Elemzés

Debussy: Pour le Piano – Sarabande

Debussy ezt a zongoradarabot 1894-ben írta. Három tételből áll: Prélude, Sarabande,
Toccata. Azért a Sarabande tételt választottam, mivel rövidsége miatt is kézenfekvő volt,
továbbá az eddigi Debussy-elemzések során tanultakat is jobban fel lehet használni.

A darab véleményem szerint neoklasszikus; egyértelmű utalás a barokk zenére. ( Debussy

Images darabjai között is találunk Sarabandot: Hommage á Rameau).
A sarabande egy jellegzetesen barokk szvitekben előforduló lassabb tétel, ahol az
ütemmutatót tekintve 3/4, vagy 3/2. És gyakran a második ütés a hangsúlyos.

Ennek Debussy eleget is tesz, hiszen a darab végig 3/4-ben van, a hangsúly pedig először 2.
ütemben meg is jelenik kétnegyed értékben, ráadásul tenuto jelzéssel, mely segíti az előadót a
helyes agogika megtalálásában.
Az egész tételre a homofónia, és a sok mixtúra a jellemző.
Az első 4 ütemben lényegében hat hangból felépülő akkordok tonális mixtúrája dominál. Az
5-6. ütem oktávjai kontrasztban vannak a mixtúrákkal, ez a jelenség összesen négyszer
fordul elő a tétel folyamán. A 6. ütem 2 ütésén kezdődő először öt, majd hat hangból álló
mixtúrák kifejezik az emelkedést, hogy elérjék a koronás 8. ütemet, ami egyben egy
nyugvópont. (Érdekes megfigyelni, hogy a kötőívek mennyire az ütemmutató ellen
dolgoznak, sokszor nincs meg a 3/4-es érzet).
Ezt követően megjelenik dallam, de négy, majd öthangos tonális-reális mixtúrákkal együtt (9-
12. ütem). A 15-18. ütem nem hoz újdonságot, viszont utána nyolchangos mixtúra az
eddigieket tekintve egy csúcspont, a második unisonós/oktávos rész pedig kontrasztként
lezárja az első részét a tételnek.
A mixtúrák szempontjából kiemelendő még a 35-41. üteme, ahol az akkordok hangjainak
száma nyolc, plusz még nyolcadnál hosszabb hang a balkézben dúsítja a mixtúrákat. A 38.
ütem utolsó nyolcadától a következő ütem 5. nyolcadáig a szerző kötőívekkel, majd
hangsúlyokkal az följebb említettekhez hasonlóan megváltoztatja a metrumérzetünket,
ráadásul még hangsúlyokkal is igyekszik kiemelni, hogy a 3/4 egy nyolcaddal előbb
kezdődik. Ez helyreáll a visszatérés előtti 41. ütemben. A reprízben a dallam nagyobb
szerepéhez a 3 negyedértékű tartott hang juttatja, ráadásul itt van először forte a tételben. A
visszatérésben a regiszterek megváltoznak, a kvázi főtéma első 4 ütemének dallama egy
oktávval lejjebb, följebb pedig a következő 4 ütem került.
A következő részekben csak az ütemtagolásban találok az eddigiekhez képest újdonságot. A
63-64. ütem érezhető 3/8-ban, a 65. ütem első nyolcadára egy 3/4-es felütésként tekintek, az
eltolás a 66. ütemben helyreáll, viszont a következő 2 ütem a hemiola miatt 3/2-nek, a 69-70.
ütem pedig 4/4+2/4-nek tekintem.

A darab szerkezetét többféleképp is tudom értelmezni:

1. A rész (1-22. ütem), B rész (23-41. ütem), A rész variánsa (42-72 ütem).

2. Rondóhoz hasonló forma. A téma háromszor jelenik meg: 1-8, 15-22, 42-49. ütemekben.
Van három közjátéknak tekinthető szakasz: 1. 9-14., 2. 23-41., 3. 50-55. ütem. Az 56-62-ig
tartó ütem az első „közjáték” felidézése, ami a 63. ütemben kezdődő codába torkollik.
Az a tételt összességében a kétütemes gondolkodásmód jellemzi. Egykét szerzői bravúrt lesz
leszámítva, amit az előzőkben már megemlítettem…

A tétel tonalitás szempontjából a cisz mollhoz van a legközelebb. Van több kitérés: Az első 2
ütem önmagában inkább mondanám É-dúrnak. És kiemelendő hogy a visszatérésben (42.
ütem) D-dúrban kezdődik.

Összességében a darab világos felépítésű, ritmikailag kevésbé összetett,

hangulatában szinte változatlan. A két szélső tételhez képest a Sarabande jelenti a
megnyugvást.