyos
kötekedéssel, vakmerőség g el g yűrik le a halált, vag y úg y feg yverzik le, hog y a haverok és
némi pattog atott kukorica vig asztaló társaság ában horrorfilmeket és rémtörténeteket
bámulnak a moziban.
Felnőttként meg tanuljuk kiiktatni g ondolatainkból az elmúlást; ig yekszünk elterelni a
fig yelmünket; pozitív fog almakat kapcsolunk hozzá („eltávozás”, „hazatérés”, eg yesülés
Istennel, vég ső béke); mítoszokba kapaszkodva tag adjuk; maradandót alkotva halhatatlanság ra
törekszünk, g yermekeink képében kivetítjük mag unkat a jövőbe, vag y olyan vallást követünk,
amely lelki újjászületést íg ér.
Sokan vitatják a haláltag adásnak ezt az értelmezését. „Badarság – mondják –, mi nem
tag adjuk a halált. Eg yszer mindenki meg hal. Tudjuk, hog y ez a sorsunk. A tények mag ukért
beszélnek. Minek ezt hosszan tag lalni?”
Az ig azság az, hog y tudjuk is, meg nem is. Tudjuk, hog y a halál létezik, azaz elméletileg
tisztában vag yunk a tényekkel, de az ember – illetve az elmének az a része, amely tudat alatt a
meg semmisítő szorong ástól véd – leválasztja, elkülöníti mag ától az elmúláshoz kapcsolt
retteg ést. Ez az elkülönítés nem tudatos, számunkra láthatatlan, ám létezéséről
meg g yőződhetünk azokban a ritka esetekben, amikor a haláltag adó g épezet kudarcot vall, és a
halálfélelem teljes erővel felszínre tör. Ez nag yon ritkán következik be, talán ha eg yszer-kétszer
eg ész életünk során. Meg történhet éber állapotban, vag y akkor, ha farkasszemet nézünk a
halállal, vag y ha elveszítünk eg y szeretett személyt; de sokkal g yakoribb, hog y a halálfélelem
g yötrő rémálmokban bukkan fel.
A rémálom voltaképpen kudarc; olyan álom, amely képtelen „kezelni” a szorong ást, és
elbukik álomőrző szerepében. Bár a rémálmok konkrét tartalma minden esetben más és más, a
háttérben zajló folyamat ug yanaz: a nyers halálfélelem kiszabadul fog va tartói kezéből, és betör
a tudatba. Az álmodó nyomában című történet páratlan betekintést nyújt a színfalak mög é, és
bemutatja, milyen kétség beesett erőfeszítéssel nyomja el az elme a haláltól való retteg ést,
illetve az hog yan jelenik meg : Marvin lidércnyomásának átható, fekete halállal küzdő képeiben
feltűnik eg y életig enlő, halállal dacoló eszköz – az álmodó fehéren izzó, heg yes sétapálcával
bocsátkozik szexuális párbajba az enyészettel.
Más történetek hősei számára a szex a bűvös talizmán, amely meg álljt parancsol az
elmúlásnak, az öreg edésnek, a közeledő halálnak: eg y fiatalember meg szállott
promiszkuitással száll szembe g yilkos rákjával (Ha az erőszak legális volna…); eg y idős úr
rög eszmésen rag aszkodik meg sárg ult, több évtizedes szerelmes leveleihez, amelyeket rég
halott kedvesétől kapott (Ne menj el, kedves!).
 A halállal szembesülő rákos beteg ekkel folytatott sokéves munkám során két sajátosan
erőteljes és általános módszert, két biztonság érzetet nyújtó képzetet vag y téveszmét fig yeltem
meg , amely hatásosan csillapítja a halálfélelmet. Az eg yik a hit a személyes különleg esség ben,
a másik pedig a vég ső meg mentőbe vetett bizalom. Bár mindkettő téveszme abban az
értelemben, hog y „rög zült, téves hiedelmeket” képvisel, a téveszme kifejezést még sem pejoratív
értelemben használom: mindkét esetben olyan általános képzetekről van szó, amelyek a
tudatosság bizonyos szintjén mindannyiunkban léteznek, és pszichoterápiás meséim
többség ében is szerepet kapnak.
A különlegesség érzése azt jelenti, hog y az ember hisz saját sebezhetetlenség ében,
sérthetetlenség ében, túl a biológ ia és a sors közönség es törvényszerűség ein. Az életben
mindannyiunkra vár valamilyen válság : súlyos beteg ség , meg bicsaklott karrier, válás vag y –
mint Elva esetében a Velem is megtörténhet? című történetben – eg y eg észen eg yszerű esemény,
eg y táska ellopása, amely váratlanul felfedi az eg yén hétköznapiság át, és kétség be vonja azt az
általános feltevést, miszerint az élet eg y töretlenül felfelé haladó spirál.
Míg a személyes különleg esség be vetett hit belülről teremt biztonság érzetet, addig a
haláltag adás másik módja – a hit a végső megmentőben – azt az érzetet kelti bennünk, hog y eg y
külső erő vig yázza lépteinket, és meg óv minden veszélytől. Lehet, hog y meg botlunk, lehet,
hog y meg beteg szünk, lehet, hog y meg leg yint bennünket a halál szele, még is, meg g yőződéssel
valljuk, hog y valahol a háttérben ott áll eg y homályba burkolózó, mindenható őrang yal, aki a
meg felelő pillanatban közbelép.
Ez a két illúzió dialektikus eg ység et alkot, és két, eg ymással szög es ellentétben álló választ
kínál. Az ember vag y hősies öntudattal bizonyg atja saját eg yediség ét, vag y eg y felsőbbrendű
hatalommal való eg yesülésben keres menedéket: azaz kiemelkedik vag y elmerül, elkülönül
vag y betag ozódik. Az ember vag y saját anyjává és apjává válik, vag y örök g yerek marad.
A leg többünk általában szándékos tudatlanság ban él, nyug talanul kerüli a halál pillantását,
és kuncog va összekacsint Woody Allennel, aki azt mondja: „Nem félek a haláltól. Eg yszerűen
csak nem szeretnék ott lenni, amikor bekövetkezik.” De létezik más módszer is – eg y rég i
hag yomány, amely a pszichoterápiában is alkalmazható –, amely arra tanít, hog y a valódi
szembenézés a halállal bölcsebbé teszi az embert, és tartalmat ad az életnek. Eg yik haldokló
páciensem utolsó szavai (Ha az erőszak legális volna…) azt bizonyítják, hog y a halál ténye fizikailag
ug yan g yőzedelmeskedhet felettünk, ám az elmúlás gondolata meg menthet.

A tíz páciens közül jó néhánynak a létezés eg y másik adottság a, a szabadság jelentette a

dilemmát. Amikor a kórosan elhízott Betty bejelentette, hog y nag yot zabált, mielőtt elindult
hozzám, és amint elhag yja a rendelőmet, újra zabálni fog , meg próbálta feladni a szabadság át,
rá akart bírni, hog y veg yem át az irányítást az élete fölött. Eg y másik páciens, Thelma
(Szerelemhóhér) esetében az előző szerelmének (és terapeutájának) történő behódolás és az én
stratég iakeresésem körül forg ott minden; utóbbi arra irányult, hog y az asszony visszanyerje
önmag a fölötti hatalmát és szabadság át.
A szabadság mint adottság a halál tökéletes antitézisének látszik. Míg a haláltól retteg ünk,
a szabadság ot általában eg yértelműen kívánatosnak tartjuk. A nyug ati civilizáció történetében
nem bukkan-e fel lépten-nyomon a szabadság utáni vág y, sőt nem éppen ez-e a hajtóerő? Az
eg zisztencialista szemléletben a szabadság még is a szorong áshoz kötődik, hiszen erősíti azt.
Ellentétben mindennapi tapasztalatainkkal nem eg y jól szervezett, örökkévaló, nag yszerű
g épezet világ ába lépünk be, illetve nem ilyet hag yunk el vég ül. A szabadság azt jelenti, hog y
felelősség et vállalunk döntéseinkért, tetteinkért, saját életünkért.
Bár a „felelősnek lenni” kifejezést több értelemben is használhatjuk, én Sartre definícióját
választom: felelősnek lenni annyit tesz, hog y „szerzői vag yunk” a saját életünknek.
Szabadság unkban áll, hog y azzá váljunk, amivé szeretnénk, a szabadság ról viszont nem
mondhatunk le: Sartre szerint szabadság ra vag yunk ítélve. Néhány filozófus ennél is tovább
meg y: azt hirdeti, hog y az emberi elme struktúrája miatt a külső valóság rendjéért, a tér és idő
sajátos formájáért is felelősség g el tartozunk. Itt, az önmeg valósítás g ondolatában bújik meg a
szorong ás: az ember rendre vág yik, és retteg éssel tölti el a szabadság nak az az értelmezése,
amely azt sug allja, hog y létünknek eg yáltalán nincs semmi alapja.
Minden terapeuta tudja, hog y a terápia első meg határozó eredménye az a pillanat, amikor a
páciens felelősség et vállal saját élete nehézség eiért. Mindaddig , amíg úg y g ondolja, hog y a
problémáiról valamilyen rajta kívül álló erő vag y személy tehet, a terápia nem lehet hatásos.
Vég ül is, ha a probléma rajtunk kívül áll, miért kellene meg változnunk? A külvilág ot (barátok,
munka, házastárs) kell meg változtatni – vag y vég leg lecserélni! Dave tehát, aki a Ne menj el,
kedves! című történetben keserűen panaszkodik arról, hog y eg y kotnyeles, birtokolni vág yó
feleség -őr a házasság börtönébe zárta, nem tudott továbblépni, amíg be nem ismerte, hog y ő
mag a is felelős a börtön létrejöttéért.
Mivel az érintettek hajlamosak elutasítani a felelősség vállalást, a terapeutának olyan
módszereket kell alkalmaznia, amelyek tudatosítják a páciensben, hog yan idézi elő ő mag a a
problémáit. A bemutatott esetek többség ében eg y rendkívül hatékony módszert, az „itt és
most”-ra való fókuszálást használtam. Mivel a páciensek a terápiás helyzetben többnyire
ug yanazokat a kapcsolati problémákat teremtik újjá, amelyek külső életükben g yötrik őket,
alapvetően arra koncentrálok, ami az adott pillanatban zajlik a páciens és köztem – nem pedig
életük aktuális vag y a múltat meg határozó eseményeire. A terápiás kapcsolat (vag y eg y
terápiás csoportban a tag ok közötti kapcsolat) részleteit elemezve azonnal rámutathatok,
milyen reakciókat vált ki a másikból a páciens viselkedése. Dave tehát, bár nem ismerte el saját
felelősség ét házasság i problémái kialakulásában, azt az azonnali hatást, amit ő mag a idézett elő
csoportbeli mag atartásával, már nem tag adhatta: önző, kötekedő, kiállhatatlan viselkedése
kényszerítette arra társait, hog y sok mindenben a feleség éhez hasonlóan viszonyuljanak hozzá.
Betty terápiája szintén hatástalannak bizonyult, mindaddig , amíg a sekélyes, g yökértelen
kaliforniai kultúrát okolta sivár életéért. Csupán azután tárhatta fel az elszig eteltség e
meg teremtésében való felelősség ét, miután bebizonyítottam, hog y személytelen, titkolózó,
távolság tartó viselkedése miként hozta létre kettőnk között ug yanazt a személytelen teret a
terápiás munkában is.
A felelősség vállalás a változás első lépése, ám önmag ában nem azonos a változással.
Márpedig a változás az ig azi trófea, bármily sokra tartja is a terapeuta a belátást, a
felelősség vállalást és az önmeg valósítást.
A szabadság nem csak azt követeli meg tőlünk, hog y felelősség et vállaljunk
választásainkért, azt is leszög ezi, hog y a változáshoz szándék is szükség es. Noha az akarat olyan
koncepció, amelyet a terapeuták ritkán használnak nyíltan, mi sok energ iát fektetünk a páciens
akaratának befolyásolására. Vég nélküli tisztázás és értelmezés jellemzi a közös munkát, amely
azt feltételezi, hog y a meg értés elkerülhetetlenül változáshoz vezet (vég ső soron eg yfajta
laikus hitről van szó, mivel nem áll mög ötte meg g yőző bizonyíték). Ha az értelmezés évek
múltán sem eredményez változást, közvetlenül az akarathoz kell folyamodnunk: „Erőfeszítésre
is szükség van. Meg kell próbálnia, ezt ön is tudja. Volt elég idő a g ondolkodásra és elemzésre,
eljött a cselekvés ideje.” Ha a közvetlen buzdítás meg bukik, a terapeuta szerepe arra
korlátozódik, hog y – amint ezek a történetek is tanúsítják – minden lehetség es eszközt
felhasználjon, amivel befolyásolhatja a másikat. Ilyenkor tanácsot adok, érvelek, provokálok,
bókolok, hízelg ek, ösztönzök, könyörg ök vag y eg yszerűen csak elviselem a páciens jelenlétét,
abban a reményben, hog y előbb-utóbb kimerül és feltárulkozik.
A cselekvés fő mozg atórug ója az akarat, a szabadság ennek seg ítség ével születik meg . Úg y
vélem, az akaratnak két szintje van: az óhajjal kezdődik, és a döntéssel vég ződik.
Eg yeseknél ez a mechanizmus „zárlatos”: nincsenek tisztában az érzéseikkel, fog almuk
sincs, mit akarnak az élettől. Vélemény, késztetés, hajlandóság nélkül mások vág yain
élősködnek. Az ilyen emberek általában rendkívül fárasztóak. Betty azért volt unalmas, mert
elfojtotta vág yait, és a környezete belefáradt abba, hog y kívánság okkal és fantáziaképekkel
lássa el.
Mások képtelenek dönteni. Bár pontosan tudják, mit akarnak és mit kellene tenniük, nem
bírják rászánni mag ukat a cselekvésre, ehelyett döntéshelyzetekben g yötrődve tipródnak. A
Három felbontatlan levél című történet főhőse, Saul tudta, hog y minden értelmes ember elolvasná
azokat a leveleket, a félelem azonban, amit kiváltottak belőle, még is meg bénította akaratát.
Thelma (Szerelemhóhér) szintén rájött, hog y szerelmi meg szállottság a elszívja az energ iát az
ig azi életétől. Tudta, és ki is mondta, hog y a nyolc évvel korábbi életét éli, és ahhoz, hog y
visszanyerje az ig azit, fel kellene adnia rajong ását. De ezt nem tudta vag y nem akarta
meg tenni, és hevesen ellenállt minden arra irányuló próbálkozásomnak, hog y az akaratát
meg acélozzam.
A döntéshozatal több okból sem könnyű, néha eg yenesen a lét g yökeréig hatol. John
Gardner Grendel{3} című reg ényében eg y bölcs papról mesél, aki két eg yszerű, de borzasztó
kijelentésben összeg zi véleményét az élet bonyolultság áról: „Minden elmúlik: a választások
kizárják eg ymást.” Az első állításról, a halálról már beszéltem. A második állítás („a választások
kizárják eg ymást”) kulcsfontosság ú ahhoz, hog y meg értsük, miért annyira nehéz dönteni. A
döntés lemondással jár: minden ig enhez tartozik eg y nem is, minden döntés korlátoz,
meg semmisíti{4} a többi alternatívát. Thelma tehát belekapaszkodott abba a halvány reménybe,
hog y eg yszer talán majd újrakezdheti kapcsolatát szerelmével; a lemondás az enyészetet, a
halált jelentette volna számára.

A létezés harmadik adottság a, az elszig eteltség , önmag unk és a másik ember közötti
áthidalhatatlan szakadékra utal, arra a szakadékra, amelyet a leg mélyebb, leg örömtelibb
interperszonális kapcsolat sem oldhat fel. Nemcsak másoktól vag yunk elszig etelve, de a
világ tól is, hiszen az ember bizonyos fokig önmag a világ ának teremtője. Ez a fajta
eg zisztenciális elszig eteltség azonban eg észen más, mint a mag ány két másik típusa, a
kapcsolati, illetve a személyen belüli izoláció.
Kapcsolati izolációt, vag yis mag ányosság ot akkor él át az ember, ha híján van a meg hitt
társas kapcsolatok kialakításához szükség es szociális képesség eknek, esetleg jelleme nem teszi
alkalmassá az interakcióra. Személyen belüli izolációs folyamatról akkor beszélünk, ha bizonyos
énrészek lehasadnak a személyiség ről, ug yanúg y, mint amikor leválasztunk eg y adott érzelmet
eg y bizonyos esemény emlékéről. A hasítás leg szélsőség esebb, leg drámaibb formája a
többszörös személyiség , ami eg yébként viszonylag ritka jelenség (habár eg yre g yakrabban
ismerik fel); ha felbukkan, a terapeuta azzal a meg hökkentő dilemmával szembesül, mint én
Marg e terápiájában (Terápiás monogámia): el kell döntenie, hog y melyik személyiség et részesíti
előnyben.
Jóllehet az eg zisztenciális elszig eteltség nem oldható fel, a terapeuta nem elég edhet meg
félmeg oldásokkal. A mag ány elől menekülő ember tönkreteheti másokhoz fűződő kapcsolatait.
Számos barátság vag y házasság ért vég et azért, mert őszinte törődés és eg ymásra fig yelés
helyett az eg yik fél pajzsként használta a másikat a mag ány ellen.
Történeteim hősei g yakran próbálkoznak eg y eg yszerű, ám annál hatékonyabb módszerrel
az eg zisztenciális elszig eteltség feloldására: az összeolvadásról van szó, az énhatárok
lazításáról, a másikban való feloldódásról. Az összeolvadás ereje a küszöb alatti észlelést
vizsg áló kísérletekben is kimutatható, amelyekben az üzenet – „anyu meg én eg yek vag yunk” –
úg y villan fel a képernyőn, hog y a kísérleti személyek tudatosan nem észlelhetik; a beszámolók
szerint ezek a személyek jobbnak, erősebbnek, optimistábbnak érezték mag ukat, és a kezelésre
is jobban reag áltak, mint mások (a hivatkozott kísérleteket viselkedésmódosítási szándékkal
vég ezték dohányzás, kövérség vag y mag atartási zavarok miatt).
Az élet eg yik leg nag yobb paradoxona, hog y az éntudat szorong ást szül. Az összeolvadás
viszont g yökerestül kiirtja a szorong ást azzal, hog y meg szünteti az éntudatot. A fülig
szerelmes férfi vag y nő az áldott összeolvadás állapotában feladja az önreflexió képesség ét,
mert a mag ányos én (és az elszig eteltség et kísérő szorong ás) feloldódik a miben. Az ember
tehát meg szabadul a szorong ástól, de elveszíti önmag át.
A terapeuták pontosan ezért nem szeretik a szerelmes pácienseket. A terápia és a szerelmi
összeolvadás alapvetően összeeg yeztethetetlen, mivel a terápiás munkához ig enis szükség van
az éntudat meg kérdőjelezésére és a szorong ásra, amely minden esetben a valódi belső
konfliktusok irányába kalauzol.
Ráadásul szerelmes pácienssel nag yon nehéz valódi kapcsolatot teremteni – nemcsak
nekem okoz ez problémát, de a leg több kollég ámnak is. A Szerelemhóhér című történetben
például Thelma eg yáltalán nem kötődött hozzám, mert minden energ iáját felemésztette
szerelmi rög eszméje. Óvakodjunk a másikhoz való szenvedélyes, kizárólag os rag aszkodástól –
nem a tiszta szerelem bizonyítéka az, bár sokan úg y hiszik. Az ilyen önmag ába forduló,
kizárólag os szerelem – amely önmag ából táplálkozik, és képtelen adni vag y a másikra fig yelni
– vég ül mindig önmag a vég zete lesz. A szerelem nem pusztán a szenvedély szikrája két ember
között; óriási különbség van a szerelembe esés pillanata és a szerelmes állapot fenntartása
között. A szerelem valójában életforma, az „adás”, és nem a „szerelmessé válás” művészete;
tág abb, társas üzemmódot ig énylő, és nem eg yetlen személyre szabott műfaj.
Bár minden erőnkkel arra törekszünk, hog y párosan vag y csoportban éljük az életünket,
bizonyos pillanatokban, például a halál közelében, az ig azság – miszerint mag ányosan
születünk, és meg halni is eg yedül fog unk – dermesztő eg yértelműség g el tör a felszínre.
Számos haldokló páciens szerint a halálban az a leg rettenetesebb, hog y eg yedül kell
vég ig csinálni. Ám eg y másik ember valódi jelenléte még a halál pillanatában is áttörhet a
mag ányon. Ahog y eg y páciens fog almazott a Ne menj el, kedves! című történetben: „Valóban
eg yedül vag y, még is meg nyug vással töltenek el a közelben ring atózó csónakok fényei.”

Mármost, ha a halál elkerülhetetlen, és minden tettünk, teljes naprendszerünk meg semmisül

eg yszer, ha a világ ennyire esetleg es (akár máshog y is alakulhatott volna az élet), ha a világ ot
és benne az embert mi mag unk teremtjük, akkor az életnek milyen önmag án túlmutató
értelme lehet?
A ma emberét ez a kérdés g yötri, sokan azért fordulnak terapeutához, mert úg y érzik,
életük értelmetlen és céltalan. Az ember mindenben értelmet keres. Az ideg rendszerünk úg y
épül fel, hog y az ag y automatikusan mintázatokba rendezi a beáramló ing ereket. Ha értelmet
találunk a káoszban, úg y érezzük, uraljuk a rendszert: a véletlenszerű, esetleg es történésekre
zavartan, tehetetlenül reag álunk, tehát mintázatok után kutatunk, miközben elönt bennünket a
kontroll meg nyug tató érzése. Ennél is fontosabb, hog y az értelemből értékek, tehát viselkedési
minták születnek; a miértekre (Miért élek?) adott válasz eg yben a hogyan kérdésére (Hog yan
élek?) is válaszol.
Ebben a tíz pszichoterápiás történetben alig kerül nyíltan szóba az élet értelme. Ha az élet
értelmét keressük, érdemes a kerülő utat választani, ug yanúg y, mint az öröm utáni kutatásban.
Értelmet csak értelmes tettekben találhatunk: minél kétség beesettebben hajszoljuk, annál
g yorsabban csúszik ki a kezünk közül; az élet értelmét kutató racionális kérdésből eg yébként is
mindig több van, mint válaszból. Az értelmes terápia – és élet – minden esetben a meg hitt,
törődő kapcsolat mellékterméke, a terapeutának tehát erre kell törekednie – nem mintha a
törődés és a meg hittség racionális választ adna az értelmet kutató kérdésekre; inkább arról van
szó, hog y lényeg telenné teszi ezeket a kérdéseket.
Ennek az eg zisztenciális dilemmának – miszerint eg y értelmet és bizonyosság ot nélkülöző
univerzumban létezik eg y értelem és bizonyosság után kutató lény – óriási szerep jut a
pszichoterápiában. A terapeuták, ha valóban őszinte kapcsolatot szeretnének kialakítani
pácienseikkel, mindennapi munkájuk során komoly bizonytalanság g al küszködnek. Nem
csupán a meg válaszolatlan kérdésekkel birkózó páciens hatására teszik ki mag ukat kínzó
kérdéseknek, de arra is rá kell jönniük – ug yanúg y, mint nekem a Két mosoly című történetben
–, hog y a másik ember élményei makacsul személyesek és meg ismerhetetlenek maradnak.
A bizonytalanság elfog adásának képesség e szakmánk előfeltétele. Bár a laikusok úg y hiszik,
hog y a terapeuta módszeresen és biztos kézzel vezeti páciensét a terápia kiszámítható útján
eg y ismert cél felé, ez ritkán következik be; a valóság ban – amint ezt a történetek is
alátámasztják – a terapeuták g yakran tétováznak, improvizálnak, és a sötétben tapog atózva
keresik a helyes irányt. Erős a kísértés, hog y valamilyen ideológ iai iskolához vag y szig orú
terápiás rendszerhez csatlakozva teg yünk szert bizonyosság ra, ám a csábítás álnoknak
bizonyul: az ilyen hit ug yanis g átolhatja azt a spontaneitáson alapuló, ezért mindig
bizonytalan terápiás találkozást, amely a hatékony munka eleng edhetetlen része.
Ez a bizonyos találkozás, a pszichoterápia lelke, nem más, mint őszinte, mélyen emberi
kapcsolat két személy között, akik közül az eg yik (többnyire, de nem minden esetben a páciens)
nag yobb bajban van, mint a másik. A terapeuta szerepe kettős: a páciens életének része, és
külső szemlélő eg y személyben. Külső szemlélőként kellően objektívnek kell maradnia, hog y
képes leg yen meg adni a páciensnek a nélkülözhetetlen és létfontosság ú útmutatást.
Résztvevőként ug yanakkor belép a páciens életébe, a találkozás rá is hatást g yakorol, sőt olykor
meg is változtatja.
Amikor úg y döntök, hog y valóban belépek pácienseim életébe, nemcsak ug yanazokkal az
eg zisztenciális kérdésekkel szembesülök, mint ők, de arra is készen kell állnom, hog y
ug yanolyan módszerekkel vizsg áljam ezeket a kérdéseket. El kell fog adnom, hog y tudni vég ső
soron jobb, mint tudatlanság ban élni, hog y érdemesebb kockáztatni, mint halog atni, s hog y a
varázslat és az illúzió, leg yen bármennyire vonzó és csábító is, vég ső soron sorvasztja a lelket.
Nag yon komolyan veszem Thomas Hardy halhatatlan szavait „…ha út van a jobbhoz, előbb
látná: hol s mi a rosszabb”{5}.
A külső szemlélő és az aktív résztvevő kettős szerepe óriási kihívás elé állítja a terapeutát,
és számomra ebben a tíz történetben szívszag g ató kérdéseket vetett fel. Elvárhatom-e például
eg y pácienstől – aki arra kér, hog y őrizzem a szerelmes leveleit –, hog y szembesüljön azzal a
problémával, amit én eg ész életemben kerültem? Seg íthetek-e neki abban, hog y messzebb
jusson, mint ahol én tartok? Feltehetek-e eg y haldokló fiatalembernek, eg y özveg ynek, eg y
g yászoló anyának, eg y szorong ó, transzcendens álmokat hozó nyug díjasnak olyan kíméletlen
kérdéseket a létről, amelyekre nekem sincsenek válaszaim? Felfedhetem-e g yeng eség emet és
korlátaimat eg y olyan páciens előtt, akinek másik, alternatív személyiség e túlság osan is vonz?
Hog yan alakítsak ki őszinte, törődő kapcsolatot eg y kövér nővel, akitől viszolyg ok?
Összezúzhatom-e az önmeg valósítás jeg yében eg y öreg asszony irracionális, ám éltető és
vig aszt nyújtó szerelmi illúzióját? Rákényszeríthetem-e az akaratomat arra az emberre, aki
képtelen a saját érdekében cselekedni, és hag yja, hog y három felbontatlan levél pokollá teg ye
az életét?
Bár ebben a tíz pszichoterápiás történetben sokszor előfordulnak a páciens és a terapeuta
fog almak, ne hag yd mag ad félrevezetni, kedves olvasó: ezek a mesék az átlag emberről, rólunk
szólnak. Bárkiből lehet páciens; ez a minősítés többnyire önkényes, és inkább kulturális,
neveltetésbeli és anyag i tényezőkön múlik, nem pedig a pszichiátriai kórkép súlyosság án.
Mivel a terapeutáknak pácienseikhez hasonlóan szembe kell nézniük a létezés adottság aival,
szakmai viszonyulásként ebben az esetben helytelen a hűvös távolság tartás. Mi,
pszichoterapeuták, nem tehetjük meg , hog y eg yütt érzően kotkodácsolunk kicsit, majd arra
buzdítjuk a pácienst, hog y eltökélten birkózzon meg a helyzettel. Ug yanis nem pusztán róluk és
az ő problémáikról van szó. Hanem rólunk és a mi problémáinkról, hiszen a mi életünk és létünk
is elválaszthatatlan a haláltól, éppúg y, ahog y a szerelem a mag ánytól, a szabadság a
szorong ástól, a g yarapodás a veszteség től. Mert mindannyian eg y csónakban evezünk.
 1
Szerelemhóhér

Nem szeretek szerelmes páciensekkel dolg ozni. Talán a féltékenység teszi, hisz én mag am is
vág yakozom a szerelem varázslatára. Talán arról van szó, hog y a szerelem és a pszichoterápia
alapvetően összeeg yeztethetetlen. A jó terapeuta meg küzd a sötétség g el, és a fényt keresi, a
romantikus szerelem viszont a titokzatosság fátylába burkolózik, és nem viseli el a racionális
vizsg álódást. Nem akarok a szerelem hóhéra lenni.
Még is tétovázás nélkül ig ent mondtam Thelmának, amikor első találkozásunkat azzal
kezdte, hog y reménytelenül, vég zetesen szerelmes. Minden jel arra utalt – hetven évének
összes ránca, szenilisen remeg ő álla, g yér, sárg ára hidrog énezett, borzas haja, kék erekkel
átszőtt, csontsovány keze –, hog y bizonyára téved, nem lehet szerelmes. Hog y is dúlhatná fel a
szerelem ezt az esendő, reszketeg , öreg testet, miért választana mag ának lakhelyül eg y
formátlan műszálas meleg ítőt?
És miért nem sug árzik belőle a szerelem bűvölete? Thelma szenvedése nem lepett meg ,
hiszen a szerelmet mindig áthatja a fájdalom, ám az ő szerelméből veszedelmesen hiányzott az
eg yensúly – nem volt benne semmi öröm, élete mag a lehetett a pokol.
Ig ent mondtam tehát, mert nyilvánvalóan szenvedett, pedig nem a szerelem g yötörte,
hanem annak eg y ritka változata, amit ő tévesen szerelemnek vélt. Nemcsak abban voltam
biztos, hog y seg íthetek Thelmán, de az a remény is ösztönzött, hog y e hamis érzelem pislákoló
fényénél talán felvillan előttem valami a szerelem mély misztériumából.
Első ülésünkön Thelma mereven, tartózkodóan viselkedett. A váróban nem viszonozta
mosolyomat, a folyosón mög öttem lépkedett. A rendelőben azonnal leült, anélkül hog y
körbepillantott volna. Vett eg y nag y leveg őt, és rög tön belevág ott, meg sem várta, hog y
meg szólítsam, ki sem g ombolta a meleg ítője fölé kanyarított vastag kabátot.
– Nyolc évvel ezelőtt viszonyom volt a pszichiáteremmel. Azóta eg yfolytában csak rá
g ondolok. Eg yszer már majdnem meg öltem mag am, és azt hiszem, leg közelebb sikerülni fog .
Mag a az utolsó reményem.
Az első mondatokra mindig nag yon fig yelek. Ezek a szavak olykor szinte felfog hatatlan
erővel fedik fel és vetítik előre a pácienssel kialakítható kapcsolat jelleg ét. A szavak lehetővé
teszik, hog y bepillantsunk a másik életébe, ám Thelma hang jában nem volt semmi hívog ató.
– Ha nem hisz nekem, nézze meg ezeket! – folytatta. Eg y fakópiros válltáskából két rég i
fényképet húzott elő, és átnyújtotta őket. Az eg yiken g yönyörű, fiatal táncosnő pózolt testhez
simuló, fekete dresszben. Döbbenten vettem észre, hog y a táncosnő arcából Thelma óriási
szeme néz rám a múltból. – Az ott körülbelül nyolc évvel ezelőtt készült – mag yarázta Thelma,
amikor észrevette, hog y már a második képet nézem, eg y hatvan körüli, mutatós, de életunt
asszonyt. – Amint látja, már nem adok a külsőmre – tette hozzá borzas haját ig azg atva.
Bár hitetlenkedve fog adtam, hog y ennek az elnyűtt öreg asszonynak valóban viszonya lett
volna a terapeutájával, kételyemet eg y szóval sem említettem. Ami azt illeti, még meg sem
szólaltam. Meg próbáltam ug yan fenntartani a semleg esség látszatát, valamivel még is
elárulhattam mag am, talán eg y apró mozdulattal, eg y szemrezdüléssel. Úg y döntöttem, nem
utasítom vissza a hitetlenség vádját. Nem udvariasság ból cselekedtem, hiszen valóban volt
valami képtelen abban a g ondolatban, hog y eg y borzas hajú, hetvenéves öreg asszony fülig
szerelmes leg yen. Thelma is tudta, én is tudtam, és azt is nag yon jól tudta, hog y tudom.
Hamarosan kiderült, hog y már húsz éve depressziós, és ez alatt az idő alatt szinte
folyamatosan kezelés alatt állt. Többnyire a meg yei kórház pszichiátriai osztályára járt
terápiára, g yakornokok eg ész hada kísérletezett vele.
Matthew-hoz, a fiatal, jóképű seg édorvoshoz úg y tizeneg y éve kerülhetett. Nyolc hónapon
át hetente eg yszer találkoztak a kórházban, majd további eg y évig Matthew
mag ánrendelőjében. A következő évben aztán Matthew állást kapott eg y állami kórházban, és
fel kellett adnia mag ánpraxisát.
A búcsúzás kínzó fájdalmat okozott. Matthew volt a leg kitűnőbb terapeuta, aki valaha
kezelte, és Thelma meg kedvelte, eg észen odavolt érte; az eg yütt töltött húsz hónap során a
terápiás ülés volt számára a hét fénypontja. Még soha senkihez nem volt ennyire őszinte. Még
soha, eg yetlen terapeuta sem volt vele ennyire ag g ályosan becsületes, eg yenes és g yeng éd.
Perceken át áradozott Matthew-ról:
– Annyi törődés, annyi szeretet volt benne! Mások is próbálkoztak, persze, kedvesek voltak,
mindent meg tettek, hog y feloldódjak, de Matthew-nak a nyomába sem értek. Ő igazán törődött
velem, igazán elfog adott olyannak, amilyen vag yok. Tudtam, hog y nem számít, mit teszek,
hog y milyen rettenetes dolg ok járnak a fejemben, ő elfog adott, úg y, ahog y vag yok, és… hog y is
mondjam… ig azolt eng em. Vag yis inkább hitelesített. Nem csak terapeutaként seg ített rajtam,
ennél jóval többet tett.
– Például? – kérdeztem.
– Bevezetett az élet spirituális, vallási dimenzióiba. Meg tanított törődni minden élőlénnyel.
Meg tanított arra, hog y jusson eszembe, miért vag yok itt e földön. De nem járt a felleg ekben.
Vég ig jelen volt, ott, velem.
Thelma felélénkült – a szavak vég ét elharapva hadart, s lelkesen g esztikulálva mutatott hol
a földre, hol az ég re. Láttam, hog y imád Matthew-ról beszélni.
– Szerettem a szópárbajainkat. Nem hag yta, hog y meg úszásra játsszak. Mindig rámutatott a
szaros szokásaimra.
Ez a mondat meg lepett. Valahog y nem illett Thelma előadásába. Annyira g ondosan
meg válog atta a szavait, hog y arra g ondoltam, ezt biztosan Matthew szokta mondani; íme eg y
példa kifinomult módszereinek tárházából! Matthew iránti növekvő ellenszenvemet persze nem
hang oztattam. Thelma szavaiból eg yértelműen kitűnt, hog y nem tűrné, ha bárki kritizálni
merészelné kedvenc pszichiáterét.
Matthew-t követően Thelma más szakemberekkel folytatta a terápiát, ám eg yikük sem
nyújtott annyit, eg yikük sem seg ített abban, hog y elfog adja önmag át, ahog y korábban a férfi.
Ezek után érhető, milyen boldog ság töltötte el Thelmát, amikor eg y évvel később, eg y
szombat délután San Francisco belvárosában összefutott Matthew-val. Néhány kedves szó után
beültek eg y kávéra a St. Francis Hotelbe, hog y kiszabaduljanak a vásárlók forg atag ából.
Reng eteg mondanivalójuk volt: Matthew mindent tudni akart Thelma elmúlt eg y évéről, nem
csoda hát, hog y a közös kávézás észrevétlenül közös vacsorába torkollott, átsétáltak a
Fisherman’s Wharfra, hog y meg kóstolják a ráklevest.
Minden olyan természetesnek tűnt, mintha számtalanszor vacsoráztak volna már eg yütt.
Pedig korábban szig orúan szakmai kapcsolatban álltak, amely semmilyen értelemben nem
lépte túl a páciens-terapeuta közötti formális határt. Meg tanultak eg ymással szót érteni heti
ötven percben, ennyi történt, se több, se kevesebb.
Ám azon az estén valamiért, Thelma mag a sem tudta, miért, a valóság mintha meg szűnt
volna létezni. Szinte repült az idő, s csendes eg yetértésben úg y tettek, mintha semmi
rendkívüli nem lenne abban, hog y meg hitten beszélg etnek eg y kávé, majd vacsora mellett.
Thelma szinte mag ától értetődően ig azg atta meg Matthew összeg yűrt ing g allérját, mag ától
értetődően söpörte le zakójáról a szöszt, és az is természetesnek tűnt, hog y kart karba öltve
sétálnak fölfelé a Nob Hillen. Matthew mag ától értetődően mesélt új „kég lijéről” a Haig hten,
amit Thelma természetesen mindenképpen látni akart. Cinkosan eg ymásra mosolyog tak,
amikor kiderült, hog y Thelma férje elutazott: Harry az Amerikai Cserkészszövetség tanácsadó
testületének tag jaként azon a héten szinte minden este a cserkészek feladatairól tartott előadást
valahol Amerikában. Matthew élvezte, hog y semmi sem változott, hog y félszavakból is értik
eg ymást – vég ül is mindent tudott Thelmáról.
– Arra már nem emlékszem – mesélte Thelma –, pontosan mi történt később, ki kit érintett
meg először, hog yan kerültünk az ág yba. Nem határoztunk el semmit, minden mag ától
történt, erőlködés nélkül. A leg tisztábban az van előttem, hog y szinte önkívületben fekszem
Matthew karjában. Az volt életem eg yik leg csodálatosabb pillanata.
– Meséljen arról, ami ezután történt.
– A következő huszonhét nap, június 19-e és július 16-a között, mag a volt a csoda. Naponta
többször beszéltünk telefonon, összesen tizennég yszer találkoztunk. Lebeg tem, repültem,
táncoltam.
A hang ja dallamossá vált, fejét eg y nyolc évvel korábbi slág er ritmusára ing atta. Szemét
félig lehunyta, s ezzel erősen próbára tette a türelmemet. Nem szeretem, ha semmibe vesznek.
– Ez az időszak volt életem csúcspontja. Sem azelőtt, sem azután nem éreztem soha olyan
boldog ság ot. Bármi történt is később, semmi nem semmisítheti meg mindazt, amit akkor
kaptam tőle.
– Miért, mi történt később?
– Július 16-án délután fél eg ykor láttam utoljára. Akkor már két napja nem tudtam elérni
telefonon, íg y bejelentés nélkül felug rottam a rendelőjébe. Éppen szendvicset evett, húsz
perccel később kezdődött volna eg y csoportterápiás ülése. Meg kérdeztem, miért nem hívott
vissza, mire eg yszerűen csak annyit mondott, hog y mindketten tudjuk, nem helyes, amit
teszünk. Szünetet tartott, csendesen könnyezett.
Jókor jön rá, hog y tilosban jár, fortyog tam mag amban.
– Tudja folytatni? – kérdeztem halkan.
– Meg kérdeztem, hívhatom-e jövőre vag y öt év múlva, hog y találkozhatunk-e még ,
sétálhatunk-e még eg yütt, kart karba öltve a Golden Gate-en. Válaszul meg szorította a kezem,
mag ához vont, és szorosan átölelt.
Azóta számtalanszor telefonáltam neki, reng eteg üzenetet hag ytam. Kezdetben vissza-
visszahívott, aztán teljesen eltűnt. Meg szakított velem minden kapcsolatot. Soha többé nem
hallottam róla.
Elfordította a fejét, kibámult az ablakon. Hang ja meg fakult, közönyössé vált. Már lassabban
beszélt, keserűen, élettelenül, de több könnyet nem ejtett. Úg y éreztem, inkább meg szakad, de
sírni nem fog többé.
– Soha nem tudtam meg , miért lett vég e, miért hag yott el olyan hirtelen. Az eg yik utolsó
beszélg etésünk alkalmával azt mondta, vissza kell térnünk a valódi életünkhöz, majd
hozzátette, hog y van valakije. Sejtettem, hog y ez a valaki eg y másik páciens lehet.
Thelma azt nem tudta bizonyosan, hog y Matthew férfival vag y nővel kezdett-e. Azt
g yanította, hog y talán meleg , mert Frisco homoszexuálisok körében népszerű neg yedében
lakott, és szépség ében is rájuk emlékeztetett: bajusza g ondosan fésült, arca kisfiús, teste mint
eg y g örög istené. A g ondolat pár évvel később merült fel benne, amikor eg y vidéki vendég ének
mutatta meg a várost; miután fáradtan betértek a Castro Streeten eg y meleg bárba, döbbenten
konstatálta, hog y tizenöt Matthew ül a pultnál – tizenöt karcsú, jóképű, ápolt bajuszú
fiatalember.
Gyötrelmes volt, hog y oly hirtelen kellett elszakadnia Matthew-tól, az pedig szinte
elviselhetetlen, hog y azt sem tudta, miért. Szüntelenül rá g ondolt, örökösen róla fantáziált.
Thelma a miért meg szállottjává vált. Miért utasította el és zárta ki az életéből? Miért akkor?
Miért nem akarja látni, miért nem hívja vissza?
Minden próbálkozása kudarcba fulladt, Matthew nem jelentkezett, és ő rettentően
kétség beesett. Ki sem lépett a házból, eg ész nap némán bámult kifelé az ablakon, aludni nem
tudott, mozg ása és beszéde lelassult, többé semmi sem hozta lázba. Eg yáltalán nem evett, és
olyan mély depresszióba süllyedt, hog y sem a pszichoterápia, sem az antidepresszánsok nem
használtak. Álmatlanság a miatt három orvost is felkeresett, mindhárman altatót javasoltak, íg y
hamarosan rendelkezésére állt a halálos adag . Pontosan hat hónappal azután, hog y a
belvárosban összefutott Matthew-val, búcsúlevelet hag yott a férjének, aki éppen elutazott eg y
hétre, meg várta, hog y felhívja a keleti partról, és jó éjszakát kívánjon neki, aztán félretette a
telefonkag ylót, lenyelte az összes tablettát, és ág yba bújt.
Aznap éjjel azonban Harry történetesen nem tudott elaludni, és újra felhívta Thelmát, majd
pánikba esett, amiért a telefon folyamatosan fog laltat jelzett. Felhívta a szomszédokat, akik
hiába kopog tattak, Thelma nem nyitott ajtót. Aztán meg érkezett a rendőrség , betörtek a házba,
és meg találták a már alig léleg ző asszonyt.
Csak az orvosok emberfeletti munkájának köszönhetően élte túl. Miután visszanyerte
öntudatát, leg először Matthew üzenetrög zítőjét hívta. Meg íg érte, hog y senkinek sem beszél
kettejükről, majd arra kérte, látog assa meg a kórházban. Matthew eljött ug yan, de csak tizenöt
percig maradt; a jelenléte, mondta Thelma, rosszabb volt, mint a hosszú némaság : nem reag ált
Thelma célzásaira huszonhét napos szerelmükről, hűvösen udvarias és tárg yilag os maradt.
Eg yetleneg yszer esett ki a szerepéből, amikor Thelma rákérdezett, hog y milyen az élet az új
partnerével, mire Matthew ing erülten felcsattant:
– Ez nem rád tartozik!
Ennyi. Vég re, akkor először, a szemembe nézett, és lemondóan, kimerülten hozzátette:
– Soha többé nem láttam. A fontos napokon – a születésnapján, június 9-én (első randink),
július 16-án (utolsó randink), karácsonykor és újévkor – mindig felhívom, és üzenetet hag yok a
rög zítőjén. Ha terapeutát váltok, felhívom és tudatom vele. De soha nem hív vissza.
Nyolc éve már, hog y csak rá g ondolok. Reg g el hétkor azon töpreng ek, vajon felébredt-e.
Nyolckor őt látom mag am előtt, amint zabpelyhet reg g elizik (eg yszerűen imádja, eg y
nebraskai farmon nőtt fel). Az utcán mindenütt őt keresem. Sokszor azt hiszem, őt látom,
odarohanok hozzá, de csak eg y ideg en az. Róla álmodom. Gondolatban újraélem a huszonhét
nap minden édes pillanatát. Napjaim nag y részét álmodozásba merülve töltöm, a jelenről alig
veszek tudomást. Még mindig a nyolc évvel korábbi életemet élem.
Még mindig a nyolc évvel korábbi életemet élem – lenyűg öző g ondolat. Gondosan elraktároztam
mag amban, későbbi felhasználásra.
– Meséljen arról, hog y az elmúlt nyolc évben, az öng yilkosság i kísérlete óta milyen
kezeléseken vett részt.
– Azóta folyamatosan járom a terapeutákat. Kaptam eg y halom hang ulatjavítót, persze
fabatkát sem érnek, de leg alább aludni tudok. Eg yébként nem sok minden történt. A
beszélg etős módszer nálam soha nem működött. Mag a persze azt mondaná, hog y esélyt sem
adtam nekik, amikor elhatároztam, hog y meg védem Matthew-t, és soha nem beszélek róla
vag y a más terapeutákhoz fűződő viszonyaimról.
– Azt akarja mondani, hog y nyolcévnyi terápia során eg y szót sem szólt Matthew-ról?
Micsoda malőr! A kezdő hibája, aki képtelen palástolni meg lepődését. Hirtelen meg jelent
előttem eg y jelenet, ami már hosszú évek óta nem jutott eszembe: medikusok voltunk, az
interjúzást g yakoroltuk eg y szemináriumon. A kérdező, eg y okos, de nag yhang ú és érzéketlen
diák (később szerencsére ortopéd sebész lett belőle) a rog ersi személyközpontú technikát
alkalmazta, amelynek lényeg e, hog y a páciens utolsó szavait kérdésként teszik fel, íg y
próbálják továbblendíteni a beszélg etést. A páciens éppen zsarnok apja rettenetes tetteit
sorolta, majd mondatát íg y zárta:
– Ráadásul nyers húst eszik!
A kérdező, aki eg yébként is nehezen tartotta mag át a kötelező semleg esség elvéhez, nem
bírta visszafog ni mag át, és döbbenten felkiáltott:
– Nyers húst?!
Abban az évben szinte szállóig évé vált az évfolyamon a „nyers hús”, ha eg y előadáson valaki
elsuttog ta a szót, felnyerített az eg ész csoport.
Ezt persze nem meséltem el Thelmának.
– Ma még is úg y döntött, hog y eljön hozzám, és őszinte lesz. Miért?
– Vég eztem némi kutatást. Öt korábbi terapeutámmal beszéltem, elmondtam nekik, hog y
még eg yszer utoljára tennék eg y próbát, és meg kérdeztem, kit ajánlanának. A mag a neve nég y
listán is szerepelt – azt állították, mag a amolyan „utolsó mentsvár”. Ez volt az eg yik ok, ami
mag a mellett szólt. Viszont azt is tudtam, hog y valamennyien a mag a tanítványai voltak, tehát
tovább kutakodtam. Elmentem a könyvtárba, és átlapoztam az eg yik könyvét. Két dolog
rag adott meg : eg yrészt világ osan ír – én is meg értettem –, másrészt őszintén beszél a halálról.
Én is őszinte leszek: szinte biztos, hog y vég ül meg ölöm mag am. Azért jöttem el mag ához,
hog y még eg yszer, utoljára meg próbáljak valami örömöt találni az életben. Ha nem sikerül,
remélem, seg ít meg halni, még hozzá úg y, hog y a lehető leg kisebb fájdalmat okozzam a
családomnak.
Válaszul elmondtam Thelmának, hog y szívesen elvállalom, de szükség lenne eg y újabb
találkozóra, hog y részleteiben is meg vitathassuk a terápia menetét, és ő is eldönthesse, akar-e
velem dolg ozni. Folytattam volna tovább, de Thelma az órájára pillantva íg y szólt:
– Úg y látom, letelt az ötven perc, és ha eg yebet nem is, azt meg tanultam, hog y terápiás
ülésen csak addig maradjak, ameddig szívesen látnak.
Még utolsó, részint g unyoros, részint kihívó meg jeg yzése hang súlyán tűnődtem, ám
Thelma már fel is állt, és kifelé menet közölte, hog y a titkárnőmmel eg yezteti következő
ülésünk időpontját.
Számtalan dolg ot kellett átg ondolnom. Ott volt először is Matthew viselkedése.
Elmondhatatlanul felbőszített. Reng eteg olyan pácienssel találkoztam, akinek súlyos lelki
sérülést okozott, hog y terapeutája szexuálisan kihasználta. Ez minden esetben árt a páciensnek.
A terapeuták kifog ásai ebben a témában pusztán önig azoló mag yarázatok – azt állítják
például, hog y íg y fog adják el és erősítik meg a páciens szexualitását. Számos páciensnek lehet
szükség e szexuális meg erősítésre – különösen azoknak, akik nem tartják mag ukat szépnek,
vag y a kórosan elhízottaknak, vag y a fog yatékkal élőknek –, én még sem hallottam még
eg yetlen olyan terapeutáról sem, aki az ő szexuális önbizalmukat erősítette volna. A szexuális
meg erősítés tárg ya érdekes módon mindig eg y vonzó nő. Rendszerint éppenség g el a
normaszeg ő terapeutának van szükség e szexuális visszaig azolásra, az ő életéből hiányzik a
meg felelő hálótárs vag y alkalom.
Matthew esete azonban fejtörést okozott. Amikor elcsábította Thelmát (vag y hag yta, hog y
elcsábítsák – eg yre meg y), éppen csak befejezte az eg yetemet, tehát nem lehetett több
harmincnál. Miért viselkedett íg y? Miért választ eg y vonzó, alig hanem makulátlan fiatalember
eg y hatvankét éves, sivár életet élő, depressziós öreg asszonyt? Eszembe jutott Thelma g yanúja,
hog y esetleg homoszexuális. A leg kézenfekvőbb feltevés talán az lenne, hog y Matthew saját
személyes pszichoszexuális problémáját kívánta meg oldani (vag y annak nyomására
cselekedett), és ehhez páciensét (esetleg pácienseit) használta.
Pontosan ezért ösztönözzük a képzés során, hog y minden leendő terapeuta járjon hosszas
eg yéni terápiára. Manapság azonban a rövidebb képzés, a kevesebb szupervízió, a képzési
követelmények és a képesítés meg szerzéséhez szükség es feltételek lazulása nyomán a
szakemberek g yakran nem vállalják a költség es eg yéni analízist, íg y sok páciens szenved
terapeutájának önismereti hiányosság ai miatt. Nem érzek szánalmat a felelőtlen szakemberek
iránt, és arra biztatok minden pácienst, hog y jelentsék a szexuális visszaéléseket a meg felelő
szakmai etikai bizottság oknak. Eg y pillanatra fontolóra vettem, mit tehetnék Matthew-val
kapcsolatban, de az ő esete valószínűleg elévült már. Azt azért szerettem volna, ha meg tudja,
mekkora kárt okozott.
Thelmára koncentráltam tehát, és Matthew indítékaival eg yelőre nem fog lalkoztam. Ám
amíg kibontakozott a vég kifejlet, reng eteg et vívódtam a kérdéssel; akkoriban persze fel sem
merült bennem, hog y a Thelma-üg y rejtélyei közül éppen a Matthew-kérdést sikerül a
leg meg nyug tatóbban rendezni.
Thelma rendületlen szerelmi meg szállottság a, amely már nyolc éve tartotta hatalmában az
asszonyt minden külső meg erősítés nélkül, még eng em is meg lepett. Számára ez a rög eszme
jelentette az életet. Ig azat mondott: valóban a nyolc évvel korábbi életét élte.
Meg szállottság ának intenzitását eg yébként sivár élete fokozta. Nem hittem, hog y
leválaszthatnám Thelmát a rög eszméjéről anélkül, hog y élete más területeit közös erővel
tartalmasabbá ne tennénk.
Azon töpreng tem, vajon mennyi intimitás lehet a hétköznapjaiban. Abból, amit a
házasság áról eddig hallottam, arra következtettem, nem állhat túl közel a férjéhez. Lehetség es,
hog y meg szállottság a eg yszerűen az intimitás iránti ig ényéből fakad, hiszen meg hitt
kapcsolatot biztosít – ig az, eg y fantáziaképpel, nem pedig eg y valós személlyel.
A leg nag yobb esélye talán kettőnk bensőség es, jelentőség teljes viszonyának lehetne,
amelyben feloldódhatna Thelma szerelmi meg szállottság a. Eg y ilyen kapcsolat kialakítása
persze nem lenne eg yszerű feladat. Döbbenten hallg attam terápiás múltjáról szóló
beszámolóját. Nyolcévnyi terápia alatt eg y árva szó sem esett a valódi problémáról! Ehhez
különleg es ember kell, olyan, aki elviseli a teljes kettősség et, aki képzeletben képes az
intimitásra, a való életben azonban kerüli.
Következő ülésünket Thelma azzal kezdte, hog y rettenetes hét áll mög ötte. Mindig
ellentmondásos érzésekkel g ondolt a terápiára.
– Tudom, hog y szükség em van rá, nem tudnék nélküle élni. Még is, valahányszor mag amról
beszélek, borzasztó hét vár rám. A terápiás ülések mindig felzaklatnak. Soha nem oldanak meg
semmit, csak rontanak a helyzeten.
Eg yáltalán nem tetszett ez a kijelentés. Eg y közelg ő esemény előjele lenne? Csak nem azt
tudatja velem, miért hag yja majd félbe a terápiát?
– Eg ész héten síróg örcs kínzott. Állandóan Matthew-ra g ondoltam. Harryhez szólni sem
bírtam, mert eg yfolytában két dolog járt a fejemben, Matthew meg az öng yilkosság –
márpedig mindkettő tabutéma.
Matthew nevét soha többé nem ejtem ki a számon a férjem jelenlétében. Évekkel ezelőtt
meg említettem Harrynek, hog y véletlenül összefutottam vele. Ezt sem kellett volna, mert
Harry később azt állította, hog y Matthew valamilyen módon felelős az öng yilkosság i
kísérletemért. Ha meg tudná az ig azat, meg ölné Matthew-t, ez eg észen biztos. Harry állandóan
a cserkészbecsületről szónokol – a cserkészek íg y, a cserkészek úg y, nála minden erről szól –,
pedig valójában nag yon erőszakos. A második világ háború alatt eg y brit rohamosztag
tisztjeként az ő feladata volt a közelharc oktatása.
– Meséljen még Harryről! – Meg lepett az a hevesség , ami a hang jából áradt, amikor
meg említette, hog y Harry vég ezne Matthew-val, ha kiderülne, mi történt.
– Harryvel a harmincas években találkoztam, amikor hivatásos táncosnőként dolg oztam
Európában. Akkoriban két dolog éltetett: a szerelem és a tánc. Utóbbit a g yerek kedvéért sem
voltam hajlandó feladni, harminceg y évvel ezelőtt még is vég et ért a karrierem, mert a
köszvény meg támadta a nag ylábujjamat – vég zetes beteg ség ez eg y balerina számára. Ami a
szerelmet illeti, fiatalon reng eteg szeretőt tartottam. Mutattam mag ának azt a fotót, vallja be,
eg észen őszintén: ug ye, milyen g yönyörű voltam? – Nem várt választ, szünet nélkül beszélt
tovább.
– Aztán hozzámentem Harryhez, és a szerelemnek befelleg zett. Nag yon kevés férfi érzett
mag ában kellő bátorság ot ahhoz, hog y szeressen – mind retteg tek Harrytől (néhány elszánt
jelentkezőt kivéve). A férjem viszont húsz évvel ezelőtt lemondott a szexről (a lemondásban
eg észen kiváló). Ma már jóformán eg ymáshoz sem érünk – ebben persze én is hibás vag yok,
leg alább annyira, mint ő.
Már éppen rákérdeztem volna arra a Harryvel kapcsolatos meg jeg yzésére, miszerint a férje
eg észen kiváló a lemondásban, de ő sietve folytatta tovább. Feszítette a közlésvág y, még is úg y
tűnt, nem hozzám beszél. Úg y látszott, nem vár választ. Soha nem nézett a szemembe. A
plafont bámulta, látszólag teljesen elmerült az emlékeiben.
– A másik, ami fog lalkoztat, és amiről nem beszélhetek, az öng yilkosság . Tudom, hog y
előbb-utóbb meg teszem, ez az eg yetlen kiút. De ezt eg y szóval sem említem Harrynek. Az
öng yilkosság i kísérletembe ő is majdnem belepusztult. Szélütést kapott, tíz évet öreg edett a
szemem láttára. Amikor meg lepetésemre mag amhoz tértem a kórházban, elg ondolkodtam
azon, mit tettem a családommal. És mag amban elhatároztam eg yet s mást.
– Mit határozott el?
A kérdésem fölösleg esnek bizonyult, mert Thelma már bele is vág ott szándékainak
tag lalásába, nekem viszont muszáj volt kapcsolatot teremtenem vele. Számos információ állt a
rendelkezésemre, de nem hang olódtunk eg ymásra. Akár külön szobában is ülhettünk volna.
– Elhatároztam, hog y soha többé nem teszek vag y mondok olyat, ami Harrynek fájdalmat
okozhat. Azt is eldöntöttem, hog y meg adok neki mindent, eng edek minden kérdésben. Új
edzőterem otthon? Leg yen. Mexikói nyaralás? Leg yen. Ismerkedés az eg yházi
összejöveteleken? Leg yen.
Észrevehette, hog y az utóbbi mondatát furcsállom, íg y mag yarázatot adott:
– Az utóbbi három évben, amióta tudom, hog y úg yis meg ölöm mag am, nem akartam
ismerkedni. Minden új barát eg y újabb embert jelent, akitől el kell búcsúznom, akinek
szenvedést okozok.
Sokszor dolg oztam már olyan emberekkel, akik valóban meg akartak halni, és az
öng yilkosság i kísérlet a leg több esetben szinte meg váltónak bizonyult; az élmény hatására
sokan új érettség re, újfajta bölcsesség re tettek szert. Aki valóban farkasszemet néz a halállal, az
többnyire komolyan mérleg re teszi addig i életét és céljait. Íg y van ez azokkal is, akiket
vég zetes beteg ség ük kényszerít a szembenézésre; túl sok ember szájából hallottam már e
g yászos szavakat: „Milyen kár, hog y csak most jöttem rá, hog yan kell ig azán élni, amikor a rák
szinte felfalta a testemet!” Ám Thelma más volt. Ritka az olyan ember, aki ennyire közel kerül a
halálhoz, még is alig tanul a történtekből. Veg yük például a döntéseit, amelyeket azután
hozott, hog y mag ához tért a túladag olás után: Vajon valóban azt hiszi, hog y boldog g á teheti
Harryt, ha mindenben behódol neki, a saját vág yait és g ondolatait viszont titkolja? Lehet-e
rosszabb annál a helyzetnél, mint szeg ény Harryé, aki a múlt héten vég ig a feleség e zokog ását
hallg atta, ám Thelma semmit sem osztott meg vele? Íme eg y asszony az önámítás csapdájában!
Mindez akkor vált a leg nyilvánvalóbbá, amikor Matthew-t mag asztalta:
– Mindent átható szelídség áradt belőle. Minden titkárnő imádta. Mindeg yikhez volt eg y
kedves szava, tudta a g yermekeik nevét, heti három-nég y alkalommal fánkot hozott nekik
reg g elire. Bárhová mentünk az alatt a huszonhét nap alatt, mindig volt eg y-eg y dicsérő
meg jeg yzése a pincérek vag y az eladók számára. Hallott már a buddhista meditációs
technikákról?
– Ami azt illeti, ig en, én… – De Thelma nem volt kíváncsi rám.
– Akkor ismeri a „szerető kedvesség ” kifejlesztésére irányuló meditációt. Ő naponta kétszer
vég ezte, és eng em is meg tanított rá. Éppen emiatt nem jutott eszembe még álmomban sem,
hog y valaha íg y viselkedik velem. Meg öl a némaság ával. Néha, amikor ig azán beleg ondolok,
úg y érzem, a teljes csöndnél szörnyűbb büntetést ki sem találhatott volna – és éppen ő, aki
nyíltság ra, őszinteség re tanított! Az utóbbi időben eg yre többször jut eszembe – itt lehalkította
a hang ját, szinte suttog ott –, hog y talán szándékosan próbál öng yilkosság ba hajszolni. Mag a
szerint ez őrültség ?
– Azt nem tudom, hog y őrültség -e, viszont nag yon elkeseredett és fájdalmas g ondolatnak
hang zik.
– Meg próbál öng yilkosság ba kerg etni. Íg y örökre meg szabadulna tőlem. Ez az eg yetlen
lehetség es mag yarázat!
– Mag a még is minden erejével őt védelmezte az elmúlt években. Miért?
– Mert a világ on mindennél fontosabb, hog y jót g ondoljon rólam. Nem akarom tönkretenni
az eg yetlen esélyemet a boldog ság ra!
– De Thelma, hiszen mindez nyolc évvel ezelőtt történt. Már nyolc éve semmit sem tud róla!
– De azért van még esélyem… eg y kicsike. Még a két-, sőt az eg yszázaléknyi esély is jobb a
semminél. Nem várom tőle, hog y újra szeressen, csak azt akarom, hog y leg yen tudatában földi
létezésemnek. Nem kérek sokat… amikor a Golden Gate Parkban sétáltunk, majdnem
meg rándult a bokája, annyira ki akart kerülni eg y hang yabolyt. Csak jut nekem is valamennyi
abból a szerető kedvesség ből!
Mennyi következetlenség , mennyi indulat, sőt g úny áll a hódolat mög ött! Bár lassan
behatoltam Thelma élményvilág ába, és hozzászoktam Matthew felmag asztalásához, a
következő mondatán őszintén elámultam.
– Eng em már az is boldog g á tenne, ha évente eg yszer felhívna öt percre, nem többre, hog y
meg kérdezze, hog y vag yok, és mutatna irántam némi érdeklődést. Valóban túl sokat kérnék?
Senkivel sem találkoztam még , aki ennél nag yobb hatalommal ruházott volna fel eg y másik
embert. Gondoljunk csak jobban bele: Thelma szerint évi ötpercnyi telefonhívás eleg endő lenne
a g yóg yulásához! Kíváncsi lettem volna, ig aza van-e. Emlékszem, arra g ondoltam, ha minden
más módszer kudarcot vall, kísérletként ezzel is teszek eg y próbát. Rájöttem, hog y a terápia
sikeres lezárásának esélye ig en csekély: Thelma önámítása, pszichológ iai érzékének teljes
hiánya, az önfeltárással szembeni ellenállása, öng yilkosság ra való hajlama mind arra
fig yelmeztet: „Csak óvatosan!”
Problémája még is meg ig ézett. Szerelmi meg szállottság a – mi másnak hívhatnám? –
hatalmas és csillapíthatatlan, már nyolc éve uralja az életét. Rög eszméjének g yökerei még is
lazának tűntek. Talán eg y kis erőfeszítéssel és némi leleménnyel az eg ész g yomot kitéphetném
a földből. És aztán, hog yan tovább? Vajon mit találnék a meg szállottság mélyén? Lehetség es,
hog y az emberi lét brutális tényei bújnak meg a varázslat leple alatt? Íg y talán valóban
meg tudnék valamit a szerelem természetéről. A tizenkilencedik század elején vég zett orvosi
kísérletek során a kutatók felfedezték, hog y a belső elválasztású mirig yek funkcióját úg y
érthetik meg a leg eg yszerűbben, ha eltávolítják a szervet, majd meg fig yelik a kísérleti állat
élettani funkcióit. Bár az ötlet embertelenség e meg döbbentett, eg yben el is g ondolkodtatott:
Nem kellene itt is ugyanezt az elvet követni? Abból, amit eddig hallottam, az derült ki, hog y Thelma
Matthew iránti szerelme a valóság ban valami eg észen más – talán menekülés vag y védekezés
az öreg edés és a mag ány ellen. Nem Matthew-ról szólt, és nem is a szerelemről – amennyiben
szerelmen törődő, odaadó, nem pedig szükség letet kielég ítő kapcsolatot értünk.
Úg y döntöttem, az eg yéb fig yelmeztető jelekről sem veszek tudomást. Komolyabban
vehettem volna például, hog y Thelma húsz éven át járta a pszichiátereket. A Johns Hopkins
Kórház Pszichiátriai Klinikáján voltam medikus, ahol az orvosok reng eteg „belső használatra
szánt” kifejezéssel utaltak arra, hog y mennyire komoly eg y-eg y páciens állapota. Az eg yik
leg tiszteletlenebb a súly szerinti minősítés volt: minél nehezebb a páciens dossziéja, annál
zűrösebb az illető, annál rosszabb a prog nózis. Thelma a mag a hetven évével az „ötkilósok”
közé is könnyedén bekerülhetett volna, esetében pszichoterápiát ajánlani pedig még álmában
sem jutott volna eszébe senkinek, eg yáltalán senkinek.
Most, hog y visszatekintek akkori érveimre, úg y hiszem, eg yszerűen nem vettem tudomást
ezekről a meg fontolásokról.
Húsz év terápia? Nos, az utolsó nyolc év nem számít Thelma titkolózása miatt. Ha a páciens
rejteg eti a valódi problémát, a terápiás munka eleve kudarcra van ítélve.
És mi a helyzet a Matthew előtti tízévnyi terápiával? Ug yan, ki emlékszik már arra?
Ráadásul Thelma általában g yakornokokhoz járt. Nekem azért ennél több van a tarsolyomban.
Korlátozott anyag i lehetőség ei miatt Thelma és Harry soha nem eng edhette meg mag ának,
hog y az eg yetemi pszichiátriai klinika g yakornokain kívül más szakembert is felkeressen. Én
viszont éppen az időskori pszichoterápia hatékonyság áról vezettem kutatási prog ramot, és
mivel a költség eket eg y kutatóintézet állta, minimális díjazásért vállalhattam Thelma esetét.
Rendhag yó lehetőség lehetett számára, hog y eg y tapasztalt klinikus fog adja.
A valós indítékaim azonban eg észen másban g yökereztek. Először is, meg kapott ez a
mélyen g yökerező, még is sebezhető, szinte védtelen szerelmi meg szállottság , és eltökéltem
mag amban, hog y kiásom, a felszínre hozom, és meg vizsg álom a valóság fényénél. Másrészt
meg érintett a hübrisz, vag yis azt hittem, bárkin tudok seg íteni, rajtam senki sem fog hat ki. A
preszókratikus filozófusok szerint a hübrisz nem más, mint „az isteni törvényekkel szembeni
eng edetlenség ”; én valóban eng edetlen voltam, ha nem is az isteni, de a természeti
törvényekkel, vag yis azokkal a törvényszerűség ekkel szemben, amelyek pedig az én
szakterületemen is meg szabják az események menetét. Azt hiszem, már akkoriban is g yötört
valami rossz előérzet, úg y éreztem, még a Thelmával való munka lezárása előtt meg fizetek
azért, amiért hag ytam, hog y hatalmába kerítsen az önhittség .
A második ülés vég én meg vitattuk terápiás szerződésünk részleteit. Thelma határozottan
kijelentette, hog y nem kötelezi el mag át hosszabb távra, és mag amban én is eg yetértettem
azzal, hog y hat hónap alatt ki kell derülnie, van-e értelme a közös munkának. Tehát abban
eg yeztünk meg , hog y hat hónapon át hetente eg yszer találkozunk (és szükség esetén fél évvel
meg hosszabbítjuk a terápia időtartamát). Thelma vállalta, hog y rendszeresen jár az ülésekre, és
részt vesz a tervezett pszichoterápiás kutatásban, vag yis meg jelenik a felmérő interjún, és
kitölt eg y sor pszichológ iai tesztet a terápia eredményesség éről, amelyre kétszer kerül sor, a
terápia elején, illetve hat hónappal a befejezés után.
Aztán fáradság ot nem kímélve többször is elmondtam, hog y a terápiás munka kétség kívül
felkavaró élmény lesz, és ig yekeztem meg íg értetni vele, hog y nem hag yja félbe.
– Thelma, ez a Matthew-n való örökös töpreng és… az eg yszerűség kedvéért nevezzük
meg szállottság nak…
– Ajándék volt az a huszonhét nap! – szakított félbe felháborodottan. – Pontosan azért nem
említettem a dolg ot a többi terapeutának, mert nem akartam, hog y úg y kezeljék, mint valami
halálos kórt!
– Nem, Thelma, én nem arra g ondolok, ami nyolc évvel ezelőtt történt. Én a jelenről
beszélek, arról, ami most van, arról, hog y nem élheti a saját életét, mert újra meg újra a múltba
réved. Azt hittem, azért jött el hozzám, hog y vég et vessen ennek az önkínzásnak.
Nag yot sóhajtott, lehunyta a szemét, bólintott. Tudtomra adta, amit akart, és meg nyug odva
hátradőlt a székében.
– Tehát ez a megszállottság… de használhatunk helyette más szót is, ha ez zavarja…
– Nem, nem zavar. Már értem, mire utal vele.
– Tehát ez a meg szállottság már nyolc éve központi helyet fog lal el a g ondolataiban, és
nehéz lesz onnan száműzni. Szilárd meg g yőződései közül jó néhányat kétség be kell majd
vonnom, ami azt jelenti, hog y a terápia feldúlhatja a lelki nyug almát. Meg kell íg érnie, hog y
vég ig kitart mellettem.
– Meg íg érem. És amit én eg yszer meg íg érek, amellett ki is tartok.
– Thelma, azt is tudnia kell, hog y nem tudok hatékonyan dolg ozni, ha a leveg őben lóg az
öng yilkosság veszélye. Határozottan meg kell íg érnie, hog y az előttünk álló hat hónapban nem
tesz kárt mag ában. Ha úg y érzi, hog y nem bírja tovább, jelentkezzen. Bármikor hívhat, állok
rendelkezésére. De ha meg próbálkozik az öng yilkosság g al – és most nem a kísérlet súlyosság a
az érdekes –, az a szerződésünk vég ét jelenti, és én azonnal visszalépek. Mindezt általában
írásba is fog lalom és aláíratom, de a mag a esetében tiszteletben tartom azt, hog y mindig
betartja, amit íg ér.
Meg lepetésemre Thelma tag adóan meg rázta a fejét.
– Ezt nem íg érhetem meg . Előfordulhat, hog y olyan helyzetbe kerülök, amikor nem látok
más kiutat. Nem zárhatom ki ezt a lehetőség et.
– Én csak az előttünk álló hat hónapról beszélek. Nem várom el, hog y hosszabb távra is
elkötelezze mag át, de ezt vállalnia kell – eg yébként én lépek vissza. Ha szívesen aludna rá
eg yet, meg beszélhetünk a következő hétre eg y újabb ülést.
Erre azonnal eng edékenyebbé vált. Talán nem várt tőlem ilyen eltökéltség et. Bár semmi
jelét nem adta, még is úg y éreztem, valahog y meg könnyebbült.
– Nem szeretnék újabb eg y hetet várni. Döntsük el most, és azonnal vág junk bele.
Meg íg érem, hog y minden tőlem telhetőt elkövetek.
„Minden tőlem telhetőt elkövetek” – a mondat nem hang zott túl meg g yőzően, ám nem
szívesen bonyolódtam volna ilyen korán kontrollharcba. Tehát nem válaszoltam, csak vártam.
Talán eg y-másfél perc is eltelhetett (a terápiában ez kínosan hosszú csendet jelent), mire
Thelma felállt, kezet nyújtott, és íg y szólt:
– A szavamat adom.
A következő héten aztán belevág tunk. Úg y határoztam, hog y kizárólag az aktuális és
sürg ető kérdésekre összpontosítok. Thelmának volt elég ideje arra (húszévnyi terápia!), hog y
felidézze g yermekkorát, eszembe sem jutott a hatvan évvel korábban történtekre fókuszálni.
Kifejezetten ellentmondásosan tekintett a terápiás munkára: bár elismerte, hog y eg yedül ez
tölti el reménnyel, eg yetlen ülésről sem távozott elég edetten. Az első tíz hét után rájöttem,
hog y ha Matthew iránti érzelmei kerülnek terítékre, két ülés között a rög eszméje g yötri. Azt
viszont időpocsékolásnak tartotta, ha más fontos témákat fejteg ettünk, például a Harryhez
fűződő kapcsolatát.
Mivel elég edetlen volt, az eg yütt töltött idő számomra sem nyújtott kielég ülést.
Hozzászoktam, hog y a Thelmával vég zett munkától ne várjak semmiféle személyes elég tételt.
A jelenlétében soha nem töltött el a közös munka öröme, és már eg észen korán – a harmadik
vag y neg yedik ülésünkön – rájöttem, hog y ez a terápiás kapcsolat kizárólag intellektuális téren
jelenthet számomra némi örömet.
Időnk javát Matthew-nak szenteltük. Képzelg ései pontos tartalmáról kérdeztem, és úg y
tűnt, Thelma élvezettel avat be a részletekbe. Többnyire ug yanarról fantáziált: apró részletekbe
menően visszajátszotta a huszonhét nap valamelyik dicsőség es eg yüttlétét. A leg g yakrabban az
első szerelmi pásztorórájuk volt a téma – a Union Square-i véletlen találkozás, a St. Francisben
elfog yasztott kávé, a séta a Fisherman’s Wharfra, az öböl látképe a Scoma vendég lőből, az
izg almas út Matthew „kég lije” felé; de a leg többször a férfi szerelmes telefonhívásairól
álmodozott.
Thelma ábrándjaiban kevés szerep jutott a szexnek, ritkán tapasztalt nemi izg almat. Bár
szexuális dédelg etésben bőven volt része a Matthew-val töltött napok alatt, csupán eg yszer
közösültek, az első estén. Még két alkalommal próbálkoztak, de Matthew kudarcot vallott.
Eg yre biztosabb lettem abban, hog y beig azolódik az a férfi viselkedésével kapcsolatos g yanúm,
hog y súlyos pszichoszexuális problémáit Thelma (és talán más szerencsétlen páciensei)
kihasználásával akarta feloldani.
Számos árulkodó nyomra bukkantam, nehezemre esett kiválasztani pusztán eg yet, amit a
terápia fókuszába helyezhetek. Leg először is ahhoz, hog y Thelma újra elég edett leg yen,
g yökerestül ki kellett irtanom a meg szállottság minden nyomát. Mert a szerelmi rög eszme
önmag át táplálja, és minden valós tapasztalatot – leg yen az jó vag y rossz – ködössé tesz; én
csak tudom, tapasztalatból beszélek. Ami azt illeti, a terápiás munkával kapcsolatos minden
meg g yőződésem és szakmai érdeklődésem fő területei is személyes élményeim hatására
születtek meg . Nietzsche szerint a filozófus g ondolatrendszere mindig a személyes sorsából nő
ki, és én azt hiszem, ez a terapeutákra is ig az – tulajdonképpen bárkire, aki elmélkedéssel tölti
az idejét.
Úg y két évvel azelőtt, hog y Thelmát meg ismertem volna, eg y szakmai konferencián
találkoztam valakivel, eg y nővel, aki kisajátította a g ondolataimat és az álmaimat. Minden
pillanatban előttem lebeg ett az arca, és én képtelen voltam elűzni, hiába tettem meg mindent.
Eg y ideig még sem bántam, hog y íg y alakult: szerettem ezt a kényszert, újra meg újra
meg ízleltem a g yönyör ízét. Néhány héttel később családommal eg y csodálatos karibi szig etre
utaztunk vakációzni. Napok teltek el, mire rádöbbentem, hog y semmi nem érint meg – sem a
strand elbűvölő szépség e, sem a buja, eg zotikus növényzet, sem a búvárpipa, sem a merülés a
víz alatti világ ba. A valóság g azdag szövete láthatatlanná vált a rög eszmém miatt. Nem voltam
jelen. Elmém börtönébe zárva ug yanaz a film perg ett a szemem előtt, újra meg újra, céltalanul.
Nyug talanul, önmag amat is jócskán unva pszichológ ushoz fordultam (újfent), és több hónapnyi
kemény munka után visszanyertem uralmamat elmém felett, ismét élvezettel vettem részt a
saját életemben, a jelenben. (Érdekes, hog y akkori terapeutám, majd később jó barátom évekkel
az eset után elmondta, hog y abban az időben, amikor terápiára jártam hozzá, ő mag a eg y
csodálatos olasz nőért rajong ott, aki viszont eg y másik férfinak szentelte minden fig yelmét.
Íg y szág uld a szerelmi hullámvasút pácienstől terapeutáig , terapeutától páciensig .)
Közös munkánk során tehát többször is hang súlyoztam, hog yan fertőzi meg Thelma életét
ez a kényszeres rög eszme, és g yakran szembesítettem korábbi kijelentésével, miszerint a nyolc
évvel korábbi életét éli. Ug yan miért ne g yűlölné az életet? Hiszen leveg őtlen, ablak nélküli
kamrába zárta önmag át, ahová csupán annak a rég múlt huszonhét napnak az emléke juttat
némi friss leveg őt.
De Thelmát nem sikerült meg g yőznöm, és ma már úg y hiszem, jó okkal. Saját
tapasztalataimból kiindulva azt feltételeztem, tévesen, hog y tartalmas, eseménydús életéről
azért nem vesz tudomást, mert rög eszméjébe burkolózik. Thelma azonban azt hitte, bár
akkoriban ezt nem mondta ki eg yértelműen, hog y meg szállottság a sokkal intenzívebb és
élettel telibb valós tapasztalatainál. (Később bebizonyosodott – bár sok hatása nem volt ennek a
felismerésnek –, hog y a képletnek az ellenkezője az ig az: elsősorban éppen hogy sivár, üres élete
miatt kapaszkodott a rög eszméjébe.)
Azt hiszem, a hatodik ülésünkön eg yezhettünk meg abban, hog y a valódi ellenség a
meg szállottság , amit g yökerestül ki kell irtani. Addig ra annyira elcsig ázott lettem, hog y
g yaníthatóan a kedvemben akart járni. Ezután üléseinket rendre meg szállottság ának
feltárásával töltöttük. Úg y véltem, rög eszméjének éltető forrása az a hatalom, amit Matthew-
nak tulajdonít. És minden erőfeszítés hiábavaló, amíg ezt a hatalmat meg nem semmisítjük.
– Thelma, mag a úg y érzi, semmi más nem számít, csak az, hog y Matthew kedvezően
vélekedjen mag áról. Mondjon el nekem mindent erről az érzésről.
– Nem könnyű erről beszélni. Nem bírom elviselni a g ondolatot, hog y meg g yűlölhetett. Ő
az eg yetlen, aki előtt teljesen meg nyíltam. Reng eteg et jelentett, hog y Matthew, mindannak
ellenére, amit meg tudott rólam, képes volt szeretni.
A terapeutáknak éppen ezért nem lenne szabad pácienseikkel meg hitt érzelmi kapcsolatot
kialakítani. Kivételes szerepükből adódóan mély érzelmek, titkos információk birtokába jutnak,
ezért reakcióiknak a valóság osnál nag yobb jelentőség et tulajdonítanak. A páciens számára
g yakorlatilag lehetetlen, hog y a terapeutát reálisan lássa. Matthew iránti harag om eg ye nőtt.
– De Thelma, Matthew is csak eg y ember. Már nyolc éve nem találkoztak. Mit számít
eg yáltalán, hog y mit g ondol mag áról?
– Erre nem tudok válaszolni. Tudom, hog y értelmetlen, de a lelkem mélyén azt hiszem, ha
jó véleménnyel lenne rólam, rendbe jönnék, boldog lennék.
Ez a g ondolat hát az ellenség , ez a mélyen hamis hit! Ezt kell elűznöm. Szenvedélyes
ellenvetéssel éltem.
– Thelma, mag a önmag a, a saját életével kizárólag mag a rendelkezik, senki más, és percről
percre, napról napra ug yanaz a személy marad. Az ön létét nem érintik a felmerülő, majd
eltűnő g ondolatok, sem azok az elektromág neses hullámok, amelyek eg y ismeretlen elmében
bukkannak fel. Ezt kellene belátnia. Mag a ruházza fel Matthew-t minden hatalommal. Kizárólag
mag a!
– A hánying er kerülg et, ha arra g ondolok, hog y meg vet.
– Az, hog y milyen g ondolatok bukkannak fel eg y másik ember elméjében, akivel mag a még
csak nem is találkozik, aki talán nincs is tudatában a mag a létezésének, akit leköt a saját élete,
az nem befolyásolja a mag a életét.
– Ó, Matthew nag yon is tudatában van a létezésemnek, abban nincs hiba. Reng eteg üzenetet
hag yok a rög zítőjén. A múlt héten is rámondtam, most kihez járok terápiára. Szerintem úg y
helyes, ha ő is tudja, hog y mesélek róla mag ának. Mindig tudattam vele, ha terapeutát
váltottam.
– Én azt hittem, a többieknek nem beszélt Matthew-ról.
– Nem is. Meg íg értem Matthew-nak, bár ő soha nem kérte, és én tartottam mag am a
szavamhoz, eg észen mostanáig . Bár ez alatt a nyolc év alatt eg yszer sem említettem a nevét,
úg y g ondoltam, jó, ha tudja, éppen ki a terapeutám. Matthew többekkel eg yütt járt eg yetemre.
Még az is lehet, hog y néhányan a barátai voltak.
Thelma szavai a leg kevésbé sem dühítettek, hiszen Matthew viselkedése bosszúra csábított.
Ami azt illeti, kifejezetten mulattatott, amikor elképzeltem, hog y Thelma látszólag g ondos
üzenetei mennyi kellemetlenség et okozhattak a férfinak évek hosszú során át. Gondolatban
lassan letettem arról, hog y meg leckéztessem Matthew-t. Hiszen a hölg y pontosan tudja,
hog yan büntesse, ilyen értelemben nem szorult a seg ítség emre.
– Thelma, térjünk vissza ahhoz a g ondolathoz, amit az előbb fejtettem ki. Hát nem érti, mit
tesz önmag ával? Matthew g ondolatai eg y szemernyit sem változtatnak a mag a személyiség én.
Mag a az, aki hagyja, hog y ez meg történjen. Matthew ug yanolyan ember, mint mag a vag y én.
Ha maga nem becsül semmire eg y olyan embert, akivel nem áll kapcsolatban, a g ondolatai –
azok a képek, amelyek az elméjében bukkannak fel, s amelyeket csak mag a ismer – vajon hatnak
erre a bizonyos személyre? Ilyesmi csak a vudumág ia világ ában történhet meg . Miért ruházza
fel Matthew-t ekkora hatalommal? Ő se más, mint mi, többiek: ő is meg küzd az élettel, ő is
szellent néha, rá is öreg ség és halál vár.
Néma csönd. Emeltem a tétet.
– Az előbb azt állította, elképzelni sem tudja, hog y valaki szándékosan nag yobb fájdalmat
okozzon mag ának. Azt hitte, Matthew talán öng yilkosság ba akarja kerg etni. Matthew-t eg y
fikarcnyit sem érdekli, mag a hog yan boldog ul az életben. Vajon miért mag asztalja fel ennyire?
Miért hiszi azt, hog y semmi sem számít, csak az, hog y ez a férfi jó véleménnyel leg yen
mag áról?
– Ig azából sosem hittem azt, hog y öng yilkosság ba akart volna hajszolni. Néha csak úg y
mag ától felbukkan ez a g ondolat. Hol ezt érzem Matthew iránt, hol azt. De a leg fontosabb
többnyire a jóakarata.
– De miért annyira fontos ez a jóakarat? Szinte emberfeletti erővel ruházza fel. Miközben,
úg y tűnik, különösen eltorzult személyiség ről lehet szó. Mag a említette, hog y Matthew
komoly szexuális problémákkal küzd. És mi a helyzet a feddhetetlenség g el, a szakmai etikával?
Matthew meg sértette a szakmája alapvető normáit. Gondoljon arra a g yötrelemre, amit
mag ának okozott. Mindketten tudjuk, hog y eg y szakképzett terapeuta, aki felesküdött arra,
hog y a páciensei érdekében cselekszik, nem viselkedhet íg y – senkinek sem okozhat akkora
szívfájdalmat, mint ő mag ának.
Mintha a falnak beszéltem volna.
– Éppen akkor bántott meg , amikor szakszerűen kezdett viselkedni… akkor, amikor
visszatért a formális szerepbe. Amíg pusztán két szerelmes voltunk, olyan ajándékot kaptam
tőle, ami a világ on mindennél többet ér.
Csalódott és dühös voltam. Egyértelmű volt, hog y a saját problémáiért eg yedül Thelma a
felelős. Nyilvánvalóan hamis az a képzet, hog y Matthew-nak bármilyen hatalma lenne Thelma
fölött. Thelma nyilvánvalóan azért ruházza fel hatalommal a férfit, hog y ne kelljen szembesülnie
saját szabadság ával és felelősség ével, ami azzal a tudattal jár, hog y a saját életével kizárólag ő
rendelkezik. Élvezi ezt az alávetettség et, fel sem merül benne, hog y vissza kellene szereznie a
szabadság át.
Azt természetesen kezdettől fog va tudtam, hog y pusztán az érvek ereje nem hatolhat olyan
mélyre, hog y valódi változást indítson el. Ez szinte soha nem következik be. Nálam se
működött, amikor én voltam a páciens. Eg y felismerés akkor válik valóban az enyémmé, ha a
csontjaimban érzem. Csak ebben az esetben vag yok képes a felismerés tudatában cselekedni és
változni. A pszichológus válaszol rovatokban örökké a felelősség vállalásról papolnak, ám ezek
csak szavak: keg yetlenül nehéz, sőt eg yenesen fenyeg ető annak a tudata, hog y az életünkért
eg yedül mi tartozunk felelősség g el, senki más. A terápiás munkában mindig az okozza a
problémát, hog y az önmag unkkal kapcsolatos ig azság teljesség g el hatástalan intellektuális
belátásától eljussunk oda, hog y ezt az ig azság ot át is éljük. Ez kizárólag akkor történik meg , ha
a terapeuta mély érzelmeket szabadít fel, amelyek erőt adnak a változáshoz.
Thelma terápiájában éppen ennek az erőnek a hiánya okozta a problémát. Meg kíséreltem
ug yan előhívni, de g yalázatosan esetlenül, minden kifinomultság nélkül; üg yefog yott voltam,
meg állás nélkül akadékoskodtam, eg yre csak szerelmi meg szállottság a körül kering tem, hog y
fog ást találjak rajta.
Hog y vág yódom ilyenkor az ortodox pszichológ ia nyújtotta bizonyosság ra! A
pszichoanalízis – hog y a pszichoterápia ideológ iai iskolái közül a leg általánosabbat veg yük –
határozott meg g yőződéssel áll ki az ilyenkor szükség es technikai lépések mellett, s csakug yan,
az analitikusok látszólag mindent biztosan tudnak, míg én semmit sem. Mekkora meg nyug vással
töltene el, ha leg alább eg yetleneg yszer pontosan tisztában lennék azzal, mit miért teszek a
terápiás munka során! Jó lenne tudni például, hog y kötelesség tudóan, a meg felelő sorrendet
betartva, kiszámított fokozatosság g al haladok előre.
Ám sajnos mindez puszta illúzió. Az ideológ iai iskolák a mag uk összetett metafizikai
felépítményeivel azért hatásosak – ha eg yáltalán –, mert a terapeuta szorong ását enyhítik, nem
a páciensét (vag yis a terapeuta szembenézhet a terápiás folyamattal járó szorong ással). Minél
inkább elviseli a terapeuta a tudatlanság g al járó szorong ást, annál kevésbé rag aszkodik az
ortodox előírásokhoz. A hag yományos iskolák kreatív képviselői vég ül mindig túlnőnek saját
diszciplínájukon – bármelyik hag yományról leg yen is szó.
Bár a mindent tudó, minden helyzetet uralni képes terapeuta szerepe kétség kívül
meg nyug vással tölt el, az esetlen, meg oldást kereső terapeuta szerepében is hatalmas erő
rejlik, aki páciensével eg yütt addig bukdácsol a terápia rög ös útján, amíg véletlenül bele nem
botlik – a pácienssel eg yütt – eg y lehetség es meg oldásba. Ami azt is jelenti, hog y sok
csodálatos terápiás munkaórát veszteg ethetünk el eg yetlen páciensre. És erre már azelőtt
rájöttem, hog y Thelma esetét lezártam volna.
A változást hozó erő keresése során olykor a vég letekig feszítettem a húrt. Ig yekeztem
Thelmát felrázni, kizökkenteni.
– Thelma, teg yük fel, hog y Matthew meg hal! Feloldozná ez mag át?
– Már elképzeltem, milyen lenne. Amikor halottnak látom, mély szomorúság tölt el.
Nélküle üres lenne a világ . Ilyenkor semmi másra nem bírok g ondolni.
– Hog yan szabadíthatná fel önmag át? Hog yan szabadulhatna fel? Matthew vajon
feloldozhatná? Elképzelte már, mit mondana neki, elképzelte már, hog yan oldozná önt fel?
Elmosolyodott, amikor meg hallotta a kérdést. Mintha nag yobb tisztelettel nézett volna
rám. Mintha imponált volna neki, hog y kitaláltam, mi jár a fejében. Nyilvánvalóan fontos
fantáziába ütköztem.
– Sokszor elképzeltem.
– Mesélje el nekem is. Mi történik ilyenkor?
A terápiás munkában kevésbé építek a szerepjátékra vag y az „üres szék” technikára, de
ebben a helyzetben ez tűnt a tökéletes meg oldásnak.
– Próbálkozzunk meg a szerepjátékkal. Kérem, üljön arra a másik székre, most mag a lesz
Matthew. Mondja el Thelmának, mit érez.
 Mivel eddig minden javaslatomat elutasította, felkészültem rá, hog y g yőzködnöm kell, de
nag y meg lepetésemre lelkesen belement a dolog ba. Talán húszévnyi terápiás tapasztalata
során volt már dolg a Gestalt-terapeutával is, aki használta ezt a technikát; talán eg yszerűen a
szereplésvág y tört elő belőle. Felszökkent a székből, meg köszörülte a torkát, úg y tett, mint aki
meg köti a nyakkendőjét, beg ombolja a zakóját, majd jámbor mosollyal az arcán, elrag adóan
túlzó nag ylelkűség et színlelve köhintett néhányat, leült a másik székbe, és Matthew-vá
változott.
– Thelma, azért vag yok itt, mert kellemes emlékeim vannak a közös terápiás munkáról, és
szeretném, ha barátok lennénk. Szerettem a beszélg etéseinket. Szerettelek ug ratni a szaros
szokásaiddal. Mindig őszinte voltam hozzád. Mindent komolyan g ondoltam, amit mondtam.
Minden eg yes szót. És akkor történt valami, amiről nem akartam beszélni neked, ami mindent
meg változtatott. Nem te voltál az oka – nem vált kellemetlenné a személyed, annak ellenére,
hog y a köztünk történtekre nem lehetett volna tartós kapcsolatot építeni. Meg jelent az
életemben valaki, úg y hívják, Sonia…
Thelma eg y pillanatra kilépett szerepéből, és színpadiasan odasúg ta:
– Doktor Yalom, táncosnő koromban Sonia volt a művésznevem!
Aztán újra Matthew-vá változott, és íg y folytatta:
– Tehát feltűnt a színen Sonia, és én rájöttem, hog y vele tökéletes lehet az életem.
Meg próbáltam távol tartani mag am tőled, meg próbáltam veled meg értetni, hog y ne hívog ass
többé. Most őszinte leszek veled, akkoriban kifejezetten bosszantott, hog y ezt nem akarod
meg érteni. Az öng yilkosság i kísérleted után tudtam, hog y nag yon meg kell válog atnom a
szavaimat, ezért voltam olyan távolság tartó. Elmentem eg y pszichológ ushoz, ő javasolta a teljes
némaság ot. Szívesen lennék a barátod, de nem vállalhatnánk nyíltan a barátság unkat. Hiszen
neked ott van Harry, nekem meg Sonia.
Elhallg atott, a székébe süppedt. Válla meg g örnyedt, a jóindulatú mosoly szertefoszlott, s ő
vég képp kimerülve visszaváltozott Thelmává.
Némaság ba burkolózva ültünk. Matthew szájába adott szavain tűnődve könnyedén
meg értettem varázsukat, azt, hog y Thelma miért hitt ebben a nyilván sokszor visszajátszott
történetben: a mondatok meg erősítették a valóság ról alkotott elképzelését, minden felelősség
alól felmentették Matthew-t (hiszen a pszichológ us ajánlotta, hog y ne reag áljon semmire), és
meg erősítették azt is, hog y a kapcsolatukban nem volt semmi rossz vag y illetlen; eg yszerűen
annyi történt, hog y Matthew másnak kötelezte el mag át. Az pedig , hog y Sonia nem más, mint
önmag a fiatalabb énje, arra utalt, hog y több időt kell szentelnem Thelma saját korával
kapcsolatos érzéseinek.
 A feloldozás g ondolata meg rag adott. Vajon Matthew szavai valóban feloldoznák Thelmát?
Eszembe ötlött eg y jelenet az eg yik páciensemről, akivel még kezdőként fog lalkoztam (az első
klinikai élmények soha nem törlődnek ki, imprinting szerű bevésődések ezek a pszichiáter
szakmai g yermekkorából). A páciens, akit üldöztetéses téveszmék g yötörtek, rag aszkodott
ahhoz, hog y nem dr. Yalom vag yok, hanem FBI-üg ynök, és azt követelte, hog y ig azoljam
mag am. Amikor másnap ártatlanul meg mutattam neki a születési bizonyítványomat, a
jog osítványomat és az útlevelemet, kijelentette, hog y a g yanúja ig azolódott, mert kizárólag
FBI-kapcsolatokkal lehet ilyen rövid idő alatt okiratot hamisítani. Eg y vég telenül kiterjedt
rendszerből az ember eg yszerűen nem tud kilépni.
Thelma persze nem volt paranoiás, de kíváncsi lettem volna, vajon ő is ellenállna-e a
feloldozásnak, akkor is, ha az Matthew-tól származna; vajon ő is újabb és újabb bizonyítékot,
újabb és újabb meg erősítést követelne? Az esetet felidézve azt hiszem, ekkor kezdtem először
komolyan fontolg atni, vajon bevonjam-e Matthew-t – nem az idealizált fig urát, hanem az ig azi,
hús-vér embert – a terápiába, vag y sem.
– Milyen érzéseket ébresztett mag ában a szerepjáték, Thelma? Mit hozott a felszínre?
– Úg y éreztem mag am, mint eg y idióta! Nevetség es, ha valaki az én koromban úg y
viselkedik, mint eg y kamasz lány.
– Nem rejlik ebben a mondatban eg y kérdés, amit szeretne feltenni? Úg y g ondolja, hog y
íg y érzek mag ával kapcsolatban?
– Őszintén szólva ez a másik oka annak, hog y sem a terapeutáimnak, sem senki másnak nem
beszéltem Matthew-ról (azon túl, hog y neki is meg íg értem). Úg yis mindenki azt mondaná,
hog y rajong ásról, szerelmi hóbortról vag y áttétről van szó. Szinte hallom, ahog y
mindentudóan kijelentik: „Nincs ebben semmi különös, mindenki szerelmes lesz a
terapeutájába!” Vag y azt mondanák, hog y… hog y is hívják azt, amikor a terapeuta átviszi a
saját érzéseit a páciensére?
– Viszontáttét.
– Ig en, viszontáttét. Ezt tulajdonképpen mag a sug allta a múlt héten, amikor arról beszélt,
hog y Matthew a közös terápiás munkánk során akarta meg oldani saját személyes problémáit.
Meg mondom őszintén (mag a akarta, hog y itt mindig őszinte leg yek), sért ez a g ondolat. Olyan
érzés, mintha én nem is számítanék, mintha ártatlan kívülállóként fig yelném a színdarabot,
amiben ő és az anyja a főszereplő.
Tartottam a szám. Mert ig aza volt, pontosan ez járt a fejemben. Mindketten „ártatlan
kívülállók” voltak, Thelma és Matthew is. Eg yikük sem a másik valós énjéhez kötődött, hanem
eg y fantáziaképhez. Azért szerettél bele Matthew-ba, Thelma, amit számodra jelképezett:
találtál valakit, aki feltételek nélkül, szívből szeret; aki maradéktalanul a te boldog ulásodnak,
kényelmednek és g yarapodásodnak szenteli mag át; aki semmibe veszi a korodat, és a fiatal,
g yönyörű Soniát látja benned; aki lehetővé teszi az elszig eteltség kínjától való szabadulást, a
feloldódást az áldott összeolvadás g yönyörében. Talán valóban „szerelmes” voltál, de nem
Matthew-ba, hiszen őt soha nem ismerted ig azán.
És Matthew? Vajon kit, mit szeretett valójában Matthew? Ezt nem tudhattam, de úg y
hiszem, nem volt sem „szerelmes”, sem szeretetteljes. Nem szeretett tég ed, Thelma, hanem
kihasznált. Az ig azi, a hús-vér Thelma eg y cseppet sem érdekelte! Talán van valami abban a
meg jeg yzésedben, hog y a színdarabban Matthew és a saját anyja játszotta a főszerepet.
Thelma folytatta, mintha pontosan tudná, mi jár a fejemben; állát felszeg te, mintha dacos
mondatait nag yobb hallg atóság nak szánná:
– Azok, akik azt állítják, hog y nem szerettük eg ymást ig azán, leértékelik a szerelmünket.
Lerombolják, meg semmisítik, ami köztünk volt. A mi szerelmünk valós volt, és most is az.
Számomra semmi sem volt ennél valóságosabb. Az a huszonhét nap életem csúcspontja. Huszonhét
nap a paradicsomban, és én bármit meg adnék azért, hog y visszakaphassam!
Ig encsak célratörő a hölg y, g ondoltam mag amban. Határozottan meg húzta a határt: „Ne
fossz meg életem meg határozó élményétől! Ne fossz meg az eg yetlen valós dolog tól, ami
történt velem!” Ug yan ki bánna íg y eg y kétség beesett, öng yilkosság ra hajlamos, hetvenéves
asszonnyal, vag y, ami azt illeti, bárkivel?
De nem állt szándékomban, hog y eng edjek az ilyesféle zsarolásnak. Ha behódolnék neki,
azzal a saját munkámat tenném tönkre. Íg y hát tárg yilag osan tovább folytattam:
– Beszéljen az eufóriáról, számoljon be mindenről, amire emlékszik.
– Testen kívüli élmény volt. Szinte lebeg tem, nem éreztem a saját súlyomat. Mintha
feloldódtam volna, az a részem leg alábbis, ami fáj, és visszahúz a földre. Meg szűnt minden
g ondolat, minden g ond és bánat. Meg szűntem én is, csak mi voltunk, semmi más.
Ez történik, amikor a mag ányos én feloldódik a mi eksztázisában. Ó, hányszor hallottam már
ezt a történetet! Íme a közös nevező az áldott g yönyör különböző meg jelenési formái – a
romantikus, a szexuális, a politikai, a vallási vag y a misztikus – között. Mindenki az áldott
összeolvadás után vág yakozik, és szívesen fog adja, ha bekövetkezik. Ám Thelmánál eg észen
másról volt szó. Ő nem pusztán vágyakozott az eg yesülésre, neki muszáj volt egybeolvadnia
valakivel, hogy megmeneküljön a veszedelemtől.
– Ez eg ybevág azzal, amit a szexről és Matthew-ról állított korábban: azt mondta, nem az
számított, hog y mag ában leg yen. Hanem az, hog y meg szülessen a kapcsolódás, az eg ység
állapota.
 – Íg y van. Erre utaltam, amikor azt mondtam, hog y mag a túl nag y jelentőség et tulajdonít a
szexnek. A szex önmag ában soha nem játszott jelentős szerepet a kapcsolatunkban.
– Íg y könnyebb meg érteni a néhány hete hozott álmát is.
Két héttel korábban Thelma szorong ásos álomról számolt be, az eg yetlenről az eg ész
terápia során:

Mag as, fekete férfival táncolok. Hirtelen Matthew-vá változik. A táncparketten

szeretkezünk. Amikor elkezdek élvezni, a fülébe súg om: „Ölj meg !” Aztán eltűnik, és én
mag amra maradok a táncparketten.

– Mintha szabadulni akarna az elszig eteltség től, fel akarna oldódni (ezt jelképezi az álombeli
„Ölj meg !”), és ehhez Matthew lenne az eszköz. Mit g ondol arról, ami a táncparketten történt?
– Korábban azt mondtam, hog y csak abban a huszonhét napban éreztem eufóriát. Ez nem
eg észen ig az. Tánc közben is g yakran öntött el ez az érzés. Olyankor minden meg szűnt
körülöttem, én mag am is, nem létezett semmi más, csak a tánc és a mozdulat. Amikor
álmomban táncolok, azt képzelem, hog y varázsütésre minden rossz dolog eltűnik az életemből.
Ilyenkor az is eszembe jut, hog y a tánc talán azt jelenti, újra fiatal szeretnék lenni.
– Alig beszéltünk arról, hog y milyen érzés hetvenévesnek lenni. Milyen g yakran fog lalkozik
a korával?
– Azt hiszem, eg észen máshog y állnék a terápiához, ha neg yven lennék, és nem hetven.
Akkor még lenne mire várnom. A fia- talok több hasznát veszik a pszichiátria tudományának,
nincs ig azam?
Tudtam, hog y kérdése mög ött reng eteg feltáratlan anyag rejlik. Biztosan éreztem, hog y
Thelma szerelmi meg szállottság át az öreg ség től és elmúlástól való félelem táplálja. Többek
között azért akart feloldódni a szerelemben, hog y ne kelljen szembenéznie azzal a retteg éssel,
amit a halálban való feloldódás jelent. Nietzsche szerint „…a halál vég ső jutalma az, hog y nem
kell többé meg halni”. Ez a tény ug yanakkor nag yszerű lehetőség et biztosított arra, hog y
terápiás kapcsolatunkon dolg ozzunk. Bár beszélg etéseink tartalmát az a két téma határozta meg
(a múltban és a jövőben is), amit feltártunk (menekülés a szabadság tól és az eg yedülléttel járó
elszig eteltség től), úg y éreztem, akkor nyílik valódi esély a seg ítség nyújtásra, ha elmélyült
terápiás kapcsolatot alakítok ki Thelmával. Abban bíztam, hog y ha kötődni kezd hozzám,
elpattan a bilincs, mely Matthew-hoz láncolja, és az asszony elszakíthatja mag át tőle. Csak
ezután azonosítanánk, majd szüntetnénk meg azokat az akadályokat, amelyek lehetetlenné
teszik, hog y meg hitt társas kapcsolatokat alakítson ki.
– Thelma, amikor azt kérdezte, hog y a fiatalok több hasznát veszik-e a pszichiátria
tudományának, úg y éreztem, valójában sokkal személyesebb kérdést szeretne feltenni nekem.
Thelma, szokásához híven, most sem vállalta az eg yes szám első személyt:
– Eg yértelmű, hog y sokkal több a hozadéka eg y fiatal, háromg yerekes anyával vég zett
munkának. Hiszen még előtte az élet, és lelki fejlődéséből a g yerekei, sőt az unokái is
részesülhetnek.
Nem hag ytam mag am:
– Nem, én arra utaltam, hog y talán szeretne feltenni nekem eg y kérdést, eg y eg észen
személyes kérdést kettőnkkel kapcsolatban.
– A pszichiáterek nem fog lalkoznak szívesebben eg y harmincéves pácienssel, mint eg y
hetvenévessel?
– Mi lenne, ha pszichiáterek és páciensek helyett kettőnkről beszélnénk? Nem azt akarta inkább
kérdezni, hog y: „És maga, Irv – ezen Thelma elmosolyodott, mert szinte soha nem szólított a
nevemen, sem a vezeték-, sem a keresztnevemen –, mit g ondol, amikor velem, a hetvenéves
Thelmával fog lalkozik?”
Néma csönd. Az ablakot fixírozta. Szinte észrevétlenül meg rázta a fejét. Az ördög be is, de
makacs!
– Ig azam van? Erre kíváncsi?
– Ez is egy kérdés, de nem szükség képpen a kérdés. Ha válaszolt volna a kérdésemre,
meg kaptam volna a választ a mag a kérdésére is.
– Úg y érti, ha meg tudta volna, hog y szerintem hog yan vélekedik a pszichiátria tudománya
általában az időskorúak terápiájáról, abból ki tudta volna következtetni, mit érzek, amikor
mag ával fog lalkozom?
Bólintott.
– De ez íg y nag yon körülményes. És talán pontatlan is. Az általános véleményem talán nem
lenne más, mint puszta feltételezés a szakma eg észéről, és nem fejezné ki azt, hog y én
személyesen mit g ondolok magáról. Mi tartja vissza attól, hog y eg yenesen felteg ye nekem az
ig azi kérdést?
– Matthew-nál is éppen ezek a dolg aim kerültek terítékre. Ezeket hívta ő az én szaros
szokásaimnak.
Ezen eg y pillanatra fönnakadtam. Hát akarok én szövetség et kötni Matthew-val? Még is,
biztos voltam abban, hog y jó nyomon járok.
– Hadd válaszoljak a kérdéseire: az általánosra is, amit feltett, aztán a személyesre is, amit
nem. Az általánossal kezdem. Én személy szerint kifejezetten szeretek idősebb páciensekkel
dolg ozni. Bizonyára tudja, hiszen a terápia meg kezdése előtt többféle kérdőívet is ki kellett
töltenie, hog y eg y kutatási prog ram kellős közepén vag yok, és reng eteg hatvan-hetven éves
pácienssel dolg ozom. Az a benyomásom, hog y leg alább olyan jól haladnak, mint a fiatalabbak,
sőt talán jobban is, és a velük való munka is éppen annyi örömet okoz nekem. Értékelem a
meg jeg yzését a fiatal anyáról és arról, hog y milyen hatással lehet másokra, de én nem íg y
látom ezt a kérdést. Mag a is nag y hatással van a környezetére. A fiataloknak, akik kapcsolatba
kerülnek mag ával, mag a jelenti a mintát életük következő szakaszához. Ha az ön szemszög éből
nézzük a kérdést, azt hiszem, hetvenévesen is találhatunk olyan új nézőpontot, amely
visszamenőleg is új értelemmel és jelentőség g el tölti meg az életét. Tudom, hog y ezt nehéz
elképzelni, de hig g ye el, g yakran meg történik.
És most hadd válaszoljak a kérdés személyes részére – arra, hog y én hog yan érzem mag am,
amikor magával dolg ozom. Szeretném meg érteni. Azt hiszem, értem a fájdalmát, és eg yütt érzek
mag ával, hiszen mag am is átéltem ug yanezt a múltban. Érdekel a probléma, amivel birkózik,
és úg y vélem, seg íthetek mag án. Valóban elköteleződtem, szeretnék seg íteni. Számomra a
közös munka leg nag yobb nehézség ét a mag a távolság tartásából fakadó frusztráció okozza. Az
előbb azt állította, hog y eg y általános válaszból eg y személyes kérdésre is meg kaphatja a
választ (vag y leg alábbis jó eséllyel következtethet rá). De képzelje el, hog yan hat mindez a
másikra. Ha állandóan személytelen kérdéseket tesz fel, ahog yan pár perce is tette, úg y érzem,
eltávolít mag ától.
– Matthew is mindig ug yanezt mondta.
Összeszorított szájjal rámosolyog tam. Semmi konstruktív nem jutott az eszembe. Ez a
frusztráló, fárasztó interakció tipikusnak számított a kapcsolatunkban. Reng eteg hasonló
beszélg etés várt még ránk.
Kemény munka volt, amely semmiféle kielég üléssel nem kecseg tetett. Kis lépésekben
haladtam előre. Meg próbáltam vele elsajátíttatni a meg hittség ábécéjét, többek között az én és
te személyes névmások használatát, az érzelmek azonosításának tudományát (amelynek alapja
az érzelmek és g ondolatok közti különbség tétel), az érzések „birtoklásának” és kifejezésének
művészetét. Leckét adtam neki a nég y alapérzelemből (szomorúság, félelem, harag és öröm).
Kieg észítendő mondatokkal bombáztam, például ilyenekkel: „Irv, amikor íg y beszél, …-t érzek
mag a iránt.”
Thelma a távolság tartás művésze volt. Valódi mondanivalóját például minden esetben
terjeng ős, unalmas felvezetés előzte meg . Amikor erre rámutattam, elismerte, hog y ig azam
van, majd rög tön belefog ott eg y történetbe, és elmesélte, hog yan tart kiselőadást az
órakészítés történetéről akkor is, ha eg yszerűen csak a pontos időt kérdezik tőle. Mire jó
néhány perccel később befejezte az anekdotát (amely eg y ősrég i történet volt róla meg a
nővéréről, és hosszadalmas, eg ymáshoz csak érintőleg esen kapcsolódó epizódokból állt),
reménytelenül eltávolodtunk a kiinduló helyzettől, azaz ismét sikeresen elideg enített mag ától.
Eg yik alkalommal meg említette, hog y nehezen fejezi ki mag át. Felnőttként csupán akkor
érezte mag át valóban spontánnak és önazonosnak, amikor táncolt, és amikor huszonhét napos
szerelmét átélte. Ez kulcsszerepet játszott abban, hog y ennyire létfontosság úvá vált számára
Matthew elfog adása:
– Szinte senki nem ismert eng em úg y, mint ő, aki olyannak fog adott el, amilyen vag yok,
teljesen meg nyíltam előtte, semmit sem tartottam mag amban.
Ha meg kérdeztem, milyenek voltunk aznap, vag y meg kértem, hog y írja le, milyen
érzelmeket váltott ki belőle a terápiás ülés, ritkán válaszolt. Általában tag adta, hog y bármiféle
érzelmei lennének, időnként azonban azt állította, hog y ülésünket a meg hittség jellemezte, és
ezzel teljesen lefeg yverzett – én ug yanis különösen semmitmondónak és távolság tartónak
éreztem a beszélg etésünket. Ennek az ellentmondásnak a feltárását azonban céltalannak
tartottam, hiszen valószínűleg visszautasításként élte volna meg .
Ahog y eg yre nyilvánvalóbbá vált, hog y nem alakul ki közöttünk jelentőség teljes kapcsolat,
kezdtem úg y érezni, hog y visszautasítottak, eltaszítottak. Hiába fordultam felé a tőlem telhető
leg nag yobb nyitottság g al, Thelma közömbös maradt számomra. Ig yekeztem meg vitatni vele a
problémát, de bárhog y fog almaztam, úg y éreztem, csak azt vetem a szemére, hog y eng em nem
szeret annyira, mint Matthew-t.
– Thelma, úg y érzem, nem csupán arról van szó, hog y Matthew véleménye mindennél
többet jelent mag ának: az én álláspontomra például eg yáltalán nem kíváncsi, az előbbit
beeng edi az életébe, míg eng em visszautasít. Pedig én is jól ismerem mag át. Én is terapeuta
vag yok, húsz évvel tapasztaltabb, mint ő, és talán bölcsebb is. Kíváncsi lennék, hog y az én
g ondolataim, az én érzéseim miért nem számítanak semmit?
Meg int a tartalomra reag ált, az érzésekkel nem tudott mit kezdeni. Meg próbált
kieng esztelni:
– Hig g ye el, nem mag a tehet róla. Vitathatatlan, hog y érti a dolg át. A világ minden
terapeutájával íg y viselkednék. Arról van szó, hog y Matthew rettenetesen meg bántott, és én
nem hag yom, hog y eg y másik terapeuta miatt újra sebezhetővé váljak.
– Mag ának mindenre van meg felelő válasza, az üzenet még is minden esetben ug yanaz: „Ne
közelíts!” Harryt azért nem eng edi közel mag ához, nehog y meg sértse a Matthew-val és az
öng yilkosság g al kapcsolatos, titkon dédelg etett álmait. A barátaival azért nem alakít ki
meg hitt kapcsolatot, nehog y meg bántsa őket, amikor vég ül öng yilkos lesz. Velem azért
bizalmatlan, mert eg y másik terapeuta nyolc évvel ezelőtt meg sebezte. A hang más és más, de
a dallam ug yanaz.
Aztán nag y sokára, a neg yedik hónap táján vég re érzékeltem a fejlődés halvány jelét.
Thelma már nem vitatta örökösen minden állításomat, és az eg yik ülésünket meg lepetésemre
azzal kezdte, hog y elmondta, az előző héten több órát töltött fontos kapcsolatainak
számbavételével, és azt is átg ondolta, kivel mi történt. Rádöbbent, hog y amint ig azán közel
kerül valakihez, íg y vag y úg y, de mindig vég et vet a kapcsolatnak.
– Talán ig aza van, talán valóban komoly problémáim vannak az intimitással. Nem is tudom,
volt-e ig azi barátnőm az elmúlt harminc évben. Vag y valaha az életben.
Ez a felismerés fordulópontot jelenthetett volna a terápiás munkában, mert Thelma életében
először azonosított eg y konkrét problémát, és felelősség et vállalt érte. Azt reméltem, hog y
vég re belemerülünk az ig azi munkába. Ám ennek éppen az ellenkezője történt: még jobban
visszahúzódott, azt állította, az intimitással kapcsolatos problémája ellehetetleníti a terápiás
munkát.
Szenvedélyes érveket sorakoztattam fel amellett, hog y ez a terápiában éppenség g el pozitív,
és nem neg atív fejlemény. Újra és újra elmag yaráztam, hog y az intimitás problémája nem
átmeneti akadály, amely véletlenül került a terápia útjába, hanem a folyamat lényeg e. Pozitív
fejlemény, és nem neg atív, hog y itt és most felszínre bukkant, és mi atomjaira szedve
meg vizsg álhatjuk.
Ám Thelma eg yre jobban kétség beesett. Két ülés között immár minden hét borzasztónak
számított. Még meg szállottabb lett, még többet sírt, még jobban elzárkózott Harrytől, még
részletesebben kidolg ozta, hog yan öli meg mag át. Eg yre g yakrabban kritizálta a munkámat.
Szemrehányást tett, amiért az üléseink semmi másra nem jók, csak arra, hog y „felkavarják az
állóvizet”, hog y sokkal jobban szorong , mint azelőtt, és már bánja, hog y a terápia teljes
időtartamára, hat hónapra elkötelezte mag át.
Alig maradt időnk. Az ötödik hónap is meg kezdődött, és bár Thelma meg nyug tatott, hog y
tartja a szavát, azt is világ osan közölte, hog y a hat hónap letelte után nem hajlandó folytatni a
terápiát. Elcsüg g edtem. Minden kimerítő próbálkozásom eredménytelennek bizonyult. Még
arra sem voltam képes, hog y szilárd terápiás kapcsolatot alakítsak ki vele, érzelmi energ iájának
minden cseppje a Matthew-hoz fűződő kötelék szorosabbra fonásának szolg álatában állt, és én
nem jöttem rá, hog y fejthetném szét ezt a kötést. Ideje kijátszanom az utolsó kártyámat.
– Thelma, azóta latolg atom, hog y meg hívom a rendelőmbe eg y hármas ülésre Matthew-t,
amióta néhány hónapja abban a bizonyos szerepjátékban a férfi bőrébe bújt, és kimondta azokat
a feloldozó szavakat. Mag a, én és Matthew. Mit szól hozzá? Már csak hét ülésünk maradt,
hacsak nem g ondolja meg mag át a befejezéssel kapcsolatban…
 Thelma határozottan nemet intett a fejével.
– Úg y érzem, seg ítség re van szükség ünk a továbblépéshez. Szeretném, ha hozzájárulna
ahhoz, hog y telefonáljak Matthew-nak, és meg hívjam az eg yik ülésünkre. Úg y vélem, eg yetlen
alkalom eleg endő lesz, de erre minél hamarabb sort kellene kerítenünk, mert az új ismeretek
integ rálásához több ülésre lesz szükség .
Thelma, aki eg észen eddig közönyös érdektelenség g el süppedt a székébe, hirtelen
mozdulattal kieg yenesedett. Szeme tág ra nyílt, retikülje a földre csúszott az öléből, ám ő észre
sem vette. Vég re-valahára fig yelt, és néhány percig némán fontolg atta a szavaimat.
Bár nem g ondoltam vég ig részletesen az ajánlatot, arról meg voltam g yőződve, hog y
Matthew elfog adja a meg hívásomat. Reméltem, hog y szakmai hírnevem miatt sem mer majd
nemet mondani. Ráadásul Thelma nyolc éve nyag g atta a telefonüzeneteivel, ami biztosan
rettentően ideg esítette; ő is kétség telenül a feloldozásra áhítozik.
Azt persze nem tudhattam, mi történik majd ezen a rendkívüli hármas ülésen, de
furcsamód bíztam a sikerben. Ebben a helyzetben bármilyen információ a hasznunkra válhat. A
valóság bármilyen apró szelete a seg ítség emre lehet abban, hog y Thelma Matthew-val
kapcsolatos fixációja oldódjon. Matthew jellembéli fog yatékosság ai – melyekre mérg et vettem
volna – ebben az esetben nem számítottak, mert biztosan tudtam, hog y a jelenlétemben semmi
olyat nem tesz, ami Thelma vég ső eg yesüléssel kapcsolatos fantáziáit bátorítaná.
Szokatlanul hosszú csend után Thelma bejelentette, hog y a döntéshez több időre van
szükség e:
– Jelenleg több szól a dolog ellen, mint mellette… – kezdte.
Halk sóhajjal hátradőltem. Tudtam, hog y az ülés hátralévő részében Thelma saját
meg szállottság ának hálóját szövög eti tovább.
– Az például pozitívum lehet, hog y a találkozás során dr. Yalom hozzájutna néhány első
kézből való információhoz.
Újra sóhajtottam, ezúttal hang osabban. Ez még a szokásosnál is rémesebbnek íg érkezett:
harmadik személyben beszélt rólam. Meg próbáltam rámutatni, hog y úg y említi a nevemet,
mintha jelen sem lennék, de a maradék energ iámat is elszívta – vég képp kimerített.
– Neg atívumként viszont több tétel is felmerül. Először is, ha felhívná, azzal talán vég leg
elideg enítené tőlem. E nélkül lehet még eg y-két százaléknyi esélyem arra, hog y meg g ondolja
mag át. Viszont ha telefonál, lehetség es, hog y az esélyeim nullára csökkennek, vag y még
kevesebbre.
Ezzel aztán vég képp kihozott a sodromból. „Már nyolc év telt el azóta, Thelma, és mag a még
mindig nem vette az adást? – g ondoltam mag amban. – Ráadásul hog y lehet eg y esély a
nullánál is kevesebb, mag a eg yüg yű?” Tényleg ez volt az utolsó lap a kezemben, és én úg y
éreztem, vesztésre állok. Hallg attam.
– Kizárólag szakmai okokból jelenne meg , azért, hog y seg ítsen eg y félkeg yelműn, aki
képtelen rendbe tenni a saját életét. Harmadszor…
Jézusom, meg int listát készít! Ezzel mindig az ag yamra ment.
– Harmadszor, Matthew valószínűleg őszinte lesz, de kissé leereszkedő, és dr. Yalom
jelenléte erőteljesen befolyásolja majd a mondanivalóját. Nem hiszem, hog y ezt a fajta
hozzáállást el bírnám viselni. Neg yedszer, a találkozásunk szakmailag kompromittálhatja és
kínos helyzetbe hozhatja Matthew-t. És ezt soha nem bocsátaná meg nekem.
– De Thelma, Matthew terapeuta. Tisztában van azzal, hog y a mag a g yóg yulása érdekében
találkozniuk kell. Ha valóban annyira fontos neki a spiritualitás, ahog y mag a állítja, akkor
biztosan komoly bűntudat g yötri, amiért fájdalmat okozott, és örömmel seg ít.
Ám Thelma eddig re túlság osan belebonyolódott a listájába, el se jutottak hozzá a szavaim.
– Ötödször, milyen seg ítség et várhatnék eg y hármas üléstől? Szinte esélyem sincs rá, hog y
azt halljam, amit szeretnék. Azt akarom, hog y kimondja, fontos vag yok neki, és eg y cseppet
sem érdekel, hog y komolyan g ondolja-e vag y sem. Ha nem kaphatom meg , amit akarok, amire
szükség em van, miért teg yem ki mag am a fájdalomnak? Eleg et szenvedtem már. Miért
mennék bele? – Felpattant a székéből, és az ablakhoz sietett.
Most már komolyan ag g ódtam. Thelma irracionális dühbe lovalta mag át, és akadályokat
g ördített az utamba, pedig ez volt az utolsó esélyem arra, hog y seg íthessek rajta. Nem siettem
hát el a választ, g ondosan meg válog attam a szavaimat.
– Azt hiszem, a kérdéseire a leg meg felelőbb válasz talán az, hog y ez a találkozás közelebb
vihet bennünket a valóság hoz. Ug ye mag a is ezt szeretné?
Háttal állt nekem, de mintha eg yetértően biccentett volna.
– Nem élhet tovább hazug ság ban, illúziókban! Többször is kérdezett az elméleti
irányultság omról. Ilyenkor általában azért nem válaszoltam, mert úg y éreztem, a terápiás
iskolákról folytatott eszmecsere messzire vinne bennünket a személyes diskurzustól, amelyre
véleményem szerint szükség ünk volt. Hadd válaszoljak most a kérdésére. A leg fontosabb, és
talán eg yetlen hitvallásom íg y szól: „a vizsg álódás nélküli élet nem embernek való élet”.{6}
Matthew meg hívása lehet a kulcs a valódi feltáráshoz, ahhoz, hog y meg értsük, mi történt
önnel az elmúlt nyolc évben.
Válaszom meg nyug tatta. Visszasétált a székéhez, és helyet fog lalt.
– Nag yon felzaklatott ez a beszélg etés, forog velem a világ , hadd g ondolkozzam a
felvetésén a következő ülésünkig , de valamit meg kell íg érnie: nem hívja fel Matthew-t a
tudtom nélkül!
Belementem, hog y eg y hétig nem hívom fel Matthew-t, csak abban az esetben, ha erre
külön meg kér, majd elbúcsúztunk eg ymástól. Azt semmiképpen nem íg értem volna meg , hog y
soha nem telefonálok, de szerencsére ezt nem is kérte tőlem.
A következő ülésre könnyed léptekkel érkezett, és leg alább tíz évvel fiatalabbnak látszott.
Frizuráját frissen csináltatta, választékos eleg anciával öltözött: a szokásos műszálas
cicanadrág ok és meleg ítők helyett ezúttal skót mintás g yapjúszoknyát viselt. Azonnal helyet
fog lalt, és a tárg yra tért.
– Eg ész héten azon g ondolkodtam, hog y találkozzunk-e Matthew-val. Minden érvet számba
vettem, a mellette meg az ellene szólókat is, és úg y érzem, ig aza van – annyira rossz állapotban
vag yok, hog y semmi sem tehetne tönkre ennél jobban.
– Thelma, én nem ezt mondtam. Én azt mondtam…
De Thelma nem volt kíváncsi rám, belém fojtotta a szót:
– Az viszont rossz ötlet, hog y mag a telefonáljon. Nag y meg rázkódtatás lett volna számára,
ha mag a csak úg y felbukkan a semmiből. Ezért elhatároztam, hog y felhívom, és felkészítem a
telefonjára. Persze nem értem el, de rámondtam az üzenetrög zítőjére, hog y miről lenne szó, és
meg kértem, hog y hívjon vissza eng em vag y mag át, és… és…
Széles mosollyal az arcán hatásszünetet tartott.
Le voltam nyűg özve. Még soha nem ug ratott.
– És?
– Nos, mag a sokkal nag yobb szám, mint hittem. Matthew nyolc év után először
visszahívott, és húsz eg ész percen át barátság osan cseveg tünk!
– Milyen érzés volt beszélg etni vele?
– Csodálatos! El sem tudom mondani, mennyire csodálatos. Mintha teg nap váltunk volna el
eg ymástól. Ug yanazt a rég i, kedves, törődő Matthew-t hallottam. Mindent tudni akart rólam.
Ag g ódott a depresszióm miatt. Örült, hog y mag ához járok terápiára. Kellemesen
elbeszélg ettünk.
– El tudná mondani részletesebben, hog y miről?
– Istenem, nem tudom. Mindenféléről.
– A múltról? A jelenről?
– Tudom, hog y furán hang zik, de eg yszerűen nem emlékszem!
– Eg yáltalán semmire sem?
Sok terapeuta ebben a helyzetben valószínűleg értelmezte volna Thelma módszerét,
amellyel kizárt kettejük párbeszédéből. Talán nekem is ezt kellett volna tennem, de én képtelen
voltam várni. Olyan átkozottul kíváncsi voltam! Jellemző Thelmára, hog y eszébe se jutott,
nekem is lehetnek vág yaim.
– Semmit sem akarok eltitkolni. Eg yszerűen nem emlékszem. Talán túl izg atott voltam. Ó,
ig en, arra emlékszem, hog y meg nősült, aztán el is vált, és hog y a válás sok zűrzavarral járt. De
a leg fontosabb az, hog y hajlandó eljönni a hármas ülésre! Vicces, de mintha türelmetlenség et
hallottam volna a hang jában. Mintha én kerültem volna őt annyi éven át. Azt javasoltam, hog y
találkozzunk itt, a rendelőben a következő héten, az én szokásos időpontomban, de azt mondta,
kérdezzem meg , lehetne-e hamarabb. Azt mondta, ha már elhatároztuk a dolg ot, essünk túl
rajta minél hamarabb. És én eg yetértek vele.
Ajánlottam eg y időpontot két nappal későbbre, Thelma pedig vállalta, hog y értesíti
Matthew-t. Ezután még eg yszer átvettük a telefonbeszélg etésüket, majd felkészültünk a
következő ülésre. Beszélg etésük minden részletét soha nem tudta felidézni, de arra nag yon is
jól emlékezett, ami nem került szóba:
– Amióta letettem a telefont, eg yfolytában azért hibáztatom mag am, hog y mennyit
fecseg tem, azt a két kérdést viszont, ami ig azán érdekel, nem tettem fel. Először is azt
szeretném tudni, hog y mi történt valójában nyolc évvel ezelőtt. Miért szakítottál velem? Miért
nem jelentkeztél? Másodszor pedig azt, hog y mit érzel irántam most.
– Akkor szög ezzük le, hog y a hármas ülés után nem fog ja önmag át hibáztatni azért, mert
elfelejtett valamit meg kérdezni. Meg íg érem, hog y seg ítek feltenni minden kérdést, amit fel
szeretne tenni, minden kérdést, amely kiszabadíthatja annak a hatalomnak a szorításából,
amellyel Matthew-t felruházta. Ez lesz az én fő feladatom az ülésen.
Ezután Thelma újra előhozakodott a rég i nótával: részletesen elemezte Matthew iránti
érzelmeit, rámutatott, hog y miért nem jöhet szóba a viszontáttét, arról áradozott, hog yan
ajándékozta meg Matthew élete leg szebb napjaival. Úg y tűnt, soha nem ér andalító
zümmög ésének vég ére, újabb és újabb témába vág ott bele, ráadásul mindent úg y adott elő,
mintha először hallanám a történetet. Tudatosult bennem, mennyire keveset változott, és
mennyire füg g a sorsa a várva várt találkozótól.
Thelma húsz perccel korábban érkezett a hármas ülésre. Aznap délelőtt a levelezésemet
intéztem, és párszor elhaladtam mellette a váróban, amikor kimentem a titkárnőmhöz. Csinos
volt, királykék kötött ruhát választott az alkalomra – merész viselet eg y hetvenéves nőnek, neki
valahog y még is jól állt. Később, amikor behívtam a rendelőbe, meg dicsértem a ruháját, mire
suttog va, mintha összeesküvők lennénk, elárulta, hog y a hétvég e nag y részét vásárlással
töltötte. Nyolc éve nem vett mag ának eg yetlen új darabot sem. Míg ig azg atott a sminkjén,
elmondta, hog y Matthew pár percen belül itt lesz, pontosan érkezik. Azt mondta Thelmának,
nem akar sok időt tölteni a váróban, nehog y véletlenül összefusson a rég i kollég ákkal. Ezért
eg y cseppet sem hibáztattam.
Thelma hirtelen elhallg atott. Félig nyitva hag ytam a rendelő ajtaját, íg y hallottuk, ahog y
Matthew meg érkezik és szóba eleg yedik a titkárnőmmel.
– Jártam már itt néhány előadáson, amikor a tanszék még a rég i épületben volt… Mikor
költöztek el?… Ig azán tetszik, világ os, tág as az épület, ug ye?
Thelma a mellkasára szorította a kezét, mintha heves szívdobog ását akarná csillapítani, és
odasúg ta:
– Látja? Látja, milyen természetes, milyen fig yelmes?
Aztán Matthew belépett a rendelőbe. Nyolc év után most találkozott először Thelmával, és
ha meg is lepődött azon, mennyire meg öreg edett, kisfiús, szívélyes mosolya semmit sem árult
el ebből. Idősebb lehetett, mint hittem: a neg yvenes évei elején járhatott, konzervatív
háromrészes öltönyt viselt, nem kaliforniai módra öltözött. Különben többnyire olyan volt,
amilyennek Thelma leírta – sudár, bajszos, napbarnított.
A közvetlenség re és a mag abiztosság ra fel voltam készülve, ezzel aztán nem vett le a
lábamról. (A szociopatákra amúg y is jellemző a szívélyesség , futott át az ag yamon.) Röviden
meg köszöntem, hog y eljött.
Rög tön válaszolt:
– Évek óta vártam már erre a lehetőség re. Én tartozom köszönettel magának, amiért lehetővé
tette ezt a találkozást. Eg yébként lelkes olvasója vag yok a műveinek. Meg tiszteltetés, hog y
találkozhatok mag ával.
Eg ész rokonszenves, g ondoltam mag amban, de nem akartam személyes vag y szakmai
beszélg etésbe bonyolódni; ezen az ülésen nem az enyém a főszerep, a cél az, hog y Thelma és
Matthew a lehető leg többet meg tudjon eg ymásról. Átadtam hát nekik a szót:
– Sok meg beszélnivaló vár ma ránk. Hol kezdjük?
– Érdekes, hog y azóta sem szedek több g yóg yszert – vág ott bele Thelma, majd Matthew-hoz
fordult:
– Még mindig antidepresszánsokon élek. Nyolc év telt el azóta, istenem, már nyolc év, ez
eg yszerűen hihetetlen, és ez alatt a nyolc év alatt leg alább nyolcféle antidepresszánst
kipróbáltam már, de egyik sem hat. Az viszont meg lepő, hog y a mellékhatások manapság
mintha erősebbek lennének. Olyan száraz a szám, hog y alig bírok beszélni. Vajon mi lehet
ennek az oka? Lehetség es, hog y a stressz fokozza a mellékhatásokat?
Thelma tovább fecseg ett, reng eteg értékes időt veszteg etett el a felvezetés felvezetésével.
Nehéz helyzetbe kerültem: eg y szokásos ülésen talán kísérletet tettem volna kusza
monológ jának tisztázására. Rámutattam volna például, hog y a sebezhető asszony szerepe, amit
mag ára osztott, azonnal ellehetetleníti az őszinte párbeszédet, amire pedig annyira vág yott.
Rámutattam volna, hog y a nyílt beszélg etés reményében hívta meg Matthew-t, még is az első
pillanatban bűntudatot ébresztett benne, hiszen felemleg ette, hog y azóta antidepresszánsokon
él, amióta a férfi elhag yta. Ennek persze az lett volna a vég e, hog y a hármas ülés nag y részét a
szokásos eg yéni terápiás ülések menetrendje szerint használtuk volna fel, mi viszont nem ezért
g yűltünk össze. Ráadásul, ha bármilyen módon kritizálni merészelném Thelma viselkedését, ő
úg y érezné, hog y meg szég yenítettem, és ezt soha nem bocsátaná meg nekem.
Ám túl sok múlott ezen az ülésen. Nem bírtam elviselni, hog y Thelma elszalasztja az
alkalmat, és összefüg g éstelen történetekbe bonyolódik. Vég re lehetőség e nyílt rá, hog y
felteg ye azokat a kérdéseket, amelyek már nyolc éve emésztik. Vég re lehetőség e nyílt rá, hog y
meg szabaduljon a rög eszméjétől.
– Thelma, ha meg eng edi, félbeszakítanám eg y percre. Ha nincs ellene kifog ásuk, a mai
ülésen én lennék a moderátor, aki azért felel, hog y ne térjünk el a tárg ytól. Kezdhetnénk
például azzal, hog y röviden meg beszéljük a napirendet.
Szavaimat kurta csend követte, amit Matthew tört meg .
– Azért vag yok ma itt, hog y seg ítsek Thelmán. Tudom, hog y nehéz időszakon ment
keresztül, és azt is tudom, hog y ezért én vag yok a felelős. Ig yekszem őszintén felelni minden
kérdésre.
Thelma tökéletes vég szót kapott. Bátorító pillantást vetettem rá. A tekintetembe
kapaszkodott, és beszélni kezdett:
– Nincs szörnyűbb érzés annál, amikor elhag ynak, amikor teljesen eg yedül vag y a világ ban.
Gyerekkoromban az eg yik kedvenc könyvem, amit mindig mag ammal vittem a washing toni
Lincoln Parkba, és szeretett padomon ülve olvastam, a… a…
Olyan csúnyán, fenyeg etően néztem rá, mint életemben még senki másra.
Meg könnyebbülésemre vette az adást.
– Tehát a tárg yra térve a lényeg az – lassan, óvatosan Matthew felé fordult –, hog y mit érzel
irántam valójában?
Üg yes kislány! Minden porcikámból helyeslés áradt felé.
Matthew válasza meg döbbentett. Mélyen Thelma szemébe nézett, és íg y szólt:
– Az elmúlt nyolc évben nem múlt el úg y nap, hog y ne g ondoltam volna rád. Fontos vag y a
számomra. Nag yon fontos. Szeretném tudni, mi történik veled. Bárcsak lenne arra mód, hog y
néhány havonta találkozzunk, hog y fig yelemmel kísérhessem az életedet! Nem akarok
elszakadni tőled.
 – Akkor miért nem jelentkeztél annyi éven át?
– A törődést időnként a hallg atás fejezi ki a leg jobban.
Thelma értetlenül rázta a fejét:
– Ez is csak eg y a zen koanjaid közül, amiket soha nem bírtam meg érteni.
– Amikor meg próbáltam elmag yarázni, mit érzek, minden alkalommal rontottam a
dolg okon – folytatta Matthew. – Mindig többre vág ytál, mindig többet akartál, és én vég ül
semmit sem tudtam már adni. Állandóan hívog attál. Rendszeresen felbukkantál a rendelőm
várójában. Aztán, amikor majdnem sikerült meg ölnöd mag ad, rájöttem – és ebben a
terapeutám is meg erősített –, hog y a teljes és vég leg es szakítás a leg jobb meg oldás.
Matthew kinyilatkoztatása szinte hátborzong atóan emlékeztetett Thelma szerepjátékára,
amelyben az asszony a férfi bőrébe bújva adott önmag ának feloldozást, jutott hirtelen az
eszembe.
– Azt te sem tag adhatod – jeg yezte meg Thelma –, hog y ha valakit minden fig yelmeztető
előjel nélkül meg fosztunk eg y létfontosság ú dolog tól, az olyan, mintha meg csonkítanánk az
illetőt.
Matthew meg értően bólintott, és eg y pillanatra meg érintette Thelma kezét. Aztán hozzám
fordult:
– Azt hiszem, fontos, hog y mag a is tisztában leg yen azzal, mi történt pontosan nyolc évvel
ezelőtt. Azért fordulok mag ához, és nem Thelmához, mert neki már többször is elmeséltem a
történteket.
– Bocsáss meg , Thelma, amiért újra vég ig kell hallg atnod – fordult Thelmához.
Majd újra felém fordult, és eg észen őszintén íg y szólt:
– Nag yon nehéz erről beszélnem. Az lesz a leg jobb, ha eg yszerűen belevág ok.
Nyolc éve, eg y évvel azután, hog y befejeztem az eg yetemet, komoly pszichotikus állapotba
kerültem. Akkoriban minden időmet a buddhizmus tanulmányozásának szenteltem, és napi
három-nég y órát ültem vipasszanában – ez eg y buddhista meditációs technika… – Bólintottam,
mire Matthew félbeszakította mag át. – Ezek szerint ismeri… érdekelne, miként vélekedik róla…
De talán jobb, ha a tárg yra térek… Tehát napi három-nég y órán át ültem vipasszanában. Az is
felmerült bennem, hog y beállok buddhista szerzetesnek, ezért Indiába utaztam eg y
harmincnapos meditációs elvonulásra Ig atpuriba, eg y Bombaytől északra fekvő falucskába. De a
napirendet túl szig orúnak éreztem – teljes némaság és elszig eteltség , naponta tizennég y óra
ülő meditációban –, az énhatáraim teljesen elmosódtak. A harmadik héten már hallucinációk
g yötörtek, azt hittem, átlátok a falakon, leperg ett előttem előző és eljövendő életeim sora. A
szerzetesek vég ül Bombaybe vittek, ahol eg y indiai doktor antipszichotikummal kezelt, majd
értesítették a bátyámat, aki azonnal Indiába repült, hog y hazavig yen. Körülbelül nég y hetet
töltöttem eg y Los Ang eles-i kórházban. Miután kieng edtek, rög tön Friscóba utaztam, és a
következő napon, a puszta véletlennek köszönhetően, összetalálkoztam Thelmával a Union
Square-en. Még mindig a teljes szétesettség állapotában voltam. A buddhista tanok az én
értelmezésemben valódi őrületté váltak, azt hittem, elértem a tökéletes eg ység állapotát.
Boldog voltam, hog y összefutottam Thelmával – veled, Thelma – fordult az asszony felé. –
Örültem, hog y találkoztunk. Seg ített, hog y újra szilárd talajt érezzek a lábam alatt.
Matthew ismét hozzám beszélt, és többé nem nézett Thelmára, amíg be nem fejezte a
történetet.
– Csak pozitív érzelmeim vannak vele kapcsolatban. Úg y éreztem, eg yek vag yunk. Azt
akartam, hog y mindene meg leg yen, amit az élettől kíván. Sőt ennél sokkal többről volt szó –
úg y éreztem, az ő boldog ság utáni vág ya az enyém is eg yben. Ug yanarra vág ytunk, ug yanazt
kerestük, eg g yé váltunk ebben a kutatásban. A buddhista hit eg yetemes eg ység ét, a személyes
én hiányát szó szerint vettem. Nem tudtam különbség et tenni önmag am és mások között.
Mindent meg adtam Thelmának, amit akart. A közelség emre vág yott, fel akart jönni hozzám,
szeretkezni akart velem, és én a tökéletes eg ység és szeretet állapotában mindenre hajlandó
voltam. De Thelma még többre vág yott, és én képtelen voltam többet adni. Eg yre zaklatottabbá
váltam. Három vag y nég y hét után visszatértek a hallucinációim, és újra kórházba kerültem,
ezúttal hat hétre. Thelma öng yilkosság i kísérletéről nem sokkal azután hallottam, hog y
kieng edtek. Nem tudtam, mitévő leg yek. Mag amba zuhantam. Még soha életemben nem
történt velem ennél borzasztóbb dolog . Nyolc éven át kísértett az emléke. Kezdetben reag áltam
a hívásaira, de Thelma nem tág ított. Vég ül a terapeutám azt javasolta, hog y szakítsak meg vele
minden kapcsolatot, hog y eg yáltalán ne jelentkezzek. Azt állította, ez a saját eg észség em miatt
is fontos, és Thelmának is íg y lesz a leg jobb.
Matthew szavainak hallatán meg fordult velem a világ . Több elméletet is kidolg oztam a
viselkedéséről, de ez a történet teljesen felkészületlenül ért.
Először is, vajon ig azat mond? Matthew ig azi sármőr volt. Kedves, meg nyerő férfi. Nekem
találta volna ki az eg ész színjátékot? Nem, minden eg yértelműen úg y történt, ahog y mondta:
az ig azság hang ján szólt hozzám. Habozás nélkül sorolta a kórházak és a terapeuták nevét, ha
hívni akarnám őket. Ráadásul Thelma, aki Matthew állítása szerint mindezt pontosan tudta,
feszülten hallg atott, eg yetlen szavába sem kötött bele.
Thelmához fordultam, ám ő kerülte a tekintetemet. Miután Matthew elhallg atott, némán
bámult kifelé az ablakon. Lehetség es, hog y mindennel tökéletesen tisztában volt, és nekem
semmit sem mondott? Annyira elmerült volna a saját bánatában, a saját vág yaiban, hog y
Matthew mentális állapotáról tudomást sem vett? Vag y arról lenne szó, hog y talán tudatosult
benne némi időre, ám ő azonnal el is fojtotta ezt a tudást, mert ellentmondott az őt éltető
hazug ság nak?
A kérdéseimre eg yedül Thelma tudta a választ. De melyik Thelma? Az, aki meg tévesztett?
Netán az, aki önmag ának is hazudott? Vag y az, akit a meg tévesztett Thelma csapott be? Nem
hittem, hog y eg yhamar választ kapnék ezekre a kérdésekre.
A fig yelmem most elsősorban még is Matthew-ra összpontosult. Az elmúlt néhány
hónapban kialakult bennem eg y kép a személyiség éről – pontosabban több lehetség es kép:
Matthew talán felelőtlen, szociopata személyiség , aki kihasználja a pácienseit; esetleg
érzéketlen, szexuális zavarokkal küzdő férfi, aki személyes konfliktusait próbálja (általában női,
jelen esetben anyai seg ítség g el) meg oldani; vag y meg tévedt, elbizakodott fiatal terapeuta, aki
összetéveszti a vág yott szerelmet azzal a szeretettel, amelyre a terápiában oly nag y szükség
van.
De tévedtem. Matthew másnak bizonyult, olyan embernek, amire nem számítottam. Ki, mi
volt hát valójában Matthew? Nem tudtam pontosan. Jóindulatú áldozat? Eg y sebzett g yóg yító,
krisztusi alak, aki feláldozza a saját integ ritását Thelma érdekében? Többé nem úg y
tekintettem rá, mint a páciense bizalmával visszaélő terapeutára: Matthew leg alább annyira
seg ítség re szorult, mint Thelma, ráadásul ő hajlandó volt dolgozni (önkéntelenül Thelmára
pillantottam, aki még mindig az ablakot bámulta); íme, a szívem szerint való páciens.
Emlékszem, mennyire összezavarodtam, néhány perc alatt dug ába dőlt reng eteg
elképzelésem. Szertefoszlott a szociopata vag y a pácienseit kihasználó terapeuta képe. Ám
felbukkant eg y g yakran visszatérő kérdés: Ebben a kapcsolatban vajon ki az, aki kihasználta a
másikat?
Mindössze ennyi információ állt a rendelkezésemre (és ennyi éppen eleg endő, g ondoltam
mag amban). Az ülés további részéről ködös emlékeim vannak. Emlékszem, Matthew arra
bátorította Thelmát, hog y kérdezzen minél többet. Mintha ő is meg érezte volna, hog y Thelma
kizárólag a tények birtokában szabadulhat fel, mert illúziói összeomlanának az ig azság
fényében. Úg y hiszem, arra is rájött, hog y a saját feloldozásához is Thelma szabadulásán át
vezet az út. Emlékszem a számtalan kérdésre, amit Thelmával eg yütt nekiszeg eztünk, és arra
is, hog y mindenre kimerítő választ adott. A feleség e nég y éve elhag yta. Hitük más utakra
vezette őket, és feleség e nem követte, amikor Matthew belépett eg y fundamentalista
keresztény szektába.
Nem, nem homoszexuális. Soha nem is volt, hiába tette fel Thelma újra meg újra a kérdést.
Ez volt az eg yetlen pillanat, amikor Matthew szája elvékonyodott, és a hang jába ing erültség
veg yült:
– Hányszor mondtam már, Thelma, hog y a Haig htben nem csak meleg ek élnek?
Nem, más páciensével nem keveredett hasonló kapcsolatba. Sőt pszichózisa és a Thelmával
történtek rádöbbentették arra, hog y problémái leküzdhetetlen korlátokat jelentenek számára,
íg y néhány évvel ezelőtt felhag yott a praktizálással. Ám élete íg y is a szolg álat jeg yében telt:
pár évig pszichológ iai teszteket felüg yelt, aztán eg y biofeedback laborban dolg ozott, újabban
pedig eg y keresztény eg észség fenntartó szervezet adminisztrátora.
Eltűnődtem Matthew szakmai döntésén, sőt az a g ondolat is felötlött bennem, hog y most,
fejlődésének ezen a pontján visszatérhetne a terápiás munkához – talán eg észen rendkívüli
terapeuta válna belőle –, amikor észrevettem, hog y alig maradt időnk.
Meg kérdeztem, mindenki elmondott-e mindent, amit akart. Aztán arra kértem Thelmát,
képzelje mag át a jövőbe, képzelje mag a elé, mit érezne néhány órával később. Maradtak-e
benne kimondatlan kérdések?
Meg döbbenésemre szinte fuldokló zokog ás tört fel belőle. Könnyek áztatták a vadonatúj kék
ruhát, s Matthew, aki g yorsabb volt nálam, Thelma kezébe adta a papír zsebkendős dobozt.
Kissé csillapodott az asszony zokog ása, s lassan hallhatóvá váltak szavai.
– Nem hiszem, eg yszerűen nem bírom elhinni, hog y Matthew-nak valóban fontos lennék. –
Nem hozzám vag y Matthew-hoz intézte a szavait, hanem valahová kettőnk közé. Némi
meg elég edettség g el vettem tudomásul, hog y nem én vag yok az eg yetlen, akihez harmadik
személyben szól.
Beszéltetni próbáltam:
– Miért? Miért nem hisz neki?
– Azért beszél íg y, mert ezt kell mondania. Mert íg y helyes. Nem is mondhat mást.
Matthew minden tőle telhetőt meg tett, de Thelmát annyira rázta a zokog ás, hog y nehezen
értették eg ymást:
– Thelma, minden eg yes szót komolyan g ondoltam. Az elmúlt nyolc év minden eg yes
napján eszembe jutottál. Valóban érdekel, mi történik veled. Fontos vag y nekem.
– Fontos? Hog y érted azt, hog y fontos? Tudom én, mi minden fontos neked! Nag y becsben
tartod a szeg ények, a hang yák, a növények meg a környezet sorsát. De én nem eg y ostoba
hang ya vag yok!
Már húsz perccel túlléptük az időt, be kellett fejeznünk, akkor is, ha Thelma még nem
nyerte vissza a lelki nyug almát. Másnapra újabb találkozót beszéltem meg vele, eg yrészt azért,
hog y a támog atásomról biztosítsam, másrészt azért, mert ilyenkor az a leg hatásosabb, ha
minél hamarabb újra találkozunk, amíg még friss az élmény.
 Kölcsönös kézfog ásokkal zártuk az ülést, majd elváltunk. Néhány perccel később
kiug rottam eg y kávéért, és észrevettem, hog y Thelma és Matthew a folyosón beszélg et. A férfi
hevesen mag yarázott valamit, de Thelma kerülte a tekintetét. Aztán elindultak, Matthew
jobbra, az asszony balra.
Thelma másnapra sem nyug odott meg , az eg ész ülés alatt heves hang ulating adozások
kínozták. Sírt, aztán dühöng ött, majd meg int elöntötték a szemét a könnyek. Először azért
siránkozott, amiért Matthew olyan kevésre tartja. Kiforg atta Matthew szavait, a férfinak az az
állítása, hog y Thelma „fontos” neki, már-már szitokszónak tűnt. Meg jeg yezte, hog y Matthew
eg yetlen pozitív tulajdonság áról sem tett említést, és meg g yőzte mag át arról, hog y a férfi
alapvetően „barátság talanul” viselkedett vele.
Belelovalta mag át abba a g ondolatba, hog y Matthew, valószínűleg az én jelenlétem miatt,
úg y beszélt, mintha ő mag a is terapeuta lenne; Thelma lealacsonyítónak találta ezt a
viselkedést. Csapong ott, hol az ülést idézte vissza a saját szájíze szerint, hol az ülésre adott
reakcióiról beszélt.
– Úg y érzem mag am, mint eg y amputáció után. Mintha valamit kivág tak volna belőlem.
Matthew mag asröptű erkölcsiség e ellenére úg y vélem, én sokkal őszintébb voltam, mint ő.
Főleg azzal kapcsolatban, hog y pontosan ki csábított el kit.
Ezt persze nem fejtette ki bővebben, én meg nem erőltettem a kérdést. Bár nem lett volna
kedvem ellenére, ha kiderül, mi történt valójában, az „amputációra” vonatkozó utalása jobban
izg atott.
– Már nem fantáziálok Matthew-ról – folytatta –, többé már nem ábrándozom. Pedig
szeretnék. Jó lenne elmerülni eg y forró ábránd ölelésében. De kihűlt a lelkesedésem, üresnek
érzem mag am. Nem maradt semmim.
Mint eg y horg ony nélkül sodródó csónak, g ondoltam mag amban, eg y törékeny csónak,
amely kétség beesetten kikötő után kutat – mindeg y, milyen kikötő után. Most, két rög eszme
között, Thelma szabadon sodródott a háborg ó vízen; ritka állapot ez. Eljött vég re az én időm!
Ez az állapot nem tart sokáig : a kötelék nélküli rög eszmés sürg ősen újabb képzethez vag y
g ondolathoz köti mag át, mint a felszabaduló oxig én. Ez a két meg szállottság közötti rövidke
szakasz közös munkánk mindent eldöntő pillanata lehet. Most kell lépnem, mielőtt Thelma
visszanyerné az eg yensúlyát, és valaki máshoz láncolja mag át. Valószínűleg úg y rekonstruálná
a hármas ülésen történteket, hog y a valóság ról alkotott képe az áldott összeolvadásról szóló
fantáziáit szolg álja.
Úg y éreztem, nag yot léptünk előre: a sebészeti beavatkozás meg történt, az én feladatom
most az, hog y meg akadályozzam az amputált rész dédelg etését, és esetleg es g yors
visszaillesztését. Hamarosan lehetőség em nyílt a beavatkozásra, amikor Thelma tovább sorolta
panaszait.
– Bekövetkezett, amit jósoltam. Elvesztettem minden reményemet, soha többé nem leszek
boldog . Az az eg yszázaléknyi esély éppen eleg endő volt az élethez. Hosszú ideig elég volt.
– Milyen boldog ság ról beszél, Thelma? Mire volt eg yszázaléknyi esélye?
– Hog y mire? Arra, hog y visszakapjam azt a huszonhét napot. Eg észen teg napig volt esély
arra, hog y újra meg történik velünk a csoda. Hiszen eg yütt voltunk, az érzés ig azi volt,
felismerem a szerelmet, ha felbukkan. Ig enis volt esélyünk arra, hog y újra meg történik velünk
a csoda, amíg mindketten élünk, van esély! Vag yis volt. Eg észen teg napig . Amíg újra nem
találkoztunk a mag a rendelőjében.
Az illúzió köteléke erősen tartott, még nem vág tam át teljesen. Rög eszméjét már szinte
teljesen meg semmisítettem. Ideje feltenni a pontot az i-re.
– Thelma, talán fájdalmat okozok azzal, amit mondani fog ok, de azt hiszem, fontos dolog ról
van szó. Meg próbálok olyan világ osan fog almazni, amennyire tőlem telik. Elfog adom, hog y
amennyiben két ember közösen átél eg y pillanatot, eg y érzést, és ha mindketten ug yanazt
érzik, akkor valóban van remény arra, amíg mindketten élnek, hog y újra meg történik velük a
csoda. Persze rendkívül törékeny folyamatról lenne szó – hiszen az emberek változnak, és a
szerelem sem örök –, még is, ebben az esetben a lehetőség ek határain belül járunk. Őszintén
kitárulkozhatnának, kísérletet tehetnének eg y valódi, mély kapcsolat kialakítására, amely talán
hasonlítana arra, amit korábban átéltek, hiszen az ig az szerelem abszolút állapot. De tegyük fel,
hogy az a bizonyos közös pillanat soha nem létezett! Tegyük fel, hogy ez a két ember valami egészen mást
élt át. Tegyük fel, hogy az egyikük tévesen úgy véli, a másik ugyanazt érezte, amit ő!
Thelma rám szeg ezte a tekintetét. Biztos voltam benne, hog y tökéletesen meg értett.
Folytattam:
– Amit Matthew-tól hallottam az ülésen, ez utóbbira eng ed következtetni. Mag uk ketten
teljesen máshog y élték meg a kapcsolatukat. Érti már, miért lehetetlen annak a kivételes
lelkiállapotnak az újjáteremtése? Nem számíthatnak a másik seg ítség ére, mert nem ug yanazt
élték át.
Matthew elveszett a saját világ ában, mag a pedig a saját érzelmeiben. Matthew
pszichózisban szenvedett. Énhatárai elmosódtak, nem tudott különbség et tenni saját mag a és a
világ között. Boldog g á akarta tenni, mert azt hitte, hog y azonos önmag ával. Nem érzett
szerelmet, hiszen önmag át határtalannak vélte. Mag a valami eg észen mást élt át. Kettejük
romantikus szerelmét, amelyben mindketten forrón szeretik eg ymást, képtelenség újraélni,
mert ez az állapot soha nem is létezett.
 Azt hiszem, eg ész addig i életemben nem voltam ilyen keg yetlen, de ahhoz, hog y
meg értessem mag am, olyan keményen és határozottan kellett fog almaznom, hog y a szavaimat
ne lehessen se elfelejteni, se félreértelmezni.
Kétség telenül elértem a célom. Thelma könnyei felszáradtak, mereven ülve mérleg elte
szavaimat. Néhány perc után meg törtem a súlyos csendet.
– Mit érez azzal kapcsolatban, amit hallott, Thelma?
– Semmit. Kiveszett belőlem minden érzés. Pedig valamivel muszáj kitöltenem a hátralévő
időt. Nincs bennem más, csak fásultság és vég telen közöny.
– Nyolc éven át dédelg etett mag ában eg y érzést, eg y életet, és most hirtelen, mindössze
huszonnég y óra alatt mindent elvettek mag ától. A következő pár napban azt érzi majd, hog y
minden összezavarodott. Hog y minden fog ódzót elveszített. De a g yóg yulás ezzel jár. Ez
természetes folyamat.
Eg y vég zetes reakció meg előzésének a leg jobb módja általában az, ha előre meg mondjuk,
mi várható – ezért próbáltam felkészíteni Thelmát az előtte álló napokra. Az is nag y seg ítség ,
ha a pácienst kiemeljük a helyzetből, és meg mutatjuk neki a külső szemlélő nézőpontját. Ezért
íg y folytattam:
– Fontosnak tartom, hog y a következő találkozásunkig a lehető leg pontosabban fig yelje
meg és jeg yezze fel az érzéseit. Szeretném, ha napközben minden neg yedik órában
meg fig yelné, mit érez, majd a meg fig yeléseit le is írná. A következő alkalommal meg beszéljük
a feljeg yzéseit.
De Thelma nem jelent meg a következő ülésen, a hat hónap során először. A férje hívott fel,
elnézést kért a feleség e nevében, aki, mint mondta, elaludt; meg állapodtunk eg y két nappal
későbbi időpontban.
Amikor üdvözöltem a váróban, a külseje láttán elfog ott a mélység es ag g odalom. Ismét a
rég i műszálas zöld meleg ítőt viselte, napok óta nem fésülködhetett, ápolatlannak tűnt.
Ráadásul – és ez még soha nem fordult elő – ott ült mellette a férje, Harry is. A mag as, ősz hajú,
krumpliorrú férfi mindkét kezében marokerősítőt szorong atott. Hirtelen felötlött bennem,
hog y Thelma szerint a férje a háború alatt közelharcot oktatott. Már láttam is mag am előtt,
amint valakit halálra fojtog at.
Különösnek véltem, hog y aznap elkísérte Thelmát, aki a kora ellenére kitűnő fizikai
állapotnak örvendett, és mindig mag a vezette a kocsit a rendelőmig . Kíváncsiság om nőttön-
nőtt, amikor Thelma még a váróban közölte, hog y Harry szeretne velem beszélni.
Eg yetleneg yszer találkoztam vele, a harmadik vag y neg yedik ülésünkre őt is meg hívtam, és
tizenöt percig hármasban beszélg ettünk, elsősorban azért, hog y lássam, milyen ember, és
meg ismerjem a házasság ukat az ő szemszög éből is. Harry még soha nem akart velem
nég yszemközt találkozni. Valami fontos történhetett. Beleeg yeztem, hog y Thelma ülésének
utolsó tíz percében fog adom, és azt is leszög eztem, hog y ha úg y látom jónak, a beszélg etés
teljes tartalmáról beszámolok a feleség ének.
Thelma kimerültnek tűnt. A székére roskadt, lassan, halkan, fásultan buktak ki belőle a
szavak.
– Rettenetes hetem volt, borzasztó, mag a a pokol! A meg szállottság omnak nyoma sincs,
mintha teljesen meg szűnt volna. A meg szokott kilencven százalék helyett az ébrenlétem húsz
százalékát töltöm csak azzal, hog y Matthew-ra g ondolok, és az a húsz százalék sem olyan, mint
rég en. És mit csinálok álmodozás helyett? Semmit. Eg yáltalán semmit. Tizenkét órákat alszom.
Mást sem teszek, csak ülök mag am elé bámulva, eg yfolytában sóhajtozom, vag y alszom.
Teljesen kiszáradtam, már sírni sem tudok. Harry, aki pedig szinte soha nem kritizál, teg nap
este, amikor a vacsorámat turkáltam – eg ész héten alig bírtam enni –, meg jeg yezte, hog y úg y
látszik, meg int elmerültem az önsajnálatban.
– Mit g ondol, mi történik mag ával?
– Mintha félbeszakították volna a bűvészelőadást – kiléptem a sátorból, de odakint mindent
homály borít.
Vég ig futott a hátamon a hideg . Thelma azelőtt soha nem használt metaforákat. Mintha
valaki más beszélt volna belőle.
– Folytassa, mi mindent érez még ?
– Öreg nek érzem mag am. Nag yon öreg nek. Most tudatosult bennem először, hog y
hetvenéves vag yok, eg y hetes és eg y nulla – öreg ebb, mint a körülöttem élők kilencvenkilenc
százaléka. Olyan vag yok, mint eg y zombi, nincs több hajtóerő, az életem kiürült, zsákutcába
jutott. Nem vár rám semmi, és nekem muszáj valahog y eltöltenem a hátralévő időt.
E néhány mondat sebesen szaladt ki a száján, ám az utolsó szavaknál lelassult a beszéde.
Felém fordult, a szemembe nézett. Már ez is szokatlannak számított, ritkán nézett rám. Talán
tévedtem, de mintha ezt üzente volna a szemével: „Most elég edett?” Eg y szóval sem
említettem a pillantását.
– Mindez a hármas ülés után következett be. Mi történt az alatt az eg yetlen óra alatt, ami
ennyire összezavarta?
– Milyen bolond voltam! Nyolc éven át védelmeztem mindentől!
Ettől a harag os kijelentéstől felélénkült. Fog ta a táskáját, letette a földre, majd energ ikusan
folytatta:
– És mi érte a jutalom? Majd én meg mondom. Eg y arculcsapás! Ha elmondom a kis titkát a
többi terapeutámnak, talán most máshog y állnánk.
– Nem értem. Milyen arculcsapás?
– Mag a is ott volt. Mag a is látta. Látta, hog y milyen szívtelen. Még csak nem is köszönt!
Arra sem méltatott, hog y válaszoljon a kérdéseimre. Mibe került volna neki? Még mindig nem
mondta meg , hog y miért szakított velem!
Meg próbáltam közbevetni, hog y én eg észen máshog y emlékszem, hog y szerintem Matthew
nag yon is eg yütt érzően viselkedett, és hosszasan, fájdalmasan részletezte, miért szakított vele.
De Thelma már máshol járt, nem fig yelt rám:
– Csupán eg yetlen dolog ban volt eg yenes: Matthew Jenning snek eleg e van Thelma
Hiltonból! Mi a tökéletes forg atókönyv a rég i szerető öng yilkosság ba hajszolásához? Hirtelen
szakítás magyarázat nélkül – Matthew pontosan ezt tette velem!
Teg nap azt képzeltem, hog y Matthew-t látom mag am előtt, a nyolc évvel ezelőtti Matthew-
t, amint azzal henceg az eg yik barátjának (sőt fog ad is rá), hog y a pszichiáteri tudását
felhasználva először elcsábít, aztán teljesen tönkretesz, mindezt huszonhét nap alatt!
Lehajolt, kinyitotta a táskáját, és előhúzott eg y kivág ott újság cikket. Várt pár percet, amíg
elolvasom. Piros tollal aláhúzott eg y bekezdést, amelyben azt tag lalták, hog y az
öng yilkosság ok voltaképpen kettős g yilkosság ok.
– A múlt vasárnapi újság ban találtam. Lehet, hog y velem is ez történt? Lehetség es, hog y
amikor öng yilkos akartam lenni, valójában Matthew-t akartam meg ölni? Az ilyesmit érzi az
ember. Itt. – A szívére mutatott. – Korábban még soha nem g ondoltam erre íg y!
Ig yekeztem meg őrizni a nyug almamat. Persze hog y ag g ódtam a depressziója miatt. Még is,
ez a kétség beesés olyan természetes volt. Hát történhetett volna másképp? Csak a leg mélyebb
kétség beesés szülhet olyan erős, szívós illúziót, amely nyolc éven át mindent túlél. Amint
meg semmisítem az illúziót, készen kell állnom a mög ötte rejlő kétség beesésre. Thelma
g yötrelme, bár fájdalommal teli, még is kedvező jel volt, arra utalt, hog y közeledünk a cél felé.
Nag yszerűen haladtunk. Vég re befejeződött az előkészítő szakasz, kezdődhet az ig azi terápia.
Sőt ami azt illeti, már meg is kezdődött! Thelma meg lepő dühkitörései, Matthew elleni
váratlan harag ja azt jelezte, hog y leomlottak a falak. Bizonytalan, befolyásolható állapotban
volt. Minden súlyosan rög eszmés páciensben ott rejlik a harag mag ja, felszínre bukkanása
Thelma esetében sem ért váratlanul. Dühét tehát, irracionális összetevői ellenére, kedvező
fejleménynek tartottam.
Annyira belemerültem a g ondolataimba és eljövendő közös munkánk tervezg etésébe, hog y
következő mondatának első részét meg sem hallottam – a vég ét viszont túlság osan is jól
értettem.
 – …és éppen ezért kell abbahag ynom a terápiát!
Sietve közbevág tam:
– De Thelma, hog y g ondolhat ilyet? Ez a lehető leg rosszabb időpont a befejezéshez. Éppen
most lenne lehetőség a valódi fejlődésre!
– Eleg em van a terápiából. Húsz éve vag yok páciens, belefáradtam, hog y úg y kezeljenek,
mint eg y beteg et. Matthew is páciensként, és nem barátként viszonyult hozzám. Mag ának is
csak eg y páciens vag yok. Normális akarok lenni.
A pontos szavakra már nem emlékszem. Csak azt tudom, hog y nem fog tam vissza mag am,
és eg észen a vég sőkig elmentem, hog y ráveg yem, g ondolja meg mag át. Emlékeztettem a hat
hónapos eg yezség ünkre, szembesítettem azzal, hog y még öt hetünk maradt. De ő ellenállt:
– Azzal talán mag a is eg yetért, hog y bizonyos pillanatokban az embernek eg yszerűen
muszáj meg védenie mag át. Már eg y kicsivel több is elviselhetetlen lenne ebből a kezelésből.
Elkeseredett mosollyal hozzátette:
– Eg y kicsivel több kezelés meg ölné a pácienst.
Minden érvem hasonlóan vég ezte. Kitartóan ismételg ettem, hog y ig enis valódi fejlődést
értünk el. Hiszen eredetileg azért keresett fel, hog y meg szabaduljon a meg szállottság ától, és
mi komoly erőfeszítéseket tettünk a cél érdekében. Most jött el az ideje annak, hog y a
rög eszméjét tápláló üresség érzettel, a hiábavalóság érzetével fog lalkozzunk.
Erre lényeg ében azzal vág ott vissza, hog y túl nag y a járulékos veszteség . Akkora, amit már
nem bír elviselni. Elveszett a jövőbe vetett hite (vag yis az „eg yszázaléknyi” esély a békülésre);
elveszett élete leg csodálatosabb huszonhét napja (hiszen ha nem volt „valós” az élmény, amint
rámutattam, akkor semmivé vált az éltető emlék élete csúcspontjáról); hiábavalónak bizonyult
nyolcévnyi önfeláldozása (ha eg y illúziót óvott, akkor értelmetlen áldozatvállalásról volt szó).
Szavai elementáris erővel hatottak rám, nem bírtam hatásos ellenérveket felsorakoztatni,
csak annyi telt tőlem, hog y elismertem veszteség e mértékét, majd kijelentettem, hog y komoly
g yászmunka vár rá, és szeretnék mellette maradni, hog y seg ítsem a g yászában. Arra is
meg próbáltam rámutatni, hog y a meg bánás érzését, ha eg yszer beette mag át az ember
sejtjeibe, rettentően nehéz elviselni, ám ennek nem kell meg történnie, ha a g yökerénél fojtjuk
el a problémát. Jól g ondolja például vég ig a döntését: nem fog ja-e eg y hónap vag y eg y év
múlva mélyen bánni, hog y abbahag yta a terápiát?
Thelma erre kijelentette, hog y – bár valószínűleg ig azam van – ő akkor is meg íg érte
mag ának, hog y befejezi a terápiát. Hármas ülésünket olyan orvosi vizithez hasonlította, amikor
a beteg g yanítja, hog y rákos:
– Nyug talan vag y. Annyira retteg sz, hog y halog atod a vizsg álatot. Az orvos meg erősíti,
hog y rákos vag y, mire a bizonytalanság ból fakadó nyug talanság azonnal meg szűnik. De mi
marad helyette?
Ig yekeztem tisztába jönni a saját érzelmeimmel, és rájöttem, hog y az eg yik leg első,
fig yelmet követelő reakcióm ez volt: „Hog y tehet ilyet velem?” Kétség telen, hog y
felháborodásom részben a saját frusztrációmból eredt, ám abban is biztos voltam, hog y azokra
az érzésekre reag álok íg y, amelyek Thelmából áradtak felém. Mindhárom veszteség ért én
voltam a felelős. A hármas találkozás az én ötletem volt, én fosztottam meg minden illúziójától.
Rám osztották az illúzióromboló szerepét. Hálátlan feladat. Már a szó neg atív, nihilizmusra utaló
hang ulata is intő jel lehetett volna számomra. Eszembe jutott Hickey, az illúzióromboló sorsa
O’Neill drámájából, az Eljő a jegesből. Azok, akiket meg próbál ráébreszteni a valóság ra, vég ül
ellene fordulnak, és visszatérnek illúziók uralta életükhöz.
Aztán felidéztem pár héttel korábbi felfedezésemet, miszerint Thelma a büntetés terén nem
szorul a seg ítség emre. Azt hiszem, az öng yilkosság a valóban g yilkosság i kísérlet volt, és most
már abban is biztos voltam, hog y a terápia félbehag yására vonatkozó döntése afféle kettős
g yilkosság . A befejezést ellenem irányuló támadásként élte meg – és ig aza is volt! Meg érezte,
milyen nag y jelentőség et tulajdonítok a sikernek, mennyire fontos számomra, hog y
intellektuális kíváncsiság omat kielég íthessem, és azt is tudta, hog y többnyire kitartok a
feladatok mellett, eg észen a vég sőkig .
Bosszújával céljaimtól akart meg fosztani. Nem érdekelte, hog y az özönvíz, amit rám zúdít,
őt is elnyeli: szadomazochista hajlamai annyira erősek voltak, hog y a kettős
áldozatbemutatástól sem riadt vissza. Fanyarul meg jeg yeztem mag amban, hog y bizonyára
rettentően harag szom rá, ha elővettem a szakzsarg ont.
Meg próbáltam mindezt Thelmával is meg osztani:
– Hallom a Matthew-nak címzett harag ját, és azon tűnődöm, nem harag szik-e rám is.
Jog osan érezhetne íg y – nag yon is jog osan, ami azt illeti. Valamilyen módon biztosan ott
munkál mag ában az az érzés, hog y miattam került ilyen szorult helyzetbe. Én javasoltam, hog y
hívjuk meg Matthew-t, én javasoltam, hog y teg ye fel neki azokat a kérdéseket.
Mintha biccentett volna a fejével.
– Ha eg yetért velem, Thelma, akkor mondja meg , hol és mikor dolg ozzunk ezzel a
problémával, ha nem itt és most?
Thelma határozottabban bólintott:
– Az eszem azt mondja, ig aza van. De néha eg yszerűen muszáj meg tenned, amit kell.
Meg íg értem mag amnak, hog y nem leszek többé páciens, és ezt az íg éretemet betartom.
Feladtam. Betonfalba ütköztem. Amúg y is túlléptük az előirányzott időt, és még Harryvel is
találkoznom kellett, akinek íg értem tíz percet. Mielőtt elváltunk, kicsikartam Thelmából
néhány íg éretet: belement, hog y még eg yszer átg ondolja a döntését, és három héttel később
újra eljön hozzám; azt is meg íg érte, hog y betartja a kutatásban vállaltakat, azaz kitölti a
kérdőíveket, és hat hónap múlva találkozik a kutatópszichológ ussal. A vég én átfutott az
ag yamon, hog y a kutatás iránti kötelezettség eit talán betartja, de arra kevés az esély, hog y
folytassa a terápiát.
Pirruszi g yőzelme tudatában Thelma meg eng edett mag ának némi nag ylelkűség et, és a
rendelőből kifelé menet köszönetet mondott erőfeszítéseimért. Ha újra rászánná mag át a
terápiára, jeg yezte meg , én lennék az első, akit meg keresne.
Kikísértem Thelmát a váróba, majd visszatértem Harryvel a rendelőbe. Élénken azonnal a
tárg yra tért:
– Tudom, milyen a szoros időbeosztás, Doki. Harminc évig mag am is ezzel küzdöttem a
sereg ben, és látom, késésben van. Ami azt jelenti, hog y az eg ész napja elcsúszott, nem ig az?
Bólintottam, majd meg nyug tattam, hog y rá azért van időm.
– Eg yszóval, rövidre fog om a mondandómat. Eng em nem olyan fából farag tak, mint
Thelmát. Én nem kerülg etem a forró kását, eg yenesen a tárg yra térek. Adja vissza a
feleség emet, doktor, a rég i Thelmát, azt, aki eg ykor volt.
A hang jában inkább menteg etőzést éreztem, nem fenyeg etést. Még is azonnal csak rá
fig yeltem. Amint meg szólalt, szinte önkéntelenül méretes, fojtog atásra tökéletesen alkalmas
kezére esett a pillantásom. Aztán némi szemrehányás veg yült a hang jába, amikor mag yarázni
kezdte, hog y amióta Thelma és én eg yütt dolg ozunk, a feleség e állapota eg yre romlik.
Vég ig hallg attam, majd ig yekeztem némi támog atást nyújtani, és kijelentettem, hog y eg y
hosszan elnyúló depresszió a családra szinte ug yanakkora terhet ró, mint a páciensre.
Lépésemről tudomást sem véve közölte, hog y Thelma mindig jó feleség e volt, és talán ő is
súlyosbította a helyzetet azzal, hog y túl sokat utazik, reng eteg et van távol.
Meg könnyebbültnek és hálásnak tűnt, amikor vég ül elmondtam neki, hog y Thelma úg y
döntött, félbeszakítja a terápiát: ő ug yanis már jó ideje erre biztatta.
Miután Harry elhag yta a rendelőmet, kimerülten, kábultan és dühösen visszaültem az
asztalomhoz. Jézusom, micsoda pár! Mindkettejüktől ments meg , Uram, eng em! És a helyzet
iróniájától is. A vén bolond vissza akarja kapni „a rég i Thelmát”! Talán olyan sokat „hiányzott”,
hog y észre sem vette, a rég i Thelma sohasem volt az övé? A rég i Thelma eg yetlen pillanatot
sem töltött otthon: az elmúlt nyolc évben élete kilencven százalékában eg y olyan szerelem
ábrándjait kerg ette, amely sohasem létezett. Harry tehát, Thelmához hasonlóan, az illúzió
ölelését választotta. Cervantes azt kérdezi: „Melyiket választod: a bölcs őrültség et vag y az
ostoba józanság ot?” Nyilvánvaló volt, hog y Harry és Thelma melyik mellett döntött!
Persze Thelma és Harry hibáztatása vag y sirámaim a g yarló emberi természetről –
miszerint ez az esendő alakmás képtelen illúziók nélkül, az álmodozás meg az éltető
hazug ság ok erejét nélkülözve létezni – kevés vig aszt jelentettek. Ideje szembenézni az
ig azság g al: én kezeltem rosszul az esetet, és ezért nem hibáztathatom a pácienst vag y a párját,
sem az emberi természetet.
Néhány napig g yötört az önvád és a Thelma iránti ag g odalom. Eleinte az öng yilkosság
miatt is nyug talankodtam, ám vég ül azzal a g ondolattal vig asztaltam mag am, hog y Thelma
harag ja annyira nyilvánvalóan kifelé irányult, hog y valószínűleg nem fordul önmag a ellen.
Az önvád ellenében arról g yőzködtem mag am, hog y meg felelő terápiás stratég iát
alkalmaztam: Thelma valóban az utolsó pillanatban keresett fel, muszáj volt tenni valamit. Bár
most is rossz állapotban van, helyzete a kezdetekhez képest nem romlott. Sőt talán javult is
valamicskét, talán sikeresen leromboltam az illúzióit, és most mag ányra van szükség e, hog y
nyalog athassa a sebeit, mielőtt újabb terápiába kezdene. Vég ül is négy hónapig próbálkoztam
eg y sokkal konzervatívabb meg közelítéssel, és csak akkor folyamodtam radikális
beavatkozáshoz, amikor nyilvánvalóvá vált, hog y nincs más választásom.
Ám ez mind önámításnak bizonyult. Tudtam, hog y okkal hibáztatom mag am. Újra
áldozatául estem annak a csábító hitnek, hog y én bárkit meg tudok g yóg yítani. Mag ával
rag adott a hübrisz és a saját kíváncsiság om; a kezdet kezdetén fig yelmen kívül hag ytam azt a
húszévnyi tapasztalatot, ami azt bizonyította, hog y Thelma g yeng e alany, ha a
pszichoterápiáról van szó; fájdalmas szembesülésre kényszerítettem, amelynek, innen
visszatekintve, kevés esélye volt a sikerre. Úg y bontottam le a hárítás falát, hog y nem
építettem a helyébe semmit.
Talán Thelmának ig aza volt, amikor meg védte mag át tőlem. Talán ig aza volt, amikor a
szememre hányta, hog y „eg y kicsivel több kezelés meg ölné a pácienst”. Mindent eg ybevéve
kiérdemeltem Thelma és Harry kritikáját. Ráadásul szakmai téren is kínos helyzetbe hoztam
mag am. Pár héttel korábban eg y konferencián nag y érdeklődést keltve ismertettem az esetet.
Kirázott a hideg , ha eszembe jutott, hog y a kollég áim és tanítványaim hamarosan nekem
szeg ezik a kérdést: „Mesélj! Hog y alakultak a dolg ok?”
Thelma, ahog y számítottam, a három héttel későbbi találkozóra nem jött el. Felhívtam, és
rövid, de ig en fig yelemreméltó beszélg etést folytattunk. Bár hajthatatlan maradt, és nem
változtatta meg abbéli szándékát, hog y elhag yja a páciensek táborát, kevesebb harag ot éreztem
a hang jában. Nem csak a terápiát iktatta ki az életéből, valóban jobban érzi mag át, jelentette ki,
sokkal jobban, mint három héttel ezelőtt! Persze mérhetetlenül sokat seg ített, hog y teg nap
találkozott Matthew-val, jeg yezte meg mellékesen.
– Micsoda? Matthew-val? Hog yhog y?
– Ó, kellemesen elbeszélg ettünk eg y kávé mellett! Meg eg yeztünk, hog y havonta eg yszer
összejövünk beszélg etni.
Őrült kíváncsiság fog ott el, mindent tudni akartam. Eleinte kicsit ug ratott („Mindig
mondtam mag ának, hog y erre van szükség em!”), aztán eg yszerűen közölte velem, hog y már
nincs jog om ilyen személyes kérdéseket feltenni. Vég ül rájöttem, hog y nem tudok meg többet,
és elbúcsúztam tőle. Szertartásosan elmondtam, hog y terapeutaként a rendelkezésére állok, ha
meg g ondolná mag át. De nem támadt újra g usztusa az én módszeremre, íg y soha többé nem
hallottam róla.
Hat hónappal később a pszichoterápiás kutatócsoport interjút készített Thelmával, és ismét
kitöltették vele az állapotfelmérő teszteket. Amikor eljutott hozzám a kutatás zárójelentése,
azonnal fellapoztam a Thelma Hilton-esetet:

Összeg zés: T. H., 70 éves, férjezett fehér nő. Az öt hónapig tartó, heti eg yszeri terápiás
ülések hatására állapota jelentősen javult. A kutatásban vizsg ált 28 időskorú személy
közül nála tapasztaltuk a leg pozitívabb változást.
Depressziója jelentősen csökkent. Az előzetesen mért, kiemelkedően mag as szuicid
veszélyeztetettség olyan alacsony értékre süllyedt, hog y többé nem tekinthető
potenciális jelöltnek. Önbecsülése fejlődött, és számos más skálán is jelentős fejlődés
reg isztrálható (szorong ás, hipochondria, pszichotikusság , kényszeresség ).
A kutatócsoport előtt nem teljesen világ os az alkalmazott terápia jelleg e, amely
ilyen fig yelemre méltó eredményre vezetett, mivel a terápia részleteivel kapcsolatban a
páciens meg lehetősen titokzatos maradt. Úg y tűnik, sikerrel járt a terapeuta
prag matikus, tünetorientált kezelési terve, amelynek fő célja inkább a tünetek
csökkentése lehetett, nem a mély meg értés vag y személyiség változás. A terápia
kieg észítéseként a terapeuta hatékonyan alkalmazta a rendszerszemléletű meg közelítést
is: a terápiás folyamatba a páciens férjét és eg y rég i barátot is bevont (utóbbival a
páciens hosszú ideig nem találkozhatott).

Ig azán elismerő anyag ! Még is, valahog y kevés vig aszt nyújtott.
 2
Ha az erőszak legális volna…

– A páciensed eg y bunkó tetű, és ezt pontosan íg y meg is mondtam neki teg nap este a
csoportban!
Sarah, a fiatal pszichiáterg yakornok elhallg atott, majd kihívóan a szemembe nézett, mintha
a meg rovásomat várná.
Bizonyára rendkívüli dolog történt. Nem mindennap ront be eg y fiatal kollég a a
rendelőmbe, hog y a meg bánás leg kisebb jele nélkül – sőt büszkén és dacosan – közölje velem,
hog y lehordta az eg yik páciensemet. Különösen nem eg y súlyos rákbeteg et.
– Gyere, ülj le, és meséld el, mi történt. Van még pár percem, mielőtt a következő
páciensem meg érkezik.
Sarah nyug almat erőltetett mag ára, és íg y folytatta:
– Carlos a leg g orombább, leg aljasabb ember, akivel valaha találkoztam!
– Ami azt illeti, nekem sem ő a kedvencem. Ezt említettem is neked, mielőtt rád bíztam.
Carlos körülbelül hat hónapig járt hozzám eg yéni terápiára, pár héttel korábban javasoltam
Sarah-nak, hog y fog adja be a terápiás csoportjába.
– De folytasd. Ne harag udj, hog y félbeszakítottalak.
– Nos, amint tudod, szinte mindig utálatosan viselkedik – úg y szag lászik a nők után, akár
eg y kutya a tüzelő szukák után, és nem fig yel semmi másra, ami a csoportban történik. Teg nap
este Martha – eg y nag yon esendő, fiatal borderline nő, aki eddig alig szólalt meg – arról
kezdett beszélni, hog y tavaly meg erőszakolták. Azt hiszem, eddig senkinek sem beszélt erről –
csoportban biztosan nem. Iszonyúan zaklatott volt, zokog ott, annyira nehezére esett
elmondani, hog y még hallg atni is fájt. Mindenki nag yon eg yütt érzően viselkedett, és én úg y
döntöttem – talán jól, talán rosszul –, hog y azzal seg ítek Marthának a leg többet, ha meg osztom
a csoporttal, hog y három évvel ezelőtt eng em is meg erőszakoltak…
– Sarah, erről nem is tudtam!
– Senki sem tudott róla!
Letörölte a könnyeit. Láttam, hog y nehezére esik folytatni, azt viszont nem tudtam, ebben a
pillanatban mi fáj neki jobban: az, hog y beszél a rajta esett erőszakról, vag y az, hog y ennyire
meg nyílt a csoportnak. (Tovább bonyolította a helyzetet, hog y a csoportterápiás prog ram
vezetője is én voltam.) Esetleg amiatt zaklatott, amit még el sem mondott? Úg y határoztam,
tárg yilag os maradok.
 – És aztán?
– Nos, ekkor lépett akcióba a te Carlosod.
Az én Carlosom? Nevetség es, g ondoltam. Mintha a g yerekem lenne, akiért felelősség g el
tartozom. (Ig az, ami ig az, én erőltettem, hog y bekerüljön, Sarah kezdetben nem lelkesedett
azért, hog y rákos beteg járjon a csoportba. Viszont már csak öten voltak, kellettek az új tag ok.)
Soha nem láttam még ennyire kivetkőzve önmag ából – és ilyen kihívónak sem. Attól tartottam,
később szég yenkezni fog a viselkedése miatt, és nem akartam tetézni a bajt azzal, hog y
kritizálom.
– Mit csinált?
– Eg y halom konkrét kérdést tett fel Marthának – mikor, hol, mit, ki? Ez eleinte seg ített
valamennyit, de amint elkezdtem a saját esetemről beszélni, többé tudomást sem vett
Martháról, és tőlem is ug yanezeket akarta meg tudni. Aztán mindkettőnkből meg próbált még
bizalmasabb részleteket kicsikarni. Elszakította-e a ruhánkat az erőszaktevő? Bennünk
ejakulált-e vag y sem? Élveztük-e az erőszakot? Ráadásul az eg ész olyan alattomosan történt,
hog y a csoport eg y darabig fel sem fog ta, mennyire elszaladt vele a ló. Fütyült Marthára,
fütyült rám, csak a saját szexuális fantáziái izg atták. Tudom, hog y sokkal több részvétet
érdemelne – de olyan mocsok!
– Hog yan vég ződött a dolog ?
– Aztán a csoport vég re mag ához tért, és szembesítette érzéketlenség ével, de ő semmiféle
meg bánást nem mutatott. Tovább sérteg etett bennünket, azzal vádolta Marthát meg eng em (és
mindenkit, aki erőszak áldozata lett), hog y túl nag y feneket kerítünk a dolog nak. „Mit kell ezen
problémázni?” – kérdezte, aztán hozzátette, hog y ő személy szerint nem bánná, ha eg y jó nő
meg erőszakolná. Lezárásként még odavetette, hog y örülne neki, ha a csoport nőtag jai
meg próbálnák meg erőszakolni. Mire a fejéhez vág tam, hog y ha erre számít, akkor kurvára nem
tud semmit.
– Azt hittem, a bunkó tetű a terápiás módszered. – Ez kicsit oldotta Sarah feszültség ét;
elmosolyodtunk.
– Én aztán mindent mondtam. Tényleg kihozott a sodromból.
Támog ató és konstruktív akartam lenni, még is inkább nag yképűen hang zott a válaszom,
pedig nem íg y akartam.
– Ne feledd, Sarah, hog y az ilyen rendkívüli helyzetek g yakran meg határozó fordulóponttá
válhatnak, ha meg felelően dolg ozzák fel őket. Minden történés meg őrlendő g abona a terápia
malmában. Próbáljuk ezt tanulság os tapasztalattá alakítani Carlos számára. Holnap jön hozzám,
szembesítem a történtekkel. De szeretném, ha te is vig yáznál mag adra. Itt vag yok, ha
szükség ed lenne rám – akár ma is, kicsit később, vag y a héten bármikor.
Sarah meg köszönte, majd kijelentette, időre van szükség e, hog y átg ondolja a javaslatomat.
Miután távozott, arra g ondoltam, ha meg nyug odott, mindenképpen meg próbálok vele
találkozni, akkor is, ha úg y dönt, hog y a saját üg yeit mással vitatja meg , még hozzá azért, hog y
a történteket számára is hasznos tapasztalattá alakítsuk. Pokoli lehetett mindezt átélni, és én
őszintén eg yütt éreztem vele, még is úg y tűnt, tévedett, amikor meg próbált önmag ának is
becsempészni némi terápiát a csoportba. Úg y véltem, jobban tette volna, ha előbb saját
élményű terápiában dolg ozza fel a történteket; ha ezután is úg y dönt, hog y mindezt meg osztja
a csoporttal – márpedig ez itt az ig azi kérdés –, jobban kezelte volna a problémát, minden
érintett szempontjából.
Azután meg érkezett a következő páciensem, és vele kezdtem el fog lalkozni. Carlos időnként
még is az eszembe jutott; azon tűnődtem, mit lépek majd a következő terápiás ülésünkön.
Eg yáltalán nem volt szokatlan, hog y ennyire fog lalkoztat. Különös páciens volt; amióta néhány
hónappal korábban elkezdett hozzám járni, jóval többet g ondoltam rá a vele töltött heti eg y-két
óránál.
„Carlos olyan, mint eg y macska, kilenc élete van, de úg y néz ki, lassan a kilencediknek is
vég e.” – Íg y mutatta be az onkológ us, aki pszichiátriai kezelést javasolt számára. Elmag yarázta,
hog y Carlos ritka, lassan növekvő nyirokrákban szenved, amely inkább a mérete, és nem a
rosszindulatúság a miatt okoz g ondot. A dag anat tíz éven át jól reag ált a kezelésre, de mostanra
a rák meg támadta Carlos tüdejét, és lassan a szívét is bekebelezi. Az orvosok számára nem sok
teendő maradt: meg kapta a maximális sug árdózist és az összes lehetség es g yóg yszert.
Mennyire lehetnek vele őszinték? – kérdezték tőlem. Úg y tűnt, Carlos nem hallg at rájuk. Nem
tudták, mennyire hajlandó őszintén szembesülni a saját állapotával. Abban viszont biztosak
voltak, hog y eg yre depressziósabb, és úg y látszott, nincs senkije, akitől seg ítség et kérhetne.
Carlos csakug yan mag ányos volt. Eltekintve tizenhét éves fiától és lányától – eg y ikerpártól,
akik a volt feleség ével éltek Dél-Amerikában –, harminckilenc éves korára senkije sem maradt a
világ on. Arg entínában nőtt fel, eg yedüli g yerekként. Édesanyja belehalt a szülésbe, az apját
húsz évvel korábban ug yanolyan típusú nyirokrák vitte el, mint ami őt emésztette. Barátja soha
nem volt. „Kinek kell az? – kérdezte eg yszer. – Nem ismerek senkit, aki ne vág ná át a torkodat
eg y dollárért, valami melóért vag y eg y pináért.” Házasság a rövid ideig tartott, tartós
kapcsolata azóta sem akadt: „Bolond, aki eg y numeránál többet akar eg y nőtől!” Életcélja az
volt – ahog y ezt minden szég yen vag y lelkifurdalás nélkül bevallotta nekem –, hog y annyi nőt
meg keféljen, amennyit csak bír.
Nem, az első ülésünkön semmi meg nyerőt nem találtam Carlos személyiség ében – és ami
azt illeti, a meg jelenésében sem. Csontsovány volt, dudorokkal teli (nyirokcsomói szemmel
láthatóan meg duzzadtak a könyökénél, a nyakán, a füle mög ött), és a kemoterápia
következtében teljesen kopasz. Szánalmas szépészeti erőfeszítései – a széles karimájú
panamakalap, a festett szemöldök és a nyaki csomókat eltakaró kendő – csak arra voltak jók,
hog y ráirányítsák a nem kívánt fig yelmet meg jelenésére.
Nyilvánvalóan lehang olt volt, okkal; a rák miatti, tíz éve tartó meg próbáltatásairól
keserűen, fásultan beszélt. A nyirokrák lassan öl, mondta. Vele nag yjából már vég zett – hiszen
felemésztette energ iáját, erejét, szabadság át (az eg yetemi klinika közelében kellett laknia,
tartós száműzetésben, messze saját közeg étől).
És ami a leg fontosabb, tönkretette a társas életét, amin Carlos a szexet értette: a
kemoterápia alatt impotenssé vált; a kúra után férfiasság át visszanyerte ug yan, de a
kopaszság a miatt nem bújt ág yba senkivel. Azután, amikor pár héttel a kemoterápia után
kinőtt a haja, közölte, hog y még eg y prostituáltat sem bír meg dönteni, mert a meg duzzadt
nyirokcsomói miatt azt hiszik, AIDS-es. Íg y szexuális élete abból állt, hog y kikölcsönzött
szadomazo-kazettákat bámulva maszturbált.
Az ig az, hog y mag ányos – ismerte be, miután rákérdeztem –, és az is ig az, hog y ez g ondot
okoz neki, de csak azért, mert időnként túl g yeng e ahhoz, hog y ellássa mag át. A meg hitt
(aszexuális) emberi kapcsolatokból származó örömmel nem tudott mit kezdeni. Eg yetlen
kivétel létezett: a g yermekei. Amikor róluk beszélt, ig azi érzelmek törtek fel belőle, amelyekkel
én is tudtam azonosulni. Meg hatott zokog ástól remeg ő g yeng e testének látványa; attól félt,
hog y a g yermekei is elhag yják, ha az anyjuknak sikerül ellene nevelnie őket, vag y
meg undorodnak rákos testétől, és elfordulnak tőle.
– Hog yan seg íthetnék önnek, Carlos?
– Seg íteni akar? Akkor tanítsa meg , hog yan utáljam a páncélos tatut!
Eg y pillanatig mulatott meg hökkenésemen, majd elmag yarázta, hog y vizualizációval
kísérletezik – ezt az öng yóg yítási módszert sok rákos beteg kipróbálja. Az új kemoterápia
(amelyet onkológ usa csak MV-ként emleg etett) g ig antikus M-ekből és V-kből, azaz Medvékből
és Vaddisznókból állt: súlyos rákos nyirokcsomóit bőrcsont páncéllal borított tatunak képzelte.
Relaxálás közben elképzelte, hog y a többszörös túlerőben lévő medvék és vaddisznók
meg támadják, majd leg yőzik a páncélos tatut. A g ondot az okozta, hog y medvéi és vaddisznói
soha nem voltak elég elvetemültek ahhoz, hog y áthatoljanak a bőrcsont páncélon, és
elpusztítsák az állatot.
Szörnyű beteg ség e és korlátoltság a ellenére Carlos valahog y meg fog ott. Talán eg yszerűen
íg y tört fel belőlem a meg könnyebbülés: ő haldoklik, és nem én! Talán a g yermekei iránti
szeretete tette, vag y esdeklő kézfog ása, ahog y búcsúzáskor mindkét kezével meg rag adta az
enyémet. Talán fura kérése hatott rám: „Tanítsa meg , hog yan kell utálni a páncélos tatut!”
Íg y aztán, miközben azt fontolg attam, hog y elvállaljam-e, minimalizáltam a g átló
tényezőket, és meg g yőztem mag amat arról, hog y Carlos nem rosszindulatúan antiszociális
személyiség , nála inkább a szocializáció hiányáról van szó, és neg atív jellemvonásai, hiedelmei
többnyire felszínesek, tehát módosíthatóak. Eg yértelműen nem g ondoltam vég ig a döntést, és
még az után is bizonytalan voltam a helyes és reális terápiás cél tekintetében, miután
elvállaltam. Vajon eg yszerűen csak mellette akartam lenni a kemoterápiás kezelés alatt? (Carlos
a kemoterápia idején sok beteg hez hasonlóan halálosan kimerültté és csüg g edtté vált.) És ha
vég ső stádiumba kerül, kötelezzem el mag am, és maradjak mellette eg észen a haláláig ? Elég -e
vajon az, hog y pusztán a jelenlétemet és a támog atásomat kínálhatom fel neki? Talán ig en –
hiszen rajtam kívül nincs senkije. Ezt persze kizárólag mag ának köszönheti; de vajon seg ítsek-e
neki abban, hog y felismerje, és változtasson ezen a tényen? Éppen most? A halál küszöbén
mindez lényeg telen. Vag y még sem? Lehetség es, hog y Carlos valami sokkal „nag yratörőbbet”
is elérhetne a kezelés során? Nem, nem, nem! Mi értelme ambiciózus változásról beszélni
olyasvalakivel kapcsolatban, akinek legjobb esetben is csak hónapjai vannak hátra? Akar valaki – akarok
én – időt és energ iát fektetni eg y ilyen tünékeny esetbe?
Carlos azonnal rábólintott az ajánlatomra. Szokott cinikus modorában közölte, hog y a
biztosítója állja a honoráriumom kilencven százalékát, és eg y ilyen üzletet bolond lenne
visszautasítani. Ráadásul ő az a típus, aki mindent ki akar próbálni, pszichiáterrel pedig még
sosem volt dolg a. Terápiás szerződésünket nem pontosítottam, pusztán annyit mondtam, hog y
mindig seg ít, ha van valaki, akivel meg oszthatja fájdalmas érzéseit és g ondolatait. Hat ülést
ajánlottam neki azzal, hog y a vég én meg beszéljük, érdemes-e folytatni a terápiát.
Meg lepő módon Carlosnak valóban hasznára váltak a találkozásaink, és a hat ülés után úg y
döntöttünk, folytatjuk a munkát. Minden alkalommal a meg beszélni kívánt témák listájával
érkezett – álmokat, munkahelyi problémákat hozott (sikeres pénzüg yi elemzőként a beteg ség e
alatt is folyamatosan dolg ozott). Időnként szóba kerültek a rosszullétei, vag y az, hog y
mennyire g yűlöli a kemoterápiát, a fő téma azonban a nők és a szex volt. Minden ülésen
részletesen előadta, hog y a héten kikkel találkozott (leg többször pusztán annyi történt, hog y
elkapta eg y-eg y nő tekintetét a zöldség esnél), és azon rág ódott, hog yan használhatta volna ki a
helyzetet. Annyira fog lalkoztatták a nők, hog y látszólag még arról is meg feledkezett, hog y a
rák aktívan szennyezi teste szervizcsatornáit. Talán éppen ez volt meg szállottság ának oka – íg y
elfelejtődött a kór.
Carlos női nemre irányuló fixációja azonban a ráknál korábban kezdődött. Mindig
körülöttük ólálkodott, és erősen szexualizált tárg yként, becsmérelve beszélt róluk. Sarah
beszámolója tehát Carlos csoportbeli viselkedéséről, bármilyen sokkoló volt is, nem lepett meg .
Tudtam, hog y tökéletesen képes az ilyen közönség es viselkedésre – sőt ennél rosszabbra is
képes.
De hog yan kezeljem ezt a helyzetet a következő ülésünkön? Mindenekelőtt a kettőnk
viszonyát akartam meg óvni és fenntartani. Haladtunk, és pillanatnyilag hozzám kötődött a
leg inkább. Ug yanakkor azt is fontosnak tartottam, hog y továbbra is járjon a csoportba. Hat
héttel korábban küldtem oda, eg yrészt azért, hog y a közösség seg ítség ével áthatoljak
elszig eteltség én, másrészt azért, hog y leg inkább kifog ásolható jellemvonásait felfedjük, és ezek
meg változtatására ösztönözzük; és persze hog y képes leg yen társas kapcsolatokat kialakítani.
Az első öt hétben komolyan hasznára vált a csoport, most viszont – hacsak g yökeresen nem
változtat a viselkedésén – biztos voltam abban, hog y jóvátehetetlenül elideg enít mag ától
mindenkit – ha eddig ez már meg nem történt.
Következő ülésünk eseménytelenül kezdődött. Carlos eg y szóval sem említette a csoportot,
eg yfolytában Ruthról akart beszélni, arról a vonzó nőről, akivel az eg yházközség társas
összejövetelén találkozott. (Leg alább fél tucat eg yházközség hez csatlakozott abban a hitben,
hog y ideális terepet talált nők felszedéséhez.) Beszélg ettek eg y kicsit, aztán Ruth kimentette
mag át, és hazaindult. Carlos elköszönt, ám később eg yre inkább meg g yőződésévé vált, hog y
nag y lehetőség et szalasztott el, amikor nem kísérte a kocsijához az asszonyt; bebeszélte
mag ának, hog y jó eséllyel – olyan tíz-tizenöt százalékot adott mag ának – akár feleség ül is
vehette volna. Eg ész héten azzal vádolta mag át, hog y nem elég rámenős, önostorozása szóban
és fizikai tettekben is kifejeződött – csipkedte mag át, a falnak verte a fejét.
Ruth iránti érzelmeit nem tárg yaltuk meg részletesen (bár annyira nyilvánvalóan
irracionálisak voltak, hog y elhatároztam, később visszatérek a témára), mert mindenképpen a
csoportról akartam vele beszélni. Elmondtam, hog y találkoztam Sarah-val.
– Akar ma mesélni a csoportról? – kérdeztem.
– Nem különösebben, annyira nem fontos. Eg yébként is otthag yom a csoportot. Túl jó
vag yok én oda.
– Hog y érti ezt?
– Senki sem őszinte, mindenki játszmázik. Én vag yok az eg yetlen, akinek van bátorság a
kimondani az ig azat. Az összes férfi lúzer – különben minek járnának oda? Eg ytől eg yig
balfácánok, nincs vér a pucájukban, csak ülnek ott pityereg ve, és a nag y semmiről papolnak.
– Mag a szerint mi történt a csoportban?
– Sarah elmesélte, hog y meg erőszakolták. Mag ának is mondta?
 Bólintottam.
– És Marthát is. Micsoda fig ura, jézusom, ő aztán ig azi csemeg e lenne mag ának! Gáz az a
nő, tisztára beteg . Orvosi eset, nyug tatókon él. Nem is értem, mit keresek eg y ilyen csoportban.
Na mindeg y. Szóval elmondták ezt a dolg ot, hog y meg erőszakolták őket, a többiek meg csak
ültek ott tátott szájjal, némán. Én leg alább reag áltam valamit. Kérdéseket tettem fel.
– Sarah szerint néhány kérdését mintha nem a seg ítőkészség motiválta volna.
– Hát, valakinek csak ki kellett provokálnia, hog y beszéljenek, nem ig az? Eg yébként is,
érdekel az erőszak. Mag át nem? A többi férfi talán nem kíváncsi? A dolog mikéntjére, meg
hog y milyen közben az áldozatnak?
– Ug yan már, Carlos, ha tényleg ez fog lalkoztatja, utánanézhetett volna eg y könyvben. Hús-
vér emberekről beszélünk, nem lélektelen információforrásokról. Más van itt a háttérben.
– Lehet, hog y íg y van, elismerem. Amikor csatlakoztam a csoporthoz, azt ajánlotta, leg yek
őszinte, ha az érzelmeimről beszélek. Hig g ye el, esküszöm, az utolsó ülésen én voltam az
eg yetlen őszinte ember. Felizg ultam, bevallom. Fantasztikus élvezet volt arra g ondolni, hog y
Sarah-t kefélik. Szerettem volna beszállni, és meg markolni azokat a domborulatokat. Még nem
bocsátottam meg mag ának, amiért nem hag yta, hog y meg hívjam a kis doktornőt eg y italra.
Hat héttel korábban, amikor a csoporthoz csatlakozott, Carlos hosszasan tag lalta Sarah –
vag yis inkább a mellei – iránti rajong ását, és biztos volt abban is, hog y van esélye. Annak
érdekében, hog y seg ítsem Carlos csoportba illeszkedését, az első néhány ülésünkön
meg próbáltam felkészíteni a meg felelő viselkedésre. Nag y nehezen arról is meg g yőztem, hog y
a Sarah-hoz való szexuális közeledés hiábavaló és eg yben helytelen is lenne.
– Eg yébként is mindenki tudja, hog y a férfiakat felizg atja az erőszak. A többi férfi is
mosolyg ott a csoportban! Vag y ott a pornóipar. Olvasott már erőszakról, meg kötözésről szóló
könyvet? Látott már ilyen videót? Teg ye meg ! Vag y nézzen be eg y pornóüzletbe
Tenderloinban – tanulság os lenne. Valakinek csak kinyomtatják azokat a dolg okat – tehát van
rá ig ény. Akkor most bevallom mag ának: ha az erőszak legális volna, én is csinálnám… időnként.
Carlos elhallg atott, és önelég ülten rám vig yorg ott – vag y afféle bajtársi vállvereg etés volt
ez, ajánlat, hog y fog laljam el a helyemet az erőszaktevők szövetség ében?
Jó néhány percig csöndben ültem, és ig yekeztem számba venni a lehetőség eimet. Könnyű
lett volna Sarah-val eg yetérteni: Carlos tényleg romlottnak tűnt. Még is, szinte biztosan tudtam,
hog y a dolog eg y része puszta henceg és, és létezik mód arra, hog y valami jobbat, valami
ig azabbat is meg érintsek benne. Az az utolsó szó, az „időnként”, különösen érdekelt, sőt hálát
éreztem, amiért kimondta. Ez a szinte utólag odavetett szó némi kényszeredettség re vag y
szég yenre utalt.
 – Carlos, azzal dicsekszik, hog y mennyire őszinte a csoportban – de valóban az? Vag y csak
félig -meddig , éppen csak annyira, amíg még kényelmes? Az ig az, hog y jóval nyíltabban
viselkedett, mint a többi férfi. A valódi szexuális érzelmei eg y részét kifejezésre juttatta. És
abban is ig aza van, hog y ezek az érzések mennyire elterjedtté váltak: a pornóbiznisz bizonyára
valami olyat kínál, ami hat a férfiösztönökre.
De valóban teljesen őszinte volt? Mi a helyzet azokkal az érzelmekkel, amelyekről nem
beszélt? Hadd tippeljek: amikor felrótta Marthának meg Sarah-nak, hog y annyit
„problémáznak” a meg erőszakolásukon, nem lehetség es, hog y a saját beteg ség ére g ondolt, és
mindarra, amit el kell viselnie? Iszonyú nehéz szembenézni azzal, ami a jelenben, most
veszélyezteti az ember életét; nehezebb, mint azzal, ami eg y-két évvel korábban történt.
Talán szeretne eg y kis törődést kapni a csoporttól, de hog yan kaphatna, ha íg y
keménykedik? Hiszen még azt sem mondta el nekik, hog y rákos. (Már a kezdet kezdetén erre
biztattam, de eg yre csak halog atta a dolg ot, arra hivatkozott, hog y utálja, ha sajnálkoznak
rajta, és nem akarja a szexuális esélyeit rontani a női csoporttag ok körében.)
Rám vig yorg ott:
– Szép próbálkozás, Doki! Van benne valami. Vág az esze. De őszintén meg mondom
mag ának, eszembe sem jut, hog y rákos vag yok. Amióta két hónapja abbahag ytuk a
kemoterápiát, sokszor napokig nem is g ondolok rá. És ez átkozottul jó, nem ig az? Felejteni,
meg szabadulni, eg y darabig normális életet élni. Hát nincs ig azam?
Jó kérdés, g ondoltam. Jó-e ilyen esetben a felejtés? Ebben nem voltam annyira biztos.
Rájöttem, hog y az utóbbi hónapok alatt bámulatos pontosság g al érzékeltem állapotának
változását, pusztán abból, ahog y viselkedett. Amikor rosszabbul érezte mag át, és szembesült a
halállal, életének fontosság i sorrendje is átrendeződött: meg g ondoltabb, könyörületesebb,
bölcsebb lett. Amikor viszont javult az állapota, az ő szavaival élve a „rudija” vezette; ilyenkor
észrevehetően közönség esebbé, felszínesebbé vált.
Eg yszer felfig yeltem eg y karikatúrára eg y újság ban, amelyben a kövérkés, elveszettnek
látszó emberke azt mondja: „Aztán úg y neg yven-ötven éves korodban eg y pillanatra hirtelen
minden világ os lesz… majd újra homályba vész az eg ész.” A karikatúra mintha Carlosról szólt
volna, annyi különbség g el, hog y ő nem eg yszer világ osodott meg , hanem újra és újra – de a
tiszta pillanatok minden esetben tovatűntek. Arra g ondoltam, ha valahog y rávehetném, hog y
folyamatosan tudatában leg yen a saját halandóság ának, a „határátkelés” jelentőség ének, amivel
a halál szembesít, talán ahhoz is hozzáseg íthetném, hog y változtasson az élethez és az
emberekhez való viszonyán.
Ma és néhány nappal korábban a csoportban annyira kihívóan beszélt, hog y eg yértelműnek
tűnt: a rák újra tétlen, és a halál meg a vele járó bölcsesség kitörlődött a fejéből.
Más taktikával próbálkoztam.
– Carlos, mielőtt csatlakozott a csoporthoz, ig yekeztem elmag yarázni a csoportterápia
lényeg ét. Emlékszik, hang súlyoztam, hog y a csoportbeli történések az eg yéni terápiát is
seg íthetik?
Bólintott.
Folytattam:
– Az eg yik leg fontosabb alapelvről is beszéltem, még hozzá arról, hog y a csoport valójában
eg y miniatűr világ – a környezet, amit a csoportban kialakítunk, a saját életünket tükrözi. Arra
is emlékszik, amikor azt állítottam, hog y a csoportban a saját életünk társas kapcsolatait képezzük
le?
Újabb bólintás. Valóban fig yelt.
– És most nézze, mi történt mag ával a csoportban! Olyan emberekkel került össze, akikkel
akár szoros, meg hitt kapcsolatot is kialakíthatott volna. Amikor elkezdte, eg yetértettünk
abban, hog y ezen kell dolg oznia. Ezért kezdett a csoportba járni, emlékszik? És most,
mindössze hat héttel később, minden társa és a terapeuták közül leg alább az eg yik harag szik
mag ára. Ez a mag a hibája. Ug yanazt csinálta a csoportban, amit a saját életében! Válaszoljon
őszintén: elég edett mag ával? Ilyen kapcsolatokra vág yik?
– Doki, én tökéletesen értem, amit mond, de valami nem stimmel az érvelésével. Én
mag asról szarok a többiekre a csoportban, érti? Mag asról. Eg yik se ig azi. Én soha nem fog ok
ilyen lúzerekkel barátkozni. Eg y fikarcnyit se érdekel a véleményük. Nem akarok velük szoros,
meg hitt kapcsolatba kerülni.
Carlos ilyen alkalmakkor korábban is teljesen elutasítóvá vált. Gyanítottam, hog y eg y-két
héttel később ésszerűbben viselkedne, és rendes körülmények között kivártam volna ezt az időt.
Most viszont, ha valami villámg yorsan meg nem változik, Carlos vag y otthag yja a csoportot,
vag y a jövő hétre jóvátehetetlenül meg romlik a kapcsolata a többiekkel. Mivel abban sem
hittem, hog y eg y ilyen kínos incidens után meg g yőzhetnék eg y másik csoportterapeutát arról,
hog y fog adja be a férfit, makacsul kitartottam.
– Hallom, hog y harag os, hallom, hog y elítélő, tudom, hog y valóban íg y érez. De, Carlos,
próbálja meg eg y pillanatra zárójelbe tenni ezeket az érzelmeket, lássuk, van-e ott valami más
is. Sarah és Martha eg yaránt nag y fájdalmat élt át. Semmi mást nem érzett irántuk? Nem a
leg erősebb, uralkodó érzéseire g ondolok, hanem felvillanásokra, érzetekre.
– Tudom én, mit akar tőlem. Mindent meg tesz, amit csak tud. És én szeretnék is seg íteni,
hazudni viszont nem akarok. Érzelmeket ad a számba. Márpedig ez a rendelő az eg yetlen hely,
ahol elmondhatom az ig azat; az ig azság pedig az, hog y semmit sem akarok jobban, mint
meg dug ni azt a két pinát a csoportból. Komolyan g ondoltam, amikor azt mondtam, hog y ha az
erőszak leg ális volna, én is csinálnám! És azt is tudom, kivel kezdeném!
Valószínűleg Sarah-val, g ondoltam mag amban, de nem kérdeztem rá. Ebbe az irányba
azután vég képp nem akartam elmenni. Talán valamiféle fontos ödipális verseng és folyt
köztünk, ezért értettük nehezebben eg ymást. Eg yetlen alkalmat sem hag yott ki, mindig
szemléletesen ecsetelte, mit tenne Sarah-val; mintha a vetélytársa lennék. Jól tudtam, hog y azt
hiszi, mag amnak akarom Sarah-t, azért beszéltem le a randevúról. Ám ez a fajta értelmezés
most teljesen használhatatlan lenne, Carlos annyira bezárkózott és hárított. Ha át akarok törni a
falon, valami sokkal tetszetősebb érvet kell bevetnem.
Eg yetlen lehetség es meg közelítés jutott csak eszembe: fel kell használnom azt az érzelmi
kitörést, amit az első ülésünkön láttam. Ez a taktika annyira vég letesen eg yszerűnek látszott,
hog y nem számítottam arra az elképesztő vég kifejletre, amit vég ül eredményezett.
– Rendben van, Carlos. Veg yük ezt az ideális társadalmat, amit elképzelt és támog at – ahol
leg ális az erőszak. Gondoljon most pár percig a saját lányára. Ő vajon hog y érezné mag át ebben
a közeg ben, kiszolg áltatva a leg ális erőszaknak, mint eg y darab hús? Hog y érezné mag át eg y
olyan társadalomban, ahol bárki, aki eg y kicsit is kanos, erőszakkal elélvezhet a tizenhét éves
lányokban?
Azonnal lefag yott az arcáról a vig yor. Összerezzent, és halkan ennyit mondott:
– Nem akarom, hog y vele ez történjen.
– Akkor hová illesztené őt a mag a világ ában? Kolostorba zárná? Neki is térre van szükség e,
hog y élhessen, és éppen ez az apák dolg a: világ ot teremteni a g yermekeiknek. Erről még soha
nem beszélg ettünk – ig azából mit kívánna a lányának?
– Boldog párkapcsolatot és szerető családot.
– De hog yan válhatna ez valóra, ha az apja az erőszak világ át hirdeti? Szeretetteljes
világ ban akarja látni? Csak mag án múlik, hog y felépül-e ez a világ – és a saját viselkedésével
kell kezdenie. Nem állhat a saját törvényein kívül, ez minden etikus rendszer lényeg e!
Az ülés hang neme meg változott. Nem volt több kakaskodás vag y trág árság . Halálosan
komollyá váltunk. Inkább filozófiatanárnak vag y hitoktatónak éreztem mag am, mint
terapeutának, de tudtam, hog y helyes ösvényen járok. Talán korábban is felhozhattam volna a
témát. Carlos g yakran viccelődött a saját következetlenség éről. Emlékszem, eg yszer vidáman
elmesélte, hog y miről beszélg etett a g yerekeivel vacsora közben (évente kétszer-háromszor
meg látog atták): közölte a lányával, hog y minden fiúját látni akarja, és csak a jóváhag yásával
járhat velük. Aztán rög tön a fiához fordult: „Ami téged illet, te meg szerezz meg annyi puncit,
amennyit csak bírsz!”
Most azonban valóban fig yelt rám. Elhatároztam, hog y a háromszög elés technikájával
fokozom a hatást, vag yis ug yanazt a problémát másik oldalról közelítem meg :
– Carlos, eszembe jutott még valami. Emlékszik a két héttel korábbi álmára a zöld
Hondáról? Térjünk kicsit vissza rá!
Szeretett álmokkal dolg ozni, és most elég edetten váltott témát, hiszen íg y félbehag yhattuk
a fájdalmas beszélg etést a lányáról.
Azt álmodta, hog y elment eg y autókölcsönzőbe, de csak Honda Civicet tudott volna bérelni
– ezt a márkát kedvelte a leg kevésbé. Az autó több színben is rendelkezésre állt, és ő eg y
pirosat választott. Ám amikor a parkolóba ment, hog y beüljön a kocsiba, kizárólag zöld
járművek álltak ott – és ő ezt a színt szerette a leg kevésbé! Az álmok esetében mindig a
felbukkanó érzelmek a leg fontosabbak, és ez az álom, banális tartalma ellenére, retteg éssel
töltötte el Carlost; felriadt rá, órákon át nyug talanul hánykolódott.
Két héttel korábban nem sokra jutottunk az álommal. Carlos emlékeim szerint többféle
asszociációval próbálkozott, az autókölcsönzős nőt próbálta azonosítani. Ám a mai ülésen más
meg világ ításban láttam a történetet. Évekkel korábban kezdett el komolyan hinni a
reinkarnációban, ami boldog meg nyug vást jelentett számára a haláltól való félelemmel
szemben. Az eg yik első ülésünkön azzal a hasonlattal élt, hog y a halál valójában a test cseréjét
jelenti, pont úg y, mint amikor az ember lecseréli a használt autóját. Most felidéztem ezt a
hasonlatot.
– Teg yük fel, Carlos, hog y ez az álom nem az autókról szól. Nyilvánvaló, hog y az
autókölcsönzés nem félelmetes tevékenység , nem okoz rémálmokat, nem forg olódunk tőle
eg ész éjjel nyug talanul. Azt hiszem, az álom a halálról és az eljövendő életről szól, és azt
szimbolizálja, ahog y a halált és az újjászületést az autócseréhez hasonlította. Ha ilyen
szempontból nézzük, értelmet nyer az álom által kiváltott erős félelem. Mit jelent önnek az a
tény, hog y kizárólag eg y zöld Honda Civic állt a rendelkezésére?
– Gyűlölöm a zöldet, és g yűlölöm a Hondát. A következő autóm eg y Maserati lesz.
– De ha az autók a testet szimbolizálják az álomban, miért választana a következő életében
eg y olyan testet, eg y olyan életet, amit mindennél jobban g yűlöl?
Carlosnak nem volt más választása, mint felelni:
– Azt kapod, amit érdemelsz, attól füg g ően, hog y mit cselekedtél, és hog yan élted az
életedet. Vag y fölfelé mész, vag y lefelé.
Most döbbent rá, hog y hová vezet mindez; elkezdett verejtékezni. A durvaság és cinizmus
sűrű erdejében tévelyg ők mindig meg rémítik és elbátortalanítják a közelg ő látog atót. Ám
most rajta volt a sor, hog y meg rémüljön. Két leg bensőbb szentélyét támadtam meg : a
g yermekei iránti szeretetét és a reinkarnációba vetett hitét.
– Folytassa, Carlos, ez nag yon fontos – alkalmazza mindezt önmag ára és a saját életére!
Minden szót kétszer is meg rág ott, mielőtt kiejtette volna:
– Az álom azt üzeni, hog y helytelenül élem az életemet.
– Eg yetértek, szerintem is pontosan erről szól az álom. Beszéljen eg y kicsit arról, hog y mit
g ondol a helyes életről.
Arra készültem, hog y előadom, a különböző vallási rendszerek szerint milyen az erkölcsös
élet – szerető, nag ylelkű, g ondoskodó, nemes g ondolkodású, jóra törekvő, irg almas –, ám
semmi ilyesmire nem volt szükség . Carlos a tudtomra adta, hog y érti, amit mondok, aztán
kijelentette, hog y szédül, túl sok volt ez neki eg y napra. Időre van szükség e, hog y a következő
ülésünkig g ondolkodhasson a dolog ról. Meg jeg yeztem, hog y még mindig van tizenöt
percünk, s elhatároztam, hog y újabb frontot nyitok.
Visszatértem az ülés elején felvetett első témához: ahhoz a makacs hitéhez, miszerint óriási
lehetőség et szalasztott el Ruthnál, akivel az eg yházközség i összejövetelen futott össze, meg az
ezt követő önvádjához, amiért nem kísérte el az autójáig (és ahhoz, hog y emiatt a falba verte a
fejét). Eg észen nyilvánvaló volt ennek az irracionális hitnek a funkciója. Amíg hitt abban, hog y
csak eg y hajszál választja el attól, hog y eg y vonzó nő szerelmének és vág yának tárg ya leg yen,
azt a meg g yőződését is alá tudta támasztani, hog y semmiben sem különbözik másoktól, nincs
vele semmi komoly baj, nem torzult el, és nem haldoklik.
A múltban ezt a tag adást nem bolyg attam volna. Általánosság ban jobb, ha a hárító
mechanizmusokat eg észen addig nem g yeng ítjük, amíg nem okoznak több problémát, mint
amennyi támaszt nyújtanak, és amíg nem tudunk jobbat ajánlani helyettük. A reinkarnáció
pontosan ilyen eset: bár én személy szerint a haláltag adás eg y formájának tekintem, ez a hit jót
tett Carlosnak (és a világ nag y részének); nem ig yekeztem tehát aláásni, hanem mindig
támog attam, a mostani ülésünkön pedig éppen ezzel támasztottam alá azt az érvemet, hog y
Carlos következetesen veg ye fig yelembe a reinkarnáció minden összefüg g ését.
Most azonban eljött az idő, hog y hárító mechanizmusának leg kevésbé hasznos részét célba
veg yem.
– Carlos, valóban azt hiszi, hog y tíz-tizenöt százaléknyi esélye lett volna arra, hog y Ruth
feleség ül menjen mag ához, ha az autójához kíséri?
– Eg yik dolog ból következik a másik. Volt köztünk valami vibrálás. Éreztem. Tudom, amit
tudok!
– De ezt mondja minden héten – az áruházi nőre, a fog orvosi rendelő recepciósára, a
mozipénztárosra. Még Sarah esetében is ezt érezte. Vajon hányszor kísért el eg y nőt az
autójához mag a vag y eg y másik férfi úg y, hog y nem lett házasság a dolog ból?
– Oké, oké. Lehet, hog y csak eg y- vag y félszázaléknyi esélyem volt, de az is esély – lett
volna, ha nem vag yok olyan balfácán. Még csak eszembe sem jutott meg kérdezni, hog y
elkísérhetem-e!
– Hog y mag a micsoda dolg okon képes emészteni mag át! Carlos, most eg észen őszinte
leszek. Nincs semmi értelme annak, amit állít. Ruthról annyit mondott nekem – miután öt
eg ész percig beszélg etett vele –, hog y huszonhárom éves, két kisg yerek anyja, és nemrég vált
el. És most leg yünk g yakorlatiasak – mag a mondta, ez az a hely, ahol valóban őszinték
lehetünk. Mit mesél majd neki az eg észség éről?
– Ha jobban meg ismerjük eg ymást, elmondom neki az ig azat… vag yis azt, hog y rákos
vag yok, de jelenleg minden rendben, és kezelés alatt állok.
– És…?
– És hog y az orvosok nem tudják biztosan, mi lesz velem, de szinte naponta fedeznek fel új
kezelési módszereket – persze az is lehetség es, hog y rosszabbodik az állapotom.
– Az orvos mit mondott? Azt, hog y lehetséges?
– Ig aza van – biztosan rosszabbul leszek, ha nem fedeznek fel valami g yóg ymódot.
– Carlos, nem akarok keg yetlen lenni, de maradjunk tárg yilag osak. Képzelje mag át Ruth
helyébe: huszonhárom éves, két kisg yerekkel, nehéz időszak van a háta mög ött; valószínűleg
biztonság ra vág yik és erős támaszra önmag a és a g yermekei számára, a rákról pedig csupán
laikus tudással rendelkezik – vajon mag a testesíti meg azt a biztonság ot és támaszt, amelyet
keres? Vajon elfog adja a bizonytalanság ot? Vajon meg kockáztat eg y olyan kapcsolatot, ahol az
a veszély fenyeg et, hog y esetleg ápolnia kell önt? Mi annak a reális esélye, hog y belemeg y eg y
olyan kapcsolatba, amilyet mag a szeretne?
– Talán ha eg y a millióhoz – suttog ta Carlos szomorú, meg tört hang on.
Keg yetlen voltam – ám ha nem vag yok az, pusztán azért, hog y a kedvében járjak, és
hallg atólag osan tudomásul veszem irreális g ondolatait, sokkal keg yetlenebb lettem volna.
Ruthhoz kapcsolódó fantáziái azt az érzést táplálták benne, hog y íg y is meg érinthetik, íg y is
szerethetik. Reméltem, meg érti, én úg y mutatom ki a szeretetemet, úg y próbálom
meg érinteni, hog y támadást intézek hamis hite ellen, ahelyett, hog y összekacsintanék vele.
A hetvenkedés eltűnt. Halkan meg kérdezte:
– És akkor mi lesz velem?
– Ha valóban közelség re vág yik, akkor szabaduljon meg a feleség keresés nyűg étől. Látom,
hog y már hónapok óta ezen emészti mag át. Leg yen eg y kicsit elnézőbb önmag ával. Most esett
át eg y nehéz kemoterápiás kezelésen. Nég y héttel ezelőtt se enni, se felkelni nem tudott, és
folyamatosan hányt. Csontsoványra fog yott, most nyeri vissza az erejét. Ne akarjon rög tön
feleség et találni, ez túl nag y elvárás lenne. Tűzzön mag a elé elérhető célt – erre ug yanúg y
képes, ahog y én. Koncentráljon a tartalmas beszélg etésekre. Próbálja meg elmélyíteni a
barátság át azokkal, akiket már ismer.
Ajkán halvány mosoly dereng ett. Tudta, mi lesz a következő mondatom:
– És mi lenne erre a legmegfelelőbb hely, ha nem a csoport?
Carlost ezután mintha kicserélték volna. Következő találkozásunk a csoportülést követő
napra esett. Azzal kezdte, hog y el sem fog om hinni, mennyire jól viselkedett. Elhenceg te, hog y
ő volt a leg meg értőbb és leg érzékenyebb résztvevő. Bölcsen úg y döntött, azzal próbálja
menteni a helyzetet, hog y beszél nekik a beteg ség éről. Állítása szerint a viselkedése annyira
drámaian meg változott, hog y a csoporttag ok nála kerestek lelki támaszt (ezt eg yébként
hetekkel később Sarah is meg erősítette).
Előző ülésünket szintén dicsérte:
– Ez volt eddig a leg jobb. Bárcsak minden ülés ilyen lenne! Arra már nem emlékszem
pontosan, miről beszélg ettünk, de reng eteg et seg ített a változásban.
Eg yik meg jeg yzését kifejezetten viccesnek találtam.
– Nem tudom, miért, de a csoport férfi tag jaihoz is másképpen viszonyulok. Idősebbek
nálam, de érdekes módon még is úg y kezelem őket, mintha a fiaim lennének!
Az eg y kicsit zavart, hog y elfelejtette, miről beszéltünk a leg utóbbi ülésünkön. Aztán arra
g ondoltam, még szerencse, hog y ez történt, és nem a fordítottja (a leg több páciensre
eg yébként inkább az utóbbi a jellemző): amikor pontosan emlékeznek minden elhang zott szóra,
a viselkedésük viszont jottányit sem változik.
Carlos viszont óriási ütemben fejlődött. Két héttel később azzal kezdte az ülést, hog y
kijelentette, a hét folyamán két jelentős felismerésre tett szert. Annyira büszke volt rájuk, hog y
nevet is adott nekik. Az első a Mindenkinek van szíve, a második a Nem a cipőm vagyok névre
hallg atott.
Először a Mindenkinek van szíve címűről mesélt:
– A múlt heti csoportülésen a három nő reng eteg érzést meg osztott velünk az eg yedüllét
nehézség eiről, a mag ányosság ról, a rémálmaikról, arról, hog yan g yászolják a szüleiket. Nem
tudom, miért, de hirtelen teljesen másként tekintettem rájuk! Olyanok voltak, mint én!
Ug yanazokkal a problémákkal küszködtek, amelyekkel én mag am is. Korábban mindig úg y
képzeltem, hog y a nők az Olümposz tetején trónolva válog atnak az előttük sorjázó férfiak
közül: te a hálószobámba, te félre! De abban a pillanatban – folytatta Carlos – meg láttam a
csupasz szívüket. Mellkasuk védműve eg yszerűen eltűnt, semmivé foszlott, csak a kékespiros
üreg maradt bordarácsos falakkal, közepén a májvörös, rag yog óan verdeső szívvel. Azon a
héten minden emberben meg láttam a dobog ó szívet, és eg yre csak azt ismételg ettem:
„Mindenkinek van szíve, mindenkinek van szíve.” Mindenkiben meg láttam a szívet – a púpos
recepciósban, az idős takarítónőben, még a munkatársaimban is!
Annyira örültem Carlos elbeszélésének, hog y könnyek szöktek a szemembe. Azt hiszem,
észrevette, de nem akart zavarba hozni, és mindenféle meg jeg yzés nélkül a másik
felismeréséről, a Nem a cipőm vagyok címűről kezdett beszélni.
Először felidézte, hog y az utolsó ülésünkön szóba került eg y közelg ő munkahelyi
prezentációja miatti nyug talanság a. Közönség előtt mindig nehezen beszélt: kínosan
érzékenyen reag ált minden kritikára, elmondása szerint g yakran azzal csinált hülyét mag ából,
hog y bárkivel vehemens vitába keveredett, aki az előadását bármilyen szempontból kritizálni
merészelte.
Seg ítség emmel meg értette, hog y ilyenkor szem elől téveszti személyes határait.
Természetes, hog y az ember visszavág , ha a központi lényét éri támadás – vég tére is, ilyenkor a
túlélés a tét. Aztán felhívtam a fig yelmét arra, hog y személyes határait a munkájára is
kiterjesztette – következésképpen minden enyhe kritikára úg y reag ált, mintha leg bensőbb
énjét érné halálos támadás.
Arra biztattam, próbáljon meg különbség et tenni leg bensőbb énje és a felszínesebb
jellemvonások, tevékenység ek között. Aztán el kellett mag ától „különíteni” a lényeg telen
részeket: mindeg y volt, hog y azt jelképezik-e, amit szeret, amit cselekszik, vag y amit
értékesnek tart, hiszen ez mind nem ő – vag yis a leg bensőbb lénye.
Carlos érdekesnek találta ezt az elméletet. Eg yrészt mag yarázatot talált arra, hog y a
munkahelyén miért van állandóan sündisznóállásban, másrészt az „elkülönítést” a saját testére
is alkalmazhatta. Vag yis, bár a teste veszélyben volt, ő mag a, azaz lényének éltető lényeg e
érintetlen maradt.
Ez az értelmezés nag yban enyhítette szorong ását; múlt heti munkahelyi előadása
bámulatosan világ osra sikeredett, semmiféle védekezés nem volt benne. Soha nem vég zett
ennél jobb munkát. Előadása alatt vég ig ug yanaz a mantra zümmög ött a fejében: „Én nem a
munkám vag yok.” Miután befejezte és leült a főnöke mellé, a mantra tovább zümmög ött: „Én
nem a munkám vag yok. Sem a beszédem. Sem a ruhám. Eg yik sem én vag yok.” Keresztbe tette
a lábát és elnyűtt cipőire bámult: „A cipőm sem én vag yok.” Elkezdte lóbálni a lábát, hog y a
főnöke is észreveg ye, fennen hirdette: „Nem a cipőm vag yok!”
Carlos két felismerése – melyeket több is követett – ig azi ajándék volt számomra és
tanítványaim számára is. Ez a két ösztönös felismerés, melyeket a terápia más-más formája
váltott ki, rendkívüli tömörség g el illusztrálja azt a különbség et, amit az eg yén a csoport- és az
eg yéni terápia során nyerhet; előbbi az emberek közötti kapcsolatra összpontosít, utóbbi az
emberben zajló belső párbeszédre. Ezeket a szemléletes felismeréseket a mai napig használom a
tanítás során.
Carlos úg y döntött, élete hátralévő néhány hónapjában adni fog . Önseg ítő csoportot
szervezett sorstársaiból (viccesen azzal henceg ett, hog y ő az „utolsó meg álló” a vég ső átszállás
előtt), és az eg yik eg yházközség ben kapcsolatépítő csoportot vezetett. Még Sarah-t – aki
eg yébként addig ra az eg yik leg nag yobb rajong ója lett – is meg hívta vendég előadónak az eg yik
csoportjába, aki íg y tett hitet felelősség teljes, hozzáértő vezetői munkája mellett.
Mindenekfelett azonban a g yermekeinek adott, akik apjuk változására felfig yelve úg y
döntöttek, hozzá költöznek, és eg y közeli főiskolán vég zik el a következő szemesztert. Carlos
csodálatosan önzetlen, támog ató apának bizonyult. Mindig úg y éreztem, a szülői minta
határozza meg azt, ahog yan a halállal szembenézünk. Szülőként az utolsó ajándék, amit
g yermekeinknek adhatunk, ha meg tanítjuk – meg mutatjuk – nekik, hog yan kell méltóság g al
szembenézni a halállal, és Carlos eg yedülálló leckét adott keg yelemből. Halálának semmi köze
nem volt a sötéthez, a homályhoz, az elmaszatolt elmúlásokhoz. Ő és a g yermekei eg észen a
leg vég sőkig őszintén beszéltek a beteg ség éről és eg yütt kuncog tak, ha horkantva, a szemét
forg atva, fintorog va utalt a „nyirokrááááááááákjára”.
Ám a leg nag yobb ajándéknak még is azt tartom, amit röviddel halála előtt nyújtott át; ez az
ajándék örök választ ad arra a kérdésre, hog y van-e értelme, érdemes-e „becsvág yó” terápiába
kezdeni halálos beteg ekkel. Amikor meg látog attam a kórházban, annyira g yeng e volt, hog y
szinte mozdulni sem bírt, de felemelte a fejét, meg szorította a kezemet, és azt suttog ta:
– Köszönöm. Köszönöm, hog y meg mentette az életemet.
 3
A kövér hölgy

A világ leg jobb teniszjátékosai napi öt órát g yakorolnak, hog y tökéletesítsék játékukat. A zen
mesterek szüntelenül elméjük lecsendesítésére törekszenek, a balerina az eg yensúlyérzékét
fejleszti, a pap állandó lelkig yakorlatot vég ez. Minden hivatás vég telen lehetőség a
tökéletesség elérésére. A pszichoterapeuta számára ez a birodalom – az önfejlesztés
kimeríthetetlen tárháza, amelyből lehetetlen vizsg át tenni – szakmai kifejezéssel a viszontáttét.
Míg az áttét a páciensnek azokra az érzelmeire utal, amelyeket tévesen a terapeutához kapcsol
(„átteszi rá”), ám amelyek valójában eg y korábbi kapcsolatból erednek, a viszontáttét ennek
éppen az ellenkezője – hasonlóan irracionális érzelem, amelyet a terapeuta a pácienshez társít.
A viszontáttét időnként olyan drámai erejű, hog y lehetetlenné teszi az elmélyült munkát:
képzeljünk el eg y zsidó orvost, akinek eg y nácit kellene kezelnie, vag y eg y erőszakot
elszenvedett nőt, akinek a páciense épp ilyen elkövető. Enyhébb formában azonban a
viszontáttét a pszichoterápia folyamatának minden részletét áthatja.
Aznap, amikor Betty meg jelent a rendelőmben, és elnéztem, ahog y százötvenhét centijével
és száztizenöt kilójával nehézkesen hömpölyög karcsú, modern székem felé, azonnal tudtam,
hog y a viszontáttét nag y próbatétele vár rám.
Mindig viszolyog tam a kövér nőktől. Undorodom tőlük: abszurdan kacsázó járásuktól,
szétfolyó alakjuktól; minden, amit a nőkön szeretek – mell, csípő, fenék, váll, áll, arcvonások –,
eg yszerűen minden rejtve marad a zsírtömeg alatt. A ruháikat is g yűlölöm – az alaktalan, bő
szoknyákat, vag y ami még rosszabb, a hordónyi combjukra feszülő szűk farmereket. Hog y
merik íg y mutog atni mag ukat?
Hog y honnan származnak ezek a lesajnáló érzések? Soha nem érdekelt az eredetük. Annyira
mélyen belém ivódtak, hog y nem tekintettem őket előítéletnek. Ha mag yarázatot kérnének
tőlem, a kövér, irányító típusú nők családjára mutatnék, anyámmal a főszerepben, aki életem
korai szakaszát uralta. Az elhízottság , amely szinte járványszerűen terjedt a családomban, azok
közé a dolg ok közé tartozott, amelyeket mag am mög ött kellett hag ynom, amikor én, a
motivált és ambiciózus, első g enerációs, már Amerikában született fiú elhatároztam, hog y
vég leg lerázom mag amról az orosz-zsidó emlékek porát.
Persze más is szóba jöhet. Mindig csodálattal tekintettem a női testre, talán nag yobb
csodálattal, mint a leg több férfi. Sőt nem csak csodáltam: irracionális módon felmag asztaltam,
idealizáltam, istenítettem. Vajon azért neheztelek a kövér nőkre, mert meg szentség telenítik
vág yaimat, mert felpuffasztják és meg g yalázzák a dédelg etetten kedves vonásokat? Mert
meg fosztanak az édes illúziótól, és leleplezik a nyers matériát – a mindenen túlburjánzó húst és
zsírt?
A fajilag meg osztott fővárosban, Washing tonban nőttem fel, az eg yetlen fehér nő eg yetlen
fiaként a fekete neg yed kellős közepén. Az utcán a feketék azért támadtak rám, mert fehér, az
iskolában a fehérek azért üldöztek, mert zsidó vag yok. Még szerencse, hog y voltak ott kövérek
is; a nag y seg g ű kövér g yerekek, az alpári viccek célpontjai, akik mindig utolsónak keltek el,
ha sportcsapatot kellett összeállítani, akik eg yetlen kört sem bírtak lefutni az atlétikapályán.
Nekem is szükség em volt valakire, akit utálhatok. Talán ekkor tanultam meg g yűlölni őket.
Ezzel az előítéletemmel persze nem vag yok eg yedül. A kulturális meg erősítés általános
jelenség . Ug yan ki vetne oda eg y kedves szót eg y kövér nőnek? Az én meg vetésemnek azonban
semmi köze a kulturális normákhoz. Pályakezdőként eg y meg erősített biztonság ú börtönben
dolg oztam, ahol a legkevésbé förtelmes bűn, amiért pácienseimet elítélték, az emberölés volt.
Még sem esett nehezemre elfog adni, sőt meg érteni őket, és meg találni a seg ítség nyújtás
módját.
Ám akkor, amikor azt látom, hog y eg y kövér nő zabál, visszalépek pár fokot az emberi
meg értés lépcsőfokán. El akarom tőle kobozni az ételt. Vag y belenyomni az arcát a jég krémbe.
„Ne tömd mag ad! Nem ettél már eleg et, az ég szerelmére?” Nincs más vág yam, mint
összecipzárazni a száját!
Szeg ény Betty – istennek hála – erről mit sem tudva, ártatlanul közeledett a szék felé, lassan
leereszkedett, elrendezte zsírpárnáit – a lába alig ért le a földre –, és várakozón rám nézett.
Na de miért nem ér le a lába a földre? – g ondoltam mag amban. Annyira azért nem alacsony.
Olyan mag asan ült a székben, mintha a saját ölében terpeszkedett volna. Ennyire vaskos lenne a
combja és a feneke? Az emeli meg ennyire? Hamar kitöröltem a talányt a fejemből – vég tére is
seg ítség ért fordult hozzám. Eg y pillanattal később azon kaptam mag am, hog y azon a kövér
rajzfilmfig urán jár az ag yam a Mary Poppinsból, aki azt énekli, hog y
„szuperfenofrenetikomaxikapitális” – Betty ug yanis rá emlékeztetett. Némi erőfeszítéssel ezt a
g ondolatot is elhesseg ettem. És ez íg y ment, meg állás nélkül: az ülés alatt eg yfolytában azt
g yakoroltam, hog yan kell az oda nem illő, méltatlan g ondolatokat száműzni, hog y teljes
fig yelmemet Bettynek szentelhessem. Még a varázslóinas is eszembe jutott a Miki eg ér-filmből,
a Fantáziából; ettől a képtől is meg kellett szabadulnom, hog y Bettyre összpontosíthassak.
Mint mindig , először most is az életrajzi adatokra voltam kíváncsi. Betty elmondta, hog y
huszonhét éves és eg yedülálló; hog y eg y nag y, New York-i központú üzletlánc PR-részleg én
dolg ozik, ám három hónappal korábban áthelyezték Kaliforniába másfél évre, hog y eg y új üzlet
meg nyitásában seg édkezzen.
Eg ykeként nőtt fel eg y apró, szeg ényes texasi farmon; az anyja eg yedül nevelte, miután
tizenöt évvel korábban az apja meg halt. Betty jól tanult, állami eg yetemre járt, eg y texasi
áruházba került állásba, majd két évvel később a New York-i központba helyezték. Mindig
túlsúlyosnak számított, de ig azán kövér a kamaszkora vég én lett. Eltekintve attól a két-három
rövid időszaktól, amikor a drasztikus diétának köszönhetően tizennyolc-húsz kilót leadott,
huszoneg y éves kora óta kilencven és száztizenöt kiló között ing adozott a súlya.
Ezután a tárg yra tértem, és feltettem a szokásos kérdést:
– Mi bántja?
– A világ on minden – jött a válasz. Semmi sem volt rendben az életében. Azt állította,
valójában nincs is élete. Heti hatvan órát dolg ozott, barátai nem voltak, társaság i életet nem
élt, hobbija itt, Kaliforniában nem volt. Minden New Yorkhoz kötötte, ám ha most visszakérné
mag át, az a karrierje vég ét jelentené – ami népszerűtlenség e miatt amúg y is veszélyben van. A
vállalatnál nyolc másik kezdővel eg yütt részt vett eg y három hónapos intenzív képzésen.
Állandóan az fog lalkoztatta, hog y nem teljesít olyan jól, mint a többiek, és a rang létrán is
alacsonyabban áll, mint a vele eg yütt kezdők. Eg y külvárosi bútorozott bérlakásban élt, leg főbb
időtöltése a munka, az evés meg a napok számlálása volt; pontosan számon tartotta, hány nap
van még hátra a kaliforniai tizennyolc hónapból.
Eg y New York-i pszichiáter, dr. Farber, akihez minteg y nég y hónapon át járt,
antidepresszánssal kezelte. Noha továbbra is szedte a g yóg yszert, a helyzet nem változott:
levertnek érezte mag át, minden este sírt, a saját halálát kívánta, éjszakánként g yakran felriadt,
hajnali nég y-öt körül ébredt. Vasárnaponként – ez volt az eg yetlen szabadnapja – fel sem
öltözött, eg ész nap édesség et majszolva szomorkodott a tévé előtt. Eg y héttel korábban felhívta
dr. Farbert, ő javasolta, hog y kérjen tőlem időpontot.
– Meséljen többet arról, hog y mivel küzd – kértem.
– Állandóan zabálok – felelte kuncog va, majd hozzátette:
– Ami azt illeti, mindig nag y zabag ép voltam, de most eg yszerűen nem bírom abbahag yni
az evést. Az elmúlt három hónapban majd 10 kilót híztam, és a leg több ruhámba nem férek
bele.
Meg lepődtem. A ruhái formátlannak és óriásinak tűntek, elképzelni sem tudtam, hog yan
lehetne kihízni őket.
– Van más oka is annak, hog y felkeresett?
– A múlt héten fejfájással voltam orvosnál, aki azt mondta, hog y veszélyesen mag as a
vérnyomásom – kétszázhúsz per száztíz körül van –, és le kellene fog ynom. Nag yon
ag g odalmasnak tűnt. Nem tudom, mennyire veg yem komolyan, Kaliforniában mindenki
eg észség őrült, az orvos is farmerben meg futócipőben rendelt.
Mindezt csacsog va adta elő, mintha valaki másról beszélne, vag y mintha eg yetemi
évfolyamtársak lennénk, és a kollég iumban fecseg nénk eg y esős vasárnap délután. Meg próbált
eng em is bevonni, azt akarta, hog y én is érezzem jól mag am. Vicceket mesélt. Tehetség esen
utánozott másokat, többek között Marin meg ye lezser orvosát, kínai üg yfeleit és középnyug ati
főnökét. Az ülés alatt leg alább hússzor elnevette mag át, és látszólag az sem szeg te kedvét,
hog y mereven elzárkóztam attól, hog y vele nevessek.
A pácienseimmel kötött terápiás szerződést mindig nag yon komolyan veszem. Ha
elvállalok valakit, akkor elkötelezem mag am mellette: annyi időt és energ iát szánok rá,
amennyi a páciens állapotának javulásához szükség es, mindenekfelett pedig meg hitt,
személyes kapcsolat kialakítására törekszem.
Vajon Bettyvel is képes leszek ilyen kapcsolat kialakítására? Az ig azat meg vallva
undorodtam tőle. Már az is nag y erőfeszítésembe került, hog y a zsírréteg ek helyett az arcára
koncentráljak. Ostoba meg jeg yzései szintén elkedvetlenítettek. Az első ülést ideg esen zártam,
miközben halálra untam mag am. Vajon képes leszek meg hitt kapcsolat kialakítására? Nehezen
tudtam elképzelni olyan embert, akivel kevésbé szerettem volna közeli kapcsolatba kerülni,
mint vele. De ez az én problémám, nem Bettyé! Huszonöt év után itt az ideje a változásnak.
Betty éppenség g el komoly kihívást jelentett, és lehetőség et teremtett arra, hog y a saját
viszontáttéteimen dolg ozzak – emiatt döntöttem úg y, akkor és ott, hog y ig ent mondok a közös
munkára.
Eg y terapeutának nem lehet a szemére vetni, ha módszerei tökéletesítésén fáradozik. Na és
a páciens jog ai? – g ondoltam mag amban nyug talanul. Vajon meg teheti-e a pszichoterapeuta,
hog y a tökéletesség re törekvő táncművészhez vag y zen mesterhez hasonlóan ig yekszik
meg szabadulni helytelen viszontáttéteitől? Vajon van-e különbség ? Eg y dolog a fonákütések
g yakorlása, és meg int más úg y fejleszteni a képesség einket, hog y közben eg y esendő, bajban
lévő ember lelki eg észség ét kockáztatjuk.
Ezek a g ondolatok mind felmerültek bennem, de száműztem őket. Való ig az, Betty esete
lehetővé tette, hog y terapeutaként továbbfejlődjek. Azt is el kell ismerni, hog y fejlődésem –
bármilyen irányú is leg yen – jövőbeni pácienseimnek csak a javára válhat. Eg yébként is: a
seg ítő szakmákat választók kénytelenek a „pácienseken” g yakorolni. Nincs más lehetőség . A
példa kedvéért, létezhetne-e orvosképzés a medikusok klinikai g yakorlata nélkül?
Tapasztalataim szerint a kezdő terapeuták, tele kíváncsiság g al és lelkesedéssel, g yakran
alakítanak ki nag yszerű terápiás kapcsolatot, és ug yanolyan hatékonyan vég zik a munkájukat,
mint g yakorlott kollég áik.
A páciens és a terapeuta kapcsolata az, ami g yóg yít – ez a szakmai hitvallásom. Nem
g yőzöm elég g é hang súlyozni a tanítványaimnak. Persze sok minden mást is elmondok a
pácienshez való viszonyulásról: azt, hog y milyen fontos a pozitív hozzáállás, a feltételek
nélküli, ítélkezésmentes elfog adás, a személyes jó viszony és a személyre szabott terápia, az
empátia. Hog yan leszek képes Bettyt a kapcsolatunkon keresztül g yóg yítani? Mennyire tudok
empatikus, eg yütt érző és elfog adó maradni? Na és őszinte? Mit mondjak, ha rákérdez, mit
érzek iránta? Azt reméltem, hog y a terápia (terápiánk) során vele eg yütt én is változni fog ok.
Eg yelőre úg y tűnt, Betty kapcsolati tere annyira primitív és felületes, hog y talán nem lesz
szükség mélyreható terapeuta-páciens kapcsolatelemzésre.
Titkon abban reménykedtem, hog y meg jelenését majd elhomályosítja személyiség e – arra a
hamisítatlan vidámság ra és fürg e észjárásra g ondoltam, amelyet néhány kövér nőben
felfedeztem –, de sajna nem íg y történt. Minél jobban meg ismertem, annál unalmasabbnak és
felületesebbnek találtam.
Első találkozásaink során Betty vég et nem érő részletesség g el ecsetelte a munka közben
felmerülő problémákat üg yfeleivel, munkatársaival és főnökeivel. Alig leplezett sóhajaim
ellenére a leg közhelyesebb párbeszédeket adta elő különböző szerepekben pózolva – mindig
utáltam az ilyesmit. Ug yancsak fárasztó részletesség g el mesélt vonzó férfi kollég áiról és
azokról a pillanatokról, amikor szánalmas próbálkozásainak köszönhetően sikerült néhány
mondatot váltania velük. Minden erőfeszítésemnek ellenállt, amely arra irányult, hog y
hatoljunk a felszín alá.
Nem csak az üléseket felvezető „társaság i csevejünk” nyúlt vég telenül hosszúra, az az érzés
is eg yre erősebbé vált bennem, hog y később sem tudunk elszakadni a felszíntől – az első
pillanattól fog va a kilókról, diétákról, jelentéktelen munkahelyi sérelmekről szólt a terápia, no
meg annak változatos okairól, hog y miért nem jár aerobikra. Jézusom, mibe keveredtem?
Az első időszakban készített feljeg yzéseimben ilyen mondatok sorakoztak: „Újabb unalmas
ülés”; „Ma hárompercenként az órára pillantottam”; „Ő életem leg unalmasabb páciense”; „Ma
majdnem elaludtam – föl kellett állnom, hog y ébren maradjak”; „Ma majdnem leestem a
székemről, annyira elálmosodtam”.
Miközben azt fontolg attam, hog y beszerzek eg y kemény, kényelmetlen ülőalkalmatosság ot,
hirtelen eszembe jutott az a saját élményű terápia, amelyen Rollo Maynél vettem részt: ő is
mindig eg yenes hátú, párnázatlan széken ült. Azt állította, hog y fáj a háta, ám később, miután
hosszú éveken át jó barátok voltunk, soha nem hallottam, hog y panaszkodott volna a hátára.
Lehet, hog y azt g ondolta, én is…?
 Betty említette, hog y nem különösebben kedvelte dr. Farbert, mert a terápiás üléseken
g yakran elaludt. Szóval ezért! Amikor telefonon konzultáltunk, dr. Farber nem mesélt a
szunyókálásairól, azt viszont jelezte, hog y szerinte Betty nem képes meg tanulni, miként
hasznosítsa a terápiát. Nem volt nehéz kitalálni, miért döntött a g yóg yszerezés mellett; mi,
pszichiáterek g yakran folyamodunk pirulákhoz, ha a terápia nem elég hatékony.
Hol fog jak hozzá? Hog yan kezdjem? Küszködve kutattam valami fog ódzó után. A kilóival
kezdeni nyilvánvalóan reménytelen. Betty a kezdet kezdetén kijelentette, azt reméli, a terápia
seg ítség ével eljut majd oda, hog y komolyan fontolóra veg ye a fog yókúrát, de ettől még messze
voltunk:
– Amikor ennyire depressziós vag yok, eg yedül az evés tart életben.
Ám amikor a depressziójára koncentráltam, őszinte meg g yőződéssel adta elő, hog y szerinte
a depresszió válasz jelenleg i élethelyzetére. Ug yan ki ne érezné mag át depressziósnak, ha
másfél évig be lenne zárva eg y jelleg telen külvárosi, bútorozott kaliforniai lyukba, távol az
ig azi életétől – otthonától, meg szokott tevékenység eitől, barátaitól?
Ekkor meg kíséreltem az élethelyzetére fókuszálni, de továbbra is eg y helyben topog tunk.
Számtalan csüg g esztő mag yarázattal állt elő. Mint a kövér nők általában, ő is nehezen
barátkozott. (Erről nem kellett g yőzködnie.) Kaliforniában mindenkinek meg van a saját kis
köre, nehezen fog adják be az ideg eneket. Csak a munkatársaival áll kapcsolatban, de ők
féltékenyek rá a pozíciója miatt. A leg több kaliforniaihoz hasonlóan eg yébként ők is
sportőrültek – szörföznek meg ejtőernyőznek. Hát el tudom őt képzelni ilyen helyzetben?
Elhesseg ettem a röhejes képet, amint szép lassan elsüllyed alatta eg y szörfdeszka, és beláttam,
hog y ig aza van – ez valóban nem az ő világ a.
– Mi mást tehetnék? – kérdezte.
A kövérek előtt a szing lik világ a is bezárul. Bizonyság ul beszámolt az eg yik kétség beesett
próbálkozásáról, eg y randevúról az elmúlt hónapban – hosszú évek óta az eg yetlenről.
Válaszolt a helyi újság társkereső rovatában meg jelent eg yik hirdetésre. Bár a férfiak többség e
kifejezetten „karcsú” nőt keresett, rábukkant eg y kivételre. Jelentkezett, és meg is beszélt eg y
vacsorát a Georg e nevű férfival, aki arra kérte, hog y eg y hajába tűzött rózsával várjon rá az
étterem bárjában.
A férfinak leesett az álla, mesélte Betty, amikor meg pillantotta, de – becsületére leg yen
mondva – elismerte, hog y ő Georg e, és a vacsora alatt úriemberként viselkedett. Bár Betty soha
többé nem hallott róla, g yakran g ondolt rá. A múltban több hasonló próbálkozása volt, de a
férfiak mindig felültették – valószínűleg már messziről kiszúrták, és szó nélkül elszeleltek.
Elkeseredetten kutattam újabb és újabb mentő ötletek után. Talán túl g örcsösen
próbálkoztam (hog y neg atív érzelmeimet elrejtsem), és elkövettem a kezdők eg yik hibáját: más
lehetőség eket ajánlottam. A Sierra Club eszébe jutott-e már? Nem, a túrázáshoz nem elég
kitartó. A Névtelen Túlevőknél talán találna társaság ot. Nem, a csoportokat kifejezetten utálja.
A többi ötlet ug yanúg y halálra volt ítélve. Biztosan létezik más meg oldás.
A terápiás változás első lépése a felelősség vállalása. Ha a páciens nem vállal felelősség et a
saját életéért, hog yan változtathatna rajta? Bettynél eg yértelműen ez volt a helyzet: a
problémát önmag án kívülre helyezte. Nem ő tehet róla – az áthelyezés az oka, meg a steril
kaliforniai kultúra, a prog ramok hiánya, a sportőrült társaság és a társadalom rettenetes
viszonyulása a kövérekhez. Leg főbb ig yekezetem ellenére Betty nem ismerte el, hog y saját
boldog talanság ában bármilyen szerepe lenne.
Elméletileg persze eg yetértett azzal, hog y a világ másképp viszonyulna hozzá, ha
kevesebbet enne és lefog yna. De mindez túl távolinak tűnt, túl sokáig tartana, és eg yébként is,
nem tud mag ának parancsolni, ha evésről van szó. Eg yéb, a saját felelősség ét kizáró tényezőket
is felvonultatott: hivatkozott a g énekre (a családjában mindkét ág on sok a túlsúlyos személy); a
leg újabb kutatási eredményekre, amelyek szerint az elhízás hátterében élettani
rendellenesség ek, például lassabb anyag csere vag y előre meg határozott, befolyásolhatatlan
testtömeg áll. Nem, ez sem működne. Vég ső soron persze abban kell neki seg ítenem, hog y a
saját meg jelenéséért való felelősség ét elismerje – de akkoriban nem láttam erre módot. Valami
azonnali hatást kiváltó dolog g al kell kezdenem. Már azt is tudtam, hog y mivel.
A pszichoterapeuta eg yetlen s leg értékesebb g yakorlati eszköze a „folyamatra” való
koncentrálás. Tekintsünk a folyamatra úg y, mint a tartalom ellentétére. A terápiás beszélg etés
során a tartalom a kiejtett szavakból, a lényeg es témák meg vitatásából áll; ezzel szemben a
folyamat a tartalom kifejezésének módjára utal, leg inkább arra, hog y a kifejezésmód mit hoz
felszínre a párbeszédben részt vevők kapcsolatáról.
Tehát meg kell szabadulnom a tartalomtól – vag yis nem ajánlg athatok többé Bettynek
primitív meg oldásokat –, és a folyamatra kell koncentrálom, vag yis a közöttünk lévő
kapcsolatra. Márpedig a kapcsolatunknak volt eg y különleg es jellemzője – az unalom. Ez az a
pont, ahol a viszontáttét tovább bonyolítja a helyzetet: pontosan tudnom kellett, hog y az
unalom mennyiben az én problémám, hog y mennyire unnám mag am a kövér nők mellett
általában.
Íg y hát óvatosan haladtam tovább – túl óvatosan. A saját neg atív érzéseim lassítottak le.
Attól tartottam, hog y a viszolyg ásom nyilvánvalóvá válik. Ha olyan páciensről lett volna szó,
akit kedvelek, nem várok ilyen sokáig . Ha seg íteni akarok Bettynek, akkor a saját érzéseimmel
kell először tisztába jönnöm, majd az érzéseimre hag yatkozva cselekednem.
 Ig az, ami ig az, Betty rettentően unalmas, és ezt vele is tudatnom kell, anélkül, hog y
meg bántanám. Hiába hárítja a felelősség et minden másban – leg yen szó barátok hiányáról, a
szing lilét nehézség eiről vag y a külvárosi lét borzalmairól –, azt el kell ismernie, hog y ő az, aki
untat eng em.
Az unalmas szót persze nem mertem kiejteni a számon – túl homályosnak és pejoratívnak
tartottam. Pontos és konstruktív akartam lenni. Feltettem mag amnak a kérdést, hog y mi untat
annyira Bettyben, és két nyilvánvaló tulajdonság ot határoztam meg . Először: soha nem árult el
mag áról semmi személyeset. Másodszor: az átkozott kuncog ása, az erőltetett vidámság a, a
komolyság teljes elutasítása miatt.
Nehezen tudtam volna Bettyt szembesíteni e jellemvonásokkal anélkül, hog y meg ne
bántottam volna. Íg y hát általánosabb stratég ia mellett döntöttem: abból indulok ki, hog y
közelebb akarok kerülni hozzá, de a viselkedése ezt nem teszi lehetővé. Úg y véltem, ha ilyen
kontextusban kritizálom a viselkedését, nem sértődhet meg . Sőt örülnie kéne, hiszen
szeretném jobban meg ismerni. Elhatároztam, hog y a személyes meg nyilatkozásai hiányával
kezdem, és eg y különösen álmosító ülés vég én belevetettem mag am a mély vízbe.
– Betty, később meg mag yarázom, hog y miért teszem fel ezt a kérdést, de szeretném, ha ma
kipróbálnánk valami újat. Hány pontot adna mag ának eg y tízes skálán, ha azt kérdezném, hog y
mennyire nyílt meg a mai ülésen? A tízes leg yen a leg őszintébb kitárulkozás, az eg yes meg az,
hog y mennyit árulna el mag áról eg y vadideg ennek, aki mondjuk mag a mellett ül a moziban.
Micsoda balfog ás! Betty percekig ecsetelte, hog y miért nem menne soha eg yedül moziba.
Úg y képzelte, hog y az emberek lesajnálnák, amiért nincsenek barátai. Úg y érezte, attól
félnének, hog y vég ig szorong ják a filmet, ha melléjük ül. Látta az arcukon a kíváncsiság ot, az
elképedést, amint azt fig yelik, vajon be tudja-e préselni mag át a szűk székbe. Amikor még
jobban elkalandozott – már a repülőg épüléseknél tartott, azt mesélte, hog y mennyire
elsápadnak a félelemtől a már a helyükön ülők, amikor meg látják, hog y közeledik –,
félbeszakítottam, és meg ismételtem a kérdést (az eg yest ezúttal átlag os munkahelyi
beszélg etésként definiáltam).
Betty tízest adott mag ának. Meg döbbentem (kettest vag y hármast vártam), és ezt közöltem
is vele. Azzal védekezett, hog y nekem olyasmiről is beszámolt, amiről még soha senkinek:
például arról, amikor újság ot lopott eg y veg yesboltból, vag y arról, hog y mennyire fél eg yedül
moziba vag y étterembe menni.
Ug yanez a forg atókönyv még számtalanszor meg ismétlődött. Betty rag aszkodott ahhoz,
hog y ő ig enis óriási kockázatot vállal, mire íg y válaszoltam:
– Betty, tízest adott mag ának, de én nem éreztem ebből a nyíltság ból semmit. Nem éreztem,
hog y bármit is kockáztatott volna.
– Én még soha senkinek nem beszéltem ezekről a dolg okról. Dr. Farbernek sem.
– És milyen érzés ilyen őszintének lenni?
– Jó.
– Nem tudna a jó helyett más szót használni? Ijesztő vag y felszabadító érzés lehet, amikor
az ember íg y meg nyílik.
– De én jól érzem mag am. Tudom, hog y mag a odafig yel rám. Semmi g ond. Jól érzem
mag am. Nem tudom, mit vár tőlem.
– Honnan tudja olyan biztosan, hog y odafig yelek mag ára? Nincsenek kétség ei?
Csak óvatosan, óvatosan! Nem íg érhetek több őszinteség et, mint amennyit adhatok.
Biztosan nem tudna meg birkózni azzal, ha felfedném előtte neg atív érzéseimet. Betty minden
kétség et tag adott – ekkor ismerte be, hog y dr. Farber elszunyókált az üléseken, és hog y én
sokkal érdeklődőbbnek tűnök.
De mit akarok tőle? Az ő szempontjából valóban nag yon meg nyílt. Ezt el kellett fog adnom.
Vajon miért nem érintett meg a feltárulkozása? Aztán rádöbbentem, hog y mindig olyasmiről
beszél, ami máshol történt – más időben, más helyen. Képtelen volt – vag y nem akart – az „itt
és most”-tal kapcsolatban meg nyilatkozni. Ezért adott semmitmondó válaszokat, amikor a
pillanatnyi érzéseiről kérdeztem.
Ez volt az első fontos felfedezésem Bettyről: reménytelenül mag ányos, és ezt csak annak a
mítosznak a fenntartásával élheti túl, hog y az képzeli, a belső élete valahol máshol játszódik. A
barátai, az ismerősei nem itt voltak, hanem mindig máshol: New Yorkban, Texasban vag y a
múltban. Voltaképpen minden, amit fontosnak tartott, máshol volt. Ekkor kezdtem el arra
g yanakodni, hog y talán mag a Betty sincs „itt”.
Még eg y dolog eszembe jutott: ha nekem többet elmondott mag áról, mint korábban
bárkinek, akkor milyenek lehetnek a meg hitt kapcsolatai? Betty szerint ő arról híres, hog y
könnyű vele beszélg etni. Ő és én, mag yarázta, ug yanabban utazunk: ő mindenki lelki
szemetesládája. Aztán hozzátette, hog y sok barátja volt, de őt senki sem ismerte ig azán. Az ő
védjeg ye az, hog y szórakoztató és mindig odafig yel másokra. Bár még a g ondolattól is
irtózott, de rá is ig az a sztereotípia: ő a vidám kövér nő.
Mindebből szinte természetesen következett a másik fő ok, amiért annyira unalmasnak
tartottam Bettyt: rosszhiszeműen viselkedett – a terápiás üléseken soha nem önmag át adta,
vég ig színlelt, meg játszotta a vidámság ot.
– Eng em ig azából az érdekel, amit a vidámság ról, vag yis inkább a vidámság tettetéséről
mondott. Szerintem mag a elhatározta, komolyan eltökélte, hog y eng em is szórakoztatni fog .
 – Hmmm, érdekes elmélet, dr. Watson.
– Az első találkozásunk óta ezt csinálja. Eg y kétség beeséssel teli életről mesél kedélyesen,
eg yfajta „ug ye-milyen-jól-érezzük-mag unkat?” stílusban.
– Hát ig en, ez vag yok én.
– De ha ennyire jól érzi mag át, akkor nem tudom átélni a fájdalmát.
– Még mindig jobb, mint elmerülni az önsajnálatban.
– De seg ítség ért jött hozzám. Miért olyan fontos mag ának, hog y eng em szórakoztasson?
Betty elvörösödött. Úg y tűnt, meg hökkenti a támadásom; visszahúzódott, szinte
belesüllyedt a testébe. Meg törölte a halántékát eg y apró zsebkendővel, és próbálta elodázni a
választ.
– Z. g yanúsított kihallg atásra jelentkezik.
– Betty, ma nem hag yom mag am. Mi történne, ha nem próbálna állandóan szórakoztatni?
– De hát nincs semmi rossz eg y kis nevetésben. Miért kell mindent olyan… olyan… nem is
tudom… Mag a mindig olyan véresen komoly. Különben is, én ilyen vag yok, és kész. Nem
biztos, hog y értem, mire akar kilyukadni. Hog y érti azt, hog y szórakoztatom?
– Betty, ez nag yon fontos, talán a leg fontosabb dolog , ami eddig szóba került. De ig aza van.
Tudnia kell, hog y pontosan mire g ondolok. Mit szólna hozzá, ha mától minden ülésen
félbeszakítanám, amint meg próbál szórakoztatni?
Beleeg yezett – nem mondhatott nemet; és ezzel rendkívül hatékony eszközt adott a
kezembe. Eng edélyt kaptam rá, hog y (az eg yezség ünkre hivatkozva) bármikor félbeszakítsam,
ha kuncog ni, affektálni, viccelődni kezd, vag y ha le akar kicsinyelni valamit, hog y elterelje a
fig yelmemet.
Három-nég y ülés után eltűnt a „jópofizás”, és Betty vég re elkezdett a témához illő
komolyság g al beszélni az életéről. Kijelentette, hog y azért poénkodik állandóan, mert íg y
próbálja felhívni mag ára a fig yelmet. Meg jeg yeztem, hog y itt a rendelőben ennek a fordítottja
ig az: minél többet poénkodik, annál kevésbé érdekel, annál távolibbnak érzem.
Erre azt bizonyg atta, hog y nem tudja, miképpen viselkedhetne máshog y, mire arra kértem,
dobja sutba a társas érintkezésben használt teljes repertoárját. Önfeltárás? Ug yan mit tárjon fel,
mit mutasson meg ? Hiszen benne nincs semmi. Ő teljesen üres belül. (Az üres szó eg yre
g yakrabban bukkant fel beszélg etéseink során. A lelki „üresség ” az evészavaros páciensek
kezelésében általános fog alom.)
Ezen a ponton ig yekeztem annyira támog atni, amennyire tőlem telt. Kiemeltem, hog y most
valóban kockázatot vállal. Most nyolc vag y kilenc pontot adhatna mag ának az önfeltárás
skáláján. Érzi a különbség et? Hamar vette a lapot. Azt mondta, annyira fél, mintha ejtőernyő
nélkül kellene kiug rania eg y repülőből.
Ezután kevésbé unatkoztam. Ritkábban pillantottam az órára, csak néha ellenőriztem az
időt – nem úg y, mint azelőtt, amikor számoltam a perceket, hog y meddig kell még kibírnom:
csak azért vetettem eg y-eg y pillantást az órára, hog y lássam, maradt-e elég idő eg y újabb
témára.
Már nem küszködtem a külsejével kapcsolatos méltatlan g ondolatokkal. Nem a háját
fig yeltem, hanem a szemébe néztem. Meg lepetéssel fedeztem fel mag amban az empátia első
jeleit. Amikor elmesélte, hog y eg yszer, amikor betért eg y westernbárba, ahol két bunkó a háta
mög ött a teheneket utánozva g únyolódott rajta, mélyen eg yütt éreztem vele, és ezt ki is
fejeztem.
Bettyvel kapcsolatos új érzéseim eszembe juttatták kezdeti reakcióimat; mélyen
elszég yelltem mag am. Már bántam a kövér nőkkel kapcsolatos minden intoleráns,
lealacsonyító meg jeg yzésemet.
A változások arra utaltak, hog y jó úton járunk: sikeresen felismertük Betty mag ányosság át
és intimitásig ényét. Azt reméltem, hog y bebizonyíthatom, akkor is érdeklődhet iránta eg y
másik ember, ha hag yja mag át meg ismerni.
Betty ekkorra valóban elkötelezte mag át a terápia mellett. Két ülés között továbbg ondolta a
felvetett témákat, sokszor társalg ott velem képzeletben, várta a találkozásainkat, és mérg esen,
csalódottan vette tudomásul, ha üzleti útjai miatt időnként nem tudott meg jelenni.
Ug yanakkor meg mag yarázhatatlan módon elcsüg g edt, beszámolói szerint szomorúbb lett,
sokat szorong ott. Lecsaptam a lehetőség re, meg próbáltam meg érteni ezt az állapotot. Az ig azi
munka akkor kezdődik, amikor a páciens a terápiás kapcsolatban ehhez hasonló tüneteket
„produkál”; e tünetek vizsg álata vezet el a lényeg es témákhoz.
Azért szorong ott, mert attól félt, hog y füg g ővé válik. Az ülések lettek a leg fontosabbak az
életében. Elképzelni sem tudta, mi történne vele a „heti fix” nélkül. Szóhasználatából arra
következtettem, hog y még mindig elutasítja a közelség et – nem „velem” találkozott, hanem
„heti fixre” járt, és ezzel a ténnyel fokozatosan szembesítettem.
– Betty, mi abban a veszélyes, ha közel eng ed mag ához?
– Nem is tudom. Ijesztőnek tűnik, hog y ennyire szükség em van önre. Nem lehet mindig
mellettem. Ne felejtse, eg y év múlva itt hag yom Kaliforniát.
– Az még messze van. Tehát azért nem eng ed mag ához közel most, mert később nem leszek
ön mellett?
– Tudom, hog y ez az eg ész értelmetlen. De ug yaníg y vag yok Kaliforniával is. Szeretem New
Yorkot, és nem akarom szeretni Kaliforniát. Attól félek, ha összebarátkozom valakivel, és
meg szeretem, akkor nem akarom otthag yni. Az is bennem van, hog y minek próbálkozzak?
Csak átmenetileg vag yok itt. Kinek van szükség e ideig lenes barátokra?
– Ezzel a hozzáállással csak eg y a g ond: üressé válik az élete. Lehetség es, hog y részben
éppen ezért érzi mag át belül is üresnek. Íg y vag y úg y, eg yszer minden kapcsolatnak vég e
szakad. Nincs életre szóló g arancia. Olyan ez, mintha azért nem nézné meg a napfelkeltét, mert
utálja a napnyug tát.
– Őrülten hang zik, de én pont íg y viselkedek. Ha találkozom valakivel, aki szimpatikus,
azonnal arra g ondolok, milyen lesz búcsút venni tőle.
Tudtam, hog y ez fontos téma, és később még visszatérünk rá. Otto Rank g yönyörű
mondattal jellemezte ezt az élethelyzetet: „Elutasítjuk az élet terhét azért, hog y elkerüljük a
halál súlyát.”
Betty ekkor rövid időre depresszióba süllyedt, amiben volt valami furcsa, paradox csavar.
Kapcsolatunk meg hittség e és nyitottság a felvillanyozta; ám ahelyett, hog y átadta volna mag át
ennek az érzésnek, elszomorodott a felismeréstől, hog y az életéből eddig mennyire hiányzott
az intimitás.
Eg y másik páciensemre emlékeztetett, aki eg y évvel korábban járt hozzám. Ez a
neg yvennég y éves, rendkívül kötelesség tudó, lelkiismeretes orvosnő eg y éjszakai házastársi
vita közben, miután rá nem jellemző módon túl sokat ivott, teljesen kifordult önmag ából:
tányérokat hajig ált a falhoz, és csak centiken múlt, hog y nem terítette be a férjét eg y
citromtortával. Amikor két nappal később találkoztunk, bűntudatosnak és levertnek tűnt.
Vig asztalni próbáltam, és arra utaltam, hog y az önkontroll elvesztése nem minden esetben
trag édia. Ám ő közbevág ott, és kijelentette, hog y félreértem: nem érzi mag át bűnösnek, azt
sajnálja, hog y csak neg yvennég y évesen bírta eleng edni a kontrollt, csak ekkor eng edte
felszínre törni a valódi érzéseit.
Száztizenöt kilója dacára Bettyvel alig beszéltünk étkezési szokásairól és túlsúlyáról.
Többször is szóba hozta az anyja meg a barátai közreműködésével vívott hősies (és minden
esetben eredménytelen) küzdelmeit; az ő seg ítség ükkel próbált mag ának meg álljt parancsolni,
ha evésre került a sor. Eldöntöttem, hog y ebbe az utcába nem meg yek be; inkább abban a
feltevésemben bíztam, hog y ha seg ítek elmozdítani az útjában álló akadályokat, mag ától kezd
el fig yelni a testére.
A mag ányosság ával való fog lalkozással máris jelentős akadályokat hárítottam el:
depressziója meg szűnt, és alakuló társas kapcsolatainak hála, többé nem az evés jelentette
számára a kielég ülés eg yetlen forrását. Ám csupán eg y véletlen felismerés hatására döntött a
fog yókúra mellett, miután rádöbbent a fog yás veszélyeire.
 Már több hónapja járt hozzám, és úg y g ondoltam, hog y az eg yéni és a csoportterápia
ötvözése felg yorsítaná a fejlődését. Eg yrészt biztos voltam abban, hog y eg y támog ató közösség
seg ítség ével könnyebben átvészelné a rá váró fog yókúra nehéz napjait. Másrészt eg y
csoportban arra is lehetőség e nyílna, hog y tapasztalatot szerezzen az eg yéni terápia során már
felmerült kapcsolati témákról – például a színleléséről, az állandó jópofizás iránti ig ényéről
vag y arról az érzéséről, hog y ő képtelen bármit adni. Noha Betty először meg rémült és
elutasította az ötletet, vég ül bátran ig ent mondott, és csatlakozott eg y csoporthoz, amelyet két
pszichiáterg yakornok vezetett.
Az eg yik első csoportülésen rendkívüli dolog történt: Carlos, az eg yik csoporttag , aki
ug yancsak járt hozzám eg yéni terápiára (lásd Ha az erőszak legális volna…), elmondta, hog y
g yóg yíthatatlan rákban szenved. Betty apja rákban hunyt el a lány tizenkét éves korában, és ő
azóta retteg ett a kórtól. Eredetileg orvosi pályára készült, de feladta, mert attól félt, hog y rákos
beteg ekkel is fog lalkoznia kell.
Az elkövetkezendő néhány héten Carlos közelség e annyi ag g odalmat keltett Bettyben, hog y
többször kellett vele soron kívül találkoznom, és csak nag y nehezen sikerült rábeszélnem a
csoportmunka folytatására. Ag g asztó fizikai tünetektől szenvedett – fejfájás g yötörte (az apja
ag ydag anatban halt meg ), hasog atott a háta, lég szomj kínozta –, és nem bírt szabadulni attól a
rög eszmétől, hog y ő is rákos. Mivel az orvosoktól beteg esen félt (szég yellte a testét, ritkán
eng edte, hog y meg vizsg álják, nőg yóg yásznál soha nem járt), nehéz volt meg g yőznöm arról,
hog y eg észség es.
Carlos ijesztő fog yása arra emlékeztette, amikor túlsúlyos apja tizenkét hónap alatt a szeme
láttára vált lötyög ő bőrrel bevont csontvázzá. Bár elismerte, hog y irracionális g ondolat, Betty
hirtelen rádöbbent, hog y apja halála óta azt hiszi, ha lefog yna, hajlamosabbá válna a rákra.
A hajhullással kapcsolatban hasonlóan érzett. Amikor először csatlakozott a csoporthoz,
Carlos parókát hordott (a kemoterápia miatt kihullott a haja), de miután beszámolt a
beteg ség éről, kopaszon jelent meg az üléseken. Bettyt ez is elborzasztotta, és eszébe juttatta
apja kopaszság át, akinek az ag yműtétre készülve borotválták le a haját. Felidéződött benne,
mennyire meg rémült, amikor eg y korábbi kimerítő fog yókúrája során erősen hullott a haja.
E zavaró érzések nag y szerepet játszottak Betty súlyproblémáiban. Az evés nem pusztán az
eg yetlen örömforrást jelentette az életében, nem pusztán az üresség érzetét tompította; a
soványság , amellett, hog y felidézte az apja halála miatti fájdalmát, tudat alatt azt az érzést
keltette benne, hog y a fog yókúra a saját halálával vég ződik.
Ám ez az erős félelem lassan meg szűnt. Betty még soha nem beszélt nyíltan ezekről a
kérdésekről; talán eg yszerűen a katarzis seg ített; talán az vált a hasznára, hog y felismerte saját
g ondolkodása varázsát; ijesztő g ondolatai talán azért váltak semmivé, mert fényes nappal,
nyug odtan, józanul beszéltünk róluk.
Ebben az időszakban Carlos különösen nag y seg ítség et jelentett. Betty szülei az utolsó
pillanatig tag adták az apa beteg ség ének komolyság át. Az efféle határozott tag adás mindig
pusztítóan hat a túlélőkre; Bettyt készületlenül érte apja halála, és elbúcsúzni sem tudott tőle.
Carlos teljesen másképp viszonyult saját sorsához: bátran szembenézett vég zetével, hig g adtan,
nyíltan g ondolkodott beteg ség éről és közelg ő haláláról. Ráadásul feltűnően kedvesen bánt
Bettyvel – talán tudta, hog y az én páciensem, talán éppen élete nag ylelkű szakaszában volt
(„mindenkinek van szíve”); talán eg yszerűen azért, mert rajong ott a kövér nőkért (amiben én,
sajnálatos módon, Carlos perverzitásának újabb bizonyítékát láttam).
Betty meg érezhette, hog y a fog yását akadályozó nehézség eket sikeresen leküzdöttük, mert
félreérthetetlen bizonyítékát adta annak, hog y nag yszabású esemény várható. Az előkészületek
bonyolultság a és kiterjedtség e még eng em is meg lepett.
Először is beiratkozott eg y klinikai evészavarkurzusra (oda, ahol én is dolg oztam), és
teljesítette a szig orú felkészítő prog ramot, amely tartalmazott eg y teljes testi kivizsg álást
(csak a nőg yóg yászati vizsg álatba nem eg yezett bele) és reng eteg pszichológ iai tesztet. Aztán
minden élelmiszert kidobott a lakásából – le a konzervekkel, kekszcsomag okkal, lekvárokkal!
Majd alternatív prog ramokat tervezett; elmondása szerint a közös ebédek és vacsorák törlése
miatt a naptárjában eg ymás után sorakoztak az üres oldalak. Meg lepetésemre beiratkozott eg y
tánccsoportba (ebben a hölg yben aztán van spiritusz, g ondoltam mag amban), és eg y
tekecsapathoz is csatlakozott – g yerekkorában az apja g yakran elvitte tekézni, mag yarázta.
Beszerzett eg y használt szobabiciklit, és beállította a tévé elé. Aztán búcsút intett rég i
barátainak – viszlát, Mr. Sósmog yoró, viszlát, Lady Csokis keksz! A leg nehezebben az utolsó
mézes fánktól vett búcsút.
Lelkileg is nag yon készült a fog yókúrára; erről nehezen beszélt, eg yszerűen csak annyit
mondott, hog y „g yűjti a belső erőt”, és várja a meg felelő pillanatot a diéta meg kezdéséhez.
Eg yre türelmetlenebb lettem, azzal szórakoztattam mag am, hog y elképzelem, amint eg y
hatalmas japán szumóbirkózó topog va, helyezkedve és morog va készül a küzdelemre.
Aztán hirtelen belevág ott! Léböjtkúrába kezdett, nem fog yasztott szilárd ételt, reg g elente
neg yven percet biciklizett, délutánonként három kilométert g yalog olt, hetente eg yszer
tekézett és táncolt. Hájas teste olvadásnak indult. Veszített terjedelméből. Túlburjánzó
hústömeg ek váltak le róla és tűntek a semmibe. A kilók patakként folytak le róla – eg y, kettő,
néha három is eg yetlen hét alatt.
Minden ülést azzal kezdett, hog y bejelentette, mennyit fog yott: mínusz öt kiló, majd tíz,
tizenkettő, tizenöt. Már csak száztíz kiló volt, aztán százöt, aztán száz. Hihetetlenül g yorsnak és
könnyűnek tűnt a dolog . Elrag adtatva fig yeltem, minden héten elhalmoztam dicséretekkel.
Ug yanakkor az első hetekben nag yon is tudatában voltam annak a könyörtelen hang nak, amely
a fejemben zakatolt: „Jóság os ég ! Ha ilyen g yorsan fog y, mennyit zabálhatott!”
Teltek-múltak a hetek, a fog yókúraláz nem csillapodott. Betty három hónap alatt elérte a
kilencvenöt kilót. Aztán a kilencvenet: ez mínusz huszonöt kilót jelent! Már nyolcvanötnél
tartott. Ekkor ellenállásba ütközött. Néha sírva panaszolta, hog y eg y hét koplalás után sem
fog yott semmit. Minden eg yes kilóval meg küzdött, de nem adta fel.
Rettenetes hónapok voltak. Mindent meg g yűlölt. Kínszenvedés volt az élete: undorító
folyékony pépek, szobabicikli, kínzó éhség , g onosz hamburg erreklámok a tévében, és illatok,
illatok mindenütt: pattog atott kukorica a moziban, pizza a tekézőben, croissant a
bevásárlóközpontban, hal a kikötőben. Hát nincs eg y ételszag mentes hely a világ on?
Nem volt eg yetlen jó napja sem. Semminek sem tudott örülni. Mások már rég en feladták az
evészavaros csoportban – de Betty keményen tartotta mag át. Eg yre jobban tiszteltem.
Én is szeretek enni. Gyakran eg ész nap eg y finom vacsorára készítem a g yomrom, és
amikor meg kívánom, semmi sem akadályozhatja meg , hog y betérjek eg y kínai étterembe vag y
eg y fag yizóba. Ám ahog y Betty meg próbáltatásai folytatódtak, úg y kínzott eg yre g yakrabban a
lelkiismeret-furdalás evés közben – mintha rosszhiszeműen járnék el vele szemben. Ahányszor
leültem pizzát, pestós tésztát, salsával ízesített enchiladát vag y csokiöntettel meg locsolt
fag ylaltot enni, vag y valami olyasmit, amit Betty is kedvelt, azonnal eszembe jutott.
Meg borzong tam, ha arra g ondoltam, hog y ő éppen sárg arépalevet vacsorázik. Ilyenkor néhány
másodperces evésmeg vonással róttam le előtte a tiszteletemet.
Ezen időszak alatt történt, hog y én mag am is átléptem az önmag amnak eng edélyezett felső
súlyhatárt, és háromhetes diétába kezdtem. Miután az én „fog yókúrám” többnyire abból áll,
hog y lemondok a fag ylaltról meg a sült krumpliról, alig ha mondhattam Bettynek, hog y
helyzetét átérezve szimpátiakoplalásba kezdtem. Mindazonáltal ez alatt a három hét alatt
sokkal élesebben átjárt a nélkülözés tudata. Eg észen elérzékenyültem, amikor elmesélte,
hog yan sírta álomba mag át. Rettentően sajnáltam, amikor elmondta, hog y a belső g yermek azt
ordítja benne: „Adj ennem! Adj ennem!”
Nyolcvan kiló. Hetvenhét. Majdnem neg yven kilót leadott! A hang ulata szélsőség esen
ing adozott, eg yre jobban ag g ódtam miatta. Időnként – rövid időre – büszkeség és derű töltötte
el (főleg akkor, amikor két-három számmal kisebb ruhákat szerzett be), de aztán olyan
csüg g edés vett rajta erőt, hog y még a munkahelyére is alig bírt elvánszorog ni.
Néha ing erlékenyen bántó meg jeg yzéseket tett rám. Nem azért küldtem a csoportba, hog y
lepattintsam és leg alább a teher eg y részétől meg szabaduljak? Miért nem kérdeztem többet az
étkezési szokásairól? Vég ül is az evés jelentette az életét. Aki őt szereti, az szeresse azt is,
ahog y eszik! (Óvatosan, óvatosan, g ondoltam mag amban, veszélyesen közel jár!) Miért nem
tiltakoztam, amikor listába szedte, hog y miért nem érdemes az orvosi eg yetemmel
próbálkoznia (túl öreg hozzá, nem elég kitartó, lusta, a szükség esnél kevesebb feltételnek felel
meg , nincs elég pénze)? Az akkori javaslatomat, hog y próbálkozzon meg a nővéri pályával,
most meg alázónak tartotta, és azzal vádolt, hog y azt állítottam, nem elég okos az orvosi
eg yetemhez – leg yen csak ápolónő!
Néha sértődékeny volt és g yerekes. Eg yszer például, amikor arról fag g attam, hog y miért
lett olyan passzív a csoportban, szótlanul bámult rám. Vég ül rávettem, hog y elmondja, mi jár a
fejében, mire g yerekesen kántálva íg y válaszolt: „Ha nem kapok sütit, nem válaszolok!”
Az eg yik depressziós periódusában valóság hű álmot látott.

Eg y városban vag yok, Mekkára hasonlít, ahol törvényes az öng yilkosság . Eg y

barátnőmmel vag yok, de nem tudom, kivel. Öng yilkos akar lenni, le akar ug rani eg y
mély aknába. Meg íg érem neki, hog y utána meg keresem a testét, aztán rájövök, hog y
ahhoz le kellene másznom abba a szörnyű aknába, ami tele van hullákkal meg rothadó
testekkel, és úg y érzem, nem bírom meg tenni.

Amikor az álomra asszociált, elmondta, hog y az álmot meg előző napon arra g ondolt, éppen
eg y eg ész testet, vag yis neg yven kilót veszített: az eg yik kollég anőjének pontosan ennyi volt a
súlya. Ekkor elképzelte, hog y eng edélyezi a „hulla” boncolását, és temetést rendez elveszített
„testének”. Azt g yanította, hog y ez a hátborzong ató g ondolat tért vissza abban az álomképben,
amikor halott barátnője holttestét kellett volna felhoznia az aknából.
Az álom erőteljes képei és mélység e döbbentettek rá arra, hog y Betty milyen messzire
jutott. Szinte elfelejtettem a pár hónappal korábbi kacarászó, felületes nőt. Most már a terápia
minden percében bírta teljes fig yelmemet. Ki g ondolta volna, hog y az ostobán fecseg ő nőből,
aki eg ykor dr. Farbert és eng em is annyira untatott, komoly, őszinte, érzékeny ember válik?
Hetvenöt kiló. Újabb meg próbáltatás várt rám. Az eg yik terápiás ülésen, ahog y Bettyre
néztem, életemben először észrevettem, hog y van csípője. Újra odapillantottam. Vajon mindig
volt neki? Talán jobban meg nézem most, mint korábban. Nem, még sem: az alakja korábban a
lábujjától a feje búbjáig határozottan g ömbölyű volt. Néhány héttel később a mellei is
kirajzolódtak. Aztán az álla, az arcvonásai, a könyöke. Mindene meg volt – a hústömeg alá
temetve mindvég ig vonzó nő rejtőzött.
Mások is, különösen a férfiak, felfig yeltek a változásra. Beszélg etés, találkozás kapcsán
spontán Bettyhez értek. Eg y kollég ája a kocsijához kísérte. A fodrásza ing yen meg masszírozta a
fejét. És biztosra vette, hog y a főnöke a mellére sandított.
Aztán eg y napon Betty kihirdette a hetvenkét kilót, majd hozzátette, hog y ez „szűz terület”
– azaz középiskolás kora óta nem érte el ezt a súlyt. Bár válaszként csak eg y g yeng e poén telt
tőlem – meg kérdeztem, fél-e „nem szűz területre” lépni –, reakcióm még is fontos beszélg etést
eredményezett a szexről.
Aktív szexuális fantáziái ellenére soha nem volt fizikai kapcsolata férfiakkal – sem eg y
ölelés, sem eg y csók, még eg y kéjvág yó fog dosás sem. Pedig sóvárog va g ondolt a szexre, és
dühösen vette tudomásul, hog y a társadalom ítélete szerint az elhízottak sorsa a szexuális
frusztráltság . Arra, hog y valójában fél a szextől, csak most döbbent rá – most, amikor elérte azt
a súlyt, hog y a valódi szex reálissá vált, és az álmaiban vészjósló férfialakok tömeg e jelent meg
(eg y álarcos orvos óriási injekciós tűt szúrt a hasába, eg y Bettyt vág yakozva fixírozó férfi
heg eket kapart le eg y nag y hasi sebről).
E beszélg etések hatására elöntötte a fájdalmas visszautasítások emlékének áradata. Soha
nem hívták randevúra, soha nem ment iskolai bálokba, bulikba. Jól játszotta a bizalmas
szerepét, sok barát esküvőjének szervezésében seg édkezett. Mára mindeg yikük meg házasodott,
és többé nem tag adhatta mag a előtt sem, hog y eg ész életében a fölösleg es harmadik szerepét
játszotta.
Aztán mélyebb vizekre eveztünk: szóba került alapvető szexuális identitása. Tudta, hog y az
apja valójában fiút szeretett volna, és csalódottan vette tudomásul Betty érkezését. Előfordult,
hog y eg yetlen éjszaka kétszer is eg y elveszített fiú ikertestvérről álmodott. Az eg yikben
ikertestvérével eg yütt névtáblát viseltek, amit állandóan összecseréltek. A másikban „vég zett”
testvérével: a fiú beszállt eg y zsúfolt liftbe, ahová Betty nem fért be (a mérete miatt). A lift
lezuhant, mindenki meg halt, eg yedül Betty maradt életben, és számba vette testvére
maradványait.
Eg y másik álmában apja lovat ajándékozott neki, amit Hölg ynek nevezett el. Betty mindig
arról álmodozott, hog y lovat kap az apjától, és ebben az álomban nemcsak ez a g yermekkori
vág y teljesült be, de az apja hivatalosan is Hölg ynek keresztelte az állatot.
A szexről és saját szexuális identitásáról folytatott beszélg etéseink annyi ag g odalmat és
olyan g yötrő üresség érzetet keltettek Bettyben, hog y többször is szinte habzsolta az édesség et.
Ekkor eg yébként már fog yaszthatott némi szilárd ételt – naponta eg y diétás vacsorát –, de ezt
sokkal nehezebben tudta tartani, mint a léböjtkúrát.
Elérhető közelség be került a szimbolikus határkő – a mínusz neg yvenöt kiló. Ehhez a
különleg es célhoz, amit még soha nem sikerült elérnie, erős szexuális utalás kapcsolódott.
Carlos ug yanis hónapokkal korábban félig komolyan azt íg érte Bettynek, ha lead neg yvenöt
kilót, elviszi eg y hétvég ére Hawaiira. Ráadásul a fog yókúrára való lelki felkészülés idején Betty
ünnepélyesen meg fog adta, ha neg yvenöt kilóval könnyebb lesz, meg keresi Georg e-ot, akivel
korábban randevúzott, meg lepi új testével, és némi szexuális szívesség g el viszonozza
udvariasság át.
Csökkenteni akartam szorong ását, ezért önuralomra intettem, és azt javasoltam, közelítsen
kevésbé drasztikus lépésekkel a szex felé: szánjon időt a férfiakkal való beszélg etésre,
mélyedjen el a szexuális anatómiában, ismerkedjen a különböző pózokkal, az önkielég ítéssel.
Különféle kiadványokat ajánlottam, arra biztattam, szánja vég re el mag át, és keressen fel eg y
nőg yóg yászt, beszélg essen a témáról a barátnőivel, hozza fel a témát a csoportban is.
A g yors fog yás ezen időszaka alatt újabb rendkívüli dolog történt. Rég i emlékek törtek elő a
mélyből, a terápiás üléseken Betty könnyezve mesélt az ijesztően élénk képekről, például arról
a napról, amikor elhag yta Texast, és New Yorkba költözött, vag y a főiskolai diplomaosztójáról,
vag y arról a dühről, amit az anyja iránt érzett, aki túlság osan félénk és szég yenlős volt ahhoz,
hog y elmenjen a lánya középiskolai ballag ására.
Az emlékek, illetve az őket kísérő szélsőség es hang ulating adozások először zűrzavarosnak
és véletlenszerűnek tűntek, ám néhány hét múltán Betty rájött, hog y log ikus mintázatba
rendeződnek: fogyása során újra átélte azokat a traumatikus és megoldatlan életeseményeket, amelyek
mind egy bizonyos „súlykorszakához” kapcsolódtak. Száztizenöt kilóról indult, és fog yásával
párhuzamosan zuhant vissza az időben az életét érzelmileg meg terhelő események felé:
költözés Texasból New Yorkba (95 kg ), főiskolai diplomaosztó (85 kg ), lemondás az orvosi
eg yetemről (és arról az álmáról, hog y felfedezi az apját is elpusztító rák g yóg ymódját – 80 kg ),
mag ányosság a középiskolai ballag áson, a boldog családok irig ylése, és saját tehetetlenség ének
tudata, hiszen arra sem volt képes, hog y az iskolai bálra partnert szerezzen mag ának (75 kg ),
az általános iskola befejezése és apja hiánya (70 kg ). Micsoda nag yszerű bizonyítéka ez a
tudatalatti létezésének! Betty teste elraktározta, amit az elméje rég elfelejtett.
E visszatekintéseket át- meg átszőtték az apjáról szóló emlékek. Minél közelebbről
vizsg áltuk, annál nyilvánvalóbbá vált, hog y minden szál az apjához, apja halálához és akkori
súlyához vezet. Ahog y az akkori hetven kilóhoz közelített, úg y lett eg yre levertebb, s elméjét
benépesítették az apjához kapcsolódó érzelmek és emlékek.
A következő üléseken szinte csak az apja volt a téma. Eljött a teljes feltárulkozás ideje.
Seg ítettem neki, hog y alámerüljön a múltba, arra bátorítottam, ossza meg velem az apja
beteg ség ével, halálával kapcsolatos minden emlékét: idézze fel, milyennek látta utoljára a
kórházban, meséljen a temetés részleteiről, az akkor viselt ruháról, a lelkész beszédéről, a
meg jelentekről.
Korábban is beszéltünk az apjáról, de soha nem ilyen intenzíven, soha nem ilyen
mélység ben. Betty még soha nem érezte át ennyire az apja hiányát – most két héten át szinte
meg állás nélkül sírt. Ebben az időszakban hetente háromszor találkoztunk, próbáltam
meg értetni vele könnyei okát. Részben apja elvesztését siratta, ám leg inkább azért könnyezett,
mert trag édiaként fog ta föl apja életét: soha nem szerezte meg azt a képesítést, amire vág yott
(vag y amit Betty elképzelt neki), meg halt még a nyug díj előtt, és nem élvezhette az annyira
várt pihenés éveit. Ug yanakkor, mint rámutattam, Betty elmondása alapján az apja teljes életet
élt eg y olyan közösség ben, ahol ismerték és szerették – erre utalt a nag y család, az élénk
társaság i élet, a mindennapi dumapartik a haverokkal, a föld szeretete, a teng erészetnél töltött
évei, a délutáni horg ászások.
Amikor arra bátorítottam, hog y hasonlítsa össze az apja életét a sajátjával, rájött, hog y
bánatának okát csak részben ismerte fel helyesen: az ő élete volt az, s nem az apjáé, amely oly
trag ikusan nem teljesült be. Fájdalmát vajon mennyiben okozták saját meg valósulatlan
reményei? Ez a kérdés különösen érzékenyen érintette Bettyt, aki ekkorra túl volt eg y
nőg yóg yászati vizsg álaton, ahol kiderült, hog y hormonzavara miatt soha nem lehet g yermeke.
Keg yetlennek éreztem mag am ezekben a hetekben mindazért a fájdalomért, amit a terápia
hozott felszínre. Minden ülés komoly meg próbáltatást jelentett, Betty g yakran hag yta el
feldúltan a rendelőt. Pánikrohamok, nyug talanító álmok g yötörték, elmondása szerint
éjszakánként minimum háromszor veszítette el az életét. Csupán két visszatérő álmára
emlékezett, amelyek nem sokkal az apja halála után, kamaszkorában jelentkeztek először. Az
eg yikben bénultan fekszik eg y kis fülkében, amit éppen befalaznak. A másik álomban kórházi
ág yon látja mag át, az ág ya fejénél g yertya ég , amely a lelkét jelképezi. Tudja, hog y amint a
g yertya kialszik, ő is meg hal, s reménytelenül fig yeli az elvékonyodó láng ot.
Nyilvánvaló volt, hog y az apja halálának említése váltotta ki a halálfélelmét. Arra kértem,
hog y beszéljen az első, halálhoz köthető élményeiről, elképzeléseiről. A halál nem volt számára
ideg en, hiszen farmon nőtt fel. Látta az anyját csirkét vág ni, hallotta a leölt disznó visítását. A
nag yapja elvesztése kilencéves korában nag yon felzaklatta. Az anyja szerint azzal próbálták
nyug tatni (bár Betty erre nem emlékezett), hog y csak az öreg ek halnak meg , mire ő hetekig
azzal nyag g atta őket, hog y nem akar meg öreg edni, és állandóan azt kérdezg ette, ők hány
évesek. Ám a saját halálának elkerülhetetlenség ét csak nem sokkal az apja halála után fog ta fel.
A pontos időpontra is emlékezett.
– Néhány nappal a temetés után történt, még nem is mentem vissza az iskolába. A tanár azt
mondta, ráérek akkor újra iskolába járni, ha úg y érzem, készen állok rá. Hamarabb is
visszamehettem volna, de valahog y nem tűnt helyesnek olyan g yorsan újrakezdeni. Attól
tartottam, az emberek azt hiszik, nem vag yok elég szomorú. A ház mög ött sétáltam, a
szántóföldön. Hideg volt – láttam a saját leheletemet, botladozva lépeg ettem a fag yos rög ökön.
Az apámra g ondoltam, aki a föld alatt fekszik, meg arra, hog y mennyire fázhat, amikor
hirtelen eg y hang szólt hozzám föntről: „Te leszel a következő!”
Betty szünetet tartott, és rám nézett:
– Mit g ondol, meg őrültem?
– Nem. Mondtam már mag ának, eng em nem olyan könnyű elijeszteni.
Elmosolyodott.
– Ezt még senkinek sem mondtam el. Teljesen elfelejtettem, éveken át nem jutott az
eszembe, csak most a héten.
– Jólesik, hog y nekem hajlandó elmondani. Fontosnak tűnik a dolog . Meséljen többet arról,
hog y mit jelent a „következőnek” lenni.
– Azt éreztem, hog y az apám nem tud többé meg védeni. Addig valahog y ott állt köztem és
a sír között. Ám ő eltűnt, íg y én következtem. – Borzong va meg vonta a vállát. – Hihetetlen,
hog y még mindig vég ig fut rajtam a hideg , amikor erre g ondolok.
– És az édesanyja? Ő milyen szerepet játszott a történetben?
– Már mondtam mag ának – ő mindig háttérben volt. Főzött rám, táplált – ezt nag yon jól
csinálta –, de g yeng e volt, mindig én védtem meg . El tudja képzelni, hog y létezik olyan texasi,
aki nem tud autót vezetni? Tizenkét évesen kezdtem el vezetni, amikor az apám
meg beteg edett, mert az anyám félt.
– Tehát nem volt senki, aki meg védje?
– Ekkor kezdődtek a rémálmaim. A g yertyásat leg alább hússzor álmodtam.
– Erről az álomról az jut az eszembe, amit a fog yással kapcsolatos félelméről mondott – azt
állította, azért nem szabad lefog ynia, hog y ne haljon meg rákban, mint az apja. Ha a g yertya
kövér láng g al ég , mag a életben marad.
– Lehetség es, bár ez azért eg y kissé erőltetett, nem g ondolja?
Íme eg y újabb példa arra, g ondoltam mag amban, hog y mennyire értelmetlen, ha a
terapeuta mag a áll elő az értelmezéssel, még akkor is, ha az helytálló. A páciens és mindenki
más abból az ig azság ból tanul a leg többet, amelyet saját mag a fedez fel.
Betty folytatta:
– Valamikor abban az évben merült fel bennem az is, hog y harmincéves korom előtt
meg halok. Tudja, azt g ondolom, még mindig azt hiszem.
Ezek a párbeszédek lassan aláaknázták Betty haláltag adását. Eg yre kevésbé érezte mag át
biztonság ban. Mindig nag yon vig yázott arra, hog y ne sérüljön meg – autóvezetés meg
biciklizés közben, vag y ha átkelt az úttesten. Sokat fog lalkozott a halál szeszélyesség ével.
– Bármelyik pillanatban bekövetkezhet – mondta –, amikor a leg kevésbé várja az ember.
Az apja például évekig kuporg atott, családi utat tervezett Európába, erre tessék, röviddel
az esedékes utazás előtt ag ydag anata lesz. Bettyt, eng em vag y bárki mást bármelyik
pillanatban elviheti a halál. Hog yan lehet ezzel a g ondolattal – hog yan tudok én ezzel a
g ondolattal – meg birkózni?
Mivel ekkorra teljes valómban „jelen” voltam az üléseinken, eg yetlen kérdése elől sem
akartam kitérni. Elmeséltem neki, hog y milyen nehezen fog adtam el a halál g ondolatát; azt is
elmondtam, hog y noha a halál tényén nem lehet változtatni, a hozzáállásunk hihetetlen
mértékben befolyásolható. Mind szakmai, mind személyes tapasztalataim alapján hiszem, hog y
a haláltól azok félnek a leg jobban, akik úg y érzik, nem éltek teljes életet. Íme, a helyes képlet:
minél kevésbé élte meg valaki az életét vag y valósította meg az álmait, annál jobban fél a
pusztulástól.
Azt g yanítottam – és ezt neki is elmondtam –, ha elkezdene intenzívebben élni, enyhülne a
haláltól való retteg ése. (Mindannyian félünk valamennyire a haláltól. Ez az emberi öntudat
ára.)
Időnként meg harag udott, amiért ilyen morbid témát kényszerítek rá.
– Miért g ondoljak a halálra? Nem tehetek ellene semmit! – Próbáltam vele meg értetni,
hog y bár a halál ténye valóban pusztító, a halál gondolata meg mentheti az életet. A halál tudata
más perspektívába helyezi az életet, és arra ösztönöz, hog y változtassunk értékrendünkön.
Lám, Carlos meg tanulta a leckét – erre utalt a halálos ág yán, amikor meg köszönte, hog y
meg mentettem az életét.
Úg y véltem, a halál tudomásulvételével Betty is fontos leckét sajátíthat el, nevezetesen azt,
hog y az életet most kell élni, nem lehet meg határozatlan időre elhalasztani. Nem okozott
nehézség et, hog y rámutassak arra, hog yan kerüli az életet: vonakodik másokkal szorosabb
kapcsolatot kialakítani (mert fél az elválástól); túl sokat eszik, kövérség e miatt sok mindenből
kimarad; hárítja a jelent azzal, hog y könnyen átcsúszik a múltba vag y a jövőbe. Amellett
érvelni sem volt nehéz, hog y változtathat ezen a mintán – hiszen már bele is vág ott, például
velem is mennyire őszinte volt aznap!
Arra bátorítottam, hog y merüljön alá a bánatba, derítse fel és juttassa kifejezésre annak
minden aspektusát. Újra és újra ug yanazt a kérdést tettem fel:
– Ki vag y mi után bánkódik?
– Azt hiszem, a szeretetet siratom – válaszolta. – Az apám volt az eg yetlen férfi, aki átölelt.
Ő volt az eg yetlen férfi, az eg yetlen ember, aki azt mondta, szeret. Nem hiszem, hog y ez még
eg yszer meg történik velem.
Tudtam, hog y olyan területre lépünk, ahová korábban nem merészkedtem volna. Már szinte
el is felejtettem, hog y alig eg y évvel korábban ránézni is nehezemre esett. Ma határozottan
g yeng édség et éreztem iránta. Szavak után kutattam, de úg y éreztem, íg y sem adok eleg et.
– Betty, a szeretet nem pusztán szerencse vag y sors kérdése. Mag án is múlik, hog y szeretik-
e – jobban, mint hiszi. Most sokkal szeretetreméltóbb, mint néhány hónappal ezelőtt volt.
Látom, érzem a különbség et. Jobban néz ki, könnyebben teremt kapcsolatot, meg közelíthetőbb,
nyitottabb.
Betty ekkorra nyíltabban kifejezésre juttatta irántam érzett pozitív érzelmeit, íg y azt is
elárulta, miről ábrándozik naphosszat; ő orvos vag y pszichológ us, és velem dolg ozik eg y
kutatási témán. Az a kívánság a, hog y bárcsak én lennék az apja, bánatának vég ső aspektusára is
rávilág ított – eg yébként ez okozta neki a leg több g yötrelmet. Bár szerette az apját, neg atív
érzések is kapcsolódtak hozzá: szég yenkezett a meg jelenése miatt (nag yon kövér volt), a
törekvés és tanulás iránti közömbösség e, az illem semmibevétele miatt. Amikor idáig jutott,
összeomlott és zokog ni kezdett. Nehéz erről beszélni, mag yarázta, mert annyira szég yelli,
hog y szég yellte az apját.
Miközben azon tűnődtem, mit válaszoljak, eszembe jutott, amit első analitikusom, Olive
Smith mondott nekem harminc évvel korábban. (Jól emlékszem rá, mert azt hiszem, az eg ész
hatszáz órás analízis során ez volt az eg yetlen kicsit is személyes – bár nag yon hasznos –
meg nyilvánulása.) Meg rendültem, mert rettenetes dolg okat mondtam anyámról, mire Olive
Smith a kanapé fölé hajolt, és kedvesen ennyit mondott: „Ilyen az emberi természet.”
Nag y becsben tartottam ezeket a szavakat, és most, harminc évvel később továbbadtam az
ajándékot Bettynek. Az évtizedek nem koptatták meg g yóg yító hatalmát: Betty mélyet
sóhajtott, és meg nyug odva hátradőlt székében. Azt is elmondtam neki, én mag am is tisztában
vag yok azzal, hog y az értelmiség i g yermek milyen nehezen fog adja el nem értelmiség i szüleit.
Betty másfél éves kaliforniai kiküldetése a vég éhez közeledett. Nem akarta befejezni a
terápiát, azt kérte a cég től, hosszabbítsák meg kaliforniai tartózkodását. Amikor elutasították,
fontolóra vette, hog y más munkát keres Kaliforniában, de vég ül úg y döntött, visszatér New
Yorkba.
Micsoda ostoba időzítés! Félbehag yni valamit a közepén, fontos kérdéseknél, amikor Betty
előtt még ott a bűvös neg yvenöt kilós úttorlasz! Először arra g ondoltam, hog y ennél rosszabb
nem is történhetett volna. Aztán eg y elmélyültebb pillanatomban rájöttem, hog y Betty
valószínűleg éppen a szoros határidő miatt és nem ellenére merült bele annyira a terápiába. A
pszichoterápiában Carl Rog ersig , sőt eg észen Otto Rankig nyúlik vissza az a hag yomány, amely
szerint a meg határozott időtartam g yakran fokozza a terápiás munka hatékonyság át. Ha Betty
nem tudja, hog y csak korlátozott ideig járhat hozzám, valószínűleg több idejébe került volna a
fog yókúrához szükség es belső elszántság meg teremtése.
Ráadásul abban sem voltam biztos, hog y elérhetünk-e ennél többet. Az utolsó hónapokban
Betty leg inkább a feltárt témák tisztázására törekedett, nem merészkedett új területre. Amikor
azt javasoltam, hog y New Yorkban is folytassa a terápiát, és ajánlottam eg y rátermett
szakembert, diplomatikusan azt felelte, nem döntött még a folytatásról, talán már elég
messzire jutott.
Más jelek is utaltak arra, hog y nem folytatja a munkát. Bár nem tömte mag ába az ételt, már
nem is diétázott. Eg yetértettünk abban, hog y meg próbálja tartani a jelenleg i hetvenkét kilóját,
és ehhez új ruhatárat vásárolt mag ának.
Erre a terápiás fordulatra eg y álom is rávilág ított:

Álmomban le akartam festetni a házam külső homlokzatát. A festők hamarosan el is

árasztották a házat. Minden ablakban állt eg y ember, szórópisztollyal a kezében.
Gyorsan felöltöztem, és meg próbáltam meg állítani őket. Az eg ész külső homlokzatot
átfestették. Mindenütt füst g omolyg ott a padló alól. Észrevettem, hog y eg y festő
harisnyával a fején a ház belső falait is lefújja. Mondtam neki, hog y én csak külső festést
kértem. Azt állította, neki azt mondták, külső-belső festést rendeltek. „Mi ez a füst?” –
kérdeztem. Azt mondta eg y baktérium, majd hozzátette, hog y a konyhában g yilkos
baktériumokat tenyésztenek ki. Meg ijedtem, és eg yre csak azt ismételg ettem: „Én csak
külső festést kértem!”

A terápia elején Betty valóban külső festést kért, ám kérlelhetetlenül bevonódott háza
leg mélyebb, teljes átalakításába. Ráadásul a festő-terapeuta halált fújt a házba – az apja halálát,
a saját halálát. Most azt mondja, elég messzire jutott, ideje abbahag yni.
Növekvő meg könnyebbülés és jókedv öntött el, ahog y közeledett az utolsó alkalom –
mintha valamit meg úsztam volna. A pszichoterápia eg yik alapelve, hog y az eg ymás iránti
érzelmek valamilyen csatornán minden esetben kifejezésre jutnak – ha szóban nem, akkor szavak
nélkül. Amióta az eszemet tudom, azt tanítom a hallg atóimnak, hog y ha a terápiás
kapcsolatban nem beszélnek eg y lényeg es dolog ról (mindeg y, hog y a páciens hallg at-e vag y a
terapeuta), akkor eg yetlen fontos témát sem tudnak meg vitatni.
Betty esetét még is úg y vállaltam el, hog y ellenszenvet éreztem iránta, ám ezt soha nem
vallottam be neki, és ő erre soha nem jött rá. Ennek ellenére kétség telenül sok fontos téma
került felszínre. A fejlődés tag adhatatlan volt. Meg cáfoltam volna a katekizmust? Vannak-e
eg yáltalán „örök érvényű szabályok” a pszichoterápiában?
Az utolsó három ülést arra szántuk, hog y oldjuk a közelg ő elválás miatti fájdalmát. Az,
amitől a terápia elején annyira félt, bekövetkezett: meg eng edte mag ának, hog y szeressen, és
most el fog veszíteni. Mi értelme volt eg yáltalán annak, hog y bízott bennem? Ig aza volt,
amikor az elején azt állította, ha nincs szoros kapcsolat, nincs fájdalom.
Nem lepett meg , hog y rég i érzései újra előtörnek. Először is, a terápia lezárásához
közeledve a páciensek átmenetileg visszaesnek. (Ez örök érvényű szabály.) Másodszor, a
terápiás munkában eg yetlen témát sem lehet vég leg esen lezártnak tekinteni. Ellenkezőleg :
terapeuta és páciens szükség szerűen újra meg újra visszatér a feltárt dolog hoz, hog y kiig azítsa
és meg erősítse – a pszichoterápiát éppen ezért nevezik g yakran „ciklikus terápiának”.
Azzal kívántam Betty kétség beesését és abbéli hitét mérsékelni, miszerint elválásunk
értelmetlenné tenné az eddig i munkát, hog y eszébe juttattam, fejlődését kizárólag önmag ának
köszönheti, nem nekem vag y valamilyen külső tényezőnek; mivel fejlődése önmag ában rejlik,
ezért mag ával is viheti. Az a tapasztalat például, hog y képes volt meg bízni bennem, és jobban
meg nyílni, mint valaha, már az övé, tehát mással is meg teheti ug yanezt. Hog y erről
meg g yőzzem, elhatároztam, hog y az utolsó alkalommal önmag amat hozom fel példaként.
– Ug yanez a helyzet velem is, Betty. Nekem is hiányozni fog . Az, hog y meg ismertem,
eng em is meg változtatott…
Lehajtott fejjel zokog ott, ám erre abbahag yta a sírást, és várakozóan pillantott rám.
– És bár többé nem találkozunk, a változás meg marad.
– Milyen változás?
– Nos, említettem már, hog y alig volt szakmai tapasztalatom a… a túlsúlyosság
problémájával… – Észrevettem, hog y csalódottan bámul mag a elé, és némán átkoztam
mag amat, amiért ennyire személytelenül fog almaztam. – Úg y értem, még soha nem
dolg oztam elhízott beteg ekkel, és most már eg észen máshog y nézek a… – Láttam az arcán,
hog y eg yre csalódottabb lesz. – Úg y értem, jelentősen meg változott a túlsúlyosakhoz való
hozzáállásom. A kezdet kezdetén ig en kényelmetlenül éreztem mag am a kövérek
társaság ában…
Betty szokatlanul harciasan félbeszakított:
– Ácsi! Még hog y kényelmetlenül érezte mag át – ig en finoman fog almaz! Tisztában van
azzal, hog y az első fél évben alig nézett rám? És hog y a másfél év alatt eg yetleneg yszer sem
érintett meg ? Még eg y kézfog ás erejéig sem!
Kétség beestem. Te jóság os ég , ig aza van! Tényleg soha nem értem hozzá. És még csak észre
sem vettem! Valóban alig néztem rá. Nem hittem volna, hog y feltűnik neki.
Dadog va folytattam:
– Tudja, a pszichiáterek általában nem érintik meg a…
– Hadd szakítsam félbe, mielőtt a reng eteg füllentéstől olyan hosszúra nő az orra, mint
Pinocchióé. – Kifejezetten élvezte a verg ődésemet. – Seg ítek. Tudja, ug ye, hog y Carlossal eg y
csoportba járok? Az ülések után g yakran beszélg etünk mag áról.
Ajaj, tudtam, hog y kutyaszorítóban vag yok. Erre nem számítottam. Carlos a
g yóg yíthatatlan dag anatával annyira mag ányos és visszahúzódó volt, hog y a fizikai
támog atást is létfontosság únak éreztem. Szokásomtól eltérően sokszor hozzáértem: az ülések
előtt és után kezet ráztam vele, rendszeresen a vállára tettem a kezemet, amikor kikísértem a
rendelőből. Amikor meg tudta, hog y a dag anat az ag yára is átterjedt, könnyezni kezdett, és én
mag amhoz öleltem.
Tanácstalanul hallg attam. Nem mondhattam Bettynek, hog y Carlos különleg es eset, hog y
szükség e volt az érintésre. Isten tudja, Bettynek mekkora szükség e lett volna rá. Lassan
elvörösödtem. Tudtam, nincs más választásom, mint a teljes őszinteség .
– Nos, meg találta az eg yik vakfoltomat. Teljesen ig aza van – vag y inkább volt – abban, hog y
amikor először találkoztunk, elborzasztott a teste.
– Tisztában vag yok vele. Nyilvánvaló volt.
– Árulja el Betty, ha mindezt tudta – látta, hog y nem nézek mag ára, és kényelmetlenül
érzem mag am a társaság ában –, miért maradt? Miért nem hag yott faképnél, miért nem
keresett más terapeutát? Reng eteg en vag yunk, tudja. (Ha szabadulni akarsz a kellemetlen
helyzetekből, kérdezz!)
– Nos, erre két okom is volt. Először is, ne felejtse el, hozzászoktam az efféle viselkedéshez.
Nem is vártam mást. Velem mindenki íg y bánik. Az emberek g yűlölik a külsőmet. Soha nem
érint meg senki. Emlékszik? Ezért lepődtem meg annyira, amikor a fodrász meg masszírozta a
fejemet. Ig az, hog y mag a sem nézett rám, de leg alább érdekelte, amit mondok… nem, ez íg y
nem pontos… az érdekelte, hog y mit mondanék, ha abbahag ynám a jópofizást. Ez sokat seg ített.
Meg az is, hog y nem aludt el. Ez nag y előrelépést jelentett dr. Farberhez képest.
– Két okot említett…
– Ig en. A másik az, hog y tudom, mit érzett. Mi ketten nag yon hasonlítunk eg ymásra, eg y
dolog ban mindenképpen. Emlékszik, amikor meg próbált rábeszélni arra, hog y csatlakozzak a
Névtelen Túlevőkhöz? Amikor azt akarta, hog y találkozzak más elhízottakkal, barátkozzak és
randizzak?
– Persze hog y emlékszem. Azt mondta, g yűlöli a csoportokat.
 – Pontosan. Utálom a csoportokat. De ez csak az ig azság eg y része. Az igazi ok az, hog y én is
utálom a kövéreket. Felfordul tőlük a g yomrom. Nem akarok velük mutatkozni. Hog y
harag udhatnék mag ára azért, mert ug yanúg y érez, mint én?
Mindketten előrehajolva ültünk a székünkön, amikor az óra szerint be kellett fejeznünk.
Lenyűg özött a párbeszédünk, nem akartam abbahag yni. Szerettem volna Bettyt viszontlátni.
Tovább akartam vele beszélg etni, azt akartam, hog y maradjon.
Felálltunk, hog y búcsút veg yünk eg ymástól, és én mindkét kezemet felé nyújtottam.
– Nem, nem! Eg y ölelést kérek, csak azzal eng esztelhet ki!
Amikor mag amhoz szorítottam, meg lepődtem, hog y átérem a derekát.
 4
Nem az halt meg, akinek kellett volna!

Néhány évvel ezelőtt a g yászterápiáról állítottam össze kutatási anyag ot, és meg jelentettem a
helyi újság ban a témáról eg y rövid cikket, amelyet íg y zártam:

Dr. Yalom a tervezett kutatás előkészítő szakaszában olyan személyekkel kíván interjút
készíteni, akik képtelenek a veszteség üket feldolg ozni. Az önként vállalkozók hívják az
555-6352-es telefonszámot.

A harmincöt jelentkező közül Penny volt az első. Közölte a titkárnőmmel, hog y harmincnyolc
éves, elvált, nég y évvel korábban elveszítette a lányát, és azonnal találkozni akar velem. Noha
taxisofőrként heti hatvan órát dolg ozott, hang súlyozta, hog y éjjel-nappal készen áll az
interjúra.
Huszonnég y órával később már ott ült velem szemben. Keménykötésű, vaskos nő, viharvert,
ütött-kopott, büszke – és eg ész testében remeg . Látszott rajta, hog y nehéz élete volt. Marjorie
Mainre emlékeztetett, a harmincas évek nyers modorú filmcsillag ára.
Dilemmát okozott, hog y Penny válság ban van. Elvállalni nem tudtam volna, eg yetlen
szabad órám sem volt új páciensek számára. Minden időmet a kutatás befejezésének szenteltem,
a leadási határidő vészesen közeledett. Akkoriban ez élvezett abszolút elsőség et az életemben,
ezért is kerestem önként jelentkezőket. Ráadásul három hónappal később tanulmányi
szabadság ra készültem, nem is lett volna eleg endő idő tisztesség es terápiára.
A félreértések elkerülése érdekében úg y döntöttem, azonnal tisztázom a kérdést, még
azelőtt, hog y túlság osan mélyre ásnánk, még azelőtt, hog y meg kérdezném, a lánya halála után
nég y évvel miért akart velem sürg ősen találkozni.
Tehát azzal kezdtem az interjút, hog y meg köszöntem, amiért jelentkezett a kétórás
beszélg etésre. Ezután hang súlyoztam, hog y kutatási interjúról és nem terápiás beszélg etésről
lenne szó – ezt tudnia kell, mielőtt beleeg yezne a folytatásba. Azt is hozzátettem, hog y az
interjú talán könnyíthet rajta, ám talán átmenetileg felzaklatja. Ha valamiért mégis úg y
g ondolnám, hog y terápiára van szükség e, szívesen ajánlok szakembert.
Szünetet tartottam, és Pennyre pillantottam. Tökéletesen elég edett voltam azzal, amit
mondtam: bebiztosítottam mag amat, eg yértelműen tisztáztam minden lehetség es félreértést.
Penny bólintott. Aztán felállt. Eg y pillanatra meg ijedtem, azt hittem, azonnal otthag y. Ám
ő mindössze lesimította hosszú farmering ét, visszaült, és meg kérdezte, dohányozhat-e.
Átnyújtottam neki eg y hamutartót, ő rág yújtott, majd mély, határozott hang on belekezdett:
– Muszáj beszélnem, de a terápiát nem eng edhetem meg mag amnak. Nincs eg y vasam sem.
A városi klinikán jártam két olcsó terapeutához is, az eg yik még eg yetemista volt. Mindketten
féltek tőlem. Eg y g yerek haláláról senki nem szeret beszélni. Tizennyolc évesen részt vettem
eg y alkoholelvonón, azt eg y volt alkoholista tartotta – jó volt a nő, a meg felelő kérdéseket tette
fel. Talán olyan pszichiáterre van szükség em, aki szintén elveszített eg y g yereket! Eg y valódi
szakértőre. A Stanford Eg yetemet nag yon nag yra tartom. Ezért ug rottam azonnal, amikor
meg láttam az újság ban azt a cikket. Mindig azt g ondoltam, hog y a lányom a Stanfordra jár
majd, de nem érte meg .
Eg yenesen a szemembe nézett, nem kertelt. Szeretem az erős nőket, tetszett a stílusa.
Észrevettem, hog y mag am is határozottabban szólalok meg :
– Seg íthetek abban, hog y beszéljen róla. Kemény kérdéseket kap tőlem. De azt nem
íg érhetem, hog y minden meg oldódik.
– Világ os. Csak elkezdeni seg ít. A többi az én dolg om. Tudok mag amra vig yázni. Már
tízévesen kulcsos g yerek voltam.
– Rendben, akkor induljunk onnan, hog y miért akart azonnal találkozni velem. A titkárnőm
azt mondja, kétség beesettnek tűnt. Mi történt?
– Néhány nappal ezelőtt hazafelé tartottam a munkából – általában éjjel eg ykor vég zek –, és
néhány pillanatra minden elsötétült előttem. Arra tértem mag amhoz, hog y az út másik oldalán
hajtok, és vonítok, mint eg y sebzett állat. Ha lett volna szembeforg alom, ma nem ülök itt.
Íg y kezdődött. A sebzett állatként vonító nő képe összezavart, kellett néhány pillanat, hog y
elszakadjak tőle. Aztán elkezdtem kérdezni. Penny lánya, Chrissie kilencéves volt, amikor
kiderült, hog y a leukémia eg y ritka fajtájában szenved; nég y évvel később halt meg , éppen eg y
nappal a tizenharmadik születésnapja előtt. E nég y év alatt ig yekezett ug yan iskolába járni, ám
idejének felét ág yhoz kötve töltötte, három-nég y havonta pedig kórházba került.
Mind a rák, mind a kezelés borzasztó fájdalommal járt. A reng eteg kemoterápia, amelyet
beteg ség ének nég y éve alatt kapott, meg hosszabbította ug yan az életét, ám a haja minden
alkalommal kihullott, a kislány minden alkalommal g yötrelmesen leg yeng ült. Többtucatnyi
fájdalmas csontvelő-átültetésen esett át, és annyiszor vettek tőle vért, hog y vég ül nem találtak
a karjában szúrható vénát. Élete utolsó évében az orvosok állandó vénás katétert helyeztek fel,
hog y a vérét könnyebben meg csapolhassák.
A halála szörnyű volt, mondta Penny, elképzelni sem tudom, mennyire. Ekkor kezdett el
zokog ni. Íg éretemhez híven, miszerint kemény kérdéseket kap tőlem, arra biztattam, mesélje
el részletesen, mitől volt olyan rettenetes a lánya halála.
Penny arra kért, hog y seg ítsek neki belekezdeni, és a puszta szerencsének köszönhetően
már az első kérdésem érzelmek áradatát szabadította fel. (Később rájöttem, bárhol
próbálkozom, mindenütt mély fájdalmat találok Pennynél.) Chrissie vég ül tüdőg yulladásban
halt meg , a szíve és a tüdeje leállt, nem kapott leveg őt, a saját testnedveibe fulladt bele.
A leg rosszabb az, folytatta Penny sírva, hog y nem bírja felidézni a lánya halálát, Chrissie
utolsó órái kiestek az emlékezetéből. Mindössze arra emlékszik, hog y akkor este vég ig nyúlt
mellette – ha Chrissie kórházban volt, Penny eg y pótág yon aludt az ág ya közelében –, majd,
jóval később, a kislánya ág yán ülve mag ához szorította halott g yermekét.
Aztán szóba hozta a bűntudatot. Szinte a rög eszméjévé vált a viselkedése Chrissie halálakor.
Képtelen volt meg bocsátani mag ának. Eg yre hang osabban, eg yre erősebben ostorozta
önmag át. Akár a vád képviselője a tárg yaláson, úg y próbált meg g yőzni saját hanyag ság áról.
– Hihetetlen – mag yarázta –, hog y még arra sem emlékszem, mikor és hogyan vettem észre,
hog y meg halt!
Határozottan állította – és erről hamarosan eng em is meg g yőzött –, hog y Chrissie-t azért
nem bírja eleng edni, mert bűntudata van szég yenletes viselkedése miatt; ezért merevedett bele
a bánatba immár nég y éve.
Eltökéltem, hog y a kutatási terv szerint haladok: meg tudom a lehető leg többet a krónikus
g yászról, majd összeállítom a protokollt a strukturált interjúkhoz. Ám még is azon kaptam
mag am, hog y meg feledkezem a kutatásról, és apránként átcsúszom terapeuta üzemmódba –
valószínűleg azért, mert erre volt a leg inkább szükség . Mivel a bűntudat tűnt az elsődleg es
problémának, a kétórás interjú további részében arra törekedtem, hog y mindent meg tudjak a
témáról, amit csak lehet.
– Miért van bűntudata? – kérdeztem. – Mivel vádolja mag át?
Leg főbb vádként azt hozta fel mag a ellen, hog y nem volt valóban jelen Chrissie mellett.
Többnyire a fantáziáiba merült, mag yarázta. Soha nem fog adta el, hog y Chrissie eg y napon
meg halhat. Bár az orvos közölte vele, hog y minden pillanat ajándék, hog y ezt a beteg ség et
még senki nem élte túl, és amikor Chrissie utoljára került kórházba, azt is világ osan
meg mondta, hog y a kicsi már nem sokáig bírja, Penny nem volt hajlandó elhinni, hog y a lánya
állapota nem javulhat. Dühösen átkozta az orvosokat, amikor arra utaltak, hog y a vég ső
stádiumban a tüdőg yulladás inkább áldás, és vétek lenne közbeavatkozni.
Valójában még most, nég y évvel később sem fog adta el, hog y Chrissie halott. Az előző
héten arra „eszmélt”, hog y eg y ajándékboltban áll sorba, a kezében eg y Chrissie-nek szánt
plüssállattal. Az interjú során eg yszer azt állította, Chrissie a következő hónapban „lesz” – nem
pedig „lett volna” – tizenhét éves.
– És ez akkora bűn? – kérdeztem. – Bűn az, ha reménykedik az ember? Milyen anya az, aki
elfog adja, hog y a g yermekének meg kell halnia?
Erre Penny kijelentette, őt nem a Chrissie iránti szeretet vezérelte, hanem kizárólag
önmag ára g ondolt. Hog yan? Soha nem seg ített Chrissie-nek abban, hog y a saját félelmeiről, a
saját érzéseiről beszélhessen. Hog y is beszélhetett volna Chrissie a halálról eg y olyan anyának,
aki úg y tett, mintha ez az eg ész meg sem történne? Chrissie tehát arra kényszerült, hog y
eg yedül küszködjön a g ondolataival. Mit változtat ezen az a tény, hog y a lánya mellett aludt?
Valójában nem volt jelen. Nincs annál rosszabb, mint eg yedül meg halni, és ő hag yta, hog y a
lánya íg y menjen el.
Aztán elmondta, hog y mélyen hisz a reinkarnációban; még kamaszkorában kezdődött a
dolog , amikor nyomorult volt és szeg ény, és az a tudat g yötörte, hog y becsapták, kifosztották;
ekkoriban csupán az a g ondolat vig asztalta, hog y kap majd eg y új esélyt. Penny tudta, hog y
leg közelebb szerencséje lesz, és talán jó sok pénze is. Éppen íg y azt is biztosra vette, hog y
Chrissie-re eg észség esebb, boldog abb élet vár.
Még sem seg ített Chrissie-nek meg halni. Sőt meg g yőződéssel állította, hog y miatta
haldoklott a lánya olyan hosszú ideig . Az anyja kedvéért maradt, elnyújtva a fájdalmat,
késleltetve a meg könnyebbülést. Bár Chrissie utolsó órái kiestek az emlékezetéből, Penny
bizonyosan tudta, hog y nem mondta ki, amit kellett volna: „Menj! Menj! Itt az idő. Nem kell
tovább maradnod miattam.”
Az eg yik fiam akkoriban kamaszodott, és amíg Penny beszélt, ő járt a fejemben. Én vajon
meg tenném? Eleng edném a kezét? Seg ítenék neki elmenni? Ki bírnám mondani, hog y „menj,
itt az idő”? Felvillant előttem rag yog ó arca, és elmondhatatlan kín hasított belém.
„Nem!”, kiáltottam fel mag amban, és elhesseg ettem a g ondolatot. Valószínűleg ez történt a
többiekkel is, a többi terapeutát is elárasztották az érzelmek, ezért nem tudtak Pennyn seg íteni.
Rájöttem, hog y szorosan az ésszerűség árbocához kell mag amat kötöznöm, ha eg yütt akarok
vele működni.
– Ha jól értem, két lényeg es dolog miatt érzi bűnösnek mag át. Először is azért, mert nem
seg ített Chrissie-nek beszélni a halálról, másodszor pedig azért, mert nem bírta eleng edni.
Penny bólintott; az elemző hang kijózanította, abbahag yta a zokog ást.
Semmi nem nyújt hamisabb biztonság érzetet a pszichoterápiában, mint a határozott
összeg zés, ami ráadásul még felsorolást is tartalmaz. Felbátorítottak a saját szavaim, a
probléma hirtelen világ osabbnak, ismerősebbnek, kezelhetőbbnek tűnt. Noha azelőtt soha nem
dolg oztam g yermekét elveszítő szülővel, minden bizonnyal seg íthetek Pennyn, hiszen
bánatának nag y része leszűkíthető a bűntudatra. Márpedig a bűntudat és én jól ismertük
eg ymást, személyesen és szakmailag eg yaránt.
Korábban Penny említette, hog y g yakran kijár a lányához, naponta ellátog at a temetőbe, és
minden alkalommal eg y teljes órát tölt ott a sírt rendezve, Chrissie-hez beszélve. Annyi
energ iát és fig yelmet szentelt a lányának, hog y a házasság a tönkrement; a férje két évvel
korábban elhag yta. Pennynek szinte fel sem tűnt a hiánya.
Chrissie-nek emléket állítva Penny semmihez sem nyúlt a lánya szobájában, minden ruhát,
apróság ot a helyén hag yott. Még az utolsó, befejezetlen házi feladat is az íróasztalon hevert.
Eg yetlen dolog változott: Chrissie ág yát átvitte a saját szobájába, most azon alszik. Később,
miután több interjút is készítettem g yászoló szülőkkel, kiderült, mennyire meg szokott az ilyen
viselkedés. Ám akkor mindezt naivan felháborítónak, sőt természetellenesnek tartottam, amit
helyre kell hozni.
– Tehát most úg y kezeli a bűntudatát, hog y rag aszkodik Chrissie-hez, és nem törődik a saját
életével?
– Eg yszerűen nem bírom őt elfelejteni. Ez nem g ombnyomásra működik!
– Az eleng edés nem eg yenlő a felejtéssel. És semmilyen g ombot nem kell meg nyomnia. –
Fontosnak tartottam, hog y azonnal reag áljak: ha határozott maradtam, ő ellenállóbbá vált.
– Felejteni annyi, mintha azt mondanám, sohasem szerettem. Mintha azt mondanám, a saját
lányom iránti szeretetem ideig lenes, és eg yszer elhalványul. Soha nem fogom elfelejteni.
– Persze hog y nem fogja. És nem arra kérem, hog y g ombnyomásra felejtse el. – Tudomást
sem vett arról, hog y különbség et tettem felejtés és eleng edés között, de átsiklottam a dolg on. –
Először tudatosan akarnia kell, csak ezután lesz képes eleng edni Chrissie-t. Próbáljuk ezt
meg érteni eg yütt. Teg yük fel, hog y jelenleg azért csüg g Chrissie-n, mert ezt választotta. Mit
jelent ez önnek?
– Nem értem, miről beszél.
– De ig en, érti! Teg yen eg y próbát. Mit nyer azzal, ha Chrissie-n csüg g ?
– Cserbenhag ytam, amikor haldoklott, és szükség e lett volna rám. Ez többé nem történhet
meg .
Noha Penny még nem tudta, eg y kibékíthetetlen ellentmondás fog lyává vált, amely
reinkarnációba vetett hite és a lányához való határozott rag aszkodása között feszült. Penny
zsákutcába jutott, bánata meg rekedt. Talán ha szembenézne ezzel az ellentmondással,
felszabadulna, s újra szabad folyást eng edne fájdalmának.
– Penny, mindennap beszél Chrissie-hez. Hol van most Chrissie? Milyen világ ban létezik?
Elkerekedett a szeme. Még soha nem fag g atták ilyen érzéketlenül.
 – Aznap, amikor meg halt, hazajött velem a lelke. Éreztem a jelenlétét a kocsiban. Először
körülöttem maradt, olykor meg otthon, a szobájában. Később mindig a temetőben léptem
kapcsolatba vele. Azt rendszerint tudta, hog y velem mi történik, de a barátairól és a
testvéreiről is hallani akart. Minden barátjával tartom a kapcsolatot, hog y tudjak róluk mesélni.
Elhallg atott.
– És most?
– Már ritkábban jelentkezik. Ami jó, mert azt jelenti, hog y újjászületett eg y másik életben.
– Emlékszik Chrissie az itteni életére?
– Nem. Újjászületett eg y másik életben. Én nem hiszek abban az ostobaság ban, hog y
emlékeznénk az előző életeinkre.
– Tehát ahhoz, hog y továbbléphessen a következő életébe, Chrissie-nek szabadnak kell
lennie, mag a viszont nem hag yja elmenni.
Nem szólt semmit, szinte meg kövült a pillantása.
– Penny, ön nag yon szig orú bíró. Azzal vádolja mag át, hog y nem hag yta Chrissie-t
elmenni, amikor haldoklott, és az ítélet, amit hozott, az öng yűlölet. Én személy szerint azt
hiszem, hog y túlság osan szig orú. Mutasson nekem eg yetlen olyan szülőt, aki másként
cselekedett volna! Ha az én g yermekem haldokolna, én sem tennék másképp. Ráadásul nag yon
súlyos az ítélet – átkozottul kemény. Úg y látom, a bűntudata és a bánata már tönkretette a
házasság át. Na és a büntetés hossza! Ez dühít a leg jobban. Már nég y éve kínozza mag át. Meddig
akar még bűnhődni? Eg y évig ? Nég yig ? Vag y tízig ? Netán életfog ytig ?
Összeszedtem mag am, meg próbáltam kitalálni, hog yan seg íthetnék neki abban, hog y
észreveg ye, mit művel mag ával. Dermedten ült, az ölében lévő hamutálban cig aretta
parázslott, szürke szemét rám szeg ezte. Szinte leveg őt sem vett.
Folytattam:
– Itt ülök, meg próbálok értelmet találni abban, amit mondott, és eszembe is jutott valami.
Penny, ön nem azért bünteti mag át, amit nég y évvel korábban tett, Chrissie halálakor. A
jelenlegi viselkedése miatt bűnhődik, azért, amit Chrissie halála óta tesz, ebben a pillanatban is.
Rag aszkodik Chrissie-hez, meg próbálja ehhez az élethez kötni, pedig tudja, hog y már máshová
tartozik. Az eleng edés nem azt jelenti, hog y elhag yja, és nem szereti többé a lányát; éppen
ellenkezőleg , azt bizonyítaná, hog y ig azán és elég g é szereti ahhoz, hog y elengedje eg y másik
életbe.
Penny továbbra is mozdulatlanul bámult. Eg y szót sem szólt, de úg y tűnt, meg hatja, amit
hall. Én mag am is hatásosnak éreztem, amit mondtam, és azt is tudtam, az lenne a leg jobb, ha
most csöndben hallg atnék vele eg y ideig . Ám én úg y döntöttem, folytatom. Amivel
valószínűleg túllőttem a célon.
– Penny, idézze fel azt a pillanatot, amikor el kellett volna eng ednie Chrissie-t. Azt a
pillanatot, amelyet kitörölt az emlékezetéből. Hol van most ez az emlék?
– Mire g ondol? Nem értem.
– Hol van? Milyen világ ban létezik?
Fag g atózásom, találós kérdéseim felzaklatták, ing erültté tették.
– Nem tudom, hová akar kilyukadni. A múltban van. Eltűnt.
– Létezik annak a pillanatnak az emléke? Például Chrissie-ben? Amikor azt állítja, hog y az
itteni életére már nyomokban sem emlékszik?
– Semmire sem emlékszik. Sem ő, sem én. Vag yis…?
– Vag yis eg y olyan pillanat miatt kínozza mag át, amely valójában nem létezik – eg y
„fantompillanat” miatt. Ha más viselkedne íg y, szerintem bolondnak tartaná.
Szóváltásunkra visszag ondolva ma már körmönfont okoskodásnak látom akkori
mondataimat. De abban a pillanatban nag yon is hatottak, és ig en mély értelműnek tűntek.
Penny, akinek a mag a ravasz módján mindenre volt válasza, most némán, letag lózva ült.
Lassan a második óra is a vég e felé közeledett. Noha Penny nem kért új időpontot,
nyilvánvaló volt, hog y ismét találkoznunk kell. Túl sok minden történt: szakmai felelőtlenség
lett volna, ha nem ajánlok fel még eg y alkalmat. Meg sem lepődött, és azonnal beleeg yezett,
hog y a következő héten ug yanebben az időpontban ismét felkeressen.
Belemerevedett – helyes és g yakran használt kifejezés ez a krónikus g yászra. A test dermedt,
az arc feszült, hideg , az elmét ismétlődő g ondolatok kötik g úzsba. Penny belemerevedett a
g yászba. Vajon meg töri-e dermedtség ét a szembesítés? Optimistán úg y hittem, ig en. Bár azt
nem tudtam, mi szabadíthatná fel, sok viharra számítottam a héten, és kíváncsian vártam az
újabb találkozást.
Penny a következő ülés elején nehézkesen belezuhant a székbe, és felnyög ött:
– Főnök, de örülök, hog y látom! Ha tudná, micsoda hetem volt!
Erőltetett vidámság g al közölte, a jó hír az, hog y az elmúlt héten kevéssé érezte mag át
bűnösnek, és kevesebbet fog lalkozott Chrissie-vel. A rossz hír viszont az, hog y csúnyán
összeveszett Jimmel, a nag yobbik fiával, és emiatt eg ész héten hol dührohamok, hol
síróg örcsök kínozták.
Pennynek volt két fia is, Brent és Jim. Mindkettő kimaradt az iskolából, és komoly bajoknak
nézett elébe. A tizenhat éves Brent javítóintézetben ült betörésért, a tizenkilenc éves Jim
keményen drog ozott. A mostani veszekedés eg y nappal a múltkori beszélg etésünk után tört ki,
amikor Penny meg tudta, hog y Jim az utóbbi három hónapban nem fizette a sírhely rá eső
részét.
Sírhely? Biztosan félreértettem; arra kértem Pennyt, ismételje meg , amit mondott. Tényleg
sírhely, jól hallottam. Körülbelül öt évvel korábban, amikor Chrissie még élt, de már nag yon
beteg volt, Penny leszerződött eg y drág a, többszemélyes sírhelyre, amely, mutatott rá (mintha
mag ától értetődő lenne), majd „összetartja a családot”. Penny kitartó unszolására mindenki –
Penny és a férje, Jeff, valamint a két fiú is – belement, hog y beszálljon a hét évig fizetendő
részletekbe.
Ennek ellenére a teljes pénzüg yi teher Penny vállára nehezedett. Jeff már két éve elhag yta,
és minden kapcsolatot meg szakított Pennyvel, leg yen szó életről, halálról. A javítóban ülő
kisebbik fia természetesen nem tudott hozzájárulni a törlesztéshez (az iskola mellett dolg ozott
is, íg y korábban fizetett eg y kisebb összeg et). És most Penny rájött, hog y Jim vég ig hazudott,
nem fizette a rá eső részt.
Majdnem közbevág tam, hog y meg jeg yzést teg yek a fiaival szembeni különös elvárására –
azt kívánta tőlük, hog y fizessenek a saját sírhelyük után, pedig a felnőtté válással is nyilvánvaló
g ondjaik voltak –, ám Penny még ennél is szívszorítóbb eseményekkel folytatta a heti krónikát.
Azon az éjszakán, amikor összeveszett Jimmel, meg jelent a házában két férfi –
nyilvánvalóan drog kereskedők –, és a fiát keresték. Amikor Penny közölte velük, hog y nincs
otthon, az eg yikük ráparancsolt, hog y mondja meg Jimnek: vag y rendezi az adósság át, vag y
búcsút inthet a házának, mert nem lesz hová hazamennie.
Márpedig neki, mag yarázta Penny, a világ on semmi sem fontosabb a házánál. Nyolcéves
volt, amikor az apja meg halt; anyja ezután leg alább hússzor költözött a lányaival, eg yik
lakásból a másikba vándoroltak, g yakran csak két-három hónapot töltöttek eg y helyen, amíg a
lakbérhátralék miatt ki nem lakoltatták őket. Penny akkor meg fog adta, hog y az ő családjának
eg yszer valódi otthona lesz, és látástól vakulásig dolg ozott azért, hog y az álma valóra váljon. A
havi törlesztés összeg e mag asra rúg ott, és miután Jeff elhag yta, minden teher rá nehezedett.
Bár reng eteg et dolg ozott, íg y is alig jött ki a fizetéséből.
A két ideg en tehát rossz hírt hozott. Miután leléptek, Penny pár pillanatig döbbenten állt az
ajtóban, aztán Jimet átkozta, amiért drog ra költi a pénzét a sírhely helyett, vég ül, ahog y
fog almazott, „teljesen beg őzölt”, és a férfiak után rohant. Addig ra elhajtottak, de Penny
beug rott óriási, felturbózott furg onjába, utánuk szág uldott, és meg próbálta őket leszorítani az
útról. Néhányszor nekik hajtott, csak úg y tudtak elmenekülni, hog y a BMW-jükkel 150-re
g yorsítottak.
Ezután értesítette a rendőrség et a fenyeg etésről (az autós üldözésről persze nem számolt
be), ami azt jelentette, hog y eg ész héten rendőrök fig yelték a házát. Jim aznap késő éjjel
hazanézett; miután hallotta, mi történt, bedobálta néhány cuccát a hátizsákjába, és eltűnt a
városból. Azóta sem hallott felőle. Bár Penny a meg bánás leg kisebb jelét sem mutatta
viselkedése miatt – sőt valódi átéléssel mesélt –, valahol mélyen kétség telenül meg rázta a
dolog . Aznap éjjel eg yre zaklatottabbá vált, rosszul aludt, és a következő meg rendítő álmot
látta:

Szobáról szobára járok eg y rég i intézetben. Vég ül benyitok eg y ajtón, és meg látok két
kisfiút, akik eg y emelvényen állnak, mintha kirakatban lennének. A fiaimra
hasonlítanak, de lányosan hosszú a hajuk, és szoknyát viselnek. Semmi sem áll rajtuk jól:
a szoknyájuk tiszta kosz, kifordítva vették fel, és a hátulja van elöl. A cipőt is a rossz
lábukra húzták.

Szinte letag lózott a reng eteg íg éretes nyom, azt sem tudtam, hol kezdjem. Először Pennynek
az a kétség beesett vág ya jutott az eszembe, hog y összetartsa a családot: olyan stabil családot
akart teremteni, amely neki g yerekként nem adatott meg , s ez a heves vág y a saját házáért és a
közös sírhelyért való küzdelemben nyilvánult meg . Aztán kiderül, hog y nincs összetartó erő. A
családja szétesik: a lánya meg hal, a férje elhag yja, eg yik fia a javítóban, a másik bujkál.
Mindössze annyit tehettem, hog y meg osztom vele a g ondolataimat, és kifejezem
eg yüttérzésemet. Az álom feldolg ozására is nag yon szerettem volna kellő időt szánni,
különösen a két kicsi g yermekről szóló utolsó részre. A terapeutához vitt első álmok, főleg ha
részletg azdag ok, g yakran nag yon tanulság osak.
Meg kértem Pennyt, idézze fel az álomban meg jelenő leg fontosabb érzelmeket. Elmondta,
hog y sírva ébredt, még sem tudna rámutatni a szomorú részletekre.
– Mi a helyzet a két kisfiúval?
Ez a kép szánalmat ébresztett benne, és talán szomorúság ot is, az öltözködésük miatt –
kacsaláb cipők, piszkos, kifordított ruhák. És az, hog y szoknyát viseltek? Mi a helyzet a hosszú
hajjal és a szoknyákkal? Erre Penny nem talált mag yarázatot, azt viszont meg jeg yezte, hog y
talán hiba volt fiúkat szülni. Talán azt kívánja, bár lányai lettek volna? Chrissie mag a volt a
tökéletes g yerek: kiváló tanuló, g yönyörű, muzikális. Úg y véltem, Penny Chrissie-be vetette
minden reményét: ő meg menthette volna a családot a vég zetétől, a szeg énység től és a bűntől.
– Ig en – folytatta Penny rosszkedvűen –, az álom ig azat mondott a fiaimról – rossz ruha,
kacsaláb cipő. Semmi nem stimmel velük, soha nem is stimmelt. Állandóan g ondot okoznak.
Három g yerekem volt, az eg yik ang yal, a másik kettő meg … nézzen rájuk! Az eg yik börtönben,
a másik drog füg g ő. Három g yerekem volt – és nem az halt meg, akinek kellett volna!
Penny a szája elé kapta a kezét:
 – Már g ondoltam erre korábban is, de még soha nem mondtam ki hang osan.
– És, hog y hang zik?
Lehajtotta a fejét, szinte a saját ölébe dőlt. Könnyek áztatták az arcát, a farmering ét:
– Embertelenül…
– Nem, ellenkezőleg . Csak emberi érzelmeket hallok. Talán nem hang zik túl szépen, de
ilyennek teremtettek bennünket, embereket. Az ön helyében, három ilyen g yerekkel melyik
szülőből ne szakadt volna ki, hog y nem az halt meg , akinek kellett volna? Én holtbiztos, hog y
ug yanezt mondtam volna!
Nem tudtam, hog yan nyújthatnék neki ennél többet, ám semmi jelét nem adta annak, hog y
hallotta volna, amit mondtam, íg y meg ismételtem:
– Az ön helyében én ug yanezt érezném.
Nem emelte fel a fejét, de alig észrevehetően bólintott.
Ez az ülés is a vég éhez közeledett; nem volt többé értelme úg y tenni, mintha Penny nem
terápiára járna hozzám. Ezt nyíltan beismertem, majd azt javasoltam, hog y találkozzunk még
hat alkalommal, és próbáljuk meg a lehető leg többet kihozni a beszélg etéseinkből.
Hang súlyoztam, hog y csupán hat héten át tudom fog adni eg yéb elkötelezettség eim és az
utazásom miatt. Penny ig ent mondott, de meg jeg yezte, hog y a pénz nag y g ondot jelent a
számára. Fizethetne-e részletekben? Biztosítottam arról, hog y nem számítok fel díjat: mivel
eg y kutatás résztvevőjeként kezdett el hozzám járni, nem lenne tisztesség es, ha hirtelen
változtatnék a szerződésünkön, és tiszteletdíjat kérnék.
Valóban nem zavart, hog y Pennyt ing yen kezelem: többet akartam tudni a g yászról, és ő
nag yszerű tanárnak bizonyult. Akkori ülésünk hatására olyan elképzelés fog almazódott meg
bennem, amely nag y szolg álatot tett a g yászoló családtag okkal folytatott eljövendő
munkámban: ha valaki meg akarja tudni, hogyan éljen együtt egy halottal, először azt kell megtanulnia,
hogyan éljen együtt az élőkkel. Úg y éreztem, Pennynek sokat kell dolg oznia az élőkhöz –
különösen a fiaihoz és talán a férjéhez – fűződő kapcsolatán, és arra számítottam, hog y a
következő hat alkalommal ezzel fog lalkozunk.
Nem az halt meg, akinek kellett volna. Nem az halt meg, akinek kellett volna. A következő két órát e
nehéz téma különböző változatainak szenteltük – ezt nevezik a szakmában „átdolg ozásnak”.
Penny mély harag ot érzett a fiai iránt, nemcsak amiatt, ahog y éltek, hanem amiatt, hog y
eg yáltalán éltek. Csupán azután merte kimondani, hog y mit érzett az elmúlt nyolc évben
(vag yis amióta meg tudta, hog y Chrissie halálos beteg ség ben szenved), miután teljesen
elcsig áztam; kimondta, hog y lemondott a fiairól; hog y Brent tizenhat évesen már
menthetetlen; hog y évekig azért imádkozott, bár Chrissié lehetne Jim teste (ug yan mi szükség e
van rá a fiának, ő úg yis elpusztítja drog okkal vag y AIDS-szel; Jim teste miért működik
tökéletesen, és Chrissie-ét, aki szeretettel viselte g ondját a saját testének, miért falja föl a rák?);
miután mindez kiszakadt belőle, akkor bírt csupán az elmondottakra reflektálni.
Az eg yetlen, amit tehettem, hog y ott ülök vele, vég ig hallg atom, s időről időre biztosítom
arról, hog y ezek emberi érzések, s őt éppen ezek az érzések teszik emberré. Vég ül eljött az ideje
annak is, hog y a fiaira tereljem a fig yelmét. Kérdezni kezdtem, először szelíden, majd eg yre
provokatívabban.
Mindig problémásak voltak a fiai? Ilyennek születtek? Mi történt az életükben, mi
terelhette őket ilyen választások felé? Mit éltek át, amikor Chrissie haldoklott? Mennyire
ijedtek meg ? Velük beszélt valaki a halálról? Mit g ondoltak a sírhelyvásárlásról? Eg y sírhelyről
Chrissie mellett? Mit éreztek, amikor az apjuk elhag yta őket?
Penny nem szerette a kérdéseimet. Először csak meg hökkentették, aztán feling erelték. Majd
lassan rádöbbent, hog y a fiai szempontjából soha nem g ondolta át, ami a családban történt.
Eg yetlen férfival sem volt pozitív kapcsolata, és ennek valószínűleg a fiai itták meg a levét.
Sorra vettük az életében meg jelenő férfiakat: az apa (alig emlékezett rá, ám az anyja
folyamatosan g yalázta), aki meg halt, azaz elhag yta Pennyt nyolcéves korában; az anyja szeretői
(eg y sor visszataszító éjszakai fig ura, akik hajnalban mindig leléptek); az első férj (akihez
tizenhét évesen ment hozzá, s aki az esküvőjük után eg y hónappal elhag yta); és a farag atlan,
alkoholista második férj, aki vég ül akkor hag yta el, amikor g yászolt.
Nem vitás, hog y Penny az utóbbi nyolc évben elhanyag olta a fiait. Chrissie beteg ség e alatt
szinte minden idejét a lányának szentelte. Chrissie halála után továbbra is elérhetetlen maradt
fiai számára: Penny dühe – amelyet nag yrészt azért érzett, amiért ők maradtak életben Chrissie
helyett – felhúzta a hallg atás falát. A fiúk bizalmatlanná váltak, elhideg ültek tőle, ám
eg yetleneg yszer, mielőtt vég leg bezárultak volna anyjuk előtt, elmondták neki, hog y többet
vártak tőle: azt a napi eg y órát, amit Chrissie sírja mellett töltött nég y éven át.
Hog y mit jelentett a halál a fiúknak? Nyolc- és tizeneg y évesek voltak, amikor kiderült,
hog y Chrissie halálos beteg . Pennynek eszébe sem jutott, hog y ők is meg rémülhettek attól, ami
a testvérükkel történt; hog y talán ők is g yászolnak; hog y talán bennük is tudatosul saját
haláluk ténye, és az ettől való félelem.
Aztán ott volt a fiúk hálószobájának kérdése. Penny kicsi házában három aprócska hálónak
jutott hely, a fiúk eg y szobán osztoztak, míg Chrissie külön helyiség et kapott. Biztos, hog y már
Chrissie életében sem tetszett nekik ez az elrendezés, vetettem fel, és mennyire dühösek
lehetnek most, amiért Penny a testvérük halála után sem eng edi, hog y valamelyikük
beköltözzön az üres szobába! És ahhoz vajon mit szólnak, hog y már nég y éve Chrissie
vég rendeletét kell bámulniuk, amit eg y eper alakú hűtőmág nes tart a hűtőajtón?
És az már eszébe jutott, mennyire zokon vehették, hog y Penny a lánya születésnapját
például minden évben meg ünnepli, hog y életben tartsa az emlékét? És a fiúk születésnapját
hog yan ünnepelték? Penny elvörösödött, majd összeszorított szájjal mog orván odavetette:
– Hát, ahog y szokás.
Tudtam, hog y lassan sikerül áttörnöm a g átat.
Penny és Jeff házasság a talán amúg y is bukásra volt ítélve, ám a vég ső összeomlást a bánat
láthatóan felg yorsította. Mindketten máshog y g yászoltak: Penny elmerült az emlékeiben, míg
Jeff az elfojtást és a fig yelemelterelést választotta. Más dolg okban talán jobban összeillettek, ám
ez most lényeg telennek tűnt: a bánatuk összeférhetetlenné tette őket, úg y g yászoltak, hog y
közben g átolták a másikat. Hog y felejthetett volna Jeff, amikor Penny telerag asztotta a falat
Chrissie képeivel, az ág yában aludt, és a szobáját emlékhellyé avatta? Hog y léphetett volna
Penny tovább, amikor Jeff még beszélni sem volt hajlandó Chrissie-ről, és hat hónappal Chrissie
halála után arra sem volt képes, hog y részt veg yen a lánya osztályának nyolcadikos ballag ásán
(ami azután események félelmetes sorozatát indította el)?
Ötödik ülésünk során továbbra is azon dolg oztunk, hog yan lehet jobban eg yütt élni az
élőkkel, ám Penny hirtelen más típusú kérdést vetett fel. Minél többet g ondolkodott a
családján, a lánya halálán és a két fián, annál többször jutott eszébe a „miért élek”, a „mi
értelme az életemnek” kérdése. Penny eg ész felnőttéletét eg yetlen elv vezérelte: jobb életet
akart biztosítani a g yermekeinek annál, mint ami neki jutott. Mit tud felmutatni az elmúlt húsz
évből? Elpocsékolta-e az életét? Van eg yáltalán értelme, hog y ug yaníg y folytassa? Miért
dolg ozza halálra mag át: azért, hog y fizetni tudja a jelzálog ot? Milyen jövő vár íg y rá?
Íg y hát fókuszt váltottunk. Elkanyarodtunk Penny és a fiai, valamint az exférje
kapcsolatától, és a szülői g yász újabb fontos jellemzője került terítékre – az élet értelmének
elvesztése. Eg y szülő vag y eg y rég i barát halálával mintha a múltat veszítenénk el: talán az
elhunyt volt az eg yetlen tanúja az évekkel korábbi csodálatos eseményeknek. Ám eg y g yermek
elveszítése a jövő elveszítését jelenti, nem kevesebb tűnik a semmibe, mint az életcél, ami az
embert vezérli; a jövőbe való kivetülés, a halál meg haladásának reménye (a g yermek eg yben a
halhatatlanság biztosítéka is). Szakmai nyelven fog almazva a szülő elvesztése „tárg yvesztés”
(„tárg y”-nak itt azt a személyt nevezzük, aki jelentős szerepet játszik belső világ unk
felépítésében), a g yermek elvesztése viszont „célvesztés” (vag yis annak az elvnek a
meg semmisülése, amely körül az életünk forog , s amely nemcsak azt határozza meg , miért
élünk, hanem azt is, hogyan). Nem csoda, hog y eg y g yermek elvesztését a leg nehezebb
elviselni, hog y sok szülő még öt évvel később is g yászol, és sokan eg yáltalán nem jutnak túl a
meg rázkódtatáson.
Ám nem jutottunk túl messzire az élet értelmének felfejtésében (ez persze nem is várható
el: a cél hiánya az élet problémája, nem egyetlen életé), amikor Penny ismét irányt váltott.
Addig ra hozzászoktam, hog y szinte minden alkalommal új problémát vet fel. Nem arról volt
szó, amire először g yanakodtam: hog y szeszélyes lenne, vag y képtelen eg y dolog ra
huzamosabb ideig fig yelni. Inkább nag yon is bátran hatolt többszintű bánata mélyére. Vajon
hány réteg et fed még fel előttem?
Újabb találkozásunk elején – a hetedik lehetett, ha jól emlékszem – két eseményről számolt
be: eg y mozg almas álomról és arról, hog y újra elsötétült előtte a világ .
Utóbbi során eg y ajándékboltban (ug yanott, ahol korábban arra tért mag ához, hog y
plüssállatot tart a kezében) arra „eszmélt”, hog y könnyezve szorít mag ához eg y ballag ási
kártyát.
Az álma nem volt kifejezetten rémisztő, még is tele csalódottság g al, szorong ással:

Esküvőn vag yok. Chrissie eg y környékbeli fiúhoz meg y hozzá – eg y ig azi pojácához.
Muszáj átöltöznöm. Nag y, patkó alakú házban bolyong ok, reng eteg pici szobával, és
eg ymás után benyitok mindeg yikbe, keresem, hol öltözhetnék át. Eg yfolytában
keresem, de nem találom a meg felelő helyiség et.

Pár pillanattal később eg y másik kép ug yanebben az álomban:

Nag y vonaton utazok. Eg yre g yorsabban robog unk, aztán nag y ívben rákanyarodunk az
ég re. Gyönyörű az ég . Az a reng eteg csillag . Valahol fönt, talán eg y feliraton az
evolúció szó áll (nem, még sem lehetett az, mert azt se tudom, hog y kell leírni) – a
szóhoz erős érzelem kapcsolódik.

Az álom bizonyos szinten Chrissie-ről szólt. Eg y ideig a lánya álombéli rossz házasság áról
beszélg ettünk. A vőleg ény talán mag a a halál lehetett: Penny nyilvánvalóan nem ilyen férfit
szeretett volna a lányának.
No és az evolúció? Penny elmondta, már nem érzi, hog y kapcsolatban állna Chrissie-vel,
amikor kimeg y a temetőbe (a látog atások száma heti két-három alkalomra csökkent). Az
evolúció talán arra utal, vetettem fel, hog y Chrissie valóban továbblépett eg y új életbe.
Talán – ám Pennynek ennél is jobb mag yarázata volt az álomban és az
emlékezetkihag yásban eg yaránt meg jelenő szomorúság ra. Amikor mag ára eszmélt az
ajándékboltban, minden érzéke azt súg ta, hog y a ballag ási kártya nem Chrissie-é (aki akkoriban
érettség izett volna), hanem az övé. Penny soha nem fejezte be az iskolát – Chrissie meg tette
volna, mindkettejükért (a Stanfordra is kettejükért járt volna).
Az esküvői álom és az öltöző keresése Penny szerint a saját rossz házasság airól és arról a
jelenleg i próbálkozásáról szól, hog y meg változtassa az életét. Az álombeli épülethez fűződő
asszociációi is ezt támasztották alá: a ház meg lepően hasonlított a klinikára, amelyben a
rendelőm található.
Az evolúció is rá utalt, nem Chrissie-re. Penny készen állt a változásra. Elhatározta, hog y
fejlődni fog , és sikeres lesz az előkelő világ ban. Két fuvar között évek óta irodalmi, művészeti
tárg yú és szókincsjavító önseg ítő kazettákat hallg atott. Tehetség esnek tartotta mag át, de
tehetség e kibontakoztatására már nem futotta, mert tizenhárom éves kora óta folyamatosan a
napi betevőért dolg ozott. Bárcsak abbahag yhatná a munkát, hog y vég re valamit önmag áért is
teg yen: befejezné a középiskolát, nappalin járna eg yetemre, „meg állás nélkül” tanulna és
„eg yre feljebb jutna” (ez hát az ég be törő álomvonat!).
Penny tehát lassan másra helyezte a hang súlyt. A következő két ülés során Chrissie helyett a
saját életének trag édiáját elemezte. A kilencedik és eg yben utolsó óránk előtt
szavahihetőség em maradékát is feláldozva meg ajánlottam Pennynek további három ülést,
közvetlenül tanulmányi szabadság om meg kezdése előtt. Több oka is volt annak, hog y ilyen
nehéznek éreztem a lezárást: szenvedésének óriási mértéke arra kényszerített, hog y maradjak
mellette. Ag g ódtam az állapota miatt is, felelősnek éreztem mag amat érte: hétről hétre eg yre
mélyebb depresszióba süllyedt, azzal párhuzamosan, ahog y új témák kerültek terítékre.
Lenyűg özött, ahog yan a terápiát használta, még soha nem volt olyan beteg em, aki ennyire
hatékonyan dolg ozott volna. És vég ül – hog y eg észen őszinte leg yek – beszippantott a
feltárulkozó dráma, minden hét új, izg almas és kiszámíthatatlan fejezetet kínált.
Penny emlékeiben könyörtelenül sivár, növekvő szeg énység ben töltött atlantai g yermekkor
élt. Anyját, ezt a meg keseredett, g yanakvó asszonyt nyomasztotta, hog y Pennyt és két
lánytestvérét etetnie és ruháznia kell. Az apja áruházi futárként jól keresett ug yan, ám – ha az
anyja szavainak hinni lehet – merev, örömtelen férfi volt, akit az ital vitt el Penny nyolcéves
korában. Az apja halála után minden meg változott. Eg yszerűen nem volt pénz. Az anyja
takarítónőként napi tizenkét órát robotolt, éjszakánként pedig a helyi bárban ivott, és férfiakat
szedett fel. Ekkor kezdődtek Penny kulcsos napjai.
A családnak soha többé nem volt otthona. Eg yik bérelt lakásból a másikba költöztek,
g yakran azért lakoltatták ki őket, mert nem bírták fizetni a lakbért. Penny tizenhárom évesen
már dolg ozott, tizenöt évesen kimaradt az iskolából, tizenhat évesen alkoholista lett; férjhez
ment, majd elvált, mielőtt a tizennyolcat betöltötte volna, tizenkilenc volt, amikor
újraházasodott és a nyug ati partra menekült, ahol eg ymás után három g yereket szült, vásárolt
eg y házat, eltemette a lányát, elvált a férjétől, és kifizette eg y hatalmas családi sírhely első
részletét.
Penny életéből két fontos téma hatott rám különösen. Az eg yik a becsapottság ,
kifosztottság érzete; úg y érezte, nyolcéves korára minden összeesküdött ellene. Következő
életétől azt várta a leg inkább, hog y ő és Chrissie is „piszkosul g azdag ok” leg yenek.
A másik téma a „menekülés”: nem pusztán a tényleg es menekülés Atlantából, a családja
elől, a kitörés a szeg énység és az alkoholizmus köréből, de menekülés a „szerencsétlen, bolond
öreg asszony” sorsa elől is, amilyenné az anyja vált, s akiről Penny nem sokkal korábban tudta
meg , hog y az elmúlt néhány évben többször is pszichiátriai kezelésre szorult.
Menekülés a sors elől – társadalmi osztályának sorsa és saját szerencsétlen-bolond-
öreg asszony sorsa elől: ez volt Penny életének központi motívuma. Azért jött hozzám, hog y ne
őrüljön meg . Azt eg yedül is meg oldja, mag yarázta, hog y kitörjön a szeg énység ből. Penny
munkamániáját valójában a sors előli menekülés fűtötte, ezért bírta vég ig dolg ozni a hosszú,
fárasztó napokat.
Van abban valami irónia, hog y a szeg énység és bukás vég zete előli menekülés ösztönének a
még erősebb, leg yőzhetetlen vég zet állt az útjába – az élettel eg yütt járó halandóság . Penny
annyira sem tudott kieg yezni a halál elkerülhetetlenség ével, mint sokan közülünk. A
vég letekig tevékeny ember volt (eszembe jut, ahog y le akarta szorítani az autópályáról a
drog kereskedőket); Chrissie halálakor az eg yik leg nehezebb szembenéznivalónak éppen a saját
tehetetlenség e bizonyult.
Annak ellenére, hog y hozzászoktam Penny újabb és újabb vallomásaihoz, felkészületlenül
ért a bomba, amelyet a tizeneg yedik, utolsó előtti órán robbantott. A terápia befejezéséről
beszéltünk: elmondta, mennyire hozzászokott a találkozásainkhoz, és milyen nehéz lesz
elbúcsúznia a következő héten, s hog y elvesztésem eg y újabb tétel lesz a veszteség listáján,
majd, minteg y mellékesen, meg kérdezte:
– Azt említettem már, hog y tizenhat éves koromban ikreket szültem?
Majdnem felordítottam: „Micsoda? Ikrek? Tizenhat évesen? És mi az, hog y »említettem-e«?
Átkozottul jól tudja, hog y eg yetlen szóval sem említette!” Ám miután csupán ennek az ülésnek
a hátralévő része és a következő alkalom állt rendelkezésünkre, nem fog lalkozhattam a
kinyilatkoztatás módjával, pusztán mag ával a ténnyel:
– Nem, soha nem említette. Halljuk a részleteket.
– Szóval tizenöt évesen teherbe estem. Ezért maradtam ki az iskolából. Addig titkoltam,
amíg már semmit sem lehetett tenni, úg yhog y vállaltam a g yereket. Aztán kiderült, hog y
ketten vannak. És lányok. – Szünetet tartott, torokfájásra panaszkodott. Nyilvánvalóan nehezére
esett a témáról beszélni, sokkal jobban, mint ahog y mutatta.
Meg kérdeztem, mi történt az ikrekkel.
– A g yámüg yi hivatal azt mondta, alkalmatlan vag yok az anyaság ra… ig azuk volt, azt
hiszem, de akkor nem akartam lemondani róluk, és meg próbáltam a g ondjukat viselni, de hat
hónap után elvették őket tőlem. Néhányszor meg látog attam őket – az örökbefog adásig . Azóta
nem hallottam róluk. Soha nem próbáltam meg keresni őket. Eljöttem Atlantából, eg yszer sem
néztem vissza.
– Sokat g ondol rájuk?
– Mostanáig nem nag yon. Közvetlenül Chrissie halála után néhányszor eszembe jutottak, de
az utóbbi hetekben állandóan ők járnak a fejemben. Elképzelem, hol lehetnek, hog y meg y a
soruk, vajon g azdag ok-e – ez volt az eg yetlen kérésem, amikor örökbe adtam őket. A hivatal azt
íg érte, meg próbálják teljesíteni. Mostanában sok történetet olvasok az újság okban olyan
szeg ény anyákról, akik g azdag családoknak adják el a kisbabájukat. De mi a fenét tudtam én
akkor?
Az ülés hátralévő idejét és a következő, utolsó alkalom eg y részét e vadonatúj információ
különböző elág azásainak feltárásával töltöttük. Vallomása különös módon seg ítette a terápiás
munka lezárását, mivel teljessé tette a kört, és hozzájárult a mindaddig rejtélyes első álom
meg fejtéséhez, amelyben két kisfia lánynak öltözve áll eg y kirakatban, valamiféle intézetben.
Chrissie elvesztése és a fiaiban való mély csalódottság feléleszthette Pennyben a lányokról való
lemondása miatti meg bánást; bizonyára úg y érezte, amellett, hog y nem az a g yerek halt meg ,
akinek kellett volna, nem is azokat adta örökbe, akiket kellett volna.
Meg kérdeztem, érez-e bűntudatot, amiért vég ül lemondott az ikrekről. Tárg yilag osan azt
felelte, azt tette, ami a lányoknak és önmag ának is a leg meg felelőbb volt. Ha tizenhat évesen
meg tartja a két g yereket, pontosan olyan sorsra kényszerül, mint az anyja. Ami kész katasztrófa
lett volna a kicsiknek, hiszen semmit nem adhatott volna nekik eg yedülálló anyaként – ekkor
jöttem vég re rá, miért nem beszélt korábban az ikrekről. Szég yellte mag át, szég yellte, hog y
nem tudja, ki volt az apa. Tizenévesként válog atás nélkül mindenkivel ág yba bújt, ami azt illeti
(az ő szavaival élve), ő volt „a fehér ribanc az iskolában”, és az apa tíz fiú közül bárki lehetett
volna. Jelenleg i életében senki, még a férje sem tudott a múltjáról, sem az ikrekről, sem a
szabadosság áról – ez is olyasmi volt, ami elől meg próbált elmenekülni.
Az ülés vég én ennyit mondott:
– Erről eg yedül ön tud.
– Hog y érzi mag át most, hog y kiderült az ig azság ?
 – Veg yesen… sokáig haboztam, hog y elmondjam-e. Gondolatban eg ész héten önnel
beszélg ettem.
– És mennyire veg yesek most az érzései?
– Eg yszerre ijesztőek, jók, rosszak, felemelőek, lesújtóak… – hadarta Penny. Nem tolerálta a
g yeng éd érzelmeket, eg yre ing erültebbé vált. Aztán észrevette mag át, és lassított a tempón. –
Azt hiszem, attól féltem, hog y elítél. Szeretném, ha az utolsó ülésünkön, a következő héten is
tisztelne még .
– Azt hiszi, nem fog om tisztelni?
– Honnan tudhatnám? Hiszen mást sem csinál, állandóan csak kérdez.
Ig aza volt. A tizeneg yedik közös ülésünk vég éhez közeledtünk – nem titkolózhattam
tovább.
– Penny, miattam nem kell ag g ódnia. Minél többet tudok mag áról, annál jobban tetszik
nekem. Őszintén csodálom azért, hog y ennyi mindennel meg küzdött, és mindazért, amit élete
során tett.
Elöntötték a szemét a könnyek. Az órájára mutatott, hog y emlékeztessen, vég e az ülésnek,
majd a zsebkendőjébe temetkezve kisietett a rendelőmből.
Eg y héttel később, utolsó találkozásunk alkalmával elmondta, hog y a könnyek szinte eg ész
héten folytak a szeméből. Az előző ülésről hazafelé menet meg állt a temetőnél, leült Chrissie
sírja mellé, ahog y máskor is, és siratta a lányát. De aznap nem bírta abbahag yni. Lefeküdt,
átölelte a sírkövet, és eg yre jobban zokog ott – már nemcsak Chrissie-t siratta, hanem
mindenkit, akit elveszített, minden veszteség ét.
Siratta a fiait, a jóvátehetetlen éveket, tönkrement életüket. Siratta két elveszített, sohasem
ismert lányát. Siratta az apját – bárki, bármi volt is. Siratta a férjét, a fiatal, tovatűnt,
reményteli közös éveket. Még szeg ény öreg édesanyját is siratta, meg a nővéreit, akiket húsz
évvel korábban kizárt az életéből. De mindenekelőtt önmag át siratta, az életet, amit álmodott
mag ának, és ami soha nem vált valóság g á.
Hamarosan lejárt az időnk. Felálltunk, az ajtóhoz kísértem, kezet ráztunk, elváltunk.
Néztem, ahog yan lemeg y a lépcsőn. Észrevette, hog y fig yelem, visszafordult, és íg y szólt:
– Ne ag g ódjon miattam. Rendben leszek. Emlékszik? – A nyakában lóg ó ezüstláncra
mutatott. – Kulcsos g yerek voltam.

Epilógus
Eg y évvel később találkoztam újra Pennyvel, miután visszatértem tanulmányi szabadság omról.
Meg könnyebbülten láttam, mennyit fejlődött. Noha biztosított arról, hog y vig yáz mag ára,
nag yon ag g ódtam érte. Még soha nem volt olyan páciensem, aki ilyen rövid idő alatt hajlandó
lett volna feltárni leg fájóbb titkait. És olyan sem, aki ennyire hang osan zokog ott volna. (A
titkárnőm, aki a rendelőm melletti szobában dolg ozott, hosszú kávészüneteket tartott, amikor
Pennyt fog adtam.)
Amikor először találkoztunk, Penny arra kért, seg ítsek neki elkezdeni; a többi az ő dolg a
lesz, mondta. Tulajdonképpen ez történt. A közös munkánkat követő eg y év során nem kereste
fel azt a terapeutát, akit ajánlottam neki, ám seg ítség nélkül is tovább tudott lépni.
Az utánkövető beszélg etés során világ ossá vált, hog y meg rekedt fájdalma áradóbbá vált.
Még mindig zaklatott volt, de démonjai most a jelenben kísértettek, nem a múltban. Már nem
az g yötörte, hog y elfelejtette Chrissie halálának körülményeit, hanem az, hog y elhanyag olta a
fiait.
Változása abban nyilvánult meg leg inkább, ahog yan velük viselkedett. Mindkét g yerek
hazakerült, és noha anya és fiai között viharos maradt a kapcsolat, a természete meg változott.
Már nem a sírhely részletei és Chrissie szülinapi bulijai miatt veszekedtek, hanem azon, hog y
mikor viheti el Brent a furg ont, vag y miért képtelen Jim meg maradni eg y munkahelyen.
Ráadásul Penny eg yre jobban távolodott Chrissie-től. Ritkábban járt a temetőbe, rövidebb
időt töltött a sír mellett; meg szabadult az addig őrizg etett ruhák és játékok többség étől, a lány
szobáját átadta Brentnek; levette a hűtőről Chrissie vég rendeletét, már nem hívog atta a lánya
barátait, és nem álmodozott többé arról, mit tenne Chrissie, ha élne (például az érettség iről
vag y arról, hog y beadja a jelentkezését a főiskolára).
Penny született túlélő volt. Azt hiszem, ezt már a kezdet kezdetén sejtettem. Felidéztem
első találkozásunkat, és azt az elhatározásomat, hog y nem sétálok bele a csapdába, és nem
ajánlok neki terápiát. Penny még is meg kapta, amit akart: ing yen kezelte eg y stanfordi
professzor. Hog y történhetett ez? Vajon mag uktól alakultak íg y a dolg ok? Vag y valaki üg yesen
manipulált?
Talán éppen én? Ig azából nem számított. Én is reng eteg et tanultam ebből a kapcsolatból.
Többet akartam tudni a g yászról, a veszteség ek feldolg ozásáról, és Penny, mindössze tizenkét
ülés alatt, eg yik réteg et a másik után felfejtve eljuttatott eg észen a bánat g yökeréig .
Először a bűntudatot tártuk fel, azt a lelkiállapotot, amelyet szinte eg yetlen túlélő
hozzátartozó sem kerülhet el. Penny elsősorban az emlékezetkiesése miatt érzett íg y, és azért,
mert nem beszélt többet a lányával a halálról. Mindenkit más miatt g yötör a bűntudat: valakit
azért, mert nem tett meg mindent, mást azért, mert nem fordult elég hamar orvoshoz, nem
vig yázott jobban, nem fig yelt elég g é. Eg yik páciensem, eg y különösen fig yelmes feleség , az
utolsó, kórházban töltött hetekben alig mozdult el a férje mellől, majd évekig g yötrődött, mert
a férfi éppen az alatt a néhány perc alatt halt meg , amíg ő kiszaladt újság ot venni.
A „többet is tehettem volna” érzete mög ött véleményem szerint a befolyásolhatatlan
befolyásolására irányuló vág y lapul. Hiszen ha valakinek az a bűne, hog y nem tett meg minden
tőle telhetőt, akkor ebből az következik, hog y valamit ig enis tehetett volna – vig asztaló
g ondolat ez, amely elvonja fig yelmünket szánalmas tehetetlenség ünkről, amely a halállal
farkasszemet nézve önt el bennünket. A határtalan erő és fejlődés szövevényes illúziójába zárva
szinte mindeg yikünk hisz abban – a kapuzárási pánik bekövetkeztéig leg alábbis –, hog y a lét
nem más, mint tettek és teljesítmények vég telen, emelkedő spirálja, amelyet eg yedül az akarat
befolyásol.
Ezt a vig asztaló illúziót könnyen szétzúzhatja eg y váratlan és meg másíthatatlan esemény,
amelyet a filozófusok „határhelyzet”-ként emleg etnek. Eg yetlen határhelyzet sem szembesít
olyan erőteljesen a halandóság g al és a véletlenszerűség g el (és eg yik sem képes annyira
g yorsan drámai személyes változást előidézni), mint saját halálunk fenyeg ető közelség e (lásd
Ha az erőszak legális volna… ).
Ug yancsak kényszerítő erejű határélmény eg y számunkra fontos személy – a szeretett férj,
feleség vag y barát – elvesztése, amely saját sebezhetetlenség ünk illúzióját is szétzúzza. A
leg több ember számára a leg nag yobb veszteség et eg y g yermek halála jelenti. Ilyenkor az élet,
úg y tűnik, több fronton támad: a szülők bűntudatot éreznek, és meg rémülnek saját
tehetetlenség üktől; dühösek az orvosok és nővérek nyilvánvaló érzéketlenség e miatt; szidják
Isten vag y a világ eg yetem ig azság talanság át (a leg többen vég ül belátják, hog y ami
ig azság talanság nak tűnik, valójában nem más, mint kozmikus közöny). A g yászoló szülők
ennek az analóg iának a mintájára saját halálukkal is szembesülnek: képtelenek voltak meg óvni
eg y védtelen g yermeket, amiből, mint napra éj, úg y következik a keserű ig azság : ha rájuk
kerül a sor, őket sem óvja meg senki. „Ezért hát – írja John Donne – sose kérdezd, kiért / szól a
harang : érted szól.”{7}
A terápia során Penny félelme a saját halálától csupán áttételesen mutatkozott meg ,
közvetlenül nem merült fel. Reng eteg et ag g ódott például amiatt, hog y „kifut az időből” – nem
marad ideje tanulni, szabadság ra menni, ig azi örökség et hag yni mag a után, vag y befejezni
közös munkánkat. Az álmaiban ug yanakkor már a terápia kezdetén eg yértelműen meg jelent a
halálszorong ás. Két álomban nézett szembe fulladásos halállal: az elsőben eg y szinte áttetsző
deszkába kapaszkodott, miközben a víz szintje feltartóztathatatlanul emelkedett; a másikban a
háza lebeg ő romjait mag ához szorítva kért seg ítség et eg y fehér ruhába öltözött orvostól, aki
ahelyett, hog y kihúzta volna a vízből, rátaposott az ujjaira.
 Az álmok elemzése során nem hoztam szóba a halállal kapcsolatos g ondolatait. Tizenkét
órányi terápia nem biztosít eleg endő időt a halálfélelem azonosításához, kifejtéséhez, és ahhoz,
hog y mindezzel kezdjünk is valamit. Ehelyett olyan területek feltárásához hívtam seg ítség ül az
álmokat, amelyek eg yébként is felmerültek a terápia során. Az álmok prag matikus használata
közismert a terápiás munkában. Az álmoknak, akár a tüneteknek, nemcsak eg yféle jelentésük
lehet, hanem többszörösen determináltak, és többféle értelmezési szinttel rendelkeznek.
Eg yetlen álmot sem elemeznek a mag a teljesség ében; a leg több terapeuta ehelyett célszerűen
azokat az álmokban meg jelenő területeket érinti, amelyeket az azonnali terápiás munka
szolg álatába állíthat.
Íg y tehát a ház elvesztésével kapcsolatos témákra összpontosítottam és arra, hog y Penny
életének alapjait elsodorja a víz. Az álmokat arra is felhasználtam, hog y terápiás kapcsolatunkat
erősítsem. A mély vízbe merülés g yakran a tudatalatti mélység eibe való alámerülést
szimbolizálja. Természetesen én voltam a fehér ruhás orvos, aki, ahelyett hog y seg ítene, Penny
ujjaira tapos. Ennek a képnek az elemzése során adott hang ot Penny először annak a vág yának,
hog y támog assam és irányítsam, ekkor került szóba, hog y neheztel rám, amiért arra
törekszem, hog y vizsg álati alanyként, és ne páciensként tekintsek rá.
Bűntudatát és lánya emlékéhez való kitartó rag aszkodását racionálisan közelítettem meg :
szembesítettem a reinkarnációba vetett hite és a viselkedése közötti ellentmondással. Bár az
ilyesfajta meg közelítésről időnként kiderül, hog y semmi haszna, Penny alapvetően érett,
talpraesett ember volt, aki fog ékony a meg g yőző érvekre.
A terápia következő szakaszában az „ahhoz, hog y a halottakkal eg yütt tudjunk élni, először
az élőkkel kell meg tanulnunk eg yütt létezni” g ondolatát tártuk fel. Már nem emlékszem, hog y
Penny, én vag y eg y kollég ám jutott-e erre a következtetésre, de abban bizonyos vag yok, hog y
Penny tudatosította bennem ennek a g ondolatnak a fontosság át.
A trag édia valódi áldozatai többféle értelemben is Penny fiai voltak – g yakran ig az ez az
elhunyt g yermek testvéreire. Az életben maradt g yerekek időnként azért szenvednek, mert a
szülők minden g ondolata a kis halott körül kering , ébren tartják az emlékét, g yakran
idealizálják – ez történt Penny családjában is. A túlélő testvérek neheztelnek a halottra, amiért
annyi időt és energ iát vesznek el szüleiktől; a harag g al g yakran párhuzamosan munkál bennük
saját g yászuk, és a szüleik dilemmája iránti meg értés. Íme, a túlélő g yermekben kialakuló
bűntudat, valamint a hitványság és rosszaság érzetének tökéletes receptje.
Újabb lehetség es forg atókönyv – ez szerencsére nem történt meg Pennyvel – az anya
azonnali terhesség e, eg y pótg yerek születése. A körülmények g yakran kedveznek ennek az
eseménynek, amely néha több g ondot okoz, mint amennyit meg old. Eg yrészt tönkremehet a
túlélő g yermekhez fűződő kapcsolat. Másrészt a pótg yerek is szenved, különösen akkor, ha a
szülők g yásza feldolg ozatlan marad. Úg y sem könnyű felnőni, hog y a g yermekre nehezedik a
meg valósulatlan szülői álmok beteljesítése iránti elvárás, ám az vég képp károsíthatja a
személyiség fejlődés kényes folyamatát, ha eg y halott testvér szellemét is el kell szállásolni.
Ug yancsak elterjedt forg atókönyv az életben maradt g yermek túlzott védése. A következő
beszélg etés során kiderült, hog y ennek Penny is áldozatul esett: retteg ett, ha a fiúk autót
vezettek, vonakodva adta kölcsön a furg ont, meg tiltotta, hog y motort veg yenek. Ráadásul
ahhoz is rag aszkodott, hog y a szükség esnél g yakrabban járjanak rákszűrésre.
Amikor szóba kerültek a fiai, úg y éreztem, ing oványos talajon járunk, és be kell érnem
azzal, hog y a seg ítség emmel Penny beleláthat fiai érzéseibe Chrissie halálával kapcsolatban.
Nem akartam, hog y Penny éppen csak feltárt bűntudata új témát „találjon mag ának”, és
„felfedezze”, mennyire elhanyag olta a fiait. Hónapokkal később aztán valóban feltámadt a
bűntudata a fiaihoz fűződő kapcsolata miatt, ám akkorra jobban kezelte a problémát, és saját
viselkedése meg változtatásával javított is a helyzeten.
Penny házasság ának sorsa sajnos túlság osan is g yakori az olyan családokban, ahol
elveszítenek eg y g yermeket. Felmérések szerint – és azzal az elvárással ellentétben, miszerint a
g yermekhalál trag édiája összekovácsolja a családot – a g yászoló szülők g yakran számolnak be a
házastársi ellentétek felerősödéséről. A Penny házasság ában bekövetkezett események
tipikusak: férj és feleség különbözőképpen g yászol – g yakran eg ymással szög es ellentétben –,
emiatt képtelenek meg érteni és támog atni eg ymást; lehetetlenné teszik eg ymás g yászát, ami
súrlódáshoz, elideg enedéshez, majd vég leg es különváláshoz vezet.
A terápia sokat seg íthet a g yászoló szülőknek. A párterápia rávilág íthat a feszültség ek
forrására, hozzáseg ítheti a feleket a másik g yászának felismeréséhez és tiszteletben tartásához.
Az eg yéni terápia a rendellenesen működő g yász átalakításában seg íthet. Bár az
általánosításokkal óvatosan bánok, ebben az esetben a férfi–női sztereotípiák g yakran
bizonyulnak ig aznak. Sok nőre ig az – Penny esetében is ez történt –, hog y túl kell lépnie
veszteség ének folyamatos hang oztatásán ahhoz, hog y újra képes leg yen belevetni mag át az
élőkhöz kapcsolódó feladatokba, tervekbe, mindabba, ami értelmet adhat az életüknek. A
férfiaknak inkább arra van szükség ük, hog y (az elfojtás és a hárítás helyett) meg tanulják
valóban átélni, meg osztani a fájdalmukat.
A g yászmunka következő szakaszában Penny hag yta, hog y két álom – a mag asba emelkedő
vonat és evolúció, illetve az esküvő és az öltöző keresése – vezesse rá arra a rendkívül fontos
felfedezésre, miszerint amikor Chrissie-t g yászolja, eg yben önmag át, saját beteljesületlen
vág yait és lehetőség eit is siratja.
 Kapcsolatunk vég e vezette el Pennyt a g yász utolsó réteg ének felfejtéséhez. Többszörösen is
tartott a terápia lezárásától: természetes, hog y hiányozni fog neki szakmai útmutatásom, és
személyesen én is, hiszen korábban eg yetlen férfiban sem volt hajlandó meg bízni, eg yetlen
férfitól sem fog adott el seg ítség et. Ráadásul a befejezés puszta ténye elevenen felidézte benne
minden fájdalmas veszteség ét, amelyet elviselt ug yan, ám a mély átélést és g yászt soha nem
eng edte meg mag ának.
Az a tény, hog y Penny esetében a terápiás változás nag y része spontánnak és külső
irányítástól füg g etlennek bizonyult, fontos tanulság ot hordoz a terapeuták számára,
nevezetesen azt a vig asztaló g ondolatot, amelyet eg y tanárom osztott meg velem pályám
kezdetén: „Ne feledd: nem tudsz mindent meg oldani. Elég edj meg azzal, hog y seg ítség eddel a
páciens rájöhet, mit kell tennie, majd helyezd bizalmadat a változás és fejlődés iránti vág yába.”
 5
Velem is megtörténhet?

A váróban üdvözöltem Elvát, és eg yütt tettük meg a rendelőmhöz vezető rövid utat. Valami
történt. Valahog y más volt aznap: a járása g épies, csüg g edt, bizonytalan. Az elmúlt hetekben
rug anyos léptekkel közeledett, ám ma eszembe juttatta azt a kétség beesett, meg tört nőt, akivel
nyolc hónapja találkoztam először. Emlékszem az első szavaira:
– Azt hiszem, seg ítség re van szükség em. Az életem értelmetlen. Már eg y éve halott a
férjem, de semmivel se könnyebb. Talán lassú a felfog ásom.
De nem bizonyult lassú felfog ásúnak. A terápia tulajdonképpen eg észen jól haladt – talán
túlság osan is jól. Vajon mitől esett ilyen látványosan vissza?
Elva leült, felsóhajtott, és íg y szólt:
– Soha nem g ondoltam volna, hog y velem is meg történhet.
Kirabolták. Beszámolója alapján közönség es táskalopás lehetett. A tolvaj Monterey-ben, eg y
teng erparti vendég lőben szemelhette ki, észrevehette, hog y készpénzzel rendezi barátnői –
három idős özveg yasszony – számláját. Nyilván követte a parkolóba, majd elrohant mellette –
lépteit elnyelte a hullámok zaja –, kirántotta a kezéből a táskát, és beug rott eg y közelben
várakozó autóba.
Elva dag adt, fájós lába ellenére azonnal visszarohant seg ítség ért a vendég lőbe, persze
hiába. Néhány órával később a rendőrség eg y útszéli bokorban találta meg az üres táskát.
A háromszáz dollár Elvának jelentős összeg volt, íg y néhány napig az elvesztett pénz
fog lalkoztatta. Aztán az ag g odalmat fokozatosan felváltotta a keserűség , amit eg yetlen
mondatba sűrített:
– Soha nem hittem volna, hog y velem is meg történhet.
A táskával és a háromszáz dollárral eg yütt eg y illúziót is elrag adtak tőle – a személyes
különleg esség illúzióját. Mindig a kiváltság osok közé tartozott, mindaz a kellemetlenség és
fájdalom, amely az átlag embereket sújtja – akiket kirabolnak és meg nyomorítanak, s akikből a
bulvárlapok élnek –, őt elkerülte.
A táskalopás azonban mindent meg változtatott. Elillant az életéből a meg hittség , a szépség ;
tovatűnt a biztonság . Otthona mindeddig hívog atóan várta vánkosaival, növényeivel, puha
g yapjútakaróival és süppedős szőnyeg eivel. Most mindez zárakká, ajtókká, riasztókká és
telefonokká silányult. A kutyáját reg g el hatkor szokta sétáltatni. Ám a reg g eli nyug alom most
meg telt fenyeg etéssel. A kutyával időről időre meg álltak, veszély után szimatoltak.
 Ebben persze semmi különös nincs. Elvát trauma érte, közönség es poszttraumás stressz
szindrómában szenvedett. Baleset vag y támadás után a veszélyérzet többnyire nő, a
meg rezzenési küszöbérték csökken, jellemző a fokozott éberség . Szép lassan meg fakul az
esemény emléke, és az áldozatok visszatérnek a meg szokott bizalmi szintre.
Elva, esetében eg yszerű támadásnál többről volt szó. Világ képe ripityára tört. Gyakran
mondog atta, hog y a vég sőkig hisz az emberekben. Ám mindez vég et ért. Elvesztette a
jóhiszeműség ét, a személyes sebezhetetlenség érzetét. Kifosztottnak, átlag osnak, védtelennek
érezte mag át. A táskalopás valódi hatása abban állt, hog y az illúzió jótékony máza darabokra
tört, s keg yetlenül felerősödtek a férje halálát követő érzései.
Természetesen tisztában volt azzal, hog y Albert halott. Hog y már több mint másfél éve
nyug szik a sírjában. Ő is meg járta az özveg yek rituális útját – a rákdiag nózist; aztán az iszonyú,
émelyítő, időhúzó kemoterápiát; az utolsó látog atást Carmelbe; utolsó utazásukat az El Camino
Realon; majd az otthoni beteg ág yat; a temetést; a papírmunkát; a ritkuló vacsorameg hívásokat;
az eg yedülállók klubját; vég ül a hosszú, mag ányos éjszakákat. A teljes, üszkösödő összeomlást.
Még is, mindezek ellenére, Elva továbbra is úg y érezte, hog y Albert él; úg y érezte,
biztonság ban van, úg y érezte, különleg es. Továbbra is úg y élt, mintha a világ biztonság os hely
volna, mintha Albert ott pepecselne hátul, a g arázs melletti műhelyében.
Félreértés ne essék, nem érzéki csalódásról beszélek. Elva az eszével tudta – eg y pillanatra
sem felejtette el –, hog y Albert elment, még is a rég i beideg ződések szerint élt, mindennapjait
az illúzió fátyla takarta, tompítva a fájdalmat, enyhítve a tudás vakítását. Neg yven évvel
korábban szerződött az élettel, s bár a szerződés eredeti formáját és tartalmát az idő kikezdte, a
lényeg ug yanaz maradt: Albert eg y életen át vig yáz rá. Elva e tudatalatti előfeltevésre eg ész
hipotetikus világ ot épített, amelyet a biztonság és a jóindulatú paternalizmus uralt.
Albert értett az autószereléshez, a vállalkozáshoz, mindenhez; bármit képes volt
meg szerelni. Ha eg y mag azinban kedvére való bútort vag y szerkentyűt látott, elvonult a
műhelyébe, hog y meg csinálja mag ának. Én, a reménytelen kétbalkezes, elrag adtatással
hallg attam Elvát. Ig en meg nyug tató érzés lehet neg yveneg y éven át eg y ezermesterrel élni.
Tökéletesen meg értettem, miért rag aszkodik ahhoz a képzethez, hog y Albert vig yáz rá, ott
van, hátul a műhelyben, és mindent rendbe hoz. Hog yan adhatná fel ezt a hitet? Miért? Az
emlék, neg yveneg y év tapasztalatával meg erősítve, olyan burokba zárta Elvát, amely meg óvta
a valóság tól – amíg el nem lopták a táskáját.
Nyolc hónappal korábban, amikor először találkoztam Elvával, alig találtam benne valami
szeretetre méltó vonást. Zömök, a leg kevésbé sem vonzó nő; félig törpe, félig kobold, eg észen
kiállhatatlan. Dermedten fig yeltem mozg ékony arcát: hunyorg ott, fintorg ott, a szemét
meresztette, néha párban, néha szólóban. Ág -bog as szemöldöke önálló életet élt. Nyelve, amely
sohasem tűnt el teljesen a szájában, radikálisan változtatta a méretét, ahog y sebesen öltög ette,
vag y meg nyalta nedves, g umiszerű, lüktető ajkát. Emlékszem, azzal szórakoztattam mag am –
majdnem hang osan felnevettem –, hog y elképzeltem tardív diszkinéziás (nag y dózisú
g yóg yszerrel kezelt pszichotikus beteg eknél g yakori az arc- és eg yéb izomzatban a spontán
túlmozg ás) pácienseim társaság ában. Vérig sértődnének, mert azt hinnék, hog y kifig urázza
őket.
Amit tényleg nem szerettem benne, hog y annyira dühös. Csak úg y fröcsög ött belőle a
harag ; az első néhány terápiás ülésen minden ismerősre tett valamilyen g onosz meg jeg yzést –
kivéve természetesen Albertet. Gyűlölte azokat a barátait, akik már nem hívták vendég ség be.
Gyűlölt mindenkit, aki nem kereste a keg yeit. Lehetett az illető befog adó vag y elzárkózó,
mindeg y, mindenkiben talált valami g yűlöletre méltót. Gyűlölte az orvosokat, akik közölték
vele, hog y Albert menthetetlen. Még náluk is jobban g yűlölte azokat, akik áltatták.
Meg viseltek ezek az ülések. Gyermekként némán utáltam anyám g onosz nyelvét.
Emlékszem, képzeletben azt játszottam, hog y meg próbáltam találni valakit, akit nem utál.
Talán eg y kedves nag ynéni? Vag y eg y nag yapa, aki mesékkel szórakoztatta? Esetleg eg y
idősebb barát, aki védelmezte? De soha nem találtam senkit. Kivéve természetesen az apámat,
aki szinte anyám része volt: a szócsöve, a lelke férfi része, valóság os teremtménye, aki Asimov
és a robotika első törvénye szerint nem fordulhat teremtője ellen, és g yermeki imáim ellenére –
kérlek, Apa, csak eg yszer, eg yetleneg yszer – nem pukkasztja ki ezt a méreg zsákot.
Elva esetében pusztán annyit tettem, hog y kitartottam, meg hallg attam, valahog yan
elviseltem az üléseket, és minden találékonyság omat latba vetve meg próbálkoztam néhány
támog ató kijelentéssel – általában eg y lapos meg jeg yzéssel arról, hog y milyen nehéz lehet neki
ennyi g yűlölettel eg yütt élnie. Időnként szinte rosszindulatúan fag g attam a családtag jairól.
Biztosan találok valakit, aki kiérdemelte a tiszteletét. De senkit sem kímélt. A fia? Elva szerint
nála „a lift nem ért fel a leg felső emeletre”. Szinte mindig „máshol járt”, amikor fizikailag
jelen volt, akkor is „máshol járt”. No és a menye? Elva eg yszerűen csak HEG-ként – úg ymint
hideg , elkényeztetett és g azdag – emleg ette. A fia hazafelé menet felhívja a kocsiból, hog y
vacsorázni szeretne. Gond eg y szál se. HEG meg oldja. Mindössze kilenc perc, újság olta Elva;
HEG ennyi idő alatt összehoz eg y vacsorát – azaz bedob valami g umikaját a mikróba.
Elvánál mindenkinek járt valami g únynév. Az unokájának, Csipkerózsikának két
fürdőszobája van, mesélte óriásit kacsintva, nag yot biccentve – képzelje, kettő. A házvezetőnője,
Félcédulás, akit unaloműzőnek vett fel, annyira ostoba, hog y azt hiszi, eltitkolhatja, hog y
dohányzik, ha a kifújt füstöt lehúzza a vécén. Az eg yik bridzspartnere kiérdemelte az Okoska
Asszonyság nevet (neki leg alább vág az esze, nem úg y, mint a többi Alzheimer-zombinak vag y
kiég ett alkoholistának; Elva szerint ug yanis ilyenekből áll San Francisco teljes
bridzspopulációja).
Még is, annak ellenére, hog y rosszindulatú volt, hog y nem szerettem, és minduntalan
anyámat juttatta az eszembe, valahog y átvészeltük ezt a kezdeti időszakot. Leg yőztem az
ellenszenvemet, valamivel közelebb kerültünk eg ymáshoz; elkülönítettem az anyámat Elvától,
és lassan, nag yon lassan összemeleg edtünk.
A fordulópont azon a napon következett be, amikor lehuppant a székembe, és közölte:
– Hú, de elfáradtam!
Válaszul felhúzott szemöldökömre elmag yarázta, hog y éppen eg y tizennyolc lyukú
g olfpályán játszott a húszéves unokaöccsével. (Elva hatvanas volt, 150 centi és leg alább 70 kiló.)
– És, hog y ment? – kérdeztem vidáman, a beszélg etés hang ulatának meg felelően.
Elva előrehajolt, a szája elé tartotta a kezét, mintha valami titkot akarna közölni, s mind a
hatvannég y fog át felvillantva íg y szólt:
– Szarrá vertem!
Ezt csodásan viccesnek találtam, és kirobbant belőlem a nevetés; úg y nevettem, hog y a
könnyem is kicsordult. Ami persze tetszett neki. Később elmondta, hog y ez volt a Herr
Doktorprofesszor (ez volt tehát az én g únynevem) első spontán meg nyilvánulása, amin meg int
jót mulattunk. Ezután remekül szót értettünk. Tisztelni kezdtem – fantasztikus humorérzékét,
intellig enciáját, bolondosság át. Gazdag , eseménydús életet élt. Sok mindenben hasonlítottunk
eg ymásra. Ő is, mint én, meg tette a nag y g enerációs ug rást. A szüleim, pénztelen orosz
bevándorlók, huszonévesen érkeztek az Eg yesült Államokba. Elva szülei szeg ény ír bevándorlók
voltak, és az asszony áthidalta a szakadékot a dél-bostoni ír neg yed meg a San Franciscó-i Nob
Hillen rendezett bridzsversenyek között.
A terápia kezdetén Elvával minden ülés kemény munkát jelentett. Szinte vánszorog va
mentem eléje a váróba. Aztán néhány hónap után minden meg változott. Várakozással
tekintettem az eg yütt töltött időre. Eg ymás ug ratása nélkül nem telt el eg yetlen ülés sem. A
titkárnőm azt állította, a mosolyomról meg tudja állapítani, hog y aznap járt-e nálam Elva vag y
sem.
Néhány hónapig hetente eg yszer találkoztunk, és a terápia jól haladt; általában ez történik,
ha a terapeuta meg a páciens eg ymásra hang olódik. Beszéltünk az özveg ység éről,
meg változott társadalmi szerepéről, az eg yedülléthez kapcsolódó félelmeiről és a testi
kapcsolat hiánya miatti szomorúság áról. Mindenekfelett pedig g únyos harag járól – arról,
ahog y elmarta a családját, a barátait. És Elva lassan feleng edett; meg szelídült, kedvesebb lett.
Félcédulásról, Csipkerózsikáról, Okoska Asszonyság ról meg az Alzheimer-brig ádról szóló
történeteiből eltűnt a metsző él. Néhányukkal ki is békült: ahog yan csökkent a szarkazmusa,
úg y bukkantak fel újra az életében a barátok, családtag ok. Annyira jól haladt, hog y azt
fontolg attam, felvetem a terápia befejezésének lehetőség ét.
Azonban a táskalopás után úg y érezte, mindent elölről kell kezdenie. Először is, a rablás
rádöbbentette saját halandóság ára. A „nem g ondoltam, hog y velem is meg történhet” arról
árulkodott, hog y elveszítette a saját különleg esség ébe vetett hitét. Abban az értelemben persze
továbbra is különleg es maradt, hog y sajátos adottság okkal és tehetség g el, eg yedi sorssal
rendelkezett, és soha, senki emberfia nem született éppen olyannak, mint ő. Ez a különleg esség
racionális oldala. De az emberben meg bújik eg y irracionális érzés is önmag a különleg esség éről
(eg yesekben inkább, másokban kevésbé). Ez a halál tag adásának eg yik fő módszere; és az
elmének az a területe, amely a haláltól való retteg és tompításáért felel, meg teremti a saját
sebezhetetlenség ünkbe vetett irracionális hitet – vag yis azt, hog y az olyan kellemetlenség ek,
mint az öreg edés meg az elmúlás csak másokat érintenek, minket nem, hog y mi törvényen
kívül állunk, az emberi és a biológ iai vég zet törvényein kívül.
Noha úg y tűnt, hog y Elva a táska elrablására irracionális módon reag ál (kijelentette például,
hog y életképtelen, mert nem meri elhag yni a házát), eg yértelmű volt, hog y valójában az
irracionalitás elvesztésétől retteg . A különleg esség , az elvarázsoltság , a kivételesség , a
folyamatos védelem érzete – vag yis az az öncsalás, amely eddig oly kitűnően működött,
hirtelen elveszítette meg g yőző erejét. Átlátott saját illúzióin, és ami eddig az illúzió mög ött
rejtőzött, most ott hevert előtte, lecsupaszítva, borzalmasan.
A bánat okozta seb felszakadt. Most kell felnyitni, kitisztítani, és hag yni, hog y valóban
szépen beg yóg yuljon, g ondoltam mag amban.
– Pontosan tudom, mit ért azon, hog y nem hitte volna, hog y ez mag ával is meg történhet –
közöltem vele. – Én is nehezen fog adom el, hog y ez a sok csapás – az öreg ség , a veszteség , az
elmúlás – velem is meg történik majd.
Elva bólintott, bár összeráncolt szemöldöke elárulta, hog y személyes hang vételem meg lepi.
– Most biztosan arra g ondol, hog y ez nem történt volna meg , ha Albert élne.
Fleg ma válaszáról, miszerint ha Albert élne, esze ág ában sem lett volna a három öreg
tyúkot meg ebédeltetni, nem vettem tudomást, és folytattam:
– Tehát a táskalopás ténye döbbentette rá, hog y Albert valóban meg halt.
Könnybe lábadt a szeme, de úg y éreztem, jog om, felhatalmazásom van folytatni:
– Tudom, hog y ezzel eddig is tisztában volt. De csak az eg yik része; a másik tag adta. Most
azonban valóban tudja, hog y elment. Nincs a kertben. Nincs a műhelyben. Nem létezik többé.
Csak az emlékeiben.
Elva sírva fakadt, zömök alakja hosszú percekig zokog va rázkódott. Soha nem sírt még
előttem. Ott ültem, és azon tűnődtem, hog y most vajon merre tovább. Aztán az ösztöneimre
hag yatkozva olyasmit tettem, ami szerencsére ihletett húzásnak bizonyult. A tekintetem a
táskájára tévedt – ug yanazt az ag yonhasznált darabot hordta, amit elloptak –, és
meg jeg yeztem:
– A balszerencse eg y dolog ; de arra nem g ondolt, hog y szinte kihívja mag a ellen, amikor
eg y ekkora motyót cipel a vállán?
Erre Elva, pimaszul, mint mindig , felhívta a fig yelmemet ag yontömött zsebeimre meg a
szék melletti asztalon uralkodó rendetlenség re. A táskája eg yébként is csak közepes méretű, ha
nem tudnám.
– Annál azért nag yobb – válaszoltam –, lassan eg y hordárra lesz szükség e a cipeléséhez.
– Eg yébként is – folytatta, csúfolódásomról tudomást sem véve –, mindenre szükség em van
ebből a táskából.
– Most viccel? Hadd lássam! – Elva felélénkült, feltette táskáját az asztalra, szélesre tárta, és
elkezdett kipakolni. Az első tétel három üres doboz volt az ételmaradékoknak.
– Látom, szükség e van két pluszdobozra, vészhelyzet esetére – állapítottam meg .
Kuncog ott, és folytatta a kirakodást. Mindent számba vettünk, minden darabot
meg vitattunk. Elismerte, hog y a három csomag zsebkendő és a tizenkét toll (meg három
ceruzacsonk) talán tényleg túlzás, de a két üveg parfümhöz és a három hajkeféhez
rag aszkodott, arra meg csak leg yintett, amikor óvást emeltem eg y nag y zseblámpa, eg y
terjedelmes jeg yzettömb és eg y nag y halom fénykép ellen.
Mindenen évődtünk. Az ötven darab tízcentesen. A három csomag cukorkán (alacsony
kalóriatartalmúak, természetesen; csak kuncog ott, amikor meg kérdeztem, vajon tényleg azt
hiszi-e, hog y minél több ilyet eszik, annál vékonyabb lesz). A zacskónyi száraz narancshéjon
(„Ki tudja, Elva, valamikor még jól jöhet, ug ye?”). Néhány pár kötőtűn („Hat kötőtű keres eg y
pulóvert” – g ondoltam). A csomag élesztőn. A felére fog yott, puha fedelű Stephen King -
reg ényen (Elva kitépi az elolvasott oldalakat, nem érdemes meg tartani, mag yarázta). A
tűzőg épen („Elva, ez őrület!”). A három napszemüveg en. És a táska leg belső szeg leteiben
meg búvó fémpénzeken, g emkapcsokon, körömcsipeszeken, dörzspapíron, meg a kötszernek
tűnő g yanús valamin.
Amikor az irdatlan táska vég re kiürült, csodálattal bámultuk az asztalon sorba rendezett
tárg yakat. Sajnáltuk, hog y vég eztünk, és nem pakolhatunk tovább. Elva felém fordult, rám
mosolyg ott; g yeng éden eg ymás szemébe néztünk. Kivételesen meg hitt pillanat volt. Teljesen
kitárulkozott, ahog y korábban eg yetlen páciensem sem. És én mindent elfog adtam, és még
többet kértem. Minden zug ba, minden zsebecskébe benéztem, áhítattal töltött el, hog y eg y idős
hölg y táskája eg yaránt lehet az elzárkózás és a meg hitt közelség eszköze: az abszolút
elszig eteltség é, amely nélkül elviselhetetlen a lét, és a meg hitt közelség é, amely elűzi
félelmeinket, ha az elszig eteltség tényét nem is.
Az átváltozás ülése volt ez. Meg hitt közelség ünk – nevezzük szeretetnek, szeretésnek –
meg váltó érzés volt. Elva ez alatt az eg y ülés alatt a „mindenkitől elhag yatva” helyzetéből
eljutott a bizalom felvállalásáig . Életre kelt, és meg bizonyosodott arról, hog y újra képes az
intimitásra.
Azt hiszem, ez volt életem leg jobb terápiás ülése.
 6
Ne menj el, kedves!

Tanácstalanul hallg attam. Még sohasem fordult velem elő, hog y eg y páciensem arra kért
volna, őrizzem a szerelmes leveleit. Dave nem kertelt. Eg y hatvankilenc éves ember bármikor
meg halhat. Ha ez bekövetkezik, a feleség e meg találja a leveleket, és fájdalmat okozna neki az
olvasásuk. Senki máshoz nem fordulhat, eg yetlen barátjának se mert beszélni a viszonyáról.
Hog y mi történt Sorayával, a szerelmével? Harminc éve halott. Szülés közben ment el. Nem,
nem az ő g yereke volt, tette hozzá g yorsan. Az asszonynak küldött leveleivel isten tudja, mi
lett.
– Mit akar, mit teg yek velük? – kérdeztem.
– Semmit. Ne csináljon velük semmit. Csak teg ye el őket.
– Mikor olvasta utoljára a leveleket?
– Húsz éve hozzájuk se nyúltam.
– Kényes üg ynek tűnik – kockáztattam meg . – Eg yáltalán minek meg tartani őket?
Dave meg ütközve nézett rám. Azt hiszem, átsuhant rajta eg y csipetnyi kétely. Ilyen ostoba
lennék? Lehet, hog y tévedett, amikor elég érzékenynek vélt ahhoz, hog y a seg ítség emet kérje?
Néhány pillanat múlva íg y válaszolt:
– Soha nem semmisítem meg azokat a leveleket.
Meg jeg yzésének éle volt, hat hónapja formálódó kapcsolatunkban először mutatkoztak a
feszültség jelei. Meg jeg yzésemmel bakot lőttem, ezért visszatértem a békülékenyebb,
nyitottabb vég ű kérdésekhez:
– Dave, beszéljen nekem a levelekről, és arról, hog y mit jelentenek mag ának!
Elkezdett Sorayáról mesélni, és néhány perc alatt eltűnt a feszültség , visszatért könnyed,
mag abiztos jókedve. Eg y amerikai cég leányvállalatát vezette Bejrútban, amikor találkozott az
asszonnyal. A leg szebb nő volt, akit valaha leig ázott. Ő fog almazott íg y: leigázott. Mindig
meg lepett részben ártatlan, részben g unyoros kijelentéseivel. Hog y mondhat ilyet? Talán
még sem annyira mag abiztos, mint hittem? Vag y messze előttem jár, és finom öniróniával
g únyt űz mag ából – s netán belőlem is?
Szerette Sorayát, leg alábbis ő volt az eg yetlen szeretője (márpedig eg ész reg imentnyiről
beszámolt), akinek azt suttog ta, „szeretlek”. Sorayával nég y évig tartott az édesen titkos
kapcsolat. (Nem édes és titkos, hanem édesen titkos; a titkolózás volt Dave személyiség ének
védjeg ye – erről hamarosan részletesen is írok –, az eg ész élete e körül forg ott. A titkolózás
felizg atta, szinte kényszerítő erővel hatott rá, s ő g yakran nag y árat fizetett láng olásáért. Több
kapcsolata is meg sínylette, hog y képtelennek bizonyul a nyíltság ra és őszinteség re –
különösen ig az volt ez három exnejéhez és a jelenleg ihez fűződő viszonyára).
Nég yévnyi bejrúti munka után a vállalat a világ másik szeg letébe küldte Dave-et, aki a
következő hat évben, Soraya haláláig , csupán nég yszer találkozott az asszonnyal. De szinte
naponta írtak eg ymásnak. Dave elrejtette Soraya leveleit (amelyek száma több százra rúg ott).
Előfordult, hog y iratszekrénybe rendezve, különös kateg óriákra osztva tárolta őket (például B,
mint bűnös vag y D, mint depresszió – utóbbi akkor olvasandó, amikor az ember lehang olt).
Három évvel ezelőtt széfben helyezte el a leveleket. Kíváncsi lettem volna – de nem
kérdeztem rá –, vajon mit szól a feleség e a széfkulcshoz. Dave titkolózásra és intrikára hajlamos
természetét ismerve könnyen elképzeltem, mit tenne: hag yná, hog y az asszony véletlenül
meg lássa a kulcsot, majd előadna eg y nyilvánvalóan hamis fedőtörténetet, hog y felébressze
kíváncsiság át; majd, miután a feleség e eg yre többet fag g atózna és ag g odalmaskodna,
elkezdené szidni, amiért szimatol utána, és ig azság talanul korlátozza. Dave szerette ezt a
forg atókönyvet.
– Eg yre jobban ag g asztanak Soraya levelei, és érdekel, meg őrizné-e őket. Ennyi az eg ész.
Eg yszerre pillantottunk a nag y táskára, amely tömve volt Soraya szerelmes szavaival – a
rég óta halott, drág a Soraya soraival, akinek ag ya elporladt, tudata meg szűnt létezni,
alkotómolekulái visszatértek a föld méhébe, aki már harminc éve nem g ondol sem Dave-re,
sem senki másra.
Kíváncsi voltam, vajon Dave képes lenne-e hátralépni, hog y kívülről szemlélje önmag át.
Észrevenné-e, mennyire nevetség es, szánalmas és bálványimádó – eg y halál felé botladozó
öreg ember, akit csak eg y köteg levél vig asztal, s aki eg yszemélyes menete transzparensén azt
hirdeti, csupán eg yszer szeretett, s eg yszer szerették, harminc évvel korábban. Vajon seg ítene-
e Dave-en, ha meg látná ezt a képet? Seg íthetek-e neki abban, hog y belehelyezkedjen a „külső
szemlélő” szerepébe anélkül, hog y úg y érezné, lealacsonyítom őt és a leveleit is?
Számomra a „jó” pácienssel folytatott „jó” terápia (amely nem azonos sem a mély vag y
átható, sem a hatékony sőt – bármily nehezemre esik is kimondani – a seg ítő terápiával sem)
lényeg ében az ig azság ot kutató vállalkozás. Kezdőként számomra a feltárást a múlt ig azság a
jelentette: felrajzolni eg y élet koordinátáit, amelyben elhelyezhetem az eg yén tüneteit,
motivációit és tetteit, amelyben értelmet nyerhet jelenleg i élete.
Valaha mindenben annyira biztos voltam. Micsoda arrog ancia! És most vajon milyen
ig azság után kutatok? Úg y vélem, a feltárás merő illúzió. Háborúban állok a mág iával. Azt
hiszem, az illúzió, bár g yakran meg örvendeztet és vig aszt nyújt, vég ső soron g yeng íti és
korlátozza a szellemet.
Ám ott az időzítés, az ítélőképesség kérdése is. Soha ne vég y el semmit, ha nem tudsz
helyette jobbat kínálni! Óvakodj lemezteleníteni azt a pácienst, aki nem tudja elviselni a
valóság csípős hideg ét! És ne fáraszd mag ad azzal, hog y vallásos mág iával hadakozol: nem illik
hozzád. A vallás iránti ig ény mélyen g yökerezik, kulturális beág yazottság a túl erős.
Még sem vag yok hitehag yott, az én hiszekeg yem a szókratészi ig e: „A vizsg álódás nélküli
élet nem embernek való élet.”{8} Dave azonban más vallást követett. Íg y hát meg zaboláztam
kíváncsiság omat. Dave alig ha kíváncsi a levélköteg valódi jelentésére, és ebben a pillanatban,
ilyen feszülten és mereven, elutasítaná az erre irányuló vizsg álódást. Nem válna a hasznára –
most semmiképpen, és valószínűleg a jövőben sem.
Ráadásul hamisan cseng ő hang on tettem fel kérdéseimet. Sok tekintetben önmag amat
láttam Dave-ben, és még az én képmutatásomnak is van határa. Én is őrzöm eg y tovatűnt
szerelem leveleit. Én is üg yesen elrejtettem őket (az én rendszeremben az Ö alatt az Örökösök
állt, kedvenc Dickens-reg ényem – akkor olvasandó, amikor az élet a leg sivárabb). Én sem
olvastam újra őket. Amikor meg próbáltam, vig asz helyett csak fájdalmat okoztak. Tizenöt éve
hevertek érintetlenül, és én sem tudtam őket meg semmisíteni.
Ha a saját páciensem lennék (vag y önmag am terapeutája), azt mondanám mag amnak:
„Képzelje el, hog y a levelek eltűntek, meg semmisültek vag y elvesztek. Mit érezne? Merüljön
bele ebbe az érzésbe, és vizsg álja meg tüzetesen.” De képtelen vag yok rá. Időnként eszembe
jutott, hog y elég essem őket, de már a g ondolat is kimondhatatlan fájdalmat okozott. Tudtam,
honnan ered a Dave iránti nag y érdeklődés, fellobbanó kíváncsiság és elrag adtatás: arra
kértem, hog y vég ezze el a munkámat. A mi munkánkat, nekünk.
Dave kezdettől fog va vonzott. Hat hónappal korábban, első találkozásunkkor, amikor a
kezdeti udvariaskodás után feltettem a szokásos mi bántja kérdést, íg y felelt:
– Már nem áll a zászló.
Meg lepődtem. Emlékszem, ahog y szemüg yre vettem: mag as, szikár, sportos alak, dúsan
csillog ó fekete haj, a hatvankilenc évét vég képp meg hazudtoló eleven, huncut szempár, és azt
g ondoltam mag amban, le a kalappal. Az apámnak neg yvennyolc éves korában volt az első
szívrohama. Reméltem, hog y hatvankilenc évesen én is ilyen élénken, ennyi vitalitással
ag g odalmaskodok majd azon, hog y már nem áll a zászló.
Dave-vel eg yütt én is hajlamos voltam túlzott jelentőség et tulajdonítani a nemiség nek. Én
ug yanakkor jobban lepleztem ezt az érzést, mint ő, és rég meg tanultam, hog yan akadályozzam
meg , hog y az életemet uralja. Nem osztoztam Dave-nek a titkolózás iránti szenvedélyében sem,
és a barátaimmal, beleértve a feleség emet is, mindent őszintén meg osztok.
 De vissza a levelekhez! Mit teg yek? Meg őrizzem őket? Vég ül is miért ne? Hát kell ennél
kedvezőbb jelzés arról, hog y hajlandó bízni bennem? Soha nem avatott a bizalmába senkit,
férfit különösen nem. Noha bevallottan a potenciazavar miatt keresett fel, úg y éreztem, a
terápia valódi célja másokhoz fűződő viszonyának javítása lenne. Minden terápiás kapcsolat
alapja a bizalom, s Dave esetében ez hozzájárulhatna a titkolózás iránti beteg es ig ényének
feloldásához. Ha elfog adnám a leveleket, azzal meg pecsételném a szövetség ünket.
Ráadásul a levelek újabb eszközt adnának a kezembe. Soha nem éreztem, hog y Dave
különösebben rag aszkodna a terápiához. Ami az impotenciát illeti, jól haladtunk. Azt a taktikát
választottam, hog y a házasság i problémáira összpontosítok, és felvetem, hog y eg y olyan
kapcsolatban, amelyben ennyi a harag és a kölcsönös g yanakvás, a potenciazavar nem meg lepő
következmény. Dave nemrég nősült újra (neg yedszer), és jelenleg i házasság át ug yanúg y
jellemezte, mint a korábbiakat: börtönben érzi mag át, ahol a feleség e a börtönőr; hallg atózik,
ha Dave telefonál, elolvassa az e-mailjeit, átnézi a személyes iratait. Seg ítség emmel Dave
felismerte, hog y börtönét ő mag a teremtette. Még szép, hog y a feleség e mindent tudni akar.
Még szép, hog y kíváncsi a leveleire, és arra, hog y mikor merre jár. Az asszony kíváncsiság át
azonban Dave táplálja, hiszen minden ártatlan információmorzsát meg tag ad tőle.
Dave kedvezően fog adta ezt a meg közelítést, és látványos kísérletet tett arra, hog y feleség ét
jobban bevonja életébe és belső világ ába. Ezzel meg törte az ördög i kört, az asszony
meg enyhült, mire Dave dühe is csökkent, és szexuális teljesítménye javult.
Fig yelmem ezután a tudattalan motivációk felé fordult. Milyen előnye származik Dave-nek
abból a hitéből, hog y eg y asszony fog lya? Mi táplálja a titkolózás iránti szenvedélyét? Mi
g átolja abban, hog y leg yen leg alább eg yetlen meg hitt aszexuális kapcsolata – akár férfival,
akár nővel? Mi történt a meg hittség szükség letével? Vajon feltárható-e, újraéleszthető-e ez a
szükség let, valóság g á válhat-e most, hatvankilenc éves korában?
Mindez azonban inkább az én feladatomnak tűnt, nem Dave-ének. Gyanítottam, hog y
részben azért eg yezett bele tudattalan motivációinak vizsg álatába, hog y a kedvemben járjon.
Szeretett velem beszélg etni, de azt hiszem, leg inkább az csábította, hog y felidézhette a múltat,
s újra átélhette szexuális g yőzelmeinek boldog pillanatait. Kapcsolatunkat mindig
bizonytalannak éreztem. Attól féltem, ha túl messzire merészkedek, ha túl közel jutok
szorong ásának g yökeréhez, eg yszerűen eltűnik – nem jelenik meg a következő találkozón, és
soha többé nem tudnék vele kapcsolatba lépni.
A levelek elfog adása lehetne a rög zítőkötél: Dave nem tudna csak úg y tovasiklani és eltűnni
a semmiben. Leg alább azt be kellene vallania, hog y be akarja fejezni a terápiát, hiszen
találkoznia kellene velem, hog y a leveleket visszaszerezze.
 Ráadásul úg y éreztem, muszáj ig ent mondanom. Dave hihetetlenül érzékeny ember volt.
Hog yan utasíthatnám vissza a kérését anélkül, hog y úg y érezze, őt mag át utasítom el? És
nag yon könnyen ítélt. Már eg yetlen hiba vég zetes lehet: ritkán adott az embernek második
esélyt.
Kérése még is kényelmetlenül érintett. Már a kifog ásokat kerestem, hog y miért ne mondjak
ig ent. Íg y szövetség et kötnék az árnyékával – azaz a tüneteivel. És valami összeesküvés-féle is
lapult kérése mélyén. A rossz kisfiúk, a cinkostársak. Építhető-e szilárd terápiás kapcsolat ilyen
semmitmondó alapra?
Arra is g yorsan rájöttem, tévesen ring atom mag am abba a hitbe, hog y a levelek miatt Dave
nehezebben fejezné be a terápiát. Ezt a szempontot tehát, úg y, ahog y volt, ejtettem – ostoba,
esztelen, manipulatív trükk volt csupán, amely mindig visszafelé sül el. Az ilyen trükkök nem
seg ítenének Dave-nek abban, hog y eg yenesen és nyíltan közeledjen az emberekhez: nekem kell
példát mutatnom nyíltság ból és őszinteség ből.
Eg yébként is, ha félbe akarná hag yni a terápiát, találna módot a levelek visszaszerzésére.
Felidéztem eg y női páciensemet húsz évvel korábbról; terápiás munkánk tisztaság án a kétszínű
kettősség ejtett foltokat. Többszörös személyiség volt, két énnel (az eg yiket Szendének, a
másikat Feslettnek hívtam), akik alattomosan küzdöttek eg ymással. Én Szendét kezeltem, eg y
szig orú, szemérmes, fiatal teremtést; Feslett, akivel ritkán találkoztam, azt állította, hog y nála
szexuális téren „minden kapható”, és Kalifornia pornókirályával randizott. Szende g yakran
„ébredt” meg lepődve arra, hog y Feslett kiürítette a bankszámláját, szexi ruhákat, vörös csipke
fehérneműt és Las Veg as-i meg tijuanai utakra szóló repülőjeg yeket vásárolt. Eg y nap
rémülten fedezte fel, hog y föld körüli útra szóló repülőjeg y hever a komódon, s eszébe jutott,
hog y úg y akadályozhatná meg Feslett utazását, ha az összes szexi ruhát elzárnánk a
rendelőmben. Némileg zavartan belementem, mondván, eg yszer mindent ki kell próbálni, és
betároltuk a ruhákat az íróasztalom alá. Eg y héttel később az ajtót feltörve, a rendelőt kifosztva
találtam, a ruháknak nyomuk veszett. A páciensemnek is. Soha többé nem láttam Szendét-
Feslettet.
És ha Dave meg hal itt nekem? Bármilyen jó karban van, akkor is hatvankilenc éves. Ebben a
korban igenis meg halhat az ember. Akkor aztán mit csinálok a levelekkel? Mellesleg , hová a
fenébe rakjam őket? A táska majdnem öt kilót nyom. Eg y pillanatra elképzeltem, hog y elásom
az eg észet az enyémekkel eg yütt. Jó kis alibi lenne arra az esetre, ha lebuknék!
A levelekkel kapcsolatos leg nag yobb problémát azonban a csoportterápia jelentette. Néhány
hete vetettem fel az ötletet Dave-nek, és a leg utóbbi három alkalommal hosszasan tárg yaltuk
ezt a lehetőség et. Úg y véltem, titkolózásra való hajlama, női kapcsolatainak állandó
szexualizálása, férfiakkal szembeni félelme és bizalmatlanság a mind kitűnő téma lehetne eg y
csoportban. Dave, vonakodva bár, de beleeg yezett, hog y csatlakozzon a csoportomhoz, ez volt
az utolsó eg yéni terápiás ülésünk.
Dave levelekkel kapcsolatos kérését tehát ebben a kontextusban kellett vizsg álnom. Először
is, elképzelhető, hog y a fenyeg ető csoportba való átig azolás áll kérése hátterében. Semmi
kétség , sajnálja, hog y elveszíti a hozzám fűződő kizárólag os kapcsolatot, és zokon veszi, hog y
osztoznia kell rajtam a csoport többi tag jával. Kérése tehát arra is irányulhat, hog y fenntartsa
különleg es személyes viszonyunkat.
Nag yon-nag yon tapintatosan meg próbáltam kifejteni ezt a g ondolatot úg y, hog y ne
provokáljam kényes érzékenység ét. Vig yáztam, nehog y alábecsüljem a levelek jelentőség ét
azzal, hog y felvetem, talán a befejezés eszközeként használja őket. Még a látszatát is
ig yekeztem elkerülni annak, hog y kettőnk kapcsolatát boncolg atom, hiszen éppen viszonyunk
továbbfejlődését kellett táplálnom.
Dave azonban, akinek ahhoz is hosszú időre volt szükség e, hog y meg tanulja, hog yan
hasznosítsa a terápiás munkát, ahelyett, hog y fontolóra vette volna, vajon mennyi ig azság
lehet mag yarázataimban, inkább g únyt űzött belőlük. Kitartott amellett, hog y eg yetlen okból
kért meg éppen most a levelek őrzésére: a feleség e nag ytakarításba kezdett, és lassan, de
biztosan halad a dolg ozószoba – és eg yben az elrejtett levelek – felé.
Eg yetlen szavát sem hittem, de a pillanat türelemre intett, nem ellenkezésre. Ráhag ytam a
dolg ot. Sokkal jobban tartottam attól, hog y vég ső soron akadályoznám csoportbeli munkáját,
ha ig ent mondanék. Tudtam, hog y a csoport óriási kockázattal járó, ám eg yben óriási
hozadékkal is kecseg tető vállalkozás számára, és én meg akartam könnyíteni a beilleszkedését.
Reng eteg előnye származna belőle, az biztos. A csoport biztonság os közösség et jelentene,
ahol azonosíthatná kapcsolati problémáit, és új viselkedésformákkal kísérletezhetne. Jobban
kitárulkozhatna, összebarátkozhatna a férfiakkal, emberi lényként viszonyulhatna a nőkhöz,
nem pusztán szexuális partnerként. Dave tudat alatt úg y hitte, az ilyen viselkedés
szerencsétlen következményekkel jár, s a csoport ideális terep lehetne ennek cáfolására.
A sok veszély közül eg yetlen forg atókönyvtől tartottam ig azán. Szinte láttam mag am előtt,
ahog y Dave nem eg yszerűen visszautasítja, hog y fontos (vag y lényeg telen) dolg okat mondjon
el mag áról, de mindezt tartózkodóan vag y éppenség g el kihívóan teszi. Erre a csoport persze
még több részletet kérne, majd követelne. Dave válaszul eg yre kevesebbet osztana meg . A
csoport bosszankodna, és azzal vádolná, hog y csak játszik velük. Dave meg sértődne, úg y
érezné, csapdába került. A csoporttag okkal kapcsolatos g yanakvása és félelme beig azolódna, és
még elszig eteltebben, még elkeseredettebben hag yná ott a csoportot, mint ahog y csatlakozott.
 Úg y éreztem, ha elfog adom a leveleket, antiterápiásan elfog adom titkolózó hajlamát is. A
többieket kizárva már azelőtt összeesküvést szőtt velem, mielőtt belépett volna a csoportba.
Az összes lehetőség et mérleg elve vég ül döntöttem.
– Értem, miért fontosak önnek a levelek, Dave, és jólesik, hog y én vag yok az eg yetlen, akire
hajlandó rábízni őket. Ám tapasztalataim szerint eg y csoport akkor működik a leg jobban, ha
minden tag – a vezető is – a lehető leg nyitottabb. Valóban azt szeretném, ha a csoport a javára
válna, ezért azt hiszem, az lenne a leg jobb, ha íg y járnánk el: szívesen őrzöm a leveleket eg y
biztonság os helyre zárva, ameddig csak akarja, ha beleeg yezik, hog y a csoportot is beavatja az
eg yezség ünkbe.
Dave meg hökkent. Erre nem számított. Meg teszi vajon a nag y lépést? Töpreng ett néhány
percig , majd íg y szólt:
– Nem is tudom. Át kell g ondolnom. Majd később meg beszéljük. – Azzal kisétált a
rendelőből, rám hag yva a táskát a hontalan levelekkel.
Persze soha nem beszéltünk meg semmit – leg alábbis nem úg y, ahog y vártam. A
csoporthoz viszont csatlakozott, és az első néhány ülésen szorg almasan meg jelent. Lelkesedése
még eng em is ámulatba ejtett: a neg yedik alkalommal közölte, hog y számára a hét fénypontja
a csoportülés, és akaratlanul is számolja a napokat a következő találkozásig . Lelkesedését
azonban sajnos nem az önfelfedezés varázsa fűtötte, hanem a csoportban lévő nég y vonzó nő.
Kizárólag rájuk fig yelt, és, mint később kiderült, két hölg g yel a csoporton kívül is meg próbált
találkozni.
Sejtésem beig azolódott: Dave jól álcázta mag át, ráadásul néhány ug yancsak titkolózó
csoporttag is bátorította viselkedését, például eg y szép és büszke nő, aki Dave-hez hasonlóan
évtizedekkel fiatalabbnak nézett ki a koránál. Eg yik alkalommal meg kértük őket, hog y árulják
el a korukat. Mindketten nemet mondtak, arra az elmés kifog ásra hivatkozva, hog y nem
szeretnék, ha a koruk alapján beskatulyáznánk őket. Rég en (amikor a nemiség et még
mag ánüg ynek tartották) a terápiás csoportokban vonakodtak a szexről beszélni. Az utóbbi két
évtizedben már könnyebben szóba kerül a téma, manapság inkább a pénz a tabutéma.
Csoportok ezrei tárg yalják meg meztelen élményeiket, de olyanról még nem hallottam, hog y
valaki nyíltan beszélt volna a jövedelméről.
Dave csoportjában az életkor volt a nag y titok. Dave tréfát űzött belőle, ug ratta a többieket,
ám a saját korát makacsul titkolta: nem kockáztatta az esélyeit a csoport eg yetlen nőtag jánál
sem. Eg yszer, amikor az eg yik hölg y kissé erőszakosabban unszolta, cserét ajánlott: elárulja a
titkát – a korát – cserébe az asszony telefonszámáért.
Lassan ag g ódni kezdtem az ellenállás mértéke láttán. Dave nemcsak hog y nem vette
komolyan a terápiát, de poénjai és flörtjei az eg ész csoportot a felszínes csevej felé terelték.
Aztán eg y alkalommal még is ig en komollyá vált a hang ulat. Az eg yik nő bejelentette, hog y
kiderült, a barátja rákos. Biztosra vette, hog y meg fog halni, noha az orvosok szerint a helyzet
nem volt reménytelen, az illető meg rendült eg észség e és „előrehaladott kora” (hatvanhárom
év) ellenére sem.
Ezt hallva összerándultam Dave miatt: az „előrehaladott korú” rákbeteg férfi a mag a
hatvanhárom évével még mindig hat évvel fiatalabb nála. Ám neki a szeme sem rebbent, sőt
sokkal őszintébbé vált:
– Talán ezt érdemes lenne komolyabban is meg vitatni. Én például beteg esen félek minden
nyavalyától és a haláltól. Orvoshoz sem járok, mármint valódi orvoshoz. – Itt kajánul rám
mutatott. – Tizenöt éve voltam utoljára kivizsg áláson.
Eg y másik csoporttag :
– Úg y nézem, jó erőben vag y, Dave, akárhány éves lég y is.
– Köszönöm. Meg dolg ozom érte. Az úszás, a tenisz és a séta mellett leg alább napi két órát
tornázom is. Theresa, eg yütt érzek veled és a barátoddal, de nem tudom, hog yan seg íthetnék.
Sokat g ondolok az öreg edésre meg a halálra, de a g ondolataim túl morbidak ahhoz, hog y
beszéljek róluk. Az ig azat meg vallva még látog atóba sem szívesen meg yek, ha beteg van a
háznál, beteg ség ekről meg hallani sem akarok. A doki – ismét rám mutatott – állandóan azzal
jön, hog y nem veszem komolyan a csoportot – hát talán ezért!
– Miért is? – kérdeztem.
– Ha komolyan venném, akkor elmondanám, mennyire g yűlölöm, hog y öreg szem, és
mennyire félek a haláltól. A vég én még a rémálmaimról is beszámolnék – talán.
– Nem csak mag a küzd ezekkel a félelmekkel, Dave. Talán seg ítene, ha kiderülne, hog y eg y
csónakban evez másokkal.
– Nem, eg yedül ülsz a csónakban. Ez a leg rettenetesebb a halálban – eg yedül kell
vég ig csinálnod.
Eg y másik csoporttag :
– Lehet, hog y ig azad van, és valóban eg yedül vag y, még is meg nyug vással töltenek el a
közelben ring atózó csónakok fényei.
A csoportülés után bizakodóbbá váltam. Úg y éreztem, fordulóponthoz érkeztünk. Dave
fontos dolog ról nyilvánult meg , elérzékenyült, valóság ossá vált, és a többiek hasonló módon
reag áltak az elhang zottakra.
A következő alkalommal Dave meg rendítő erejű álomról számolt be, amelyet az előző
ülésünk után látott. Íg y hang zik (az ülésen meg fig yelőként részt vevő hallg ató szó szerinti
jeg yzete):

Halál mindenütt. Érzem a halál szag át. Csomag van nálam, amibe eg y levelet
g yömöszöltek, és a levélben van valami, amin nem fog sem a halál, sem a hanyatlás,
sem az elmúlás. Eltitkolom mindenki elől. Előveszem, meg tapog atom, de hirtelen
rájövök, hog y a boríték üres. Elönt a kétség beesés, aztán észreveszem, hog y a levelet
valaki feltépte. Később az utcán találom meg azt, amit a borítékban kerestem: eg y
mocskos öreg cipőt, levált talppal.

Az álom zavarba hozott. Gyakran eszembe jutottak a szerelmes levelei, kíváncsian vártam, lesz-
e valaha lehetőség em arra, hog y feltárjuk jelentésüket.
Bármennyire is szeretem a csoportterápiát, a módszernek számomra van eg y nag y
hátránya: g yakran lehetetlenné teszi a mélyebb eg zisztenciális témák kutatását. Ha csoportban
dolg ozom, időnként sóvárog va bámulok a g yönyörű ösvényre, amely elvezethetne eg y-eg y
csoporttag belső világ ának sűrűjébe, de meg kell elég ednem azzal a g yakorlati (és itt
hasznosabb) feladattal, hog y irtom az interperszonális bozótot. Ám ezt az álmot nem
tag adhattam meg mag amtól: feltárult előttem a reng eteg szívébe vezető királyi út. Ritkán
találkozom olyan álmommal, amely ennyire világ os választ adna a tudattalan rejtélyére.
Viszont sem Dave, sem a csoport nem tudott vele mit kezdeni. Pár percig tehetetlenül
tipródtak, amíg irányt nem mutattam: minteg y véletlenül meg kérdeztem Dave-től, mi jut
eszébe az álombeli levélről, amit mindenki elől titkol.
Tudtam, hog y kockázatot vállalok. Hiba lenne, valószínűleg vég zetes hiba idő előtti
vallomásra bírni Dave-et, s én sem oszthattam meg olyan információkat, amelyeket még a
csoporthoz csatlakozása előtt, az eg yéni terápia során bízott rám. Úg y véltem, a kérdésem
biztonság os határokon belül marad: szig orúan az álomról kérdeztem, és Dave is könnyen
kibújhatott a válasz alól, ha eg yszerűen csak annyit mond, hog y semmi nem jut az eszébe.
Ám ő bátran, ig az, a szokásos tartózkodással reag ált. Előadta, hog y az álom talán bizonyos
titokban tartott levelekre utal, eg y „bizonyos kapcsolat” leveleire. Ezzel persze felébresztette a
többiek kíváncsiság át, akik unszolni kezdték, mire Dave nag y nehezen elmesélt néhány
részletet a Sorayához fűződő viszonyáról és arról, hog y mekkora g ondot okoz meg felelő helyet
találni a leveleknek. Azt nem említette, hog y a viszonynak már harminc éve vég e. A közöttünk
zajló tárg yalásról sem szólt, sőt arról az ajánlatomról sem, miszerint abban az esetben vállalom
a levelek őrzését, ha minderről beszámol a többieknek.
A csoport a titkolózás témájára fig yelt fel, nem arra, ami eng em izg atott – persze az előző is
releváns terápiás kérdés. Általában többet akartak tudni Dave rejtőzködéséről: néhányan
elfog adták, hog y szeretné eltitkolni a leveleket a feleség e elől, de azt eg yikük sem értette,
miért viszi a titkolózást ennyire túlzásba. Azt például miért nem mondja el az asszonynak,
hog y terápiára jár? Senki sem vette be azt az átlátszó kifog ást, hog y a feleség e fenyeg etve
érezné mag át, ha kiderülne a dolog , mert azt hinné, a férje biztosan róla panaszkodik; ezzel
meg keserítené Dave életét, mert a neje állandóan arról fag g atná, mit mondott a csoportban.
Ha valóban ag g ódna a feleség e lelki békéjéért, mutattak rá a többiek, eszébe jutna,
mennyire ag g ódhat a feleség e, amikor nem tudja, hová tűnik Dave hetente eg yszer. Eszébe
jutna, milyen g yeng e kifog ásokkal mag yarázza távollétét (nyug díjasként Dave-nek nem volt
házon kívüli üg ye). Eszébe jutna, milyen szánalmas trükkökre kényszerül, csak azért, hog y
eltitkolja a havonta fizetendő honorárium összeg ét. Ez neki kaland? Mire jó ez? A terápia miatt
még a biztosítási papírjait is eg y titkos postafiókra küldeti. A tag ok a csoporton belüli
titkolózását is felrótták neki. Bizalmatlanság ával falat von mag a köré. Ma reg g el például miért
úg y fog almazott, hog y „eg y bizonyos kapcsolat” levelei?
Vég ül eg yenesen nekiszeg ezték a kérdést:
– Ug yan már, Dave, mi lenne, ha eg yszerűen annyit mondanál, hog y szerelmes levelekről
van szó?
A csoporttag ok tehát, isten áldja őket, pontosan azt tették, amit tenniük kellett.
Kiválasztották az álomból a saját szempontjukból leg fontosabbnak tűnő motívumot, a
titkolózást, és szépen ízekre szedték. Noha Dave kissé ag g odalmasnak tűnt, üdítően nyitott
maradt – aznap nem játszmázott.
De én mohóbb voltam. Kincsesbányára bukkantam, és ki akartam aknázni.
– Az álom többi részével kapcsolatban van valakinek ötlete? – kérdeztem. – Mit g ondolnak
például a halál szag áról, és arról, hog y a levélben „van valami, amin nem fog sem a halál, sem
a hanyatlás, sem az elmúlás”?
Pár pillanatig hallg attak, majd Dave hozzám fordult, és meg kérdezte:
– Maga vajon mit g ondol, doki? Érdekelne a véleménye.
Kutyaszorítóba kerültem. Úg y semmiképpen nem válaszolhattam, hog y fel ne fedjek
valamit abból, amit Dave az eg yéni terápia során osztott meg velem. Nem árulta el például a
többieknek, hog y Soraya már harminc éve halott, hog y ő mag a hatvankilenc éves, hog y úg y
érzi, közelít a halál, s azt sem, hog y eng em kért meg a levelek őrzésére. Ha mindezt
elmondanám, Dave úg y érezné, becsaptam, és valószínűleg kilépne a csoportból. Kelepcébe
sétáltam volna? Ilyen esetben az eg yetlen kiút a teljes őszinteség .
Vég ül íg y válaszoltam:
– Dave, nehéz felelnem a kérdésére. Nem mondhatom el, mit g ondolok az álomról, mert
akkor olyan dolg okat is fel kellene fednem, amelyeket még a csoporthoz csatlakozása előtt
osztott meg velem. Tudom, hog y nag yon fontosnak tartja a diszkréciót, és nem akarom
elveszíteni a bizalmát. Tehát mit javasol, mit teg yek?
Elég edetten dőltem hátra. Micsoda nag yszerű technika! Pontosan ezt tanítom a
hallg atóimnak is: ha kétség ek marcang olnak, vag y két ellentétes érzés munkál benned, oszd
meg kétség eidet a pácienssel, vag y beszélj mindkét érzésről.
Mire Dave:
– Ne kíméljen, doki! Vág jon bele! A véleményéért fizetem. Nincs semmi rejteg etnivalóm.
Szabadon beszélhet mindenről, amit korábban elmondtam. Azért nem említettem a
beszélg etésünket a levelekről, mert nem akartam mag át kínos helyzetbe hozni. Kicsit béna volt
a kérésem, de a mag a ellenajánlata is.
Dave eng edélyével tehát beavattam a többieket a történet hátterébe, mire teljesen
összezavarodtak. Beszámoltam arról, milyen nag y becsben tartja Dave a leveleket; hog y Soraya
harminc éve halott; hog y milyen dilemmával küzd Dave a levelek tárolásával kapcsolatban;
hozzám intézett kéréséről, és vég ül az ajánlatomról is (amelyet Dave mindeddig
visszautasított), miszerint csak abban az esetben őrzöm a leveleket, ha elmondja a csoportnak,
miben állapodtunk meg . Óvatosan fog almaztam, nehog y eláruljam Dave további titkait, vag yis
a korát és eg yéb, a tárg yhoz nem tartozó dolg okat nem említettem.
Ezután rátértem az álomra. Úg y véltem, választ adhat arra a kérdésre, hog y miért
jelentenek a levelek akkora terhet Dave-nek. És persze arra is, hog y vajon nekem miért olyan
terhesek a saját leveleim. Utóbbit persze nem említettem: a bátorság nak is van határa. Azt is
meg tudom mag yarázni, miért cselekedtem íg y. Ez a pácienseim terápiája, nem az enyém.
Csoport esetén az időt nag y becsben kell tartani – nyolc tag ra jut kilencven perc –, nem lehet
arra veszteg etni, hog y a páciensek a terapeuta problémáit hallg assák. A páciensnek szükség e
van arra a hitre, hog y terapeutája szembenéz a saját nehézség eivel, és meg is oldja azokat.
De elég a mag yarázkodásból! A valódi kérdés itt a bátorság hiánya. Következetesen abba a
hibába esek, hog y inkább kevesebbet árulok el mag amról, mint többet, az ug yanakkor minden
esetben a pácienseim hasznára vált, amikor őszintén beszéltem mag amról, és kiderült, hog y
hozzájuk hasonlóan nekem is meg kell küzdenem az emberi problémákkal.
Az álom, folytattam, a halálról szól. Íg y kezdődik: „Halál mindenütt. Érzem a halál szag át.”
A központi kép a levél, amelyben van valami, amin sem a halál, sem a hanyatlás nem fog . Hát
lehetne ennél világ osabb az üzenet? A szerelmes levelek köteg e valójában amulett, nem más,
mint a haláltag adás eszköze. Távol tartja Dave-től az öreg ség et, konzerválja a szenvedélyét.
Akit ig azán szeretnek, akit nem felednek, akivel mindörökkön összeforrnak, az nem válhat
semmivé, az a létezés szívében lel menedéket a mag ány elől.
Aztán kiderül, hog y a levelet feltépték, és valójában üres. De miért tépték fel, miért üres?
Talán Dave úg y érzi, a levelek elveszítik mág ikus erejüket, ha másokkal is meg osztja a
tartalmukat? Volt valami nyilvánvalóan és burkoltan irracionális a leveleknek abban a
tulajdonság ában, hog y távol tartják az öreg ség et és a halált – valami sötét mág ia, amely
szertefoszlik, ha a valóság rideg fényében vizsg álják.
Aztán az eg yik csoporttag azt kérdezte:
– És mi a helyzet a levált talpú rég i cipővel?
Erről fog almam sem volt, ám mielőtt bármit is válaszolhattam volna, valaki íg y szólt:
– Az jelképezi a halált. A rég i cipő elveszíti a talpát – vag yis a lelkét.{9}
Hát persze! Milyen csodálatos! Nekem vajon miért nem jutott eszembe? Az álom eg y részét
meg értettem: tudtam, hog y a mocskos, rég i cipő valójában Dave. A többiek néhányszor
majdnem „mocskos öreg embernek” titulálták (például akkor, amikor elkérte eg y nála neg yven
évvel fiatalabb nő telefonszámát). Akkor meg rezzentem, és örültem, hog y a jelzőt nem
mondták ki hang osan. Ám most Dave mag ára ismert.
– Jesszusom! Eg y mocskos öreg ember, akit éppen elhag yni készül a lelke. Ez vag yok én! –
Elmosolyodott a saját meg jeg yzésén. Imádott játszani a szavakkal (több nyelven beszélt), és
most csodálattal adózott saját leleményének.
Tréfálkozása ellenére látszott, mennyire fájdalmasan érinti a téma. Valaki arra kérte,
beszéljen még arról, hog y milyen érzés öreg nek lenni. Eg y másik csoporttag azt kérdezte, mit
érzett, amikor beszámolt a levelekről. Változtat ez valamit a hozzájuk fűződő viszonyán? A
harmadik arra emlékeztette, hog y az öreg edéssel és a hanyatlással mindenkinek szembe kell
néznie, majd arra biztatta, ossza meg velük minden érzését.
Ám Dave bezárkózott. Aznapra befejezte.
– Ma meg kaptam, ami a pénzemért jár. Időre van szükség em, hog y mindezt meg emésszem.
A mai alkalom szinte csak rólam szólt, most jöjjön valaki más.
Vonakodva ug yan, de hag ytuk Dave-et, és témát váltottunk. Akkor még nem tudtuk, hog y
vég leg elbúcsúzott tőlünk. Soha többé nem láttuk. (Mint később kiderült, az eg yéni terápiát
sem volt hajlandó folytatni, sem velem, sem más terapeutával.)
Mindenki önmag át hibáztatta – leg inkább én. Vajon mivel üldöztük el? Talán túl sok
réteg et hántottunk le róla? Túl g yorsan próbáltunk bölccsé varázsolni eg y bolondos
öreg embert? Vajon elárultam? Besétáltam a csapdába? Jobban tettem volna, ha nem beszélek a
levelekről, és az álmot is hag yom? (Az álomfejtő munka sikeres volt, de a páciens belehalt a
kísérletbe.)
 Talán késleltethettük volna a távozását, bár ezt kétlem. Ma már bizonyosan tudom, hog y
Dave ravaszság a, hárítása és tag adása vég ül hasonló eredményre vezetett volna. A kezdetektől
g yanítottam, hog y vég ül otthag yja a csoportot. (Az persze, hog y jobb próféta voltam, mint
terapeuta, kevéssé vig asztal.)
Mindenekfelett azonban sajnálatot éreztem. Sajnáltam Dave-et: sajnáltam, hog y olyan
mag ányos, hog y illúziókba kapaszkodik, hog y nincs elég bátorság a, és nem hajlandó
szembenézni az élet csupasz, kíméletlen tényeivel.
Aztán a saját leveleimről kezdtem ábrándozni. Mi lenne, ha eg yszer meg halnék
(meg mosolyog tam mag am: „ha”?), és valaki felfedezné őket? Talán tényleg meg kellene kérnem
Mortot vag y Jayt vag y Pete-et, hog y őrizze őket. Vajon miért nyug talanítanak ennyire ezek a
levelek? Miért nem könnyítek a kínon, miért nem ég etem el őket? Most! Azonnal! De már a
g ondolat is sajg ó fájdalmat okoz. Mintha éles tőr hasítana a szívembe. Vajon miért? Miért
okoznak ilyen fájdalmat azok a meg sárg ult, öreg lapok? Ezzel dolg oznom kell még – majd
eg yszer.
 7
Két mosoly

Léteznek könnyű páciensek is. Eg yesek kifejezetten a változás szándékával érkeznek hozzám, és
a terápia szinte mag ától meg y. Néha annyira kevés a teendő, hog y munkát keresek: pusztán
azért teszek fel kérdéseket vag y vetek fel eg y értelmezést, hog y meg nyug tassam mag amat és a
pácienst is: ig en, nekem is jut szerep a történetben.
Marie nem tartozott a könnyű esetek közé. Minden ülés komoly munkát ig ényelt. Amikor
három éve, először keresett fel, a férje már nég y éve halott volt, ám ő belemerevedett a
g yászába. Dermedt volt az arca, a képzelőereje, a teste, a nemiség e – az eg ész élete. Hosszú időn
át élettelen maradt a terápiás munkában is, és nekem két ember helyett kellett dolg oznom.
Munkánkban még az után is maradt némi merevség , miután enyhült a depresszió szorítása,
kapcsolatunkban volt valami rideg ség és távolság tartás, amin képtelen voltam változtatni.
Ám a mai napon szünetel a terápia. Marie-val ma eg y másik szakember dolg ozik, és nekem
az a luxus jutott osztályrészemül, hog y „szolg álaton kívül” tölthetek vele eg y órát. Hetek óta
mondog attam, hog y konzultáljon eg y hipnoterapeutával. Marie, noha minden új tapasztalatot
elutasított, és a hipnózistól különösen tartott, vég ül rábólintott, azzal a feltétellel, hog y én is
vég ig jelen leszek az ülésen. Beleeg yeztem: élveztem, hog y nincs más dolg om, mint
hátradőlve fig yelni a szakértőt, Mike C.-t – barátomat és kollég ámat –, amint teszi a dolg át.
Ráadásul a meg fig yelői pozíció ritka lehetőség et kínált arra, hog y újraértékelhessem
Marie-t. Nag yon is lehetség es, hog y háromévnyi közös munka után vég zetesen rög zült és
beszűkült a róla kialakult képem. Időközben talán meg változott, ám én észre sem vettem. Eg y
kívülálló talán teljesen másképpen értékelné, mint én. Eljött az ideje, hog y más szemmel
nézzek rá.
Marie spanyol származású volt, tizennyolc évvel korábban érkezett Mexikóvárosból. Sebész
férje, akit még Mexikóban, az eg yetemen ismert meg , éjszaka szenvedett autóbalesetet, amikor
eg y sürg ős hívás miatt a kórházba sietett. Marie rendkívüli szépség volt: termete királynői,
orra merészen ívelt, hosszú fekete haja kontyba tűzve. A kora? Az ember huszonötnek
g ondolná, smink nélkül talán harmincnak. Senki sem hinné, hog y már a neg yvenhez közelít.
Meg jelenésében volt valami félelmetes, a leg többen meg rettentek és visszahúzódtak
fensőbbség es szépség e láttán. Én viszont erősen vonzódtam hozzá. Meg indított, szerettem
volna vig aszt nyújtani neki, képzeletben mag amhoz szorítottam, szinte éreztem, ahog y teste
kieng ed a karomban. Gyakran mereng tem vonzalmam erején. Eg yik szépség es nag ynénémre
emlékeztetett: ő is hasonlóan viselte a haját, és fontos szerepet játszott kamaszkori szexuális
fantáziáimban. Talán ez lehetett az oka. Esetleg az a lehetőség kecseg tetett, hog y én lehetek az
eg yetlen bizalmasa és védelmezője ennek a fejedelmi jelenség nek.
Jól titkolta a depressziót. Senki sem hitte volna, hog y úg y érzi, vég e az életének, hog y
reménytelenül mag ányos, hog y minden este álomba sírja mag át, hog y a férje elvesztését
követő hét évben eg yetlen párkapcsolata sem volt, még csak nem is ismerkedett.
A g yász első nég y évében teljesen elzárkózott a férfiaktól. Az utóbbi két évben aztán, ahog y
enyhült a depressziója, arra a következtetésre jutott, hog y számára csupán eg yetlen meg váltás
létezik: eg y új, romantikus kapcsolat; ám büszke tartózkodása oly félelmetesnek bizonyult,
hog y a férfiak meg közelíthetetlennek tartották. Hónapokon át próbálkoztam azzal, hog y
kétség be vonjam meg g yőződését, miszerint az életnek, a valódi életnek csak akkor van
értelme, ha bírja eg y férfi szerelmét. Ig yekeztem tág ítani a látókörét, arra bátorítottam, hog y
keressen mag ának új elfog laltság okat, és barátkozzon nőkkel is. De meg g yőződése mélyen
g yökerezett. Úg y éreztem, ezen a fronton reménytelen a támadás, ezért vég ül inkább úg y
döntöttem, hog y a férfiakkal való ismerkedésre, a hozzájuk fűződő kapcsolata elmélyítésére
koncentrálok, ebben próbálok seg íteni.
Ám nég y héttel korábban félbe kellett szakítanunk a munkát, mert Marie San Franciscóban
kizuhant eg y villamosból, és eltörött az állkapcsa; fog sora komolyan meg sérült, arcát és nyakát
mély sebek borították. Eg yhetes kórházi ápolás után eg y szájsebész vette kezelésbe, hog y
rendbe hozza a fog ait. Marie nehezen tűrte a fájdalmat, különösen a fog orvosnál, a szájsebészeti
vizitektől meg eg yenesen retteg ett. Ráadásul az eg yik oldalon meg sérült az arcideg e is, ami
irg almatlan fájdalommal járt. A g yóg yszerek nem sokat értek, ezért a fájdalom enyhítése
érdekében konzultációt javasoltam eg y hipnoterapeutával.
Marie normális körülmények között is fárasztó tudott lenni, ám a baleset után kifejezetten
elutasítóvá vált, és epés meg jeg yzéseket tett.
– A hipnózis csak az ostoba, befolyásolható embereknél működik. Talán ezért ajánlja nekem
is?
– Marie, hog yan g yőzhetném meg arról, hog y a hipnózisnak semmi köze az akaraterőhöz és
az intellig enciához? Ez eg y velünk született képesség . Mitől fél? Elviselhetetlen fájdalomra
panaszkodik, az eg yórás konzultáció pedig jó eséllyel enyhülést hozhat.
– Lehet, hog y mag ának ez ilyen eg yszerű, de én nem akarok bolondot csinálni mag amból.
Láttam már hipnózist a tévében – az áldozatok mind idiótának tűntek. Ott álltak a csontszáraz
színpadon, és azt képzelték, hog y úsznak, vag y eg y széken ülve eveznek. Olyan is volt, aki nem
bírta visszahúzni a szájába kiöltött nyelvét.
 – Ha azt hinném, hog y ilyesmi történne velem, én is ag g ódnék. De a tévében látott és az
orvosi hipnózis között óriási a különbség . Pontosan elmondtam, hog y mire számíthat. Az a
leg fontosabb, hog y senki nem veszi át az irányítást mag a fölött. Azt fog ja meg tanulni, hog yan
hozza mag át olyan állapotba, amelyben uralhatja a fájdalmát. Úg y látom, még mindig nem
bízik bennem, és orvoskollég áimban.
– Ha az orvosok meg bízhatóak lennének, akkor időben hívták volna az ideg sebészt, és a
férjem még mindig élne!
– Annyi minden történt ma, annyi téma merült fel – a fájdalom, a hipnózissal kapcsolatos
ag g ályok (és félreértések), a félelme, hog y ostobának nézik, az orvosokkal szembeni harag ja és
bizalmatlanság a, ami rám is vonatkozik – nem is tudom, melyikkel kezdjük. Mag a szerint
mivel kezdjünk?
– Mag a az orvos, nem én.
Hát íg y mendeg élt a terápia. Marie rideg volt, ing erlékeny, és g yakran kinyilvánított hálája
ellenére állandóan g unyoros, provokatív meg jeg yzéseket tett. Soha nem koncentrált sokáig
eg yetlen témára, g yakran tért át sietve eg y újabb sérelemre. Olykor összeszedte mag át, és
bocsánatot kért panaszkodásáért, de néhány pillanattal később szinte minden esetben újra
ing erült lett, és belemerült az önsajnálatba. Tudtam, a jelenleg i krízisben az a leg fontosabb,
hog y fig yeljek a kapcsolatunkra, és ne hag yjam, hog y elijesszen. Íg y hát kitartottam, de az én
türelmemnek is van határa, meg könnyebbüléssel fog adtam hát, hog y meg oszthatom a terhet
Mike-kal.
Kolleg iális támog atást is vártam. Ez a hátsó g ondolat vezérelt, amikor felvetettem a
konzultáció lehetőség ét. Szükség em volt valakire, aki tanúsítja, mi mindenen meg yek
keresztül Marie-val. Valakire, aki elismeri: „Irtó kemény nő. Nag yszerű munkát vég eztél vele!”
Ez a szükség let nem szolg álta különösebben Marie érdekeit. Nem akartam, hog y Mike-nak
könnyű dolg a leg yen: küzdjön meg vele ő is, ahog y én! Beismerem: eg yik felem azért drukkolt,
hog y Marie nehezítse meg Mike dolg át: „Gyerünk, Marie, mutassa meg , mire képes!”
Meg lepetésemre azonban minden simán ment. Marie jó alanynak bizonyult, Mike
g yakorlott irányításával meg tanulta, hog yan kerüljön módosult tudatállapotba. A fájdalmat az
érzéstelenítés eg yik technikáját alkalmazva próbálták kikapcsolni. Mike javaslatára Marie
elképzelte, hog y fog orvosi székben ül, és érzéstelenítő injekciót kap.
– Érzi, ahog y az állkapcsa és az arca eg yre jobban zsibbad. Az eg ész arca elzsibbad.
Meg érinti a kezével, és érzi, mennyire zsibbadt. Most a kezére összpontosít: elraktározódik a
kezében a zsibbadás. A keze azonnal elzsibbad, amint meg érinti zsibbadó arcát – ezután minden
testrésze elzsibbad, amit meg érint a kezével.
 Ezután Marie könnyedén érzéstelenítette arca és nyaka fájdalomtól lüktető területeit.
Nag yszerű. Láttam rajta, hog y meg könnyebbül.
Aztán Mike a fájdalom természetéről beszélt. Először elmag yarázta Marie-nak, mi a
funkciója: olyan, mint eg y riasztórendszer, jelzi, hog y mekkorára nyithatja a száját, milyen
erősen rág hat. Erre a funkcionális fájdalomra szükség van, az ideg i irritációból és sérülésből
eredő fájdalomérzet viszont szükség telen, és nem szolg ál semmilyen hasznos célt.
Marie-nak tehát először minél többet meg kell tudnia saját fájdalmáról: tanuljon meg
különbség et tenni a funkcionális és a szükség telen fájdalom között, javasolta Mike. Kezdetnek
az lenne a leg jobb, ha meg vitatná a témát a szájsebészével, és feltenné neki a meg felelő
kérdéseket. Hiszen nála jobban senki nem tudja, mi történik Marie arcával és fog aival.
Előadása, melyben éppen meg felelő arányban keveredett a szakszerűség és a paternalizmus,
könnyen követhető volt. Eg y pillanatra mélyen Marie szemébe nézett. Az asszony
elmosolyodott, és könnyedén bólintott. Tehát vette az üzenetet, nyug tázta Mike.
Kollég ám, Marie válaszával láthatóan elég edetten, belevág ott az utolsó feladatba. Marie
erős dohányos volt, és részben azért ment bele a konzultációba, hog y Mike seg ítség ét ig énybe
véve leszokjon. Mike, a téma szaktekintélye, jól beg yakorolt, csiszolt prezentációba kezdett.
Három lényeg es dolg ot hang súlyozott: Marie élni akar; az élethez szükség e van a testére; a
cig aretta mérg ezi a testét.
Az elmondottakat példával is illusztrálta:
– Gondoljon a kutyájára, vag y ha nincs, akkor képzeljen mag a elé eg y imádott kutyust. Most
képzeljen mag a elé eg y adag Méreg! feliratú kutyakonzervet. Nem adna belőle a kutyájának,
ig az?
Ismét mélyen Marie szemébe nézett; Marie pedig újfent elmosolyodott, és könnyedén
bólintott. Noha ebből Mike meg értette, hog y páciense vette az üzenetet, még erősebben be
akarta vésni az üzenetet:
– Akkor miért ne tartaná a saját testét ug yanakkora becsben, mint a kutyájáét?
A fennmaradó időben Mike meg erősítette az önhipnózisra vonatkozó utasításait, és
meg tanította Marie-nak, hog yan lehet a cig aretta utáni sóvárg ást önhipnózissal, illetve annak
fokozott tudatosításával kezelni, hog y az élethez szükség e van a testére, amit viszont mérg ez a
cig arettával (Mike ez utóbbit hívta hipertudatosság nak).
Nag yszerű konzultáció volt! Mike remek munkát vég zett: összhang ot teremtett a
pácienssel, tervezett céljait hatékonyan meg valósította. Marie nyilvánvalóan elég edett volt vele
és a közösen vég zett munkával is, amikor elhag yta a rendelőt.
Ezt követően eltűnődtem a hármasban töltött órán. Bár a konzultációval szakmailag
elég edett voltam, azt a személyes támog atást és elismerést, amit vártam, nem kaptam meg .
Természetesen Mike-nak fog alma sem lehetett arról, valójában mit akarok tőle. Eg y nálam jóval
fiatalabb kollég a előtt alig ha ismerhettem be g yerekes vág yamat. Eg yébként valószínűleg
elképzelni sem tudta, milyen fárasztó páciens Marie, és én milyen herkulesi munkát vég zek –
Mike előtt persze meg játszotta az ideális pácienst, talán puszta perverzióból.
Ezeket az érzéseket természetesen meg tartottam mag amnak. Aztán kíváncsi lettem, vajon
ők – Marie és Mike – mit g ondolnak: nekik milyen beteljesületlen vág yaik, hátsó g ondolataik,
reakcióik lehetnek, vajon hog y vélekednek a konzultációról? Teg yük fel, hog y eg y évvel később
mindhárman, Mike, Marie és én, leírjuk emlékeinket az eseményről. Milyen mértékig értenénk
eg yet? Azt g yanítom, alig ismernénk rá a konzultációra a másik elbeszéléséből. De miért várjak
eg y évet? És ha eg y hét múlva jeg yeznénk le a tapasztalatainkat? Vag y ebben a pillanatban?
Képesek lennénk a valódi, konkrét történetet meg rag adni és leírni?
A kérdés nem eg yszerű. A terapeuták úg y képzelik, hog y a páciensek által tetszőleg esen
előhívott, múltról szóló történetekből rekonstruálhatnak eg y életet: meg határozhatják a korai
fejlődés kulcseseményeit, a szülőkhöz fűződő kapcsolat valódi természetét, a szülők közötti
viszonyt, a testvérek közötti kapcsolatot, a családi felállást, a korai életévek félelmeit, sérelmeit
kísérő belső történéseket, a g yermek- és kamaszkori barátság ok szövetét.
De rekonstruálhatja-e a terapeuta – vag y a történész, vag y az életrajzíró – akár csak kis
pontosság g al is az életet, ha eg yetlen óra valóság a sem rag adható meg ? Évekkel ezelőtt
vég eztem eg y kísérletet, amikor eg y páciens és én minden terápiás ülés után lejeg yeztük
tapasztalatainkat. Később, amikor összevetettük a két beszámolót, időnként alig hittük el, hog y
ug yanarról az ülésről írtunk. Még abban sem értettünk eg yet, hog y mit tartottunk seg ítő
mozzanatnak. Az eleg áns mag yarázataim? Meg se hallotta őket! Személyes, apró, támog ató
g esztusaimra emlékezett, ezeket tartotta a leg nag yobb becsben.{10}
Ilyenkor az ember a valóság ot meg ítélő döntőbíróra vag y éles, objektív pillanatfelvételre
vág yik az ülésről. Nyug talanító érzés, amikor rádöbbenünk, hog y a valóság pusztán illúzió, és
a leg jobb esetben sem más, mint az adott helyzet szereplőinek meg eg yezésén alapuló észlelet
demokratizálása.
Ha erről az ülésről kellene beszámolót írnom, két különösen „valós” pillanat köré építeném
írásomat: arra, amikor Marie és Mike eg ymás szemébe nézett, majd Marie mosolyog va
bólintott. Az első mosoly azután villant fel, hog y Mike azt javasolta, Marie konzultáljon
fájdalma természetéről a szájsebészével; a másik akkor, amikor Mike azt hang súlyozta, hog y
Marie biztosan nem adna a kutyájának mérg ezett eledelt.
Később hosszan beszélg ettem Mike-kal az ülésről. Szakmailag kifejezetten sikeresnek
tartotta. Marie nag yszerű alanynak bizonyult, Mike minden mag a elé tűzött célt elért. Sőt
személyesen is jó élményként könyvelte el, eg y keserves hét meg koronázásaként, miután két
páciensét is kórházba kellett utalnia, és összeveszett az osztályvezető főorvossal. Örömmel
töltötte el, hog y hatékonyság ának és hozzáértésének én is tanúja lehettem. Fiatalabb volt
nálam, mindig tisztelettel nézett fel rám. Kedvező véleményem sokat jelentett számára. Vicces,
hog y éppen azt kapta tőlem, amit én vártam volna tőle.
Kíváncsi voltam, mit g ondol a két mosolyról. Jól emlékezett rájuk, a ráhatás és a
kapcsolódás jeleinek tekintette őket. A két mosoly a kezelés két fontos pontján jelent meg , s
arra utalt, Marie vette az üzenetet, és el is raktározza.
Én azonban, mivel rég ről ismertem Marie-t, másképp értelmeztem a két mosolyt. Veg yük
az elsőt, amikor Mike azt javasolta, hog y Marie szerezzen be több információt a szájsebészétől,
dr. Z.-től. Ó, ha tudta volna, micsoda történet van a háttérben!
Marie húsz évvel korábban találkozott először dr. Z.-vel, csoporttársak voltak az eg yetemen
Mexikóvárosban. Akkoriban a férfi lelkesen, ám sikertelenül csapta a szelet az asszonynak.
Azután Marie férjének autóbalesetéig nem is hallottak eg ymásról. Dr. Z., aki ug yancsak
áttelepült az Államokba, abban a kórházban dolg ozott, ahová Marie férjét bevitték a baleset
után, és abban a két hétben, amíg a férfi kómában feküdt, dr. Z. volt az asszony leg fontosabb
információforrása és támasza.
Férje halála után dr. Z. szinte azonnal újra ostromolni kezdte, és feleség ét meg öt g yerekét
feledve szexuális ajánlatokkal bombázta Marie-t. Az asszony hiába utasította vissza dühösen a
férfit, az nem tág ított. Telefonon zaklatta, kacsing atott rá, bámulta, mindeg y volt, hog y
templomban vag y éppen bíróság on ülnek-e (az asszony férje halála után beperelte a kórházat
g ondatlanság miatt). Marie-t taszította a viselkedése, visszautasítása eg yre nyersebb lett. Ám
dr. Z. csak akkor hag yott fel a próbálkozással, amikor Marie a szemébe vág ta, hog y undorodik
tőle, és ha tovább zaklatja, beavatja Mrs. Z.-t.
Amikor Marie kizuhant a villamosból, beütötte a fejét, és eg y órán át eszméletlenül feküdt.
Kínzó fájdalomra tért mag ához, reménytelenül mag ányosnak érezte mag át: közeli barátai nem
voltak, a lányai Európában vakációztak. Amikor a sürg ősség i osztályon a nővér meg kérdezte az
orvosa nevét, azt suttog ta:
– Hívja dr. Z.-t…
A környéken az a hír járta, hog y ő a leg tehetség esebb, leg tapasztaltabb szájsebész, és Marie
nem akart eg y ismeretlen orvossal kockáztatni: úg y érezte, túl nag y a tét.
Az első nag y műtétnél dr. Z. még visszafog ta heves vág yait (kétség telenül kitűnő munkát
vég zett), ám az utókezelés során szabad folyást eng edett érzelmeinek. Gúnyos volt, zsarnok, és
azt hiszem, szadista is. Meg g yőzte mag át arról, hog y Marie hisztérikusan túlreag álja a
dolg okat, és nem volt hajlandó felírni sem meg felelő fájdalomcsillapítót, sem nyug tatót. A
veszélyes komplikációkról és maradandó torzulásokról elejtett könnyed meg jeg yzései
meg rémítették az asszonyt, majd azzal fenyeg etőzött, hog y felhag y Marie kezelésével, ha
továbbra is folyton panaszkodik. Amikor felhívtam dr. Z. fig yelmét a fájdalomcsillapítás
szükség esség ére, ellenség essé vált, és arra hivatkozott, jóval többet tud a műtéti fájdalomról,
mint én. Aztán g únyosan hozzátette, hog y biztosan eleg em lett a reng eteg beszédből, azért
akarok szakterületet váltani. Nem tehettem mást, a háta mög ött mag am írtam fel Marie-nak
nyug tatót.
Hosszú órákon át hallg attam Marie sirámait fájdalmairól és dr. Z.-ről (aki biztos, hog y
nag yobb odafig yeléssel kezelné, ha ig ent mondana neki, még íg y, fájdalomtól lüktető arccal és
szájjal is). A fog ászati kezelések dr. Z. rendelőjében meg alázóak voltak: ha az asszisztensnő
kilépett a kezelőből, az orvos máris meg eresztett néhány szexuális jelleg ű meg jeg yzést, és
„véletlenül” mindig hozzáért a kezével Marie melléhez.
Mivel dr. Z.-vel kapcsolatban sehog y sem tudtam Marie-nak seg íteni, az javasoltam, váltson
orvost. Vag y leg alább, sürg ettem, beszéljen eg y másik szájsebésszel; meg is adtam neki néhány
nag yszerű specialista nevét. Bár az asszony g yűlölte, ami vele történik, és g yűlölte dr. Z.-t is,
minden eg yes javaslatomra az volt a válasza, hog y „de hát…” vag y „ebben ig aza van, de…”.
Marie az „ig en, de…” típusú emberek rettenthetetlen családjába tartozott (akiket a szakma csak
„seg ítség et elutasító panaszkodóként” említ). Leg fontosabb ellenvetése az volt, hog y dr. Z.
kezdte el a kezelését, és ő – eg yedül ő – tudja ig azán, mi történik a szájában. Retteg ett a
maradandó torzulástól. (Mindig sokat fog lalkozott a külsejével, eg yedülálló özveg yként pedig
még annál is többet.) Semmi sem volt olyan fontos – sem a düh, sem a büszkeség , sem a
rosszindulatú fog dosás –, mint szépség ének és eg észség ének visszaszerzése.
Eg y másik lényeg es szempontot is fig yelembe kellett venni. Marie azért zuhant ki a
villamosból leszállás közben, mert a jármű meg billent, ezért pert indított a város ellen.
Balesete miatt elveszítette az állását, pénzüg yi helyzete meg rendült. Jókora összeg re számított,
és félt szembeszállni dr. Z.-vel, akinek a vallomása lényeg es szerepet játszott a perben.
Marie és dr. Z. tehát bonyolult táncban kering tek eg ymás körül, melynek lépései között
szerepelt eg y visszautasított sebész, eg y többmilliós per, eg y törött állkapocs, néhány kitört
fog , és eg y mellsimog atás is. Ebbe a kusza összevisszaság ba csöppent bele Mike, és – minderről
természetesen mit sem sejtve – tett ártatlan, ésszerű javaslatot arra, hog y Marie forduljon az őt
kezelő szájsebészhez, hog y jobban meg értse fájdalma természetét. Erre bólintott mosolyog va
Marie.
 A második mosoly előzménye Mike eg y másik, hasonlóan eredeti felvetése volt:
– Nem adna a kutyájának mérg ezett tápot, ig az?
E mög ött a mosoly mög ött is rejtőzik eg y történet. Kilenc évvel korábban Marie és Charles,
a férje, kaptak eg y esetlen tacskókölyköt, Elmert. Bár az állat valójában Charlesé volt, és Marie
akkoriban ideg enkedett a kutyáktól, lassan meg szerette Elmert, és az állat évekig az ág yában
aludt.
Aztán Elmer meg öreg edett, szeszélyes lett és önfejű, ráadásul köszvény kínozta, és Charles
halála után reng eteg fig yelmet ig ényelt Marie-tól, amivel, meg lehet, nag y szolg álatot tett az
asszonynak – a kényszerű elfog laltság , amely áldás a g yász korai szakaszában, g yakran lesz a
g yászolók leg jobb barátja. (A mi kultúránkban ezt a temetés meg szervezése, a biztosításokkal,
pénzüg yekkel kapcsolatos papírmunka, az ing atlan átírása jelenti.)
Közel eg yévnyi pszichoterápia után Marie depressziója enyhült, készen állt arra, hog y ismét
kilépjen az életbe. Meg g yőződése volt, hog y kizárólag akkor lesz újra boldog , ha talál mag ának
párt. Minden más előjáték lehetett csupán: eg yetlen barátság , eg yetlen tapasztalat sem
jelentett többet eg yszerű időtöltésnél addig , amíg újra nem kezdi az életét eg y férfival.
Ám új élete és Marie között nem várt akadály tornyosult Elmer személyében. Marie
eldöntötte, hog y talál mag ának eg y férfit – Elmer viszont a jelek szerint úg y érezte, ő
tökéletesen betölti ezt a szerepet a házban. Minden ideg ent – leg inkább persze a férfiakat –
meg ug atott és meg támadott. Perverz inkontinencia lett úrrá rajta: nem volt hajlandó odakint
vizelni, ehelyett meg várta, amíg beeng edik a házba, és átáztatta a szőnyeg et a nappaliban. Sem
a szép szó, sem a büntetés nem használt. Ha Marie nem eng edte be, addig vonított, amíg
felverte az összes szomszédot (a távoliakat is), akik aztán rátelefonáltak Marie-ra, és azért
könyörög tek, azt követelték, hog y teg yen vég re valamit. Ha Marie meg büntette, mindeg y,
hog y milyen módszert választott, Elmer azzal vág ott vissza, hog y a többi szoba szőnyeg ét is
meg locsolta.
Elmertől bűzlött az eg ész ház. Már a bejáratnál meg csapta a vendég et a szag , ami ellen se
szellőztetés, se sampon, se lég frissítő nem használt. Marie már vendég eket hívni is szég yellt,
inkább éttermi vacsorával viszonozta korábbi meg hívásait. Lassan lemondott arról, hog y
valaha ig azi társaság i életet élhet.
Bevallom, nem rajong ok a kutyákért, de Elmer mindeg yiken túltett. Eg yszer találkoztunk
személyesen, amikor Marie mag ával hozta a rendelőmbe – neveletlen teremtmény volt, eg ész
idő alatt morg ott, és hang osan nyalog atta a nemi szervét. Azonnal tudtam, hog y Elmernek
mennie kell. Nem hag yhatom, hog y tönkreteg ye Marie életét. Sem az enyémet.
Ám félelmetes akadályok állták utamat. Nem arról volt szó, hog y Marie határozatlan lett
volna. Más bűzforrás is volt a házban, eg y bérlő, aki Marie állítása szerint rothadó halon élt.
Ebben az esetben az asszony g yorsan cselekedett. Tanácsomat követve vállalta a konfliktust, és
amikor a bérlő meg tag adta, hog y változtasson étkezési szokásain, Marie azon nyomban
felmondott neki.
Elmerrel viszont nem tudott mit kezdeni. Még iscsak Charles kutyája volt. Benne élt tovább.
Reng eteg et beszélg ettünk Marie-val a lehetőség ekről. Az állatorvos kimerítő és drág a
inkontinenciatréning je fabatkát sem ért. Az állatpszichológ usnál és a kutyakiképzőnél tett
látog atás eredménytelenül vég ződött. Marie lassan és szomorúan ráébredt (persze az én
hathatós seg ítség emmel), hog y meg kell válnia Elmer társaság ától. Felajánlotta a kutyát a
barátainak, akik persze bolondok lettek volna mag ukhoz venni eg y ilyen állatot. Hirdetett az
újság ban is, de még az ing yen kutyaeledel sem csábította a lehetség es jelentkezőket.
Közeledett az elkerülhetetlen döntés. A lányai, a barátai, az állatorvos, mind arra biztatták,
hog y szánja rá mag át, és altattassa el Elmert. Természetesen a háttérből finoman én is efelé
tereltem. Vég ül Marie meg adta mag át, és eg y szürke reg g elen Elmer elindult utolsó útjára az
állatorvoshoz.
Ezzel párhuzamosan eg y újabb fronton más probléma körvonalazódott. Marie Mexikóban
élő apja annyira leg yeng ült, hog y az asszony azt fontolg atta, mag ához költözteti. Marie
szempontjából ez nem tűnt túl jó meg oldásnak, hiszen félt az apjától, nem is szerette ig azán,
éveken át alig találkoztak. Tizennyolc évvel korábban, amikor úg y döntött, hog y áttelepül az
Államokba, leg inkább az vezérelte, hog y meg szabaduljon az apai zsarnokság tól. A meg hívás
g ondolatát inkább a bűntudat sarkallta, semmint a szeretet vag y az ag g odalom. Miközben erre
rámutattam, arra is rákérdeztem, vajon bölcs dolog -e eg y nyolcvanéves, ang olul nem beszélő
embert kiemelni a saját kultúrájából. Marie vég ül belátta, hog y ig azam van, és az apját
Mexikóban helyezte el eg y idősek otthonában.
Marie véleménye a pszichiátriáról? Gyakran viccelődött erről a barátaival:
– Persze, járj csak pszichiáterhez! Ig azán hatékony! Először azt tanácsolják, dobd ki a
bérlődet. Aztán azt mondják, dug d be az apádat eg y öreg otthonba. Vég ül rávesznek, hog y öld
meg a kutyádat!
És még képes volt elmosolyodni, amikor Mike odafordult hozzá, és kedvesen íg y szólt:
– Ug ye nem mérg ezné meg a kutyáját?
Számomra tehát Marie két mosolya nem a Mike-kal való eg yetértés, hanem az irónia jele
volt, és ez rejlett mög ötte: „Ó, ha tudnád…” Amikor Mike arra kérte, hog y beszéljen a
szájsebészével, ezt g ondolhatta mag ában: „Hm… tehát hosszasan beszélg essek el dr. Z.-vel!
Remek! Beszélek én vele! Amint meg g yóg yultam, és a per is befejeződött, azonnal beszélek a
feleség ével és mindenkivel, akit ismerek. Úg y befűtök ennek a szadista disznónak, hog y amíg
él, nem felejti el!”
A mérg ezett kutyaeledellel kapcsolatos mosolya mög ött ug yanez az irónia lehetett. Talán
ezt g ondolta: „Ó, hát persze hog y nem adnék neki mérg ezett ételt – először meg várom, amíg
eg y kicsit öreg ebb és elviselhetetlenebb lesz. Majd akkor intézem el – vég leg !”
Amikor a következő ülésünkön a konzultáció tapasztalatait elemeztük, rákérdeztem a két
mosolyra. Mindkettőre jól emlékezett.
– Amikor dr. C. azt javasolta, hog y beszélg essek el dr. Z.-vel a fájdalomról, hirtelen nag yon
elszég yelltem mag am. Kíváncsi lettem volna, vajon mennyit mesélt neki rólam és dr. Z.-ről.
Meg kedveltem dr. C.-t. Meg nyerő férfi. Az a fajta, akit szívesen beeng ednék az életembe.
– De mit jelentett a mosoly, Marie?
– Hát, iszonyú zavarban voltam. Lehet, hog y dr. C. azt hiszi, kurva vag yok? Ha jobban
beleg ondolok (amit nem teszek), olyan ez az eg ész, mint a cserekereskedelem – dr. Z. kedvében
járok, hag yom, hadd leg yen boldog az undorító kis játékaival, ő meg cserébe seg ít a perben.
– A mosoly tehát azt jelenti, hog y…?
– A mosolyom azt jelenti… De miért érdekli ennyire, hog y mit jelent?
– Kérem, folytassa…
– Szóval a mosolyom azt jelentette, hog y: „Kedves dr. C., váltsunk témát. Ne kérdezzen
többet dr. Z.-ről. Remélem, fog alma sincs róla, mi folyik kettőnk között.”
Na és a második mosoly? Mint kiderült, nem az irónia jele volt, mint hittem, és nem is a
kutyájára vonatkozott, hanem valami teljesen másra.
– Viccesnek tartottam, hog y folyton kutyákról meg mérg ekről beszél. Azt tudtam, hog y
nem hallott Elmerről, különben biztosan nem kutyákkal példálózott volna.
– És…?
– Hát, nehéz erről beszélni. Nem nag yon mutatom ki az érzelmeimet – nem vag yok az a
hálálkodó típus –, de nag yra értékelem, amit az elmúlt hónapokban értem tett. Ön nélkül ma
nem tartanék itt. Már mag ának is elmeséltem a pszichiáteres viccemet (a barátaimnak nag yon
tetszik), tudja, amelyikben először a bérlőd, majd az apád, vég ül a kutyád kerül sorra…
– És?
– És úg y érzem, túllépett a szerepén… mondtam, hog y nehéz erről beszélnem. Azt hittem, a
pszichiáterek nem adhatnak konkrét tanácsokat. Ön viszont mintha hag yta volna, hog y a
kutyákkal és apákkal kapcsolatos személyes érzelmei elrag adják!
– A mosoly tehát azt jelenti, hog y…?
– Jézusom, hog y mag a milyen makacs! A mosoly azt jelenti, hog y: „Ig en, dr. C.,
meg értettem a lényeg et. És most g yerünk, váltsunk témát! Ne kérdezzen többet a kutyámról.
Nem szeretném Yalom doktort rossz színben feltüntetni.”
Zavarba hozott a válasza. Ig aza lett volna? Hag ytam volna, hog y felülkerekedjenek a
személyes érzelmeim? Minél többet latolg attam a kérdést, annál biztosabban tudtam, hog y
téved. Apámat mindig is kedveltem, örömmel költöztettem volna mag unkhoz. Na és a kutyák?
Ig az, ami ig az, Elmer nem volt éppen a szívem csücske, viszont tisztában vag yok a kutyák
iránti ellenszenvemmel, ezért akkurátusan fig yeltem a viselkedésemet. Mindenki, aki eg y
kicsit is ismerte a helyzetet, azt javasolta Marie-nak, szabaduljon meg Elmertől. Ig en, biztosan
az ő érdekeit szem előtt tartva cselekedtem. Nem csoda, hog y kényelmetlenül érintett, amikor
meg hallottam, hog y Marie nem akar rossz színben feltüntetni. Mintha a cinkostársa lennék –
mintha beismerném, hog y van valami rejteg etnivalóm. Persze azzal is tisztában voltam, hog y
vég re kimondta, mennyire hálás nekem, és ez jó érzéssel töltött el.
A két mosolyról folytatott beszélg etésünk oly g azdag terápiás anyag ot hozott felszínre,
hog y nem mereng tem többé a valóság többféle arcán, inkább Marie-val közösen feltártuk az
öng yűlölet érzetét, amit a dr. Z.-vel kötött kompromisszuma okozott. A velem kapcsolatos
érzéseit – félelmét a füg g őség től, háláját, harag ját – is minden eddig inél őszintébben vizsg álta.
A hipnózis enyhített fájdalmán, míg vég ül, három hónappal később, törött állkapcsa rendbe
jött, a fog ászati kezelés befejeződött, a fájdalom teljesen meg szűnt. Depressziója enyhült,
harag ja csökkent; mindennek dacára Marie soha nem lett olyan, amilyennek látni szerettem
volna. Rátarti maradt és lekezelő, minden újdonság g al szemben bizalmatlan. Továbbra is
találkoztunk, de eg yre kevesebb mondanivalónk maradt, s vég ül, néhány hónappal később,
közös meg eg yezéssel befejezettnek nyilvánítottuk a terápiát. A következő nég y évben Marie
néhány kisebb válság miatt pár havonta felkeresett, azután soha többé nem keresztezték
eg ymást útjaink.
A per három évig húzódott, és Marie kiábrándítóan kis összeg g el beérte. Addig ra dr. Z.-vel
szembeni dühe elpárolg ott, meg feledkezett arról az elhatározásáról, hog y „jól befűt neki”.
Vég ül eg y kedves, korosodó férfihoz ment hozzá. Nem tudom, meg találta-e a valódi
boldog ság ot. Viszont soha többé nem g yújtott rá.

Epilógus
Marie hipnoterápiás ülése tanúság tétel a meg ismerés határairól. Bár Marie, Mike és én
ug yanazon az ülésen vettünk részt, mindhárman élesen különböző, nem várt élményekkel
g azdag abban távoztunk. Triptichon volt ez az ülés, melynek három táblája alkotója sajátos
látásmódját, színvilág át, felfog ását tükrözte. Talán ha többet mesélek Mike-nak Marie-ról, az ő
képe jobban hasonlít az enyémhez. De ug yan mit oszthattam volna meg abból a több száz
órából, amit Marie-val töltöttem? Az ing erültség emet? A türelmetlenség emet?
Önsajnálatomat, amiért eg y helyben topog unk? A haladása feletti örömömet? Szexuális
fantáziáimat? Intellektuális kíváncsiság omat? Azt a vág yamat, hog y változtassak hozzáállásán,
meg tanítsam befelé fig yelni, álmodozni, ábrándozni, minél többet tapasztalni?
Ha órákon át próbáltam volna mindezt Mike-nak elmondani, akkor sem tudtam volna
pontosan átadni a Marie-val kapcsolatos tapasztalataimat. Örömöm és türelmetlenség em,
benyomásaim eg yediek, senki máséhoz nem hasonlíthatók. Szavak, metaforák, analóg iák után
kutatok, hiába: mindez a leg jobb esetben is csak halvány utánérzete annak a g azdag
képzetáramnak, amely átsuhan elmémen.
A valódi meg ismerést torzító prizmák sora g átolja. A sztetoszkóp feltalálása előtt az orvos
fülét szorosan beteg e mellkasára tapasztotta, úg y hallg atta az élet hang ját. Képzeljünk el két
elmét, amint szorosan eg ymáshoz tapad, és úg y osztozik a felmerülő képeken, ahog y a
papucsállatka sejtmag ja osztódik: valóban páratlan eg yesülés lenne ez.
Néhány évezred múlva talán lehetség essé válik az ilyen összeolvadás – az elszig eteltség
utolsó meg próbáltatása, vég ső csapás a mag ányra. Ma azonban még félelmetes akadályok
állnak az elmék eg yesülése előtt.
Először is ott az elmében felmerülő képek és a beszéd közötti különbség . Az elme képekben
g ondolkodik, melyeket a nyelv seg ítség ével fordít le, majd alakít vissza ismét képekké. Ám a
képekről g ondolatokra, majd a g ondolatokról nyelvre fordítás sajna csalóka folyamat. Sok
áldozattal jár: a képek g azdag , színpompás szövete, rendkívüli képlékenység e és rug almasság a,
a sajátos színezetet adó érzelmi szál mind elvész, amikor szavakba próbáljuk őket önteni.
A nag y művészek meg kísérlik a képek közvetlen átadását: körülírással, metaforákkal, nyelvi
bravúrokkal ig yekeznek az olvasóban hasonló fog almakat ébreszteni. Ám vég ül szinte minden
esetben beismerik a kudarcot. Hallg assuk csak Flaubert panaszát Bovaryné című reg ényében:

„…a túlzó mondások mérsékelt érzelmeket takarnak; mintha a csordultig telt lélek nem
üres metaforákban áradna túl némelykor, hiszen soha senki se tudja pontosan kifejezni
vág yait, elg ondolásait, fájdalmát valódi méretük szerint, olyan az emberi beszéd, mint
az ócska zong ora, jó, ha medvetáncoltató dallamokat tudnak kiverni rajta, amikor a
csillag okat akarjuk meg rendíteni.”{11}

A másik teljes meg ismerése tehát lehetetlen, már csak azért is, mert meg válog atjuk, mit
fedünk fel eg ymás előtt. Marie Mike-hoz intézett kérésében nem volt semmi személyes:
enyhíteni akarta a fájdalmát, és le akart szokni a dohányzásról. Ezért keveset mutatott meg
mag ából. Mike azonban éppen emiatt félreértette a két mosoly jelentését. Én sokkal többet
tudtam Marie-ról meg a két mosolyról. Ám én is rosszul értelmeztem őket: Marie-ról való
tudásom valójában töredéke volt annak, amit az asszony hajlandó volt meg osztani velem és
önmag ával.
Rég ebben az eg yik terápiás csoportomban volt eg y páciensem, Jay, aki a terápia két éve
alatt alig szólt hozzám. Eg y napon aztán azzal lepett meg eng em és a többieket, hog y
bejelentette (az ő szavaival élve „meg vallotta”), minden eg yes elhang zott szavát, a
visszajelzéseit, önvallomásait, dühös vag y éppen kedves mondatait – valójában nekem szánta.
Ug yanazt tette a csoportban, amit a családjában is meg élt: vág yakozott ug yan apja szeretetére,
ám ezt soha nem árulta el neki, képtelen lett volna rá. A csoportban sok drámának vált a
részesévé, de szeme előtt mindig az lebeg ett, hog y mi mindent kaphatna tőlem. Noha úg y tett,
mintha a többiekhez beszélne, rajtuk keresztül hozzám szólt, az én helyeslésemet, az én
támog atásomat kereste.
Vallomása pillanatában összeomlott a róla kialakított képem. Azt hittem, jól ismerem, már
eg y hete, eg y hónapja, hat hónapja… Pedig az ig azi, titkos Jayjel soha nem találkoztam, és most
új képet kellett róla formálnom, újra kellett értelmeznem a múltbéli tapasztalataimat. Na és az
új Jay, ez a csereg yerek, vajon meddig marad? Az újabb titkok vajon mikor szivárog nak a
felszínre? Új önmag át vajon mikor fedi fel? Tudtam, hog y vég telen számú Jay sorakozik
előttem a jövőben. És én soha nem bukkanok rá a „valódira”.
A teljes meg ismerés előtt tornyosuló harmadik akadály nem abban rejlik, aki meg osztja az
információt, hanem a másikban, a vevőben, aki képpé fordítja vissza a hallottakat – olyan
nyelvre, amit az elme is ért. Valószínűtlen, hog y a vevő elméjében meg jelenő képek azonosak
lennének a küldőben eredetileg felmerülő képekkel.
A fordítási hibát tovább súlyosbítja a torzítás. A torzítás lényeg e, hog y a saját kedvenc
elméleteinket és g estaltjainkat vetítjük rá a másikra. Erről a folyamatról Proust ír g yönyörűen:

„Annak a testi látszatát, akit mag unk előtt látunk, mindig mi mag unk töltjük meg a
róla alkotott fog almainkkal, s a róla való elképzelésünkben ezeké a fog almaké a
leg nag yobb rész. Oly teljesen betöltik az arcot, oly pontosan tapadnak még az orr
vonalához is, oly finoman árnyalják még a hang nak a zeng ését is, mintha ez se volna
más, csak átlátszó burok – hog y ahányszor látjuk ezt az arcot, s ahányszor halljuk ezt a
hang ot, mindig a mi fog almainkat találjuk meg és hallg atjuk újra.”{12}

„Ahányszor látjuk ezt az arcot (…) mindig a mi fog almainkat találjuk meg (…)” – ez a mondat a
kulcs a kudarcba fulladt kapcsolatok meg értéséhez. Eg yik páciensem, Dan részt vett eg y
meditációs elvonuláson. Az eg yik meditációs g yakorlat lényeg e az, hog y a szemben ülők
néhány percig fog ják eg ymás kezét, majd mélyen a másik szemébe néznek, és partnerüket
helyezik elméjük fókuszába; azután ug yanezt meg ismétlik eg y másik társsal is. Pár
partnercsere után Dan határozott különbség et érzett az emberek között: néhányukat alig
érzékelte, másokkal viszont olyan szoros, erőteljes és szinte kézzelfog ható volt a kapcsolata,
hog y a férfi szentül hitte, rokon lélekkel lépett spirituális kapcsolatba.
Valahányszor Dan szóba hozta ezeket az élményeit, vissza kellett fog nom mag am, nehog y
kitörjön belőlem szkeptikus, racionális énem: „Még hog y spirituális kapcsolat! Dan, amit érez,
az pusztán a fantázia szüleménye. Nem ismeri azt az embert. Prousthoz hasonlóan felruházza
azokkal a tulajdonság okkal, amelyekre valójában mag a vág yik. Beleszeretett a saját
teremtményébe.”
Hang osan persze soha nem mondtam semmit. Nem hiszem, hog y Dan szívesen dolg ozott
volna eg yütt eg y hitetlennel. Véleményemet azonban, és ebben bizonyos vag yok, indirekt
módon még is a tudomására hoztam: eg y kétkedő tekintettel, meg jeg yzéseim és kérdéseim
időzítésével, bizonyos témák iránti lelkesedésemmel vag y éppen közönyömmel.
Dan érzékelte burkolt célzásaimat, és a saját védelmében Nietzschét idézte, aki valahol azt
mondja, hog y amikor először találkozunk a másikkal, mindent tudunk róla, ám később elvakít
bennünket saját bölcsesség ünk. Nietzsche sokat jelent nekem, és ez az idézet elg ondolkodtatott.
Az első találkozás alkalmával talán még valóban nincs álca; talán még nem dőlt el, ki milyen
szerepet ölt mag ára. Az első benyomás talán valóban pontosabb, mint a második vag y a
harmadik. De ennek semmi köze nincs a spirituális kapcsolathoz. Ráadásul, bár Nietzsche sok
tekintetben látnok volt, az emberi kapcsolatokról nem sokat tudott – létezett-e nála
mag ányosabb, elszig eteltebb ember a világ on?
Ig aza lehetett Dannek? Lehetség es, hog y eg y misztikus csatorna seg ítség ével meg tudott
valami ig azit és valósat a másikról? Vag y eg yszerűen csak meg töltötte a saját elképzeléseivel
és vág yaival a másik személyiség ét – amit pusztán azért talált vonzónak, mert ismerős,
szeretetteljes és g ondoskodó képeket társított hozzá?
Dan meditációs tapasztalatait nem tehettük próbára, mert ezeken az elvonulásokon a
„nemes csend” szabályát követik: beszélni eg yáltalán nem szabad. Ám néhány alkalommal
társaság ban is meg élte a spirituális összeolvadást eg y-eg y nővel, miután tekintetük
összefonódott. Néhány kivételtől eltekintve azonban kiderült, hog y a spirituális eg yesülés
csupán délibáb. A nők rendszerint zavarba estek és meg riadtak, amikor Dan kijelentette, hog y
mély kötelék fűzi őket össze. Ezt Dan néha elég nehezen látta be. És én keg yetlennek éreztem
mag am, amikor szembesítettem azzal a véleménnyel, amit én alkottam a valóság ról.
– Dan, veg yük azt az intenzív köteléket, ami Dianához fűzi – a nő talán valóban utalt rá,
hog y a jövőben több is lehet mag uk között barátság nál, de ne feledkezzen meg a tényekről.
Soha nem hívja vissza, eg yütt élt eg y férfival, akivel már szakított ug yan, de máris arra készül,
hog y összeköltözzön valaki mással. A tények mag ukért beszélnek.
Olykor a nő, akivel Dan tekintete összeforrt, szintén mély spirituális kötődést észlelt, és
eg yütt merültek bele a szerelembe, ami kivétel nélkül g yors vég et ért. Néha eg yszerűen és
fájdalmasan elhalványult, máskor erőszakos, féltékeny vádaskodásba torkollt. A dolog g yakran
zárult azzal, hog y Dan, a szeretője vag y mindketten depresszióba zuhantak. Bárhog y múlt is ki
a szerelem, a vég eredmény soha nem változott: eg yik sem kapta meg a másiktól azt, amit
akart.
Meg g yőződéssel vallom, hog y a meg szállott első találkozások során Dan és a nők is
félreértették, amit a másikban felfedeztek. Saját esdeklő, sebzett tekintetük tükröződött a másik
szemében, amit ők vág ynak és teljesség nek láttak. Törött szárnyú fiókák voltak, akik eg y másik
törött szárnyú madárba kapaszkodva próbáltak a mag asban szárnyalni. Ám azt, aki belül üres,
soha nem töltheti ki teljesen eg y másik sérült személyiség . Épp az ellenkezője történik: két
törött szárnyú madár eg yesülése verg ődő repülést íg ér. Hiába a vég telen türelem, vég ül el kell
szakadniuk eg ymástól, és külön-külön kell beg yóg yítaniuk sebeiket.
Nem csupán a fentiek – a mélység esen összetett képzetek és a nyelv, az eg yén szándékos és
akaratlan törekvése az álcázásra, a meg fig yelő vakfoltjai – teszik lehetetlenné a másik
meg ismerését, hanem az is, hog y minden személyiség hihetetlenül g azdag és bonyolult. Habár
reng eteg kutatási prog ram próbálja meg fejteni az ag y bioelektromos tevékenység ét és
biokémiáját, az emberi élményáramlás annyira összetett folyamat, hog y a leg újabb kísérleti
lehallg atóeszközökkel sem lehet soha nyomon követni.
Julian Barnes Flaubert papagája című reg ényében élvezetes bizarrság g al illusztrálja az ember
vég telen bonyolultság át. Barnes elhatározza, hog y meg ismeri az ig azi Flaubert-t, a híres író
imázsa mög ötti hús-vér embert. Az életrajzírás hag yományos módszereiben csalódva indirekt
eszközökkel próbálja meg rag adni Flaubert lényeg ét: hosszasan tag lalja például vonatok iránti
érdeklődését, bemutatja az állatokat, amelyekhez vonzódik, vag y azt a számtalan módszert (és
színt), amellyel az író Bovaryné szemét jellemezte.
Barnes természetesen soha nem jár sikerrel, és vég ül kisebb célt tűz mag a elé. Ellátog at a
két Flaubert-múzeumba – az eg yiket az író g yermekkori otthonában, a másikat abban a házban
rendezték be, ahol felnőttként élt –, és mindkettőben felfedez eg y-eg y kitömött papag ájt.
Mindkét múzeumban azt állítják, az ő preparátumuk alapján mintázta Flaubert Lulut, az Egy
jámbor lélek madarát. A helyzet felcsig ázza az íróban rejlő nyomozót: ha már Flaubert-t nem
képes teljes valójában meg ismerni, leg alább azt kideríti, melyik az ig azi papag áj, és melyik az
imposztor.
A két madár külseje nem sokat seg ít: majdnem eg yformák, ráadásul Flaubert reg énybeli
Lulujára is feltűnően hasonlítanak. Aztán az eg yik múzeumban az idős teremőr bebizonyítja,
hog y ők őrzik az ig azit. A madár ülőrúdján a Roueni Múzeum pecsétje áll; ezután az őr
meg mutatja Barnesnak eg y bejeg yzés másolatát, miszerint Flaubert száz évvel korábban
kikölcsönözte (és később visszaadta) a városi múzeum madarát. A meg oldás közelség én
fellelkesülve az író átsiet a másik múzeumba, ám ott kiderül, hog y a versenytárs ülőrúdján
szintén ott áll a pecsét: Roueni Múzeum! Vég ül a Flaubert Baráti Társaság leg idősebb élő tag ja
avatja be a papag ájok ig az történetébe. Amikor a két múzeumot létrehozták (jóval Flaubert
halála után), mindkét múzeumig azg ató ellátog atott a kölcsönzőcédula másolatával a meg yei
múzeumba, és mag ának követelte a híres madarat. Mindkét ig azg atót bekísérték eg y hatalmas,
kitömött állatokkal teli terembe – csak papag ájból volt vag y ötven –, majd íg y szóltak: „Uram,
válasszon!”
Az ig azi papag áj azonosításának lehetetlenség e vet vég et Barnes abbéli hitének, hog y
becserkészhető az „ig azi” Flaubert, az „ig azi” én. Sok ember azonban soha nem döbben rá a
hasonló kutatás hiábavalóság ára, és szentül hiszi, hog y eleg endő információ birtokában
meg rag adható és feltérképezhető a személyiség . A pszichiáterek és pszichológ usok között
mindig is volt némi nézetkülönbség a diag nózis hitelesség éről. Néhányan hisznek az ilyen
vállalkozás hasznában, és a minél pontosabb diag nózis felállításának szentelik eg ész
munkásság ukat. Mások – közéjük tartozom mag am is – csodálkozva szemlélik, hog yan veheti
bárki is komolyan a kórmeg határozást, ami nem több, mint néhány tünet és személyiség vonás
eg yszerű halmaza. Még is fokozódó nyomás alatt állunk (a kórházak, a beteg biztosítók, a
hivatalok részéről), hog y eg yetlen kórtani meg határozással (és annak numerikus kódjával)
definiáljunk eg y adott személyiség et.
Még a pszichiátriai osztályozás leg liberálisabb rendszere is erőszakot tesz minden létezőn.
Ha abban a hiszemben viszonyulunk az emberekhez, hog y kateg orizálni tudjuk őket, soha nem
fedezhetjük fel és nem is táplálhatjuk a másik éltető, ám kateg óriákat nem tisztelő
személyiség jeg yeit. A meg eng edő kapcsolat mindig abból indul ki, hog y a másik sohasem
ismerhető meg teljesen. Ha arra kényszerülnék, hog y Marie-t eg y hivatalos rendszer, a DSM-III-
R (a kórmeg határozó és statisztikai kézikönyv) alapján diag nosztizáljam, eljuthatnék eg y
pontosnak és tudományosnak hang zó, hat részből álló kórmeg határozáshoz. De tudnám, hog y
annak kevés köze lenne a valódi, hús-vér Marie-hoz; ahhoz, aki mindig meg lepett, aki mindig
előttem járt eg y lépéssel – a két mosoly Marie-jához.
 8
Három felbontatlan levél

– Hétfőn érkezett az első. A nap ug yanúg y indult, mint mindig . Reg g el eg y tanulmányon
dolg oztam, aztán úg y dél körül lesétáltam a bejárathoz, hog y felvig yem a leveleket – általában
ebéd közben szoktam átnézni a postát. Valahog y úg y éreztem, ez a nap más lesz, mint a többi,
az okát nem tudnám meg mondani. Belenéztem a levelesládába, és… és…
Saul nem bírta folytatni. Hang ja elcsuklott. Fejét lehajtotta, meg próbálta összeszedni
mag át. Még soha nem láttam ilyen rettenetes állapotban. Kétség beeséstől eltorzult arca miatt
hatvanhárom événél jóval idősebbnek látszott, duzzadt, bánatos szeme kivörösödött, foltos bőre
izzadság tól fénylett.
Néhány perc után meg próbált újra nekifutni:
– Láttam, hog y meg jött… én… én nem bírom tovább, nem tudom, mit teg yek…
A rendelőmben töltött három-nég y perc alatt mélység es izg atottság ba lovalta mag át.
Szag g atottan, felületesen, zihálva szedte a leveg őt. Fejét a térdére hajtotta, léleg zetét
visszatartotta, de hiába. Aztán felpattant, és izg atott léptekkel, leveg ő után kapkodva rótta a
köröket. Ha íg y folytatja, még elájul itt nekem. Jól jött volna eg y nag yobb papírzacskó, hog y
abba léleg ezzen, de e hag yományos népi g yóg ymód hiányában (ami éppen annyira hatásos,
mint bármilyen más ellenszer pánikroham esetén) meg próbáltam inkább meg nyug tatni.
– Saul, minden rendben lesz. Azért jött hozzám, hog y seg ítsek, és eng em éppen erre
képeztek ki. Majd eg yütt kitalálunk valamit. Most pedig szeretném, ha pontosan azt csinálná,
amit mondok. Először is feküdjön a díványra, és semmi másra ne fig yeljen, csak a saját
lég zésére. Léleg ezzen mélyen és g yorsan, majd fokozatosan lassítunk a tempón. Eg yszerre csak
eg yetlen dolog ra összpontosítson, ne többre! Érzi, hog y az orrnyílásain beáramló leveg ő
mindig hideg ebb, mint az orrnyílásain kiáramló? Összpontosítson a leveg ő ki-be áramlására!
És ahog y a léleg zete eg yre lassul, a kiáramló leveg ő eg yre meleg ebbé válik…
Módszerem hatékonyabbnak bizonyult, mint hittem. Saul perceken belül ellazult, lég zése
lelassult, arcáról eltűnt a retteg és.
– Nos, Saul, most, hog y jobban érzi mag át, folytassuk a munkát. Számoljon be mindenről,
hiszen már három éve nem találkoztunk. Mi történt mag ával? Ne kíméljen. Minden részletre
kíváncsi vag yok.
A részletek hatása lenyűg öző! Informálnak, nyug alommal töltik el az embert, és áthatolnak
az elszig eteltség okozta szorong áson: a páciens úg y érzi, ha tisztában vag y a részletekkel,
beléptél az életébe.
Saul úg y döntött, eg y szót sem veszteg et a múltra, és ott folytatta, ahol abbahag yta:
– Tehát fog tam a postát, és visszasétáltam a házba. Átfutottam a szokásos szemetet – a
hirdetéseket, adománykéréseket. Aztán hirtelen ott tartottam a kezemben a nag yméretű, barna
hivatalos borítékot a Stockholmi Kutatóintézettől. Tehát meg érkezett! Hetek óta ettől
retteg tem, és most, hog y vég re meg jött, nem bírtam kinyitni. – Szünetet tartott.
– Ezután mi történt? Mondjon el mindent!
– Azt hiszem, leroskadtam a konyhában eg y székre, és csak bámultam mag am elé. Aztán
összehajtottam a levelet, és beg yömöszöltem a farzsebembe. Inkább nekiálltam ebédet
készíteni. – Újabb szünet.
– Folytassa! Ne hag yjon ki semmit!
– Meg főztem két tojást, és tojásos szendvicset készítettem. Nevetség es, de a tojásos
szendvics mindig meg nyug tat. Kizárólag akkor eszem ilyet, ha izg atott vag yok – semmi
zöldség , se paradicsom, se vag dalt zeller vag y hag yma. Csak áttört tojás, só, bors meg
majonéz, két jó karéj fehér kenyér között.
– És, működött? Meg nyug tatta a szendvics?
– Hát, időbe telt, mire eg yáltalán nekiálltam. Először a boríték vonta el a fig yelmemet – a
cakkos éle szúrta a fenekemet. Kivettem a zsebemből, és elkezdtem vele piszmog ni. Tudja,
hog y meg y ez: a fény felé tartottam, méreg ettem a súlyát, meg próbáltam kitalálni, hány lap
van benne. Nem mintha ez bármin is változtatott volna. Tudtam, hog y a hír rövid… és
keg yetlen.
Kíváncsiság om ellenére elhatároztam, hag yom, hadd mondja el Saul a történetet a mag a
módján, a mag a ütemében.
– Folytassa.
– Szóval, meg ettem a szendvicset. Úg y ettem, mint g yerekkoromban, kinyalog attam a
közepéből a tojást. De nem hatott. Valami erősebbre volt szükség em. A levél teljesen
kikészített. Vég ül bedug tam a dolg ozószobámban eg y fiókba.
– Úg y, felbontatlanul?
– Úg y, felbontatlanul. Azóta sem nyúltam hozzá. Miért nyitnám ki? Tudom, hog y mi áll
benne. A konkrét szavak csak még jobban feltépnék a sebet.
Fog almam sem volt, miről beszél. Azt sem tudtam, hog y kapcsolatban áll a Stockholmi
Kutatóintézettel. Addig ra már viszkettem a kíváncsiság tól, de perverz élvezetet leltem abban,
hog y nem vakarózok. A g yerekeim állandóan azzal húznak, hog y milyen türelmetlenül bontom
ki az ajándékokat, abban a pillanatban, amint meg kapom őket. De aznap türelmes maradtam,
vag yis elértem az érettség bizonyos fokát. Miért sietnék? Saul hamarosan úg yis beavat minden
részletbe.
– A második levél nyolc nappal később érkezett. Ug yanolyan boríték, mint az előző.
Eltettem ezt is, ug yancsak felbontatlanul, a másik tetejére, ug yanabba a fiókba. De azzal, hog y
elrejtettem őket, nem oldottam meg semmit. Nem bírtam nem rájuk g ondolni, de a
g ondolatukat sem bírtam elviselni. Bárcsak soha ne mentem volna Stockholmba! – sóhajtott
mélyet.
– Folytassa!
– Az elmúlt néhány hetet álmodozásba merülve töltöttem. Eg észen biztos, hog y mindent
hallani akar?
– Biztos. Meséljen, miről szokott álmodozni?
– Nos, g yakran g ondolok arra, hog y tárg yaláson vag yok. Meg kell jelennem az Intézet
tag jai előtt, akik parókát és tóg át viselnek. Brillírozok. Visszautasítom az üg yvédet, és
mindenkit elkápráztatok azzal, ahog y meg válaszolom a vádakat. Hamarosan kiderül, hog y
nincs semmi rejteg etnivalóm. A bírák összezavarodnak. Eg yenként járulnak elém, a többieket
hátrahag yva, hog y elsőként g ratuláljanak, és a bocsánatomat kérjék. Ez az eg yik. Ha erre
g ondolok, utána pár percig eg ész kellemesen érzem mag am. A többi nem ilyen jó, azok
iszonyú beteg esek.
– Beszéljen a többiről is!
– Néha nyomást érzek a mellkasomban, és akkor arra g ondolok, hog y itt a szívroham, az a
fajta, aminek nincsenek tünetei. Nincs fájdalom, csak nehéz lég zés és mellkasi nyomás.
Ellenőrizném a pulzusomat, de sohasem találom azt az átkozott eret. Amikor vég re meg érzek
eg y dobbanást, azon mereng ek, vajon az alkari artériából származik-e, vag y a csuklómat
szorító ujjbeg yeim apró vérereiből. A pulzusom tizenöt másodperc alatt huszonhat. Huszonhat
szorozva nég g yel, az száznég y dobbanás percenként. Aztán azon töpreng ek, hog y a száznég y
az vajon jó vag y rossz? Fog almam sincs, hog y a tünetmentes szívroham g yors vag y lassú
pulzussal jár-e. Azt hallottam, hog y Björn Borg nak ötven a pulzusa. Aztán elképzelem, hog y
eret vág ok mag amon, hog y csökkentsem a vérnyomásomat, és kifolyatom a vérem. Percenként
száznég y dobbanás mellett vajon mennyi idő alatt sötétül el az ember előtt a világ ? Aztán arra
g ondolok, ha g yorsabb lenne a pulzusom, akkor a vér is g yorsabban áramlana kifelé. Talán
biciklizhetnék a szobabiciklin! Pár perc alatt akár százhúszig is felvihetném a pulzusomat.
Néha elképzelem, ahog y a vér meg tölt eg y papírpoharat. Hallom, ahog y fröcskölve nekiütközik
a pohár viaszos falának. Száz fröccsenés talán meg töltene eg y poharat – az csak ötven
másodperc lenne. Aztán eszembe jut, hog y mivel vág nám fel a csuklómat. A konyhakéssel?
Azzal a kisebbik élessel, aminek fekete a nyele? Vag y borotvával? De hag yományos borotvám
már nincs, csak olyan biztonság os, cserélhető. Eddig észre sem vettem, hog y eltűnt a
hag yományos peng e. Azt hiszem, én is ug yaníg y fog ok eltűnni. Eg y pisszenés nélkül. És talán,
eg y furcsa pillanatban, valakinek majd az eszébe jutok, ahog yan most nekem is eszembe jutott
a borotvapeng e eltűnése. Pedig a peng e nem szűnt meg vég leg . Gondolataimnak hála, még
létezik. Azt tudja, hog y már senki sincs életben azok közül, akik az én g yerekkoromban voltak
felnőttek? Tehát én, mint g yermek, halott vag yok. Aztán eg y napon, talán neg yven év múlva,
már senki sem lesz életben azok közül, akik valaha ismertek. Na, akkor leszek valóban halott –
amikor már senki sem emlékszik rám. Sokszor g ondolkodtam azon, hog y milyen lehet eg y
embercsoport utolsó élő, idős tag jának lenni. Amikor ez az öreg meg szűnik létezni, eltűnik a
csoport is, törlődik az élő emlékezetből. Vajon az én esetemben ki lesz az? Kinek az elmúlása
tesz eng em vég leg halottá?
Az utolsó néhány percben Saul behunyt szemmel beszélt. Aztán hirtelen felpillantott, hog y
ellenőrizze, fig yelek-e:
– Mag a akarta. Folytassam? Ez az eg ész annyira morbid.
– Mondjon el mindent, Saul. Pontosan tudni akarom, mi mindenen ment keresztül.
– A leg rosszabb az eg észben az, hog y senkinek sem bírtam erről beszélni, nincs senkim, se
eg y bizalmas, se eg y meg bízható barát… senkinek sem mertem elmondani.
– No és én?
– Nem tudom, emlékszik-e, de az is tizenöt évembe telt, mire eg yáltalán rászántam
mag amat arra, öt évvel ezelőtt, hog y felkeressem mag át. Úg y éreztem, nem bírnám elviselni,
hog y szég yenszemre újra felbukkanok mag ánál. Annyira jól sikerült a közös munka, hog y
szég yelltem újra csüg g edten, leg yőzve bekopog tatni.
Pontosan tudtam, mire g ondol. Korábban, minteg y másfél éven át, ig en hatékonyan
dolg oztunk eg yütt. Három évvel ezelőtt, amikor befejeztük a terápiát, jóleső büszkeség g el
g ondoltunk az elért változásokra. Befejező ülésünk leg inkább diadalmas diplomaosztóra
emlékeztetett – szinte csak a rezesbanda hiányzott, hog y Saul g yőzelmes kivonulását kísérje.
– Úg yhog y meg próbáltam mag am meg küzdeni a dolog g al. Tudtam, hog y mit jelentenek a
levelek: az utolsó ítéletet, az én saját különbejáratú apokalipszisemet. Azt hiszem, hatvanhárom
évig nyerésre álltam, de most, talán mert lelassít a korom, a súlyom, a tüdőtág ulásom,
leg yőztek. Mindig meg voltak a módszereim arra, hog y elodázzam az ítéletet. Emlékszik?
– Néhányra – bólintottam.
– Sűrűn menteg etőznék, arcra borulnék, burkoltan utalnék az előrehaladott rákomra (ez
mindig bejött). És, ha semmi más nem működne, vég ső meg oldásként előhozakodnék a
pénzzel. Úg y képzelem, ötvenezer dollárral elintézhetném ezt az eg ész stockholmi katasztrófát.
– És vég ül miért g ondolta meg mag át? Miért döntött úg y, hog y felhív?
– A harmadik levél miatt. Tíz nappal a második után érkezett. Vég et vetett mindennek:
minden tervemnek, a menekülés minden reményének. Azt hiszem, a büszkeség emnek is. Pár
perccel azután, hog y meg kaptam, már hívtam is a titkárnőjét.
A többiről már tudtam. A titkárnőm mindent elmesélt: „Bármikor meg felel, amikor a
professzor fog adni tud. Tudom, hog y nag yon elfog lalt. Ig en, jövő kedden jó lesz – annyira nem
sürg ős.”
Aztán amikor a titkárnőm beszámolt arról, hog y pár óra múlva újra jelentkezett („Nem
akarom zaklatni a doktor urat, csak érdeklődnék, hog y tudna-e fog adni eg y kicsivel korábban,
az is meg felel, ha csupán néhány percre”), meg értettem, Saul mennyire kétség be lehet esve,
íg y visszahívtam, és meg beszéltünk eg y azonnali konzultációt.
Ekkor számolt be arról, mi minden történt vele, amióta nem találkoztunk. Röviddel a
terápia befejezése után, úg y három évvel ezelőtt Saul, a kiváló neurobiológ us, eg yedülálló
jutalomban részesült: féléves ösztöndíjat nyert a híres Stockholmi Kutatóintézetbe,
Svédország ba. Nag yvonalú ösztöndíj volt, ötvenezer dollár illetményt kapott minden meg kötés
nélkül: szabadon választhatott kutatási területet, eldönthette, hog y tanít-e vag y sem, s hog y
részt vesz-e bármilyen közös projektben a kollég áival.
Stockholmban a neves sejtbiológ us, dr. K. várta Sault. Dr. K. rendkívüli jelenség volt:
makulátlan oxfordi ang olt beszélt, hátát hét és fél évtizedének súlya sem hajlította meg , majd
kétméteres mag asság ának minden centimétere a délceg tartás szolg álatában állt. Szeg ény Saul
vig yázzállásban is alig volt 165 centi. Bár mások meg nyerőnek találták rég imódi brooklyni
kiejtését, ő még a saját hang jától is összerezzent. Annak ellenére, hog y dr. K. soha nem kapott
Nobel-díjat (bár köztudottan két alkalommal is felmerült a neve lehetség es g yőztesként),
kétség telenül a leg kiválóbb tudósok közé tartozott. Saul harminc évig csodálta őt a távolból, és
most, hog y vég re találkoztak, alig bírt a nag y ember szemébe nézni.
Saul hétéves volt, amikor a szüleit autóbalesetben elveszítette, nag ybátyja és nag ynénje
nevelte. Élete vezérmotívuma a szüntelen otthonkeresés, a g yeng édség és az elismerés utáni
vág y lett. A kudarc mindig lassan g yóg yuló, mély sebeket ejtett rajta, s felerősítette saját
jelentéktelenség ének, mag ányosság ának érzetét; a siker ug yanakkor rendkívüli, de tünékeny
lelkesültség g el járt.
Ám abban a pillanatban, amikor meg érkezett a Stockholmi Kutatóintézetbe, és találkozott
dr. K.-val, Saul különös módon úg y érezte, hog y célját hamarosan eléri, hog y van remény a
vég ső meg nyug vásra. Amikor meg szorította dr. K. erős kezét, meg váltó, üdvözítő látomás
jelent meg előtte, melyben vállvetve, eg yenrang ú társként dolg ozott dr. K.-val.
Mindössze néhány órával később Saul meg g ondolatlanul felajánlotta, hog y működjenek
eg yütt az izomsejt-differenciálódás nemzetközi irodalmának áttekintésében. Saul azt javasolta,
hog y veg yék számba és készítsenek kreatív összeg zést a jövőbeni kutatás leg íg éretesebb
irányairól. Dr. K. vég ig hallg atta, óvatosan helyeselte a tervet, majd beleeg yezett, hog y hetente
két alkalommal találkozik Saullal, aki elvég zi a könyvtári kutatást. Saul lelkesen vetette mag át
a sietősen kig ondolt prog ramba, és nag y becsben tartotta a dr. K.-val töltött időt, amikor is
áttekintették a Saul által vég zett munkát, és értelmes törvényszerűség eket kerestek az
ellentmondó szakirodalmi adatok között.
Sault annyira mag ával rag adta az eg yüttműködő kapcsolat hevülete, hog y nem jött rá,
mennyire haszontalan a könyvtári munka. Meg döbbent tehát, amikor két hónappal később dr.
K. csalódottság ának adott hang ot, és a terv feladását javasolta. Saul soha nem hag yott félbe
eg yetlen feladatot sem, íg y azonnal kijelentette, hog y eg yedül is folytatja a munkát. Dr. K. íg y
válaszolt: „Ebben nem akadályozhatom meg , de nem tanácsolom a folytatást, és nem is kívánok
tovább részt venni a munkában.”
Saul hamarosan belátta, hog y eg y újabb publikáció (amellyel tanulmányainak száma 261-ről
262-re nőne) jóval kevesebbet érne, mint az eg yüttműködés a nag y tudóssal. Íg y aztán néhány
napnyi fontolg atás után újabb tervvel hozakodott elő. A munka 95 százalékát ismét mag ára
vállalta. Dr. K. ismét óvatosan helyeselt. Saul a hátralévő néhány hónapban, amit a Stockholmi
Kutatóintézetben töltött, meg feszített tempóban dolg ozott. Mivel már amúg y is túlterhelte
mag át – oktatott, fiatal kutatókkal konzultált –, a dr. K.-val folytatott meg beszélésekre
kénytelen volt éjszaka felkészülni.
A projektet a hatodik hónap vég ére sem zárta le, de Saul biztosította dr. K.-t arról, hog y
eg yedül is befejezi a munkát, és az eredményt meg jelenteti eg y vezető szaklapban. Saul arra a
folyóiratra g ondolt, amelyet eg y korábbi tanítványa szerkesztett, és aki g yakran kért tőle
cikkeket. Három hónappal később elkészült a tanulmánnyal, és miután meg kapta dr. K.
hozzájárulását, benyújtotta közlésre; tizeneg y hónap telt el, mire tudatták vele, hog y a
szerkesztő súlyos, krónikus beteg ség ben szenved, ezért a kiadó sajnálatos módon úg y döntött,
hog y meg szünteti a lapot, íg y minden felajánlott cikket visszaküldenek a szerzőknek.
Saul kétség beesett; azon nyomban eljuttatta a cikket eg y másik szakfolyóiratnak. Hat
hónappal később, huszonöt éves pályafutása során először, elutasító választ kapott, melyben
elmag yarázták, hog y a szerzőknek kijáró minden tiszteletük ellenére miért nem tudják közölni
a cikket: az elmúlt tizennyolc hónapban három másik jelentős szakirodalmi áttekintést
jelentettek meg , ráadásul az utóbbi néhány hónapban publikált kutatási eredmények nem
támasztják alá Saul és dr. K. következtetéseit a terület íg éretes kutatási irányairól. A lap
azonban örömmel közzéteszi a cikket, ha feltüntetik benne a leg újabb kutatási eredményeket,
alapvető hang súlyán módosítanak, valamint újrafog almazzák a következtetéseket és
ajánlásokat.
Saul tanácstalan volt. Nem tudta, nem bírta elviselni azt a szég yent, hog y most, tizennyolc
hónappal később meg írja dr. K.-nak: közös cikküket még mindig nem fog adták el publikálásra.
Dr. K.-val soha nem történt még ilyesmi, ebben Saul eg észen bizonyos volt – addig leg alábbis,
amíg nem társult ezzel az alacsony, rámenős, New York-i szélhámossal. Saul nag yon jól tudta,
hog y a szemléző cikkek – különösen a sejtbiológ ia g yorsan fejlődő területén – hamar elavulnak.
Ug yanakkor elég g é ismerte a tudományos szerkesztőség eket ahhoz, hog y belássa, a
szerkesztők pusztán udvariasan fog almaztak, és a cikk menthetetlen, hacsak ő és dr. K. nem
áldoz reng eteg időt az átdolg ozásra. Ráadásul mindehhez személyes eg yüttműködésre lenne
szükség , levélben körülményes volna az eg yeztetés. Saul biztosan tudta, hog y dr. K. ennél
sokkal fontosabb munkát vég ez, és leg szívesebben kihátrálna az eg ész istencsapásából.
Zsákutcába jutott: bárhog y döntsön is, színt kell vallania dr. K. előtt, és erre nem bírta
rászánni mag át. Íg y aztán Saul, szokás szerint, a passzivitást választotta.
Még kínosabbá vált a helyzet, amikor Saul hasonló témában írt jelentős tanulmányát
habozás nélkül elfog adták publikálásra. Ebben néhány g ondolatmenet kapcsán dr. K.-ra
hivatkozott, és idézett még meg nem jelent tanulmányukból is. A folyóirat tudatta Saullal,
hog y új kiadói politikájuk szerint a hivatkozott személy írásos beleeg yezése nélkül nem
közölhetik a cikket (hog y elkerüljék a nag y nevekkel való visszaélést). Ug yanezért publikálatlan
írásokból csak a társszerző írásos beleeg yezésével fog adhatnak el idézeteket.
Saul vég képp összezavarodott. Nem írhatott dr. K.-nak, hog y írásos beleeg yezését kérje,
hiszen akkor be kellett volna számolnia eg yüttműködésük kalandos sorsáról. Íg y aztán Saul
ismét nem tett semmit.
Pár hónappal később dolg ozata (a dr. K.-ra való hivatkozás és a közös cikkből származó
idézetek nélkül) vezető tanulmányként meg jelent eg y fontos neurobiológ iai folyóiratban.
– És ezzel – mondta Saul nag yot sóhajtva – el is érkeztünk a mába. Retteg tem a tanulmány
meg jelenésétől. Tudtam, hog y dr. K. el fog ja olvasni. Pontosan tudtam, mit g ondol majd
rólam, mit érez majd irántam. Tudtam, hog y ő és az eg ész Stockholmi Intézet szélhámosnak,
tolvajnak, még annál is rosszabbnak tart majd. Tudtam, hog y jelentkezni fog nak, és nég y héttel
a meg jelenés után, menetrendszerűen meg is kaptam az első levelet; pontosan akkor érkezett,
amikorra vártam, hiszen ennyi idő kellett ahhoz, hog y az újság eljusson Skandináviába, dr. K.
elolvassa, átg ondolja, és meg hozza ítéletét. És elküldje a levelet nekem Kaliforniába.
 Szünetet tartott. Szinte könyörög ve kért a szemével: „Nem bírom tovább. Szabadíts meg .
Szabadíts meg a fájdalomtól.”
Bár még soha nem láttam ennyire szánalomra méltónak, biztosan tudtam, hog y g yorsan
meg oldjuk a problémát. Íg y hát elővettem hatékony, célorientált modoromat, és
meg kérdeztem tőle, mit tervez, milyen lépéseket tett eddig . Némi habozás után elmondta, úg y
döntött, visszafizeti az ötvenezer dolláros ösztöndíjat a Stockholmi Intézetnek! Mivel nag yon
jól tudta – korábbi közös munkánk miatt –, mennyire helytelenítem, hog y hajlamos mag át
„kivásárolni” a nehéz helyzetekből, a válaszra időt sem hag yva g yorsan hozzátette, hog y még
nem döntötte el, pontosan hog yan csinálja. Talán levelet ír, amelyben közli az Intézettel, hog y
visszafizeti a pénzt, mivel úg y érzi, nem használta fel hatékonyan az ott töltött időt. Esetleg
eg yszerűen az Intézetnek ajándékozza az összeg et, mindenféle mag yarázat nélkül. Ez üg yes
lépés lenne, mag yarázta, íg y bebiztosítaná mag át a viselkedésével kapcsolatos lehetség es
bírálatok esetére.
Láttam, hog y feszeng ve beszél terveiről. Pontosan tudta, hog y nem értek vele eg yet.
Gyűlölte, ha valaki elég edetlen vele, és az én jóváhag yásomra éppen annyira vág yott, mint dr.
K.-éra. Meg könnyebbültem, amiért ennyi mindent hajlandó meg osztani velem – ez volt aznapi
ülésünk eg yetlen biztató momentuma.
Rövid időre mindketten hallg atásba burkolóztunk. Saul kimerülten, fáradtan dőlt hátra. Én
is visszasüppedtem a székembe, és mag amban áttekintettem a helyzetet. Az eg ész történet
g roteszk rémálomra emlékeztetett – eg y trag ikomikus mexikói szappanoperára, amelybe Saul,
üg yetlenség e folytán, eg yre jobban beleg abalyodott, és képtelennek bizonyult kibog ozni a
szálakat.
De a meg jelenésében, sajnos, nem volt semmi mulatság os. Rettenetesen nézett ki. A saját
fájdalmát mindig hajlamos volt bag atellizálni, attól félt, hog y „bosszantana” vele. Ha
g yötrelmének minden látható jelét a tízszeresére növelném, akkor talán felfog nám, miért
akarja visszafizetni az ötvenezer dollárt; meg érteném beteg es, öng yilkosság g al kapcsolatos
fantáziáit (öt éve öng yilkosság ot kísérelt meg ), étvág ytalanság át, álmatlanság át, és azt a
kérését, hog y mihamarabb találkozzunk. A vérnyomása (mint korábban említette)
százkilencven per százhúszra emelkedett; hat évvel korábban, eg y feszült időszakban volt már
eg y súlyos, csaknem vég zetes szívrohama.
Eg yszóval, világ os volt, hog y nem értékelhetem alul a helyzet súlyosság át: Saul a szakadék
szélén eg yensúlyozott, és azonnali seg ítség re szorult. Túlfeszített reag álását teljesen
irracionálisnak találtam. Isten tudja, mi van azokban a levelekben – talán valamilyen
jelentéktelen értesítés, meg hívó eg y tudományos találkozóra, esetleg eg y új szakfolyóirat. Eg y
dolog ban azonban bizonyos voltam: a levelek, az időzítés ellenére, nem meg rovó levelek dr. K.-
tól vag y a Stockholmi Intézettől, és Saul szorong ása, amint elolvassa őket, azonnal eltűnik.
Mielőtt továbbléptem volna, számba vettem a lehetőség eket: Nem voltam túl g yors, túl
aktív? No és a viszontáttét? Ig az, ami ig az, elöntött a türelmetlenség . Az eg yik felem a
leg szívesebben Saul fejéhez vág ta volna: „Ez az eg ész nevetség es, menjen haza, és olvassa el
azokat az átkozott leveleket!” Talán az bosszant, hog y az előző terápiánk hatása a jelek szerint
kissé meg kopott? Lehetség es, hog y a sértett büszkeség miatt vag yok türelmetlen?
Bár azon a napon valóban nevetség esnek tartottam a viselkedését, eg yébként nag yon is
kedveltem Sault. Az első pillanattól kezdve. Mondott valamit az első találkozásunkkor, amiatt
zártam a szívembe: „Hamarosan ötvenkilenc leszek, és szeretném, ha eg yszer képes lennék
vég ig sétálni a Union Streeten fényes nappal, a kirakatokat bámulva.”
Mindig vonzódtam azokhoz a pácienseimhez, akik ug yanolyan nehézség ekkel küszködtek,
mint én. Mindent tudok a nyug odt délutáni séták utáni sóvárg ásról. Hányszor vág ytam én is
eg y g ondtalan szerda délutáni séta luxusára Frisco belvárosában! Még is, akárcsak Saul,
kényszeresen hajtottam a munkát, és olyan szakmai célokat tűztem mag am elé, amelyek
lehetetlenné tették azt a bizonyos sétát. Tudtam, hog y ug yanaz a „puskás ember” hajt
mindkettőnket.
Minél inkább mag amba néztem, annál biztosabb voltam abban, hog y Saul iránti pozitív
érzelmeim mit sem változtak. Lehang oló meg jelenése ellenére nag yon rokonszenvesnek
találtam. Elképzeltem, hog y átölelem, és az ötlet elfog adhatónak tűnt. Tudtam, hog y
türelmetlenség em ellenére azt teszem majd, ami Saul számára a leg meg felelőbb.
Arra is rájöttem, hog y a túlzott energ ikusság nak vannak bizonyos hátrányai. A hiperaktív
terapeuta g yakran infantilizálja páciensét: nem vezeti, vag y, Martin Buber-i értelemben, seg íti
a másikat „kinyílni”, hanem rátelepszik. Mindazonáltal meg voltam g yőződve arról, hog y
képes vag yok ezt a krízist eg y vag y két ülésben meg oldani. Ennek a hitnek a fényében a
hiperaktivitás veszélyei csekélynek tűntek.
Ug yanakkor tény (ahog yan azt jóval később meg állapítottam, amikor már sokkal
objektívebben szemléltem önmag am), hog y Saul szempontjából nem bizonyult túlzottan
szerencsésnek, hog y konzultációnk ideje szakmai karrierem türelmetlen, elintézős időszakára
esett, amikor rag aszkodtam ahhoz, hog y pácienseim azonnal és maradéktalanul
szembesüljenek minden érzésükkel, a saját halálukhoz kapcsolódóakkal is (akkor is, ha ez
meg öli őket). Saul körülbelül ug yanakkor hívott fel, amikor meg próbáltam Thelma szerelmi
meg szállottság ának vég et vetni (lásd Szerelemhóhér). Nag yjából ekkoriban erőltettem, hog y
Marvin ismerje be, hiperszexualitása valójában elnyomott halálfélelem (lásd Az álmodó
nyomában), és balg án azzal zaklattam Davidet, hog y értse meg vég re: rag aszkodása a rég i
szerelmes levelekhez a hanyatlásnak és az öreg edésnek hiábavaló tag adása (lásd Ne menj el,
kedves!).
Ily módon, jól vag y rosszul, úg y döntöttem, hog y határozottan csak a levelekre
összpontosítok, és elérem, hog y Saul eg y vag y leg feljebb két ülés után felbontsa őket. Azokban
az években g yakran vezettem csoportterápiát osztályos beteg eknek. Miután kórházi
tartózkodásuk általában rövid volt, és csupán néhány ülésre futotta, híve lettem a terápiás
célok g yors, reális meg fog almazásának és a terv hatékony vég rehajtásának. Ezeket a
technikákat kívántam Saul esetében is alkalmazni.
– Saul, mit g ondol, hog yan seg íthetnék mag ának? Mi lenne a leg célravezetőbb?
– Tudom, hog y néhány napon belül jól leszek. De most nem bírok tisztán g ondolkodni.
Azonnal írnom kellett volna dr. K.-nak. Már félig készen van az a levél, amelyben részletesen
beszámolok a történtekről.
– Azt tervezi, hog y elküldi a levelet anélkül, hog y a másik hármat felbontaná? – A rosszullét
kerülg etett, amikor arra g ondoltam, hog y ilyen őrült cselekedettel rombolja a szakmai
hírnevét. Már láttam mag am előtt, ahog y dr. K. meg döbbenten olvassa Saul hosszú levelét,
amelyben olyasmi ellen védekezik, amivel dr. K. soha nem vádolta.
– Amikor azon g ondolkodom, hog y mit teg yek, g yakran hallom a nag yon is log ikus
kérdéseket a mag a hang ján: „Vég tére is mit tehet velem dr. K.? Eg y olyan ember, mint ő, írna-
e becsmérlő levelet rólam valamelyik szakfolyóiratnak? Soha nem tenne ilyet. Önmag át éppúg y
lealacsonyítaná, mint eng em.” Szinte hallom, ahog y felteszi ezeket a kérdéseket. De ne feledje:
én most nem bírok log ikusan g ondolkodni.
Szavaiban volt valami burkolt, de félreérthetetlen szemrehányás. Sault korábban a
behízelg ő alárendelődés jellemezte, és előző terápiás üléseinken nag yrészt ennek a jelentésére
és korrig álására összpontosítottunk. Íg y elég edetten vettem tudomásul, hog y fellépése
erélyesebb. Ug yanakkor bosszantott, hog y neki kell emlékeztetnie arra: aki feszültség ben él,
nem feltétlenül g ondolkodik log ikusan.
– Rendben, akkor meséljen a log ikátlan forg atókönyvről.
Az istenfáját!, g ondoltam mag amban, ezt nem kellett volna! Lekezelés volt benne, amit
pedig eg yáltalán nem éreztem. De mielőtt átfog almazhattam volna a kérdést, Saul máris
szolg álatkészen belekezdett a válaszba. Ilyenkor általában azonnal visszatérek, hog y elemezzük
az elszólásomat, de aznap nem jutott idő ilyen finomság okra.
– Talán abbahag yom a tudományos munkát. Néhány évvel ezelőtt iszonyú fejfájás g yötört,
és a neurológ us elküldött röntg enre; azt állította, hog y, bár kétség telenül mig rénről van szó,
lehet némi esélye a dag anatnak is. Nekem erre azonnal az ug rott be, hog y a nag ynénémnek
volt ig aza: tényleg nincs rendben velem valami. Úg y nyolcéves lehettem, amikor azt éreztem,
hog y többé nem bízik bennem, és nem bánná, ha történne velem valami vég zetes.
A három évvel azelőtti munkánkból tudtam, hog y ez a nag ynéni, aki szülei halála után
felnevelte Sault, keg yetlen, bosszúvág yó nő volt.
– Ha ig az volna – vetettem közbe –, hog y ennyire nem kedvelte mag át, akkor miért
erőltette annyira, hog y feleség ül veg ye a lányát?
– Mert a lány betöltötte a harmincat. Nem akarta, hog y ag g szűz maradjon – annál még az is
sokkal jobb, hog y én lettem a veje.
Ébresztő! Mit művelsz?! Saul meg teszi, amit kérek, előadja a log ikátlan forg atókönyvet, én
meg , amilyen bolond vag yok, elveszítem a fonalat. Maradj fókuszban!
– Saul, képzelje mag át a jövőbe. Eltelt eg y hónap – felbontotta a három levelet?
– Ig en, határozottan. Akkorra fel lesznek bontva.
Hát, g ondoltam, ez már valami! Több, mint amire számítottam. Tovább nyomultam előre:
– Felbontja a leveleket, mielőtt elküldi a sajátját dr. K.-nak? Értelmes kérdés, ahog y mondta,
de hát valamelyikünknek muszáj értelmesnek maradni.
Saul még csak el sem mosolyodott. Teljesen elvesztette a humorérzékét. Abba kell hag ynom
az ug ratást, íg y nem tudok többé kapcsolatot teremteni vele:
– Ésszerű volna előbb elolvasni a leveleket.
– Tényleg ? Hát, nem tudom. Csak azt tudom, hog y az alatt a hat hónap alatt, amíg
Stockholmban voltam, összesen három nap szabadság ot vettem ki. Az összes szombatot és
vasárnapot vég ig dolg oztam. Számtalan társaság i meg hívást visszautasítottam – néhányszor
dr. K.-ét is –, mert nem akartam otthag yni a könyvtárat.
El akar téríteni, g ondoltam. Eg yfolytában ínyenctémákat dob elém. Maradj fókuszban!
– Mit g ondol, felbontja a leveleket, mielőtt visszaküldi az ötvenezer dollárt?
– Nem tudom, hog y visszaküldöm-e vag y sem.
Van rá némi esély, g ondoltam mag amban, hog y már visszaküldte azt a pénzt, és akkor
belebonyolódik a hazug ság okba, ami komolyan veszélyeztetné a munkánkat. Muszáj
meg tudnom az ig azat.
– Saul, a kapcsolatunknak a bizalomra kell épülnie, ug yanúg y, mint korábban. Arra kérem,
hog y mondja meg őszintén: elküldte már a pénzt?
– Még nem. De ha valóban őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám, hog y ennek lenne
értelme, és valószínűleg el fog om küldeni. Előbb persze el kell adnom néhány részvényt, hog y
előteremtsek ennyi készpénzt.
 – Nos, én a következőket g ondolom: eg yértelműen azért jött el hozzám, hog y seg ítsek
felbontani a leveleket. – Itt kissé manipulatív voltam, mert ez konkrétan nem hang zott el. –
Mindketten tudjuk, hog y valamikor, a jövő hónapban bizonyosan – további manipuláció: Saul
határozatlan kijelentését szilárd elkötelezettség g é kívántam alakítani – felbontja őket.
Ug yanakkor mindketten tisztában vag yunk azzal – és most a racionális énjéhez beszélek –,
hog y nem lenne bölcs dolog visszavonhatatlan lépést tenni, mielőtt felbontaná a leveleket. Úg y
tűnik, hog y a két ig azi kérdés tehát a mikor, azaz: mikor fog ja felbontani a leveleket, és a
hogyan, azaz: hog yan tudnék ebben seg íteni?
– Eg yszerűen meg kellene tennem. De bizonytalan vag yok. Tényleg nem tudom.
– Talán itt, a rendelőmben szeretné felbontani a leveleket?
Vajon Saul érdekében cselekedtem, vag y eg yszerűen voyeurként akartam bámulni (mint
amikor Al Capone sírboltjának vag y a Titanic széfjének felnyitását közvetítik a tévében)?
– Behozhatnám és kibonthatnám itt, mag ával eg yütt, íg y leg alább nem lennék eg yedül, ha
elájulok. De nem akarom. Felnőttként szeretnék eljárni az üg yben.
Talált, süllyedt! Ezzel az állítással aztán nehéz vitatkozni. Asszertivitása lenyűg özött. Nem
számítottam ilyen állhatatosság ra. Bárcsak ne a levelekkel kapcsolatos őrültség védelmét
szolg álná ez a viselkedés! Saul meg makacsolta mag át, de én – bár kissé elbizonytalanodtam
direkt meg közelítésem helyesség ével kapcsolatban – nem tág ítottam.
– Vag y inkább azt szeretné, ha meg látog atnám, és ott bontanánk ki a leveleket?
Éreztem, hog y később meg bánom még ezt a leplezetlen nyomásg yakorlást, de képtelen
voltam uralkodni mag amon:
– Van esetleg más javaslata? Ha meg tervezhetné az eg yütt töltött időnket, mit g ondol,
mivel seg íthetnék a leg hatékonyabban?
– Ig azán nem tudom – zárkózott el Saul.
Mivel már tizenöt perccel túlléptük a szokásos időt, és eg y szintén krízisben lévő páciens
várt rám, vonakodva befejeztem az ülést. Annyira ag g ódtam Saul (és a stratég iaválasztásom)
miatt, hog y már másnap látni akartam. Ám nem volt üres időpontom, íg y abban maradtunk,
hog y két nappal később találkozunk.
A következő páciensem ülésén nehezen tudtam elterelni a g ondolataimat Saulról. Szívós
ellenállása ámulatba ejtett. Ismételten betonfalba ütköztem. Nem is hasonlított arra a Saulra,
akit korábban meg ismertem: akkoriban szinte beteg esen szolg álatkész volt, és reng eteg en
kihasználták. Két exneje hihetetlenül nag ylelkű, nem vitatott tartásdíjat kapott. (Saul annyira
védtelennek érezte mag át mások elvárásaival szemben, hog y – immár húsz éve – inkább
eg yedül élt.) A diákok rendszeresen túlzó szívesség eket csikartak ki belőle. Professzori
konzulensként állandóan kevesebb honoráriumot számított fel, mint amennyi járt volna neki
(vag yis mindig alulfizetett volt).
Bizonyos értelemben én is kihasználtam ezt a jellemvonását (kizárólag az ő érdekében,
mondog attam mag amnak): mivel a kedvemben akart járni, elkezdett meg felelő honoráriumot
kérni professzori munkájáért, és számos kedvezőtlen felkérést visszautasított. Viselkedésének
meg változása (még ha abból a neurotikus óhajból fakadt is, hog y elnyerje és meg tartsa
szeretetemet) beindított eg yfajta alkalmazkodási spirált, és több más eg észség es változást
eredményezett. Ug yanezt a meg közelítést alkalmaztam a levelek esetében is, arra számítva,
hog y Saul, mivel én kérem, rög tön felbontja azokat. De nyilvánvalóan rosszul kalkuláltam. Saul
valahonnan erőt g yűjtött, és ellenállt. Örültem volna meg újult erejének, ha nem ilyen
önsorsrontó célt szolg ál.
Saul nem jelent meg a következő találkozón. Harminc perccel az ülés előtt azzal hívta fel a
titkárnőmet, hog y meg húzódott a háta, és képtelen felkelni. Azonnal visszahívtam, de csak az
üzenetrög zítő jelentkezett. Üzenetet hag ytam, és meg kértem, hog y keressen, de órák múlva
sem hallottam felőle. Ismét telefonáltam, és olyan üzenetet hag ytam, amelynek a páciensek
általában képtelenek ellenállni: arra kértem, hog y hívjon vissza, mert nag yon fontos
közölnivalóm van.
Amikor aznap este telefonált, meg ijesztett mog orva, közömbös hang ja. Tudtam, hog y a
hátának semmi baja (g yakran menekült szimulálással a kellemetlen konfrontációktól), és ő is
tudta, hog y tudom, ám hideg hang ja eg yértelműen azt jelezte, hog y többé nincs jog om
meg jeg yzéseket tenni. Mit teg yek? Ag g ódtam érte. Féltem, hog y elhamarkodott döntést hoz.
Féltem, hog y öng yilkos lesz. Nem eng edhetem, hog y félbehag yja a terápiát. Kénytelen lesz
találkozni velem. Utáltam ezt a szerepet – de nem láttam más lehetőség et.
– Saul, azt hiszem, alábecsültem a fájdalmát, és túlság osan erőltettem a levelek felbontását.
Sokkal jobb ötletem van a közös munkával kapcsolatban. Eg y azonban biztos: most nem
hag yhatunk ki eg yetlen ülést sem. Felajánlom, hog y amíg nem képes mozdulni, én jövök el
mag ához.
Saul persze tiltakozott, számos kifog ást emelt, előre látható kifog ásokat: hog y nem ő az
eg yetlen páciensem, hog y túlság osan elfog lalt vag yok, és már eg yébként is jobban érzi mag át,
annyira nem sürg ős a dolog , és hamarosan képes lesz arra, hog y eljöjjön a rendelőmbe. De én
éppen olyan kitartó voltam, mint ő, nem hag ytam mag am eltántorítani. Vég ül beleeg yezett,
hog y másnap kora reg g el fog adjon.
Aznap reg g el kellemes hang ulatban ig yekeztem Saulhoz. Visszaléptem eg y majdnem
elfeledett szerepbe. Rég óta nem jártam ki házhoz. Orvostanhallg ató koromra g ondoltam, az
orvosi g yakorlatom alatti otthoni vizitekre Dél-Bostonban, a rég eltűnt beteg ek arcára, az ír
bérházak szag ára – a káposzta, az áporodott leveg ő, az állott sör és az ág ytálak szag ára, az idős
beteg ek kipárolg ására. Eszembe jutott az eg yik idős cukorbeteg páciensem, akinek mindkét
lábát amputálták. Rendszerint abból vizsg áztatott, amit a reg g eli újság okból szedett fel:
„Melyik zöldség nek a leg mag asabb a cukortartalma? A hag ymának! Nem tudta? Hát mit
tanítanak mag uknak manapság az eg yetemen?”
Amikor meg érkeztem, azon tűnődtem, vajon tényleg annyi cukor van-e a hag ymában. A
bejárati ajtót félig nyitva találtam, pontosan úg y, ahog yan Saul mondta. Nem kérdeztem meg ,
ki nyitotta ki, ha ő fel sem bír kelni az ág yból. Mivel azt akartam, hog y a lehető leg kevesebbet
hazudjon, alig kérdeztem a hátáról vag y arról, hog y ki viseli g ondját. Tudván, hog y a közelben
lakik az eg yik családos lánya, futólag meg említettem, hog y nyilván ő seg ít neki.
A hálószobáját spártai eg yszerűség g el rendezte be – csupasz falak és fapadló, semmi
csecsebecse vag y családi fotó; minden az esztétikai érzék (vag y eg y asszony jelenlétének) teljes
hiányáról árulkodott. Mozdulatlanul, háton fekve fog adott. Kevés érdeklődést mutatott a
telefonban már említett újabb terápiás módszerrel kapcsolatban. Valójában annyira
távolság tartónak tűnt, hog y úg y döntöttem, mindenekelőtt a kettőnk viszonyáról kell
beszélnünk.
– Saul, kedden úg y g ondoltam a levelekre, ahog yan a sebész g ondol eg y nag y és veszélyes
tályog ra. – Rég ebben Saul fog ékony volt a sebészeti analóg iára, hiszen (mielőtt a kutatói pálya
mellett döntött) orvosi eg yetemre járt, és a fiából is sebész lett.
– Biztos voltam abban, hog y a tályog ot fel kell vág ni és ki kell tisztítani, és meg kell
g yőznöm mag át arról, hog y ehhez hozzájáruljon. Talán elsiettem a dolg ot, talán a tályog még
nem elég nag y. Talán meg kereshetnénk az antibiotikumok és a párakötés pszichiátriai
meg felelőjét. Eg yelőre hag yjuk a leveleket; eg yértelmű, hog y felbontja majd őket, ha készen áll
rá.
Szünetet tartottam, s ellenálltam a kísértésnek, hog y az eg y hónapos határidőre
hivatkozzam, amire Saul is ig ent mondott; most nincs helye a manipulációnak, Saul átlátna az
ilyen ravaszság okon.
Nem válaszolt, rezzenéstelenül feküdt, elfordította a tekintetét.
– Eg yetért velem? – ösztökéltem.
Közömbös bólintás. Folytattam:
– Az elmúlt néhány napban sokat g ondoltam mag ára.
Íme, meg nyerő cseleim eg yik g yöng yszeme! Az a kijelentés, hog y a terapeuta a terápiás
ülések között is g ondol a páciensre, eddig i g yakorlatom során még soha nem vallott kudarcot,
s kellő mértékben felkeltette a másik kíváncsiság át.
De Saul szemében eg y szikrányi érdeklődés sem villant. Most már komolyan ag g ódtam, ám
újra elhatároztam, hog y nem kommentálom kívülállását. Ehelyett meg próbáltam valamilyen
közös pontot találni.
– Abban, azt hiszem, meg eg yezhetünk, hog y dr. K.-val kapcsolatban túl hevesen reag ált. Ez
eszembe juttatja azt az erőteljes érzést, amiről korábban g yakran mesélt: hog y nem tartozik
sehová. A nag ynénjére g ondolok, aki minduntalan arra emlékeztette, hog y milyen szerencsés is
mag a, amiért ő vállalta a nevelését, és nem hag yta, hog y árvaházban nőjön fel.
– Azt mondtam már, hog y sohasem fog adott örökbe?
Saul hirtelen újra jelen volt. Persze nem teljes valójában, beszélg ettünk ug yan, de nem
eg ymással; elbeszéltünk eg ymás mellett.
– Amikor a saját lányai voltak beteg ek, kihívta a háziorvost. Bezzeg amikor én, akkor bevitt
a városi kórházba, és azt visította: „Ennek az árvának orvosra van szükség e!”
Azon tűnődtem, vajon Saul rájött-e, hog y vég re, hatvanhárom éves korára, elérte, hog y
házhoz jöjjön az orvos.
– Tehát ig azán soha nem tartozott sehová, soha, sehol nem érezte mag át ig azán „otthon”. A
nag ynénje nappalijában lévő ág yra g ondolok, arra az összecsukható ág yra, amit minden este ki
kellett nyitnia, hog y lefekhessen.
– Este az utolsó, reg g el az első. Addig nem nyithattam ki az ág yat, amíg este mindenki el
nem tűnt a nappaliból, reg g el meg a többiek előtt kellett felkelnem, hog y elpakoljam.
Ezek után jobban a helyére került a fejemben kietlen, másodosztályú mexikói motelszobára
emlékeztető hálója, és eszembe jutott eg y leírás is, amit Wittg enstein kopár, fehérre meszelt
cambridg e-i cellájáról olvastam valahol. Mintha Saulnak még mindig nem lenne hálószobája,
saját helye, ami kizárólag csak az övé.
– Azon tűnődtem, nem lehetség es-e, hog y dr. K. és a Stockholmi Intézet az a hely, ahol
vég re révbe ért. Vég re kiderült, hová tartozik valójában, vég re hazatalált, és talán az apát is
meg találta, akit mindig keresett.
– Talán ig aza van, doktor.
Nem érdekelt, íg y van-e vag y sem. Az sem érdekelt, hog y Saul behódolt. Beszélg ettünk,
csak ez számított. Meg nyug odtam; vég re ismerős vizeken eveztünk. Saul folytatta:
– Néhány héttel ezelőtt meg láttam a könyvesboltban eg y könyvet a
„szélhámoskomplexusról”. Nag yon illik rám. Mindig hamis színben tüntettem fel mag am,
mindig csalónak éreztem mag am, és mindig féltem a leleplezéstől.
Ez is rutinból jött, a témát már sokszor körüljártuk; meg sem próbáltam tiltakozni az
önbecsmérlése ellen. Nem lett volna értelme. A múltban g yakran meg tettem, és mindenre kész
válasza volt. („Nag yon sikeres a tudományos életben.” „Persze, eg y másodosztályú eg yetem
harmadosztályú tanszékén.” „Kétszázhatvan meg jelenés, ez azért nem semmi!” „Neg yvenkét
éve publikálok, ez évi hat tanulmányt jelent. Ráadásul a leg több pusztán háromoldalas.
Gyakran írtam ug yanarról a témáról öt különböző módon. Ebbe számolja bele az összeg zéseket,
a recenziókat és a forrásmeg jelölést is – alig van bennük eredeti g ondolat.”)
Inkább íg y válaszoltam (még hozzá teljes jog g al, mert leg alább annyira beszéltem
mag amról, mint róla):
– Szóval íg y értette, amikor azt állította, hog y azok a levelek eg y életen át üldözték! Nem
számít, hog y mit ért el, nem számít, hog y három ember helyett dolg ozott, mindig a
küszöbönálló ítélettől és leleplezéstől retteg ett. Hog yan tudnám ettől a téveszmétől
meg szabadítani? Hog yan seg ítsek, hog y vég re meg értse, lehet, hog y hibás, de nem bűnös?
– Az én vétkem a meg tévesztés. Nem értem el semmi lényeg eset a területemen. Tisztában
vag yok vele. Most már dr. K. is tudja, és ha konyítana valamit a neurobiológ iához, mag a is
tudná. Senki sem ítélheti meg tőlem hitelesebben a munkámat.
Azonnal az jutott eszembe, hog y nem tőlem, hanem nálam. Saul, az eg yetlen ig azi vétked az,
hog y rosszul használod a személyes névmásokat!
Aztán észrevettem, hog y milyen kritikussá válok, valahányszor Saul kiáll mag áért.
Szerencsére mindezt meg tartottam mag amnak, bárcsak a következő meg jeg yzésemet se
mondtam volna ki!
– Saul, ha mag a valóban olyan rossz, ahog y mondja, ha valóban híján van minden erénynek,
jelentősebb szellemi képesség nek, ahog y állítja, akkor miért hiszi azt, hog y az ítélőképesség e,
különösen önmag ával kapcsolatban, csalhatatlan?
Nem válaszolt. Rég en mosolyog va összenéztünk volna, de ma nyilvánvalóan nem volt
kedve a játékhoz.
Az ülés vég én terápiás szerződést kötöttünk. Én vállaltam, hog y minden tőlem telhetőt
meg teszek, seg ítek neki túljutni ezen a krízisen, és addig járok hozzá, ameddig szükség es.
Cserébe azt kértem, hog y ne hozzon visszavonhatatlan döntéseket. Eg yértelműen
meg íg értettem vele, hog y nem tesz kárt mag ában, hog y (előzetes meg beszélés nélkül) nem ír
dr. K.-nak, és nem küldi vissza az ösztöndíjat Stockholmba.
Az öng yilkosság i kísérletet kizáró szerződést (amely lehet írásos vag y szóbeli, és amelyben
a páciens vállalja, hog y ellenállhatatlan szuicid késztetés esetén először a terapeutát hívja,
eg yébként az orvos abbahag yja a kezelést) mindig is g roteszknek tartottam („ha öng yilkos
leszel, többé nem kezellek”). Esetenként viszont rendkívül hatékony lehet; eng em is
meg nyug tatott, hog y Saul belement a dolog ba. Az otthoni vizit szintén lehet hasznos: bár
számomra kényelmetlen, Saul íg y az adósomnak érzi mag át, tehát nyomatékosabbá válik a
szerződés.
A következő ülésen, két nappal később, hasonló mederben haladtunk tovább. Saul erős
késztetést érzett arra, hog y ajándékként visszaküldje az ötvenezer dollárt; én továbbra is
határozottan elleneztem ezt a tervet, és feltártuk, hog y miért hajlamos „kivásárolni” mag át a
problémás helyzetekből.
Elmesélt eg y dermesztő történetet arról, miként került először kapcsolatba a pénzzel.
Kamaszkorában (tíz és tizenhét éves kora között) újság ot árult Brooklynban. Nag ybátyja, eg y
g oromba fráter, akit Saul ritkán említett, kinézett neki eg y helyet a metróbejárat mellett,
reg g elente fél hatkor kitette, majd három órával később érte ment, és elvitte az iskolába –
eg yáltalán nem érdekelte, hog y Saul mindennap tíz-tizenöt percet késik, és meg rovással kezdi
a tanítási napot.
Bár keresetét Saul hét éven át az utolsó fillérig a nag ynénjének adta, soha nem érezte úg y,
hog y meg felelően hozzájárul a neveltetéséhez, ezért elérhetetlen célokat tűzött mag a elé arról,
hog y naponta mennyit kellene keresnie. Ha nem teljesítette a kitűzött célt, úg y büntette
mag át, hog y részben vag y teljesen meg vonta mag ától a vacsorát. Szándékosan lassan rág ott, és
úg y rendezte el az ételt a tányérján, hog y kevesebbnek tűnjön. Ha nag ynénje vag y nag ybátyja
tekintetének súlya alatt arra kényszerült, hog y lenyelje a „meg nem érdemelt” falatot, evés
után hang talanul kihányt mindent a vécében. Ahog y korábban meg próbálta bevásárolni mag át
a családba, úg y próbált most biztos helyet váltani mag ának dr. K. és a Stockholmi Intézet
asztala körül.
– A g yerekeimnek nincs szükség ük pénzre. A fiam kétezer dollárt keres eg y koronária-
bypass műtéten, amiből g yakran kettő is jut eg y napra. A lányom férjének hat számjeg yű az
éves fizetése. Inkább a stockholmiaké leg yen, mint hog y valamelyik exnejem később
meg kaparintsa. Elhatároztam, hog y ötvenezer dollárt adományozok az Intézetnek. Miért ne?
Meg eng edhetem mag amnak. Az életbiztosításom és az eg yetemi nyug díjam bőven fedezi a
meg élhetésemet. Névtelen adomány lesz. Az utalványt meg tartom, íg y a leg rosszabb esetben
bizonyítani tudom, hog y visszafizettem a pénzt. Ha erre nem lesz szükség , akkor sincs g ond. Jó
célt szolg ál – tudomásom szerint a leg jobbat.
– Nem a döntés a fontos, hanem a vég rehajtás módja és ideje. Nem mindeg y, hog y valamit
meg akarunk tenni vag y meg kell tennünk (azért, hog y bizonyos veszélyeket elkerüljünk). Azt
hiszem, mag a most „kell” üzemmódban működik. Ha az ötvenezer dolláros adomány jó ötlet,
akkor eg y hónap múlva is jó ötlet lesz. Bízzon bennem, Saul, ilyen feszült állapotban, amikor
nem tud világ osan g ondolkodni (amint azt ön is állította), az a leg jobb, ha nem hoz
visszavonhatatlan döntéseket. Csak időt kérek, Saul. Annyit, hog y eg yelőre halassza el az
ajándékozást, amíg el nem múlik a krízis, és fel nem bontja a leveleket.
Saul meg int beleeg yezően bólintott. És én meg int attól féltem, hog y talán már el is küldte
a pénzt, csak nem akarja bevallani nekem. Nem lenne ebben semmi meg lepő. Korábban is olyan
nehezére esett a kényelmetlennek vélt dolg okról beszélni, hog y az üléseink utolsó tizenöt
percét kineveztük a „titkok idejének”, amikor határozottan azt kértem tőle, hog y szánja rá
mag át, és ossza meg velem mindazt, amit az ülés előző felében elhallg atott.
És ez íg y folytatódott számos ülésen át. Kora reg g el érkeztem hozzá, bementem az ajtón,
amit valaki titokzatosan mindig nyitva hag yott, és a terápiás ülést az ág ya mellől vezényeltem
le, ahol Saul mozdulatlanul feküdt eg y olyan panasszal, amelyről mindketten tudtuk, hog y
színlelt. Még is, úg y tűnt, jól haladunk. Bár kapcsolatunk nem volt olyan meg hitt, mint a
múltban, azt tettem, amit a terapeutának tennie kell: rávilág ítottunk bizonyos mintákra, és e
mintázatok jelentésére; seg ítettem meg érteni, hog y a levelek miért érték sorscsapásként, és
hog yan váltak az eg ész életét átható elfog adás-jóváhag yás utáni vág y szimbólumaivá. Ez a
vág y annyira kétség beesett volt, az ig ény annyira nyomasztó, hog y vég ül vereség et
szenvedett. Ebben az esetben például, ha nem vág yott volna annyira kétség beesetten dr. K.
elismerésére, az eg ész problémát elkerülhette volna, ha azt teszi, amit a munkatársak általában
– eg yszerűen tájékoztatják eg ymást a közös munka minden fejleményéről.
Feltártuk a mintázatok múltbéli fejlődését. Bizonyos jelenetek (az „utolsónak fekvő, elsőnek
kelő” g yerek; a kamasz, aki lenyelni sem hajlandó az ételt, ha nem ad el elég újság ot; a
nag ynéni, aki azt rikácsolja, hog y „ennek az árvának orvosra van szükség e”) szinte képzetekké
– Foucault definíciójával episztémévé – sűrűsödtek, eg y teljes élet mintáinak kristálytiszta
jelképeként.
Saul azonban nem reag ált a hag yományos terápiára, minden ülés után eg yre mélyebb
kétség beesésbe süllyedt. Érzelmei eltompultak, arca meg dermedt, eg yre kevesebb dolg ot
osztott meg velem, arányérzéke és humora eltűnt. Önostorozása elfajult. Az eg yik terápiás
ülésünkön például, amikor felidéztem, hog y mennyit fog lalkozott ing yen a Stockholmi Intézet
fiatal kutatóival és az eg yetemistákkal, kijelentette, hog y annak az eredményeként, amit
ezekkel a rag yog óan okos fiatalokkal művelt, a kutatási szint a húsz évvel korábbira esett
vissza! A körmömet vizsg álg atva hallg attam, majd mosolyog va felpillantottam, és a játékos
iróniát kerestem az arcán. De szó sem volt játékról: Saul halálosan komolyan beszélt.
Eg yre g yakrabban kalandozott el meg állíthatatlanul: ellopott kutatási ötletekről, tönkretett
életekről, elrontott házasság okról, méltánytalanul meg buktatott (vag y pártolt) diákokról
beszélt. Romlottság ának mértéke valamiféle baljós nag yszerűség bizonyítéka lett, amely
minteg y elfedte hitványság ának és jelentéktelenség ének mélyebb értelmét. E beszélg etésünk
alatt eszembe jutott első pácienseim eg yike, akit rezidenskoromban kezeltem – eg y vörös arcú,
vörös hajú g azdálkodó pszichotikus tünetekkel, aki azt állította, hog y kirobbantotta a harmadik
világ háborút. Több mint harminc éve nem g ondoltam rá, a nevét is elfelejtettem. Baljós
előjelnek tekintettem, hog y Saul éppen rá emlékeztetett.
Súlyos étvág ytalanság ban szenvedett, vészesen fog yni kezdett, nyug talanul aludt,
szüntelenül önpusztító fantáziák g yötörték. Eg yértelműen átlépte azt a kritikus határt, amely a
nyug talan, szenvedő, szorong ó személyt elválasztja a pszichotikus pácienstől. Kapcsolatunkban
meg sokszorozódtak a baljós jelek: eltűnt a meleg ség , meg hittség , meg szűnt a baráti,
szövetség esi viszony, nem mosolyog tunk eg ymásra, nem érintettük meg eg ymást, sem
pszichológ iai, sem fizikai értelemben.
Eg yre g yakrabban tárg yiasítottam Sault: már nem személynek tekintettem, aki
történetesen lehang olt; ő testesítette meg a „depressziót”, kifejezetten abban az értelemben,
ahog y a DSM-III (a mentális zavarok diag nosztikai és statisztikai kézikönyve) meg fog almazza:
Sault súlyos, visszatérő búskomorság , átható közönyösség , a mozg ás általános g átoltság a, az
energ ia elvesztése, táplálkozási és alvászavar, vonatkoztatásos és öng yilkosság i g ondolatok
jellemezték. Már azt mérleg eltem, hog y milyen g yóg yszert írjak neki fel, és melyik kórházba
utaljam.
Soha nem szerettem olyan páciensekkel dolg ozni, akik átlépték a pszichózis határát. A
terápiás munkában mindennél többre tartom a terapeuta jelenlétét és a terápiás folyamat iránti
elköteleződést, ám rá kellett jönnöm, hog y a Saullal való viszonyomban az elhallg atás dominált
– az én részemről leg alább annyira, mint az övéről. Összejátszottam vele, amikor elfog adtam a
meg húzódott hátával kapcsolatos történetet. Ha valóban állandó fekvésre kényszerül, akkor ki
seg ít neki? Ki ad neki enni? De mindezt soha nem vetettem fel, mert tudtam, hog y az ilyen
kérdezősködés még jobban eltávolítaná tőlem. Az tűnt a leg jobb meg oldásnak, hog y Saul
meg kérdezése nélkül beszámolok a g yerekeinek az állapotáról. De milyen álláspontra
helyezkedjek az ötvenezer dollárral kapcsolatosan? Ha Saul már elküldte a pénzt, nem kellene
azt tanácsolnom, hog y utalják vissza? Vag y leg alább átmenetileg zárolják? Van-e jog om ahhoz,
hog y ezt meg teg yem? Meddig terjed a felelősség em? Vag y éppenség g el akkor hibáznék, ha
nem tennék semmit?
Még mindig g yakran g ondoltam a levelekre (bár Saul állapota annyira súlyossá vált, hog y
meg ing ott bizalmam a „tályog kitisztításáról” szóló sebészeti analóg iámban). Ahog y a
hálószobája felé tartottam, önkéntelenül körülnéztem a házban, hátha meg pillantom a rejtekül
szolg áló íróasztalt. Veg yem le esetleg a cipőmet, kutassak lábujjheg yen lopakodva a levelek
után – hiszen a lelke mélyén minden pszichiáter nyomozó –, aztán bontsam fel a borítékokat,
hog y Saul vég re észhez térjen?
Majd eszembe jutott, amikor nyolc-kilenc éves koromban ízületi folyadékkal telt hólyag
keletkezett a csuklómon. A barátság os háziorvos vizsg álat közben g yeng éden tartotta a kezem
– aztán hirtelen rácsapott eg y nehéz könyvvel, amit alattomban a másik kezében tartott, mire a
hólyag kifakadt. A kezelés pillanatnyi, ám vakító fájdalommal vég et is ért, mi pedig
meg szabadultunk a jóval hosszabb sebészeti procedúrától. Lehet helye a pszichiátriában az
ilyen jóindulatú önkénynek? Az eredmény mag áért beszélt, a csuklóm meg g yóg yult. Ám sok
évnek kellett eltelnie ahhoz, hog y újra hajlandó leg yek kezet fog ni eg y orvossal!
Rég i tanárom, John Whitehorn arra tanított, hog y a terápiás kapcsolat minőség éből
meg állapítható, vajon a páciens „pszichotikus-e” vag y sem: az illető akkor szenved
„pszichózisban”, ha a terapeuta már nem érzi úg y, hog y szövetség esek, és eg yütt dolg oznak a
páciens mentális eg észség ének javításán. Ilyen értelemben Saul pszichotikus volt. Az én
feladatom tehát többé nem az, hog y seg ítsek a három lepecsételt boríték felbontásában, vag y
abban, hog y asszertívebb leg yen, vag y meg eng edje mag ának a g ondtalan séta ritka élvezetét; a
cél immár az, hog y ne kerüljön kórházba, és meg akadályozzam esetleg es öng yilkosság át.
Ebben a dilemmában voltam tehát, amikor bekövetkezett a váratlan fordulat. A soron
következő látog atásom előtti este rövid üzenetet kaptam Saultól, amelyben közölte, hog y
meg g yóg yult a háta, tud közlekedni, és másnap bejön a rendelőmbe. Amint meg láttam – meg
sem kellett szólalnia –, tudtam, hog y mélyreható változás történt: hirtelen a rég i Saul állt
velem szemben. Eltűnt a kétség beesésbe süppedt, emberi mivoltától, humorától, öntudatától
meg fosztott személy. Heteken át a pszichózis börtönében szenvedett, s én hiába dörömböltem-
zörg ettem kétség beesve ajtón-ablakon. Ám váratlanul kitört, és – minteg y mellékesen –
visszatért hozzám.
Ez csak eg yetlen dolg ot jelenthet. A levelek!
Saul nem sokáig tartott bizonytalanság ban. Eg y nappal korábban az eg yik kollég ája azzal
hívta fel, hog y nézze át eg y ösztöndíjhoz beadandó jelentkezését. Beszélg etésük során a kollég a
futólag meg kérdezte, hallotta-e a híreket dr. K.-ról. Saul nyug talanul azt felelte, hog y hetek
óta ág yhoz van kötve, és nem érintkezett senkivel. Erre a kollég a elújság olta, hog y dr. K.
hirtelen meg halt tüdőembóliában, majd részletesen előadta a haláleset körülményeit. Saul alig
bírta meg állni, hog y közbevág va fel ne kiáltson: „Nem érdekel, ki volt mellette, hog yan halt
meg , hol temették el, és ki beszélt a szertartáson! Teszek rá! Csak azt áruld el, hog y mikor!”
Vég ül kiderült a halál pontos dátuma, és g yors fejszámolás után az is, hog y dr. K. még
azelőtt elhunyt, mielőtt a folyóirat eljuthatott volna hozzá, vag yis nem olvashatta Saul cikkét.
Tehát nem lepleződött le! A levelek fenyeg etése eg yszeriben meg szűnt, előkapta őket az
íróasztalfiókból, és kibontotta mindet.
Az első eg y ottani doktorandusztól érkezett, aki ajánlólevelet kért Saultól, mivel
meg pályázott eg y amerikai eg yetemi állást.
A másodikban eg yszerűen értesítették dr. K. elhunytáról és a g yászszertartás
menetrendjéről. Mindenkinek elküldték, aki valaha meg fordult a kutatóintézetben.
A harmadik dr. K. özveg yének rövid levele volt, amelyben meg írta, hog y Saul biztosan
hallott már férje haláláról. Tudja, hog y dr. K. mindig elismeréssel beszélt Saulról, és azt
akarná, hog y juttassa el neki a mellékelt befejezetlen feljeg yzést, amit a férje asztalán talált.
Saul átadta nekem a halott dr. K. rövid, kézzel írott levelét:

Kedves C. professzor!
Tizenkét év távollét után ismét az Eg yesült Államokba készülök. Úg y tervezem, hog y
Kaliforniába is ellátog atok, amennyiben otthon tartózkodik, és szívesen találkozna
velem. Nag yon hiányoznak a beszélg etéseink. Stockholmban mindig elszig eteltnek
éreztem mag am, kevés kollég ám áll hozzám ig azán közel itt az Intézetben. Mindketten
tudjuk, hog y közös vállalkozásunk kevés sikerrel járt, ám számomra az a leg fontosabb,
hog y vég re személyesen is találkozhattunk, azok után, hog y munkáját immár harminc
éve ismerem és ig en nag yra tartom.
Eg yetlen kérésem volna még …

A levél itt meg szakadt. Talán puszta belemag yarázásról van szó, de úg y éreztem, dr. K. akart
valamit Saultól, valamit, ami talán éppen annyira életbe vág ó lehetett a számára, mint Saulnak
dr. K. elismerése. A találg atást félretéve, eg y dolog bebizonyosodott: Saul apokaliptikus
látomásai nem teljesedtek be, a levél kétség telenül elfog adó, szerető és tiszteletteljes
hang nemben íródott.
Ezt Saulnak is sikerült észrevennie. A levél g yóg yító hatása azonnalinak és mélyrehatónak
bizonyult. Depressziója, az összes baljós „biológ iai” tünettel eg yütt, szinte percek alatt
meg szűnt, közelmúltbeli viselkedését és g ondolkodását már ő is énideg ennek és g roteszknek
tartotta. Rég i viszonyunkat is g yorsan helyreállította: újból szívélyesen viselkedett velem,
meg köszönte, hog y mellette maradtam, és sajnálta, hog y annyi nehézség et okozott nekem az
elmúlt néhány hétben.
Saul, immár g yóg yultan, azonnal be akarta fejezni a terápiát, ám vég ül beleeg yezett, hog y
még két alkalommal találkozzunk, a következő héten, és eg y hónappal később. Ezeken az
üléseken meg próbáltuk értelmezni a történteket, és ellenstratég iát dolg oztunk ki az esetleg es
stresszhelyzetek kezelésére. Feltártam viselkedésének összes olyan aspektusát, amely
nyug talanított: önpusztító hajlamát, saját hitványság ának felnag yítását, álmatlanság át,
evészavarát. Felépülése fig yelemre méltóan tartósnak bizonyult. Ezek után nem volt több
tennivalónk, íg y elváltak útjaink.
Később még eszembe jutott, hog y ha Saul ennyire félreismerte dr. K. érzelmeit, akkor
valószínűleg az enyéimet is tévesen értelmezte. Vajon rájött-e valaha, mennyire érdekelt a
személye, hog y mennyire szerettem volna, ha időnként meg feledkezik a munkájáról, és
őszintén élvezi a Union Street-i séta pihentető perceit? Rájött-e valaha, mennyire szeretnék
hozzá csatlakozni, sőt meg inni vele eg y kapucsínót?
Ám sajnos soha nem mondtam el Saulnak mindezt. Többé nem találkoztunk, és három évvel
később meg tudtam, hog y meg halt. Röviddel ezután eg y összejövetelen találkoztam eg y
fiatalemberrel, aki akkoriban tért haza a Stockholmi Kutatóintézetből. Ösztöndíjas éveiről
folytatott hosszas beszélg etésünk során meg említettem, hog y volt eg y barátom, Saul, aki
ug yancsak ott dolg ozott eg y ideig . Ig en, ismerte Sault. Tulajdonképpen érdekes módon az ő
ösztöndíja is részben annak a „jóakaratnak köszönhető, ami Saulnak köszönhetően született
meg az amerikai és a stockholmi kutatók között”. És azt hallottam-e, hog y a vég rendeletében
ötvenezer dollárt hag yott a Stockholmi Intézetre?
 9
Terápiás monogámia

– Eg y nag y nulla vag yok. Hitvány szemét. Eg y senki. Az emberiség táborából kirekesztve, a
szeméttelepen kóborlok. Istenem, bárcsak meg halnék! Bárcsak halott lennék! Széttaposva, mint
eg y paradicsom a Safeway parkolójában, amit a csatornába mos a víz. Semmi nem marad utána.
Semmi. Még eg y krétával a járdára vésett felirat sem: „Ezt a taknyot valaha Marg e White-nak
hívták.”
Íme, eg y kis ízelítő Marg e éjszakai hívásaiból! Úristen, mennyire g yűlöltem a hívásait! Nem
azért, mert betolakodott az életembe; tudtam, mire számítsak: ez eg yütt jár a hivatásommal.
Eg y évvel korábban, amikor elvállaltam, tisztában voltam azzal, hog y hívog atni fog ; amint
meg láttam, éreztem, mi vár rám. A mély g yötrelem jeleinek felismeréséhez nem kell nag y
tapasztalat. Lehorg asztott feje, roskadt válla „depresszióról” árulkodott, tág pupillái, reszkető
vég tag jai szorong ásra utaltak. Minden eg yéb: öng yilkosság i kísérletei, evészavara, a
g yermekkori apai molesztálás, átmeneti pszichózisa, a huszonhárom év terápia arra eng edett
következtetni, hog y borderline; már mag a a szó is rémülettel tölti el a középkorú,
kényelemszerető pszichiátert.
Elmesélte, hog y harmincöt éves, és laboránsként dolg ozik; hog y tíz évig kezelte eg y
pszichiáter, aki most elköltözött, hog y borzalmasan eg yedül van; és előbb-utóbb vég ez
mag ával.
Vég ig vadul dohányzott, g yakran már két-három slukk után elnyomta a cig arettát, majd
percek múlva újra rág yújtott. Nem bírt eg y helyben maradni, az ülés alatt háromszor is
fölpattant, fel-alá járkált. Néhány percre leült a rendelő másik sarkában a padlóra, és
összekuporodott, mint eg y sündisznó.
Első reakcióm az volt, hog y lelépek, eltűnök, ne is lássam többé. Bármilyen kifog ás
meg teszi: be vag yok táblázva, néhány évre elutazom az ország ból, főállású kutatói munkát
vállaltam. De már hallottam is a saját hang omat, amint felajánlom a következő időpontot.
Talán szépség e izg atta kíváncsiság omat, meg hökkentően fehér, tökéletes arca, amelyet
ébenfekete haj keretezett. Vag y tanári kötelesség érzetből vállaltam el? Nemrég iben azt
kérdezg ettem mag amtól, hog yan beszélhetek a diákjaimnak jóhiszeműen a pszichoterápiáról
úg y, hog y közben visszautasítom a nehezen kezelhető beteg eket. Azt hiszem, több oka is volt
annak, hog y ig ent mondtam Marg e-nak; a leg inkább azonban, úg y vélem, a szég yen vezetett:
szég yelltem, hog y a könnyű életet választottam, szég yelltem, hog y éppen azok elől
menekülök, akiknek a leg nag yobb szükség ük lenne rám.
Tehát tudtam, hog y lesznek kétség beesett hívások. Tudtam, hog y krízis krízist követ majd.
Arra is felkészültem, hog y valamikor kórházba kell utalnom. Ettől hála istennek
meg menekültem – felmentést kaptam a hajnali meg beszélések alól az osztályos nővérekkel,
felmentést az orvosi utasítások kiadása, kudarcom nyilvános elismerése alól. Mindez reng eteg
időt emésztett volna fel.
Nem tolakodó, kellemetlen hívásait g yűlöltem, hanem ahogy beszélt. Először is Marg e
dadog ott. Ha kétség beesett, azonnal dadog ni kezdett, amitől eltorzult az arca. Mag am előtt
láttam, amint szép arcának eg yik oldala szörnyű g örcsbe rándul. Csendes, nyug odt
időszakaiban sokat beszélg ettünk erről, és vég ül arra jutottunk, hog y íg y próbálja önmag át
elcsúfítani. Eg yértelműen védekező mechanizmus volt ez a szexualitás ellen, s akkor
jelentkezett, ha a téma kívülről vag y belülről felmerült. Mondhatom, sokra mentünk ezzel az
értelmezéssel – mintha eg y orrszarvút dobálnánk kaviccsal: már a szó – szex – puszta említése
előidézte a g örcsös ráng ást.
Dadog ása mindig is bosszantott. Tudtam, hog y kínlódik, még is fékeznem kellett mag am,
nehog y rászóljak: „Gyerünk, Marg e! Nyög je már ki! Mi lesz a következő szó?
A leg esleg rosszabb azonban a saját tehetetlenség em volt. Próbára tett, és én minden
alkalommal könnyűnek találtattam. Az elmúlt évben leg alább hússzor felhívott, és én
eg yetleneg yszer sem tudtam seg íteni rajta.
Azon az éjszakán az volt a g ond, hog y Marg e talált eg y cikket a feleség emről a Stanford
Dailyben. Tízévnyi munka után a feleség em meg vált munkahelyétől – a Stanford Női
Kutatóközpont adminisztratív vezetője volt –, és ebből az alkalomból az eg yetemi újság
dicshimnuszokat zeng ett róla. Mindennek tetejébe azon az estén Marg e nyilvános előadáson
vett részt, amit eg y kiválóan beszélő, vonzó és fiatal filozófusnő tartott.
Kevés olyan emberrel találkoztam, akiben annyi öng yűlölet lapult volna, mint Marg e-ban.
Soha nem szűnő érzés volt ez, amely a leg jobb időszakaiban is mindössze háttérbe szorult,
hog y a meg felelő jelre várva visszatérjen. Márpedig nem létezett annál erőteljesebb jel, mint
eg y vele eg ykorú nő nyilvánosan ünnepelt sikere: ilyenkor Marg e öng yűlöletben úszott, és a
szokásosnál is komolyabban fontolg atta az öng yilkosság ot.
Vig asztaló szavak után kutattam:
– Marg e, miért csinálja ezt mag ával? Azt mondja, nem tett semmit, nem ért el semmit és
életképtelen, de mindketten tudjuk, hog y csak pillanatnyi lelkiállapotról van szó. Aminek
semmi köze a valóság hoz! Emlékszik, milyen jól érezte mag át két héttel ezelőtt? Nos, az
ég világ on semmi sem változott. Mag a most is pontosan ug yanaz az ember, aki akkor volt!
 Jó úton jártam. Fig yelt rám. Éreztem, hog y fig yel, tehát folytattam.
– Önpusztításhoz vezet, ha kedvezőtlen színben tünteti fel mag át másokhoz képest. Adjon
mag ának eg y kis időt! Ne G. professzorhoz hasonlítsa mag át, aki talán az eg ész eg yetem
leg briliánsabb előadója. Ne a feleség emet válassza, főleg ne eg y olyan napon, amikor ünneplik.
Ha g yötörni akarja mag át, mindig találhat valakit, akivel szemben alulmarad. Ismerem az
érzést, tapasztalatból beszélek. Miért nem választ eg yszer olyasvalakit, aki még annyit sem
mutathat fel, mint mag a? Mindig könyörületes volt másokkal. Gondoljon a hajléktalanokkal
vég zett önkéntes munkájára. Ezt például soha nem értékelte. Hasonlítsa össze mag át
olyasvalakivel, aki fütyül a többiekre. Ott vannak például a hajléktalanok, akiken seg ített.
Fog adni mernék, ha hozzájuk hasonlítaná mag át, abból ők jönnének ki rosszul.
A telefon kattanása meg erősítette, amire mag amtól is rög tön rájöttem: kolosszális hibát
követtem el. Elég jól ismertem már Marg e-ot, íg y pontosan tudtam, hog yan reag ál a
baklövésemre: kijelenti, hog y vég re kimutattam az ig azi érzéseimet, hog y azt hiszem,
reménytelen eset, hiszen azok, akikkel előnyösen hasonlíthatná össze mag át, a világ
leg szerencsétlenebb teremtményei.
Nem hag yta ki a lehetőség et, és a következő terápiás ülésünket – amely szerencsére másnap
reg g elre esett – pontosan íg y kezdte. Aztán fag yos hang on, szag g atottan felvilág osított az
„ig azi tényekről”:
– Harmincöt éves vag yok. Eg ész életemben depressziós voltam. Tizenkét éves korom óta
járom a pszichiátereket, létezni is képtelen vag yok nélkülük. Életem vég éig g yóg yszereket kell
szednem. A leg több, amit remélhetek, hog y nem kerülök be eg y pszichiátriára. Soha senki nem
szeretett. Soha nem lesznek g yerekeim. Soha nem volt tartós kapcsolatom, és semmi
reményem arra, hog y valaha lesz. Nincsenek barátaim. Senki nem hív fel a születésnapomon.
Az apám, aki g yerekkoromban molesztált, halott. Az anyám őrült, meg keseredett nő, és én
napról napra jobban hasonlítok rá. A bátyám élete nag y részét elmeg yóg yintézetben töltötte.
Nem vag yok tehetség es semmiben, nincsenek különleg es képesség eim. Mindig alacsonyrendű
munkát fog ok vég ezni. Soha nem lesz pénzem, a keresetem nag y részét a pszichológ usoknak
adom.
Szünetet tartott. Azt hittem, befejezte, de talán tévedtem, hiszen úg y beszélt, mint valami
élettelen báb: hátborzong ató nyug alommal, pusztán az ajkát mozdítva, szinte léleg zetet sem
véve, keze, szeme, arca mozdulatlanság ba dermedve.
Aztán hirtelen újrakezdte, mint eg y felhúzható játék baba, amely utolsó erejével ráng atózva
még eg yszer nekilódul:
– Azt mondja, leg yek türelmes. Azt mondja, még nem állok készen, sem a terápia
befejezésére, sem a házasság kötésre, sem eg y g yermek örökbefog adására, sem a dohányzás
abbahag yására. Eleg et vártam. Az eg ész életemet várakozással töltöttem. Most már késő, túl
késő ahhoz, hog y éljek.
Szemrebbenés nélkül hallg attam sirámait, és elszég yelltem mag am, mert eg y cseppet sem
hatott meg . Nem érzéketlenség volt ez részemről. Ismertem már a szöveg ét, és jól emlékszem,
először mennyire felzaklatott; a letag lózó empátiától és bánattól olyan lehettem, mint
Heming way „csöpög ős zsidó pszichiátere”.
Ennél is rosszabbul érintett, mindennél rosszabbul (és ezt nehéz beismerni), hog y
egyetértettem vele. Olyan leheng erlő erővel, akkora beleéléssel szónokolt „ig azi kórtörténetéről”,
hog y meg g yőzött. Valóban súlyosan hátrányos helyzetű volt. Valószínűleg tényleg soha nem
meg y férjhez. Valóban kívülálló. Valóban képtelen a meg hittség re. Valóban hosszú éveken, talán
eg y eg ész életen át terápiára szorul. Olyan mélyen érintett kétség beesése és pesszimizmusa,
hog y könnyen meg értettem, miért csábítja az öng yilkosság . Alig találtam vig asztaló szavakat.
Eg y eg ész hetembe került, mire rájöttem, hog y örökös panaszkodása pusztán depresszió
szülte propag anda. A depresszió beszélt belőle, és én elég ostoba voltam ahhoz, hog y hig g yek
neki. Fig yeld meg , mennyire torz, amit hallasz, fig yeld meg , mi az, amiről nem beszél! Marg e
kivételesen intellig ens, kreatív és vonzó nő volt (ha nem torzult el az arca). Találkozásaink,
eg yüttléteink elé mindig várakozással tekintettem. Nag yon tiszteltem benne, hog y szenvedése
ellenére képes másoknak adni, és a társadalmi munka iránti elkötelezettség e soha nem lankadt.
Most tehát, siránkozását hallg atva, azon tűnődtem, hog yan emeljem ki őt ebből a
lelkiállapotból. Korábban ilyenkor mindig hetekre mély depresszióba esett. Tudtam, ha azonnal
cselekszem, nag y fájdalomtól kímélem meg .
– Marg e, most a depresszió beszél mag ából, most nem önmag a. Ne feledje, eddig minden
alkalommal kilábalt belőle. Az a jó – az egyetlen jó – a depresszióban, hog y mindig vég et ér.
Odamentem az íróasztalomhoz, kinyitottam a dossziéját, és részleteket olvastam fel abból a
levélből, amit alig három hete írt, amikor éppen fel volt dobva: „Csodálatos nap volt. Janettel
sétáltunk a Teleg raph Avenue-n. Eg y használtruha-boltban neg yvenes évekbeli estélyi ruhákat
próbálg attunk. Találtam néhány Kay Starr-lemezt is. Aztán vég ig kocog tunk a Golden Gate
hídon, majd a Greensben ebédeltünk. Szóval még is van élet Friscóban. Én mindig csak a rossz
hírekről számolok be, g ondoltam, most mesélek valami jót is. Viszlát, csütörtökön.”
Ám a rendelőmben a nyitott ablakon belibbenő lang yos tavaszi fuvallat ellenére dermesztő
hideg volt. Marg e fag yos arccal bámulta a falat. Mintha nem is hallaná, amit mondok. Csípősen
íg y válaszolt:
– Azt hiszi, hog y eg y nag y nulla vag yok. Oda lapozzon, amikor azt ajánlg atja, hog y
hasonlítsam mag am a hajléktalanokhoz! Azt hiszi, csak ennyit érek.
– Marg e, ezért eg yszer már bocsánatot kértem. Telefonos seg ítség nyújtás terén elég
g yeng e a találati átlag om. Üg yetlen próbálkozás volt. De hig g ye el, seg íteni akartam. Amint
kimondtam, rög tön tudtam, hog y hibáztam.
Úg y tűnt, ez seg ít. Hallottam, ahog y kifújja a leveg őt. Merev válla ellazult, arca kisimult,
fejét vég re eg y hajszálnyit felém fordította.
Tovább araszoltam előre:
– Marg e, mi ketten túléltünk már néhány válság ot, amikor éppen olyan szörnyen érezte
mag át, mint most. Akkor mi seg ített? Emlékszem, néha úg y búcsúztunk el eg ymástól, hog y
sokkal jobban érezte mag át, mint amikor meg érkezett. Mitől voltak mások azok az alkalmak,
mint a mai? Mit tett? És mit tettem én? Fejtsük meg eg yütt!
Először nem tudta, mit mondjon, de úg y tűnt, érdekli a dolog . Az enyhülés újabb jelei:
meg nyomkodta a nyakát, hosszú, fekete haját széles mozdulattal eg y oldalra vetette, majd
vég ig szántotta az ujjaival. Nem hag ytam békén, újra meg újra ezzel nyag g attam, míg vég ül
társakká váltunk a kutatásban, és eg yütt dolg oztunk a problémán.
Elmondta, mennyire fontos számára, hog y fig yelek rá, hog y rajtam kívül nincs senkije,
hog y fájdalmáról kizárólag a rendelőmben tud beszélni. Azt is tudta, hog y seg ít, ha óvatosan
meg vizsg áljuk, mi vezetett a depresszióhoz.
Nemsokára eg yenként vég ig mentünk a hét felkavaró eseményein. A telefonban már
említett lesújtó eseteken túl eg yéb nyug talanító dolg ok is történtek. Az eg yetemi laborban
például, ahol dolg ozott, eg y eg ész napos meg beszélésen úg y érezte, minden professzor és
kutató szándékosan mellőzi. Pontosan tudtam, miről beszél, és elmeséltem neki, hog y nag yon
sok ilyen panaszt hallottam hasonló helyzetű emberektől – a feleség emet is beleértve. Jó, ha
tudja, tettem hozzá bizalmasan, hog y a feleség emet is ideg esítette, hog y a Stanfordon a nem
oktatással vag y kutatással fog lalkozók lehetőség ei korlátozottak, és nincsenek elég g é
meg becsülve.
Ezután újra rátért saját sikertelenség ére, és arról panaszkodott, hog y harmincéves főnöke
mennyivel kiválóbb nála.
– Vajon miért hasonlítg atjuk mag unkat mindig kedvezőtlenül másokhoz? – mereng tem. –
Annyira önmag unk ellen való, annyira perverz, mintha szándékosan ráharapnánk eg y fájó
fog ra. – Persze, folytattam tovább, én is számtalanszor hasonlítottam mag am másokhoz. (Nem
merültem részletekbe. Talán hiba volt. Akkor valóban eg yenrang ú partnerként bántam volna
vele.)
Viselkedését a termosztáttal szabályozott önértékelés metaforájával mag yaráztam. Marg e
termosztátja meg hibásodott: nem bent, hanem kint, a külső felületen helyezkedik el. Ezért nem
volt stabil az önértékelése, ezért hullámzott a külső események hatására. Ha jó dolog történt
vele, csodásan érezte mag át; ám eg yetlen kritikus szótól napokra levertté vált. Mintha eg y
közvetlenül az ablak mellé helyezett termosztáttal akarnánk befűteni a házat.
Az ülés vég ére nyilvánvalóvá vált, mennyivel jobban érzi mag át. Látszott a mosolyán, a
járásán, ahog y elhag yta a rendelőt; még a leveg őt is máshog y vette.
A hatás tartósnak bizonyult. Csodálatos hete volt, az éjszakai telefonhívások elmaradtak.
Eg y héttel később szinte erőtől kicsattanva lépett a rendelőmbe. Mindig azt vallottam, hog y
éppolyan fontos meg tudni, mitől érzi mag át valaki jobban, mint azt, hog y mitől rosszabbul.
Tehát meg kérdeztem, mi okozta a változást.
– A leg utóbbi ülés valahog y mindent meg változtatott – mag yarázta Marg e. – Szinte
csodaszámba meg y, hog y olyan rövid idő alatt kihúzott a retteg ésből. Nag yon örülök, hog y
mag a a pszichiáterem.
Bár elbűvölt ez az őszinte bók, kényelmetlenül érintett eg y titokzatos szó, a „valahog y”;
meg az is, hog y csodatevőnek látnak. Amíg Marg e ilyen fog almakban g ondolkodik, nem
javulhat az állapota, mert a seg ítség forrását önmag án kívülre helyezi. Terapeutaként az a
feladatom (akárcsak eg y szülőnek), hog y fölösleg essé teg yem mag am – abban kell seg ítenem a
pácienst, hog y önmag a anyjává vag y apjává váljék. Nem akartam, hog y miattam leg yen jobban.
Azt akartam, hog y felelősség et vállaljon saját közérzetéért, és a fejlődés folyamata számára is a
lehető leg világ osabb leg yen. Ezért éreztem nyug talanítónak azt a „valahog y”-at, ezért
próbáltam meg körüljárni.
– Pontosan mi seg ített a múltkori ülésen? Mikortól érezte mag át jobban? Derítsük ki
eg yütt!
– Először is attól, ahog y a hajléktalanokkal kapcsolatos baklövését kezelte. Ezzel jó sokáig
büntethettem volna – ami azt illeti, a korábbi pszichológ usaimat büntettem is. De amikor olyan
tárg yilag osan beszélt a szándékairól, és bevallotta, hog y elüg yetlenkedte a dolg ot, rájöttem,
emiatt nem hisztizhetek.
– Úg y tűnik, íg y kapcsolatban tudott velem maradni. Úg y látom, akkor kerül tartósan
depressziós állapotba, amikor mindenkivel meg szakítja a kapcsolatot, és teljesen elszig eteli
mag át. Ez fontos üzenet: azt jelenti, hog y nem zárhatja ki az embereket az életéből. Majd
meg kérdeztem, történt-e valami más is, ami seg ített.
– A leg inkább az hatott rám, akkor töltött el a nyug alom, amikor kiderült, hog y a feleség e
meg én hasonló munkahelyi g ondokkal küzdünk. Én annyira visszataszító, annyira rettenetes
ember vag yok, a feleség e meg eg y szent; nem is lehet bennünket eg y lapon említeni. De
amikor a bizalmába avatott, és elárulta, hog y még is vannak közös problémáink, bebizonyította,
hog y némi tisztelettel viszonyul hozzám.
Tiltakozni akartam, bizonyg atni, hog y mindig tiszteltem őt, de meg állított:
– Tudom, tudom, többször is mondta, hog y tisztel meg kedvel, de ezek csak szavak. Soha
nem hittem mag ának ig azán. Most viszont túllépett a szavakon.
Nag yon meg indított, amit mondott. Sajátosan tudott rámutatni létfontosság ú dolg okra.
„Túllépni a szavakon” – ez az, ami igazán számít. A terápiás tett a lényeg , nem a terápiás szó. Az
számít, amikor valóban teszek valamit a páciensért. Azzal, hog y meg osztottam valamit a
feleség emről, Marg e érdekében cselekedtem, meg ajándékoztam. A terápiás tett a lényeg, nem a
terápiás szó!
Annyira izg atott ez a g ondolat, hog y türelmetlenül vártam az ülés vég ét, szerettem volna
tovább g ondolkodni rajta. Ám eg yelőre Marg e-ra kellett fig yelnem. Még nem fejezte be.
– Azt is hasznosnak tartottam, hog y állandóan visszatért arra, mi seg ített a múltban.
Áthárította rám a felelősség et, átadta nekem a stafétabotot. Ez sokat jelentett. Általában hetekre
depresszióba süllyedek, ám mag a most percek alatt rávett, hog y kiderítsem, mi történt.
Már önmag ában az, hog y megkérdezte, mi seg ített a múltban, sokat seg ített, mert arról
biztosított, hog y van esélyem a javulásra. Az is hasznos volt, hog y nem játszotta a nag y
varázslót, és nem várta el tőlem, hog y olyan kérdéseken töpreng jek, amelyekre mag a már rég
tudja a választ. Tetszett, ahog yan beismerte, ha nem tudott valamit, és arra kért, hog y eg yütt
tárjuk fel a dolg ot.
Zene füleimnek! Eg yéves terápiás munkánk során csupán eg yetlen szabályhoz
rag aszkodtam – hog y eg yenrang ú partnerként kezeljem. Arra törekedtem, hog y ne
tárg yiasítsam, ne sajnáljam, meg próbáltam elkerülni, hog y olyasmit teg yek, ami az
eg yenlőtlenség szakadékába taszítana bennünket. Ezt a szabályt követtem leg jobb képesség eim
szerint, és jó érzéssel töltött el, amikor meg tudtam, hog y hasznosnak bizonyult.
A pszichiátriai „kezelés” tele van belső ellentmondásokkal. Amikor valaki (a terapeuta)
„kezel” valakit (a pácienst), a kezdetektől eg yértelmű, hog y a terápiás szövetség et alkotó két
ember nem eg yenrang ú, teljes jog ú szövetség es; az eg yik lehang olt és g yakran zavart, míg a
másiktól azt várják, hog y szakmai tapasztalataira hag yatkozva kibontsa és objektíven értékelje
a lehang oltság és zavarodottság hátterében álló problémákat. Továbbá, a páciens fizet a
kezelésért. Már mag a a kezelés szó is eg yenlőtlenség et sug all. Már az is eg yenlőtlenség re utal,
ha eg yenlő félként „kezelek” valakit; ezt a terapeutának azzal kell meg haladnia – vag y álcáznia
–, hog y a másikhoz eg yenrang ú félként viszonyul.
Vag yis amikor Marg e-ot eg yenlő félként kezeltem, csak színleltem volna az eg yenlőség et
(mag am előtt is)? Talán pontosabb lenne, ha a terápiát olyan folyamatként jellemeznénk,
amelyben a terapeuta felnőttként kezeli a pácienst. Ez talán tudálékos szőrszálhasog atásnak
tűnik, még is, hamarosan valami olyasmi történt, ami arra kényszerített, hog y határozottan
eldöntsem, milyen kapcsolatot akarok Marg e-dzsal – vag y bármely más pácienssel –
kialakítani.
Körülbelül három héttel a terápiás tettek fontosság ának felfedezése után rendkívüli dolog
történt. Szokványos ülésnek indult. Pocsék hete volt, éppen a részletekbe avatott be. Fleg mának
tűnt, a szoknyája g yűrött és rendetlen, a haja kócos, az arca csüg g edt, kimerült.
Aztán a g yászos litánia kellős közepén hirtelen lehunyta a szemét – ez önmag ában nem lett
volna szokatlan, az ülések során nem számított rendkívülinek az önhipnózis. Már rég en
elhatároztam, hog y nem harapok rá a csalira, nem hag yom, hog y belesüllyedjen ebbe az
állapotba, inkább kihozom a hipnózisból.
– Marg e – szólítottam meg , és már folytattam volna tovább –, jöjjön vissza, Marg e! –,
amikor furcsa, szokatlanul cseng ő hang ot hallottam:
– Nem ismersz eng em!
Ig aza volt. Ismeretlen nő szólt hozzám. Határozottan, tekintélyt parancsolóan beszélt, és én
önkéntelenül körülnéztem a rendelőben, nem jött-e be valaki véletlenül.
– Ki vag y? – kérdeztem.
– Én! Én vag yok itt!
Aztán az új Marg e felpattant, és büszkén körbesétált a rendelőmben: belelapozott a
könyveimbe, meg ig azg atta a képeimet, tüzetesen szemüg yre vette a bútoraimat. Marg e volt
az, de valahog y még sem ő. A ruháját leszámítva szinte újjászületett – meg változott a
testtartása, az arca, a járása, a viselkedése.
Az új Marg e eleven volt, és felháborítóan, ug yanakkor élvezetesen kacér. Az ideg en alt hang
ítéletet hirdetett:
– Ha már zsidó értelmiség inek tartod mag ad, miért nem rendezed be a rendelődet ennek
meg felelően? Azt a takarót a díványon add a szeretetszolg álatnak, már ha eg yáltalán
elfog adják, az a háncsszőnyeg meg mindjárt lemászik a falról, szabadulj meg tőle! Na és a
fotóid a teng erpartról! A pszichiáterek fényképeitől ments meg , Uram, eng em!
Határozott volt, akaratos, és nag yon szexi. Micsoda felüdülés Marg e vontatott hang ja,
örökös nyafog ása után! Ám eg yre kínosabbá vált a helyzetem: túlság osan tetszett a hölg y. Eg y
pillanatra felvillant előttem a csábító Loreley; tudtam, veszélyes itt időznöm, még is maradtam.
– Miért jöttél? – kérdeztem. – Miért ma?
– Ünnepelni. Győztem, ha nem tudnád.
 – Kit g yőztél le?
– Ne játszd nekem a hülyét! Én nem ő vag yok, hát nem látod? Nem vag y olyan cso-cso-
csodáááááálaaaatos, hát nem érted? Még mindig azt hiszed, hog y seg íthetsz a kicsi Marg e-on?
– Elbűvölően élénk arccal, ám ördög i mosollyal beszélt, akár eg y viktoriánus melodráma
cselszövője.
Csúfondárosan, kárörvendve folytatta:
– Akár harminc évig is járhat hozzád, úg yis én g yőzök. Eg yetlen nap alatt tönkretehetem
eg y eg ész évnyi munkádat. Ha akarom, azonnal eg y kamion elé lép a járdáról!
– De miért? Mi hasznod van neked ebből? Ha ő elvész, elveszel te is.
Talán a szükség esnél hosszabb ideig maradtam. Nem kellett volna Marg e-ról beszélnem. Ez
tisztesség telen volt Marg e-dzsal szemben. Ám a nő túlság osan tetszett, szinte
ellenállhatatlanul vonzott. Rövid időre furcsa émelyg és fog ott el, mintha a valóság szövetén át
felsejlett volna a tiltott matéria, a nyersanyag – a mély sebek és varratok, az embrionális sejtek
és csírahólyag ok –, ami a dolg ok természetes rendje szerint nem a kész ember szemének való.
Rátapadt a tekintetem.
– Marg e hitvány szemét. Nag yon jól tudod, hog y hitvány szemét. Hog y bírod elviselni?
Hitvány! Hitvány!
Aztán a lehető leg elképesztőbb színielőadás következett, amit valaha láttam: Marg e-ot
játszotta. Időrendben meg jelent előttem Marg e minden g esztusa, arckifejezése és tette az
elmúlt hónapokból. Marg e, amint szég yenlősen bemutatkozik. Marg e, összekuporodva a
rendelő sarkában. Marg e, tág ra nyílt, retteg ő szemmel, a folytatásért rimánkodva. Aztán
önhipnózisban, lehunyt szemmel, őrjöng ő REM-aktivitásra utaló remeg ő szemhéjjal. Majd
g örcsbe rándult arccal, torzan, mint Quasimodo, beszédre szinte képtelenül. Már ott g ug g ol a
széke mög ött – pont, mint Marg e, amikor elönti a rémület. Aztán melodrámába illően, Marg e-
ot majmolva panaszolja, hog y méhébe és mellébe rettentő fájdalom szúr. Csúfot űz Marg e
dadog ásából és leg g yakoribb mondataiból:
– A-a-a-annyira örülök, hog y ö-ö-ö-ön a pszichiáterem!
Térden állva:
– Ke-ke-ke-kedvel eng em, do-do-do-doktor Yalom? Ne-ne-ne ne hag yjon el, me-me-mert
me-me-meg szűnök lé-lé-létezni, ha ni-ni-nincs je-je-jelen!
Rendkívüli előadás volt: mint amikor visszatapsolják a színésznőt, aki a darabban több
szerepet is játszott, és ő azzal szórakoztatja közönség ét, hog y röviden, eg y-eg y másodpercre
felvillantja szerepeit. (Eg y pillanatra elfelejtettem, hog y ebben a színházban még a színésznő
sem ig azi, csupán a szerepek eg yike. A valódi színésznő, a felelős tudat a színfalak mög ött
rejtőzött.)
Virtuóz bemutató volt; „Én” (nem tudtam, mi másnak hívhatnám) kimondhatatlanul
keg yetlen bemutatkozása. Csillog ó szemmel g yalázta a szerinte g yóg yíthatatlan, reménytelen
és szánalmas Marg e-ot. Ha meg írná az önéletrajzát, folytatta „Én”, azt a címet adná neki (itt
kuncog ni kezdett), hog y Szánalmasnak születni.
Szánalmasnak születni. Akaratlanul is elmosolyodtam: félelmetes nő ez a Belle Dame Sans Merci!
Úg y éreztem, meg csalom Marg e-ot, mert riválisát oly vonzónak, Marg e majmolását oly
szórakoztatónak tartom.
Aztán eg y pillanat alatt eltűnt. „Én” néhány pillanatra lehunyta a szemét, s amikor
kinyitotta, újra a retteg ve zokog ó Marg e nézett velem szembe. Fejét a térde közé szorította, és
mélyeket léleg ezve lassan lehig g adt. Pár percig még sírt, aztán vég re elmondta, mi történt.
(Jól emlékezett a jelenetre.) Ilyen hasadást még sohasem tapasztalt – illetve eg yszer ig en, de
akkor eg y harmadik én, Ruth Anne jelentkezett –; a mai személyiség még soha nem jelent meg .
A történtek összezavartak. Az eg yetlen szabály, amihez tartottam mag am – „Kezeld eg yenlő
félként Marg e-ot” –, többé nem tűnt elég ség esnek. Melyik Marg e-ot? Az előttem ülő, siránkozó
nőt vag y a szexi nemtörődömöt? Eddig úg y véltem, a terápia leg fontosabb tényezője a páciens
és terapeuta közötti kapcsolat, a buberi értelemben vett köztesség (újabb példája Buber
vég telen mennyiség ű furcsa nyelvi leleményeinek). Ha nem tudom meg védeni, ha nem tudok
hű maradni ehhez a kapcsolathoz, nincs értelme a terápiának. Változtatnom kell tehát az
alapszabályon: a „kezeld a pácienst eg yenlő félként” axióma helyett ezt kell használnom: „lég y
hű a pácienshez”. És, mindenekfelett, nem hag yhatom, hog y a másik Marg e elcsábítson.
A páciensnek el kell viselnie a terapeuta hűtlenség ét a terápiás ülések között. Bár mindenki
nag yon jól tudja, hog y a terapeutának más kapcsolatai is vannak, és a következő páciens
türelmetlenül várja az ülés vég ét, valamiféle hallg atólag os eg yetértés alapján a felek ezt nem
hozzák szóba. Mind a terapeuta, mind a páciens hajlamos úg y viselkedni, mintha kapcsolatuk
monog ám volna. Titokban mindketten azt remélik, hog y a távozó és érkező páciensek nem
találkoznak. Néhány terapeuta ezt elkerülendő két ajtót építtet: eg yet a befelé ig yekvőknek,
eg yet pedig a távozóknak.
A páciens ug yanakkor a terápiás ülés alatt ig enis elvárhatja a hűség et. A Marg e-dzsal (és
minden más páciensemmel) kötött hallg atólag os eg yezség ben az is szerepel, hog y amikor vele
vag yok, teljes szívemmel, eg észen csak az övé vag yok. Marg e eg yezség ünk új oldalára
világ ított rá: arra, hog y a leg bensőbb énjéhez kell kapcsolódnom. Az apja például, ahelyett
hog y ehhez az énhez kapcsolódott volna, molesztálásával hozzájárult eg y hamis szexuális én
meg születéséhez. Én nem követhetem el ezt a hibát.
 Nem volt könnyű dolg om. Az ig azat meg vallva „Én” után vág yakoztam. Bár alig eg y órája
ismertem, elvarázsolt. A Marg e-dzsal töltött ülések szürke háttérfüg g önye előtt kápráztató
tisztaság g al rajzolódott ki ez a lebilincselő jelenés. Ilyen eg yéniség g el ritkán találkozik az
ember.
Még a nevét sem tudtam, s ő rabság ra ítéltetett, ám tudtuk, hog yan találjunk eg ymásra. A
következő ülésen többször is szólni próbált hozzám. Láttam, ahog y Marg e szemhéja
meg remeg , majd lecsukódik. Csak pár perc, és eljön hozzám. Esztelen mohóság töltött el.
Elmémbe balzsamos emlékek áradtak. Láttam mag am, amint eg y pálmafákkal szeg élyezett
karibi reptéren arra várok, hog y meg érkezzen a repülő, és szerelmem vég re csatlakozzon
hozzám.
Ez a nő, „Én”, meg értett eng em. Tudta, hog y kimerültem, hog y belefáradtam Marg e
vég telen sirámaiba, dadog ásába, pánikrohamaiba; belefáradtam, hog y hol a sarokba kuporodik,
hol az íróasztal alá bújik; belefáradtam g yerekesen vékony hang jába. Tudta, hog y ig azi nőre
vág yom. Tudta, hog y csak tettetem, és valójában nem kezelem eg yenlő félként. Nag yon jól
tudta, hog y nem vag yunk eg yenlő partnerek. Hog y lehettünk volna, amikor Marg e úg y
viselkedett, mint eg y g yeng eelméjű, én meg leereszkedően elviseltem őrültség ét?
„Én” előadása, amelyben apró cafatokban visszaöklendezte Marg e viselkedését, meg g yőzött
arról, hog y mi ketten (és csakis mi ketten) pontosan tudjuk, mi mindenen mentem keresztül.
Ezt a filmet ő, a g yönyörű, briliáns rendező teremtette. Hiába írnék klinikai tanulmányt vag y
tartanék előadást Marg e-ról és a terápia folyamatáról, soha nem tudnám ig azán átadni vele
kapcsolatos tapasztalataim lényeg ét. Azt nem lehet szavakba fog lalni. Ám „Én” mindent tudott.
Ha képes volt arra, hog y az összes szerepet eljátssza, akkor minden bizonnyal ő a rejtőző és
vezérlő mög öttes intellig encia. Mi ketten olyasmit osztottunk meg eg ymással, ami túlmutat a
szavakon.
De a hűség ! A hűség ! Én Marg e-nak íg érkeztem. Trag édia lenne Marg e számára, ha „Én”-
nel társulnék: jelentéktelen, helyettesíthető szereplővé silányulna. És „Én” pontosan ezt akarta.
Ig azi Loreley volt ő, szép, de fondorlatos, sőt vég zetes: Marg e dühének és önutálatának
meg testesülése.
Hűség es maradtam hát, és amikor „Én” közelített – például amikor Marg e lehunyta a
szemét, és szinte transzba esett –, éles hang on Marg e-ra kiáltottam, hog y visszahozzam:
– Marg e, térjen vissza!
Miután ez néhányszor meg történt, rájöttem, hog y a vég ső próba még hátravan: „Én”
kérlelhetetlenül g yűjti az erőt, és kétség beesetten meg próbál visszatérni hozzám. A pillanat
döntést követelt, és én Marg e-ot választottam. Feláldozom érte riválisát: meg kopasztom,
széttépem, és apránként Marg e elé vetem. Technikám mindössze annyiból állt, hog y ug yanazt
a kérdést ismételg ettem:
– Marg e, mit mondana most „ő”, ha itt lenne?
Marg e válaszai néha váratlanul értek, néha ismerősen hang zottak. Eg y nap észrevettem,
hog y szég yenlősen méreg eti a tárg yakat a rendelőmben, és íg y szóltam:
– Rajta, Marg e, ne fog ja vissza mag át. Beszéljen „helyette” is.
Marg e nag y leveg őt vett, és torkát meg köszörülve íg y szólt:
– Ha már zsidó értelmiség inek tartja mag át, miért nem rendezi be a rendelőjét ennek
meg felelően?
Úg y mondta, mintha eredeti g ondolat volna; úg y látszott, még sem emlékszik mindenre
„Én” előadásából.
– Minden javaslatot szívesen fog adok, Marg e.
És nag y meg lepetésemre számos jó tanáccsal látott el:
– Azt a rendetlen íróasztalt válassza le a rendelő többi részétől, például eg y futónövénnyel.
Annak a teng erparti képnek – ha már mindenképpen kell ide – szerezzen eg y diszkrét,
sötétbarna keretet. Azt a vacak háncsszőnyeg et meg dobja ki. Olyan vibráló, hog y meg fájdul
tőle a fejem. Azt szoktam bámulni, ha transzba akarok kerülni.
– Tetszenek a javaslatai, Marg e, de a faliszőnyeg marad. Rég i barát. Szamoán szereztem,
harminc évvel ezelőtt.
– Eg y rég i barát szerintem jobban érezné mag át az otthonában, mint a rendelőjében.
Rámeredtem. Hű, de g yorsan kapcsol. Biztos, hog y Marg e-dzsal beszélek?
Amióta azt reméltem, hog y összeolvaszthatom, szövetség be kovácsolhatom a két Marg e-ot,
vig yáztam, hog y mindkét félnél csak a pozitívumokat hang súlyozzam. Ha bármiben
ellenszeg ülök „Én”-nek, Marg e-on áll bosszút. Tehát fáradság ot nem kímélve például azt is
elmondtam Marg e-nak (arra számítva, hog y „Én” mindent hall), mennyire tetszett „Én”
nemtörődömség e, elevenség e, pimaszság a.
Borotvaélen táncoltam. Ha túl őszinte vag yok, Marg e rájön, mennyire kedvelem a másikat.
„Én” valószínűleg csúfolta már ezzel, bár ezt még nem vettem észre. Biztosra vettem, hog y
„Én” – a másik Marg e – szerelmes belém. Talán szeret annyira, hog y meg változzon miattam!
Tudnia kell, hog y könnyelmű rombolása visszataszítana.
A pszichoterápiának erről az oldaláról senki nem beszél a hallg atóknak: senki nem mesél
arról, amikor a terapeuta romantikus kalandba keveredik a páciens leg rettentőbb ellenség ével,
majd miután az ellenség belészeret, felhasználja ezt a szeretetet a páciens elleni támadások
semleg esítésére.
 A terápiás munka következő néhány hónapjában hűség es maradtam Marg e-hoz. Időnként
meg próbált Ruth Anne-ről, harmadik személyiség éről mesélni, vag y transzba esett, és
visszacsúszott eg y korábbi életszakaszba, ám én ellenálltam a csábításnak. Minden erőmmel
arra törekedtem, hog y „jelen leg yek”, és azonnal visszahívtam, ha eg y másik életkorba vag y
szerepbe csúszva el akart hag yni.
Kezdő terapeutaként naivan azt hittem, a múlt állandó és meg ismerhető; azt hittem, ha
elég tisztán látok, meg határozhatom az első rossz döntést, a vég zetes ösvényt, amely az
elrontott élet irányába vezet, majd ennek a felfedezésnek a birtokában helyrehozhatom a
dolg okat. Akkoriban inkább mélyítettem volna a hipnózist, hag ytam volna, hog y Marg e
visszacsússzon a múltba, feltártam volna az akkori traumákat – például az apja által elkövetett
szexuális bántalmazást –, és arra biztattam volna, hog y újra élje át, majd eng edje el az akkori
érzelmeket: a félelmet, az izg almat, a harag ot és a csalódást.
Az évek során azonban meg tanultam: a terapeuta feladata nem az, hog y bevonja páciensét
eg y rég észeti ásatásba. Ha használt is valaha páciensnek ez a módszer, az nem a kutatás és a
hamis ösvény feltárása miatt történt (eg y élet soha nem a hamis ösvény miatt meg y tönkre,
hanem azért, mert a fő irány hamis). A terapeuta nem akkor seg ít páciensén, ha átszitálja a
múltat, hanem akkor, ha teljes szívével jelen van; ha hiteles, ha érdekelt, és hisz abban, hog y
közös erőfeszítésük vég ső soron meg váltást és g yóg yulást hoz. A reg resszió drámája, a
vérfertőző összeg zés (vag y, ha már itt tartunk, bármilyen terápiás katarzis vag y intellektuális
projekt) kizárólag a lebilincselő közös erőfeszítés miatt g yóg yít, míg a valódi terápiás erő –
mag a a terápiás kapcsolat – meg nem hozza g yümölcsét.
Tehát minden erőmmel hűség re és valódi jelenlétre törekedtem. Tovább emésztettük a
másik Marg e-ot. Íg y mereng tem hang osan:
– Mit mondana „ő” ebben a helyzetben? Milyen ruhát viselne, hog yan járna? Próbálja ki!
Teg yen úg y pár percre, mintha „ő” lenne, Marg e!
Teltek a hónapok, s Marg e lassan kikerekedett, míg a másik Marg e eg yre fog yott. Arca
g ömbölyűbb, dereka teltebb lett. Csinosabb volt, jobban öltözött; eg yenes derékkal ült; mintás
harisnyát viselt; meg jeg yzéseket tett kopott cipőmre.
Közös munkánk időnként a kannibalizmust juttatta eszembe. Mintha átadtuk volna a másik
Marg e-ot eg y pszichológ iai szervbanknak. Ha a befog adó fél felkészült, „Én” néhány szervét
előkészítettük a transzplantációra. Marg e lassanként eg yenlő félként viszonyult hozzám,
kérdéseket tett fel, kacérkodott velem:
– Hog y bírja majd nélkülem, ha vég e a terápiának? Hiányolja majd az éjszakai hívásaimat,
ug ye?
 Azután, a terápia során először, személyes dolg okról fag g atott.
– Mi alapján döntötte el, hog y erre a területre szakosodik? Nem bánta meg ? Soha nem unta
ezt a munkát? És eng em? Mihez kezd a saját problémáival?
Mag áévá tette a másik Marg e merészség ét, úg y, ahog y akartam, ezért létfontosság únak
tartottam a kérdései iránti fog ékonyság ot és tiszteletet. Íg y aztán ig yekeztem mindeg yikre
olyan részletesen és őszintén válaszolni, amennyire csak tőlem telt. Válaszaim meg indították;
még merészebben, ug yanakkor eg yre g yeng édebben beszélt velem.
És a másik Marg e? Vajon mi maradt belőle? Eg y pár tűsarkú? Eg y merészen csábító
pillantás, amit Marg e még nem mert bekebelezni? Eg y kísérteties vig yor? Hová tűnt a
színésznő, aki oly tökéletesen játszotta Marg e-ot? Biztosra veszem, hog y ő eltűnt: a szerep
hatalmas erőt ig ényelt, és mára Marg e meg én minden energ iát kiszívtunk belőle. Annak
ellenére, hog y még hónapokig folytattuk a közös munkát azután, hog y „Én” meg jelent, és eg y
idő után szinte alig került szóba, én soha nem felejtettem el: a leg váratlanabb pillanatokban
jelent meg előttem az arca.
A terápia kezdetén leszög eztem, hog y leg feljebb tizennyolc hónapon át találkozhatunk,
mert eg yéves tanulmányi szabadság ra meg yek. Lejárt az idő, munkánk vég éhez érkeztünk.
Marg e meg változott: a pánik csak ritkán vett erőt rajta; éjszakai hívásai elmaradtak; elkezdett
társas életet élni, máris talált két barátot. Tehetség es fotós volt, és most, évek óta először, újra
elővette a fényképezőg épét, újra élvezetét lelte a kreativitás e formájában.
Elég edett voltam közös munkánkkal, de nem áltattam mag am azzal, hog y Marg e befejezte a
terápiát, és az sem lepett meg , hog y utolsó ülésünk közeledtével visszatértek rég i tünetei.
Eg ész hétvég éket töltött ág yban; síróg örcsök kínozták; ismét csábítónak tűnt az öng yilkosság
g ondolata. Utolsó ülésünk után nem sokkal szomorú levelet kaptam tőle, ebben szerepeltek az
alábbi sorok:

Mindig úg y képzeltem, majd rólam is ír valamit. Szerettem volna nyomot hag yni az
életében. Nem akartam csak „eg y másik beteg ” lenni. „Különleg es” akartam lenni.
Lenni akartam valami, bármi. Nem vag yok semmi, senki. Ha nyomot hag ynék az
életében, talán lennék valaki; valaki, akit nem lehet elfelejteni. Akkor léteznék.

Marg e, kérlek, értsd meg : bár írtam rólad eg y történetet, nem azért tettem, hog y létezz.
Létezel akkor is, ha nem g ondolok rád, akkor is, ha nem írok rólad, hiszen én is létezem, még
ha nem is g ondolsz rám.
Ám ez a történet mégis a létről szól – a másik Marg e-nak íródott, aki meg szűnt létezni.
Hajlandó voltam kivég ezni, hajlandó voltam feláldozni érted. De elfelejteni nem tudtam: azzal
állt bosszút, hog y beég ette mag át az emlékezetembe.
 10
Az álmodó nyomában

– A szex az oka mindennek. Nem erre hivatkoznak mag uk állandóan? Nos, az én esetemben
talán ig azuk is van. Ezt nézze meg . Ez talán rámutat néhány érdekes összefüg g ésre a mig rén és
a szex között.
Marvin vastag papírtekercset húzott elő a táskájából, aztán meg kért, hog y fog jam meg az
eg yik vég ét, majd óvatosan kicsavartuk a majdnem három méter hosszú táblázatot, amelyre
aprólékos g onddal feljeg yezte az elmúlt nég y hónap valamennyi mig rénes fejfájását és
szexuális élményét. Azonnal láttam, hog y bonyolult diag ramról van szó. A mig réneket – az
intenzitást, az időtartamot és a kezelésmódot – kékkel jelölte. Szexuális teljesítményét pirossal,
l-től 5-ig terjedő skálán értékelte: a korai mag ömlést, valamint merevedési zavarait is
meg különböztette, sőt az utóbbinál az is szerepelt, hog y volt-e, és ha ig en, fenn tudta-e tartani
az erekciót.
Túl sok volt ez ahhoz, hog y eg yetlen pillantással befog adjam.
– Aprólékosan kidolg ozott munka – jelentettem ki. – Bizonyára reng eteg et dolg ozott vele.
– Szeretek vele pepecselni, és jó is vag yok az ilyesmiben. Sokan nem is hinnék, hog y belénk,
könyvelőkbe is szorult némi kreativitás, amire persze az adóbevallások készítésekor nincs túl
nag y szükség . Veg yük például a júliust: nég y mig rén, és mindeg yik azt követően kezdődött,
hog y vag y csődöt mondtam az ág yban, vag y eg yes-kettes osztályzatot adtam a szexuális
teljesítményemre.
Az ujját fig yeltem, ahog yan rábökött a különféle jelekre. Az eg ybeesés lenyűg özött, még is
eg yre ideg esebb lettem. Felborult az ütemterv. Még csupán az első ülésünk elején jártunk, és
én sokkal többet akartam tudni Marvinról; még nem éreztem úg y, hog y készen állnék arra,
hog y behatóan tanulmányozzam a táblázatát. Ő azonban annyira rag aszkodott hozzá, hog y nem
volt más választásom, mint tömpe ujjait bámulni, amint kirajzolják a július szerelmi
eg yüttléteit.
A hatvannég y éves Marvint hat hónappal korábban, hirtelen bénító mig rénes fejfájások
kezdték g yötörni. Felkeresett eg y neurológ ust, aki nem tudta csillapítani kínzó fejfájását, és
hozzám küldte a férfit. Amikor kimentem érte a váróba, nyug odtan üldög élt; alacsony, tömzsi,
kopasz ember, csillog ó fejbőrrel és bag olyszemmel, amely mereven bámult rám a
túlméretezett, csillog ó krómkeretes szemüveg mög ül.
Hamar kiderült, hog y Marvint ig encsak érdeklik a szemüveg ek. Miután kezet ráztunk, a
rendelőbe menet az első szava az volt, hog y meg dicsérte a keretemet, majd meg kérdezte,
milyen márkájú. Nag yot buktam a szemében, amikor bevallottam, hog y fog almam sincs róla. A
dolog még kínosabbá vált, amikor levettem a szemüveg emet, hog y el tudjam olvasni a
márkajelzést, és rájöttem, hog y szemüveg nélkül nem meg y. Hamar kiderült, hog y a másikat
otthon hag ytam, tehát semmiképpen nem adhatom meg a kívánt triviális információt, íg y
odanyújtottam neki a szemüveg emet, hog y olvassa le ő a márkát. Ám Marvin, hozzám
hasonlóan, ug yancsak távollátó volt, íg y az eg yütt töltött első percek azzal teltek, hog y
előkereste és feltette a saját olvasószemüveg ét.
Pár perccel később, amikor vég re hozzáfog hattam volna, hog y a szokásos módon
kikérdezzem, Marvin aprólékosan kidolg ozott, piros-kék táblázata hömpölyg ött körülöttem.
Nem, határozottan nem jó kezdet. Tovább súlyosbította a problémát, hog y meg rendítő, ám
nag yon kimerítő terápiás ülésen voltam túl eg y idős, kétség beesett özveg g yel, akinek ellopták
a táskáját. Gondolataim eg y részét még mindig ő kötötte le, erőt kellett vennem mag amon,
hog y meg adjam Marvinnak a neki járó fig yelmet.
Mivel csupán rövid feljeg yzést kaptam a neurológ ustól, g yakorlatilag semmit nem tudtam
Marvinról, ezért – a szemüveg es rituálé után – azzal kezdtem az ülést, hog y meg kérdeztem
tőle, mi bántja. Erre jelentette ki, hog y „mag uk” azt g ondolják, hog y „a szex az oka
mindennek”.
Feltekertem a táblázatot, közöltem Marvinnal, hog y később szeretném majd részletesen is
tanulmányozni, aztán meg kíséreltem helyreállítani az ülés ritmusát, és meg kértem, mesélje el
beteg ség e történetét, a kezdetektől fog va.
Hat hónappal korábban kezdték g yötörni a fejfájások. A tünetek klasszikus mig rénre
utaltak: fig yelmeztető aura (villog ó fények) után kínzó fájdalom jelentkezett a fej eg yik oldalán,
amely órákra tehetetlenné tette, sőt g yakran arra kényszerítette, hog y eg y sötét szobában
feküdjön.
– És azt állítja, jó oka van arra, hog y azt feltételezze, a szexuális teljesítménye váltja ki a
mig rént?
– Talán különös ez eg y korombéli férfinál, az én pozíciómban, de a tényeket nem lehet
vitatni. Itt a bizonyíték! – Az asztalon békésen heverő papírtekercsre mutatott. – Az elmúlt
nég y hónapban minden mig rénem huszonnég y órával azután jelentkezett, hog y szexuálisan
kudarcot vallottam.
Hig g adtan, pedánsan beszélt. Nyilvánvaló volt, hog y előzetesen alaposan átg ondolta, mit
fog mondani.
– Tavaly óta óriási hang ulating adozásaim vannak. Jól érzem mag am, aztán hirtelen itt a
világ vég e-hang ulat. De ebből ne vonjon le mindenféle következtetést! – intett nyomatékosan az
ujjával. – Amikor azt mondom, hog y jól érzem mag am, nem arra utalok, hog y a mániás
szakaszban vag yok – ezt már vég ig jártuk a neurológ ussal, aki mániás depressziósnak titulált,
és lítiumot szedetett velem; persze semmit nem ért el, csak azt, hog y tönkrement a vesém.
Most már értem, miért perlik az orvosokat. Maga látott már olyat, hog y valakinél hatvannég y
éves korában jelentkezik a mániás depresszió? Maga szerint is lítiumot kellett volna szednem?
Kérdései kellemetlenül érintettek. Zavarba ejtettek, nem tudtam, hog yan válaszoljak rájuk.
Vajon tényleg perli a neurológ usát? Ilyesmibe eg yáltalán nem akartam belemenni. Volt nekem
elég dolg om. Meg próbáltam visszacsempészni az ülésbe némi hatékonyság ot:
– Szívesen visszatérek erre a kérdésre később, ma azonban hasznosabb lenne azzal tölteni az
időt, hog y átvesszük beteg ség e teljes történetét.
– Ig aza van. Maradjunk a tárg ynál! Tehát, ahog y mondtam, jókedv, ag g odalom és levertség
között verg ődöm – az utóbbi kettő eg yütt jár –, és a mig rének minden alkalommal a depressziós
periódusokban jelennek meg . Én hat hónappal ezelőtt azt sem tudtam, mi az a fejfájás!
– És a kapcsolat a szex és a depresszió között?
– Éppen erre akartam kitérni…
Csak óvatosan, g ondoltam. Eg yre nyilvánvalóbb a türelmetlenség em. Világ os, hog y a mag a
módján fog ja elmesélni a történetét, és nem úg y, ahog y én szeretném. Az isten szerelmére, ne
erőltesd!
– Nos, ez az, amit nehezen fog elhinni: az elmúlt tizenkét hónapban teljes mértékben a szex
határozta meg a kedélyállapotomat. Ha jó a szex a feleség emmel, akkor az eg ész világ
rag yog ónak tűnik. Ha nem, bing ó! Kezdődik a depresszió és a fejfájás.
– Meséljen a depressziójáról. Hog yan tudná leírni?
– Olyan, mint minden normális depresszió. Padlón vag yok.
– Mesélne erről eg y kicsit bővebben?
– Mit mondhatnék még ? Mindent sötéten látok.
– Mire g ondol, amikor depressziós?
– Semmire, pont ez a baj. Nem ez a lényeg e a depressziónak?
– Amikor valaki depressziós, előfordul, hog y mindig eg y bizonyos dolg on jár az esze.
– Én ilyenkor mindenért önmag amat hibáztatom.
– Hog yan?
– Olyankor úg y érzem, hog y mindig kudarcot vallok a szexben, és hog y az életem férfiként
vég et ért. Ha eg yszer elkezdődik a depresszió, akkor a következő huszonnég y órában a mig rén
is meg jelenik. Az orvosok azt állítják, hog y ördög i körbe kerültem. Akarja tudni, hog yan
működik? Amikor depressziós vag yok, merevedési zavaraim lesznek, majd, mivel merevedési
zavaraim vannak, még depressziósabb leszek. Hát íg y. Ám az, hog y tisztában vag yok a
folyamattal, nem töri meg az ördög i kört.
– És mi az, ami meg töri?
– Azt hinné az ember, hog y hat hónap után tudom a választ, ug ye? Pedig nag yon
odafig yelek, ez mindig is jellemző volt rám. A jó könyvelőket ezért fizetik. De ebben nem
vag yok biztos. Hirtelen valamiért jó a szex, vag yis meg int minden szép és jó. De miért pont
akkor és nem eg y másik napon? Erről fog almam nincs.
És ez íg y ment, eg észen az ülés vég éig . Marvin meg jeg yzései pontosak voltak, de szúrósak,
kissé nyersek, közhelyekkel, kérdésekkel, és más orvosokra tett meg jeg yzésekkel meg tűzdelve.
Vég ig szig orúan objektív maradt. Noha említett néhány részletet a szexuális életéből, nem
látszott rajta szég yenkezés, félénkség vag y – talán pontosan ezért – semmiféle mélyebb
érzelem.
Eg y ponton meg próbáltam az erőltetett „haveri” őszinteség mélyére hatolni:
– Marvin, mag ának biztosan nem könnyű az élete intim részleteiről mesélni eg y ideg ennek.
Említette, hog y soha nem járt még pszichiáternél.
– Nem az intimitásról van szó, hanem a pszichiátriáról. Nem hiszek a pszichiáterekben.
– Nem hiszi el, hog y létezünk? – próbálkoztam eg y g yeng e poénnal, Marvin azonban nem
vette a lapot.
– Nem, nem erről van szó. Eg yszerűen nem bízom bennük. És a feleség em, Phyllis sem. Két
párt is ismertünk, akiknek válság ba jutott a házasság uk, pszichiáterhez fordultak, és vég ül
elváltak. Ezek után nem vádolhat azért, amiért résen vag yok!
Az ülés vég én képtelen voltam arra, hog y javaslatot teg yek Marvinnak a folytatás mikéntjét
illetően, íg y meg beszéltünk eg y második konzultációt. Kezet fog tunk, és amint elhag yta a
rendelőt, rájöttem, örülök, hog y távozik. Kár, hog y újra találkoznom kell vele.
Marvin eg yszerűen ideg esített. De miért? A felületesség e, a türelmetlenség e miatt? Vag y
azért, ahog y felém rázta az ujját? Netán a „mag uk, pszichiáterek”-hang vétel zavart? Esetleg a
burkolt célzás arra, hog y perli a neurológ usát, és az a sunyiság , ahog y meg próbált eng em
bevonni ebbe az eg észbe? Vag y az, hog y ő irányított? Ő diktált: először az az ostoba eset a
szemüveg g el, majd a táblázata eltökélt kitereg etése. Arra g ondoltam, hog y darabokra tépem a
papírtekercset, és kiélvezem minden pillanatát.
De még is: ennyi indulat? Rendben, meg törte az ülés ritmusát. És akkor mi van? Eg yenes
volt, a mag a módján pontosan elmondta, hog y mi zavarja. Keményen dolg ozott a rejtély
nyitján, úg y, ahog yan az ő felfog ásában a pszichoterápiának működnie kell. A táblázata vég ül
is hasznos volt. Biztosan tetszett volna, ha az én ötletem. Lehetség es, hog y nekem van
problémám, és nem neki? Ennyire unalmas lettem, íg y meg öreg edtem? Annyira merev lennék,
annyira rag aszkodnék a meg szokott kerékvág áshoz, hog y ha az első ülés nem az én ízlésem
szerint alakul, máris hisztérikusan toporzékolok?
Hazafelé autózva eg yre többet g ondoltam a két Marvinra – a valóság os és az eszmei férfira.
A hús-vér Marvin ideg esített és untatott. Ám Marvin, a feladat érdekelt. A történet valóban
szokatlan volt: adott eg y stabil, hétköznapi, korábban eg észség es hatvannég y éves férfi, aki
neg yveneg y éve ug yanazzal a nővel él szexuális életet; és ez a férfi hirtelen páratlanul
érzékennyé válik. Jó közérzete rövid időn belül kizárólag szexuális teljesítményétől füg g . Az
esemény komoly (a mig rénjei borzasztóan erősek); váratlan (szexuális élete azelőtt nem okozott
problémát) és azonnali (minden tünet eg yszerre jelentkezett, pontosan hat hónappal ezelőtt).
Hat hónappal ezelőtt! Ott lehet a meg oldás kulcsa! A második ülést azzal kezdtem, hog y
meg próbáltam feltárni az akkor történteket. Mi változott meg abban az időszakban Marvin
életében?
– Semmi lényeg es – jelentette ki a férfi.
– Az lehetetlen – erősködtem, és különböző formában újra meg újra feltettem neki a
kérdést. Vég ül meg tudtam, hog y hat hónappal korábban döntött úg y, hog y nyug díjba vonul,
és eladja a könyvelőcég ét. Az információ lassan körvonalazódott, nem azért, mert nem akart
beszélni a visszavonulásáról, hanem mert nem tulajdonított jelentőség et az eseménynek.
Én másképpen éreztem. Eg y eg ész életszakaszt meg határozó esemény mindig jelentős;
márpedig a visszavonulásnál kevés jelentősebb dolog történik az ember életében. Hog yan
lehetség es, hog y a nyug díjba vonulás nem vált ki mély érzéseket az átkelésről, az élet
elmúlásáról, eg y ember teljes életcéljának jelentéséről és fontosság áról? Azok, akik önmag ukba
tekintenek, a nyug díjba vonuláskor értékelik az életüket, összeg eznek, és eg yre mélyebben
tudatosul bennük a vég , a halál közeledte.
Nem úg y Marvinnál.
– Ug yan, miért lenne g ond a nyug díj? Viccel? Én ezért dolg oztam eg ész életemben – hog y
végre nyug díjba mehessek.
– És nem fog hiányozni a munka? Esetleg valamelyik része?
– Csak a fejfájások. Ig en, akár azt is mondhatnánk, hog y meg találtam a módját annak, hog y
valamit még iscsak mag ammal vig yek! A mig rénekre g ondolok – mag yarázta Marvin
mosolyog va; nyilvánvalóan elég edett volt mag ával, amiért elsütött eg y poént. – Komolyan
beszélek. Elfáradtam, a munkám már évek óta untatott. Ug yan mit hiányolnék? Az új
adóíveket?
 – A nyug díjba vonulás időnként mély érzéseket kavar fel, hiszen az élet jelentős
fordulópontja. Az elmúlásra emlékeztet. Hány évig is dolg ozott? Neg yvenöt? És most hirtelen
abbahag yja, és új életszakaszba lép. Amikor én meg yek nyug díjba, azt hiszem, minden
korábbinál világ osabbá válik majd számomra, hog y az életnek van kezdete és vég e, hog y lassan
eg yik pontból a másikba érek, hog y a vég hez közeledem.
– Az én életem a pénzről szól. Semmi másról. Számomra a nyug díj azt jelenti, hog y elég
pénzt szereztem, és nincs többre szükség em. Hog y mi a lényeg ? Az, hog y kényelmesen élhetek
a kamatokból, úg y, ahog y nekem tetszik.
– De Marvin, mit jelent az, hog y nem dolg ozik többé? Hiszen eg ész életében dolg ozott. A
munka adott értelmet az életének. Az a g yanúm, van valami ijesztő abban, hog y most mindezt
feladja.
– Ug yan, kinek kell a munka? Néhány kollég ám halálra dolg ozza mag át azért, hog y a
kamatok kamataiból élhessen. Na, ezt nevezem én őrültség nek – nekik kellene inkább
pszichiáterhez fordulniuk.
Vorbeireden, vorbeireden: elbeszéltünk eg ymás mellett, elbeszéltünk eg ymás mellett. Újra és
újra arra ösztönöztem, hog y nézzen mag ába, hog y teg ye mag áévá, ha csak eg y pillanatra is, a
kozmikus perspektívát, hog y azonosítsa létezésének mélyebb problémáit: a vég hez, az
öreg edéshez, a hanyatlás érzéséhez, a halálfélelemhez, az élet értelméhez való viszonyát. De
elbeszéltünk eg ymás mellett. Nem fig yelt rám, félreértett. Úg y tűnt, rag aszkodik a felszínhez.
Belefáradtam abba, hog y eg yedül küszködjek e feltáratlan területen, íg y elhatároztam, hog y
annál a témánál maradok, ami Marvint fog lalkoztatta. A munkáról beszéltünk. Meg tudtam,
hog y g yerekkorában a szülei és tanárai matekzseninek tartották. Nyolcévesen jelentkezett a
Quiz Kids című rádióműsorba, de a meg hallg atáson elbukott. Soha nem teljesítette be a hozzá
fűzött reményeket.
Úg y hallottam, felsóhajtott, amikor ezt mesélte, íg y meg kérdeztem:
– Ez biztosan nag yon bántotta. Mennyire g yóg yult be a seb?
Erre kijelentette, valószínűleg túl fiatal vag yok ahhoz, hog y tudjam, rajta kívül még hány
nyolcéves g yerek nem került be a Quiz Kidsbe.
– Az érzések nem mindig követik a rációt. Ami azt illeti, a leg több esetben eg yáltalán nem
követik.
– Ha mindig az érzéseimmel fog lalkoztam volna, amikor meg bántódtam, semmire se
vittem volna.
– Észrevettem, hog y nag yon nehezen beszél a meg bántottság ról.
– Csak eg y voltam a sok közül. Ig azán nem számít, hig g ye el.
 – Azt is észrevettem, hog y valahányszor meg próbálok közelebb kerülni mag ához, azonnal a
tudtomra adja, hog y nincs szükség e seg ítség re.
– Pedig azért jöttem, hog y seg ítsen. Minden kérdésére válaszolok.
Nyilvánvaló volt, hog y a nyílt kérdésekkel nem sokra meg yek. Reng eteg időbe telt volna,
hog y Marvin elismerje előttem sebezhetőség ét. Íg y hát a tények összeg yűjtésére szorítkoztam.
Marvin New Yorkban nőtt fel, elszeg ényedett zsidó szülők g yermekeként. Matematikát tanult
eg y kisvárosi főiskolán, majd az eg yetem is szóba került. Ám türelmetlenül várta, hog y vég re
meg nősülhessen – már tizennyolc éves korában eljeg yezte Phyllist –, ráadásul pénze sem volt,
ezért úg y döntött, hog y középiskolai tanár lesz.
Hat év tanítás után úg y érezte, pályája meg feneklett. Vég ül arra a következtetésre jutott,
hog y az élet a pénzről szól. Az a g ondolat, hog y még harmincöt éven át a középiskolai tanárok
vékonyka fizetéséből éljen, elviselhetetlen volt számára. Úg y érezte, komoly hiba volt a tanári
pályát választani, ezért harmincévesen pályát módosított. Eg y intenzív számviteli tanfolyam
után búcsút intett diákjainak és kollég áinak, majd könyvelőcég et alapított, amely vég ül
nag yon jövedelmezőnek bizonyult. Szerencsés kaliforniai ing atlanbefektetéseinek
köszönhetően vag yonos ember lett belőle.
– Tehát ez történt eddig , Marvin. És innentől merre halad az élete?
– Ahog y korábban is mondtam, nincs értelme még több pénzt g yűjteni. Gyerekeim
nincsenek – itt a hang ja meg fakult –, sem szeg ény rokonaim, jótékony célokra pedig nem
akarok költeni.
– Szomorúnak tűnt, amikor arról beszélt, hog y nincsenek g yerekei.
– Az már a múlt. Akkor persze csalódott voltam, de az eg ész nag yon rég en történt,
harmincöt évvel ezelőtt. Reng eteg tervem van. Utazni akarok. Bővíteni szeretném a
g yűjteményeimet. Bélyeg eket, politikai kampánykitűzőket, rég i baseballmezeket meg Reader’s
Digest mag azinokat g yűjtök. Talán ezek helyettesítik a g yerekeimet.
A következő lépésben feltártam a feleség ével való kapcsolatát, amelyről váltig állította,
hog y nag yon harmonikus.
– Neg yveneg y év után is úg y érzem, hog y a feleség em nag yszerű nő. Nem szeretek távol
lenni tőle, eg yetlen éjszakára sem. Még most is elönt a forróság , amikor a nap vég én
találkozunk. Minden feszültség em szertefoszlik. Olyan ő nekem, mint eg y nyug tató.
Marvin szerint a szexuális életük eg észen hat hónappal ezelőt-tig csodálatos volt: a
neg yveneg y év ellenére meg maradt a rag yog ás és a szenvedély. Amikor Marvin merevedési
zavarai elkezdődtek, Phyllis meg értést és türelmet tanúsított, ám az elmúlt hónapokban
ing erlékennyé vált. Néhány héttel ezelőtt például arra panaszkodott, hog y eleg e van abból,
hog y „fölhúzzák” – azaz szexuálisan felizg atják, aztán nem elég ítik ki.
Phyllis érzéseit Marvin mindig nag y becsben tartotta, ezért nyug talanította az asszony
elég edetlenség e. Eg y-eg y impotens epizód után napokig búslakodott, hang ulata, lelki
eg yensúlya teljes mértékben a feleség étől füg g ött: néha az is eleg endő volt, ha az asszony
eg yszerűen meg erősítette, hog y még mindig férfiasnak találja, ám rendszerint fizikai
kényeztetésre is szükség e volt. Phyllis beszappanozta őt a zuhany alatt, meg borotválta,
meg masszírozta, a szájába vette Marvin puha péniszét, és g yeng éden addig ing erelte, amíg
újra élettől nem lüktetett.
A második ülésen ismét meg hökkentett, hog y Marvin nem csodálkozik rá a saját
történetére. Miért nem kíváncsi arra, hog y az élete miért változott meg ilyen drámaian? Miért
rendelődött alá az irányultság a, a boldog ság a, az életkedve teljesen annak, hog y van-e
merevedése vag y nincs?
Eljött az ideje annak, hog y javaslatot teg yek a kezelés módjára. Úg y véltem, hog y a
mélyreható, feltáró pszichoterápia nem neki való. Ennek több oka is volt. Mindig nehezemre
esett olyan pácienst kezelni, aki nem kíváncsi. Noha a kíváncsiság ot fel lehet ébreszteni, a
feltáró terápia kényes, hosszú folyamata nem működne a rövid és hatékony kezelésre vág yó
Marvinnál. Az elmúlt két ülésre visszag ondolva annak is a tudatára ébredtem, hog y minden
eg yes alkalommal visszautasított, amikor felvetettem, hog y mélyebben is pillantsunk az
érzései mög é. Úg y tűnt, nem érti, mit akarok, elbeszéltünk eg ymás mellett, nem érdekelte az
események mélyebb értelme. Azt a kísérletemet is elutasította, amikor személyesebben és
közvetlenebbül próbáltam meg bevonni: például amikor a szomorúság áról kérdeztem (a
g yerekek hiánya), vag y amikor kiemeltem, hog y minden közeledési próbálkozásomat
fig yelmen kívül hag yja.
Éppen azt fontolg attam mag amban, hog y felajánlom, kezdjen el eg y viselkedésterápiás
kezelést (ez a meg közelítés konkrét viselkedési-mag atartási minták meg változtatásán alapszik,
és jól használható például a házastársi kommunikáció és a szexuális g yakorlat javítására),
amikor Marvin minteg y mellékesen meg említette, hog y volt néhány álma a héten.
Az első ülés során már kérdeztem az álmairól; sok más pácienshez hasonlóan ő is azt
válaszolta, hog y noha minden éjjel álmodik, eg yetleneg yet sem tud felidézni. Felvetettem,
hog y tartson eg y füzetet az ág ya mellett, amiben lejeg yezheti az álmait, de láthatóan annyira
kevéssé érdekelte a téma, hog y azt hittem, nem fog adja meg a javaslatomat, íg y a második
ülésen nem is kérdeztem az álmokról.
Most viszont előhúzta a jeg yzetfüzetét, és felolvasott eg y sor álmot:

Phyllist felzaklatja, hog y nem jó hozzám. Elindul hazafelé. Követem, de nincs sehol.
 Utánameg yek, de eltűnik. Attól félek, hog y holtan találom a nag y kastélyban, a mag as
heg y tetején. Ezután meg próbálok annak a szobának az ablakához jutni, ahol a teste
fekhet. Hirtelen mag as, keskeny párkányon találom mag am. Képtelen vag yok
továbbhaladni, ahhoz viszont túl keskeny, hog y meg forduljak és visszamenjek. Attól
félek, hog y leesek, aztán meg attól retteg ek, hog y leug rok és öng yilkos leszek.

Phyllis és én levetkőzünk, hog y szeretkezzünk. A százhúsz kilós Wentworth, eg yik

üzleti partnerem is ott van velünk. Az anyja kint várakozik. Be kell kötnünk Wentworth
szemét, hog y folytatni tudjuk. Amikor kimeg yek, nem tudom meg mondani az anyjának,
hog y miért kötöttük be a szemét.

Cig ányok vernek tanyát az irodámban a recepción. Mind mocskosak – a kezük, a

ruhájuk, és a táskák is, amiket cipelnek. Hallom, ahog y a férfiak összesúg nak, és
veszélyes összeesküvést szőnek. Nem értem, a hatóság ok miért hag yják ezt.

A házam alatt cseppfolyóssá válik a föld. Van eg y hatalmas fúróm, és tudom, hog y
hatvanöt láb mélyre kell fúrnom ahhoz, hog y meg mentsem a házat. Amikor eg y
kemény kőzetből álló réteg hez érek, felébredek a rezg ésekre.

Fig yelemre méltó álmok! Vajon honnan jöttek? Tényleg Marvin álmodta őket? Felnéztem, és
félig -meddig arra számítottam, hog y valaki más ül majd velem szemben. De Marvin volt az;
mereven bámult rám csillog ó szemüveg e mög ül, és türelmesen várta a következő kérdést.
Csupán pár percünk maradt. Meg kérdeztem tőle, mi jut eszébe az álmokról. Meg vonta a
vállát. Semmit sem értett belőlük. Álmokat kértem tőle, és ő hozott nekem párat. Mindössze
ennyi történt.
Az álmok ellenére párterápiát javasoltam, nyolc-tizenkét ülést. Többféle lehetőség et is
felvetettem: mindketten hozzám járnak; más terapeutához járnak; Phyllis eg y női terapeutánál
részt vesz néhány konzultáción, majd nég yen – Phyllis, Marvin, én meg a női terapeuta –
összejövünk néhány közös ülésre.
Marvin fig yelmesen vég ig hallg atott, ám az arca kifejezéstelen maradt, íg y fog almam sem
volt arról, vajon mit érezhet. Amikor meg kérdeztem, mit g ondol, hivatalos hang on mindössze
annyit mondott, hog y meg fontolja a javaslataimat, és majd közli a döntését.
Vajon csalódott volt? Talán úg y érezte, visszautasították? Mag am sem tudtam biztosan.
Akkor úg y tűnt, meg felelő javaslatot teszek. A működési zavar hosszabb ideje fennállt, és úg y
g ondoltam, hog y eg y rövid kog nitív-viselkedésterápiás meg közelítés jót tenne. Ráadásul arról
is meg voltam g yőződve, hog y az eg yéni feltáró terápia nem válna Marvin javára. Minden
ellene szólt: túlzottan ellenállt, szaknyelven fog almazva eg yszerűen nem volt eleg endő
„pszichológ iai érzéke”.
Még is sajnáltam, hog y elszalasztottam a mélyebb eg yüttműködés lehetőség ét: helyzetének
dinamikája eg észen elképesztett. Bizonyos voltam abban, hog y az első benyomásom járt közel
az ig azság hoz: a fenyeg ető visszavonulás felszínre hozta a vég hez, az öreg edéshez és a halálhoz
kapcsolódó mélyen eltemetett szorong ást, amellyel a tökéletes szex révén próbált meg birkózni.
Annyi mindent tett füg g ővé a szextől, annyi mindent várt tőle, hog y vég ül elkerülhetetlenné
vált a kudarc.
Úg y véltem, Marvin tévúton járt, amikor azt állította, hog y a szex az oka minden
problémájának; éppen ellenkezőleg : a szex pusztán hatástalan eszköznek bizonyult annak a
túlfeszített szorong ásnak a levezetésére, amely sokkal alapvetőbb forrásból eredt. A szexualitás
okozta szorong ás időnként kerülő úton jut felszínre – pontosan úg y, ahog yan arra Freud (a
világ on először) rávilág ított. Ennek talán az ellenkezője is g yakran ig az: a szexuális szorongás
leple alatt olykor egészen másféle szorongás bújik meg. A hatalmas fúróról szóló álom nem is lehetett
volna világ osabb: a föld cseppfolyóssá vált Marvin lába alatt (a talajvesztettség ig ényes vizuális
képzete), amivel úg y próbált meg küzdeni, hog y lefúrt a péniszével hatvanöt láb (azaz a
hatvanöt év) mély(é)re!
A többi álom is azt bizonyította, hog y Marvin hig g adt külseje mög ött keg yetlen világ
rejtőzik, amelyben csak úg y forrong a halál, a g yilkosság meg az öng yilkosság g ondolata, a
Phyllisszel szembeni düh, valamint a mocskos és veszélyes fantomok felszínre bukkanásától
való félelem. Különösen a bekötött szemű ember jelenlétét tartottam érdekesnek abban a
szobában, ahol Marvin és Phyllis szeretkezik. Szexuális problémák esetén mindig érdemes
meg kérdezni, hog y jelen van-e még valaki a két emberen kívül a szeretkezés alatt. Mások –
szülők, riválisok vag y rég i szeretők szellemének – jelenléte ug yanis eg észen komplikálttá teszi
a helyzetet.
Ig en, ilyen esetben a viselkedésterápia a meg felelő választás. Jobb, ha nem eng edjük ki a
szellemet a palackból. Minél többet g ondolkodtam rajta, annál elég edettebb voltam azzal, hog y
kordában tartottam a kíváncsiság omat, hog y önzetlenül viselkedtem, és csak a páciens érdekeit
tartottam szem előtt.
Ám a racionalitást és a precizitást ritkán értékelik a pszichoterápiában. Néhány nappal
később Marvin felhívott, újabb időpontot kért. Arra számítottam, hog y Phyllis is eljön, ám
Marvin eg yedül érkezett, nyug talanul és meg g yötörten. Minden bevezető nélkül rög tön a
tárg yra tért.
– Rettentő napom van. Nyomorultul érzem mag am. De leg először azt szeretném, ha tudná,
hog y értékelem a múlt heti ajánlatát. Ami azt illeti, én arra számítottam, hog y heti három-
nég y terápiás ülést javasol majd, minimum három-nég y éven át. Tudja, úg y hallottam, hog y
mag uk, pszichiáterek a problémától füg g etlenül mindig ezt ajánlják. Persze nem hibáztatom
mag át, vég ül is, mag uknak is meg kell élni valamiből. A párterápiára vonatkozó tanácsot
értem. Phyllissel tényleg vannak kommunikációs problémáink, több is, mint amennyiről a múlt
héten itt beszámoltam. Ig azából elbag atellizáltam a dolg ot. A szexszel rég ebben is voltak
g ondjaim – nem annyira súlyosak, mint most –, ez a dolog már húsz éve okoz nálam
kedélying adozásokat. Én tehát meg fog adnám a tanácsát, de Phyllis hajthatatlan. Nem hajlandó
sem pszichológ ushoz, sem házasság terapeutához, sem szexuálterapeutához járni, senkihez
sem. Meg kértem, hog y leg alább eg yszer jöjjön el és beszéljen mag ával, de meg makacsolta
mag át.
– Miért?
– Rög tön rátérek erre is, de először két másik dolog ról szeretnék mesélni.
Hirtelen elhallg atott. Először azt hittem, hog y kifog yott a szuszból: eddig erősen hadart. De
csak meg próbálta összeszedni mag át. Elfordult, kifújta az orrát, és lopva meg törölg ette a
szemét.
Aztán íg y folytatta:
– Borzalmasan érzem mag am. Életem leg rosszabb mig rénjén vag yok túl, teg napelőtt be
kellett mennem az üg yeletre eg y injekcióért.
– Valóban nag yon elg yötörtnek látszik.
– Kikészítenek ezek a fejfájások. Ráadásul aludni se tudok. A múlt éjjel, hajnali kettőkor eg y
rémálmomra riadtam fel, és utána csak az járt a fejemben. Nem bírok másra g ondolni.
– Halljuk!
Marvin olyan g épiesen kezdte felolvasni az álmot, hog y meg állítottam, és bevetettem a jó
öreg Fritz Perls-féle módszert: meg kértem, hog y kezdje elölről, és jelen időben mesélje el,
mintha ebben a pillanatban élné át az álmot. Marvin félretette jeg yzetfüzetét, és emlékezetből
beszélt:

A két férfi mag as, sápadt és nag yon sovány. Némán siklanak eg y sötét mezőn. Feketében
vannak. A hosszú, fekete cilinderben, frakkban, fekete kamásliban és cipőben olyanok,
mint a Viktória korabeli temetkezési vállalkozók vag y erkölcsrendészek. Hirtelen
ébenfekete babakocsira bukkannak, amelyben fekete fátyolszövetbe pólyázott kisbaba
ring . Az eg yik férfi némán elkezdi tolni a babakocsit. Hamarosan meg áll, előrehajol, és
fekete sétapálcájával, amelynek most izzó fehér csúcsa van, félrehajtja a szövetet, majd
módszeresen a kisbaba vag inájába vezeti az izzó csúcsot.
Az álom teljesen letag lózott – az erős, impresszív képek mintha közvetlenül az ag yamban
öltöttek volna formát. Csodálkozva néztem Marvinra, aki érzéketlenül üldög élt, és láthatóan
nem értékelte saját teremtményének hatalmát; arra g ondoltam, hog y ezt biztosan nem ő
álmodta, ezt eg yszerűen nem álmodhatta ő. Eg y ilyen álom nem eredhet tőle: Marvin pusztán a
médium, akin keresztül mindez kifejezésre jut. Vajon hog yan találkozhatnék az álmodóval?
Bizarr elképzelésemet Marvin is meg erősítette. Az álomban nem fedezett fel semmi
ismerőset, eg yetlen részletéhez sem kötődött, ideg en szöveg ként viszonyult hozzá. Mesélés
közben ismét elöntötte a félelem, és úg y rázta a fejét, mint aki meg próbálja kiöblíteni az álom
rossz ízét a szájából.
A szorong ásra koncentráltam:
– Miért volt ez az álom rémálom? Pontosan melyik része ijesztette meg ?
– Ahog yan most visszag ondolok rá, az utolsó rész volt a leg szörnyűbb; a sétapálca
bevezetése a kisbaba vag inájába. De akkor nem, amikor álmodtam. Minden rettenetes volt, a
nesztelen léptek, a feketeség , annak a tudata, hog y valami rémes történik majd. Az eg ész álmot
a félelem hatotta át.
– Mit érzett az álomban, amikor bevezették a baba vag inájába a sétapálcát?
– Az a rész szinte meg nyug tatott, mintha meg szelídítette volna az álmot, vag y leg alábbis
meg próbálta. Valójában persze nem sikerült. Teljesen értelmetlen ez az eg ész. Soha nem
hittem az álmokban.
Szerettem volna itt hosszabban elidőzni, de vissza kellett térnem a jelen problémáihoz. Az,
hog y Phyllis nem volt hajlandó találkozni velem, még a férje kedvéért sem, aki éppen a vég ső
pillanattal való szembenézés terhével küzd, rácáfolt Marvin beszámolójára az idilli, harmonikus
házasság ról. Tapintatosan kellett továbbhaladnom, mivel a férfi attól félt (s ebben a félelmében
valószínűleg Phyllis is osztozott), hog y a terapeuták, házasság i problémák után szimatolva,
éppen hog y elmélyítik a problémákat; ug yanakkor abban is eg észen bizonyosnak kellett
lennem, hog y Phyllis valóban elzárkózik a párterápiától. Eg y héttel korábban azon tűnődtem,
vajon Marvin nem érezte-e úg y, hog y visszautasítom. Lehetség es, hog y mindez csupán trükk,
és Marvin az eg yéni terápia érdekében manipulál? Voltaképpen mekkora erőfeszítést tett a
férfi, hog y meg g yőzze Phyllist arról, hog y vele eg yütt részt veg yen az üléseken?
Marvin biztosított afelől, hog y a feleség e hajthatatlan ebben a kérdésben.
– Mondtam mag ának, hog y nem hisz a pszichiátriában, de ennél sokkal többről van szó.
Semmiféle orvoshoz nem hajlandó elmenni, nőg yóg yásznál sem volt már tizenöt éve. Eg yedül
fog orvoshoz bírom elvinni, amikor fáj a fog a.
Aztán amikor arra kértem, hog y mondjon még példákat Phyllis hajthatatlanság ára, hirtelen
átszakadt a g át:
– Jobb, ha őszinte leszek. Nem azért fizetek ennyi pénzt, hog y itt üljek, és hazudozzak.
Phyllisnek is meg van a mag a baja. A leg fontosabb talán az, hog y fél elhag yni a házat. Van erre
valamilyen kifejezés is, de elfelejtettem.
– Ag orafóbia?
– Ig en, ez az. Már évek óta küzd vele. Szinte alig lép ki otthonról, kivéve akkor – Marvin
hang ja itt elhalkult, mint eg y összeesküvőé –, amikor eg y másik félelem elől menekül.
– Milyen félelem elől?
– Fél az emberektől, akik hozzánk látog atnak.
Elmondta, hog y már évek óta (valójában több évtizede) nem fog adnak vendég eket. Amikor
ez még is elkerülhetetlen – például vidéki rokonok látog atásakor –, Phyllis inkább étterembe
hívja meg őket, „persze valami olcsó helyre, mivel utál pénzt költeni”. A pénz a másik oka
annak, tette hozzá Marvin, hog y a feleség e elutasítja a pszichoterápiát.
Phyllis azt sem eng edi, hog y Marvin hívjon vendég eket. Néhány hete például bejelentkezett
a férfi néhány messziről érkezett ismerőse azzal, hog y meg néznék a politikai kitűzőkből álló
g yűjteményét. Marvin bevallotta, hog y meg sem kérdezte a feleség ét: tudta, hog y az asszony
pokoli cirkuszt rendezne. Ha erőltetné a témát, mag yarázta Marvin, akkor „eg y
örökkévalóság ig ” tartana, mire a feleség e újra „ág yba bújna” vele. Íg y aztán, pontosan úg y,
mint korábban már oly sokszor, a nap jó részét azzal töltötte, hog y összepakolta a
g yűjteményét, hog y az irodájában mutassa meg az ismerőseinek.
Ez az új információ még nyilvánvalóbbá tette, hog y Marvinnak és Phyllisnek milyen nag y
szükség e van a párterápiára. Ám újabb váratlan fordulat történt. Mivel Marvin első álmai tele
voltak kezdetleg es képi szimbólumokkal, eg y hete még attól tartottam, hog y az eg yéni terápia
feltörné forrong ó tudatalattijának pecsétjét; a párterápiát biztonság osabbnak véltem. Most
azonban, kezemben kapcsolatuk komoly kórtanának bizonyítékával, azon tűnődtem, vajon a
párterápia nem szabadítaná-e ki ug yanúg y a szellemet a palackból.
Ismét elmondtam Marvinnak, hog y minden tényezőt fig yelembe véve továbbra is a
viselkedés-központú párterápiát ajánlanám. Ez azonban párt ig ényel, Phyllis viszont eg yelőre
nem akar közreműködni (Marvin buzg ón helyeselt), íg y kísérletképpen hajlandó vag yok őt
fog adni eg yéni terápia keretében.
– De előre fig yelmeztetem: az eg yéni terápia hónapokig , akár évekig is tarthat, és nem
leányálom. Fájdalmas g ondolatok és emlékek kerülhetnek felszínre, amelyek miatt időről időre
rosszabb lelkiállapotba kerülhet, mint amilyenben most van.
Marvin kijelentette, hog y az elmúlt héten mindezt alaposan átg ondolta, és szeretne azonnal
kezdeni. Úg y döntöttünk, hog y hetente kétszer találkozunk.
Mindkettőnknek voltak fenntartásaink. Marvin továbbra is szkeptikusan viszonyult az eg ész
pszichoterápiás vállalkozáshoz, és kevés érdeklődést mutatott a belső utazás iránt. Kizárólag
azért vállalkozott a terápiára, mert a mig rén térdre kényszerítette, és nem látott más kiutat. Én
a mag am részéről kevéssé bíztam a kezelés sikerében: pusztán azért eg yeztem bele a közös
munkába, mert nem láttam más járható terápiás utat.
Persze elküldhettem volna valaki máshoz. Döntésemnek eg yéb oka is volt – az a bizonyos
hang , annak a lénynek a hang ja, aki azokat a bámulatos álmokat szőtte. Marvin testében
mélyen eltemetve ott léleg zett az álmodó, aki sürg ető eg zisztenciális üzeneteket küldött a
külvilág ba. Vonzott az álombeli tájkép, a sovány férfiak hang talan, sötét világ a, a fekete rét és a
fekete pólyás kisbaba. A sétapálca fehéren izzó vég ére g ondoltam és a szexuális aktusra, amely
nem szex volt, pusztán hiábavaló kísérlet a rettenet eloszlatására.
Azon tűnődtem, hog y ha szükség telen lenne az álca, ha az álmodó mindenféle fortély
nélkül beszélhetne hozzám, vajon mit mondana?

Öreg vag yok. Életem vég éhez értem. Nincsenek g yermekeim, retteg ve közelítek a halál
felé. Sötétség ben fuldoklom. A halál csendjében fuldoklom. Azt hiszem, van kiút.
Átszúrom a sötétség et szexuális talizmánommal. De ez nem elég .

Ezek azonban az én g ondolataim voltak, nem Marvinéi. Meg kértem, hog y asszociáljon az
álomra, hog y g ondolkodjon el rajta, és mondjon el mindent, ami az eszébe jut. Semmi sem jött.
Csak a fejét rázta.
– Ne rázza azonnal a fejét! Próbálja meg újra. Adjon mag ának még eg y esélyt. Válassza ki az
álom eg y részletét, bármelyiket, és eng edje, hog y az elméje szabadon csapong jon.
Még mindig semmi.
– Mit g ondol a fehér vég ű sétapálcáról?
Erre önelég ülten elmosolyodott:
– Kíváncsi voltam, hog y mikor kérdez rá! Nem meg mondtam, hog y mag uk szerint
mindennek a szex az oka?
Vádaskodása különösen annak fényében tűnt ironikusnak, hog y eg y dolog ban eg észen
bizonyos voltam: Marvin nehézség einek forrása nem a szex.
– De Marvin, ez a maga álma. És a maga sétapálcája. Mag a teremtette, mihez kezd vele?
Mihez kezd a halálra utaló célzásokkal: a temetkezési vállalkozókkal, a némaság g al, a
feketeség g el, a retteg éssel, a rossz előérzettel?
Választhatott, hog y az álmot a halál vag y a szex nézőpontjából vitassuk-e meg , és Marvin
sietve az utóbbi mellett döntött.
– Talán érdekli az a szexuális élmény, ami teg nap délután történt, tíz órával az álom előtt.
Az ág yban feküdtem, a mig rénes rohamom után próbáltam mag amhoz térni. Phyllis odajött
hozzám, meg masszírozta a fejemet meg a nyakamat. Majd a hátamat, a lábamat és a
péniszemet is. Levetkőztetett, aztán ő is levetkőzött.
Ez szokatlan esemény lehetett: Marvin korábban említette már, hog y szinte mindig ő
kezdeményez. Azt g yanítottam, Phyllis íg y vezekelt azért a bűnéért, hog y elutasította a
párterápiát.
– Először nem reag áltam.
– Miért nem?
– Ig azság szerint meg ijedtem. Életem leg fájdalmasabb mig rénjén voltam túl, attól féltem,
hog y kudarcot vallok, és újra meg fájdul a fejem. De Phyllis a szájába vette a farkamat, és
merevedésem lett. Még soha nem volt ennyire kitartó. Vég ül azt mondtam: „Vág junk bele, eg y
jó menet talán meg szabadít eg y adag feszültség től.”
Elhallg atott.
– Miért hag yta abba?
– Próbálom pontosan felidézni a szavait. Mindeg y; elkezdtünk szeretkezni. Eg észen jól ment
a dolog , már majdnem elélveztem, amikor Phyllis meg szólalt: „Másért is lehet szeretkezni,
nem csak azért, hog y meg szabadulj a feszültség től.” Nekem ezzel annyi is volt. Azonnal
lelohadtam.
– Marvin, elmondta Phyllisnek, hog y mit érzett az időzítése miatt?
– Mindig is pocsék volt az időzítése. Én meg túlság osan zaklatott voltam ahhoz, hog y
meg szólaljak. Féltem attól, amit mondanék. Ha rosszat szólok, meg keseríti az életemet,
meg vonhatja tőlem a szexet.
– Miféle dolg okat mondana neki?
– Félek mag amtól, félek a g yilkos és szexuális késztetéseimtől.
– Mit ért ezen?
– Nem tudom, emlékszik-e rá: évekkel ezelőtt az újság ok sokat cikkeztek eg y férfiról, aki
leöntötte savval a feleség ét. Borzalmas! Én még is sokat g ondoltam erre a bűntényre. Tudom,
mekkora dühöt kell érezni eg y nő iránt ahhoz, hog y ilyesmire vetemedjünk.
Te jó ég ! Marvin tudattalanja közelebb van a felszínhez, mint hittem. Aztán, mivel nem
akartam utat nyitni ilyen primitív érzéseknek – a kezelés korai szakaszában semmiképpen sem
–, a g yilkos késztetésekről a szexre tereltem a szót.
– Azt állítja, hog y tart a szexuális késztetéseitől. Mit ért ezen pontosan?
 – A szexuális vág y mindig is túl erős volt bennem. Azt mondják, ez a kopasz férfiakra
különösen ig az. A túl sok férfihormon jele. Mag a szerint is?
Nem akartam, hog y témát váltson, íg y nem vettem tudomást a kérdésről:
– Folytassa, kérem!
– Állandóan vissza kellett fog nom mag am, eg ész életemben, mert Phyllisnek határozott
elképzelései voltak arról, hog y mennyit szexeljünk. Mindig ug yanannyit: kétszer eg y héten,
kivéve a születésnapokat és a nyaralásokat.
– És ez nem dühítette?
– Néha ig en. Néha meg azt g ondolom, hog y szükség em van a korlátokra. Különben lehet,
hog y bevadulnék.
Érdekes meg jeg yzés volt.
– Hog y érti azt, hog y bevadulna? Házasság on kívüli kapcsolatra g ondol?
Kérdésem sokkolta Marvint.
– Nem! Soha nem voltam hűtlen Phyllishez! És soha nem is leszek!
– Akkor mit ért azon, hog y „bevadulna”?
Marvin zavarodottan nézett rám. Úg y éreztem, olyan dolg okkal kapcsolatban nyilvánul
meg , amelyekről korábban soha nem beszélt. Drukkoltam neki. Szörnyű lehetett számára ez a
mai ülés. Azt akartam, hog y folytassa; türelmesen vártam.
– Azt nem tudom, hog y mit jelent, de időnként eszembe jut, hog y mi lett volna, ha olyan nőt
veszek feleség ül, akinek hasonlóak az ig ényei, aki ug yanannyira akarja és élvezi a szexet, mint
én.
– És, mit g ondol? Másként alakult volna az élete?
– Várjon eg y pillanatot! Az imént nem az élvezni szót kellett volna használnom. Phyllis
élvezi a szexet. Csak soha nem akarja. Hanem… mi is erre a jó szó… adományozza, ha jó vag yok.
És ilyenkor becsapottnak és dühösnek érzem mag am.
Szünetet tartott. Meg lazította a g allérját, meg dörzsölte a nyakát, forg atta a fejét. A
feszültség ét vezette le, nekem még is olyan érzésem támadt, mintha arról akart volna
meg bizonyosodni, hog y nem hallja senki más, amit mond.
– Kényelmetlenül érzi mag át. Miért?
– Olyan, mintha elárulnám Phyllist. Mintha nem lennék hozzá lojális. Mintha nem kellett
volna mindezt elmondanom, mert talán meg tudja.
– Nag yon nag y hatalommal ruházza fel Phyllist. Ennek előbb vag y utóbb a vég ére kell
járnunk.
A kezelés következő néhány hete alatt Marvin üdítően nyitott maradt. Mindent eg ybevéve
sokkal jobban haladt, mint vártam. Eg yüttműködött, feladta a pszichiátriával kapcsolatos
szkepticizmusát, elkészítette a házi feladatait, felkészült az ülésekre; eltökélte, hog y „meg térül
a befektetése”. Eg y váratlan, korai jutalom erősítette meg ennyire a terápiába vetett bizalmát:
mig rénjei „csodával határos módon”, szinte az ülések meg kezdésével eg y időben eltűntek (a
szex okozta hang ulati kileng ései meg maradtak).
A terápia első szakaszában két témára koncentráltunk: a házasság ára és (az ellenállása miatt
valamivel kisebb mértékben) a nyug díjba vonulás jelentőség ére. Óvatosan haladtam. Úg y
éreztem mag am, mint eg y sebész, amint előkészíti a műtéti területet, de arra vig yáz, hog y ne
ejtsen mély sebet. Azt akartam, hog y Marvin térképezze fel ezeket a területeket, de ne túl
részletesen – nehog y kibillenjen házasság uk ing atag eg yensúlya (akkor azonnal abbahag yná a
terápiát); nehog y felszínre kerüljön valamilyen újabb, halállal kapcsolatos szorong ás (amely
még több mig rént okozna).
A szelíd, talán kissé hétköznapi terápiával eg y időben izg almas párbeszédbe bonyolódtam
az álmodóval, ezzel az ig en felvilág osult homunkulusszal, akit Marvin elszállásolt, vag y
inkább, bezárt; Marvin vag y nem vett tudomást a létezéséről, vag y – a jóindulatú közöny
szellemében – eng edélyezte, hog y kommunikáljon velem. Miközben Marvin és én a felszínen
sétálva cseveg tünk, az álmodó üzenetek sorát küldte nekem a mélyből.
Az álmodóval folytatott diskurzusom némileg talán fékezte a terápia ütemét.
Találkozásaink miatt talán hajlandó voltam valamivel lassúbb tempót eng edélyezni Marvinnak.
Terápiás üléseink előtt nem a Marvinnal való találkozást vártam izg atottan, hanem az álmodó
következő meg nyilatkozását.
Az álmok, az elsőkhöz hasonlóan, időnként az eg zisztenciális szorong ás ijesztő kifejeződései
voltak, máskor a terápiában bekövetkező dolg okat vetítettek előre, néha pedig minteg y
feliratozták a terápiát, és Marvin óvatos meg állapításait pontos fordításban tárták elém.

Az első néhány ülés után reményteljes üzeneteket kaptam:

Eg y nevelőintézetben a tanár olyan g yerekeket keres, akik nag y, üres vászonra akarnak
festeni. Később mesélek erről eg y kövér kisfiúnak – nyilvánvalóan saját mag amnak –, aki
annyira izg atott lesz, hog y sírva fakad.

Az üzenetet nem lehetett félreérteni:

Marvin valószínűleg érzi, hog y valaki – kétség telenül a terapeutája – felkínált neki eg y
lehetőség et: az újrakezdését. Milyen izg almas dolog ! Új lehetőség et kapott: eg y „tiszta
lapra” újrafestheti az eg ész életét.
További reményteljes álmok következtek:

Esküvőn vag yok, odajön hozzám eg y nő, és azt állítja, hog y az én rég elfeledett lányom.
Meg lepődök: nem tudtam, hog y van lányom. Középkorú asszony, meleg barna
öltözékben. Csupán néhány óránk jut a beszélg etésre. Meg kérdezem, hog yan él, de nem
tud válaszolni. Sajnálom, hog y elmeg y, de meg eg yezünk, hog y levelezni fog unk.

Az üzenet:

Marvin, életében először, felfedezi a lányát – önmag a feminin, lág yabb, érzékenyebb
énjét. Eg észen elbűvöli a jelenés. A lehetőség ek vég telenek. A folyamatos kommunikáció
lehetőség ét fontolg atja. Talán g yarmatosíthatja önmag a újonnan felfedezett szig etét.

Eg y újabb álom:

Kinézek az ablakon, a bozótosban nag y a zűrzavar. Eg y macska eg érre vadászik.

Sajnálom az eg eret, kimeg yek hozzá. De helyette két cicát találok, akiknek még a
szemük se nyílt ki. Szaladok, hog y elmeséljem Phyllisnek, mert imádja a kiscicákat.

Az üzenet:

Marvin meg érti, vég re valóban meg érti, hog y eddig vak volt, ám most már látni akar.
Izg ul Phyllis miatt, aki szintén arra készül, hog y felnyissa a szemét. Légy óvatos: Marvin
azt gyanítja, hogy macska-egér játékot űzöl vele.

Hamarosan több fig yelmeztetést is kaptam:

Phyllis és én eg y ócska étteremben vacsorázunk. A kiszolg álás pocsék. A pincér soha

nincs jelen, amikor szükség lenne rá. Phyllis meg mondja neki, hog y mocskos és rémes a
ruhája. Meg lep, hog y az étel annyira jó.

Az üzenet:

Marvin falat épít ellened. Phyllis azt szeretné, ha kilépnél az életükből. Mindkettőjük
számára veszélyt jelentesz. Lég y óvatos. Ne kerülj kereszttűzbe. Hiába ízlik Marvinnak,
amit főzöl, nem sokat számít, ha a nőnek nem felelsz meg .

Majd eg y konkrét sérelmet hordozó álom következett:

 Eg y szívátültetést fig yelek. A sebész ledől pihenni. Valaki azzal vádolja, hog y csak a
szerv átültetése érdekli, de azok a zavaros körülmények, amelyek során a beteg a szívet
meg kapta a donortól, már nem. A sebész bevallja, hog y mindez ig az. Az eg yik műtősnő
meg jeg yezi, hog y neki bezzeg nem jár ez a kiváltság – neki vég ig kell néznie az eg ész
zavaros történetet.

Az üzenet:

A terápia a szívtranszplantáció. (Le a kalappal előtted, kedves álmodó – micsoda

nag yszerű szimbólumot találtál a pszichoterápiának!) Marvin úg y érzi, hűvös vag y és
kívülálló, és kevés személyes érdeklődést mutatsz az élete iránt – hog y nem érdekel,
hog yan vált azzá a személlyé, aki terápiára jár hozzád.

Az álmodó meg mutatta, merre haladjunk tovább. Soha életemben nem volt még ilyen
supervisorom. Annyira fellelkesített, hog y lassan szem elől tévesztettem az álmodó
motivációját. Vajon Marvin érdekében seg ít nekem? Talán azt reméli, ha Marvin meg változik,
azzal ő, az álmodó is nyer, mert Marvinnal eg yesülve felszabadulhat? Vag y elsősorban saját
elszig eteltség ét enyhíti azzal, hog y fáradság ot nem kímélve tartja velem a kapcsolatot?
Mindeg y, mi vezérelte, bölcs tanácsokat adott. Ig aza volt: valóban nem Marvinnal
fog lalkoztam! Kapcsolatunk formális maradt, az is sutának tűnt, hog y a keresztnevünkön
szólítjuk eg ymást. Marvin nag yon komolyan vette önmag át, ő volt talán az eg yetlen olyan
páciensem, akivel soha nem vicceltem, akit soha nem ug rattam. Többször próbáltam a
fig yelmét kettőnk kapcsolatára terelni, de az első néhány ülésen elhang zott vaskosabb
meg nyilatkozásoktól eltekintve („mag uk azt hiszik, hog y mindennek a szex az oka”)
semmilyen más módon nem utalt rám. Tisztelt, elfog adott, a hozzám való viszonyulását firtató
kérdésekre pedig többnyire úg y reag ált, hog y biztosan tudom, mit csinálok, hiszen amióta
eldöntötte, hog y marad, meg szűntek a mig rénjei.
Hat hónappal később Marvin már valamivel jobban érdekelt, noha különösebben nem
kedveltem meg . Ez talán furcsának tűnik, mert az álmodóért ug yanakkor rajong tam:
rajong tam bátorság áért és letag lózó őszinteség éért. Időnként fig yelmeztetnem kellett
mag amat, hog y el ne felejtsem, az álmodó maga Marvin, ő az, aki nyitott csatornát biztosít saját
középpontjához – önmag a központi lényéhez, amely birtokában van az abszolút bölcsesség nek
és önismeretnek.
Az álmodónak ig aza volt: nem merültem alá a transzplantálandó szív eredetének zűrös
részleteibe, páciensem kiskorának mintáit és tapasztalatait messzemenően elhanyag oltam.
Ezért a következő két ülést g yermekkora részletes vizsg álatának szenteltem. Az eg yik
leg érdekesebb dolog , amit meg tudtam, az volt, hog y pusztító titok rázta meg a családot –
Marvin hét- vag y kilencéves lehetett ekkor –, melynek következtében anyja vég leg kiűzte apját
a hálószobából. Noha a konkrétumokról Marvin soha nem tudott meg semmit, anyja néhány
elejtett meg jeg yzéséből arra következtetett, hog y az apja meg csalta, esetleg meg rög zött
szerencsejátékos lehetett.
Apja kiűzetése után Marvinra, a leg fiatalabb fiúra esett a választás, hog y anyja állandó
társaság a és kísérője leg yen. Évekig tűrte osztálytársai meg jeg yzéseit, akik azzal g únyolták,
hog y az anyjával randevúzik.
Az új családi feladat nyilván nem tette népszerűvé a fiút apja szemében, aki már íg y is alig
volt jelen a családban, s hamarosan örökre eltűnt. Két évvel később Marvin bátyja képeslapot
kapott tőle, amelyben tudatta, hog y él, jól van, és a családnak is biztosan jobb nélküle.
Nyilvánvalóan itt g yökerezett Marvinnak a nőkkel szembeni ödipális problémája. Anyjához
fűződő kapcsolata kizárólag os volt, túlzottan intim, elnyújtott, s vég zetesen hatott Marvinnak a
férfiakhoz fűződő viszonyára: eg észen komolyan azt hitte például, hog y nag y szerepet játszott
az apja eltűnésében. Meg sem lepődtem, amikor kiderült, hog y a férfias verseng éssel szemben
bizalmatlan, a nőkkel szemben pedig túlzottan félénk. Az első ig azi randevúja Phyllisszel
eg yben az utolsó „első randevú” is volt: Phyllis és ő elválaszthatatlanok voltak, amíg össze nem
házasodtak. A nő hat évvel volt fiatalabb nála, s Marvinhoz hasonlóan félénk és tapasztalatlan az
ellenkező nemmel szemben.
Ezek a visszatekintő ülések számomra meg lehetősen hasznosnak bizonyultak. Meg ismertem
a Marvin elméjét benépesítő szereplőket, és azonosítottam (majd Marvinnal is meg osztottam)
néhány fontos, ismétlődő életmintát: például azt, ahog yan a saját házasság ában újrateremtette
a szülői minta eg y részét – a feleség e pontosan ug yanúg y uralkodott rajta, ahog yan az anyja
kontrollálta az apját: a szex meg vonásával.
Amint kibontottuk ezt a témát, lehetővé vált, hog y Marvin jelenleg i problémáit három
nag yon különböző nézőpontból értelmezzük: eg yrészt egzisztenciálisan (a létszorong ásra
fókuszálva, amelyet eg y fontos határhelyzet hozott a felszínre); másrészt freudi szemszögből
(amelyben a hang súly a szexuális fantáziák és a kasztráció ellentétéből eredő ödipális
szorong áson van); és a kommunikáció felől (arra fókuszálva, hog y miként billent meg
házasság ának dinamikus eg yensúlya a közelmúlt életeseményeinek hatására; utóbbiról nem
sokkal később több minden is felszínre került).
Marvin szokása szerint keményen dolg ozott, hog y meg adja a szükség es információkat, ám
ellentétben azzal, amit az álmai sug alltak, hamarosan elveszítette érdeklődését életmintáinak
múltbéli g yökerei iránt. Eg yszer meg jeg yezte, hog y ezek a pókhálóval beszőtt események eg y
másik kor – talán eg y másik évszázad – tartozékai. Később szinte sóvárog va meg jeg yezte, hog y
olyan színdarabról beszélünk, amelynek minden eg yes szereplője halott – őt kivéve.
Az álmodó hamarosan több üzenetben számolt be arról, hog yan reag ált Marvin arra, hog y
behatoltunk a múltba:

Különös alakú kocsit látok: olyan, mint eg y kerekeken g uruló nag y és hosszú doboz.
Fekete és csillog , mint a lakkbőr. Meg lep, hog y csak hátul vannak rajta ablakok, és azok
is nag yon ferdén állnak, alig lehet kilátni.
Eg y másik jármű is van, annak a visszapillantó tükre nem működik rendesen. A
hátsó ablakaira szerelt föl-le mozg atható fényszűrő berag ad.

Nag y sikerű előadást tartok. Aztán elromlik a vetítőg ép. Először nem tudom kivenni
belőle a diát, nem tudom berakni a következőt. Eg y ember feje van a dián. Aztán
képtelen vag yok élesíteni a képet. Majd a közönség ben ülők feje lóg bele állandóan a
vetítővászonba. Bárhová meg yek a teremben, hog y tisztán lássam a vásznat, soha nem
sikerül.

Azt hiszem, az álmodó ezt az üzenetet küldte nekem:

Meg próbálok visszanézni, de hiába. Nincsenek hátsó ablakok. Nincs visszapillantó tükör.
A fejet ábrázoló dia eltakarja a kilátást. A múlt, az ig az történet, a valós események
krónikája nem követhető nyomon. A dián lévő fej – az én fejem, az én látomásom, az én
emlékeim – útban van. A múltat a jelen szűrőjén keresztül szemlélem – nem úg y, ahog y
akkoriban ismertem, ahog y akkoriban meg éltem, hanem ahog y most tapasztalom. A
múlt felidézése hiábavaló feladat, a fejet nem mozdítja el az útból.

Nem csupán a múlt veszett el örökre, de a jövő is hét lakat alatt van. A lakkbőr kocsinak,
a doboznak – a koporsómnak – elöl sincsenek ablakai.

Marvin lassan, eg észen kis ösztönzésre, mélyebb vizekre evezett. Talán véletlenül
„meg hallotta” az álmodóval folytatott beszélg etésem eg y részét. A kocsival, a kerekeken
g uruló furcsa fekete dobozzal kapcsolatos első asszociációja ez volt:
– Ez nem koporsó!
Észrevette, hog y felvonom a szemöldökömet, mire elmosolyodott, és meg jeg yezte:
– Nem mag uk közül mondta valaki, hog y a túlzott tiltakozás árulkodó jel?
– A kocsinak nincsenek elöl ablakai, Marvin. Gondoljon erre. Mi jut erről az eszébe?
 – Nem tudom. Ha nincs elöl ablak, nem látja az ember, hog y merre halad.
– Hog yan vonatkozik ez önre, mi az, ami ön előtt áll az életben?
– A nyug díj. Kicsit lassú a felfog ásom, de kezdem érteni. Én viszont nem ag g ódom a
nyug díj miatt! Miért nem érzek eg yáltalán semmit?
– Az érzés ott van. Átszivárog az álmaiba. Talán túlság osan fájdalmas. Talán a fájdalom
rövidzárlatot kap, és más dolg okban mutatkozik meg . Gyakran emleg eti például, hog y nincs
értelme annyira izg ulni a szexuális teljesítménye miatt. Az eg yik leg fontosabb feladatunk
éppen az, hog y szétválasszuk a dolg okat, hog y az érzelmek a helyükre kerüljenek.
Marvin nem sokkal ezután olyan álmok sorozatáról számolt be, amelyek nyíltan az
öreg edésről és a halálról szóltak. Többek között azt álmodta, hog y eg y óriási, befejezetlen föld
alatti betonépületben sétálg at.
Eg y másik álom különösen nag y hatással volt rá:

Susan Jenning sszel találkozom. Eg y könyvesboltban dolg ozik. Levertnek látszik, íg y

odameg yek hozzá, hog y meg vig asztaljam. Elmondom neki, hog y ismerek másokat is,
hat másik embert, akik hasonlóan éreznek. Rám néz: arca helyett förtelmes, nyálkás
koponya mered rám. Retteg ve riadok fel.

Ezzel az álommal eg észen jól meg birkózott.

– Susan Jenning s? Susan Jenning s? Neg yvenöt évvel ezelőtt eg yütt jártunk a főiskolára.
Szerintem azóta eg yszer sem jutott az eszembe.
– Akkor idézze fel most. Mire emlékszik?
– Az arcára. Kerek, kövérkés arc, nag y szemüveg .
– Emlékezteti valakire?
– Nem, de azt tudom, maga mit mondana: hog y olyan, mint én, kerek arc, túlméretezett
szemüveg .
– Mi a helyzet a „hat másik emberrel”?
– Hát, abban lehet valami, ig aza van. Teg nap Phyllisszel azokról a barátainkról
beszélg ettünk, akik már nincsenek köztünk, meg eg y újság cikkről, amiben az állt, hog y sokan
rög tön a nyug díjazásuk után meg halnak. Meséltem neki, hog y a rég i évkönyvünket
lapozg attam, és észrevettem, hog y az évfolyamtársaim közül már hatan meg haltak. Ez lenne
„az a másik hat ember” az álomból, aki „hasonlóan érez”? Lenyűg öző!
– Reng eteg itt a halálfélelem, Marvin – ebben és a többi rémálmában is. A haláltól mindenki
retteg . Még soha senkivel nem találkoztam, aki ne íg y érzett volna. A leg többen azonban
folyamatosan, éveken át, meg állás nélkül fog lalkoznak ezzel a témával. Önnél azonban, úg y
tűnik, robbanásszerűen került ez a g ondolat az előtérbe. Szinte bizonyos vag yok abban, hog y a
nyug díj g ondolata indította el a folyamatot.
Marvin meg említette, hog y a leg meg rázóbb a hat hónappal korábbi első álma volt: a két
sovány férfi, a fehér sétapálca és a kisbaba. Ezek a képek folyamatosan visszaszivárog tak az
elméjébe, különösen a sovány, Viktória korabeli temetkezési vállalkozó. Lehetség es, folytatta,
hog y ez őt jelképezi, ő volt ilyen elfojtott, túlzottan erkölcsös. Néhány éve már tudatában van
annak, hog y eg ész életében eltemette mag át.
Marvin eg yre többször lepett meg . Olyan mélység ekbe merészkedett, hog y alig hittem el,
ug yanazzal az emberrel beszélek. Amikor meg kérdeztem, mi történt korábban, néhány éve,
olyasmit mesélt, amit még senkinek, Phyllisnek sem mondott el. A fog orvosi váróban
lapozg atta a Psychology Today eg y számát, és az eg yik cikk felkeltette a kíváncsiság át: a szerző
azt javasolta, hog y az olvasó g ondolatban beszélg essen még eg yszer utoljára minden fontos
személlyel, aki már nincs jelen az életében.
Eg y nap, amikor nem volt senki a közelében, meg próbálkozott vele. Elképzelte, amint
elmondja az apjának, hog y mennyire hiányzott neki, hog y mennyire szerette volna
meg ismerni. Nem kapott választ. Elképzelte, amint elbúcsúzik az anyjától, aki vele szemben ül,
a jó öreg hajlított fa hintaszékében. Kimondta a szavakat, de közben nem érzett semmit.
Fog csikorg atva próbált mag ából valamilyen érzelmet kicsiholni, de hiába. A soha jelentésére
koncentrált – arra, hog y soha, soha többé nem látja viszont az édesanyját. Emlékszik, ahog y az
asztalt veri az öklével, arra kényszerítve mag át, hog y felidézze anyja homlokának hűvösség ét,
amint meg csókolja a koporsóban. De hiába. Majd azt üvöltötte: „Soha többé nem fog lak látni!” –
hiába. Ekkor jött rá, hog y érzéketlenné vált.
Azon a napon heves sírás fog ta el a rendelőmben. Siratta mindazt, amiről lemaradt, siratta
az élettelenül töltött éveket. Milyen szomorú, dadog ta, hog y eddig várakozott, és csupán most
próbál meg élni. Akkor éreztem először, hog y valóban közel állok hozzá. Átkaroltam a vállát,
ahog y zokog ott.
Az ülés eng em is kimerített és meg indított. Arra g ondoltam, hog y vég re áttörtük az
áttörhetetlen korlátot: Marvin és az álmodó vég re eg yesült, vég re eg y szólamban beszélnek.
Az ülés után Marvin jobban érezte mag át, és mindaddig bizakodó maradt, amíg néhány
nappal később különös esemény nem történt. Ő és Phyllis éppen szeretkezni készült, amikor
Marvin hirtelen íg y szólt: „Talán az orvosnak van ig aza, és a szexuális szorong ásom tényleg
halálfélelem!” Alig ért a mondat vég ére, amikor örömtelen korai mag ömlés vetett vég et az
aktusnak. Phyllis érthetően nem örült, hog y a férje éppen erről a témáról óhajtott szexuális
csevejt folytatni. Marvin azonnal önmag át hibáztatta az érzéketlenség éért meg az újabb
szexuális kudarcért, és mély depresszióba zuhant.

Hamarosan sürg ető, fig yelmeztető üzenetet kaptam az álmodótól:

Új bútorokat hurcolok a házba, de aztán nem tudom becsukni a bejárati ajtót. Odatettek
valamit, hog y nyitva maradjon. Ezután meg látok tíz-tizenkét embert odakint,
csomag okkal. Gonosz, szörnyű emberek, különösen eg y fog atlan, öreg banya, aki Susan
Jenning sre hasonlít. Meg Madame Defarg e-ra a Két város reg énye című filmből – arra,
aki a g uillotine mellett kötög et, miközben hullanak a fejek.

Az üzenet:

Marvin meg rémült. Túlság osan sok mindennek ébredt a tudatára túlság osan rövid idő
alatt. Már tudja, hog y halál vár rá. Kinyitotta a tudatosság ajtaját, és most attól fél, hog y
túl sok minden kerül felszínre, az ajtó meg akad, és soha többé nem bírja becsukni.

Hamarosan további ijesztő álmok, hasonló üzenetek érkeztek:

Éjszaka van, eg y épület erkélyén g ubbasztok. Hallom, hog y eg y kisg yerek sír a mélyben,
seg ítség ért kiált a sötétben. Lekiáltok, hog y jövök, hiszen eg yedül én seg íthetek rajta,
de ahog y elindulok lefelé a sötétben, a lépcső eg yre keskenyebb lesz, és a vékony korlát
a kezemben marad. Félek továbbmenni.

Az üzenet:

Eddig mélyen eltemettem mag amban a létfontosság ú énrészeimet – a kisfiút, az

asszonyt, a művészt, értelem után kutató énemet. Tudom, hog y eltompítottam mag am,
hog y életem nag y részét élettelenül éltem. Még is képtelen vag yok aláereszkedni ebbe a
birodalomba. Nem tudok meg birkózni a félelemmel és a meg bánással.

Eg y újabb álom:

Vizsg ázok. Beadom a dolg ozatomat, aztán eszembe jut, hog y nem válaszoltam meg az
utolsó kérdést. Meg rémülök. Meg próbálom visszaszerezni a dolg ozatot, de lejár az idő.
Találkozót beszélek meg a fiammal a határidő utánra.

Az üzenet eg yértelmű:

Rádöbbenek, hog y életem során nem tettem meg , amit meg tehettem volna. A tanulás és
 a vizsg a ideje lejárt. Szerettem volna másképp csinálni. Mi is volt az utolsó kérdés a
vizsg án? Talán ha máshog y döntök, ha mással fog lalkozom, ha valaki mássá válok –
nem középiskolai tanárrá, nem g azdag könyvelővé. Már késő, már nem tudok javítani a
válaszokon. Kifutottam az időből. Ha lenne eg y fiam, rajta keresztül a jövőbe
öklendezném mag am, leg yőzném a halált.

Később, ug yanazon az éjszakán ezt álmodta:

Eg y heg yi ösvényen mászok felfelé. Látom, hog y éjszaka néhányan meg próbálnak
újjáépíteni eg y házat. Tudom, hog y ez képtelenség , próbálom nekik is elmondani, de
nem hallanak. Aztán hallom, hog y valaki hátulról a nevemen szólít. Az anyám az, a
nyomomban liheg . Azt mondja, üzenetet hozott. Valaki haldoklik. Tudom, hog y én
vag yok az. Verítékben úszva ébredek.

Az üzenet:

Késő. Nem építheted újjá a házadat eg yetlen éjszaka alatt, nem változtathatod meg az
irányt, amit kijelöltél mag adnak, amikor éppen arra készülsz, hog y a halál óceánjába
lépj. Pontosan annyi idős vag yok, mint az anyám volt, amikor meg halt. Előtte haladok:
rádöbbenek, hog y a halál elkerülhetetlen. Nem változtathatom meg a jövőt, leg yőz a
múlt.

Az álmodó eg yre hang osabb üzeneteket küldött. Nem hag yhattam fig yelmen kívül őket. Arra
kényszerítettek, teg yem mérleg re, tekintsem át, mi történt eddig a terápiában.
Marvin g yorsan haladt, talán túlság osan is g yorsan. Kezdetben híján volt az ösztönös
meg érzésnek; nem kívánta, s nem is volt képes arra, hog y fig yelmét befelé irányítsa. Még is,
viszonylag rövid idő, hat hónap alatt fontos felismerésekre tett szert. Rájött, hog y a szeme,
akár eg y újszülött kismacskáé, csukva van. Meg tudta, hog y g azdag , mozg almas világ rejtőzik
benne, s hog y a szembesülés szörnyű szorong ást szabadít fel, ug yanakkor a tisztánlátás révén
meg váltást kínál.
A felszínes meg nyilvánulások nem kötötték többé: bélyeg g yűjteménye és a Reader’s Digest
mag azinok kevésbé ejtették rabul. Az élet eg zisztenciális tényeit tudomásul véve, nyitott
szemmel viaskodott a halál kétség bevonhatatlanság ával és saját tehetetlenség ével.
Marvin g yorsabban ébredt, mint vártam; talán még is meg hallotta álmodója hang ját.
Kezdetben ég ett a vág ytól, hog y lásson, ám a lelkesedést hamarosan a meg bánás erőteljes
érzése váltotta fel. Siratta a múltját, közelg ő veszteség eit. Mindenekelőtt élete üresség ét:
parlag on heverő képesség eit, soha meg nem született g yermekeit, sohasem ismert apját, néma
házát, amelyet soha nem töltött meg a család, a barátok zsivaja; életművét, amelynek a
szükség telen pénzhalmozásnál több értelmet is adhatott volna. Siratta önmag át, a bebörtönzött
álmodót, a sötétben seg ítség ért síró kisfiút.
Tudta, hog y nem teljesítette be a vág yait. Ám talán még nem veszett el minden. Talán jut
még idő arra, hog y újrafesse életét a nag y, üres vászonra. Titkos ajtók kilincsét ráng atta,
ismeretlen lánya fülébe suttog ott, azon tűnődött, az eltűnt apák vajon hová tűnhetnek.
Ám meg haladta önmag át. Továbbmerészkedett az utánpótlási vonalnál, és mindenfelől
ostromtűz zúdult rá: a múlt homályos volt és jóvátehetetlen, a jövő elérhetetlen. Elkésett: a
háza felépült, a vizsg a vég et ért. Kinyitotta a tudatosság zsilipjeit, és elöntötte a
halálszorong ás.
A halálszorong ást általánosság ából fakadó elfog adottság a miatt időnként lebecsülik. Ug yan
ki ne ismerné a halálfélelmet? Eg y dolog azonban tudni a halálról általában, és összeszorított
fog g al borzong ani párat; és meg int más az, amikor csontig hatol az emberben saját halálának
tudata. Az effajta tudatosság g al járó retteg és ritkán, talán ha eg yszer-kétszer jelenik meg az
életben – és ezt a retteg ést Marvin most éjszakáról éjszakára átélte.
E félelemmel szemben a leg hétköznapibb védelemmel sem tudta felvértezni mag át; nem
voltak g yermekei, íg y nem ring athatta mag át abba az illúzióba, hog y g énjei halhatatlanok;
nem volt vallásos, nem hitt sem a tudatot meg őrző halál utáni életben, sem eg y mindenütt
jelen lévő, személyes istenség ben; vég ül az önmeg valósításból fakadó elég edettség sem adatott
meg neki. (Általános szabályként elmondható, hog y minél kevésbé érzi úg y az ember, hog y
beteljesítette életcélját, annál jobban fél a haláltól.) Az eg észben az volt a leg rosszabb, hog y
Marvin tudta, ettől a félelemtől soha nem szabadulhat. Az álombéli kép nag yon is szemléletes
volt: a démonok kiszabadultak elméjéből, és fenyeg ető valójukban felfedték mag ukat. Marvin
sem menekülni nem tudott, sem visszaűzni nem bírta őket börtönükbe, képtelen volt becsapni
a meg akadt ajtót.
Marvin és én tehát fordulóponthoz érkeztünk; a teljes tudatosság elkerülhetetlenül ide
vezet. Ez az a pillanat, amikor az ember meg áll a szakadék szélén, és eldönti, hog yan szembesül
az élet könyörtelen eg zisztenciális tényeivel: a halállal, az elszig eteltség g el, a
talajvesztettség g el és az értelmetlenség g el. Kész meg oldások persze nincsenek. Csupán a
hozzáállás meg választásának szűkös lehetőség e adatik meg : lehetünk „állhatatosak” vag y
„odaadóak”, bátran dacolók vag y sztoikusan elfog adók, esetleg a rációt elvetők, amikor
áhítattal és misztériummal eltelve az isteni g ondviselésbe vetjük minden bizalmunkat.
Nem tudtam, hog y Marvin mit szándékozik tenni, s azt sem, hog yan seg íthetnék rajta.
Emlékszem, eg yre türelmetlenebbül vártam az üléseket: kíváncsi voltam a választásaira. Vajon
hog yan dönt? Elmenekül a saját felfedezése elől? Ismét a fejébe húzza az önbecsapás kalpag ját?
Vag y a vallást választja? Netán az életfilozófia valamely irányzatából merít erőt, ott talál
menedéket? Sohasem éreztem még ennyire kínzóan a terapeuta kettős szerepét: a résztvevőét
és a meg fig yelőét. Bár mostanra érzelmileg érintetté váltam és mélyen érdekelt mindaz, ami
Marvinnal történik, ug yanakkor azzal is tisztában voltam, hog y kivételes helyzetben vag yok:
testközelből tanulmányozhatom a hit születését és fejlődését.
Bár Marvin továbbra is nyug talannak, levertnek érezte mag át, kitartóan folytatta a munkát.
Eg yre nag yobb tiszteletet éreztem iránta. Korábban azt hittem, g yorsabban vég et vet a
terápiának. Vajon mi ösztönözte arra, hog y továbbra is eljárjon hozzám?
Több dolog is, jelentette ki. Először is, azóta elkerülte a mig rén. Másodszor, nem felejtette
el, hog y az első üléseink eg yikén fig yelmeztettem, a terápia során esetleg rosszabb
lelkiállapotba kerülhet; meg bízott bennem, elhitte, hog y jelenleg i szorong ása csupán a kezelés
velejárója, amely előbb-utóbb meg szűnik. Azt is meg g yőződéssel vallotta, hog y jelentős dolog
történt terápiás munkánk során, hiszen az elmúlt öt hónapban többet tudott meg önmag áról,
mint a korábbi hatvannég y év alatt összesen!
És még az is meg történt, amire eg yikünk sem számított. Phyllishez fűződő kapcsolata
érzékelhetően elmozdult.
– Gyakrabban és őszintébben beszélg etünk, mint korábban. Nem tudom pontosan, mikor
kezdődött. Amikor elkezdtem mag ához járni, a beszélg etéseink rövid időre hevesebbé váltak.
Ám ez téves riasztásnak bizonyult. Azt hiszem, Phyllis meg próbálta bebizonyítani, hog y
terapeuta nélkül is tudunk érdemben kommunikálni.
De ami az elmúlt néhány hétben történt, az valami eg észen más. Most már valóban
beszélg etünk. Mindig beszámolok Phyllisnek az ülésekről. Ami azt illeti, minden alkalommal
az ajtóban vár, és ideg es lesz, ha húzom az időt, ha például azt javaslom, hog y inkább vacsora
közben beszéljük meg a dolg ot.
– Mi tűnik számára a leg fontosabbnak?
– Szinte minden. Említettem már, hog y Phyllis nem szeret költekezni, imádja az
árleszállításokat. Azzal tréfálkozunk, hog y milyen jó üzletet kötöttünk: két kezelést kapunk eg y
áráért.
– Eg y ilyen alkuba mindig szívesen belemeg yek.
– Szerintem Phyllisnek az jelentette a leg többet, amikor elmeséltem neki a munkámról
folytatott beszélg etésünket: hog y milyen nag yot csalódtam saját mag amban, amiért nem
használtam ki a képesség eimet, amiért kizárólag a pénzért éltem, és soha nem g ondoltam arra,
mit adhatnék a világ nak. Ez nag yon meg rázta. Azt mondta, hog y rá mindez duplán érvényes, ő
mindig csak saját mag ára g ondol, soha nem ad mag ából semmit.
– Mag ának reng eteg et adott.
– Én is ezt mondtam. Először hálás volt ezért, de később, miután jobban átg ondolta,
kijelentette, hog y talán nem ez a helyzet, lehetség es, hog y seg ített, bizonyos értelemben
azonban akadályozott.
– Hog yan?
– Szinte mindent felemleg etett abból, amit már elmondtam itt: hog y senkit nem eng edett
az otthonunkba; hog y nem tetszettek neki a barátaim, mert attól félt, meg kell hívnunk őket;
hog y soha nem akart utazni, és eng em is lebeszélt. De a leg jobban azt sajnálja, hog y nincs
g yerekünk, és hog y annak idején nem volt hajlandó emiatt nőg yóg yászhoz menni.
– Marvin, ez eg észen elképesztő! Ez a nyitottság , ez az őszinteség ! Hog y képesek erre? Ezek
kemény dolg ok, ezekről nag yon nehéz beszélni!
És ez még nem minden: Marvin arról is beszámolt, hog y Phyllis nag y árat fizet mindezért,
az utóbbi időben eg yre feldúltabb. Marvin eg yik éjszaka ébren forg olódott az ág yában, s
eg yszer csak suttog ást hallott a feleség e szobájából. (Mivel Marvin horkol, külön szobában
alszanak.) Lábujjheg yen odaosont: Phyllis az ág ya mellett térdelt, és folyamatosan kántálva
imádkozott: ,,A boldog ság os szűz meg véd. A boldog ság os szűz meg véd. A boldog ság os szűz
meg véd…”
Marvint mélyen meg érintette a jelenet, habár azt nehezen tudta meg fog almazni, miért. Azt
hiszem, elöntötte a szánalom, szánta Phyllist és önmag át is, és minden g yeng e, szánalomra
méltó embert. Úg y hiszem, rádöbbent, hog y a kántált szavak mág ikus varázsig ék, amelyek
hajszálnyi védelmet nyújtanak Phyllisnek mindazzal szemben, amivel mi, emberek
valamennyien kénytelenek vag yunk szembenézni.
Marvin vég ül visszafeküdt aludni, és ezt az álmot látta:

Eg y nag y, zsúfolt szobában istennő szobra áll eg y emelvényen. Jézusra hasonlít, de

halvány narancsszín ruhát viselt. A szoba másik sarkában színésznő áll hosszú, fehér
ruhában. A színésznő és a szobor helyet cserél. Valahog yan ruhát is cserélnek, aztán a
szobor lelép az emelvényről, a színésznő meg elfog lalja a helyét.

Marvin azt állította, hog y vég re meg értett eg y álmot: szerinte mindez azt jelentette, hog y az
asszonyokat istennőnek tekinti, és azt hiszi, biztonság ban lesz, ha ki tudja őket elég íteni. Ezért
retteg ett mindig Phyllis harag jától, ezért tudta a feleség e Marvin szorong ását a szexszel olyan
meg nyug tatóan oldani.
 – Különösen az orális szexszel. Azt hiszem, meséltem már, hog y amikor elönt a retteg és, és
ő a szájába veszi a péniszemet, a rossz érzéseim eg yszerűen elolvadnak. Ez persze nem ig azi
szex, mag a is meg mondta, már rég ebben, és most már tudom, hog y ig aza volt, az sem baj, ha a
péniszem teljesen ernyedt. Eg yszerűen arról van szó, hog y teljes valómban elfog ad, hog y
mag ába fog ad. Mintha a részévé válnék.
– Valóban mág ikus hatalommal ruházza fel Phyllist. Mint eg y istennőt. Eg y mosollyal, eg y
öleléssel képes g yóg yítani, vag y azzal, hog y mag ába fog adja önt. Nem csoda, hog y fáradság ot
nem kímélve mindent meg tesz azért, hog y elég edett leg yen. Ezzel csak az a baj, hog y a szexből
g yóg yító eszköz lett. Nem, ez nem elég erős kifejezés: a szex élet-halál kérdésévé vált, és a
mag a túlélése az asszonnyal való eg yesüléstől füg g . Íg y persze hog y nehezen működik a szex.
Ami jó esetben szeretetteljes, örömteli esemény, nem pedig menedék, ha veszély fenyeg et.
Ilyen hozzáállással bárkinek problémája lenne az aktussal. Nekem is.
Marvin elővette a noteszát, és lejeg yzett néhány sort. Kezdetben, néhány héttel korábban,
ideg esített, hog y jeg yzetel, de a terápiás munkában annyira hasznosnak bizonyult, hog y
meg tanultam tiszteletben tartani minden olyan seg ítség et, amely seg ít neki emlékezni.
– No nézzük, jól látom-e. A mag a elmélete szerint az, amit én szexnek nevezek, valójában
nem az, leg alábbis nem jó szex, hanem eg yfajta védekezés a félelemmel, különösen az
öreg edéssel és a halálfélelemmel szemben. És amikor képtelen vag yok a közösülésre, valójában
nem férfiként vallok kudarcot, hanem azért, mert olyasmit akarok a szextől, amit az nem adhat
meg nekem.
– Pontosan. És ezt több minden is bizonyítja. Például az álom a két sovány temetkezési
vállalkozóval és a fehér vég ű sétapálcával. Vag y ott a másik álom a cseppfolyóssá váló talajról a
háza alatt, amelyet úg y akar meg menteni, hog y a hatalmas fúrójával a mélyére hatol. Vag y az
az érzés, amiről épp az imént számolt be: hog y mennyire meg nyug tatja a szexnek álcázott testi
kontaktus Phyllisszel, aminek, amint azt mag a is meg jeg yezte, valójában nem sok köze van az
aktushoz.
– Tehát két téma van. Először is, olyasmit várok a szextől, amit nem képes meg adni nekem.
Másodszor, szinte természetfeletti erővel ruházom fel Phyllist, hog y meg g yóg yítson és
meg védjen.
– Aztán minden szétesik, amikor meg hallja a panaszos, ismétlődő kántálást.
– Ekkor jöttem rá, mennyire törékeny. Nemcsak Phyllis, hanem minden nő. Nem, nem is csak
a nők, hanem minden ember. És velem is pontosan az történt, ami Phyllisszel: a varázslat
rabjává váltam.
– Mag a tehát Phyllis védelmező erejétől füg g , ő viszont mág ikus kántálással esedezik
védelemért – mi marad íg y mag ának? És van itt még valami, ami nag yon fontos. Képzelje bele
mag át Phyllis helyzetébe: ha ő elfog adja a mag a által ráosztott istennőszerepet, hiszen szereti
mag át, neki vajon milyen lehetőség e van a fejlődésre? Beszélhet piedesztálra állítva a saját
fájdalmáról, a saját félelmeiről? Mostanáig leg alábbis nemig en tehetett ilyet.
– Lassabban! Hadd írjam le! Mindent el kell mag yaráznom Phyllisnek!
Marvin rendületlenül jeg yzetelt.
– Phyllis bizonyos értelemben úg y eng edelmeskedett a mag a ki nem mondott vág yainak,
hog y nem adott nyíltan hang ot a bizonytalanság ának, és úg y tett, mintha erősebb lenne, mint
amilyennek érezte mag át. Az a g yanúm, hog y ez az eg yik oka annak, amiért elutasította a
közös terápiát. Másként fog almazva, mag áévá tette a maga arra vonatkozó kívánság át, hog y ne
változzon. És azt is g yanítom, hog y ha most meg kérné, talán hajlandó lenne eljönni.
– Jézusom, mi aztán valóban eg y hullámhosszon vag yunk. Már meg is beszéltük Phyllisszel,
hog y találkozik mag ával.
Íg y lépett be Phyllis a terápiába. A következő ülésre Marvinnal eg yütt érkezett. Csinos,
méltóság teljes nő, aki a puszta akaraterejével felülkerekedett félénkség én, és a hármas üléseken
bátran kitárulkozott.
Iménti feltételezésünk Phyllisről közel járt a valóság hoz: g yakran kellett mag ába fojtania a
saját hiányosság aival kapcsolatos érzéseit, nehog y felzaklassa Marvint. Különösen akkor kellett
erre üg yelnie, amikor a férje szorong ott. Azaz szinte mindig .
Viselkedése azonban nem pusztán Marvin g ondjait tükrözte. Ő mag a is több személyes
problémával küzdött; különösen az érintette fájdalmasan, hog y nem szerzett diplomát, s hog y
másokhoz, főként Marvinhoz képest, intellektuálisan alacsonyabb rendűnek hitte mag át.
Többek között azért kerülte a társaság i eseményeket, nehog y valaki meg kérdezze tőle, mivel
fog lalkozik. Hosszabb társalg ásba ug yancsak azért nem bonyolódott, nehog y kiderüljön, nem
járt eg yetemre. Amikor másokhoz hasonlította mag át, minden esetben arra a következtetésre
jutott, hog y a többiek tájékozottabbak, okosabbak, csiszoltabb modorúak, mag abiztosabbak és
érdekesebbek, mint ő.
– Talán az eg yetlen terület, ahol nyereg ben tud lenni, az a szex – sug alltam. – Ez az
eg yetlen olyan terület, ahol Marvinnak szükség e van mag ára, ahol mag a irányít, nem pedig ő.
Phyllis először habozott, aztán ömleni kezdtek belőle a szavak:
– Muszáj volt, hog y leg yen valamim, amit Marvin akar. Eg yébként annyira önelég ült.
Gyakran érzem úg y, hog y nincs semmi más, amit adhatnék. Nem lehettek g yermekeim, félek
az emberektől, soha nem dolg oztam máshol, csak otthon, nem vag yok tehetség es semmiben,
nincsenek különleg es képesség eim.
 Szünetet tartott, meg törölte a szemét, aztán íg y szólt Marvinhoz:
– Látod, tudok sírni, ha akarok.
Visszafordult hozzám:
– Marvin már említette mag ának, hog y mindig elmeséli nekem, amit itt meg tárg yalnak. A
távolból én is részt vettem a terápiában. Néhány téma nag yon meg rázott, inkább illettek rám,
mint rá.
– Például?
– Például a meg bánás. Ez aztán az elevenemre tapintott. Nag yon sajnálom, amit az
életemmel tettem, helyesebben, amit nem tettem.
Abban a pillanatban vérzett a szívem Phyllisért; kétség beesve próbáltam valami biztatót
mondani neki:
– Ha túl erősen nézünk a múltba, könnyen erőt vesz rajtunk a meg bánás. A leg fontosabb
most az, hog y a jövőre koncentráljunk. A változásra. Mi az, aminek nem szabad meg történnie az
elkövetkezendő öt évben ahhoz, hog y ne sajnálkozva tekintsen vissza ezekre az évekre?
Phyllis rövid szünet után íg y válaszolt:
– Majdnem azt mondtam, túl öreg vag yok már a változáshoz. De ezt érzem már vag y
harminc éve. Harminc éve! Az eg ész életem azzal telt, hog y úg y éreztem, már késő. Aztán
lenyűg özve fig yeltem, hog y Marvin mennyire meg változott az elmúlt hetekben. Mag a talán
nincs vele tisztában, de már az is óriási lépés a számomra, hog y ma itt vag yok, eg y pszichiáter
rendelőjében, és mag amról beszélek.
Emlékszem, arra g ondoltam, milyen nag y szerencse, hog y Marvin változása Phyllist is
változásra ösztönözte! A terápia g yakran nem íg y működik. Inkább feszültség et kelt a
házasság ban: ha a páciens változik, a társa viszont nem, a házasság dinamikus eg yensúlya
g yakran meg bomlik. A páciens vag y lemond a fejlődésről, vag y a házasság eg ység ét
kockáztatva a fejlődés mellett dönt. Hálás voltam, amiért Phyllis ennyire rug almasnak
mutatkozott.
Vég ül Marvin tüneteinek időbeni meg jelenése került sorra. Meg bizonyosodtam arról, hog y
a nyug díj szimbolikus értelme – e fontos életesemény mög ött rejlő eg zisztenciális szorong ás –
elég ség es mag yarázat a tünetek felbukkanására. Ám Phyllis újabb mag yarázatot adott a „miért
most?” kérdésére:
– Biztos vag yok abban, hog y ig aza van, és a nyug díj g ondolata még annál is jobban
felzaklatta Marvint, mint amennyire hiszi. Őszintén szólva azonban a nyug díj g ondolata engem
sokkal inkább zavar – és az én zaklatottság om, bármi leg yen is az oka, Marvinra is átrag ad. Mi
íg y működünk. Ha ag g ódok valami miatt, ő meg érzi és zaklatott lesz, akkor is, ha teljesen
mag amba zárom a dolg ot. Ez néha olyan szintre jut, hog y az én zaklatottság omat is ő veszi át.
Phyllis mindezt annyira könnyedén mondta ki, hog y eg y pillanatra meg feledkeztem arról,
mennyire feszült. Korábban szinte minden mondatánál Marvinra pillantott. Nem tudtam
pontosan, hog y támog atásért-e, vag y azért, hog y meg bizonyosodjon arról, a férje képes
elviselni, amit hall. Most viszont annyira belemerült a mondanivalójába, hog y nyug odtan,
mozdulatlanul ült.
– Miért zavarja Marvin nyug díjba vonulása?
– Hát, először is, ő úg y érzi, a nyug díj eg yenlő az utazással. Nem tudom, mennyit mondott
el arról, hog yan viszonyulok az utazásokhoz. Nem vag yok büszke rá, de nekem már az is óriási
g ondot okoz, hog y kilépjek a házból, nemhog y körbeutazzam a fél világ ot. Annak sem örülök,
hog y Marvin „átveszi az uralmat” otthon. Az elmúlt neg yven évben ő vezette a cég et, én meg a
házat. Tudom persze, hog y ez az ő háza is. Ami azt illeti, leg inkább az övé, az ő pénzéből
vettük. Eng em viszont rettentően ideg esít, amikor arról beszél, hog y íg y meg úg y átalakíttatja
a szobákat, hog y kirakhassa a g yűjteményeit. Most például éppen szakember után kutat, hog y
új üveg ebédlőasztalt készíttessen, ott akarja kiállítani a politikai kitűzőkből álló g yűjteményét.
De én nem akarok politikai kitűzők fölött enni. Eg yszerűen attól félek, hog y g ondjaink lesznek.
És… – Hirtelen elhallg atott.
– Akart még valami mást is mondani, Phyllis?
– Ezt a leg nehezebb kimondani. Szég yellem mag am. Attól félek, ha Marvin otthon lesz,
rájön, hog y alig csinálok valamit, és elveszítem a meg becsülését.
Ekkor Marvin meg fog ta a feleség e kezét. Ez ig azán helyénvalónak tűnt. Az eg ész ülés alatt
mélyen empatikus maradt. Semmi zavaró kérdés, semmi kedélyes közhely, semmi erőfeszítés,
hog y maradjunk a felszínen. Meg nyug tatta Phyllist: elmondta, hog y az utazás fontos ug yan
neki, de nem annyira, hog y ne tudna addig várni, amíg az asszony készen nem áll.
Határozottan kijelentette, hog y számára a kapcsolatuk a leg fontosabb a világ on, és soha nem
érezte még , hog y ilyen közel állnának eg ymáshoz.
Phyllis és Marvin ezután még számos terápiás ülésen vett részt eg yütt. Meg erősítettem
kommunikációjuk új, nyitottabb formáját, és néhány alapvető tanácsot is adtam a szexuális
működésre vonatkozóan: elmondtam, mit tehet Phyllis azért, hog y Marvin erekciója
fennmaradjon; hog yan seg íthet abban, hog y Marvin elkerülje a korai mag ömlést; hog yan
közelítheti meg Marvin kevésbé mechanikusan a szexet; és hog yan elég ítheti ki Phyllist kézzel
és orálisan, ha nem bírja fenntartani az erekcióját.
Phyllis évekig bezárkózva élt, alig merészkedett ki eg yedül. Úg y láttam, itt az idő a minta
meg törésére. Úg y véltem, ag orafóbiájának oka, leg alábbis az eg yik, meg haladottá vált, és eg y
paradoxonnal befolyásolni lehetne. Először Marvin eg yezett bele abba, hog y seg ít Phyllisnek
leg yőzni a fóbiáját, és meg íg érte, hog y követi a javaslataimat. Ezután arra kértem, hog y
pontosan kétóránként mondja el a feleség ének (vag y ha dolg ozik, telefonáljon az irodából) az
alábbi mondatot, szó szerint: „Phyllis, kérlek, ne hag yd el a házat. Tudnom kell, hog y mindig
ott vag y, hog y vig yázol rám, és meg óvsz a félelemtől.”
Phyllis szeme elkerekedett. Marvin hitetlenkedve bámult rám. Vajon komolyan beszélek?
Elmondtam, hog y tudom, ostobán hang zik, amit kérek, majd rávettem Marvint, hog y
hűség esen kövesse az utasításaimat.
Az első pár alkalommal még mulatság osnak találták, hog y Marvin arra kéri Phyllist,
maradjon otthon: az eg ész helyzet nevetség esnek és mesterkéltnek tűnt, hiszen Phyllis
hónapok óta ki sem mozdult a házból. De a mosolyból g yorsan bosszúság lett. Marvin neheztelt
rám, amiért meg íg értettem vele, hog y eg y ostoba mondatot ismételg essen. Phyllis meg
Marvinra neheztelt – bár pontosan tudta, hog y a férje az én utasításaimat követi –, amiért
felszólítja, hog y maradjon otthon. Néhány nappal később eg yedül ment a könyvtárba, aztán
bevásárolni, az elkövetkezendő hetekben pedig messzebbre merészkedett, mint korábban
bármikor.
Ritkán alkalmazok a terápiában ilyen manipulatív meg közelítést, mert általában nag y árat
kell érte fizetni – áldozatul esik a terápiás találkozás eg yediség e. A paradox ug yanakkor ig en
hatékony lehet, ha a terápiás alap kellően szilárd, és az előírt mag atartás leleplezi a tünet
jelentését. Ebben az esetben az ag orafóbia nem Phyllis tünete volt, hanem mindkettőjüké, és a
házasság i eg yensúly fenntartását szolg álta: Phyllis örökké ott volt Marvinnak; a férfi bátran
kiléphetett a világ ba meg teremteni jólétüket, abban a biztos tudatban, hog y a feleség e ott van
a háttérben, és csak rá vár.
Beavatkozásom módjában persze volt némi irónia: az eg zisztenciális meg közelítés meg a
manipulatív paradoxon rendszerint különös párost alkot. Itt még is természetesnek tűnt.
Marvin a Phyllisszel való kapcsolatában arra a bölcsesség re támaszkodott, amelyre saját
kétség beesésének okaival szembesülve tett szert. Tudat alatti ellenkezése dacára (amely az
álmaiban olyan szimbólumok képében jelent meg , mint a ház, amit képtelen eg yetlen éjszaka
alatt újjáépíteni) folytatta házastársi kapcsolatának radikális átépítését. Marvin és Phyllis
eg yaránt annyira fig yelt a másik fejlődésére, lényére, hog y képesek voltak őszintén
eg yüttműködni a tünetek okainak g yökeres kiirtásában.
Marvin változásához Phyllis is alkalmazkodott: korlátozó szerepéből kiszabadulva néhány
hét alatt reng eteg et változott, s a fejlődés, illetve az elmélyítés a következő évben eg yéni
terápia keretében eg y másik terapeutával folytatódott.
 Marvin és én még néhányszor találkoztunk. Elég edett volt a fejlődésével; a befektetése,
jelentette ki, busásan meg térült. Mig rénjei – a terápia elkezdésének elsődleg es oka – soha többé
nem jelentkeztek. Bár hang ulating adozások időnként előfordultak (továbbra is a szextől
füg g ően), intenzitásuk jelentősen csökkent. Marvin szerint ez a kedélyhullámzás nem
különbözött jelentősen attól, amit az elmúlt húsz év során tapasztalt.
Én is elég edett voltam a munkánkkal. Tennivaló persze mindig marad, ám a fejlődés
mértéke jóval nag yobb volt annál, mint amire az első interjú alapján számítottam. Az is
meg nyug vással töltött el, hog y Marvin kínzó álmai meg szűntek. Az elmúlt hetekben nem
kaptam üzenetet az álmodótól, de ezt nem is hiányoltam. Marvin és az álmodó eg g yé vált, már
nem két külön személyhez, hanem pusztán eg yhez beszéltem.
Eg y évvel később találkoztunk újra: pácienseimet mindig visszahívom eg y utánkövető
beszélg etésre a saját érdekükben, és eg yben a saját okulásomra. Találkozásunkat mindig azzal
kezdem, hog y felvételről visszajátszok a páciensnek eg y részletet az első ülésünkről. Marvin
nag y érdeklődéssel hallg atta a tízperces felvételt, majd rám mosolyg ott, és meg kérdezte:
– Eg yáltalán, ki ez a balfácán?
Marvin g únyos meg jeg yzése voltaképpen komoly visszajelzés. Annyi pácienstől hallottam
már hasonló reakciót, hog y a változás ig azi jelének tekintem. Marvin a következőképpen
fog almazott:
– Teljesen más ember lett belőlem. Alig ismerem fel az eg y évvel ezelőtti Marvint. Az akkori
viselkedésem: hog y nem fig yelek oda az életemre; hog y meg félemlítem és kontrollálom a
másikat; hog y g örcsösen hatni akarok az intellig enciámmal, a táblázataimmal, az
alaposság ommal – már a múlté. Meg változtam.
Mindez nem pusztán aprócska kiig azítás, hanem alapvető jellemváltozás. Még is, olyan
burkoltan, finoman mutatkozik meg az emberi személyiség ben, hog y kutatási célú
kérdőívekkel általában nem mutatható ki.
Marvin a tőle meg szokott g ondosság g al, jeg yzetekkel felszerelten érkezett, az elmúlt eg y
évben pontosan rög zítette és értékelte a terápiás üléseinken felmerült témákat. Az eredményt
veg yesnek ítélte: bizonyos területeken tartósnak bizonyult a változás, máshol kicsit visszaesett.
Először is közölte, hog y Phyllis jól van, ag orafóbiája ig en sokat javult. Csatlakozott eg y női
terápiás csoporthoz, és most azon dolg ozik, hog y a társas kapcsolatokhoz fűződő g átlásait
oldja. Leg inkább az a döntése nyűg özött le, ahog yan az iskolázatlanság ából fakadó ag g ályaira
reag ált – többféle továbbképző kurzusra is beiratkozott.
És Marvin? Mig rénjei továbbra sem voltak. A hang ulata hullámzott, de nem bénító
mértékben. Merevedési zavara néha visszatért, de kevesebbet bánkódott miatta. Vég ül nem
vonult nyug díjba, ám csupán részidőben dolg ozott, és területet váltott; érdekesebbnek találta
az ing atlanfejlesztést. Phyllisszel továbbra is kitűnő a kapcsolata, habár feleség e új
elfog laltság ai időnként bosszantják, s néha úg y érezi, az asszony elhanyag olja.
No és öreg barátom, az álmodó? Vele mi történt? Üzent nekem? Bár Marvin több
rémálomról nem számolt be, tudta, hog y éjszakai „morajok” azért előfordulnak. A
találkozásunk előtti éjszaka rövid, titokzatos álmot látott. Mintha az álom közölni akart volna
vele valamit. Talán én meg értem, mondta.

A feleség em velem szemben áll. Mezítelen, a lábát szélesre tárja. Lábai háromszög én át a
messzeség be bámulok. Ám a távolban, messze a horizonton nem látok mást, csupán
anyám arcát.

Ez volt hát az utolsó üzenet az álmodótól:

Az életemben és képzeletemben felbukkanó nők korlátozzák a látásomat. Én még is a

távolba látok. És ez talán eleg endő.
 Utószó

Visszatekintés nyolcvanévesen, a Szerelemhóhér újraolvasása

után

Amikor beleeg yeztem, hog y utószót írok a Szerelemhóhér című könyvemhez, nem tudhattam,
milyen felkavaró kalandban lesz részem. Huszonöt éve fejeztem be, és azóta eg yszer sem
olvastam újra. A szembenézés korábbi énem munkájával izg alommal és meg rendüléssel,
ug yanakkor zavarral és rémülettel töltött el. A büszkeség , amely az első pillanatban elöntött,
hamar átadta a helyét a csüg g edésnek: „Nahát, ez a fickó sokkal jobban ír, mint én!”
Először úg y hittem, korábbi énem még kezdő fiatalember, aztán némi fejszámolás után
rájöttem, hog y a szerző nem pelyhes állú ifjonc: jócskán elmúltam már ötven is a könyv
írásának idején! Ezen mag am is meg lepődtem, mert az írót kirobbanó energ ia és sug árzó
életerő jellemzi, olykor viszont nag yon is éretlen és féktelen. És felháborítóan buzg ó – időnként
faltörő kosként tör át páciensei védművein. Bárcsak ott álltam volna mellette supervisorként,
hog y hig g adtság ra intsem!
Még is közel áll szívemhez ez a fiatalabb én. Tetszik, hog y kerülte a diag nózist és a
kateg orizálást. Úg y dolg ozott, mintha minden alkalommal először hallaná azt a bizonyos
panaszt, mintha először találkozna eg y bizonyos jellemvonással; mintha őszintén hinne abban,
hog y minden ember eg yszeri és meg ismételhetetlen, és meg érdemli a személyre szabott
terápiás meg közelítést. Tetszett, hog y hajlandó kockáztatni és nem fél a bizonytalanság tól,
hog y vállalja a páciensekre szabott terápia kig ondolásának fárasztó feladatát. Sajnáltam, amiért
a terápiás munka minden esetben nyug talanság ot ébresztett benne. Nem támaszkodhatott a
bevett ideológ iai iskolák nyújtotta biztonság ra, nem állt mög ötte a freudi, jung i, lacani, adleri
vag y éppen kog nitív behaviorista szakmai akol meleg e, amely minden kérdésre kész választ
kínál. Még is meg elég edettség g el töltött el, hog y soha nem hitte, meg ismerheti a
meg ismerhetetlent.
És az az arcátlan vakmerőség ! Önfeltárásának mélység e huszonöt évvel korábban
vérlázítónak számított, és meg botránkoztatta a leg több terapeutát. Eng em ma is
meg botránkoztat. Sőt felháborít. Hog y merészeli felfedni leg féltettebb titkaimat? Féltve őrzött
szerelmes leveleimet, munkamániámat, a túlsúlyos emberekkel szembeni meg bocsáthatatlanul
rosszindulatú elfog ultság omat, és szerelmi meg szállottság omat, amely lehetetlenné tette,
hog y teljes valómban jelen leg yek a családommal töltött nyári vakáción. Botrányos viselkedése
ellenére büszke vag yok arra, hog y eg yetlen akadályt sem tűrt meg a valódi terápiás találkozás
útjában; ma is ug yaníg y tennék. Továbbra is meg g yőződéssel vallom, hog y a terapeuta
meg fontolt önfeltárása meg könnyíti és előseg íti a terápiás munka kibontakozását.
A Szerelemhóhér fordulópontot jelentett az életemben. Az első néhány évben, a Stanford
Eg yetem Orvostani Intézetének professzoraként minden időmet lekötötte a tanítás, a kutatás és
a publikálás. A csoportterápiára szakosodtam, és első tanulmányi szabadság omon a csoport-
pszichoterápiás módszerekről{13} írtam kézikönyvet. Miután befejeztem, másfelé fordult az
érdeklődésem, olyan dolg ok felé, amelyek már rég óta forrong tak a felszín alatt – az izg atott,
hog y az eg zisztenciális meg fontolások milyen szerepet játszanak az ember életében és a
szorong ásban. Eg y évtizednyi kutatás és a témában való elmélyülés után újabb kötetet írtam,
ezúttal Egzisztenciális pszichoterápia{14} címmel, nem azzal a szándékkal, hog y új kutatási
területet hozzak létre, hanem azért, hog y tudatosítsam a terapeutákban az eg zisztenciális
kérdések fontosság át. Az ember belső világ ában nég y fő eg zisztenciális adottság játszik
létfontosság ú szerepet – a halál, az élet értelme, az elszig eteltség és a szorong ás –, s könyvem
g erincét ez a nég y tényező alkotja.
Miután ezt a könyvet is kiadtam a kezemből, új elképzeléseket fog almaztam meg az
eg zisztenciális meg fontolások terápiába illesztéséről, és közben lassan ráébredtem, hog y
elképzeléseimet reg ényes formában sokkal hatékonyabban kifejezésre juttathatom. Nem kerülte
el a fig yelmemet, hog y a leg fontosabb eg zisztencialista filozófusok közül jó néhányan – például
Camus és Sartre – sokkal kifejezőbbek és lenyűg özőbbek drámáikban és reg ényeikben, mint
száraz filozófiai értekezéseikben.
Arra is rájöttem, hog y – ha burkoltan is, de – milyen nag y szerepet játszott
kézikönyveimben az elbeszélő erő. Több professzortól és hallg atótól hallottam, hog y az
eg zisztenciális pszichoterápiáról és a csoportterápiáról szóló könyveimbe szőtt számtalan
történet és esettanulmány – leg yen bár csupán néhány bekezdésnyi vag y többoldalnyi
terjedelmű – nag ymértékben fokozta könyveim hatásosság át. Hallg atóim azt is elmondták,
hog y szívesebben rág ták át mag ukat a száraz elméleti anyag on abban a tudatban, hog y előbb-
utóbb bizonyára izg almas történetbe botlanak.
Íg y tehát lassan kialakult bennem az a meg g yőződés, hog y hallg atóim eg zisztenciális
kérdések iránti fog ékonyság át elbeszélő jelleg ű történetekkel fokozhatom leg inkább, és a
témával kapcsolatos nézeteimet is íg y tudom a leg eg yszerűbben átadni. 1987-ben aztán
belevetettem mag am a feladatba, és arra jutottam, hog y ezúttal másféle könyvet írok, olyan
könyvet, amelyben nem az elméleté, hanem a történeté a főszerep. Természetesen nem léptem
ki a pszichoterápiát oktató professzor szerepéből – eg yszerűen csak más módon közelítettem
meg a kérdést. A Szerelemhóhért tanmesék g yűjteményének szántam pályakezdő
pszichoterapeuták és a téma iránt érdeklődő laikusok, páciensek számára (ug yanúg y, mint
későbbi reg ényeimet és történeteimet). A történetek kiindulópontja, „szülőanyja” az
Egzisztenciális pszichoterápia című kézikönyvem volt.
Döntésemben eg y másik tényező is szerepet játszott. Mindig is történeteket akartam
mesélni. Eg ész életemben mohón faltam a könyveket, és valamikor kamaszkorom tájékán
elfog ott a sóvárg ás: valódi író akartam lenni. Ez a vág y valószínűleg ott izzott bennem
eltemetve eg ész eg yetemi pályafutásom során, mert abban a pillanatban, hog y tollat rag adtam
és belekezdtem a tíz történetbe, tudtam, nag y lépést tettem önmag am felé.
Könyvek és helyszínek szorosan összefonódnak az emlékezetemben. Amikor újraolvasok eg y
művet – az is elég , ha csak felidéződik bennem a történet –, azonnal meg jelenik előttem a hely
is, ahol először forg attam annak a bizonyos könyvnek a lapjait. A Szerelemhóhér újraolvasásakor
balzsamos emlékek áradata öntött el 1987-ből, amikor a leg kisebb g yermekem is kirepült –
főiskolás lett –, én pedig a feleség em társaság ában felkerekedtem, hog y eg y eg yéves
tanulmányi szabadság keretében bejárjam a világ ot. Először a japán kultúrával ismerkedtünk
meg , mivel két hétig Tokióban tanítottam; aztán újabb két hét következett Kínában, ahol a
feleség em, a nőmozg almak avatott ismerője, eg yetemi hallg atóknak és professzoroknak tartott
előadásokat. Az utolsó Kínában töltött napunk délutánján eg yedül kóboroltam Sang haj
eldug ott utcáin, amikor tetszetős, ámde teljesen elhag yatott katolikus templomra bukkantam.
Miután meg bizonyosodtam róla, hog y valóban teljesen eg yedül vag yok, beültem a
g yóntatószékbe (a papi ülést fog laltam el), és lelki szemeim előtt bűnös vallomásokat hallg ató
papok eg ész sora jelent meg . Irig yeltem őket, amiért képesek kimondani: „Isten meg bocsátotta
bűneidet, menj békével.” Micsoda terápiás erő rejlik ebben a mondatban! És amíg ebben a
hatalmat adó székben üldög éltem, eg észen rendkívüli írói élményben volt részem. Körülbelül
eg y órán át mély révületbe merültem, melynek során meg jelent előttem a Három felbontatlan
levél teljes cselekménye. A történet leg fontosabb részleteit sietve lejeg yeztem arra a papírra,
ami a rendelkezésemre állt: útlevelem üres lapjaira.
Ig azán komolyan Bali szig etén kezdtem írni. Két hónapra rendezkedtünk be Kuta
üdülőhelyen eg y buja kert közepén álló, eg zotikus házban; a kertet mag as fal választotta el a
külvilág tól, míg a házban a falak helyett is csak árnyékolók lóg tak. Mivel az íráshoz ezúttal
nem volt szükség em kézikönyvekre, alig volt csomag om, csupán a terápiás jeg yzeteimet
hoztam mag ammal ötven páciens üléseiről. Napjaim eg zotikus, már-már túlvilág i hang ulatban
teltek. A fák szövevényes útvesztőiben szivárványszín madarak repkedtek merészen ág ról ág ra,
különös dallamot trillázva. A kertben ülve, jeg yzeteimbe mélyedve szinte meg mámorosodtam
az ismeretlen virág ok illatától. Ahog y nap nap után elárasztották elmémet a terápiás ülések
emlékei, csaknem észrevétlenül bontakozott ki bennem eg y-eg y történet, rabul ejtett, és olyan
erővel követelt mag ának helyet, hog y arra kényszerültem, fig yelmemet csak neki szenteljem,
és teg yek félre minden jeg yzetet. Amikor vég ül elkezdtem írni, sejtelmem sem volt arról,
hog yan vég ződik, milyen alakot ölt majd az elbeszélés. Mintha külső szemlélő lettem volna, aki
érdeklődéssel fig yeli az org anikus fejlődést. Sokszor hallottam már, hog y írók azt állítják,
művük mag ától íródott, de csak akkor értettem meg , mit jelent ez valójában, amikor az én
történeteim is szinte mag uktól születtek meg . Két hónappal később eg észen új és mély
értelmet nyert számomra eg y anekdota, amit még középiskolás koromban hallottam a
tizenkilencedik századi ang ol novellistáról, William Makepeace Thackerayről: az adoma
szerint, amikor a szerző kilépett a dolg ozószobájából, és a feleség e meg kérdezte tőle, hog y
haladt az írással, ő íg y válaszolt: „Ó, minő szörnyű nap! Pendennis [könyvének eg yik
szereplője] ma bolondot csinált mag ából, és én nem tudtam meg menteni!” Hamarosan én is
hozzászoktam hőseim párbeszédeihez. Eg yfolytában hallg atóztam – akkor is, amikor a nap
vég én, az írást befejezve, kart karba fűzve andalog tunk feleség emmel a vajszínű teng erparti
homokban.
Nem sokkal később újabb írói élményben volt részem; életem eg yik kulcsfontosság ú
tapasztalata ez. Mélyen elmerülök eg y elbeszélésben, amikor észreveszem, hog y szeszélyes
elmém már újabb történettel flörtöl, amely szinte észrevétlenül formálódik bennem.
Értelmezésem szerint jelet kaptam – titokzatos jelet – önmag amtól arról, hog y történetem a
vég éhez közeledik, és újabb elbeszélés van születőben.
A könyveimet korábban mindig kézzel írtam, majd meg kértem stanfordi titkárnőmet, hog y
g épelje le. Ám akkor már 1987-et írtunk, és mivel haladni kell a korral, beszereztem eg y
számítóg épet és nyomtatót. Gépelni a hosszú repülőúton tanultam meg eg y videojáték
seg ítség ével, amelyben betűk támadták ádázul az űrhajómat; a védekezéshez le kellett nyomni
a billentyűzeten a támadó betűt még azelőtt, hog y felrobbantotta volna a hajómat. A
számítóg ép, amit beszereztem, eg y korai, és ennek meg felelően meg bízhatatlan hordozható
modell volt eg y még meg bízhatatlanabb nyomtatóval kieg észítve, ami alig eg y hónapos bali
tartózkodás után fel is mondta a szolg álatot. Meg rémültem attól a kilátástól, hog y a munkámat
örökre elnyeli számítóg épem mindent felemésztő belseje, és seg ítség hez folyamodtam.
Kiderült, hog y Denpasarban, Bali leg nag yobb városában eg yetlen nyomtató létezik eg y
számítóg épes szakiskolában. Némi veszteg etés vag y könyörg és (már nem emlékszem, melyik)
árán vég ül itt nyomtattam ki a könyvem.
Balin könnyen jött az ihlet. Semmi nem vonta el a fig yelmemet (ó, hová tűntetek ti boldog ,
e-mail nélküli idők!), soha nem írtam még g yorsabban és jobban, mint akkor. Ott fejeztem be a
címadó történetet, a Szerelemhóhért, ott írtam Az álmodó nyomábant, és a Ha az erőszak legális
volna…-t, ott másoltam át az útlevelemből a g yóntatószékben lejeg yzett Három felbontatlan levél
történetét. A Két mosoly és a Ne menj el, kedves! Hawaiin íródott, a többi pedig Párizsban, a
Pantheon közelében, eg y aprócska kávéházban.
Eredetileg úg y terveztem, hog y minden történethez fűzök néhány bekezdésnyi elméleti
mag yarázatot a történet főbb pontjairól. Ezt a meg oldást azonban nehézkesnek találtam, és az
elméleti anyag ból összeállítottam eg y ötvenoldalas utószót, amelyben részletesen
elmag yaráztam, miről is szól valójában a könyvem. Nem sokkal azután, hog y a kéziratot
elküldtem a kiadómnak, mag a az ördög (eg yébként eg y ang yal) lépett velem kapcsolatba
Phoebe Hoss szerkesztő személyében, akivel hosszú, vérre menő vitákat folytattunk. Phoebe
meg g yőződéssel vallotta, hog y elméleti mag yarázataim szükség telenek, mert a történetek
mag ukért beszélnek. Hónapokon át küzdöttünk. Eg yik verziót küldtem a másik után, ám
mindeg yiket visszakaptam, lényeg esen meg húzva; vég ül az eredetileg ötvenoldalas utószó
több hónap alatt tízoldalas előszóvá zsug orodott. Most, a könyvet újraolvasva azt kell
mondanom, mindenben ig aza volt.
Bár összesség ében büszke vag yok a könyvre, eg yetlen történettel kapcsolatban van bennem
némi meg bánás – A kövér hölgyről van szó. Több túlsúlyos nő is meg írta nekem e-mailben, hog y
szavaimat sértőnek érzi; ma, azt hiszem, nem lennék ilyen érzéketlen. Még is, bár többször is
meg mérettettem és könnyűnek találtattam, hadd használjam ki ezt az alkalmat, hog y
felszólaljak saját védelmemben. Ennek a történetnek én vag yok a főhőse, nem a páciens. Ez a
történet a viszontáttétről szól – azokról az irracionális és g yakran szég yenletes érzésekről,
amelyeket a terapeuta tapasztal páciensével kapcsolatban, és amelyek félelmetes akadályként
tornyosulnak a terápia útjában. A túlsúlyos emberekhez fűződő neg atív érzéseim
meg akadályozták azt a mély elköteleződést, amely hitem szerint a hatékony terápiás munka
előfeltétele. Míg én mag amban ezekkel az érzésekkel küzdöttem, fel sem merült bennem, hog y
a páciensem ebből bármit is észrevehet. Ő még is pontosan ráérzett arra, mi meg y vég be
bennem, és a történet vég én ezt el is mondja nekem. A kövér hölgy azt mutatja be, hog yan
küzdök meg ezekkel az eng edetlen érzésekkel annak érdekében, hog y a páciensemmel képes
leg yek emberség es kapcsolatot kialakítani. Bármennyire is helytelenítem ezeket az érzéseket, a
történet utolsó szavaiban meg nyilvánuló vég kifejletre büszkén emlékszem: „Amikor
mag amhoz szorítottam, (…) átértem a derekát.”
Visszatekintésem zárását fiatalabb kori önmag am bizonyára meg lepőnek találná: arról van
szó, hog y nyolcvanéves szemmel jobbak a kilátások, mint az ember hinné. Nem tag adom, az
utóbbi években eg yik pokoli veszteség éri a másikat; még is, ennek ellenére, több nyug almat és
boldog ság ot találtam hetvenen és nyolcvanon túl, mint amit valaha elképzelhetőnek tartottam.
És az öreg ség nek van eg y nag y előnye is: sokkal izgalmasabb újraolvasni a saját munkáimat! Arra is
rájöttem, hog y az elkerülhetetlen emlékezetkiesésnek is meg van a mag a haszna. Többek között
a Három felbontatlan levél, a Szerelemhóhér és a Nem az halt meg, akinek kellett volna! lapjait forg atva
ug yanis emésztő kíváncsiság fog ott el. Mert eg yszerűen elfelejtettem, mi lesz a történetek
vég e!
 Köszönetnyilvánítás

A könyv nag y részét eg yéves, utazásokkal színesített tanulmányi szabadság om alatt írtam. Sok
embernek és intézménynek tartozom hálával, amiért vendég ül láttak, és meg könnyítették
számomra a munkát: a Stanford Eg yetem Bölcsészettudományi Központjának (Stanford
University Humanities Center), a Rockefeller Alapítvány Bellag io Tanulmányi Központjának
(Rockefeller Foundation Bellag io Study Center), Tokióban és Hawaiin dr. Mikiko és Tsunehito
Haseg awának, a San Franciscó-i Caffé Malvinának, valamint a Benning ton Főiskolának a kreatív
írás tanfolyam szervezéséért.
Szeretném kifejezni hálámat feleség emnek, Marylinnek (leg szig orúbb kritikusomnak és
eg yben leg elkötelezettebb támog atómnak); Pheobe Hossnak, a Szerelemhóhér és a Basic Booksnál
meg jelent eg yéb köteteim türelmes szerkesztőjének, valamint a Basic Books felelős
szerkesztőjének, Linda Carbone-nak. Köszönet kollég áimnak és barátaimnak, akik nem szöktek
meg előlem, amikor észrevették, hog y újabb történetet lobog tatva közelítek, és kritikával,
buzdítással vag y épp vig asztalással seg ítették munkámat. Hosszú folyamatról van szó, és
időközben néhány név bizonyára kiesett az emlékezetemből. Hálás vag yok Pat
Baumg ardnernek, Helen Blaunak, Michele Carternek, Isabel Daviesnek, Stanley Elkinnek, John
Felstinernek, Albert Guerardnak, Maclin Guerardnak, Ruthellen Josselsonnak, Herant
Katchadouriannak, Stina Katchadouriannak, Marg uerite Lederberg nek, John L’Heureux-nek,
Morton Liebermannek, Dee Lumnak, K. Y. Lumnak, Mary Jane Moffattnak, Nan Robinsonnak, a
nővéremnek, Jean Rose-nak, Gena Sorensennek, David Spieg elnek, Winfried Weissnek, a
fiamnak, Benjamin Yalomnak, az 1988-as stanfordi évfolyam pszichológ ushallg atóinak és
g yakornokainak, valamint a titkárnőmnek, Bea Mitchellnek, aki tíz éven át g épelte azokat a
klinikai jeg yzeteket és ötleteket, amelyekből meg született ez a könyv. Mint mindig , ezúttal is
mély hálával g ondolok a Stanford Eg yetemre, amiért biztosította a munkámhoz oly
eleng edhetetlen támog atást, tudományos szabadság ot és intellektuális közeg et.
Örök hálával g ondolok tíz páciensemre, könyvem hőseire. A róluk szóló történetek minden
sorát olvasták, és beleeg yezésüket adták a meg jelenéshez (eg yetlen páciensem kivételével, aki
elhunyt, mielőtt befejeztem volna a kéziratot). Alaposan ellenőrizték és jóváhag yták a
változtatásokat, néhányan szerkesztői tanácsokkal láttak el, eg yikük (Dave) meg ajándékozott a
róla szóló történet címével, mások meg jeg yezték, hog y az álca túlság osan alapos, és arra
biztattak, hog y leg yek hűbb a valóság hoz, páran nyug talankodtak személyes
meg nyilatkozásaim miatt, vag y azért, mert éltem az írói szabadság g al, még is valamennyien
beleeg yezésüket és áldásukat adták, abban a reményben, hog y a történeteket kollég áim
és/vag y más páciensek is hasznosnak találják. Hálásan köszönöm mindannyiuknak.
Ig az történeteket írtam meg , amelyeket jelentősen módosítottam azért, hog y pácienseimet
ne lehessen azonosítani. Gyakran éltem a páciens személyiség ének és életkörülményeinek
meg felelő szimbolikus helyettesítő elemekkel, időnként más pácienseim eg yes jellemvonásait
ötvöztem a főhőséivel. A párbeszédek g yakran az írói képzelet termékei, személyes reflexióim
post hoc íródtak. Az álca annyira alapos, hog y csak az érintett lát át rajta. Aki úg y érzi, hog y a
tíz szereplő közül valakit még is azonosítani tud, bizonyára téved.
{1}
Az egzisztenciális megközelítést, valamint az erre támaszkodó pszichoterápiás módszerek
elméletét és gyakorlatát részletesen tárgyalom az Existential Psychoterapy című könyvemben.
[Magyarul: Az egzisztenciális pszichoterápia. Animula Kft., Budapest, 2004.]
{2}
Szemere Samu fordítása in: Baruch Spinoza: Etika. Osiris, Budapest, 1997.
{3}
John Gardner: Grendel. Random House, New York, 1989.
{4}
Az ang ol decide (döntés) szó eredeti töve pusztítást, meg semmisítést jelent, hasonlóan a
homicide (g yilkosság ) vag y suicide (öng yilkosság ) szavakhoz.
{5}
Tellér Gyula fordítása in: Thomas Hardy: In Tenebris – II. http://irc.sunchat.hu/vers/
{6}
Devecseri Gábor fordítása in: Platón: Szókratész védőbeszéde XXVIII. Európa Kiadó, Budapest,
1994.
{7}
Sőtér István fordítása in: John Donne: Ájtatosságok fontos alkalmakra XVII. In: Hemingway: Akiért
a harang szól. Magyar Helikon, Budapest, 1970.
{8}
Devecseri Gábor fordítása in: Platón: Szókratész védőbeszéde XXVIII. Európa Kiadó, Budapest,
1994.
{9}
Hasonló hang zású ang ol szavak lefordíthatatlan játéka: sole = talp, soul = lélek.
{10}
Az egymástól eltérő beszámolók Every Day Gets a Little Closer: A Twice-Told Therapy címmel
jelentek meg először 1974-ben. [Magyarul: Minden nappal egyre közelebb: egy kétszer elmesélt terápia.
Park Kiadó, Budapest, 2014.]
{11}
Pór Judit fordítása in: Gustave Flaubert: Bovaryné. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002.
{12}
Gyerg yai Albert fordítása in: Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában. I. Swann. Európa
Könyvkiadó, Budapest, 1969.
{13}
Irvin D. Yalom: Theory and Practice of Group Psychotherapy. [Mag yarul: A csoportpszichoterápia
elmélete és gyakorlata. Animula Kft., Budapest, 2001.]
{14}
Irvin D. Yalom: Existential Psychotherapy. [Mag yarul: Egzisztenciális pszicho​terápia. Animula
Kft., Budapest, 2004.]
Table of Contents
Címoldal
Impresszum
Tartalom
Előszó
1 - Szerelemhóhér
2 - Ha az erőszak legális volna…
3 - A kövér hölgy
4 - Nem az halt meg, akinek kellett volna!
5 - Velem is megtörténhet?
6 - Ne menj el, kedves!
7 - Két mosoly
8 - Három felbontatlan levél
9 - Terápiás monogámia
10 - Az álmodó nyomában
Utószó
Köszönetnyilvánítás