Bevezetés

Mint tudjuk, eddig… Egy napon a Birodalmi Galaktikus

Kormány, egy vödör ékszerrákot csócsálva, úgy határozott,
hogy hiperűrbekötőútra van szükség a Galaxis Nyugati
Spirálkarjának isten háta mögötti zugában. Ezt a döntést
állítólag azért siettették, hogy megelőzzék a közlekedési
dugókat a távoli jövőben, valójában viszont azért, hogy munkát
adjanak néhány miniszter unokatestvérének, akik folyton a
Kormányzati Pláza körül ődöngtek. Sajnálatos módon a Föld a
tervezett út nyomvonalába esett, így a kíméletlen vogon
építészflottát küldték, hogy a tervet akadályozó bolygót –
termonukleáris fegyverek gyengéd alkalmazásával –
eltávolítsa. Két túlélőnek sikerült lestoppolnia egy vogon
űrhajót: az egyik Arthur Dent volt, egy körzeti rádió fiatal angol
alkalmazottjának, akinek aznap délelőtti terveiben nem
szerepelt, hogy a szülőbolygóját porrá robbantsák a papucsa
alól. Ha az emberi faj népszavazást tartott volna, nagy
valószínűséggel Arthur Dent kapja a legkevésbé alkalmas az
emberiség reményeit az űrbe vinni kitüntető címet. Arthurt az
egyetemi évkönyvében úgy emlegették: „a legvalószínűbb,
hogy egy lyukban él majd a skót felföldön, s nem lesz más
társasága, csak a lelkiismerete.” Arthur szerencséjére,
betelgeusei barátja, Ford Prefect, az illusztris csillagközi utazási
almanach, a GALAXIS Útikalauz stopposoknak utazó
informátora, optimista lelkületű volt. Ford rózsaszínben látta a
világot ott is, ahol Arthur csak sötéten, így ketten együtt egész
tűrhető űrutazó párost alkottak, hacsak nem tévednek
a Junipella bolygóra, ahol a világ történetesen sötét rózsaszín
Arthuron kívül csupán egyetlen földlakó maradt életben, Tricia
McMillan, vagy menő űrbecenevén Trillian, egy fenemód
ambiciózus asztrofizikus, aki egész életében hitt abban, hogy az
élet nem kizárólag a földi életet jelenti. Eme meggyőződése
dacára Trillian igencsak elámult, amikor elvitte a csillagokba
Zaphod Beeblebrox, kétfejű világvándor és Galaktikus elnök.
Mit lehet mondani Beeblebroxról, amit ő maga még nem
nyomtatott
rá a pólókra, amelyeket Galaxis-szerte ingyen osztogattak
minden il-Licit vásárláshoz? A leghíresebb pólószlogen a
ZAPHOD IGENT MOND ZAPHODRA volt, noha még saját
pszichiátercsapata sem tudta kiókumlálni, ez mit is jelent. A
második kedvenc: BEEBLEBROX. ÖRÜLJ, HOGY ODAKINT VAN.
 Egyetemes elv, hogy ha valaki veszi a fáradtságot és
pólóra nyomtat valamit, akkor az szinte egészen biztosan nem
száz százalékig valótlan, azaz több mint valószínűleg elég
bizonyosra vehetően nem teljesen hamis. Követezésképp,
amikor Zaphod Beeblebrox megérkezett valamelyik bolygóra,
az emberek kivétel nélkül igent mondtak minden kérdésére, és
amikor elment, örültek, hogy odakint van.
Ezeket a korántsem hagyományos hősöket összehozta a
valószínűtlenség,
és kalandok sorát élték át együtt, vagyis többnyire összevissza
csámborogtak térben és időben, kvantumszófán üldögéltek,
gáznemű komputerekkel társalogtak, és általában nem találtak
értelmet vagy kielégülést az univerzum egyetlen szegletében
sem. Arthur Dent végül visszatért ahhoz a lyukhoz az űrben,
ahol valaha a Föld forgott, és azt látta, hogy a lyukat betöltötte
egy Föld méretű bolygó, amely megtévesztésig úgy nézett ki és
úgy viselkedett, mint a Föld. Sőt, tulajdonképpen maga a Föld
volt az, csak Arthur ezt nem tudta. Legalábbis ez az Arthur.
Mivel otthona éppen egy Plurális zóna közepén helyezkedett el,
a minket érdeklő Arthur a dimenziós tengelyen egy másik
Földhöz csúszott, amit nem pusztítottak el a vogonok. Ez
némileg feldobta a mi Arthurunkat, sőt megszokott pesszimista
kedvét tovább rózsásította, amikor találkozott lelki társával,
Fenchurchcsel. Szerencsére ezt az idilli időszakot az sem
kurtította meg, hogy összefutott az egyik alternatív
univerzumból való Arthurral, aki arra tekereghetett, feltehetőleg
a Los Angeles- i BBC megbízásából.
Arthur és igaz szerelme a csillagok közt jártak, mígnem
Fenchurch egy hiperűrugrás során, a beszélgetés kellős
közepén eltűnt. Arthur felkutatta érte az univerzumot, és az
első osztályú jegyekért értékes testnedvét megcsapolva
fizetett. Végül ott ragadt a Lamuella nevű bolygón, ahol
megélhetés gyanánt szendvicseket készített egy primitív
törzsnek, amely a szendvicset menőnek tartotta. Nyugalmát
egy futár kézbesítette doboz zavarta meg, melyet
Ford Prefect küldött, és a II-es számú GALAXIS Útikalauz
stopposoknak egy példányát tartalmazta egy tenyérbe mászó,
pándimenzionális fekete madár formájában. Trillian, akiből
sikeres tudósító lett, szintén kiszállította a maga csomagját
Arthurnak a lánya, Vakta Dent alakjában, aki az Alfa Centauri
éjjeli járatának 2D üléséért való fizetségből fogant.
Arthur vonakodva szülőszerepet öltött, ám a kegyetlen
tinédzserrel sehogy sem tudott zöld ágra vergődni. Vakta
ellopta a II-es számú Útikalauzt, és elindult a Földre, ahol, úgy
érezte, végre otthonra lel. Arthur és Ford követték, és Trilliant is
ott találták már.
A II-es számú csak ekkor fedte fel célját. A vogonok, akiket
irritált, hogy a Föld nem hajlandó dzssss maradni, azért
szerkesztették a madarat, hogy visszacsábítsák a bolygóra a
menekülteket, mielőtt végleg megsemmisítik a planétát minden
dimenzióban, ezzel teljesítve eredeti parancsukat.
Arthur és Ford nyakficamító sebességgel a londoni Béta Klubba
siettek, csak libamájpástétomot és kék bőrcipőt venni álltak
meg. Hála a jó öreg dimenziótengely/Plurális zóna dolognak,
Trilliant és Tricia McMillant egy téridőben találták, mindketten a
feldúlt Vaktával ordítoztak.
Zavaros? Arthurnak is az volt, de nem sokáig. Amint észrevette
az atmoszféra alsó rétegeit pulzálva átszelő zöld
halálsugarakat, a nap összes aprócseprô gondja odalett – hiszen
a zavarosság nem szeleteli millió égett darabra az embert,
ellentétben a halálsugarakkal. A vogon Prostatikus jól végezte
dolgát. Nemcsak visszacsábította Arthurt, Fordot és Trillant a
Földre, de sikerült rávennie a grebulon kapitányt, hogy
pusztítsa el helyette a bolygót, ezzel megspórolva
legénységének több száz vogonóra papírmunkát az elhasznált
muníció miatt.
Arthur és barátai tehetetlenül ülnek a londoni Béta
Klubban, és csak nézik, ahogy folyik a végsô háború a Föld
ellen, részt sem tudnak venni benne, hacsak az önkéntelen
rángatózás és cseppfolyósodás nem számít annak. Ezen
alkalommal a pusztító fegyverek nem vogon torpedók, hanem
halálsugarak, de persze ha az ember a fogadófél, akkor az egyik
bolygópusztító fegyver olyan, mint a másik…