Professional Documents
Culture Documents
Ezután csere következik: aki eddig megfigyelő volt, most mesélő lesz.
Mások inkább hallás után jegyzik meg az információkat. Olvasás közben mozog a szá-
juk, gyakran ki kell mondaniuk, amit tanultak. Szívesebben felelnek szóban, mint írás-
ban. Tanulás közben szeretik, ha szól a zene. Szívesen felmondják hangosan a leckét.
Beszélgetés közben oldalra tekintenek. (Számoljuk össze, hány auditív típusú tanuló jár
az osztályba!)
Sok olyan ember van, aki akkor tanul meg igazán valamit, ha azt ki is próbálhatja. Szereti
a kísérletezést, szerelést, mozgást. Amikor tanul, szívesen járkál, grimaszol, színészkedik.
Fontos, hogy lehetőség szerint megérintse, letapogassa a tárgyakat. Gyakran érzelmeket
kapcsol egy-egy helyzethez, amit fel kell idéznie. Tekintete többnyire lefelé irányul be-
szélgetés közben. (Számoljuk össze, hány kinesztéziás típusú tanuló van az osztályban!)
A szemmozgások jelzik, hogy mely tanulási stílus segítségével tanulunk. Ahhoz, hogy
megtudjuk, melyik modalitás mentén észleli beszélgetőpartnerünk leggyakrabban a kül-
világi ingereket, meg kell figyelni szemmozgásait, miközben beszél, gondolkodik, vagy
bennünket hallgat. Az észlelési területtől függően változik a szemmozgás iránya.
(A szem állását mindig a társunk szemszögéből értékeljük.)
Vizuális típus: Amikor a szemek felfelé tekintenek, a vizuális modalitás kerül előtérbe a
beszélgetésnél és a visszaemlékezésnél.
Jobbra, fölfelé néz vizuális kép balra, fölfelé néz, amikor visszagondol valamire:
megalkotása közben. ismerős képek felidézése a múltból.
Auditív típus: A szem legtöbbször jobbra és balra mozog, amikor beszélget vagy régi
emlékeket idéz föl. Annak tulajdonít leginkább jelentőséget, amit hall, és arra emlékszik
leginkább, amit hallott.
A kinesztetikai típus: gyakran néz lefelé, aki a világot nagyrészt érzésein keresztül
ismeri meg. A múltbeli helyzetekre érzései mentén gondol.
3. óra:
Beszélgetés: Ki melyik tanulási módszert szokta alkalmazni? Illeszkedik-e a tekintet-
mozgás megfigyelése a tanulási stílus kérdőív eredményéhez?