Obrusánszky Borbála:

Bán, Csobán, Gyula, Vajda

Adalékok négy, hun eredetűnek vélt magyar méltóságnévről

Adalékok négy, hun eredetűnek vélt magyar méltóságnévről
A korai belső-ázsiai történelemben a hunok voltak a legjelentősebb birodalom alapítók, akik a Kr. u. IV.
század végétől olyan speciális nomád államszervezetet hoztak létre, melyet a későbbi lovas-nomád
kultúrájú népek is átvettek. A korai hunok nyugatra való vándorlásuk idején nemcsak anyagi és szellemi
kultúrájukat vittek magukkal, hanem az egykori méltóságnevük is felbukkant az európai területeken. Ezt a
történeti hagyományt számos kései, pusztai nép őrizte meg és vitte tovább, és a korai méltóságnevek
változatai egészen a mongol korig megtalálhatók. A hun eredetűnek tartott régi méltóságneveket a történeti
hagyományaikban magukat hun utódoknak tartó két nép, a bolgár és a magyar őrizte meg leginkább. E két,
európai kontinensen élő nép középkori történetében néhány olyan méltóságnév található, melyek eredete
egészen a hunokig nyúlnak vissza. Ezen kutatásokkal már néhány nyelvész és történész foglalkozott, bár az
eredményeket most próbáljuk meg komplexen elemezni és azokat összefoglalni.
A kelet-európai méltóságnevek vizsgálatánál azonban figyelembe kell venni azon tényt, hogy a korai kelet-
európai népek történeténél, hogy a szláv népcsoportok legkorábban csak a Kr. u. VI. században jelentek
meg, azt megelőzően mintegy kétezer évig különböző lovas nomád népek (szkíta, szarmata, hun, stb.)
éltek, akik nagyon fejlett államszervezettel rendelkeztek. Valószínű, hogy a VI. században megjelenő, önáll
államszervezettel nem rendelkező szlávok a már évezredek óta ott élt lovas nomád népek utódaitól vették át
a hosszú idő óta kialakult államirányítási és szervezeti rendszert, nem pedig fordítva. A pusztai népek a
kelet-európai sztyeppén minden bizonnyal közeli kapcsolatban álltak mind a különböző hun maradék
népekkel, akik nem tűntek el nyomtalanul a pusztákon, hanem a későbbi pusztán kialakult törzsszövetségi
rendszerekbe tagozódtak be. A térségben lévő nagy államok, mint az onogurok, majd a kazárok hasonló
törzsi címeket, méltóságokat viseltek, ezért a magyar méltóságnevek is a hun, majd a türk államszervezési
örökség továbbvitelét tükrözik. A magyar történészek közül mára többen elfogadták azt a véleményt, hogy
a magyar társadalomszervezet nomád alapon szerveződött meg. A nemrég elhunyt Kristó Gyula történész
szerint: "A magyar nomádállam abba a fejlődési sorba illik, amely - egyéb előzményeket itt nem is említve
- a Türk Kaganátussal vette kezdetét, s amelynek örökébe Ázsiában az ujgurok, majd a kirgizek, a kelet-
európai steppén pedig a kazárok léptek.[1] Tehát Kristó is arra a következésre jutott, hogy a magyar
társadalomszerveződési elemek az eurázsiai pusztát uraló korai nomád államokétól származtak.
Kollégáimmal - Czeglédi Katalin nyelvésszel, és Csornai Katalin sinológussal - néhány olyan magyar
méltóságnevet vizsgáltunk meg, amelyek hun eredetűek lehetnek. Ezek eredményeit alább mutatjuk be.
I. Bán
A bán középkori magyar és bolgár méltóságnév volt. A cím viselője mindkét népnél a határmenti körzetek
kormányzója volt. A bán a magyar forrásokban latinos torzításban "banus" alakban szerepel, melyet
Kálmán király előtt kb. 150 évvel már használták.[2] Fehér Géza szerint a szó már ismert volt a X. századi
magyar udvarban, miután Szent István báni címet adományozott a bolgár Delján hercegnek.[3] Később a
bánok a magyar király helyi képviselőjének számítottak a határvidékeken.
A méltóságnév eredetéről és magáról a bán szó etimológiájáról megoszlanak a kutatói vélemények. Egyes
nézetek szerint a bán perzsa szó, és a méltóságnevet Európában az avarok honosították meg.[4] A Történeti
etimológia szótár szócikke szerint a szó szerbhorvát eredetű szó, amely urat jelent. A szótár megjegyzi,
hogy a szó a bolgárban "ban" alakban fordul elő. Azt olvashatjuk továbbá, hogy feltételezések szerint Baján
nevére megy vissza, alapja a mongol-török eredetű bajan gazdag szó lehet. A bán szó származtatása - az
etimológiai szótár szerint - közvetlenül a török nyelvből, vagy a dunai bolgár-törökből vagy az avarból
kevésbé valószínű. [5] Ennek viszont ellentmondanak azok a történeti adatok, melyek a bán méltóságnevet
már a korai középkorból megemlítik, a Kaukázustól egészen a dunai bolgár területekig. [6]
A szó etimológiái
A hivatalos elmélet alapjául szolgáló "bayan" vagyis gazdag jelentésű szó és a bán kapcsolatát a XIX.
század második felének történésze, Edelspaches Antal vetette fel tanulmányában. Akkoriban már többfajta
megoldási kísérlet történt a szó megfejtésére. A XIX. században Miklosich és Sáfárik úgy vélték, hogy a
szó mongol eredetű.[7] Fehér Géza úgy vélte, hogy a bán méltóság létezett a Szászánida-kori Iránban, ahol
a határtartomány élén a "marzban" állt.[8] A XIX. század hatvanas éveiben Fogarasi János akadémikus,
nyelvész a Nyelvtudományi Közleményben megjelent tanulmányában azt állította, hogy a bán méltóságnév
keleti eredetű, és a kínaiban ismert "wang", vagyis király méltóságnévvel közös gyökérből ered. A nyelvész
magyarázata szerint "…azonban, ha tudjuk, hogy b hang nincs a sínai írói nyelvben, tehát a v-t b-nek is
olvashatjuk, önkéntelenül a magyar-perzsa bán jut eszünkbe.[9] Fogarasi a bán méltósághoz hasonló
méltóságot talált a zendben és a szanszkritban, ahol a szó "van", a perzsában pedig "ban" alakban fordul
elő, továbbá a mongol nyelvekben szintén "van" formát találunk.[10] A korai mongol nyelvben létezik egy
"ong" változat is.[11] Kenézy szerint a báni méltóság eredete bár a VI. századra megy vissza, hiszen az
írásos adatokból tudjuk, hogy a horvátoknak bánjai voltak. A szerző azonban úgy érvel, hogy a horvátok
előtt nagy pusztai birodalmak voltak a Kárpát-medencében (hun, avar, gót) és szerinte a horvátok is tőlük
eredtek.[12] Ugyanerre a következtetsre jutot a bosnyák kutató Klaic is, aki a bán méltóságnév
elterjesztését az avarokhoz köti.[13] Fogarasi szómagyarázatával a nyelvészek nem foglalkoztak, pedig a
XX. századi altajisztikai eredmények az ő eredményét igazolni vélik. Clauson etimológiai szótárában
található ban méltóságnév, melyet a nyelvész a kínai wan, vagyis tízezer szóból eredeztetett. [14] Clauson
Giles szótárát idézi, ahol a szó az északnyugati nyelvjárásban eredetileg mban-nak hangzott. [15] A wang,
mint király és a wan, mint tízezer jelentésű szó között valószínűsíthető az összefüggés, azaz a király,
uralkodó jelentésű szó eredetileg tízezred parancsnok lehetett. A kínai wang méltóság eredete is a
történelem homályába vész. Annyi ismert, hogy az egyik legrégebbi kínai méltóságnevek egyike, amelyet
már a Yin-csontokra véstek fel, majd később a Zhou-korból mutatható ki, eredeti jelentése Karlgren szótára
szerint 'király" lehetett.[16] Amint azt a legutóbbi tudományos eredmények mutatják, a mai Mongólia
területén élő egykori nomád csoportok valószínűleg Közép-Kínából vándoroltak északra, még a hun
birodalmat megelőző korszakban.[17] Ezt Zagd Batszajhan mongol régész több kínai és nyugati
szakemberre hivatkozva összegezte, és az elméletet a sírok formája és a benne talált bronzleletek erősítik
meg. Az elméletet alátámasztja Sima Qian kínai krónikás azon állítása, mely szerint a hunok ősei a Xia
dinasztia utolsó uralkodójától, Chun-wei-től származnak, aki északra menekült és ő lett a hunok őse. [18] A
Xia-dinasztia és a hunok szoros kapcsolatára a kínai krónikás később is visszatér, amikor arról beszél, hogy
Mao-tun előtt a hunoknak már kb. ezer éves történetük volt. [19]
A bán méltóságnév nemcsak a Magyar Királyságban volt meg, hanem az széles körben elterjedt Kelet-
Európában: megvan a bolgároknál, a horvátoknál és a magyaroknál. A szó "pan" alakban belekerült a kései
szlovák nyelvbe is, ott "úr" jelentésben szerepel. A bán az anatóliai törökben is méltóságnevet jelöl, ott
"ban" alakban szerepel. A mandzsu nyelvben létezett egy amban méltóság, mely a központi, uralkodói
udvar megbízottja volt a tartományok élén. Ez nyelvészetileg és funkcióban hasonlít a bán
méltóságnévre.[20]
Rövid ismertetőnk alapján az valószínűsíthető, hogy a bán méltóságnevet a hunok honosították meg, és
terjesztették el Eurázsiában, majd utódaik, a bolgárok, majd valószínűleg az avarok, majd a magyarok azt
átvették és széles körben használták egészen a középkor érett szakaszáig.
II. Csobán-chupan-zsupán
A korai eurázsiai nomád népek között úgy tűnik nemcsak a bán cím volt meg, hanem létezett még olyan
méltóságnév, amelyben szerepelt a bán. Ez pedig a csobán különböző változatai lehetnek. Clauson
etimológiai szótára alapján a chupan régi méltóságnév volt, mely először a proto-bolgároknál jelenik meg
először, "falusi vezető, kis hivatalnok" ételemben. Clauson szerint a chupan a magyar és a szláv nyelvekbe
is bekerült, zsupán alakban, jelentése "területi vezető"-vé változott.[21] Clauson nem tartja valószínűnek
azt, hogy a csagatáj nyelvben lévő csobán, a hwarezmi csobán és a perzsa suban összefüggnének
egymással.[22] Néhány, korai forrásmunka azonban azt bizonyítja, hogy a csobán-zsupán méltóságnév
szorosan összetartozhat. A bizánci forrásban a zsupán "soupan" alakban fordul elő, ugyanúgy, mint a
perzsa supan. [23] Munkácsi Bernát a zsupán és az ispán szót is a kaukázusi valamint árja nyelvekből
származtatja, ugyanezt az egyezést véli Fejér Géza is.[24] Dobrev, bolgár tudós szintén fontosnak tartja a
bolgároknál meglévő zsopán méltóságnevet, de nem ad elemzést annak eredetéről, mindössze annyit ír,
hogy az később megjelent a szomszédos szláv népeknél is. [25]Klaic szerint a szlávoknál megjelenő zsupán
méltóságnév török eredetre megy vissza, melyet az avarok használtak a kora középkor alatt.[26]A zsupán
szó soupan / soupano alakban a bizánci forrásokban is jelen van, mint méltóságnév.[27]
A történeti etimológiai szótár szerint a csobán szó csak az oszmán török nyelvből román közvetítéssel
került a magyar nyelvbe.[28] Az etimológiai szótár a perzsa suban-ból származtatja a nevet, melyet a
törökök átvettek. A csobán szó első előfordulását a budai pasák levelezéséből mutatták ki.[29] Van
azonban egy olyan történeti forrás, amely azt bizonyítja, hogy a csobán szó már korán ismert volt a
magyarok között. A magyar krónikákban azonban esetlegesen a csoban méltóságnévből eredő személynév,
a hun Csaba elkerülte a kutatók figyelmét. Azt a bizánci tudósításokból ismert, hogy a hun Attila harmadik
fiát Irneknek hívták, a magyar krónikákban azonban következetesen Csaba-ként szerepel. Arra már id.
Fehér Géza felhívta a figyelmet, hogy a csobán és a Csaba nevek között lehetett hasonlóság, sőt Fehér arra
is utalt, hogy a besenyők között volt egy Csobán/ Csaban törzsnév, amely szintén korábbi, mint az oszmán-
kor.[30] Ezt a feltételezést azonban Moravcsik Gyula bírálta, ezért nem vált széles körben elfogadott
nézeté. Az utóbbi évek során, új adatok előkerülésével ismét felvetődött a csobán méltóságnév és a Csaba
azonosságának kérdése. Darkó Jenő felhívta a figyelmet a Csaba - monda fontosságára a figyelmet, ő
szintén elképzelhetőnek tartja a csobán méltóságnév és a magyar krónikákból ismert Csaba név
összefüggését. Sőt, nemcsak a nevek, hanem a perzsa és a magyar történet is nagyon hasonlít egymásra,
amely megerősíti azt, hogy esetleg közös gyökérből erednek. Darkó a VI. században élt perzsa Bahram-
Csobin történetére utal, aki a Kaukázusban harcolt Bizánccal, majd a csata elvesztése után elmenekült, de
alattvalói várták haza az igazságos uralkodót, csakúgy, mint a székelyek Attila hun király legkisebb fiát,
Irneket, más elnevezésben Csabát.[31]
Csornai Katalin sinológussal végzett kutatásunk azonban azt bizonyítja, hogy a csobán szó a perzsáktól
jóval keletebbről érkezhetett a kelet-európai pusztai népekhez. Már a régi kínai forrásokat fordító és elemző
de Groot felhívta a figyelmet egy so-ban méltóságnévre, mely a hunok egyik legkorábbi hivatali címe
volt.[32] A hun történelemben volt egy zhao-wang méltóságnév, mely Karlgren szótárában is létezik zhao-
wang alakban, aki dien-tiao-chou vagy d'iog-dien-chao alakokban talált rá a régi kínai szövegekben.
Jelentése: név, vezetéknév, vagy ősi állam neve. [33]
A csobán belső-ázsiai eredetét az is megerősíti, hogy a csobán szó néhány változata a középkori mongol
forrásokban személynevekként szerepel. Rasid-ad-din krónikájában szerepel a szuldus törzsbeli Csupan,
nemes,[34] majd az Altan Tobcsi krónikában Dzsocsi fiát Csoboi-nak hívják. [35] Ehhez kapcsolódhat a
Képes Krónika Csobai nevű településneve, mely a középkorban Taktaközben állt, és Györgyfia Péter
birtokolta, aki magát Csaba leszármazottjának vélte.[36] Rasid-ad-din krónikájában találunk továbbá egy
fontos, a közel-keleti mongol államban elterjedt méltóságnevet, az emir csuban-t, vagy emir-csupan-t. [37]
III. Gyula
A honfoglaláskor és azt megelőzően a magyarság egyik legmagasabb méltóságneve a gyula volt.
Bíborbanszületett Konstantin szerint[38] a gyula (gula) a magyarok főbírája volt, míg Ibn Ruszta szerint a
magyarok hadvezére volt.[39] A bírói és a hadvezéri hatalmat egyesítő méltóság minden bizonnyal
fejedelem utáni legfontosabb rang lehetett, mely legtovább Erdélyben maradt fent, egészen Szent István
uralmáig. A gyula méltóságnévről megoszlanak a kutatói vélemények, sőt a középkori források is, egyesek
személynévként, mások méltóságnévként tartják számon.[40]
A gyula méltóságnév eredetével Németh Gyula foglalkozott, az ő kutatási eredménye alapján tudjuk, hogy
a gyulák törzse Attila törzse volt, mely név a világbirodalom bukása után több területen tovább
uralkodott.[41] A történeti etimológiai szótár szerint a gyula ótörök méltóságnév volt, mely a kazárból
kerülhetett bele a magyar nyelvbe. A szótár szerint a régi török forrásokból nem mutatható ki a gyula, mint
méltóságnév, csupán törzsnévként élhetett tovább.[42] A kínai források elemzésével viszont Csornai
Katalinnal arra a megállapításra jutottunk, hogy a gyula méltóságnév eredetét Németh Gyula elemezte jól,
aki a hunokhoz kötötte annak megjelenését. Kutatási eredményeink azt mutatják, hogy az már a hun
birodalom legkorábbi időszakában megvolt, és szerepel a Shi Ji krónikában is. Sima Qian-nél ugyanis azt
olvassuk, hogy a hun birodalom irányításában fontos szerepet kapott a "lu-li wang".[43] A fenti
méltóságnévnek többfajta értelmezése létezik a sinológusok között, van aki "lu-li"-nek, mások "kulki
wang" - ként emlegetik. Mattheus-féle klasszikus szótár értelmezése alapján[44] a "lu" címszónál azt
találjuk, hogyha közszóként szerepel, akkor "lu"-nak olvasandó, ha viszont nomád törzsekről van szó,
akkor olvasata következetesen "yu". [45] Karlgren szótára szerint a "lu" jel a korabeli Zhou jósló csontokon
megvolt, és akkor azt 'yu'-nek, de még archaikusabban "giuk"-nak olvashatták.[46] Feltételezhető, hogy a
hunok között meglévő, "yuluo" méltóságnév korabeli kiejtése "*giukluo / giuk-lo" lehetett. Ez utóbbi
nagyon hasonlít a gyula kiejtéshez.[47] A hun birodalomban tehát elképzelhető, hogy létezett a gyula
méltóságnév, mely a shan-yu utáni legmagasabb címnek számított, feladatuk a két katonai szárny irányítása
volt.
IV. Vajda
A vajda cím a középkori magyar történelem egyik fontos méltóságneve volt. Legelső írásos említése
Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár nevéhez fűződik: "...Első vajdájuk nevéről Levediának
neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is,
vajdának hívtak."[48]
A szövegben valójában a "boebod" méltóságot a szakirodalom a magyar vajda méltóságnévvel hozta
kapcsolatba. A vajda címről ezt követően sokáig nincs írásos forrásadat, bár a méltóság a későbbi magyar
történelemben fontos szerepet játszott. A magyarok történelméről szóló külföldi források, és a hazai
krónikák csak 1173. után említik, miután az írásbeliség meghatározóvá válik a magyar, majd az erdélyi
közigazgatásban. Azokból kiderül, hogy a vajda Erdély első vezetője volt, aki több évszázadon keresztül
irányította a térség civil és katonai közigazgatását. A magyar hadszervezetben pedig a naszádos vajda
meghatározó jelentőségű volt.
A vajda szó eredetének vizsgálata
A szó etimológiáját, valamint a méltóság eredetét történészeink nem kutatták elég alaposan, ezt mutatja az,
hogy az elmúlt évszázadban nem jelent ezzel kapcsolatos tudományos igényű publikáció. A vajda szóról
először Joseph Budenznél találunk adatot, aki egy recenziót írt Franz Miklosich tanulmányáról, aki a szláv
és a magyar nyelvben meglévő közös szavakat sorolta fel. Ebben a listában szerepel a vajda, melyhez
Budenz csak annyi magyarázatot fűzött, hogy a vajda az újszláv Vojvodinához hasonló.[49] Miklosich
azonban nem ezt állította. Az eredeti cikkben ezt találjuk: "A vojevoda, a "boebod" a bizánciaknál a
magyar vajdával összefüggésben a vojvoda előtt. Bartal I. 237. szerint herceg, vajvoda, vajda a prorex
Oláhországban, és Moldvában és Erdélyben. Molnár szerint a román voevod, vojvod, vodi az albán
vojvode a "boebod"-ból eredhet."[50]
A Czuczor-Fogarasi szótár is elfogadta azt a nézetet, mely szerint a szó szláv eredetű, melynek alapja a
"boj" szógyök, amely harcot, háborút jelent. Ezt a két nyelvész a magyar baj szóval hozta
összefüggésbe.[51] Melich János úgy vélte, hogy a vajda a szláv vojvoda szóból ered, majd később
megjegyezte azt, hogy az ómagyar vojovoda alak részint vojvodává, részint vojavodává fejlődött. A
nyelvész szerint a vojvoda "egyszerejtéssel" alakult át vajdává.[52] A nyelvészeti eredményeket az 1970-es
években a Történeti Etimológiai Szótár összegezte, amely szintén kritika nélkül átvette a vajda szóról
alkotott elképzeléseket, és a szó közvetlen forrásának esetlegesen egy óorosz alakot véltek, bár magát a
feltételezett alakot nem jelölték meg.[53] A korai orosz méltóságnevek között azonban a vajda, vagy
vojvoda nem szerepel, akkor leginkább az orosz bojár méltóság neve ismert, amely viszont nem tisztán
orosz, hanem nagy valószínűséggel bolgár eredetű méltóságnév.[54]
A témával kapcsolatban nyelvészeink közül egyedül Németh Gyula turkológus nyilatkozott másképpen, bár
ő magával a szó etimológiájával nem foglalkozott. A méltóságnévről ekként nyilatkozott: a "X. század
erdélyi vajdái bolgár-török eredetűek és műveltségűek". [55] Ugyanő azt állítja, hogy a gyulák a
honfoglalás előtt államfők, a honfoglalás után pedig ők az erdélyi vajdák.[56] Ezt az irányvonalat azonban -
a történész Kristó Gyula kivételével - senki sem próbálta meg tisztázni. Kristó Gyula a vajdával
kapcsolatban nagyon óvatosan fogalmazta meg véleményét, amely Németh Gyula megállapítását igazolta:
"A vajda szó a magyarban szláv eredetű (felmerült óorosz, illetve bolgárszláv eredete), s ha nem is kizárt
honfoglalás előtti átvétele, legalább annyi esélye van annak: a vajda elnevezés az erdélyi
igazságszolgáltatás vezetőjére Erdély bennszülött szlávjaitól eredhet, akik akár óoroszok, akár - a régészeti
adatok inkább ezt igazolják - bolgárok lehettek."[57]
A vojvoda és a vajda méltóságnév nyelvészeti szempontból külön kezelendő, bár a szó eleji "voj/boj" gyök
megegyezik. Mivel magyar adatok nem tudnak kielégítő választ adni a szavak eredetére, ezért érdemes
megnézni, hogy mit írnak róluk a szláv szótárak. Az orosz etimológiai szótár "voini/ voina" címszava alatt
azt találjuk, hogy a szó alapja egy "boj" ()tő. Ebből képzett formák között szerepel a vojvoda is.[58]
Egyedüli megoldást a bolgár etimológiai szótár ad, eszerint a vojvoda egy nagyon régi, türk kor előtti
bolgár méltóságnév, melynek gyöke a voj. Összetett jelentése: vezető.[59]
Mivel a voj/vojvoda/vajda szó korai alakban nincs meg a szláv népek között, hanem csak a proto-bolgárban
és a magyarban, ezért a szó eredetét is ezen népek régi tartózkodási helyén, a sztyeppe övezetben, a
bolgárok előtti népek között kell keresnünk. Ez pedig több tudós feltételezése szerint a hun birodalomban
keresendő.
http://forum.index.hu/Article/viewArticle…

Adalékok négy, hun eredetűnek vélt magyar méltóságnévről

A korai belső-ázsiai történelemben a hunok voltak a legjelentősebb birodalom alapítók, akik a Kr. u. IV.
század végétől olyan speciális nomád államszervezetet hoztak létre, melyet a későbbi lovas-nomád
kultúrájú népek is átvettek. A korai hunok nyugatra való vándorlásuk idején nemcsak anyagi és szellemi
kultúrájukat vittek magukkal, hanem az egykori méltóságnevük is felbukkant az európai területeken. Ezt a
történeti hagyományt számos kései, pusztai nép őrizte meg és vitte tovább, és a korai méltóságnevek
változatai egészen a mongol korig megtalálhatók. A hun eredetűnek tartott régi méltóságneveket a történeti
hagyományaikban magukat hun utódoknak tartó két nép, a bolgár és a magyar őrizte meg leginkább. E két,
európai kontinensen élő nép középkori történetében néhány olyan méltóságnév található, melyek eredete
egészen a hunokig nyúlnak vissza. Ezen kutatásokkal már néhány nyelvész és történész foglalkozott, bár az
eredményeket most próbáljuk meg komplexen elemezni és azokat összefoglalni.
A kelet-európai méltóságnevek vizsgálatánál azonban figyelembe kell venni azon tényt, hogy a korai kelet-
európai népek történeténél, hogy a szláv népcsoportok legkorábban csak a Kr. u. VI. században jelentek
meg, azt megelőzően mintegy kétezer évig különböző lovas nomád népek (szkíta, szarmata, hun, stb.)
éltek, akik nagyon fejlett államszervezettel rendelkeztek. Valószínű, hogy a VI. században megjelenő, önáll
államszervezettel nem rendelkező szlávok a már évezredek óta ott élt lovas nomád népek utódaitól vették át
a hosszú idő óta kialakult államirányítási és szervezeti rendszert, nem pedig fordítva. A pusztai népek a
kelet-európai sztyeppén minden bizonnyal közeli kapcsolatban álltak mind a különböző hun maradék
népekkel, akik nem tűntek el nyomtalanul a pusztákon, hanem a későbbi pusztán kialakult törzsszövetségi
rendszerekbe tagozódtak be. A térségben lévő nagy államok, mint az onogurok, majd a kazárok hasonló
törzsi címeket, méltóságokat viseltek, ezért a magyar méltóságnevek is a hun, majd a türk államszervezési
örökség továbbvitelét tükrözik. A magyar történészek közül mára többen elfogadták azt a véleményt, hogy
a magyar társadalomszervezet nomád alapon szerveződött meg. A nemrég elhunyt Kristó Gyula történész
szerint: "A magyar nomádállam abba a fejlődési sorba illik, amely - egyéb előzményeket itt nem is említve
- a Türk Kaganátussal vette kezdetét, s amelynek örökébe Ázsiában az ujgurok, majd a kirgizek, a kelet-
európai steppén pedig a kazárok léptek.[1] Tehát Kristó is arra a következésre jutott, hogy a magyar
társadalomszerveződési elemek az eurázsiai pusztát uraló korai nomád államokétól származtak.
Kollégáimmal - Czeglédi Katalin nyelvésszel, és Csornai Katalin sinológussal - néhány olyan magyar
méltóságnevet vizsgáltunk meg, amelyek hun eredetűek lehetnek. Ezek eredményeit alább mutatjuk be.
I. Bán
A bán középkori magyar és bolgár méltóságnév volt. A cím viselője mindkét népnél a határmenti körzetek
kormányzója volt. A bán a magyar forrásokban latinos torzításban "banus" alakban szerepel, melyet
Kálmán király előtt kb. 150 évvel már használták.[2] Fehér Géza szerint a szó már ismert volt a X. századi
magyar udvarban, miután Szent István báni címet adományozott a bolgár Delján hercegnek.[3] Később a
bánok a magyar király helyi képviselőjének számítottak a határvidékeken.
A méltóságnév eredetéről és magáról a bán szó etimológiájáról megoszlanak a kutatói vélemények. Egyes
nézetek szerint a bán perzsa szó, és a méltóságnevet Európában az avarok honosították meg.[4] A Történeti
etimológia szótár szócikke szerint a szó szerbhorvát eredetű szó, amely urat jelent. A szótár megjegyzi,
hogy a szó a bolgárban "ban" alakban fordul elő. Azt olvashatjuk továbbá, hogy feltételezések szerint Baján
nevére megy vissza, alapja a mongol-török eredetű bajan gazdag szó lehet. A bán szó származtatása - az
etimológiai szótár szerint - közvetlenül a török nyelvből, vagy a dunai bolgár-törökből vagy az avarból
kevésbé valószínű. [5] Ennek viszont ellentmondanak azok a történeti adatok, melyek a bán méltóságnevet
már a korai középkorból megemlítik, a Kaukázustól egészen a dunai bolgár területekig. [6]
A szó etimológiái
A hivatalos elmélet alapjául szolgáló "bayan" vagyis gazdag jelentésű szó és a bán kapcsolatát a XIX.
század második felének történésze, Edelspaches Antal vetette fel tanulmányában. Akkoriban már többfajta
megoldási kísérlet történt a szó megfejtésére. A XIX. században Miklosich és Sáfárik úgy vélték, hogy a
szó mongol eredetű.[7] Fehér Géza úgy vélte, hogy a bán méltóság létezett a Szászánida-kori Iránban, ahol
a határtartomány élén a "marzban" állt.[8] A XIX. század hatvanas éveiben Fogarasi János akadémikus,
nyelvész a Nyelvtudományi Közleményben megjelent tanulmányában azt állította, hogy a bán méltóságnév
keleti eredetű, és a kínaiban ismert "wang", vagyis király méltóságnévvel közös gyökérből ered. A nyelvész
magyarázata szerint "…azonban, ha tudjuk, hogy b hang nincs a sínai írói nyelvben, tehát a v-t b-nek is
olvashatjuk, önkéntelenül a magyar-perzsa bán jut eszünkbe.[9] Fogarasi a bán méltósághoz hasonló
méltóságot talált a zendben és a szanszkritban, ahol a szó "van", a perzsában pedig "ban" alakban fordul
elő, továbbá a mongol nyelvekben szintén "van" formát találunk.[10] A korai mongol nyelvben létezik egy
"ong" változat is.[11] Kenézy szerint a báni méltóság eredete bár a VI. századra megy vissza, hiszen az
írásos adatokból tudjuk, hogy a horvátoknak bánjai voltak. A szerző azonban úgy érvel, hogy a horvátok
előtt nagy pusztai birodalmak voltak a Kárpát-medencében (hun, avar, gót) és szerinte a horvátok is tőlük
eredtek.[12] Ugyanerre a következtetsre jutot a bosnyák kutató Klaic is, aki a bán méltóságnév
elterjesztését az avarokhoz köti.[13] Fogarasi szómagyarázatával a nyelvészek nem foglalkoztak, pedig a
XX. századi altajisztikai eredmények az ő eredményét igazolni vélik. Clauson etimológiai szótárában
található ban méltóságnév, melyet a nyelvész a kínai wan, vagyis tízezer szóból eredeztetett. [14] Clauson
Giles szótárát idézi, ahol a szó az északnyugati nyelvjárásban eredetileg mban-nak hangzott. [15] A wang,
mint király és a wan, mint tízezer jelentésű szó között valószínűsíthető az összefüggés, azaz a király,
uralkodó jelentésű szó eredetileg tízezred parancsnok lehetett. A kínai wang méltóság eredete is a
történelem homályába vész. Annyi ismert, hogy az egyik legrégebbi kínai méltóságnevek egyike, amelyet
már a Yin-csontokra véstek fel, majd később a Zhou-korból mutatható ki, eredeti jelentése Karlgren szótára
szerint 'király" lehetett.[16] Amint azt a legutóbbi tudományos eredmények mutatják, a mai Mongólia
területén élő egykori nomád csoportok valószínűleg Közép-Kínából vándoroltak északra, még a hun
birodalmat megelőző korszakban.[17] Ezt Zagd Batszajhan mongol régész több kínai és nyugati
szakemberre hivatkozva összegezte, és az elméletet a sírok formája és a benne talált bronzleletek erősítik
meg. Az elméletet alátámasztja Sima Qian kínai krónikás azon állítása, mely szerint a hunok ősei a Xia
dinasztia utolsó uralkodójától, Chun-wei-től származnak, aki északra menekült és ő lett a hunok őse. [18] A
Xia-dinasztia és a hunok szoros kapcsolatára a kínai krónikás később is visszatér, amikor arról beszél, hogy
Mao-tun előtt a hunoknak már kb. ezer éves történetük volt. [19]
A bán méltóságnév nemcsak a Magyar Királyságban volt meg, hanem az széles körben elterjedt Kelet-
Európában: megvan a bolgároknál, a horvátoknál és a magyaroknál. A szó "pan" alakban belekerült a kései
szlovák nyelvbe is, ott "úr" jelentésben szerepel. A bán az anatóliai törökben is méltóságnevet jelöl, ott
"ban" alakban szerepel. A mandzsu nyelvben létezett egy amban méltóság, mely a központi, uralkodói
udvar megbízottja volt a tartományok élén. Ez nyelvészetileg és funkcióban hasonlít a bán
méltóságnévre.[20]
Rövid ismertetőnk alapján az valószínűsíthető, hogy a bán méltóságnevet a hunok honosították meg, és
terjesztették el Eurázsiában, majd utódaik, a bolgárok, majd valószínűleg az avarok, majd a magyarok azt
átvették és széles körben használták egészen a középkor érett szakaszáig.
II. Csobán-chupan-zsupán
A korai eurázsiai nomád népek között úgy tűnik nemcsak a bán cím volt meg, hanem létezett még olyan
méltóságnév, amelyben szerepelt a bán. Ez pedig a csobán különböző változatai lehetnek. Clauson
etimológiai szótára alapján a chupan régi méltóságnév volt, mely először a proto-bolgároknál jelenik meg
először, "falusi vezető, kis hivatalnok" ételemben. Clauson szerint a chupan a magyar és a szláv nyelvekbe
is bekerült, zsupán alakban, jelentése "területi vezető"-vé változott.[21] Clauson nem tartja valószínűnek
azt, hogy a csagatáj nyelvben lévő csobán, a hwarezmi csobán és a perzsa suban összefüggnének
egymással.[22] Néhány, korai forrásmunka azonban azt bizonyítja, hogy a csobán-zsupán méltóságnév
szorosan összetartozhat. A bizánci forrásban a zsupán "soupan" alakban fordul elő, ugyanúgy, mint a
perzsa supan. [23] Munkácsi Bernát a zsupán és az ispán szót is a kaukázusi valamint árja nyelvekből
származtatja, ugyanezt az egyezést véli Fejér Géza is.[24] Dobrev, bolgár tudós szintén fontosnak tartja a
bolgároknál meglévő zsopán méltóságnevet, de nem ad elemzést annak eredetéről, mindössze annyit ír,
hogy az később megjelent a szomszédos szláv népeknél is. [25]Klaic szerint a szlávoknál megjelenő zsupán
méltóságnév török eredetre megy vissza, melyet az avarok használtak a kora középkor alatt.[26]A zsupán
szó soupan / soupano alakban a bizánci forrásokban is jelen van, mint méltóságnév.[27]
A történeti etimológiai szótár szerint a csobán szó csak az oszmán török nyelvből román közvetítéssel
került a magyar nyelvbe.[28] Az etimológiai szótár a perzsa suban-ból származtatja a nevet, melyet a
törökök átvettek. A csobán szó első előfordulását a budai pasák levelezéséből mutatták ki.[29] Van
azonban egy olyan történeti forrás, amely azt bizonyítja, hogy a csobán szó már korán ismert volt a
magyarok között. A magyar krónikákban azonban esetlegesen a csoban méltóságnévből eredő személynév,
a hun Csaba elkerülte a kutatók figyelmét. Azt a bizánci tudósításokból ismert, hogy a hun Attila harmadik
fiát Irneknek hívták, a magyar krónikákban azonban következetesen Csaba-ként szerepel. Arra már id.
Fehér Géza felhívta a figyelmet, hogy a csobán és a Csaba nevek között lehetett hasonlóság, sőt Fehér arra
is utalt, hogy a besenyők között volt egy Csobán/ Csaban törzsnév, amely szintén korábbi, mint az oszmán-
kor.[30] Ezt a feltételezést azonban Moravcsik Gyula bírálta, ezért nem vált széles körben elfogadott
nézeté. Az utóbbi évek során, új adatok előkerülésével ismét felvetődött a csobán méltóságnév és a Csaba
azonosságának kérdése. Darkó Jenő felhívta a figyelmet a Csaba - monda fontosságára a figyelmet, ő
szintén elképzelhetőnek tartja a csobán méltóságnév és a magyar krónikákból ismert Csaba név
összefüggését. Sőt, nemcsak a nevek, hanem a perzsa és a magyar történet is nagyon hasonlít egymásra,
amely megerősíti azt, hogy esetleg közös gyökérből erednek. Darkó a VI. században élt perzsa Bahram-
Csobin történetére utal, aki a Kaukázusban harcolt Bizánccal, majd a csata elvesztése után elmenekült, de
alattvalói várták haza az igazságos uralkodót, csakúgy, mint a székelyek Attila hun király legkisebb fiát,
Irneket, más elnevezésben Csabát.[31]
Csornai Katalin sinológussal végzett kutatásunk azonban azt bizonyítja, hogy a csobán szó a perzsáktól
jóval keletebbről érkezhetett a kelet-európai pusztai népekhez. Már a régi kínai forrásokat fordító és elemző
de Groot felhívta a figyelmet egy so-ban méltóságnévre, mely a hunok egyik legkorábbi hivatali címe
volt.[32] A hun történelemben volt egy zhao-wang méltóságnév, mely Karlgren szótárában is létezik zhao-
wang alakban, aki dien-tiao-chou vagy d'iog-dien-chao alakokban talált rá a régi kínai szövegekben.
Jelentése: név, vezetéknév, vagy ősi állam neve. [33]
A csobán belső-ázsiai eredetét az is megerősíti, hogy a csobán szó néhány változata a középkori mongol
forrásokban személynevekként szerepel. Rasid-ad-din krónikájában szerepel a szuldus törzsbeli Csupan,
nemes,[34] majd az Altan Tobcsi krónikában Dzsocsi fiát Csoboi-nak hívják. [35] Ehhez kapcsolódhat a
Képes Krónika Csobai nevű településneve, mely a középkorban Taktaközben állt, és Györgyfia Péter
birtokolta, aki magát Csaba leszármazottjának vélte.[36] Rasid-ad-din krónikájában találunk továbbá egy
fontos, a közel-keleti mongol államban elterjedt méltóságnevet, az emir csuban-t, vagy emir-csupan-t. [37]
III. Gyula
A honfoglaláskor és azt megelőzően a magyarság egyik legmagasabb méltóságneve a gyula volt.
Bíborbanszületett Konstantin szerint[38] a gyula (gula) a magyarok főbírája volt, míg Ibn Ruszta szerint a
magyarok hadvezére volt.[39] A bírói és a hadvezéri hatalmat egyesítő méltóság minden bizonnyal
fejedelem utáni legfontosabb rang lehetett, mely legtovább Erdélyben maradt fent, egészen Szent István
uralmáig. A gyula méltóságnévről megoszlanak a kutatói vélemények, sőt a középkori források is, egyesek
személynévként, mások méltóságnévként tartják számon.[40]
A gyula méltóságnév eredetével Németh Gyula foglalkozott, az ő kutatási eredménye alapján tudjuk, hogy
a gyulák törzse Attila törzse volt, mely név a világbirodalom bukása után több területen tovább
uralkodott.[41] A történeti etimológiai szótár szerint a gyula ótörök méltóságnév volt, mely a kazárból
kerülhetett bele a magyar nyelvbe. A szótár szerint a régi török forrásokból nem mutatható ki a gyula, mint
méltóságnév, csupán törzsnévként élhetett tovább.[42] A kínai források elemzésével viszont Csornai
Katalinnal arra a megállapításra jutottunk, hogy a gyula méltóságnév eredetét Németh Gyula elemezte jól,
aki a hunokhoz kötötte annak megjelenését. Kutatási eredményeink azt mutatják, hogy az már a hun
birodalom legkorábbi időszakában megvolt, és szerepel a Shi Ji krónikában is. Sima Qian-nél ugyanis azt
olvassuk, hogy a hun birodalom irányításában fontos szerepet kapott a "lu-li wang".[43] A fenti
méltóságnévnek többfajta értelmezése létezik a sinológusok között, van aki "lu-li"-nek, mások "kulki
wang" - ként emlegetik. Mattheus-féle klasszikus szótár értelmezése alapján[44] a "lu" címszónál azt
találjuk, hogyha közszóként szerepel, akkor "lu"-nak olvasandó, ha viszont nomád törzsekről van szó,
akkor olvasata következetesen "yu". [45] Karlgren szótára szerint a "lu" jel a korabeli Zhou jósló csontokon
megvolt, és akkor azt 'yu'-nek, de még archaikusabban "giuk"-nak olvashatták.[46] Feltételezhető, hogy a
hunok között meglévő, "yuluo" méltóságnév korabeli kiejtése "*giukluo / giuk-lo" lehetett. Ez utóbbi
nagyon hasonlít a gyula kiejtéshez.[47] A hun birodalomban tehát elképzelhető, hogy létezett a gyula
méltóságnév, mely a shan-yu utáni legmagasabb címnek számított, feladatuk a két katonai szárny irányítása
volt.
IV. Vajda
A vajda cím a középkori magyar történelem egyik fontos méltóságneve volt. Legelső írásos említése
Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár nevéhez fűződik: "...Első vajdájuk nevéről Levediának
neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is,
vajdának hívtak."[48]
A szövegben valójában a "boebod" méltóságot a szakirodalom a magyar vajda méltóságnévvel hozta
kapcsolatba. A vajda címről ezt követően sokáig nincs írásos forrásadat, bár a méltóság a későbbi magyar
történelemben fontos szerepet játszott. A magyarok történelméről szóló külföldi források, és a hazai
krónikák csak 1173. után említik, miután az írásbeliség meghatározóvá válik a magyar, majd az erdélyi
közigazgatásban. Azokból kiderül, hogy a vajda Erdély első vezetője volt, aki több évszázadon keresztül
irányította a térség civil és katonai közigazgatását. A magyar hadszervezetben pedig a naszádos vajda
meghatározó jelentőségű volt.
A vajda szó eredetének vizsgálata
A szó etimológiáját, valamint a méltóság eredetét történészeink nem kutatták elég alaposan, ezt mutatja az,
hogy az elmúlt évszázadban nem jelent ezzel kapcsolatos tudományos igényű publikáció. A vajda szóról
először Joseph Budenznél találunk adatot, aki egy recenziót írt Franz Miklosich tanulmányáról, aki a szláv
és a magyar nyelvben meglévő közös szavakat sorolta fel. Ebben a listában szerepel a vajda, melyhez
Budenz csak annyi magyarázatot fűzött, hogy a vajda az újszláv Vojvodinához hasonló.[49] Miklosich
azonban nem ezt állította. Az eredeti cikkben ezt találjuk: "A vojevoda, a "boebod" a bizánciaknál a
magyar vajdával összefüggésben a vojvoda előtt. Bartal I. 237. szerint herceg, vajvoda, vajda a prorex
Oláhországban, és Moldvában és Erdélyben. Molnár szerint a román voevod, vojvod, vodi az albán
vojvode a "boebod"-ból eredhet."[50]
A Czuczor-Fogarasi szótár is elfogadta azt a nézetet, mely szerint a szó szláv eredetű, melynek alapja a
"boj" szógyök, amely harcot, háborút jelent. Ezt a két nyelvész a magyar baj szóval hozta
összefüggésbe.[51] Melich János úgy vélte, hogy a vajda a szláv vojvoda szóból ered, majd később
megjegyezte azt, hogy az ómagyar vojovoda alak részint vojvodává, részint vojavodává fejlődött. A
nyelvész szerint a vojvoda "egyszerejtéssel" alakult át vajdává.[52] A nyelvészeti eredményeket az 1970-es
években a Történeti Etimológiai Szótár összegezte, amely szintén kritika nélkül átvette a vajda szóról
alkotott elképzeléseket, és a szó közvetlen forrásának esetlegesen egy óorosz alakot véltek, bár magát a
feltételezett alakot nem jelölték meg.[53] A korai orosz méltóságnevek között azonban a vajda, vagy
vojvoda nem szerepel, akkor leginkább az orosz bojár méltóság neve ismert, amely viszont nem tisztán
orosz, hanem nagy valószínűséggel bolgár eredetű méltóságnév.[54]
A témával kapcsolatban nyelvészeink közül egyedül Németh Gyula turkológus nyilatkozott másképpen, bár
ő magával a szó etimológiájával nem foglalkozott. A méltóságnévről ekként nyilatkozott: a "X. század
erdélyi vajdái bolgár-török eredetűek és műveltségűek". [55] Ugyanő azt állítja, hogy a gyulák a
honfoglalás előtt államfők, a honfoglalás után pedig ők az erdélyi vajdák.[56] Ezt az irányvonalat azonban -
a történész Kristó Gyula kivételével - senki sem próbálta meg tisztázni. Kristó Gyula a vajdával
kapcsolatban nagyon óvatosan fogalmazta meg véleményét, amely Németh Gyula megállapítását igazolta:
"A vajda szó a magyarban szláv eredetű (felmerült óorosz, illetve bolgárszláv eredete), s ha nem is kizárt
honfoglalás előtti átvétele, legalább annyi esélye van annak: a vajda elnevezés az erdélyi
igazságszolgáltatás vezetőjére Erdély bennszülött szlávjaitól eredhet, akik akár óoroszok, akár - a régészeti
adatok inkább ezt igazolják - bolgárok lehettek."[57]
A vojvoda és a vajda méltóságnév nyelvészeti szempontból külön kezelendő, bár a szó eleji "voj/boj" gyök
megegyezik. Mivel magyar adatok nem tudnak kielégítő választ adni a szavak eredetére, ezért érdemes
megnézni, hogy mit írnak róluk a szláv szótárak. Az orosz etimológiai szótár "voini/ voina" címszava alatt
azt találjuk, hogy a szó alapja egy "boj" ()tő. Ebből képzett formák között szerepel a vojvoda is.[58]
Egyedüli megoldást a bolgár etimológiai szótár ad, eszerint a vojvoda egy nagyon régi, türk kor előtti
bolgár méltóságnév, melynek gyöke a voj. Összetett jelentése: vezető.[59]
Mivel a voj/vojvoda/vajda szó korai alakban nincs meg a szláv népek között, hanem csak a proto-bolgárban
és a magyarban, ezért a szó eredetét is ezen népek régi tartózkodási helyén, a sztyeppe övezetben, a
bolgárok előtti népek között kell keresnünk. Ez pedig több tudós feltételezése szerint a hun birodalomban
keresendő.
http://forum.index.hu/Article/viewArticle…