Professional Documents
Culture Documents
A sorozat kötetei:
Pogáts Ferenc: Varga Tamás matematikai versenyek 1.
Pogáts Ferenc: Varga Tamás matematikai versenyek 2.
Pogáts Ferenc – Fazakas Tünde: Varga Tamás matematikai versenyek 3.
(Szerkesztı kollektíva): Bergengóc példatár 1.
(Szerkesztı kollektíva): Bergengóc példatár 2.
RÓKA SÁNDOR
2000 FELADAT
AZ ELEMI MATEMATIKA
KÖRÉBİL
Hatodik kiadás
Budapest, 2010
Kedves Olvasó!
Önre gondoltunk, amikor a könyv elıkészítésén munkálkodtunk.
Kapcsolatunkat szorosabbra főzhetjük, ha a kiadó honlapján, a www.typotex.hu
címen feliratkozik hírlevelünkre, melybıl értesülhet
új kiadványainkról, akcióinkról, programjainkról.
A honlapon megismerkedhet teljes kínálatunkkal, egyes könyveinknél pedig új
fejezeteket, bibliográfiát, hivatkozásokat találhat, illetve az esetlegesen
elıforduló hibák jegyzékét is letöltheti.
Kiadványaink egy része e-könyvként (is) kapható: www.interkonyv.hu
1. Fejtörők
2. [3] Az ábrán látható három egyfülű nyulat vágjuk ki papírból, majd helyezzük el a
nyulakat úgy, hogy mindegyik nyúlnak két füle legyen.
5. [2] Egy vadász medvenyomokat követve 1 km-t haladt déli irányban, majd 1 km-t
ment keletre, végül 1 km-t északra, és ekkor visszaért oda, ahonnan elindult.
Milyen színű a medve?
6. [2] A tengeren négy hajó halad együtt, közel egymáshoz: bármely két hajó távol-
sága 3 km. A hajók között van teherszállító, olajszállító és utasszállító hajó.
Milyen hajó a negyedik?
7. [3] Egy hajó hosszának, árbócmagasságának, a hajó kapitánya és kisfia életkorának
(a számok egész számok) szorzata 323 935. Hány éves a kapitány?
8. [3] Az ábrán látható nyolcszöget – mint a második ábra mutatja – fel lehet osztani
négy egybevágó részre. És hogyan lehet felosztani öt egybevágó részre?
12 15 30 17 26 22
24 20 25 20 13 28 18
24 20 30 20 26 30
15. [2] Mi a sorozat következő eleme?
23. [4] Melyik szó következik a szavak sorozatában: segély, otthon, világ, birodalom,
hadoszlop, érzék, . . .
a) víz, b) zene, c) üdvözlet, d) mennyország.
24. [7] A számok között mindenhol ugyanaz az egyszerű összefüggés fedezhető fel.
Vajon mi ez az összefüggés?
0 0 0 0 0 0 0
1 1 1 1 1 1 1 1
1 2 5 2 1 3 2 2
1 9 9 1 2 5 3
1 4 16 4 1 3 7 7
1 3 7 7 3 1 4 16
1 2 5 3 5 2 1 9 9
1 3 2 2 3 1 2 5
1 1 1 1 1 1 1 1
0 0 0 0 0 0 0 0
23
14 12 19
30. [3] Írjuk be a táblázat mezőibe az 1, 2, 3, 4,
5, 6, 7, 8, 9 számokat úgy, hogy a számok
szorzata minden sorban egyenlő legyen a 20
sor mellé írt számmal, s hasonlóan minden
oszlopban a számok szorzata legyen egyen- 108
lő az oszlop alá írt számmal.
168
42 80 108
33. [3] A kör kerületét 12 egyenlő részre osztottuk. Erre a 12 helyre írjunk nullától kü-
lönböző egész számokat úgy, hogy bármelyiktől indulva, minden harmadik szá-
mot véve, azok összege nulla legyen, és bárhonnan indulva, minden negyedik
számot véve, azok összege is nulla legyen. (Tehát, ha kiválasztunk egy szabá-
lyos sokszöget, melynek csúcsai a 12 pont közül valók, ott a csúcsokban levő
számok összege nulla.)
+ ∗∗∗
és az összegben szereplő számok egyike sem kezdő-
dik nullával.) Keressünk több megoldást.
∗∗∗∗
35. [3] A ∗ jelek helyére írjuk be az 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
∗∗∗
+ ∗∗∗
számjegyeket úgy, hogy helyes legyen az összeadás.
(Minden számjegy egyszer szerepel egy összegben.)
∗∗∗
Keressünk több megoldást.
36. [4] Válasszunk három számjegyet úgy, hogy azok különböző sorrendjével fel tud-
junk írni három olyan háromjegyű számot, melyek közül kettőnek az összege
lesz a harmadik szám.
37. [4] Válasszunk négy számjegyet úgy, hogy azok különböző sorrendjével fel tudjunk
írni három olyan négyjegyű számot, melyek közül kettőnek az összege lesz a
harmadik szám.
38. [4] Adjunk meg három olyan 9-jegyű számot, melyek közül az egyik a másik kettő
összege, és amely számok mindegyikét az 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 számjegyek
valamilyen sorrendjével írjuk fel.
39. [3] Határozzuk meg a törtkifejezés értékét, ha az azonos betűk azonos, a különböző
betűk különböző számjegyeket jelölnek.
C·S·O·D·Á·L·A·T·O·S
=?
B·A·L·A·T·O·N
1. Fejtörők 13
a) b) c)
S E ND
S E ND S AVE MORE
+ MORE + MORE + G OL D
MO NE Y MO NE Y MO NE Y
d) e) f)
F ORTY
USA THRE E T EN
+USSR +F OUR + T EN
PE ACE SE VE N SI XTY
g) h) i)
SOK CB AB L A P K E P
SOK CB KAR
KI S CAA E K L
+ KOS ADEA P A O}
OKOS
K U L L O}
41. [4] Az alábbi szorzásokban csak néhány számjegyet ismerünk. Határozzuk meg az
ismeretlen számjegyeket.
a) b) c)
aa aa aa aa aa 7a
aa aaa aa
a7 aa aaa
aaaa 9aaa aaa
14 Feladatok
51. [3] A 10, 11, 12, . . . , 49 számokat osszuk szét két csoportba úgy, hogy egyik cso-
portban se szerepeljen két olyan szám, melyek összege is a csoportban van, és
ne legyen ugyanabban a csoportban egy szám és a kétszerese.
52. [3] Válasszunk ki az 1, 2, 3, . . . , 100 számokból minél többet úgy, hogy a kiválasz-
tott számok között ne legyen két olyan, melyek egyike osztója a másiknak.
53. [3] Válasszunk ki az 1, 2, 3, . . . , 100 számokból minél többet úgy, hogy a kiválasz-
tott számok között ne legyen két olyan, melyek összege is a kiválasztott számok
között van, és a kiválasztott számok között ne legyen olyan sem, melynek a két-
szerese is a kiválasztottak között van.
54. [3] Egy zár, melyen három nyomógomb van (1-es, 2-es, 3-as), akkor nyílik, ha
a gombokat egy előírt sorrendben nyomjuk meg közvetlenül egymás után. (A
megfelelő három gombnyomást esetlegesen megelőző gombnyomások soroza-
tának nincs hatása a zár szerkezetére.) A zár biztosan kinyílik például a követ-
kező sorozatra: 123 132 213 231 312 321. Adjunk meg olyan 9 gombnyomásból
álló sorozatot, mely biztosan kinyitja a zárat.
55. [2] Választunk egy háromjegyű számot és elosztjuk számjegyeinek összegével. Az
így kapott hányados melyik háromjegyű szám esetén lesz a legkisebb, és mikor
lesz a legnagyobb?
56. [1] Melyik az a legkisebb természetes szám, amelyben a számjegyek összege 1994?
57. [2] Melyik az a legkisebb természetes szám, amelyben a számjegyek szorzata 200?
58. [2] Melyik az a legnagyobb négyjegyű szám, amelyben nincs két azonos számjegy,
és a számjegyek szorzata 216?
59. [3] Adjunk meg olyan pozitív egész számot, mely felírható 3 egymást követő egész
szorzataként is, és felírható 6 egymást követő egész szorzataként is.
60. [3] Egy futóversenyen 12 rajtszámmal jelzett versenyző indult. Mi volt a beérkezés
sorrendje, ha a rajtszám és a helyezési szám szorzata mindig 1-gyel nagyobb
egy 13-mal osztható számnál?
61. [3] Az 1, 2, 3, 4, 5, 6 számokat felhasználva (egy szám többször is előfordulhat)
egy négyjegyű számot írtunk fel. Többen megpróbálják kitalálni ezt a számot.
Az első tipp: 4215. Két számot eltalált, de csak egy van jó helyi értéken. A
második tipp: 2365. Ismét két számot talált el, de csak az egyik van jó helyi
értéken. A harmadik tipp: 5525. Itt még a számokat sem találta el. Mi lehet a
keresett szám?
62. [3] Rajzoljunk le 8 szakaszt úgy, hogy mindegyik három másikat metsszen.
63. [3] Egy háromszög és egy négyszög legfeljebb hány pontban metszi egymást, ha
nincs közös oldalegyenesük?
16 Feladatok
64. [3] Vegyünk fel 6 pontot a síkon, és kössünk össze azokból néhányat szakaszokkal
úgy, hogy mindegyik pontból 3 szakasz induljon, és a szakaszok ne keresztez-
zék egymást.
65. [3] Vegyünk fel 6 pontot a síkon, és kössünk össze azokból néhányat szakaszokkal
úgy, hogy mindegyik pontból 4 szakasz induljon, és a szakaszok ne keresztez-
zék egymást.
66. [3] Vegyünk fel 7 pontot a síkon úgy, hogy ha azokat páronként összekötjük egye-
nesekkel, akkor összesen 14 különböző egyenest kapjunk.
67. [4] Adott néhány egyforma méretű tégla. Ezek segítségével csak egy vonalzót hasz-
nálva, hogyan lehetne megmérni a tégla testátlóját?
68. [4] Tudor egy 200-jegyű számra gondolt, amelynek számjegyösszegét megsúgta
Vidornak. Vidor kiszámította a neki megsúgott szám számjegyösszegét, s ezt
megsúgta Morgónak. Morgó meghatározta ezen szám számjegyösszegét, ami
kétjegyű szám volt, s ezt megsúgta Hapcinak. Hapci is meghatározta a számje-
gyösszeget, s ezt megsúgta Kukának.
Milyen számot súgott Vidor Morgónak? Milyen számot súgott Hapci Kukának?
69. [3] Két pohár közül az egyikben 1 dl bor, a másikban ugyanennyi víz van. Egy ka-
nál bort átöntünk a vízbe, ezt jól megkavarjuk, majd innen egy kanál folyadékot
(víz-bor keveréket) átöntünk a borba. A vízben lesz-e több bor, vagy a borban
lesz-e több víz?
70. [3] Igaz-e, hogy nagyapáim dédapjai ugyanazok a személyek, mint dédapáim nagy-
apjai?
71. [3] A mesebeli róka a következő egyezséget kötötte egy legénnyel: ahányszor át-
megy a hídon, a róka mindannyiszor megkétszerezi a pénzét, s ebből a pénzből
24 krajcár vámot kell fizetnie. A legény azt hitte, hogy ily módon sok pénzhez
juthat, de nagyot csalódott. Amikor ugyanis harmadszor ment át a hídon, és ki-
fizette a vámot, nem maradt egy krajcárja sem. Mennyi pénze volt a legénynek,
mikor az egyezséget megkötötte?
72. [3] Öt játékos megegyezett, hogy a vesztes minden játszma után megkétszerezi a
többi pénzét. Összesen öt játszmát játszottak, mindegyik játékos egyszer ve-
szített. A játék végén mindegyiküknek 128 F t-ja volt. Mennyi pénze volt a
játékosoknak külön-külön a játék megkezdése előtt?
73. [4] Egy szobában 10 szék van sorban egymás mellett. A székek kezdetben üresek.
Időnként valaki bejön a szobába, leül egy üres székre, és ugyanekkor egyik
szomszédja (ha van neki) föláll és kimegy. Legfeljebb hány szék lehet foglalt
egyszerre a szobában?
1. Fejtörők 17
74. [3] Három ládikó mindegyikében 2-2 golyó van: fehér-fehér, piros-piros, fehér-
piros, és mindegyik ládán felirat: F F , P P , F P , ami a ládában levő golyók
színét jelzi. Azonban mindegyik felirat hamis. Valamelyik – általunk választott
– ládikóból kivehetünk egy golyót, s ezek után meg kell mondani, hogy az egyes
ládikókban milyen golyók vannak. Hogyan lehet ezt megtenni?
75. [3] Egy papírlapon az alábbi öt állítás olvasható.
Ezen a lapon 1 állítás hamis.
Ezen a lapon 2 állítás hamis.
Ezen a lapon 3 állítás hamis.
Ezen a lapon 4 állítás hamis.
Ezen a lapon 5 állítás hamis.
Az állítások közül melyik igaz, melyik hamis?
76. [3] Egy papírlapon az alábbi öt állítás olvasható.
Ezen a lapon legfeljebb 1 állítás igaz.
Ezen a lapon legfeljebb 2 állítás igaz.
Ezen a lapon legfeljebb 3 állítás igaz.
Ezen a lapon legfeljebb 4 állítás igaz.
Ezen a lapon legfeljebb 5 állítás igaz.
Az állítások közül melyik igaz, melyik hamis?
[3]
77. A három ládikón levő állításból legfeljebb egy igaz.
79. [2] Az asztalon kártyalapok vannak, melyek egyik oldalán betű, másik oldalán szám
áll. Mi az előttünk levő négy kártyalapon az A, B, 1, 2 felírást látjuk. Legkeve-
sebb hány lapot kell megfordítani, ha el akarjuk dönteni, hogy igaz-e a követ-
kező állítás: „Magánhangzó mögött páros szám áll.”?
80. [3] Az alábbi feladatokban szereplők mindegyike vagy az igazmondók, vagy a ha-
zugok szektájába tartozik.
a) Egy szobában ketten vannak, A és B. Azt mondja A: „Legalább egyikünk
hazug.” Ki melyik szektába tartozik?
b) Egy szobában ketten vannak, A és B. Azt mondja A: „Én hazug vagyok, de
B nem az.” Ki melyik szektába tartozik?
c) Egy szobában hárman vannak, A, B és C. A következők hangzanak el.
A: „Mindhárman hazugok vagyunk.”
B: „Pontosan egy igaz van köztünk.”
Ki melyik szektába tartozik?
d) Egy szobában hárman vannak, A, B és C. A következők hangzanak el.
A: „Mindhárman hazugok vagyunk.”
B: „Pontosan egy hazug van köztünk.”
C melyik szektába tartozik?
81. [3] Egy vándor egy útelágazáshoz ér, egyik út a sivatagba, a másik Mekkába vezet.
Az útelágazásnál ketten álldogálnak, egy igazmondó és egy hazug. Mit kell
kérdeznie a vándornak, hogy megtudja a Mekkába vezető utat, ha csak egyetlen
kérdést tehet fel, és nem tudja, hogy igazmondóval vagy hazuggal beszél-e?
82. [3] Két szomszédos város egyikében igazmondók, a másikban hazugok laknak. A
városlakók természetesen eljárnak látogatóba a szomszédos városba. Mit kér-
dezzen egy turista, hogy megtudja, melyik városban tartózkodik (az igazmon-
dókéban vagy a hazugokéban), ha csak egy kérdést tehet fel, és nem tudja, hogy
igazmondót vagy hazugot kérdez?
83. [3] Hárman beszélgetnek: A, B és C.
A azt mondja: „B hazudik.”
B azt mondja: „C hazudik.”
C azt mondja: „A és B hazudik.”
Ki mond igazat és ki hazudik?
84. [4] Olvassuk el figyelmesen a következő 5 állítást:
(A): A (B) állítás igaz.
(B): Az (A), (B), (C), (D), (E) állítások közül legfeljebb az egyik igaz.
(C): Az (A), (B), (C), (D), (E) állítások mindegyike igaz.
(D):
(E):
2. Páros vagy páratlan? 19
85. [1] El lehet-e osztani 100 nyulat 5 gyerek között úgy, hogy mindegyik gyereknek
páratlan számú nyúl jusson?
86. [1] Meg lehet-e adni négy egész számot úgy, hogy összegük és szorzatuk is páratlan
szám legyen?
87. [1] Három egész szám összege 1994. Lehet-e 1 a három szám szorzatának utolsó
jegye?
88. [2] Szét lehet-e osztani az 1, 2, 3, . . . , 1994 számokat két csoportba úgy, hogy
mindegyik csoportban páratlan legyen a számok összege?
89. [2] Adjunk meg néhány egész számot úgy, hogy szorzatuk és összegük is 9 legyen.
90. [2] Lehet-e 9 egész szám összege is, szorzata is 9?
91. [3] Lehet-e 10 egész szám összege is, szorzata is 10?
92. [2] Lehet-e 8 egész szám összege is, szorzata is 8?
93. [2] Lehet-e 9 egész szám szorzata 9, összege pedig 0?
94. [3] Lehet-e 10 egész szám szorzata 10, összege pedig 0?
95. [2] Lehet-e 8 egész szám szorzata 8, összege pedig 0?
96. [3] Az 1, 2, 3, . . . , 9 számok valamilyen más sorrendjét a1 , a2 , a3 , . . . , a9 jelöli.
Lehet-e páratlan az (a1 − 1) · (a2 − 2) · (a3 − 3) · . . . · (a9 − 9) szorzat?
97. [3] Az a1 , a2 , a3 , . . . , a9 számok valamilyen más sorrendjét b1 , b2 , b3 , . . . , b9
jelöli. Lehet-e páratlan az (a1 − b1 ) · (a2 − b2 ) · (a3 − b3 ) · . . . · (a9 − b9 ) szorzat?
98. [3] Egy négyzet alapú tortát összesen 13 vízszintes és függőleges irányú vágással
szeletekre vágtunk. Lehet-e páratlan szám a kapott szeletek száma?
99. [2] A ±1 ± 3 ± 5 ± 7 ± 9 ± 11 kifejezésben megválaszthatók-e úgy a + és − jelek,
hogy ezt követően kiszámolva az összeget, a végeredmény 13 legyen?
100. [2] A ±1 ± 2 ± 3 ± · · · ± 100 kifejezésben megválaszthatók-e úgy a + és − jelek,
hogy ezt követően kiszámolva az összeget, a végeredmény 1991 legyen?
101. [3] Miért nem lehet 100 különböző páratlan szám reciprokának összege 1? Lehet-e
100 különböző egész szám reciprokának összege 1?
20 Feladatok
102. [3] Lehet-e egész szám az első 100 prímszám reciprokának összege?
103. [3] Összeadtunk három egymást követő egész számot, majd összeadtuk a következő
három számot is. Lehet-e 111 111 111 az így kapott két szám szorzata?
Megjegyzés: A párosság vizsgálatával oldható meg a Diofantoszi egyenletek, az Invariáns tulaj-
donságok, a Feladatok a sakktáblán és a Különböző kombinatorikai feladatok c. fejezetek több
feladata.
3. Párbaállítás
113. [2] Egy 6 × 10-es négyzetrácsos papírt rácsegyenesek mentén két részre vágunk,
majd az egyik darabot ismét csak rácsegyenesek mentén két részre vágjuk és így
tovább: minden alkalommal valamelyik darabot két részre vágjuk. Legkevesebb
hány vágásra van szükség, amíg a papirost 1 × 1-es négyzetekre daraboljuk? És
legfeljebb?
114. [3] Mutassuk meg, hogy egy természetes szám (pozitív) osztóinak száma pontosan
akkor páratlan, ha a szám négyzetszám.
115. [2] Miért nem lehet a 7 777 777 szám osztóinak száma 1991?
116. [3] A szultán születésnapján néhány rabot szabadon akar bocsátani. A 100 cellás
börtönben 100 börtönőr van. Az 1. őr minden ajtót kinyit. A 2. őr minden 2.
ajtót bezár. A 3. őr minden 3. ajtót kinyit, ha zárva volt, s bezár, ha nyitva volt.
Hasonlóan nyit-zár a többi őr is. Mely cellák ajtaja marad nyitva?
117. [3] Az n számnak 100 osztója van. Szorozzuk össze a szám osztóit! Mi lesz a
végeredmény?
118. [5] Mely n-re lesz n összes pozitív osztójának szorzata 2120 · 360 · 590 ?
119. [4] Az n természetes számot tökéletesnek nevezzük, ha egyenlő a nála kisebb pozi-
tív osztóinak összegével (ilyen pl. a 6, a 28). Számoljuk ki az n tökéletes szám
pozitív osztói reciprokának összegét.
120. [4] Egy n természetes szám pozitív osztóinak összegét elosztottuk az osztók recip-
rokainak összegével. Igaz-e, hogy a kapott hányados értéke n?
[4] √
121. Az n összetett szám legkisebb prímosztója p. Mutassuk meg, hogy p ≤ n.
n
122. [4] Az n szám legkisebb prímosztója p, és összetett szám. Mutassuk meg, hogy
√ p
p ≤ 3 n.
123. [4] Mutassuk
√ meg, hogy az n természetes szám pozitív osztóinak száma kisebb,
mint 2 n.
124. [4] Mutassuk meg, hogy egy páros szám páros osztóinak összege nagyobb, mint a
páratlan osztók összege.
125. [4] Mutassuk meg, hogy tetszőleges n > 2 természetes számnál kisebb, n-hez rela-
tív prím számok száma páros.
126. [4] Mutassuk meg, hogy tetszőleges n > 2 természetes számnál kisebb, n-hez rela-
tív prím természetes számok összege többszöröse n-nek.
127. [5] Mutassuk meg, hogy ha k > 1 egész szám, akkor a 4k-nál kisebb, 4k-hoz relatív
prímek összege osztható 8k-val.
128. [4] Hány olyan ötjegyű szám van, melyben a számjegyek nemcsökkenő sorrendben
követik egymást?
22 Feladatok
129. [4] Legfeljebb hány pontban metszik egymást egy n oldalú konvex sokszög átlói?
130. [4] Legfeljebb hány háromszöget fognak közre a háromszög belsejében egy n ol-
dalú konvex sokszög átlói?
131. [3] Egy n-oldalú konvex sokszög csúcsai A1 , A2 , . . . , An . Tekintsük azokat a
sokszögeket, melyek csúcsai A1 , A2 , . . . , An közül valók. Mely sokszögekből
van több: azokból melyeknek egyik csúcsa A1 vagy azokból, amelyeknek A1
nem csúcsa?
132. [4] Hány téglalapot lehet kijelölni egy 6 × 10-es négyzetrácsban úgy, hogy oldalaik
rácsegyenesek legyenek?
133. [4] Egy 27 db egybevágó kis kockából kirakott 3 × 3 × 3-as kockában hány olyan
téglatest jelölhető ki, mely ezen kis kockákból áll?
134. [4] A számegyenesen egyesével lépkedünk az egész számokon; hol jobbra, hol
balra lépünk. Hányféleképp juthatunk a 0-ból az 1-be
a) 6, illetve
b) 7 lépésben?
135. [4] A sakktábla bal alsó sarkából a jobb felső sarokba hányféle útvonalon juthat el
a bástya, ha a bástyát csak előre és fölfelé lehet tolni?
136. [3] Igazoljuk, hogy 13 + 23 + 33 + · · · + 19903 osztható 1991-gyel.
143. [4] Egy városban az autóbuszjegyeken a sorszámozás 000 000-tól 999 999-ig megy.
Nevezzünk érdekesnek egy sorszámot, ha az első három számjegy összege meg-
egyezik az utolsó három jegy összegével. Mutassuk meg, hogy az érdekes sor-
számok száma megegyezik az olyan sorszámok számával, amelyekben a szám-
jegyek összege 27.
144. [4] Adjuk össze azokat a 2000-nél kisebb természetes számokat, amelyekben a
számjegyek összege páros.
145. [4] Csupa 1-esekből és 2-esekből álló n-jegyű számokat írunk egy táblára úgy, hogy
bármely két szám legalább három helyen különbözzék. Bizonyítsuk be, hogy
2n
legfeljebb db szám kerülhet a táblára.
n+1
Megjegyzés: A párbaállítás ötletét használja a Területátalakítások és a Matematikai játékok c.
fejezetek több feladatának megoldása, ill. a 1756., 1757. feladatok is.
5. Négyzetszámok
202. [3] Mutassuk meg, hogy 10 bármely pozitív egész kitevős hatványa előállítható két
négyzetszám összegeként.
203. [3] Mutassuk meg, ha az a, b, c pozitív egész számok olyanok, hogy a · b és b · c
is négyzetszám, akkor a · c értéke is négyzetszám.
204. [3] Megoldhatók-e az egész számok körében a következő egyenletek:
a) x 2 + y 2 = 1987,
b) x 2 + y 2 = 1986,
c) x 2 + y 2 = 1989,
d) x 2 − y 2 = 1989,
e) x 2 − y 2 = 1990?
205. [3] Mutassuk meg, hogy ha x is, y is
a) a 2 + b2 , illetve
b) a 2 + 2b2
alakú, akkor xy is ilyen alakú.
206. [4] Mutassuk meg, hogy x akkor és csak akkor a 2 + b2 alakú, ha
a) 4x, illetve
b) 2x
is ilyen alakban írható.
207. [4] Mutassuk meg, hogy x akkor és csak akkor a 2 +2b2 alakú, ha 3x is ilyen alakban
írható.
208. [5] Tekintsük az a 2 + 5b2 alakú számok M halmazát, ahol a és b nemnegatív egész
számok.
a) Bizonyítsuk be, hogy ha x és y eleme az M halmaznak, akkor xy is eleme
az M halmaznak.
b) Alapszámoknak nevezzük azokat az M-beli számokat, melyek nagyobbak
1-nél és nem oszthatók M-beli számokkal (1-et és önmagukat kivéve).
Van-e olyan M-beli szám, mely két különböző módon állítható elő alap-
számok szorzataként?
c) Bizonyítsuk be, hogy végtelen sok alapszám van.
209. [5] Bizonyítsuk be, hogy ha két egész szám összege a 2 + 3b2 alakú, ahol a és b
egész számok, akkor a köbösszegük is ilyen.
210. [6] Nevezzük az n számot érdekesnek, ha előáll 3x 2 + 32y 2 alakban, ahol x és y
egész számok. Mutassuk meg, hogy ha n érdekes szám, akkor 97n is érdekes
szám.
5. Négyzetszámok 27
1 1 1
211. [5] Az x, y, z pozitív egész számok legnagyobb közös osztója 1, továbbá + = .
x y z
Bizonyítsuk be, hogy x + y négyzetszám.
[5]
212. Bizonyítsuk be, hogy ha az x, y egészekre teljesül a 2x 2 +x = 3y 2 +y egyenlőség,
akkor 2x + 2y + 1 és 3x + 3y + 1 négyzetszámok.
213. [5] Legyen N olyan 16-jegyű pozitív egész szám, amelynek jegyei között a 0, 1,
4, 9 nem fordul elő. Bizonyítsuk be, hogy N-nek van néhány olyan egymást
követő számjegye, amelyek szorzata négyzetszám.
Igaz-e a feladat állítása a fenti típusú 15-jegyű számokra is?
214. [4] Mutassuk meg, hogy 12 egymást követő egész szám négyzetének összege nem
osztható ezeknek a számoknak az összegével.
215. [4] Milyen pozitív egész n-ekre lesz négyzetszám
a) n2 − n + 2,
b) n3 − n + 2,
c) n4 − n + 2,
d) n5 − n + 2?
216. [4] Mutassuk meg, hogy a következő számok négyzetszámok.
a) 999
. . . 9 000
. . . 0 25 m) 1 777
. . . 7 92 888
. . . 8 921
n n n n−1
b) 999
. . . 9 8 000
. . . 0 1 n) 3 999
. . . 9 6 000
. . . 0 1
n n n n
c) 111
. . . 1 222
. . . 2 5 o) 7 111
. . . 1 0 222
. . . 2 5
n n+1 n−2 n
d) 444
. . . 4 888
. . . 8 9 p) 15 999
. . . 9 2 000
. . . 0 1
n n−1 n n
e) 111
. . . 1 555
. . . 5 6 q) 63 999
. . . 9 84 000
. . . 0 1
n n−1 n−1 n
f) 444
. . . 4 6 222
. . . 2 4 r) 255 999
. . . 9 68 000
. . . 0 1
n n n−1 n
g) 5 444
. . . 4 7 555
. . . 5 6 s) 143 999
. . . 9 76 000
. . . 0 1
n n n−1 n
h) 2 777
. . . 7 888
. . . 8 9 t) 783 999
. . . 9 44 000
. . . 0 1
n−1 n n−1 n
i) 1 777
. . . 7 9 555
. . . 5 6 u) 575 999
. . . 9 52 000
. . . 0 1
n n n−1 n
j) 7 111
. . . 1 2 888
. . . 8 9 . . . 1 ·1 000
v) 111 . . . 0 5 + 1
n n n n−1
k) 224 999
. . . 9 1 000
. . . 0 9 w) 444
. . . 4 −11 · 444
. . . 4 +9
n−2 n 2n n
l) 1 777
. . . 7 6 888
. . . 8 9
n n
28 Feladatok
220. [2] Lehet-e 1! + 2! + 3! + ... + 100! két egymást követő egész szám szorzata?
221. [3] Lehet-e 3100 + 1 két egymást követő egész szám szorzata?
222. [3] Lehet-e 100! + 4 két egymást követő egész szám szorzata?
223. [3] Lehet-e 2(6n + 1) két egymást követő egész szám szorzata?
224. [3] Mutassuk meg, hogy bármely egész n-re 3n3 + 2n2 + n + 1 nem lehet két szom-
szédos egész szorzata.
1
225. [3] Mutassuk meg, hogy minden egész n-re (n4 + 2n3 + 3n2 + 2n) két szomszédos
4
egész szorzata.
226. [3] Mutassuk meg, hogy minden egész n-re 2(9n + 9n−1 + · · · + 9 + 1) két szomszédos
egész szorzata.
7. Diofantoszi egyenletek 29
227. [3] Bizonyítsuk be, hogy bármely nemnegatív n egészre n2 + 7n + 8 nem lehet két
szomszédos egész szorzata. Mi a válasz negatív egész n számok esetén?
228. [3] Mely egész n-ekre lesz n2 + 2n + 12 két szomszédos egész szorzata?
229. [4] Mely egész n-ekre lesz 15-tel osztható n2 + n + 2?
230. [4] Igazoljuk, hogy n2 + n + 1 egyetlen egész n-re sem többszöröse 1990-nek.
231. [4] Oldjuk meg a 6x = y 2 + y − 2 egyenletet az egész számok körében.
232. [4] A 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 0 számok valamilyen sorrendjével fel lehet-e írni olyan
kilencjegyű számot, mely két szomszédos egész szorzata?
233. [4] Mutassuk meg, hogy 9n + 2 pontosan akkor két szomszédos egész szorzata, ha
n is ilyen.
234. [4] Mutassuk meg, hogy bármely egész n-re és természetes k-ra 2n3k + 4nk + 10
nem lehet két szomszédos egész szorzata.
235. [4] Mutassuk meg, hogy a következő számok mindegyike két szomszédos egész
szorzata.
a) 8999 . . . 91000 . . . 02 (a számban ugyanannyi 9 és 0 van)
b) 111 . . . 1222 . . . 2 (a számban ugyanannyi 1 és 2 van)
7. Diofantoszi egyenletek
Mutassuk meg, hogy a következő egyenletek nem oldhatók meg a pozitív egészek kö-
rében. (236–269. feladatok)
236. [2] ab(a + b) = 1993.
237. [2] a 2 + b2 + a + b = 1993.
238. [2] nk+1 = (n + 1)k .
239. [2] 1992x + 1993y = 1994z .
240. [2] x 7 + 45x − 1993 = 0.
241. [2] n4 + n3 + n2 + n = 3100 .
242. [2] a 5 b = ab5 + 1993.
243. [2] a 2 − 2ab = 1994.
244. [2] 6x − 15y = 14.
245. [3] a 2 − b2 + c2 = 100, 5 | abc.
30 Feladatok
315. [4] Mutassuk meg, hogy az a 3 + 3b3 + 9c3 = 9abc egyenlet nem oldható meg a
nullától különböző egészek körében.
316. [4] Mutassuk meg, hogy az a 3 − 2b3 − 4c3 = 0 egyenlet nem oldható meg a nullától
különböző egészek körében.
317. [4] Mutassuk meg, hogy az a 2 + b2 + c2 = a 2 b2 egyenlet nem oldható meg a nullától
különböző egészek körében.
318. [4] Mutassuk meg, hogy az a 2 +b2 +c2 = 2abc egyenlet nem oldható meg a nullától
különböző egészek körében.
319. [4] Mutassuk meg, hogy az a 2 + b2 + c2 + d 2 = 2abcd egyenlet nem oldható meg a
nullától különböző egészek körében.
320. [6] Mutassuk meg, hogy az a 4 + b4 = c4 egyenlet nem oldható meg a nullától
különböző egészek körében.
321. [5] Mutassuk meg, hogy az a 2 + b2 + c2 + a + b + c = 1 egyenlet nem oldható meg
a racionális számok körében.
322. [5] Van-e az a 2 + ab + b2 = 2 egyenletnek racionális számokból álló megoldása?
8. Prímszámok
353. [4] Határozzuk meg azokat a p prímeket, amelyekre 4p2 +1 és 6p2 +1 is prímszám.
354. [3] Mutassuk meg, hogy ha a p, q és r, s számpárok ikerprímek, és mindegyik
nagyobb, mint 3, akkor pr −qs osztható 12-vel. (Két prím iker, ha különbségük
2.)
355. [4] Mutassuk meg, hogy két egymás utáni páratlan prím összege legalább három
(nem feltétlenül különböző) prím szorzata.
356. [3] Lehetnek-e valamely n természetes számra prímszámok a következő kifejezé-
sek:
a) n4 + 2n3 + 2n2 + 2n + 1,
b) 6n + 3n + 2n+1 + 2,
c) 32n+1 − 22n+1 − 6n ,
d) 8n2 + 10n + 3,
e) 25n4 + 9n2 + 1,
f) 4n3 + 6n2 + 4n + 1,
g) |n4 + n3 − 2n2 − 3n − 3|?
357. [4] Adjunk meg olyan, 1-nél nagyobb egész számot, mely nem osztható a 2, 3, 5,
7, . . . , p prímek egyikével sem.
358. [4] A következő polinomok néhány egymást követő természetes számra prímszá-
mot adnak értékül:
n2 + n + 41, n = 0, 1, 2, . . . , 39 (Euler, 1772),
n2 − 79n + 1601, n = 0, 1, 2, . . . , 79,
n2 − 5n + 47, n = 0, 1, 2, . . . , 42,
2n2 − 2n + 19, n = 0, 1, 2, . . . , 18,
3n2 − 3n + 23, n = 0, 1, 2, . . . , 22,
8n2 − 326n + 2659, n = 0, 1, 2, . . . , 39,
36n2 − 810n + 2753, n = 0, 1, 2, . . . , 44.
Keressünk további ilyen polinomokat — számítógéppel.
359. [4] Keressünk — számítógéppel — különböző prímszámokból álló 3 × 3-as bűvös
négyzetet.
360. [4] Miért nincs olyan egész együtthatós polinom, mely az x változó minden egész
értékére prímszámot vesz fel értékül?
361. [4] Miért nincs csupa különböző prímszámból álló végtelen számtani sorozat?
362. [3] Keressünk 200-nál kisebb prímekből álló — minél több elemű — számtani
sorozatot.
363. [3] Keressünk 100-nál kisebb, páronként relatív prímekből álló — minél több elemű
— számtani sorozatot.
36 Feladatok
364. [4] Adjunk meg olyan, természetes számokból álló végtelen számtani sorozatot,
amelynek egyik eleme sem állítható elő két prím összegeként.
365. [3] Igaz-e, hogy bármely természetes szám egy jegyének megváltoztatásával prím-
számmá alakítható?
366. [4] Tudjuk, hogy az a, b, c, d természetes számokra ab = cd. Mutassuk meg, hogy
az a 2000 + b2000 + c2000 + d 2000 szám összetett szám.
367. [4] Legyen p 1-nél nagyobb egész szám. Bizonyítsuk be, hogy p pontosan akkor
prímszám, ha p bármely négy pozitív egész szám összegére való felbontásában
semelyik két tag szorzata sem egyenlő a másik két tag szorzatával.
368. [6] Mutassuk meg, hogy a prímszámok száma végtelen.
9. Oszthatósági feladatok
389. [2] Adjuk meg 15-nek az első három olyan pozitív többszörösét, melyben a szám-
jegyek összege 15.
390. [3] Adjuk meg 45 legkisebb olyan pozitív többszörösét, melyben csak 0 és 8-as
számjegyek vannak.
391. [2] Adjuk meg 1991 legkisebb olyan pozitív többszörösét, mely 1992-re végződik.
392. [2] Miért nem lehet egy természetes szám számjegyeinek szorzata 111?
n+1 n+8
393. [3] Miért nem lehet egyszerre egész és , n ∈ N?
15 21
394. [3] Miért nem lehet az 1, 2, 3, . . . , 10 számokat két csoportra osztani úgy, hogy a
két csoportban levő számok
a) összege vagy
b) szorzata egyenlő legyen?
395. [3] Miért nem lehet 5 egymást követő természetes számot két csoportba osztani
úgy, hogy a két csoportban levő számok szorzata egyenlő legyen?
396. [5] Miért nem lehet 6 egymást követő természetes számot két csoportba osztani
úgy, hogy a két csoportban levő számok szorzata egyenlő legyen?
397. [2] Írjuk fel az 1, 2, 3, 4, 5, 6 számjegyek valamilyen sorrendjével a legnagyobb,
12-vel osztható számot.
398. [2] Írjuk fel azt a legkisebb 9-jegyű számot, melynek első 2 jegyéből álló szám
osztható 2-vel, az első 3 jegyből álló szám osztható 3-mal, . . . , az első 8 jegyből
álló szám osztható 8-cal, és maga a szám osztható 9-cel.
399. [3] Írjunk fel olyan, az 1, 2, . . . , 6 számjegyek valamilyen sorrendjéből álló 6-jegyű
számot, melynek első 2 jegyéből álló szám osztható 2-vel, az első 3 jegyből
álló szám osztható 3-mal, az első 4 jegyből álló szám osztható 4-gyel, az első
5 jegyből álló szám osztható 5-tel, és maga a szám osztható 6-tal.
400. [4] Írjuk fel azt az 1, 2, . . . , 9 számjegyek valamilyen sorrendjéből álló 9-jegyű
számot, melynek első 2 jegyéből álló szám osztható 2-vel, az első 3 jegyből
álló szám osztható 3-mal, . . . , az első 8 jegyből álló szám osztható 8-cal, és
maga a szám osztható 9-cel.
401. [3] Írjuk fel azt az 1, 2, . . . , 9 számjegyek valamilyen sorrendjéből álló legkisebb
9-jegyű számot, mely osztható 99-cel.
402. [5] Határozzuk meg a 999-cel osztható, 9-es számjegyet nem tartalmazó legkisebb
pozitív egész számot.
403. [4] Adjunk meg olyan 7-jegyű számot, melynek számjegyei különbözők és a szám
osztható mindegyik számjegyével.
9. Oszthatósági feladatok 39
404. [4] Határozzuk meg azokat a 4-jegyű, 9-re végződő számokat, amelyek oszthatók
számjegyeik mindegyikével.
405. [4] Keressük meg azt a legnagyobb számot, amelyre teljesül, hogy az első n szám-
jegyéből álló n-jegyű szám osztható az n-edik prímszámmal, n = 1, 2, 3, . . . ,
N esetén, ahol N a keresett szám számjegyeinek száma.
406. [5] Melyik az az ötjegyű szám, amelyik egyenlő számjegyei szorzatának 45-szö-
rösével?
407. [5] Melyik az a legkisebb, 7-esekből és 3-asokból álló szám, melyben a számjegyek
összege s maga a szám is osztható 7-tel és 3-mal?
408. [4] Írjunk fel 6 db 2-es és 2 db 1-es segítségével 7-tel osztható 8-jegyű számot.
409. [4] Melyik az a legkisebb, 28-cal osztható pozitív egész szám, amelynek a 10-es
számrendszerbeli alakja 28-ra végződik, és számjegyeinek összege 28?
410. [4] Melyik az a legkisebb, 56-tal osztható pozitív egész szám, amelynek a 10-es
számrendszerbeli alakja 56-ra végződik, és számjegyeinek összege 56?
411. [4] Adjunk meg két olyan 6-jegyű számot, melyeket egymás után írva olyan 12-
jegyű számot kapunk, amely osztható a két 6-jegyű számmal.
412. [4] Meg lehet-e adni két ötjegyű számot úgy, hogy azok mindegyik számjegye
páratlan legyen, és a két szám szorzataként kapott számban is minden számjegy
páratlan?
413. [4] Határozzuk meg a legkisebb pozitív egész számot, amely legalább 600-szor
akkora, mint bármelyik prímosztója.
414. [5] Egy ötjegyű számot nevezzünk felbonthatatlannak, ha a szám nem áll elő két
háromjegyű szám szorzataként. Legfeljebb hány egymást követő felbonthatatlan
szám van?
415. [5] 49 pozitív egész szám összege 999. Határozzuk meg ezen számok legnagyobb
közös osztójának lehetséges legnagyobb értékét.
416. [5] 10 pozitív egész szám összege 1001. Határozzuk meg ezen számok legnagyobb
közös osztójának lehetséges legnagyobb értékét.
[3]
431. 18 | 22n + 24n − 10, n > 0, n ∈ N .
432. [3] 64 | 32n+3 − 24n + 37, n ∈ N .
433. [3] 11 | 32n+2 + 26n+1 , n ∈ N .
434. [3] 16 | 5n − 4n − 1, n ∈ N .
435. [3] 36 | 7n − 6n − 1, n ∈ N (Hogyan lehetne általánosítani?).
436. [3] 4003 | 1 · 2 · . . . · 2001 + 2002 · 2003 · . . . · 4002.
437. [7] 71 | 61! + 1.
438. [7] 71 | 63! + 1.
439. [4] 7 | 22225555 + 55552222 .
440. [4] 19922 + 1993 | 19921993 − 1992.
441. [3] Mutassuk meg, hogy ha 2n + 1 prímszám, akkor n = 2k (n, k ∈ N ).
442. [3] Mutassuk meg, hogy ha 2n − 1 prímszám, akkor n is prímszám (n ∈ N , n > 1).
443. [4] Mutassuk meg, hogy ha m páratlan, akkor (2m − 1, 2n + 1) = 1.
n m
444. [4] Mutassuk meg, hogy (22 + 1, 22 + 1) = 1.
445. [5] Mutassuk meg, hogy ha m > 2, akkor 2n + 1 sohasem osztható (2m − 1)-gyel.
22 −1 − 2
n
2n − 2
446. [5] Mutassuk meg, hogy ha egész szám, akkor is egész szám.
n 2n − 1
22p − 1
447. [6] Legyen p > 3 prímszám és n = . Mutassuk meg, hogy n|2n − 2.
3
448. [3] Adott néhány egész szám, melyek összege osztható 6-tal. Mutassuk meg, hogy
ekkor a számok köbeinek összege is osztható 6-tal.
9. Oszthatósági feladatok 41
466. [4] Mutassuk meg, hogy egy 7-tel osztható hatjegyű szám utolsó jegyét elsőnek
írva, az így kapott hatjegyű szám is osztható lesz 7-tel.
467. [4] Bizonyítsuk be, hogy ha egy nyolcjegyű szám osztható 101-gyel, akkor a szám
jegyeinek valamely más sorrendjével felírt nyolcjegyű szám is osztható lesz
101-gyel.
468. [3] Mutassuk meg, hogy ha 13 | 2a + b és 13 | 5a − 4b, akkor 13 | a − 6b.
469. [3] Mutassuk meg, hogy ha 7 | 100a + b, akkor 7 | a + 4b.
470. [3] Mutassuk meg, hogy 7 | 10a + b pontosan akkor, ha 7 | a − 2b.
471. [3] Mutassuk meg, hogy ha 11 | 3a + 4b, akkor 11 | a + 5b.
472. [3] Mutassuk meg, hogy ha 17 | 5a + 2b, akkor 17 | 9a + 7b.
473. [2] Mely n egészekre lesz egész szám
n + 11
a) ,
n−9
3n + 5
b) ,
n+3
n2 + 1
c) ,
n+1
n2 + 1992
d) ?
n + 1992
n + 11
474. [3] Mely n egész szám esetén lehet az törtet egyszerűsíteni?
n−9
475. [3] Bizonyítsuk be, hogy a következő törteket egyetlen n egész szám esetén sem
lehet egyszerűsíteni.
3n + 1
a) ,
5n + 2
12n + 1
b) ,
30n + 2
21n + 4
c) ,
14n + 3
n3 + 2n
d) .
n4 + 3n2 + 1
10. Különféle számelméleti feladatok 43
476. [3] Az
a) 5n + 6 és 8n + 7;
b) 7n + 1 és 8n + 3;
c) n + 7 és 2n + 3;
d) n2 + 1 és (n + 1)2 + 1
számoknak bizonyos n természetes számok esetén van 1-nél nagyobb közös
osztója. Mi lehet ez a közös osztó?
477. [3] Mutassuk meg, hogy az 19931994 + 19941993 és az 1993 · 1994 számok relatív
prímek.
478. [3] Egy 6-ra végződő szám utolsó jegyét elhagyjuk és ezt a jegyet a szám első jegye
elé írjuk. Az így kapott szám négyszerese az eredetinek. Melyik ez a szám?
479. [3] Egy 2-re végződő szám utolsó jegyét elhagyjuk és ezt a jegyet a szám első jegye
elé írjuk. Az így kapott szám kétszerese az eredetinek. Melyik ez a szám?
480. [3] Van-e olyan 3-ra végződő szám, melynek utolsó jegyét letörölve, s a szám elé
írva olyan számot kapunk, mely az eredeti számnak 3-szorosa?
481. [3] Egy 1-essel kezdődő szám első jegyét elhagyjuk és ezt a jegyet a szám utolsó
jegye után írjuk. Az így kapott szám háromszorosa az eredetinek. Melyik ez a
szám?
482. [3] Van-e olyan n egész szám, mely elé, ha alkalmasan választott számjegyet írunk,
az n szám 58-szorosát kapjuk? Vajon van-e olyan n egész szám, mely elé al-
kalmasan választott számjegyet írva, az n szám 57-szeresét kapjuk?
487. [3] Mutassuk meg, hogy 12 egymást követő egész szám között van olyan, mely
kisebb, mint valódi osztóinak összege.
488. [3] Néhány egymást követő egész szám összege 100. Melyek ezek a számok?
489. [2] Lehet-e a 0, 1, 2, . . . , 9 számok alkalmas sorrendjével olyan 10-jegyű számot
felírni, amely szám 2-nek pozitív egész kitevőjű hatványa?
490. [4] Kártyalapokra felírtuk 11 111-től 99 999-ig az egész számokat (minden lapra
egy számot). Ezeket a lapokat valamilyen sorrendben egymás után helyezve a
kapott 444 445-jegyű szám lehet-e 2-nek pozitív egész kitevőjű hatványa?
491. [4] Lehet-e egymást követő pozitív egész számok összege 2100 ?
492. [4] Végződhet-e 2 valamelyik hatványa négy egyforma számjegyre?
493. [3] Hány számjegyből áll a 2100 tízes számrendszerben felírt alakja?
494. [4] Valaki a tízes számrendszerben pontosan kiszámította 21996 és 51996 értékét.
Hány számjegy van a két számban összesen?
495. [3] Van-e olyan kétjegyű szám, melynek minden hatványa ugyanerre a két jegyre
végződik?
496. [3] Van-e olyan 3-jegyű szám, melynek minden hatványa ugyanerre a három jegyre
végződik?
497. [2] 13 különböző pozitív egész szám összege 92. Melyek ezek a számok?
498. [3] Melyik az a csupa különböző jegyből álló legnagyobb természetes szám, amely-
ben bármely három számjegy összege nem osztható 19-cel?
499. [3] Egy matematikaórán a tanár felírt egy számot a táblára. Az egyik diák így
szólt: „A szám osztható 31-gyel”. A második: „A szám 30-cal is osztható.”
Egy harmadik diák szerint a szám osztható 29-cel, a negyedik szerint 28-cal,
és így tovább, végül a harmincadik diák azt mondta, hogy a szám osztható 2-
vel. A tanár ezek után közölte, hogy csak két állítás nem volt igaz, s ez a kettő
egymás után hangzott el. Melyik volt a két téves állítás?
500. [4] A tanár egy 50 000-nél kisebb természetes számot írt fel a táblára. Az első
tanuló szerint a szám osztható 2-vel, a második diák szerint osztható 3-mal,
. . . , a 12. tanuló szerint osztható 13-mal. Két egymás után megszólaló diák
kivételével mindenki igazat mondott.
A tanár melyik számot írta fel a táblára?
501. [3] Egy 80 tagú számsorozatról tudjuk, hogy bármely közbülső tagja egyenlő szom-
szédainak szorzatával. Továbbá az első 40 tag szorzata is 8, valamint összes
tagjának szorzata is 8. Határozzuk meg a sorozat első és második elemét.
502. [5] Mutassuk meg, hogy a Fibonacci-sorozat elemei között nem találunk 7k alakú
számot.
10. Különféle számelméleti feladatok 45
515. [4] Kovács úr Seholsincs utcában lakik egy házban, amelynek száma 13 és 1300
közötti szám. Horváth úr kíváncsi Kovács úr házának számára, ezért kérdezgetni
kezdi. Horváth: „Nagyobb, mint 500?” Kovács válaszol, de hazudik. (Horváth
ezt nem tudja.) Horváth: „Négyzetszám?” Kovács válaszol, de hazudik. (Hor-
váth ezt nem tudja.) Horváth: „Köbszám?” Kovács válaszol és igazat mond.
Horváth: „Ha most megmondod, hogy a szám utolsó előtti számjegye 1-es vagy
sem, akkor meg tudom mondani, hogy hol laksz.” Kovács válaszol. Erre Hor-
váth megmondja az általa helyesnek tartott házszámot, amire Kovács azt mond-
ja: „Tévedtél.”
Mi Kovács úr házszáma?
516. [5] Gyermekeim években kifejezett életkorának szorzata 1664. A legfiatalabb leg-
alább fele annyi idős, mint a legidősebb. Én 50 éves vagyok. Hány gyermekem
van?
517. [5] X-né dicsekszik a munkatársainak: „Mind a két fiamnak ma van a születésnapja.
Egyik sincs még 10 éves. Találjátok ki, hogy mennyi idősek! Anna, neked meg-
súgom az életkoruk szorzatát.” (Megsúgja.) Anna: „Ebből még nem lehet meg-
határozni.” „Akkor Borinak az életkoruk hányadosát súgom meg.” (Megsúgja.)
Bori: „Még most sem egyértelmű.” „Igazatok van, Borinak a korkülönbséget
kellett volna megmondanom, akkor kitalálhatta volna.”
Hány évesek X-né fiai?
518. [5] Egy reggel a pap azt mondja a sekrestyésnek:
— Ma találkoztam három emberrel. Az években kifejezett életkoruk szorzata
egyenlő 2450-nel, összege pedig kétszerese az ön életkorának. Milyen idősek
azok az emberek?
Délután a sekrestyés bevallja, hogy nem tud válaszolni a kérdésre. Erre a pap
kisegíti:
— Megjegyzem, hogy a három ember közül az egyik idősebb nálam.
Hány éves a pap?
519. [5] „Hányan laknak ebben a házikóban?” — tette fel a kérdést a népszámlálási
összeíró. „Hárman.” „Hány évesek?” „Életkoruk szorzata 225, éveik összege
azonos a házszámmal.” Az összeíró megnézte a házszámot, majd így felelt:
„Nekem ez elég is. Ön a legidősebb?” „Igen” — hangzott a válasz.
Határozzuk meg a lakosok életkorát.
520. [5] Egy matematikai kongresszus szünetében történt. Mikor az egyik résztvevő pro-
fesszortól azt kérdezték kollégái, hány gyereke van és milyen idősek, így felelt:
— Három fiam van; a véletlen úgy hozta, hogy mind a háromnak épp ma van a
születésnapja. Ha években kifejezett életkorukat összeszorzom, 36-ot kapok; ha
viszont összeadom ugyanezt a három számot, akkor pontosan annyit, ahányadi-
ka ma van.
Kisvártatva így hangzott a viszontválasz:
10. Különféle számelméleti feladatok 47
[3] 1000
537. Osztható-e 7-tel ?
500
538. [4] Van-e olyan n pozitív egész szám, melyre n! osztható 2n -nel?
539. [2] Hány olyan szám van az első 1000 természetes szám között, mely sem 2-vel,
sem 3-mal nem osztható?
540. [2] Hány olyan szám van az első 1000 természetes szám között, mely relatív prím
a 2, 3, 5 számok mindegyikéhez?
541. [2] Hány olyan szám van az első 1000 természetes szám között mely a 2, 3, 5
számok közül
a) legalább az egyikkel,
b) pontosan eggyel,
c) legfeljebb kettővel,
d) pontosan kettővel osztható?
10. Különféle számelméleti feladatok 49
542. [2] 327-et és 539-et elosztjuk ugyanazzal a háromjegyű számmal, s mind a kétszer
ugyanaz a maradék. Mennyi ez a maradék?
543. [1] Egy számot 5-tel osztva 2, 6-tal osztva 5 a maradék. Mennyi a maradék, ha
30-cal osztunk?
544. [1] Melyik az a legkisebb, 7-tel osztható természetes szám, mely 2-vel, 3-mal,
4-gyel, 5-tel vagy 6-tal osztva mindig 1 maradékot ad?
545. [1] Melyik az a legkisebb természetes szám, melyet ha 2-vel, 3-mal, 4-gyel, 5-tel,
ill. 6-tal osztunk, rendre az 1, 2, 3, 4, ill. 5 maradékot kapjuk?
546. [2] Melyik az a legkisebb természetes szám, melyet ha 5-tel, 7-tel, 9-cel osztunk,
rendre a 3, 4, ill. 5 maradékot kapjuk?
547. [2] Mutassuk meg, hogy minden, 10-nél nagyobb egész szám előállítható prímszá-
mok összegeként.
548. [2] Mutassuk meg, hogy minden, 10-nél nagyobb egész szám előállítható összetett
számok összegeként.
549. [3] Melyek azok a számok, amelyek előállíthatók két összetett szám összegeként?
550. [4] Melyek azok a számok, amelyek előállíthatók két, 1-nél nagyobb, egymáshoz
relatív prím szám összegeként?
551. [4] Melyek azok a számok, amelyek előállnak három, 1-nél nagyobb, páronként
relatív prím szám összegeként?
552. [5] Adva van 13 racionális szám, melyek közül bármelyiket hagyjuk is el, a mara-
dék 12 beosztható két hatos csoportba úgy, hogy az egyes csoportokban levő
számok összege megegyezik. Mutassuk meg, hogy mind a 13 szám egyenlő.
553. [6] Adott 10 pozitív egész, amelyek egyikének sincs 20-nál nagyobb prímosztója.
Mutassuk meg, hogy kiválasztható közülük néhány (esetleg csak egy, esetleg
az összes) úgy, hogy a szorzatuk négyzetszám.
554. [6] Adott 11 pozitív egész, amelyek egyikének sincs 30-nál nagyobb prímosztója.
Mutassuk meg, hogy kiválasztható közülük néhány (esetleg csak egy, esetleg
az összes) úgy, hogy a szorzatuk négyzetszám.
555. [6] Adott 1994 db pozitív egész szám, melyek szorzatának 1993 különböző prím-
osztója van. Mutassuk meg, hogy a számok közül néhánynak a szorzata négy-
zetszám.
556. [6] Adott 48 pozitív egész szám, melyek szorzatának 10 különböző prímosztója
van. Mutassuk meg, hogy a számok között van négy olyan, melyek szorzata
négyzetszám.
50 Feladatok
557. [6] Adott 1985 pozitív egész szám, melyeknek egyikének sincs 26-nál nagyobb
prímosztója. Mutassuk meg, hogy a számok között van négy olyan, melyek
szorzata negyedik hatvány.
558. [7] Adott 2k + 1 db pozitív egész szám, melyek szorzatának k különböző prím-
osztója van. Mutassuk meg, hogy a számok között van néhány olyan, melyek
szorzata köbszám.
559. [7] Adott 3k + 1 db pozitív egész szám, melyek szorzatának k különböző prím-
osztója van. Mutassuk meg, hogy a számok között van néhány olyan, melyek
szorzata negyedik hatvány.
n
1
560. [4] Mutassuk meg, hogy a összeg értéke nem lehet egész szám.
k=1
k
n
1
561. [3] Mutassuk meg, hogy a 2
összeg értéke nem lehet egész szám.
k=1
k
1 1 1
562. [4] Mutassuk meg, hogy az + +···+ összeg értéke nem lehet egész
n n+1 n+m
szám.
1 1 1
563. [5] Mutassuk meg, hogy az + + · · · + összeg értéke nem lehet egész
3 5 2n + 1
szám.
1
564. [6] Mutassuk meg, hogy a összeg értéke nem lehet egész szám.
1≤a<b≤18
ab
1
565. [6] Mutassuk meg, hogy a összeg értéke nem lehet egész szám.
1≤a<b<c≤18
abc
566. [4] Mutassuk meg, hogy a hatványszámok reciprokainak összege 2-nél kisebb.
11. Számok reciprokainak összege 51
567. [5] Mutassuk meg, hogy nincs olyan, különböző számokból álló végtelen számtani
sorozat, melynek mindegyik eleme hatványszám.
568. [5] Tekintsük azokat a természetes számokat, amelyeknek nincs 3-nál nagyobb prí-
mosztója. Mutassuk meg, hogy ezek reciprokainak összege egész szám.
∞
1
569. [5] a1 = 1, an+1 = 1 + a1 · a2 · . . . · an , n ≥ 1. Mutassuk meg, hogy = 2.
a
n=1 n
1 1 1 m
574. [4] 1 + + +···+ = , ahol p páratlan prím. Mutassuk meg, hogy p | m.
2 3 p−1 n
1 1 1 m
575. [4] 1 + + + ···+ = . Mutassuk meg, hogy 5 | m.
2 3 100 n
1 1 1 1 1 m
576. [5] 1 − + − + ···− + = . Mutassuk meg, hogy 1979 | m.
2 3 4 1318 1319 n
∞
1
1 1 1
577. [4] Lássuk be, hogy = 1 + + 2 + 3 + ... .
n=1
n p prím p p p
∞
1
1 1 1
578. [4] Lássuk be, hogy = 1 + + + + . . . .
n=1
n2 p prím p2 p4 p6
1 1 1 1
579. [4] Mutassuk meg, hogy + + ···+ 3 < .
33 43 n 12
52 Feladatok
615. [6] Mutassuk meg, hogy minden k természetes számhoz található végtelen sok
olyan t természetes szám, mely jegyei között nem tartalmaz 0-t, és S(t) = S(kt).
616. [7] Melyek azok az m pozitív egész számok, amelyekre S(km) = S(m) minden
olyan k egészre, amelyre 1 ≤ k ≤ m?
617. [4] Van-e olyan n természetes szám, melyre k(n) = 20, S(n) = 10, S(7n) = 70,
S(19n) = 19?
618. [4] Van-e olyan n természetes szám, melyre S(n2 ) = 100?
619. [4] Van-e olyan n természetes szám, melyre
S(n) = 1000, S(n2 ) = 10002 ?
620. [5] Mutassuk meg, hogy S(a + b) ≤ S(a) + S(b).
621. [5] Mutassuk meg, hogy S(a · b) ≤ S(a) · S(b).
622. [5] Mutassuk meg, hogy S(n) ≤ 8 · S(8n).
623. [5] Mutassuk meg, hogy S(n) ≤ 5 · S(55 n).
624. [5] Mutassuk meg, hogy S(n) ≤ 5 · S(2n).
625. [6] Mutassuk meg, hogy végtelen sok n természetes számra teljesül az
S(n) > 1996 · S(3n) egyenlőtlenség.
626. [5] Mutassuk meg, hogy végtelen sok olyan n pozitív egész szám van, melyre
S(2n+1 ) ≤ S(2n ).
627. [7] Mutassuk meg, hogy minden k természetes számhoz található olyan n termé-
szetes szám, melyre S(n) = k és k | n.
628. [7] Mutassuk meg, hogy ha n → ∞, akkor S(1994n ) → ∞.
629. [5] Keressük meg azt a legkisebb pozitív egész n számot, mely egyenlő számjegyei
összegének 1995-szörösével: n = 1995 · S(n).
630. [5] Vannak-e olyan a, b, c természetes számok, amelyekre
S(a + b) < 5, S(b + c) < 5, S(c + a) < 5, de S(a + b + c) > 50?
631. [6] Vannak-e olyan x, y, z pozitív egészek, amelyekre
x + S(x) = y + S(y) = z + S(z)?
√ 1 1 1
632. [1] Miért nem lehet 2=1+ + − ?
3 3 · 4 3 · 4 · 34
633. [2] Lehet-e két irracionális szám összege és szorzata is racionális?
13. Racionális és irracionális számok 55
646. [7] Az a1 < a2 < · · · < an < . . . egészek végtelen sorozata olyan, hogy
ak
lim = ∞.
k→∞ a1 · a2 · . . . · ak−1
1 1 1
Mutassuk meg, hogy az + + + . . . összeg értéke irracionális szám.
a1 a2 a3
647. [4] Igazoljuk, hogy minden n pozitív egész számra lg n és lg(n + 1) számok közül
legalább az egyik irracionális.
648. [3] Mutassuk meg, hogy egy végtelen sok elemű számtani sorozat elemei között
nem lehet pontosan két racionális szám.
649. [3] Mutassuk meg, hogy egy végtelen sok elemű számtani sorozat elemei között
nem lehet pontosan két irracionális szám.
√ √ √ √
650. [3] Mutassuk meg, hogy ha x, y, x + y racionális számok, akkor x, y is
racionális.
56 Feladatok
√ √ √ √
651. [5] Mutassuk meg, hogy ha x, y, z, x + y + z racionális számok, akkor x,
√ √
y, z is racionális.
[6]
√ √ √ √
652. Igaz-e, hogy a 1 + 2 + 3 + · · · + n kifejezés értéke mindig irracionális
szám, ha n = 2, 3, 4, . . . ?
653. [6] Mutassuk meg, hogy ha a1 , a2 , . . . , an páronként különböző pozitív egészek,
melyek egyikének sincs négyzetszám
√ osztója,
√ és b1 , √
b2 , . . . , bn nullától külön-
böző egész számok, akkor b1 a1 + b2 a2 + · · · + bn an = 0.
654. [6] Mutassuk meg, hogy tetszőleges x1 , x2 , x3 , . . . , xn valós számokhoz található
olyan a, hogy az ax1 , ax2 , ax3 , . . . , axn számok mindegyike irracionális.
655. [6] Igazoljuk, hogy tetszőleges x1 , x2 , x3 , . . . , xn valós számokhoz található olyan
a, hogy az a + x1 , a + x2 , a + x3 , . . . , a + xn számok mindegyike irracionális.
656. [5] Egy kör középpontjának mindkét koordinátája irracionális. Mutassuk meg, hogy
nincs a körön három olyan pont, melyek mindegyik koordinátája racionális.
[5]
√ √
657. Egy kör középpontja ( 2; 3). Mutassuk meg, hogy nincs a körön két olyan
pont, melyek mindegyik koordinátája racionális.
658. [5] Egy háromszög oldalai 2, n, n + 1 (ahol n 1-nél nagyobb egész), és valamely
belső pontja az oldalaktól x, y, z távolságra van. Bizonyítsuk be, hogy x, y, z
nem lehet mind racionális.
659. [4] Mutassuk meg, hogy egy körbe írt négyzet csúcsainak a kör egy pontjától vett
távolságai között mindig van irracionális.
660. [5] Mutassuk meg, hogy nincs olyan konvex négyszög, melynek átlói 45◦ -os szöget
zárnak be egymással, az egyik átló a másik kétszerese, s a csúcsok koordinátái
racionális számok.
661. [5] Adott az ABC egységnyi oldalú szabályos háromszög. Van-e a háromszög sík-
jában olyan, a csúcsoktól különböző P pont, amelyre a P A, P B, P C szakaszok
mind racionálisak?
662. [4] Adott a koordináta-rendszerben egy négyzet úgy, hogy csúcsainak koordinátái
egész számok és a négyzet oldala egységnyi. Mutassuk meg, hogy tetszőleges
rácspontnak (olyan pontnak, melynek koordinátái egész számok) a négyzet va-
lamelyik csúcsától mért távolsága irracionális.
663. [5] Van-e olyan, egységnyi területű ABCD négyszög, hogy bármely O belső pont-
ra az OAB, OBC, OCD, OAD háromszögek közül legalább az egyiknek a
területét irracionális szám méri?
664. [6] Legyenek α és β olyan pozitív számok, hogy [α · k], k = 1, 2, . . . ; [β · k],
k = 1, 2, . . . együttesen előállítják a természetes számsor minden elemét
ismétlés nélkül. Bizonyítsuk be, hogy ez akkor és csak akkor lehetséges, ha
1 1
α irracionális és + = 1.
α β
14. Egész együtthatós polinomok 57
665. [3] Határozzuk meg a-t, b-t és c-t úgy, hogy az x 4 + x 3 + ax 2 + bx + c polinom
(x − 1)-gyel, (x − 2)-vel, (x − 3)-mal való osztási maradéka rendre 1, 2, 3
legyen.
666. [3] Határozzuk meg a értékét úgy, hogy az ax 3 + 11x 2 + 7x + a polinom osztható
legyen (2x + 3)-mal.
667. [3] Határozzuk meg a és b értékét úgy, hogy a 2x 4 + 5x 3 − 17x 2 + ax + b polinom
osztható legyen (2x 2 − x − 6)-tal.
668. [4] Bizonyítsuk be, hogy az f (x) = (x − 2)100 + (x − 1)50 − 1 polinom osztható
(x 2 − 3x + 2)-vel.
669. [3] Mennyi az együtthatók összege a (2 − 3x + x 2 )1991 (2 + 3x + x 2 )1992 polinomban?
670. [4] Mutassuk meg, hogy az (x 6 − 3x 3 + 1)1993 + (x 7 + x 5 − 1)1993 polinomban x
páratlan kitevőjű hatványai együtthatóinak összege páratlan szám.
671. [4] Az (x −a)(x −b)(x −c)(x −d)−4 = 0 egyenletnek — ahol a, b, c, d különböző
egész számok — egész gyöke r. Mutassuk meg, hogy 4r = a + b + c + d.
672. [4] Mutassuk meg, ha az f (x) egész együtthatós polinom olyan, hogy f (7) = 10,
akkor f (11) = 13 nem lehetséges.
673. [4] Mutassuk meg, ha az f (x) egész együtthatós polinom olyan, hogy |f (3)| =
= |f (7)| = 1, akkor f (x)-nek nincs egész gyöke.
674. [4] Mutassuk meg, ha az f (x) egész együtthatós polinom olyan, hogy adott külön-
böző a, b, c egészekre |f (a)| = |f (b)| = |f (c)| = 1, akkor f (x)-nek nincs egész
gyöke.
675. [4] Mutassuk meg, ha az f (x) egész együtthatós polinom olyan, hogy f (1989) = 1991
és f (1992) = 1993, akkor f (x)-nek nincs egész gyöke.
676. [4] Mutassuk meg, ha az f (x) egész együtthatós polinom olyan, hogy f (19)·f (92) =
= 1991, akkor nincs olyan a egész szám, melyre f (a) = 1992 lenne.
677. [4] Mutassuk meg, ha az f (x) egész együtthatós polinom olyan, hogy öt különböző
egész helyen 1-et vesz fel értékül, akkor nincs olyan a egész szám, melyre
f (a) = −1 lenne.
678. [4] Miért nem vehet fel egy egész együtthatós polinom három különböző egész
helyen 2-t, s valamely más egész helyen 3-at?
679. [5] Mutassuk meg, hogy ha az f (x) egész együtthatós polinom a k, k + 1, k + 2
egész helyeken felvett értékei 3-mal oszthatók, akkor minden egész helyen 3-
mal osztható értéket vesz fel.
58 Feladatok
680. [6] Az f (x) egész együtthatós polinom bármely egész helyen olyan értéket vesz
fel, mely osztható az a1 , a2 , . . . , an egész számok valamelyikével. Mutassuk
meg, hogy ekkor van olyan ai , hogy az f (x) minden egész helyen osztható lesz
ai -vel.
681. [7] Igazoljuk, ha az f (x) és g(x) egész együtthatós polinom olyan, hogy bármely n
egész számra g(n) | f (n), akkor van olyan h(x) polinom, hogy f (x) = g(x) · h(x).
682. [6] Mutassuk meg, ha az f (x) egész együtthatós polinomhoz van olyan k termé-
szetes szám, hogy f (1), f (2), . . . , f (k) egyike sem osztható k-val, akkor a
polinomnak nincs egész gyöke.
683. [4] Miért nem lehet egy legalább negyedfokú, egész együtthatós polinomnak négy
különböző egész gyöke, ha valamely egész helyen 7 az értéke?
684. [4] Miért nem lehet egy egész együtthatós polinomnak négy különböző egész he-
lyen 7 az értéke, ha valamely egész számra 14 az értéke?
685. [5] Mutassuk meg, hogy nem létezik olyan f (x) egész együtthatós polinom, amely-
re különböző a, b, c egész számok mellett f (a) = b, f (b) = c, f (c) = a lenne.
686. [5] Legyen f (x) = g(x) · h(x), ahol f (x), g(x), h(x) egész együtthatós polinomok.
Mutassuk meg, hogy f (x) értéke nem lehet végtelen sok egész helyen prím-
szám.
687. [5] Bizonyítsuk be, hogy ha a hetedfokú egész együtthatós f (x) polinom értéke
hét különböző egész helyen +1 vagy −1, akkor a polinom nem bontható fel két
egész együtthatós polinom szorzatára.
688. [6] Mutassuk meg, hogy az (x − a1 ) · (x − a2 ) · . . . · (x − an ) − 1 polinom nem írható
fel két polinom szorzataként.
689. [7] Mutassuk meg, hogy az (x − a1 )2 · (x − a2 )2 · . . . · (x − an )2 + 1 polinom nem
írható fel két polinom szorzataként.
692. [4] Bizonyítsuk be, hogy ha 52 különböző pozitív egész szám egyike sem nagyobb,
mint 100; akkor kiválasztható a számok közül három úgy, hogy közülük kettő-
nek az összege egyenlő a harmadikkal.
693. [4] Bizonyítsuk be, hogy ha az 1, 2, 3, . . . , 100 számok közül kiválasztunk 69
különböző számot, akkor ezek között van három olyan szám, melyek összege
is a kiválasztottak között van.
694. [4] Mutassuk meg, hogy ha az 1, 2, 3, . . . , 2n számok közül kiválasztunk n + 1-et,
akkor azok között mindig lesz olyan kettő, hogy az egyik osztója a másiknak.
(Igaz marad-e az állítás n + 1 helyett n-re megfogalmazva?)
695. [5] Mutassuk meg, hogy ha az 1, 2, 3, . . . , 2n számok közül kiválasztunk n + 1-et,
akkor lesz olyan k egész szám (1 ≤ k ≤ 2n), amely a kiválasztott számok közül
kettővel is osztható.
(Igaz marad-e az állítás n + 1 helyett n-re megfogalmazva?)
696. [6] Mutassuk meg, hogy az 1 ≤ a1 < a2 < · · · < an ≤ 2n számok körében képzett
ai + aj összegek között (i ≤ j ) van olyan, amely 2-nek pozitív egész kitevős
hatványa.
697. [4] Mutassuk meg, hogy ha az 1 ≤ a1 < a2 < · · · < am ≤ N számok közül
m
1
bármely két különböző számra [ai , aj ] > N, akkor < 2.
a
i=1 i
698. [6] Mutassuk meg, hogy ha az 1 ≤ a1 < a2 < · · · < am ≤ N számok közül
√
bármely két különböző számra [ai , aj ] ≤ N, akkor m ≤ 2 N .
699. [5] Mutassuk meg, hogy ha az 1 ≤ a1 < a2 < · · · < an ≤ 2n számok közül
2n
bármely két különböző számra [ai , aj ] > 2n, akkor a1 > .
3
700. [4] Mutassuk meg, hogy az 1 ≤ a1 < a2 < · · · < am számok legkisebb közös
többszöröse legalább m · a1 .
701. [5] Mutassuk meg, hogy ha az N ≥ a1 > a2 > · · · > am > 0 egész számok közül
bármely két különböző számra [ai , aj ] ≤ N, akkor iai ≤ N.
702. [6] Az 1 < a1 < a2 < · · · < ak ≤ n számokra igaz, hogy egyik ai sem osztója a
többi szorzatának. Mutassuk meg, hogy k ≤ π(n), ahol π(n) a prímek száma
n-ig.
703. [7] [Erdős–Szekeres tétel.] Mutassuk meg, hogy a különböző valós számokból álló
a1 , a2 , . . . , amn+1 sorozatnak vagy létezik egy m-nél hosszabb csökkenő részso-
rozata, vagy van egy n-nél hosszabb növekvő részsorozata.
60 Feladatok
16. Számkonstrukciók
713. [3] Melyik az a legnagyobb ötjegyű szám, amelynek minden számjegye nagyobb,
mint a mögötte álló számjegyek összege?
714. [3] Melyik az a legnagyobb egész szám, amelyben a harmadik jeggyel kezdődően
minden számjegy az előző két számjegy összege?
715. [3] Melyik az a legnagyobb hatjegyű szám, amelyben a harmadik jeggyel kezdő-
dően minden számjegy az előző két számjegy szorzata?
16. Számkonstrukciók 61
716. [3] Melyik az a legnagyobb hatjegyű szám, amelynek minden számjegye legalább
akkora, mint a mögötte álló számjegyek szorzata?
717. [3] Van-e olyan háromjegyű szám, amelyet számjegyei összegével akár növelünk,
akár csökkentünk, csupa egyenlő jeggyel írt számot kapunk?
718. [3] Az összes számjegyet pontosan egyszer felhasználva írjunk fel öt olyan számot,
melyek közül az egyik kétszerese, a másik háromszorosa, a harmadik négysze-
rese, a negyedik ötszöröse a legkisebbnek.
719. [3] Az összes számjegyet pontosan egyszer felhasználva írjunk fel három olyan
számot, melyek közül az egyik háromszorosa, a másik ötszöröse a legkisebbnek.
720. [3] Az összes, 0-tól különböző számjegyet pontosan egyszer felhasználva írjunk fel
három olyan számot, melyek közül az egyik háromszorosa, a másik ötszöröse
a legkisebbnek.
721. [4] Az összes, 0-tól különböző számjegyet pontosan egyszer felhasználva írjunk fel
három olyan számot, melyek úgy aránylanak egymáshoz, mint 1 : 2 : 3.
722. [3] Az összes számjegyet pontosan egyszer felhasználva írjunk fel három olyan
számot, melyek úgy aránylanak egymáshoz, mint 2 : 3 : 4.
723. [3] Keressük meg azt a számot, melynek köbe és a negyedik hatványa együtt mind
a tíz számjegyet tartalmazza, és mindegyik számjegy csak egyszer szerepel a
két szám valamelyikében.
724. [5] Keressünk olyan számot, amely és a négyzete az összes, 0-tól különböző szám-
jegyet tartalmazza, és mindegyik számjegy csak egyszer szerepel a két szám
valamelyikében.
725. [4] Az összes, 0-tól különböző számjegyet pontosan egyszer felhasználva írjunk fel
négy olyan számot, melyek közül kettőnek-kettőnek ugyanannyi a szorzata (pl.:
174 · 32 = 96 · 58 = 5568). Keressünk több megoldást.
726. [4] Írjunk fel két olyan számot, melyek szorzatukkal együtt mind a tíz számjegyet
pontosan egyszer tartalmazzák (pl.: 39 · 402 = 15 678). Keressünk több megol-
dást.
727. [4] Írjunk fel két olyan számot, melyek szorzatukkal együtt az összes, 0-tól külön-
böző számjegyet pontosan egyszer tartalmazzák (pl.: 48 · 159 = 7632). Keres-
sünk több megoldást.
728. [4] Írjunk fel két olyan számot, melyek ugyanazokat a számjegyeket tartalmazzák,
mint a két szám szorzata (pl.: 21 · 87 = 1827). Keressünk több megoldást.
729. [4] Keressük meg azokat a háromjegyű számokat, melyek egyenlők számjegyeik
köbének összegével.
62 Feladatok
730. [4] Keressük meg azokat a négyjegyű számokat, melyek egyenlők számjegyeik ne-
gyedik hatványának összegével.
731. [4] Keressük meg azokat az ötjegyű számokat, melyek egyenlők számjegyeik ötö-
dik hatványának összegével.
732. [3] Keressük meg a legnagyobb olyan 8-jegyű számot, melyben bármely számjegy
(a két szélső kivételével) kisebb két szomszédjának számtani közepénél.
733. [4] Keressünk olyan hatjegyű számot, melyre az jellemző, hogy akár 2-vel, akár 3-
mal, akár 4-gyel, akár 5-tel, akár pedig 6-tal szorozzuk meg, mindegyik esetben
olyan számot kapunk eredményül, amely az eredeti szám számjegyeinek más
sorrendjével áll elő.
734. [3] Egy számot nevezzünk szerencsésnek, ha jegyei két csoportba oszthatók úgy,
hogy a két csoportban a számok összege ugyanannyi (pl. 32 843 szerencsés,
hiszen 8 + 2 = 3 + 4 + 3). Melyik a legkisebb szerencsés szám, melynek a szom-
szédja is szerencsés? Melyik a legkisebb négyjegyű szerencsés szám, melynek
a szomszédja is szerencsés?
735. [2] Megadható-e néhány természetes szám úgy, hogy összegük is, szorzatuk is 203
legyen?
736. [3] Adjunk meg 100 (ill. 200) egész számot, melyek összege 0, szorzata 100 (ill.
200).
737. [3] Adjunk meg 1000 darab pozitív egész számot úgy, hogy azok összege ugyan-
annyi legyen, mint a szorzatuk.
738. [3] Készítsünk 3 × 3-as, 5 × 5-ös bűvös négyzeteket.
739. [3] Egy 3 × 3-as táblázat mezőibe írjunk különböző egész számokat úgy, hogy
minden sorban és minden oszlopban ugyanannyi legyen a számok szorzata.
740. [4] Az 1, 2, 3, . . . , 29, 30 számok közül válasszunk ki alkalmasan kilenc különbö-
zőt, és rendezzük el egy 3 × 3-as táblázat mezőibe úgy, hogy minden sorban és
minden oszlopban 270 legyen a számok szorzata.
741. [5] Az 1, 2, 3, . . . , 39, 40 számok közül válasszunk ki alkalmasan kilenc különbö-
zőt, és rendezzük el egy 3 × 3-as táblázat mezőibe úgy, hogy minden sorban,
minden oszlopban és mindkét átlóban ugyanannyi legyen a számok szorzata.
742. [4] Egy 3 × 3-as táblázat mezőibe írjunk különböző egész számokat úgy, hogy
minden sorban, minden oszlopban és a két átlóban ugyanannyi legyen a számok
szorzata. Mutassuk meg, hogy ekkor ez a szorzat köbszám lesz.
743. [5] Az 1, 2, 3, . . . , 29, 30 számok közül válasszunk ki alkalmasan 16 különbözőt és
rendezzük el egy 4×4-es táblázat mezőibe úgy, hogy minden sorban és minden
oszlopban ugyanannyi legyen a számok szorzata.
16. Számkonstrukciók 63
744. [3] Írjunk egy 3 × 4-es táblázat mezőibe számjegyeket úgy, hogy a sorokban ál-
ló négyjegyű számok, és az oszlopokban álló háromjegyű számok mindegyike
osztható legyen 92-vel.
745. [3] Írjunk egy 4 × 4-es táblázat mezőibe nullától különböző egész számokat úgy,
hogy a táblázat bármely 2 × 2-es, 3 × 3-as részének, ill. magának a 4 × 4-es
táblázatnak a csúcsaiban álló négy szám összege nulla legyen.
746. [4] Töltsük ki az 5 × 5-ös táblázat üres mezőit pozitív egész számokkal úgy, hogy
mindegyik sorban, mindegyik oszlopban egy-egy számtani sorozat egymást kö-
vető elemei álljanak.
74
186
103
0
747. [5] Mutassuk meg, hogy egy 2n × 2n-es táblázat mezői kitölthetők a −1, 0, 1
számokkal úgy, hogy a 4n db sor- és oszlopösszeg között ne legyenek egyenlők.
748. [5] Mutassuk meg, hogy ha egy (2n + 1) × (2n + 1)-es táblázat mezőibe a −1, 0, 1
számokat írjuk, akkor a 4n + 2 db sor- és oszlopösszeg között lesznek egyenlők.
749. [3] Az 1, 2, 3, . . . , 20 számokat írjuk fel körbe egy kör kerületén úgy, hogy az egy-
más mellett levő számok különbségének abszolútértéke mindenhol más legyen.
750. [5] Az 1, 2, 3, . . . , 12 számokat írjuk fel körbe egy kör kerületén úgy, hogy bár-
mely, egymás után álló a, b, c számra b2 − ac osztható legyen 13-mal.
751. [3] Az 1, 2, 3, . . . , 3n számokat osszuk szét n db, 3–3 számból álló csoportba úgy,
hogy mindegyik csoportban más-más legyen a számok összege.
752. [4] Az 1, 2, 3, . . . , 60 számok közül válasszunk ki minél többet úgy, hogy a kivá-
lasztott számok között bármely kettőnek a különbsége más-más legyen.
753. [4] Igaz-e a következő állítás: bármely hat természetes számból vagy kiválasztható
három, páronként relatív prím, vagy három olyan választható ki, melyeknek van
1-nél nagyobb közös osztója?
754. [5] Igaz-e a következő állítás: 17 egymást követő egész szám között mindig van
olyan, mely a többihez relatív prím?
755. [3] Az első 1983 pozitív egész közül válasszunk ki minél több számot úgy, hogy
semelyik két kiválasztott szám szorzata ne szerepeljen a kiválasztott számok
között.
756. [3] Igaz-e a következő állítás: ha az 1, 2, 3, . . . , 50 számokból kiválasztunk 30-at,
akkor mindig lesz köztük két olyan, amelyeknek az egyike a másik kétszerese?
64 Feladatok
757. [4] Osszuk szét a természetes számokat két halmazba úgy, hogy egyikben se legyen
végtelen sok elemű mértani sorozat.
758. [4] Osszuk szét a természetes számokat két halmazba úgy, hogy egyikben se legyen
végtelen sok elemű számtani sorozat.
759. [4] Osszuk szét a természetes számokat két halmazba úgy, hogy az egyikben ne
legyen végtelen sok elemű számtani sorozat, a másikban pedig ne legyen három
elemű számtani sorozat.
760. [4] Adjunk meg néhány, páronként különböző differenciájú számtani sorozatot úgy,
hogy bármelyik természetes szám eleme legyen legalább az egyik sorozatnak.
(A differenciák 1-nél nagyobb egészek.)
761. [4] Képezzünk 5 számból álló számtani sorozatot a 0, 1, 2, . . . , 9 számjegyek
mindegyikének egyszeri felhasználásával.
762. [4] Adjunk meg
a) 3, illetve
b) 5 pozitív egész számból álló számtani sorozatot úgy, hogy a számok szorzata
négyzetszám legyen.
763. [4] Adjunk meg végtelen sok szomszédos számpárt úgy, hogy mindegyiküknek
legyen 1-nél nagyobb négyzetszám osztója.
764. [4] Adjunk meg négy szomszédos természetes számot úgy, hogy mindegyiküknek
legyen 1-nél nagyobb négyzetszám osztója.
765. [5] Van-e 21 olyan, egymás után következő pozitív egész szám, hogy a számok
mindegyike osztható a 2, 3, 5, 7, 11, 13 prímek közül legalább eggyel?
766. [7] Adjunk meg végtelen sok olyan m, n számpárt, melyekre az m és n számoknak
ugyanazok a prímosztói, továbbá az m + 1 és az n + 1 számoknak is ugyanazok
a prímosztói.
767. [3] Adjunk meg három olyan, 1-nél nagyobb egész számot, hogy bármely kettő
szorzatához 1-et adva, az így kapott szám osztható legyen a harmadik számmal.
768. [3] Adjunk meg négy különböző pozitív egész számot úgy, hogy bármely három
szorzatához 1-et adva, az így kapott szám osztható legyen a negyedik számmal.
769. [3] Adjunk meg négy különböző egész számot úgy, hogy bármely három összege
osztható legyen a negyedikkel.
770. [4] Osszuk szét az 1, 2, 3, 4, . . . , 14, 15, 16 számokat két 8-as csoportba úgy, hogy
ha az egyik csoportban kiszámítjuk bármelyik két (különböző) szám összegét,
akkor pontosan ugyanazokat a számokat kapjuk eredményül (és mindegyiket
ugyanannyiszor), mint ha a másik csoportban végezzük el ugyanezeket az össze-
adásokat.
16. Számkonstrukciók 65
771. [2] Adjunk meg négy különböző pozitív egész számot úgy, hogy képezve belőlük
a páronkénti összegeket, hat egymást követő számot kapjunk.
772. [2] Adjunk meg négy különböző pozitív egész számot úgy, hogy képezve belőlük
a páronkénti különbségeket, hat egymást követő számot kapjunk.
773. [5] Adjunk meg n db páronként relatív prím számot úgy, hogy közülük akárhány-
nak az összege összetett szám legyen.
774. [3] Adjunk meg n db különböző természetes számot úgy, hogy közülük bármelyik
szám osztója legyen a többi szorzatának.
775. [5] Adjunk meg 8 természetes számot úgy, hogy egyik sem osztója valamely má-
siknak, de bármelyik négyzete osztható a többi szám bármelyikével.
776. [5] Az 1, 2, 3, . . . , 1994 számokból válasszuk ki a legtöbb számot úgy, hogy
ne legyen köztük két olyan szám, melyek összege osztható lenne a két szám
különbségével.
777. [6] Adjunk meg 100 különböző természetes számot úgy, hogy bármely kettő össze-
ge osztható legyen különbségükkel.
778. [6] Mutassuk meg, hogy a 0, 1, 2, . . . , 3k − 1 számok közül megadható 2k db kü-
lönböző szám úgy, hogy közülük semelyik ne legyen valamely másik kettőnek
a számtani közepe.
779. [3] Adjuk meg az {1, 2, 3, 4, 5, 6} halmaznak hat olyan részhalmazát, hogy közülük
bármely kettőnek egy közös eleme legyen.
780. [3] Adjuk meg a természetes számoknak három olyan végtelen részhalmazát úgy,
hogy a részhalmazok közül bármely kettőnek végtelen sok közös eleme legyen,
ám a három részhalmaznak ne legyen közös eleme.
781. [6] Van-e nemnegatív egész számokból álló két olyan végtelen A és B halmaz,
hogy bármely pozitív egész szám pontosan egyféleképpen írható fel egy A-hoz
és egy B-hez tartozó szám összegeként?
782. [6] Van-e nemnegatív egész számokból álló három olyan végtelen A, B és C hal-
maz, hogy bármely pozitív egész szám pontosan egyféleképpen írható fel egy
A-hoz, egy B-hez és egy C-hez tartozó szám összegeként?
783. [6] A nemnegatív egészek halmazát osszuk fel végtelen sok, közös elem nélküli
részhalmazra úgy, hogy mindegyiknek végtelen sok eleme legyen, és a rész-
halmazok hasonlók egymáshoz, azaz egyik részhalmazból megkapjuk bármely
másikat, ha egy alkalmasan választott egész számot hozzáadunk a részhalmaz
elemeihez („eltoljuk” a részhalmazt).
784. [3] Osszuk két csoportba az 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8 számokat úgy, hogy egyik cso-
portban se legyen két olyan szám, melyek összegének fele is ugyanabban a
csoportban lenne.
66 Feladatok
785. [3] Osszuk két csoportba az első 1000 négyzetszámot úgy, hogy a két csoportban
a négyzetszámok összege egyenlő legyen.
786. [5] Osszuk az első 27 négyzetszámot két csoportba úgy, hogy azokban egyenlő
legyen a számok összege.
787. [4] Osszuk három csoportba az első 81 négyzetszámot úgy, hogy a három csoport-
ban a négyzetszámok összege egyenlő legyen, és mindegyik csoportban 27–27
szám legyen.
788. [3] Keressünk olyan n-jegyű számot, amelynek első számjegye egyenlő a szám-
jegyei között található 0-k számával, második számjegye az 1-esek számával,
harmadik számjegye a 2-esek számával és így tovább.
789. [3] Írjunk a pontok helyébe számokat úgy, hogy a keretben igaz állítás legyen.
790. [3] Adjunk meg olyan x1 , x2 , . . . , x10 számokat, melyekre teljesülnek a következő
feltételek: x1 a [0;1] intervallumba esik; x1 és x2 közül az egyik a [0;1] inter-
vallum egyik felébe, a másik a másik felébe esik; x1 , x2 , x3 közül az egyik a
[0;1] intervallum egyik harmadába, a másik egy másik harmadába, a harmadik
a harmadik harmadába esik és így tovább.
821. [3] Miért nem lehet megoldani az alábbi egyenleteket a valós számok körében?
√ √
a) x − 2 + 3 − x = x − 4.
√ √
b) x 2 + 1 + x 2 + 2 = 2.
2
c) x 2 + 2 = 2.
x
2
d) 2sin x = sin x.
e) sin x · cos x = sin 60◦ .
π
f) sin x · sin x + = 1.
3
1
g) sin x · sin(x + π) = .
3
h) x 10 − x 7 + x 2 − x + 1 = 0.
⎫
855. [3] x 2 − xy − xz + z2 = 0 ⎪⎬
x 2 − xz − yz + 3y 2 = 2 .
⎪
⎭
y 2 + xy + yz − z2 = 2
2x 2 2y 2 2z2
856. [4] = y, = z, = x.
1 + x2 1 + y2 1 + z2
1 1 1 1 1 1 1 1
857. [4] x= y+ ,y= z+ ,z= t+ ,t= x+ .
2 y 2 z 2 t 2 x
xy 2 yz 6 zx 3
858. [3] = , = , = .
x+y 3 y+z 5 z+x 4
xyz xyz 6 xyz 3
859. [4] = 2, = , = .
x+y y+z 5 z+x 2
860. [3] x 2 + xy = 10
.
y 2 + xy = 15
1
861. [4] x 3 − x 2 − x = .
3 ⎫
1⎪
862. [5] x3 − y2 − y = ⎪ ⎪
3⎪ ⎪
⎪
⎬
1
y −z −z =
3 2 .
3⎪ ⎪
⎪
1⎪ ⎪
z3 − x 2 − x = ⎪ ⎭
3
863. [3] (x − y + z)2 = x 2 − y 2 + z2 .
√ √ √ √
864. [4] x − y + z = x − y + z.
865. [4] x 3 − 3x 2 + 3x + 7 = 0.
866. [4] 4x 3 + 18x 2 + 27x + 10 = 0.
867. [4] x 4 + 4x 3 + 6x 2 + 4x − 2 = 0.
868. [4] 9x 3 + 3x 2 + 3x + 1 = 0.
869. [4] 3x 4 + 4x 3 − 6x 2 + 4x − 1 = 0.
870. [4] x 4 − x 2 + 2x − 1 = 0.
871. [4] x 4 + 4x 3 + 10x 2 + 12x − 16 = 0.
√ √
872. [4] 2 − x + x − 1 − 1 = 0.
3
√ √
873. [4] 1 + x + 1 − x = 2.
3 3
18. Egyenletek és egyenletrendszerek 71
√ √ √
874. [4] x−1+ x − 2 = 2x − 3.
3 3 3
[4] x5
875. x = 5.
[4]
876. [x ] + [x 2 ] + [x] = {x} − 1.
3
19. Egyenlőtlenségek
1
891. [1] Néhány szám összege 1. Lehet-e négyzetösszegük kisebb, mint ?
100
892. [1] Néhány szám összege 1. Lehet-e négyzetösszegük nagyobb, mint 100?
893. [3] 100 pozitív szám összege 1. Közülük minden lehetséges módon kiválasztunk
50-et és kiszámoljuk azok szorzatát. Mutassuk meg, hogy az 50 tényezős szor-
zatok összege kisebb 1-nél.
894. [2] Határozzuk meg a 0, 999 . . . 9 (60 db 9-es) szám első 60 tizedesjegyét.
√ √ √ √
895. [3] Mutassuk meg, hogy 1 + 2 + 3 + · · · + n > n, (n > 1).
1 1 1 1 √
896. [3] Mutassuk meg, hogy √ + √ + √ + · · · + √ > n, (n > 1).
1 2 3 n
1 1 1 1 1
897. [3] Mutassuk meg, hogy + + + ···+ > , (n > 1).
n+1 n+2 n+3 2n 2
1 1 1 1 1
898. [3] Mutassuk meg, hogy + + + · · · + 2 > 1 − , (n > 1).
n+1 n+2 n+3 n n
1 1 1 1
889. [3] Mutassuk meg, hogy 1 − < √ +√ + ···+ √ < 1.
n 2
n +1 2
n +2 2
n +n
1 1 1 1
900. [3] Mutassuk meg, hogy + + + ··· + > 1.
51 52 53 200
1 1 1 1
901. [3] Mutassuk meg, hogy 1 + + + + ···+ > 4.
2 3 4 64
1 1 1 1
902. [3] Mutassuk meg, hogy 1 < + + + ···+ < 2.
5 6 7 17
1 1 1 1
903. [4] Mutassuk meg, hogy 1+ + + + ··· + < 3.
1! 2! 3! n!
1 1 1 1
904. [4] Mutassuk meg, hogy 1 + 2 + 2 + 2 + · · · + 2 < 2.
2 3 4 n
√
905. [3] Mutassuk meg, hogy 6 + 6 + 6 + 6 < 3.
a 2 (b − c) + b2 (c − a) + c2 (a − b) > 0.
915. [4] Mutassuk meg, hogy tetszőleges a és b pozitív valós számokra teljesül az
a 3 + b3 ≥ a 2 b + ab2
egyenlőtlenség.
916. [4] Mutassuk meg, hogy tetszőleges a és b valós számokra teljesül az
a 4 + b4 ≥ ab(a 2 + b2 )
egyenlőtlenség.
[4]
917. Mutassuk meg, hogy tetszőleges a és b pozitív valós számokra teljesül az
a 3 b3
a 2 + b2 ≤ +
b a
egyenlőtlenség.
74 Feladatok
a + b a 2 + b2 a 3 + b3
· ≤
2 2 2
egyenlőtlenség.
919. [4] Mutassuk meg, hogy tetszőleges a és b valós számokra teljesül az
a + b a 3 + b3 a 4 + b4
· ≤
2 2 2
egyenlőtlenség.
[4]
920. Mutassuk meg, hogy tetszőleges a és b valós számokra teljesül az
a + b a 2 + b2 a 3 + b3 a 6 + b6
· · ≤
2 2 2 2
egyenlőtlenség.
[4]
921. Határozzuk meg a következő kifejezések minimumát.
a) x 2 + y 2 + 2x − 4y + 6,
b) x 6 + 2x 4 + 2x 3 + x 2 + 2x − 1,
c) 2x 2 − 8xy + 17y 2 − 16x − 4y + 2062.
a 2 b2 c2 c b a
932. [6] 2
+ 2 + 2 ≥ + + , ahol abc = 0.
b c a b a c
a 4 b4 a b a 2 b2
933. [6] 4
+ 4 + + ≥ 2 + 2 + 2, ahol a > 0, b > 0.
b a b a b a
A számtani és mértani közepek közötti
a1 + a2 + · · · + an √
≥ n a1 · a2 · . . . · an a1 ≥ 0, a2 ≥ 0, . . . , an ≥ 0
n
egyenlőtlenség segítségével igazoljuk a következő egyenlőtlenségeket. Az egyenlőtlen-
ségekben szereplő számok mindegyike pozitív. (934–996. feladatok)
1
934. [3] a) a + ≥ 2,
a
a2 + 2
b) √ ≥ 2,
a2 + 1
a2 + 3
c) √ > 2,
a2 + 2
1
d) a 2 + 2 ≥ 1,
a +1
a+b b+c c+a
e) + + ≥ 6,
c a b
a b c
f) + + ≥ 3.
b c a
1 1 4 16 64
935. [4] + + + ≥ .
a b c d a+b+c+d
936. [3] (a + b)(b + c)(c + a) ≥ 8abc.
937. [3] (a + 1)(b + 1)(a + c)(b + c) ≥ 16abc.
ab bc ca a+b+c
938. [4] + + ≤ .
a+b b+c c+a 2
939. [4] (a 2 + b2 )c + (b2 + c2 )a + (c2 + a 2 )b ≥ 6abc.
940. [4] ab(a + b) + bc(b + c) + ca(c + a) ≥ 6abc.
941. [4] a 2 (1 + b2 ) + b2 (1 + c2 ) + c2 (1 + a 2 ) ≥ 6abc.
942. [4] (a + b + c)(ab + bc + ca) ≥ 9abc.
ab bc ca
943. [4] + + ≥ a + b + c.
c a b
944. [4] abc ≥ (a + b − c)(b + c − a)(c + a − b).
√ √
945. [4] a a 2 + c2 + b b2 + c2 ≤ a 2 + b2 + c2 .
76 Feladatok
n+1 n
1006. [4] Mutassuk meg, hogy n! ≤ , n ∈ N.
2
a + bn √
1007. [4] Mutassuk meg, hogy ha a ≥ 0, b ≥ 0, n ∈ N , akkor ≥ a · bn .
n+1
n+1
n+1
[5] 1 n 1
1008. Mutassuk meg, hogy 1 + < 1+ , n ≥ 1, n ∈ N .
n n+1
1 n
1009. [5] Mutassuk meg, hogy 1 + < 4, n ≥ 1, n ∈ N .
n
1010. [5] Mutassuk meg, hogy a pozitív a, b számokra mindig teljesül a
√ √ √
2 a + 3 b ≥ 5 ab
3 5
egyenlőtlenség.
19. Egyenlőtlenségek 79
1 1 1 1
1+ · 1+ · 1+ · ...· 1 + <2
1·3 2·4 3·5 n · (n + 2)
80 Feladatok
2 2 2 2
1+ · 1+ · 1+ · ...· 1 + <3
1·4 2·5 3·6 n · (n + 3)
1023. [4] Igazoljuk az alábbi egyenlőtlenséget.
1 1 1 1
1 − 2 · 1 − 2 ·...· 1 − 2 >
p1 p2 pn 2
(pk a k-adik prímszámot jelöli.)
1024. [5] Mutassuk meg, hogy nincsenek olyan x, y, z valós számok, amelyekre teljesül
mindhárom egyenlőtlenség.
√ 1 1 1 1
n( n + 1 − 1) ≤ 1 + + + · · · + ≤ 1 + n 1 − √
n
.
2 3 n n
n
1 1 1 1
1033. [6] Legyen Sn = 1 + + + + · · · + . Mutassuk meg, hogy Sp + Sq − Spq ≤ 1,
2 3 4 n
ahol p és q tetszőleges pozitív egészek.
20. Különféle algebrai feladatok 81
3 5 7 2n + 1
1041. [3] + + + ···+ 2 .
12 · 22 22 · 32 32 · 42 n · (n + 1)2
1042. [3] 1 · 1! + 2 · 2! + 3 · 3! + · · · + n · n!.
1 2 3 n
1043. [3] + + + ··· + .
2! 3! 4! (n + 1)!
3 4 5 n+2
1044. [4] + + + ···+ .
1! + 2! + 3! 2! + 3! + 4! 3! + 4! + 5! n! + (n + 1)! + (n + 2)!
1 1 1 1
1045. [3] √ √ +√ √ +√ √ + ···+ √ √ .
1+ 2 2+ 3 3+ 4 n+ n+1
1 1 1 1
1046. [4] √ √ + √ √ + √ √ + ···+ √ √ .
2 1+1 2 3 2+2 3 4 3+3 4 (n + 1) n + n n + 1
1047. [5] tg α + 2 tg 2α + 4 tg 4α + · · · + 2n tg 2n α.
1 1 1
1048. [5] + + ···+ .
cos α · cos 2α cos 2α · cos 3α cos nα · cos(n + 1)α
1 1 1 1
1049. [5] + + + ··· + .
sin 2α sin 4α sin 8α sin 2n α
1 1 1
1050. [2] 1+ · 1+ · ...· 1 + .
2 3 100
1 1 1
1051. [2] 1 − 2 · 1 − 2 · ...· 1 − .
2 3 1002
1 1 1 1
1052. [4] Mutassuk meg, hogy √ + √ + √ + · · · + √ < 2 minden pozitív
2 1 3 2 4 3 (n + 1) n
n egészre.
√ √ √ √
[3] 2 6 12 n(n + 1) n
1053. Mutassuk meg, hogy + + + ··· + < .
3 5 7 2n + 1 2
1054. [4] Tudjuk, hogy 0 < x1 < 1 és xk+1 = xk − xk2 , k = 1, 2, . . . Mutassuk meg, hogy
x12 + x22 + x32 + · · · + xn2 < 1.
1055. [4] x1 = 0, 001; xn+1 = xn − xn2 ; n = 1, 2, 3, . . . Mutassuk meg, hogy x1001 <
< 0, 0005.
1056. [5] Számoljuk ki a következő tört értékét.
√ √
(4 + 15)3/2 + (4 − 15)3/2
√ √
(6 + 35)3/2 − (6 − 35)3/2
20. Különféle algebrai feladatok 83
1 1 1
24 + 44 + · . . . · 204 +
4 4 4
1 1 1
14 + 34 + · . . . · 194 +
4 4 4
1058. [3] Számoljuk ki a következő kifejezés értékét.
o) (1 + 6a 3 )3 + (1 − 6a 3 )3 + (−6a 2 )3 = 2
p) [a(a 3 + 2b3 )]3 + [b(2a 3 + b3 )]3 + (3a 2 b2 )3 = (a 6 + 7a 3 b3 + b6 )2
q) (3a 2 +5ab−5b2)3 +(4a 2 −4ab+6b2)3 +(5a 2 −5ab−3b2)3 = (6a 2 −4ab+4b2)3
r) (75b5 −a 5 )5 +(a 5 +25b5 )5 +(a 5 −25b5)5 +(10a 3 b2 )5 +(50ab4)5 = (a 5 +75b5 )5
s) [a(a 2 − 3b2 )]2 + [b(3a 2 − b2 )]2 = (a 2 + b2 )3
1061. [4] Mutassuk meg, hogy ha a + b + c = 0, akkor
a 3 + b3 + c3 a 2 + b2 + c2 a 5 + b5 + c5
a) · =
3 2 5
a 5 + b5 + c5 a 2 + b2 + c2 a 7 + b7 + c7 a 3 + b3 + c3 a 4 + b4 + c4
b) · = =2· ·
5 2 7 3 4
7 7 7 3 3 3 5 5
5 2
a +b +c a +b +c a +b +c
c) · =
7 3 5
1062. [2] Tudjuk, hogy x + ex = y + ey . Következik-e ebből, hogy sin x = sin y?
1063. [2] Legyen a + b + c = 0. Mutassuk meg, hogy ab + bc + ca ≤ 0.
1064. [4] Legyen (a + b + c)2 = 3(a 2 + b2 + c2 ). Igazoljuk, hogy a = b = c.
a b c
1065. [4] Legyen = = . Mutassuk meg, hogy a = b = c.
b c a
1 1 1
1066. [4] Legyen abc = 1 és a + b + c = + + . Mutassuk meg, hogy ekkor az a, b,
a b c
c számok egyike 1-gyel egyenlő.
1 1 1
1067. [4] Legyen abc = 1 és a + b + c > + + . Bizonyítsuk be, hogy ekkor az a, b,
a b c
c számok egyike 1-nél nagyobb, a másik kettő pedig 1-nél kisebb.
1068. [4] Legyen a + b + c > 0, ab + bc + ca > 0, abc > 0. Mutassuk meg, hogy ekkor
az a, b, c számok mindegyike pozitív.
1 1 1
1069. [4] Legyen ab + bc + ca > 0 és + + > 0. Mutassuk meg, hogy ekkor a,
ab bc ca
b, c azonos előjelű számokat jelöl.
1
1070. [3] Mutassuk meg, hogy ha x + y + z − 2(xy + yz + zx) + 4xyz = , akkor az x, y,
2
1
z számok valamelyikének értéke .
2
1 1 1
1071. [4] Mutassuk meg, hogy ha x + = y + = z+ , akkor x = y = z vagy x 2 y 2 z2 = 1.
y z x
1072. [4] Mutassuk meg, hogy ha x + y + z = 0 és xy + yz + zx = 0, akkor x = y = z.
20. Különféle algebrai feladatok 85
1 1 1
1073. [4] Bizonyítsuk be, hogy az x + y + z = 0, + + = 0 egyenletrendszernek
x y z
nincs megoldása a valós számok körében.
1 1 1
1074. [4] Legyen + + = 0. Mutassuk meg, hogy
x y z
y+z z+x x+y
+ + + 3 = 0.
x y z
1075. [4] Tudjuk, hogy
x y z
+ + = 1.
y+z z+x x+y
Mutassuk meg, hogy
x2 y2 z2
+ + = 0.
y+z z+x x+y
1076. [5] Igazoljuk az alábbi azonosságokat:
1 1 1
+ + = 0,
(a − b)(a − c) (b − a)(b − c) (c − a)(c − b)
a b c
+ + = 0,
(a − b)(a − c) (b − a)(b − c) (c − a)(c − b)
a2 b2 c2
+ + = 1,
(a − b)(a − c) (b − a)(b − c) (c − a)(c − b)
a3 b3 c3
+ + = a + b + c.
(a − b)(a − c) (b − a)(b − c) (c − a)(c − b)
(Az azonosságok általánosíthatók 3 helyett több változóra.)
1077. [4] a) Legyen b olyan valós szám, amelyre b3 = b + 1. Mutassuk meg, hogy ekkor
b5 = b4 + 1.
b) Legyen b olyan valós szám, amelyre b5 = b4 +1. Mutassuk meg, hogy ekkor
b3 = b + 1.
1 2 1
1078. [4] Tudjuk, hogy x + = 3. Mivel egyenlő x 3 + 3 ?
x x
1 1
1079. [4] Az x > 0 számra x 2 + 2 = 7 teljesül. Mutassuk meg, hogy x 5 + 5 is egész
x x
szám.
1080. [4] Az a, b, c valós számok kielégítik az a +b+c = 0, a 2 +b2 +c2 = 1 egyenleteket.
Számítsuk ki az a 4 + b4 + c4 értékét.
1081. [4] Az a, b, c egész
számokra a + b + c = 0 teljesül. Mutassuk meg, hogy
2 a 4 + b4 + c4 négyzetszám.
86 Feladatok
2
1082. [5] Egy háromszög a, b, c oldalaira 2 a 8 + b8 + c8 = a 4 + b4 + c4 teljesül. Mu-
tassuk meg, hogy a háromszög derékszögű.
1083. [4] Az x 2 +ax +b+1 = 0 egyenlet gyökeinek négyzete pozitív egész szám. Mutassuk
meg, hogy a 2 + b2 összetett szám!
1084. [3] Tudjuk, hogy x + y = a, x 2 + y 2 = b, x 3 + y 3 = c. Mutassuk meg, hogy a 3 −
− 3ab + 2c = 0.
1085. [4] Fejezzük ki a, b, c segítségével xyz-t, ha
x + y + z = a,
x 2 + y 2 + z2 = b,
x 3 + y 3 + z3 = c.
1086. [4] Oldjuk meg a következő egyenletrendszert a valós számok körében.
⎫
x + y + z =3 ⎪ ⎬
x 2 + y 2 + z2 =5
⎪
⎭
x 4 + y 4 + z4 =17
1087. [4] Mutassuk meg, hogy az x 4 − 5x 3 − 4x 2 − 7x + 4 = 0 egyenletnek nincs negatív
gyöke.
1088. [3] Mutassuk meg, hogy nincs olyan a és b valós szám, melyekre
√ 2 √
a + b · 3 = 99 999 + 111 111 · 3
teljesülne.
[3]
1089. Mutassuk meg, hogy nincs olyan m és n pozitív egész szám, melyekre
√ m
√ n
5+3· 2 = 3+5· 2
teljesülne.
[3]
1090. Mutassuk meg, hogy nincsenek olyan a, b, c, d egész számok, melyekre
√ 2
√ 2 √
a+b· 2 + c+d · 2 =5+4· 2
teljesülne.
√ 1993
1091. [4] Mutassuk meg, hogy a 26 + 5 számban a tizedesvessző utáni első 1993
jegy mindegyike nulla.
30
[5]
√
1092. Mutassuk meg, hogy 45 + 1975 értéke páratlan szám.
20. Különféle algebrai feladatok 87
√ 19
√ 82
1093. [4] Milyen számjegy áll 15 + 220 + 15 + 220 tizedestört alakjában a
tizedesvessző előtt?
1094. [7] Állapítsuk meg, hogy mely számjegyek állanak közvetlenül a tizedesvesszőtől
√ √ 1980
balra és jobbra a 2+ 3 szám tízes számrendszerben felírt alakjában.
1105. [3] Az ax 2 + bx + c kifejezés minden egész x-re egész szám. Mutassuk meg, hogy
2a, a + b, c is egész szám.
1106. [4] Az egész együtthatós ax 3 +bx 2 +cx +d polinom minden egész x-re 5-tel osztható
értéket vesz fel. Mutassuk meg, hogy az együtthatók mindegyike osztható 5-tel.
1107. [4] Tudjuk, hogy 2a + 3b + 6c = 0. Mutassuk meg, hogy az ax 2 + bx + c = 0
egyenletnek van 0 és 1 közé eső gyöke.
1108. [4] Mutassuk meg, hogy a következő egyenleteknek van két különböző valós gyö-
ke. (A paraméterek valós számok.)
a) (x − a)(x − b) + (x − b)(x − c) + (x − c)(x − a) = 0, ahol a > b > c;
b) (x − a)(x − c) + p(x − b)(x − d) = 0, ahol a > b > c > d és p tetszőleges
valós szám, p = −1;
c) a(x − b)(x − c) + b(x − c)(x − a) + c(x − a)(x − b) = 0, ahol a > b > c és
a + b + c = 0;
d) (a + b)(x − a)(x − b) + (b + c)(x − b)(x − c) + (c + a)(x − c)(x − a) = 0, ahol
a 2 < b2 < c2 és a + b + c = 0;
e) (ab + bc + ca)x 2 − (a 2 + b2 + 2c2 )x + c2 = 0, ahol ab + bc + ca = 0;
f) ax 2 + bx + c = 0, ahol a = 0, ac + bc + c2 < 0.
1109. [4] Igazoljuk a következő egyenlőtlenséget.
a12 + b12 + a22 + b22 +· · ·+ an2 + bn2 ≥ (a1 + a2 + · · · + an )2 + (b1 + b2 + · · · + bn )2
1125. [4] Mutassuk meg, hogy a + b − 2ab < 1, ha 0 < a < 1, 0 < b < 1.
1126. [5] Mutassuk meg, hogy a(1 − b) + b(1 − c) + c(1 − a) < 1, ahol 0 < a < 1,
0 < b < 1, 0 < c < 1.
1127. [5] Mutassuk meg, hogy minden n pozitív egészre
√ √ √ √
n + 3 n + 4 n + · · · + n n = log2 n + log3 n + log4 n + · · · + logn n .
1128. [4] Mutassuk meg, hogy nincsenek olyan p(x) és q(x) polinomok, melyekre sin x =
p(x)
= teljesülne minden valós x számra.
q(x)
1129. [5] Mutassuk meg, hogy nincsenek olyan p(x) és q(x) polinomok, melyekre 1 +
1 1 1 p(n)
+ + + ···+ = teljesülne minden n pozitív egész számra.
2 3 n q(n)
∞
3k + 1
1130. [4] Számítsuk ki az S = összeg értékét!
k=1
3k
1131. [3] a1 , a2 , a3 , . . . , a1998 , a1999 , a2000 jelöli az 1, 2, 3, . . . , 1998, 1999, 2000 számok
valamilyen sorrendjét. Legfeljebb mekkora lehet az
|a1 − a2 | + |a2 − a3 | + |a3 − a4 | + · · · + |a1999 − a2000 | + |a2000 − a1 |
összeg értéke?
1132. [3] Mutassuk
meg, hogy ha az
1 − x + x 2 − x 3 + · · · − x 99 + x 100 · 1 + x + x 2 + x 3 + · · · + x 99 + x 100
szorzatot polinommá alakítjuk, akkor olyan polinomot kapunk, melyben x-nek
csak páros kitevőjű hatványai fordulnak elő.
1133. [4] Mutassuk meg, hogy a
cos 32x + a31 cos 31x + · · · + a2 cos 2x + a1 cos x
kifejezés pozitív és negatív értékeket is felvesz.
1134. [3] A következő módon adott függvényeknek egy sorozata:
1
f0 (x) = , fn (x) = f0 (fn−1 (x)), n = 1, 2, 3, . . . .
1−x
f1994 (1994) =?
21. Függvényegyenletek
Keressük meg az összes olyan, a valós számokon értelmezett folytonos f (x) függvényt,
mely kielégíti a felírt függvényegyenletet. (1135–1178. feladatok)
1135. [3] f (x 1990 ) = x 1991 .
21. Függvényegyenletek 91
1
1142. [4] 2f (x) − 3f = x 2 , x = 0.
x
[4] 1
1143. x · f + 2f (x) = x − 1, x = 0.
x
[4] 1
1144. f (x) + x + f (1 − x) = 1.
2
1145. [4] 2f (x) + f (1 − x) = x 2 .
[5] x−1
1146. f (x) + f = 1 + x, x = 0, x = 1.
x
1
1147. [4] f + f (1 − x) = x, x = 0, x = 1.
x
1148. [4] x 2 · f (x) + f (1 − x) = 2x − x 4 .
1149. [4] (1 − x) · f (x) + 2x · f (1 − x) = −3x 2 + 4x + 1.
[4] x−1 1
1150. f + f (x) = − x + 1, x = 0, x = 1.
x x
1151. [4] f (x + y) − f (x − y) = 4xy.
1152. [4] f (xy) + x + y = xy + f (x) + f (y).
1153. [4] f (x) · f (y) = f (x + y − xy), f (1) = 0.
1154. [4] f (x) · f (y) = f (x − y).
1155. [4] f (x + 1) ≤ x ≤ f (x) + 1.
1156. [4] f (x) − x ≤ x 2 ≤ f (x − 1) + x.
1157. [4] f (x) ≤ x és f (x + y) ≤ f (x) + f (y).
f (x) + f (y)
1158. [4] f (x + y) = .
1 + f (x) · f (y)
1159. [4] (x + y) · f (xy) = f (x) + f (y).
92 Feladatok
1184. [5] Adott folytonos f (x) függvény esetén az f (x) = x egyenletnek nincs megoldá-
sa. Van-e megoldása az f (f (x)) = x egyenletnek?
1185. [7] Van-e olyan, minden valós x-re értelmezett f (x) függvény, mely minden x-re
kielégíti az
a) f (f (x)) = x 2 − 2, illetve
b) f (f (x)) = −x 3 függvényegyenletet?
1186. [5] Legyen f (x) = x 2 − 2. Bizonyítsuk be, hogy az f (f (f (x))) = x egyenletnek
nyolc különböző megoldása van.
1187. [4] Az f (x) függvény folytonos, és f (x) = f (2x) teljesül minden valós x-re. Ha-
tározzuk meg az összes ilyen függvényt.
1188. [4] Az f (x, y, z) valós számokon értelmezett folytonos függvény változóinak min-
den értékére kielégíti az f (x, y, z) = 2 · f (y, z, x) függvényegyenletet. Határoz-
zuk meg az összes ilyen függvényt.
1189. [5] Legyenek f (x) és g(x) minden valós x-re értelmezett függvények, amelyekre
teljesül, hogy
f (x − y) = f (x) · g(y) − g(x) · f (y),
g(x − y) = g(x) · g(y) − f (x) · f (y).
Számítsuk ki f (0) és g(0) értékét.
1190. [5] Legyenek f (x) és g(x) minden valós x-re értelmezett függvények, amelyekre
teljesül, hogy
f (x + y) = f (x) · g(y) + g(x) · f (y),
g(x + y) = g(x) · g(y) − f (x) · f (y).
Számítsuk ki f (0) és g(0) értékét.
1191. [7] Legyenek f (x) és g(x) minden valós x-re értelmezett, nem konstans, differen-
ciálható függvények, amelyekre teljesül, hogy
f (x + y) = f (x) · g(y) + g(x) · f (y),
g(x + y) = g(x) · g(y) − f (x) · f (y),
valamint g (0) = 0. Mutassuk meg, hogy (f (x))2 + (g(x))2 = 1 minden valós
x-re.
Melyek azok a pozitív egész számokon értelmezett valós függvények, amelyek kielégítik
a következő függvényegyenleteket? (1192–1197. feladatok)
1192. [5] nf (n)−1 = (n − 1)f (n−1) .
1193. [5] f (n + m) = f (n) + f (m) + nm és f (1) = 1.
1194. [5] f (n + m) = f (n) + f (m) + nm + 1 és f (1) = 1.
1195. [5] f (n · m) = f (n) · f (m), és f (n) > f (m), ha n > m, továbbá f (2) = 2 és f (n)
minden értéke egész szám.
94 Feladatok
Határozzuk meg az összes olyan f (x) polinomot, mely minden valós x-re kielégíti a
következő függvényegyenleteket. (1201–1205. feladatok)
1201. [5] (x − 1) · f (x + 1) = (x + 2) · f (x).
1202. [5] x · f (x − 1) = (x − 2) · f (x).
1203. [5] x · f (x − 1) = (x + 1) · f (x).
1204. [5] x · f (x − 1) = (x − 12) · f (x) és f (12) = 12!.
1
1205. [5] f (x) = [f (x + 1) + f (x − 1)] és f (0) = 0.
2
1206. [5] Az f (n) n-edfokú polinom olyan, hogy f (k) = k/(k + 1) a k = 0, 1, 2, . . . , n
értékekre. Határozzuk meg f (n + 1) értékét.
[5]
1207. Az f (x) és g(x) polinomok között fennáll az f x 2 − x + 1 = g x 2 + x + 1
egyenlőség minden x valós számra. Mutassuk meg, hogy mindkét polinom azo-
nosan konstans.
1208. [4] Bizonyítsuk be, hogy minden valós függvény előállítható egy páros és egy pá-
ratlan függvény összegeként.
1209. [5] Mutassuk meg, hogy az f (x) = x 2 függvény nem állítható elő két periodikus
függvény összegeként. Mit állíthatunk az f (x) = x 3 függvény esetében?
1210. [7] Van-e olyan, a valós számokon értelmezett folytonos f (x) függvény, melynek
racionális helyen irracionális, irracionális helyen racionális az értéke?
1211. [6] Van-e olyan, a valós számokon értelmezett folytonos f (x) függvény, melyre
f (x) akkor és csak akkor racionális, ha f (x + 1) irracionális?
22. Vektorok a geometriában 95
1220. [3] Egy szabályos sokszög csúcsai A1 , A2 , . . . , An , köré írt körének középpontja
O, X pedig egy tetszőleges pont. Mutassuk meg, hogy
a) O-ból a csúcsokba mutató vektorok összege nullvektor;
−→
b) X-ből a csúcsokba mutató vektorok összege n · XO.
1221. [3] Egy 1994-oldalú szabályos sokszög belsejében adott az A és a B pont. A-ból
a csúcsokba mutató vektorok összege legyen −→a , B-ből a csúcsokba mutató
−→ −
→
vektorok összege legyen b . Mikor mondhatjuk, hogy |−→a | < | b |?
1222. [4] Mutassuk meg, hogy az n-oldalú szabályos sokszög csúcsaiba lehet nullától
különböző számokat írni úgy, hogy bármely szabályos sokszög esetén, melynek
csúcsai ezek közül a csúcsok közül valók, a csúcsokban álló számok összege
mindig nulla legyen.
1223. [4] Egy szabályos sokszög csúcsai A1 , A2 , . . . , An , köré írt körének középpontja
O, a kör sugara r, és X egy tetszőleges pont, d = |OX|. Mutassuk meg, hogy
|A1 X|2 + |A2 X|2 + · · · + |An X|2 = n(r 2 + d 2 ).
96 Feladatok
1224. [4] Az ABC szabályos háromszög köré írt körnek egy tetszőleges pontja P . Mu-
tassuk meg, hogy a P A2 +P B 2 +P C 2 összeg értéke P választásától függetlenül
állandó.
1225. [6] Az ABC szabályos háromszög köré írt körnek egy tetszőleges pontja P . Mu-
tassuk meg, hogy a P A4 +P B 4 +P C 4 összeg értéke P választásától függetlenül
állandó.
1226. [6] Egy n oldalú szabályos sokszög csúcsai A1 , A2 , . . . , An ; a sokszög köré írt kör
tetszőleges pontja P . Mutassuk meg, hogy a |P A1 |4 + |P A2 |4 + · · · + |P An |4
összeg értéke a P pont választásától független, állandó érték.
1227. [4] Az ABCD rombusz egyik szöge 60◦ , beírt körének egy tetszőleges pontja P .
Mutassuk meg, hogy a P A2 + P B 2 + P C 2 + P D2 összeg értéke P választásától
függetlenül állandó.
1228. [4] Az a, b, c oldalú ABC háromszög A csúcsát B-re, B csúcsát C-re, C csúcsát
A-ra tükrözzük. Az így kapott három pont egy x, y, z oldalú háromszög csúcsait
alkotja. Mutassuk meg, hogy x 2 + y 2 + z2 = 7 a 2 + b2 + c2 .
1229. [4] Az a, b, c oldalú háromszög súlyvonalainak hossza: sa , sb , sc . Mutassuk meg,
3 2
hogy sa2 + sb2 + sc2 = a + b2 + c2 .
4
1230. [4] Az ABC háromszög súlypontja S. Mutassuk meg, hogy
|AB|2 + |BC|2 + |CA|2 = 3 |SA|2 + |SB|2 + |SC|2 .
1231. [4] Az ABCD tetraéder súlypontja S. Mutassuk meg, hogy
1250. [4] Határozzuk meg egy egyenlő szárú háromszög szárszögének cosinusát, ha az
alap végpontjaiból induló súlyvonalak merőlegesek egymásra.
1251. [4] Egy háromszög szögei α, β, γ . Mutassuk meg, hogy
3
a) cos α + cos β + cos γ ≤ ;
2
3
b) cos 2α + cos 2β + cos 2γ ≥ − .
2
1252. [4] Mennyi az alábbi kifejezések minimuma, maximuma?
a) 3 sin x + 4 cos x;
b) 6 sin x · cos y + 2 sin x · sin y + 3 cos x.
1253. [4] Adott nyolc valós szám: a, b, c, d, e, f , g, h. Mutassuk meg, hogy az ac +
+ bd, ae + bf , ag + bh, ce + df , cg + dh, eg + f h számokból legalább az egyik
nemnegatív.
1254. [6] Adott a síkon négy vektor, a, b, c, d, melyekre a + b + c + d = 0. Mutassuk meg,
hogy |a| + |b| + |c| + |d| ≥ |a + d| + |b + d| + |c + d|.
1255. [6] Mutassuk meg, hogy a tetszőlegesen választott a, b, c vektorokra teljesül az
|a| + |b| + |c| + |a + b + c| ≥ |a + b| + |b + c| + |c + a| egyenlőtlenség.
(Hlawka-féle egyenlőtlenség.)
1256. [4] Egy tetszőleges P pontot tükrözzünk először egy A pontra, majd a tükörképet
egy B pontra, az így nyert képet pedig egy C pontra; tovább folytatva újra A-
ra, B-re és végül C-re. Bizonyítsuk be, hogy a hatodik tükrözés visszaviszi a P
pontot az eredeti helyzetbe.
1257. [3] Egy tetszőleges P pontot tükrözünk egy paralelogramma egy csúcsára, majd az
eredményt egy vele szomszédos csúcsra, és így körbe a paralelogramma minden
csúcsára. Bizonyítsuk be, hogy a negyedik tükrözés visszavisz az eredeti pontba.
1258. [3] Egy konvex hatszög másodszomszédos oldalainak felezőpontjait összekötve két
háromszöget kapunk. Igazoljuk, hogy ezek súlypontjai egybeesnek.
1259. [3] Mutassuk meg, hogy egy konvex négyszög szemközti oldalfelező pontjait össze-
kötő szakaszok és az átlók felezőpontját összekötő szakasz egy közös pontban
metszi egymást.
1260. [3] Mutassuk meg, hogy egy tetraéder szemközti éleinek felezőpontját összekötő
szakaszok metszik egymást.
1261. [3] Egy háromszög oldalaira kifelé paralelogrammákat rajzoltunk, s összekötöttük
a szomszédos külső csúcsokat. Mutassuk meg, hogy az így kapott hatszög má-
sodszomszédos oldalaiból szerkeszthető háromszög.
1262. [3] Mutassuk meg, hogy egy háromszög súlyvonalaiból mindig szerkeszthető há-
romszög.
22. Vektorok a geometriában 99
1276. [4] Rajzoljunk egy szakasz mint oldal fölé szabályos háromszöget. Majd osszuk a
szakaszt két tetszőleges részre, és mindegyik rész mint oldal fölé ismét rajzol-
junk szabályos háromszöget, de az elsővel ellentétes félsíkban. Bizonyítsuk be,
hogy a három szabályos háromszög középpontja egy újabb szabályos három-
szög csúcsait alkotja.
1277. [3] Az ABC háromszög AB és AC oldalaira kifelé szerkesztett négyzetek közép-
pontjai O1 ill. O2 , és a BC oldal felezőpontja D. Bizonyítsuk be, hogy O1 D és
O2 D egyenlő hosszú és merőleges egymásra.
1278. [4] Az ABC háromszög AB és AC oldalai fölé kifelé az AC1 C2 B és AB1 B2 C
négyzeteket írjuk. Bizonyítandó, hogy a B2 C2 szakasz felezőpontja a BC átmé-
rőjű körön fekszik.
1279. [4] Rajzoljunk egy háromszög oldalai fölé kifelé négyzeteket. Bizonyítsuk be, hogy
a négyzeteknek a háromszögcsúcsoktól különböző csúcsai olyan hatszöget ha-
tároznak meg, amelynek minden második oldala a háromszög egy-egy súlyvo-
nalának kétszerese.
1280. [5] Az ABC háromszög oldalaira kifelé írunk két egyenlő szárú derékszögű há-
romszöget, a CAN és a CBM háromszögeket, ahol a derékszög A-nál és B-nél
van. Az AM és BN szakaszok metszéspontja legyen H . Bizonyítsuk be, hogy
CH ⊥AB.
1281. [5] Az r sugarú körben a közös pont nélküli AB, CD és EF húrok hossza legyen
r. A BC, DE, FA húrok felezőpontjai P , R, S. Mutassuk meg, hogy P RS
szabályos háromszög. Hogyan lehetne általánosítani a feladatot?
1282. [6] Egy háromszög oldalaira kifelé szabályos háromszögeket írunk. Bizonyítsuk be,
hogy ezek középpontjai egy szabályos háromszög csúcsai.
1283. [7] Legyenek ABC, AA1 A2 , BB1 B2 , CC1 C2 egyező körüljárású szabályos három-
szögek; az A2 B1 , B2 C1 , C2 A1 szakaszok felezőpontjai X, Y , Z. Mutassuk meg,
hogy XY Z szabályos háromszög.
23. Területátalakítások 101
23. Területátalakítások
1311. [5] Konvex hatszög szemközti oldalai párhuzamosak. (A két ábrán ugyanaz a hat-
szög látható.)
108 Feladatok
1320. [3] A téglalap egyik oldala kétszerese a másiknak. Oldalfelező pontokat és csúcso-
kat kötöttünk össze az ábra szerint.
23. Területátalakítások 111
1324. [3] A téglalap két átellenes csúcsát a szemközti oldalfelező pontokkal kötöttük
össze.
1329. [3] Egy háromszög, négyszög, szabályos hatszög oldalait saját hosszukkal, ill. an-
nak kétszeresével meghosszabbítottuk adott körüljárási irányt követve. Hány-
szorosa az így kapott síkidom területe az eredetinek?
F
E
D
A B
1331. [3] Egy négyzet belsejében felveszünk két pontot, s azokat összekötjük a négyzet
csúcsaival. Így a négyzetet kilenc részre osztjuk. Lehetséges-e, hogy e részek
mindegyikének ugyanannyi a területe?
1332. [3] Félkörbe írt téglalapok közül melyiknek legnagyobb a területe?
1333. [3] Az ABCD téglalap belsejében felveszünk egy M pontot. Mutassuk meg, hogy
a téglalap t területére igaz a következő egyenlőtlenség:
t ≤ |AM| · |BM| + |CM| · |DM|.
114 Feladatok
1334. [4] Bizonyítsuk be, hogy a T területű ABCD négyszögre és a belsejében levő P
pontra pontosan akkor áll fenn a 2T = P A2 + P B 2 + P C 2 + P D2 egyenlőség,
ha a négyszög négyzet, és P a négyzet középpontja.
1335. [4] Háromszög egyik oldalán adott egy pont. Szerkesszünk e ponton át olyan egye-
nest, mely felezi a háromszög területét.
1336. [4] Konvex négyszög egyik csúcsán át szerkesszünk olyan egyenest, mely felezi a
négyszög területét.
1 4 4
1 1
1 1 1 1
2 2
2 2 2 6
a) b) c) d)
1339. [2] Hogyan lehet az ábrán látható, 5 négyzet- a) b)
ből álló alakzatokat 3 darabra vágni úgy,
hogy azokat összerakva egy nagy négy-
zetet kapjunk?
1341. [2] Az ábrákon látható téglalapok mindegyikét a vonalak mentén vágjuk két részre
úgy, hogy a két részből négyzetet lehessen összeállítani.
a) b)
(9 16-os)
(8 18-as)
1342. [3] Vegyünk három négyzetet úgy, hogy közülük egyet, esetleg kettőt két részre
vágva ezekből egy nagyobb négyzetet tudjunk összerakni.
1343. [2] Egy mennyezetre 12 lámpát függesztenek fel úgy, hogy 6 egyenesen legyenek
és minden egyenesen 4 lámpa helyezkedjék el. Hogyan lehet ezt megvalósítani?
1344. [3] Helyezzünk el 7 pontot és 6 egyenest a síkon úgy, hogy mindegyik egyenesen
3 pont legyen.
1345. [3] Helyezzünk el 8 pontot és 7 egyenest a síkon úgy, hogy mindegyik egyenesen
3 pont legyen.
1346. [3] Helyezzünk el 9 pontot és 9 egyenest a síkon úgy, hogy mindegyik egyenesen
3 pont legyen, és minden pontra 3 egyenes illeszkedjék.
1347. [4] Helyezzünk el 10 pontot és 10 egyenest a síkon úgy, hogy mindegyik egyenesen
3 pont legyen, és minden pontra 3 egyenes illeszkedjék.
1348. [3] Helyezzünk el 10 pontot és 5 egyenest a síkon úgy, hogy mindegyik egyenesen
4 pont legyen.
1349. [3] Az asztalra letettünk néhány egyforma méretű kockát. Ha ezeket elölről, ill.
oldalról nézzük, akkor a következőket látjuk:
1352. [4] Adjunk meg 6 pontot a síkon úgy, hogy közülük bármelyiktől három másik
pont legyen 1 egység távolságra.
1353. [7] Megadható-e a síkon 7 pont úgy, hogy közülük bármely három között legyen
kettő, melyek távolsága 1 egység?
1354. [3] Van-e olyan konvex hatszög, melynek minden oldala nagyobb, mint 1 egység,
de egyik átlója sem hosszabb 2 egységnél?
1355. [4] Igaz-e a következő állítás: Ha a síkon 12 pont közül bármelyik kettő távolsága
legfeljebb 3 egység, akkor kiválasztható közülük négy pont úgy, hogy ezek
közül bármely kettő távolsága legfeljebb 2 egység?
1356. [4] Adjunk meg
a) 5, illetve
b) n pontot a síkon úgy, hogy közülük bármely három pont egy tompaszögű
háromszög csúcsait alkossa.
1357. [3] Adjunk meg 6 pontot a síkon úgy, hogy közülük bármely három pont egy
egyenlőszárú háromszög csúcsait alkossa.
1358. [4] 120◦ -os szárszögű egyenlőszárú háromszöget daraboljunk fel 5 egyenlőszárú
háromszögre.
1359. [4] Szabályos háromszöget daraboljunk fel 5 egyenlőszárú háromszögre.
1360. [4] Szabályos háromszöget daraboljunk fel 7 egyenlőszárú háromszögre.
1361. [3] Háromszöget daraboljunk fel 4 egyenlőszárú háromszögre.
1362. [3] Háromszöget daraboljunk fel 6, 7, ill. 8, hozzá hasonló háromszögre.
1363. [4] Van-e olyan háromszög, mely feldarabolható
a) három darab egybevágó, az eredetihez hasonló háromszögre?
b) öt darab egybevágó, az eredetihez hasonló háromszögre?
1364. [4] Felosztható-e az egyenlő szárú derékszögű háromszög hozzá hasonló, páronként
nem egybevágó háromszögekre?
1365. [4] Mutassuk meg, hogy bármely háromszöget négy darabra lehet vágni úgy, hogy
azokból két, az eredetihez hasonló háromszög állítható össze.
24. Geometriai konstrukciók 117
1388. [3] 24 papírlap közül néhányat 10 részre vágtak, majd az így kapott részek közül
néhányat ismét 10 részre vágtak szét és így tovább. Lehetséges-e, hogy ezt
néhányszor megismételve 1991 papírdarabot kapjunk?
1389. [3] Egy táblára felírtuk az 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10 számokat. Egy-egy alkalommal
két számot letörlünk és helyettük azok különbségét írjuk fel. Ezt kilencszer
elvégezve előfordulhat-e, hogy a megmaradó szám a nulla?
1390. [3] A táblán 50 darab 0 és 50 darab 1-es számjegy van. Egy alkalommal két szám-
jegyet törlünk le. Ha ezek egyenlők, akkor 1-est, ha különbözők, akkor egy 0-t
írunk a táblára. Milyen számjegy marad a táblán a kilencvenkilencedik törlés
után?
1391. [3] Béla egy papírlapot tetszőleges módon felosztott hat részre. Az így kapott részek
közül az egyik részt felosztotta 11 részre, majd a kapott részek egyikét ismét
6 részre, és így folytatta, arra sem ügyelve, hogy a 6, illetve 11 részre osztást
váltogatva végezze. Bizonyos számú osztás után megszámolta a kapott részeket,
és azt állította, hogy 1993 részt kapott.
Helyesen számolt-e Béla?
1392. [3] A táblára felírtuk az 1, 2, 3, . . . , 20 számokat. Egy-egy alkalommal letörlünk
két számot, a-t és b-t, s helyettük felírjuk az a + b − 1 számot. Ezt az eljárást
19-szer elvégezve milyen szám maradhat a táblán?
25. Invariáns tulajdonságok 119
1397. [3] Két kupacban gyufák vannak. Egy-egy alkalommal valamelyik kupacból elve-
szünk néhány szálat, s a másik kupacba kétszer annyit helyezünk. Elérhető-e,
hogy mindkét kupacban ugyanannyi gyufaszál legyen, ha kezdetben az egyik
kupacban 1, a másikban 2 szál volt?
1398. [4] Egy háromszög csúcsaiba gyufákat helyeztünk. Egy-egy alkalommal bárme-
lyik csúcsból vehetünk el gyufákat, de a másik két csúcs mindegyikébe kétszer
annyit kell helyeznünk. Kezdéskor az egyik csúcsban 1 szál volt, a többiben
egy sem. Elérhető-e, hogy mindegyik csúcsban ugyanannyi gyufa legyen?
1399. [4] Egy négyzet csúcsaiba gyufákat helyeztünk. Egy-egy alkalommal bármelyik
csúcsból vehetünk el gyufákat, de az egyik, ezzel szomszédos csúcsba kétszer
annyi gyufát kell helyezni. Kezdéskor a csúcsokban valamilyen körüljárást te-
kintve a gyufák száma: 1, 0, 0, 0. A fentebb közölt eljárást ismételve elérhető-e,
hogy a csúcsokban levő gyufák száma 1, 9, 8, 9 legyen?
1400. [5] Az asztalon egy kupacban 1001 kavics van. Egy lépésben valamely, 1-nél több
kavicsot tartalmazó kupacból kidobunk egy kavicsot, a maradékot két részre
osztjuk. Elérhető-e ilyen lépésekkel, hogy az asztalon 3–3 kavicsból álló kupa-
cok legyenek?
120 Feladatok
1401. [4] Egy szigeten 13 szürke, 15 barna, 17 zöld kaméleon él. Ha két különböző színű
kaméleon találkozik, akkor annyira megijednek egymástól, hogy mindketten a
harmadik színre változtatják bőrüket. Két azonos színű kaméleon nem ijed meg
egymástól, így találkozáskor nem változtatják meg színüket. Lehetséges-e, hogy
egy idő múlva minden kaméleon ugyanolyan színű legyen? Ha kezdetben 13
szürke, 25 barna és 17 zöld kaméleon él a szigeten, akkor elérhető-e, hogy
mindegyik kaméleon ugyanolyan színű legyen. Milyen szín lehet ez?
1402. [4] Egy táblára 6 db 0, 7 db 1-es és 8 db 2-es számot írtunk fel. Egy-egy alkalommal
két különböző számot letörlünk, s helyettük a harmadikat írjuk fel (pl. ha 0-t
és 2-est törlünk le, akkor 1-est írunk fel). Néhány ilyen törlés-felírás után csak
egy szám marad a táblán. Mi lehet ez a szám?
1403. [4] Egy táblára az 1, 2, 3, . . . , 1988 számokat írtuk fel. Egy-egy alkalommal két
számot letörlünk, s helyettük összegük 13-as osztási maradékát írjuk fel. Né-
hány ilyen törlés-felírás után csak egy szám marad a táblán. Mi lehet ez a szám?
√ √
1404. [5] A táblára a következő számok vannak felírva: 7 + 2, 5 2 − 1, 9. Bármely
lépésben√kiválaszthatunk √ a táblán két számot, mondjuk a-t és b-t; és azokat
(a + b)/ 2-vel és (a−b)/ 2-vel helyettesítjük.
√ √Elérhető-e, hogy valahány lépés
után a táblán valamilyen sorrendben 8 + 2, 5 2, 7 számok álljanak?
1405. [5] A táblára felírtunk néhány, nullától különböző számot, majd egy-egy lépésben
valamely két számot, A-t és B-t letöröljük; s helyettük két új számot írunk fel,
B A
az A + és B − számokat. Néhány ilyen lépés után megkaphatjuk-e újra az
2 2
eredetileg felírt számokat?
1406. [3] Egy négyzet csúcsaiba számokat írtunk. Egy-egy alkalommal két szomszédos
csúcs mindegyikében 1-gyel növeljük az ott levő számokat. Elérhető-e, hogy
mindegyik csúcsban ugyanaz a szám álljon, ha kezdetben
a) az egyik csúcsban 1, a többiben 0 van?
b) két szemközti csúcsban 1, a többiben 0 van?
1407. [4] Egy kocka csúcsaiba számokat írtunk. Egy-egy alkalommal valamelyik él két
végén álló számot 1-gyel növelhetjük. Ezt az eljárást néhányszor megismételve
elérhető-e, hogy minden csúcsban ugyanaz a szám álljon, ha a kezdő állapotban
a) az egyik csúcsban 1-es, a többiben 0 van?
b) az egyik oldallap két szemközti csúcsában 1-es, a többiben 0 van?
1408. [4] Egy asztalt hatan ülnek körbe, s egyikük előtt 6 tányér van. Egy-egy alka-
lommal bárki elvehet az előtte levő tányérok közül kettőt, és azokat valame-
lyik szomszédjának vagy szomszédainak adja át. Ezt néhányszor megismételve
elérhetjük-e, hogy mindenki előtt 1 tányér legyen?
25. Invariáns tulajdonságok 121
1409. [4] Egy asztalon sorban 6 tányér van. Ubul mindkét kezével megragad egy-egy
tányért a hat közül, és mindkettőt egy hellyel jobbra vagy balra helyezi (ha már
van ott tányér, akkor annak tetejére). El tudja-e érni, hogy az összes tányér egy
oszlopba kerüljön?
1410. [4] Egy asztal körül hatan ülnek, és közülük két személy előtt egy-egy tányér van, a
többiek előtt nincs tányér. E két személy között egy ember ül. Egy lépésben va-
lamely két szomszédos személy elé egy-egy újabb tányért helyezünk. Elérhető-e
néhány ilyen lépéssel, hogy mindenki előtt ugyanannyi tányér legyen?
1411. [4] Egy házaspár négy másik házaspárt hív meg vacsorára. Egy kör alakú asztalhoz
felváltva ülnek le a nők és a férfiak. Mindenki előtt egy pohár van, s ezek
egyszer csak elkezdenek vándorolni. Minden percben egy pohár egyet balra,
egy másik pohár egyet jobbra lép. Elérhető-e, hogy egy idő múlva minden pohár
a házigazda előtt legyen?
1412. [4] Egy körvonalon 44 fa helyezkedik el. Mindegyik fán ül egy majom. Egy-egy
perc elteltével valamelyik két majom átugrik a szomszédos fára, az egyik az
óramutató járásával azonos, a másik ellentétes irányba. Lehetséges-e, hogy egy
idő múlva mindegyik majom ugyanazon a fán ül?
1413. [4] Egy tisztáson 14 fa áll körben, és mindegyiken egy-egy mókus ül. Megen-
gedjük, hogy egyszerre két mókus valamelyik szomszédos fára ugorjon át.
Lehetséges-e, hogy egy idő múlva mindannyian ugyanarra a fára kerüljenek?
1414. [6] Van egy N tagú társaság. A társaság minden tagja legfeljebb 19 másik tagot
ismer. Feladatunk az, hogy a társaságot 2 részre bontsuk, a „7-esek” és a „11-
esek” klubjára úgy, hogy a „7-esek” klubjukon belül legfeljebb 7, a „11-esek”
klubjukon belül legfeljebb 11 másik tagot ismerjenek. Egy matematikus a követ-
kező eljárást ajánlja: először osszuk tetszőlegesen két részre a társaságot, majd
„fokozatosan”, lépésenként javítsuk ki az esetleges hibákat: ha valaki egy adott
lépésben a „7-esek” klubjához tartozik és ebben a klubban legalább 8 ismerőse
van, tegyük át a „11-esek” klubjába, ill. fordítva, ha valakinek a „11-esek” klub-
jában legalább 12 ismerőse van, tegyük át a „7-esek” közé. Így minden csere
után megváltozik a klubok összetétele. Igaz-e, hogy ez az eljárás véges számú
lépésben biztosan célra vezet?
1415. [6] Egy 10 × 10-es tábla 9 mezője gyomos. Egy parcella (mező) elgyomosodik, ha
annak legalább két oldalszomszédja gyomos. Lehetséges-e, hogy előbb-utóbb
az egész tábla gyomos lesz?
1416. [6] Egy tornaórán n gyerek áll egy sorban a tanárral szemben. Adott jelre mind-
egyikük 90◦ -kal elfordul: néhányuk balra, mások jobbra. Ezután vezényszóra
mindazok, akik valamelyik szomszédjukkal szemben állnak, hátraarcot csinál-
nak. Bizonyítsuk be, hogy az (n + 1)-edik vezényszóra már senki sem mozdul
meg.
122 Feladatok
1417. [5] Bal oldalon egy sáska, középen egy szöcske, jobb oldalon egy tücsök ül egy
hosszú, egyenes árokban. Időnként valamelyik átugorja egyik szomszédját. Elő-
fordulhat-e, hogy 1999 ugrás után újra a kiinduló sorrendben ülnek, ha végig
csak az árokban (egy egyenes mentén) ugrálnak?
1418. [4] Egy asztalon 6 pohár áll. Egy-egy alkalommal 5 poharat megfordítunk. E mű-
velet ismétlésével elérhetjük-e, hogy mindegyik pohár meg legyen fordítva?
1419. [4] Adott egy 10 elemű sorozat, mely +1 és −1 számokból áll. A sorozat öt ele-
mének megváltoztathatjuk az előjelét. Ezt a változtatást többször megtehetjük.
Elérhető-e bizonyos számú lépés után, hogy olyan sorozatot kapjunk, mely az
eredetitől csak egy helyen különbözik? Mi a válasz akkor, ha egy-egy alkalom-
mal négy elem előjelét változtatjuk meg?
1420. [4] Egy táblára 10 db + és 15 db − jelet írtunk fel. Egy-egy alkalommal két jelet
letörlünk, s helyettük + jelet írunk fel, ha a két jel egyforma volt, különben pedig
− jelet. 24 ilyen törlés-felírás után már csak egy jel marad a táblán. Melyik jel
lehet az?
1421. [5] Az ábrán látható táblázat bármelyik sorában vagy osz- + + − +
lopában, vagy valamelyik átlóval párhuzamosan elhe-
lyezkedő mezőkben ellentétesre változtatjuk az előjele- + + + +
ket. Ezt a műveletet többször megismételve elérhetjük-e, + + + +
hogy mindegyik mezőben + jel legyen? + + + +
1422. [5] Egy 8 × 8-as táblázat mindegyik mezőjébe egy-egy egész számot írtunk. Meg-
engedett a következő művelet: a táblázat bármely 3 × 3-as vagy 4 × 4-es részén
a számok mindegyikéhez 1-et adunk. Ilyen műveletekkel elérhető-e a táblázat
bármilyen kezdeti kitöltése esetén, hogy a benne levő mindegyik szám osztható
legyen 3-mal?
1423. [4] Szabályos 12-szög egyik csúcsában mínusz jel, a többiben plusz jel áll. Egy-egy
alkalommal
a) 6,
b) 5,
c) 4, illetve
d) 3 szomszédos csúcsban változtatjuk meg az előjeleket.
Az eljárást megismételve elérhetjük-e, hogy a mínusz jel az egyik szomszédos
csúcsba költözzék át, s a többi 11 csúcsban plusz jel álljon?
1424. [4] Adott egy négyzet három csúcsa. Új pontot úgy kapunk, hogy a már meglevő
pontot másik (ugyancsak meglevő) pontra tükrözzük. Ezt az eljárást néhányszor
megismételve megkaphatjuk-e a négyzet hiányzó negyedik csúcsát?
25. Invariáns tulajdonságok 123
1425. [4] Adott a síkon négy pont: (0; 0), (1; 1), (3; 0), (2; −1). Új pontot úgy kapunk,
hogy a már meglevő pontot másik (ugyancsak meglevő) pontra tükrözzük. Ezt
az eljárást néhányszor megismételve megkaphatjuk-e a (0; 0), (0; 1), (1; 0), (1; 1)
csúcspontokból álló négyzetet?
1426. [4] Az 1, 9, 9, 1, 0, 9, . . . sorozatot úgy képezzük az ötödik elemétől kezdődő-
en, hogy az azt megelőző négy számot összeadjuk, s az összeg utolsó jegye
lesz ez az elem. Szerepelhet-e a sorozatban valahol egymás után az 1, 2, 3, 4
részsorozat?
1427. [6] Az 1, 0, 1, 0, 1, 0, 3, . . . sorozatot úgy képezzük a hetedik elemétől kezdve,
hogy az azt megelőző hat számot összeadjuk, s az összeg utolsó jegye lesz ez
az elem. Szerepelhet-e ebben a sorozatban valahol egymás után a 0, 1, 0, 1, 0,
1 részsorozat?
1428. [4] Az (a, b) számpárból a (b, a), (a + b, b), (a − b, b) számpárok bármelyikét
származtathatjuk. Ezeket a műveleteket a meglévő számokkal megismételve
eljuthatunk-e a (12, 21) számpárból a
a) (19, 91), illetve a
b) (15, 51) számpárhoz?
[4] a b
1429. Az (a, b) számpárból származtathatjuk az (a + 1, b + 1), , (utóbbit,
2 2
ha a és b is páros) számpárok bármelyikét. Két, már korábban származtatott
(a, b) és (b, c) párból kaphatjuk az (a, c) számpárt is. Ezekkel a műveletekkel
eljuthatunk-e az (5, 19) számpárból az
a) (1, 50), illetve az
b) (1, 100) számpárhoz?
1430. [4] Az 1, 2, 3, . . . , n számok kezdetben ebben a sorrendben állnak. Egy művelet
két szám felcserélését jelenti. Lehet-e 15 cserével újra az eredeti sorrendhez
jutni?
1431. [5] Egy sorban 11 szék áll, melyek az 1, 2, 3, . . . , 11 számokkal ebben a sorrend-
ben vannak megszámozva. Megengedett művelet négy egymás után álló szék
sorrendjének megfordítása (pl. 4, 5, 9, 8-ból 8, 9, 5, 4 lesz). Ilyen műveletek-
kel felcserélhető-e két szomszédos szék úgy, hogy a többi sorrendje változatlan
maradjon? Mi a válasz akkor, ha 11 helyett 12 szék van, vagy 4 helyett 3 szék
sorrendje fordítható meg? Mi a válasz akkor, ha a székek egy asztal körül kör-
ben vannak elhelyezve?
1432. [6] Az ábrán látható 4 × 4-es keretben 15 számozott lapocs- 1 2 3 4
ka van. Az üres helyre mindig oda tudjuk tolni bárme-
5 6 7 8
lyik lapszomszédot. Ilyen tologatással elérhetjük-e, hogy
mindegyik lap visszakerüljön arra a helyre, ahol a kiindu- 9 10 11 12
ló állapotban volt, és csak az 1-es és a 2-es jelű legyen 13 14 15
felcserélve?
124 Feladatok
1433. [7] Képzeljünk el egy 4 × 4 × 4-es kockát, mely 64 egybevágó kis kockából van
kirakva. Ezek egyikét kivesszük, s a többi kockát megszámozzuk 1-től 63-ig, s a
sorszámot ráírjuk a kis kockák mind a hat oldallapjára. A játék elején a kockák
valamilyen sorban vannak. Tegyük fel, hogy az üres helyre mindig oda tudjuk
tolni bármelyik lapszomszédját. A kérdés ezek után, hogy el tudunk-e érni ilyen
tologatásokkal olyan helyzetet, amelyben minden kis kocka ugyanazon a helyen
van, mint a kiinduló állásnál (a belül lévő, sehonnan sem láthatók is!), csak
éppen az 1-es és a 2-es jelű fel van cserélve.
1434. [5] Egyszerű megmutatni, hogy egy háromszög átdarabolható téglalappá; ekkor az
átdarabolás során a részeket elforgatjuk. Felosztható-e a háromszög olyan ré-
szekre, melyeket megfelelően eltolva téglalapot kapunk?
1435. [4] Egy táblára az x 2 +10x +20 polinomot írtuk. Valaki egy-egy alkalommal a poli-
nom egyik tetszőlegesen választott együtthatóját 1-gyel növeli vagy csökkenti.
Egy idő múlva az x 2 + 20x + 10 polinom kerül a táblára. Mutassuk meg, hogy
közben a táblán szerepelt olyan polinom, melynek volt egész gyöke.
1436. [4] Egy konkáv sokszögön a következő műveletet végezzük el. Kiválasztunk két,
nem szomszédos csúcsot, legyenek ezek A és B. Ha a sokszög az AB egyenes
egyik oldalán van, akkor határvonalának azt a részét, amely A és B közé esik,
tükrözzük az AB felezőpontjára. Bizonyítsuk be, hogy elég sokszor ismételve
ezt az eljárást, konvex sokszöget kapunk.
1437. [4] Egy n×m-es táblázat mezőibe számokat írtunk. Egy-egy alkalommal bármelyik
sorban vagy oszlopban megváltoztathatjuk a számok előjelét. Mutassuk meg:
ilyen műveletekkel elérhető, hogy minden sorban és minden oszlopban az ott
álló számok összege ne legyen negatív!
1438. [5] Egy körvonalra felírtunk néhány számot. Ha néhány, egymás után elhelyezkedő
a, b, c, d számra (a − d)(b − c) < 0, akkor b és c helyet cserél. Igazoljuk, hogy
ezt az eljárást csak néhányszor lehet végrehajtani.
1439. [7] Egy szabályos ötszög csúcsaihoz egy-egy egész számot rendelünk úgy, hogy
összegük pozitív legyen. Megengedett a következő művelet. Ha három szom-
szédos csúcs X, Y , Z és a hozzájuk rendelt számok x, y, z és y < 0, akkor az x,
y, z számok helyére ugyanilyen sorrendben az x + y, −y, z + y számokat írjuk.
Ezt a műveletet ismételgetjük addig, amíg csak található negatív y. Döntsük el,
vajon minden esetben véget ér-e az eljárás véges sok lépés után.
1440. [5] A számnégyeseken értelmezzük a következő műveletet:
(a, b, c, d) → (a − b, b − c, c − d, d − a).
Mutassuk meg, hogy ha kezdetben a négy szám között van legalább két külön-
böző, akkor ezt az eljárást egymás után elég sokszor végrehajtva, a négy szám
között lesz olyan, mely nagyobb, mint 1991.
25. Invariáns tulajdonságok 125
1441. [5] A végtelen négyzetrács néhány mezőjét fehérről feketére festettük. Ezt követő-
en percenként minden mező átváltozik arra a színre, amelyikből több van két
oldalszomszédja és a fölötte levő mező színei közt. Bizonyítsuk be, hogy egy
idő múlva minden mező fehér színű lesz.
1442. [5] A végtelen négyzetrács néhány mezőjét fehérről feketére festettük. Ezt követő-
en percenként minden mező átváltozik a másik színre, ha olyan színű a jobb
oldali szomszédja és a fölötte levő mező (különben megőrzi eredeti színét). Bi-
zonyítsuk be, hogy egy idő múlva minden mező fehér színű lesz.
1443. [5] Az erdőben lakó törpék mindegyikének háza vagy fehér, vagy kék színű. Meg-
állapodnak abban, hogy ha találnak maguk közt olyat, akinek háza más színű,
mint barátai többségének háza, akkor az átfesti erre a színre házikóját. Minden
nap keresnek egy-egy ilyen törpét. Mutassuk meg, hogy néhány nap elteltével
már senkinek sem kell átfestenie a házikóját.
1444. [5] A törpék városában járvány tört ki, néhányan megfáztak, és influenzásak lettek.
Ezután a járvány fertőzéssel terjedt: ha egy egészséges törpe meglátogatta beteg
barátait, akkor másnapra ő is beteg lett. A törpék egy napig betegek, utána pe-
dig egy napig immunisak (aznap nem fertőződhetnek meg). Minden egészséges
törpe naponta meglátogatja beteg barátait. Bizonyítsuk be, hogy ha valamelyik
törpe a járvány első napján be volt oltva (vagyis azon a napon immunis volt),
akkor a járvány akár örökké is tarthat, különben biztosan véget ér.
1445. [5] Egy 5 × 5-ös telket 25 darab 1 × 1-es parcellára osztottunk. Van 25 manónk,
akik közül mindegyik legfeljebb három másikat utál (az utálat kölcsönös). Bi-
zonyítsuk be, hogy szétoszthatók a manók a parcellákba úgy, hogy egyetlenegy
manó se utálja a szomszédait. (Két parcella szomszédos, ha van közös oldaluk.)
1446. [5] A parlamentben egy-egy képviselőnek legfeljebb három ellenfele van (az ellen-
ségesség kölcsönös). Mutassuk meg, hogy a képviselők két csoportba oszthatók
úgy, hogy bárkinek a saját csoportjában legfeljebb egy ellenfele van.
1447. [5] Egy 2n fős társaságban mindenkinek legfeljebb n − 1 ellensége van (az el-
lenségesség kölcsönös). Mutassuk meg, hogy a társaság leültethető egy kerek
asztalhoz úgy, hogy az egymás mellett ülők nem ellenségek.
1448. [5] A síkon adott n pont, néhány közülük szakasszal összekötve. Bármely pontból
legfeljebb 11 szakasz indul. Bizonyítsuk be, hogy a pontok 4 színnel színezhe-
tők úgy, hogy az azonos színű pontokat összekötő szakaszok száma nem több
n-nél.
1449. [5] Adott a síkon 2n pont, melyek közül semelyik három sincs egy egyenesen.
A pontok fele kék, fele piros színű. Mutassuk meg, hogy rajzolható e pontok
között n db olyan szakasz, amelyek mindegyike egy piros és egy kék pontot
köt össze, s a szakaszoknak nincs közös pontja.
126 Feladatok
1450. [5] Adott a síkon n db pont, melyek közül semelyik három sincs egy egyenesen.
Mutassuk meg, hogy van olyan, önmagát nem metsző zárt görbevonal, melyre
mindegyik pont illeszkedik.
1451. [5] Egy 3 × 3-as táblázat mezőiben +1 vagy −1 áll. Egy-egy alkalommal min-
den mezőbe az élekkel szomszédos mezőkben álló számok szorzatát írjuk, s
így jutunk a régi táblázatból egy új kitöltéséhez. Igazoljuk, hogy az eljárást
néhányszor megismételve, minden mezőben +1 fog állni.
1452. [3] Egy körre tetszőlegesen 4 db 1-es és 5 db 0 számot írtunk. Egy-egy alkalommal
két szomszédos egyenlő szám közé 0-t, két szomszédos különböző szám közé
1-est írunk, majd letöröljük az előző kilenc számot. Ezt az eljárást néhányszor
megismételve, kaphatunk-e kilenc 0 számot?
1453. [5] Legyen (a1 , a2 , . . . , an ) olyan szám-n-es, ahol az ai számok értéke +1 vagy −1.
Tekintsük a következő műveletet:
(a1 , a2 , . . . , an ) → (a1 a2 , a2 a3 , . . . , an−1 an , an a1 ).
Mutassuk meg, hogy ha n = 4, akkor az eljárást újra és újra megismételve a
kapott számnégyesen, egy idő múlva csupa +1-ből álló számnégyest kapunk.
1454. [5] Tekintsük a következő műveletet:
(a1 , a2 , . . . , an ) → (|a1 − a2 |, |a2 − a3 |, . . . , |an−1 − an |, |an − a1 |),
ahol az ai számok nem negatív egész számok. Mutassuk meg, hogy ha
n = 4, akkor az eljárást újra és újra megismételve a kapott számnégyesen, egy
idő múlva csupa 0-ból álló számnégyest kapunk.
1455. [3] Miért nem lehet egy 8 × 8-as sakktábla bal alsó sarkából a huszárt eljuttatni
a jobb felső sarokba úgy, hogy mire odaér, addig a sakktábla minden mezőjét
pontosan egyszer érinti?
1456. [3] A sakktábla bal alsó sarkát kivágtuk. A jobb felső sarokból indulva be lehet-
e járni ezt a táblát egy huszárral úgy, hogy minden mezőt pontosan egyszer
érintünk?
1457. [3] Egy 8 × 8-as sakktábla egyik mezője hiányzik. Be lehet-e járni ezt a táblát egy
huszárral úgy, hogy minden mezőt pontosan egyszer érintünk, s utolsónak olyan
mezőre érkezünk, mely szomszédos azzal a mezővel, amelyről elindultunk?
1458. [3] A huszár n lépést tett meg a sakktáblán és visszajutott a kiindulási mezőre.
Mutassuk meg, hogy n páros szám.
1459. [3] Egy 8 × 8-as sakktábla bal alsó sarkából el lehet-e jutni egy huszárral a jobb
felső sarokba úgy, hogy közben minden sorba pontosan egyszer lépünk?
26. Feladatok a sakktáblán 127
1460. [4] Bizonyítsuk be, hogy a 4×5-ös sakktáblát bejárhatja a huszár úgy, hogy minden
mezőre pontosan egyszer lép.
1461. [4] Bejárható-e a 4 × n-es sakktábla egy huszárral úgy, hogy az minden mezőre
pontosan egyszer lépjen, és utolsó lépésével éppen visszaérjen a kiindulási me-
zőre?
1462. [4] Bejárható-e a 7 × n-es sakktábla (2, 3) huszárral úgy, hogy minden mezőre
pontosan egyszer lépünk? (A (2, 3) huszár olyan figura, mely L alakban 2-t
vízszintesen, 3-at függőlegesen lép vagy fordítva.)
1463. [4] Egy n × n-es sakktáblán egy bábu léphet a szomszédos mezőre vagy jobb-
ra, vagy felfelé, vagy átlósan balra lefelé. Bejárható-e vele a tábla úgy, hogy
minden mezőre egyszer lép, s útja azon a mezőn ér véget, mely jobb oldali
szomszédja annak a mezőnek, amelyről elindult?
1464. [4] A 8 × 8-as sakktábla bal alsó 3 × 3-as sarkában 9 dámafigura áll. El lehet-e
juttatni ezt a 9 bábut
a) a bal felső, illetve
b) a jobb felső 3 × 3-as sarokba,
ha csak úgy lehet lépni, hogy egy másik figurát vízszintesen, függőlegesen vagy
átlósan átugorva üres mezőre érkezünk?
1465. [4] Legfeljebb hány huszárt helyezhetünk el a 8 × 8-as sakktáblán úgy, hogy egyik
se üsse a másikat?
1466. [4] Legfeljebb hány huszárt helyezhetünk el az 5×5-ös sakktáblán úgy, hogy egyik
se üsse a másikat?
1467. [4] Helyezzünk el minél kevesebb huszárt a 3 × 3-as, 4 × 4-es, . . . , 8 × 8-as,
9 × 9-es, 10 × 10-es sakktáblán úgy, hogy azok ütés alatt tartsák a nem fog-
lalt mezőket.
1468. [4] Legfeljebb hány királyt helyezhetünk el a 8 × 8-as sakktáblán úgy, hogy egyik
se üsse a másikat?
1469. [3] Helyezzünk el a 8 × 8-as sakktáblán minél több királynőt úgy, hogy semelyik
kettő se üsse egymást.
1470. [3] Helyezzünk el a 8 × 8-as sakktáblán minél kevesebb királynőt úgy, hogy azok
a tábla minden mezőjét ütés alatt tartsák.
1471. [4] Legkevesebb hány királyt kell a 8×8-as sakktáblán elhelyezni, ha minden mezőt
ütés alatt akarunk tartani?
1472. [4] Legfeljebb hány királynő helyezhető el a 8 × 8-as sakktáblán úgy, hogy mind-
egyik legfeljebb egy másikat üssön?
128 Feladatok
1473. [5] Helyezzünk el a 8×8-as sakktáblán 32 huszárt úgy, hogy mindegyik két másikat
tartson ütés alatt.
1474. [5] A 3 × 3-as sakktábla két felső sarkában fekete, a két alsó sarokban fehér hu-
szárok állnak. Elérhető-e néhány lépéssel, hogy az azonos színű huszárok a
szemközti sarkokban legyenek?
1475. [5] A 3 × 3-as sakktábla két felső sarkában fekete, a két alsó sarokban fehér huszá-
rok állnak. Elérhető-e néhány lépéssel, hogy a világos huszárok helyet cserél-
jenek a sötétekkel? Mennyi a lépések minimális száma?
1476. [4] A 8 × 8-as sakktábla mezőibe sorfolytonosan beírtuk 1-től 64-ig az egész szá-
mokat. Kiválasztunk 8 számot úgy, hogy minden sorból és minden oszlopból
veszünk. Milyen határok között mozoghat e számok összege?
1477. [4] A 8 × 8-as sakktáblán elhelyeztünk 8 bástyát úgy, hogy nem ütik egymást.
Mutassuk meg, hogy a fekete mezőkön álló bástyák száma páros.
1478. [4] Egy 5 × 5-ös sakktábla minden mezőjén áll egy bogár. Egy-egy perc elteltével
mindegyik bogár átmászik valamelyik oldalszomszédos mezőre. Igaz-e, hogy
minden órában van olyan perc, amikor valamelyik mező üresen áll?
1479. [3] Egy 5 × 5-ös táblázatba lehet-e számokat írni úgy, hogy a számok összege
minden sorban pozitív, minden oszlopban pedig negatív?
1480. [3] Egy 5 × 5-ös táblázatba lehet-e számokat írni úgy, hogy e számok összege
pozitív, ám a táblázat bármely 2 × 2-es részében a számok összege negatív?
1481. [3] Egy 5 × 5-ös táblázatba lehet-e számokat írni úgy, hogy a számok szorzata
mindegyik sorban 20, míg mindegyik oszlopban 30?
1482. [3] Egy 5 × 5-ös táblázat mindegyik sorába beírjuk valamilyen sorrendben az 1, 2,
3, 4, 5 számokat úgy, hogy a kapott kitöltés szimmetrikus a főátlóra. Mutassuk
meg, hogy ekkor a főátlóban ott áll mind az öt szám.
1483. [5] Egy n × n-es táblázat mezőibe egész számokat írtunk úgy, hogy közös oldalú
mezőkbe írt számok között legfeljebb 1 a különbség.
n Mutassuk meg, hogy van
olyan szám, amely a táblázatban legalább -szer szerepel.
2
1484. [4] Egy 8 × 8-as sakktábla mezőit valahogyan megszámoztuk az 1-től 64-ig terjedő
számokkal. Mutassuk meg, hogy van két olyan, oldalban szomszédos mező,
melyen álló számok különbségének abszolútértéke legalább 5.
1485. [5] Egy 8 × 8-as sakktábla mezőit valahogyan megszámoztuk az 1-től 64-ig terjedő
számokkal. Nevezzük két szomszédos mező távolságának a rajtuk álló számok
különbségének abszolútértékét. (Két mező szomszédos, ha van közös csúcsuk.)
Mi az a legnagyobb szám, amelynél nagyobb távolság a sakktábla bármely
számozásakor fellép a szomszédos mezők között?
26. Feladatok a sakktáblán 129
1486. [7] Egy n × n-es táblázat (mátrix) elemei különböző egész számok. Bizonyítsuk be,
hogy van két szomszédos (oszlopban vagy sorban egymás mellett álló) mező,
melyeken álló számok különbségének abszolútértéke legalább n.
1487. [5] Egy 10 × 10-es táblázatba beírunk 10-10 db 0, 1, 2, . . . , 9 számot.
a) Meg lehet-e ezt tenni úgy, hogy minden sorban és oszlopban legfeljebb 4
különböző szám szerepeljen?
b) Bizonyítsuk be, hogy van olyan sor vagy oszlop, amelyben legalább 4 kü-
lönböző szám van.
1488. [5] A végtelen négyzetrács mezőibe be szeretnénk írni a pozitív egész számokat,
mégpedig úgy, hogy az n szám éppen n-szer forduljon elő (azaz 1 darab 1-es,
2 db 2-es stb. szerepeljen); továbbá tetszőleges két, közös oldalú mezőbe került
szám különbségének abszolútértéke kisebb legyen egy előre megadott k-nál.
Melyik az a legkisebb egész k, amelyre a kitöltést el lehet végezni?
1489. [5] Ki lehet-e tölteni egy 1000×1000-es táblázat mezőit az 1-től 200 000-ig terjedő
egészekkel úgy, hogy minden számot pontosan ötször használunk fel, minden
mezőben egy szám áll, és az n-edik sor m-edik mezőjén az n · m szorzatnál
kisebb vagy egyenlő szám áll?
1490. [4] Egy 10 × 20-as táblázat soraiban, oszlopaiban álló számok mindenhol számtani
sorozatot alkotnak. A négy sarokban levő szám összege 30. Mennyi az összes
szám összege?
1491. [4] A négyzetrácsos mezőn kiválasztottunk 100 mezőt. Mutassuk meg, hogy ezek
között van 25 olyan, melyek közül semelyik kettőnek sincs közös pontja.
1492. [4] Egy 29 × 29-es négyzetrácsos papírból kivágtunk 99 olyan 2 × 2-es négyzetet,
amelyek csúcsai rácspontok. Bizonyítsuk be, hogy még egy századikat is ki
tudunk vágni.
1493. [5] Egy 7 × 7-es sakktáblán legfeljebb hány mezőt lehet kijelölni úgy, hogy ne
legyen négy olyan közöttük, amelyek egy, a tábla oldalaival párhuzamos állású
téglalap négy csúcsát alkotnák?
1494. [4] Az ábrán feketével jelzett 15 kör helyén érmék vannak. Az a célunk, hogy vala-
mennyi érme átkerüljön a fehérrel jelzett körök helyére. Egy lépésben bármely
érmével vízszintesen vagy függőlegesen átugorhatunk egy szomszédos érmét,
ha annak túlsó oldalán éppen nincs érme. Legalább hány lépésre van szükség a
cseréhez?
130 Feladatok
1496. [3] A 8 × 8-as sakktábla bal alsó és jobb felső sarkát kivágtuk. Le lehet-e fedni
ezt a táblát hézagmentesen és átfedés nélkül 1 × 2-es dominókkal? A sakktábla
mely két mezőjének hiánya esetén valósítható meg ez a lefedés?
1497. [4] A 8 × 8-as sakktábla egyik sarokmezője hiányzik. Le lehet-e fedni ezt a táblát
1 × 3-as dominókkal? A sakktábla mely mezőjének hiánya esetén valósítható
meg ez a lefedés?
1498. [4] Egy 10 × 10-es sakktáblát le lehet-e fedni 1 × 4-es dominókkal?
1499. [4] Egy 10 × 10-es sakktáblát le lehet-e fedni alakú dominókkal?
[4]
1500. Lefedhető-e a 8 ×8-as sakktábla 15 db alakú és 1 db alakú dominóval?
[4]
1501. Lefedhető-e a 8 × 8-as sakktábla 15 db alakú és 1 db alakú dominóval?
[4]
1502. Lefedhető-e a 8 × 8-as sakktábla 1 db és néhány , ill. alakú
dominóval?
1503. [4] Lefedhető-e a 6 × 6-os sakktábla 9 db alakú dominóval?
[5]
1504. Egy téglalap lefedhető alakú és alakú dominókkal is. Lefedhető-e 1
db alakú és néhány alakú dominóval is?
1505. [3] Lehet-e téglalapot összerakni a következő öt alakzatból?
1506. [4] Egy 9×14-es táblát le lehet-e fedni 10 db 3×2-es és 11 db 2 × 3-as dominóval?
(Itt a dominók nem forgathatók el, míg a többi feladatban megtehetjük ezt.)
1507. [5] Ki lehet-e rakni egy 101 × 101-es táblát 2 × 2-es és 3 × 3-as dominókkal?
1508. [3] Egy 55 × 39-es táblát lefedhetünk-e 5 × 11-es dominókkal?
1509. [5] A 11 × 12-es sakktábla lefedhető 20 db dominóval, ha 1 × 6-os és 1 × 7-es
dominókból válogatunk (12 db 1 × 7-es és 8 db 1 × 6-os). Le tudjuk-e fedni
ezt a táblát 19 dominóval is, ha most is csak 1 × 6-os és 1 × 7-es dominókat
használhatunk?
26. Feladatok a sakktáblán 131
1510. [5] Hány 6×1-es dominót lehet elhelyezni átfedés nélkül egy 9×10-es sakktáblán?
(A dominókat a tábla oldalaival párhuzamosan helyezhetjük el.)
1511. [6] Bizonyítsuk be, hogy egy n×m-es tábla akkor és csak akkor fedhető le (k×1)-es
dominókkal, ha k|m vagy k|n.
1512. [7] Egy téglalapot le tudunk fedni egyrétűen olyan téglalapokkal, amelyeknek vala-
melyik oldala egész szám. Bizonyítsuk be, hogy az eredeti téglalapnak is egész
az egyik oldala.
1513. [5] 1 × 2-es dominókkal lefedtünk egy
a) 6 × 6-os, illetve egy
b) 4 × 100-as sakktáblát.
Mutassuk meg, hogy van olyan vízszintes vagy függőleges rácsegyenes, melyet
nem keresztez dominó!
1514. [4] A 8 × 8-as sakktábla összes mezőjét egy kivételével átfesthetjük-e fehérre, ha
egy lépésben valamely 2 × 2-es rész mezőinek színét ellentétesre változtatjuk?
(Mit mondhatunk 9 × 9-es sakktábla esetén?)
1515. [4] A 8 × 8-as sakktábla összes mezőjét egy kivételével átfesthetjük-e fehérre, ha
egy lépésben valamely sor és valamely oszlop mezőinek színét ellentétesre vál-
toztatjuk?
1516. [5] A 8 × 8-as sakktáblán egy-egy lépésben felcserélhetek egymással két sort vagy
két oszlopot. Elérhető-e ilyen lépésekkel, hogy a sakktábla egyik fele fehér, a
másik fele fekete legyen?
1517. [5] A 8 × 8-as sakktábla mindegyik mezőjén van egy kocka, melynek valamelyik
oldala fekete, a többi fehér. Elérhető-e mindig, hogy a kockák fekete oldala
legyen felül, ha egy-egy alkalommal valamelyik sorban vagy valamelyik osz-
lopban levő kockákat fordíthatjuk el közös tengelyük mentén? (A kockák lapjai
egybevágók a sakktábla mezőivel.)
1518. [4] Kirakható-e egy 7 × 9 × 11-es tégla 3 × 3 × 1-es téglákból?
1519. [6] Kirakható-e egy 6 × 6 × 6-os kocka 1 × 2 × 4-es téglákból?
1520. [6] Egy téglatest alakú ládát meg tudunk tölteni 1 × 2 × 4-es téglákkal. Mutas-
suk meg: ekkor a láda úgy is kitölthető, hogy az ugyanolyan hosszú téglaélek
párhuzamosak.
1521. [5] A 3 × 3 × 3-as kockát az oldallapokkal párhuzamos síkokkal 27 db egybe-
vágó kockára vágtuk. Levehetjük-e ezeket egymás után úgy, hogy mindegyik
lapszomszédos az előzőleg elvett kockával, s a középső megmarad?
1522. [6] Rajzolható-e a Rubik-kocka minden lapjának minden egyes kis négyzetén egy-
egy átló úgy, hogy egy önmagát nem metsző zárt töröttvonalhoz jussunk?
132 Feladatok
1523. [5] Egy 6 × 6 × 6-os kockába legfeljebb hány 1 × 1 × 4-es tégla helyezhető el? (A
téglák élei párhuzamosak a kocka éleivel.)
1524. [4] Kirakható-e egy 3 × 3 × 3-as kocka 6 db 2 × 2 × 1-es és 3 db 1 × 1 × 1-es
téglából?
1525. [4] Mely k esetén lehet egy k × k × k-as kocka egységkockáit fekete és fehér szí-
nekkel színezni úgy, hogy bármelyik kocka pontosan két ugyanolyan színű koc-
kával legyen szomszédos? (Két kocka szomszédos, ha van közös oldallapjuk.)
1526. [4] Lehet-e bábukat rakni a 8 × 8-as táblára úgy, hogy mind a 30 átlóban páratlan
legyen a bábuk száma?
1527. [4] Legfeljebb hány bábut lehet felrakni a 8×8-as táblára úgy, hogy minden sorban,
minden oszlopban és minden átlóban páros legyen az ott álló bábuk száma?
1528. [4] Egy 17×17-es táblázat mezőibe lehet-e számokat írni úgy, hogy nem mindegyik
nulla, és minden mezőben olyan szám áll, mely az oldalszomszédos mezőkben
álló számok összege?
1529. [4] Egy 20 × 30-as sakktáblán áthaladó egyenes metszheti-e a tábla 50 mezőjét?
27. Skatulyaelv
1530. [1] Egy ládában négyfajta alma van, minden fajtából egyenlő mennyiségű, összesen
100 darab. Hány almát kell kivenni véletlenszerűen, hogy valamelyik fajtából
biztosan legyen 10 alma?
1531. [1] Egy zacskóban 80 cukor van: 20 piros, 20 fekete, 20 zöld, 20 sárga. Egy bekö-
tött szemű gyereknek legalább hány cukrot kell kiemelnie ahhoz, hogy biztosan
legyen közöttük
a) valamelyik színből 4 darab?
b) mindegyik színből 4 darab?
1532. [1] Egy zsákban 11 piros, 8 fehér és 6 fekete golyó van. Hány golyót kell kivenni
véletlenszerűen, hogy biztosan legyen közte
a) fehér vagy fekete?
b) fehér és fekete?
c) két különböző szín?
d) valamelyik színből mind?
e) két színből mindegyik?
f) valamelyik színből legalább három?
27. Skatulyaelv 133
1533. [1] Egy zsákban 20 db fekete és 20 db fehér, egyforma méretű zokni van. Hány
darabot kell találomra kivenni, hogy biztosan legyen közte
a) 1 pár?
b) 1 pár fehér?
c) 2 pár?
d) 2 ugyanolyan színű pár?
e) 2 különböző színű pár?
f) 2 pár fehér?
g) 5 pár?
h) 3 pár fehér és 2 pár fekete?
1534. [1] Egy zsákban 10 fehér, 20 fekete, 30 barna, egyforma méretű zokni van. Hány
darabot kell kivenni véletlenszerűen, hogy biztosan legyen közte
a) 1 pár?
b) 1 pár fehér?
c) 1 pár fekete?
d) 1 pár barna?
e) 2 pár?
f) 5 pár?
g) 3 pár fehér?
h) 3 pár fekete?
i) 2 pár fehér és 1 pár barna?
j) 2 pár fehér, 3 pár fekete, 5 pár barna?
k) k pár?
1535. [1] Egy zsákban 10 pár fekete és 10 pár barna, ugyanolyan méretű kesztyű van.
Hány darabot kell találomra kivenni, hogy biztosan legyen köztük egy pár (azo-
nos színű) kesztyű?
1536. [1] Legalább mekkora létszámú az az osztály, ahol biztosan van két olyan diák,
akinek ugyanannyi foga van?
1537. [2] Legalább hány lakosa van annak az országnak, ahol biztosan van két olyan
lakos, akiknek ugyanolyan a fogazata? (Ugyanazon a helyen hiányoznak, ill.
vannak fogai.)
1538. [1] Igaz-e, hogy egy 37-es létszámú osztályban biztosan van négy diák, akik ugyan-
abban a hónapban ünneplik születésnapjukat?
134 Feladatok
1539. [3] Egy dobozban végtelen sok cédula van. Minden cédulára felírtunk egy termé-
szetes számot. Tudjuk, hogy bármiképpen veszünk is ki a dobozból két cédulát,
a rajtuk levő számok különbsége legfeljebb egymillió. Bizonyítsuk be, hogy
van olyan szám, mely végtelen sok cédulán szerepel. Igaz-e az állítás akkor is,
ha csak azt tudjuk, hogy bárhogyan választva végtelen sok cédulát, mindig lesz
köztük kettő, melyekre felírt számok különbsége legfeljebb egymillió?
1540. [3] Legalább hány, 13 tippes totóoszlop megfelelő kitöltésével biztosítható, hogy
valamelyik oszlopban legyen legalább 5 találatunk?
1541. [3] 8 × 8-as sakktáblán 31 bábut helyeztünk el. Mutassuk meg, hogy a táblának van
olyan alakú része, ahol egy bábu sem áll.
1542. [4] Egy gulyában két falu 65 tehene legel: vörösek, fehérek, feketék és tarkák.
Igazoljuk, hogy ha nincs öt különböző korú, azonos színű tehén a gulyában,
akkor található három azonos színű és egyidős tehén ugyanabból a faluból.
1543. [3] Egységsugarú körlapon 7 pontot helyeztünk el. Igazoljuk, hogy van közöttük
kettő, melyek távolsága nem nagyobb 1-nél.
1544. [4] Egységsugarú körlapon 6 pontot helyeztünk el. Igazoljuk, hogy van közöttük
kettő, melyek távolsága nem nagyobb 1-nél.
1545. [6] Egységsugarú körlapon 8 pontot helyeztünk el. Igazoljuk, hogy van közöttük
kettő, melyek távolsága kisebb 1-nél.
1546. [3] Egy 1 m oldalú szabályos háromszöglapon 10 pontot helyeztünk el. Mutassuk
meg, hogy van közöttük két olyan pont, melyek távolsága kisebb 34 cm-nél.
1547. [3] Egy 20 × 15-ös téglalapban felvettünk 26 db pontot. Mutassuk meg, hogy a
pontok között van kettő, melyek távolsága legfeljebb 5.
1548. [3] Egy 70 × 70-es négyzetben felvettünk 50 db pontot. Mutassuk meg, hogy a
pontok között van kettő, melyek távolsága kisebb 15-nél.
1549. [3] Egy 8×8-as négyzetben felvettünk 260 db pontot. Mutassuk meg, hogy a pontok
között van kettő, melyek távolsága kisebb 1-nél.
1550. [3] Egy 35 × 42-es téglalapban felvettünk 100 db pontot. Mutassuk meg, hogy van
olyan 6 × 5-ös téglalap, melybe legalább 2 pont került.
1551. [3] Egy 80 × 90-es téglalapban felvettünk 365 db pontot. Mutassuk meg, hogy van
olyan 5 × 8-as téglalap, melybe legalább 3 pont került.
1552. [3] Adott egy négyzet, melynek átlója 2 egység. Melyik az a legkisebb d szám,
amelyre igaz, hogy bármiképpen veszünk is fel öt pontot a négyzet belsejében
vagy kerületén, mindig kiválasztható közülük két olyan pont, amelyek távolsága
legfeljebb d?
27. Skatulyaelv 135
1553. [3] Adott egy 2 egység oldalú négyzet. El lehet-e helyezni a négyzet belsejében
vagy határán 9 pontot úgy, hogy bármely két pont távolsága legalább 1 legyen?
Mi a válasz 10 pont esetén?
1554. [4] Egy 3 × 4-es téglalapban felvettünk 6 db pontot.
√ Mutassuk meg, hogy a pontok
között van kettő, melyek távolsága legfeljebb 5.
√
1555. [5] A 6 3 és 18 egység befogójú derékszögű háromszög belsejében adott 865 pont.
Mutassuk meg, hogy a pontok közül kiválasztható 3, amelyeket lefed egy 1
egység átmérőjű zárt félkörlemez.
1556. [5] Egy egységnyi átfogójú derékszögű háromszögben, amelynek egyik szöge 30◦ ,
adott 25 pont. Bizonyítsuk be, hogy van a pontok között 3, amelyek lefedhetők
egy 5/17 átmérőjű körrel.
[6]
√
1557. Egy derékszögű háromszög befogói 1 és 3 egységnyi hosszúak. A háromszög
belsejében adott √
20 pont. Bizonyítsuk be, hogy kiválasztható közülük 3, amely
lefedhető egy 1/ 3 átmérőjű zárt félkörlemezzel.
1558. [4] Egy szabályos háromszög alakú, 1 m oldalhosszúságú céltáblát 7 találat ért. Bizo-
nyítsuk be, hogy ezek között van két olyan, amelyek távolsága kisebb 40 cm-nél.
1559. [4] Egy 8 cm oldalú négyzetben adott 33 pont. Mutassuk meg, hogy ezek között
van 3 olyan, melyek által meghatározott háromszög területe legfeljebb 2 cm2 .
1560. [4] Egységnégyzetben adott 51 pont. Igazoljuk, hogy van köztük 3 olyan, melyek
1
egy egység sugarú körben vannak.
7
1561. [4] Egy négyzet alakú, 1 m2 -es céltáblát 49 találat ért. Bizonyítsuk be, hogy van
4 olyan találati pont, melyek közül bármely kettőnek a távolsága kisebb, mint
36 cm.
1562. [6] Az 1 egység oldalú négyzetbe elhelyeztünk
a) 101; b) 59
pontot úgy, hogy nincs három, amely egy egyenesbe esik. Mutassuk meg, hogy
ezen pontok közül kiválasztható három úgy, hogy az általuk alkotott háromszög
1
területe legfeljebb területegység.
100
1563. [4] Egységnyi élű kocka belsejében felvettünk 400 különböző pontot. Mutassuk
4
meg, hogy van köztük 4 olyan, melyek benne vannak egy sugarú gömbben.
23
1564. [4] Egy 10 egység sugarú körben felvettünk 450 pontot. Igazoljuk, hogy ezek között
van kettő, melyek távolsága kisebb, mint 1 egység.
1565. [5] Egy 16 egység sugarú körlemezen elhelyeztünk 650 pontot. Rendelkezésünkre
áll egy körgyűrű, melynek külső sugara 3 egység, belső sugara 2 egység. Mutas-
suk meg, hogy ez elhelyezhető úgy, hogy a pontokból legalább 10-et lefedjen.
136 Feladatok
1566. [4] Egy kör belsejében tetszőlegesen kijelölünk 17 pontot. Bizonyítsuk be, hogy
mindig található közülük kettő, amelyek távolsága kisebb a kör sugarának 2/3
részénél.
1567. [4] Egy egység sugarú kör kerületét egy szabályos n-szög és egy szabályos (n + 1)-
szög csúcsai ívekre darabolják. Bizonyítsuk be, hogy van olyan ív, melynek
π
hossza legfeljebb .
n(n + 1)
1568. [5] Az n-oldalú szabályos sokszög csúcsai A1 , A2 , A3 , . . . , An , és adott a belsejé-
ben egy O pont.
1
Mutassuk meg, hogy van olyan i, j , melyekre 1 − π ≤ Ai OAj ≤ π.
n
1569. [4] Az egységnyi élű kocka minden pontját kiszínezzük 3 szín valamelyikével.
Igaz-e, hogy mindig van két egyszínű pont, melyek távolsága legalább 1,4?
1570. [5] Egy szabályos háromszöget lefedtünk 5 egybevágó szabályos háromszöggel. Bi-
zonyítsuk be, hogy megfelelő elhelyezéssel ezek közül már négy háromszöggel
is lefedhető az eredeti háromszög.
1571. [4] 9 egyenes mindegyike metszi egy adott négyzet két szemközti oldalát, s a négy-
zet területét 2:3 arányban osztja. Mutassuk meg, hogy van közöttük 3 egyenes,
mely egy ponton megy át.
1572. [4] Egység sugarú körvonalon elhelyeztünk 4 pontot.
√ Mutassuk meg, hogy van
közöttük kettő, melyek távolsága nem nagyobb 2-nél.
1573. [4] Egység sugarú gömb felületén elhelyeztünk 5 pontot.
√ Mutassuk meg, hogy van
közöttük kettő, melyek távolsága nem nagyobb 2-nél.
1574. [4] Egység oldalú négyzet belsejébe köröket írtunk, melyek sugarainak összege
0,51. Bizonyítsuk be, hogy van olyan, a négyzet valamelyik oldalával párhu-
zamos egyenes, mely legalább két kört metsz.
1575. [4] Egység oldalú négyzet belsejébe köröket írtunk, melyek kerületének összege
10 egység. Bizonyítsuk be, hogy van olyan egyenes, amely legalább négy kört
metsz.
1576. [5] Egy 3 egység sugarú gömb belsejében elhelyeztünk néhány kisebb gömböt
(ezek metszhetik is egymást), melyek sugarainak összege 25 egység. Mutassuk
meg, hogy van olyan sík, amely legalább kilenc kisebb gömböt metsz.
1577. [5] Egy egységnyi oldalhosszúságú négyzet belsejébe egy 1000 egységnél hosz-
szabb, önmagát nem metsző töröttvonalat rajzoltunk (a töröttvonal egymáshoz
végpontjaikkal csatlakozó egyenesszakaszokból áll). Bizonyítsuk be, hogy van
olyan, a négyzet valamely oldalával párhuzamos egyenes, mely a töröttvonalat
legalább 501 pontban metszi.
27. Skatulyaelv 137
1578. [5] Adott a síkban egy egyenes, egy n cm sugarú kör (n pozitív egész szám) és
a körben 4n db 1 cm-es szakasz. Bizonyítsuk be, hogy húzható az adott egye-
nessel párhuzamosan vagy rá merőlegesen olyan húr, amelynek legalább két
szakasszal van közös pontja.
1579. [4] Megjelöltük a 8×8-as sakktábla mezőinek középpontjait Feloszthatjuk-e a sakk-
táblát 13 egyenessel részekre úgy, hogy egyik részben se legyen két megjelölt
pont?
1580. [4] A síkon adott 25 pont úgy, hogy közülük bárhogyan választva 3 pontot, azok
közt van kettő, melyek távolsága kisebb, mint egy egység. Mutassuk meg, hogy
van olyan 1 egység sugarú kör, mely lefed e pontokból legalább 13-at.
1581. [5] Adott a síkon 1000 pont: P1 , P2 , P3 , . . . , P1000 és egy 1 egység sugarú kör.
1000
Mutassuk meg, hogy van a körnek olyan P pontja, melyre |P Pi | ≥ 1000.
i=1
[3]
1582. A sík minden pontját kékre vagy pirosra színeztük. Igazoljuk, hogy van két
azonos színű pont, melyek távolsága 1 egység.
1583. [3] A sík minden pontját kékre vagy pirosra színeztük. Mutassuk meg, hogy van
két különböző színű pont, melyek távolsága 1 egység.
1584. [7] A sík minden pontját három szín valamelyikével színeztük. Mutassuk meg,
hogy van két azonos színű pont, melyek távolsága 1 egység.
1585. [4] A sík minden pontját kékre vagy pirosra színeztük. Mutassuk meg, hogy van
olyan szabályos háromszög, melynek csúcsai azonos színűek.
1586. [3] Egy 100-oldalú szabályos sokszög csúcsaiból 76 piros, 24 kék. Mutassuk meg,
hogy van olyan négyzet, melynek csúcsai e 100 csúcs közül valók, és a csúcsok
azonos színűek.
1587. [4] Egy szabályos tízszög csúcsai közül 5-öt pirosra festettünk, a többit kékre. Mu-
tassuk meg, hogy mindig van olyan háromszög, amelyiknek minden csúcsa pi-
ros; és amelyikhez található vele egybevágó, csupa kék csúcsú háromszög.
1588. [5] Egy szabályos 13-szög csúcsait két színnel színeztük. Bizonyítsuk be, hogy van
három egyszínű csúcs, melyek egy egyenlő szárú háromszög csúcsait alkotják.
1589. [5] Egy szabályos 13-szög csúcsait két színnel színeztük. Mutassuk meg, hogy van
két egybevágó háromszög, melynek csúcsai a 13 pontból valók, és az egymás-
nak megfelelő csúcsok azonos színűek.
1590. [5] A négyzetrács rácspontjait 6 színnel színeztük. Bizonyítsuk be, hogy van olyan
téglalap, melynek csúcsai azonos színűek, s oldalai rácsegyenesekre illeszked-
nek.
138 Feladatok
1623. [4] Mutassuk meg, hogy egy konvex poliédernek mindig van két azonos oldalszámú
lapja.
1624. [4] Mutassuk meg, hogy véges, egyszerű gráfban van két azonos fokszámú csúcs.
1625. [4] Bizonyítsuk be, hogy egy 6 tagú társaságnak mindig van vagy három olyan
tagja, akik kölcsönösen ismerik egymást, vagy három olyan, akik kölcsönösen
nem ismerik egymást.
1626. [5] Mutassuk meg, hogy 6 irracionális szám között mindig van három olyan, hogy
közülük bármely kettő összege irracionális.
1627. [5] Mutassuk meg, hogy bármely 5 irracionális szám között mindig van három
olyan, hogy közülük bármely kettő összege irracionális.
1628. [5] 17 tudós mindegyike levelezik a többivel angol, német vagy francia nyelven.
Mutassuk meg, hogy van közöttük három, akik egymás közt ugyanazt a nyelvet
használják.
1629. [5] 66 színész közül bármely kettő játszott egymással vagy közös színházi előadá-
son, vagy szinkronban, vagy filmen, vagy tv-játékban, de mindenki mindenkivel
pontosan csak egyféle produkcióban. Bizonyítsuk be, hogy van köztük három
olyan színész, akik ugyanabban a produkcióban vettek részt.
1630. [5] Egy sakkmester 11 hetes túrára készül. A túrán mindegyik nap lejátszik legalább
egy partit, de 12-nél többet nem játszik le egy hét alatt. Mutassuk meg, hogy
lesznek olyan, egymást követő napok, melyekben összesen 21 partit játszik le.
1631. [5] Egy sorba leírtunk 1000 természetes számot. Mindegyik természetes szám alá
írjuk le, hogy hányszor fordult elő a sorban. Az így kapott sor alá ugyanilyen
módon készítsünk újabb sort úgy, hogy csak az előző sort vegyük figyelembe.
Igaz-e, hogy ezt az eljárást ismételve egy idő után csupa egyforma sort fogunk
kapni?
1632. [4] Egy 2n × 2n-es sakktáblára 3n bábut tettünk fel. Mutassuk meg, hogy el lehet
hagyni n sort és n oszlopot úgy, hogy a megmaradó n×n-es sakktáblán egyetlen
bábu se maradjon.
1633. [4] Egy 5 × 5-ös táblázat mezőibe 1 és −1 számokat írunk tetszőlegesen, és ki-
számítjuk soronként is, oszloponként is az ott álló számok összegét. Mutassuk
meg, hogy a kapott összegek között lesz két azonos.
1634. [4] Egy n × n-es táblázat mezőibe tetszőlegesen beírjuk az 1, 2, 3 számokat, és ki-
számítjuk soronként, oszloponként és a két átlóban az ott levő számok összegét.
Igazoljuk, hogy a kapott összegek között lesz két azonos.
1635. [5] Egy 100×100-as táblázat mezőibe egészeket írunk úgy, hogy két oldalszomszé-
dos mezőben álló szám különbségének abszolút értéke legfeljebb 20. Mutassuk
meg, hogy legalább három mezőben ugyanaz a szám áll.
28. Matematikai játékok 141
1636. [3] Egy téglalap alakú asztalra két játékos felváltva helyez 1 Ft-os érméket (az
érmék nem fedhetik egymást). Az a győztes, aki utoljára tud tenni. A kezdő
nyerhet. Hogyan?
1637. [3] Egy szabályos 2n oldalú sokszögben ketten felváltva átlókat húznak be úgy,
hogy azok a sokszög belsejében nem metszhetik egymást. Az veszít, aki nem
tud lépni. A kezdő nyerhet. Hogyan? Mi a válasz, ha az oldalak száma 2n + 1?
1638. [4] Egy szabályos 2n oldalú sokszög csúcsait felváltva pirosra és kékre színeztük.
Két játékos felváltva átlókat rajzol a sokszögbe úgy, hogy azok azonos színű
csúcsokat kötnek össze és a sokszög belsejében nem metszhetik egymást. Az a
vesztes, aki nem tud lépni. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1639. [4] Egy szabályos n oldalú sokszög csúcsait valamilyen körüljárást követve meg-
számoztuk az 1, 2, 3, . . . , n számokkal. Két játékos felváltva átlókat rajzol a
sokszögbe úgy, hogy azok azonos párosságú csúcsokat kötnek össze és a sok-
szög belsejében nem metszhetik egymást. Az a vesztes, aki nem tud lépni. Me-
lyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1640. [3] Sorban egymás után felállítottunk n db kuglibábut. Két játékos felváltva felborít
egy bábut vagy két szomszédos bábut. Az veszít, aki nem tud lépni. A kezdő
nyerhet. Hogyan?
1641. [3] Körben felállítottunk n db kuglibábut. Két játékos felváltva felborít egy bábut
vagy két szomszédos bábut. Az veszít, aki nem tud lépni. Melyik játékosnak
van nyerő stratégiája?
1642. [3] Két játékos az előttük levő 2 piros, 2 fehér, 2 fekete, 2 sárga korongból felváltva
helyez egy-egy korongot egy kocka csúcsaira. A kezdő játékos akkor nyer, ha
a kockának lesz olyan éle, melynek két végén azonos színű korongok vannak;
ha nincs ilyen él, akkor a második játékos nyer. Kinek van nyerő stratégiája?
1643. [3] Két játékos felváltva színezi egy kocka 3–3 élét pirossal, illetve feketével. Az a
győztes, aki a kocka valamely lapjának mind a négy élét saját színével színezte
ki. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1644. [3] 60 és 70 kavics van egy-egy kupacban. Két játékos felváltva vesz valamelyik
kupacból legalább egyet, de abból az összeset is elveheti. Az győz, aki utolsó-
ként vesz. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1645. [4] Három kupacban kavicsok vannak: 1, 65 és 117 darab. A játék ugyanaz, mint
az előző feladatban. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
142 Feladatok
1646. [4] Az asztalon két kupacban kavicsok vannak. Ketten felváltva vesznek a kavi-
csokból: vagy valamelyik kupacból 1 kavicsot, vagy mindkét kupacból 1–1 ka-
vicsot. Az nyeri a játékot, aki az utolsó kavicsot veszi fel. Melyik játékosnak
van nyerő stratégiája?
1647. [4] Két játékos felváltva helyez egy-egy huszárt (lovat) a sakktáblára. Csak olyan
mezőre lehet tenni a bábut, amely nem áll ütés alatt. Az a játékos veszít, aki
nem tud lépni. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1648. [4] Két játékos felváltva helyez egy-egy királyt a 9 × 9-es sakktáblára. Csak olyan
mezőre lehet tenni a bábut, amely nem áll ütés alatt. Az a játékos veszít, aki
nem tud lépni. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1649. [4] Két játékos felváltva helyez egy-egy 1 × 2-es dominót a 10 × 10-es sakktáblára.
A dominókat úgy kell letenni, hogy két szomszédos üres mezőt fedjenek le. Az
a játékos veszít, aki nem tud lépni. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1650. [4] Két játékos felváltva festi feketére egy egységkockákból épített téglatest va-
lamely, egységkockákból álló oszlopát. (Az oszlop lehet függőleges vagy víz-
szintes helyzetű is.) Csak olyan oszlop választható, melynek még nincs befestett
kockája. Az a játékos veszít, aki nem tud lépni. Melyik játékosnak van nyerő
stratégiája, ha a téglatest méretei:
a) 4 × 4 × 4;
b) 4 × 4 × 3;
c) 4 × 3 × 3?
1651. [4] Két játékos felváltva ír egy-egy számot egy 9×9-es táblázatba. A kezdő játékos
0-t, a második 1-est ír. A játék végén megszámolják, hogy hány sorban és
oszlopban van többségben a 0 szám, ill. az 1-es. Az a játékos nyer, aki több
sorban és oszlopban szerez többséget. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1652. [3] Négyzet alakban leraktunk az asztalra
a) 5 × 5, illetve
b) 6 × 6 kavicsot.
Két játékos felváltva vesz belőlük egy darabot vagy két „oldalszomszédosat”.
Az győz, aki utolsóként vesz. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1653. [4] Két kupacban cukorkák vannak, mindegyikben 9 darab. Két játékos felváltva a
következőt teszi: valamelyik kupacból 1 cukorkát áttesz a másikba és az egyik
kupacból kivesz magának két cukorkát. Az a játékos veszít, aki nem tud lépni.
Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1654. [5] Két kupacban kavicsok vannak, mindegyikben 9–9 darab. Ketten felváltva vesz-
nek a kavicsokból: vagy az egyik kupacból 1 vagy 2 kavicsot, vagy mindkét ku-
pacból 1–1 kavicsot. Az nyeri a játékot, aki az utolsó kavicsot veszi fel. Melyik
játékosnak van nyerő stratégiája?
28. Matematikai játékok 143
1655. [4] Ketten felváltva futókat helyeznek a 8 × 8-as sakktáblára. Az a játékos veszít,
aki nem tud úgy futót helyezni a táblára, hogy az ne álljon ütés alatt. Melyik
játékosnak van nyerő stratégiája?
1656. [4] A 10 × 10-es tábla mezőit ketten felváltva színezik. Egy lépésben a játékos
kiszínezheti a tábla egy 1 × 1-es, egy 1 × 2-es vagy egy 1 × 3-as részét, ha
annak egyik mezője sincs még kiszínezve. Az a játékos nyer, aki a tábla utolsó
mezőjét színezi ki. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1657. [3] Egy 8 × 8-as sakktábla bal alsó sarkából indul egy bábu. Két játékos felváltva
lépteti vagy vízszintesen jobbra néhány mezőt, vagy felfelé valamennyi mezőt.
Az a játékos nyer, aki a jobb felső sarokba lép. Melyik játékosnak van nyerő
stratégiája?
1658. [4] (Mérgezett csoki) Van egy n × k-s csokitáblánk, melynek bal felső mezője mér-
gezett. Két játékos felváltva tör a táblából úgy, hogy valamelyik mezőt kivá-
lasztja, s azt meg az egész tőle jobbra és lefelé eső szeletet letöri. Az veszít, aki
kénytelen elvenni a mérgezett mezőt. Mutassuk meg, hogy a kezdő megnyerheti
a játékot, ha a tábla
a) n × n-es, illetve
b) 2 × n-es.
1659. [4] Egy n × m-es csokoládétáblából ketten felváltva „rácsegyenesek” mentén tör-
delnek le darabokat. Az nyer, aki először tud 1 × 1-es darabot letörni. Kinek
van nyerő stratégiája?
1660. [4] Egy 10×5-ös csokoládétáblát, ill. annak a tördelések során kapott részeit ketten
felváltva tördelik „rácsegyenesek” mentén. Az nyer, aki először tud 1 × 1-es
darabot letörni. Kinek van nyerő stratégiája?
1661. [4] Egy 10×5-ös csokoládétáblát, ill. annak a tördelések során kapott részeit ketten
felváltva tördelik „rácsegyenesek” mentén. Az veszít, aki először kénytelen 1 ×
× 1-es darabot letörni. Kinek van nyerő stratégiája?
1662. [5] Adott a síkon
a) 5, illetve
b) 6 pont, melyek közül semelyik három sincs egy egyenesen.
Ketten felváltva kötnek össze két, még össze nem kötött pontot szakasszal, és
saját színükkel színezik azt. Az a játékos veszít, akinek hamarabb lesz saját
háromszöge, azaz három olyan pont, melyek közti három szakasz mindegyikét
ő színezte. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1663. [4] Adott a síkon 6 pont, melyek közül semelyik 3 nincs egy egyenesen. Ketten
felváltva kötnek össze két, még össze nem kötött pontot szakasszal. Az a játékos
veszít, aki olyan háromszöget hoz létre, melynek minden csúcsa az adott 6 pont
közül való. Igazoljuk, hogy a kezdő megnyerheti a játékot, ha ügyesen játszik.
144 Feladatok
1664. [4] Két játékos a négyzetrács rácspontjaiból felváltva jelöl meg egy-egy pontot. Ar-
ra kell törekedniük, hogy a megjelölt pontok együtt egy konvex sokszög csúcsai
legyenek. Aki már nem tud úgy választani rácspontot, hogy ez teljesüljön, el-
veszti a játékot. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1665. [3] Két játékos felváltva kiválasztja a táblán levő szám valamely, nullától külön-
böző számjegyét, s azt levonja a számból. A régi számot letörli, s felírja a kü-
lönbséget. Az a játékos nyer, aki különbségként nullát kap. Melyik játékosnak
van nyerő stratégiája, ha kezdetben 1991 volt a táblán?
1666. [3] Az asztalon 27 db gyufaszál van, s ketten felváltva vesznek 1, 2 vagy 3 szálat.
Az a játékos nyer, aki utolsóként vesz. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1667. [4] Az asztalon 25 db gyufaszál van, s ketten felváltva vesznek 1, 2 vagy 3 szálat,
egészen addig, míg a gyufák el nem fogynak. Az a játékos nyer, aki utoljára
vesz el egyszerre két szál gyufát. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1668. [3] Az asztalon 27 db gyufaszál van, s ketten felváltva vesznek 2 vagy 3 szálat,
utolsó lépésként 1 is elvehető. Az a játékos nyer, aki utolsóként vesz. Melyik
játékosnak van nyerő stratégiája?
1669. [3] Az asztalon 40 db gyufaszál van, s ketten felváltva vesznek 2, 3, 4 vagy 5 szálat.
Az a játékos nyer, aki utolsóként vesz. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1670. [3] Az asztalon 40 db gyufaszál van, s ketten felváltva vesznek 2, 3, 4 vagy 5
szálat. Az a játékos veszít, aki utolsóként vesz. Melyik játékosnak van nyerő
stratégiája?
1671. [4] Az asztalon 1991 db gyufaszál van, s ketten felváltva vesznek pn szálat, ahol
p prím, n nemnegatív egész (pl. 8, 25, 7, 1 stb. szálat). Az nyer, aki utolsóként
vesz. A kezdő nyerhet. Hogyan?
1672. [3] Egy kupacban 101 db kavics van. Ketten felváltva vesznek a kavicsokból 1, 2,
3, 4 vagy 5 darabot. A játék véget ér, amikor a kupacból elfogynak a kavicsok;
ekkor a kezdő játékos a db, a második b db kavicsot gyűjtött magának. A kezdő
játékos akkor nyer, ha a és b relatív prímek, különben a második játékos a
győztes. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1673. [4] Ketten felváltva vesznek az asztalon levő n db gyufaszálból 2k db-ot (1, 2,
4, . . . ). Az a játékos nyer, aki utolsóként vesz. Melyik játékosnak van nyerő
stratégiája?
1674. [4] Az asztalon n db gyufaszál van, s ketten felváltva vesznek. k db-ot akkor ve-
hetnek el, ha k relatív prím a kupacban levő gyufaszálak számához. Az nyer,
aki utolsóként vesz. Kinek van nyerő stratégiája?
1675. [5] Ketten felváltva húznak páratlan sok golyóból tetszés szerinti számú golyót
úgy, hogy minden húzáskor legfeljebb az eredeti golyószám felét veszik el.
A játékot az nyeri, akinek a golyók elfogytával páros sok golyója van. Van-e
nyerő stratégiája valamelyik játékosnak?
28. Matematikai játékok 145
1676. [6] Két játékos felváltva vesz n db kavicsból. Az első nem veheti el kezdéskor az
összeset. A soron következő játékos legalább egyet, legfeljebb az előző által
elvettek számának kétszeresét veheti el. Az nyer, aki az utolsó kavicsot veszi
el. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1677. [5] Ketten felváltva húznak páratlan sok golyóból 1, 2 vagy 3 golyót. A játékot
az nyeri, akinek a golyók elfogytával páros sok golyója van. Kinek van nyerő
stratégiája?
1678. [3] Két játékos felváltva osztja az előttük levő kupacok valamelyikét két részre. Az
győz, aki utolsónak lép. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája, ha kezdéskor
az asztalon egy kupac volt 1991 db kaviccsal?
1679. [5] Két játékos felváltva osztja az előttük levő kupacok mindegyikét — melyben
legalább két kavics van — két részre. Kezdetben az asztalon
a) egy kupac volt 31 kaviccsal.
b) egy kupac volt 100 kaviccsal. Az győz, aki utolsónak lép. Kinek van nyerő
stratégiája?
1680. [4] Két játékos játszik. Az első mond egy egész számot, mely 1-nél nagyobb és
10-nél kisebb. A második játékos megszorozza ezt a számot egy, az előbbi
feltételeknek eleget tevő számmal. Ezt a szorzatot most az előző szorozza egy,
a megadott számkörből való számmal és így tovább. A játékot az nyeri, aki
szorzatával először lépi túl az 1000-et. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1681. [4] Ketten felváltva mondanak számokat. A kezdő elsőként 1-et mond. A soron
következő játékos az előzőleg elhangzott számnál legalább 1-gyel nagyobbat
mond, de nagyobb számot nem mondhat, mint az előzőleg elhangzott szám és
e szám jegyeinek összege. Az nyer, aki kimondja a 100-at. Kinek van nyerő
stratégiája?
1682. [4] Egy 8 × 8-as sakktábla bal alsó sarkából indul egy bábu. Két játékos felváltva
tolja egy-egy mezővel jobbra, felfelé vagy jobbra átlósan felfelé. Az nyer, aki
a jobb felső mezőre lép. A kezdő játékos nyerhet. Hogyan?
1683. [5] A sötét király az n × m-es sakktábla bal felső sarkán áll. Ketten a következő
játékot játsszák: felváltva lépnek a királlyal, de mindig csak olyan (csúcsban
vagy oldalban szomszédos) mezőre, ahol addig még nem járt. Az veszít, aki
nem tud lépni. Kinek van nyerő stratégiája?
1684. [4] A 8 × 8-as sakktábla bal fölső sarkában egy bábu áll, amely vízszintesen jobbra
léphet legfeljebb 4 mezőt, vagy függőlegesen lefelé legfeljebb 3 mezőt. András
és Balázs felváltva lépnek a bábuval. Kinek van nyerő stratégiája, ha
a) az nyer,
b) az veszít,
aki a tábla jobb alsó mezőjére lép?
146 Feladatok
1685. [4] Egy 8 × 8-as sakktábla bal alsó sarkában áll a királynő. Ezután ketten felváltva
lépnek a királynővel. Lépni a sakk szabályai szerint lehet, és minden lépésnek
közelebb kell vinnie a jobb felső sarokhoz. Az a játékos veszít, aki a jobb felső
sarokba kénytelen tolni a bábut. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1686. [5] Mutassuk meg, hogy véges sok lépésben győzelemmel véget érő kétszemélyes
játékban mindig van nyerő stratégiája valamelyik játékosnak.
1687. [4] Egy táblára m darab 1-est és n darab 2-est írtunk fel. Két játékos felváltva
letöröl a tábláról két számot és felír helyettük egy számot: ha két azonos számot
töröl le, akkor egy 2-est; ha különbözőket, akkor egy 1-est ír helyettük a táblára.
Néhány ilyen lépés után a táblán csak egy szám marad. Ha ez a szám 1-es, akkor
a kezdő játékos; ha pedig 2-es, akkor a második játékos nyer. Melyik játékosnak
van nyerő stratégiája?
1688. [5] Két játékos felváltva ír a táblára egy adott n számnál nem nagyobb pozitív
egészeket. Az veszít, aki olyan számot ír, mely egy már korábban felírt számnak
osztója. Mutassuk meg, hogy a kezdő játékosnak mindig van nyerő stratégiája.
Mi ez a stratégia, ha n = 10?
1689. [5] Két játékos felváltva írja a táblára egy adott n szám osztóit. Az veszít, aki olyan
számot ír, mely egy már korábban felírt számnak osztója. Mutassuk meg, hogy
a kezdő játékosnak mindig van nyerő stratégiája. Mi ez a stratégia, ha n = 72?
1690. [4] A táblára két számot írtunk, a 25 és 36 számokat. Ketten felváltva írnak fel egy-
egy újabb számot. Olyan számot lehet felírni, amely a táblán levő valamely két
szám különbsége, és még nem szerepel a táblán. Az a játékos veszít, aki nem
tud lépni. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1691. [3] A táblára ez van felírva: . . . x 3 + . . . x 2 + . . . x + · · · = 0. Ketten felváltva ír-
ják a kipontozott helyekre az együtthatókat: valamelyik még üres helyre egy
szabadon választott valós számot.
A második játékos célja, hogy a kapott egyenletnek legyen egész gyöke. Elér-
heti-e biztosan ezt a második játékos?
1692. [4] A táblára ez van felírva: x 3 + . . . x 2 + . . . x + · · · = 0. Ketten felváltva írják a ki-
pontozott helyekre az együtthatókat: valamelyik még üres helyre egy szabadon
választott egész számot.
Az első játékos célja, hogy a kapott egyenletnek mindhárom gyöke egész szám
legyen. Elérheti-e biztosan ezt az első játékos?
1693. [4] A táblára ez van felírva: x 3 + . . . x 2 + . . . x + · · · = 0. Ketten felváltva írják a ki-
pontozott helyekre az együtthatókat: valamelyik még üres helyre egy szabadon
választott valós számot.
Az első játékos célja, hogy a kapott egyenletnek pontosan egy valós gyöke
legyen. Elérheti-e biztosan ezt az első játékos?
28. Matematikai játékok 147
1703. [5] Két játékos közül az egyik a sakktábla valamelyik mezőjére egy huszárt helyez.
Ezután a játékosok felváltva lépnek a sakkjáték szabálya szerint; de tilos olyan
mezőre lépni, ahol már korábban is járt a huszár. Az veszít, aki már nem tud
lépni. Kinek van nyerő stratégiája, ha a sakktábla mérete
a) 8 × 8
b) m × n, ahol m ≥ n ≥ 3?
1704. [5] Egy 5 × 5-ös táblán az ábra szerint fehér
és fekete bábuk állnak. A kezdő játékos
fehérrel, a második feketével lép. Lépni
csak oldalszomszédos üres mezőre lehet.
Az nyer, aki utolsóként lép. Kinek van
nyerő stratégiája?
1705. [3] Két játékos felváltva foglal le egész számokat. A kezdő akkor nyer, ha számai
közt lesz három egymás utáni, különben a második győz. Kinek van nyerő
stratégiája?
1706. [3] Két játékos felváltva írja egy n-jegyű szám számjegyeit. A kezdő játékos nyer,
ha a kapott szám osztható 9-cel, különben a második a győztes. Melyik játé-
kosnak van nyerő stratégiája?
1707. [5] Két játékos felváltva írja egy 2n-jegyű szám számjegyeit. E jegyek csak a 6,
7, 8 és 9 lehetnek. A kezdő játékos akkor nyer, ha a kapott szám nem osztható
9-cel, különben a második a győztes. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1708. [5] Két játékos felváltva írja egy 2n-jegyű szám számjegyeit. E jegyek csak az 1, 2,
3, 4 és 5 lehetnek. A második nyer, ha a kapott szám osztható 9-cel, különben
a kezdő a győztes. Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1709. [5] Két játékos a következő játékot játssza. Egy papírra felírják a pozitív egész
számokat 1-től 100-ig egymás mellé, majd a számok közti 99 helyre felváltva
írják az összeadás, a kivonás vagy a szorzás jelét. A játék végén kiszámolják az
így kialakult számítás eredményét, és ha az páros, akkor a kezdő nyer. Kinek
van nyerő stratégiája? Kinek van nyerő stratégiája akkor, ha a kezdő páratlan
végeredmény esetén nyeri meg a játékot?
1710. [4] Egy asztalra sorban 7 korongot helyeztünk el. A korongok egyik oldala fehér,
a másik fekete, és az asztalon levő korongok egy része fehér oldalával, a többi
pedig fekete oldalával van felfelé. Ketten játszanak. A soron következő mindig
kiválaszt egy fehér oldalával felfelé álló korongot; s azt, és az összes tőle jobbra
levőt átfordítja a másik oldalára. Az veszít, aki nem tud lépni, azaz mindegyik
korongnak a fekete oldala van felül.
A kezdőnek vagy a másodiknak van-e nyerő stratégiája, és mi a nyerő stratégia?
29. Különféle kombinatorikai feladatok 149
1711. [5] Egy 2n + 1 fokú lépcső alsó n fokának mindegyikén egy-egy kő van. András
és Béla felváltva rakosgatják a köveket a következő szabályok szerint: And-
rás bármely követ áthelyezheti felfelé az első szabad lépcsőfokra; Béla pedig
bármelyik követ eggyel lejjebb teheti, ha az a lépcsőfok üres. Meg tudja-e Bé-
la akadályozni, hogy András a legfelső fokra rakjon követ, ha András kezdi a
játékot?
1712. [4] Az asztalon fekszik kilenc kártya, rajtuk az 1, 2, . . . , 9 számok, mindegyik
kártyán egy szám van. Ezek közül két játékos felváltva választ magának egy-egy
kártyát. Az a játékos nyer, akinek elsőként lesz három olyan kártyája, melyeken
a számok összege 15.
Melyik játékosnak van nyerő stratégiája?
1713. [5] Az 1, 2, . . . , 101 számokból ketten felváltva vesznek el 9 számot. 11 lépés után
két szám marad. A kezdő nyer, ha különbségük abszolút értéke 55. A kezdő
megnyerheti-e biztosan a játékot?
1714. [5] Az 1, 2, . . . , 27 számokból ketten felváltva vesznek egy-egy számot addig, míg
2 db szám marad. Ha összegük osztható 5-tel, akkor a kezdő nyert. Kinek van
nyerő stratégiája?
1715. [5] A 0, 1, 2, . . . , 1024 számokból ketten felváltva vesznek: az első alkalommal
512 db számot, a második alkalommal 256 db számot, a harmadik alkalommal
128 db számot vesznek, . . . . A tizedik elvétel után 2 db szám marad. A kezdő
nyer, ha ezek különbségének abszolút értéke legalább m. Mely m-nél előnyös
ez a játék a kezdő számára?
1716. [3] Hét ember találkozott, egyesek kezet is fogtak egymással. Lehetséges-e, hogy
mindenki pontosan háromszor fogott kezet?
1717. [3] Egy tíztagú társaságban mindenkitől megkérdezték, hogy hány ismerőse van a
jelenlevők között. A válaszok: 6, 3, 4, 5, 7, 2, 3, 5, 6, 8. Mutassuk meg, hogy
valaki tévedett. (Az ismeretségek mindig kölcsönösek.)
1718. [3] Felvehető-e a síkon 5 szakasz úgy, hogy mindegyik három másikat messen?
1719. [3] Négyzetrácsos papíron ki lehet-e jelölni 25 mezőt úgy, hogy mindegyik páratlan
sok másikkal legyen oldalszomszédos?
1720. [3] Lehet-e konvex testet építeni 9 db háromszöglapból?
1721. [3] Lehet-e egy szabályos hétszög oldalait és átlóit hat színnel színezni úgy, hogy
minden csúcsból induljon mindenféle színű él?
150 Feladatok
1722. [3] Miért nem lehet beírni egy szabályos 45-szög csúcsaiba a 0, 1, 2, . . . , 9 szám-
jegyeket úgy, hogy bármely, különböző számjegyekből álló pár előforduljon
valamely oldal két végén?
1723. [3] Lehet-e egész számokat írni a körökbe
úgy, hogy az öt vonal mindegyikén a
négy szám összege páratlan legyen?
1724. [3] Helyezzük el az ábra kis köreibe az 1,
2, 3, 4, 5, 6, 8, 9, 10, 12 számokat úgy,
hogy az egy egyenesen elhelyezkedő
4-4 szám összege ugyanannyi legyen.
1725. [5] Lehet-e az ábra kis köreibe beírni az
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10 számokat
úgy, hogy az egy egyenesen elhelyez-
kedő 4-4 szám összege ugyanannyi le-
gyen?
1726. [3] Elhelyezhetők-e a szabályos nyolcszög csúcsaiba az 1, 2, . . . , 8 számok úgy,
hogy bármely három szomszédos csúcsban levő szám összege 13-nál nagyobb
legyen?
1727. [3] Felírhatjuk-e egy kocka éleire az 1, 2, . . . , 12 számokat úgy, hogy az egy-egy
csúcsba befutó három élen levő szám összege ugyanannyi legyen?
1728. [3] Lehet-e különböző számokat írni egy tetraéder 4 lapjára úgy, hogy ha kiszá-
moljuk mindegyik csúcsnál a csúcsra illeszkedő lapokon álló számok összegét,
akkor mindig ugyanazt az eredményt kapjuk?
1729. [3] Lehet-e különböző számokat írni egy tetraéder 6 élére úgy, hogy ha kiszámoljuk
mindegyik csúcsnál a csúcsra illeszkedő éleken álló számok összegét, akkor
mindig ugyanazt az eredményt kapjuk?
1730. [3] Egy kör alakú asztalnál 77-en ülnek; mindenki gondol egy egész számra, majd
mindenki felírja egy cédulára két szomszédja számának összegét. Bizonyítsuk
be, hogy nem állhat minden cédulán 1991.
1731. [3] Mutassuk meg, hogy ha az 1, 2, 3, . . . , 9 számokat három csoportba osztjuk,
akkor valamelyikben a számok szorzata legalább 72.
1732. [3] Mutassuk meg, hogy az 1, 2, 3, . . . , 30 számokat nem lehet tíz csoportba
osztani úgy, hogy minden csoportban három szám legyen, s a három szám közül
a legnagyobb egyenlő legyen a másik kettő összegével.
1733. [3] Szét lehet-e osztani az 1, 2, 3, . . . , 21 számokat néhány csoportba úgy, hogy
minden csoportban a legnagyobb szám egyenlő legyen a többi összegével?
29. Különféle kombinatorikai feladatok 151
1734. [3] Van-e öt olyan egész szám, melyekből képezve az összes kéttagú összeget,
eredményül tíz egymást követő számot kapunk?
1735. [4] 11 érme közül 5 hamis. A hamis érme 1 grammal különbözik a valóditól. Egy
érmét kiválasztva, arról egy kétkarú mérleg és mérősúlyok segítségével egy
méréssel döntsük el, hogy az érme valódi-e vagy sem.
1736. [4] Egy 25 × 25-ös táblázat mezőibe a +1 és −1 számokat írjuk. Kiszámoljuk
minden sorban és minden oszlopban a számok
a) összegét, illetve
b) szorzatát.
Lehet-e az így kapott 50 szám összege nulla?
1737. [4] Adottak az x1 , x2 , . . . , xn számok, melyek értékei +1 vagy −1, továbbá x1 x2 +
+ x2 x3 + · · · + xn−1 xn + xn x1 = 0. Mutassuk meg, hogy 4 | n.
1738. [4] Egy 101 csúcsú poliéder éleit megjelöltük a +1 és −1 számokkal. Mutassuk
meg, hogy van a poliédernek olyan csúcsa, amelybe befutó élekre írt számok
szorzata +1.
1739. [4] Igaz-e, hogy bármiképpen is írjunk egy 100 csúcsú konvex poliéder csúcsaira
+1 és −1 számokat, lesz a testnek olyan csúcsa, amelybe befutó élek másik
végén álló számok szorzata +1?
1740. [4] Bizonyítsuk be, hogy egy 100 csúcsú konvex poliéder élei megszámozhatók a
+1 és −1 számokkal úgy, hogy minden egyes csúcsba befutó élekre írt számok
szorzata −1.
1741. [4] Egy kocka csúcsaiba a +1 és −1 számokat írtuk, majd minden lapra a négy
csúcsban levő szám szorzatát. Lehet-e nulla a csúcsokon és a lapokon levő
számok összege?
1742. [4] Le lehet-e fedni egy
a) 4 × 100-as, illetve egy
b) 5 × n-es táblát +1 −1 dominókkal úgy, hogy minden sorban és minden
oszlopban +1 legyen az ott álló számok szorzata?
1743. [4] Egy kör kerületére 50 számot írtak fel, ezek mindegyike +1 vagy −1. Meg akar-
juk tudni a számok szorzatát. Legkevesebb hány kérdésre van szükség ehhez,
ha egyszerre három szomszédos szám szorzatát tudakolhatjuk meg?
1744. [3] Fel lehet-e írni egy kör kerületére 10 különböző számot úgy, hogy mindegyik
szám két szomszédjának számtani közepe legyen?
1745. [3] Egy végtelen négyzetrács mezőibe írjunk egészeket úgy, hogy mindegyik szám
négy oldalszomszédjának számtani közepe legyen. Mutassuk meg, hogy ez csak
úgy lehet, ha ugyanazt a számot írtuk mindegyik mezőbe.
152 Feladatok
1746. [4] Fel lehet-e írni egy kör kerületére az 1, 2, 3, . . . , 10 számokat úgy, hogy
bármely két szomszédos szám különbsége 3, 4 vagy 5 legyen?
1747. [4] Fel lehet-e írni egy kör kerületére az 1, 2, 3, . . . , 13 számokat úgy, hogy
bármely két szomszédos szám különbsége 3, 4 vagy 5 legyen?
1748. [4] Lehet-e egymás után írni 25 számot úgy, hogy bármely három egymás után
következő szám összege pozitív legyen, de a 25 szám összege negatív? Fel
lehet-e írni 25 számot egy kör kerületére úgy, hogy bármely három egymás
után következő szám összege pozitív legyen, de a 25 szám összege negatív?
1749. [4] Lehet-e egymás után írni 50 számot úgy, hogy bármely 17 egymás után követ-
kező szám összege pozitív legyen, és bármely 10 egymás után következő szám
összege negatív?
1750. [6] Adjunk meg minél több egész számból álló sorozatot úgy, hogy a sorozat bár-
mely hét, egymás mellett levő számának összege negatív legyen; és a sorozat
bármely öt, egymás mellett levő számának összege pozitív legyen. Legfeljebb
hány eleme lehet ennek a sorozatnak?
1751. [4] Mutassuk meg, hogy nem lehet pozitív az a11 a22 a33 , a12 a23 a31 , a13 a21 a32 ,
−a13 a22 a31 , −a12 a21 a33 , −a11 a23 a32 számok mindegyike.
1752. [4] Bizonyítsuk be, hogy egy 13 oldalú szabályos sokszög csúcsaiból nem tudunk
kiválasztani ötöt úgy, hogy közülük bármely két csúcs távolsága különböző
legyen.
1753. [4] Mutassuk meg, hogy az 1, 2, 3, . . . , 20 számok közül nem lehet kiválaszta-
ni tizet úgy, hogy a belőlük képzett kéttagú összegek értékei különbözzenek
egymástól.
1754. [4] 100 fős katonai alakulatnál a napi ügyeletet mindig hárman látják el. Meg lehet-
e szervezni az ügyeletet egymást követő napokon át úgy, hogy bármely két fő
csak egyszer ügyeljen együtt?
1755. [4] Egy országban a repülőjáratok néhány város között úgy vannak szervezve, hogy
bármely városból legfeljebb 3 másikba indul járat, és bárhonnan bármely másik
városba el lehet jutni legfeljebb egy átszállással. Legfeljebb hány városban van
repülőtér?
1756. [4] Rajzoljunk egy négyzetrácsos papírra olyan (konvex vagy konkáv) sokszöget,
amelynek oldalai rácsegyenesek. Mutassuk meg, hogy egy ilyen sokszög olda-
lainak száma páros.
1757. [3] Egy kocka éle 3 cm. Hat síkkal a kockát fel lehet vágni 27 kis kockára, amelyek
mindegyikének 1 cm az élhossza: két-két, a kocka lapjaival párhuzamos sík
kell. Azonban megtehetjük, hogy minden egyes vágás után a kapott részeket
elmozgatjuk. Ily módon feldarabolható-e hatnál kevesebb vágással a kocka 27
kis kockára?
29. Különféle kombinatorikai feladatok 153
1758. [3] Egy 4 egység élhosszúságú kockát szét akarunk vágni 64 db 1 élhosszúságú
kockára. Ezt megtehetjük egyszerűen 9 vágással, ha a szétvágással keletkező
darabokat nem mozgatjuk el egymástól. Hány vágásra csökkenthető ez le, ha
az egyes vágások után kapott darabokat alkalmas módon átrendezhetjük?
1759. [4] Írjuk fel egy papírszalagra harmincszor egymás után a 123-at:
123 123 123 . . . 123. Legfeljebb hány részre vágható szét a szalag úgy, hogy
minden darabkán más-más számot kapjunk?
1760. [3] Valaki úgy megy fel a lépcsőn, hogy egy-egy lépésével vagy 1, vagy 2 lépcső-
fokot lép át. Hányféleképpen juthat fel a 10. lépcsőfokra?
1761. [3] Hányféleképpen lehet egy 2 × 10-es téglalapot 2 × 1-es dominókkal kirakni?
1762. [4] Hány olyan nyolc számból álló, csak 0-t vagy 1-et tartalmazó sorozat van,
amelyben nem fordul elő két szomszédos 1-es?
1763. [4] Szétoszthatunk-e 10 000 kavicsot 100 halomba úgy, hogy mindegyik különbö-
ző számú kavicsot tartalmazzon, de bármelyik halmot osztjuk is két részre, a
keletkezett 101 halomra ez már nem teljesül?
1764. [4] Egy 10 résztvevős pingpong-bajnokságon mindenki egyszer játszott mindenki-
vel. Az egyes versenyzők győzelmeinek és vereségeinek számát jelölje rendre
x1 , x2 , . . . , x10 , illetve y1 , y2 , . . . , y10 . Bizonyítsuk be, hogy x12 + x22 + · · · +
+ x102
= y12 + y22 + · · · + y102
.
1765. [5] Arthur király kerekasztala mellett k különböző család 13 lovagja ül, ahol
1 < k < 13. Valamennyien vagy egy arany-, vagy egy ezüstserleget tartanak
a kezükben; az aranyserlegek száma éppen k. Arthur király parancsot adott a
lovagoknak, hogy a következő percben valamennyien adják át a serlegüket a
jobbra ülő szomszédjuknak; majd ismételjék meg ezt a műveletet még tizen-
kétszer. Bizonyítsuk be, hogy valamelyik percben volt két, azonos családból
származó lovag, akik aranyserleget tartottak a kezükben.
1766. [5] Arthur király ötven lovagja a kerek asztal mellett ül. Előttük egy-egy serleg,
tele vörös vagy fehér borral. Éjfélkor mindenki átadja valakinek a serlegét,
mégpedig mindazok, akiknél vörös bor van, a jobb szomszédjuknak, a többiek
pedig a bal oldali másodszomszédjuknak. Bizonyítsuk be, hogy így lesz olyan
lovag, akinek nem jut serleg. (Az asztalon vörös bor is, fehér bor is volt.)
1767. [5] Egy n × n-es táblázat mezőibe nemnegatív egész számokat írtunk úgy, hogy
ha valamely sor és oszlop kereszteződésében nulla áll, akkor ebben a sorban
és oszlopban a számok összege legalább n. Mutassuk meg, hogy a táblázatban
lévő számok összege legalább n2 /2.
154 Feladatok
1777. [4] Tudjuk, hogy 11, külsőre egyforma golyó közül kettő radioaktív. Egy méréssel
meg tudjuk állapítani, hogy a golyók egy csoportjában van-e radioaktív vagy
nincs. Mutassuk meg, hogy hét méréssel ki lehet választani a két radioaktív
golyót.
1778. [6] Van egy kétkarú mérlegünk, továbbá 101 darab mérősúly, amelyek együttes
tömege 200 gramm. Valamennyi mérősúly tömegének grammokban kifejezett
mérőszáma egész szám. A súlyokat csökkenő sorrendben rakjuk be a serpenyők-
be úgy, hogy ha a mérleg egyensúlyban van, akkor a bal oldaliba; ha pedig nem,
akkor a könnyebbikbe tesszük a következőt.
Bizonyítsuk be, hogy miután valamennyi súlyt föltettük, a mérleg egyensúlyban
lesz.
1779. [5] 100 kavicsot 50 kupacba raktunk, mindegyikbe legalább egyet. Bizonyítsuk
be, hogy ha egyetlen kupacban sincs 50-nél több kavics, akkor a kupacok két
csoportba rendezhetők úgy, hogy a két kupacban ugyanannyi kavics van.
1780. [5] Adott 35 pozitív egész szám, amelyek összege 100, és egyikük sem nagyobb
50-nél. Bizonyítsuk be, hogy van köztük néhány olyan, amelyek összege 50.
1781. [5] Van néhány arany és néhány ezüst érménk. Az érmék közül bármely kettő
súlya különböző. Valaki sorba rendezte őket súlyuk szerint, de tévedésből a
legnehezebbet nem az első, hanem az utolsó helyre rakta. (Így az 1. helyre a 2.
legnehezebb, a 2. helyre a 3. legnehezebb stb. került.) Át akarjuk rendezni őket a
helyes nehézségi sorrendbe, de többlet helyünk nincs, ezért egy lépésben mindig
csak két (nem feltétlenül szomszédos) érmét tudunk felcserélni. Igazoljuk, hogy
ha érméinket ilyen feltétel mellett rendeztük át, valamelyik lépésben egy arany
és egy ezüst érmét is fel kellett cserélnünk.
1782. [4] Az 1 − 2 − 3 − 4 − · · · − 1999 kifejezésben zárójelpárok alkalmas elhelyezé-
sével jelölhetjük ki a műveletek sorrendjét. Bizonyítsuk be, hogy vannak olyan
zárójelezések, amelyek ugyanazt az eredményt adják.
1783. [4] Mutassuk meg, hogy egy 2n oldalú konvex sokszögnek mindig van olyan átlója,
amely egyik oldallal sem párhuzamos!
1784. [4] Egy 12 × 12-es sakktábla bizonyos mezői feketék, a többiek pedig fehérek.
A fekete mezők fehérre, a fehérek pedig feketére festhetők, de csak úgy, ha
egy lépésben egy teljes sor vagy egy teljes oszlop valamennyi mezőjének meg-
változtatjuk a színét. Elérhető-e mindig, hogy a sakktábla valamennyi mezője
fekete legyen?
1785. [5] Egy 8×8-as tábla mezőiben egész számok állnak. Egy lépésben valamely 3×3-
as vagy 4 × 4-es részen mindegyik számot 1-gyel növeljük. Elérhető-e mindig,
hogy minden szám 10-zel osztható legyen?
156 Feladatok
1786. [5] Egy iskolában a tanulók 10 fős csapatokat szerveztek. Egy diák több csapatnak
is tagja lehet, vagy akár egyiknek sem. A csapatok száma 500. Bizonyítsuk be,
hogy a diákokat el lehet helyezni két teremben úgy, hogy minden csapatnak
mindkét teremben legyen tagja.
1787. [6] Legyen n 2-nél nagyobb páros szám. Egy n × n-es sakktábla mezőit kiszíneztük
n2
színnel úgy, hogy minden színű mezőből pontosan kettő van. Bizonyítsuk
2
be, hogy el lehet helyezni n bástyát csupa különböző színű mezőre úgy, hogy
semelyik kettő se üsse egymást.
1788. [6] Egy 3n + 1 tagú társaság bármely két tagja vagy teniszezni, vagy sakkozni,
vagy pingpongozni szokott egymással. Mindegyiküknek n tenisz-, n sakk- és
n pingpongpartnere van. Bizonyítsuk be, hogy van a társaságban három olyan
ember, akik egymás között mind a három játékot játsszák.
1789. [6] Bizonyítsuk be, hogy 1-től 1986-ig a természetes számok kiszínezhetők pirossal
és kékkel úgy, hogy ne forduljon elő 18 tagú számtani sorozat, melynek minden
tagja ugyanolyan színű.
1790. [6] Bizonyítsuk be, hogy egy 1000 oldalú szabályos sokszög átlóit és oldalait szí-
nezhetjük úgy piros és kék színnel (mindegyik szakaszt csak az egyik színnel),
hogy a sokszögnek ne legyen 20 olyan csúcsa, amelyek közötti szakaszok mind-
egyike ugyanolyan színű.
1791. [6] Egy 500 tagú vállalat dolgozói 2n nyelv közül beszélnek néhányat, minden
dolgozó legalább n nyelvet beszél. Bizonyítsuk be, hogy ekkor kiválasztható
14 nyelv úgy, hogy minden dolgozó a 14 nyelv közül legalább egyen beszél.
1792. [7] Legyen adva egy X alaphalmaz n-elemű részhalmazainak egy F rendszere.
Mutassuk meg, hogy ha |F| < 2n−1 , akkor X-nek van olyan, két színnel való
színezése, hogy egyik F-beli n-es sem lesz egyszínű.
29. Különféle kombinatorikai feladatok 157
30. Konstrukciók
1794. [3] Egy kereskedőnek volt egy 40 kg-os mérősúlya, ami egyszer leesett és négy
darabra tört szét. Amikor a darabokat megmérte, kiderült, hogy mindegyik darab
egész számú kg-ot nyom, és a négy darabbal minden egész kg súlyt le lehet
mérni egy kétkarú mérlegen 1 kg-tól 40 kg-ig. Hány kg-os darabokra tört szét
a mérősúly?
1795. [3] Van 100 db, páronként különböző súlyú golyónk és egy kétkarú mérlegünk.
Válasszuk ki minél kevesebb mérlegeléssel a legkönnyebb golyót.
1796. [3] Van 100 db, páronként különböző súlyú golyónk és egy kétkarú mérlegünk.
Válasszuk ki minél kevesebb mérlegeléssel a legkönnyebb és a legnehezebb
golyót.
1797. [3] Van 100 db, páronként különböző súlyú golyónk és egy kétkarú mérlegünk.
Válasszuk ki minél kevesebb mérlegeléssel a két legnehezebb golyót.
1798. [3] 9 érme közül egy hamis, s ez könnyebb, mint a többi (a többi egyenlő súlyú).
Egy kétkarú mérlegen súlyok felhasználása nélkül két mérlegeléssel keressük
ki közülük a hamis érmét.
1799. [5] 12 pénzérme közül egy hamis. Tudjuk, hogy a hamis pénz súlya különbözik
a többitől, de nem tudjuk, hogy könnyebb-e náluk vagy nehezebb. Az igazi
pénzdarabok mind egyenlő súlyúak. Súlyok nélkül kétserpenyős mérlegen há-
rom méréssel meg kell állapítanunk, hogy melyik a hamis pénz, és könnyebb-e
vagy nehezebb, mint a többi.
1800. [3] Egy repülőtéren a várakozó 128 utas között van egy terrorista, aki ruházatában
fegyvert rejteget, s persze nem tudjuk, hogy melyik ez az utas. Van egy készü-
lék, amely jelzi, ha a vizsgálati teremben levők között valaki fegyvert rejteget.
158 Feladatok
3 1 1 1 3 1
= − + − = − .
2 n n n+1 2 n+1
1814. [3] Hol a hiba a következő bizonyításban?
Állítás: Minden lánynak ugyanolyan színű a szeme.
Bizonyítás. Teljes indukcióval bizonyítunk. Legyen a lányok száma: n.
n = 1-re az állítás nyilvánvalóan (semmitmondóan) igaz. Marad az n-ről (n +
+ 1)-re való átmenet. Hogy konkrét esetről beszéljünk, 3-ról 4-re lépünk át; az
általános esetet az olvasóra bízzuk.
Legyen a négy lány Anna, Bea, Cecília és Dorottya, vagy röviden A, B, C és
D. Állítólagosan (n = 3) A, B és C szeme ugyanolyan színű. A B, C és D
szeme szintén ugyanolyan színű (n = 3). Következésképp mind a négy lány,
A, B, C és D szeme ugyanolyan színű; hogy teljesen világos legyen, nézzük a
diagramot:
A, B,
C, D
Ez bizonyítja az állítást n + 1 = 4 esetén; a 4-ről 5-re való átlépés nyilván nem
sokkal nehezebb.
1815. [3] Igazoljuk a következő oszthatóságokat.
a) 4 | 7n + 3n+1 , n = 1, 2, . . .
b) 9 | 7n + 3n − 1, n = 1, 2, . . .
c) 7 | 5 · 9n−1 + 24n−3 , n = 1, 2, . . .
d) 17 | 7 · 52n−1 + 23n+1 , n = 1, 2, . . .
e) 19 | 5 · 23n−2 + 33n−1 , n = 1, 2, . . .
f) 17 | 62n + 19n − 2n+1 , n = 1, 2, . . .
g) 9 | n3 + (n + 1)3 + (n + 2)3 , n = 1, 2, . . .
h) 7 | 32n+1 + 2n+2 , n = 1, 2, . . .
i) 133 | 11n+2 + 122n+1 , n = 0, 1, . . .
j) 16 | 32n+2 + 8n − 9, n = 1, 2, . . .
k) 19 | 52n+1 · 2n+2 + 3n+2 · 22n+1 , n = 1, 2, . . .
l) 5 | 174n+1 + 3 · 92n , n = 1, 2, . . .
m) 4 | 3 · 172n + 25n , n = 1, 2, . . .
n) 3 | 5 · 17n + 52n , n = 1, 2, . . .
o) 23 | 27n+3 + 32n+1 · 54n+1 , n = 1, 2, . . .
n
p) 3n+1 | 23 + 1, n = 0, 1, . . .
31. Teljes indukció 161
1849. [3] Mutassuk meg, hogy egy négyzet feldarabolható n db négyzetre, ahol n ≥ 6.
1850. [5] Mutassuk meg, hogy van olyan N, hogy minden n ≥ N esetén egy kockát fel
lehet darabolni n darab kisebb kockára.
(Bizonyítható, hogy már N = 48 esetén is igaz az állítás.)
1851. [3] Mutassuk meg, hogy egy háromszög feldarabolható n db, hozzá hasonló há-
romszögre, ahol n ≥ 6.
1852. [4] Igazoljuk, hogy bármely háromszög feldarabolható n darab (n ≥ 4) egyenlő
szárú háromszögre!
1853. [3] Néhány egyenes a síkot tartományokra bontja. Mutassuk meg, hogy ezek a
részek két színnel kiszínezhetők úgy, hogy az oldalszomszédos tartományok
különböző színűek legyenek.
1854. [5] Igazoljuk, hogy p | np − n, ahol p prímszám, n ∈ N (kis Fermat-tétel).
1855. [4] Legyen n 3-mal osztható természetes szám! Hagyjunk el az n − 1, n − 2, n − 3,
. . . , 3, 2, 1 sorozatból minden harmadik számot! A megmaradók közül az első
kettőt lássuk el pozitív előjellel, a következő kettőt negatív előjellel, az utánuk
következő kettőt ismét pozitív előjellel és így tovább. Bizonyítsuk be, hogy az
így kapott számok összege n-nel egyenlő.
1856. [4] Sorban egymás után írtunk 1992 db számot, ezek mindegyike +1 vagy −1. A
következő műveletet végezzük: két szomszédos szám alá szorzatukat írjuk. Ezt
az eljárást a kapott 1991 db számon is elvégezzük, majd újra és újra ismételjük
ezt. Bizonyítsuk be, hogy ha az első sorban volt −1, akkor a kapott számhá-
romszögben legalább 1992 db −1 van.
1857. [4] Mutassuk meg, hogy 2n | (n + 1)(n + 2) . . . (2n), n ∈ N .
1858. [4] Mutassuk meg, hogy 2n+1 − 1 egész szám közül mindig kiválasztható 2n db
szám úgy, hogy összegük osztható legyen 2n -nel (n ∈ N ).
1859. [4] Bizonyítsuk be, hogy minden n pozitív egészre van n-jegyű, 1 és 2 jegyekből
álló szám, mely többszöröse 2n -nek.
1860. [5] Igazoljuk, hogy ha n 2-nél nagyobb egész szám, akkor van olyan x és y páratlan
egész, melyekre 2n = 7x 2 + y 2 .
1861. [4] Az 1, 2, 3, . . . , 2n számokból kiválasztjuk az a1 , a2 , . . . , an+1 számokat.
Mutassuk meg, hogy ezek között van két olyan szám, amelyek közül egyik
osztója a másiknak.
[5]
1862. Mutassuk meg, hogy p < 4n , ahol p az n-nél nem nagyobb prímszámok
p≤n p≤n
szorzatát jelöli.
164 Feladatok
1863. [5] Mutassuk meg, hogy minden k egész szám végtelen sokféle módon felírható
k = ±12 ± 22 ± 32 ± · · · ± n2 alakban, ahol n valamely természetes szám; a ±
jelek közül pedig a megfelelőt kell választani.
1864. [4] Az a0 , a1 , . . . , a100 pozitív egészekből álló sorozatra a1 > a0 ,
a2 = 3a1 − 2a0 , a3 = 3a2 − 2a1 , . . . , a100 = 3a99 − 2a98 . Mutassuk meg, hogy
a100 ≥ 2100 .
1 1 1
1865. [5] a1 = 1, a2 = a1 + , a3 = a2 + , . . . , an+1 = an + . Bizonyítsuk be, hogy
a1 a2 an
a100 > 14.
1 1 1
1866. [5] a1 = 1, a2 = a1 + , a3 = a2 + 2 , . . . , an+1 = an + 2 . Mutassuk meg, hogy
a12 a2 an+1
a9000 > 30.
1 2 n √
1867. [5] a1 = 1, a2 = 1 + , a3 = 1 + , . . . , an+1 = 1 + . Igazoljuk, hogy n ≤
√ a 1 a 2 a n
≤ an ≤ n + 1.
1868. [5] 1 < a1 < 2, an+1 = an 2 − 2an + 2, n = 1, 2, 3, . . . Mutassuk meg, hogy 1 <
< an < 2, n = 2, 3, 4, . . . .
1869. [6] A pozitív a1 , a2 , a3 , . . . számokra teljesül az an2 ≤ an − an+1 , n = 1, 2, 3, . . .
1
egyenlőtlenség. Mutassuk meg, hogy an < .
n
22n 2n
1871. [5] Mutassuk meg, hogy < , n > 1.
n+1 n
22n 2n 22n
1872. [5] Mutassuk meg, hogy √ < <√ , n > 1.
4n n 3n + 1
3n (3n)!
1873. [3] Mutassuk meg, hogy < , n > 1.
2(n + 2) (2n!)2
1 1 3 5 2n − 1 1
1874. [4] Mutassuk meg, hogy √ < · · · . . . · <√ , n > 1.
2 n 2 4 6 2n 3n + 1
1 1 1 √
1875. [4] Igazoljuk, hogy 1 + √ + √ + · · · + √ > 2( n + 1 − 1).
2 3 n
1876. [3] Melyik ! szám a nagyobb: !
2 3
·· ··
2 · n db 2-es 3· n − 1 db 3-as
22 vagy 33 ?
32. Kombinatorika a geometriában 165
1884. [3] Egy kör kerületén 2 millió pont van úgy, hogy semelyik kettő sincs egy átmérőn.
Bizonyítsuk be, hogy akkor van olyan átmérő, melynek mindkét oldalán 1 millió
pont van.
166 Feladatok
1899. [5] Igazoljuk, hogy hat, egy síkban levő pont által alkotott húsz háromszög között
mindig van három, nem egybevágó háromszög. Mi mondható öt pont esetén?
1900. [4] Adott a síkon 5 pont, közülük semelyik három sem esik egy egyenesre. Bizo-
nyítsuk be, hogy kiválasztható közülük három olyan pont, amelyek egy tompa-
szögű háromszög csúcsait alkotják.
1901. [5] Adott a síkon 5 pont, közülük semelyik három sem esik egy egyenesre. Bi-
zonyítsuk be, hogy kiválasztható közülük négy olyan pont, amelyek konvex
négyszög csúcsait alkotják.
1902. [5] Adott a síkon 5000 pont, melyek közül semelyik három sincs egy egyenesen.
Mutassuk meg, hogy van 1000 olyan konvex négyszög, melyek csúcsai ezek
közül a pontok közül valók, és a négyszögeknek nincs közös pontjuk.
1903. [6] Adott a síkon n pont (n > 4), közülük
semelyik három nem esik egy egyenesbe.
1 n
Bizonyítsuk be, hogy legalább olyan konvex négyszög van, amelyeknek
5 4
csúcspontjai az adott pontok közül valók.
1904. [6] Adott a síkon 9 pont, közülük semelyik három sem esik egy egyenesre. Bizo-
nyítsuk be, hogy kiválasztható közülük öt olyan pont, amelyek konvex ötszög
csúcsait alkotják.
1905. [6] Adott a síkon n pont, melyek közül semelyik három nem esik egy egyenesre.
Háromszögeket jelölünk ki úgy, hogy csúcsaikat az adott pontok közül választ-
juk,
és
semelyik kettőnek nincs közös oldala.
Bizonyítsuk be, hogy legalább
1 n 1 n
háromszöget kijelölhetünk így, de -nél többet nem jelölhetünk ki.
9 2 3 2
1906. [4] Könnyen látható, hogy n = 1, 2, 3 mellett n kör legfeljebb 2n számú részre
bontja fel a síkot. Legfeljebb hány részre lehet felosztani a síkot 4 kör megraj-
zolásával?
1907. [4] Lehet-e szabályos ötszög és tízszög alakú lapokból parkettát készíteni?
1908. [4] Hány szabályos test létezik? (Most nevezzük szabályos testnek az olyan testet,
amely egybevágó szabályos sokszöglapokból áll, és minden csúcsában ugyan-
annyi lap találkozik.)
1909. [4] Adott a síkon 1000 pont, melyek közül semelyik három nincs egy egyenesen.
Egymást nem metsző szakaszokkal egymás után összekötjük ezeket a pontokat.
Ezt a műveletet mindaddig folytatjuk, míg végül már nem találunk olyan két
pontot, melyeket összeköthetnénk az eddigieket nem metsző szakasszal. Bizo-
nyítsuk be, hogy az összekötő szakaszok száma nem függ a pontok összeköté-
sének sorrendjétől.
1910. [5] Legfeljebb hány átlót lehet berajzolni egy konvex sokszögbe úgy, hogy közülük
bármely kettőnek legyen közös pontja (belső vagy végpontja)?
168 Feladatok
1911. [5] Egy n oldalú sokszög szögei között legfeljebb hány hegyesszög lehet?
1912. [4] Felbontható-e a tér 2000 darab diszjunkt, egybevágó részre?
1913. [4] Mutassuk meg, hogy a síkon adott végtelen sok pont között végtelen sok kü-
lönböző távolság lép fel.
1914. [5] A síkon adva van n pont úgy, hogy bármely három által meghatározott három-
szög területe legfeljebb 1 egység. Mutassuk meg, hogy a pontok lefedhetők egy
4 egység területű háromszöggel.
1915. [5] Egy szabályos tízszög csúcsai közül ötöt pirosra festettünk, a többit kékre. Mu-
tassuk meg, hogy van két olyan egybevágó háromszög, hogy az egyik csúcsai
kékek, a másiké pirosak.
1916. [4] Egy 13 oldalú konvex sokszög átlói is meghatároznak konvex sokszögeket.
Legfeljebb hány oldala van egy ilyen sokszögnek?
1917. [4] Adott a síkon n (n > 3) pont, feketék és pirosak; és bármely 4 pont közül a
pirosak és a feketék egy egyenessel szétválaszthatók. Mutassuk meg, hogy van
olyan egyenes, mely az összes piros pontot elválasztja az összes feketétől.
1918. [4] Miért nem lehet 10 egység sugarú körbe 450 pontot elhelyezni úgy, hogy bár-
melyik két pont távolsága legalább 1 egység legyen?
1919. [5] Egy 20 × 25-ös téglalapban elhelyeztünk 120 db egységnégyzetet. Mutassuk
meg, hogy a téglalapban elhelyezhető egy egységnyi átmérőjű kör, melynek
egyik négyzettel sincs közös pontja.
1920. [5] Egy R sugarú kerek asztalon n db r sugarú pénzérme fekszik úgy, hogy egyik
sem fedi — még részben sem — valamely másikat; és az asztalra újabb érme
már
nem helyezhető
el, mert nem találunk számára helyet. Mutassuk meg, hogy
1 R √ R
−1 < n < .
2 r r
1921. [4] Egy test valamennyi oldallapja háromszög, és minden csúcs megjelölhető az 1,
2, 3 szám valamelyikével úgy, hogy minden él különböző számmal jelölt két
csúcsot köt össze. Bizonyítsa be, hogy ekkor a test minden oldallapja befesthető
két adott szín egyikével úgy, hogy bármely két, közös él mentén csatlakozó lap
különböző színű legyen.
1922. [4] Rajzoljunk egy papírra tetszés szerint köröket, amelyek különbözőképpen metsz-
hetik egymást. Ily módon a síkot tartományokra bontottuk. Mutassuk meg, hogy
kiszínezhetjük ezt a térképet két színnel úgy, hogy bármely két, közös határvo-
nallal rendelkező tartomány különböző színű.
32. Kombinatorika a geometriában 169
1923. [5] Rajzoljunk egy papírra tetszés szerint köröket, és minden körben húzzunk meg
egy-egy húrt. Ily módon a síkot tartományokra bontottuk. Mutassuk meg, hogy
ha bármely két húrnak legfeljebb egy közös pontja van; akkor kiszínezhetjük ezt
a térképet három színnel úgy, hogy bármely két, közös határvonallal rendelkező
tartomány különböző színű.
1924. [5] Mutassuk meg, hogy a négyzetrácson nem lehet úgy kiválasztani rácspontokat,
hogy azok egy szabályos n-szög (n ≥ 5 és n = 6) csúcsai legyenek.
1925. [5] Mutassuk meg, hogy a négyzetrácson nem lehet úgy kiválasztani rácspontokat,
hogy azok egy szabályos
a) háromszög,
b) hatszög
csúcsai legyenek.
1926. [4] Mutassuk meg, hogy egy konvex, középpontosan szimmetrikus zárt görbén ta-
lálható 4 olyan pont, amelyek egy négyzet csúcsai.
1927. [6] Mutassuk meg, hogy bármely zárt térgörbének van négy olyan pontja, amelyek
egy síkban vannak. Igaz-e ez az állítás öt pontra is?
1928. [5] Mutassuk meg, hogy ha egy sík pontjai 4 színnel vannak kiszínezve, akkor van
olyan egyenes a síkban, melyen előfordul 3 különböző színű pont.
1929. [6] Mutassuk meg, hogy ha a tér pontjai 5 színnel vannak kiszínezve, akkor van
olyan sík, melyen előfordul 4 különböző színű pont.
1930. [3] Kovácséknál egy este sok vendég fordult meg. Nem volt olyan, aki távozott
és újra visszatért. Bármely kettő találkozott egymással a lakásban. Igaz-e, hogy
volt olyan időpont, amikor mindnyájan egyszerre Kovácséknál voltak?
1931. [6] [Helly tétele.] Mutassuk meg, hogy ha a sík n darab konvex halmaza közül
bármely háromnak van közös pontja, akkor az összesnek is van.
1932. [4] Mutassuk meg, hogy a sík bármely n pontja között a minimális távolság 3n-nél
kevesebbszer fordul elő.
1933. [5] Mutassuk meg, hogy a sík bármely n pontja között a maximális távolság leg-
feljebb n-szer léphet fel.
1934. [6] Mutassuk meg, hogy ha egy ponthalmazban minden távolság egész, és a pontok
nincsenek mind egy egyenesen; akkor a ponthalmazban csak véges számú pont
lehet.
1935. [5] [A Sylvester feladat.] Meg lehet-e adni a síkon n pontot úgy, hogy azok ne
legyenek mind egy egyenesen, és közülük bármely kettőn áthaladó egyenes
tartalmazzon még egy további pontot is a megadottak közül?
170 Feladatok
1936. [7] Ha a sík n pontja között nincs három, mely egy egyenesre esne, és megraj-
zoljuk minden ponthármas köré a rájuk illeszkedő kört, akkor legfeljebb hány
egységsugarú kört rajzoltunk?
Jelölje az egységsugarú
körök maximális számát m. Mutassuk meg, hogy
2 n
c·n ≤m≤
3/2
, ahol c egy pozitív konstanst jelöl.
3 2
1937. [5] [Izoperimetrikus probléma.] Adott kerületű síkidomok közül melyiknek legna-
gyobb a területe?
33. Gráfok
1938. [4] Néhány csapat körmérkőzést játszik (mindenki mindenkivel egy mérkőzést).
Minden csapatnak van győzelme, s döntetlen nem volt. Mutassuk meg, hogy
van három olyan csapat: A, B és C, hogy A legyőzte B-t, B legyőzte C-t és C
legyőzte A-t.
1939. [4] 8 csapat körmérkőzést játszott, döntetlen nem volt. Bizonyítsuk be, hogy van
köztük négy olyan A, B, C és D csapat, hogy A legyőzte B-t, C-t, D-t; B
legyőzte C-t és D-t; végül C legyőzte D-t.
1940. [4] Két csapat teniszmérkőzést vívott úgy, hogy az egyik csapat minden játékosa
egy mérkőzést játszott a másik csapat minden játékosával. A végén megállapí-
tották, hogy mindenkinek volt veresége is, győzelme is. Igazoljuk, hogy akkor
van négy olyan játékos, akik „körbe verték” egymást.
1941. [4] Bizonyítsuk be, hogy ha egy társaságban mindenki mindenkivel egy pingpong
mérkőzést játszott, akkor van a társaságnak olyan A tagja, hogy a társaság bár-
mely további B tagjára a következő két állítás közül legalább az egyik igaz:
(a) A legyőzte B-t.
(b) Van a társaságnak olyan C tagja, hogy A legyőzte C-t és C legyőzte B-t.
1942. [4] Egy labdarúgó-bajnokságon 18 csapat vesz részt. Bizonyítsuk be, hogy a nyol-
cadik forduló után még biztosan van három olyan csapat, melyek közül seme-
lyik kettő nem játszott egymással.
1943. [5] Bizonyítandó, hogy egy pingpong körmérkőzés résztvevői sorbaállíthatók úgy,
hogy mindenki mögött olyasvalaki álljon, akit legyőzött.
1944. [5] Egy ismerkedési est résztvevői úgy álltak sorba, hogy az első és az utolsó ember
kivételével mindenkiről tudjuk, hogy az előtte álló emberek közül ugyanannyit
ismer, mint a mögötte állók közül. Bizonyítsuk be, hogy a két szélsőnek ugyan-
annyi ismerőse van.
33. Gráfok 171
1945. [5] Lehet-e úgy ismeretségeket szervezni n személy között, hogy ne legyen 3 fő,
akinek ugyanannyi ismerőse van?
1946. [4] Egy üdülő bármely 3 lakója között van kettő, akik nem ismerik egymást, de
bármely hét között van legalább kettő, akik ismerik egymást. Az üdülés befe-
jeztével mindenki megajándékozza minden ismerősét egy-egy ajándéktárggyal.
Bizonyítsuk be, hogy n nyaraló esetén legfeljebb 6n tárgy kerül ajándékozásra.
1947. [4] Egy iskolában 100 diák tanul. Közülük bárhogyan választva 4-et, ezek közül
legalább egy ismeri a többi hármat. Bizonyítsuk be, hogy van olyan diák, aki
ismeri a többi 99 diákot. Legalább hány olyan tanuló van, aki ismeri az összes
többit?
1948. [4] Egy iskola 90 végzős diákja közül mindegyiknek legalább 10 barátja van ebben
a társaságban. Bizonyítsuk be, hogy bármelyik meghívhat vendégségbe három
másikat úgy, hogy a négy résztvevő mindegyikének legalább két barátja is jelen
legyen.
1949. [4] Egy társaságban bárkinek van ismerőse; és tudjuk, hogy ha két embernek azonos
számú ismerőse van, akkor nincs közös ismerősük. Mutassuk meg, hogy van,
aki csak egy embert ismer a társaságból.
1950. [4] Egy n tagú (n > 3) társaságról tudjuk, hogy ha mindannyian együtt vannak,
akkor bárki is megy ki a szobából, a többieknek ugyanannyi ismerőse marad
a szobában. Mutassuk meg, hogy a társaságban vagy senki sem ismer senkit,
vagy mindenki ismer mindenkit.
1951. [4] Egy baráti összejövetelen, ahol legalább 3 házaspár volt jelen; bármely 3 há-
zaspárból vagy az asszonyok, vagy a férjek ismerik egymást. Elhelyezhetők-e
a párok két teremben úgy, hogy az első teremben bármely két asszony, a másik
teremben bármely két férj ismerje egymást?
1952. [4] Egy rendezvényen 2n személy vesz részt. Mindenki legalább n másikat ismer,
s az ismeretségek kölcsönösek. Mutassuk meg, hogy kiválasztható közülük 4
személy, akik úgy körbeállíthatók, hogy mindenki ismerje a szomszédjait.
1953. [4] Egy 9 tagú társaságban bármely 3 ember között van két olyan, akik ismerik egy-
mást. Bizonyítsuk be, hogy ekkor van közöttük 5 olyan, hogy mindegyiküknek
legalább 4 ismerőse van.
1954. [5] Egy 9 tagú társaságban bármely 3 ember között van két olyan, akik ismerik
egymást. Bizonyítsuk be, hogy ekkor van közöttük 4 olyan, akik páronként
ismerik egymást.
1955. [5] Egy 11 fős társaságból bárhogyan is választunk ki kettőt, a többiek közül pon-
tosan egy ismeri mindkettőjüket. Mutassuk meg, hogy van köztük olyan, aki
mindenki mást ismer.
172 Feladatok
1956. [6] Egy társaságban mindenki legalább k másikat ismer. Mutassuk meg, hogy a
társaság tagjai közül legalább (k +1)-et le tudunk ültetni egy kör alakú asztalhoz
úgy, hogy mindenki ismerje a szomszédait.
1957. [4] Egy ország minden városát vagy hajó-, vagy repülőút köti össze. Bizonyítsuk
be, hogy vagy hajóval, vagy repülővel bejárható az egész ország.
1958. [5] Legfeljebb hány kézfogásra kerülhetett sor egy 20 tagú társaságban, ha tudjuk,
hogy akárhogyan is választunk ki a társaságból három embert, azok között biz-
tosan akad kettő, akik nem fogtak kezet?
1959. [4] Barna úrhoz és feleségéhez három házaspár érkezett vendégségbe. Az örömteli
találkozás alkalmából egyesek kezet is fogtak egymással. (Senki sem fogott
kezet a saját feleségével.) Később Barna úr megkérdezte mindenkitől, hogy
hány jelenlévővel fogott kezet. Kérdésére, amelyet hétszer tett fel, hiszen rajta
kívül heten voltak a szobában, csupa különböző választ kapott. Hány vendéggel
fogott kezet Barnáné?
1960. [4] A Kovács házaspárhoz négy házaspár érkezett vendégségbe. A bemutatkozások
után Kovács házigazda megállapította, hogy rajta kívül a többi kilenc jelenlevő
mindegyike más-más számú személlyel ismerkedett össze.
Hány ember mutatkozott be Kovácsnénak?
34. Halmazrendszerek
1961. [3] Mutassuk meg, hogy egy n elemű halmaz részhalmazainak száma 2n .
1962. [4] A1 , A2 , . . . , Am ⊂ H, |H| = n, és Ai ∩ Aj = ∅.
Mutassuk meg, hogy m ≤ 2n−1 . (|H| jelöli a H halmaz elemeinek számát.)
1963. [5] Legyenek A1 , A2 , . . . , Am egy n-elemű X halmaz részhalmazai. Tegyük fel,
hogy közülük bármely kettőnek van közös eleme, és m < 2n−1 . Bizonyítsuk be,
hogy ekkor X-nek létezik olyan részhalmaza, amely nem azonos egyik Ai -vel
sem, de bármelyikkel van közös eleme.
1964. [7] S = {1, 2, . . . , n}; A1 , A2 , . . . , Am ⊂ S, és Ai ∩ Aj tartalmaz két szomszédos
elemet minden i, j indexpárra. Mutassuk meg, hogy m ≤ 2n−2 .
1965. [7] A1 , A2 , . . . , Am ⊂ H, |H| = n, és Ai ∩ Aj = ∅, valamint Ai ∪ Aj = H.
Mutassuk meg, hogy m ≤ 2n−2 .
1966. [4] A1 , A2 , . . . , Am ⊂ H, |H| = n, és Ai ∪ Aj = H, ha i = j .
Mutassuk meg, hogy m ≤ n.
1967. [4] A1 , A2 , . . . , Am ⊂ H, |H| = n, és egyik Ai -t sem tartalmazza a többi részhal-
maz uniója. Mutassuk meg, hogy m ≤ n.
34. Halmazrendszerek 173
1968. [5] Legfeljebb hány, nem üres részhalmaz választható ki egy 100 elemű halmazból
úgy, hogy bármely két kiválasztott részhalmaz vagy diszjunkt legyen, vagy az
egyik tartalmazza a másikat?
1969. [6] [Ray-Chaudhuri–Wilson tétel, 1975] A1 , A2 , . . . , Am ⊂ H, |H| = n, és
k+1
n
|Ai ∩ Aj | ≤ k, ha i = j . Mutassuk meg, hogy m ≤ .
i=0
i
1973. [4] Mutassuk meg, hogy egy 9 elemű halmaz bármely négy 7 elemű részhalmazá-
nak közös része nem üres.
1974. [4] A1 , A2 , . . . , An+1 ⊂ H, |H| = n. Mutassuk meg, hogy kiválasztható közülük
néhány úgy, hogy ezek uniója megegyezik a megmaradt halmazokból néhány-
nak az uniójával.
1975. [5] A1 , A2 , . . . , An+1 ⊂ H, |H| = n (n ≥ 5), |Ai | = 3, i = 1, 2, . . . , n. Mutassuk
meg, hogy kiválasztható közülük két halmaz, melyeknek pontosan egy közös
eleme van.
1976. [5] Adott 1978 halmaz, melyek mindegyike 40 elemű, és bármely két halmaznak
van közös eleme. Mutassuk meg, hogy van olyan elem, amely mindegyik hal-
mazban benne van.
1977. [5] Adott 1985 halmaz, melyek mindegyike 45 elemű, és bármely kettő uniója 89
elemű. Hány elemből állhat mind az 1985 halmaz uniója?
1978. [6] Legyenek H1 , H2 , . . . , H50 a |H| véges halmaz olyan részhalmazai, amelyekre
1
|Hi | > |H|, minden 1 ≤ i ≤ 50-re. Bizonyítsuk be, hogy létezik a H-nak
2
öt olyan h1 , h2 , . . . , h5 eleme, hogy valamennyi Hi részhalmaz tartalmaz ezek
közül legalább egyet.
174 Feladatok
1979. [6] Legyenek H1 , H2 , . . . , H1066 a |H| véges halmaz olyan részhalmazai, amelyek-
1
re |Hi | > |H|, minden 1 ≤ i ≤ 1066-ra. Bizonyítsuk be, hogy létezik a H-nak
2
tíz olyan h1 , h2 , . . . , h10 eleme, hogy valamennyi Hi részhalmaz tartalmaz ezek
közül legalább egyet.
1980. [5] Egy bizottság 40-szer ülésezett. Mindegyik ülésen 10 fő volt jelen. A bizottság
bármely két tagja legfeljebb egy ülésen vett együtt részt. Bizonyítsuk be, hogy
a bizottság legalább 64 tagból állt.
1981. [5] Egy osztályban bármely két gyerek jár közös szakkörbe, de mindenki legfel-
jebb két szakkörnek a tagja. Bizonyítsuk be, hogy van olyan szakkör, ahová az
osztálynak legalább a kétharmad része jár.
1982. [5] Egy nemzetközi konferencián 9 tudós vesz részt. Egyikük sem beszél háromnál
több nyelvet; és közülük bármely három között van kettő, akik beszélnek kö-
zös nyelvet. Bizonyítsuk be, hogy van olyan nyelv, amelyen legalább hárman
beszélnek.
1983. [5] Egy bank páncélszekrényén több különböző zár található. Kulcsaikat úgy osz-
tották szét a bank négy pénztárosa között, hogy a páncélszekrény kinyitásához
legalább hármójuknak jelen kell lenni (de mind a négynek nem szükséges), hogy
a náluk levő kulcsokkal ki lehessen nyitni az összes zárat. (Egy zárhoz többük-
nél is lehet kulcs, és egy embernél többféle kulcs is lehet.) Legkevesebb hány
zár van a páncélszekrényen?
1984. [5] Egy nemzetközi bizottság 5 tagból, 5 állam 1–1 képviselőjéből áll. Azokat az
iratokat, amelyeken a bizottság dolgozik, páncélszekrényben őrzik. Hány zárjá-
nak kell lennie a szekrénynek, és hány kulccsal kell ellátni a bizottság minden
egyes tagját, hogy az iratokhoz csak akkor lehessen hozzáférni, ha a bizottság-
nak legalább három, tetszés szerinti tagja együtt van?
1985. [5] Tíz rabló egy többzáras ládában őrzi a kincsét. Minden rablónak bizonyos zá-
rakhoz van kulcsa. A kulcsok úgy vannak elosztva, hogy semelyik három rabló
se tudja a nála levő kulcsokkal kinyitni a ládát, de bármely négy közülük már
hozzá tud férni a kincshez. Legalább hány zár szükséges a fenti feltételek telje-
süléséhez?
1986. [5] A H véges halmaznak kijelöltük néhány valódi részhalmazát. Tudjuk, hogy
a) a halmaz bármely két különböző eleme pontosan egy kijelölt részhalmazban
van benne;
b) bármely kijelölt R részhalmazhoz és abban nem lévő p elemhez pontosan
m darab, p-t tartalmazó és R-t metsző kijelölt részhalmaz, és pontosan n
darab, p-t tartalmazó és R-t nem metsző kijelölt részhalmaz van.
Fejezzük ki m és n segítségével H elemeinek és kijelölt részhalmazainak szá-
mát.
34. Halmazrendszerek 175
1987. [5] Igazoljuk, hogy elég sok (egy bizonyos számúnál több) különböző halmaz közül
mindig kiválasztható 2000 db halmaz úgy, hogy semelyikük se álljon elő másik
kettő egyesítéseként.
1988. [5] Mutassuk meg, hogy egy n-elemű halmaz részhalmazaiból készíthető párok
3n + 1
közül olyan van, melyben a két részhalmaz metszi egymást.
2
1989. [5] Mutassuk
meg, hogy ha az n-elemű H halmaz összes részhalmazát tekintjük,
akkor |Ai ∩ Aj | = n · 4n−1 . (Az összegzésben i = j is megengedett.)
i,j
[5]
1990. Az A halmaz minden X részhalmazához hozzárendeljük az f (X) részhalmazt
úgy, hogy ha X ⊆ Y , akkor f (X) ⊆ f (Y ). Mutassuk meg, hogy van A-nak
olyan T részhalmaza, amelyre f (T ) = T .
1991. [5] Jelölje Tn egy n elemű halmaz különböző partícióinak (részhalmazokra bontá-
sainak) számát. Bizonyítsuk be, hogy Tn ≤ n!.
1992. [5] Egy adott n természetes számra legyen Mn = {1, 2, . . . , n}. Az Mn valamely
T részhalmaza „kövér”, ha a T egyetlen eleme sem kisebb, mint T elemeinek
száma, és van olyan eleme, amely megegyezik a T halmaz elemeinek számával.
Az Mn „kövér” részhalmazainak számát jelölje f (n). f (11) =?
1993. [7] [Sperner-tétel, 1928] A1 , A2 , . . . , Am ⊂ H, |H| = n és ezekből a halmazokból
egyik
sem
tartalmazza részként valamely másikat. Mutassuk meg, hogy m ≤
n
≤ n .
[2]
1994. [7] [Erdős–Ko–Radó tétel, 1961] Ha A1 , A2 , A3 , . . . , Am egy n elemű H halmaz
olyan k-elemű részhalmazai
(k < n/2), hogy bármely kettőnek van közös ele-
n−1
me, akkor m ≤ .
k−1
1995. [7] Ha A1 , A2 , . . . , Am ⊂ H; B1 , B2 , . . . , Bm ⊂ H, |H| = n, |Ai | = k, |Bi | = l,
i = 1, 2, . . . + l ≤ n, és Ai ∩ Bj = ∅ pontosan abban az esetben, ha i = j ;
, m, k
k+l
akkor m ≤ .
l
1996. [5] Bizonyítsuk be, hogy az első 10 000 természetes szám halmazának kijelölhe-
tő 16 részhalmaza úgy, hogy a 10 000 egész szám bármelyike előáll alkalmas
kijelölt 8 részhalmaz metszeteként.
1997. [7] Nevezzük független metszőrendszernek az n-elemű H halmaz A1 , A2 , . . . , Am
részhalmazait, ha
(1) ∀x ∈ H előáll néhány Ai metszeteként;
(2) Az A1 , A2 , . . . , Am rendszerből bármely Ai -t elhagyva (1) nem teljesül.
176 Feladatok
1. Fejtörők
1. A busz eleje balra néz, mert az ajtók a túlsó oldalon vannak. (Ez a hazai viszo-
nyokra értendő, pl. Angliában ez másképp van.)
2.
9. 101 − 102 = 1
10. 1975 + 146 = 210 + 1911.
A feladat igazi, „szép” megoldása: 1995 + 146 = 210 + 1117.
11. 72 = 49. (A 6-ost megfordítva, 9-esként helyeztük el.)
12. A 9-es és a 8-as kártyákat cseréltük meg, és a 9-es kártyát megfordítva, 6-osként
tettük le, így az összeg mindkét oszlopban 18.
13. (Deriválás.)
14. Mindegyik oszlopban az első két számból a nagyobbat írtuk a harmadik helyre.
12 15 30 17 26 22 30
24 20 25 20 13 28 18
24 20 30 20 26 22 30
15. Az ábrán az 1, 2, 3, 4, 5 számokat látjuk „visszatükrözött” alakjuk-
kal együtt, így a sorozat következő eleme:
d) 127 (a sorozat következő elemét úgy kapjuk, hogy az utolsó számhoz hozzá-
adjuk a szám jegyeinek összegét).
e) 49 (a négyzetszámok sorozata).
f) 8 (7 · 7 = 49, 4 · 9 = 36, 3 · 6 = 18, 1 · 8 = 8).
17. A 8-at írtuk fel 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os számrendszerben (1000, 22, 20, 13,
12), így a sorozat következő eleme a 8 hetes számrendszerben felírt alakja: 11.
18. A 111, 213, 141, 516, 171, 819, 202, 122, . . . sorozat valójában a 11, 12, 13,
14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, . . . sorozat, csak a számjegyek tagolása,
csoportosítása másképp történt.
19. A sorozat első eleme 1db 1-es, ezért a második elem: 11; itt 2 db 1-est írtunk le,
így a következő elem: 21; és így tovább. A felírt sorozat soron következő eleme:
1113213211.
20. 42 = 16 → 4 16 → 461, 52 = 25 → 5 25 → 552, 62 = 36 → 6 36 → 663,
72 = 49 → 7 49 → 794, 82 = 64 → 8 64 → 846.
A következő elem: 92 = 81 → 9 81 → 918.
21. A 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, . . . sorozat elemeinek első betűit felsorolva kapjuk a meg-
adott sorozatot.
22. A sakktábla alapsorában álló bábuk (bástya, huszár, futó, vezér, király, . . . ) ne-
vének első betűit adtuk meg. A hiányzó betűk: F , H , B.
23. A válasz: mennyország. (A szavakat egészítsük ki sorszámmal: elsősegély, máso-
dik otthon, harmadik világ, negyedik birodalom, ötödik hadoszlop, hatodik érzék,
hetedik mennyország.)
c
24. A táblázatban bárhol választunk négy egymás melletti a b számot, igaz
d
rájuk az ab = cd + 1 összefüggés.
25. 79479479.
26. 41312432.
27. 12132003, 30023121, 23121300 vagy 31213200.
180 Megoldások, útmutatások
28. 29.
7 15 2 1 2 3
3 8 13 5 4 7
14 1 9 8 6 9
30.
1 5 4
6 2 9
7 8 3
31.
20 20 20
9 11 8 12 9 11
6 3 8 5 3 9 5 4 7
4 2 1 7 4 1 2 7 2 3 1 6
32.
1. Fejtörők 181
33.
2
1 2
1 1
{1 1
{1 {1
{2 {1
{2
34. 3 2 2 4 3
74 64 46 35 45
+ 985 + 987 + 987 + 987 + 978
1062 1053 1035 1026 1026
35. 627 219 341 154 317 216 215 318 235
+ 354 + 438 + 586 + 782 + 628 + 738 + 748 + 654 + 746
981 657 927 936 945 954 963 972 981
384 482 182 391 269 192 162 654 546
+ 192 + 157 + 367 + 435 + 514 + 546 + 783 + 129 + 381
576 639 549 826 783 738 945 783 927
439 168 571 295 129 348 735 234
+ 128 + 327 + 293 + 173 + 357 + 219 + 186 + 657
567 495 864 468 486 567 921 891
36. 495
+ 459
954
37. 6174 4950
+ 1467 + 4590
7641 9540
38. 123456789 + 864197532 = 987654321.
39. A törtkifejezésben 10 különböző betű van, tehát mind a 10 számjegyet használ-
nunk kell, így a 0-t is. A 0 nem kerülhet a nevezőbe, csak a számlálóban állhat.
Ezért a számlálóban levő szorzat értéke 0, emiatt a tört értéke is 0 lesz.
40. a) 9567 b) 9486 9376 c) 6054 7894
+ 1085 + 1076 és + 1086 1720 és 1038
10652 10562 10462 + 9734 + 2054
17508 10986
182 Megoldások, útmutatások
vagy vagy
64.
vagy
65.
66.
67.
68. Egy 200-jegyű szám számjegyösszege legfeljebb 200 · 9 = 1800 lehet. Vidor
tehát egy 1800-nál nem nagyobb számot tudott meg Tudortól, s Vidor ennek a
számnak a számjegyösszegét súgta meg Morgónak. Az 1800-nál nem nagyobb
1. Fejtörők 185
77. Az A-n és a C-n levő állítások ellentétesek, így egyikük igaz. Ezért a B-n levő
állítás csak hamis lehet. B-ben van az arany.
78. Ha az arany a C ládikóban van, akkor mindhárom állítás igaz; ha a B ládikóban
lenne az arany, akkor mindhárom állítás hamis lenne. Az A ládikóban van az
arany, s ekkor az első két állítás igaz, a harmadik hamis.
79. Csak az A és az 1 feliratú kártyákat kell megfordítani.
80. a) A igaz, B hazug; b) A hazug, B hazug;
c) A hazug, B igaz, C hazug; d) C igaz.
81. A kérdés: „Te melyik utat szoktad Mekkába vezető útként mutatni?”. Az igaz
erre a kérdésre a helyes utat mutatja, és a hazug (mivel a rossz utat szokta mu-
tatni, és ezt ebben a válaszban hamisan kell mondania) is a helyes utat mutatja.
(Kérdezheti azt is, hogy: „A társad melyik utat mutatná Mekkába vezető útként?”
Erre mindegyik a rossz utat mutatja.)
82. Egy jó kérdés: „Ebben a városban lakik Ön?”. Ha a hazugok városában van
és igazmondót kérdez, az Nem-mel válaszol, és Nem választ kap akkor is, ha
hazugot kérdez. Az igazmondók városában erre a kérdésre Igen választ kap.
Tehát ha a kérdésre Igen-nel válaszolnak, akkor az igazmondók városában, ha
Nem-mel válaszolnak, akkor a hazugok városában van a turista.
83. B igazat mond, A és C hazudik.
84. Tegyük fel az elején, hogy az (A) állítás igaz (később kiderül, hogy ez a felté-
telezés hamis). Következésképpen a (B) állítás is igaz volna, tehát legalább két
állítás: (A) és (B) igaz volna. Ez ellenkezik a (B) állításával, hogy az (A), (B),
(C), (D), (E) állítások közül legfeljebb egy igaz. Ellentmondásba ütköztünk, ezért
(A) nem lehet igaz, csak hamis.
Ha (A)-t hamisnak fogadjuk el, akkor (B)-t is annak kell elfogadnunk. Követ-
kezésképpen pedig (C)-nek is hamisnak kell lennie. A (B) állítás hamis voltából
következik, hogy az állítások közül legalább kettő igaz. Mivel (A), (B), (C) ha-
misak, ezért (D), (E) igaz.
85. Nem lehet. Öt páratlan szám összege páratlan, míg a 100 páros.
86. Nem lehet. Ha a szorzatuk páratlan, akkor mind a négy szám páratlan, s ekkor
összegük páros.
87. Ha a három szám összege 1994, akkor van köztük páros szám, ezért szorzatuk
páros lesz, így a szorzat nem végződhet 1-re.
3. Párbaállítás 187
3. Párbaállítás
124. Ha d páratlan osztója egy páros számnak, akkor 2d egy páros osztó. Tehát a
páros osztók összege legalább kétszerese a páratlan osztók összegének.
125–126. Használjuk fel, hogy ha (n, k) = 1, akkor (n, n − k) = 1.
127. Vegyük figyelembe, hogy ha (m, n) = 1, akkor (n − m, n) = 1. Ennek alapján
elég megmutatni, hogy azoknak az m számoknak a száma, amelyekre m < 2k
és (m, 4k) = 1, páros. Ehhez pedig mutassuk meg, hogy (m, 4k) = 1 akkor és
csak akkor, ha (m, 2k) = 1! Ám az olyan m < 2k számok száma, amelyekre
(m, 2k) = 1 — könnyen látható — mindig páros.
128. A lehetőségek száma ugyanannyi, mint ahányféle módon választhatunk öt szám-
jegyet ismétlődéssel az 1, 2, 3, . . . , 9 számjegyek közül.
n
129. , ugyanis a metszéspontok és 4–4 csúcs között kölcsönösen egyértelmű meg-
4
feleltetés létesíthető. (A metszéspontok egybe is eshetnek.)
n
130. , ugyanis a metszéspontok és 6–6 csúcs között kölcsönösen egyértelmű meg-
6
feleltetés létesíthető. (A háromszögek ponttá is zsugorodhatnak.)
132. Két vízszintes és két függőleges rácsegyenes kölcsönösen egyértelműen megha-
tároz egy téglalapot.
7 11
A rácsegyenesek ilyen kiválasztásainak száma: · .
2 2
133. 216.
134. a) Nem lehet, mert a 6. lépésben páros számon állunk.
b) Lépéseink során 4-et kell jobbra, 3-at balra lépni,
ezek sorrendje tetszőleges.
7
A 7 lépésből azokat, melyeket jobbra lépünk, -féleképp tehetjük meg.
4
135. A bástyának, míg céljához nem ér, 14 lépést kell megtennie; ebből 7 előre,
7
14
fölfelé visz, ezek váltakozása tetszőleges lehet. A lehetőségek száma: .
7
136. a + b | a 3 + b3 , így pl. 1991 | 13 + 19903 .
137. A végeredmény: 1, ugyanis sin 0◦ = cos 90◦ , sin 1◦ = cos 89◦ , sin 2◦ = cos 88◦
stb.
138. sin2 1◦ + sin2 2◦ + sin2 3◦ + · · · + sin2 89◦ + sin2 90◦ = 45, 5.
Használjuk fel, hogy sin α = cos(90◦ − α) és sin2 x + cos2 x = 1.
Így sin2 1◦ + sin2 89◦ = sin2 1◦ + cos2 1◦ = 1,
sin2 2◦ + sin2 88◦ = sin2 2◦ + cos2 2◦ = 1, . . .
190 Megoldások, útmutatások
162. Ha ez a szám négyzetszám lenne, nem végződhetne 06-ra vagy 66-ra mert akkor
4-gyel osztva 2 maradékot adna; ezenkívül 60-ra sem végződhet. Tehát 00-ra
végződik. Ezt a számot 100-zal osztva ismét négyzetszámot kell kapnunk. A
kapott számra az előző okoskodást ismételhetjük. (A 600 db-os megkötésnek
a bizonyítás szempontjából nem volt szerepe.) Eszerint a feladatban megjelölt
számok nem lehetnek négyzetszámok.
163. (ii) miatt nem lehet.
164. 1111, 5555, 9999 jegyekre nem végződhet, mert ekkor 4-gyel osztva 3 maradékot
kapnánk. 6666-ra sem végződhet, mert ekkor 4-gyel osztva 2 a maradék. 4444-re
pedig azért nem, mert ha ezt 4-gyel osztjuk, nem kapunk négyzetszámot, hiszen
a hányados 11-re végződik, ami 4-gyel osztva 3 maradékot ad.
Megjegyzés. 3 egyforma jegyre végződhet négyzetszám, pl.: 382 = 1444 vagy
44622 = 19909444.
166. (iv) miatt nem lehet.
167. 444 . . . 444 = 4 · 111 . . . 111, s 111 . . . 111 nem lehet négyzetszám, mert 4-gyel
osztva 3 a maradék. Vizsgálható a 16-os osztási maradék is. Lehet indokolni a
következőképpen is: a szám szorzattá alakítva 4 · 11 · 1010101 . . . 01 alakú, s
ebből látható, hogy a szám osztható 11-gyel, de 112 -nel nem.
168. 144 . . . 444 = 4 · 36111 . . . 111, s 36111 . . . 111 nem lehet négyzetszám, mert
4-gyel osztva 3 a maradék. Vizsgálható itt is a 16-os osztási maradék.
169. (i), (iii), (iv) ill. (v) miatt sem lehet.
170. n2 < n(n + 1) < (n + 1)2 , vagy indokolhatunk úgy is, hogy n és n + 1 relatív
prímek, így mindkettőnek négyzetszámnak kell lennie, de ez nem lehet.
171. (n − 1)n(n + 1) = n · (n2 − 1); n és n2 − 1 relatív prímek, ezért mindegyiknek
négyzetszámnak kell lennie, de n2 − 1 sohasem négyzetszám.
172. n(n + 1)(n + 2)(n + 3) = (n2 + 3n + 1)2 − 1.
173. (iv) miatt nem lehet.
174. (iii) miatt nem lehet.
175. (iv) miatt nem lehet.
176. (n − 2)2 + (n − 1)2 + n2 + (n + 1)2 + (n + 2)2 = 5(n2 + 2), s ez nem négyzetszám,
mert n2 + 2 nem osztható 5-tel, hiszen négyzetszám 3-ra, 8-ra nem végződhet.
177. (iii) miatt nem lehet.
178. (iv) miatt nem lehet.
179. Vizsgáljuk az összeg 4-es osztási maradékát.
5. Négyzetszámok 193
5. Négyzetszámok
200. 2, 23 , 25 , 27 , 29 , . . .
201. a) Négyzetszám 4-gyel osztva 0 vagy 1 maradékot ad. Ezt felhasználva az egyik
lehetséges válasz: a 4k + 3 alakú számok.
b) Köbszám 9-cel osztva 0, 1 vagy 8 maradékot ad. Ennek ismeretében az egyik
lehetséges válasz: a 9k + 3 alakú számok.
202. 10 = 32 + 12 , 100 = 82 + 62 , 1000 = 302 + 102 , 10000 = 802 + 602 , 100000 =
= 3002 + 1002 , . . .
203. Ha a · b = m2 , b · c = n2 , akkor (ab) · (bc) = (n · m)2 , (ac) · b2 = (n · m)2 , mivel
n · m
2
b2 = 0, így ac = . Ha az ac egész szám egy törtszám négyzete, akkor
b
az a törtszám egész szám. (Miért?)
204. a) Nem, mert 1987 4-gyel osztva 3 maradékot ad.
b) Tegyük fel, hogy az egyenlet megoldható, és egy megoldása x = a és y = b.
Mivel 1986 osztható 3-mal, így a 2 + b2 is. Tekintettel arra, hogy egy 3-mal
nem osztható négyzetszám 3-mal osztva mindig 1 maradékot ad, ez csak úgy
lehet, ha a és b is osztható 3-mal. Ekkor 9 | a 2 + b2 , de 9 | 1986, ezzel
ellentmondásra jutottunk.
c) Az előző gondolatmenetet követve: x = 3a, y = 3b, az egyenletből így az
a 2 + b2 = 221 egyenletet nyerjük. Ennek megoldásai a = 10, b = 11, és a = 5,
b = 14. Innen x = 30, y = 33 és x = 15, y = 42 (ill. x = 33, y = 30 és x = 42,
y = 15).
d) (x −y)(x +y) = 1989 = 32 ·13·17, így pl. egy megoldás x −y = 9, x +y = 221,
azaz x = 115, y = 106.
e) Négyzetszám 4-gyel osztva 0 vagy 1 maradékot adhat, ezért két négyzetszám
különbsége 4-gyel osztva nem ad 2 maradékot.
205. a) (a 2 + b2 )(c2 + d 2 ) = (ac + bd)2 + (ad − bc)2 .
b) (a 2 + 2b2 )(c2 + 2d 2 ) = (ac + 2bd)2 + 2(bc − ad)2 .
206. a) Ha x = a 2 + b2 , akkor 4x = (2a)2 + (2b)2 . Ha 4x = a 2 + b2 , akkor vagy a
és b is páros, vagy a és b is páratlan. Ez utóbbi nem lehet, mert két páratlan
szám négyzetének összege nem osztható 4-gyel. Tehát a = 2c, b = 2d, így az
egyenletből helyettesítés után nyerjük az x = c2 + d 2 alakot.
Megjegyzés. Az állítás következik a feladat erősebb, b) állításából.
b) Ha x = a 2 + b2 , akkor 2x = (a + b)2 + (a − b)2 . Fordítva, ha 2x = a 2 + b2 ,
a+b 2
akkor vagy a és b is páros, vagy a és b is páratlan. Ekkor az x = +
2
2
a−b
+ felbontás x-et is két négyzetszám összegeként állítja elő. (A
2
második tag lehet 0.)
5. Négyzetszámok 195
1 2
225. Ha k páratlan, akkor (k − 1) két szomszédos egész szorzata.
4
1 4 1 2 2
(n + 2n3 + 3n2 + 2n) = n +n+1 −1
4 4
227. Vegyük figyelembe, hogy a k(k+1) és a (k+1)(k+2) (k egész) számok között nincs
olyan egész szám, amely előállítható két szomszédos egész szám szorzataként.
Ezt felhasználva, az állítást először bizonyítsuk be n ≥ 0 egészekre, ezután n <
< −6 számokra. Végül tekintsük a többi megvizsgálandó esetet.
228. n(n + 1) < n2 + 2n + 12 < (n + 1)(n + 2), ha n > 10; és
(n + 1)(n + 2) < n2 + 2n + 12 < n(n + 1), ha n < −12.
Így megoldásokat csak olyan páros n-ekre kell keresnünk, amelyekre
−12 ≤ n ≤ 10. A megoldás: −12, −4, −2, 0, 2, 10.
229. (ii), ill. (iii) miatt semmilyen n sem lehet.
230. Mivel n2 + n + 1 páratlan szám ((i) miatt), ezért nem lehet páros osztója.
231. (ii) miatt az egyenletnek nincs megoldása.
232. Jelöljük a felírt számot a-val és feltételezzük, hogy a = k(k + 1) alakban írható.
Mivel a 3-mal osztva 2 maradékot ad, k = 3m + 1, ahol m egész. k(k + 1) =
= (3m + 1)(3m + 2) = 9(m2 + m) + 2, vagyis k(k +1) 9-cel osztva 2 maradékot ad.
Az adott számjegyekkel felírt szám pedig 9-cel osztva nem adhat 2-t maradékul.
233. Ha n két szomszédos egész szám szorzata, vagyis n = k(k + 1), akkor 9n + 2 =
= (3k + 1)(3k + 2) is ilyen. Fordítva, legyen 9n + 2 két szomszédos egész szám
szorzata: 9n + 2 = k(k + 1). Mivel 9n + 2 nem osztható 3-mal, így k = 3m + 1, azaz
9n + 2 = (3m + 1)(3m + 2), s ilyenkor 9n + 2 = 9[m(m + 1)] + 2, tehát n = m(m + 1).
234. (iii) miatt nem lehet: vizsgáljuk meg az n = 3m, n = 3m − 1 és n = 3m + 1
eseteket!
235. Hasonló a 216–218. feladatok megoldásához.
7. Diofantoszi egyenletek
249. Az egyenlőségjel bal és jobb oldalán lévő számok 4-gyel való osztási maradéka
különböző.
250–253. Az egyenlőségjel bal és jobb oldalán lévő számok 8-cal való osztási mara-
déka különböző.
254–255. Az egyenlőségjel bal és jobb oldalán lévő számok 9-cel való osztási mara-
déka különböző.
257. Az egyenlőségjel bal és jobb oldalán lévő számok 7-tel való osztási maradéka
különböző.
259. Az egyenlőségjel bal és jobb oldalán lévő számok 9-cel való osztási maradéka
különböző.
260. Az egyenlőségjel bal és jobb oldalán lévő számok 16-tal való osztási maradéka
különböző.
261. Az egyenlőségjel bal és jobb oldalán lévő számok 7-tel való osztási maradéka
különböző.
263. Tekintsük az egyenlet mindkét oldalán szereplő számok 9-cel való osztási mara-
dékát!
264. 7 | 12n − 5n , 7 | 11n .
265. Átalakítás után az (x − 1)2 + (y − 1)2 = −1 egyenletet nyerjük.
266. Átalakítás után az (x 2 − y)2 + 2y 2 = −2 egyenletet kapjuk.
267. Átalakítás után az (a − b)2 = b2 (4b − 1) egyenletet kapjuk. Az egyenlet jobb
oldalán azért nem állhat négyzetszám, mert 4b − 1 4-gyel osztva 3 maradékot ad,
így ez a tényező nem négyzetszám.
1 1 1 1 1 1 3
268. + + ≤ + + = < 1, hiszen a és b egyike sem lehet 1.
a 2 ab b2 4 4 4 4
270–283. feladatoknál olyan alakra hozzuk az egyenletet, amelynek egyik oldalán egy
szorzat, a másikon pedig egy szám áll. Ezt a számot bontsuk fel prímtényezőkre.
270–275. feladatoknál az (a + 1)(b + 1) = ab + a + b + 1 azonossággal rokon szorzattá
alakítást célszerű elvégezni.
276. a(2a 2 + b) = 7; innen vagy a = 1, 2a 2 + b = 7 és így a = 1, b = 5, vagy a = 7,
2a 2 + b = 1 és így b = −97. A 7 = (−1) · (−7) = (−7) · (−1) szorzatok vizsgálata
adja az a = −1, b = −9, ill. az a = −7, b = −99 megoldást.
277. (a − 5)(b + 3) = −18.
278. a 2 − b2 = (a − b)(a + b) = 100, a − b = 2, a + b = 50 vagy a − b = 50, a + b = 2.
279. (a − 2b)(a + 2b) = 116.
200 Megoldások, útmutatások
3
= (b + 1)2 · b − 2 + .
b+1
284. Átalakítva az egyenletet az (a − b)2 + (b − c)2 + (c − a)2 = 0 egyenletet kapjuk.
285. Átalakítva az egyenletet az (a − 1)2 + (b − 1)2 + (a − b)2 = 2 egyenletet kapjuk.
286. Átalakítva az egyenletet az (a −1)3 +(b+2)3 = 1 egyenletet kapjuk. A bal oldalon
szereplő köbszámok közül az egyik 1, a másik 0.
287. Vizsgáljuk a kifejezések párosságát!
288. n! 0-ra végződik, ha n ≥ 5. Ha az egyenletben szereplő n értéke legalább 5,
akkor a bal oldalon álló összeg utolsó számjegye 3, így ez a szám nem lehet
négyzetszám. Ezért elegendő az n < 5 eseteket vizsgálni.
289. 145.
290. Bontsuk −16-ot három egész szám szorzatára minden lehetséges módon, s vá-
lasszuk ki azt a számhármast, mely kielégíti a másik két egyenletet.
291–293. Ha egy — nullára redukált és rendezett — algebrai egyenletnek van egész
gyöke, akkor ez a gyök osztója a polinom konstans tagjának.
294. Tegyük fel, hogy a ≤ b ≤ c. Ekkor abc = a + b + c ≤ c + c + c = 3c, tehát ab ≤ 3.
További rövid elemzés adja a megoldást, az 1, 2, 3 számhármast.
295–296. Osszuk az egyenlet mindkét oldalát abc-vel, és tegyük fel, hogy a ≥ b ≥ c.
297. Itt is tekintsük az a ≥ b ≥ c feltevést.
298–300. A 270–275. feladatok megoldásához hasonló.
301. Ha b2 − 4ac = 1994, akkor b páros; ám ekkor b2 és 4ac is osztható 4-gyel, így
b2 − 4ac is, míg 1994 nem osztható 4-gyel, ezért a b2 − 4ac = 1994 egyenlet
nem oldható meg az egész számok körében.
Ha n = 2k + 1, akkor n2 = 4k 2 + 4k + 1, tehát páratlan szám négyzete 4-gyel
osztva 1-et ad maradékul. Ha b2 − 4ac = 1995, akkor b páratlan, b2 − 4ac 4-
gyel osztva 1-et ad maradékul, míg 1995 4-gyel osztva 3 maradékot ad. Ezért a
b2 − 4ac = 1995 egyenlet nem oldható meg az egész számok körében.
Az x 2 + 46x + 30 = 0 egyenlet diszkriminánsa 1996.
7. Diofantoszi egyenletek 201
320. Alkalmazzuk most is a végtelen leszállás módszerét. Azt látjuk be, hogy az a 4 +
+b4 = c2 egyenlet nem oldható meg a pozitív egészek körében. Legyen (a, b, c) =
= 1. Ismert, hogy ekkor a 2 = 2uv, b2 = u2 − v2 , u > v > 1, (u, v) = 1 és v páros;
hiszen u nem lehet páros, mert ekkor u2 = 4A, v2 = 4B + 1, így b2 = u2 − v2 =
= 4A − (4B + 1) = 4C + 3 lenne. Így aztán a 2 = 2uv miatt és mert v páros; u = x 2 ,
v = 2y 2 . A b2 = u2 − v2 összefüggésből b2 = x 4 − 4y 4 , azaz b2 + 4y 4 = x 4 . Innen
y 2 = u1 v1 és x 2 = u21 + v12 , ahol u1 = a12 , v1 = b12 ; tehát x 2 = a14 + b14 , a1 < a
és b1 < b, mert a 2 = 2uv = 4x 2 y 2 = 4u1 v1 (u21 + v12 ) = 4a12 b12 (a14 + b14 ) > a12 ,
így a1 < a; b2 = u2 − v2 = x 4 − 4y 4 = (x 2 + 2y 2 )(x 2 − 2y 2 ) ≥ x 2 + 2y 2 >
> x 2 = a14 + b14 > b14 ≥ b12 , innen b1 < b. Tehát, ha az eredeti egyenletnek volt
a, b, c megoldása a pozitív egészek körében, akkor van ezeknél kisebb pozitív
egészekből álló a1 , b1 , c1 megoldása is.
321. Az egyenlet átalakítás után a (2a + 1)2 + (2b + 1)2 + (2c + 1)2 = 7 alakot ölti.
Ha ennek az egyenletnek van megoldása a racionális számok körében, akkor az
x 2 + y 2 + z2 = 7t 2 egyenlet megoldható az egész számok körében. Páratlan szám
négyzete 8-cal osztva 1 maradékot ad; emiatt t nem lehet páratlan, hiszen ekkor
az egyenlőség két oldalán a 8-as maradékok különbözők lesznek. Mivel t páros,
a 4-es maradékot figyelve x, y, z mindegyike páros lesz: x = 2x1 , y = 2y1 ,
z = 2z1 és t = 2t1 .
Az egyenletnek x1 , y1 , z1 , t1 is megoldása. Alkalmazhatjuk a végtelen leszállás
gondolatát.
322. Ha létezik racionális számokból álló megoldás, akkor az x 2 + xy + y 2 = 2z2
egyenletnek van megoldása az egész számok körében. Ha x, y valamelyike vagy
mindkettő páratlan, akkor a bal oldalon páratlan szám áll. Tehát x = 2x1 , y = 2y1 .
Ekkor a bal oldalon álló szám osztható 4-gyel, így z is páros, z = 2z1 . Az egyen-
letnek x1 , y1 , z1 is megoldása. Alkalmazhatjuk a végtelen leszállás gondolatát.
8. Prímszámok
323. Páratlan.
324. 1 és 2.
325. −3, −1, 1.
326. 5 és 2.
327. A két összeadandó egyike páros, ez csak 2 lehet. A másik összeadandó 1989, ez
pedig összetett, osztható 9-cel.
328. Mind a három prím nem lehet páratlan, így a legkisebb összeadandó a 2.
204 Megoldások, útmutatások
329. Három páratlan prímszám összege páratlan, emiatt az összeg 1234 csak úgy lehet,
ha a három prím egyike a 2. Ekkor a három prímszám szorzata páros, így az nem
lehet 87654321. Tehát a kívánt módon nem lehet három prímszámot megadni.
330. Legyen a két prím p és q, és q = p + 100; az egymás után írásukkal keletkező
prím r.
Ha p 3-mal osztva 1 maradékot ad, akkor q 3-mal osztva 2 maradékot ad, és
ekkor az r szám osztható 3-mal, nem lehet prím (> 100).
Ha p 3-mal osztva 2 maradékot ad, akkor q osztható 3-mal.
Ha p 3-mal osztva 0 maradékot ad, akkor csak p = 3 lehetséges. Ekkor q = 103
(ami prím).
Az egymás után írásukkal keletkező szám a 3103 (3103 = 29 · 107) és 1033 (ez
prímszám).
331. Ha mind a hat prím páratlan, akkor az összeg páros szám, nem prím. A hat szám:
2, 3, 5, 7, 11, 13.
332. Két páratlan szám között levő egészek száma páratlan.
333. n egymást követő egész szám összege osztható n-nel, ha n páratlan.
Megjegyzés. Ha n páratlan prím, akkor n egymást követő egész szám összege
lehet prímszám. Pl. n = 7 esetén: −2, −1, 0, 1, 2, 3, 4.
334. Az összeg páros szám.
335. Nem. Ha lehetne, akkor mind a 3 sorban ugyanannyi lenne a számok összege,
tehát a kilenc szám összege osztható lenne 3-mal, s ez nem teljesül. Más indoklás:
Abban a sorban, amelyikben a 2 áll, a számok összege páros, míg a többi sorban
páratlan.
336. y osztható 2-vel, y = 2; x osztható 3-mal, x = 3. Így z = 11.
337. p értéke csak 2 lehet. Ha q páratlan, akkor 2q +1 osztható 3-mal. Tehát p = q = 2,
r = 5.
338. 2q 2 = p2 − 1 = (p − 1)(p + 1). p = 2 nem megoldás; ha p páratlan, akkor
(p − 1)(p + 1) osztható 4-gyel is, tehát q = 2. Ezért p = 3.
340. 4, 8, 32 évesek.
341. Mivel a keresett szám jegyeinek szorzata kisebb, mint 93 és egy prím köbe, a
szorzat lehetséges értékei: 23 , 33 , 53 , 73 .
342. 2n − 1, 2n , 2n + 1 három egymást követő egész közül az egyik osztható 3-mal.
343. p − 1, p, p + 1 három egymást követő egész közül az egyik osztható 3-mal, s ez
a szám nem a p, tehát 3 | (p − 1)(p + 1) = p2 − 1. Továbbá, p − 1 és p + 1 két
szomszédos páros szám, az egyik osztható 4-gyel, tehát
2 · 4 = 8 | (p − 1)(p + 1) = p2 − 1.
8. Prímszámok 205
9. Oszthatósági feladatok
390. A keresett szám osztható 5-tel és 9-cel. A válasz: 8 888 888 880.
391. Határozzuk meg, hogy mivel kell megszorozni ehhez az 1991-es számot. A szor-
zó utolsó jegye nyilván 2. A szorzást felírva, visszafelé haladva meg tudjuk ál-
lapítani a szorzó számjegyeit. A megoldás: 18 141 992.
392. 111 = 3 · 37.
393. Ha a törtek mindegyike egész, akkor n + 1 és n + 8 is osztható 3-mal, de ez nem
lehet egyszerre (n + 8) − (n + 1) = 7 miatt.
394. a) 1 + 2 + · · · + 10 = 55, s ez páratlan.
b) Az egyik szorzat osztható 7-tel, a másik nem.
395. Az egyik szorzat osztható 5-tel, a másik nem.
396. Ha a számok között van 7-tel osztható, akkor az egyik szorzat osztható lesz 7-tel,
a másik nem. Ha a számok között nincs 7-tel osztható, akkor a hat szám szorzata
nem lehet négyzetszám (mivel 7-tel osztva 6 maradékot ad), noha ez szükséges
lenne ahhoz, hogy a két csoportban a számok szorzata egyenlő legyen.
397. 654 312.
398. 102 000 564.
399. 123654 vagy 321654.
400. 381 654 729.
401. 123 475 869.
402. Azt a legkisebb pozitív egész A számot keressük, amelyre a B = 999A =
= 1000A−A számban nincs 9-es számjegy. A B szám mindkét alakjából látható,
hogy A utolsó jegye nem lehet 1, hiszen ekkor B utolsó jegye volna 9. Nem lehet
0 sem A utolsó jegye, hiszen ekkor B tizedrésze is megfelelő volna. A B szám
második alakjából látható, hogy emiatt A utolsó előtti jegye sem lehet 0, hiszen
ekkor az 1000A − A kivonást szokás szerint számjegyenként végezve A többi
jegyétől függetlenül B utolsó előtti jegyére 9-est kapunk. Ámde ekkor A százas
helyiértékű jegye sem lehet 0, mert akkor B-ben a százas helyiértékű számjegy
volna 9-es. Ha tehát A-ban minden számjegyet a lehető legkisebbnek választunk,
akkor a 112-es számot kapjuk, mellette B = 111888 nem tartalmaz 9-est, tehát
ez a keresett szám.
403. 7 639 128. (Ilyen tulajdonságú 8-jegyű szám nem létezik.)
404. Mivel a szám 9-re végződik, a páros számjegyeket és az 5-öt elhagyhatjuk. A
keresett számban csak az 1, 3, 7, 9 számjegyek szerepelhetnek. A szám abc9
alakú, és 9 | a + b + c. Ezért a + b + c értéke 9, 18 vagy 27. Az ilyen tulajdonságú
számhármasok a 333, 117, 171, 711, 999. Az elvárt feltételeknek csak a 3339,
7119 és 9999 felelnek meg.
9. Oszthatósági feladatok 211
414. Legfeljebb 99 ilyen szám van. Például 10001, 10002, . . . , 10099. Ezek minde-
gyike 100 · 100 és 100 · 101 között van.
100 egymást követő felbonthatatlan szám nincsen, mert 100 egymást követő
szám között van 100-zal osztható szám.
415. Legyen a keresett közös osztó d. Ez a szám mind a 49 számnak osztója, így
osztója összegüknek, 999 = 33 · 37 = 27 · 37-nek. A számok mindegyike ≥ d, így
999
49d ≤ 999, azaz d ≤ < 21. A 999 legnagyobb osztója, mely kisebb 21-nél:
49
9, azaz a közös osztó legfeljebb 9 lehet. Van olyan eset, amikor 9 a legnagyobb
közös osztó; ha a 49 szám közül 48 szám mindegyike 9 és a 49. szám az 567.
A számok közös osztójának lehetséges legnagyobb értéke: 9.
416. Legyen a keresett közös osztó d. Ez a szám mind a 10 számnak osztója, így
osztója összegüknek, 1001 = 7 · 11 · 13-nak. A számok mindegyike ≥ d, így
1001
10d ≤ 1001, azaz d ≤ < 101. Az 1001 legnagyobb osztója, mely kisebb
10
101-nél: 91, azaz a közös osztó legfeljebb 91 lehet. Van olyan eset, amikor 91 a
legnagyobb közös osztó; ha a 10 szám közül 9 szám mindegyike 91 és a tizedik
szám a 182.
A számok közös osztójának lehetséges legnagyobb értéke: 91.
417. Az összeg 0-ra végződik.
418. 1110 − 1 = (11 − 1)(119 + 118 + 117 + · · · + 11 + 1), a szorzat mindkét tényezője
osztható 10-zel.
419. 1993 − 199 = 199(1992 − 1) = 199(199 − 1)(199 + 1) = 199 · 198 · 200.
420–430. feladatokban használjuk az
a − b | a n − bn , a + b | a 2n − b2n , a + b | a 2n+1 + b2n+1
oszthatósági szabályokat. Például:
35 35
13 = 22 + 32 | 22 + 32 = 270 + 370 ;
18 | 1719 + 119 és 18 | 1917 − 117 , tehát 18 | (1719 + 1) + (1917 − 1), azaz
18 | 1719 + 1917 ;
31974 + 51974 = (31974 + 21974 ) + (51974 − 21974 ), és
32 + 22 | 31974 + 21974 , 53 − 23 | 51974 − 21974 , tehát mindegyik osztható 13-mal
(32 + 22 = 13, 53 − 23 = 9 · 13), így összegük is.
431–435. feladatokat teljes indukcióval igazoljuk.
436. 2002 · 2003 · 2004 · . . . · 4002 =
= (4003 − 2001) · (4003 − 2000) · (4003 − 1999) · . . . · (4003 − 1) =
= 4003 · A − 1 · 2 · 3 · . . . · 2000 · 2001, ahol A valamely egész szám.
440. Legyen x = 1992, ekkor 19921993 −1992 = x(x 1992 −1), 19922 +1993 = x 2 +x +1.
Mivel x 1992 − 1 osztható x 3 − 1 = (x − 1)(x 2 + x + 1)-gyel, ezért x(x 1992 − 1)
osztható (x 2 + x + 1)-gyel.
9. Oszthatósági feladatok 213
459. Mivel 333 333 = 333·1001 = (3·3·37)·(7·11·13) osztható 7-tel, azért 3 333 337 =
= 10 · 333 333 + 7 is osztható 7-tel. Általában a sorozatnak azok a tagjai, melyek
alakja
333333 333
333 . . . 333
333 7, szintén oszthatók 7-tel.
6 db 6 db 6 db
462. abcabc = abc000 + abc = 1000 · abc + abc = 1001 · abc = 7 · 11 · 13 · abc.
463. bca = 10 · abc − 999 · a = 10 · abc − 27 · 37 · a.
464. Jelöljön egy 1989-jegyű számot A, a szám utolsó jegyét a.
Az „elcsúsztatott” szám: 10 · A − (101989 − 1) · a, s tudjuk, hogy 27 | A és
663
27 | 103 − 1 | 103 − 1 = 101989 − 1.
465. bcdea = 10abcde + a − 100000a = 10abcde − 99999a. Mivel abcde is, 99999
is osztható 41-gyel, ezért bcdea is osztható 41-gyel.
466. A számot jelölje A, utolsó jegyét a. A számjegy áthelyezésével kapott szám
legyen B. Ekkor 10 · B − 999 999 · a = A, azaz
10 · B = 999 999 · a + A = 999 · 1001 · a + A = 999 · 7 · 11 · 13 · a + A.
467. Hasonló az előző négy feladathoz.
468. a − 6b = (5a − 4b) − 2(2a + b).
469. 4(100a + b) = 399a + (a + 4b) és 7 | 399.
470. 5(10a + b) = 49a + 7b + (a − 2b).
471. 4(3a + 4b) = 11(a + b) + (a + 5b).
n + 11 n − 9 + 20 20
473. a) = =1+ ,
n−9 n−9 n−9
3n + 5 3(n + 3) − 4 4
b) = =3− ,
n+3 n+3 n+3
n2 + 1 n2 − 1 2 2
c) = + = (n − 1) + ,
n+1 n+1 n+1 n+1
d) A c) feladat megoldásához hasonló.
10. Különféle számelméleti feladatok 215
483. Három egymást követő egész szám összege és szorzata is osztható 3-mal.
484. (n − 1)3 < (n − 1)n(n + 1) = n(n2 − 1) = n3 − n < n3 .
485. Ha egy páros szám hatványszám, akkor a törzstényezős felbontásában 2-nek leg-
alább 2 a kitevője, így osztható 4-gyel. Azonban négy egymást követő egész
szám közül az egyik páros szám nem osztható 4-gyel.
486. a) Van közöttük három páros szám és egy 3-mal osztható páratlan szám.
b) A számok között van olyan, mely nem osztható a 2, 3, 5 számok egyikével
sem.
487. Tekintsük azt a számot, amelyik osztható 12-vel.
216 Megoldások, útmutatások
488. 18, 19, 20, 21, 22 és 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16 megoldások. Ezekből kapjuk
a −17, −16, . . . , 17, 18, 19, 20, 21, 22 és a −8, −7, . . . , 8, 9, . . . , 15, 16
megoldásokat.
490. A szám mindig osztható 11 111-gyel, hiszen 105 = 9·11 111+1, ezért a felírt szám
11 111-gyel osztva annyi maradékot ad, mint az egymás után helyezett ötjegyű
számok összege.
491. Nem, ugyanis az (a + 1) + (a + 2) + · · · + (a + k) = 2100 , azaz a k(2a + k +
+ 1) = 2101 egyenlőség azt jelentené, hogy 2101 -nek van 1-nél nagyobb páratlan
osztója. (Negatív számokat is megengedve van megoldás.)
492. Nem. A végződés csak 2222, 4444, 6666, 8888 lehetne, azonban az ilyen számok
egyike sem osztható 16-tal.
Megjegyzés. 239 = 549 755 813 888.
493. 210 = 1024 > 1000 = 103 , ezért 2100 = (210 )10 > (103 )10 = 1030 .
213 = 8192 < 10 000 = 104 , ezért 2100 = 291 · 29 = (213 )7 · 29 < (104 )7 · 512 <
< 1028 · 600 = 6 · 1030 .
Ezek alapján 1030 < 2100 < 6 · 1030 . Ez azt jelenti, hogy a 2100 szám tízes
számrendszerben felírt alakja 31 jegyű.
494. Ha a 21996 szám m-jegyű, akkor 10m−1 < 21996 < 10m . Ha az 51996 szám n-
jegyű, akkor 10n−1 < 51996 < 10n . A két számban összesen m + n számjegy van.
Szorozzuk össze a két egyenlőtlenséget! 10m−1 · 10n−1 < 21996 · 51996 < 10m · 10n .
10m+n−2 < 101996 < 10m+n , azaz m + n − 2 < 1996 < m + n, m + n = 1997.
A két számban összesen 1997 számjegy van.
495. 25, 76.
496. 376, 625.
497. Mivel 1 + 2 + · · · + 13 = 91 és az 1, . . . , 13 számok közül bármelyiket helyettesí-
tenénk egy nála több, mint 1-gyel nagyobb számmal, az összeg 92-nél nagyobb
lenne. Így a keresett számok: 1, . . . , 12, 14.
498. 76 543 210.
499. 16-tal, ill. 17-tel osztható.
500. Ha egy szám nem osztható a-val, akkor persze 2a-val sem osztható. Tehát a
hamis állítás nem vonatkozhatott a 2, 3, 4, 5, 6 számokkal való oszthatóságra. Ha
hamis a 10-zel való oszthatóság, akkor a 2-vel és az 5-tel való oszthatóság állítása
közül legalább az egyik hamis. Hasonlóan, ha hamis a 12-vel való oszthatóság,
akkor a 4-gyel és a 3-mal való oszthatóság egyike is biztosan hamis.
A két egymás után elhangzó hamis állítás egyike a 8-ra vonatkozott, ugyanis a
többi, 2 és 13 közötti páros számot már kizártuk. A másik hamis állítás vagy a
9-re, vagy a 7-re vonatkozik. Ha a téves állítás 8-ra és 9-re vonatkozott, akkor a
10. Különféle számelméleti feladatok 217
516. 1664 = 128 · 13 = 27 · 13. A gyerekek között van 13 vagy 26 éves. Ha az egyik
gyerek 26 éves, akkor lehetne még 16, ill. 32 éves korú gyermeke az anyának
(apának), de ekkor a szorzat nem lehet megfelelő. Az egyik gyerek 13 éves, két
testvére van; egyik 8, másik 16 éves. 3 gyerek van a családban.
517. Anna nem tudta meghatározni a gyerekek életkorát. Ez azt jelenti, hogy szor-
zatukat többféleképpen is fel lehet bontani két 10-nél kisebb természetes szám
szorzatára. Ez a következő lehetőségeket jelenti. (Egymás alá írtuk az egyforma
szorzatokat adó párokat.)
1, 4 1, 6 1, 8 1, 9 2, 6 2, 8 2, 9 3, 8 4, 9
2, 2 2, 3 2, 4 3, 3 3, 4 4, 4 3, 6 4, 6 6, 6
544. A keresett számból vonjunk ki 1-et. Ez a szám már maradék nélkül osztható a 2,
3, 4, 5, 6 számokkal.
545. A keresett számhoz adjunk 1-et.
546. A keresett szám legyen x. 2x 5-tel osztva 1, 7-tel osztva 1, 9-cel osztva is 1
maradékot ad, tehát 2x − 1 osztható 5-tel, 7-tel, 9-cel, azaz 315-tel. Ezért 2x −
− 1 = 315, 2x = 316, x = 158.
549. n = 8, n = 10, n ≥ 12. (Ha 2 | n, akkor n = 4 + (n − 4), ha 2 | n, akkor
n = 9 + (n − 9).)
550. n ≥ 5, n = 6.
Ha 2 | n, akkor n = 2 + (n − 2),
ha n = 4k, akkor n = (2k − 1) + (2k + 1),
ha n = 4k + 2, akkor n = (2k − 1) + (2k + 3).
551. n = 10, n ≥ 12. n ≥ 12 esetben a következőképpen láthatjuk be:
ha n = 4k + 2, akkor n = (2k − 1) + 2 + (2k + 1),
ha n = 4k + 3 és 3 | k, akkor n = (2k − 1) + 3 + (2k + 1),
ha n = 4k + 3 és 3 | k, akkor n = (2k − 3) + 3 + (2k + 3),
ha n = 4k + 4, akkor n = (2k − 1) + 4 + (2k + 1),
ha n = 4k + 5 és 5 | k, akkor n = (2k − 1) + 5 + (2k + 1),
ha n = 4k + 5 és 5 | k, akkor n = (2k − 5) + 5 + (2k + 5).
Lehetne másképp is, pl. a 6k, 6k + 2, 6k + 4, 12k + 1, 12k + 3, 12k + 5, 12k + 7,
12k + 9, 12k + 11 alakú számokat állítanánk elő a kívánt alakban.
552. Hívjuk a racionális számok egy 13 elemű halmazát jó-nak, ha teljesül rá a fel-
adat feltétele, tehát közülük bármely 12 szám két hatos csoportba osztható úgy,
hogy az egyes csoportokban levő számok összege megegyezik. Szorozzuk meg
a 13 racionális számot a nevezők egy közös többszörösével, ekkor olyan egész
számokat kapunk, melyek jó halmazt alkotnak. Válasszuk ki a számok közül
valamelyiket, és vonjuk ki ezt a számot mindegyikből. Az így kapott 13 szám
jó halmazt alkot, és közte van a 0 szám. Ha a számok között van páros, akkor
mindegyik szám páros. (Miért? Gondoljuk végig!) Vegyük mindegyik számnak
a felét. Az így kapott 13 szám mindegyike egész szám és jó halmazt alkotnak. A
számok között van a nulla, tehát mindegyik páros, így az előző eljárást megismé-
telhetjük. Mivel ezt az eljárást a számokon végtelen sokszor megismételhetjük,
ez csak úgy lehet, ha a számok mindegyike 0. Ez azt jelenti, hogy a feladatban
szereplő 13 szám egyenlő.
553. Hasonló a következő feladathoz.
554. A számokból képezhető szorzatok száma 211 − 1. Vizsgáljuk a szorzatokat asze-
rint, hogy prímtényezős alakjukban a prímek kitevője páros vagy sem. A prí-
mek között csak az első tíz prím szerepel, és ezért 210 a különböző lehetőségek
száma arra, hogy egy-egy számban e tíz prím kitevője páros vagy páratlan. A
11. Számok reciprokainak összege 223
lehetőségek száma kevesebb a szorzatok számánál, ezért van két azonos visel-
kedésű szorzat. A két szorzat mindegyikéből hagyjuk el a közös tényezőket (ez
nem változtat a két szorzatban a prímek kitevőjének azonos paritásán), és az így
megmaradt két szorzatot összeszorozva négyzetszámot kapunk.
48 48
556. A 48 számból kéttényezős szorzatot lehet készíteni. Mivel > 210 ,
2 2
így van két olyan szorzat, melynek prímtényezős alakja azonos kitevő-paritású.
Legyen ez a két szorzat ab és cd. Ha a, b, c, d különböző számok, akkor ez a
négy szám jó, azaz szorzatuk négyzetszám. Ha nem különbözők, például b = d,
akkor ac négyzetszám.
A maradék 46 számra az eddigi okoskodás megismétel-
46
hető, mert > 210 , ezért ezek között is lesz vagy négy különböző szám,
2
vagy csak kettő, x és y, melyek szorzata négyzetszám. Ez utóbbi esetben a, b,
x, y a megfelelő négy szám.
557. A feladat állítása már 1537 számra is igaz. Vegyünk közülük 513 db számot.
Ezek között van kettő – (a1 , b1 ) –, melyek szorzata négyzetszám. (Az 513 szám
között van kettő, melyek prímtényezős felbontásában a prímkitevők párossága
azonos, ezért szorzatuk négyzetszám. 26-ig 9 prímszám van, ezért a pozitív egész
kitevőjű hatványaik szorzatából álló számokban a prímkitevők párossága szerint
29 = 512 különböző lehetőség van.) Az 513 számból az (a1 , b1 ) számpárt ki-
vesszük, helyettük a többiek közül hozzáveszünk kettőt. E között az 513 szám
között is lesz kettő – (a2 , b2 ) –, melyek szorzata négyzetszám. Ily módon az 1537
szám közül kiválaszthatunk 513 számpárt, melyekben a két szám szorzata négy-
zetszám, xi2 = ai · bi . Az xi2 számokat aszerint tekintsük, hogy benne egy-egy
prím (páros) kitevője 4-gyel osztva 0 vagy 2 maradékot ad! Így 29 = 512 eset
lehetséges, tehát van e között az 513 négyzetszám között kettő, mely azonosan
viselkedik ebből a szempontból, ezek szorzata negyedik hatvány lesz. Megtalál-
tuk azt a négy számot, melyek szorzata negyedik hatvány.
560. Legyen 2t ≤ n < 2t+1 . Vegyük a nevezők legkisebb közös többszörösét, s hozzuk
a törteket erre a legkisebb közös nevezőre! Mindegyik tört számlálója páros lesz,
1
kivéve azt a törtet, melyet az t törtből kapunk. Így az összeg számlálója páratlan
2
lesz (hiszen páros számokat és egy páratlan számot adunk össze), nevezője páros,
tehát a hányados nem lehet egész szám.
n
Második megoldás. Tekintsünk egy olyan p prímet, melyre < p ≤ n (ilyen
2
prím Csebisev tétele miatt létezik)! A törteket a legkisebb közös nevezőre hozva
a nevező p többszöröse lesz, míg a számláló nem.
224 Megoldások, útmutatások
1 1 1 1 1
561. < 2 = = − , ahol n > 1.
n2 n − n n(n − 1) n − 1 n
n
1 n
1 1 1 1 1
Ennek alapján < 1+ − = 1+ 1− + − +
k2 k−1 k 2 2 3
k=1 k=2
1 1 1 1 1
+ − + ···+ − = 2− .
3 4 n−1 n n
562. Hasonló az 560. feladat első megoldásához.
563. Hasonló az 560. feladat első megoldásához, csak itt a 2-hatványok helyett 3-
hatványokat figyelünk.
564. Hasonló az 560. feladat első megoldásához. Két lehetőség is kínálkozik: csak
az egyik tört nevezője osztható 27 -nel, ill. csak az egyik tört nevezője osztható
34 -nel.
565. Hasonló az előző feladat megoldásához. A nevezők közül csak az egyik osztható
53 -nel.
566. A hatványszámok
reciprokainak
összege kisebb2-nél, hiszen:
1 1 1 1 1 1 1 1
1+ 2 + 3 + 4 + . . . + 2 + 3 + 4 + . . . +· · · = 1+ + +· · · = 2.
2 2 2 3 3 3 1·2 2·3
567. Levezethető az előző feladat állításából.
∞ ∞
1 ∞
1 ∞
1 3
568. = = 2 · = 3.
α=0 β=0
2 ·3
α β
α=0
2 α
β=0
3 β 2
n
1 1
569. Lássuk be teljes indukcióval, hogy =2− .
a
i=1 i
a1 a2 . . . an
1 1 1 n
570. Az összeg értéke: 1 + 1+ · ...· 1 + −1= .
2 3 n+1 2
572. Az összeg értéke: 88.
573. a) Nem. Az összeg értéke mindig páratlan.
b) Nem. Lásd az 560. feladatot!
574. Állítsuk párba az összeadandókat, elsőt az utolsóval, másodikat az utolsó előttivel
stb. Egy-egy kéttagú összegben a közös nevezőre hozás után a számláló mindig
p, a nevező pedig p-vel nem osztható szám. Ez a tulajdonsága meglesz a törtek
összeadása után kapott törtnek is.
576. Előbb lássuk be az
1 1 1 1 1 1 1 1 1
1 − + − + − ··· − + = + + ···+
2 3 4 5 2n 2n + 1 n + 1 n + 2 2n + 1
12. Számok és számjegyek 225
629. n = 1995 · S(n). Tehát n osztható 3-mal, ekkor S(n) is osztható 3-mal, azaz n
osztható 9-cel, így S(n) osztható 9-cel. Ezért n = 1995 · 9k, azaz n az 1995 · 9,
1995 · 18, . . . számok közül kerül ki. n = 1995 · 18 = 35 910 lesz a keresett szám.
630. Legyenek a számok: a = 5 555 554 445, b = 5 554 445 555, c = 4 445 555 555.
Ekkor S(a + b) = S(11 110 000 000) = 4, S(b + c) = S(10 000 001 110) = 4,
S(c + a) = S(10 001 110 000) = 4, S(a + b + c) = S(15 555 555 555) = 51 > 50.
Hogyan lehet ezekre a számokra gondolni?
S(2(a + b + c)) = S((a + b) + (b + c) + (c + a)) ≤ S(a + b) + S(b + c) + S(c +
+ a) ≤ 12. Ez azt jelenti, hogy az n = 2(a + b + c) szám felében a számjegyek
összege lényegesen nagyobb, mint az n szám esetén. Ez lehetséges akkor, ha az
n szám sok egyesből áll, míg a szám felében sok 5-ös számjegy van. Legyen n =
= 31 111 111 110, ekkor S(n) = 12, S(n/2) = 51. Az n számot bontsuk fel három
n/2-nél kisebb szám összegére úgy, hogy ezekben a számokban a számjegyek
összege 4 legyen: n = 11 110 000 000 + 10 000 001 110 + 10 001 110 000, továbbá
a + b = 11 110 000 000, b + c = 10 000 001 110, c + a = 10 001 110 000. Innen
megkapjuk a fent megadott példákat.
631. Vannak ilyen számok, pl.:
x = 999 999 999 999 891, y = 999 999 999 999 900, z = 1 000 000 000 000 008.
Ekkor x + S(x) = y + S(y) = z + S(z) = 1 000 000 000 000 017.
Teljes indukcióval igazolható, hogy tetszőleges k pozitív egészhez léteznek olyan
x1 , x2 , . . . , xk pozitív egészek, amelyekre x1 + S(x1 ) = x2 + S(x2 ) = · · · = xk +
+ S(xk ). Ez a k = 3 esetben megválaszolja a feladat kérdését.
1 1
és az N → ∞ határátmenetet elvégezve + = 1.
α β
a 1 1 a
Ha α racionális, α = , akkor + = 1 miatt β = , s ekkor fennáll az
b α β a−b
[α · b] = [β · (a − b)], tehát α nem lehet racionális.
1 1
Lássuk még be, hogy ha α > 0 és β > 0 irracionális számokra + = 1
α β
teljesül, akkor bármely N pozitív egész szám szerepel az [α · k], k = 1, 2, . . . ,
vagy a [β · k], k = 1, 2, . . . sorozat valamelyikében, de csak az egyikben.
31
Megjegyzés. A pontos korlát .
30
698. Jelölésmódosítással kezdjük: N ≥ a1 > a2 > · · · > am ≥ 1. Állítjuk, hogy
N
ak ≤ . Ez k = 1-re igaz. Indukciós lépés (k + 1)-re:
k
ak · ak+1 ak · ak+1
ak − ak+1 ≥ (ak , ak+1 ) = ≥ .
[ak , ak+1 ] N
ak · N N 2
N2 N
Ebből ak+1 ≤ =N− ≤N− N = .
ak + N ak + N k +N
k+1
Ezzel igazoltuk az indukciós lépést.
N √
a[√N +1] ≤ √ < N . Tehát az N ≥ a1 > a2 > · · · > am ≥ 1 sorozatnak
√ [ N + 1] √ √
N és N között legfeljebb N eleme van, ezért m ≤ 2 N .
699. Felhasználjuk az egyik korábbi feladat állítását: Ha az 1, 2, 3, . . . , 2n számok
közül kiválasztunk n + 1-et, akkor azok között mindig lesz olyan kettő, hogy az
egyik osztója a másiknak.
2n
(Indirekt bizonyítás.) Ha a1 ≤ , akkor 2a1 < 2n, 3a1 ≤ 2n. Hagyjuk el
3
ekkor a kiválasztott számok közül a1 -et, helyette vegyük be a sorozatba a 2a1 ,
3a1 számokat. Az így kapott sorozat is teljesíti az [ai , aj ] > 2n feltételt, és a
15. Kombinatorika a számelméletben 235
16. Számkonstrukciók
713. 95 210.
714. 10 112 358.
715. 900 000.
716. 999 990.
717. 105.
718. 18, 36, 54, 72, 90.
719. 269, 807, 1345.
720. 129, 387, 645.
721. Több megoldás van:
(192, 384, 576); (219, 438, 657); (273, 546, 819); (327, 654, 981).
722. 652, 978, 1304.
723. 183 = 5832, 184 = 104 976. Könnyen belátható, hogy csak egy ilyen szám van.
724. 567 és 5672 = 321 489; vagy 854 és 8542 = 729 316.
238 Megoldások, útmutatások
740.
27 10 1
5 3 18
2 9 15
741.
12 9 2
1 6 36
18 4 3
742. Ilyen táblázatot úgy is készíthetünk, hogy egy 3×3-as bűvös négyzet elemei he-
lyére olyan 2-hatványokat írunk, ahol a kitevők az eredeti bűvös négyzet megfe-
lelő elemei.
2 7 6 22 27 26 4 128 64
9 5 1 29 25 21 512 32 2
4 3 8 24 23 28 16 8 256
743.
27 7 2 16 7 18 20 2
8 18 14 3 10 4 21 6
28 4 9 6 3 5 12 28
1 12 24 21 24 14 1 15
744.
3 4 9 6
6 6 2 4
8 0 0 4
240 Megoldások, útmutatások
745.
1 −1 −1 1
−1 1 1 −1
1 −1 −1 1
−1 1 1 −1
746.
52 82 112 142 172
39 74 109 144 179
26 66 106 146 186
13 58 103 148 193
0 50 100 150 200
771. 1, 3, 4, 5 vagy 1, 2, 3, 5.
772. 1, 2, 5, 7.
773. ak = k · n! + 1, k = 1, 2, 3, . . . , n.
774. 2, 22 , 23 , . . . , 2n . (n ≥ 3)
775. Legyenek p1 , p2 , . . . , p8 prímszámok. A keresett nyolc szám:
a1 = p12 · p2 · . . . · p8 , a2 = p1 · p22 · . . . · p8 , . . . , a8 = p1 · p2 · . . . · p82 .
776. Válasszuk ki közülük a 3k + 1 vagy a 3k + 2 alakú számokat!
242 Megoldások, útmutatások
791. 23 < 32 .
792. 210 = 1024 > 103 .
793. 23 < 32 miatt 230 < 320 , így 2 · 230 < 3 · 320 vagy 231 < 321
794. 2023 = 23 · 1013 > 32 · 1012 = 3032 .
795. 992 < 99 · 101 = 9999.
796. 920 = 340 > 339 = 2713 .
797. 35 = 243 < 343 = 73 .
798. 199010 + 19909 = 19909 · (1990 + 1) < 19919 · 1991.
100
4
801. 2 100
+3 100 100
< 4 , mert 2 100
< 3 100
, és 2 · 3 100
< 4 100
; hiszen > 2,
3
3
4 64
ugyanis már = > 2.
3 27
999 1 1 1000
802. =1− <1− = .
1000 1000 1001 1001
803. Hasonló az előzőhöz.
434343 43 10101 43
804. A két szám egyenlő. Pl.: = · = .
575757 57 10101 57
2 3 2 3
805. < , így 1 − >1− .
22222223 33333334 22222223 33333334
222221 444442 222222 222222 444443
806. = =1− <1− = .
333332 666664 666664 666665 666665
3 300000001 1500000003
807. : = < 1, tehát a második szám a nagyobb.
5 500000001 1500000005
√
√6 √ √ √
√6
808. 2 3 =8 2<9 3= 3 2 vagy
√
√3 √
√3 √ √
2 3 = 8 < 9 = 32 < 3 2 , így 2 3 < 3 2 .
√
√5 √
√5
809. 7 5 = 75 = 16807 > 15625 = 56 > 5 7 .
810. 3111 < 3211 = 255 < 256 = 1614 < 1714 .
811. 12723 < 12823 = 2161 < 2162 = 51218 < 51318 .
812. 113 = 1331 < 1369 = 372 .
244 Megoldások, útmutatások
398 2148
813. 29 és 34 számoknál az alapokat és a kitevőket hasonlítsuk össze!
√ √
814. 2 · log12 145 > 2 · log12 144 = 4 = 16 > 15.
3
815. log4 9 > log4 8 =
= log9 27 > log9 25.
2
6 6 7
816. log5 > log6 > log6 , tehát log5 6 − log5 5 > log6 7 − log6 6, azaz log5 6 >
5 5 6
> log6 7.
817. lg2 11 = (1 + lg 1,1)2 > 1 + 2 · lg 1,1 = 1 + lg 1,21 = lg 12,1 > lg 12.
√
π 3 7 √
818. sin 1 < sin = < < log3 7, a legutóbbi egyenlőtlenség azért helyes,
3 2 8
mert 37 < 74 .
819. 1, 011000 > 1000. Ennek igazolásához felhasználjuk a Bernoulli-egyenlőtlenséget:
(1 + x)n ≥ 1 + nx, ha x ≥ −1 valós szám, n ≥ 1 egész szám. (Az egyenlőtlenség
igazolható teljes indukcióval.)
1, 018 ≥ 1, 08; 1, 011000 = (1, 018 )125 ≥ 1, 08125 . 1, 085 > 1, 4. Ezeket is fel-
használva: 1, 011000 > 1, 425 > 1, 424 > 2, 78 > 74 = 2401 > 1000.
4 20
4
820. 2 · 3100 > 2100 + 3100 miatt elegendő belátni, hogy 480 > 2 · 3100 , vagyis =
35
20
256
= > 2. Ennek igazolásához felhasználjuk a Bernoulli-egyenlőtlenséget:
243
(1 + x) ≥ 1 + nx, ha x ≥ −1 valós szám, n ≥ 1 egész szám. (Az egyenlőtlenség
n
2
d) 2sin x ≥ 20 = 1 ≥ sin x, így a sin x = 0, sin x = 1 egyenletrendszert kapjuk.
Ennek az egyenletrendszernek nincs gyöke.
√
e) 2 sin x cos x = 2 sin 60◦ , azaz sin 2x = 3.
f) Vagy mindkét tényező +1, vagy mindkettő −1, hiszen −1 ≤ sin x ≤ 1.
g) sin x · sin(x + π) ≤ 0.
h) Az egyenlet bal oldalán álló kifejezés mindig pozitív. Vizsgáljuk az x < 0,
0 ≤ x ≤ 1, 1 < x intervallumokon a kifejezést!
822. x = 1.
823. Nincs megoldás.
824. x = −1.
825. Az egyenlőség csak akkor teljesülhet, ha mindkét összeadandó nulla: x = 1.
826. 2x + 3x szigorúan monoton növekvő, ezért a 35 értéket legfeljebb egyszer veszi
fel: x = 3.
x x x x
2 3 2 3
827. + = 1. A + függvény szigorúan monoton csökken, ezért
5 5 5 5
legfeljebb egy megoldás van: x = 1.
828. A bal oldalon álló kifejezés szigorúan monoton növekvő, ha x ≥ 5: x = ±5, más
megoldás nem lehet.
829. Nyilván x ≥ 5, s ekkor a bal oldalon álló kifejezés szigorúan monoton növekvő,
míg a jobb oldalon álló szigorúan monoton csökken. Ezért legfeljebb egy gyök
lehet, s van is: x = 5.
830–831. Grafikus ábrázolás mutatja, hogy legfeljebb két gyök van: x = 2 és x = 3,
1
ill. x = 0 és x = .
2
832. A bal oldalon álló kifejezés szigorúan monoton növekvő, ezért az egyenletnek
1
legfeljebb egy megoldása van: x = .
3
833. Szorozzuk az egyenlet mindkét oldalát 2x -nel. Ekkor a bal oldalon álló kifejezés
szigorúan monoton növekvő lesz; a jobb oldalon konstans áll, tehát legfeljebb
egy megoldás van: x = −1.
834. Adjunk az egyenlet mindkét oldalához lg(x 5 − 24)-et. Ekkor a bal oldalon álló
kifejezés szigorúan monoton növekvő lesz; a jobb oldalon konstans áll, tehát
legfeljebb egy megoldás van. x = 4 gyök.
835. Az egyenletnek [0, 2π] intervallumon csak 0 és π/10 között lehet megoldása.
π/12 megoldás. Több megoldás nincs, mert a [0, π/10] intervallumon az egyen-
lőség két oldalán álló függvény eltérő monotonitású.
246 Megoldások, útmutatások
2 2 2
1 2 1 1 1
852. Az egyenletet átalakítva az x + x−y + x−z + x−t = 0
4 2 2 2
egyenletet kapjuk, tehát x = y = z = t = 0.
853. Az egyenletek megfelelő oldalait összeadva kapjuk az
(x −3)2 +(y +5)2 +(z −1)2 = 0 egyenletet. Ennek x = 3, y = −5, z = 1 megoldása
megoldása az egyenletrendszernek is.
854. Az egyenletek megfelelő oldalait összeadva és 2-vel szorozva:
(x − y)2 + (y − z)2 + (z − x)2 = 0.
855. Az első két egyenlet megfelelő oldalainak összegéből a harmadikét kivonva az
(x − y)2 + (y − z)2 + (z − x)2 = 0 összefüggéshez jutunk.
856. Az egyenletrendszer egy speciális megoldása az x = 0, y = 0, z = 0. Ha
(x0 , y0 , z0 ) az egyenletrendszer egy megoldása és x0 , y0 , z0 közül pl. x0 = 0,
akkor y0 = z0 = 0. Tehát feltehetjük, hogy x = 0, y = 0, z = 0. Szorozzuk 2-vel
az egyenletek megfelelő oldalainak reciprokait és adjuk össze őket! A következő
egyenletet kapjuk:
1 2 1 2 1 2
1− + 1− + 1− = 0.
x y z
857. x, y, z, t egyszerre pozitív, ill. egyszerre negatív. Nézzük azt az esetet, amikor
1
mindegyik pozitív. Ha a pozitív, akkor a + ≥ 2, ezért most x, y, z, t mindegyi-
a
kének értéke legalább 1. Szorozzuk meg az egyenletek megfelelő oldalait 2-vel,
1 1 1 1
és adjuk össze őket; ekkor az x + y + z + t = + + + egyenlethez jutunk. Az
x y z t
előbbi észrevétel miatt a bal oldal értéke legalább 4, a jobb oldalon pedig 4-nél
nagyobb szám nem állhat. Megoldások: x = y = z = t = 1, x = y = z = t = −1.
858. Tekintsük az egyenletek megfelelő oldalainak reciprokait.
x y 1 y
859. x, y, z egyike sem 0. Legyen xyz = a. Ekkor az egyenletrendszer: + = , +
a a 2 a
z 5 z x 2 x 1 y 1 z 1
+ = , + = . Ennek megoldása: = , = , = . Figyelembe véve
a 6 a a 3 a 6 a 3 a 2
a jelentését azt kapjuk, hogy yz = 6, zx = 3, xy = 2. Ez utóbbi egyenletrendszer
megoldása: x1 = 1, y1 = 2, z1 = 3 és x2 = −1, y2 = −2, z2 = −3.
3
860. Legyen y = tx. Ekkor az egyenletek: x 2 (1 + t) = 10, x 2 (t 2 + t) = 15. Tehát t = .
2
Megoldások: (2; 3), (−2; −3).
√
861. 3x 3 − 3x 2 − 3x = 1, 4x 3 = x 3 + 3x 2 + 3x + 1, 4x 3 = (x + 1)3 , 4x = x + 1,
3
1
x=√ .
4−1
3
248 Megoldások, útmutatások
3 1
862. Legyen f (t) = t 2 + t + . Ekkor az egyenletrendszer x = f (y), y = f (z), z =
3
= f (x) alakú. Mivel f (t) minden t-re pozitív, ezért x, y, z pozitív. t > 0 esetén
f (t) monoton növekvő, így ha x > y, akkor f (x) > f (y), azaz z > x, emiatt
z > y. f (z) > f (y), vagyis y > x. Ellentmondásra jutottunk, tehát x = y = z.
1
Az előző feladatra támaszkodva kapjuk a megoldást: x = y = z = √ .
4−1
3
3
881. Az egyenletnek csak x ≥ esetén lehet megoldása.
4
√ 3
Tekintsük az f (x) = −3 + 4x függvényt. Ez a függvény x ≥ esetén értelmes
4
és szigorúan monoton nő. A feladat egyenlete x = f (f (f (x))) alakban írható.
Ha x > f (x), akkor f szigorú monotonitása miatt x > f (x) > f (f (x)) >
> f (f (f (x))). Ilyen x tehát nem lehet megoldása az egyenletnek. Hasonlóan
látható, hogy x akkor sem megoldása az egyenletnek,
√ ha x < f (x).
Marad tehát az az eset, ha x = f (x), azaz x = −3 + 4x. Ennek gyökei: x1 = 1,
x2 = 3, melyek kielégítik az eredeti egyenletet is.
882. Átalakítás után az (a − b)2 + (b − c)2 + (c − a)2 = 0 egyenletet kapjuk. Ezt
használjuk fel az egyenlet megoldásánál is.
883. sin2n x ≤ sin2 x, cos2n x ≤ cos2 x. Adjuk össze a két egyenlőtlenséget.
884. Használjuk az előbbi eredményeket is.
885. A második egyenletből kapjuk, hogy −1 ≤ x, y ≤ 1. Ezután az első egyenlet
miatt 0 ≤ x, y ≤ 1. Így már igazak az x 3 ≥ x 4 és y 3 ≥ y 4 , azaz 1 = x 3 + y 3 ≥
≥ x 4 + y 4 = 1 egyenlőtlenségek. Tehát x 3 = x 4 , y 3 = y 4 .
886. Indirekt úton bizonyítunk. Tegyük fel, hogy az egyenletnek van három különböző
valós gyöke: x1 , x2 , x3 . A gyökök és együtthatók közti összefüggés alapján: x1 +
+x2 +x3 = −4; x1 x2 +x2 x3 +x3 x1 = 6. Ezekből x12 +x22 +x32 −x1 x2 −x2 x3 −x3 x1 = −2,
azaz (x1 − x2 )2 + (x2 − x3 )2 + (x3 − x1 )2 = −4. Ez utóbbi egyenlőség nem lehet
igaz, emiatt hamis volt a kiinduló feltevés. Tehát igaz a feladat állítása.
√
887. Legyen f (x) = x 3 − 6, ekkor f −1 (x) = x + 6.
3
890. Ha x páratlan szám, akkor az x 10 +px 7 +q = 0 egyenlet bal oldalán három páratlan
számot adunk össze; azok összege páratlan, így nem lehet egyenlő 0-val.
Ha x páros szám, akkor az x 10 + px 7 + q = 0 egyenlet bal oldalán két páros és
egy páratlan számot adunk össze; azok összege páratlan, így nem lehet egyenlő
0-val.
Így beláttuk, hogy az x 10 + px 7 + q = 0 egyenletnek nincs egész gyöke, ha p és
q páratlan egészek.
19. Egyenlőtlenségek
1 1 1 1
891. Lehet. Pl.: , , , ... , (1000 db szám).
1000 1000 1000 1000
892. Lehet. Pl.: 8 és −7.
893. 1 = (a1 + a2 + · · · + a100 )50 . A hatványozást elvégezve megkapjuk a feladatban em-
lített 50 tényezős szorzatokat, s az összegnek lesznek ezektől különböző pozitív
tagjai is.
√
894. Ha 0 < a < 1, akkor a < a < 1. Ezért az első 60 tizedesjegy mindegyike 9.
895. Az összeadandók mindegyike legalább 1.
√
896. Szorozzuk az egyenlőtlenség mindkét oldalát n-nel. Az összeadandók minde-
gyike legalább 1.
1
897. Az összeadandók mindegyike legalább .
2n
1
898. Az összeadandók mindegyike legalább 2 .
n
899. Hasonló az előzőkhöz.
1 1
900. Az összeg első ötven tagja legalább , a következő száz tag legalább .
100 200
901. Hasonló az előzőhöz, csak most a bontást 2-hatványok szerint végezzük.
1 1
902. Az első öt tag legfeljebb , a következő nyolc kisebb, mint , ill. az első hat
5 8
1 1
tag legalább , a következő hét összeadandó legalább .
10 17
903. Használjuk fel, hogy n! > 2n−1 , ha n > 2.
904. Használjuk fel, hogy n2 > n(n − 1), továbbá támaszkodjunk az 1040. feladat
eredményére.
19. Egyenlőtlenségek 251
910. 1.
megoldás. Általánosabb állítást igazolunk: ha n ≥ 2, akkor
√
m (m + 1) . . . n < m + 1, ahol 2 ≤ m ≤ n.
A bizonyítást
√ „fordított indukcióval” végezzük, azaz lefelé lépkedünk. m = n
esetén a n < n + 1 állítás igaz. Feltehetjük, hogy lefelé, valamely m-ig igaz az
egyenlőtlenség, az indukciós lépésben m − 1-re látjuk be az állítást.
√
√
(m − 1) m (m + 1) . . . n < (m − 1)(m + 1) = m2 − 1 < m2 = m =
= (m − 1) + 1.
2. megoldás. A súlyozott számtani-mértani közép közötti egyenlőtlenség szerint,
ha a1 , a2 , . . . , ar > 0, p1 , p2 , . . . , pr > 0 és p1 + p2 + · · · + pr = 1, akkor
p p
a1 1 a2 2 . . . arpr ≤ 1 a1 + p2 a2 + · · · + pr ar .
p
√ n−1
Legyen xn = 2 3 4 . . . n = 21/2 · 31/4 · . . . · n1/2 . A kitevők összege:
1 1 1 1
+ + · · · + n−1 = 1 − n−1 . Legyen a > 0.
2 4 2 2
n−1 1 1 1 1
Ekkor xn a 1/2 ≤ · 2 + · 3 + · · · + n−1 · n + n−1 · a.
2 4 2 2
1 1 1 n+2
Tudjuk, hogy · 2 + · 3 + · · · + n−1 · n = 3 − n−1 (ez igazolható pl. teljes
2 4 2 2
indukcióval).
n+2 a
Így xn ≤ a −1/2
n−1
3 − n−1 + n−1 minden a > 0 esetén. Ha a = 1, akkor
2 2
n+1
megkapjuk a bizonyítandó egyenlőtlenséget: xn ≤ 3 − n−1 < 3.
2
a a b b
911. > és > .
1+a 1+a+b 1+b 1+a+b
Adjuk össze az egyenlőtlenségeket.
1 1 1 1 1
912. > , azaz + > 0, továbbá > 0. Utóbbi két
b−c a−c b−c c−a a−b
egyenlőtlenséget adjuk össze.
914. (a − b)(b − c)(a − c) > 0.
915. (a 2 − b2 )(a − b) ≥ 0.
916. (a 3 − b3 )(a − b) ≥ 0.
1 1
917. (a − b )
3 3
− ≥ 0.
b a
19. Egyenlőtlenségek 253
a b b c c a 2
932. − + − + − ≥ 0.
b c c a a b
2 2 2 2
a b a b 2 a b
933. −1 + −1 + − + + − 2 ≥ 0.
b2 a2 b a b a
1 1 4
935. Használjuk fel az + ≥ egyenlőtlenséget.
x y x+y
√ √ √
936. a + b ≥ 2 ab, b + c ≥ 2 bc, c + a ≥ 2 ca. Szorozzuk össze az egyenlőtlen-
ségeket.
ab a+b bc b+c ca c+a
938. ≤ , ≤ , ≤ . Ezeket adjuk össze.
a+b 4 b+c 4 c+a 4
939. a 2 + b2 ≥ 2ab, így (a 2 + b2 )c ≥ 2abc. Hasonlókat kapunk b, c-re és c, a-ra.
Ezeket adjuk össze.
√
940. ab(a + b) ≥ 2ab ab. Hasonlót írjunk fel a másik két tagra is, s adjuk össze a
három egyenlőtlenséget, s a kapott egyenlőtlenség jobb oldalára alkalmazzuk a
közepek közti egyenlőtlenséget.
941. Hasonló az előzőhöz.
942. A bal oldalon álló szorzat mindkét tényezőjére írjuk fel a közepek közti egyen-
lőtlenséget, s ezeket szorozzuk össze.
ab bc ab bc
943. + ≥2 · = 2b. Írjunk fel hasonlókat és adjuk össze ezeket.
c a c a
944. Legyen A = a + b − c, B = b + c − a, C = c + a − b. Ekkor az egyenlőtlenség
(A+B)(B +C)(C +A) ≥ 8ABC alakban írható, s ez megegyezik a 936. feladattal.
√ a 2 + (a 2 + c2 ) √ b2 + (b2 + c2 )
945. a a 2 + c2 ≤ , b b2 + c2 ≤ , ezeket adjuk össze.
2 2
957. A pozitív számok súlyozott számtani és mértani közepei közt fennálló egyenlőt-
lenség felhasználásával
8 + 2 + 11
ab5 + bc5 + ca 5 = (ab5 + bc5 + ca 5 ) =
21
8ab5 + 2bc5 + 11ca 5 11ab5 + 8bc5 + 2ca 5 2ab5 + 11bc5 + 8ca 5
= + + ≥
21 21 21
≥ [(ab5)8 (bc5 )2 (ca 5 )11 ]1/21 +[(ab5 )11 (bc5 )8 (ca 5 )2 ]1/21 +[(ab5 )2 (bc5 )11 (ca 5 )8 ]1/21 =
= a 3 b2 c + b3 c2 a + c3 a 2 b = abc(a 2b + b2 c + c2 a).
Egyenlőség pontosan akkor áll, ha ab5 = bc5 = ca 5 , azaz a = b = c.
19. Egyenlőtlenségek 255
a 3 + b3 + c3 b3 + c3 + d 3 c3 + d 3 + a 3 d 3 + a 3 + b3
+ + + ≥
a+b+c b+c+d c+d+a d +a+b
a 2 + b2 + c2 b2 + c2 + d 2 c2 + d 2 + a 2 d 2 + a 2 + b2
≥ + + + =
3 3 3 3
= a 2 + b2 + c2 + d 2 .
Igazolnunk kell még a felhasznált egyenlőtlenséget. Általánosabb egyenlőtlensé-
get igazolunk.
Legyen xi > 0, i = 1, 2, . . . , n, és k természetes szám. Ekkor
x1k + · · · + xnk x k+1 + · · · + xnk+1
≤ 1 .
n x1 + · · · + xn
Ezt igazoljuk.
xi
Az ai = helyettesítéssel egyenlőtlenségünk az
x1 + · · · + xn
a1k + · · · + ank
(1) ≤ a1k+1 + · · · + ank+1
n
256 Megoldások, útmutatások
n
a 2 + b2 (a − b)2 + 2ab 2 2 √
1000. = = (a − b) + ≥ 2 (a − b) = 2 2.
a−b a−b a−b a−b
258 Megoldások, útmutatások
a 2 − b2 2ab a 2 + b2
1001. =a+b >a+b− = .
a−b a+b a+b
1 1 1
1002. a) + = + log2 π > 2 (lásd a 934. a) feladatot!).
log2 π logπ 2 log2 π
1 1
b) + = logπ 2 + logπ 5 = logπ 10 > 2.
log2 π log5 π
1003. Aközepek közti egyenlőtlenség szerint a bal oldali összeg nagyobb, mint
4 3
4 > 4 · 1,1.
2
1004. Ha 0 < sin x < 1, akkor sin2 x < sin x, ugyanígy ha 0 < cos x < 1, akkor
cos2 x < cos x. Továbbá sin2 x + cos2 x = 1.
Ezért 1 = sin2 40◦ + cos2 40◦ < sin 40◦ + cos 40◦ .
√
1005. Ha 0 < sin x < 1, akkor√sin2 x < sin x < sin x, ugyanígy ha 0 < cos x < 1,
2
akkor cos2 x < cos x < cos x.√Továbbá sin 2
√ x + cos x = 1.
2 ◦ 2 ◦ ◦ ◦
Ezért 1 = sin 40 + cos 40 < sin 40 + cos 40 .
1006. Írjuk fel a közepek közti egyenlőtlenséget az 1, 2, 3, . . . , n számokra.
1007. Írjuk fel a közepek közti egyenlőtlenséget az a, b, b, . . . , b (n db b) számokra.
1 1 1
1008. Írjuk fel a közepek közti egyenlőtlenséget az n + 1 db 1 + , 1 + , . . . , 1 + ,
n n n
1
1 számra. (Az előző feladat speciális esete: a = 1, b = 1 + .)
n
1 1 1
1009. Írjuk fel a közepek közti egyenlőtlenséget az n + 2 db 1 + , 1 + , 1 + , . . . ,
n n n
1 1 1
1 + , , számra.
n 2 2
√ √ √ 3 √3 √3
1010. Írjuk fel a közepek közti egyenlőtlenséget a a, a, b, b, b számokra.
1011. Írjuk fel
a közepek
köztiegyenlőtlenséget az
a 1 b 1 b 1 3 c 1 3 c 1 3 c
, , , , , számokra.
b 2 c 2 c 3 a 3 a 3 a
1
1012. Mivel x(1 − x) ≤ (következik a közepek közti egyenlőtlenségből, vagy függ-
4
vényábrázolás is mutatja), így az egyenlőtlenségek bal oldalainak szorzatára
3
1
a(1 − b)b(1 − c)c(1 − a) ≤ .
4
a a √
1014. a) x + ≥ 2 x = 2 a.
x x
x3 + x + 2 1 1 4 1 1
b) = x + 1 + + ≥ 4 x 2 · 1 · · = 4.
2
x x x x x
19. Egyenlőtlenségek 259
x1 + x2 + x3 + x4
1= ≥ 4 x1 x2 x3 x4 = 1,
4
tehát x1 = x2 = x3 = x4 = 1. Ahonnan a következő azonosságot kapjuk:
x 4 − 4x 3 + ax 2 − bx + 1 = (x − 1)4 .
1019. Az egyenlőtlenség négyzetreemelés és rendezés után
0 ≤ (n − 3)(a 4 + b4 + c4 ) + (a 2 − b2 )2 + (b2 − c2 )2 + (c2 − a 2 )2 alakban írható.
Innen látható, hogy a keresett érték n = 3.
2
1020. k = .
3
1 (k + 1)2 2(n + 1)
1021. 1 + = , a szorzat értéke .
k(k + 2) k(k + 2) n+2
1024. Az első egyenlőtlenség másképp írva: x 2 < (y − z)2 , azaz
(x + y − z)(x − y + z) < 0. Hasonló módon írjuk át a másik két egyenlőtlenséget
is, majd az így nyert három egyenlőtlenséget szorozzuk össze.
Így az ((x − y + z)(x + y − z)(y + z − x))2 < 0 egyenlőtlenséghez jutunk, melynek
nincs megoldása.
1026. n! < (n + 1)n , (n!)n · n! < (n!)n · (n + 1)n , (n!)n+1 < [(n + 1)!]n .
1028–1030. Képezzük a sorozat egymás utáni elemeinek hányadosát.
1 ak 1 1 ak 1 1 ak k+1 2
1031. 1 + 1+ 2 =1+ 2 + + ≥1+ 2 +2 · = .
ak k k ak k 2 k ak k 2 k
n n 2
1 ak k+1
Ezért 1+ 1+ 2 ≥ = (n + 1)2 .
k=1
ak k k=1
k
1033. Sp + Sq − Spq = (Sp + Sq − Sp ) − (S2p − Sp ) − (S3p − S2p ) − · · · − (Sqp − S(q−1)p ) ≤
1 1 1
≤ Sq − p · −p· − ··· − p · = 1.
2p 3p qp
260 Megoldások, útmutatások
1126. Hasonló az előzőhöz. Most egy egységoldalú szabályos háromszög egy-egy ol-
dalára felmérjük a c, b és az a hosszúságú szakaszt úgy, hogy a háromszög
csúcsainál rendre c és 1 − a, b és 1 − c, a és 1 − b hosszúságú szakaszok talál-
kozzanak. Így a háromszög sarkaiban kijelöltünk egy-egy kisebb háromszöget.
A bizonyítandó egyenlőtlenség geometriai tartalma már látható lesz: a három kis
háromszög együttes területe kisebb, mint a szabályos háromszög területe.
1127. A bal oldali összeg összeszámlálja, hogy n-ig hány négyzetszám (12 , 22 , . . . ),
hány köbszám (13 , 23 , . . . ), hány negyedik hatvány (14 , 24 , . . . ) stb. van. A jobb
oldalon megszámláljuk, hogy n-ig mennyi 2-hatvány (21 , 22 , . . . ), 3-hatvány
(31 , 32 , . . . ), 4-hatvány (41 , 42 , . . . ) stb. van. Ha a listákon álló első elemeket
elhagyjuk, akkor a bal oldali listákon ugyanazok a számok maradnak meg (és
mindegyik ugyanannyiszor), mint a jobb oldali listákon.
p(x)
1128. Az y = sin x függvénynek végtelen sok zérushelye van, míg az y = függ-
q(x)
vénynek véges sok: annyi, ahány gyöke van a p(x) = 0 egyenletnek; s ha a p(x)
polinom n-edfokú, akkor legfeljebb n.
1 1 1
1129. Legyen Sn = 1 + + + · · · + . Mutassuk meg, hogy lim Sn = ∞ és
2 3 n n→∞
Sn
lim = 0. Lássuk be, hogy nincsenek olyan p(x) és q(x) polinomok, ame-
n→∞ n
p(n) p(n)
lyekre lim = ∞ és lim = 0.
n→∞ q(n) n→∞ n · q(n)
∞
3k + 1 ∞
k ∞
1
1130. S = k
= 3 k
+ k
. (Végtelen sok tagú összegen csak akkor
k=1
3 k=1
3 k=1
3
végezhetünk ilyen átalakításokat, ill. egyéb műveleteket, ha belátjuk, hogy az
összeg létezik, azaz az összeg értéke véges.)
∞
1 1
k
= (végtelen mértani sor)
k=1
3 2
Legyen |x| < 1, P = x + 2x 2 + 3x 3 + 4x 4 + . . . ,
x · P = x 2 + 2x 3 + 3x 4 + 4x 5 + . . . ,
x
P − xP = x + x 2 + x 3 + x 4 + · · · = ,
1−x
x
azaz P = .
(1 − x)2
∞ ∞ k
x 1 1/3 9
Tehát kx =k
. Ezért 3 k· =3· = .
k=1
(1 − x) 2
k=1
3 (1 − 1/3) 2 4
∞
3k + 1 ∞
k ∞
1 9 1 11
Emiatt S = =3 + = + = .
k=1
3k k=1
3k k=1 3k 4 2 4
1131. Az összeg az abszolútértékek felbontása után az S = ±(a1 − a2 ) ± (a2 − a3 ) ±
±(a3 − a4 ) ± · · · ± (a1999 − a2000 ) ± (a2000 − a1999 ) alakot ölti, ahol a ± jelből a
21. Függvényegyenletek 269
megfelelőt választjuk. Ebben az összegben 2000 tag előtt + jel, 2000 tag előtt −
jel fog állni.
S ≤ 2(2000 + 1999 + · · · + 1001) − 2(1000 + 999 + · · · + 1) = 2(1000 + 1000 + · · · +
+ 1000) = 2 000 000. Ez az érték elérhető, ha pl. az a1 , a2 , a3 , . . . , a1998 , a1999 ,
a2000 sorozat a 2000, 1, 1999, 2, 1998, 3, . . . , 1002, 999, 1001, 1000 sorozatot
jelöli.
1132. f (x) = f (−x).
2π
1133. f (x) dx = 0, ahol f (x) a feladatban megadott kifejezést jelöli.
0
1−x
1134. f1 (x) = − , f2 (x) = x, f3 (x) = f0 (x), fn+3 (x) = fn (x), f1994 (1994) = 1994.
x
21. Függvényegyenletek
x−1
1146. Legyen φ(x) = , és vizsgáljuk a következő sorozatot: 0 < x1 < 1, xn =
x
= φ(xn−1 ), n = 2, 3, . . . Ekkor a sorozat elemei felírhatók x1 segítségével: x1 ,
x1 − 1 1
x2 = , x3 = , x4 = x1 , . . . Ennek alapján:
x1 1 − x1
f (x1 ) + f (x2 ) = 1 + x1 , f (x2 ) + f (x3 ) = 1 + x2 , f (x3 ) + f (x1
) = 1 + x3 , ahonnan
1 1 1 1
f (x1 ) = (1 + x1 − x2 + x3 ), azaz f (x) = x+ + .
2 2 x 1−x
1 1 1 1 x 1
1147. f (x) + f 1 − = ; f 1− +f = ;f + f (x) =
x x x 1−x x−1 1−x
x −x +1
3 2
= 1 − x egyenletekből kapjuk, hogy f (x) = .
2x(1 − x)
1148. f (x) = 1 − x 2 .
1149. Helyettesítsünk x helyébe (1 − x)-et. A megoldás: f (x) = x + 1.
1 x−1
1150. Helyettesítsünk x helyébe -et, ill. -et. A megoldás: f (x) = 1 − x.
1−x x
1151. Legyen y = x. Így az egyenlet: f (2x) − f (0) = 4x 2 . Jelölje a az f (0) értékét. A
megoldás: f (x) = x 2 + a.
1152. Legyen y = 0.
1153. Legyen y = 1. Így az egyenlet: f (x) · f (1) = f (1), ezért f (x) ≡ 1.
1154. Legyen y = x. Így az egyenlet: f 2 (x) = f (0), vagyis f (x) = ± f (0) minden
x-re. A folytonosság miatt f (x) = a, a konstans. Ezt helyettesítve az eredeti
egyenletbe: a 2 = a. Tehát f (x) ≡ 0 vagy f (x) ≡ 1.
1155. f (x) ≥ x − 1 és f (x) ≤ x − 1, tehát f (x) = x − 1.
1156. A bal oldali egyenlőtlenségből f (x) ≤ x 2 + x. Míg a jobb oldali egyenlőtlenség
szerint f (x − 1) ≥ x 2 − x. Írjunk x helyébe (x + 1)-et, ekkor az f (x) ≥ x 2 +
+x egyenlőtlenséget kapjuk. A két egyenlőtlenség egybevetése adja a megoldást:
f (x) = x 2 + x.
1157. x = y = 0 adja, hogy egyrészt f (0) ≤ 0, másrészt f (0) ≤ 2f (0), tehát f (0) ≥ 0,
s ezekből f (0) = 0. f (x) + f (−x) ≥ f (0) = 0, azaz f (x) ≥ −f (−x) ≥ x. A
megoldás f (x) = x.
1158. x = y = 0 adja, hogy f (0) értéke 0, −1 vagy 1. Az y = −x helyettesítés
alkalmazásával eljutunk a megoldáshoz: ha f (0) = 0, akkor f (x) = 0; ha f (0) =
= 1, akkor f (x) = 1; ha f (0) = −1, akkor f (x) = −1.
1159. Legyen y = 1. Ekkor az egyenlet az xf (x) = f (1) alakot ölti. x = 0 adja, hogy
f (1) = 0, innen f ≡ 0.
21. Függvényegyenletek 271
2 2
π
2 2 2 2
=f cos x − =f sin x. A megoldás: f (x) = a sin x.
2 2 2
1171. f (2x) = f (x + x) = f (x) + f (x) = 2f (x), f (3x) = f (2x + x) = f (2x) + f (x) =
= 2f (x) + f (x) = 3f (x) és általában: f (nx) = nf (x), n ∈ N .
Lássuk be, hogy az utóbbi egyenlőség igaz minden n ∈ Z esetén, felhasználva
x
a könnyen látható f (0) = 0 tulajdonságot. A qf = f (x) egyenlőségből
q
x 1 p x p
az f = f (x) azonosságot nyerjük. Így f x = pf = f (x),
q q q q q
p, q ∈ Z, tehát minden r racionális számra f (rx) = rf (x). A folytonosság miatt
ez tetszőleges r valós számra is igaz. Tehát f (r) = f (r · 1) = rf (1), azaz a
megoldás: f (x) = cx, c = f (1).
1172. Ha valamely x-re f (x) = 0, akkor f (x) ≡ 0. A többi megoldást keresve, ha
x = y = 0, akkor f (0) = 1. Az előző
!r feladat megoldásához hasonló lépésekben
beláthatjuk, hogy f (rx) = f (x) és a megoldás: f (x) = a x , a = f (1).
1173. Legyen b > 0, b = 1, t = logb x, s = logb y, ekkor az egyenlet az f (bt bs ) =
= f (bt ) + f (bs ) alakot ölti; s a g(z) = f (bz ) jelölést használva ez az egyenlet
g(t + s) = g(t) + g(s) alakban írható, melynek az 1171. feladat szerint a megol-
dása g(x) = cx, tehát f (t) = f (blogb t ) = g(logb t) = c logb t, c = f (b).
1174. Hasonló az előzőhöz.
1175. Legyen g(x) = f (x) + 1, ekkor g(x + y) = g(x) + g(y). (Lásd az 1171. feladatot!)
a+b f (a + b) + f (0)
1176. Az x = a + b, y = 0 esetben f = . Innen és az eredeti
2 2
egyenletből az f (a + b) = f (a) + f (b) − A egyenletet kapjuk, ahol A = f (0). Az
előző feladat megoldását követve f (x) = cx − A.
1177. Az 1171. és az 1172. feladat megoldásával rokon. Lássuk be előbb, hogy f (x r ) =
rx r−1 f (x) igaz minden r természetes számra, minden r egészre (itt alkalmazzuk
1
az y = helyettesítést), továbbá minden racionális számra is. f (x) folytonossága
x
miatt az egyenlőség minden r valós számra igaz. Legyen r = logx y. Ekkor
y lg y f (y) f (x)
f (y) = f (x) , melyből = ≡ a, a állandó. A keresett megoldás:
x lg x y lg y x lg x
f (x) = cx lg x, ahol c állandó.
1178. y = 1 helyettesítés adja, hogy f (x + 1) = f (x) + 1. A megoldás további lépései:
1
f (0) = 1; f (x + n) = f (x) + n; f (n) = n + 1. Az x = n, y = helyettesítés adja,
n
1 1 1 p p
hogy f = 1 + . Az x = p, y = helyettesítésből pedig az f = +1
n n q q q
összefüggéshez jutunk.
A folytonosság miatt f (x) = x + 1, x ∈ R.
21. Függvényegyenletek 273
1179. Nincs.
1 1 1
1. megoldás: Az x = y = − helyettesítésből f − g − = 0 adódik. Ha
2 2 2
1 1 1
f − = 0, akkor tekintsük az x = − , y = helyettesítést, melyből 0 = 1
2 2 2
következne.
2. megoldás: f (0)g(y) = y + 1, f (x)g(0) = x + 1, f (0)g(0) = 1. Az első két
egyenlőség megfelelő oldalainak szorzatát elosztva a harmadikkal az f (x)g(y) =
= xy + x + y + 1 egyenletet kapjuk, s ezt vessük egybe az eredeti egyenlettel!
3. megoldás: f (5)g(3) = 9, f (3)g(5) = 9, f (5)g(5) = 11, f (3)g(3) = 7. Az
első két egyenlőség bal oldalának szorzata egyenlő az utolsó két egyenlőség bal
oldalának szorzatával, azonban 9 · 9 = 11 · 7.
1180. Nincs. Hasonló az előző feladathoz.
1181. Helyettesítsük (x; y) helyére rendre a (0; 0), (0; 1), (1; 0), (1; 1) számokat.
1182. Nincs. x = 1-re h(4) + h(2) = 14, x = −1-re h(2) + h(4) = 4.
1183. Nincs. f (g(x)) > g(x) > g(f (x)).
1184. Nincs. A feltétel miatt nyilván f (x) > x minden x-re, vagy f (x) < x minden
x-re. Vegyük az első esetet. Ekkor f (f (x)) > f (x) > x.
1185. Készítsük el az f (x) függvény gráfját. Az a valós számból vezessen nyíl az f (a)
számhoz. Egy pontból kövessük a nyilak útját. Ha f (x) gráfját már sikerült meg-
szerkeszteni, abból f (f (x)) gráfját könnyen megkaphatjuk, ha az eredeti gráf
két, egymáshoz csatlakozó nyílból álló irányított útját egyetlen nyíllal helyette-
sítjük. Könnyen belátható, hogy f (x) gráfjának egy lánca az f (f (x)) gráfjában
két láncra bomlik, ugyanis páratlan hosszúságú körnek ugyanolyan hosszúságú
kör felel meg, viszont egy 2k hosszúságú kör két, k hosszúságú körre bomlik fel.
Mindez azt jelenti, hogy f (f (x)) gráfjában minden páros hosszúságú körből pá-
ros soknak kell lennie. Ha tehát egy függvény gráfjában valamilyen k-ra páratlan
sok 2k hosszúságú kör van, akkor ez a függvény biztosan nem áll elő f (f (x))
alakban. x 2 − 2 gráfjában egyetlen 2 hosszúságú kör van, hiszen az x 2 − 2 = y,
y 2 − 2 = x egyenletrendszer, azaz az (x 2 − 2)2 − 2 = x, vagyis a 0 = x 4 − 4x 2 −
− x + 2 = (x 2 − x − 2)(x 2 + x − 1) egyenlet megoldásaiból csak egy 2 hosszúságú
kör állítható össze.
1186. A bizonyítást többféle módon is végezhetjük. Kiszámolhatjuk f (f (f (x)))−x-et,
majd az így kapott nyolcadfokú egyenletet megoldjuk (könnyen felírhatjuk első-
és harmadfokú tényezők szorzataként). Az is elegendő, ha mutatunk csatlakozó
intervallumokat, ahol a függvény előjelet vált.
Kevésbé számolós megoldás a következő. Vizsgáljuk az f (x) függvény grafikon-
ját a [−2; 2] intervallumon. Ezt követően ugyanezen az intervallumon fel tudjuk
vázolni az f (f (x)) függvény, majd pedig az f (f (f (x))) függvény grafikonját.
274 Megoldások, útmutatások
x
x
x
1206. Legyen g(x) = (x + 1)f (x) − x, g(x) (n + 1)-edfokú polinom. Tudjuk, hogy
g(x) értéke az x = 0, 1, . . . , n helyeken nulla, ezért g(x) = (x + 1)f (x) − x =
= Ax(x − 1)(x − 2) . . . (x − n). x = −1 esetén 1 = A(−1)n+1 (n + 1)!. Ezért
1 (−1) x(x − 1)(x − 2) . . . (x − n)
n+1
f (x) = x+ .
x+1 (n + 1)!
n
Innen f (n + 1) = 1 vagy , attól függően, hogy n páratlan vagy páros.
n+2
1207. Helyettesítsünk az f (x 2 −x +1) = g(x 2 +x +1) egyenlőségben x helyébe (−x)-et:
f (x 2 + x + 1) = g(x 2 − x + 1).
Emiatt f (x 2 − x + 1) = g(x 2 + x + 1) = g((x + 1)2 − (x + 1) + 1) = f ((x + 1)2 +
+ (x + 1) + 1) = f (x 2 + 3x + 3).
Így f (1) = f (7) = f (21) = . . . , azaz az f (x) polinom végtelen sok helyen
ugyanazt az értéket veszi fel, ezért a polinom azonosan konstans.
f (x) + f (−x) f (x) − f (−x)
1208. f (x) = + .
2 2
1209. Tegyük fel, hogy x 2 = g(x) + h(x), g(x + p) = g(x), h(x + q) = h(x), p, q > 0
minden x ∈ R esetén. Írjunk x helyébe rendre 0, p, q, p + q értékeket.
0 = g(0) + h(0) = g(p) + h(q),
p2 = g(p) + h(p),
q 2 = g(q) + h(q),
(p + q)2 = g(p + q) + h(p + q) = g(q) + h(p).
Az első és az utolsó egyenlőség megfelelő oldalainak összegéből kivonjuk a má-
sodik és harmadik egyenlőséget, s ekkor a 2pq = · · · = 0 összefüggést nyerjük.
Tehát az f (x) = x 2 függvény nem állítható elő két periodikus függvény össze-
geként. Ugyanezt állíthatjuk az f (x) = x 3 függvényről is. A bizonyítás hasonló-
képpen végezhető.
1210. Nincs. Egy ilyen függvény értékkészlete megszámlálható, mert racionális helyen
felvett értékei megszámlálhatók, a többi helyen racionális értékeket vesz fel, tehát
értékei ott is megszámlálhatók. Azonban egy nem konstans folytonos függvény
értékkészlete kontinuum számosságú halmaz.
1211. Vizsgáljuk a g(x) = f (x +1)−f (x) függvényt. Ez a függvény egyrészt folytonos,
másrészt csak irracionális értékei lehetnek. Ilyen (nem konstans) függvény pedig
nem létezik.
1 1
1212. f (x + 2a) = − , f (x + 4a) = − = −(−f (x)) = f (x).
f (x) f (x + 2a)
21. Függvényegyenletek 277
√ √
1213. f (x + 2) + f (x) = 2f (x + 1), f (x) + f (x√− 2) = 2f (x − 1), !
összegük: 2f (x) + f (x + 2) + f (x − 2) = 2 f (x + 1) + f (x − 1) = 2f (x),
tehát f (x + 2) + f (x − 2) = 0, f (x + 4) = −f (x), f (x + 8) = −f (x + 4) = f (x).
π
Megjegyzés. Létezik az egyenletet kielégítő függvény: f (x) = sin x.
4
1214. f (x + a)f (x) = b és b = f (x + 2a)f (x + a) szorzata bf (x) = bf (x + 2a).
f (x) cos kφ − sin kφ
1215. Az f (x + ka) = összefüggést igazoljuk, s így
f (x) sin kφ + cos kφ
f (x + na) = f (x).
1216. a) 1. megoldás: Ha p > 0 a periódus, akkor cos(x + p)2 = cos x 2 minden x-re,
ezért (x + p)2 = x 2 + 2kπ, vagy (x + p)2 = −x 2 + 2kπ. Rögzített k mellett
a két egyenletet legfeljebb három x érték elégíti ki (hiszen az első egyenlet
elsőfokú, a második másodfokú), ezért az összes k egészre adott p mellett
megszámlálható sok x-re teljesülhet csak az elsőnek felírt egyenlőség.
2. megoldás:
A cos x 2 függvény k-adik zérushelye:
π
xk = (2k − 1) . Azonban az xk+1 − xk különbségek nullához tartó, csök-
2
kenő sorozatot alkotnak.
b) Hasonló a)-hoz.
√ √
1217. a) Legyen p > 0 a periódus: cos x + p = cos x. Legyen x = 0, √ ekkor
√ √
cos p = 1, tehát p = 2kπ.√Legyen x = p, ekkor cos 2p = cos p =
2p √ n √
= 1, tehát 2p = 2nπ. Innen √ = 2 = ; s ez azt jelentené, hogy 2
p k
racionális.
b) Hasonló a)-hoz.
1218. a) Ha f (x + p) = f (x), p > 0, akkor cos x + cos ax = cos(x + p) + cos a(x + p).
Legyen x = 0, ekkor 2 = cos p + cos ap, ami csak úgy lehet, ha mindkét
n
összeadandó 1; azaz p = 2kπ, ap = 2nπ, tehát a = , így a racionális lenne.
k
b) Ha f (x) periodikus, akkor f (x) = − sin x − a sin ax is periodikus, és ekkor
2
−−→ 2π
1220. a) Forgassuk el az OAi vektorokat szöggel O körül. Az összegben az össze-
n
adandók csak felcserélődtek, de az összeg ugyanaz maradt. Az összegvektort
ez az elforgatás nem változtatta meg, ezért az nullvektor.
−−→ −−→ −−→ −→ −−→ −→ −−→ −→ −−→
b) XA1 + XA2 + · · · + XAn = (XO + OA1 ) + (XO + OA2 ) + · · · + (XO + OAn ) =
−→ −−→ −−→ −−→
= n · XO + (OA1 + OA2 + · · · + OAn ), s a zárójelben levő összeg az a) feladat
állítása szerint nullvektor.
1221. Az előző feladat b) állítását felhasználva a kérdésre a válasz: Ha A közelebb van
O-hoz, mint B.
1222. Helyezzük a sokszöget koordináta-rendszerbe, legyen a sokszög középpontja az
origóban és egyik csúcsa se legyen rajta az x-tengelyen. A sokszög csúcsaiba a
csúcsok első koordinátáit írjuk. Ezek a számok megfelelő számok, gondoljunk
csak az 1220. a) feladat állítására.
−−→ −→ −−→ −→
1223. |A1 X|2 = (A1 O + OX)2 = |A1 O|2 + |OX|2 + 2A1 O · OX. Ezért |A1 X|2 + · · · +
−→ −−→ −−→ −−→
+|An X|2 = n(r 2 +d 2 )+2OX·(A1 O + A2 O +· · ·+ An O). A jobb oldali összeg utolsó
tagja 0, hiszen a zárójelben levő összeg az 1220. a) feladat szerint nullvektor.
1224. Az előző feladat speciális esete.
−−→ −→ −−→
1226. Legyen a kör középpontja O, a kör sugara r. P Ai = P O + OAi .
−−→ −−→ −→ −−→ −→ −−→
|P Ai |2 = P Ai · P Ai = (P O + OAi )2 = 2r 2 + 2P O · OAi .
−→ −−→ −→ −−→
|P Ai |4 = (|P Ai |2 )2 = (2r 2 + 2P O · OAi )2 = 4r 4 + 8r 2 · P O · OAi + 4r 4 · cos2 φi ,
−→ −−→
(ahol φi a P O és OAi által bezárt szöget jelenti) ugyanis
−→ −−→ −→ −−→ −→ −−→
(P O · OAi )2 = (|P O| · |OAi | · cos φi )2 = |P O|2 · |OAi |2 · cos2 φi = r 2 · r 2 · cos2 φi .
Így a vizsgált összeg:
−→ −−→ −−→ −−→
|P A1 |4 + |P A2 |4 + · · · + |P An |4 = 4n · r 4 + 8r 2 · P O · (OA1 + OA2 + · · · + OAn ) +
+ 4r · (cos φ1 + cos φ2 + · · · + cos φn ).
4 2 2 2
−−→ −−→ −−→
Ismert, hogy OA1 + OA2 + · · · + OAn = 0,
−→ −−→ −−→ −−→
ezért 8r 2 · P O · (OA1 + OA2 + · · · + OAn ) = 0.
Már csak azt kell megmutatni, hogy a cos2 φ1 + cos2 φ2 + · · · + cos2 φn összeg
értéke állandó.
2π 2π
cos φ1 + cos φ2 + · · · + cos φn = cos α + cos α +
2 2 2 2 2
+ cos α + 2 ·
2
+
n n
2π
+ · · · + cos2 α + (n − 1) ·
n
Vizsgáljuk az utóbbi összeget. A 2 cos2 x = 1 + cos 2x összefüggés alapján
22. Vektorok a geometriában 279
2π 2π 2π
2 2
cos α + cos α + + cos α + 2 ·
2
+ · · · + cos α + (n − 1) ·
2
=
n n n
1 2π 2π
= n + cos 2α + cos 2 α + + · · · + cos 2 α + (n − 1) · .
2 n n
Nem nehéz belátni,
hogy
2π 2π 2π
cos 2α+cos 2 α + +cos 2 α + 2 · +· · ·+cos 2 α + (n − 1) · = 0.
n n n
Az eddigi megállapítások összegzésével eljutunk a kérdezett összeg értékéhez:
n
|P A1 |4 + |P A2 |4 + · · · + |P An |4 = 4n · r 4 + 4r 4 · = 6n · r 4 .
2
1228. x = 2b − a, y = 2c − b, z = 2a − c.
x 2 = 4b2 + a 2 − 4a · b, a
y 2 = 4c2 + b2 − 4b · c, z
z2 = 4a 2 + c2 − 4c · a.
Innen x b a
x 2 + y 2 + z2 = 5(a 2 + b2 + c2 )−
c
− 4(a · b + b · c + c · a). c
Mivel a + b + c = 0, így ennek négyzete y
b
a 2 + b2 + c2 + 2(a · b + b · c + c · a) = 0,
és ezt felhasználva a korábban kapott
egyenlőségben, adódik a kívánt eredmény.
−→ − → − → −→ − → − → −→ − → −
→
1232. P A = P S + SA, P B = P S + SB, P C = P S + SC.
Ezek négyzeteit összeadva:
−
→ − → − → − →
P A2 + P B 2 + P C 2 = 3 · P S 2 + SA2 + SB 2 + SC 2 + 2P S · (SA + SB + SC). Az
összeg utolsó tagja nulla, mert a zárójelben levő összeg értéke nullvektor.
1233. Használjuk fel az előző feladat eredményét.
1234. Hasonló az előző feladathoz.
−→ −→
1240. Legyen az adott paralelogramma ABCD. Akkor |AC| · |BD| > |AC · DB| =
−→ −→ −→ −→
= |(AB + BC)(AB − BC)| ≥ ||AB|2 − |BC|2 |.
−→ −→ −→ −→
1241. Legyen a tér egy pontja O, jelölje az OA, OB, OC, OD vektorokat rendre a,
b, c, d. Ekkor az AC 2 + BD2 + AD2 + BC 2 ≥ AB 2 + CD2 egyenlőtlenség átírható
a következő alakba:
(c − a)2 + (d − b)2 + (d − a)2 + (c − b)2 ≥ (b − a)2 + (d − c)2 .
Négyzetreemelés és átrendezés után nyerjük a nyilvánvalóan igaz
(a +b−c−d)2 ≥ 0 egyenlőtlenséget. Így igazoltuk a feladat állítását. Egyenlőség
akkor és csak akkor áll fenn, ha a + b − c − d = 0, azaz ha az ACBD négyszög
paralelogramma.
280 Megoldások, útmutatások
1261. A hatszög szomszédos oldalait tekintsük mint egymás után fűzött vektorokat.
Ezek összege nullvektor. Továbbá e hat vektorból nullvektor annak a három vek-
tornak az összege is, melyek az adott háromszög oldalvektorai. Ezért a megma-
radó három vektor összege is nullvektor.
−→ −→ −→ −→ −→ −→
1268. AG = EF = LK = CB = DA = F H .
1270. Fejezzük ki az eredeti háromszög oldalvektoraival a keletkezett háromszögek
oldalvektorait.
R
1274. Legyen az x vektor 60◦ -os elforgatottja N
(az óramutató járásával ellentétesen) x . Az P M A
ábrán látható vektorok szakaszfelező pon- a
−→ −−→ a 0
b A c
2 · |EF | = |BC|. A fenti állítás szerint b 0
−→ 1 −→
EF = (b + c ), valamint igaz a BC = B E C
2
= b + c egyenlőség is. (Itt az x vektor
90◦ -os elforgatottja az óramutató járásával ellentétesen: x .)
1279. Legyen az x vektor 90◦ -os elforgatottja F
az óramutató járásával megegyezően x .
Nyilván igaz az (x + y) = x + y egyen- E
lőség. a 0
−→
a + b = 2s, EF = a + b . ;b 0
Tehát |EF | = 2s és EF ⊥ s. C
a s b
A B
282 Megoldások, útmutatások
−→ −→
sen. Látható, hogy P S = P R, és ez állí- b a 0
S R
F
E
1282. Legyen az x vektor 60◦ -os elforgatottja (az
óramutató járásával ellentétesen) x . Ennek a a c0
műveletnek a tulajdonságai: (x + y) = x + y ,
a0
x = −x, x + x = x . Most a + a + b + b + c + c
+c = 0, azaz (a +b+c)+(a +b +c) = 0, innen
a + b + c = 0. Ezeket felhasználva belátható
a −(a + b) = (b + c) összefüggés, melyből b
b0
következik a feladat állítása.
23. Területátalakítások
1328. 7/60.
1329. a) 7,
b) 19,
c) 5,
d) 3.
1331. Nem. Használjuk az 1284. feladatot.
1332. Tükrözzük a félkört az átmérőre, s lássuk be, hogy a körbe írt téglalapok közül
a négyzet területe a legnagyobb. Ezt úgy bizonyíthatjuk be a legkönnyebben, ha
berajzoljuk a téglalap egyik átlóját.
1333. Használjuk az 1284. feladatot.
1 1 1
1334. P A2 + P B 2 + P C 2 + P D2 = (P A2 + P B 2 ) + (P B 2 + P C 2 ) + (P C 2 + P D2 ) +
2 2 2
1
+ (P D + P A ) ≥ P A · P B + P B · P C + P C · P D + P D · P A ≥ 2TAP B +
2 2
2
+ 2TBP C + 2TCP D + 2TDP A = 2T .
Az egyenlőtlenségek helyén csak akkor áll egyenlőség, ha P A = P B = P C =
P D és AP B ^ = BP C ^ = CP D^ = DP A^ = 90◦ . Ezekkel a tulajdonságokkal
a P pontból indítva a P A, P B, P C, P D szakaszokat, a kapott ABCD négyszög
négyzet lesz, a P pont pedig a négyzet középpontja.
1335. P az adott pont, F az AC oldal felezőpontja, C
e f . P R egyenes felezi a háromszög terüle-
tét. F f
R
P
e B
A
P F R
A C
B
24. Geometriai konstrukciók 285
1339. 1340.
1341. a) b)
6 4
4 3
4
6 3
4
4
3
6
1342.
+ + =
1 2
1 2
vagy
+ + =
1 1 p
2
2
286 Megoldások, útmutatások
1343. 1344.
vagy vagy
vagy
1345. 1346.
1347. 1348.
24. Geometriai konstrukciók 287
2 2
1359.
40 40
E F
1362.
1363.
30
30 1 2
1364.
1
1 2 4
24. Geometriai konstrukciók 289
1365. 1366.
1367. 1368.
1369. A feldarabolás során van olyan háromszög, melynek van csúcsa a négyzet bel-
sejében (különben lenne derékszögű háromszög), sőt van két háromszögcsúcs
is a négyzet belsejében. Mindegyik csúcs legalább öt háromszögnek csúcsa, ez
összesen 2 · 5 = 10 háromszög, legfeljebb két háromszöget számoltunk kétszer,
így a háromszögek száma legalább 8.
B B
A C A D C
8 9 10 11
1370.
4
9 3
1
5 7 5
9
4
1 6 2
8 2
3 6
7 8
290 Megoldások, útmutatások
1371.
36◦
36◦ 72◦ 72◦ 180◦ /7
1374.
24. Geometriai konstrukciók 291
1375.
C
B
1376.
1377.
A
B C
1378.
1380. Van.
1381. Írjunk 1/2 sugarú köröket az (n; n2 ) koordinátájú pontok köré, ahol n pozitív
egész szám.
1382. Nem lehet. Vegyünk egy olyan egyenest, mely egyik parabola-tengellyel sem
párhuzamos. A parabolatartományok ennek az egyenesnek véges hosszúságú ré-
szét fedik le.
1383. Vegyünk egy pontot, körülötte egy tetraédert, és vegyük fel a tetraéder oldallapjai
köré írt köröket. A pont és egy-egy kör meghatároz egy kúppalástot. Ezekbe a
kúpokba „ejtsünk bele” egy-egy gömböt; úgy választva a sugarukat, hogy ne
érintsék egymást.
1384. a) Nem lehet. P -ből a körök mindegyike 180◦ -nál kisebb szögben látszik. Így e
szögek összege kisebb 4 · 180◦ = 720◦ -nál. Míg, ha lenne megfelelő elrende-
zés, akkor e szögtartományok kétszeresen fednék le a síkot, tehát összegük
legalább 720◦ lenne.
b) Lehet. Vegyünk fel 5 db, P -ből induló félegyenest úgy, hogy bármely két
szomszédos félegyenes 72◦ -os szöget zárjon be egymással! Két-két ilyen
szomszédos, 72◦ -os szögtartományból álló 144◦ -os tartományba írjunk a szög-
szárakat érintő kört!
1386. a) Lehet.
b) Nem lehet. Ugyanis 1991 páratlan szám, ezért bárhogyan is veszünk fel egy
egyenest, annak valamelyik oldalára a sokszögnek több csúcsa esik, mint a
másikra.
25. Invariáns tulajdonságok 293
1394. A fehér babszemek száma egy-egy kivételnél vagy nem változik, vagy kettővel
csökken. Kezdetben 75 fehér babszem volt, ezért az utolsónak megmaradó bab-
szem fehér lesz.
1396. Nem, hiszen a középső mezőben mindig olyan szám áll, amely a négy sarokban
levő szám összege.
1397. Nem lehet. Legyen a és b a két kupacban levő gyufák száma és S = a − b.
A változtatások során S értékének hárommal való osztásakor a maradéka nem
változik.
1398. Nem lehet. Legyen a, b és c a csúcsokban levő gyufák száma és S = a + b + c.
A változtatások során S értékének hárommal való osztásakor a maradéka nem
változik.
1399. Nem lehet. Legyen a, b, c és d a csúcsokban levő gyufák száma és S = a − b +
+ c − d. A változtatások során S értékének hárommal való osztásakor a maradéka
nem változik.
1400. Nem lehetséges. Figyeljük az asztalon levő kupacok számának és az asztalon
maradt kavicsok számának S összegét. Ez az S érték a lépések során nem vál-
tozik. Kezdetben S = 1001 + 1 = 1002. Ha a kívánt állapotban n kupac van,
akkor az elvárások miatt S = n + 3n = 4n, de nincs olyan n egész szám, amelyre
4n = 1002.
1401. Nem lehet. Legyen a, b és c a szürke, a barna, ill. a zöld kaméleonok száma
és S = a − b. A változtatások során S értékének hárommal való osztásakor a
maradéka nem változik.
1402. A megmaradó szám az 1-es. Egy-egy alkalommal megváltozik a 0-k, 1-esek,
2-esek számának paritása.
1403. Nem változik a felírt számok összegének 13-as maradéka.
1404. A táblán levő három szám négyzetösszege a lépések során nem változik, hiszen
a+b 2 a−b 2
a +b = √
2 2
+ √ . Mivel a megadott számhármasok négyzetösszege
2 2
nem egyenlő, ezért célunk nem érhető el.
1405. Nem kaphatjuk meg. Figyeljük a táblára felírt számok négyzetének összegét. Ez
az összeg minden lépésben nő.
1406. Nem lehet.
a) A csúcsokban levő számok összege mindig páratlan.
b) A négyzet egyik átlójának két végén levő szám összege S1 , a másik két szám
összege S2 . A változások során |S1 − S2 | értéke nem változik.
25. Invariáns tulajdonságok 295
• • • • • • • •
• • • • • • • •
• • • • • • • •
1423. a) Nem lehet. Állítsuk párba a szemközti csúcsokat. Egy-egy átalakítás min-
den egyes pár egyik elemének előjelét változtatja meg. Az eljárást páratlan
sokszor elvégezve, a párba állított csúcsokban az előjelek különbözők lesz-
nek, páros sokszor elvégezve pedig azonosak — ezek alól kivétel az (A1 , A7 )
páros. Ezért nem lehet, hogy egyidejűleg az (A2 , A8 ) párban különböző, az
(A3 , A9 ) párban azonos legyen az előjel.
25. Invariáns tulajdonságok 297
1424. Nem lehet. Vegyük fel a koordináta-rendszerben a négyzet három csúcsát: (0; 1),
(1; 1), (1; 0). Egy tükrözés alkalmával a tükrözött pont egy-egy koordinátája vagy
változatlan marad, vagy páros számmal változik. Mivel a megadott pontok mind-
egyikének van páratlan szám a koordinátái között, így nem kaphatunk olyan pon-
tot, melynek mindkét koordinátája páros.
1425. Nem lehetséges. Figyeljük meg, hogy az adott négy pont mindegyikénél, és a
keletkező új pontoknál is a pont két koordinátájának különbsége osztható 3-mal.
1426. Nem lehet. Könnyű belátni, hogy a sorozatban négy páratlan szám után egy
páros, majd négy páratlan, egy páros, . . . követi egymást ismétlődve.
1427. Legyen a sorozat hét egymást követő eleme x1 , x2 , x3 , x4 , x5 , x6 , x7 . Tekintsük az
S(a, b, c, d, e, f ) = 2a +4b+6c+8d +10e+12f függvényt. S(x1 , x2 , x3 , x4 , x5 , x6 )
és S(x2 , x3 , x4 , x5 , x6 , x7 ) utolsó jegye ugyanaz (lássuk be!). Emiatt a sorozatban
bármely k esetén az S(xk+1 , xk+2 , xk+3 , xk+4 , xk+5 , xk+6 ) utolsó számjegye mindig
ugyanaz.
S(1, 0, 1, 0, 1, 0) = 18, míg S(0, 1, 0, 1, 0, 1) = 24. Ezek utolsó számjegye kü-
lönböző, így a sorozatban nem szerepelhet a 0, 1, 0, 1, 0, 1 részsorozat.
1428. a) Nem lehet. A műveletek megőrzik az első számpár legnagyobb közös osztóját
közös osztóként.
b) Lehetséges.
1429. a) Lehetséges.
b) Nem lehet. Az átalakítások során a számpár két elemének különbsége mindig
osztható 7-tel.
1430–1433. feladatokban az inverziók számának párosságát vizsgáljuk. Az 1, 2, 3, 4,
5 számok 3, 4, 5, 2, 1 sorrendjében inverzióban áll pl. a 3 a 2-vel (mert ebben a
számpárban a nagyobb szám áll elöl), míg pl. a 3 a 4-gyel nincs inverzióban. A
számok felírt sorrendjében az inverziók száma 7.
1430. Egy-egy csere megváltoztatja az inverziók számának párosságát, így a 15.
csere után páratlan sok inverzió lesz, tehát nem juthatunk el az eredeti
sorrendhez.
1431. Az első kérdésre nem a válasz, mivel egy ilyen átrendezés nem változtatja
meg az inverziók párosságát, s a kiinduló helyzetben az inverziók száma
páros, míg az elérni kívánt állapotban páratlan.
1432. Nem lehet. Egy művelet az inverziók számát nem változtatja, ha vízszin-
tes irányban toltunk el egy lapocskát, s páratlan számmal változtatja, ha
függőlegesen toltuk el. Kezdetben az inverziók száma páros, az elérni kí-
vánt állapotban páratlan, s ez azért nem érhető el, mert a függőleges irá-
nyú mozgatások száma — ha az üres mezőt ismét az alsó sorban akarjuk
látni — páros.
1433. Hasonló az előzőhöz.
298 Megoldások, útmutatások
1434. Nem lehet. Adott irányt kijelölve haladjunk végig pozitív körüljárás szerint egy
sokszög kerületén! Utunk során kizárólag a megadott iránnyal párhuzamos ol-
dalak hosszát vegyük figyelembe, összegezzük pozitív előjellel, ha a megadott
iránnyal egyezően; negatív előjellel, ha azzal ellentétesen jártuk be a szóban for-
gó oldalt! A sokszögre így számolt érték invariáns a feldarabolással és az elto-
lással szemben. Háromszögnél három (valójában hat) irány is van, mikor ez az
érték nem nulla; míg téglalapnál minden irányra nullát kapunk.
1435. x = −1-re az egyik polinom 11-et, a másik −9-et vesz fel értékként. A megadott
változtatás a polinom x = −1 helyen felvett értékét 1-gyel változtatja. Ezért lesz
olyan polinom, melynek x = −1 gyöke.
1436. Az előírt művelet növeli a sokszög területét. Mivel csak véges sok különböző
sokszöget kaphatunk, így az eljárás néhány lépés után véget ér.
1437. Legyen S a táblázatban levő számok összege! Ha valamely sorban vagy oszlop-
ban a számok összege negatív, akkor ott változtassuk meg az előjeleket; ezzel
S nő. S-nek véges sok értéke lehetséges. Az eljárások befejeztével S nem lehet
negatív, hiszen (az előbbiek szerint) ekkor növelhető lenne.
1438. Legyen az S állapotjelző függvény értéke a szomszéd számpárok szorzatának
összege! Ebben az összegben az a, b, c, d sorrendre az ab + bc + cd szerepel,
míg a leírt cserét követően ac + cb + bd, mely (a − d)(b − c) < 0 miatt nagyobb a
korábbi részösszegnél (ab + cd < ac + bd). Tehát egy ilyen lépésben S értéke nő,
de S-nek csak véges sok értéke lehet (n db adott szám esetén), ezért a növekedés
egyszer véget ér.
1439. Vegyük észre, hogy egy-egy lépés nem változtatja meg a csúcsokban levő szá-
mok összegét; míg S értéke minden lépésben csökken, ahol S a másodszomszé-
dos csúcsokban levő számok különbségei négyzetének összege. Mivel S értéke
pozitív egész, így az eljárás néhány lépés után véget ér.
1440. Az n-edik lépésben kapott számnégyest jelölje (an , bn , cn , dn ).
Nyilván an + bn + cn + dn = 0, és így
an2 + bn2 + cn2 + dn2 ≥ 2(an−1
2 2
+ bn−1 2
+ cn−1 2
+ dn−1 ).
1441. Tekintsük a fekete mezőket körbefogó, rácsszakaszokból álló, legrövidebb zárt
töröttvonal S kerületét. Az átalakítás lépéseiben S értéke mindig csökken.
1443. Tekintsük az „igazi” barát-párok S számát, tehát azokét a párokét, melyekben a
két törpe egymás barátja, s ugyanolyan színű házikóban laknak. Az átfestések
során ez az S szám mindig nő.
1445. Helyezzük el tetszőlegesen a manókat és építsünk kerítést két parcella közé, ha
azok tulajdonosai utálják egymást. Megmutatjuk, hogy minden kerítés felszámol-
ható két manó parcellájának megcserélésével úgy, hogy közben nem keletkezik
új kerítés. Innen már nyilván következik, hogy néhány csere után az összes ke-
rítés megszüntethető.
25. Invariáns tulajdonságok 299
C D
1448. Színezzünk 4 színnel tetszőlegesen. Ha az egyszínű pontokat összekötő szaka-
szok száma nagyobb n-nél, akkor van olyan pont, melyből legalább három, egy-
színű pontokat összekötő szakasz indul. Ezt a pontot színezzük át, s ekkor csök-
ken az egyszínű szakaszok száma.
1449. A piros és a kék pontokat kössük össze szakaszokkal. Ha valamely két szakasz
metszi egymást, akkor a metszéspont megszüntethető, ha a között a négy pont
között a két szakaszt másképp vesszük fel. Kínálkozik, hogy itt az állapotjelző
függvény a metszéspontok számát jelentse, de az előbbi lépés nem biztos, hogy
300 Megoldások, útmutatások
1455. A huszár fekete mezőről fehérre, fehérről feketére lép. Ha a bal alsó sarok fekete,
akkor innen indulva a 63. lépésben nem léphet a jobb felső fekete mezőre, hiszen
ekkor fehér színű mezőre lép.
1456–1459. Hasonló az előzőhöz.
1460. 1 20 5 14 9
6 15 10 19 4
11 2 17 8 13
16 7 12 3 18
1461. Tekintsük a négysoros táblát, két belső és két szélső sorral. Egy szélső mező-
re a huszár csak belső mezőről léphet, szélső mezőről pedig belsőre lép. Mivel
ugyanannyi szélső mező van, mint belső, ezért a huszár minden második lépé-
sében szélső mezőre lép, s mivel a huszár felváltva lép fehérről feketére, így a
szélső mezők mindegyikének fehérnek (vagy feketének) kellene lennie.
1462. Hasonló az előzőhöz: a 4 szélső sorból a huszár a három középső valamelyikére
léphet.
1463. Nem. Legyen a jobbra, a felfelé, a balra lefelé történő lépések száma rendre x,
y, z. A feltétel szerint: x + y + z = n2 − 1, y = z, x = z + 1. Ezekből 3z + 2 = n2 ,
de négyzetszám 3-mal osztva nem adhat 2 maradékot.
26. Feladatok a sakktáblán 301
1464. a) Nem lehet. Fekete (fehér) mezőn álló bábu ismét fekete (fehér) mezőre lép.
b) Nem lehet. Színezzük a tábla sorait felváltva fehérre, feketére! Ekkor a 9
figurából pl. 6 áll fekete, 3 fehér mezőn. Ez a lépések során nem változik,
pedig a célul kitűzött állapotban 6 figurának fehéren, 3-nak feketén kell állnia.
Ez egyben újabb indoklása az a) feladat megoldásának.
1465. 32 huszár elhelyezhető, pl. ha mindegyiket fehér mezőre tesszük. 1 2
Többet nem lehet elhelyezni, hiszen a tábla ábra szerinti 4 × 2-es
részére legfeljebb 4 huszár helyezhető (ugyanis az azonos számmal 3 4
jelölt mezőkből legfeljebb az egyiken állhat huszár), így az egész 2 1
táblán legfeljebb 8 × 4 huszár állhat.
4 3
1466. Az egyszínű mezők száma 12 és 13, ezért 13 huszár elhelyezhető a kívánt módon.
Többet nem lehet feltenni, mert — az ábrákon látható bejárási sorszámozás miatt
— nem állhatnak huszárok szomszédos sorszámú mezőn.
1 20 9 14 3 1 10 15 22 3
10 15 2 19 24 16 21 2 9 14
21 8 25 4 13 11 8 17 4 23
16 11 6 23 18 20 25 6 13 18
7 22 17 12 5 7 12 19 24 5
1467. • •
• •• •
••• •• ••• •• •••••
• ••
•••••
• •
•
• ••
•• •• •• •• •• ••
• • • ••
•
•• •• • •
• •• •• ••
•• ••
• ••
1468. Osszuk a táblát 2 × 2-es részekre. Egy 2 × 2-es részben legfeljebb egy király
állhat, így a táblán legfeljebb 16 király lehet. Ennyit el is lehet helyezni.
302 Megoldások, útmutatások
1469. • 1470.
• •
•
• •
• •
• •
•
• •
1471. A bekeretezett területeken kell állnia királynak; különben lenne olyan mező, mely
nem áll ütés alatt. Tehát legalább 9 király szükséges; s az ábra mutatja, hogy
ennyivel a cél el is érhető.
• • •
• • •
• • •
1472. 10-et el lehet helyezni (az ábrák mutatják). Többet nem, még bástyát sem. Ha
11 bástya van, akkor kell lennie 3 sornak, melyben 2–2 bástya áll. Ezeknek
különböző oszlopokban kell elhelyezkedniük, azonban a maradék két oszlopban
csak 2 × 2 bástya állhat.
• ••
• •
• • •
•
• • •
• •
• ••
• ••
• •
•• •
• •
• • •
• •
• •
•• •
• ••
26. Feladatok a sakktáblán 303
1473.
• • • • • •
• • • •
• • • • • •
• • • • • •
• • • •
• • • • • •
• • 1 4 7 8
1
2
6 2
7 3
◦ ◦ 3 8 5
6 4
5
...
1476. Mindig ugyanazt a számot kapjuk az ösz- 0+1 0+2 0+3 0+8
szegzéskor. Ugyanis a számokat az ábra ...
szerint felbontva két szám összegére, lát- 8+1 8+2 8+3 8+8
...
ható, hogy a nyolc szám összege: 0 + 8 + 16+1 16+2 16+3 16+8
+ 16 + · · · + 56 + 1 + 2 + 3 + · · · + 8. .. .. .. .. .. .. . .. ..
. . . . . . .
...
56+1 56+2 56+3 56+8
...
1477. Az előző feladat eredményét alkalmazzuk. Számozzuk meg a táblázat mezőit,
soronként kitöltve az 1, 2, 3, . . . , 8, 10, 11, 12, . . . , 17, 19, 20, . . . számokkal
(vigyázat!, pl. a második sort nem 9-cel kezdtük, hanem 10-zel). Így értük el,
hogy fekete mezőkön mondjuk páratlan számok, a fehéreken páros számok áll-
nak. Ha elhelyeztük a nyolc bástyát, adjuk össze az e mezőkön álló számokat, a
végeredmény mindig ugyanaz a páros szám, tehát az összeadandók között párat-
lan számból páros sok van, ezért a fekete mezőkön álló bástyák száma páros.
1478. Figyeljük a tábla színezését; s gondoljunk arra, hogy a fehér és fekete mezők
száma eltérő; s a bogarak fehér mezőről feketére, feketéről fehérre lépnek.
1479. Nem. Ha a táblázatban levő számokat soronként adjuk össze, akkor pozitív az
összeg; ha oszloponként, akkor ugyanez az összeg negatív lenne.
304 Megoldások, útmutatások
1480. Lehet.
1 1 1 1 1 3 3 3 3 3
1 −4 1 −4 1 −4 −4 −4 −4 −4
1 1 1 1 1 3 3 3 3 3
1 −4 1 −4 1 −4 −4 −4 −4 −4
1 1 1 1 1 3 3 3 3 3
Azt viszont könnyű belátni, hogy a keresett szám éppen a 8. Ha ugyanis „fo-
lyamatosan” számozzuk meg a sakktáblát, azaz az n-edik sor k-adik mezőjére az
(n−1)8+k számot írjuk, akkor a szomszédos mezők távolsága 1, 8, 7 vagy pedig
9 lehet. Van tehát olyan számozás, amikor nem lép fel 9-nél nagyobb távolság a
szomszédos mezők között.
1486. Azt bizonyítjuk, hogy létezik olyan (a1 , b1 ), . . . , (an , bn ) diszjunkt, szomszé-
dos mátrixelemekből álló pár, hogy max aj < min bj . Ekkor azon t indexre,
1≤j ≤n 1≤j ≤n
melyre bj maximális, fennáll
bt = max bj ≥ n − 1 + min bj ≥ n + max aj ≥ n + at ,
1≤j ≤n 1≤j ≤n 1≤j ≤n
és ezért (at , bt ) a kívánt tulajdonságú szomszédos elempár.
Jelölje α a mátrix sormaximumainak minimumát. Tegyük fel, hogy ez a ν-edik
sorban vétetik fel.
1. eset. Minden sorban van α-nál kisebb elem. Ekkor α definíciója szerint minden
sorban van α-nál nem kisebb elem is, így minden sorból kiválasztható olyan
szomszédos elempár, melynek egyik tagja α-nál kisebb, a másik nem kisebb. Az
így kiválasztott n pár megfelel a követelményeknek.
2. eset. Van olyan sor, mondjuk a μ-edik, hogy minden eleme legalább α; α
definíciója miatt μ = ν és ezért a mátrixelemek különböző volta miatt a μ-
edik sor minden eleme nagyobb, mint α. Ekkor tehát minden oszlopban van
α-nál nagyobb és α-nál nem nagyobb elem egyaránt. Innen az állítás ugyanúgy
bizonyítható, mint az 1. esetben.
1487. a) Az ábra mutatja a kitöltést.
0 0 0 0 8 8 8 9 9 9
b) Jelölje qk és rk azoknak az oszlopoknak, ill.
0 0 0 1 1 1 1 9 9 9
soroknak a számát, amelyben előfordul a k szám-
jegy. 0 0 0 1 1 1 2 2 2 2
3 3 3 1 1 1 2 2 2 3
Minden oszlop fölé odaírjuk, hogy mely szám- 3 3 4 4 4 4 2 2 2 3
jegyekből található legalább egy darab az
3 3 4 4 4 5 5 5 5 3
adott oszlopban. Így az oszlopok fölé nyilván
6 6 4 4 4 5 5 5 6 6
q0 + q1 + · · · + q9 darab számot írtunk. Ugyan-
6 7 7 7 7 5 5 5 6 6
akkor, ha feltételezzük, hogy minden oszlop-
6 7 7 7 8 8 8 8 6 6
ban legfeljebb három különböző szám van, ak-
9 7 7 7 8 8 8 9 9 9
kor az összes oszlop fölé legfeljebb 30 darab
szám kerülhet. Így q0 + q1 + · · · + q9 ≤ 30. A sorokra hasonlóan kapjuk, hogy
r0 + r1 + · · · + r9 ≤ 30.
Mivel minden számjegy tízszer fordul elő, így qk rk ≥ 10. Ezért qk + rk ≥
√
≥ 2 qk rk > 6, azaz (q0 + r0 ) + (q1 + r1 ) + · · · + (q9 + r9 ) > 60, ami ellentmond az
előző két egyenlőtlenségnek.
Az ellentmondás azt igazolja, hogy van legalább négy különböző számot tartal-
mazó sor vagy oszlop.
306 Megoldások, útmutatások
1488. k ≥ 3, hiszen az 1-est tartalmazó mezőnek négy másik mezővel van közös oldala,
ugyanakkor a papírlapon csak 2 darab 2-es szerepel. Így az egyik szomszédos
mezőbe kettőnél nagyobb szám kerül, tehát különbségük legalább 2. A k = 3
értékhez tartozó kitöltés többféle módon is megadható.
1489. Az 1, 2, . . . , 120 számok mindegyikét ötször írhatjuk be, tehát e számok össze-
sen 600 mezőt fednek le. Másrészt minden olyan mezőt e számokkal kell lefed-
nünk, amelyekre soruk és oszlopuk sorszámát összeszorozva 120-nál nem na-
120
gyobb számot kapunk. Az első sorban 120 ilyen mező van, a másodikban =
2
120 120
= 60, a harmadikban , . . . , az i-edik sorban olyan mező van, amely
3 i
megfelel. Ezeket összeadva 602 mezőt számolunk meg.
Ezek szerint több mezőt kell 120-nál nem nagyobb számokkal lefednünk, mint
ahány szám rendelkezésünkre áll; így a táblázat nem tölthető ki a feladat kívá-
nalmainak megfelelően.
1491. Számozzuk meg a végtelen négy- 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2
zetrács mezőit az ábra szerint az 3 4 3 4 3 4 3 4 3 4 3 4 3 4
1, 2, 3, 4 számokkal! A 100 me- 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2
zőből legalább 25 mezőn ugyan-
3 4 3 4 3 4 3 4 3 4 3 4 3 4
az a szám áll, s ezeknek a me-
1 2 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2
zőknek megvan a kívánt tulaj-
3 4 3 4 3 4 3 4 3 4 3 4 3 4
donságuk.
1 2 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2 1 2
1492. A 29 × 29-es négyzetrács mezőit jelöljük meg az ábra szerint pontokkal! Ösz-
szesen 100 db 2 × 2-es részt jelöltünk meg. Vegyük észre, hogy ha bármiképpen
vágtunk ki egy 2 × 2-es részt, az csak egy, a pontokkal megjelölt 2 × 2-es részt
metsz.
...
•• •• •• ... •• ••
•• •• •• ... •• ••
...
•• •• •• ... •• ••
•• •• •• ... •• ••
.. .. .. .. .. .. .. .. .. .. .. . .. .. .. .. .. ..
. . . . . . . . . . . . . . . .
...
...
•• •• •• ... •• ••
•• •• •• ... •• ••
26. Feladatok a sakktáblán 307
1495. Jelöljük a három színt az 1-es, 2-es, 3-as számokkal. Színezzük a tábla mezőit az
ábra szerint 3 színnel úgy, hogy az egyik átlós irányban (a vízszintessel 45◦ -os
szöget bezáró irányban) azonos színűek legyenek a mezők. Mindegyik színnel
11–11 mezőt színeztünk ki. Kezdetben az azonos színű mezőkön álló bábuk
száma: a = 11 (az 1-es színű mezőkön álló bábuk száma), b = 11 (a 2-es színű
mezőkön álló bábuk száma), c = 10 (a 3-as színű mezőkön álló bábuk száma).
308 Megoldások, útmutatások
Hogyan változnak ezek a számok egy lépés során? Ahonnan ugrunk és amelyik
mezőt átugorjuk, e két szín esetén eggyel–eggyel csökken az ilyen színű mezőn
álló bábuk száma; míg ahová érkezünk, az olyan színű mezőkből eggyel több
mezőn lesz bábu. Tehát a, b, c mindegyike 1-gyel változik, ezért c párossága
mindig különbözni fog a és b párosságától. Ha csak egy bábu marad, az úgy
lehet, hogy a = 0, b = 0, c = 1. Azaz a megmaradó bábu csak olyan mezőn
állhat, amelynek a színe ugyanolyan, mint a középső mező színe. Ez 11 mezőt
jelent.
Most színezzük újra a játéktáblát, hasonlóan az elő-
zőhöz, csak a másik átlós irányban. Ismét azt kapjuk, 1 3 2
hogy az egyedül maradó bábu 11 mező valamelyi- 2 1 3
kén állhat. Azonban csak 5 olyan mező van, amely 2 1 3 2 1 3 2
az előző 11 mező között is szerepelt; csak ezeken áll- 3 2 1 3 2 1 3
hat a megmaradó bábu (vagy a tábla közepén, vagy 1 3 2 1 3 2 1
a négy oldal valamelyikének középső mezőjén). 3 2 1
1 3 2
1496. A hiányos sakktáblán nem egyenlő a fekete
és a fehér mezők száma, s a dominók ugyan-
annyi fehér és fekete mezőt fednek le. Ha egy
fekete és egy fehér mezőt „tiltunk le”, mint pl.
az ábrán látható, akkor a megrajzolt „útvonal”
mutatja a lefedés módját.
1 2 3 1 2 3 1 2 1 2 3 1 2 3 1 2
3 1 2 3 1 2 3 1 2 3 1 2 3 1 2 3
2 3 1 2 3 1 2 3 3 1 2 3 1 2 3 1
1 2 3 1 2 3 1 2 1 2 3 1 2 3 1 2
3 1 2 3 1 2 3 1 2 3 1 2 3 1 2 3
2 3 1 2 3 1 2 3 3 1 2 3 1 2 3 1
1 2 3 1 2 3 1 2 1 2 3 1 2 3 1 2
3 1 2 3 1 2 3 1 2 3 1 2 3 1 2 3
feketére, fehérre. Így 48 fekete és 42 fehér mezőt kapunk (vagy fordítva). Minden
42
dominó három fehér és három fekete mezőt fed le. Ezért legfeljebb = 14
3
dominót tehetünk a táblára. (14 dominót el is tudunk helyezni a táblán.)
1511. A feladat „csak akkor” részét szükséges bizonyítani, a másik irány ugyanis nyil-
vánvaló. Töltsük ki a táblázat mezőit a 0, 1, 2, . . . , k − 1 számokkal úgy, hogy a
táblán bárhogyan helyezünk el egy (k × 1)-es dominót, az csupa különböző szá-
mot fedjen le („átlós színezés”). Ennek vizsgálatával is eredményre juthatunk.
Hasonló ötlettel, komplex számok segítségével gyorsabban érünk célba. Legyen
ε = cos(2π/k) + i sin(2π/k) az első k-adik egységgyök, és tegyük fel, hogy az
n × m-es táblát lefedtük (k × 1)-es dominókkal. Ha a tábla mezőit oly módon
töltjük ki komplex számokkal, hogy az r. sor s. mezőjére az εr+s−2 egységgyököt
írjuk, akkor minden (k×1)-es dominó a k. egységgyököknek egy teljes rendszerét
fedi le, amelyeknek 0 az összege. Így a táblán levő összes egységgyök is 0-t ad
összegül, azaz
n m
1 − εn 1 − εm
0= εr+s−2 = εr−1 · εs−1 = · .
1≤r≤n r=1 s=1
1−ε 1−ε
1≤s≤m
1515. Igen, lehet. Bármely színezés megvalósítható; ugyanis néhány átfestéssel elér-
hető, hogy csak egy tetszőlegesen választott mező színe változzék meg. Ehhez
színezzünk át minden olyan sor–oszlop párt, mely a kiválasztott mezőt tartal-
mazza.
1518. Nem, hiszen bármely 7 × 11 × 1-es rétegben a kis téglák 3n helyet foglalnak el,
azonban 3 | 7 · 11.
1519. Nem. A kocka 2 × 2 × 2-es részeit felváltva színezzük sakktáblaszerűen fehérre,
feketére! Egy 1 × 2 × 4-es téglát bárhogyan is helyezünk el, annak fele fekete,
fele fehér lesz. Tehát, ha a kirakás megvalósítható, akkor a 6 × 6 × 6-os kocka
fele fehér, fele fekete — s ez nem teljesül.
1520. Azt lássuk be, hogy a láda három, a, b, c élhossza közül legalább kettő páros, és
ezek egyike osztható 4-gyel! Ha pl. a és b is páratlan lenne, akkor a láda nem
lenne kitölthető a megadott téglákkal, hiszen bármely a × b × 1-es rétegből a
téglák páros számú egységkockányi helyet foglalnak el. Az előző feladat megol-
dását követve belátható: az nem lehetséges, hogy a, b, c mindegyike páros, ám
egyik sem osztható 4-gyel. A láda térfogata osztható 16-tal. Ezekből következik
a várt állítás.
1521. Színezzük sakktáblaszerűen az egységkockákat felváltva fehérre, feketére! A 26
kockát úgy vesszük el, hogy felváltva veszünk fehér és fekete kockát, tehát a
kockák felének feketének kell lennie, azonban ez nem teljesül.
1522. Nem. Helyezzük a Rubik-kockát egy Descartes-féle derékszögű koordináta-rend-
szerbe oly módon, hogy a merőleges oldalélek illeszkedjenek egy-egy tengelyre,
és válasszuk a kocka egy kis négyzetének élhosszát 1-nek! Tekintsük a koordi-
náták összegének változását, miközben egyik lapcsúcsból a másikba lépünk. Az
összeg mindig páros számmal változik, tehát megőrzi paritását. A lapcsúcsok fe-
lénél a koordináták összege páros, másik felénél páratlan, ezért az útvonal bejárja
az összes azonos paritású csúcsot. Tehát át kell haladnunk a kocka valamely csú-
csán, de a csúcs három négyzetlapra illeszkedik, így a harmadik átló berajzolása
után nem tudunk tovább haladni.
1523. A térfogatokat összehasonlítva legfeljebb 54 db 1 × 1 × 4-es téglát helyezhetünk
a kockába. Azonban ez nem érhető el, legfeljebb 52 db 1 × 1 × 4-es téglát
helyezhetünk el.
Színezzük a kocka 27 db 2 × 2 × 2-es részét (sakktáblaszerűen) felváltva fehérre,
feketére. Ekkor egy 1×1×4-es tégla két fehér és két fekete 1×1×1-es kockából
áll. Mivel a színezés során 104 db 1 × 1 × 1-es kocka fehér és 112 fekete (vagy
104
fordítva), ezért legfeljebb = 52 1 × 1 × 4-es téglát helyezhetünk az adott
2
kockába. Nem nehéz megmutatni, hogy ennyit el lehet helyezni.
1524. Kirakható, de csak úgy, hogy az 1 × 1 × 1-es kockák a 3 × 3 × 3-as kocka
valamelyik testátlóján vannak. Ha a kockát felszeleteljük 3 rétegre valamelyik
27. Skatulyaelv 313
27. Skatulyaelv
1530. 4 · 9 + 1 = 37.
1531. a) 4 · 3 + 1 = 13.
b) 20 + 20 + 20 + 4 = 64.
314 Megoldások, útmutatások
1532. a) 12,
b) 20,
c) 12,
d) 23,
e) 24,
f) 7.
1533. a) 3,
b) 22,
c) 5,
d) 7,
e) 22,
f) 24,
g) 11,
h) 26.
1534. a) 4,
b) 52,
c) 42,
d) 32,
e) 6,
f) 12,
g) 56,
h) 46,
i) 54,
j) 54,
k) 2k + 2.
1535. 10 + 10 + 1 = 21.
1536. A fogak számára 33 lehetőség van: 0, 1, 2, 3, . . . , 32. Ha 33 skatulyába 34 nevet
helyezünk, akkor lesz olyan skatulya, melyben van két név.
1537. A fogazat azonosítását megtehetjük egy 32-jegyű, 0 és 1 jegyekből álló szám-
mal: 0 áll a k-adik helyen, ha a k-adik fog hiányzik, különben 1-es. Az ilyen
különböző sorozatok — így a lehetőségek — száma: 232 . A válasz: 232 + 1 =
= 4 294 967 297 (nincs ilyen ország a Földön, melynek ennyi lakosa van).
1538. Igaz.
27. Skatulyaelv 315
1539. Válasszunk ki egy cédulát, és legyen az erre írt szám m. Ekkor a többi cédulán
szereplő n számok mindegyikére: m−1 000 000 ≤ n ≤ m+1 000 000. Ha minden
ilyen n szám véges sokszor szerepel, akkor csak véges sok cédula lehet.
1540. Két szelvény kevés, három elegendő.
1541. Osszuk fel a sakktáblát 16 db 2 × 2-es részre! Nem állhat mindegyiken 2 bábu.
1542. Van 17 azonos színű tehén, mivel 4 szín van és 4 · 16 < 65. Ezek között —
mivel csak legfeljebb négyféle korú tehén van — találhatunk 5 azonos korút,
hiszen 4 · 4 < 17. Az 5 tehén között van 3, melyek ugyanabba a faluba tartoznak.
1543. A körlapot osszuk fel 6 db egybevágó körcikkre! Lesz két pont, mely ugyanabba
a körcikkbe esik.
1544. Az előbbi felosztást most úgy végezzük el, hogy az egyik pont rajta legyen
valamelyik, a felosztásban résztvevő egyenesen.
1545. A körbe írjunk szabályos hatszöget, és az oldalak, mint átmérők fölé írjunk 1 egy-
ség átmérőjű köröket, továbbá még egy ilyen kört rajzoljunk a kör középpontja
körül. Ezt a hét kört úgy forgatjuk el az adott kör középpontja körül, hogy az
adott 8 pontból egyik se illeszkedjék e körök valamelyikére. Így elértük, hogy a
8 pontból legalább kettő ugyanannak az 1 egység átmérőjű körnek a belsejében
van, ezért távolságuk 1-nél kisebb.
1546. Osszuk fel a háromszöget 9 db egybevágó háromszögre.
1554. Az ábra szerint öt részre bontjuk a téglalapot. Ezek
valamelyikében a 6 pontból legalább kettő van, s egy
ilyen részben
√ lévő pontok között fellépő legnagyobb
távolság: 5.
865 − 1
1555. Elegendő megmutatnunk, hogy a háromszög felosztható = 432 olyan
2
részre, amelyek mindegyike lefedhető egy 1 átmérőjű zárt félkörlemezzel, mivel
akkor a 432 rész közül legalább egyben legalább 3 pontnak kell lennie.
Ehhez osszuk az eredeti háromszög mindegyik oldalát 12 egyenlő részre, és az
osztáspontokon keresztül húzzunk párhuzamosakat a háromszög oldalaival. Így
144 darab egybevágó, az eredetihez hasonló kis háromszögre daraboltuk fel a
háromszöget. Mindegyik kis háromszög feldarabolható 3 kisebb, az adott há-
romszöghöz hasonló, egybevágó háromszögre, s ezeknek a derékszögű három-
szögeknek az átfogója 1 egység hosszú. Ily módon eljutunk a kívánt felosztáshoz.
316 Megoldások, útmutatások
1566. A kör sugara legyen r. Tegyük fel, hogy az állítás nem igaz. Akkor a pontok
köré írt r/3 sugarú körlemezek nem metszik egymást. E 17 körlemez terüle-
17π 2
tének összege 17π(r/3)2 = r . A 17 körlemez lefedhető az eredeti körrel
9
r 16π 2
koncentrikus r + sugarú körrel. Ennek a körnek a területe r , ami kisebb
3 9
17π 2
r -nél, tehát nem fedi le a 17 körlemezt. Ellentmondásra jutottunk, hamis
9
volt a feltevés. Ezzel igazoltuk az állítást.
1567. Tekintsük a körnek a szabályos n-szög csúcsai által létrehozott n ívét. Ezek
közül az ívek közül az egyikben, pl. A1 A2 -ben legalább két pont van, amelyek
2π
a szabályos (n + 1)-szög csúcsai, pl. B1 és B2 . Mivel az A1 A2 ív hossza ,a
n
2π 2π
B1 B2 ív hossza , az A1 B1 és a B2 A2 ívek hosszának összege .
n+1 n(n + 1)
1568. Válasszuk azt az Ai Aj átlót, melyhez O a legközelebb van.
1569. A 8 csúcsból legalább 3 azonos színű, s ezek közt van kettő, melyeket nem köti
össze a kocka valamely éle.
1570. Tekintsük a „nagy” háromszög három csúcsát és a három oldalfelező pontot. Ezt
a 6 pontot lefedi az 5 „kis” háromszög, tehát valamelyikük két pontot is lefed;
ezért ez a háromszög legalább a negyedét lefedi a „nagy” háromszögnek.
1571. Lássuk be, hogy egy ilyen egyenes a négyzet egyik középvonalát 2:3 arányban
osztja. A két középvonalon összesen 4 ilyen pont van, ezért ezek valamelyikén
legalább 3 átmegy a 9 egyenesből.
1572. Osszuk a körívet négy negyedkörívre úgy, hogy az egyik osztópont a 4 pont
egyike legyen! (A megoldás menete hasonló az 1544. feladatéhoz.)
1573. Az öt pontból egyet válasszunk Északi-sarknak, s vegyük fel azokat a főköröket,
melyek e ponton és egy-egy további ponton mennek át. Tekintsük e négy főkör
és az Egyenlítő metszéspontjait. Vagy az Északi-sark és egy másik pontból álló
páros a megfelelő, vagy az Egyenlítőn levő metszéspontokra alkalmazzuk az
előző feladat megoldását.
1574. A köröket merőlegesen vetítsük a négyzet valamelyik oldalára. A vetületek hosz-
szának összege 1,02, ezért a vetületek között van átfedés. Az átfedett szakasz va-
lamely pontjában állítsunk merőlegest a négyzet oldalára, ez az egyenes legalább
két kört fog metszeni.
10
1575. A körök átmérőinek összege > 3. Innen a feladat megoldása hasonló az
π
előzőhöz.
318 Megoldások, útmutatások
1576. Vetítsük a gömböket egy kiválasztott egyenesre. A „nagy” gömb 6 egység hosszú
vetületének szakaszán lesz a többi vetülete, melyek hosszának összege 50. Mivel
50 > 6 · 8, ezért van olyan pont, mely legalább 9 vetületnek is közös pontja. E
pontban állítsunk merőleges síkot az egyenesre.
1577. Vetítsük a töröttvonal szakaszait merőlegesen a négyzet két, egymásra merőleges
oldalára: az ai szakasz vetületei xi , yi . Nyilván xi + yi ≥ ai . Ezért
n n n n
xi + yi = (xi + yi ) ≥ ai > 1000.
i=1 i=1 i=1 i=1
Tehát a bal oldali két összeg közül legalább az egyik > 500, így azon az egység-
nyi hosszú négyzetoldalon a vetületek az oldal valamely pontját legalább 501-
szer lefedik. E pontban állítsunk merőlegest a négyzetoldalra, s ez az egyenes
legalább 501 pontban metszi a töröttvonalat.
1578. Hasonló az előzőhöz.
1579. Csak a tábla peremét figyeljük. Itt körben 28 mező, ill. megjelölt pont van, s már
ezek elválasztásához is kevés 13 egyenes.
1580. Válasszunk két pontot, A-t és B-t, melyek távolsága nem kisebb 1-nél (ha nincs
ilyen pontpár, akkor tetszőlegesen választhatunk), s rajzoljunk mindegyik körül
1 egység sugarú kört! A 25 pont bármelyike benne van valamelyik körben, ezért
az egyik körben mindenképp lesz 13 pont.
1000
1000
1000
1581. Válasszuk ki a kör egy AB átmérőjét. Ekkor |APi | + |BPi | = (|APi | +
i=1 i=1 i=1
1000
+|BPi |) ≥ 2000, (hiszen |APi |+|BPi | ≥ |AB| = 2), ezért vagy |APi | ≥ 1000,
i=1
1000
vagy |BPi | ≥ 1000.
i=1
1582. Vegyünk fel egy 1 egység oldalú szabályos háromszöget, ennek lesz két azonos
színű csúcsa.
1583. Vegyünk két különböző színű pontot, melyek távolsága kisebb, mint 1 egység.
Ezek köré írjunk 1 egység sugarú kört, s figyeljük a körök valamelyik metszés-
pontját.
1584. Használjuk fel az 1353. feladat megoldásának ábráját.
1585. Figyeljük egy szabályos hatszög csúcsait és a hatszög köré írt kör középpontját.
Megjegyzés. A sík két színnel kiszínezhető úgy, hogy ne legyen olyan egységnyi
oldalú szabályos háromszög, amelynek csúcsai ugyanolyan színűek.
27. Skatulyaelv 319
1605. Egy szám 3-mal osztva 0, 1 vagy 2 maradékot adhat. Ha az öt szám között van
három, melyek ugyanazt a maradékot adják, akkor ezek összege osztható 3-mal.
Ellenkező esetben kiválasztható három szám, melyek rendre 0, 1 és 2 maradékot
adnak 3-mal osztva. Ezek összege osztható 3-mal.
1606. Három egész szám között van kettő, melyek összege osztható 2-vel; így van az
adott 7 szám között is, legyenek ezek a és b. A megmaradó öt szám között is
van kettő, c és d, melyek összege páros; végül az utolsó három között is találunk
a+b c+d e+f
kettőt, e-t és f -et. Most , , egész számok, tehát közöttük van
2 2 2
a+b c+d
kettő, melyek összege osztható 2-vel. Legyenek ezek és . Így tehát
2 2
1 a+b c+d a+b+c+d
+ = is egész, vagyis a + b + c + d osztható 4-gyel.
2 2 2 4
1607. Az a1 , a2 , . . . , a37 számok között van 13 olyan, mely 3-mal osztva ugyanazt
a maradékot adja (hiszen 37 > 3 · 12). Ha e 13 szám indexét vesszük, az ilyen
indexű bi -k között van 5 olyan, melyek 3-mal osztva ugyanazt a maradékot adják
(hiszen 13 > 3 · 4). Ha ennek az öt számnak az indexét vesszük, az ilyen indexű
ci -k között (lásd 1605. feladat!) van három, melyek összege osztható 3-mal. Ez
az ilyen indexű bi -kre és ai -kre is igaz.
1608. Az 1605. feladat mutatja, hogy legfeljebb 4 prímszámot lehet így megadni. Négy
ilyen prím pl.: 7, 11, 13, 23 vagy 19, 23, 37, 41.
1609. A 2-hatványok utolsó két jegyéből álló szám legfeljebb 100-féle lehet (ez a kor-
lát könnyen csökkenthető). Tehát, ha veszünk 101 különböző 2-hatványt, lesz
köztük kettő, melyek utolsó két jegye azonos. Ez már a periodikusságot jelenti,
hiszen, ha 2n és 2m utolsó két jegye megegyezik, akkor 2n+1 és 2m+1 utolsó két
jegye is azonos.
1610. Figyeljük az (fk , fk+1 ) számpár utolsó három jegyéből álló számpárt! Ezek leg-
feljebb 106 -félék lehetnek. Tehát van két olyan számpár, melyek utolsó három
jegye megegyezik. Ez a sorozat képzési szabálya miatt jelenti a periodikusságot.
1611. Lássuk be, hogy a sorozat elemei kisebbek egy a0 -tól függő korlátnál.
1612. Az 1608. feladat megoldásához hasonlóan van két 3-hatvány is, 3k és 3n , melyek
utolsó négy számjegye megegyezik. Ez azt jelenti, hogy
104 | 3k − 3n = 3n (3k−n − 1), tehát 104 | 3k−n − 1, s ez pontosan a feladat állítása.
1613. Hasonló az előző feladathoz, ill. a következő feladatnak speciális esete.
1614. Az m, m2 , m3 , . . . , mn+1 számok között van kettő, melyek n-nel osztva ugyanazt
a maradékot adják; tehát n | ma − mb , azaz
n | mk − 1.
322 Megoldások, útmutatások
1615. 100-ig 25 prím van. Ezek adnak 25 skatulyát, s még vegyük hozzá az 1-esét.
A 27 számot elhelyezzük ezekbe a skatulyákba. Egy számot annak a prímnek a
skatulyájába teszünk, mely osztója neki; ha több lehetőség is van az elhelyezésre,
akkor is csak egyet választunk, tetszés szerint. Az 1-es skatulyájába csak az 1
kerülhet. Lesz két szám, mely ugyanabban a skatulyában van.
1616. Tegyük fel, hogy nincs három egyforma számjegy a 20-jegyű számban. Ekkor
a számban mind a 10 számjegy pontosan kétszer szerepel. Ebben a számban a
számjegyek összege: 2(0+1+· · ·+9) = 90. A szám osztható 3-mal, ami ellentmond
annak, hogy a szám egy 3-tól különböző prímszámnak a hatványa.
1617. A bizonyítást Laczkovich Miklós: Sejtés és bizonyítás (TypoTEX, 1998) c. kitűnő
könyvéből vettük.
Például 10001 = 1002 + 12 pozitív osztói 1, 73, 137 és 10001. Ezek mindegyike
előáll két négyzetszám összegeként: 1 = 12 + 02 , 73 = 82 + 32 , 137 = 112 + 42 .
Az általános tételt bizonyítandó tegyük fel, hogy n osztója a 2 + b2 -nek. Nyilván
feltehetjük, hogy n maga nem négyzet. Azt fogjuk belátni, hogy vannak olyan
x, y egészek,
√ melyek nem mindegyike nulla, és amelyekre teljesül, hogy |x|,
|y| ≤ 2[ n], továbbá
√ 2 n osztója x 2 + y 2 -nek. E feltételekből következik, hogy
x + y ≤ 2[ n] < 2n, valamint x 2 + y 2 nullától különböző többszöröse n-nek.
2 2
1659. Ha n = m, akkor a kezdő nyerhet; ő mindig k × k-s méretű táblát hagy meg.
Különben pedig a második számára követhető ez a nyerő stratégia.
1660. A kezdő nyerhet. Először két darab 5×5-ös táblára töri a csokit; majd mindaddig,
amíg nem tud 1×1-est letörni, megismétli ellenfele törését a másik csokidarabon.
1661. A kezdő nyerhet. Először két darab 5 × 5-ös táblára töri a csokit, majd mindig
megismétli ellenfele lépését a másik csokidarabon.
1662. Ezzel kapcsolatos az 1625. feladat. 5 pont esetén ügyes játékkal mindegyik játé-
kos megakadályozhatja a másik győzelmét, s ekkor döntetlennel ér véget a játék.
6 pont esetén a kezdőnek van nyerő stratégiája.
1663. Felvehetjük a hat pontot úgy is, hogy azok egy szabályos hatszög csúcsait al-
kossák. A hatszög egyik, átlótól különböző szimmetriatengelye legyen t. A t
tengelyre a hatszögnek két oldala (legyen ez a és b) és egy átlója merőleges. A
kezdő játékos első húzása legyen a t-re merőleges átló. A továbbiakban mindig
az ellenfél szakaszának a t egyenesre vonatkozó tükörképét rajzolja, illetve ha az
ellenfél a vagy b egyikét húzza, ő berajzolja a másikat. Az adott eljárásnak meg-
felelő szakasz nyilván mindig behúzható. Lássuk be, hogy a kezdő nem zárhat
háromszöget elsőként! Ez azt jelenti, hogy a kező nyer.
1664. A második nyerhet. Kiválasztja valamelyik 1 × 1-es rácsnégyzet középpontját, s
ellenfele lépésének e pontra tükrözésével kapott pontot választja.
1665. A kezdő nyerhet, ha az adott szám utolsó számjegye nem nulla; különben a
második nyerhet. Mindig a táblán levő szám utolsó jegyét vonja le a számból
(így ő mindig 0-ra végződő számot hagy a táblán).
1666. Okoskodjunk „visszafelé”. Aki 4 gyufát hagy az asztalon, az már nyert. Előzőleg
8, korábban rendre 12, 16, 20, 24 szálat kell meghagyni. Ezt a kezdő megteheti.
1667. A második játékos el tudja érni azt, hogy a kezdő ne nyerhessen: mindig 4-re
egészíti ki a kezdő által elvett gyufák számát.
1668. Az előbbi megoldáshoz hasonló. A kezdő nyerhet: 25, 20, 15, 10, 5 szál gyufát
kell az asztalon hagynia.
328 Megoldások, útmutatások
1669. Az előző feladatok megoldásához hasonló. A kezdő nyerhet: 35, 28, 21, 14, 7
szál gyufát kell az asztalon hagynia.
1670. Az előző feladatokhoz hasonló. A kezdő nyerhet: 37, 30, 23, 16, 9, 2 szál gyufát
kell az asztalon hagynia.
1671. Mindig annyi szál gyufát hagy az asztalon, amely szám a 6 többszöröse (ugyanis
vehet 1, 2, 3, 4, ill. 5 szál gyufát).
1672. Bárhogyan játszanak is a játékosok, mindig a kezdő játékos a győztes; hiszen ha
(a, b) = d, akkor d | a + b = 101, de 101 prímszám, ezért d = 1.
(Érdekes megvizsgálni a játékot 101 helyett összetett számot választva.)
1673. Ha n osztható 3-mal, akkor a második nyerhet. Az első játékos vételét mindig
3-mal osztható számra egészíti ki.
Ha n nem osztható 3-mal, akkor az első nyerhet. Első alkalommal az el nem vett
gyufák számát 3-mal osztható számra állítja be, s a további lépéseiben is erre
törekszik.
1674. Ha n páratlan, akkor a kezdő nyerhet; hiszen ő mindig léphet páros számra, de
innen a második csak páratlanra léphet. Ha n páros, akkor (az előzőek szerint) a
második nyer.
1675. Két esettel foglalkozunk aszerint, hogy a golyók g száma néggyel osztva 1 vagy
3 maradékot ad.
1. eset. Ha g = 2k + 1 és k páratlan, akkor mindegyik játékos legfeljebb k golyót
vehet el egyszerre.
Legyen a kezdő húzó A, a második húzó B.
Ha A elsőre k darab (tehát páratlan sok) golyót húz , akkor B válasza után
legalább 1, de legfeljebb k darab golyó marad. Így másodszorra attól függően,
hogy B páros vagy páratlan sok golyót húzott, A egy kivételével valamennyi
golyót elveszi, illetve egyetlen golyót sem hagy B-nek.
Ez esetben tehát A mindig nyer, hiszen B-nek páratlan sok golyója lesz.
2. eset. Ha g = 2k + 1 és k(> 2) páros, akkor A előszörre k − 2 golyót vegyen el!
Ha most B a maradék k + 3 golyóból 3-nál többet és legfeljebb k darabot vesz
el, akkor ha az így adódó maradék páros, A ezt mind felveszi; ha pedig páratlan,
akkor 1 kivételével veszi fel A ezeket.
Ha B a maradék k + 3 golyóból csak egyet vesz el, akkor másodjára A is csak
egyet húzzon, s ezzel előállt az 1. esetben tárgyalt helyzet, hiszen a maradék k +
+ 1 golyóból most B kénytelen húzni és legalább egyet meghagyni. Ha tehát a
maradék páros, akkor A egy kivételével valamennyit vegye el; ha pedig páratlan
a maradék, akkor valamennyit fel kell vennie.
Ezzel beláttuk, hogy ha g ≥ 3 és g = 5, akkor mindig A nyer. A g = 1 esetben
A veszít. Ha g = 5, akkor is A veszít, mert bármennyit is húzzon elsőre, B is
ugyanannyit fog húzni, s ezzel eléri, hogy A-nál 1 vagy 3 golyó legyen.
28. Matematikai játékok 329
1678. Összesen 1990 két részre osztás történik (lásd a 113. feladatot!), ezért minden-
képp a második játékos győz.
1679. a) A második nyerhet.
b) A kezdő nyerhet.
Cél: a legnagyobb kupacban mindig 2k − 1 db kavics legyen.
1680. Okoskodjunk „visszafelé”. Akinél a szorzat 56 és 111 között van (a határokat is
beleértve), az ellenfelének következő lépése után 1000 fölé jut. Ugyanígy látható,
hogy az előző nyerő intervallum a 4, 5, 6 számokból áll. Tehát a kezdő nyerhet.
1681. Ismét „visszafelé” okoskodunk. A nyerő számok (fordított sorrendben): 100, 90,
80, 71, 62, 53, 44, 35, 30, 23, 20, 14, 11, 5, 2. Tehát a második játékosnak van
nyerő stratégiája.
1682. „Visszafelé” okoskodva megkereshetők a
nyerő mezők. Az ábrán ezek a megjelölt
mezők. A kezdő játékos mindig ezek va-
lamelyikére lép. Egyszerűbben is leírható,
hogyan lépjen a kezdő játékos: első lépé-
se egyet jobbra fel, majd mindig ellenfele
lépését ismétli meg.
1683. Belátjuk, hogy ha n · m páros, akkor a kezdő játékosnak van nyerő stratégiája,
ha n · m páratlan, akkor a másodiknak.
Ha n · m páros, akkor n vagy m páros. Ezért a tábla felosztható (2 × 1)-es
téglalapokra. A kezdő játékos első lépése az induló mezőt tartalmazó téglalap
második mezője, ezután is mindig a királyt tartalmazó téglalap másik mezőjére
lép az első játékos.
Ha n · m páratlan, akkor n is, m is páratlan. A sakktáblát, a bal felső sarok
kivételével, lefedjük (2 × 1)-es téglalapokkal. Bárhová is lép a kezdő, a második
játékos a királyt tartalmazó dominó másik mezőjére lép.
1686. Készítsük el a játék fáját! A fagráf csúcsai a játék egy-egy állapotát tükrözik; s
a gráf élei mutatják, hogy mely állapotból mely állapotba lehet eljutni. A gráf
magasságára teljes indukcióval igazolható az állítás.
1687. A játékosok lépésétől függetlenül a táblán egyedül maradó szám 1-es, ha m
páratlan; ha pedig m páros, akkor 2-es marad a végén. Ennek oka, hogy a táblán
levő 1-esek száma lépésenként vagy nem változik, vagy 2-vel csökken.
330 Megoldások, útmutatások
1688. Az 1686. feladat szerint valamelyik játékosnak biztosan van nyerő stratégiája.
Megmutatjuk, hogy a második játékosnak nem lehet. Ugyanis, ha lenne, akkor
a kezdő bármilyen kezdése esetén meg tudná nyerni a játékot. Kezdjen most
az első játékos az 1 számmal! Ezzel szerepcsere történt: az első ezek után úgy
játszhat, ahogyan a második játszana, ha az első kezdene azzal a számmal, amit a
második írt az 1 után a táblára. Ellentmondásra jutottunk, hiszen ebben a játékban
most a kezdőnek és a másodiknak is nyerő stratégiája lenne. Ha n = 10, akkor a
kezdő első lépése a 6. Ezután az ellenfele által választott számnak a következő
párosításban kijelölt párját választja: (4, 5), (7, 9), (8, 10).
1689. Ahogyan az előző feladatban, itt is a „helycserés” bizonyítás mutatja, hogy a
kezdőnek van nyerő stratégiája. Ha n = 72, akkor a kezdő stratégiája a következő:
Első választása a 6. Ha a második első lépése a (36, 24) valamelyike, akkor ő
a másik számot választja, s megnyerte a játékot. Ha a második első választása
a (9, 8) valamelyike, akkor ő a megmaradt számot választja; majd a (12, 18),
(24, 36) párokból mindig azt, melynek a társát ellenfele elvitte. Ha a második
első választása a (18, 4) valamelyike, akkor ő a megmaradt számmal válaszol;
aztán a (8, 12), (24, 36) párokból a megmaradt számot veszi el. Ha a második a
12-t választja, akkor ő 9-cel válaszol, majd a (8, 18), (24, 36) párokból mindig a
megmaradt számot veszi el.
1690. Mindenképpen a második játékos nyer. A felírt számok csak a kiinduló két szám
(25 és 36) legnagyobb közös osztójának többszörösei közül kerülhetnek ki (euk-
lideszi algoritmus). A 36-nál kisebb összes szám felírható, így 34 számot írnak
fel a játékosok (hiszen két szám már fel volt írva), az utolsó számot a második
játékos írja.
1691. Ha a négy együttható a, b, c, d lesz, a második játékosnak elegendő úgy meg-
választani az utoljára felírt együtthatót, hogy a + b + c + d = 0 legyen. Ennek az
egyenletnek x = 1 gyöke.
1692. Elérhető a cél: x 3 + kx 2 − x − k = (x 2 − 1)(x + k) = 0.
1693. Elérhető a cél: x 3 + ax 2 + x + a = (x 2 + 1)(x + a) = 0.
1694. Elérhető a cél. Az első játékos olyan a, b, c racionális számokat választ, ame-
lyekre a + b + c = 0 és a = 0. Ekkor az ax 2 + bx + c = 0 egyenlet gyökei: x1 = 1,
c
x2 = .
a
1695. A kezdő játékos elérheti, hogy az egyenletrendszer megoldása (0, 1, −1) legyen.
Ehhez az szükséges, hogy mindegyik egyenletben y és z együtthatója ugyanaz a
szám legyen.
1696. Ahogyan az 1689. feladatban, itt is a „helycserés” bizonyítás mutatja, hogy a
kezdőnek van nyerő stratégiája.
1697. Itt is a „szerepcsere” segít. A kezdő kilép, majd visszalép a lóval.
28. Matematikai játékok 331
1705. A másodiknak van nyerő stratégiája: mindig a kezdő által választott szám bal
szomszédját foglalja el, ha az még választható, különben a jobb szomszédot, ha
már az is foglalt, akkor tetszőlegesen választ.
1707. Ha n = 3k, akkor a másodiknak van nyerő stratégiája. Ha a kezdő a (6, 9), (7, 8)
párokból az egyiket választotta, akkor ő a másikat írja.
Ha n = 3k + 1, akkor a kezdőnek van nyerő stratégiája. Első lépésként egy 9-től
különböző számjegyet ír, a továbbiakban pedig úgy játszik, ahogyan a második
az előbb leírt esetben.
Ha n = 3k + 2, akkor a kezdőnek van nyerő stratégiája. Első lépésében a 9-et írja.
1708. Ha n = 3k, akkor a másodiknak van nyerő stratégiája: ellenfele lépését mindig
kiegészíti 6-ra. Ekkor a számjegyek összege 6 · 2n = 36k, ezért a kapott szám
osztható 9-cel.
Ha n nem osztható 3-mal, akkor a kezdő játékosnak van nyerő stratégiája. Első
alkalommal 3-ast ír, majd ezután ellenfele lépését mindig kiegészíti 6-ra. Ekkor
az első 2n − 1 számjegy összege 3 + 6(n − 1). Ha n = 3k + 1, akkor 3 + 6(n − 1) =
= 18k + 3, amit a második játékos utolsó lépésében nem tud kiegészíteni 9 több-
szörösére. Ha n = 3k + 2, akkor 3 + 6(n − 1) = 18k + 9, s ezt sem tudja kiegészíteni
9 többszörösére a második játékos az utolsó lépésben.
1709. Tekintsük a számokat 2-től 100-ig! Azt állítjuk, hogy ha a feladatbeli játékot csak
erre a 99 számra korlátozzuk, akkor az itteni játékban második játékos el tudja
érni, hogy a műveleti jelek beírása után páros legyen az eredmény, bárhogyan is
játsszék ellenfele.
Ebből már következik, hogy a kezdő meg tudja nyerni az eredeti játékot: első
lépésében vagy az összeadás, vagy a szorzás jelét írja az 1 és a 2 közé, s ettől
függően páratlan, ill. páros lesz a végeredmény.
A fenti, korlátozott játékban a második stratégiája: ha ellenfele felírt egy műve-
leti jelet, akkor ő ezzel a jellel szomszédos páratlan szám másik oldalára írja fel
a szorzás jelét. Ezt mindig megteheti, hiszen a 99 szám közti 98 hely 49 párba
sorolható: az egyes párok a páratlan számokat fogják közre. Mivel egy-egy lé-
pésben egy pár két helyére kerülnek műveleti jelek, így a második játékos tud
a fenti utasítás szerint játszani. A kitöltés befejezésekor a végeredmény valóban
páros lesz, hisz minden egyes páratlan szám egy szomszédjával — ami páros —
megszorozva vesz részt a számolásban.
1710. A fehér színével felfelé levő korong helyére írjunk 1-est, a fekete helyére 0-t; így
kapunk egy kettes számrendszerbeli számot, nevezzük ezt állapotjelző számnak.
Ha egy fehér korongot megfordítunk, akkor az állapotjelző szám értéke csökken.
Ez azt jelenti, hogy a játék biztosan véget ér néhány lépés után, hiszen az ál-
lapotjelző szám értéke minden lépésben csökken, egyszer csak nulla lesz, azaz
mindegyik korong a fekete oldalával felfelé lesz.
Nincs nyerő stratégia. Ha az utolsó korong fekete oldalával felfelé van, akkor a
második játékos nyer; ha az utolsó korong fehér, akkor a kezdő játékos. Ugyan-
28. Matematikai játékok 333
2 9 4
7 5 3
6 1 8
1716–1720. Használjuk fel, hogy egy gráfban a páratlan fokszámú csúcsok száma pá-
ros.
1721. Nem lehet. Tekintsük például a piros színű éleket! Ha három piros él van, ak-
kor az egyik csúcsból nem indul piros él; ha a piros élek száma négy, akkor
valamelyik csúcsból két piros él indul.
1722. Ha lehetne, akkor a 0 szám kilenc másikkal lenne párban. Ha azonban négy
csúcsban szerepel a 0, akkor csak 8 szomszédja van; ha pedig öt csúcsban sze-
repel a 0, akkor 10 másik számmal lesz párban.
1723. Tekintsük az öt vonalon álló számok összegét; s tegyük fel, hogy ezek minde-
gyike páratlan! Ekkor az öt számot összeadva páratlan összeget kapunk; azonban
ez az összeg a körökben álló számok összegének kétszerese, tehát páros. Ellent-
mondásra jutottunk; ennek oka, hogy hibás volt feltételezésünk.
1724. Több különböző elrendezés is lehetséges.
1725. Nem lehet.
1726. Nem lehet. Adjunk össze minden három szomszédos csúcsban levő számot, s szá-
moljuk ki ezek összegét. Ha a háromtagú összegek mindegyike 13-nál nagyobb,
akkor ezek összege legalább 8 · 14 = 112, azonban ez az összeg: 3 · (1 + 2 + 3 +
+ · · · + 8) = 108.
1727. Nem lehet. Ha összeadjuk a csúcsokba összefutó éleken levő összegeket — s ha
azok egyenlők —, akkor a kapott összeg osztható 8-cal; azonban ez az összeg
2 · (1 + 2 + · · · + 12) = 2 · 6 · 13, de ez nem osztható 8-cal.
1730. Ha összeadjuk a 77 kéttagú összeget, akkor a gondolt számok összegének két-
szeresét, tehát páros számot kapunk, s ez nem lehet 77 · 1991.
1731–1734. Hasonló az előzőkhöz.
1735. Ha a kiválasztott érme valódi, akkor maradt 5 hamis és 5 valódi. Ebből a 10
érméből 5 db-ot az egyik, 5-öt a másik serpenyőbe teszünk. Ha a bal serpenyőben
k db hamis érme volt, akkor a jobb oldaliban 5 − k. A két oldal közti különbség
(5 − k) − k = 5 − 2k gramm, s ez a szám páratlan. Ha hamis pénzt választottunk,
akkor az előbbi különbség 4 − 2k, azaz páros szám.
1736. a) Nem lehet. A mondott összeg valójában a táblázatban levő számok összegé-
nek (ami 625 db páratlan szám összegeként páratlan) kétszerese.
b) Nem lehet.
1. megoldás. Legyen a táblázatban mindenhol +1; számoljuk ki a mondott össze-
get, majd változtassuk a +1-eket −1-ekre, s figyeljük az összeg változását!
29. Különféle kombinatorikai feladatok 335
1749. Nem lehet. a1 + a2 + · · · + a34 > 0 és a1 + a2 + a3 + · · · + a30 < 0 miatt a31 + a32 +
+ a33 + a34 > 0.
Ugyanígy a35 + a36 + a37 + a38 > 0, . . . , a47 + a48 + a49 + a50 > 0, melyekből
a31 + · · · + a50 > 0, azonban az egyik feltétel szerint ez az összeg negatív.
1750. Egy 8-tagú sorozat: −1, −1, −1, 2, 2, −1, −1, −1.
Egy 9-tagú sorozat: −1, −1, −1, −1, 5, −1, −1, −1, −1.
Egy 10-tagú sorozat: 5, −7, 5, −7, 5, 5, −7, 5, −7, 5.
A sorozat nyilván nem lehet 5 · 7 = 35 elemű. Ugyanis ekkor a sorozat elemeit
„szakaszoljuk” 5-ösével (az első öt elem, a következő öt, . . . ), és így összeadva a
számokat az eredmény pozitív lesz. Ha ugyanezt 7-esével tesszük meg, akkor az
összegzésben negatív számokat adunk össze, az eredmény negatív. Ugyanannak
a 35 számnak az összege nem lehet pozitív is és negatív is.
Tegyük fel, hogy a sorozat 11 tagú és elemei: a1 , a2 , a3 , . . . , a11 . Rendezzük el
a sorozat elemeit az alábbi módon:
a1 a2 a3 a4 a5 a6 a7
a2 a3 a4 a5 a6 a7 a8
a3 a4 a5 a6 a7 a8 a9
a4 a5 a6 a7 a8 a9 a10
a5 a6 a7 a8 a9 a10 a11
vagy
1756. Válasszuk ki a sokszög egyik csúcsát, s innen indulva járjuk végig a sokszög ke-
rületét. Ha vízszintes oldalon indulunk el, akkor egymás után vízszintes–függő-
leges, vízszintes–függőleges, . . . , vízszintes–függőleges oldalpárokon haladunk.
(A kiinduló csúcsba nyilván függőleges állású oldalon érkezünk meg.)
1757. Figyeljük a kocka belsejében levő 1 × 1 × 1-es kockát. Ezt csak úgy tudjuk
kifaragni a 3 cm élű kockából, ha az 1 cm élű kocka mindegyik lapja mentén
vágunk. Emiatt szükség van a 6 vágásra.
1758. Mivel a kocka konvex, egy vágással két részre tudjuk szétvágni, vagyis minden
egyes vágással legfeljebb megkétszerezhetjük az addigi darabok számát. Ez azt
jelenti, hogy 6 vágásra mindenképpen szükségünk van, mert 5 vágás után legfel-
jebb 25 = 32 darabot kaphatunk. A 6 vágás elegendő, ilyen megoldást nem nehéz
találni.
1759. A szalagot legfeljebb 21 részre vághatjuk szét.
1760. Az első, a második, . . . , a tizedik lépcsőfokra rendre 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34,
55, 89-féleképpen lehet feljutni. Hiszen mondjuk az ötödik lépcsőfokra vagy a
negyedikről vagy a harmadikról érkezhetünk, azaz az ötödikre vivő utak száma
megegyezik a negyedikre és a harmadikra vivő utak számának összegével. Az 1,
1, 2, 3, 5, . . . sorozatot Fibonacci-sorozatnak nevezik. A sorozat minden eleme
— a harmadikkal kezdődően — az előző két elem összege.
1761. Nézzük az egyszerűbb eseteket! A 2 × 1-es téglalapot 2 × 1-es dominókkal 1-
féleképp, a 2×2-es téglalapot 2-féleképp és a 2×3-as téglalapot 3-féleképp lehet
kirakni.
A téglalap kirakásainak száma következik a kisebb téglalapok kirakásaiból. Pél-
dául egy 2×6-os téglalap kirakása származtatható úgy, hogy egy 2×5-ös téglalap
mögé állítva tesszük a 2 × 1-es dominót, ill. egy 2 × 4-es téglalap mögé fektetve
teszünk 2 db 2 × 1-es dominót. (Ha állítva tesszük, azt már megszámoltuk ak-
kor, amikor a 2 × 5-ös mögé állítva tettünk egy dominót.) Így minden kirakást
megszámolunk, és minden kirakást egyszer számolunk.
Arra a megállapításra jutunk, hogy a 2 × n-es téglalap kirakásainak száma mege-
gyezik a 2×(n−1)-es és a 2×(n−2)-es téglalap kirakásai számának összegével.
Így a 2 × n-es téglalap kirakásainak száma n = 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10 esetén
rendre 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89. (Ez a Fibonacci-sorozat.)
338 Megoldások, útmutatások
1766. Nevezzük V -lovagnak azokat, akiknél éjfél előtt vörös bor volt, és tekintsük a V -
lovagok jobb oldali harmadszomszédjait. Nem lehet, hogy minden V -lovag jobb
oldali harmadszomszédja V -lovag legyen, hiszen ekkor V -lovagtól V -lovagig
lépkedve, az asztalt háromszor körüljárva végül is a társaság minden tagjához
eljutnánk, és a társaságban csak V -lovag volna. Van tehát legalább egy olyan
V -lovag, akinek a jobb oldali harmadszomszédjánál éjfél előtt fehér bor volt.
Éjfélkor ez a harmadszomszéd is, a V -lovag is a V -lovag jobb szomszédjának
nyújtja serlegét, ez a lovag tehát két serleget kap. Így van olyan tagja is a társa-
ságnak, akinek nem jut serleg.
1767. A sorok és oszlopok közül válasszunk ki egy olyat, amelyikben a számok össze-
ge a legkisebb. Legyen ez valamelyik sor, és ebben a számok összege k. Ebben a
sorban legalább n − k db 0 áll. Tekintsük azokat az oszlopokat, amelyek ezeket a
nullákat tartalmazzák. Egy-egy ilyen oszlopban a számok összege a feladat felté-
tele miatt legalább n − k. A táblázatban levő számokat oszloponként összegezve
n2
n2 n
2 n2 n2
S ≥ (n − k)2 + k 2 = 2 k 2 − kn + + =2 k− + ≥ .
4 2 2 2 2
1768. A 12. sorozatban a k-adik helyen álló számjegyet jelölje xk , melynek értéke vagy
0, vagy 1. Legyen − →xk = 1 − xk . x1996 = x1024+972 = −→=x =−
x972 460
→=x =
x204 76
−→
= x12 = 0.
1769. Megadunk egy eljárást, amely a kártyákat 50 dobozba teszi.
Minden kártyáról töröljünk le egy jegyet úgy, hogy a megmaradt 2 számjegy
összege páros legyen, majd tegyük a kártyát abba a dobozba, amelynek száma
az így kapott kétjegyű szám. Ezt a törlést minden kártya esetén megtehetjük (mi-
ért?). Mivel a 00, 01, . . . , 99 számoknak pontosan a felében páros a számjegyek
összege (ugyanis egyértelmű megfeleltetés létesíthető a páros és a páratlan szám-
jegyösszegű számok között: (a, b) ↔ (9 − a, b), ahol (a, b) olyan szám, melynek
első jegye a, második b), ezért valóban legfeljebb 50 dobozba tettük a kártyákat.
Bebizonyítjuk, hogy kevesebb doboz nem elég.
Tegyük fel, hogy a kártyákat a feltételeknek megfelelően betettük a dobozokba.
Osszuk a 100 db dobozt 10 db 10-es csoportba úgy, hogy minden csoportban az
első számjegyek azonosak legyenek (mint pl. 00, 01, . . . , 09). Tekintsük azt az
a0, a1, . . . , a9 csoportot, amelyben a legtöbb, k db üres doboz van. Legyenek
ezek sorszámai aa1 , aa2 , . . . , aak . Figyeljük meg, hogy ekkor az összes aai aj
(i, j = 1, 2, . . . , k és i, j lehet egyenlő is) számú kártya csak az ai aj dobozba
tehető, azaz az összes ai aj doboz nem üres. Ilyen ai aj feliratú dobozból nyilván
k 2 db van.
Tekintsük most azokat a csoportokat, amelyekben a felirat első jegye nem ai
(i, j = 1, 2, . . . , k), ilyen csoport (10 − k) db van. Ezekben a csoportokban —
mint minden csoportban — legalább (10 − k) db nem üres doboz van, hiszen k
megválasztása miatt k-nál több üres doboz nem lehet egy csoportban sem. Tehát
ezekben a csoportokban összesen legalább (10 − k)2 db nem üres doboz van.
340 Megoldások, útmutatások
Az előbb talált k 2 és a most talált (10 − k)2 nem üres doboz közt nincs átfedés,
hiszen első jegyeik biztosan különböznek. Ezzel beláttuk, hogy összesen lega-
lább k 2 + (10 − k)2 nem üres doboz van. Ez nem lehet kisebb 50-nél, hiszen
k 2 + (10 − k)2 = 2(k − 5)2 + 50.
1770. 7 lépésben leszedhetők a kavicsok. Első lépésben a 63-nál több kavicsot tar-
talmazó halmokból elveszünk 64-et. A kupacokban legfeljebb 63 kavics marad.
Másodjára, ahonnan lehet, elveszünk 32 kavicsot. Ekkor egy-egy halomban leg-
feljebb 31 kavics lehet. Ezután 16 kavicsot vegyünk el a megfelelő halmokból.
Ekkor mindenhol legfeljebb 15 maradhat. A következő lépésekben 8-at, 4-et, 2-t,
végül 1-et veszünk el. 6 lépésben a leszedés nem valósítható meg. Tegyük fel,
hogy mégis. Rendeljünk minden kupachoz egy 6 elemű 0–1 sorozatot: aszerint
áll 1 vagy 0 az i-edik helyen, hogy az i-edik elvételkor vettünk-e a kupacból
vagy sem. Két különböző kupachoz különböző 0–1 sorozat tartozik. Azonban a
6 elemű 0–1 sorozatok száma 64, miközben 100 kupac van.
1771. (1, 0, 1, 0, 1, 0, 1, 0, 1) + (0, 2, 2, 0, 0, 2, 2, 0, 0) + (0, 0, 0, 4, 4, 4, 4, 0, 0) +
+(0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 8, 8) = (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9). Tehát 4 sorozattal elvégezhető
a kívánt előállítás.
Megmutatjuk, hogy 3 sorozattal nem oldható meg a feladat. Ugyanis ekkor az
„összeg” elemei csak 8-félék lehetnek, míg a megadott sorozatnak 9 különböző
eleme van: 1, 2, . . . , 9. Azért csak 8-féle, mert egy-egy elemet úgy kapunk
az összegben, hogy az első sorozat egyik vagy másik elemét vesszük, ehhez
hozzáadjuk a második sorozat egyik vagy másik elemét, majd ehhez adjuk a
harmadik sorozat egyik vagy másik elemét: ez összesen 2·2·2 = 8-féle lehetőség.
1772. Igen, mindig lehetséges. Állítsuk a 100 számot 50 párba úgy, hogy minden pár-
ban 101 legyen a két szám összege. A kiválasztott 25 számmal ezekből a szám-
párokból k db pár mindkét tagját kivettük; a további 25 − 2k számhoz válasszuk
ki a számokból a párokban hozzárendelt társait, és a még háborítatlan párokból
válasszunk ki k darabot. Így a 25 szám egy része párokba állt, a többit kiegészí-
tettük a párjával, s újabb számpárokat is választottunk. Ily módon 25 számpárt
vettünk ki, s ennek az 50 számnak ugyanannyi az összege, mint a megmaradó
50 számnak.
1773. A 100 mérősúlyt foglaljuk 50 párba úgy, hogy egy-egy párba két szomszédos
súly kerüljön. 25 párból a súlyokat rakjuk szét két kupacba: a könnyebbet balra, a
nehezebbet jobbra. A megmaradó 25 párban levő mérősúlyokat pedig úgy rakjuk
szét, hogy a könnyebbet jobbra, a nehezebbet balra tesszük. Ezzel a mérősúlyok
megfelelő szétosztásához jutottunk.
1774. Az alábbi eljárással k mérés után el tudjuk dönteni, hogy vannak-e különböző
súlyú érmék; és ez utóbbi esetben ki is tudunk jelölni majd egy könnyebbet és
egy nehezebbet.
Osszuk el az érméket két egyenlő számú csoportra, és tegyük a két részt a két
serpenyőbe. Ha a mérleg egyensúlyban van, akkor az egyik részt tegyük félre, a
29. Különféle kombinatorikai feladatok 341
másikkal pedig ismételjük meg az eljárást, azaz ismét felezzük meg és hasonlít-
suk össze a két részt. Folytassuk ezt mindaddig, amíg a mérleg ki nem billen.
Ha erre a k-adik mérésben sem kerül sor, akkor az utolsó, k-adik mérésre 2
érme bizonyult egyenlő súlyúnak. Ebben az esetben minden érme egyenlő súlyú.
(Miért?)
Ha az l-edik mérésben a mérleg kibillen, és l = k; akkor a serpenyőkben 1–1
érme maradt, így a kezünkben van egy könnyebb és egy nehezebb érme. Ha
l < k, akkor a következő méréstől kezdve módosítjuk eljárásunkat.
Tegyük fel, hogy a bal oldali serpenyőben levő érmék a nehezebbek. Mindegyik
serpenyő tartalmát két egyenlő számú érméből álló csoportra osztjuk, s méréssel
összehasonlítjuk a bal és a jobb oldali serpenyő tartalmának egyik-egyik felét
(az érmék megmaradó részét tegyük félre). Ha most is a bal oldali rész a ne-
hezebb, akkor a most összehasonlított két részen ismételjük meg a leírt eljárást.
Ha egyensúly van, vagy a bal oldali a könnyebb, akkor az eljárást az utóbbi
mérésnél félretett két részen folytatjuk. Ezen a módon nem veszítjük szem elől
a különböző súlyú érméket, az eljárás végén fel tudunk mutatni két különböző
súlyú érmét.
1777. 12 golyó közül is kiválasztható a 2 radioaktív golyó hét méréssel. Készítsünk
három, 4–4 golyóból álló csoportot, s mindegyiket mérjük meg (3 mérés). Ha
csak az egyik csoport radioaktív, abból további 4 méréssel (sőt 3 mérés is elég)
kiválasztjuk a keresett 2 golyót. Ha két csoportot is radioaktívnak találunk, akkor
az azokban levő 1–1 radioaktív golyót 2–2 méréssel könnyű megtalálni.
1778. Legyen az elsőnek fölrakott, legnehezebb súly tömege M gramm. Az eljárás so-
rán a serpenyők eltérése soha nem haladhatja meg az M grammot, hisz ha éppen
nincs egyensúly; akkor az újabb, legfeljebb M grammos súlyt a könnyebbik ser-
penyőbe kell tennünk. Ez igaz akkor is, amikor már valamennyi, 1 grammnál
nehezebb súly a mérlegre került. Azt állítjuk, hogy 1 grammos súlyaink száma
legalább M, vagyis ezekkel a mérleg kiegyensúlyozható.
Valóban, ha az 1 grammos súlyok számát k-val jelöljük, akkor az egy darab M
és a k darab 1 grammos súlyon kívül minden további legalább 2 grammos, így
1 · M + k · 1 + (101 − k − 1) · 2 ≤ 200, ahonnan M ≤ k.
Miután így alkalmas számú 1 grammos súlyt a könnyebbik serpenyőbe téve
egyensúlyba kerül a mérleg, a rajta levő súlyok összege páros, így az esetleg
fennmaradó — lehetséges, hogy valamennyi — 1 grammos súlyok száma is pá-
ros, a súlyok tömegének összege ugyanis 200 gramm. A megmaradt 1 grammos
súlyokat viszont ezután a feladat előírása szerint felváltva tesszük a bal, illetve
a jobb oldali serpenyőbe, tehát az eljárás végén a mérleg valóban egyensúlyban
lesz.
1779. Ha minden egyes kupacban 2 kavics van, akkor a feladat állítása nyilvánvaló,
hisz 25–25 kupacot egy-egy csoportba gyűjtve mindkét csoportban 50 kavics
lesz.
342 Megoldások, útmutatások
elront egy blokkot, ha a benne szereplő nyelvek egyikét sem beszéli. Készen va-
gyunk, ha megmutatjuk, hogy az összes dolgozó együttesen sem tudja elrontani
az összes blokkot.
Mivel
egy dolgozó legfeljebb n nyelvet nem beszél, egy dol-
n
gozó legfeljebb blokkot ronthat el. Ha mind különböző blokkot rontanak is
9
n
el, ez összesen legfeljebb 500 · blokk.
9
n 2n
Mivel 500 · < , így igaz az állítás.
9 9
1792. Legyen |X| = t. Ekkor az összes kétszínezések száma 2t . Azoknak a kétszínezé-
seknek a száma, amelyekre az n elemű Ai ∈ F egyszínűvé válik, nyilván 2t−n+1 .
Minden egyes Ai ∈ F esetén kidobva ezeket a rossz kétszínezéseket, összesen
legfeljebb |F | · 2t−n+1 kétszínezést dobtunk el. A maradék viszont pontosan a jó
kétszínezések halmaza, s ennek van eleme, hiszen 2t > |F | · 2t−n+1 .
30. Konstrukciók
1793. 10 korong nyilván nem tehető fel. 9 korongot fel tudunk helyezni a követke-
ző módon: az első korongot tetszőlegesen tesszük fel; ezután a következőt úgy
rakjuk fel, hogy oda érkezzen, ahonnan az előző korongot indítottuk; ily módon
tesszük fel a többit is.
1794. 1, 3, 9, 27.
1795. „Kieséses versenyt” szervezünk. A mérleg serpenyőibe egy-egy golyót teszünk,
s ezek súlyának összehasonlítása után a könnyebbet hagyjuk a mérlegen. Mindig
a következő golyót hasonlítjuk össze az addigi legkönnyebbel és a könnyebbet
hagyjuk a mérlegen. 99 mérés szükséges.
1796. A 100 golyót párokba állítjuk, s 50 méréssel két csoportba osztjuk: a párokból
a nehezebb a „nehezek” csoportjába, a másik a „könnyűek” csoportjába kerül.
Az 50 „nehéz” golyóból (az 1795. feladat szerint) 49 méréssel megtaláljuk a
legnehezebbet, s 49 méréssel a másik csoportban megtalálható a legkönnyebb.
Összesen 148 mérés.
1797. Párokba rendezzük a golyókat, és 50 méréssel a párokból kiválasztjuk a nehe-
zebbiket. Most ezeket rendezzük párokba, és 25 mérés után ezek közül is ki-
választjuk a nehezebbeket. Így folytatva 12, 6, 3, 2, majd végül 1 mérés után
megtaláljuk a legnehezebb golyót. (Összesen 99 mérés.) A második legnehezebb
golyó csak akkor eshetett ki, amikor a legnehezebb golyóval együtt került mér-
legre. A legnehezebb golyót 7 alkalommal tettük fel a mérlegre, az ekkor mért
7 golyó között van a keresett. E hét golyóból a legnehezebbet 6 mérlegeléssel
346 Megoldások, útmutatások
I. m
r
s
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
II. m r s
1 2 5 3 4 6 9 10 11 1 2 3 1 2 5 3 4 6
III. m r s
1 2 7 8 3 4 9 10 12 1 9 10 3 4 7 8 2 1
1 6 2 8 7 3 5 4 9 11 10 12 12 10 11 9 4 5 3 7 8 2 6 1
N K N K K N K N N N N N K K K K K N K N N K N K
1800. Előbb valamelyik 64 utasból álló csoportot vizsgáljuk meg. Ezt követően tud-
juk, hogy melyik 64 személy között van a terrorista, ismét a csoport egyik felét
vizsgáljuk meg és így tovább. Összesen 7 vizsgálat elegendő.
1801. Tegyünk a mérlegre az első ládikóból 1 db érmét, a másodikból 2 db-ot, a har-
madikból 3-at, . . .
1802. Hármuk közül az egyik három részre osztja a zsákmányt, a másik kettő pedig
választ. Ha két különböző részt választottak, akkor elteszik a kiválasztott részt,
a megmaradó harmadik részt pedig a zsákmányt szétosztó rabló kapja. Ha mind-
ketten ugyanazt a részt választják, akkor a másik két rész egyikét odaadják a
zsákmányt szétosztó rablónak, és a megmaradó két részből álló zsákmányt a két
rabló egyike újra két részre osztja, a másik rabló pedig választ ezekből.
1803. Elegendő egyszer át- és visszaevezni. A 49 vezetékből sorbakapcsolva egyetlen
kábelt lehet készíteni úgy, hogy az egyik drótvéget rákötjük a fázisra, a többit
pedig páronként összekötjük, majd átevezünk. Fázisceruza segítségével a túlsó
oldalon össze tudjuk fűzni a vezetékeket egyetlen kábellé. Még a túloldalon,
30. Konstrukciók 347
1807. Átjuthatnak 12 perc alatt. Adél és Bori átmegy (2 perc), visszajön Adél (1 perc),
átadja Csillának és Dórinak a lámpát, átmennek (5 perc), Bori visszajön a lám-
pával (2 perc), majd Adéllal együtt átmennek az alagúton (2 perc).
1808. A világ körüli útra készülő gépen kívül elég 2 másik gép. Ezek egymást követően
úgy fordulnak vissza, hogy üres tartállyal érkezzenek vissza a szigetre, majd
később tele tankkal az érkező gép elé mennek, hogy haza segítsék.
1809. A kutató átjuthat a sivatagon. 60 km megtétele után az egyik teherhordó feltölti a
kutató és a másik teherhordó készletét 4 napi adagra, és visszafordul. (Ha visszaér
a kiinduló állomásra, ott keveset pihen; majd készleteit felfrissíti és társa elé siet,
hogy hazasegítse.) A kutató a vele maradó teherhordóval megtesz még 80 km-
t; ekkor a teherhordó feltölti a kutató készletét, aki innen már eljut a céljához.
A második teherhordó itt fordul vissza, készlete segítségével eljut az első (a 60
km-es) elválási pontra, ahonnan társa segítségével hazatér.
1810. Három segédautóval megoldható az A autó átjuttatása a szomszédos városba.
1811. Lehetséges, ha mindenki az ábra szerint a belül álló
két személy valamelyikére lő.
∗ ∗
348 Megoldások, útmutatások
1812. A hiba oka az, hogy az indukciós lépésben felhasználtuk, hogy két egymás utáni
értékre igaz az állítás (az (n − 1) és (n − 2) értékekre), de az indukciós lépés
igazolásában csak egy n értékre (n = 1-re) ellenőriztük az állítást.
1813. Itt helyes az indukciós lépés igazolása. A hibát az indukciós feltevés ellenőrzé-
sénél követtük el: a bal oldal nem értelmezhető n = 1 esetén, csak n > 1-re.
1814. Az az okoskodás, ami a 3-ról átsegített a 4-re, alkalmazható az n-ről (n + 1)-re
való átmenetnél egy kivétellel: nem megy, mint ahogy nem is mehet az 1-ről
2-re való átmenetnél.
1821. Mutassuk meg, hogy an = 4an−1 − an−2 .
1842. Lássuk be teljes indukcióval, hogy
1 1 1 1
+ + ···+ =1− .
f1 f3 f2 f4 fn fn+2 fn+1 fn+2
1850. Egy kockát könnyű feldarabolni 8, 27, 64, . . . kisebb (egybevágó) kockára. Ha
egy kockát feldaraboltunk n kisebb kockára, akkor a kis kockák valamelyikét
8 kockára darabolva, az adott kockát máris n + 7 kockára daraboltuk. Tehát
elegendő 7 egymást követő egész szám esetén megvalósítani a darabolást, mert
azokról 7-esével haladhatunk felfelé.
1852. Bizonyítsunk teljes indukcióval és használjuk fel, hogy
k 2 − (k + 1)2 − (k + 2)2 + (k + 3)2 = 4.
1853. Indukció az egyenesek számára.
1857. Az indukciós feltevés: 2k | (k + 1)(k + 2) . . . (2k).
Az indukciós lépés: 2k+1 | (k + 2)(k + 3) . . . (2k + 1)(2k + 2) = 2(k + 1)(k + 2)(k +
+3) . . . (2k)(2k+1), s innen a feltevést felhasználva következik az állítás igazsága.
1858. Lásd a Skatulyaelv c. fejezet 1604–1606. feladatait!
1859. n = 1-re 2 jó szám. Az indukciós feltevés szerint az A n-jegyű szám 1 és 2
jegyekből áll, s többszöröse 2n -nek. Az indukciós lépésben megmutatjuk, hogy
vagy az 1A, vagy a 2A n + 1-jegyű szám osztható 2n+1 -nel. A két szám másképp
írva: 10n +A, ill. 2·10n +A. Ezekből 2n -t kiemelve, 5n +B, ill. 2·5n +B számokhoz
jutunk, melyek közül az egyik páros.
Más megoldás. Legyen k pozitív egész, és írjuk fel azokat az n-jegyű számokat,
amelyeknek minden jegye 1 vagy 2. Azt állítjuk, hogy ezek 2n -nel osztva csupa
különböző maradékot adnak (s ebből már következik az állításunk).
Legyen x és y két szám az n-jegyű, 1-esekből és 2-esekből álló számok közül.
Azt látjuk be, hogy 2n |x − y. A különbség végén lehet néhány nulla (m db), s
az utolsó nemnulla számjegy vagy 1-es, vagy 9-es. Tehát x − y = p · 10m , ahol
p páratlan szám. Ezért x − y osztható 2m -nel, és 2m+1 |x − y. Mivel m < n, így
a különbség nem osztható 2n -nel.
31. Teljes indukció 349
feltéve, hogy az (1) képletben az utolsó (2m − n) tag K-val egyenlő, a képlet ezt
adja:
m
A + B + C + D + · · · + (2m − n)K 2
ABCD . . . K 2 −n <
m
,
2m
m
−n m
vagy más szóval ABCD . . . K 2 2
< K .
A+B + C +D + ... n
Következésképpen ABCD · · · < K =
n
, amit bizonyí-
n
tanunk kellett.
1879. Jelölje Sn a keresett összeget! Lássuk be, hogy Sn+1 = 2Sn + Sn ; s így Sn = 2 · 3n .
1880. Igen, lehet. A k + 1-edik pontot ne kössük össze egyikkel sem, ha azok között
van olyan, mely a többivel össze van kötve; különben pedig összekötjük minde-
gyikkel.
Megjegyzés. Lehet úgy is, hogy a pontokat sorszámozzuk az 1, 2, . . . , n szá-
n
mokkal, s az i-edik és j -edik pontot összekötjük, ha |i − j | ≤ . Ekkor azonos
2
számú szakasz csak a k-adik és (n − k)-adik pontból indul.
1881. A szorzatok összege nem függ az eljárás során végrehajtott felosztások soroza-
tától. Esetünkben
mindig 500 500 lesz a végeredmény, általában pedig n kavics
n
esetén . Indukciós lépésben az eljárás első lépése után, mikor az n elemű
2
kupacot felbontottuk egy k és egy n − k elemű kupacra, az indukciós feltevést
felhasználva tudjuk számolni a szorzatok összegét. Ebben az összegben szerepel
(az első felosztás miatt) k(n − k), valamint a
k és azn − k
elemű csoportokhoz
k n−k
tartozó szorzatok összege, tehát: k(n − k) + + , s ezt kiszámolva
2 2
n
kapjuk az eredményt.
2
Megjegyzés. Képzeljük el, hogy a kavicsok páronként zsineggel vannak össze-
kötve! Minden egyes kettéosztásnál a különböző csoportokba tartozó kavicsok
között elvágjuk a zsineget. A szétosztásnál
számolandó szorzat pontosan az el-
n
vágandó zsinegek száma. Összesen zsineg van; ezeket mind elvágjuk, tehát
2
ez a keresett végeredmény.
1882. Teljes indukcióval megadunk egy algoritmust, mely a kívánt alsó korlátot biz-
tosítja. k = 2, 2k − 1 = 3, k · 2k−1 = 4. Vegyük pl. az x1 , x2 és az x3 , x4
számpárt! Ezek között egy-egy összehasonlítás megadja a nagyobbat, melyek le-
gyenek most x2 és x4 . Ha ez utóbbi két számot összehasonlítjuk, s x4 a nagyobb,
akkor nyertünk egy újabb egyenlőtlenséget is: x1 < x4 . Tehát 4 számot kiválaszt-
va, 3 alkalmas összehasonlítás után 4 egyenlőtlenségünk van; s ráadásul tudjuk,
hogy melyik a legnagyobb szám ezek közül.
352 Megoldások, útmutatások
1897. Tekintsük azokat az eseteket, amikor a ponthalmaz konvex burka hatszög, ötszög,
négyszög, ill. háromszög.
1898. Ha az ABC háromszög belsejében van a D pont, akkor az ABC és az ABD
háromszögek legkisebb szöge különböző. Ha a 6 pont konvex burka háromszög,
négyszög vagy ötszög, akkor az előbbi megállapítás segít. Ha a konvex burok az
ABCDEF hatszög, és az ACE háromszög legkisebb szöge A-nál van, akkor a
DEA háromszögnek az A-nál levő szöge kisebb.
1901. Tekintsük az öt pont konvex burkát. Ha ez négyszög vagy ötszög, akkor készen
vagyunk. Ha háromszög, akkor annak belsejében van a maradék két pont. Ezen
a két ponton átmenő egyenes egyik partjára a háromszögnek két csúcsa esik; ez
a két csúcs és a háromszögben levő két pont egy konvex négyszög négy csúcsa.
Megjegyzés. Azt sejtik, hogy ha adott a síkon 2n−2 + 1 pont úgy, hogy közülük
semelyik három sem esik egy egyenesre, akkor kiválasztható közülük n olyan
pont, amelyek egy konvex sokszög csúcsait alkotják.
n
1903. n pont közül -féleképpen választhatunk ki öt pontot. Egy korábbi feladat
5
állításaalapján
minden pontötösben legalább egy konvex négyszög van. Így leg-
n
alább konvex négyszöget kapnánk. Egy négyszöget azonban esetleg több-
5
ször is figyelembe vettünk. Mégpedig maximálisan (n − 4)-szer számíthattuk be,
hiszen az ötödik pontot (n − 4)-féleképpen választhatjuk.
Tehát a kiválasztható
1 n 1 n
konvex négyszögek száma legalább = .
n−4 5 5 4
1905. Tegyük fel, hogy k háromszöget sikerült kijelölni az előírt módon. Mivel három-
szögeink közül semelyik kettőnek nincs közös oldala (éle), ezért együttvéve 3k
élük van. Eza szám nem nagyobb,
mint az n pontból képezhető pontpárok, élek
n n
száma, ami ; így 3k ≤ .
2 2
Másrészt nézzük azt az esetet, amikor kijelöltünk k darab háromszöget, s töb-
bet
már nem tudtunk. Ez azt jelenti, hogy végigmenve a még föl nem használt
n
− 3k élen, és mindegyik ilyenhez hozzápróbálva harmadik csúcsnak a vég-
2
pontjaitól különböző (n − 2) pont mindegyikét, e próbák mindegyike tiltott há-
romszöghöz vezet; olyanhoz, melynek legalább egy éle a már kijelölt 3k él közül
való.
n
A ki nem jelölt háromszögek száma − k. Fenti próbáink során mindig ilyen
3
háromszöget kapunk, és ha egy ki nem jelölt háromszögnek 2 olyan oldala van,
amely még ki nem jelölt él; azt 2-szer is megkaptuk, mindkét ilyen oldala révén.
(3-szor azonban nem kaphatjuk.)
354 Megoldások, útmutatások
n n
Ezek szerint: (n − 2) − 3k ≤ 2 − k . Innen megkapjuk a kívánt
2 3
1 n
k> egyenlőtlenséget.
9 2
1906. n kör a síkot legfeljebb n2 − n + 2 részre osztja. Ez teljes indukcióval igazolható.
1907. Nem lehet. A lapok találkozási pontjainál levő szögek 108◦ , 144◦ és 180◦ lehet-
nek. Ezekből a 360◦ -ot 2 · 108◦ + 144◦ alakban állíthatjuk elő, tehát két ötszög- és
egy tízszöglap találkozik. Ezért egy ötszöglap körül felváltva ötszög- és tízszög-
lapok vannak. Ez a váltakozás nem lehetséges, hiszen 5 páratlan.
1908. A test minden csúcsában q darab p oldalú szabályos sokszög találkozik. A sok-
2
rül a lapokon levő szögek összege kisebb 2π-nél: q 1 − π < 2π, azaz
p
(p − 2)(q − 2) < 4.
(p − 2)(q − 2) = 3: p = 5, q = 3 (dodekaéder); p = 3, q = 5 (ikozaéder).
(p − 2)(q − 2) = 2: p = 4, q = 3 (kocka); p = 3, q = 4 (oktaéder).
(p − 2)(q − 2) = 1: p = 3, q = 3 (tetraéder).
Tehát (legfeljebb) öt szabályos test létezik.
1909. Ha a ponthalmaz konvex burka egy n-oldalú sokszög, akkor a sokszög belsejébe
1000 − n db pont került. Amikor az utolsó szakaszt is berajzoltuk, akkor az n-
oldalú sokszöget olyan háromszögekre daraboltuk fel, amelyek csúcsai az adott
1000 pont közül kerülnek ki.
Hány háromszög keletkezett? Legyen a háromszögek száma m. A háromszögek
belső szögeinek összege m · 180◦ = (n − 2) · 180◦ + (1000 − n) · 360◦ , tehát
m = 1998 − n.
A berajzolt szakaszok a háromszögek oldalai, számuk:
3m − n
+ n = 2997 − n.
2
1910. A válasz: legfeljebb n. Ötlet a megoldáshoz: a vizsgált sokszög az általánosság
megszorítása nélkül lehet szabályos is. Soroljuk csoportokba a szabályos n-szög
átlóit; egy csoportba tartozzanak az egymással párhuzamos átlók. Lássuk be,
hogy a csoportok száma legfeljebb n.
1911. Konvex
sokszög esetén legfeljebb 3, konkáv sokszög esetén pedig legfeljebb
2n
+ 1 hegyesszöge lehet az n oldalú sokszögnek.
3
Tegyük fel ugyanis, hogy az n-oldalú sokszögnek k számú hegyesszöge van,
és ennélfogva n − k szög nem hegyes. Mivel a hegyesszögek kisebbek 90◦ -nál,
a többi szög pedig 360◦ -nál, ezért k · 90◦ + (n − k) · 360◦ nagyobb a sokszög
32. Kombinatorika a geometriában 355
456. Mivel 120 · 3+ < 456, ezért a négyzetek között „van hely” egy körnek.
4
1920. A pénzérmék együttes területe kisebb az asztal területénél: n · π · r 2 < π · R 2 ;
√ R
innen n < . Most duplázzuk meg mindegyik érme sugarát, így ezek lefedik
r
√ 1 R
az R −r sugarú asztalt; tehát n·π ·(2r)2 > π ·(R −r)2 , amiből n > −1 .
2 r
1921. A test mindegyik oldallapjához rendeljük hozzá a csúcsok számozásának meg-
felelő körüljárási irányt. Ekkor egy közös él mentén csatlakozó két háromszög
ellentétes körüljárású lesz.
Az óramutató járásával megegyező körüljárású lapokat színezzük az egyik, az
ellentétes körüljárású lapokat a másik színnel.
1922. Azt kell csak megfigyelnünk, hogy az egyes tartományok hány körön belül van-
nak. A csupa homorú vonallal határolt tartomány (egy körívet a kör belsejéből
szemlélve nevezzük domborúnak, kívülről pedig homorúnak) kívül esik minden
körön, tehát 0-val jelölhetjük. A többi tartomány belül esik egy, két, három vagy
tetszés szerinti számú körön. Lehet, hogy ez a kör nem is metszi a határát, hanem
kívülről foglalja be. Ha a befoglaló körök számát beírjuk a tartományokba, meg-
oldottuk a színezés gondját: a páros számúak kapják az egyik színt, a páratlanok
a másikat. (Miért lesz jó a színezés?)
1923. Egy konfiguráció (a körök közül egy és a berajzolt húr) három részre osztja a
síkot. Számozzuk e három részt a 0, 1 és 2 számokkal! Minden tartományba
(országba) írjuk azt a számot, amelyikkel megjelölt részbe esik a három rész
közül. Ezt a számozást minden konfigurációra hajtsuk végre! Minden lépésnél
egy-egy újabb szám kerül minden országba. Az egy országon belüli számokat
adjuk össze, osszuk el az összeget 3-mal, és írjuk az országba a maradékot (a
korábbi számokat töröljük le). Ezután aszerint színezünk egy országot fehérre,
feketére vagy pirosra, hogy a beleírt maradék 0, 1 vagy 2. Be kell látnunk, hogy
ekkor bármely két szomszédos ország különböző színű (azaz különbözők a ma-
radékaik). Legyen két szomszédos ország L1 és L2 , határaik közös éle pedig h.
Vegyük el a térképről a h élt tartalmazó K konfigurációt. Ekkor L1 és L2 kö-
zött nincs határ. Tehát L1 és L2 a K-tól különböző konfigurációk mindegyikének
ugyanabba a részébe esik, a K által felosztott 3 rész közül pedig különbözőbe.
Ezért L1 és L2 maradékai nem egyezhetnek meg. Így tehát térképünk 3 színnel
jól színezett.
1924. A Diofantoszi egyenletek c. fejezetben már találkoztunk a végtelen leszállás
módszerével. Ezt alkalmazzuk itt is.
Használjuk fel a négyzetrács következő tulajdonságát: ha egy rácspontot tükrö-
zünk két rácspontot összekötő szakasz felezőpontjára, a tükörkép is rácspont lesz.
32. Kombinatorika a geometriában 357
nem metsző S síkot. A gömb felületén vegyünk fel egy olyan L görbét, melynek
S-re való merőleges vetülete ellipszis — ez lesz a kívánt tulajdonságú görbe. A
vetítéssel megadtunk egy ellipszis alapú hengert. Tegyük fel, hogy L-en van öt
komplanáris pont. Nos, az öt pont síkja a gömbből kört, a hengerből ellipszist
metsz ki, ami ellentmondásra vezet, mert egy körnek és egy ellipszisnek nem
lehet öt közös pontja.
1929. A színeket nevezzük a, b, c, d, e-nek, és A, B, C, D, E jelentsen a továbbiakban
egy-egy a, b, c, d, ill. e színű pontot.
Egy egyenest, síkot, ha van rajta 3, 4, ill. 5 különböző színű pont, röviden 3-, 4-,
ill. 5-színűnek fogunk nevezni.
Ha egy 3-színű síknak és egy olyan egyenesnek, amelyiken van a maradó 2 színű
pont, van közös pontja, akkor van a térben 4-színű sík. Ugyanis, legyen az S
síkon a, b és c színű pont, a v egyenesen d és e színű pont, és P legyen a sík és
az egyenes közös pontja. Ha P színe a, b vagy c, akkor v 3-színű, s ekkor v-hez
választjuk a térnek valamely negyedik színű O pontját, a v-re és O-ra illeszkedő
sík 4-színű; ha pedig P d vagy e színű, akkor S 4-színű.
Nos, ezek után igazoljuk a feladat állítását.
Ha A, B, C, D, E közül valamely négyen át fektethető sík, akkor igaz a feladat
állítása. Ha nem, akkor tekintsük az ABCD tetraéder oldallapjainak a síkját. Ha
valamelyiknek, pl. a B, C, D pontokat tartalmazó S síknak ellenkező oldalára
esik a tetraéder és E, akkor AE metszi S-t.
Ha viszont bármelyik síkot véve, annak ugyanarra az oldalára esik a tetraéder és
E, akkor a tetraéder tartalmazza E-t. E különbözik A-tól, mert más színű, így
közelebb van S-hez, mint A; tehát ebben az esetben is metszi AE az S síkot.
Mindkét esetben az előzetesen bizonyított állítást felhasználva láthatjuk, hogy
igaz a feladat állítása.
1930. Igen, például a legkésőbb érkező vendég érkezésének (vagy a legkorábban el-
menő távozásának) pillanatában. (Ha egy egyenes véges sok intervalluma közül
bármely kettőnek van közös pontja, akkor olyan pont is található, amely az összes
intervallumban benne van.)
1931. Előbb n = 4-re lássuk be az állítást. Legyen a négy halmaz közül három-három
halmaz közös pontja P123 , P124 , P134 , P234 . Ha e négy pont konvex burka négy-
szög, akkor átlóinak metszéspontja; ha pedig háromszög, akkor a negyedik pont
a négy halmaz közös pontja lesz.
Az n > 4 eset — az előbbieket felhasználva — igazolható teljes indukcióval.
1932. Bármely ponttól legfeljebb hat másik lehet minimális távolságra, és a konvex
burok pontjaitól még kevesebb.
1933. Lássuk be, hogy a pontpárok között fellépő maximális, d hosszúságú szakaszok
közül bármely kettőnek van közös pontja.
32. Kombinatorika a geometriában 359
dollárt ajánlott fel. Előbb azt igazolták, hogy g(n) > c · n · log n; majd pedig
erősebb állítást, mégpedig azt, hogy g(n) > c · n3/2 . Talán ez utóbbi már pontos
korlát.
A hárompontú egyenesek számának maximuma c · n2 , ahol c pozitív konstans.
1936. Vegyük észre azt, hogy a pontok közülbármely két pontra legfeljebb két egység-
n
sugarú kör illeszkedhet. Az n pontból db pontpár választható, ekkor ezekre
2
n
legfeljebb 2 · egységsugarú kört tudunk illeszteni; azonban így minden kört
2
3-szor számoltunk (hiszen az A, B, C pontokon átmenő kört megszámoltuk, mint
az A és B, a B és C, valamint a C és A pontokra illeszkedő kört). Ezért az egy-
ségsugarú
körökszáma legfeljebb
1 n 2 n
·2· = .
3 2 3 2
Megadunk egy konstrukciót, melyben az egységkörök száma c · n3/2 .
Legyenek − →
a1 , −→
a2 , . . . , −
a→N egységvektorok a síkban. A ponthalmazt, melyek
köré a köröket −
→ −
→
írjuk,
az ai + aj helyvektorok végpontjai alkotják. Ezért a pontok
N N
száma m = . E pontok köré n = egységkör írható, ugyanis minden
2 3
i = j = k esetén az − →
ai + − →
aj , −
→
aj + −
→
ak , −
→
ak + −→
ai ponthármas köré írt kör sugara
egységnyi; hiszen a kör középpontjától, a − →
ai + −
→
aj + −
→
ak ponttól mindhárom pont
egységnyire van.
1937. Vergilius híres eposzában dolgozta fel Didó, türoszi királylány, Karthágó alapí-
tójáról szóló következő görög-római mondát. Eszerint Didó szellemes furfanggal
egy országrészt vásárolt, amely Byrsa vagy Bikabőr néven ismert. Didó valójá-
ban csak annyi földre alkudott, amely körülkeríthető egy bikabőrrel. A bikabőrt
azonban vékony csíkokra szabdalta, és ezeket egymáshoz illesztve hatalmas terü-
letet kerített be, amit ma Byrsanak neveznek, és amely Karthágót magába ölelte.
Innen származtatható feladatunk, melynél a keresett síkidom a kör; ezt könnyű
megsejteni, de az első bizonyításra sokáig kellett várni. A XIX. században Jacob
Steiner (1796–1863), a kor egyik legnagyobb geométere oldotta meg a feladatot.
Bizonyítása, a „négycsuklós eljárás”-nak nevezett módszer a következő: belátja,
hogy ha a síkidom nem kör, akkor a a területe növelhető úgy, hogy a kerülete
nem nő. Ezért, ha létezik az extremális tulajdonsággal rendelkező síkidom, akkor
az csak a kör lehet. A bizonyítás állomásai: a síkidom konvex; a síkidomnak van
szimmetriatengelye; ha nem kör, akkor (Thalész tétele miatt) van olyan P pontja,
melyből a szimmetriatengely A és B végpontjai nem derékszög alatt látszanak.
Ekkor a P AP B négyszöget (a P pont a P tükörképe a szimmetriatengelyre)
mint egy csuklós szerkezetet tekintjük, és ezt a csuklós szerkezetet mozgatjuk (a
fölötte levő ívekkel együtt) úgy, hogy P -nél (és így P -nél is) derékszög legyen
— ezzel növeltük a területét, a kerület nem változott.
33. Gráfok 361
Jacob Steiner fenti bizonyítása azonban hiányos. Ő azt bizonyította be, hogy kör-
lemeztől különböző síkidom területe nem lehet legnagyobb a vele egyenlő kerü-
letűek között; de nem bizonyította be, hogy a körlemeznek csakugyan megvan
ez a maximum-tulajdonsága.
Hogy mennyire hiányos ez a bizonyítás, azt a következő példán mutathatjuk be:
Ehhez hasonló gondolatmenettel „bizonyította be” Perron, hogy 1 a legnagyobb
természetes szám. Azt mondta ui., hogy a természetes számok 1, 2, 3, 4, . . .
sorozatában semelyik, 1-nél nagyobb k szám nem lehet a legnagyobb, mert ebből
a feltevésből ellentmondásra jutunk.
Ha ti. k > 1 lenne a legnagyobb természetes szám, akkor négyzete: k 2 =
= k ·k > k ·1 = k; tehát már találtunk is egy számot, amely nagyobb a feltételezett
legnagyobb természetes számnál. Emiatt k > 1 biztosan nem lehet legnagyobb a
természetes számok közül.
Mivel pedig a négyzetreemeléssel az 1-ből ismét 1 lesz, azaz előbbi okosko-
dásunk ebben az egyetlen esetben nem vezet ellentmondásra; ebből következik,
hogy 1 a legnagyobb természetes szám.
Visszatérve az izoperimetrikus problémára, megnyugtatásul közöljük a követke-
zőket. Egyrészt a későbbiekben sikerült teljessé tenni Steiner hiányos bizonyí-
tását (a kiegészítés ismertetésétől — annak bonyolult volta miatt — ehelyütt le
kell mondanunk), másrészt más helyes, pl. analitikus bizonyítással is igazolták,
hogy az egyenlő kerületű síkidomok közül a körlemez területe a legnagyobb.
33. Gráfok
C-től kaphatott ki. Mivel A a csapatának legjobb játékosa, van a második csapat-
ban olyan D játékos, akit A megvert, és akitől C kikapott. Ha nem lenne ilyen,
akkor C több győzelmet aratott volna, mint A, ami ellentmondás.
1941. Legyen A az (egyik olyan), akinek legtöbb győzelme van. Ha B legyőzte A-t,
akkor a B által legyőzöttek száma nem nagyobb, mint az A által legyőzöttek
száma (az A választása miatt). Ezért van olyan C, akit A legyőzött, de B nem.
1942. Válasszunk egy tetszőleges csapatot, A-t. A-n kívül 17 csapat van. A eddig 8-cal
mérkőzött, 9-cel nem. Ha e között a 9 csapat között van kettő, melyek nem ját-
szottak egymással, akkor készen vagyunk. Ennek így is kell lennie, hiszen külön-
ben a 9-es csoport minden csapata a 8 mérkőzést a 9-es csoporton belül játszotta;
ami nem lehet, mert ekkor egy-egy fordulóban a 9 csapat valamelyikének nem
jutna ellenfél.
1943. Pingpongmérkőzés nem végződhet döntetlenül, így két-résztvevős „körmérkő-
zés” esetén az állítás nyilvánvalóan igaz. Erre támaszkodva, az állítás helyessé-
gét a résztvevők száma szerinti teljes indukcióval bizonyítjuk. Feltesszük, hogy
az állítás helyes, ha a résztvevők száma legföljebb n.
n + 1 résztvevő esetén szemeljük ki egyiküket, legyen ez B. A többi n játé-
kos feltevésünk szerint sorba állítható a kívánt módon az egymás közt lejátszott
mérkőzések alapján. Állítsuk most B-t ebbe a sorba az első olyan elé, akit ő
legyőzött — amennyiben ilyen van —, különben a sor végére. Így B helyzete
nemcsak a hátsó, hanem elülső szomszédjához viszonyítva is megfelelő, hiszen
az előtte állók egyikét sem győzte le, tehát vagy az áll, hogy azok mind legyőz-
ték B-t, vagy pedig senki sem győzte le, akkor pedig őt az első helyre állítottuk.
B ilyen beállítása sem az előtte, sem a mögötte állók egymás közti elhelyezését
nem változtatta meg, így példát adtunk az n + 1 játékos megfelelő sorbaállítására.
Másik bizonyítás. Állítsuk sorba találomra a versenyzőket, majd az első kettőt
cseréljük fel, ha az első kikapott a másodiktól, különben hagyjuk őket az eredeti
sorrendben; majd sorra a másodikat és harmadikat, harmadikat és negyediket,
. . . , cseréljük meg, ha nem megfelelő sorrendben állnak. Előfordulhat, hogy így
egy cserével előbbre került versenyző és az előtte álló közt helytelen sorrend
keletkezik, ezért a sor végére érve térjünk vissza az elejére és ismételjük meg
újra és újra az eljárást.
Belátjuk, hogy véges sokszor végighaladva a soron, eljutunk egy olyan elren-
dezéshez, amely már kielégíti a feladat követelményeit. Valóban, a versenyzők
csak véges számú különböző sorrendben állhatnak; így elég sokszor végigmenve
a soron, elő kell fordulnia egy olyan sorrendnek, amelyik már korábban is elő-
fordult. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha végighaladva már nincs szükség
cserére, azaz ha a sorrend kielégíti a feladat feltételeit. Ha ugyanis valakit felcse-
réltünk a rákövetkezővel, az minden későbbi sorrendben is hátrább marad nála,
hiszen őket ellenkező irányban nem cserélhetjük meg, így a korábbi sorrend nem
térhet vissza.
33. Gráfok 363
Így feltehetjük, hogy mindenkinek legalább 5 ismerőse van. De nem lehet min-
5·9
denkinek pontosan 5 ismerőse, mert ez ismeretséget jelentene. Kell tehát 6
2
ismerőssel rendelkezőnek is lennie; legyen ez A, és A-nak ismerőse B. Ha B az
A ismerősei közül legalább 3-at ismer, akkor ezek közül kettő A-val és B-vel jó
négyes. Ha nem, akkor B az A ismerősei közül legalább hármat nem ismer. Ez
a három és A jó négyes.
Megjegyzés. Teljes indukcióval
könnyen be lehet bizonyítani a következő tételt.
n+1
Ha egy szobában ember van, és bármely három között van kettő, akik
2
ismerik egymást; akkor van a szobában n ember, akik közül bármely
kettő ismeri
n+1
egymást. Jelöljük f (n)-nel azt a legkisebb egészt, amit helyébe téve még
2
mindig igaz marad az állítás. Könnyű ellenőrizni, hogy f (2) = 3, f (3) = 6 és
f (4) = 9. A feladatban f (4) ≤ 9-et kellett bizonyítani.
1956. Eljárást adunk arra, hogyan lehet a társaságból legalább k + 1 személyt leültetni
egy kör alakú asztal köré úgy, hogy mindegyikük ismerje a szomszédait.
Válasszunk ki valakit a társaságból, és jelöljük 1-gyel. Ezután jelöljük (i +1)-gyel
az i-vel jelölt tag egyik, eddig még nem számozott ismerősét, majd ismételjük
meg ezt a műveletet addig, amíg el nem akadunk.
Legyen a legutolsó sorszám n, az n jelű személy legkisebb sorszámú ismerősének
sorszáma m. Ekkor m, m + 1, m + 2, . . . , n leültethető egy kör alakú asztalhoz
úgy, hogy mindenki ismerje a szomszédjait. Másrészt n minden ismerősének van
sorszáma, hiszen n-nél akadtunk el, és ezek mind az asztalnál ülnek. Így legalább
k + 1 személyt ültettünk le, amivel a feladat állításánál többet is bizonyítottunk.
1957. Tekintsünk egy G gráfot, melynek csúcsai a városok, élei pedig kétféle színű-
ek. A kék él jelentse a hajóutat, a piros pedig a repülőutat a két város között.
Mivel bármely két csúcs össze van kötve, ezért G teljes gráf, azaz a kék élek ál-
tal meghatározott részgráfjának komplementere a piros élek által meghatározott
részgráf. Mivel egy gráf és komplementere közül legalább az egyik összefüggő,
ezért az országot vagy hajóval, vagy repülővel be lehet járni.
1958. Legfeljebb 100 kézfogás lehetséges.
1959. Egy ember legfeljebb hat másikkal fogott kezet, hiszen a társával, ill. saját magá-
val nem fog kezet. Emiatt Barna úr a kérdésére úgy kaphat különböző válaszokat,
ha a válaszok rendre: 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6. Jelöljük A-val azt az embert, aki 6 másik-
kal fogott kezet! Ez azt jelenti, hogy csak házastársával nem fogott kezet. Tehát
aki a 0-t mondta, az nem lehet más, mint a házastársa. (Mivel Barna úr nem
válaszolt a kérdésre, A nem lehet Barna úr!) Ezután ezt a házaspárt küldjük át a
szomszéd szobába, és újra tegyük fel a kérdést. Ekkor a 0, 1, 2, 3, 4 válaszokat
kapjuk. Ismét látható, hogy a 0-t és 4-et válaszolók házaspárok. Őket átküldjük
366 Megoldások, útmutatások
34. Halmazrendszerek
n
1961. Az állítás igazolható teljes indukcióval, vagy úgy is, hogy felhasználjuk az +
0
n n n
+ + + ··· + = 2n összefüggést. Elegáns útja a bizonyításnak a
1 2 n
következő: ha az n-elemű halmaz {a1 , a2 , . . . , an }, akkor ennek egy részhalmazát
egyértelműen kijelöli egy n hosszúságú 0 − 1 sorozat. Ha a sorozatban a k-adik
helyen 1-es áll, akkor ak eleme a részhalmaznak; ha pedig 0 áll a k-adik helyen,
akkor nem. Így a részhalmazok száma ugyanannyi, mint az n hosszúságú 0 − 1
sorozatok száma: 2n .
1962. Ha egy részhalmaz a kiválasztottak között van, akkor a komplementere nem lehet
ezek között. Így a kiválasztott részhalmazok száma legfeljebb fele az összes
részhalmaz számának, azaz legfeljebb 2n−1 . Ez a határ el is érhető: valamely
x ∈ H esetén minden Ai olyan, hogy x ∈ Ai .
1963. Soroljuk X részhalmazait párokba úgy, hogy minden részhalmaz a komplemen-
terével legyen egy párban. Mivel a párok száma 2n−1 > m, ezért van olyan pár,
amelynek egyik tagja sem szerepel az Ai halmazok között. Legyen egy ilyen pár
két tagja B és C. Ha az Ai halmazok mindegyikének van közös eleme B-vel, ak-
kor a B halmaz megfelelő. Feltehetjük tehát, hogy például A1 a B-vel diszjunkt,
s így részhalmaza C-nek.
34. Halmazrendszerek 367
felhasználva
k+2
k+1
k+2
n n n+1 n n
g(n + 1, k + 1) ≤ + = + + =
i=0
i i=0
i 0 i=1
i i−1
k+2
n+1
= .
i=0
i
Az {Ai : Ai ⊂ H, |H | = n, |Ai | ≤ k + 1} halmazrendszer mutatja, hogy az
állításban szereplő felső korlát pontos.
1970. |A1 ∩ A2 ∩ . . . ∩ Ak | ≤ |Ai |.
k
1971. Az Ai ∩ Aj 1-elemű halmazok, mind különbözők, számuk ; ezért
2
k(k − 1)
|A1 ∪ A2 ∪ . . . ∪ Ak | ≥ .
2
1972. A feladat egy más megfogalmazása:
Egy n lakosú városban klubokat szerveznek úgy, hogy bármely két klubnak le-
gyen, és bármelyik háromnak már ne legyen közös tagja. Legfeljebb hány klubot
lehet így szervezni?
Ennek megoldása:
Legyen a klubok száma m. A feltétel második része azt jelenti, hogy egy ember
legfeljebb két klubba járhat. Rendeljük hozzá minden klub-párhoz valamelyik
közös tagjukat. (A feltétel első fele szerint
van közös tagjuk.) Mivel egy ember
m
nem járhat kettőnél több klubba, az kiválasztott ember mind különböző.
2
m
Mivel a városban n ember lakik, így ≤ n.
2
m
Megfordítva, ha ≤ n teljesül, akkor lehetséges az m darab klub megszerve-
2
m m
zése: embert szétosztunk a klub-párok között, a maradék n − embert
2 2
pedig például egy klubba sem járatjuk. Ezzel elérjük, hogy bármely két klubnak
legyen pontosan egy, de semelyik háromnak nelegyen közös tagja.
m m(m − 1)
Keressük a legnagyobb m értéket, amelyre ≤ n. ≤ n,
2 2
1
2 1 1 1
m2 − m ≤ 2n, m − ≤ 2n + , m ≤ + 2n + . A legnagyobb ilyen m,
1
2 √ 4 2 4
1 1 + 8n + 1
az m = + 2n + = .
2 4 2
1973. (Megjegyzés. A feladat azonos a következővel: Egy 9 fős társaságban mindenki-
nek van (legalább) 7 ismerőse. Mutassuk meg, hogy ekkor bármely 4 személynek
van közös ismerőse.)
34. Halmazrendszerek 369
1983. A négy pénztáros közül bármely kettőt választjuk is ki, lesz olyan zár a páncél-
szekrényen, melyhez nekik nincs kulcsuk; de bármely más pénztárosnak már van
(hiszen ketten nem tudják kinyitni, de bármely három pénztáros már igen). Ezért
a zárak száma legalább annyi, ahányféleképp a négy pénztáros közül kettőt ki
tudunk választani, azaz legalább 6.
Ennyi kulccsal megoldható, hogy teljesüljenek a feltételek. Legyenek a pénztá-
rosok A, B, C és D; a kulcsok sorszámai 1., 2.,
1. 2. 3. 4. 5. 6.
3., 4., 5. és 6. legyenek. 6-nál több zár esetén is
elvégezhető a kívánt módon a kulcsok megfelelő A + + +
szétosztása: az előbbi módon osztjuk szét az első B + + +
6 zár kulcsait, a többi zárhoz pedig mindenkinek C + + +
adjunk kulcsot. D + + +
1984. A bizottság bármelyik két tagja a többi három távollétében nem nyithatja ki a
szekrényt; ezért bármelyik tag-párhoz található legalább egy olyan zár, amelyhez
egyiküknek sincs kulcsa. Egy másik tag-párhoz nem tartozhat ugyanez a zár,
amit ők sem tudnak kinyitni. Ezért legalább annyi zár kell, ahányféleképp a
bizottságból két embert kiválaszthatunk, azaz legalább 10 zárra van szükség.
Mindegyik bizottsági tagot legalább annyi kulccsal kell ellátni, ahány különböző
tag-pár képezhető a többi négy tagból — vagyis legalább 6 kulccsal —, mert
bármelyik tagnál kell kulcsnak lennie a többi négyből képezhető 6 párhoz tar-
tozó 6 különböző nyithatatlan zár
mindegyikéhez. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
10 zár elegendő a feltétel teljesíté- A - - - - + + + + + +
séhez. Legyenek a bizottság tagjai B - + + + - - - + + +
A, B, C, D és E; a kulcsok sorszá- C + - + + - + + - - +
mai 1., 2., 3., . . . , 10. legyenek. D + + - + + - + - + -
E + + + - + + - + - -
10
1985. A zárak száma legalább = 120, s ennyi zár elegendő is.
3
1986. Először megmutatjuk, hogy bármely kijelölt R részhalmaznak pontosan m eleme
van. Mivel R valódi részhalmaz, azért létezik benne nem lévő p elem. Minden
q ∈ R elemnek megfeleltetve az a) szerint egyértelműen létező, p-t és q-t tar-
talmazó S kijelölt részhalmazt, kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést kapunk R
elemei és a p-t tartalmazó, R-t metsző kijelölt részhalmazok közt. Tehát minden
kijelölt részhalmaz m elemet tartalmaz.
A b) feltételből következik, hogy minden p elemet pontosan m+n kijelölt részhal-
maz tartalmaz. Rögzítsük most H -nak egy r elemét. Az r-től különböző elemek
mindegyike — a) miatt — pontosan egy, r-t tartalmazó részhalmazhoz tartozik
hozzá. Az r-t m + n részhalmaz tartalmazza, és ezek mindegyikében m − 1 darab
r-től különböző elem van; ezért H -nak összesen h = 1 + (m + n)(m − 1) eleme
van.
34. Halmazrendszerek 371
m n n
n! ≥ ki !(n − ki )! ≥ m · !· n− !
i=1
2 2
n
azaz m ≤ .
[ n2 ]
n
Megjegyzés. Az m = érték elérhető, ha vesszük az n elemű H halmaz
[ n2 ]
n!
összes elemű részhalmazát.
2
1994. A H halmaz elemeit helyezzük el valamilyen sorrendben egy n oldalú szabályos
sokszög csúcsaiba. Számoljuk meg, hogy egy ilyen permutációra hány db Ai
jelenik meg úgy, hogy elemei egymást követik a sokszög csúcsaiban. k < n/2 és
Ai ∩Aj = ∅, |Ai | = k miatt könnyű látni, hogy legfeljebb k darab. Így leszámlálva
Ai -ket multiplicitásukkal együtt, ez a szám M ≤ k · n!.
Ezt az M számot másképp megszámlálva egy Ai -t hányszor számolhatunk? Adott
k egymást követő helyre Ai elemeit k! módon, a megmaradó n − k helyre az
34. Halmazrendszerek 373
tartalmazza j -t. Mivel Ck -nek nyolc eleme van, ezért mindegyik k pontosan
nyolc Hj -ben van benne. Ha pedig k ∗ = k, akkor Ck ∗ = Ck miatt k ∗ és k nem
ugyanabban a nyolc Hj halmazban van, tehát a k-t tartalmazó nyolc halmaz
egyetlen közös eleme a k.
1997. Legyen H = {x1 , x2 , . . . , xn }, s legyen Xi = {xi }, i = 1, 2, . . . , n. Tegyük fel,
hogy A1 , A2 , . . . , Am független metszőrendszer. Megmutatjuk, hogy például X1
374 Megoldások, útmutatások
Bevezető . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5
FELADATOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7
1. Fejtörők . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7
2. Páros vagy páratlan? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19
3. Párbaállítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20
4. Miért nem négyzetszám? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23
5. Négyzetszámok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25
6. Két szomszédos egész szám szorzata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28
7. Diofantoszi egyenletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29
8. Prímszámok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33
9. Oszthatósági feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36
10. Különféle számelméleti feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43
11. Számok reciprokainak összege . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50
12. Számok és számjegyek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52
13. Racionális és irracionális számok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54
14. Egész együtthatós polinomok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57
15. Kombinatorika a számelméletben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58
16. Számkonstrukciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60
17. Melyik szám a nagyobb? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66
18. Egyenletek és egyenletrendszerek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68
19. Egyenlőtlenségek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72
20. Különféle algebrai feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 81
21. Függvényegyenletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90
22. Vektorok a geometriában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95
23. Területátalakítások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101
24. Geometriai konstrukciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 114
25. Invariáns tulajdonságok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118
26. Feladatok a sakktáblán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126
27. Skatulyaelv . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 132
28. Matematikai játékok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 141
29. Különféle kombinatorikai feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 149
30. Konstrukciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 157
31. Teljes indukció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159
32. Kombinatorika a geometriában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165
378 Tartalom
MEGOLDÁSOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 177
1. Fejtörők . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 177
2. Páros vagy páratlan? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186
3. Párbaállítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 187
4. Miért nem négyzetszám? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191
5. Négyzetszámok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 193
6. Két szomszédos egész szám szorzata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 197
7. Diofantoszi egyenletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 198
8. Prímszámok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203
9. Oszthatósági feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 208
10. Különféle számelméleti feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 215
11. Számok reciprokainak összege . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 223
12. Számok és számjegyek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 225
13. Racionális és irracionális számok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 227
14. Egész együtthatós polinomok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 231
15. Kombinatorika a számelméletben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 233
16. Számkonstrukciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 237
17. Melyik szám a nagyobb? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 243
18. Egyenletek és egyenletrendszerek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 244
19. Egyenlőtlenségek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 250
20. Különféle algebrai feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 260
21. Függvényegyenletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 269
22. Vektorok a geometriában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 278
23. Területátalakítások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 282
24. Geometriai konstrukciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 285
25. Invariáns tulajdonságok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 293
26. Feladatok a sakktáblán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 300
27. Skatulyaelv . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 313
28. Matematikai játékok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 325
29. Különféle kombinatorikai feladatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 334
30. Konstrukciók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 345
31. Teljes indukció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 348
32. Kombinatorika a geometriában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 352
33. Gráfok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 361
34. Halmazrendszerek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 366