You are on page 1of 5

Évzáró műsor

2014 Csiga csoport

1) Beköszöntő:
A gyerekek kisebb csoportokban, kézfogással felállnak.

Gazdag Erzsi: Csalogató

Ez a világ olyan kerek, Itt lakom a közelében,


akárcsak a sári berek. Sári berek közepében.
Kerek is meg gömbölyű. Sári berek jó berek.
Ez a világ gyönyörű. Ide gyertek, gyerekek!

2) Zene:
Halász Judit: Minden felnőtt volt egyszer gyerek…
A zene alatt bejönnek a gyerekek és szétszórt felállásban, párokban táncolnak. A refrén alatt megállnak és
tapssal, együtt énekelnek a zenére, a dal végén leguggolnak.

3) Játékra hívó:
Mit játszunk lányok? (130)

Öt lány feláll, kézfogással körbejárnak és éneklik a dalt. A végén megállnak a csoporttal szemben és
felelgetnek a csoporttal.

– Elmentem az erdőbe kék ibolyát szedni.


– Minek az az ibolya?
– Szitát kötögetni.
– Minek az a szita?
– Tejet szűrögetni.
– Minek az a tej?
– Vajat köpülgetni.
– Minek az a vaj,
– Aranykocsit kenegetni.
– Minek az az aranykocsi?
– Márványkövet hordogatni.
– Minek az a márványkő?
– Kispalotát építeni.
– Minek az a kispalota?
– Sok szép játszó gyermeket beléhelyezni!

4) Egy kisfiú bekiabálja:


„Játsszuk a Badacsonyit!” Többiek: „Jó!”
Badacsonyi szőlőhegyen…
5) Népi mondóka:
Köralakzat marad, és együtt mondják:
Kolozsvári kert alatt
Mári néni elszaladt.
Bimbó Jancsi utána,
Kötőfék a nyakába.

6) Dalos játék eljátszása:


Elvesztettem zsebkendőmet… (86.)

7) Mondóka:
Itt a köcsög (38.)
Mindannyian mondják.
Itt a köcsög, mi van benne,
arany alma, arany körte.
Add tovább add tovább,
Te meg fizesd az árát.
A mondókával kiszámolunk egy gyermeket, aki köcsöggel a kezében ritmikusan rázva a körön belül jár. A dal
végén átadja a reá eső gyermeknek.

8) 2 gyermek bekiáltja:
Tücsköt ringatok,
tücsköt ringatok.
Eb aki nem ringatja!
Ördög üsse oldalát,
Kutya vigye máját!
Sikítva szétfutnak a fiúk és lányok külön csapatba, egymással szemben.

9) Csúfolók:
Lányok:
„Fiúk, fiúk lyukas a csizmátok!”
Fiúk:
„Lányok, lányok tejfölös a szátok!”
Lányok:
„Minden leánynak szép rózsa, szegfű,
Minden legénynek a hátára seprű!”
Fiúk:
„Minden leánynak füstös kemence,
minden legénynek tág öblű pince!”
Lányok:
„Mit ér az a pörge kalap, ha a legény csak egy falat?”
Fiúk:
„Mit ér az a ráncos szoknya, ha a kislány tipe-topa?”
Lányok:
„Örök harag, csuta darab,
míg a kutya meg nem harap!”
Fiúk énekelve:
„Sírjunk, ríjunk…” (207.)

Kétszer, miközben elindulnak körben járással a lányok körül.

10) Mondókázás:
Fiúk, lányok egymást váltva guggolással-felállással.

Fiúk:
Egyedem-begyedem tengertánc, hajdú sógor mit kivánsz?
Nem kívánok egyebet, csak egy darab kenyeret.
Szil, szál szalmaszál, ecki becki tengerecki Pál.

Lányok:
Ence, Bence, kis kemence,
Kis medence a Velence,
Ne búsuljunk semmit, Vince,
Tele van az icce, pince.

Fiúk:
Fáj a kutyámnak a lába,
Megütötte a szalmába.
Ördög vigye a szalmáját,
Mért bántotta kutyám lábát?

Lányok:
Pí pí pí ez alatt van valami.
Egy kis egér, egy kis nyúl, kimehet az ifi úr.

Mindenki:
Görögdinnye, török tök,
szerda után csütörtök.
Török, török hömbörög,
egy zsák diót megtörök.
Csörgő-börgő mogyoró,
te leszel most a fogó!” Állva mondják.

11) Mindenki:
Ess eső essél…
Ess eső essél, bugyborékot vessél,
Hogy a búza nőjön, a gyermek örüljön.
Lesz kenyér, lesz kalács,
Fánkból is nagy rakás.
12) Ének:
Ess eső, ess…
A dal alatt a fiúk kaput tartanak, és a lányok kibújnak kapuzós járással alóla, a végére felállnak egy sorban.

13) Vers:
Osvát Erzsébet: Hancúrozó szélfiúk

Nem férnek bőrükbe


a szélgyerekek.
Füttyös jókedvükben
felhőt kergetnek.
Bebújnak nyakadba,
s repülnek tovább.
Hegyen-völgyön, réten,
hét határon át!

14) Ének:
Eszterlánc (87.)

15) Dalos játék:


Án, tán, tilitom… (147.)

Körbejárunk tapsolva, hoppra megfordulunk.

16) Zene
17) Vers

Búcsúszóra üt az óra, elindulunk szépen sorban.


Csoportunknak minden tagja, ahogy ez már megszokott,
Búcsút mond a közönségnek, szép virágos jó napot.
Verset mondtunk, nótázgattunk, óvodától búcsúztunk,
De visszajövünk szeptemberben, hogy újra együtt mókázzunk.
Ha a műsor megnyerte a tetszésüket, egyhamar
Elvárjuk, hogy a teremben törjön ki a tapsvihar.

18) Zene
Halász Judit: Somdere-somdara
Erre vonulnak le a gyerekek

You might also like