ÓVODAI NEVELÉS

ROVAT
ÉRZELMI-ÉS VISELKEDÉSZAVAROK AZ ÓVODÁBAN (1. Cikk)

ÉRZELMI-ÉS VISELKEDÉSZAVAROK, BEILLESZKEDÉSI NEHÉZSÉGEK

MAGATARTÁSZAVAR, FIGYELEMZAVAR?!

Most induló rovatomban az óvodás korban előforduló érzelmi-és viselkedészavarokról, beilleszkedési,

alkalmazkodási nehézségekről fogok hónapról hónapra írni. A téma aktuális, hiszen egyre több az olyan
gyermek, akiknél viselkedési problémák, zavarok jelentkeznek, és egyre korábbi életkorokban. Már a
csecsemőknél is megfigyelhető a viselkedésszabályozás zavara, a túlmozgásos, az indulatos,
esetenként agresszív magatartás, a bölcsődében ez a társak között fel is erősödhet, az óvodába
kerüléskor pedig már eléggé rögzülhetnek ezek a mintázatok, reakciómódok. De még idejében vagyunk
ahhoz, hogy szakemberekként felismerjük a viselkedés mozgatórugóit, a mögöttes okokat, környezeti
hátteret, és megkezdjük a folyamat visszafordítását, a tünetek kezelését.

Melyek is azok az érzelmi és viselkedési problémák, van-e különbség közöttük és az érzelmi-és

viselkedészavarok között? Igen, ha még csak néhány probléma jelentkezik, az lehet átmeneti,
valamilyen aktuális történés, stressz, krízis következtében jelentkező érzelmi vagy viselkedéses jelzés,
amely azután magától, vagy eseti segítségnyújtástól elmúlik, rendeződik. A zavar esetében már
súlyosabb, tartósabb problémákról van szó, amikor hosszabb távon nem tud a szokásos módon
megküzdeni a gyermek belső, vagy külső nehézségekkel, s a megküzdésre, védekezésre kialakított
(feltűnő) viselkedése már állandósult mintázatot kezd mutatni.

Az érzelmi-és viselkedészavarokat, teljesítményzavarokat mutató gyermekekkel a gyógypedagógián

belül a pszichopedagógia foglalkozik, a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási
nehézségeket mutató, illetve a hátrányos helyzetű gyermekek ellátásainak körében, a köznevelés
területén az óvodában, iskolában, valamint a pedagógiai szakszolgálatok korai fejlesztési, nevelési
tanácsadási, szakértői bizottsági tevékenységeiben, illetve az egészségügyben, gyermekvédelmi-
szociális szférában. (Eigner, 2014)

Az érzelmi-és viselkedészavarok csoportjába tartoznak a következő kórképek (Balázs, Miklósi, 2015):

Ide tartoznak az internalizáló zavarok: gyermekkorban kezdődő emocionális zavarok, hangulatzavarok,
dysthymia, depresszió, szorongásos zavarok, kényszer zavarok. Az externalizáló zavarok
(beilleszkedési, alkalmazkodási, magatartási zavarok): magatartási zavarok - családi, szocializált/nem
szocializált zavarok, nyílt oppozíciós zavar, illetve a hiperkinetikus zavarok - ADHD
(figyelemhiányos/hiperaktivitás zavarok). A kevert érzelmi és viselkedési zavarok körében az agresszív,
disszociális vagy kihívó magatartás kombinálódik depresszióval, szorongással, ill. más emocionális
zavarral. A szocializációs zavarok – mutizmus („hallónémaság”), reaktív kötődési zavarok, tic zavarok
(akaratlan kényszermozgások), táplálkozási, alvási, kiválasztási (enuresis - bevizelés, encopresis -
beszékelés) zavarok, fejlődési zavarok (mozgás, beszéd). A személyiség szerveződése atipikus
irányokban alakulhat, már óvodás kortól kirajzolódhat a szorongásos, a borderline/antiszociális, illetve
a pszichotikus fejlődésirány, melyek később – megfelelő intervenció híján – fiatal felnőttkorban
személyiségzavarokká szilárdulhatnak. (Kernberg, 2000) Ebbe a körbe tartoznak még a különböző
életkorokban előforduló pszichoszomatikus megbetegedések, csecsemő-és kisgyermekkorban a
szabályozási zavarok, pszichés zavarok korai megnyilvánulási formái.
 AZ ÓVODÁS BARNI ESETE

Addig örüljünk, amíg rosszalkodik!

Sokszor előfordul, hogy a gyerek viselkedése egyre zavaróbbá, elviselhetetlenebbé kezd válni mind a
szülők, mind az óvoda számára. Leginkább a gyerek alkalmazkodásának, belátásának, szófogadásának
hiányosságai azok, amiktől „kinyílik a bicska” a felnőttek zsebében. Nehezen tolerálják, ha a gyerek
nem hajlandó (mindig) engedelmeskedni, szépen csinálni, „amit kell”, hanem vagy a „fülén ül”, vagy
nyíltan ellenszegül, felesel, puffog, veszekszik, hisztizik, megmakacsolja magát. Ugye ismerősek ezek a
viselkedésformák? Bizonyára minden csoportban találunk legalább egy, de akár több ilyen gyermeket.
Sokszor idáig jutunk el, mi felnőttek, hogy érzékeljük a gyerek egyre fokozódó „rosszaságát”,
magatartásproblémáit, vagy figyelmi nehézségeit, irritálónak, dühítőnek vagy kétségbe ejtőnek tartjuk,
megpróbálkozunk mindennel, de az a fránya gyerek nem hallgat semmire és senkire. Úgy látjuk, a
gyerekkel van a baj, hogy ő nem „működik” normálisan, neki kellene változnia, jónak, jobbnak lennie.
Szóval, hogy az ő készülékében van a hiba. A gyerek viselkedésének azonban mindig van oka is, célja
is, legfeljebb még nem tudtuk megfejteni. Néha nem is olyan könnyű. Sok minden láthatatlan, korábbi
nehéz helyzetekből, konfliktusokból, traumákból eredhet, amiből azt érzi a gyerek, hogy ő nem elég
fontos, nem elég jó, nem elég szerethető. És akkor megpróbál ezzel megküzdeni, megharcolni, vagy
feladja, és reménytelen, szomorú, csalódott lesz. Addig örüljünk, amíg a gyerek rosszalkodik! Mert ez
nem rosszaság, hanem a hatásokkal, körülményekkel való megküzdés kísérlete, a felnőttek
gondoskodásának, törődő figyelmének meg- vagy visszaszerzése.

Magatartászavar, figyelemzavar tüneteit mutató gyermek a szülők és az óvoda szemével

Így volt ez ennek a kisfiúnak az esetében is, akit most röviden bemutatok. A szülők hozták el hozzám,
de az óvoda is jelzett problémákat. Otthon főleg a hisztik, a gyakori ellenkezések, dacolások voltak
napirenden, és az, hogy elengedi a füle mellett a szülei kéréseit, utasításait, mintha nem is figyelne. A
figyelmi panaszokat az óvodapedagógus is jelezte. Az oviban emellett még magányosnak látták,
időnként bántott is más gyerekeket. Otthon is időnként indulatba jött, bántotta a kisebb testvérét. A
szülőket ezenkívül még nagyon idegesítette, hogy sokszor iszonyú lassú volt, húzta az időt, órákig sem
lehetett elindulni vele, mert nem öltözött fel, nem érdekelte, mi lesz, sokszor közönyösnek látták.
Nagyon makacs, konok volt, ragaszkodott a saját elképzeléseihez, abból nagyon nehezen lehetett
kimozdítani.

Mi áll a gyermek viselkedésének a hátterében? Korai traumák, félreértések, sérülések, generációs

körök

Mi is lehetett a háttérben? Amit sikerült feltárni, az az volt, hogy igazából ezt a gyereket egyik szülője
sem akarta, anya érzelmileg nem tudott bevonódni („tettem a dolgom” – mondta kérdésemre, hogy
mit is érzett a terhesség, szülés alatt, után), az apa csalódott, mert lányt várt. Ráadásul a gyermek
életkezdete sem volt zökkenőmentes, császármetszéssel született, majd gondok voltak a szoptatás
körül. Mindig voltak bizonyos nehézségek, fizikai betegségek, pl. ekcéma, krupp, evési problémák stb.
Kiderült az anyával való beszélgetésből is, hogy őt a saját anyja hidegen, érzelemmentesen nevelte,
születése után depressziós volt, óra szerint táplálta, sokszor éheztette őt, mereven a szabályok
betartására koncentrált, később is, valójában nem volt igazi meleg, érzelmes, szeretetteljes kapcsolat
közöttük. Ahogyan most neki sincs, a saját gyermekével, mivel ő annak idején úgy küzdött meg ezzel a
helyzettel, a hideg, távolságtartó anyával, hogy elszakította magát az érzelmeitől, és inkább a racionális
oldalról közelítette meg a dolgokat, a teljesítés oldaláról, tudta, hogy egyedül kell megállnia a helyét a
világban. Így most nehézségei vannak a saját gyermeke viselkedésének, érzelmeinek megértésében,
visszatükrözésében is. Egy
terápiás alkalommal együtt volt
anya és gyermeke (a
terapeutával, velem együtt), és a
gyermek szimbolikusan
megjelenítette félelmeit,
szorongásait, a fenyegetéseket a
játékban. Sokszor játszott
ilyesmit máskor is, megrázó volt
számomra, ahogyan
megjelentek a kígyók,
vadállatok, az óriás, a
boszorkány, és elkezdte erre a félelmetes, fenyegető világra szórni a homokot. Eltemette a világot a
sok homok, senki nem kapott levegőt, majd az egész világ felrobbant, szanaszét döntötte, dobálta a
tárgyakat, embereket, állatokat a kisfiú. Anya rezzenéstelen arccal, mimikával ült a gyermekkel, nem
is reagált, csak minimálisan, azt is érzelemmentesen. A következő szülőkonzultáción megkérdeztem
tőle, hogy mit érzett, miközben a kisfia ezt jelenítette meg a játékában, aminek ő is szemtanúja volt?
Erre azt válaszolta, hogy ő nem érzett semmit, és miért, mit kellett volna éreznie?

A magatartászavart mutató gyermek szorongásainak feltárása játékos, rajzos módszerekkel

Ennek a kisfiúnak is nehézségei voltak az az érzései kifejezésével. Sokszor „elvonult” a világtól, szinte
üveges tekintettel nézett a semmibe, elfordult, lefeküdt, és halandzsa nyelven énekelgetett magában.
Máskor hirtelen elöntötte az indulat, de a játékában ez egyre kevesebb lett, ahogy előre haladtunk.
Sokszor játszott véres karambolokat, ütközéseket, szörnyűségeket, eltemetést, rombolást. Fontos volt
számára, hogy ő irányíthasson, sokszor
engem is utasított tevékenységekre.
Megrázó volt számomra ez a rajza. Ez a
gonosz boszorka vára, ahol a boszorka
keresi az ollót, hogy mindenkit, az egész
világot szétvághassa vele.
Családlátogatáskor megfigyeltem, hogy a
közös családi együttlétek szinte csak az
étkezésekre korlátozódtak, a szülők
elvárásai, utasításai záporoztak a
gyerekekre, főleg a kisfiúra, aki ezek után
nem is csoda, hogy inkább ő akarta kézben
tartani a dolgokat, nem állandóan mások hatalmának engedelmeskedni, megfelelni, alárendelődni.

Magatartászavar kezelése érzelmi közelség, a kapcsolatok rendezése, javítása által– nem direkt
fejlesztéssel, hanem integratív játékterápiával

A figyelem fejlesztése, a magatartás „rendezése”, a gyerek változtatása helyett a terápiás cél a

kapcsolatokra fókuszált. Arra, hogy az anya figyelme, elfogadása, megértése, viszonyulása
gyermekéhez változzon, hogy ki tudják fejezni egymás iránti érzéseiket a játékban, hogy ez a meleg,
pozitív, szeretetteljes, elismerő érzések kifejezése felé menjen el. Hogy több legyen az örömteli,
játékos együttlét anyával is, de az egész családdal is, és hogy csökkenjen a gyerek irányítása, inkább az
erőszakmentes, elfogadó, megbeszélésre alapozó módszerek kerüljenek túlsúlyba. Sok függ a
szülőktől, attól, hogy mennyire készek, mennyire képesek együttműködni ebben a közös munkában,
mennyire ismerik fel, hogy nekik is kell változniuk. Hogy végül megtalálják az örömöt a kölcsönös
együttlétekben, egymásban, hogy ne kelljen a zavaró viselkedésekkel segélykiáltásokat hallatnia a
gyereknek, hogy: figyelj rám, szeress engem, nem vagyok jól, valami baj van, segítsen valaki! És ha
valaki figyel, segít (a szülő, az óvónő, a terapeuta), akkor tűnnek el majd a tünetek (figyelemzavar,
dacolás, hisztik stb.), mivel már nem lesz szükség rájuk.

Dr. Eigner Bernadett

pszichopedagógus, játékterapeuta
www.kapcsolatszerviz.hu

Irodalom:
Balázs J, Miklósi M. (2015) A gyermek-és ifjúkor pszichés zavarainak tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest
Eigner B. (2014) Pszichopedagógia. Tudomány és gyakorlat. Fejlesztő Pedagógia, 25., 2014/4.
http://www.magye-1972.hu/files/Szakosztalyok-Dokument/Pszichoped_Szakmai_allasfoglalas_2014.pdf
Kernberg, P., Weiner, A.S., Bardenstein, K.K. (2000) Személyiségzavarok gyermek-és serdülőkorban. Animula
Kiadó, Budapest
BNO-10 ZSEBKÖNYV DSM-IVTM MEGHATÁROZÁSOKKAL. Animula, Budapest, 1996