„Ez világ,

GALAVICS-KONYV.indb 2 2011.01.18. 11:22:16

 mint egy kert…”
TANULMÁNYOK
GALAVICS GÉZA TISZTELETÉRE

SZERKESZTETTE:

BUBRYÁK ORSOLYA

MTA MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KUTATÓINTÉZET

GONDOLAT KIADÓ
BUDAPEST 2010

GALAVICS-KONYV.indb 3 2011.01.18. 11:22:17

 Tartalomjegyzék

I. A REPREZENTÁCIÓ SZÍNTEREI

Nyilvánosság és propaganda
Pálffy Géza
A magyar korona országainak koronázási zászlói a 16–17. században 17
H. Németh István
Az önigazgatás és állami felügyelet szimbólumai a magyarországi
szabad királyi városokban 53
Friedrich Polleroß
Austriacus Hungariae Rex. Zur Darstellung der Habsburger
als ungarische Könige in der frühneuzeitlichen Graphik 63
Ács Pál
„Pro Turcis” és „contra Turcos”. Kuriozitás, tudomány és spiritualizmus
Johannes Löwenklau (1541–1594) török históriájában 79
Gulyás Borbála
Huszár–török viadalok a szász választófejedelmi udvarban (1548, 1553) 95
G. Etényi Nóra
Athleta Christi új imázsa a visszafoglaló háború propagandájában.
Georg Friedrich württembergi herceg halála Kassán 1685-ben 107
Viskolcz Noémi
Magyar arisztokraták I. Lipót esküvőjén 1666-ban. Egy metszet
Esterházy Pál bécsi bevonulásáról 129
A főúri reprezentáció „privát” színterei
Kovács András
A dévai fejedelmi udvarház a 17. század közepén 143
Koppány Tibor
A költő Zrínyi és Csáktornya várának átépítése 153
Kelényi György
„Az istenek tanácsa.” Giovanni Lanfranco freskója a Villa Borghesében 169
Petr Fidler
Auch die Rosse sollten was von der Ikonographie verstehen, nicht wahr? 179
Bubryák Orsolya
Erdődy Anna serlegsorozata – a források tükrében 187
Kiss Erika
„…so nicht zu aestimirn.” Nádasdy Ferenc sárvári tárházának
rekonstrukciója 205

GALAVICS-KONYV.indb 7 2011.01.18. 11:22:20

 8 Tartalomjegyzék

Stefan Körner– Margit Kopp

Die Bilderwelten des Fürsten Paul I. Esterházy.
Gemälde und Bildprogramme 215
Buzási Enikő
Az Esterházy család „Török Nászban”. Egy eddig ismeretlen
kosztümös ábrázolás gróf Esterházy Ferenc kancellárról és családjáról 249

Az épített és táji környezet ábrázolása és alakítása

Szentesi Edit
Johann Jakob Stunder árjegyzéke 259
Basics Beatrix
„A kép rajongó leírása.” A táj szerepe és bemutatása Jane Austen
(1775–1817) regényeiben 271
Fatsar Kristóf
Carl Ritter tervezési programja a pozsonyi Bruckenau-kert átalakításához 279
Sisa József
A soborsini kastély és parkja 293
Hajós Géza
Die Kunstgeschichte und die Gärten bis zum I. Weltkrieg 321
Mit einem kurzen Ausblick in die jüngste Vergangenheit

II. HATÁRÁTLÉPÉSEK

Kulturális, művészeti és politikai kapcsolatok

Ritoókné Szalay Ágnes
A kút. Matteo de’Pasti Guarinóról készült érméről 337
Monok István
A velencei könyvkiadás és Közép-Európa a 15–16. században 347
Mikó Árpád
Via Hungarica. Az itáliai reneszánsz az Alpokon túl:
olasz művészek a Jagelló-kori Magyarországon 355
Endrődi Gábor
Mária halála-dombormű Żywiecben, avagy újabb adalék
a Garam-vidéki bányavárosok szobrászatához a 16. század elején 367
Keserű Bálint
Akatolikus mecenatúra a dunai monarchia országaiban
a donnersmarcki Henckelek példáján 379
Szabó Péter
A tokaji bejárat. Az erdélyi állam és Tokaj koronként változó
kapcsolata 389
Szörényi László
„mind magyar, mind horvát” – Zrínyi Miklós haza fogalma 405

Vándorló művészek – vándorló motívumok

Gerszi Teréz
Paul Bril római síremlékrajza Budapesten 415
Kőszeghy Péter
Kinek a lánya? Kinek a verse? - 421

GALAVICS-KONYV.indb 8 2011.01.18. 11:22:21

 Tartalomjegyzék 9

Jozef Medvecký
„Unterschidliche Engel nach zwey vornemsten Künstlern aus Italien”.
Reflexionen über die Migration der Motive in der Barockmalerei 425
Czére Andrea
A szüzesség védelme: Valentin Lefèbre drezdai rajza 441
Garas Klára
Adalékok Anton Kern (1709–1747) munkásságához.
A részeg Noé képe és mások 447
Szilágyi András
Hogger János oltárképe a szeged-alsóvárosi ferences templomban.
Egy 1733. évi bécsi tézislap kompozíciójának rendhagyó utóélete 455
Jávor Anna
Piazzetta és Mögel 465
Serfőző Szabolcs
Franz Xaver Bucher – egy késő barokk festő a Dunántúlon 473
Ingeborg Schemper-Sparholz
Canova zeichnet nach Zauner. Ein Beispiel für Ideentransfer
im Klassizismus 489
Gonda Zsuzsa
Heinrich Friedrich Füger művészetallegóriája 499
Sinkó Katalin
Magyarország géniusza és a múzsák temploma.
Joseph Abel előfüggönye a Pesti Királyi Városi Színházban, 1812 507
Ujvári Péter
Emlék márványból és módszertanból. Goethe és Meyer esete
David d’Angers-val, III. 523

III. EGYHÁZ ÉS MŰVÉSZET

Egyház és mecenatúra
Marosi Ernő
A pécsi román kori székesegyház narratív reliefjeiről 549
Lővei Pál
„Hahóti Zsuzsanna” és az alapítók emlékezete 565
Granasztóiné Györffy Katalin
A kőszegi Szent Jakab-templom mecénásai a jezsuiták idején (1674–1749) 577
Farbaky Péter
A kamalduli remeteségek a barokk kori Magyarországon 597
Komárik Dénes
Újabb gondolatok a pesti egykori pálos (Egyetemi) templom
és kolostor mesterkérdéséhez 609
Maria Pötzl-Malikova
Das Bundesladedenkmal in Győr (Raab) und die Frage
seines ausführenden Künstlers 627
Bardoly István– Tímár Árpád
„Az ideiglenesség félreismerhetetlenül ki legyen fejezve”.
Adalékok a pozsonyi Szent Márton-szobor történetéhez 647

GALAVICS-KONYV.indb 9 2011.01.18. 11:22:21

 10 Tartalomjegyzék

Székely Zoltán
A győri Apátúr ház ebédlőjének képprogramja 659
Jernyei Kiss János
Recentior Philosophia. A bölcsészeti fakultás ábrázolása Franz Sigrist
egri mennyezetképén 671
Puskás Bernadett
Egy munkácsi főpap reprezentációs lehetőségei a 18. század végén 685
Velladics Márta
Lelkészségrendezés 1782–1790. Egy elfeledett forrásegyüttes
művészettörténeti vonatkozásai 695
Bibó István
A kiskunlacházi református templom építésének története 705
Terdik Szilveszter
Palkovics György (1763–1835) kanonok esztergomi lakóháza 717

Keresztény ikonográfia
Ridovics Anna
A mennyei Gyermek. Trinitas Paternitas a barokk mariológiai
ábrázolásokon 729
Haris Andrea
Kontúrok. Schmidt Ferenc képfaragó és a Szentháromság–szobrok 741
Szilárdfy Zoltán
Szent Fülöp diakónus ikonográfiájának hazai vonatkozásai 751

Kegyképek és kegytárgyak
R. Várkonyi Ágnes
Bujdosó Boldogasszony. Egy szakrális műkincs különös útja 757
Kerny Terézia
A máriabesnyői kegyszobor 18–20. századi devocionális alkotásokon.
Liturgikus alkotások, fogadalmi képek, aprónyomtatványok 773
Voigt Vilmos
Az orosz fémikonokon megjelenő „Szenvedő Istenanya” 787
Barna Gábor
Díszített oltárok. A templomdíszítés vázlatkönyve.
A theatrum sacrum kulisszái 797
Bardoly István
Galavics Géza bibliográfiája 805
A kötetben használt intézményi rövidítések 815

GALAVICS-KONYV.indb 10 2011.01.18. 11:22:21

Ács Pál
„Pro Turcis” és „contra Turcos”.
Kuriozitás, tudomány és spiritualizmus
Johannes Löwenklau (1541–1594)
török históriájában

M
agyar parasztok tömegei gyújtották fel saját falvaikat, és feleségestül,
gyerekestül, jószágostul, szerszámostul török területre menekültek,
tudván, hogy ott, ha megfizetik az adót, nem fosztják ki, és nem is
zaklatják őket – olvashatjuk egy 1807-ben megjelent, az Oszmán Birodalomról
szóló, angol monográfiában.1 Ez a jellegzetesen nyugat-európai szemszögű, hig-
gadtnak tűnő, mégis provokatívan törökbarát2 ténymegállapítás a 16. századi
magyar hódoltságra vonatkozik,3 és egy történeti toposszá alakult vitakérdést
feszeget: a pusztítás és rombolás mellett volt-e pozitív hozadéka a török terjesz-
kedésnek? Olyan feszültségekre mutat rá ez a megjegyzés, amelyek egykor va-
lóban foglalkoztatták a hódoltságbeli magyar közvéleményt.
A kor írói, költői nem győzték ostorozni a törököt váró „bolond parasztot”,4
aki „keresztény úr helyett pogány urat” kíván.5 Jól rávilágít ez arra a dermedt
bizonytalanságra, amely Magyarországon az oszmán hódítás nyomán kialakult.
Túl nagy volt a megrázkódtatás, és túl sok volt a konkrét tapasztalat. A határ-
talan törökgyűlölet és az apokaliptikus várakozás végletei között nemigen nyílt
tér az oszmánok elfogulatlan szemléletére. Az évszázados humanista patrono-
kat sütögető törökellenes pamfletek világa6 és az oszmánok valóságos jelenléte
sehogyan sem volt összeegyeztethető. Az irodalomban talán egyedül Zrínyi

1
„Multitudes of Hungarian rustics set fire to their cottages and fly with their wives and children,
their cattle and instruments of labour to the Turkish territories where they knew that besides the
payment of the thents they would be subject to no imposts and vexations.” Thornton 1807. 164.
2
Thomas Thornton, levantei brit kereskedő tizenöt évet töltött Isztambulban, és fent idézett
könyvében az Oszmán Birodalom pártját fogta az angolokat komolyan érdeklő görög szabadság-
mozgalom kérdésében. Tudvalevő, hogy a hellénimádó Lord Byron a Childe Harold című poéma
jegyzeteiben súlyosan nehezményezte Thornton oszmánbarátságát. Vö. Bone, Drummond: The
Cambridge companion to Byron. Cambridge 2004.
3
Thornton egyik fontos történeti forrása egy Hollandiában több kiadást megért 17. századi an-
tológia volt: Turcici imperii status seu discursus varii de rebus Turcarum. Leiden 1630. A könyvet Ma-
gyarországon is ismerték: Monok 1996.¹ 246.
4
Vö.: Fodor 2001. 197; Ács Pál: Sásvár bég históriája – Historia cladis Turcicae ad Naduduar. In
uő: „Elváltozott idők”. Irányváltások a régi magyar irodalomban. Budapest 2006. 40.
5
„Az bolond paraszt is az töröket kévánja, / Ugyan Istent kéri, az töröket láthassa, / földesurának
veszéssét hogy láthassa. […] Ó, te bolond község, nem tudod, az mit kévánsz, / Bizony, mézes
madzag helyett te kígyót kévánsz, / Keresztyén úr helyet hogy pogán urat kévánsz.” Baranyai
Decsi János: Török császárok krónikája. (Szeben 1597–1599) Kiad. Régi Magyar Költők Tára, XVII. szá-
zad, I. A tizenötéves háború, Bocskay és Báthori Gábor korának költészete. Sajtó alá rendezte: Bisztray
Gyula—Klaniczay Tibor—Nagy Lajos—Stoll Béla, Budapest 1959. 86–102; Nussbächer, Gernot:
Neue Beiträge über das Druckwerk „Török császárok krónikája”. Magyar Könyvszemle 86 (1970)
387–394.
6
A műfajról lásd: Pajorin, Klára: Antiturcica negli anni quaranta del ‘400: Le epistole di Fran-
cesco Filelfo, di Poggio Bracciolini e di János Vitéz. Camoenae Hungaricae 3 (2006) 17–27. – Az egyik
legteljesebb, nagy hatású „antiturcica” beszédgyűjtemény: Reusnerus, Nicolaus Leorinus: Selec-
tissimarum orationum et consultationum De bello Turcico variorum et diversorum auctorum volumina
quatuor. Lipsiae 1595–1596. Analitikus leírása: Monok 1996.¹ 49.
80 Ács Pál

Miklós volt az, aki – a fikció szintjén, az ellenség felnagyításának eposzi kellé-
két alkalmazva – képes volt harmóniát teremteni ebben a szellemi zűrzavar-
ban: „Az is minekünk nagy tisztességünkre van, Hogy maga ellenségünk szul-
tán Szulimán”– írta, hangsúlyozva, hogy a keresztényeknek van mit tanulni a
törököktől vitézségben, bölcsességben, „hadbéli szorgosság” dolgában.7
Máig vitatott kérdés, hogy a nyugati országoktól eltérően a hódoltság kori
Magyarországon miért nem került sor a török probléma hiteles feldolgozására?
Volt-e valamiféle átjárás a magyar és az oszmán történetírás között? Miért ma-
radtak nálunk szinte visszhangtalanok az Oszmán Birodalomról és történetéről
szóló tudós nyugati beszámolók, noha ezek rólunk, nekünk (is) szóltak?8
A fent idézett 19. századi brit szerző, aki az úri zsarnokság elől a törökök
védőszárnya alá futó magyarokon szánakozott, Johannes Löwenklaura,9 az osz-
mánok talán legkiválóbb 16. századi ismerőjére hivatkozva igazolta hihetetlen-
nek tűnő állítását, Löwenklau ugyanis mindezt, úgymond, a saját szemével lát-
ta, és sajnálkozott a keresztény közállapotokon.10 Az Oszmán Birodalom angol
monográfusának eljárása voltaképpen korrekt volt: a török kérdésben mindig
megbízhatónak bizonyult német humanistát a magyar ügyek vonatkozásában is
eminens szaktekintélynek vélte.
Ennek fényében rendkívül furcsának tűnhet, hogy a hazai történetírók alig
hasznosították Löwenklau könyveit, noha ezek szinte azonnal eljutottak hozzá-
juk – Istvánffy Miklós Löwenklau-kötetét például ma is kezünkbe vehetjük az
Egyetemi Könyvtárban. (A szabályt erősítő kivétel, hogy Zrínyi Miklós nemcsak
birtokolta Löwenklau munkáit, hanem fel is használta ezeket a Szigeti veszede-
lemben.11) Meglepő, de mégsem példátlan paradoxon, hogy egy élvonalbeli nyu-
gati szerzőt – aki otthonosan mozog a magyar értelmiség köreiben, és nyitott
a magyarországi kultúra felé – idehaza gyanakvással fogadnak, és hallgatnak
róla. Johannes Löwenklau esetében pontosan ez történt. Érdemes bepillantani
ennek az ellentmondásnak a hátterébe. Ha közelebbről szemügyre vesszük Lö-
wenklau török krónikáit – különös tekintettel a magyar forrásokra és vonatkozá-
sokra –, valamint odafigyelünk a művekben megjelenő aktuális szellemi irány-
zatokra, akkor könnyebben megláthatjuk a Löwenklau-művek magyarországi
befogadásának akadályait.
Löwenklau könyvei ugyanis alternatív törökképet festettek, olyat, amelyre
nem illettek rá a keresztes háborúk propagandáját felelevenítő antiturcica iroda-
7
Zrínyi Miklós: Obsidio Szigetiana (1651) V/26; II/46. – Szulimán szultán eposzbeli, pozitív jel-
lemrajzára vonatkozóan lásd: Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem. Teljes, gondozott szöveg. (=Matúra
klasszikusok) Szerk. Király Erzsébet. Budapest 1993. 41.
8
R. Várkonyi Ágnes: Búcsú és emlékezet. A török képe a magyar közvéleményben. In uő: Europi-
ca varietas – Hungarica varietas. Budapest 1994. 158–182. – Idézi és nyomatékosítja a tanulmányban
felvetett problémát: Fodor 2001. 211. A régi magyar irodalom törökképének egysíkúan negatív
sztereotípiáiról lásd Jankovics József: The Image of Turks in Hungarian Renaissance Literature. In
Europa und die Türken 2000. 267–273; Vocelka, Karl: Das Türkenbild des christlichen Abendlandes
in der frühen Neuzeit. In Österreich und die Osmanen. Hg. von Zöllner, Erich—Gutkas, Karl. Wien
1988. 20–31.
9
Johannes Löwenklau (Leunclavius) német humanista életéről és műveiről összefoglaló mono-
gráfia még nem jelent meg, noha mind saját kora, mind a közvetlen és a távolabbi utókor a 16. szá-
zad egyik legjelentősebb oszmanistájaként ismerte őt. Fontos megjegyezni, hogy Richard Knolles
Generall historie of the Turks (London 1603) című alapvető, nagy hatású, és sokszor kiadott munká-
jának fő forrása Löwenklau latin nyelvű oszmán krónikája volt. (Ménage 1964. xiii.) Löwenklau
életrajzát a német biográfiai lexikonok ismertetik: Adam, Melchior: Vitae Germanorum philosopho-
rum, qui seculo superiori, et quod excurrit, philosophicis ac humanioribus literis clari floruerunt. Frankfurt
am Main-Heidelberg 1615. 379–381; „Johannes Leunclavius”. In ADB XVIII. 1883. 488–493. (Hora-
witz, Adalbert); „Johannes Löwenklau”. In NDB XV. 1987. 95–96. (Metzler, Dieter)
10
A Thomas Thornton által forgatott, Elzevir-féle antológia tartalmaz egy válogatást Löwenklau
török krónikájából: Series Imperatorum Turcicorum; ex annalibus Turcicis a Leonclavio editis, atque aliis
scriptoribus. Vö. Traister, Daniel: The Elsevier Republics. Guide to the Microfiche Edition. Bethesda
(Maryland) 1988. 35.
11
A Bibliotheca Zriniana története és állománya. (=Zrínyi-könyvtár, 4.) Kiad. Hausner Gábor et al.,
szerk. Klaniczay Tibor. Budapest 1991. 181, 313, 376; Klaniczay Tibor: Zrínyi Miklós. Budapest
1964. 143.
 „Pro Turcis” és „contra Turcos” 81

lom közhelyei,12 és elütött a wittenbergi reformáció apoka-

liptikus történelem-szemléletében Isten ostoraként megmu-
tatkozó, a bűnök megtorlásául rendelt rémalak képzetétől
is.13 A 16. század második felében az európai törökkép alap-
tónusa természetesen a „Kössünk kardot az pogány ellen”
évszázados imperatívusza volt, és maradt is még hosszú
ideig. A „török figurája az európai művészetben” leginkább
úgy jelenik meg, „mint zsáneralak, a »pogány«, a »hitetlen«
megszemélyesítője” – írja Galavics Géza.14 Egyszersmind
ugyanezen a démonizált törökképen – figyelemre mél-
tó melléktónusként – pozitív vonások is megmutatkoztak:
megjelent az oszmánok megismerésének és megértésének
az igénye, valamint a muzulmán világ és a kereszténység
vallásuniójának vágyálma is. Az ellenség – a „másik” – sajá-
tos karakterjegyeinek megfigyelése lassanként felkeltette az
idegen vallás és kultúra iránti (többé-kevésbé) elfogulatlan
érdeklődést. Nem kétséges, hogy a törökkép ilyenformán
egyre mélyebben beíródott az európai történelmi tudatba,
közgondolkodásba, művészetbe és irodalomba, és – közvet-
ve bár – identitásformáló szerepe volt.15
Johannes Löwenklau hiteles oszmán történelmet kívánt
írni, autentikus török források alapján. 1588 és 1591 között
megjelent latin és német nyelvű történeti munkái a mai na-
pig felbecsülhetetlen érteket képviselnek, és nélkülözhetet-
lenek az Oszmán Birodalom történetének kutatói számára.16
Löwenklau fáradhatatlan, rendkívüli szorgalmú hivatásos
humanista volt,17 görög és latin szövegeket rendezett sajtó
alá – sok egyéb közt Xenophón18 és Antonio Bonfini műve-
it19 –, és voltaképp csak pályája csúcsán, élete utolsó éveiben
foglalkozott behatóan a török történelemmel: 1584–1585-ös
konstantinápolyi utazása során kezdte gyűjteni az ehhez

12
Klaniczay Tibor: A kereszteshad eszméje és a Mátyás-mítosz. In uő: Hagyományok ébresztése. 1. Johannes Löwenklau:
Budapest 1976. 166–190. Historia Musulmanae Turcorum.
13
Barnes, Robin Bruce: Prophecy and gnosis. Apocalypticism in the wake of the Lutheran Reformat- Wechel, Frankfurt am Main 1591.
ion. Stanford 1988; Andermann, Ulrich: Geschichtsdeutung und Prophetie. Krisenerfahrung und
-bewältigung am Beispiel der osmanischen Expansion im Spätmittelalter und in der Reforma-
tionszeit. In Europa und die Türken 2000. 29–54; Ács Pál: „Apocalypsis cum figuris”. A régi magyar
irodalom történelemképe. In Történelem – kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyaror-
szágon. (Kiáll. kat., MNG Budapest) (=A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai, 2000/3) Szerk. Mikó
Árpád—Sinkó Katalin. Budapest 2000. 48–62; Schmidt-Biggemann, Wilhelm: Philosophia perennis.
Historical outlines of Western spirituality in ancient, medieval and early modern thought. (=Archives in-
ternationales d’histoire des idées, 189.) Dordrecht 2004. 392–408.
14
Galavics Géza: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és képzőművészet. Budapest 1986. 11.
15
Vö. Vitkus, Daniel J.: Turning Turk. English theater and the multicultural Mediterranean, 1570–1630.
(=Early modern cultural studies) New York 2003; Lämmermann, Godwin: Der Andere in Spiegel
des Ich. In Wahrnehmung des Islam 2008. 177–185.
16
Babinger 1951. 8; Ménage 1964. xvi.- A kiváló oszmanista textológus Ménage „csodálatra mél-
tó”-nak ítéli Löwenklau latin nyelvű oszmán históriáját, amely sokszor segít megmagyarázni az
eredeti források homályos szöveghelyeit.
17
Magánéletét is alárendelte a tudománynak: mindig magányos volt, nem nősült meg soha. Bab-
inger 1949. 124.
18
Xenophontis… Omnia quae exstant opera. Joanne Levvenklaio interprete, cum annotationibus ejusdem
et indice copioso. Basel 1569. – Löwenklau Xenophón-kiadása kapcsán elkeseredett filológiai és plá-
gium-vitába keveredett a rivális szövegkiadóval, Henri Estienne (Stephanus) francia hellénistával.
Minderről részletesen lásd Burtin 1990.
19
Bonfini, Antonio: Symposion Trimeron. Sive De Pvdicitia coniugali & uirginitate Dialogi, III. Ed.
Leunclavius, Johannes. Basel 1572. – Löwenklau előszaváról és a kiadás létrejöttében játszott sze-
repéről a magyar Bonfini-kutatás nem emlékezik meg.
82 Ács Pál

szükséges kéziratokat és ismereteket.20 Ezt követően Bécsben folytatott kutatá-

sokat az Udvari Könyvtárban és magángyűjteményekben.21 Figyelemre méltó,
hogy a könyveihez felhasznált három alapforrás mindegyike – közvetve vagy
közvetlenül – magyar vonatkozású. Érdemes sorra venni ezeket.
Az első, oszmán történelemről szóló Löwenklau-kötet, az 1588-ban kiadott
Annales Sultanorum Othmanidarum22 nem volt teljesen ismeretlen a korabeli olva-
sók számára. A híres osztrák világutazó és műgyűjtő, Hieronymus Beck von Le-
opoldsdorf császári kamaratanácsos23 1551-ben hozta magával Keletről az alap-
jául szolgáló török kódexet, melyet később a császári könyvtárnak ajándékozott.
Ez az Annales Beccani néven emlegetett kézirat az 1550-ben elhunyt Mehmed
Muhjí al-Dín török történetíró évkönyv-kompilációjának rövidített változata
volt.24 A szerző a kezdetektől saját koráig kísérte nyomon az Oszmán-ház tör-
ténetét. A mű német fordítása már 1567-ben napvilágot látott,25 ám Löwenklau
nem ebből, hanem az értékes eredeti kódexből dolgozott egy István nevű győri
magyar tolmács segítségével, aki járatos volt a török, arab és perzsa nyelvek-
ben.26 Löwenklau másutt beszámol róla, hogy mialatt ő a fordítással foglalatos-
kodott, a kéziratnak nyoma veszett, ám Becknek rövidesen sikerült egy újabb
másolatot beszereznie a konstantinápolyi francia követ török tolmácsai révén.27
Igen bonyolult és rendkívül szívélyes gesztus volt ez, mely a kéziratgyűjtő és
a historikus bensőséges kapcsolatának jele. A gyűjtők érdekeltek voltak abban,
hogy a birtokukban lévő ritkaságokat arra érdemes humanisták publikálják.28
Löwenklau már korábban is Hieronymus Beck bizalmasa volt: 1577-ben neki
ajánlotta első keleti tárgyú publikációját, az Apomasaris Apotelesmatát, vagyis a
9. században élt perzsa matematikus és asztronómus Abu Masar álmosköny-
vének (oneirokritika) latin fordítását.29 Ezt a kiadványát is, miként életművének
20
Löwenklau részt vett a Heinrich von Liechtenstein vezette portai követségben. A delegációnak
az volt a feladata, hogy a Habsburg uralkodó nevében békeajándékokat nyújtson át az oszmán
császárnak. Révay István személyében a küldöttségnek magyar tagja is volt, amint erről Melchi-
or Besolt követjelentéséből értesülhetünk: Reiss auff Constantinopol im 1584. In Lewnklaw 1590.
515-531. Vö. Babinger 1951. 7–8.
21
Burtin 1990. 566–567.
22
Annales 1588 – A 4° kiadású, 519 számozott oldalt tartalmazó könyv a következő műveket tar-
talmazza: 1. Dedikáció Hieronymus Beck von Leoporsdorf számára; 2. A Beck tulajdonában lévő
kéziratos török krónika lerövidített változatának latin fordítása; 3. Supplementum Annalicum,
azaz a krónika folytatólagos kiegészítése 1587-ig, különféle forrásokból; 4. Pandectes Historiae
Turcicae, vagyis az Annales kommentárja; 5. Beszámoló Bécs 1529-es török ostromáról. – A köny-
vet kibővített és átdolgozott kiadásban németül is megjelentette a szerző: Lewnklaw 1590 – A 2°
kiadású, 535 számozott lapot tartalmazó mű beosztása a latin kiadás rendjét követi, de annál sok-
kal bővebb. A dedikáció I. Keresztély szász választófejedelemhez szól. A Supplementum és a Pan-
dectes anyagát új – jelentős részben magyar eredetű – források alapján gazdagította Löwenklau.
A kiadványt Heinrich von Liechtenstein portai követségének leírásán kívül az Ibrahim pasa há-
zasságáról szóló beszámolóval is megtoldotta.
23
Hieronymus Beck (1525–1596) Padovában tanult, és utazásai során egész Európát bejárta. Fran-
ciaország, Németalföld, Anglia, Spanyolország, Itália után eljutott a Közel-Keletre, Ciprusra, Ará-
biába és Egyiptomba is, és értékes keleti kéziratokat hozott magával. Kubitschek, Wilhelm: Das
Lapidarium des Hieronymus Beck von Leopoldsdorf. Wien 1912; Ausserer 1922. 226. – bőséges régebbi
szakirodalommal; Heinz, Georg: Das Porträtbuch des Hieronymus Beck von Leopolsdorf. Jahr-
buch der Kunsthistorischen Sammlungen in Wien 71 (1975) 165–311; Tardy 1977. 26, 46.
24
Mehmed Muhjí al-Dín neves értelmiségi családból származó történetíró volt I. Szelim és I. Szü-
lejmán szultánok idején. Legfőbb érdeme, hogy Tarik-il Al-i Othman címmel összegyűjtötte és ösz-
szefoglalta a névtelen oszmán krónikákat az Oszmán Birodalom kezdeteitől saját koráig (1549-ig).
Die altosmanischen anonymen Chroniken. Hg. und Übers. von Giese, Friedrich. Breslau 1922.
25
Chronica oder Acta von der Türckischen Tyrannen herkommen vnd gefürten Kriegen aus Türkischer
Sprachen verdeutschet. Übers. von Spiegel (Gaudier), Hans, Franckfort an der Oder 1567. Lásd
még: Ausserer 1922. 226, 228–231; Kreiser, Klaus: Der osmanische Staat 1300–1922. (=Oldenbourg
Grundriss der Geschichte, 30.) München 2008. 80.
26
Mindezt maga Löwenklau beszéli el az Annales Hieronymus Beckhez címzett előszavában.
Lásd a könyv 1596-os frankfurti kiadásában a 4. lapon. Vö. Tardy 1977. 6, 43–44.
27
Vö. Mordtmann 1923. 155.
28
Almási 2009. 218.
29
Apomasaris Apotelesmata, sive de significatis et eventis insomniorum, ex Indorum, Persarum, Aegyp-
tiorumque disciplina. Depromptus ex Io. Sambuci bibliotheca liber, Jo. Leunclaio interprete. Frankfurt am
 „Pro Turcis” és „contra Turcos” 83

jelentős részét, Zsámboky János kéziratgyűjteményéből adta

ki a német humanista.30 Zsámboky és Löwenklau szoros kap-
csolatban álltak Hieronymus Beckkel, aki egyébként Magyar-
ország élelmezési főbiztosa (Oberster Proviantmeister) volt.
A Beckről elnevezett török krónika (Annales Beccani) tudo-
mányos feldolgozása szorosan összefügg a császárváros keleti
kézirat- és képgyűjteményeinek kialakulásával.31 Löwenklau
ugyanis nemcsak oszmán történeti munkákat írt, hanem tö-
rök tárgyú akvarelleket gyűjtött, sőt maga is festett ilyeneket.
Az oszmán főváros életképeit bemutató képsorozata, az úgy-
nevezett Löwenklau-kódex, Hieronymus Beck számára készült,
és Beck híres portréalbumának függelékeként került később a
császári könyvtárba.32 Löwenklau azért szerezte meg és másol-
tatta le Beck számára David Ungnad konstantinápolyi követ33
képeskönyvét, hogy megnyerje Beck támogatását oszmanisz-
tikai munkáinak kiadásához.34 A bécsi Löwenklau-kódex35 rend-
kívüli műgonddal készített, kézzel festett képeket tartalmazó
kötet, amely az oszmánok mindennapjait univerzális igénnyel
mutatja be. A könyv nagy része David Ungnad elveszett Tür-
kenbuchjának másolata.36 Löwenklau az oszmán történelem-
ről szóló könyveihez ezeknek a képeknek az alapján szeretett
volna metszetes illusztrációkat csináltatni, ám ehhez nem volt
elegendő pénze.37 Végül csak egyetlen ilyen – a Löwenklau-kó-
dex mintáit38 követő – nyomtatott illusztráció készült el. Lö-
wenklau útját barátja, Zsámboky egyengethette a magyar és
oszmán ügyekben rendkívül otthonos Ungnadhoz, valamint
a keleti tudományokban jártas Beckhez, elősegítve ezzel az
oszmán történeti kutatásokat is. Természetes dolog, hogy az
oszmanisztika iránt érdeklődő német humanista magyar (és
magyarországi) kapcsolatait is mozgósította tudományos cél-
jai érdekében.
A második alapvető török forrást, amelyet Löwenklau ki-
adott és feldolgozott, codex Verantianus, vagy Verancsics-kró-
nika néven tartja számon az oszmanisztika.39 Szövege Mehmed Muhjí al-Dín 2. Johannes Löwenklau:
krónikakompozíciójának bővebb változata.40 Harminc könyvéből Löwenklau Neue Chronica Türkischer Nation.
Wechel, Frankfurt am Main 1590.

Main 1577. – A könyv előszavában Löwenklau emlékezteti Hieronymus Becket arra, hogy Keleten
jól megférnek egymással a különféle vallások, miként ezt Apomasar is alátámasztja. Burtin 1990.
566; Almási 2009. 164. – Abu Masar (787-886) nagy hatással volt a reneszánsz kori csillaghitre és
közvetve a képzőművészetre is: Saxl, Fritz: La fede negli astri. Dall’antichità al Rinascimento. A cura
di Settis, Salvatore. Torino 2007. 265–273.
30
Almási Gábor kutatásai szerint Löwenklau kilenc görög kéziratot fordított le és publikált
Zsámboky János könyvtárából. Almási 2009. 224.
31
Louthan 1997. 75–80.
32
Stichel 1999 – További irodalom: http://www.bildarchivaustria.at/Pages/Ausstellung/Ausstel-
lungen.aspx?AusstellungID=12187471
33
David von Ungnad 1573-tól 1578-ig a Habsburgok állandó konstantinápolyi követe volt. Ung-
nád Dávid konstantinápolyi utazásai. (=Magyar Ritkaságok) Szerk. Fenyvesi László—Kovács József
László. Budapest 1986. Vö. Ágoston 2007. 84.
34
Ausserer 1922. 227–228.
35
Manuskript Lewenklau 1586. ÖNB Cod. Vindob. 8615. – Papír, 185 l. 493 x 365 mm. – Nagyon sok
színes képpel, amelyek oszmán uralkodókat, Isztambulban megforduló követeket (köztük egy
előkelő, ismeretlen magyar delegátust), katonákat, udvari embereket, a birodalom legkülönbö-
zőbb tájairól származó egyszerű sorú népeket, városokat, nevezetes épületeket ábrázolnak.
36
Stichel 1999. 192.
37
Ausserer 1922. 227–228.
38
Stichel 1999. 192.
39
Mordtmann 1923. 155–156; Ménage 1964. 31.
40
Wittek, Paul: Zum Quellenproblem der ältesten Chroniken (mit Auszügen aus Nešrī). Mittei-
lungen zur Osmanischen Geschichte 1 (1921/1922) 141.
84 Ács Pál

először hármat fordított le németre,41 később tizennyolcat latinra.42 A fennma-

radó könyvek német fordítását a historikus halála után ismeretlen munkatár-
sa fejezte be, és adta ki 1595-ben.43 Löwenklau elbeszéli, hogy Verancsics Antal
esztergomi érsek gyűjteményéből szerezte meg a kéziratot, a prímás unoka-
öccse, Verancsics Faustus révén.44 A Verancsics-féle eredeti török kódex értel-
mezéséhez annak újgörögből készült olasz fordítását (interpres Verantianus)
használta.45 Nem meglepő, hogy Löwenklau utat talált Verancsics Antal ha-
gyatékához, hiszen az 1573-ban elhunyt főpap a kor egyik legkiválóbb török-
szakértője volt. Kétszer is járt Törökországban Ferdinánd király követeként.46
Diplomáciai küldetését páratlanul értékes antik kéziratok megszerzésével,47
valamint régészeti kutatásokkal tette önmaga számára is hasznossá: köztudo-
mású, hogy társaival együtt ő fedezte fel Ankarában Augustus császár híres
végrendeletét. Az már kevésbé ismert, hogy Löwenklau a szenzációs régészeti
lelet, a Monumentum Ancyranum szövegét is megszerezte Verancsics Faustustól,
és – noha nem elsőként – publikálta azt Pandectes historiae Turcicae című könyvé-
ben, 1588-ban.48 Grécistaként Löwenklau már korábban is előszeretettel foglalko-
zott a bizánci irodalommal, történelemmel49 és jogtudománnyal,50 számos görög
kéziratot kiadott, és nyilvánvaló, hogy – továbbgondolva a 15. századi olasz hu-
manisták, főként Aeneas Sylvius Piccolomini elgondolását – a Keletrómai Biro-
dalom utódaként szemlélt Oszmán Birodalomban is a római erény és nagyság
fennmaradó, szemmel látható nyomait igyekezett felismerni.51 Sokan idézik Lö-
wenklau egyik megjegyzését, miszerint a törökök nem rombolták le az antik mű-
emlékeket, sőt maga Szülejmán császár is csodálattal tekintett a régi római épü-
letekre, melyeket a gótok döntöttek romba.52 A régi, antik értékeknek a modern,
„gót” barbársággal való ütköztetése jellegzetesen reneszánsz megnyilvánulás.53 A
gondolat kiterjesztése az oszmánokra sajátos applikáció, mely egy nagy ívű tör-
téneti koncepció része. A Verancsics-hagyaték feldolgozása és beépülése az osz-

41
Lewnklaw, Hansen: Neuwer Musulmanischer Histori Tur̈ckischer Nation, von ihrem Herkommen,
Geschichten und Thaten, drey Buc̈her die ersten unter dreyssigen. Frankfurt am Main 1590.
42
Leunclavius 1591 – A 2° kiadású, 898 számozott lapot tartalmazó könyv ajánlása a német vá-
lasztófejedelmekhez szól. A befejezetlenül maradt munkához oszmán onomasztika és apologeti-
kus kísérő iratok kapcsolódnak, az első a magyar történelemből és irodalomból jól ismert Julius
Salm von Neuburghoz, Löwenklau egyik patrónusához. A második címezetlen, a harmadik egy
olasz és latin nyelvű levélváltás Giacomo Malpietro előkelő velencei úriember és Löwenklau kö-
zött az oszmán stúdiumok hasznáról és I. Szülejmán császár kiemelkedő műveltségéről.
43
Lewnklaw 1595 – A könyv előszavában Claude Marne és Jean Aubri, a Wechel könyvkiadó és
kereskedőcég vezetői megemlékeznek a nemrégiben elhunyt szerzőről.
44
Leunclavius 1591. 31.
45
Leunclavius 1591. 42; Ménage 1964. 30.
46
Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. (=Kőrösi Csoma Kiskönyvtár, 11.) Budapest 1983.
110-135; Dernschwam 1984
47
Dernschwam 1984. 51.
48
Annales 1588. 108-111; Tardy—Moskovszky 1973. 383, 384, 387.
49
Löwenklau 1562-ben iratkozott be a Heidelbergi Egyetemre, ahol Wilhelm Xylander görög-
professzor tanítványa lett. Xylander egy 6. századi bizánci szerző, Stephanus Byzantinus földrajzi
szótárának kiadójaként bizantinológiai stúdiumokat is folytatott, és ezt az érdeklődést átörökítette
tanítványára. Löwenklau fontosabb, bizánci témájú kiadványai: Operum Gregorii Nazianzeni tomi
tres […] Quorum editio […] qua interpretationem, qua veteres ad libros collationem, elaborata est per Joan-
nem Leuvenklaium, Basileae 1571; Annales Michaeli Glycae siculi, qui lectori praeter alia cognitu jucun-
da & utilia, Byzantinam historiam universam exhibent. Nunc primum latinam in linguam transcripti &
editi per Io. Lewenclaium, ex Io. Sambuci V.C. Bibliotheca. Basileae 1572.
50
Leunclavius, Joannes: Juris Græco-Romani, tam Canonici quam Civilis, tomi duo ex variis bibliot-
hecis eruti, latineque redditi, nunc primum editi cura M. Freheri, I–II. Francofurti 1596. [Új kiadása:
Farnborough 1971.] Vö. Stolte, Bernhard H.: The Lion’s Paws. Observations on Joannes Leunc-
lavius (1541–1594) at work. Journal for History of Law 13 (1994) 219–233; Pitsakis, Constantin G.:
Leunclavius Neo-Graecus. Journal for History of Law 13 (1994) 234–243.
51
Szörényi László: Emlékbeszéd Mátyás királyról. In uő: Harmóniára teremtve. Tanulmányok Má-
tyás királyról. Budapest 2009. 66–74.
52
„Soliman, says Leunclavius, paused at Troas and admired the remains of stately edifices which
the erruptions of the Goths had ruined.” Thornton 1807. 8.
53
Panofsky, Erwin: Renaissance and Renascenses in Western Art. Stockholm 1960. 19–20.
 „Pro Turcis” és „contra Turcos” 85

mán történelmi ismeretanyagba markánsan jellemzi Löwenklau

történetírói alapelveit.
A harmadik, egyben talán a legkülönlegesebb oszmán történe-
ti forrásra maga Löwenklau tett szert Isztambulban, ahol ismeret-
ségbe keveredett egy ott tartózkodó sziléziai nemesúrral, Philipp
Hanivald von Eckersdorffal, Ernő Habsburg főherceg tanácsosá-
val.54Hanivald révén ismerte meg az ekkor már elég idős magyar
származású császári tolmácsot, az eredetileg Somlyai Balázs névre
hallgató, Nagybányáról elszármazott Murád béget, aki jártas volt
az arab, perzsa, oszmán-török, latin, magyar és horvát nyelvek-
ben.55 Hanivald közvetítésével jutott Löwenklauhoz Murád bég
latin nyelvű kézirata, a bég saját munkája, amely jelentős részben
Mehmed Nesrí 15. századi oszmán krónikájának kommentált for-
dítása volt.56 Az oszmanisták azt is kimutatták, hogy Murád más
krónikákat is felhasznált, többek közt a kor irodalmi szempontból
is kimagasló szerzőjének, Szádeddinnek A történetek koronája című
művét.57 Nesrít egyébként sem Európában, sem Törökországban
nem nyomtatták ki, egészen a 20. századig58 – latin fordításban
viszont már a 16. században megjelent, hála a magyar Murád bég
és Löwenklau közreműködésének. Löwenklau több ízben szóvá
tette az idős Murád dragomán „barbár” latinságát, ám az is ki-
derül, hogy voltaképpen csak Murád szabadkozását közvetíti, aki
valóban nagyon régen, még a mohácsi csatát megelőzően járt la-
tin iskolába Bécsben. A bég mégis igen művelt ember volt,59 azon
kevés isztambuli értelmiségiek egyike, aki – áttörve a hagyomá-
nyos oszmán elzárkózás korlátait – kapcsolatot keresett és talált
a rokon felfogású keresztény entellektüelekkel.60 Murád kézirata,
melyet Löwenklau nyomán codex Hanivaldanusként ismer az osz-
manisztika, az 1591-ben megjelent legjelentősebb Löwenklau-féle
krónika (a Historiae Musulmanae Turcorum) fő forrása. Löwenklau

54
Leunclavius 1591. 31; Mordtmann 1923. 156; Babinger, Franz: Der Pfortendolmetsch Murad 3. Johannes Löwenklau: Neuwer
und seine Schriften. In Literaturdenkmäler aus Ungarns Türkenzeit. (=Ungarische Bibliothek, 14.) Musulmanischer Histori Türckischer
Hg. von Babinger, Franz—Gragger, Robert—Mittwoch, Eugen—Mordtmann, Johannes Hein- Nation.
rich. Berlin–Leipzig 1927. 39; Ménage 1964. 31. – Philipp Hanivald von Eckersdorf személyére vo- Wechel, Frankfurt am Main 1595.
natkozóan közelebbi adatot nem ismerünk. Thúry József tévesen állítja, hogy 1570-ben követségi
titkár volt a Portán. Thúry József: Török történetírók, I. Budapest 1893. 31. Összetéveszti őt Bartholo-
maeus Hanniwaldttal, aki akkor valóban ezt a tisztséget viselte Isztambulban (Caesareae Mtis Vrae
secretarius), de 1571-ben meghalt (ÖStA, HHStA, StAbt, Türkei I. Karton 27. Konv. 5. 1571. IX. 30.
Konstantinopel.) Vö. Spuler, Bertold: Die europäische Diplomatie in Konstantinopel bis zum Frie-
den von Belgrad (1739). Teil 3. Jahrbücher für Kultur und Geschichte der Slaven (Breslau) 3–4 (1935)
313–366. A család másik tagja, Andreas Hanniwald II. Rudolf belső köréhez tartozott.
55
Ács 2002 – a régebbi szakirodalommal. Újabban még: Ágoston 2007. 84.
56
Babinger, Franz: Die Geschichtsschreiber der Osmanen und ihre Werke. Leipzig 1927. 38; Ménage
1964. – lásd a könyv „The Codex Hanivaldanus” c. fejezetét, 31–40.
57
Sadeddin, Hoca Efendi: Tâcü’t-tevârih, I–V. Sad. Parmaksýzoðlu, Ýsmet. Ankara 1974–1979. Vö.
Piterberg, Gabriel: An Ottoman tragedy. History and historiography at play. (=Studies on the history
of society and culture, 50.) Berkeley–Los Angeles 2003. passim.
58
Ne ri, Mehmed: Kitâb-i Cihan-nūmâ (Neşri Tarihi), I. Ed. Unat, Faik Reşit—Köymen, Mehmed A.
Ankara 1949–1957; Ðihānnümā: die altosmanische Chronik des Mevlānā Mehemmed Neschrī. Hg. von
Taeschner, Franz. Leipzig 1951–1955; A Nesrí-kiadások forrásairól, hibáiről és értékeiről lásd: Mé-
nage 1964. xiii–xvi.
59
Murád oszmán-törökre fordította Cicero De senectute c. művét: Rossi, Ettore: Parafrasi turca del
de Senectute. Presentata a Solimano Il Magnifico dal Bailo Marino de Cavalli (1559). Rendiconti
della R. Accademia Nazionale dei Lincei. Classe di scienze morali, storiche e filologiche, Serie VI. 12 (1936)
680–756.
60
„Is Constantinopoli qua in urbe cum dignitate vixit aliquot, Muratem begum, natione Vnga-
rum, primarium superioribus annis Osmaneae Portae Dragomanum, mihi notum in itinere meo,
linguarumque plurium, Arabicae, Persicae, Turcicae, Latinae (sed barbarae, quod adolescens
in servitutem abductus, apud barbaros consenuisset), Vngaricae, Crovaticaeque peritum, lar-
gitionibus cottidianis impulit.” Leunclavius 1591. 31.
86 Ács Pál

folyamatosan összevetette a codex Hanivaldanust a codex Verantianus szövegével,

és mindenütt jelezte Murád bég saját megjegyzéseit, ily módon hagyományozva
ránk egy „törökké lett” magyar író munkáját.61
Valóban elmondható tehát, hogy Löwenklau magyar közvetítéssel – Zsámbo-
ky János, Verancsics Faustus és Murád dragomán, azaz Somlyai Balázs segítsége
révén – szerezte be a történetírói munkájához elengedhetetlenül szükséges osz-
mán kódexeket. Az isztambuli kéziratok után kutató humanista történész három
legjelentősebb szövegforrása jól jellemzi azt a fejlődést, amelynek során a kons-
tantinápolyi antikvitások és kuriózumok iránti – eklektikusan reneszánsz – ér-
deklődés62 elvezetett a kritikai igényű oszmán stúdiumokhoz.63 A történeti tudás
elmélyítése azonban – a korban megszokott módon – Löwenklau esetében sem
volt teljesen öncélú, hanem összhangban állt a szerző spirituális indítékaival.
Tudjuk, hogy protestáns környezetben nevelkedett, a forradalmi múltú
vesztfáliai Münster64 vidékének szülötte volt,65 s gyermekkorát Lübeckben és
a messzi Livóniában töltötte.66 Később „Melanchthon lábainál”, Wittenbergben
tanult,67majd Heidelbergben tanított görög nyelvet, ezután egy ideig Baselben,
majd Savoyában, a torinói udvarnál élt.68 Életrajzi monográfia hiányában felbe-
csülni sem lehet rendkívül kiterjedt kapcsolati hálójának valós nagyságát, mégis
nyilvánvaló, hogy nagyon otthonos volt a respublica litteraria protestáns körei-
ben. Leginkább a filippista, kálvinista vagy kriptokálvinista értelmiség képvi-
selőivel érintkezett Németországban, Németalföldön, Svájcban, Ausztriában,
Sziléziában és Morvaországban: Joachim Camerariusszal, Carolus Clusiusszal,
Jacobus Monaviusszal, Johann Jacob Grynaeusszal – hogy csak a legjelentő-

61
Leunclavius 1591. 193, 215, 241, 342 stb.
62
Grebe, Anja: Pilgrims and Fashion. The Functions of Pilgrims’ Garment. In Art and Architecture
of Late Medieval Pilgrimage in Northern Europe and the British Isles. (=Studies in medieval and Refor-
mation traditions, 104.) Ed. Blick, Sarah—Tekippe, Rita. Leiden 2005. 3–28.
63
Vö. Hoppe, Brigitte: Kunstkammern der Spätrenaissance zwischen Kuriosität und Wissens-
chaft. In Macrocosmos in microcosmo. Die Welt in der Stube. Zur Geschichte des Sammelns 1450 bis 1800.
Hg. von Grote, Andreas. Opladen 1994. 243–264; Hamilton, Alastair: „To divest the East of all its
manuscripts and all its rarities”. The unfortunate embassy of Henri Gournay de Marcheville. In
The Republic of Letters and the Levant. (=Intersections. Yearbook for Early Modern Studies, 5.) Ed.
Hamilton, Alastair—Boogert, Maurits H. van den—Westerweel, Bart. Leiden 2005. 123–150.
64
1532-1535 között Münster az anabaptista „királyság” központja volt. Melchior Hoffman és tár-
sai itt hozták létre az „Új Jeruzsálemet”. A mozgalom vérbe fojtása után a szekta átalakult. Sokan
az intézményesülő protestáns egyházakhoz csatlakoztak, és eltitkolták valódi hovatartozásukat.
Hamilton, Alastair: The Family of Love. Cambridge 1981. 14–17. – Löwenklau hat évvel a münsteri
katasztrófa után született, anabaptista kapcsolatainak semmiféle nyoma sincsen. Élete utolsó évei-
ben a morva testvériség tagja volt.
65
Nevét 1585-től fogva – tehát portai utazását követően – Hans Lewenklaw von Amelsbeuren
(Ioannes Leunclavius nobilis Angrivarius) formában írta. Amelsbüren tizenegy kilométerre fek-
szik a vesztfáliai Münster központjától, jelenleg már a város közigazgatási területén belül. Az
Angrivarius névmegjelölés, valamint a nemesi cím felvétele önkényesnek mondható. Családja va-
lójában káptalani szolgálatban álló, közrendű amelsbüreni família volt. Löwenklau igazi születési
helye egyébként egy Münstertől harminc kilométerre nyugatra fekvő városka, Coesfeld volt. Ifjú-
korában még Johannes Lunenklo Cosfeldianusként (latinosan Lewenclaius vagy Leunclaius for-
mában) írta alá a nevét. A oroszlán mancsára (clavus) utaló Leunclavius névalak már a vera nobilitas
elvei szerint, tettei jogán rangra emelkedő tudós önmegnevezése volt. Ellenfelei, Henri Estienne és
Hugo Blotius nem győztek gúnyolódni Löwenklau sajátos „metamorfózisán”. Nevének hangzá-
sa alapján Blotius azt a – teljesen megalapozatlan – hírt terjesztette róla, hogy valójában zsidó (de
tribu Levi) származású. Babinger 1949. 112–127. passim; „Johannes Löwenklau”. In NDB XV. 1987.
95. (Metzler, Dieter); Burtin 1990. 567.
66
Szellemi fejlődésére és protestáns vallási nézeteire nagy hatással volt ifjúkori tanítómestere,
Heinrich Henning. Gyermekként, Henning társaságában jutott el Livóniába a Hansa útvonalán.
Münster tagja volt Hansa városszövetségnek. Babinger 1949. 118.
67
Babinger 1949. 121. – Közvetlen kapcsolatban állt Thomas Rhedigerrel, a híres humanista kéz-
iratgyűjtővel, és Caspar Peucerrel, Melanchthon vejével, a „filippista” reformáció vezéralakjával.
68
Két évig tartózkodott a Szavojai Nagyhercegségben, ott volt 1580-ban, Emanuele-Filiberto halá-
lakor, és Carlo-Emanuele trónra lépésekor. Jó kapcsolatot ápolt itáliai humanistákkal is, ellátogatott
Bolognába Carlo Sigonióhoz (Carolus Sigonius), a neves historikushoz, az ókori görög, római és
zsidó történelem kutatójához. Babinger 1951. 6. – Sigonióról még: Almási 2009. 347.
 „Pro Turcis” és „contra Turcos” 87

sebbeket említsük.69 Magántudósként és vándorhumanistaként egész életében

rászorult a tehetős mecénások segítségére. Kenyéradó gazdái is javarészt pro-
testánsok körül kerültek ki, legfőbb támogatója mégis egy katolikus főnemes,
Lazarus von Schwendi volt, II. Miksa császár hadvezére, a kor egyik legkiválóbb
hadügyi szakértője, Magyarország katonai főparancsnoka – akit egyszersmind
a vallási tolerancia bajnokaként szokás emlegetni.70 Ugyanakkor az is nyilván-
való, hogy ez a türelem csak meghatározott keretek között érvényesült. Köztu-
domású, hogy magyarországi szolgálata idején Schwendi keményen fellépett az
antitrinitárius eszmék terjedésével szemben.71 Löwenklau életrajzának kutatói
mindenesetre egybehangzóan hangsúlyozzák, hogy a német humanista magyar
és török ügyek iránti tájékozódását alapvetően megszabta Schwendi Lázárhoz
fűződő szoros kapcsolata.72
Azt azonban senki sem említi, hogy Löwenklau már korai éveiben isme-
retségbe került az Oszmán Birodalomba irányuló protestáns misszió hírhedt
kalandorával, a szabadgondolkodó Jacobus Heraclides73 despotával, aki a
Habsburg-kormányzat, elsősorban Miksa főherceg segítségével jutott Moldva
trónjára 1561-ben.
„Én, Hans Lewenklau, fiatalkoromban ismertem ezt a Jacob despotát még
mielőtt Lengyelországba ment volna. Becsületes arcú, nem túl magas, zö-
mök testalkatú, erős kezű, fekete hajú, ékesen szóló, igen tevékeny, fejedel-
mi megjelenésű és mozgású ember volt. Jól tudott görögül, latinul, olaszul
és franciául is. Sokat tudnék beszélni róla, de most elhagyom, mert ebbe a
krónikába nem illenék”

– írja róla a Pandectesben,74 mélyen felháborodva a „hálátlan” és „barbár”

oláh nép kegyetlenségén, akik, mint tudjuk, nem kértek a protestáns vajda vi-
lágmegváltó vallási reformjaiból, és meggyilkolták. Löwenklau 1555 óta volt

69
Löwenklau humanista levelezésének egy kisebb részét Babinger két fent többször idézett, alap-
vető életrajzi tanulmánya igyekezett összegyűjteni. A hatalmas nyomtatott Löwenklau-életműben
számos levél, ajánlás és előszó is található, ezekből további hasznos életrajzi elemeket gyűjtött
össze már a kutatás, mindez azonban korántsem teljes.
70
„Lazarus Freiherr von Schwendi”. In ADB XXX. 1891. 382–401 (Kluckhohn, August von); Gre-
yerz, Kaspar von: Un moyenneur solitaire. Lazarus von Schwendi et la politique religieuse de
l’Empire au XVIe siècle tardif. In Frömmigkeit und Spiritualität. Auswirkungen der Reformation im
16. und 17. Jahrhundert. (=Veröffentlichungen des Instituts für Europäische Geschichte Mainz, Ab-
teilung für Abendländische Religionsgeschichte, 54.) Hg. von Arnold, Matthieu—Decot, Rolf.
Mainz 2002. 147–160; Louthan 1997. 13–23, 106–122; Pálffy Géza: Egy meghatározó kapcsolat
Európa és Magyarország között a 16. század második felében: Lazarus Freiherr von Schwendi
(1522–1583). In Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska István 60.
születésnapjára. Szerk. Mayer László—Tilcsik György. Szombathely 2003. 101–120.
71
Szabó András: Egri Lukács „megtérése”. Az antitrinitarizmus Északkelet-Magyarországon,
1565–1574. Irodalomtörténeti Közlemények 88 (1984) 543–557.
72
Burtin 1990. 564–566.
73
A Khiosz szigetéről származó Jacobus Heraclides V. Károly császár zsoldos katonájaként került
Nyugatra. Levelezésben állt Melanchthonnal, és 1557-ben be is iratkozott a Wittenbergi Egyetem-
re. Zseniális képességű, briliáns nyelvtudású karrierista volt, aki meg tudta győzni az európai pro-
testáns értelmiséget és a hatalom birtokosait is arról, hogy ő hivatott rá, hogy nyugati segítséggel
felszabadítsa az oszmán elnyomás alatt sínylődő görögséget. – Pirnát, Antal: Der antitrinitarische
Humanist Johannes Sommer und seine Tätigkeit in Klausenburg. In Renaissance und Humanismus
in Mittel- und Osteuropa. Hg. von Irmscher, Johannes. Berlin 1962. 49–60; Pirnát, Antal: A kelet-kö-
zép-európai antitrinitarizmus fejlődésének vázlata az 1570-es évek elejéig. In Irodalom és ideoló-
gia a 16–17. században. (=Memoria Saeculorum Hungariae, 5.) Szerk. Varjas Béla. Budapest 1987.
25–30; Szakály 1995. 75; Poelchau, Lore: Johannes Sommer (1542–1574). Humanistica Lovaniensia
46 (1997) 182–239.
74
„Diesen Jacob Despot hab ich Hans Lewenklaw in meiner Jugendt gesehen und kennt und ehe
dann er in Poln sich begeben. Hett ein freyes Gesicht, war nicht gross von Person, jedoch wol un-
tersetzt und starker Gliedern, schwartz von Haaren und trefflich beredt. Hatte durchauss in allem
thun und lassen ein Fürstlichs Ansehen und Geberd. Kundte gut Griechisch, Lateinisch, Wällisch
und auch Frantzözisch. Wiste viel von ihm zumelden, so ich doch beleiben lasse, weils sich zu
diesr Histori nich reimet.” Lewnklaw 1590. 60–61; Annales 1588. 38.
88 Ács Pál

wittenbergi diák.75 Csakis ekkor találkozhatott Heraclidesszel, aki ezután uta-

zott Lengyelországba, ahol a protestáns Albrecht Łaski (a híres reformátor, Jan
Łaski unokaöccse) és más radikális lengyel protestánsok segítségével szervez-
kedni kezdett az oszmán vazallus állam, Moldva ellen. Igencsak beszédes He-
raclidesnek ez a panegiriszbe illő jellemzése. Egyértelműen alátámasztja, hogy
Löwenklau ifjúkorától fogva tevékeny részese volt annak a sokszínű, intellektu-
ális izgalmakban bővelkedő protestáns missziónak, amelynek végső – hol távo-
li, hol nagyon is közelinek tűnő – célja a keleti és nyugati kereszténység, vala-
mint a muzulmán világ vallásuniója volt.76 Löwenklau jól ismerte a világegység
helyreállítását szorgalmazó legfontosabb könyveket, így Guillaume Postel török
tárgyú műveit is, melyekre nyíltan hivatkozott.77 A törökökkel szembeni konf-
rontáció, a „keresztes had” eszméje mellett, a békevágy is egyre gyakrabban
megmutatkozott. Az iszlámról és a „törökről” a kora újkortól a felvilágosodásig
terjedő időszakban nagyon sokféleképpen, gyakran egymásnak ellentmondó
kontextusban írtak és gondolkodtak.78 A protestáns keleti misszió eszkatologi-
kus eszméje érlelte meg Löwenklauban az oszmánok elfogulatlan szemléletét.
Az antik kuriózumok iránti szenvedélyes vonzalomhoz hasonlóan a protestáns
spiritualizmus is a keleti tudományok fejlődésének mozgatórugójává vált.
Világos, hogy a szerző eszményképként tekintett Heraclides despotára.
A vajda moldvai környezetében ott nyüzsgött a radikális reformáció színe-java –
humanisták, utazók, nyelvekben jártas entellektüelek, köztük Verancsics Antal
egykori törökországi munkatársa, a Monumentum Ancyranumot másoló Belsius
János.79 Ezzel a heterogén, szabadon gondolkodó mozgalommal rokonszenve-
zett ifjúkorában Löwenklau, és e szerint a felfogás szerint élt és alkotott akkor
is, amikor a mozgalom céljai már elmosódtak, és a „forradalmi” gondolatokat
egyre inkább titkolni kellett.
Sok jel mutat arra, hogy Hans Löwenklau a valós – radikális – vallási és fi-
lozófiai nézeteiket leplező mérsékelt szabadgondolkodók táborába tartozott.80
Jellemző, hogy sohasem bonyolódott bele teológiai vitákba – Rómában mégis
„főeretneknek” nyilvánították, és minden könyvét indexre tették.81 Azt a meg-
győződését ugyanis sohasem titkolta, hogy a pogányoktól nem lehet elvitatni az
emberi értékeket. Ha tekintetbe vesszük, hogy legismertebb írásában, Zosimus

75
Babinger 1949. 120.
76
Az Oszmán Birodalom görögkeleti vallású lakosságának körében indított protestáns misszió
történetét részletesen feldolgozta Szakály 1995. 66–91. – További szakirodalommal.
77
„Catalogus oder Register aller deren alten und newen Scribenten und Bücher so bevor ab im
Pandectae werden angezogen.” In Lewnklaw 1590. iij v – A katalógus „Guilelmus Postelus” nevét
is tartalmazza. Löwenklau egyes kijelentései szoros párhuzamot mutatnak Postel híres könyvével:
Postel, Guillaume: De la Republique des Turcs. Paris 1560. Guillaume Postel tudvalevően egyaránt
képviselte a reneszánsz orientalizmust és a vallások végső uniójára törekvő millennarizmust.
Kuntz, Marion Leathers Daniels: Guillaume Postel. Prophet of Restitution of All Things. His Life and
Thought. The Hague 1981. 98. Vö. Bobzin, Hartmut: Der Koran im Zeitalter der Reformation. Studien
zur Frühgeschichte der Arabistik und Islamkunde in Europa. Beirut–Stuttgart 1995. 161–274; Widmer,
Paul: Bullinger und die Türken. Zeugnis des geistigen Widerstandes gegen eine Renaissance der
Kreuzzüge. In Heinrich Bullinger. Life–Thought–Influence, II. (=Zürcher Beiträge zur Reformations-
geschichte, 24.) Ed. Campi, Emidio—Opitz, Peter. Zürich 2007. 593–623.
78
Kaufmann, Thomas: Aspekte der Wahrnehmung der „türkischen Religion” bei christlischen
Autoren des 15. und 16. Jahrhunderts. In Wahrnehmung des Islam 2008. 9–26; Bóka Éva: Európa és
az Oszmán Birodalom. Az európai egységgondolat politikai eszmetörténetének kezdetei. Budapest 2004.
15–28.
79
Tardy—Moskovszky 1973. 390–394.
80
Zagorin, Perez: Ways of Lying. Dissimulation, Persecution, and Conformity in Early Modern Europe.
Cambridge 1990; Houdt, Toon van: Word Histories and Beyond. Towards a Conceptualisation of
Fraud and Deceit in Early Modern Times. In On the Edge of Truth and Honesty. Principles and Strate-
gies of Fraud and Deceit in the Early Modern Period. (=Intersections, 2.) Ed. Houdt, Toon van—Jong,
Jan L. et al. Leiden 2002. 1–32; Rummel, Erika: The Confessionalization of Humanism in Reformation
Germany. Oxford 2000. 102–120.
81
Az Index librorum prohibitorum az „auctores primae classis” kategóriájába sorolta Löwenklaut.
– Babinger 1949. 124; Burtin 1990. 569–570.
 „Pro Turcis” és „contra Turcos” 89

bizánci író keresztényellenes könyvé-

nek előszavában82 (négy évvel megelőz-
ve Montaigne híres Julianus-esszéjét)83
a humanitas és a gondolatszabadság ne-
vében védelmébe vette Julianus aposta-
tát, „Krisztus ellenségét” – akkor nem is
csodálkozhatunk rajta, hogy eretneknek
bélyegezték. Tudjuk, hogy II. Miksa tole-
ráns uralkodása alatt a Habsburg Biroda-
lom legfelső köreiben is sokan osztották
– mód és szükség szerinti korlátok kö-
zött – Löwenklau szabadabb elveit, köz-
tük Schwendi Lázár, az író legfőbb pat-
rónusa.84 Ezt a sokrétű, mozgásban lévő,
vallási és tudományos kérdések iránt
nyitott, mérsékelt felfogású értelmiséget
látta el olvasmányokkal a frankfurti We-
chel könyvkiadó. A hugenotta alapítású
könyvesház – a protestáns keleti misszió
hagyományait folytatva – kiemelt céljai között tartotta számon Kelet-Európa 4. Buda és Pest
szellemi „felkarolását”, beleértve Magyarország hódoltsági területeit is.85 A We- Fametszet
In Johannes Löwenklau Neue Chronica Türkischer
chel cég egyik „sztárszerzője” – Justus Lipsius mellett – Hans Löwenklau volt, Nation
török tárgyú és egyéb könyveit, új meg új, javított, bővített kiadásokban jelentet- Wechel, Frankfurt am Main 1590.
ték meg. Wechel-kiadvány volt Schwendi Lázár híres Kriegs-Discursa is, amelyet
Löwenklau rendezett sajtó alá.86
A 16. század utolsó évtizede azonban nagy változásokat hozott Európa-szer-
te. A német-római császári székben II. Rudolf ült, aki másként volt katolikus,
mint a vallásbékére törekvő II. Miksa vagy Schwendi Lázár.87 Sokan érezték a
küszöbönálló nagy törökellenes háború előszelét. A könyv befejezéseként Lö-
wenklau saját korára alkalmazta Antonio Torquato 15. századi ferrarai asztro-
lógus Hunyadi Mátyás magyar király számára készített régi jóslatát, és 1594-re
ígérte a keresztény és muzulmán világ végső összecsapásának, egyszersmind
a vallásuniónak kezdetét.88 A Wechel kiadó abban az évben adta ki Löwenklau
fő művét, a Historiae Musulmanae Turcorumot, amikor – I. Keresztélynek, a filip-
pisták nagy támogatójának halála után – Szászországban üldözni kezdték Me-

82
„Erant in Iuliano multa maximarum, non adumbrata sed expressa signa virtutum” etc. – Joan-
nes Leunclavius: Apologia pro Zosimo adversus Euagrii, Nicephori Callisti et aliorum acerbas
criminationes. In Zosimi… Historiae novae libri VI, numquam hactenus editi. Zosimi libros Jo. Leunc-
laius primus ab se repertos de graecis latinos fecit. Basileae 1576. Az apológia egyik későbbi kiadását
használtam: Zosimi… Historia nova. Ex recensione Friderici Sylburgii, cum latina interpretatione Joannis
Leunclavii. Cizae [Merseburg] 1679. * *6v
83
„Ils ont aussi eu cecy, de prester aisément des louanges fauces à tous les Empereurs qui fai-
soient pour nous, et condamner universellement toutes les actions de ceux qui nous estoient ad-
versaires, comme il est aisé à voir en l’Empereur Julian, surnommé l’Apostat. C’estoit, à la vérité,
un tres-grand homme et rare, comme celuy qui avoit son ame vivement tainte des discours de la
philosophie, ausquels il faisoit profession de regler toutes ses actions.” Montaigne, Michel Ey-
quem de: De la Liberté de Conscience. Uő: Essais de messire Michel Seigneur de Montaigne (Bordeaux
1580) II. 19. – Feltételezhető, hogy Montaigne Löwenklau hatása alatt alakította ki pozitív vélemé-
nyét Julianus Apostatáról. Burtin 1990. 570.
84
Louthan 1997 – lásd a könyv „From confrontation to conciliation: the conversion of Lazarus
Schwendi” c. fejezetét, 13–23.
85
Evans 1975. 20–37.
86
Schwendi, Lazarus von: Kriegs Discurs von Bestellung dess gantzen Kriegswesens und von den Kri-
egsämptern. Vorrede von Lewenklaw von Amelbeurn, Hans, Franckfurt am Mayn 1594.
87
Vö. Evans, Robert John Weston: Rudolf II and his World. A Study in Intellectual History 1576–1612.
Oxford 1973. – lásd a könyv The Religion of Rudolf c. fejezetét, 84–115.
88
Leunclavius 1591. 842. Vö. Reeves, Marjorie: The influence of prophecy in the later Middle Ages.
A study in Joachimism. Oxford 1969. passim; Setton, Kenneth Meyer: Western hostility to Islam and
prophecies of Turkish doom. Philadelphia 1992. 25-27; Fodor 2001. 192.
90 Ács Pál

lanchthon híveit.89 Ezt követően a cég is menekülni kényszerült Frankfurt am

Mainból Hanauba.90 A könyv ajánlásában, mely többek közt a még élő I. Keresz-
tély szász választófejedelemnek szól, Löwenklau nemcsak egységre buzdítja a
török ellen készülő keresztény erőket, hanem felsorolja azokat a „pro Turcis”
érveket is, amelyek kedvező színben tüntetik fel az oszmánokat. A Prooemium
törökképe erasmusi gyökerű, egyúttal már a felvilágosodásban divattá váló „jó
és becsületes török” toposzát91 előlegezi:
„A muzulmánok (azt kívánják, hogy így nevezzék őket) egyetlen közös
vallás kötelékét alkotják. A hit, az istentisztelet formája és a szertartás
módja nem különbözik náluk felekezetek szerint, hanem ebben a hatal-
mas birodalomban mindenütt teljesen ugyanaz. Nagyon fontos az is, hogy
az elhajló nézetek híveit – legyenek bár csoportok vagy csendben meghú-
zódó magányos személyek –, a legkevésbé sem büntetik, nem fogják el,
nem kutatják föl őket. Távol áll tőlük az, hogy vallásos lelkiismeretük miatt
életfogytiglani börtönnel, tűzzel-vassal, vascsapdákkal, zsákba varrással
lépjenek fel, kegyetlenül, más vonatkozásban bűntelen emberek ellen […]
Van ugyanis ezekben a barbárokban egyfajta okosság, mely legkevésbé
sem barbár. Bölcsességüket a szokásból, és a dolgokra való emlékezésből
szerezték meg. A nagyvezírek, akik a fejedelem titkos tanácsosai, ennek a
szokásnak nyilvánvaló jeleit mutatják a birodalom kormányzásában. En-
nek a bölcsességnek a tanúságai a könyvek, valamint a dolgok emlékezete,
s e kettő azonos a történelemmel. A népet ily módon nem csapják be. Ezek
a könyvek nem puszta talpnyalásból, hanem az emlékezetes dolgokból és
az állam szokásaiból vannak összeszerkesztve – nem is hallgatják el a szul-
tánok régi bűneit.”92

A bölcs tapasztalat és a történelem azt súgta Löwenklaunak, hogy az elkerül-

hetetlen török háború nem a Schwendi Lázár által megálmodott keresztény val-
lásegység győzelmét hozza majd, hanem ellenkezőleg: jó alkalom lehet a vallási
heterodoxia felszámolására. A háború valóban kitört, egyszersmind kiéleződ-
tek az európai értelmiséget elválasztó ellentétek is. A küzdelmek végkifejletét
Löwenklau már nem érhette meg. 1594-ben csatlakozott utolsó pártfogójának,
Karel Žerotínnak93 (a morva testvériség patrónusának) csapataihoz, és a török

89
Keserű, Bálint: Der Fall Imre Újfalvi – Die reformierte Opposition in Ostungarn und die
Melanchthon-Anhänger in Sachsen. In Deutschland und Ungarn in ihren Bildungs- und Wis-sens-
chaftsbeziehungen während der Renaissance. (=Contubernium, 62.) Hg. von Kühlmann, Wilhelm—
Schindling, Anton. Stuttgart 2004. 185–197.
90
Evans 1975. 4–5.
91
A Lessing Bölcs Náthánjában, Mozart Szöktetés a szerájból című operájában és Voltaire Candi-
de-jában kifejlő „jó török”-topikának jelentős kora újkori előtörténete van. Ebben a történetben
Löwenklau alighanem jelentős szerepet játszott. Vö. Niewöhner, Friedrich: Veritas sive varietas.
Lessings Toleranzparabel und das Buch Von den drei Betrügern. (=Bibliothek der Aufklärung, 5.) Hei-
delberg 1988.
92
„Faciunt igitur a Musulmanis, (sic auent adpellari) religionis unius et eiusdem inter ipsos
vinculum, nec ullis divisa sectis sententia, cultusque numinis, et cerimoniae, tam lato in regno,
prorsus eaedem. Magnum et illud momentum habet, a superstitionis suae propagandae nimium
quantum stusiosis nullos alioqui subditos, hoc nomine dissentienses a se, vel singulos, vel quietos
puniri, nullos extrahi, nullos inquiri: tantum abest, út carceribus perpetuis, ferro, laqueris, culleis,
flammis, in homines ceteroqui non sceleratos, religiosae consciensciae causa, saeviatur […] Est in
hisce barbaris et prudentia quaedam minime barbara, tam ex usu, quam memoria rerum compa-
rata. Manifesta magni praebent usus iudicia Vezires in administratione regni, qui principi sunt a
consiliis secretioribus. Nec memoria rerum, quae historia est, gentem destitui, testes hi libris unt,
de monumentis ipsorum hausti, quae non ad gratiam fuere composita, sed ex usu reipublicae:
vitiis quoque Sultanorum nequaquam silentio praeteritis” Leunclavius 1591. 4; Lewnklaw 1595.
ii v
93
Karel Žerotín részvételéről a tizenöt éves háború magyarországi csatáiban: Chlumecký, Peter
Ritter von: Carl von Zierotin und seine Zeit: 1564–1615. Breslau 1862. 184–185; Knoz, Tomáš: Karel
strší ze Žerotina. Don Quijote v labyrintu světa. Praha 2008. 66–69. A morva főúr bizalmába fogadta
és támogatta a német humanistát élete utolsó szakaszában. Ennek eredményeképpen Löwenklau
munkája cseh nyelven is megjelenhetett: – Vö. Leunclavius, Johannes: Kronyka nowá o národu turec-
kém, na dwa djili rozdelena. Trad. Kocín z Kocinétu, Ján—Adam z Veleslavína, Daniel, Praha 1594;
 „Pro Turcis” és „contra Turcos” 91

védte Esztergom falai alá vonult.94 A táborban súlyosan megbetegedett. A sors

különös fintora, hogy az a filológus, aki a korabeli Európában talán a legtöbbet
tudott a török hódoltságról, a tizenöt éves háborúban, Esztergom ostroma során
fejezte be életét. Haldokolva vitték Bécsbe, ahol hittestvéreinek karjában érte a
halál.
A magyar történetírás sohasem említette Hans Löwenklaut a török elleni har-
cok hősei között. Könyveit használták, olvasták, sőt plagizálták,95 de nézeteit
elutasították. Érthető, hiszen az ő hitbeli felfogása meglehetősen távol állt a ke-
resztény többségétől, viszont jelentősen közeledett isztambuli beszélgetőpart-
nerének, a magyar származású Murád dragománnak az álláspontjához, aki –
Cicerót idézve – azt írta: „Sokkal jobb az ellensíg az olyan barátodnál, aki teve-
led nem egyet érez”.96

Kopecký, Milan: Daniel Adam z Veleslavína. Praha 1962. 57; Rataj, Tomáš: Obraz Turka v raně novovìké
literatuře z českýzemí. Praha 2002. 86-87; Mendel, Miloš—Ostřanský, Bronislav—Rataj, Tomáš: Is-
lám v srdci Evropy. Vlilvy islámské civilizace na dějiny a současnost českých zemí. Praha 2007. 196–203.
94
Löwenklau életének utolsó szakaszára vonatkozóan Franz Babinger tárta fel az alapvető fon-
tosságú adatokat. Egy 1594. szeptember 2-án Johann Jacob Grynaeushoz írt levélből kiderül, hogy
az esztergomi táborban súlyosan megbetegedett oszmanistát a morva testvériséghez tartozó Eber-
bach fivérek bécsi otthonába szállították, ott halt meg a folyó év júniusában. Babinger 1951. 14–15.
– Érdemes megjegyezni, hogy ugyanebben az időben Rimay János is Karel Žerotín szolgálatában
állt. Elképzelhető, hogy Löwenklau és Rimay együtt érkeztek Esztergom falai alá 1594 májusában,
és mindketten tanúi voltak Balassi Bálint hősi halálának. Lásd Karel Žerotín naplóját Rimay má-
solatában, melyben Löwenklau érdemeiről is szó esik: Rimay János államiratai és levelezése. Szerk.
Ipolyi Arnold. Budapest 1887. 4, 33.
95
Kovács József László: „…Molesta mea peregrinatio” (Rimay János diplomáciai levele 1608-as
követjárásáról). Irodalomtörténeti Közlemények 109 (2005) 547.
96
Ács 2002. 24.
92 Ács Pál

Rövidítve hivatkozott források és irodalom

Ács 2002 Ács Pál: Bécsi és magyar renegátok mint szultáni tolmácsok:
Mahmud és Murád. In Tanulmányok Szakály Ferenc emlékére.
(=Gazdaság- és társadalomtörténeti kötetek, 2.) Szerk. Fodor
Pál—Pálffy Géza—Tóth István György. Budapest 2002. 15–27.
ADB Allgemeine Deutsche Biographie, I–LVI. Red. Liliencron, Rochus
Freiherr von. Leipzig 1875–1912.
Ágoston 2007 Ágoston, Gábor: Information, ideology and limits of imperial
power. In The early modern Ottomans. Remapping the Empire.
Ed. Aksan, Virginia H.—Goffman, Daniel. Cambridge, 2007.
Almási 2009 Almási, Gábor: The Uses of Humanism. Johannes Sambucus
(1531–1584), Andreas Dudith (1533–1589), and the Republic of
Letters in East Central Europe. Leiden 2009.
Annales 1588 Annales Sultanorum Othmanidarum usque ad annum 1588. Ed.,
augm., trad. Johannes Leunclavius. Cum aliis opusculis. Frank-
furt am Main 1588. [második kiadása Uo. 1596.]
Ausserer 1922 Ausserer, Carl: Zur Frühgeschichte der osmanischen Stu-
dien. Der Islam 12 (1922) 226–231.
Babinger 1949 Babinger, Franz: Herkunft und Jugend Hans Lewenklaw’s.
Westfälische Zeitschrift. Zeitschrift für vaterländische Geschichte
und Altertumskunde 48–49 (1949) 112–127.
Babinger 1951 Babinger, Franz: Johannes Lewenklaws Lebensende. Basler
Zeitschrift für Geschichte und Altertumskunde 50 (1951) 5–26.
Burtin 1990 Burtin, Marie-Pierre: Un apôtre de la tolérance: L’humaniste
allemand Johannes Löwenklau, dit Leunclavius (1541–1593?).
Bibliothèque d’Humanisme et Renaissance 52 (1990) 561–570.
Dernschwam 1984 Dernschwam, Hans: Erdély, Besztercebánya, törökországi útinapló.
(=Bibliotheca Historica) Kiad. Tardy Lajos, Budapest 1984.
Europa und die Türken 2000 Europa und die Türken in der Renaissance. (=Frühe Neuzeit, 54.)
Hg. von Kühlmann, Wilhelm—Guthmüller, Bodo. Tübingen
2000.
Evans 1975 Evans, Robert John Weston: The Wechel Presses: Humanism
and Calvinism in Central Europe 1572–1627. (=Past and Present
Supplement, 2.) Oxford 1975.
Fodor 2001 Fodor Pál: Az apokaliptikus hagyomány és az „aranyalma”
legendája. A török a 15–16. századi magyar közvéleményben.
In uő: A szultán és az aranyalma. Tanulmányok az oszmán-török
történelemről. Budapest 2001.
Leunclavius 1591 Leunclavius, Johannes: Historiae Musulmanae Turcorum, de
monumentis ipsorum exscriptae libri XVIII. Commentarii duo cum
onomastico gemino. Frankfurt am Main 1591.
Lewnklaw 1590 Lewnklaw, Hansen: Neuwe Chronica türckischer Nation, von
Türcken selbs beschrieben. Frankfurt am Main 1590.
Lewnklaw 1595 Lewnklaw, Hansen: Neuwer Musulmanischer Histori Tur̈c-
ki-scher Nation… auch ihrer Sultane oder Keyser Leben… bisz auf
Suleiman den andern dieses Nahmens achtzehn Bücher… ausz dem
Latein verteutscht… gestellt. Frankfurt am Main 1595.
Louthan 1997 Louthan, Howard: The quest for compromise. Peacemakers in
counter–Reformation Vienna. Cambridge 1997.
Ménage 1964 Ménage, Victor Louis: Neshrī’s History of the Ottomans. The
Sources and Development of the Text. (=London Oriental Series,
16.) London 1964.
Monok 1996 Monok István: A Rákóczi-család könyvtárai 1588–1660. Szeged
1996.
Mordtmann 1923 Mordtmann, Johannes Heinrich: Mitteilungen zur osma-
ni-schen Geschichte. Der Islam 13 (1923) 152–169.
NDB XV. 1987 Neue Deutsche Biographie, XV. Hg. von Wagner, Fritz. Berlin
1987.
 „Pro Turcis” és „contra Turcos” 93

Stichel 1999 Stichel, Rudolf H. W.: Ein Nachtrag zum Porträtbuch des
Hieronymus Beck von Leopoldsdorf. Bildnisse orientalischer
Herrscher und Würdenträger in Cod. Vindob. 8615. Jahrbuch
der Kunsthistorischen Sammlungen in Wien 95 (1999) Nr. 1.,
189–207.
Szakály 1995 Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai
magyar polgárosodás történetéhez. (=Humanizmus és reformá-
ció, 23.) Budapest 1995.
Tardy 1977 Tardy Lajos: Rabok, követek, kalmárok az Oszmán Birodalomról.
(=Nemzeti Könyvtár) Budapest 1977.
Tardy—Moskovszky 1973 Tardy Lajos—Moskovszky Éva: Zur Entdeckung des Monu-
mentum Ancyranum (1555). Acta Antiqua Academiae Scientia-
rum Hungaricae 21 (1973) 375–401.
Thornton 1807 Thornton, Thomas: The present state of Turkey. A description of
the political, civil, and religious constitution, government, and laws,
of the Ottoman empire. London 1807.
Wahrnehmung des Islam 2008 Wahrnehmung des Islam zwischen Reformation und Aufklärung.
Hg. von Klein, Dietrich—Platow, Birte. München 2008.
94 Ács Pál

PÁL ÁCS

"Pro Turcis" and "contra Turcos". Curiosity, Scholarship

and Spiritualism in Turkish Histories
by Johannes Löwenklau (1541–1594)

Summary

The present paper is about the Turkish Histories (Annales Sultanorum Othmani-
darum 1588; Neuwer musulmanischer Histori türckischer Nation, 1590; Historiae Mu-
sulmanae Turcorum, 1591) written by Hans Löwenklau (Johannes Leunclavius).
Löwenklau was a professional German Humanist, editing Greek and Latin texts
– Xenophon’s and Antonio Bonfini’s works among many others –, and he only
turned towards Turkish history at the height of his career, in the last years of his
life: he started collecting the necessary manuscripts and knowledge during his
1584–85 voyage in Constantinople. Shortly he became one of the best Oriental
scholars of the 16th century. First he provided a fine Ottoman History for west-
ern audiences on the basis of the original Turkish histories. He had a number of
Hungarian relations. He took part in the war against the Turks in Hungary in
1594 and died a few weeks afterwards in Vienna. He used Hungarian sources for
his works: the so-called Codex Verantianus and the Codex Hanivaldanus. While the
first of these manuscripts belonged to the famous Hungarian humanist Antal
Verancsics (Antonius Verantius), the story other is more extraordinary: it was
translated into Latin by Tarjuman Murad, alias Balázs Somlyai, a Hungarian-
born chief interpreter at the Sublime Porte of the Ottoman Empire. Löwenklau
was not only a writer; he also painted water-colours of Turkish subjects. His
series of paintings depicting life in the Ottoman capital, the so-called Codex Lö-
wenklau, was made for Hieronymus Beck and arrived in the imperial library as
an annex to Beck’s famous album of portraits. The eclectic Renaissance interest
in antiquities and curiosities of Constantinople led to Ottoman studies of criti-
cal intent. Löwenklau was a Calvinist (or Crypto-Calvinist) with good contacts
with the freethinkers of the contemporary Republic of Letters. All his writings
were put on the Roman Index. On the one hand, Löwenklau was a typical 16th-
century intellectual, and on the other, he was close to the scholarly and religious
movements of the 17th century. His works are pervaded with apocalyptic expec-
tations, prophecies about the end of the Ottoman Empire, and the reunion of the
Roman Empire as well. At the same time Löwenklau had very deep and serious
scholarly aims. The ordinary Hungarian audience was averse to this combination
of apocalypticism and scholarly research, so it is not surprising that Hungarian
historiography has been largely silent about this great historian of his age.