A választójog effektív egyenlősége

Mérlegen a magyar országgyűlési választási rendszer

Varsányi Benedek

2007. január
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék......................................................................................................................... 2
Bevezetés.................................................................................................................................... 4
I. Rész: A választójog egyenlősége............................................................................................ 5
1. A választójog egyenlősége az Alkotmánybíróság értelmezési gyakorlatában................... 6
A 22/2005. (VI. 17.) AB határozat..................................................................................... 6
A választójog egyenlőségének szintjei............................................................................... 7
2. Az egyenlő választójog pozitív oldala ............................................................................. 10
Választójog és képviselet ................................................................................................. 10
A választójog – képviselethez való jog – egyenlősége .................................................... 11
A választójog effektív egyenlőségének érvényesítése ..................................................... 15
II. Rész: A választójog egyenlőségének érvényesülése ........................................................... 21
1. Az arányosságnak és a választójog effektív érvényesülésének mérése ........................... 22
2. A választójog effektív egyenlőségének érvényesülésére ható tényezők .......................... 24
3. A választójog egyenlőségének érvényesülése a magyar választási rendszerben ............. 26
Egyéni választókerületi szavazatok.................................................................................. 26
Területi listás szavazatok ................................................................................................. 31
Összegzés ......................................................................................................................... 34
III. Rész: A választási rendszer reformja - egy javaslat ........................................................... 35
Jelöltek…….... ..................................................................................................................... 36
Szavazás……… ................................................................................................................... 36
Érvényesség és eredményesség............................................................................................ 36
Választási küszöb ................................................................................................................. 37
Mandátumelosztás................................................................................................................ 37
Kvóta és maradékmandátumok ........................................................................................ 37
A mandátumot szerző jelöltek.......................................................................................... 38
Mellékletek............................................................................................................................... 40
1. számú melléklet: Egy adott körzetben egy adott pártra szavazó választópolgár
szavazatának relatív súlyát leíró függvény levezetése ......................................................... 40
2. számú melléklet: Ábrák.................................................................................................... 42
1A-B. Ábra: Az egyéni választókerületekhez tartozó választópolgárok számának
eltérései............................................................................................................................. 42
2A-B. Ábra: Az egyéni választókerületi szavazás részvételi arányainak eltérései .......... 44

2
 3A-B. Ábra: Egyéni választókerületek, első forduló – abszolút többségi formula.......... 45
4A-B. Ábra: Egyéni választókerületek, második forduló – relatív többségi formula...... 46
5. Ábra: Töredékszavazatok az országos listán................................................................ 47
6A-B. Ábra: Az egy mandátumra jutó választópolgárok számának eltérései a területi
választókerületekben ........................................................................................................ 48
7A-B. Ábra: A területi választókerületi szavazás részvételi arányainak eltérései ........... 49
Irodalomjegyzék....................................................................................................................... 50

3
Bevezetés
Dolgozatomat a választójog egyenlőségének szentelem. Az egyenlő választójog alkotmányos
elve az egyik olyan alapelv, amely meghatározza a magyar választójogi rendszer
megalkotásának kereteit. Arra a kérdésre próbálok meg dolgozatomban választ keresni, hogy
a választójog egyenlősége pontosan milyen követelményeket támaszt a választójogi
rendszerrel szemben, ez alapján egy választójogi rendszer miként vizsgálható, végül hogy
milyennek kellene lennie egy választójogi rendszernek, amely tiszteletben tartja és érvényre
juttatja a választójog egyenlőségét.
A dolgozat első részében az Alkotmánybíróságnak a választójog egyenlőségének a 22/2005.
(VI. 17.) AB határozatában foglalt értelmezését veszem górcső alá, és egy ezzel nagyban
megegyező, mégis alternatív értelmezést is kifejtek. Ennek során arra a következtetésre jutok,
hogy egyenlőséget nem csupán a választójog választópolgárok szempontjából vett formális
egyenértékűsége szintjén indokolt biztosítani, hanem messzemenően a szavazatok
ténylegesen érvényesülő súlyának szintjén is. Ezt a követelményt nevezem a választójog
effektív egyenlősége érvényesítésének.
Az egyenlő választójog effektív érvényesülése és a rendszer arányossága szoros kapcsolatban
van egymással: az előbbi kiindulópontja, ha nem is egyértelmű meghatározója az utóbbinak;
azonban mindkettő a választási rendszer két külön aspektusáról szolgáltat információt. A
második részben felvázolok egy módszert annak mérésére, hogy egy adott választási
rendszerben hogyan érvényesül a választójog effektív egyenlősége, végül a bemutatott
módszer alapján elemzem a hatályos magyar országgyűlési választási rendszer működését.
A magyar országgyűlési választási rendszer elemzése arra enged következtetni, hogy a
választópolgárok szavazatának súlyában mutatkozó kirívó aránytalanságokat a
választókerületek eltérő nagysága mellett a választási formula okozza, továbbá jelentősen
hozzájárulhat az eltérő részvételi arány is.
Az Alkotmánybíróság a 22/2005. (VI. 17.) AB határozatában előírta, hogy az Országgyűlés a
jogalkotói feladatának 2007. június 30-ig tegyen eleget, és orvosolja az egyéni
választókerületek méretkülönbségei és a területi választókerületek eltérő lakosságszám-
mandátum arányából fakadó aránytalanságokat. Választási rendszerünk azonban nem lesz
képes csupán ennek a változtatásnak az árán megfelelő feltételeket biztosítani a választójog
egyenlősége effektív érvényesülésének.
Dolgozatom harmadik részében egy olyan választási reformjavaslatot vázolok fel, amely
garantálja, hogy a választójog egyenlősége ténylegesen is érvényesüljön.

4
I. Rész: A választójog egyenlősége1
Az egyenlő választójog alkotmányos elvének jelentősége abban rejlik, hogy a választójog
általánosságának, valamint a szavazás titkosságának és közvetlenségének elve mellett
[Alkotmány 71. § (1) bekezdés] ez az az alapelv, amely meghatározza a magyar választójogi
rendszer megalkotásának kereteit. Mivel a hatályos Alkotmányunk nem tartalmaz a
választójogi rendszer kialakítására vonatkozó részletes szabályokat, az Alkotmánybíróság
töretlen gyakorlata szerint „az Országgyűlés széles döntési szabadsággal rendelkezik a
választási rendszer megválasztása, a választási eljárás szabályainak megállapítása során. A
törvényhozó szabadon határozza meg a választókerületi rendszereket, a jelöltállítás, a
szavazás és a mandátumszerzés rendjét. Az Országgyűlés ezt a döntési szabadságát a
választójogi szabályok megalkotása során is, csak az Alkotmány keretei között gyakorolhatja,
úgy köteles ezeket a szabályokat meghozni, hogy azok az Alkotmány rendelkezéseivel ne
ütközzenek, Alkotmányban szabályozott alapvető jogot alkotmányellenes módon ne
korlátozzanak.”2 Dolgozatomnak ebben a fejezetében annak a vizsgálatát tűzöm ki célul, hogy
a választójog egyenlőségének elve milyen követelményeket hordoz magában a magyar
választójogi rendszer kialakítására nézve.

1
A dolgozat e része megjelent: Fundamentum, X. évfolyam 3. szám, 2006, 107-114. o.
2
63/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 509, 513.; 31/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 210, 212-213.;
22/2005. (VI. 17.) AB határozat

5
1. A választójog egyenlősége az Alkotmánybíróság értelmezési
gyakorlatában

A 22/2005. (VI. 17.) AB határozat

A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 22/2005. (VI. 17.) AB határozatában értelmezte
legutóbb a választójog egyenlőségének fogalmát. A határozat alapjául szolgáló, utólagos
normakontrollra irányuló indítvány a választójogi törvény (az országgyűlési képviselők
választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény; Vjt.) és az egyéni és területi választókerületek
megállapításáról szóló 2/1990. (I. 11.) minisztertanácsi rendelet (Vr.) egyes rendelkezései
(mellékletei) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az
Alkotmánybíróságtól. Az indítványozók álláspontja szerint a Vjt. és a Vr. megalkotása óta az
ország egyes területein jelentős népességátcsoportosulás történt, megváltozott az egyéni
választókerületekben névjegyzékbe vett választópolgárok száma, a Vjt. azonban nem
rendelkezik az egyéni választókerületek határainak, illetve a területi választókerületenként
megszerezhető mandátumok számának felülvizsgálatát biztosító szabályozással. Ennek
eredményeként egyes választókerületek választópolgárainak száma közötti különbség ma már
meghaladja a kétszeres eltérést, ami pedig ellentétes az alkotmánynak az egyenlő választójog
elvét megfogalmazó rendelkezésével [71. § (1) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság a határozat
rendelkező részében megállapította, hogy az Alkotmány 71. § (1) bekezdésébe foglalt egyenlő
választójog alapelvéből következő alkotmányos követelmény, hogy az egyéni
választókerületekben a választásra jogosultak száma a lehető legkisebb mértékben térjen el
egymástól, továbbá az egyes területi választókerületenként megszerezhető országgyűlési
képviselői mandátumok száma szorosan igazodjon a választásra jogosultak számához. A
támadott jogszabályi mellékletek megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság
elutasította, ellenben hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés jogalkotói
feladatának elmulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal, hogy nem
teremtette meg maradéktalanul az Alkotmány 71. § (1) bekezdésébe foglalt egyenlő
választójog alapelvéből következő követelmények érvényesülését biztosító jogszabályi
feltételeket, és felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2007. június 30-ig
tegyen eleget.

6
A választójog egyenlőségének szintjei
Az Alkotmánybíróság az egyenlő választójog alkotmányos alapelvének értelmezésekor a
22/2005. (VI. 17.) AB határozatában – korábbi választójoggal kapcsolatos határozataiban
foglaltakra is figyelemmel – a választójog egyenlőségének elméletben a következő szintjeit
határolta el: 1) a választójog azonos értékűsége a választópolgárok szempontjából; 2) a
választójog eljárási és tartalmi értelemben vett egyenlősége a szavazatok súlya
szempontjából; 3) a választójog egyenlősége a szavazatok ténylegesen érvényesülő súlya
szempontjából. Az alábbiakban azt fogom felvázolni, hogy az Alkotmánybíróság a
választójog egyenlősége egyes szintjeihez milyen követelményeket kapcsolt, a választójoggal
kapcsolatos milyen felfogás áll ennek hátterében, illetve az adott szinthez kapcsolódó
követelményeknek milyen szigorúan kell érvényesülniük a választójogi rendszerben.
A választójog egyenlő értékűsége. A választójog egyenlőségének legalapvetőbb szintje a
választópolgárok szempontjából vett azonos értékűsége. A választójog egyenlő értékűségének
tartalmi értelemben pozitív oldalról két következménye van: egyrészt minden választópolgár
azonos számú szavazattal rendelkezik, másrészt a szavazatszámlálásnál minden szavazat
ugyanannyit ér. A választójog egyenlő értékűsége negatív oldalról megfogalmazva a plurális
választójogot zárja ki, amely kedvezményezett választópolgári csoportok számára több vagy
eltérő értékű szavazatot biztosítana a választások során. Eljárási értelemben pedig a
választójog egyenlő értékűsége azt jelenti, hogy szavazással összefüggésben minden
választópolgárnak azonos eljárási jogosultságok biztosítottak.
Az, hogy a népszuverenitáson alapuló döntéshozatal résztvevői azonos jogokkal
rendelkeznek, és minden választópolgár szavazata ugyanannyira számít, a politikai közösség
választójogosultsággal rendelkező tagjainak egyenlőségét (egyenlő értékességét) fejezi ki. Az
Alkotmány 71. § (1) bekezdésében nevesített egyenlő választójog az Alkotmánybíróság
értelmezésében speciális egyenlőségi szabálynak tekinthető a hátrányos megkülönböztetés
tilalmáról rendelkező 70/A. § (1) bekezdéséhez képest, amelyet az Alkotmánybíróság állandó
gyakorlata olyan általános egyenlőségi szabálynak tekint, amely szerint a jognak az egyes
személyeket egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, szempontjaikat egyenlő mércével
kell mérnie. A választójog egyenlősége ilyen módon végső soron a hátrányos
megkülönböztetés tilalmán keresztül az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló egyenlő
emberi méltóság alkotmányos alapelvét juttatja kifejezésre.

7
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a választójog fenti értelemben vett egyenlő
értékűségének követelménye abszolút érvényű: az Alkotmányból következő „egy ember egy
szavazat” elvének érvényesülése e tekintetben semmilyen indokból nem korlátozható.
A választójog egyenlősége a választójog egyenértékűségének szintjén mind eljárási, mind
tartalmi értelemben érvényesül a jelenlegi magyar választójogi rendszerben.
A választójog eljárási és tartalmi értelemben vett egyenlősége a szavazatok súlya
szempontjából. A választójog egyenlőségének elve az Alkotmánybíróság szerint ezen a
szinten azt követeli meg, hogy a szavazatok súlya közel azonos legyen. Ez akkor valósítható
meg, ha lehetőség van arra, hogy egyenlő számú szavazó döntése eredményezzen
mandátumot. Bár az Alkotmánybíróság ez utóbbi állásfoglalását nem részletezi, a további
érveléséből arra következtethetünk, hogy itt elsősorban a választókörzetek lakosság-, illetve
mandátumszám hányadosainak egymáshoz képest történő arányosítására céloz.
Az érvelés kiindulópontja itt is az, hogy a jogszabályoknak kifejezésre kell juttatniuk a
választópolgárok egyenlőségét: a szabályozás nem tehet indokolatlan különbséget a
választópolgárok egyes csoportjai között, például lakóhelyük, illetve – közvetve – politikai
nézeteik, nemzeti vagy etnikai hovatartozásuk miatt.
Ami a választójog egyenlőségéből származó, a szavazatok súlyára vonatkozó
alkotmányossági követelmények maximális teljesítését illeti, az Alkotmánybíróság
állásfoglalása szerint ettől a jogalkotó csak megfelelő alkotmányos indok esetén térhet el;
mégpedig minél jelentősebb (az egyéni, illetve a területi) választókerületek lakosság-, illetve
mandátumszám hányadosainak az eltérése, annál erősebb alkotmányos indok szükséges az
eltérés igazolásához. Az Alkotmánybíróság megfelelő indokként jelöli meg – egyebek mellett
– a földrajzi viszonyok, a közigazgatási határok, valamint a nemzeti, illetve etnikai
kisebbségek számarányának figyelembevételét; ugyanakkor még a statisztikailag egyébként
elhanyagolható különbségeket is alkotmányellenesnek ítéli meg, ha azok a választókerületek
határaival való manipuláció (gerrymandering) eredményeként jönnek létre.
A választójog egyenlőségének ezen szintjéből az Alkotmánybíróság azt a következtetést vonja
le a magyar választójogi rendszer tekintetében, hogy amennyire lehetséges, a jogalkotónak
törekednie kell arra, hogy az egyenlő képviselet elvei az egyéni választókerületek és a területi
listák esetében is érvényre jussanak. Ez az egyéni választókerületek vonatkozásában azzal a
konkrét következménnyel jár, hogy a jegyzékbe vett választópolgárok száma közötti kétszeres
eltérés nem megengedhető. Az Alkotmánybíróság szerint ez ugyanis olyan különbséget
eredményez az egyenlő választójog második eleme, a választópolgárok különböző
közösségeihez tartozó személyek szavazatainak súlya között, hogy az ellentétes az

8
alkotmányos általános [54. § (1) bekezdés; 70/A. § (1) bekezdés] és speciális [71. § (1)
bekezdés] egyenlőségi szabályaival, és semmiféle indok nem teheti alkotmányosan
elfogadhatóvá.
A választójog egyenlősége a szavazatok ténylegesen érvényesülő súlya szempontjából. A
választójog egyenlősége a szavazatok ténylegesen érvényesülő súlya szintjén azt lenne
hivatott jelenteni, hogy az országgyűlési képviselő-választás során konkrétan is ugyanannyi
szavazat eredményez mandátumot. Ennek a szempontnak – az Alkotmánybíróság megítélése
szerint – nincs jelentősége.
Az Alkotmánybíróság a szavazatok ténylegesen érvényesülő súlyára vonatkozó – előbb
ismertetett – álláspontjának alátámasztásában több, korábbi határozatának megállapításaira is
támaszkodott. Egyrészt felidézte, hogy abszolút értelemben vett arányosság természetszerűleg
nincs: „A választójog egyenlősége nem jelenti és nem is jelentheti a választáskor kifejezett
politikai akarat csorbítatlanul egyenlő érvényesülését. Bár az Alkotmány kinyilvánítja a
választójog egyenlőségét, az állampolgári politikai akarat képviselők útján való, azaz
közvetett érvényesülése természetszerűleg aránytalanságot eredményez.”3 továbbá: „Az
egyéni választókerületek eltérő nagysága (választási földrajz), illetőleg az egy mandátum
megszerzéséhez szükséges konkrét szavazatok száma (választási matematika) miatt a
választások után, a választási eredmények ismeretében természetesen nem lehet abszolút
értelemben vett egyenlőség a szavazatok súlyában.”4 Az abszolút értelemben vett egyenlőség
elsődleges korlátai tehát: 1) az állampolgári politikai akarat képviselők útján való, azaz
közvetett érvényesülése; 2) a választási matematika okozta elkerülhetetlen torzulások;
valamint 3) a választókerületek eltérő nagysága. Másrészt az Alkotmánybíróság tovább
bővítette azon tényezők listáját, amelyek – bár következtükben eltérő számú szavazat
eredményez mandátumot – véleménye szerint nem kritikusak a „lehetőleg azonos súlyú”,
illetőleg „a közel azonos súlyú” szavazatok követelménye szempontjából, tehát
végeredményben nincsenek kihatással az Alkotmány 71. § (1) bekezdéséből következő
egyenlő választójog elvének érvényesülésére. Ezen tényezők a következők: 4) az egyes
kerületekben a versengő jelöltek (pártok) száma; 5) a versengő jelöltek (pártok)
támogatottsága; továbbá 6) a szavazásban ténylegesen részt vevő választópolgárok száma.

3
3/1991. (II. 7.) AB határozat, ABH 1991, 15, 17-18.
4
809/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 783, 784.

9
2. Az egyenlő választójog pozitív oldala
Az alábbiakban az egyenlő választójog elvét az Alkotmánybíróságéhoz képest részben más
kiindulási alapról fogom megközelíteni. Azt kívánom bemutatni, hogy a választójog
egyenlőségének más oldalról történő értelmezése a szavazatok ténylegesen érvényesülő súlya
tekintetében az 22/2005. (VI. 17.) AB határozatban foglaltakhoz képest szigorúbb
követelményeket támaszt. Először a választójog egyenlőségét a képviselethez való joggal való
összefüggésében értelmezem; másodszor ez alapján felállítom elméletben a választójog
egyenlőségének az Alkotmánybíróság által meghatározottakhoz képest részben átértékelt
szintjeit; ezt követően pedig azt fogom megvizsgálni, hogy az egyenlő választójog effektív
érvényesülését mennyire indokolt elősegítenie a választási rendszernek.

Választójog és képviselet
A Magyar Köztársaság Alkotmányának 2. §-a a következőképpen rendelkezik:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott
képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.”
Az Alkotmány 2. § (2) bekezdése deklarálja a népszuverenitás alapelvét, illetve annak két
érvényesülési formáját: közvetett (képviselők útján történő) és közvetlen gyakorlását. Az
Alkotmány alapelvek között rendezett népszuverenitási elvének, illetve ennek a két gyakorlási
formájának az alapjogok között a 70. § (valamint 71. §)-ban szabályozott választójog
intézménye felel meg – annak az összes formájában. Másként fogalmazva – és a központi
hatalomgyakorlás közvetett formájára szűkítve a vizsgálódást – a népszuverenitás
országgyűlési képviselőkön keresztül történő gyakorlása és a(z országgyűlési képviselők
választásán gyakorolt aktív) választójog ugyanannak a jogi valóságnak két oldala. A
népszuverenitás elvének és a képviselethez való jognak az érvényesülését az alkotmányozó az
állampolgár oldalán a választójog biztosításával teremti meg.5 A képviselethez való jognak és
a választójognak ugyanez a szorosan összefonódó értelmezése jelenik meg az
Alkotmánybíróság 6/1991. (II. 28.) AB határozatában, amelyben a testület kiemeli, hogy „a
választópolgárok kizárólag az aktív választójog négyévenkénti gyakorlása révén tudnak

5
A továbbiakban az egyszerűség kedvéért az országgyűlési aktív választójogot röviden választójogként fogom
megnevezni, ennek a tanulmánynak a célja ugyanis az alkotmányos választójog(ok)nak csak ezen formájának
tárgyalása.

10
befolyást gyakorolni a legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerv összetételére.”6 Ezért
az Alkotmánybíróság azt is hangsúlyozta – és ezt az állásfoglalását a későbbi 22/2005. (VI.
17.) AB határozatban is megerősítette -, hogy „a választópolgároknak az Alkotmány 71. §-
ának (1) bekezdésében biztosított jogát kiemelkedően fontos politikai jognak tekinti”, és
éppen ezért „akár az egyenlőség, akár az általánosság bármiféle korlátozása csak igen jelentős
elvi indokból fogadható el és egyeztethető össze az Alkotmánnyal”.
A választójog – ez a kiemelkedően fontos politikai alapjog – tehát a legfelső államhatalmi és
népképviseleti szerv összetétele meghatározásának az instrumentuma. A választójog célja a
képviseleti jog érvényesítése és ezáltal a demokratikus hatalomgyakorlásban való részvétel
lehetővé tétele.
A választás és demokrácia szervesen összetartoznak, a demokratikus rendszerek
fundamentális elvei közül több elsősorban és kifejezetten a választáson keresztül érvényesül.
A választás legfontosabb funkcióiként a következők jelölhetőek meg: a többségi elv
érvényesítése; az állampolgári részvétel biztosítása; az alternatívák közötti választás
lehetőségeinek biztosítása; a kormányzat létrehozása; a békés hatalomváltás eszköze; a
politika nyilvánosságának megteremtése; legitimációs funkció.7 A választójog, pontosabban a
választójog egyenlősége értelmezésének szempontjából a fenti funkciók közül különös
jelentősége van egyfelől a többségi elv érvényesítésének és a kormányzat létrehozásával
kapcsolatos funkciónak, másfelől az állampolgári részvétel biztosításának (ez utóbbi pedig
szorosan kihat a legitimációs funkcióra is).
Az alábbiakban azt fogom bemutatni, hogy a választójog egyenlőségének a képviselethez való
joggal és a választás funkcióival való összefüggése az egyenlő választójog milyen elméleti
szintjeinek elkülönítését teszi lehetővé, és melyik szint milyen következményeket von maga
után.

A választójog – képviselethez való jog – egyenlősége

A választójog egyenlősége elméleti szintjeinek elemzésekor alapvetően megtartom az
Alkotmánybíróság által a 22/2005. (VI. 17.) AB határozatban felvázolt elméleti keretet, és azt
próbálom részben megváltozott tartalommal megtölteni, illetve más megvilágításba helyezni –
a választójog történeti fejlődését is figyelembe véve. Ez alapján a választójog egyenlőségének
szintjei: 1) a választójog azonos értékűsége a választópolgárok szempontjából; 2) a

6
ABH 1991, 19, 20.
7
Kovács László Imre: Választás és választási rendszer. 13-15. o.

11
választójog eljárási és tartalmi értelemben vett egyenlősége a szavazatok súlya
szempontjából; 3) a választójog egyenlősége a szavazatok ténylegesen érvényesülő súlya
szempontjából; valamint 4) a képviselethez való jog egyenlő érvényesülése a parlament
szintjén.
A választójog egyenlő értékűsége. A demokratikus választójog fejlődésének nagyon fontos
állomása a választójog azonos értékűségének kialakulása, azaz annak az elvnek az
érvényesülése, hogy egyrészt a választópolgárok azonos számú szavazattal rendelkeznek,
másrészt a szavazatszámlálásnál minden szavazat ugyanannyit ér. Ez a folyamat történetileg
párhuzamosan zajlott a választójog fokozatos kiszélesedésével – végül általánossá válásával –
és a szavazás titkossága elvének beépülésével a választójogi rendszerbe. Magyarország
esetében elsősorban nem a választójog egyenlő értékűségével volt probléma, a választási
rendszer demokratizálódási folyamatának állása az utóbbi két tényező – tehát a választójog
általánosságának (ideértve a választójog korlátozási okait is) és a szavazás titkosságának az
érvényesülési szintjétől függött. A XX. század második felére mind a nyugati
demokráciákban, mind Magyarországon megszilárdult a választójog általánossága, egyenlő
értékűsége, valamint a szavazás titkosságának elve, és jelenleg ezek a demokratikus
választójogi rendszerek alapvető értékeit is képezik. Az Alkotmánybíróság ezért is teljes
megalapozottsággal állapítja meg, hogy alkotmányos rendszerünkben a választójog
egyenlősége a választópolgárok szempontjából abszolút érvényű, és nem korlátozható.
A választójog eljárási és tartalmi értelemben vett egyenlősége a szavazatok súlya
szempontjából. A választópolgárok szempontjából egyenlő értékű választójog sem vezetett
történetileg a szavazatok súlya szempontjából is egyenlő választójoghoz, illetve a képviseleti
jog arányos érvényesüléséhez. A magyar választójog történetét sem hagyta érintetlenül a
választókerületek határaival való manipuláció (gerrymandering) a politikai erőviszonyok
módosítása érdekében. Ezt a jelenséget az Alkotmánybíróság megengedhetetlennek ítéli, még
abban az esetben is, ha statisztikailag egyébként elhanyagolható különbségek jönnek létre a
választókerületek között. A választójog fejlődésének egy további állomása tükröződik az
Európa Tanács Velence Bizottságának az Alkotmánybíróság által is hivatkozott Code of
Good Practice in Electoral Matters elnevezésű dokumentumában, ahol a Bizottság a
mandátumok választókerületek közötti egyenletes elosztásának érdekében követelményeket
fogalmaz meg az egy képviselői helyre jutó választópolgárok száma tekintetében a
választókerületenkénti eltérés maximális kulcsának, valamint a képviselői helyek
elosztásának rendszerére nézve rendszeres felülvizsgálati mechanizmus előírásával. Az
Európa Tanács Velence Bizottsága, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága is

12
úgy foglal tehát állást, hogy a választójognak a szavazatok súlya szempontjából tartalmi
értelemben vett egyenlőségét nem csak a manipulációval szemben kell megvédeni, hanem az
érvényesülési lehetőségét konkrétan akadályozó tényezőket is alakítani kell – aktuálisan ez a
választókerületek eltérő nagyságában nyilvánul meg.
A választójog egyenlősége a szavazatok ténylegesen érvényesülő súlya szempontjából. A
képviselethez való jognak a választójog egyenlőségének értelmezésére a szavazatok
ténylegesen érvényesülő súlyának szintjén van kulcsfontosságú jelentősége.
A képviselet felfogásának két fő formája különíthető el: a „principal-agent” (meghatalmazó-
meghatalmazott) és a „microcosm” (mikrokozmosz) szemlélet. Az igen régen kialakult
meghatalmazó-meghatalmazott felfogás (vagy másképpen: a perszonális területi elv)
hátterében az az elgondolás áll, hogy a választók egy földrajzilag pontosan körülhatárolt része
(ez lehet egy választókerület lakossága) eldönti, hogy ki az a személy, aki őket a
törvényhozásban megjeleníti. “Oxford parlamenti képviselője Oxford közösségének
képviselője.” Ennek a felfogásnak a választási rendszer szintjén a többségi szavazás, az
egymandátumos egyéni választókerület a megfelelője. Itt a testületek tagjainak
megválasztásakor elvileg a személyes tulajdonságok motiválják a szavazókat. A
tömegdemokrácia kialakulása után az információs források közvetetté és esetlegessé váltak; a
képviselőjelöltek személyiségéről a média révén lehetséges tájékozódni, illetve azoknak az
információknak a hitelére támaszkodhatunk, amit a jelöltek kampány során magukról és
ellenfeleikről állítanak – így ennek a képviseleti felfogásnak a megalapozott gyakorlati
használhatósága relativizálódik. A meghatalmazó-meghatalmazott felfogásban mindenesetre a
megválasztott testület, a parlament összetétele tehát a választókerületek egymástól függetlenül
meghozott döntéseinek mechanikus összegződése. “A parlament e felfogásban kiváló
személyek okos gyülekezete, egyfajta „vitaklub”, ahol az egyes kérdések kapcsán érvek és
ellenérvek hangzanak el, s a törvényhozók ezek, valamint a saját véleményük tapasztalataik,
habitusuk alapján döntenek az általuk legjobbnak ítélt alternatíva mellett. A választás
összesített eredménye, a képviselői testület összetétele nem feltétlenül követi a lakosság
szavazatokban mérhető politikai tagoltságát A demokrácia (egyik) biztosítéka itt nem a
parlamenti erőviszonyok és a pártok szavazatarányainak megfelelése, hanem az egyes
képviselők megválasztásának személyes jellege. Ez a képviseleti elv tehát eredetileg nem
számolt a pártokkal, minthogy kialakulásának időszakában ilyenek nem is léteztek.”
A mikrokozmosz szemlélet alapja az, hogy a képviselői testület a választópolgárok
közösségének arányosan kicsinyített képmása, statisztikailag reprezentatív. Ez a felfogás
arányos választási rendszerek alkalmazásához vezet. Ahogy a tömegdemokráciák

13
kulcsszereplőivé fokozatosan a törvényhozó hatalom többségéért küzdő pártok váltak, „a
választási folyamat célja e modern politikai környezetben már nem a kiváló személyiségek
kiválogatása és delegálása, hanem annak eldöntése, hogy melyik párt kerüljön kormányzati,
illetve ellenzéki pozícióba. Az egyes pártokat támogató állampolgárok, akik döntésüket
elvileg a pártok eszmeisége és programjai által befolyásolva hozzák meg, elvárják, hogy
pártjuk e támogatottságnak megfelelő súlyt és pozíciókat kapjon a politikai életben.” Az ún.
pártelvű-reprezentációs képviseleti felfogás szerint tehát a megválasztott testületnek
reprezentálnia kell az adott politikai közösség politikai tagoltságát, a pártokra leadott
szavazatokban megjelenő politikai akaratát – arányosan. A képviselő ebben a felfogásban
elméletileg pártjának szavazóit képviseli.8
A XXI. század modern politikai viszonyainak, amelyben a pártok főszerepet játszanak, a
képviseletnek egyértelműen a pártelvű-reprezentációs modellje felel meg. A választás egyik
legfontosabb funkciója – mint ahogy arra már korábban felhívtam a figyelmet –, hogy
biztosítsa az állampolgár részvételét a demokratikus hatalomgyakorlásban, elsődlegesen a
parlamenti képviselet útján, ezért a képviselethez való jogból a választójog egyenlőségére
nézve szigorú következmények származnak. A egyenlőséget pedig nem csupán a választójog
választópolgárok szempontjából vett formális egyenértékűsége szintjén indokolt biztosítani,
hanem messzemenően a szavazatok ténylegesen érvényesülő súlyának szintjén is. Ez utóbbi
nélkül a mai, pártok által meghatározott parlamenti demokráciában a hatalomgyakorlásban
való részvétel egyenlő lehetősége, a képviselethez való jog és az egyenlő választójog komoly
sérelmet szenved.
A képviselethez való jog egyenlő érvényesülése a parlament szintjén. A képviselethez való
jog, illetve a hatalomgyakorlásban való egyenlő állampolgári részvétel érvényesülése a
parlament szintjén teljesen arányos képviselet esetén sem feltétlenül valósul meg.
Ha ugyanis nincs abszolút többséggel rendelkező párt a parlamentben, akkor több pártnak kell
egyezséget kötnie, koalícióra lépnie az abszolút többségi támogatás érdekében. „Ez a pártok
annál nagyobb vagy kisebb befolyásához vezethet, mint amekkorával a népi támogatás
arányában kellene rendelkezniük, aszerint, hogy kulcsszerepet töltenek-e be, vagy nem. Egy
tömb akkor kulcsfontosságú, ha egy koalícióhoz való csatlakozása a koalíciót vesztesből
győztessé változtatja. A kulcsszereppé válás lehetősége nem szükségszerűen növekszik meg

8
Ian McLean: Képviseleti formák és szavazási rendszerek. 26-27, 37-38. o.; Kovács, i.m. 18-19. o.

14
a megszerzett mandátumok arányában, mert az függ az összes többi szövetség nagyságától
is.”9
A választójog, képviselethez való jog egyenlőségének ez a negyedik szintje már a második és
harmadik szinthez képest is viszonylag távol kerül a választójog egyenlőségének legszűkebb,
formális egyenértékűséget jelentő szintjétől. Ez az a szint, ahol a hatalomgyakorlásban való
részvétel egyenlőtlensége már nem jogi, hanem politológiai valóságként tételeződik. És
mindezek következtében véleményem szerint ez az a szint, ahol a választójogi rendszernek
már nem kell a szigorú egyenlőséget megteremtenie – annál is inkább, mert valószínűleg erre
nem is képes.

A választójog effektív egyenlőségének érvényesítése

Választáspolitológiai szempontból, szűk értelemben a választási rendszer fogalma a választási
metódus főbb elveit, a szavazás formáját és a mandátumok keletkezésének folyamatát,
valamint az eredmények megállapításának folyamatát foglalja magába. Funkcionális
szempontból „a választási rendszer olyan gyakorlati eszköz, amelynek révén a képviselet
elvéből valóság lesz”.10 Alkotmányjogi, illetve alapjogi szempontból pedig úgy
fogalmazhatunk, hogy a választójogi rendszer azon szabályok összessége, amelyek a
választással kapcsolatos alkotmányos alapelveknek és alapvető jogoknak (a népszuverenitás
képviselők útján történő gyakorlásának elve; a választójog általánosságának, egyenlőségének
elve; a szavazás titkosságának és közvetlenségének elve) a megvalósulását biztosítják.
A választójog (képviselethez való jog) instrumentális alapjog, olyan értelemben, hogy
érvényesüléséhez nem elég az államnak távolmaradnia az egyén szabadság-szférájától, vagy
azt csak érintőlegesen szabályoznia, hanem meg kell teremtenie az érvényesülését biztosító
jogintézményeket, azaz a választási rendszert.11 Az Alkotmány 71. § (3) bekezdésében
konkrétan is megfogalmazza az Országgyűlés ezzel kapcsolatos törvényalkotási
kötelezettségét. Az előző fejezetben ismertettem az Alkotmánybíróság álláspontját azzal
kapcsolatban, hogy a választójog egyenlőségének elvét a választási rendszernek milyen
szinteken milyen mértékben kell érvényesítenie. Ebben a fejezetben a választójog és a
képviselethez való jog összefüggései kapcsán arra – az Alkotmánybíróságénál szigorúbb –

9
McLean, i.m. 42. o.
10
Kovács, i.m. 19. o.
11
A választójog instrumentális, pozitív oldalát az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata is hangsúlyozza.
Lásd: CASE OF HIRST v. THE UNITED KINGDOM, 74025/01, 6 October 2005, §57.; CASE OF MATHIEU-
MOHIN AND CLERFAYT v. BELGIUM, 9267/81, 2 March 1987, §50.

15
következtetésre jutottam, hogy a választójogi rendszernek a választójognak a szavazatok
ténylegesen érvényesülő súlyának szintjén (nevezzük ezt a választójog effektív
egyenlőségének) is lehetővé kell tennie a minél nagyobb egyenlőséget. Ezt az álláspontot
látszik továbbá az is erősíteni, ha figyelembe vesszük a választójog egyenlőségének az
Alkotmánybíróság által az emberi méltósághoz való joggal felállított kapcsolatát.
Kiindulópontul elfogadjuk az Alkotmánybíróság értelmezését, miszerint egyrészt a
választójog egyenlő értékűsége szoros kapcsolatban van az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén
alapuló egyenlő emberi méltóság alkotmányos alapelvével. Másrészt az Alkotmány 71. § (1)
bekezdésében nevesített egyenlő választójog speciális egyenlőségi szabálynak tekinthető a
hátrányos megkülönböztetés tilalmáról rendelkező 70/A. § (1) bekezdéséhez képest, és
konkrétan azzal a következménnyel jár, hogy „a szabályozás nem tehet indokolatlan
különbséget a választópolgárok egyes csoportjai között, például lakóhelyük, illetve - közvetve
- politikai nézeteik, nemzeti vagy etnikai hovatartozásuk miatt. Ez alapján a szavazatoknak
akkor lehet közel egyenlő súlya, ha lehetőség van arra, hogy egyenlő számú szavazó döntése
eredményezzen mandátumot”. A hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozó érveléssel
tehát az Alkotmánybíróság megalapozza a választójog egyenlőségének második szintjét, azaz
a választójog eljárási és tartalmi értelemben vett egyenlőségét a szavazatok súlya
szempontjából. Amennyiben ezen a két szinten elfogadjuk a kapcsolatot az emberi méltóság
(illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalma) és az egyenlő választójog érvényesülésének
első két szintje között, akkor a választójog ténylegesen érvényesülő, effektív egyenlőségével
az esélyegyenlőség előmozdítása állítható párhuzamba. És bár az egyenlő emberi
méltósághoz, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmához képest az esélyegyenlőség
megteremtése csak kevésbé szigorú követelményekkel lép fel, jelentőségét nem
kérdőjelezhetjük meg. Vizsgálódásom során ehhez nagyon hasonló viszonyt fedeztem fel a
választójog egyenlőségének három szintje között, ráadásul nem találtam semmiféle okot arra
vonatkozóan, hogy a jogalkotó miért nem teszi lehetővé a választójog „lehetőleg azonos
súlyú”, minél arányosabb képviseletet biztosító érvényesülését. Természetesen létezik a
képviselet arányosságát, illetve ezen keresztül a választójog effektív egyenlőségét
megalapozottan akadályozó tényező, erre térek ki a következőkben.
A korábbiakban kifejtettek szerint, a választójog, pontosabban a választójog egyenlősége
értelmezésének szempontjából a választás funkciói közül különös jelentősége van egyfelől az
állampolgári részvétel biztosításának – ehhez kapcsolódik a képviselethez való jog és a(z
egyenlő) választójog – másfelől a többségi elv érvényesítésének és a kormányzat
létrehozásával kapcsolatos funkciónak. A választásnak nem csupán a politikai közösség

16
arányosan kicsinyített képmását kell megjelenítenie a képviselőtestület formájában, hanem
konstituálnia kell egy olyan képviselőtestületet, amely majd a többségi elv alapján meg tudja
hozni az egész politikai közösségre vonatkozó döntéseket. A nem prezidenciális típusú
parlamenti demokráciákban a választás parlamenti többséget konstituáló funkciója szorosan
összefügg a kormányzat létrehozásának funkciójával, ugyanis a (stabil) kormányzat alapja is a
parlamenti többség lesz. „Az állampolgári részvétel, a demokratikus képviselet létrehozása
természetesen nem öncél. Az egész folyamat – különösen az „elpártosodott” modern politikai
rendszerekben – azt szolgálja, hogy a pártok elrendeződjenek a kormány-ellenzék
relációban.”12
Lényegében ugyanezt az álláspontot foglalja el az Alkotmánybíróság a 3/1991. (II. 7.) AB
határozatában, ahol a parlamenti küszöb alkotmányosságát támadó indítvánnyal kapcsolatban
megjegyzi: „Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az eljárás alá vont rendelkezés az
Alkotmányba foglalt parlamentáris berendezkedés működőképességét szolgálja. Ha ugyanis a
választási rendszer a legkisebb, a legcsekélyebb társadalmi támogatást elért pártokat is
mandátumhoz juttatná, akkor ez veszélyeztetné mind a Parlament döntéshozatali képességét,
mind pedig a kormányzás stabilitását.” Ugyanebben a határozatában, szintén az országgyűlési
választási küszöb kapcsán az Alkotmánybíróság kifejti az esélyegyenlőség kiküszöbölésének
kötelezettségének tartalmát a választójogi törvény szempontjából, ami vizsgálódásunk
szempontjából lényeges:
„Nem tekintette az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezést a jogegyenlőség
megvalósulását célzó, esélyegyenlőségek kiküszöbölésére irányuló állami intézkedési
kötelezettség megsértésének sem. Az esélyegyenlőség kiküszöbölésének kötelezettsége
ugyanis a választójogi törvény szempontjából azt jelenti, hogy az állam azonos feltételeket
köteles biztosítani azoknak, akik el kívánnak indulni a választásokon. Az esélynek tehát a
választásokat megelőzően kell egyenlőnek lennie. A négy százalékos szavazatarány13 előírása
pedig a szavazás után alkalmazandó számítási szabályt jelenti. A választás eredményének
megállapítására vonatkozó megoldás - amely számos ország gyakorlatának és a
többpártrendszerű magyarországi hagyományoknak is megfelel - a Vjtv. miniszteri indokolása
szerint azt a célt szolgálja, hogy a törvényhozásban csak a tényleges társadalmi támogatással
rendelkező politikai erők vegyenek részt. Azzal, hogy a választásra jogosult polgár a

12
Kovács, i.m. 14. o.
13
A határozat meghozatalának időpontjában még 4%-os volt az országgyűlési választási küszöb, jelenleg ennek
értéke 5%.

17
szavazatát valamely párt listájára adja, vállalja annak kockázatát, hogy a szavazatával
támogatott párt - az értékelés szabályai szerint - parlamenti párt lesz, avagy nem kerül be az
Országgyűlésbe.”
Az Alkotmánybíróság végkövetkeztetése: a parlamenti küszöb alkalmazása indokolt, és nem
alkotmányellenes. A végkövetkeztetéssel egyetértek, az indokolásban a választójog és az
esélyegyenlőség összefüggésében kifejtett érveléssel nem. Ebben a fejezetben részletesen
indokoltam, hogy miért szükséges a választójog effektív egyenlőségének biztosítása,
mindezek alapján nem tudom elfogadni az Alkotmánybíróság következtetését: „Az esélynek
tehát a választásokat megelőzően kell egyenlőnek lennie.” Álláspontom szerint az esélynek
nem csak a választásokat megelőzően kell egyenlőnek lennie, hanem a választójogi rendszer
működésének egész folyamata során meg kell őriznie a lehető legpontosabban a választói
preferenciákat és a választójog egyenlő érvényesülését – ugyanakkor a választójog effektív
egyenlősége a stabil kormányzatot létrehozni képes parlamenti többség megteremtésének
elősegítése érdekében indokolt mértékben korlátozható.
A választójog effektív egyenlősége az arányos képviselet által valósul meg. Az alábbiakban
azt fogom felvázolni, hogy milyen tényezőktől függ a választás eredményeinek arányossága,
valamint hogy a választási rendszer mennyire tudja kezelni az egyes tényezőket és biztosítani
az arányosságot.
Az aránytalanság forrásai a következők: a használt választási formula (i); a szavazatok pártok
közötti megoszlása (ii-iii); a körzeti magnitúdó hatása (iv); a rossz körzetbeosztás lehetősége
(v) és a küszöbök használata (vi).14 Az Alkotmánybíróság a 22/2005. (VI. 17.) AB
határozatban szintén felsorolását adja az egyenlő választójog érvényesülésének határt szabó
tényezőknek (bár ezek legtöbbjének hatását nem kívánja kezelni), amelyek közül az előbbi
felsorolásban nem szerepelnek: a választási matematika okozta elkerülhetetlen torzulások
(vii); valamint a szavazásban ténylegesen részt vevő választópolgárok száma (viii). A
szavazatok pártok közötti megoszlását az Alkotmánybíróság két rész-tényezőre bontja: az
egyes kerületekben a versengő jelöltek (pártok) száma (ii); valamint a versengő jelöltek
(pártok) támogatottsága (iii). Az utóbbi két tényező és a részvétel (viii) a választójogi
rendszertől független, a választópolgároktól és a pártoktól függő tényezők; „a választási
matematika okozta elkerülhetetlen torzulások” nevű tényező pedig arra a tényre utal, hogy a
tökéletes arányosság legfeljebb véletlenül jöhet létre, bizonyos fokú torzulás gyakorlatilag
elkerülhetetlen bármely választási rendszerben. A választási formula, a körzeti magnitúdó, a

14
Michael Gallagher: Arányosság, aránytalanság és választási rendszerek. 119. o.

18
választókerületek beosztása és az esetleges küszöbök (i, iv-vi) viszont a választási rendszer
részét képezik. Véleményem szerint az Alkotmánybíróság nem érvel elég megalapozottan
akkor, amikor a 22/2005. (VI. 17.) AB határozatban a választási rendszer aránytalanságot
befolyásoló elemei közül a választókerületek (eltérő nagyságú) beosztásának problémáját
kiemeli, és egyedül ezt kezeli olyanként, amellyel a jogalkotónak foglalkoznia kell és
amelynek korrekciója szükséges. Az sem tűnik továbbá kellőképpen indokoltnak, hogy a
választójog egyenlőségének egy külön szintje, „a választójog tartalmi értelemben vett
egyenlősége a szavazatok súlya szempontjából” (de nem ténylegesen érvényesülő súlya
szempontjából) kifejezetten és kizárólag a választókerületi beosztáshoz kapcsolódjon,
miközben ez a tényező a választási rendszer többi elemével szerves egységben, azoktól
elválaszthatatlanul gyakorol hatást a választási eredmény arányosságára. Az
Alkotmánybíróság feltehetően akkor sem járt el kellőképpen körültekintően, amikor nem
vette számításba a szavazatok pártok közötti megoszlásának (ii-iii), illetve a részvételnek
(viii) a tényezőjét. Ezek ugyan nem képezik a választási rendszer részét, de egy kellőképpen
kifinomult választási rendszer alkalmas arra, hogy ezen tényezők hatását is kezelje, és
hullámzásaik, illetve változásaik ellenére is előmozdítsa az arányos képviselet létrejöttét.
Az Alkotmánybíróság nem vont le túlságosan kemény következtetéseket a választójog
effektív egyenlőségének biztosítása érdekében. Mi lehet ennek az oka? Egy kézenfekvő
magyarázat kínálkozik a határozat megértéséhez: az indokokat egyrészt az indítványban,
másrészt az Alkotmánybíróság hatáskörében próbálom megtalálni. A 22/2005. (VI. 17.) AB
határozat alapjául szolgáló indítvány kifejezetten az egyes választókerületek
választópolgárainak száma közötti különbség miatt kérte az alkotmányellenesség
megállapítását és a támadott jogszabályi mellékletek megsemmisítését. A választójogi
rendszer szempontjából nézve tehát azt állapíthatjuk meg, hogy kifejezetten a
választókörzetek szabályozásával kapcsolatban merült fel probléma – az Alkotmánybíróság
pedig tartotta magát az indítványhoz, és nem terjesztette ki a vizsgálatát a választási rendszer
egyéb elemei alkotmányosságának (és ezen belül a választójog egyenlőségét elősegítő vagy
akadályozó hatásának) vizsgálatára. Az Alkotmánybíróság végül az indítványt elutasította,
majd hivatalból folytatott mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére
irányuló eljárást. A testület óvatosan ügyelt arra, hogy ne lépje át a hatalommegosztás
rendszerében neki szánt helyet, nem kívánt még burkoltan sem „pozitív jogalkotói” szerepet
vállalni, főként (az indítvány tárgykörét túllépve) egy olyan törvény alapvető szabályainak és
elveinek esetleges teljes felforgatása árán, amelynek elfogadásához és megváltoztatásához a
jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges.

19
Amit azonban az Alkotmánybíróság a hatalommegosztás intézményi rendjéből fakadóan nem
tehet meg, a jogtudomány teljes szabadsággal megteheti: bírálhatja az alkotmányos elvek és
alapvető jogok érvényre juttatása szempontjából a választójogi rendszert, és buzdíthatja a
törvényhozót a változtatásra.

20
II. Rész: A választójog egyenlőségének érvényesülése
Dolgozatom előző részében arra a megállapításra jutottam, hogy a választójogi rendszernek a
választójog effektív egyenlőségének minél teljesebb érvényesülését is lehetővé kell tennie. Az
egyenlő választójog érvényesülése rendszerszinten gyakran arányossági problémaként jelenik
meg. Ennek oka abban keresendő, hogy az egyenlő választójog effektív érvényesülése és a
rendszer arányossága szoros kapcsolatban van egymással: az előbbi kiindulópontja, ha nem is
egyértelmű meghatározója az utóbbinak. A választási rendszer megjelölt két jellemzője
azonban a rendszer két külön aspektusáról szolgáltat információt. A most következő részben
kifejtem, hogy a rendszer arányosság-szempontú vizsgálata a választójog effektív
egyenlősége érvényesülésének problémáját mennyiben tudja kezelni, majd felvázolok egy
módszert annak mérésére, hogy egy adott választási rendszerben hogyan érvényesül a
választójog effektív egyenlősége, végül a bemutatott módszer alapján elemzem a hatályos
magyar országgyűlési választási rendszer működését.

21
1. Az arányosságnak és a választójog effektív érvényesülésének
mérése
A választási rendszer arányossága azt mutatja meg, hogy a választópolgároknak a szavazás
során kinyilvánított pártpreferenciái mennyire hűen tükröződnek a képviselőtestület
összetételében.
Egy választási rendszer arányosságának (aránytalanságának) mérésére számos metódus
létezik, vannak olyan mérőszámok (arányossági indexek), amelyek a párt mandátum- és
szavazatarányának abszolút különbségére koncentrálnak, más típusú mérőszámok a párt
mandátumainak és szavazatainak arányára összpontosítanak.15 Az egyik ilyen népszerű
módszer Loosemore-Hanby index, amely az egyes pártok által megszerzett szavazat (v%) és
mandátum (m%) arányok különbségén keresztül méri az aránytalanságot. Így ha a
Loosemore-Hanby index értéke 0%, az azt jelenti, hogy a szavazat- és mandátumarány
minden pártra nézve teljesen megegyezik; 50%-os indexértéknél az egyes pártok által
megszerzett szavazat- és mandátumarány egymástól függetlenül alakul; míg ha az index
100%-ot mutat, akkor a pártok által megszerzett szavazat- és mandátumarány egymással
teljesen ellentétesen alakul; a nagyobb indexérték tehát nagyobb aránytalanságot jelent. A
választásokon induló összes párt és jelölt vonatkozásában a rendszerváltást követő hazai
országgyűlési képviselőválasztáson például a következő Loosemore-Hanby index értékek
születtek: 1990: 14,58%, 1994: 18,28%, 1998: 12,52%, 2002: 10,11% és 2006: 6,73%.16
A választási rendszerek aránytalanságának mérése nem mentes minden problematikától.
Egyrészt, ahogy a fenti példán is láttuk, egyazon választási rendszeren belül az egyes
választásokkor különböző aránytalansági mutatószámok jönnek ki, azaz az arányossági
mutatószámok csak hozzávetőleges információt szolgáltatnak a rendszer működésének
arányosságáról – és ez még fokozottabban igaz arra, hogy mit tudunk meg segítségükkel a
választójog egyenlőségének érvényesüléséről. Az előbb leírt jelenségnek az oka abban
keresendő, hogy az arányossági mutatószámok mindig konkrét választási részvételi adatok és

15
Gallagher: i.m. 113. o. Az egyes választási indexek részletes leírását és értékelését ld. u.o. 113-126. o.
16
Az 1990-es és 1994-es választásokra vonatkozó indexértéket Fábián György és Kovács László Imre (Az
arányosság újabb dimenziói. In: Választási rendszerek. 216. o.) adatai alapján számítottam ki, a 2002 évi
választásra vonatkozó indexértéket az Országos Választási Iroda www.valasztas.hu honlapján közzétett részletes
adatok alapján; míg az 1998-as és 2006-os választásokat jellemző Loosemore-Hanby-index értékek közlésénél a
Wiener György [(Fórum:) „Választási rendszer – választójog.” Fundamentum, 2006. évi 3. szám. 72. o.] által
megjelölt indexértékeket veszem át.

22
kinyilvánított párt-, illetve jelölti preferenciák (választások) kombinált és összesített
eredményét figyelembe véve mondanak el valamit a választási rendszerről. A választási
rendszer aránytalanságára tulajdonképpen számos konkrét, eseti választás eredményének
aránytalanságából tudunk általánosabb jellegű következtetést levonni.
Másrészt választási rendszerek aránytalanságának mérése körében probléma az is, hogy az
arányossági mutatószám nem világít rá az aránytalanság belső struktúrájára, tehát ennek
segítségével nem derül ki pontosan minden esetben, hogy a választási rendszeren belül hol
sérül az arányosság. Az előbbiekben jelzett problémára részben megoldást kínál az a tény,
hogy a választási rendszer felbontható alegységekre, és ezek tekintetében külön mérhető az
arányosság, illetve aránytalanság. Ennek megfelelően Magyarország esetében külön mérhető
az egyéni választókerületek, a területi választókerületek, valamint az országos lista
arányossága.17 Ezáltal az aránytalanság szerkezetéről árnyaltabb képet nyerhetünk, de még
mindig nem derül ki egyértelműen, mi okozza az aránytalanságot, és sok múlik a pártok
mindenkori támogatottságának esetlegességén − az indexszámok továbbra is ingadozó értéket
mutatnak.
Ha az egyenlő választójog tényleges érvényesülésének mértékéről az arányossághoz képest
többletinformációhoz akarunk jutni, akkor a választójog effektív egyenlősége
érvényesülésének méréséhez olyan módszert indokolt alkalmaznunk, amely – az
arányossággal (illetve az arányossági mutatószámokkal) ellentétben – a egyenlő választójog
érvényesülésének folyamatát írja le és analitikus, és nem pedig olyat, amely esetekből indul ki
és (összesített) eredménycentrikus.

17
A magyar országgyűlési választási rendszer tekintetében is léteznek ilyen számítások, lásd például Fábián
György - Kovács László Imre: Az arányosság újabb dimenziói. In: Választási rendszerek. 206-210. o.

23
2. A választójog effektív egyenlőségének érvényesülésére ható
tényezők
A fentiekben tárgyalt – az arányossági mérések alkotmányjogi szempontból korlátozott
hasznosíthatóságával kapcsolatos – problémára a választási rendszer mélyreható analízise
jelenthet megoldást. Ennek során elvégezhető a választási rendszer elemeinek és a választás
eredményére ható külső tényezőknek a vizsgálata abból a szempontból, hogy milyen hatással
vannak a választójog egyenlőségének tényleges érvényesülésére. Az alábbiakban egy olyan
módszert fogok felvázolni, amely közvetlenül azokat a tényezőket elemzi, ahol a
rendszerszintű aránytalanság forrása található, továbbá ahol az alkotmányos jogsérelem
bekövetkezése kimutatható.
A választójog effektív érvényesülésére ható tényezők megegyeznek az aránytalanság
forrásaival. Ennek oka a korábban megállapítottakkal összhangban az, hogy az egyenlő
választójog effektív érvényesülése és a rendszer arányossága szoros kapcsolatban van
egymással: az előbbi kiindulópontja, ha nem is egyértelmű meghatározója az utóbbinak.
Ugyanazok a tényezők felelősek a választójog effektív érvényesülésének csorbulásáért,
amelyek a rendszer aránytalanságához is vezethetnek. A választójog effektív egyenlőségének
érvényesülésére ható tényezők tehát − a szakirodalomnak és az Alkotmánybíróságnak az
aránytalanság forrásaival kapcsolatos korábban már ismertetett klasszifikációja alapján − a
következők: (a választási rendszer elemei közül) a választókörzetek eltérő nagyságú
beosztása, az alkalmazott választási formula, a körzeti magnitúdó nagysága, választási
küszöbök használata; (további külső tényezők) a választáson induló pártok száma és
támogatottsága, a szavazásban részt vevő választópolgárok száma, valamint a választási
matematika okozta elkerülhetetlen torzulások.
A választójog effektív egyenlőségére ható legfontosabb tényezők – amelyek megegyeznek a
választópolgár szavazatának tényleges súlyát meghatározó tényezőkkel – megragadhatók és
pontosan értékelhetőek matematikai függvény segítségével. Egy adott körzetben egy adott
pártra szavazó választópolgár szavazatának relatív súlyát leíró függvény az alábbiak szerint
formulázható18:

w(vp)rel = (V’/M’*T’)/(V/M*T)*fw(vp)/ f’w(vp’)

18
A függvény levezetését lásd a dolgozat 1. számú mellékletében

24
A függvény alkalmazásában (és a dolgozat e része során a továbbiakban) a fenti betűjelek a
következő tényezőket jelölik:
wrel := a választópolgár szavazatának viszonylagos súlya;
vp = egy adott p párt támogatottsága – a párt részesedése az adott választókörzet
szavazataiból;
V, M, T = a vizsgált választókörzet jellemzői, ezeken belül:
V = a körzethez tartozó választópolgárok száma,
M = a körzeti magnitúdó (hány mandátum szerezhető a körzetben),
T = részvételi arány a szavazáson a körzetben;
fw := az alkalmazott választási formulának a szavazatok súlyára gyakorolt hatását leíró
függvény.
V’, M’, T’, vp’, f’w = a viszonyítási alapként használt körzet jellemzői.

A választójog egyenlőségének tényleges érvényesülése a választási rendszer kiemelten

védendő értéke. A választási rendszerek, illetve azok tervezeteinek analízise során
feltérképezhető, hogy a rendszer mely elemeinél sérül a választójog egyenlősége, erre szolgál
a fent ismertetett függvény is.
Álláspontom szerint minden egyes választási rendszer tekintetében vizsgálandó, hogy az
egyenlő választójog érvényesülése korlátozásának van-e alkotmányos indoka. A választási
rendszerek kialakításánál, értékelésénél kívánatos ezt a kritériumot prioritásként kezelni, és az
egyéb szempontokat az egyenlő választójog minél teljesebb effektív érvényesülésének keretén
belül megvalósítani, illetve − már meglévő választási rendszerek esetén − a kritikát
elsődlegesen erre tekintettel megfogalmazni.

25
3. A választójog egyenlőségének érvényesülése a magyar
választási rendszerben
A következőkben a fent vázolt módszer alapján azt fogom elemezni, hogy a választójog
effektív egyenlősége mennyire érvényesül a jelenlegi magyar választási rendszerben; ennek
során bővebben az egyéni választókerületi szavazatokkal fogok foglalkozni. Az országos
listára az egyéni választókerületi jelöltekre vagy a területi listákra leadott szavazatok
kerülhetnek töredékszavazatként, amelyek aztán az országos listán hasznosulnak, ott
eredményeznek mandátumot. Országos listás szavazatokat ebből kifolyólag külön nem
tárgyalok, hanem arra az egyéni választókerületi szavazatok, illetve a területi listás szavazatok
alternatív „hasznosulási” lehetőségeként, ezeknek a tárgyalásánál térek ki.

Egyéni választókerületi szavazatok

Az alábbiakban azt vizsgálom, hogy az egyes (választási rendszerhez tartozó, illetve
választási rendszeren kívüli) tényezők milyen torzulásokat okoznak az egyéni választókerületi
szavazatok egyenlő súlyában.
A 2006. évi országgyűlési választás első fordulójának adatai szerint az egyéni
választókerületeken a névjegyzékbe vett választópolgárok száma (V) 27024-től 67006 főig
terjedhet, ami azt jelenti, hogy önmagában csak ez az egyetlen tényező is akár 2,48-os szorzót
eredményezhet két választópolgár szavazatának relatív súlyában.19 Ez azt jelenti, hogy a
legkisebb egyéni választókerület szavazójának már csupán a választókerület adottságai
alapján 2,48-szor annyi befolyása lehet egy mandátum megszerzésére, mint a legnagyobb
egyéni országgyűlési választókerületben szavazó választópolgár-társának.
Szintén a választás első fordulójában az egyes egyéni választókerületekben a részvételi arány
(T) 52,83%-tól 83,06%-ig terjedő értéket mutatott.20 Ez akár 1,57-os szorzót is jelenthet két
olyan választópolgár szavazatának relatív súlyában, akik eltérő egyéni választókerületben
eltérő részvételi arány mellett szavaztak.
Az egyéni választókerületekben a körzeti magnitúdó, vagyis a megszerezhető mandátumok
száma (M) mindig egy, ami mindig egyszeres szorzóval jár; ez az elem tehát a különböző

19
Az egyes egyéni választókerületekhez tartozó választópolgárok számában megmutatkozó eltérések
megoszlásának grafikus megjelenítését lásd az 1A-B. Ábrákon.
20
Az egyéni választókerületi szavazás részvételi arányában megmutatkozó eltérések megoszlásának grafikus
megjelenítését lásd a 2A-B. Ábrákon.

26
egyéni választókerületekben szavazó választópolgárok szavazatának relatív súlyát nem
torzíthatja.
Az előbbiekben leírtakból kiindulva egy konkrét eseten keresztül megmutatom, hogy azonos
választási formula alkalmazása esetén a V, T és M tényezők eltérései önmagukban milyen
különbségeket eredményeznek két választókerületben szavazó választópolgárok szavazatának
relatív súlyában.
Példánkban a viszonyítási alap legyen Budapest főváros 05. számú országgyűlési egyéni
választókerülete (IV. kerület), összesen 61 057 névjegyzékbe vett választópolgárral (V’), akik
körében a választás első fordulójában a részvételi arány (T’) 73,07% volt. Viszonyított
körzetnek vegyük Jász-Nagykun-Szolnok megye 02. számú országgyűlési egyéni
választókerületét, ahol a 32 766 választópolgár (V) 57,43%-a jelent meg szavazni (T).
Mindkét választókerületben természetesen egy mandátum szerezhető (M). Ezek alapján:
(V’/M’*T’)/(V/M*T) = 2,37; ami azt jelenti, hogy potenciálisan 2,37-szer annyit ért egy
mandátum megszerzése szempontjából egy Jász-Nagykun-Szolnok megye 02. számú
országgyűlési egyéni választókerületében szavazó választópolgár szavazata, mint egy
Budapest főváros 05. számú országgyűlési egyéni választókerületében szavazó
választópolgáré.
A „potenciálisan” kitétel az előző megállapításban arra utal, hogy a két választókerülethez
kapcsolódó jelzett adottságok és tényezők (V, T, M) önmagukban lehetővé teszik a
szavazatok tényleges súlyában a kimutatott (többszörös) különbség létrejöttét, a pontosan
ilyen mértékű különbség létrejötte azonban nem szükségszerű, a különbség mértékét
befolyásoló további tényezők miatt. A különbség mértéke a V, T és M tényezőkből
számítottal közel azonos lesz olyan választópolgárok szavazatának súlya tekintetében, akik az
összehasonlított körzetek nyertes jelöltjeire szavaznak. Teljesen másképp alakul a szorzó
olyan választópolgárok szavazatának relatív súlyára vonatkozóan, ahol az összehasonlításban
szereplők közül legalább az egyikük szavazata az egyéni választókerületben nem járul hozzá
mandátumszerzéshez, hanem az országos listán töredékszavazatként hasznosul, itt ugyanis a
formulán kívül a szavazatszám és a magnitúdó is eltér az előbbitől. Végül nem fejezhető ki
szorzószámmal a szavazat relatív súlya olyan választópolgárok összehasonlításában, akik
közül az egyik választópolgár szavazata az egyéni kerületben (vagy akár az országos listán)
hasznosul a mandátumszerzésnél, míg a másik választópolgár szavazata nem eredményez
mandátumot az egyéni választókerületben, és a szavazattal támogatott jelölt vagy
függetlenként indult, vagy pártjának nem volt országos listája, ilyenkor ugyanis a jelöltre
leadott szavazat teljes egészében elvész.

27
Jogosan merülhet fel ezen a ponton a kérdés, hogy mi a jelentősége annak, hogy az
előbbiekben vázolt modell különféle szorzószámokat mutat ki egyes választópolgárok
szavazata relatív súlyának vonatkozásában, miközben azok között, akiknek elveszik a
szavazata, és egyáltalán nem járul hozzá mandátumszerzéshez, valamint azok között, akiknek
bármilyen csekély mértékben is hasznosul a szavazata, jobb (és matematikailag pontosabb)
kifejezés híján „végtelenszeres” a különbség a szavazatuk súlya tekintetében (valójában nem
mérhető).
Válaszként azt állapíthatjuk meg, hogy elméletileg természetesen a választójog érvényesülése
szempontjából az a legrosszabb helyzet, amikor egy választópolgár szavazata teljes egészében
elveszik. Ezt a választójogi rendszernek a lehető legnagyobb mértékben ki kell küszöbölnie.
Nem várható el azonban a választási rendszertől, és szintén a választási rendszer
díszfunkcionalitását, valamint mások választójoga egyenlőségének sérelmét jelentené, ha a
választási rendszer olyan jelölteket, pártokat is mandátumhoz juttatna, akik valójában nem
rendelkeznek olyan támogatottsággal, amely feljogosítaná őket a mandátumszerzésre. Az
ilyen jelöltekre, pártokra leadott szavazatoknak – amennyiben alternatív hasznosulási
lehetőségük nincs – el kell veszniük.
Más a helyzet, ha választópolgárok csoportjai olyan mértékben támogatnak pártokat (illetve
azok jelöltjeit), hogy az feljogosítja ezeket mandátumszerzésre. Ebben az esetben már
megalapozottnak tekinthető az az elvárás, hogy a már mindenképpen mandátumot szerző
pártok között a mandátumok támogatottságuk (a rájuk leadott szavazatok) arányában
kerüljenek elosztásra, azaz a rájuk szavazó választópolgárok szavazatának súlya – hacsak
nyomós, alkotmányjogilag megalapozott érv az ellenkezőjét nem indokolja – a lehető
legnagyobb mértékben megegyezzen. Ez pedig a választójog effektív egyenlősége
érvényesülésének a követelményét jelenti.
Korábban megvizsgáltam, milyen hatással járnak az országgyűlési egyéni választókerületek
V, T, M adottságai a szavazatok relatív súlyára. A következőkben ezt kiegészítem az
alkalmazott választási formulák hatásának a vizsgálatával.
A jelenlegi magyar választási rendszerben alkalmazott választási formulák az alábbiak:
Az egyéni választókerületekben (az első választási fordulóban) abszolút többségi és (az
esetleges második fordulóban) relatív többségi formula működik (kompenzációs lehetőséggel
kiegészítve). A területi (megyei és fővárosi) választókerületekben Hagenbach-Bischoff-kvóta
(kedvezményes kvótával és kompenzációs lehetőséggel). Az országos kompenzációs lista
pedig a d’Hondt-formulát alkalmazza.

28
A formulák közül az egyéni választókerületben alkalmazottak sértik leginkább a választójog
egyenlőségét, veszélyeztetik az arányosságot.
Az abszolút többségi választási formulának a szavazatok ténylegesen érvényesülő súlyára
gyakorolt hatásának elemzésekor kiderül (lásd 3A. Ábra), hogy ha egy jelölt 50%-nál alig
nagyobb szavazataránnyal nyer, akkor a rá szavazó választópolgárok szavazatának súlya
önmagában a formula miatt közel kétszeresen érvényesül. (A 3B. ábrán szereplő példában az
első fordulóban még semelyik jelölt nem ért el abszolút többséget, így ekkor még senkinek a
szavazata nem eredményezett mandátumot, tehát a formula egyelőre mindenkinek a
szavazatsúlyát „lenullázta”.)
A relatív többségi formula az abszolút többséginél még nagyobb mértékben képes
befolyásolni a szavazatok súlyát. Ha egy jelölt relatív többséggel, 50%-nál kisebb
szavazataránnyal nyeri el az egyéni körzetben a mandátumot, akkor ezzel (az 50%-nál, tehát
0,5-nél kisebb számmal) fordítottan arányosan, 2-nél magasabb szorzóval is módosíthatja a rá
szavazó választópolgárok szavazatának a súlyát. (lásd 4A-B. Ábra.)
A választópolgárok szavazatának abszolút súlyában még nagyobb különbségek kialakulására
azok között a választópolgárok között lehet nagy esély, ahol egyes választópolgárok
szavazatai az egyéni választókerületben hasznosulnak a mandátumszerzésnél, míg más
választópolgárok szavazatai az országos kompenzációs listára felkerülve,
töredékszavazatként. Ebben az esetben ugyanis az országos mandátumelosztásnál
nagyságrendileg is más a körzeti magnitúdó, az érvényes szavazatok száma, valamint ez a
szint más típusú formulát is használ. Nézzük meg, hogyan alakul a szavazatok relatív súlya a
már az előző példánkban is szereplő Jász-Nagykun-Szolnok megye 02. számú országgyűlési
egyéni választókerületben! Itt a választópolgárok száma (V) 32766 fő, az első fordulós
részvételi arány (T) pedig 57,43 % volt (és M értéke egy, mivel egyetlen mandátumot lehet
szerezni). A viszonyítási alap ebben az esetben az országos kompenzációs lista, ahol a
jelenlévő töredékszavazatok alapján a „V’*T’” értéket 3 229 592-nek vehetjük (mivel a
választópolgárok számának és a részvételi aránynak a szorzata eredményezi a leadott
szavazatok számát, ha az érvénytelenséggel, valamint a megjelenéssel de nem szavazással
nem számolunk, amelyek általában nem jelentékeny tényezők), és 64 mandátum került
elosztásra (M’ = 64). Mindezek alapján a két eltérő szinten hasznosuló szavazatot leadó
választópolgárok szavazatának súlya között a két körzet eltérő mandátumadottságaiból,
valamint az ott rendelkezésre álló szavazatmennyiségből következően
(V’/M’*T’)/(V/M*T) = 2,68-szoros szorzó áll fenn.

29
Mivel a két szint különböző választási formulát használ, figyelemmel kell lenni az ebből
fakadó további szavazatsúly-módosító tényezőre is, amit korábban az alábbi képlettel írtam le:

fw(vp)/ f’w(vp’)

Ha megvizsgáljuk, hogy a d’Hondt-formula hogyan befolyásolja a szavazatok súlyát (ld. 5.

Ábra), akkor láthatjuk, hogy ilyen körzeti magnitúdó mellett mindig 1-hez közeli
szorzószámokat ad ki, a párt a minimálist meghaladó bármilyen mértékű támogatottsága
mellett. Ennek az oka abban rejlik, hogy a d’Hondt-formula a mandátumelosztásnál nagy
körzeti magnitúdó mellett azok között, akiknek oszt mandátumot (és amely pártok a magyar
országgyűlési választási rendszerben az országos listára az 5%-os küszöb átlépésével
bekerülnek, mind szükségszerűen ebbe a kategóriába tartoznak), azok között a mandátumokat
viszonylag arányosan osztja el. Ha az fw(vp) függvény az egyéni választókerületben kettőhöz
közeli, konkrétan 1,92-es értéket adott, és az f’w(vp’) függvény pedig egyhez közeli értéket ad,
akkor a kettő szorzata hozzávetőlegesen 1,92 marad. Ezt a számot alapul véve a szavazatok
relatív súlyát leíró függvény a példánkban szereplő esetben

w(vp)rel = (V’/M’*T’)/(V/M*T)*fw(vp)/ f’w(vp’) = 2,68 * 1,92 = 5,15x értéket ad ki.

Ez pedig azt jelenti, hogy azoknak a szavazata, akik a példánkban szereplő egyéni körzetben a
végül győztesként kikerülő jelöltre szavaznak, mintegy 5,15-ször nagyobb mértékben járul
hozzá a mandátumszerzéshez, mint azoké a választópolgároké, akiké az országos listára kerül
töredékszavazatként, és ott hasznosul a mandátumszerzésnél.
Az előbbi példáimban nem a legszélsőségesebb választókerületeket választottam ki, még
akkor is, ha nem is minden körzetben tapasztalható ötszörös eltérés. Tovább fokozódik
azonban a szavazatok tényleges súlya közötti különbség, és még nagyobb szorzószám
mutatható ki, ha egy választópolgár a választás első fordulójában egy olyan jelöltre szavaz,
aki nem szerez a kerületben mandátumot, viszont a rá leadott szavazat később az országos
listán hasznosul, ugyanakkor választópolgárunk a második fordulóban átszavaz egy másik
jelöltre, és ez utóbbi szerzi meg az adott egyéni választókerületben a mandátumot. Ebben az
esetben a választópolgárunk két jelölt (párt) mandátumszerzéséhez is hozzájárul, szavazata
két helyen kerülhet beszámításra; egy másik választópolgárhoz képest, akinek szavazata csak
az országos listán hasznosul, az előbbi szavazatának az ötszörösnél is nagyobb relatív súlya
lehet.

30
Területi listás szavazatok
Az alábbiakban a területi listás szavazatok relatív súlyának alakulását, azaz a választójog
effektív egyenlőségének – a területi listás szavazatok vonatkozásában történő –
érvényesülését fogom elemezni az egyéni választókerületek esetében a fent bemutatott
módszer segítségével.
A területi választókerületekben a névjegyzékbe vett választópolgárok száma (V) óriási
eltéréseket mutat: 173 617-tól (Nógrád megye) 1 376 828-ig (Budapest) terjed.21 Ez az adat a
választójog egyenlőségére gyakorolt hatásról önmagában még semmit nem árul el, mivel a
területi választókerületek körzeti magnitúdója (M) is különböző (4-től 28-ig terjedően), és az
adott területi választókerületnek a benne szavazók szavazatának súlyára gyakorolt hatást –
mint (relatíve) statikus választókerületi jellemzőt – a két érték hányadosa határozza meg. Az
összehasonlításban vizsgált érték tehát a V/M, azaz a területi választókerületben az egy
mandátumra jutó választópolgárok száma. Ennek értéke 32 922-től 63 621 főig terjed, ami azt
jelenti, hogy pusztán ezen két tényező együtthatása potenciálisan akár 1,68-szoros
különbséget eredményezhet két különböző területi választókerületben (területi listára) szavazó
választópolgár szavazatának relatív súlyában. Az 1,68-szoros eltérés még mindig súlyosan
sérti a választójog effektív egyenlőségének érvényesülését, de a helyzet nem annyira
problematikus, mint az egyéni választókerületek esetében (azok V/M értékeit
összehasonlítva); a területi választókerületek V/M jellemzői között abszolút értékben nincs
olyan nagyságú különbség, és az eltérések átlagosan is kisebb mértékűek.22
A területi listás szavazatok súlyában az eltérő részvételi arányok okozta különbségek az egy
mandátumra jutó választópolgárok eltérő számához képest kisebb volumenűek, a
legalacsonyabb, 62,73%-os részvételi arányt produkáló Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez
képest a legmagasabb részvételi aránnyal szereplő Budapest fővárosban is csak 73,45% volt a
részvétel, ami a szavazatok relatív súlyának meghatározásánál 1,18-szoros módosító tényezőt
jelent. 23 Az elérő részvételi arányból adódó különbségek tehát jóval visszafogottabbak, mint
az egyéni választókerületek esetében.24

21
2006. 1. fordulós adatok. Forrás: www.valasztas.hu
22
Ezzel kapcsolatban vö. a területi választókerületekben az egy mandátumra jutó választópolgárok számának
eltérései megjelenítő 6A-B. Ábrákat és az egyéni választókerületek ezzel összehasonlítható jellemzőjét mutató
1A-B. Ábrákat.
23
2006. 1. fordulós adatok. Forrás: www.valasztas.hu
24
Vö. a területi választókerületi szavazás részvételi arányainak eltéréseit mutató 7A-B. Ábrákat az egyéni
választókerületek ilyen jellemzőjét mutató 2A-B. Ábrákkal.

31
A területi listás szavazatok relatív súlyának méréséhez meg kell még vizsgálnunk a területi
(megyei és fővárosi) választókerületekben alkalmazott (kedvezményes kvótával és
kompenzációs lehetőséggel kiegészített) Hagenbach-Bischoff-kvótának a szavazatok súlyára
gyakorolt hatását. A Hagenbach-Bischoff-kvóta – abból következően, hogy értékét a
szavazatok száma és a mandátumszám eggyel megnövelt számának hányadosaként
[V*T/(M+1)] kell megállapítani – a „mandátumok árát” a (területi választókerületben) egy
mandátumra eső választópolgárok számánál rendre kisebb számú szavazatban határozza meg;
ezzel párhuzamosan kis mértékben megnöveli a mandátumot eredményező szavazatok relatív
súlyát. Az, hogy a szavazatok súlya a Hagenbach-Bischoff-formula hatására milyen
mértékben változik, attól függ, hogy mekkora az adott területi választókerület körzeti
magnitúdója. Ennek megfelelően az egyes területi választókerületek 4-től 28-ig terjedő körzeti
magnitúdójától függően a Hagenbach-Bischoff-formula a választópolgár szavazatának súlyát
– a V és T jellemzőkből következőken túl – további 1,25-től 1,04-szereséig növelheti (minél
nagyobb a körzeti magnitúdó, annál nagyobb az arányosság, és az alkalmazott arányos
formula ebből következően annál kevésbé módosítja a körzet kiinduló jellemzőiből
következőkhöz képest a szavazat relatív súlyát).
Az egyéni választókerületi szavazatoktól eltérően a területi listás választókerületi szavazatok
súlyát a győzelmi arány nem befolyásolja: ha ugyanis valamely pártlista a kvótával (vagy
annak többszörösével) megegyező szavazatszámot eléri, megszerzi az ennek megfelelő
mandátumszámot, azt ezt meghaladó (töredék)szavazatai – illetve mandátumot nem szerző
más lista töredékszavazatai is – felkerülnek az országos listára és ott hasznosulnak a
mandátumszerzésnél. A választópolgárok szavazatának súlyát a Hagenbach-Bischoff-formula
tehát vagy „lenullázza”; vagy „lenullázza” azzal, hogy eltérő formula alapján lehetővé teszi az
országos listán történő hasznosulást; vagy pedig az adott területi választókerület körzeti
magnitúdójából következő rögzített érték-szeresére növeli. A formulának a szavazatok súlyára
gyakorolt rögzített hatását nem befolyásolja a kedvezményes mandátum megszerzésének
lehetősége sem, hiszen az e kapcsán megelőlegezett szavazatokat utóbb az országos listáról
pótolni kell.
A következőkben valós példán keresztül bemutatom, hogy hogyan is alakult a 2006. évi
választás során a területi listás szavazatok relatív súlya a fent leírtak alapján, illetve hogy
milyen mértékű különbségek kialakulását teszi lehetővé a választási rendszernek ez az eleme.
Példánkban a viszonyítási alap legyen Budapest főváros területi választókerület, ahol a
névjegyzékben 1 386 234 választópolgár (V) szerepelt, akiknek 73,45%-a vett részt a
szavazáson, pontosabban adott le érvényes szavazatot (T); a választókerület körzeti

32
magnitúdója (M) 28, ebből következően a választási formula az itt leadott és mandátumot
eredményező szavaztok súlyát 1,04-szeresére növeli (fw). A viszonyított körzet ebben az
esetben legyen Zala megye területi választókerület, ahol a névjegyzékben szereplő 189 609
választópolgár (V) 65,79%-a vett részt érvényesen a szavazáson (T), és döntött 5 mandátum
(M) sorsáról. Zala megyében a választási formula az eredményes szavazatok relatív súlyát
1,2-szeresre növeli. Ezek alapján az előbbiekben leírt körzetekben két, mandátumot szerző
pártlistára leadott szavazatának relatív súlya

w(vp)rel = (V’/M’*T’)/(V/M*T)*fw(vp)/ f’w(vp’) = 1,45*1,15 = 1,69.

Ha pedig például a Zala megyében területi listás szavazatot úgy ad le valaki, hogy az a területi
választókerületben mandátumszerzéshez hozzájárul, egy olyan – bármelyik területi
választókerületben szavazó – másik választópolgárnak a szavazatához képest, akinek területi
listás szavazata csak az országos listán hasznosul töredékszavazatként, szavazatának relatív
súlya25

w(vp)rel = (V’/M’*T’)/(V/M*T)*fw(vp)/ f’w(vp’) = 2,02*1,2 = 2,43- szoros.

Nem áll fenn tehát az egyéni jelöltekre leadott szavazatokhoz hasonló kritikus helyzet a
területi listákra leadott szavazatok relatív súlyának tekintetében, bár jelentős eltérések
alakulhatnak ki itt is a szavazatok súlyát tekintve – köszönhetően a választópolgárok eltérő
számának, az eltérő körzeti magnitúdónak és az eltérő részvételi aránynak, továbbá az
országos listán töredékszavazatként hasznosulás lehetőségének. Mindezekkel együtt még ez a
választási rendszernek a választójog effektív egyenlőségének érvényesülését kevésbé sértő
eleme.

25
Az országos listára vonatkozó adatok körében ugyan azokat használom fel, amelyeket az egyéni
választókerületek hasonló számításánál.

33
Összegzés
A jelenlegi magyar országgyűlési rendszernek tehát több eleme eleve sérti a választójog
effektív egyenlőségének érvényesülését, továbbá mechanizmusai nem úgy vannak kialakítva,
hogy külső tényezőknek (eltérő jelöltszám és -támogatottság, eltérő részvételi arányok) az
egyenlő választójog érvényesülését zavaró hatását kiküszöböljék. Ez két szempontból is
erősen problematikus. Egyrészt problematikus azért, mert olyan választópolgárok
szavazatának súlyát is kiszámíthatatlanul befolyásolják a választási rendszer szeszélyei és
esetlegességei, akik valós társadalmi támogatottsággal rendelkező pártokra (és jelöltjeikre)
adják a voksukat, és ez az ő választójoguk egyenlő érvényesülését is szükségtelenül és
indokolhatatlanul korlátozza. A probléma másik része abban nyilvánul meg, hogy az egyének
egyenlő választójogának sérelmén keresztül a rendszerszintű arányosság is sérül, ami olyan
mértéket is elérhet, ami már megváltoztathatja a kormánykoalíció összetételét vagy az
egyenesen ellenzéki pártokat kormánypárttá (-pártokká) tehet, és viszont. Hogy ez eddig nem
minden magyarországi országgyűlési választásnál történt meg, az részben a szerencsének
köszönhető, különösen annak, hogy amíg az egyik választókerületben egyik párt szavazói
szenvedték el választójoguk egyenlő érvényesülésének sérelmét, addig a másik
választókerületben egy másik párt szavazói, és az egyes kerületekben keletkezett
aránytalanságok véletlenszerű hullámzása valamelyest kiegyenlítette az országos eredményt.
Ez azonban nem garantált, választási rendszerünk jelentős bizonytalansági tényezőt rejt
magában, ami az országgyűlési összetételre is döntő hatással lehet, ráadásul közben számos
választópolgár egyenlő választójogának sérelmét eredményezi.
A 22/2005. (VI. 17.) AB határozatban az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként
állapította meg, hogy az egyéni választókerületekben a választásra jogosultak száma a lehető
legkisebb mértékben térjen el egymástól, továbbá hogy az egyes területi választókerületenként
megszerezhető mandátumok száma szorosan igazodjon a választásra jogosultak számához.
Ezzel az előírással az Alkotmánybíróság csak a (V’/M’)/(V/M) együttható értékét közelíti az
1-hez, de nem veszi figyelembe a T’/T (eltérő részvételi arány) és az fw (választási formula)
okozta aránytalanságokat, amelyek továbbra is jelentősek lehetnek.
Választási rendszerünk tehát, ha az Országgyűlés az alkotmánybírósági határozat által
számára előírt jogalkotói feladatának 2007. június 30-ig eleget is tesz, továbbra sem lesz
képes csupán ennek a változtatásnak az árán megfelelő feltételeket biztosítani a választójog
egyenlősége effektív érvényesülésének.

34
III. Rész: A választási rendszer reformja - egy javaslat
A dolgozat most következő részében arra teszek kísérletet, hogy egy olyan választási rendszer
kialakítására tegyek javaslatot, amely megfelel a dolgozatom első két részében felállított
kritériumoknak. A most felvázolandó választási rendszernek tehát olyannak kell lennie, amely
a választójog egyenlősége effektív érvényesülését a lehető legnagyobb mértékben biztosítja,
és csak ott tér el ettől a követelménytől, ahol erre alkotmányos indok van; továbbá olyannak,
amely a választójog egyenlősége effektív érvényesülésének keretein belül teremti meg más, a
választási rendszer kialakításánál méltányolható szempontnak való megfelelés lehetőségét.
A választási rendszer azon elemeinek megváltoztatására, amelyek nem kifejezetten
problematikusak az egyenlő választójog effektív érvényesülésének szempontjából, az
alábbiakban nem teszek javaslatot, hogy javaslatom valóban a dolgozatom céljának megfelelő
problémákra tudjon fókuszálni. Így a javasolt választási rendszerben megmarad az 5%-os
választási küszöb és a 386 fős képviselői létszám, ami nem jelenti azt, hogy a rendszer ezen
adottságait nem lehetne, nem kellene megváltoztatni, ennek tárgyalása azonban most nem
célja dolgozatomnak. Nem részletezem ehelyütt a jelöltállítás és a közös pártlisták állításának
rendszerét sem, ugyanakkor tudatában vagyok annak, hogy az alábbiakban javasolt
szabályozás esetén a választási rendszer ezen intézményeinek felülvizsgálata is szükségessé
válhat.

A választójogi rendszer reformja után a választás arányos, listás módszerrel történik, a

mandátumok országosan egységes kvóta alapján kerülnek kiosztásra azon pártok (és
jelöltjeik) között, amelyek országosan elérték az 5%-os küszöböt.26
A mandátumeloszlásra gyakorolt hatását tekintve a rendszer egyetlen 386 magnitúdós
választókörzetként működik, ahol a listás szavazás részben kötött (az országos listán teljesen;
preferenciális viszont az egyéni választókerületek és a területi listák azon tulajdonsága
folytán, hogy itt a választó kifejezheti személyi támogatását is).

26
A küszöb alkotmányosságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság álláspontját, valamint a saját véleményemet
a dolgozat I. Rész 2. pontjának „A választójog effektív egyenlőségének érvényesítése” cím alatt ismertettem.

35
Jelöltek
A mandátumokat a képviselőjelöltek egyéni választókerületekben, területi
választókerületekben (területi kompenzációs listán) vagy az országos listán szerzik. Egy adott
párt minden jelöltjének szerepelnie kell a párt országos listáján; a területi listán minden olyan
jelöltjének szerepelni kell, aki az adott területi választókerület egy egyéni választókerületében
jelöltként indul. A választáson egyéni választókerületi képviselőjelöltként független jelöltek is
indulhatnak.

Szavazás
A választópolgár abban az egyéni választókerületben, ahol a névjegyzékben szerepel, a
voksolás során két szavazatot ad le: az egyik szavazattal a választókerületének valamely párt
által jelölt (vagy független) egyéni jelöltjét támogatja, a másik szavazatát közvetlenül
valamely párt országos listájára adja le.
Amennyiben a választó csak az egyéni jelöltre ad le szavazatot, és pártlistára nem, az egyéni
jelöltre leadott szavazata kétszeresen számít. Az ellenkező esetben, tehát ha a választó csak
egy pártlistára szavaz és egyéni jelöltre nem, a pártlistára leadott szavazata számít kétszeres
értékűnek.

A fent leírt megoldás – ígéretem ellenére túlterjeszkedve a választójog egyenlősége effektív

érvényesítésének követelményén – lehetővé tenné a választópolgár számára, hogy akár
mindkét szavazatával csak egy egyéni jelöltet vagy csak egy pártlistát támogasson. Ez a
megoldás olyan helyzetben segítheti a választópolgárt az artikulált politikai
akaratnyilvánításban, amikor vagy egy adott párt által a választókerületében indított egyéni
jelöltet kifejezetten támogatni szeretne, de a pártot csak kevésbé, vagy ha a pártot támogatni
kívánja, viszont a pártnak a választókerületében indított egyéni jelöltjét személyesen nem,
ugyanakkor nem akarja, hogy a párt ezáltal szavazatot vesszen.

Érvényesség és eredményesség
A választás főszabályként egy fordulós. Második választási fordulót csak abban az esetben
kell tartani, ha a választópolgároknak – az érvényességhez szükséges – több mint az
egynegyede nem szavazott.

A választás egy fordulóssá tétele együtt járna annak költséghatékonyabbá tételével – ezen a
módon milliárdok megtakarítására nyílna lehetőség.

36
Választási küszöb
A mandátumok azon pártok (és jelöltjeik) között kerülnek kiosztásra, amelyek országosan
elérték az 5%-os küszöböt. Nem szerezhet mandátumot olyan párt, amely pártra és jelöltjeire
együttesen kevesebb érvényes szavazatot adtak le, mint az országosan érvényesen leadott
szavazatok 5%-a.

Mandátumelosztás

Kvóta és maradékmandátumok
A mandátumok elosztása országosan egységes kvóta alapján történik.
A kvóta (q) a Hare-formula segítségével határozható meg: kiszámításhoz az a pártok
jelöltjeire, illetve közvetlenül a pártokra országosan leadott érvényes szavazatok összegét (V)
kell elosztani a mandátumok számával (M =386). A kvóta kiszámításánál azokra a pártokra –
és főszabályként jelöltjeikre – leadott szavazatok, amelyek nem érték el a választási küszöböt,
nem vehetőek figyelembe.
Az előbbiekben leírt módszerrel először egy ideiglenes kvótát (qid) kapunk. Az ideiglenes
kvóta értéke a továbbiakban még növekedhet, végleges értéket érve el. A kapott szavazataik
alapján egyetlen sorba („kvótafelértékelési sor”) kell állítani mindazokat a párt által jelölt
egyéni választókerületi jelölteket, amelyek pártja nem érte el a választási küszöböt, a jelölt
azonban több érvényes szavazatot kapott, mint az ideiglenes kvóta értéke. Ugyanebbe a sorba
kerülnek be azok a független egyéni választókerületi jelöltek, akik az ideiglenes kvóta
értékénél több érvényes szavazatot kaptak. Ezek után a kvótafelértékelési sorban legtöbb
szavazatot elért, legelső helyen szereplő jelöltre leadott szavazatszámot hozzá kell adni a
kvóta kiszámításához használt (összegzett) szavazatszámhoz (V), majd pedig ezt az új
összeget kell elosztani a mandátumok számával (M). Ha az így kapott hányados alacsonyabb
az adott jelöltre leadott érvényes szavazatok számánál, akkor ez a jelölt is mandátumhoz
juthat, és az ideiglenes kvóta az előbb megjelölt hányados értékét veszi fel. Az előbbiekben
leírt kvótafelértékelési eljárást meg kell ismételni a kvótafelértékelési sorban szereplő többi
jelölttel is, mindaddig, amíg a soron következő jelölt szavazatszáma nem lesz alacsonyabb az
aktuális ideiglenes kvótánál, illetve amíg az adott jelöltnél az annak a szavazatainak
bevonásával elért új ideiglenes kvóta értéke alacsonyabban marad, mint az adott jelölt
szavazatainak a száma. Amikor egy adott jelöltnek a szavazatai bevonásával újraszámolt
ideiglenes kvóta nagysága már meghaladja a kvótafelértékelési sorban következő jelölt
szavazatszámát, a kvóta itt végleges értéket nyer; illetve amennyiben egy adott jelöltnek a

37
szavazatai bevonásával újraszámolt ideiglenes kvóta nagysága meghaladja saját
szavazatszámának nagyságát, akkor a végleges kvóta értéke az ezt megelőző ideiglenes
kvótáéval (amely még többletmandátumot eredményezett) lesz azonos.
Mindazok a pártok által jelölt egyéni választókerületi jelöltek, akiknek a pártja nem érte el a
választási küszöböt, de a jelölt elérte a kvótát, valamint a független egyéni választókerületi
jelöltek, akik elérték a kvótát, 1-1 mandátumot kapnak. Azok a pártok és jelöltjeik, amelyek
meghaladták a választási küszöböt, pártonként (az általa indított jelöltekkel együttesen) annyi
mandátumhoz jutnak, amennyi az általuk érvényesen szerzett szavazatszám (v) és a kvóta (q)
egész számú hányadosa.
A mandátumok előbbiekben leírt elosztása után is lehetnek még maradékmandátumok. Ezek
felosztására a már mandátumot szerzett pártok között kerül sor. A maradékmandátumok
felosztása úgy történik, hogy a már mandátumot szerzett pártok közül az kapja az első
maradékmandátumot, amelynél az adott pártra vonatkozó mandátumszám (m)/szavazatszám
(v) arányszám a legalacsonyabb (ahol m magában foglalja a párt és jelöltjei által szerzett
mandátumokat, valamint v magában foglalja mind a pártra, mind annak jelöltjeire leadott
szavazatokat). A második, illetve további maradékmandátumokat (ha vannak ilyenek) az a
párt kapja meg mindig, amelynek az előző maradékmandátum odaítélése után aktuálisan a
legalacsonyabb a m/v arányszáma.

A mandátumelosztás fent leírt rendszere a garanciális elem a választójog egyenlősége effektív

érvényesülésének szempontjából. Azzal, hogy a mandátum országosan egységes kvóta
alapján kerül kiosztásra, minden mandátum „ára” ugyanannyi (illetve a maradékmandátumok
elosztása miatt közelítőleg ugyanannyi) szavazat lesz. A dolgozat II. részében használt
fogalmakat használva mindez akként fejezhető ki, hogy azonos értékkel számolunk mind V,
M, T és fw tekintetében az egész ország területén. Ez azt eredményezi, hogy az egyes
választópolgárok szavazatának tényleges súlya között csak elhanyagolható lesz a különbség (a
szavazat relatív súlyának szorzója minden esetben egyhez közeli érték lesz), tehát a
választójog effektív egyenlősége az adott körülmények között a lehető legnagyobb mértékben
érvényesül.

A mandátumot szerző jelöltek

Sem az egyéni választókerületek, sem a területi választókerületek nem rendelkeznek állandó
körzeti magnitúdóval; az, hogy az adott körzetben hány mandátum kerül betöltésre, az az
adott választókerületben, illetve országosan a választáson részt vevő választópolgárok

38
számának függvénye. Az egyéni választókerületben azonban egynél több mandátum nem
szerezhető.
Mandátumot szerez az az egyéni választókerületi jelölt (ja), aki választókerületében
- legalább a kvótával megegyező számú szavazatot kap (va ≥ q), és
- nincs az adott egyéni választókerületben más olyan jelölt, aki több szavazatot szerzett, mint
ő (tehát a jelölt egyben relatív többséget is kell, hogy elérjen) (va > vb, va > vc, va > vd, …).
Az egyéni választókerületben a fenti módon mandátumot nem eredményező egyéni jelöltekre
leadott szavazatok (beleértve a mandátumot szerzett jelöltre leadott azon szavazatokat is,
amelyeket a kvóta eléréséhez szükséges mennyiségen felül kapott) felkerülnek
töredékszavazatként a jelölő pártok területi listáira.

A területi választókerületekben az előbbiekben leírt töredékszavazatok eredményeznek

mandátumokat. Az egyes pártok területi listájáról annyi mandátum kerül betöltésre, ahányszor
(egész szám) ezt a kvóta lehetővé teszi. Az egy párt területi listáján szereplők közül elsőként
az szerez mandátumot, aki azok közül, akik a párt jelöltjeként az adott területi választókerület
egy egyéni választókerületében indultak, legalább a kvótával megegyező számú szavazatot
kaptak, de választókerületében relatív többséget nem szereztek. Amennyiben a területi
választókerületben lévő egyéni választókörzetekben a pártnak több ilyen jelöltje is van, ezek a
jelöltek az általuk elért szavazatszámsorrendben kaphatják meg a pártnak a területi
választókerületben még rendelkezésre álló (jelölt által be nem töltött) mandátumait.
Másodikként azok a jelöltek kaphatnak a pártjuk adott területi listáján még rendelkezésre álló
mandátumokból, akik egyéni választókerületükben relatív többséget szereztek, de
mandátumot nem – olyan sorrendben, ahogy saját egyéni választókerületében a szavazatok
legnagyobb hányadát szerezték meg, és így tovább. Ha az adott pártnak az adott területi
választókerületben még van megszerzett, de be nem töltött mandátuma, a párt területi listáján
lévők a listán szereplés sorrendjében szerzik meg azokat.
A területi választókerületben mandátumszerzésre fel nem használt szavazatok felkerülnek
töredékszavazatként a párt országos listájára, ahol összeadódnak a közvetlenül a párt országos
listájára leadott szavazatokkal. A pártok országos listái az így kapott szavazatoknak
megfelelő, a kvóta segítségével kiszámított mennyiségű mandátumot kapnak [illetve ide
kerülnek a maradék mandátumok is, amelyek elosztása a legkisebb mandátum/szavazat (m/v)
hányados elvén történik, a korábban már kifejtettek szerint], amelyet a jelöltjeik az országos
listán való szereplés sorrendjében töltenek be.

39
Mellékletek

1. számú melléklet: Egy adott körzetben egy adott pártra szavazó

választópolgár szavazatának relatív súlyát leíró függvény
levezetése
Induljunk ki abból, hány szavazat szükséges egy adott esetben egy adott választókörzetben
egy mandátum megszerzéséhez. Jelöljük ezt a szavazatmennyiséget „q”-val, annak ellenére,
hogy nem pontosan az egyes választási formulákban alkalmazott kvótáról van szó, de végső
soron mindkét esetben azt jelöli a kvóta, hogy hány szavazat eredményez mandátumot.

q = V/M*T*f(vp)

ahol:
V, M, T = a vizsgált választókörzet jellemzői:
V = a körzethez tartozó választópolgárok száma,
M = a körzeti magnitúdó (hány mandátum szerezhető a körzetben),
T = részvételi arány a szavazáson a körzetben [értéke 0-1-ig terjed, ahol 0 a 0%-os
részvételnek, 1 a 100%-os részvételnek, a köztes értékek ennek megfelelően a 0% és 100%
közötti részvételt jelentik; az egyszerűség kedvéért ebbe a mutatószámba foglalom bele az
érvényes szavazatok arányát is, bár az megjeleníthető lenne önálló mutatószámmal is – tehát
T itt valójában a szavazáson megjelenő és érvényes szavazatot leadók arányát fedi];
vp = egy adott p párt támogatottsága – a párt részesedése az adott választókörzet
szavazataiból, ez alapján:
f(vp) = a választási formulára jellemző függvény, amely azt jeleníti meg, ahogy az adott
választási formula egy adott p párt (adott választókerületen belüli) támogatottságának
függvényében mandátumszerzést eredményez.

Egy mandátum szavazatokban mért aktuális „ára” tehát a körzethez tartozó választópolgárok
számának és a körzetben megszerezhető mandátumszámnak a hányadosa, szorozva a
szavazáson részt vevő választópolgárok arányával és a választási formulának az adott párt
(vagy jelölt) körzetbeli szavazatokban megmutatkozó támogatottsági arányára adott értékével.

40
A kvóta értékének reciproka megadja, hogy egy választópolgár érvényes szavazata az adott
választókörzetben hányadrészben járul hozzá egy mandátum megszerzéséhez, tehát megadja a
választópolgár szavazatának súlyát (:=w).

w(vp) = 1/q = 1/(V/M*T*f(vp))

w(vp) := a választópolgár szavazatának abszolút súlya p párt (vagy jelölt) (adott

választókerületen belüli) támogatottságának függvényében.

Ha összehasonlítjuk két körzetben az egy-egy adott pártra szavazó választópolgár

szavazatának abszolút súlyát, megkapjuk a választópolgár szavazatának relatív súlyát (:=wrel).
Egy választópolgár szavazatának relatív súlya mindig csak több választókörzet, több
választópolgár viszonylatában értelmezhető.

w(vp)rel = (V’/M’*T’*f’(vp’))/(V/M*T*f(vp)) = (V’/M’*T’)/(V/M*T)*(1/f(vp))/(1/f’(vp’)) =

(V’/M’*T’)/(V/M*T)*fw(vp)/f’w(vp’)

ahol:
wrel := a választópolgár szavazatának viszonylagos súlya;
fw(vp) := az alkalmazott választási formulának a szavazatok súlyára gyakorolt hatását leíró
függvény, egy adott p párt (adott választókerületen belüli) támogatottságának függvényében;
V’, M’, T’, f’, vp’, f’w = a viszonyítási alapként használt körzet megfelelő jellemzői.

41
2. számú melléklet: Ábrák

1A-B. Ábra: Az egyéni választókerületekhez tartozó választópolgárok

számának eltérései

A választópolgárok relatív száma az egyéni

választókerületekben, a legkisebb választókerülethez
viszonyítva [27 024 fő]
(2006. 1. fordulós névjegyzéki adatok alapján)

2,5
szorzószám

1,5

1 1 6 11 16 21 26 31 36 41 46 51 56 61 66 71 76 81 86 91 96 101 106 111 116 121 126 131 136 141 146 151 156 161 166 171 176
oevk

A választópolgárok relatív száma az egyéni

választókerületekben, az átlagos nagyságú
választókerülethez [45 671 fő] viszonyítva
(2006. 1. fordulós névjegyzéki adatok alapján)

1,6
1,4
1,2
szorzószám

1
0,8
0,6
0,4 1 6 11 16 21 26 31 36 41 46 51 56 61 66 71 76 81 86 91 96 101 106 111 116 121 126 131 136 141 146 151 156 161 166 171 176
oevk

Amikor az egyéni választókerületekhez tartozó (ott a névjegyzékben szereplő)

választópolgárok számában megmutatkozó különbségeket vizsgáljuk (és számszerűleg
kifejezni, illetve ábrázolni akarjuk), akkor viszonyítási alapként célszerű vagy a legkisebb,
vagy az (számítások útján megállapított) átlagos létszámú választókerületet alapul venni.

42
Valójában mindkét típusú számítási alap a szemléltetést szolgálja, és a maga módján kifejezi
az egyéni választókerületek adottsági közötti mennyiségi viszonyokat, átfogó képet adva. Az
egyik vagy a másik módszer választásának nincs lényeges következménye: adott
választópolgárok szavazatának súlyában létező eltérés mérésekor ugyanis mindig az egyik
választópolgár „választókerülete” (illetve annak jellemzői) képezi a viszonyítási alapot, így a
különbségek számítása az(ok) alapján történik.

[A számítások alapját képező adatok megtalálhatók: www.valasztas.hu]

43
2A-B. Ábra: Az egyéni választókerületi szavazás részvételi arányainak
eltérései

A választópolgárok relatív részvételi aránya az egyéni

választókerületekben, a legkisebb részvételi arányt mutató
választókerülethez viszonyítva [52,83% ]
(2006. 1. fordulós névjegyzéki adatok alapján)

1,6
1,5
1,4
szorzószám

1,3
1,2
1,1
1
1 6 11 16 21 26 31 36 41 46 51 56 61 66 71 76 81 86 91 96 101 106 111 116 121 126 131 136 141 146 151 156 161 166 171 176
oevk

A választópolgárok relatív részvételi aránya az egyéni

választókerületekben, az átlagos részvételi arányhoz
viszonyítva [67,11%]
(2006. 1. fordulós névjegyzéki adatok alapján)

1,3
1,2
1,1
szorzószám

1
0,9
0,8
0,7 1 6 11 16 21 26 31 36 41 46 51 56 61 66 71 76 81 86 91 96 101 106 111 116 121 126 131 136 141 146 151 156 161 166 171 176
oevk

Az 1A-B. Ábrákhoz fűzött megjegyzések megfelelően itt is helytállóak.

44
3A-B. Ábra: Egyéni választókerületek, első forduló – abszolút többségi
formula

BUDAPEST főváros 05. sz. oevk, 2006. 1. forduló

Abszolút többségi formula w p = fabs(vp)

w1

0
0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100

v%

Szavazatok súlya mandátumszerző függvényrésze

mandátumot nem szerzők függvényrésze

A 3A. és 3B. ábrán szereplő vörös rombuszok az egyes jelöltek támogatottságát (a

szavazatoknak hány százalékát szerezték meg), és azt mutatják, hogy a választási formula a
rájuk szavazó választópolgárok csoportjába tartozó szavazók esetén hányszorosára módosítja
a szavazat súlyát.
Az abszolút többségi formula szerint a szavazatok 50%-ánál kevesebbet szerző jelölt nem kap
mandátumot, a rá szavazó választópolgárok e szavazatának súlya tehát nullával lesz egyenlő.
Az az esetleg egy jelölt, aki a szavazatok több, mint felét megszerzi, egy mandátumot kap, és
attól függően, hogy milyen aránnyal győz, a rá szavazó választópolgárok e szavazatának
súlyát kettő és egy közötti értékű szám szorosára módosítja (minél kisebb a győzelmi arány,
annál nagyobb az érték; alig 50% fölött kettő közeli, míg 100%-nál egy).

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK megye 02.sz. oevk, 2006. 1. forduló

Abszolút többségi formula w p = fabs(vp)

w1

0
0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100

v%

Szavazatok súlya mandátumszerző függvényrésze

mandátumot nem szerzők függvényrésze

45
4A-B. Ábra: Egyéni választókerületek, második forduló – relatív többségi
formula

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG megye 04.sz. oevk, 2006. 2.

forduló
Relatív többségi formula wp = frel(vp)

5
4

w3
2
1
0
0 20 40 60 80 100

v%
Szavazatok súlya
biztosan mandátumot szerző függvénye
mandátumot biztosan nem szerzők függvénye
aktuálisan mandátumot szerző függvénye
aktuálisan mandátumot nem szerzők függvénye

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK megye 02.sz oevk, 2006. 2.

forduló
Relatív többségi formula wp = frel(vp)

6
5
4
w3
2
1
0
0 20 40 60 80 100

v%
Szavazatok súlya
biztosan mandátumot szerző függvénye
mandátumot biztosan nem szerzők függvénye
aktuálisan mandátumot szerző függvénye
aktuálisan mandátumot nem szerzők függvénye

A relatív többségi formulában, amelyet a magyar országgyűlési rendszer alkalmaz, az egyéni

választókerületi választás második fordulójába legfeljebb hat jelölt juthat be [az országgyűlési
képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény 7. § (3) bekezdés a) pont]. Ez azt

46
jelenti, hogy a jelöltek rendkívül szoros támogatottsága esetén akár 16,67%-nál alig nagyobb
szavazatarányt elérő jelölt is mandátumot szerezhet (ami a rá szavazó választópolgárok
szavazatának akár 5-szörösnél nagyobb értékű módosulásával is járhat). Ugyanakkor a
mandátumszerzés, és ennek folytán a rá szavazó választópolgárok szavazatának többszörös
értékű hasznosulása a szavazatok 50%-ának megszerzéséig nem biztosított, ezt jelzik a 4A-B.
ábrákon az említett két érték közötti szaggatott vonallal jelölt függvényrészek. 16,67%-os
szavazatarány alatt és 50%-os szavazatarány felett a relatív többségi formula az abszolút
többségi formulával megegyezően viselkedik.

5. Ábra: Töredékszavazatok az országos listán

Töredékszavazatok hasznosulása az országos kompenzációs

listán, 2006
d'Hondt formula w p = fd'hondt(vp)

1,5

1
w
0,5

0
0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100

v%

Szavazatok súlya hozzávetőleges függvény

47
6A-B. Ábra: Az egy mandátumra jutó választópolgárok számának
eltérései a területi választókerületekben

Az egy mandátumra jutó választópolgárok relatív száma a

területi választókerületekben, a legkisebb V/M értékű
választókerülethez viszonyítva [37 922 fő]
(2006. 1. fordulós névjegyzéki adatok alapján)

2,60
2,40
2,20
2,00
szorzószám

1,80
1,60
1,40
1,20
1,00 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
tvk

Az egy mandátumra jutó választópolgárok relatív száma a

területi választókerületekben, az átlagos V/M választókerületi
értékhez viszonyítva [52 119 fő]
(2006. 1. fordulós névjegyzéki adatok alapján)

1,60
1,40
1,20
szorzószám

1,00
0,80
0,60
0,40 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
tvk

48
7A-B. Ábra: A területi választókerületi szavazás részvételi arányainak
eltérései

A választópolgárok relatív részvételi aránya a területi

választókerületekben, a legkisebb részvételi arányt mutató
választókerülethez viszonyítva [62,73% ]
(2006. 1. fordulós névjegyzéki adatok alapján)

1,60
1,50
1,40
szorzószám

1,30
1,20
1,10
1,00
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
tvk

A választópolgárok relatív részvételi aránya a területi

választókerületekben, az átlagos részvételi arányhoz viszonyítva
[66,30%]
(2006. 1. fordulós névjegyzéki adatok alapján)

1,30
1,20
szorzószám

1,10
1,00
0,90
0,80
0,70
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
tvk

49
Irodalomjegyzék
Arató András társadalomtudóssal Miklósi Zoltán beszélget: „A választási szabályok és az
alkotmánymódosítási szabály kombinációja elvben „alkotmányos diktatúrát” tesz lehetővé”.
Fundamentum, 2006. évi 3. szám.
Berta Zsolt: A választási formulák. in: Garai Borbála - Takács Péter (szerk.): Multa rogare,
rogata tenere, retenta docere – Tudományos diákköri dolgozatok 2001. 1. kötet. ELTE
Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2002.
Dezső Márta – Kukorelli István (szerk.): Választástudományi tanulmányok. Országos
Választási Iroda, Budapest, 1999.
Dezső Márta. (Fórum:) „Választási rendszer – választójog.” Fundamentum, 2006. évi 3. szám.
Dezső Márta: Képviselet és választás a parlamenti jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
– MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1998.
Fábián György – Kovács László Imre: Az arányosság újabb dimenziói. In: Választási
rendszerek. (szerk.: Fábián György) Osiris Kiadó – Láthatatlan Kollégium. Budapest, 1997
Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi Jogok. Osiris Kiadó, Bp. 2003
Ian McLean: Képviseleti formák és szavazási rendszerek. In: Választási rendszerek. (szerk.:
Fábián György) Osiris Kiadó – Láthatatlan Kollégium. Budapest, 1997.
Kis János: Alkotmányos demokrácia. Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ,
Budapest, 2000.
Kovács László Imre: Választás és választási rendszer. In: Választási rendszerek. (szerk:
Fábián György) Osiris Kiadó – Láthatatlan Kollégium. Budapest, 1997.
Michael Gallagher: Arányosság, aránytalanság és választási rendszerek. In: Választási
rendszerek. (szerk.: Fábián György) Osiris Kiadó – Láthatatlan Kollégium. Budapest, 1997.
Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris Kiadó, Bp. 2001.
Szente Zoltán. (Fórum:) „Választási rendszer – választójog.” Fundamentum, 2006. évi 3.
szám.
Szoboszlai György (szerk.): A közjogi választások egyes elméleti és gyakorlati kérdései.
Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2004.
Szoboszlai György. (Fórum:) „Választási rendszer – választójog.” Fundamentum, 2006. évi 3.
szám.
Van Dijk, P. et alii (ed.): Theory and Practice of the ECHR. Fourth Edition, Antwerp,
Intersentia, 2006.

50
Wiener György. (Fórum:) „Választási rendszer – választójog.” Fundamentum, 2006. évi 3.
szám.

51