Gyermeklélektan

MÉREI Ferenc-BINÉT Ágnes

Forrás:Gondolat Kiadó, Budapest, 1993.

A szerzőpáros könyvében részletesen mutatja be a gyermekkor pszichikai

fejlődésének legfontosabb állomásait. A gyermeklélektan középpontjában azt a
szemléletmódot állították, hogy a gyermeket rendkívül alaposan nem csak
önmagában és már, mint kialakult alakítható lényt mutassák be, hanem a
környezetre, felnőttekre és kortársak meghatározó szerepére is kellő hangsúlyt
fektettek.

Megpróbálom a tanulmányból kiemelni az általam különösen fontosnak tartott

pontokat, összefüggéseket és elméleteket oly módon, hogy a legfontosabb
szakkifejezéseket és fogalmakat is igyekszem röviden, de pontosan bemutatni. A
könyv történetileg a gyerekek pszichikai és fizikai fejlődését születésüktől, a
serdülőkorukig kíséri végig.

A kezdet: az újszülött, napjának 90%- átalvással tölti, a fennmaradt időben végzik vele
a szoptatást, etetést, tisztába rakás. A kötetlen éberléti állapot az első napokban 14, míg
az első hónap végén már 24 perc.

Veleszületett reakciók: ezek feltételhez kötődnek. A szopó mozgás is ilyen

veleszületett reakció, amely egy viselkedési minta, azaz feltétlen reflex az emberi
idegrendszerben lefektetett készség. Ez a kezdetben merev, puszta érintéssel is
kiváltható reakció összetett viselkedési formává alakul át. Ez oly módón történik, hogy
a reakciók az ingerzóna szűkülése révén ökonomikusabbakká válnak, azaz megnő a
viselkedésben a tapasztalás szerepe.

Anya-gyerek kapcsolat: ezt az interakciót a lét bizonytalansága és a ráutaltság

határozza meg. Ez az ember életében az első kötődéssel járó kapcsolat. Ezt
ösztönhelyzetnek nevezik, mert a kapcsolatnak megvannak a maga öröklött viselkedési
mintái.

A megkapaszkodás: mint ösztönös viselkedési minta. Legfőbb szerve a kéz,

kivitelezése, azaz cselekvésben való megjelenése a fogó reflex. Ez a reflex a születést
követő 4-5. Hónapig váltható ki. A reflexműködés addig tart, amíg a látás és a
kézmozgás el nem éri azt a rendezett szintet, amelyen a gyerek már fogni tud.

Gyerek anya nélkül: a II. világháború után figyeltek fel a jelenségre, miszerint az anya
nélkül árvaházakban, illetve korházakban nevelkedett gyermekek az egészséges és
higiénikus körülmények ellenére lassabban fejlődtek, beszédkészségük és értelmi
teljesítményeik tekintetében. Ezt az érzelmi élet változásával magyarázták.
Hospitalizmusnak nevezik ezt a jelenséget, amikor a gyermek a kezdeti időszakban
nem részesül anyai gondozásban és ennek eredménye a külvilágra való érdektelenség
lehet, ami a gyermek pszichés és fizikai fejlődését meglassíthatja. Rejtett érzelmi
elhanyagoltság: a rossz kapcsolatkészség családban élő gyermeket is veszélyeztethet,
igaz kisebb mértékben.

Kezdődő félelmek:

Nyolchónaposok szorongása: ez a későbbi szorongások egyik mintája. A jelenség: a 8-

hónapos csecsemő egyedül van, gondozója, anyja nincs mellette. Ha egy idegen
közelít felé, akkor a gyerek eltakarja arcát, sírni kezd, és menekülni próbál. A
szorongásos feszültség akkor következik be, ha a gyermek a szeretett személy után
vágyódva csalódik várakozásában. Kondicionált félelem: az ingerek társítása és a
helyzetek hasonlósága révén a félelem fokozatosan tovább terjed ingerről-ingerre és
beleágyazódik a gyermek viselkedésébe.

Tapasztalás nélkül látott világ: az újszülött olyan szemléleti világban él, melyben a
dolgok mozgását követve minden változik, de tapasztalatok nélkül a változást nem
tudja megragadni. Hónapokkal később, megtanulja a személyeket, a tárgyakat, a
külvilág dolgait a megvilágítástól, látószögtől és a távolságtól függő retinális kép
változásai ellenére állandónak látni. Kialakul a szemléleti készség, hogy a dolgokat a
szemléleti viszonyoktól függetlenül egyformáknak, azaz konstansoknak tekintse. A
manipuláció: az ember jellegzetes cselekvési módja, melynek első jelentkezése
kinyúlás a tárgy felé, majd a tárgy megérintése és megragadása. Elkülönítik a kutató
manipulációt, amelyet a megismerő tevékenység alapjának tekintenek. Ezt az
érzékelés és a mozgás összefonódása jellemez.

A beszéd kialakulása:

Gagyogás: a 3. Hónap végére semmi sem bizonyítja, hogy a gyermek összefüggést

élne meg hangképző mozgásai és a saját hangja között, amelyet hall. A gagyogás
alapja az artikuláció az alapja, azaz az a mód, ahogy kilégzéssel, ajakmozgással és a
nyelv elhelyezésével különböző hangok jönnek létre. A szó a hatodik hónap körül
szabadul ki az inger együttesből. Kezdetét veszi a beszéd megértés. A gyermek
kezdetben a hanghordozás érzelmi színezetét különbözteti meg. A beszédmegértés
folyamatának lényege: egy adott hangcsoport változatos helyzetekben kapcsolódik egy
és ugyanahhoz a jelentéshez. Így alakul ki a nyelvi jel. A beszéd fejlődése állandó
társas kötődét, szervezett és differenciált környezetet igényel.

Helyzetmegértés cselekvési sémával: a gyermek, ismétlésekkel emlékezetébe vés

olyan mozdulategységeket, amelyeket képes felidézni, és új helyzetekben végrehajtani.
Az ilyen jellegű mozgásegység a cselekvési séma. A cselekvést játékos gyakorlással
teszi belsővé (interiorizáció). Ennek segítségével a mozdulatok, gesztusok mozgásos
szemléleti képek formájában maradnak fenn, így felidézhető sémákként maradnak meg
az emlékezetben.

Az én-tudat kialakulása: Én = az önmagunkról való tapasztalatoknak, ismereteknek a

rendszere, testünkről, képességeinkről és élményeinkről megőrzött tudás. Az én és a
külvilág kettéválásának folyamata kettős. Egyrészt a csecsemő belső vázat alakít ki
magáról, amely a viselkedésének szabályozásához elengedhetetlen. Ezt nevezzük test-
sémának. Másrész pedig az önmagunkról való tapasztalatok rendszerezéséhez vezet,
társas történésekből áll. Ebben a folyamatban a személyiség felidézése egy másik
ember közvetítésével történik. A személyiség legszubjektívebb magja az én-élmény,
amely társas eredetű és a másik személlyel való kapcsolatból születik.
A cselekvés akadályba ütközése: a szándék és a végrehajtás, a vágy és a cselekvés
között akadályok vannak. Ha egy vágy külső akadály folytán nem teljesül, akkor ez
feszültséget generalizál. Ezt a feszültséget nevezzük frusztrációnak. A frusztráció
feszültséghez vezet, ami regressziót válthat ki. A frusztrációval kiváltott viselkedési
visszacsúszásnak majdnem mindig agresszív színezete van.

A belső szabályozórendszer kialakulása: a gyermek sokszor utánoz. Az utánzással a

gyerek hasonul az utánzotthoz. Ezt a gyermek szintén interiorizálja. Az így kialakult
viselkedési minták fokozatosan belső rendszerré állnak össze. A társadalom
értékrendszerét, ítéleti normáit és viselkedési szabályait a gyermek a szülei révén
sajátítja el.

A szimulakrum: a cselekvésvázlatok az eredeti gesztusokat őrzik, leegyszerűsített

sematizált formában. Az eredeti cselekvés leegyszerűsített mozgásvázlatát nevezzük
szimulakrumnak. Ez tölti be az összekötő funkciót a játékfolyamatban. A szimulakrum
helyettesíti, az eredeti helyzet belső szemléleti képét.

A szinkretizmus: a gyermeki szemléletben elmosódhatnak a részletek. Egyes részek

felülkerekedhetnek másokon, újakat létrehozva. Ezt a szemléleti módot nevezik
szinkretikusnak. Ennek két vonását különböztetik meg a tagolatlanságot és azt, hogy a
gyermek abszolút tulajdonságként kezeli azokat a jellegeket, amelyek a felnőtt
gondolkodásban relációk.

Az elhárító mechanizmusok: a gyermek vágyai kevésbé differenciáltak, mint a

felnőtteké. A harmadik életévtől a gyermek rendelkezik a tudatában szabályokkal,
illetve tiltásokkal. Ezek már ellentmondhatnak a vágytól vezérelt viselkedési
sémáknak. Az összeütközések feszültséggel járnak, mely ellentmondásokat fel kell
oldani. Az elhárításnak három irányát különböztetik meg: indulat-talanítás, amely
közömbösíti az emléket a negatív színezéktől. Az elfelejtés, amely segítségével
kiszorítjuk a tudatból a konfliktust okozó tartalmat. A megszelídítés, amely
segítségével elviselhetőbbé tehető a negatív tudattartalom. Az elhárítás ökonómiai
folyamata: 1. Regresszió: amikor a gyerek visszacsúszik a fejlődésének egy már
túlhaladt szintjére. 2. Projekció: az indulatok kivetítése. A gyermek a saját tilalomba
ütköző vágyait egy másik személynek tulajdonítja, így elidegeníti azt magától. 3.
Reakcióképzés: amikor a viselkedés túlzott rejtőzködésbe fordul át. Fontos szerepet
játszik a jellem alakulásában. Bizonyos tulajdonságok elhárítási reakcióként válik
állandó személyiségvonássá. 4. A meg nem történtté tevés: egy cselekvést egy másik
cselekvés érvénytelenít. 5. Izolációs elhárítás: a gyerekben visszajár egy fantázia,
amelyhez félelmek és szégyenérzet fűződik. 6. Elfojtás: a gyermek elfelejt szavakat,
gondolatokat, hogy a hozzájuk tartozó kínos feszültségektől megszabaduljon. 7.
Azonosítás: az utánzó beleélés csökkenti a feszültséget s a cselekvési minták és
ítéletek elsajátításával gazdagítja a személyiséget. Az elhárítás sohasem végleges, hisz
a feszültségek kerülő úton visszahatnak a gyermekre. Ennek lehetséges útjai az álom,
illetve a fantázia.

A játék öröme: a gyerek minden élménye lehet játék kiindulási pontja. A játéknál a
manipuláció, maga az elképzelés szerzi az örömöt, nem pedig az, hogy egy vágy vagy
szükséglet kielégüljön. A játéköröm több forrása közül, a még nem begyakorolt
funkciók viselkedési formák feszültségének az öncélú levezetésén van a hangsúly.
Ezzel párosul az "én csinálom" öröme.

A szerepjáték: a játék témája sosem a gyermek önálló produktuma. Az elsajátított

élményt saját szubjektív elemekkel színezi. A kisóvodásokra jellemző szerepjátékot a
manipuláció tartja össze. A témát a környezetből átvett cselekvés hordozza. Egy szerep
feltételrendszerhez van kötve.

Iskolaérettség: elsődlegesen az iskolára való érettség legfontosabb kritériuma az

alkalmazkodó képesség megfelelő szintje. Ez a szint, a követköző összetevőkkel
jellemezhető és vizsgálható: 1. Helyzetmegértés: a gyermek képes felfogni, hogy egy
új élményt jelent az iskola, amely sok változást rejt magába. 2. Feladattudat: a
gyereknek rá kell hangolódnia, hogy egy tekintélyelvű személy feladatokat fog majd
vele megoldani, illetve megoldatni. 3. Nagyobb kitartás: tudatosabb szabályozást
feltételez. 4. Teljesítmény igénye és az értelmi képesség elvárásának igényével találja
szemben magát a gyerek.
Az iskolára való felkészülés és az iskolába járás segíti a jobb alkalmazkodást,
megerősíti ezeket a fejlődési eredményeket. Közös feladatok megoldása révén, a közös
érdeklődést és társas kapcsolatok kialakításának és megtartásának igényét.

Egykorúak társkapcsolatainak megszilárdulása: a hetedik életévtől változás áll be a

társkapcsolatok fejlődésében: a társas érdeklődés fokozatosan áttevődik a felnőttekre
és a kortársakra. A gyerek-gyerek kapcsolat legfontosabb motívuma a másik puszta
jelenléte, azaz hogy legyen társa. Az átpártolás: arra utaló jelenség, hogy kétféle
kapcsolati szintkülönbség között kezdetét veszi egyfajta kiegyenlítődés. A nyolcadik
életévtől stabilizálódnak ezek a szerepek.

A szabály tudata és az erkölcsi ítéletek: a viselkedést szabályozó előírásokat,

tilalmakat a gyermek a felnőttel való azonosításban sajátítja el. Ezt a gyermek a társas
tapasztalatainak és gondolkodásának megfelelő szintjén éli meg. A 4-5 éves korban
meglévő szabálytöredékek kötelező jellegűek. Ez voltaképpen kettős szabálytudat,
mert a gyerek ezeket a szabályokat örök érvényűnek élik meg, mindemellett
önkényesen variálják. Amint a szabálynak, mint rendszernek az elvi stabilitásához, a
szabály öncélúvá válik. 13 éves kor után már a szabályok rögzítésének ilyen jellegű
nehézségei eltűnnek.

A gyermek engedelmessége és belátása kezdetben még a felnőttnek való

engedelmességet jelenti. Ezt nevezik heteronómiának. Az autonóm erkölcs
kifejlődésének kezdete, a 10. év körül tehető. A felelősség megállapításában a
szubjektív elemeket is mérlegelnie kell. Ez teszi lehetővé, hogy a méltányosságot és az
esetleges enyhítő körülményeket a gyermek figyelembe vegye.