Orosz Róbert

Nemzeti trauma: Trianon

Hogyan viszonyul a többi vesztes ország?
Az első világháborúban vesztes országok többsége ma már alig
gyászolja az akkortájt elcsatolt területeket – leginkább azért, mert
nincsenek a határaikon túl sok százezres vagy milliós
nemzetrészek.

A 90 évvel ezelőtti Párizs környéki békék nemcsak Magyarország,

hanem négy másik állam számára is súlyos békefeltételeket, a
győztesek kénye-kedve szerint elcsatolt területeket jelentettek, és
hatalmas társadalmi kataklizmát okoztak. Ma azonban egyik
országban sem siratják annyira „Trianonjaikat”, mint
Magyarországon: a török autókra nem ragasztják az Oszmán
Birodalom térképét, a bolgár tüntetéseken nem skandálják, hogy
vesszen Neuilly!, Ausztriában nem iktatnak be Saint-Germain-
emléknapot, és a német parlamentben sem harsan fel Elzász-
Lotaringia egykori német himnusza, az Elsässisches Fahnenlied.
 Az egyik ok, hogy a vesztesek közül többen átéltek már a
megelőző évtizedekben hasonló kataklizmát. Bulgáriában az első
számú nemzeti katasztrófának az 1913-as második balkáni háborút
tartják, amelynek során az ország elvesztette a bolgár „Erdélyt”,
Macedóniát, illetve Dél-Dobrudzsát (előbbi Szerbiához és
Görögországhoz, utóbbi Romániához került). A Habsburg
Birodalom nagy traumája az 1866-os königgrätzi csata volt,
amelynek során nyilvánvalóvá vált, hogy Ausztria, Poroszország
mögött, másodrendű szerepre van kárhoztatva. A Balkánról a 19.
században folyamatosan visszaszoruló Oszmán Birodalom is
elszenvedte már a maga Mohácsát.A magát vadonatúj államnak
tekintő Törökországnak ezzel együtt minden bizonnyal nagy
traumát okozott volna, ha véglegessé válik a sevres-i
békediktátum. Ám Kemal Atatürk vezetésével az 1920-as évek
elején visszahódította a Kaukázussal szomszédos északkeleti
területeket, az Anatóliai-félsziget égei-tengeri partvidékét,
Konstantinápolyt és Kelet-Trákiát. S az új török állam nemcsak az
ellene felvonuló francia, olasz, brit, görög és örmény haderőkkel
számolt le, hanem – Ausztriánál is egyértelműbben – a birodalmi
múlttal is.A német társadalom – amely a hátországban
ármánykodó baloldaliak és zsidók „tőrdöfésével” (a Dolchstoss-
szal) próbálta megmagyarázni a katasztrófát – sem elsősorban a
területek elvesztésén kesergett, a versailles-i békének Berlin
számára „öt sárkányfogvetése” volt: a békeszerződés diktáltsága,
amelyet a győzők szadizmusaként értelmeztek; a háborús
bűnösség kimondása az egész német népre; a jóvátétel magas és
előre meghatározatlan összege; az egyoldalú lefegyverzés miatti
kiszolgáltatottság; végezetül pedig a területi rendelkezések. Ám
„ezek közül sem azokkal a területekkel volt baj, amelyeket a
békeszerződés elvett Németországtól, hanem azokkal, amelyeket
nem adott oda”.Innen látszik, hogy a Magyaroknak mennyire mély
nyomot hagyott ez az igazságtalan "béke egyezmény" és a Magyar
nép mennyire fontosnak tartja a múltját.