You are on page 1of 27

VONZATOS IGÉK (phrasal verbs and prepositional verbs)

● Sokszor egy-egy ige az utána álló elöljárószóval (ezt ilyenkor „particle”-nek nevezzük) együtt
idiomatikus értelmet nyer (azaz az ige és az elöljárószó jelentése külön-külön más, mint amit a létrejövő
szóösszetétel jelent.) Ez némely esetben hasonlít a magyar igekötők szerepéhez.
pl. vesz (= „vásárol‟) de: FELvesz (= „magára ölt‟)

Put (= „tesz‟) de: put ON (= felvesz)


● Rengeteg vonzatos ige van az angolban. A lényeg az, hogy ezeket a vonzattal együtt önálló
jelentésű szóként kell értelmezni (szinte mindegy, mit jelent az alapige önmagában, mert a
vonzattal lehet, hogy teljesen más az értelme, sőt ugyanazzal a vonzattal több dolgot is jelenthet)!

● Sok vonzatos igének tárgya van. Ez a tárgy beékelődhet az ige és a vonzat közé, vagy a vonzat
mögött is állhat. Ha viszont ez a tárgy névmás, akkor mindenképpen beékelődik.

pl. I put my hat on.


↓ ↓ ↓
ige tárgy vonzat
(beékelt)

Vagy:

I put on my hat
↓ ↓ ↓
ige vonzat tárgy
(nincs beékelve)

I put it on
↓ ↓ ↓
ige tárgy vonzat
(névmás)

beékelt

Néhány fontos vonzatos ige ( a teljesség igénye nélkül):

IGE VONZAT JELENTÉS PÉLDA

WITH
somebody ON She didn’t agree with them on the holiday plan. (Nem
egyetért vkivel vmiben értett egyet velül a vakációs tervükben.)
/ ABOUT
AGREE
something
(egyetért)
WITH egyetért vmivel She agreed with the holiday plan. (Egyetértett a
something vakációs tervvel.)
ABOUT TO I was about to leave when Mark arrived. (Épp
vmire készül indulóban voltam, amikor Mark megérkezett.)
do something

DOWN with betegen fekszik, ledöntötte


She was down with flu.(Ledöntötte a influenza.)
(an illness) vmilyen betegség
BE 1. be van kapcsolva, ég The lights are on. (Égnek a fények.)
(van)
ON 2. folyamatban van, megy, A very good film is on in the cinema. (Nagyon jó film
műsoron van (tévében, megy a moziban.)
moziban) The fight is on. (Folyik a küzdelem.)

OVER elmúlt, vége van The rain is over. (Vége van az esőnek.)

1. letörik, letör, összeomlik, During the big storm a lot of branches broke down. (A
ledől nagy vihar alatt sok ág tört le.)

Our car broke down at the side of the highway in the


DOWN
2. lerobban, elromlik, leáll snowstorm. (Az autónk lerobbant az autópálya szélén
a hóviharban.)

3. kiborul, összeomlik The girl broke down when she heard the bad news. (A
(idegileg), zokogásban tör ki lány kiborult, amikor meghallotta a rossz híreket.)

BREAK Somebody broke in last night and stole our stereo. (A


(tör, törik) IN / INTO betör, behatol múlt éjszaka valaki betört, és elvitte a videónkat.)

My boyfriend and I broke up before I moved to


America. (A barátom és én szakítottunk, mielőtt
befejeződik, végetér, befejez
UP Amerikába költöztem.)
(kapcsolatot) School will break up on June 14. (Az iskolának június
14-én lesz vége.)

We were watching an interesting film in the movie,


OUT kitör, kifakad, kiüt (tűz, háború) when suddenly a big fire broke out. (Egy érdekes
filmet néztünk a moziban, amikor tűz ütött ki.)

Can I bring a friend along to the party? (Hozhatok


ALONG elhoz, magával hoz magammal egy barátot a bulira?)
BRING
(hoz) My grandparents brought me up after my parents
someone UP felnevel vkit died. (Miután a szüleim meghaltak, a nagyszüleim
neveltek fel.)

The house burnt down in 1895. (A ház 1895-ben


DOWN leég (tűz) leégett.)
BURN
(ég, éget) The fire had burnt out before the fire engines arrived.
OUT kialszik (tűz), kiég (szellemileg) (A tűz kialudt, mielőtt a tűzoltók megérkeztek.)

I saw a ghost and I called out frightened. (Kísértetet


OUT felkiált, segítségért kiált láttam, és rémülten felkiáltottam.)
CALL
(hív) Give me your phone number and I will call you up
someone UP telefonon felhív vkit when we are in town. (Add meg a telefonszámodat, és
felhívlak, amikor a városban leszünk.)
FOR /
foglalkozik, törődik vmivel /
CARE ABOUT A good mother always cares for her baby. (Egy jó
vkivel, érdekli vmi / vki, szeret
(törődik) someone / anya mindig gondoskodik a kisbabájáról.)
vmit / vkit
something

bejelentkezik (szállodába, We will get the hotel keys when we check in. (Amikor
IN
reptéren) bejelentkezünk, megkapjuk a hotelkulcsokat.)

CHECK You have to check out of the hotel before 11:00 AM.
(ellenőriz) kijelentkezik, távozik Reggel 11 óra előtt ki kell jelentkeznünk a hotelből.)
OUT (szállodából); megnéz, kipróbál Check out my new photos. They are really interesting.
valamit, egy pillantást vet vmire (Nézd meg az új fényképeimet.. Nagyon érdekes
érdekesek.)

I want you to clear all these toys away before bedtime.


something
CLEAR eltakarít (Azt akarom, hogy tedd el az összes játékot lefekvés
AWAY előtt.)
(kitisztít,
kitisztul) I hope it clears up in time for the picnic. (Remélem,
UP kiderül, kitisztul (idő) időben kitisztul az idő a piknikhez.)

ACROSS ráakad, rábukkan vkire / vmire,


I came a stool when I was tidying the closet. (Amikor
something / véletlenül összetalálkozik takarítottam a kamrát, egy sámlira bukkantam.)
somebody vkivel, belebotlik vkibe / vmibe

Sarah came back (= came home) with lots of


BACK visszajön, visszatér experiences. (Sarah sok élménnyel tért haza.)

BACK / magához tér, visszanyeri az He fainted but after some seconds he came back.
ROUND eszméletét (Elájult, de néhány perc múlva magához tért.)

DOWN
megbetegszik vmilyen My niece came down with chicken pox this weekend.
WITH an
betegségben (A hétvégén az unokahúgom bárányhimlős lett.)
COME illness
(jön)
FROM
származik, való, jön vhonnan He comes from France. (Franciaországból való.)
somewhere

IN bejön, belép Come in! (Gyere be!)

Come on! It’s so warm inside. (Gyere! Olyan meleg


1. Gyerünk! Rajta! van odabenn.)
ON
I think there's rain coming on. (Szerintem eső
2. jön, közeledik, beköszönt közeledik.)

kijön vhonnan; megjelenik My friend came out quickly. (A barátom gyorsan


OUT
(könyv, újság) kijött.)

CONCENT-
Try to concentrate on your work. (Próbálj
RATE ON something összpontosít, koncentrál vmire koncentrálni a munkádra.)
(koncentrál)

CONGRA- Ever Everybody congratulated Michael on his birthday.


somebody ON
TULATE gratulál vkinek vmiért (Mindenki gratulált Michaelnek a születésnapja
something alkalmából.)
(gratulál)
FOR The baby was hungry so he cried for his mother. (A
kiált vmiért, sír vmiért kisbaba éhes volt, ezért az anyukája után sírt.)
CRY something
(sír; kiabál)
She tried to stop herself from crying out.
OUT felkiált, kikiált (Próbálta visszatartani magát attól, hogy felkiáltson.)

If we don't sell more we'll have to cut back


something lefarag, visszametsz, lecsökkent
production. (Ha nem adunk el többet, le kell
BACK vmit csökkentenünk a termelésünket.)

We had to cut the old tree in our yard down after the
something
levág, ledönt vmit storm. (A vihar után ki kellett vágnunk a régi fát az
DOWN udvarunkon.)
CUT
(vág)
If you want to lose weight you should cut down on
DOWN ON csökkent, abbahagy, visszafog
between-meal snacks. (Ha fogyni akarsz, vissza kell
something vmit fognod az étkezések közötti nassolást.)

THROUGH átvág valamit, keresztülvág They used a machete to cut through the bush.
something vmin Macsétát használtak, hogy átvágjanak a bozóton.)

Everything depends on my parachute. (Minden az


DEPEND ON somebody függ vkitől / vmitől;
ejtőernyőmön múlik.)
(függ) / something számít / támaszkodik vkire

The sound of the echo gradually died away.


AWAY elhal, elenyészik (A visszhang fokozatosan elhalt.)

FROM belehal (közvetlenül) vmibe, Don’t drink it. You’ll die from the poison. (Ne idd
something meghal vmiben / vmitől meg! Meghalsz a méregtől!)
DIE
(meghal) valami következtében, miatt Too many people die of unhealthy lifestyles.
OF something (Túl sok ember hal meg az egészségtelen életmód
meghal következtében.)

kihal, kipusztul (faj, család), Dinosaurs died out millions of years ago.
OUT
kialszik (tűz) (A dinoszauruszok több millió évvel ezelőtt kihaltak.)

AWAY WITH eltávolít, kidob megszüntet, It's time to do away with all of this old computer.
something eltüntet vmit (Ideje, hogy kidobjuk ezt a régi számítógépet.)

összekötöz, becsomagol, Do your shoelace up before you go outside. (Kösd be


something UP a cipőfűződet, mielőtt kimész.)
begombol vmit
DO
It has nothing to do with you what my son does!
(csinál, folytat, 1. köze van vmihez (Semmi közöd hozzá, hogy mit csinál a fiam!)
WITH
űz vmilyen
something
tevékenységet) 2. szüksége van vmire, jól esne, I could do with some ice-cream. (Jól jönne egy kis
jól jönne neki vmi fagyi.)

WITHOUT
He can do without a secretary. (Megvan titkárnő
something / megvan valami / valaki nélkül nélkül.)
somebody

DRAW BACK visszahúzódik, hátrál The snail came out from its shell but quickly drew
(húz; rajzol) back when it saw me. (A csiga kijött a házából, de
gyorsan visszahúzódott, amikor meglátott.)

While we were walking, a car drew close and it


CLOSE / közeledik, odahúzódik
sprinkled us with mud. (Miközben sétáltunk, egy autó
NEAR valakihez húzott el mellettünk, és lefröcskölt sárral.)

IN befut, beérkezik, behúz (vonat) The train drew in. (A vonat behúzott.)

something Can I draw $80 out of my account?


kivesz vmit (pénzt) számláról (Kivehetnék 80$-t a bankszámlámról?)
OUT

I don’t like reastaurants, I always eat in. (Nem


IN otthon étkezik szeretem az éttermeket. Mindig otthon eszem.)

I don't feel like cooking tonight. Let's eat out.


OUT étteremben étkezik (Nincs kedvem főzni ma este. Menjünk étterembe!)
EAT
(eszik) 1. az utolsó falatig megeszik,
She ate up all the potato. (Az összes krumplit befalta.)
felfal, elfogyaszt valamit
something UP
Legal costs had eaten up all the savings she had.
2. felemészt, kimerít (készletet) (A jogi költségek felemésztették az összes
megtakarítását.)

Tom fell down from a tree and hurt his leg. (Tom
DOWN elesik, leesik, leomlik, ledől leesett egy fáról, és megütötte a lábát.)

FOR bedől valaminek, elhisz, bevesz I'm surprised you fell for that trick. (Meglep, hogy
something valamit bedőltél annak a trükknek.)

He fell for her the moment their eyes met.


FOR
FALL beleesik, beleszeret valakibe (Abban a pillanatban beleszeretett, amint a tekintetük
somebody találkozott.)
(esik)

OUT WITH
összevész, összezördül valakivel We fell out over who was to wash the dishes.
somebody (Összevesztek azon, hogy ki mosogasson.)
(vmin)
(over sg.)

He fell over and broke his leg. (Felbotlott, és


OVER megbotlik, felbukik megütötte a lábát.)

somebody rajtacsíp, rajtakap valakit They found him out before he could break into the
OUT house.(Elcsípték, mielőtt betörhetett volna a házba.)
FIND
(talál) He tried to find out how to use the washing machine.
something kitalál, kiderít valamit, rájön
(Próbálta kitalálni, hogyan kell használni a
OUT valamire mosógépet.)

I am surprised how well they get along. (Meglep,


ALONG / ON kijönnek egymással milyen jól kijönnek egymással.)
GET 1.elszökik He didn’t want to meet his mother-in-law, so he got
(kap; jut; válik AWAY 2. vakációra megy away. (Nem akart találkozni az anyósával, ezért
vmivé) elszökött.)

BACK visszajön, visszatér The spaceship got back in a week. (Az űrhajó egy
héten belül visszatért.)

something The hedgehog got his apple back from the squirrel. (A
visszakap vmit sün visszakapta az almáját a mókustól.)
BACK

OFF The children are getting off the school bus. (A


leszáll (járműről) gyerekek leszállnak a buszról.)
something

We're going to freeze out here if you don't let us get


ON something felszáll (járműre) on the bus. (Megfagyunk idekinn, ha nem engedi, hogy
felszálljunk a buszra.)

I got up early today to study for my exam.


UP felkel, feláll (Ma korán keltem, hogy tanuljak a vizsgámra.)

His wife gave him away to the police. (A felesége


someone / feladta őt a rendőrségnek.)
túlad vmin; elárul, felad,
something My little sister gave the surprise party away by
leleplez vkit / vmit accident. (A kishúgom véletlenül elárulta a
AWAY
meglepetéspartit.)
GIVE someone az oltárig / -hoz vezet vkit My father gave me away at my wedding.
(ad) (Az esküvőmön az apukám vezetett az oltárig.)
AWAY

I am giving up smoking on January 1st.


abbahagy (vmilyen szokást); Január 1-jén abbahagyom a dohányzást.)
UP something
felad (küzdelmet) My maths homework was too difficult so I gave up. (A
matekleckém túl nehéz volt, ezért feladtam.)

If you don’t stop crying, I’ll go away. (Ha nem hagyod


AWAY elmegy abba a sírást, elmegyek.)

1. elmegy otthonról We're going out tonight. (Ma este elmegyünk


szórakozni szórakozni.)
GO OUT
(megy) He tried hard but the fire soon went out. (Keményen
2. kialszik (fény, tűz) próbálkozott, de a tűz hamarosan kialudt.)

Jesse has been going out with Luke since they met last
OUT with
randizik, együtt jár vkivel winter. (Jesse Luke-kal jár, amióta a múlt télen
someone találkoztak.)

I don’t believe you. You are having me on. (Nem


somebody ON rászed, átver valakit hiszek neked. Átversz.)
HAVE
(van vmije)
something ON van rajta vmi, vmit magán visel He had his best suit on. (A legjobb öltönye volt rajta.)

ON doing tovább folytat vmilyen


Keep on reading. (Folytasd az olvasást!)
KEEP something tevékenységet
(tart; folytat)
Private property - keep out! (Magánterület. Belépni
OUT távol tartja magát vmitől tilos!)

AFTER
LOOK vigyáz vkire / vmire, I have to look after my sick wife.
someone /
(megnéz, néz) gondoskodik vkiről (Gondoskodnom kell a feleségemről.)
something
FOR someone I'm looking for a red dress for the wedding.
keres vkit / vmit (A piros ruhát keresem az esküvőre.)
/ something

FORWARD I'm looking forward to the Christmas break.


TO something alig vár vmit (Alig várom a téliszünetet.)
/ doing I look forward to hearing from you. (Várom, hogy
something halljan önről.)

Look out! That brick's going to hit you! (Figyelj oda!


OUT körülnéz, odafigyel Fejbe fog találni az a tégla!)

something UP kikeres vmit vhonnan We can look her phone number up on the Internet.
(somewhere) (Kikereshetjük a telefonszámát az interneten.)

I can’t make out the parts of this bird.


something
kisilabizál, kivesz (Nem tudom kisilabizálni ennek a madárnak a
OUT testrészeit.)

MAKE Pinocchio made up a story about why we were late.


something UP kitalál vmit, hazudik vmit
(készít, csinál) (Pinocchio kitalált egy történetet, hogy miért kiésett.)

My sisters made me up for my graduation party.


someone UP kisminkel vkit (A nővéreim kisminkeltek a diplomaosztó
ünnepségemre.)

The new neighbour moved in yesterday.


MOVE IN beköltözik (Tegnap költözött be a szomszéd.)
(mozog,
mozdul) If you quarrel with me all the time, I’ll move out.
OUT kiköltözik, elköltözik Ha folyton veszekszel velem, elköltözöm.)

FOR Pete had to pay a lot for the lunch. (Pete-nek sokat
fizet vmiért, kifizet vmit kellett fizetnie az ebédért.)
PAY something
(fizet)
He paid the teacher so that she gave him a good mark.
somebody fizet vkinek, megfizet vkit (Fizetett a tanárnak, hogy jó jegyet adjon neki.)

vmit jobban szeret vminél, vmit


PREFER
something TO előnyben részesít vmivel I prefer pancakes to spinach. (Jobban szeretem a
(jobban szeret palacsintát a spenótnál.)
something szemben
vmit)

something They pulled down an old house to build a new hotel.


lebont vmit (épületet) (Lebontottak egy régi házat, hogy újat építsenek.)
DOWN

something The dentist pulled ot some of my teeth.


kihúz vmit (A fogorvos kihúzta néhány fogamat.)
OUT
PULL
(húz) The train was already pulling out when we got to the
platform.
OUT kihúz (vonat az állomásról) (A vonat már húzott kifelé az állomásról, amikor a
preonra értünk.)

Pull over and let me pass! (Húzódj félre, hogy


OVER félrehúzódik elmehessek!)
A car pulled up and the driver asked us the way.
megáll (vmi/vki mellett)
UP (Egy autó fékezett le, és a sofőr megkérdezte, merre
kell mennie.)

You can put the groceries down on the kitchen


1. letesz vmit counter.
something (Leteheted az élelmiszereket a konyhai pultra.)
DOWN
Put down everything I say.
2. leír, lejegyez vmit (Írj le mindent, amit mondok.)

Put on your socks if you’re going out.


1. felvesz (ruhadarabot) (Vedd fel a zoknidat, ha elmész.)
something ON
Will you put the kettle on, please?
2. feltesz, odatesz vmit (főni) (Feltennéd a kannát a tűzhelyre?)

Do you think I’m putting on weight?


ON weight súlyt szed fel, (meg)hízik (Szerinted hízom?)
PUT
(tesz, helyez)
somebody Can you put me through to Mr. Black, please?
(át)kapcsol vkit (telefonon) (Átkaplxsolna Mr. Black-hez, kérem?)
THROUGH

When I was in Rome, I put up at an expensive hotel.


UP somewhere megszáll vhol (Amikor Rómában voltam, egy drága szállodában
szálltam meg.)

We can put you up for a few days.


somebody UP elszállásol vkit (Egy néhány napra el tudunk szállásolni.)

I don't think I can put up with three small children in


UP WITH
the car.
someone / elvisel vkit / vmit (Nem hiszem, hogy elbítok három kisgyerekkel az
something autóban.)

The dragon wanted to eat him but he ran away. (A


AWAY elszökik, elfut sárkány meg akarta enni, de ő elfutott.)

After walking 10 kilometres he was really run down.


DOWN lemerül, kimerül (Miután 10 kilométert gyalogolt, teljesen ki volt
merülve.)
RUN
(fut, szalad) He ran out of petrol so he had to walk to the nearest
OUT OF
elfogy vmije, kifogy vmiből petrol station. (Kifogyott a benzinje, ezért el kellett
something gyalogolnia a legközelebbi benzinkútig.)

OVER He drove without looking and ran over a man.


someone / elüt vkit / vmit (Nem figyelt oda vezetés közben, és elütött egy
something embert.)

SEE I went to the station to see them off.


somebody OFF kikísér, elbúcsúztat vkit
(lát) (Kimentem az állomásra, hogy 6elbúcsúzzak tőlük.)

something The light's too bright. Could you switch it off?


kikapcsol vmit (Nagyon nagy a fény. Leoltanád?)
SWITCH OFF
(kapcsol)
We could see where we were as soon as we switched
something ON bekapcsol, felkapcsol valamit on the lights.
(Amint felkapcsoltuk a lámpát, láttuk, hol vagyunk.)

I take after my mother. We are both a bit plump.


AFTER
hasonlít valakire (Anyámra hasonlítok. Mindketten kissé ducik
someone vagyunk.)

The rocket takes off in five minutes.


OFF felszáll (repülő, rakéta) (A rakéta öt perc múlva felszáll.)
TAKE
(vesz; visz) something Take off your clothes and have a shower.
levesz vmit (ruhadarabot) Vedd le a ruhádat, és zuhanyozz le!)
OFF

OVER
He could hardly take over that blue car.
something / megelőz vmit / vkit (Alig tudta megelőzni azt a kék autót.)
somebody

Barbara was talking to Jill.


TO somebody beszél(get) vkivel (Barbara Jillel beszélgetett.)
TALK
(beszélget) ABOUT We were talking about the weather.
beszél(get) vmiről (Az időjárásról beszélgettünk.)
something

something He threw his old bills away when he won the lottery.
eldob, kidob vmit (Kidobta a régi számláit, amikor nyert a lottón.)
THROW AWAY
(dob, hajít)
Jimmy ate too much and threw up later in the evening.
something UP kihány vmit (Jimmy túl sokat evett, és később este hányt.)

He tried on the jacket.


something ON felpróbál vmit (Felpróbálta a zakót..)
TRY
(próbál) something Try out this new dish. It’s really delicious. (Kóstold
kipróbál, tesztel vmit meg ezt az új ételt. Nagyon finom.)
OUT

She turned away because she didn’t want to see


AWAY elfordul what’s happening.
(Elfordult, mert nem akarta látni, mi történik.)

He left his keys at home so he turned back. (Otthon


BACK visszafordul, megfordul hagyta a kulcsait, ezért visszafordult.)

1. lehalkít, lejjebb veszi vmi The policeman asked him to turn the music down. (A
erősségét rendőr arra kérte, hogy halkítsa le a zenét.)
something
TURN DOWN I turned the job down because I don't want to move.
(fordít, forog, 2. visszautasít, elutasít vmit (Visszautasítottam az állást, mert nem akarok
fordul) költözködni.)

something Turn the lights off and come for dinner. (Kapcsold le
kikapcsol vmit a lámpát, és gyere vacsorázni.)
OFF

It's too dark in here. Let's turn some lights on.


something ON bekapcsol vmit (Túl sötét van itt. Gyújtsunk világosságot.)

Can you turn the music up? This is my favourite song.


felerősít, felhangosít, feljebb
something UP (Fel tudnád hangosítani a zenét? Ez a kedvenc
veszi vmi erősségét dalom.)
Suddenly a white rabbit turned up.
UP hirtelen megjelenik, felbukkan (Hirtelen egy fehér nyúl bukkant elő.)

something Write down the address before you forget it.


leír vmit (Írd le a címet, mielőtt elfelejted.)
DOWN
WRITE
(ír)
something The doctor wrote out a prescription.
kiír, kiállít, felír vmit (Az orvos felírt egy receptet.)
OUT

VONZATOS Főnevek (phrasal nouns)

Az igékhez hasonlóan sok főnévnek is állandó vonzata van. Néhány közülük:

NOUN PARTICLE MEANING EXAMPLE

TO sg. hozzáférés vmihez There is no access to the village because of the


ACCESS snow. (Nem lehet bejutni /Nincs bejutási lehetőség
a faluba a hó miatt.)

FOR sg. / sy. csodálat vmiért / Helen had great admiration for her history teacher.
ADMIRATION vki iránt (Helen nagyon csodálta a tanárait / nagy
csodálattal volt a tanárai irtánt.)

TO sg. vmi alternatívája The minister stated that no real alternative to the
ALTERNATIVE plan existed. (A miniszter kijelentette, hogy a
tervnek nincs valódi alternatívája.)

ON sg. / sy. szaktakintély He is a great authority on phonetics.


vmiben (Nagy tekintély a fonetikában.)

OVER sg. törvényi There is an authority over selling tobaco.


szabályozás vmi (Törvényi szabályozás van a dohány árusítására.)
AUTHORITY
felett

UPON sg. / sy. tekintély, hatalom An officer has authority upon the soldiers under
vmi / vki felett him. (Egy tisztnek hatalma van az alatta álló
katonák felett.)

ON / UPON tilalom vmire Some decades ago there was a ban on selling
BAN sg. alcohol in the USA. (Néhány évtizeddel ezelőtt az
USÁ-ban tilalom volt az alkohol árusítására.)

ON / UPON megjegyzés vmiről Do you have any comments on this theme?


COMMENT sg. / vmivel (Van valami megjegyzésed erről a témáról?)
kapcsolatban

TO / WITH vmitől való eltérés, His white hair was in sharp contrast to his dark
CONTRAST sg. kontraszt, ellentét skin. (A fehér haja éles kontrasztban állt sötét
bőrével.)

FOR sg. hitel vmire No one gave Tom credit for his discovery.
CREDIT (Senki nem adott hitelt Tomnak a felfedezésére.)
FOR sg. vágy vmire / vmi He had a great desire for having a good and pretty
DESIRE iránt wife. (Nagyon vágyott egy jó és csinos feleségre. /
Nagy vágya volt…)

FOR sg. / sy. nemtörődömség David showed a complete disregard for his own
vmivel, safety. (David teljes nemtörődömséget mutatott a
DISREGARD saját biztonmságával szemben.)
tiszteletlenség
vkivel szemben

ON / UPON hatás vmire / vkire Punishment had very little effect on him.
EFFECT (A büntetés kevés hatással volt rá.)
sg. / sy.

EXCEPTION TO sg. kivétel vmi alól This is one of the exceptions to the rule.
(Ez egyike a szabály alóli kivételeknek.)

ON / UPON befolyás, hatás Mrs. Robinson has a calming influence on her


INFLUENCE sg. / sy. vmire / vkire husband. (Mrs. Robinson nyugtató hatással van a
férjére.)

WITH sg. kapcsolat vmivel Everyone can see the link of this problem with the
bad living conditions. (Mindenki láthatja ennek a
problémának a kapcsolatát a rossz
életkörülményekkel.)
LINK
BETWEEN kapcsolat vmi és There is a link between this problem and the bad
sg. and sg. vmi között living conditions. (Kapcsolat van eközött a
probléma és a rossz életkörülmények között.)

FOR sy. / sg. gondoskodás vkiről Saving money makes provision for one’s old age.
PROVISION / vmiről (A takarékoskodás gondoskodást hoz az ember
időskorára.)

QUARREL WITH sy. veszekedés vkivel I don’t want any quarrels with you.
(Nem akarok semmiféle veszekedést veled.)

FOR sg. recept vmire, Can you give me the recipe for this delicious fruit
RECIPE vminek a receptje cake? (Meg tudod adni ennek a finom
gyümölcstortának a receptjét?)

FOR sy. / sg. vki iránti tisztelet, Children should show respect for their teachers.
RESPECT vmi tekintetbe (A gyerekeknek tiszteletet kell mutatniuk a tanáraik
vétele iránt.)

FOR sg. felelősség vmiért I will lend you my camera if you assume full
responsibility for it. (Kölcsön adom a
RESPONSIBILITY fényképezőgépemet neked, ha telhjes felelősséget
vállalsz érte.)

ON sg. vmi korlátozása Currency restrictions mean restrictions on the sums


that a person may use for foreign travel. (A
RESTRICTION valutakorlátozás korlátozást jelent arra az összegre,
amit egy személy felhasználhat a külföldi
utazásához.)

SOLUTION TO sg. megoldás vmire I wish I knew the solution to this problem.
(Bárcsak tudnám a megoldást erre a problémára!)

SYMPATHY FOR sy. rokonszenv, Will the bus workers show their sympathy for the
együttérzés vki iránt railway workers? (A buszos dolgozók rokonszenvet
fognak mutatni a vasutas dolgozók iránt?)

WITH sg. tetszés, szimpátia, We are all in sympathy with your proposals.
vmi iránt (Mindannyiunknak tetszik az ön ajánlata. /
Mindannyian tetszéssel vagyunk az ön ajánlata
iránt.)

TAX ON sg. adó vmin There is a government tax on cigarettes.


(Állami adó van a cigarettán.)

TO sg. fenyegetés vmivel The threat to the country’s economy is increasing.


szemben (Az ország gazdaságával szembeni
THREAT
OF sg. fenyegetés vmivel The threat of inflation is increasing.
(Az infláció fenyegetése nő.)

VONZATOS MELLÉKNEVEK (phrasal adjectives)

Ugyanígy sok melléknévnek is állandó vonzata van. Néhány közülük:

ADJECTIVE PARTICLE MEANING EXAMPLE

FROM sg. távol marad vmitől, She was always absent from school.
ABSENT (Mindig hiányzik az iskolából.)
hiányzik valahonnan

TO sg. valamitől betegesen függ Many young people become addicted to drugs
ADDICTED through ignorance.
(Sok fiatal válik drogfüggővé tudatlansága miatt.)

AFRAID OF sg. fél vmitől I am afraid of dogs. (Félek a kutyáktól.)

AT sg. haragszik, bosszús vmiért, He was angry at being kept waiting.


mérges, hogy … (Mérges volt, hogy megvárakoztatják.)
ANGRY
WITH sy. mérges vkire I was angry with my daughter because she made a
scene in the supermarket. (Mérges voltam a
lányomra, mert jelenetet rendezett a közértben.)

ABOUT / bosszús vmi miatt He was annoyed about the bad dinner.
AT sg. (Bosszús volt a rossz vacsora miatt.)
ANNOYED
WITH sy. bosszankodik vkire, bosszús He was annoyed with his wife because the dinner
vki miatt was badly cooked. (Bosszankodott a feleségére,
mert a vacsora nagyon rosszul volt megfőzve.)

ABOUT / aggódik vmiért I am very anxious about his health.


FOR sg. (Nagyon aggódom az egészségéért.)
ANXIOUS
AT sg. nyugtalan, ideges vmi miatt He is anxious at his friend’s non-arrival.
(Nyugtalan, hogy nem érkezett meg a barátja.)

ASHAMED OF sg. vmi miatt szégyelli magát You should be ashamed of what you have done.
(Szégyellned kellene magadat azért, amit tettél.)
tudomása van vmiről, We are fully aware of the gravity of the situation.
AWARE OF sg. tájékozott, tisztában van (Teljes mértékben tisztában vagyunk a helyzet
vmivel súlyával.)

BAD AT sg. rossz vmiben / vmiből I am bad at Mathematics.


(Rossz vagyok matematikából.)

BY sg. vmi untatja Everyone was bored by his speech. (Mindenkit


untatutt a beszéde.)
BORED
WITH sg. un vmit I am bored with this film. (Unom ezt a filmet.)

OF sg. alkalmas, képes vmire You are perfectly capable of making your own bed.
CAPABLE (Tökéletesen képes vagy megágyazni a saját
ágyadat.)

ABOUT / bizonyos, biztos vmiben Are you certain about that?(Biztos vagy ebben?)
CERTAIN OF sg.

WITH sg. kapcsolatos vmivel, kötődik Halloween is connected with ghosts and witches.
CONNECTED vmihez (Halloween a szellemekhez és boszorkányokhoz
kötődik.)

OF sg. tudatában van vminek I was conscious of having said something wrong.
CONSCIOUS (Tudatában voltam annak, hogy valami rosszat
mondtam.)

DIFFERENT FROM sg. vmitől eltér, különbözik My opinion is different from yours.
(Az én véleményem eltér a tiédtől.)

FOR sg. korán érkezik vhova, korán He was too early for the party: the other guests
EARLY csinál vmit arrived only an hour later. (Túl korán érkezett a
buliba: a többi vendég egy órával később jött.)

ABOUT / izgatott / izgul vmi miatt It is nothing to get excited about.


EXCITED (Nincs miért izgulni.)
OF sg.

IN sg. gyakorlata, tapasztalata van The director has chosen the girl who was the most
vmiben, gyakorlott vmiben experienced in typing. (Az igazgató azta alányt
EXPERIENCED választotta, akinek a legnagyobb volta gyakorlata
gépírásban.)

FAMOUS FOR sg. híres vmiről The town is famous for its fountains.
(A város híres a szökőkútjairól.)

OF sg. nagyon szeret vmit I am fond of romantic novels.


FOND (Nagyon szeretem a romantikus regényeket.)

FULL OF sg. tele van vmivel The room was full of dust. (A szoba tele volt porral.)

GOOD AT sg. jó vmiben / vmiből I am good at languages. (Jó vagyok nyelvekből.)

TO sy. hálás vkinek We are grateful to you. (Hálásak vagyunk neked.)


GRATEFUL
FOR sg. hálás vmiért We are grateful for your help.
(Hálásak vagyunk a segítségedért.)
HAPPY WITH sg. örül vminek I am happy with my new washing machine.
( Örülök az új mosógépemnek.)

TO sg. érzéketlen, közömbös How can you be so indifferent to the sufferings of


INDIFFERENT vmivel szemben these children?(Hogy lehetsz ilyen közömbös
ezeknek a gyerekeknek a szenvedése iránt?)

INTERESTED IN sg. érdekli vmi I am interested in languages.


(Érdekelnek a nyelvek.)

OF sg. független(ül) vmitől Everyone was assigned a parking-space


irrespective of whether they had a car. (Mindenki
IRRESPECTIVE igényelt parkolóhelyet, függetlenül attól, hogy volt-e
autója.)

OF sy. féltékeny vkire He was jealous of his wife though she was the most
JEALOUS faithful. (Féltékeny volt a feleségére, habár ő a
leghűségesebb volt.)

TO sy. kedves vkihez, jól bánik He is always kind to animals.


KIND (Jól bánt az állatokkal.)
vkivel

ON sg. / sy. lelkesedik, rajong vmiért / I am keen on jazz. (Rajongok a dzsesszért.)


KEEN vkiért, nagyon szeret,
kedvel vmit / vkit

FOR sg. lekésik vmit, elkésik Jim is always late for school.
LATE (Jim mindig elkésik az iskolából.)
vhonnan

TO sy. házas/nős/férjezett vkivel, Ann is married to a very rich man.


MARRIED felesége vkinek, férje (Ann egy nagyon gazdag ember felesége.)
vkinek

OBSESSED WITH sg. megszállottja vminek Our teacher was obsessed with languages.
(A tanárunk a nyelvek megszállottja volt.)

ABOUT / elégedett vmivel I am very much pleased about what he has done.
PLEASED (Nagyon elégedett vagyok azzal, amit tett.)
WITH sg.

READY FOR sg. kész(en áll) vmire I am ready for the meeting.
(Készen állok a gyűlésre.)

FOR sg. felelős vmiért The pilot of an airliner is responsible for the safety
RESPONSIBLE of the passengers. (Egy utasszállító repülőgép
pilótája felelős az utasai biztonságáért.)

ABOUT / IN igaza van vmiben You were right about your decision.
RIGHT (Igazad volt a döntésedben.)
sg.

FROM sg. vmitől mentes, veszélytelen, The building was planned to be safe from any
SAFE biztonságban van vmitől attacks. (Az épületet úgy tervezték, hogy
biztonságban legyen minden támadástól.)

ABOUT / sajnál valamit Aren’t you sorry about what you have done?
FOR sg. (Nem sajnálod, amit tettél?)
SORRY
FOR sy. sajnál vkit, együtt érez I am sorry for anyone who has to drive in weather
vkivel like this. (Mindenkit sajnálok, akinek ilyen időben
vezetnie kell.)

AT sg. / sy. meglepődik vmin, meg van I am surprised at your forgetting your briefcase like
SURPRISED lepve vmi miatt that. (Meg vagyok lepve, hogy így elfeledkeztél az
aktatáskádról.)

ABOUT sg. nincs igaza vmiben You were wrong about deciding like that. (nem volt
WRONG igazad, hogy így döntöttél.)

1) Choose the correct answer.

1. I was brought ....... in the North


up down off
2. Someone who is always unhappy might bring you .......
down up in
3. Come .......- hurry up! You should have finished ages ago!
in into on
4. Some friends came ...... last night, which was nice.
in over into
5. I came ......... some old photos when I was tidying my bedroom.
across into for
6. If you don't do your shoes ......., you'll probably fall over.
up in down
7. That's got nothing to do ....... me; it's absolutely none of my business.
for in with
8. If there isn't any tea, I'll make do ...... coffee.
with for out
9. I fell ...... with my work because I was ill for a few days and couldn't do anything.
in behind over
10. They met on holiday, fell ..... each other and were married within a month.
into from for
11. I completely believed her; I fell ........ her lies
for down to
12. The handle broke and fell ....
in off for
13. I hate getting ........ early in the winter when it's still dark.
on off up
14. Children mustn't get ....... strangers' cars.
in on out
15. It took her a long time to get ...... the illness.
over by in
16. He got ...... the bus and showed his travel pass.
in on at
17. The thieves got ...... with several thousand pounds.
off on away
18. The teacher asked them to get ........ the work quietly.
on on with on to
19. I tried ringing but I couldn't get ...... to her office.
through over into
20. It didn't take long for the rumour to get ........
around in on
21. You really need a car in this city to get .......
by around get on
22. My girlfriend's mother and I don't get ...... at all.
along on in
23. The museum? You should get ......at the third stop.
through off on
24. Friends can help you to get ...... a difficult time in your life.
around by through
25. She gave ...... smoking when her doctor told her that she would fall ill if she didn't.
in up on
26. He pretended that he was not frightened, but his staring eyes gave the truth ......
away off out
27. She went ........ with flu last week.
up through down
28. I was really surprised when my dog attacked the postman; he really went .... him.
to for with
29. The price of petrol went ..... by five pence, which made motorists very angry.
down up through
30. A bomb went ....... in the town centre last night.
on off to
31. She's been going ...... with her boyfriend since they were at university.
out off on
32. "Look ........- that chair's going to fall over!"
over out round
33. I had to look ....... my neighbour's dog while she was away.
into after up
34. If you don't know a word, look it .... in a dictionary.
after up at
35. She promised them that she would look ........ the matter and find out what had gone
wrong.
at to into
36. He's a bit of a snob and looks ....... people who aren't from his social background.
up to forward to down on
37. I'm really looking ....... to my holiday as I need a rest.
up forward down on
38. She's always losing her keys and looking ...... them.
for at to
39. No matter how bad things seem, you should always look ..... the bright side of life.
off on at
40. She's indecisive and can never make ....... her mind.
up out out of
41. Can you understand her writing? I can't make ...... this word.
out up off with
42. She made ...... the story because she was afraid to tell the truth.
for up off with
43. The fireman were able to put the fire ...... and we were able to finish our work in peace.
out off in
44. 'Could you put me ....... to the accounts department, please?' (on the phone)
into through up
45. After the lead singer fell ill, they had to put the performance .... for a few days.
in up to off
46. He put a coat .... as it was getting very cold.
in down on
47. Can you get some coffee from the shops; I'm afraid we've run ......
in out off
48. Joan ran ....... from home after an argument with her parents.
in up away
49. I was walking down Regent Street the other day when I ran ..... my old German teacher.
in into to
50. She says she's not going to run ....... president as she is retiring from politics.
over for into
51. She was surprised when everybody came to say goodbye and see her ..... properly at the
airport.
on to off
52. She says she's going to get the job I want, but we'll soon see ...... that; I'll get it in the end,
just wait and see.
about through for
53. They say she has supernatural powers and can see ...... the future.
in through into
54. He looks like his mother; he takes ...... her.
after to for
55. Do you take me ........ an idiot?
after in for
56. The plane couldn't take ...... because of the snow.
off up to
57. He took ..... everything the lecturer said in his notebook.
up down on
58. I took my hat ...... when I entered the building.
off on in
59. I can't be bothered to cook tonight, so I'll get an Indian take......
off up away
60. Can you understand what he's talking .......?
into round about
61. The storm did a lot of damage ...... the roof.
at of to
62. His attitude ...... his work is very negative.
for of to
63. Did they give you the reasons ...... their decision?
for of on
2) Match the words in the first column to the best available answer in the second
column.

A B
a) get over 1) discard
b) put off 2) cancel
c) call off 3) recover
d) hold on 4) postpone
e) come across 5) continue
f) carry on 6) wait
g) look up to 7) admire
h) blow up 8) exercise
i) throw away 9) find
j) pass away 11) die
k) work out 12) create
l) make up 13) explode

3) Match the phrasals with their meaning

1 get on a) make something louder / appear suddenly


2 get up b) be careful
3 grow up c) start to fly
4 look after d) turn off
5 look for e) become an adult / raise a child
6 look out f) get out of bed
7 switch off g) step onto a vehicle
8 switch on h) try to find
9 take off i) stop sleeping
10 turn up j) take care of
11 wake up k) turn on

4) Choose the correct verb phrase that best completes each sentence.

1. Don‟t (dress up, fall for, drop off) the wrong mate.
2. The detective will (grow up, look into, keep on) the crime.
3. Mike and Sharon are always able to (come up with, keep on, die down) new ideas.
4. Call me if you (come across, get away, get off) any of the missing files.
5. What time do you (break in, calm down, get up) every day?
6. Bonny will (catch up, look after, calm down) the chickens.
7. Watch your step when you (keep on, get off, look after) the bus.
8. Don‟t try to (get on, grow up, keep on) too fast; you are only young once.
9. The divorcing couple could never (get along with, take over, run out of) with each other.
10. We have to (get through, look out for, check out of) the hotel until 12.
11. Sara was so sad when her grandmother (spoke up, passed away, called on).
12. If he would (speak up, wear out, show off), people could hear him.
13. He did not (show up , take after, run into) at work. He was sick.
14. The plane will (take off, wear out, take after) in four minutes.
15. If you eat too much rich food, you could get sick and (take after, run into, throw up).
16. They say he looks like his father, but I think he (shows off , shows up , takes after) his
mother.
5) For each sentence, choose which phrasal verb fits the best.

1. My car ________ on the freeway.


a) broke through b) broke up c) broke down
3. My girlfriend and I ________ last month.
a) broke through b) broke in c) broke up
4. Hey, ________ the girl with the red hair. She's very pretty.
a) check out b) check in c) check at
5. ________! Things will get better.
a) Cheer on b) Cheer at c) Cheer up
6. Friends can help you to ________ a difficult time in your life.
a) get around b) get by c) get through
7. If you're telling someone to ________, you're telling them to relax.
a) calm out b) calm down c) calm in
8. When I ________ on my life, I don't regret a single thing.
a) look back b) look down c) look through
9. ________ the grass! Can't you see the sign?
a) Keep out b) Keep on c) Keep off
10. He will ________ doing it until you tell him to stop.
a) keep on b) keep in c) keep to

6) Choose the correct prepositions.

1. I'm afraid _____ spiders. 13. I was angry ____ the way they reacted.
a) of b) by c) from a) for b) about c)of
2. I'm scared ____ heights. 14. I'm so angry ___ you!
a) of b) to c) from a) about b) to c) with
3. I'm worried _____ the exam. 15. This restaurant is famous ___ its mussels.
a) of b) for c) about a) in b) with c) for
4. He's jealous ____ her success. 16. George is married ___ a German woman.
a) with b) by c) of a) to b) with c) by
5. I'm envious ____ them. 17. Are you afraid ___ him?
a) with b) for c) of a) of b) to c) on
6. I'm no good ____ word games. 18. I'm so proud ___ you!
a) by b) at c) for a) with b) of c) to
7. Fruit is good ____ you. 19. Your brother is really good ___ tennis.
a) at b) to c) for a) with b) on c) at
8. She's was very good ____ us. 20. Who is responsible ___ this mess?
a) at b) to c) of a) for b) about c) in
9. I'm not very keen ____ maths. 21. I'm ashamed ___ what I did.
a) at b) of c) on a) with b) of c) in
10. I'm tired ____ studying all the time. 22. I'm not really interested ___ this kind of
a) of b) at c) to music.
11. I was happy ____ them. a) on b) of c) in
a) of b) by c) for 23. She was dressed ___ black.
12. Smoking is bad ____ your health. a) in b) with c) by
a) to b) at c) for
7) Fill in the spaces with the right prepositions.

1. She wanted to talk … me but I kept ..... working and refused to listen.
2. Look .... the baby while I am out.
3. He cannot start the car because the battery has run..... .
4. Burglars broke .....my house and stole all my jewellery.
5. I can't imagine how you put .... … the noise, it would drive me crazy.
6. Ask Joe to turn … the radio. It‟s too loud.
7. Has Sally put … her shoes yet?
8. Why are you laughing … me?
9. Have you really given … smoking?
10. How are you getting … with your work?
11. They were talking … the weather.
12. I asked my boss … some money.
13. I feel sorry … Richard but I can‟t help him.
14. Are you still looking … a job?
15. I want to get rid … my old clothes.
16. The lift broke … so we had to use the stairs.
17. How long have you been going … with Sheila?
18. I‟m tired … his boring jokes.
19. Mrs Brown‟s daughter is listening … the radio.
20. She takes … her mother: she has blue eyes and fair hair, too.
21. Would you please switch … the lights before you leave?
22. When you don‟t know the meaning of a word, you should find it … the context or look it
… in a dictionary.
23. The plane has just taken …
24. When did World War II break …?
25. He prefers watching horrors … soap operas.
26. We were looking forward … a pleasant evening.
27. I put … at a small hotel for the night.
28. If anything happens … him, let me know.
29. She is very good … languages.
30. Dick is fond … pretty girls.
31. What is Budapest famous … ?
32. John is jealous … his younger brother.
33. Are you happy … your new flat?
34. John is married … Ann.
35. Since he got his computer he‟s become addicted … the Internet.
36. My brother is very interested … art. He would like to become a famous painter.
37. Tim was responsible … breaking the vase although he didn‟t admit it.
38. Henry has the best garden in town and is really proud … it. He has won several prizes.

8) Transform the sentences using the words given in brackets with their appropriate
particle so that they meant the same.

e.g. She is like her mother. (TAKE) → She takes after her mother.

1. Why don‟t you continue speaking? (GO)


2. The lift went wrong. (BREAK)
3. I would like to stop eating sweets. (GIVE)
4. Do you like pop music more than heavy metal? (PREFER)
5. She speaks languages well. (GOOD)
6. The war started in 1939. (BREAK)
7. I have enough of this exercise! (FEED)
8. Would you please make the music louder? (TURN)
9. When I was abroad I satyed at a guest house. (PUT)
10. I was trying to find my book all day long. (LOOK)
11. I like animals very much. (FOND)
12. I want to do something with these dusty old books so that they weren‟t here. (RID)

9) Translate the following sentences into English using the verbs in brackets with the
correct preposition.

1. A feleségem bejött a szobába (come), de rám sem nézett. (look)


2. Alig várjuk (look), hogy találkozzunk veletek.
3. Amikor Sam nyert a lottón, kidobálta az összes régi bútorát (throw).
4. Kérlek, halkítsd le a tévét (turn), amíg a vendégek itt vannak.
5. Joe búcsút intett, és elhajtott (drive).
6. Reggel korán felkeltem (get), hogy tanuljak a vizsgámra.
7. Tedd le a tolladat (put), és figyelj rám (listen), mert neked beszélek (talk)!
8. A kislány már nem félt, de egyre csak sírt (keep).
9. Felpróbálhatom ezt az inget (try)?
10. A róka beleesett egy gödörbe (fall), és nem tudott kijönni belőle (get).
11. Attól tartok, tönkrement a nyomtató (break).
12. Ha fázol, vedd fel a kabátodat. (put).
13. A repülőgép még nem szállt fel (take).
14. Kate egy London melletti kis városban nőtt fel. (grow).

PREPOSITIONS - MIXED EXERCISES

10) Choose the correct preposition for each sentence.

1. I'm off for two weeks ___ August.


a) on b) in c) at
2. I have lived in this apartment ___ 2001.
a) in b) since c) at
3. Thank you ___ telling me about this.
a) in b) by c) for
4. Who did you buy this ___?
a) from b) on c) in
5. The factory workers have been ___ strike since January.
a) on b) in c) about
6. Did you do it ___ purpose? No, it was an accident!
a) by b) in c) on
7. It's ___ time you told him the truth!
a) on b) in c) about
8. The soccer player was ejected because he had done something that was ___ the rules.
a) against b) without c) outside
9. Another way of saying 'old-fashioned' is '___ the times'.
a) beside b) behind c) outside
10. Being a nurse is hard work, especially if you're ___ call all the time.
a) in b) with c) on
11. She is, ___ a doubt, the best student in the class.
a) outside b) without c) about
12. ___ the year, I've spoken to her five times.
a) In b) During c) Throughout
13. I'm good ___ tennis.
a) in b) at c) on
14. He's interested ___ history
a) in b) on c) at
15. Green pepper is very rich ___ vitamin C.
a) of b) in c) from
16. He was embarrassed because everybody was laughing ___ him.
a) with b) at c) on
17. She's obsessed ___ her project.
a) with b) to c) in
18. I know nothing ___ the matter.
a) about b) in c) on
19. I'm fed up ___ this mess.
a) with b) by c) in
20. He's tired ___ their complaints.
a) with b) of c) by
21. The trouble ___ him is that he never knows when to keep quiet.
a) for b) with c) in
22. Shall I ask ___ the bill?
a) to b) at c) for
23. Everybody blamed her ___ the accident.
a) for b) with c) from
24. Congratulations ___ your engagement.
a) in b) for c) on
25. She suffers ___ a heart disease.
a) with b) for c) from
26. I prefer spring ___ summer.
a) for b) with c) to
27. What's up ___ them?
a) with b) for c) at
28. I couldn't find the solution ___ the problem.
a) to b) with c) in
29. Have you spoken ___ him yet?
a) for b) to c) at
30. It's famous ___ its seafood.
a) by b) of c) for
31. What's the matter ___ her?
a) with b) for c) from
32. It was very nice ___ you to help Dave with his homework.
a) for b) to c) of
33. After running up the stairs I was quite ___ breath.
a) out of b) from c) without
34. They wouldn‟t let me in the pub because I was ___ age.
a) behind b) under c) below
35. This is one of the exceptions ___ the rule.
a) to b) for c) in
36. I picked up the wrong suitcase ___ mistake.
a) from b) in c) by
37. The cinema building is ___ fire.
a) in b) on c) at
38. I insisited ___ paying for the drinks.
a) for b) on c) to
39. She stepped on my toe ___ purpose.
a) on b) in c) by
40. Children should be taught to swim ___ an early age.
a) at b) in c) by
41. He is crazy ___ it.
a) in b) for c) about
42. I was walking ____ the street.
a) in b) at c) by
43. I'm interested ___ Chinese poetry.
a) at b) for c) in
44. She lent me a book ___ agriculture last week.
a) at b) on c) for
45. What are you interested ___?
a) at b) in c) for
46. I don't want to start now. I am waiting ___ the snow to stop.
a) for b) after c) at
47. I need a baby sitter to look ___ my little son.
a) on b) at c) after
48. What did you talk ___ at the meeting?
a) to b) about c) for
49. What does this photo remind you ____?
a) to b) for c) of
50. My colleagues blame me ___ the loss.
a) at b) for c) by

11) Complete the sentences with a correct preposition WHERE NECESSARY.

1. I look forward ___ seeing him again. 15. He kept an eye ___ Joe.
2. Help! The house is ___ fire! 16. Have you ever been ___ London?
3. The slot machine is ___ ___order. 17. After the lesson we went ___ home.
4. Sue lives ___ King Street. 18. He talked ___ us ___ rather an unfriendly
5. She got promoted ___ 5th November. way, I must say.
6. I haven't seen my brother ___ 10 years. 19. There is not enough room ___ them all
7. I haven't been to England ___ 1997. downstairs and the old lady, ___ the age
8. My flat‟s ___ the second floor. ___ 75 has to climb ___ the stairs.
9. Who are these children ___ the photo? 20. They came ___ Barcelona ___ air.
10. Dick‟s fond ___ pretty girls. 21. What is this town famous ___?
11. Every year the party is ___ the same day. 22. He is very good ___ Biology.
12. He is angry ___ you, I‟m afraid. 23. We rarely go to the movie ___ the
13. Joe must water the flowers early ___ the weekend.
morning. 24. The modern Olympic Games have been
14. ___ the shop she met ___ Mrs. Bell. held every four years since 1896, ___ the
exception ___ breaks because ___ the 50. Liz is always so friendly but her father
two World Wars. always looks angry. Fortunately she
25. She is not different ___ anyone else. doesn‟t take ___ her father.
26. John is jealous ___ his younger brother. 51. I‟ve been waiting ___ you ___ an hour.
27. I am not familiar ___ this type of 52. I remember ___ the first night that we
chemical analysis. spent together.
28. He was quite unprepared ___ that test. 53. She is the most beautiful star ___ the
29. The United Kingdom is not the same ___ world.
Great Britain. 54. What time is it ___ your watch?
30. Who will answer ___ the detective‟s 55. She is in love ___ you.
question? 56. She repeated the story word ___ word.
31. I asked my boss ___ some money. 57. I graduated ___ Pécs University.
32. I‟m in a hurry, I must leave for the office 58. They were envious ___ my good luck.
___ once. 59. We were looking forward ___ meeting our
33. When do you usually go ___ bed? old friends.
34. My sister didn‟t believe ___ me. 60. I‟m tired ___ telling it to you once again.
35. Does this coat belong ___ anybody here? 61. It was love ___ first sight.
36. When did he arrive ___ Budapest? 62. I can‟t put ___ these shoes any more.
37. His name is Richard, but we call him ___ 63. It‟s dark. Why don‟t you switch the light
Dick. ___?
38. Excuse ___ me ___ being late. 64. Ask Joe to turn ___ the radio. It disturbs
39. If anything happens ___ him, let me me.
know. 65. Who does this scarf belong ___?
40. I wasn‟t satisfied ___ her present. 66. They accused Mary ___ stealing a
41. When I said “goodbye”, she only smiled necklace.
___ me. 67. This house reminds me ___ my home.
42. I feel sorry ___ you. 68. Everything depends ___ you.
43. Don‟t worry ___ your husband, he‟ll get 69. Peter is very different ___ the others.
home in time. 70. It‟s cheap compared ___ the other one.
44. Are you still looking ___ a job? 71. We have a lot ___ common.
45. John is very good ___ drawing. 72. We all agreed ___ the exception of
46. He prefers coffee ___ tea. Monica.
47. I know that they want to get rid ___ me. 73. We wanted to go ___ train but we missed
48. And then the guests entered ___ the it.
study. 74. Don't laugh ___ me! I'm not responsible
49. Will you join ___ me ___ a drink in the
pub?
KEY:
1)
1. up 17. away 33. after 49. into
2. down 18. on with 34. up 50. for
3. on 19. through 35. into 51. off
4. over 20. around 36. down on 52. about
5. across 21. around 37. forward 53. into
6. up 22. along 38. for 54. after
7. with 23. off 39. at 55. for
8. with 24. through 40. up 56. off
9. behind 25. up 41. out 57. down
10. for 26. away 42. up 58. off
11. for 27. down 43. out 59. away
12. off 28. to 44. through 60. about
13. up 29. up 45. off 61. to
14. in 30. off 46. on 62. to
15. over 31. out 47. out 63. for
16. on 32. out 48. away

2)
a) 3) d) 6) g) 7) j) 11)
b) 4) e) 9) h) 13) k) 8)
c) 2) f) 5) i) 1) l) 12)

3)
1 g) 4 j) 7 d) 10 a)
2 f) 5 h) 8 k) 11 i)
3 e) 6 b) 9 c)

4)
1. fall for 5. get up 9. get along with 13. show up
2. look into 6. look after 10. check out of 14. take of
3. come up with 7. get off 11. passed away 15. throw up
4. come across 8. grow up 12. speak up 16. takes after

5)
1. c 5. c 8. a
3. c 6. c 9. c
4. a 7. b 10. a

6)
1. a 7. c 13. b 19. c
2. a 8. a 14. c 20. a
3. c 9. c 15. c 21. b
4. c 10. a 16. a 22. c
5. c 11. c 17. a 23. a
6. b 12. c 18. b

7)
1. She wanted to talk to me but I kept on working and refused to listen.
2. Look after the baby while I am out.
3. He cannot start the car because the battery has run out.
4. Burglars broke into my house and stole all my jewellery.
5. I can't imagine how you put up with the noise, it would drive me crazy.
6. Ask Joe to turn down the radio. It‟s too loud.
7. Has Sally put on her shoes yet?
8. Why are you laughing atme?
9. Have you really given up smoking?
10. How are you getting along with your work?
11. They were talking about the weather.
12. I asked my boss for some money.
13. I feel sorry for Richard but I can‟t help him.
14. Are you still looking for a job?
15. I want to get rid of my old clothes.
16. The lift broke down so we had to use the stairs.
17. How long have you been going out with Sheila?
18. I‟m tired of his boring jokes.
19. Mrs Brown‟s daughter is listening to the radio.
20. She takes after her mother: she has blue eyes and fair hair, too.
21. Would you please switch off the lights before you leave?
22. When you don‟t know the meaning of a word, you should find it in the context or look it up in a dictionary.
23. The plane has just taken off
24. When did World War II break out?
25. He prefers watching horrors to soap operas.
26. We were looking forward to a pleasant evening.
27. I put up at a small hotel for the night.
28. If anything happens to him, let me know.
29. She is very good at languages.
30. Dick is fond of pretty girls.
31. What is Budapest famous for?
32. John is jealous of his younger brother.
33. Are you happy with your new flat?
34. John is married to Ann.
35. Since he got his computer he‟s become addicted to the Internet.
36. My brother is very interested in art. He would like to become a famous painter.
37. Tim was responsible for breaking the vase although he didn‟t admit it.
38. Henry has the best garden in town and is really proud of it. He has won several prizes.

8)
1. Why don‟t you go on speaking?
2. The lift broke down.
3. I would like to give up eating sweets.
4. Do you prefer pop music to heavy metal?
5. She is good at languages.
6. The war broke out in 1939.
7. I am fed up with this exercise!
8. Would you please turn up the music?
9. When I was abroad I put up at a guest house.
10. I was looking for my book all day long.
11. I am fond of animals.
12. I want to get rid of these dusty old books.

9)
1. My wife came into the room but she didn‟t even look at me.
2. We are looking forward (/We look forward) to meeting you.
3. When Sam won the lottery, he throw away all his old furniture.
4. Please, turn down the TV while the guests are here.
5. Joe waved good bye and drove away.
6. I got up early in the morning to study for my exam.
7. Put down your pen and listen to me because I am talking to you.
8. The girl wasn‟t afraid any more but she kept on crying.
9. Can I try this shirt on?
10. The fox fell into a pit and wasn‟t able to come out of it.
11. I‟m afraid the printer has broken down.
12. If you are cold, put on your coat.
13. The plane hasn‟t taken off yet.
14. Kate grew up in a small town near London.
10)
1. b 14. a 27. a 40. a
2. b 15. b 28. a 41. c
3. c 16. b 29. b 42. a
4. a 17. a 30. c 43. c
5. a 18. a 31. a 44. b
6. c 19. a 32. c 45. b
7. c 20. b 33. a 46. a
8. a 21. b 34. b 47. c
9. b 22. c 35. a 48. b
10. c 23. a 36. c 49. c
11. c 24. c 37. b 50. b
12. c 25. c 38. b
13. b 26. c 39. a

11)
1. to 20. to; by 39. to 58. of
2. on 21. for 40. with 59. to
3. out of 22. at 41. at 60. of
4. in 23. at 42. for 61. at
5. on 24. with; of; of 43. about 62. on
6. for 25. from 44. for 63. on
7. since 26. of 45. at 64. off
8. on 27. with 46. to 65. to
9. in 28. for 47. of 66. of
10. of 29. with 48. -- 67. of
11. on 30. -- 49. --; for 68. on
12. with you 31. for 50. after 69. from
13. in 32. at 51. for; for 70. to
14. At/In ; -- 33. to 52. -- 71. in
15. on 34. -- 53. in 72. with
16. to 35. to 54. by 73. by
17. -- 36. in 55. with 74. at
18. to; in 37. -- 56. by
19. for; at; of; -- 38. for 57. from

You might also like