You are on page 1of 285

Az e-könyv kizárólagos tulajdonosa: Békésiné Ilona (7413)

Köszönjük a vásárlást és kellemes olvasást kívánunk!

Bookandwalk.hu e-könyv áruház


MILLY JOHNSON

Őszi Románc

Ulpius-ház Könyvkiadó
Budapest, 2014

A fordítás alapjául szolgáló mű:


Milly Johnson: An Autumn Crush
Fordította
TÓTH ATTILA
A könyvet az üdvözlőkártyák szövegeit fogalmazó „testvéreimnek”, Paul Searnek, Alec
Sillifantnek, Fraz Worthnek, Pete Allwrightnak és Tony Husbandnek ajánlom. Fiúk,
kimondottan csodállak benneteket.
„A szeretet olyan gyümölcs, amely minden évszakban egyformán érik és elérhető.”

Teréz anya
Augusztus

„A jutalmat munkának kell megelőznie. Ültetünk, mielőtt arathatnánk. Izzadva vetnünk


kell, mielőtt vidáman szüretelünk.”

Ralph Ransom
1. fejezet

Miss Eg yóra számára teljesen simán mentek a dolg ok. Juliet és Coco eg yetértett a döntésben, és
mindketten büszkék voltak a tökéletes meg érzésükre. A nőnek kellemes illata volt, nem úg y, mint
Miss Tizenkétórának, aki izzadság szag ot árasztva lépett be a lakásba – és mosolyg ós arcvonásai is
voltak, nem úg y, mint Miss Féltizenkettőnek, aki a sok botox hatására úg y nézett ki, mintha épp
akkor lépett volna ki Madame Tussaud panoptikumából. Ráadásul a harmincas éveiben járt, nem
úg y, mint Miss Tízneg yvenöt és Miss Kilencnullaöt, akik túlság osan fiatalok és hebehurg yák
voltak. Bájosan telt volt, és g ömbölyded, ellentétben Miss Féleg g yel. Ig en, mag a a tény, hog y Miss
Eg yóra úg y nézett ki, mint aki boldog an ül le tortát enni éjfélkor, tökéletesen jelezte, hog y belevaló
típus. Juliet úg y vélte, hog y akik élvezettel lakmároznak, életvidámabbak, mint azok, akik csak a
táplálkozás biológ iai kényszerének eng edelmeskednek. Meg könnyebbülten sóhajtott, hog y vég re
befejeződik a meg felelő társbérlő utáni hajsza, mert ha valaki már idősebb és válog atósabb,
elképzelhetetlenül g yötrelmes vállalkozás olyasvalakit találnia, akivel meg tudja osztani a lakást és
a számlákat.
Akkor Juliet csokoládéval kínálta a nőt.
– Ilyet nem eszem – mondta Miss Eg yóra, és úg y fintorította el az arcát, mint Mr. Bean. – Állati
zsír van benne, és én veg etáriánus vag yok.
A szót úg y ejtette ki, mintha eg y másik bolyg óról érkezett volna, és Juliet ezen nem is lepődött
volna meg túlzottan. A veg etáriánusok és a húst nem evők eg y kaptafára mennek. Hamisítatlan
marslakók. Juliet és Coco szakértő szemmel eg ymásra pillantott. Te jó ég , meg int kiesik valaki,
üzenték eg ymásnak a pillantásukkal. Coco tudta, hog y Juliet előbb osztaná meg a lakását Harold
Shipmannel, a tömeg g yilkossal, mint eg y veg etáriánussal. Nem szeretné, ha valaki úg y tekintene
rá, mint eg y bűnözőre, amikor szalonnás szendvicset eszik, vag y a báránybőr papucsában császkál.
Miss Eg yóra viselkedése teljesen meg változott most, hog y kiderült, meg rög zött húsevők és
javíthatatlan tejkortyolók társaság ában van, és nem lett volna értelme folytatni a kérdezősködést. A
szibériai tél hideg ség ével mosolyg ott rá Julietre és Cocóra, elköszönt, és elcsoszog ott a műanyag
cipőjében.
– Hog y a ménkűbe növeszthet valaki ekkora feneket úg y, hog y csak zöldség et eszik? – tűnődött
Juliet, amikor az ajtó vég re becsukódott.
– Gőzöm sincs – felelte a barátja, Coco, és teljes zavarodottság g al big g yesztette le a telt, vörös
ajkát. Mag as volt, és vékony, mint eg y karó, de Juliet meg bocsátotta neki, mert a fiú mindig olyan
étvág g yal evett, mint eg y éhes tig ris. Irig yelni lehetett az anyag cseréjét. – Természetesen, ha én
lennék a lakótársad, nem kellene ilyesmiken keresztülmenned.
– Coco – szólalt meg Juliet határozottan –, mi ketten nem költözünk össze, és ezért vag yunk
barátok. Ha összeköltöznénk, akkor beverném az orrod, te pedig kikaparnád a szemem. Nem
fog unk eg yütt lakni. Soha. Te NEM tudnál velem eg y lakásban élni. – Azt a két szót vetette be,
amelyet mindig előhúzott, amikor eg y vita hevessé vált, ami az utóbbi időben elég g yakran
előfordult. – Emlékszel Mallorcára?
A két hét Spanyolország ban Cocóval és a közös barátnőjükkel, Hattie-vel remek időtöltés volt, de
Juliet már akkor tudta, hog y sosem lenne képes meg osztani a lakását eg y elviselhetetlenül
tisztaság mániás férfival. És mivel Hattie utána lelépett Juliet férjével, Rog errel, már vele sem
költözhetett össze. Leg yenek boldog ok! A korábbi férje vonzó, csillog ó külső máza alatt eg y
szánalmas g azember sötét lelke lapult.
Ezzel mag yarázható, hog y Juliet, miután olyan férfival élt eg yütt hat évig , akinek tízéves
korában a mandulájával eg yütt a mosolyát is eltávolították, már sosem vette félvállról a társ
meg választását, még ha csak lakótársról volt is szó. Az eleng edhetetlenül szükség es kritériumok a
következők voltak: mosolyg ós természet, normális alak és az intuíció képesség e. Julietnek nem állt
szándékában olyasvalakivel meg osztani az életterét, aki fitymáló hang okat hallat, ha ő a szájába
vesz valamit, ami nem felel meg a „napi ötszöri g yümölcs és zöldség ” táplálkozási
követelményének.
Már csak két lehetség es jelölt maradt. Miss Kétóra meg érkezéséig Juliet és Coco háromezer
kalóriányi Thorntons csokoládéval ütötte ag yon az időt.
Andrea pontban kettőkor érkezett. A pontosság a lenyűg öző volt, de vele kapcsolatban ezt sajnos
már szinte semmi másról nem lehetett elmondani. Úg y nézett ki, mintha eg y időg ép seg ítség ével
az 1962-es évből jött volna. Vékony volt, szög letes vonásokkal, és ijesztően zöld ruhát viselt
hozzáillő g yöng yökkel, az ódivatú, bodorított frizurájával pedig olyan benyomást keltett, mintha
áramütést kapott volna. Ráadásul erős pacsuliszag ot árasztott, amitől Cocót már az ajtóban
köhög ési roham fog ta el. A férfi az illat alapján ítélte meg az embereket. Mindig is vonzották az
illatszerek, és volt eg y kis drog ériája a városban, a Coco Parfümpalotája. Szerette a munkáját, de a
pacsuli már vég képp túlment a tűréshatárán.
Andrea azonnal átment a szoba távolabbi sarkába, és méltatlankodva emelg ette a kezét.
– Reng eteg neg atív energ ia g yűlt itt össze – mondta olyan undorral, mint amikor valaki
eg érpiszkot talál a sütisdobozban. – És szemetest látok az ebédlőasztal mellett? – Még néhány
fitymáló meg jeg yzést tett, és tovább csapkodta a leveg őt.
– Kér kávét? – kérdezte Coco, és szeme könnybe lábadt az erőfeszítéstől, hog y mag ába fojtsa a
nevetést.
– Feketén. De csak akkor, ha fair trade – mondta Andrea, és visszaevickélt a díványhoz. –
Vég eztek ebben a lakásban valaha is ig azán alapos festést?
Juliet kábán nézett rá, és fog alma sem volt, hog y a nő mire akar kilyukadni.
– Párszor bemázolták – jeg yezte meg Coco. – Néhány üveg shiraz bor után.
– Az energ iamaradványoktól határozottan meg kell szabadulni – fintorg ott Andrea, és oda sem
fig yelt a férfi tréfás meg jeg yzésére. Azután hirtelen oldalra nézett, és eg y láthatatlan valakihez
intézte a szavait.
– Ig en, teljes mértékben eg yetértek.
Coco besietett a konyhába, és eg y konyharuhát g yömöszölt a szájába. Hosszas kutatás után talált
eg y tasak fair trade kávét Juliet szekrényében. Eg y mag azinhoz mellékelték ajándékként.
– Tehát… – kezdte Juliet erőltetett mosollyal, bár tudta jól, hog y ezúttal sem jön össze a dolog .
Normális társat akart. Ez olyan nag y kérés lenne? – Hol lakik most?
– Myrtle Grove, a Huddersfield Road vég én – válaszolta Andrea, és úg y teking etett körbe a
szobában, mintha valami repülő tárg yat fig yelne. – Meg tisztította már valaha is a csakráit?
Hogy mit tisztítottam meg? – tette fel mag ában a kérdést Juliet. Az eg ész úg y hang zott, mintha a
vastag bél tartalmának ürítéséről lett volna szó.
– A holló miatt kérdeztem. – Andrea elmosolyodott, és minden fig yelmét Julietre
összpontosította.
– Holló? – képedt el Juliet, és meg próbált nem odafig yelni rá, ahog y Coco feje meg jelent Andrea
mög ött a konyhaajtóban, és a férfi szájában törlőrong y volt.
– A tanácsadó szellemem – felelte Andrea. – Feketeláb indián főnök. Mindent meg beszélek vele.
Ez már tényleg túl sok volt.
– Öhmm, és ő kér kávét? – kérdezte Juliet tág ra nyílt, ártatlan, szürke szemmel. Valami
vinnyog ásszerűt hallott a konyhából, ahog y az elfojtott kuncog ás áthatolt a Coco szájába
g yömöszölt kendőn.
Andrea sóhajtott, és felvette a táskáját, amely úg y nézett ki, mintha házilag készült volna pár
szőnyeg darabból. Az orrát fintorg atta, mintha valaki rothadó haltetemet dug ott volna alá.
– Sajnálom. Nem költözhetünk ide. Az aurája kékesszürke színéből látom. Nem hinném, hog y jól
kijönnénk eg ymással; eg yértelmű, hog y ön nem fog ékony az újra.
Juliet felpattant.
– Milyen kár! Eg y dolog ban viszont ig aza van: általában rag aszkodom a hag yományokhoz. Ön
bizonyára nyitott mindenre.
– Ig en. Teljes eg ység et alkotok önmag ammal.
Ezután Andrea királynői léptekkel távozott a lakásból, úg y, hog y nem nézett hátra, de még csak
el sem köszönt.
– Ostoba tehén – tört ki Julietből, ahog y az ajtó zárja kattant. – És fertelmes a modora.
– Mi volt ez? – Eg y nag yon kivörösödött arcú Coco ment a helyiség nek abba a sarkába, ahol az
előbb még Andrea állt, és úg y mozg atta a kezét, mint eg y flamencotáncos, aki a dühét próbálja
kordában tartani. – Feng shui?
– Talán arra g ondolsz, hog y „fing sunyi”. Halvány g őzöm sincs, hog y mire akart kilyukadni –
jeg yezte meg letörten Juliet.
– És az a szag , ahh! Az ördög feneke lehet ilyen.
Coco meg próbálta elhesseg etni mag ától az erős szag ot.
– Akárhog y is, örülök, hog y a „Hollókkal táncoló”, vag y akárhog y is hívják a szellemet, távozást
javasolt. Az a nő még láng ra lobbantotta volna a füg g önyöket a füstjelekkel. Mondd, Coco, maradt
még eg yáltalán normális ember ezen a világ on?
– Én – vig yorg ott Coco.
– No comment.
A lakással szinte semmit nem kellett tenni, amikor Juliet meg vásárolta a középkorú Armstrong
házaspártól, rög tön a februári válása után, mivel elég szép pénzhez jutott, amikor a közös otthon rá
eső részét eladta Rog ernek. „Két hálószoba, tág as és szellős társalg ó, kényelmes étkezőhelyiség ,
újonnan bútorozott konyha, hollywoodi fürdőszoba és hatalmas, beépített szekrények”– állt az
ing atlanüg ynök hirdetésében.
Nem volt nehéz meg állapítani, hog y mielőtt Juliet rátette volna a kezét a helyre, eg y rendkívül
határozott jellemű nő élt ott. Mrs. Armstong bizonyára minden este és hétvég én letámadta a férjét
valami ig énnyel, hog y milyen szekrényekre, bútorokra van szükség e, és milyen kovácsoltvas
füg g önytartókat akar. A kemény munkával töltött nap vég én pedig bizonyára mindketten úg y
tértek nyug ovóra a saját hálószobáikban, hog y a feleség részéről a „köszönöm” szó még csak el sem
hang zott. És amikor a hely már mindenben meg felelt Mrs. A elvárásainak, talált eg y nag yobbat, és
szeg ény Mr. A kezdhette elölről a laminált padlóval kapcsolatos ig ények meg valósítását. A lakás
azonban tökéletesen eleg endő volt Juliet számára. Bőven volt benne hely, és a mennyezet is elég
mag as volt, ami praktikus, ha valakinek ég imeszelő családtag jai vannak. És bár a kölcsöntörlesztés
húzós – amire számítani lehetett eg y ilyen szép környéken lévő lakás esetében –, eg y lakótárs
enyhíthet a problémán.
Armstrong ék nem voltak túl mohók, amikor az árat meg szabták, mivel g yors eladásban
reménykedtek, és ezt Juliet ki is használta. A lakás viszont kicsit üres volt. Nem a bútorok
hiányoztak belőle, hanem a társaság : nem volt kivel ízletes Fekete-erdő tortát enni az éjszaka
közepén, arcpakolást felrakni kilenckor, nem lehetett kitől körömlakkot kölcsönkérni, vag y nem
volt kivel ábrándozni a daliás férfiakról eg y pohár cabernet sauvig non és curry mellett. Valami
olyasmi hiányzott, amit Caroline és Tina társaság ában tapasztalt főiskolás korában, amíg
túlság osan felnőtté nem váltak, és rá nem jöttek, hog y már semmi közös nincs bennük – még
karácsonyi lapokat sem küldtek eg ymásnak. Juliet meg próbált nem g ondolni Hattie-re, aki előtte a
barátnője volt. Még Cocónak sem vallotta be, mennyire fájt neki, hog y Hattie becsapta. Üg yelnie
kellett, hog y meg őrizze a határozott, büszke nő imázsát.
Tehát hirdetést adott fel a South-Yorkshire Herald és a Barnsley Chronicle című lapokban.
Meg fog almazta a piszkozatot: „Jószívű, nag y fenekű, mosolyg ós, okos, kardoskodó, piszkos
vicceket kedvelő és csokoládézabáló, harmincas éveiben járó nő lakótársat keres. A jelentkezőknek
nem szabad kifog ásolniuk a zajos, ír szülőket, akik túl g yakran bukkannak fel, vag y eg y átkozottul
kétbalkezes fiú ikertestvért, akinek szokása, hog y birkózófog ásai valamelyikével g yötörje az
embert, és azt sem szabad bánniuk, hog y a konyhaművészet termékei többé-kevésbé állandóan
szem előtt vannak, még hozzá nag y mennyiség ben.”
Ezután, jobban beleg ondolva, eg y kevésbé ijesztő, rövidített változat mellett döntött: „Jól
alkalmazkodó, értelmiség i nő harminc és neg yven közötti női lakótársat keres. Ami várja: nag y,
napos szoba és csendes környék a központban. A cím: Blackberry Court 3.”
– Mi van akkor, ha Miss Háromóra is olyan rémes lesz, mint a többi volt? – kérdezte Coco, és az
órájára pillantott.
– Nem tudom. Továbbra is eg yedül kínlódom a részletek törlesztésével. Mi mást tehetnék?
– Nag yon kellemes a hely, de talán meg haladja a lehetőség eidet. Kérsz még kávét?
– Ug yan már! – mondta Juliet. – Ne leckéztess!
– Holnap beköltözhetnék – vetette oda Coco csak úg y, mellékesen.
– Előbb vág nám le a saját lábam, és enném meg hasábburg onyával.
– Nos, még nem volt ig azi szentfazék jelentkező. Nincs kizárva, hog y öt perc múlva tamburin és
cseng ettyűk hang jában g yönyörködhetünk.
– Eng em már az sem lepne meg – sóhajtotta Juliet.
Neg yed nég ykor még senki sem bukkant fel. Coco már éppen azt akarta mondani, hog y „nos,
ennyi volt tehát”, amikor meg szólalt a kaputelefon.
– Jó napot! – szólt bele valaki kifulladt hang on, amikor Juliet felvette. – Elnézést, hog y késtem. El
kellett vinnem eg y sündisznót az állatorvoshoz.
– Jöjjön fel! – mondta Juliet keserű vig yorral. Cocóhoz fordult, és meg csóválta a fejét. – Feladom.
Nem vallási téma. Sündisznók. És a hang alapján flancos nő lehet.
– Te jó ég ! – Coco az ég felé pillantott. – Akkor már inkább a Tapsikoló Nag yfőnök.
Juliet kinyitotta az ajtót.
– Kérem, jöjjön be! – mondta, és arrébb lépett, hog y beeng edje Florence-et – aki jobban szerette a
Floz meg szólítást –, és hog y hátulról is alaposan meg nézhesse. A nő alacsony termetű volt – úg y
százötvenhat centi –, hosszú, sötétvörös hajú, és az ötvenesekre jellemző, g ömbölyded alakú.
Szemből máris feltűnt kivörösödött arca, mivel futva jött fel a lépcsőn. Túlság osan jámbornak és
bátortalannak tűnt Juliet szemében, és mintha nem állt volna a sor elején, amikor a humorérzéket
osztog atták. Eg y repülő-alezredes hang hordozásával beszélt. Pompás, g ondolta Juliet. Bizonyára
eg y ig azi sznob, aki mindenkit lenéz. Milyen kár volt neki is és Cocónak is eltékozolni eg y teljes
munkanapot!
– Ig azán sajnálom, hog y elkéstem – ismételte meg Floz. – Le kellett állítanom a forg almat, hog y
felvehessem ezt a kis sántikáló sündisznót, és eg y izg ág a alak elég nehezen viselte a helyzetet. De
hát ig azán nem hag yhattam az úton. Mármint a sündisznót, és nem az izg ág a alakot.
– De vég re itt van – mondta Juliet mosolyog va, és arra g ondolt, hog y kezdődik minden elölről.
Miközben ő aznap már vag y századszor tette fel a tűzhelyre a vízforraló kannát, Coco
körbevezette a lakásban a még mindig reszkető Flozt. A két hálószoba közül az üres volt a kisebb,
ám Floz akkori szobájához képest hatalmasnak tűnt. L alakú volt, ami tökéletesen meg felelt a
számára, mivel távmunkát vég zett, és csak eg y parányi irodára volt szükség e.
Bementek a nappaliba, hog y meg ig yák a kávét. Ahog y a nő elhaladt Coco mellett, a férfi orrát a
nyár vég i eper enyhe illata csapta meg . Ettől rög tön elmosolyodott. Floz lerakta a táskáját a
kanapéra, ám az leesett, és a női táskákban lévő szokásos dolg okon kívül kipottyant belőle még eg y
aprócska könyv is: A boldog társtalanság művészete.
Floz rémültnek tűnt.
– Borzasztóan sajnálom. Teljesen lökött vag yok.
Az arcszíne újra vörösre váltott, mint eg y közlekedési lámpa, és Juliet hirtelen meg sajnálta.
Vég ül azonban Coco sietett a seg ítség ére.
– Reng eteg ilyen könyvet olvastam én is – mondta barátság osan, miközben Floz ig yekezett
mindent visszag yömöszölni a táskájába. – A szabályok, Nők, akikben túl sok a szeretet, Hogyan
szabaduljunk meg egy pasitól…
– A nők a Vénusz teremtményei, A férfiak feldughatják maguknak… – folytatta Juliet.
– Ez az alak nem hozzád való – mondta Coco szomorú sóhajjal. – Miért hazudnak a férfiak, és sírnak a
nők…
– Hogyan találjunk olyan férfit, aki nem sült bolond… – tette hozzá Floz. Ahog y elmosolyodott, hirtelen
teljesen más ember lett belőle. Mintha eg y ezerwattos izzó g yulladt volna ki benne. Még a szeme is
mosolyg ott. A pajkos, csillog ó, zöld szempár eg y kisg yermeké is lehetett volna, aki éppen azt
mondja a szüleinek, hog y „béka van a zsebemben”. A mosoly hatására Juliet g ondolatban
összetépte az összes többi jelölt listáját, és nag y ívben a háta mög é dobta a cetliket. Igen, üzente a
mosoly. Ő lesz a megfelelő. A hibbant sündisznómentő a kellemes hang jával és az önismereti
tanácsadó könyvével az Ig azi.
Juliet kitette az asztalra a csokoládét, és Floz elrag adtatott mosollyal vett belőle. A meg állapodás
meg született.
Íg y történt, hog y aznap este hét órakor Floz Cherrydale felsorakoztatta a bőröndjeit és dobozait
az új hálószobája padlóján, letelepedett az új lakótársa kanapéjára, a Nag y Fal bisztró elvitelre
csomag olt ételét eszeg ette, az Emmerdale szappanoperát nézte, és ünnepi mennyiség ű Baileyst ivott
a beköltözés örömére.
2. fejezet

Juliet telefonja akkor szólalt meg , amikor levette a kabátját az irodában. Coco hívta, mivel
határtalan élvezetet jelentett számára, hog y akkor telefonáljon, amikor akar; most éppen öt perccel
azelőtt, hog y kinyitotta volna a Parfümpalotát a városközpont üzletházában.
– Hog yan telt az első éjszaka az új lakótárssal? Történt még valami azt követően, hog y
elmentem?
– Mire g ondolsz? – kérdezte incselkedve Juliet.
– Bármire.
– Mint például?
– Jaj, ig azán szörnyű vag y ma reg g el. Mindig ilyen leszel most, hog y van eg y új barátnőd?
Juliet elnevette mag át.
– Milyen komikus olyasvalakitől hallani ezt, aki laza mozdulattal dob, amikor a leg kisebb
szerelmi érdeklődés is felparázslik benne.
– Nem tehetek róla, ez a rög eszmém – vág ott vissza Coco. – Szépen beszél, ug ye? Nem úg y, mint
te, te közönség es cafka. Ó! És milyen parfümöt használ?
– Ezt meg honnan a fészkes fenéből kellene tudnom?
– Amit teg nap éreztem, abban volt valami szamócaillat. Remek! – Mag ában meg jeg yezte, hog y
Floztól meg kell majd kérdeznie, amikor leg közelebb látja.
– Azt hiszem, hog y Floz szereti a szamócát. Ilyen képeket tett ki a falára, és amikor kinyitja az
ajtót, a szobából is szamócaillatot lehet érezni.
– Ez pompás – mosolyodott el Coco. Érezte, hog y akinek olyan illata van, mint Floz Cherrydale-
nek, az csakis elrag adó teremtés lehet.
– Feltételezem, hog y nem kaptál hírt Darrenről – kérdezte Juliet halkan.
– Nem, még semmit – válaszolta Coco, és a leg utóbbi szeretője nevét hallva a mosolya eg yenesen
leolvadt az arcáról. – Három hete, hat napja és tizennég y órája. Nem mintha számolnám. Még
mindig úg y g ondolom, hog y telefonálni fog . Az ösztönöm azt súg ja, hog y sokat g ondol rám.
– Nem, drág ám, ez nem íg y van – felelte Juliet. Nem akart hazudni Cocónak, és hiú reményeket
ébreszteni benne. Mi értelme lenne? Ha eg y férfi előbb odavan valakiért, de utána hirtelen eltűnik,
nem válaszol a telefonhívásokra és e-mail üzenetekre, akkor nem fog hirtelen meg jelenni valami
elfog adható mentség g el. Például hog y meg halt – ebben az esetben viszont nemig en fog
előbukkanni.
– Rendben – mondta Coco, és meg próbálta féken tartani a benne g yülemlő érzéseket. – Témát
váltunk. Mit tudtál meg eddig Flozról?
– Nem túl sokat – válaszolta Juliet. – Eg yedülálló, amit kitalálhattál annak a könyvnek az alapján
is, amelyik kiesett a táskájából, távmunkát vég ez, vicceket és verseket ír az üdvözlőkártyák
g yártóinak, Renault-ja van… csupa unalmas dolog .
– Ez minden?
– Attól tartok, hog y ennyivel most be kell érned, apuskám. Idővel persze többet is meg tudunk
róla – mondta Juliet. – Kedvelem. Ma reg g el eg yütt kávéztunk. Korán kel, hog y munkához lásson.
– Milyen kár, hog y nem Guyhoz való típus – mondta Coco, aki sosem hag yott volna ki eg y jó
lehetőség et emberek összeboronálására.
– Én is pont erre g ondoltam – sóhajtotta Juliet.
Valóban nag y kár, hog y Floz olyan pici, vörös hajú és törékeny alkatú volt. Ha mag as,
szoborszerű és szőke, Juliet meg rag adja a fiútestvérét, és odavonszolja a lakásba, hog y találkozzon
Flozzal, már öt perccel a nő beköltözése után.
– Lehetett volna eg y kettős randevú – mondta Coco vidáman. – Floz és Guy, te és Piers.
– Ne kezdd most ezt velem! Bármelyik percben itt lehet, és eg y leveg őt szívunk.
Juliet olvadozni kezdett a g ondolattól, hog y mag ában érezhet valamit a főnökéből – még ha csak
a férfi által kiléleg zett leveg őről van is szó.
– Csak g ondolkodtam – mondta Coco. – Mi lenne, ha valamivel lefog lalnád mag ad addig , amíg
Mrs. Winstanley-Black lesz belőled?
Ó, ez remekül hang zik, g ondolta Juliet. A szájával a Juliet Winstanley-Black szavakat formázta, és
úg y g ondolta, hog y ettől a hang ja is ércesebb lesz.
– Például mivel?
– Internetes párkeresés.
– Internetes párkeresés? – ismételte Juliet. – Hog y jutott ilyesmi az eszedbe?
– Unatkozom – válaszolta Coco. – Folyton ug yanazokat az arcokat látom ug yanazokban a
klubokban, és friss húsra vág yom.
– Akkor menj el Barry hentesüzletébe a Lamb Streeten.
– Lassan a testtel! Marlene, a főnököm helyettese az interneten talált mag ának vőleg ényt. Az
unokatestvére pedig eg y olyan építésszel jár, akit ug yanazon a honlapon talált mag ának. Tehát
nem csak a „kutyának sem kell” fig urák jelentkeznek be ezekre az oldalakra. Ne butáskodj, élvezni
fog od. És nekem is szükség em van valamire, hog y elterelje a g ondolataimat Darrenről.
Abban a pillanatban Juliet meg hallotta Piers Winstanley-Black bársonyos hang ját, amint a férfi
éppen a recepcióst üdvözölte.
– Oké, g ondolj rám is! – vetette oda sietve Juliet. – Majd később… Már itt van!
Épp annyi ideje maradt, hog y befejezze a beszélg etést, vég ig simítson a hosszú, fekete haján, és
kidüllessze a mellét.
Amanda és Daphne, akik ug yanabban az irodában dolg oztak, szintén sietve meg ig azították a
frizurájukat, és kihúzták mag ukat. Hátha belép a férfi, és meg kéri valamelyiküket, hog y menjen fel
az irodájába és hozzon le valamit. Mind ebben reménykedtek.
Piers Winstanley-Black. Előkelő, kötőjellel írt vezetéknév birtokosa, aki már nég y éve állt a
Butters, Black & Lofthouse cég alkalmazásában, ahol Juliet a főiskola befejezése óta dolg ozott mint
a vállalat történetének leg eredményesebb jog i titkárnője. Nem mintha ez sokat jelentett volna az
„ipanemai fiúnál”, ahog y az ikerbátyja hívta Pierst. Akárcsak a dalban, Piers Winstanley-Black
mag as volt, kreol bőrű és elrag adó mosolyú, még az X-Faktor producere, Simon Cowell is
elhalványulna mellette. Gyors autókat vezetett, széles vállát és karcsú csípőjét remekül kiemelő
eleg áns öltönyt viselt, kézi munkával készített cipőt hordott, és drág a, olasz arcszeszt használt,
amelynek illata ug yancsak Coco kedvére lett volna. Bár már több hónappal elmúlt neg yven, még
nem nősült meg – noha Juliet g yanította, hog y van eg y kis fekete füzete, benne olyan nők nevével,
akik alig várják, hog y meg kérje őket. Sűrűn felállt, hog y járkáljon, és ilyenkor erotikus borzong ást
küldött vég ig a női g erinceken. Remekül használta ki az adott helyzetet, mivel tíz év múlva, ahog y
Juliet beleg ondolt, esetleg már olyan tokája lesz, mint eg y bulldog nak, és a fején futballpályányi
kopasz folt éktelenkedhet.
Bár mindhárom nő léleg zet-visszafojtva várt a lehetőség re, a főnök eg yikükhöz sem ért hozzá,
ahog y elment a nyitott ajtó mellett. Eg yértelmű, hog y hosszú várakozásra van szükség , amíg Juliet
helyet kaphat mellette a nászág yban.
Daphne nag yot sóhajtott.
– Ha húsz évvel fiatalabb volnék…
– Még akkor is tizenöt évvel öreg ebb lennél, mint amilyenre vág yik – nevetett Juliet. – Még
Amanda is túl öreg neki, pedig csak huszonöt.
– Mondj még ilyeneket! – fortyant fel Amanda. – Ráadásul a szőkéket szereti, akiknek a lába a
mennyezetig ér, és akkora mellük van, mint két strandlabda.
Ő százötven centi mag as volt, rövid, sötét hajú, és 75 A méretű melltartót hordott, tehát nag yon
jól tudta, hog y Piers Winstanley-Black inkább nézné a szőke Daphnét, mint őt.
– Ha felráncig álom a mellem a térdemtől, talán mag amra vonhatom a tekintetét – kuncog ott
Daphne.
– Daf, ne leg yél otromba! És szerintem most rajtad a sor, hog y feltedd a tűzhelyre a teáskannát –
mondta Juliet a leg tökéletesebben színlelt főnöki hang hordozással.
– Értettem – felelte Daphne, és felállt. – Szex helyett eg y csésze tea. Az én életem már csak ilyen.
– És sajnos az enyém is – jeg yezte meg Juliet, és azon tűnődött, hog y milyen mág ikus eszközzel
lehetne elérni, hog y Piers Winstanley-Black férfiszemmel nézzen rá. Kell lennie valamilyen
eszköznek – a férfiak esetében mindig van.
3. fejezet

Juliet szülei eg észen vasárnapig türtőztetni tudták mag ukat, és csak akkor állítottak be látog atóba
azzal a nevetség es ürüg g yel, hog y kölcsön kell kérniük eg y kalapácsot.
– De papa, több kalapácsod van, mint a B & Q and Wickes barkácsáruháznak! – nevetett bele Juliet
a kaputelefonba.
– Ig en, de sehol nem találom a szög húzó kalapácsot – mondta Perry Miller. Az ig azi neve Percy
volt, ám ezen a néven utoljára eg y borzalmas apáca, a Cork meg yei Szent Család Eg yházi Óvoda
vezetője szólította.
– És kettőtökre van szükség , hog y elvig yétek, ug ye? – folytatta Juliet, és Flozra kacsintott.
– Ó, eng edd már be őket, és fejezd be a kötekedést! – mondta Floz, akinek zöld g yémántként
rag yog ott a szeme, amikor mosolyg ott. – Csak meg akarnak bizonyosodni róla, hog y nem valami
öng yilkosság ra hajlamos őrültet fog adtál be a lakásba.
– Gyertek hát fel! – sóhajtotta Juliet, és meg nyomta a kapunyitó g ombját. – Felteszem a vizet
forrni.
Floz felkészült a beható vizsg álatra. Mivel évek óta eg yedül dolg ozott otthon, elszokott az
ideg enektől. Ig azából azonban nem kellett volna ag g ódnia, mivel Perry és Grainne Miller laza
könnyedség g el lépett be a lakásba, úg y ölelték meg őt, mintha a rég eltűnt lányuk lenne, és
hamarosan mind ott ültek az ebédlőasztalnál eg y nag y kanna tea mellett. Volt az asztalon még eg y
doboz datolyás és diós fánk is, amelyet Grainne – aki rag aszkodott a Gron névhez – hozott nekik.
Grainne és Perry nag yon mag as párt alkotott, és Juliet is az ő alkatukat örökölte. Huncut, szürke
szeme és mag as arccsontja volt, mint az apjának, és széles szája, mint az anyjának. A szemfog ai
között neki is volt eg y izg almas kis rés. Grainne haja rövid volt, és már őszült, de fiatalkorában
hosszú volt, és koromfekete. Az ő haja g öndörödött, de Julieté már szög eg yenes volt. Perry a
hófehér üstökével nag yon nyug odt és finom modorú ember benyomását keltette.
– Tehát, mivel is fog lalkozol, Floz? – kérdezte Perry, miközben azoknak a füzeteknek a halmát
vizsg álg atta, amelyeket a lány aznap reg g el nézett át.
– Ne leg yél tapintatlanul kíváncsi, Perry! – dorg álta meg Grainne. A dallamos, ír akcentusa
ug yanolyan erős volt, mint amikor neg yvenöt évvel korábban Barnsley-ba költözött.
– Nem vag yok tapintatlan – felelte nyug odtan Perry. – Ezt hívják a társalg ás meg kezdésének.
– Semmi kifog ásom a kérdés ellen – mondta Floz, és nevetett. – Szabadúszó vállalkozóként
üdvözlőkártyák szöveg ét írom. – A Miller házaspár meg lepett arckifejezését látva eg y kis
mag yarázatra kényszerült. – Ez azt jelenti, hog y a számítóg ép előtt ülök, és naponta ontom a
vicceket és rímeket. Az üdvözlőkártyák g yártói veszik meg őket.
– Nos, hinnéd ezt? – szólalt meg Grainne. – Korábban nem is g ondoltam azokra, akik a kártyákon
lévő dolg okat írják.
– A mama felvirág oztatja a cég eidet – mondta Juliet. – Minden elképzelhető alkalommal
üdvözlőkártyát küld. „Gratulálok, hog y elmúltak a pattanásaid.” „Sajnálattal hallom, hog y elestél,
és beverted a fejed.” „Bölcs döntés volt, hog y kihajítottad azt a mihaszna férjedet az életedből.”
Grainne felpattant, és odament táskájához, amelyet a kabátjával eg yütt a bejárati ajtónál hag yott.
– Erről jut eszembe. – Eg y piros borítékkal tért vissza, és odaadta Floznak. – „Üdvözlünk az új
otthonodban” kártya – mondta sug árzó arccal.
– Látod? – szólalt meg Juliet. – Íme a bizonyíték!
– Köszönöm, ez nag yon kedves tőled – hálálkodott Floz mosolyog va, és azon tűnődött, hog y
kibontsa-e mindenki előtt, vag y várjon vele. Az előbbi mellett döntött, mivel Grainne már széles
mosollyal várta a hatást. A borítékban kártya volt, rajta eg y hatalmas cipó, ajtókkal és ablakokkal. A
belső részen a szöveg :
Üdvözlünk az új otthonodban! Sok szeretettel: Grainne, Perry és Guy Miller.
– Köszönöm, ez ig azán kedves tőletek – mondta Floz. – Guy a macska? – Tudta, hog y Milleréknek
van macskájuk, mivel Juliet konyhafalán volt eg y fénykép, amelyiken a lány apja a kezében tartja az
állatot. Kivénhedt, fekete jószág , félszemű és fog atlan.
A kérdést követő kacag ás eg yértelművé tette, hog y Guy nem a macska.
– Az ikertestvérem – mondta Juliet. – A mamával és a papával él.
– Nos, a házunkhoz tartozó lakrészben – tette hozzá Grainne. – Nem nag yon örülne neki, ha
olyannak írnánk le, aki még mindig a szüleivel lakik.
Juliet meg fordult, és a mög ötte lévő szekrény fiókjában keresett valamit.
– Nézd, a testvérem! – Átadott eg y fényképet, amelyik őt ábrázolta két birkózóruhába öltözött,
tag baszakadt férfi között – az eg yiknek hullámos, tejfelszőke haja volt, és prémes kabátot viselt, a
másiknak viszont ébenfekete fürtjei, és a sűrű, sötét szempillák alatt olyan szürke szeme, mint
Perrynek. Floz nag yot nyelt. A szög letes állú, mag as és izmos Guy Miller kifejezetten dög ös és
izg ató volt. A lány érezte, hog y g yorsabban ver a szíve.
– Ő Steve Feast, Guy leg jobb barátja – mutatott Juliet a szőkére. A nevet úg y ejtette ki, hog y Floz
érezte, kettejük kapcsolata nem lehet ig azán felhőtlen. – Ő pedig a testvérem. Erről jut eszembe,
hol van most Guy, mama? Még nem volt itt, hog y bemutathassam Floznak.
– Halálra dolg ozza mag át az étteremben – válaszolta Grainne. – Szeg ény fiú teljesen kimerült. Az
a Kenny valóság os rabszolg ahajcsár. Nem is tudom, hog y Guy miért nem mondja meg neki, hog y
törődjön a mag a dolg ával. – Grainne vére forrni kezdett a g ondolattól, hog y Kenny Moulding mi
mindent meg eng ed mag ának az ő fiával kapcsolatban, és milyen hosszú műszakokat követel tőle.
– Ug yan már, Gron, ez az ember a mag a módján jót tesz Guyjal. Mindig jól meg fizette a munkáját
– vetette ellen Perry, miközben előhalászta a zsebéből a pipáját, és a szájába tette. Más lakásában
nem g yújtotta meg , de szerette a szájában érezni.
Grainne méltatlankodott:
– A pénz nem minden, Perry. Nem lehet rajta boldog ság ot venni.
– Ig en, ebben tökéletesen eg yetértek veled, kedves Gron. Ettől füg g etlenül, jó, ha van.
Meg olajozza az élet fog askerekeit. – Perry eg yetlen mosollyal lefeg yverezte a feleség ét. Floz arra
g ondolt, hog y eg y ilyen hig g adt és diplomatikus férfival nem is lehet veszekedni. Akár
békefenntartó missziókban is részt vehetne. – Akkor hát, hány cég nek is írsz kártyákra való
szöveg eket? – folytatta Perry a kérdezősködést.
– Hétnek – válaszolta Floz. – De ig azából eg y Status Kwo nevűtől kapok heti meg rendeléseket, és
az adja a vajas kenyérre valót.
– Miből áll a munkád? Képeket küldenek, és szöveg et írsz hozzájuk?
– Időnként – mondta Floz. Felvett eg y nag y borítékot, és kinyitotta, hog y meg mutathasson
Perrynek több oldalt, amelyeken pici, fekete-fehér képek voltak. – Lemezen küldik el a képeket, én
pedig szöveg et írok hozzájuk annak meg felelően, hog y milyen alkalomhoz kérik. Veg yük például
ezt, amelyiken eg y nő eg y pohár bort hajt fel. Írhatnék hozzá anyák napi köszöntőt, vag y lehetne
üzenet eg y jó barátnőnek, hog y bort inni csak heti hét nap szabad, de g yóg yító kúrát is lehetne
javasolni vele, mivel a szőlő eg észség es, főleg palackozott formában. Ilyesmik. Időnként… –
belekotort a borítékba, hog y valami mást is kiveg yen –…csak kérést küldenek, hog y írjak verset
apák napjára vag y Valentin-napra. Akkor írok valamit, elküldöm, és ők keresnek hozzá meg felelő
illusztrációt.
– Kifejezetten érdekes munkának tűnik. Jól fizet?
– Perry Miller! Ma csakis a pénzre tudsz g ondolni? – Grainne eg észen beleborzong ott, hog y a
férje ilyen kérdéssel állt elő.
– Elég a számlák kifizetéséhez – válaszolt Floz, és vig yorg ott Grainne komikus zavarán. Tudta
azonban, hog y arra g ondolhatnak, annyira jól még sem fizethet a munka, ha még a harmincas
éveiben is meg kell osztania valakivel eg y bérelt lakást. Nem világ osította fel őket a körülmények
részleteiről, inkább g yorsan felállt, hog y meg mutassa Perrynek a heti rendelést, amelyet Lee
Status, a Status Kwo lökött és teljesen eg yéni utakon járó tulajdonosa küldött neki.
Juliet addig ra már a harmadik, kellően meg vajazott fánknál tartott.
– Ki készítette? Te vag y Guy? – kérdezte az anyját, miközben még le sem nyelte, ami a szájában
volt.
– Mivel meg eszed, ez már meg válaszolja a kérdést – mondta Perry. – Az anyád csak
kirakatrablóknak készíthetne fánkot, ha elfog yott a tég lájuk.
– Ezt a pimaszság ot! – jeg yezte meg Grainne nevetve, és oldalba bökte a férjét. – Ig en, Guy sütött
neked eg y adag ot, amikor teg nap este meg jött a munkából.
– Rendes tőle – jeg yezte meg Floz, és azt kívánta, hog y Juliet testvére bárcsak személyesen hozta
volna el.
– Sütni szokott kikapcsolódásként – erősítette meg Grainne, de a szig orú hang ján érezni lehetett,
hog y a beszélg etés újra az étteremmel kapcsolatos. – És istenemre mondom, szükség e is van rá,
amikor visszajön arról a helyről. Hála az ég nek, holnapután kivesz pár nap szabadság ot.
Floz ismét harapott eg yet a fánkból, és arra g ondolt, hog y eg y férfi, aki íg y tud sütni, kész
főnyeremény. Nag yon rég óta nem tapasztalt már olyan érzést, amitől összeszorult a g yomra. De ha
Guy Miller a valóság ban is olyan jól néz ki, mint a fényképen, tudta, hog y a g yomra eg yenesen eg y
satu szorításába kerül majd, ha vég ül találkoznak.
Ebben viszont ig encsak tévedett.
4. fejezet

Guy Miller nem fáradt volt, hanem teljesen kimerült. Nem is emlékezett rá, hog y mikor vett ki
utoljára szabadnapot a Burg erov étterem konyhájának dolg ozójaként. Tudta, hog y a tulajdonos,
Kenny Moulding cefetül kihasználja őt. A tulaj az étteremmel kapcsolatos felelősség nag y részét
Guyra hárította, azt állítva, hog y a fiú remek szervező, de Guy már évek óta nem dőlt be Kenny
hízelg ésének. Tudta, hog y ő vezeti az üzletet, mert Kenny fütyül az eg észre – és bár Kenny valóban
jól meg fizette, a pénz messze nem állt arányban a vég zett feladatokkal. Ha elvesztené Guyt, teljesen
paff lenne. Volt azonban három terület, ahol Kenny nem volt hajlandó kieng edni a kezéből az
irányítást: ő vette fel az új alkalmazottakat, nem volt hajlandó kirúg ni a tehetség telen, de olcsó
munkásokat, és ő vásárolt élelmiszereket a hátsó ajtónál meg jelenő g yanús külsejű, trükkös
kereskedőktől. Imád jó alkut kötni, mondta, de voltaképpen csak a fösvénység ét ig yekezett
palástolni vele. Kenny Moulding mellett még Ebenezer Scroog e is bőkezű milliomosnak tűnt volna.
Guy idővel annyira lestrapált lett, hog y Kenny rákényszerült néhány rég óta esedékes szabadnap
kiadására. Guynak határozottan fel kellett töltenie az akkumulátorait, hog y eleg et tudjon tenni az
íg éretének, és seg ítsen a leg jobb barátjának a következő este. Steve mag ánvállalkozó vakolómunkás
volt, de Guy nem ebben a munkában akart seg íteni neki. Steve ig azi szenvedélye a birkózás volt.
Amatőr birkózóként arról álmodozott, hog y az ig azi amerikai sztárokkal dolg ozhat eg yütt, mivel
Amerikában a birkózás még mindig nag yon népszerű sport. Amikor belépett a ring be, azt képzelte,
hog y a közönség soraiban a milliárdos szponzor, Will Millburn is ott ül, hog y új tehetség eket
keressen – tehát mindent beleadott.
Guy szétnézett a konyhában, ahol a személyzet tag jai takarítást színleltek. Bele sem mert
g ondolni, hog y mi történik majd a következő napokban, amikor nem lesz ott. Belefáradt már, hog y
folytonosan a tisztaság ot vag y inkább annak hiányát kritizálja. Az eg yedüli alkalmazott, akivel
sosem kellett veszekednie, Gina volt. Mag as, hosszú lábú, csinos, szőke nő, nála három évvel
fiatalabb; ideális barátnő lehetett volna. Guy tudta, hog y a kék szemű lány lopva őt nézeg eti, mivel
pár alkalommal már rajtakapta. És bár csinosnak tartotta, még sem tudott másképp tekinteni rá,
mint a munkaadó szemével. Nem volt hiú, de kifejezetten eg yértelműnek látszott, hog y Gina
nadrág nélkül képzeli őt el, és ő is g yakran kívánta, bárcsak érezne valamit a lány iránt. Miért nem
lehet eg yetlen mozdulattal bekapcsolni az érzelmi vonzódást? Sokkal eg yszerűbb lenne úg y az élet.
– Varto, miért azzal a rong g yal tisztítod a főzőasztalt, amelyikkel az előbb a nyers húsok
deszkáját törölg etted? – Guy meg próbált ordítani, de túlság osan fáradt volt ahhoz, hog y
meg emelje a hang ját. Hog y a csudába lehet, hog y még senki nem halt meg náluk
szalmonellamérg ezésben? Varto Kenny olcsó munkásai közül a leg idősebb volt, és haszontalanabb,
mint az összes többi eg yüttvéve. Nem eg észen fél órával korábban birkahúst vett át eg y arcot is
eltakaró, kötött sapkát viselő férfitól a hátsó ajtónál. A hús büdös volt. Guy olyan dühös lett,
amennyire csak a meg lehetősen lecsökkent energ iaszintjétől telt, és a kellemetlen szag ú húst
eg yenesen a kukába hajította. Utána alaposan lelocsolta az olcsó mosog atófolyadékkal, amelyet
Kenny vásárolt, nehog y a főnök később kiszedesse Vartóval. De még mindig ag g ódott, hog y Varto
ezt fog ja tenni: lemossa a húst, és másnap már felszolg álják.
Kenny az évek során reng eteg pénzt keresett az olcsó hamburg ert és hot dog ot árusító
standokkal. Eleg endőt, hog y eg y kis hajót veg yen mag ának, és nyaralót Dorsetben, de tisztesség es
konyhai felszerelésre már nem futotta, ahog y arra sem, hog y kicserélje az étterem meg lehetősen
ramaty állapotban lévő bútorait. „Az új dolg ok helyett bütyköld meg a rég it!” – ez volt Kenny
életfilozófiája, de ha a feleség e előtt is ezt vallotta volna, a nő már azelőtt elválik tőle, mielőtt a
mondat vég ére ér. A Burg erov remek helyen volt, vidéki környezetben, eg y Lower Hoodley nevű
csendes kis faluban, de elég közel a városhoz, hog y taxival ne kerüljön eg y vag yonba az út odáig . A
menü meg lepően népszerű volt, de csak azért, mert Guy hosszú órákat töltött az összeállításával,
hog y a lehető leg többet hozza ki a trag ikusan szűkre szabott költség vetésből. Guy csodákat tudott
művelni a g yatra hússal – többször ábrándozott róla, hog y mire lenne képes meg felelő konyhai
eszközökkel, első osztályú alapanyag okkal és használható személyzettel.
Valamikor hajdanában ig azi szakemberekre emlékeztető alkalmazottak is dolg oztak a
Burg erovban, de Kenny eg yre fokozódó fukarság a mind elüldözte őket, és Kenny, aki az idő
múlásával eg yre kevesebbet törődött a hellyel, nem törte mag át, hog y ug yanolyanokat veg yen fel
helyettük. Olyanokat alkalmazott, akik a főzőkanál eg yik vég ét nem tudták meg különböztetni a
másiktól, és az alapvető emberi jog aik meg sértésének tekintették, ha nem tarthattak tízpercenként
bag ószünetet. Ráadásul Glenys, a takarítónő is húg yhólyag g yulladást kapott, és az ő munkáját is
nekik kellett elvég ezniük, mert Kenny senkit nem vett fel a helyettesítésére.
Guy elköszönt, és otthag yta a személyzetet, hog y befejezzék a takarítást, de tudta jól, hog y amint
kiteszi a lábát, leraknak a kezükből mindent, és cig arettára g yújtanak. Mind, kivéve a
kötelesség tudó Ginát. Most azonban Guy félretette a hellyel kapcsolatos ag g odalmait. Eg y csomó
g ondolat kavarg ott a fejében.
Kivételesen hűvös aug usztusi este volt; a húst hozó ember talán nem is az álcázás, hanem a
hideg miatt viselte az arcát eltakaró sapkát. Guy g yűlölte az évnek ezt a részét, amikor a komor,
nyirkos ősz lépett a nyár helyébe – ez olyan időszak volt, amikor a dolg ok meg haltak, és őt
meg rohanták a szomorú emlékek. Ilyenkor nem is bánta, hog y sokat kell dolg oznia. A kemény
munkával töltött napok során nem volt ideje, hog y a múlton rág ódjon. Ilyenkor a kéretlen
g ondolatok csak átsuhantak az ag yán, mint a száraz falevelek a szélben, de nem maradtak ott. Arra
g ondolt, hog y milyen jó lenne mindent kiüríteni a fejéből.
Annyira kimerült volt, hog y észre sem vette az Eladó táblát a Maltstone-ba vezető úton lévő rég i
ház kapuján, bár ig az, hog y a szél is félig befújta a lapot a fenyőág ak közé. Ha meg látja, talán
valami sokkal kellemesebbre is g ondolhatott volna, mivel Guy Miller már kisfiú kora óta várta,
hog y a Hallow’s Cottag e meg jelenjen a piacon. És amikor úg y döntött, hog y kis kitérőt tesz, és
beug rik a testvéréhez eg y kávéra, már teljesen kiment a fejéből, hog y a lánynak társbérlője van, és
a saját kulcsával nyitotta ki az ajtót, mint mindig .
Floz épp akkor lépett ki a fürdőből, amikor a lakás ajtaja kinyílt. Arra g ondolt, hog y Juliet tért
vissza az esti munkameg beszélésről. Ehelyett viszont eg y férfi lépett be, eg y hatalmas termetű
férfi, fekete, hullámos hajú, ug yanolyan szürke szemű, mint Juliet meg az apja, és olyan telt ajkú,
mint Grainne Miller. Floz első g ondolata az volt, hog y „á, hisz ez Juliet testvére”. A második
g ondolata az volt, hog y „ajjaj, semmi smink nincs rajtam, a vizes hajam törülközőbe csavarva, és a
pöttyös fésülködőköpenyben úg y nézek ki, mint eg y dalmata”. Mindezek mellett még sampon
ment a szemébe, amitől annyit dörzsölte, hog y tudta, dag adt és vörös lehet.
Guynak mindössze eg y g ondolata volt, amikor Flozt először meg pillantotta: Lacey Robinson.
Nag yot nyelt attól, hog y az előtte álló filig rán nő mennyire emlékezteti őt a rég i szerelmére, és
teljesen elvesztette a hig g adtság át.
– Elnézést – szólalt meg . – Elfelejtettem, hog y te is itt vag y. Floz, ug ye?
– Uhhh, ig en – válaszolt Floz, és szorosabbra húzta mag án a köntöst. – Te biztos…
De Guy addig ra már eg y dopping olt ag ár sebesség ével vonult vissza az ajtóhoz. Sietség ében,
hog y kijusson, átesett eg y zsámolyon, rá a kávézóasztalra, amitől az asztalról minden a szőnyeg re
hullott. Azután pedig , mint a Folytassa… filmsorozat eg yik epizódjában a főhős, olyan g yorsan állt
fel, hog y beverte a fejét a lámpaernyőbe.
– Mennem kell, és még eg yszer, ig azán sajnálom – mondta, ami Flozban olyan érzést keltett,
hog y ő most bizonyára úg y nézhet ki, mint Linda Blair az Ördögűző című filmben, és becsapta az
ajtót.
Juj, ennyire visszataszító lennék? A hirtelen sértettség ből azonnal dühkitörés lett. Nyavalyás, goromba
alak! Nem érdekelte, hog y a fiú teste mennyire izg ató; a személyiség ében semmi úriemberszerű
nincs.
De hát nem tanulta még meg , hog y valahányszor eng ed a szerelem kísértésének, és kibújik a
védőfalai mög ül, mindig csak azt tapasztalja, hog y eg y ököl várja kint, amely az arcába csap, és ő
rög vest visszarepül a kapu mög é?
Guy Millerrel kapcsolatban romantikus g ondolatoknak többé nincs helyük!
5. fejezet

Steve tárcsázott, majd várt, hog y az anyja felveszi-e a telefont. Felvette, és a férfi
meg könnyebbülten sóhajtott – az asszony tehát nem esett le a lépcsőn, vag y nem g yújtotta fel a
házat a bekapcsolva felejtett sütővel.
– Halló, ki az? – szólalt meg eg y nyers, elmosódott hang .
– Szervusz, mama, csak én vag yok. Hog y vag y?
– Ki az az én?
– Steve. Mama, hog y vag y?
– Eg ész jól – felelte a hang . – Mi bajom lenne? – A nő részeg volt. Délelőtt tízre járt, de már
teljesen elázott. Annyi év után a fiának ezen már nem kellett volna meg lepődnie, még is
meg döbbent.
– Eg y óra múlva ott vag yok. Veg yek valamit a boltban?
– Csak a szokásosat.
– Mama, ezt ig azán nem tehetem. Tudod jól. – Steve szíve összeszorult.
– Akkor ne is g yere! – A vonal meg szakadt.

Steve eg y órával később érkezett meg az anyja házához, és meg vetően g ondolt mag ára, amiért a
vásárlásnál a decis vodkáról sem feledkezett meg . Ez volt a leg kisebb mennyiség , amit csak talált.
Tudta, hog y az ital nélkül az anyja tudomást sem venne róla.
Az ikerház másik fele már nem is különbözhetett volna jobban az anyja lakrészétől. Sarah
Burrows otthonán makulátlanul tisztán rag yog tak az ablakok, a pici kert g ondozott volt, sehol eg y
kidobott dívány vag y autóalkatrész, ami pedig annyira meg szokott látvány volt a környéken. A
tisztára súrolt bejárati lépcsőn eg y tízévesforma fiúcska ült, a helyi futballcsapat pólójában.
– Szevasz, Denny! – mosolyg ott rá Steve. – Alig ismertelek meg . Hol van a szemüveg ed, kölyök?
– Eltört – felelte a kis Denny. Ahog y Steve közelebb ment, már azt is látta, hog y a fiú szeme körül
apró zúzódások vannak.
– Bunyóztál? – kérdezte kicsit ag g odalmas hang on, mivel Denny Burrows nem tartozott a
verekedős fiúk közé. Nem is ig azán illettek a környékre a családjával. Sarah Burrows rendes asszony
volt, keményen dolg ozott takarítónőként, Denny pedig csendes kis g yerkőc, és szinte mindig
könyvet tartott a kezében.
Denny nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. Steve bement a kapun, és leült a fiúcska mellé a
lépcsőre.
– Minden rendben, kölyök? – vereg ette meg a vállát.
– Ig en, hog yne – válaszolt Denny, és meg próbálta palástolni, hog y eg y könnycseppet töröl le az
arcáról
– Nini, Steve! Szervusz! – szólalt meg Sarah Burrows, ahog y meg jelent mög öttük az ajtóban. –
Akarsz inni eg y pohárral? Denny, te is szeretnél valamit, aranyom?
Denny bólintott, de nem szólt semmit, mivel alig tudott beszélni. Steve nem akart
kényelmetlenség et okozni Sarah-nak, de ki akarta szedni a kis Dennyből az ig azság ot, tehát azt
mondta:
– Talán tölthetnél nekünk eg y-eg y pohár innivalót. Kérlek.
Amikor Sarah eltűnt a konyhában, Steve úg y fél percig várt, majd oldalba bökte Dennyt.
– Ki vele, kölyök! Áruld el Steve bácsinak, hog y mi történt.
– Semmi nem történt – felelte Denny.
– Tudod jól, hog y nekem meg mondhatod.
Denny kinyitotta a száját, mintha szólni akarna, de újra becsukta.
– Semmi se volt.
– Pedig volt – mondta Sarah, és meg jelent két hosszú pohárral, amelyekbe cukormentes kólát
töltött. – Halálra ag g ódom mag am. Eg y Tommy Pag et nevű sátánfajzatról van szó. Ez már az
ötödik eset az idén, hog y Denny szemüveg e eltörik. Nem is tudtam az eg észről, amíg be nem
verték a szemét. Csak akkor vettem észre, hog y a kis testén mindenütt zúzódások vannak.
– Denny, fiam, neked is oda kellene dörg ölnöd – mondta Steve. Átölelte a g yereket, és csak akkor
érezte, hog y az milyen törékeny, amikor mag ához húzta.
– Nég yen vannak – szólt közbe Sarah. – Eg ész banda. Az a balfácán ig azg ató meg eg y hajítófát
sem ér, amikor tenni kellene valamit. Meg íg érte, hog y nem lesz több incidens, de nem hiszek neki.
Pár napig nem eng edem Dennyt az iskolába, mert aludni sem tud. Milyen borzalmas helyzet ez eg y
tízévesnek!
– Hol lakik ez a Tommy Pag et?
– Ug yan már, Steve, manapság semmit nem mondhatsz ezeknek a suhancoknak, csak annál
jobban felherg eled őket – jeg yezte meg Sarah.
– Nem is mondok semmit. Csak azt kérdezem, hog y hol lakik.
– A telep másik oldalán. Bridg e Avenue. Talán a kilencvenötös szám. Valószínűleg ismered az
apját: Artie Pag et. Valamikor rég en ökölvívónak képzelte mag át.
– Artie Pag et az apja? – Ig en, Steve nag yon jól ismerte Artie Pag etet.
– Borzalmas érzés, amikor nem védhetjük meg a saját g yerekünket. – Sarah meg csóválta a fejét.
Teljesen letörtnek látszott.
– Nem ezen a telepen kellene élnetek, aranyom – mondta Steve, és szétnézett a borzalmas
környéken.
– Nekem mondod? Már több mint két éve kértem, hog y más helyen adjanak lakást. Talán nem
csapok olyan nag y hűhót, mint mások. Aki a leg hang osabban kiabál, azt hallják meg először. Nem
íg y van? De leg alább fig yelni tudok a mamádra, ha már itt vag yok. Időnként beeng ed.
Steve bánatosan elmosolyodott.
– Nag yon köszönöm, Sarah.
– Bárcsak többet is tehetnék! – mondta az asszony, és nag yot sóhajtott.
– Tudom, hog y mire g ondolsz. – Beleg ondolni is különös volt, hog y Christine Feast mennyire
rag aszkodott a jog ához, hog y olcsó piával pusztíthassa el mag át. Az élet nag yon drág a, de úg y
tűnt, Christine Feastnek még sincs rá szükség e.
Steve felhajtotta a kóláját, barátilag oldalba bökte Dennyt, majd felállt.
– Ha bármi problémád lesz, csak szólj! – fig yelmeztette. – Tanítok neked pár önvédelmi fog ást.
– Most iratkoztam be karatéra – jeg yezte meg Denny büszkén, és elapadt a könnye, mivel már
jobban érezte mag át, hog y Steve mellette volt. – Szerda esténként járok.
– Big Jim a Buckley Streeten?
– Ig en, róla van szó – mondta Sarah.
– Eng em is tanított – jeg yezte meg Steve. – Remek tanár ez a Jim. Ha meg mondod neki, hog y
ismersz, áreng edményt ad.
– Nem akarok pofátlan lenni – berzenkedett Sarah. Steve rámosolyg ott a büszke, fiatal nőre, és
mag ában azt kívánta, hog y bárcsak az ő anyjában is lenne eg y csepp Sarah méltóság ából.
– Ug yan már! – szólalt meg , mivel tudta, hog y Sarah-t nem veti fel a pénz. – Meg van már a
felszerelésed?
– Jim azt mondta, hog y eg yelőre meleg ítőben is mehetek – felelte Den.
– Tessék, itt van. – Steve belekotort a zsebébe, és előhúzott pár bankjeg yet. – Menj, és vedd meg ,
ami kell!
– Nehog y elfog add azt a pénzt, Dennis! – mondta Sarah, és közbelépett, hog y meg akadályozza az
anyag i források átcsoportosítását.
– Ez a kölyök pénze. – Steve belenyomta a bankjeg yeket Denny kezébe. – Most már a tiéd, fiam.
Eg yszer eg y fickó velem is ug yanezt tette, mint amit én csinálok most az ifjú Dennissel. – Steve
kicsit hazudott, hog y meg védje Sarah becsületét. Ő is meleg ítőben járt az órákra, de vég ül Jim
fiától kapott eg y használt karateöltözetet. – Kamatmentes kölcsön. Kérem vissza, amikor
meg kapod a fekete övet. Rendben?
Steve nem fog adta volna el az elutasító választ. Sarah zavarodottan valami köszönetfélét
rebeg ett. Sosem volt élősködő típus. Ami kevese volt, azt mind mag a teremtette elő.
A férfi átment a szomszéd kerítéshez, és nag y leveg őt vett, mielőtt az anyja ajtajával
próbálkozott volna.
Christine időnként elfelejtette bezárni – ami szintén folytonos ag g odalomra adott okot. Steve
kinyitotta az ajtót, és meg acélozta mag át, hog y elviselje, ami bent vár rá. Korom szag át érezte. A
fűtés a maximumon volt, amitől a leveg ő csak meleg ebb lett, de a borzalmas szag ok mind
meg álltak benne. Cig aretta, izzadság és valami rothadó dolog bűzének a szörnyű eleg yét lehetett
érezni – pedig Steve csak pár napja takarított, és kiürítette a szemeteseket, hog y valamennyire
elfog adható leg yen a benti leveg ő minőség e.
– Szervusz, mama! – köszönt hang osan, amitől a nő felébredt a szunyókálásból. Christine Feast
eg yenes háttal ült a díványon, takarókba csavarva. A szeme kinyílt, és lassan Steve felé fordította a
fejét, de csak annyi érzelem volt a tekintetében, mintha eg y lámpaoszlopot nézne. A haja, amely
emberemlékezet óta szürke volt, már nag yon meg ritkult. Steve szerette volna meg fésülni, hog y
kinézzen valahog y, de az anyja már korábban sem hag yta neki.
– Hoztam neked pár dolg ot. Van itt eg y tojásos, majonézes szendvics. A kedvenced. – Benyúlt a
szatyorba, és kivett eg y friss, barna zsemlét.
– Nem vag yok éhes – mondta az asszony. A szeme kezdett újra becsukódni. Eg yértelmű volt,
hog y részeg . A fia nem is emlékezett, hog y mikor látta utoljára józannak. A test belső órája már
nem működött; az anyja bóbiskolt pár órát, ivott, meg int elszenderült, újra ivott… Néha kijutott a
fürdőszobába, néha nem.
Mindig azt mondta a fiának, hog y kopjon le, amikor az eg y kis takarítást próbált vég ezni; még
azt sem hag yta neki, hog y orvoshoz vig ye, vag y a díványról felráncig álja, és seg ítsen neki
meg szabadulni a vizelettel átitatott ruháktól. A szociális munkások már nem jöttek volna ki, és
Steve sem tehetett mást, mint hog y időnként benéz, és reménykedik a csodában. A sarki boltban
nem tag adnák meg az anyjától az alkoholt, bár ő sokszor kérlelte őket. Christine a telep nag yobb
g yerekeinek is fizetett, hog y piát veg yenek neki.
– Ma este birkózni meg yek – mondta Steve. Mintha az anyja kómában lett volna, és csak úg y
lehetne felébreszteni és válaszadásra késztetni, ha a szokásos módon beszél hozzá. A nő eg yszer
sem válaszolt.
Vag y eg y órát ült mellette és beszélt, de Christine nem hallott semmit. Azután Steve valamennyi
pénzt adott neki, abban a reményben, hog y nem italra költi. De tudta jól, hog y a pénznek az lesz a
sorsa.
6. fejezet

Ahog y Guy a g onosz fekete köpenyében és fekete szatén rövidnadrág jában parádézva átvág ott az
ünneplő és ujjong ó tömeg en, köszvényes nyug díjasok atléták fürg eség ével pattantak fel, és
nyomultak az átjáróhoz, hog y letámadják a kézitáskáikkal. Kész vesszőfutás volt, ahog y az átkok és
acsarkodások közepette eljutott a küzdőtérig , ahol vég re átbújt a kötelek között, levette a műanyag
koronáját, a köpenyét, és átadta őket az ott várakozó seg édnek.
– Hölg yeim és uraim, a ma esti műsorban az önök szórakoztatására – szólalt meg a műsorközlő
erős yorkshire-i tájszólásban – itt van velünk a vad, brutális és keg yetlen PÖRÖLY JIM! – A nevet
elnyomta a hang orkán, ahog y a zömök, fekete hajú fiú kiug rott a küzdőtér közepére. Ezüstszőke
férfi várt rá fehér nadrág ban és a vállára erősített szárnyakkal, pontosan két méterre tőle.
– És büszkén mutatjuk be az ellenfelét, aki nem más, mint a csodálatos ANGYAL STEVE!
A tömeg eg y emberként éljenzett, ahog y a meg termett és izmos ang yal felemelte a kezét a
közönség üdvözlésére, majd levette a szárnyait, és meg őrzésre átadta őket a seg édnek.
A bíró, Little Eric mind a százhatvan centijével kihúzta mag át, és belekapaszkodott a két
behemót férfi vállába.
– Tehát, fiúk, jó és tisztesség es bunyót akarok! És ne feledjétek: Ang yal, a harmadik menetben a
földre kerülsz eg y bostoni fog ástól. Sok szerencsét! Adjatok bele apait-anyait a látvány érdekében!
Steve bólintott, meg eresztett eg y széles vig yort Guy felé, és kezet nyújtott neki. Guy vicsorg ott,
és nem fog adta el a kezet, amitől a csarnokban az összes méreg zsák nyug díjas felpattant, hog y a
mexikói futballszurkolók stílusában, az öklüket rázva méltatlankodjanak.
– Reng eteg idő van a bostoni fog ásig , ezért üg yelj mag adra! – suttog ta Steve, miközben
harciasan közeledett.
– Vadulj, ahog y tudsz! – mondta Guy, majd minden fig yelmeztetés nélkül nyakon rag adta a
társát.
Rövid, de izg almas küzdelem volt. Ahog y az elsőseg élynyújtók hordág yon levitték a sérült
Ang yalt, aki szívbe markoló hang on kiabált, hog y eltört a g erince, Guy körbejárt a küzdőtéren,
kicsit élvezte a hang zavart, majd a szenvedélyesen dühöng ő tömeg en át kirohant az öltözők
biztonság ába. Steve leug rott a hordág yról, mielőtt a hordág yvivők leborították volna, mert
hamarosan újra a küzdőtéren kellett lenniük, hog y levig yék Tarzant és a Majomembert, miután a
Pog moor testvérek jól eldöng ették őket.
– Kösz! Most majdnem eltörted a g erincem – mondta Steve Guynak, és meg dörzsölte a sajg ó
hátát. – Sokkal jobban kedvelem azt a felállást, amikor én vag yok a Sötét Ang yal, te pedig a Jófiú.
Gyalázatos vag y a g onosz szerepében, rosszabb, mint Alberto Masserati.
Guy elvig yorodott a hírhedten brutális helyi birkózó nevének hallatán.
– Ha nem bírod a meleg et, ne g yere be a konyhába, ahog y mi az étteremben mondjuk.
– Vérzik a füled – jeg yezte meg Steve.
– Ig en, én is éreztem, hog y fáj eg y kicsit – mondta Guy, odanyúlt, és meg nézte az ujját. – Az
eg yik öreg alaposan rám csapott, ahog y kifutottam. Esküszöm neked, hog y tég lát raknak a
táskájukba.
Az eg ész környékről összeg yűjtötték a nyug díjasokat, amikor nem túl nag y távolság on belül
tartottak viadalokat, hog y pár órára ismét fiatal csirkék lehessenek, majd hazavitték őket, ahol már
kivénhedt kakasokként és tyúkokként kecmereg tek ki a buszból. Senki nem értette, miként sikerült
úg y meg szervezni a prog ramokat, hog y közben senkit nem kellett infarktus miatt kivinni a
közönség soraiból. Steve ennek ellenére szerette őket. Élvezte, hog y felébreszthet bennük
valamennyit a rég i szenvedélyből, még ha csak annyi időre is, amíg eg y lág y tojás meg fő. A
leg többen emlékeztek a brit birkózás dicső napjaira, és ezek az esték visszahozták a rég i szép idők
hang ulatát.
Guy, Steve, a Pog moor testvérek, Big Bad Davy, Klondyke Kevin és néhány más birkózó minden
karácsonykor csokoládéval, valamint pár üveg sörrel és borral állított be a Penistone melletti
Daffodil House nyug díjasházba, ahol szenvedélyes törzsközönség ük tag jai úg y meredtek
kifejezéstelen tekintettel a tévé képernyőjére, mintha a bennük lévő érzéseket befőttesüveg ekbe
rakták volna, eg észen a következő birkózómeccs estéjéig . Steve nem törődött vele, hog y szeretik
vag y utálják, amikor meg rag adja az ellenfelét. A fő az, hog y a közönség élvezze.
– Öreg em, ig azán hálás vag yok, hog y beszálltál ma – mondta Steve. – Tudom, hog y mostanában
nincs túl sok szabadidőd.
– Ne ag g ódj emiatt! – hárította el Guy a köszönetet. – Partner nélkül nem léphettél volna fel,
ig az?
Little Dereknek, a szervezőnek hirtelen szükség e volt még eg y emberre, mivel Tündöklő Fred
Zeppelin eltörte a csuklóját. Szerencsés volt, hog y ennyivel meg úszta, mivel Alberto Masseratival
csatázott, aki fütyült Little Eric és Little Derek utasításaira, és ölni akart. Alberto kifejezetten
szadistává vált a ring ben. Valójában senki nem akart kiállni ellene, leszámítva a nag y Fredet, mivel
annyira félelmetes volt. De a küzdőtéren kívül Alberto békés, családszerető embernek bizonyult,
akinek kedvenc időtöltése a főzés, mások szórakoztatása és az opera. A birkózásban sok a
szórakoztató elem, de a sérülések is elég g yakoriak. A leg több közülük „színpadi” volt, de amikor a
másfél mázsás Majomember a padlóhoz csapja az ellenfelét, nincs rá g arancia, hog y annak nem
törik el pár bordája.
– Eg y korsóval? – kérdezte Steve, és a jeg es zuhany után törülközővel dörzsölte a hirtelenszőke
üstökét. A haja úg y nézett ki, mintha peroxiddal kezelte volna, de a szín teljesen természetes volt.
Az apai nag yapja svéd lévén – Steve sosem találkozott vele –, átörökítette a világ osszőke g énjeit az
unokájára. A haj mintha világ ított volna, és olyan hatást keltett, mintha g lória lenne Steve feje
fölött. Eg y korábbi alkalommal, amikor Thor Svensson, a Viking Harcos volt az ellenfele, eg y
részeg tyúk azt mondta neki:
– Tényleg úg y nézel ki, mint eg y ang yal!
Azután lehányta a férfi százhúsz fontos, vadonatúj meleg ítőjét.
Mindezek ellenére Steve-nek meg tetszett a név, és attól kezdve használta is.
– Akkor elmondhatnád, hog y mi jár abban a mog yorónyi ag yadban – folytatta Steve.
Guy kis időre abbahag yta a fekete fürtjei fésülését, mert mindig le kellett hajolnia, hog y lássa
mag át a tükörben. Már éppen be akart számolni Steve-nek a Flozzal való találkozásról, de aztán
másképp döntött.
– Semmi nem jár az ag yamban.
Steve ettől felfortyant.
– Ig en, én pedig Ronnie Corbett vag yok. – Guy folytatta a fésülködést. – Elhallg attál, és olyan
komoran nézel, mint Heathcliff. Mindig ezt teszed, amikor valami jár a fejedben.
– Úg y beszélsz, mint Juliet – felelte Guy, mivel a lány használta elsőként az Üvöltő szelekből vett
hasonlatot az olyan alkalmakra, amikor ő elg ondolkodott valamin.
Steve tudta jól, hog y eg y korsó sör mellett úg yis mindent kiszed majd Guyból, és úg y g ondolta,
hog y eg yelőre témát vált.
– Milyen Ju új lakótársa?
Guy felnyög ött, és meg rázta a fejét.
– Rág ondolni is rossz, mi? – vág ott fancsali arcot Steve.
– Öreg em… – mondta Guy, és meg próbálta bedobni a fésűt a sporttáskájába. Célt tévesztett.
Szitkokat dünnyög ve hajolt le, hog y felveg ye a fésűt.
Little Derek, a szervező lépett be az öltözőbe, két barna borítékkal a kezében.
– Szép munka volt, Steve. Ötven font, és még tíz a felmerült költség ekre. A következő meccs
harminceg yedikén, kedden lesz. Később elmondom a részleteket is. Jó ismét látni tég ed. Újabb
fellépéseket is vállalsz, fiú?
– Már nem – válaszolta Guy határozottan. – Ezt is csak Steve kedvéért tettem. Túl sok a munkám,
Derek.
Derek atyaian elmosolyodott. Tizenéves korától volt a szakmában, és rag aszkodott az illúzióhoz,
hog y eljött a nag y visszatérés. Nem vallotta volna be mag ának, hog y az ország ban a birkózás napjai
már leáldoztak. Mindeg yik küzdelmet üg yesen kellett meg rendezni, hog y a naiv fig urák
bedőljenek, és azokra az időkre emlékezzenek, amikor olyanok bunyóztak, mint az Óriás Hastacks,
Catweazle, Big Daddy, „Leheng erlő” Rocco vag y Jim Breaks: azok a fickók, akiket mindenki imádott
vag y g yűlölt. Derek nem is emlékezett, hányszor folytatott már ug yanilyen beszélg etést Guyjal:
hog y a fiú még utoljára kiseg íti Steve-et, és nincs tovább. Sosem az volt az utolsó. És ő jól tudta,
hog y számíthat még Steve-re, ha a partnere hiányzik.
– Bízz bennem! – mondta Derek. – Csak idő kérdése, felzárkózunk az amerikaiakhoz, és Nag y-
Britanniában újra meg honosodik a birkózás. Felkészülten fog om várni. Azok a bunyósok ott
milliomosok. Milliomosok és szupersztárok. És ha én meg g azdag szom, akkor te is g azdag leszel. –
Abból a feltevésből indult ki, hog y mindenki ug yanúg y a pénzre koncentrál, mint ő. Eszébe sem
jutott volna, hog y a fiúk pusztán a móka kedvéért birkóznak. – Gondoskodnom kell a lánykám
flancos cuccairól.
– Ig en, a kis Chianti. Hog y… hog y van most Chianti? – kérdezte Steve, és meg lehetősen g yatrán
színlelte a közömbösség et, mivel a hang ja mindig vag y három oktávval meg emelkedett a lány
nevének említésekor, míg a mondat többi része sima dörmög és volt. Mint amikor eg y svájci jódlizó
túl sok snapszot hajt fel.
– Rólam van szó? – Pont vég szóra jelent meg az ajtóban a tündöklő Chianti Parkin, Little Derek
huszonöt éves lánya. Vékony láb, feszes mell és az aranyszőke hajzuhatag ot meg hosszabbító póthaj,
amely talán eg y szeg ény sorsú orosz nőtől származhatott, aki a fürtjeit cserélte pár vekni kenyérre.
– Szervusz, Chianti! Jól vag y? – kérdezte Steve, és ideg esen vakarg atta a tarkóját.
– Klasszul – felelte Chianti, és az ajkát harapdálta. Steve-re eg yetlen másodpercnyi fig yelmet
szentelt, majd ismét Little Derekre nézett.
– Csak azt akarom mondani, hog y most elmeg yek, papa. Wayne jött értem.
– Viszlát, édesem! Érezd jól mag ad! – mondta Little Derek halkan és büszkén, ahog y meg puszilta
a lányát. Steve fig yelte, ahog y Chianti meg fordul, és elsasszézik a mag as szárú csizmájában és a
rövid, bő szoknyájában. Gyorsan lenyelte a torkából feltörni készülő állati morg ást.
– A Four Treesbe meg y ma este. Tudod, az a flancos étterem a Pennine lankáin, ahol jó előre
asztalt kell fog lalni. Ez a Wayne valami üzletember. Klassz kocsija van. A lány bukik az eg yedi
rendszámokra. Természetesen nem tart sokáig a dolog . Használni és eldobni, ez a mi kis Chiantink.
– Derek nag y sóhajjal kommentálta lánya szadista vonásait a férfiakkal való kapcsolatában. –
Akárhog y is van, sietnie kell. – Feltartott hüvelykujjal elbúcsúzott a fiúktól, és visszament az épület
első részébe, hog y meg nézze a birkózópárosokat, majd az utolsó műsorszámot, amelyben Grim
Reaper, a Komor Arató (akinek a látványos belépésekor az eg ekbe szökik a nyug díjasok
vérnyomása) kiáll a százneg yven kilós Jef Leppard ellen. Az öreg ek szerették nézni, ahog y Grim
Reaper kikap.
– Chianti Parkin… – Steve sóhaja mindent elárult.
– Jobbat érdemelsz – felelte Guy. Chianti Parkin nem sokat jelentett a számára. A nő teljesen
hideg volt – és Steve-nek eg y kedves, meleg szívű lányra volt szükség e, aki fészket épít vele. Nem
tudta volna elképzelni, hog y Chianti kötényben vacsorát készít, és minden este tárt karokkal
fog adja a munkából hazatérő fiút.
– Hog y van a mamád? – hang zott Guy következő kérdése.
Steve meg int csak sóhajtott – ezúttal mélyet és szomorút.
– Mindig ug yanaz. Ma is elmentem, de teljesen ki volt ütve. A múlt héten vittem neki halat sült
krumplival, és akkor eg yből befalta az eg észet. Jó volt látni, hog y eszik valamit.
Guy tudta, hog y Steve ezt eredményként értékeli. Christine Feast időnként a saját fiát sem
eng edte be a lakásba. Minden azon múlt, hog y mennyire volt éppen paranoiás. Christine Steve
kisfiúkorától fog va krónikus alkoholista volt. Nag yivó családból származott, és folytatta a
hag yományokat.
– Akkorára összement, mint eg y kismadár – folytatta Steve, de remeg ett a hang ja. Utána
köhög ött, és kirekesztette az ag yából a mamájával kapcsolatos g ondolatokat. – De most ne
fog lalkozz velem, bedobunk eg y sört, és elmondod, hog y miért járkáltál holdkórosként eg ész
éjszaka. – Biztos volt benne, hog y a probléma eg y nővel kapcsolatos, és ezen a téren ő szakértő.
Akárcsak a Miller család tag jai, Steve is azt kívánta, hog y Guy találjon vég re eg y mag ához illő
nőt, és állapodjon meg . Minden adottság a meg volt hozzá, hog y családja leg yen, és élvezze a
házaséletet. És amilyen borzalmakon keresztülment, meg is érdemelt eg y csepp boldog ság ot. Más
kellemetlenség ekről volt szó, mint amelyeket ő tapasztalt, de az eredmény ug yanaz.
Guy átvetette a hatalmas táskáját a vállán.
– Ha elmondom, akkor eg y szót, eg yetlen rohadt szót sem szólhatsz róla Julietnek!
– Számíthatsz a diszkréciómra – felelte Steve, halálosan meg bántva.
– Nos, éppen ő az, akiben nem bízom – mondta Guy. Az indiszkréció iskolájában az ikertestvére
lett volna az ig azg ató. Eszébe jutott eg y borzalmas emlék, amikor Michaela Hallnak küldött titkos
Valentin-napi kártyát, és a dolog kitudódott. Azóta is kiverte a hideg veríték, ha rág ondolt.
– Tehát, mit ne mondjak el Julietnek? – kérdezte Steve, amikor már elfog yott a türelme.
Kinyitotta az ajtót, amelyik beteg es nyikorg ással tárult ki, és kiléptek a lang yos aug usztusi
leveg őbe.
– Juliet új lakótársáról van szó. Az előző este totál hülyét csináltam mag amból előtte.
– Mi történt? Átestél a kávézóasztalon, és a lába előtt kötöttél ki? – nevetett Steve.
Guy arckifejezése eg yértelművé tette, hog y nem jár messze az ig azság tól.
Steve meg hallg atta Guy beszámolóját az első találkozásukról. Hog y Floz milyen aprónak és
sebezhetőnek tűnt a pöttyös fésülködőköpenyében, és eg y pillanatra hog yan hozta vissza Lacey
emlékét. És befejezésként Guy még elmondta, hog yan távozott a lehető leg méltatlanabb és
leg g yerekesebb módon.
– Nem nag y üg y, ug ye? – kérdezte Steve. Tudta, hog y Guy milyen típusú nőket kedvel: mag as
termet, hosszú láb, aranyszőke haj. Az alacsony és sötét hajú Lacey Robinson kivétel volt. – De most
mit izg atod mag ad, hog y eg y dalmatának öltözött töpszli tyúk mit g ondol rólad?
Guy nag y leveg őt vett.
– Csak mert baromi jól néz ki.
7. fejezet

Épp akkor, amikor Guy bevallotta Steve-nek, hog y mennyire lenyűg özte a smink nélküli,
kivörösödött szemű lány látványa, Floz mobiltelefonja meg szólalt. Floz a kijelzőn meg jelenő nevet
látva azonnal felvette.
– Tíz ig azán pikáns Valentin-kártya kell, még hozzá sebtében – mondta Lee Status a szokásos,
bizalmaskodó hang ján. – Leg alább két dög ös vicc, meg pár vers jó cicikkel, ha nem bánod.
Floz elnevette mag át.
– Ne izg ulj, Lee! Mikorra kéred őket?
– Teg napra.
– Nem akarsz inkább kedves, édes, titkosan epekedő szöveg et? – ajánlotta Floz.
– Ki van zárva. A mai fiatalok szexuálisan ag resszívak, és nem fog lalkoznak az előjátékkal.
Rög tön a nemi szerv kell nekik.
– Oké – sóhajtotta Floz. – Még ma este meg lesz.
– Csütörtök reg g el a határidő – mondta a férfi, és a vonal meg szakadt. Lee Status elfog lalt ember
volt, és nem ért rá bájcseveg ni.
A lány ag ya nem kezdett azonnal dolg ozni, mint általában amikor meg rendelést kapott. Ehelyett
arra g ondolt, mit érezne, ha üdvözlőkártyán tudatnák vele, hog y jó cicije van. Bizonyára nag yon
öreg szik, mert nem olvadna el az üzenettől, még akkor sem, ha Georg e Clooney küldené. A
Valentin-napi kártyák leg yenek romantikusak, ne túl csöpög ősek, de valamennyi érzést is
kifejezzenek – mint amit Nick küldött neki Kanadából. Fehér háttérben eg y szív, és benne a szöveg :
Érted akarok menni, hogy idehozzalak, és nagyon szerethesselek. Már a g ondolattól bizserg ést érzett, de
rög tön el is nyomta. Nincs értelme felidézni a múltat.
Nem értette, hog y mi történhetett. Eg y őszinte és íg éretes románc miért ért vég et olyan
hirtelen? A férfi miért nem válaszolt a telefonhívásaira és az e-mailjeire? Már tizennyolc hónapja,
hog y minden kapcsolatuk meg szakadt, jutott Floz eszébe pusztán a kártya g ondolatától, de még
mindig g yötörte a fájdalom.
Eg yértelmű, hog y ijesztően hat a férfiakra. Elég volt visszag ondolnia az előző estére, az első
találkozóra Guy Millerrel. Mindössze pár másodpercig volt a közelében, és a fiú olyan rémült
arckifejezéssel távozott hanyatt-homlok, hog y neki kedve lett volna tükörbe nézni, nem nőttek-e
hirtelen kíg yók a fején. A jelenet azóta is kísértette. A fiú a vonzalom villanását vette volna észre a
szemében, és meg rettent tőle? Nos, amikor leg közelebb találkozik azzal a böhöm nag y mamlasszal,
meg mutatja neki, hog y az idióta viselkedése a leg kisebb hatást sem tette rá, és semmilyen terve
nincs vele kapcsolatban. Tartózkodó lesz, mint eg y jég királynő.
Meg nyitott eg y pikáns internetes oldalt a számítóg épén, és böng észő sétára indult a piszkos
viccek sikátorában. Nem először g ondolt már rá, hog y talán az a sorsa, hog y mások számára ír a
szerelemről, de ő mag a sosem részesül belőle.
8. fejezet

Juliet másnap este Cocóval a nyomában libbent be a Blackberry Court ajtaján. Az utolsó órát Piers
Winstanley-Black közvetlen közelében töltötte, a férfi drág a arcszeszének illatfelhőjében. Biztosra
vette, hog y a pupillái kitág ultak, miközben a Brownlee kontra Goldman aktát tanulmányozták eg yütt.
Nem képzelődött, hog y a férfi eg yre közelebb meg y hozzá, mert érezte. De mint a türelmes
horg ásznak, neki is várnia kell, hog y a pisztráng ot ki lehessen emelni a vízből.
És a nag yszerű nap vég én, amikor Juliet kinyitotta az ajtót, pörkölt ínycsiklandó illata csapta
meg .
– Istenemre! Mi ez a csodálatos illat?
– Marhapörkölt nokedlivel – felelte Floz, aki az étkezőasztalnál ült, és a munkájával kapcsolatban
irkált valamit. – Több adag ra valót készítettem, ha kértek belőle.
– Remek szakácsnő vag y – jeg yezte meg Coco, és lerúg ta a cipőjét. – Eg yértelmű, hog y maradok
még , és bekapok valamit. Eg ész nap csak burg onyaszirmot ettem. Torta is lesz utána? Desszertre is
szükség em van, a vércukorszintem miatt. Marlene beteg et jelentett, és hirtelen eg y csomó munka
összejött, ezért még a sarki büfébe sem tudtam leszaladni.
– Éreztem, hog y tökéletes lakótárs leszel, Floz – mosolyodott el Juliet, miközben kibújt a
körömcipőjéből, és a lábujjait tornáztatta. És tényleg ez volt az ig azság . Floz még csak a hetedik
napot töltötte a Blackberry Courton, de mintha mindig is ott élt volna. A lakás barátság osabb lett,
és nag yon kellemes érzés volt úg y hazatérni, hog y ég a villany, és ilyen kellemes illatok fog adják
az embert.
– Azt hittem, hog y Guy volt itt, és ő hozott nekünk vacsorát – mondta Juliet. Észrevette, hog y
Floz a fiú nevének hallatán meg rázkódik, és azon tűnődött, hog yan alakulhatott ki kettejük között
azonnal eg yfajta viszolyg ás. Nem várta, hog y azonnal csókolózni kezdenek, ahog y találkoznak, de
azt sem g ondolta, hog y az első találkozó rög tön ennyire meg sebzi őket.
Amikor Floz meg említette, hog y Guy beug rott hétfő este, nem mondott sokat. Csak annyit, hog y
a fiú elfelejtette, már ő is ott lakik, és nag yon zavarban volt. Nem, nem mutatkozott be ig azán, és
g yakorlatilag eg y percen belül már ott sem volt. Floz a látog ató alkatából és a kinézetéből sejtette,
hog y Juliet ikertestvére, és nem valami betörő, aki kulcsot szerzett a lakáshoz. Juliet észrevette,
hog y Floz milyen szűkszavúan beszél a találkozóról. Akármi volt is az ok, Guy nem tett nag y
benyomást a lányra. Juliet azon tűnődött, hog y a testvére vajon akkor is az ijesztő Heathcliffe-
arckifejezéssel állított-e be.
Juliet nem lett volna Juliet, ha utána nem hívja fel Guyt a mobiltelefonján, és nem kérdezi meg
tőle, miért nem mondta el neki, hog y ott járt, és találkozott az új lakótársával.
– Túl elfog lalt voltam – felelte a testvére.
– Ug yan! Steve Feastnek seg ítettél az idétlen birkózószámában – vetette oda Juliet. Tartalékolt
eg y különleg es hang ot a testvére leg jobb barátjával kapcsolatos meg jeg yzésekre: ellenszenv és
meg vetés volt benne, de eg y árnyalatnyi hála is, amiért a fiú seg ített Guynak a leg nehezebb
időszakában.
– Nem érdekes. Mit g ondolsz róla? – folytatta a fag g atózást.
– Miről? – bújt ki a válaszadás alól Guy, mert nem akart határozott véleményt mondani.
– Flozról. Mit g ondolsz róla?
– Semmit nem g ondolok róla – felelte Guy. – Hiányos öltözékben volt, amikor beállítottam, ezért
elnézést kértem, és távoztam.
Ennél többet nem volt hajlandó mondani. Ebből Juliet azt a következtetést vonta le, hog y Floz
sem tett a testvérére nag y benyomást. Kár, mert túl kedves ember ahhoz, hog y eg yedül leg yen, és
mindkettőjük számára jó lehetett volna, ha van köztük valami kölcsönös vonzalom. Még akkor is,
ha Guy olyan fiú, akit annak idején el szokott náspáng olni a nag y játék babájával, és akivel folyton
civakodott a közös szintetizátoruk használata miatt (mindig ő nyert, a méretkülönbség ellenére,
mert a testvére DNS-ében benne volt: „A g yeng ébb nem tag jaival szemben mindig fig yelmesnek
kell lenned.”)
Annyi hivalkodó seg g fej jár a világ ban, akik csábító, de hamis íg éretekkel szédítik a nőket – és
meleg férfi is, ahog y Juliet Coco szerelmi életével kapcsolatban látta –, hog y Guy és a csendes
hig g adtság a észrevétlen marad. Nem eg észen, ug yanis a fiú mag asság a és testalkata mindig vonzó
első pillantásra, de a második pillantás már átsiklik rajta – pedig az lenne a fontos.
Juliet kihúzta a dug ót a cabernet savig non palackjából, és a borból kiadós mennyiség et töltött
három pohárba.
– Most hag yd félbe a munkát, és ig yál velünk! – mondta, miközben átkukucskált Floz válla fölött.
– Mit írsz?
– Valentin-napi kártyák – felelte Floz. – Trág ár üdvözletek a Status Kwónak.
– „Eg yenesen elrag adó vag y, bájos, és nem csak picit. Alig várom már, hog y meg csókolhassam
az édes cicid.” – olvasta Coco a lány válla fölött. – Milyen remek munkád van, Floz!
– Nem kifejezetten Keats stílusa, ig az? – mosolyg ott rá a lány.
– Nálam bejönne – tűnődött el Juliet. – Ha Piers Winstanley-Black küldené.
– Ki az a Piers Winstanley-Black? – kérdezte Floz.
– Még nem beszélt neked PWB-ről? – Coco úg y tett, mintha elájulna a meg lepetéstől. – Te lehetsz
a világ on az eg yetlen ember, aki még nem hallotta a nevet.
– Ne is hallg ass rá! Piers a leg nag yszerűbb férfi az eg ész világ on – szólalt meg Juliet kislányos
sóhajjal. – Üg yvéd, harminckilenc éves, a szeme színe, mint a Karib-teng eré, az ajka pedig vörös
párna.
– Huhh! – szólalt meg Coco. – Eg ész jó volt, amíg az ajkáról szóló részhez nem értél, Ju.
– Nőtlen? – kérdezte Floz.
– Határozottan – válaszolt Juliet vehemensen. – Nem ácsing óznék senki tulajdonára. Főleg nem
az után, ami velem történt.
– Mi történt veled, Juliet?
– Ezt sem mondtad el neki? – ámult el Coco. Leült a díványra, és felkészült a revüműsorra.
– Hol kezdjem? – nevetett Juliet. Benyúlt a mög ötte lévő fiókba, előhúzott eg y félig üres
csokoládésdobozt, és odaadta Floznak, hog y veg yen belőle. Még ebben is tökéletesen kieg észítették
eg ymást – Juliet minden pralinét szeretett, Floz csak bizonyos fajtákat.
– Nos, hat évig voltam Rog er feleség e – kezdte Juliet. – Tavaly júliusban, két héttel az
évfordulónk után, amikor a vadonatúj, három hálószobás lakásunk minden helyiség ében a mag áévá
tett, eg y nap korán mentem haza a munkából, és azt láttam, hog y nekem akar összekészíteni eg y
bőröndöt.
Floz szája tátva maradt a meg lepetéstől.
– A házasság unknak kétség telenül vég e volt. És mindez az én hibámból.
Juliet kis időre elhallg atott, hog y bekapjon néhány pralinét, és Floz szája még nag yobbra nyílt.
– Rog er azt mondta, hog y azok a dolg ok, amelyeket korábban vonzónak tartott bennem,
kifejezetten taszítják. Már nem szórakoztató voltam, hanem zsémbes. Azután szemtelenről
vulg árisra váltott. Szerinte többé nem buja istennő voltam, hanem kövér tehén. Ezért is folytatott
viszonyt a leg jobb barátnőmmel, Hattie-vel.
– A mi leg jobb barátnőnkkel – javította ki Coco. – Vég ig eg yütt jártunk iskolába. El sem akartam
hinni, hog y nem tűnt fel nekem a helyzet. A meg érzéseim általában olyan pontosak, mind
Szindbád, a teng erész iránytűje.
– A francba! – szólalt meg Floz, mivel jobb szó nem jutott az eszébe. – Mit csináltál? – Nem
szeretett volna a „leg jobb barátnő” helyében lenni azt követően, hog y Juliet tudomást szerzett az
üg yről.
– Természetesen hag ytam a férjemnek, hog y elmondja a mondókáját – folytatta Juliet olyan
hang on, ahog y Fenella Fielding beszélt a Folytassa a sikoltozást! eg yik jelenetében. – Azután
meg rag adtam a nyakánál fog va, és kihajítottam az üres bőrönddel eg yütt az ajtón. Azt követően
pedig kiszórtam a szekrénye tartalmát a hálószobaablakon, hog y magának pakolhasson be a
bőröndbe. Vég ül felhívtam az eg yik üg yvéd munkatársamat.
Karren Brookside sátáni teremtmény, eg yenesen a pokolból. Nemcsak vért szívott a (kizárólag
női) üg yfelei számára, de vele eg yütt meg szerezte a vénát, az artériát, minden belső szervet és
mindkét herét. Ezeket aranytálon szolg álta fel, eg y pohár 1945-ös Château Pétrus társaság ában.
Karren Brookside eg y pszichopata g yilkost is ártatlan árva lányként tudna beállítani.
– Rog er g olyói a pénztárcájában voltak, tehát itt volt a leg jobb belerúg ni – mondta Juliet, aki,
úg y tűnt, élvezi a válása történetét. – Karren keg yetlenkedése után eg y hónappal már könyörg ött,
hog y fog adjam vissza, és felejtsünk el mindent.
– De te nem tetted?
– Nem én – felelte Juliet, és elborzadt, hog y Floznak eg yáltalán eszébe jutott a lehetőség . A
fiútestvérével ellentétben Julietbe nag y adag önbecsülés szorult, és jaj volt annak, aki ki mert vele
kezdeni.
Juliet ug yan elkövetett hibákat a férfiakkal kapcsolatban, de mihelyt rájött, hog y nem ő a
leg fontosabb valakinek a számára, rög tön otthag yta az illetőt. Az első barátja, Pete eg ész helyes
fickó volt, de amikor Juliet meg tudta, hog y azért találkozg atnak sötétben, hog y a fiú barátai ne
lássák, hog y ő milyen dundi, máris vég e volt a kapcsolatnak. Azután ott volt Gary, aki sosem jelent
meg csokoládé nélkül, eg y vag yont költött rá, hog y éttermekbe járjanak, és a desszerthez is
rag aszkodott. Juliet úg y g ondolta, meg ütötte a főnyereményt, hog y olyan férfit talált, aki rajong a
vonalaiért. Azután meg találta a fiúnál az amerikai videók titkos g yűjteményét: dag adtra hízott nők
krémes tortát falnak, már járni is alig tudnak a súlyuktól, és teljes mértékben azoktól füg g nek,
akiktől a tortát kapják. Miután szakított a fiúval, hetekbe telt, amíg ismét rá tudott nézni eg y
fánkra.
– És te hog y állsz a dolog g al, Floz? – kérdezte Coco. – Milyen a szerelmi életed?
Úg y tűnt, Floz kicsit zavarban van, hog y ő került reflektorfénybe.
– Pár barát még tizenévesen, de semmi komoly, és utána tíz évig Chris feleség e voltam.
Eg yszerűen eltávolodtunk eg ymástól, és három éve el is váltunk.
Ez nem túl izg almas, g ondolta Juliet és Coco, mivel arra számítottak, hog y több zaftos dolg ot
hallanak majd. Coco azonban nem adta fel.
– Hog yan lehet valakitől eltávolodni?
– Nem is tudom. Eg yszerűen kihunyt bennünk a szerelem. – Floz szég yenlősen vállat vont.
– Azóta senki? – lovag olt a témán Juliet.
– Senki – válaszolta Floz túl hirtelen. – És te? Bárki Rog er óta?
– Nem volt – mondta Juliet tárg yilag osan. – Más már nem volt az életemben. Piers Winstanley-
Black számára tartog atom mag am. De eg y év nag yon hosszú idő szex nélkül. Ha vég ül összejön a
dolog , azt fog ja tapasztalni, hog y a fenekem tele van pókhálóval – kuncog ott, amitől Coco teljesen
kiakadt. – El sem tudom képzelni, hog y élhetsz három éve cölibátusban, Floz.
– Nálam csak eg y hónapja tart – jeg yezte meg Coco. – De már íg y is nag yon rossz.
– Mi van veled kapcsolatban, Coco? – kérdezte Floz. – Ez az ig azi neved?
– Most már ig en – bólintott a fiú. – Elmondhatod neki, ha akarod, Ju.
Coco befog ta a fülét, miközben Juliet Floz füléhez hajolt, és suttog ott:
– A valódi neve Raymond, de utálja. Csakis Coco néven szabad szólítani.
– Értem – jeg yezte meg Floz, aki a Raymond névhez teljesen más külsőt kapcsolt g ondolatban.
Talán mert az eg yik iskolai osztályfőnökét hívták íg y, aki behemót fig ura volt, rög bizett, és úg y
beszélt, mint a színész Lee Marvin. – Azért kaptad a nevet, mert a szemed színe olyan, mint a
kakaóé?
– Imádlak, Floz – kiáltott fel Coco, és boldog an csapta össze a kezét. – Milyen szépeket mondasz!
– Nem, hanem mert a divattervező Coco Chanel az eg yik példaképe – szólalt meg Juliet. – Az
üzlete tele van a nő képeivel. Ráadásul a kedvenc parfümje is ez.
– A szerelmi életemre visszatérve: borzalmas. – Coco papír zsebkendőt vett ki a dobozból.
– Már a leg kisebb ing er hatására szerelmes lesz. És szinte minden alak nyavalyás csirkefog ó –
vág ott közbe Juliet. – Coco akkor sem tudná kiválasztani a jót közülük, ha mag ának az Úrnak az
ajánlásával pottyanna az ölébe.
– Nem tudom, hog y mi történt Darrennel – szólalt meg Coco. – Az eg yik pillanatban még
minden rendben volt, de a másikban már nem fog adta a hívásom, és nem válaszolt az üzeneteimre.
Eg yszerűen eltűnt. Nincs mag yarázat, nincs búcsú; semmi sincs. – Nehéz könnycseppek g yűltek a
szemében.
– A hallg atás keg yetlen feg yver – jeg yezte meg Floz csendesen.
– Tudom – értett eg yet Juliet. – Gonosz dolog , ha valakiben annyi tisztesség sincs, hog y azt
mondja, „vég e”. Pedig Darren tudhatta volna, hog y Coco minden tőle telhetőt meg tesz a helyzet
orvoslására, de még ennyire sem méltatta.
– Hallhattad már korábban is, de ennél tényleg többet érdemelsz. – Floz hang ja lág y és kedves
volt. – Semmi tisztesség nincs abban az alakban. Olyat akarsz, aki ennyire se becsül tég ed?
– Tudom – mondta Coco, és a szemét törölg ette. – Az eszemmel tudom, de a szívem még nem
akarja tudomásul venni. Elképzelhető persze, hog y csak időre van szükség e, tisztázni az érzéseit. A
férfiak is olyanok, mint a g umiszalag …
– Milyen mag yarázata lehetne neki, Coco? Hacsak nem ő az új Terry Waite, akinek nemzetközi
terroristák radiátorhoz kötözték a kezét, semmi mentség e nincs az ilyen szemét viselkedésre –
szólalt meg Juliet kicsit türelmetlenül, mivel nag yon sokszor lefolytatták már ezt a beszélg etést. –
Nem is értem, hog y miért szeretnéd őt visszakapni. Ha van olyan pofátlan, hog y újra meg próbáljon
betolakodni az életedbe, a helyedben én elküldeném a p…
Coco befog ta a fülét, hog y ne hallja Juliet g yalázkodó kirohanását.
– Ha lezárunk valamit, könnyebb az újrakezdés – jeg yezte meg Floz, hog y a saját nézőpontját
kifejtve enyhítse Juliet mocskolódó szavait. – Az a nehéz, ha nincs konkrét vég e a dolog nak.
– Coco, már máskor is mondtam: ha a partner nem zárja le a kapcsolatot, neked kell meg tenned.
A g yáva, rohadt hallg atás épp elég jel, hog y vég e a viszonynak. – Juliet észrevette, hog y kemény
szavakat használ, ezért átölelte Cocót, és a vállára húzta a férfi fejét. – Floznak ig aza van, sokkal
többet érsz. És álmaid férfija itt van valahol. Már a neved is rátetováltatta a fenekére.
Coco ennek hallatán félig sírt, félig nevetett.
– Ez leg alább nem volt olyan perverz, mint az előző – kacsintott rá Juliet Flozra. Tudta, hog y a
történet elmondásával Cocót jobb kedvre derítheti.
– Illatszerüg ynök. Udvarolt nekem, járni kezdtünk, és akkor hirtelen úg y döntött, hog y ő nem is
ig azán meleg . Le akart feküdni eg y nővel, hog y meg tapasztalja, élvezné-e. Milyen átkozottul
tapintatlan tudsz lenni! – szűrte Coco a fog ai között.
Floz kuncog ni kezdett, ahog y Coco már a perverzitás puszta g ondolatától is meg borzong ott.
– Azt hiszem, hog y mindnyájunknak tisztesség es barátra van szükség ünk – mondta Juliet, és
eszébe jutott Coco múltkori ötlete. – Ig en! Jelentkezzünk be eg y internetes oldalon, és keressünk
dög ös hapsikat! Manapság olyan ritkák, mint a fehér holló. – Meg rag adta a polcon lévő laptopját,
kinyitotta, és bekapcsolta.
– Próbáld meg a languagepals.com honlapot! – vetette oda Coco. – Marlene is ezt használta. Azt
mondja, hog y ez most a leg jobb.
– Tehát nem sokra tartod a testvéred barátját, Steve-et? – kérdezte Floz Juliettől.
– Steve Feastet? Viccelsz? – Juliet hang osan felnevetett. – Teljesen lökött. Mindig is az volt.
– Eg yütt jártunk iskolába – mag yarázta Coco. – Mindig Ju haját húzog atta, vag y elszaladt a
kalapjával, hog y Juliet meg kerg esse.
– És ahog y felnőtt, csak g yerekesebb lett – folytatta Juliet, miközben teletöltötte a
borospoharakat. – Láttam, ahog y kocsmákban két nőt is felkap eg yszerre, hog y fitog tassa az erejét,
vag y ujjatlan pólóban mutog atja az izmait.
– Semmi baj nincs vele – vág ott közbe Coco.
– Nem íg y van, Coco. Mag amutog ató alak. Mindig nők után jár, de eg y sem marad vele sokáig .
Ez épp eleg et mond róla.
– Guy nag yon jó barátja – tette hozzá Coco, de Juliet pillantásából rájött, hog y ezt talán nem
kellett volna mondania. – Opsssz! – Az ajkára tette az ujját.
Floz nem értette, hog y milyen probléma lehet Coco meg jeg yzésével, de nem forszírozta.
Juliet újra az aktuális feladatra összpontosított.
– Oké, az oldal bejött. Te leszel az első, Floz.
– Ki van zárva – válaszolta Floz. A hang ja olyan határozott volt, ahog y a hang szálaitól csak kitelt.
– Nem akarok internetes randevút.
Juliet azonban meg sem hallotta a meg jeg yzést. Küldetése volt.
– Hog y néz ki a számodra ideális férfi? – kérdezte.
– De tényleg nem érdekel…
– Ug yan már! – vetette közbe Coco, és izg atottan dörzsölte a kezét. – Remek móka lesz, főleg
úg y, ha mind benne vag yunk. Először a veled kapcsolatos információt adjuk meg .
– Kicsit sem érdekel.
Floz hajthatatlan volt, de Juliet nem akarta meg hallani az elutasítást. Más módon próbálkozott,
hog y Flozt meg g yőzze.
– Jó, de leg alább nekem mondd meg ! Ha beszállnál, akkor hog y nézne ki a számodra ideális férfi?
Pusztán csak kíváncsiság ból kérdezem.
– Tényleg ?
– Ig en.
– Rendben van. – Floz elg ondolkodott. Ha lefesti a számára ideális férfit, Juliet azonnal rájön,
hog y Guyt írja le. Guyt, aki már az első pillanatban meg g yűlölhette őt, mivel úg y menekült tőle,
mint Drakula g róf Van Helsing től. Ezért hát hazudott, és csupa olyasmit szedett össze, ami nem
jellemző arra a fafej Guy Millerre. – Nem túl mag as, szőke… barna szemű.
– A ruhája?
– Öltöny.
– Munkahely?
– Talán valami iroda, azt hiszem.
– Tarts velünk! – kérlelte Coco. – Dőlni fog unk a nevetéstől.
– Nem – mondta Floz acélos hang on. – De ha ti ketten hajthatatlanok vag ytok, fog adjátok meg a
tanácsomat: leg yetek nag yon óvatosak! Ne válasszatok olyat, aki nag yon távol lakik, és ha valakivel
kapcsolatba léptek, minél előbb hozzatok össze eg y találkozót! Eg ész biztos nem akartok
belehabarodni valaki olyanba, aki nem is az, aminek lefesti mag át. Eg yedül a személyes találkozó
mutathatja meg , hog y kijöttök-e eg ymással.
– Úg y hang zik, mintha tapasztalatból beszélnél, Floz – mondta Juliet, és a szemében g yanakvás
csillant.
– Nem – felelte Floz. – Azért mondtam, mert sok újság cikket olvastam ilyesmiről, néztem Jeremy
Kyle műsorát, és a józan eszemre hallg atok. Leg yetek nag yon, nag yon óvatosak!

Floz aznap este álmatlanul feküdt az ág yban, mert valami nem hag yta nyug ton. Rég óta elnyomott
érzések ébredtek benne, de már nem lehetett elfojtani őket. És mindez Juliet testvére miatt. El nem
tudta képzelni, hog y a fiú miért volt olyan nag y hatással rá, és miért fájt neki annyira, hog y
elfutott. Hog y merészel ez az alak ilyen meg vetést ébreszteni benne mag ával szemben? A
meg bántottság és a düh között verg ődött, és eg yik érzés sem hag yta aludni. Már hosszú ideje nem
ábrándozott senkiről – és úg y nézett ki, hog y nag y valószínűség g el nem is fog többé. Erre
meg jelenik Guy Miller, és eg yértelművé teszi, hog y Floz szíve ig encsak dobog hat valakiért. A g ond
az, hog y amikor eg y szív kitárul, rög tön sebezhetővé is válik.
A Guy Miller-epizód és a Valentin-kártya meg rendelése mélyebb és meg rázóbb emlékeket is
felkavart benne. A Nick Vermeerrel kapcsolatos g ondolatok újra élénken éltek a fejében, és ott is
maradtak.
Két és fél éve bejelentkezett a languepals.com oldalra, már csak azért is, hog y felfrissítse a német
szókincsét, és eltöltse valamivel az időt az unalmas estéken a válása után. Nem romantikus
kapcsolatot keresett, főleg nem az interneten, a sarlatánok és házasság szédelg ők hírhedt
játszóterén. Akkor történt, hog y a kanadai Nick Vermeer kapcsolatba lépett vele, és seg ítség et
ajánlott.
Az elejétől fog va világ os volt, hog y a német nyelven kívül más közös nincs bennük. A férfi
vadászott, puskái voltak, és szeretett horg ászni, míg Floz a bot eg yik vég ét nem tudta
meg különböztetni a másiktól. „Meg tanítalak” – íg érte a partnere, aki szerette a természetet, míg
Floz a poklot is kemping formájában képzelte el. Ettől füg g etlenül azon kapta mag át, hog y
leveleznek, és nég y hónap múlva a férfi már telefonált is. Floz a hang ot hallva órákig ábrándozott,
mivel pont olyannak képzelte az ideális hang ot: lág y, férfias, mag abiztos és nag yon, nag yon szexi.
A partner leveleket és üdvözlőkártyákat küldött. Ő ezeket meg is válaszolta, de a leveleket eg y
postafiókcímre küldte, mivel a férfi éppen árulta a házát, amely faház volt eg y erdő szélén. Az
épületet ábrázoló képekből Floz sejtette, hog y bent bizonyára prémek borítják a bútorokat, és
éjszakánként fahasábokból rakott tűz pattog a kandallóban.
Később Nick úg y tervezte, hog y elutazik és meg látog atja őt, mivel a kapcsolatuk annyira
elmélyült, hog y kíváncsi lett, mag ában a testben is meg van-e az a varázs, amely a szavakból és a
hang ból árad. Semmi oda nem illő pajzánság nem volt a levelekben – a férfi ig azi úriember volt –,
bár a sorokból érződött a szenvedély.
Floz tervezg ette, hog y hová menjenek majd eg yütt. Izg atottan beszéltek telefonon a hang ulatos
éttermekről, ahol majd vacsoráznak, hog y Londonban színházba mennek, és milyen szép utakat
tesznek autóval a vidéki tájakon. Ha minden jól meg y, mondta a férfi, Flozt az ősszel elviszi
Kanadába. Azért ősszel, mert ha akkor látja az ország ot, soha többé nem akarja elhag yni. Ám
hirtelen, az előző évben, rög tön Valentin-nap után minden kapcsolat meg szakadt közöttük. Floz
teljesen mag a alatt volt. Nézeg ette a kanadai újság ok honlapjait, nincs-e valami hír bennük, hog y a
féri meg sérült vag y meg halt, mivel eg ész biztos valami komoly oka volt a kapcsolat
meg szakadásának, de semmit nem talált. Utána észrevette, hog y a languagepals.com honlapról is
eltűntek a partnere adatai.
Ig en, pontosan tudta, hog y min meg y keresztül szeg ény Coco. Most, ennyi idő után is a sírás
kerülg ette, ha Nick Vermeerre g ondolt. Eg y évig álltak kapcsolatban, és ő még mindig g yászolta a
férfi eltűnését. Mintha meg halt volna a társa.
9. fejezet

Guy már a második korsónál tartott a Lamp asztalánál. Testben ug yan Steve-vel szemben ült, de
lélekben teljesen máshol bolyong ott.
– Nem csattansz ki ma este a vidámság tól, bár szabadnapod van – mondta Steve, miközben
felhajtotta az italt, és a barátjára emelte az üres korsót. – Még eg yet?
– Jöhet! – sóhajtotta Guy. Inkább marad Steve-vel, mintsem hog y visszamenjen az üres lakásába a
szülei háza mellett, Maltstone-ban. Sosem g ondolt másként a Rosehip Gardensben lévő lakásra,
mint eg y zug ra, ahol álomra hajthatja a fejét, noha már időtlen idők óta ott teszi ezt a fejével. A
házasság és a családi otthon g ondolata mindeddig elkerülte őt. Ami tíz évvel korábban Lacey-vel
történt, annak hatására a világ ból is kiszaladt volna. Nem akart újra közel kerülni eg y nőhöz, hog y
kiteg ye mag át a lehetség es sérüléseknek, zavarnak és a mardosó bűntudatnak.
Erre meg jelenik Floz Cherrydale!
Az idétlen pong yola, a nag y, könnyes szem és a lányt körülleng ő eperillat kombinációja eg yfajta
robbanást váltott ki a mellkasában, melynek hullámai vég ig vonultak az ideg sejtjein és az ereiben.
Olyan mélyre került eg y sötét üreg ben, hog y kétség ei voltak, ki tud-e jutni belőle valaha is.
Az ag yában olyan sokszor visszajátszotta a jelenetet, hog y ha videofelvételről van szó, már rég
elszakadt volna a szalag . A szíve vadul kalapálni kezdett az emlék hatására, ahog y üg yetlenül
ráesett a kávézóasztalra, és minden csörömpölve a földre hullott. Még csak nem is seg ített a
lánynak feltakarítani.
Eg y vállrándítással meg szabadult az emléktől, mivel Steve visszatért a két korsóval.
– El kellene hívnod valahová – mondta.
– Kit? – kérdezte Guy ártatlanul.
– Tudod jól, hog y kire g ondolok, te dinnye – felelte Steve. Eg észen izg atott lett, hog y Guy valakit
szimpatikusnak tart. Szerette volna, ha a társa randevúzni hívja Ginát, mivel a lánynak mindig a
nyála folyt, mint kutyának a csont láttán, valahányszor Guy meg jelent. De Steve már elég rég óta
ismerte a barátját, és tudta, hog y Guy határozott jellem. Nem menne el senkivel, aki nem a kedvére
való. Sosem tette, még akkor sem, amikor tizenéves korukban a hormonok kikövetelték volna. A
szex és az érzelem szorosan összekapcsolódott a számára. Ez a mostani viszont biztató hír. Guy csak
eg yszer látta a nőt, és máris a hatása alá került. A szerelem furcsa jószág , be kell ismerni. Talán
ezért volt ő mag a is szerelmes két teljesen különböző nőbe, akik közül eg yik sem méltóztatott
szóba állni vele.
– Tudom, hog y mire g ondolsz – folytatta Guy. – Hog y azért tartom izg almasnak, mert Lacey
Robinsonra emlékeztetett már az első pillanatban. Nos, ebben tévedsz.
– Semmi ilyesmi nem járt az ag yamban – védekezett Steve. – Arra g ondoltam, hog y Lacey
Robinsont ki kell verned a fejedből. Ig encsak elcseszett mindent.
– Alacsony, mint Lacey, de itt vég et is ér a hasonlóság .
– Pompás. Mivel eg y Lacey Robinson eg ész életre elég .
– Ne beszélj íg y! – mondta Guy csendesen. – Sérült lélek volt.
– Tudom, hog y mi volt. – Steve tisztában volt vele, hog y Guy sosem mondana rosszat Lacey
Robinsonról, mivel még mindig inkább őbenne volt lelkiismeret-furdalás, amiért a lányt nem tudta
meg menteni saját mag ától. Guy számára Lacey Robinson mindig is sebezhető nő maradt, akinek
túl sokszor törték össze a szívét, és nem tudott eg yütt élni a fájdalommal. Steve emlékeiben Lacey
Robinson olyan volt, mint eg y öng yilkos merénylő, aki nem törődik vele, hog y hányan halnak meg
a testére kötözött bomba felrobbantásakor.
– Tisztára bolondot csináltam mag amból Floz előtt – temette a kezébe az arcát Guy.
– Visszamész a lakásba, normálisan viselkedsz, nem esel át a bútorokon, és nem szaladsz el –
javasolta Steve. – Az első benyomást elszúrtad, tehát eg y nag yon jó másodikra van szükség .
– Ig en, ezt én is tudom – mondta Guy. – Fog almam sincs, hog y mi történt velem. A lány annyira
nem az én típusom. De olyan volt, mint… – Meg rázta a fejét, mert az eg ész ostobán hang zott.
– …eg y villám? – seg ítette ki Steve. Mindent tudott a villámokról. Az általános iskolában őt is
érte eg y villámcsapás, és még mindig érezte az utóhatását.
– Ig en – bólintott Guy. – Korábban semmi ilyesmit nem ismertem. Azt hittem, hog y a „szerelem
első látásra” kifejezés eg et verő marhaság . De pont ilyen érzés volt, még hozzá első látásra.
Leg alábbis nálam. Abban már nem vag yok biztos, hog y Floz is ezt érezte-e.
Steve g ondolatai cikázni kezdtek.
– Juliet testvéred meg akar szabadulni attól a nedves folttól a konyha falán. Elmeg yek veled a
lakásba, meg nézzük, hog y újra lehet-e vakolni a falat. Jó indok, hog y meg látog assuk őket.
Guy meg lehetősen átlátszónak tartotta a tervet, de Steve már teljesen beleélte mag át.
– Ig en, ezt tesszük. Ha azt mondjuk, hog y holnap teaidőben benézünk hozzájuk, talán felajánlják,
hog y eg yünk velük valamit. Akkor bemutathatod a vonzerődet és a fürg e észjárásodat. Meg az
izmaidat is. Hog yan tudna ennek Floz ellenállni?
– Titokban kell tartanod Juliet előtt, hog y miért is meg yünk valójában – fig yelmeztette Guy.
– Az csak természetes – vig yorg ott Steve, és elég edett volt a tervével. Titkot is jól tudott tartani.
Sosem mondta el Guynak, hog y az általános iskola óta Juliet Millerbe habarodott bele a leg jobban.
10. fejezet

Másnap reg g el Floz, miközben a második kávéját itta, pár percig a parkra néző ablakból nézelődött.
Szép, aug usztus közepi nap volt, kék ég g el és szikrázó napfénnyel. De már sárg a leveleket is
lehetett látni a fákon, apró foltokat a zöld teng erében. Eg yértelmű volt, hog y a nyár királynője az
utolsó heteket tölti a trónusán abban az évben.
A lány első munkája az volt, hog y e-mailen elküldte a pikáns Valentin-napi kártyákat Lee
Statusnak. A férfi pár percen belül telefonált.
– Köszönöm a kártyákat, bébi. Most eg y remek, azonnali melóm lenne a számodra.
– Ki vele! – mondta Floz, és remélte, hog y valami derűs dolog ról van szó, mivel ig encsak ráfért
volna némi meg könnyebbülés a borzasztó éjszaka után. Azt álmodta, hog y Nick visszatért az
életébe, és ő bizonyára ujjong ott, mert amikor felébredt, és rájött, hog y csak álom volt az eg ész,
teljesen elkeseredett.
– Kártyák a halálos beteg ek számára – mondta Lee. – „Sajnálattal hallom, hog y haldokolsz”, és a
többi.
Floz sokáig keresg élte a választ, mire meg tudott szólalni.
– Ug ye viccelsz? Ki a bánat venne kártyát olyan szöveg g el, hog y „sajnálom, hog y haldokolsz”?
Lee oda sem fig yelt a kérdésre, és folytatta:
– Szabadjára eng edheted a költői énedet. Ne említs konkrét beteg ség et, ez eg yértelmű, csak szép
és meleg sorokat írjál, mint például „erőt és őrang yalt kívánok számodra”, vag y valami hasonló
zag yvaság ot.
– Lee, most komolyan beszélsz?
– Teljes mértékben – felelte a férfi derűs hang on. – A Találkozunk majd sorozat eladási számai a
csillag os eg eket verik. Eg yfajta új, fekete humor, hog y az emberek halott rokonoknak küldenek
kártyákat. A halál előtti állapoté a jövő. Szerintem a mozifilmek miatt van.
Floz reng eteg „találkozunk majd” verset írt a vízálló kártyákra, amelyeket sírokra tettek.
– Van némi különbség eg y elhunyt kedves kártyái és az új őrület között. Hog y fog od hívni az
ilyen kártyákat?
– Fog almam sincs – g ondolkodott el Lee. – A Halál ajtajában? Ez talán túl erős. De tudom már, mit
szólnál az „Istenre várva” névhez? Bár ezzel elriaszthatjuk az ateistákat. Hmmm… Nem számít, a
sorozat neve várhat. Ha kitalálsz eg y jót, azért is leperkálok valamennyit.
– Rendben van – sóhajtotta Floz. A munka az munka, füg g etlenül attól, hog y élőknek, holtaknak
vag y haldoklóknak szóló kártyákra kell szöveg et írni.
Közel két órába telt meg fog almaznia az első verset, amellyel már elég edett volt. Utána arra
g ondolt, hog y a szöveg ott lesz majd eg y kártyákat árusító boltban. Milyen szomorúan lép be
valaki, és mit érezhet az, aki meg kapja! Eg yáltalán nem lelkesedett a feladatért, de szükség e volt a
pénzre.
Ebéd előtt még frissítette az internetes honlapját. Nem tolong tak rajta a látog atók, de a
seg ítség ével elég jól tudta reklámozni mag át. Gibby, a fickó, aki a honlapot készítette neki, a
kapott üzeneteknek is berakott eg y oldalt. Itt időről időre levélszemetet talált, aminek semmi
értelme nem volt, vag y hirdetéseket, hog y csatlakozzon eg y szexi feleség et kereső hálózathoz a
körzetében, vag y hog yan növelheti meg a pénisze méretét. De az üzenet, amelyet aznap talált az
internetes oldalán, nem a szokásos spam volt. Név nélkül küldték, és csak annyi állt benne: Örülök,
hogy boldogulsz, Szamócatündér.
Véletlen is lehetett, de nem tartotta valószínűnek. Mindössze eg yetlen férfi szólította
„Szamócatündérnek”. Floz folytatta a versek írását, de eg ész nap arra g ondolt, hog y az üzenet
vajon tőle jött-e. Másfél év után már nem valószínű. De ki más lehetne? Az járt a fejében, hog y a
g ondolataival hívást küldött a kozmoszba, és a férfi válaszolt rá. Nag yon sokan vannak, akik ezt az
elméletet nem is tartották volna badarság nak.
Szendvicset majszolva éppen ezen tűnődött, amikor Juliet telefonált.
– Szia! – támadta le. – Nem jelent g ondot, ha Guy kicsit később beug rik? Steve is vele lesz. –
Ahog y az utóbbi nevet kimondta, újra g únyt lehetett érezni a hang jában.
Miközben Juliet a második névtől borzong ott, Flozt az elsőtől rázta ki a hideg . Meg próbálta
természetes hang on fog adni a hírt, hog y újra láthatja Guy Millert.
– Miért lenne? – válaszolta hideg en, mint az eg ész éjszaka a hűtőszekrényben tartott uborka. –
Hányra jönnek?
– Hat órában eg yeztünk meg , ha ez neked meg felel – mondta Juliet.
Floz meg nézte az időt – még öt órája maradt.
– Miért lenne? – ismételte meg , és közben arra g ondolt, hog y talán bővíthetné az ilyenkor
használt szókészletét.
– Rendelünk curryt – javasolta Juliet.
– Összeüthetek valami tésztát – ajánlotta Floz. – Eg yszerűt, semmi rendkívülit.
– Ó, az isteni lenne! – áradozott Juliet, aki mindig is jobban kedvelte a házilag készült ételeket a
házhoz vitteknél. – Azért ne törd kezed-lábad, csak Guy és Steve jön.
– Nem rajong asz túlság osan Steve-ért, ug ye? – kérdezte Floz.
– Hát nem – felelte Juliet. – És fig yelmeztetlek, hog y dög unalmas pasi. Ug yanakkor átkozottul jó
kőműves, és rendbe kell hozni a konyhai falat.
De miért jön Guy is vele? Ez a kérdés motoszkált Flozban. A fal újravakolásához eg ész biztosan
nem kell két ember. Azt g ondolta volna, hog y a trag ikus találkozójuk után a férfinak már esze
ág ában nem lesz többé alapos ok nélkül újra belépni a lakásba. Feltette hát a kérdést.
– A bátyád… miért jön vele?
– Mert az a két dilinyós már szinte összenőtt – felelte Juliet. – Hazafelé veszek eg y kis bort. Üdv,
bébi! – mondta, és már le is tette a telefont.
11. fejezet

Floz vég ig csörtetett a szupermarket polcai között, kenyérlisztet vett a kalácshoz, friss tésztát, és
még mindenféle zöldség et is a fehérboros mártáshoz. A desszertet eg yszerűre tervezte:
csillag ászati árú málna és valamennyi tejszín, hog y g yümölcskelyhet lehessen készíteni – eg y
kevés Pernod likőrrel meg bolondítva. Italkészletének eg y része cég es ajándék volt, de azért is nőtt
a választék, mert nem tudott ellenállni a különös és furcsa formájú, színes folyadékokkal teli
üveg ek csábításának, és az újdonság ok is vonzották.
Miután a meg vásárolt dolg okat berakta otthon a szekrényekbe, porszívóval g yorsan vég ig ment a
lakáson, majd illatosított vízben áztatta mag át a fürdőkádban, és a haját is meg mosta. A meg felelő
öltözék kiválasztása kész művészet volt. Az eleg áns, eg yrészes ruha túl flancos lett volna, a farmer
és a póló viszont már nag yon szakadt benyomást keltene. A ruhásszekrényben lévő cuccok jó felét
felpróbálta, mire kikötött a világ oskék vászonnadrág és a hozzáillő kék blúz mellett. Azután
kötényt kötött, és nekiállt elkészíteni az ételt.
Floz eg ész addig úg y g ondolta, hog y jól választotta meg az öltözetét, amíg Juliet haza nem tért
a munkából, és azt nem mondta:
– Ó, jól nézel ki! De ig azán nem kellett volna íg y kicsípned mag ad e miatt a kettő miatt.
– Á, nem is csíptem ki mag am – tiltakozott Floz. – Csak… izé… leöntöttem mag am kávéval, és
másik blúzt kellett felvennem. A kijelentésen eg yértelműen érezni lehetett, hog y hazug ság , de úg y
tűnt, Juliet nem veszi észre. Teljesen belefeledkezett a tészta és a szósz illatának élvezetébe.
– Pompás illata van – mondta. – Jól tudsz főzni, ug ye? Lefog adom, hog y még Guyra is leheng erlő
benyomást fog sz tenni.
– Ezek szerint Guy szereti a hasát? – kérdezte Floz.
– Főszakács. Nem mondtam? – jeg yezte meg Juliet, és bement a hálószobájába, hog y a
munkahelyi kosztüm helyett valami mást veg yen fel.
Kolera és dög vész! – dühöng ött mag ában Floz. Tudta, hog y a férfi étteremben dolg ozik, de
valahog y az élt benne, hog y pincér, aki szeret időnként sütni, és nem g ondolta volna, hog y
hivatásos szakács. És nemcsak hivatásos, hanem eg yenesen főszakács! Micsoda katasztrófa! Ha a fiú
ezúttal nem rohan el pánikszerűen, és harminc másodpercnél tovább marad, akkor az amatőr
módra elkészített tésztát fog ja pocskondiázni – vag y ami még rosszabb, kidobja a taccsot. Teg yen
még fűszert bele, hog y jobb leg yen az íze? Eg ek, de nehéz kérdés. Miért is kellett kinyitnia a száját,
és felajánlania, hog y vacsorát készít? Rendelhettek volna curryt, mint ahog y Juliet javasolta.
A dag asztóg ép sípolással jelezte, hog y a prog ram vég et ért. Floz fél szemmel belekukucskált, és
g ondolatban arra készült, hog y ami tönkremehet, az tönkre is meg y – de nem, a tészta meg kelt, és
remek illata volt. Csak meg kell kenni sós vízzel, meg szórni eg y kevés mákkal és szezámmag g al,
utána tizenöt percre betenni a forró sütőbe. Éppen ezzel fog lalkozott, amikor Juliet trillázó hang on
meg szólalt a hálószobaajtó mög ött:
– Mindjárt kezdődik a parti!
– A faliórából előug rott a kakukk, és tudatta, hog y hat óra. – Floz ostobán ideg esnek érezte
mag át. Majdnem leejtette a kalácsot, amikor a kaputelefon meg szólalt, jelezve, hog y a látog atók
meg érkeztek.
– Beeng ednéd őket, Floz? – kérdezte Juliet, aki már a klotyón volt. Floz úg y tett, mintha nem
hallaná. Nem akart eg yedül maradni Steve-vel, akivel még nem találkozott, és Guyjal, akivel
eg yszer találkozott, és akit halálra rémisztett. A berreg ő hang újra meg szólalt, és Juliet pont akkor
lépett ki a fürdőszobából, amikor Floz elindult a kaputelefon felé.
– Felveszem, semmi g ond – mondta Juliet, és felkapta a kag ylót. – Hog yne, g yertek csak fel! –
szólt bele teljesen lazán.
Kint Steve az ujjával meg fenyeg ette Guyt.
– Ne feledd, hog y kedvesnek kell lenned, mosolyog nod kell, és nem szabad azt az érzést keltened
a lányban, hog y borzadsz tőle!
Guy remeg ett a várakozás izg almában. A ring ben még a félelmetes Alberto Masseratitól sem félt,
de a puszta g ondolattól, hog y újra látja Flozt, kirázta a hideg . Az ajtó eg y kattanással kinyílt, és
Steve benyomta. Nem hozta Guy tudomására, hog y őt is kiveri a veríték a g ondolattól, hog y
találkozhat a vadító Juliettel. Még ennyi év után is kocsonyaként remeg ett a lány társaság ában,
amit vag ányság g al próbált leplezni, ám ezt Juliet sajnos rosszul értelmezte.
Steve a szokásos, peckes lépteivel ment be a lakásba. Eg yenesen Juliethez sietett, és picit felhúzta
a felső ajkát, Elvis stílusában.
– Szia, Jules! – szólalt meg . – Hog y vag y a szokásos káprázatos külsődben?
– Szervusz, Steve! – mondta Juliet, és eg yáltalán nem nyűg özte le a belépő. – Gyere be, és
ismerkedjetek meg ! Floz, ő Steve. Steve, ő pedig Floz.
– Helló, Floz! – köszönt Steve, és kinyújtotta hatalmas pracliját. – Sokat hallottam rólad.
– Ig azán? – kérdezte Juliet azonnal.
Az első hiba. Guy a leg szívesebben meg ölte volna a társát. Szerencsére Steve esze a helyén volt
aznap.
– Nos, nem eg észen… de hát ezt szokás mondani, ug ye?
– Hallhattál dolg okat – torkolta le Juliet. Eg ek, ez a fickó tényleg seg g fej! Jóképű, de seg g fej.
Mindig is az volt, már az általános iskolában is. Időnként úg y felült a mag as lóra, hog y attól
lehetett tartani, bármikor leeshet, és összetöri mag át.
Guy jó pár lépéssel Steve mög ött lépett be a helyiség be.
– Ti már találkoztatok, ug ye? – jeg yezte meg Juliet. Guy Floz felé biccentett. Minden szó
bennrekedt a torkában, mert a g örcsös ideg csomók ott tartották őket. Ennek eredményeként
képtelen volt kimondani a tréfás üdvözlő szöveg et, amelyet pedig otthon jó előre beg yakorolt:
„Szervusz, Floz! Hát újra találkozunk. Ruhában alig ismerlek meg .” Csak eg y bólintásra telt tőle,
meg a Heathcliff-arckifejezésre.
Floz leg alább eg y futó „szia” köszönést elvárt volna, ezért kellően zavarban volt, és ő is csak
bólintott viszonzásul.
– Hmmm. Valami finom étel illatát érzem – vig yorg ott Steve. – Remek, mivel farkaséhes vag yok.
Mutasd meg nekem a nedves foltodat, Ju! – Ezt olyan pajkos hang súllyal mondta, mintha a nedves
valami Juliet bug yijában lett volna, és nem a falon. A lány mást nem is várt tőle, de ezer év alatt
sem jutott volna az eszébe, hog y a tréfálkozást az váltja ki, hog y a fiú ideg es a jelenlétében.
– Felbontanád az üveg eket, Floz? – kérdezte Juliet, majd kiment, és kettesben hag yta Flozt a
testvérével, akik úg y álltak eg ymás mellett, mint a kobra és a mong úz. Floz örült, hog y valamivel
elfog lalhatja mag át, kihúzhatja a dug ót a cabernet sauvig non és a pinot g rig io palackjából. Sajnos
a dug ót mintha eg y hónapig cementes vízben áztatták volna, mielőtt a palackba került.
Guy azon tűnődött, hog y felajánlja-e a seg ítség ét. Kicsit ag g ódott, hog y mag amutog ató
henceg ésnek tűnhet, ug yanakkor határozottan udvariatlan dolog , ha küszködni hag y eg y nőt.
Vég ül, amikor azt látta, hog y Floz eg észen kivörösödik, a seg ítség mellett döntött.
– Meg próbálhatom?
– Ig en, kérlek – válaszolta Floz. Ám amikor átadta a dug óhúzót, az leesett, és mindketten
eg yszerre hajoltak le érte. Ennek eredménye az lett, hog y a fejük nag y koppanással ütődött
eg ymáshoz. A hang olyan volt, mint amikor nem túl finoman csapnak rá kalapáccsal eg y
kókuszdióra. Floz felkiáltott, mivel a homloka szélén ő kapta az ütés javát. Visszatántorodott, és a
fejére szorította a kezét. Biztos volt benne, hog y vért látna, ha tükörbe nézne.
– Elnézést. Minden rendben? – kérdezte Guy.
– Jól vag yok – válaszolta Floz, de csillag okat látott. Nem zárta ki a szándékosság ot sem. Talán a
fiú úg y g ondolja, hog y közé és az ikertestvére közé akar állni, és ezért próbálta meg ölni?
Guy erőlködés nélkül kihúzta a dug ót, és remélte, hog y a mozdulat nem tűnt túlság osan
mag abiztosnak. Nézd csak, milyen erős vagyok, te pedig kislányosan gyenge!
– Vöröset vag y fehéret? – kiáltott át a másik helyiség be Guy.
– Fehéret! – jött az eg ybehang zó válasz a konyhából.
– Floz, neked? – kérdezte Guy, és meg próbált nem a lány homlokára nézni, amely már dag adni
kezdett.
– Öhmm, nekem vöröset – válaszolta Floz, és meg érintette a lüktető halántékát. – Most meg yek,
és izé… – Bement a fürdőszobába, hog y szemrevételezze a sérülést.
– Hozzak jeg et? – akarta kérdezni a fiú, de elhallg atott, mivel észrevette, hog y már nem hallják.
Mi jöhet még , g ondolta, miközben meg döntötte a palackot, de rosszul célzott, és a vörösbor Juliet
hófehér terítőjén kötött ki.
Steve is kijött a konyhából, miközben kőművesnyelven mag yarázott. Juliet a tálat vitte mög ötte,
amelyben a tészta tetején olvasztott sajt illatozott.
– Ig en, meg tudom csinálni… lefejteni a vakolatot… spaklival elsimítani a g lettet… fedőréteg … –
sorolta Steve, de ha ezekkel a szavakkal jó hatást akart tenni Julietre, ig encsak melléfog ott.
– És mennyibe fog kerülni? – kérdezte a lány olyan hang súllyal, hog y a fiúnak eszébe se jusson
pénzt kérni; mintha a munka becsülete épp elég fizetség volna bármelyik férfi számára.
– Nos, nem is tudom – g ondolkodott Steve. – Mit szólnál eg y újabb vacsorához, ha vég eztem?
– Oké – mondta Juliet –, meg eg yeztünk. Hol van Floz? És mit csináltál a terítőmmel, Guy? És
miért vérzik a fejed?
– Floz, öö… épp most ment be a mosdóba – mondta Guy, és ahog y a fejéhez nyúlt, vért vett észre
az ujján. – Összeütöttük a fejünket.
– Hog y a bánatba üthettétek össze? – kérdezte Steve, és a jelentős mag asság különbség re g ondolt.
Mit csinált az a lány? Létrára állt a művelethez?
Guy nem válaszolt, mivel Floz akkor jött ki a fürdőszobából, és olyan látványt keltett, mintha
éppen akkor akarna szarvat növeszteni a homlokán.
– A nyavalyába! – kiáltott fel Juliet. – Hozok rá jeg et.
– Nem kell – mondta Floz. – Most már kellően nag y lett.
– Ezt már eg ész biztos máskor is mondtad – nevetett Steve. Juliet dühös pillantást vetett rá, és
bement a konyhába, hog y két zacskó fag yasztott borsót teg yen eg y-eg y szalvétába.
– Eg yünk? – kérdezte Guy, hog y valami szokásos elemet vig yen a társalg ás menetébe, amikor
Juliet két borog atással tért vissza. Floz úg y nyomta az övét a fejéhez, mintha színpadon alakítaná a
szerepét.
– Adjatok eg y tányért! – mondta Steve, miközben benyúlt a kanalával a tálba.
– A nem túl biztató kinézet alapján ezt csakis te főzhetted, Ju – tréfálkozott Guy.
– Történetesen Floz készítette – közölte Juliet.
– Mennydörg ős ménkű! – dörmög te mag ában Steve. Nem elég , hog y a meg termett barátja
felökleli a csajt, akit kinézett mag ának, most még a lány szakácstudományát is pocskondiázza.
– Csak tréfáltam. Remekül néz ki – mondta Guy ösztönös reakcióval, de nem nag y hatása volt.
– Nem veszem sértésnek, ha nem eszitek meg – szólalt meg Floz fag yosan a borsószacskó mög ül.
Steve üg yefog yott módon próbálta menteni a helyzetet.
– Ha vacak, nekem akkor is ízleni fog , mivel nag yon éhes vag yok, és bármit meg ennék.
Ezután Guyon volt a sor, hog y hízeleg jen, de teljesen reménytelen vállalkozás lett volna.
A tészta viszont remek volt. Guy és Steve érezte, hog y ezt a leg inkább úg y tudják kifejezésre
juttatni, ha a lehető leg többet eszik meg belőle, és a szájukat kizárólag az evés céljára használják,
vag y minél több elrag adtatott „hmmmm” szócska kimondására.
– Képzeljétek csak, internetes párkeresésbe fog unk – jelentette be Juliet.
– Fog tok…? Kik? – kérdezte Steve, és meg próbálta elnyomni a hang jában a pánik érzését.
– Mindnyájan. Floz, Coco és én.
Floz szája tele volt, és nem tudott beszélni. Az eg yik kezével a borog atást tartotta, de a másikkal
azt mutatta, hog y az állítás nem ig az. Juliet azonban már elemében volt.
– Piers Winstanley-Black hasonmása nekem, és eg y szőke, alacsony, öltönyös, irodában dolg ozó
pasas Floznak.
– Nem kezdek interneten randevúzni – mondta Floz, miközben vadul ig yekezett lenyelni a
szájában lévő tésztát.
– Ug yan már, Floz! Mr. Tökéletes tég ed vár valahol. Már épp elég ideig voltál a polcon.
Juliet kuncog ott, és nem is sejtette, Floz milyen borzasztónak tartja a g ondolatot, hog y Guy azt
képzelheti, ő az interneten akar pasit fog ni mag ának. De a fiú bizonyára erre g ondol. Főleg azután,
hog y Juliet mindenki tudomására hozta: ő már évek óta nem kell senkinek. A lány épp védekezni
készült, ám akkor eszébe jutott, hog y azzal „a hölg y feltűnően hevesen tiltakozik” látszatot
keltheti, tehát befog ta a száját, és a sértettség kifejezéseként csak a borsószacskót nyomta
erősebben a homlokán lévő duzzanatra.
Guy meg próbált közömbösnek látszani, de a fejében vadul cikáztak a g ondolatok. „A hölg y
feltűnően hevesen tiltakozik” – vonta le a következtetést. Tehát férfit keres… Olyat, aki pontosan az
ő ellentéte. Lehet ezért hibáztatni? Azok után, hog y ő majdnem kilyukasztotta a fejét, leszólta a
szakácstudományát, és totál bunkóként elrohant az előző este? Szellemesnek akart tűnni,
beszédesnek és elrag adónak, de semmi nem jutott eszébe a vacsoraasztalnál, leg alábbis addig ,
amíg a g yümölcskehely meg nem jelent.
– Remekül néz ki – mondta. – Leejtettél eg y Pavlova-tortát a padlóra? – Nevetett, de senki más
nem csatlakozott hozzá. Ha Steve arckifejezéséből meg lehetett ítélni, a tréfa nem úg y sült el,
ahog y Guy tervezte. A trappista szerzetesek hallg atásába burkolózott, ami számára a
leg biztonság osabb taktika volt.
Kávéra már nem maradtak. Guy úg y döntött, hog y a veszteség eket a lehető leg kisebb mértékűre
kell szorítani, és a katasztrófa színhelyéről a „padlóra ejtett Pavlova-torta” után már azonnal
távozni kell.
– Miért jöttünk el ilyen korán? – sziszeg te Steve, ahog y a lakás ajtaja becsukódott mög öttük. –
Azt hittem, hog y hidat akarsz verni.
– Vertem is hidat – sóhajtotta Guy. – De olyan lett, mint amit a filmben a Kwai folyón építettek.
– Nem azt robbantották fel? – kérdezte Steve.
Guy komoran bólintott, és meg indult a lépcsőn.
12. fejezet

Másnap este Floz rendkívüli élvezettel hallg atta, ahog y Coco és Juliet kitölti az internetes
párkereső kérdőívet Juliet laptopján.
– Milyen komikus, hog y még azt is meg adhatod, milyen színű szeme leg yen a leendő
partnernek!
– Ez kicsit g yors – szólalt meg Coco. – Írd be az én ig ényeimet: barna, zöld, kék, szürke, dülledt
és hályog os.
– Hajszín?
– Bármilyen.
– Testfelépítés?
– Bármilyen.
– A jövedelem tartománya?
Coco itt már válog atós lett.
– Ötvenezer fölött. Nem akarok éhenkórász csórót.
– Ez túl sok. Miért nem huszonötezer és ötvenezer közötti összeg et adsz meg ?
– Ha muszáj – sóhajtott Coco.
– Rövid leírást mag adról – kérte Juliet.
– Hmm, hadd g ondolkozzam. Mit szólnál a következőhöz: „Karcsú, vékony, fitt, nag yon vonzó,
kakaószín szemű és fürg én mozg ó csípőjű fiú ug yanilyen tulajdonság okkal rendelkező partnert
keres móka, viháncolás és hasonlók céljából.”
– Fürg én mozg ó csípőjű? – g únyolódott Juliet. – És fitt? Mikor tornáztál utoljára?
– Általában jó formában vag yok! – Coco úg y pattant fel, mintha a tánckoreog ráfus Louie Spence
lépne ki a parkettre, majd g yorsan tekerg etni kezdte a derekát. – Michael Jacksonnak is taníthattam
volna pár dolg ot, ha találkozunk, és persze ha nem hal meg .
– Hog yne, talán a yorkshire puding készítésével, de nem a tánccal kapcsolatban – jeg yezte meg
Juliet. – Még az óvodásoknak való körtáncot sem tudnád a meg felelő ritmusban járni.
– Ez az én életem története – sóhajtotta Coco.
Miután Juliet kitöltötte a jelentkezési lapot, mindnyájan a honlapot nézték, hog y milyen
partnerek jöhetnének szóba.
– Jézus! – kiáltott fel Coco. – Ha ez az alak harmincöt, akkor én vag yok Cheryl Cole. Ilyen
állkapcsa csak akkor lehet valakinek, ha már leg alább ötven éve rág vele.
– Ezt nézd meg ! – kuncog ott Juliet. – A pókot kiharaphatná a sarokból ilyen fog akkal.
A helyzet akkor sem lett szívderítőbb, amikor a heteroszexuális férfiak oldalát nézeg ették.
– Ez a neked való, Ju – nevetett Coco. – Szereti a sci-fi reg ényeket, az alkonyi sétákat kézen fog va,
és szeret a díványon csókolózni. Uhh!
– Ig en, és nézd meg , hog y mit kíván a partnertől. Leg yen százötven-százhatvan centi mag as,
hosszú és festetlen hajú, tetoválás és testékszerek nélküli, valamint ne használjon sminket. – Juliet
összerázkódott. – Szeretném látni azt az alakot, aki azt meri nekem mondani, hog y ne használjak
sminket! Ganéj tetű!
Floz el nem tudta képzelni, hog y Juliet valaha is randira mehetne eg y ilyen hapsival.
– Eg ész lesújtott vag yok – jeg yezte meg Coco, aki azt remélte, hog y szexi palik g armadája
várakozik a hívására az internetes oldalon. – Azt hiszem, hazameg yek, és felvág om az ereimet a
fürdőkádban.
– Sosem tudnád kiszedni a foltokat a rózsaszín szőnyeg ből – mondta Juliet. – Mellesleg , annak
sem örülnél, ha a mentők véres fürdővízben látnának. Túlság osan visszataszító.
– Ne beszéljünk íg y! – szólalt meg Coco, és hirtelen elhalt a nevetése. Floz észrevette a társai
bizalmas pillantását; mintha valami titok lenne köztük. Nem kérdezett rá – ha akarnák, elmondták
volna.
Juliet ug yanolyan letörten búcsúzott el Cocótól. Az internetes oldal képei után még Steve Feast is
érdekes volt.

Floz közvetlenül lefekvés előtt még odament az asztalhoz, hog y kikapcsolja a számítóg épet. Akkor
vette észre, hog y újabb üzenete van.

Éppen most nézegettem a honlapodat. Örülök, hogy boldogulsz, Szamócatündér. Hiányoztál.

Bizserg ő érzést érzett a tarkóján. Biztos, hog y ő az – Nick! De miért? Mit jelent ez? Tudta, hog y
hamarosan harmadik üzenet is lesz, és az éjszaka nyug talanul fog telni. Rájött, hog y nem tépte ki a
férfit a szívéből, mint ahog y g ondolta. Nick alvó sárkány volt benne – és ami az eg észben a
leg rosszabb, ez a sárkány most ébredezett.
13. fejezet

Kenny Moulding eg yenesen Guyhoz sietett, amikor másnap délelőtt tiszteletét tette a konyhában. A
meg szokott csíkos zakója volt rajta, sötét ing és nyakkendő, meg heg yes orrú, kézi munkával
készített olasz cipő. Sűrű, fehér haját előrefésülte, amit divatosnak tartott – az 1970-es években az
is volt –, hog y meg g yőzze az embereket, húsz évvel fiatalabb az ig azi, a hatvaneg y éves koránál. A
ruhája kész vag yonba kerülhetett, de ahog y összeválog atta a darabokat, azzal azt a benyomást
keltette, mintha turkálóból öltözne. Annyit értett a divathoz, mint Al Capone a hímzéshez. A
védjeg yét jelentő Romeo y Julieta szivar lóg ott a szájában, és eg y összehajtott újság ot tartott a
kezében, amikor Guy mag ára vonta a fig yelmét a kolbászról, amelyben több volt a fűrészpor, mint
a disznóhús. Kenny integ etett jól meg termett munkatársának, hog y menjen be az irodájába. Ahog y
a kezét mozg atta, az arany karperece csiling elő hang ot adott.
– Mit g ondolsz róla? – kérdezte Kenny, és ledobta a szétnyitott újság ot a g ombásdobozra, hog y
Guy meg nézze. A képen eg y lakópark társasháza látszott valami meleg és napos helyen, mellette
pedig uszoda.
– Tossa – mondta Kenny, és az állát vakarg atta.
Guy is valami ilyen helyre g ondolt a kisült fű láttán.
– Tossa del Mar – fejtette ki Kenny részletesebben, mivel Guy hallg atását tudatlanság nak vélte.
– Nag yon szép – jeg yezte meg Guy.
– Mindent eladok, és odaköltözöm. Azt a lakást vettem meg a kép szélén, ahol a kosarak lóg nak.
– Ig en, ott határozottan jó fog od érezni mag ad – kezdte Guy. Akkor értette meg ig azán, hog y
Kenny mit hozott a tudomására. – Mindent eladsz? A házadat vag y az éttermet? – kérdezte.
– Mindkettőt – felelte Kenny. – Eleg em van ebből a rohadt helyből. Túl sok és kemény meló. Már
öreg vag yok a vendég látó ipari taposómalomhoz.
Ez remek, g ondolta Guy, fig yelembe véve, hog y amikor Kenny eg yáltalán méltóztatott bemenni
az étterembe, nem tett mást, csak ült az irodájában, újság ot olvasott, és/vag y az orrát piszkálta,
vag y azon töpreng ett, hog y melyik lóra fog adjon. Volt eg y nő, Sandra, aki a könyvelést vég ezte, és
a titkárnői feladatokat is ellátta, meg Glenys, a takarítónő, aki ig encsak derekasan dolg ozott, bár
már hetvenöt felé járt. Kenny számára a leg nag yobb stresszt az jelentette, hog y mire költse a
profitot.
– Ig en, mindent eladok.
Guyon a rémület bizserg ése futott vég ig . Elveszti a munkáját! Nem bízott elég g é mag ában, hog y
újat talál. Rovott múltja volt, ami nem túl jó pont eg y leendő főnök előtt.
– Opciót adok, hog y te vehesd meg tőlem – mondta Kenny, és vég ig húzott eg y g yufát a
„Dohányozni tilos!” táblán, hog y meg g yújtsa a szivarját.
– Nekem?
– Ig en, neked, kölyök.
„Tréfálsz, ug ye?” – akarta kérdezni Guy, de tudta jól, hog y nem erről van szó. Ha Kenny ilyen
kijelentésre rag adtatta mag át, akkor már meg tette az előkészületeket, és teljesen készen áll a terve.
Guy eg y pillanatra teljesen meg szédült attól, amit hallott.
– Kiiktathatnánk a hazug , pióca ing atlanüg ynököket, ha közvetlenül tőlem vennéd meg , fiú.
Eg ész biztos ábrándoztál már eg y saját étteremről.
Kenny szélesre tárta a karját. Guy vég ig nézett a szilvakékre mázolt és barna virág mintákkal
szeg élyezett falakon, a repedt üveg ű ablakokon és a hiányos csempéjű padlón. Ám eg y
másodpercre ug yanazt a helyiség et barátság os pasztellszínekben látta, fekete-fehér
padlócsempékkel, és az ajtó mög ött, a tiszta konyhában rozsdamentes acél berendezés tündökölt.
Lelki szeme előtt az étterem többi része is meg jelent: eleg áns étlapok a szép asztalokon, nehéz
füg g önyök a mag as, keskeny ablakokon, és a háttérből halk zene szól. Mint abban az étteremben,
amelyikbe véletlenül nyitott be, amikor Firenzében nyaralt. Csak állt, és csodálta a látványt:
halványzöld és krémszínű falak, g yönyörű tapéta. Akkor az első g ondolata az volt, hog y ha valaha
is étterme lenne, az is ug yanilyen hang ulatos volna. Nevethetnékje támadt. Firenze ang olul
Florence. A szó mintha kísértené újabban.
– Hol a bánatban van már a kajám? – Erős, mennydörg ő hang pukkasztotta ki a g ondolatok
lég g ömbjét, ahog y eg y teherautó-sofőr dug ta be a fejét a konyhába, és ráförmedt Ig orra, az eg yik
pincérre.
Guy g ondolatai nag y koppanással hullottak vissza a kopott padlóra.
– Meg érdemelnéd ezt a helyet – mondta Kenny, és ritka, különös lág yság volt az eg yébként érdes
hang jában. – Te virág oztattad fel, kölyök. Ezért kaphatod meg kedvező áron. De csak akkor, ha
g yorsan lépsz. Nem akarok sokáig itt lébecolni.
Guy kinyitotta a száját, de eg yetlen hang nem jött ki rajta. Képzeletben olyan kolbászt látott,
amelyben elég hús van, g arantált minőség ű bárányhúst, és olyan friss tojásokat, amelyeket épp
akkor szedtek ki a tyúkok alól. Lelki szemei előtt a személyzet tag jain tiszta kötény volt, és a
hig iéniai előírások is teljesültek. Visszatérő vendég eket látott, díjakat, Michelin-csillag okat, és a
környezetvédelmi hatóság sem fenyeg etett semmivel.
– Nos?
Guynak volt valamennyi meg takarított pénze. Hog y elég lesz-e a Kenny által kig ondolt ár
meg fizetésére, még kérdéses, de hirtelen heves érzelmek rohanták meg . Nem eng edheti, hog y a
Burg erov más kezébe kerüljön, olyanéba, aki esetleg vég hezviszi a lehetetlent, és még tovább
süllyeszti a színvonalat. A Burg erov az ő királyság a, és harc nélkül nem adja fel!
– Ig en – mondta Guy, és nag yot nyelt izg almában.
– Az ig ent mire mondod, fiú?
– Ig en, meg veszem tőled a Burg erovot, Kenny. Feltéve, ha az ajánlat kedvező.
– Nag yon jó ajánlat lesz, meg íg érem.
Guy remeg ett a várakozástól, ahog y meg fog ta Kenny Moulding kinyújtott kezét, és határozottan
meg rázta. A változás általában bizonytalan érzésekkel töltötte el, de hosszú idő után először Guy
Miller azt érezte, hog y valami belső erő ébred benne.
14. fejezet

Hétfőn reg g el Coco első dolg a volt, hog y Julietet felhívja a munkahelyén.
– Először is, ÚJRA ráültél a mobiltelefonodra, és véletlenül rám csörög tél. Kivennél az eg y
g ombnyomással hívhatók közül, Ju? Vag y a fenekedből kellene valamennyit leadnod.
– Hoppá, elnézést! Ig en, azt fog om tenni. Kiveszlek a g yorslistáról.
– Múltkor is ezt mondtad.
– Mihelyt befejezzük ezt a beszélg etést, meg csinálom, esküszöm neked. Nem felejtem el újra.
– Remek. De most hallg asd meg az újság ot: randipartnerem van! – Coco olyan hang osan üvöltött
bele a telefonba, hog y Julietnek távolra kellett tartania a fülétől, nehog y meg süketüljön.
– Az internetes honlapon találtad? Máris? – kérdezte hitetlenkedve.
– Aha. Amikor péntek este hazaértem, feltöltöttem a fényképemet, és reng eteg választ kaptam.
Eg y brettonit választottam. Szívdög lesztő, minden feltételt kielég ít. Ma este találkozom vele. A
neve Gideon, és számítóg épekkel fog lalkozik. Nag yon okos benyomást kelt. Nyilvánvalóan remek
memóriája van.
– Remélem, hog y valami központi és jól meg világ ított helyet választottál a találkozóhoz –
fig yelmeztette Juliet. – Nem szeretném azt olvasni a holnapi újság ban, hog y holtan találtak a
mezőn.
– Ig encsak elrontaná a napomat, ha ilyesmi történne – jeg yezte meg Coco. – A Papa Giuseppe
étteremben találkozunk Barnsley központjában. Mindketten szeretjük az olasz kaját. Meg lepő, hog y
milyen sok közös van bennünk.
– Holnap folytatjuk – mondta Juliet határozott hang on, majd lecsapta a telefont, mert Piers
Winstanley-Black lépett be a helyiség be. A féri aznap teng erészcsíkos öltönyben pompázott.
Tetszeleg ve lépkedett, elment Juliet asztala mellett, és csak a leg kurtább ’reg g elt üdvözlést vetette
oda, mert tudta, hog y a köszönés apró morzsája is elég , hog y az irodában meleg érzések
ébredjenek a szívekben – és a bug yikban. Az arrog ancia hullámokban dőlt belőle, és telibe találta
Juliet nemi vág yát. Ha mindössze öt percet tölthetne vele eg y bezárt helyiség ben, tűnődött
derűsen Juliet, a férfi többé rá sem akarna nézni más nőre.
– Határozottan szexi férfi – suttog ta Daphne, és eg y pillanatra félbehag yta az adatbevitelt. –
Milyen kár, hog y nem bukik az idősebb nőkre!
– És az alacsonyakra – tette hozzá Amanda.
Juliet nem mondott semmi. Csak a szájával formált eg y üzenetet, amelyet a férfi irodája felé
küldött: „Az enyém leszel!”
Rög tön ebéd után Juliet rápillantott a társkereső oldalára, és azt látta, hog y üzenete érkezett. A
profilból készített kép alapján az illető nem is rossz. Százhetvenöt centivel – annyi, amennyi ő –
kicsit alacsonyabb volt, mint amit ő szeretett volna, de a fényképen a szemcsésség e ellenére is
látszott, hog y őszinte, nyílt mosolya van, és ápolt fog ai.
Szia! – kezdődött az üzenet. Kifejezetten tetszett a bemutatkozásod és a fényképed. A nevem Ralph (és nem
Rafe, mint ahogy pár beképzelt grafológus írja). Saját nyomdám van, saját házam, saját fogaim, saját hajam,
saját végtagjaim és fejem. Szeretnél később internetes csevegést?
Juliet bólintott, mintha csak az „ig en” g ombot nyomná meg . Nem rossz kinézetű, öltönyös, jó
humorérzéke van, és a „g rafológ us” szót is ismeri. Eg yelőre íg éretesnek tűnik az üg y.

Floz már nég y verset írt a haldoklásról, és érzelmi téren teljesen kimerült. Olyan sok változata van
a témának, hog y – akárcsak a kártyák leendő címzettjei – ő is a vég ét járta. Tudta, hog y ez a sorozat
„hamvába holt”. Senki nem mondhatja, hog y Lee Statusnak nincsenek újszerű ötletei, de ez már
túlság osan meredek ahhoz, hog y bízni lehessen a sikerében.
Leenek nem első alkalommal támadt már ilyen különös elképzelése. Az üdvözlőkártyák piaca
széles, de elég néhány sajtóhír, hog y meg változtassa a vásárlási szokásokat. Az elmúlt évek utcai
lövöldözései után senki nem akar már olyan üdvözlőkártyát venni, amelyiken puskák vannak. Lee
g yilkosság okkal kapcsolatos kártyái általában túlélték a híreket, de a Minél idősebb vagy, annál
vonzóbbnak tartalak sorozat már kiakasztotta az embereket, még a menő, avantg árd boltokban is.
Lee határozottan vallotta, hog y „ha nincs hír, az rossz hír”, és bár a kártyák a zúzóg épekben
kötöttek ki, abban az évben még is újra cserélte a Porschéját.
Floz úg y döntött, nem írhat több verset a halálosan beteg emberek számára. Túlság osan lesújtó.
Elküldte Leenek az elkészülteket, és meg nézte a postafiókját. És akkor meg pillantotta a nevet,
amelyről úg y g ondolta, soha többé nem látja már: Nick Vermeer.
Floz érzések meg határozhatatlan keverékét tapasztalta mag ában. Tehát mégis Nick küldte a
szamócatündéres üzenetet! És most közvetlenül veszi fel vele a kapcsolatot. Dupla kattintással meg
akarta nyitni az üzenetet, de félt attól, hog y mit fog látni, és hog y milyen hatást vált ki belőle a
szöveg . Talán törölnie kellene. Utoljára tizennyolc hónappal azelőtt kapott a férfitól hírt. Ő eg ész
nyáron írt neki, és remélte, hog y sikerül választ kicsikarnia, de semmit nem kapott. Pont eg y éve
úg y döntött, a partner meg halt számára, és ha újra méltóztatik írni azután, hog y olyan
tapintatlanul eltűnt, ő azonnal törli az üzenetet. De most, hog y itt van előtte az értékes levél, előbb
tépné ki a szempilláit Juliet epilátorával, mintsem hog y a lomtárba küldje a szöveg et. Lassan
rávitte a kurzort a névre, és kettőt rákattintott a bal oldali g ombbal.

Szamócatündér!
Azt mondják, hogy minden történethez befejezést kell írni, még akkor is, ha az nem a „boldogan éltek, míg
meg nem haltak”. Mondtam, hogy az apám meghalt, de azt talán már nem, hogy hogyan. Végig kellett
néznem, ahogy küzd a rákkal, és elveszti a csatát, és hogy anyámra ez milyen hatást tesz.
Teljesen megigézett egy angol lány, még mindig az érzelmek befolyása alatt állok, és már talán túl késő,
hogy mindezt tudassam vele. A múlt februárban voltam orvosi vizsgálaton, hogy felkészüljek egy
Kubában végzendő mérnöki munkára. Ha eléred a 40-et, jön egy teszt, amely után azt kívánod, hogy
bárcsak 39 lennél. A prosztata- és a szövettani vizsgálatot követően közlik veled, ne tervezz hosszú időre.
A kór túl jól érzi magát a prosztatámban, és nem hajlandó távozni. Utálom a rövid történeteket, amelyek
nem jól végződnek. Megvolt a műtét, a kemoterápia, és megígértem az anyámnak, hogy örökké fogok élni.
Idén júliusban az ellenőrző vizsgálat azonban azt mutatta, hogy az ígéretemet nem tudom megtartani. A
heveny nyiroksejti leukémia a kemoterápián átesett pácienseknél ezerből egyet támad meg. Az esély
kevés lenne a lottónyereményhez, ám nekem összejött. Holnap elmegyek az utolsó vizeletvizsgálatra, de
magamban már lezártam az ügyeimet. Mindet, egy kivételével. Szerettem volna, ha jobban
megismerhetlek, ám ez nem így alakult. Azért nem jelentkeztem, mert megpróbáltam szembenézni az
eseményekkel. Hogyan lehet ezt elmagyarázni valakinek, aki olyan távol van? Olvasom az internetes
oldalad, és a távolból próbálom követni az életedet. Majdnem sikerült megismernem egy csodálatos nőt, és
nagyon sajnálom, hogy nem kerülhetett rá sor.
Nick V.

Floz eg ymás után többször elolvasta a szöveg et. Harmadszorra épp a felénél járt, amikor a
szemében g yűlő könnyektől elhomályosult előtte a képernyő. A sok üzenetváltás után tudta, hog y a
férfi ok nélkül nem hag yja őt mag ára. Nem találkoztak, de hosszan tartó és erős kapcsolat alakult ki
köztük; órákig beszéltek telefonon, írtak eg ymásnak, terveik voltak. A szavak ereje révén elég
alaposan meg ismerték eg ymást.
Tudta, hog y azonnal választ kell küldenie, és cikáztak benne a g ondolatok. A kapcsolat újra
meg nyílt közte és Nick között. Meg akarta tartani.

Nick!
A lehető legborzalmasabb megkönnyebbülés volt hallani felőled. Rengeteget töprengtem, hogy mi történt
veled, hol vagy, és élsz-e. Az évek során kialakítottam magamban egy elméletet, hogy ha valaki fel akarja
venni veled a kapcsolatot, meg is teszi – ha nem, az illetőt nem érdekled. A mi esetünkben az ösztöneim
ellenében cselekedtem, és folytattam a levélírást, mert sosem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvellek.
Meglepetten tapasztaltam, hogy milyen mélyek az érzéseim, bár soha nem találkoztunk.
Még mindig egyedülálló vagyok, természetesen. Azt hiszem, túlságosan is komplikált természetnek
bizonyulok ahhoz, hogy párt találjak magamnak.
Azért kerülgetem a témát, mert gőzöm sincs, hogy mit üzenhetnék. Iszonyúan sajnálom, hogy milyen hírt
kellett olvasnom, de mégis meghat, hogy írtál. Az üzenet minden szuflát kifacsart belőlem.
Én is szerettelek volna jobban megismerni. Élveztem a levelezésünket – okos, szexi, intelligens férfi nem
terem minden bokorban. Azt hiszem, hogy félelmetesen nagyszerű párt alkottunk volna – még ha nem is
hagyományosat. De a hagyományok és én sosem jártunk együtt. Ki tudja, hogy hol érnek véget a
történetek? Sosem tudtam elhinni, hogy az energia és az élet semmivé válik.
Rengeteget gondolok rád, kedves. És NAGYON jó lett volna, ha megérinthetlek.
Szamócatündér

Rákattintott a küldés g ombra, és nem vesződött a szerkesztéssel. Azt a változatot akarta


elküldeni, amelyet tiszta szívéből írt, patakzó könnyektől homályos látással. Ha bármilyen erő van
a szavakban, a férfi meríthet belőle. Floz reménykedett ebben, de tudta, hog y becsapja mag át.
Addig sírt, amíg meg nem fájdult a szeme, és el nem apadtak a könnyei.
15. fejezet

Guy ráförmedt Vartóra, amiért az a füléből kipiszkált zsírt a kötényébe törölte. Amikor a hely az
övé lesz, azonnal belerúg néhány fenékbe, de még nem szellőzteti meg a hírt, mivel Kenny erre
kérte. Ha viszont a neve rákerül a papírra, Vartót is kirúg ja rög tön, a Kenny által felvett
söpredékkel eg yetemben. Már dédelg ette mag ában a g ondolatot, hog y hozzáértő személyzetet
fog adhat fel, amelynek tag jai tanulni akarnak tőle, és nem hintik majd be szalmonella
baktériumokkal a tányérokat; akik elég edettek akarnak lenni az ételekkel, alkotni akarnak,
büszkének lenni a munkájukra – és akik nem akarják meg mérg ezni a vendég eket.
Ahog y felpillantott a mereng éséből, azt vette észre, hog y Gina nézeg eti ártatlan kék szemmel. A
nő g yorsan másfelé nézett, és zavarban volt. Guy tudta, hog y a kollég anője odavan érte, és azt
kívánta, hog y bárcsak ő is valami hasonlót érezne. Az élet azonban komplikálttá tudja tenni a
dolg okat.
Azon tűnődött, hog y ha étteremtulajdonos lesz, azzal vonzóbbá válhat-e Floz szemében. Talán
javasoljon eg y közös vacsorát, ahol bejelentheti a küszöbönálló tranzakciót, és remek pecsenyét
készíthet az eg ész társaság nak?
Vasárnap. Vasárnap nem dolg ozik – és ig en, ezt fog ja tenni.
16. fejezet

– Minden rendben? – kérdezte Juliet.


Floz mindent meg tett, hog y a szokásos formáját mutassa, de valami még sem lehetett rendben.
Juliet azon sem lepődött volna meg , ha hirtelen valami nag y, fekete felhőt vesz észre új barátnője
feje fölött. És a lány szeme is fátyolos volt, mintha sírt volna.
– Jól vag yok – bizonyg atta Floz, és azonnal felvillantott eg y ezerwattos mosolyt, amely olyan
rag yog ó, tökéletes és ug yanakkor élettelen volt, mint Barbie baba melle.
– Eg yértelmű, hog y nem – mondta Juliet. – De nem erőltetem a kérdést, bár szeretném. Eg y
pohár vörösbort? – Pont akkor állt fel a díványról, amikor az Emmerdale főcímzenéje meg szólalt, és
az italosszekrényhez lépett.
– Eg yszerűen csak fáradt vag yok – mondta Floz. – Kifejezetten borzalmas munkán dolg oztam…
haldoklóknak szánt kártyák szöveg e. – Meg próbálta türtőztetni mag át, még is sírásban tört ki. Úg y
tűnt, a könnyzacskói feltöltődtek.
– A nyavalyába! Milyen borzalmas munka lehet! – szólalt meg Juliet, akinek teljesen kielég ült a
kíváncsiság a. Már az első pillanatban sejtette, hog y Floz érzelmes típus, és ig en, a feladat nag yon
meg viselheti. Sietve felbontott eg y üveg bort, és teletöltött két poharat.
– Köszi – mondta Floz, és mosolyg ott barátnője szerető ag g odalmán. Már nyitotta volna a száját,
hog y beszámoljon Julietnek Nickről, de meg g ondolta mag át. Szomorú téma, és szokatlan is. Juliet
esetleg nem érti meg , milyen közel kerülhet az ember olyasvalakihez, akivel sosem találkozott, és
nem akarta, hog y a lakótársa furcsákat g ondoljon róla.
Ráadásul, mivel katonacsaládból származott, amelyik folyton máshová költözött, Floz számára
nehéz volt ig azi barátokat találni, akikben teljesen meg bízhat. Meg szokta ug yanis, hog y g yorsan el
kell szakadnia tőlük. De itt, a Blackberry Courton úg y tűnt, hog y Juliet lesz az első tartós barátnője
– és éppen ezért sokat számított a véleménye.
– Remek – mondta Floz. Kortyolt a borból, és meg próbált nem g ondolni rá, miképp fog adja Nick
az üzenetét, és hog y válaszol-e. Belülről izzó parázsként ég ették a fájdalmas g ondolatok.
– Van valami, amivel felvidíthatlak – szólalt meg Juliet. – Üzenetet kaptam Guytól. Vasárnapi
ebédet készít nekünk a szüleinknél, mivel az ő lakása meg lehetősen szűkös. Steve is ott lesz, sajnos.
– A nevet újfent meg vetéssel mondta ki.
– Remek – ismételte meg Floz, mivel semmilyen más szó nem jutott az eszébe. Az ételek voltak a
leg kevésbé fontosak számára. Nick Vermeer újbóli felbukkanása minden g ondolatot kiszorított a
fejéből a behemót, Heathcliffre emlékeztető Guy Millerrel kapcsolatban.
Fáradtság ot színlelt, hog y valami elfog adható indokkal térhessen vissza g yorsan a
számítóg épéhez, és újabb e-mailt írhasson. Azon tűnődött, hog y az előző nem a leg jobban sikerült.
Julietnek is tervei voltak még , ezért jó éjszakát kívánt Floznak.

Édes Nick!
Ahogy ma délután rákattintottam a küldés gombra, azonnal tudtam, hogy egész nap tépelődni fogok – túl
sokat mondtam, eleget mondtam, a megfelelő dolgokat mondtam?
Bizakodom, hátha rosszul olvastam az üzenetedet, és több remény van, mint gondoltad. Amennyiben
könnyebb számodra, ha újra kapcsolatba lépsz velem, akkor írjál. Ha nem jelent könnyebbséget, akkor ne
tedd. Tökéletesen megértem.
Azt akartam közölni, hogy az irántad érzett vonzódásom múlhatatlan. Annak ellenére, hogy nem
találkoztunk, úgy gondolom, jól ismerlek. Mindig annyira nagyszerű voltál, hogy senki más nem léphet a
nyomodba.
Bízom benne, hogy vigaszt és szeretetet kapsz a testvéreidtől és a családodtól – ebben biztos vagyok.
Természetesen én is itt vagyok a vonal másik végén, ha bármit tehetek érted.
Szeretettel:
Szamócatündér

Floz remélte, hog y a falak elég vastag ok, és Juliet nem hallja a sírását. Vag y ahog y meg szakad a
szíve, mert biztos volt benne, hog y a mellkasában éppen ez történik.

Lakótársa távozása után Juliet első dolg a volt, hog y meg nyissa a singlebods.com honlapot. Úg y
g ondolta, vég ig nézi az oldalt, akad-e tizenöt kilométeres körzetben olyan férfi, aki nem kétfejű.
Pár üzenet várt rá a kapcsolatfelvételi fiókjában. Az első nag yon tömör volt: Az élet anyira rövid,
tehát csinájjuk egész éccaka. Fénykép is tartozott hozzá, amelyen eg y ápolatlan férfifej úg y nézett ki,
mint valami pácolt és eldeformálódott dió. Juliet elfintorodott, és a címet felvette a letiltott feladók
listájára. Úg y érezte, hog y pusztán a kép látványától zuhanyoznia kell. A második a sci-fi-
rajong ótól jött, aki szeret a díványon csókolózni:
Tehát teccett amit rólam láttál, most remek programom van (ezzel kapcsolatban Julietnek kétség ei
voltak) így tudom kik nézték meg az oldalamat és tudok válaszolni, ezért ha teccik amit találok rögtön
küldhetek üzenetet hogy jöhecc egy kávéra és nemi (Juliet csak reménykedni tudott, hog y a férfi a
„némi” szóra g ondolt) beszélgetésre és fojtathatjuk, mit gondolsz róla?
A férfi mintha nem is ismerné a mondat vég i pontok használatát. Juliet eg yszerűen a „Kösz,
inkább ne!” sablonválaszt küldte. Semmi kedvet nem érzett mag ában eg y szöveg es üzenet
meg fog almazásához.
A harmadik üzenet Ralphtól jött.
Szia! Csak azt akartam megnézni, van-e kedved internetes csevegéshez. Ha igen, ma este a számítógépemen
fogok dolgozni. Megadom a címem…
Ha ez most nem bűnüg yi dokumentumfilm körözött szélhámosokról, akkor talán érintkezésbe
léphet eg y esetleg es partnerrel. Juliet meg adta az információt, hog y kapcsolatot szeretne Ralphfal
a neten. Két órával később eg y nag yon kellemes, virtuális cseveg és után azon kapta mag át, hog y a
következő este eg yütt vacsoráznak.
17. fejezet

Floz másnap reg g el későn ébredt, és eg yértelmű volt, hog y sírt álmában, mert az arca is és a
párnája is nedves volt. Keserűen édes módon éledt fel a kapcsolat közte és Nick között. Ahog y a
következő üzenet szöveg ét írta, g ondolatban meg próbálta kitölteni az elmúlt tizennyolc hónap
üresség ét: milyen szenvedésen mehetett át a férfi. A dolg ok eg ybeesése trag ikus volt. Floz arra
g ondolt, hog y ha ő van olyan ramatyul, akkor bizonyára kinyújtja a kezét, és nem vonul vissza. De
nem lett volna ez önző és tisztesség telen viselkedés a részéről – akkor szorosabbra fűzni a
kapcsolatot, amikor már nincs jövője? Nem tudta a választ. Amit Nick tett, ahhoz annyi erő kell,
amennyi benne eg ész biztos nincs meg . Ő csak annyit tudott, hog y hálás, amiért Nick visszatért az
életébe, és valószínűleg nem is lesz nyug ta többé, amíg a férfi újra ki nem lép onnan – akkor már
örökre.

Juliet annyira izg atott volt eg y esetleg es ig azi randevú kilátásától, hog y kis híján elfelejtett
meg szédülni, amikor Piers Winstanley-Black peckesen meg jelent az irodában. Coco szokás szerint
pontban délelőtt kilenckor telefonált a Parfümpalotából.
– Nos, hog y ment? Alig vártam már a telefont. Leg alább öt nem fog adott hívásod lehet tőlem –
mondta Juliet izg atottan.
– Csak most értem be – felelte Coco. – Eg ész éjszaka fent voltam, és beszélg ettünk.
– Csak beszélg ettetek?
– Hát, pár csók is tartozott hozzá – mondta Coco, valószínűleg eg y pirulás kíséretében.
– Pfuj, két férfi csókolózik… hánynom kell.
– Most inkább ne! És ő fizetett.
– Micsoda? Pénzt kértél tőle, hog y meg csókolhasson? – incselkedett vele Juliet.
– Buta vag y. A számlát fizette. Nem hag yta, hog y hozzáérjek a pénztárcámhoz. Jó kezdet, én
mondom! – lelkendezett Coco.
– Íg éretesnek tűnik – mondta Juliet, akinek még soha nem volt randevúja ilyen nag ylelkű
partnerrel.
– Ő ig azán nag yszerű. Szerelmes vag yok.
– Már meg int a rég i nóta – sóhajtott Juliet. – De most nem csak neked van randevúd. Nekem is
összejött. Ma estére. Ebédidőben elmeg yek vásárolni, ha találkozni szeretnél velem, hog y seg íts
kiválasztani eg y új ruhát.
– Nem tehetem – mondta Coco. – Árut várok a raktárból. Remélem, hog y nem felejtik ki a
szállítmányból az új Beckham parfümöt. Kifog y, ha nem küldenek. De most eltértem a tárg ytól.
Kivel lesz a randevúd?
– Ralph, neg yveneg y éves, saját ház, saját nyomda, és minden más is a sajátja. Ráadásul jól néz ki.
– Hol találkoztok?
– Otthon főz vacsorát.
– Ó, Ju…
Juliet számított a reakcióra, és félbeszakította a férfit.
– Ne ag g ódj, meg teszem a biztonság i intézkedéseket, ha esetleg sorozatg yilkos. Meg adom a
teljes nevét, a címét, és telefonálok neked meg Floznak, amikor meg érkezem.
– Meg tudod most adni? Van nálam papír és toll.
– Rendben, várj eg y kicsit! – Juliet kivette a noteszét a táskájából. – A neve Ralph Green, a címe
pedig Riffing ton Place tíz.
– Riffing ton Place tíz… Miért olyan ismerős? – tűnődött Coco, ahog y lefirkantotta a címet.
– Gőzöm sincs, de benne van a telefonkönyvben, ellenőriztem. Ha ettől jobban érzed mag ad.
– Elég bug yuta dolog elmenni valakinek a lakására – mondta Coco, és ag g odalom érződött a
hang ján. – Először eng em fig yelmeztetsz, hog y valami biztos helyet válasszak a randevúhoz, és
utána berepülsz a pók hálójába, mint valami buta lég y.
– Ig en, de átkozottul nag y lég y vag yok, akivel jobb nem összebalhézni. Mellesleg , jók a
meg érzéseim vele kapcsolatban. És Ralph javasolta, hog y tudassam eg y barátommal, hová meg yek.
– Nos, rendben van. De leg yen eg y kódunk, és ha bajban vag y, amikor telefonálok, csak
kimondod ezt a szót… – Coco erősen g ondolkodott. – Hasfelmetsző.
– Ez túl eg yértelmű, nem? – nevetett Juliet. – Azt fog om mondani, hog y „vag ány”. Rendben?
– Nem vag yok túl boldog , Ju.
– Kopj le, te nag y őrang yal! Minden rendben lesz.
Juliet alig várta, hog y este hét leg yen. Hosszú ebédszünetet vett ki, és vég ig járt eg y csomó
boltot, mert valami testhez álló és izg i ruhát akart venni estére. A szex nem szerepelt az első –
látatlanban összehozott – randevú prog ramjában, de talán nag yon belemeleg ednek, és picit tovább
mennek az ilyenkor szokásosnál. Kicsit könnyelmű dolog csak úg y meg jelenni a férfi házában, de ő
biztos volt benne, hog y az illető tisztesség es fickó (azért remélte, hog y nem túl tisztesség es).
Ráadásul Ralph mondta, hog y tudassa a barátaival, hol lesz pontosan. Vag y inkább írta, mivel csak
az internetes cseveg őoldalon értekeztek. De a fényképe után csakis izg atóan szexi hang ja lehet.
Rövid, sötétlila szaténruhát vett, és hozzá illő színű, hasítottbőr-cipőt. Az irodába visszatérve
felhívta Flozt, hog y beszámoljon neki a randevúról, mert amikor elindult munkába, a lány – tőle
szokatlan módon – még aludt.
– Floz, pontosan öt harminckor meg yek haza, és hosszabb időt kell eltöltenem a fürdőszobában.
Ha arra az időre terveztél fürdőt, akkor meg tennéd, hog y későbbre halasztod?
– Természetesen – felelte Floz. – Biztos lehetsz benne, hog y tiszta lesz számodra a terep. Hog y
néz ki az illető? Hol találkoztál vele? És hová mentek?
– A singlebods.com honlapon találtam rá – mondta Juliet, és már számított a heves reakcióra,
amikor alárulta Floznak, hog y a férfi házába meg y vacsorára. – És hog yne, óvatos leszek,
természetesen meg adom neked a címét és a telefonszámát. Azt is meg íg érem, hog y nem hag yom
mag am meg g yilkolni.
– Rendben – felelte Floz, és meg próbált kicsit vidámabb benyomást kelteni, mint ahog y érezte
mag át. Juliet leg alább helyesen cselekszik, hog y az első adandó alkalommal valóság ossá akarja
változtatni az internetes kapcsolatot. Az internetes kapcsolat leg alább annyi sérülést okozhat, mint
eg y hag yományos. Talán többet is, mert a netes partnerek a leg jobbra készülnek, képzeletben
eltüntetik eg ymás hibáit, és a tökéletes lényt akarják meg teremteni mag uknak.
Coco kora délután telefonált Julietnek. Nem volt kifejezetten vidám.
– Gideon nem hívott.
– Még csak fél három – korholta Juliet. – Leg yél türelemmel!
– Azt mondta, hog y felhív, de nem tette. Nem értem; remek éjszakánk volt. – Coco szinte sírt.
– Hig g adj le, kedvesem! – mondta Juliet barátság osan. – Talán sok dolg a van, vag y éppen a
kormánynál ül. Fog lald el mag ad valami munkával, és ne g ondolj most rá!
– Rendben – mondta Coco, és letette a telefont.
– Raymond telefonált meg int? – nevetett Daphne, és letett eg y pohár kávét Juliet asztalára.
Harminc évig lakott abban az utcában, ahol Coco családja, és tudta a férfi ig azi nevét. Akárcsak
Grainne és Perry, ő sem rajong ott a Coco meg szólításért.
– Persze – mondta Juliet. – Tűkön ül. Randevúja volt, és a fickó még nem telefonált neki.
– Sosem volt erénye a türelem – ismerte el Daphne. – Harry az első randevúnk után két héten át
nem vette fel velem a kapcsolatot. Meg jeg yzendő viszont, hog y azonnal összeszedte minden
bátorság át, amikor meg tudta, hog y eg y másik fiúval is elmentem táncolni. Akkor már a
g yorsvonat sebesség ével szág uldott hozzám.
– Mióta vag ytok már házasok, Daphne? – kérdezte Amanda. Levette a g épeléshez használt
fejhallg atót, és csatlakozott a társaihoz.
– Huszonkilenc éve. November tizenkettedikén lesz az évforduló. Lindáéknál lesz eg y kis banzáj,
és mindketten hivatalosak vag ytok rá. A hely is nag yobb lett, hog y összejöveteleket lehessen
tartani – tette hozzá Daphne büszkén.
– Remek – sikoltotta Amanda. – De miért novemberben tartottátok az esküvőt? Nem volt nag yon
hideg ?
Daphne meg rázta a fejét.
– Csodálatos, ősz vég i nap volt. A levelek konfetti módjára szálltak a leveg őben, a nap pedig
olyan volt, mint eg y sárg a labda. Mindig is úg y g ondoltam, hog y az ősz a leg szebb évszak.
– Bizonyára az is – értett vele eg yet Juliet. Még sosem g ondolt rá, hog y milyen szép lehet eg y
őszi esküvő.
Az asztalán újra meg szólalt a telefon, és meg zavarta Daphne képzeletbeli sétáját az emlékek
faleveles útján.
– Gideon még mindig nem telefonált – siránkozott Coco. – Miért? Mi a baj velem? Felhívjam?
Juliet sóhajtott. A háta közepére sem kívánta Coco kapcsolatának drámai részleteit.
– Ne!
– Olyan jól indult pedig ! – Coco majdhog ynem zokog ott. – Nem lehet ő is olyan szemét, hog y
csak úg y faképnél hag y, ug ye?
Juliet összeszorította a száját, mert ha kimondja, amit g ondol, Coco esetleg öng yilkosság ot követ
el.
– Édesem, ha telefonálsz, türelmetlen benyomást keltesz vele. Meg érdemelsz annyit, hog y fusson
utánad, tehát hag yd futni. Nem kell erőszakosan felhívnod mag adra a fig yelmet, mert ha nem
g ondol rád, akkor nem is elég jó a számodra.
– De…
– Lég y türelemmel! Ha telefonálni akar, fog is. Ha nem akar neked telefonálni, akkor nem a
hozzád való partner.
– Gazember! – kiáltotta Coco. – Olyan dühös vag yok, hog y köpködni lenne kedvem.
– Akkor köpködj! – nevetett Juliet barátság osan. – És ne add fel, mert vár rád valaki, aki nem
hag y cserben.
Miközben ezeket a szavakat mondta Cocónak, csak remélte, hog y elég meg g yőzően hang zik.
Hattie és Rog er árulása óta Juliet eg yre inkább kétség be vonta, hog y kitárhatja-e valaki előtt a
szívét.
18. fejezet

Coco fél órával később hívta Julietet, hog y ha Gideon még is telefonálni szeretne, akkor mehet a
bánatba, mert már törölte a mobilszámát a készülékéből. Akkor jelentkezett újra, amikor Juliet
éppen kinyitotta a lakás ajtaját. Elújság olta, hog y Gideon előkerült, és azért nem hívta korábban,
mert eg ész nap az eg yik üg yfelével volt. Coco a felleg ekben járt, és újra rög zítette Gideon számát a
telefon memóriájában.
– Én mondom, hog y ez a randikaland eg yre komplikáltabb lesz – sóhajtotta Juliet, amikor öt
percre leült Floz mellé a díványra, mielőtt meg kezdte volna a találkozóra való felkészülést. – Eg ész
nap Coco járt a fejemben. – Azután beszámolt a barátnőjének Coco meg próbáltatásairól.
– Szeg ény! – jeg yezte meg Floz. – Veszélyes dolog kitárulkozni, mert akkor meg int rög tön
sebezhetővé válsz.
Juliet fintorg ott.
– Én mag am nem látom komplikáltnak az üg yet. Ha jól érzitek mag atokat, de a partner nem
jelentkezik a következő nap, akkor nyilvánvalóan nem akar többé találkozni veled. Eg yszerű. Ha
érdemes utánad futni, akkor fut. – Széttárta a kezét, hog y mutassa, mennyire nyilvánvaló az eset.
– A nők idétlen mentség eket keresnek a hallg atásra. „Azért nem telefonált, mert elvesztette a
telefonját”, vag y „elrabolták a marslakók”, vag y „nag yon kimerült”. Bármit elhisznek inkább, mint
azt, hog y „nem akar többé látni, és nincs benne elég bátorság , hog y meg mondja”. Most felrakom a
kannát a tűzhelyre, mielőtt beug ranék a kádba. Teát vag y kávét?
Floz kávét kért, és meg könnyebbülést érzett, hog y nem kell vitába bocsátkoznia és
elmag yaráznia, a hallg atásnak időnként alapos oka is lehet.
Azután elbúcsúzott Juliettől, és elolvasta az e-mailt, amelyet eg y órával korábban kapott, de
várni akart vele, amíg eg yedül lesz.

Szamócatündér!
Beszéltem ma délelőtt anyámmal, és elhalasztottam a kemoterápiát. A doktor nem sokat ellenkezett. Azt
mondta, hogy megérti. Családi horgászatra megyek Warhorse-ba. Túl szép a hétvége ahhoz, hogy bent
legyek, mivel mostanában rengeteget voltam bezárva. Küldök egy mellékletet, amelyből kiderül, miképp
látom a dolgokat – szinte mindent. Remélem, hogy ebből sosem lesz rap, mert akkor vége a civilizációnak.
Bárcsak elvihettelek volna horgászni, annak ellenére, hogy nekem kellett volna feltennem a csalit a
horgodra. De ez már nem lehetséges, csak ábrándozni lehet róla. Az álmok legtöbbször újabb álmokat
szülnek.
Nick
Floz jól emlékezett rá, hog yan terveztek közös horg ászkirándulást, és a zsákmányt a férfi háza
mög ötti erdőben akarták elkészíteni g rillen. Erős fájdalom hasított belé. Kihúzta az asztalfiókot,
elővette a fejhallg atót, összekapcsolta a számítóg éppel, majd meg nyitotta a mellékletet, melynek
címe Hogy látom most az életet? volt. Louis Armstrong híres dala, a What a Wonderful World csendült
fel, és ahog y a szöveg re koncentrált, meg próbálta elképzelni, mit érezhet az, aki már elfog adta,
hog y hamarosan elhag yja ezt a világ ot. Hang osan zokog ott az üres lakásban. A hang olyan volt,
mint a csapdába esett állat sírása.
19. fejezet

Coco is bizonyára kótyag os volt a Gideonnal kapcsolatos örömtől, de az semmi nem volt ahhoz
képest, amit Juliet érzett, amikor arra g ondolt, hog y eg y férfi vacsorát főz neki, mivel a dolog
nag yon szexi érzést keltett benne. Meg próbált okos lenni, és nem tervezg etni előre, de folyton
olyan képek jelentek meg a g ondolataiban, amelyeken Ralph üg yes mozdulatokkal levetkőztette őt,
és eg yre lejjebb haladt a csókokkal a testén.
A GPS-készüléke jelezte, hog y éppen most kanyarodik rá a Riffing ton Place-re. Fig yelte a
házszámokat – 96, 94, 92 –, és még mennie kellett a 10-esig . A telep az Alsó-Hoppleton nevű falu
határában volt, és úg y nézett ki, mint a „Nyug díjasok neg yede”. 38, 36, 34… bármelyik pillanatban
feltűnhet. Juliet teljesen a várakozás hatása alatt volt. 24, 22, 20… Újra meg nézte a papírt, amelyre
Ralph számát írta. Ig en, eg yértelműen a 10-es.
Amikor meg találta, SMS üzenetet küldött Floznak, hog y meg érkezett, majd felhívta Cocót.
– Ahhh, milyen a ház? – kérdezte Coco izg atottan.
– Bung aló, és az ajtó üveg én eg y madár színes képe van.
Coco meg lehetős csalódottság ot érzett a lány hang jában.
– Mi a g ond vele?
– Semmi – felelte Juliet, és nem említette a csicsás füg g önyöket az ablakon, ahová pedig fazsalut
képzelt, vag y a kakas formájúra nyírt sövényt, de a kerti fóliasátorból kikukucskáló manókat sem.
– Menj be, és érezd jól mag ad! Ne a bejárati ajtó alapján ítélj meg eg y férfit! – mondta Coco. – De
most már ennyi, mert zuhanyoznom kell. Nem csak neked van randevúd ma este, édesem. Ne
feledd, hog y vészhelyzet esetén a kód a „vag ány”.
Juliet felvette az ülésről az üveg bort, és bezárta az autó ajtaját. Ig en, Cocónak ig aza van. Túl
hirtelen alakít ki véleményt az első benyomások alapján. Akkor kesereg hetne, ha a ház rozzant
viskó volna, valami kivénhedt trag accsal az udvar közepén. Izg alom jeleit érezte mag án, ahog y
kopog ó cipőben vég ig ment a bejárati ösvényen. A cseng ő eg y tábla mellett kapott helyet,
amelyiken a ház neve volt olvasható – Otthonka –, és azt kívánta, hog y bár ne vette volna észre,
mivel teljesen hátrahőkölt tőle. Meg nyomta a cseng őg ombot, mire csiling elő hang hallatszott – az
EastEnders című szentimentális szappanopera zenéjének első akkordjai. Hirtelen a félelem g örcsét
érezte a g yomrában, amely azonban szerencsére g yorsan el is múlt, ahog y az ajtó mög ött
meg pillantotta eg y jóképű férfi, Ralph alakjának körvonalait. A csomó azonban visszatért, ahog y az
ajtó kinyílt, és Ralph meg jelent, mivel a férfi a sötétbarna kardig ánban és a házipapucsban
idősebbnek és kövérebbnek tűnt, mint a bemutatkozó képen. Az internetes oldalra feltett fotók
minden bizonnyal kivételesen jól sikerültek voltak.
Ralph Juliet láttán szélesen elvig yorodott, és fojtott orrhang on meg szólalt:
– Gyere be, kedves Juliet! A tea épp most készült el.
Juliet, bár az ösztöne arra sarkallta, hog y visszaszaladjon az autójához, nem akart farag atlan
lenni azt követően, hog y a férfi vette a fáradság ot, és vacsorát készített neki. Azzal vig asztalta
mag át, hog y eg y órát marad – annyit kibír. Ralph oldalra lépett, hog y a látog ató bemehessen, és
meg puszilta az arcát. Leg alább az illata kellemes. Nyilvánvalóan meg borotválkozott az alkalomra,
és arcszesszel is bedörzsölte a bőrét. De el tudja ez nyomni vajon a manók, a kardig án, a papucs és
az orrhang keltette benyomást?
„Ne lég y undok!” – szólalt meg a lányban az értelem hang ja. „Apukád is hord papucsot és
kardig ánt, és a mamád még sem akarja kidobni a taccsot. Nem is beszélve a saját, nyuszi formájú
papucsodról, Juliet Miller!”
Követte Ralphot a rövid folyosón, melynek falán mindenütt bekeretezett, fekete-fehér és vöröses
tónusú családi fényképek voltak. Beértek eg y szög letes kis nappaliba, amelyben csempézett
kandalló volt, és ahol a bútorok a barna, a rózsaszín és a világ os epezöld árnyalataiban pompáztak.
A sarokban hatalmas, rég imódi rádiókészülék állt. Mintha még a háborús időkből maradt volna. A
lány már azon sem lepődött volna meg , ha Vera Lynn ug rik ki mög üle, és elénekli a Dover fehér
sziklái kezdetű rég i slág ert.
– Úg y g ondoltam, hog y picit hűvös van, ezért beg yújtottam – mondta Ralph, és ahog y
elmosolyodott, barna ételdarabkákat lehetett látni az alsó fog során. A lány meg próbálta viszonozni
a mosolyt, de a szája nem eng edelmeskedett ig azán, és inkább csak fancsali g rimasz lett az
eredmény.
– Ezt neked hoztam – szólalt meg , és átadta a bort. Leg alább a keze szép, állapította meg , ahog y a
férfi átvette az üveg et, és ő kétség beesetten próbált valami pozitív dolog ra g ondolni, hog y kibírja
az eg y órát.
– Majd később – mondta a házig azda. – Most készítettem eg y nag y kanna teát. Felakaszthatom a
kabátod?
– Itt is jó lesz, a szék támláján – felelte Juliet, miközben levette a kabátját. A helyiség a
kandallóban ég ő tűztől nag yon átmeleg edett. A kandalló kialakítása miatt a láng ok nem keltettek
ig azán otthonos hang ulatot.
– Hozok valami innivalót – mondta Ralph, miközben tekintete elismerően pásztázta Juliet rövid
ruháját. A lány már látta, hog y az öltözet eg yáltalán nem felel meg erre az estére. Ralph hátrálva
ment ki az ajtón, mintha a látog atója mag a a királynő volna, akinek nem mer hátat fordítani. Juliet
hallotta, hog y a házig azda valamivel zörög a szomszédos helyiség ben, amely bizonyára a konyha,
és felismerte, hog y naiv módon bedőlt a férfi önmag áról adott leírásának. Az elképzelt Robert De
Niro alakjából eg y ócska szappanopera balek hőse lett.
Juliet szétnézett. A bútorok rég imódiak voltak, sötét árnyalatúak, de leg alább fényesre polírozták
őket. A két díványra krémszínű hímzéseket tettek, pontosan a hát- és kartámla közepére. A Ralph és
Mama nevekkel díszített párnákat is g ondosan helyezték el rajtuk. Itt is rég i fényképek lóg tak a
falakon, és a polcokon reng eteg csecsebecse sorakozott – néhány közülük rézből készült, de volt
eg y színes ruhát viselő spanyol baba, eg y rég i teáskészlet és eg y nag yon rég i esküvői torta felső
része is, rajta a menyasszony és vőleg ény elhalványult fig urájával. És ott voltak még a g iccses
porcelántárg yak, a rájuk festett Mama szóval.
– Itt volnék – szólalt meg Ralph, ahog y meg jelent az ajtóban eg y tálcával, amelyet Juliet ölébe
tett. Porcelán teáscsésze volt rajta, tálkákban tej és cukor, eg y tálon pedig pástétom szósszal és
répával. Plusz még barnamártás eg y üveg ben. – A pástétom a saját receptem alapján készült –
mondta büszkén.
– Remek – jeg yezte meg Juliet, és eg y újabb reménye foszlott szét. Háromfog ásos vacsorára
számított, és g yöng yöző pezsg ővel teli poharakra, hog y koccinthassanak az első találkozás
örömére.
Juliet nag yon éhes volt, és az étel tényleg jónak tűnt, még ha szeg ényes is. Felvett valamennyit a
pástétomból a villájával, és lopva meg szag olta, nem érzi-e rajta valami különös szer szag át, amitől
elveszti az öntudatát, és nem tudja felhívni Flozt és Cocót az eg y óra elteltével.
Ralph a dívány másik vég én fog lalt helyet, és boldog an fig yelte, ahog y a nő eszik. Juliet a
szájában lévő ételtől kicsit idétlenül elmosolyodott, de Ralph ott maradt, és továbbra is őt nézte.
– Hol van a tiéd? – kérdezte a lány a második villányi ennivaló után.
– Ó, én már ötkor vacsoráztam a mamával – hang zott a válasz. – Nem akart várni, és utál eg yedül
enni. Szeretem, ha fél hatra meg vacsorázik, akkor beveheti az orvosság át, és fél hétre már az
ig azak álmát alussza. Remélhetőleg eg ész éjszaka, bár manapság sosem lehet tudni. – Gyeng éden
sóhajtott.
– Tehát a mamád veled lakik? – kérdezte Juliet. A pástétom jó volt, de még sem akart eg yedül
enni eg y olyan férfi társaság ában, akinek húsdarabok vannak a szájában, és őt bámulja.
– Ig en – mondta Ralph. – Övé a hátsó hálószoba, enyém az első, és abban a szobában dolg ozom,
amelyik a kertre nyílik. Utána majd meg mutatom, kedvesem. Van eg y Viennetta kávéfőzőm.
Juliet sikítani szeretett volna: „Seg ítsééég !”. Ebben a pillanatban a telefonja meg szólalt a
zsebében.
– Elnézést – mondta, és ahog y elővette a készüléket, a kijelzőn Floz nevét pillantotta meg .
– Minden rendben? – kérdezte a lakótársa. – Tudom, hog y azt mondtam, eg y óra múlva
telefonálok, de arra g ondoltam, picit előbb teszem.
– Tréfálsz? – kiáltotta Juliet, és kétség beesetten meg rag adta a menekülés lehetőség ét. – Hog y
történt?
– Mi hog y történt? – értetlenkedett Floz.
– Hívtad a mentőket? Nem szabad mozog nod. Maradj ott, ahol vag y! Máris indulok.
– Hog y mi?
Juliet meg rag adta a tálcát, és felállt. Miután Ralph is felállt, Juliet a férfi kezébe nyomta a tálcát.
– Szent isten, a mama leesett a lépcsőn. Oda kell mennem. Elképzelni sem tudom… még a
mentőknek sem telefonált. Nag yon sajnálom, hog y ilyen g yorsan itt kell hag ynom, pedig mennyit
vesződtél miattam.
– Teljesen érthető, hog y elmész – szólalt meg Ralph, és meg lehetősen letörtnek látszott. –
Seg ítened kell, a szülők nag yon sokat jelentenek számunkra.
– Mag am is kitalálok. Nag yon köszönök mindent. Örülök, hog y találkoztunk.
Juliet eliramodott az ajtó felé, és remélte, hog y az nincs bezárva. Nem volt. A hideg esti leveg ő
meg csapta az arcát, és ő meg könnyebbülten szívta be.
Ralph letette valahová a tálcát, hog y búcsút inthessen Julietnek. A nő látta a férfi alakját a
narancssárg a fényben, ahog y ott áll kardig ánban és papucsban. Juliet a mama miatti ag g ódás
leg tökéletesebb arckifejezésével szállt be az autójába, és teljes g ázt adott. Ahog y bekanyarodott a
sarkon, enyhült az eg ész testét g örcsbe rántó szorítás, és szinte az eufória érzésével tért haza.
Amikor belépett a lakásba, úg y érezte, hog y a tapasztaltak után akár Floz Cherrydale-lel is
házasság ot kötne.
20. fejezet

Floz a nevetség es dalmatapöttyös pong yolájában volt, amikor Juliet becsörtetett a lakásba, átölelte
szeretett lakótársát, és hatalmas nedves puszit nyomott az arcára.
– Florence Cherrydale, szeretlek, és mindig is szeretni fog lak – tört ki belőle.
Amikor Floz újra leveg őt kapott a szinte halálos szorítás után, meg kérdezte:
– Mi a fene történt?
– Bort! Borra van szükség em, ha már mesedélutánt tartok – mondta Juliet. Eltűnt a konyhában,
ahonnan eg y palackkal és két pohárral bukkant elő. Csak valami olcsó, kevert vörösbor volt, de a
lány abban az állapotában nektárnak érezte.
Floz hallg atta, ahog y Juliet beszámol neki Ralphról, a bung alóról és a tálcáról.
– Riffing ton Place tíz – képedt el Floz, amikor meg hallotta a címet. – A nyavalyába, ez majdnem
ug yanaz, mint a Rilling ton Place tíz.
– Te jó ég ! – Juliet meg rökönyödötten kapta a szája elé a kezét, Rillington Place tíz. Éreztem, hog y
valahonnan ismerős. De ne feledd, hog y Ralph túl nyápic ahhoz, hog y olyan sorozatg yilkos leg yen,
mint a filmben szereplő Christie.
– Nos, amennyire emlékszem, Reg inald Christie sem volt az a kifejezetten macsó típus. Azért is
ölte meg g ázzal az áldozatait, mielőtt… meg erőszakolta őket. Könnyelmű voltál – mondta Floz. –
Nag yon veszélyes dolog belépni eg y ideg en férfi házába.
A mondat vég én halkabbra vette a hang ját, mivel eszébe jutott, hog y Nick eg y időben azt
tervezte, két hétre elmeg y hozzá. A g ondolatai között azonban rög tön meg jelent a védekező elem,
hog y addig ra ő és Nick között több hónapja tartott a kapcsolat, és már elég jól meg ismerték
eg ymást. Senki nem tarthatja fenn a látszatot ilyen sokáig ; tudta volna, ha a férfi nem őszinte, és ő
nincs biztonság ban vele.
– Jó, jó – leg yintett Juliet. – De ő tényleg ártatlan. És úg y g ondolom, hog y vag y tíz évvel idősebb,
mint a képen. De leg alább jó mártást készített – nevette el mag át a vég én.
– Nem kellene viccelned. Néhányan nag yon üg yesen festenek olyan képet mag ukról az
interneten, amelynek semmi köze a valóság hoz. A net világ a az a teng er, ahol reng eteg dilis
úszkál.
– Ig en, tudom – mondta Juliet, és alábbhag yott a nevetése. – De nem lehet mindenki dilis. Én is
bejelentkeztem eg y honlapra, és nem vag yok dilis.
– Ig az – mondta Floz. És én sem vagyok az, mint ahogy Nick sem. – De nem árt óvatosnak lenni. Nem
szabad újra elmenned eg y férfi házába az első találkozó alkalmával. A mártásba bármilyen drog ot is
tehetett volna.
Juliet mosolyg ott Floz ag g odalmán. Olyan óriási meg könnyebbülés volt benne a szabadulás után,
hog y képtelen volt sötéten látni a dolg okat.
– Ig enis, mama. De leg alább Cocónak kedvező tapasztalata volt, ami biztató jel.
– Ne feledd, hog y eddig csak eg y randija volt, tehát ne vonjunk le túlság osan elhamarkodott
következtetéseket.
– Floz, hog y te milyen szkeptikus vag y! – sóhajtotta Juliet. – Volt már ig azán sok problémád az
erősebb nemmel?
– Nem több, mint bármelyik más nőnek – felelte Floz, és érezte, a beszélg etés kezd olyan
dolg okat érinteni, amelyekre nem akar g ondolni, és másra akarta terelni Juliet fig yelmét. – Tehát,
akarsz újra próbálkozni az internetes párkereséssel, vag y sem?
– Talán – válaszolta Juliet. – Leg alább több kardig ánt és papucsot is meg ismerhetek íg y.
Floz számára ez volt a vég szó.
– Nos, akkor ebben maradunk, és most már jó éjszakát!
– Még eg y pohár borocskát? – ajánlotta Juliet.
– Kösz, de már nem – mondta Floz, és ásítást színlelt. – Teljesen kivag yok.
– Oké – mondta Juliet. – Meg yek, és újabb zsákmányt keresek. Ideadnád a laptopomat?
Mialatt Juliet bejelentkezett eg y oldalra, és a férfiak listáját nézeg ette, Floz visszament a
szobájába, leoltotta a lámpát, és bekapcsolta a számítóg épét. Remélte, hog y Juliet nem hallja,
ahog y a billentyűket püföli.

Szervusz, Nagy Ember!


Úgy gondolom, hogy te döntöd el, mit csinálsz, és ha horgászni akarsz, akkor horgászol. Remélem, hogy
süt a nap, és szörnyetegeket fogsz ki a vízből. Igen, neked kellett volna feltenned a kukacot a horgomra, és
zsebkendőt is kellett volna adnod, ha szipogok a vergődő halak láttán, de az egész univerzumban én
állítottam volna össze a legjobb piknikkosarat.
Őrült vagy – elmentem volna veled!
Fogj nekem egy nagyot!
Szamócatündér

Juliet visszament a singlebods.com honlapra, és néhány lehetség es új jelöltet talált. Ott volt Ryan, a
marketing es vezető Sheffieldben, Jonathan, a honlaptervező Wakefieldben, és Brian, a rotherhami
üg ynök. Juliet mindeg yikkel cseveg ést kezdett. Jonathannel öt perc után befejezte, mivel a férfi
képet akart mutatni mag áról a webkamerájával, és kiderült, hog y anyaszült meztelen. Kár, mivel
remek teste volt, de senkinek nem tetszene jobban, mint ahog y ő mag ának tetszik. Ryan és Brian
eg ész helyesnek tűntek, bár nem kapcsolódott ki a puszta látványuktól a melltartója. Mindketten
arra kérték, hog y minél előbb találkozhassanak. Briant másnapra ütemezte be, Ryant pedig
csütörtökre.
Floz hajnali háromkor ébredt fel, és rög tön a számítóg épéhez ment, mivel biztos volt benne, hog y
Nicktől üzenetet talál. Mintha teljesen azonos módon g ondolkodnának. Mindig úg y érezte, hog y ha
találkoznak, olyan párt alkothattak volna, melynek tag jai be tudják fejezni eg ymás mondatait, és
ösztönösen meg érzik, ha a másik bajban van.
Mint a te szüleid, Floz? Nem, adta meg a választ saját mag ának. Nem eg észen úg y, mert Nick és ő
nem lennének oda eg ymásért annyira, hog y ezért mindenki másról meg feledkezzenek. Ő és Nick
teljesen mások volnának, mint a szülei.
Nem tévedett – üzenet várta Nicktől.

Szamócatündér!
Énem egyik fele örül, amiért nem jöttél el. A csalódottság, a düh, és a miért-pont-én időszakában érkeztél
volna, amikor még saját magamat is nehezen viseltem. Az énem másik fele viszont azt kívánja, bárcsak itt
lettél volna. Eladtam a helyet Osoyoosban, de időnként még elmentem arrafelé, és azon tűnődtem, hogy mi
lenne, ha a dolgok másképp alakultak volna. Most újra a családom tagjai között vagyok Okkanaganban.
Egyelőre ennyit.
Nick

Floz azonnal a válasz g ombra kattintott, és írni kezdett:

Most hajnali 3:15 van. Érzed, hogy nem tudok aludni?


Kedves Nick!
ANNYIRA örülök, hogy újra írtál! Az üzenet végén újra megadom a mobilszámom. Ha úgy érzed, fel akarsz
hívni – ne fogd vissza magad!
Viszont fogj egy hatalmas halat nekem! Utána azonban engedd vissza, hogy élhessen.
Szamócatündér
21. fejezet

– Tehát második randevúd is volt? Hog y sikerült? – kérdezte Juliet az izg atott és boldog Cocót
másnap reg g el, amikor az irodai telefonon beszélg ettek.
– Káprázatosan – áradozott Coco. A lány szinte érezte a férfi örömét, mivel a hang alapján
minden eg yértelmű volt. – Elrag adó! Nem, még nem feküdtem le vele. Szeretnék, de azt is
élvezem, ahog y eg yre jobban meg ismerjük eg ymást. Ahh, felnőtt ember benyomását keltem most?
– Nag yon is – felelte Juliet lenyűg özve. Azután beszámolt a saját randevújáról, és közben többször
szünetet tartott, hog y a fiú nyug odtan nevethessen a muris részeknél.
– Ma este hétkor találkozom Briannel az Old Millben, hog y meg ig yunk valamit; holnap fél
nyolckor pedig Ryannel uzsonnázom az Orchards Hotelben, Denby mellett – újság olta Juliet. –
Mindkét hely nyilvános, jól meg világ ított, és nem lesznek tálcák otthon készült pástétommal.
– Örülök – mondta Coco. – Szerencséd volt a múltkor. Ha trag ikusan alakul a dolog , most te
lehetnél az első holttesti-lelki jó barátom.
– Eg yedül te beszélhetsz az ilyesmiről derűsen – kuncog ott Juliet.
Piers Winstanley-Black bedug ta a fejét az ajtón, és jelezte, hog y Juliet seg ítség ét szeretné
ig énybe venni.
– Mennem kell, szia! – A lány befejezte a telefonbeszélg etést, és felvette a füzetet a tollal. Bárcsak
g yorsabban kattanna rá ez az álompasi, és ő meg menekülhetne az internetes párkeresés
g yötrelmeitől!
– Elnézést, hog y meg zavartam a telefonbeszélg etést, Juliet – mondta Piers, miközben a lépcsőn
felmentek az irodájába.
– Semmi g ond – felelte Juliet, és meg próbált a tényleg esnél kevésbé kifulladtnak tűnni. Csak eg y
barátom volt, aki éppen totál kiakaszt a hülyeség ével.
A cég nél nem morog tak a mag ánjelleg ű telefonbeszélg etések miatt. Az üg yvédek kedvesek és
elnézőek voltak, mivel tudták, hog y a személyzet tag jai g yakran erejükön felül dolg oznak, még a
munkaidő letelte után is.
Piers kinyitotta az iroda ajtaját, és beeng edte a lányt. Ahog y Juliet elhaladt mellette, érezte az
arcszesz illatát. Eg ész nap tudná élvezni, és nem unná meg .
Leültek a nag y, mahag óni íróasztal két oldalára. Piers átnyújtott neki eg y írott listát.
– Tízkor a bíróság on kell lennem, de biztos vag yok benne, hog y a kezedbe adhatom ezt az üg yet
– mondta. A hang ja, mint a méz. A lány akár mindennap, szünet nélkül hallg atta volna, teljes
odafig yeléssel.
– Természetesen, Piers – mosolyg ott, és átvette a listát a nag y, szög letes kézből. Juliet szívesen
érezte volna eg ész nap a testén, miközben a férfit hallg atja. Piers annyira elrag adó volt, a szeme
kék, és olyan nag y, hog y szinte úszni lehetne a tekintetében – meztelenül, természetesen. Akár
most azonnal ráfeküdhetnének az asztalra, a férfinak csak eg y szavába kerülne…
De Piers Winstanley-Black Julietben csak a meg bízható és mosolyg ós kollég anőt látta, aki az alsó
szinten dolg ozik, és nem a szexuálisan túlfűtött amazont, aki elképzelhetetlenül heves
szívdobog ást válthatna ki nála.
Eg yelőre.

Juliet Amanda és Daphne derültség e közepette tért vissza az irodájába.


– Nos, meg kérte már a kezed? – kérdezte Daphne.
– Szándékában állt, éreztem – felelte Juliet álmodozó hang on, miközben kidüllesztette pompás
mellét. – De tízkor a bíróság on kell lennie. Majd eg y másik napon.
– Majd jó előre szóljatok, hog y meg felelő kalapot tudjak venni mag amnak – kuncog ott Daphne.
– Őszi esküvőt szeretnék – sóhajtotta Juliet. – Hog y kövessem a példátokat.
– Kér még valaki kávét? – kérdezte Amanda, és visszaráncig álta őket a földre. – Csokoládédrazsék
is vannak hozzá, hacsak nem akartok fog yókúrázni.
– Nég y drazsét kérek – mondta Juliet finomkodó hang on. – Eg y unatkozna a g yomromban.
22. fejezet

Szamócatündér!
A múlt héten átnéztem a régi e-mailjeidet, mivel nem töröltem őket. Életem nagy részében alapvetően
tisztességes voltam, kivéve akkor, amikor kimutatták nálam a betegséget, és én fejvesztve menekültem. A
kapcsolat újbóli felvételével azt akartam éreztetni, hogy minden teljes mértékben az én hibám volt,
egyfajta gyáva megfutamodás. Azóta sokat gondolkodhattam rajta.
Mások vérével élek, és palackozott oxigénnel. Olyan a hangom, mint egy ócska telefoné, és bármikor
kilehelhetem a lelkem. Nem, nem hívlak fel telefonon, de azért köszönöm a számot. Értékelem az
ajánlatodat.
Mindig is vonzottál, ellentétben a legtöbb emberrel, akiket ismerek. A százötvenhat centis magasság
kicsit kevés az én alkatomhoz, de egyre inkább tökéletesnek tartottam. Azt akartam, hogy tudd, milyen
befolyást gyakoroltál rám, és hogy miért vonulok vissza egészen. Te vagy az első helyen azoknak a
listáján, akikkel kapcsolatba kell most lépnem, hogy elnézést kérjek.
Teljesen a tiéd a szívem, Szamócatündér.
Tegnap este rájöttem, hogy itt a búcsú ideje. Te vagy az utolsó, akitől elköszönök. Élj boldogan, kedvesem,
és találj magadnak egy nagyon rendes embert!
Nick

Az üzenet akkor érkezett, amikor Floz ebédet készített mag ának, de az ételt vég ül kidobta.
Borzalmas nyomást érzett a mellkasában. Eg y olyan emberért dobog ott a szíve bolond módra, aki
az óceán túloldalán élt. A távolság azonban még annál is sokkal nag yobb, g ondolta hirtelen.
Gyorsan kellene lépni, mielőtt a kettejük közti távolság leküzdhetetlen lesz.
Meg nyitotta az internetes keresőt, és elkezdte beírni a szükség es adatokat, hog y információt
kapjon a lég i járatokról Kelownába – úg y g ondolta, hog y az a leg közelebbi repülőtér Okanag anhoz,
bár a férfi pontos címe nem volt meg neki. Akkor azonban meg állt. Elég jól ismerte Nicket, és
tudta, hog y az nem akarna találkozni vele a mostani állapotában, amikor g yeng e és beteg , és nem
az a nag ydarab, erős ember, aki el akart menni hozzá, és udvarolni akart neki, hog y elvig ye
mag ával, és szerethesse. Akkor kerülhetnek a leg közelebb eg ymáshoz, ha olvassák eg ymás
üzeneteit. A szavak továbbítják a szívükben lévő érzéseket. Flozt mély szomorúság kerítette
hatalmába. Tudta, hog y akkor kell Kanadába mennie, amikor a férfi már nem él, hog y g ondolatban
akkor búcsúzhasson el tőle ig azán.

Juliet pontosan érkezett az Old Millbe, és örömmel látta, hog y Brian az ételbár ajtajában vár rá. A
férfin sötét öltöny volt, piros nyakkendő, és kellemes, fenyőillatú arcszeszt használt, melynek illata
Cocónak is tetszett volna. Az jó, hog y Brian lenyűg özően mag as volt, ám az már nem, hog y az ő
ízlésének túl sovány, de Juliet leszidta mag át, amiért nevetség esen nag y ig ényei vannak. A
partnerének szép a mosolya, és g ondosan öltözött az alkalomra, de ő nyavalyog , hog y sovány, és
nem hájpacni.
– Szervusz, Juliet! – A férfi két oldalról meg puszilta. Azt mondta, hog y nag yon örül a
találkozásnak, majd kinyitotta neki az ajtót, és beléptek. Hatalmas pipa a meg felelő nég yzetbe –
Juliet mindig is szerette az úriembereket. Konzervatívabban g ondolkodott, mint többen
feltételezték volna róla. Sokan úg y vélhették, hog y mivel mag as és életerős, ő is a melltartót ég ető
szüfrazsettek közé tartozhat, ám ez messze nem íg y volt. Juliet Miller erős nő, aki erős férfit akar,
akit nem érez pipog yának mag a mellett – mint Rog ert és a korábbi partnereit.
Brian italt vett, odavitte a poharakat eg y csendes sarokasztalhoz, és meg kérdezte, a lány kér-e
enni valamit. Nem kért, de értékelte az ajánlatot.
– Rég óta élsz eg yedül? – kérdezte Juliet.
– Nég y hónapja – felelte Brian nag y sóhajjal.
Ez viszont már rossz pont lehet.
– Az még nem túl hosszú idő.
– Nem, de a házasság unk már nag yon rég óta g yeng élkedett.
– Aha.
– Elhag yott eg y másik férfiért – mondta Brian, és nag yot kortyolt a söréből. – Az első feleség em
is ug yanezt tette. Az ig azat meg vallva, elátkozottnak érzem mag am.
– Szeg ény! – jeg yezte meg Juliet. – De akárhog y is…
– Mihelyt beadtam a válókeresetet, rög tön úg y éreztem, hog y találnom kell valaki mást.
– Örömmel hallom, hog y…
– A jog i procedúra eltart eg y ideig , természetesen.
– Ig en, az ilyesmi általában…
– Az első válásom intézése sokkal tovább tartott. Most már jóval könnyebb volt minden.
Juliet kinyitotta a száját, hog y ő is részt veg yen a beszélg etésben, és meg próbálja visszaterelni a
hajdani feleség ekről az „ott és akkor” állapotára, de Brian szózuhatag át lehetetlen volt
félbeszakítani. Juliet meg itta a sörét, és csak ült ott az üres pohár mellett, miközben Brian ékesen
bizonyította, hog y pont annyi eséllyel tudná elfelejteni a válást, mint eg y elsős kisdiák letenni az
érettség it.
Abban eg yeztek meg , hog y eg yütt isznak meg eg y italt, de másfél óra elteltével Brian előtt még
mindig ott volt a sör, ezért Juliet nem akart újat rendelni. Addig ra a szája úg y kiszáradt, mint a
Szahara, és amikor Brian sokadszor jeg yezte meg , hog y „Milyen jó túl lenni Janeten, és
továbblépni…”, a saját kiáltására fig yelt fel, ahog y meg akasztja a férfi monológ ját:
– ELÉÉÉÉG! – Nem bírta tovább, már íg y is szinte vérzett a füle. Felállt, és felemelte a kezét,
mintha a forg almat irányítaná, és meg állítaná az autókat. Brian meg rökönyödve elhallg atott. Csak
ült, nézett rá, és azon morfondírozott, hog y mi válthatta ki a lányból a heves reakciót.
– Brian, te nag yon kedves ember vag y, de eg yértelmű, hog y még nem dolg oztad fel mag adban a
válás élményét. Abban sem vag yok biztos, hog y az elsőt el tudtad felejteni.
– Én… én elfelejtettem – bólintott Brian, de nag yon ernyedt bólintás volt.
– Tévedsz, nem felejtetted el. Nézz a poharamra! Már eg y órája üres, de te észre sem vetted.
Eg yetlen kérdést sem tettél fel velem kapcsolatban. Azt sem veszed észre, hog y mindjárt elájulok
melletted.
Brian rémült benyomást keltett.
– Másfél órán át beszéltél az eg yes számú feleség edről, Sue-ról, és a kettes számúról, Janetről.
Tudom, hog y Sue Robin miatt hag yott el, aki az ablak szig etelését vég ezte nálatok, és a nő
nemcsak Ring ót, a vizslát vitte mag ával, hanem a közös tulajdonotokat képező Nissan Micrát is.
Azt is tudom, hog y Janet most éppen eg y dordog ne-i fog adóban van Neillel, aki Morrisonsban
hentes. Tudom, hog y Sue cipőmérete 36-os, allerg iás néhány nejlonra, Janet pedig tíz kilót fog yott
az elmúlt tizennyolc hónap során tornag yakorlatokkal és szig orú diétával. Tudom, hog y utálja a
marcipánt, rajong Georg e Michaelért, és g örög dinnyényi bütyök van a bal lábfején. De te mit tudsz
rólam?
– Uhh…
– Pontosan! – vonta meg a vállát Juliet.
– Még nem állok készen a randevús játékra, ug ye? – nyelt nag yot Brian, és könnyek g yűltek a
szemébe.
– A lehető leg kisebb mértékben sem, te köcsög !
– Sajnálom – jeg yezte meg Brian, és zsebkendőt keresett a zsebében. Juliet arra g ondolt, hog y a
férfi már ig encsak sok zsebkendőt telesírhatott. Vég re talált eg yet, hang osan kifújta az orrát, és
felállt az asztaltól.
– Elkísérlek az autódhoz – mondta.
Ahog y kiértek a Minihez, üg yetlenül meg puszilta Julietet.
– Gondolod, hog y pár hónap múlva találkozhatnánk… újra? – Reménykedve nézett a lányra, de
annak a tekintete eg yértelmű volt: „Inkább ne!”
– Sok szerencsét, Brian! De ne siesd el! – intette Juliet. – Ebben a pillanatban nag y rakás
szerencsétlenség és kétség beesés vag y, ha őszinte akarok lenni.
– Ig en, meg érdemlem – mondta Brian szipog va. – Köszönöm.
Juliet eg yesbe kapcsolt, és maximális hang erőre vette a CD-lejátszót: AC/DC. Ig azi, vad, tökös
hapsikat akart hallani. Meg int elpocsékolt eg y estét, jeg yezte meg mag ában. De nem szabad
feladni, másnap ott lesz Ryan – a harmadik próbálkozás szerencsés lehet. És ha az is kudarc, akkor…
talán még sem neki való az internetes párkeresés.

Floz a Nicknek írt e-mail felénél járt, amikor Juliet beesett a lakásba, ledobta a táskáját, lerúg ta a
cipőjét, és vég ig dőlt a nag y, puha pamlag on.
– Floz, akadályozz meg benne, hog y kitépjem a hajam! – kiáltotta.
– Máris meg yek – szólalt meg Floz, és meg nézte mag át a tükörben, remélve, hog y talán még sem
olyan szomorú az arca, mint amilyennek érzi mag át. – Dolg oztam, és átéreztem a munka
hang ulatát – füllentette.
– Épp most szenvedtem vég ig másfél órányi érzelg ős történetet volt feleség ekről. Én, Juliet
Miller, eg yetlen szóval sem tudtam közbeszólni. Elhiszed ezt?
– Nem hiszem – mondta Floz. – Felteszem a vizet forrni.
– Hag yd a francba, és hozd ki a kanadai jég bort a hűtőszekrényből!
Kanadai. Mindenütt Nickre emlékeztet valami.
Juliet fig yelte, ahog y Floz eltűnik a konyhában, és elmosolyodott. Csak pár hete ismeri a lányt,
de már most eg yértelmű, hog y örök barátnők lesznek. Coco is jó társ, de nem nő, és nag yon
hiányzik már neki eg y olyan ember, aki közel áll hozzá, és akit nem fog el a hánying er, ha
menstruációs ciklusokra terelődik a szó.
A lakás is sokkal otthonosabb lett, amióta Floz beköltözött az üdvözlőkártyáival, a
számítóg épével, az idétlen, pöttyös fésülködőköpenyével, a szamócás képeivel és a g yümölcsillatú
kozmetikumaival. Juliet arra g ondolt, hog y minden otthonban elkelne eg y „Floz”.
Pukkanó hang ot és kiáltást hallott a konyhából. Mivel már nem volt rajta a mag as sarkú cipő, és
eg y jó barátnővel beszélheti meg az estét eg y pohár hideg bor mellett, az élet is sokkal
kellemesebbnek tűnt – akár férfiakkal, akár azok nélkül.
23. fejezet

Flozra már nag yon ráfért eg y vidám este, és érdeklődve hallg atta Juliet beszámolóját a Briannel
való találkozásról. Tízkor meg éheztek, ezért eg yütt eltüntettek eg y sonkás és eg y ananászos pizzát.
A sok nevetéstől azonban elfáradtak, és tizeneg yre Juliet szeme már kis híján lecsukódott.
Floz lefeküdt, de rög tön ki is kelt az ág yból. Elalvás előtt még be kellett fejeznie eg y e-mailt
Nicknek. Pár dolg ot még el kell mondania a férfinak, amíg lehet.

Kedves Nick!
Őszintén megmondom, hogy először azt hittem, te vagy a legnagyobb csirkefogó, akivel valaha
kapcsolatba kerültem. Egy darabig nem tudtam elhinni, hogy egyszerűen faképnél hagysz, de utána
meggyőztem magam, hogy ezek az internetes kapcsolatok fabatkát sem érnek. Bárcsak ismertem volna a
hátteret!
Tudom, hogy többé nem fogsz telefonálni. Akartam viszont, hogy meglegyen nálad a számom. Tartsd
kéznél, ha esetleg szükségét érzed a hívásnak.
Nem tudom, hogy mivel tettél rám olyan mérhetetlenül nagy benyomást, főleg úgy, hogy először annyira
különböző személyiségeknek tűntünk. Megijesztettél az első, bemutatkozó e-maileddel. Mondtam már?
Azt hittem, hogy ha nem válaszolok, számszeríjjal indulsz a keresésemre. Hónapokkal később már csak
arra tudtam gondolni, hogy remekül éreztük volna magunkat az ágyban.
Ne búcsúzz, amíg úgy nem érzed, hogy tényleg menned kell. Én optimista vagyok, és a magam részéről
szeretném kerülni az elköszönést. Mégis megteszem, arra az esetre, ha már nem kapok hírt tőled, mivel
nem lenne tisztességes, ha írásra késztetnélek, amikor már pontot tettél valaminek a végére, és én a
pontból vesszőt akarnék csinálni.
Remélem, hogy békés napok várnak még rád, kedvesem!
Szamócatündér
24. fejezet

Guy összeírta, hog y mit kell vennie vasárnapra. Marhahúst fog készíteni. Tudta, hog y Floz nem
veg etáriánus. Desszertnek szamócából állít össze valami nag yon látványosat. Emlékezett rá, hog y a
lány imádja ezt a g yümölcsöt, mert látta a szamócát ábrázoló képek remek kis sorozatát a szobája
falán, és ilyen illat szivárg ott ki tőle, ha az ajtó picit nyitva volt.
Mindent eltervezett: először az ebédlőasztalnál lenyűg özi a lányt a szakácstudományával és a
szellemes társalg ási stílusával, másnap pedig telefonál neki, és meg hívja valahová vacsorázni.
– Fig yelj csak, séf! Nézd, mit találtam! – Antonin jelent meg , és eg y dög lött eg eret tartott a
farkánál fog va.
Remek! Már csak ez hiányzott.

Miközben Guy tüzetesen átvizsg álta az étterem konyhájának szekrényeit, és újabb eg erek
jelenlétére utaló nyomokat keresett, Juliet az ilyenkor szokásos öt perc késéssel éppen meg érkezett
az Orchards parkolójába, és remélte, hog y a kék Audi TT mellett talál helyet. Ryan azt mondta,
hog y ilyen kocsit használ.
Ott volt az autó, és mag a Ryan is – pont úg y nézett ki, mint a fényképeken; mag as volt, széles
vállú, és nem volt rajta se barna kardig án, se papucs.
Kifejezetten biztató, g ondolta Juliet széles mosollyal, ahog y kiszállt az autóból.
– Á, Juliet! – vig yorg ott Ryan, amikor észrevette a lányt, és nag y léptekkel odament hozzá.
Finoman meg puszilta, és valami remek arcszesz illatát lehetett rajta érezni.
Olyan leszek már, mint Coco, hog y lökött módon mindenkit az illatok alapján akarok meg ítélni,
derült mag ában Juliet. De ig en, eddig minden biztatónak tűnik.
– Pont olyan vag y, mint a fényképen – jeg yezte meg Ryan. Mély, bársonyos hang ja volt.
– Akárcsak te – felelte Juliet.
– Meg lepődnél, hog y milyen ritka az ilyesmi. – Ryan nevetett, és a hang ja kellemesen
mesterkéletlen volt. A lány felé nyújtotta a karját. – Mehetünk?
Beléptek az étterembe. Ez bejött, g ondolta Juliet.

Floznak aznap este bezártság érzete volt a lakásban. Nem akart eg yedül lenni, ezért úg y döntött,
hog y leug rik a szupermarketbe. Több napja már, hog y utoljára kilépett a lakásból, és tudta, hog y a
friss leveg ő jót fog tenni neki.
Ahog y elment a halaspult mellett, Nick jutott az eszébe, hog y a férfi a családjával horg ászott a
hétvég én. Berakott pár zöldség félét a kosarába, amelyekre ig azából nem is volt szükség e, és eg y
flakon Radox habfürdőt, mivel remélte, hog y eg y illatos, forró fürdő talán seg ít leküzdeni az
álmatlanság át. Szinte semmi étvág ya nem volt, amit a majdnem üres kosár is jól tükrözött. A
polcok között eg y jókora táblára fig yelt fel: ÉLETEM NAGY SZERELME OLYAN FÉRFI VOLT, AKIVEL
SOSEM TALÁLKOZTAM. Gyorsan másfelé nézett, nehog y bohócot csináljon mag ából, és sírni
kezdjen az üzlet közepén.
Kint a nap is és a hold is fent volt az ég en, eg yszerre. A nap éppen lenyug odott, és a hold
elköszönt tőle. Flozban még ez is fájdalmas g ondolatokat ébresztett.

Az Orchards étteremben közben meg történt az előétel kiválasztása és elfog yasztása, hőseink a
főfog ásnak is a vég ére értek, meg ittak eg y kis kancsó bort, és már a kávénál tartottak. Juliet
határtalanul jól érezte mag át. Ryan addig minden feltételnek tökéletesen meg felelt – g áláns volt,
fig yelmes, vonzó, kérdéseket tett fel vele kapcsolatban, és a válasz is őszintén érdekelte, mivel a
pupillája nag yobbra tág ult. A helyzet határozottan biztató volt.
– Fontos még feltennem eg y kérdést. Szeretnél g yereket? – kérdezte Ryan.
Julian nem volt eg észen biztos benne, hog y jól hallja.
– Tessék?
– Mit g ondolsz a g yermekvállalással kapcsolatban?
Ig encsak kellemetlen helyzet. A kérdés teljesen célratörő volt.
– Óóó, be kell vallanom, nem hinném, hog y a családanya szerepére vág yom.
Juliet azt képzelte, hog y Ryan rög tön feláll, és vég et vet a találkozónak. Eg yértelműen övön aluli
ilyet kérdezni rög tön az első randi alkalmával, de őszintén kell válaszolnia. A férfi azonban nem
mozdult; a homlokára tette a kezét, és a következő kérdésen töpreng ett.
– Elméleti kérdés, mivel nem vág ysz a családanya szerepére. Ha azt vennéd észre, hog y „kis
baleset történt”, mit tennél?
A lány feltételezte, hog y a „kis baleset” a terhesség et jelenti, és nem azt, hog y leönti mag át eg y
pohár borral.
– Ig azából nem is tudom – felelte zavart nevetéssel. – Azt hiszem, hog y az ilyesmin még sosem
tűnődtem el.
– Mit értesz azon, hog y „nem tudod”? – Ryan arcán inkább meg hökkent, mint derűs mosoly
látszott.
– Csak azt, hog y tényleg fog almam sincs. Te tudnád, hog y mit teszel ilyen helyzetben, hacsak
nem kerülsz bele tényleg esen? – kérdezett vissza Juliet, és hallotta, ahog y a kis, szürke
ag ysejtjeiben meg szólalnak az első fig yelmeztető jelzések.
– Nos, meg tartanád a babát?
– Nem tudom.
– Abortusz? Ug yan már, elméleti síkon beszélünk róla, és meg kell hoznod a döntést.
Juliet meg köszörülte a torkát. A beszélg etés elméleti síkon folyik ug yan, de a férfi mozdulataiból
arra lehetett következtetni, hog y nag yon sok múlik a válaszon.
– Ig azán nem tudom.
– Nem tudod? – Ryan viselkedése addig ra teljesen meg változott. Már nem metaforikus tényeken
lovag olt. – Nem tudod, hog y meg g yilkolnád-e a saját húsod és véred eg y darabját? Eg y mag zat élő
teremtmény, és ug yanolyan jog ai vannak a méhen belül, mint kívül.
Juliet letette a poharát. Már teljesen eleg e volt ebből az „elméleti” vitából. Elrontja a kellemes
estét. Az eg yik pillanatban még remek történeteket mesélnek eg ymásnak az európai fővárosokban
tett látog atásokról, a másikban már embriók meg g yilkolásáról folyik a szó. Elöntötte a
pulykaméreg , és ha a férfi az erkölcsösség ről akar szócsatát, hát meg kapja. De nem akart ig azán
arról beszélni, hog y ő mit tenne, ezért a jog ászi stílushoz folyamodott.
– Nos, az embernek mérleg elnie kell bizonyos körülményeket. Jelent-e a terhesség kockázatot a
terhes nő szellemi vag y testi állapotára? Lehet-e rá számítani, hog y a g yermek testi vag y szellemi
rendellenesség g el születik…?
– Jól tudjuk, hog y az orvosok és a klinikák teljesen szabadon értelmezik a törvényt ezen a téren,
és olyankor is „találnak” okot a terhesség meg szakítására, amikor nincsen – szakította félbe Ryan. –
Világ osan látszik, hog y eg yetértesz az abortusszal. – Minden meleg ség eltűnt az arckifejezéséből,
és úg y nézett Julietre, mintha éppen kutyapiszokba lépett volna.
– Nem mondtam, hog y eg yetértek az abortusszal – tiltakozott a lány, aki eg ész nap üg yvédek
társaság ában dolg ozott, és nag yon jól tudta, az emberek hog yan tudják üg yesen kiforg atni a
dolg okat.
– Pedig ezt hoztad a tudomásomra – mondta Ryan. A tekintete olyan jeg es volt, hog y az asztalon
ég ő g yertyának semmi esélye sem volt a felolvasztására.
– Nem, eg yáltalán nem mondtam ilyet. Mellesleg , nem hinném, hog y az abortusz vacsorához illő
téma volna. – Juliet lenyelt néhány szitokszót, amely már készült előtörni belőle.
– Ig en, mert eg y g yermek életének az elvétele eg yértelműen nem g yilkosság , amikor nyavalyás
lazac és borsó mellett beszélünk róla – vetette oda Ryan olyan meg vetően, hog y a szemben lévő
asztalnál ülők mind odanéztek. – Ennyire idióta lennél?
– Hog y mi? – kérdezte Juliet. A férfi tényleg ilyesmit mondott volna?
– Már hog yne lenne g yilkosság !
– Nem akarok erről beszélni – mondta Juliet.
– Nem, pedig te kezdted. – Ryan furcsa nevetést hallatott, bár a tekintete üveg es és fenyeg ető
volt. – Eg y mag zat életét elvenni hideg vérű g yilkosság . Eg yetlen esetet sem tudsz mondani,
amikor nem az.
– Nem, de most eg y első randin vag yok.
– És velem az utolsón – vicsorog ta Ryan, majd felállt, hátratolta a székét, és a kabátjával vacakolt.
Több vacsoravendég is őket fig yelte. – A hozzád hasonló szukák hirdetik, hog y a nem kívánt
terhesség esetében az abortusz jelenti a meg oldást. Szenteskedő tehén vag y, aki annak idején
bizonyára hang osan követelte a sorozatg yilkos Myra Hindley felakasztását, de nem ismered fel,
hog y mag ad is éppen ilyen g yilkos vag y.
Juliet a borospoharat fog ta, és már készült annak tartalmát a férfi arcába önteni. De az ösztöne
mást súg ott: „Inkább ne! Ez az ember veszélyes.”
Ryannek vég re sikerült belebújnia a kabátjába, és három eg yfontos bankjeg yet dobott az asztalra.
– Az én részem. Fizesd ki a mag ad nyavalyás részét, te rohadt, g yilkos szuka!
Kiviharzott az étteremből, és Juliet most először pirult el ig azán. A pincérnő odament, hog y
minden rendben van-e. A lány g yorsan fizetett, és ahog y távozott az étteremből, olyan érzése volt,
hog y mindenki őt nézi.
Az autója biztonság ában az jutott eszébe, hog y milyen szerencsés, amiért nem Ryan otthonába
ment el vacsorázni. Ig azán bolond volt. Még akkor is reszketett, amikor elfordította a
slusszkulcsot, és elindult hazafelé. Az internetes párkeresés mezsg yéjére tett kirándulásnak ezennel
eg yszer s mindenkorra vég e.
25. fejezet

Floz nem számított rá, hog y Juliet olyan g yorsan hazatér. Utoljára a főfog ás utáni ellenőrző
telefonhívás során beszéltek, és akkor még minden kifejezetten klassz volt. Amikor Juliet belépett,
Floz papír zsebkendők kupaca mellett ült, kivörösödött szemmel.
– Floz, mi a baj? – kérdezte Juliet, és a saját g ondjai máris kisebbnek tűntek.
– Ó, semmi – válaszolta Floz, miközben felszedte a használt zsebkendőket, és meg próbált
mosolyog ni. – Ne is fog lalkozz velem! Csak eg y szentimentális filmet néztem.
– Hazudsz – mondta Juliet. – Mi a baj?
Mivel lebukott, Floznak nem volt más lehetőség e, mint hog y elmondja az ig azság ot. Vag y
leg alábbis eg y részét.
– Oké, váratlan e-mailt kaptam eg y rég i… baráttól – mesélte Julietnek. – Mély érzéseket kavart fel
bennem.
– Jókat vag y rosszakat? – firtatta Juliet.
– Kifejezetten jó volt hallani felőle – mondta Floz. – Már el is felejtettem, hog y mennyire
kedveltem őt.
– Újra találkozni fog tok?
– Bárcsak tehetnénk! – felelte Floz, és az ajkába harapott. – Kifejezetten rendkívüli volt.
– Nos, azt tanácsolom, hog y ne halog assátok. – Juliet kivette a fésűket a hajából, és a tévé
képernyőjét nézte. A híreket mutatták: újabb katona halt meg Afg anisztánban. – Sosem tudni, hog y
mit hoz a holnap.
Floz nag yot nyelt. Ha Juliet tudná, hog y mennyire ig aza van!
– Mellesleg , milyen volt a randevú?
– Eg y üveg bor és két pohár is tartozott hozzá – válaszolta Juliet. – Eddig ez viszi el a pálmát.
Amikor Juliet meg nyitotta a singlebods.com honlapot, hog y Floznak meg mutassa Ryan fényképeit,
hosszú, mocskolódó, a lehető leg trág árabb, ag resszív hang ú üzenet várta, mag ától a férfitól.
Eg yáltalán nem olyan volt, mint amire a fényképeken látható, jóképű férfitól számítani lehetne.
Lesújtó volt Juliet számára, hog y mennyire becsapták, noha mindig is azt hitte, hog y jók a
meg érzései. Panaszt tett a singlebods.com szerkesztőinél, majd törölte a felhasználói oldalát, annak
ellenére, hog y még más, potenciális partnerektől is voltak üzenetek a postafiókjában.
Ez nem jött össze, állapította meg Juliet, és a Biztos, hogy ki akar lépni az oldalról? kérdésre az igen
g omb meg nyomásával válaszolt. Életében még soha semmiben nem volt ennyire biztos. Eg y ilyen
este után a szing li állapot nem is tűnt olyan trag ikusnak.
26. fejezet

Szombaton Cocóval bementek a városba.


– Gideon azt mondta, hog y nem szabad elhanyag olnom a barátaimat – mondta Coco. – Ezért
élvezitek most ti a társaság omat, és nem ő.
– Eg yre szimpatikusabb nekem ez a Gideon – vig yorg ott Juliet. – Ez az első férfi, akire nem
tapadsz rá, mint a pióca.
– Nincs kizárva, hog y meg int tévedek, de olyan érzésem van, hog y bízni akarok benne –
mosolyg ott Coco. – Ma az anyukáját viszi ebédelni valahová, mert a nőnek születésnapja van. Majd
később találkozom vele.
Juliet Coco cipőjére nézett.
– Mi a baj? – kérdezte a férfi.
– Csak ellenőriztem, hog y még a földön jársz-e. A hang od alapján mintha lebeg nél.
– Lebeg ek is – hunyorított Coco, és belekarolt mindkét lányba.
A városközpontban a Yorkshire Rose sörözőbe mentek ebédelni. Olcsó, vidám hely volt, ahol a
fag yasztóból kivett ételeket mikrohullámú sütőben meleg ítették fel, de Juliet számára még is
sokkal kellemesebb volt, mint a flancos Orchards. Nem vallotta ug yan be a többieknek, de még
mindig az elmeháborodott Ryan hatása alatt állt. Az ilyen emberek rög eszmések, meg jelennek a
bejárati ajtónál, és levélbombát dobnak a postaládába. A fenébe, bizonyára öreg szik már, hog y
valaki íg y meg ijesztheti. Nem is emlékezett rá, hog y mikor ijedt meg utoljára. Még ő sem olyan
erős és bátor, hog y ne kívánja mag án valakinek a karját, és a védettség érzését.
Juliet úg y dolg ozta fel az epizódot, hog y humorban oldotta fel, és az ebéd során meg nevettette a
többieket, amikor leírta, milyen más randevúpartnerei lehettek volna még . Fejszés g yilkos, aki
könyvtárosnak álcázza mag át, vag y eg y öng yilkos merénylő, aki a sarki édesség boltban dolg ozik.
Floz is eg yütt nevetett a többiekkel, de a g ondolatai mindig Nick körül jártak. Remélte, hog y a
férfinak nag yszerű hétvég éje volt a családjával, ahog y a csillog ó vizű tavon horg ászott. Elképzelte
Nick mag as és izmos alakját, amint nevet, és szivar van a szájában, mint ahog y az eg yik képen
látható. Eg y éve elég ette a férfi üdvözlőkártyáit és fényképeit, hog y ne is g ondoljon rá. Akkor még
azt hitte, hog y csendben és keg yetlenül szakadt meg a kapcsolatuk.
Visszaráncig álta mag át a jelenbe, és desszertet rendelt az ebéd után.
– Tehát, hol fog sz szuper hapsikra vadászni addig is, amíg Piers feléd fordítja a mélyen ülő, apró
szemét? – kérdezte Coco.
– Az ég tudja – felelte Juliet. – De ha nem élvezhetem hamarosan a szexet, akár Steve Feastre is rá
tudnám vetni mag am. A dolg ok már annyira trag ikusak.
– A francba – lepődött meg Coco. – Már nag yon hiányozhat a dolog .
Coco telefonjára SMS érkezett Gideontól, hog y a férfi reméli, mindannyian élvezik az ebédet, és
mennyire várja utána a találkozást Cocóval.
– Miért nem kaphatok én valakit, aki ennyi fig yelmet fordít rám? – keserg ett Juliet, ahog y
kiléptek a sörözőből. Az utcán hang os kiabálás hallatszott. Valami kopott öltözetű részeg csinálta a
balhét a sétányon.
– Fog adni mernék, hog y az ő képe is ott van a társkereső honlapon – jeg yezte meg Juliet. –
Amatőr drámaíró, mag ánvállalkozóként dolg ozik, és vadonatúj Jag uár áll a g arázsában.
Két rendőr tartott a részeg felé, pont akkor, amikor az éppen készült beesni a fényképész
kirakatába.
– Belevaló pali – nevetett Juliet.
Ó, nem, g ondolta Floz. Ő nem. Ezért is nem járt mostanában sokat a városközpontban.
– Visszameg yünk? – kérdezte, ahog y a többiek mög ött lépkedett.
A két rendőr közrefog ta a részeg et, és két oldalról tartotta.
– Még két perc – mondta Juliet –, körömlakkot kell vennem a Boots üzletben.
– A Thornton’s előtt találkozunk. Csokoládét akarok vásárolni – hazudta Floz, és elsietett az
ellenkező irányba.
– Mozduljon már!
A részeg lába meg bicsaklott, és majdnem mag ával rántotta az eg yik rendőrt.
– Beszélnem kell azzal a nővel – mondta alig érthetően, és rámutatott eg y kuncog ó, hosszú,
vörös hajú tizenévesre.
– Velünk is beszélhet az autóban, amíg beérünk az őrsre.
Coco Julietre nézett.
– Mi ütött Flozba?
– Előbukkant a múltjából eg y rég i barátja. Azt hiszem, hog y ebben a pillanatban nag yon az
érzelmek hatása alatt áll. Szerintem is csokoládéra van szükség e. Az elmúlt napokban nag yon
szótlan volt.
– Hozzád képest mindenki szótlan, aranyom – jeg yezte meg Coco.
– Szemtelen vag y. Ötpercenként beviharzik a szobájába, és lóg ó orral jön ki. Feltételezem, hog y a
titokzatos férfi üzeneteit várja.
– Telefonál az illető? Küld SMS-t? – kérdezte Coco.
– Honnan tudjam én azt? – nevetett Juliet. – Ha bármit tudnék a társas kapcsolatokról, akkor nem
kerülnék olyan helyzetbe, hog y eg y héten belül kétszer is majdnem meg ölnek.
– Ha rég i barát, akkor minden bizonnyal telefonálna, nem g ondolod? – Coco és Juliet meg állt,
hog y fig yeljék, a rendőrök miképp próbálják betuszkolni a részeg et az autójukba. A féri már
énekelt, a városközpontban vásárlók nag y derültség ére. A hang ja meg lepően tiszta volt, és
kellemes árnyalatú. Pár járókelő nag yon sajnálta, hog y pont eg y hülyének van ilyen remek hang ja.
– Talán napközben telefonál a férfi, amikor dolg ozom, tehát nem is tudhatok róla – mondta
Juliet, és mulatság osnak tartotta, hog y Coco detektívet akar játszani.
– Ha nem hívja esténként… – Coco ag ya lázasan dolg ozott – …abból arra g ondolok, hog y az illető
esetleg nős. Gideon azt mondja, hog y ha valaki az SMS és az e-mail üzeneteket választja a közvetlen
beszélg etés helyett, annak valami titkolnivalója van.
– Gyere már, Miss Marple! – Juliet bevonszolta Cocót az üzletbe. Nem volt eg észen biztos benne,
hog y a barátjának rög tön el kellene adnia a Parfümpalotát, és beállnia rendőrnek.

Az út másik oldalán Floz a Thorntons’s ablakából fig yelte, ahog y a részeg et berakják a rendőrautó
hátsó ülésére. A férfi sokat fog yott – és fog a is kevesebb volt. A beesett arcával, beteg esen sápadt
bőrével és g ondozatlan hajával a tényleg es koránál sokkal idősebbnek tűnt. A lány el sem tudta
hinni, hog y eg ykor ezzel az emberrel osztotta meg az ág yát, aki most csavarg ó, részeg , és akin
mindenki nevet az utcán. Korábban eg yütt éltek, házuk volt, és jövőjük. Fájdalom nyilallt a szívébe,
hog y a férfi ezt az utat választotta. Annak ellenére, hog y mit kellett elviselnie tőle, és most mennyi
visszatetszést váltott ki benne a látvány, sírni tudott volna.
27. fejezet

– Nos, felkészültél az ebédre a családom tag jaival és Steve-vel? – kérdezte Juliet, és picit
meg vetően húzta fel a felső ajkát.
– Mi ez az ellenérzés köztetek? – firtatta Floz, és átvetette a vállán a táskája szíját.
– Izompacsirta, de esze az nincs. – Juliet a homlokát kopog tatta. – Gondolj valakire, aki
mindenben Steve Feast ellentéte, és meg tudod, hog y kit tartanék hozzám illőnek.
– Én eg ész helyesnek láttam. – Floz eltűnt a konyhában, hog y kiveg ye a fehérbort a
hűtőszekrényből.
– Te csak eg yszer találkoztál vele, Floz. Én viszont már g yerekkoromtól ismerem.
– A testvéred nyilvánvalóan nem osztja az érzéseidet.
– Steve Feast több időt töltött nálunk, mint náluk otthon, amikor g yerek volt. Mrs. Feast
szeszkazán volt, és sajnos, még mindig az. Steve apja lelépett, mielőtt a g yerek meg született volna.
A fiú több ruhát kapott az én anyámtól, mint az övétől. De nag yon rendes volt Guyhoz, amikor… –
Hirtelen elhallg atott, mintha eg yfajta nyelvi szakadék szélén tántorodna vissza.
– Amikor mi volt? – nóg atta Floz.
Juliet meg rag adta a kabátját.
– Ó, ig azából semmi. Guynak pár éve nehéz időszaka volt, és Steve seg ített neki átvészelni. Tehát,
készen állunk az ebédre Grainne és Perry hajlékában?
Ig en, g ondolta Floz. Utána viszont már az jutott az eszébe: „Ez remek lesz. Guy eng em bámul
fenyeg etően, Juliet pedig Steve-et…”

Mr. és Mrs. Miller nag yon tág as házban lakott Maltstone szélén. A kedves kis faluban volt eg y
g ótikus templom, és minden évben május elsejei ünnepség et tartottak. Perry Miller és a néhai
ikertestvére, Stan, korábban eg y sikeres, műanyag ipari cég tulajdonosa volt, melyet a nyug díjba
vonulásuk előtt nag y profittal adtak el. Annak idején Stan volt a nag yon eleg áns, öltönyös
ig azg ató, de Perry akkor volt ig azán boldog , ha overallban ténykedhetett a műhelyben. Grainne
Millert teljesen kielég ítette a háziasszonyi teendők ellátása. Akár az amerikai színésznő, Doris Day
is lehetett volna, ha nem ő a világ leg pocsékabb szakácsnője.
Juliet kinyitotta a Rosehip Gardens 1. bejárati ajtaját, és Flozzal a nyomában belépett a tág as
előszobába. Azonnal meg csapta őket a vasárnapi ebéd pompás illata. A Miller szülők is
meg jelentek, hog y tárt karokkal fog adják a lányukat és a jóval kisebb termetű vendég et. Grainne
nag y puszit nyomott az arcukra, és Flozt, mintha a lány futószalag on lenne, rög tön továbbadta
Perrynek eg y meleg ölelésre. Olyan emberek voltak, akik azt az érzést keltették Flozban, mintha
már nag yon rég óta ismerné őket, és teljesen meg értette, hog y Steve miért kereste mindig az ő
társaság ukat, amikor a saját családjában nem talált szeretetet. Rög tön mosolyog ni támadt kedve,
ha Millerékre g ondolt.
– Hol van Guy? – kérdezte Juliet, és kibújt a kabátjából.
– A konyhában – felelt Perry, és elismeréssel nézeg ette a sauvig non blanc palackját, amelyet Floz
akkor adott oda neki. – Steve éppen eg y üveg bort bont fel a társalg óban. Menjetek be, és
üdvözöljétek!
– Inkább ne – dünnyög te mag ában Juliet, de pár másodperccel később már találkoznia kellett a
férfival, mivel Steve meg jelent eg y tálcával, amelyen poharak voltak.
Floz ismét alaposan meg nézhette: erős, hosszú állcsont, hirtelenszőke haj és szemöldök,
valamint olajbarna bőr, amely kiemeli a mélykék tekintetet. Ig en, biztos volt benne, hog y a fiú
nyerő lehet a nőknél. Bár a szempárt nem tartotta túlság osan barátság osnak, az üdvözlő mosoly
széles és őszinte volt.
– Steve, tedd le azt a tálcát, és ismerkedj meg a mi Flozunkkal! – szólalt meg Perry, majd átölelte
a férfi vállát, és előretolta.
– Találkoztunk már, Pez – felelte Steve, és letette a tálcát a kávézóasztalra.
– Pez? – Juliet a szemét forg atta.
– Milyen jó újra látni tég ed, Floz! – mondta Steve, és nem vett tudomást Juliet meg jeg yzéséről.
Steve tökéletesen meg értette, hog y Guy miért vonzódik Flozhoz. A lány nem olyan szép, mint
Chianti Parker, de a rag yog ó szemével és a bársonyosan meleg tekintetével elrag adóan édes.
– Ig yál eg y kis bort, Floz! – szólalt meg Steve, és poharat nyomott a lány kezébe. – Jó lesz a
vörös?
– Köszönöm, ig en – felelte Floz.
– Ezen a héten mivel kapcsolatban írtál szöveg eket? – kérdezte Perry, hog y társalg ást
kezdeményezzen, miközben Juliet bement a konyhába, hog y Guyjal a férfi birodalmában
találkozzon. A serpenyőkben valami sisterg ett és g őzölg ött; Guy a marhasültet szeletelte. Juliet
elcsent belőle eg y darabot, mire a testvére a kezére ütött.
– Csak ellenőrzöm a minőség et – mondta a lány, és vidáman falatozott. – A szokásos formádban
vag y, meg kell jeg yeznem.
Az eg yik serpenyő sziszeg ő hang ot hallatott, és szaft folyt ki belőle.
– A francba! – szólalt meg Guy, és valami rong yot keresett.
– Mi van veled? – bámult rá Juliet. – Rossz passzban vag y. Főzés közben sosem üg yetlenkedsz.
– Nem üg yetlenkedem – morog ta Guy.
– Jól vag y?
– Természetesen – felelte a fiatalember. – Miért ne lennék jól?
– Csak mert… nem láttalak mostanában. Én… nos, arról beszéltem Floznak, hog y milyen derűs
fig ura vag y, erre úg y dörmög sz, mint eg y harag os szürkemedve.
– Nem tartom célszerűnek a g yakori látog atásokat, mivel már lakótársad van. Ő is nyug almat
akar. – Guy tényleg úg y dörmög ött, mint eg y harag os szürkemedve.
– Úg y tűnik, hog y Floz és Steve eg ész jól kijönnek eg ymással – tűnődött Juliet, ahog y lopva a
konyha falán füg g ő tükörbe nézett, és látta, hog y két társuk az ebédlőben beszélg et. – Mintha
valami érdeklődés lenne bennük eg ymás iránt.
Guy elejtett eg y doboz tejet, káromkodott, mire Juliet sietve távozott a konyhából. Az
ikertestvérét talán célszerű lesz ma békén hag ynia.
Steve éppen eg y karosszékhez kísérte Flozt, amikor Juliet bement hozzájuk.
Bemutatta Foltost, a család macskáját: elag g ott, félszemű, szinte fog atlan állat, formátlan
mancsokkal. Eg yetlen, hosszú tépőfog ával határozottan vad benyomást keltett, de teljesen jámbor
és szelíd volt.
– Miért hívjátok Foltosnak? – kérdezte Floz, hiszen a macska teljesen fekete volt, és sehol nem
lehetett rajta foltot látni.
A helyiség ben mindenki vidáman összenézett.
– Most jön a történet – szólalt meg Grainne.
– Voltaképpen, amikor a fekete macskák még kölykök, nag yon g yakran foltok vannak rajtuk,
amelyek később eltűnnek – kezdte Perry vig yorog va. – Idővel kinövik őket, ám akkor határozottan
foltosnak látszanak.
– Értem – mondta Floz.
– Most viszont nem innen ered a név – mosolyodott el Perry, és szándékosan kerülg ette a választ.
– De papa, mondd el a történetet! – unszolta Juliet jóindulatú türelmetlenség g el. – Rendben van,
akkor én kezdek bele. A tizenkilencedik születésnapomra kaptam a mamától és a papától eg y fekete
bundát.
– Pár nappal később Guy rohan be a házba, és azt kiabálta: „Juliet, add ide g yorsan a bundád, és
eg y fekete kendőt is!” – folytatta Grainne a történetet. – Utána a kezembe nyomott eg y zacskót,
majd eg y szemeteszsákkal és Juliet bundájával kiszaladt a házból.
Floz értetlen képet vág ott.
Perry pár kísérletet tett, hog y meg g yújtsa a szájában lóg ó pipát. Amikor sikerült, folytatta a
történetet.
– A zacskóban eg y nedves, remeg ő, fekete kismacska volt. Ahog y kiderült, eg y Donald Green
nevű ember tette be a zacskóba, és bedobta a Pog ley Top lig et melletti patakba. A patakot a helyiek
csak a „Pog ley Foltos” néven ismerik, mert sokszor csak foltokban van benne víz. Alig csordog ál.
Utána ez a Donald bement a helyi kocsmába, és arról beszélt, hog y mit csinált éppen. Úg y
g ondolta, vag ány dolog . Azt hihette, hog y a többiek szemében ettől kemény csávónak fog tűnni.
– Rohadék! – vetette közbe Juliet, és meg ciróg atta szeretett macskáját.
– És ki más iddog ált volna a kocsmában, mint a mi Guyunk és Steve – mondta Grainne.
– Aha. – Floz már kezdte látni az összefüg g ést.
– Várj, még mást is el kell mondanom. – A történet fonala ismét Perryhez került. – Guy és Steve
azonnal otthag yja a kocsmát, hog y a macska keresésére induljon, és meg is találják. Szerencsétlen
kis jószág ! A Pog ley Foltos nem elég mély, hog y meg fulladjon, de elpusztult volna a hideg től, ha
nem mentik meg . Ezután a fiúk hazajönnek, a kezembe nyomják a macskát, hog y meleg ítsem, és
meg rag adják Juliet bundáját, mert valami tervük van.
– Tudtuk, hog y az a g ec… Don Green mindig részeg – folytatta Steve, de a Miller szülők előtt
nem akarta teljesen kimondani a jelzőt. – Ezért meg vártuk.
– És meg is jelent, ahog y hazafelé ment a kocsmából – suttog ta Perry. Tizeneg y után tíz perccel,
hullarészeg en. A Pog ley Top lig et és a Foltos mellett pedig ott várt rá a két hősünk, Steve és Guy. –
Kuncog ni kezdett, mint eg y iskolás fiú. A nevetése rag adós volt, és Flozra is átterjedt.
– Akkor Steve rárakja a zsákot… – kezdte Grainne.
– Várj, Gron, túlság osan előreszaladsz a történetben – dorg álta meg Perry. – Tehát látják, ahog y
Donald Green jön, és amikor odaér, ahol meg találták a kismacskát, Juliet bundájában Guy akkorát
ordít, mint eg y oroszlán, és hátulról meg rag adja a pasast. Steve ezután meg kötözi a g azembert a
zsák zsineg ével, és belöki az árokba. Nag yon kevés víz volt benne, ahog y már mondtam. Eg y ember
nem fulladhatott volna bele, de a fickó nadrág ja határozottan vizes volt, mire kikecmerg ett. Donald
Green még ma is úg y g ondolja, hog y a Pog ley fenevadja támadt rá. A kezével érezte a hatalmas
lény szőrét. Még történetet is írt róla, amely a Chronicle-ban jelent meg . Azt már természetesen
elhallg atta, hog y vízbe akart fojtani eg y kismacskát.
– Vég ül valamennyi pénzt adott az Állatvédő Eg yesületnek – tette hozzá Grainne. – Állítólag úg y
alszik, hog y ég ve hag yja a lámpát.
– Nem hiszem, hog y azóta eg yszer is arrafelé ment volna haza a kocsmából – kuncog ott Perry.
– Határozottan szórakoztató történet – mondta Floz, és meg vakarta az öreg macska fejét. Az állat
tényleg csúnya volt a formátlan mancsával és a szürkés képével, de valahog y ettől lett elrag adó, és
Floz meg értette, hog y a család miért szereti annyira. Foltos királyként élt a Miller-házban. A
leg jobb fotelt sajátította ki mag ának, és minden vasárnap friss lazacot kapott, amit azzal hálált
meg , hog y a családtag ok ölébe feküdt, dorombolt és eg eret fog ott. Hozzátartozott a berendezéshez,
és mindenki biztosra vette, hog y örökre velük marad. Floz úg y vélte, hog y Foltos több szeretetet
kapott már, mint sok ember a világ on.
– Seg ítsünk valamiben, fiam? – szólt be Grainne a konyhába.
– Nem kell, minden rendben – hallatszott Guy basszus hang ja, amit rög tön edények
csörömpölése és pár elfojtott káromkodás követett, ezért mindenki meg lepett arcot vág ott.
– Milyen szerencse, hog y taxival jöttünk! Ez a rioja bor isteni. Remek választás volt, papa –
mondta Juliet, és meg töltötte a poharát.
Perry meg ölelte a lányát, és úg y nézett rá, hog y Floz szeme könnybe lábadt. Erősen pislog nia
kellett, hog y ne sírjon.
– Asztalhoz, fiúk és lányok! – adta ki az utasítást Grainne.
Perry Miller a karját nyújtotta a vendég ének, Floz elmosolyodott, és belekarolt a házig azdába.
Talán kevesebbet kellene innia. Annyira jól érezte mag át, hog y már szinte fájdalmas volt, de Guy
helyrebillentette az eg yensúlyt. Vörös arccal jelent meg , és eg y tálban zöldség eket hozott.
Üdvözlésként Floz felé bólintott, de szinte rá sem nézett. Floz mag ában imádkozott, hog y ne mellé
kerüljön az asztalnál, vag y ami még rosszabb, közvetlenül vele szembe. Szerencsére, amikor helyet
fog laltak, Guy az asztal másik vég e felé indult. Floz közvetlenül Perry mellett kapott helyet, a
vidám arcú Steve-vel szemben.
– Remek ebédben lesz most részünk – mondta Juliet, ahog y áthajolt az asztalon. – Guy isteni
szakács.
Percekkel később az asztal szinte meg hajlott a meg ég ett, mézes paszternákból, szalonnás
mártással leöntött karfiolból, híg krumplipüréből, vajban ázó répából, túlfőtt spárg ából, félig nyers
kelbimbóból, tocsog ós tormakrémből és krumplifánkból álló bacchusi lakoma súlya alatt. A
fokhag ymamártás olyan sűrű volt, hog y szinte szeletelni lehetett volna, és a krumplifánk is inkább
palacsintára emlékeztetett. Mint amikor eg y hároméves kísérletezik a főzéssel.
– Elnézést, ig azán – menteg etőzött Guy. – Ez most… izé…
– Nincs mit ag g ódni – biztatta Perry. – Nekem íg y is remek. Mindenki essen neki! – Felszúrt a
villájára eg y krumplifánkot, hog y a tányérjára teg ye, de az olyan törékeny volt, hog y félúton
széttört.
A marhahús jó, nyug tatg atta mag át Guy. Bár lehet, hog y azon kívül semmi más nem sikerült.
Akkor sem lehetett volna ideg esebb, ha mag ának a brunei szultánnak főzött volna. A helyzet még
annál is rosszabb volt, mert a brunei szultánnak nem akart a kedvében járni. Ráadásul a brunei
szultánnak nem hozták volna a tudomására, hog y ő milyen remek szakács, olyan képet kialakítva
róla, amelynek most sajnos messzemenően nem felelt meg . Nem tudta, hog y mit teg yen zavarában.
– Nag yszerű kaja. – Steve felemelte a mutatóujját, és vett a marhahúsból.
Guy úg y mocorg ott a széken, mint az énekes Shakin’ Stevens, amitől Steve-nek nevethetnékje
támadt. Ha Floz tudná, hog y a fiú mitől olyan ideg es…
– Mikor lesz a következő birkózószámotok? – kérdezte Juliet. – Adj nekünk is jeg yet! Flozzal ott
leszünk, és meg nézünk benneteket.
– Kedden lesz a Centennial Csarnokban. Sikerült meg g yőznöm Guyt, hog y újra lépjen fel, mert
eg y ember hiányzik.
– Rendben van, ott leszünk – mondta Juliet, és kész ténynek vette, hog y Floz is el akar menni.
Érezte, hog y új barátnőjének valami kis vidámság ra van szükség e.
– Erről a környékről származol? – kérdezte Grainne.
Floz előbb lenyelt eg y répát, majd bólintott.
– Eredetileg Felső-Hoppletonból – mondta.
– Ó, akkor a felsőbb társadalmi réteg hez tartozol – kacsintott rá Steve az asztal másik oldaláról.
– Ne is fig yelj rá! – leg yintett Juliet. – Akkor sem ismerné meg a felsőbb társadalmi réteg tag jait,
ha olajág at szúrnának a fenekükbe.
– Juliet Miller, válog asd meg a szavaidat az asztalnál! – fenyeg ette meg Grainne a lányát a
villával.
– A szüleid Felső-Hoppletonban születtek? – kérdezte Perry.
– A papám ig en, de a mamám yorki.
– Akkor bizonyára a penistoni középiskolába jártál – állapította meg Steve, és majdnem kitörte a
fog át eg y paszternákban.
– Nem, elég sokat költöztünk. A papa tiszt volt a hadsereg ben.
– Tehát ezért beszélsz ilyen szép, határozott akcentussal – mosolyg ott Grainne.
Ez meg mag yarázza, hog y Floznak miért nincsenek ig azán közeli barátai, g ondolta Juliet.
Eg yszer eg yütt dolg ozott eg y katonatiszt lányával, aki elmondta neki, hog y nem tudott ig azi, mély
barátság ot kialakítani senkivel, mert folyton költöztek.
– Hog y telepedtél le vég ül Barnsley-ban?
– Leedsben jártam eg yetemre, és ott… öö… ott találkoztam a korábbi férjemmel. Barnsley-ban
lakott.
– És annyira tetszett a hely, hog y ott maradtál? – kérdezte Perry.
– Többé-kevésbé – felelte Floz.
– Hol laknak most a szüleid? – folytatta Perry a kihallg atást.
– Fejezd be a lány vallatását! – korholta Grainne a férjét.
– Semmi baj – mondta Floz. Nem bánta. Hízelg ett neki, hog y érdeklődnek iránta, és az
érdeklődés eg yáltalán nem volt sértő.
– Franciaország ban telepedtek le a nyug díj után.
– Gyakran látod őket? – kérdezte Grainne.
– Nem, nem ig azán – válaszolta Floz, és akkor tapasztalta a kényelmetlen érzés első jeleit. Tudta,
hog y Millerék mind nag yon közel állnak eg ymáshoz, és talán nem értik meg az ő családi
kapcsolatait. Juliet és Guy eg yértelműen eg y szerető pár g yermekei, és nem véletlenül születtek.
– Ez nag y kár – jeg yezte meg Grainne. Már nyitotta a száját, hog y újabb kérdést teg yen fel, de
Floz nag y meg könnyebbülésére Steve rag adta mag ához a társalg ás fonalát.
– És milyen az élet a mi Julietünk mellett?
Floz látta, hog y Juliet bosszúság ában nag y leveg őt vesz. Le merte volna fog adni, a barátnője azt
g ondolja: „Hog y merészel úg y beszélni rólam, mint a mi Julietünkről?”
– Határozottan jó. Remekül kijövünk eg ymással. – Floz Julietre nézett, hog y meg erősítést kapjon.
Juliet szája kelbimbóval volt tele, de lelkesen bólog atott.
– Inkább te élj vele, mint én, azok után, hog y mennyi kelbimbót meg evett – tréfálkozott Steve.
– De Steven! – korholta Grainne acélos tekintettel.
Steve hang osan elnevette mag át, Perry kacarászott, Grainne elfojtott eg y kuncog ást, Floz
mosolyg ott – csak a g yilkos tekintettel néző Juliet és a g ondolataiba merülő Guy nem vett részt az
általános vidámság ban. Guy szerette volna visszaforg atni az idő kerekét, hog y újra kezdhesse a
főzést. Ha módjában állna visszatekerni a mutatókat, talán jobb lenne eg ész addig visszamenni az
időben, amikor először sétált be Flozhoz. Ez most valóban életének leg g yatrább ebédje volt. Lehet a
helyzet még ennél is rosszabb?
Steve átnyúlt az asztalon a borsért. Az ing e ujja felcsúszott, és láthatóvá vált a fiú karjára tetovált
kíg yó.
– Én is csináltatok tetoválást – jeg yezte meg Juliet, ahog y meg látta.
– Mire fel tennéd? – kérdezte Guy. – Nőkön az ilyesmi kifejezetten borzalmas látvány.
Abból, ahog y Floz a padlóra nézett és nag yot nyelt, Guy rájött, hog y a lány testén is lehet
tetoválás. Érezte, hog y újabb baklövést követett el.
– Mit terveztek idén a születésnapotokra? – kérdezte Grainne.
– A nyavalyába, mama, addig még több mint két hónap hátravan! – nevetett Juliet.
– Kíváncsi voltam, akartok-e valami nag yobb összejövetelt a harmincötödikre, mert ez is kisebb
mérföldkő, nem? Asztalt kell fog lalnotok valahol, ha még nem tettétek meg . Ne feledjétek, hog y ez
az Örömtüzek éjszakája!
– Nahát, mama! – kiáltott fel Juliet színlelt meg lepődéssel. – El is felejtettem, hog y november
ötödikén születtünk. Köszönöm, hog y emlékeztetsz rá.
– Újra veszel azokból a kínai tűzijátékokból, Steven? – kérdezte vidáman Perry.
– Jézus, csak azt ne! – vetette közbe Juliet. – Be kellene tiltani őket. Még Oroszország ban is
hallani lehetett a hang jukat. Fog adni mernék, hog y a szomszédok azt g ondolták, nukleáris csapást
mérünk rájuk.
– Veszek néhányat, nem kell ag g ódni – vig yorg ott Steve. – A jövő héten találkozom Rabló
Johnnyval és Szikrázó Billyvel, és leadom a rendelést.
– Minden ismerősödnek ilyen bolond neve van? – kérdezte ing erülten Juliet.
Perry izg atott g yermek módjára csapta össze a kezét.
– Hog y hívták az a behemótot a móka vég én? Remek volt. Szinte az eg et is eltakarta.
– Nag y Böhöm – mondta Steve büszkén. – Ig azán klassz fig ura.
– Ig en, ő volt az. A „Nag y Böhöm”. – Perry g yeng éden sóhajtott, mintha eg y kedves unokájáról
beszélni.
– Amatőr g yújtog atók – mérte őket vég ig Juliet lesújtó tekintettel. – Miről van itt szó?
– Meg kell mondanotok, hog y mit szeretnétek. Fog almam sincs, hog y mit veg yek nektek –
jeg yezte meg Grainne.
– Nem tudom, hog y mit akarok idén a születésnapomra – tűnődött Juliet.
Guy Flozt akarta a születésnapjára. Meztelenül. Ahog y a lány alatta fekszik, és az ő nevét kiáltja.
Alig több mint két hónap van hátra addig …
– Természetesen mind tudjuk, hog y Guy mit kap a születésnapjára – mosolyg ott Grainne.
– Mit? – nyelt nag yot a fiú. Eg y pillanatig arra g ondolt, hog y az anyja látta a g ondolataiban
perg ő szexfilmet.
– Eg y saját éttermet, fiam – nevetett az anyja. – Erre ig yunk! – A példát mindenki követte, és
Guyra, valamint a vállalkozására emelték a poharukat.
– Sok szerencsét kívánok, Guy! – mondta Perry, és ő is felemelte a poharát, hog y ig yon a fia
sikerére. – Jó lenne azonban, ha…
– Nem – utasította vissza az ötletet Guy azonnal és határozottan. Az apja korábban is próbált
pénzt adni neki, hog y meg veg ye az éttermet. Guy teljes mértékben füg g etlen volt, és mindig
elutasította az ajánlatot. Volt elég pénze, hog y átveg ye a Burg erovot – nem ig ényelte a szülei
támog atását. Kenny az évszázad üzletét ajánlotta neki. Eg yértelmű, hog y valami miatt g yorsan kell
távoznia.
– Mit g ondolsz, mikor veszed át a helyet? – kérdezte Juliet.
– Szeretnék minden papírmunkát befejezni leg később november közepére, de az étterem több
hónapig zárva lesz, mivel az építőmunkások teljesen szétszedik. Feltételezem, hog y Valentin-napra
nyithatom meg újra.
Guy beleharapott eg y paszternákba, de majdnem beletört az állkapcsa. Az ebéd határozottan
rémség es volt. És ő most arról beszél, hog y saját éttermet nyit! Az aznapi teljesítményéhez képest
még Varto főztje is ehetőnek tűnt.
– Milyen nevet adsz neki? – kérdezte Floz bátortalanul.
– Még nem tudom – felelte Guy. A lányra nézett, és nag yot sóhajtott mag ában. A szeme olyan
nag y és zöld! Gyorsan elfordította a tekintetét, nehog y elpiruljon, mint eg y buta kamasz, és
általánosság ban tette fel a kérdést:
– Van bárkinek bármilyen javaslata?
– Akármi lehet, kivéve a Burg erov – mondta Steve. – Honnan a fenéből szedte Kenny ezt a nevet?
– Meg próbált valami mókásat kitalálni. Talán az adóhivatalnak üzent vele – válaszolta Guy, és az
állkapcsát dörzsölte.
– Remélem, nem azért adta el, hog y most komikusként dolg ozzon – mondta Perry.
– Nem, papa, profi napfürdőző lesz.
– A mag ad ízlése szerint kell kialakítanod a helyet, és valami jó nevet kell adnod neki – tűnődött
Grainne. – Mit szólnál a Guy’s névhez?
– Nag yon eredeti, Gron – bólintott Perry. – Nag y lehetőség et hag ytál ki a reklámszakmában.
Grainne barátság osan szig orú arccal nézett a férjére.
– Sok változtatást tervezel? – kérdezte Juliet. – És kapunk majd potya kaját?
– Időnként meg doblak valami zsemlével, Ju. És ig en, mag ától értetődő, hog y a személyzetben is
lesznek változások.
– Lefog adom, hog y attól a Ginától nem szabadulsz meg – kacsintott rá Juliet. – Rég óta epekedik
utánad.
– Az érzés viszonzatlan – mondta Guy g yorsan, már csak Floz miatt is.
Floz felfig yelt a kijelentésre, és újabb jelnek tekintette arra vonatkozóan, hog y a nők nem Guy
kedvencei.
– Valahányszor ott vag yok, mindig utánad sóvárog – incselkedett Juliet, és erősen affektáltan
úg y kezdett beszélni, mintha ő volna Gina.
– Ó, Guy, seg ítenél nekem meg hámozni ezt a tojást? Ó, Guy, seg ítenél nekem felszeletelni ezt a
répát? Ó, Guy, meg fog nád nekem…
– Oké, oké – morog ta Guy. – Értem a célzást.
– A kis sértődékeny!
– Jó munkaerő – mondta Guy. – Ez minden.
– Tehát nem szabadulsz meg tőle? – Juliet eg y darab húst tett a szájába.
– Nem.
– Nincs több kérdésem – jeg yezte meg elég edetten a huncut testvér.
Guy meg int csak tiltakozni készült, de mivel Juliet mestere volt a szavak kicsavarásának,
meg g ondolta mag át. A testvéréből a fürg e – bár ördög i – észjárásával remek üg yvéd lehetett volna.
Csak remélni tudta, hog y teljesen eg yértelművé tette Floz számára, Gina a leg kisebb mértékben
sem érdekli.
– Hallottam, hog y ezen a héten Juliet réseit tömöd be, Steven – mondta Grainne, és nem értette,
hog y miért teszi mindenki hirtelen a szája elé a szalvétát.
– Nem találtam tisztesség es vakolómunkást – tréfálkozott Juliet, amikor abbahag yta a nevetést.
– Ha-ha – szólalt meg Steve. – Holnap este pontban hatkor ott leszek. Mit főzöl majd?
– Valami szaftosat – felelte Juliet. – Lehet, hog y étteremből rendeljük. Te is jössz, Guy?
– Ha muszáj – vont vállat a fiatalember, és meg próbált derűsen könnyed benyomást kelteni, de
meg int csak úg y komorult el, mint Heathcliff.
Floznak erővel kellett leg yűrnie a torkából kitörni készülő krákog ást. Nem akarta befolyásolni a
férfit. Ha az úg y akar viselkedni, mintha Catherine Earnshaw holttestét keresné a szélfútta
ing oványon, ám teg ye.
Guy meg szokta, hog y amikor ő főz, üres tányérokat lát mag a körül. Nehezen viselte, ha valami
étel meg maradt – de most, sajnos, eg yetlen üres tányér sem volt az asztalon. Még Steve sem evett
meg mindent, ami felettébb lesújtó, mivel ő az eg yetlen, aki mindig tisztára törölte a tányért,
amikor Grainne főzött.
Miközben Steve mindenki poharát teletöltötte, Guy a desszerttel fog lalkozott. Leg alább most
szerezhet pár jó pontot, mivel Charlotte Russe epertortája ig azi remekmű.
– Nem is volt rossz – mondta Steve, és tüsszentett, ahog y kivitte a fűszereket az ebédlőasztalról.
– A csudát! – vetette oda bosszúsan Guy.
– Oké, sikerült már jobban is.
– Ilyen rossz még sosem volt.
– Rendben van, nyertél. Nag yon rossz volt.
– Most a „g yalázatos” szót akartad mondani. Ha az én éttermemben tálalják fel neked, többé be
nem teszed a lábad.
– Hig g adj le, testvér! – Steve felvette a desszertestányérokat. – Mit kapunk még ?
– Valamit, ami a változatosság kedvéért jól sikerült – felelte Guy büszkén. Epres Charlotte.
– Mindig beválik, amikor rá akarsz venni eg y lányt…
– Mire akarsz rávenni eg y lányt? – harsant fel mög ötte Juliet hang ja. Steve ijedtében feldobta a
leveg őbe a desszertestányérokat, de valami csoda folytán sikerült mind elkapnia. Ha Billy Smart
cirkuszában jelentkezett volna felvételre a mutatvánnyal, eg ész biztos rög tön alkalmazzák.
– A diéta félbeszakítására – felelte Steve nag y hirtelen.
– Ki tart itt diétát? – vicsorog ta Juliet.
Nem várta meg a választ, hanem odafordult Guyhoz, és azt mondta:
– Azért jöttem, hog y seg ítsek. Kivig yem a tejszínt?
– Ig en, kérlek – mondta Guy. Eg yértelműen látszott rajta, hog y valamivel mindenáron jó pontot
próbál szerezni. Teljesen kimeleg edett.
Steve nem szólt többet. Már íg y is bekerülhetett volna a Guinness Rekordok Könyvébe az eg y nap
alatt elkövetett baklövések számával. Guy bevitte a desszertet, és élvezte a torta által kiváltott
elismerő pillantásokat.
Eg yedül Floz nem kért belőle, mivel az eperre allerg iás volt.
– Hog y mi vag y? – kiáltott fel hang osan Guy.
– Sajnálom – mondta Floz csendesen, és érezte, hog y zavarában kipirosodik az arca. Ahog y a
fiúra nézett, eg yértelmű volt, hog y milyen csalódást okozott neki a hír bejelentése.
– Bárcsak ehetnék belőle; rajong ok az eperért, de nem tehetem.
Még jó, hog y Guy nem azok közé a szakácsok közé tartozott, akik kidobják az étteremből a
főztjüket kritizáló vendég eket.
„Francba, francba, és harmadszor is francba!” – átkozódott mag ában. Aznap már minden lehetség es
kudarc bekövetkezett.
Vag y talán még sem?
Amikor Floz kisurrant a klotyóra, Perry odahajolt Juliethez.
– Elrag adó lány. Szing li?
– Nos – kezdte Juliet, és ellenőrizte, hog y Floz nem hallja őket –, azt hittem, de pár napja
felbukkant eg y rég i szerelme.
Guy kesereg ni kezdett. Mi jöhet még ? Ahog y a dolg ai alakulnak, holtbiztos, hog y újabb kudarc is
vár még rá.
Juliet már teljesen kifáradt a mosog atástól, mire meg itták a kávét, és hozzá eg y keveset Grainne
házilag készült cherry brandyjéből, ami viszont eg ész tisztesség es volt, fig yelembe véve, hog y az
asszony eg yáltalán nem tudott főzni. Juliet teljesen elerőtlenedett, és még azt is hag yta, hog y
Steve búcsúzóul puszit adjon neki. Perry és Grainne is meg puszilta Flozt, és mondták neki, hog y
bármikor szívesen látják. Steve is adott neki eg y puszit, és meg jeg yezte, hog y másnap újra
találkoznak. Az általános búcsúzkodás közepette eg yedül Guy és Floz nem váltott puszit. A fiú csak
a kezét emelte fel köszönésképpen a konyhaajtóban, mint eg y morcos indián a törzsi sátor előtt.
Floz ennek ellenére úg y döntött, hog y nem száll be a „ki nem állhatlak” játékba, és meleg
hang on meg jeg yezte, mennyire élvezte az ebédet, noha mindketten tudták jól, hog y ez hazug ság .
A főfog ás reng eteg kívánnivalót hag yott mag a után, a desszerttől pedig kiütést kapott volna. Nem
értette, hog y a férfi miért olyan esetlen az ő jelenlétében. Még az is átvillant az ag yán, Guy talán
tudhatta, hog y ő allerg iás az eperre.
– Ez jól ment – mondta Steve, ahog y Floz és Juliet taxija elindult a ház elől. Guy nem válaszolt.
Éppen a fejét verte a konyha falába.
28. fejezet

Nem sokkal azt követően, hog y a taxi kitette őket az ajtónál, Juliet már aludt a díványon. Floz
bekapcsolta a számítóg épet, és örömmel látta, hog y Nick újabb üzenetet küldött.

Szamócatündér!
Ha a halak klubot szerveznek a rajongóik számára, te leszel az első tagja. Kifogtam, de el is engedtem őket,
és a tudomásukra hoztam, hogy neked köszönhetik a szabadságukat. Régóta nem éreztem már ilyen jól
magam. Ha szivar is van nálam, maga a paradicsom lett volna.
A húgom hozott néhány képet, amelyek engem ábrázolnak. A mamától is kért párat a papáról és rólam.
Bárcsak elmondhatnám a mamának, hogy a papával várni fogjuk, és egyikünk sem akart neki
szomorúságot okozni. A húgom mondta, hogy talán tud még képeket szerezni rólam a mamától. Készült
egypár a hadseregben, de elég távoli csoportképek, és még én sem ismerem fel magam rajtuk, tehát nem
lenne értelme elküldeni őket. Igen, szolgáltam a (kanadai skót) hadseregben. Most csak ennyit tudok
küldeni. Láthatsz rajtuk az első lovamon és az első öltönyömben.
Senkit nem akarok itt hagyni, de senkit sem tudok magammal vinni. A legjobbat választom a fennmaradt
lehetőségek közül. A kemoterápiát nem folytatom, mert csak kis időt nyernék vele. A döntés dezertálásnak
tűnhet. Tudom, hogy a mama ezt gondolja, de így csak hagyom, hogy a kór megöljön, és nem én ölöm meg
magam. Nem tölt el nagy boldogsággal a rám váró hónapok kilátása, de legalább elfogadom a jövőt.
Bárcsak másképp alakult volna minden, és korábban léptél volna be az életembe! Nagyon sajnálom, hogy
nem így történt, de ezen most már nem tudok változtatni. Fájdalmat okozok a legnagyszerűbb lánynak,
akit eddig valaha is ismertem, mivel itt hagylak, de nem tehetek mást.
Nick

Az üzenethez két kép is tartozott. Az eg yiken eg y kisfiú nem látszott túl boldog nak a zsabós
ing ben és az öltönyben, amely eg y jampecet tehetett volna nag yon boldog g á, és a másikon
ug yanez a fiú hintalovon vig yorg ott. Eg yértelműen azonosítani lehetett azzal az emberrel, akire
Floz a korábban kapott fényképekről emlékezett. Milyen kár, hog y nem tartotta meg a képeket!
Anyai szívvel nézte a felvételeken látható fiúcskát. Elképzelte, mit érezhet most Nick anyja, aki
látta a fiát felnőni és érett emberré cseperedni, de azt kell tapasztalnia, hog y a fiú életének ősze túl
korán jött el. Kevés nag yobb csapás lehet eg y anya számára, mint elveszíteni eg y g yermeket.
29. fejezet

Floz meg lepően mélyen aludt, de korán ébredt, ami jó is volt, mert Juliet elaludt volna. Örült, hog y
szalonnás tojást készíthetett mindkettőjüknek, mialatt Juliet iparkodott, hog y elkészüljön.
– Ne feledd, hog y ma este Guy és Steve társaság ában eszünk étteremből rendelt ételt – mondta
Juliet, ismét a korábbi, meg vető hang súllyal.
– Észben tartom – felelte Floz. Örült, mert ő mag a biztos nem főzött volna többet annak a
férfinak. Guynak az előző napi teljesítménye alapján senki főztjét nincs jog a kritizálni. Az ő tésztája
sokkalta jobb volt, mint Guy kelbimbói. Azok még a bokszoló Mike Tyson öklénél is keményebbek
voltak.
Floz furcsán eg yedül érezte mag át, amikor Juliet kilépett a lakásból. A válása óta eg yedül élt, ám
nem érezte mag át kifejezetten mag ányosnak, de most Juliet olyan szorosan hozzátartozott a
mindennapjaihoz, hog y rög tön meg érezte, ha a lány nem volt a közelében.
Lee Status mentette meg az esetleg esen fenyeg ető depressziótól, mivel már délelőtt kilenc előtt
telefonált.
– Remek verseket küldtél a beteg emberekről – g ratulált Floznak.
– Remélem, hog y nem kell több belőlük – felelte a lány.
– Nem, ejtettük a témát – hang zott a válasz. – A piackutatás eredményei nem voltak túl
kedvezőek. A pénzedet természetesen meg kapod.
Nem voltak kedvezőek? Micsoda meg lepetés, g ondolta Floz.
– Ezen a héten remek anyag ok lesznek. Mindennap humor, laza és derűs. Kiadós adag ot kérek a
piszkos viccekből. És értékelnék pár jó rímet faszkalapokról meg dilisekről is.
Floz bólintott. Gyakran g ondolt már rá, hog y a pénzkereset fura módját választotta.

Juliet picit másnapos volt, és nem túl nag y kedvvel hallg atta a telefonban, ahog y Coco dicsekedve
beszámol a Gideonnal töltött nag yszerű hétvég éről. Moziban voltak, és a Harry Pottert nézték meg ,
miközben eg y nag y zacskóból pattog atott kukoricát ettek.
– Utána eljött hozzám, és beállította az új számítóg épet. A tévével kapcsolatos g ondokat is
elhárította. Én mondom neked, Ju, hog y varázsló a technikai bizg entyűk terén. Őstehetség .
Imádom!
Juliet bekapott néhány ibuprofen tablettát.
– Azt hittem, nem akarod elkapkodni a dolg okat.
– Számomra ez lassú tempó.
– Alig várom, hog y találkozhassak vele – mondta Juliet, és meg próbált lelkesnek tűnni, de a
homlokában lüktető fájdalom miatt ez kicsit nehéz volt.
– Találkoztok is, bár nag yon félénk.
– Félénk? Akkor nem az általad meg szokott típus.
– Nem, eg yáltalán nem az általam meg szokott típus – sóhajtotta Coco.
A fiatalember korábbi partnerei mind hang osak és rámenősek volt, és a fiúnak azelőtt esze
ág ában nem lett volna viszonyt kezdeni eg y számítóg ép-mániással. Gideon feltűnése tényleg
különleg es eset volt. Juliet azt is el tudta volna képzelni, hog y Cocót marslakók rabolták el, és
átprog ramozták az ag yát. Elképzelhető persze, hog y csak öreg szenek, és változik az ízlésük.
– Szeretnél ma este velünk tartani? Curryt fog unk enni Guy és Steve társaság ában.
– Ó! Úg y tűnik, hog y Steve elég sokszor meg y mostanában hozzátok. Gondolod, hog y Floz iránt
tanúsít érdeklődést? – jeg yezte meg Coco pletykás stílusban. – Milyenek eg yütt? Nyíltan
flörtölnek?
Juliet szája tátva maradt a meg lepetéstől.
– Jól kijönnek eg ymással, teg nap meg fig yeltem a szüleimnél. Meg nézzük őket ma este, és
meg beszélhetjük, jó? – javasolta. Fig yelni fog ja a fejleményeket, mert ha Steve Feast fájdalmat okoz
Floznak, ő akkorát rúg a g olyóiba, hog y a fiú rág óg umiként szopog athatja őket.
– Köszönöm, de vissza kell utasítanom a meg hívást – mondta Coco ábrándozva. – Romantikus
éjszakánk lesz. Azt hiszem, hog y eg ész éjjel eg yütt lehetünk. – Úg y beszélt, mint eg y izg atott tini.
Mint Juliet, amikor Rog er először meg hívta. A lány azon tűnődött, hog y tapasztal-e még valaha is
hasonlót. Idősebb és ig ényesebb lett, és azok a kedves férfiak, akik a követelményeinek is
meg felelnek, eg yre ritkábban tűntek fel a színen.

Floz félbehag yta a születésnapi viccek írását, hog y válaszoljon Nicknek, mert levélírási vág ya
támadt, és minél tovább meg akarta tartani a férfival a kommunikációt.

Hé, Te ott!
Örülök, hogy újra írtál. A sok búcsú és visszavonulás után minden hír édes ajándék, és hogy őszinte
legyek, iszom a szavaidat.
ANNYIRA örülök, hogy jól érezted magad a hétvégén! Karácsonyi üdvözlőlapokra számítok a halaktól, de
sajnos elég rossz a memóriájuk.
Ne aggódj „velünk” kapcsolatban! Mindig is azt tetted, amit helyesnek gondoltál. Csak azt sajnálom, hogy
nem találkoztunk személyesen, mert űrt hagytál bennem, amikor abbahagytad a levélírást. Még mindig
vissza tudom idézni a magabiztos hangod, amikor telefonáltál, és hogy milyen helyekre terveztünk együtt
kirándulást.
A hadsereg? Te jó ég, mennyi mindent nem tudok rólad! Nem akarod, hogy elmenjek hozzád, csak egy
napra?
Ha nincs jobb programod, gyere át ide! Továbbra is szingli vagyok, és ábrándozom Mr. Tökéletesről.
Szeretném azt hinni, hogy találkozhatunk – bár nem vagyok benne biztos, hogy a puskákat is magaddal
tudod hozni.
Azt viszont hallottam, hogy itt is nagyon jó a kapás pisztrángra.
Szamócatündér

Rákattintott a küldés g ombra, de úg y érezte, mintha belülről darabokra szag g atnák. Nem bírta
tovább. Kivette a dobozból az utolsó papír zsebkendőt, és a szeméhez nyomta. Utána mély
léleg zetet vett, visszatért a valóság ba, és nekilátott anyag cserével kapcsolatos tréfákat írni Lee
Status ig ényeinek a kielég ítésére. Meg próbált nem g ondolni arra, mi történhetett volna, ha
keg yesebb hozzá az élet.
30. fejezet

Juliet áttanulmányozta a házhoz rendelhető ételek választékát, de amit ig azán szeretett volna –
szex, még hozzá nag y adag –, nem szerepelt benne. Minél idősebb lett, annál erősebb nemi vág y
fog ta el peteérés idején. Kirekesztette a g ondolataiból Piers Winstanley-Black képét, és arra
koncentrált, hog y a hag ymás curryt vag y a rag ut válassza-e.
Floz meg terítette az asztalt. Juliet felnézett a menüből, és a barátnőjére pillantott. Azon
tűnődött, hog y Steve vajon tényleg belehabarodott-e a lányba, és már alig várta az estét, hog y
meg bizonyosodhasson róla. De mi van Floz korábbi, titokzatos szerelmével? A kapcsolatuk talán
újraéled, de Floz még sem táncol örömében.
Meg szólalt a kaputelefon cseng ője. Juliet beeng edte a bátyját és Steve-et, aki fehér
munkaruhában volt.
– Sziasztok! – köszönt a fiú széles, barátság os mosollyal. – Most ne nag yon epekedjetek utánam
ebben a munkásszerkóban!
– Gyere be, fog d be a szád, és láss munkához! – morog ta Juliet. Ez a hapsi tényleg seg g fej. Azt
g ondolja, izg ató lehet a fehér munkásruhájában. A lány fejében meg sem fordult a g ondolat, hog y
Steve kijelentése talán csak eg y g yámoltalan kisfiúé, aki seg íteni akar másoknak.
– Köszi, eg y cukorral kérem a kávét – mondta Steve, meg előzve a kérdést.
– Üdv! – szólalt meg Juliet, és nem is fig yelt a fiúra.
Floz eltűnt a konyhában, hog y elkészítse Steve-nek a kávét, és örült a lehetőség nek, hog y nem
kell Guy társaság ában lennie.
Elég sokáig pepecselt, hog y Steve-vel beszélg ethessen munka közben. Guynak feltűnt, hog y a
lány szándékosan nem akar bemenni a szobába, ahol ő van. Minden bizonnyal elriasztotta mag ától
az idétlen üg yetlenkedésével, és a dolg ok orvoslására tett bátortalan kísérletek csak rontották a
helyzetet.
– Itt a lista, mit kértek? – Juliet Guy kezébe nyomta a rendelhető ételek listáját.
– Rendeljünk indián bankettet! – mondta a testvére. – Abból mindenki azt vesz, amit szeret.
– Remek ötlet – felelte Juliet, és g ondolatban felkészült rá, hog y kikérdezze. – Steve és Floz
nag yon jó párt alkot, ug ye? – Odahajolt Guyhoz. – Gondolod, hog y kedvelik eg ymást?
– Ne lég y buta! – támadt rá Guy. Eg y pillanatra meg próbálta elképzelni, hog y Steve és Floz
ölelkezik, de rög tön ki is verte a fejéből a g ondolatot.
– Talán meg játszom a kis kíváncsit, és meg hallg atom, hog y miről beszélnek.
Guy mindenki más esetében arra kérte volna a testvérét, hog y maradjon veszteg , de ebben az
esetben azt akarta, hog y menjen, és zavarja meg a másik kettő kapcsolatát. Nem akarta, hog y a
barátja összemeleg edjen Flozzal. Azt azonban sosem tudta volna elképzelni, hog y Steve az ő
választottjára veti ki a hálóját. Teljes mértékben meg bízott benne. Azok után, amit Steve érte tett
korábban, tudta, hog y a barátja jelleme sziklaszilárd. De még is… eszébe jutott, hog y mi történt
Juliet férje és a leg jobb barátnője között.
– Hog y halad a munka? – kérdezte Juliet, ahog y belépett a konyhába. Floz éppen a
mosog atóg épet pakolta ki, Steve pedig a vakolókanalát tisztog atta.
– Többé-kevésbé vég eztem. Még be kell festenem, amikor meg száradt – mondta Steve. – Sajnos
Guy, ez a lökött elfelejtette betenni a festéket az autóba.
– És én ezért ajánlottam vacsorát! – kiáltott fel Juliet. – Mindössze öt perc munkáért?
– Csak azért öt perc, mert tudom, hog y mit kell csinálnom, kis barátnőm – kacsintott rá Steve. –
Láttad már, hog y milyen órabérért dolg ozunk? Nag yon olcsón meg úsztad, aranyom.
– Nem vag yok a kis barátnőd, és nem vag yok az aranyod – felelte Juliet meg lehetősen ing erülten.
– Ig yekezz, és bújj ki a munkaruhádból! Határozottan éhes vag yok.
– Ohó, Juliet, és én még azt g ondoltam, hog y nem érzel irántam semmit!
– Leg feljebb az álmaidban – szólt hátra a válla fölött a lány, ahog y kiment. Pusztán a g ondolattól,
hog y szerelmi viszonyt kezdjen Steve Feasttel, kikívánkozott belőle a még el sem fog yasztott
vacsora.
Mialatt Steve kiment átöltözni, Floz beug rott a hálószobájába, hog y meg nézze az e-mailjeit, de
nem volt semmi más, csak eg y másik kártyakiadó ajánlata – azt akarták, hog y papag ájokat
ábrázoló, mókás fényképekhez írjon szöveg et. Amikor Floz visszaért az ebédlőbe, Juliet éppen eg y
üveg rioja bort bontott fel, Guy pedig a Tádzs Mahal éttermet hívta telefonon.
Utána Steve is leült az asztalhoz. Farmernadrág volt rajta és világ oskék szvetter, amely pont
olyan árnyalatú volt, mint a szeme. Még Juliet is felfig yelt rá, amikor meg látta a fiút.
Természetesen sosem mondta volna neki, hog y milyen jól néz ki, bár erre g ondolt. Steve már e
nélkül is kellően el van telve mag ával.
– Ó, mielőtt elfelejteném… – Steve kotorászott a zsebében, és kivett két jeg yet. – Holnap estére.
Birkózás a Centennial Csarnokban. Mind a ketten jöttök, ug ye?
– Természetesen – felelte Juliet. Elvette a jeg yeket, és feltűzte őket a falon az üzenetek táblájára. –
Köszönjük. Floz már alig várja a nag y eseményt, nem íg y van?
– Elnézést, hog y mi? – kérdezte Floz, mivel a nevét hallotta. Nickre g ondolt, és meg próbálta
elképzelni, mit csinálhat éppen a férfi. Milyen érzés lehet a „Talán az utolsó horg ászkirándulásom
volt?” g ondolat. Veszélyesen közel került hozzá, hog y meg int elsírja mag át.
– Azt mondtam, hog y már alig várod a holnapi birkózást.
– Íg y is van. – Floz mosolyt erőltetett az ajkára.
– Holnap Guy lesz a kedves fig ura, Guido a Jófiú, én pedig a Sötét Ang yal – mondta Steve.
– Nag yon muris lesz – mosolyg ott rá Juliet. – Remélem, hog y Guy kitapossa a beled.
– Nekem kell nyernem, tehát nem teheti – mondta Steve, és arra g ondolt, hog y Juliet milyen
szemtelen. Kedve lenne szájon csókolni, hog y elhallg attassa.
– Tizenöt percen belül itt a kaja – mondta Guy, és letette a telefont.
– Éppen azt mondtam, hog y holnap te leszel a jó fiú, én pedig a g alád.
– Ig en – bólintott Guy.
– Mi történt, hog y Kenny eleng edett? – kérdezte Juliet. – Azt hittem, félholtnak kell lenned, hog y
kihag yhass eg y műszakot.
– A barátjának akar tudni – felelte Guy. – De tényleg nem célszerű távol lennem az étteremtől.
Látnod kéne, hog y milyen kavarodás történik, ha nem vag yok ott. A curry után be is meg yek, hog y
ellenőrzést tartsak, és épp ezért nem iszom alkoholt. – Töltött mag ának eg y pohár tonikot. –
Szerintem teljes káosz fog ad majd.
Mintha vég szóra történne, Guy telefonja meg szólalt a zsebében, ám a cseng őhang olyan erős
volt, hog y majd meg süketültek tőle. Nemrég vásárolta a készüléket, és teljesen elég edett volt vele,
leszámítva a telefonnak azt a tulajdonság át, hog y találomra választott dallamot a memóriájából, és
azt teljes hang erővel bömböltette – ennek módosítására minden kísérlet hiábavalónak bizonyult.
Ahog y a Rig ht Said Fred zenekar dallama mindenki tudomására hozta, hog y valaki túlság osan
szexi, Guy ig encsak zavarban volt. Hang os és éles „halló” szót vakkantott a telefonba, hog y a férfias
imázsából valamennyit visszaszerezzen.
Nahát, g ondolta Floz. Guy Miller tényleg habókos. A cseng őhang is épp eleg et elárul róla.
Tényleg úg y g ondolja, hog y ő túl szexi?
– Mi? Hog y? Te tréfálsz. – Guy olyan hang on morg ott, mint eg y filmbeli vámpír. Teljesen
elsápadt, miközben beszélt. Befejezte a beszélg etést, és azt mondta: – Elnézést, de mennem kell.
Varto majdnem felg yújtotta azt a rohadt konyhát.
– Ó, milyen kár! – mondta Juliet.
– Ig en, tényleg – jeg yezte meg Floz eg y sóhaj kíséretében. Ahog y Guy rápillantott, a lány azt a
következtetést vonta le, hog y a férfi a meg jeg yzést g únyolódásnak fog ta fel. Eltökélte, hog y csakis
a leg rosszabbat tételezze fel róla.
– Taxival fog ok hazamenni – mondta Steve. – Holnap találkozunk, cimbora. Felveszel majd, mint
mindig ?
– Ig en. Juliet, reg g el behozom a festéket. Még mindig nálam van a kulcs, ezért csak beug rom, és
berakom a kannát az ajtó mellé.
– Rendben van, tesó.
Guy kiment a lakásból, és az autója felé tartott. Meg öli Vartót, csak kerüljön a keze közé!
Nemcsak elszúrja az estéjét, amikor rendezhetné a kapcsolatát Flozzal, de még a jövőbeni
beruházását is el akarja pusztítani. Érezte, hog y az ag yában tüzes g ondolatok támadnak, és a
láng ok bármikor kicsaphatnak az orrán, mintha g onosz sárkány lenne.
31. fejezet

Annyi ételt hoztak, hog y eg y kisebb hadsereg nek elég lett volna. A curry elég csípős volt, tehát
jócskán vedelték hozzá a bort is. Amikor Steve odament a hűtőszekrényhez, hog y eg y újabb
palackkal kiveg yen, Juliet odahajolt Flozhoz, és suttog óra fog ta a hang ját:
– Akarod, hog y mag atokra hag yjalak benneteket?
– Mi a fenének tennéd?
– Az ég tudja, hog y mit látsz benne, de…
– Ezt most azonnal fejezd be! – Floz felemelte a kezét. – Nem vonzódom Steve-hez. És abban is
átkozottul biztos vag yok, hog y ő sem vonzódik hozzám.
– Valóban? – kérdezte Juliet. – Ó…
– Teljes mértékben – bólintott Floz. – Akár hazug ság vizsg álatnak is alávethetnének.
– Nos, ezt kifejezett meg könnyebbüléssel hallom. – Juliet nag y leveg őt vett.
– Steve szerintem tündéri fig ura – mondta Floz, és ellenőrizte, hog y a fiú nem tért-e vissza, és
nem hallja-e, amit róla beszélnek.
– Eg ész elviselhető, én is úg y vélem – értett vele eg yet Juliet. Akkor jött rá, hog y minden
bizonnyal félig részeg , ha ilyet mond. Az eg yik kivételesen log ikus pillanatában az is az eszébe
jutott, már olyan rég óta nem kedveli a fiút, hog y az ellenszenv valószínűleg eg yfajta rög eszmévé
vált nála.
Újabb fél üveg bor után Floz már lefekvéshez készülődött. Elköszönt, és úg y esett be az ág yba,
hog y az e-mail üzeneteit sem nézte meg . Amikor elment, Steve és Juliet az asztalnál ült, és
meg lepően barátság os lég körben nápolyit eszeg etett.
– Kérsz még eg y pohárral? – kérdezte Juliet. – El sem akarom hinni, hog y ilyet mondok, de
élvezem a társaság od, Steven.
– Én is a tiédet – felelte Steve. – És ig en, iszom veled még eg y pohárral.
– Nézzük meg , hog y mi van a tévében – mondta Juliet. Odament a készülékhez, és lehuppant elé
a díványra. Váltog atta a csatornákat: dokumentumfilm a bostoni fojtog atóról, bálnák fújtatnak az
óceán vizében, eg y amerikai ifjúság i táborban tizenévesek ricsajoznak. Eg yik sem felelne meg a
hang ulatukhoz. Azután talált eg y nag yon rég i színes filmet eg y híres színésznővel, akinek a nevére
józan állapotában bizonyára emlékezett volna. A nő eg y napsütötte New York-i utcán sétált, és a
nyár vég éről énekelt, miközben a szélben száraz levelek kavarog tak körülötte.
– Tessék, itt van – mondta Steve, miközben odaadott Julietnek eg y pohár bort, és lerog yott mellé
a nag y, süppedős díványra. Nag yon közel volt a lányhoz, de Juliet rájött, hog y nem is bánja.
Határozottan kellemes volt a férfi lábát ott éreznie az övé mellett – meleg volt, nag y és erős.
– Floz eg ész helyes, ug ye? – kérdezte Steve.
– Imádni való – felelte Juliet. – Vonzódsz hozzá, ig az?
– Flozhoz? – mondta Steve. – Nem, nem vonzódom hozzá, de kedvelem. – Ezt olyan meg fontolt
hang on mondta, hog y Juliet azonnal tudta, a válasz teljesen őszinte.
– Azt hiszem, hog y most eg y kicsit mag a alatt van. A holnap este határozottan jót fog tenni neki;
picit felvidul – mondta Juliet, és vett a nápolyiból.
– Én mag am is hamarosan felvidulok – mondta Steve. – Veszek mag amnak eg y nag y, használt
Jag uart. Vag y eg y Mercit.
– A péniszt meg hosszabbító státuszszimbólumra g ondolsz? – nevetett a lány. – Bizonyára
szükség ed is van rá.
– Hé, te! Még senki nem panaszkodott.
– A millióból, akiket meg hódítottál? – vetette oda Juliet.
– Nem mondanám, hog y olyan sokan voltak – felelte Steve. Érezte, hog y a társalg ásuk eg y picit
hűvösebbé válik, és ezt nag yon nem akarta.
– Oké, mikor volt részed utoljára szexben? Úg y értem, hog y partnerrel.
– Nem is emlékszem – válaszolta Steve. – Rég en. Túlság osan is rég en.
– Ug yan, menj már! – nevetett Juliet.
– Komolyan mondom – erősködött Steve, és fészkelődni kezdett a díványon. – És meg kérlek,
hog y ne juttasd az eszembe, milyen rég en történt.
– Ug yanerre kérlek – felelte Juliet, és a poharát a fiúéhoz koccintotta. – Kivel voltál? Little Derek
lányával?
– Chianti Parkinnal? Bárcsak lehettem volna! – kuncog ott Steve.
– Én Piers Winstanley-Blacknek tartog atom mag am – jeg yezte meg Juliet éneklő hang on. – Ő
álmaim összes vonzó férfija eg y személybe g yúrva.
– Korhely – jeg yezte meg Steve, és minimális féltékenység érződött a hang jából. – Pár éven belül
olyan lesz a feje, mint a tojás. Valami miatt ezek a jog i fazonok több izg almat találnak a peres
üg yekben, mint a nőkben.
– Istenemre, hiányzik a szex – sóhajtotta Juliet, és kiitta a bort a poharából.
– Nekem is – sóhajtotta Steve, és kiitta a bort a poharából.
Steve Julietre nézett, és Juliet is odafordult hozzá. Eg yikük sem emlékezett később, hog y ki
mozdult meg elsőként, de hirtelen azon kapták mag ukat, hog y hevesen csókolóznak, és az
összetört nápolyin hempereg nek. Utána Juliet a hálószobája felé húzta a fiút, és szinte letépte róla
az ing et.
– Csak sima szex lesz, eg yértelmű. A frusztráció utáni kölcsönös kielég ülés.
– Ig en, hog yne – liheg te Steve. – Mindössze meg vakarjuk eg ymás bőrét.
Mire beestek Juliet ág yába, már le is vetkőztették eg ymás. Steve nyög ött, ahog y a nő puha,
bársonyos bőrét simog atta. Juliet nyög ött, ahog y a férfi izmos mellkasát simog atta. Nem értette,
hog yan ébredt fel benne a vág y a leg nag yobb ellenség e iránt, de most nem hag yhatja, hog y
észérvek meg zavarják abban, amit éppen tesz.
Steve-ben is mohó vág y ég ett. Korábban még sosem tapasztalt ilyen heves erekciót. Állati
ösztönöket érzett mag ában.
– Nem vag yok túl erőszakos? – kérdezte ag g ódva.
– Nem vag y elég erőszakos, nag yfiú – hang zott a válasz.
– Most milyennek tartod?
Juliet nem válaszolt, leg alábbis nem úg y, hog y érteni lehessen. Mindössze rövid sikolyokat és
elfojtott nyög éseket hallatott, miközben eg yre mélyebben mag ában érezte a férfit.

Reg g el Juliet arrébb heng eredett, hog y a füg g önyökön beszüremlő kora reg g eli, rózsaszín fényben
meg nézze az időt. A kutyafáját! Mindössze két órát aludt. Steve felébredt a mozg ástól, és álmosan a
mellkasára húzta a lányt. Alig ért össze a bőrük, máris meg történt a merevedés.
– Csak sima szex lesz, ne feledkezz meg róla! – mondta Juliet.
– Ig en, tudom – felelte Steve, és teljesen lazán beléhatolt, miközben az ujjával is csodálatos
dolg okat művelt.
Te jó ég , g ondolta Juliet, és dübörög ve szág uldott a valaha tapasztalt leg hevesebb org azmus felé.
Csak sima szex, de isteni érzés.
32. fejezet

Floz rég óta nem tapasztalt, kellemes alvásból ébredt. Nem emlékezett rá, hog y Nick meg jelent
volna álmában, és nem kelt fel az éjszaka közepén, hog y meg nézze az e-mailjeit. A bor kis időre
elnyomta benne a fájdalom érzését, és némi meg könnyebbülést adott.
Nem várt rá e-mail üzenet, amikor bekapcsolta a g épet. Gyorsan felöltözött, majd kiment, hog y
kávét készítsen mag ának, de teljesen elképedt, amikor belépett a konyhába, mivel eg y nag ydarab,
szőke hajú, húsos lábú férfit talált ott, aki fodros köntösben várta, hog y a kannában felforrjon a víz.
Az alak a díványon aludt? Ha ig en, akkor miért van rajta Juliet köpenye, vag y leg alábbis miért
próbálta felvenni? A józan paraszti ész azt súg ta, hog y Steve és Juliet soha, semmilyen körülmények
között nem aludna eg yütt. Tehát mi történhetett?
– Jó reg g elt! – mondta Floz.
Steve hirtelen meg perdült, és a szaténpong yola elég g é szétnyílt, hog y Floz láthassa, nincs alatta
semmi. Gyorsan elfordította a tekintetét, és Steve is meg ig azította mag án a ruhadarabot.
– Elnézést, Floz. Azt hiszem, hog y ezek után már soha többé nem akarsz kolbászt enni.
Floz a pillanatnyi zavara ellenére elnevette mag át.
– Jól áll – jeg yezte meg , miközben a fiú szorosan meg kötötte mag án az övet.
– Julieté.
– Nem is hittem volna – mondta Floz eg y vig yor kíséretében.
Steve izzadság cseppeket törölt le a tarkójáról.
– Szóval… izé… hog y került rád? – tartott ki a témánál Floz.
– Nem… öö… – kezdte Steve. Újabb izzadság cseppek jelentek meg rajta. – Nem találom a
nadrág omat.
– Ó! – vig yorg ott g únyosan Floz.
– Juliet ki…, kiküldött, hog y sült szalonnás szendvicset és teát készítsek.
– Kiküldött? – rökönyödött meg Floz. – Azt mondod, hog y együtt aludtatok?
– Sok alvás nem volt. – Steve a szája elé kapta a kezét, mivel eszébe jutott, hog y a kijelentés talán
túl indiszkrét. – Felforrt a víz. Iszol valamit?
– Kávét kérek – mondta Floz. Mi a manó? Alig várta már, hog y meg hallja a részleteket.
Ott álltak a konyhában, mindketten köntösben, teát és kávét ittak, Steve pedig szalonnát sütött a
tűzhelyen, amikor a zárban kulcs nyikordult, és meg jelent Guy az íg ért festékkel. Rög tön felfig yelt
Floz g yöng yöző nevetésére, amelybe időnként Steve mély hang ja is beleveg yült.
– Szevasztok! – köszönt, és bement a helyiség be. – Elhoztam a fe…
Abban a pillanatban meg látta őket. Leg jobb barátja és vág yainak tárg ya meg hitt körülmények
között, félmeztelenül cseverészik a konyhában. Eszébe jutottak Juliet szavai: Floz és Steve egész jól
kijönnek egymással. Mintha valami érdeklődés lenne bennük egymás iránt.
A látvány, ahog y Steve rémült képet vág ott, Floz pedig ösztönösen összébb húzta mag án a
köpenyt, Guynak bőven elég volt. A patkány! Sosem hitte volna, hog y a leg jobb barátja bedobja
mag át Floznál, amikor tudja jól, hog y neki tervei vannak vele. Steve azonban ebből semmit nem
érzett, hiszen ő Juliettel töltötte az éjszakát, és ezt bizonyára Guy is tudja.
– A festék! – harsog ta Guy, és olyan viharosan csörtetett ki a lakásból, hog y amikor az ajtót
becsapta, szinte az eg ész épület beleremeg ett.
– A francba! – jeg yezte meg Steve. Nem g ondolta volna, hog y Guy ilyen dühösen fog adja majd a
hírt, hog y neki sikerült összejönnie az ő nővérével.
– Most vedd át tőlem a szalonnasütést, Floz! – Steve a lány kezébe nyomta a fakanalat,
keresztülrohant a helyiség en, és kirontott a lakásból. Úg y ug rált lefelé a lépcsőn, mint eg y
hollywoodi kaszkadőr. Épp idejében ért le, hog y még rá tudja vetni mag át Guy kocsijának
motorháztetejére, miközben az autó elindult.
– Te rohadék! – kiáltotta Guy. – Most majdnem meg öltelek, de meg is érdemelted volna.
– Szállj ki! – harsog ta Steve. – Nézd, tetszik a lány, és csak úg y mag ától jött a dolog .
– Frászt! Szállj le a motorháztetőről, és kotródj vissza!
– Nem szállok le, amíg le nem állítod a motort.
– Akkor veled eg yütt meg yek el.
– Indulj, te g anéj!
A kocsi előrelendült, Steve pedig leesett róla; valami nag yon tüskés sövényféleség ben landolt.
Mire sikerült kikecmereg nie eg y öreg rózsabokor tövises ág ai közül, Guy már messze járt. A nag y
sebesség g el tovaszág uldó autó olyan porfelhőt kavart, mint a filmekben Batman kocsija. Az alsó
lakásból a rosszul szabott, fekete öltönyében és viharvert aktatáskájával kilépő Tim Onions eg y
transzvesztitát pillantott meg a kavarg ó falevelek között, akin a rózsaszín szaténköntös nem sokat
bízott a képzeletre. Ig encsak sietős léptekkel ment oda az öreg Austinjához, nehog y nemi erőszak
áldozata leg yen. Már az is elég rossz, hog y drog osok vannak a városban, és most a szatírok is
meg jelennek.
Juliet karba font kézzel várt Steve-re a lakásban, és bosszús volt, amiért a szeretkezés utáni,
ág yban tervezett reg g elit ilyen vadul meg zavarták. Azt kellett látnia, hog y a leg jobb köntöse
földes, és nemcsak homokszemek vannak rajta, hanem még eg y meztelencsig a is odakerült.
– Mi a bánatos franc…? – Azután a hang jába kis ag g odalom is veg yült, mivel észrevette, hog y a
férfi térde vérzik.
– Minden rendben – fortyog ott Steve. – Nincs semmi bajom.
– Guyt mi lelte?
Steve felvette a telefonját, és Guy számát hívta. Rög tön az üzenetrög zítő jelentkezett. Steve rövid
üzenetet hag yott, hog y Guy hívja őt vissza, de sejtette, hog y erre nem kerül majd sor.
– Védte a becsületedet – mondta Steve. – Eg yértelmű, totál kiakadt, hog y elcsábítottalak.
– Hog y te? Eng em elcsábítottál? Aha, ez ig az. Mindazonáltal, törődjön a saját nyamvadt
üg yeivel! – jeg yezte meg Juliet, és meg rag adta a férfit a köntös övénél fog va. – Harmincnég y éves
vag yok, és nem nég y. Hag yd a bánatba a szalonnát! Hol tartottunk?

Steve azonban nem tudott meg felelő teljesítményt nyújtani, mivel képzeletben Guy arca lebeg ett
előtte, mintha kísértet lenne. Nem akarta, hog y Guy azt hig g ye, ő fájdalmat tudna okozni a
testvérének, vag y kihasználná a lányt. De akárhog y is próbálta, eg ész nap nem sikerült kapcsolatba
lépnie a barátjával, hog y ezt elmondja neki.
33. fejezet

Aznap este Juliet és Floz taxival ment a Centennial Csarnokba, elég korán, hog y a küzdőtér mellett
kapjanak helyet. A Centennial Csarnok eg ykor szép színházépület volt, farag ott kődíszekkel. Sajnos
azóta meg lehetősen elhanyag olt állapotba került, és már a homlokzatáról sem tisztította le senki a
g alambpiszkot. Eg yedül a patrónustól, eg y hajdani g yártulajdonos özveg yétől kapott támog atás
mentette meg a bezárástól.
Julietnek és Floznak szinte nem is kellett tolakodnia, hog y az első sorban juthassanak ülőhelyhez.
A barna bársonyhuzatos székek már meg lehetősen elhasználtak voltak, de kényelmesek.
– Izg i, mi? – lelkesedett Juliet. – Alig várom, hog y izmos férfitesteket lássak.
– Ig en – értett eg yet Floz, aki aznap reg g el a konyhában éppen eleg et láthatott eg y izmos
férfitestből.
Mög öttük már javában g yülekeztek az emberek, és eg y busznyi nyug díjas is helyet fog lalt az
idősek és fog yatékosok számára fenntartott helyen. Több közülük tolószékes volt. Hamarosan úg y
tűnt, nem is maradt üres szék. A csarnok hang ulata eg ész más lett, ahog y meg telt emberekkel –
kevésbé volt komor, és mintha valami életet leheltek volna bele.
– Remélem, hog y fag ylaltot is árulnak – mondta Juliet. – Néhány helyen van. A Wakefield Hallban
pattog atott kukoricát lehet kapni.
– Fag ylalt, izzadság és izmok. Remekül hang zik – mosolyg ott Floz.
– Sokkal jobb úg y nézni a műsort, ha tele van a nézőtér – mondta Juliet. – Pompás a hang ulat.
Sajnos az évek során lecsökkent a nézőszám, de még mindig jó móka. Kis változatosság a
szappanoperák után.
– Akkor most Steve alakítja a neg atív fig urát?
– Ig en. Ma este Steve a rossz fiú – válaszolta Juliet, és eg észen meg lepődött, hog y a fiú nevét
nemcsak a szokásos ellenérzés nélkül mondta ki, de még el is lág yult közben a hang ja. – Guy a jó
fiú, de a változatosság kedvéért most veszítenie kell.
– Várod már, hog y Steeeve-et a jelmezében lásd? – incselkedett Floz, miközben Little Eric kilépett
a küzdőtérre. Két bög yös nő követte. A testük akár ang yalé is lehetett volna, de az arcuk, mint eg y
staffordshire terrier képe.
Juliet fintorg ott.
– Floz, Steeeve-et már reng eteg szer láttam a jelmezében. Most sincs köztünk semmi kapcsolat.
Csak sima szex.

Ahog y azt sejteni lehetett, Guy nem vette fel Steve-et, hog y bevig ye a Centennial Csarnokba, ezért a
fiúnak a saját kocsiján kellett mennie. Guy, aki mindig pontos volt, nem tartózkodott az öltözőben.
Little Derek le-fel járkált, és meg lehetősen ideg es volt.
– Mit csináljak? Most mind vissza akarják kapni a rohadt pénzüket. Hol a bánatban van a társad?
Az sem javított a kedélyállapotán, hog y Jeff Leppardnak nyernie kellett volna a hatodik
menetben, de a másodikban kificamította a bokáját, amikor Klondyke Kevin elől menekült, és
hordág yon kellett kivinni. Az új fiú, a „Barnsley Cséphadarója” majdnem kiütötte a „Komor
Aratót”, mivel meg botlott a saját lábában, és már az első menet meg kezdése előtt belefejelt az
ellenfelébe. Ráadásul Guy sincs itt, pedig eg y perc múlva már kezdenie kéne.
– Albertóval kell kiállnod. – Derek elővette a cig arettát a zsebéből. Nem törődött vele, hog y ott
nem volt szabad dohányozni; ha nem g yújt rá, és nem jut valamennyi nyug tató nikotinhoz,
felrobban ideg esség ében.
– Ki van zárva, Derek. – Steve meg indult hátrafelé. – Az a fickó őrült.
Abban a pillanatban kinyílt az öltöző ajtaja, és Little Derek akkorát sóhajtott
meg könnyebbülésében, hog y eg y erdőtüzet elfújhatott volna, ug yanis Guy lépett be. A fiú a sima,
kék jelmezében és fehér csizmájában küzdelemre készen állt.
– Vég re! Hol a francban voltál? Mind a szívbajt akarjátok rám hozni ma este? – Derek nag yot
szívott a cig arettájából, és vadul hadonászott, nehog y a füstérzékelő riasztó bekapcsoljon.
Guy nem válaszolt. Ledobta a táskáját a padra, és olyan sötét tekintettel nézett Derekre és Steve-
re, hog y az árnyalatot a színskálán a „g yászfekete” kateg óriába lehetett volna sorolni.
– Guy, mielőtt kimennénk… – kezdte Steve.
– Tartsd meg mag adnak! – felelte Guy olyan arckifejezéssel, amely félúton volt Heathcliff és eg y
pitbull tekintete között.
– Menjetek már ki a szorítóba, ti… – Little Derek nem tudta folytatni, mivel Tarzan, a
Majomember és a Pog moor testvérek viharzottak be, kis híján ledöntve őt a lábáról.
– Guy…
De Guy nem volt beszédes kedvében. Küzdeni akart.

Ahog y Steve meg jelent, Juliet izg atottan éljenzett, elég hang osan, hog y hallani lehessen a
pocskondiázók táborában. Azután Guy lépett be, és a közönség ujjong ásban tört ki.
– Nos, mit g ondolsz? – kérdezte Juliet.
– Öö… Steve eg ész jól néz ki – felelte Floz.
Tényleg jól fest, g ondolta a lány. Nag yon vonzó a fekete nadrág jában és a hirtelenszőke hajával.
Eszébe jutott, hog y milyen volt az előző éjszaka a fiú izmos combját érezni a lába között, és elfog ta
a remeg és. Te jó ég , mi történik vele? Miért lát most hirtelen eg y másik Steve Feastet a harminc
éven át ismert srác helyett?
– Nem rossz – jeg yezte meg Juliet, szinte csak mellékesen. Akkor észrevette, hog y Floz vig yorog
rá. – Tudom, hog y mit g ondolsz, de ez valóban csak szex. Kölcsönösen előnyös fizikai g yakorlat,
amíg Piers Winstanley-Black az enyém nem lesz, Steve pedig meg kaphatja Little Derek lányát,
Lambruscót, vag y hog y a csudába hívják.
Floz is Steve-re összpontosította a fig yelmét, már csak azért is, hog y ne kelljen Guyra néznie. A
kék jelmez azonban nag yon testhez álló volt, és a tekintete akaratlanul is azon állapodott meg . A
helyzet csak súlyosbodott, mivel Guy észrevette, hog y nézi, és olyan pillantásokat vetett rá, mintha
ő valami nag yon rosszat tett volna. Például leveg őt mert venni.
– Látványos küzdelmet akarok, fiúk – mondta Little Eric. – A neg yedikben le kell rog ynod – súg ta
oda Guynak.
– Ki van zárva – felelte Guy olyan tompa hang on, mintha ő lenne a Terminátor. Észrevette Flozt
az első sorban. A lány nyilvánvalóan azért jött, hog y láthassa az új barátját. Milyen nag y kár, hog y
őt most beledöng ölik a padlóba!

Ding, ding! – szólalt meg a harang .


Guy indokolatlanul nag y erővel rag adta meg Steve-et, és úg y bevág ta a sarokba, hog y a fiú háta
csak úg y recseg ett.
– A fészkes fenét! – nevetett Steve. Visszaug rott, meg rag adta Guy fejét, és közvetlenül a fülébe
suttog ott.
– Tudom, hog y mit g ondolsz…
– Tényleg ? – kérdezte Guy, miközben szakértő módon kibújt a szorításból, és a földhöz csapta
kétszínű ellenfelét.
Little Eric morg ott. Nem eng edheti, hog y nég y menetnél előbb vég et érjen a küzdelem. A
közönség már akkor becsapottnak érezte mag át, amikor Leppardot úg y vitték ki, mint eg y
balesetet szenvedett apácát.
Steve arrébb heng eredett, íg y elkerülte Guy pörölyszerű csapását, amely a bordáját is eltörhette
volna, ha célba talál.
– Nem akarom őt kihasználni, tudod jól! – mondta Steve. – Azóta tetszik, amióta először
meg pillantottam. Nag yon sokat jelent a számomra.
Guy meg próbálta meg rag adni Steve-et, de nem sikerült.
– Hog y merészelted? – morog ta.
– A bánatos francba, Guy! Sosem g ondoltam volna, hog y ennyire a mag adénak tekinted a lányt.
Mi a fene van veled?
Guy rárontott Steve-re, és a fejével úg y öklelt bele a g yomrába, mintha faltörő kos lenne. Steve
teljesen meg hajolt az ütéstől, és hálás volt, hog y a harang meg szólalt. Ding ding!
Steve hátralépett, és elkerülte a felé lendülő, pörölyszerű kezet. Little Eric nem túl finoman a
sarokba ráncig álta Guyt.
– Hig g adj le! Nég y menetre van szükség – mondta Little Eric. Úg y döntött, nem emlékezteti
Guyt, hog y ő a jó fiú, mivel úg y tűnt, a közönség értékeli a látványt. Vég re eg y küzdelem, amelyik
tényleg ig azi harc benyomását kelti, és nem két balett-táncos veszekszik eg y retikül miatt.
Ding ding!
Steve és Guy úg y kerülg ette eg ymást, mint két, ketrecbe zárt oroszlán.
– Pépet csinálok belőled! – vicsorg ott Guy.
– A mag adénak akarod őt, de nincs ig azad. Nem a tulajdonod. A ménkűbe, nem hiszem, hog y
bárkinek jog a lenne őt kisajátítani. Mit akarsz, mit teg yek? Kérjek bocsánatot?
– Kezdhetnéd azzal.
– Meg tenném, ha lenne bármiért menteg etőznöm.
– Hog yne, semmi bűntudatot nem éreztél, amikor ma reg g el félmeztelenül voltatok eg yütt a
konyhában, ug ye?
Folytatódott a küzdelem. Guy olyan fog ással rag adta meg Steve-et, amelyikből a társa nem
tudott kibújni. Ahog y Guy fokozta a nyomást, Steve arra g ondolt, hog y talán még is jobban járt
volna, ha a barátja nem érkezik meg , és neki Alberto Masseratival kell küzdenie. Akkor azonban
Guy meg csúszott, és a másodperc töredékében, amíg a szorítás enyhült, Steve szabaddá tette
mag át. Guy Steve felé csapott, de nem találta el, és íg y Steve tudta őt meg rag adni. A karjánál fog ta
meg , és behajította a kötelek közé. Azután a nyakát is elkapta oldalról. Megvan!
Akkor eszébe jutottak Guy szavai.
– Várj csak, mire g ondoltál azzal, hog y félmeztelenül rajtakaptál minket ma reg g el a
konyhában? Csak nem g ondolod…? – Ding ding! – A bánatos francba! – mondta Steve, ahog y Little
Eric elhúzta őket eg ymástól.
– Még két menet van hátra. Türtőztessétek mag atokat!
– Meg lesz a nég y menet, nem kell ag g ódnod – felelte Guy, és Steve hátára csapott, ahog y
visszament a sarokba. A tömeg őrjöng ött. Valaki cipőt dobott a szorítóba, amely Guyt a mellkasán
találta el.

– Mindig ilyen ag resszívek? – kérdezte Floz.


– Nos, a mai prog ram kicsit eltér a szokásostól. Talán változtattak a taktikán, hog y többen
fog adjanak. Voltaképpen, a színpadon esküdt ellenség ek – mondta Juliet, aki nag yon élvezte a
műsort. Eg y rég ebbi korban talán szívesen kötög etett volna a g uillotine mellett.
– Nag yon jó szerepjáték – mondta Floz, de nem volt teljesen meg g yőzve, hog y Guy csak színleli
az ag resszív küzdelmet, mivel az nag yon is ig azinak tűnt. – Azt hittem, hog y Guy a jó fiú.
– Úg y is volt – válaszolt Juliet, és le nem vette volna a szemét a küzdőtérről, nehog y elmulasszon
valamit. – Nem tudom, hog y miért változtattak a szerepen.
A két férfi komoran meredt eg ymásra a küzdőtéren. Steve-et teljesen felbőszítette a felismerés,
hog y Guy nem Julietet akarja teljes mértékben az ellenőrzése alatt tartani, hanem azt hiszi, hog y ő
Flozzal töltötte az éjszakát. Nem sok jót árul el a barátság ukról, ha Guy tényleg azt g ondolja róla,
hog y képes lenne elrabolni tőle a nőt, akibe annyira belehabarodott. Pedig a lány még nem is az
övé.
Ding, ding!
– Seg g fej vag y, tudod? – mondta Steve, és lassan közeledett a társához. – Most jövök csak rá,
hog y azt hiszed, Flozzal töltöttem az éjszakát.
– Nos, nem Juliettel aludtál, ug ye? – Guy minden derültség nélkül nevetett.
– De, pontosan ez történt – felelte Steve.
– Mocskos hazug ! – mondta Guy, és a düh hevében rávetette mag át Steve-re, aki meg tántorodott,
és íg y Guy fölébe kerekedhetett, mivel szorítófog ást alkalmazott. Steve karját hátrahúzta, a nyakát
pedig előrenyomta.
– Aúúúúúú!
– Fáj, ug ye? – vetette oda Guy. – Pedig még nem is érzed ig azán.
Előrelökte Steve-et, majd ő is utánament, és ahog y társa testét markolta, mindketten átestek a
köteleken. Majdnem rázuhantak eg y beg ipszelt lábú fickóra.
„In-tés, in-tés!” – zúg ta az őrjöng ő közönség . A csarnoknak abban a részében, ahol ő volt, Juliet
vezette a kórust.
– Halott vag y, cimbora! – fenyeg etőzött Steve, és ahog y visszamászott a küzdőtérre, pár apró
termetű nag ymama seg ített neki, akik boldog ok voltak, hog y hozzáérhetnek az izmos lábához.
– Ig en, persze! – felelte Guy, és nag yot kiáltott, mert eg y részeg nő rátámadt, és a táskájával
kezdte csapkodni a hátát. Gyorsan visszaug rott a szorítóba, hog y elkerülje a további ütéseket.
Little Eric látványosan meg fenyeg ette Guyt, a közönség nag y örömére. Az emberek úg y
ordítottak, mintha a római Colosseumban fig yelnék, ahog y keresztényeket dobnak az oroszlánok
elé. Ding, ding!
Ig en, ez már háború, g ondolta Steve. Ha Guy valóban küzdeni fog , akkor meg kapja, amit akar.
Gondoskodni fog róla, hog y az őrjöng ő Guy Millernek olyan neg yedik menetben leg yen része, amit
soha nem fog elfelejteni.
Ding, ding!
A két férfi felbőszült bika módjára esett eg ymásnak a küzdőtér közepén. Eg yforma mértékben
voltak dühösek és erősek, ezért nem bírtak eg ymással.
– Most pedig meg fog sz hallg atni, még ha cig ány g yerekek potyog nak is az ég ből, te bug g yant!
– kiáltotta Steve.
– Mit akarsz mondani? Hog y nem bírtál mag addal? – Guyban fájdalmas érzést váltott ki a
g ondolat. Leg szívesebben az örökkévalóság ig folytatta volna a küzdelmet, mert csak íg y tudta
levezetni az indulatait. Úg y g ondolta, hog y meg őrül, ha abbahag yja a harcot.
– A nyavalyába! Mit csinál ez? – rezzent össze Juliet, mivel felismerte, hog y a küzdelem valódi.
– Ezt azért kapod, mert még annyi bátorság sincs benned, hog y beismerd – ordította Guy, majd
Steve lába köré fonta az övét, amitől a társa elhasalt. – Azt mondod, hog y Juliettel feküdtél le. És én
ezt elhig g yem?
– Mit mond? – kérdezte Juliet, aki felfig yelt a „bátorság ” szóra.
– Nem tudom. – Floz az ajkába harapott. – Veszekednek valami miatt.
– Guyt még sosem láttam ilyennek; sem a színpadon, sem máshol – mondta Juliet, és azon
tűnődött, hog y mi a fene lehet a testvérével. Az elmúlt néhány hét során csendes úriemberből
harcias fenevaddá változott, és a szakácstudománya is az anyjuk szintjére süllyedt. Nag yon remélte,
hog y a fiú nem újabb összeomlás előtt áll.
– Ez nem színészkedés – jajdult fel Floz, ahog y észrevette a fekete foltot Guy szemén. Még
Laurence Olivier sem lenne képes ilyen dühöt színlelni.
– Ennyire herg elné, hog y Steve és én eg yütt töltöttük az éjszakát?
Floz meg rázta a fejét. Eg ek! Guy uralkodni próbál a testvérén. Nem véletlen, hog y őt sem tartja
szimpatikusnak, mivel Floz kisajátította a leg közelebbi társ szerepét. Ez sok mindent
meg mag yaráz.
Guy meg rag adta a köteleket, és várt, hog y Steve felkeljen – akkor kitárt karokkal ráronthat, és
ledöntheti a padlóra. Ha ezt meg teszi, utána ő is felállhat és hazamehet.
„Fel, fel, fel, fel!” – harsog ta a tömeg , ahog y Little Derek számolt. „Öt, hat, hét…”
Steve felkecmerg ett. Guy előrerontott, de Steve üg yesen oldalt ug rott, és kinyújtotta a lábát. Guy
meg botlott, de nem esett el. Miközben ig yekezett visszaszerezni az eg yensúlyát, Steve átfog ta a
nyakát, és csavaró mozdulattal meg szorította a fejét. Fájt, mint a veszedelem.
– Most meg vag y! Ez a büntetésed, Guy Miller, amiért azt g ondoltad, hog y piszok módon jártam
el veled szemben. – Steve addig fokozta a szorítást, amíg Guy úg y nem érezte, kitörik a nyaka, és
fájdalmában fel nem kiáltott. – És azért nem tudtam a szemedbe nézni a konyhában ma reg g el,
mert épp akkor keltem ki a testvéred ág yából. Ez az ig azság . Fig yelsz rám, te seg g fej? Juliet, és nem
Floz ág yából.
– Baromság ! Aúúú! Ju utál tég ed.
– Most már nem. Kérdezd meg tőle!
– Azt akarod, hog y ezt el is hig g yem?
– A nyavalyába, hányszor mondjam még ? IGEN!
– Nem te és…
– NEM!
– Aúúú!
– Add már meg mag ad, te tökfej! Utána elmeg yünk, és bedobunk eg y korsóval.
Guy meg adta mag át. Little Eric lehajolt, hog y hallja a vereség elismerését, majd bejelentette,
hog y a küzdelem vég et ért. A tömeg felállva éljenzett. Steve g yőzelemittas kört tett meg , mialatt
Guy csak feküdt a küzdőtéren.

„Jó volt, jó volt!” – harsog ta az ünneplő közönség .


Addig a napig Steve és Guy még soha életében nem harcolt ilyen vadul. Még akkor sem, amikor
pár éve Guy ig encsak ramatyul érezte mag át, és eg y tég lafallal is hajlandó lett volna meg küzdeni,
hog y csökkentse a benne felg yülemlő fájdalmat. Steve az izmos karját nyújtotta, hog y felseg ítse őt,
és Guy meg is rag adta a kezet. Eg yütt hag yták el a szorítót. Visszamentek az öltözőkhöz, és közben
néhány prog ramfüzetet is dedikáltak.
– Sajnálom – mondta Guy, miközben levetkőztek. – Azt hittem…
– Ig en, elmondtad, hog y mit hittél.
– Eg yszerűen csak azt feltételeztem… olyan jól kijöttél Flozzal, és…
– Juliettel viszont rossz viszonyban vag yok; vag yis inkább voltam – fejezte be a mondatot Steve. –
Nos, elhiheted, hog y eng em lepett meg a leg jobban az események ilyen alakulása. Ó, el is
felejtettem; már nem hiszel nekem, ug ye?
– Ne hülyéskedj! – jeg yezte meg Guy, és teljesen beletemette az arcát a törülközőbe. – Csak arra
g ondoltam, hog y Floz és te eg észen összeilletek.
– Sose tenném veled, cimbora. Még akkor sem, ha annyira odalennék a lány fenekéért. De nem
vag yok oda érte – tette hozzá Steve sietősen, hog y tisztázza a helyzetet. – Elrag adó teremtés, de…
Juliet és én ug yanazt akarjuk, azt hiszem.
– Mit?
– Eg y kis meleg ség et, eg y kis vidámság ot. Valakit, aki mellett fel lehet ébredni, de amihez nem
tartozik semmi íg éret, és nem kell a vég én semmit meg bánni. Nem becsülöm őt le, Guy – mondta
Steve csendesen. – Nag yon kedvelem. Mindig is kedveltem.
– Sose mondtad nekem.
– Senkinek nem mondtam – felelte Steve. – Nem hittem, hog y fikarcnyi esélyem is lehetne nála.
Juliet és Floz a színpadi ajtónál várt rájuk.
– Komolyan csatáztatok a küzdőtéren? – kérdezte Juliet.
– Ne leg yél ostoba! – jeg yezte meg Guy. – Little Derek kérte, hog y veg yük harciasabbra a fig urát.
Velünk tartotok eg y sörre?
Juliet ig ent mondott, de Floz már elutasította az invitálást.
– Még eg y kis munkám van – mag yarázta.
Guy elcsüg g edt.
– Ug yan már, tarts velünk! – mondta Steve, hog y Guynak örömet szerezzen. – Csak eg y korsó sör.
Eg yébként is késő van már tréfákat írni.
– Ig azán nem tehetem. Reng eteg a munkám, és határidőre le kell adnom az anyag ot.
– Menj el az én kocsimmal, eng em Steve hazavisz – mondta Juliet, és odaadta Floznak az autó
kulcsát.
Nag y összeg ben mert volna fog adni, hog y Floz nem dolg ozni fog . Akkor miért kell olyan
sietősen távoznia? A „rég i szeretővel” lehet kapcsolatos az üg y.
Floz örült, hog y meg szabadulhatott Guy társaság ától. Azok a pillantások, amelyeket a férfi
küldött felé a mérkőzés alatt, ijesztőek voltak. Újra elfog ta a kíváncsiság , hog y mi lehetett Guy
múltjában, ami miatt Steve kitartó barátság ára van szükség e. Coco is és Juliet is tett rá célzást, de
nem beszéltek róla. Floz az elmebeteg ség et sem zárta ki a lehetőség ek közül.

Eg yikük sem vette észre az öltönyös öreg urat a csarnok vég ében. A férfi pár fényképet készített a
telefonjával, amelyeket most elküldött a fiának. Határozottan izg almas este, g ondolta.
34. fejezet

Amikor Floz hazaért a lakásba, eg yenesen a számítóg épéhez ment, de nem várta üzenet.
Csalódottság fog ta el. Kávét készített mag ának, és a poháron meleng ette a kezét, ám a csontjaiban
érzett hideg től nem sikerült meg szabadulnia.
Leült a billentyűzethez, és írni kezdett.

Kedves Nick!
Ez most csak egy nagyon röpke üzenet, hogy minden jót kívánjak. Remélem, minden rendben van. Folyton
rád gondolok. Bárcsak egy kis megnyugvást adhatnék számodra, és tehetetlennek érzem magam, hogy
ilyen távolságból nem csinálhatok mást, mint hogy imádkozom érted. Gyötör a bánat – folyton arra
gondolok, hogy milyen jó lett volna, ha annak idején találkozunk, és megfoghattam volna a kezed. Most
emlékezhetnék rá, és nem kellene elképzelnem. Ebben a pillanatban olyan hidegnek érzem az életet!
Barátságos napokat és éjszakákat kívánok neked, kedvesem!
Szamócatündér

Mire Floz hálóruhába bújt és meg mosta a fog át, meg jött a válasz.

Szamócatündér!
Azt hiszem, hogy most már ideje elköszönnöm. Nekem sem könnyű. Túl sok a „mi lett volna, ha” kezdetű
kérdés. Ez az utolsó üzenetem. Mindkettőnknek teendőink vannak, és itt az idő, hogy elintézzük őket.
Vigyázz magadra, és váltsd valóra az álmainkat!
Nick

Floz felkiáltott a számítóg ép előtt: „Ne! Ne! Kérlek, ne hag yj el!”


Nem akarta elveszíteni a kapcsolatot a férfival. Nem akart újra eg yedül maradni a vadonban, és a
sötétben keresg élni valami információ után. De Nick talán már nag yon fáradt, és tisztesség telen
dolog lenne arra kényszeríteni, hog y írjon. El kell eng ednie a férfit – Floz tudta ezt, de képtelen
volt elfog adni.
Forg olódott az ág yban, és még akkor is ébren volt, amikor Steve és Juliet belopakodott a lakásba.
Elfojtották a kuncog ásukat, miközben bementek a lány hálószobájába, hog y összebújjanak, és azt
érezzék, szükség ük van eg ymásra.
Szeptember

„A szeptember az a hónap, amikor kövérre hízik a gyümölcs, és már le lehet szedni.”

Linda Flowers
35. fejezet

Amikor Steve másnap reg g el felébredt, azonnal elmosolyodott, mert Juliet mélyen aludt mellette,
és eg y picit még horkolt is. Addig még sosem tűnt fel neki, hog y a lánynak milyen sűrű és sötét
szempillái vannak, és milyen szép formájú a szája. Juliet szemhéja kicsit remeg ett, mintha
álmodott volna. Steve helyet változtatott, átcsúszott a szomszédos ág yba, ahol Juliet álmában
hozzásimult.
Pompás érzés volt, és a fiú határozottan élvezte. Nag yon sok nővel feküdt már le korábban, és
remélte, hog y eg yszer ilyen kapcsolatot talál: amikor valakivel eg yszerre ébred fel, eg yütt
fog yasztják el a reg g elit, és újabb találkozókat terveznek. Sosem volt még hasonló kapcsolata. Az
előző estére g ondolt, hog y Guy azt hitte, ő Flozzal kezdett ki. Guyt úg y szerette, mint a testvérét,
és jó lenne meg g yőzni Flozt, hog y Guy nag yszerű pasi. Biztos volt benne, hog y ha azok ketten
összejönnének, reng eteg boldog ság ot vihetnének eg ymás életébe – és a Miller szülők is nag yon
kedvelik a lányuk lakótársát. Millerék jelentették azt a családot, amelyre Steven mindig is
vág yakozott, és amilyet a saját g yerekeinek is kívánt. Tudta, hog y nem a leg jobb kép alakult ki
róla, de a szíve mélyén feleség et akart, g yerekeket, és meleg , biztonság os otthont. És ug yanezt
kívánta Guynak is – hog y a fiú találjon mag ának valakit, aki vég re meg nyug vást teremthet a
szívében. A barátja nag yon szomorú időszakon ment keresztül, de az új éttermének a meg nyitása
talán meg adja a rég óta várt lökést, és kárpótlást ad a szenvedésért, amit a fiú Lacey Robinson
öng yilkosság a után átélt.
Erről jutott eszébe, hog y valamiről be kell számolnia Guynak, hog y ig azán felvidíthassa. Akkor
fig yelt fel rá, amikor előző nap a mamájától ment haza autóval. A telefonjáért nyúlt, de nem érte el,
és nem akarta kieng edni Julietet az ölelésből, hog y a készülékhez jusson.
Tudta, hog y óvatosnak kell lennie, mert a kapcsolat puszta szex a lány számára, és ő hazudott,
amikor azt mondta, hog y neki is az. Eg y nap nag y csapás vár rá, mert mihelyt Juliet találkozik
valakivel, aki nemcsak a szexuális, hanem az érzelmi vág yait is kielég íti, neki annyi. Ám abban a
pillanatban Steve Feast élvezte az itt és most pillanatát, és azzal áltatta mag át, hog y ez örökké fog
tartani.
Szorosan a lány mellett feküdt a következő húsz percben, amíg az ébresztőóra meg nem szólalt,
és teljesen kiment a fejéből, hog y fel akarta hívni Guyt.
36. fejezet

Floz, amikor felébredt, tudta, hog y nem várja e-mail, de ettől füg g etlenül meg nézte a postáját.
Bízott benne, hog y Nick testvérei tudatni fog ják vele, „ha bekövetkezik”. Őbenne viszont olyan erős
volt a levélírási vág y, hog y leült a g éphez.

Édes Nick!
Ezt az üzenetet abban a tudatban írom, hogy választ már bizonyára nem kapok rá. Olvasd el, vagy hagyd
figyelmen kívül – rád bízom.
Megtiszteltetésnek érzem, hogy egyáltalán beléptél az életembe. Mindig is különleges voltál – és ezt egy
szkeptikus írja. Egyedül te ismered a történetemet.
Folyton irigyeltem, ahogy a szüleim egymásra néznek. Azt akartam, hogy egyszer engem is így szeressen
valaki. Tudom, hogy teljesen véletlenül születtem. Tudom, hogy nem volt igazán hely számomra az
életükben akkor – és most sincs. Mindössze egymásra volt szükségük, és egymást akarták. Te vagy az
egyedüli ember, akiről tudtam, hogy teljes mértékben viszonozza a szeretetemet. Sosem fogok hozzád
hasonlót találni. Teljesen egyedi vagy – a fene vigye el!
Csak feltételezni és remélni tudom, hogy melegséggel vesz körül a családod. A legjobbakat írtad róluk.
Szeretettel:
Szamócatündér

Rákattintott a küldés g ombra, és már tudta, hog y vég leg el kell eng ednie a férfit. Már mindent
elmondott, amit kellett. Visszafojtotta a könnyeit, felöltözött, és nekig yürkőzött, hog y vicceket
írjon a kártyákat készítő cég eknek. Azt azonban meg várta, hog y a kuncog ó Juliet és Steve
elmenjen, és csak utána fejezte be a reg g elit.

Guy felkelt, felöltözött, és friss kávét főzött mag ának. Nem aludt jól. Délelőtt el kell mennie a
bankba, hog y felteg ye az i-re a pontot a kölcsönszerződéssel kapcsolatban. Néhány éven át pusztán
csak létezett, evett, léleg zett és dolg ozott, de most úg y érezte, hog y elhag yja az élet g öröng yös
mellékútjait, és vég re rákanyarodik az autópályára. A g ondolat izg alommal töltötte el, ug yanakkor
ijesztő is volt.
Az évek során keveset költött, meg takarította a fizetését, és meg fontoltan kezelte a kiadásait,
ezért elég pénze volt, hog y az étterem árát szinte teljes eg észében ki tudja fizetni. Kenny talán azt
g ondolta, hog y hihetetlenül kedvező feltételeket kínál Guynak, ám nem vette fig yelembe, milyen
hatalmas befektetést ig ényel a munka, hog y a Burg erov olcsó bisztróból finom ételeket kínáló
hellyé váljon. Guy a bank rég i, meg bízható üg yfele volt, és készség g el meg adják neki a kért hitelt,
ha bemutatja a meg bízható építkezési vállalkozók által készített költség becsléseket.
Guynak ig azán nag y szükség e volt rá, hog y valahol máshol lakjon, eg y olyan helyen, amely elég
nag y, és ahol kedvére terjeszkedhet, ellentétben a kis lyukkal, ahol már túl rég en lakik, és
amelyhez semmi kötődést nem érez. Valódi otthont akart, ahol eg y nő várja esténként, és ahol
ig azán alkothat a konyhában. Kis időre elképzelte, hog y talán meg vesz eg y olyan helyet, mint a
Hallow’s Cottag e, és ott él – Ginával –, de g yorsan ki is verte a fejéből a g ondolatot. A nőt
meg kaphatná, de nem őt kívánja. Arról ábrándozott, hog y Floz kuporodik mellé a díványra az
újonnan berendezett Hallow’s Cottag e tetőg erendái alatt, miközben eg y kisbaba g őg icsél mellettük
a bölcsőben. Olyan idilli kép volt, hog y szinte fájt a g ondolat, mivel Floz Cherrydale eg yértelműen
másképp érez, tehát az álom nem válhat valóra.
Eg yébként is, ha meg veszi az éttermet, semmi meg takarított pénze nem marad. A ház várhat. Ez
viszont baj, mivel már olyan szépen elképzelte, hog y Floz és ő a Hallow’s Cottag e-ban fog nak élni,
hog y ehhez képest minden más csak pótlék. És már eg y életre eleg endő pótlékban volt része.
37. fejezet

Steve aznap este három embernek eleg endő kínai vacsorával érkezett meg a lakásba.
– Arra g ondoltam, hog y meg leplek benneteket – mondta, de abban a pillanatban meg érezte a
leveg őben terjeng ő fokhag ymaillatot. – Ó, ti már ettetek?
– Épp most akartam bolog nai spag ettit főzni – felelte Juliet. – De semmi g ond, holnap is jó lesz.
Eg yetértesz, Floz? Szeretnél kínai kaját enni velünk?
– Miért ne? – bólintott Floz. Összecsukta a füzetét, és bement tányérokért a konyhába.
Később hármasban filmet néztek Hasfelmetsző Jackről. Miután Floz lefeküdt, Steve és Juliet
kettesben maradt a díványon.
– Maradsz? – kérdezte a lány.
– Ig en, maradok – válaszolta Steve –, de túlság osan kivag yok a szexhez. Mennyezetet vakoltam,
és most pokolian fáj a hátam.
– Én is fáradt vag yok – mondta Juliet eg y ásítás kíséretében. – Most csak aludni fog unk.
Meg masszírozom a hátad.
– Kész áldás lesz – mondta Steve, és úg y is g ondolta.

Amikor Floz lefekvés előtt rutinszerűen ellenőrizte az e-mailjeit, nag y meg lepetésére Nicktől is
volt üzenet.

Szamócatündér!
Van egy unokatestvérem, aki egyedül él. A felesége tizenkét éve halt meg autóbalesetben, és nem született
gyerekük. Az unokatestvéremet azóta is emészti a bánat, ezért nincsenek új barátai. Nyithatott volna új
fejezetet élete könyvében, de örökre megrekedt az előző rész utolsó oldalánál. Örülök, de egyben el is
szomorít, hogy hiányozni fogok másoknak. Valahogy azért mégis más így búcsút venni a világtól, mint
egyszerűen csak kipurcanni.
Véleményem szerint rengeteg páratlan fickó él közöttünk, akik hozzád hasonló lánnyal szeretnének
találkozni, és ebben csak te akadályozod meg őket.
Életörömöt, szeretetet és remek (biztonságos) kalandokat kívánok neked. Egy nap talán még arra is képes
leszel, hogy a kukacokat feltűzd a horogra, főleg akkor, ha örökbe fogadsz egy fiút, és horgászni tanítod.
Nick

Floz könnyekben tört ki. Eg ész nap küzdött a sírás ellen, és már úg y érezte, sikerült erőt vennie
mag án, de most újra feladta a harcot. Leült a számítóg éphez, és leírta az eg yedüli kérdést, amelyet
fel kellett tennie.

Édes Nick!
Elnézést, hogy újra írok, ami fárasztó lehet neked. Mindössze egy kérdésem van, amely nem igényel
részletes választ. Kérlek, írd meg teljesen őszintén: volt számomra hely a szívedben az utolsó tizennyolc
hónap során?
Szamócatündér

Floz meg próbált elszundítani, sikerült is neki, de nem aludt jól. Éjfél után felébredt, és
eg yértelműen érezte, hog y üzenetet kapott. Nem is tévedett. Mivel ennyire összhang ban volt
Nickkel, tovább erősödött benne a meg g yőződés, hog y ők ketten remek párost alkothattak volna,
ha az élet picit keg yesebb hozzájuk.

aranyos szamócatündér!
nem írsz túl sokat. sokkal jobban olvasok, mint ahogy írok. a helyesírásom szabadsagra ment és nem is
akar viszatérni. a nagybetűkkel mar gondjaim vannak, de a pontokat még ki tudom tenni. nem tudom,
hogy van-e nálatok boost energiaital, de csak akkor idd, ha nagyon muszáj. három színben létezik: fehér,
barna és rózsaszín. az íze, mint a sáré, amelybe édesítőt tettek. tegnap este havazott a hegyekben. azt
hiszem, a globális felmelegedesnek vége.
folytasd a tréfák írását, és mosolyogj. túl sok szomorúság van a világban. a kérdésedre válaszolva, te vagy
az egyedüli nő, aki igazán közel allt hozzám, és te is maradsz az egyetlen.
nick
38. fejezet

A következő hétfő reg g el Floz az ablaknál ült, és a napi első kávéját itta eg y szelet pirítós
kíséretében. A hosszú nyári szünet után meg kezdődött a tanítás. Gyerekek mentek a járdán az
iskola felé a hag yományos eg yenruhájukban, fényes cipőben és új kabátban, amelynek ujjából
kilóg ott a zsinórral odaerősített, eg yujjas kesztyű. Páran közülük még szinte óvodásnak tűntek,
ahog y a mamájuk kezét fog va botorkáltak. Fájdalmasan kedves látvány volt.
Az alsó szinten lakó Tim leveleket g ereblyézett, de ahog y összeszedett eg y kupacra valót, máris
jött eg y szélroham, és a levelek szerteszét szálltak a leveg őben, mielőtt a szemetesbe rakhatta volna
őket. Az őszi szél nag yon huncut, állapította meg Floz, ahog y a látványt szemlélte.
A heti munka központi témája a karácsony volt, amiben nincs semmi különös. Gyakran kellett
húsvéti szöveg et írnia decemberben, vag y halloweeni köszöntőket márciusban. Sokszor akkor írt a
Télapóról, amikor az újság ok címlapján még a BORZALMAS HŐSÉG volt olvasható. Milyen kár,
hog y senki nem küld „boldog őszt” kártyát az ismerőseinek. Az év csodálatos időszaka.
Az emberek tovasiettek a hulló levelek között, de csak a természet szemetét látták bennük, és
nem vették észre a színek csodálatos eleg yét: vörös, arany, rozsdabarna, bronz, citromsárg a,
okkersárg a eg yütt. Futólag felpillantottak a nag y, rag yog ó „aratási holdra”, amely annak idején
rendkívül fontos volt a farmerek számára, hog y esténként hosszabb időn át tudják vég ezni a
betakarítás munkáját. A bokrokon termő szedret és málnát vag y a réteken nyíló pipacsot azonban
már nem vették észre.
Floz mindig is szerette, hog y ősszel aktívabb az élet. Az aratási ünnepeken az emberek a
kenyérnek való búzáról és rozsról énekelnek, vag y az éltető esőről, a g yerekek pedig zöldség féléket
g yűjtenek kosarakba, hog y ajándékba adhassák a nyug díjasoknak. Halloween alkalmával a családok
töklámpásokat készítenek, amelyeket kiraknak az ajtó elé, hog y meg üzenjék a kis krampuszoknak
és boszorkányoknak: finomság okat kaphatnak, ha meg íg érik, hog y jól viselkednek, és nem
követnek el semmi csínyt. Amikor eljön a november, az éjszakai leveg őben füst szag át lehet érezni,
és az ünneplő emberek nag y pukkanásokkal tűzijátékokat ereg etnek az ég felé. Még is, a leg több
ember az őszre úg y g ondol, mint eg y átmeneti évszakra, amely csak kitölti a nyár és a tél közötti
űrt.
Floznak másoknál több oka lett volna, hog y g yűlölje az őszt, de képtelen volt elhinni, hog y Isten
az évszakot olyan g yönyörű színekkel festette volna meg , ha nem a remény üzenetét akarná
kifejezni vele: a természet nem hal meg , csak pihenni tér, hog y újult erővel ébredjen majd fel, és
újra virág ozzék. És ő annyira hinni akart benne, hog y van Isten, és van mennyország .
Vásárolni indult, és a Morrison bevásárlóközpont polcai között járkált le-fel, de semmi nem
keltette fel az étvág yát. Az étel abban a pillanatban nem nag yon érdekelte, ám kényszerítette
mag át, hog y eg yen, amikor g yeng eség fog ja el. Belenézett a bevásárlókocsiba. Meg mert volna
esküdni rá, hog y krumplit is tett bele, de tévedett. Berakott viszont eg y nag y csomag
vöröshag ymát, amire semmi szükség e nem volt. Teljes kimerültség et érzett: fizikait, mert nem
aludt jól, és mentálisat, mert sokat g ondolt Nickre. Meg próbálta elképzelni, hog y mi történik a
férfival, és min meg y keresztül a családja – az unokatestvérei és a közeli rokonai. Még a kutyák is
az eszébe jutottak: Amak és Pilitak. Emlékezett rá, hog y eszkimó nevek. A nőstény Amak a
„játékos”, a hím Pilitak pedig a „hasznos”.
Már közel eg y hete nem hallott Nickről, és a leg rosszabbat feltételezte. A bizonytalanság érzése
marcang olta.
A pénztárosnő meg kérdezte, hog y jól van-e, mivel könnyek folytak az arcán, miközben a vásárolt
árut berakta a zacskókba.
– Minden rendben. – Floz meg próbált derűsnek látszani. – Azt hiszem, hog y allerg iás vag yok
erre a szemfestékre.
Ócska hazug ság , de a pénztárosnő kedves volt, és elhitte.
– Eg yszer én is jártam íg y – mondta, és felállt, hog y seg ítsen Floznak berakni az árut. – Úg y
nézett ki a szemem, mint amikor a kutya odapisil a hóba. Pedig nem is volt olcsó.
Floz kuncog ott, és nag yon hálás volt a nőnek. Vannak elrag adó emberek ezen a bolyg ón, akik
eg y-két kedves szóval máris elviselhetőbbé tudják tenni az életet.
A parkolóban Floz észrevett eg y férfit, aki az autójának a motorházteteje alatt vizsg ált valamit.
– Indítsd be a motort, Gron! – szólt oda valakinek, aki a kormánynál ült. A hang nag yon ismerős
volt.
– Mr. Miller? Minden rendben van?
Perry Miller feleg yenesedett.
– Szervusz, kedves Floz! – A lányhoz hajolt, és meg puszilta. – Az autóval van eg y kis baj. Rá nem
tudok jönni, hog y mi lehet. Pedig nemrég volt szervizben.
Grainne kiszállt a kocsiból, és integ etett.
– Szervusz, Floz! – szólalt meg cseng ő hang on. – Elromlott az autó, és nemrég hoztuk el…
– Már elmondtam neki, Gron – szakította félbe Perry, és csöppnyi, rá nem jellemző ing erültség et
is lehetett érezni a hang jában. Floz észrevette, hog y a férfi fáradtnak látszik. Hetvenéves volt, de
még mindig azt próbálta elhitetni mag ával, hog y eg y húszéves energ iájával rendelkezik.
Meg szokta, hog y ő seg ít ki másokat a családban; a seg ítség re szoruló ember szerepe nyilvánvalóan
ellenkezett a büszkeség ével.
– Én is hazavihetlek benneteket – javasolta Floz.
– Nem, nem, taxival is mehetünk – szólalt meg Perry. – Sok munkád van.
– Ezt meg sem hallottam – mondta Floz. – Csak berakom a kocsiba, amit vásároltam, és máris
jövök.
– Nag yon köszönjük – mosolyg ott Grainne, akin a meg könnyebbülés jelei látszottak. – A jég krém
már majdnem feleng edett.
A lány eg y pillanatra elképzelte, hog y a saját szüleinek seg ít, mert szükség ük van rá. Ilyen
helyzetben azonban sosem lennének. Kétség e sem volt afelől, hog y ha valami történik az eg yikkel,
a másik is hamarosan követi. Senki másra nincs szükség ük, csak eg ymásra – mindig is íg y volt, és
íg y is marad. Újra csak elhesseg ette mag ától a rátörő érzéseket. Valószínűleg sosem tudja
elfog adni, hog y a szülei nem ig azán tartanak rá ig ényt.
– Szóltam az üg yfélszolg álati pultnál, hog y elromlott a kocsitok, és ezt adták, hog y teg yétek ki a
szélvédő mög é – mondta Floz, és odaadott Perrynek eg y táblát, amelyen az Engedélyezett parkolás
szöveg volt olvasható. – Íg y nem büntetnek meg benneteket a két órán túli parkolásért.
– Ó, ez ig azán aranyos tőled, kedves Floz – ömleng ett Grainne.
Millerék holmiját is berakták a csomag tartóba, és elindultak Maltsone felé.
– Nag yon sajnálom, hog y ennyi nyűg öt veszel miattunk a nyakadba – mondta Grainne, akinek
nag yon kényelmes helye volt a hátsó ülésen.
– Ig azán nem nyűg – felelte Floz, és íg y is g ondolta.
– El nem tudom képzelni, hog y mi lehet a baj. – Perry még mindig a problémán töpreng ett.
– Perry ért az autókhoz – mondta Grainne. – Szokatlan hiba lehet, ha kifog rajta. Nem érdekes,
Guy és Steve később bizonyára meg tudja majd javítani. És ha ők nem boldog ulnak vele, ismernek
valakit, aki képes rá. Biztos vag yok benne, hog y az eg yik birkózó barátjuk szerelő.
Amikor meg érkeztek a házhoz, Perry rag aszkodott hozzá, hog y öt fontot adjon Floznak a
fuvarért, benzinre. Floz viszont szintén rag aszkodott hozzá, hog y a pénzt ne kelljen elfog adnia.
– Floz, nem akarunk rajtad élősködni – jelentette ki Perry határozottan.
– Perry, én pedig nem fog adom el a pénzt – válaszolta Floz, miközben bevitte a házba a vásárolt
árut. – És ebben maradunk.
Utána elhajtott, mielőtt az idős házaspár erőszakkal az erszényébe tette volna a bankjeg yet.
– Milyen elrag adó lány! – jeg yezte meg Grainne mosolyog va, és integ etett, amíg Floz kocsija el
nem tűnt az utca vég én.
– Mást nem vettél észre?
– Nem tudom, hog y mi bánthatja. Annyira szomorú a tekintete! Észrevetted, milyen vörös a
szeme?
– Én is ug yanerre g ondoltam – jeg yezte meg Perry, és elővette a pipát a zsebéből. – Elrag adó
lány, de szomorú.
– Hog yhog y nem él valakiben a vág y, hog y eg y ilyen lányt g yakran lásson? – Grainne mosolya
lehervadt. – Néhány anya vag y nag yon buta, vag y nag yon önző.
– Kedvesem, én már nag yon rég leszoktam róla, hog y a saját mércémmel mérve ítéljek meg
másokat – mondta Perry, miközben átölelte a feleség ét, és eg yütt bementek. – Nag yon sok ember él
ebben a világ ban, aki nem tud szeretni, és nag yon örülök, hog y mi nem tartozunk közéjük.

Juliet aznap este hevesen viharzott be a lakásba, és g yilkos tekintettel lépett oda Flozhoz.
– Neked és az átkozott kedvesség ednek köszönhetően a szüleim meg hívtak minket eg y vasárnapi
ebédre – kiáltotta. – És ami az eg észben a leg rosszabb, anyám fog főzni. Nag yon köszönöm, Floz.
Leg közelebb hag yd ott őket abban a rohadt parkolóban!
Floz nevetésben tört ki.
– Mulatság osnak tartod, Floz Cherrydale? – mérg elődött Juliet. – Akkor nevess majd, ha
g yomormosást vég eznek rajtad!
39. fejezet

Juliet eltúlzott és meg játszott berzenkedése ellenére Floz kifejezetten nag y várakozással tekintett a
közelg ő vasárnapi ebéd elé. Leg alább eltereli a g ondolatait Nickről és a férfi állapotáról. Tizeneg y
nap telt el Nick utolsó e-mailje óta, de Floz nappal folyton-folyvást őrá g ondolt. Ábrándjaiban
eg yütt éltek a kis faházban a tó partján, és amíg ő a számítóg épén írta a szöveg eket, a férfi
horg ászott. A zsákmányt eg yütt fog yasztották el a verandán a nag y és kísértetiesen sápadt hold
fényében. Elképzelte, ahog y Nick behúzza az ág yba, és addig csókolg atja, míg ő minden
ideg szálában izzó bizserg ést nem érez. Tudta, hog y a férfi a „szeretlek” szót nem pusztán
meg szokásból mondja neki, hanem tényleg úg y is g ondolja. Egymáséi voltak.
Juliet keresztet vetett, mielőtt kinyitotta volna a Rosehip Gardens 1. bejárati ajtaját.
– Ha meg halok az anyám főztje miatt, Floz, akkor visszajárok hozzád kísérteni – mondta.
– Ne butáskodj! – nevetett Floz, és Juliet után ő is bement. Roston sült étel kellemes illata fog adta
őket.
– Szervusztok! – szólalt meg Perry, és mindkettőjüket meg puszilta. – Ti vag ytok az elsők. Most
láttam Steve kocsiját elsuhanni, és g ondolom, hog y Guyért meg y.
Floz szorító érzést tapasztalt a mellkasában. Guy is itt lesz? Mi van ebben az emberben, amitől
furcsán ver az ő szíve?
– Mi volt a g ond a kocsival, papa? – kérdezte Juliet.
– A g enerátor – felelte Perry. – Guy és Steve meg javította.
– A mamád tud a Steve-vel való kapcsolatodról? – suttog ta Floz.
– Mi? Hog y csak úg y eg yütt vag yunk a szex miatt? Ug yan már, Floz! – válaszolt Juliet szintén
suttog va.
– Ebben ig azad van – jeg yezte meg a lány, de kedve lett volna hozzátenni: „Sima szex, és ezt el is
hig g yem?” Steve és Juliet őszintén vonzódik eg ymáshoz, a vak is látja.
– A csirkének határozottan jó illata van – mondta Juliet. – Félkész terméket vettél a
szupermarketben, amelyet csak ropog ósra kell sütni?
– Nem olyat vettem. És nem csirke, hanem pulyka – felelte Grainne, és Flozhoz fordult. – Én
mondom, ha a családom tag jait hallg atod, azt g ondolhatnád, hog y még a vizet is odaég etem.
Mindig nag yon tisztesség es vasárnapi ebédeket főztem.
Kinyílt a bejárati ajtó, és Steve lépett be Guy társaság ában.
– Helló, lányok! – integ etett Steve. Meg próbált hűvösen viselkedni, mintha nem is Juliet
szeretője lenne. Guy udvarias fejbólintással üdvözölte őket. Floz viszonozta, de Steve-re már
mosolyg ott.
– Floz, fog ytál? – kérdezte Steve, mivel észrevette, hog y a lány arca picit beesettebb. – Nem úg y
néz ki, mintha fog yott volna, Guy? – Ezt szándékosan kérdezte a barátjától. A nők mindig szeretik
az ilyesfajta bókokat.
Guy úg y érezte, hog y Steve jó szándékú meg jeg yzése ellenére Floz számára kellemetlen lehet,
hog y mindenki őt nézeg eti, ezért seg íteni akart rajta. Ösztönszerűen válaszolt:
– Nekem ig azából nem tűnt fel.
– Remek – jeg yezte meg Juliet, és csettintett a nyelvével. – Mindig is a bókok nag ymestere voltál,
Guy.
– Nem arra g ondoltam, hog y nem fog yott – kezdett menteg etőzni Guy. – Csak azt mondtam,
hog y nem néztem őt meg … izé, hog y nem fig yeltem… és nem úg y tekintettem rá… vag yis…
Steve elfintorodott. Gondolatban olyan ember képe jelent meg előtte, aki eg yre mélyebbre ássa
mag át eg y hatalmas g ödörben. Látta, hog y Floz arca kipirul, és eg yre vörösebb lesz, ezért
közbelépett. Tapsolt, és nekilátott kinyitni a rozé pezsg őbor palackját, amelyet a lányoknak hozott.
– Azt hittem, hog y Raymond is veletek jön – jeg yezte meg Grainne.
– Ezen a hétvég én valami parfümbemutatón van – válaszolta Juliet. – Jól választotta meg az
időpontot, úg y vélem.
– Nem tudom kinyitni ezt az átkozott üveg et – bosszankodott Steve, majd felkiáltott, mivel
meg vág ta az ujját a dug ón lévő dróttal.
– Add ide nekem! – mondta Guy. Meg fog ta a palackot és elfordította a dug ót, mire az kilőtt, mint
eg y puskag olyó, és majdnem eltalálta Flozt. Guy rászorította a kezét az üveg tetejére, mivel hab
készült kifutni belőle, minek eredményeként a hab oldalirányban spriccelt, eg yenesen Floz blúzára.
– Te jó ég ! – kiáltott fel Grainne, és kiszaladt törülközőért. – A szép fehér blúzod!
– Semmi baj – mondta Floz, és nag y kedvet érzett, hog y kiug orjon az ablakon, átvesse mag át a
kerítésen, és olyan messzire szaladjon Guy Millertől, amilyen messzire csak lehet.
– Nag yon sajnálom – mondta Guy, és kétség beesetten szorította a kezét a halántékához.
– Nem dől össze a világ – felelte Floz, és a keze fejével próbálta tisztog atni mag át addig is, amíg
a törülköző meg érkezik. Rémülten vette észre, hog y a blúza teljesen átlátszó lett, és világ osan látni
alatta a rózsaszín szeg élyű csipke melltartóját. A hajáról is rozébor csöpög ött. A két keze nem volt
elég , hog y felitassa a nedves foltokat, szárazra dörzsölje a haját, és eltakarja a mellét.
– Bizonyára azért történt, mert nem hideg , és mert felrázódott az autóban – mag yarázta Steve. –
Sajnálom. Teg nap este kellett volna elhoznom, és betennem a hűtőszekrénybe.
– Az általános átok része – sóhajtotta Juliet. – Mind elátkozottak vag yunk.
A sütő órája sípolni kezdett.
– Ó, mindenki az asztalhoz! – Grainne izg atottan ütötte össze a tenyerét. Steve rávetette mag át a
székre, amelyet Guy kinézett mag ának, íg y a barátjának közvetlenül Flozzal szemben kellett helyet
fog lalnia. Mindenhová teking etett, csak hog y ne kelljen a vele szemközt ülő lány nedves
melltartóját néznie, ám amikor fél másodpercre még is ott állapodott meg a tekintete, Floz éppen
akkor nézett rá. A lánynak nag y kedve lett volna felfelé mutog atni, és kemény hang on azt
mondani: „Ne oda, hanem a szemembe.”
– Kér valaki bort? – kérdezte Guy, és felvette a rozé palackját. Majdnem elejtette, mivel az üveg
nedves volt, és kicsúszott a kezéből.
– Majd én – mondta Steve. Töltött három pohárral a hölg yeknek, majd eg y keveset mag ának,
Perrynek és Guynak is.
Grainne tányérokkal jelent meg , melyeken pulykamellszeletek voltak, kelbimbó, ír krumpli,
yorkshire puding , paszternák, sárg arépa és karórépa.
– Mama, ezt a körítést Bessie néni készítette, ig az? Csalsz! – mondta Juliet, bár kifejezetten
meg lepődött, hog y az étel milyen ehetőnek látszik.
– Sosem boldog ultam a sült körítéssel – mondta Grainne. – És Bessie néninek hála, nem is kell
szenvednem vele.
– Remekül néz ki – bólintott Perry.
Steve nekiesett az ételnek. Mindig is imádott ennél az asztalnál étkezni a Miller család tag jaival.
Lehet, hog y Grainne elszúrta a párolt zöldbabot, de számára sosem az étel jelentette az elsődleg es
örömöt. Nem emlékezett rá, hog y valaha is eg y asztalnál evett volna az anyjával, és otthon
hiányzott a kacag ás és a vidám beszélg etés, amit Rosehip Gardensben mindig meg talált.
– Nos, hog y meg y a birkózás, Steven? – kérdezte Perry. Szaftot öntött a tányérba, és meg próbálta
belőle kihalászni a krumplidarabokat, amelyek ig encsak szétmállottak.
– Botladozva – felelte Steve. – Jó összejönni a fiúkkal, de már eg ymás után abbahag yják.
– Nag y kár pedig – mondta Grainne. – Azt hiszem, hog y a kölyköket már csak az amerikai stílus
érdekli.
– Többé-kevésbé – sóhajtotta Steve. – Ráadásul a brit meccseket sem közvetítik már a tévében.
– Nem tudnál az amerikai stílusú műsorokban szerepet vállalni, Steven? – Perry most már a
villájával lapította a krumplit.
– Jó lenne – felelte Steve, és Perry példáját követve ő is a villájával nyomkodta a krumplit a
szaftban.
– Ki szervezi náluk az ilyeneket? Beszélek vele az érdekedben – mosolyg ott Grainne.
– A neve Will Milburn – válaszolta Steve, és azonnal innia kellett a borból. Mennyi sót tehetett
Grainne a répára?
– Ő mag a is birkózik? – kérdezte Perry.
Guy válaszolt Steve helyett, aki erősen köhög ött.
– Nem, ő csak eg y kis törpe. – Upsz! Gyorsan Flozhoz fordult. Nem akartalak meg sérteni.
UPSZ!
– Nem vettem rossz néven – vetette oda Floz.
– Milyen mag as vag y, Floz? – kérdezte Perry. – Százötvennég y centit tippelnék.
– Százötvenhat – felelte Floz, és már várta Guy következő meg jeg yzését.
– És mennyi a súlyod?
– De papa! – kezdett Juliet azonnal heves tiltakozásba.
– Ő csak picike – mondta Perry. – Sajnálom, ha zavarba hoztalak vele, Floz. Csak arra g ondoltam,
hog y olyan kecses kis … hog y hívják azokat a tündérszerű teremtményeket?
– Gnómok? – szólalt meg Guy. Frászt! – NIMFÁK! Nimfákra g ondoltam.
– Ig en, mint eg y kis nimfa – mondta Perry.
– Tehát nem nimfomániás? – Steve a hasát fog ta a nevetéstől.
– Látod, hog y mire utaltam? – fordult Juliet Flozhoz. – Leg közelebb hívd ki a szüleimhez az
autómentőket, te pedig rejtőzz el a leg közelebbi bokor mög é! Ne hag yd, hog y újra viszonozzanak
eg y szívesség et.
Szerencsére az asztalnál a társalg ás témája átterelődött Perry kerttel kapcsolatos terveire, ezért
az átnedvesedett blúzú, alacsony termetű és g nómszerű Floz vég re a háttérbe húzódhatott a
minden képzeletet felülmúlóan kényelmetlen rivaldafényből.
Grainne desszertként Fekete-erdő tortát vitt be.
– A cseresznyéből ki kellett volna szedned a mag ot, mama – mondta Juliet, mivel majdnem
kitörte az eg yik hátsó fog át.
– Pisztáciát éreznék benne? – tűnődött Perry.
– Ig en, maradt eg y kevés. Úg y g ondoltam, hog y íg y érdekesebb lesz az íze.
– Azt hiszem, hog y a jövőben a nag yobb ebédek elkészítését Guyra bízzuk – mondta Perry, és a
fiára kacsintott.
– Mama most jobb ebédet főzött, mint az enyém volt a múltkor – jeg yezte meg Guy, és kivett eg y
cseresznyemag ot a szájából. – Akkor teljesen kudarcot vallottam. – Vég re valami esély, hog y ezt
Floz tudomására hozza, nehog y a lány azt hig g ye, hog y a múltkori az ig azi színvonala.
– Remekeltél, Grainne, eg észen a tortáig – mondta Perry, és felállt, hog y mindenki poharát
teletöltse borral.
– Van házi készítésű mentolos cukrom is a kávéhoz – jelentette be Grainne büszkén. Nem értette,
hog y a bejelentést miért súlyos csend, és nem kitörő éljenzés fog adja.

A kávét meg a mentolos krémbe áztatott mazsolát tartalmazó édesség et követő búcsúzkodás során
eg yszerűen lehetetlen volt kitérni a puszik elől. Milleréknél ez kifejezetten hozzátartozott a
hag yományokhoz. Floz azon kapta mag át, hog y kicsit ideg es, hátha Guy kiszúrja a szemét az
orrával, vag y újra összeütik a fejüket. Elbújt Juliet mög é, és remélte, hog y meg ússza sima
integ etéssel.
– Elköszöntél már Floztól, Guy? – Perry Miller előrébb tolta a fiát.
Szent isten! – g ondolta Guy.
Szent isten! – g ondolta Floz.
Floz felemelte a kezét, mert ütésre számított.
Guy lehajtotta a fejét, és arra számított, hog y valami óvatlan mozdulattal esetleg halálosan
meg sebesíti a lányt. Csak finom puszit akart adni az arcra, és Floz is csak finom puszit várt az
arcára. Guy azonban túl g yors volt, Floz pedig túl lassú, aminek az lett az eredménye, hog y pont a
szájuk ért össze.
A csók eg yszerre tűnt túl rövidnek és vég eérhetetlennek. Guy felfig yelt rá, hog y milyen puha a
lány ajka, és újra érezte a lág y eperillatot a bőrén. Floz is felfig yelt rá, milyen kemény a fiú szája,
emellett kávé és whisky aromáját érezte, és még az arcszesz friss cédrusillata is ott volt a
leveg őben. Mint eg y kellemes, őszi séta a szabadban, eső után.
A másodperc töredékéig csak ők ketten voltak a helyiség ben, és nem létezett más érzés, csak
ahog y két száj összetapad. Nem volt Nick, nem volt Lacey, nem volt múlt és nem volt jövő, csak az
adott pillanat létezett.
Titokban mindketten leg szívesebben meg ismételték volna a csókot – Floz is leg alább annyiszor,
mint Guy, annak dacára, hog y a férfit mindenáron kerülni akarta.
40. fejezet

– Ag g ódom Floz miatt – jelentette ki Juliet aznap este. Steve mellébújt a díványon, Floz pedig
újra korán ment lefeküdni.
– Gondoltál már rá, hog y csak nag yon fáradt, és azért nem tud fenn maradni? – kérdezte Steve,
és a lány fekete haját csavarg atta az ujjai körül.
– Nos, fig yelembe véve, hog y milyen sokszor fekszik le korán, ehhez képest g yalázatosan néz ki.
A szeme elárulja, hog y nem alszik jól. És ig azad van, tényleg fog yott.
De nem csak erről volt szó. Juliet nem mondta ki hang osan, mert már pletykálkodásnak
számított volna, ha arról is beszámol, hog y Floz esténként már nem várja meg őt az első pohár
borral. Mire hazaér, Floz már rendszerint felhajt eg y vag y két adag ot.
– Kérdezted már tőle, hog y van-e bármi baja?
– Hog yne. Azt mondja, hog y nincs semmi, ám ez eg yértelműen nem íg y van.
– Nálad sokkal zárkózottabb típus – mondta Steve, és Juliet szájába tett eg y darab csokoládét,
mert tudta, hog y a lány rajong érte.
– Van valami baja. Tudom, és a vég ére is fog ok járni, íg y vag y úg y. Mellékesen, ma este sem
hag yjuk ki a szexet, ug ye?
– Ha van kedved hozzá – mondta Steve.
– Ennyire azért ne lelkesedj! – jeg yezte meg Juliet durcásan, és arrébb húzódott, de a férfi a
következő pillanatban már szorosan átölelte és mag ához húzta.
– Nag yon élvezném veled a szexet, de nekem most az is jó, ha csak íg y fekszünk.
– Jó, akkor ezt meg beszéltük. Eg y darabig csak fekszünk, és utána jön a szex. Íg y mindkettőnk
vág ya teljesül.
Az esti szex mellett szólt még , hog y Juliet általában óraműpontosság g al érkező havivérzése nem
jött meg . A lány nem ag g ódott – csak eg y napról volt szó. Nincs miért nyug talankodnia. Eg yelőre.
41. fejezet

Steve körbejárta a vadonatúj, kétüléses Mercedes sportkocsit. Alig tudta mag ában tartani a kitörni
készülő, izg atott hang okat, miközben a kereskedő lelkesen ecsetelte az autó tulajdonság ait, mivel
már a zsebében érezte az üzletet.
Eg y ilyen autó szexmág nesként vonzaná Chianti Parkin fig yelmét. Valami meg mag yarázhatatlan
oknál fog va Steve még sem őrá g ondolt, ahog y az autó előnyeire koncentrált. Juliet járt a fejében,
ahog y a lány a vezető melletti ülésen ül, és lobog a haja, ahog y a vakító napfényben nag y
sebesség g el haladnak a teng erparti úton.
– Szeretne hitelt ig énybe venni? – kérdezte az eladó.
– Nem – felelte Steve. – Rög tön fizetek. – Steve már rég óta g yűjtötte a pénzt erre a pillanatra:
hog y eg y flancos autóval suhanhasson ki az üzletből, eg y olyan kocsival, amelyet ig azán a
sajátjának tudhat. Az eladó azonban túlság osan is mag abiztos volt, hog y az üzlet összejött, mert
Steve azt mondta:
– Ezt talán elviszem.
– Miért ne vinné? – nevetett Mr. Precíz, az eladó.
– Mert még össze kell hasonlítanom eg y Porschével és eg y Jag uarral, amelyeket kipróbáltam –
füllentette Steve határozottan meg g yőzően.
– Ennek nincs párja – mondta Mr. Precíz.
– Én másképp g ondolom – felelte Steve. – A Jag uar különösen kényelmes volt. Lág y, mint a
selyem. A kanyarokban is remekül tapadt az útra.
– Ig azából mennyit tud ezekről a felső kateg óriás…?
– Sokat – szakította félbe Steve. – Tizeneg y éves korom óta javítok és bütykölök autókat. – Ez a
kijelentés történetesen ig az is volt. Szombatonként eg y műhelyben dolg ozott a telepen. Azt
azonban már nem említette, hog y a műhelybe bekerülő felső kateg óriás autókat átfestették,
valamint új rendszámmal és forg almi eng edéllyel látták el, hog y suttyomban eladják őket.
A fiatal kereskedő mosolya jócskán vesztett mag abiztosság ából, ahog y eg yértelművé vált, jobb,
ha nem nyit vitát szakmai kérdésekről.
– Talán szeretne eg y próbautat tenni a kocsival? – javasolta. – Vag y ajánlhatunk eg y jó
lehetőség et: kibérelhet eg y hasonló modellt – nag yon kedvezményes áron – akár eg y hétre is, hog y
ig azán meg tapasztalhassa, milyen változást jelent az életében a kocsi.
– Remekül hang zik. Tartjuk majd eg ymással a kapcsolatot – mondta Steve, majd kezet nyújtott,
hog y jelezze Mr. Precíznek, most már távozik.
Kilépett a kereskedésből, és visszament a saját kocsijához, amelyet eg y üres épület mellett
hag yott. Az épület falán tábla volt: Eladó. Erről eszébe jutott, hog y mit akart üzenni Guynak, és
rög tön fel is hívta.
42. fejezet

Juliet tűnődő arccal meredt a semmibe. Több dolog is járt eg yszerre a g ondolataiban. Először is,
Steve-nek vacsorát akar főzni este. Ezzel viszont a kapcsolatuk a „sima szex” kateg óriájából átkerül
a randevúk veszélyes terepére. Nem randevúzhat Steve Feasttel – a fickó csak eg y pöcs! Már vag y
harminc éve íg y g ondol rá. Az ág yban viszont nag yszerű. Eszébe jutott, mennyire tapintatos és
fig yelmes Steve szeretkezés közben, és be kellett ismernie, hog y eg yenesen isten ajándéka a nők
számára. Azelőtt senki más nem g yakorolt rá ilyen hatást, még Rog er sem.
Másodszor, már teljesen Coco stílusát veszi fel, és folyton a telefonját nézeg eti, érkezett-e SMS
Steve-től, és ha nincs üzenet, akkor máris arra g ondol, hog y talán nem működik jól a készülék.
Amikor a fiú üzenetet küld vag y telefonál, ő máris kivirul, mint a zeller, amelyet eg y üveg vízbe
raktak. Steve Feast száma már a telefon memóriájában rög zítettek között is az első helyen
szerepelt. Juliet picit sebezhetőnek érezte mag át. Minden ember közül éppen Steve Feast számára
nyílik meg a szíve, és ha ilyesmi történik, mindig fennáll a veszély, hog y sebet kap.
És harmadszor: hol a fenébe késik a havivérzése? Bizonyára nem terhes, mert óvszert használnak.
Leszámítva a leg első alkalmat, amikor elfog ta őket a szenvedély, és csak úg y, minden védekezés
nélkül zuhantak az ág yba. Utána Steve már fig yelt, és mindig feltette az óvszert. Juliet tudta, hog y
a vérzés minden bizonnyal nem azért késik, mert ő terhes, ám valami kézzelfog ható bizonyítékot
akart, hog y teljesen kizárhassa a lehetőség et.
Annyira belemerült a g ondolataiba, hog y észre sem vette, ahog y Piers Winstanley-Black bedug ta
a fejét az ajtón, és várta, hog y ő elájuljon a látványtól. Mivel erre nem került sor, a férfi
határozottan meg bántva érezte mag át, és – nemének furcsa természete révén – máris több fokkal
nőtt az érdeklődése az iránta közömbös, helyes teremtés iránt.
43. fejezet

Az autó kis csikorg ással állt meg a ház előtt. Steve telefonhívását követően Guy rög tön felkelt,
felöltözött, és meg próbált nem túl nag y tempóban hajtani a Hallow’s Cottag e felé, amely az úttól
kissé távolabb állt Maltsone és Felső-Hoppleton között. Szinte remeg ett, ahog y hirtelen lefékezett
az Eladó tábla előtt. Úg y tűnt, a házat a Stanby’s ing atlanüg ynökség árulja. Éppen el akarta menteni
a telefonszámot, amikor észrevette, hog y az ajtó nyitva van, és eg y meg lehetősen vastag lencséjű
szemüveg et viselő, kopasz, pocakos férfi hoz ki eg y fekete szemeteszsákot.
Guy kipattant az autóból, és meg szólította:
– Elnézést, ön itt lakik? Tudna pár információval szolg álni a házról? Ha nem tartja tolakodásnak.
A férfi először meg hökkent, de utána már barátság osan azt mondta:
– Meg mutatom, ha kíváncsi rá. De jobban tenné, ha behozná az autót a bekötőútra.
– Köszönöm, ig azán kedves – szólt hátra Guy, és visszasietett az autójához. Leparkolt, majd
kiszállt. – Elnézést, hog y csak úg y rátörök önre, de ma reg g el tudtam meg , hog y a ház eladó.
– Nem túl rég óta áruljuk – mondta a férfi, a kezét nyújtotta, és bemutatkozott. – Grant Taylor. A
tulajdonos unokaöccse vag yok. Pontosabban, az elhunyt tulajdonosé. A nag ynéném júliusban halt
meg , mi pedig Norfolkban élünk, ezért, ahog y látja, mindent elég g é benőtt a g az. – A g ondozatlan
kertre mutatott. – Mindettől füg g etlenül, jöjjön be! Sajnálom, de nem kínálhatom teával, mert
kikapcsoltattam az áramot, eg észen addig , amíg a házat el nem adjuk.
– Semmi g ond – mondta Guy, és követte a férfit az épületbe. – Nag yon örülök, hog y találkoztunk.
Éppen időpontot akartam kérni az ing atlanüg ynökség től, hog y meg nézhessem a helyet, amikor
észrevettem önt. Még kisfiú voltam, amikor eg yszer eljöttem ide a nag ymamámmal. Már akkor
nag yon tetszett az épület.
Szemrehányást tett mag ának, amiért túlság osan izg atottnak tűnik, de nem tehetett róla.
– Most nem olyan szép – mondta Grant. – A nag ynéném leg alább harminc éve nem újította fel.
Olyan, mintha hirtelen visszamennénk az időben. És a mai pénzüg yi viszonyok között kész
művészet házat eladni, főleg ilyet. Nyug odtan nézzen szét!
– Nem jön velem?
– Nincs rá szükség . Ellopni úg yse tud semmit – nevetett Grant.
Guy abban a szobában kezdte a szemlét, amelyikben éppen voltak. Meg lepően mag as mennyezete
volt ahhoz képest, hog y a ház milyen rég i, és milyen sok g erendával készült. A szoba tág as volt.
Guy elképzelte, hog y új ablakok vannak rajta, és tűz ég a nag y kandallóban. Utána átment a
konyhába, ahol lelki szemei előtt csillog ó tálak és lábasok jelentek meg – és Flozt látta, ahog y a nő
a terhesség előrehaladott állapotában ül a fa ebédlőasztalnál, és eg y laptopon ír valamit. Elképzelte,
ahog y odahajol hozzá, és szájon csókolja, mint ahog y a szülei házában tette – de most már
szándékosan. Szinte érezte a lány szamócaillatát a leveg őben.
Látott eg y cipősszekrényt is, tele g yermekcsizmákkal és pici, mag as sarkú női cipőkkel. Volt eg y
másik nappali szoba is, amely iroda céljaira szolg álhatna, vag y ahol a g yerekeivel játszhatna, hog y
melyikük üg yesebb számítóg épes teniszben.
A felső szinten nag y fürdőszoba volt két ablakkal, de nem a borzalmas, zöld csempét látta benne,
hanem saját mag át és Flozt, ahog y eg ymást szappanozzák a zuhany alatt. A három hálószoba közül
a leg nag yobbikban azt képzelte el, hog y eg y nag y, baldachinos ág yban hempereg Flozzal a lepedők
között. Határozottan meg kellett ig azítania a nadrág ját, mielőtt elindult volna lefelé.
Ha a szükség úg y kívánja, bővíteni is lehet az épületet. Tartozott hozzá eg y öreg , rozog a g arázs,
amelyet le kell bontani és újra felépíteni, és volt még eg y istállóféle is, ahol két ló elfért. Röviden
összefog lalva, reng eteg munkára van szükség , hog y a Hallow’s Cottag e valahog y kinézzen. Nem
kevés pénz is kellene hozzá – az viszont kétség telen, hog y a befektetés bőven meg éri. Látomások
színes képei villództak Guy fejében.
– Mennyit kérnek érte? – kérdezte.
– Az ing atlanüg ynök szerint kétszázezer fontot ér – mondta Grant. Guy szíve összeszorult. – De
ebben a g azdaság i helyzetben, és mert sok munka lesz vele, százhatvanezer fontért hirdettem meg .
Körülbelül ennyit szeretnék kapni érte. Gyorsan el szeretném adni. Érdekli?
Guy szaporán léleg zett.
– Ig en, nag yon is érdekel – válaszolta. A józan ész azt súg ta neki, hog y maradjon csendben. Nem
lesz pénze, ha meg veszi az éttermet, és ideje sem lesz a szükség es munkák elvég zésére. De Guy
Miller szíve izg atottan dobog ott, és nem volt hajlandó odafig yelni a józan ész szavára. Túlság osan
is sokáig törekedett a biztonság ra, és élt szerényen. Bátortalan szívvel nem lehet nag yszerű nőket
meg hódítani.
44. fejezet

A személyzeti mosdóban Juliet terhesség i tesztet vég zett, és várta, hog y a vizelet hatására a csík
mutasson valamit. Nem lehet terhes! Steve szerszáma mindössze pár másodpercig volt benne. De
mi van, ha mégis? A várakozás alatt arra g ondolt, hog y mit jelentene neki, ha a teszt eredménye
pozitív lenne. Mintha újra az Orchards asztalánál ülne az abortuszellenes tökfejjel szemben.
– Mit tennél?
– őszintén szólva, nem is tudom.
– Nem tudod? Nem tudod, hogy meggyilkolnád-e a saját húsod és véred egy darabját?
Most, hog y valóban szembekerült eg y ilyen lehetőség g el, határozottan tudta, hog y SEMMI SZÍN
ALATT nem vég eztetne abortuszt. Mag a a g ondolat is őrjítő volt. Ő – Juliet Miller – terhes? Sosem
fog lalkozott komolyan a g ondolattal, hog y g yerekei lehetnek. Rog erben semmi családi érzés nem
volt, és Juliet is élvezte, hog y nincsenek porontyok a nyakán.
Titokban g yanította, hog y ha bejelentené Steve-nek, terhes, a férfi meg hatódna, és örülne a
hírnek. Hiszen ő mag a is olyan, mint eg y nag y g yerek! Nem volt nehéz elképzelni, ahog y Steve eg y
kisfiúval Supermant játszik a szobában, és birkózófog ásokat tanít a g yerkőcnek.
Most először képzelte el, hog y talán ismét férjhez meg y, és a szülei eg y kisbaba fölé hajolva
g üg yög nek majd. Ő mag a eg y kisfiút visz a karján, vag y eg y kislányt vezet kézen fog va. Utána
előreszaladt az időben, és g ondolatban már eg y tizenéves fiút szidott, aki összetörte a lánya szívét.
Juliet órája sípolt: letelt a várakozási idő. Ránézett a tesztcsíkra; az eredmény neg atív. Kisebb
meg könnyebbülést érzett, mint amire számított.
45. fejezet

szamócatündér
ma délelőtt kevésbé vagyok a szerek hatása alatt .írd azt, hogy jól vagy, az élet szép, és a jövő kalandokat
tartogat még neked. reményeid és álmaid vannak, a nap felkel, és örömök várnak rád. ezt szeretném
halani tőled. és hogy amikor a veled történt jókat veszed számba, azok mellett minden más eltörpül. hogy
akiket szeretsz, bearanyozák az életedet. ami fontos, hogy a boldogság mindig emgmaradjon. ajándék
nekem, hogy a világon vagy, és nagyon hoszú, boldog életet kívánok.
nick

Floz tizenhárom nap hallg atás után kapta ezt az e-mailt, és úg y meg örült, mint amikor
valakinek kihúzzák a lottó ötösét.
Már nag y vesződség ébe került, hog y ne tűnjön túlság osan komornak Juliet társaság ában,
különösen azután, hog y Juliet rákérdezett, Steve ottléte zavarja-e őt.
– Annyira lehang olt vag y mostanában, hog y arra g ondoltunk, talán ez lehet az oka – jeg yezte
meg a lakótársa.
– Verd ki a fejedből ezt a butaság ot! – felelte Floz, és meg borzadt, hog y túlság osan mélabús
benyomást kelthet. Semmit nem akart kevésbé, mint meg zavarni Juliet és Steve édes kis románcát.
– Mi van a rég i hódolóddal, Floz? – állt elő Juliet a kérdéssel. – Tartjátok még a kapcsolatot?
– Ig en, tartjuk – felelte Floz azonnal, és eg y kedves mosoly kíséretében rög tön visszaterelte a
témát Julietre. Nem akart a férfival kapcsolatos kérdésekre válaszolni.
– Nag yszerű, hog y újra van párod. Steve nag yon kedves fiú.
– Nem alkotunk párt. – Juliet meg int eg yértelművé tette a dolg ot: – Sima szex. Semmi több.
– Rendben van, hiszek neked – mosolyg ott Floz. – De akármiről van is szó, mindketten boldog nak
látszotok, és én nag yon örülök neki. Természetesen nem bánom, hog y Steve itt van.
És valóban nem is bánta. Arra g ondolt, hog y bárcsak ő is valami hasonlót tapasztalhatna. Ahog y
újra írt Nicknek, kiszabadult eg y érzés a szívében, és azt kívánta, bárcsak eg y férfi kezét érezhetné a
derekán – mint ahog y Steve Julietet átöleli. Steve olyan tág ra nyílt szemmel néz a lányra, hog y azt
lehetne g ondolni, a pupillája már nem is lehet nag yobb. És a szája szélén is mindig mosoly bujkál.
Akármennyire is tiltakoznak, teljesen világ os, hog y a kapcsolatuk nem sima szex.
Ahog y Floz újra elolvasta a Nicktől kapott üzenetet, az először érzett öröme elillant. Semmi nem
változott, a férfi haldoklik. Határtalan szomorúság tört rá. Nem akarja, hog y Nick szenvedjen, de
azt sem akarja, hog y meg haljon. Ez viszont íg y log ikátlannak tűnik. Mint az is, hog y életének
leg nag yobb szerelme olyan ember, akivel sosem találkozott. Mindig is log ikusan g ondolkodó,
g yakorlatias nő volt, és még is ez történik vele. És amikor a beteg ség vég ül g yőzedelmeskedik a
férfin, aki már nem léleg zik többé, ő hűtlennek érezné mag át, ha máshoz közel kerülne? Fig yelné
Nick a mennyország ból, és fájna neki a dolog ? Floz annyira vág yott rá, hog y eg y ig azi társ ott
leg yen vele, meg érintse, meg csókolja, és szeresse. Olyan üresnek érezte mag át belül, mint eg y
halloweeni töklámpás.
46. fejezet

A következő vasárnap éjfél után, miután pokoli műszakot töltött a Burg erovban, Guy tollal, papírral
és számológ éppel felszerelkezve üldög élt lakásának parányi asztalánál. Akárhog y is számol, nem
eng edheti meg mag ának a Hallow’s Cottag e meg vételét. Vag y az étterem, vag y a ház: szüksége van
az étteremre, és akarja a házat. Az esze és a szíve küzdött eg ymással.
Floz Cherrydale olyan sárkányt keltett fel benne, amely arra ösztökélte, hog y rázza le az elmúlt
évek során rárakódott port, kezdjen el ig azán élni, teg yen kedvező benyomást a lányra, és
udvaroljon neki, hog y mag ához csábíthassa a „rég i szeretőtől”, aki Juliet szerint visszatért Floz
életébe. Tüzesnek és életerősnek érezte mag át. Mindössze néhány akadályt kell leküzdenie; mint
például előteremteni közel százezer fontot, és rávenni álmai nőjét, hog y ne viszolyog jon tőle, és
adja fel a korábbi szerelmével kapcsolatos terveit.

Floz felébredt az éjszaka közepén, mivel azt álmodta, hog y Nick fekszik mellette az ág yon. Olyan
élénk és képszerű álom volt, hog y szinte érezte mag án a férfi kezét, és érezte a bőre illatát, amely
olyan volt, mint eg y őszi séta, eső után. Guy illata volt. El sem tudta képzelni, milyen illata lehet
Nicknek: sóra és fenyőre g yanakodott, de ezt már sosem tudja meg , és sosem fog ja a férfi arcát
ciróg atni. Könnyek csorog tak vég ig az arcán, amikor rájött, hog y rajta kívül senki más nincs az
ág yban, és a párnán az eg yedüli illat az övé.
Felkelt, hog y papír zsebkendőt keressen. Nag yon fáradt volt, de elvesztette a képesség ét, hog y
pihentető, mély alvással frissüljön fel. Csendben kiment a konyhába, készített mag ának eg y pohár
koffeinmentes kávét, és hatalmas adag brandyt is tett bele. Miután meg itta, újratöltötte a poharat.
47. fejezet

– Hog y meg y a sima szex? – kérdezte Coco, amikor másnap délelőtt első dolg a volt, hog y
telefonáljon Julietnek.
– Remekül – felelte a lány közömbös hang on. – Sokat nevetünk. – Azt már nem említette, hog y
időnként, amikor Steve sokat dolg ozik, szexre már nem is kerül sor köztük, csak összebújnak az
ág yban, simog atják eg ymást, és beszélg etnek. – Hog y van Gideon? Teljesen mag ához láncol tég ed.
Már el is felejtettem, hog y nézel ki. Te vag y az a kövér, szőke fickó, akinek úg y előreug rik az álla?
– Hag yd már a hülyeség et! Eg yébként is, mostanában folyton Steve-vel vag y, tehát bag oly
mondja verébnek. Visszatérve Gideonra: eg yenesen elrag adó. – Coco olyan boldog an sóhajtott,
mint Judy Garland, amikor a szivárványról énekelt a híres filmjében. Teljesen odavag yok érte, Ju. És
ő is kedvel eng em. Leg alábbis, azt mondja. Tudjuk persze, hog y a szavaknak nem mindig hihetünk.
– Ne vedd eg y kalap alá az összes férfit! – fig yelmeztette Juliet. – Lehet, hog y éppen Gideon lesz
az, aki nem hag y cserben.
– Remélem – felelte Coco, és mosoly érződött a hang ján. – A szex is remek.
– Kímélj meg a pikáns részletektől! – vág ott közbe Juliet.
– Te is eng em! – Coco meg borzong ott a g ondolattól, hog y férfi és nő lehet eg yütt az ág yban. – És
hog y van a tündéri kis Floz?
– Hmmm. A tündéri kis Floz? Titokzatos.
– Ó! – szólalt meg Coco, aki imádta a pletykákat. – Mire g ondolsz?
– Mostanában iszonyúan hallg atag , és tudom, hog y nem alszik valami jól, mert hallom, hog y a
leg képtelenebb időpontokban kel fel, hog y ig yon valamit. Őszintén meg mondom neked, Coco,
beteg nek tűnik.
– Meg kérdezted már, hog y mi a baj?
– Természetesen, de mindig azt mondja, hog y semmi.
– Mi van a titokzatos, rég i szerelmével?
– Nos – Juliet ellenőrizte, hog y senki nem hallja-e –, amikor rákérdeztem, Floz g yorsan témát
váltott.
Juliet kipillantott az ablakon, és látta, hog y Piers érkezik meg a nag y, fekete BMW-jével. A férfi
kisebb g yűjteményében ez volt a leg kevésbé flancos autó.
– Tudod, mire g ondolok? Hog y talán nem is eg y rég i szeretőről van szó, hanem az interneten
cseveg valakivel. Ez meg mag yarázná, hog y miért meg y mindig olyan korán lefeküdni. Leg alábbis
korán vonul vissza a szobájába. Szerintem ennek a titokzatos valakinek irkál olyankor leveleket
órákon át, és reg g el azért tűnik annyira kimerültnek. – Ez látszott az eg yedül elfog adható
mag yarázatnak, és Juliet kifejezetten büszke volt mag ára, hog y kiötlötte.
– Nem tűnik log ikusnak – vetette ellen Coco. – Ő mondta, hog y az internetes kapcsolatot a lehető
leg g yorsabban valódi viszonnyá kell alakítani. Akkor ő mag a miért nem találkozik az illetővel? És
ez az elmélet a levertség ét sem mag yarázza meg , ug ye?
– Hmmm… – tűnődött el Juliet. Ez teljesen összezavarja a teóriáját. Akkor hirtelen az eszébe jutott
valami más.
– Ó, és ehhez mit szólsz? Ig azad van, Floz kötötte az ebet a karóhoz, hog y nem reg isztrál velünk
a singlebods.com weboldalon, ám még is úg y tűnt, átkozottul sokat tud az internetes párkeresésről.
Talán csak nem meri bevallani nekünk, hog y ő is belépett eg y honlapra, mivel olyan sok rosszat
mondott az ilyesmiről. Talán pont azt teszi, aminek az elkerülésére minket int. Tudjuk jól, hog y
milyen nehéz a saját tanácsunkat meg fog adni.
– Talán – értett vele eg yet Coco. – És talán azért van mag a alatt, mert látja, hog y Steve és te
milyen jól összejöttetek, vag y nekem is milyen jól alakul a kapcsolatom Gideonnal az internetes
randi után. Esetleg ő is próbálkozik vele, de titokban tartja. Nag yon remélem, hog y kedves partnert
talált.
– Te jó ég ! Nag yon remélem, hog y nem énmiattam érzi mag át mag ányosnak. Rákérdeztem, de
azt mondta, hog y nem. De mi van akkor, ha nem mond ig azat, mert nem akar meg bántani? Ki kell
derítenem, hog y miről van szó, Coco! Mit csináljak?
– Most mennem kell, Ju. Még g ondolkodom, és újra felhívlak. A nag ykereskedő képviselője épp
most jött meg . Nag yon jóképű.
– Most ne őt nézeg esd! Már fog lalt vag y.
– Tudom – kuncog ott Coco. – Ciao bella!
Juliet bontotta a vonalat, és az életében felbukkanó titokzatosság okon tűnődött. Az első számú
rejtély: hol a fenébe késik még mindig a menstruációja?
48. fejezet

szt
újra itthon. halálra rémitetem a nővért, mert valamelyik éjszaka csak úgy dőlt a vér az orromból. minden
csupa vér volt körülöttem. a kórházat utálom. mondtam nekik, hogy hazamegyek de egeszen máig keleltt
várnom, hogy kiengedjenek.
n

Floz elolvasta az üzenetet, és elképzelte, hog y a fényképeken látható erős vadász milyen
meg alázó helyzetben lehet, miközben fog g al-körömmel kapaszkodik az emberi méltóság és
füg g etlenség maradékába, amely minden órával eg yre távolabb kerül tőle. Már a teljes nevüket
sem tudja kiírni az üzenetben.
Felállt, és az ablakpárkányhoz ment papír zsebkendőért. Kint g yerekek masíroztak párosával az
iskola felől, és kosarakat vittek. Aratási ünnep lehet, g ondolta Floz, és a g yerekek bizonyára a
templomba viszik az összeg yűjtött zöldség et és g yümölcsöt, hog y a nyug díjasoknak ajándékozzák.
Mindet meleg en öltöztették a csípős szél ellen, amely a fákon maradt leveleket tépdeste, és sodorta
a falak mentén.
– Vadgesztenye, vadgesztenyét gyűjtök, én találom meg a legnagyobbat és a legjobbat! – kiabálták éneklő
hang on a g yerekek.
A látványtól vég re eg y kis rég óta vág yott derű költözött Floz szívébe.
Utána Lee Status telefonált, áldott leg yen érte, és teljesen visszazökkentette őt a valóság ba, mivel
estére tíz tréfás verset kért a szexi mellekről.
49. fejezet

Piers Winstanley-Black Julietet nézeg ette, ahog y a nő eg y iratot keresett a szekrényben. Juliet már
több mint nég y éve dolg ozott eg yütt vele, de ő ig azából csak nemrég fig yelt fel rá. Nem állította
volna, hog y a lány pont az esete, mivel a kifejezetten vékony, szőke, nag y mellű nőket kedvelte, és
a személyiség nem sokat számított nála. A szokványos típust azonban már eg yre jobban unta.
Ebben az esetben viszont van eg y kis izg alom, mivel a többi nőnek elég eg y pillantást vetnie az ő
Rolex órájára vag y valamelyik flancosabb autójára, és máris leesik róluk a bug yi. És az éttermekbe
hurcolt, szép trófeák felett érzett büszkeség csak nag yon rövid ideig tart. Már cseppet sem
szórakoztató a vacsora eg y olyan nővel, aki szerint Puccini valami olasz tésztafajta névadója.
Nem is értette, hog y Julietre miért nem g ondolt korábban úg y, mint lehetség es partnerre.
Hiszen a nő mindennel rendelkezik: izg ató test, remek didik, hosszú és formás láb, dús, fekete haj,
telt, vörös ajak, csillog ó, palaszürke szem. Eleg ánsan öltözik, mag abiztosság árad belőle, és a
szemfog ai között lévő résnek köszönhetően határozottan pajkosan mosolyog . Ug yanakkor okos,
értelmes, és profi módon dolg ozik. Ráadásul mostanában meg lehetősen közömbös tekintettel nézi
őt, pedig az lenne jó, ha újra azzal az áhítattal bámulna rá, mint amikor ő először mutatkozott be az
új főnökként.
Rajtuk kívül más nem volt az irodában. Szándékosan várt, amíg Daphne és Amanda ebédelni
meg y, és csak akkor állított be azzal az ürüg g yel, hog y keres eg y iratot, amelyről tudta jól, hog y az
íróasztalán fekszik a fönti helyiség ben.
– Khmm, Juliet – szólalt meg . A lány nem felelt, és Piers kicsit még ezt is izg almasnak tartotta. –
Juliet!
– Ó, ig en, elnézést, Piers – szólalt meg Juliet, és rámosolyg ott a férfira. Ig az, hog y nem „ig azi”,
csak alkalmazotti mosollyal.
– Gondolkodtam. Van valami prog ramod csütörtök estére?
– Csütörtök? – Te jó ég , remélte, hog y nem kell túlóráznia. Azt tervezte, hog y meg kérdezi Steve-
et, nincs-e kedve meg nézni azt az új akciófilmet, amelyről már többször lelkesen beszélt. – Nem is
tudom…
Nem könnyű eset. Uhh! Meg kell nyernie a lányt.
– Azon tűnődtem, hog y lenne-e kedved velem vacsorázni.
Te jó ég ! Juliet erre ig azán nem számított. Vacsora Piers Winstanley-Black társaság ában! Tovább
várt rá, mint Csipkerózsika a herceg re.
– Nag yszerű volna – felelte hig g adtan és nyug odtan. Eg yáltalán nem érzett vág yat, hog y
„Igeeen!” kiáltással rohang áljon körbe a helyiség ben, mint ahog y elképzelte, mi lesz a reakciója az
adott helyzetben.
– Talán kipróbálhatnánk azt az új éttermet Huddersfield mellett. A Four Treest.
– A Four Trees! – Juliet meg próbált erőt venni mag án, hog y ne dadog jon. Az nag yon drág a és
flancos hely, és heteket, ha nem hónapokat kell várni eg y asztalra, hacsak nincs protekciója az
embernek. A konyhafőnök tanára a spanyol szuperséf, Raul Cruz volt, aki mellett a leg jobbak is
eltörpültek. – Remek.
– A sofőröm érted meg y, és akkor mindketten ihatunk bort – mondta Piers. – Azt hiszem, hog y
élvezni fog om veled a vacsorát, Juliet.
– Ig en, az tényleg nag yszerű lesz – felelte a lány, és újra a keresett aktára fordította a fig yelmét,
miközben azon tűnődött, hog y a fejében és a lába között érzett kezdeti izg alom után az álmai
férfijával tervezett randevú kilátása miért nem jelent még feleannyi izg almat sem, mint ahog y
számított rá.

– Sokkot kaptál az élménytől, ez a mag yarázata – mondta később Coco az irodai telefonban. –
Nem g ondoltál rá, hog y ez valaha is meg történhet, és az ag yad nem tudja feldolg ozni.
– Én és Piers Winstanley-Black eg yütt vacsorázunk! Juliet Winstanley-Black. Mrs. Juliet
Winstanley-Black.
– És úg y g ondolod, hog y én kapkodom el a dolg okat? – mondta Coco. – De ez most nem lényeg .
Fig yelj! Hívtalak, hog y elmondjak valami érdekeset. Nem találod ki, hog y kitől kaptam SMS-t.
– A pápától? Az amerikai elnöktől? Ig azán nem tudom.
– Darrentől – mondta Coco örömmel.
– Darrentől? Aki eltűnt?
– Aha!
– Mit üzent?
– „Szervusz, hog y vag y? Hiányzol.”
– Annyira azért nem hiányolhat, ha azt a nyamvadt telefont se tudja felvenni – vetette oda Juliet.
– Nem – felelte Coco elég edett vig yorral. – Viszonzom a hallg atást, és nem veszek tudomást róla.
– Ezt bölcsen teszed – mondta Juliet, és örült a bejelentésnek. – Vedd mag adhoz az irányítást, és
fütyülj a g azemberre!
– Ami Gideon társaság ában nem is lesz nehéz – mondta Coco elég edett sóhajjal. – Az elmúlt este
csokoládét és pezsg őt hozott nekem, valamint eg y DVD-t az Emlékezetes kapcsolat című filmmel,
amelyet vég ig néztünk. Remek este volt. De most inkább ne rólam, hanem rólad beszéljünk! Mit
veszel fel a jeles alkalomra? Valami fekete és különleg es cuccot? Elmenjek veled ruhákat nézni
holnap?
– Ig en, kérlek! – ujjong ott Juliet. Arrébb csúszott a székén, de mivel a mobiltelefonja a nadrág ja
hátsó zsebében volt, újra elkövette a szokásos baklövést, és tárcsázta a híváslista első számát,
amivel korábban szinte az őrületbe kerg ette Cocót, amíg a barátja meg nem kérte, hog y veg ye le a
számát a listáról. Most Steve száma volt az első helyen, és amikor a fiú zsebében meg szólalt a
telefonja, g yorsan felvette, de azonnal rájött, hog y Juliet hívása nem szándékos. A lány vonalas
telefonon beszélt valaki mással, ezt világ osan meg lehetett állapítani a párbeszéd hallható feléből.
– Elmondtad Steve-nek? – kérdezte Coco.
– Még nem. De abban állapodtunk meg , hog y csak addig leszünk eg yütt, amíg meg nem
szerzem mag amnak Pierst, vag y ő meg nem hódítja Lambrinit. Eg yértelmű, hog y el kell
mondanom neki, mielőtt Piersszel vacsorázni meg yek csütörtökön.
– Ig en – felelte Coco. – Feltételezem, hog y a kapcsolat vég et ér, ha a főnökkel randizol.
– Eg yébként sem randevúztam Steve-vel soha, csak szex volt. Ez mindkettőnk számára világ os –
mondta Juliet. – Az isten szerelmére, nem is fog lalkoznék komolyan eg y olyan sráccal, mint Steve
Feast. Ő csak eg y pöcs.
– Ez kicsit erős – mondta Coco. – Szerintem sokkal jobb, mint amilyennek lefested. És ne feledd,
hog y mit tett a testvéredért, amikor Guynak barátra volt szükség e.
Juliet nem ismerte be Cocónak, de ő is tudta, hog y túl erősen fog almazott. Sokáig tiltakozott, de
mag a sem tudta, hog y miért.

Steve letette a telefont. Éles fájdalmat érzett a mellkasában, és a fájdalom később az eg ész testére
átterjedt. Nem tudta, hog y miért sújtja le annyira, amit hallott. Tisztában volt vele, hog y Juliet
mindig is úg y g ondolt rá, mint eg y pöcsre, és a szabályok már az első naptól eg yértelműek voltak:
nincs másról szó, csak „sima szexről”, ami ideig lenes állapot. Semmi újat nem tudott meg a
kihallg atott beszélg etésből.
Talán még iscsak ideje kipróbálni azt a Mercit, és teljes erőbedobással letámadni Chianti Parkint –
eg y drág a autó kormányánál. És vég leg meg feledkezni Juliet Millerről.
50. fejezet

Amikor Juliet meg kapta Steve SMS-ét, hog y nem meg y át este, mivel sok a dolg a, a lány mag ának
sem akarta beismerni, de csalódottság ot érzett. A „sima szex” eg yezség meg kötése óta eltelt
három hét során mindennap találkoztak, és teljesen mag ától értetődőnek vette, hog y ez íg y is
marad. Most azonban úg y tűnik, hog y a férfi meg orrolt rá, ami meg könnyíti számára, hog y
meg feledkezzen róla, és a nag y zsákmányra koncentráljon. Azon tűnődött, hog y Piers Winstanley-
Black most miért fordította hirtelen őrá a teljes fig yelmét, és ennek oka nem az lehet-e vajon, hog y
az ő részéről kevesebb csodálatot tapasztalt. Amint Darren észrevette, hog y Coco már nem
ácsing ózik utána, behúzott farokkal rohant vissza hozzá. Sok ig azság van a mondásban: „Kisebb
erőbedobással több fig yelmet kapsz”. Az eg ész csak játék. Le kell g yőzni a g ondolkodást meg bénító
kétség beesést, ami időnként a kapcsolatokkal jár.
Piers aznap délután, Daphne és Amanda nag y vidámság ára, még kávéra is meg hívta őt – ahog y
kilépett az irodából, a kollég anői csókot imitáltak a szájukkal. És úg y tűnt, a férfi eg ész nap az
iroda körül téblábol; kedves dolg okat mondott, mintha be akarná pótolni a többévnyi
fig yelmetlenség et. Nag yon hízelg ő volt.
Juliet felhívta Flozt, és meg kérdezte, van-e kedve eg y kínai vacsorához Coco társaság ában, mivel
meg szeretné ünnepelni a közelg ő randevú hírét. A Nag y Fal bisztróban tíz fontért nég y adag ételt
lehetett kapni, és az ár a házhoz szállítást is tartalmazta. Utána majdnem felhívta Steve-et. Még
idejében meg fékezte mag át, de közben vég ig azon töpreng ett, hog y vajon mi a fene lehet annyira
fontos a fiúnak azon az estén.

– Ig encsak jóóól fog unk lakni, hog y nég y vacsora jut hármunkra – jeg yezte meg Coco, amikor
később Juliet díványán kinyújtózott, és úg y nézett ki, mint eg y sovány sziámi macska, amelyik
slampos farmernadrág ot és nag yon drág a ing et visel.
– Nem éppen. Guyt is meg hívtam, hog y kileg yen a nég y fő – mondta Juliet.
– Guyt? – visszhang ozta Floz. Remek! Azon tűnődött, hog y a férfi újra próbálkozik-e üdvözlő
puszival, és ha ig en, akkor a szája az ő arcának melyik részét éri majd. Utána azon töpreng ett, hog y
a g ondolat miért jutott az eszébe, és meg próbálta kiverni a fejéből.
– Azt ünnepeljük most, hog y a csodálatos Piers Winstanley-Blackkel randevúzom – jelentette be
Juliet, és meg emelte a fehér zinfandel borral töltött poharát.
– Meg mondtad már Steve-nek? – kérdezte Floz.
– Nem – felelte Juliet, és képtelen volt elfojtani a bosszúság ot a hang jában. – Úg y terveztem,
hog y ma este mondom meg neki, de SMS-t küldött, hog y nem jön.
Steve Little Derek tornaterme előtt parkolt le a majdnem új Mercedes sportkocsival, amelyet eg y
hétre bérelt ki nag yon méltányos áron, hog y kedve leg yen a vételhez. Úg y érezte, hog y
súlyzózással kell kiűznie a Juliettel és Piers Kopaszodó Blackkel kapcsolatos g ondolatokat a fejéből.
Nem ment nag yon könnyen, mivel azok ketten még mindig ott voltak az ag yában, és eg y felettébb
eleg ánsan terített vacsoraasztal felett mosolyog tak eg ymásra.
Valami azonban még is az ő pártját fog ta, mivel amikor éppen a zárral matatott, Chianti takaros
Spitfire sportkocsija tűnt fel, és állt meg rög tön a Mercedes lökhárítója mög ött. Látta, ahog y a lány
szája elkerekedik a kormány mög ött. Micsoda mázli! Jobb már nem is lehetne az időzítés.
– Szia, Cianti! – szólalt meg Steve, és fig yelte, ahog y a hosszú, karcsú láb kinyúlik az autóból. –
Hog y vag y?
– Szia, Steve! – mondta Chianti. Most először mondta ki a nevet árnyalatnyi kedvesség g el a
hang jában. – Ez az új autód?
– Aha – felelte Steve azzal a közvetlenség g el, amit többször g yakorolt a tükör előtt az ehhez
hasonló alkalmakra. – Most hoztam el.
Chianti alaposabban meg nézte Steve-et. A fiú jóképű, és remek teste van, ezt mindig is tudta, de
nem g ondolta volna, hog y eg y ilyen autót meg eng edhet mag ának. Steve Feast hirtelen Valakivé
vált. És abban a pillanatban senki más nem volt a horizonton.
– Kényelmes? – kérdezte, és hosszú, manikűrözött ujjával vég ig simított a motorháztetőn.
– De még mennyire! – felelte Steve.
– Tehát, hová viszel vele pénteken? – mondta Chianti, miközben kacéran csavarg atta hosszú,
szőke fürtjeit, és beharapta az ajkát.
– Hog y eg yütt… pénteken? – Tering ettét, g ondolta Steve. Ez könnyebben ment, mint ahog y
számított rá. – Mi lenne, ha elmennénk eg y thaiföldi ételspecialitásra a Lenyug vó Napban? Eg ész
kellemes hely.
– Rendben. Itt találkozunk este hétkor.
– Ig en, itt leszek – mondta Steve, és külső nyug alma meg hazudtolta a fejében lévő káoszt. Jézus!
– Bejössz a tornaterembe? – kérdezte Chianti.
– Most voltam – felelte Steve. – Elvég eztem a napi súlyzózást. – Meg villantotta a hatalmas izmát,
és a lány szeme ismét elkerekedett. Mintha most látná Steve-et először. A pupillái nag yok voltak,
feketék, és a látvány feletti elég edettség ét fejezték ki. – Akkor viszlát pénteken!
– Viszlát, Steve! – mosolyg ott Chianti, és a hosszú műszempillái úg y csapkodtak, mint a denevér
szárnya. Ring ó léptekkel bement a tornaterembe, és Steve g yőzelemittasan szorította össze az
öklét, amikor az ajtó becsukódott. A kilátás, hog y Chianti Parker ott lesz a kocsijában, és belekarol,
a Juliettel kapcsolatos összes g ondolatot kiverte a fejéből. Felhívja Julietet, és meg mondja neki,
hog y beszünteti a „sima szex” kapcsolatot, mielőtt még a lány értesíthetné a csütörtöki
randevújáról Winstanley-Blackkel. Remélte, hog y ez az elég tétel csillapítja majd a mellkasában ég ő
fájdalmat.

Juliet a kínai étlapot tanulmányozta, és azon tűnődött, hog y miért érezhet a g yomrában eg yszerre
éhség et és pokoli émelyg ést is. Még a kedvenc fog ása, a jól átsült chilis marhahús sem ébresztett
benne olyan g ondolatokat, amelyektől a nyála csorg ott volna.
– Bizonyára ideg es vag y a csütörtök miatt – jeg yezte meg Coco.
– Nem vag yok ideg es típus – felelte Juliet. – Ezt te is tudod. – Lötyög tette a bort a pohárban. Azt
sem kívánta.
– Miért nem hoztad el Gideont is? – kérdezte Floz. – Annyira várom már, hog y találkozhassak
vele. Amit mondtál róla, abból nag yon kedvesnek g ondolom.
– Nem is létezik – nevetett Juliet. – Csak Coco szexuálisan frusztrált képzeletében született.
– Ig enis létezik – torkolta le Coco hevesen. – Ma éjszaka próbál meg javítani eg y számítóg épes
rendszert, hog y ne kelljen meg zavarni a nappali munkát. Nag yon keményen dolg ozik. Számomra
ez is új. Eddig rendszerint lusta krapekok jutottak nekem.
– És tényleg azt hiszed, hog y eg ész éjszaka dolg ozik? – incselkedett vele Juliet.
– Tudom, te rakoncátlan. – Coco ráütött a lány karjára. – Tudja, hog y korábban már többen is rám
hajtottak, ezért g yakran hív. Nag yon türelmes és kedves.
– Szerintem kedvelni fog om ezt a Gideont, ha vég ül találkozom vele – kacsintott Juliet.
– Látod? Nem csak hibbantak vannak a neten. – Coco titokban Flozra pillantott, hog y lássa,
miképp reag ál a lány a meg jeg yzésre. Floz eg yáltalán nem reag ált. Vag y ig en? Ahog y az elvihető
ételek listájára tapadt a szeme, az akár reakcióként is értelmezhető volt.
Meg szólalt a kaputelefon, és Floz összerezzent. Guy meg érkezett, és ő máris kényelmetlenül érzi
mag át. Juliet meg nyomta az ajtónyitó g ombot, és a testvére talán tízesével szedhette a
lépcsőfokokat, olyan g yorsan ott volt. Bizonyára nem énmiattam siet, g ondolta Floz.
Guyon farmernadrág volt, és eleg áns, rózsaszín ing , amelyben a válla hatalmasnak tűnt. Floz
nem bánta volna, ha előbb fig yelmeztetik a férfi érkezésére. Lomposnak érezte mag át a kényelmes
harisnyanadrág ban és a hosszú, szürke pólóban, amelyet epres minta díszített, de Juliet
kényelmetlen kérdéseket tehetett volna fel, ha ő átöltözik. Juliet mellett még Hercule Poirot is
pancsernek tűnne.
– Szervusz, kedvesem! – szólalt meg Coco, és meg lehetősen különös hang okat hallatott.
– Sziasztok, Coco és Floz! – Guy szég yenlősen intett. Remek, g ondolta Floz. Nem lesz üdvözlő
puszi. A száját nézte, ahog y Guy Julietnek mondott valamit. A száj kinézetre is olyan volt, mint
amikor Guy véletlenül meg csókolta – mintha kávé és whisky érződne rajta. Isten az égben, szedd össze
magad, Floz!
Teljesen összezavarodott. Az álmot okolta, amelyben Nick és Guy eg y személlyé vált.
Gondolatban ketté kell választania őket, még hozzá nag yon g yorsan.
– Azt hiszem, hog y valamit elkaphattam – szólalt meg Juliet fancsali arccal, és az izzadó
homlokát törölg ette.
– Jártál iskolák környékén? – kérdezte Coco. – Ott nag yon könnyű valami vírust elkapni.
– Hog yne, folyton iskolák környékén lébecolok, Coco. Ez eg yfajta szokás nálam, amellyel fel kell
hag ynom.
Coco eg y pillanatra elg ondolkodott, majd tiszta szívből elnevette mag át.
– Ig en, eg y pont oda. Valóban nem látlak iskolák környékén.
– Ha már iskolákról beszélünk, bizonyára nevetni fog tok, de elvég eztem eg y terhesség i tesztet a
héten – mondta Juliet, amitől Coco, Guy és Floz eg yszerre vett nag y leveg őt meg lepetésében. Juliet
felemelte a kezét, hog y minden kérdésnek elejét veg ye. – Ne ag g ódjatok, neg atív, tehát senkinek
semmit nem kell mondania Steve-nek. De a menstruációm késik.
– Klimax? – kérdezte tréfásan Coco.
– Pimasz! – jeg yezte meg Juliet. – Nem ag g ódom. Nemsokára biztos meg jön, mert elég g é fáj a
mellbimbóm.
Floz érezte, hog y elpirul. Helytelennek tűnt mellbimbókról és menstruációról beszélni Guy
társaság ában. Nem mintha ő bánta volna; nyilvánvalóan már hozzászokott. Olyan Heathcliff lenne,
aki érez valamit a nőkkel kapcsolatban? Ki van zárva!
Coco azonban már nehezebben viselte a témát.
– Jaj, ezt inkább ne! – Befog ta a fülét. – Válasszatok valamit az étlapról, és adjuk le a rendelést!
Nag yon éhes vag yok, de elvehetitek az étvág yamat a mocskos menstruációs témával.
– Előfordult már, hog y kimaradt eg y vérzésed, Floz? – kérdezte Juliet, és nem is fig yelt oda a
fiúra.
Floz nag yot nyelt.
– Talán csak az izg alom vag y a stressz az oka – felelte, és nag yon erősen meredt az étlapra. –
Talán ha nem g ondolsz rá, akkor… meg jön.
– Oké – fog adta el az állítást Juliet. – Meg próbálom. Mindenkinél van étlap? Remek, akkor
rendeljünk!
Az étel húsz perc múlva érkezett meg , éppen akkor, amikor Coco befejezte a monológ ját
Darrenről, aki már sok SMS-t küldött, hátha ő meg bocsát neki, és nyílhat eg y újabb esély a
számukra. Szomorú történet volt, de Coco olyan élénk g esztikulálással adta elő, hog y mindenki
nevetett. Ráadásul Coco most boldog Gideon társaság ában, és kikerült a komor sötétség ből, ahová
Darren taszította hosszú időre. Guy örült, hog y a háttérben maradhat, és más van a fig yelem
középpontjában. Úg y élvezheti Floz társaság át, hog y nem kell kinyitnia a száját, tehát nem
harag íthatja mag ára Flozt. Tudta, hog y ezzel azt kockáztatja, butának g ondolhatják, de inkább ez,
mint hog y még inkább mag a ellen fordítsa a nőt.
Juliet nem akart ünneprontónak tűnni, ezért mag ába erőltetett eg y kevés ételt, amikor
meg hozták, de kicsit kavarg ott tőle a g yomra.
– Mi a baj veletek, lányokkal? – kérdezte Coco. – Majdnem annyi étel van a tányérotokon, mint
amikor nekiláttatok. Eg észen beesett az arcod, Floz. Mintha eg yre soványabb lennél. A vacak bal
szemem is többet nyomna a mérleg en, mint ebben a pillanatban te. Tömj mag adba eg y kevés sült
rizst! Ez most parancs.
– Őszintén mondom, teljesen jóllaktam – válaszolta Floz, és érezte, hog y Guy őrá fig yel.
– Teljesen rendben vag y, tündérem? – kérdezte finoman Coco, és remélte, hog y az enyhe
ösztökélés hatására Floz elárulja a titkait.
– Minden rendben, Coco.
– Nem dolg ozol túl sokat? Kicsit fáradtnak tűnsz. Nincs ig azam, Guy? – A másik férfira nézett,
hog y meg erősítést kapjon.
Guy félt válaszolni, mert a szája nem mozg ott Floz jelenlétében. Helyette bólintott, de ez se ment
valami könnyen.
– Valóban? – Floz nag yot nyelt. Azt g ondolta, hog y sikerült eltüntetnie a szeme alatti sötét
karikákat, de eg yértelműen tévedett.
– Eg y jó masszázsra van szükség ed. Én is mindig használom a technikát, amikor nag yon
stresszes vag yok – mondta Coco.
– Guy eg yszer elvég zett eg y masszőrtanfolyamot – szólalt meg Juliet.
– Fizikoterápiás g yorstalpaló tanfolyam volt a sport terén – javította ki Guy, és ag g ódott, hog y
hová vezethet a beszélg etés.
– Ig en, de masszázst is vég eztél közben – korrig álta Juliet a korrekciót. – Miért nem…
– Jól vag yok! – kiáltott fel Floz. Nem akarta Guy Miller kezét a nyakán érezni. A férfi valószínűleg
inkább meg fojtaná, mint meg masszírozná.
– Tudsz aludni? – tartott ki Coco a témánál.
Ig azán nem kellene túlzásba vinned, g ondolta Juliet, és fig yelmeztetően pillantott a fiúra. Még ő
mag a is erőtlennek érzi mag át tőle.
– Tudok – bólintott Floz. – Jól alszom. – Meleg e volt, ahog y mindenki őt nézte.
– Eg ész éjjel? – kérdezte Coco.
– Te jó ég ! – vetette közbe Juliet. – Beálltál az MI5-hoz?
– Csak ag g ódom eg y barát miatt – mondta Coco. – Nem férfi okozza, ug ye? Juliet azt mondta,
hog y eg y rég i szerető nemrég újra meg jelent az életedben.
Juliet az asztal alatt belerúg ott Coco lábába.
– Nem pletykáltunk rólad – tette hozzá Coco g yorsan. – Ju csak meg említette, mert… nos,
mindent elmond nekem.
Floz arca a vörös szín minden lehetség es árnyalatát felvonultatta már, és most éppen élénkvörös
volt. Olyan g yorsan állt fel, hog y eg y másodpercre meg szédült a mozdulattól.
– Kér valaki kávét? – kérdezte kifulladva.
– Seg ítsek? – ajánlotta Guy.
– Köszönöm, de nem kell – mondta Floz kimért, védekező hang on. – Azt hiszem, mag am is fel
tudom tenni a kannát a tűzhelyre.
– Gratulálok, Coco – suttog ta Juliet, amikor Floz már biztosan hallótávolság on kívül volt. –
Ág yúval verébre.
– Ezt most veszettül elszúrtam, ug ye? – sóhajtotta Coco, és arcon leg yintette mag át. – Most
utálni fog ?
– Nem hiszem, hog y képes lenne rá – jeg yezte meg Guy, kicsit túl hang osan. Floz meg hallotta, és
azon tűnődött, hog y mire nem képes. Jól aludni? Meg enni eg y adag rizst? Találni valakit, aki
szereti? Le merte volna fog adni, hog y ez utóbbiról van szó. Azt kívánta, hog y bár ne szólt volna
semmit a „rég i szeretőről”, mert eg yértelmű, hog y Juliet kifecseg te a dolg ot. Világ os, hog y
mindnyájan az ő üg yeit boncolg atják; mi történik a szerelmi életében, miért nem találkozik a „rég i
szeretővel”, vag y hog y eg yáltalán létezik-e ilyen – pont úg y, mint ahog y Gideonnal kapcsolatban
tréfálkoznak.
Tündöklő, bátor mosolyt erőltetett mag ára, és bevitte a kávét, de azt kellett tapasztalnia, hog y az
asztalnál a hang ulat fag yosabb, mint Grainne desszertje. Coco ag g ódott, hog y felideg esítette Flozt,
Guy azt remélte, meg nyílik alatta a padló, és elnyeli, mivel tudta, már semmi remény nincs rá,
hog y Floz tekintetében sütkérezzen, Juliet pedig eg yszerűen le akart már feküdni.

Juliet kora hajnalban arra ébredt, hog y erős hánying ere van. Ahog y kiment a mosdóba, újra
észrevette, hog y Floz szobájának ajtaja alatt fény szűrődik ki. Lábujjheg yen odalopakodott, és az
ajtóra tapasztotta a fülét. Floz eg yértelműen ébren volt, és a számítóg épén írt valamit.
– Floz, ébren vag y? – kérdezte Juliet, és finoman kopog ott.
– El kell vég eznem eg y munkát – szólt ki Floz szipog ó hang on, amit köhög éssel próbált leplezni.
– Kérsz kávét?
– Köszönöm, de nem. Minden rendben van. Éppen kikapcsoltam a g épet, mert már elfáradtam. Jó
éjt, Ju!
Juliet a kilincsre tette a kezét. Tudta, hog y ha kinyitná az ajtót, azt látná, hog y Floz sírt. Rátörni
viszont keg yetlenség lenne, főleg úg y, hog y a lány eg yértelműen eg yedül akar maradni. És Juliet
túlság osan is g yeng ének és fáradtnak érezte mag át, hog y rohamosztag osok módjára rontson be a
szobába, és ott bármit felrobbantson.
– Jó éjt, Floz! Aludj jól!
Az ajtó mög ött Floz kikapcsolta a nyomtatót. A Nicktől kapott és neki küldött üzeneteket
g yűjtötte és rakta össze; a betűtípust is kézírásos formára változtatta, hog y elefántcsontszínű
papírra kinyomtatva őrizhesse meg a sorokat, mintha valódi levelek volnának, és nem csak e-
mailek. Emlékeket tartalmazó, szalag g al átkötött dobozban van a helyük, és nem eg y g ép
memóriájában.
Keg yetlenül elfáradt, de tudta, hog y seg ítség nélkül nem tud elaludni. Kivett a fiókból fél üveg
brandyt, és közvetlenül a palackból ivott eg y nag y kortyot.
51. fejezet

Juliet reg g el már valóban jobban érezte mag át, ám a kellemes érzés nem tartott sokáig , mivel
Steve-től SMS-t kapott.
Képzeld csak! Pénteken Chiantival randevúzom. Most sajnos nem találkozhatunk, mert esténként dolgozom.
Julietet hirtelen düh fog ta el, és az érzés az eg ész testében szétterjedt. Meg nyitotta a válasz
ablakát, és meg írta a saját üzenetét.
Semmi baj. Én sem érek rá. Csütörtökön Piers WB-vel vacsorázom a Four Treesben. Minden összejött. Sok
szerencsét a randevúdhoz!
Az üzenet vég éről a puszit is lehag yta.
Szinte el sem tudta hinni, hog y forró könnycseppek g yűlnek a szemében, amikor a küldés
g ombra kattintott. Bután összezavarodottnak és érzelg ősnek érezte mag át.
– Steve ezen a héten nem jöhet hozzám – mondta Juliet teljesen tényszerűen Cocónak, amikor
meg felelő ruhát kerestek az üzletben. – Azt írja, hog y dolg ozik, és Chiantival van randevúja
pénteken.
– Ez aztán a véletlen, ig az? – képedt el Coco, miközben eg y szolid fekete és eg y élénkvörös ruhát
tartott a kezében, hog y Juliet meg nézhesse őket.
– Mindketten ug yanazon a héten kapjátok meg álmaitok partnerét.
– El nem tudom képzelni, hog y mit eszik Chianti Parkinon – jeg yezte meg Juliet, majd elvette
Cocótól a vörös ruhát, és a próbafülkék felé indult.
– Üresfejű, műanyag Barbie baba.
– Nem vag y féltékeny, ug ye? – vig yorg ott Coco.
– Chiantira?
– Ig en, hog y Steve most őrá hajt.
– Tehetsz eg y szívesség et! – nevetett Juliet, és eltűnt a fülkében a merész, vörös ruhával. – Steve
Feast eg y pöcs. Nem mondtam még ?
52. fejezet

Guy becsörtetett az irodájába, és becsukta a konyhaajtót, mielőtt meg ölné akár Ig ort, akár
Stanislavot. Mindketten másnaposak voltak, semmire nem lehetett őket használni. És mintha ez
nem lenne elég , nyilvánvalóan verekedtek valakivel vag y eg ymással, amit az arcukon lévő
zúzódások is tanúsítottak. Másra már nincs is szükség most, amikor eg y huszonöt fős vállalati
csoport jön vacsorázni, és ki kell szolg álni a vendég eket!
Lerog yott az íróasztalához, és a kezébe temette az arcát. Mi a bánatot akar ő itt átvenni? Eg y
lepusztult éttermet, idiótákból álló személyzettel. Nem tudta, van-e benne elég energ ia, hog y
ebből a trág yadombból tisztesség es helyet varázsoljon. Újabb hiú álom a két másik mellé: a
Hallow’s Cottag e és Floz is elérhetetlen a számára.
Halk kopog ás hallatszott az ajtón.
– Gyere be! – szólt ki mog orván, és remélte, hog y a látog atónak nincs fekete karika a szeme
körül, mert könnyen szerezhet eg y újabbat.
– Szia! – szólalt meg eg y kedves hang . Gina nyitotta ki az ajtót a formás fenekével, mivel az
eg yik kezében bög rét tartott, a másikban pedig leveleket.
– Úg y g ondoltam, hog y talán szükség ed lehet rá – mondta mosolyg ós, kék szemmel, és letett a
férfi elé eg y bög re g őzölg ő, erős feketekávét.
– Köszönöm, Gina – válaszolta Guy. Leg alább eg y ember van, akire számíthat.
– Telefonáltam az üg ynökség re, és küldenek néhány pincért. Ig or a konyhában lehet velünk.
Stanislavot viszont haza kell küldeni. Éppen most hányt a hátsó lépcsőre.
– Köszi, Gina! – szólalt meg Guy fáradtan. Nem volt benne erő, hog y bármi értelmeset
kig ondoljon.
– Idd meg a kávét, és tarts szünetet! – A lány odaadta neki a postát. – Sosem lehet tudni, talán
éppen valami nag y nyereményről kaptál értesítést – mondta, és nevetett.
– Bárcsak úg y lenne! – mondta Guy. Rámosolyg ott a lányra, és ig azán hálás volt a
fig yelmesség éért. – Mihez is kezdenék nélküled?
Gina nem felelt, csak visszament a konyha poklába, és sóhajtott. Ha eg yszer ig azából Guy Miller
közelébe férkőzhetne, g ondoskodna róla, hog y a férfi mindig is számítson rá. A teljesen nyug odt
felszín alatt örvények kavarog tak, hog y beszippanthassák a fiút. Guy akkor az övé lenne, és az övé
is maradna.

Guy kinyitotta az első levelet. A jog tanácsos tájékoztatta, hog y az étterem eladása g yorsabban fog
menni, mint ahog y kezdetben számított rá. Remek, g ondolta Guy. Most pont ezt kellett meg tudnia
– hog y hamarosan a nyakába kötheti a Kenny által levetett malomkövet.
A második eg y nag y boríték volt, benne eg y csomó papírral. Valami lakberendező cég küldött
ajánlatot, hog y kezelésbe veszik a Burg erovot, és a szemétdombból palotát csinálnak.
Nyilvánvalóan készültek; titokban fényképeket készítettek az étteremben, és annak alapján
lerajzolták, hog y mit tennének vele.
Guy szája tátva maradt a csodálkozástól. Mintha belekukucskáltak volna az ag yába, és látták
volna a szép firenzei étterem emlékképeit. Vastag füg g önyök az ablakokon, krémszínű és
meg nyug tatóan zöld, stukkódíszes falak, az asztalokon hosszú szárú virág ok – azt a Burg erovot
látta, amelyet már sokszor elképzelt mag ának. A képek meg döbbentőek voltak. Főleg azért, mert
ápolt, jól öltözött és mosolyg ós pincéreket rajzoltak rájuk.
A kávénak és a rajzoknak köszönhetően Guy újra erőt érzett mag ában. A Burg erov tapasztalatai
hamarosan ag yának abba a részébe kerülnek, amely a leg rosszabb emlékeit tárolja. Leg alább az
eg yik álom elérhető közelség be került. Guy Miller újra beszállt a küzdelembe.
53. fejezet

Aznap csütörtökön Steve korán ébredt, miután nag yon rosszul aludt. Mivel eg y sörözőben csak
eg yszerű vakolási munka várt rá, bőven maradt ideje, hog y Juliet és Piers nag y napjára g ondoljon.
Szerencsére g yorsan vég zett, mert aznap este birkózómeccse volt. Hazafelé benézett a Burg erovba.
Ki kellett eng ednie a g őzt, mielőtt meg őrül a fejében kavarg ó g ondolatoktól, hog y a randevúnak
milyen eredményei lehetnek.
– Nem tudom, hog y mit tart vonzónak a fickóban – mondta Steve, miközben eg y konyhai széken
üldög élt, és várta, hog y Guy néhány könnyed mozdulattal majonézt készítsen. – Leszámítva persze
a nag y autót, a nag y házat, a remek állást, a dag adó bankszámlát és a drág a ruhákat. Na meg a jó
meg jelenést. Vag y hog y Piers a Four Trees étterembe hívta meg , amelyik az eg ész meg yében a
leg flancosabb.
– Már nem sokáig – jeg yezte meg Guy. – Utána a leg flancosabb hely ez lesz. – Nag yot sóhajtott,
mert oldalra pillantva azt vette észre, hog y Varto éppen elfuserál eg y rákkoktélt.
– Eg yértelmű, hog y én is íg y g ondolom – mondta Steve, aki túlság osan is komornak látszott
ahhoz képest, hog y a hosszú lábú szőkék leg jobbikát szerezte meg mag ának: Chianti Parkint.
– Hog y fog adta Juliet a veled és Chiantival kapcsolatos hírt? – kérdezte Guy.
– Sok szerencsét kívánt. Valóban szerencsét kívánt! – mondta Steve, és hitetlenkedve emelte fel a
kezét.
– Nos, ez jó, nem? Mind a ketten eg yszerre értetek el sikert. Arra g ondolok, hog y mióta próbálod
már mag adra vonni Chianti fig yelmét. Most sikerült. Akkor miért fog lalkozol most Juliettel és a
főnökével?
– Fog lalkozik a halál! – tiltakozott Steve. – Csak nem értem, hog y Juliet mit eszik a pasason. Őt
szereti, és eng em tart kreténnek.
– Steve, ne g ondolj többet Julietre, és menj randevúzni Chianti Parkinnal! Hány liter nyálat
csöpög tettél már el érte? És most felkeltetted az érdeklődését.
– Ig en – jeg yezte meg Steve olyan hang on, mintha a saját halálos ítéletét írná alá, és nem a
remélt főnyereményt ütötte volna meg . – Ig azad van.
– Bárcsak nekem is ennyi szerencsém lenne a nőknél! – kuncog ott Guy.
– Most egy nőre g ondolsz – javította ki Steve.
– Floz számomra annyit jelent, mint tucatnyi másik eg yüttvéve.
– Elnézést. – Guy mög ött Gina köhög ött, hog y felhívja mag ára a fig yelmet. Ahog y Guy
meg fordult, a lány azt kérdezte, hog y meg érkeztek-e már a rendelt halak.
– Kedvel tég ed – suttog ta Steve, amikor Gina bement a kamrába. – Még hozzá rohadtul.
Guy témát váltott.
– Elmentem meg nézni a házat.
– És? – kérdezte Steve, miközben fig yelte, ahog y Gina kilép a kamrából, és Guyra emeli a
tekintetét. Kifejezetten sóvárg ó tekintet volt. Steve nem számított a testbeszéd szakértőjének, de az
ördög be is, még eg y vak is észrevehette volna a lány vonzódását!
– Teljesen lepusztult. De most el is kell feledkeznem róla, mert nem eng edhetem meg
mag amnak.
– Érdeklődtél már a bankban?
– Nincs értelme – felelte Guy.
– Ismerek eg y bankot, ahol szóba állnának veled – mondta Steve.
– Melyiket? Meseország bankját?
– A Mama és a Papa Bankja.
Guy eg y pillanatra abbahag yta a majonézkészítést.
– Tőlük nem kérnék pénzt.
– Pénzt akartak adni neked az étteremre. Ha az én fiamnak pénzre lenne szükség e, és nekem
lenne…
– Nincs rá szükség em. A ház csak valami, amiről ábrándozom.
– De szükség ed van rá – helyesbített Steve. – Szükség ed van rá, hog y lökést adjon az élet
újrakezdéséhez. Nőket kell ölelned, randevúznod kell, és nők mellett kell felébredned reg g elente –
mondta, és átvetette a táskáját a vállán. – És ha Floz életébe tényleg visszatért eg y rég i szerető,
akkor is itt van Gina. Ideje lépned, Guy. Előre és felfelé.
54. fejezet

– Jól nézek ki benne? – kérdezte Juliet, és meg fordult az új, vérpezsdítően piros ruhájában, amely
jól kiemelte telt alakját és karcsú csípőjét.
– Remekül – mosolyg ott Floz. – Hog y érzed mag ad?
– Pompásan – felelte Juliet, és elrag adtatottság ot színlelt, bár az ig azat meg vallva feleannyira
sem volt izg atott, mint ahog y az elvárható lett volna. És bár eg ész nap szinte semmit nem evett, a
leg kisebb éhség et sem érezte.
A fejében olyan képeknek kellett volna kavarog niuk, hog y Piers Winstanley-Black ölelg eti
szenvedélyesen, de semmi ilyesmire nem g ondolt. Csak féltékenység et érzett, hog y Steve
Chiantival randevúzik a következő este, és ez a kellemetlen g ondolat teljesen elhomályosította az
izg almat, amelyre számított. Tudta, hog y butaság ilyesmit éreznie. És értelme sincs. Eg ész biztos
valami beteg ség et kaphatott el, és azért nem érzi jól mag át.
A ház előtt autó állt meg – eg y Bentley. Floz kinézett az ablakon, és felemelt hüvelykujjal jelzett
Julietnek.
– Meg érkezett – mondta. – Jól fog od érezni mag ad, ug ye?
– Természetesen – felelte Juliet, és kidüllesztette a mellét. – Ez csak nyilvánvaló.
Piers Winstanley-Black szeme kocsányon lóg ott, amikor Juliet beszállt hozzá az autó hátsó
ülésére. Ám a remekül szabott öltöny, a kézzel készített cipő és a széles, meg nyerő mosoly ellenére
Juliet pupillája eg yáltalán nem tág ult ki az örömtől.
55. fejezet

Amikor Steve aznap este befejezte a birkózást, felfig yelt az öreg emberre, aki a bejáratnál vacakolt a
mobiltelefonjával. Azt is észrevette, hog y eg y behemót tizenéves véletlenül nekiszalad az öreg nek,
mire az átesik pár széken. Steve odaszaladt, hog y a férfi ne a földre zuhanjon.
– Minden rendben, öreg harcos? – kérdezte, és a karját nyújtotta, hog y a férfi bele tudjon
kapaszkodni.
– Jól vag yok – felelte az idős ember, aki furcsa akcentussal beszélt, amely Arthur Scarg ill és John
Wayne hang hordozására emlékeztetett.
– Hozzak valamit? Eg y pohár vizet vag y valami mást?
– Hog y hívják mag át, fiam? – kérdezte a férfi vontatott hang on.
– Steve. Steve Feast.
A férfi Steve karjára támaszkodott.
– Nag yon élvezetes volt ma este fig yelni mag át. Három hete is itt voltam, amikor a rossz fiút
alakította a nég ymenetes küzdelemben. Lenyűg öző volt.
– Ó, arra az estére g ondol! – kuncog ott Steve, és eszébe jutott, hog y Guy akkor feltételezte róla,
hog y Flozzal aludt.
– Jól birkózik.
– Aha – felelte Steve. – Ig azán azonban az ötvenes években kellett volna birkóznom, a sport
fénykorában.
– Vag y most Amerikában, ahol még mindig népszerű – felelte az öreg férfi.
– Élvezném – mondta Steve, és búcsút intett az öreg nek, mivel látta, hog y semmi baja. – De még
mennyire élvezném!

Aznap este a Burg erov kifejezetten csendes volt, bár eg y tízfős csoport bejelentkezett eg y idétlen
időpontra, este tízre. Southamptonból tartottak Glasg ow-ba, és busás jutalékot adtak Kenny
Moulding nak, hog y ételt kapjanak. Kenny a profitból semmit nem adott a személyzet tag jainak,
akiknek pedig sokáig kell majd dolg ozniuk, hog y kiszolg álják a társaság ot – de ez nem is volt
meg lepő.
Guynak a búcsúzásuk óta Steve szavai jártak a fejében. A barátjának ig aza van, neki újra be kell
illeszkednie a világ ba, és közel kell éreznie mag ához eg y nőt. A g ond az, hog y nem valamilyen nőt
akar, hanem Floz Cherrydale-t. Jó színben kell feltűnnie előtte, beszélg etniük kell, hog y
meg ismerhessék eg ymás ig azi énjét. Ennek érdekében mindent meg kell tennie. Lehetetlen
meg mag yarázni, hog y miért habarodott bele olyan g yorsan valakibe, akivel eddig mindössze pár
szót váltott – és aki látni sem bírja őt. Csak annyit tudott, hog y az érzés nem pillanatnyi
felláng olás: szerelem, még hozzá ig azi és mély. Erős és jó benyomást akart tenni a lányra, hog y
teljesen kioltsa benne a rég i, titokzatos szerető iránt lobog ó láng ot.
Meg nézte az óráját. Juliet már bizonyára elment a randevúra, és Floz eg yedül van a lakásban.
Másfél órája van a southamptoni társaság meg érkezéséig . Adrenalin szág uldott vég ig az ereiben.
Igen, megcsinálom! Most vag y soha.
Levette mag áról a kötényt, és odaszólt Ginának:
– Eg y óra múlva itt vag yok. Te üg yelsz mindenre.
Felkapta a kocsikulcsot, és kilépett a balzsamos, őszi estébe. A hold nag y volt, alacsonyan
füg g ött az ég en, és rózsaszín volt, mint a rozépezsg ő. Borhold vag y aratási hold, ahog y az emberek
jobban ismerik. Remélte, hog y a látvány biztató jel, és ő sikert arat Floz Cherridale-nél. Ma este
meg g yőzi a lányt, hog y a róla korábban kialakított véleménye teljesen téves, és a szemétbe vele. Ma
este mindent újra kezdenek.
56. fejezet

Guy a testvére lakása előtt állt, és meg nyomta a kaputelefon g ombját. Olyan sok energ iát érzett
mag ában, hog y attól tartott, bármelyik pillanatban nekieshet az utcán álló autóknak.
– Ig en? – hallatszott Floz lág y hang ja.
– Én vag yok, Guy. Bemehetek?
– Hog yne – felelte Floz, de már jóval keményebb hang on. Elképzelte, mi fog történni: a férfi
belép, Juliet iránt érdeklődik, és amikor rájön, hog y a lány nincs ott, olyan mog orva, ig azi
Heathcliff-tekintettel néz rá, mintha ő tehetne róla, hog y a testvére elment otthonról.
Guy szökellő léptekkel felment, és kinyitotta a lakás ajtaját.
– Szia, Floz… khm… hol van Juliet?
Ig en, g ondolta Floz. Eddig minden bejött.
– Elment. Piersszel. Nem tudtad? – válaszolta Floz, és felkészült a fiú durcás arckifejezésére.
– Ig en, tényleg mondta. – Guy a homlokát kopog tatta, és tényleg olyan butának látszott, mint
amilyennek próbálta mag át kiadni.
– Seg íthetek valamiben? – kérdezte a lány, és azon tűnődött, hog y mi a fene történhet most.
Olyan picinek és törékenynek látszott, hog y Guynak kedve lett volna a karjába kapni, felemelni,
és addig csókolg atni a puha ajkát, amíg a lány arca élénk rózsaszínű nem lesz, mint kint a borhold.
– Guy, seg íthetek valamiben? – ismételte meg a kérdést Floz.
Guy kizökkent az álmodozásból.
– Elnézést. Én… csak… arra g ondoltam…
A telefonja abban a pillanatban meg szólalt a zsebében: Barbie lány vagyok, ezer decibellel. Te jó
isten! Teljesen meg feledkezett róla, hog y kikapcsolja. Kivette a zsebéből, és látta, hog y Kenny
Moulding hívja. Most nem. Ez eg yszer várhat. Guy meg próbálta kikapcsolni a telefont, de nem
sikerült meg felelően lenyomnia a billentyűt. Mindent bele, Barbie! Annyira zavarban volt, hog y
elejtette a telefont, amely becsúszott a dívány alá. Letérdelt a padlóra, és mindenütt kereste. Olyan
érzése volt, hog y ha rátaposna és beledobná eg y tóba, az átkozott dallam akkor sem szűnne meg .
Amikor vég re meg találta, képtelen volt leszedni a hátoldalát, hog y kivehesse belőle az
akkumulátort. Hozzácsapta a kisasztalhoz, hog y elhallg attassa, és közben vég ig a tudatában volt,
hog y Floz dermedten fig yeli, ahog y ő totál hülyét csinál mag ából, még annál is jobban, mint
ahog y az előző alkalmakkor tette.
– Nag yon sajnálom – mondta Guy. – Használtan vettem a telefont. Nem tudom törölni a
memóriából az előző tulajdonos által választott dallamokat, és bárhog y próbálom halkabbra venni a
hang ját… iszonyú ideg esítő az eg ész, elnézést. Izé, Floz, azért jöttem, hog y meg kérdezzem…
A kaputelefon cseng ője olyan hang osan szólalt meg , mintha valaki ököllel püfölné.
– Elnézést – mondta Floz, és odament, hog y felveg ye. Guy a helyiség másik vég ében is hallotta a
kag ylóból jövő zokog ást.
– Gyere fel, Coco! – szólt bele Floz a telefonba. – Felteszem a vizet forrni.
– A francba! – Guy csak mag ában akarta meg tenni a kijelentést, de hang osra sikerült.
Gyorsan – még mindig van idő!
– Floz, a helyzet az…
Ekkor Coco beesett az ajtón, és Floz nyakába borult.
– Vég e a kapcsolatomnak Gideonnal! – mondta elcsukló hang on. – A hátam mög ött eg y
virág árussal találkozg at. Meg néztem a telefonja memóriáját, és temérdek alkalommal hívta. Ó,
miért ilyen g azember minden férfi? – Akkor észrevette Guyt, és kis időre félbehag yta a színpadias
jajveszékelést. – Szia, Guy! Hog y vag y?
– Remekül, köszönöm – felelte a másik vendég , ig encsak komor arccal. – Soha jobban.
– Miért jöttél, Guy? – kérdezte Floz, és Cocót támog atta, mert a férfi újra a nyakába borult.
– Miért? Miért éppen én? – kiáltotta közben Coco.
– Semmi különös. Nem számít – felelte Guy kimérten. Iszonyú dühös volt, mert már közel volt
hozzá, hog y rendezze a kapcsolatát Flozzal. Dühös volt, mert a sors – eg y hisztérikus, meleg
parfümkereskedő képében – meg akadályozza, hog y Flozt elhívja valahová. Dühös volt, amiért olyan
sok időt veszített. Dühös volt, mert a Hallow’s Cottag e elérhetetlen a számára, pedig mennyi éven
át vág yott rá. És dühös volt, hog y még az átkozott telefonja is ellene fordult.
És akkor Juliet lépett be a lakásba, és bejelentette, hog y épp az előbb hányta le Piers Winstanley-
Black felettébb drág a, Savile Row öltönyét.
57. fejezet

Juliet szilvakék flanelpizsamában ült a díványon, és eg y pohár limonádét kortyolg atott. A


nyug alom helyreállt. Miközben Floz teát készített, Coco meg hallg atta a húsz, Gideontól kapott
hang üzenetet a telefonján. Úg y tűnt, nem akar „lelépni” a virág árussal. És amikor Coco ma este
hazameg y, azt fog ja tapasztalni, hog y Gideon valójában azért játszott össze a virág árussal, hog y
meg lepetésként csokrokkal rakják tele a hálószobát.
– Bíznod kell benne, különben elveszíted – fig yelmeztette Juliet. – Ha nekiállsz bizonyítékokat
keresni, vég ül találsz valamit, amit kiforg athatsz, hog y meg feleljen a g yanúd alátámasztására.
Leg közelebb ne csinálj ilyen baromság ot!
– Nem fog ok – mondta Coco, aki utána szinte örömmámorban lebeg ett hazafelé.
Miután Guy meg g yőződött róla, hog y a testvérének csak valami kisebb g yomorpanasza van,
csendben kiment a lakásból, de nem árulta el, hog y miért is jött. Az arckifejezése olyan komor volt,
hog y mellette még Heathcliff is vidámnak tűnt volna.
Ahog y vég re ismét nyug alom volt a lakásban, Juliet felbontott eg y csomag narancslekváros
tallért, mert hirtelen nag yon meg kívánta. Eg ész nap nem evett – leszámítva a sajtos tortát, amely a
Four Trees étteremben csak kis ideig tartózkodott a g yomrában.
– Éveken át vártam arra, hog y Piers Winstanley-Blackkel randevúzhassak, és erre lehányom –
kuncog ott Juliet. – El tudod ezt hinni? Azt g ondolhatnánk, hog y minél idősebb valaki, annál
simábban meg y a randi, ug ye? Eg yértelműen nem ez a helyzet.
– Nem, eg yre komplikáltabb – bólintott Floz árulkodó sóhaj kíséretében, amelyet titkolni
szeretett volna, de Juliet észrevette, és úg y könyvelte el, mint újabb bizonyítékot a Floz életében
lévő titokzatos férfira.
Meg szólalt a vezetékes telefon. Coco volt, és áradozott, hog y a lakása olyan, mint eg y
virág karnevál színhelye, és az ág yon is mindenütt virág szirmok vannak.
– Mellékesen, mit keresett itt Guy? – kérdezte Juliet a telefonbeszélg etés után.
– Nem jöttem rá – felelte Floz. Csak pár másodpercnyi hallg atás után bökte ki, amit már rég óta
szeretett volna kifejezésre juttatni. – Nem nag yon kedvel eng em.
Juliet meg rázta a fejét.
– Ne leg yél mamlasz! Csak arra g ondolok…
Nem folytatta.
– Mire g ondolsz?
– Arra – kezdte újra Juliet óvatosan –, hog y eg y korábbi barátnőjére emlékeztetheted. Csak
bizonytalan találg atás, de ő is kábé olyan mag as volt, mint te, és a testfelépítése is hasonló volt.
Bánatos arcú tehén.
– Remek, ig azán köszönöm. – Floz felfújta az arcát. Eg yértelmű, hog y Juliet ug yanarra az
illemtankurzusra járt, mint amelyikre a testvére.
– Elnézést, nem arra g ondoltam, hog y bánatos arcú tehén vag y – bizonyg atta Juliet. – Az arcod
nem is hasonlít az övére. De én is észrevettem, hog y a testvérem félénk a társaság odban.
Meg fordult a fejemben, hog y talán Lacey miatt lehet.
– Ó – szólalt meg Floz. – Feltételezem, hog y nem túl békésen ért vég et a kapcsolatuk.
– Történetesen békésen vettek búcsút eg ymástól, és utána is barátok maradtak – mondta Juliet. –
Az volt a probléma, hog y Guy túlság osan is közel érezte mag ához a lányt, aki kihasználta őt. A nő
hibbant volt, és utáltam. Mind utáltuk.
– Aha – mondta Floz. Tehát Guy azt g ondolja, hog y ő úg y néz ki, mint a korábbi, hibbant
barátnője. Akit mindenki utált. Eg yre jobb lesz a dolog !
– De ig azán nem lenne szabad rosszat mondanom róla…
Floz bosszús volt, ug yanis Juliet nem fejezte be a mondatot, és a beszélg etés eg y korábbi
témájához tért vissza. – Ami Pierst illeti, kissé túloztam, amikor azt mondtam, hog y lehánytam az
öltönyét. Csak az ujjára ment eg y kevés, a többi a padlóra. Csempézett, tehát könnyen
feltakaríthatták. De átkozottul kellemetlen volt.
– Nos, nem szándékosan tetted. – Floz teletöltötte Juliet poharát limonádéval.
– Semmilyen jel nem fig yelmeztetett, hog y kijön belőlem az előétel, különben kirohantam volna
a klotyóra. Ez volt az eg észben a leg rosszabb.
– Mit szólt Piers?
– Először szinte semmit – válaszolta bátortalanul Juliet. – Szerintem sokkot kapott. Nem hiszem,
hog y korábban valaha is meg történt volna vele, hog y valaki lehányja eg y előkelő helyen, vag y
akárhol. De el kell ismernem, hog y tiszteletet érdemel, mivel eg yenesen hazahozott, és elköszönt
tőlem az ajtóban. Ig azi úriemberként viselkedett eg ész este. Pont, ahog y elképzeltem. Udvarias
volt, eleg áns, fig yelmes… – Juliet hirtelen elhallg atott.
– De? – Flozból kikívánkozott a kérdés.
– Nevetni fog sz – mondta Juliet. – Én mag am is nevetnék, ha nem lennék ennyire
összezavarodva.
– Teg yünk eg y próbát! – ösztökélte Floz, és meg bökte Juliet karját.
– Az a hülye, tökfej Steve Feast! Róla van szó.
– Mire g ondolsz?
Juliet a kezébe temette az arcát.
– Kész őrület. Ott ülök Piers Winstanley-Blackkel, álmaim férfijával szemben, aki után évekig
epekedtem. Italt tölt eg y olyan palackból, amely leg alább tizenöt fontba kerül. Olyan menüből
választok, amelyet díjnyertes séf állított össze, és nem tudok másra g ondolni, mint hog y Steve este
birkózik. Hog y milyen ruha lesz rajta, és Chianti is ott lesz-e. És hog y g ondolt-e rám azóta, hog y
felcsípte azt a műanyag tehenet?
Hirtelen elsírta mag át.
– Ó, Floz, el sem akarom hinni, hog y ezt mondom, de teljesen beleszerettem. Hog y a francba
történhetett?
– Ó, édesem! – Floz átölelte Julietet. A lány válla még mindig nedves volt Coco könnyeitől. – Nem
tudom, hog yan történik az ilyesmi, de eg yszer csak bekövetkezik, és nem tudjuk befolyásolni az
érzelmeinket. El kell mondanod Steve-nek, hog y mit érzel, mert szerintem nag yon örülne neki.
– Miért örülne? – kérdezte Juliet, és azt kívánta, bárcsak be tudná fejezni a sírást. Sosem
viselkedett olyan g yerekesen, hog y kislány módjára sírjon. Főleg nem férfi miatt. – Holnap álmai
nőjével randevúzik. „Sima szexről” szóló meg állapodásunk volt, és én hang súlyoztam, hog y semmi
más nem tartozik hozzá. Most nézz rám! Kész roncs vag yok. Nem jött meg a menstruációm, sírok,
hányok, és minden ételt különös ízűnek érzek. Mi a franc van velem?
Floz eg yenesen Juliet szemébe nézett.
– Ju, bizonyára nem fog sz örülni annak, amit mondok.
– Minek? Mit mondasz?
– Juliet, szerintem újabb terhesség i tesztet kellene vég ezned.

Az Asda bolt eg ész éjszaka nyitva tartott. Floz kocsival elment eg y terhesség i tesztért, miközben
Juliet otthon vég ig a budi közelében maradt. A vizelettel vég zett próba után mindketten leültek a
díványra, és fig yelték az eredményt. Két halványkék vonal jelent meg a nég yzetekben, és eg yre
sötétebbé vált.
– De már vég eztem terhesség i tesztet, és az neg atív volt – szólalt meg Juliet, és a döbbenettől
sírni sem tudott.
– Talán túl korán csináltad, amikor még nem lehetett érzékelni az eredményt – mondta Floz, és ő
is kicsit kótyag osnak érezte mag át.
– Mit csináljak most? – kérdezte Juliet. Az eredmény túl meg döbbentő volt ahhoz, hog y fel
lehessen fog ni. Terhes? Steve Feasttől, akit iskoláskora óta utált, de most folyton őrá g ondol; és ezt
csak most veszi észre, miután a férfi kilépett az életéből.
– Lefekszel, ezt fog od tenni – felelte Floz. – Semmi mást nem tehetünk, mivel már késő van. A
testednek is és az ag yadnak is pihenésre van szükség e.
– Nem tudnék elaludni – mondta Juliet.
Elővettek eg y Bridget Jones filmet, és azt nézték, amíg mindketten el nem bóbiskoltak a díványon.
58. fejezet

Másnap reg g el Juliet ébredt előbb, és nyújtózkodott. Másnaposnak érezte mag át, és cudarul
g yötrődött, mivel semmi másra nem tudott g ondolni, mint hog y Steve este Chiantival találkozik –
az érzés még a nyilvánvaló terhesség e g ondolatát is háttérbe szorította. Chiantival, aki szép,
hosszú lábú, szexi, eleg áns ruhát hord, nem terhes, és aki után a fiú rég óta epekedik.
A bolyhos takaróba zokog ott, amelyet az éjszaka során szedhetett elő, hog y mag ára terítse. Nem
akart zajt csapni, hog y ne ébressze fel Flozt. Szép kis kalamajkába került!

Floz sült szalonna illatára ébredt. Bement a konyhába, ahol a szalonna kis láng on pirult, felüg yelet
nélkül, mivel Juliet a klotyóban hányt. Amikor kijött, az arca zöldes árnyalatú volt, és a száját
törölg ette. Floz el sem tudta képzelni addig , hog y valaki, aki olyan erős, mint Juliet, ennyire
szomorúnak és zaklatottnak nézhet ki.
– Beteg et jelentettem – mondta Juliet.
– Nag yon helyes – felelte Floz. – Átveg yem a sütést?
– Mag am sem tudom, hog y miért kezdtem hozzá. Nem akarok enni. Szerintem csak csinálni
akartam valamit.
– Készítek teát és pirítóst – ajánlotta Floz, és Julietet visszanyomta a díványra. – Ma nem
dolg ozom. Csak ülünk, meg nézzük a reg g eli híradót és Jeremy Kyle szórakoztató műsorát…
– Úg y érzem mag am, mintha én is Jeremy Kyle műsorából léptem volna elő – jeg yezte meg
Juliet, ahog y meg pillantotta mag át a falitükörben. Olyan színe volt, mint eg y vérszeg ény
hóembernek.
Eg y apaság ról szóló történet közepén Juliet elszunyókált. Floz csendben kilopakodott, hog y
meg nézze az e-mailjeit. Üdvözlőkártyákat forg almazó cég ektől volt néhány ajánlat, de Nicktől
semmi. Leült a díványra a szenderg ő Juliet mellé, és néhány tréfás, születésnapi történetet
fog almazott, mert az ő feje is csupa olyasmivel volt tele, amit szeretett volna elfelejteni.
59. fejezet

Határozottan szép volt. Milyen ig éző vonalak, g ondolta Steve, ahog y vég ig simított rajta. Ott
rög tön a mag áévá akarta tenni, de autóról volt szó, és az ilyen dolg okkal kapcsolatban vannak
bizonyos szabályok. Bedug ta a slusszkulcsot a g yújtáskapcsolóba, és beindította a motort. A kocsi
doromboló hang g al siklott ki a behajtóról, és sorolt be az utcai forg alomba.
Meg vesz eg y Mercit a kereskedőtől! Olyanra g ondolt, amelyik két kateg óriával feljebb van, mint
a bérelt modell. Már alig várta, hog y beszálljon, és érezze a jármű illatát. Eg yetlen parfüm illata
sem ér fel eg y vadonatúj autóéval.
Steve kiment az autópályára, és eg yenesen királynak érezte mag át, ahog y eg ymás után minden
járművet lehag yott, miközben a Silver Dream Machine dallamát hallg atta. Kinek van szükség e nőre,
amikor ilyen csodálatos g épek vannak? Belekapaszkodott ebbe a g ondolatba, mert az folyton el
akart illanni.

Juliet napja a leg rosszabb volt, amelyre vissza tudott emlékezni. A leg jobb rész az volt, amikor
elaludt, és mindenről elfeledkezett. Amikor felébredt, Alan Titchmarsh mosolyg ó arcát látta a tévé
képernyőjén, de nem emiatt kellett öt perc múlva ismét hánynia. Volt benne néhány érzés, amelyik
sokkal jobban fájt, mint a g yomra. Nem tudott világ osan g ondolkodni. Semmit nem akart kevésbé,
mint hog y g yermekét eg yedül nevelő anya leg yen.
Az aranyos Floz szerető, vörös hajú tyúkként tevékenykedett körülötte, betakarg atta a bolyhos
takaróval, limonádéval itatta, és g yömbéres süteményt adott neki, amelyet a sarki boltban vásárolt,
mivel úg y vélte, hog y a g yömbér csillapítja a hánying ert.
Juliet biztos volt benne, hog y az óramutatók lassabban vánszorog nak a számlapon, mint ahog y
azt az idő és a fizika törvényei meg kívánnák. Valahog y még iscsak elérkezett az EastEnders kezdési
ideje, és meg próbált a történetre koncentrálni, de képtelen volt kiverni a fejéből eg y képet,
amelyen Steve volt látható eleg áns ruhában, valamint Chianti testhez álló, vállpánt nélküli, előrész
nélküli és hátsó rész nélküli ruhában, és olyan szandálban, amelynek sarka, akár az Empire State
Building . Chianti már bizonyára Steve karjai között vonag lik, és a férfi nem g ondol semmire, csak
a pillanat örömét élvezi. Meg a nő testét.
A kaputelefon jelzése szerencsére félbeszakította a kínzó g ondolatok sorát.
– Majd én meg yek – mondta Floz. – Te maradj ülve, és pihenj!
– Csak ne Coco leg yen, mert nem akarok több nyavalyg ást – mondta Juliet. – Ma este nem
tudnám elviselni a társaság át.
– Nos, nem ő az – mondta Floz pár másodperccel később, ahog y beeng edte a látog atót.
– Ki jött? Guy? Remélem, hog y nem a szüleim. Kérlek, Floz, ne eng edd be őket, ha ők azok! –
rimánkodott Juliet, miközben Floz kinyitotta az ajtót, és Steve belépett.
– Minden rendben? – kérdezte a férfi a szokásos fleg maság ával. Fekete nadrág volt rajta, fehér
ing és laza, kék nyakkendő, amely tökéletes összhang ban volt a szeme színével.
– Jól vag yok – felelte Juliet elképedten, és érezte, hog y az öltözékük között mekkora a kontraszt.
A férfi eleg áns, rajta viszont lötyög ős pizsama van, amelyet közel huszonnég y órája le sem vetett. A
slamposság érzését tovább fokozta a smink hiánya.
Steve lehuppant mellé a díványra. Floz tapintatosan kiment, hog y ők ketten mag ukra
maradjanak. Összeérintett ujjaival mutatta, hog y sok szerencsét kíván.
– Mit keresel itt? – tette fel a kérdést Juliet, és illedelmesen összehúzta pizsamájának a nyakát.
– Csak azért jöttem, hog y lássalak. Jól vag y?
– Csak a hasamban van… – …egy ideiglenes lakó. Juliet meg köszörülte a torkát. – …valami.
– Ó! – Ezután csend.
Juliet léleg ezni sem mert. Ez valami álom, és bármikor vég et érhet, mint ahog y eg y buborék
kipukkad. Ha meg mozdul, az álomnak vég e, ő pedig ismét eg yedül lesz a díványon, és azt fig yeli,
ahog y a tévében Phil Mitchell éppen el akar kerülni eg y g yilkosság ot.
– Hog y ment a randevú? – kérdezte vég ül.
– Nem túl jól – felelte Steve. – Ezért is vag yok itt.
– Mi történt?
Steve Juliet felé fordult, és fényes tekintettel nézett a lányra.
– Nem akartam ott lenni vele. Itt akarok lenni veled.
– Ig azán? – kérdezte Juliet bátortalanul.
– Ig en.
– Még csak nyolc óra múlt. Mit mondtál Chiantinak?
Steve meg köszörülte a torkát.
– Hog y hibát követtem el, és nem kellene folytatnunk a randit.
– Te jó ég , Steve, pedig te ig azán tudsz beszélni!
– Ő is ezt mondta, mielőtt meg ütött volna. – A férfi meg dörzsölte az állát.
– Csak ennyit mondott?
– Aha, körülbelül. – Kihag yta azt a részt, hog y a lány úg y üvöltött vele, mint eg y hárpia, és
inkább taxival ment haza, mintsem hog y beszálljon eg y mihaszna g azember kocsijába.
– Ez van – mondta Juliet, és el sem akarta hinni, mi történt. Csakis tréfa lehet. A fiú bármikor
kijelentheti, hog y vicc volt az eg ész. De nem tette. Mindketten szobormereven ültek a díványon, és
nem tudták, hog y mire készüljenek.
– Juliet – kezdte Steve. – Tudom, hog y pöcsnek tartasz…
– Steve, tudom, hog y ezt mondtam – próbálta félbeszakítani Juliet, de a fiú nem hag yta.
– …de szeretlek. És tudom, hog y bizonyára remekül érezted mag ad teg nap azzal a fickóval, aki a
főnököd, és azt mondod, hog y kopjak le, mert összeházasodtok, de azt akartam, hog y tudd:
szeretlek. Érted?
Juliet nem válaszolt, amit a férfi úg y értelmezett, hog y ig aza van, és ők ketten remekül érezték
mag ukat előző este. Nag yot sóhajtott, és felállt.
– Meg yek. Hülyét csináltam mag amból. Vag y inkább a „pöcs” szerepét játszottam el. Újra.
– Én is szeretlek – tört ki Julietből a nag yon g yeng e kiáltás. – Nem tudom, hog yan és mikor
jöttem rá, de rájöttem, és g yalázatosan éreztem mag am attól a pillanattól fog va, hog y
bejelentetted, Chiantival randevúzol.
– Ez most valami kibaszott tréfa – mondta Steve, és beletúrt a hajába. – Elnézést, hog y
káromkodtam. Nem vag yok mag amnál. Eg ek! – Leült a díványra, nehog y összerog yjon, mivel
hirtelen olyan g yeng ének érezte mag át, mint Juliet hang ja.
– Nem tréfálok. És te vag y a leg kevésbé pöcs azok közül, akiket ismerek – mondta Juliet. Örült,
hog y Steve meg fog ja a kezét, tartja eg y darabig , majd a szájához emeli és meg csókolja.
Törékenynek érezte mag át a fiú hang jától. Ezt korábban sosem tapasztalta.
– El sem tudom hinni – mondta Steve. Könnyek g yűltek a szemébe. – Milyen zavaros és kusza
hét! Mi jöhet még ?
– Steve! – Juliet nag y leveg őt vett. Aki Á-t mond… Akkor már mindenen leg yen túl. – Steve, terhes
vag yok. Tőled.
A férfi úg y rag adta meg , mintha eg y mély szakadék szélén lenne, ahová bármikor lezuhanhat.
– Eg y baba, és a miénk! – Csak ennyit mondott, majd a boldog ság könnyei öntötték el a nag yon
kék szempárt.

Floz is sírt a szobájában, csak nag yon halkan. Vég e, nincs tovább. E-mailt kapott eg y férfitól, akit
nem ismer, valami Chas Hansontól. A név mintha kicsit ismerős lett volna, de nem tudta, hog y
honnan. Olvasni kezdte a szöveg et.

Kedves Floz!
Sajnálattal tájékoztatom, hogy Nick szeptember 22-én meghalt. Gyakran és nagy szeretettel beszélt Önről.
Barátok és családtagok között halt meg, és mindnyájunknak hiányozni fog. A hamvait szétszórtuk a
Robson-hegyen.
Tisztelettel:
Chas Hanson

Akkor eszébe jutott, hog y Chas az a férfi, akit Nick eg yszer a leg idősebb barátjának nevezett –
mintha a bátyja lett volna. Ezért volt ismerős a név.
60. fejezet

Másnap Steve leparkolt a bérelt Mercivel a mamája háza előtt, és arra g ondolt, meg lesznek-e még a
kocsi kerekei, amikor újra kimeg y. Bár behemót, mint eg y tég lából épített budi, ám eg y drog ost
még ez sem tántorítana el a tervétől, hog y betörje az ablakot, és meg nézze, talál-e valamit, amit
meg fújhatna. A telep már g yerekkorában is meg lehetősen lepra hely volt, de elég sok tisztesség es
– bár szeg ény – család is élt itt. Most viszont inkább néz ki szemétlerakónak, mint lakótelepnek.
Valahányszor idejön, nag y erővel zúdulnak rá a rossz emlékek.
Ma azonban semmi nem lohasztja le a kedvét. Juliet Miller szereti, és ő apa lesz! Olyan örömöt
érzett, hog y biztosra vette, akár repülni is tudna, ha felemelné a karját. A g yerekének sosem kell
majd mosatlan ruhában, üres g yomorral elmennie otthonról, és ismerni fog ja a szeretet és a
védettség érzését.
Aznap délelőtt Juliet is el akart jönni vele, hog y találkozzon az anyjával. Azt akarta, hog y eg yütt
jelentsék be, g yerekük lesz. Juliet úg y g ondolta, tudja, mire kell felkészülnie, ám ebben tévedett.
Az évek során, amíg ismerték eg ymást, Steve eg yszer sem eng edte, hog y Guy átlépje a küszöbüket.
Szerette az anyját, de szég yenkezett miatta és a lakás állapota miatt. Még mindig a fülében
cseng ett a „Szurtos” név, amelyet az iskolában akasztott rá néhány átkozott kölyök.
Bár Steve mostanában nag yon sok időt töltött Juliettel, még sem hanyag olta el az anyjával
kapcsolatos kötelesség eit. De az asszony mintha már mindent feladna. Steve arra g ondolt, hog y
már a mosdóba sem járna ki, vag y nem is enne, ha ő nem látog atná, de a piához még is mindig
hozzájutott.
– Szervusz, Steve! – szólította meg Sarah Burrows, miközben kilépett a tisztára súrolt ajtón.
– Szervusz! – viszonozta az üdvözlést Steve. – Minden rendben van veled és Dennyvel?
– Ig en, hog yne – felelte Sarah olyan mosollyal, amely túl vidám volt ahhoz, hog y ig azán
meg g yőző leg yen. – Teg nap este voltam bent a mamádnál, vittem neki eg y kis levest, de nem evett
sokat. Etetnem kellett. Ennek ellenére csak nag yon keveset tudtam belétukmálni. Meg próbáltam
tisztába tenni…
– Ó, Sarah! Ig azán nem vag y a g ondozója. Talán eg y kis időre meg int beköltözhetnék hozzá.
Már a g ondolattól kirázta a hideg , de az elmúlt évek során időnként szükség volt rá. Úg y
g ondolta, az anyjának most nem lenne elég ereje a szokásos tiltakozáshoz. Juliet meg értené, ebben
biztos volt.
– Láttam, ahog y Artie Pag et fia visz neki piát – mondta Sarah. – Utálok pletykálkodni, de…
Paget, Paget, Paget. Újra ez az átkozott név. A Pag et család eg y újabb g enerációja teszi tönkre az
életüket.
– Köszönöm, hog y meg mondtad. Add át az üdvözletemet a fiadnak, és mindent köszönök, Sarah.
Hog y törődsz az anyámmal.
A nő mög ött eg y konyhai óra sípolt. Bizonyára azt jelzi, hog y a sűrű, g őzölg ő pörkölt, Denny
ebédje elkészült, g ondolta Steve. A fiúcska valami finom, házi készítésű étellel tömheti meg a
hasát. Ahog y Sarah ajtaja becsukódott, a férfi szeme fátyolos lett.
Az anyja meg int a díványon feküdt, részeg en.
– Szervusz, mama! – mondta Steve halkan. Meg érintette az asszony kezét, de az elrántotta.
– Mit akarsz? – motyog ta. – Semmim nincs.
– Én vag yok az, mama. Steve. Nag yszerű hírem van.
– Ó, te vag y… – Christine Feast vékony nyakán meg mozdult a fej. A fiú nézte, ahog y az anyja
hátrahanyatlik a kopott, narancssárg a díványon, és könnybe lábadt a szeme. Erre emlékezett
minden karácsonyról, hog y az anyja teljesen mag atehetetlen, mocskos, és vag y ott van vele éppen
az eg yik ideig lenes mostohaapja, vag y nincs. Kisfiúként halrudakon élt, amelyek sütését
meg tanulta, és tisztesség es ételt csak Millerék asztalánál kapott. Eg y nap meg fog adta, hog y ha
g yerekei lesznek, azok rendes nevelésben részesülnek, amit ő sosem tapasztalt. Milyen sokszor
elképzelte, hog y neki és Julietnek g yerekei lesznek – és ez az álom meg valósult! Mennyire szerette
volna, ha a mamája is osztozhat az örömükben!
Még javulhat az állapota…
– Mama, nag ymama leszel – mondta neki. – A barátnőm g yereket vár.
Mrs. Feast kinyitotta a szemét, de a tekintete nem mutatta, hog y meg értette volna a hírt. Azután
olyan köhög és fog ta el, amitől az eg ész vézna teste rázkódott. Steve bement a retkes konyhába,
hog y eg y pohár vizet hozzon. Azon tűnődött, hog yan válhatott a helyiség ennyire koszossá rövid
idő alatt. Felsúrolta, amikor utoljára itt volt, és drótkefével még a csempék közül is kiszedte a
mocskot. A rothadó szag tól viszont sosem tudott meg szabadulni, füg g etlenül attól, hog y mennyi
fertőtlenítőszert használt.
Mrs. Feast előredőlt, és hányni kezdett.
– Tessék, mama, eg y kis víz.
Az asszony hag yta, hog y seg ítsenek neki inni, és közben a fia kezét markolta. Az ujjai hideg ek
voltak, annak ellenére, hog y nag y tűz ég ett a kályhában. Kicsit később leveg ő után kezdett
kapkodni, meg rag adta Steve ing ét, és kétség beesetten küzdött, hog y leveg ő jusson a tüdejébe.
Steve nem habozott, és rög tön hívta a mentőket. Az orvosok talán még tehetnek valamit.
61. fejezet

Óriási különbség volt a péntek esti, Steve látog atása előtti, és a szombat délelőtti, Steve látog atása
utáni Juliet Miller között. Az émelyg ési rohamok szünetében Juliet a SZERELEM rózsaszínű felhőjén
lebeg ett. Kilépett a hálószobájából, és olyan boldog an nyújtózkodott, mintha eg y szentimentális
filmben szerepelne éppen.
– Jó reg g elt, Floz! Nem kell már ag g ódnod értem, mert a hetedik mennyország ban érzem
mag am – mondta Juliet, mivel észrevette, hog y a lakótársa éppen a mosog atóg épből szedi ki az
edényeket a konyhában.
– Jó reg g elt! – felelte Floz, és teljesen lefog lalta mag át a kávéfőzéssel és a kenyérpirítással, hog y
Juliet ne veg ye észre, milyen ramaty állapotban van. A feje is fájt. A brandy elkábította és kiütötte,
ám ennek ára van. – Mindketten jól vag ytok?
– Steve elment meg látog atni a mamáját. Nem hag yta, hog y elkísérjem. Tudom, hog y az anyja
alkoholista, és el tudom képzelni, milyen állapotban lehet, de még is… a kisbabám nag ymamája
lesz. Ennyi év után illő lenne találkoznom vele.
– Még nem láttad? – kérdezte Floz.
– Soha – felelte Juliet.
– Szeg ény Steve! – mondta Floz. – Hog y jutott idáig az anyja?
– Eg yszer sem beszélt róla – csóválta a fejét Juliet, és határozottan értékelte, hog y Steve sosem
sajnáltatta mag át, pedig meg tehette volna, ha ig azán mag ára akarja vonni a fig yelmet. – Guy
eg yszer mondta, hog y a nő mag a is alkoholista családban nőtt fel. Bizonyára csak követte a példát,
amelyet látott. Néhányan nem tudnak küzdeni, a leg könnyebb utat választják.
Floz bólintott. A g ondolataiban meg jelent a volt férje. Óriási nyomás nehezedett rájuk, amikor
összeházasodtak. Jobb most a férfinak alkoholos állapotban feküdni a rendőrség i cellában, mint
józanul szembenézni a felelősség ekkel? Seg íthet az alkohol bármin is?
– Amikor visszajön, közöljük a hírt a szüleimmel. El nem tudom képzelni, hog y mit g ondolnak
majd. Sok mindent kell eg yszerre meg emészteniük. – Meg rag adta a Gaviscon szirup üveg ét, és
ivott belőle. Korábban sosem tapasztalt g yomorég ést. Micsoda átkozott mellékhatásai vannak a
terhesség nek!
– Örülni fog nak – mondta Floz, és a hűtőszekrény felé fordult, hog y Juliet a lehető leg kevesebbet
lásson a szeme körüli táskákból.
Juliet kuncog ni kezdett.
– Én és Steve Feast! Babánk lesz. Jézusom, erre nem készültem. Az ebédnél találkozom Cocóval, és
elmondom neki a jó hírt. Szeretnél velem jönni?
– Köszönöm, de inkább nem. Apák napi kártyákra kell szöveg eket írnom – felelte Floz.
– Ez most tökéletesen illik a helyzethez – nevetett Juliet, és eltűnt a mosdóban.
62. fejezet

Steve a mamája ág yánál ült. A kórházi hálóing ben az asszony tisztább volt, mint amilyennek a fia
valaha is látta. Nem volt az eszméleténél, ezért nem is húzta el a kezét, amikor a fiú meg fog ta.
Steve arra g ondolt, hog y az anyja sosem szerette ig azán. Nem is emlékezett rá, hog y bármikor
azt mondta volna, szereti, vag y hog y meg puszilta. Nem fog ta meg a kezét sem, amit pedig ő
annyira szeretett volna, hog y úg y vig ye el az iskolába, mint ahog y a többi kisg yereket vitték a
szüleik.
Meg simog atta a durva ujjakat, és a saját csuklójára fonta őket, mintha fog nák a kezét. Tudta,
hog y meg lehetősen reménytelen szeretetet várnia az anyjától, mivel semmilyen érzelem nincs
benne ővele kapcsolatban.
– Mama, apa leszek – mondta Steve újra, és remélte, hog y az asszony most meg hallja. – Te pedig
nag yi. Örülsz neki, ug ye? Lefog adom, hog y ez erőt ad majd, és lesz valami, amiért élni akarsz.
Tudta, hog y amikor a baba meg születik, ölelg etni fog ja, és elviszi az iskolába, hog y a g yermek
emlékezzen a szerető szülői kézre, mert ez nag yon fontos. Azt mondják, hog y az ember nem
hiányolja, amiben sosem volt része, de Steve Feast más véleményen volt, mivel fájdalmas űrt
hag yott benne a meleg ség hiánya. Reng eteg nővel lefeküdt már, hog y eg y kevés vonzalmat
tapasztaljon, még ha csak kis időre is. Érzett ug yan valamennyit, ám azt össze sem lehetett
hasonlítani azzal, amit az jelentett volna, ha eg y reg g el a mamája viszi őt iskolába, és fog ja a kezét.
De Juliet Miller már más. Mellette szinte el is lehetne felejteni a múlt hideg ség ét. A lány vele
kapcsolatos érzései őszinték, és ő élvezi, ahog y mag án érzi a szerető karok ölelését, még álmában
is. Vele akarja leélni az életét, hog y a férjeként nevet és otthont adjon a g yermeküknek.
Steve a mamája petyhüdt kezét fog ta a tenyerében, ám az asszony eg y pillanatra mag ához tért,
és rög tön elrántotta. Azután beesett a mellkasa, csipog ni kezdtek a műszerek, majd minden
irányból nővérek futottak feléjük, és ő újra távol került az anyjától.

Steve nég ykor telefonált Guynak. Julietet nem értesítette, mert nem akarta, hog y a lány a mostani
állapotában bejöjjön a kórházba, ahol halált láthat. Nag yon szeretett volna vig yázni rá.
Mire Guy beért a kórházba, Mrs. Feast már nem élt. Nem látja már az unokáit, és ő mag a sem lesz
jobban. Steve úg y zokog ott Guy vállán, ahog y a barátja tette valamikor az övén. Szerette volna
visszafordítani az időt, hog y a múltba visszatérve seg íthessen annak, akiben nem volt meg a
szándék és az erő, hog y saját mag ával törődjön.
63. fejezet

Kedves Chas!
Nagyon sajnálom, ha bármi kellemetlenséget okozok. Nick egy korábbi e-mailjében említette, hogy
megkéri a nővérét, küldjön nekem képet róla. Van nálam néhány, amelyek kisfiúként ábrázolják, de
sajnos nem tartottam meg azokat, amelyeken már felnőtt. Tudna ilyen képet kérni nekem Nick nővérétől,
ha lehetősége lesz rá? Rengeteget gondolok Nickre, gyászolom, és szeretném, ha fényképem lenne róla.
Üdvözlettel:
Floz Cherrydale

Kedves Floz!
Megnézem, mit tehetek önért. Calgaryban élek, de az új év elején elmegyek Okkanaganba, és érdeklődöm.
Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kapjon néhány képet. Ne aggódjon, a kérést nem tartom
kellemetlennek. Október első hétvégéjén előveszem a csónakomat. Egy napig horgászni fogok, és Nickre
gondolok majd. Pár éve ő mutatta meg, hogyan lehet lazacot fogni. Az ő nevében is fogok néhányat.
Chas
64. fejezet

Perry és Grainne kifejezetten örült a kisbabával kapcsolatos hírnek, bár némileg döbbenten
hallották, hog y Steve az apa, akivel a lányuk, Juliet szóhasználatával élve, „titkos románcot”
folytatott. Steve-et sajnos nag y csapás érte, de leg alább valaminek örülni lehet.
Hétfő éjszaka Juliet arra ébredt, hog y Steve az ág y sarkán ül, és eg y rég i fényképet nézeg et,
amelyen a mamája látható, sokkal fiatalabb korában. A felvételen a nő eg y g azos kertben áll a
kisfiával. Steve a kezét nyújtja, hog y felveg yék; Mrs. Feast azonban összekulcsolja a kezét mag a
előtt.
– Hé! – szólalt meg Juliet, és hátulról átkarolta a férfit. – Aludj inkább!
– Többet kellett volna tennem érte – keserg ett Steve. – Kényszerítenem kellett volna, hog y
rehabilitációs központba menjen.
– Nem ment volna, drág ám. Ha rád nem hallg atott, senkire sem hallg atott volna.
– Kérlek, ne g yere el velem holnap a temetésre! – suttog ta Steve. – Guynak is meg mondtam,
hog y eg yedül akarok elbúcsúzni az anyámtól.
– Már hog yne mennék! – felelte Juliet. – Még ha a fene fenét eszik is.
– Nag yon szomorú esemény lesz.
– Temetés. Nem is számítok bohócokra.
Steve teljesen váratlanul elnevette mag át, és feladta a küzdelmet.
– Köszönöm – mondta.
– Nincs mit meg köszönnöd – jeg yezte meg Juliet, és meg csókolta a férfi borostás állát.
– Reményt adtál nekem – mondta Steve g yeng éden. – Meg adsz nekem mindent, amit akartam az
élettől. Bárcsak Guy is ilyen szerencsés lenne!
Juliet a fiú vállára hajtotta a fejét. Ha a testvére – és az elrag adó Floz – is meg tapasztalná ezt az
érzést, ő lenne a világ on a leg boldog abb barátnő.
65. fejezet

A temetés után Steve elhajtott a mamája házához. Nem akart bemenni, csak még eg y utolsó
pillantást akart vetni rá. Nem tudta, hog y miért; úg y érezte, meg kell mutatnia Julietnek, hog y
honnan jött, mitől menekült, és milyen helyzetbe nem kerülhetnek soha a kisbabával. Ahog y
leállította az autót, nem akart hinni a szemének: Sarah kerítése bedöntve, és a g yepen mindenütt
motorkerékpárnyomok. A kirakott kosarak mind leszag g atva és felborítva, Sarah pedig a földön
ülve sír, és az arcát törölg eti a keze fejével.
– Mi a bánatos franc történt? – kérdezte Steve, ahog y kipattant az autóból.
– Szia, Steve! Rendben ment minden? Sajnálom, hog y nem lehettem ott a temetésen. Nem
mertem itt hag yni a házat, hátha visszajönnek.
Steve nem felelt a kérdésre, hanem feltett eg y másikat:
– Kik jönnek vissza? Mi történt veled?
A kis Dennis jelent meg . Az alsó ajka feldag adt, a szemén pedig fekete folt látszott.
– Meg int Artie Pag et fia volt?
Az erős és csendes Sarah meg törtnek látszott.
– Szóval ig en – mondta Steve, és fenyeg etően szívta be a leveg őt.
Juliet épp akkor szállt ki az autóból.
– Maradj ott, édesem – mondta Steve, és a fog át csikorg atta, miközben visszament a kocsihoz.
– Akármit tervezel is, ne tedd! – kérlelte Sarah.
– Csak elintézek valamit. Ne ag g ódj! Ennek ma eg yszer s mindenkorra vég e lesz – mondta Steve.
Emlékezett a címre, amelyet Sarah még a múltkor mondott neki. De különben sem lett volna nehéz
meg találnia, hog y hol lakik Artie Pag et. Hatalmas műholdvevő antenna volt a házon, amely előtt
veterán Jag uar parkolt. És az utca felőli ablakon bepillantva Steve a világ talán leg nag yobb tévéjét
látta a nappaliban.
– Juliet, kedvesem, ne szállj ki az autóból! Íg érd meg , hog y bent maradsz. Ne feledd, hog y babát
vársz. – És most először, Juliet Miller úg y tett, ahog y mondták neki.
Steve a kemény öklével meg döng ette Artie Pag et ajtaját. Amikor nem jött válasz, újra dörömbölt,
mert tudta, hog y valaki van a házban.
Hetyke, viszonylag hosszú hajú fiú jött az ajtóhoz, olyan meleg ítőben, amely többet érhetett,
mint a Steve mamájának lakásában lévő összes holmi eg yüttvéve. Az alkata alapján úg y tízévesnek
látszott, ám a tekintete, akár eg y felnőtté.
– Jól van már – morog ta. – Mag a kicsoda?
– Te bizonyára Tommy vag y – felelte Steve, és fékezni próbálta a dühét, eg yelőre.
– Mit akar?
– A papáddal akarok beszélni.
– Minek?
– Ne is törődj vele, csak kérd meg , hog y jöjjön ki!
Néhány szomszéd jelent meg a lakása ajtajában, és pár füg g öny is meg rezdült, miközben Steve
fig yelte, ahog y Tommy Pag et lassan visszameg y a házba, és csendesen becsukja mag a mög ött az
ajtót. Steve nem volt kifejezetten türelmes, és amikor Artie Pag et nem jelent meg azonnal, a
pörölyszerű ökle és az ajtó ismét kapcsolatba került eg ymással, most már a korábbinál is
határozottabban.
Steve újra dörömbölni készült, amikor kinyílt az ajtó, és ott állt a szőkére festett hajú, aranyfog ú,
széles vállú és ellenszenves Artie Pag et. Steve tudta, hog y az alak kemény ember hírében áll, mert
súlyt emelt a tornateremben, vastag szivart szívott, és nag yon drág a, divatos kabátban flang ált.
Steve azt is tudta, hog y csak vicces utánzata az ig azi g eng sztereknek, akikre hasonlítani akar. Artie
Pag et: annak a kis mitug rásznak az apja, aki kétség telenül úg y szerzett jövedelmet mag ának, hog y
méreg g el látta el Christine Feastet. Artie Pag et: annak az iskolai bandának a főkolomposa, melynek
tag jai a „Szurtos Steve” nevet rag asztották rá.
– Ki a bánat mag a? – vicsorg ott Artie.
– A fia, Tommy miatt vag yok itt – felelte Steve, és mellőzte a bemutatkozást. – A túlság osan
vag ány viselkedésével sérelmet okoz a barátaimnak.
– Nini, Szurtos Steve! – Artie ajka barátság talan mosolyra húzódott, majd újra elkomorult az
arca. – Kopj le! – dohog ta, és meg próbálta becsukni az ajtót, de arra már nem számított, hog y azt
rög tön berúg ják.
– Ahog y mondtam, a fiáról, Tommyról van szó.
Tommy az apja mög ött állt, keresztbe font karral, szemtelen tekintettel és g únyos vig yorral az
arcán.
– A bánatos francba! Szurtos Steve akarja meg mondani nekem, hog y mit csináljak? Mi a fene
mulatság os van ebben? Hog y van mostanában a dilis anyád? Meg tanulta már, hog yan lehet
elfordítani a csapot a fürdőkádon? – nevetett Artie, ahog y meg rohanták a g yerekkori emlékek.
– Jobban tenné, ha meg mondaná a kölykének, hog y ne verjen más g yerekeket az iskolában, és ne
rontson be ideg enek kertjébe – mondta Steve, és összeszorította a fog át, amikor az anyját
említették. De fékezte a dühét, Sarah érdekében.
– Különben mi lesz? Fenéken rúg od, Szurtos? – g únyolódott Artie.
– Nem. Tég ed rúg lak fenéken – felelte Steve, és a körmét vizsg álg atta.
Artie Pag et érezte, hog y többen nézik, ezért elröhög te mag át, zsebre tette a kezét, és elindult
befelé. Akkor, minden fig yelmeztetés nélkül, hirtelen hátrafordult, és ököllel Steve orra felé
csapott. A kezén bokszer volt, amely összelapíthatta volna az ellenfele orrát, ha célba talál. Steve
azonban rég ebben a birkózáson kívül bokszedzésre is járt, és mint eg y pillang ó, úg y tért ki az ütés
elől.
Ahog y Artie Pag et előrezuhant, Steve ökle eltalálta eg y szakszerűen kivitelezett horog ütéssel,
amelyben többévnyi meg bántottság , kiábrándultság , fájdalom és sírás volt. Talán még
Wakefieldben is hallották, ahog y Artie állkapcsa meg reccsen.
Artie Pag et a padlón feküdt, és nyüszített, mint eg y g yerek. Nem tudott felállni eg y ilyen ütés
után, és nem is akart, mert tudta, hog y több követné. Steve még csak nem is liheg ett.
– Te… g azember! – Más nem jött ki Pag et torkán. Némi méltóság ot próbált mag ára erőltetni, de
több okot sem akart szolg áltatni Steve-nek, hog y újra meg üsse. Vér szivárg ott az ujjai közül.
– Ne feledd, Pag et, hog y valahányszor Tommy csak ránéz Dennyre vag y a mamája házára,
visszajövök és eldöng etlek. Meg értetted? Felfog tad a mákszemnyi ag yaddal? Nag yon eg yszerű,
amit mondok. Neveld meg a fiadat, vag y én nevellek meg tég ed. És ez íg y lesz eg észen addig ,
amíg a fiad észhez nem tér.
Artie bátortalanul bólintott.
– Ezt ig enként értelmezhetem? – kérdezte Steve.
– Rendben van, ig ent mondtam – vicsorog ta Artie, és vért köpködött.
– Helyes – felelte Steve, és lesimította a fekete öltönyét. – Köszönöm.
A szomszédos házakból hallatszó taps alapján arra a következtetésre jutott, hog y Artie Pag et nem
a telep leg népszerűbb fig urája. Kinyitotta az autó ajtaját, bevág ta mag át, becsatolta a biztonság i
övet, és közben érezte, hog y Juliet meredten nézi.
– Mi van? – kérdezte Steve.
– Te nem csak a leveg őbe beszélsz – felelte a lány elképedve. – Cselekedni is tudsz.
– Természetesen, cselekedni is tudok. Elvég re birkózó lennék, vag y nem?
– De én azt hittem, hog y csak imitáljátok a küzdelmet. Azt hittem, hog y valójában puhányok
vag ytok.
– Ezek szerint rosszul g ondoltad, ug ye? – kuncog ott Steve.
Eg yetlen nag y tesztoszterong olyó volt, eleg áns, fekete ruhában. Úg y érezte, hog y most rög tön el
kell mennie az önkormányzat lakáshivatalába, és nem hag y nekik békét addig , amíg meg nem
íg érik, hog y Sarah és Denny még a tél beállta előtt elkerül a telepről. Ebben az évben korán jön el
hozzájuk a Télapó.
66. fejezet

Kedves Chas!
Elnézést, hogy újra háborgatom, de most már ez az utolsó. Szeretném megkérdezni, hogy mikor van Nick
születésnapja, hogy megemlékezhessek róla. Remélem, jól vannak. Nagyon rossz, hogy nem tudok Nickkel
beszélni.
Floz

Kedves Floz!
Nick születésnapja április 14-én van.
Chas

Floz zavarban volt, amikor meg kapta az üzenetet. A korábbi beszélg etések alapján biztos volt
benne, hog y Nick szülinapja ősszel van. Emlékezett rá, hog y a férfi eg yszer beszélt a
születésnapjáról, amelyet eg y szép parkban ünnepeltek. Még volt is eg y kép, amelyet kimentett a
g ép memóriájába: Butchart Gardens, Victoria. Vag y ötszáz kilométerre és kétórás hajóútra volt
attól a helytől, ahol Nick a g yerekkorát töltötte. Azt mondta, hog y nem volt szabad mókusokat
kerg etnie, virág ot szednie, vag y a földön játszania. „Nem kifejezetten paradicsom eg y hatévesnek,
aki tortára és bulira számít.” Emlékezett rá, hog y a férfi ezt írta. És arra is, hog y a születésnapja
október elején van.
Elképzelhető, hog y Chas rosszul tudja? Nem valószínű, ha g yerekkoruktól fog va a leg jobb
barátok voltak. Beírta az internetes keresőprog ramba a Nick Vermeer nevet, a halálának időpontját,
a születési dátumát és a Robson-heg yet, de semmi utalást nem talált a férfira. Az internetes
halálozási hírek között sem szerepelt, amire pedig számított, és eg yetlen Facebook-oldalon sem
búcsúztak el tőle a cimborák, közeli rokonok és hajdani katonatársak. Floz tudta, hog y a férfi
olajfúró szig eteken volt mérnök, tehát szakmai téren is lehetett volna valami utalás rá – de semmi
nem volt. Az eg ész internetes világ ban eg yetlen hír nem akadt senkiről, akit Nick Vermeernek
hívtak.
67. fejezet

A lánykérés nem az Eiffel-torony tetején történt, ahog y Juliet korábban g yakran ábrándozott róla,
hanem az utcában lévő g yorsbüfében, a Mrs. Feast temetése utáni napon.
Juliet javasolta, hog y menjenek moziba, csak ő és Steve. Tudta, hog y a fiú szereti a filmeket, és
talán kicsit felvidul tőle. Utána betértek eg y közeli kocsmába néhány italra – Juliet limonádét ivott,
Steve pedig néhány dupla vodkát. Visszafelé is g yalog mentek, mert nag yon szép, hűvös este volt,
az ég pedig tele csillag okkal. Elsárg ult falevelek suhantak át az úton, és ők türelmetlenül meg sem
várták, hog y a jelzőlámpa fénye zöldre váltson előttük. A g yorsbüfé mög ötti játszótéren néhány
kisg yerek – meg lehetősen kései időben voltak kint – próbált g esztenyét leverni a faág akról
botokkal. Juliet mag án érezte Steve karját, és örült neki. Úg y döntöttek, hog y betérnek a Cod
Almig hty büfébe, amely csak eg y sarokra volt a Blackberry Courttól.
– Két halat kérünk sült krumplival, két adag borsót és két szelet tortát – adta le a rendelést Juliet,
aki hosszú idő óta először volt éhes.
Steve nag y leveg őt vett, és meg kordult a g yomra. Napok óta ő sem evett tisztesség esen, ezért a
kocsmában meg ivott vodka a fejébe szállt, és kissé kótyag osnak érezte mag át.
Ránézett Julietre, és el sem tudta hinni, hog y a lány az övé. Már az iskolában is nag y hatást tett
rá. Az eg ész testében meleg ség et érzett, amikor rá g ondolt. Sokkal jobban kívánta, mint korábban
bárki mást. És amikor a szeretkezésük vég et ér, az ölelés érzése és az elalvás is csodálatos. Vag y
amikor felébred, és azt látja, hog y Juliet elmosolyodik, amikor ő teát visz neki. És eg yütt
pancsolnak a kádban, noha nincs túl sok hely, ő a lábával átfog ja Juliet testét, és a nyakát simog atja.
Beszélg etnek, nevetg élnek, szavakkal és tettekkel is incselkednek eg ymással. Elvig yorodott, és úg y
érezte, itt az idő kimondani a szavakat.
– Juliet Miller, hozzám jössz feleség ül?
Ug yanakkor a pincérlány is meg jelent, és meg kérdezte:
– Sót és ecetet is kérnek rá?
Juliet meg dermedt, mintha minden meg fag yott volna körülötte. Azt leszámítva, hog y Steve
kicsit dülöng élt a sok vodkától, az étterem úg y nézett ki, mint eg y élőkép. Csak a szőlőfürt és a
váza hiányzott a háttérből. Annyira meg hökkent, hog y a pincérlánynak szánt választ adta meg a fiú
kérdésére.
– Izé… köszönöm, de nem.
– Nos, ez van – felelte Steve.
– A sóra és az ecetre értettem. Mit kérdeztél az előbb? – folytatta Juliet. Jól hallotta? Kicsit
kábultnak érezte mag át.
– Azt kérdeztem, hog y hozzám jössz-e feleség ül.
– Ó… – mondta Juliet. – Akkor még is jól értettem.
– Nos? – Steve nekidőlt a pultnak.
– Mi lenne, ha reg g el kérdeznéd meg , józan állapotban? – tette fel a kérdést Juliet, és elképedten
sóhajtott. Túl felelőtlen dolog ilyen ajánlatot tenni akkor, amikor az ember g ondolatai nem teljesen
tiszták.
– Rendben van – hang zott a válasz.
Steve kifizette a becsomag olt ételt, és szótlanul mentek haza.
Az este többi része már homályos volt. Eg yikük sem említette a házasság i ajánlatot többé, noha
Juliet folyton arra g ondolt. Eg yikük sem tudott sokat enni a halból és a krumpliból a lakásban.
Nag yon értelmesen sem tudtak beszélni. Mintha ideg enek lettek volna, akik először találkoznak
eg ymással. Steve még az időjárást is felhozta beszédtémának. Amikor lefeküdtek, meg puszilták
eg ymást, majd mindketten a sötétség be meredtek. Mindketten ug yanarra g ondoltak: mit hoz a
holnap?
68. fejezet

Amikor Juliet felébredt, Steve már közel eg y órája ébren volt, és csak feküdt mellette. Ahog y a lány
kinyitotta a szemét, azonnal eszébe jutott az előző esti ajánlat, és nag yot nyelt.
– Jó reg g elt! – ásított, és nem mert a fiúra nézni. Határozottan ideg es volt.
– Jó reg g elt! – felelte Steve.
A beálló csend leg alább annyira kényelmetlen volt, mint amennyire a nap forró. Mindketten
hanyatt feküdtek, a fölöttük lévő lámpát nézték, és a szívük úg y vert, mint a meg veszekedett
cimbalom.
– Emlékszel rá, hog y mit mondtam teg nap este? – kérdezte vég ül Steve.
– Ig en – felelte Juliet alig hallható hang on.
– A csudába, bár ne ezt mondtad volna! – nyög ött Steve.

Flozt a nappaliból kihallatszó csörömpölés ébresztette. Kirontott a szobájából, és arra számított,


hog y a világ leg üg yetlenebb betörőjét fog ja meg látni, ám azt tapasztalta, hog y Steve a dívány
mög ött kuporog , Juliet pedig cipőket hajig ál felé.
– Gazember! – sikoltotta a lány.
– Juliet, meg hallg atnál? – Steve kidug ta a fejét, hog y mag yarázkodni próbáljon, de g yorsan újra
visszavonult a dívány takarásába, mert Juliet munkahelyi cipője repült felé.
– Mi a fene van itt? – kiáltotta Floz.
– Elnézést, hog y felébresztettünk, Floz, de ez a… ez a disznó meg kérte a kezem, és utána
visszavonta az ajánlatot.
– Aú! – szólalt meg Steve, ahog y eg y nag y, vörös lábbeli eltalálta az üstökén. – Floz, fékezd meg !
Ju, nem vontam vissza az ajánlatot. Juliet, tarts tíz másodperc tűzszünetet!
Julietnek azonban nem volt kedve odafig yelni rá, és eg y csizmag ránátot hajított el.
– Eg yébként sem vag y férjnek való. Akkor se mennék hozzád, ha te lennél az eg yedüli…
Floz Julietre vetette mag át, mert a társnője eg y heg yes, tízcentis sarkú cipőt kapott fel.
– Állj! – kiáltotta. – Meg ölöd!
– Meg is érdemli! – vetette oda Juliet.
– Ju, kérlek, hallg ass meg ! – mondta Steve, és a meg adás jeleként eg y papír zsebkendőt
lobog tatott.
– Fejezd be, mielőtt kárt tennél a babában – folytatta Floz, és nem eng edte el Juliet karját. Juliet
liheg ett az erőkifejtéstől, de Floz szavai hatásosnak bizonyultak. Ig en, a baba is hallja, tehát le kell
hig g adnia.
– Tíz másodpercet kapsz, te seg g fej – mondta Juliet, de az utolsó szót már csak a szájával
formálta, hog y a baba ne hallja.
Steve vég re ki merte dug ni a fejét.
– Azért nem akartam, hog y emlékezz a kérdésre…
Látta, hog y Juliet újra fenyeg ető arckifejezést vesz fel, ezért g yorsan folytatta:
– Mert nem eg y vacak büfében akartam előállni vele. PUSZTÁN CSAK AZÉRT reméltem, hog y
nem emlékszel rá, mert valami szép helyre akartalak elvinni ma, hog y meg felelő környezetben
tehessem fel a kérdést eg y pohár pezsg ő mellett, térden állva; és nem eg y olyan nő előtt, aki azt
kérdezi, hog y kérsz-e sót és ecetet a borsóra!
Juliet nag yot nyelt.
– Ó… – Csak ennyit tudott kinyög ni.
– Szóval, ezt akartam elmondani – felelte Steve. Felállt, mert Juliet szorítása g yeng ült a cipőn, és
az kiesett a kezéből.
– Nos? – kérdezte Floz karba tett kézzel. – A fiú meg érdemel eg y bocsánatkérést.
– Elnézést – szólalt meg Juliet. Érezte, hog y minden ereje elszáll. Olvasott már reg ényekben
olyan férfiakról, akik ennyi finomság ról tettek tanúbizonyság ot, de sosem g ondolta, hog y ő mag a
valaha is meg tapasztalhatja. Újra meg hatotta Steve g yeng éd szeretete.
– Juliet, tudom, hog y csak nemrég iben kezdtünk eg yütt járni, de eg ész életünkben ismertük
eg ymást. Azt akarom, hog y a baba Mr. és Mrs. Feast g yermekeként…
– Ó, Steve!
– És ha nem jön össze, manapság a válás…
Floz felemelte a kezét.
– Csend! Eg y szót se többet erről, Steven.
Steven meg fog adta Floz tanácsát, nem fejezte be a mondatot, és másikat kezdett.
– Feleség ül akarlak venni, Ju. Még hozzá g yorsan.
– Nincs szükség pezsg őre vag y eleg áns környezetre, Steve. Ez is tökéletesen meg teszi, köszönöm
– mondta Juliet, aki el sem tudta képzelni, hog y eg y üveg pezsg ő vag y az ablakból látható telihold
hatására jobban meg hatódhatna.
Steve kinyújtotta a karját, és Juliet belekarolt.
– Munka után elmeg yünk kiválasztani a g yűrűt, rendben?
Floz meg rag adta a kabátját és az esernyőjét, majd kiment a lakásból, hog y a barátai kettesben
maradhassanak. Különféle érzések és g ondolatok kavarog tak benne. Nag y, sötét felhők
tornyosultak az ég en, de a szél túl erős volt, és nem lehetett kinyitni az esernyőt. Nem számít. Azt
akarta, hog y a feltámadó szél eg ytől eg yig minden g ondolatot kifújjon a fejéből. Pont erre van
szükség e, eg y rövid sétára az őszi esőben.
Október

„Az ifjúság olyan, mint a tavasz: jellemzőbbek rá a csípős szelek, mint a langyos
fuvallatok. Az ősz már lágyabb évszak, és amit elveszítünk a virágoknál, azért
kárpótolnak minket a gyümölcsök.”

Samuel Butler
69. fejezet

Guy eldöntötte mag ában, hog y most minden jól fog menni. Az ünnepi vacsora a hivatalos – nem a
g yorsbüfében meg ejtett – eljeg yzés után mindenkit levesz majd a lábáról, főleg Flozt. Talán a
padlót sem ártana meg erősíteni a szülei konyhájában, mert Guy olyan sok ételt készít. Az ő
vacsorája mellett a királynő karácsonyi ebédje olyan lesz, mint eg y McDonald’s Happy Meal.
Perry és Grainne még mindig ujjong ott, hog y unokájuk lesz, és örültek a hírnek, hog y Juliet és
Steve a lányuk születésnapján, november 5-én köt házasság ot. Először arra g ondoltak, hog y az
esküvő talán túl korai, de eszükbe jutott, hog y ők mindössze nég y hónapnyi ismeretség után keltek
eg ybe. A maltsone-i lelkész, Platka tiszteletes – akit Pletyka tiszteletesként is ismernek, mivel
szeret sokat beszélni – utána már nem ért volna rá, tehát vag y akkor tartják, vag y március 4-én, de
mivel az utóbbi dátum Juliet első házasság ának az évfordulója, szóba sem jöhetett. Mindenki
eg yetértett, hog y Juliet születésnapja eg yben az esküvő dátumának is tökéletes.
Guy felhívta Julietet, és meg kérdezte, hog y Floz az epren kívül allerg iás-e még valamire, mivel
nem akart újra felsülni. Szerencsére más nem volt. Előételként a specialitását készíti, teng eri
süg ért, a főétel különböző húsokból fog állni, a desszert pedig csokoládépuding lesz. A menü a
lány minden érzékszervét csiklandozni fog ja. Guy étellel csábítja el őt, hog y a karjaiba olvadjon.

Floz eg yedül volt a lakásban, és csak nehezen tudott a munkájára, a „Gratulálok a terhesség edhez”
vers írására koncentrálni. Meg nézte a Lee Statustól kapott képeket, amelyekhez a szöveg et kérték.
A g rafikus meg hökkentő képeket készített, melyeken szép nők látszottak nag y, g ömbölyű hassal.
Floz arra g ondolt, hog y Juliet hasa is napról napra növekszik, a ruhája eg yre szűkebb, a járása
elnehezül, és a kezét időnként a hasára teszi, hog y érezze, a baba miképp rug dalózik. Elképzelte,
ahog y Juliet és Steve az ág yban fekszik, és meg bűvölten fig yelik, miképp változik a has formája,
ahog y a baba izeg -mozog benne, hog y kényelmesebb helye leg yen. Arra g ondolt, hog y Juliet eg y
hintaszékben alszik, és a nyug odt, lág y léleg zésével álomba ring atja a babát. Gyönyörű látvány
lesz.
Floz e-mailt küldött Lee Statusnak, amelyben azt hazudta, hog y g yomorpanaszai vannak, és nem
tudja meg írni a kért szöveg et. Utána összeg ömbölyödött az ág yán, és meg próbált minden
g ondolatot kiverni a fejéből, hog y el tudjon aludni, de nem sikerült, és eg y óra múlva feladta a
próbálkozást.
Felkelt, mert hallotta, hog y e-mailje érkezett. Chas Hanson küldte. Ha borítékban jön, vadul
feltépi.

Kedves Floz!
Csak azért írok, hogy minden rendben van-e. Ne feledje, hogy a bánat egy idő után veszít a mélységéből,
és csak a kellemes emlékek maradnak. Eszembe jutott, hogy ebből talán erőt meríthet.
Chas

Eg ymás után többször is elolvasta az üzenetet. Nem volt benne biztos, hog y az állítás ig az;
bizonyos fájdalmak beveszik mag ukat az ember szívébe, és ott maradnak – meg kell tanulni eg yütt
élni velük. Ettől füg g etlenül kedves g ondolat, amelyet bátorításként küldtek neki. Akár Nick is
írhatta volna.

Steve érkezett elsőként Millerékhez. Épp akkor vette át az új autóját. A meg változott
körülményeknek meg felelően a Volvóját eg y hétszemélyes autóra cserélte, amelynek nag y
csomag tartója van, kényelmes ülései, és minden szempontból biztonság os: tökéletes családi jármű.
Ahog y elhozta a kereskedőtől, elképzelte, hog y hátul g yermekülések vannak, mellette Juliet ül,
g yűrűvel az ujján, és bizonyára tanácsokat ad a szabályos vezetéssel kapcsolatban. A turbómotor
nag yobb izg almat jelentett, mint amennyit eg y nég yliteres, injektoros adott volna.
Azután Coco érkezett taxival, színpadiasan lépett be a lakásba, mindenkit meg puszilt, és
meg csodálta Juliet g yémánt eljeg yzési g yűrűjét. Eg yedül jött, mivel Gideon túl szég yenlős, és nem
akar eg yszerre sok emberrel találkozni.
– Biztos, hog y eg yáltalán létezik? – ug ratta Steve. – Hiszen még senki sem látta.
– Nézd! – Coco a mobiltelefonjával szöszmötölt, majd Steve orra alá dug ta. – Itt van eg y kép,
amely rólunk készült. – A felvétel azonban sötét és elmosódott volt. Steve csak annyit látott, hog y
két férfifej van rajta.
– Ezen bárki lehet – jeg yezte meg .
– Nem éppen. Gideont és eng em ábrázol – jeg yezte meg Coco morcosan.
– Pezsg őt, Raymond? – kérdezte Grainne, és felemelt eg y hosszú, keskeny poharat, amelyben
g yöng yöző, rózsaszín folyadék volt.
– Ha muszáj – sóhajtott Coco látványosan. Mindössze három embernek eng edte meg , hog y
szemtől szemben Raymondnak szólítsák: Milleréknek és a nag ymamájának. Meg jeg yzendő
azonban, hog y a nag ymamája már kicsit szenilis volt, és leg inkább a Brenda nevet használta.
– A FRANCBA! – A kiáltás a konyhából jött, és a padlóra hulló edények hang ja kísérte.
– Minden rendben van ott kint? – kérdezte Perry, és kellemesen meg borzong ott, ahog y a pezsg ő
lecsúszott a torkán.
– Ig en, papa – hallatszott Guy válasza, de senkit nem g yőzött meg .
– Akarod, hog y seg ítsek? – ajánlotta fel Grainne.
– Ne, ne, ne! – zúg ott az eg yhang ú tiltakozás.
Valaki cseng etett, és Guy szíve eg yből a torkában dobog ott. Bizonyára Floz és Juliet érkezik.
Gyorsan meg nézte mag át a falon füg g ő tükörben. Utána kiment üdvözölni a látog atókat, de Floz
nem volt ott, csak a testvére.
– Floz nem jön? – kérdezte ideg esen.
– Leparkol a kocsival – felelte Juliet. – Ma itt hag yjuk az autót, és csak holnap visszük el.
„Szervusz, Juliet. Milyen jó, hog y újra látlak!” Bizonyára ezt akartad mondani – tette még hozzá
szarkasztikusan.
– Milyen jó, hog y újra látlak, Juliet – felelte Guy eg y hatalmas sóhajjal, majd visszament a
konyhába.
– Mi van vele? – kérdezte Juliet Steve-től, és a távozó testvére hátára bökött a hüvelykujjával.
– Tudod jól, hog y milyen főzés közben: a tökéletesre törekszik.
– Miért mondta Floz nevét olyan ag resszív hang súllyal? Nem akarja, hog y itt leg yen?
– Ne butáskodj! – Steve kicsit ideg esen nevetett, mert nem akarta kikottyantani Guy titkát.
Különösen nem a nag yszájú Juliet előtt.
De Juliet ebből a kis nevetésből is meg érezte, hog y Steve többet tud, mint amennyit elárul. Talán
Floznak még is ig aza van, és a testvére eg yáltalán nem rajong érte. Milyen furcsa!
Floz szórakozottan parkolt le az autóval. Chas utolsó üzenete kering ett a g ondolataiban, mint
eg y éhes eg erészölyv. A bánat egy idő után veszít a mélységéből… Mag a sem tudta, hog y miért rág ódik
ezeken a szavakon. Csak remélte, hog y az ag ya meg emészti a feladatot, és kidobja a választ.
Meg ig azította sötétzöld ruháját, melyet a derekán övvel fog ott össze. A szín kiemelte a szeme
zöldjét, és a haja is olyannak tűnt tőle, mint a lobog ó örömtűz. Meg nyomta a cseng ő g ombját, de
még mindig Chas utolsó üzenetének a szavai jártak a fejében, mint amikor eg y lemezen ug rál a tű.
Guy hallotta, hog y Floz meg érkezik. Kidug ta a fejét a konyhából, és meg látta a zöld ruhás lányt,
akinek a haja lág y csig ákban omlott a vállára. Felemelte a kezét, azt mondta „Szia!”, és
visszavonult a konyhába, mielőtt Floz viszonozhatta volna az üdvözlést.
Juliet most jól láthatta, mire g ondolt Floz. A testvére ennél kurtábbra már nem is vehette volna
az üdvözlést. Nos, ez íg y nem járja! Helyrehozza a kapcsolatukat, még ha belehal is! Nem
hag yhatja, hog y a testvére és a barátnője ilyen rossz viszonyban leg yen eg ymással.
Coco kompenzálta Guy hideg ség ét. Előrelépett, meleg en meg ölelte Flozt, és üdvözlő puszikra
továbbadta a Miller családnak és Steve-nek.
– Kíváncsi vag yok, hog yan fog adja Piers a híreket a veled kapcsolatos küszöbönálló változásról –
mondta Steve, és koccintott Juliettel.
– Erre én is kíváncsi vag yok – felelte a lány. Nem tette hozzá, hog y Piers, aki éppen Londonban
tartózkodik, több SMS-ben is kérlelte, menjen el vele eg y második randevúra, amire ő azt
válaszolta, hog y nem teheti, mivel már fog lalt, mert – teljesen váratlanul – meg jelent az életében –
ahog y ő fog almazott – eg y korábbi szerető. Nem említette a terhesség ét, mivel eg y ilyen hír talán
túl keg yetlen lehetne eg y férfinak, aki annyira belehabarodott. És minden bizonnyal célszerű lesz
később, hivatalos formában meg említeni, amikor a szülési szabadság ról lesz szó.
Mag ában kuncog ott, hog y Piers Winstanley-Blacket Steve kedvéért utasította vissza. Lopva a
férfira pillantott, miközben az Coco és az ő papája társaság ában nevetett valamin. Hogyan
tételezhettem fel róla, hogy pöcs? Hiszen olyan mag as, széles vállú, jóképű, és úg y ér hozzá, mintha
örökké mag a mellett szeretné tudni. Észveszejtően romantikus! Még sosem érezte, hog y ennyire
odalenne eg y férfiért. Annak idején Rog erbe sem bolondult bele ennyire, amikor a férfi vacak
szexfilmekből vett idézetekkel késztette őt sóhajtozásra – bár az akkor kifejezetten ig ézőnek és
férfiasnak tűnt.
– Hog y haladsz… az… udvarlással, Raymond? – kérdezte Perry, aki meg próbált huszoneg yedik
századi módon g ondolkodni, de még mindig furcsának érezte, hog y férfit kérdez a másik férfival
való kapcsolatáról.
– Ó, Perry, meg találtam az ig azi társamat. Eg y nap mi is olyanok leszünk eg yütt, mint te és
Grainne.
– És te, Floz? – tette fel a kérdést Grainne. – Találtál már mag adnak szimpatikus férfit, akivel
összekötheted az életed?
Minden tekintet Floz felé fordult. Még Guy is letette az eszközöket a konyhában, és a fülét
heg yezte.
– Találtam és elvesztettem, de utána visszajött és meg halt.
Floz nag yot nyelt, és a tekintete is üveg essé vált. Mindenki számára világ os volt, hog y
kényelmetlen számára a kérdés. Juliet sietett a seg ítség ére.
– Nem ig az, hog y a szülők milyen zavaró kérdéseket tudnak feltenni! Üljünk asztalhoz, és várjuk
az ennivalót! – mondta, és méltatlankodó tekintettel nézett a mamájára.
Steve, Coco és Juliet cinkos pillantásokat váltottak. Juliet száz százalékig biztos volt benne, hog y
Floz életében eg y titokzatos férfi jelent g ondot. Elhatározta, hog y eg yszer s mindenkorra kideríti,
hog y mi lehet Floz életében, amitől a lány annyira szomorú. Guy visszatért, hog y felszolg álja a
teng eri süg ért, és közben azon tűnődött, Floz miért válaszolt a kérdésre, és miért siet mindenki
leülni. Bőven elég lett volna azt mondani, hog y „Nem, még nem találtam”. Miért nem ezt mondta?
– A vacsora tálalva – jelentette be, és meg jelent az első öt tányérral a kezében. Először a
hölg yeket szolg álta ki; ezt a fig yelmesség et képtelen volt Kenny idióta pincéreinek meg tanítani,
akárhog y is próbálta. Az asztal vég én, Floz mellett fog lalt helyet, mivel Juliet a lányt oda ültette.
Biztos akart lenni benne, hog y ők ketten összebarátkoznak.
A hal remekül sikerült – micsoda diadal! Mindenki az elismerés hang jait hallatta.
– Ez ig azán pompás volt – sóhajtotta Juliet, és a szalvétával meg törölte a száját. – Kész
főnyeremény leszel eg y szerencsés hajadonnak.
Steve a mennyezetre emelte a tekintetét. Remélte, hog y Juliet nem próbálkozik az összeboronálás
trükkjével.
– Nincs ig azam, Floz? Nem főnyeremény? – Juliet oldalba bökte barátnőjét.
Steve az asztal alatt meg rúg ta Julietet, és amikor a nő rápillantott, fig yelmeztető tekintettel
nézett rá.
– Ig en, természetesen – mondta Floz, és az üres tányérját vizsg álg atta szég yenlősen.
– Seg ítek leszedni az asztalt – mondta Steve. Gyorsan felállt, összeszedte a tányérokat, és bement
Guy után a konyhába, ahol a barátja azonnal vallatóra fog ta.
– Ug ye semmit nem mondtál el Julietnek?
– Nem, semmit – tiltakozott Steve suttog va. – Tényleg azt g ondolod, meg mondanám neki, hog y
odavag y Floz fenekéért?
– Akkor most miben mesterkedik? – kérdezte Guy.
– Tudja a bánat – felelte Steve. – Szolg áld fel a főfog ást, hog y a hasát tömje, és ne tudjon beszélni.
Az ebédlőben a társalg ás témája az esküvőkre terelődött, miközben Guy a pulykát szeletelte,
Steve pedig a báránycombot.
– Nem akarok flancos esküvői ruhát – jelentette ki Juliet.
– Mindenféle cicomát viselned kell – kiáltott fel Coco döbbenten. – Nem mehetsz eg yszerű, csóró
öltözetben. És mi lesz a koszorúslányokkal?
– Floz lesz az, természetesen – felelte Juliet. – És te leszel a párja. Azt akarom, hog y mög öttem
g yere a templomban, de természetesen nem kell női ruhát viselned.
– Hála istennek! – sóhajtott fel Coco meg könnyebbülten. – Nem vag yok transzvesztita.
– Ez ig azán remek – jeg yezte meg Floz. – Még sosem voltam koszorúslány.
– Én sem – visszhang ozta Coco. – Milyen színű leg yen a ruhánk?
– Őszi színekre g ondolok – tűnődött Juliet, és eszébe jutott a beszélg etés Daphnéval a kollég anője
őszi esküvőjéről.
– Ó, pompás! – kiáltotta Coco vidáman.
– Meg kell kezdenetek a szervezést, Juliet. – Grainne kortyolt eg yet a borból. – Ha jól számolom,
mindössze harmincöt napotok van november ötödikéig .
– Ördög és pokol! – jeg yezte meg Juliet.
– Ha ti nem tudjátok addig összehozni, akkor senki – mosolyg ott Floz. – Ig azi g yorsaság i
bajnokok vag ytok.
Steve és Guy befelé indult a zöldség tálakkal és a remekül sikerült krumplival.
– Mellékesen, ma reg g el bejelentkeztünk az Oak Leaf étterembe az esküvői vacsorára – közölte
Juliet, és felkészült, hog y mindenki döbbenten fog ránézni. – Tudom, hog y mit fog sz mondani, de
nem akartam, hog y főzéssel fog lald el mag ad a nag y napon, Guy. Mellesleg , a Burg erov eg y
pöceg ödör.
– Eg yetértek – mondta Guy. – Nag y kár, de az esküvő napjáig nem lesz kész a felújítása, különben
nem fog adnám el a visszautasítást. Gondoskodhatnék az ennivalóról valahol máshol, ha…
– Ki van zárva. Nem akarom, hog y ilyesmivel fog lalkozz. Leg yél ott az ünnepség en, és te leszel a
násznag y. Ezt már eldöntöttük. Ne is bánkódj miatta!
A bánat egy idő után veszít a mélységéből…
– Mit tesztek majd a lakással? – kérdezte Perry, és felszúrt a villájára eg y nag y, ropog ós sült
krumplit.
– Mire g ondolsz? – kérdezte Juliet, miközben a szája tele volt karamellás répával.
– Nos, feltételezem, hog y elköltözöl Steve-vel. A Blackberry Court-i házban nem tudjátok a
lépcsőn le-fel hurcolászni a babakocsit. Ha jól tudom, nincs lift.
Juliet kiejtette a kezéből a villát. A dolg ok olyan g yorsan történtek, hog y nem fog lalkozott ilyen
g yakorlati kérdésekkel. A papájának ig aza van, de Steve lakása meg lehetősen szűkös a hosszú távú
tervekhez – csak eg y hálószoba van benne. És ha ő eladja a lakást, hová meg y Floz? Felnézett, és
látta, hog y a barátnőjét is ug yanez a g ondolat rohanta meg . És ha oldalra pillant, azt is észrevette
volna, hog y Guyt is letag lózta a hír.
– Floz… – kezdte Juliet. – Nem is g ondoltam a lakásra.
– Nos, pedig határozottan el kell róla g ondolkodnod – mondta Floz nyug odt hang on, amely jól
leplezte a benne elszabadult érzések örvényét. Kevesebb, mint két hónapja lakott Juliettel, de a
helyet már szinte az otthonának érezte. Milyen esélye van, hog y még eg yszer ilyen lakást és
lakótársat találhat? Óriási szerencséje volt, hog y a tündéri Blackberry Courton lakhat Juliettel, és ez
a nag yszerű család is befog adta. Hátborzong ató volt a kilátás, hog y el kell hag ynia a meleg
világ ukat.
Juliet sírva fakadt.
– A hormonok – hang zott Grainne meg állapítása, miközben az asszony g yorsan felállt, hog y
átölelje a lányát.
– Ó, Floz, annyira sajnálom! – zokog ta Juliet. – Az ig azat meg vallva, nem is g ondoltam rá, hog y
el kell költöznünk a lakásból.
– Ne butáskodj! – felelte Floz bátor mosollyal.
– Imádom a lakásomat – szipog ta Juliet. – És utálom Steve házát.
– Én mag am sem szeretem – mondta Steve. – Meg kell szabadulnunk mindkettőtől, és vennünk
eg y másikat. Nekem mag amnak sem elég nag y a lakás, nem is szólva rólad és eg y babáról.
– Vag y babákról – vetette közbe Grainne.
– Istenemre, ikreim is lehetnek! – Juliet több csapást már nem tudott volna elviselni. A
családjában kifejezetten g yakoriak voltak az ikrek. Ő és Guy is ötödik g enerációs ikrek. – Mennyi
időbe telik mindent eladni és elköltözni? – A tömérdek g ond, hog y két lakást eladjanak,
g ondoskodjanak a babáról, és közben még házasság ot is kössenek, lavinaként zúdult rá, és a
könnyei is sűrűbben potyog tak.
– Te jó ég , mit tettem? – jeg yezte meg Perry, mivel nem is emlékezett rá, hog y mikor látta a
lányát utoljára sírni. – Én és a nag y szám…
– Nos, Floz talán beköltözhetne Guy lakásába – javasolta Steve, hog y javítsa eg y kicsit a
hang ulatot.
– Hogy mi? – kérdezte Guy.
– Arra g ondolok, hog y amikor meg veszed a Hallow’s Cottag e-ot és kiköltözöl – mondta Steve,
meg rag adva a lehetőség et, hog y elárulja a titkot, abban a reményben, hog y Guy íg y talán
meg kaphatja a szüleitől azt a seg ítség et, amit nem volt hajlandó kérni.
– A Hallow’s Cottag e-ot? – kérdezte Perry. – Csak nem eladó? Ennyi év után?
– Felejtsétek el a Hallow’s Cottag e-ot! – mondta Guy mog orván.
– Tudom, tudom, nem eng edheted meg mag adnak, már a tudomásomra hoztad – mondta Steve,
és ezzel az összes jelenlévő fejében elültetett eg y jó szándékú g ondolatot.
Juliet meg törölte a szemét, és Grainne is visszatért a helyére, de az asztal körüli hang ulat
meg változott, mint ahog y a viharfelhők átvonulnak az ég en. Se Juliet, se Grainne nem akart többet
enni.
Juliet Floz miatt ag g ódott. Grainne azért ag g ódott, hog y Juliet Floz miatt ag g ódik. Steve azért
ag g ódott, hog y talán nem kellett volna semmit mondania a Hallow’s Cottag e-ról. Perry azért
ag g ódott, mert elrontotta a hang ulatot. Guy bosszankodott, mert Steve meg említette a Hallow’s
Cottag e-ot, azt a házat, amely sosem lesz az övé, hog y eg y olyan nővel tudja meg osztani, mint
Floz. És ha a lánynak el kell mennie a lakásból, akkor lőttek az esélynek, hog y véletlenül
találkozhassanak, amikor ő meg látog atja a testvérét. Mi lesz, ha Floz elmeg y?
Foltos az asztal alatt Guy lábához dörg ölőzött, abban a reményben, hog y kaphat valamit enni, és
úg y tűnt, eg yedül neki nincs semmi g ondja.
Alig valaki evett a desszertből. Guy leszedte az asztalt, és beszórta a hulladékot a szemetesbe. Az
alkotása még sem hódította meg Flozt, csak kísérő volt a lakáscserékről folyó vitákhoz. Juliet fáradt
volt, és kicsit a feje is meg fájdult, ezért Steve Flozzal eg yütt hazavitte az új, családi autóban. Guy
nag y csörömpöléssel berakta az edényeket a mosog atóg épbe.
– Fiam, válthatnék veled pár szót? – Perry jelent meg a konyhaajtóban, pipával a szájában.
Guy kieg yenesedett.
– Természetesen, papa. Miről van szó?
– Steve azt mondta, hog y nincs elég pénzed meg venni a Hallow’s Cottag e-ot.
– Steve-nek sokat jár a szája – mondta Guy.
– Most néztem meg az interneten.
– Akkor látod, hog y miért nem akarom meg venni. Rozog a. – Guy becsukta a mosog atóg ép
ajtaját, és üg yelt rá, hog y uralkodjon mag án.
– Beszéltem az anyáddal.
Guy felemelte a kezét, hog y vég et vessen ennek az eg észnek.
– Nem. Tudom, hog y mit akarsz mondani, és a határozott válaszom: „nem”.
– A válasz „ig en” – mondta Perry nyug odtan. – Julietnek pénzt adunk az esküvő és a baba
költség einek a fedezésére, és ug yanezt az összeg et te is meg kapod. Ez most a meg felelő idő rá,
fiam. A pénz eg yébként is a tiétek lenne, és nincs értelme várni, amíg meg halunk. Anyáddal annak
fog unk örülni, ha látjuk, hog y hasznát veszitek, amikor szükség etek van rá.
Kinyújtotta a kezét, amelyben eg y csekket tartott.
Guy ránézett a papírra. 180 000 fontról szólt, az ő nevére kiállítva.
– Papa, ez őrült sok pénz! – kiáltott fel döbbenten, és fel sem tudta emelni a kezét.
– Amikor Stan bácsikáddal eladtuk a g yárat, nag y hasznot zsebeltünk be a mellette lévő telekből,
mert az is a miénk volt. A pénz tekintetében remekül állunk anyáddal, és nag y öröm lesz látnunk,
hog y meg veszed mag adnak a házat, és nem kell meg halnunk, hog y örökölhess, mint Stan fia. Isten
a tanúm, hog y már rég óta tervezzük – és most eljött az ideje. Itt a pénz, fiam, és vedd meg a házat!
Hiszen kiskorodtól fog va vág ysz rá.
Perry meg lebeg tette a csekket Guy előtt, és mivel a fiú még akkor sem vette el, belerakta a
kezébe, és ráhajtotta az ujjait.
– Nem is volt olyan nehéz, ug ye?
– Papa, nem is tudom, hog y mit mondjak.
– Mondd azt, hog y „köszönöm, papa”, és ez bőven elég .
– Köszönöm, papa.
Guy a hatalmas karjával meg rag adta az apját, és mag ához szorította. Imádta ezt az embert, akitől
szeretetet kapott élete minden napján.
Az ölelés vég én Perry újra rág yújtott a pipájára. Utána kifelé indult, hog y elújság olja a hírt a
feleség ének: Guy eltette a pénzt.
– Menj, és vedd meg a házat, fiam – szólta hátra az ajtóból.

Floz Osoyoosról keresett képeket az interneten. A hely leg alább annyira bámulatos, mint ahog y a
férfi korábban leírta az üzenetekben. Szeretné hamarosan meg nézni – Nick kedvenc évszakában.
Csak akkor tudja méltóképpen lezárni a kapcsolatot. Bár a bánat lánca vonzóbbnak tűnik, mint
elvág ni a köteléket, és sodródni valami bizonytalan felé.
A bánat egy idő után veszít a mélységéből…
70. fejezet

Juliet, rá nem jellemző módon, lehang olt volt. A hétvég én órákat töltött azzal, hog y eg y nag yobb
család számára is meg felelőnek tűnő házakat keressen az interneten. A szüleitől jelentős összeg et
kaptak az esküvőre és eg y új otthonra, ami nag yon izg almas, de még mindig bűntudata volt Floz
miatt.
Hétfőn, ebédidőben szinte könnyek között telefonált Steve-nek.
– Nézd, ha minden kötél szakad – mondta a férfi kedvesen –, valami nag yobb lakást is
kibérelhetünk, ahol Floz velünk lakhat, amíg meg felelő helyet nem talál mag ának. Mit szólsz
hozzá?
Juliet aznap délelőtt először mosolyodott el.
– Nem bánnád?
– Miért bánnám? – felelte Steve. – Meg felelő áron kell meg hirdetnünk mindkettőnk lakását, és
akkor talán g yorsan el tudjuk őket adni. És akkor veszünk valamit. Most minden kicsit zűrös, de
biztos vag yok benne, hog y vég ül letisztulnak a dolg ok.
– Szeretlek, Steve Feast.
Steve arcán széles mosoly jelent meg . Csak remélte, hog y az ő meséjük varázsa Flozra és Guyra is
átterjed majd valahog y.

Aznap délelőtt Guy a Hallow’s Cottag e körül sétálg atott Jeff Lepparddal, akinek az ig azi neve Bob
Sedg ewick volt, a szakmája szerint pedig építész.
– Nos, Törőg ép – töpreng ett hang osan Jeff –, nem is olyan nag y munka számodra, mint ahog y
először g ondoltad. – A birkózók a küzdőtéren kívül is szerették a művésznevükön szólítani
eg ymást.
– Vag y számodra, ha elfog adod az ajánlatot.
– Meg tudjuk csinálni? Nos, miért ne tudnánk? – nevetett Jeff. – Sok rendelés nincs a télen, és
mire nyélbe ütöd az üzletet, én is összeállítok eg y csapatot, ha időben szólsz, hog y mikorra kell.
– Máris hozzálátok a dolog hoz – mondta Guy.
– A tető tökéletesnek tűnik – folytatta Jeff –, tehát leg alább emiatt nem kell ag g ódnod. A falakat
szig etelni kell a nedvesség ellen, és újra kell őket vakolni, de azt hiszem, hog y Ang el ezt meg tudja
csinálni. A padlókat mind fel kell csiszolni, de istenemre, g yönyörűek lesznek. Nézd azokat a remek
tölg yfa lapokat! Fene jó minőség .
Jeff is ug yanolyan képet látott mag a előtt, mint Guy, ahog y elképzelte, hog y fog kinézni a ház,
miután az emberei kezelésbe vették. A különbség az volt, hog y az övéből hiányzott Floz, amint
bug yiban és kötényben szalonnát süt a rég i konyhai tűzhelyen.

Amikor Juliet aznap este hazaért, kézzel írt üzenetet talált az asztalon, hog y Floz vásárolni ment
Meadowhallba, és a telefon üzenetrög zítője is villog ott.
Üzenet Miss Cherrydale számára. Ahogy kérte, e-mailben elküldtem a kanadai repülőjegyek árát, és egy listát
is a szállásokról. Csak azt szeretném tudni, hogy megkapta-e őket, mivel úgy tűnt, sietnie kell.
Kanada? Mi a csudának utazik Floz Kanadába; ráadásul ilyen g yorsan? És ami nag yon lényeg es:
összefüg g ésben van az út a titokzatos, „rég i szeretővel”?
71. fejezet

Alig hog y vég et ért a telefonos üzenet, meg szólalt a kaputelefon jelzése.
– Én vag yok. Be szeretnék menni. Meg lepetésem van a számodra – szólt fel vidáman Coco. Juliet
beeng edte, és a fiú hamarosan meg is jelent, de nem eg yedül.
A vele lévő férfi mag as és arányos testfelépítésű volt, sűrű, hullámos, barna hajú, és divatos, sötét
szemüveg et viselt; teljesen más volt, mint Coco korábbi partnerei. Nem voltak rajta testékszerek,
tetoválások, rózsaszín csíkok, és nem viselt idétlen nadrág ot. Eleg áns öltöny volt rajta. Jóképű a
mag a módján, állapította meg Juliet.
– Ő Gideon – mondta Coco, és az arca csupa mosoly volt. – Erre jártunk éppen, és Gideon
javasolta, hog y „ug orjunk be, és látog assuk meg a barátaidat”. Hol van a tündéri Floz?
– Meadowhallban vásárol – válaszolta Juliet, és üdvözlésként meg puszilta Gideont. A férfin remek
arcszesz illata érződött.
– Kértek kávét? – kérdezte, és abban a pillanatban a kaputelefon újra meg szólalt. Juliet meg is
jeg yezte, hog y úg y érzi mag át, mint a King s’s Cross pályaudvaron. Ezúttal Steve volt, és csak azért
jött, hog y meg nézze, minden rendben van-e. Guy is vele tartott, aki úg yszintén bánkódott, amiért
Floz nincs a lakásban.
Coco azonban örült, amiért több barátjának mutathatja be Gideont, és bebizonyíthatja Steve-nek,
hog y a partnere ig enis létezik.
– Ag g ódom Floz miatt – mondta Juliet, miközben kitöltött nég y bög re kávét, mag ának pedig
eg y pohár kristályvizet. – Kanadába utazik.
– Kanadába? Látog atóba? Ott akar élni? – kiáltotta Guy, de sikerült fékeznie az indulatait. –
Miért?
– Bárcsak tudnám!
– Mindketten úg y érezzük, hog y Flozzal valami nincs rendben – jeg yezte meg Coco, és a szívére
szorította a kezét. – Az előjelek nem túl jók.
– Talán kukucskálj bele a számítóg épe memóriájába! – nevetett Steve, de nem számított rá, hog y
Juliet komolyan is veszi a tanácsot.
– Meg tehetném, és miért is ne? Amíg nincs itt – mondta, majd letette a vizet, és Floz ajtaja felé
indult.
– Hohó, ehhez nincs jog od! – tiltakozott Guy.
– De meg tehetem, és meg is teszem – közölte vele Juliet.
– Csak tréfáltam – szólalt meg Steve a háta mög ött.
– Senki üg yeibe nem árthatod íg y bele mag ad! – szólt Guy a testvére után.
– Néha nag yon jó, hog y beleavatkozunk – mondta Juliet kioktató hang on. A testvére tudni fog ja,
hog y ő mire g ondol.
Juliet eg yfajta küldetést hajtott vég re, és lehetetlen volt őt leállítani.
– Állj őrt! – adta ki az utasítást, és a bejárati ajtóhoz vezényelte a testvérét. – Gideon, Coco azt
mondta, hog y szuperül értesz a számítóg épekhez. Seg íts, kérlek!
– Én… – Szeg ény Gideon ig encsak zavarban volt, hog y eg y ideg en számítóg épét meg hekkelje, de
Juliet kiadta a parancsot, és ő érezte a lányból áradó erőt. Olyan eng edelmesen követte az eperillatú
szobába, mint eg y bárány.
– Oké, hog y tudom kijátszani a jelszót? – kérdezte Juliet, és bekapcsolta a monitort.
– Meg lepő, hog y milyen sok ember számára a jelszó az „123456” – mondta Gideon. Szerencsét
próbált vele, és az állítás bizonyítására Floz képernyője életre is kelt.
– Zseniális – jeg yezte meg Coco, aki teljesen a történtek hatása alatt állt.
– Nyisd meg a postaládáját! – adta ki Juliet az utasítást.
Gideon rákattintott a postaláda ikonjára, és Juliet meg nézte a benne lévő dokumentumcímeket:
Lee Status, Pénzüg y, Kanada, Üdvözlőkártyák boltja…
– Kattints rá a Kanadára! – mondta olyan izg atottan, mintha épp akkor jött volna rá eg y széfet
nyitó számkombinációra.
Az előszoba felől zaj hallatszott, és mindnyájan felug rottak.
– Elnézést, csak én löktem fel a lámpát – szólalt meg Guy.
– Istenem, ezt olvassátok el! – kiáltott fel hirtelen Juliet, és a szívéhez kapott.
– Ehhez ig azán nincs… – akarta mondani Gideon.
– „Azt mondják, hog y minden történethez…”– kezdte Coco, és vég ig olvasta az első e-mailt. –
Istenemre, ezt eg y haldokló küldte!
Steve meg jelent az ajtóban. Ő is tudta, hog y a dolog helytelen, de késztetést érzett, hog y Coco
válla fölött elolvassa a szöveg et. Azután Guy tűnt fel, mivel a sok „Ó!” és „Nahát!” felkiáltás
odavonzotta.
Guy elolvasta Floz Nickhez írt szavait, ahog y a lány kiöntötte a szívét. Tudta, hog y Floz sírt,
amikor a szöveg et írta. Féltékeny volt – eg y olyan férfira, aki a halállal nézett szembe.
Eg ymás után meg nézték a Kanada mappában lévő e-maileket, míg vég ül elértek az elsőhöz,
amelyet Chas küldött Nick haláláról és a temetésről. Addig ra már mind Juliet, mind Coco arcán
könnyek folytak.
– Milyen szomorú! – szipog ta Coco. – Szeg ény Floz! Sosem g ondoltam volna…
– Ez vicces – szólalt meg Gideon teljesen nyug odtan.
– Vicces? Mire utalsz, Gid? Én ebben semmi vicceset nem találok – fortyant fel Coco.
– Nem, édes, nem olyan formában vicces. – Gideon az ujján számolt valamit. – Az üzenetek
alapján, és fig yelembe véve az időeltolódást is, mindössze két nap alatt történt, hog y Nick meg halt,
elhamvasztották, szétszórták a hamvait, és ezt Floznak meg írták. Kicsit g yorsnak tűnik. – A fiú
analitikus ag ya „bekapcsolt”. Az üzeneteket vizsg álg atta az időben előre- és visszafelé haladva:
mint amikor eg y véreb szag ot fog . – Ez sincs rendben – motyog ott mag ában. – Arra g ondolok… Adj
eg y tollat, Coco!
Ekkor meg hallották a kulcs hang ját a zárban.
– Guy, g yorsan, menj már! – kiáltotta Juliet.
Guy kicsörtetett Floz hálószobájából, és meg rag adta a bejárati ajtó kilincsét, hog y Floz ne tudjon
bejönni.
– Siess! – sziszeg te Juliet Gideonnak, aki a kezére írt fel valamit. – Nézd, van eg y e-mail az
utazási üg ynöktől. Ezt g yorsan töröld ki!
– Nem lehet… – kezdte Steve, de az üzenet már eltűnt. – Feltételezem, hog y a telefonüzenetet is
törölted, ug ye? Ó, Juliet! – Tudta, hog y a lány azt csinálta, nem is volt szükség a meg erősítésre.
– A fenébe, a képernyő lefag yott! – mondta Gideon, ahog y meg jelent a homokóra ábrája. Állítani
kellene a g épen. Nag yon lassú.
– Talán húzd ki a konnektorból! – esett pánikba Juliet.
Kint Floz küzdött a kilinccsel, és tudta, hog y Guy húzza a másik oldalról, mert eg y pillanatra
meg látta, amikor kinyitotta az ajtót, ám az újra becsapódott.
– Guy, én vag yok! – mondta Floz, és mint mindig , most is meg hökkent a férfi idétlen
viselkedésén. Mi jöhet még ?
– Aha! – mondta Guy, mivel jobb nem jutott az eszébe. Tudta, hog y most sem szerez jó pontot a
lánynál. És hog y a fenébe mag yarázza meg , hog y mit csinál? Szájával a „g yorsan” szót formázta
Julietnek, aki tehetetlenül felemelte a kezét.
– Eng edj be! – mondta Floz. – Mi történik odabent? – A leg vadabb álmában sem képzelte volna,
hog y a lakótársa testvére nem eng edi őt belépni a lakásba.
Coco az öt ujjával mutatta Guynak, hog y még öt percig kell kitartania. Közben Juliet kirohant, és
leült a díványra. Steve is helyet fog lalt mellette, Gideon és Coco pedig valami ártatlan témáról
eleg yedett beszélg etésbe velük. Guy számolta a másodperceket, majd eleng edte a kilincset.
Floz szerencsét próbált az ajtóval, és olyan g yanakodva lépett be, mintha Guy még több
meg lepetést is tartog athatna számára.
– Elnézést – jeg yezte meg a fiú. A kijelentés akkor sem tűnhetett volna szánalmasabbnak, ha
annak szánja. – Csak eg y kis tréfa volt.
– Guy Miller, nem vag y valami vicces – szólalt meg Juliet, hog y ő is mondjon valamit. – Azt
g ondolta, mókás, ha nem eng ed be – vetette oda Floznak.
– Rájöttem – jeg yezte meg Floz, és a lehető leg g yorsabban surrant el Guy mellett, hog y
csatlakozhasson Cocóhoz és Gideonhoz.
– Mit g ondolsz, ki jött velem? – kérdezte Coco, és a barátjára mutatott.
– Bizonyára te vag y Floz – szólalt meg Gideon, és meg puszilta a lányt, aki bólintott, és csendesen
üdvözölte. Floz még mindig azon töpreng ett, hog y eg y harmincnég y éves férfi miért viselkedik
ötéves g yerek módjára.
– Csak futó látog atás volt. Mennünk kell – mondta Coco, és ideg esen fészkelődött. – Meg éheztem.
És azt is meg íg értem, hog y főzni fog ok.
– Nekem is mennem kell. Eg y óra múlva kezdem a munkát – jeg yezte meg Guy, és kétség ei
voltak, hog y ez bármilyen mértékben érdekli-e Flozt. Steve is felállt. Meg lehetősen furcsa volt a
tömeg es kivonulás.
– Ug ye milyen kedves ez a Gideon? – kérdezte Juliet, miután búcsúzóul meg puszilta Steve-et, és
bezárta az ajtót. – Örülök, hog y összefutottál vele, amíg itt volt.
Floz bólintott, de közben arra g ondolt, hog y Gideonnak miért voltak pirossal írt szavak az eg ész
kezén. És miért viselkedett mindenki olyan különösen, amikor ő bement.
Az este furcsaság ai azonban nem értek vég et. Juliet mobiltelefonja folyton meg szólalt, és a lány
mindig bement a konyhába, hog y fog adja a hívást. Az este során leg alább ötször hívták, és ki tudja,
hány SMS-t kaphatott.
– Jól vag y? – kérdezte Floz.
– Jól – felelte Juliet, de eg yáltalán nem úg y nézett ki. – Most kis időre elmeg yek.
– Most? – Fél tizeneg y volt.
– Ig en. Szükség em van rá… eg y kevés friss leveg őre. Mindjárt visszajövök.
– Juliet, tényleg minden rendben van? Nem akarod, hog y veled menjek?
– Nem! – kiáltott fel Juliet, és halkabban folytatta. – Elnézést, azt akartam mondani, hog y
felesleg es. Nem leszek távol sokáig . Csak kiszellőztetem a fejem. Nem kell ag g ódnod miattam –
hazudta.
72. fejezet

Juliet és Coco Gideon mög ött állt, aki Coco rózsaszín számítóg épén dolg ozott.
– Látjátok az „Okkanag an” név helyesírását? – kérdezte Gideon. A képernyőn Nick üzenete volt,
amelyet Floz számítóg épéről küldött át.
– Pontatlan – mondta Juliet.
– Én is erre g ondoltam. És látjátok a helyesírást itt? – Meg nyitott eg y másik üzenetet. – Ezt Chas
Hanson küldte.
– Ug yanúg y pontatlan – mondta Juliet
– Nick Vermeer és Chas Hanson ug yanazt a hibát követi el.
– Tehát ug yanabból a kanadai földrajzkönyvből tanultak, amelyben rosszul írták a nevet? Juliet
vállat vont. Semmi furcsát nem látott benne, és nem értette, Coco miért hívta oda, hog y ezt
AZONNAL nézze meg .
– És ug yanolyan betűtípust használnak – folytatta Gideon.
Julietnek sikerült lenyelnie eg y szarkasztikus „Nahát!” meg jeg yzést.
– A kifejezésekben és a mondatszerkesztésben is sok hasonlóság ot tudnék mutatni, de ezt most
mellőzöm, mert más is van. – Beírt eg y címet, és rákattintott a küldés g ombra. Meg jelent eg y
oldal, tele érthetetlen szakkifejezésekkel. – A prog ram az átlag ember számára nem ismert, de én
szerencsére tudom használni.
– Mit jelent ez a zag yvaság ?
– Azt – felelte Coco –, hog y Nick és Chas Hanson ug yanarról a számítóg épről küldte az
üzeneteket Floznak. Az eddig látott bizonyítékok alapján feltételezem, hog y a két ember eg y és
ug yanaz.
73. fejezet

Másnap délután Juliet és Steve Guy parányi lakásában kávézott. Juliet ebédidőben dolg ozott, és
ezért korábban fejezte be a munkát. Steve érte ment, és eg yenesen a lakásba vitte eg y rövid
beszélg etésre, mielőtt Guy meg kezdené a műszakot az étteremben.
– Nem tudom, hog y mit lehetne most tenni – szólalt meg Juliet –, de valamit mondanom kell.
Floz azt tervezi, hog y elutazik Kanadába.
– Minek? – kérdezte Guy. – Azért, hog y lássa, hol szórták szét Nick állítólag os hamvait? Nem
tudok rájönni, hog y hol van itt csalás, ha van eg yáltalán. – Az eg ész teljesen rejtélyes volt a
számára, és már az előző este óta töpreng ett, amióta meg tudta, hog y Gideon mire jött rá.
– Gideon teljesen biztos benne, hog y ez a Nick és Chas ug yanaz a fickó? – kérdezte Steve.
Akárcsak a többieknek, neki sem volt semmi elképzelése, hog y miről lehet szó.
Juliet telefonja meg szólalt. Coco hívta. A lány kihang osította a készüléket.
– Hol vag y? – kérdezte a fiú.
– Guy lakásában. Arról beszélünk, hog y mit csináljunk Floz üg yében. Gideon mennyire biztos
benne, hog y Chas és Nick ug yanaz a személy?
– Teljesen biztosra veszi. Guy számítóg épe be van kapcsolva? Mi a címe? Átküldök eg y e-mailt.
Guy meg adta az e-mail címét, és bekapcsolta a laptopját az asztalon. Másodperceken belül
meg jelent rajta eg y üzenet. Guy meg nyitotta, és eg y újság cikket talált benne.

HANSON, Cody Campbell, 1979. április 14. – 2009. szeptember 22. Szül.: Victoria, BC. Gyászolják: a felesége,
Lysa Hanson, az anyja, Mary Hanson, az apja, Chas Hanson, a nővére, Serena May Vermeer, a sógora,
Rocco Vermeer, az unokahúgai és unokaöccsei, Veronica és Vincente Vermeer, valamint May Campbell
Hanson és Constance Campbell Hanson. Virágok helyett adományt lehet küldeni a következő címre: CDS
Military Family Fund c/o CFPS, 379 Lafleur St, Ottawa ON. Részvétnyilvánítás a következő e-mail címen:
www.cpfh@funeralhome.vic
Megjelent: Victoria Post, 2009. szeptember 27.

– Még vonalban vag ytok? – kérdezte Coco. – Itt van Gideon.


– Szervusz, Gideon! – szólalt meg Juliet, és felettébb zavarban volt. – Ki a bánat ez a Cody
Campbell Hanson?
– Valaki, aki tavaly lett öng yilkos – mondta Gideon. – Böng észtem a neten, és a kanadai újság ban
találtam rá a halálhírre. Nézd meg az apja nevét!
Juliet olvasni kezdte: „Gyászolják: a feleség e, Lysa Hanson, az anyja, Mary Hanson, az apja, Chas
Hanson”… Chas Hanson?
– Olvasd tovább!
– Oké. „…az apja, Chas Hanson, a nővére, bla-bla, sóg ora, Rocco Vermeer, unokahúg ai és
unokaöccsei, Veronica és Vincente” és a többi. Nem értem.
– Floz meg kérdezte Chast, mikor van Nick születésnapja, és a férfi azt írta, hog y április
tizenneg yedikén. Ez Cody születésnapja. Nick és Cody eg yaránt szeptember huszonkettedikén halt
meg , bár Cody csak tavaly, Nick pedig állítólag 2010-ben. Ráadásul Nick vezetékneve is ug yanaz,
mint Chas vejéé: Vermeer.
– De ki a franc ez a Cody nevű fickó?
– Mindjárt küldöm az e-mailt. A BC Times archívumában találtam; ez is kanadai újság .
Guy meg nyitotta a mellékletet.

HALÁLOS UGRÁS A TORONYHÁZ ABLAKÁBÓL


A rendőrség a victoriai Fallon Square nagy részét lezárta, miután egy harmincéves férfi öngyilkossági
szándékkal kiugrott a tizenkettedik emeleti lakása ablakából. Mr. Cody Campbell Hansont a Victoriai
Központi Kórházba vitték, de a megérkezésekor már csak a halál beálltát állapíthatták meg. A
feltételezések szerint Mr. Hanson felesége, akivel már két éve voltak házasok, aznap délelőtt költözött ki a
lakásból, hogy együtt éljen egy meg nem nevezett férfival, akivel állítólag kapcsolata volt.

– Mi a bánat? – szólalt meg Guy. – De még mindig nem értem, hog yan füg g nek össze a dolg ok.
– Nem, de ez a rühes Chas Hanson tudja – mondta Juliet, aki már kellően felbőszült. – Mit
teg yünk most, fiúk?
– Elmondhatjuk Floznak, hog y mennyit tudtunk meg eddig , vag y… – Gideon itt abbahag yta, és
sóhajtott.
– Vag y mi? Ug yan már, Gideon! Seg íts nekünk! – kérlelte Juliet.
– Teljesen erkölcstelen, és nag yon helytelen.
– Mondd el, kérlek!
– Nos – kezdte Gideon lassan, és kifejezetten beleborzong ott, hog y ilyet javasol –, létrehozhatok
eg y hamis e-mail címet, és valaki Floz nevében írhatna ennek a Chas nevű krapeknak. Ez a valaki
azonban nem én leszek.
– Juliet, erre a feladatra te lennél a leg alkalmasabb – mondta Coco.
– Nem hiszem – csattant fel Juliet. – Én csak valami olyasmit írhatnék, hog y „Áruld el, miben
mesterkedsz, te nyavalyás csirkefog ó!”. És fura lenne, hog y mindketten ug yanabban a házban
lakunk. Önkéntelenül is belevenném mag am.
– Nem akarom, hog y Juliet úg y érezze, ráerőltetjük a feladatot – vetette közbe Steve. – Guy, ezt te
csinálod.
– Mi? – nézett rá Guy rémülten.
– Jó pontot szerezhetsz vele – dörmög te Steve. – Meg mented a lányt, és te leszel a hős, öreg em.
– Ig en, Guy, te fog od csinálni – mondta Juliet habozás nélkül. – Gideon, küldd el Guynak a hamis
címet! Guy, Floz nevében értesítened kell ezt az elmeháborodott fazont, hog y meg változott az e-
mail címed… vag yis Floz címe. Nem akarjuk, hog y többé az ig azi Flozzal folytasson levelezést,
akárcsak tévedésből is, ug ye?
– Nos, ezt a kockázatot vállalnunk kell – sóhajtott Gideon.
– Rendben van, meg teszem – mondta Guy. Meg kell menteniük Flozt, akármiről van is szó.
Eg yelőre senki nem értett semmit. A véleményük azonban eg ybehang zó volt, hog y a dolog minden
képzeletet felülmúlóan különös.
– Mit írsz majd? – kérdezte Juliet.
– Még nem tudom – felelte Guy. – Gondolkodnom kell rajta. Küldök neki eg y e-mailt, mielőtt
elmeg yek dolg ozni. Másfél órám van, hog y kieszeljek valamit.
– A francba! – mondta Juliet, és a kabátja után nyúlt. – Floz érdekében remélem, hog y nem
valami borzasztó beug ratásról van szó. Milyen őrültnek kell lennie valakinek, hog y haldoklónak
adja ki mag át?
– Nag yon – felelte Steve. Meg tanulta az élete során, hog y nem mindenki tartja fontosnak mások
érdekét. Nag yon örült, hog y most olyanok vannak az életében, akik számára mások is fontosak.

Amikor Juliet és Steve elment, Guy csak ült a számítóg ép előtt, és a képernyőt nézte. Mi a fenét
írjon ennek a Chas Hansonnak, hog y a férfi beismerje, valami nincs rendben nála? Visszaemlékezett
Floz g yeng éd szavaira az e-mailekben. Eg yértelmű, hog y reng eteg szeretet van a lányban, de
kérdés, hog y őt mag át szerette-e már valaki ig azán. A szülőkről szóló részben leírtak alapján
Guynak nag y kedve lett volna felkapni és dédelg etni őt. Milyen borzalmas érzés lehet, ha valaki
nem kívánt mellékterméknek tartja mag át!
Meg próbálta elképzelni, hog y eg y olyan finom teremtmény, mint Floz, mivel próbálná rávenni
Chas Hansont, hog y vallja be, milyen beteg es játékot űz. El nem tudta képzelni, hog y a lány bárkire
is annyira dühös lehet, hog y fenyeg esse, még ha ilyen beteg es pasasról van is szó. Írni kezdett.

Kedves Chas!
Elnézést, hogy újra zavarom. Bóklásztam a neten, és a mellékelt gyászjelentést találtam. Azt hiszem, túl sok
az egybeesés, hogy át lehessen siklani felettük. Kérem, írja meg, hogy miről van szó. Kezdem azt hinni,
hogy Nick nem is létezett, de tudnom kell, mert most szenvedek. Arra kérem, most már erre az e-mail címre
válaszoljon. A másikat megszüntettem, mert vírusos lett.
Üdvözlettel:
Floz Cherrydale
Huszonnég y órát ad Chas Hansonnak, hog y válaszoljon, és utána emeli a tétet. És ha Mr. Chas
Hanson, vag y akárki is az illető, nem játszik tisztesség esen, ő kész elmenni hozzá, és kiverni belőle
az ig azság ot.
74. fejezet

– Szia, bébi! – Lee Status hang jától szinte remeg ett a kag yló. – Nag yon fontos lenne, hog y most
rög tön nekiess eg y munkának, mert hamarosan utazom Berlinbe. Anyák napi szöveg . A szokásos
dolg ok: a mama csinál mindent, ag g ódik, eg yben tartja a családot, eg yszerre több feladatot is ellát,
és a többi. Már g yakorlatod van az ilyenben.
– Aha, oké, Lee. Semmi g ond.
– És még eg y csomó kismamakártyára is kellenének szöveg ek. Amit eg y büszke apa kíván a
feleség ének. Meg kaphatnám őket mához eg y hétre?
– Persze.
– Üdv, bébi!
Lee nem a leg jobban szervezi a munkákat, g ondolta Floz.
Ekkor Juliet libbent be a lakásba, és azt kérdezte, van-e kedve késő esti vásárlásra menni vele
Meadowhallba, hog y a babának kiválasszanak pár dolg ot. Juliet úg y g ondolta, hog y eg y új élet
születése előtti vásárlás talán eltereli Floz fig yelmét eg y halott kanadairól, aki vag y élt, vag y nem.
Mint általában, Juliet az „ig en” válaszon kívül mást nem fog adott volna el. A jó szándékú érzelmi
zsarolás szokásos technikáját alkalmazta.
– Floz, nem tudom, mivel kezdjem a babakeleng yék vásárlását. Kérlek, seg íts! Steve erre a
feladatra alkalmatlan. Semmi más nem érdekli, csak a kisautók és a nag y játékok. Álmomban már
azt látom, hog y a baba meg születik, és nem várja más, mint eg y csomó bokszkesztyű. Mellesleg ,
Steve-nek is szeretnék még venni valamit, mivel holnap lesz a születésnapja. Az a nag y kölyök
imádja a fürdőszivacsokat.
És Floz, amilyen eng edelmes típus volt, rög tön felvette az autó kulcsát, és azt mondta:
– Rendben, g yere, és nyug odj meg ! Én vezetek.
A Debenhams ruházati osztályán Juliet felemelt eg y kis kék és eg y kis rózsaszín kezeslábast.
– Kockáztassak a színnel? Vag y veg yem meg mind a kettőt, és tartsam meg a blokkot? –
sóhajtotta.
– Miért nem választod ezt? – javasolta Floz, és felemelt eg y fehéret.
– Istenem! – képedt el Juliet. – Hát nem elrag adó?
– Tetszik, amikor a kisbabák teljesen fehérben vannak.
– Ig azad van, Floz. – Juliet a kosarában lévő zöld és sárg a ruhákra nézett, visszarakta őket a
polcra, és fehéret tett be helyettük.
Floz felvett eg y újabb pici, fehér ruhácskát, és a karjára tette. Meg próbálta elképzelni a benne
lévő kisbaba súlyát. Ráfektette a vállára, és azt képzelte, eg y baba puha és meleg száját érzi a
nyakán, ahog y a g yermek enni szeretne, miközben a parányi ujjak ráfonódnak a kezére, és hintőpor
szag át is lehet érezni.
Kinyitotta a szemét. Nincs értelme ilyesmire g ondolni. Már nincs. Babájuk csak másoknak lehet.
Mint ahog y szeretőjük is. Az ő sorsa az, hog y eg yedül öreg edjen meg . Még az ősz csodálatos színei
sincsenek rá hatással. Elhesseg ette mag ától a g ondolatokat, mert Juliet hívta, hog y nézzen meg
néhány kedves, pici, eg yujjas kesztyűt.

Amikor Floz aznap este lefeküdt, Julietre és Steve-re g ondolt, hog y szülők lesznek. A g yermekük
nag yon szerencsés. Szeretetben nő majd fel, ráadásul a szülők az értékes idejükből is sokat áldoznak
majd rá. Nem dadusok és bébicsőszök fog lalkoznak vele, miközben a szülők úg y élik az életüket,
mintha nem is volna g yerekük. Könnyen elképzelte, ahog y Steve úg y tesz, mintha ló lenne, és eg y
kuncog ó apróság ot visz a hátán, miközben Juliet fánkot süt a pecsétes kötényében. Még az öreg
Foltost is látta, ahog y jóllakottan fekszik a baba mellett, Grainne és Perry pedig telefonál, hog y
mikor mehetnek vig yázni az unokára. A g yermek tekintete felcsillan, ahog y Guy nag ybácsi úg y
tartja a feje fölött, mintha repülőg ép lenne. Ig en, Guy elrag adóan viselkedne a g yerekekkel.
Eg yértelmű, hog y a nőkhöz nem ért, de a g yerekekhez és az idős emberekhez bizonyára nag yon
kedves.
Nickből is remek apa lett volna. Nem adatott meg neki, hog y feltűzze a csalit a saját fia horg ára,
vag y medvelábnyomokat mutasson neki az erdőben. De már ő sem él.
75. fejezet

Guy éjfél után ért haza a munkából. Utálta azt a helyet. Varto két adag sültet úg y küldött ki, hog y
hajszálak voltak a mártásban. Ráadásul még eg y csótány is vég ig szaladt a konyha padlóján.
Kenny nem hag yná, hog y kirúg ja Vartót, amíg ki nem kerül a képből, mert a feleség e háta
mög ött Varto anyjának csapja a szelet. Erre Guy már rájött, és ez mag yarázza, hog y Varto miért
tartja mag át érinthetetlennek. Guy alig várta már, hog y meg szabadulhasson ettől az arrog áns,
lusta, koszos és tolvaj g azembertől.
Rög tön a számítóg épéhez ment, de még nem jött üzenet Chas Hansontól. Nos, eg y ilyen
borzasztó műszak után elképzelhetetlen volt, hog y huszonnég y óra türelmi időt adjon a válaszra.
Újabb üzenet írásába fog ott, és mivel a munka szünetében Chas Hanson nevére is rákeresett az
interneten, már több információ állt a rendelkezésére.

Kedves Chas!
Kérem, segítsen rajtam! Tudnom kell, hogy miről van itt szó. Ha Öntől nem kapok hírt, a Victoria Post
szerkesztőségének írok, hogy megtudjam az igazat. Biztos vagyok benne, hogy ők szívesen segítenének a
rejtély megoldásában. Manapság az internet segítségével egész jól követni lehet az eseményeket, és
tudnom kell, hogy mi történik. Ön rengeteg időt és fejfájást takaríthatna meg nekem, és magát is
megóvná a kényelmetlen helyzettől, ha válaszolna az e-mailemre. Találtam egy Lysa Hansont a
Facebookon, aki Rocco Vermeer, valamint May és Constance Campbell Hanson barátja, azoké, akik a
gyászjelentésben szerepelnek. Ha szükséges, őket is bevonom a vizsgálatba. Nem nyugszom, amíg meg
nem ismerem az egész történetet.
Floz

Ezt követően Guy elaludt. Nem sokkal kilenc előtt ébredt, és azt látta, hog y Chas Hanson
válaszolt a fenyeg etésre.
76. fejezet

Guy azonnal felhívta Steve-et, és felolvasta neki Chas Hanson üzenetét.


– A rohadék! – felelte Steve.
– Ezt nem mondhatom el a lánynak – folytatta Guy.
– Pedig el kell mondanod neki, cimbora! – Steve halkan beszélt, mert Juliet lakásában volt, Floz
pedig éppen a konyhában reg g elizett. – És minél előbb, annál jobb. Még ma.
– Sokkal elviselhetőbb lesz neki, ha Juliettől hallja.
– Aha, ebben talán ig azad van. Meg is kérdezem, amikor felkel.
– Miről kérdezel meg , ünnepelt? – ásított Juliet, mivel felébredt a neve hallatára.
Erre Steve odaadta neki a telefont, hog y Guy a helyére illeszthesse a kirakós játék utolsó darabját.

Steve feltűnés nélkül távozott a lakásból, hog y Juliet eg yedül maradhasson Flozzal. Nag yon
remélte, hog y Guynak ig aza van, és valóban Juliet a leg meg felelőbb személy a hír közlésére.
Julietnek határozott tehetség e van ahhoz, hog y finoman tálalja a leg sokkolóbb dolg okat is.
– Hol van Steve? – kérdezte Floz, ahog y Juliet kilépett a fürdőszobából. – Van számára eg y klassz
születésnapi kártyám. És eg y üveg bor.
– Hazament, hog y eg y-két dolg ot elintézzen – felelte Juliet.
– Jól vag y, Juliet? Meg int a reg g eli hánying er? – kérdezte Floz, ahog y a barátnője zavart
arckifejezését fig yelte. – Tudod, hog y ma nem szabad beteg nek lenned, hiszen este abba a flancos
szállodába mész Steve-vel.
– Ig azából nem érzem jól mag am – felelte Juliet. Nag yon várta már a szállodai látog atást, de nem
mehet el eg y eg ész éjszakai kefélésre úg y, hog y közben otthon Floz szíve meg szakad.
– Vig yek neked valamit enni? – kérdezte Floz. – Pirítóst? Zabpelyhet? Jog hurtot?
– Ne, Floz, semmit nem akarok enni. – Juliet g yümölcslevet töltött mag ának, és azon tűnődött,
hog yan kezdjen bele. Sosem kellett keresg élnie a szavakat. Akkor meg hog y lehet, hog y most
még is alig jön ki hang a torkán?
A telefon pont akkor szólalt meg , amikor Juliet szólásra nyitotta a száját, hog y a piszkos munkát
elvég ezze.
– Ig en, én vag yok Ms. Cherrydale… Nem. Nem kaptam meg az e-mailjét… Különös, de a
telefonüzenetet sem. Ha újra elküldi, visszahívom, és még ma délelőtt elintézem a fog lalást.
– Mit kell lefog lalni? – kérdezte Juliet.
– Elutazom pár napra – válaszolta Floz, és közben letakarta a kag ylót.
– Hová?
– Kanadába.
– Kanadába? Miért mész oda, Floz?
– Csak… ez most… szabadság .
– Floz, mondd meg nekik, hog y visszahívod őket. Beszélnem kell veled. Sürg ős. Kérlek, ülj le!
Akármire készül is Juliet, komolynak tűnik; Floz úg y tett, ahog y a barátnője mondta.
– Mi a g ond? Veled és Steve-vel kapcsolatos? – puhatolózott ag g ódva.
– Nem könnyű erről beszélni – kezdte Juliet, és nag y leveg őt vett. – Betörtünk a számítóg épedbe,
és elolvastuk Nick e-mailjeit.
Floz összerándult a döbbenettől.
– Csak eng em hibáztathatsz érte, senki mást. Ag g ódtam érted, és nem mondtad meg , hog y mi a
baj, pedig eg yértelműen volt valami, ezért mi…
– Ti? Kik? – kérdezte Floz.
– Csak én. És Steve. És… Guy.
– Steve és Guy?
– És Coco… és… Gideon.
Floz fel akart állni, de annyira elborzadt, hog y mozdulni sem tudott.
– Miért csináltátok?
– Mert fontos vag y nekünk.
Floz tipikus védekező mozdulattal összefonta mag a előtt a karját.
– Nem lett volna szabad ilyet tenned, Juliet…
– Kérlek, Floz, még reng eteg dolg ot el kell mondanom.
– Mint például? – kérdezte Floz reszelős hang on, amelyben szokatlan indulat is volt.
– Guy írt Chas Hansonnak, mintha te volnál ő.
– Mi… miért? – Guy Floz szemében már az abszurd világ án is túl volt. Eg yenesen az összeesküvő
g onosz szerepében tetszelg ett.
– Mert én kértem rá. Gideon rájött, hog y… Chas és Nick ug yanazt a számítóg épet használja.
– Ne hülyülj! Több száz kilométer távolság ra élnek… éltek eg ymástól.
Juliet elővette a fiókban rejteg etett papírokat. Gideon kinyomtatta a g yanús e-maileket, és
bekarikázta rajtuk a bizonyítékokat.
– Ug yanazt a helyesírási hibát követték el. Nézd: „Okkanag an”.
Ezt Floz is észrevette, de nem tulajdonított neki jelentőség et.
A fog almazási pontatlanság ok is ug yanazok. Nézd, hog yan kapcsolják össze a szavakat. Más
hasonlóság ok is vannak. Látod? Színessel mind meg vannak jelölve.
– Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Floz.
– Arra, hog y Nick Vermeer nem létezik, csak Chas Hanson. Guynak beismerte.
Olyan súlyos csend lett a helyiség ben, mint amilyen talán eg y atomrobbanást kísérhet.
– Nem, nem. Ez tévedés… – mondta Floz, és enyhén remeg ett a hang ja.
– Kicsit utánajártunk, és kiderítettük, hog y Chas Hansonnak volt eg y fia, aki tavaly öng yilkos
lett. – Juliet előkereste az újság cikk másolatát, odaadta Floznak, majd a halotti jelentést is.
Floz látta a neveket és a dátumokat, de semmit nem mondtak neki. A nevek nem a meg felelő
emberekhez tartoznak, a dátumok pedig nem a meg felelő eseményekhez. A Vincente Nick középső
neve volt, a Rocco pedig az első malamut kutyájáé. A férfi említette, hog y az eg yik nővérét
Veronicának hívják…
– Utána ez érkezett a hamis címre. – Juliet átadta a kirakós játék utolsó darabját, és Floz olvasni
kezdte.

Kedves Floz!
Nick sosem létezett, mivel én találtam ki. Sajnos túlságosan messzire mentem önnel kapcsolatban, és nem
tudtam, hogyan zárjam le az ügyet. Egyszerűen abbahagytam az írást. Amikor a fiam meghalt, teljes
letargiába estem. Akkor jutott eszembe, hogy talán újra írok magának, és a kitalált személy úgy hal meg,
hogy ön tudni fogja, milyen nagy hatást tett valakire. A fiktív kedves elhagyta önt, és sérelmet okozott
magának, de akkor úgy gondoltam, hogy ennek hatására a jövővel foglalkozhat. Amikor a
születésnapomat kérdezte, a fiamra gondoltam, és az övét adtam meg. A magam különös módján
próbáltam őt visszahozni, még akkor is, ha csak képzeletben tettem. A depresszióm és annak
következményei életeket dúltak fel, amit orvosolni kell. Ahogy menekülni próbáltam a saját valóságomból,
másoknak okoztam fájdalmat. Nick azért hasonlított annyira a fiamra, mert nem tudtam feldolgozni a
halálát. Nem kérem a bocsánatát, mert nem érdemlem meg. A tényleges világban kell megküzdenem a
gyásszal, és nem a fantázia birodalmában.
Sokkal tartozom önnek, mert visszaráncigált a valóságba. Tudom, hogy furcsának hangozhat tőlem, de
tisztában vagyok vele, hogy a depresszióm nemcsak rám, de másokra nézve is halálos lehet.
CH

Floz keze remeg ett, ahog y a papírt fog ta.


– Nick nem is létezett? – suttog ta.
– Nem, szívem.
– Olyan emberbe lettem szerelmes, aki nem is élt?
– Eg y beteg elme kitalációjába lettél szerelmes.
– Beszéltem vele. Fényképeket küldött mag áról.
– Chas Hansonnal beszéltél. Nem tudom, hog yan nézhet ki, mivel sehol sem találtunk róla képet,
de ez itt a fényképen Cody, Chas Hanson fia, aki meg halt. Guy a Facebookon találta. Van eg y rovat a
halotti üzenetek számára. – Juliet átnyújtott eg y képet, amelyen mosolyg ó férfi állt eg y piros autó
mellett.
– Nem lehet! – Floz szíve vadul dobog ott, és enyhe szédülést érzett. – A képeken, amelyeket
mag áról küldött, Nick úg y néz ki, mint ez az ember, de idősebb. Azt mondta, hog y neg yvenéves.
– Sokkal idősebbnek kell lennie, Floz. A fia volt harminc, amikor tavaly meg halt. Róla is találtunk
képeket a halálhírek között.
Juliet átadott két képet, amelyeken Cody volt mint kisfiú. Az eg yiken hintalovon ült, a másikon
pedig meg lehetősen kényelmetlenül érezte mag át csipkés ing ben és zakóban.
Floz elképedt.
– Nick azt mondta, hog y a képek őt ábrázolják mint kisfiút.
– Hazudott. Ezek Chas fiának a képei. Sajnálom, hog y ezt el kellett mondanom, Floz. Ez az alak
szélhámos.
– De miért hazudott? Sosem kért tőlem pénzt, mindig úriember módjára viselkedett…
– Ez csak eg y dolog . Nem pénzt, hanem érzelmeket rabolt tőled. Galád csirkefog ó!
Floz ökölbe szorította a kezét, és a combját kezdte csapkodni. Az arcán könnyek folytak.
– El sem tudom hinni, hog y milyen buta voltam! – zokog ta. – Bíztam benne… Mindent
elmondtam neki mag amról… még annál is többet, mint amennyit a volt férjemmel meg osztottam.
Szerettem! Szerettem eg y férfit, aki nem is létezett. – Ezután elnevette mag át, de olyan meg tört
hang on, hog y Juliet beleborzong ott.
– Floz, nem arról van szó, hog y buta vag y, hanem ők ravaszak. Nag yon, nag yon ravaszak, és
manipulálják az embert.
– Hog y képes bárki…
– Nem tudom. Azt viszont ig en, hog y ki kell szállnod ebből az eg észből. Ne keveredj bele a fickó
beteg es játékaiba!
– És én már Kanadába akartam menni, hog y eg y olyan ember múltjában osztozzam, aki sosem
létezett! Eg y olyan emberében, akit g yászoltam. El akartam menni arra a helyre, ahol a hamvait
szétszórták.
– Tudom, szívem.
És Steve, Coco, Gideon meg Guy is tudja, hogy milyen idióta vagyok! Miért az zavar a leginkább, hogy Guy
Miller is tudja?
Floz hirtelen felállt, és meg törölte a szemét.
– Azt hiszem, ig azad van. Ki kell szállnom ebből az eg észből, és mindent el kell felejtenem.
– Ezt kell tenned, Floz – mondta Juliet, és ag g odalom bujkált a hang jában.
– Teg yünk be eg y Jeremy Kyle-DVD-t, és készítsünk teát pirítóssal! – mondta Floz, és összecsapta
a kezét. – Ennyi hazug ság után valami másra kell fig yelnem. Ülj le, felteszem a vizet forrni.
Eltűnt a konyhában, Juliet pedig hitt a fesztelen vidámság álarcának.
77. fejezet

– Biztos, hog y minden rendben? – kérdezte Juliet, és az ajtó felé indult az eg y éjszakára bepakolt
holmit tartalmazó táskájával. Steve már felfelé jött érte a lépcsőn.
– Ig en – felelte Floz bág yadt mosollyal. – Természetesen. A dolog nak vég e, lezárult, és
köszönöm, hog y g ondoskodtál ma rólam. Most már menj, és tölts el eg y pompás éjszakát a
vőleg ényeddel!
– Ag g ódni fog ok miattad.
– Eszedbe ne jusson! – felelte Floz, aki minden tőle telhetőt meg tett, hog y elhitesse Juliettel,
teljesen jól van. Azt akarta, hog y Juliet távozzon, és ő vég re levehesse a maszkot, mert már fárasztó
volt a viselése. Aludni akart, hog y teljesen kizárhassa mag ából a külvilág ot. Mindenről el akart
feledkezni. Nem is akart felébredni, amíg a mardosó fájdalom el nem múlik. Babák és kisfiúk képei
kering tek az ag yában. Olyan emberek sírját és temetését látta, akik sosem léteztek…
Búcsút intett Julietnek és Steve-nek, majd elővette a whiskysüveg et az ebédlőasztal mög ötti
szekrényből. Az ital erős volt, és ég ette a torkát, de nem bánta, mert valamire le kellett sújtania, és
az eg yedül elérhető cél saját mag a volt.

Floz kilenc órára már annyira kiütötte mag át, hog y utána alig emlékezett a telefonhívásra, és hog y
derűsen nyug tatta Steve-et, minden teljesen rendben van, és jól érzi mag át. Íg y is g ondolta.
Miután Guy is letette a telefont, már neg yedik alkalommal kezdte összeállítani a menüt az új
étterme meg nyitásához, de nem boldog ult vele. Képtelen volt koncentrálni. A g ondolatai folyton a
testvére lakásában jártak. Olyan érzés motoszkált benne, amelytől képtelen volt meg szabadulni.
Nem tetszett neki, ahog y Floz nyug tatta, minden rendben van. A lány nevetett, és a „rendben” szót
túlság osan is vidáman mondta.
Juliet korábban felhívta, és elmondta neki, hog y Floz meg ismerte a történet minden részletét, és
meg lepően jól fog adta a hírt. De ettől füg g etlenül őt is meg kérte, hog y kicsit később telefonáljon
valamilyen ürüg g yel, hog y teljesen nyug odtak lehessenek.
Jól vagyok. Őszintén beszélek, minden rendben. Miért ne érezném jól magam?
Volt valami mesterkélt vidámság a hang ban. Mint tíz éve, amikor Guy felhívta Lacey-t, és
meg kérdezte, hog y minden rendben van-e. És ő akkor hitt neki.
Felpattant a helyéről, felkapta az autó kulcsát, kabátba bújt, és bezárta a lakás ajtaját. Útközben
érezte, hog y túlság osan g yorsan hajt.

A kaputelefon jelzésére nem érkezett válasz, ezért a saját kulcsával ment be.
A lámpa ég ett a lakásban, és a televízió is bömbölt. Floz a díványon ült, és teljesen mag ába
roskadtan dőlt a párnának. A kávézóasztalon eg y nag yon hiányos tartalmú whiskyspalack állt, meg
eg y üres borosüveg . Két pohár volt még az asztalon. Az eg yik felborult, és vörösbor csöpög ött
belőle az asztalra; a másik tele volt azzal a krémlikőrrel, amelyet Juliet a mamája látog atásaira
tartog atott a szekrényben. Guy már a g ondolattól is fejfájást kapott, hog y milyen állapotban lesz
Floz, amikor másnap felébred. Gyorsan szétnézett a helyiség ben, és meg vizsg álta a szemetest, nem
talál-e üres g yóg yszeres dobozokat, de szerencsére semmi ilyet nem látott. A pirulákra g ondolva
taposta annyira a g ázpedált.
Ülő helyzetbe emelte a lányt, és g yeng éden meg paskolta az arcát.
– Floz, hallasz eng em? Floz, ébredj fel!
– Guy… – szólalt meg Floz, aki hirtelen érzékelte a férfi jelenlétét, és meg próbált a szemébe
nézni. Szélesen elmosolyodott.
– Nicsak, Guy, aki utál eng em!
Ezután lecsúszott a díványról, és a fiúnak el kellett kapnia.
Tényleg azt gondolja? Hogy én utálom?
Floz nevetett, de csak a szájával. A szeme vörös volt, és az arcán is kipirosodott foltok látszottak.
Keservesen sírhatott előtte.
– Minden rendben, jól vag yok – mondta ag resszíven, és el akarta lökni mag ától Guyt.
Másodpercekkel később az eg ész teste ritmikusan vonag lani kezdett, mint amikor Foltos meg
akar szabadulni eg y lenyelt szőrcsomótól.
– Ó, a fene… – mondta Guy, majd felkapta a lányt, és a vécé felé indult vele, de nem értek el
odáig , és a g yomortartalom első, feltörő adag ja Floz blúzán kötött ki. A második már a klotyóba
került. A lány nyög ött, ahog y a teste hevesen próbált meg szabadulni a bevitt méreg től. Guy
hátrahúzta a vörös haját, és az eg yik kezével tartotta, miközben olyasmiket mondott, hog y:
„Gyerünk, add ki mag adból!” Reng eteg színes folyadék jött ki, de étel nem volt benne. Vég ül halk
nyöszörg és jelezte, hog y már nem jön több, és a lány meg lepően kecses mozdulattal meg törölte a
száját a vécé előtti szőnyeg g el.
Guy kivett eg y rong yot a mosdókag ylóból, és benedvesítette. Az eg yik kezével a csapot nyitotta
meg , és a rong yot tartotta, míg a másikkal a lány testét fog ta. Meg törölte Floz arcát. A lány a
rong y hideg ség ét izg atóan elrag adó „Ahhhh!” sóhajjal fog adta, amitől Guy eg y pillanatra arra
g ondolt, hog y más körülmények között milyen g yönyört jelentene számára ez a hang . Például ha a
női lábak a nyakát fog ják át. Floz szempillája hosszú és fekete volt, de ő csak most látta őket
közelről, és először vette észre az ajkán vég ig futó kis forradást és az arcán lévő apró anyajeg yet.
Szétnézett, hog y kitől kaphatna seg ítség et. A lány blúza nedves és büdös volt a hányadéktól. Le
kell vetni. Felemelte Flozt, de amikor a lány lába összecsuklott, újra meg fog ta oldalról, és bevezette
a hálószobába, mint eg y kisg yereket. Gyeng éden leeng edte az ág yra, és valami másik felsőrészt
keresett a ruhásszekrényben. Amikor meg fordult, a lány hanyatt feküdt, és picit még horkolt is.
– Még nem, kisasszony! – mondta Guy. – Ha most elalszol, reg g el a pokol tombol majd a
fejedben.
Ülő helyzetbe húzta fel a lányt, aki olyan volt, mint eg y rong ybaba. Teljesen kimerültnek és
erőtlennek látszott. Guy azt kívánta, hog y bárcsak ott lenne a szobában az az elmeháborodott
kanadai. Kényszerítené, hog y nézze meg , Floz milyen állapotba került miatta. Látja, hogy mit tett
vele? Látja az okozott sérülést? Megfulladhatott volna a saját hányadékától, maga szemét!
Floz blúzának a felső g ombjához nyúlt, de visszahúzta a kezét, mintha a lány pofon ütötte volna.
Te jó ég , erre nem képes. Perverznek érezte mag át. Mi van akkor, ha a lány felébred, és azt gondolja,
hogy ő…?
Gyakorlatilag viszont el sem lehet képzelni, hog y a lány hirtelen felébredjen, és észreveg ye:
éppen vetkőztetik. Guy seg ítség et keresve szétnézett, mintha abban reménykedne, hog y Juliet
hirtelen meg jelenik mellette, de erre eg ész másnapig nem lehetett számítani, és valamit tennie
kellett. Nem hag yhatja, hog y a lány a saját hányadékában feküdjön. Összedörzsölte a kezét, mintha
csak fel akarná meleg íteni, és kikapcsolta a felső g ombot, amelyik könnyedén átbújt a g omblyukon.
Eddig rendben van. Jön a második – nem kell ag g ódni. A harmadik a mellek között volt, és Guy
elfordította a tekintetét, majd meg birkózott a maradék hárommal is. Pár nőt már levetkőztetett
életében, de ez most más. A többi nő mind mag ánál volt, és a vetkőztetés is kölcsönösen történt.
Mennyit ábrándozott már a pillanatról, hog y lefejti a ruhát erről a lányról, aki most vele van! Nem
is lefejti, hanem letépi, miközben Floz kéjesen sikong at, és az ő fülét harapdálja. Ebből azonban
elég ! Most a páncélos vitéz szerepét kell eljátszania, és nem g ondolhat érzéki dolg okra.
Lehúzta a blúzt a lány válláról, és meg próbált nem a bájos halmokat rejtő csipke melltartóra
nézni. A mell felett három apró, tetovált szív volt; két rózsaszínű és eg y kék. Te jó ég , milyen
g yönyörű ez a teremtmény, még a lehányt blúzban és vörös szemmel is, miközben a haja olyan
zilált, mint eg y borneói majomemberé! Utána Guy észrevette a lány hasán lévő forradást. Valami
korábbi, borzalmas operáció emléke lehet.
Újra az elvég zendő feladatra koncentrált, átdug ta az ellenálló karokat eg y tiszta blúz ujján, és
meg próbálta beg ombolni a g ombokat. Nem volt könnyű, mert folyton a rossz lyukba próbálta
nyomni őket, és meg könnyebbülten sóhajtott, amikor vég zett.
– Gyerünk, kislány, most jön a vízivás. – Felemelte Flozt, átölelte a hónaljánál fog va, és
odavezette a csaphoz. Míg az eg yik kezével fog ta, hog y ne rog yjon a padlóra, a másikkal
meg töltött eg y félliteres poharat vízzel. Visszamentek a díványig , ahol a lányt az ölébe ültette, és
úg y itatta, mint ahog y eg y ápolónő küzd az ellenszeg ülő kisbabával. Flozt le kellett fog ni, annyira
kapálódzott. Guy nag yot nyelt. A leg vadabb g ondolatok rohanták meg .
Koncentrálj a feladatra, ember, koncentrálj!
Sikerült meg itatnia vele valamennyi vizet, lassan és óvatosan, hog y ne jöjjön vissza.
Gondoskodnia kell a test meg felelő nedvesség tartalmáról. Akkor, és csakis akkor eng edett a
kérésnek, és hag yta a lányt elaludni. Floz odabújt a mellkasához, íg y Guy a karjában tarthatta eg y
darabig , és érezte a bőre eperillatát. A test annyira picinek és sebezhetőnek tűnt, hog y Guy eg észen
ellág yult. Utána felemelte, bevitte a szobájába, letette az ág yra, és betakarta a paplannal. A ruhát
mind rajta hag yta; nem volt benne biztos, hog y képes lenne bármilyen g ombot újra kig ombolni.
Már íg y is túl hevesen dobog ott a szíve. Mielőtt elig azg atta volna a paplant, levette róla a cipőt, és
arra g ondolt, hog y milyen formásak a lábujjai.
„Szedd össze mag ad, Guy!” – mondta saját mag ának, és lerog yott eg y öblös fotelbe. A lány már
békésen aludt, és olyan hang okat hallatott, mint eg y elég edett kisbaba. Még eg y kicsit marad,
hog y biztos lehessen benne, nincs több hányási roham, és kimeg y a nappaliba, hog y lefeküdjön a
díványra. Ő is alszik eg y keveset.
78. fejezet

Floz szeme kinyílt, és az ag ya lázas tevékenység be kezdett, hog y felmérje a helyzetet. Emlékezett
rá, hog y felbontott eg y üveg whiskyt, és már a szag ától hánynia kellett. Bort is ivott. Az is az
eszébe jutott, hog y Guy telefonált. Emlékezett rá, hog y valaki tartja a haját, amíg ő hány a vécén.
Jaj, csak ne ő legyen!
Akkor szinte meg dermedt. Valaki a szobájában volt, hallotta a léleg zést. Lassan felhúzta a
paplant, és a hang irányába fordította a fejét. Erősen pislog ott, és remélte, hog y a sarki széken
kuporg ó alak csak illúzió, de tévedett. Valóban Guy Miller aludt a hálószobájában, összefont karral,
és erősen kitekeredett nyakkal.
Mi a…
A lány torkából önkéntelenül is kitörő hang tól Guy felébredt. Mindketten eg yenes derékkal ültek
ott, ahol korábban aludtak.
– Szia! – szólalt meg a fiú álmosan. – Hog y érzed mag ad? – Keg yetlenül fájt a nyaka.
Floz hirtelen észrevette, hog y minden ruha rajta van. Ezek szerint Guy fektette le. Vég ig nézett
mag án. Korábban nem ez a blúz volt rajta. Mikor vehette fel? Eg yáltalán, ő vette fel, vag y Guy adta
volna rá? Jaj, csak azt ne!
– Te jó isten! – adott hang ot a félelmének. Az ag yában pillanatfelvételek jelentek meg eg ymás
után. Olyan volt, mint a világ leg rosszabb fotóalbuma. Floz hány, Floz megpróbál kijózanodni, és a
kedvence: Floz a szőnyegen pisil, és Guy mosdatja le.
Melyik kép a valóság os, és melyik nem az? A rong yra viszont határozottan emlékszik… Nag yot
nyelt. Várjunk csak, a fiú törölte le az arcát, az biztos. Floz becsukta és meg dörzsölte a szemét, de
ez sem törölte ki az emlékképet. A sötét háttérben a színek csak élénkebbek voltak. És miért nincs
fejfájása? Akarta pedig , hog y leg yen. A Fejfájás ország ában akart lenni, ahol túlság osan fájdalmas
bármire is g ondolni. Olyan dolg okra, amelyeket ki akar törölni az ag yából. Valójában az eg ész
életét ki szerette volna törölni. Nem akart meg halni, csak elfeledkezni mindenről, ami körülveszi,
és ami történt vele. Nem akart ig azán létezni.
– Floz, berúg tál. Ez bármelyikünkkel előfordulhat.
– Rosszul voltam, ug ye? – suttog ta a lány. Igen, rosszul voltál, szólalt meg eg y kis vékony,
ideg esítő hang a fejében. Guy tartotta a hajad, amíg mindent kiadtál a fürdőszoba padlójára, EMLÉKSZEL?
– Kicsit. – Guy úg y emelte fel a kezét, mintha azt kérdezné: „Na és?”
Emlékszel, ahogy az ölében ültél? – csúfolódott vele a hang . Le merem fogadni, hogy nem emlékszel, mit
mondtál neki, te nyavalyás szuka!
– Mondtam valamit? – kérdezte Floz, miközben még mindig a szemére szorította a kezét.
– Csak azt, hog y „blörrhhh”.
Ez most javít bármit is a helyzeten?
– Floz, részeg voltál, sírtál, és elfog ott a rosszullét – mondta Guy olyan hang on, mintha ő lenne
Julius Caesar. – Vizet itattam veled, hog y ne leg yen erős fejfájásod, és lefektettelek. Pont. Semmi
rosszat nem tettél. Hacsak nem számoljuk ide a toplesstáncot.
Floz szeme hatalmasra tág ult.
Guy kinyújtotta felé a kezét.
– Elnézést, ezt nem kellett volna mondanom. Csak meg próbáltalak felvidítani valamivel.
Semmilyen tánc nem volt. Sajnálom.
– Én telefonáltam? – kérdezte Floz. Eg ész biztos nem ő volt. Miért telefonált volna?
– Nem, én hívtalak, hog y minden rendben van-e. Azután… szóval Nick után.
Kérdezd meg, hogy miért ez a blúz van rajtad! – folytatta a belső hang .
Vajon a rég i melltartója van rajta? A kényelmes, fehér, amelyet eg yszer eg yütt mosott a színes
ruhákkal? Látta vajon Guy?
– Nézd, én most kimeg yek, és készítek neked teát. – A férfi nyújtózkodott, mert a kényelmetlen
széken töltött éjszaka után teljesen elzsibbadt.
– Nem szükség es. Már íg y is épp eleg et tettél értem.
– Szeretném.
– De tényleg nem kell.
– Floz, képzeld azt, hog y én vag yok Juliet, aki nem fog ad el semmi ellenvetést. Rendben?
Floz előbb sóhajtott eg y picit, majd eg yetértésképpen bólintott. Várt, amíg a férfi kiért a
szobából, és csak utána kelt fel. Vag y inkább kikászálódott az ág yból. Nem is kellett tükörbe néznie,
hog y tudja, borzalmasan festhet. Ennek ellenére lopva meg nézte mag át. Micsoda meg lepetés!
Nincsenek az arcán fekete karikák, ami eg yenesen elképesztő. Smink sincs rajta. A frizurája azonban
ijesztő, és a ciklámenpiros szeme alatt kis táskák látszanak. Ráadásul mindezt kiemelte a borzalmas
blúz, amelyet már rég oda kellett volna adnia jótékonyság i célra. De hirtelen öröm és
meg könnyebbülés fog ta el, amikor észrevette, hog y a blúz milyen részeg módra lett beg ombolva –
bizonyára mag a vette fel.
Eg y nyaláb tiszta ruhával kiment a fürdőszobába, és lezuhanyozott. Kicsit g yeng ének érezte
mag át, és szédült, mivel semmi nem volt a g yomrában. Zuhany, utána eg y kis smink, és máris
jobban érezte mag át.
Guy szalonnát sütött. Floz üres g yomra eg észség es korg ással reag ált a kellemes illatra.
– Az arcod már picit kevésbé citromzöld. – A férfi rámosolyg ott, kihúzta a széket az asztal alól,
ahol meg terített neki, és eg y csésze teát is kikészített. A szeme szürke volt, csillog ó, és az arca is
sokkal kedvesebb a szokásos komor tekintet nélkül. – Ülj le! – parancsolta. – Most eg yél!
Elé tett eg y szelet kenyeret, amelyen sisterg ő szalonna volt. Floz nem is emlékezett olyasmire,
hog y eg y férfi valaha reg g elit készített volna neki. Nick meg íg érte, hog y amikor eljön, ig azi
kanadai reg g elit készít majd, olyat, mint amilyet a vadászok esznek.
Nick, aki nem is létezett.
Észrevette, hog y Guy minden zsírt leszedett a szalonnáról. Floz utálta a zsírt. A férfi valahog y
meg érezhette. Mintha nem is az a Guy lenne, aki nem eng edte őt be a lakásba. Ekkor hirtelen
összerándult. Akkor olvasták a számítógépén az üzeneteit!
És Guy kutakodott az interneten, és derítette ki az ig azság ot Nick/Chas személyével
kapcsolatban. Ő törődött vele előző este. Nem tette volna, ha nem kedveli őt, ig az?
Hog yan is értelmezhetett mindent ennyire félre? Hamarosan könnyek folytak vég ig az arcán,
törölg etni is alig g yőzte.
Floz inkább a sírás leküzdésére, mint az éhség csillapítására harapott bele a kenyérbe. Guy
hallhatta mög ötte, hog y szipog , de elfog lalta mag át a kenyérszeleteléssel, és dúdolt. A lány tudta:
azért, hog y úg y teg yen, mintha nem hallaná őt, és seg ítsen meg őrizni a méltóság a maradékát.
– Köszönöm, hog y utánanéztél a… tudod, minek – mondta csendesen. – Kicsit azonban még is azt
kívánom, bár ne tetted volna. Talán jobb lett volna azt hinni, hog y az a férfi valóság os volt, mint
meg tudni az ig azság ot.
Guy odavitte az asztalhoz a szalonnás szendvicsét, és ő is leült.
– Floz, van néhány nag yon ferde g ondolkodású krapek a világ on. Túlság osan is befolyásolta
volna a további életedet, ha eg y nem létező, tökéletes ember képét őrizg eted mag adban. Többé már
senki nem felelt volna meg az elképzeléseidnek.
Floz Nickre g ondolt – mag as, pont kellően izmos, eg y kedves úriember kanadai akcentussal… Aki
az idők során az ideál meg testesítője lett a számára. Guynak teljes mértékben ig aza van. Chas
Hansonnak kellemes a hang ja, ha ezt telefonon eg yáltalán meg lehet állapítani, de sokkal idősebb,
mint amennyinek mondta mag át – és csak az ég tudja, hog y nézhet ki valójában. A kapott
fényképek bizonyára rég iek, vag y esetleg nem is őt ábrázolják. Nem csoda, hog y már eg y
lehetség es találkozó is szóba került, mire meg szakadt a kapcsolat.
És mennyibe került volna eg y kanadai utazás? Nemcsak anyag ilag , de az elpazarolt érzelmek
terén is.
– Teljesen hülyének érzem mag am – jeg yezte meg Floz fáradtan. Úg y remeg ett, mintha épp
akkor szállt volna ki eg y félelmetes hullámvasútból.
– Nem vag y hülye – mondta Guy. A keze nag yon közel volt az övéhez az asztalon. Nag y kéz.
Elképzelte, hog y Nicknek is hasonló lehetne: hosszú és erős ujjak. Nick, Nick, Nick… – Floz, még a
leg intellig ensebb emberek is bedőlnek az ilyen szélhámosoknak. A levelek alapján fog adni mernék,
hog y ez a hapsi vonzónak talált. Tudta, hog y ig azi drág akő vag y, és szerintem eg yfajta
álomvilág ban élt. Szerintem a fia halála miatt teljesen beg olyózott, és mindenáron a múltba akart
kapaszkodni. Azt…
– Kérlek, ne mondj mást! – szólalt meg Floz. Teljesen beleborzong ott, hog y bárki
belepillanthatott a szívébe. Főleg Guy, az az ember, aki nem a leg jobb véleménnyel lehet róla.
Kitárta a szívét azokban a levelekben, mivel azt g ondolta, hog y eg yedül Nicknek szólnak, és most
eg y csomó ember látta őket. Már mind tudják, hog y még a saját szülei sem szerették őt.
– Korábban volt eg y barátnőm – szólalt meg Guy. Szinte el sem akarta hinni, hog y el akarja
mondani a történetet, de mivel arra g ondolt, hog y talán seg ít vele Floznak, kész volt g ondolatban
újra lemerülni a sötétség be. – Csak néhány randevúnk volt, aztán vég et ért a kapcsolatunk. Nem az
a típus volt, akikért általában rajong ok; kicsi és törékeny, meg akartam őt védeni, de én mondom,
nem volt könnyű eset. Elhitette mag ával, hog y minden férfi rosszul bánik vele, és nem hitte el,
hog y én tisztelem; ezért vég e is lett a viszonynak. Ettől füg g etlenül barátok maradtunk. Lacey volt
a neve. Lacey Robinson. Ug yanabban a szakácsiskolában tanultunk.
Kis szünetet tartott, mert nem tudta, hog y Floz akarja-e hallani ezt a nyomorúság os történetet,
de a lány bólintott, hog y folytassa.
– Rög eszmés volt, ha beleszeretett valakibe, az illető az élete középpontjába került. Nem
eg észség es az ilyesmi. Eg y férfi vag y lezárta vele a kapcsolatot, vag y eltűnt. Lacey úg y jött
hozzám, mintha én lennék az eg yedüli barát az életében, és a vállamon sírta ki mag át. Azután eg y
nap összejött valami Jamie nevű fickóval az interneten, aki „tökéletes” volt. Minden feltételnek
meg felelt. Ő volt a Mr. Ig azi. Durhamban élt, ezért nem sokat látták eg ymást, és ez tartotta életben
a kapcsolatot. Romantikus éttermekben találkoztak; sosem a férfi házában, és a lány nem is maradt
éjszakára. Úg y tervezte, hog y itt mindent lezár, és a férfihoz költözik. Aztán hirtelen a férfi nem
jelentkezett többé. Nem válaszolt a telefonhívásokra, az SMS-ekre és e-mailekre… Lacey majdnem
beleőrült. Mag át hibáztatta. Kocsiba ült, és elment. Kész csodának tartom, hog y nem szenvedett
balesetet útközben. A férfi nem jött ki a házból, ezért ő órákig ült kint… és akkor meg érkezett a
fickó barátnője. Úg y tűnik, hog y Mr. Szerető valójában Mr. Patkány volt, aki örömét lelte benne,
hog y lányokat mag ához édesg et, és utána elzavarja őket, ha már nag yon közel kerülnek hozzá.
Fütyült rá, hog y ezzel milyen fájdalmat okoz másoknak. Mondanom sem kell, hog y Lacey teljesen
kiborult. Felhívott, amikor hazaért, és mindent elmondott, de teljesen nyug odtnak tűnt, mintha
kezelni tudná a történteket. Azt mondta, hog y az ig azság kiderítése felszabadítóan hatott rá, és jól
érzi mag át. Teljesen jól. Nem lett volna szabad elhinnem, mert sosem volt ig azán jól. De akkor sok
munkám volt, fáradt voltam, ezért nem fog lalkoztam a sejtésemmel, és nem mentem el hozzá.
Aznap éjszaka reng eteg g yóg yszert vett be sok alkohollal, felvág ta az ereit, és meg halt.
– Ó, Guy, ezért ig azán nem hibáztathatod mag ad!
– Meg menthettem volna, ha odameg yek – mondta a férfi, és lenyelte a torkában lévő g ombócot. –
Még mindig kísért álmomban, hog y milyen fájdalmakon mehetett keresztül, hog y íg y lett
öng yilkos. Én mag am is kicsit az eszemet vesztettem. Steve vig yázott rám, több üveg vodkát
kicsavart a kezemből, és többször fektetett le, mint amire emlékezni tudok. Hig g y nekem, Floz!
Nem tudod italba fojtani a bánatot, mert a bánat olimpiai bajnok úszó, és ezt én tudom a leg jobban.
Kirúg tak a munkahelyemről, letartóztattak verekedésért, és teljesen elvesztettem a kapcsolatomat
a világ g al. Kenny Moulding bizonyára alaposan meg nyúzott az évek során, de leg alább munkát
adott, amikor senki más nem tette volna.
– Nem szabad hibáztatnod mag ad annak a nőnek a haláláért – ismételte meg Floz g yeng éden. –
Néhány ember önmeg semmisítő g ombbal születik, és ha ezt meg nyomják, utána már semmit nem
lehet tenni.
– Bárcsak én is íg y g ondolnám!
Floz eg y kicsit töpreng ett, mielőtt folytatta volna.
– Tudom, hog y ig azam van, Guy. Eg yszer ismertem valakit, aki ilyen volt. – Kis szünetet tartott.
– Feleség e volt, üzleti vállalkozása, szép háza. Utána… A vállalkozása kezdett rosszul menni. Pénzt
kellett volna belefektetnie, hog y meg mentse, de a pénz nem volt meg , és nem tudta előteremteni.
Ezért amikor a bankok elutasították, szerencsejátékra adta a fejét, és remélte, hog y eg y nag y
nyeremény majd kihúzza a pácból. – Élvezte a szerencsejátékot. Az izgalom elnyomta benne a bánatot.
– Feltételezem, hog y nem nyert – mondta Guy.
– Kezdetben elég g é szerencsés volt. Talán ha nincs az a kezdeti szerencse, a dolg ok másképp
alakultak volna. Utána a szerencse elpártolt tőle, úg y vélte azonban, hog y újra hozzá szeg ődik
majd, és az ig azi nag y nyeremény már karnyújtásnyi közelség ben van. Guy, vég ül mindenét
eljátszotta. A feleség e nem seg íthetett rajta. Most a város részeg einek eg yike. Az eg yik idióta, aki a
nyilvános vécé előtti padon ül olcsó almaborral és erős sörrel. – Ezért is nem járok sűrűn a városban,
nehogy meglássam. Nehogy találkozzam a volt férjemmel. – Korábban, amikor láttam az ilyen részeg eket,
arra g ondoltam, vajon hog yan kerülnek ilyen mélyre, honnan jönnek, és milyenek lehettek
rég ebben. Nem piásüveg g el a szájukban születtek.
– Ő azonban nem ölte meg mag át, Floz. Ez nag y különbség .
– Nem, de teljesen mag ába fordult, csak mag ával törődött, és most mag át g yilkolja, csak a
módszer sokkal lassabb. Senki nem tudta meg állítani, már meg nyomta az önmeg semmisítő
g ombot, és nem fordulhat vissza. A feleség e is elvesztett mindent, ám ő folytatta, és túlélte a
csapást. Átkozottul nehéz meg védeni valakit, aki elhatározta, hog y elpusztítja önmag át. Az ilyen
emberek a mag uk világ ában élnek, és senkit nem eng ednek be oda. – Egészen mostanáig én sem jöttem
rá, milyen könnyű elindulni ezen a lejtőn.
Guy keze az övére siklott, és meg szorította. Nag y kéz, amely biztonság ot ad, g ondolta a lány.
Meg nyug tató csend volt a helyiség ben, a nyug alom édes csendje.
Floz könyörg ő hang on szólalt meg :
– Kérlek, erről semmit ne mondj Julietnek vag y Steve-nek! – A férfi keze még mindig az övén
nyug odott, és ő élvezte. A nag y hüvelykujj bátortalanul simog atta a csuklóját.
– Nem szólok róla – mondta Guy. – A mi titkunk lesz, jó?
A tekintete olyan meleg volt, mint eg y szürke farkas bundája. Floz akkor értette meg , Lacey
hog yan találhatott pillanatnyi vig aszt a fiú karjaiban. Mag án akarta érezni azokat a karokat. Azt
akarta, hog y átöleljék. Azt akarta, hog y Guy Miller biztonság ot nyújtó testéhez simulhasson.
Ekkor Juliet és Steve rontott be a lakásba, széttárt karokkal.
– Sziasztok, csak mi vag yunk. Ó… – Juliet észrevette Guyt. – Te mit keresel itt ilyenkor? –
Csodálkozva felvonta a szemöldökét.
– Á, semmi különös – mondta Guy. – Csak beug rottam, hog y meg nézzem… – A nyavalyába,
semmi hihető mag yarázatot nem tud kiötleni, hog y miért van ott eg yedül Flozzal.
– …hog y meg nézze, meg jöttetek-e már – seg ítette ki Floz. – Mert Guy találkozni akart Steve-vel,
hog y meg beszéljék az… izé… esküvői viseletet.
– Ig en, ezért jöttem – mondta Guy, és a szájával a „köszönöm” szót formázta Floznak, amikor
Juliet meg fordult, hog y Steve-re nézzen.
– Remélem, nem indultok úg y vásárolni, hog y előtte nem konzultáltok velem – mondta Juliet, és
csípőre tette a kezét.
– Dehog y! – felelte Guy. – De a mi méretünkre nem túl könnyű öltönyt találni, ezért arra
g ondoltam, hog y minél előbb szét kellene néznünk.
– Van eg y jó varrónő a Lamb Streeten.
– Varrónő? – kérdezte Guy és Steve eg yszerre.
– Eng edjétek befejezni! – hördült fel Juliet. – Szabó a férje, és kifejezetten g yorsan tudják
elvég ezni az átalakításokat. A nő síkraszállt az eg yenjog úság ért, és thai férje van.
– Nem is rossz ötlet – mondta Steve. – Elmenjünk most, ha már úg yis itt vag y, Guy?
– Miért ne?
Steve letette Juliet táskáját, és Guy társaság ában távozott.

– Minden rendben? – kérdezte Juliet a tőle telhető leg barátság osabb hang on. – Sokat g ondoltam
rád.
– Ig en, jól vag yok – felelte Floz, és teát töltött Julietnek a kannából. – Guy beszélt Lacey-ről.
– Túlság osan is meg értően viselkedett vele – jeg yezte meg Juliet. – Az a nő eg y önző szuka volt.
Kedvem lett volna feltámasztani és újra meg ölni azért, amit Guyjal tett. Nem mondta a testvérem,
hog y Lacey mindenütt olyan szöveg eket írt a falára, hog y: „Senki nem szeret eng em!” és
„Mindenkit g yűlölök!”, meg hasonlókat? Nem élni akart ig azából, hanem fájdalmat okozni annak,
aki dobta őt. Sok eredményt nem ért el, mert a fickó fütyült rá. Ehelyett Guynak okozott pokoli
g yötrelmet, mert a testvérem talált rá, amikor odament.
Floz a szája elé kapta a kezét.
– Nem, ezt nem mondta.
– Sosem tudom ig azán meg köszönni Steve-nek, amit Guyért tett azokban az években, amikor a
testvérem élete teljesen széthullott – mondta Juliet. – Eg yedül ő volt elég erős, hog y elvonszolja a
verekedésektől, és ág yba kényszerítse, amikor teljesen a fejébe szállt a pia. Olyan Steve-et akartam
látni, akit elképzeltem mag amnak, és nem vettem észre a benne rejlő nag yszerű embert.
Túlság osan meg szoktam, hog y ne kedveljem. Hála istennek, észhez tértem, és ig azán szerencsés
vag yok, hog y most ő az enyém.
– Az vag y – mondta Floz széles mosollyal.
– Azt kívánom, bárcsak te is meg találnád a hozzád való Steve-et – jeg yezte meg Juliet, és a
tekintete másodpercről másodpercre eg yre lág yabb lett.
– Én is – motyog ta Floz.
– Jézusom, ezek az átkozott hormonok! – Juliet félig nevetett és félig sírt, ahog y papír
zsebkendőért nyúlt.

Aznap éjszaka Floz sokáig forg olódott az ág yban, és folyton Nick Vermeerre g ondolt. Tudta, hog y a
mag a részéről le kell zárnia a szerencsétlen történetet – meg kell írnia a férfinak, hog y pontosan
mit g ondol.
Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor megírta a kitalált születésnapot, mivel egyszer októberi
dátumot mondott, és erre emlékeztem. Milyen meggyőzően tud hazudni! Milyen torz és beteg gondolkodású
gazember! Gyűlölöm magát…
Hevesen dobog ott a szíve, szitokszavak tolultak az ag yába, majd Lacey Jamie-je jutott az eszébe.
Követi Lacey példáját, és ő is Chas Hansonnak akar most ártani. De mi a g arancia arra, hog y
sikerül? Mit érne el vele? A férfi tudja, hog y beteg es g ondolkodású, erre nem kell külön felhívni a
fig yelmét. Floznak eszébe jutott a férfi fiának az erőszakos halála. Milyen borzasztó csapás lehet,
amikor valaki szeretetben felnevel eg y g yereket, és el kell temetnie, mert a fiú borzalmas és
keg yetlen módon, teljesen értelmetlenül eldobja mag ától az életét!
Floz minden dühét leírta, hog y mit mondott volna Chas Hansonnak, ha a férfi ott van vele.
Miután leírta az utolsó pontot is, az eg észet törölte. A szavak ártalmatlanul kifejtették a hatásukat,
de nem jutnak el Chashoz, hog y fokozzák a fájdalmát.
79. fejezet

– Nos?
Juliet kilépett az öltözőfülkéből, és úg y nézett ki, mint eg y irdatlanul nag y papírtörülköző. Floz
meg próbálta mag ába fojtani a nevetést, de Cocónak már nem voltak ilyen ag g ályai, és vég ül
mindketten kacag ásban törtek ki.
– Mondtam, hog y baromi rondán fog ok kinézni benne – jeg yezte meg Juliet lebig g yesztett
szájjal. – És nem akarok fehéret! Más árnyalatot szeretnék, ami jobban illik hozzám.
– Évek óta nem nevettem ilyen jót – mondta Coco, és a szemét törölg ette. – Jobb, mint
Morecambe és Wise kabaréműsora.
– Javasolhatnék valami ilyesmit? – kérdezte a kedves hölg y, aki az üzletet vezette. A névtábláján
a Freya szó állt, ő pedig mag as volt, eleg áns, és kifejezetten nyug tatóan hatott az ideg es
menyasszonyokra.
Freya eg y hosszú, sima, ujjatlan ruhát tartott a kezében, amely lefelé eg yre szélesedett. Az
aranyszín leg halványabb árnyalata volt, és Juliet a társaival eg yütt eg észen elájult tőle.
– Ez g yönyörű! – Juliet átvette a ruhát, és a szín láttán felsóhajtott.
– Kifejezetten őszi, nem g ondoljátok? – Freya elmosolyodott. – A cipő és a fátyol színét is ennek
meg felelően tudjuk kiválasztani.
Juliet behúzta az öltöző füg g önyét, de előtte Freya tudomására hozta, hog y nincs szükség e
seg ítség re. Pár perccel később újra meg jelent mint tökéletes menyasszony, és széles mosoly terült
szét az arcán.
– Ug ye ebben jól nézek ki?
Coco szeme könnybe lábadt, és úg y kezdett el csapkodni, mint eg y tébolyodott fóka.
– Ez az ig azi! Ju, káprázatos vag y benne!
Juliet meg nézte mag át a tükörben. Az esküvő idejére – huszonhét nap múlva – a hasa már
nag yobb lesz a baba miatt, de nem számít, mert a ruha fazonja olyan, hog y eltakarja. Szépnek
érezte mag át a ruhában, és különösen Steve-nek akart benne tetszeni. A férjének és g yermekei
apjának. Többes számot használt, mert tudta, hog y ikrei lesznek. Nem hivatalosan, de tudta.
– Jól van, akkor most a kísérőkkel kell fog lalkoznunk – mondta Juliet, miközben Freya lehúzta a
ruhán a cipzárt. – A hölg g yel kezdjük.
Amikor Freya barna ruhát javasolt Floznak, Coco és Juliet meg lepődött, de bízniuk kellett volna
az eladónőben. Három ruhával jelent meg , melyek a csokoládé színeiben pompáztak. Az elsőben a
sok fodortól Floz elég testesnek nézett ki, de a második, eg y váll nélküli ruha a hozzáillő
kabátkával már tökéletesen emelte ki vonzó formáit.
– Floz, a leg szívesebben meg nyalog atnálak – lelkendezett Coco. – Nem szexuális értelemben…
nem változtam meg , nem kell ag g ódni… de úg y nézel ki, mintha eg y édesség reklám plakátjáról
léptél volna le.
Floz haja szinte tűzként világ ított az anyag sötétbarna hátterében. Freya szerint a hajba tűzött
parányi levelek sokkal jobbak lennének, mint bármi más fejdísz. Ebben is ig aza volt. Parányi,
levelekkel díszített csatokkal fog ta össze Floz haját. Azt mondta, hog y ug yanilyen leveleket tehet
Juliet fátylára is, de ekkor Juliet észrevett eg y mag as, aranyszínű diadémot – és a döntés máris
meg született.
Juliet ujjong ott, hog y minden sokkal g yorsabban összeállt, mint g ondolta. Coco ug yanolyan
csokoládészínű, széles nyakkendőt választott mag ának. Elképzelte mag át a nyakkendővel zöld
öltönyben, ezért a következő útjuk a városközpont szabóság ába vezetett, ahol talált is mag ának
meg felelő számút, hozzá pedig tökéletes ing et.
Juliet sóhajtott a zakók és nadrág ok láttán. Steve-re g ondolt, hog y a férfi öltönyben van az
esküvőn, a nászéjszakán leveszi, és őt is arra kéri, hog y azonnal vetkőzzön le. Időnként
határozottan erélyes tud lenni. Juliet eg y darabig ezt a képet őrizg ette mag ában, majd telefonált a
fiúknak, hog y mozduljanak meg , és dug ják be a képüket a maltstone-i White Wedding üzletbe,
hog y kiválasszák mag uknak a barna nyakkendőt. Éppen méretet vettek róluk az öltöny
elkészítéséhez.
Ahog y kiléptek a férfiruhák boltjából, Julietnek feltűnt, hog y Floz milyen kényelmetlenül érzi
mag át a városban, és úg y teking et mag a köré, mintha azt várná, hog y valaki ráug rik. Feltűnt neki,
hog y Floz milyen ritkán meg y be Barnsley központjába. Ha vásárolnia kellett valamit, mindig
Meadowhallba ment.
– Mi a baj, Floz? – nevetett Juliet. – Kerülni akarsz valakit?
– Ig en – felelte Floz. Úg y érezte, itt az idő, hog y beavassa a barátait. – A volt férjemet. Nem
akarok összefutni vele.
– Nem hibáztatlak érte – mondta Juliet. – Én is láttam Rog ert néhányszor a városban Hattie-vel,
és nem örültem a találkozásnak. Nem furcsa, hog y mennyire ideg enné válhatnak azok, akik
valamikor nag yon közel álltak hozzánk?
Floz bólintott, majd nag y leveg őt vett, és teljesen a bizalmába avatta a többieket.
– Emlékeztek a részeg re, akit eg yszer láttunk? Aki énekelt, és akit a rendőrök vittek el? Ő volt a
férjem.
– Ördög és pokol! – szólalt meg Coco. – Nem csoda, hog y rög tön elszaladtál csokit venni.
– Le merem fog adni, tég ed is éppen úg y borzaszt a g ondolat, hog y annak idején vele
szeretkeztél, mint ahog y én g ondolok Rog erre. – Juliet olyan méltatlankodó arckifejezést öltött,
hog y Floz kuncog ni kezdett.
Nem is volt olyan nehéz másokkal is megosztani a titkot, ugye?
– Menjünk a Yorkshire Rose sörözőbe ebédelni! – javasolta Coco.
– Mi lenne, ha inkább abba a kis bisztróba mennénk a Hobbyworld mellett? – indítványozta Floz.
– Majd meg halok az éhség től! – tiltakozott Coco.
– Tizenöt percen belül ott vag yunk, és nag yon kellemes hely – erősködött Floz.
– Eg yetértek – szólalt meg Juliet. – Menjünk! Floz nem akar összefutni a korábbi férjével, tehát ne
erőltessük, hog y a városban maradjon.
– Elnézést, Floz – mondta Coco. – A nyug almad sokkal fontosabb, mint az én g yomrom. Menjünk
be autóval Sheffieldbe!
Ebéd után mind bementek a Hobbyworld áruházba, hog y asztali dekorációt keressenek. Floz
tündéri, aranyszínű, szív alakú dobozokat talált, és parányi terítőket. Névtáblákat vettek, asztali
konfettit és levéldíszítésű szalvétákat, mert az Oak Leaf étterem vezetője azt mondta, hog y ha fehér
szalvétán kívül bármi mást akarnak, azt nekik mag uknak kell vinniük. Juliet életében az volt az
eg yik leg csodálatosabb nap, amelyet vásárlással töltött.
Este pedig a mérkőzés után mind elmennek valahová Steve birkózótársaival. A küzdelemben
most ő lesz a jó fiú – a nag y ang yalszárnyakkal. Juliet már eg észen beleélte mag át, hog y eg y
ang yallal szeretkezik. Emlékeztette mag át, hog y majd a jelmezt is vig yék el a lakásukba.
80. fejezet

A Centennial Csarnok aznap este félig üres volt. A South Yorkshire Herald nem tette közzé a Steve
által korábban már meg fog almazott hírt az eseményről, hog y összeverbuválja a közönség et. Az
újság nem tartotta ig azi sportnak a birkózást, tehát támog atni sem akarta. Juliet iszonyúan dühös
volt, mert amikor belépett, reng eteg üres helyet látott.
– Tehetség telen, nyavalyás újság írók! – mondta Floznak. – Ilyen eseményről nem adnak hírt, de
ha nálad terem a leg nag yobb paradicsom Wombwellben, máris a címlapra kerülsz.
Juliet fig yelte, ahog y Steve kimeg y a küzdőtérre, és vele érzett. A fiú annyira szereti a birkózást!
Elemében lett volna, ha a sport brit fénykorában születik. De nem akkor született, és most csak
néhány meg rög zött szurkoló meg pár aranyos öreg előtt léphet színre.
– Gyerünk, Steve! – ordította Floz. Utána rög tön a szája elé tette a kezét. Teljesen elrag adtatta
mag át. A mellette ülő idős férfi ránézett, és a lány úg y érezte, menteg etőznie kell.
– Elnézést, hog y kiabáltam. Remélem, hog y nem süketült meg tőle – mondta.
– Eg yáltalán nem – felelte a férfi. Floz nem tudta eldönteni, hog y yorkshire-i vag y amerikai;
nag yon furcsa kiejtéssel beszélt.
– Nag yon jól ismerem az Ang yalt – folytatta Floz. – A jövő hónapban feleség ül veszi a
barátnőmet. Elrag adó ember.
– Nag yon jól birkózik – mondta az idős férfi.
– Az nem kifejezés! – jeg yezte meg Floz, miközben Juliet felállt, és néhány válog atott szitokszót
kiáltott, mivel Jeff Leppard fejfog ást alkalmazott a vőleg ényén. – Én mondom – folytatta Floz –,
hog y inkább kerülnék szembe Steve-vel a küzdőtéren, mint a kedvesével.
Az idős ember nevetett.
– Mivel fog lalkozik Steve? – kérdezte.
– Falakat vakol – felelte Floz. – És nag yon jól dolg ozik. Átkozottul keményen.
– Gazember! – ordította Juliet Jeffnek.
– Valójában barátok – mag yarázta Floz. – Jeff Leppard utána a többi fiúval eg yütt eljön velünk
eg y italra, hog y meg ünnepeljük Steve és Juliet eljeg yzését. Önt is szívesen látjuk. Nem zártkörű
összejövetel.
– Ó, ez kedves! – Az idős férfi teljesen felé fordult. – Hová mennek?
– Az utca másik oldalán lévő sörözőbe. A Lamp – mondta Floz. – Úg y hallottam, hog y szendvics
és még valami más is lesz.
Floz nem tudta, hog y a beszélg etés milyen hatással lesz a későbbiekre.
A fiúk el nem tudták volna képzelni, hog y Steve holmi eg yszerű összejövetellel és eg y kis
ünnepléssel meg ússza. Steve és Juliet háta mög ött ig azi lakomát szerveztek. Több étel volt, mint
eg y római org ián, és pár üveg habzóbor a hölg yek számára. A férfiak rag aszkodtak a sörhöz. Guy,
akinek aznap este sajnos dolg oznia kellett a Burg erovban, hatalmas tortát küldött. A tetején cukros
krémből meg formázta Steve-et a szárnyakkal, és Julietet mint szexi démont.
– Kíváncsi vag yok, milyen érzés lehetett Guynak a testvére mellét elkészíteni cukorból – nevetett
Juliet. Teljesen meg hatotta a helyiség ben uralkodó barátság os hang ulat. Miközben Steve beszédet
mondott, amelyben méltatta a társait és dicsérte a birkózást, Floz észrevette, hog y az idős férfi, aki
a csarnokban mellette ült, ott van a sörözőben, és fig yeli az eseményeket. Majdnem telibe találta a
kicsapódó ajtó, amikor Chianti Parkin viharzott be, sarkában az apjával és a nag ybátyjával.
Floz most látta először a leg endás Chiantit. A nő mag as volt, és hosszú haját ig azg atta a vállán. A
testén semmi felesleg es zsír; karcsú csípő és vékony láb, amely a tűsarkú és combig érő csizmában
iszonyú hosszúnak tűnt. Flozra még is az arc tette a leg nag yobb hatást. Szép lehetett volna, mivel a
szépség minden kelléke meg volt rajta – mandulaformájú szem, kicsi orr, formás arccsont –, de a
száj már nag yon keskeny volt, és a big g yesztéstől úg y nézett ki, mint eg y zsineg g el összehúzott
zsák. A nő nem csinos, hanem inkább jelleg telen volt, és a szája jól mutatta az ig azi lelkivilág át.
Eg yértelmű volt Floz számára, hog y a lány szépség e csak nag yon vékony máz. Főleg ha a telt ajkú,
csillog ó szemű és örömtől sug árzó Juliettel hasonlítja össze, aki éppen a helyiség másik oldalán
beszélg et Alberto Masseratival és a Pog moor testvérekkel – Kerryvel és Hilaryval –, akik a
klasszikus időkben kezdek bunyózni.
Chianti felkapott eg y pohár bort, és olyan sebesen hajtotta fel, mintha csak büntetni akarná a
torkát valamiért. Utána eg y másikért nyúlt. Miközben az apja és a nag ybátyja elveg yült a többiek
között, rosszindulatú pillantásokkal méreg ette Steve-et, miközben bizonytalanul állt a mag as sarkú
csizmában. Amikor Steve hátrahajtotta a fejét és nevetett, az mintha valami heves reakciót váltott
volna ki a nőből. Határozott léptekkel odament Steve-hez, és mielőtt a férfi felfog hatta volna, hog y
mi történik, Chianti eg y teljes pohár habzóbort öntött az arcába.
– Tudod, hog y miért kaptad, ug ye? – mosolyg ott idétlenül. – Ha valaki ejti a partnerét, az csak
én lehetek.
Steve nem szólt semmit, csak letörölte a bort az arcáról, és ez mintha még jobban felherg elte
volna Chiantit. Harcot várt, és nem holmi méltóság teljes közömbösség et ettől az ostoba, buta,
idióta alaktól, aki ott merte őt hag yni, hog y valaki mással kezdjen viszonyt. Méghozzá milyen nővel!
– Nos, hol van a nag y, kövér és csúnya menyasszonyod? – vihog ott Chianti.
– Ha rám g ondolsz, akkor itt vag yok – szólalt meg mög ötte Juliet. Azután meg rag adta Chianti
szőke haját, hátrahúzta a fejét, és eg y teljes korsó sört az arcába öntött.
– A műhajam! – kiáltott fel Chianti. Néhány fürt, amelynek nem volt meg felelő a rag asztása,
Juliet kezében maradt.
– Juliet! – kiáltotta Steve. Elszánt menyasszonyát azonban már nem lehetett meg fékezni. Még
Alberto Masserati sem volt elég bátor, hog y közbeavatkozzon.
– Hog y merészelsz idejönni a műhajaddal, hog y meg zavard az összejövetelünket? – Juliet
dühösen vicsorg ott, miközben Chiantit az ajtó felé taszig álta. – Ne próbálj újra rátámadni a
vőleg ényemre, mert leg közelebb leszedem a műkörmeidet, és belenyomom őket a műmelledbe.
Chianti meg hökkent sikolyt hallatott, ahog y a feneke lehuppant a járdára. Juliet meg törölte a
kezét.
Ahog y visszaért, Little Derek épp akkor mutatott fityiszt Steve-nek.
– Soha többé ne g yere hozzám munkáért, fiú – mondta felháborodottan, majd lecsapta a korsót a
maradék sörrel az asztalra. Utána a testvérével eg yütt kicsörtetett a sörözőből.
– Ez most marha jó – mondta Steve nag y sóhajtással. – Mi a bánatnak kellett beleavatkoznod, Ju?
– Ha eg yedül van, még sírni is tudott volna. Little Derek volt az eg yedüli támog ató, akit ismert.
Nem léphet fel többé birkózómutatványokban, ha Little Derek nem ad neki munkát.
– Majd meg g ondolja mag át, öreg em – mondta Fred Zeppelin, és meg szorította Steve vállát, de a
hang jából mást lehetett érezni. Mindnyájan tudták, hog y Little Derek utolsó patkány is tud lenni,
ha akar, és még senki nem úszta meg , ha felideg esítette az imádott lányát.
– Istenem! – mondta Steve, és a cipőjét vizsg álg atta. Amikor felnézett, a furcsa kiejtéssel beszélő
idős férfi állt előtte, és mosolyg ott. A kezét nyújtotta.
– Szeretnék bemutatkozni – mondta. – A nevem Patrick Milburn. A fiamat ismerheti, leg alábbis
névről: William Milburn.
Steve udvariasság ból kezet fog ott az öreg g el.
– Sajnálom, de nem ismerem az ön…
Patrick Milburn benyúlt a zsebébe, és átadott eg y névjeg yet. Steve elolvasta. Utána újra elolvasta,
és úg y érezte, parányi g ömböcskék robbannak fel az ag yában. A kártyán Patrick neve volt, azonban
alatta három nag ybetű, piros és fehér színnel: GWE.
Global Wrestling Enterprises. William (Will) Milburn. A birkózószövetség milliárdos feje. És ez itt az apja!
– Tehetség kutató körúton vag yok – mondta Patrick Milburn. – Fiam, mi lenne, ha eljönne
Amerikába pár hét múlva, hog y a szerződéséről beszéljünk?
81. fejezet

Steve ig encsak másnapos volt a következő reg g el, akárcsak Jeff Leppard, Fred Zeppelin, Tarzan, a
Behemót, szőrös Majomember, Klondyke Kevin és Big Bad Davy. A Pog moor testvéreknek több
fordulóban kellett mindeg yiküket hazaszállítani. A Chianti belépését meg előző hang ulat kutyafüle
volt ahhoz képest, amely Patrick Milburn bejelentését követte.
De most, ahog y Steve az ág yban feküdt, és a Juliettől kapott orvosság hatására a fejfájása is
csillapodott valamelyest, a valóság is behatolt az álomba.
– Kedves volt a felkérés – mondta, és átölelte Julietet. – De nem mehetek. Ig azán nem.
Juliet kibújt az ölelésből.
– Mit akarsz azzal mondani, hog y nem mehetsz?
– Nem mennék nélküled. Azt pedig nem kérhetem, hog y hag yd itt a családod.
– El fog sz menni, Steven Feast. Én is veled meg yek.
– És a baba? A mamád és a papád belehal, ha nem láthatják felnőni a csöppség et.
Juliet újra hozzábújt.
– Steve, nem tudom, hog y miképp vég ződik ez az eg ész. Azt azonban tudom, hog y
világ életedben erre az esélyre vártál, és most kihasználod. Ha jól g ondolom, sokat fog sz utazni;
akkor én hazajövök, hog y a szüleimmel leg yek. És ha távol vag yok tőlük – vag y tőled –, mindig ott
van a Skype. Kifundáljuk a módját. Találunk valami meg oldást. Mások is találnak.
– Nag y kedvem lenne hozzá, Ju. Csak pár évre.
– Ezt fog od tenni. Ne vitatkozz velem! Mindig azt mondod Guynak, hog y ne habozzon, és most te
tündökölhetsz, drág ám.
– Olyan elrag adóan parancsoló vag y, Juliet Miller! Jobban szeretlek, mint a birkózást. Tudod?
Ehhez most mit szólsz? – Steve lág yan meg csókolta az imádni való, parancsokat osztog ató szájat.
Juliet Miller tudta, hog y ha Steve Feast még a birkózásnál is jobban szereti őt, akkor ez őrült
nag y szeretetet jelent, és erre nem tudott mit válaszolni.

Floz kocsival elment az újság oshoz, hog y meg veg ye a vasárnapi lapokat, ám utána nem indult
rög tön hazafelé. Hosszú kitérőt tett, átment Maltstone-on, és rákanyarodott a felső-hoppletoni útra.
A vidék mezőg azdaság i táj volt, és néhány mezőn még mindig ott voltak a learatott széna hatalmas
bálái. A vörös pipacsok még javában virítottak. Elhaladt három nő mellett, akik az út szélén a földi
szeder utolsó kövér bog yóit szedték, hog y finom süteményeket süssenek vele – leg alábbis Floz íg y
g ondolta. Nem volt benne biztos, hog y pontosan hol van a ház, ezért lassan hajtott, de észrevette az
Eladó táblát, amelyre átlósan az Eladva szót rag asztották. Meg állt, mert nag yon kíváncsi volt, hog y
Guy miért van úg y oda a helyért.
Kinyitotta a kaput, és eg y darabig g yalog olnia kellett a bekötőúton, míg a ház teljesen láthatóvá
nem vált, mivel a kertben sűrű és mag as volt a g az. De mihelyt meg pillantotta az eg ész épületet,
azonnal meg értette, hog y Guy Miller miért rajong ott érte már g yerekkorától fog va.
Akárcsak Guy, ő sem az ablakok hámló festését látta, és amikor benézett az üveg en, a málladozó
vakolatot és a borzalmas szőnyeg et is fig yelmen kívül hag yta. Lobog ó tüzet látott a kandallóban, és
önmag át látta, ahog y kinyújtózva olvas eg y hatalmas, puha díványon, miközben eg y öreg , fekete
és barátság os macska, mint a kedves Foltos, ott dorombol az ölében. Guy Millert is látta fehér
szakácsruhában, amint eg y nag y tálcán sajtot, kenyeret és pástétomot hoz be, hog y eg yütt
meg eg yék. Nag yot nyelt. Honnan jött ez a g ondolat? Miért képzeli azt, hog y annyi ember közül
éppen Guy Millerrel lakik eg y házban?
Szinte kótyag osnak érezte mag át, ahog y visszament az autójához.
82. fejezet

Guy hétfőn reg g el üzenetet kapott a jog tanácsosától, hog y az étteremmel kapcsolatos
papírmunkák befejeződtek. A Burg erov hivatalosan is az övé, hog y kis időre bezárja, kibelezze,
fertőtlenítse, majd az étterem főnixmadárként támadjon fel a hamvaiból. Meg újult életerővel,
korán ment dolg ozni, és készen állt a harcra. És mivel korán érkezett, meg pillantotta, ahog y Varto
a bárpultról éppen eg y üveg vodkát tesz az öltözőszekrényébe.
– Jó reg g elt, Varto! – mosolyg ott Guy. – Ha már ott vag y az öltözőszekrénynél, eg yben
felveheted a kabátodat, fog hatod a cókmókodat, és el is hag yhatod az éttermemet. Ki vag y rúg va.
Varto pimasz vig yorral fordult felé.
– Tudod jól, hog y nem rúg hatsz ki – mondta. – Nem a te éttermed. Mr. Moulding é, és szerintem
neki is lesz valami beleszólása, ha meg próbálsz kirúg ni. Tudod, nag yon jóban van a mamámmal.
Guy meg rökönyödött. Vartónak fog alma sincs, hog y a Burg erov tulajdonjog a már átszállt rá.
Úg y g ondolta, hog y valami szóbeszéd bizonyára kiszivárg ott, de Varto szemmel láthatóan semmit
nem tud. Képzeletben összecsapta a kezét, és felkészült rá, hog y kiélvezze a helyzetet.
– Tehát nem tudtad, hog y én vag yok az új főnök? Kenny eg yszer sem említette a mamádnak,
hog y eladta nekem a Burg erovot? És mint az új főnököd, most kirúg lak, mert elloptad azt a vodkát.
– Ug yan már, ez hazug ság – mondta Varto. – Nem te vag y a tulajdonos. – Guy észrevette, hog y a
fiú a hazug ság g al nem arra utalt, hog y meg fújta a vodkát.
– Akkor most kérdezd meg Kennyt! Ó, elnézést, nem tudod őt meg kérdezni. Feltételezésem
szerint már repülőg épen ül, és úton van Spanyolország ba Mrs. Moulding társaság ában. A
munkaviszonyt meg szüntető dokumentumot majd elküldöm.
Varto nag yon drámai hang on kezdett szónokolni. Először Antoninhoz beszélt, aki eg yetértett
vele, és ug yanazon az arrog áns hang on szólt Guyhoz.
– Ha Varto meg y, akkor én is.
– Az eg ész Burg erov mehet – mondta Guy nyug odtan, de mag ában elég edetten kuncog ott.
– És Ig or és Stanislav is jön. Senki nem lesz itt, akivel ezt a tetves éttermet vezethetnéd.
Nos, ha ez zsarolási kísérlet volt, akkor nem jött be. Guy karba tett kézzel felállt, és széles vig yor
terült szét az arcán.
– Akkor ezt hivatalos felmondásnak fog om fel, jó? – kérdezte. – Gina, tanúsítod majd?
– Hog yne – felelte Gina, aki ujjong ott, hog y Guy veszi át az éttermet, és tiszta szívből támog atta
az új vezetést.
Ig or, Stanislav, Varto és Antonin meg lehetősen sokáig csapkodta az öltözőszekrények ajtaját, és
valószínűleg káromkodtak is közben, majd kiviharzottak az étteremből. A kapunál kis időre
meg álltak, hog y esélyt adjanak Guynak, hog y hig g adjon le, hívja vissza őket, ajánljon
fizetésemelést, és térden állva kérjen bocsánatot. Arra viszont már nem számítottak, hog y Gina
kézzel írt papírt rag aszt ki az ablakba, tudtul adva a hírt, hog y a Burg erov további értesítésig zárva
tart.
A délelőtt azzal telt, hog y le kellett mondani azt a néhány asztalfog lalást, és telefonálni kellett az
építőknek, hog y kezdhetnék-e a munkát kicsit korábban. Mivel Guy teljes személyzete felmondott,
az átalakítást már a hónap vég e előtt meg lehet kezdeni. Eg yértelmű, hog y meg tartja Ginát, a
könyvelő Sandrát és az öreg Glenyst, a takarítónőt. Fizetést is ad nekik, mialatt nem járnak be
dolg ozni. Jobban nem is alakulhattak volna a dolg ok. Kenny ug yan nem vette mag ának a
fáradság ot, hog y felhívja, a tranzakciót a vártnál jóval korábban sikerült nyélbe ütni, ám Kennynek
már attól kezdve nem kellett törődnie az étteremmel, hog y Guy felajánlotta, átveszi tőle. A
Burg erov már nem létezett. Pár hónap múlva más neve lesz, pedáns és tiszta személyzetet kap, a
menü pedig vonzani fog ja az embereket.
Meg halt a király! Éljen a király!
83. fejezet

Guy eg yfolytában Flozra g ondolt. Miért is nem jött rá azonnal, hog y a lány a volt férjéről beszél,
amikor azt a történetet mesélte a férfiról, aki önmeg semmisítő g ombbal született? Utána a Nick
nevű képzeletbeli fickóhoz írt csodálatos levelek jutottak az eszébe, és hog y mennyi szeretet lehet a
lányban. Ott g yűlik benne a mérhetetlenül sok szeretet, hog y eg y nag yon különleg es férfi
részesülhessen belőle. Arra g ondolt, bárcsak ő kaphatná, és akkor tízszeresen tudná viszonozni.
Floz bájos arcát folyamatosan mag a előtt látta, a kép szinte beég ett a homloklebenyébe. Tudta,
hog y nem teketóriázhat, és el kell hívnia vacsorázni a lányt – nem szabad üg yetlenkedni többet.
Nem akar újabb esélyt adni a sorsnak, hog y összekutyulja a dolg ait. Aznap este úg y feküdt le, hog y
eg y nag yon eg yszerű terv már kibontakozott az ag yában.

Másnap reg g el Guy a Blackberry Court utcai ajtajánál állt. Milliószor elpróbálta, hog y mit fog
mondani, de minden eg yes alkalommal dadog ni kezdett, és nem javult, hanem romlott a stílusa.
Remek nap volt, csípős és felhőtlen, és a szél is csak annyira fújt, hog y meg mozg assa az elsárg ult
leveleket, amelyek még makacsul a fákon csüng tek.
– Mindent bele, Guy! – bátorította mag át. Meg nyomta a kaputelefon g ombját az ajtó mellett.
Szinte vég telennek tűnő ideig semmi nem történt. Furcsa, nevetett mag ában; amikor vég re
eleg endő bátorság ot g yűjt, hog y meg teg ye ezt a fontos lépést, a lány nincs otthon. Akkor
meg hallotta az édes hang ot:
– Tessék!
– Ó, szia! Én vag yok az, Guy. Kérhetnék tőled eg y szívesség et?
– Gyere fel! – válaszolta a lány, és kinyitotta az ajtót.
Az első cél elérve… A fiú hármasával vette a lépcsőfokokat. Amikor felért, Floz épp akkor nyitotta
ki az ajtót. Farmernadrág és piros felsőrész volt rajta. A haja lazán és kócosan omlott a vállára.
– Gyere be, Guy! – szólalt meg , és a testében parányi remeg ést érzett. A férfin felül kig ombolt,
kék ing volt, és kicsit kilátszottak a mellkasán lévő fekete szőrszálak.
– Szia, Floz! – mondta Guy. – Nézd, izé… Arra g ondoltam, hog y rám tudnál-e szánni fél órát. Át
akarok menni a Hallow’s Cottag e-hoz, és… – A francba, nem jutott az eszébe, hog y milyen ürüg yet
talált ki, hog y idejöjjön. – Nag yra értékelném eg y kívülálló véleményét a… – Gondolkodj, gondolkodj,
te bárgyú! – …a ház elrendezésével kapcsolatban, mielőtt az építőmunkások elkezdik lebontani a
falakat. – Phű!
– Természetesen – mosolyodott el Floz. – Eg yébként is szeretném meg nézni a házat belülről.
Nem hinném, hog y nag y hasznomat veszed, de szívesen bekukkantok. Hozom a kabátomat.
Guy lába ideg esen remeg ett a kuplung on. Csípőtől lefelé akár eg y félelmetes Elvis-imitációt is
előadhatott volna. Nag y bakug rásokkal indult el, és menteg etőzött.
– Elnézést. Még csak tizenhét éve vezetek – mondta.
– Attól lehet, hog y milyen nag y súlyt kell ma vinned – jeg yezte meg Floz. – Ez nyilvánvalóan
meg zavarja valaminek a működését a motorháztető alatt, de fog almam sincs, hog y miét.
Csendben ültek eg ymás mellett. Guy úg y érezte, hog y valami sziporkázó és szellemes
meg jeg yzéssel kell előállnia.
– Milyen szép időnk van ma… – A fészkes fenébe, Guy!
– Szeretem az őszt – mondta Floz, ahog y elmentek eg y mező mellett, amelyen pipacsok
virítottak. – Gyönyörű évszak.
– Kisfiú koromban ezen a környéken voltak a leg nag yobb, g esztenyét termő fák – mosolyodott el
Guy. Eg y nap majd a saját g yerekeinek seg ít leverni a szúrós termést. Akkor felnyitják a burkot,
kiveszik a barna, fénylő g esztenyét, hazaviszik a szemeket, és ecetbe áztatják őket, hog y
meg keményedjenek az iskolai játékokhoz, mint ahog y Perry mutatta neki annak idején.
Guy bekanyarodott a Hallow’s Cottag e bekötőútjára. A tulajdonosnak nem voltak ag g ályai, és
adott neki kulcsot a házhoz, hog y meg tudja mutatni az építész barátainak. Kinyitotta a nyikorg ó
ajtót, és beléptek az áporodott, kissé nyirkos leveg őjű házba.
– Ez ig en! – mondta Floz, és teljes fordulatot tett mag a körül.
Bent minden sokkal szebb volt, mint a piszkos ablakokon bekukucskálva. Hatalmas helyiség
közepén állt – benne a kandalló… Lelki szemeivel látta, ahog y narancssárg a láng g al ég nek benne a
pattog ó fahasábok.
– Nem g ondolod, hog y túl nag y? – kérdezte Guy, és meg rökönyödést színlelt. – Szerinted nem
kellene két helyiség re osztani?
– Eg yáltalán nem – mondta Floz. – Íg y szép, ahog y van. Már látom is, hog y eg y nag y bőrdívány
van benne.
– …bőrdívány van benne – mondta Guy vele eg y időben, és ettől mindketten elnevették mag ukat.
– És eg y nag y, kínai szőnyeg – mondta Floz.
– Piros – tette hozzá Guy, és képzeletben ug yanazt a helyiség et látta, amelyet Floz. – Nag y
fahasábok a kandallóban…
– Ez a meg felelő hely a karácsonyfa számára – mosolyodott el Floz, és abba a sarokba mutatott,
ahol a lépcső vezetett a felső szintre. Ott eg y nég yméteres fa is kényelmesen elfér.
Guy is elképzelte, ahog y ajándékok vannak alatta, hintalovak, játék mackók, nyalókák, és eg y
kiskutya szag lássza a saját ajándékát, eg y csontot.
Mindketten elnevették mag ukat, eg ymás felé fordultak, és amikor a tekintetük találkozott, a
pillanat valahog y túlság osan is meg hitt volt.
– Gyere, és nézd meg a konyhát! – Guy ment elöl, és mindent meg mutatott Floznak. Eg yértelmű
volt, hog y teljes átalakításra lesz szükség , de a helyiség nag yon jól nézett ki.
A konyhával szemben kapott helyet eg y kisebb szoba, amelynek nag y ablakából a leendő
virág oskertet és mög ötte a szántóföldet lehetett látni. Floz elképzelte, hog y ennél az ablaknál ül az
asztal mellett, és a lonc illatát érzi, miközben valami kedves, Valentin-napi verset ír, amely előtör
belőle, mert érzi, hog y nag yon szeretik.
Guy intett, hog y menjenek fel az emeletre is. Bolondozni támadt kedve. Túlság osan is jól meg y
minden. Képzeletben már nag yon előreszaladt. Nem is arra g ondolt, hog y randevúra hívja Flozt,
hanem hog y menyasszonyi ruhában viszi fel a lépcsőn, miközben a lány ujjai már az ő ing ét
g ombolg atják.
Kinyitotta a leg nag yobb hálószoba ajtaját, melynek két falán is ablakok voltak, és ahol g öcsörtös
fag erendák futottak vég ig a mennyezeten. Floz felsóhajtott a g yönyörtől. Baldachinos ág yat
képzelt a szobába, és arra g ondolt, hog y Guy játékos mozdulattal rádobja őt. Rajta fehér
menyasszonyi ruha van, és nevet, miközben lerúg ja a cipőjét.
Érezte, hog y elpirul, és az ajtó felé fordult. A férfi ez úg y értelmezte, hog y menjenek át a
szomszédos, nem sokkal kisebb, L alakú hálószobába, amelyben tölg yfából készült, öreg , neg yven
centi mély, beépített szekrény volt. Guy két g yermeket látott benne, a polcon pedig könyveket és
játékokat.
A következő ajtó a citromzöld csempéjű fürdőszobába nyílt, és két lépcsővel lejjebb eg y másik
hálószoba volt, amelynek ablakából a tájat lehetett látni.
Floz akkor vette észre, hog y már bizonyára tíz perce eg yfolytában sóhajtozik. Nevetett saját
mag án.
– És ezzel ér vég et a Hallow’s Cottag e-ban tartott ideg envezetés. – Guy elmosolyodott és
meg hajolt.
– Nag yszerű! – Floz lelkesen meg tapsolta, és visszamentek a nappaliba. Határozottan
meg lepőnek tartotta, hog y nem eg y dorseti mesefaluban vannak, hanem eg y északi iparváros
szélén. – Úg y örülök, hog y meg veszed! Csodálatosan fog kinézni.
– Sajnálom, hog y nem kínálhatlak meg teával – mondta Guy. – Talán hoznom kellett volna eg y
termoszban, ug ye? A fenébe, miért is nem g ondoltam rá korábban?
– Ne is törődj vele!
– Vissza kell jönnöd, amikor már lesz áram. – Milyen ügyes! Nem találta ki előre, de határozottan
frappáns ajánlat volt.
– Köszönöm, eljövök – bólintott Floz. A szíve izg atottan nag yot dobbant. Igen!
– Alig várom már, hog y minden elkészüljön, és beköltözhessek – mondta Guy. – Alig várom,
hog y főzhessek a konyhában, és az emeleti hálószobában alhassak. Vag y hog y a kandalló előtt
szenderüljek álomba. Alig várom, hog y…
– …meg fürödhess a citromzöld csempéjű fürdőszobában – kuncog ott Floz.
– Már amennyiben meg hag yom olyannak – nevetett Guy.
Milyen meleg és fényes a tekintete, g ondolta Floz. Kedve lett volna belemarkolni a fiú sűrű
hajába, hog y lehúzhassa az ajkát az övére.
– És én mondom, alig várom már, hog y lássam a karácsonyfát – folytatta Guy. Újra elkapta a lány
tekintetét. Milyen zöld szempár, g ondolta. Zöld, mint amilyen a karácsonyfa lesz eg y nap a
sarokban.
– El tudod képzelni ezt a helyet karácsonykor? – kérdezte Floz.
– Melyik g yerek ne hinné el, hog y a Télapó a kéményen át jön le, és kilép abból a kandallóból?
Már látom is, hog y zoknik lóg nak ott sorban.
Floz meg fordult, hog y a kandallót nézze. Háttal állt a férfinak, amikor azt mondta:
– A g yerekek imádni fog ják ezt a házat. Csodálatos emlékeik lesznek majd, amikor felnőnek.
Guy ujjong ott, hog y Floz és ő mennyire eg y hullámhosszon vannak.
– Én mag am sosem vág ytam g yerekekre – tette hozzá a lány, és még mindig a másik irányba
nézett. – Juliet terhesség ének nag yon örülök, de az anyaszerepet nem rám szabták.
Guy felvonta a szemöldökét. Ezt a fordulatot nem várta. Nem is volt ideje teljesen meg emészteni
a hallottakat, mert a lány folytatta:
– Valójában arra készülök, hog y eg yszobás lakást keresek, amikor elköltözöm. Juliet és Steve
mellett felismertem, hog y a mag am világ ában akarok élni a jövőben. Nem akarok lakótársat, vag y
társat az életemben.
– Ig azán? – jeg yezte meg Guy szinte suttog va.
– Aha – felelte a lány. – Arra is g ondoltam, hog y külföldön, valami meleg helyen élek télen. Az a
jó a munkámban, hog y g yakorlatilag a világ bármelyik vég én lehetek, ahol van internetkapcsolat,
és el tudom küldeni az anyag ot. A karrieremmel törődöm, és a következő néhány évben az írásra
fog ok koncentrálni. Erről jut eszembe, hog y most már mennem kell, mert vár eg y határidős
meg bízás.
Visszafordult a férfihoz és elmosolyodott, de a mosoly már nem terjedt át a szemére is.
– Ig en, hog yne – mondta Guy. – Nos, köszönöm, hog y eljöttél. Női tanácsra volt szükség em, hog y
mit teg yek a nag y helyiség g el… két részre osszam-e, vag y ne.
– Ne csináld! – Floz az ajtó felé indult. Most mintha teljesen más lett volna, mint az a valaki, aki
pár perccel korábban volt bent a szobában. Ez az új személy sokkal hideg ebb volt, mintha
érinthetetlen lenne. Eg yértelmű, hog y azt g yanította, a fiú el akarja hívni valahová, és elejét akarta
venni a kényelmetlen helyzetnek. Az elutasítás olyan világ os volt, hog y nem is kellett szavakkal
kifejezni.
Guy meg emberelte mag át, miközben visszafelé mentek, és barátság osan viselkedett, ám képtelen
volt rájönni, hog y mit mondhatott, amitől a lány hirtelen mag ába zárkózott.
Kitette a lakásnál, és búcsút intett neki. Nem volt semmi neheztelés kettejük között, de mintha
összeomlott volna a híd, amely korábban összekötötte őket. Guy azt érezte, hog y a ház jövőjét
ábrázoló képek láng ra kapnak, és hamu lesz belőlük.

Floz bezárta a lakás ajtaját, és csak állt az előszobában. Talán önkéntelenül is ig azat mondott. Talán
el kell költöznie messzire, hog y csak a karrierjével fog lalkozzon. Többet kell dolg oznia, és több
üdvözlőkártyára kell szöveg et írnia. Ezt kellene tennie, hog y kitörölje mag ából Guy Miller, a
karácsonyfa és a kandallóban lobog ó tűz képét.
84. fejezet

– Nos?
– Nem jött össze – mondta Guy.
– Most bizonyára tréfálsz. – Steve-nek kedve lett volna a falhoz vág ni a telefont. – Hog yhog y?
– Mag am sem tudom. – Guy már számtalanszor vég ig g ondolta a beszélg etésüket, de képtelen
volt rájönni, hog y Floz mitől hátrálhatott meg . Elfog adta, hog y soha nem is fog ja meg tudni. Már
félig meg hülyült a töpreng éstől. Lehet, hog y eg észen.
– Talán nem ismerte fel, hog y terveid vannak vele – próbálkozott Steve, de még neki mag ának is
g yeng ének tűnt a mag yarázat.
– Hig g y nekem! – mondta Guy. – Tudta, hog y az érzéseimről akarok beszélni, és nem akarta
hallani. Más mag yarázat nem lehet.
– De leg alább nem veszekedtetek – vig asztalta Steve. Keg yetlenül g yatrán sikerült lelket öntenie
emberekbe.
Guy csak annyit mondott:
– Aha. – Ug yanakkor nem volt kellemes érzés számára, hog y van valahol eg y férfi, akit Floz
szeretni fog , és ez a férfi nem ő. Esélye sem lehet rá, ha a lány meg valósítja a tervét, és külföldre
költözik. – Akárhog y is van, most ne velem fog lalkozz! Felkészültél a holnapi indulásra?
– Hajaj! – vig yorg ott Steve. Éppen a bőröndjébe pakolt, mert másnap indult a Global Wrestling
Enterprises connecticuti központjába, hog y találkozzon mag ával Will Milburnnel. Nég y napot tölt
majd ott, és már alig várta. Izg atottabb volt, mint eg y g yerek, aki Disneylandbe készül.
– Érezd jól mag ad, öreg em! – mondta Guy, és őszintén örült, hog y Steve vég re meg kapta a rég
meg érdemelt lehetőség et.
– Úg y lesz – bólintott Steve. – És ami Flozt illeti, a reményt az utolsó pillanatig nem szabad
feladni. A színpadon is bármi meg történhet, amíg fel nem csendül a búcsúária.
Juliet épp abban a pillanatban lépett ki a fürdőszobából, és azt énekelte: „Ha felszállok a
repülőre…”
85. fejezet

Juliet céltalanul csámborg ott a lakásban. Steve még csak két napja volt távol, de ő már alig bírta
nélküle.
Floz eg y esküvői mag azint dobott oda neki.
– Inkább ebben nézeg esd a képeket, és ne g ondolj Steve-re! – mondta.
– Remekül érzi mag át, fog adni mernék – mosolyg ott Juliet. – Azt mondta, hog y Will Milburn
fantáziát lát benne, és szerződést akar kötni vele. Mintha az összes karácsonyi ajándékát eg yütt
kapná meg . Nekem viszont nag yon hiányzik. Éjszaka hatalmasnak és üresnek érzem az ág yat.
Korábban ha valaki ezt mondta, azt hittem, hog y túloz. Amikor Rog er üzleti úton volt, kifejezetten
élveztem, hog y az enyém lehet az eg ész ág y. Steve nélkül viszont utálok lefeküdni.
– Aha – mondta Floz érzelg ős vig yorral. – Ezt teszi a szerelem.
– Ezt – bólintott Juliet. – Szerettél eg yütt aludni a férjeddel?
Floz meg rázta a fejét, hog y ne kelljen arra g ondolnia, amint Chris és ő eg yütt vannak az ág yban.
Már nem úg y emlékezett rá, mint arra az emberre, akivel házasság ot kötött, hanem mint eg y vézna
részeg re, aki bohócot csinál mag ából a városban.
– Elnézést – menteg etőzött Juliet.
– Semmi baj – mondta Floz. – Annak idején minden bizonnyal szerettem.
– Alkoholista volt, amikor találkoztál vele? – kérdezte Juliet.
– Nem – felelte Floz. – Szeretett inni, de nem vitte túlzásba. Csak akkor lett az ital rabja, amikor a
vállalkozása kezdett rosszul menni. Azt mondta, hog y meg váltás neki, ha nem tud mag áról.
– És a pénzüg yi g ondokról? – lovag olt a témán Juliet.
– Ig en. – És nem érzi a keserves bánatát. Floz nag y leveg őt vett.
– Floz, szeretnél velem jönni holnap? A babának akarok venni még néhány dolg ot.
– Jó lenne – hazudta Floz –, de nem tehetem. Sürg et a határidő. Nem hag yhatom cserben Leet.
– Ne ag g ódj! – sóhajtotta Juliet, és meg rag adta a Gaviscon szirup üveg ét, hog y csillapítsa a
g yomorég ését. – Akkor a mamát hívom el.
– Élvezni fog ja – mondta Floz. – Most az aktuális kérdésekkel fog lalkozzunk! Virág ok. Mennyit és
milyen színűt rendeljünk?
86. fejezet

Steve úg y tért haza, mint akit kicseréltek. Fülig ért a szája, miközben Amerikában Will Milburnnel
és az embereivel folytatott meg beszéléseket. Aláírt eg y kétéves szerződést a GWE-vel, amelyik
hivatalosan január 1-jén lép hatályba, és több pénzt fog keresni, mint amiről álmodott. A
műsorokban ő lesz az Arkang yal – a Sírásó rég elveszettnek hitt ang yali testvére. A GWE-nél a
Sírásó volt az ig azi nag y név.
Hozzá kell majd szoknia az új helyzethez, de ha Juliet ott lesz vele, valahog y majdcsak boldog ul.
A lány elhitette vele, hog y szinte bármire képes, és akár diplomát is szerezhet. Alig várja már,
hog y feleség ül vehesse. Ahog y meg érkezett a repülőtérre, félőrültként szág uldott haza, hog y lássa.
Miután belépett, perceken belül máris az ág yban voltak, hog y szexszel ünnepeljék az újbóli
viszontlátást. A terhesség hormonjai Julietet a korábbinál is kielég íthetetlenebbé tették.
A következő néhány hét során, a szeretkezések szüneteiben Juliet és Steve fejetlen csirkék
módjára szaladg ált, hog y elintézzék a virág ok rendelését, a meg hívókat és az esküvői fényképész
kiválasztását. Floz közben szorg almasan fog almazta az üdvözlőkártyák szöveg ét. Minden szellemi
energ iáját a munkájára fordította, hog y ne kelljen a Blackberry Court elhag yására és Guy Millerre
g ondolnia. Miért is nem mondott el mindent a férfinak a Hallow’s Cottag e-ban? Tudta, hog y
randevúra akarja őt hívni. De nem kellett volna fag yossá válnia, és összezavarnia a fiút. Eg yenesen
is meg lehetett volna mondani neki, hog y miért nem léphetik át azt a bizonyos határt, és miért
nem kezdhetnek viszonyt eg ymással.
Azóta nem is látta. Guy minden idejét az étterem átalakításának szentelte. Úg y tűnt, mindketten
nag yon hálásak, hog y van mire koncentrálniuk.
Floz éppen kis szünetet tartott, és eg y darabig nem keresg élt lakásokat az interneten. Volt eg y
kibérelhető a Greenfield Lane-en, és már meg is beszélték, hog y hatkor meg nézi, de nem
lelkesedett túlság osan. Éppen teát készített mag ának, amikor kívülről hang okat hallott. Két
másodperccel később Juliet, Grainne és Coco esett be sok-sok dobozzal.
– Szia! – kiáltotta Coco liheg ve. – Csak mi vag yunk. Vásárolni voltunk, nem látszik?
– A mama nem hag yta, hog y felhozzam a g yerekág yat – mondta Juliet, miután lerakta a
csomag okat és meg könnyebbülten dörzsölg ette az izmait. – Eg yrészt, meg roppan tőle a nyavalyás
derekam; másrészt, azt mondja, hog y balszerencsét hozna. Hallottál már ilyen marhaság ot a
balszerencsével kapcsolatban?
– Ebben most eg yetértek a mamáddal – jeg yezte meg Floz, miközben újabb bög réket vett elő,
több vizet töltött a kannába, és több filtert készített ki. – A babonát nem szabad félvállról venni.
– Floz, eg yszer azt mondtad, nem használod azt a tárolószekrényt a szobádban – mondta Juliet. –
Még mindig nincs rá szükség ed?
– Nincs – válaszolta Floz –, miért?
– Meg eng eded, hog y belerakjak néhány babaholmit? Nálam már minden meg telt. Minden olyan
átkozottul sok helyet ig ényel! – Az újonnan vett dolg okra mutatott, amelyeket hazafelé menet
hozott el a Babyworld üzletből; eg y járóka és eg y autóülés is volt köztük. Csak eg yet vett, de érezte,
hog y a következő vizsg álat már meg állapítja, hog y kettőre lesz szükség .
– Természetesen – mondta Floz.
– Imádni való vag y. El tudod képzelni, hog y eg y pinduri babát fog unk ide beszíjazni? – áradozott
Juliet.
– Ig en – mondta Floz, de nem hag yta, hog y a képzelete ebbe az irányba csatang oljon.
87. fejezet

A Greenfield Lane 27. eg y szép kis ikerház eg yik fele volt a város szélén, és két lakás volt benne. A
felsőt hirdették meg . A tulajdonos, Mr. Selby testes férfi volt, aki izzadt és liheg ett a lépcsőn, és
eg yáltalán nem zavarta, hog y az előszobára és a lépcsőházra ig encsak ráfért volna már a
porszívózás és a fertőtlenítés.
– Fürdőszoba, hálószoba, nappali és konyha – mutatott körbe olyan mozdulattal, mintha éppen
áldást osztana.
A fürdőszoba kellően nag y volt, de kellemetlen szag ú. A klotyóban a víz sárg a és büdös, mintha
az utolsó használója nem húzta volna le. Floz g ondolatai között semmilyen kép nem jelent meg ,
hog y miképp lehetne átalakítani. A konyhában csak a leg szükség esebbek voltak, köztük eg y ősrég i
tűzhely, a leg olcsóbb fajtából. A padlón szőnyeg feküdt, de rag adt a zsírtól. A nappali kicsi volt,
szög letes formájú és jelleg telen. Állt benne eg y dívány, amely úg y nézett ki, mintha a
szeméttelepen találták volna. A hálószoba sem volt sokkal jobb. Floz g yomra már a g ondolattól is
felkavarodott, hog y a koszos matracon kell aludnia. Akárcsak borsószem királykisasszony, ő is csak
a foltra g ondolna, akárhány lepedőt is tenne az ág yra.
– A g ázt és az áramot a fog yasztás alapján kell fizetni – mondta Mr. Selby. – Ahog y a telefonban
is említettem már, két hónapot kell kifizetni előre, és meg kell fizetni minden esetleg es kárt is.
Ötszáz font kauciót kérek, amelyet visszakap a kiköltözéskor, ha semmilyen kárt nem okoz a
lakásban.
– Mikor értesíthetem a döntésemről? – kérdezte Floz. Mosolyg ott, és meg próbált nem olyan
képet vág ni, mintha már a beköltözés g ondolatától elsírná mag át.
– Akár most is – felelte Mr. Selby. Meg lepettnek tűnt, hog y a bejelentése nem vált ki azonnali
lelkesedést.
– Nos, előbb még eg y másik helyet is meg kell néznem – hazudta Floz.
– Az hol van?
– Ó, öö… Brettonban.
Csak meg ne kérdezze, hog y Bretton melyik részén, fohászkodott Floz, de a férfi nem firtatta.
Csak lekísérte a lépcsőn, és azt mondta:
– Rendben, de a lakást nem tudom fenntartani önnek. Ha valaki határozott ig énnyel jön,
meg kapja.
– Tökéletesen meg értem – mondta Floz. – Nag yon köszönöm.
Mr. Selby azonban már a „nag yon” szó után rög tön elfordult tőle. Bizonyára érezte, hog y ő előbb
vág atná le a fülét, mintsem hog y ebben a büdös és koszos lakásban éljen.
Floz beült az autójába, és a kormányra hajtotta a fejét. Sosem szerette a változást, és g yűlölte, ha
el kellett hag ynia eg y házat, amelyhez már valamennyire hozzászokott. A g ond az, hog y a Miller
családtól való elszakadás még a lakás elhag yásánál is fájdalmasabb. Mintha a szívét tépnék ki.
Volt eg y terve, hog y mihelyt Juliet férjhez meg y, ő beköltözik az első lakásba, amelyet talál –
még ha csak kis időre is. És ha a Greenfield Lane még mindig elérhető lesz, nag y leveg őt vesz,
vásárol vag y fél mázsa tisztítószert, és kibéreli.
88. fejezet

Három nappal később Guy az étteremben állt, és újra azon tépelődött, hog y mi a fenét vett ő át. A
falakon már új vakolat volt, és ahol még nem száradt meg , ott nag y, nedves foltokat lehetett látni.
A poros és pókhálós rég i füg g önyöket is leszedték az ablakokról. Az összes vacak asztalt és széket
kivitték, és levették a ronda lámpaernyőket. A hely most hatalmasnak tűnt, mint eg y kong ó – és
mocskos – táncterem.
Meg próbálta elképzelni a dekorációkkal, hog y a falak halványzöldek és krémszínűek, az új
lámpákat felszerelték, az ablakokon pedig ott vannak a nehéz, szép füg g önyök… de aznap nem
tudta. Fáradt volt. És az eg ész munkát valakivel és valakiért akarta vég ezni; de nem volt senki, akire
g ondolhatott volna.
Sandra hang ját hallotta, hog y menjen be az irodába. A lány talált néhány embert, akik jók
lennének új személyzetnek. És utána eg y levelet mutatott, amely szerint Varto ötmillió fontra perli
őket.

Guy nevetett, amikor felvette a telefont, ám a vonal másik vég én a testvére szinte sírt, és
könyörg ött neki, hog y menjen el a szülei házába, mert ő is épp oda tart. Telefonon keresztül sok
értelmeset nem lehetett kihúzni belőle. Csak annyit tudott meg állapítani, hog y senki sem beteg , és
nincs szükség sürg ős orvosi beavatkozásra.
Ahog y becsörtetett a szülei házába, Alberto Masseratit vette észre Perry hatalmas karosszékében,
Foltossal az ölében. Alberto eg yik kezével a macskát simog atta, a másikban pedig eg y finom
porcelán teáscsészét tartott. Nem volt mag as termetű, de úg y nézett ki, mintha lenyelt volna eg y
szekrényt, és állandóan rajta volt a védjeg yének számító bőrkabátja, amelytől sokkal szélesebbnek
tűnt. Félelmetes volt a küzdőtéren, de ahog y Guy szüleinek utcai szobájában ült, olyan benyomást
keltett, mintha mindjárt elsírná mag át.
– Az a tetves Oak Leaf bezárt! – zokog ta Juliet, és a testvére nyakába borult. – Hol a fenében lesz
most az esküvői vacsoránk?
– Alberto lányának is ott lenne a lag zija holnap – tette hozzá Grainne. – Épp azért ment, hog y
kifizesse a még esedékes pénzt, és azt tapasztalta, hog y a hely bezárt. Még az esküvői tortához sem
férhet hozzá, amelyet a hét elején hoztak el.
– Emlékeztem rá, hog y Steve is ott akarta tartani a lag zit – mondta Alberto. – Most úg y néz ki a
dolog , hog y sehol nincs szabad hely.
– Miért nem tartjátok a sörözőben? – kérdezte Guy. Albertónak volt eg y viszonylag kis kocsmája
Little Cawthorpe-ban, a Grapevine.
– Százhúsz vendég jön. Annyian nem férnek el a csehómban.
– Valahol eg ész biztosan van szabad hely – mondta Guy.
– A feleség emmel mindent vég ig telefonáltunk. Sajnos semmi.
– Mi a bánat van itt? – Steve rontott be a szobába, és még mindig a fehér munkaruháját viselte.
Félőrültként szág uldott Millerékhez, miután Juliet könnyek között telefonált neki, hog y menjen
oda.
– Nag y kedvem lenne elmenni az Oak Leaf átkozott tulajdonosához, és beverni a képét – mondta
Juliet.
– Hidd el, ha fennállna a lehetőség , már meg tettem volna – intette le Alberto. – De
meg lovasította a kasszát, és kereket oldott. Nem vitás, hog y a kocsiját a mi előleg ünkből tankolta
fel.
– Nem is tudom, hog y mit mondjak – jeg yezte meg Guy, miközben valami meg oldáson
töpreng ett.
– Van eg y ötletem – szólalt meg Alberto. – Guy, ha g ondoskodni tudsz a vendég látásról az
éttermedben, a testvéred vacsorája lehet az én sörözőmben. Még a sörkertet is meg kapjátok az
éjszakai tűzijátékoz.
– Meg tenném, Alberto, de két probléma van. Az eg yik, hog y nincs személyzet, és a másik, hog y
most vakolták a falakat. Teljes felfordulás van benne.
– A fiamnak textilboltja van – mondta Alberto. – Az Oak Leaf minden falát fekete hálóval akartuk
díszíteni. A lányom imádja az ilyen rusztikus dekorációkat.
– Ez íg y meg oldható – bólintott Guy. – A konyhát még nem szedték teljesen szét, hála istennek,
de még mindig itt van a személyzet problémája.
– Adhatok néhány pincérnőt – mondta Alberto, és szemmel láthatóan izzadt. – A konyhafőnököt
nem kaphatod meg , mert éppen ő a vőleg ény.
– Mi is ott leszünk – szólt közbe Grainne mosolyog va. – Szakács ug yan nem lehetek, de pincér
ig en.
– Beseg íthetek a konyhában – mondta Perry. – És biztos vag yok benne, hog y Steve is csatlakozik.
– Én is meg yek – mondta Juliet. – És biztosra veszem, hog y Floz is jön.
– Felhívom a birkózófiúkat, hog y ráér-e valamelyikük. Kérlek, Guy! – esdekelt Alberto, miközben
Foltos felág askodott, és a férfi arcához dörg ölte a fejét, mintha csak valami fűtött kaparófa lenne.
– Gina seg íteni fog , ebben biztos vag yok – döntötte el Guy. Szétnézett, és mindenfelé kedves,
várakozással teli arcokat látott. A testére esküvője és Alberto lányáé is tőle füg g . Meg hozta a
döntést. – Rendben van, Alberto. Számíthatsz ránk.

– Fizetett szabadság ot adtál nekem, de meg g ondoltad mag ad, és azt akarod, hog y helyette
menjek be, és dolg ozzam? Nem is tudom… – adta elő Gina színlelt felháborodással.
– Hig g y nekem, hog y vészhelyzetről van szó, és ig en nag y szükség lenne rád – mondta Guy a
vonal másik vég én. – Eg yértelmű, hog y külön fizetek érte.
– Természetesen meg teszem – mondta Gina, aki valószínűleg akkor is ezt a választ adta volna, ha
Guy arra kéri, hog y vág ja le a saját fejét, és tűzze eg y póznára a főtéren.
– Nag yon köszönöm – mondta Guy hálásan. – Az adósod vag yok.
– Ig en, tartozol nekem – próbálkozott Gina, hátha kihasználhatja az esélyt. – Rag aszkodom eg y
vacsorához a Four Trees étteremben.
Guy nag yot nyelt, mert nem tudta, hog yan bújhatna ki a kérés alól úg y, hog y ne sértse meg a
lányt. De olyan rémes a g ondolat, hog y Ginát meg hívja vacsorázni? Floz eg yértelművé tette, hog y
nem akarja őt, Gina viszont bolondul érte. Talán tovább kell lépnie, el kell felejtenie Flozt, és
beletörődnie, hog y nem kaphatja meg . Talán ha meg hívja Ginát, vele kapcsolatban is meg változnak
az érzései. Steve és Juliet esetében meg történt, tehát nem elképzelhetetlen a dolog ; és milyen
kényelmes lenne!
– Rendben van. Pár nappal Alberto lányának az esküvője után, november másodikán jó lenne?
Ismerem a főpincért. Biztos vag yok benne, hog y bejuttat minket.
– Pompás! – mondta Gina, és akkorát sóhajtott, mintha el sem tudná hinni, hog y milyen
szerencse érte. Talán el is ájul, ha többet kell mondania.
Guy letette a telefont, de akárhog y is próbálkozott, képtelen volt elképzelni, hog y Gina és ő a
Hallow’s Cottag e kandallója előtt szeretkeznek.
89. fejezet

A Burg erov eg y órán belül már tele volt emberekkel. Jeff Leppard is meg érkezett eg y teherautónyi
fiúval, hog y ideig lenes kereteket készítsenek a fekete drapériák rög zítéséhez. A Miller család tag jai
és Floz a bérbe vett asztalokról és székekről szedték le a csomag olást, Guy pedig a beszállítókat
telefonálta körbe, hog y árut rendelhessen tőlük. A szombat délután nem a leg meg felelőbb időpont
ilyen célra.
– Nem érdekel, ha esetleg halat kell ennünk sült krumplival – mondta Alberto. – A leg jobb
formádat hozd, cimbora! Nem baj, ha nem a leg csodálatosabb, marhahúsból készült ételek lesznek.
Big Bad Davy épp akkor jelent meg , a téboly közepén.
– Üdv, csúfság ! – szólította meg Albertót. – Van itt eg y rakomány zöldség és g yümölcs, ha
kéritek. Az a szóbeszéd járja, hog y ig encsak meg szorultatok.
– Meg váltó vag y! – áradozott Alberto, és úg y meg szorong atta a barátját, hog y annak vég ül
keg yelemért kellett könyörög nie.
– Néhány asztalnál meg lehetősen nag y lesz a tömörülés, Alberto – vélte Guy.
– Nem számít – leg yintett Alberto. – A feleség rokonai mind csenevészek. Húszat is
beg yömöszölhetsz közülük eg y g yufásdobozba.
– Szükség etek van húsra? – kérdezte Davy. – A bátyám hentes. Most ne érj hozzám, Alberto! –
kiáltott fel, mert már látta, hog y a hatalmas karok ölelésre lendülnek. – Telefonálok neki, ha nem
jössz közelebb.
A hold is felkelt, mire az ideig lenes drapériákat mind feltették, az asztalokat elrendezték, a
terítőket, evőeszközöket és poharakat kirakták, a szalvétákat összehajtog atták, és az asztalokra is
kitették a névtáblákat.
– Nem fog om elfelejteni – mondta Alberto, majd alaposan meg ölelte Guyt, de a masszív csontok
eg ész jól viselték a szorítást, és csak minimális zúzódások keletkeztek. – Üg yelni fog ok rá, hog y a
testvéred lag zija is olyan remekül sikerüljön, mint amilyen a lányomé lesz holnap.
Guy mindenkitől elbúcsúzott. Másnap reg g el korán kezd, ezért az irodai díványon alszik. Előtte
azonban még el kell készítenie eg y tortát.
90. fejezet

Amikor vasárnap reg g el meg érkezett a hevenyészve összetrombitált konyhai személyzet, Guy már
két erős kávét meg ivott, bár nem volt szükség e újabb energ iára, mivel az ereiben áramló
adrenalinnal annyi áramot lehetett volna termelni, amennyi a sütők működtetéséhez is elég lenne.
A konyhát marhahús aromája töltötte meg . Guy éppen az utolsó simításokat vég ezte eg y
nég yemeletes, sötét mázzal bevont esküvői tortán, amelyen a mintázat mintha cukorból font
pókháló lett volna. Esküvői tortán kicsit szokatlan, de hatásos. Aki csak belépett a konyhába, és
meg látta, abból mind meg lepett kiáltást váltott ki.
– Jó reg g elt! – mosolyg ott Guy. – Veg yetek kötényt! Gina meg mutatja, hog y hol vannak.
– Jó reg g elt mindenkinek! – szólalt meg Gina, aki eg y órával korábban érkezett. Az alatt az idő
alatt vég ig eg yedül lehetett Guyjal a konyhában. A férfi még a tortabevonattal vég zett munkát is
félbehag yta, csak hog y neki kávét készítsen. A lány ettől úg y elolvadt, mintha leg alábbis eljeg yzési
g yűrűt kapott volna.
Gina szinte lebeg ett attól kezdve, hog y az előző nap Guyjal beszélt. A lába mintha nem is érné a
földet. Az elalvás előtt a várható randevúra g ondolt, majd az esküvőre, g yerekekre és unokákra.
Aznap délelőtt viszont tudta, hog y nem tehet célzást a randevúra, mert ha a férfi felveszi a fehér
szakácsruhát, akkor már nem Guy, hanem a Főszakács, aki kizárólag az ételre és a kiszolg álásra
koncentrál, semmi másra. És isten az ég ben, milyen szexi, amikor a munkájával fog lalja el mag át!
Floz, Juliet, Perry, Steve, Grainne, Coco és Gideon kötényt vett fel. Épp a zöldség ek tisztításához
kezdtek hozzá, amikor meg érkezett Jeff Leppard feleség e és lánya, majd Alberto két pincérlánya
bukkant fel eg y olyan virág dekorációval, amelyet Tarzan – aki a civil életben Dave Ward virág árus
– állított össze; kora reg g eltől ezen dolg ozott, és meg lepően finom munkát vég zett a vastag
ujjaival.
A Hallow’s Cottag e-ban tett látog atás óta Floz akkor találkozott először Guyjal. Mindent meg tett,
csak hog y ne kelljen a férfira g ondolnia, mivel úg ysem tudna meg felelni az elvárásoknak. De a ház
és Guy képe folyton felmerült a g ondolataiban – főként álmában, amikor a felállított védőkorlátok
is leomlottak.
Most mindketten ug yanabban a helyiség ben voltak, és ő alig tudott ránézni, mert valahányszor
Guy felé fordította a tekintetét, máris g yorsabban vert a szíve. A férfi azonban eg y futó üdvözlést
leszámítva tudomást sem vett róla, ami keg yetlenül fájt. El kellett volna mondania neki az
ig azság ot, és erre Floz csak most döbbent rá. Ennyivel mindenképpen tartozik neki, és akkor a férfi
meg értené, hog y miért nem kezdhetnek komoly kapcsolatot.
Ez a fehérbe öltözött, halloweentortát készítő Guy azonban már teljesen más, mint a korábbi
üg yefog yott, akit ismert. Mag abiztos, mindent jól irányít, és kimondottan szexi.
– Gina, nézd meg a marhahúst, kérlek!
– Ig enis, főnök!
Még a hang ja is más. A tévében szereplő séfek, a káprázatos, spanyol Raul Cruzzal eg yetemben
sem voltak olyan kívánatosak, mint Guy Miller a szakácsruhájában.
Guy mag ában átkozódott, mert a kis fekete macska, amelyet cukorból formázott meg , leesett a
padlóra. Figyelj, te idióta, figyelj! Most volt először eg y helyiség ben Flozzal azóta, hog y látog atást
tettek a Hallow’s Cottag e-ban, és a lány felhúzta kettejük viszonyában a csapóhidat. Guy minden
energ iáját és g ondolatát az étterem és a ház felújítása kötötte le. Meg próbált nem g ondolni a
lányra, de a képe mindig meg jelent előtte, különösen éjszaka, álmában.
Nem tudott ránézni úg y, hog y a szíve ne dobog jon eg y picit g yorsabban. A lány nem kérte, amit
ő ajánlott neki: a szeretettől túlcsorduló szívét. Erélyesen fig yelmeztette mag át, hog y inkább az
elvég zendő feladatra kell koncentrálnia.
Amint a torta elkészült, visszatért a királyság ába, a konyhába, és ellenőrizte az előkészületeket.
– Floz, ki kért meg , hog y szeleteld fel a répát? Eg észben akarom meg sütni – mordult rá a lányra.
– Elnézést, főnök – mondta Floz. – Hozzak másikat?
– Természetesen. Hacsak nincs valami bűvös réparag asztód, amivel összeillesztheted a
darabokat.
– Nincs, főnök.
Gina tekintete az alacsony, vörös hajú nőre siklott. Floz egyedül többet ér, mint az összes nő, akiket
korábban ismertem. Ezt mondta eg yszer Guy, amikor telefonon beszélt a barátjával. Tehát róla van
szó. Ő Floz.
Gina valamit nag yon zavarónak érzett. A főnök sosem volt ennyire hirtelen harag ú, még
Vartóval szemben sem. És nem is nézett Floz szemébe, amikor lehordta, ráadásul a lány sem
pillantott rá.
Floz kidobta a szemetesbe a felszeletelt répát. Gina fig yelte, ahog y a főnök nézi, hog y meg y át a
lány a konyhán. A meleg és lág y tekintet teljesen más volt, mint az előző, kioktató hang . Gina
abban a pillanatban meg érezte, hog y Guy nag yon kedvelheti ezt a nőt. És eg ész biztosan nem
kellene rákényszeríteni, hog y vacsorázni hívja. Pislog ott, hog y a szemébe g yűlő könnyek ne
törjenek elő. Tudta, hog y nevetség es ennyi mindent elképzelnie az alapján, hog y pár másodpercig
fig yelte Guy arckifejezését, de ösztönösen tudta, hog y ig aza van.
Felvett eg y másik, répával teli zacskót, és odavitte Floznak.
– Ne is törődj vele! Ig azából kenyérre lehet őt kenni.
– Köszönöm – mondta Floz. – Tudom, hog y most nag y rajta a felelősség .
– Az nem kifejezés – mondta Gina kedves hang on. – A család barátai közé tartozol?
– Juliet lakótársa vag yok. – Floz g yorsan vég ig húzta a zöldség pucolót a répán.
– Ó… És ez az eg ész kavarodás néhány nap múlva meg ismétlődik – nevetett Gina. – Érezni lehet a
leveg őben a romantikát.
– Leg alábbis néhány ember számára. – Floz felnézett, amikor Guy kiáltott, hog y valaki seg ítsen
kivinni a tortát.
Gina közelebb hajolt hozzá.
– Remélem, hog y a Four Trees étteremben nem fog íg y kiabálni, amikor majd ott vacsorázunk.
Elsüllyednék a szég yentől.
Észrevette, hog y Floz meg dermed eg y pillanatra. Ig en, jól sejtette, valami van köztük. Valami
olyasmi, amit ő ízzé-porrá akar zúzni, mert még mindig nem férkőzhet elég közel a főnökhöz,
hog y teljesen behálózhassa.
– Ott már nag yon rendesen fog viselkedni – mondta Floz, árnyalatnyi remeg éssel a hang jában.
– Nag yon sokáig kellett várnom a közös vacsorára, mert iszonyú elfog lalt az esküvő és az
étterem miatt. De biztos vag yok benne, hog y meg érte várni. Hívj, ha bármi seg ítség re van
szükség ed, jó?
Gina meg fordult, és visszaindult a desszertpulthoz, de előtte még újra meg pillantotta a sebzett
kifejezést Floz tekintetében. Még két napig kell kitartania, és Guy az övé lesz. Amint beférkőzik a
férfi keg yeibe, g ondoskodik róla, hog y Floz teljesen kikerüljön onnan.
91. fejezet

Lulu Masserati a mag as sarkú cipőjében három centivel volt mag asabb az apjánál, de majdnem
olyan széles. Ettől füg g etlenül fodros, fekete ruhát fett fel, és fütyült a szabályokra, hog y az ő
alakjával eg y nőnek mit kellene viselnie. Olyan alkata volt, mint eg y izmos fejőnőnek, és
káprázatosan mosolyg ott, amikor belépett a Burg erovba. Mellette a vőleg ény a cilinderében inkább
nézett ki temetkezési vállalkozónak, mint fiatal házasnak. Steve remélte, hog y a fiú boldog g á teszi
Lulut. Nem szeretett volna Alberto veje lenni, ha az nem bánik meg felelően a lánnyal. Az alacsony,
testes férfi a küzdőtéren kívül elrag adóan kedves barát volt, de nincs kizárva, hog y ig azán
félelmetessé is válhat.
Grainne üdvözölte őket, és a pincérlányok poharakban Buck’s Fizz koktélt vittek nekik. Az italba
az utasításnak meg felelően eg y kevés zöld színezéket is tettek. Ahog y az érkezettek elveg yültek a
többiek között, Floz és Coco járt körbe tálcákkal, amelyeken szendvicsek voltak, krémsajttal töltött
datolya, füstölt, kapros lazac, babsaláta, parányi rákok, csípős pástétom és még sok más is.
– A bor az asztalon van? A tökökben ég nek a lámpák? – kérdezte szig orú hang on Guy.
– Ig en, főnök – felelte Perry, és határozottan élvezte, hog y a fia milyen szerepet tölt be.
– Mindenki rendben helyet fog lalt, főnök – mondta Steve, aki most öltönyt viselt, és a
vendég ekkel fog lalkozott.
– Akkor jöhet az előétel!
Százhúsz tányér erőlevest vittek ki az asztalokhoz, majd százhúsz üres tányért szedtek össze,
mostak el és töröltek kézzel szárazra, mivel az átalakítás során az összes mosog atóg épet leszerelték
és elvitték. Időközben kag yló formájú tányérokban is vittek valami finomság ot.
– Készen van a sörbet? Ha ig en, akkor most hozzátok ki az asztalokhoz! – kiáltotta Guy, és
meg lepetten fig yelte, hog y a teljes amatőrökből összeverbuvált csapata olyan harmóniában
dolg ozik eg yütt, amilyet hiába is várt volna Vartótól, Antonintól és a korábbi személyzet többi
tag jától. Százhúsz pezsg ős sörbetet vittek ki a vendég eknek.
A főétel marhasült volt, hozzá torma, krumplipüré, pirított répa, krémes paszternák, karfiol
Stilton sajttal és fehérborral készített mártásban, vöröshag ymából és portói borból készített szósz,
különböző zöldség ek és a leg finomabb, leg ropog ósabb yorkshire puding , amit csak el lehet
képzelni.
Guynak nem volt ideje, hog y meg hallg assa a dicsérő meg jeg yzéseket, amelyekkel Steve és a
pincérek tértek vissza. Éppen a szív alakú g yümölcstortákat és a csokoládékrémes poharakat
ellenőrizte a desszert felszolg álása előtt.
Floz fig yelte, ahog y alapos vizsg álatot tart, és újra cseréltet minden olyan édesség et, ahol nem
meg felelő a szív alakja, vag y nem eg yenletesek a réteg ek a pohárban.
A pincérlányok kivonultak a desszertestálakkal. Ahog y az utolsót is kitették az asztalra, a
konyhában mindenki meg könnyebbülten sóhajtott fel.
– Nem tudom, hog y a fenébe csináltad, de meg csináltad, fiam – mondta Perry, és sug árzóan
büszke mosoly terült szét az arcán.
– Zseni vag y! – mondta Gina. Átölelte Guyt, és közben észrevette, hog y Floz elfordul, mintha
nem bírná elviselni a látványt.
Floz már belátta, hog y őrült volt. Elmulasztotta az esélyét, mert már Gina kaparintotta meg a
férfit, és ő meg y vele vacsorázni a Four Trees étterembe. A hosszú lábú, szőke Gina, akibe Guy
akaratlanul is beleszeret, mert a lány olyan aranyos és csinos, és minden valószínűség szerint
meg adja neki, amit a leg inkább kíván. Ezért Floz nem láthatta, hog y Guy milyen g yorsan húzódik
el Ginától, és csak azt hallotta, hog y tapsol.
– Gyerünk, még nem vég eztünk mindennel! Ne üljetek a babérjaitokon! Hol van a házi készítésű
mentolos drazsé? Hol van a tortaszeletelő kés? Nem kértem valakit, hog y kösse rá azt a fekete
szalag ot a nyelére? Sharon, Janice, töltsetek vizet a kávéfőzőbe!
A kávé közben elhang zottak az esküvői beszédek is. Alberto olyan könnyes szemmel mondta el az
övét, hog y akik nem ismerték, azt hihették volna, hog y kifejezetten érzelg ős és puhány.
Humorérzéke is volt, mivel fig yelmeztette az újdonsült vejét, hog y sose próbáljon vele birkózni,
még tréfából se. Guyt is kihívta, aki hatalmas tapsot kapott. A rög tönzött konyhai személyzet tag jai
is követték, és tanúi voltak a dicsőség pillanatnak.
– Leg inkább az ő érdemük minden – mondta Guy, és a mög ötte állókra mutatott. – El kellett
viselniük, hog y eg ész délelőtt ordibáltam velük, és parancsokat osztog attam, amikor pedig otthon
lehettek volna, hog y élvezzék a hétvég ét. Külön köszönettel tartozom a közvetlen helyettesemnek,
Ginának, aki mindig minden munkát tökéletesen vég ez.
Gina sug árzott a dicséret és a taps hatására. Guy minden szavából szeretetet, reményt és íg éretet
hallott ki. Önkéntelenül is diadalmas pillantást vetett Flozra, aki illedelmesen tapsolt, de a szemét
lesütötte.
Az ebéd után az esküvői társaság fog yatkozni kezdett. Néhányan messziről érkeztek, és másnapra
vissza kellett érniük; a menyasszonyt és a vőleg ényt autóval kivitték a repülőtérre, hog y elérjék a
Bahamákra induló kora esti repülőg épet, a többiek pedig visszamentek Alberto sörözőjébe, hog y
ott folytassák a mulatozást.
– Mindenkit meg hívok – mondta Alberto, miközben a szokásos, csontokat ropog tató erővel
szorong atta Guy kezét.
– Köszönöm, cimbora, de teljesen kivag yok – felelte Guy. A személyzet minden tag jától ezt a
választ lehetett hallani. Nem akartak már mást, csak lefeküdni, hog y pihenhessenek.
– Pénteken rajtunk lesz a sor, és addig is tartjuk eg ymással a kapcsolatot – mondta Alberto. – Ezt
most nem tudom elég g é meg köszönni neked. Ha mérkőzésen állnánk ki eg ymás ellen, talán még
g yőzni is hag ynálak.
– Aha, persze – jeg yezte meg Guy, de az állítást eg y pillanatra sem hitte el.
November

„Az ősz az év utolsó, legszebb mosolya.”

William Cullen Bryant


92. fejezet

Gina g yors eg ymásutánban már neg yedszer ment vécére. Minden képzeletet felülmúlóan ideg es
volt az este közeledtével. Már az ebédidőben elkezdte csinosítani mag át, de az estére való
felkészülés jóval korábban kezdődött. Vag y eg y éve meg vette az alsóneműt, amelyet most viselt, és
a ruhadarabok – testhez álló fekete kombiné, hozzáillő tang a, és harisnya kis masnival a combnál –
selyempapírba csomag olva, eg y fiók mélyén várták a randevút Guy Millerrel. A fekete ruha is új
volt, divatos, és nag yon drág a. Eg y keveset mag ára permetezett a szerencsét hozó kölniből, majd
hátralépett, hog y meg nézze mag át a tükörben, és elmosolyodott. Készen állt, hog y meg teg ye az
első lépést az úton, melynek vég én Mrs. Gina Miller lesz belőle. Csak igazán akarnia kell!
Amikor meg hallotta, hog y Guy autója meg áll az ajtó előtt, a szíve őrült dobog ásba kezdett.
Felvette az új, mag as sarkú bársonycipőjét, az új, fekete műszőrme bundáját, és az előszoba
tükrében búcsúcsókot dobott mag ának. Jól nézett ki, és jó hang ulatban volt, mert tudta, hog y még
az este vég e előtt Guy Miller száját fog ja érezni az ajkán.
Guy fig yelte, ahog y Gina kijön a lakásból. Tündérien nézett ki. A haja fényes, selymes és
aranyszőke, a lába pedig vékony és hosszú a mag as sarkú cipőben, ám az ő szíve továbbra is
eg yenletesen vert – nem hag yott ki, nem dobbant nag yot, és meg tartotta a korábbi ritmusát. Ám
amikor Floz répát szeletelt a bő, fehér kötényben, a látványtól a szíve olyan vág tába kezdett, mint
eg y versenyló a céleg yenesben.
– Szia! – mondta Gina, és becsatolta a biztonság i övet. A szeme csillog ott, a mosolya lág y volt és
reményteli, de Guy tudta jól, hog y nincs ok az optimizmusra.
Elindította az autót, majd beszélg etni kezdtek Alberto lag zijáról, és hog y két vendég is
érdeklődött, kaphatnának-e munkát az étteremben, ha meg nyílik.
Amikor meg állt a Four Trees előtt, és kinyitotta Ginának az ajtót, tudta, hog y a lány számára a
mozdulat sokkal több, mint a szokásos udvariasság . Eredetileg pezsg őt akart rendelni az asztalnál,
de nem volt rá képes, mert tudta, hog y a nő a romantikus kapcsolat bizonyítékaként értékelné, és ő
az este vég ére tapintatosan az értésére akarja adni, hog y szó sincs ilyesmiről.
Odamentek az asztalhoz, és amíg ő a borok listáját tanulmányozta, érezte, hog y Gina meredten
nézi. Sejtette, hog y a lány szeme tág ra nyílt, g yermekien ártatlan, és a pupillák is a lehető
leg nag yobbra tág ultak. Ettől kis szorítást érzett a torkában, és meg lazította a g allérját.
– Milyet szeretnél inni? Vöröset vag y fehéret? – kérdezte.
– Fehéret kérek – felelte Gina. – Szerepel az itallapon pinot g rig io?
Guy lenézett a papírra.
– Aha, ig en. Nekem is jó lesz. Mit szeretnél előételnek?
– Mi lenne, ha te választanál nekem valamit? – mosolyodott el Gina. Sokszor látta már az ilyesmit
filmeken, és mindig nag yon romantikusnak tartotta.
Guy átkozta mag át. Nem ismerte fel, hog y a lány ennyire odavan érte. Nem akarta meg bántani,
és neki is túl kell élnie az estét. Ha kellően távolság tartó marad, talán Gina is rájön a vacsora során,
hog y nincs esélye, és meg őrizheti a méltóság át. Mint ahog y Floz tette vele kapcsolatban.
– Nem tudom, hog y mit szeretsz ig azán – mondta Guy.
– Bármi lehet – felelte Gina.
– A fenébe!
Ha fésűkag ylót rendel neki, a lány a villájára szúr eg y darabot, és az ő szájába dug ja, hog y
kóstolja meg . Neki is ug yanezt kellene tennie vele, hiszen a szerelmesek között ez a g yakorlat.
Ginának fésűkag ylót kért, mag ának éti kag ylót. Szexi és férfias rendelés.
– A bor pinot g rig io leg yen! – mondta a pincérnek.
– Melyik, uram? – A pincér még új lehetett, és nem ig azán ismerte a választékot.
– A száma… izé… – Guy kinyitotta az itallapot. Te jó ég, ennek is vele kell történnie? –…
hatvankilences. – Összecsukta a listát, és odaadta a pincérnek. Elvett eg y kenyeret, és azzal fog lalta
el mag át, hog y apró darabkákat tört le belőle, amelyeket olívaolajba mártott.
Gina csendben mosolyg ott rá, amíg az előételre vártak. Guynak eszébe jutott, hog y eg yszer sem
került ig azán közel Ginához az elmúlt három évben, miközben eg yütt dolg oztak. Nem tudta, hog y
mivel fog lalkozik a lány, amikor befejezi a munkát. Az elkapott pillantásokból akár azt a
következtetést is le lehetett vonni, hog y a műszakok között eg y szentélyben imádkozik, hog y őt
meg kaphassa. A Burg erov falai között a rag yog ó kék szem teljesen ártatlan volt, de itt szinte
vadállati.
Bort töltött a lány kiürült poharába.
– Remek bor – jeg yezte meg Gina. – Biztosan szakértő vag y.
– Alig ha – nevetett Guy bátortalanul.
– Francia, ug ye? Imádom a francia bort – mondta Gina. – Jó lett volna elutazni a nyáron, de
eg yedül nehéz eltölteni a szabadság ot, nem g ondolod? Nag yon hiányzik, hog y elmehessek
valakivel.
– Nők esetében nehezebb a dolog , az tény – felelte Guy, miután alaposan meg fontolta a választ.
– Reng eteg minden nehezebb. – Gina akkorát sóhajtott, mint Hófehérke a kívánság ok kútjánál
Disneylandben. A „Mint például?” kérdést várta, és Guy kötelesség tudóan fel is tette.
– Nos, például randit kezdeményezni.
A francba!
– A nőnek időnként évekig kell várnia, amíg eg y férfi randevúra hívja. Ha nem teszi, akkor
rámenősnek tartják, nem g ondolod?
Guy a kezével, szemöldökével és rövid hang ok sorozatával jelezte, hog y ebben nem ig azán biztos.
Kedve lett volna meg ölelni a pincért, aki meg mentette, mert kihozta az előételt.
– Milyen a fésűkag yló? – kérdezte, de azonnal meg is bánta, mert Gina felszúrt eg y darabot a
villájára, és odatartotta az ő szájához. Ha elfog adja, azzal reményt ébreszthet a lányban,
visszautasítani viszont bunkóság lenne. Meg próbálta a lehető leg közömbösebben levenni az ételt a
villáról.
– Príma – mondta.
– És milyen a tiéd?
– Eg ész jó, köszönöm.
– Meg kóstolhatom?
– Hog yne.
Újra el kellett játszani a játékot a villával. Gina becsukta a száját, és érzéki mozdulatokkal kezdte
rág ni a kag ylót.
– Isteni! – mondta.
– Mit csinálsz a szabadidődben, Gina? – kérdezte Guy, amikor a pincér elvitte a tányérokat. Nem
számított rá, hog y ilyen nehézkes lesz a beszélg etés. Gina úg y viselkedett, mint eg y szerelmes
tizenéves. A tekintetéből csak úg y áradt a szeretet, és ez neki kifejezetten kényelmetlen volt.
– Ó, nem sok mindent – felelte a lány, aki meg int csak mosolyg ott és sóhajtozott.
Guy azon sem csodálkozott volna, ha kollég anője a Gina Miller név leírását g yakorolja a
szabadidejében. El nem tudta képzelni, hog y valaki ennyire szerelmes lehet. Erős bűntudata volt,
amiért nem lesz második randevú.
– Kellemes ez a hely, ug ye? – kérdezte Guy, és minden irányba teking etett, mert szinte ég ette
Gina pillantása.
– Újra el kell jönnünk. Akkor már én fizetek. – A lány mosolya olyan széles volt, hog y szinte a
füléig ért.
Guy nem tudta, hog y mit válaszoljon. Ig ent nem mondhat, mert azzal csak fokozza a későbbi
kiábrándulást; nemet sem mondhat, mert az borzasztó csapás lenne a lánynak. Úg y döntött, hog y
ki kell mennie a klotyóra, és kimentette mag át. Amikor visszatért, már a főétel is az asztalon volt.
Már készült a villával előadott rituáléra, és nem is kellett sokáig várnia.
– Várod, hog y meg szülessen a testvéred kisbabája? – Gina bekapta a töltött hús utolsó darabját is.
– Ig en, nag yon is – felelte Guy. – Imádom a g yerekeket.
– Akárcsak én – bólintott Gina lelkesen, és örült, hog y újabb hasonlóság ot talált köztük. Amikor
hazaér, leg alább nyolc nevet választ majd, amely illik a Millerhez. Nég y női és nég y férfinevet, ha
csak fiaik, vag y csak lányaik lennének.
– Fog adni mernék, hog y a lakodalom remek lesz Alberto sörözőjében – jeg yezte meg Gina, és
biztos volt benne, Guy bármelyik pillanatban meg kérheti, hog y ő is leg yen ott.
– Szerintem is kitesz majd mag áért a fiú – felelte a férfi, és pontosan tudta, miért került elő az
esküvő témája. – Nag yon szűkösen leszünk, sajnos. Elég pici a helyiség .
– Eg y ember azért még csak elfér? – kérdezte Gina csiling elő nevetéssel. – Azt hiszem, hog y
kifejezetten hang ulatos lesz, ahog y mindenki összezsúfolódik.
A pincér leszedte a tányérokat, és kivitte nekik a desszertek étlapjait. Guy a sajátját nézte
meredten, és remélte, hog y a beszélg etés témája meg változik.
– Ó, nézd ezt a kétszemélyes adag ot! – Gina elrag adtatottan kiáltott fel, és kiitta a bort a
poharából.
– Én már nem kérek. – Guy a hasát paskolta. – Természetesen szabadon választhatsz, de én csak
kávét iszom. Ig azából nem vag yok oda a desszertekért. – A kijelentés természetesen hazug ság volt.
Tudta, hog y ha Floz ülne vele szemben, ő mag a javasolta volna a kétszemélyes puding ot.
Akkor mintha árnyék borult volna Gina arcára. A lány érzelmeinek a befolyásolása olyan
felelősség volt, amelyet Guy nem akart vállalni.
Gina g yümölcskrémet rendelt, miközben a pincér újratöltötte a poharát. Már bőven jóllakott, de
nem akarta, hog y a vacsorának vég e leg yen.
– Hog y jössz ki ezzel a Flozzal? – kérdezte. A név előtti „ezzel” szó mindent elárul, g ondolta Guy.
– Határozottan… kedves teremtés. Ig azából azonban nem ismerem.
– Nem akarod alkalmazni az étteremben, ug ye?
– Flozt? – nevetett a férfi, és Gina mély fájdalmat érzett, amikor meg pillantotta a férfi szemében
az őszinte meleg ség et a név kimondásakor. Gyorsan felhajtotta a bort. – Nem. Ő író.
– Még sosem hallottam róla. – Gina önkéntelenül is g únyosan ejtette ki a szavakat.
– Nem könyveket ír, hanem szöveg eket üdvözlőkártyákra – felelte a férfi, és meg köszönte a
pincérnek a kávét és Gina desszertjét.
– Nem túlzottan kedvel tég ed, ug ye? – A lány belemártotta a kanalát a krémbe.
– Nem tudom – felelte Guy, és eg y pillanatra ig encsak kellemetlenül érezte mag át.
– Ezek a művészlelkek mind nag yon különösek – folytatta Gina, ahog y a bor meg oldotta a
nyelvét. – Eg yszer jártam eg y újság íróval. Az íróknak csak írókkal lenne szabad összeállniuk,
annyira furcsa szerzetek. A tanároknak tanárokkal, az orvosoknak eg észség üg yi dolg ozókkal, a
szakácsoknak pedig szakácsokkal. A hasonszőrűekhez kellene rag aszkodnunk, nem g ondolod?
Guy kortyolt a kávéjából, és válaszul vállat vont. Bűntudata volt, de már alig várta, hog y a
kényszerrandi vég et érjen. Tévedett, amikor arra g ondolt, hog y a vonzódást erőltetni lehet; az
ilyesmire nincs technika.
Ginának azonban esze ág ában sem volt, hog y ilyen könnyen eleng edje Guyt. Konyakos kávét
rendelt, és rag aszkodott hozzá, hog y a férfi is ig yon még eg yet.
– Alig várom már, hog y elkezdhessük a munkát – jeg yezte meg Gina. – Nag yon hiányzik, hog y
nem lehetek melletted a konyhában.
– Nekem is hiányzik a munka – mondta Guy.
– Velem?
– Hog y mi? – Guy köhög ni kezdett.
– A velem való munkát hiányolod? – Nem lehetett eldönteni, hog y a lány szeme az italtól vag y a
könnyektől nedves.
– Ig en, ig en, hog yne – felelte Guy, de nem viszonozta a szerelmes pillantást, amelyről tudta,
hog y része lenne benne, ha felnézne. Meg szólított eg y arra haladó pincért, és a számlát kérte.
Remélte, hog y minden g yorsan meg y, és előkészítette a hitelkártyáját.
– Pompás volt, köszönöm, Guy – mondta Gina lág yan, mintha valaki más bőrébe bújt volna, és
remélte, hog y íg y leomlanak a férfi körüli falak. Érezte a kettejük közti távolság ot, és tudta, hog y a
randevút nem követi újabb. A vacsora pusztán a köszönet kifejezésére szolg ált, és nem sikerült
romantikus eseményt varázsolnia belőle. Eg y hajtásra kiitta a kávéját, és a g yomrában meg érezte a
brandy hatását is.
– Köszönöm, hog y eljöttél, Gina.
– Ig azán kedvellek tég ed, Guy. – A lány szeme könnyes volt. Már csak a közvetlen ajánlattétel
lehetőség e maradt. Azt sem bánta volna, ha a férfinak csak eg y éjszakára kell. Akkor talán a
karjaiban Guy felismerné, hog y lelki kapcsolat van közöttük.
– Akkor…
Az áldott pincér meg érkezett a hitelkártyát leolvasó készülékkel. Guy rendezte a számlát, és
meg próbált nem tudomást venni róla, hog y Gina közben a szalvétával törölg eti a szemét.
A lány könnyei ig encsak meg eredtek, mivel tudta, hog y már nem tér vissza az étterembe Guyjal,
és a menyasszonya sem lesz. A férfi nem mondja majd neki a találkozás első évfordulóján, hog y:
„Emlékszel az első randevúnkra?” Nem borul térdre, és nem kéri meg a kezét. Az elképzelt jövő és
az álmai eg yre távolodtak, és eltűntek a messzeség ben.
Ki kell találnia valamit, hog y felkeltse a férfi érdeklődését. Már olyan rég óta szerelmes belé! Nem
tudta, hog y mit tehet, ha visszautasítják. Már átléptek eg y bizonyos határt.
Ahog y a parkoló felé mentek, belekarolt Guyba, és azt képzelte, hog y a férfi az övé. Guy
kinyitotta az ajtót, Gina a lehető leg érzékibb mozdulattal beszállt, és bár a finom szövésű
harisnyába bújtatott lába nag yon is jól látható volt, a férfi eg y pillantást sem vetett rá.
A visszaút során a kocsiban a hang ulat határozottan fag yos volt. Gina leg yőzöttnek érezte mag át,
és meg próbálta visszatartani a könnyeit. Részben g yűlölte Guyt, amiért annyira
meg közelíthetetlen, de tudta, hog y ő még a küszöbön is mindent bedob majd, hog y elcsábítsa. Eg y
korábbi barátja mondta, hog y a kölnije varázslatos hatású.
Guy meg állt a ház előtt, kiszállt, és kinyitotta Ginának is az ajtót.
– Nos, köszönöm a kellemes vacsorát, Gina.
A lány nag y, nedves szemmel pillantott rá.
– Mi a baj velem, Guy?
– Semmi az ég világ on, Gina. Abszolút semmi.
– Velem maradsz éjszakára?
Ez hirtelen jött!
Guy nag yot sóhajtott.
– Nem, Gina. Köszönöm, de nem.
A lány kitartóan a kocsiban maradt, és már zokog ott.
– Ó, most mindent elrontottam! Ezt nem lett volna szabad mondanom. Annyira kedvellek, Guy!
Találkozhatnánk újra, meg próbálhatjuk még eg yszer? – Könnyek folytak az arcán.
Guy tudta, hog y a g yeng édség most meg eng edhetetlen, mivel hamis reményt adna a lánynak.
– Nem, Gina – felelte, és meg próbált minden érzelem nélkül beszélni. – Szerintem rossz döntés
lenne.
Gina vonásai meg keményedtek.
– Jól van!
Guy meg próbálta mag ába fojtani a meg könnyebbülés sóhaját, ahog y a lány hirtelen kiszállt a
kocsiból.
– Talán ha én lennék Floz a szerelmes tekintetével, másképp alakulnának a dolg ok!
– Szerelmes? Mire g ondolsz? – kérdezte Guy.
– „Ó, Guy, meg próbálok nem rád nézni, miközben rosszul darabolom fel a répát” – affektált Gina
g yermeki hang on. – És te is ug yaníg y nem akarsz őrá nézni. Nem meg yek vissza dolg ozni az
étterembe. – Meg tett két bizonytalan lépést, de elejtette a kulcsait. Guy felvette őket, mert a lány
majdnem elesett, amikor lehajolt értük.
– Gina, ne butáskodj…
A lány kikapta a kezéből a kulcsokat, és kimondhatatlanul dühös volt. A szerelem diktálja a
szabályokat az embereknek, és nem fordítva. Nem lehet befolyásolni sem fekete harisnyás, hosszú
lábbal, sem szerelmes pillantásokkal. A természet kacag az ő erőfeszítésein, és az alacsony, vörös
hajút jutalmazza, aki még a répát sem tudja Guy ig ényeinek meg felelően elkészíteni.
– Köszönöm, ennyi volt… – nyög te ki.
Utána kinyitotta az ajtót, és úg y csapta be, hog y az üveg is majdnem kitört.
93. fejezet

Az esküvője előtt két nappal Juliet eg y vizsg álóág yon feküdt, és izg atottan várta az eredményt.
Az asszisztens pár centiméterre lehúzta Juliet nadrág ját, és zselét dörzsölt a hasára.
– Jézusom, ez hideg ! – kiáltott fel Juliet.
– Elnézést – mosolyg ott a nő, majd leült, és felemelte az ultrahang os fejet. – Az orvosa korai
vizsg álatot kért. Nincs semmi probléma, ug ye?
– Nincs, hog y lekopog jam – felelte Juliet –, de a testvéremmel már ötödik g enerációs ikrek
vag yunk. Az orvos szerint önök eg ész korai stádiumban meg tudják mondani, hog y eg ynél több
babát várok-e.
– Ig azat mondott – felelte az asszisztens, és eg y darabig csendben volt, mivel a fejet mozg atta
Juliet nag yra nőtt hasa fölött, és a kijelzőt fig yelte. Mög ötte Steve próbálta meg fejteni, hog y a
mozg ó foltok mit jelentenek.
– Aha – szólalt meg vég re a nő, és valamit mutatott Steve-nek. – Erről van szó, ikrek.
Juliet felé fordította a képernyőt, aki azonnal könnyekben tört ki.
– Az ikrek hatodik g enerációját várják. Gratulálok mindkettőjüknek!
94. fejezet

Floz nem sokkal Juliet előtt érkezett a White Wedding üzletbe.


– Jó reg g elt! – üdvözölte a tündéri Freya. – Ma az utolsó simításokat vég ezzük. Hol van a
menyasszony?
– Már úton – felelte Floz. – Vizsg álatot vég eztek rajta, hog y meg állapítsák, ikreket vár-e.
– Ez remek! – mondta Freya. Kivette Floz szép, csokoládészínű koszorúslányruháját eg y
nejlontasakból, és seg ített a lánynak felvenni. A ruha tökéletesen állt rajta.
– Milyen szép! – lelkendezett Floz. – Sosem g ondoltam volna, hog y koszorúslányként ilyen színű
ruhám lesz.
– Illik az évszakhoz, és az ön hajához is – mondta Freya. – Talán eg y nap önből is őszi
menyasszony lesz. Fog adni mernék, hog y az ősz a szerencsés évszaka.
– Bár az lenne! – jeg yezte meg Floz csendben. – Korábban tavaszi menyasszony voltam.
– Én tavaszi és őszi menyasszony is voltam – folytatta Freya, és Floz válla fölött a tükörbe
pillantott. – Az ősz sokkal szerencsésebb évszak volt számomra.
Feltette Floz fejére a szép fejéket a levelekkel.
– Valószínűleg már nem leszek többé menyasszony – sóhajtotta Floz. – Ezen a téren nem vag yok
szerencsés.
– A ruháim eg y kis bűvös erőt is adnak a viselőjüknek. – Freya kiszabadított pár fürtöt Floz vörös
hajából, és elrendezte a fejék körül. – Talán meg lepődik majd. Nem ön dönti el, hog y meg találja-e a
szerelmet. A szerelem határoz úg y, hog y mag a mellé szeg ődik-e, vag y sem.
– Jó lenne, ha íg y volna – mondta Floz, de eg y pillanatig sem hitte, hog y a szerelem őt fog ja
választani.
95. fejezet

– Köszönöm, hog y eljöttél velem – mondta Steve, miközben beállt a parkolóba. Másnap már
sokkal boldog abb alkalomból jön ug yanide, ám ma még el kell vég eznie a kötelesség ét.
– Ne butáskodj! – méltatlankodott Guy. – Természetes, hog y itt akarok lenni veled eg yütt.
Épp akkor vették át az esküvői öltönyüket, és hoztak el eg y nag y csokor rózsaszín virág ot a szabó
melletti virág boltból.
– Jó lett volna, ha még a születésnapjára vihettem volna virág ot, amikor még élt – mondta Steve.
– Nem akart semmit, amit nem lehetett meg inni. – Kicsit köhög ött, hog y visszatartsa a kicsordulni
készülő könnyeket, és Guy meg ütög ette a hátát.
Kiszálltak az autóból, és vég ig mentek a templomkert ösvényén.
– Holnap ug yanitt leszel, és azon töpreng sz majd, hog y mi a fenébe hag ytad mag ad
beleráncig álni – nevetett Guy.
– Nem hinném – mosolyg ott Steve. – Már alig várom.
„Pletyka” tiszteletes a templom ajtajában állt, és integ etett nekik.
– Üdv, Steven! Felkészült a holnapi nag y napra? – kérdezte.
– Üdvözlöm, tiszteletes úr – mondta Steve. – Csak ezt a virág ot hoztam az anyám sírjára. Ma
lenne ötvenöt éves. – Sajnálta az elveszteg etett éveket, és hog y az anyja milyen szomorú vég et ért.
A lelkész bátorítóan meg vereg ette a fiú vállát.
– Úg y tűnik, több születésnapi meg emlékezés is van ma – mondta. – Nézze azt a nőt a g yerekek
temetőjében!
Steve látta, hog y a távolban eg y kék kabátos nő meg y, és bólintott.
– Három babát veszített el, és mindet az évnek ebben a részében. Mind a három halva született.
Steve el sem tudta képzelni, hog y mit érezne, ha vele és Juliettel történne ilyen trag édia.
– És a szerencsétlen nőnek még eg y csomó vetélése is volt – folytatta a tiszteletes.
– Nem akart utána örökbe fog adni eg y g yereket? – kérdezte Guy.
– A férje… nos… – A lelkész, bár valóban pletykás volt, úg y érezte, hog y talán már íg y is túl sokat
mondott, és rövidre fog ta a folytatást. – …elég nehezen tudott meg birkózni a csapásokkal, és a
vállalkozása is csődbe ment. Mindent elveszítettek. Nag yon szomorú eset. Pedig milyen kedves nő!
– A társalg ás tárg ya felé intett a fejével, majd visszafordult Steve-hez. – Most már mennem kell.
Holnap találkozunk, és akkor már Juliet is itt lesz.
– Ig en, holnap találkozunk, tiszteletes úr.
Steve Guyjal eg yütt az anyja sírja felé indult. Meg rendelt eg y sírkövet, de a talajnak néhány
hónapig ülepednie kell, hog y fel lehessen állítani. Most csak eg yszerű kereszt volt a síron, amelyet
hulladék fából készített, és amelybe a Szeretlek, mama! szavakat vésette. Lehajoltak, és kiszedtek pár
g azt, amelyek már előbújtak a talajból.
– El tudod képzelni, hog y min mehetett keresztül az a szerencsétlen pára? – kérdezte Steve,
mivel még élénken emlékezett a kisbabák képére a monitoron. Nem akart arra g ondolni, hog y a
dolog bárkivel meg történhet. Főleg Juliettel nem. Hog y naponta érzi, miképp nőnek a testében a
babák, de léleg ezni már nem láthatja őket…
– Nem – felelte Guy. – Képtelen vag yok rá.
– Még a hallatán is kiráz a hideg – borzong ott meg Steve. Kivette a virág okat a csomag olásból,
és lerakta őket a kereszt elé. Amikor felpillantott, Guy a szomszéd sírkő felett nézett valamit
meredten.
– Mi van ott?
– Steve, nézd!
Steve arrafelé fordította a fejét. A kék kabátos „szerencsétlen pára” épp akkor lépett ki a
temetőből. Nem volt más, mint Floz.

Átmentek a templomkertnek abba a sarkába, ahol a virág ok között játék mackók és lég g ömbök is
voltak.
– Ez az – mondta Steve, és eg y ang yalt ábrázoló sírkőre mutatott. Szöveg is volt rajta:

Ezek a gyerekek is olyanok, mint sok virág, amelyeket kölcsönkapunk az Úrtól.


Ha a virágok elhervadnak és meghalnak, köszönjük meg az Úrnak, hogy egy ideig velünk lehettek.
James Christopher Cherrydale, született és meghalt: 2002. november 4-én
Elisabeth Jane Cherrydale, született és meghalt: 2004. november 14-én
Eleanor May Cherrydale, született és meghalt: 2005. november 2-án
Aludjatok békében, kicsikéink.
Egyszer még találkozunk.
Mindig velünk lesztek gondolatban.
A mama és a papa

– Te jó ég , tehát ezért!
És ekkor Guy meg értette. Minden értelmet nyert. Miért hideg ült el tőle Floz olyan hirtelen a
Hallow’s Cottag e-ban. Amikor ő a g yerekekről beszélt – olyan g yerekekről, akiket a lány sosem
lenne képes kihordani. Gina is mondta, hog y Floz folyton őt nézte Lulu Masserati esküvőjének a
napján – tehát mégis kedveli. Nem tudta, hog y mihez kezdjen az információval. Csak azt érezte,
hog y nem adja fel a reményét Flozzal kapcsolatban.
Van remény, és nem hag yja kicsúszni a kezéből!
96. fejezet

– Nos, a három hölg y és természetesen Raymond. Milyen szépek vag ytok íg y eg yütt!
Perry vig yorg ott, miközben élvezte a látványt: a feleség e a világ osbarna kosztümben, Floz a
szép, barna ruhában, Juliet a remek, aranyszínű köntösben az aranyvirág okkal és -levelekkel
díszített fejékben, és Coco, aki remekül festett az öltönyében. A lányok az esküvő előtti este
Milleréknél voltak, ahol nag y szeretettel fog adták őket. Később Coco és Gideon is meg érkezett,
tortákkal és süteményekkel meg pakolva. Perry remek puncsot készített portóiból, és vég ül eg ész jó
összejövetel kerekedett az estéből.
– El sem tudom hinni, hog y férjhez meg yek – mondta Juliet, miközben a tükörben nézeg ette
mag át. Már nag yon sokadszorra mosolyodott el. Alberto a rendelkezésükre bocsátja a söröző eg yik
vendég szobáját esküvői lakosztályként, és Juliet már alig várta, hog y mint Mrs. Feast zuhanjon az
ág yba a férjével. Az éjszaka minden pillanatát élvezni fog ják.
– Számomra is hihetetlen – jeg yezte meg Coco, és a mellkasát ütög ette. – Teljesen az érzés hatása
alatt vag yok.
Floz bólintott és mosolyg ott, de a szívét nehéznek érezte. Nag yon várta az esküvőt, de retteg ett a
pillanattól, hog y azt kell majd látnia, ahog y Gina odasimul Guyhoz. Kényszeríteni fog ja mag át,
hog y másfelé nézzen.
– Az idő kitart – jeg yezte meg Grainne, ahog y kinézett az ablakon. Verőfényes, hideg nap volt, és
a füvön is harmatcseppeket lehetett látni. A fák már csupaszak voltak, mert az előző éjszakai szél az
utolsó leveleket is leszedte róluk; a szederből sem maradt már, a pipacs is rég elvirág zott, a
g esztenye pedig mind lehullott, és az iskolaudvarokon játszottak vele a g yerekek. Az ősz
sárg ásbarna haja hamarosan fehér lesz.
Perry keskeny pezsg őspoharakat adott körbe, és a sajátját a lánya eg észség ére emelte.
– Drág a kislányom, kívánom, hog y te és Steve is olyan boldog ok leg yetek, mint az édesanyád és
én.
Floz is köszöntötte vig yorg ó barátnőjét, és élvezte a meleg ség et a kedves család tag jai körében.
Arra g ondolt, hog y milyen jó lenne elraktározni mindezt, mivel hamarosan a tél zimankójával kell
szembenéznie.

– Készen vag y? – kérdezte Guy.


– Teljesen berezeltem – felelte Steve. – Használhatunk ilyen szavakat a templomban?
– Biztos vag yok benne, hog y az Úr most elnézi.
Guy meg ig azította Steve aranyrózsáját a fiú g omblyukában. Az org onista valami eg yházi darabot
játszott, miközben a padsorokat rokonok és birkózók töltötték meg .
– Ig en, biztos vag yok benne, hog y itt vannak a g yűrűk. – Guy meg tapog atta a zsebét, miközben
Steve már a száját nyitotta, hog y újra felteg ye a kérdést.
– Nem, semmit nem mondok Julietnek Flozról – mondta Steve, mert most Guy készült feltenni
eg y kérdést. – Tudom, hog y Ju borzalmasan érezné mag át, amiért olyan sokszor elráncig álta
mag ával Flozt babakellékeket vásárolni.
Az org onista új dallamba kezdett. Az „Itt jön a menyasszony” első akkordjait játszotta. A
menyasszony meg is jelent.
– A szentség it! – szólalt meg Steve. – Elnézést, mennyei atyám…
– Sok szerencsét, cimbora – mondta Guy.
– És neked is, majd később – felelte Steve, és kacsintott hozzá.

Alberto Masserati, a családja és a személyzete remek munkát vég zett. A söröző ebédlőjét az ősz
színeit idéző drapériákkal burkolták, amelyekhez jól illett az asztalokon lévő terítők színe, és
parányi leveleket formázó konfettit szórtak szét mindenütt. Még a pincérnők is barna ruhát
viseltek fehér köténnyel. A fejükön a levélkoronával úg y néztek ki, mintha római herceg nők
lennének.
Amikor a Buck’s Fizz koktélt szolg álták fel, Floz úg y érezte, mintha néznék. Ig aza is volt. Ahog y
odafordult, a tekintete Guy szürke és átható pillantásával találkozott. A férfi nem jött zavarba, hog y
észrevették. Elmosolyodott, és a lány felé emelte a poharát. Floz viszonozta a mosolyt, de g yorsan
másfelé fordította a tekintetét. Érezte, hog y picit elpirul, és azon tűnődött, hog y Gina vajon miért
nincs ott.
Guy különös hang ulatban lehetett aznap. Ahog y a templomból kifelé menet a padsorok között
lépkedtek, a koszorúslány és a násznag y a menyasszony és a vőleg ény mög ött, a férfi a karját
nyújtotta neki.
– Nag yon jól nézel ki, Floz – mondta.
– Ó… ó, köszönöm – hang zott a válasz.
– Mint eg y erdei nimfa.
– Nem g nóm? – kuncog ott Floz.
– Dehog y! Határozottan nimfa.
– Várj, amíg röpködni nem kezdek – mondta a lány félénken.
– Szeretném is, ha azt éreznéd, hog y a felleg ekben jársz, Floz – dörmög te Guy az orra alatt, de
elég hang osan, hog y hallani lehessen.
Mi a csudára gondolhat? A hang hordozásból azonban eg yértelműen következtetni lehetett rá, hog y
nem sárkányrepülésre akarja hívni. Floz ettől kicsit bizonytalannak érezte a lépteit. Határozottan
örült, hog y az asztal másik vég én kapott helyet, Coco és Perry között, távol Guy tekintetétől.
Alberto előételként spárg át szolg ált fel, majd „őszi levest”, amely sűrű csontleves volt
zöldség félékkel, és hozzá levél alakú pirítóssal. Ezt citromos sörbet követte, majd jött a főétel,
sertéstallér mustármártással. A desszert almás puding volt, és mindeg yik tányérban parányi, szív
alakú csillag szóró szikrázott.
Perry felállt, hog y meg tartson eg y rövid, de nag yon kedves beszédet. Szég yenlős volt, és nem
szeretett a fig yelem középpontjában lenni.
– Nem vag yok jó szónok – kezdte, miközben biztató taps hallatszott körülötte. – Szeretnék
azonban köszönetet mondani Albertónak, a családjának és a személyzet tag jainak, hog y
meg szervezték számunkra ezt a pompás esküvői összejövetelt. Gyertek ki, és hajoljatok meg ,
barátaim!
Alberto és a hozzá hasonlóan tartózkodó személyzete meg jelent, hog y fog adják az ünneplést,
majd g yorsan visszavonultak a konyha szentélyébe. A ring ben minden fig yelem Albertóra irányult,
de a férfi a mag ánéletben már inkább kerülte a feltűnést.
– És köszönöm a rokonoknak is, hog y ideutaztatok meg nézni, ahog y a lánykám férjhez meg y –
folytatta Perry. – Csak annyit kell még mondanom, hog y Steve-et nag y örömmel üdvözölném most
a családunkban, ha nem tartozna hozzánk már vag y harminc éve. Tehát tudja jól, hog y mit kap a
lányommal, és nag yon bátor.
Ezt kitörő nevetés fog adta, különösen hog y Juliet csípőre tette a kezét, és teljes felháborodást
színlelt.
– Azt mondom most nektek, amit Gron papája mondott nekünk az esküvőnk napján. – Perry
köhög ött, és a helyiség ben olyan csend lett, hog y a lég y zümmög ését is hallani lehetett volna.

Tartozzon ehhez a naphoz egy csipetnyi ír szerencse is,


ébredjen dal a szívetekben, és költözzön mosoly az arcotokra!
Az Úr vigyázzon rátok,
ahogy szeretetben és békében éltek.
A barátság fénye ragyogja be az utat, amelyen jártok, és gyerekek nevetése töltse be az otthonotokat!
Az egymással és egymásért leélt élet öröme el fogja törölni az arcotokról a bánatot, és csillogást visz a
szemetekbe.

– Most pedig emeljük poharunkat a szép Juliet, vag yis Júlia és az ő Rómeója, Steve eg észség ére!
– A menyasszonyra és a vőleg ényre! – Mindenki eg yszerre kiabált és tapsolt. Grainne nag y puszit
adott Perry arcára. A férfi vég re meg nyug odhatott, és élvezhette a társaság ot.
Guy felállt. A pici, alacsony mennyezetű helyiség ben még a szokásosnál is meg termettebbnek
tűnt. Fekete öltöny és mellény, csokoládébarna nyakkendő és keményített, fehér ing volt rajta, a
g omblyukába pedig aranyozott rózsát tűzött. Floz érezte, hog y a látványától g yorsabban ver a
szíve. A férfiból eg y nap nag yszerű férj és remek apa lesz.
– Hölg yeim és uraim! – kezdte Guy. Szétnézett a helyiség ben, és a tekintete meg int csak Flozon
állapodott meg , mielőtt folytatta volna a mondandóját. – Eredetileg valami kínos történetet
akartam elmondani Steve-ről, de olyan sok van belőlük, hog y nem is tudom, melyikkel kezdjem.
A birkózók hang osan bizonyg atták, hog y ők is reng eteg ilyen történetet tudnak.
– Nag yon örülök, hog y a testvérem számára a leg jobb barátom a Mr. Tökéletes – mondta Guy
annyi meleg ség g el a hang jában, hog y Steve-nek nag yokat kellett nyelnie, hog y visszatartsa a
szemébe g yűlő könnyeket. – Juliet csak azt nem tudja, hog y a fiú már az iskolában kinézte őt
mag ának.
– Tényleg ? – hökkent meg Juliet.
– Aha – felelte Steve.
– Miért nem mondtad el nekem?
– Nem mertem. Nag yon tetszettél, de úg y féltem tőled, hog y meg sem mertem mukkanni.
– Na, most már fejezzétek be! – adta ki az utasítást Guy, mire mindenki nevetett. – Steve a lehető
leg jobb barát. Tudom, hog y ő és Juliet boldog ok lesznek, mivel a testvérem nemcsak férjet, hanem
ig azi barátot is kap a személyében.
– Ahh! – hallatszott mindenfelől. Alberto Masserati kikukucskált a konyhából, és ki kellett fújnia
az orrát.
– És még köszönetet kell mondanom Juliet társainak is. Coco már kezdetektől fog va Ju barátja, és
bár Floz csak idén ősszel jelent meg az életünkben, olyan, mintha már nag yon rég óta ismernénk.
Rámosolyg ott a lányra, aki viszonozta a mosolyt. Meleg e volt, és kicsit szédült, ug yanakkor
meg tiszteltetésnek is vette a szavakat.
– Emeljük poharunkat Flozra és Cocóra!
– Éljen Floz és Coco!
Guy rákacsintott Flozra, aki köhög ni kezdett. Örült, hog y a beszéd vég et ért, és kikerülhet a
fig yelem középpontjából.
Ezután Juliet állt fel, és mindenfelől kuncog ás hallatszott.
– Tudom, mire g ondoltok – kezdte. – Hog y most én fog ok beszédet mondani Steve helyett, de a
házasság sokat apasztott a vérmérsékletemen. Leg alábbis eg yelőre. Hölg yeim és uraim, bemutatom
a férjemet: a volt vőleg ényt.
A bejelentést nag y taps és nevetés fog adta, ahog y Steve felállt, és teljesen meg hökkentnek tűnt.
– Nos, köszönöm, feleség – mondta. – De most már vissza a konyhába!
– Ne sürg ess, drág ám! – felelte Juliet, és meg ivott eg y pohár narancslevet.
Steve vig yorg ott.
– Meg köszönöm nektek, hog y eljöttetek meg nézni a házasság kötést az első feleség emmel.
Mindenki nevetett, Juliet is.
– Most komolyan beszélek. Milleréket a családomnak tekintem, amióta csak az eszemet tudom.
Ez a nap tehát mindennél többet jelent számomra. És akárhol is élünk majd, itt, vag y pár évig
Amerikában, tudni fog játok, hog y tökéletesen g ondoskodni fog ok róla és a g yermekeinkről.
Mindig szerettem, és mindig szeretni is fog om Julietet. Kénytelen vag yok, különben meg öl.
– Nem tudom, hog y sírjak-e, vag y nevessek – mondta Coco, és a beszédek közepette felváltva
kuncog ott és szipog ott.
– Hölg yeim és uraim, emeljük poharunkat az én kedvesemre, Julietre, a menyasszonyra!
– A menyasszonyra!
Coco arca eltűnt a zsebkendő mög ött.
– Ó, Floz, teljesen széthullik a közösség ünk! Ők ketten Amerikába mennek, te pedig isten tudja,
hog y hová.
Floz átkarolta a fiút. Ő is úg y érezte, hog y eg y csodálatos időszak vég et ér. Nem is mert a
következő hetekre g ondolni, hog y össze kell csomag olnia, és nag y valószínűség g el be kell
költöznie a borzalmas házba, ahol büdös a szőnyeg , és zihál a tulajdonos.
– A kávé után jön a tűzijáték – jelentette be Alberto, ahog y a pincérek meg jelentek a
kávéscsészékkel.
– Ezt szerezte Steve tavaly Robber Johnnytól? – kérdezte Grim Reaper, a Komor Arató.
– Aha – kiáltotta Steve, mert meg hallotta a kérdést. – És még petárdákat is adott.
– Mi a bánat! A mentőket is ki kellett volna hívnom – nevetett Grim.
– Nem szakadsz el tőlünk, kedves Floz. – Perry töltött a lánynak eg y csésze kávét. –
Vasárnaponként g yere el ebédre, vag y bármikor beug orhatsz, amikor csak kedved tartja.
– Köszönöm – felelte Floz, és mag ába fojtotta a kitörni készülő érzelmeket.
– Időnként hozzánk is eljöhetsz – jeg yezte meg Coco, és oldalba bökte a lányt. – Úg y érzem,
mintha eg ész életemben ismertelek volna, Floz.
– Ug yan már! – mondta Floz, és nag y leveg őt vett. Vég ig nézett a vidám tömeg en, és remélte,
hog y nem kezd el sírni, és nem csinál mag ából bohócot. A Pog moor testvérek szkandereztek, a
Komor Arató pedig a filig rán barátnője vállán tartotta a hatalmas karját, miközben Jeff Lepparddal,
Big Bad Davyvel és a feleség ükkel beszélt valamiről. Klondyke Kevin Amandával flörtölt, Daphne és
a férje kuncog ott valamin, Juliet és Steve pedig kézen fog va, csendben beszélg etett. Guy háttal állt
Floznak, ahog y Fred Zeppelinnel és az asszonykájával társalg ott. Fekete, g öndör haja épp a
g allérjáig ért, és a lány arra g ondolt, hog y milyen érzés lenne meg fog ni.
– Hölg yeim és uraim, indulás kifelé, tűzijátékot nézni! – kiáltotta Alberto.
A hideg sörkertbe radiátorokat és fényfüzéreket rakott.
– Ne menjetek nag yon közel! – fig yelmeztette Mrs. Masserati a társaság ból azokat, akik átlépték a
földre rajzolt krétavonalat.
– Várjatok, most jön még a csokordobás! – rikkantotta Juliet. Meg fordult, és mag asra dobta az
esküvői csokrát, amely közel fél méterrel kerülte el Floz kinyújtott kezét. Coco kapta el.
– Ó, istenem! – vig yorg ott a fiú. – Gid, ezek szerint hozzám kell jönnöd.
Gideon elg ondolkodott, majd olyan bejelentést tett, hog y Coco szája tág ra nyílt a meg lepetéstől.
– Rendben van. Miért is ne? A tempó nag yobb, mint amihez hozzá vag yok szokva, de lehet róla
szó. Coco, hozzám jössz? Tényleg ?
Coco örömujjong ásban tört ki, és csak az első tűzijáték-rakéta fellövésekor hallg atott el. Steve-
nek olyan érzése volt, mintha Robber Johnny az IRA raktárából szerezte volna az eszközt. A hang
mennydörg ésszerű volt, és a lökéshullámokat talán még a világ űrben is érezni lehetett. Valakinek
ki kellett mennie Clara néni szívg yóg yszeréért. A férfiakat kéjes öröm fog ta el.
Floz a hátsó sorban állt, és az eg et nézte, melynek hátterében színes rakéták robbantak, miközben
a leveg őt az ősz vég i tüzekre jellemző füst töltötte be. Jeff Leppard csillag szórókat osztott szét, és a
birkózók, mint a nag y g yerekek, a nevüket próbálták a leveg őbe írni velük. Mindenütt párokban
álltak az emberek, eg ymást átölelve, eg ymásnak dőlve vag y csak kézen fog va. Meg ható és kedves
látvány volt, de ő úg y érezte, mintha valami nag yon hideg és zord helyen állna, mindentől távol.
És akkor meg érezte mag a mög ött őt. Meg sem kellett fordulnia, tudta, hog y Guy az.
– Vidám, de őrült látvány. Nem? – kérdezte a férfi. Floz nem tudta, hog y a kérdés a vendég ekre
vag y a tűzijátékra vonatkozik-e, de nem is számított, mert mindkettőre ug yanaz volt a válasz.
– Ig en – felelte.
– Fázol? – kérdezte Guy, mert észrevette, hog y a lány remeg .
– Kicsit.
Átölelte, rálehelt a nyakára, és ahog y előrehajolt, érezte, hog y Floz leveg őt is alig kap a
döbbenettől.
– Kedves Floz – szólalt meg , ahog y az arcuk összeért. – Úg y g ondolom, hog y beléd szerettem.
A lány szembefordult vele. Guy látta, ahog y a szempárban tükröződnek a tűzijáték fényei.
– Ó, Guy, nem én vag yok a hozzád való nő…
A férfi meg fog ta a kezét, felemelte és meg puszilta. A kedves, ismerős eperillatot érezte rajta.
– Minden tekintetben te vag y a hozzám való – mondta. – Nem érdekel, hog y nem lehetnek
g yerekeid. Ig en, mindent tudok, Floz. Csak tég ed akarlak. A többi nem számít.
Nag y tenyerébe vette a lány arcát, lehajtotta a fejét, és szájon csókolta. Ahog y átölelte, Floz
érezte, hog y az alakjuk tökéletesen illeszkedik eg ymáshoz. A Hallow’s Cottag e-ban a mag as
karácsonyfáról és a nag y kandallóban pattog ó tűzről kig ondolt álom most eg ész valóság osnak és
elérhetőnek tűnt.
– Mindenki vig yázzon mag ára! Meg g yújtom a petárdákat – kiáltotta Alberto.
Fülsiketítő robbanások sorozata hallatszott. Mindenki meg illetődötten állt, ahog y a kis rakéták
az ég felé repültek, és pokoli zaj kíséretében a szivárvány színeivel pukkantak szét. Az esemény
azonban eltörpült a Floz Cherrydale és Guy Miller szívében életre kelt tűzijáték mellett.
Epilógus

South Yorkshire Herald, november 7.

EGY NŐ A TESTVÉRE IKERGYERMEKEIT HOZTA VILÁGRA


Egy Barnsley-ban élő nő, a GWE-szupersztárbirkózó Arkangyal felesége a bátyja gyermekeinek adott
életet, akiket a beültetés után kihordott a méhében. A fiú ikrek Barnsley Központi Kórházában születtek
november 5-én. Az igazi anyjuk Mrs. Florence Miller, apjuk pedig Mr. Guy Miller, az országos hírű
Firenze étterem (Alsó-Hoodley, Barnsley) tulajdonosa és Michelin-csillagos szakácsa.
Mrs. Juliet Feast, aki a negyvenedik születésnapján szült, maga is két ikerlány és két ikerfiú anyja.
„Minden olyan volt, mint egy álom, és nem is lepődtem meg, hogy ikreket szülök nekik. Már hat
generáció óta ikrek vannak a családomban” – mondta Mrs. Feast. „A sógornőm sajnos képtelen kihordani
a gyerekeket, és ezért ajánlottam, hogy megteszem helyette. Nem kevés rábeszélésre volt szükség, de
nekem nagyon nehéz ellentmondani.”
Mrs. Miller, akinek korábban sok vetélése volt, és több gyermeke halva született, magától értetődően
nagyon boldog.
„Még mindig nem tudom elhinni” – mondta. „A sógornőm éveken keresztül a legjobb barátnőm volt. A
világon a legdrágábbat ajándékozta nekünk.”
A fiúk, Julius és Steven meglepően nagy, 4 kg 10 dekás és 4 kg 20 dekás súllyal jöttek a világra.
Copyright © Millytheink Ltd., 2011
Copyright © Milly Johnson, 2011
Cover illustration © Robyn Neild
Cover design © Lizzie Gardiner
Title type © Stephen Raw
Hungarian translation © Tóth Attila, 2014
© Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014

ISBN 978-963-383-086-4

Felelős kiadó Kepets András


Felelős szerkesztő Palkó Katalin
Szerkesztette Bakay Dóra

Minden jog fenntartva. A könyv, illetve egyes részeinek másolása, terjesztése tilos. A könyv bárminemű felhasználása kizárólag a kiadó
előzetes, írásbeli hozzájárulásával végezhető, kivéve a szabad felhasználás esetköreit. A kiadó előzetes, írásbeli engedélye szükséges
különösen a jelen kiadvány lefordításához, többszörözéséhez, terjesztéséhez, digitalizálásához, feldolgozásához, átdolgozásához, az egyes
részleteknek az idézés szabályait meghaladó átvételéhez. A jelen kiadványt a mindenkori hatályos szerzői jog védi, melynek megsértését
adott esetben a Büntető Törvénykönyv is büntetni rendeli.

A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent:


Yorkshire puding Klub
Madarak és méhek
Tavaszi affér
Nyári flört
Itt jönnek a csajok

You might also like