Az emberi test fő részei

Az emberi test fejre ( caput), nyakra ( collumn), törzsre (truncus) és végtagokra

(extremitates) tagolható. Az utóbbiak tovább felső, és alsó végtagokra oszthatók.
A törzs a testüreget zárja be, amit a rekesz felső mell- (thorax), és alsó hasüregre
(abdomen) oszt. A törzs alsó részén a medence ürege ( pelvis) helyezkedik el. 3.
Szimmetria síkok Az anatómiai képletek (pl. zsigerek, idegek) térbeli
helyzetének leírásához sík- és irányjelzéseket használunk Azok a síkok,
amelyeket a medián sagittális síkkal párhuzamosan, de tőle oldalra fektethetünk
le, a (parasagittális síkok). Míg a sagittális síkból csak egy van, addig a
parasagittális síkok száma több is lehet. Ugyancsak a test hossztengelyében, de a
sagittális síkra merőleges a homlok (frontális) sík ami a testet egy elülső
(ventrális) és egy hátulsó (dorsális) részre osztja. Mind a nyílirányú, mind a
homloksíkra merőleges a vízszintes, azaz a horizontális sík, ami a testet felső,
superior (vagy craniális) és alsó, inferior (vagy caudális) részre osztja. Irányok
Az emberi testen megkülönböztetünk a középvonalhoz közelebb eső (mediális)
és távolabbi vagy oldalsó ( laterális) képződményeket. Továbbá
megkülönböztetünk elülső (ventrális vagy anterior) és hátsó (dorsális vagy
posterior), valamint felső (craniális vagy superior) és alsó (caudális vagy
inferior) irányt. Végtagokon a törzshöz közelebbi ( proximális), és a törzstől
távolabbi (distális) irányról, a kézen tenyéri (voláris) és kézháti (dorsális),
hüvelykujj felőli ( radiális kisujj felőli (ulnáris), a lábszáron sípcsonti (tibiális)
és szárkapocsi ( fibuláris), a lábon lábháti (dorsális) és talpi (plantáris) helyzetet
különböztetünk meg. A tenyér felfelé fordítását hanyintásnak (supinatio), lefelé
fordítását borításnak nevezzük. Mind a nyílirányú, mind a homloksíkra
merőleges a vízszintes, azaz a horizontális sík, ami a testet felső superior (vagy
craniális) és alsó inferior (vagy caudális) részre osztja. A képletek réteges
helyzetére a felületes ( superficiális) és mély (profundus) megjelölés szolgál.
Tengelyek Az ízületi mozgásokban a mozgó csont minden egyes pontja körívet
ír le egy tengely körül. A mozgások leírásánál három fő tengelyt használunk. A
tengelyek pontos megnevezésénél mindig meg kell adni azt a jellemző pontot,
melyen keresztülhúzódnak a tengelyek. A fő tengelyek a következők:
függőleges-, nyílirányú- és haránt tengely.

- Az emberi test főbb síkjai és irányai

Csontosodás

A csontszövet ritkán elsődlegesen általában azonban másodlagosan, más szövet

átépítése során keletkezik. Fajtái: Az elsődleges (primér vagy angiogén)
csontosodás Az elsődlegesen alakuló csontszövet az emberi szervezetben
alárendelt jelentőségű. A csontképződésnek az a formája, amikor kisebb erek
környezetében differenciálatlanmesenchyma sejtek csontalapállomány termelése
mellett csontszövetté alakulnak. Ilyen csontosodás figyelhető meg, pl.
koponyacsontok varratainál, vagy bizonyos csonttörések esetében. A
csontosodás létrejöttének feltételei: • ép csonthártya, • fontos, hogy a törvégek
között szűk rés legyen, • a csontvégek térben rögzítettek legyenek. A
csonthártya kapillárisai mentén differenciálatlan mesenchyma sejtek haladnak a
törvégek felszínére, ott letelepedve csont alapállományt termelnek. Ez a
csontréteg újabb sejtek rátelepedésével vastagszik, míg a törésvégek össze nem
csontosodnak. A másodlagos csontosodás Bár a csontszövet is a mesenchyma
származéka, mégis ebből közvetlenül csak kevés helyen fejlődik ki. Közvetlenül
a mesenchymában történő csontfejlődést kötőszövetes vagy desmális
csontfejlődésnek nevezzük. Legtöbbször a mesenchyma először porccá alakul és
később a porc helyén fejlődik ki a csont. Az így kialakuló csont a porcos vagy
chondrális csontfejlődés eredménye. Mindkét esetben a mesenchymális
kötőszöveti sejtek csontképző sejtekké (osteoblast) alakulnak át, melyek maguk
közé sejtközötti állományt termelnek.
A desmális csontosodással alakulnak ki pl. a koponyatető csontjai. A csontok
helyén a mesenchyma sejtek, ha érintkeznek a feji bőr hámsejtjeinek
extracelluláris matrixával egy ponton felszaporodnak, és átalakulnak csontképző
( osteoblast) sejtekké. Ezek együtt adják a csontosodási magot (punctum
ossificationis, A csontképző sejtek maguk köré sejtközötti állományt termelnek,
és ettől az állapottól kezdve ezeket a sejteket csontsejteknek (osteocyta)
nevezzük. Az így kialakult csontosodási mag felszínére újabb osteoblastok
telepszenek le, melyek sejtközötti állományt termelnek, és így a csontosodási
mag fokozatosan nő. A növekedés azonban a csontosodási mag nem minden
pontján egyforma. Van, ahol erőteljesebb, máshol gyengébb. Az erőteljesebb
kiugró csontosodott részek csontgerendákat alkotnak, melyek felszínére is
osteoblastok telepszenek. Ezek működése során a gerendák vastagodnak. A
csontgerendák között kötőszövet van, ez az elemi csontvelő. Ennek sejtjei a
későbbi fejlődés során végleges csontvelősejtekké alakulnak át.

A chondrálisan fejlődő csontok helyén eredetileg üvegporc volt, ami a

csontosodás Mozgásrendszerek folyamán fokozatosan elpusztul, és helyét
csontszövet foglalja el. Ez a két folyamat, a porc pusztulás és a csont képződése,
egymás mellett játszódik le. A chondrális csontosodást egy csöves csont, pl. az
ujjperc kialakulásánál kövessük nyomon. Az említett folyamatok egyrészt a
csontok felszínén, másrészt a porc belsejében játszódnak le. Időben előbb a porc
felszíne felőli az ún. perichondrális csontosodás kezdődik, majd később indul
meg a porc belsejében az enchodrális csontosodás

A perichondrális csontosodás egy csöves csont esetében a diaphysisnél indul

meg és terjed a csontvégek, az epiphysisek felé. A perichondrális csontosodás a
desmális csontosodáshoz hasonló, ugyanis a porchártya belső differenciálatlan
sejtjei osteoblastokká alakulnak, és csontszövetet hoznak létre. Így a diaphysis
területén a porc körül egy csontgyűrű alakul ki, ami fokozatosan nő a
csontvégek felé, de képződése megáll az epiphysis porckorongoknál. A felszíni
perichondrális csont fokozatosan vastagszik, mert a vékony csontréteget borító
most már csonthártya belső felületén levő differenciálatlan sejtek a
csontállományra letelepszenek, és újabb csontállományt termelnek. Ezt a
csontrétegződést kambium szerkezetnek nevezik. A perichondrális csontosodást
időben kissé később követi az enchondrális csontosodás, ami a csontosodási
magokból indul. Egy hosszú csöves csontban három enchondrális csontosodási
mag található, egy a diaphysisben, és egy-egy az epiphysisekben. A három mag
nem egyszerre jelenik meg. Először a diaphysisben majd később az
epiphysisekben formálódik. A folyamat úgy játszódik le, hogy a csonthártya
felől erek nőnek a diaphysisbe, majd a csontosodási mag területén először a
porcsejtek vizet vesznek fel, és megduzzadnak, úgy, hogy szinte eltűnik a sejtek
körül a porcudvar. A kapillárisok mentén porcfaló sejtek (chondroklast) is
bekerülnek, melyek pusztítják a porcot, mind a porcsejteket, mind az
alapállományt.

Az ízületek betegségei

Az ízületek különböző betegségei súlyosan érintik a mozgás kialakulását, a

mozgásképességet. Az ízületi sérülések általában valamilyen mozdulat nem
physiológiás befejezésekor jönnek létre. Ilyenek pl. a húzódás, megbicsaklás, a
ficam, vagy aMegbicsaklás ( distorsio) a járás során is létrejöhet, de gyakori
sportsérülésnek számít. Ha az ízületi szalagok lazák, túlnyújtottak, a sérülés
veszélye fokozódik. A húzódás következtében vér kerülhet az ízületbe vagy az
érintett szövetbe. Ha ugyanannak az ízületnek gyakori húzódására kerül sor, az
ízület degenerációja vagy a szalagok szakadása is bekövetkezhet. A húzódás
után az adott ízület tehermentesítésével csökken a fájdalom, gyorsítható a
gyógyulás. Ficam (luxatio) esetén az ízületet alkotó két csont elmozdul
egymáshoz viszonyított helyzetéből. Esetenként a csontok visszaugranak eredeti
helyükre, többnyire azonban orvosi segítségre van szükség az ízület eredeti
állapotának visszaállításához. A ficam következményeként gyakran részleges,
vagy teljes ízületi szalagszakadás, vagy ínszakadás, esetlegesen csontsérülés
következik be. Az ízület a sérülés következményeként megduzzad, mivel vér
vagy nagy mennyiségű víz kerülhet az ízületi résbe. Ha a ficam gyakorivá válik,
az adott ízület labilis lesz, a sérülés mértéke egyre nő. Kialakulhat az ízület
degenerációja is. Labdajátékosoknál viszonylag gyakori a meniscus sérülés. A
térd nagy igénybevétele mellett hirtelen elindulások, megállások, gyakori
térdelések stb. következtében a meniscus becsípődhet a combcsont és
lábszárcsont közé. Ilyenkor a szalagok vagy az ízületi tok sérülése is
előfordulhat. Mindegyik esetben orvosi beavatkozásra van szükség. Gyakran
előfordul a térd bevérzése is. Az ízületekbe került vért gyorsan el kell távolítani,
mivel az fokozza az arthrosis kialakulásának veszélyét. Az arthrosis nem más,
mint a csontok felszínén elhelyezkedő porc kopása, elvékonyodása. Miután ez
egy degeneratív folyamat az ízület mozgásterjedelmének megváltozásával és
fájdalommal jár. Kialakulása a felnőttkor bármely szakaszában megfigyelhető,
de idősebb korban, és nőknél gyakoribb. Megjelenése számtalan okra vezethető
vissza. A legtöbb esetben nem ismerik a kiváltó okot, más esetekben azonban
veleszületett rendellenességek, balesetek, sportsérülések következtében alakul
ki. Előfordul különböző anyagcserezavarok következményeként (pl. köszvény,
cukorbetegség), de kialakulásában gyakori ok éppen a mozgáshiányos életmód,
vagy a túlsúly is. Tipikus tünete az ízület fájdalma bármely mozgásra. A
fájdalom lehet olyan jelentős, hogy egy adott mozgás elindítását is akadályozza.
Az érintett ízület mozgásterjedelme csökken, deformitások vagy duzzadások
jelennek meg. A betegség kialakulása után reggel az érintett ízület merevsége, a
nap későbbi szakaszaiban fájdalma a jellemző. A betegség előrehaladtával az
ízület körüli izmok is elsorvadhatnak, mivel a nagy fájdalom miatt a beteg
tehermentesíti az adott testtájékot. Ha gyulladás is kialakul, az adott ízület
meleg, duzzadt, a fájdalom fokozódik. Ha az arthrosis a fokozott igénybevétel
miatt alakul ki (pl. labdajátékok), akkor a kopások röntgenfelvételeken jól
láthatók. Nőknél gyakori a kezek, ill. a térd arthrosisa. A kezeknél az ízületek
deformitása figyelhető meg (bütykös ujjak). Röntgenfelvételeken arthrosisos
betegek ízületeiben meszes lerakódások figyelhetők meg.

Röntgenfelvételeken arthrosisos betegek ízületeiben meszes lerakódások, ill.

csontos felrakódások is megfigyelhetőek. A betegség kezelése műtéttel, vagy
gyógyszeres úton is megoldható. Az utóbbi időben egyre elterjedtebbek az ún.
porcképző gyógyszerek, amelyek chondroitin-szulfátot, vagy glükózamin-
szulfátot tartalmaznak és segítik a porcszövet újraképződését. Az arthrosis
kialakulása legalábbis késleltethető megfelelő életmóddal, úgymint helyes
táplálkozás, ill. a rendszeres rekreációs mozgás beépítése a mindennapokba. Az
utóbbi időkben szintén növekvő számban fordul elő a sokízületi gyulladás
(rheumatoid arthritis). Ez egy autoimmun betegség. A korai tünetek között a
synoviális folyadék felszaporodását látják, a porc pusztulása később alakul ki.
Az arthritis tünetei mellett még az is jellemző erre a betegségre, hogy szimmés
csontösszenövések alakulhatnak ki. A beteg gyakran külső segítséget igényel a
helyváltoztató mozgásokhoz. Magyarországon viszonylag ritka betegség a
köszvény, amely tulajdonképpen anyagcserezavar. A vérben megnő a húgysav
szintje. A felesleges húgysav molekulák a rossz keringésű ízületekben tű alakú
nátrium-urát kristályok formájában lerakódnak. A lerakódás következtében az
ízület megduzzad, a testhőmérséklet (különösen az érintett végtagon)
megemelkedik. Mindehhez rendkívüli fájdalom társul. A köszvény főként a
végtagok ízületeiben alakul ki, különösen azokban, amelyek hőmérséklete
valamivel alacsonyabb az átlagosnál. A betegség kialakulását a genetikai
tényezőkön kívül az életmód is befolyásolja. Hajlamosító tényező a
nagymennyiségű fehérjebevitel (pl. túlzott húsfogyasztás), az alkohol (sör és
bor), a túlsúly, ill. az ízületek túlzott igénybevétele, láb esetén főként a kemény
aljzat (pl. beton alapú pályákon történő edzés). A köszvény rohamokban
jelentkezik. A rohamok spontán módon néhány nap alatt „gyógyulnak”, ha
pihentetik, tehermentesítik az érintett ízületet. A kezeletlen köszvény azonban
egyre gyakrabban visszatérhet, végül ízületi deformitást okozhat. A megfelelő
terápia mellett a fokozott folyadékbevitel, ill. az energiaszegény ételek
fogyasztása javasolt. Sportolóknál gyakori betegség az ínhüvelygyulladás és a
nyáktömlőgyulladás. Mindkettő kialakulhat túlzott igénybevételtől.
Ínhüvelygyulladás ( tendovaginitis) esetén a fellépő fájdalom a legkisebb
mozgást is megakadályozhatja. Hatására az ínhüvely belső felszíne egyenetlen
„durva” lesz, súrlódik mozgás közben, ami akadályozza a normál physiológiás
mozgások véghezvitelét is. A gyulladás következtében a környező szövet
megduzzad. Ha ilyenkor nem kezelik és tehermentesítik az adott testrészt szalag
és ínszakadások alakulhatnak ki. A nyáktömlőgyulladást ( bursitis) reuma,
bakteriális fertőzés, vagy köszvény is kiválthatja. Kezelése és a betegség
következményei hasonlítanak az ínhüvelygyulladáséhoz.etrikus (mindkét oldali)
ízületi gyulladások alakulnak ki. A betegség előrehaladtával az ízületi
mozgásterjedelem jelentős csökkenése, porc és csontpusztulás, ill. súlyos
esetben porc.