You are on page 1of 362

BECZ A SSY JUDIT

Egysz~r vagyok ftatal

RBGENY

M6RA FE R EN C K0NYVKIAD6
szAsz ENDRE
RAJZAIVAL

@ Becz:lssy Ju<lit 1958


A kiad:lscrt felcl • M6r• Ferenc Ifjtis:igi Konyvkiad6 lgazgat6Ja.
Fclclc5s 1zcrkcsztc5 : Imre Kat~lio. K~pszcrkcszt6 : Sdot6 Tibor.
M6121ki szcrkcszt6: Farag6 lmrc, MOszaki vczctO: Gortvai Tivadar.
16 ooo peld:lny 22 (A/5) lv + 12 melleklct MSZ 5601-54. sz.
Budapest 19 j 8
Kossuth Nyomda, Budapest. - 3071 - F. v.: Lengyel Laios ig.
I.

Ziimmog, fortyog, rotyog a vasarnapi ebed. Az ablakon dol


be a juniusi nap. A ket tiiz kozCitt siil Vargyasne, s beliilrol a har-
madik is fiiti, majd szetveti a mereg Ilus miatt. Meg tiz el6tt el-
szalasztotta tejert, mindjart tizenegy lesz es 6 meg sehol sines:
.. Hol tud iilni, mikor reg bezartak?" - dohog magaban s elha-
tarozza: csak kerilljon elo, nem ussza meg pofon nelkiil. Kire is
iitott? Nern eloszor teszi fol a kerdest, ha megharagitja. Bezzeg ha
si.irog-forog, onmagara ismer benne, a hetyke jarasaban, kirobban6
vidam neveteseben, halk dudolasaban, amivel a teves-veveset ki-
seri, akar ha csak stoppolas is. Ha meg elmond valamit, akarmi
szamarsagot, avval a csufol6d6, csipkelOdo, gonosz nyelvevel s
megnevetteti meg rosszkedveben is, akkor meg az urara ismer
benne. Az volt mindig olyan nagy meselo, avval tortenik mindig
valami, az ert hozza, kifigurazni mindent es mindenkit.
0 is jar emberek koze, Kozertbe, piacra, a hazban is beszelget
evvel-avval, de eszebe se jutna err61 beszamolni nekik, nem is
tudna olyanforman mint ok, meg se igen jegyzi amit hallott, az 6
feje a maguk dolgaval van tele, hogy mit is fozzon, hogyan apr6zza
fol az ura keresetet, mit kell a jov6 h6napban megvenni, mit meg
hamarosan; a talpalasok, a tilzelO, szappan a mosashoz, ruha, lak-
ber, az mind az 6 gondja. Beosztani az idejet, a penzt, az elelmet
neki kell - nem eleg, hogy a ke1·es~tet kezhez kapja.

5
Szeretne, ha Ilus is ilyen Jenne, el6relat6, gondos, megfontolt
- hiszen mar a tizenhatodik eveben jar.
,,Te j6isten, mi mindent csinaltam en mar ebben a koromban!"
- gondolja el s latja magat: alig tizenegy eves s mar pesztra a
tanit6eknal. De takarit, f6z is, mar ahogy falun tud a magafele.
Gyt'.trni, dagasztani otthon is kellett, krumplipaprikas, bableve$
nem miiveszet, hiszen hetszamra azt ettek.
Az igazi f6zest a ber16eknel tanulta, a vendegsegek kozben. Azok
aztan tudtak, mi a j6, szerettek a gyomrukat, tellett is ra b6sege-
sen nekik. Nern volt rossz hely, csak a strapa tt'.tl nagy, nem gy6zte
egyediil s az istennek se vettek fol meg egy lanyt. A beresnek
segitsege mit ert? Eppen csak hogy mosogattak kozben, amig 6
felszolgalt, de az igazi vesz6dseg: megf6zni, betalalni, folhordani,
edenyt valtani, leszedni, az mind ravart; azt hitte sokszor, leszakad
a laba. Pihenes meg soha. Szombat-vasarnapra megtelt a haz, akkor
...-olt a legti:ibb munka. Mas lanyok eljartak a tancba, osszeiiltek
egymasnal estenkent, neki meg tilos volt meg beengedni is vala-
kit, nem hogy elmehessen. Ki allta volna ezt a raboskodast? Meg
ha oreg. De fiatal volt s akadt nem egy, aki keriilgette. Este hany-
szor megvertek a konyhaja ablakat, de nem nyitott ajt6t. Eleg volt
tudni, hogy tetszik, hogy vannak utana, hogy elvenne, szegenyen
olyan is, akihez akarmelyik m6dos lany hozzament volna.
Aztan, mint a ragaly, t'.tgy lepte meg a falut az amerikas laz.
Es mentek, mentek, csapatost61, meg Borzsa Janos is, pedig akkorra
mar el is szanta magat, hogy eleg volt a cseledsegb61, akkor se
giircol ti:ibbet, ha ferjhez megy. De Janos azt akarta, hogy 6 is
vele menjen. 0 meg csak kototte magat: vagy en, vagy Amerika.
Mennyit irt, meg evek mt'.tlva is, hogy kiild haj6jegyet - de
akkor mar Petere volt, ket gyerekkel - csak nevetett rajta. Pedig
nem sok nevetni val6 akadt akkoriban. Peternek munka csak a
varosban ad6dott - falun nem kellett komiives - amit keresett,
azt j6£orman folelte. A ket kislanyt az anyja nevelte, 6 meg szol-
galhatott tovabb asszonyfejjel is, ha nem akart koldulni.

6
Janosnak azt mondta, egy tapodtat se megy, - Peterrel meg
folkerekedett, hogy Miskolcon pr6balnak szerencset. Janos ideje-
ben a nagy idegenseg remitette, a nyelviiket se erti, hogyan menne?
De felt a varost61 is. Meg a hazak is masok voltak, hat meg az
emberek. Nehez volt na, mit tagadja. Sokszor elgondolta, otthagy
mindent, a vackot, Petert is, aztan akar gyalog, de haza, a gyere-
kekhez. Hat miert el, ha meg anya se lehet? Megtl:imi a gyomrat
es varja az estet, hogy elnyitjt6zhasson, kipihenje testebol a nap
faradtsagat? Akkor inkabb otthon a gyer napszam, mint csak
vagyakozni a kis csalad utan.
Utols6 kiserletiil szanta ra magat, hogy Pestre jojjenek. Peter-
nek alland6 munka kinalkozott s ot is biztattak, hogy percek alatt
helybe jut s hat nem is banta meg. Elebb csak cseledszoba a taka-
ritasert, de hamarosan kiismerte magat, a dologt61 nem felt, jart
mosni-vasalni, akar a ket keze utan megelt volna, de Peter is .ott
voit, osszekuporgattak a bittorraval6t, meg lakas is keriilt. Volt
szuken is, de nyomor, munkatlansag, soha. Mert Peter se nezte,
hogy szakma-e? Ami keriilt. azt fogta meg. Telen seprut kotott,
kellett a sok h6hoz, vettek a villakban. Ostrom utan meg? Ha szaz
keze lett volna, az se eleg a tatarozashoz. Akkor mar a ket kis-
lanyt is felhozattak, egyiitt volt a csalad. .
De sokat dolgoztak! ... De sok nehez napot is eltek at! Mert
keresni tud Peter, csak ne volna olyan eroszakos fajta. Mindig
mindent jobban tud masnal, meg a fOzesbe is belesz6lna, ha hagyna.
Anyamnal igy, .anyamnal ugy - mintha az oregasszony tanult
volna annyit, az uri helyeken. Az egy vajasteszta, azt igazan erti,
de mar a makos-di6s patk6sa? Kalacstesztab61 csinalja s mas-
napra mar szaraz. Bezzeg az 6 oml6sa egy hetig is friss.
Vargyasne most is oml6stesztat gyur, konnyeden tenyerelgeti s
fordit egyet rajt a masik kezevel, szep simara hengergeti, iigyel,
hogy at ne melegitse kozben - igy tanulta, hogy gyorsan s kony-
nyeden, ez a siker titka. Oldalt' pillant az 6rara s szinte el sem
hiszi, hogy alig ot perce nezte. Annyi ido sem telt el, mi9 tekin-

7
tete vegigszalad a haztetok felett s egy kepbe oleli a mall6 fala-
kat meg a gyomverte kis teret, ami ket kemeny kozt porosan
haldoklik s gondolatban befuto tta eddigi utjcit: a szepet es rutakat,
a kis jot. sok rosszat : egesz eletet. Alig is elt es mar Teri lanya
szolgal, Ilus meg most vegez, az is tizenhat lesz mar maholnap ...
Ojb61 felbosszantja a keses:
,,Na megallj, majd en megtanitlak esavarogni!" - De lepeseket
hall a folyos6n s felfigyel: ,,Ez nem o" - folytatja a gyurast. aztan
meglapogatja a tesztat, a deszka szelere teszi, leboritja egy labos-
sal, pihenjen, mig a masik fele is elkeszul. Ojb61 elmerul a mun-
kajaban, eszre sem veszL hogy az elobbi idegen lepesek eppen az
ajtajuknal sziintek meg. Csak a kopogasra rezzen ossze:
- Nyitva van - kialtja, mert lisztes kezzel nem nyul a k1lines-
hez. De ahogy az ajt6 nyilik, koszonni is elfelejt, ugy raesodalko-
zik: - ,,Hat ez mit keres itt" - ez az elso gondolata, pedig tudja,
hogy Ilus dolgaban jott megint, hisz a tanarnoje. De mindig keso
delutan, estefele allitott be, amikor mar minden peree fontos, hogy
vaesoraval fogadja az urat. Olyankor nines erkezese, hogy a szo-
baba vezesse, elotte kell serenykedni s meg sziveskedni is, pedig
a keze se fog tigy s a beszed se ugy megy, mint hogyha raerne.
Cseledkoraban se allhatta, ha az asszonya kiment a konyhaba s
nezte a munkajat. s ha meg esak az idegesitene, hogy nezoje akadt,
de tudja, hogy miben jar s megint elkezdi majd, hogy Ilust tanit-
tassa ki s neki t'.tjra magyarazkodnia kell, pedig azt sem tudja,
hogyan sz6litsa? Ilusnak Margit neni, mert a tanarnoje, de 6 esak
nem nenizheti, mikor meg tan . harmine sines, 6 meg mindjart negy-
ven. Nagysagos asszonyt sem mondhat, nemesak azert, mert mar
nem szokas, de meg lany, · azt ·is tudja r6la. Elvtarsra nem all a
szaja s tan meg is sertodnek, hogy eppen 6, akinek semmi koze
semmifele parthoz, mintha egyenrangunak akarna feltuntetni ma-
gat. Kinas az is, hogy szembeszegiil vele, hogy nem ertenek egyet
s mindegyik esak a magaet ft'.tjja, ahanyszor idejon. Mar azt hitte,
lemondott r6luk s belenyugszik a kudareba, de nem, megint itt

8
van, kezdi el6lr61. Az sem kellemes, hogy most is munkaban ta-
lalja, olyanban, amit le sem tehet. A keze lisztes, hogy adjon neki
szeket ? A szobaba meg eppen nem viheti, az ura meg alszik. Nezi
a kezet, meg kellene tOrolni.
A tanarn6 nem el6sz6r latja ezt a tetovazast, megerti az areot
is, meg a jelbeszedet is, maga keres helyet. Az ajt6 mogott, a
sarokban all6 hokedlir61 atteszi a mozsarat a kredene sarkara, s
amig leiil, beleszagol a konyhaillatba:
- Be jp ebed kesziill
- Az egy vasarnap, amikor az uram meleget ebedel - magya-
razza Vargyasne a nagy siites-f6zest.
- Nines a munkahelyen iizemi ebed?
- K6miiveseknel? Ezek ho! itt, ho! ott tataroznak. Nines naluk
nagy epitkezes, hogy alland6 helyen dolgoznanak. Nern konnyii
minden nap hideget pakolni. Az en uram nem eszi a zsiros kenye-
ret, a szalonnat is hamar megunja, kolbaszt se lehet mindig, neki
meg esak htis, htis, htis. Nehez munka, j61 kel1 taplalkozni.
lJgy megered a nyelve, maga is esodalja. De inkitbb az urar61
beszel, mint hogy tijb61 Ilust vegye el6. S mintha a tanarn6 esak
bemelegitesnek szanna, az apa utan erdekl6dik:
- Bizony nebez lehet ebben a melegben. Hitt meg telen.
- Igen, most meg telen is dolgoznak - nem deriil ki Var-
gyasne hangjab6l, hogy rosszallja-e vagy eppen helyesli, hogy a
k6miivesseg megsziint szezonmunka Jenni.
- De legalitbb egesz evben biztos a kereset, igaz?
- Igaz, igaz, de hat - egy de mindig keznel van Vargyasnenal,
ha a keresetre fordul a sz6. Sosem tudhatja, ki hogy gondolkozik,
nem irigylik-e toliik ezt a biztosat, amit mar megszokott.
- Gondolom, szepen hoz haza.
- Hun hogy. Van tigy, hogy negyszazat is, volt mar ketto is egy
hetre. A mtiltkor, a nagy es6ben, egeszen lealltak. Mire attettek
oket egy bels6 javitasra, rament harem nap. Azt bizony megerzi
az ember. BeosztaSSgl k ell elni, hogy legyen kis tartalek is.

9
- Ugyes asszony maga Vargyasne. Latszik a konyhajcin, meg
Iluson is.
- Hat meg ha a szobat tetszene latni - szalad ki a szajan a
dicsekves, hogy meg is szegyelli: - Nern azert mondom, de hat
ami igaz, az igaz, szep butorunk van. Harmas tiikor, meg minden,
ami kell, csipkefiiggony, terit6k. Osszekuporgattam.
- Megnezhetnem? - Nern kivancsisagb61 mondja, csak az id6t
tolti. A ferfit akarja kivarni, hogy avval beszelhessen. Ezert jott
vasarnap delben, hogy egyszer vegre szemt61 szembe las.sa s neki-
szegezze a kerdest: miert ellenzi, hogy a lanya mesterseget tanul-
jon? Delre csak hazajon s akkor megkerdezi.
- Sajnos, az uram meg alszik - kezdi Vargyasne, de be sem
fejezheti, mar nyilik a szobaajt6 s borzasan, nyitott nyakt'.t hal6-
ingben, mezitlab, papucsban ott all a kis ember:
- Van mar mosd6vizem? - A hangja nagy, de menten elakad,
ahogy az idegen not a konyha sarkaban meglatja. Erre nem sza-
mitott.
- Hozd be a lav6rt - mondja egy kis csond utan a felesegenek
s az ajt6 mogul folytatja: - Bocsanat egy percre, azonnal meg-
vagyok.
Vargyasne majd elsiillyed szegyeneben s mentegetne a hely-
zetet:
- Nern tudhatta ...
- Ugyan mar - nevet a tanarn6. - Mi tarsberletben lakunk.
Elkepzelheti, hogy mi van ott reggelenkent a fiird6szoba ajtaja
el6tt. - Mig Vargyasne forr6 vizet mer a lav6rba es hideget ereszt
hozza, a tanarn6 tovabb nyugtatja: - Az egyik szobaban egy oreg
hazaspar lakik, a bacsika hosszu feher als6ban maszkal reggel,
htizza a pertlijet vegig az el6szoban. A masik a padl6jukat felti s
mert a fiird6szobaba nem jut be, a konyhaban mosakszik. Mar nem
is merem a reggelit kint fOzni, bent kinl6dom a villanyrezs6val.
Negy szobaban negy csalad I Meg szerencse, hogy alig vagyok
otthon.

IO
- Hat igen, ki:izi:iski:idni nehez lehet - mondja Vargyasne, hogy
feleljen valamit, de magaban a szerencsenek i:iriil, hogy eppen va-
sarnap van, hogy csaknem gyiiretlen az uran a tiszta haloing s hogy
eppen az uj van rajta, nem a foltozott. Ett61 a j6erzest61 enyhiil
a bosszusaga, amit a f6zes megzavarasa okozott. Mar arra gondol,
hogy mosakodas kozben a szobat is osszekapkodja, hadd mutassa
meg azt is.
Margit neni ezalatt az ebed el6kesziileteit nezegeti s az illatok-
b6l, talakb61, gyur6- es hUsdeszkar61 kis irigyseggel allapitja meg
az ovekenel j6val dusabb meniit.
,,Szegeny mama, ha ezt latna" - gondolja s elkepzeli a hazi-
gazda meg sajat jovedelme kozti kiilonbseget. A kilincs zorejere
osszerezzen.
- Jart :mar itt a tancsi? - Ilus lep be. Kint kezdte a kerdest
s mire csukja az ajt6t es meglatja mogotte a tanarn6t, mar hiaba
kapja szaja ele a kezet.
- Meg most is itt van - nevet ra Margit neni. - Tudtad, hogy
jovok, megis megszoktel?
- Nelkiilem tobbre tetszik menni - szinte sugja s 6sszerandul6
szemoldokkel int a szoba fele: - Amit en mondok neki, az nem
szamit, az mind szamarsag, csak osszeszid erte.
- Mert nem szepen mondod. Kovetelsz, makacskodsz. Most is
milyen konok az arcod. Nern tudsz szelid lenni? A jov6dr61 van
sz6, nem erne meg? .
- Vele nem lehet. Azt hiszi, mindent 6 tud a legjobban, pedig ...
- Ilus I - vag a szavaba halkan, de erelyesen Margit neni -
beszelj tobb tisztelettel ! Anyad ! :f:s nagyon rendes anya.
Egy vallranditas a felelet, tobbre id6 se jut, Vargyasne vissza-
jon s eleg, hogy meglassa !lust, mar villan a tekintete:
- Hat te? Hol csavarogsz, ha tejert kiildenek? Koszond a ven-
degnek, hogy nem pofozlak meg.
- Elszaladtam Terihez, hogy korabban induljon, nehogy elkes-
sunk a mozib61. - Egyszuszra mondja, hadarva, siet atterelni ma-

II
gar61 az erdekl6dest s nagyon biztos benne, hogy sikeriil is. Kis
kajansag bujkal a hangjaban, ahogy a vegen kivagja: - De nem
johet.
- Mi az, hogy nem johet? - kapja be a horgot Vargyasne s
mar csakis a Teri dolga erdekli: - Vasarnap se johet?
- Megint vendegseg van.
- Mar harmadszor? Egymasutan harom kimenojen? Es nem
tudta a szajat kinyitni? Evvel a mulyaval mindent csinalhatnak.
- En is mondtam neki. Azt is, hogy anya ezt nem hagyja.
- Nern is! Magam megyek erte, es azonnal elhozom.
- Tetszik latni, igy bannak a lannyal a j6 helyen. Milyen akkor
a rossz hely? Ott meg is lancoljak, hogy igazi rab legyen? - Ilus
tudja, mert beszel igy. Neki nem a Teri kimen6je faj, akar ne
is lassa, ugyis osszekapnak a legels6 percben, de ha mar a cse-
ledkedes ellen ilyen j6 ervet talalt, nem hagyja kihasznalatlanul.
- Azt igertek, csaladtagnak tekintik majd. Az is, de mostoha.
Igazi Hamupip6ke.
Kiilon kuck6, ahol Margit neni iil. Ha az ajt6 a folyos6ra
nyitva volna, egeszen takarna. Az asztalveg, akar a varos masik
vege volna, olyan messzire keriilt a ket notol. Mert Ilus is no
mar. Kis fesziil6 mellii, karcsu es formas csipojii s megis inkabb
a szeme teszi nove, ez az ego fekete, de most ravaszul les6 szem,
ahogy az anyjat figyeli. Ez ne tudna banni vele?... Ahogy az
okolviv6 szokken el az ellenfel iitese elOl, ugy keriilte ki a neki-
szant szidast s beiitese talal a legfaj6bb ponton, Teri mulyasagat
vette celba. Margit neni meg elvezne is ezt az onvedelmi harcot,
ha nem az o rovasara menne. Nemcsak kepletesen szorult a kuc-
k6ba. Felretol6dott az o celja is. Egyre nehezebbe valik vissza-
terelni az erdeklOdest. Nern is sz6lalhat meg, semmi koze ehhez
a kerdeshez. Nemcsak Terit nem ismeri, de a helyzetet sem. Bar,
ahogy Ilust itt elnezi, ugy erzi, a sajat erdekeben teregeti ki elotte
a csaladi iigyet. Megsem tudja, maradjon-e, vagy· jobb, ha elko-
szon? J::rdemes meg varni ~z a para? .. ;

12
A keskeny konyha sarkaban ul. a bejarat mellett. szemben vele
a szoba ajtaja, de koztiik Vargyasne all s eppen esak elfer az
asztal sarkanal. Ilus mar a tiizhely ele kerult, ket tiiz kozt eg a
nagy beszedben. De besut a nap, forr6 a levego, a hangulat is,
meg az sem hiiti le, hogy Vargyas is kozejuk lep. Azaz esak lepne,
ha egyik labanal tobb is kiferne. Felig kint, felig bent allva mu-
tatja be va.sarnapi diszet. Ugy kiesipte magat, ahogy meeesre
szokott menni. Kihajtott gallerjab61, hala a szombati borotvalko-
zasnak, kinyalt-kifent hajjal s bajuszkaval ekes, ontelt area ragyog.
- Tessek befaradni - enged mag.a mellett utat s Margit neni
nem tehet mast, belep az aporodott szagu szobaba. Vargyasne mar
szelloztetett egy kurtat, amig az agyazast sebten elvegezte, de
ebben a hazban a levegot nem lehet jobbal kieserelni. Vegig a
folyos6kon egy ajt6, egy ablak. Az ajt6kon a fazes, az ablako-
kon az alvas illata arad, es ez a legfelso emelet, hiaba kozelebb
az egbolt, ha az udvar kutmelyebol kiapadhatatlan bosegben szall-
nak fel a szagok. Meg mindig jobban jarnak, ha az ajt6t, ablakot
gondosan beesukjak. !gy ugyan bennreked a butor, a ruhak, az
illatos mosd6szappan, a dohany, az agyak, ket vaza virag ossze-
melegedett otthon-szaga, de nem tolakszik kozebuk az udvar zoldde
mohosodott foldjenek, mos6konyhajanak doha, a fokhagyma, a
paesuli, a gyakori bab, krumplipaprikas s egyeb fi'iztek parolgasa.
De a butor szep - Margit neni is elfogadna. Meg jobban erve-
nyesulne, ha nem zsufol6dna egymas hegyen-hatan, hogy esak buj·
kalni leh'et kozottuk. Egy talpalatnyi hely nines kihasznalatlanul s
ahova esak bepreselhettek valamit, szorong egy kis viragallvany,
tenyernyi asztalka s kozvetleniil az ablak alatt ket karosszek. Ide
kell majd leiilnie, mashova nem is lehet. Igazitna ugy valahogy,
hogy a terde se az asztalt, se Vargyaset ne surolja, de maskepp
nem lehet, esak ha oldalt fordul. hattal az ablaknak, szembe a ket
aggyal s rajta ml a ket szekrennyel. Ez a szoba hossza. Szelte-
ben az agy vegebe allitott kis divany, nyilvan Ilus hal6helye, kes-
keny es kurta, megis esak oldalogva fer el mellette, aki a szek-

13
renyhez iparkodik. Es az ablak es ajt6 sarkaban ferden all a har-
mastiikor s szemben vele, a masik sarokban akkorka ir6asztal,
mintha torpeknek terveztek volna. 1rni mar csak azert sem lehetne
rajta, mert konyvek boritjak eleg magas oszlopokban. Van itt
minden, csak szabad hely nincsen. A divanyparnak az agyfejnel
sorjaznak, feher, habos, csipkes, kereszti::ilteses, maty6himzeses,
ahany annyifele. Kozepen egy magyarruhas, bokorugr6 szoknyas
baba mosolyog a vilagba. Vargyasne az ajt6ban all es a hatast
lesi.
Margit neni megerzi:
- Milyen szep maguknal - mondja. - Nern is gondolna az
ember, hogy ebben a berkaszarnyaban ilyen szep szoba van.
- Az ostrom alatt mindeniink tonkrement, ezt mar az6ta sze-
reztiik - mondja Vargyas, de azt nem, hogy a ,,minden" j6forman
a
semmi volt, hiszen takaritasert cseledszoban laktak s gyermekek
az any6snal falun. Ilus ezert maradt . el a tanulassal, hogy csak
most vegezhet s Teri mar nem is folytatta, mindjart elszeg6dott.
- Kevesen mondhatjak el, hogy ilyen szepen p6toltak a vesz-
teseget.
- Hat szerencsem is volt, ami igaz, igaz. Egy romos villat kel-
lett Budan rendbe hozni s mindjart kette is osztani, hogy a csa-
lad osszekoltozhessen. Volt ott folos bUtor, mert a hal6szobat fol
kellett oszlatni. Nagy arunk volt akkor nekiink, egy iigyes komii-
ves dagadtra kereshette magat. De mit ert a penz? Semmit. Ma
megkaptam, holnap nezhettem, hogy mit kapok erte. Egy nagy
semmit, ez az igazsag. Megmondtam kereken, vagy ez a halo lesz
a munkam ara, vagy alaszolgaja. Mese nines. En papirszemetert
nem Olom mag am, ·nekem a penz smafu. - Kezet bizalmasan a
tanarno terdere teszi s fontoskod6 pislogassal nyugtatja meg: -
Megjegyzem, az illeto is j61 jart. Aranyert se csinaltak volna job-
ban meg neki. Hat igy lett a mienk a melt6sagos ur butora. Meg
a tobbi is, ez, meg amaz - mutogat - egy-egy apr6 munka min-
dig akadt. '

14
- Ezt igazan okosan csinalta.
- Van itt eszl - kopogtat a homlokan Vargyas. - A felese-
gemnek is kiadtam az ordret: egy ujjadat se mozditod penzertl
Nern is ment 6 mosni 6raberbe. Meg mit nem? hogy estere a sze-
metet hozza haza? Zsir meg szalonna, az igen, annak volt erteke.
Mert volt am az uraknak, hoztak a birtokr61 nekik szekerszamra.
Vargyasne mar j61 ismeri a szoveget, ami ezutan jon. Estig tud
ez dicsekedni, ha van hallgat6ja. Itt mar nem jut sz6hoz senki,
nines mert tovabb tamasztani az ajt6felfat. Lep egyet a konyha-
asztal fele s mar nyujtja a tesztat, teszi a tepsibe, ra a di6t6ltele-
ket, tetejebe a masik tesztat es be a siitobe. Megforgatja a salatat
az ecetleben, talra rakja. Ez is megvan s az ura meg mindig az
iigyeskedeseit meseli, hol mennyit keresett. 0 mar meghcimozta
a fott krumplit is, zsirba torte, mar a hust siithetne, ha a ven-
deg menne, ott ,sargallik a deszkan a sok szep szelet.
,,Ez a fennakadas is Ilus miatt van" - gondolja tiirelmetlen-
kedve. - Hogy mennyi mergem van evvel a gyerekkell ... Teri-
vel a fele se volt. Az sz6tfogad, keres. Ez meg? ... Alig bUjt ki a
tojasb6l, mar menne a sajat feje utan. Ha en hagynaml ... De
hat csoda? a tanarnoje is . uszitja. Pedig tigyis hiaba mesterkedik,
ok mar eldontottek, megbeszeltek az uraval es egyet akarnak.
Topreng Vargyasne s fiilel is befele, jut-e mar sz6hoz a vendeg s
vall-e mar szint az ura elC>tt is? Mert az kellene mar, hogy az ura
kimondhassa vegre s fejezzek be Ilus iigyet.
Erre var Margit neni is, lopva az 6rajat nezi, fogytan a tii-
relme. De kozbevagni nehez, olyan messzire kanyarodott el ez a
harijanos. Ahogy itt hallgatja, 6, csakis 6 teremtette tijja, ami
eddig epiilt s hogy meg mindig vannak romok, az azert van, mert
bekenyszeritettek a ,,termelo munkaba". Akkor haladt az epites,
amikor a saj at szakallara dolgozhatott. Mert 6 aztan hajtotta ma-
gat; nem kimelte az erejet, tet6k, villak, keritesek sziilettek tijja
a keze pyoman. Azert bevallja, hogy most is tud keresni, nem is
rosszul, a baj csak az, hogy • mindenki dirigalna. A mernok azt
hiszi. mert a tervet megrajzolta. az mar minden. Pedig ott az aiap.
a fal. azt ki erti? ki csinalja? nem 6? ... Margit neni megadassal
hallgatja: mit sz6lhatna ehhez? £rvei csak ncivendeke erdekeben
vannak s azokat se veheti meg el6.
- Elhallgatnam magat estig - gyiirk6zik a tamadasnak - de
maris sokaig ultem itt. Megsem szeretnek ugy tavozm, hogy a
velemenyet ne hallanam. Ugye tudja, hogy mar nem el6szor va-
gyok itt es azt is. hogy miert jovok. Ugyan mondja mar meg.
miert ellenzi, hogy a lanya valami j6 mesterseget tanuljon ki?
- Nern ellenzem en. dehogyis ellenzem - kezdi s Vargyasne
kezeben megall a kanal:
- Hat nem azt mondtad, hogy Ilus is helybeall l? - perdiil az
ajt6hoz s a tuzt61 es a hirtelen haragt61 felgyult area az ura fele
fordul. teljes indulattal. hogy igy cserben hagyta: - Talan en
talaltam ki. hogy a vizsgak utan a mernok lirekhoz szeg6djon?
- A Tabodyekhoz? - lep az apja szeke mell61 az anyja fele
Ilus. - Ha megolnek, akkor se megyekl
- Teged senki se kerdezettl A gyereknek hallgass a neve! -
csattan fel Vargyas es az anyat meg a lanyat felvaltva meregeti dii-
hos tekintettel. amiert a tanarn6 el6tt hazugsagban hagytak.
Margit neni szamitott az ellenallasra, de csaladi viharra nem s
kinosnak erzi a helyzetet. Most mar szeretne vegleg kiviil keriilni
innen. Nern remelhet mar semmit ezeknel. nem gy6zheti meg eze-
ket a sajat igazarol s 6 nem sziiletett apostolnak. Kotelessegb61
csinalta eddig is, ha mar elvallalta, mindent megkiserelt. de hogy
miatta meg jobban szorongassak ezt a szerencsetlen gyereket. azt
meg nezni is kinos. Egy pillanatra atfut a fejen, hogy az osztaly
statisztikaja egy adattal gyengiil. majd Vargyas Ilona neve melle
nem irhatja, hogy tovabbtanul. kenytelen lesz bejegyezni, hogy:
Mztartasi alkalmazott lesz bel6le - tobbet mar nem tehet. Saj-
nalja ezt a szep vasarnap delel6ttot is, hogy igy elfecserelte - in-
kabb setalt volna egyet. Ilusnak is jobb Jett volna, ha el sem jon.
De ha mar itt van, akkor melleje kell allnia:

16
- Vargyasne, kedves, ne eroltessek szegenyket arra, amihez
hincs kedve.
- Mit tudja ez meg, hogy mitol Mz6dozik.
- Talan nem latom a Teri sorsat? - emeli Ilus kisirt szemet az
anyjara.
- S talan nem vedem meg? Teged se hagynalak, ne felj. De a
gyarr61 mondj le, oda nem megy ! - Ezt mar a vendeghez cimezi
s szembe is nez vele.
- Azt meg meggondoljuk - emeli fel a fejet Vargyas s dac iil
a szemeben. Azertis, megmutatja, hogy ki az ur itthon. Ha nem
alazta volna meg az elebb az asszony, most kitartana a szandeka
mellett: szolgaljak ossze a kelengyet, ahogy az anyjuk is tette s
majd kinez nekik egy rendes szaktarsat s elhetnek nyugodtan. De
ha az asszonynak kozbe kellett .sz6lni, hat most nyeljen 6 is.
- Hat j6! - mondja Vargyasne, de inkabb fenyegetes, mint
belenyugvas hallik a hangjab61. Mar ott sines, nagy zorgessel "
zsiros labost teszi tiizre, hogy a becsiszeletet vegre kisiithesse. //
- Hat en akkor megyek is - all fel Margit neni. - Koszo1,~
meg apadnak a j6sagat - simogatja meg Ilus arcat. - Lattam en
mindjart, hogy maga okos ember, oriilOk, hogy nem csal6dtam. -
Kezet ad s a mosolyab61 Vargyas tovabbi elismerest olvashat ki.
Kezet adna Vargyasnenak is, de az igen el van foglalva a tiiz ko-
riil, nem igyekszik egyiket sem szabadda tenni, a balban a konyha-
ruha, a jobban a villa, ugy fordul a tavoz6 fele:
- Meg tetszik bocsatani, de - se j6napot, se viszontlatasra.
Legalabb ennyi baratsagtalansaggal tartozott a mergenek. - Terits
meg - loki a hata moge Ilusnak s az nagy buzgalmaban csaknem
leejti a tanyerokat. A levest j6 b6ven meri az uranak, siirii a ve-
konymeteltt61. Iluseb61 is csaknem kifolyik. Aztan visszaall a
sparherd melle, hogy az utols6 szeletekre iigyeljen.
- Hat te? - fogja a szeket Vargyas.
- En mar j6llaktam veletek. - Nern nez az urara, mintha csakis
a Ms erdekelne.

2 Beczdssy
- A te bajod - rant Vargyas a vallan s mar kanalaz.
Ilus nem biztos benne, nem irjak-e a rovasara, ha az etvagyara
hallgat. Megkockaztat egy ujabb bekitest:
- Ne tessek mar haragudni - kezdi, de ez sem enyhiti a han-
gulatot.
- Egyell
Vargyas is tesz egy kiserletet:
- Ilyen levest senki sem tud f6zni. Mint az olaj I Be szivesen
eszem.
- Aztan azt is edd meg, amit rnagad f6ztel.
- Ne izelj mar. Meg van b6ven idonk. Alszunk meg ra nem is
egyet.
- Hat csak aludj. :t:n megyek Teriert. - A hUsostalat es salatat
meg elebiik teszi, a folmaglyazott siitemenyestalat j61 odakoppantja
a szekreny sarkara, eszre vehetik, hogy hol talaljak. A csapnal ke-
zet mos. Bemegy a szobaba, ajt6nyikorgas es szektaszigala5 jelzi,
hogy mergesen jon-megy, oltozkodik. Akkor sem sz61 tobbet, mikor
j6 kemenyen megmarkolja a kilincset. Csak az iiveg csorren.
Vargyas is megnemul. Bt'.intudattal esznek. S mint aki a folytatas
el61 menekiil, alig torli meg a szajat, siet a meccsre.
Ilus marad csak az etelszagban. Elebb meg koriilnez, meg is ki-
serti a szandek, hogy rendet teremtsen - ott a j6 meleg viz a
sparherd szelen, elmosogathatna - de csak ivallat randi't s bemegy
a szobaba. Most senkisem sz61 ra, ha a rejtett kincset el6veszi.
Tankonyvei koziil kotorja ki az Egy nagy szerelem cimt'.i regenyt,
amit a tobbi hasonl6 remekmt'.i utan titokban hozott fel a foldszin-
ten lak6 fiatalasszonyt61. Anyja meg az olvasas rniatt is haragszik,
hat meg ha tudna, hogy szerelemr61 van sz6. Azt tartja, hogy raer,
gyerek meg. Bezzeg nagylany, ha megdolgoztatj.a. Most sietve p6-
tolja a sok mulasztast, egyediil van, elvezheti. Belemeriil a gyonyorii
izgalomba. De ugrasra keszen, hogy idejeben eldughassa, ha a ve-
szedelmes leptek zajat meghallja a gangon.

18
2.

- Na, itt az egesz cuccl - zottyenti le kofferet a konyha kovere


Teri. Kerek, r6zsas kepe boldog, csak a tekinteteben bujkal bizony-
talankodas. Alapjaban oriil, hogy a helyebol szabadult, nem rajong
a pelenkamosasert, de hogy miben csal6dik a kovetkez6 helyen, azt
meg nem tudhatja. Hogy csa16dik, biztos. Mindig bizalommal lepi
at a kilszobot, keszpenznek vesz minden igeretet, csak aztan deriil
ki, mert ment el az elodje is, mi az, amit vagy megszokik, vagy
megszokik tole. Magat61 6 maradt volna most is, nem lazad6 szel-
lem, konnyen belenyugszik a rosszba is, csak ne kelljen tij szokast
kezdeni. De ha anyja tigy mondja, hogy nem tur tovabb, akkor nem
tur. Majd csak lesz valahogy, elintezi anya, mindent 6 intez el.
Nern is lesz rossz par nap itthon. Igazi nyaralas.
Vargyasne a ruhakat a karjan hozta, sajna1ta volna a csomago-
lassal gyurni. Fejben mar el "is rendezte, miket akaszthat egymasra,
hogy nehany vallfat szabaditson Teri ruhainak. Kisse osszebb ta-
szitja a maguket, elfer az is koztilk. Legfoljebb a szekreny tete-
jer61 leszedi a koffert es a meleg holmit abba teszi, a naf.talinos-
hoz. Terieben a fehernemunek kell maradni, legyen egyiitt, ha tijb61
helybe all. A Teriert val6 hadakoz.isban s a ruhai helyenek ·kiterve-
leseben megfeledkezett Ilusr61, de ahogy benyit a szobaba, tijb61 el-
onti a mereg:
- Hat te? Az6ta csak itt iilsz? Nern lattad meg, hogy mi van a
konyhan?
Teri kihallja a harcias hangokat s egy-kettore nyakaba akasztja
anyja kotenyet a szegr61 s mar htizza a hokedlit, teszi ra a moso-
gat6talat s rakja bele nagy zorgessel a tanyerokat, evoeszkozt.
Olyan zajt csap, mintha legalabb feltucatan dolgoznanak. A moso-
gat6viz nem igazi forr6 mar, nem artana folmelegiteni, de avval
az ido telnek s a keszsege sem ervenyesiilne. Inkabb felhivja ra a
figyelmet:
- Anya, kerem, borogathatpk a nagy talcara? - Nern azert

2.*
kerdi, mintha nem ismerne az itthoni szokast, nem is varja be a va-
laszt, ami egyebkent is elmarad most.
- Nezd meg a nenedet! - hallja ismet anyja hangjat: - Alig
tette be a labat, maris itthon erzi magat s teszi, amit illik. De te?
te kisasszony, csak elnyillsz a karosszekben. Mosogasson anyad, 5
meg is szakadhat a munkaban, eszedbe nem jut a kezedet a vizbe
martani.
- Akarmit csinalok, minden rossz. - Leszegett fejjel, oldalr61
nez az anyjara, gyanakv6n, hogy az alland6an igert pofont most
mindjart megkapja, de az elfoglalt kez megnyugtatja: Anya
akkor is szid, ha mosogatok.
- Te? mosogatsz? Az is mosogatas? Elmazolod az edenyen a
zsirt, csak a torlOt mocskolod be vele.
- Ugye mondom, semmi se j6! Hat minek csinaljam?
- Szad, az van, de mindjart betapasztom.
Ezt mar nem varja meg Ilus, kisurran az ajt6n s a konyhaban
Terin tolti ki bosszujat:
- Boldogabb vagy, hogy miattad megint kikaptam? - sziszegi
feleje, de leakasztja a torlot s hozzalatna 5 is a munkahoz, ha hi-
ban nern erne nenjet. Most mar kiereszti a hangjat, van miert: -
llyen tanyert toriilgessek? Nern is oblitetted le.
- De nagyon tudod, hogyan kell, ha mas csinalja. Mert nem
rnosogattal magad? A dolgodt61 raertel volna.
- Tanultam, ha tudni akarod !
- Nern .fadekes. Tolern tehetsz, amit akarsz, csak nekern hagyj
beket. Nern azert jottern haza, hogy rogton belemkoss.
- Ne marakodjatok! - jon ki Vargyasne, hogy igazsagot te-
gyen, de azok mar egymasra se neznek. Ilus rakja a helyere az
edenyt, Teri a kovet rnossa fol s alattornban hozzacsapja a nedves
ruhat a huga cipojehez. Az se hagyja magat, suttyomban feleje rug,
de nem talal. Vargyasne a fejet cs6valja: - Nyughassatok mar.
Inkabb siessetek magatokat rendbe hozni. Meg elkesiink a mozi-
b61.

2.0
- Mit adnak? - csavarja mar ki a felmos6t Teri es ugyan igyek-
szik.
- Nern is tudom. A fiatalasszony vette a jegyeket az iizemeben.
Azt mondta, nagyon j6. - Ennel tobbet akkor sem tud mondani
a filmrol, mikor mar megnezte. - Nagyon j6 volt, sokat lehetett
nevetni. - Pedig szivesen flizne meseszalva, mint az ura, ha ugy
ossze tudna szedegetni, amit latott. De a gyongysor menten szet-
szakad s csak szertehull6 szemek maradnak a tenyeren. Felmutatna
ezt, azt, amazt, de niaba, ha nem ert a szines meseleshez. Emlek-
szik 6 mindenre j61, gondol is ra, meg kesobb is, csak beszelni
nem tud r6la. Ahogyan arr61 sem, milyen serelmet erzett delben,
mikor a tanarno itt jart. Veszekedni igen, kikiabalni magab61 a mer-
get, de leiilni es nyugodtan megmondani, amit gondol az ura pal-
fordulasar61, hogy amit olyan gondosan elterveztek egyiitt, kisza-
mitottak s el is hataroztak, azt egy idegen elso szav.a ra sutba dobja,
mintha nem 6 ma ga jelentette volna ki, hogy fiatal lany nem val6
ferfinep koze. Hogy asszony meg csak mehet gyarba, az mar ismeri
a dorgest, de egy lany? ... Szaz peldat is felhozott, hogy hazas-
ember, meg oreg is, miket mond, miket tesz s hogy a fiatalja ho-
gyan el van kanaszodva, miket miivelnek a lanyokkal naluk is s
ezt hirtelen elfelejti?... Csak egy sz6.t sz61 egy idegen s egy-
szerre nem fonto.s? Hagyna, hogy a lanya is ilyesmiket lasson, hall-
jon? ... De hat a sz6hoz is erteni kell s 6 csak harcolni tud. Fog
is, amig csak el. A lanyait 6 nem hagyja, ferjhez adja, tartsa el
oket az uruk.
V:argyasne fejeben keringnek a gondolatok. Kezdheti elOlrol,
Ilus mindent felforgatott. Ha mar ilyen esztelenill kapal6zik Tab6-
dyekt61, mas helyet keres szamara, ez j6 lesz Terinek. Izen Far-
kas nenivel, az takarit es foz naluk. Leszalad, megmondja, nem
kell varni az iskola vegeig, Teri akar holnap is belephet. De jobb,
ha nem izen, maga megy hclnap hozzajuk. Megegyeznek minden-
ben pontosan, a kimenot is kikoti, nem tolnak ki tobbet vele. Is-
meri 6 j6l Tab6dyekat a regi vilagb61, jart hozzajuk nagytakari-

ZI
tasokra, de Farkas neni most is nagyon dicseri az asszonyt, az
urat meg nem is Litja soha, nem sz61 az semmibe. Ilyen hely kell,
nem ahol gyerek van. Itt majd nem kell virrasztani, mig a sziilok
sz6rakozni mennek, nines minden nap kismosas, amibe meg bele-
adnak csak egy inget, csak ezt, csak azt. Soha tobbe nem ereszti
Terit kisgyerekhez. A Tab6dy-fiu mar nagy, egyetemre jar, vagy
hova, tanul egesz ejjel, nappal iskolaban, avval se lesz kii!On do-
log. S az, hogy takarit6no is jar be s nem mindent a lanyt6l var-
nak, nagyon noveli ·az ertekiiket. ,;Ori nepek." Ez az, amit a lanyai-
nak kivan s manapsag keves az ilyen bely, nem is tartanak lanyt.
Teri ott meg fog felelni, vele nem lesz mar baj. Annal tobb Ilus-
sal. Az ugy megkototte magat, mi6ta a tanarno hecceli s 91ost meg
az apja is - vele nem lesz konnyii. Nern akar szolgalni I ... De
mihez kezd? iiljon a konyhan, vagy eppen tekeregjen, 16gjon a vi-
lagba, amig ferjhez viszik?.;. Par het mar csak az iskola, addig
ki kell talalni valamit, hogy a munkat megszokja. De gyarba nem
adja. Oda nem. Hiszen ha csak egy-ket evvel nagyobb volna, nem
fajna mar a feje miatta. Kerecs Sanyi, az ura segedmunkasa, me-
resztgeti ra a szemet s minden alkalmat megragad, hogy lat-
hassa.
- Peter bacsi ne faradjon, majd en haza viszem - ajanlkozik
menten, ha Vargyas Cireg deszkat, bontasi anyagot szerez a munka-
vezetot61. - Ilus hol van? - evvel lep be, e2J az elso szava.
Ogyes fiu. huszonnegy eves legfoljebb, eppen nosiilhetne. Ilus
is ert annyit a fozeshez, hogy szarnyara ereszthetne, de meg rul-
fiatal s addig? addig hogyan legyen? Nehez ezt kisiitni. Ambar,
ha varrni tanittatna? ... Nern art, ha egy asszony meg tud varrni
mindent a gyereknek s hat a szomszedsagb61 is szokott keriilni
munka, meg kereshet is szepen es megis otthon van.
Ez a gondolat nem hagy nyugtot Vargyasnenak s meg vacsora
elcStt lefut Bugatekhoz. Csak az oregasszonyt leli otthon, de az teli
van panasszal:
- Csak azt ne, edes Ianyom, csak azt ne - cs6valja a fejet s

2.2.
ezerrAncti kis arcaban pislog apr6 szeme. Hata gorbe, oldalra haj-
tott nyakkal nez Vargyasnera. - Ha ram hallgat, sose adja varr6-
nc5nek. Annal rosszabb nincsen. A bekeben bejart Eszti a Holzer-
ceghez, nem mondom, megbecsiiltek, de ki is hasznaltak. Mindig
postamunka, rnindig h116razas s meg haza is hozott neha, sose volt
egy szabad perce. Ha nekem vagy maganak kellett valamit meg-
varrni, le sem fekiidt napokig, maskor nem volt ra ideje. Nern le-
hetett azt erovel gyozni. J::s megis, szazszor jobb volt annal, ami
most van. Eleinte szalonokban pr6balkozott, hol ebben, hol abban,
de mindeniitt inkabb elkiildtek a regieket is, nemhogy ujat vettek
volna £01, mert az ad6, 1az ado, meg az Oti annyi, hogy csaK arra
gyozzenek keresni. Azert nem tarthat Esztim se lanyt. Nern fize-
todik ki. Egyediil meg nem halad ugy. Mar arra is gondolt, hogy
az iparengedelyet visszaadja.
- Pedig Esztire gondoltam, hogy a mi Ilusunkat kitanitana.
- A, nem, edes lanyom, azt nem vallalhatja. Egy tanul6 nagy
vesz6dseg.
- De o nagyon iigyes. Meg tudom mutatni, milyen ruhat varrt
a baba)anak.
- A. az ketto. Mas a jatek, mas a munka.
- Tudom en azt, csak arra mondtam, hogy vele nem volna ve-
szodseg, iigyes kezu, meg szeret is varrni.
- A, az nem csak annyib61 all. Hat a szabas? hat a gep? a pr6-
bak? a sok szekant asszony. Arra sziiletni kell. Tudas meg tiire-
lem, meg szorgalom, izles, sok minden kell ahhoz, hogy megeljen.
Latja, edes lanyom, ma is, vasarnap van es c5 mostanig dolgozott,
aztan szaladt pr6balni, mert nem rnindenki jon am el. Vannak ha-
zai, meg a regi szalonjaib61. azok a holgyek nagyon szeretik a
munkajat, de ide nem jonnenek. A, nem is volna itt hol pr6balni.
Mert mas egy magunkfele, az nem csinal nagy dolgot belole, ha
latjak is. J::n ugyan nem zavarom a pr6bajukat s a szomszedasz-
szony De a nagysagakat hova iiltetnem le? Az a csopp szoba?
j6, hogy Esztim a holmikkal elfer benne, de mar .a pr6bara vara-
kozni is'? A, nem, azt nem lehet. A kenyes kuncsaftokhoz elmegy
6, de mennyi ido ez is, mennyi faradsag. Igaz, hogy legalabb addig
levegon van, masker ugysem erne ra szegenykem. A, nem elet az
ove, en mondom maganak. Bolond minden anya, aki a lanyat var-
r6n6nek adja. Es ha tudna, milyen nehezen fizetnek! Csak a ruha
siirg6s, a fizetseg mar nem. Sokszor h6napokig varhat a penzere.
- Hogy nemelyik ember milyen irigy - gondolja Vargyasne s
szentiil meg van gy6z6dve r61.a, hogy az Cireg Bugatne azert be-
szeli le, mert marls felti a lanyat a vetelytarst61. - Ha ilyen rossz
mesterseg volna, 6 se csinalna. - S eppen az, hogy ennyi a mun-
kaja, gy6zi meg Va rgyasnet, hogy j61 szamitott s hogy Ilust varrni
kell tanittatni. Csak az bosszantja, hogy nem sikeriilt itt a hazban
s kereshet mast, aki elvallalja. Ha tudna, elmondana a kudarcat
iigy, hogy utanozna Bugatnet, a sopankodasait, a sok ,,a"-t, ami-
vel kezdi a beszedet s megnevettetne az urat, amivel megalapoz-
hatna a tovabbi targyalast, de ahogy elgondolja, ugy le is mond
r61a, nem ert 6 az effelehez. Es a vacsoranal csak kurtan ossze-
gezi elotte a tapasztalatat: - J6 mesterseg lehet a varras. Te mit
gondolsz'?
_Yargyas tudja, hogy Ilusr61 van sz6, de nem a fOltett kerdesre
felel:
- A meccsr61 egyiitt jottiink haza a Paczekkel. Tudod, az a
vasutas, az els6 emeletr61. Azt mondja, a lanya annyi borrava16t
kap a fodrasziizletben, hogy 6, meg a fia egyiitt se keresnek any-
nyit. Manikiiros. Oda kellene Dust bejuttatni.
Vargyasne arcat elonti a hirtelen mereg pirossaga:
- Na hiszen! J6ra adnad a lanyodat! Azt a hirest minden nap
mas ferfi kisergeti. Tancolni jar meg moziba. Az egesz haz 6t be-
szeli. Festi magat, a haja is sarga. Azt elhiszem, hogy j61 keres,
csak kerdezd meg azt is, hogy mivel'?
- De csllf szad van. Neked senkisem j6.
- Az egesz haz tudja, megkerdezhetsz akarki.t, senkiseaa mond-
hat mast.
- Nern iiti:im az orrom a mas dolgaiba. Hogy igy, vagy ugy ke-
res, az rajuk tartozik, nekem ugyan mindegy. De a fodraszat az
nem utols6, azt te is belathatod. Tiszta munka, ki:innyt1, · lanynak
val6.
- Nern mondom - gondolkozik el Vargyasne - igaz, minden
azon mulik, hogy a lanyt otthon hogyan fogjak. - s mar tudja,
hogy reggel oda is benez, ha vasarolni megy.
A ket lany csak hallgat. Teri kicsit irigykedve: mas egy var-
roda, vagy eppen egy fodraszmuhely. Sok ember, sok erdekesseg,
ott nem lehet unatkozni, mint a mosogatas mellett.
- De j6 lesz Ilusnak! - gondolja s oldalr61 sandit ra, oriil-e?
Ilus azt elvezi, hogy kozpont lett. Lam, megsem kell cselednek
mennie s toriki a fejiiket miatta. Akar az egyik, akar a masik sike-
riil, egyik se lenne rossz. Elkepzeli magat feher kopenyben, moso-
lyogva jar majd, nem is jar, libeg a j6szagu mt1helyben. Vagy szep
anyagokat simogat a keze, sely.emruhakat varr:
- De j6 lesz! ... - gondolja s o is oldalr6l sandit Terire, aki
csak mosogatni fog, pad16t kefel s mocsokban turkal egesz nap.
A ket tekintet osszeakaszkodik egy pillanatra s marls elfordul,
hogy a masik ne olvasson belole.
Semmi sem tortent meg, eppen csak megindult a tervezes, de
negy fejben negyfele. Mindenik a maga m6djan kepzeli a jovot.
Csak abban egyeznek a sziilok gondolatai, hogy konnyt1 is legyen
a foglalkozas s hozzon is a konyhara, amit a lanyuk szamara most
kivalasztanak. Nern is beszelnek mar, csak esznek. Vargyasne az
ebedet is most p6tolja s Teri is anelkiil jott el a helyerol. Reggel
6ta csak az a perec keriilt a gyomraba, amit a moziban v'ett. Ilus
etv.a gyat nem rontja az abrandozas, apjaet meg megnoveltek a
meccs izgalmai. Meg szerencse, hogy a rantott bust boven szami-
totta Vargyasne s a knunplit is hozza. De mar az ura holnapi el-
vinnival6jan t6rheti a fejet. Az igaz, hogy nala mindig van itthon
tojas zalonna is akad, majd abb61 csomagol.
Egyikiiket sem kell biztatni a lefekvesre, eleg volt a napb6l,
mindenkinek kijutott a faradtsagb61 a sajat adagja. Az edenyt csak
osszerakjak, majd holnap mosogatnak. Vargyasne szetszedi az agyat.
azt mindig maga csinalja, nehogy a csipketeritot s az alaja simi-
tott r6zsaszin szatent gyurodessel hajtogassak ossze. Moshatna
akar hetenkent, ha hagyna, hogy ugy banjanak vele, mint a
ronggyal.
Elsonek Vargyas fekszik le, az c5 agya a szekrenyek felol van.
A masikb61 konnyebben kel £61 az asszony s jut ki a reggeli-keszi-
teshez, mert elsonek c5 kezdi a napot. A ket lany a divanyra jut,
labt61 fordulnak egymasnak. Keskeny a helyiik, nem csoda, ha soka
helyezkednek.
- Ne rtigj - sziszeg Teri. Valahogy ki kell szabaditania maga-
b61 az irigyseget s addig mesterkedik, mig Ilust alaposan oldalba
vagja.
- Vidd innen a la bad I - rtig az vissza s lok is egyet, hogy na-
gyobb helyet h6ditson maganak.
- Nyughassatok mar - pisszent rajuk Vargyasne. - Meg fel-
ebresztitek apatokat.
Vargyais mar ftijtat, mely alomba meriilt. Az ejjeliszekrenyen
az ebresztc56ra versenyt ketyeg vele. Lepesek kopognak, hol az ab-
lakuk elott, hol lejjebb egy emelettel, de egyre ritkabban. Egyre
tobb feny alszik ki a hazban, mar a szemkozti se vilagit at, azok is
koranfekv6k. Meg jon majd egy-egy megkesett lak6. lesz meg
kapunyitas is, de ezekre a zajokra c5ak Vargyasne fog felfigyelni,
a tobbi mely-alv6. Ha c5 nem koltene oket, tan delig se ebredne-
nek. J;:jjel-nappal neki kell vigyazni rajuk, hogy a dolgaik rend-
ben haladjanak. Mit is csinalnanak ezek barman onelkiile? ...
Gsak a hetfo kepes annyi osszevisszasagba bonyolitani egy asz-
szonyt, amibe meg Vargyasne is beleszediil. Nern eleg, hogy va-
sarnap este elfogyott a hetfo! koszt is, s ma torheti a fejet, hogy
mit fozzon, mert ilyenkor se hus, se friss aru - ki kell menni a
piacra. De ha legelebb odamegy, fOlpakolva nem allithat be Tab6-
dyekhoz, csak haza kell hozni a cekkereket s ez nemcsak ket ut,
de lehet, hogy a bevasarlas miatt megkesik s nem talalja mar ott-
hon a nagysagosasszonyt. Ha meg odamegy el elebb, a vasarlassal
kesik meg. Pedig egyiket sem halaszthatja, Terinek kell a hely s
kell a vacsora is. De meg ez sem minden. Ha elkezdte, vegere jar
Ilus iigyenek is. Tudakoz6dni kell varr6no utan, aki elvallalna s
erdeklodni valami jobb fodrasziizletben is, ha az egyik nem sik"e-
riil, legyen masik, ahova beallhat. Ennyi mindent bajosan intez el
egy kurta nap alatt. Pedig ott van meg a mosas is, amit sosem ha-
laszt keddre. Nern allhat a szennyes a szuk lakasban, csak utban
van s gyiilik bajnak. Az egyheti eppen elfer a teknoben s meg is
szarad a konyhaban kifeszitett kotelen - igy osztotta be maga-
nak, igy szokta meg s el nem halasztana soha, ha estere marad,
akkor is elvegzi.
- Csak legyen hozza keziik-labuk szegeny asszonyoknak, van
mit csinalniuk - ezzel a lazad6 gondolattal kel £01 reggel, de va-
lami j6 is vegyiil az erzesbe, hogy csak o kepes ra. Peter? Egy
hetig beszelne r6la s napokra porci6zna, hogy ma ide megyek,
holnap oda, holnaputan meg amoda. Igaz is. Peter mindenik he-
lyen eloadast tartana, hogy mit, miert s elbeszelne az idot, nem
is futna egy dolognal tobbre. Tiszta csoda, hogy fenn az allvanyon
hallgat s a keze jar. Tudja, latta elegszer, amikor meg ugy volt.
hogy a meleg ebedet hordta utana. De ahogy foldet er a laba, mar
mondja, mondja, csak legyen, aki hallgatja. Peter okos ember, csak
az a kar, hogy nagyon is tudja s ettol mar azt hiszi, mas mindenki
buta. De csak a szajaval nagy. Ha mar intezr{i kell valamit, ami
nem mesterseg, nem keziigyesseg, akkor jobb, ha a dolog koze-
lebe sem ereszti. Itt van ez a tanarno is. Alig sz6lt az egy-ket sz6t,
maris rcihagyta, azt is elfeledte, amit kiterveltek. Rabizhatna, hogy
targyaljon? Dehogy. S a ket lany meg gyerek ilyesmihez. Neki ma-
ganak kell intezkedni. Ez ad onbizalmat s lelemenyesse teszi, hogy
idejet a legjobban ossza be.
Beszelni errol sem beszel, majd a kesszel all el6, ahogyan szokta.
Nagyot neznek, ha meghalljak, hogy mindent elintezett. Peter majd
megint bolcskodik: igy kellett volna, tigy kellett volna - de ha
nem vallja be, akkor se titkolhatja, hogy elegedett a gyorsasaga-
val. A lanyok meg oriiljenek, hogy van aki torodik helyettiik.
Mikor munkciba inditja az urat, maga is megreggelizik s mar
utra keszen kelti Ilust:
- Siess, nehogy elkess. - Csodalk<:>zva nezi Terit~ hogy az a
hangos beszed s Ilus eppen nem vigyazatos mozgol6dasa mellett
is kepes aludni. Kerek area kipirult, olyan most is, mint p6lyas
koraban. Nyugodt, esendes gyerek volt akkor is, ahova tettek, ott
maradt, nem sirt, nem kovetelozott, nem itgy, mint Ilus, aki meg-
kototte magat, ha valamit nem akart, maszkalt osszevissza, min-
dent lerangatott. Annak beszelhettek, megverhette; amit a fejebe
vett, abb61 nem engedett, inkabb belekekiilt a sirasba. Mintha nem
is testverek lennenek, olyan kiilonboz6k. Ha igy meggondolja, ta-
lan jobb is, ha nem szegodteti el: - Hol tiirnek meg ilyen kemeny-
fejiit? - Evvel gyozi meg magat, igy fokozza fel sajat buzgalmat,
hogy egesz elszantsaggal lasson az elhelyezesehez.
Tab6dyeknal nines akadaly, ok ugyan nem banjak akar Ilus,
akar Terus, esak lany legyen. S ha mar szolgalt, sot betanult, sot
azonnal johet, esak oriilni lehet. Egyetlen kerdes, hogy a szakszer-
vezetnel menjen a dolog:
- Valamit hallottam, hogy esak rajtuk keresztiil lehet. Igaz? -
Ugy tesz, mintha nem tudna s a legutols6 lanyt is nem azert fo-
gadta volna bizalmatlanul, mert a szakszerv·ezet kozvetitette: Ki-
tanult nepseg keriil ki toliik. Azt mondja nekem: asszonytars! Hal-

28
lottak mar ilyent? I ... - szemoldoke botrankozva szalad £01 a hom-
lokaval s keresztraneok barazdaljak. Amugyis magas termete ki-
egyenesedik s meg gogosebben emeli a fejet: - Az en hazamban
ilyesmit nem tiirok.
Vargyasne nem alazatos termeszetii, megszokasb61 helyesel s
mert mag a is igy tanulta:
- Igaza van a nagysagosasszonynak. Hova jutnank, ha meg tisz-
telet sines. De a esiitortok es vasarnap delutan kijar kerem. A regi
helyerol is azert hoztam el, mert nem tartottak be. Pedig kell a
piheno is, meg haza is kell jonnie.
- Ezen nem vesziink ossze, Vargyasne. Oriilok, hogy ismerosok
lanya jon es nem akarki . Az ember ma nem tudhatja, kit ereszt a
hazaba. Meg_ kommunista is lehet. - Ezt szinte remiilettel mondja
s bizalommal is, az egyiitterzes tudataban. Vargyasnet meg abb61
az idobol ismeri, amikor takaritasert lakott az 5 noverenel ~s hozza
is eljart kisegiteni. Igazi j6 eseled volt, keszseges es iigyes, nem
szajalt vissza es tisztelte benne a kenyerad6jat. Idealis aJkalmazott,
amilyen ma mar nines. Remelheto, hogy a lanya hasonlit ra, ha
nem is ugyanaz. Mert a fiatalok, meg az 5 fia is, elfajzottak, nem
. hallgatnak a szep sz6ra, paranesolni meg egyaltalan nem lehet mar
nekik. Ez nem iires panasz. Szinte hetenkent hagyjak itt a lanyok,
vagy maga kiildi el oket, mert meg a haztartasa leziilleset is kony-
nyebben vallalja, mint azt a modort, amit ma folv·ettek. Hogy nyolc
6ran rul nem dolgoznak? Inkabb egy pereet sel Hetfon reggel jon-
nek mega vasarnapi kimenobol? Meg j6, hogy egyediil! - Erkolcs-
telenek es lustak, szemtelenek es piszkosak. De arra van esziik,
hogy a jogaikat hangoztassak. Hat en ezt nem tiirom, nalam nem
vezetik be az uj div,atot, inkabb !any nelkiil kinl6dom. - Igazsag
szerint 6 sem lannyal, sem lany nelkiil nem kinl6dik, a kinl6dast
atengedi masnak. Hal1stennek megvan a regi takarit6n5je, az ve-
sz5dik a felgyiilt dologgal. Ha a tarsasaga panasznapot tart, Tab6-
dyne is kiveszi a reszet, nem marad el a tobbi asszony mogott sem
a bevasarlas nehezsege, sem a cseledkerdes hcinytorgatasaban, de
azt sem mulasztja el, hogy megerto j6 sziv.ere hivatkozzon: 6 csakis
az ereg takarit6no kenyelmeert tart lanyt, mert sajnalja, nem haj-
szolhatja le. Ut6vegre, amig osszeszedi, ami · a konyhara kell, azt
sem tudja szegeny, mihez fogjon elObb. a lakast vagy a fozest
lassa-e el? Irigylik is a baratnoi azert a j6 kis orvosi bizonyit-
vanyert, ami szerint semmi hazimunkat nem vegezhet s joga van
alkalmazottat tartani. Ma az elet draga es nem eleg a jog, m6d
is kell hozza. Szerencsere az is megvan. Meg megvan. £s Tab6dyne
nem az az asszony, aki kihasznalatlanul hagyja az alkalmat. Amig
teheti, orzi a kenyelmet. Ha kell, megint kitalal valamit, ebben le-
lemenyes, azt ugyan nem erik meg, hogy 6 dolgozzon. Eddig is Uri-
asszony volt, ezutan is az marad. Minden szava, mozdulata, meg a
tekintete s a hangja is ezt bizonyitja. Az utcan is ugy jar, emelt
fejjel, hogy mindenki folott atnezzen, kis megvetessel a szaja szog-
leteben. Csak ha rakoszon egy alazatos hang, akkor ereszkedik le
a tekintete, vagy ha baratno csicsereg feleje, lesz mezes-mazos a
mosolya. Vargyasneban a hiiseges szolgat latja, aki megorizte a
neki kijar6 tiszteletet. Az ilyenekhez oszinten kedves. mert ezek az
onerzetet legyezgetilt. - Kedves j6 Vargyasne, maga mar tudja.
hogy nalam mi a szokas. megtanitja ra a lanyat, es nem lesz itt
semml baj. Maris oriilok a kis Terusnak. Ugye itgy hivjak? Mikor
hozhatja el?
- Akar meg ma.
- Hat maga egy angyal. Akkor csak siessen es hozza, hozza.
Vargyasne is oriil, hogy siman ment, de annyira mar nem, hogy
a lenyegeset elfelejtse :
- A berrol meg nem beszeltiink.
- Hat I·stenem, ami meg van allapitva. Hiszen azt is elOirjak, •
tudja maga is biztosan.
- Annyiert nem. Ne is tessek haragudni, de az nagy kiilonbseg,
hogy valaki szigoruan veszi a nyolc 6rat, vagy ha nem nezi. A regi
helyen sem azt kapta. pedig ott meg csak kezdo volt s most mar
perfekt. - Hogy miben perfekt, azt nem mondja. S kis lelkifurda-
lassal gondol a tegnapi mosogatasra is. Ilust nern feltette volna, az
konnyen beletanul mindenbe, kerdezes nelkiil is ellesne mit, ho-
gyan, az iigyes, gyorskezu. 0 meg j61 emlekszik, hogy itt a szoba-
lany egy kicsit komorna is, varrogatni, atvasalni a ruhakat neki
kell, az stoppol. javitgat, s oltozteti az asszonyat s bizony Teri
Iasst'.t. Nern tudja, hogyan lesz vele, de dicserni nemcsak lehet,
kell is.
- Hat mennyit szamitott? - kerdi Tab6dyne egy fokkal hide-
gebben s arra gondol. hogy mar .,ezek" is kitanultak, azelOtt nem
alkudozott, rahagyta, mit fizet s szepen megkoszonte. De elnezo
akar lenni. Ut6vegre megiscsak elhozza a lanyat es az is nagy sz6.
Ki tudja, mikor kapott volna egy rendeset?
- Most ketszazotven jar. Vargyasne az otvenet csak t'.tgy
toldja hozza. Ha megkapja, j6, ha nem, leengedi.
- Hat j6. De a szakszervezetet maga intezi el.
- Majd csak megy az is - gondolja Vargyasne s nagyon ele-
gedett onmagaval. Most mar csak Ilus iigye van hatra. Idejovet
latott egy szep fodrasz-szalont, noi s az a fontos. Nern is nezne be,
ha ferfiak is jarhatnanak oda. Azok kozott mindig akad olyan, aki
nem nyughat a fiatal lanyokt61 ...
Mintha sosem gondolt volna egyebre, t'.tgy adja at magat a ter-
vezgetesnek. Szamitasba veszi mindazt, amit tapasztalasb61 tud, azt
is, amit hallott csak, de most hihetonek tart s ugy erzi, m.indig
arra vagyott, hogy ilyen tiszta helyen, feher kopenyben forgol6djon
Ilus. Nyoma sines sziveben a tegnapi haragnak, az ura arulasat se
banja, Ilus makacssagat se, csak az 6rok gondoskodas hajtja, ami-
kor eros elszanassal belep az iizletbe.
Sokan vannak. Minden bura alatt iilnek. Egy asztalkanal her-
vadt arct'.t manikuros buzg6lkodik. Fel sem pillant a tenyeren
piheno kezr61. Ami azt illeti, mas sem nez Vargyasnera, mintha ott
sem lenne. A kasszaban egy kover asszony iil. lehet, hogy a tu-
lajdonos, meg kellene sz6litani, de valami ivre ir es szamol. Szeles
mozdulattal dugja kopenye fels6 zsehebe a fesiit egy ferfi, frizu-
rat fejezett be, fut6 tekintettel veg1g is mustralja, de nem sz61
hozza, pedig a holgy folkel a helyerol s most semmi dolga, csak a
borraval6ra var. Vargyasne ugy erzi, ha az iinneplojet vette is £01
Tab6dyek miatt, ez a seged vagy mi, nem tartja elegge finomnak.
Kinezik innen, vagy mi, hogy se koszones, se hellyel kinalas, csak
hagyjak az ajt6 elott allni . Legalabb a kozelebe keriilne valaki, hogy
megsz6lithatna.
Ilyen zavart meg nem szenvedett at Vargyasne. Ha nem ilyen
hosszu terem volna, most odamenne a segedhez s j61 megmondana
neki a magaet, annyira ellene iranyul a merge. 0 az egyetlen, aki
tudomasul V·ette, hogy itt van; a tobbi dolgozik .s lehet, hogy nem
is Iattak meg. De hogy egy ilyen kikent-kifent alak ot lenezze?
Mert? Mert feher kopeny van rajta? Peter malteros es piszkos
munka kozben, de lefogadna, hogy tobbet keres, mint ez. Mivel
tobb egy fodrasz egy j6 komiivesnel? Peter nem tartja a markat a
borraval6ert, amit hazahoz, azert megdolgozott, nem hajlongott
erte. Egyszerre megutalja az egesz mesterseget s mar nem is tartja
kivanatosnak, hcgy Ilus ide keriiljon.
- Mosas is lesz? - keriil valahonnan, talan egyik fiiggony mo-
gul Vargyasne ele egy fogatlan mosolyu oreg s ket kezet a pocakja
folott osszefonva koszon a nyakaval. Furcsan oldalt billent fejjel
nez folfele s olyan nevetnival6 a merev udvariassaga, hogy Var-
gyasne merge men ten elparolog:
- Beszelni szeretnek a fonokkel.
- Mirol van sz6, kerem? - csodalkozik az ore9 emberke, mert
nem tudja elkepzelni, mit kinalhat ez a no? Ha nem a haja hozta
ide, ,a kkor o hozott va1amit. Szoktak itt a holgyek megvetelre folki -
nalni parizsi kolniket, amerikai szajrt'.tzst, koromlakkot, mindent,
amit kiilfoldrol csomagokban 1~apnak, de mit ajanlha t ez?
- A tulajdonost keresem - mondja most mar nyugodtan Var-
gya sne s mar azt is tudja, hogy akarmit felelnek, nem jon ki a
sodrab61. . Nern fontos mar neki az sem, hogy a fonok itt legyen,
de ha mar bejott, ennyit meg mond.
- Tessek kerem, en vagyok. - Vargyasne nem nezte ki a kis
oregbol, inkabb valami hatramozdit6nak tartotta volna. A tobbin
szinte ropog a h6feher kopeny, ezen puhan log. Mind ontelten tesz-
vesz, mint akiket majd folrepit a gag, csak ez hajlong a ferde
nyakaval. Akarmelyikrol elhitte volna, hogy az itt az ur, csak
eppen errol az egyrol nem. De ha az, hat legyen:
- A lanyomat szeretnem ideadni - kezdi.
- Tanul6nak? - nezegeti a kis oreg Vargyasnet, mintha az
anyja utan igyekezne kepet alkotni a lanyr61. Tetszik neki ez a
kemeny, feketeszemii asszony s ha csak hasonlit is hozza, mar nem
is volna kifogasa: - Hany eves?
- Tizenhat lesz.
- Csak lesz? Mikor?
- Decemberi. f:ppen karacsonyra.
- Az baj. Addig varni kell, mert tanul6t se vehetek fol, mig a
tizenhatot be nem tolti.
- Mit szamit az a par h6nap?
- Nekem semmit. De a rendelet: rendelet, azt en nem szeghe-
tem meg. Nagyon meg vagyunk kotozve, kerem. Nern ugy van,
mint regen. Azelott nem volt akadaly. Addig soprogetett, takari-
tott, mig ellesett valamit s be lehetett fogni hajat mosni, csavar6t
adogatni, ami eppen kellett. Kozben szepen beletanult. De ma? -
szeharja ket karjat s megint felrebillen a feje. - Nagyon sajna-
lom. Tessek decemberben is benezni, akkor talan lesz is iiresedes,
az egyik lany felszabadul.
Vargyasne mar .alig varja, hogy mehessen, ha mar hiaba jott.
f:geti a sok tekintet a tiikrokbOl s mintha mindenki ot nezne, meg-
allnak a kezek s a burak sem bugnak ugy, talan hallgat6znak?
Semmi kedve a figyelem kozpontjaban allni, de a kis oreg csak
mondja a magaet. S ha a kezeivel nem is, a szavaival belekapasz-
kodik. Mar :az Otir61 beszel, a nagy ad6r61. hogy minden alkalm:i-
zottert mennyit kell 'fizetnie - ugyanazt a n6tat £Ujja, amit Bugat
neni.

3 Beczdssy
33
- Hat akkor majd decemberben - mondja Vargyasne, de ma-
gaban mar dontott, hogy addig bizony nem var. Mi j6 siilhetne ki
abb6l, ha Ilusnak h6napokig munka nelkiil kellene 16gnia? Mar
banja, hogy visszakozott s nem tartott ki Tab6dyek mellett. Teri-
nek keriilt volna mas is, de Ilussal mit keul?
- Legyen szerencsem - kiseri az ajt6ig az oreg.
Vargyasne a fiilledt melegb61, a burak bUgasab61 kiszedeleg az
utcara, a forr6 nap.siitesbe. Gondolkozni itt sem lehet jobban, pedig
tudja, hogy mit akar s megis, mint az ablakon vergodo dong6, nem
jut elore, csak az iivegbe iitkozik. Semmi sem megy ugy, ahogy
elkepzelte. Ha igaz a sirankozas, ma nem erdemes se varrni, se
fodrasznal dolgozni. De nem igaz. Hiszen latja, hogy mindenki
varrat es mindenki ondolaltat, soha ennyi not, aki ad magaral
Mikor volt az, hogy a magafelek is dajerral jartak? Sohal Meg
ha vassal siittettek is, azt is szazszor meggondoltak, vagy maguk
csinaltak. Most meg? ... Tehat biztosan j6 az 6 szamitasa, csak
ez a felesztendo ne volna, amig !lust be lehetne adni. De itt van,
es akadaly. Felevig nem 16ghat otthon eel nelkiil, az egyszer bi-
zonyos.
Toprengve megy hazafele, rosszkedvuen, mert fel eredmennyel.
Most ugyan nem iigyel a derektartasara, elereszkedik a nagy gon-
dolkozasban. Latszik rajta, hogy elegedetlen. Latjak ezt az asszo-
nyok is a haz minden ajtajab61. Ez is, az is odasz61 hozza:
- Mit vegzett Vargyasne?
Tudjak, hogy miben jart, ha nincsenek is nagy ·baratkozasban.
Bugatne meg az este hiriil adta a szomszedainak, hogy a kis Ilust
a lanyanal akartak varrni tanittatni, de 6 nem vallalta. Paczekne
meg avval lepte meg az emeleti gangot, hogy Vargyas nagyon er-
deklodott, mennyit keres ma egy manikuros.
- Mi a csoda? Meggondoltak magukat? - eleskedik Vigne, aki
tudja, hogy Vargyasne mocskos hiret koltotte, mert nem er ra any-
nyit takaritani, mint aki egesz nap otthon van es nines egyeb dolga.
- Megsem csinal Ilusb61 cseledet?

34
Egy kicsit az egesz haznak begy.eben van Vargyasne. Egyreszt
nehez megerteni, hogyan lehet valaki ennyire maradi, hogy meg
ma is az urakra epit, masreszt kisebb-nagyobb toviseket hordoztak
a sziviikben, amiket Vargyasne egy-egy megjegyzese szur.t belejiik.
Ha szembe nem is mondott kellemetlent, ismertek a velemenyet,
cgymast61 hallolltilk, ahogy a gyarr61 nyilatkozott, a £iatalok erk61-
cser6l, az ablakok tisztasagar61, gyerekek ruhajar61, a piszkosan
ha gyott mos6konyhar61, k6lcs6nkeresekr61. Egyikkel az egyiket,
masikkal a masikat talalta .erzekeny pontjan s talan egy sem akadt
a nagy hazban, aki igy vagy ugy me sert6d6tt volna meg. az evek
folyaman. Belekctni nem igen lehetett, merit meg kellett adni. tiszta,
r endes, magara is, a csaladjara is, meg az is ~gaz, hogy a lanyait
szigoruan fogta. Nern lathattak 6ket a kapuban fiukkal beszelgetni,
este nem jartak el, meg a szomszedba 1se, minden lepesiiket leste
s azt sem tifrte, hogy baratkozzanak. Pedig voltak a hazban lanyok,
korban is hozzajuk ill6k, de Vargyasne meg azokt61 is feltette 6ket.
Ha lehet a serelmek kozt osztalyozas, talan ez volt a legnagyobb.
Magar61 meg lerazta ki-ki a bantast, de hogy a lanyat keveselljek,
becsmereljek, azt nem. Egyetlen eleg.tetel, hogy Ilus kijats.sza az
anyjat, hata mogott baratkozik s j6ban van meg a .fiatalasszonyok-
kal is. Jovet vagy menet bekukkan, kerdez vagy mond, konyvet
ker vagy visszaad, nevetgel s mar fut is, hogy eszre ne ,vegyek.
Mint j6tekony takar6 ala buvik az iskola vedelmebe:
- Megkerdezem a lecket - ennel jobb kifogast az isten sem ad-
hat, kinyilik tole a vilag, mehet, amerre lat, iki tudhatja melyik
osztalytars hol lakik? S ha 6 megis csak a f6ldszintig jut, a lfiatal
Sarosineig, az is titok marad. Akik latjak, azok is titkoljak, csupa
onkentes falaz6, meg ,a pletykasa is. Valahogy meg hallgatni is j61-
esik nekik Vargyasne rovasara. Egymas kozt azert megbeszelik,
hogyne beszelnek meg, hogy egy.e sek azt hiszik magukr61, hogy
mindent jobban tudnak s lam, meg a lanyuk is hogy kitolhat veliik.
Nagyobb vetket sem arulnanak be neki. Talan azert, hogy egyszer
a fejere olvashassak. Vagy csak azer.t, mert Ilus.t kedvelik.

35
Hogy most kerdezgetik Vargyasnet, az erdeklodesiikben van eb-
bol is, abb61 is. Szivesen hallanilk, hogy Ilus kedvere rendezodik
a dolga - hiszen tudjak, hogyne tudnak, hogy nem akar helybe
allni, reg sirja mar a fiiliikbe 1a keservet ·- .de azt se nagyon ban-
nilk, ha egyszer V.wgyasne felsiilne s nem mondhatna, hogy gon-
dosabb naluk,
- Mit vegzett, Vargyasne? - dugja ki a fejet egy foldszinti
ablakon Muller neni, a haz hirharangja. Jami sem itud mar, azert
Ul ott naphosszat. hogy Iasson, halljon mindent. Hunyori oreg
szeme mar nem olvas, varrogatni sem segithet, arraval6 csak, hogy
az udvart es lak6it lesse. Nagyot hall, a Ianya szerint fold-siiket,
de kerdezzek csak 1t6le, hogy mit mondott ez vagy az, mondja o
magat61 is, pontosan. Aludni se ii.gen tud mar, fekteben a csontjai
is faj.nak, koran kidobja az agya, ahogy hajnalodik. S mig be nem
sotetedik, ott iii az orhelyen. Csak egy kicsit kell a nyakat ki-
nyiljtania s eppen a Jepcsohazra '.lathat. Aki a kapun belep, az 6
biivkorebe lep be .s az is, aki a lepcson le-fol jar. !gy tudja, ki,
mikor, kivel, hogyan ment vagy jott s kalkulalni ebbOl is lehet. De
ha ketelyei vannak, nem sajnal egy kis p6tfaradsagot sem, hogy az
illetot kozelebb szolitsa. Olyan oreg s olyan arvan m egesz nap,
nem lehet megbantani. A hivasara meg Vargyasne is megy, pedig
semmi kedv.e :
- Terit helyeztem el - mondja es fordulna a lepcsohazba, de
Muller neni mindent akar tudni:
- Hat Ilus?
- Az meg varhat. Meg le se vizsgazott.
Muller neni nyilvan a szajr61 olvas, mert megerti a sz6t, a vii-
lasza is mutatja:
- Varhat hat. Meg eleg fiatal.
£ppen ez a fia.talsag van Vargyasne begyeben. Hogy az a par
h6nap hUzza at a szamitasat, nagyon felbosszantja. Egesz titon haza-
fele azon tepelodott, 'mit kezdjen a nyarra vele s az 6sz6n at, mert
hogy csak vakaci6zzon, az az o hazi torvenyeibe nem illik bele.
Amit neki segithet, az semmi. Egy ember munkajat maga i:s d-
vegzi, nem kell ahhoz ketto. Ha meg vele csinaltatja, hogy ne lus-
talkodjon, mihez kezd o maga? Tetlen kezzel megiilni o nem tud.
Rafeme egy kis pihenes, szive szerint menne is falura rokont lato-
gatni, de az esze nem engedi, hogy orizet nelkiil i.tt hagyja a la-
nyat. Vihetne magaval, de akkor meg Peter marad gazdatlanul s
az sem lehet. Ha arra az idore venne ki a szabadsagat 5 is? ... De
ez mar csak iires kepzelodes, olyan nines, hogy Peter iidiilobe men-
jen, a kosztot sem enne, al helyet sem ·talalna s ihogy vendegesked-
jen, arra meg kevesbe lehetne ravenni. Ami6ta egyiitt elnek, meg
nem ment el mellole. Egyszer kiildtek videki muI1Kara, onnan is
betegen jott meg, nem birja a gyomra az idegen foztet.
Maskor biiszke ra Vargyasne, hogy az ura szajaizet csak 6 tudja
eltalalni, de most t.eher ez a valogat6ssag is, ez koti meg, ettol i;iem
jut Ielegzethez soha.
,,Mas asszony - gondolja - fogja magat s elmegy egy-ket hetre.
A hcizb61 csaknem mindenki talal m6dot ra, csak nekem nines
konnyebbsegem soha. Toreknenek kicsinyek a gyerekei, az egyiket
ide, a masikat oda, de szabadda teszi magat s az ura is megvan
az alatt nelkiile. Csak en vagyok az enyemek bolondja." - Ez fiis-
to!Og meg benne, mikor £Oler s benyit a konyhciba. Sehol senki.
Rend van, az igaz, de hol van Teri s hogy lehet a konyha nyitva?
Akcirki bejohet s elemel valamit. Benez a! szobaba s ott latja gyer-
mekin pirosra gytilt arccal aludni a lanyat. Olvadozhatna, hogy
milyen szep tud lenni almaban is, de nem, a; mereg futja el, hogy
delidonl egy fiatall ezt a lustasagotl - Hat te?I - kialt ra: - Nern
szegyelled magad? Ahelyett, hogy a ruhciidat nezned atl Lefoga-
dom, hogy volna varrniva16d I Ugy ·akarsz helybeallni, hogy ez is,
az is hibas? Vagy arra varsz, hogy majd anyad? Mosnival6d sem
volt? Tisztan hoztal el te mindent? Ha azt hiszed, hogy majd itt-
hon hagyod nekem, akkor nagyon tevedsz. Ahelyett, hogy neki-
fogna az itthoni szennyesnek is, alszikl Fenyes nappall Meg vagyok
en <ildva tiveletekl Csak tudnam, hogy kit"l tanultatok? Engem meg
nem lattal munka nelkiil. Apad egesz nap dolgozik. Honnan keriilt
beletek ra restseg? - Cmlik belole a sz6, amig atoltozik. S ha elebb
meg ugy gondolta, hogy kettesben megebedelnek, elvegzik a mo-
sast s kozben eliranyitja Terit a Tab6dy-haz szokasaiban, mindent
elmagyaraz s csak estefele ereszti hozzajuk, most kurtan utasitja:
- Szedd ossze a holmid, varnak.
A ket mely ranc a homlokan egesz nap ott marad. Ha tiikorbe
nezne, talan el is simitana, mert ez a toprenges meg a bosszusag
ranca es nagyon oregit. Ha nevet s a szeme ragyog, ket nagy lanyat
hugainak neznek. De hat van neki alkalma vid.im nevetesre? Most
is, Lim, meg oriilt is neki, hogy ket-harom napra haza kapja Terit:
amig egyiitt dolgozgatnak, kivallatja, hogyan all az udvarl6kkal?
Esetleg meg is ismeri a fiut, tanacsol, biztat vagy lebeszel: vi-
gyazni kell, el ne csavarja a fejet valami 16koto. Teri mar abban a
korban van, hogy a ferjhezmenesre is gondolni kell. Akarmelyik
percben eleallhat valaki, de o keszen varja. Havonta veszegeti mar
a berebOl a kelen.gyebe va16t: agyhiizatok, asztalnemu, toriilkozok,
konyharuhak bent vannak mar a szekrenyben, sot a tetejen, gondo-
san becsomagolva, egy szep kek paplan is. Ami egy lanynak kell,
i:isszegyiijti neki, csak a butor marad az o gondjuk. Azt meg apran-
kent, ahogy masok, ketten osszeszerzik. Egy agy, egy divany, egy
asztal, ket ,szek, akar kez alatt vagy reszletre, meg segit is hozza,
majd megadjak, ha annyira jutnak .. ,
fgy, ilyen keszen van a terve, mindent atgondol, a legkisebb resz-
letig. De lehet ezekkel? Mindjart azt hiszik, hogy a siiltgalamb a
szajukba ropiil, csak ki kell tataniuk. Ha rajuk hagyna, meg a ke-
resetiik is szetfolyna ,a keziik .kozott - mert Peter se kiilOnb. Att61
is el kell szedni ra penzt, ifelrerakni neki s a hetit kiadni, villanyosra
azt a par forintot. Kovetkezetesen es szigort1an, mert csak egyszer
hagyja naluk, ut6bb mar kivannak, hogy koltekezhessenek, de hogy
1'.lj ruha, uj cipo mibOl keriil, azzal nem szamolnanak. Arra neki
kell gondolni. Mindenre. Aztan az a hala, hogy morognak: mas-
nak igy, masnak ugy, csak nekik nem lehet . . . De nem is I
Vargyasne megingathatatlanul, kemenyen all a laban s kemeny
kezzel fogja a hcizanepet:
,,Majd meg meg is koszonitek, ha beno a fejetek" - gondolja
onmagaval elegedetten es .siirgeti T·e rit: - Igyekezz, ne varasd meg
a nagysagosasszonyt. A dolgod elvegezd, nehogy ott is nappal
aludj I Szegyent ne hozz ram, mert tudom, megbanod.
A tobbit mar megbeszelte: hogy a berebOl ne adjanak eloleget
neki, hogy ne engedjenek fol hozza latogat6t, hogy kimeno is csak
a ket napon, haza, nehogy este setalga.sson, mozi, ismerkedes. J6
helye lesz, tudja, szigoruan fogjak majd, rakar 6.

4.

Ilus meg az 6rak alatt sem szabadul a diadalerzettol: elerte, hogy


nem adjak cselednek. Alig varja, hogy Margit neni 6raja kovet-
kezzen s megmondhassa neki. Adcfig is a szomszedjaval pusmog
- teheti, az utols6 padban ill. Nemcsak azert, mert nagy s kima-
gaslik a tarsai koziil - evek 6ta itt bujik meg. Bujik val6saggal.
A feleles elol is, a pad alatt val6 olvasassal is, de leginkabb a raj-
zolgatassal. LegfObb orome, ha ceruzahegyre tiizhet valakit es csuffa
teheti. Egy-egy rossz felelet utan a vetkes tanarnot, ha megbosz-
szantjak, a tarsait. De lerajzolja oket ugy is, hogy oromiik teljen
benne. Az osztaly faliujsagjara mindig keriil egy-ket rajza. Csak
megmondjak, mi kell s 5 mar veszi a papirt, ceruzat.
Margit neni sokaig remelte, hogy festo lesz Ilusb61 s igyekezett
megertetni vele, hogy ehhez tanulnia is kell, nem eleg a keziigyes-
seg. De Ilus ellenallt. Ez neki mulatsag, de hogy miatta meg kony-
vet vegyen a kezebe? Inkabb sose rajzol. Akarmi lesz, meg utca-
sepro is inkabb, csak az iskolahoz ne legyen mar koze .. Elege volt
a drukkokb61, a padokb61, kinott mar a fegyelembOl, az esze masutt
jAr. Tanulni sose szeretett, figyelni is nehezere esett. Nem sok ra-
gadt ra az 6rakon, meg a helyesirassal is 'sok baja van, hat meg

39
a versekkel, vagy a tobbi magolassal. Egy vagya va.n csak: hatat
fordi tani minden tanulasnak. Nern az iskolat utalj a, j6 az, eljonni
hazulr61 s legalabb egyig-kettoig nem az anyja szeme elott Jenni.
Es j6 a sok lany, a heccek, nevetesek, sugdosasok, trefak - csak
a feleles ne volna s a szigoru tanarok, a predikaci6k, hogy nem
szegyelli magat? idosebb .a tObbinel s azok tudjak, 6 meg meg se
mukkan? . ..
Nern mintha a szajat se tudna kinyitni. Felel 6, ha kerdezik,
nem is butasagot, nagyjab61 tudja, hogy mirol van sz6, csak maga-
t61 nem tudja elmondani, elejetol vegig a leeket, folyamatosan,
ahogy a konyvben van. Kfrdesekkel sok mindent kihUzhatnak be-
16le - azert nem bukik meg. Valamit tud - es ez neki eleg.
- Eszed van. Mert nem hasznalod? - kerdezi Margit neni min-
den feleleskor s oszinten sajnalja, hogy se szep sz6, se szigorusag
nem hat Ilusria. - Talan nem is tehet r6la -- gondolja. - Nines
benne el6ad6keszseg. - De ez sem igy igaz, mert szabad temar61
iigyes dolgozatokat ir, esak adatok, nevek, evszamok ne kossek.
A fantaziajaval nines baj. Meselni tud, esak beszamolni nem. S mert
Margit neni egy percre sem adta fol a hareot, hogy minden no-
vendekebol kihozza az osszes kihozhat6t, Ilus is ranghoz jut: az
iskola rajzol6ja. Ezenkiviil: elotornasz, sz6lista az enekkarban, leg-
iigyesebb a kosarlabdazasban. Vannak erdemei. Vele valahogy for-
ditva tortennek a dolgok. Vannak j6tanul6k, akiket a fotargyak j6
jegyei vedenek meg az enek es torna igazsagos osztalyozasat61 -·
sajnaljak elrontani a bizonyitvanyukat. !lust eppen a mellektar-
gyak j6 jegyei vedik, valamilyen egyensulyban lebegtetik. Ha a
doeogo feleletek nagyon lehUzzak merlege egyik serpenyojet, min-
dig van mit a masikba tenni: diadra.lra viszi az osztaly kosarl.abda-
esapatat, a faliujsag-versenyben ok gyoznek, 6 az iskola legjobb
fut6ja, meg a radio is lemezre vette a sz6loeneket. Mindez nyom
a latban. A tarsak szemeben pedig val6sagos nagysag. Elismerik
a folenyet - keszsegesebben, mint a j6tanul6ket. J6tanul6k ok is
lehetnenek, az esupan szorgalom dolga - de Dus tehetseges. Ezen-
kiviil j6pofa is. Barmelyik erenye eleg volna ahhoz, hogy vezeriik
legyen. de 6 meg id6sebb is - ami szinten szamit.
Mikor Margit neni befejezi az 6rajat, Ilust sz6litja ki:
- Halljam, mit irhatok a kerd6jeled helyebe? - Fiilel az egesz
osztaly, mind kivancsi, merre dolt el Ilus sorsa. De az csak a val-
lat rantja, nem tudhat biztosat:
- Most hcizal velem anycim, ahol t6bbet kap ertem, oda ad. -
Nern ertenek egy sz6t se belole, de nevetnek, mert Ilus mindig
ilyen viccesen felelget.
- Megis, mire gondolnak?
- Csak egy biztos, hogy nem leszek cseled. A nenem megy a
nekem tartogatott helybe. Vagy varr6n6, vagy fodrasz, vagy Isten
tudja.
Margit neni nem erezhet teljes diadalt, csak fel munkat vegzett,
de ha V.argyasne szenvedelyes kitoresere gondol, meg lehet ennyi-
vel is elegedve. Kemeny di6. Nern sikeriilt meg feltorni, eppen csak
hogy megroppant a heja. De ez is valami.
Az osztcily ztig, csomagolas zorejei. itt is, ott is lepottyan va-
lami, az utols6 6ra legutols6 perce sosem csondes. Kicsengettek
mar s fel labbal kint a padb6l, indulnanaki haza az ebedhez. Ilyen-
kor kell megbeszelni a tennival6kat es Margit neni a sajat szavat
sem erti:
- Csend legyen! - sz61 tiirelmetleniil a hangoskod6kra: - Nern
tudtok egy pillanatig varni? f:n is ehes vagyok, nemcsak ti, nem
tartalak itt estig, ne feljetek. Ide figyelj Ilus. Varatlanul szovjet
vendegeket kap holnap az iskolank, nagyon szepen akarjuk a be-
jaratot es a folyos6kat dekoralni. Holnap reggelre feliratok kelle-
nenek.
- Joh et I - mondja vidam-kurtan Ilus. Ennel nagyobb 6r6m nem
erheti. Rajzolhat, es ugyanakkor bebiztositja magat a holnapi fele-
lesek ellen.
- De most nemcsak a mi osztcilyunkr61 van sz6. Sok lesz.
- Elbirom.

41
- Azert csak vegy magad melle segitseget. Egyediil az idc5dbc51
sem futja.
- :£n I :£n ! Margit neni kerem, en I - bolydul meg az osztcily s
meg azok is ajanlkoznak, akik a rajz6ran mindig szegyent valla-
nak. Majd kiesnek a padb61. ugy nyitjt6zkodnak s minel jobban
no a felfordulas, annal inkabb vetelkednek. Kezd komediaba ful-
ladni a dolog. Egymas kezet rangatjak le, akik fOlalltak, a helyiikre
cibaljak vissza, gunyos megjegyzesek ropkodnek a fakeziiek fele,
teljes mar a fejetlenseg.
- :£n raerek, varhatok a rendre - mondja veszes nyugalommal
Margit neni s ettol eliil minden larma. - Talan Piri segithetne.
Piri boldogan pattan £61 a helyerol. Nern vetelytcirsa Ilusnak, de
c5 is iigyes, szokott segedkezni, ha hirtelen az osztalyban kell va-
lami felirat.
- Igenis, Margit neni - s mert magahoz inti a ket lanyt, a
katedrahoz sietnek.
- Nezzetek, itt · vannak a szovegek. Blokkbetiikkel felrajzolni,
itt a tus, evvel kitolteni. De papirt nem rontunk, mert ennyi az
osszes - Margit neni kozben a szekrenybol rakosgatja ki a kelle-
keket. Ojra osszesodorja a karton-csikokat, koze fogja a szi:iveg-
mintat is, hogy el ne veszitsek. - Elfersz vele otthon '? - kerdi
Ilust61, mig a zsMolt szobajukra gondol. - Talan a konyhaban
anyad megengedi.
- Tessek csak ideadni - mondja Ilus hatarozott hangon, de be-
liil viszolyog. Nern lesz konnyii dolga. Egy-ket 6rara meg lefog-
lalhatja az asztalt, delutan biztosan, talan meg vacsora utan i:s, de
ennyi felirat soka fog tartani. . .:... Majd csak lesz valahogy - biz-
tatja onmagat s maris birtokba veszi az osszes fOlszerelest: - Ebed
utan gyere at hozzank - kacsint Pirire s az boldogan pislant vissza:
- Megyek.
nusek ebedje nem jar nagy teritessel masker sem, de hogy most
megint kettesben maradt anyjaval, a szokottnal is gyorsabban ve-
geznek. Tanyert a kezbe es versenyt kanalaznak. Vargyasne sietve
rakja az edenyt a mosogat6ba s csodak csodajara, ez egyszer nem
kell rasz6lnia Ilusra, hogy toriilgesse. Mig Ilus a szekrenybe ra-
kodik, leteriti az asztalt s helyreigazgatja a konyha elejenek min-
dennapi rendjet, hogy a vegeben a mosashoz fogjon. Nern sok a
ruha, csak a vasarnapi valtas. Amig nekikesziil, szeme sarkab61 fi-
gyeli !lust: ha nem fog tanulashoz, maga melle allitja, segiteni.
Mert a tetlenseget nem tt'.iri. Azt tartja, koran kell a lanyt munkara
kapatni, ha nem, ellustul, megszokja a semmittevest. De Ilus nem
konyvet hoz ki a szobab6l, valami tekercset sodor szet es terit az
asztalra.
- Tan levenned a teritot - sz61 ra. - Mi az? Mar megint rajz?
- Nehany felirat - pillog Ilus - mindjart megleszek. - Koz-
ben szokatlan gondosan hajtogatja a teritot, nehogy anyja haragjat
magara vonja:
- Beviszem a szobaba, nehogy osszegyt'.irjem.
- Hagyhatod a hokedlin is. - Ilus nem mondja, hogy a hoked-
lire var valakit, inkabb ugy tesz. mintha nem ertette volna. Mire
visszajon, mar kopognak is a konyhaajt6n es nyitjak csendesen:
- Cs6kolom - hajlik meg Vargyasne fele egy nagyon sz5ke,
nagyon te}arcu lany. Vargyasne j61 megnezi a pirosbabos ruhajat
is s magaban megdicseri a szep mosast, kemenyitest es vasalast.
Ha nem ilyen kedvereval6, rendes kislany volna, megint rancba
futna a homloka s bizony megkerdezne, hogy mit akar. Eddig se
tiirte, ezutan is fOlosleges, hogy Ilus a pajtasait ide csoditse. De
Ilus tudja ezt es siet megelOzni:
- Osztalytarsam. A Piri. Margit neni ot rendelte segitsegnek.
- Hat csak csinaljatok. - De mikor a ponderodo kartoncsikot
le akarja Ilus rajzszegezni, vege szakad a kurta nyugalmanak s
indulatosan kialt ra: - Elment az eszed? Osszeszurkalni az aszta-
lomat? - Igaz, az asztala olyan, mintha frissen gyalultak volna,
sima, feher, meglatszik, hogy vigyaznak ra.
- Majd en inkabb tartom - s Piri leszoritja, mig Ilus a vonal-
z6val a betiiket felrajzolja. Aztan nehezeket keresnek a ket szelere

43
s ugy helyezik, hogy egymast61 is ferjenek. Ilus rajzolja a maso-
dikat, Piri meg neki a tussal. Vigyaznia kell, hogy tolla rul ne
szaladjon a konturon, de egyebkent konnyii munka. Nagy igyekeze-
teben maga sem tudja, hogyan tortenhetett, martas utan egy csepp
tus az asztalra pottyent. Hatra sem mer tekinteni, hogy a neni
meglatta-e, csak Ilusra pillant, segelyker6n. Annak is elall a leleg-
zete, mikor eszreveszi. Nagy sietve feltorli a zsebkend6jevel, de
csak elken6dik, eppugy feketellik. s att61 is felni kell, hogy meg
a tiszta kartont is osszemaszatolja. Le kellene mosni, miel6tt tet-
tenerik oket, de hiaba minden iigyeskedes, hogy latatlanul csem-
pesszen oda vizet, se dorzsoles, se aztatas nem hasznal, a folt in-
kabb terjed, de alig halvcinyodik. Ami elebb kis csepp volt meg,
most tenyernyi s remeny sines ra, hogy eltiinjon. A ket lany csupa
izgalom s suttogasuk felkelti Vargyasne figyelmet:
- Mit csinaltok ti ott? - Ilus hiaba siet a valasszal:
- Semmit - a hangja is arulkod6. Vargyasne megkeriili a tek-
not es odasiet:
- Jezusmariaml Oda az asztaloml Takarodjatok innen azzal a
vacakkal, mert hozzatok vagom I
- Ne tessek haragudni, neni kerem, en legyalultatom - de Var-
gyasnet nem hatja mega konyorg6 tekintet:
- Nezd, hogy mine! elobb pucolj innen. Vidd ezt is, hogy ne is
lassam I - loki le a kartonokat egy hirtelen mozdulattal.
- Anya kerem, azt nekem kell megrajzolni - kezdi Ilus, de a
lendiil6 tenyer elol mar elugrik.
- Elhallgass I Itt nem rajzoltok I
Piri szedel6zkodik, amilyen gyorsan csak tud. Tekercs, tus a ke-
zeben van, indul :
- Cs6kolom - rebegi halk-ijedten. Mig az ajt6n kisurran, Ilus
odasugja neki:
- Mindjart megyek en is. - De nem tudja, hogyan keredzzen el.
Mindenesetre behuzza a nyakat es nagyon szelid. - Ne haragud-
jon, anya, legyalultatjuk;

44
_ Sokra megyek vele. Beitta az mar j6 melyre magat. Hej, de
meg vagyok en aldva veled I Amihez nylilsz, csak baj. De tudom
Istenem, nem hozol ide ti:ibb rajzolnival6t I Elegem van mar be-
loled.
- Nern rajzolok ti:ibbet itthon. - Ilus nagyon alazatos: - Tessek
akkor elengedni Pirihez, ott befejezziik.
- Egy tapodtat se megy. Tessek tanulni.
- Nines leckem - fiillent, hatha igy elengedi.
- Akkor allj a tekno melle, mossal. mig .a vacsorat keszitem. -
Bosszus pillantasokat vet a foltra meg fozes ki:izben is. Nern tud
megnyugodni az ot ert kar miatt. A folt ugy egeti, mintha az
arcara siiti:ittek volna. Hiaba rejtene a terito ala, ha o tudja, hogy
ott ektelenkedik. Annyi, mintha mooskos volna. Meg rosszabb.
A piszkot lesurolna, de ezt soha, semmivel. ez mar i:iri:ikke itt
marad.
Vargyasek koran vacsoraznak, mert koran fekvok, koran kelok.
Amint Vargyas beteszi a labat, asztalon az etel. Ma az etel .melle
savanylisagnak a panaszt talalja az asszony. Hogy Dussal mennyi a
baj, hogy 0 mar nem birja, egyszer ugy megveri, hogy maga is meg-
banja, att61 talan megjegyzi majd, hogy mit hogyan kell csinalni,
mert ennek beszelhet. Hanyszor megmondta mar, hogy ide az isko-
tab61 senkit se hurcoljon, es tessek, itt az eredmeny, ori:ik emlek-
nek. Most ezt nezze, amig el?
- Legyaluljuk, anya kerem - kezdi Ilus, de most is csak vesz-
tere:
....; Te meg hallgassl Jobb, ha a szad:at se nyitod ki.
Var.gyas masker tele van mesev·el. hogy igy megmondta a mer-
ni:iknek, ugy megmondta - de most o is hallgat. Tegnap is meg-
banta, hogy ki:izbesz6lt, abb61 lett az estig tart6 mereg. Akarmi-
lyen nagylegeny egyebkent, az asszonyt respektalja s keriili az
ellenkezest vele, legalabb az olyan kerdesekben, amik nem a sajat
·sze.melyere vonatkoznak. Meg Ilust is sajnalja. Ha arr61 van sz6,
az 6 keze is hirtelen lendiil s hamar ,,leken" egyet neki, de azt

45
nezni, hogy a felesege teszi, v.agy hallgatni a szapora szidast, azt
nem birja el sz6 nelkiil. Masker ott osztozkodnak Ilus fiile halla-
tara, hogy:
- Eleg volt mar -
- Csak vedd te is -
- Osd pofon, de ne beszelj annyit -
- Csak noveszd a szarvat - igy s meg tiirelmetlenebbiil repli-
kaznak, hogy Ilus mar azt sem tudja, melyik pillanatban fordul ugy,
hogy mind a' ketten ellatjak a bajat. De most nem. Apja hallgat s
hagyja, hogy anyja kifogyjon a sz6b61. Aztan egesz varatlanul csak
a fejet cs6valgatja, rosszall6n, de neman. FOlall, nyujt6zik egyet s
kedelyesen raiit a felese.ge vallara:
- Tudod mit, mama? Leoblitjiik ezt a merget. Iszunk egy frocs-
csot a sarkon. Gyere. - Vargyasnet meglepi a szokat1an ajanlat,
nem is hiszi, hogy j61 hall, csak gyengen tiltakozik :
- Ugyan mar. Hogy nezek ki mesas utan ...
- Kapj magadra valamit. Indulas. - Olyan j6kedviien biztat s
annyi bosszusag gyiilt ossze estig, hogy Vargyasne el is hiszi; ez
hoz helyre mindent. Egy froccs nem is lesz rossz.
Vargyasnak tllem kell kesziil6dni. Most olyan helyen dolgoznak,
hogy munka utan mosakodhat s mert a rendes ruhajaba jar be s .
ott oltozik at, egyeb dolga nines, mint varni az indulast. Kilep a
gangra, lenez az udvar melyere s nagyon elegedett, hogy a hazi-
beket ekkepp helyre billentette. J6 otlet volt. Okos 6. tgy leszerelni
az asszony merget ... Ezt csinalja utana, ha tudja, valaki.
- Agyazz meg, fekudj le - sz61 oda Ilusnak a szobab61 kilepve
az anyja s mar huzza is ki a kulcsot, hogy a konyhat kiviilr61 be-
zarja.
Ilus csak akkor kap eszbe, amikor elmentek. Hirtelen tor ra a
tehetetlenseg, hogy itt iil rabul, a rajz meg Pirinel. Egy percre tan
el is szediil a hirtelen diiht61 - olyan, mint az anyja, mindjart el-
onti a ver a fejet - aztan ugy nez koriil, menekiilni vagy6n, mintha
kepes lenne egy resen kibujni, vagy az ajt6t kirangatni, a falat
Iedonteni. De esak egy pillanat s mar a szobaban van nem
agyazni, ahogy parancsoltak. Tor6dik is 6 most tilalommal, kovet-
kezmenyekkel. Egyre gondol esak: a rajzot holnapra igerte. Neki
az ablaknak. feltepi es ki a gangra. Meg latja az anyjaekat, eppen
a kapualjba fordulnak be. Szerenesere ellenkez6 iranyba mennek
majd, nem kell elkeriilni 6ket, futhat, ahogy esak tud.
- A mama ejszakas - fogadja Piri - dolgozhatunk. - Naluk
ninos zsufoltsag, a szoba, konyha epp_en esak nem iires, a legsziik-
segesebb butorok, egyeb semmi. De van rendes asztal a szobaban
is, nem oly kiesi, mint Iluseknal, nem log le r6la a konyoke:
- Csuda guszta - ismeri el, mikor kilihegte magat. A kozajt6
nyitva, beszelgetnek. Ilus tudja, hogy Piri felarva, ostrom alatt
vesztette el apjat s az anyja gyarba jar. Tudja, hogy Piri csaknem
onall6an vezeti a hazat, bevasarol, f6z, mos, hogy anyjat kimelje.
Minden elismerese Pirie, de utanozni sose volna kedve. Az 6 anyja
nem beteges, van apja is, termeszetesnek talalja, hogy azok dol-
gozzanak ra, amig iskolas. Pirinel eg·esz mas. Ha az anyja munka
utan nem pihenne, nem birna a gyarat es mib61 elnenek? Pirinek
erdeke is, hogy segitsen, nem egeszen onzetlen az igy.ekezete. De
6? ... Megvan mindene, keszen kapja a tiszta ruhat is, esak fol
kell vennie. KiilOnben is igy van r.endjen, az 6 anyja nem jar
gyarba, raer, nines mas dolga. De meg .segit is, ha nagyon muszaj,
ha mar nem bi'.ijhat ki, pedig egy esoppet se szereti a hazimun-
kat; piszkos, utalatos, esupa panes van vele. Valami tisztat szive-
sen esinalna, amivel nem moeskol6dik be az ember keze. - Az
ablakot is te pueolod? - kerdi Pirit61.
- J::n hat - nevet az. - Ez az egy, ez nem is munka, fel pere
alatt megvan.
Ilus a nedv.es ujsagpapirra gondol, amivel anyja mosatja, a
nyomdafestekre, ami osszekeni a kezet s a lecsurg6 vizre, ami a
karjan vegigfut, ha a fels6 tablat mossa. Nern, ezt a sz6rakozast
nem neki talaltak ki. Meg ha lenezhetne kozben az udvarra, de
anyja rogton rasz61, hogy a sarkokra iigy.eljen, ne hagyja ott a

47
koszt, hogy csikos maradt, moss·a ujra, dorzsolje fenyesre. Nem,
neki nines tiirelme ilyesmihez. Ez az egyik oka, hogy nem szego-
dik el.
- Te mi leszel? - kerdi hirtelen.
- Gepirast fogok tanulni. A mamanak megigertek, bevesznek
az irodara.
- Te meg tanulsz? Neked nem volt meg eleg az iskolab61? ·
- Miert? Hiszen meg csak tizennegy vagyok, raerek, van idem.
- En nem vagyok bolond.
- Te mi leszel? - kerdezi vi.ssza Piri. Azt szeretne hallani, hogy
mi Ilus vagya, mi lenne, ha nem kellene harcolni az anyjaval?
- :E:n? ... - rant egyet a vallan s nevet: - Valami olyan, aki-
nek nem parancsolnak. Ha en egyszer azt tehetnem, amit en aka-
rok 1 ••• Te, Piri, en ugy megtancoltatnam az egesz vilagot. De
egyelOre en tancolok, ahogy anyam fiityiil.
Kozben £01 sem neznek, ugy dolgoznak. A blokkbetiik kirajzo-
l6dnak Ilus elott s Piri elott felhiznak f.eketen. Az agyon iSzarad-
nak a keszek, de a felenel tobb meg hatra van. Ilus ki-kinez a
konyhai ebreszt66rara s egyre idegesebb. Miker lesznek keszen?
Arra nem is mer gondolni, mi lesz, ha anyjaek elObb ernek haza?
Ha lett volna ideje a megfontolasra, talan akkor is igy csinal: ha
bezartak, kiszokik az ablakon. De nem fontolgatott, csak nekisza-
ladt s most ugy erzi, hogy fejjel a falnak. Nemcsak a munka na-
gyobb fele hianyzik meg, hatra van a leszamolas is. Mert hogy
nem marad el, azt j6l tudja. S ha hetyke, ha szajas is, az anyja-
t61 tart, csak m6djaval meri .s felszemmel le.sni kell a kezet A si-
ras is gyenge fegyver, a duzzogas most semmit sem erne. Csak
lapulni lehetne, ha bejut, de anyjat61 kitelik, hogy kizarja s ha be
is ereszti, biztosan elrakj a. A keze meg kemeny, megerzi a nyo-
mat.
Mar nem beszelgetnek, csak dolgoznak. Minden idegszaluk fe-
sziil bele, ugy sietnek, de hiaba, a mutat6 meg gyorsabban mozog.
Kilenc, tiz, a kapuzaras is elmult mar, hogy mehet igy haza?
Piri csak a zokogasra figyel fel. Ilus az asztalra borult es remeg
a valla. Ilyet meg nem latott. Azt hitte, hogy Ilusnak konnye sines,
mindent felvallr61 vesz, nevet, kinevet, de hogy sirni is tud? ...
Mi bajod ? - fut be a konyhcib61.
- Mar nem merek hazamermi.
- Elkiserlek. En nem felek.
- Akkor is megvernek. - Piri csak most tudja meg, hogy pa-
rancs ellenere, szokve jott.
- Itt aludhatsz - mondja tetovan. - A mama csak reggel jon
meg.
Mintha a reggel eltemetne a mat. Mintha nem szamoltatnak meg
holnap is. A vezekles nem marad el, akar osszeszedi most a bator-
sagat, akar holnapra halasztja. Akkor legalabb a rajzzal vegezze-
nek. Megtorli a szemet:
- Siess te is.
Nern szoktak meg a virrasztast, majd leragad a pillajuk, mar
nagyon faradtak. Az utols6 darab tart legtovabb, olyan szornyen
soka, hogy a mutat6 sem tud mar mozdulni. Szazszor odatekint
Ilus, szinte egyhelyben all. Aztan jon· csak ra, hogy negyed tizen-
egy, alig tiz perc kellett a jelsz6hoz. Ha delutan dolgozhattak volna,
vacsoraig jatszva elvegzik s mar regen alusznak. J6 lelkiismeret-
tel, otthon, a sajat divanyan. De ha most indul el, fel6ra az tit, a
hazmesterne nagy szemeket mereszt s holnap az egesz haz tudja,
hogy csavargott, zaras utan jott meg. Ahogy Paczek Tecat meg-
targyaljak, hogy mikor jott s kivel. S ha meg csak ez volna. De
font a szamonkeres, poroles, haddelhadd - egy 6ra is beletelhet s
ejfel is elmulik.
Ilus megsem az alvasra marad6 6rakat szamolja. Nern az donti
el, hogy ha itt fekszik le, hamarabb alhatnak, - csupan a felelem.
Tart az anyjat61, de igy meg sohasem felt. Val6saggal reszket s a
viszontlatas gondolatara is osszeverodik a fogsora:
- Jaj, mi lesz?., istenem, mit kapok( .. . - ez kering agyaban,
mikor vegre elnyulik Piri mellett a csaladi agyban. J6 fekvohely,
4 Beczdssy
49
jobb a sajat divanyanal, ki lehet nyujrozni s nem log le a laba,
megsem tudja kielvezni, csak orlodik az egyhangu gondban: Mi
lesz? ... Mit kapok? ...
Csodak csodajara reggel Piri kolti, nem az anyja s idobe telik,
mig megerti, miert. Ettel egyszeribe osszehUz6dik a gyornxa es fa-
jas all bele.
- A kenyerem megfelezziik, a tobbi a mamae - mentegetozik
Piri. - Ne haragudj, hogy csak tea, de tejjegyiink nincsen.
- Otthon is azt iszom - feleli bagyadtan s gyorsan oltozkodik.
A forr6 tea j61 esik, de a zsiros kenyer nem megy le a torkan,
csak ragja, ragj.a, forgatja a szajaban s a vegen kikopi: - Ne ha-
ragudj, nines etvagyam.
Ilus olyan finom, csendes, udvarias, hogy mar ez is gyanus le-
hetne Pirinek, ha raeme megfigyelni, de neki meg az agyat is
rendbe kell tenni, szobat, konyhat osszerakni, anyja reggelijet s a
vacsoramaradekot odakesziteni - hadd egyek, ha megjon. Csak
akkor fogja a taskajat:
- Siessiink.
Piri mas iranyb61 megy az iskolaba, Ilus nem tudhatja, milyen
tavolsagb61, csak a maga utjat merte le mar percre az evek soran.
Ha sietni kell, hat rajta, akar fut is, amig nem a hazamenesrol van
sz6. Keszsegesen szaporaz Piri mellett, alav,eti magat az akarata-
nak, egeszen elernyedt. Az osztalyba se ugy lep be, mint masker,
a helyfre sz6tlanul ·iil s ami talan sosem tortent meg meg, elkeri
a szomszedja konyvet s kesziil az 6rara. Hogy tudna is, mit ol-
vas, azt nem lehet rafogni, de elmeriilten nezi a betuket, s ossze-
rezzen, mikor Margit neni hangjat meghallja:
- Keszen lettetek? - Csak valami suru kodon keresztiil hatol
Ilus tudataba a kerdes s csak tetovan felel:
- Igenis. - Aztan megis osszeszedi magat s kiviszi a katedra-
hoz: - Tessek. - Margit neni elObb Ilust nezi:
- Beteg v.agy?
- Nern.
- Mi bajod?
_ Semmi. - Meg a megszokott ,,Margit neni kerem" se jon ki
a .szajan, ugy elereszkedett. Az sem razza fol, hogy a rajzukat meg-
dicseri s az osztalynak is megmutatja. - Nagyon szep lesz a deko-
raci6nk. Koszonjiik, Ilus es Piri. - Egy masik lany kezebe adja: -
Fuss vele az igazgat6 nenihez, de vigyazz, ossze ne gyiird.
A tanitas megkezdodik. Ilus keveset vesz tudomasul belole, c.sak
iildogel az utols6 padban. Hogy feleltetes vagy magyarazat folyik-e,
nem tudja. Kepzeletben otthon van es ateli az osszes lehetosege-
ket. Az egesz osztaly hallja a kopogtatast, csak 6 nem. Mindenki
az ajt6ra figyel, egyediil Ilus nem. Megis 6 lepodik meg legke-
vesbe, mikor anyja hangjat meghallja:
- A lanyom ... nem tetszik tudni, hogy hol a lanyom? ...
megy a katedra fele s Ilus a helyerol is latja, milyen feldult arc-
cal, szinte ketsegbeesetten.
Margit neni elebe megy es mosolyogva mondja:
- Hol lenne, Vargyas neni kedv.es? A helyen iil - mutat Ilus
fele.
Vargyasne megfordul, koriilnez s hogy megbizonyosodik benne,
hogy csakugyan Ilust latja, egy titokzatos kez letorli arcar61 a sa-
padtsagot s pirossal festi at:
- Te! te ! - fut feleje s maris csattan a tenyere: - Hol voltal
az ejjel? I
Zaporoznak az iitesei, nem nezi, hogy hova. Margit neni alig
tudja odabb hlizni:
- De Vargyasne ... nyugodjon meg ... Mi tortent? mondja el.
- Mi torrent? Az, hogy a kisasszony az ablakon sz6kott ki, azt
se tudtuk, hova. Meg az orszoban is jartunk, a mentoket is fel-
telefonaltak, nem tudtuk, hogy mi van vele. - Azt mar elhall-
gatja, hogyan kinozta az onvad, hogy megremiilt, nem emesztette-e
el magat a makacs fejevel s hogy az uraval is osszevesztek, mert
egymast okoltak. c azt mondta, ha nem hivja le az ura egy
froccsre, akkor nem szokik el. Az ura me.g ot vadolta, ha nem

4*
szidna folyton, nem keseredik el es nem megy vilagga. Lelkifur-
dalas es aggodalom volt az ejszakajuk, csak iiltek az agyban, ma-
rakodtak s fogadkoztak magukban, hogy soha tobbet, csak meg
egyszer keriiljon meg elve. Ugy jott ide Vargyasne, mint utols6
remenyseghez, hatha tud Ilusr61 valaki valamit. De amint meg-
latta, hogy mintha mi sem tortent volna, iil a helyen, eletben van,
semmi baja, egyszeriben elfeledett minden fogadkozast, csak a
gonoszsagat latta, amivel az ejszaka 6ket megkinozta es nem tehet
r6la, elfutotta a mereg, a felgyiilt keseriiseg, iitni kellett azt a
gonosz fejet, ami annyi bosszusagot okozott mar neki.
- Majd en beszelek Ilussal - vezeti az ajt6 fele Vargyasnet
Margit neni.
- Tetszik latni, mit er. E:n igazan szigonian tartom, de az sem
fog rajta. - Mar a folyos6n vannak, mikor Margit neni felel:
- Talan tulszigoruan, kedves Vargyasne. A szep sz6 tobbet er.
- Ennel? ... Meg .sem hallja. Meg a porolest se. Mintha be
volna dugulva a fiile. De majd kinyitom en. Csak jojjon hazal
- tgerje meg, hogy nem bantja. Most megkapta a magaet, erje
be ennyivel.
- E:s amit egy anya kiall, hogy a lanya hol lehet ejszaka? Min-
den rosszat elgondoltunk mar. Majd beleoriiltem.
- El tudom kepzelni, kedves Vargyasne. Majd en tisztazom
vele es meg is biintetem. Bizza ram. Csak azt az egyet igerje meg,
hogy nem bantja, ha haza megy. Hiszen felelmeben meg el is buj-
doshat. - Ezt mar csak azert mondja, mert latja, e.tt61 tart.
- Hat j6. Megigerem. De tessek j6l megmosni a fejet. Mert arra
nem gondol az ilyen taknyos, hogy mit osszepletykal a haz. Mar
azt beszelik, hogy felig agyonvertem. Igaz, kiabaltam, de az anyja
vagyok, kotelessegem nevelni.
- J61 van, j6l, Vargyasne. Most menjen szepen haza, a tobbit
bizza ram. - Az osztaly, mint a megbolydult mehkas, zug es mind
nus koriil rajzik, mikor ujb61 belep: . . :. Ilus, gyere ide - hivja a
katedrahoz. - Most mondd el, hogy mi volt.
- A Piri eljott es rajzoltunk. f:s a tussal pocat ejtett az asztalra.
- Margit neni a ,,poca" hallatara alig tudja elfojtani a mosolyat,
de az osztaly igy is eszreveszi a fesziiltseg enyhiileset es balasan
fOlnevet.
- Na es mi lett a pocaval?
- Pr6baltuk lemosni, de szetmazol6dott. Es akkor edesanyam
leszidott benniinket, kidobta a Pirit es elvitette vele a rajzokat is.
En igazan nem tehetek r6la. El akartam menni Pirihez, hogy ott
csinaljuk meg, de nem engedett. Es vacsora utan lementek egy
froccsre, akkor ramzarta az ajt6t. Muszaj voltam az ablakon ki-
maszni. En nem tudhattam, hogy olyan soka tart. Es kapuzaras
utan mar nem mertem hazamenni.
- Es a Piri edesanyja nem figyelmeztetett ra, hogy otthon majd
agg6dnak erted?
- A Piri mamaja ejszakas. C nem is tudta, hogy ott vagyok.
- Ugy !atom, itt minden osszejatszott, hogy bajba keriiljel. Anya-
dek le sem hunytak a szemiiket, azt hittek, szerencsetlenseg tortent
veled. Ha hazamegy, szepen bocsanatot kersz tole es megigered,
hogy tobbe nem ckozol ekkora izgalmat.
- Hiaba igerem, o mindenert izgul.
Sz6val azt hiszed, hogy te nem hibaztal?
- De hibaztam. Csakhogy o az oka.
Nern, te. Helyes, akkor helyre mehetsz.
- De Margit neni, kerem -
- vegeztiink.
J::n igazan, . . . ne tessek ram haragudni, . . . megigerem, bo-
csanatot fogok kerni.
- . Es tObbe nem makacskodsz. Amit megtilt, azt is a kedvere
teszed. J6 kislanya leszel.
- !gen - leheli Ilus minden meggyozodes nelkiil.
- Ne felejtsd el, hogy anyad felt, azert fog szigorim.
De mert csak engem? Terit nem pofozza.
- Biztosan sz6tfogad.
- 0 se jobb. Megis mindig csak velem van baja.
- Hogy beszelsz anyadr61? Ha hirtelen haragu is, nagyon derek
asszony. Te meg nem tudod megitelni, hogy vannak kevesbe gon-
dos anyak is, akik nem aldozzak az eletiiket a gyerekiik javara.
Szep otthont adott neked, tiszta, rendes, ugyanezt kivanja toled is.
t:s neked kotelesseged rahallgatni.
- Igenis.
- Gondolkozz azon, amit mondtam neked es belated majd az
igazamat.
- Igenis.
- Nern hangzik eleg meggyozoen ez az igenis. De szeretnem,
ha megegyeznenk: boosanatot kersz es eztan j61 viseled magad.
vege az 6ranak e,s v,ege van a ,,szinhaznak" is. Ilus, a f6szerepl0
a hely,fae baktat.

5.

A bocsanatkeres, amit~e Vargyasne meg a tanarn6 igerete utan


sem szamitott, napokra rendbehozta a hangulatot. Meg az uraval
is megtargyalta, hogy t'.tgylatszik Ilus magaba szallt:
- Megseril artott meg neki a pofon - mondja nevdesi elvere
biiszken es meg van gy6z6dve r6la, hogy a megszegyeniiles hatott
Ilusra ilyen szeliditon. Az, hogy az egesz osztaly elott, nyilvano-
san biintebte meg. - Latod, igazam van. lgy kell vele. Csak igy
lehet megtorni a makacssagat.
Az a bocsanatkfa,es, amfoe Margit neni parancsa utan is csak
nehezen tudta magat raszanni Ilus, hihetetlen hatast keltett. Mas-
nap el is ujsagolta Margit neninek, hogy anyja csodalkozva nezett
l'a, aztan szokatlan csendesen mondta:
- Az ig,f ret szep sz6, ha megtartjak, ugy j6 - es meg mosoly-
gott is.
- Lated, igazam volt - fuondta Margit neni. - Anyad a java-
dat akarja. Ha nem szallsz szembe vele, sohase lesz hasonl6 csunya

54
jelenet. Szeretnem egy tablara felirni es ugy felakasztani, hogy
mindig elotted legyen, lasd es sose felejtsd el: Szelidseg I Hidd el
Ilus, a szelidseg a legerosebb fegyver. Szelidseggel mindent le lehet
gyozni.
Ahogy Vargyas hitt a felesege igazaban, ugy hitt Ilus a Margit
nenieben. Vargyaseknal szelcsend uralkodott. Nem esapkodtak a
harag tajrekos hullamai, szeliden folydogalt eletiik a mindennap
medreben. Vargyasne a megszokas egyformasagaval, immar nyu-
godt kedellyel latta el a hazat. Nem izgatta, hogy Ilus nem segit,
hiszen a vizsgara kesziil, szorgalmasan. Kekbe ki:iti:itt ki:inyvei ki:i-
ziil valamelyik vaesoraig mindig a kezeben van es elmelyedve ta-
nul a szoba csendj.eben. Meg j6 is volt tudni, hogy szorgalma is
igy megjavult. Csak az nem Jett volna j6, ha azt is tudja Var-
gyasne, hogy a kek ki:ites milyen ki:inyvet takar? . . . Hogy Ilus
a tanki:inyvek borit6papirjaba szokta ki:itni az olvasnival6it. Hogy
amit a fiatalasszonyt61 felhoz, az a Jegitavolabbi i:isszefiiggesben
sines a vizsgaval. Hogy mikor Ilus a ,,tanulast61" b6dultan, sz6tla-
nul iil a vaesoranal, akkor a regenyh6srol abrandozik.
Sem Vargyasne, sem Vargyas nem esalhatatlanok, meg Margit
neni sem. Ilus tudja, amit tud es orranal fogva vezeti az egesz tar-
sasagot. Meg mulatsagosnak is talalja, hogy csak egy ket: ,,igen
an ya" -t kell mondani, persze keszsegesen s marls megvan mindenre
a lehetoseg. Hasra fekhet bent a divanyon, olvashat kedvere, megis
mindenki elegedett, nem ugy, mint azelott. Olyan egyszerii az
egesz, hogy szinte hihetetlen. Nehezseg alig ad6dik es iigyeskedes-
sel azt is <ithidalja. Peldaul a ki:inyvesel'et lebonyolitani nagyon
nehez volt eddig. Reggel mar, delben meg nines otthon a fiatal-
asszony, amikor 6 iskolaba megy, vagy onnan ji:in. Kiili:in utat kell
tennie, de ahhoz ok is kell. Nines az a szelidseg, ami anyjat le-
fegyverzi, ha bevallja, hogy kiesit leszalad. Leszaladni esak titok-
ban lehet. De hogyan surranjon ki az egyetlen kijaraton, ha a
konyhaban ott foz az anyja? Az ablakon csak egyszer pr6balkozott
s bizony balsikerrel, ezt ti:ibbe nem teszi. Am nem kell ot felteni,
van magahoz val6 esze. A kiolvasott konyvet h6na ala kapva le-
akasztja a konyhaajt6ba vert szogrol a megment6 kulcsot es marls
indulhat. Anyja ugyan utana sz61:
- Meg ott is tanulsz?
- Mit csinaljak? Nagyon sok az ismetles - felel ilyenkor szeli-
den Ilus.
Gyors targyalas a fiatalasszonnyal az ,.erdekes" olvasnival6r61 s
hogy kozben a ved6boritekba uj konyv keriilt, azt anyja nem veszi
eszre. Le is, £01 is fut, az igaz, de feltiines nelkiil akasztja vissza
bely.ere a kulcsot es ,,tanulhat" tovabb.
Ennyi szorgalom megertest kovetel es Vargyasneb61 most nem
is hianyzik. A N6kongresszus idejen meg adazul hadakozott ellene,
hogy az ilyen ,.taknyo.sok" a nepi tancukkal reszt vegyenek az utca-
balon. Hideg is volt, kes6inek is talalta a fentmaradast s az sem
tetszett neki, hogy a lanya miatt maga is az utcat r6ja - ,m ert azt
nem engedhette, hogy nelkiile, szabadjara k6ricaljon Isten tudja
kikkel s merre. Majus elsejen se egyezett volna bele sz6 nelkiil.
ha a tiizijatekra 6 maga is nem lett volna kivancsi. Nern, egy le-
pest sem engedte soha magara. De most nincsen semmi kifogasa
a kosarlabdarverseny ellen, pedig eleg soka eltartott. Eszebe sem
jutott, meg a harmadik, negyedik napon sem, hogy talan megis
tt'.tlzas vizsgak el6tt igy befogni a lanyokat. Ilus olyan mulatsago-
san tudta el6adni, hogyan halassza el masok elol a labdat, hogy
rnily.en szerencse a magassaga, csak fel-felugrik s rnindig kosarba
talal, hogy nelkiile nem gy6znenek. Hogy Ilusra ott sziikseg van,
azt konnyen belatta. Olyan konnyen, hogy Ilus ver.szemet kapott.
Mar 6vatossag nelkiil tiirgyalta az osztaly tervet, hogy a nyarra
gyapotszedesre jelentkeztek. Aki iigyes, az akar havi ketszazat is
kereshet.
- Es hol szeditek? - kerdi gyanutlanul Vargyasne. C nem olvas
ujsagot, sejte1me sines a gyapotr6l, azt se tudta, hogy termelik.
Csak azt veszi ki a beszedb61, hogy Ilus dolgozni akar es meg
kereshet is.
- Azt meg nem tudhatjuk. Ahova beosztanak - mesel tovabb
o is gyamitlanul. - A DISZ intezi majd. Tantermekben hillunk.
Muris lesz a szalman. Gondoskodnak a kosztunkr6l, az ebedet uta-
nunk hozzak a mezore. Es'te n6tasz6val megyiink vissza az iskolaba.
Guszta dolog lesz igy egyiitt.
Csak most erti meg Vargyasne a lenyeget:
- Micsoda? ... - all meg a keze a gytirasban: - Hogy te fa-
lura menj? Ki talalta ki ezt a marhasagot?
- De anya - kezdene Ilus, am Vargyasne attekintette mar az
egesz keptelen tervet : hogy egy fiatal lany csak tigy egyediil fa-
lura menjen ! . . . Mintha nem ismerne meg a maga idejeb61 az
aratas minden veszedelmet! Ez is valami olyasmi lehet. Miket la-
tott s hallott is az idegenbol jott arat6kr61 ! Emlekszik j61, az inte-
zoeknel szolgalt akkoriban. Es hogy Ilus is tigy, szabadjara? ...
- Megbolondult az iskola? Hol tartja az eszet a tanarnod? Hat
ha fene fenet eszik is, te akkor se megyl
- De anya -
- Elhallgassl - vag a tovabbi alkudozas ele Vargyasne s mar
a regi erejevel harsog a hangja. Haragja nem Ilus ellen fordul, az
iskolat hibaztatja: -:-- Te nem tudod, hogy mi van ott falun. Egy fia-
tal lany a legenyek koze -
- De anya, csak mi megyiink, egy fiti sem lesz ott.
- Es akik ott vannak? A helybeli legenyek? Este kocsmaznak,
aztan meg kepesek az ajt6t ratok torni.
Ilusnak eddig ilyen lehetoseg eszebe sem jutott, csak az csabi-
totta, hogy Pin es nehilny kedvere val6 leany jelentkezett es az,
hogy egyediil, anyai szem ellenorzese nelkiil elhetne hetekig. A na-
pok erdekessege es valtozatossaga. Az sem vette el a kedvet, hogy
dolgozni is kell. Hogy elore megmondtak: nem jatek, nehogy sze-
gyent hozzanak a budapestiekre. Nagyon kivankozik es eppen ezert
most nagyon-nagyon szelid:
- De hiszen v·ezetonk is lesz, anya kerem. Feliigyelono jon ve-
li.ink.
- Sokra megy, ha baj van. De tolem mehet tiz vezetono is, te
akkor se megy veliik, erre merget vehet az iskolad.
- Most mar muszaj menni, anya kerem - fiillent Ilus: - Mar
fOlirtak.
Szeretnem en latni azt a muszajt, ha en nem engedlekl
- En azt nem mondhatom, hogy nem engednek.
- Mondom en, ne felj, meg tObbet is ennel. Micsoda dolog az.
hogy j6forman meg gyerekeket elhurcoljanak falura? Mit tudjak
itt ezek, hogy mi minden t6rtenhetik. Es ha beteg lesz valaki?
Ha napszurast kap? Ti nem szoktatok meg azt az eletet.
- Nern lesz nekem ;Semmi bajom.
- Nern is. Mert itthon maradsz.
Ha most hallgatni tud Ilus, csakugyan nem lesz semmi baja.
De tud? Ahogy meghallja az erelyes kijelentest, kiszalad a szajan:
- Azertse maradok ! - Meg csak nem is mag aban mormolja,
osszeszoritott ajkakkal, ahogy masker dacol. Diihosen, villog6 szem-
mel, eppen csak hogy nem toppant hozza!
- Mit mondtal? - csattan anyja hangja s mar a teny.ere is: -
Majd adok en neked I - es ad, nem is egyet.
A kova s az acel osszekoccant, ujra szikra csihol6dott s langra
lobbant a szenvedely tiize. Vargyasne pi:iri:il, Ilus elkeseredetten
sir, visszhangzik a konyha, rnikor Vargyas belep:
- Hat ti? - nezi i:isszehuzott szemmel az ismeros kepet.
- Ez a taknyos - kezdi s mondja mar Vargyasne az egbekialt6
ostobasagot, amit az iskola tervez s ez a kolyok a fejebe vett. -
De en kiverem belole ! Kiverem en a makacssagat is I
Vargyas a nadragszijat oldja s ha a folesege eszre nem veszi
a szandekat s meg nem akadalyoz:re, az 6 nevelesi gyakorlatahoz
hozzaadja a magaet is. De az asszony megragadja a kezet, rnielott
suhinthatna vele. ~
- Ereszd - huzakodik, de m6djaval.
- Hadd el, majd en . . . eriggy csak be - s tuszkolja a szoba
fele.
Vargyas hat a szcbaba menekiil. Ilus csak a banataba. Hogy neki
semmit sem szabad. Hogy o milyen szerencsetlen. Hogy csak lenne
egy szoglete a vilagnak, ahova mehetne, nem maradna itthon. Hogy
azert se marad, megszokik ... De kozben tudja, hogy marad, mert
meg a gyapotszedeshez is sziilOi engedely kell, oda se vinnek el
anelkiiL J::s sehova ,sem mehet, nem fogadjak be seholsem, mert
nagyon fiatal. Tudja, hogy a tizenhat evet be kell toltenie, hogy
valamihez kezdhessen. s meg akkor is itthon kell elnie, akar j6 ez
neki, akar rossz. Most visszasirja azt a boldog idot is, amikor meg
a nagymamanal elt teljes szabadsagban. Ha tetszett neki, elment
az iskolaba, ha nem akart, ugy is j6 volt, senki se banta, senki se
zaklatta. Elszakadt a ruhaja? Annyi baj. Ha raernek, megfoltoz-
zak, addig ugy is j6 lesz. Csszemocskolta magat? meg se lattak.
A tobbi gyerek se volt kiili:inb. Kiszokott a retre, az erdobe? Nero
kerestek. Nero is volt az szokes, csak ment, amerre a kedve vitte.
De mi6ta ide keriilt Pestre, az anyja melle, val6sagos rab es reg-
geltol estig csak: ,,ezt tedd, azt tedd, igy, meg ugy", semmit sem
akarhat. Hogy elkanaszodott a nagymamanal? Nero igaz, boldog
volt. Csakis ott volt boldog. Akikor meg nem tudta, hogy boldog es
egyre ide vagyakozott es tessek . . . Most magara diihi:is; kellett
ez neki? ~lhetne kedv,ere, eljarhatna mar a tancba is, ki tudja,
milyen nagy szerelem jutna ott neki ...
Mar el is felejti a pilla.natnyi banato.t s a regenyhOsre gon-
dol. Ha apja nem volna eppen a szobaban, hozza menekiilne. Alig
varja, hogy ismet olvashasson. De mert nem akar vi:idi:irbOl csi:i-
bi:irbe keriilni - anyja lelohadt pi:irolesebOl az apjaeba - egysze-
riien nem is tud mit tenni. Mar nem sir, csak a szemet nyomkodja
s all ugyanott, a konyha ki:izepen, ahol az else pofont kapta. Meg-
sem allhat iteletnapig ott. Mozdulna valamerre, ha lehetne, de
ketrecben erzi magat. s ha bevallja, hogy ml van az ijedtsegen s
a banaton is, anyja ujra kezdi a predikaci6t. Ezt unja leginkabb.
Lesiiti:itt szemmel hallgatni elOtte meg rosszabb. Futna ki a kony-
bab61, a vilagb61 is, csak mine} messzebb lenni innen ...

59
- Mit mondok holnap Margit neninek? - otlik eszebe hirtelen
s ettol ujra elered a konnye. A tehetetlen diih preseli ki, hogy
megint be kell vallania egy kudareat. Az sem vigasztalja, hogy
Margit neni ismeii az anyjat s nem fog esodalkozni, hogy nem
ere:;zti el. Cnmagara is diihos, amiert nem ravaszkodott jobban ,s
nem a penzzel kezdte. Talan akkor... De nem, akkor sem er
celt, sehogyan sem gyozheti meg anyjat. Nines az a szelidseg, ami
levehetne a labar61. Hat erdemes volt eddig szineszkedni? ... Azert-
sem lesz tobbe kezes I Azertis felesel! Osse, verje, azertse fogad
sz6t!
Ha annyi penzet tudhatna valahol, amivel a vonatjegyet megvalt-
hatna, most magahoz venne, feltepne az ajt6t es futna az allo-
masra, a hataron majd esak atszokik valahogy. De nines egy fil-
lerje sem s a nagymama vegtelen messze van.
Ennyi banat mar tti.lcsordul a sziven. Nern is birja allva. Nern
nezi, hogy az asztalon ott a gyti.r6de.szka s a koekateszta szikkad
rajta, - leveti magat a hokedlira, karjat az asztalszelre tamasztva
raborul es nekikeseredve zokog. A hang olyan fajdalmasan tor fel
bel6le, hogy Vargyasnet is megdobbenti:
,,Ennyire megvertem ?" - gondolja else pillanatban s elhiszi ma-
gar6l, hogy mergeben se latott, se hallott, odaesapott, ahol erte s
talan nagyon eltalalta, azt sem tudja mar hol. De nem sz6lhat,
meg azt hinne, megbanta es engeszteli. Csak a bal kezevel odabb
sepri Ilus elol'e hullt hajat s a jobbal a gyur6deszkat huzza fel-
rebb. Fel szemmel figyel esak ra, mert a tesztat be kell fozni. A ka-
ralabet megparolta mar, sargallik a zsirban, mindjart kesz a ha-
mis kaposztaskoeka, amit mind szeretnek. - Majd ez megbekiti. -
Ezt gondolja, mert a hasnak fontos szerepe van az eletboksessege-
ben. Szerinte esak j61 kell lakatni s a diihos oroszlan is meg·szeli-
diil. Meg merlegeli, hogy rasz6ljon-e Ilusra a terites miatt, de el-
hagyja. Azt a harom tanyert maga is odateszi, sirjon csak, tisztuljon .
a lelke.

I 60
6.

Teri elso k.imenoje teli volt ujsaggal. Mit, hogyan szoktak. Ta-
b6dyeknal maskepp, mint a regi helyen. Tetszett a szobaja s nem
gyozte bizonygatni Ilusnak, mekkora hiilyeseg tole, hogy kapa-
lozott:
- Megis csak mas, ha az embernek kiilOn agya, kiili:in szekrenye
van. ts a kosztl Ott a jeggyel nem sokat ti:irodnek. Ha a Farkas
neni nem tudja bevaltani, vagy elfogy mar a jegy, csak telefonal-
nak, nem tudom kinek es mar hozzak is a borjucombot, vesepe-
csenyet. A villanyjegszekrenyben neha annyi hus van, mint a hen-
tesnel. Videkrol is kapnak mindenfelet. Egy motorbicililis ember
szok ji:inni.
- ts mibcl? - kerdi irigyen Vargyasne, aki neha hajnalban all
sorba s azt sem tudja, hogyan ossza be a keveset, hogy mind j6l-
lakjanak s elvinni is legyen. Peternek a hus az istene s akarhogy
sp6rol az adagolassal, egy heten legfi:iljebb ketszer csomagolhat
neki.
- Azt mar en nem tudom, de mindig van minden. Ji:ivo vasarnap
elhozom a reszem a papanak.
- Vasarnapra en is tudok szerezni - mondja Vargyasne es eb-
ben nincsen tiltakozas. Teri meg is erti:
- Akkor csiiti:irti:ikre. Nalunk mindennap van. Csak azt nem tu-
dom, hogy mikor erek ide, mert a szakszervezetbe is be kell
menni.
- Mi bajuk van veled? - Vargyasne arra gondol, hogy nem
ok helyeztek el es emiatt keletkezett zavar.
- Annyit jarnak a nyakamra, hogy a gyiileseken vegyek reszt,
meg hogy a fiatalok ki:izt i:isszetartasnak kell Jenni. Csudara tudnak
beszelni, hogy baratnok is kellenek -
- Kell a fenetl - csattan fi:il Vargyasne. - Ossze ne add D'A-
gad valami j6felevell Kimenon hazaji:issz, nem maszkalsz el br..rat-
nokkel. Se Seta, se mozi. Majd meg mit neml

61
- Nern is. Dehogy. Csak eppen benezek, ha mar olyan nagyon
vannak utanam.
- Meg ne halljam, hogy ismerkedsz. Semmi sziikseg barat-
nokre. Azokt61 csak rosszat tanulsz. Itt van a csaladod. Oriilj, hogy
van hova menned. Masokra neked nines sziikseged.
- Ne feljen, anya, en nem 1smerkedek. Olyan keszsegesen
mondja, hogy Vargyasne csakugyan megnyugszik. De bent a szo-
baban, Ilusnak, mar van mit sugdosnia. Hogy a hazban van egy
lany, az lea, az sokszor lejon hozzil. Miket tud az, ha hallana
Ilus ! Remek pofa. Randira jar, moziba viteti magat, tancolni megy
a fiukkal. Egy fillerjebe se keriil es nagyszeruen mulat. Annyi is-
merose van, azt se tudja neha, hogy melyikkel menjen. Azt mondja,
nem bolond csak setalni, azt egyediil is tud. Annyit lehet nevetni,
ha mesel.
Ilus elamul Teri gyors kimiivelodesen. Hogy miket tanult ez meg
a nehany nap alatt? ... Mintha nem is az volna, aki volt .. . Gye-
rekkorukban alig ismertek, alig lattak egymast. Miker itt Pesten
vegre osszekeriiltek anyanal, a ket nagymama ketfele nevelese
nagyot nezett egymason. Ilus elkapatott, makacs kolyokke keme-
nyedett a lagy kezben, Teri ki.s parasztlany lett a kardos 0regasz-
szony mellett, aki bizony jol megdolgoztatta. Ilus nyelvet alaposan
felvagtak, Teri meg sem mukkant, ha igennel, nemnel tobbet var-
tak tole. A j6eszii kisebb lenezte a butacska nagyobbat. Ez a hely-
zet kesobb sem valtozott, hiszen az egesz napi hazimunka kozben
Teri nem sokat csiszol6dhatott, legfoljebb a parkett kefeleset, a viz-
csap, gaz, villany hasznalatat, az emelet-maszast tanulhatta meg a
mezei munka tudomanya melle. De most mar ,,randir61" beszel,
,,palir61", hogy az lea ,,dobja oket". 'Oj vilagot tar Ilus ele, hogy
az szinte irigyli is : Ha megis beallt volna Tab6dyekhoz, most az 6
baratnoje lenne az az lea es milyen mulatsagos volna.
Ettol kezdve megvaltozott a ket testver viszonya. Ilus meg Teri-
nel is jobban varta a kimen6 et s amint alkalom keriilt ra, behU-
z6dtak a szobaba es suttogva faggatta:

62
- Meselj, mi volt a heten?
Valami mindig vo1t. Ezek a mesek fOlertek az olvasmanyaival.
sot rul is tettek rajtuk. Mar az is erdekesebb, hogy a szerepl6k
el6k, nem kitalalt szemelyek. Ha egy kis szerencseje van, !cat meg
is ismerheti, szinr61 .szinre Iathatja, beszel vele, Mrdezheti. Az
abrandozasai koze most mar lea is beiktat6dott. Egyel6re csak
gondolatban foglalkozik vele, de majd csak keriil j6 alkalom, hogy
megtudja tole, hogyan csinalja, hogyan kell egy lanynak viselkedni,
hogy a ferfiak koriilrajongjak? ... Az olvasmanyaiban is azt el-
vezi, ha egy n6ert elepednek, ha a kedvet keresik es mindenre
keszek erte. Az lehet a legnagyobb boldogsag, ha szerelem veszi
koriil a not ... Mert megnezik ot is, sz6longatjak is, de 6 ett61 in-
kabb megijed, mint felelni volna kedve. Ha nem szegyellne, el-
futna ilyenkor. Dehogy tudna ezeknek eles nyelvvel valamit mon-
dani. Nern tudja, nem baj-e, hogy o utalja az ilyen ferfiakat. Talan
nem is lesznek olyan mulatsagos kalandjai, mint Icanak, ha mindig
elforditja a fejet es meggyorsitja a lepteit ... Talan megis sz6ba
kellene allni valarnelyikkel egyszer? ... Valahogyan csak el kell
kezdeni ... Mert azok a sracok, akik itt a hazban keriilgetik, iga-
zan nem szamitanak. Az is h6ditas, hogy a Toma Jani mereszti a
szemet? Vagy a Vagi Palival megjegyzeseket tesznek ra? C nem
hordja fenn az orrat, nem igaz, de fiityiil az ilyen foltos fenekii
' kamaszokra. Szemtelenek es azt hiszik, hogy valarni csudaj6t
mondtak. Csak rohogni tudnak. Ezeket az udvar lanyainak hagyja,
azokhoz val6k, a kis taknyosokhoz. C mar nagylany, hozza fiatal-
ember illik - csak honnan keritsen? . . . Ha egyszer mar rulesne
az elso ismeretsegen, majd tudna, hogyan bolonditsa magaba a
tobbit. Olvasott 6 eleget ezekrol. Teritol is hall Icar61. Tud 6 mar
sok mindent, csak azt az egyet tudna mar, hogy hogyan kell kez-
deni. Azutan mar menne minden. Olyan okos ,c; is lenne, mint akik
a konyvben vannak, meg szep is, hallotta elegszer. Nern hiszi, hogy
elmaradna lea mogott, ha alkalma volna.
Most mar, hogy az iskolaban a legutols6 napokat fogyasztjak,
nem is erzi magat iskol.isnak. Nem fut az utean az elkesest61 val6
felelmeben, inkabb begyesen lepked s a szeme sarkab61 figyeli,
nezik-e? Olyan, aki szamitana, bizony alig akad. Diakok rohan-
galnak ilyenkor - de azokb61 mikor lesz meg ember? Egy-egy asz·
szony ha megfordul utana - bizonyosan irigykedik, hogy 6 fiata-
labb. Ilus nem altatja magat semmifele ujabb h6ditassal - de ez
nyugtalanitja is. Olyanfele idegesseg bujkal benne, mint az az fa-
zes, hogy valamit elhagytunk, valahonnan elkesiink, valamit elfe-
ledtiink - de ugyanakkor tudjuk, hogy nem mulasztottunk semmit
s talan eppen az a legrosszabb az egeszben, hogy nines is tenni-
val6nk, esak tengiink-lengiink eeltalan. !lust is ez bantotta. Mit
kezdjen mag aval? ...
Az is nyugtalanitja Ilust, hogy egeszen elaludt anyjaban a jov6-
jen va16 buzg6lkod.is. Eleinte sokfele jart, minden napra akadt
egy-ket cime, ahol pr6balkozott s amir61 este az uranak beszamolt.
Nern a kudareok tortek le, hogy mindeniitt azt hallotta, hogy e16bb
a tizenhatot toltse be, azutan targyalnak. Nern. Ilus r<ijott, hogy
a kiilonfele foglalkozasokb61 abrandult ki anyja, hogy amit tavol-
r61 alkalmasnak tartott, az kozelr61 a hatranyait is elarulta s att61
kezdve csak azt latta benne. fgy volt a mosodaval is. Elebb azt
szamolta, ha kitanulja Ilus a vasalast, tobbet keres, mint akarhol.
Aztan hazajott es azt mondta, hogy rettenetes g6zben dolgoznak,
megeszi a tiid6t az a para, a labuk visszeres lesz a folytonos allas- •
ban, mindenki panaszkodik ott a nehez munkara, nem gyereknek
val6. fgy jart a szemfelszedessel is, pedig mar azt is elgondolta,
hogy vesz egy gepet s itthon, a szeme el6tt dolgozik Ilus, amint
kitanulta.
- Szerenesem volt - mondta este az uranak. - Az asszony nem
volt bent, csak a kisasszony. Hinned, hogyan kihasznaljak? Akar-
hogy hajtja magat, a ven bo,szorkany nines megelegedve, pedig sok-
szor nem is ebedel, megis kevesli a munkajat, avval fenyegeti,
hogy mast vesz £01. Azt mondja szegeny, hogy renge.teg az ajanl-
koz6, tt1rnie kell. ts az oregnek sem megy j61. Neha egesz heten
dolgoznak es nem folyik be penz, nem jonnek a harisnyakert, ha
meg elore keri az arat, megsertodnek, mashoz mennek. Nagy a
konkurrencia. Nern erdernes ibelefogni. Hat meg ·ha az ad6t is sza-
mitjuk.
Mindebbol Ilus csak azt hallja ki, hogy rnegint bezarult egy ajt6
el6tte. Hogy csupa zart ajt6 s nern is dongetheti. Valami nagy
vagyat egyik irant sem erzett, de hogy sernmi, eppen semmi se
ad6djon, nehez volt elhinni. Az volna az egyetlen, hogy ipari ta-
nul6nak rnenjen, de ezt maga sern akarja. Ha csak miihely volna,
a sarkara allna s ha duzzogassal, ha konnyel, ha pofonok aran is,
de kiharcolna, hogy az anyja elengedje. De rnegtudta, hogy rnasod-
naponkent elmeleti oktatas van, tanulni es felelni kell, s ebbol
elege volt. Meg az egyenruha sern csabitja, rnert mint jutalmat ugy-
sem erheti el, anyja pedig nern adna ra penzt, azt biztosra veheti.
Kiilonben is lekesett mar a jelentkezesr61. De hogy karacsonyig
itthon iiljon, azt meg kevesbe kivanja. Ki sern birna, hogy ne
olvashasson legalabb, pedig ha mar tankonyv nines, csalni sem
lehet a tanulassal. Olvasni rneg? Azt se hagyna anyja, kivenne a
konyvet a kezeb61.
A bizonyitvany-kiosztas napja igy semmi j6t sem jelentett Ilus-
nak. Nagy orome nern telhet a jegyeiben se neki, se a sziileinek.
Nern vart dicseretet. Nern is eroltette, hogy az iinnepelyre eljojje-
nek. Ugy vett bUcsut a tarsait61 is, mint aki orokre bUcsuzik. Nern
kovetheti oket se a jutalom-nyaralasba, se a gyapotszedesbe, se
sehova. Ot ezentul otthon fogva tartjak s rneg kevesebb iiriigye
lesz a lakasb61 szabadulni. Ugy rnent haza, konok elszanassal, hogy
merrkeseriti a csalad eletet. Ha neki rossz, legyen rossz rnasnak is.
Szombati nap volt. Nern szamitott ra, hogy apjat mar otthon
talalia. De azt sem banta mar, ha versenyre kelnek a szidasban.
Azertis csak rnormogva koszont s a bizonyitvanyt az asztalra dobta.
Kihivas volt ez: kezdodjon a cirkusz es akkor 6 hangos sirasba
fog. De semmi sern kezdodott. Anyja eppen csak hogy visszapillan-
tott a tiizhely mellol:

5 Beczdss y
- J6, hogy jossz. Szaladj el Terihez. Mondd meg, keredzzen el
delutanra, ugy, hogy itthon alszik. Yard meg, hogy mit felel a
nagysagosasszony. Teri a pirosbabos ruhajat vegye fel es siessen
nagyon. Hozza a piros kotott kabatjat is. Estere sziikseg lesz ra.
A Nagyreten hideg lehet. Na, menj mar es siess egykettore vissza.
- En is ri1egyek ? - Ilus tudja, mirol van sz6. Az cpitok szak-
szervezete az elmaradt majalist tartja meg. Egesz heten hallotta,
de azt is, hogy sokba keriil, nem mennek el, legfoljebb az apja.
Most majd azt felelik, hogy nem, es 6 akkor elkezdi a sirast.
Maga sem tudja mert. de annyira felkesziilt ra, biztosra veszi, hogy
mindjart sirni fog. Csak elamul, mikor a valaszt hallja:
- Hat kire hagynalak? Megyiink mind. De most fuss, az egyik
la bad itt, a masik ott legyen. Nehogy trecselj I
Ilus ezt mar nem mondatja ketszer maganak. Amilyen sotet gon-
dolatokkal lepett be, olyan ragyogva ropiil ki az ajt6n. Kettesevel
le a lepcs6n, neki a kapunak. Majd feldonti a fiatalasszonyt, aki
eppen akkor jon be:
- Hova, hova, te szelvesz-kisasszony? - nevet ra, mert kedveli
Ilust. Meg el is kapj a a vallat es penderit rajta egyet.
- Jah most ne tartson fel. Kepzelje, engem is elvisznek! A Nagy-
retre megyiink.
- Ha t megis elmentek?
Ilus mar futtab61 kialt vissza:
- Meg se tartanak nelkiilem I ...
A fi atalasszony: Feketene. De az egesz hilz csak igy sz6litja,
talan sose neveztek a neven. Mert Feketene az oregasszony ma-
radt, az any6sa, de a halala utan se orokolte a nevet, hiszen vele
egyiitt az urat is elvesztette. Volt gyasz az udvarban tobb is, a
bombazas osztotta a halalt, de ilyen melyseges meg itt sem akadt.
A fiatalasszony kenyerert allt sorba s az alatt robbant egy granat
az udvaron. Szilankok sz6r6dtak szet a foldszinten s Feketeek laka-
saban kialudt az elet. Mire megjott a kenyerrel, nem volt kinek
adja. Se ura mar, se kis gyerek, se nagymama, elvereztek. Sokszor

66
megtargyaltak a szomszedok, hogy ezt a csapast el6re sejtettek,
hiszen egy ev elott, az eskiiv6jiikon is legitamadas volt s a nasznep
az utcar61 idegen 6v6helyre menekiilt be s ok mar akkor meg-
mondtak, hogy ez rosszat jelent. Piinkosdi kiralysag volt a fiatal-
asszony boldogsaga es soka siratta. A felszabadulas utan beallt a
gyarba, ahol azel6tt az ura dolgozott. Ennel t6bbet se beszeltetett
magar61. Reggel munkaba ment, este haza. A lakasan rendet tar-
tott, nem szomszedolt, csak falta a konyvet. Vett is, kolcsonzott is,
orokke olvasott, mint aki a bcinata el61 menekiil. Szep, szerelmes
tortenetek h6sei jartak koriilotte s a fejeben, ezekkel elt.
Most egy percig Ilus utan nez, aztan nem a lakasaba indul, fol
az emeletre, Vargyasekhoz:
- Nagy keresem volna - lep beljebb az ajt6n. - Hallom Ilus-
t61. hogy kimennek a majalisra. Ha nem bann'ak, en is magukkal
mennek. -
- Na, hat megis meggondolta? - elenkiil meg Vargyas. - Mol-
nar szaki kibujik a b6reb61. ha magat meglatja.
- Hivott, de egyediil nem akartam. Azt se, hogy ertem jojjon.
Akarmilyen rendes ember, beszelnenek.
- Az, az, rendes - helyesel Vargyas. - Nagyon rendes, j6 ko-
mam. Sokat beszel am magar61. tudja-e, fiatalasszony?
- Hat olyan nagyon sokat nem beszelhet - pirul el a fiatal-
asszony - mert alig ismer meg. .
- Az lehet, hogy alig ismeri, de hogy odavan magaert, azt en
bizonyitom. Mi6ta megtudta, hogy egy hazban lakunk, egyre csak
magar61 faggat.
Vargyasne all es nez, hallgatja az ura ev6deset. Ismeri 6 a lak6-
kat mind, a fiatalasszonyt is. Semmi rosszat nem tud r6la, egy,
hogy gyarba jar. De azert se ki nem marad, se latogat6kat nem
fogad, ugy latja, a gyariak kozt is lehet rendes. Rendes ez az asz-
szony kiils6re is. Tiszta, ad magara, a ruhaja is frissen kemenyi-
tett, pedig munkab61 jon es mar het vege van. Ez is nyom a lat-
ban, ha azon gondolkozik, hogy egyiitt menjenek.
- Aztan hol ismerkedtek meg? - kerdi.
- Mellettem dolgozik a s6gorn6je. Azoknal lakik es mindig
hazasitanak, de 6 nem akart eddig. Aztan egyszer odarendelte a
kapuhoz es harmasban jottiink el. Az6ta, ha teheti, megvar, de en
nem engedem, hogy hazaig kiserjen. Meg nem hataroztam.
- Pedig j61 valasztana, fiatalasszony - biztatja Vargyas. - Mol-
nar szaki j61 keres, j6 munka,s, nem iszik, ott hiba nines. Egy ki-
csit keszeg, de maga majd folhizlalja.
- Nern a kinezes a fontos. Szegeny uram nagyon j6 ember volt,
azert felek, nehogy megbanjam.
- Na, att61 ne feljen, mert j6 ember lesz. Batran valaszthatla,
sose fog az maganak egy rossz sz6t se sz6lni. Olyan, mint egy fa-
lat kenyer. Ugye mama, elvissziik magunkkal a fiatalasszonyt? Es
tudja mit, kint megtartjuk a kezfog6t is. Ilyen szep asszonynak
meg tanuja is leszek. Hii, mekkorat nez majd a komam, ha meg-
latja veliinkl Vagy mar tudja, hogy jon?
- Jaj, nem, dehogy. Azt akarta, hogy a batyjaekat is kihozza
es menjiink negyesben, de en nem igertem, azt mondtam, ne jojje-
nek ertem.
- Hat akkor meg is egyeztiink, ugye mama?
- Sziv.esen - mondja Vargyasne. - De valami etelt hozzon am,
fiatalasszony. Legalabb kenyeret. Siib1i mar ugysinos ideje, de
egyebbol jut is, csak kenyerrel vagyunk sziikon.
Mire megegyeznek a kenyerben, lipt6iban, zoldpaprikaban es
kemenytojasban, hogy gyiimolcsot v.esz meg Feketene s mar oltoz-
kodik is - megjon Ilus, lihegve a futast61 es izgalomt61:
- Teri mindjart jon. Meg mosogatni se kell neki. Azt mondta a
nagysagosasszony, csak rakja ossze az edenyt, van eleg a szek-
renyben, amit hasznaljanak, raer holnap is rendet csinalni. - Na-
gyot nevet: - Meg a fiatalur is el akart jonnil Azt mondta, ha
tudok tancolni, szivesen megforgat. De en azt feleltem neki, Iesz
ott annyi tancos, hogy a kozelembe se jut, kar volna kifaradni
a Nagyretre.

68
- No nezd a csirket - nevet elegedetten Vargyas. - Meg ki
sem bujt a tojasb61 s mar csipog. Honnan tudod, hogy annyi
lesz a tan cos? Es ha nem jut neked?
- Nekem? ... Mar ne tessek azt mondani. Hiszen az orrom he-
gyere van irva, hogy a csoportban is el6tancos voltam. Csak intek
egyet a szememmel, s ahany tancos, mind hozzam szaiad.
- Ha anyad ki nem veri a szemedet.
Ezen mind nev<etnek, merit meg Vargyasne is elvezi a itrefat s
azt, hogy minden tole fiigg, meg a fiatalasszony es Ilus mulatsaga
is. Ha azt mondana: nem, nincsen fellebbezes. De nagyon j6 igent
mondani s latni az orvendez6 arcokat s erezni, hogy neki koszon-
hetik a kedviiket. /
- Hat akkor siessiink az ev,essel, hogy koran indulhassunk -
mondja s mar ta.la! is Vargyasne.
Vargyas rostelli, hogy a fiatalasszonyt meg se kinaljak, de maga-
t61 nem rneri, felti a bekesseget. Legalabb sz61 hozza, ha mar itt all:
- Tuzijatek is lesz. Meg tombola.
- (Jgy kellene, hogy megint maguk nyerjek a tombolat, mint
tavaly szilveszterkor.
- Emlekszik a kismalacra? - kerdi Vargyas, de a felesege job-
ban emlekezik:
- Nern is volt az ol~an kicsi. Majd leszakadt a karom, mig haza-
hoztam.
- Megis megettiik egyszerre - mondja Ilus.
- Meg j6, hogy eleg volt, annyi vendeget hivott ra apad.
- Ezt az egyet most te is hivhatnad - gondolja Vargyas, de nem
mondja, inkabb a levest kanalazza.
- &kor ugye, besz6lnak ertern - indul Feketene.
- Kesziiljon csak nyugodtan - vag feleje vidaman Vargyas
szeme: - hivjuk, vissziik, ferjhez adjuk, nem lesz itt hiba.
Libasorban, egesz karavan vonul ki a kapun kora delutan. Min-
deniknel kabat, kosar, csomag: igazi kirandul6k. ElOl Ilus. Meg
Terit sem tudja bevarni, olyan tiirelmetlen. Leghcitulra Vargyas ma-
rad, sereghajt6, ahogy mondja. A villamoson biiszken va1tja az ot
atszall6t. Negy ilyen j6kepii novel kivonulni nem minden ferfinak
adatik meg s ahogy koriilhordozza az utasokon a tekintetet, mintha
azt nezne, hogy irigylik-e? A Nagyret fele mar o vezet, nemcsak
azert, mert az utat tudja, de itt mar hazigazda, otthon van, az ovei
kozott. Jobbra balra koszonget, iidvozli a ,,szakikat" nagy hangon:
- tdes egy szakikam, de regen lattalak ! .. . - meg meg is olel-
get egyet-egyet, akit val6ban regen latott. - Hanyadik kriglinel
tartasz? - vereget a vallara egy oregnek: - Ne siess, mert csuffa
tesz a csardasnal ! - mag a nevet csak, mert az oreg nem szereti,
ha szamoljak a poharat.
De iidvozlik ot is. Innen is, onnan is szall fele kialtas:
- Tde, ide, gyere szaki, szoritunk meg helyet.
De Vargyas szeme meg keresgel, nehezen talal ra. akinek a
lattan felragyoghat:
- Hahahaj ! Molnar szaki I Nicsak, ni, kit hoztunk ki? I . . . -·
nem gyoz hangoskodni s az erdemeit felsorolni, hogy 0 milyen i61
megrendezte ezt a mulatsagot.
Molnar szaki mar oda se figyel, Feketene kezet szorongatja:
- Hat megis eljott? ... Koszonom, koszonom, ... igazan nagy-
szerii ...
Sanyi is ott all mar a ket lany mellett, nem kell Vargyasnenak
szegyenkeznie, hogy magukban maradnak. Mar azert sem, mert
Sanyin csuda rendesen all az iinneplO. Ra sem ismerne arra a mun-
karuhas suhancra, aki nehanap felszalad hozzajuk valami cipeke-
dessel.
Vargyas m6dfelett biiszke a segedmunkasara. Altalaban min-
denre biiszke itt. A j6 fenyoszagra, a deszkab61 acsolt padokra es
asztalokra, amiket a rendezoseg iitott ossze, s mulatsag vegevel
megint szetszed es elszallit, vissza az epitkezeshez. Biiszke a ban-
dara, j6 talpalaval6t huz, marls rengetegen tancolnak az iv6k gyii-
riijeben. Biiszke, hogy ti:ibbfelOl is hivogatjak s igyekeznek neki
es a csaladnak helyet szoritani. Biiszke a lanyai pirospettyes ruha-
jara s hogy az 6 asszonya nem elnyt'.itt, meg most is mutates, ~edig
meg puder sines rajta, nemhogy pirosit6. :F:s £6leg onm.agara biiszke,
fel se lehetne sorolni, mi mindenert. Az enekl6k fele pillantva alig
varja, hogy rakezdhesse, majd 6t hallgassak meg, az aztan a n6ta-
zas' ... :F:s nezzek meg majd, ha a felesegevel a esardast jarja' ...
s ha nem szokott is, inni tud, nem azik el, mint maris nehany<m .
S a ruhaja? ... kiilonbiil all, mint barkie, arr61 vita ninesen ! Ez
nem keszen vett, ez mertekre kesziilt, az edes egy komaja esinalta,
a fene tudja micsoda utcaban, a Deli-vasut folott. Az anyag meg
val6di eseh, itt mese nines, kez alatt vette egy palit61.
Vargyas altalaban mindig elegedett onmagaval, de ennyire meg
tan sohasem volt. Ugy klappol minden, mint egy prima munkanal.
Meg az is, hogy megertette a felesegevel: az ilyen murin nern
illik, hogy az asszony fizessen. Maskor, ha nagyneha egy froeesre
vagy egy kors6ra lemennek, Isten neki, legyen nala a penz. Meg
jobb is, mert nem keriilhet abba a helyzetbe, hogy valami ismer6s
megvagja. Konnyii odavetni, hogy egy vasa sines, meg hazugsa9
sines benne. De itt mar a tekintelye rovasara menne, ha meglat-
nak, hogy az asszony az ur, c5 kezeli a penzt.
Vargyas addig kezel jobbra balra, hogy vegiilis Molnar kerit
helyet egy asztalvegen. S hogy egy ludtalpas oreg pincer is mu-
tatkozik, Vargyas nagyhangon kialt oda neki:
- Szaktars ! Egy kor vilagost! - es karja vegigkaszal a tarsa-
sag elc5tt. Mig az oreg szamlalja a fejeket, Vargyasne kozbesz61:
- Nekiink inkabb malnasz6rpot.
- A fiatalasszonynak is ?- kerdi Molnar s ezen egy sort vitat-
kozik vele Vargyas, hogy c5 a rendelc5:
- Majd a masodik kort, szakikam. Az elsc5 kor az enyem.
- Enyem a harmadik! - sz6lna Sanyi, de Vargyas leinti:
- Te csak ne sz6lj bele a nagyok dolgaba. Ha eled teszik, meg-
iszod, ha iires a poharad, hat nezed.
- lgenis, Peter bacsi. Tancolni se szabad? - ezt huncutul kerdi
s marls emelkedik.

71
De felall Teri is. Ennyit megtanult Icat61, nem szalasztja el a
kedvez6 alkalmat. Tetszik neki a fiu. KiilOnben is 6 a nagyobb,
neki kell a tancot elkezdeni, nem a fiatalnak. Tudja, hogy Sanyi
inkabb !lust vinne, de az most nem szamit, majd 6 elh6ditja.
A lepesiik nem vag mindjart ossze, egy kicsit topognak. Terit
nem zavarja, de Sanyit annal inkcibb, 6 szer.etne a rezet kivagni.
Ha mar nem Ilussal tancol, legalabb lassa, hogy tud. De cipelni
a not, nagyon nem szereti. Mintha mind 6t neznek. S ett61 a laba
botta mereviil, belebotlik minden gorongybe, pedig eleg j6l ledon-
goltek a tanchelyet. Mire osszehangol6dnak, Teri kipirul, gombolyu
area boldogsagban fiirdik, ragyog a szeme, kis kerek melle majd
szetfesziti a pirosbabos ruhitt. Meg a suru forgatagban is meg lehet
latni. Latjak is a fitik s jonnek is feleje s bar sajnalja, hogy eppen
Sanyit61 kerik le, megy, mert megis masodik mar, sot harmadik,
negyedik a tancos. Kezrol kezre jar. Lesz mit meselni Icanak.
Sanyi hiaba siet vissza Ilusert, azt egy tuzolt6 vitte el s ahogy
kozeledik hozza, mar egy katona forgatja, att61 kell elkerni. f:g
es fold a ket lany. Mintha nem ds ugyanazon a teren tancolnanak,
mo.st sima, mint a parkett. f:s Ilus ropiil, sulytalan, minden porci-
kajat a ritmus dirigalja.
- Ez igen ! . . . Maga tud - szogezi le Sanyi s olyan biiszken
lejt Ilussal, hogy ennel csak a boldogsaga nagyobb. Beszelnie kell
r6la, azonnal: - Csak a maga kedveert jottem el.
- Na, nem vettem eszre - vag vissza Ilus s a szeme is nevet:
- Az elsc5 tancot kivel jarta? ·
- Csak udvariassagb61 - mentegeti magat Sanvi, de vesztere:
- !~en? ... Majd megmondom Terinek, j6? - Ezen alkudozni
lehet, amig hagyjak s le nem kerik Ilust.
Vargyasne aggodalma mar eloszlott: nem kell feltenie a lanyait.
Inkabb sokallja is a tiilekedest koriilottiik:
- Hagynak oket tancolni mar - mondja az uranak. - Egyet
lepnek s mar kapjak el egymast61. Mire val6 ez? - De a hangja
inkabb dicsekszik, mint panaszkodik, latszik az arcan is.
- Emlekszel mama, az otthoni majalisokra?
Hogyne emlekezne. Nines iaz olyan messze. Husz, huszonegy esz-
tend6, csak kimondva sok, meg atelni, de gondolatban vissza-
szallni. semmi. A kiserd6 I ... Ott volt csak tancl Nern ez a most
divatos, de az igazi, j6 fergeteges csardas.
Eppen atvalt a n6taban a banda s eltalalja a regit, a kedvencet:
- Megpr6baljuk? - nez az urara s ez olyan szokatlan, meg
annyi elismeres van benne, hogy else pillanatban a sz6t sem talalja
me!'J Vargyas. Azt igazan nem remelte, hogy ma meg tancol is.
Ket nagylany apja arrassa le a diadalt? .6, a ki reg szerepelt, a maga
idejen? ... Nern beszeltek meg, de azt hitte, a felesege is ugy
gondolja, hogy a teret at kell engednie a fiataloknak. De ha nem,
hat nem. Ha lehet meg, miert ne?
- Hu, a nemj6jat! Most nezz ide, komam! - razza me!'.J Molnar
vallat: - Tanulj, ha tudsz! fgy kell ezt mifelenkl
Vargyasne tan a zavart6l, de lehet, az oromt61 pirul, mig a kezi-
taskajat Feketene ele teszi:
- Ogyeljen ra addig, fiatalasszony.
Vargyas gangosan perdt11 ki az asszonnyal a kozepre s apr6zva
halad a banda kozelebe. Ott megveti a labat, egy tapodtat se to-
vabb. Jarja, diktalja a n6tcit, hogy kedvere val6ra jarhassa:

Ha bemegyek szombat este a csdrddba


Kocsmdrosne olajat ant a Idmpdba
Kocsmdrosne Idnya orzi a subdmat
A cigdny, a cigdny, .a cigdny hUzza a n6tdmat.

Fujja Vargyas, jarja, hcitraszegett fejjel, delcegen, mint legeny-


koraban. A szeme az asszonyon, mintha a regi kislanyt nezne s
kurjant nagyokat, ahogy illik egy verbeli csardastancosnak. Koz-
ben, a szeme szogleteb6l, csak figyelnie kell, hogy az erdekl6dest
sikeriilt-e magara terelni? s hogy mindenki oket nezi, most cif-
razza csak igazan. Tipego, _kopog6s, toppant6, forgat6, minden

73
sorra keriil es a vegen, ugy, mint regen, rnegemelinti az asszonyt,
forogni kezd vele. Ugy teszi le, hogy egy taktust se vet s kett6
jobbra, kett6 balra, folytatjak lassuval.
- Ez igenl Meg tudjuk! - elegedetten torolgeti izzad6 hornlo-
kat, mikor a banda is kiall. Akar Sanyi, csak eppen az elismerest
tartja meg egeszen maganak. A tapsot is. El is indul az ismerosok
asztalai kozott, hogy a babert learassa s koccint mindenkivel.
V:argyasne a tanct61 kisse szediilten nez koriil s keresi a helyet.
Nern igy kepzelte, arnikor az urat csardasozni hivta. Csak a tomeg-
ben akart egy kicsit topogni. Nern banta rneg, hogy ilyen duhaj
forgas lett belole, csak az a rossz, hogy most itt egyediil all. Pe-
tert persze megint elkapta a gepszij s legenykedik tovabb. Latja,
hogy egy kot6d6 asszony csalja ujra tancba, de nem j6 kiallasu,
hiaba kenceficezte ki magat, ez mar ugysem lesz az, ami az ovek
volt - eszebe sines felteni az urat. Megsem tetszik neki, hogy rnas-
sal is tancol. Valahogy nem illik mar hozza, hogy idegen noket is
forgasson. De kirepiil ez a kis rossz is a fejeb61, mikor visszaer
az asztalukhoz. Folhajtja a maradek malnaszorpjet:
- Ez j6lesett! - nern mondja ki, hogy a tanc vagy a hiisito
inkabb, de alighanern mind a ketto. Elegedett. A lanyait fiirkeszi.
a szeme, azok meg most is jarjak s a poharuk tele, ugy lehet, az6ta
se keriiltek vissza az asztalhoz. Mosolyog. Lehet, amert a lanyai
ilyen kap6sak, lehet, a fiatalasszony es Molnar elismerese esik
j6l neki.
- Maguk jartak a legszebben. - Molnar ugyan inkabb a fia-
talasszonyt nezte egesz ido alatt, de most nem marad mogotte:
- Hat nincsen is itt meg egy ilyen j6 par. Ez aztan csardas
volt.
- Maguk mert nern mennek? - biztatna a fiatalasszonyt Var-
gyasne, de az hevesen tiltakozik:
- £n nem ! £n a vilagert sem ! Jaj, hogyan is gondolja. - Mintha
vetene a halottai ellen, meg most is ugy erzi.
Az ido szep, mintha arr61 is a rendez5seg gondoskodott volna.

74
A kedv meg egyre 116, osszevissza enekelnek mar s az arcok is
fenylenek. Sokan kiraktak az eteleket, Vargyasne se akar elma-
radni, 6 is vacsorahoz kesziil6dik. Leteriti az asztalresziiket, hozott
0 kis abroszt s papirszalvetat is, hogy az etelt arra porci6zza. Egy-
egy kemenytojas, egy-egy fel buci keriil minden helynek. A fasi-
rozottat egybe siitotte, otthon fel is szelte, de nem osztja addig ki,
mig mind itt nem lesznek, csak kozepre teszi. A kis iiveg vizes-
uborkat is, azt Peter nagyon szereti. Az almasbelest a dobozzal
egyiitt, majd abb61 szedi ki, szet ne morzsal6djon. A szemevel
maris adagol, mint otthon, mikor etetni kell. Haziasszonnya valt,
azt szamitja, mind egyforman kapjon. Ha negyiiknek szanta is,
ha harman meg keriiltek is hozza, azok sem huzhatjak a rovideb-
bet, legfoljebb maganak vekonyabban szel. Pocsekolni nem szeret,
nem is tud, oktalanul nem kinalgat, de amikor kell, akkor kitesz
maf:Jaert. Most is, alig varja, hogy osztogathasson, gyiijtene mar
egybe az ehes szaj aka t, mintha most is att61 kellene tartani. hogy
kihtil a £6ztje.
Feketene mef:J itt, a majalis j6kedveben sem veszti el a fejet.
Most is, itt is arra iigyel, hogy meg ne sz6lhassak. Vargyasne tan-
colhatott, amig j61 esett neki, de 6 nem az uraval allna fel, 6 oz-
vegy, alig par eve, ne mondhassak, hogy siet a mas karjaba. Nern
siet 6 a val6sagban sem, nagyon is megfontolja meg. Az ozvegyi
allapot maganos, de tisztes, am az ujabb hazassagr61 elore nem
tudhatja, hogy milyen lesz. Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik
Molnart partoljak, de senkisem lat a masik lelkebe, pedig az a
fO, hogy beliil mi lakozik ...
Nagyon topreng Feketene, mi6ta hazulr61 elindultak. Topreng
Molnar mellett iilve is, egyre gyengiilO ellenallassal. Ez az ember
csakugyan a kedvet keresi, lam a tancot sem eroltette, pedig majd
folfalja a szemevel. Ismeri a ferfiakat j6l a regenyekbOl, sokfelerol
olvasott, de ez talan megis huseges lesz ...
Kozben Feketene is elOveszi a kosarkcit s kirakodja, amit ho-
zott. Neki nem olyan egyszerii, mint Vargyasnenak, az 6 kis kesz-
letet nehez hetbe porci6zni, ha meg csak Molnar ele ad, az na-
gyon feltuno, felre is ertheti. Kezdi felezni a zoldpaprikcikat s lam
eloszthat6 s mindenikre jut egy kis lipt6i is. Az asztal meg meg is
szepiil, ahogy mindenki helyehez tesz egy-egy marek ropog6s cse-
resznyet. Oriil, hogy igy hozzajarult a koz6s etkezeshez. J6 erzes
ez nagyon.
Tetlen kezzel nem tud megiilni Vargyasne. Ahogy elkesziilt a
teritessel, elfogyott a tiirelme is, hogy a nepet visszavarja:
- Legyen szives, keritse elo az uramat - kiildi Molnart, az
egyetlen kiildhetot, de mikor mar ind ulna, meg sietve utana sz61:
- Meg a lanyokat is, hogy v.egre egyiink mar.
Molnar keszseges, nemcsak azert, hogy a j6 oldalat mutassa a
fiatalasszonynak, azert is, mert halas Vargyaseknak, hogy igy segi-
tettek az 5 iigyet. Nelkiiliik mikor ert volna el idaig? Egy mozira
nem tudta ravenni, nemhogy egy mulatsagra s lam itt iilhetett
mellette s beszelhetett neki 6rak 6ta. Most ugy erzi, egyenesbe
jutott. A megbizast megsem olyan konnyu teljesiteni, amilyen kony-
nyen vallalta. Vargyas mar Isten tudja hanyadik asztalnal koccint-
gat s nem eleg csak odasz6lni neki:
- Szaki, hiv az asszony. - Karon kell fogni s vezetni kell, nem
is a vidam tantorgas miatt, inkabb azert, hogy ujb61 es ujb61 meg
ne alljon beszelgetni: - Gyere mar, mert kikapunk az asszonyt61.
- Egyszer van majalis, igaz-e, edes egykomam?
- Igaz, csak gyere mar.
Egyszer nekem is lehet mulatni, igaz-e, edes egykomam?
De varnak mar - noszogatja Molnar. Erre Vargyas megall s
konokul koveteli:
- Arra felelj nekem, edes egykomam, amit kerdezteml lgaz-e,
hogy egyszer en is mulathatok?
Igaz, igaz, csak gyere mar.
- lgaz hat. Mulatok is. Abba senkinek sines semmi belesz6lasa.
- Nines hat, csak gyere. - Molnar kozben Feketenet nezi, ha
elkaphatna a tekintetet, hogy intene neki, hogy lassa, nem rajta
mt'.tlik, ha ilyen soka el kell maradnia. De a fiatalasszony a vilag
minden kincseert sem nez felejiik, meg mit gondolnanak.
Meg-megallva, a maga ketsegbe sem vont igazat vedelmezve ha-
lad Vargyas, hala Molnar igyekezetenek, megis csak az asztaluk
fele. Ott is elebb el akarja ismertetni a jogat, hogy egyszer neki
is ki lehet rt'.tgni a hamb61. Megall a felesege elott s t'.tjra kezdi:
- Egyszer van majalis, igaz-e, mama?
- J6, j6 - mondja a felesege - csak iilj mar le es egyel. Biz-
tosan ehes vagy.
Most nem sz61 ra az ivas miatt, de holnap, ha kialudta magat,
megmagyarazza majd neki, hogy ezert nem akart eljonni. Tudta
6, hogy ez lesz belole. Ha egy.szer .elkezdi, nem tudja abbahagyni,
s most mar hazavinni sem lesz konnyii.
Molnar a lanyokkal sem boldogul egykettore. Azokat nem fog-
hatja karon, hogy vezesse. Mindegyre t'.tjabb tancba szokik tole
Ilus, meg menet kozben is lekerik. Ha Sanyi nem volna keznel,
semmire se menne.
- K.erd le s hozd az asztalunkhoz, mert szorulunk az anyjat61 -
kiildi utana es Sanyit nem is kell nagyon biztatni.
Teri menne, csak a tancosa tetovazik, pedig lea receptjet pr6bal-
gatja rajta:
- Jojjon a mi asztalunkhoz - hivja, bar azt sem tudja, kit. A
nevet nem hallotta j61, bar az sem biztos, hogy bemutatkozott.
Most eloszor tancolt vele, de nem szamit, az volna a fontos, hogy
Icanak meselhesse, a vacsora alatt is egy fit'.t iilt mellette.
- Varnak a haverok - szabadkozik a fiu, mert a !any ugyan
szep, azert is kerte fol, de kideriilt, hogy nehez tancos, cipelni kell,
s ·erre mar nem hajland6. Ha meg odaiil hozzajuk, nem szabadul,
megint fol kell kerni s ha nem akad masik vallalkoz6, talan egesz
este se vakarja le magar61. Megis nehez elkoszonni, ha a leany
nem ereszti, belekarolva vezeti az asztaluk fele. Hanem amint meg- ,
latja a teritekek mellett a teli malnaszorpos poharakat, az a kis
tetovazas is lelohad benne: - Hirszen ezek szenteltvizet isznak ! -

77
gondolja s maris osszecsapja a bokajat: - Visszlatl - meg meg is
hajol, de maris eltunik a kavarg6 tomegben.
Teri szarnyaszegetten nez utana. Csak akkor deriil fel, mikor
egy kis karp6tlasra nyilik remenye. Ilus egy tlizolt6val es Sanyi-
val jott s most kozejiik iilt le. Nosza, 6 meg Sanyi masik oldalara
furakodott, bepreselte magat.
Sanyi Ilus koriil buzg6lkodik, a figyelmet terelne magara, mert
az ho! ra, hol a tUzolt6ra nevet, ·nem bir a kedvevel. De osztoz-
kodni nem akar, kisajatitani nem lehet, keves minden igyekezet.
Pedig ossze kell siednie magat, ha a tuzolt6val akar versenyezni.
Az ugyancsak erti a sz6t s mondja is alland6an, es csak Ilust nezi.
Ilus meg, mint valami rug6ra jar6 babu, jobbra, balra torgatja a
fejet, kacag ide, kacag oda s nem tudhatja, mennyi az ove a nagy
kedvessegb61. Tetejeben meg Terinek is helyet kellett szoritania
maga mellett s az ugy kinalgatja, mintha az 6 kedveert iilne itt.
Sanyi nem tudhatja, hogy Teri lea tanitvanya, hogy igyekszik min-
denben a hallottakat utanozni, ugy ahogy nap nap utan meseli lea.
Sanyi csak amul a kerdesein, pedig csak fel fiillel hallja, mert egesz
lelekkel azt lesi, amit Ilus a masikkal beszel. Hogyan is tudna
felelni Terinek, hogy a film tetszik-e neki? De valamit felelni
megis kell:
- Es maganak tetszett?
- Meg nem lattam.
- En sem.
- Megnezhetnenk egyiitt. - Teri belepirulna ebbe az ajanlatba,
ha maris nem volna olyan piros, hogy az anyja ketszer rasz61, m1-
kor inni akar:
- Varj meg, nagyon ki vagy melegedve.
- Ha tudna, hogy nem a tanct61 - gondolja Teri es siirget6n
pislog Sanyira: - Egyik estere vehetne ket jegyet es feljonne er-
' tern. A helyemen azt mondhatnam, hogy regi ismer6s. - Nern ege-
szen igy csinalja Ica, de mit tegyen, ha Sanyi nem ajanlkozik ma-
gat61? Ha biztatni kell? Pedig keresve se talalhatna jobb udvarl6t.
Tud 0 mindent r6la. Elegszer hallotta otthon, hogy milyen derek
fiti. Elfogadnak a csaladban. De kenytelen irigy szemmel kovetni
Sanyi tekintetet, aki folyton Ilust nezi. Hat meg milyen irigyseg
fogja el. mikor azt kell hallania:
- Elmehetnenk harman -
- Nern! - vag a szavaba Teri - Ilus meg gyerek, mit gondol,
anya nem engedi meg Cit el este.
- Magaval egyiitt se?
- Mit gondol ez - mergelodik magaban Teri - hogy segitek
neki? - De mosolyogva stigja oda: - Maga meg nem ismeri anyat,
hogy milyen nagyon szigorti.
- Vissziik Cit is, akkor csak belemegy? - Sanyi masker nem
ilyen gyamoltalan, de itt annyifele szokatlannal keriilt szembe, nem
csoda, ha a biztonsagos talaj kicstiszott a laba al61. Tud 6 a la-
nyokkal banni, nagyon is tud, folenyesen, kurtan, ahogy kell. Az
allvany mellett rajuk se nez, arra se erdemesiti oket, hogy egyet
csipjen rajtuk. Pedig van ott mindenfele, csak hozzaval6 ni.ncs.
Olyan, aki tigy tetszene, ahogy Ilus. De Ilus meg nem no. Gyerek-
m6dra meg mar nem beszelhet vele, mert lam, hogyan erti maris,
milyen nevetgelos a tiizolt6javal. Aztan az is zavarja, hogy mas
lanynal mar a derekan volna a karja es ennel n.em meri. Nemcsak
az anyja eber szeme miatt. Az apja is itt iil, ha egy kicsit el is
azott. Talan eppen ezert tart tole, hogy rasz6l, megszegyeniti Ilus
elott. Magyarazatot talal eleget felenk viselkedesere, de mindenik-
bol az deriil ki, hogy Ilus mas, mint a toboi. Es ha nem mas, 6 maga
erez maskeppen iranta, mint barmikor eddig. Szerelmes, talan elo-
szor igazan. Mindig tetszett neki ez a kislany, de most tigy erzi,
hogy neki teremtodott. Szep is, helyes is, vidam, tancos kedvii,
csupa orom vele lenni. De most csupa bossztisag. Tiirni, hogy mas
nevetteti es tiirni, hogy a nenje kedveskedik helyette. Pedig ezt is
el kell viselni, IB nem akar nevetseges lenni. Nern mutathatja ki,
hogy feltekeny. De hallgatni sem akar tovabb. Megmondja meg
ma, hogy szereti. Nern itt, ahol meghallanak, de ha tancba viszi.

79
Sanyi helyzete nem konnyu a ket tuz kozott. Az egyik beliil, a
masik kiviilrol egeti s egyikkel sem tud meg semmit sem kezdeni.
S kozben enni is kell, azt sem tudja mit tukmalnak bele, de fal,
nyel, szinte parancssz6ra.
- Ebbol a Msb61 meg - kinalgatja Teri s hogy semmikepp sem
all mar kotelnek, a dobozt huzza maguk ele az almasbelessel: -
Ebbol csak vesz? Anya siit6tte. - Ezt ugy mondja, mint kenysze-
rito eszkozt, nem is lehet visszautasitani. S iszik is, mert Molnar
utan megint Vargyas rendel egy kort. Kozben lassan dontesre jut,
nem tetovazik o tovabb, elszanta mar magat, szerelmet vall, ha
addig el is. FOlall, nagynehezen atlep a padon es Ilus moge keriil,
hogy ot is atsegitse:
- Jojjon Ilus, tancoljunk mar egyet.
- Hova mennek? - csap le rajuk Vargyasne, aki mar tiizes
lapon iil az ura miatt is. Tudja, hogy nem lesz konnyt1 hazaindi-
tani, de maradni sines kedve mar. A fiatalasszonnyal nagyon ter-
vez Molnar, azok egyiitt beszelgelnek, a lanyok a fiukkal. o meg
magara maradt.
- Csak tancolunk egyet - kedveskedik Sanyi mosolya.
- Nern volt eleq meg? - Neki iilni is sok. Delutan meg volt
mit nezgelodni, figyelni is, nehogy a lanyai setara indulianak a
fak kozott, ahogy masok tettek. Hallgathatta az erdo hangjait, ki-
randul6k eneket, kacagasat. Meg az is sz6rakoztatta, ahogy a csap-
ravert hord6 koriil a nyiizsgest -elnezte, a novekvo t6osat, mintha
az emberek a folddel egyiitt aztak volna el. A tulcsordult poliarak
s a rulcsordul6 kedv nagyon hasonlitott most s ha igy kimondani
nem is tudta volna, de eszrevette s meg mosolygott is rajta. De
az6ta leszallt az est, homalyba bujt a tavolsag s csak az maradt
meg, amit a lampionok megvilagitottak. A hangok elvaltak a for-
rasukt61 s osszekuszal6dva gomolyogtak az asztalok felett. Egy-egy
kurjantasnak nem volt mar gazdaja, csak fel-felbOdiilt innen-onnan
s rossz volt mar hallani. Mindig rossz volt Vargyasnenak, ha re-
szeget hallott. Lehet, hogy az otthoni kocsmazasok keselesei kiser-

So
tettek vissza, amikor felteni kellett valakit, lehet, hogy esak az
under kavargott benne, amit a felelossegteljes erez a felelotlen
irant, de nem tudta magaban elnyomni ezt a kenydmetlen erzest.
Most is felt es utalkozott egyszerre. Felt, hogy Peter ujb61 felall
s atbotorkal egy masik asztalhoz, vagy onnan tantorog at hozza
valaki es bele akaszkodik. Indult volna haza. Mar az erdo illatat
is elnyomta a sorszag, az etelek, a zsir, a hagyma felh6je parol-
gott az elsz6rt papirokb61, az asztalokon hevero maradekokb61.
Kilottyent borok es sorok t6esai ektelenkedtek a delutan meg
tiszta, frissen gyalult deszkan. Meg az asszonyok nevetese sem
esendiilt olyan tiszta vidamsaggal, mint delutan, mintha az is meg-
mart6dott volna a felgyiilt szennyben es piszokban.
Udiiles lett val6saggal a szep tiizijatek. Valahonnan messzebb-
rol eregettek fel, esak akkor latszott, ha a fak koronaja fole emel-
kedett, de a szethul16 esillagokat, a palmafava olelkezett fenynyala-
bokat, a sustorogva magasba toro piros, kek, zold tiizes6vakat el
tudtak volna nezni 6rakig. Sajnos, esak pereekig tartott.
- Most jon a tombola! - siivoltotte valaki a levegobe es ennek
is visszhangja lett.
- Vettel szelvenyt, mama? - eszmel fol Vargyas, de a felesege
hangja szinte szemrehany6.
- En? ... Nern tudnam hol es mikor vettem volna? Hat itten
arultak? - sajnalja, hogy elmulasztott egy lehetoseget, de mas-
reszt nem banja, hogy egy okkal keve.sebb van az ittmaradasra.
Elege van mar az egesz majalisb61. Itt neru zarhatja magara a la-
kas ajtajat, ahogy elkiiloniil otthon a tabbi lak6t61. Itt az asztal
masik vegen idegenek iilnek. Csak Peternek .,szakik", neki senkik
es semmik, koze sines hozzajuk s megis nezni es hallani kell 6ket,
idonkent meg sz6lni is hozzajuk, ha nagyon eroltetik. Menne mar,
vinne az oveit a biztonsagos szoba-konyhaba, de tudja, hogy Pe-
tert most hiaba hivna.
Feketene is menne mar. Nines maradasa a nagy suttogasban.
Dontenie kellene, Molnar siirgeti, de itt? . . . Ennyi fiil es szem
6 Beczd3ay
81
elott nehez gondolkozni. Nemesak az zavarja, hogy figyelnek ra-
juk, de a time, a si:ir, az egesz iinnepi hangulat, a szokatlansaH
megveszteget6 varazsat61 megriadt. Hatha beesap6dik? Hatha esak
most erez mindent biztat6nak? Hatha holnap, kialudva a ma ma-
morat, megbanja? Mert beszeli ra a hazassagra Molnar s6gorn6je?
Hatha esak szabadulni akar a terhes lak6t61? Hatha eppen ez az
igazsag es 6 kes6n ebred ra? De hatha eppen azt banja majd meg,
ha soka habozik? . . . Csupa jot hallott r6la eddig es ha itt ki:iriil-
nez, nem igen talalna nala rendesebbet. Ugy gondolja, hogy visel-
kedesben. Mert j6kepiinek eppen nem mondhat6. Olyan esak, ami-
lyenbol tizenkett6 tesz ki egy tueatot. Semmi sines rajta, ami kii-
lOni:is, de a szeme alazatosan nez es ki:inyi:iri:ig. Ki tudja, akad-e
meg az utjaba rendes f.erfi, aki ennyire Jenne utana. Nern volna
ostobasag, ha ezt elereszti? . . . Evek 6ta egyediil el, '-soda-e, ha
most tel is, kivanja is elvetni az i:izvegyseget? . . . Csak megbe-
szelhetne a gondjat valakivel. Csak Vargyasne ne volna olyan ma-
ganakval6, az komoly asszony, adhatna tanaesot. Ahogy igy ragon-
dol es ranez, halkan meg is kerdi:
- Nern kellene mar indulni?
Vargyasne megi:iriil a rokon gondolatnak :
- Sz6ljon maga az uramnak - sugja vi.ssza: - Magara tan
hallgat. Ha en mondanam neki, pusztan legenykedesbol is meg
tovabb maradna. Ilyenkor mar nehez vele, ha egy kiesit iszik.
Ennyit, meg mi6ta ismerik egymast, nem mondott egyvegben a
fiatalasszonynak. Masnak se nagyon. De ezt megkedvelte a tart6z-
kodasaert s nem ri:istelli most neki bevallani a sajat gyengeseget.
Ha valaki, hat 6 raveheti, hogy hazamenjenek.
- Kedves szomszed, vigyenek mar haza - fordul Vargyashoz
Feketene s meg a homlokat is tapogatja, hogy komoly okot mond-
hasson: - Nagyon faj a fejem.
- Szaktars! Egy aszpirint! - kialt bele a homalyba Vargyas.
- Ilyenkor nekem esak az alvas segit - makaeskodik Feketene,
mintha att61 felne, hogy kes6 este, a Nagyreten akadhat orvossag is.
Feketene mar szede16zkodni seg!t Vargyasnenak.
Teri alla leesik a hirre s pr6bal ellenkezni:
- De anya, Ilus meg tancol.
- Majd en el6keritem - ajanlkozik a tuzolt6 fellelegezve, hogy
van jogcime a testver mellol a kishughoz menni. De Teri nem sza-
kad le r6la:
- Ketten hamarabb meglatjuk.
- De nehogy ti is rakezdjetek! - kialt utanuk Vargyasne, mig
a szatyrat telirakja a torlokkel, maradekkal. Kozben azt is eszre-
veszi, hogy az ura sehogysem boldogul a 16caval. - Ugyan, segit-
sen mar neki - sz61 Molnarra, aki eddig Feketenenek igyekezett
kezre adogatni. azontul se latott, se hallott.
Vargyas, amig ult, egesz j6zannak erezte magat s ugyancsak
vitatkozott volna avval, aki azt allitja, hogy a helyere is tamolyogva
jott mar vissza. J6kedve volt, nem tagadja. De amint fel akart
allni, ezer akadalyba iitkozott egyszerre. Eloszor is az a 16ca, amin
jobbr6l, balr61 iil valaki s koziiliik kene kibujni. Aztan melyik
labat emelintse elobb? Melyik szomszedjat bokje oldalba? Mert
anelkiil nem megy, ennyit 6 is megert. Meg volt akadva erosen
s mar-mar le is mondott a tovabbi kiserletrol, mikor Molnar karja
a h6na ala nyult:
- Emelkedj csak, tamaszkodj ram - s olyat lepett a terhevel
hatra, hogy ha akart. ha nem, Vargyas j6t lokott mindket szom-
szedjan, de kiszabadult a szorit6b6l, a talpan allt, ha bizonytala-
nul is. J6 lett volna fog6zkodni valamiben, talan ezert sz6litotta
a feleseget:
- Na, mama, nem jarunk meg egyet?
- . Jarunk meg a villamosig eppen eleget - kaszol6dott kifele
az asszony is a kalodab61 s a szeme a lanyait kereste. Azok jottek ·
is mar, mind a negyen egy kisse kedviik ellenere.
Nern volt konnyu kiverekedni magukat az emberek koziil. Hol
Vargyast kapta el valaki, hol Molnart unszoltak, hogy meg marad-
ianak, de az visszavert minden ostromot:

6*
- Kesore jar. Mi nem Budan lakunk, soka eriink haza. - Akar
ne is mondta volna, ugysem ertettek meg. Makacsul ismetelgeti
mind a biztatasat:
- Csak egy koccintast meg, szaki I
- Ne marhuljatok marl
- Ki megy hajnal elott? ...
De mentek tobben is. Az apr6 gyerekesek mar korabban. Most
a j6zanabbja s azok. akiken meg fogott az okos sz6. Egy fiatal-
ember felkarjaval egy lanyt olelt, masik kezeben egy botra tiizve
lampiont emelt a magasba:
- Csak utanaml En majd vilagitokl
Nern sokat ert a lampasa, talan meg sajat maganak sem. Jovet
a nap siitott, konnyen atleptek a gyokereket, gorongyoket, kove-
ket, godroket, amikben m:ist botladoztak. Osszefog6zva tapogat-
tak a holdtalan esteben. Csillag se, csak felhO s az erdo siiriije.
Egy percre feny gyult, de az is inkabb riasztott. A fiatalember addig
16balta a lampionjat, amig langot vetett. Sikongva kerleltek, hogy
tapossa el, mielOtt az erdot felgyujtja. Aztan mar csak a hangok
utan mentek, agak erintesetol borzadozva, felig vakon, elkesziilve
ra, hogy megcsusznak es lezuhannak.
Molnar kenytelen-kelletlen Vargyast tamogatta, nem hagyhatta
az asszonyra, pedig Feketenet kivanta vezetni. Vargyasne Terit
fogta karon, az panaszolta leginkabb, hogy az orra hegyeig se lat,
vezessek. 0 sem igy gondolta. Ha Sanyira nem is szamitott mar,
de legalabb a tiizolt6ban remenykedett, hogy majd megszanja. De
hogy anyja vigye most is, a kellemes sotetsegben? ... Bezzeg !lust
a ket fiu vette kozre. Nern csoda, ha szegeny Terit pukkaszlja a
mereg. Feketene szorosan tartja magat Vargyasne mellett, titkon
talcin a szoknyajat is fogja, hogy el ne szakadjon tole. Meg mend
is valamit idonkent, hogy a jelenletet bizonyitsa, nehogy valaki
azt hihesse r6la, hogy a sotetseg vedelmeben 5 Molnar mellett
van.
Ilus az egyetlen, akinek meg ez a bukdacsolas is tetszik. Banja
is o. hogy milyen az ut - viszik. Nern kell neki semmivel torodni,
vigyaznak ra, hogy se kezet, se labat, se nyakat ne torje. S nem
is csak egy-ketto. Ma igazan o a vilag kozepe. Ez a majalis csak-
nem olyan erdekes, mint a regenyei. Versengtek erte, szetszed'tek
a tancnal, j6forman meg enni se maradt ideje, de nem is iilt soha,
csak forgattak folyton, kezrol kezre adtak. :E:ppen igy kepzelte el.
Csak meg azt sajnalja, hogy nem sikeriilt beleszeretni valamelyikbe.
De hat hol voltak ezek a regenyhOsoktol?l ... Egyik olyan, mint
a masik, akar civilruha van rajtuk, akar egyenruha. A regenyben
olyan erdekesek I . . . Ilus sokat osszeolvasott, Ci mar tudja, hogy
az ,,igazi" ferfi elegans, hideg, folenyes, a nokkel csak unalmaban
foglalkozik, de ha egyszer meglatja az ,,igazi not", akkor fellan-
gol. Az igazi no persze o lenne - de ilyen ferfira ma este nem
akadt. Nern btisul miatta, Ci semmin sem busul - raer, nagyon
raer, kivarni az igazit. Addig az is j6, hogy keringenek koriilotte.
Mert azt meg az irigyseg sem mondhatja, hogy o nem h6ditott.
:E:s az talan nem mulatsagos, hogy ez a Sanyi, meg ez a tiizolt6
majd felfaljak egymast miatta? ... Hat nem kell ezen is nevetni?
S hogy a j6kedvet meg tovabb fokozza, ,,kibabral" a ket fitival.
£ppen meghallja Feketene hangjat a hata mogott s megall Ilus,
tigy sz61 hozza:
- Ho·l a keze, nytijtsa ide - s vidaman fOlnevet: - de ne .a
kosarat I Adja oda valakinek, vigyen inkabb en gem.
- Viszem en magacskat szivesen, akar az olemben - ajanlkozik
a tuzolt6, de Ilus j6kedve a kosarat nyomja a kezebe:
- l!rje be csak evvel.
- Ezt ugy ertsem, hogy kikosaraz?
- Meg meg se kert - nevet nagyot, szivbOI.
Sanyinak simogatas ez a nevetes s most mar azt sem banja,
hogy Ilus ct is fakepnel hagyta, mert a fiatalasszonnyal megy.
Var~yasne, bar bosszankodott az ura miatt, most elmosolyodik.
tetszik neki a lanya viselkedese - ezt nem kell felteni, helyen van
az esze s a nyelve is £61 van vagva, j61 megfelel, ha kell.
De a tiizolt6 nagyon megsert6dott. Mindenki hallotta, hogy a
kislany kinevette. Ezt nem teszi zsebre. Sz6tlanul bandukol az ut
hatralevo reszen s mikor mar belekeriilnek a tolongasba, a villa-
mos kozeleben Sanyi kezebe nyomja a kosarat.
- Legyen csak a tied - mondja s elsodortatja magat a tiileke-
desben, meg el sem bucsuzik.
- Lated, megsertetted - szemrehany6 Teri hangja.
- Gombhaz, ha leszakad, lesz mas - rant a vallan Ilus es uib61
csak nevet.

7.

A Nagyret majalisanak komolyabb kovetkezmenye is lett, mint


a masnapi fejfajas. Azt vasarnap ki lehet aludni, de Vargyasne
kettot-harmat is aludt, mig a nagy kerdesben az igent kimondta.
Az pedig igy t6rtent:
Feketene masnap, vasarnap delutan latogat6t kapott, de nem
eresztette be a lakasaba. Lathatta az egesz udvar. meg a gangok-
r61 is, hogy az ajt6 resen keresztiil targyal Molnarral s hogy az nem
tagitott, felkiildte Vargyasekhoz. Kisiithettek azt is, hogy milyen
iizenettel, mert kis ido mulva Vargyasneval jott le s ugy mentek
be, ketten.
Vargyasnenak rosszkor jott a hivas, a hetfoi mosast keszitette
eppen elo, megsem mergelodott. Be kellett latnia, hogy Feketene
sokkal rendesebb, mint ahogy gondolta. Senkinek semmi koze se
lehetne hozza, ha a kedve ugy tartana, hogy ve.ndeget hivjon. De
nem, 6 vigyaz a hirere, nem mondhat ra senki, semmit, nem Iepik
at a kiiszobet soha - tudnak a szomszedok. ts az, hogy hozza
fordul, hizeleg a hiusaganak. Hiaba, j6lesik az az embernek, ha
ilyen kenyes kerdesben era szamitanak. A bizalom megvesztegeto.
Annyira, hogy a velemenyet is megvaltoztatja:
- Ugy latszik, a gyarban sem romlik el mindenki - gondolja,
mig Molnan-al megy lefele a lepcson. Eddig nem jart meg Feke-

86
tene lakasaban, de a szerne sarkab61 is eszreveszi, hogy nem hir·
telen i:isszekapkodott rend az, arni itt fogadja. A teritok gyuretle-
nek, por nines semmin s a padl6ja feher, mintha ma surolta volna.
A bejaras itt is csak a konyhan at van, de az ragyog, tiszta, nem-
csak azert, mert keveset f6znek benne. Vargyasne sokra tartja a
rnaga haztajat, de ez sern marad el mi:igi:itte. Egy kisse iinnepelye-
sen iil le az asztal melle, varakoz6n, mert tudja, mi ki:ivetkezik.
Molnar megmondta fenn, hogy kerobe ji:itt.
Sejti Feketene is, sot biztosan tudja, ahogy a valaszt is. Volt
ideje gondolkozni, megfontolta, hatarozott s ha valami nyugta-
lanitja meg, csak az, hogy nem tudja illon fogadni a kedves ven-
deget. Takarekosan el, de masker siit valamit vasarnapra, amit
beoszt a heten at. Volna ma is, ha ki:izbe nem ji:in tegnap a maja-
lis. Akkor bevasarolt volna idejeben. fgy csak vett valamit nagy
hirtelen, amit kivitt a Nagyretre es azt meg is ettek. Miker Mol-
nar megismetli a nagy kerest most mar iinnepelyesen es tanu el6tt,
odaigerkezik:
- Ezutan lesz harapnival6 is, Janos - mondja mosolyogva: -
Tudom, hogy szereti az edesseget, siitok a kedvere.
- Ejnye, hozhattam volna le - beketlenkedik magaval Var-
gyasne. - FOlszaladok erte.
- Inkabb en - indulna Feketene. - Mondja meg, hol talalom?
- Meg most is fel kettesben maradni velem? - kerdi felig ko-
todve, felig szemrehanyon Molnar.
- Csak a szomszedsag miatt. Nern tudhatjak, hogy ezutan maga
lesz itt a hazigazda. De ne suttogjanak addig se - s maris megy
fel, hogy a konyhaszekreny aljab61 lehozza a siitemenyes talat.
Silt 6 meg holnap helyette finomat Vargyaseknak.
Hogy mit beszelgettek font Ilussal, annak nem volt fiiltanuja,
mert Vargyas meg aludt. De par nap mulva avval allitott be Var-
gyasekhoz Feketene, hogy tudna Ilusnak egy ideiglenes allast sze-
rezni. Hosszan rnagyarazta, hogy az nem is munka, ink<\bb csak
elfoglaltsag es legalabb addig j6 lesz, mig a tizenhatot betolti es
eldontik, hogy hova adjak. Arr61 volt sz6, hogy a gyarban ujabb
kiser6k kellettek. Annyi csak a dolguk, hogy a belep6 idegent el-
kiserik, ahova menni akar. Mert a gyar teriileten senkisem jar-
hat ide-oda, ha idegen, csakis vezet6vel. Mostanaban olyan sokan
jarnak be, hogy nem eleg a kiser6, mindig varakoznak egy-egy
vezet6re.
- Es ezert fizetnek? - ez az else kerdese Vargyasnenak. De
mikor megtudja, hogy az oreg portas fiilkejeben lenne Ilus helye
s m6dja sem volna ra, hogy ott ismerkedjen, mert ha megy is az
idegennel a gepek koze, ott beszelgetes nines, az nem sz6rakozas
es ha nem viselkedik komolyan, ott meg sem maradhat, mert mind-
jart elkiildik, ezt mar j6 erzessel hallgatja. Nern is hitte volna, hogy
egy gyarban ilyen szigoruak. De ahol Feketene meg van elegedve,
az nem lehet rossz hely. S a fiatalasszony sem ajanlana Ilusnak,
ha tudna, hogy art vele.
- Nern is bannam, ha nem l6gna egesz nap. Legalabb egy teli-
kabatra val6t a telig tan meg is keresne - mondta ki a donteset
harmadnap Vargyasne, mikor mar aludt is ra, nem is egyet s az
uraval is megbeszelte.

8.

- J61 lehorgonyoztal - sz61 ki a portasfiilkeb61 Pista bacsi, aki


iivegkalitkajab61 szemmel tartja a vilagnak ezt a szuk, de moz-
galmas szektorat.
- Hat mit csinaljak? - kerdi Ilus. Igaz, ugy lezokkent a kes-
keny 16cara, olyan vegervenyesen, mintha estig se akarna onnan
folkelni. - Az irodan azt mondtak, iiljek le es varjak, mig dolgom
lesz.
- Az irodan I - ismetli gunyol6dva Pista bacsi. - Tudod te,
hogy itt hanyfele iroda van? Nahat! Az ember beszeljen pontosan,
ha azt .a karja, hogy megertsek. Nahat! Te a felveteli irodat gondol-

88
tad. en tudom, de mas honnan tudja, ha nem mondod? Nahatl Ha
kinyitod a szemed, mindjart meglatod az ajt6kon is, hogy van sze-
melyzeti, konyveles. szamfejtes, titkarsag, meg meg egy tucat. Na-
hatl Pista baesi minden masodik mondata: nahat. Minthogy kije-
lentesekben beszel. ugy fiiggeszti utanuk, mint a felkialt6jelet. Kop-
pan, ahogy kimondja, akar a falaba. Ez a falab szogezi a szeke-
hez, de jar a szeme helyette is s mindent meglat, ahogy most is
Ilus lusta mozdulatat. Cs6valja a fejet, nem helyesli, hogy olyan
nagyon leiil, mintha ez lenne az osszes dolga. - Heiny eves vagy?
- Tizenhat leszek.
- Mi lesz beloled, ha annyi leszel, mint a Mari neni? - nez a
bejarat nagy iiveges ajtaja fele, ahol szigoru orsegen all a terje-
delmes mintakep.
- Mi lesz? - rant egyet a vallan Ilus: - Egy masik vfoasszony.
- A nyelved, az fol van vagva. Olyan fiirge a labad is? Nahatl
- A homloka raneol6dik, nem szereti, ha a fiatalok felvallr61 be-
szelnek. 0 mas szemmel nezi Mari nenit. Neki eszebe sem jut, hogy
venasszony. Pedig az, azert keriilt a kapuhoz. De hat oreg 6 is,
meg rokkant is, azert iil itt az asztala elott. Bizalmi hely az oveke.
Nern akarki felelne meg s ezert serto ez a felvag6s hang.
Mari neni kerek arean nem latszik meg a sertodes. Sose lat-
szik azon semmi. Mintha alltaban aludna, a szeme sines nyitva.
Ket keskeny res esupan. De ha onnan kiles, meg a gondolatodat
is tudja, nemesak azt, hogy mi van a moty6dban. Itt meg soha,
senki, semmit ki nem vitt a gyarb61, se eekkerben, se aktataska-
ban, se zsebben, se sehogy. Mas kapuknal motoznak is, ha valaki
gyanus. Mari neni esak rateszi a kezet a kilinesre, azzal jelzi, hogy
nines kiut s nyujtja a tenyeret. Sz6lnia sem kell s mar mentegeto-
zik a lefiilelt, hogy reggel visszahozta volna a szerszamot, csak ott-
hon kellett volna. fgy keriilt mar elo subler, esavar, anyag is,
ami konnyen kijuthatott volna, ha mas all itt.
Pista baesi ertekeli a szimatjat s egyeb erenyeit. Sokszor elgon-
dolta mar, hogy milyen j6 volna, ha nemesak itt lennenek egyiitt.
de otthon is. Ozvegyek, jol osszefernenek. De ferj es feleseg neir.
maradhat egyiitt a bizalmi helyen, meg hat a falaba is beleszol a
tervbe; meg sem kerdi Mari nenit, nehogy nemet halljon. Csak
elabrandozgat, hogy: j6 volna ... S most ez a kis senki levenasz-
szonyozza ...
Mari neni a keskeny resen nemcsak a kapun ki-be jarokat fi-
gyeli, les 6 Pista bacsi fele is. Az a padsor a portaskalitkaval szem-
ben nagyon a begyeben van. Mert ott vegig lanyok iilnek, a kise-
rok. akik az idegeneket kalauzoljak. Mind fiatalabb, mint 6. Egy
·sines ilyen kover. A hajuk sem ritkult meg ki s megvan minden
foguk. Gendel 6 is a maganossagra, 6 is felmeri a helyzetet, de a
merleg serpenyojet - tigy erzi - nagyon is lehtizza az 6 sok hat-
ranya. Pista bacsi egesz nap a fiatalokat nezi, leckezteti. Tulsago-
san sokat t6r6dik veliik. Vensegere vegye nyakciba a feltekenyse-
get? Meg igy is bosszantja, hat meg ha osszekotnek az eletiiket?
Most, hogy ez az tij Jany ilyen hetyken kimondja: venasszony
- csak nyel egyet nagy mergesen s nem szol. Szerencsere jon mar
a tobbi is. Azokon kek kopeny van, a porta egyenruhaja.
- Majd ennek is kell vetelezni egyet - gondolja s mire vegire
jutna, hogy szamot is a bal f.els6 zsebre, meg karszalagot is, mar
Pista bacsi intezkedik:
- Rozi, itt az igenyles, irassatok ala, menjetek a raktarba, oltoz-
tessetek fol ezt az tijat is. Nahat! - Pista bacsi tudja Ilus nevet,
csak mergeben nem mondja ki s nem is nez ra, szinte tiintetoleg.
- Mindig ilyen zabos? - kerdi Ilus, ahogy az udvarra ernek.
Rozi esze masutt jar. Tegnap este osszeveszett Palival, mert
megint ivott, kolti, ahelyett hogy osszerakna a penzt. De alighogy
elszaladt toliik Pali, megbanta a porolest, az ejjel nem aludt s most
mar csak azt varja, hogy beszoljon hozza a nagykalapacsba. Ki kell
bekiteni. Amilyen konok, meg megkoti magat es kepes otthagyni.
Pedig tudja, hogy igaza van. Sporolni kell, ha ossze akarnak hciza-
sodni, nem minden nap mozi, meg italbolt. Hiszen legyen csak
meg az eskiiv6, majd a sarkcira all, jobban is, mint tegnap, de
addig . . . Most kihuzza magat, vegig.simit kek kopenyen, igazil
az oven. a szoke fiirtjein s hirtelen odasz61 Ilusnak:
- Allj meg itt es varj. Mindjart visszajovi:ik.
Ilus alatt diibog a fold. Nines mihez hasonlitania ·ezt a furesa
erzest. de nyugtalanitja. talan odabb is allna, ha nem szegyellne
a gyavasagat. Gyar ez, tudja, gepek miikodnek itt, de hogy mek-
kora lehet s milyen, ami ekkora dongessel dolgozik, azt nem tudja
elkepzelni, esak fel s arra gondol, hogy inkabb megszokne. ha ide
osztanak be s itt kellene a g.ep melle allni.
- Ilyen lehet a foldrenges - nezi kiviilrol a felelmetes epiiletet.
Rozit odabenn kiesereltek. Ragyog6 arecal ter vissza. Palival ki-
bekiilt. Ugy latszik. az sem sokat aludt az ejszaka, az is tepel6dott.
az is banta, hogy elszaladt este s a meg.banas kezzelfoghat6 jele
Rozi ~arkaban van. Az el nem herdalt penzt most gyuri a zse-
bebe, mint a kozi:is takarekossag alaptokejet. !lust is szemreveszi
most s ugy lehet, vele is meg van elegedve. mert j6kedvuen mo-
solyog ra:
- Mit is kerdeztel az elebb? •
Most Ilus esze jar masutt s nehezen talal vissza:
- Az elebb? ... Ja, igen, azt kerdeztem, hogy az oreg mindig
ilyen zabos-e?
- Nern zabos az soha. Nagyon rendes ember Pista baesi. Csak
tudod, falaba van. jarni nehezen tud, azert iil mindig a helyen es
onnan dirigal.
- Engem j61 lekapott.
- Nern kell mellre szivni. Te esak legyel baratsagos. Itt egyeb
dolgunk sines, mint udvariaskodni. Akiket mi kisergetiink, meg ide-
oda vezetiink, azok esaknem mind fejesek, vagy kiilfi:ildi vendegek,
ha nem ujsagir6k. Ezek a legmurisabbak. En a heten harom ujsag-
ir6val jartam a gyarat. Te, hogy azok mit osszekerdeznek? ... Mi
esak rohogiink. Hogy szereti-e a mesterseget . . . Hat van olyan
bolond. aki az ujsagban nyomtatasban akarja latni, a nevevel
egyiitt, hogy 6 utalja a munkat? Kiilonben is, majd mindig elmun-

91
kasokhoz kell kiserni oket, azokt61 ilyent kerdezni? ... Az egyik
a multkor a volegenyemnel is megallt, itt a kovacsmuhelyben es
azt kerdezte: mit csinalt szombaton? Azt mondja o erre nagy fleg-
maval: Elmentem a g6zbe es tyukszemet vagattam. Az csak ha-
pog, hogy szep, szep, de valami olyant nyilatkozzon. amit a lapja-
ban leadhat egy elmunkasr61. Na, erre a volegenyem is kivagta a
rezet. Hja, ha kiszerkeszt, azt mondja, az egeszen mas. Akkor csak
irja: ketszaznyolcvan szazaleknal tartok, bent fekszik egy ujita-
som, ha elintezik, mielott terdig no a szakallam, akkor a dijb61
butort veszek, megnosiilok, lesz hat gyerekem es mindenikbOl va-
sast nevelek. Az a szerencsetlen ujsagir6 mar jegyezni se mert,
mert nem tudta mit mond Pali komolyan es mit mond trefab61.
Nern vice, mondta neki Pali: ujitas van, menyasszony van, csak az
irodan mulik, hogy a tobbi is meglegyen. Es mindezt elottiink
mondta es kacsintott ram, hogy azt bittern, kipukkadok a nevetes-
t:ol. Remek pofa ez a Pali. Csak egy kicsit konnyelmu. De majd
en megnevelem.
- Miert siet§z ugy ferjhez menni? Eleg bolond vagy, ha nem
varsz.
- Mert? Varjam meg, mig elhalassza elolem mas?
- Talalsz majd masikat. En bizony elobb j61 kisz6rakoznam ma-
gam. Egyszer vagyok fiatall
- Kitol tanultad ezt a bolcsesseget?
- Magamt61 - nevet Ilus. - Olyan fiu nem sziiletett, akinek
a kedveert en mossak, fOzzek. Latom az anyamon, hogy egy asz-
szonynak mennyit kell giircolni.
- Csak meg ne band ezt a hetykeseget.
- En? ... Ez tetszik a ferfiaknak.
Rozi megall, j61 megnezi !lust:
- Hany eves vagy?
- Tizenhat leszek.
- Meg sokra viheted - mondia Rozi mar mogorvan es tobbet
nem beszel.
Ilus beosztasa kenyelmes, igazi fiatalnak val6. Alig megy korab-
ban, mint az iskolaba. Dolga igy sem igen akad elobb, csak tiz
6ra koriil. Eleinte 16g6skent ment a gyakorlott kiserokkel, hogy
mindenbe beletanuljon: merre vezet az ut egy-egy miihelybe, iro-
dahoz, raktarhoz, kit kell ott eloszor is keresnie, hogyan visel-
kedni.
Legeslegeloszor - mintha osszebeszeltek volna ellene - egyik
tanmiihelybe mentek, amelyikbe az ut a nagykalapacson at veze-
tett. Mar kint erezte ugyanazt a foldrengest, amit else nap Rozival,
rengett a fold a talpa alatt, de bent? Bent. a zajban, mar siiketen
szediilt:
- Sose szokom itt meg - panaszolta vezeto-tarsanak.
- Aki idejon, edes fiam, vagy megszokik, vagy megszokik. Mas
valasztas nincsen.
Ilusnak meg ennyi sem volt. Ha megszokik, iilhet megint ott-
hon. Meg kellett szoknia. Es nem is ment olyan nehezen, ahogy
eleinte hitte. Annyi kellett csak hozza, hogy a magaehoz hason16
remiiletet lasson s maris otthonos folennyel nyugtatta meg az ujsag-
ir6n6t, akit eppen kisert: - Az ember mar eszre sem veszi, hogy
gepek kozott jar. - Ez ugyan nem volt eppen szazszazalekos igaz-
sag, mert nagyon is tudta tisztelni a felelmes gepeket, de kiilso
ember elott egy belso ezt nem mutatja. Meg a gepek tiszteletet
sem, pedig nagyon is erzi, £Oleg az ilyen 6riasok mellett, mint a
nagykalapacs. Erinteni meg a kisebbeket se merte volna. S ha egy
kezikocsi utjab61 kellett kiternie es kozelebb keriilt, olyan sziv-
dobogas tort ra, mintha elkapna egy kerek; razuhanna egy poroly,
megnyilna alatta a diibogo padl6. Megis ott kellett allnia, mig az
idegen vegzett es visszakiserhette a portara.
Izgalom volt nemcsak a zaj, de a forr6sag is. A lelegzete is el-
allt, a veritek is kiverte egy-egy miihelyben. Bors6zott a hata, ha
az olvaszt6ba kellett mennie, kivalt onteskor. De ezeknek a ria-

93
dozasoknak a melyen sok masfele izgalom is bujkalt. Mar maga
az, hogy felnottek kozott mozog, hogy hozzajuk tartozik, oda-oda
vetnek neki is egy szep sz6t, £Oleg a ferfiak, hogy alland6an szem
el6tt erezheti magat s tudja, hogy megnezik, megjegyzeseket tesz-
nek ra es biztos lehet benne, hogy tetszik is. Ezt a n6k megerzik.
Ha masr61 nem, a tobbi no irigy tekinteteb61, gunyos szavab6l,
rosszindulatabcil. 1zelit6t kapott Ilus ebbol is, abbcil is. Ha az ud-
varon kellett keresztiilmennie, a rakod6 munkasok kezzel vagy
nyelvvel csiptek egyet rajta, amire merges lett, nem valogatta 6
sem a sz6t, visszavagott kezzel is, nyelvvel is.
De errol melyen hallgatott otthon, dicsekedni csak az iigyesse-
gevel s a dicserettel szokott. Hogy mar kiismeri magat, minden
zugot megtalal a legrovidebb utan. Hogy a Pista bcicsi ,,direkt"
ot osztja be, ha fontos latogat6 jon. Mesel az iizemrol is, szinesen,
mint az apja szokott s ugyanugy maga a £6h6se minden meseje-
nek. 0 rantotta el a kerekek al61 az oreg takarit6n6t, mert a lar-
maban nem hallotta, hogy tolatast jeleznek s feleje hatral a kija-
vitott mozdony. 0 mutatta meg az ifiknek, hogy rozsdas vas van a
teglarakas ala tt, neki koszonhetik, hogy a vasgyiijtesben gy6ztek.
Terinek mar jut .a masfele mesekb61 is. Megsugj.a, hogy van egy
nagyon j6kepii fiu ott, aki rnindig megsz6litja, de 6 fiityiil ra, meg
csak nem is felel.
- Mert vagy olyan flegma? - amul Teri, mert csakugyan latta
a majalison is, hogy fiityiilt a tiizolt6ra, de rneg Sanyira is. Nern
ertheti, hogy ne legyen boldog egy lany, akire raneznek. Neki
att61 is melege lesz, ha a boltban megkerdik, hogy: szep kisasz-
szony, mit parancsol? ... Inkabb azt sajncilja, hogy olyan ritkcin
kiildik le, nem 6 vasarol be. Irigyli Ilust, hogy annyi ferfi kozt
jar. Szivesen cserelne vele, foleg Sanyi miatt.
Feketenenek tobb igazsag jut ki a mesekb61. Neki azt is elmond-
ja, hogy ,,drukkol". Egy idoseb.b mimkas kiildte volna vasarolni:
- Szaladj csak, kisoreg, hozz ket hegyespaprikat - de 6 hety-
ken odavagta:

94
- Kiildje az inasat. Nekem mas dolgom van. - Aztan meg is
banta s hamar hozzatette: - Nekem szigoruan tiles ilyesmit csi-
nalni, nem mehetek ki a kapun, nem azert vagyok itt. - Csak
kesobb tudta meg, hogy a tanmuhely mesterevel szajalt s most
fel, hogy panaszt tesz. Adjon tanacsot a fiatalasszony, mit csinal-
jon? Kerjen bocsanatot?
- Latta 6 a kopenyedrol, hogy kisero vagy. Lehet, hogy csak
pr6bara tett. Akkor kaptal volna ki, ha futkosol ide-oda. De az
oregekkel ne legyel nagyszaju. Nern szep az, ha a fiatal felvag.
Egy kicsit nagyon is konnyen pereg a nyelved. Mondta a Mari
neni is, hogy nagyba vagy. Minek ellensegeket szerezni? Meg ra-
szorulhatsz a j6indulatara. Legy rajta, hogy megszeressenek, akkor
felvetetheted magad a gyarba, a munkas-letszamba, vagy a tan-
muhelybe. Ha mar egyszer beliil vagy a kapun, konnyebben megy.
- Jujj, a gepek melle? - borzong Ilus, meg vagy6dik is, mert
megis mas volna egeszen idetartozni, nemcsak a portara. 0, ha mar
egyszer nem ilyen se kint, se bent volna, kora reggel blokkol-
hatna, mint a nagyok es valami icipici kis gepet, ha ilyen akadna,
azt szivesen vallalna, csak azert, hogy elmondhassa, mint a tobbi:
az en gepem ... De hat ez meg lehetetlen s talan az is marad. Az
irodan gyereknek nezik meg. Az igazgat6 biztosan azt sem tudja,
hogy o a vilagon van . . . Bar ezt az egyet Ilus sem gondolja ko-
molyan, nagyon is biztosra veszi, hogy r6la itt mindenki tud, itt
is 5 a vilag kozepe.
Lam, a mernok is ot kiildi a imegbizassal s ,e ppen akkor, ami-
kor egy masik gyarb61 val6 mernokot kiser hozza. Mintha nem
volna neki ott akar tiz is, akit kiildjon. Megis az 6 kezebe nyomja
a cedulat, hogy a tanmiihelybe vigye.
- Halka Piri ! - kialtja el Ilus a tanmiihely ajtajaban s nezi
a lanyok csoportjat, ki kapja fel hangjara a fejet. Elobb egy kez
mozdul, hogy a gepet leallitsa, csak azutan · nez kerdon feleje egy
kreol arc. A !any magas, nyulank, meg igy, munkaruhaban is j6
alaku, karcsu, ha nem is huzza olyan szorosra az Civet, mint egye-

95
sek. Ilus maga sem tudja, mi vonzza feleje. Amig idefutott, ugy
gondolta. elkialtja a nevet, folemelt karral meglengeti a cedulat.
majd erte jon, akinek sz6l. Most megis helyebe viszi: - Egy sze-
relmeslevel ! - s huncutul hozzateszi: - A mernok elvtars kiildi.
A gepek zugnak, megis kihallik Ilus hangja. A figyelem a mun-
kara szegez6dik, de egy-egy pillantas megis villan felejiik. Min-
denki hallja es latja a jelenetet. Egy kis szepl6s gomboc elneveti
magat:
- Ejhal
Piri pirul s a cedulat zsebregyuri.
- Valasz nines? - kerdi hetyken Ilus. Mar nem siet, erzi, hogy
a terem masik vegen nemcsak nezik, ossze is sugtak a fiuk.
- Csak koszonom - mondja Piri es elinditja a gepet.
Ennyit vigyek vissza? - nevet Ilus. A lanyok mind izgatottak:
- El se olvasod? - csipog egy kis madararcu.
- Nem erek ra. - Piri mondana tebbet is, ha lehetne keves
sz6val. De most meselgessen, hogyan kezd6dott es hogyan fejl6-
dott eddig a kis cedulaig? El sem hinnek az igazat.
- Ezt a flegmat! - nevet Marika olyan nagyot, amilyen kicsi
6 maga.
- Csak folvag, ahogy szokott - sz6lal meg egy hosszu, sovany
fiu, akit Letranak csufolnak. Feleje villan Piri haragos szeme s
most mar azert sem sz61 tObbet. Higgyen, ki, amit akar. Nern ma-
gyarazkodik.
Meg ez a mergelOdes is illik neki. Amugyis komoly arcu. a
szemoldoke szigoru sotet iv, a szaja zart vonal, az alla kemeny
s a nyaka ugy emeli fejet, mintha g6gb61 tartana magasra. Ilus
egy cseppet sem csodalkozna, ha valami rendkiviilit hallana r6la.
Kivanna is, hogy tobbet megtudjon, annyira tetszik neki. De itt ker-
dezgetni? Mind dolgozik. Az az odavetett egy-ket sz6 nem alli-
totta meg sem a keziiket, sem a gepiiket. Nines itt mar mit keres-
nie, mehet vissza a mernok szobajaba, hogy azt a masik mernokot
tovabb kisergesse.
IO.

Halka Piri tovabb mergel6dik. Nern eppen a Letra megjegyzese


miatt, de azert is. Akarhogy igyekszik, nem tartjak egeszen ma·
gukfelenek, pedig ezt talan meg erosebben kivanja, mint az ere-
deti tervet, amivel ide keriilt.
Eleinte ugy volt, hogy elszantsag, keseriiseg hozta ide: lesz, ami
lesz, megis megmutatja, csakazertis megszerzi a mernoki diplo-
mat, ha az egyetemre nem is vettek fol. Hat tehet 6 r6la, hogy
nem parasztnak sziiletett? Hogy az apja keresett epitesz volt es
nem ismert nyomort, nelkiilOzest? ... Igaz, a ruhiti, az iskolaban
is, mindig finomabbak voltak a tobbienel s azt is anyut61 orokolte.
hogy nem konnyen baratkozott. De Ciriilt, ha kozeledtek hozza, csak
az else lepest nem tudta megtenni. Kes6bb, mikor egyik osztaly-
titrsa kisasszonynak kezdte csufolni, meg is merevedett. De nem
g6gb61. Nern. Szivesen megmagyarazta volna a sert6dottsege okitt,
ha az olyan konnyii volna, mikor ellenszenvet, irigyseget, sot lene-
zest erez. Att61 kezdve valami ..majd en megmutatom" makacssag
fiitotte es tanult, hogy .. megmutassa" a tudasat, a folenyet, a te-
hetseget, a rittermettseget, mindent, amit elvitattak volna tole.
Hiaba. De neki megsem lehet gancsot vetni, csal6dik, aki azt hiszi,
hogy feluton elbuktatja. Nern es neml Ha maskepp nem megy,
keriilovel. de eleri, amit akar. Ha 6 egyszer foltette magaban, hogy
mernok lesz, akkor abban nem gatolhatja meg semmi. Egeszen alul-
r61 kell kezdeni? Abban is benne van. Es iparitanul6nak jelentke-
zett. Majd eljut a technikumra, onnan meg a miiegyetemre.
ltt igazan j6l erezne mag.it, ha fiuk nem volnitnak. A lanyok
szeretik, van, aki tanacsat keri, mas csak a gondjait hozza, de koz-
tiik el, veliik, nem tekintik se kiilOnbnek, se kevesebbnek, ahogy
Marika mondta: szeretik, mert olyan egyszerii.
Halka Piri itt: egy a sok koziil. ipari tanul6. Lent giircol a tan-
miihelyben vagy a tanteremben. Nem problema neki semmi, ami
megoldand6 anyag, iigye.s.segert, eszert nem megy a szomszedba.

7 Becz.Usy
97
De otthon: a nagylany, akinek derekba tort a karrierje. Anyja ba-
natba meriilt, apja ketkedve ingatja a fejet, nem hiszi el, · hogy
lesz kitartasa s ha nem is mondja, az almait siratja. Volt baratnoi
reszint leszakadtak, reszint esodaljak az elszantsagat, de a viszo-
nyuk mar nem a regi - 6 nem er ra korlatlanul. De a haja sem
veheti fol a V·ersenyt az ovekkel, hogy a kezerol es kormerol ne is
beszeljiink. Otthon bizony meglatszik rajta, hogy a nagylanysagon
kiviil mast is esinal. Es nines az az angyali tiirelem, ami haj6tOrest
ne szenvedjen az alland6 osszehasonlitas miatt:
- A Lonci mindig tiptop, a Baba is. Csak te nem adsz ma-
gadra. Hogy nezel ki megint? - kerdi lemond6an anyja, vegig·
nezve rajta, mielott tarsasagba kiildi: - Mikor voltal fodrasznal?
- Mikor menjek, mama? Ha beiilok ondolaltatni, vegleg elkesek.
- Te mindenrol elkesel. - Ebben a szemrehanyasban az egye-
tem is benne van, a ferjhezmenes is, a mult es a jovo, mert 6 mar
nem hisz semmiben.
- Ne felts, mama. Egyenesbe jovok en meg.
- Nern kivanom, hogy igazam legyen. De hogy egy lanynak
meg arra se jusson ideje, hogy apolja magat?I Ilyen kezekl Ki
lesz olyan elszant, hogy megkerje?
- Ne felts, mama - ismetli szazszor es ezerszer, de mar maga
is alig hisz benne. A lanyok szama fogy, ferjhez mennek mellole,
vagy menyasszonyok, esak neki nines ideje - de alkalma sem egy
erdeklodest megerlelni. lehet, hogy a tehetsege sines meg hozza.
Az a tudat is zavarja, hogy gyarba jar s a gondolat, hogy mit
sz6lna hozza, ha ott latna, a muhelyben, az olajos munkaruhaban,
konyokig piszkosan? ... Egyebkent van olyan szep, mint a tobbi,
esak nem er ugy ra ide-oda jarni, eszpressz6, tane, seta, zsur s a
flort sem a kenyere. 0 komolyan vesz mindent es ezt ugy latszik
a ferfiak nem nagyon szeretik.
Kelen mernok, akivel legut6bb a tarsasagban megismerkedett,
nem latszott ilyennek. Es amikor kideriilt, hogy ugyanazon gyarba
jarnak, nagyon erdeklodott. Hogy aztan okos dolog volt-e, vagy
eppen butasag megjatszani elOtte a tanacstalant es a segitseget kerni
egy szerkesztesi feladathoz, ez most hamarosan kideriil, ha alkalma
nyilik a cedulat elolvasni. Majd ebedsziinetben. El6bb semmi-
kepp sem. Nern ad lovat a fiUk ala, hogy most kiszalad - bent
meg eppenseggel nem mulattatja 6ket.
- Megint elkestem? Igaza van a mamanak? - gondolja csiig-
gedten, mikor vegre a deli sziinetben elolvassa a kurta firkan-
tast. Mert ott a megoldas, amit ugyis tudott, de van meg egy
mondat is a vegen:
- ..• ha sziiksege van tovabbi segitsegre, izenje meg, hcinykor
tavozik, a kapunal varom.
Es 6 nem izente meg I Semmit sem izent. Lekeste a csatlakozast,
pedig milyen szepen ind ult. Hogyan folytassa most? Varjon, mig a
veletlen megint osszehozza vele? A veletlenek ritkan ismetlodnek.
Piri aznap nem tudta volna megmondani, hogy anyja mit adott
vele az aluminium-laboskaban. Csak kanalazta a langyosra mele-
gitett valamit s nyelte a keseriiseget, hogy vegre megtetszett neki
egy ferfi es elszalasztotta.
Lenyegesen fiirgebben mozog delutcin, ha el6re tudja, hogy a
kapuban megis beleiitkozik a mernokbe: •
- Meg akart szokni el6lem, ugye? - mosolyog ra kisse fel-
szegen s lathat6an ugyanolyan zavarban van, mint szegeny Piri.
Egyikiiknek sem kellemes, hogy a kapun kit6dul6k j61 megnezik
c5ket. De oromet is ereznek mindketten, hogy a szamitasuk pon-
tosan sikeriilt.
Kelen Istvan, a mernok, hosszu lepeseit konnyen igazitja Pirie-
hez. Meg sem kerdi, merre megy, csak csatlakozik olyan terme-
szetesseggel, mintha eddig is, minden nap igy mennenek haza. E.s
nem iilnek villamosra, nem is a zsufoltsag miatt. Senkinek sem
lehet tobb megbeszelni val6ja, mint nekik.
Nern olyan hazakiseres ez, ahogy egy-egy tarsasagb61 hazakiser
valakit az udvariassag parancsara. Ezt igazan szive szerint teszi
Kelen. Vegre, vegre talalt egy: komoly not, aki tetszik is nagyon

99
es imponal is neki az elszantsaga. Hat nem gyonyorii, hogy ossze-
talalkoztak? ...
Piri ebben a pillanatban csak azt .erzi:
- Ha a mama most lathatna . . . - es boldogan lepked a fel
fejjel magasabb, szikar ferfi mellett, akinek mintha zoldes volna
a szeme, de az biztos, hogy nagyon melegen nez. - Az sem baj,
hogy nagyon csinos - gondolja - igazan nem azert tetszett meg.,.

II.

Feketene csak egy az ezer es ezer munkas kozi:itt, 6 is csak all


a mar6gep mellett s a munkat figyeli, de neki jut ideje itt-ott be-
szelgetni a ,,kislany" iigyerol. Mire a hideg udvaron dideregve fut
at Ilus s alig varja, hogy a latogat6t meleg helyisegbe kiserje,
Feketene ki is tervezte a jovojet s annyi az igerete, hogy mar Var-
gyasne ,,f6zesehez" lathat.
- Amilyen nevetos, olyan komoly ez a kislany - kezdi egy
estefele, mikor munka utan felmegy. - Ezt ugyan nem kell fel-
teni a ferfiakt61. Cs8f latna, hogy vegignez rajtuk. KUlonben lat-
hatta a majalison is. Ez ugyan nem szediil meg koztiik.
- Nern is tudom, hogyan megy majd ferjhez, ha ilyen valoga-
t6s - tunodik el a messzi jovobe Vargyasne s nern veszi eszre,
hogy Feketene a kozelit formalja mar. - Ez a Sanyi milyen ren-
des fiu. Nern eljott? Az6ta is minden vasarnap jon, de azt hiszi,
i:iriil neki? Nern az! Nern mondom, eltrefal vele, pajtaskodik, meg
tegezodnek is mar, de akar egy lannyal. Meg birk6zni is odaallt
a multkor. Semmi gondom se volna, ha Terit akarna, j6 lelekkel
adnam hozza, jobbat nern is kivanhatnek, de ez a gyerek csak
jatszik, mint a kolyokkutya, meg harap is, morog ra, aztan koriil-
csaholja es szent a beke.
Vargyasne minden gondolatat kozli a fiatalasszonnyal. Csaki:i
vele. Ot sokra tartja, becsiili s meg is bizik benne.

JOO
Feketene erzi is ezt s ,eppen ezert kisse gyorsabban mondja ki,
amire folkesziil t:
- Mondom, nem kell felteni a ferfiakt61. Nyugodtan kozejiik
eresztheti dolgozni.
- Dolgozni? - ugy elcsodalkozik Vargyasne, mintha nem
emiatt futkosott volna heteken at. Most, hogy Ilus keres mar va-
lamit s van mit felretenni neki is a boritekjaba, o is valogat6sabb
lett es nem szerzodtette le ingyenes tanoncnak. De a gyarra meg-
sem gondolt maskepp, mint atmenetre, amig jobb ad6dik.
- Nezze, szomszedasszony - vesz nagy Ielegzetet Feketene s
foltalalja a tervet, ahogy szepen kidolgozta: - Megbeszeltem az
iizemvezetonkkel, hogy maga melle veszi, betanitja, eppen olyan
betanitott munkas lesz, mint en. De ha ugy akarja, azt is meg-
beszeltem, felveszik a tanmiihelybe es szakmunkas lesz belole. !gy
hamarabb keres, de ha tanul is mellette, akkor kesobb tobbet. A ta-
nulas harem ev. Hat ahogy gondoljak.
Ezt mar Ilus hallja, vegsz6ra jott be es mindjart tiltakozik:
- Dehogyis tanulok. Oriilok, hogy nem latok mar konyvet.
- Hat mit akarsz? - csap le ra az anyja, mintha eddig nem • o
ellenezte volna a gyarat. - Egesz eletedben kisero leszel talan?
- Azt nem. Elegem volt a l6gasb61. Neha mast se teszek, csak
asitok a padon. Meg egyszer lenyelem a Pista bacsit.
- Nahat. Ha a fiatalasszony azt mondja, hogy az o miihelyebe
keriilhetsz, akkor csak menj oda. Ha ,o ott vigyaz rad, akkor en
nem banom s biztosan apad se.
- Persze hogy vigyazok. I::s nagyon rendes emberek vannak
nalunk. Csupa hazas, idosebb, meg nehany asszony is. J6 helyen
lesz, ne feltse.
Meg a kereset erdekelte Vargyasnet, hogy mennyi ido alatt
tanulhat be, mikorra erheti el a rendes bert?
- Aztan igyekezz am! - Ugy inti Ilust, mintha maris folvettek
volna s nem telne hetekbe, amig a portar61 a mar6sokhoz keriil.
Ezutan .mar csak szamol es szamol: ha Ilus ennyit hoz, akkor eny-

IOI
nyit tesz felre, a tobbi a hetijegy, rneg apr6bb kiadas. Eleinte
majd nem vesz el a koszthoz, majd csak akkor, ha eleri a szaz
szazalekot. De akkor aztan mindig. Tanulja meg, hogy az elet
penzbe keriil s aki keres, az eltartja magat.
Mar van Ilusnak is boritekja a szekrenyben, ahogy Vargyasnak
es Terinek van. Ebb61 vesz ki kabatra is neki. Elebb ugy gondolta,
kihuzza meg ezt a telet a tavalyi iskolassal, de nagyot n6tt, szuk
lett rajta s ha mar iizembe jar, legyen meg a kedve, megkereste
a raval6t. Elso eset, hogy Ilus a sajat meretere pr6bal. Eddig Teri-
tol orokolt, amit az kin6tt vagy kihizott. Mert Vargyasne meg
csinaltatott egyforma iinnepl6 ruhat a ket lanynak, de hat koz-
napra csak az jutott Ilusnak, ami r6la vagy Terir61 lekeriilt. Ugy
is csinos es rendes volt. De hat most mar nagylany, keres, meg-
erdemli.
Vargyasne csaknem olyan izgatott, mint Ilus, mikor vasarolnak.
Nern ugyanaz a forrasa a ket izgalomnak. Vargyasnet az nyugta-
lanitja, hogy megszunt az az iizlet, ahova azel6tt jart s hosszas
huz vona utan mindig lealkudott nehany forintot. Az Allami Aru-
haz idegen volt neki, rulsokfelet latott. Ahol annyi mindent kapni
s meg az arak is szabottak, az ember nem erzi azt a gyonyoriiseget,
hogy sikeriilt takarekoskodnia.
Ilus az egyik irodistan latott egy szep kabatot, meg is kerdezte,
hol vette s az arat is tudja. De anyjat a Konitr61 eliranyitani nem
egyszerii. Mindegyre be kell mennie vele, pr6balni es harcolni,
hogy nem kell, nem ez, nem ilyent akar. Nehez meggy6zni, hogy
sem a szin, sem az anyag, sem a szabas, meg a gombi sem az, ami
neki j61 all.
- Menjiink a Rak6czi utra makacskodik. Meg tiinodik,
mondja, ne mondja, hogy csak az az egy bizonyos kabat kell
neki, ami ott kaphat6. De mikor anyja semmikepp sem ter le a
Korutr61 s mar a Deb utcanal tartanak, elszanja magat es erosza-
kos: - I::rtse meg, hogy nem veszek meg mast, mint amit mar ki-
neztem . magamnak.

IOZ.
Vargyasne azt sem tudja, mitol legyen mergesebb: a hangt61-e,
az ellentmondast61 vagy a hatarozottsagt61? £s mikor nezte ez ki
maganak? Hogyan keriilt a Rak6czi utra, mikor egy tapodtat sem
ereszti hazulr61?
- Te, tel ... elhallgass, mert nem nezem, hogy az utcan va-
gyunk - sziszegi szembe fordulva s ugy megszoritja a karjat,
hogy az felszisszen:
- Na, fajl
- Faj az meg jobban is, csak sokat okoskodj. - De hirtelen
elhallgat. Leszelidiil. Talan az Ilus szemeben fellobban6 villamlas-
t6l, ami, mintha csak tiikorbe nezne, a sajat maga hirtelen langja.
De zavarja a nepes utca is, ahogy egy-egy mellettiik elhalad6 ki-
vancsi tekintet surolja. Mindenkeppen tetova lesz: - Ez a taknyos
mar akar is! - gondolja, de meggondolja azt is, hogy a sajatjab61.
Nern ,,kapja" a kabatot, ,,veszi", a tulajdon keresetebOl ... Ui erzes
ez, magat is meglepi. Elbizonytalanodva fordul vissza s megindul
a Nemzeti Szinhaz fele. A sarkon meg sertodott a hangja: - Hat
most merre, ha olyan nagyon j6l tudod?
A dac fellobbant tiize nyomban kialszik Ilusban. C ne tudna,
hogy merre kell menni? Fel lepessel elOzi anyjat, ugy vezet. Mintha
rnindig maga vasarolt volna, olyan biztos a boltban is. Azonnal
meglatja a sok ruha, bluz, pongyola kozt, hogy ho! vannak a kabci-
tok s arra tart:
- Drapp teveszort kerek.
Vargyasne csak amul. Otthon kifejtette neki, hogy a sotetkek a
legjobb, az nem piszkol6dik. A fekete fogja a pelyhet, mindig ke-
felni kell, att61 meg kifenyesedik. Akkor Ilus nem mondott ellen,
rahagyta. Most meg, mintha ugy beszeltek volna meg, drappot ker.
- Ezert valogattal eddig? - kerdi s biral6n nezegeti, hogyan
all Iluson, de nem talal rajta kivetnival6t. El kell ismerni, hogy
szebb is, jobb is, mint amiket eddig lattak. S hogy Ilus val6saggal
ujjasziiletett benne. Ahogy a tiikor elott forgol6dik s illegeti magat,
az mar nem a regi Ilus, ez mar egy divatholgy.
- Mintha raontottek volna - aradozik gepies lelkesiiltseggel az
elarusit6n6, latszik, hogy akkor is ezt mondana, ha 16gna Iluson.
Miilelkesedeset annyiszor ismetli, ahanyszor kabatot felad pr6bara.
Tudja, hogy biztatni kell a vevot, ha el akar adni. S minthogy
minel tobbet akar eladni, megostromolja azt is, aki kiserokent jott
a vevojevel: - Nern tetszett kedvet kapni a Mgat61? - kerdi Var·
gyasnet61. - Megvan egy szammal nagyobban is. Szep az, ha a
testverek egyformaban jarnak.
- Mit sz61, anya. Testvereknek neznek. Erre biiszke lehet -
nevet Ilus.
Vargyasnenak nines ideje sz6lni, olyan buzg6 mentegetozesbe
kezd az elarusit6n6:
- Ne tessek mondani! Hat senkisem hinnel Hogy anya es lanya?
Megall az eszem ! - Tanuul hivja a tobbieket is, most raernek,
csaknem iires a bolt: - Mit sz6lsz, Klari. Gondolnad, hogy nem
testverek? - S nem sziinik a csodalkozasa, mig a blokkot ki·
allitja, mig a regit becsomagoltatja, mert az csak termeszetes, hogy
Ilus mar az uj kabatban megy haza.
Az uj kabat nemcsak Ilust valtoztatta meg. Egy masik Vargyasne
lepked a lanya mellett. Talan a hizelges formalta at, de valahogy
most ratartibb. Biiszke Ilusr3 is.
- Ez mar igazi no - gondolja s maga is furcsallja, hogy ez
tetszik neki. Az 6 lanya ! Nehez beismerni, hogy nem neki volt
igaza, sz6val be sem vallana, de onmaganak nem tagadhatja le.
Mit vitazott vele, meg meg is pofozta s lam a gyar tette, hogy igy
kiOltozkodott s maris hozzakezdhet a tovabbi gyiijteshez. Var·
gyasne mintha megbocsatana, hogy Ilus nem konnyii termeszet es
nehez kemenyen fogni, mert most azt is latja, hogy tudja, mit akar
es folfele tor. Ezt 6 csak helyeselheti. Bar Teriben is volna ilyen
hajlam, de az lagy puliszka. Mintha nem is testverek volnanak.
Nern el6szor gondolja ezt igy el, de eloszor ugy, hogy Ilus elo-
nyere. Eddig a masik keszsege, hajlithat6saga volt erdem, most
meg ennek a konoksaga. Mert ha nem koti meg igy magat, elju·
tott volna-e idaig? Megis j6ra fordult a sorsa, jobbra, mint Terie.
Ez tobbre megy, biztos.
A kapuban sem veszti el Ilus a hatarozottsagat:
- Besz61ok R6zsihoz - mondja es nem ugy, hogy szabad-e.
Vargyasne tan eszre sem veszi a valtozast, tudja, hogy az UJ
kabatot akarja megmutatni. Asszony 6 is, szeret dicsekedni, vele
megy:
- De csak egy percre - mondja, mig ujb61 vegignez Iluson.
Nehez volna megmondani, mire biiszkebb most, a vasarlasra-e,
vagy a leanyara? ... Elegedettseg iii az arcan, mig a dicseretiiket
hallgatja.
Mert mar ketten dicserhetnek. Feketeneb61 mar Molnarne lett
s mi6ta egyiitt mennek be reggel a gyarba, mar nem fiatalasszony,
csak egyszeriien R6zsi. A ket csalad ossze is jar, nemcsak a ket
ferfi miatt. Apr6 szivessegek szalaib61 sz6ttek ezt a baratsagot s
most mar mindent megbeszelnek, ahogy ez a j6 komakhoz illik.
Mert ez egyszer Vargyas nemcsak beszelt, csakugyan vallaltak a
tanusagot s az eskiiv6n nagyot ivott.
.Molnar nem felejti el a kozbenjarasukat es nem gy6z elegge
halas lenni erte. Most is igyekszik a komaasszony kedveben jarni:
- Igazin nagyon szep - mondja keszsegesen.
Vargyasne a dicseretet, mint neki kijar6t teszi zsebre. Mert nem-
csak a kabat szep, szep az 6 lanya is. Es 6 .sziilte, nevelte, tole
orokolte a szemet, a termetet s ki mas rakta volna elre a gara-
sait, hogy uj kabat legyen bel61iik? Mindent neki koszonhet. Belole
es altala lett. Az ove egeszen es felel6s erte. Nemcsak joga, de
kotelessege is, hogy szigoruan tartsa. Most meg csak igazan, hogy
kilepett az eletbe. Er6sebben kell fogni a kezet, hogy el ne vegyek
tole rossz peldak, ehes ferfiak, a konnyelmiiseg es erkolcstelen-
seg.
12.

Az uj telikabat mar nevezetes allomas volt Ilus eleteben, de addig


meg akadt tObb is, ami nem valt ilyen lathat6va es kezzelfogha-
t6va. Az elso nap a muhelybenl A targyak es emberek idegensegel
S az az arcara fagyott mosoly, amivel az izgalmat leplezte. Alap-
jaban egy hajszallal sem volt itt jobb, mint az iskolaban. Ott min-
dent unt, itt felt mindentol. Ott kil6gott a tobbi koziil, nagy lakli,
csaknem ket evvel idosebb - itt 6 a legfiatalabb, nem is szamit
meg embernek. Legalabbis 6 igy erzi, mikor kez ala dolgozik, hozza
az anyagot, viszi a keszet - nem munka, csak kiszolgal, megis el-
farad, akar a homokban tib-labol6 gyerek a jatekban. De 6, aki az
iskolaban ki tudott harcolni - meg hozza tanulas nelkiil - fontos
pozici6t, aki nelkii!Ozhetetlenne tudta magat tenni nem is egy do-
logban, itt sem nyugodhatott bele a nevtelensegbe. Nevtelennek
ugyan nem mondhatta magat, mert ahogy a tobbit. ugy Cit is rog-
ton felruhaztak egy nevvel. Volt ott Dagi, Tusk6, Neger, Kopasz,
Pisze, Bika, Vercse, 6 Bogyos lett. Else nap ragadt ra, ahogy az
egyik mares odasz6lt a masiknak:
- Ki ez a kis bogyos?
Igaz, begyesen jart, fiirgen, es kiMzta magat, hogy a sok fel-
nott kozott legalabb hasonl6 legyen - de csoppet sem oriilt az
elnevezesnek.
- Ha mar csufnev, legyen szebb - mondta az Oregnek es ezen
nevettek.
Az Oreg a . mestere volt es nagyon elvezte Ilus beszedm6djat.
Ilus meg, amint eszrevette, hogy ez tetszik, ha kellett, ha nem,
valami .. izeset" mondott, hogy megnevettesse:
- Tessek a pofara val6 - teszi elebe fatalcan a felig kesz anya-
csavarokat, amiket az Oreg majd befog a gepebe, hogy megmun-
kalja. A gepreszt pofanak hivjak s mert az .,egy pofa sor"-t is ele-
get hallotta, igy mondja, ketertelmiien. Persze hogy nevetnek. A
nevettetesben az iskolaban is nagy mester volt. Csak itt kisebb a

106
siker, az emberek nem ertek ra viccel6dni, de ha mas tette, szive-
sen hahotaztak s meg buzditottak is, mert a nagy zajban elveszett
a sz6 s aki nem hallotta, megkerdezte:
- Mit mondott? - mert biztosra vettek, hogy valami huncut-
sagot s nem akartak kimaradni a mulatsagb61. Csak meglattak Ilust
s mar nevetesre allt a szajuk. Talan ha nem ilyen csinos, ha nem
ilyen csik6virgoncsaggal ji:in-megy, eszre sem veszik a szorgos
munka mellett. Masnal is allt segitseg, de fiuk, jarhattak-kelhettek,
mintha ott sem volnanak, csak Ilust figyeltek.
Volt ebben j6, de volt rossz is. Szeretett az erdeklodes kozep-
pontjaban Jenni, annal kevesbe a bosszantasoknak. De a fiuk ,,pik-
keltek" ra. Ha az ebedjet melegitette, mar jottek es felretoltak a
labosat s ha nem akart veszekedest, tiirni kellett, hogy utols6 le-
gyen. A gep mellett olajos az ember, akkor is, ha meg nem ert a
kezelesehez. Akarhogyan iigyelt, hol az egyik, hol a masik toriilte
a kezet a szoknyajahoz, mintha nem is rosszb61 tenne, csak ugy
veletleniil rantana meg:
- Hova szaladsz? - Evvel leszoktattak a rendes ruhar61. Mert
eleinte nem hallgatott az anyjara, R6zsira se, csinos akart lenni.
A tegezes is bosszantotta. Mas az, ha az i:iregek s mas az, ha a
fiuk. Visszategezte oket, felvallr61, fitymalva es azertsem baratko-
zott, pedig R6zsi elegge biztatta:
- Mindenkihez kedvesnek kell lenni. Csak magadnak artasz,
ha ellenseges vagy.
- Sokra megyek a ki:ilykokkel.
- !ppen hozzad val6k.
- Ezek? ... - gunyos a hangja, hogy minel jobban bizonyitsa,
mennyire nem ti:ir6dik az eg.esz tarsasaggal. Nern azert, mert olajo-
sak, piszkosak. Az i:iregebbje se tisztabb itt. 0 maga se, ha az
arcara s hajara iigyel is. A ruhaja €-pp oly foltos, fak6 s friss ha-
sadas is akad rajta het vegeig, amit csak szombaton javit meg,
mesas elott. De reggelente a szekrenyebe csinos ruhat akaszt be s
mikor munka utan ismet fi:ilveszi, van miert biiszkelkednie. Nern

107
mindenik leany vigyaz igy a kiilsejere. Olyan is van, aki le sem
valtja, abban jon, megy, amiben dolgozik, a kabat takarja. Eppen
csak a cipojiik mas a gep mellett, 6cska, kitaposott, hogy a jot
kimeljek. S meg az sines mindeniknek. Van, aki csak a vasarnappal
ti:irodik, egesz heten csajtos, loncsos, hogy Ilus szegyellne veliik
az utcan mutatkozni. Ha fi:ilszall a villamosra, ugy tesz, mintha
meg sem latna, aki tusolas es mosakodas nelkiil szaladt ki a ka-
pun. Rajta nem latszik meg, hogy piszkos munkat vegez. Talan
csak a kezen. Toredezett kormii s az apr6 rancokba beevodott az
olaj feketeje. De ha zsebre dugja, ugyanolyan csinos, mint akik
nem a gep mellol ji:innek. Sokat ad a csinossagra. Tul sokat is. J6
adag hiusag fejlodott ki benne, mi6ta Bi:igyi:isnek nevezik. Most
mar tudatosan huzza ki magat s az 6cska munkaruha i:ivet j6 szo-
rosra ki:iti, hogy a karcsusaga titok ne maradjon. Az, hogy tetszik,
betolti a gondolatat. E ki:iriil forog minden. Ha kiildik, szivesen
megy akarhova, hadd nezzek utkozben. Nern kellene ketszer mon-
dani neki, hogy 6 a legszebb lany itten, nem mondana ellent. Ma-
son eszreveszi a kisebb hibat is, magan semmit sem lat. Egyelore
csak a h6ditas foglalkoztatja, nem er ra jobban megnezni a fer-
fiakat. A £6, hogy beleszeressenek. Mindenki. Sanyi kezdte a sort,
de utana annyian mondtak mar szepeket, a ket keze sem eleg, hogy
i:isszeszamolja. Ez az igazi varazsa a gyarbajarasnak. No, meg a
kereset.
Hetek teltek mar el, megszokta a larmat, a p6khal6s magas ab-
lakokat, a szagot, a vasajt6kat, huzatot, hideget es forr6sagot,
semmi sem volt mar felelmes, otthon volt mar a gyar egesz terii-
leten, mikor egyik delben, eppen etelmelegites ki:izben, futva jott
egy fiatal lany:
- Gyere gyorsan a DISZ titkarhoz !
- Hova?
Mar az ajt6b61 kialtotta vissza:
Az i:iti:is tanmiihelybe l
- Az otos tanmiihelybe - ismetelte magaban Ilus. Ismerte ezt

108
a hodalyt, a nagykalapacson at kellett oda menni. Jart mar ott is,
kisero-koraban vezetett oda ujsagir6t, meg a DISZ kozpont egy
kikiildottjet, Halka Pirinek is vitt oda levelet - j61 tudta az utat.
Meg arra a vaslepcsore is eml~kszik, ami a labuk alatt csikorgott,
dobogott, amig folkapaszkodtak az irodaba. Iroda? Kis ketrec. Ha
egy ember bemegy, kettonek ki kell jonni, hogy elferjenek. Egy
c
szek, a tobbi meg allhat. . is az ajt6t tamasztotta egesz ido alatt.
- Mit akarhat? - gondolja, mig labosat a tiizr61 elhUzza. Kivancsi
volt, de nem futott, talan eppen azert. Hadd lassak, hogy nem izga-
tott. Pedig vert a szive, mint mindig, ha hivattak. Maga sem tudta,
mifele csodara var, de ilyenkor megindult a kepzelete s azt sem
tartotta volna lehetetlennek, ha valami fontos posztra rendelik £61
az irodara. 1r6asztal mell~tt iilni o is tudna. Mit csinal egy tit-
karno? J6forman semmit. Ahanyszor fonnjart, mindig telefonalt.
Telefonalgatni o is megtanulna. 1r6gepelni is. Nern lehet nagy
kunszt, ha annyian tudjak.
A DISZ titkar az ir6asztalanal ult, mellette egy lany allt. Mo-
gottiik nagy ablak, szinte az egesz fal. Ilust vakitotta a vilagos-
sag, nem lathatta az arcukat. Meg annyit sem latott, hogy felne-
zett-e ra a f,fafi, inkabb csak kovetkeztette a mozdulatab61. Ameny-
nyit egy arnykep mutathat: szeles vall, hosszukas fejforma, mel-
lette egy vekonyka, karcsu lany alak meg vekonyabb karja rajzo-
16dott ki, amint az ir6asztalra tett le valamit:
- lgazan edesek - mondta es menni kesziilt.
- Maradj csak, Kisharcos - sz6lalt meg a ferfi: - Meg sziik-
segem van rad. - Aztan a keze egy csom6 fenykepet tolt Ilus ele:
- Mit sz6lsz hozza?
A hang derus volt, cseppet sem hivatalos, Ilus megsem ' szaba-
dult ki rogtOn az izgalom fojtogatasab61. Nern a Iepcsotol lihegett
s nem a faradtsagt61 remegett a keze, ahogy az asztal sarka fele
nyult. Az egyik kepen harem kisfiu allt orgonasipkent, nagy sotet
szemekkel mosolyogtak ra. A masikon egy asszony, oleben a legki-
sebb s mellette a ket nagyobb. _Szobaszogletben jatszottak, kis kad-
ban fiirosztottek egyet s a tobbi nezte. Minden felvetelen az asz-
szony es a harom gyerek.
- Csuda guszta - mondta Ilus. Szerette volna azt is megker-
dezni, hogy a kepek kiket abrazolnak, de mar erre nem maradt
ideje. Varatlanul erte a kerdes:
- Mi bajod van a fiukkal?
- Nekem? ... Semmi - csodalkozott.
Semmi? Talan megis.
- Igazan . . . en . . . hogy is mondjam - Ilus nem szokott da-
dogni, fOlvagtak a nyelvet, de most se vicceset, se komolyat nem
tudott felelni. Ha latja a figyelo szemeket, talan konnyebben va-
laszol, de igy, mintha a gy6n6szek mellett allna, lathatatlan pap
elott, csak mentegetozni tud: - Nern bantottam senkit. Nern is igen
beszelek veliik.
- Hat ·ez az eppen. Miert nem beszelsz veliik?
- Olyan ... olyan komiszak mind. Mind bantanak. Nern nyug-
hatnak tolem. Ha elmegyek mellettiik, a ruhamat rangatjak. Tessek
nezni, titkar elvtars, ma is elteptek, itt. - A szavakkal egyiitt a
konnye is kibuggyant es szipogva, mint egy kisgyerek, panaszolja
a felgyiilt serelmeket: - Csufol6dnak, bosszantanak, meg a labo-
somat is felretoljak, nem nyughatnak tolem.
- Es miert?
- Mert szemtelenek.
Nannanna. Talan ok kezdtek el?
Ok, titkar elvtars, ok. En rajuk sem neztem.
Na latod. Most magad mondtad ki: En sz6ba sem alltam ve-
liik. En rajuk sem neztem ... Ugyan bizony miert? Annyival kii-
lonb vagy? Eddig meg nem nagyon bizonyitottad be.
Ilusnak torkan akadt a valasz. Ha valakinek hetyken visszavag-
hatott, sose jott zavarba, minel elesebb sz6 jutott az eszebe, annal
konnyebben vagta ·ki. De hogyan mondja a szemebe annak, akinek
meg az arcat sem latta? Akar egy keritesen keresztiil feleselne a
rejtett ellenfellel. All es hallgat. Mit mondjon igy? De az area,

110
az ajkat harapdal6 fogsora, ossze-ossze rimdul6 szemoldoke, min-
dent elmond helyette. Elsotetiilt tekinteteben nines megbanas, csak
harag, bosszusag s mintha azert venne a mely lelegzetet, hogy egy-
szuszra ontse ki a ,,kolykok" ellen felgyult merget. J61 latjak ezt
mind a ketten az ir6asztal ruloldalan.
- Akkor en most megyek - sz6lal meg vegre a nagy csendben
a vekony lany, de a titkar rasz61:
- Mondtam, hogy maradj itt. - A ket arnykep korvonala mu-
tatja csak, hogy a fejiik Ilus fele fordult, ot nezik. Mintha fekete
szemiiveg mogiil figyelnek, idegesiti Ilust. Ott tart, hogy nem
birja tovabb.
- Mit akarnak ezek velem? - gondolja. Ha nem volna olyan
kozeli az iskolaban letett fogadalom, mikor az uttor6kt61 a DISZ-be
leptek at, most felkapna a fejet es odakialtana: - Hagyjatok be-
keben! ... - De a tekintelytisztelete ezt megtiltja neki, sz6lni sem
mer, csak magaban dul-fUI, mint otthon anyja elott, a biztos po-
fonnal, amit el kell turni, ha meg ugy fesziil is benne a dac. Most
mar lesiiti a szemet, hogy arul6ja ne legyen.
A titkar nyilvan ismeri mar ezt a lelkiallapotot, nem eloszor
all elotte ifi, akit a beozonlo deli nap elvakit. Mosolyg6s a hangja,
ahogy odasz61 a mellette all6 Ianynak:
- Ugyan, kerlek, hUzd le azt a rol6t. - Valamikor elsotetitesre
szolgalhatott. Mar nem fekete, csak fak6 rongy, de j6t tesz a
szemnek, koriil lehet nezni. - Olj le - mondta most mar Ilusnak~
1gy iilve, szemben az ellenfellel, mar nem is felelmes. Inkabb cso-
dalkozni kell rajta, hogy milyen .fiatal:
- Mennyi lehet? - gondolja Ilus. Most mar a lcinyt is meg-
nezi. Az alig tobb nala. Vagy meg annyi se, gyerekesebb, kisebb,
vekonyabb. Iskolas lehetne. Ezekt61 felt?
- Na, beszelj mar.
- Mit mondjak? - rant a vallcin konnyeden Ilus.
- Kerdeztem valamit es meg nem feleltel.
- Ja? ...

III
- A titkar elvtars azt akarja tudni, mert nezed le a tarsaidat?
- En nem -
- De te igen - vag kozbe a titkar. - Tudod, hogyan dolgoz-
nak azok a fiuk? Ugyanugy kezdtek, ahogy te, egy hajszallal se
fOljebb, de mar csaknem szaz szazaleknal tartanak. Szeptember 6tal
Es hol tartasz te? Ahol az else nap. Erre vagy olyan biiszke? Azt
mondod, mocskosak? Az igaz, nem ernek ra tiikorbe nezegetni, de
a munkajukat megnezheted.
Ha szidjak, Ilus mindig vedekezik. Kifogasert nem megy a szom-
szedba. De most meg igazsagtalannak is erzi a vadat.
- En tehetek r6la, ha az Oreg nem tanit? Azt csinalom, amit
mond. Futkosok egesz nap, meg megallasom sines.
- Varj, varj, varj, fogd meg kicsit a nyelvedet. Eloszor is a
mester neked nem az Oreg, hanem Dani bacsi. Masodszor, hogy
nem tehetsz r6la? Nern tanit? Hat mire val6 a szemed, ha nem
arra, hogy nezzed a munkajat? Masok is igy kezdik. Figyelj.,a avval
tanulsz. Azt pedig nem hiszem, hogy Dani bacsi ezt nem mondta
neked.
- Mondta. De ha csak nezem, avval meg nem mutathatom meg,
hogy eltanultam, tudnam is csinalni.
- Sz6val, mar el is tanultad. Mar tudod is.
Nern kunszt. Amennyit a fiuk, annyit en is tudok.
- A szaddal. De a kezeddel?
Adjanak egy gepet. - Hogy kimondta, Ilus maga is megijedt.
Igaz, lesegette, hogy az Oreg hogyan fogja be az anyagot, hogy
indit, hogyan allit le, hogy mericskel. Ha behunyja a szemet, latja
az egesz miiveletet, de csinalni megis mas. Nem is almodta, hogy
maris sor keriilhet ra. Senkisem mondta, hogy hosszu evekig inas-
kodik, R6zsi biztatta, hogy nezze, tanulja, Dani bacsi is mutoga-
tott, de mert meg nem csinaltatta vele, valahogy abban ringat6-
zott, hogy ez a konnyii felelotlenseg meg j6cskan elhUz6dik. Egy-
szer majd azt mondja az Oreg, hogy alljon a helyere, probalja
meg, de addig: gyongyelet, csak futkosas, cipekedes, nines selejt,

I I 2.
se norman aluli termeles, nines szidas, megszegyenites. Eleget hal-
lotta masok rovasara, ez az, arnit61 a rniihelyben felt. Hogy az
iskolaban rossz tanul6 volt, sosem izgatta, hasznalhattak rnasra.
De itt? Ha az deriilne ki, hogy a gepe kifog rajta? s anyja el6tt
is szegyenben maradna? ... Mit hareolt a gyarert es az legyen a
vege, hogy nem felel meg? Le tudna harapni a nyelvet, amert be-
szelt. Visszaszivna mar, de a titkar szeke hatra rug6dik, felall.
Szinte h6na ala kapja a vekony lanyt, ahogy karjat a vallara teszi:
- Gyeriink, Kishareos. Megnezziik az ingyen cirkuszt.
- Titkar elvtars, tudod, hogy nekem pr6bam van. Mindjart vege
az ebedsziinetnek.
- J6, j6, holnap is van rneg nap. KiilOnben is, megy mar az
az enek. Most ez a fontosabb. Vagy mar nern akarsz hareolni?
- Ne esufolkodj, titkar elvtars. - A kis Hollo Marika szemre-
bany6n nez fel a rnagasba.
Tiz peree sines, hogy a titkar, lesz6lt erte s feladta a leeket: a
Dani baesi mellett dolgoz6 lanyt nem tudjak az ifik beszervezni,
pedig Molnarne is, Dani baesi is dieseri s ha igaz, meg utt6r6-
koraban nagyon tevekeny volt. Valahogy iigyeskedjen vele, vegye
kezelesbe. Erre felelte 6, hogy majd hareol. S bat nern Kishareos-
nak sz6litotta, mikor Ilus felji:itt? Els6 pereben sz6lni sem tudott
a esufnev ellen, de most igen, nem szeretne, ha raragasztana.
Annyi kell esak, hogy meghalljak s ti:ibbe semmi le nem mossa
r6la. Nern mintha rosszabbul hangzana, mint a ti:ibbie, akikre esa,k-
ugyan gunyol6dva mondtak legel6szi:ir, de Marika szereti a nevet.
Otthon Maris volt, azt is szerette, de mi6ta Piri Marikanak sz61i-
totta s a tarsai is igy beeezik, olyan j6 hallani, hogy mar att61 is
mosolyog. Egyebkent is mosolyg6s, esak neha raneolja a homlo-
kat es ez annyira nem illik a lenyehez, hogy mindjart rnegkerdik:
mi nem tetszik neki?
Senki sem furesallja, hogy ez a kiils6re gyermekded lany val6di
tekintelyt tud tartani. C a titkar helyettese es sok a munkaja. Van
egy alapszervezete s ezen kiviil is mindent vallal, amit meg kell
8 Beczdssy
csinalni. !gy vette a nyakaba az enekkart is. Nern igazi k6rus, csak
az alapszervezetbol nehany !any van benne, de a gyuleseken ene-
kelnek. Akad szaval6 is, egy kis musort mindig osszeiitnek. A tit-
kar eppen ezt szeretne bevezettetni a tobbi alapszervezetbe is, ez
az oka, hogy Marikat kiildi maga helyett elnokolni. Marika meg
viszi magaval azt a nehany lanyt, aki az o szopranjat kiseri. Nern
valami diszes tarsasag ez. Ki nadragban, ki elnyiitt szoknyaban,
fejkendovel, olajosan, ahogy a geptol gyorsan atszaladnak. A hall-
. gat6sag is hasonl6. Itt nem paradeznak.
Most, hogy a vaslepcson a tanmuhelybe leereszkednek, meg tart
az ebedsziinet. A terem kozepen, ket mar6gep kozott. negy lany
dugja ossze a fejet s felhangon enekel. A libasorban a titkar es
Marika kozt lepdel Ilus s mint a vizsla, ha szimatot fog, o is fel-
kapja a fejet s onkenteleniil az enek fele fordul. Mas szoveggel
enekeltek az iskolaban, de meg nem allhatja, hogy bele ne dudol-
jon. Kisse erosebbre sikeriil a kozremiikodese, mint maga is
szanta, vagy a megjelenesiiket fogad6 csend teszi, de tisztan bele-
cseng az egyiittesbe.
- Te tudsz enekelni? - lepodik meg a titkar es megall.
Ilus szokas szerint rant egyet a vallan:
- Terceltem eleget - kisebbiti a sajat tudomanyat s mar menne
is tovabb, ha Marika meg nem fogna a karjat s felragyog6 szem-
mel nem biztatna:
- Pr6baljuk el egyiitt - es a titkarnak magyarazva hozzateszi:
- a Komszomol-dalt tanuljuk.
Ilus egy csoppet sem banja a haladekot, minden perc nyereseg.
- Hat akkor ismerkedjetek meg - mondja a titkar.
Elsonek a magas, kreolarcu lany nyujtja a kezet:
Halka Piri.
- Mi mar talalkoztunk - mondja Ilus: - Egy levelet hoztam.
!gen - pirul el Piri s gyorsan a kis szeplost tolja Ilus ele:
0 meg Vero lea.
A kovetkezo kivancsian meregette egesz ido alatt !lust hosszu

I 14
szempillaja al61 s kicsit csufondaros, ahogy felrehajtott fejjel mintha
a szajat is felrehltzna, mikor a nevet mondja:
- Molnar Anna.
Az utols6 sovany, magas, keskeny madararca van s a hangja
is csipog:
Forgacs Iren.
- Vargyas Ilus - ismetli utoljara.
- Na, kezdjiik mar - siirget Marika. Keze int, hangjat ki-
ereszti s az addig fel-halk dtidolasb61 szarnyal6 enek lesz. A ma-
gas iivegtetobe iitkozve visszahull a gepekre, de azok neman ba-
mulj ak a buzg6 lanyarcokat.

Nezd, a gyarainkban munka pezsdUl,


N6ta csendUl kiinn a reteken ...

!lust nezik mind. Erzi, de ugy tesz, mintha nem venne eszre,
hogy az erdeklodes kozpontja lett. Szeretne, ha a szoveget is tudna,
hogy ennyi hianya se lenne az enekenek, de mert ezen mar nem
segithet, a szajakr61 igyekszik a szavakat ellesni.
- J6 kis vegyeskar - mondja a titkar.
- Csak lenne, ha ezek a hiresek kozenk allnanak - nez szem-
rehany6n a fiukra Marika.
- Arr61 is lehet csevegni - kacsint ra egy kormos kepu.
- Eppen te - azt akarja mondani Marika : te jampi. De le-
nyeli: - Eppen te beszelted le a tobbit is.
- Most meg talan rabeszelem - nevet.
- Na j6 - mondja a titkar: - Ezt kesobb megtargyqljatok. Mi
most megyiink. ·
Ilus mogott zsongas tamad. Mindenik tud mar r6la valamit. Az
egyik itt latta, a masik ott, ennek ezt mondtak, annak amazt. Most
mind kitalaljak s koritik a sajat velemenyukkel. Lehet, hogy gogos,
lehet, hogy csipos nyelvu, de szep kislany, a szeme I a hangja I
Suttogva meg reszletekbe is mennek a fii:tk es fogadast kotnek,
8*
II 5
hogy celt ernek nala, mert a szeme, a szeme biztat6, barmit is
mend a szajaval. Erteni kell a lanyokhoz, nem kell megijedni, a
ramen6s sose vall kudarcot. F6leg a kormos kepii agal s ahogy
helyre rantja a nadragjat s a nemletezo nyakkendojet igazitana
meg egy gepies mozdulattal, ebben annyi onbizalom van, hogy el is
hiszik neki.
- A jampik megint hencegnek - int a fiuk fele Piri, eleg han-
gosan, hogy meg is hallhassak.
- Es a ,,kisasszonynak" mi a kifogasa? Savanyu a sz616? -
rakja kezet kihiv6an zsebre a kormos kepii, mig a ,,kisasszonyt"
gunyosan hangsulyozza. Tudja, hogy evvel vag vissza fajdalmasan.
Eleinte tetszett neki Piri es akkor elismerte, hogy komoly, okos
lany, de hogy a pr6balkozasa csodot mondott nala, most azt hany-
torgatja, hogy ertelmisegi, g6gos es nagykepii s ezt ahanyszor csak
lehet, az orra ala dorzsoli. Csak meregetik egymast, aztan hatat
forditanak. Kiveszekedtek mar magukat, ujat nem mondhatnak.
Ezalatt Ilus mar a gep el6tt all. Nem most ismerkedik vele -
naponta tisztitja, ez az 6 dolga - de most nem a gondoz6 szeme-
vel nezi. Ahogy megerinti, szinte simogatas. Mint a lovas, aki mi-
elott a nyeregbe pattan, megveregeti a lova nyakat, ugy hizelegne
Ilus is: viseld j61 magad, nehogy kitolj velem ... Ha akarna, se
titkolhatna az izgalmat, pedig szeretne nyugodtnak es ,biztosnak
latszani. J6 volna, ha sikeriilne a pr6ba.
Nagyot, melyet lelegzik, meg a szemet is behunyja hozza. Aztan
kezebe veszi a darabot, befogja a pofaba, ahogy Dani bacsit61 latta,
bekapcsolja az aramot es zug a gep, feslik a femforgacs, alakul a
csavarmenet. J6 szeme van, megszokta a rajznal, hogy avval itel-
jen, de itt a millimeter tizedresze is fontos, kiilonben nem illik
egymasba a csavar es az anya. Nagyon kell vigyazni. Most? ...
Kell-e meg fordulat? ... Jaj, nehogy ttilsokat vegyen le, akkor is
selejt lesz ...
Miker atadja a kesz csavart a titkarnak, az utana meri. Lemeri
Marika is es egymasra neznek:

n6
- Ez j6 - mosolyognak. Ilus ugy tesz, mintha kivancsi se lenne,
masik darabot fog be.
Dani bacsi, hogy biiszkeseget rejtse, ragyujt s nagy fiistot fuj.
Aztan megis diadalmasan nez a titkarra:
Na? .. . Mit mondtam?
- Mondta, mondta, Dani bacsi. megse allitotta gephez.
- Meg korai. Az else sikeriilt, de meg sok selejt lesz, ha el-
bizza magat. Jobban ismerem en a gyerekeket.
Halkan targyaltak. Ilus csak az eredmenyt tudta meg: ove lett
az oreg gep.
- Evvel a tragaccsal dolgozzam? - hervadt le egyszeriben. -
Ezen csak kinl6dni lehet. - S a harmadik darabot mar be se fogta,
visszadobta a tobbire.
- Kinl6dj csak - mondja a titkar - legalabb megtanulod, hogy
segits magadon.
Hianyos orom volt ez. de megiscsak 6rom, amirol sokfelekeppen
szamolt be otthon. R6zsinak panasszal, hogy kitoltak vele, anyja-
nak diadallal, hogy mar ennyire vitte, Terinek a titkarr61 beszelt,
hogy milyen ,.stramm" es lekiserte, ott allt mellette, mig a csavart
csinalta, biztosan tetszik neki, az nem kerdes, mashoz oda sem
ment. Sanyi elott meg szelesebb kepet festett: a tanmiihelybeli osz-
szes fiu ot nezte, amikor enekelt es az 5 kedveert mind jelentkez-
tek a k6rusba.
De az alma, meg a dicsekveset is rulszarnyalta. Azt almodta,
hogy a neve rajta van a dicsosegtablan s a fiuk sorfala kozt vo-
nult a kitiintetest atvenni. Egyediil 5. Az iinnepseget erte rendez-
tek. Az Creg eljenzett leghangosabban, es egy vadonatuj gephez
vezette.
IJ.

Vargyasne lakasaban annyi sem valtozhat, hogy egy terito egy


fel centivel odabb csusszon. Mindennek megvan a helye, az ideje,
a m6dja, az oka, soha semmi sem tortenhet maskepp, mint ahogy
6 eltervezte. Mert mindent eltervez. Az elso elteres Ilus gyarba
allasa volt, de az uj rendet is hamar kidolgozta s most mar asze-
rint folyt az eletiik. Az ujabb hazitOrveny szerint Ilus korabban
kelt, most mar nemcsak tiz6rai zsiroskenyeret vitt magaval, mint
iskolaskoraban, hanem egy laboskat is az esti maradekkal, hogy
ebedje legyen. Eddig csak az uranak, most a lanyanak is ossze-
keszitette. Ilus elObb ment el, mint az apja, elobb is kellett haza-
ernie. Azontul mar minden maradt a regiben. Mert ha tanulniva-
l6ja most mar nem is volt Ilusnak, faradtsagr61 panaszkodott s
megint volt oka, hogy a szobaba Mz6djon, lefekiidjon a divanyara
s titokban olvasson.
CsiitOrtok es vasarnap delutan Teri is hazajott, de vacsorara
mindig elment, nemcsak azert, hogy asszonyaeknak felszolgalja, de
azert is, hogy a maga reszet benniik ne hagyja. Eszegetett 6 egesz
ido alatt otthon is, egy~ket buktat, toportyt'.ispogacsat, vagy ami
eppen volt, vitt is magaval, nehogy kifogyjon a nyalanksagb6l,
mert enni szeretett a vilagon legjobban. Ki is gombolyodott. Ahogy
Ilus nyurgult, ugy terjedt 6. Szep kerek area meg kerekebb Jett s
csipojenek, mellenek halmai meg jobban duzzadtak s ezt valami
titkolhatatlan biiszkeseggel ringatta is. Falun, meg a nagyanyja-
nal, azt tanulta, hogy ez a gombolyiiseg az egeszseg s a szepseg
alapja. Az 6 szemeben Ilus szannival6 sovanysag Jett es nem is
erthette, Sanyi mit forgol6dik megis Ilus koriil, kettejiik koziil ho-
gyan valaszthatta a masikat? Gyenge vigasz volt, hogy keriil neki
is udvarl6, ha lefut a boltba. Mert mi az, hogy a pult folott ra-
mosolyog a seged, s elObb szolgalja ki. ha nem iilhet melle a
moziban, nem mehet vele setalni. se tancba? Baratnoje csudakat
mesel a sz6rakozasair61 s igy kettos a banata, jut belole a szol-

118
galati helyere es otthonra is. Itt Ilus sikeret irigyli, ott a barat-
nojeet. lgy lassankent elvesztette az onbizalmat: mindenki inkabb
tetszik, mint 5. Lassankent ugy erezte, hogy nem eleg a szepseg,
kell meg hozza valami, ami belole hianyzik. Ez a hianyerzet meg-
olte azt a magabizast is, ami eddig a szemet ragyogtatta. Most
rebbeno tekintettel, gyanakodva nez, egy kis zavarral, ha szepet
mondanak neki:
- Ugyan mar - vonogatja a vallat ketkedve, mert mar azt sem
csodalta volna, ha kinevetik. Hallett mar ilyesmit is. Mig felszol-
galt, az egyik vendeg-nagysaga megjegyzest tett ra:
- Mint egy mezei viragszal. Vetek volt levetnie a falusi ruhat. Mi-
lyen szepen gombolyodne ab ban s milyen esetleniil all rajta Cl varosi.
Hitte is, nem is. 0 bizony nem kivanta vissza a rosszul szabott
falusit a szep varosi helyett. . De az izlesiikben is ketelkedett: a
vendeg-nagysagak mind sovanyitottak magukat.
- Nincsen nekem itt szerencsem - gondolta elkeseredve s torte
a fejet, hogyan segithetne ezen. Maga vigasztalasara visszaidez-
gette a kozertes seged udvarlasat, aki a csomagatadasnal a kezet
szorongatja, s az oreg meszarost, aki zaras utanra mindig rande-
vut ker, de ho! vannak ezek a Sanyit61'? .. . Bezzeg az semmifele
jelet sem adja a tetszesnek, pedig mar azt is mondta neki egy va-
sarnap, hogy haza kiserhetne.
- Jossz te is, Iluska'? - vallalkozott volna, de hogy Ilus .nagy-
hetyken odadobta:
- Majd ha bolond leszek - Sanyi is visszai.ilt a helyere.
- Akkor meg maradok.
Hogy miert marad mindig, hogy mire var, azt talan meg maga
sem tudja. Mert hogy Vargyasne ket-harom ev elott hozzaadja !lust,
azt nem remelheti. S ahhoz meg az is kellene, hogy Ilus a ferjhez-
meneshez valami hajland6sagot mutasson. De az nem, csak nevet.
Igaz, mindenkin nevet. A gyarbeli fiukon is. Sanyi avval biztatja
magat, hogy gyerek meg. De megsem gyerek, mikor felig pana-
szos, felig dicsekvo hangon meseli a gyari elmenyeit:
- Van ott egy alak, a karbantart6, meg csampas is, nem is er-
tem, hogy tudott hozzamenni az a lany a hengerdebol; fiatal hazas
es kepzeld, van pofaja nekem azt mondani, ha moziba megyek
vele, akkor sose all le a gepem, tigy megjavitja es vigyaz ra. Mit
sz6lsz hozza, milyen szemtelen meg ez is? ...
Ez az: .,ez is" azt jelenti, hogy az egesz miihely. Mindenki ot
kornyekezi meg.
- Majd adok en neked mozit, de a fenekedre - sz61 be Var-
. gyasne az .. i:iregek" koziil, nehogy egy nevelesi alkalmat is elmu-
lasszon. Szerinte a !any csak anyjaval mehet sz6rakozni s aki megis
egyediil megy, az nem rendes lany, az a ziilles titjara lepett. Ele-
get hangoztatta mar, de nem gyozi a lanyai fejebe verni.
A konyha kicsi, inkabb hosszti, mint szeles. Az is csoda, hogy
Vargyasekon kiviil meg Molnarek is az asztal melle fernek kar-
tyazni vagy beszelgetni, a fiataloknak mar csak a szobaban jut
hely. Az ajt6 megnyitva, hogy a konyha melegeb51 be is jusson s
ok barman a divanyon iilnek. Kozbiil Sanyi, de ebb51 Terinek nines
sok haszna, mert ha sz61, Ilus fele fordul, csakis hozza, ot hall-
gatja, ot nezi, szamara mas nem letezik. Anyja szavara Ilus fel-
kapja a fejet s bar nem lat anyjara, arra fordul, amerre iii:
- Mert ne mehetnek moziba? - A hangjat talan csak az elezi,
hogy a masik helyisegbe kiildi, de eles, tagadhatatlanul s kihiv6.
Teri racsodalkozik a htigara s 6 htizza be a nyakat, mint aki sza-
mol a· kovetkezmenyekkel. De Ilus nem. Hogy nem kap mindjart
valaszt, meg folytatja is: - Megkeresem a raval6t.
Ha ok is a konyhaban lennenek, Vargyasne keze mar lendiilne,
hogy ezt a szajas kolykot megnevelje. De most fol kellene allnia
s a szobaba menni. fgy csak felcsattan6 szava felel:
- A kereset nem mozira val6 ! Raersz meg a sz6rakozasra is I
Ilusba az ellentmondas ordoge koltozott s kikandikalt felvillan6
szemen. Meg a szemoldoket is osszcranditotta:
- Egyszer vagyok fiatal I - Ez mar hadiizenet, a javab61.
Vargyasne nem tiiri az ellenvelemenyt, de a hosszas feleselest

IZO
meg kevesbe. Most mar nem sajnalja a faradsagot, hogy bemen-
jen, emelkedik a helyerol. R6zsi teszi a karjara szeliden a kezet:
- Hagyja csak. Beszel a vilagba. Nern is tigy gondolja o azt
- ~ondja neki halkan s meg a pillaja is rabeszelon hunyorit: -
Hagyja csak. Ne izgassa fol magat ilyen csacsisaggal.
Vargyasnet sikeriil is a helyen tartani, de a fenyegetes nem
marad benne:
- Kiverem en belOled ezt a fiatalsagotl
Ilus rant egyet a vallan: a megszokott igeretre a megszokott
valasz. Egyebet se hall, mint: mindjart kapsz egy pofont ... majd
adok en neked ... kiverem belOled . . . s meg ez a jcbb eset, ha
csak atkiabal, mert ha kezeiigyeben van, ideje sines elkapni a fe-
jet. Mostanaban ugyan ritkabban ad6dik, valahogy most nines
annyi nezetelteresiik, nem is beszelgetnek. Elmondja ugyan a gyari
hireit, de az csak meseles, abb61 sosincs vita. Mesel, meghallgat-
jak. Csak kivansaga ne legyen, ne jelentsen ki semmit s ne ter-
vezzen, mert anyja nem tud sz6 nelkiil beleegyezni. A maga merev
szabalyaib61 nem enged, minden lazadassa no a szemeben. Tudja
ezt j6l Ilus. Nern is hivja ki maga ellen a megtorlast, csak ilyenkor,
tantik elott szeret vitezkedni, hogy aztan panaszkodhasson:
- Lated, milyen - stigja oda Sanyinak s fekete gombszeme sza-
nakozast esd, ahogy a fitira emeli. Az nem is marad ad6sa. Csak-
ugyan sajnalja a kislanyt, hogy ilyen kemenyen fogjak. 0 is csak
kenyszeriisegbOl nyugszik bele, hogy minden vasarnap delutanjat
a negy fal kozott toltse. Szivesebben setalna kettesben, moziba is
vinne s haj, ha megint egyszer tancolhatna vele! De hat ha az
apat61 kerne, tigyis az anyahoz utasitana. Az meg olyan szigorti,
hogy mukkanni sem mer elOtte. Annyib61 j6, hogy biztonsagban
erezheti magat, mas nem jut a kislany kozelebe. De hogy neki se
legyenek elojogai? Hogy azt se mondhassa:
- Egy kicsit setalunk. Vacsorara visszahozom. - Nern, itt ezt
sem lehet. Ha seta, akkor csaladiasan, elol ok barman, mogottiik a
sziilok. De meg az is ritkan . ..Peter bacsi nem szeret setalni, a fele-

IZI
sege is faradt, oriilnek, ha bekessegben iilnek. c meg nem kezd-
het tij divatot, tiirnie kell Terit a nyakukon. Ha legalabb annak is
volna valakije s avval lenne elfoglalva es nem oket lesne. Tudja,
nagyon is j61 tudja, hogy akarmilyen terhere is van neki Teri,
megis neki koszonheti, hogy itt iilhet Ilus mellett, mert kettes-
ben dehogy hagynak oket. Harmasban mar lehet, ha az egyik a
masikra vigyaz.
Ezt megerti, de azt mar nem, hogyan jutott 6 idaig, hogy ebbe
is belenyugszik? Sohasem volt valami hangoskod6, ,,ki ha en nem"
legeny, de j6kedvert nem ment a szomszedba. Bor se kellett hozza,
hogy tancoljon s ha nem is sz6rta a penzt, sz6rakozni eljart. Most
meg? betrol hetre eliildogel Vargyaseknal. Bizony 6 is azt felelte
volna az anyjanak, amit Ilus, hogy egyszer fiatal. Legfoljebb meg
hozzatette volna, oriiljon, hogy nem italos, hogy a keresetet haza-
adja, azt a csekelyseget pedig, amit maganal tart, talan arra kolt-
heti, amire neki tetszik? S lam, hiaba erzi az igazat, nem meri
megmondani Vargyasnenak. De meg Vargyasnak sem. Mert hiaba ·
minden sz6, ha ok meg azt mondjak, hogy most kell szigortian
fogni, amig a kiserteseket nem eri fel esszel. f:s igazuk lehet abban
is: ha egyszer elengedik evvel, masker massal akarna elmenni s
nines tobbe megallas. Meg meg is kellene koszonnie, hogy eny-
nyire vigyaznak az 6 szemefenyere.
Mert hogy neki vigyazzak, az biztos. C ellene semmi kifogasuk,
meg is mondtak, mikor eleg felszegm6dra a hazassagot emlegette.
Csak annyi volt az ellenvetes, hogy Ilus fiatal. Vargyas valamivel
ti:ibbet mondott. C Terire is celozgatott, hogy az az idosebb s ha
a csaladba kivankozik, hamarabb is lehet, mint Ilussal. De csak
celozgat, nyiltan ki nem mondja.
Sanyinak j6lesik ez a rokoni hang, ami azt mutatja, hogy szive-
sen latjak a csaladban, de oriil annak is, hogy nem kenyszeritik
nyilt vallomasra, nem kell kimondania, hogy Terit nem, semmi-
keppen sem ot. Talan csakis ezert a bizalomert fekezi fiatalos ber-
zenkedeset, mikor Ilus partjara allna. Szegyelli is Ilus elott, hogy

I 2.2.
6 igy megkushadt, hallgat s elturi, hogy Ilussal igy beszelnek, de
mit tehet, ha Peter bacsit61 se lat mast? Itt az asszony parancsol I.\
a tobbie az engedelmesseg.
A sajat dicstelen szerepe felvillan Sanyi elott s teljes fenyeben
latja Ilus bater lazadasat. Huseges, ragaszkod6 tekinteteben most
az elismeres is benne ragyog s cinkosan villantja Ilus fele. Szinte
biztatja a szeme: tovabb, csak tovabb, j6 ezt egyszer megmon-
dani ...
De nines tovabb. Vargyasne elhallgat s nincsen mire felelgetni.
Csak a kilrtya egyhangu csapkodasa hallatszik be, ultiznak. Ojb61
fel-felcsattan egy-egy nevetes s akarmilyen furcsa, mindig Var-
gyasnee. Amilyen harcias az egyik percben, a masikban mar eppen
olyan diadalmasan harsan a nevetese, ha hetest fog el, ha jatszmat
nyer, ha legyoz valakit. J6kedve ugyamigy tularad, ahogy haragja
hullama csap at a korlatokon. Most nyilvan j6 lapja van, mert fe-
ledve az elebbi vitat, · onfeledten nevet s ugratja az urat:
- Velem akarsz kikezdeni ? Akkor korabban kelj foll Nern no ott
ulti, ahol en ott vagyok ! - . Diadalmas kedvet az sem szegi, hogy
a partnerek felallnak:
- Nekiink mar menniink kell - kesziilodik R6zsi s az ura enge-
delmesen bujik ki a szek es az asztal kelepcejeb61. Ove a fat mel-
letti hely s ide akkor is csak ravasz iigyeskedessel preselheti be
magat, ha az asztalt elhlizzak s ujb61 visszataszitjak. A kikaszol6-
das se konnyebb a jatek vegevel. Elgemberedett labat terdbol meg
is tornaztatj a, hogy elindulhasson. De elebb meg meg kell hall-
gatnia Vargyas hoskodeset hogyan mentette volna meg az ultijat,
ha marad meg aduj a. Tiirelmes mosolya le nem hervad az arcar61.
Vargyas kozben a kartyat szedi ossze, felesege a teriteshez fog:
vacsoraido van. Arr61 sz6 scm lehet, hogy Molnarekat is ott fogja.
Nern vezet be ilyen szokasokat. Mire vinne, ha minden vasarnapi
kartyacsata etetessel vegzodnek? Akkor Sanyit is itt kellene tar-
tani, mar pedig azt ne mondhassak r6la, hogy 6 egy fiatalembert
koszttal kot a lanyahoz. JojjQ.n, j61 teszi, de menjen is idejeben,
mert 6 vaesora utan le akar fekiidni. Minden napja sok munkat
ad, estere elfarad, esalogatja az agy es a piheneset nem roviditi
le senki kedveert sem.
Mar a rezs6 mellol bUesuzkodik. Meg Terinek is esak a vallan
keresztiil mondja:
- Ne felejts az emelesrol sz6lni ! Azt igerte, hat te figyelmez-
tesd.
- Sz6lok - siet a valasszal Teri. Nern szeretne, ha az anyja
szemelyesen tenne, nehogy meghallja a panaszokat. Volna mit.
Hogy elejet vegye a tovabbi utasitasoknak, gyorsan el is koszon:
- Cs6kolom - es kisurran az ajt6n.
A tobbi is lepked mar utana:
- Elore szaladok - mondja R6zsi. 0 sem varJa meg, mig az
uraval egyezkedik Vargyas a holnapi napr61.
Sanyi is esak sorat lesi, hogy elkezelhessen.
Ilus kedvetleniil tamasztja a szobaajt6 felfajat. tudja, mi kovet-
kezik, ha magukra maradnak. I::s esakugyan. Ahogy a vaesorahoz ·
visszataszitjak az asztalt a helyere es leiilnek, mar talalas kozben
kezdi anyja:
- Megint kiviselted magad. De ha te nem szegyellsz idegenek
elott szajalni, en se szegyellem magam es kihuzod a lutrit. Majd
en se nezem, hogy Molnar vagy Sanyi, de ugy megpofozlak, hogy
nem felejted el az eskiivod napjan se. Miesoda dolog az, hogy
mindig tied az utols6 sz6? Ha en azt mondom, hogy nines mozi,
akkor nines. Mit kepzelsz te, hogy a fiatalsag esak mulatsagb61
all? Itt tartanank, ahol vagyunk, ha nekem is esak annyi eszem
lett volna; mint neked? Azt hiszed, mas nem is volt fiatal? I::n is
voltam. De en akkor is megneztem a garast. Kerdezd meg apad-
t61, milyen teli szekrenyt hoztam en a hazhoz? I Pedig nekem nem
az anyam rakta ossze a raval6t, en magam sp6roltam! Ne a rosz-
szat tanuld el masokt61, nezz engem . . . Akkor lesz a munkadnak
latszatja, ha a kereseted felrerakod ... Nern .elsz6rakozni ... Ru·
hak, tane, meg mozi? . . . Hogy 6 esak egyszer fiatal I ...
Lassul Vargyasne temp6ja, egyre nagyobb sziineteket tart. Talan
azt varja, sz6ljon kozbe az ura is, bizonyitsa, hogy ki volt 6 fia-
talon. Valami dicseretet ahitana, ne csak 5 mondja a szepet, jot,
ismerjek el r6la, hogy kiilonb masoknal. De Vargyas nem erti el
a sziinetek celjat. Ha gondol valamit, csakis azt, hogy a felesege
is faradt mar. Ahogy a szajat megtorli, fel is all:
- Lefekiidnek, mama - nyujt6zik egy nagyot.
- Eriggy, agyazzl - sz6l Ilusra az anyja s meg utana kiildi a
szokasos intelmet: - Vigyazz az agyteritore, ossze ne gyt1rd.
Pontosan a hajtasnal fogd osszel
- J6, j6 - mormogja mar a szobaban Ilus s mergesen szoritja
egymasra a fogsorat. Konok arccal, villog6 szemmel jar, mig a
diszparnat a karosszekre teszi s tetejebe a teritot, amit gondosan
hajtogat, mert akarmilyen merges, nem merne rancosan. A ma-
sik karosszekbe a babajat iilteti, ot is vigyazva telepiti at az agy
tetejerol, ahol alland6 helye lett, mi6ta 5 kinott a babaruha var-
rasb61. Nezik egymast. Juli baba merev, tagra nyilt, kozonyos
szeme semmitmond6n mered ra, reszvetlen most is, meg az ilyen
predikaci6k sem hatjak meg. - ,,Ez is mindig olyan marad, mint
volt" - gondolja kedvetleniil s semmi 5rome benne, hogy a ru-
haja gyiiretlen, eppen olyan, ahogy anya kivasalta. Mert ra is
all a szabaly, hogy: minden a helyen, tisztan es rendesen. - Hej,
de unalmas ez az elet - nytijt6zik kedvetleniil s bar tudja, hogy
megint lesz mit hallgatnia, ha odakiinn nem segit, azertis vetkozni
kezd s gyorsan lefekszik. Magara huzza a takar6t s teszi, hogy
mar alszik. De telve van daccal s soka hajtogatja meg:
- Igenis, ha nem is tetszik, en elni akarokl ... Mikor eljek? ...
Egyszer vagyok fiatal I ...
z4.

Hogy esakugyan fiatal, esak a gyarban erzi, a hozzava16k kozt.


Otthon ,,a taknyos", ,,a kolyok", neki szava sines. De bent, mi6ta
Marika bevette az enekkarba, minden megvaltozott. Talan azert is,
hogy mar gepet kapott, de a fiuk nem heeeelik tobbe, egeszen j61
megvan veliik. Marika miive az is, hogy most mar rendesen eljar
a DISZ gyiilesekre. Ha 6szinte akar lenni, nemesak Marika ked-
veert. Az els6 utan nagy muri volt otthon, mert ket 6rat kesett s
anyja nem hitt neki, meg R6zsit is kifaggatta, igaz-e, hogy kote· ·
lez6? lehet-e, hogy munka utan is ott tartsak?
- Egesz paff lett - meselte Ilus bent - es nem pofozhatott
meg. - Diadalmasan nevetett, eszre sem vette Marika amulasat.
Mi6ta Marika a titkar helyettese lett, sok mindent lat, hall, meg-
tud, hiszen utanajar a dolgoknak, a bajok forrasaig koveti az utat,
ellatogat a Haman Kato leanyotthonba, a fi uk otthonaba is, meg
mas miihelyekbe, targyal tanarokkal, mesterekkel, gondnokokkal,
beszamol az ifik benti eleter61 s erdekl6dik a kintir61 - j6forman
semmi sem marad titok el6tte. De arr61 meg sose hallott, hogy
valakit ilyen kemenyen tartsanak. 0 neha tiz utan vet6dik haza,
olyan faradtan, hogy beszelni sines kedve s akkor meg nekiiil
jelentest irni, hogy masnap mar kora reggel atadhassa - de hogy
ketkedjenek otthon benne, vagy tiltsak a munkajat61? . . . Igaz,
az 6 apja parttitkar a MAV-nal, anyja nepnevel6, megszoktak es
megertik, hogy a fizetett 6rakon rul is van tennival6 - talan eppen
az tiinne fel nekik, ha a lanyuk kivonna magat bel6le.
Mintha lathatatlan szallal Marikahoz lenne kotve, ugy jart utana
Ilus. Az ebedjet hozza vitte s ott evett kozottiik. Meg az irt6zasat
is lekiizdotte, amit a nagykalapaes foldet raz6 diiborgese keltett
benne, ahanyszor atszaladt rajta, hogy az utj at roviditse s hosz-
szitsa az id6t, amit naluk tolthet. Munka utan megvarta es gyalog
ment vele, mert Marikaek a gyar kozeleben laktak. Ebb61 kesesek
szarmaztak, i:irok magyarazkodas otthon, vegeerhetetlen vita es ke-

rz.6
seruseg. Mikor Marikanak egy egy Jany- vagy fiuotthont kellett
meglatogatnia, Ilus oda is elkiserte. Hogy a kifogasa elfogadhat6
legyen. otthon ugy szamolt be az utr61. mint sajat feladatar61. a
megbizast 6 kapta, 6 a fontos szemelyiseg. De a hazugsag sem
valt be. Ilyenkor nemcsak a keses miatt porclt Vargyasne, azon
is mergelodott, hogy milyen jogon fogjak be a lanyat? veszik el a
piheno idejet? Mert nem nez az ifik utan a titkar maga? mert
tart kifut6kat?
- Anya azt szeretne, ha mindig a szoknyajan iilnek. Csodalom,
hogy dolgozni elenged.
- Hogy beszelsz anyaddal?
- Igazis. Ahelyett, hogy oriilne, hogy megbiznak bennem.
- Bizzon masban. Kiildozgessen akit akar, neked hagyjon be-
ket. Mondd rneg neki, hogy neked idore itthon kell lenned.
- Nern nevettetern ki rnagarnat. Nern vagyok 6vodas. - Sz6
sz6t kovet, a hazugsag is vitat sziil. a vita duzzogast, a duzzogas
tovabbi szidalrnat, nem csoda, ha Ilus egyre kevesbe kivan otthon
Jenni. Mar a titokban olvasast sern elvezi, erdekesebb, arnit nap-
kozben lat.
A sajat rnt'.ihelyiik is szolgal sz6rakozassal. Akarhogy lekoti is
a figyelrnet a gep, jut belole arra is, hogy a beszedeket hallja, a
jarkalast lassa s minden nap ad6dik valarni, arnit erdernes tovabb-
adni. Sose rnegy iires hirtarsollyal Marikahoz, hol errol. hol arr61
tudott rneg valarnit s nern volna az apja lanya, ha nern szinezne
ki, nem t6ditana kicsit hozza, hogy rneg csillog6bb szernekkel hall-
gassak. Vero lea, a kis szeplos, mindig kerekre nyilt, kivancsi te-
kintettel fogadja:
- Mi ujsag? - £s Ilus tud ujsagot, ha meg nem, maga csinal.
nern okoz csal6dast:
- A Bikat ma folhivattak, biztosan megint asszony van a szam-
lajan.
- Vagy egy Jany - talalgatjak, hogy kivel kezdett ki. Ilus tudja,
hogy a norrnaj aval van baj, de igy erdekesebb. Hiszen a nevet is
azert kapta. mert nem tud egy no mellett elmenni. hogy ne udva-
roljon s mert mar eppen eleg pletyka jarja r6la, megtoldja o is,
ha egyeb hire nines. Masker azt meseli, hogy amig idejott, a nagy-
kalapaes elott, ket lany tepte egymas hajat, mert az egyik elcsalta
a masik volegenyet:
- Hallottatok volna, miket kiabaltak - esigazza a kivanesisagot
Ilus s nem veszi eszre, hogy a titkar a ha ta mogott all:
- Mi az? te is ponyvakat olvasol? f:s a szazalekod? Ott nines
szenzaci6? - Ilus szegyenkezik, hogy rapiritott a ponyvaval, de
nem arra felel:
- Majd lesz.
- Megigerted. Tanuk elott. Szamontartom.
Ilus mar Dani baesi miatt is igyekszik. A fiuk miatt is, persze.
Ha nem is mondta ki, versenyben van veliik, legalabbis szeretne
utolerni, sot elhagyni oket. De a gepe 6reg - bar azoke se sokkal
jobb - sok a javitas rajta, sok az allasideje, nehez igy eredmenyt
elerni. Ezt annyit panaszolta, maga is unja mar, megint evvel hoza-
kodjon elo? De nines is mar kinek, ahogy jott, ugyanolyan eszre-
vetlen tovabb ment a titkar. Ki tudja hany muhelyen fut meg ma
keresztiil. Mny ifit dieser, hanyat pirongat, hany panaszt hallgat
meg? Mindig ott van mindeniitt s ha nines, akkor is tudja, ki, hol.
mikor, mit miivel es j61, vagy rosszul? Hogyan esinalja, elkepzelni
sem tudja Ilus, de imponal neki, meg jobban, mint Marika. Min-
dent megtenne, esak hogy vele is meg legyen elegedve, akar Mari-
kaval. De arra meg varhat. Most a munkajat figyeli biztosan.
Hogyne igyekezne, mikor ki is mondta, hogy rajta a szeme. Az
ebedsziinet veget sem varna s menne vissza a gepehez, ha a kis
szeplos lea kezebe nem nyomna egy iiveget:
.... Legy szives, fogd egy percig, mig a rongyot hozom. - Ilus
ott marad mellette, mig lea sietve olajoz. Ahogy a keze jar, ugy
pereg a nyelve is. - Azert sietek a pucolassal. mert szaladnom
kell az olajjal vissza, esak ugy kolcsonozte Feri baesi, ha azonnal
visszaviszem. Olyan remes, hogy itt mindig eltunik az olaj. A he-

IZ8
ten veteleztem a raktarb61, azt hiszed, megmaradt? egy fenet. Del-
utan mar sehol sem volt, mikor a gepet takaritani akartuk. Keres-
hettiik, senki sem tud r6la. Ojat pedig nem adnak ki, esak a jovo
heten. Nern is tudom, mit esinalnek, ha Feri baesi nem kolcson-
zott volna.
- Add idel - fut hozzajuk a terem vegebOl sebbel-lobbal Kati.
Apr6gondor esepuhaja esak ugy lobog, pores, apolatlan, mint az
egesz lany. A tobbinek bekotve a feje, az ove nem. A tobbin is
meglatszik a munka, de Kati mosdatlan. Szeme szinte gonosz,
alulr61 nez. Szaja keskeny, area olyan vad, hogy Ilus osztonosen
visszalep elole, mint aki att61 tart, hogy nekiront es felOkleli. Riad-
tan nezi, hogy kap az iiveghez s rantana magahoz, ha lea nem fogna
kemenyen.
- Meg szerenese, hogy mar nem en tartom - gondolja Ilus -
most velem huzakodna. Ilus nem ijedos, de evvel a vadsaggal nem
szivesen akaszkodna ossze.
- Add mar, te mafla, amig szepen mondoml - rangatja Kati
az iiveget.
- Naa - huzza vissza lea - nem adhatom, en is kolcson ker-
tem.
Kati, mint egy koesis, karomkodik. Se Marika, se Piri nines ott,
a tobbi lany riadtan nezi.
Ilus ezt a lanyt is ismeri mar hirbol. Tudja, hogy a tanmiihely
reme, nines egy rendes szava, esak goromban beszel. Marikaval
miatta jartak az otthonban s hallotta a gondnokno panaszat is.
Osszeferhetetlen, mindenkitol mindent elvesz s hasznalja, mint a
sajatjat. Estenkint kiszokik, ejjel esavarog - azon tanaeskoztak
mikeppen lehetne hatni ra, mert ha kiteszik az otthonb6l, vegleg
elziillik. Itt, a lanyok kozt, meg sosem latta Ilus. A terem masik
vegeben hattal a tobbinek ebedel, gyiilolkodve mordul arra, aki
megsz6litja, vad, durva meg Marikahoz is. A mester mar szazszor
tuladott volna rajta, ha a DISZ titkar nem kerlelne, mindig meg
egy kis tiirelemre.

9 Beczdssy
- Ez nem javit6intezet - tiltakozott az oreg - es allatszelidito
sem vagyok. Az Isten se bir evvel a lannyal. - De csak tiirte to-
vabb, mert alapjaban tiirelmes, j6 ember s tudja, ha mar o sem
Joglalkozik vele, meg egy ilyen j6 bolond nem akad.
lea osszeszoritott fogakkal vedi az iiveget, ugy sziiri koziile a
sz6t:
- Ha en visszaadtam, te is elkerheted Feri bacsit61.
- Keri a rosseb - s olyat iit lea csukl6jara, hogy az fOlszisszen,
de nem ereszti el az olajosiiveget. - Nern adod? Te, te, tel - Min-
den sz6 egy iites, de olyan gyors, hogy kozbe sem lephetnek. Mire
eszbekapnak, akkorra egy kemeny iites kiverte lea kezebol az
iiveget s az ezer darabba tort. A vegso jelenethez erkezik vissza
Marika is, csak azt latnatja, amikor Kati ratapos a cserepekre, hogy
a miive tokeletes legyen: - Most mar folnyalhatod I - veti oda
leanak s felrelokve az utjaban all6kat, leszegett fejjel, ahogy mas-
ker is jar, visszacsortet a gepehez.
lea nem is a £ajdalomt61, mergeben sir, hogy szegyenben ma-
radt Feri bacsi elott s nemhogy az olajat, meg az iires iiveget sem
adhatja mar vissza.
- Mi az? mi az? mi van itt? - ter vissza az ebedelesbol a
mester s mikor a lanyok beszamolnak, leveszi a sapkajat es va-
karja a fejet. Kati fele nez, gondterhelten s6hajt s halkan, ahogy
mindig beszel, odasz61: - Nern nyugszol, mig ujb61 fegyelmi ele
nem allitalak.
Hogy Kati mit morog valaszul, azt csak sejteni lehet a lakatos
fiuk riadt pillantasab61, amivel a mestert figyelik, meghallotta-e?
De az mar elcsoszog, talan megtanacskozni a dolgot, talan olajert.
I5.

Ilus mar nem kislany, igazi asszonypalanta. Ha iskolaskora ka-


maszeveiben az olvasmanyai elesztgettek a kepzeletet, most a ta-
pasztalat erleli. Hall es lat itt az is, aki kozonyosen jarkal s gep-
nek nezi az embert is. De Ilus csupa szem es fiil, eleven erdeklo-
des, tanul j6t es rosszat. Ez a tanulas is csak olyan, mint az isko-
laban, nem alapos, csak ragad ra minden s azt hiszi, erti, tudja.
Szerencsere meg nem jott el a feleltetes ideje, nem bizonyulhat
ra a feliiletesseg.
De egyben alapos: amit a ket kezevel kell csinalnia, abban hiba
nincsen. Dani bacsi mar peldanak allitja s a fo1k sem nezik ferde
szemmel. Mar kinottek a kolyokkutyak morg6, acsarkod6, felig
komoly, felig jatekos harap6ssagat, pajtaskent kezelik s nem
puszta kepzelodes Ilus reszerol, hogy szerelmesek bele. Tetszik
nekik a kis Bogyos, jarasa-kelese, tevese-vevese, a beszedm6dja
is. Minden no megerzi, ha tetszik, de ezek az ifik nem is titkoljak
az erzelmeiket. Valami kollektiv szerelem volt ez, es Ilus vigan
lubickolt benne. Ha jarkalt, ha a gepenel dolgozott, tudta, hogy
nezik es aszerint mozgott. Ahogy az apr6ka kislany no m6djara
illeg, kacerkodik a felnottek 6romere. Olyan ,,csalad kedvence"
lett Ilus is a magakelletesevel, gyerekes onteltsegevel. S mert illett
a vidamsagahoz, senki meg nem sz6lta. Egyebkent is olyan volt
az egesz, mintha trefab61 csinalna. Ha eszrevette, hogy egy ifi
nagyon meregeti ra a szemet, o is feleje villantotta biztat6 tekin- ·
tetet, s meg mosolygott is hozza. S ha az eleg batorsagot gyiij-
tott, hogy titkon talalkat kerjen tole, Ilus szokott vidamsagaval,
j6 hangosan igerte:
- Legyel ejfelkor az orszaguti kokeresztnel, en is odamegyek
- hallhatta mindenki, szivbOl nevethettek.
Nern haragudott meg a felsiilt szerelmes se~, tudta, hogy nem
elOzte meg meg vetelytars, nines oka a feltekenysegre. Azert csak
meg-megkiserelte egy-egy, hatha 0 lesz a kivalasztott s ot irigyli
majd a tobbi. Ilus hat nem szenvedett hianyt udvarl6kban, noi
hiusaga kielegiilt s ha esak jatszott is, boven akadt jatekszere.
Mostanaban J6zsival jatszik, Vas J6zsival. mert az kitart6bb,
lelemenyesebb, elelmesebb, mint a tobbi. Ilust mulattatja, hogy a
kapujuknal varja reggel, amikor R6zsi ejszakas s nem egyiltt
mennek be. Tetszik neki, hogy ezt is tudja r6la s hogy igy meg-
talalja az alkalmat. Jutalmul nem szall villamosra, mert J6zsinak
ninesen hetijegye, penze sines ra. Ha gyalogol is vele, szinte a
kedveert, azert el nem kapatja, a beszelgetesiik inkabb faggatas,
nem bizalmas, esak kivanesisag. Kerdes es felelet, de nem kelt Ilus-
ban egyiitterzest, esupan tudomasul veszi a tenyeket: hogy J6zsi
apja iszik, penzt nem ad haza, az 5 kis keresete a haztartasra megy
el, egy fillert sem tart meg maganak.
- En nem lennek ilyen bolond - mondja Ilus s arra gondol,
mennyi mindent vasarolt mar neki anyja, hogy esak a hetijegy
arat vonja le neki, a tObbit gyiijtogeti s ha nagyneha megveszi a
mozijegyet, nem a felretettbol, a haztartasi maradekb61 szanja a
esaladra. Errol eszebe jut egy masik kerdes: - Moziba se mehetsz?
- Mibol mennek? En meg nem keresek annyit. Neha meg ke-
nyerre is alig jut.
- Az en anyam nem tiirne, hogy az apam igyon.
- Lehet is azt nem tiirni. Mennyit konyorgott mar. Veszekedett
is, de akkor megveri. Inkcibb hallgat szegeny.
Ilus hallja J6zsit. de az esze a legut6bbi filmen jar. Teri es
Janesi ki:izott iilt, mert Janesi kiravaszkodta, hogy a szelso szekre
keriiljon. Egy egesz sort elfoglaltak heten. Mert olyan nines, hogy
R6zsiek ne menjenek veliik. Mar az utcan kesz felvonulas volt:
el61 ok barman, utanuk Molnarek, a vegen anyaek. Janesi minden-
kinek vett pereeet, neki kettot.
- Ilyen a . Janesi szerelmi vallomasa - gondolja Ilus es elne-
veti magat.
- Min nevetsz? - nez ra megiitkozve J6zsi. C az anyja szenve-
deserol beszel ez meg nevet rajta? ...

I 32.
- Eszembe jutott valami - mondja Ilus. - en szeretem a mo-
zit. Akar minden nap is mennek, de anya csak ritkan visz benniin-
ket. Van ugy, hogy ket hetig se. Csak ha le tud sp6rolni a konyha-
penzbOI. Pedig nekem jutna ra. en mindent megneznek . . . - Ha
futna az idejiikbol, megallna a plakatnal is, hogy alaposabban
megnezze, igy csak int feleje a fejevel s elmentiikben mondja: -
Szeretem a Tolnayt. A szovjet filmeket is. Akarmit, csak mozi le-
gyen. Akar mindennap is mennek - ismetli meg s csak sokkal
kesobb jut eszebe, hogy ketszer is mondta.
Mikor Marikanak elmeseli a beszelgetest, szokas szerint ttiloz,
hogy az eset erdekesseget novelje. Mar ugy adja elo, hogy a
moziert rajongott, minden masodik szava az volt, hogy mennyire
szereti a mozit es ha rajta allna, ott iilne egesz nap. - Ki gon-
dolta volna, hogy ez a bolond J6zsi a kedvemert kepes jegyet
venni? . . . - Mikor Marika val errol beszelgettek, mar az egesz
gyarnak ez volt a temaja. Ilusnak hizelgett a dolog. Az erdeklodes
kozeppontjaban allt s ki ir:Jy, ki ugy targyalta a h6ditasat. Halka
Piri mindig komoly, most is szinte szigoruan mondja:
- Tudnod kellett volna, hogy J6zsinak nem telik mozira. Nem
lett volna szabad elfogadnod.
- Ugyan mar, egy mozijegy, . . . - rant a vallan Ilus. - Azt
gondoltam, legfOljebb egy froccsel kevesebbet ihatik az apja. Az
is baj?
- Ogy latszik, te nem gondoltad vegig - csodalkozik ra Piri.
- Nern is runt £61 neked, hogy egyszerre koltekezik?
- Nem. De igen - kap hirtelen eszbe Ilus. Tulajdonkeppen most
eli at ujb61 a par nap elott tortenteket. - Meg cukrot is hozott.
A sziinetben perecet vett. £s az volt a furcsa, hogy mikor kijot-
tiink, mindenaron be akart az italboltba Vinni. Mondtam, hogy en
utalom a sort, mert almos leszek tole, akkor azt akarta, hogy
igyak limonadet vagy malnaszorpot. Erre nevettem, mert mar huza-
kodtunk. 0 huzott befele, en meg megfeszitettem a labam es nem
mentem. Aztan azt kerdeztem · Kit raboltal ki, hogy ennyi penzed
van? Erre egyszerre elengecfte a kezemet es fakepnel hagyott. Meg
sz6ltam is utana, de vissza se nezett. Villamoson kellett hazamen-
nem s meg kaptam is miatta egy pofont, merb az anyam nem hitte
el, hogy megint gyiiles volt.
- Ezt el kell mondanod a fegyelmi targyalason - sz61 kozbe
Marika.
- A pofont is? - hUz6dozik Ilus.
- Nern az a fontos most. Tami vagy, kihallgatunk. Amit J6zsi-
r61 tudsz, mindent mondj el. F6leg amit a moziban csinalt.
- Nern csinalt 6 semmit. Meg csak nem is beszelt. Ogy iilt ott
mellettem, mintha biintetesben volna.
- Ezt is mondd el.
Az ebedsziinet nagy izgalma lassan lecsitult Ilusban s ha erzett
egyebet is a feleje sugarz6 erdeklodesnel, az a bizonytalan es eppen
nem kellemes szorongas volt, amit a delutani tamiskodas gondolata
valtott ki bel6le. Ha igazi bir6sag ele idezik, az se lehet rosszabb.
Nem pr6balta meg, de hivatalos eljaras. Eljaras es az valami nem
kivanatos. Az. hogy J6zsi mibe keveredett, masodrendu kerdes.
:,Fegyelmi, ..." - topreng, mig a csavarokat gyartja. - :£rdekes
lesz ... £s ha ott maradhatok a tobbi iigynel is, az lesz az igazi.
Nern egeszen tigy alakult, ahogy elkepzelte. Csak benezhetett a
tanterembe, ahol a fegyelmit majd tartjak, mert nekik kint kellett
a folyos6n maradni. Be csak a ,,fejesek" mehettek, akik reszt vesz-
nek az itelkezesben. vadlottak es tantik egy-egy ablaknat csopor-
tosultak. Csoportosultak? Meg az sem. Kati gyiilolkod6 szemmel
fordit hatat. J6zsi is bejott a hivasra s most rebben6n, gya-
nakodva pillantgat jobbra, balra, de nem sz61 senkihez sem, mcg
!lust is elkeriili, mintha nem ismerne. Aki tanti, egy kisse arul6-
nak is kepzeli magat. Talan eppen az 6 szavan mtilik, hogy mi-
lyen lesz a biintetes s amit eddig fenekedve vart, most viszolyogva
elengedne, inkabb mcgszokne, mint vadaskodjon.
Csak egy csoport nepes es hangos: a Kati iigyeihez tartoz6k.
Mert Katinak iigyei vannak. Sok es stilyos. Cstinya dolgok s eze-
ket targyaljak suttogva es osszedugott fejjel, mint akik meg itt h.
felnek tole, ha a szavukat meghallja Kati, kozejiik ront, szetiit
koztiik s valami durva gorombasagot mond, ahogy masker szokta.
Ilus is. koztiik all, hogy tartozzon valahova s ne nezzek biinosnek.
A folyos6n egyre jonnek. Ilus nem ismer mindenkit, de annyit
tud, hogy mesterek lehetnek.. tanarok, akik a fiukat tanitjak. Az
egyetlen not, aki vegigsiet koztiik, mar latta, mikor Marikaval a
lanyotthonban jart. A gondnokno area most gondterhelt, tepelodo
s hosszan nezi Katit, mielott a terembe lep. Talan sz6lna hozza,
ha Kati nem forditana ha.tat es nem menne a folyos6 tavolabb
vegebe. Ha az ajt6t nyitjak, egy-egy pillantast vethet Ilus a te-
rembe. :£ppen Marikat latja, amint osszetologatja az asztalokat,
hogy az elnokseg elferjen.
- Itt nem padok vannak - gondolja Ilus s ha ez kiilonbnek is
mutatja az iskolanal, mindent leront a tablara irt pelda. - De-
hogyis lennek ipari tanul6. - Gyors, csoszog6 lepeseket hall s
hatra sem kell neznie, hogy tudja, ez Dani bacsi. Felreall, s na-
gyot koszon neki, ha nem is miatta, inkabb a titkar kedveert, hogy
az is eszrevegye, de ugy elmelyedtek a beszelgetesbe, hogy nem
is viszonozzak. - Pukkadj meg - gondolja Ilus, de marls mcg-
feledkezik a serelmerol, mert a titkar tiirelmetlen hangjat hallja ki:
- Kezdjiik mar el. Van jegyzo? Olj az asztalvegre, Kisharcos,
vezesd le a targyalast, nekem meg Dani bacsival meg kell beszel-
nem valamit.
- Titkar elvtars, azt igerted, hogy te -
- Ne okoskodj - vag a szavaba. - Ha sziikseged lesz ram, itt
vagyok. Kezdjetek. Elobb Katit vedd elo, hogy a gondnokno elv-
tarsat ne tartsuk itt hiaba.
- Bizony, az otthonban is varnak vissza - mondja s maris el-
helyezkedik az egyik asztal mellett. ·
Ilus ezt akkor latja, mikor nyilik az ajt6 s kisz6lnak Katiert.
A harom .asztalsornal osszevissza iilnek a mesterek meg a tana-
rok. Szemben veliik a dobog6n Marika meg Piri, a jegyzo, az
ablaknal a titkar Dani bacsival suttog. Siirii a fiist, akar kint az
izgalom. Kati ugy megy el koztiik, mintha sorfalat allnanak a
diadalutjahoz. A haja most is pores, fenytelen k6c, a ruhaja alig
kiilonb, mint amiben dolgozik, az arcan merev, gunyos mosoly.
Sokert nem adna Ilus, ha bent is lathatna Katit, de az ajt6 beza-
rul mogotte s ettol kezdve csak akkor nyit6dik, ha valakit hiv-
nak.
- Itt vagyok - all meg Kati az ajt6ban s osszefonja karjat. Tu-
lajdonkeppen egy sz6t sem sz61, csak a tartasa mondja helyette
kihiv6n.
- Gyere kozelebb - mondja Marika - £01. ide az emelvenyre.
Tudod, mert hivattunk?
Csak egy vallranditas a felelet, de follep, kozelebb is megy s
all meg konokabbul.
- Felkerem Tamas Jenone gondnokno elvtarsat, adja elO pana-
szat.
- Elore kell bocsatanom, hogy mindent elkovettem, mielOtt ide
folyamodtam. A megertes es elnezes vegso hataran vagyok. Mar
az otthon hire forog kockan. A mi lanyaink tobbsegben rendes,
dolgos lanyok, baj csak kevessel van, az sem ilyen su!yos terme-
szetii. De Katival egyszeriien lehetetlen. Ha ez igy megy tovabb,
fegyelmet sem tarthatunk az otthonban, mert joggal ram olvashat-
jak, hogy Katinak lehet, Katinak szabad, Kati kivetel. Sajnos, csak
a rosszban. Kerem, szegyellem bevallani, hova fajult mar ez az
allapot. Hiaba zarjuk be a kaput, kimaszik egy foldszinti ablakon.
J::jfel utan keriil vissza, nem egyszer reszegen. J::s ezt nemcsak a
szobatarsai veszik eszre, megtudja mindenki. Miker legut6bb ezert
megr6ttam, megfenyegetett, hogy a haverjei ellatjak a bajomat,
csak sokat jarjon a szam ... Az igazsag az, hogy tehetetlen vagyok.
Mert ha kitessziik az otthonb61, vegleg elziillik, ha meg tovabb
tiirjiik ezt a viselkedest, mindenkit megfertoz. Az etkezesektol el-
kesik, a szobaban zsarnok, nem ismer el semmi hazitorvenyt, reme
a .szobatarsainak. Egyszeriien elveszi es viseli a ruhajukat, bemocs-
kolva, osszetepve dobja vissza. Tegnap is £01 akarta venni az egyik
kislany bhizat, .s mert az nem engedte, nekiment es kiiitotte egy
fog at.
- Nern igaz - kialt kozbe Kati. - Csak egy fraszt kentem lei
- Hogy beszelsz te? - sz61 kozbe a titkar. - Kiiitotted a fogat,
vagy nem ii totted?
- C az oka. Minek kapta el a fejet? Csak pofon lett volna.
- Sz6val kiiitotted.
- Nern halt bele.
- Ezt a tanut mellozhetjiik - int Marikanak a titkar s a gond-
noknohoz fordul: - Tessek tovabb.
Gergely bacsi vagy nem veszi eszre, hogy meg nincsen soron,
vagy ugy felgyiilt benne a keseriiseg, hogy nem kepes mar tovabb
hallgatni, szokott halk beszedevel 5 kezdi el:
- !gy volt e21 nalunk is az olajjal. Nern pofon volt, csak az lea
kezet csavarta ki. Ma se tud rneg dolgozni vele. Nern eloszor mon-
dorn, hogy nern vagyok allatszelidito. Ez a lany vadallat.
- Alljunk meg, Gergely bacsi - sz61 kozbe a titkar. - Ne ves-
siik el ugy a sulykot.
- Hat rnit mondjak, ocsern? Mit lehet ott rnondani, ahol ilyes-
rnik tortennek? Ez rneg a fiuknak is nekirnegy.
- Nern is hagyorn rnagaml - huzza a szajat torz rnosolyra
Kati, rnintha a dicseretet hallana a vadb61.
- Ami kart mar ez tettl Nerncsak az olaj. De elveszi a mas
sublerjat, ha rneg visszakerik, ugy vagja oda, hogy meg az is csoda,
hogy eddig embereletben kar nern esett, de tort mar ossze gep
is. A gyerekek felnek tole es en rnagarn sern tudok rnit kezdeni
vele. Ennek se a szep sz6, se a fenyegetes; rnintha nern is sz61-
tal volna.
- Ez az - rnondja a gondnokno. - Minden sz6 falra hanyt
bors6. Megpr6baltarn en is a lelkere beszelni, rninden hiaba.
Pedig tudja, hogy csak kegyelernbol tiirtiik eddig is, a javulas
remenyeben.
- Lathatod, Kati - sz61 egyenesen hozza Marika - hogy min-
denki j6t akar neked.
- Papolj csak. Sokat adok ra. - Kati gyuli:ilki:idve nezi Marikat.
- Lasd be, hogy rossz tarsasagba keveredtel. Oriilj, hogy meg
akarnak szabaditani toliik.
- Ne tancoljak i:iri:imi:imben? - Ugy elorehajol, mintha tamadni
akarna.
- Nern vagy te olyan gonosz, mint amilyennek mutated magad.
Mert akarod, hogy mindenki elveszitse a tiirelmet?
- Hagyjanak nekem beket. Azt csinalom, amit akarok es kesz!
- En se csinalom azt, mas se. Amig kozossegben eliink, tekin-
tettel kell lenniink egymasra. Arra val6k a ti:irvenyek -
- Edd meg - vag diihi:isen Marika szavii ba.
- Nezd, Kati, en kezesseget akarok erted vallalni. Ogy gondol-
tuk edesanyammal, hogy te eljarsz hozzank, nalunk ti:ilti:id a szabad-
idodet, veliink ji:issz sz6rakozni, rendben tartjuk a holmidat, csa-
ladtagunk leszel. Szeretsz i:ilti:izki:idni, csak vigyazni nem tudsz a
ruhadra, azt is megtanulod.
- Aztan olyan angyal leszek, mint te.
- Ahelyett, hogy megki:iszi:inned a ti:irodest - sz61 ki:izbe a titkar.
- Mit ki:iszi:injek? hogy befognanak, rabnak; Az i:ireg meg-
mondta, hogy 6 nem allatszelidito. 0 legalabb magyarul beszel.
Vadallat vagyok? Hadd legyek, ha nekem ugy j6.
- Nern ugy gondolta 6 azt, Kati - csititja Marika. - Csak el-
keseritette a makacssagod.
- Hagyj mar a fenebe, ne dumalj annyit. Mit adod a szentet?
- hirtelen folkapja a fejet s a titkarra nez. - Mondjak meg, hogy
mit akarnak, hadd menjek mar innet.
- Azt akarjuk, hogy a rendes utra terj - feleli csendesen.
Nekem ez a rendes. Akinek nem tetszik, jarjon mason.
- Te kocsmazol, Kati - szelid Marika, annal elesebb Kati:
- Nana, majd zardaba megyek. Mi ki:izi:id van hozza? Dolgozom
ugy, mint te.
- Ez igaz. De az otthonb61 nem lehet kiszokdosni es ejfelkor
bemenni.
- Nern csongetem fol a portast. Mit torodnek vele?
- A szabalyt neked is be kell tartani. lgy csak a tobbr lanyt
rontod.
- Azt irigyli ·e z a bestia, hogy van kikkel jarnom - nez gyii-
lolkodve a gondnoknore - ra meg ra se kopnek a ferfiak. Toliik 6
otthon iilhet. Azert talalta ki .
. - Semmit se kellett kitalalni. Magad se tagadod, hogy kocsma-
zol. Azt se tagadhatod, hogy ziillott alakokkal jarsz.
- Van koztiik egy gr6f is. Mit sz6lsz hozza?!
- Az se lehet kiilonb.
- Ne Mzzuk az idot - sz61 kozbe Gergely bacsi - beismerte a
vadakat, dontsiink.
- Eriggy ki, majd hivunk - int Katinak a titkar.
Katit faggatni sem merik kint, esak nezik. Beall az egyik ablak-
melyedesbe s az eget bamulja. Bent ezalatt elenk vita indul. Abban
mind megegyeznek, hogy igy nem megy tovabb. Abban is, hogy
az otthonban tovabb nem maradhat. Mas otthonba? hol fogadnak
be, ha a kaderlapjat latjak? Anelkiil meg nem kiildhetik tovabb.
- lgy van ez, ha a fiatalkoniak bir6saga ras6z valakit az em-
berre.
- Ne beszeljen igy, Gergely baesi - es6valja a fejet a titkar.
- Ki segitsen rajtuk, ha nem mi?
- Megtettiik, amit lehetett. Tobbre nem kotelezhetnek.
- De ha hagyjuk, hogy alberletbe menjen - veti kozbe a gond-
nokno.
Arr61 sz6 sem lehet - tiltakozik a titkar.
- Anyam vallalta volna - kezdi Marika.
Lattad, hogy ez sem megy - . sz61 kozbe Gergely baesi.
- Megszokta ez a ciganyeletet - legyint Dani Mesi.
- Nem 6 tehet r6la - vedi a gondnokno. - £vekig Mny6dott
komisz emberek kozt. Gonoszul bantak vele is. Senkije sines, arva -
- Ez meg nem ok arra, hogy igy viselkedjen - mondja Gergely
bacsi.
- De ha meg lehet menteni -
- tonnes itt mas megoldas, vissza kell adni a javit6intezetbe -
- Nalam se maradhat -
Meg sem varjak, mig az egyik vegigmondja a gondolatat, a sza-
vaba vagnak siirgeton, tiirelmetleniil. Csak vegezzenek mar evvel
a kinos iiggyel. Mind ugy erzi, szalmacseples, idopazarlas, segiteni
ugyis lehetetlen.
- Hivd be - int Pirinek a titkar.
Kati tekintete minden arcot vegigpasztaz a teremben. Le akarja
olvasni a dontest. Eddig gyiil6lkodo szemeben most riadt kivancsi-
sag iil, mert nem nez ra senki. Egyszerre egyediil erzi magat, tel-
jes bizonytalansagban, mert ellenseget sem lat, akivel hadakozzon.
Mintha a terem is elhomalyosulna, pedig mar egnek a lampak.
- Kovacs tanar elvtars kovetkezik - mondja Marika.
- Nemcsak a mai targyalast kisertem figyelemmel, figyelem a
vadlott eletet, mi6ta tanitvanyom. Sajnos, else napt61 kezdve fog-
lalkozni kellett vele. Pr6bara tette a tiirelmet, a j6indulatot. Mert
talan senki sines az egesz gyarban, aki ennyire visszaelt volna vele.
Egy egesz osztallyal nines annyi baj, mint vele egyediil. Nekem
most az a kotelessegem, hogy felhozzam a mentsegeket, amik leg-
alabb enyhitenek a sorozatos vetsegeket. De az a konoksag, amivel
minden j6szandeknak ellenszegiil, eleve kizar minden vedelmet.
Meg magyarazni sem lehet a magatartasat, nemhogy menteni. Mert
esze van, akar legelso lehetne a tanfolyamon, de mire hasznalja?
A feleletei legtobbszor botranyba fulladnak, ugy viselkedik a ta-
narral szemben. Nemcsak hogy nem illeszkedik a kozossegbe, de
tamad6 es ellenseges, bomlaszt6 hatast kelt. Goromba beszedii,
verekedo, feletteseivel szemben tiszteletlen, egyenesen kihiv6, fe-
gyelmet nem ismer. Mit mondhatnek a mentsegere, ha meg a se-
gito kezet is visszautasitja? Oszinten bevallom, en nem mertem
volna erte kezesseget vallalni, amint ezt az elvtarsno tette. Ez Iett

140
,

volna az utols6 szalmaszal. De sem a tanmuhely, sem az iskola nem


vallalhatja tovabb a neveleset. Az otthonra nezve pedig egyenesen
veszelyesnek tartom. Nem latok en sem mas megoldast: javit6inte-
zetbe val6.
- Ne! Nern! Nern akaroml - sikit fel Kati .s mindenki meg-
borzong az allati remiilettc51, ami az arcan iil. Tagra nyilt szemmel
most mar vedelmet keres s egyszerre terdre dobja magat, kezet
konyorgc5re kulcsolja : - Csak meg most az egyszer - es sir, szu-
kolve, a hajat tepi: Nern anegyek a javit6bal Nern megyekl
Neml
Kint remiilten hallgatjak. Bent mindenki megindulast erez. Eddig
meg nem hallottak tole a megbanas szavat .s meginog benniik az
elhatarozas: talan megis van meg mod a javulasra. Olyan c5szinten
hat a ketsegbeesese, talan magabaszall. Marika mondja ki elsc5-
nek:
- Tegyiink meg egy kiserletet. Kati megigeri, hogy megjavul.
- En j61 dolgozom - all fel hirtelen es Marika ele lep. - Mi a
frasznak torc5dtok egyebbel? Ne hallgassatok erre a bestiara, ez ki
akar kesziteni, azert mart be mindig. Nern nyugszik, mig egyszer
el nem !atom a bajat. - Megint tajtekzik a gyiilolete, megint vil-
log a szeme, azt lehet gondolni, leugrik az emelvenyrc51 s rarohan
a gondnoknc5re.
Az lehajtja a fejet s mag a ele mondja tehetetleniil:
- En nem birok vele.
- fgy akarsz meggyc5zni minket a j6szandekodr61? - sz61 ra a
titkar. - Egyik percben konyorogsz, a masikban mar megint fe-
nyegetc5zol? Hogyan higgyiink neked?
- Mit ijesztgetnek avval a javit6val? Hat kiildjenek oda. De
ezt a bestiat elintezem elc5bbl
A titkarnak nem a tiirelme fogyott el. Ahogy nezi Kati szine-
valtozasat, azon csodalkozik, hogy eddig is turtek az otthonban.
,,Hisz ez a lany igazan mindenre kepes" - gondolja es odasz61
Marikanak : - Menj telefonahJi.
Marika is belatta a hare celtalansagat, szeme mar nem ker to-
vabbi elnezest, felall es indul. Kint odasz61 J6zsinak:
- Allj az ajt6hoz es tartsd a kilincset. Ne engedjetek ki.
Nern kerdezik, ki miatt kell ert allni, hallottak minden sz6t.
Meg szeretnek kerdezni, kinek telefonal Marika? es mi lesz
most?
Marika egy renderrel jon vegig .a folyos6n.
Bent ezalatt halkan folyik a beszed. Cs.ak annyit hallottak ajt6-
nyitaskor, hogy 5>iri valamit olvasott.
- Hallottad - sz61 a ti tkar Ka tihoz - , ird ala.
Kati valami biivoletben allt ott eddig. Ujb61 hallotta a sajat
szavait, csakis azt hallotta az egesz olvasasb61 s elegedetten gon-
dolja: - ,,J61 megmondtam neki." - Most is osszeszoritott szcijjal
all, nem toredik a nyil6 ajt6val, hatra se nez, fogja a tollat es ala-
irja szarkalab betiiit. Csak az erces hangra rezzen ossze.
- Eret, egeszseget!
- J6 napot - feleli a titkar es gyorsan tajekoztatja: - Legyen
szives elvtars, kiserje at. Ott mar varjak. Az iratok itt vannak, a
jegyzekonyvet letisztazzak, holnap az is atmegy.
- A holmijat osszecsomagoljuk - mondja a gondnokne - , hol-
nap atkiildom.
A render csak b6lint:
- Gyeriink - sz61 Katihoz. Az ranez, mintha nem ertene. Egesz
ide alatt jart a tekintete, arra villant, aki beszelt s mintha nem is
er6la volna sz6, szinte kivancsian figyelt. - Gyeriink mar - siir-
~ti a re~& .
Gepiesen. lep egyet Kati, aztan megall. azt lehetne hinni, bu-
csuzkodni akar. De nem. Legalabbis nem a szokott m6don. C nem
koszon egyebkor sem. De ha most mennie kell, emlekeztet6t hagy
maga utan. - Te, te dog! - mordul a gondnokne fele: - Kitiprom
a beledetl
Ugy kell elkapni a karjat, mar okolbe lendiilt.
- Azt akarod, hogy megbilincseljelek? - sz61 ra a render.
- Nern eloszor fenyegetozik igy - mondja Gergely hacsi.
- Ha kijovok, be is val tom. Ha felakaszta.nak is I - S most
mar megy, kezet a kilincsre csapja s ugy vagja ki az ajt6t, hogy
dongve a falnak vag6dik.
Bent a ferfiak a homlokukat torlik. A gondnokno reszket, mig
a holmijait osszeszedi. Marika szeme csupa konny: - En megis
sajnalom.
- En sem igy akartam - konnyezik a gondnokno is - mindent
megpr6baltam.
- Tudjuk, elvtarsno - nyugtatja a titkar. - Mi igazan tudjuk.
Mindenki levert, sz6tlan, a kudarcukat erzik. Kicsuszott egy a
keziikbol. Nern fogtak j6l? hihaztak? Aligha. Ahogy a gondnokno
mondta tavozasa elott: mindent megpr6baltak. A soknal is tobbet.
Nern ment. Evvel nem ment semmi. Se szep sz6, se biintetes.
Talan, ha elobb keriil ide? . .. Ezen mar annyit tepelOdtek, mar
csak legyinteni lehet: maga kereste ...
- Elvtarsak, haladjunk - tiirelmetlenkedik Dani hacsi. - Ha
minden iigyon ennyit kerodziink, sose eriink haza.
Igaza van, kesore jar. S ha a tiirelmetlensegnek feszit6 ereje
volna, mar a kintiek vagya is kinyitna az ajt6t, pedig csak ketten
vannak, Ilus meg J6zsi. Ketten allnak kint s csak meregetik egy-
mast. J6zsi nem tudja, mit vetett Ilus, hogy ide rendeltek, mert
,,az6ta" nem beszelt vele es most is sertodott meg. Ilus meg, ha
J6zsi nem sz61 hozza, magat61 ugyan sose ki;izeledik. Azt egy fiu
sem eri meg, hogy ha duzzog, o bekitse. Egyebkent is mason jar
az esze. Nern erti, minek csoditettek ide annyi tanut s a vegen
mind anelkiil mentek el, hogy behivtak volna. Kati ellen harem
lany is volt itt, de egyet se hallgattak ki. Lehet, hogy o is ugy
megy haza, hogy nem is kerdezik? Marika meghagyta, hogy min-
dent mondjon el, de ugy latszik, nem o intezkedik. Csak all itt,
var es otthon meg az sem lehet a mentsege, hogy a kihallgatas
miatt kesett. J61 nezne ki, ha elarulna, hogy 0 es J6zsi ...
- Gyere be - sz61 ki vegre Piri J6zsiert.
J6zsi area ket nap alatt megvaltozott, sapadt. Mindig vidam te-
kintete most gyanakv6 ketkedessel repdes. Valahova elnez, a fe-
jek mellett, falra, targyra, csak a szemebe nem, senkinek. A szaja
keskeny iv, ugy osszeszoritja. Nern konok, mint Katie volt, nem is
nyegle, valami mas, egeszen idegen, nem a regi J6zsi lep be s nem
is ugy fogadjak. Meg ket napja fOlderiilt aki latta, most azt ker-
dezne: mi van veled? ...
Dani bacsi kerdezte is valtig, mig idecitalta. Nern gyanakv6 az
oreg es szereti a fiait, J6zsit kiilOni:isen. Meg meg is dicserte, a
vallara veregetett, mikor Szanyi Miska penztarcajat megtalalta es
neki atadta:
- Derek fiu vagy - mondta: - Mennyi penz van benne?
- Nern tudom, en ki se nyitottam.
- Gyerekek, ki vesztette el a penztarcajat? - Mind kapkodott a
zsebehez, aztan Szanyi Miska jelentkezett. . - Mennyi penz volt
benne? - kerdezte 6t is, mert valahogy igy kepzelte az igazolast.
- Hatvan forint. Ket huszas, ket tizes.
Dani bacsi belenezett a kopott bukszaba s abb61 csak egy ossze-
haj togatott huszast s ket tizest kotort ki:
- Ez csak negyven, fiam.
- Pedig az hatvan volt - mondja Miska falfeheren. - Apam-
nak igertem. Be is jon erte. Anyam k6rhazban van.
- Hol veszitetted el?
- Csak az olti:iz6ben lehetett, amikor a padra iiltem, a cipot cse-
relni - pr6balja nyomon kovetni az esemenyeket Miska.
- Ott talaltad, J6zsi?
- Nern. Itt a sarokban, a forgacshalom alatt. Csak a Sarka allt
ki, rugtam egyet rajta, hogy mi lehet. Mikor fOlemeltem, ereztem.
hogy nem iires, mindjart idehoztam.
- Helyes, fiam - mondja Dani bacsi. - Biztos, Miska, hogy a
tied?
- Biztos, megismerem. Tessek megnezni, hogy beliil a belese
rongyos, magam varrtam ossze fekete cernaval.

144
Csakugyan rongyos, a fekete cerna iigyetlen oltesei rosszul tart-
jak ossze, de ki nem eshetett be16le, a kiilseje meg ep. Ha meg is
talaltak, a kar megvolt, hUsz forint hianyzott. Addig tanakodtak,
mig oda jutottak, hogy valaki megtalalta, biztosan az oltozoben,
kivett belole, de megtartani nem akarta, bedugta a forgacs ala s
talan kes6bb meg el is viszi, ha kozben J6zsi meg nem latja.
- Kik voltak az olt6z6ben veled?
- Tobben - gondolkozik Miska. - A Letra, a Tusk6, a Vercse,
de mind el6bb mentek ki. £.n lettem kesz utoljara
- Azt volna j6 tudni, ki ment be utanad? - Dani bacsi gondtel-
ten b6logatott, szeretett fiai most mind gyamisak lettek. - Na,
menjetek dolgozni, talan kideriil meg.
Aznap nem tortent semmi sem, csak a munka nem ment ugy,
mint szokott. Dani bacsi se a gepeket figyelte. Hol egyik, hol ma-
sik fiu mellett allt meg s kerdezgetett. J6zsit is faggatta, hogyan
is latta meg, melyik reszen hevert a penztarca, mit gondol, hogyan
rejthette oda a tolvaj, hogy senki sem vette eszre, pedig mar bent
voltak. J6zsi csak a vallat vonogatta, 6 csak annyit tud, hogy itt
volt, pontosan itt a forgacshalom alatt, egyebet nem mondhat.
Masnap reggel meg beallit egy csom6 apr6penzzel:
- Itt van a Miska husz forintja, ne karosodjon, ha k6rhazra
kell - inondja. Dani bacsi csodalkozott elebb, tiltakozott is, hogy
nem ugy van az, J6zsi is sziiken van a penzzel, tudja, ilyesmit el
sem fogadhatnak tole. - De engem gyanusitanak - mondja sote-
ten J6zsi. - Dani bacsi egyre engem faggat.
- Csak nyomozok. fiam, a reszleteket pr6balom megtudni - de
mar nem tetszik neki a J6zsi sertodottsege. Mert vette ez ma-
gara? Aki nem biinos, annak eszebe se jutna ... De a pirulasa,
sapadasa, ingerlekenysege most mar gyanus. Akkor nem sz6lt tob-
bet. ' de lement a portara, megnezte a belyegzoket. Bizony, J6zsi
kesobb erkezett Miskanal s az deriilt ki, hogy utana mehetett az
oltozobe. Most mar aztan elovette: - Biztos, hogy a forgacs alatt
talaltad meg? Gondolkozzal. J6zsi. - De .az kitartott az elso sz6

to Beczdss;'
145
mellett, hogy nem az oltozoben talalta es ki sem nyitotta, egyenesen
Dani bacsihoz vitte.
- Nern erdemes tisztessegesnek lenni - mondta sertodotten. -
Ha elteszern az egeszet, senki sem keresi rajtam.
- Az egeszet? - kerdi tole Dani bacsi. - Ogy gondolod, hogy
nemcsak husz forintot?
- Engem ne tessek gyamisitani. Nem en vettem el. Megis meg-
teritettern a Miska karat. Mit akarnak meg'?
Hogy Dani bacsi rnit akart, azt maga sern tudta. Tisztan latni,
igen, de hogyan'? Minden zavaros volt, leginkabb a J6zsi tekintete
es a szavai, az egesz okoskodasa. Ez a gyerek mindig penztelen,
hogyan es honnan kaparta ossze megis ezt a husz forintot'? :f:s
miert, ha nern 6 koltotte el'? De mil'e kolthette? Nern iszik, nern
dohanyzik, mire kellett neki? De kellett-e? Szabad-e rafogni'? Nern
lehetetlen, hogy az 6 kerdezoskodese zavarta rneg csakugyan s az
hitette el vele, hogy gyanus lett De mert nem sertodott meg a
Tusk6 s a tobbi?
Dani bacsi eg.esz nap odavan. Banatos a dolog miatt, nern leli
a helyet. Megbeszelne massal is, hogy legalabb tudna, mit gondol-
jon? Raadasul a titkart sem talalja, csak Marikaval targyal. De
ma reg.gel nern jott be J6z,si s ez mar szeget iitott a fejebe. Ilyen
rneg nern is volt. Ha lett volna, azt hihetne beteg, vagy valami baj
van otthon, arni elofordul masoknal is. De J6zsi rneg sohasem
hianyzott. Csak eppen most. Most, amikor ziir van koriilOtte. Evvel
a .gonddal indul delben a DISZ titkarhoz s hat Marika nem odafut
hozza?
- Eppen most meseli Ilus, hogy tegnapelott J6zsi rnoziba vitte,
perecet rneg cukrot vett neki, meg az italboltba is be akarta vinni.
Dani bacsi egy percre elkeped, aztan csak b6logat:
- Akkor, sajnos, semmi ketseg, 6 a tettes. Behivatom es szint
kell neki vallania.
- Fegyelmin'?
- Ott, fiam, ott. Nines mit tenni.
- Akkor sz6lok Ilusnak is. C> a tami.
fgy kezdodott ez a kalvaria. Mert kalvaria ez Dani bacsinak is.
Es most J6zsi ott all a birai elott.
- Mondd el oszinten, hogyan volt az avval a penztarcaval? -
teszi fol a kerdest a titkar.
J6zsi sz6r61 sz6ra ugy mondja el, ahogy legeloszor.
- Tedd azt is hozza, amit kesobb csinaltal - mondja Dani bacsi.
- Kesobb? Kesobb dolgoztam.
- Es delutan?
- Hazamentem.
- Gondolkozz csak.
- Ja igen - zavarodik meg egyszerre, mert most mar megerti,
hogy csapdaba keriilt. Hiszen Ilus miatta all odakint. Mindjart be-
hivjak es a szemebe mondja, hogy vele volt moziban. Ketsegbe-
esv.e erzi, hogy remeg a ket laba. Mindenaron erot kell vennie
magan. Nern szabad kimutatni a felelmet. :E:s igyekszik a hangjat
kozonyosse tenni: - Moziba mentem.
- Es ott mit csinaltal?
- Neztem a filmet.
- J6zsi, fiam, hat nem lated, hogy mi mindent tudunk? - szinte
kerleli az oszintesegre Dani bacsi. De J6zsi hallgat.
- Hivassam be Ilust? - kerdezi a titkar.
- Nern, ne - remiil meg J6zsi. Ezt mar nem birna ki. A sze-
gyen kisajtolja a konnyeit s az ujjait tordeli: - Nern is tudom,
hogyan tortent ... :E:n me.g soha, semmit, ... Egy fiHert se, soha, ...
De ott volt elottem a pad alatt es, ... Mindenki mehet neha mo-
ziba, ... ugy szerettem volna elvinni, ... Amikor meglattam, hogy
mennyi penz van benne, csak arra gondoltam, hogy elvihetnem
Ilust, ... :E:n nem tudtam, hogy a Miskae, ... hogy az anyja beteg,
csak ... De visszaadtam! ... - mondja ki vegre es follelegzik.
- :E:s evvel most mar rendben is van? Mar nem tortent semmi?
Ugy gondolod? - kerdezi kemenyen szembenezve a titkar.
- Miskanalt nines kara.

10 *
147
- Es a beesiileted?
Mintha letagl6ztak volna J6zsit. Egy pillanatig azt hitte, ha
mindent bevall, j6va is teszi a vetket. De igy, kimondva, meg szor-
nyiibb, mint az onvad volt a2l utols6 napokban. Akkor is egette a
szegyen, de amit most erez, az mindennel rosszabb. Oda a beesii-
let. Nern nezhet tobbe az emberek szemebe. Mar tegnap sem tu-
dott. Azert maradt ma is otthon. Ezutan mar igy lesz? ... Ujjal
mutogatnak ra? ... Most mar tolvaj marad egesz eletere? ... -
segelykeron nez maga kC:ire, tehetetlen kisgyerek m6djara, aki el-
akadt a jardaszelen, se elore, se vissza, nines tovabb.
- Latod fiam - mondja Dani baesi - ha mindjart oszinte let-
tel volna - elakad, megsem mondhatja ki, hogy akkor kettejiik
kozott marad, nem hozza ide a fegyelmi bizottsag ele s meguszta
volna fel szegyennel.
£s ezt erzi mindegyikiik. Szanjak J6zsit s mindent megtennenek,
hogy konnyitsek a nehez pereeit. Ez nem Kati-eset. Nern megatal-
kodott visszaesovel van dolguk, a keziiket tennek tiizbe erte, hogy
esakugyan soha tobbe meg nem teszi s ezt is szanja-banja. Meg-
sem mondhatjak ki a biztatast, hogy semmi sem tortent, visszaad-
tad, felejtsiik el, ne beszeljiink tobbet r6la. Ez az. amit nem lehet.
Nern uszhatja meg szarazon. Valami vezekles akkor is kijar neki,
ha tovabb is biznak benne.
- Na, nines egy szavad se? - n6gatja a titkar. Nemesak latni,
hallani is akarja a megbanast, hogy sz6hoz sz6t fiizhessen. Ha
nines mihez kapesol6dni, hogyan mondjak ki a megboesatas sza-
vat? legszivesebben marls befejezne, haza kiildene szegeny gyere-
ket, hogy szedje ossze magat.
- Boesanatot kerek es, ... es, ... - 6 is elakad. Amit meg mon-
dana, azt nem lehet kerni. Hogy ne sz6ljanak errol senkinek, mert
kisiil a szeme. Ha a tanmiihely megtudja, 6 a labat oda tobbe be
nem teszi.
Ugy latszik, ma fel mondatokb61 is mindent megertenek. Leg-
alabbis mintha Marika tudna, mit tegyen.
- Titkar elvtars, elkiildhetem !lust? Azt mondanam neki, hogy
tevedes volt, nines ra sziikseg.
- No csak - mondja felig trefasan: - Te meg hazudni fogsz?
- De a gondolat nincsen ell en ere: - Eriggy csak.
Ilus megszokott vallranditasa most meg erthet6 is. Idehivjak,
varatjak, aztan elkiildik? Ki erti ezt? £s mit mond majd otthon,
ha meg a tamiskodas izgalmat sem meselheti? lgaz, nem vallotta
volna be a mozit, ugy dontott, hogy mas lanyra fogja, ugy mondja
el. hogy az es 6 jottek tanuskodni, mert hat 6 is tudott a dolcg-
r61. De ha tevedes volt? ... Legfoljebb az els6r61 szamol be, az is
j6 mentseg lesz:
- Viszlat - indul is mar, de meg hozzateszi: - Pukk meg.
Olyan erdekes lett volna.
- Meg tan oriilnel is neki. ha J6zsi csakugyan ellopta volna a
penzt? - nez Ilusra haragosan Marika.
Mintha csak most gondolna vegig a dolgot Ilus, racsodalkozik
Marikara:
- Ugyan mar - es egy ujabb vallranditas utan csakugyan el-
indul.
Marika pedig bent nekiduralja magat a beszednek:
- Elvtarsak. en ugy erzem, hogy mindannyian hibasak vagyunk
a J6zsi eseteben. Jgaz, 6 megszediilt, de mi sohasem gondoltunk
arra, milyen lemondassal el, milyen nehez csaladi viszonyok ko-
zott. Engem mindennel ellat edesanyam, tole meg az egesz kere-
setet elveszik. Nalunk bekesseg van, az 6 apja iszik, veszekedik.
Igazan nem csoda. hogy egyszer 6 is szep napot akart maganak
szerezni. Rosszul tette, nagyot hibazott, de meg is lakolt erte. £n
azt hiszem. ha ez velem t6rtenik meg, most nagyon szenvednek.
Es biztos, hogy J6zsi is szenved. £rjiik be evvel, elvtarsak es ne
r6junk ra mas biintetest. £n meg azt is gondolom, hogy ne beszel-
jiink r6la. Bevallom. Ilusnak mar meg is mondtam, hogy J6zsi
art~ tlan. Es J6zsi ki fogja erdemelni ezt a kimeletet. Csak ezt
akartam mondani, elvtarsak.

149
Dani bacsi megkonnyebbiil, hogy nem neki kellett a kegyelmet
ajanlani.
- l'::n is azt hiszem, hogy mar megbiinh6dott.
- Hiszen, csak ne lennel olyan becsiiletes, most rad huznam a
vizes leped6t - mondja a titkar is es mar szedi is o.ssze az irasait.
- A jegyz6konyvet holnapra kerem. Meg tudod csinalni?
- Meg - mosolyog Piri, mert neki is nagy k6 szakadt le a
sziver61.
- Te meg - teszi a titkar J6zsi vallar.a a kezet - sose felejtsd
el ezt a mai napot. Se azt, ami rossz volt benne, se azt, ami j6
volt. Most mehetsz bekesseggel.
- Koszonom - suttogja a fiu es elindul az ajt6 fele.
- Varj meg lent, J6zsi - sz61 utana Marika. - Menjiink egyiitt
haza.
J6zsi szeme csodalat6n felragyog, mint nem vart ajandekra.
Meg az ajt6b61 is visszanez Marikara .s valahogyan nem erti most,
hogyan tudott 6 eppen Ilusba szeretni?

r6.

Ilus nem is sejti a tr6nfosztast. 0 meg ugy jott el a gyarb6l,


hogy J6zsi duzzog s a szokott vallranditassal vette tudomasul :
majd megbekel. Ugy megszokta, hogy szerelmes bele, eszebe sem
jutott, hogy ennek vege is lehet. Egyebkent is mas gondja van.
A fejet ugyan nem kell tOrnie, hogy milyen mesevel vagjon a ke-
sesert kijar6 pofon ele, b6ven akad elmondani val6, csak az az
egy gondolat foglalkoztatja, hogyan hangsulyozza a fontossagat;
mivel bizonyitsa, hogy a tanuzasara csakugyan sziikseg volt :s he-
lyette mas nem mehetett volna.
- Majd csak eszembe jut valami - bizza magat a talalekonysa-
gara, mig a ~pcs6n fOlfele igyekszik. Az ajt6n mar a nagy szen-
zaci6val perdiil be: - Kepzelje, anya, a Ka tit rend6r vitte el!

150
- Azt se tudom, ki az ai te Katid - all meg Vargyasne keze a
fozokanallal.
- Az ugy volt - kezdi Ilus s egyszuszra elmeseli, ami a tan-
terembol kihallatszott, amit ok kint talalgattak s mindazt a sok
botranyt, ami Kati nevehez fiizodott. Hosszan, szinesen, nemi tol-
dasokkal foleleveniti az olajiigyet is, amirol mar aznap is besza-
molt, amikor szemtanuja volt.
Vargyasne a hallottakb61 csak egy tanulsagot von le: a gyarb61
kitettek a rosszhin1 lanyt. S valahogy ez rogton megnyugtatja az
Ilus kesese miatt felbolygatott idegeit. Kozbe sem sz61, eszebe sem
jut mar a poroles, csak b6logat:
- Nagyon helyes, igy kell - szogezi le vegiil.
Ugy erzi, nagyot valtozott a vilag. Az 6 Ianykoraban ilyesmi
nem letezett. Ha egy gyari lany rossz utra tert, senkinek sem ju-
tott eszebe, hogy fiatal meg, vigyazni kell ra s ha maskepp nem .
megy, javit6ba adjak. S ha egy fiu komisz volt, kirugtak es kesz,
dehogy helyeztek el masutt. Talan nem is volt bely. De hogy a
mesternek egy komisz kolyok miatt fajt volna a feje? - Ugy lat-
szik, csakugyan torodnek veletek - mondja s ebben benne van,
hogy ut6lag igazat ad Molnarnenak, de a lanyanak is.
- Mi az hogy - kesz Ilus a valasszal. - Tudja, anya, hogy
mennyire torodnek? - Most valami nagyot mondana, csak tudna,
hogy mivel er el hatast: - Ha valaki nagyot hibazik, kiilon gyii-
lest hivnak ossze, hogy nyilvanosan megszegyenitsek.
- Ugy is kell - helyesel Vargyasne. - De oltozz mar at s
mosd el azt a nehany tanyert, ne legyen az utban. Apad mindjart
megjon, hadd ehessiink.
Ilust a finom toltottpaprika illata, ami mar belepeskor fogadta,
j6 erzessel teliti. Hiaba, igaza van anyanak, hogy egesz nyaron,
oszon bef6z, iivegekkel rakja meg a szekrenyek tetejet. tgy sosem
fogynak ki a tolt6ttpaprikab61, csaknem frissig kitart es 6 ugy sze-
reti. Megenne az egesz labossal, ha hagynak. J6 .fazes az is, hogy
~nya nem kiabalt. Most ennek az oromne}{ adja at magat · s esze·

·1p
ben sines sietni az oltozkodessel. Inkabb azt latolgatja. hogyan
adja be a keserii pirulat. hogy azt anya le is nyelje. Most kellene.
amikor j6 hangulatban van s egy kis iigyes alkudozas talan sikert
hozhat. Csak talan. Nern altatja rnagat hiu rernenyekkel. tudja, nem
lesz konnyii, anyaval soha, semmi sem megy konnyen.
Kinott, fak6 flanell ruhajat lassan gombolgatja s azon tori a fe-
jet, hogyan fogjon hozza. Egy het van csak hatra, rneg annyi sem,
szombat delben indulni kell es nem akar lemaradni. Nern is az
egyiittes miatt, arnbar persze arniatt se. De nagyon muris lehet egy
ilyen ut. Mar az is, hogy teheraut6val mennek. Maga a fellepes
is. Idegen varosban. idegenek elott. Utana vacsora, tanc is lesz, biz-
tosan. £s ahogy meghalnak I ...
- Muris lehet - gondolja Ilus. - Annyian egyiittl ... - Mesel-
tek bent neki. hogyan volt, amikor falun jartak. Akkor is szom-
bat-vasarnap leptek fol s eloadas utan haza, hogy hetfon munkaba
allhassanak. Ilus a b6reb61 tudna kibujni oromeben, ha ez sike-
riilne. De hogyan adja be itthon? Talan, ha R6zsit megkerne?.,.
Viszont az is lehet, ha R6zsi elott el6szor nemet mond anya, azt
mar biiszkesegb61 sem vonja vissza. - Csak tudnam, hogy mit
csinaljak? - feledkezik bele a toprengesbe s til a divanya szelen,
kezeben elnyiitt poszt6papucsaval. Elfelejti felhuzni, csak nez maga
ele. Anyja siirgetese rezzenti fol: - Megyek marl - kialtja s megy
is: - Ujat kellene mar venni - mutatja fol a Jabat - kiszakadt.
- Mindjart ujat, hogyisne. Foltozd csak meg. J6 lesz meg az
iden. Nern sz6rjuk ugy a penzt. Criilj, hogy gyulik. Nyarra kell
az. mert minden holrnidat kinotted.
- Ugy is j6, anya jobban tudja. - Ravaszkodas ez a nagy sze-
lidseg s az a fiirgeseg is, ahogy a mosogatasba fog. Anyja kedve-
ben akar jarni s j6cskan sikeriil is. erzi a hangjab61:
- Van egy darabka posztom. ha vegeztel. folvarrhatod. Mind-
jart odaadom.
Ilus ma erre is kaphat6. Oltogetes kozben, eppen megpenditene
a kerest, mikor nyilik az ajt6 es Molnarne jon be:
A maga ura se jott meg meg?
Valami kiilon munkat vallaltak. A magae nem sz6lt?
- Mondta. De hogy ilyen sokaig tart? - Molnarne ejszakas,
indulnia kellene mar, azert tiirelmetlen. De nem latta Ilust sem
vasarnap 6ta s most egy kicsit megbeszeli vele a gyari dolgokat.
Mar az ajt6b61 szol vissza: - Hallom, hogy szombaton Miskolcra
mentek.
Ilus szeme ijedten rebben anyjara, azran vissza a varrasra.
Hova megy te? - kapja fol a fejet Vargyasne.
- Ha elenged anya, Miskolcra kell menni.
- Persze hogy elenged - mondja meg Molnarne : - Mi Jenne
az egyiittesbol, ha kimaradsz? Ilyet meg ne probalj !
- Mifele egyiittes? - tudja j61 Vargyasne, hogy Ilus a tanc-
egyiittes tagja, azt is, hogy az ut6bbi idoben, nagy bosszt'.tsagara,
gyakran pr6balnak, de azt, hogy Miskolcra mennenek, most hallja
eloszor. Ha nem Molnarne mondami, talan el sem hinne. Mi sziik-
seg van arr a, hogy oda menjenek? Ha eloadast tartanak, Is ten neki,
tartsak itthon, de meg utazgatni is?
Maskor Ilus a vallat rantja s tiirelmetlem1l, kurtan odamondja:
- Mintha nem tudna, hogy milyen egyiittes! - De most kesz-
,segesen magyaraz, megvesztegetoen szelid: - Hiszen tetszik tudni,
hogy a tanccsoportban vagyok. A ket gyar versenyeben mi gyoz-
tiink. - Ogy mondja, mintha resze lenne benne, mintha csakis az
c3 erdeme volna, hogy megeloztek Miskolcot. - Most aztan meg
kell mutatni, hogy egyebet is tudunk. A szinjatszok, az enekkar,
mi, meg a zenekar megy ket teheraut6val. Ha csak az enekkarban
lennek. nem is muszajna elmenni, eszre sem vennek, de a tancnal
mit csinalna a parom? Tizen vagyunk, ot par. £s tetszik tudni, nem
lehet ilyen rovid ido alatt mast betanitani. - Most mar beszel,
beszel. dicsekszik, hogy az anyai biiszkeseg is a partjara alljon.
- Elso par vagyok, annak nagyon kell tudni. egy lepest sem vet-
hetek, mindent tudni kell. nines kit nezni, mint a mogottiink levok-
nek. Azok hozzank igazodnak. Azt mondta a titkarunk, rajtunk
all a siker. Ketszer is tancolunk, az elejen, . meg a V•egen. Ket-ket
szamot es ha nagy a taps, meg a raadast is. Olyan izgatottak va-
gyunk, meg ebedsziinetben is Marikahoz futunk, ott gyakorolunk,
meg munka utan is. Az ifik kitesznek magukert. Mert a tObbi cso-
portban tobb a felnott. mint mi, de a tancegyiittes csupa ifi. Nern
vallhatunk szegyent. Csupa szovjet meg magyar tanc es nepvise-
letben lesziink. at is kell oltozni egyszer, azert tettek be'nniinket a
musor elejere, meg a vegere.
- Ataltozni? mibe? Csak nem gondolod, hogy ket ruhat is csi-
naltatok neked?
Ez mar fel beleegyezes. Nern azt mondja : nem megy, csak a
koltseget tagadja meg. Ilusnak ilyesmire erzekeny fiile van. Olyan
kedvre deriil, hogy musoron kiviil tancra perdiilne:
- Nern is kell, anya kerem! Mit tetszik gondolni? Van a kultitr-
osoportnak jelmeze. Most hozzak a tisztit6b61, meg nem lattam, de
azt mondjak, gyonyoru. Csupa himzes, meg szalag. Meg a ha-
junkba is kapunk. :£s van egy zsebkendotanc, ahhoz nagy, feber,
himzett zsebkendo kell, azt mondjak, olyan szep, hogy olyant meg
nem is lattak.
- :£s miert van tisztit6ban? Osszemocskoltak? - Vargyasne ma-
gaban azt szamolja, mennyi penzbe keriilhet husz ruha tisztitasa.
- Hat azert, hogy ne vegyiik fel mas utan. Nern is tetszik eikcp-
zelni, hogyan vigyaznak meg ilyesmire is. Kulon ladaban viszik.
:£s ki van mondva, hogy aki nem viselkedik rendesen, fegyelmi ele
keriil.
- J6, j6 - allitja meg a vizfolyast Vargyasne: De mikor
mennetek? A reszletek mar komoly ellenvetest ebresztenek
benne: - Micsoda? . . . idegenben halni? .. .
Ilusnak elo kell vennie az ekessz6lasat, hogy ezt a remelhetoleg
utols6 harcot megvivja :
- Ugy tessek kepzelni, mint az iskolaban: kiilon a nok es kiilon
a ferfiak. :£s sokan vannak asszonyok is, azok vigyaznak rank. :£s
koran kell lefekiidni, nehogy faradtak le.gy\ipJ\ vasarnap.
Vargyasne mindent fenntartassal fogad, ami az 6 idejeben meg
nem · volt szokasban. Ilyesmi meg, hogy ket kocsiderek embert
egyik helyrol a masikra vigyenek szinhazat jatszani, igazan nem
volt szokasban. Meg Ilus magyarazata ellenere is nehez meger-
teni. Nern is nagyon igyekszik felfogni az okot, inkabb azt mer-
legeli magaban, hogy csakugyan muszaj-e az 6 lanyanak is reszt
venni benne? Idegenben, anya nelkiil, val6 ez? . . .
- Hogy ki az ordognek jutott eszebe ekkora folfordulast csi-
nalni - ellenkezik meg, de mar csak megszokasb61 ... . Alapjaban
mar akkor megadta magat, amikor Molnarne azt mondta Ilus-
nak:
- El ne maradj. Ilyent meg ne pr6balj ! - Mar akkor erezte,
hogy Ilusra valami fontos szerep var s ha nem is ketsegek nel-
kiil, ha nem is szivesen, valami biiszkeseggel vegy.es agg6dassal
torodott bele, hogy Ilusnak a gyar is parancsol.

17.

- A cuccodat itt ne felejtsd - mondja szombat reggel Var-


gyasne mar masodszor Ilusnak. Osszecsomagolt egy cekkerbe
annyi ennival6t, hogy ha a miskolciak mostohan bannanak a ven-
degek gyornraval, sot, ha semrnit sem adnanak, ehezni akkor sem
kellene neki. A hal6inget kiilon a lelkere koti: - El ne hagyd,
mert nem veszek masikat. - Nern a kinottekbol, a legszebbet adta,
amit mar Ilus keresetebol vett. Ha nem szivesen engedte is el, ha
egesz heten az 6v6 tanacsait ragta is a fiilebe s ugy agg6dott
fate, rnintha foldkoriili utazasra menne, meg sem engedhette
akarhogy, akarmiben, mint egy anyatlant. A tiszta is kikeszitve
varja mar az ebresztesnel !lust es .mint kiskorahan, meg a rnos-
dasat is ellenorzi, megnezi a fillet.
Ilus unja mar a nagy gondossagot, de ha enelkiil nern lehet,
mega dassal elviseli, meg meg is koszoni:

I 55
- Jaj, a szep kombinetom? Ezt vehetem fol? - es halasan
pillant anyjara a gyors i:ilti:izki:ides ki:izben.
- Aztan vigyazz mindenedre, nehogy ,,elcsereljek" mondja
mar a gangon. - Panaszt ne halljak rad I - kialtja utana, mikor
mar a lepcsohazba is befordult Ilus. A racson athajolva lesi, mig
leer. Addigra mar a haz tObb lak6ja tudomasul vette, hogy Var-
gyasne bitcsuzik a lanyat61.
- Hova, hova? - kerdi az oreg Bugatne a konyhajuk ajtaja-
b61 s majd megoli a kivancsisag, hogy a kis Ilus hova siet igy?
Cgy tudja, gyarba jar s most mintha utazna, ugy bocsatja el az
anyja. S hogy Ilus csak fut s nem felel, gorbe nyakat majd ki-
csavarja, hogy folnezhessen a gangra: - Hova megy Iluska? -
ismetli meg a kerdeset.
- Valami elOadast tartanak Miskolcon. - Vargyasne mar di-
csekszik: - A tancegyiittes tagja, hat nem maradhat el.
Miillerne is folkiabal, hogy mi es hogyan? Siiket szegeny, csak
azt erti. amit a szajr61 olvas le, de azert tudnia kell mindent.
Vigne hallotta is, latta is a dolgot, odaklapsog rongyos papucsaban
s a fiilebe kiabalja:
- Miskolcra megy tancolni I - Muller neni azt hiszi, most sem
erti j6l mert ujra megkerdi s fejet cs6valja az ujabb valaszra:
- Mert? ltt nincsen kivel tancolni?
Vigne nem szereti Vargyasekat, senkit, aki sokat ad a tiszta-
sagra s sz6va teszi az 6 hazatajat. Most 6riil, hogy a nyelvet raj-
tuk koszoriilheti:
- Ogy latszik, ott kiilonb legenyt fog, mint a komt'.ivese. -
Mert 6 Sanyir61 is tud, eleget latja ji:inni, menni. 1gy vagy ugy, a
haz megtargyalja a nagy szenzaci6t. Ki azon csodalkozik, hogy
egy egesz gyar elmegy, mert mar igy adjak tovabb, ki meg azon,
hogy Vargyasne elereszti Ilust a szoknyaja mellol.
De targyalja bent a gyar is, minden iizemreszbol van szereplO,
nagy hat az izgalom. Marika lot-fut egesz nap, hogy minden es
mindenki egyiitt legyen. A kultttrOS az UB-vel es a gazdasagival
t.irgyal, hogy a koltseg, a teheraut6, a tartalek benzin, p6tkerek,
sof6r, kulisszak, jelmezek, padok, hangszerek es egyeb kellekei
a .kulttirkaravannak idejere osszekeriiljenek. A szerepl6k a mun-
kat hajtjak, nehogy rajuk foghassak az elmaradast. Akik nem
mennek el, azok is izgulnak, reszben a sikerert, reszben mert nem
tartjak rossz dolognak a kis kimozdulast s maguk is szivesen
reszt vennenek benne. vannak, akik a •miskolci gyarat neznek
meg s lelkere kotik egyiknek-masiknak, hogy azutan nyissa ki a
szemet - holott, ha j61 meggondolnak, tudhatnak, hogy erre m6d-
juk sem ad6dik, hiszen este erkeznek, szerepelnek es masnap va-
sarnap es tijabb fellepes. De azert mit lehet tudni? ha mod ad6-
dik, hozzanak hirt az ottani gepekr61 is. Aki nem kapaszkodott
fel es nem helyezkedett el a teheraut6 padjain, gondolatban az is
veliik megy es az indulasnal. buzg6n integetnek.
Mindenki hasznossa akarja tenni magat. Segitenek a vicog6
Ianyoknak a folszallasnal, akik azt sem tudjak, mire iigyeljenek
jobban, hogy a cekkeriik fol ne boruljon, vagy a nagy kapaszko-
dasban a ruhajuk be ne akadjon. Utols6nak a DISZ titkar tor-
nazza fol magat, utana folnytij tjak a hagcs6t, folhajtjak a hats6
oldalt s le is zarjak nekik. A titkar meg topog, mikor a sof6r
mar indit, ett61 nagyot tantorodik, s egyenesen Marika olebe
huppan.
- Nern mondom, ezt j61 rendezted - nevet cgy szinjatsz6 s
mind vele nevetnek. Akik nem lattak a komikus ka pal6zast, azok-
nak meselik s a nevetes hullama meg soka gyuruzik. Zug, raz,
robog az auto es azon is nevetnek, ha a kanyarokban egymasnak
d6lnek. Valaki razendit a kocsi elejen:
- Draga fold ... - s a vegen felelnek - sziil6hazamnak foldje ...
- Be ne rekedjetek nekem - kialtja tul az enekl6ket a kar-
mester.
- Nern neked, magunknak rekediink be - kialt vissza egy asz-
szony es ezen is nevetnek.
Az utcak utanuk neznek, ablakokb61 megcsodaljak 6ket, ez csak

157
futi a kedviiket. A v.a roson hama r keresztiH futnak, mar csak gya-
rak, iires telkek, keritesek kozott zotykolOdnek, mikor Marika £01-
emelt karral csendet int:
- Ebedelunk, elvtarsak ! - a deli sziinetben e1Te .sem volt ide-
jiik, de most nem kell ketszer mondani senkinek. A papirzorgest
elnyeli a motor zaja, de a szagokat nem, Piri orrat c.siklandozzak s
ett61 egyre suriibben nyel. Marika meglatja, hogy nem es~ik, oda-
sz61: - Mi az? felsz az elhizast61?
Piri banatosan legyint:
- Tokkeliitott vagyok. A gepen felejtettem az ennival6mat. Majd
csak megallunk valahol, ahol veszek.
- Szep az onkritika, de meg nem lakott j61 vele senki. Meg
avval se, amit venni akarsz. Vi.gyazz! - kialtja Marika s celba
veszi a feledekeny lanyt egy kemenytojassal. Innen is, onnan is
repiil a sok ennival6 Piri olebe.
- Kegyelem, kegyeleml - szabadkozik nevetve. - Vagy agyon-
iittok, vagy agyonetetteki s akkor csak a hullatancot jarhatom.
Akik elobb vegeznek az evessel, beszelgetnenek mar, ha a mo-
tor es a kiabalas larmajaban megertenek egymast. fgy iilni es ra-
z6dni unalmas, ujb61 n6taba kezdenek:
- Piros, piros, piros ...
A karmester busa bajusza megint folemelkedik s basszus hangja
inti az oveit:
- Az enekkar hallgat! Itt nem gyakorolunk! Nern akarok rekedt
tarsasaggal kiallni ! - Barna borii, mint egy cigany, de most ki-
pirult a kiabalasban.
- De nekiink csak szabad? - sz61 odal egy asszony, aki a szin-
jatsz6khoz tartozik es tovabb enekel.
Csodal6juk most nines, nem elenk a videk. Eleinte meg sok
biciklistat keriilgettek, erre fele mar azokb61 is kifogytak. Ha
nyar volna, me.g tele lehetne a mez6 emberekkel. De a falvak is
csendesek, nem iilnek a kispadokon, gyerekek se futnak felre az ut-
jukb61, c.sak egy-egy merges kuvasz iramodik utanuk.

158
- A.zert azt nem mondhatjuk, hogy a kutya se ugat meg ben-
niinket - sz6lal meg Piri, de csak a kozeleben iilok nevetnek. Mar
nem kerdik, hogy mit mondott. A tarsasag elpifledt, sokan b6bis-
kolnak. Nemcsak a napi munka, a faradtsag, a motorzugas is almo-
sit s a szokatlan eles levego.
- Messze vagyunk meg? - var biztatast Ilus, mert ugy tunik
neki, egy orokkeval6sag 6ta utaznak mar s neki ,azt mondtak,
hogy hetre ott lesznek.
- Egyre kozelediink. Csekely egy-ket 6ra - feleli Piri.
- Meg mindig annyi?
- Ne csiiggedj, lehet meg defekt is - .e rre mar folnevet Ilus:
- Hany 6rai zotykoles razna ki beloled a j6kedvet?
- Belolem? ... Meg ha raz6csuszdan szallitananak, az se.
Az eg mar holdas, csillagos, huvosseget lehel s a nyitott teher-
aut6n fazni kezdenek. Osszebujnak a lanyok s meg igy sines me-
legiik. Ilus tiintetoen borzong, unalmaban panasz-sz6val sz6ra-
kozik:
- Meg ott se vagyunk es en mar reszketek, mint a miskolci
kocsonya.
- Csak meg ne fagyj, inkabb betakarlak - valaki a hata mogul
egy kabatot terit ra. - En a kislanyokat melegen szeretem.
Halkan mondja, de a titkar meghallja:
- Esznel legyiink! - sz61 oda: - Megmondtam, legkozelebb
csak az jon el. aki egy ujjal sem nyul a lanyokhoz.
- J61 neziink' ki, titkar elvtars ! Hat egesz utan petrezselymet
fogunk arulni? - kuncog egy !any es mar nem almosak. Megint
megindul a terefere es ugy belemelegszenek, hogy eszre sem ve-
szik, mikor megerkeznek. J61 esik mar lekecmeregni s a zsibbadt
labakat kisse megmozgatni. Ilus is nyujt6ztatja a derekat s ugy
erzi, sose egyenesedik ki:
- Hogy tancolok ezekkel a botokkal? Meg Iepni se tudok.
- Vezetnelek, de hallottad, egy ujjal sem nyulhatok hozzad -
sugja ugyanaz a hang, mig leveszi r6la a kabatjat.
Ilus visszafordul, hogy megnezze, ki viselte gondjat s ki mondta
a szepeket. de mar nem lathatja, akkora a kavarodas. Percek alatt
intezkednek roluk. Valakivel beszel a kulturos, a titkar egy masik-
nak a kezet razza, tomeg is latszik a hatterben, eljenzes is hallik
s asszonyok terelik 6ket a kulturterem fele. Csak fele, mert oltoz6
is van, ha nem is valami nagy, ha nehezen is fernek egymast61,
de legalabb kiilon a ferfiak es kiilon a n6k. oltOzhetnek. Percek
alatt megkapjak a ruhajukat.
- Keszen vagytok? - siirget a kulturos hangja s kopogtat az
ajt6n. - Aki vegzett. adja at a helyet es jojjon az ebedl6be, var
a vacsora.
A biztatas megkett6zi a sietest. mindenki szivesen iilne mar a
meleg etelhez. Egy till csak, gulyasleves, de forr6 es izes. Avval
is sietni kell, hogy az el6adast megkezdjek mar.
Nern nagy a szinpad, de valahogy elfernek mind. Nagyon j6
most szembenezni a zsufolt teremmel, hallani a lelkes tapsot, ami
nekik sz61. Tapssal jutalmazzak az eneket is.
- Most mi kovetkeziink - sugja Ilus Marikcinak, de az csak a
fejet razza. Mozdulatlanul maradnak a szinjatsz6k is, senki sem
megy le a szinpadr6l. A kulturos all az elejere es beszedbe kezd:
- A kozelg6 valasztilsok, ... - hallja Ilus es elhuzza a siajat:
- 0 jaj, politika - gondolja s csak fel fiillel figyel. Hallotta
ezt mar a gyarban is, csaknem sz6r61 sz6ra.
Nehez Jett volna megmondani, a tancuk tetszett-e jobban, a ru-
hajuk vagy a lanyok. Alig engedtek le 6ket a szinpadr61, pedig
rneg at is kellett oltozniiik a magyar tancokhoz. Csak annyi ide-
jiik volt ra, amig a vidam jelenet tartott s a zenekar eljatszott egy
szamot. Utanuk az enekkar, aztan csak a nagy csal6das.
Ilus legalabbis csal6dott volt, mikor a sziinni nem akar6 tap-
sok utan kideriilt. hogy se tanc, se mulatsag: vetkozm, aludni, hol-
nap is van meg nap. Sz.almazsakokat hordtak be nekik az olto-
z6kbe, meg takar6kat s ahogy tudtak, j6 szorosan lehevertek. Hiaba
a faradtsag, j6 id6be tellett mig mindent megtilrgyaltak s a pus-

160
mogas alabb hagyott. Vilagos volt mar, amikor ebredtek. A szo-
kottnal j6val kesobb, idegen helyen, furcsa kornyezetben, ladak
es akaszt6kon l6g6 ruhak kozt - csak neztek egymasra. Aztan a
vendeglat6k egy-egy bogre forr6 kavet es kalacsot hoztak be ne-
kik. Itt ugyan nem csinaltak nagy cec6t miattuk, de kedvesek vol-
tak. A gyari asszonyok nem gyoztek lelkesedni ertiik s igertek,
hogy ok is bemutatkoznak majd naluk, nekik is van kulturgarda-
juk. ha nem is ilyen j6 meg. Ok a kornyek tancait es n6tait tanul-
tak be, egy tanit6 gyi.ijtotte ossze, majd meglatjak, milyen szepek
s a ruhajuk is regi nepviselet.
- Elaludtatok a varosnezest - sz61 be a titkar, aki a frissebbek-
kel a gyarat s a kozeli utcakat is bejarta mar. - De most aztan
c.somagolni, indulas, delben Ojfalun lepi.ink fel.
Ilus ezt sem tudta. Ot az egeszbol a kirandulas erdekelte, a nyil-
vanossag, a hecc. hogy ket napig odavan. Ha kerdezi, meg indulas
elott megtudhatta volna, hogy Miskolc utan meg ket falu, a ma-
sik delutan es estere otthon lesznek. Nern is tudja, oriiljon-e a
falunak? Egyelore visszainteget a bucsuztat6knak.
A taj nem koti le Ilust, hiaba lelkesedik Piri, 6 nem talal benne
semmi kiilonoset. Ha termeszet, akkor a pestit szereti. A Margit-
sziget szep, a Varosliget is, a hiivosvolgyi Nagyret, de egy ilyen
dimbes-dombos oldal, szant6k, legelok, erdok, neki nem ujsag. Mig
a nagymamanal elt, lathatta eleget, hat most se nagyon nezi.
Inkabb kotodik a lanyokkal, a gyors mosdas es fesiilkodes arul6
nyomait keresi s ugratja oket, hogy k6cosak, az arcukon korom-
csik van. Hiszik is, meg nem is, de a kezitiikrok csak elokeriilnek
s megnezik magukat. Szembeszel fUj, ma nem enekelnek. Azt sem
tudnak mivel, megis eltelik az id6 s egyszer csak egy kastely elott
all meg az aut6, szep park kozepeben.
- Itt az egesz kornyek! - orvendezik nekik a tanit6, egy na-
gyon fiirge, nagyon hosszu, nagyon sovciny fiatalember. Magyaraz,
folyton magyaraz, mig a szeles lepcs6soron a teraszra felvezeti oket
s mert 6 gyorsabban jar mindenkinel, mindegyre megall es vissza-

I 1 Beczdssy
161
lep, megint nekil6dul es megint lefekez, cs~k a szavait nem tudja
fekezni: - Ogy gondoltuk, hogy itt lesz a legjobb, itt elfer a tar-
sulat, boven van hely, igaz ? A terasz : a szinpad, mogotte a terem:
az oltozo lehet, a publikum meg itt szemben a tersegen, nem fazik
meg a napon, nem igaz?
A publikum maris elfoglalta a 16cakat es meg egyre jonnek. A
gyepszelen gyereksereg kuporog, a ferfinep jobbara alldogal.
- Nicsak, jonnek Bagiek is - loki oldalba szomszedjat egy
siildo lanyka s mert eleg hangosan mondta, meg azok is a tart
kapu fele neznek, akik eddig a pesti vendegeket mustraltak.
- No, a ven zsugori! - sz6lal meg egy asszony: - Az ingyen
mulatsagra 6 is reszkiroz.
Bagine alighanem meghallotta a nem eppen baratsagos meg-
jegyzeseket, a teraszlepcso elott megall, mely zsebebOl iiggyel-baj-
jal kotorja elO a kopott bukszat s hatrasz61 a fel lepessel mogotte
baktat6, laposan pislog6 parjanak:
- Aligha lesz mar jegy, - Az megszokta, hogy nem j6 ellent-
mondani:
- Aligha - hagyja ra a felesegere. De az asszony nem hagyja
magat. Elkapja a tanit6 tekintetet, ugyancsak integet neki s j6
hangosan mondja, hogy mindenki hallhassa :
- Adjon mar nekiink is ket jegyet - nyujtogat egy tiz forintost,
hadd lassak, hogy fizetni akart. De a hamissag lehervad a kepe-
rol, mikor a tanit6 elveszi a penzt:
- Koszonjiik a szives adomanyt. Bagiekt61 eddig meg ugysem
volt resziink benne. - Feje folott meglobogtatja s a kozonsegnek
jelenti: - A napkozink javara befolyt tiz forint I - Aztan indul
vissza a vendegeihez s csak a valla folott kiildi Bagiek fele a sz6t:
- Csak Uljenek le, ha meg kapnak helyet.
Bagine, ha nem rostellne, visszakerne a penzt. Voros a mereg-
tol, hogy kifogtak rajta. De mert osszesug a nepseg, nevetgelnek,
nyilvan rajtuk, hat azertis marad, vegignezi azt az eloadast. Vegig
o nem vonul szegyenszemre, ha m ar penzebe keriilt. Csak azt nem
16z
tudja meg, hogy a szelre alljanak-e, vagy letegye a £lire hatalmas
feneket. Amig ezen tetovazik, odasz61 az uranak:
- Azt mondja a tanit6 ur, hogy ingyenes. - Az csak pislog,
nem felel. tudtak ok j61. tudtak mar otthon is, hisz azert jottek
el. - Azert tan maradjunk - teszi Bagine, mintha most dontott
volna s ahogy szokott jarni, mint egy pava, kevelyen indul a l6cak
fele. Nines hely, latja, de nem akarja latni.
- Ide tessek - all fel egy oreg paraszt s valahogy nagyhirte-
len akkorara tagul a helye, hogy akarmilyen terebelyesek Bagiek,
ketten is elfernek. Mintha senkisem akarna hozzcijuk erni. Az. oreg
oldalogva ind ulna a sorszelre, de a lanya j6 hangosan rasz6l:
- Mit alazkodik meg most isl Maga neki mar nem a beresel
Jojjon, iiljon ide - nagymergesen felall, atadja a helyet s maga
a 16cak ele, a gyepszelre telepszik, a gyerekek koze.
Ilus a terasz szelerol kivancsian nezte a jelenetet. El is rakta-
rozta a meselnival6k koze, hadd nevessen az anyja, ha elmondja.
Bent, a hajdani j6szagigazgat6i kastelyban, mar folyik a keszii-
lodes. Cltozkodni nem kell, ugy iiltek az aut6ra, ahogy majd fel-
lepnek, de hajat igazitani nem .art, a kabcitokat is le kell tenni, at
kell ·alakulni utasb61 eload6miivessze. A volt hallban csoportosul-
nak, az most a napkozi ebedlOje. Innen mennek majd ki, ahogy
kovetkeznek. A darabnal fiiggony nem lesz, de ez senkit sem za-
var. Csengo helyett a tanit6 tapsol s ugyanugy jelenti be a kulrur-
csoportol, mint tegnap a parttitkar. Az. enek 'utan a kulruros is
ugyanazt mondja. A siker se kisebb, mindent megtapsolnak, ha
lehetne, ujraznanak, de az ido igy is eltelt, elhangzott a deli ha-
rangsz6 is, mire az utols6 enekszam elhangzik. Vannak itt messzi-
rol jottek is, a kozonseg megsem oszlik. Koszongetik a szep mii-
sort, halalkodnak, hogy ertiik ilyen messzire fciradtak.
- Az.ert mi is igyekeztiink. Ne vessek meg, amivel kinaljuk -
mondja egy ·j6kepii aszony s mert eppen a tanccsoport mellett all,
oket tessekeli befele : - Csak egy kis tylikleves.
A fel falu a vendeglat6juk. A lanyok megteritettek, a legenyek

n*
a padokat hordtak fel, az asszonyok merik tele a tanyerokat. Ahany
abrosz annyifele himzes s csaknem annyifele a tanyer is, a pohar
is. A iegszebbjet hozta el mindenki. Meglatszik, a szivilket tettek
bele, hogy ezt a vendegseget megrendezzek.
- Tessek, tessek - tereli a tanit6 is a ferfiakat, de hivogat a
gozolgo tanyer is, a sarga tyuklevesbol kimeredo hUsszigetek.
Mar az illatnak sem lehet ellenallni. f:lvezik, dicserik.
- Mi adunk am repetat is, nem ugy mint maguk - mosolyog
egy fiatalasszony, riszalja a derekat, begyesen jar a tanyerokkal,
illeg, mert tudja, hogy nezik, azt is, hogy tetszik a .szep szines
nepviseletben.
- Ogy egyenek, mas nines - mondja a bir6ne, de mondhatja,
olyan hamisan nez, nem hiszik el neki. Meghazudtolja a tanyer-
valtas is. Ket lany ket akkora tal fankot hoz, amekkorat meg tan
nem is lattak. A talak is nagyok, a hegyek is magasok, amiket ra-
juk felpupoztak. Feherpantos, habkonnyii fankok. Szakerto kezek
vertek ki a tesztajat, kelesztettek. nyujtottak, szaggattak, siltottek.
Tudomany van benne. Aranysarga baraeklekvart raknak szet az
asztalon talkakban. Lehet enni. Biztatasban sines hiany. Nehez volna
megallapitani, kik elvezik jobban, azok-e, akik fogyasztjak, vagy
akik nezik oket.
- Ide masker is eljovilnk - bont asztalt a kultUros, s kezet,
szajat buzg6n tOrli, mig a szives vendeglatast koszongeti.
- De ne csak igerjek - kedveskednek vissza s mindannyian ki-
kiserik oket a teheraut6khoz. Kendoket lengetnek, integetnek
utanuk.
- Csak a bort ne mertek volna olyan sziiken. Egy kozben, egy
a vegen, osszesen ket pohar - panaszolja egy ifi, de a titkar leinti:
- Ezt nekem koszonheted. f:n adtam ki az utasitast, hogy ivas
nines.
- Eleg baj ez, titkar elvtar.s. Az ember egyszer ihatna potyan.
- De nem a kultUresoporttal. Hogy jat.szanal este, ha becsipsz
mar delben?
- Ilyen sikeriink se volt meg - diesekszik Ilus. - Mi kaptuk
a legtobb tapsot.
- Nern ti, a bugyitok! - vag vissza egy i£i az enekkarb61 s a
tobbiek harsany nevetes kozt diilongelnek. A eelzas erthet6: a
szinpad a teraszon volt, a nez6ter nyolc lepes6vel lejjebb.
Pukk meg - felesel Ilus. - Azertis mi tetszettiink a legjob-
ban, meg is mondtak.
- A ruhatok igen, de nem aki benne van. - Mar ugratjak egy-
mast, egy sz6 eleg, hogy a nevetes robbanjon. Nevetnek, nevetnek,
a vegen mar azt sem tudjak, hogy min. .
De megnyiilnak az areok, amikor Dombosra beernek. Csendes a
falu, mintha mindenki a mez6n volna. Nehany ferfi lezeng esak a
kozseghaza el6tt, itt nines fogadtatas. Hamarosan kideriil, hogy a
plebanos rendezte igy: ajtatossagot tart. Tobb egy 6rajanal, hogy
a templomban bent iilnek.
- Kib6jtoljiik - mondja a kultUros. - Meglatjuk, ki birja
tovabb.
Allnak, beszelgetnek, le-fol setalgatnak, toltik az id6t, de mar
nem kedviikre. Rossz igy varni a bizonytalanba.
- ~nekelnek mar! - jelenti nagysokara egy legeny es a titkar
kioktatja:
- Elvtars, n -'St iigyesen. Beszeljetek a Ianyokkal, asszonyokkal,
amikor kijonnek. Mondjatok meg, hogy olyan miisort hoztunk,
amilyent meg sose lattak. Van egy remek kis szindarab, tane is,
szep ruhakban.
- Nern lesz konnyii - vakarja fejet a legeny: - Nagyon hall-
gatnak ezek a papra.
- Hat aztan? Ratok nem? Mifele legenyek vagytok, ha meg
mulatsagba se tudjatok esalogatni a lanyokat?
Sem a titkar, sem a kulttiros felere sem bizik ugy, ahogyan
mutatja. De el vannak ra szanva, ha esak ket ember jon is ossze,
megtartjak a miisort. Leleveleztek, igaz, megirtak, hogy nines itt
partelet, kevesen vannak s a PilP hivei a hangad6k, de 6k megis
eljottek s ha mar itt vannak, nem mennek el eloadas nelkiil. Nern
lesz itt taps, tudjak, talan kozonseg sem, de begytilnek a tanacste-
rembe s tajekoz6dnak a kietlen terepen. Itt ugyan nines zold ag-
b61 es viragb61 font fiizerdisz. mint a miskolci gyarban volt, de
meg emelveny se, mint Ojfalun. Se szinpad, se fiiggony, . csak a
nema falak, az elnoki asztal, nehany szek, a falak menten l6cak.
Ha nem is szamitanak ra, hogy megtelik, elrendezik megis, sot az
aut6kr61 behordjak a maguk padjait is. Amig jonnek-mennek a
padokkal a felbuzdult ifik, a szemiik sarkab61 azt lesik, mozog-e
a falu?
A tanacsterembol nyilik meg egy szoba, a szereplok oda hUz6d-
tak be, ha netalan megis lesz itt eloadas, onnan lepjenek be.
- Mit akartok? - jelenti egy hirnok: - Mar vagy hatan acso-
rognak a teremben.
- Kimegyek hozzajuk, nehogy megl6gjanak - mondja a titkar
es csakugyan kimegy es beszelget. Kozben hUszan, harmincan van-
nak mar. szamolni se kell tobbe, ha lassan is, gyiilnek.
- Akar kezdhetjiik is - mondja a kulturos. - Itt keves a kom-
munista, talan MNDSZ sincsen. S a tanit6, akivel leveleztiink, nem
is mutatkozik. Azt hiszem, magamnak kell hejelentenem, hogy
megerkeztiink, de meg nekem kell magunkat iidvozolni is - a
mosolya most kisse kesernyes. - No nem baj. Azert mi nem ije-
diink meg.
A titkar meg sz6t valt avval a legennyel, akivel mar elobb egyez-
kedett. Arra akarja ravenni, hogy par sz6val jelentse be az el0ada-
sukat. Az elso kellemes meglepetes akkor eri oket, amikor az
vallalja is:
- Tisztelt hallgat6sag - all a padsorok ele. Nagyot nyel. Evvel
is jelzi, hogy itt nem mondhat elvtarsat, de a hangja eros, az is
latszik, hogy nem elOszor sz6lal meg: - Pestrol jott egy kulttir-
csoport. Nezziik meg oket, hallgassuk meg mit tudnak, nem art,
ha tanulunk toliik. Es meg sz6rakozunk is mellette. Azt mondom,
tapsoljunk nekik, hogy kezdjek.

166
Mindannyian kit6dulnak a kis szobab61, hogy a hatas nagyobb
legyen s az enekkarral e.gyiitt enekelnek. A Himnusszal kezdik. All
a kozonseg is. A kulturos a beszedjet itt egy kicsit atformalja: a
papi birtokb61 juttatott foldekrol beszel, hogy j6 lesz vigyazni, ne-
hogy visszakeriiljenek regi gazdaikhoz. Ezert kell a szavazasnal a
Kommunista Part melle allni. Mert ki torodik a szegeny ember
erdekevel? talan a volt foldesur? · Csak azt nezzek mindig, hogy ki
mit ad es ki akarja elvenni. Ha e1Te iigyelnek, sose arthatnak
maguknak.
A gyakori ajt6nyitas nem zavarja a beszelot. Be-besurran valaki
s megall a fal mellett. Akik mar bemereszkedtek, nem sajnaljak a
tenyeriiket s a tavollevok helyett is tapsolnak. Az enekles alatt
szinte be sem tevodik az ajt6. Mar annyian vannak, a templomban
sem lehettek tObben. Mire az asztalt es szekeket a trefas jelenet-
hez elrendezik, mar erdeklodestol csillognak a szemek. Szivesen
nevetnek, sziviikbol mulatnak a maradi gazdan, nyelves lanyan s
a talpraesett keron. De aztan a kulturoson is, ahogy nyakaban a
harmonika szijaval a zenekar elen, duhaj kiseretet szolgaltat a
tanchoz. Nagyon j6 kedve van, szivesen m6kazik. Mert megis be-
jottek s nyilvan nem bantak meg, azt mondjak a gyonyorkodo
arcok.
- Jojjenek el masker is - szorongatjak vegiil a keziiket.
- Hiszen maguk nagyon szepen csinaltak - amuldozik e.gy fo-
gatlan any6ka. :E:ppen csak hogy ki nem mondja: mast mondott a
tisztelendo ur.
Itt is kikiserik oket a teheraut6hoz, itt is integetnek, de a sotet-
seg hamar elnyeli oket - sok idot vesztettek a varakozassal, koz-
ben egeszen beesteledett. Se hold, se csillagok, felh6s eg alatt fut-
nak ki a falub61. A hazak se latszanak, csak itt-ott egy-egy vilagos
ablak, azokat is hamar elrantja melloliik a rohanas. Pedig rossz az
ut, nem lehet sietni. A sofOr fogadkozik, hogy tud itt valahol egy
dt115utat, ha azon atvag, egy-kettore az orszagutra ernek ki s be-
hozza a kesest. Hamarosan meg is leli s zotyogteti a tarsasagot
katyukon es koveken keresztiil. A kezek mar nem a csomagokat
fogjak, kapaszkodnak a padszelbe.
- Inkabb kesnenk kicsit - nyogdecsel Ilus s majd elharapja a
nyelvet a nagy razas kozben. De be sem fejezheti, amit gondol,
maris biztositva van az alapos keses. Nagy nyekkenessel dol az auto
a bal hatso kerekre.
- No, ha tengelytores, itt ejszakazhatunk - morog ki a kulturos
basszusa banatosan a noi sikolyok koziil. Egy halomba doltek mind
a kocsi legvegen.
- Nern seriilt meg senki? - aggodo a titkar hangja, de hogy
megnyugtatjak, visszater a kedve: - Jol nezze meg mindenki a ke-
zet-labat! Utolagos felszolamlasokat nem vehetiink figyelembe.
Szerencsere a masik auton vannak a ladak s minden nehez cso-
mag s meg nagyobb szerencse, hogy az epen maradt s mukodik a
reflektora, annak a fenyenel maszik le, ki ahogy tud. Elokeriil az
emel6, a p6tkerek ... Annyi a segitseg, hogy egymastol sem fer-
nek. A tobbiek ponyvat teritenek az utszelre, letaboroznak, mint
majalison. Olnek a sotetben. Vigasztalan tud lenni a holdtalan,
csillagtalan ej az idegenben. A reflektor a javitokra vilagit, kiviile
csak egy fenyforras latszik, a kulturos elemlampaja, amit a sorban
iilokre iranyit:
Mind megvagytok?
- Mi meg - mondja Marika. - Csak az tit volna meg.
- Mag anal min den van? - csodalkozik Ilus, hogy ez az ember
minden helyzetben tud segiteni. Ma szegezett is, keriilt hozza kala-
pacsa, tegnap az auton az etkezeshez harom zsebkest kolcsonzott,
most a lampaja tesz veliik jot.
- Hajaj - jon oda a titkar is - te meg nem ismered a babatas-
kajat. Nyugodtan eltorheted a kezed, a labad, rogton sinbe teszi.
- ~n minden csabitasnak ellen tudok allni - nevet Ilus.
- Nern faztok? - erdeklodik a kulturos.
- Ta!an kalyhat is hozott? - nevet tovabb Ilus.
Hideg meg az este, a fii is harmatos, de 6k koveken iilnek, pony-

168
van es ugy osszebujva egy-egy kabat alatt, hogy nem dideregnek.
Ilus is osztozik egy kabaton, esak nem tudja kivel, pedig egesz idc5
alatt beszelgetnek. Csak sejti, hogy a tegnapi fiu, aki a kabatot a
hatara teritette. Most kerdezze meg a nevet, a masodik napon?
Dehogyis kerdezi. Sokkal mulatsagosabb igy. Mintha alareban vol-
nanak. Jatek esak, de nagyon erdekes. :t::s nem koekaztat semmit.
Ha esak egy kicsit is szemtelenkedne, folall es otthagyja. De a fiu
meg esak a kezet sem fogja meg, ha bar eelozgat ilyesmire:
- Ninesen szive a titkarnak, vagy nagyon is irigy. Megigertette
veliink, hogy egy ujjal sem eriink hozzatok. De egy m6dot tud-
nek, hogy a keeske is j61 lakjon es a kaposzta is megmaradjon.
Ckolbe szoritom a kezem s ugy olelem at a derekadat. Mit sz6lsz
hozza?
- Semmit. Mi nem igertiik, hogy ujjal sem nyulunk hozzatok.
~n az egesz tenyeremet tennem az areodra, de j6 esattan6san.
- Ilyen harcias vagy?
- Csak ostrom idejen. - Nines harag, nevetnek.
A kulturos lampajanak j6 hasznat veszik akkor is, mikor az
auto mar a kerekein all. Mert folszallas elott a padokat s az egy-
masra zudult kezicsomagokat kell meg elrendezni. Most mar 6va-
tosan, lepesben haladnak az orszagut fele.
- Aki siet, menjen gyalog - kialtja tul a motort Marika, es
megint nevetnek, pedig nines egy esepp nevetni val6 kedviik sem,
mar nagyon faradtak. Azt sem tudjak, mennyire vannak meg a
rendes utt61 s onnan meddig tart hazaig. Hazaig? A gyarig. Mert
ott meg at kell oltozniiik. Ugy indultak el. ahogy szerepeltek, nem
volt ott mar id6 a ruhavaltashoz. J::jfel is lesz, mire lefekhetnek.
Nern szoktak meg a virrasztast es koran kell kelni. Torc5dottek,
almosak, ragad6s az asitas, mar nem beszelgetnek. B6biskolva, fel-
alomban erkeznek meg.
- Egy het mulva itjra megyiink, masfele. Jottok? - kerd~ bU-
esuzaskor a kulturos. bar biztos a valaszban, ismeri a nepet.
- Megyiink! - Mind lelk~sek megint, mint az indulaskor.
17.

Ilus meselo kedve bO anyagb61 taplalkozott egesz heten. Nem-


csak az anyja kedvet lagyitotta az egyre szinesedo mesekkel, el-
mondta a szomszedoknak is, a gep mellett, sziinetekben is egyre
errol beszelt. Neki maganak is nagy ujsag volt, nagy mulatsag s
kiilOn meg az, hogy masokat sz6rakoztathatott.
Egyebrol se tud beszelni - beketlenkedik Vargyasne - mintha
mas se volna.
- Gyerek meg - vedi Molnarne - hagyja, hadd i:iriiljon.
- De val6 az, hogy egy fiatal lany ejfelkor keriiljon haza'?
- Masok is jottek erre es hazakisertek. De am ezt is meg kell
szokni. Ne feltse, semmi baja se tortenik.
- Semmi'? Es ha tenyleg aut6-baleset tortent volna'?
- Baleset a lakashan is erhet akcl.rkit. Ha folyton ilyenekre gon-
dol, egy perc nyugta se lesz. Akkor fel jiink az embereinkert is,
akik egesz nap az allvanyokon maszkalnak es leeshetnek. Vagy
feljiink a gepektol, azokkal is ti:irtent mar eleg baleset. Nern, nem
szabad ilyen pesszimistanak lenni. Maganak aztan igazan nem. Ma-
ganak semmi oka a feltesre, j61 dolgoznak, itthoniilok, nem lehet
panasza. Ha meg Terit is beadna a gyarba -
- Azt mar nem! - vag a szavaba. - Teri j6 helyen van.
- Vagy ki tudja. Kerdezzen csak egyszer tole a .,fiatalur" utan.
- Mi van vele? - nyugtalankodik ujb6l Vargyasne.
- Majd Teri elmondja. En nem hordok pletykat. Csak figyel-
meztetem magat, hogy ne bizzon ugy a nagysagakhan.
Teri azt hitte, menten i:isszeesik, mikor anyjat meglatta. Csak
kopogott a konyhaajt6n, ahogy lea szokott s a kopogasra ugy fe-
lelt, ahogy neki akart:
- Gyere, gyere, eppen raerek egy kicsit - nyitja az a jt6t s hat
az anyja s mar kezdi is:
Mi van a fiatalurral'?
- Semmi, igazan ... mert tetszik kerdezni? - dadogja. Teri

170
eppen nem langesz, lassan valt az esze, de most pillanatok alatt
megerti, mert van itt az anyja. Ilusnak meselte, hogy a fiatallir
kikezdett vele. Egy kicsit el is tulozta, hogy a hatas nagyobb le-
gyen. Az igazsag annyi, hogy este kopogott az ajtajan. C felelni
sem mert, az meg elment. Megis ugy mondta el, hogy mar tobb-
szor kilincselt, konyorgott, hogy nyissa ki, nem tudja meg senki.
Ilus kinevette: ilyen gyava?
- Mert nem nyitottad ki? Kentel volna le neki egyet, majd
beken hagyott volna.
,,Bearult anyanal?" - gondolja s most igazim nem tudja, hogyan
hitesse el, hogy semmi sem tortent.
- Asszonyod itthon van?
Teri ismeri az anyjat, azt most senki es semmi vissza nem tartja,
most mar azt is hiaba vallana be, hogy hazudott, itt semmi se
segit, ha a lanyat vedi.
- Jaj, ne tessek ... igazan, ne . . . - tordeli a kezet, de akar a
laba ele vetne magat, akkor is atlepne rajta. Ahogy meglatja arcan
az ijedtseget, azt hiszi, tudja, hanyadan van. Minden vere az agyara
t6dul, fektelen diih onti el, tOrni-zuzni tudna.
Ahogy meglatja T.ab6dynet, elebe all: - lgy vigyazott a la-
nyomra? I - se koszones, se nagysagosasszony. Az meg csak cso-
dalkozik:
- Mi vagyok en? A pesztraja?
- Azt igerte, egy tapodtat se ereszti semerre. Most meg a fia-
talur ....
- Ez a baja? - nevet £01 Tab6dyne. - Soha nagyobb baja ne
legyenl
Ha tagad, ha veszekszik, ha kiabal, Vargyasne nekimegy es bele-
fojtja a sz6t. De a nevetes mellbe vagja, a szavakt61 megdobben -
hat igy is lehet? . . . Egyszerre kij6zanodik, magahoz ter. Megy
vissza a konyhaba: - Itt nines mit beszelni. - Pakolj I
Teri nem kerdez, megsz6lalni sem mer. Leveszi a kofferjet a
szekreny tetejerol. Kis lyuk a szobaja, ketten alig fernek benne.
Odabb hUz6dik, mig anyja csomagol. Sok holmit hozott mar at,
a kis kosarkofferbe csak az apr6sag s a fehernemu fer, a ruhak a
karra, a cipoje kezbe keriil:
- Tessek addig a konyhaba, mig az agyat megigazitom - viszo-
lyog Teri a kovetkezo percektol es hUzna az id6t.
- Semmit se igazitasz. Gyeriinkl
Tab6dyne vegsz6ra erkezik:
- Azt hiszi, ezt lehet? Csak ugy egy perc alatt? Nekem jogom
van itt tartani, mig helyettest allit.
- Nern olyan vilag van - elszant mar Vargyasne. - Oriiljon,
ha £01 nem jelentem.
Ugy Iehet, oriil is, nem vitatkozik tovabb, sz6 nelkiil zarja be
mogottiik az ajt6t.
Teri oldalr61 lesi anyja arcat, sz6lni nem mer, de tudni szeretne,
hogy mi lesz vele. Nagyokat s6hajt, mintha a terhet sokallna.
Neman ketszeresere no az ut es nem birja tovabb:
- A konyvem meg a berem ott maradt.
- Arra iigyelj, hogy semmit el ne sz6rj - es veglegesen leza-
rul Vargyasne szaja. Nem beszel otthon sem, mig mindennek he-
lyet nem talal s be nem rakosgat a szekrenyekbe. Akkor nagy le-
legzetet vesz s maga elOtt tereli Terit a konyhaba: - Most elmon-
dasz mindent, ahogy tortent. - Az arcan elszanas. Ra van irva,
hogy a dolgot nem hagyja annyiba. Megy a torv.enyre, vagy ahova
kell, a lanya becsiilefet 5 megvedi.
- Igazan anya, tessek elhinni, hogy semmi sem tortent. Az ajt6-
mat mindig zartam.
- Nappal se?
- Nappal? Otthon se volt. Reggel ment az egyetemre, a men-
zan ebedelt, csak este jott haza.
- Eskiidj meg.
- Bizonyisten, anya.
- Na j6 - mondja megkonnyebbiilve. - De nehogy kesobb
siiljon ki valami diszn6sag s aztan letagadjak.
- Mit tetszik gondolni. Megmondanam, akarmi volna.
Este, apja elott, ujb61 vallani kell.
Ilus cHenken hallgatja a tanacskozast. Vegre valami tortenik itt-
hon is, nemcsak az eves es alvas, az agyonunott predikala-s, hogy:
igy vigyazz magadra, ugy vigyazz . . . Kar, hogy Molnarne del-
utanos, ha hallana anyaekat, hogy mondana a magaetl Tudna a szo-
veget a szolgalatr61, nagysagakr61, a mai idokrol. De Ilus nem
tudja, hogy eppen Molnarne inditotta el ezt a kalamajkat. Neki
kalamajka s azt sem tudja, hogy szerepe van benne. Az o fanta-
ziaja kelesztette Teri vekony mesejebol ezt a tesztat, amit szeme
lattara siitnek cip6va. A veletlen vele kezdette el s vele is foly-
tatja - o csak annyit tud, hogy a pontot o szeretne kitenni. 0.
Az lenne a muris. Csupa megszokasb61 fellendiil a karja, s mindjart
iajon, hogy ez itt nem iskola, se nem gyules s sz6val jelentkezik:
- Mondhatok valamit?
Apja; anyja ranez, oldalr61 Teri is. Gyanakv6n, mert att61 tart,
hogy a kitalalt reszletek most szegyenszemre napfenyre keriilnek.
Vargyasne csak int:
- Na?
- Hozzuk el Teri munkakonyvet, meg a -
- Na nezd a bekat - vag szavaba Vargyas. - Csakugyan, a
konyve. Hogy mi erre nem gondoltunk.
- Nern a fenet - mondja Vargyasne. - Sz6ltam volna en mar
akkor erte, de ha meg egy percig ott maradok, nekimegyek a fes-
tett kepenek.
- Majd en elhozom - all fel Vargyas s helyrerantja a nadragjat.
Vargyasne semmi jot se var ettol a nekikesziilodestol. Semmi fO-
lOsleges zavart nem akar mar, de port se a nyakaba. Ha o maga
meguszta becsiiletsertes meg tettlegesseg nelkiil, semmi sziikseg
ra, hogy az Ura keveredjen bele.
- Te csak ne hozz semmit.
- Majd en - pattan fel Ilus a helyerol s meg se varja a bele-
egyezest, szalad oltozkodni.
- Meg ez lesz a legjobb - hallja be a szobaba anyja szavat s
ez valami vidamit6 i:iszti:inzes a sietsegre. Nevet magaban. hogy c5,
a .. taknyos", a legkisebb csinal rendet abban, amit anya elrontott.
Mar akkor elrontotta. amikor Terit elszegodtette, most meg, fel-
mondas nelkiil. a fiilenel fogva cipelte haza.
- Velem bezzeg nem tehetne - gondolja, mig nagy sietve ki-
es bebUvik a ruhajaba. Gyorsan meg a fesiit is vegigrangatja a
hajan, aztan megrazza a fejet, hogy szabadon hulljon vissza. -
Milyen szerencse, hogy tegnap mostam - ·nezi magat a tiiki:irben.
Ebben a gondolatban benne van, hogy ott is akar tetszeni. Mindig
es mindenhol. Mindenkinek. Kit ahogy lehet, de meg kell h6di-
tania. Az egyikre ramosolyog, masra meg ra sem nez, csak ji:in-
megy a ki:izeleben. Mar pi:itti:in koraban is igy csinalta, addig mes-
terkedett, mig meg nem alltak s sz6ltak hozza. Mindig csatat nyert
meg, vagy avval, hogy kedves, vagy a hegyesseggel. Soknak eppen
az tetszik, hogy nyelvel. De most a tiikre biztatja: j6 napja van.
- El ne felejtsd. jar az egesz h6nap - oktatja az anyja. - Az c5
hibajukb61 hagyta el a helyet. - Hogy honnan tudja a rendeletet
s hogy van-e ilyen rendelet, egyikiik sem kerdi. Olyan hatarozott,
nem is lehet maskepp.
- Ne tessek felteni - felel Ilus s duzzad6 onerzettel Iepi at a
ktiszobi:it. Most .. bi:igyi:is" igazan. Mintha a vilag szeme rajta volna,
ugy Iepked. Ugy is csonget be Tab6dyekhoz:
- A noverem konyveert ji:ittem.
Bste van mar, a fiu otthon van s mert nincsen meg uj lany, c5
nyit ajt6t:
- De szep kislany vagy - mondja gyermeknek szant fi:ilennyel.
- Ujabbat nem tudsz? - megint .. hegyes", de most meg avval
is, hogy visszategezi. Ot ugyan ne kezelje le. - Kerem gyorsan,
nem erek ra - teszi hozza, mert bosszantja a fiu nevetese.
- Ezt ~ tesztatl ... - cs6valja a fejet csodalkozva es dertilve,
aztan szelesre tarja az ajt6t s gunyosan meghajol: - Parancsoljon
besetalni. Majd jelentem az illetekeseknek.
Ilust nem zavarja a guny, tudja, hogy visszavagas neki es gyen-
genek talalja. Pirit szeretne utanozni most, ahogy az tud kurtan,
hatarozottan kijelenteni:
- A konyve t kerem, meg a beret. Egesz h6napi jar.
- Kerem, ahogy parancsolja - mar megy, hogy az anyjat kiildje.
Tab6dyne dul-ful a szemtelenseg miatt s nem 6hajt targyalni.
Meg a konyvbe beirni is csak kenyszerb61:
- Vidd ki neki es menjen, hogy ne is lassam.
- Rendben va n? - nyujtja a ki:inyvet es raj ta a penzt. Ilus meg-
szamolja a penzt, aztan beleteszi a ki:inyvbe:
- Rendben - mondja s mig eldi:inti, hogy ki:iszonjon-e, anelkiil
lep ki az ajt6n.
- Ezt a tesztatl . . . - ismetl6dik meg mi:igi:itte a csodalkozas s
6 megy, diadallal.
- Mar itt is vagy? - fogadja az apja - Kirugtak?
- Engem? ... Ugy nezek en ki? - mig a konyvet anyjanak adja,
nagyot fohaszkodik, hogy amit az uton kieszelt, iigyesen adja be:
- Tessek holnap Terit velem engedni. Nem veszit egy napot se,
ri:igton folvetetem.
Az, hogy nem veszit egy napot sem, talan meg nyom6sabb ok,
mint a tapasztalat, hogy j6 hely nincsen s kar ujat keresni:
- Gondolod, hogy lehet? - adja meg magat Vargyasne.
- Ha en sz6lok? . . . Tutti I
Este a kozos divanyon nem labt61 fekiisznek. Teri ati:ileli Ilus
nyakat, tigy sugja a fiilebe:
- Ha tudnad, hogy hogy oriilok - es arra gondol, mennyi em-
ber koze keriil. A sok ferfi I . . . Talan csak akad egy komoly
udvarl6ja? ...
18.

Teri mennybemenetele tultett az Ilusen. Ilus lelkendezve jart


eleinte haza s mondta. mondta veg nelkiil az elmenyeit, hogy anyja
mar szediilt bele. De amennyit Teri amuldozott s dicsekedett, azt
mar alig birta:
- J6, j6, csak ne beszelj annyit. Inkabb mosogatnal.
Hiaba engedte mind a kett6t gyarba, nem tudott erdeklodest
erezni a munkajuk irant. Talan ha bemegy egyszer es szetnez es
raijeszt a nagykalapacs, vagy latja a ravasz gepeket iizemben -
de igy? Meg elkepzelni sem tudta. hogy milyen lehet egy eszterga-
pad, ha nem hasonlit ahhoz, amit egy asztalosmuhelyben mar la-
tott. Kiilonben is megvan neki a maga kiilOn gondja s van az
annyi, ha nem nagyobb, mint a ket lanyae. Egyiitt tartani a csa-
ladot, f5zni. mosni rajuk, beosztani a hciromfele keresetet, sza-
montartani. kinek, mi a legsiirg6sebb es arra gyujteni meg a jov6re
gondolni, beszerezni telre, nyarra, eltenni, amit kell -:- ki csinalna
itt meg, ha 6 egyszer nem lesz? Ezek? A mai lanyok? Meg az
ovei sem, pedig raszoritja 6ket, amire csak lehet. Megsem lesz-
nek ezek igazi haziasszonyok, amilyenne 6 lett. Ez is nagy gond
neki. S gond az is - hiaba beszel Molnarne - , hogy annyi ferfi
kozt hany6dnak. Egyebet nem tehet, minthogy a percekr61 is el-
szamoltatja oket: eddig dolgoztok, ennyi idot tart meg az ut,
ekkorra itthon legyetek. De itthon vannak-e? Egyszer ropgyiiles,
egyszer a fiirdes, ilyen megbeszeles, olyan megbeszeles, pr6bcik es
Isten tudja milyen kifogasok. Kesnek mindig s ezt nem birja. Gya-
nakv6 szemmel nezi oket, faggatja, szidja, hogy a nyakukat tekeri
ki, ha rajon egy hazugsagra, de hogyan jojjon ra? Mondhatnak,
amit akarnak s neki el kell hinnie, hogy ott csupa kotelesseg van,
meg tanulas.
Vargyasne nyugodt lehetne s lenne is, ha csak rajta allna lanyai
sorsanak rendezese. De nem. Sanyi jambor, kezes, szivesen mon-
dana fianak, ha egy dologban meg nem kotne magat. Neki csak
Ilus kell. Ilust meg nem adja id6 elott. Nemcsak azert, mert fia-
tal O nem kezdi az asztagot alulr61. Az a rendje, hogy el6bb a
na~yot vigyek, akkor keriil sorra a kisebb. Ha akadna valaki Teri-
nek, azt se banna, ha a kett6 egyszerre repiilne ki, de igy? . . .
Csupa beketlenseg. Sanyi jon, hiisegesen, vasarnap mar kora del-
utan s megiil koztiik vacsoraig. De Ilus az orrat huzza, hogy pi-
pogya ferfi, akkor se kellene, ha masik nem volna. Nyimnyamnak
csufolja, anyamasszony katonajanak, aki a lany mellett kettot sem
tud sz6lni. Mondhatja 6 Ilusnak, hogy ez az igazi ferjnek val6, az
ilyen j6fajta, aki csendes, gyiijt6, lam, Sanyi a jovojere gondol,
mar bt'.ttorra rakja felr.e a penzt. Gondolja meg, egy-ket ev es
egyiitt lehet minden. De Ilus csak nevet:
- Hat csak iiljon s varja, mig hosszu szakalla no.
- De kev.es eszed van - korholja az anyja. - Nern Iattal meg
eleg kocsmaz6t? Azt hiszed, mindenik ferfi olyan, mint az a pad?
De Ilusrrak az apja sem kellene. Szereti, mint apat, de hogy az
6 ura ilyen legyen? azt nem. Ha italos, konnyelmii, majd 6 le-
szoktatna, de neki csak az kell, aki j6kedvii, szep, hogy irigyel-
jek erte. Nern az, aki kinalgatja magat, akiert csak a kezet kellene
kinyujtania. Majd 6 megharcol erte, mast61 is elveszi, ha kedvere
val6t .talal. Egyel6re meg nines ilyen. Addig is, amig raakad, ne-
vetgel azokkal, akik vannak. Bent a gyarban es otthon is. Mert
Sanyival is tud 6 nevetgelni. Vasarnap delutan, amikor a szoba-
ban a divanyon barman iilnek s mas mulatsag nem ad6dik, Sanyi
is j6. Meg arra is, hogy Terit ugrassa. Sugdos Sanyival, hogy Teri
fiileljen s egesse a kivancsisag, az irigyseg.
Szokas szerint kozbiil Sanyi s persze !lust nezi. 0 .se beszel
hangosan, csakis Ilus hallja.
- Sanyi egy palotat igert - hajol iilteben elore s Sanyi el6tt
mondja Terinek.
Sanyit bosszantana, hogy amit 6 kettejiik titkanak szant, igy ki-
kiabalja - ha nem Ilu~ csinalna. De Ilus szeme ragyog, mikor ne-
vet s minden fog.a csillog, olyan 1szep, hogy maris megbocsat:

I 2 Beczdssy
177
- Hat nem eppen palotat. De egy szoba-konyha, elotte egy iive-
ges veranda meg elfeme az anyam telken.
- Milyen kar, hogy komiives vagy - nez Sanyira kotekedve. -
Ha szerelo volnal, aut6t igemel. Igaz?
- Mert ne? Annyi romosat lehet kapni, egyet helyrepofoznek,
ha nagyon kivannad. De hidd el, sokkal tobbet er egy prima motor-
bicikli. Ahhoz megszereznem az engedelyt is.
- Vezetni se tudnal.
- Meg leJlet tanulni. A brigadunkban is van egy oregnek, avval
jar be Soroksarr6l. Ha megkerem, szivesen megtanit. - S maga-
ban mar azon gondolkozik, a butor helyett ne e.gy oldalkocsist
vegyen-e, hogy Ilus kedvet lelje. Ez a tepelodes megint szavat
veszi s csak iil, sz6tlan a divanyon.
Ezt a csendet Ilus mar nem · allja es kesz csufol6dni:
- Milyen szerencse, hogy hallgatni tudsz. Azt nem kell senki-
tol sem megtanulnod.
- Az se rossz a hazassagban. Mit csinalnal, ha folyton beszel-
nek?
- J::n semmit. A feleseged banna, nem en.
- Pedig te leszel az.
- Aztan folebredsz.
Az lehet, de akkor mar a felesegem leszel.
Ilus nem talal sz6t a tiltakozasra, mar annyifelekeppen jelen-
tette ki, hogy nem es nem. Most okollel iitogeti Sanyi hatat s ha
nevet is hozza, megis csak ellentmond, taktusra, egyhangtin:
- Azertsem I Azertsem I Azertsem I
Sanyi ha ta dong, de behUzott nyakkal, boldogan tiiri:
- Majd meglatjuk, en raerek vami - gocog, toredezik a szava
az iitesektol. A pajtaskodasig, a tegezodesig mar eljutottak, ha tii-
relmes, meg tovabb is halad. Olyan biztosra veszi ezt, mint hogy
itt iil, Peter bacsieknal. Vargyas neni is partolja s amit 6 akar,
az ugy is tOrtenik. Ha a csik6 meg nines is betorve, ha kirug, ha
nyakas j6szag is, Sanyi mar nyeregben erzi magat. Ogy jar-kel
itt, mint csaladtag s ha akarna, itt maradhatna vacsorara is, de o
nem akar, inkabb hazamegy anyjahoz, ugyis keveset latjak egy-
mast. tgy mondja Peter bacsinak, ha neha-neha, igaz, nem eppen
rabeszelon marasztana:
- Hova sietsz? Itt is ehetnel.
Nern mondhatja, hogy j61 ismeri Vargyasne krajcaros termesze-
tet s hogy tudja, a szombaton megvett hUsb61 meg a hetfoi elvinni-
val6knak is ki kell keriilni - jobb, ha nem eszi el eloliik. £rzi,
hogy a becsiilete ettol is no. Ezt a tart6zkodast is kedvelik benne.
De meg itt iil, s vigan trefalkozik a lanyokkal:
- Mit csinal a tiizolt6d? - kerdi Terit s az irul-pirul zavara-
ban, mergesen nez Ilusra, hogy elarulta titkat s egy kicsit biiszken
Sanyira, hogy lam. keriilt neki is, o is kell valakinek:
- Hallgass te, ne olyan hangosan. Az kellene csak, hogy meg-
hallja anya. - Pedig talan nem is bcinna. Odaallni eleje es .azt
mondani, hogy a gyarban udvarolnak neki, azt nem merne. De ha
megkerdene, bizony megmondana, hogy komoly szandekkal ke-
riilgeti egy j6vagasu, piros arcu tiizolt6. Tiizolt61 ... Mi6ta a ma-
jalison azt a csinosat megismerte, az6ta is az egyenruhajukr61
almodozott. Mennyivel kiilonbek az ilyen civileknel. Meg az a
kurta szaru csizmajuk is tetszik neki. Szivesen beszelne a h6dita-
sar61 Sanyinak, de az csak Ilusra figyel. J6 volna mar kicsit dicse-
kedni.
Mi6ta itthon el, egyre jobban erzi Ilus fOlenyet, amit pergo
nyelve, gyors keze biztosit neki. Emellett anyjuk szimitasa, hogy
ot minel elobb ferjhez adj.a, sz6 nelkiil is siirgeti. Semmit sem
mond, de a szeme kerdez orokosen. Mert azt tartja, hogy o a
lanyai .arcar61 is leolvassa az igazsagot:
- Hiaba ravaszkodsz, a szemeden latom - szokta mondani, de
Teri nevet magaban:
- Meg Ilus se ugy tudja, ahogy volt
Mert a tiizolt6val egeszen maskepp tortent. Az igazsag az, hogy
mar napok 6ta latta, mikor a targoncat a raktarb61 a · miihelybe
12•
1 79
tolta. Csak messzirol, de a sok kormos, felgyurt ujju, overalos em-
ber koziil kiritt az 5 egyenruMs, tiszta alakja. A tobbi csak szom-
baton borotvalkozik, ez meg olyan frissen mosdott mindig, mintha
templomba kesziilne. Erezte, hogy az is nezi, hat kihUzta magat,
ahogy Ilus szokta s meg-megallt a terhet rakosgatni, hatha koze-
lebb jon s megsz6litja, de nem. Egyszer aztan raszanta magat,
odafutott .s megkerdezte, hogy hany 6ra.
- Tan ehes a kisasszony?
- Nern mondom, hogy nem.
- Akkor fel6ra mulva legyen szerencsem. Mindj art fUjnak.
Hozza ide az ebedjet, majd elbeszelgetiink.
fgy kezdodott. Ilusnak persze nem mondta, hogy 5 ment oda.
Nern kell neki tudni. De hogy hivta, hogy kedveskedett, hogy ta-
lalkat kert es a tobbit hosszan elmeselte. Volt mit. Mert 5 akkor
csakugyan kivitte az ebedjet, meg meg is kinalta, nagyon ossze-
melegedtek. Andras, mert igy hivjak, Szebel Andras, mindent el-
meselt magar61. A sziilei a kornyeken laknak, nem messzire, haza
szokott jarni, hogy az oregnek segitsen. De itt is tart lakast, mert
mikor ejszakas, nagy strapa a HEV-vel hazabumlizni. Ugy tervezi,
ha megnosiil, kikoltozik, mert a gazdasagot nem adja ki a keze-
b5l, 5 lesz az orokos. Az 5 felesege nem fog gyarba jarni, lesz
mib51 megelni ugyis. Kerdezte, hogy ert-e a majorsaghoz, hizlalt-e
mar diszn6t?
Terinek kevesebb is eleg lett volna ahhoz, hogy terveket szojon.
Tudta, mire va l6 a celozgatas, latta, hogyan nezi, a sok szep sz6,
kedveskedes megtette a magaet, fiilig beleszeretett Andrasba. Ha
nem lett volna olyan szep, akkor is beleszeret, mert nem tehet
r6la;· nala ez konnyen megy. Ha sz61 hozza valaki, mar olvad. De
most meg sem hall mast, csakis Andras jar a fejeben s ez is bizo-
nyitja, hogy igaz szerelem, nemcsak fellangolas . Es Andras is igy
van. Egyre hivja, mindig vele akar lenni, nem eri be az ebed-
sziinettel. Az is igaz, hogy a szolgalata nem egyforma, neha elobb,
maskor kesobb er ra, ha talalkozni akar, alkalmazkodni kell. s ha

180
szegyellte is legelOszor, most mar szivesen fut at a tiizolt6khoz
munka el6tt, vagy utan is, ahogy megbeszelik. Nagyon kedves a
tobbi is, csak az nem j6, hogy Andrast ugratjak:
- Itt a menyasszonyod - kialtjak f.eleje, .amint 6 belep, pedig
j61 tudjak, hogy 6 sosem marad kettesben Andrassal, hiaba akar-
jak magukra hagyni, ha kimennek, •o Js megy, ennyi .esze meg van.
A baj csaki az, hogy Anaras siil'geti: - Bizonyitsd be, hogy iga-
zan szeretsz - mintha nem tudhatna.
- De nehez egy lanynak ! - gondolja Teri. Mar annyit hadako-
zott Andrassal, annyit magyarazta neki, hogy 6 nem olyan, ot mas
meg meg sem cs6kolhatta, erje be ennyivel. Azt csak nem mond-
hatta el, hogy mar egyszer megegette magat. Az Imre is hazassag-
r61 beszelt, annak is hitt, az is rendesnek latszott, adott rizst, meg
porcukrot a pult al61, igazan bizhatott benne, csak azt kellett volna
kivarni, hogy iizletvezeto legyen, iger·ete volt ra. Egyik este, zaras
utan feljott hozza, kint a gangon beszelgettek, cs6kolgatta, eskiido-
zott, hogy egy h6nap, semmi baj .se lehet, elveszL nem kell csa-
csiskodni, mas lany se szent. Mi lett volna, ha akkor hallgat ra?
Ket napig nem ment le vasarolni, alig varta mar, hogy lassa es
harmadnap seholsem talalta. Elebb azt mondtak, hogy mas Kozert-
be helyeztek at, aztan kisiilt, hogy iil. Es micsoda szegyen volt,
mikor egyik kiszolgal6lany ratamadt, hogy jobb, ha nem kerdez-
get utana, meg ot is beidezhetik tanunak, mint a tobbit, akikre a
lopott penzt koltotte. Es micsoda kinban volt, hogy mit mondjon
anyanak, amikor rizst .a kart, hogy vegyen t6le:
- Azt se mondta, hogy melyik arudaba megy? Szep kis udvarl6
az ilyen. CsaK higgy nekik, majd megtanulod, hogy mind ilyen.
Elebb vagy ut6bb meglepnek. Meg az jar j6l, akit elobb hagy-
nak ott, mielott bajba keriil.
Anya mindig igy beszel, riasztja az udvarl6kt61. Azt mondja,
aki tisztesseges szandekkal van, az eloszor a csaladot akarja meg-
ismerni. Bemutatkozik, eljarogat, a szii!Okkel beszel. Az mar gya-
nus, aki nem igy kezdi.

181
- Andras se kerdezte meg. hogy eljohet-e hozzank - gondolja
Teri es ettol bele is gyami koltozik. Andrasr61 is csak annyit tud,
amit 0 mondott el s bany lanynak meselhetett mar a kis gazdasag-
r61, ahol majd a felesege eldolgozgat az oregek mellett . . . Mikor
anyjanak nagy 6vatosan ujsagolta, hogyan udvarol neki valaki es
hogyan tervezi a jovot. meg a hirre is meregbe ji::itt:
- Meg mit nem! Falura! Hogy az any6sod kapcarongya legyel?
Mit tudsz te a mezei munkar61? Kapalj, arass, diszn6t hizlalj, libat
tomj, dagassz kenyeret? :E:s fozz. moss az egesz bazra? Nern ment
el a j6zan eszem, hogy engedjem.
- :E:s ha tudna anya, hogy nem is kert meg ra - gondolja
Teri - csak azt mondogatja, hogy majd az 6 felesege, ... De en
leszek-e az? - Van, ami szorongassa Teri lelket, ha otthon ul es
tepelodik .. De amint bemegy a gyarba, csak azt lesi, hogy lassa
Andrast s varja, hogy mondja mar ki a sz6t. hogy csak te, csakis
te Jeszel a parom. Biztatna is, de iigyetlen kacerkodasa kozben is
vigyaz magara, hogy messzire ne _menjen.
- Nern is szeretsz te igazan engem. - Ilyenkor megijed, hogy
Andras mas lanyt keres, keszsegesebbet, nem ilyen riadoz6t, aki
megtesz mindent a kedveert, meg azt is, amitol 6 annyira fel. :E:s
ilyenkor igazan nem tudja, mit is kell tennie. Tartsa magat tovabb?
de batha Andras elveszti a turelmet? Vagy tegyen a kedvere, hogy
meggyozze a szerelmerol? de batha 6 is csak olyan, mint a tobbi
ferfi, ahogy anya mondja s ha megkapta, amit kivant, ti::ibbe nem
kell neki?
Nagy gondjaban felszaladt Icahoz, att61 megsem szegyellt tana-
csot kerni.
- Hat csak vigyazz magadra, mig aztan majd a kutyanak se
kellesz. - Kinevette, csufolta, bolondnak mondta: - £n ugyan nem
mondok le semmi sz6rakozasr61. Mulatok evvel is, avval is, vala-
melyik majd csak elvesz. .
Teri tudja, hogy lea igazat mond. Amig egy hazban szolgaltak,
lathatta, hogyan vAltoztak az udvarl6i, sosem volt egyediil. Neha

I 8.z.
tobb is volt egyszerre. De hogy igaza van-e, azt megsem tudja.
0 nem lenne kepes igy elni, de nem is: tehetne. Neki itt az anyja,
a csaladja, c5 nem mehet el estenkent, hozza nem johetnek s nem
ert hozza, hogy tObbet is bolonditson:
- Orii.lok, hogy ezt megfogtam - gondolja, de ebben sem biz-
to.s. - Mert nem jon Andras soha arrafele, amerre c5 dolgozik?
Mert csak hivogatja, hogy: gyere at a deli sziinetben, gyere munka
utan. Meg azt is mondta mar, hogy ejszakas, maradjon bent c5
is ... Mintha hirtelen megvilagosodott volna Teri elott : - Ogy
nez ki, mintha en futnek utana! - s ha eleg oszinte, legalabb ma-
gahoz, bevallja, hogy ez igy is van: menne arrafele, amerre Andras
van, akkor is, ha nem hivna. tppen ugy, mint legeloszor, amikor
az 6rat kerdezte.
De sok mindent szeretne tudni . . . Mert van az, hogy a nem
rendes lany valogathat a fiUkban? ts hogy Ilus, aki rendes, az is
valogathat? Csak c5 olyan szerencsetlen, hogy aki neki tetszik, azt
fogni kell, magat61 nem jonne.
Szinte gyiilolkodve nezi oldalr61 Sanyit: ,,Hogy megiil itt Ilus
mellett mar egy eve, pedig sose hivja." - Sirni tudna, ugy elkese-
redik.

Mint egy hosszil porazra eresztett kolyokkutya, fickandozott,


csaholt, jatszott Ilus. De morgott is, mert a p6raz korlatozta na-
gyon: egyik vege az anyja kezeben, a masik csupan a gyarig ert.
De hol van az a kolyokkutya, amelyik beeri egy megszabott terii-
lettel s nem jon kedve egy ,kis cserkeszesre? Ilus nem tori semmi
rosszban a fejet, de a kivancsisaga kielegithetetlen es annyi meg
koriilotte a latni es hallani es tanulni val6. Menne ide, menne oda,
de anyja megerzi s egyre kemenyebben fogja:
- Nehogy megint kessel nekem - bocsatja reggel utjara s del-
utanig mind az 6rat lesi: - Negykor vegez, felotre a mosd6ban is,
ha otre nem jon meg, megtancoltatom. - !gy .futi fol a hangula-
tat nap nap utan s van dolga Ilusnak, hogy valtozatos kifogasokat
talaljon, mikor Marikaval jart idegen iizemreszekben, hogy a ma·
sik muszakbeliekkel is beszelhessen, vagy eppen Piribe karolt es
ellenkez6 iranyban gy.alogolt j6 darabot vele. Valakihez kellett tar-
toznia s csak keresg,elt, ki mellett volna erdekesebb. Mindeniitt
akadt a szemenek va16, de j6llakni vele sehol sem lehetett.
Marikaval ment az otthonokba, de a fiuk bolgarok voltak s ugy
keriilrepdestek Marikat, hogy neki csak morzsa jutott. Kezzel-
labbal megertettek volna egymast, de mi oromot ad a jelbeszed,
ha nem tud odamondogatni, nem ervenyesiil a j6pofasaga? Kiilon·
ben is: Mru·ika me11ett mindeniitt masodik helyre szorul. Csinal-
hat, .amit akar, 6t jobban ,szer.etik. Kerdez ezt, kerdez azt, mit kell
segiteni? mi a hiany? hogyan volna jobb? Ilus, ha megfesziil se
tud ilyesmivel tor6dni. Nern az ilyesfajta erdeklodes koti Marika·
hoz. Nezgel6dik valami ,,mas" utan, de meg maga sem erzi, hogy
mit akarna. Nevetni, beszelgetni osszevissza, ami jon, nem lat meg
celt maga el6tt.
Hogy a fiuk szobaja rendesebb, mint odaat ,a lanyoknal? HM
aztan! De rahagyja Marikara, hogy err61 majd beszelnek es fel-
ebresztik a versengest. Ct jobban erdekli annak a fekete fiunak
meg feketebb haja s ha a ,s zavakat megtalalna hozza, megkerdezne,
keni-e es mivel? a hullamok termeszetesek-e? mert 6szinten irigyli.
C maga moshatja, csavarhatja, ondolaltathatja, sose eleg fenyes, a
vege boncos, lbeletorik .a fesuje, csak merge van vele. Nern a fiu,
csak a haja tetszik neki. Olyant meg nem ,talalt, aki ugy, ahogy
van, mindenest61 tetszene. Ha tehetne, osszerakott volna mar porn·
pas reszletekb61 egy kedvereval6t - de ez is csak jatek, raun ha-
marosan. Valami regenyesre vagyik mar, olyasmire, amit az olvas-
manyaib61 ismert meg, de hiaba szaglasz utana, vele nem pusmog·
nak, nem suttognak ilyesmir61 a lanyok sem, tan gyereknek nezik?
De nem arra kivancsi, amit magat61 is meglat.
Kivancsisaga Piri fele i,s elviszi. Hetekig csiing rajta, most 6t ki·
sergeti, azt remeli, az 6 elete mas, uri otthonb61 ji:in, ,.uri" tarsa-
sagba jar, ha ki:izlekenysegre birhatna, tole igazan hallhatna erde-
keseket. Ezert mesel neki Sanyir61 - lassa, hogy mar nagylany,
van mar udvarl6ja, ha akarna, ma ferjhez mehetne. Szinezni kell
kicsit, mert a val6sagon nines sok meselnival6. Azt csak nem
mondhatja, ami .az igazsag, hogy unalomig iilnek hitrmasban. De
hogy igazi gav.aller, cukrot; viragot hoz s persze nem k6muves, de
epitesz, mi is lehetne mas? Szeretne, ha merne, ugy mondani, ahogy
az olvasmanyaib61 ismeri a regenyesseget, hogy ekszerrel es ru-
hakkal halmozza el, hogy az aut6jan kirandulni jarnak, de hat ezt
sem lehet. Kulon ezert is haragszik Sanyira, hogy semmi nagysze-
riit, semmi ig.azan irigyelni val6t nem lehet r6la kitalalni. S ha any-
nyit beszel is, hogy mar maga is unja, Piri bizalma akkor sem nyi-
lik meg, Piri tovabb hallgat a memoker61, pedig tiirelmetlensege-
ben mar faggatja is. Celozgat .a ,.szerelmes levelre", .amit szerep-
lese else napjaiban 6 maga vitt neki - de Piri tagadja, .hogy az
lett volna s csak annyira hajland6, hogy a tanulasr61 beszel: sok
a dolga, nem er 6 ra szerelemmel foglalkoznL tarsasagba csak rit-
kan jar, hozzajuk sem ji:innek, igy is sok az anyjanak a haztartasi
munka, keveset tud ,s egiteni neki.
- Te segitesz otthon? - csodalkozik Ilus.
- Nern hagyhatok mindent anyukamra.
A Pirivel ti:ilti:itt 6rakb61 annyit tud meg Vargy.asne, hogy Ilus
anyukamnak kezdi sz6litani s ha hazaji:in es munkanal talalja, meg
segit is neki. Szinte percre megmondhatna, mikor unt ra Ilus az
egyoldalu baratsagra s mikor vitte a kivancsisag.a mas vadaszterii-
letre. Att61 kezdve megint: anya, es nines segitsege.
Tetszik Ilusnak Magdi is, bar egy kicsit komoly, de ha o valami
huncutsagot mond, bug6n, melegen tud fi:ilkacagni. Azt hallotta
r6la, hogy menyasszony, hatha van mar titka. Faggatja s iaz csak
mosolyog. De Ilus kitart6, most 6t fogja kiser.getni. Az sem baj,
hogy Magdi~ Zoli varja. Meg erdekesebb 1s. Mulatsagos volna, ha
15 tetszene jobban Zolinak. £s. ugyan miert ne, ha nagyon akarja?
Mar az els6 percben erzi, hogy utjaban van Magdinak, meg1s
belekarol. Az sem zavarja, hogy Magdi szebb - az a fontos, hogy
o mulatsagos legyen. Magdi most rosszkedvii s ezt az elony,t kony-
nyii kihasznalni. Egyik lemezet ,a masik utan forgatja le, beszel,
beszel, felannyi csinyt sem kovetett el, ahanyat elmond. Tudja, hogy
erdekesen beszel, jobban, mint az apja, hogy 0 imindig mulatsagos,
hagyja, hogy nevessenek rajta. A .. pocan" az iskolaban kapott anyai
pofonon, hogyan intezte a konyvcsereket, hogyan ment ..ki", hogy
lemehessen. Meg Magdi is megneveti.
- De j6pofa maga, hallja - nevet Zoli is, es ettol Magdi megint
rosszkedvii lesz:
- Azt hiszem, anyad ma is pofonnal var - all meg felreerthetet-
len szandekkal, de Ilus most mar nem hagyja mag at lerazni:
- Ha nekem megeri? - vagja vissza hetyken s \a szeme a fiura
nevet.
Mint ketfiilti kors6, ugy all koztiik Magdi. Egyik katjaba az
egyik. masikba a masik akaszkodik, megis, akar ott se lenne. 0
legalabb ugy erzi. Mintha 6rak 6ta folyna feje lalott, sot az orra
elott a kotodesiik, rajta keresztiil beszelgetnek. Nem is az faj neki.
hogy Ilust61 nem jut sz6hoz, de ihogy Zoli nem adja ?tdtul egy
. halvany mozdulattal sem az egyiitterzeset. Ha neki is terhere volna
a harmadik, jelezte volna a karja es amilyen .sz6kimond6 maskor,
nem hallgatna el, hogy szivesebben van kettesben vele. Lerazott
mar nem egy kiseretet, akar fiu, akar lany csatlakozott, Zoli egy-
kettore elkoszont roliik:
- Mi masfele megyiink. - Meg ha egy .volt az utjuk is, szem-
rebbenes nelkiil mondta es ebb61 erthettek. J6 volt erezni, hogy
mindenkire feltekeny es nem) erdekli mas. Akadt nem egy, aki ki-
kezdett volna Zolival, de o fiityiilt a lanyokra .
..Hogy ez hogy csinalja? ..." - tiinodik Magdi, mig szeme sar-
kab61 Ilust figyeli. Hazudna, ha azt allitana, hogy kelleti magat.
Nem kacer es megis az. Mert nem is ,az a fontos, hogy mit beszel
itt essze, hanem ahogy mondja. A neveto szeme, az artatlan hun-

186
cutkodasa, amivel meg ot 'is megnevetteti, pedig egy csopp kedve
sines ra. Mintha tenyeren kinalna a vidamsagot: tessek, tessek,
kapjatok be. £s a fiuk be is kapjak, meg azok is, akiknek nem is
kinalja. Mind ilyenek. A szcijuk azt mondja: csak a komoly lanyok
erdekelnek. De a tettiik mas. Meg a Zolie is. Nevetett igy vele csak
egyszer is? Terveztek, nagyokat beszelgettek, mindig a jovo, hogy
igy lesz, ugy lesz, es tessek, kideriil, hogy igy is tud, ez tetszik
neki igazcin. Kedve volna kihuzni a karjat, megfordulni s ugy el-
menni koziiliik, hogy ne is lassa tobbe egyiket se.
Nem valami tulerzekeny Ilus, nem is a tapintat mozdul meg
benne, megis eszreveszi Magdi lelkiallapotat, amennyit megrandul6
karja is elarul. Ranez, eppen akkor, .amikor Zoli fele villantja a
szemet - ugy, mint anyja szokott 6 ra, ha a hirtelen duh lobbantja
£01. J61 ismeri ezt a villamlasos-mennydorgeses hangulatot es nem
ker belole. De hogy ne az ove legyen az utols6 sz6? Hogy ne 6 ma-
radjon feliil? arr61 sz6 sem lehet. Az ordog most sem nyughatik
benne:
- Legyen a tied, neked adorn - nez hetyken Magdira es nevet.
Magdi csendes lany, de esze van. Megerti, hogy a feltekenysege-
re celoz Ilus s ha az elobb meg csak mergelodott, most harag onti
el. ,,Ez mar megis szerntelenseg I" - 1gondolja s most mar a vila-
gert sem akar alul maradni. Harcias a hangja :.
- A magadet osztogassad masnak.
- Nekem ugyan nem kell, meg ingyen se. - Az elObb meg ne-
veto szeme most kicsire hUz6dik, a duzzog6 ranc elmelytil a ket
szemoldok kozt s ettol az area is megvaltozik. Valami kemenyseg
ti1 rajta, 6reges es gonosz. Egy villanasnyi csak az egesz, addig
sem tart, mint a szokott vallranditasa s mar meg is fordul, megy,
de visszanevet. Ezt csak Zoli v.eszi eszre, mert 5 is visszanez.
Eriggy hat utana - all meg ujb61 Magdi.
- Ugyan ne izelj mar. Csak ne akarj veszekedni.
- £n nem. De teged visszatartani se. Ha annyira tetszik neked,
eriggy csak utana;
- Ki mondta, hogy jobban tetszik? - Ez a ,,jobban" megteszi a
magaet. Magdi megenyhiil:
- Mert neki az esze mindig bolondsagon jar, ti .meg csak azt
latjatok, hogy milyen mulatsagos. Hat ha neked ,az kell? . ..
- Mert? Te nem nevettel?
- Az mas. Az egeszen mas. Az ember nevethet, att61 meg nem
adja oda a szivet is.
- Hat te tisztara megoriiltel ! - Ha ·azt mondta volna, hogy a
szivenek semmi koze sem volt a neve.teshez, akkor Magdi vegleg
megnyugszik. fgy azt erzi, hogy eltalalta az erzekeny pontot.
- Csak ne tagadd. Azt ihiszed, nem lattam, hogy a .szemed majd
kinezted?
- En? En neztem, ·ezt a kis taknyost?
- Addig nem volt taknyos, amig azt ne:m mondta, hogy nem
kellesz neki.
- Talan kinalkoztam?
- Lathatta, hogy tetszik neked. - Ezt ismetli mo,s t mar .es ez
igaz is, Zoli se tagadhatja. Pedig a fiuban most annyi diih van Ilus
ellen, hogy megrazna, ha keze koze kapna. Eleinte .mulatott a be-
szeden, mert mulatsagos, .meg az is megfordult a fejeben, hogy
1

hejre kislany, de nem ugy, ahogy Magdi gondolja. Kell is neki


egy ilyen kis csitri ! De amikor lefitymalta, akkor mar 6t is bosz-
szantotta. S ·eppen Magdi elott. Talan eppen ez btijkal most Magdi-
ban is, mert igy meg sose beszelt vele ...
Zoli nem ,a zt erzi, hogy Magdi feltekeny. Inkabb azt, hogy 6t
biralja, kifogasa van meg a nezese ellen is, egyszerre elhidegiilt,
ahogy az a taknyos a sertest kimondta. Ahelyett, hogy: azt hallana
Magdit6l, hogy neki meg .eppen 6 kell s ne torodjon a masikkal,
nem, azt 'h ajtogatja, hogy .savanyu a sz616. Neki? .. .
,,Na, megallj !" -. gondolja most mar 6 is nekikeseredve. - ,,Ha
te ugy, hat en is ugy! . .. " - csak hetyken felelget: - Mert? talan
most mar a szemem-szam kossem be? Csak teged nezhetlek? csak
hozzad sz6lhatok?

188
- Akar hozzam se I - csattan fol Mag di a nem vart valaszra ·S
kihUzza a karjat. Eddig ugy mentek, ahogy elindultak, nem Zolira
haragudott eddig. De most ra s annal jobban.
- Varj csak, varj, ne siess ugy - £ogja mega karjat Zoli - meg
nekem is van egy-ket szavam; azt ne hidd, hogy bel6led all a vi-
lag. Nern .mondom, hogy masfelet akartam. Minek1 is tagadnam, j61
megvoltunk egyiitt. De uj divatot nalam nem vezetsz be. Kotoz-
kodni nem hagyok .magammal, ezt j61 jegyezd meg.
Magdi biiszkebb annal, semhogy ilyen onteltseget tiirjon. Azt
meri mondani, hogy: j61 megvoltunk egyiitt? Csak voltunk? Es csak
ennyi? Most mar azt is letagadna, Mnyszor mondta, hogy csak ot
szereti? . . . Csupa keseriiseg:
- Ne huzakodj velem. Ereszd el ·a karom. Ogy sem tar.thatsz itt
er6vel.
- Keeerem - nyujtja .el gunyosan .az e-t Zoli.
Ahogy kiszabadul a karja a szoritasb61, ugy arvul el Magdi,
mintha egyediil allna egy puszta s~igeten. Nagyon megszokta mar,
hogy karoltve jarnak. Es igazanb61 nem is szamitott ra, hogy Zoli
elengedi. De ha el, hat legyen:
,,Ezt erdemeltem en?" - .mondana, ha tudna 1sz6lni, de att61 £el,
meg elsirja magat, igy hat neman indul tovabb.
,,Magdi ! Ne bolondulj !" - kialtana utana Zoli, ha nem sertene
olyan nagyon ez a konnyii szakitas. Hat mit vetett 6? ... - ,,Meg
megbanod" - gondolja keserun.
Ugyanezt gondolja Magdi is:
,,Meg megbanod, hogy hagytal elmenni. En nem sirom vissza
ma.gam." - De a konnye potyog. Akik az utcan szembe jonnek ve1e,
lathatjak az arcan legordiilo cseppeket.
20.

Masnap, mintha ugyanolyan nap volna, mint a tobbi, mindenki


ugyanugy all a gepenel. ugyanugy i.gyekszik, nem er ra egyebbel
torodni, csak a munkajaval. Az egesz muhely versenyben all, senki
sem akiar utols6 lenni. Marikaek kezdtek az ifik kozt s atplantciltcik,
ahova lehetett. Nern mindeniitt indult meg s volt, ahol hamar abba-
hagytak, de itt, a mar6sok, az esztergalyosok komolyan vettek. Ilus
meg tciblat is rajzolt a lemarad6knak, legfont egy cigarettciz6 jam-
pec alakkal. Senki sem szerette volna, ha a neve alakeriil.
Az oregek sokat vartak! a versenytol, mert a l6g6sokat is lendii-
letbe hozta. Meg Vendel is igyekezett - sovanysaga miatt Sanyaru
Vendelnek csufoltcik s csak kesobb kopott le az eleje - meg o sem
rostellt odamenni egy-egy iigyesebbhez, hogy valami fogast tuda-
koljon, tanacsot kerjen s olyan fiirgen futott vissza a munkajahoz,
hogy orom volt nezni. De aztan, .mikor ez is, az is rajott, hogy va-
lami csoda folytan megnott a selejtje, nagy lett az izgalom. Nem-
csak gyanakodtak, figyeltek is, es hamar rajtaertek Vendelt csere-
iizleten.
Ket keze a zsebeben, buzg6n nezegeti J6zsi gepet, majdnem le-
boritja a kesz darabok tcilcajat s mint gyakorlott biivesz utcina kap.
Ennyi csak, amit lathatnak. De hogy mindig nekimegy a talcaknak,
mindig megtaszitja es mindig elkapja, ez meg a legjamborabb Da-
vid bacsi gyanakvasat is fi:ilkelti. C megy Vendel utan s kapja el a
kezet meg idejeben:
- Hohoh6! - kialtja, mikor a Vendel selejtje leesik a foldre.
- Hat igy vagyunk? Masi tollaval akarsz ekeskedni? Nern szegyel-
led magad? Kotr6dj inn en I
- Mondja mar! Leegtem! Na es? - nevet Vendel, mert a triikk-
jet j6nak 1tartotta. De a muhely nem nev.et, egeszen fOlbolydul. Az
ifik megfenyegetik, a vitaban pofon is csattan.
Ilusnak megint van meselnival6ja, mikor az ebedsziinetben at-
szalad a labosaval Marikahoz. Ma megint odamegy, mert Magdi a
koszoneset se fogadta reggel. De volt mila gyorsabb postas is, a
titkar mar mindent tudott s felhivta Marikat a kalickajaba. Volt ott
egyeb megbeszelnival6 is, mint a bosszant6 jampec-iigy.
- Ide hallgass, Kisharcos - kezdte a titkar komoly keppel. -
Kaptunk egy csom6 leiratot. Mind siirgos. Ossze ·tudod .delutanra
szedni a tagsagot? - Megbeszelik, hogy meg ma ismertetik az
t'.tjonnan indul6 szaktanfolyamokat. Nezik a nevsort, kiket lehetne
DISZ-iskolara kiildeni. Ki kell valogatni azokat is, akik jutalomb61
iidiilni mennek. Szervezni kell videkre egy kirandulast. Valamelyik
rokon iizemet kell meglatogatni.
Marika feje ztig a sok tenniva16t6L azt sem tudja hamarjaban,
hogy ho! kezdje s akkor elebe all Ilus:
- Lattad volna, milyen cirkusz volt ma nalunkl
- Neked ez mulatsag? Talan meg tetszett is a Vendel jampec-
sege? - Nern tigy nez, mint masker, nines nevetos kedve. - Ne
tarts fol most. Jebb lesz, ha visszamegy es sz6lsz a tobbinek is,
hogy munka utan gyiiles lesz itt milunk. Magdinak mondd meg,
f1<1ssa vegig a kapukat, a portasok sz6ljanak a delutanosoknak, hogy
egyenesen ide jojjenek.
- Magdival en nem beszelek.
- Mi ez mar megint?
- Felhtizta az orrat.
- KoriilOtted min dig ziir van? - mondja Marika haragosan,
mert J6zsi jut eszebe, Piri mega tobbiek s most meg Magdi hozza:
- Nern nyughatsz senkitol?
- tn? . . . - nez nagy artatlanul.
- Te, te, csakis te I Szerencsed, hogy most egyeb •siirgos dolgom
van, de azert nem .(tszod meg, meg szamolunk, ezert is, masert is.
Ilus rant egyet a vallan s olyan arcot vag, mint akit a dolog nem
erdekel. A lelkiismerete megis megmozdul s mert tudja, hogy van
egy s mas a rovasan, legalabb Marikat szeretne megbekiteni:
- Sz6ljak en a portakon is? Szivesen vegigfutok.
- Aztan keverd ott is a dolgokat, hogy meg tobb ziir legyen.
- Igazan milyen vagy. Ha tudnad, hogy semmit sem csinaltam.
- Te nem, te sohasem. Mindig mas a hibas. Torkig vagyok mar
veled.
Ilus maga sem tudja, hogyan jutott idaig. Eleinte siman ment
minden, vidam ebedelesek folytak itt a tanmiihelyben. Orommel
szaladt at - ma meg .a melegite.s is elmaradt, egy falatot .sem evett
meg, kezeben tartja most is a labosat. Nern erti, mi baja van Ma-
rikanak vele? Eddig vagy nevetett a hirein, v.agy kap6ra jott neki,
hogy valamit megtudott, .amiben intezkedni kellett. Sose mondta
meg, hogy koriilotte ziir van. Most meg J6zsit emlegeti, azt az
ozonviz elotti hist6riat, ami t mar mindenki reg en elfelejtett? Kii-
lonben sem ig.az, hogy miatta keveredett ad6ssagba. Nern mondta
6 egy sz6val se neki, hogy vigye moziba. Me.g ,aztan, koszonje meg,
hogy J6zsit megkapta - az6ta csak egyiitt jarnak, meg az otthon-
latogatasokra ds mag.aval vi·szi. Mondjak, hogy .a lakasukra is jar,
a sziilei nem tiltjak, me.g tan oriilnek is. Akkor meg mit hanytor-
gatja fol, ha neki koszonheti a hii gavallerjat? ... Es a Piri esete?
Nagy dolog igazan! Kar volt ugy felfujni . 0 csak annyit mondott,
hogy irigyli Pirit, mert olyan finom anyukaj.a van, hogy kesztyiiben
mosogat ... Nern guny.b61 mondta. Arr61 meg igazan nem tehet,
hogy a Letra meghallotta s csufolkodni kezdett . . . Rozi? A Rozi
csak hallg.asson, mert Denes sosem vette voln.a felesegiil, ha 6 nem
meseH el Marikanak, Marika meg a titkarnak, hogy a Denes neki
nem hagy beket, a raktarba hivogatja s meg .azt is mondta, tanul-
hatsz mas lanyokt61, azok nem szamarak, a Rozi sem felt.
,,Azert meg.sem en futok .a fiuk utan, mint .e gyesek" - igyekszik
gondolatban vigasztalni magat, de a rosszkedvet ez nem iizi el.
Az sem, hogy Marika mar a tobbi lannyal targy.al, koriilveszik,
mintha 6 ott sem volna. - Sz6lj.ak a portakon? - kerdezi, hogy
magara vonja a figye1met, de Marika csak odaveti:
- Eleg ha az iizemedet .aktivizalod. A tobbit elintezik a mieink.
,,Ugy? - gondolja Ilus. - A mieink?! En mar nem tartozom
ide? . . . Hat akkor: alaszolgaja!! Maritt sem vagyok!"
t6g6 orra1, sertodi:itten baktat vissza s utki:izhen csak morog, ha
hozza sz6lnak; nines hetyke valasza. Azon ti:iri csak a fejet, mivel
vagjon vissza Marikanak? Szivesen megbosszantana, ha tudna, hogy
mi van kedve ellenere. De ez a hangulat csak a delutani gyulesig
~artott - ott ugy etlri:ippent, hogy nyoma .sem maradt. Bosszantani
csak fi:ilennyel lehet. De1ho! volt mar akkor Ilus szokcisos folenye?
A kis enekkar ugy ti:imi:iriilt Marika ki:ire, hogy Ilusra .u gyet sem
vetettek. Akar ott va n, akar se - ezt erezte. A tanmuhely lanyainak
eleg volt hallani, hogy Marika leckeztette Ilust, zurt emlegetett,
s mert az idok soran mindenkin csipett mar egyet, szurt ide, .szur t
oda, mindenkiben akadt tiiske es most erre emlekeztek, nem a ne-
vetesekre, a j6pofasagra.
Ilus egy-egy JepesseJ hatraJva, ugy tett, mintha iiJohelyet keresne
- de visszavonulas volt ez, meg hozza dicstelen. A ki:izpontb61 hir-
telen kis pont Jett, mar nem .szamit. Meg meg is i:iriilt, mikor egy
Jany, a padban odabb huz6dva felkinalta a szomszedsagat. Azt sem
tudta, ki melle iil, Jatasb61 ismerte csak.
Marika a szokott komolysaggal teregette maga eJe a jegyzeteit:
- A DISZ-ki:izpont elvarja toliink, hogy nagyobb buzgalommal
vegyiik ki a re.sziinket a tanulasb61 ... - beszel azokr61, akik nem
ti:irnek to.bbre, nem akarnak muveJodni, emeJkedni. Aztan rater a
gep- es gyorsiras ta nfoJyamra: - EJore megmondom, hogy az 6rak
deJutan lesznek, hetenkent haromszor es akik jelentkeznek, azokat
majd delelotti mU.szakra osztjak be. A tanfolyam si.keres elvegzese
utan, itt az irodara keriilhet i:it lany, a ti:ibbit is elhelyezi a kozpont.
Az ,,iroda" buvos sz6 Ilus fiileinek. Most, hogy a muhelyben nem
erzi j61 magat, oda kivankozik. Ha tanulni kell is, haromszor egy
heten nem kell innen hazamenni e.s ez is j6 volna. Amig ezeket mer-
legeli, a .szomszedja marls jelentkezik.
- Borit ird be - mondja Marika Pirinek s az szorgalmasan
jegyzi egymas utan a lanyokat. tlus is felnyujtja a kezet, de Marika
csak int, nem ismetli el a nevet, csendben iratja fol. Ez bosszantja
a
Ilust, de meg jobban, amikor DISZ-iskolar61 hall. Harom h6nap,

I 3 Beczdssy
193
bentlak.asos s elvegzese utan akar titkar is lehet valahol. Kar, hogy
oda a vezetoseg elore kijelolte a ket tagot.
A tebbi mar nem is erdekli Ilust, esak a gyiiles veget varja. Az
elsok kozt tolong ki az ajt6n, ugy sines semmi reminye, hogy Ma-
rikaval kimagyarazkodjon. De akarhogy siet, szamonkeres fogadja :
- Hol voltal mar megint?
- DISZ gyiiles volt. - Meg kedvetlen Ilus, esak kurtan felelget
a keresztkerdesekre. Vargyasne mar regen kikotette, hogy a gyii-
leseket jelentse be otthon, ne varassa ot hiaba s mivel Ilus se teg-
nap. se reggel nem sz6lt r6la, most nem is hisz neki:
- Es Teri hogyan hogy nem tudott r6la?
- Biztosan nem mondtak neki. Csak anyagmezgat6. Biztosan a
raktarban volt, mikor a mtlhelyeket aktivizaltilk.
Az idegen sz6 sem gyozi meg Vargyasnet:
- Majd Molnarnet61 megtudom en az igazsagot. - Latnival6,
hogy a fenyegetes nem ijeszti meg Ilust, de az is, hogy valami nines
rendben koriilOtte. - Beszelj mar, hol voltal?
- Mondom, a gyulesen. Bar ne lettem volna. Be kellett iratkozni
gyors- es gepirasra.
- Hat az meg mirol j6?
- Ne engem tessek kerdezni. Eleg baj az nekem. Most jarhatok
hetenkent haromszor 6rara.
- De mert?
- Hat . . . irodara kerulhetek.
- Az jobb. mint a gep mellett - gondolja Vargyasne es runes el-
lenere. Ilus latja anyja arciln a beleegyezest, most mar diesekedhet:
- Sokan jelentkeztek, de keveset vettek £01. Engem kijelOltek.
Nern mondhattam, hogy nem vaUalom.
- Mert is mondtad volna? Ha egyszer erdemesnek talalnak ra.
- Jebb szeretnem, ha beken hagynanak. Eleg nekem fel nap a
gep mellett.
- De az irodan majd jobb lesz. Ezt tartsd az eszedben.
Hogy Ilus mit tart az eszeben, egyediil o tudja.

194
21.

Heteken at eg es fold kOzott lebeg Ilus, mint Mohamed kopor-


s6ja. Marikaba, mint r6zsaszin felh6be kapaszkodott eddig - el-
engedte. Az otthon foldjetol mar reg elrugaszkodott. .Se ide, se oda
nem tartozik, pedig elni sem tud ,,valaki" nelkiil. Szerencsetlen, ha
nines kozonsege. Tetszeni akar, nevettetni, nezzek vagy hallgassak.
Most mindez hianyzik.
Magdi mindenkinek elmondta, hogy Ilus ,,komisz", nem nyugszik
a ferfiakt6l, kikezd a maseval. A lanyok most gorbe szemmel ne-
zik, elkeriilik, vedik tole a parjukat. Az asszonyok is latjak, amit
latnak, bizony, ha oreg, ha fiatal, aki nadragban jar, a maga m6d-
jan .mind kedveskedik vele. Az sem menti Ilust, hogy semmibe ve-
szi oket.
- Nagyon fineszes no ez - mondja r6la az egyik asszony. - Te-
szi, mintha nem kellenenek neki, evvel huzza £01 mind.
Ebbol az asszonyb61 az irigyseg beszel. Igazi ferfibolond, ki is
nevetik. Megis, van igazsag a szavaiban.
Ilus meg nem eli, csak jatssza az eletet, eszebe sines valasztani.
neki mind egyforma. Egyforman akar tetszeni mindenkinek. Haj-
dani olvasmanyaib61 azt tanulta, hogy az iigyes no uralkodik a szi-
veken.
De most meg olvasni sem er ra. Vagy a tanfolyamra fut es ott
iil estig, vagy haza, es kesziil a masnapi 6rakra. Mintha forg6szel
ragadna magaval, ninesen megallasa. Mert itt tanulni kell. Mar eb-
ben sem hasonlit a regi iskolahoz. Ott kil6gott a kicsik koziil, hang-
ad6 volt, kovasz .minden heeeben. Itt? Nemesak a legkisebb, de esz-
re sem veszik, nines bolondsag - ezek esakugyan tanulni akarnak.
S akar kedvvel kezdte, akar se, ·hozzajuk igazitja a lepteit. Sze-
gyellne, ha nem tudna felelni. Ez valami uj erzes. Olyasfele, mint
mikor eloszor allt a gep melle - megmutatni, hogy tudja, amit mas,
nem marad le mogottiik, szamara nines lehetetlen.
Egy het, ketto, meg a negyedik is megy - de mar nehezebben.
A sok irni val6 neki gyerekjatek, rajzhoz szokott kezenek nem fel-
adat a vonalak pontossaga - csak ne kellene mindeniket oly sok-
szor leirni. Egy ket sort meg szivesen, de negy-ot oldalt? . .. A ve-
gen mar tiirelmetlen, legszivesebben cafatta tepne a fiizetet. Megis
ott iil .a konyhaasztalnal s huzza, huzogatja a vekony, a vastagitott,
a hajlitott vagy elnyujtott vonalaka t. Meg is kellene jegyezni, hogy
mi mit jelent, de evvel mar nem veszodik, j6, ha gepiesen megcsi-
nalj.a. Mar nem is lat, niinden osszefolyik a szeme el6tt, almos, fa-
radt, aludni szeretne.
Aludni szeretne az 6rakon is. Meg is tenne, ha eberre nem villa-
nyozna az a tudat, hogy a fiuk meglathatnak. Mert mar csak az az
egyetlen erdekessege ennek az elatkozott tanfolyamnak, hogy a
padban fiuk is iilnek. Nern sokan, de annal nagyobb az ertekiik.
Megiscsak mas, mint bent az iizemben. Ott tiz fiura ha jut ket-
harom lany, itt megforditva. Ott a lanyokat szednek szet, itt ez is
a visszajara fordul. Ott az olyan gorbe IabU, csepiihajunak is akad
parja, mint a Marek Mari, itt lakkozott kormiiek is vannak, ondo-
laltak, megsem neznek rajuk. Ez az eppen; ami !lust ebren tartja:
hogy ra se nezzenek? ha 5 ugy akarja? olyan meg nem volt es nem
is leszl ... Beszelhet a tanar, magyarazhatja a roviditeseket - !lust
jobban J.ekoti, hogy osszebUjt fejeket lat. S ha latja, megorokiti.
Ha ez a rajz nem jon kozbe s nem kavarja fol a tespedtseget, ta-
lan utoljal'.a iil a padban. Holnapra keresett volna valami kifogast s
aztan veg leg bucsut int a tanulasnak - de ez a ket fej I .. . Nezi,

nezi, aztan a vonalas fiizete egy tiszta oldalara Ianyfejet varazsol
tiihegyes ceruzaja. Egy epedo szemii, kisse duzmadt orru, elnyilt
ajku, merev nyaku, ·elbiivolt leanyarc - de akire nez, az igazi ark-
angyal, foldonruli szepseg, eles valaszteku hajan konnyii hullam
latszik, szelid baj.szocskaja alig egy lehelet, az allan godrocske, ar-
can folenyes mosoly, felig hunyt szemmel, kegyesen fogadja a leany
h6dolatat. Ilus nagyon elegedett a r.emekmiivevel. Konyokevel ta-
szit egyet a szomszedjan, hogy a figyelmet oda iranyitsa. Az diiho-
sen pill.ant ra s mar mondani kesziil :
- Mit zavarsz? - de a tekintete raesik a rajzra s kiszalad a sza-
jan: - Jeee ! Ezek a Ferk6ek !
A 1suttogas mast is zavar, van aki hatra nez, van aki nyujt6zko-
dik, hogy el6re lasson, csak olyan nines, aki a katedrara figyelne.
- Mit csinalnak, kerem? - emeli £61 hangjat a tanar es szi-
goruan nez Ilusra, de az artatlan tekintettel allja, iil egyenesen, aho-
gyan az iskolaban kellett, .eppen hogy a kezet nem illeszti karba. -
Mi tortfoik ott? - ismetli meg a kerdest es Ilus fele indul. A raj-
zot ddugni id6 se maradna, de Ilus nem is szandekozik. A tanar
racsodalkozik: - Maga ilyen iigyes? ... - De hogy a tekintelye se
szenvedjen csorbat, komor hangon hozzateszi: - Kar · a tehetseget
itt elfecserelni. Jobban tenne, ha a fest6iskolara menne.
Ilus csak a ,,tehetseget" hallj.,. ki a megrovasb61. Latni is csak a
csodalatot latja.
.,Sikeriilt" - gondolja boldo.gan s ezt nemcsak a rajzara erti. A
figyelem feleje fordult. Megis eszrevettek. :£s j6 latni, hogy a rajza
kezr61-kezre jar. Azt sem banja, hogy 6ra vegevel maganak kell
erte mennie : - Legyen szives - all meg az arkangyal el6tt es a ke-
zet nyujtja.
Az kot6dik vele:
- Mennyiert adna, kislany? Mi az ara a remekmiivfoek?
- Egy c,s6k es mas semmi - , kialt oda egy lany es van nagy
nevetes.
- Ha en lennek a Jolan helyen, pofonnal fizetnek - uszit egy
nem fiatal ifi. - Kesz becsiiletsertes. Amennyivel szebb a Jolan ! -
Harciassaga nem ijeszt Ilusra, trefasan nekigyiirk6zik :
- Kiallunk? - kerdi hetyken es diadalmasan.
- Rajzo,lj le engem is - kerleli egy lany - de ne ,,ugy", ha-
nem szepen:
- Kutyab61 nem lesz szalonna - ugratja egy masik, pedig a kis-
lany szep es kerlelon nez Ilusra abrandos szemevel.
- Majd egyszer, ha kedvem lesz - feleli Ilus ,s a ifiura hallgat,
aki tovabb alkudozik:

197
- Meg vagy hiva egy vaesorara. Rendben ?. - Ilusnak meg fe-
lelnie sem kell, helyette ri:ipitik innen is, onnan is a szellemeskede-
seket:
- Vigyazz, majd csak z6nat fizetl
- Maximum virslit tippelekl
- Ital simon?
- Kerj pezsgos vaesoratl
Akkora a kiabalas, hogy a belep6 tanarnot eszre sem veszik, esak
mikor font a katedran kopog. Ez az utols6 6ra. Ilus a magyarazatt61
messze kalandozik : Ferk6t es Jolant nezi irigykedve. 0, ha eler-
hetne, hogy atiiljon mellel Semmi mast esak megmutatni, hogy nem
marad egyediil, akarmilyen keves itt ia fiu.
Ferko nem sejti az ellene sz6tt tervet, de ,,odavan" a kepert.
Fenykepesz se esinalt r6la szebbet. Ha valamire biiszke,. az a szep-
sege. Egyetlen erteke, ezzel tisztaban van. Az apja meg karriert
esinalt vele: belebolondult egy fi:ildbirtokos lanya s hozzament a ho-
zomanyaval egyiitt. De 6? . .. Melyik lanynak van ma hozomanya?
Kenytelen volt gyarba menni, de ott sines ji:ivoje. Meg megpr6bcilja
ezt a tanfolyamot, ha mar Jolan koti magat hozza, hogy irodara ke-
riiljenek. Nern altatja 6t a lany terve, abb61 se tud 6 megelni, de az
otthoni ellatas, meg a nagyneni esomagjai, legalabb a sz6rakozast
biztositjak.
Az amerikai esomagoknak mar a gondolatara is megigazitja leg-
ujabb nyakkendojet - mert 6 hord, ha gyarba jar is. Na es a ruhai I
Van szive a nagyneninek - sot penze is. Irigylik is a fiuk, de Jo-
lanert is. Szebb van, de jobb taneosnoje egyiknek sines. S ha meg
ezt a kepet is megmutathatna nekikl .. ;
- Meg kell ma mutatni a pacakoknak - sugja Jolannak. Az a
gondolataiban is olvas, tudja mir61 van sz6:
- Kerd el tole, mondd, hogy holnaputan visszahozod.
- Latod, hogy nem adja - mondja kedvetleniil. Jolan keptelen
a levertseget nezni. Szereti a fiut, sokkal jobban, mint az 6t es meg-
tenne erte ·minden.t, hogy ragyogni lass a:


- Vigyiik el ot is magunkkal - kinalja £01 a nagy aldozatot.
Mert az. Meg tudna fojtani ezt a kis bekat, mert ot csUffa tette,
meg mert Ferko ra gondol es vele torodik. Sertett es feltekeny. Az
egyik ok is .eleg lenne, hogy a szemet kikaparja, de ha Ferk6nak
kedvezhet, mit meg nem tenne erte? meg kedves is lesz hozza, az-
tan leegeti.
- Gondolod? ... - kerdezi bizakodva. hogy ujabb dicsekedni-
val6val lephet a fitik ele. Ennek a dicsekvesi vagynak koszonheti
Ilus, hogy meghivjak: - Veliink jossz tancolni - mar tegezi is.
- 1gy? - htiz6dozik Ilus, pedig a tanfolyamra a legjobb ruhaja-
ban jar. - Nem mehetek. - Sem.mi penzert be nem vallana, hogy
otthon megpofoznak. De a kivankozas kiul az arcara. Ezek igazi
uriemberek, lehet mondani, hogy elokelok. Jolan apjanak sajat
iizeme volt, azt mindenki tudja. !s hogy most dolgozni kell neki
is, azt Ilus nem tartja olyan termeszetesnek, mint masok. Pirihez
is leginkabb az vonzotta, hogy felsobbrendiinek tartotta, pedig az
haragudott, ha arr61 beszelt neki, hogy sajnalja. 0 megis biiszke,
hogy sz6ba all vele. !s most ezek. Ennyit nem is remelt es nagyon
nehez kitartani az ellenallas mellett.
- Ugyan ne okoskodj - biztatja Jolan is. - Meglatod, milyen
kellemes hely. Tudsz tancolni?
- !n? . . . - Mzza £01 a vallat s tigy mosolyog hozza, mintha
nemzetkozi verseny gyozteset kerdeznek.
- Hat akkor indulas - karol a ket lanyba Ferko. - Irany a Duz-
zog6 I
A hallgat6k mar szetszeledtek, nem lathattak, azert megis diadal-
menet volt ez Ilusnak. Akar a vallukra emeltek volna, tigy vittek s
o nevetgelve, szinlelt htiz6dassal vitette magat. Nero sokat torodott
most az otthoni folytatassal, megis megnyugtatta a lelkiismeretet,
hogy csak az eroszaknak enged, egyebkent nem menne. De ment.
Szive szerint. Hogy merre, azt nem is nezte, annyit tudott csak,
hogy atvagtak. a Koruton s valahol a Belvarosban jamak, ismeret-
len kis utcaban.

1 99
A Duzzogo egy kis kucko, homalyos, hangos, teli fiisttel, tenyer-
nyi asztalkakkal s a parketten tolongo parokkal. Ilyent Ilus meg
sohasem latott.
- Mi mindennap ide jarunk - mondja Jolan, szivfajditonak
szanva.
Hogy mindennap idejarnak, azt abbol is lathatta Ilus, ahogy iid-
vozoltek oket. Meg a zongorista is intett felejiik s a terem legutolso
sarkaban mar helyet is szoritott a tarsasaguk.
Jolannak ahhoz sem volt tiirelme, hogy vegigvarja, mig Ferko
!lust a lanyoknak bemutatja. Allt es topogott, kezdjek mar a tan-
cot. Nern azert egyezett bele a meghivasaba, hogy Ilusnak jo estet
szerezzen. Gyenged, epedo tekintete, amivel Ferkot fogta, Ilus fele
langot vetett - vele kezd ki? Majd megbanja! ... Nevetsegesre
rajzolta? Lesz o meg nrua sokkal nevetsegesebb! Most, itt. Megmu-
tatja neki, hogy mi az: tancolni ! ...
Ilus nem erzi, hogy nezik, lenezik, osszesugnak a lanyok mellette
s lebiggyesztik a szajukat - 0 csak Jolant nezi, a Iabat, derekat,
egesz vonaglo testet, a tapadasat, ahogy eggye valik Ferkoval.
Ilyent meg nem latott. Hol van ettol a tanccsoport tudasa! s mind-
az, amit k'oztiik tanult. Volt mar majalison, ott is a legjobban jarta
- de ez? ... Behodol, olyan keszsegesen, ahogy csak a finom, uri
dolgoknak tud. Hat ez az a tanc, amit Marika ugy leszolt! ... Az
irigyseg beszelt belOle - ·tudja mar. Ha a jampik is ezt tancoljak,
akkor nem csodalja, hogy nem hallgatnak ra. Alig kepes mar egy-
helyben iilni, minden porcikaja rabul esett a zene iitemenek s ahogy
nezi Jolan Iepeseit, mozdulatait, gondolatban vele csfnal mindent.
- Ez tanc, mi? - all meg elOtte lihegve Jolan.
- Ez igen - lelkesedik Ilus.
- Most menj te - tolja Ferko fele, de azt mar .elkapta a dicsek-
ves vagya:
- ElObb mutassuk meg a rajzat - siirgeti.
- Elobb csak tancoljon - Jolan kerlelOn nez, de Szilard a hang-
ja, inkabb kijelentes,

%00
Ferko tudja, hogy neki most le kdl egetnie Ilust. Ha nem mondta
volna Jolan, akkor is kitalalna a titkos gondola tat, de meg is m.a-
gyarazta, hogy ez a kis proli milyen szemtelen volt, amikor Ot cstif-
fa figurazta. Nevettek Jolanon, most rajta a sor, nevessenek Iluson
is. Egy joverii tancosnak ugyan nem kellemes, ha a partnernoje
idetlenkedik, de mit nem vallalna Jolanert? ... Kezenfogva hUzza
ki a parkettre Ilust s a zongora fele szol:
- Mindent bele, Joco! - a valla, a csipoje mar randul vonaglon
s vonszolja magaval Ilust. Arra nem szamitott, hogy ez a proba nel-
kiili beugra5 nem fullad .kudarcba. Egyre cifrabban jarja, de a vart
botladozas e.lmarad, Ilus minden mozdulatot atvesz, egyiitt riszalo-
dik vele, nem lehet zavarba hozni. Ha nem, hat nem. Most mar
kedve szerint csinalja, akar Jolannal. - Te tudsz. Hol tanultad? -
dicser kegyesen s lenez ra felig hunyt pillaja alol.
- Itt. Most - nevet Ilus, mert nagyon elvezi az uj tudomanyat.
Aztan a rajzra keriil a sor. Megcsodaljak, dicserik, mind szeretne,
ha ot is lerajzolna.
- Engem is - kepteleniil vekony kislany nyafog, cernaszal han·
gen.
- Majd legkozelebb - haritja el Ilus, mintha eddig mindennapos
lett volna itt s ezutan: is az lenne.
Az asztalka kicsiny, kozel iilnek egymashoz, a keze remeg meg
a tanctol, dehogyis rajzol most. Most a szoka tlansagot elvezi. Meg
ezeket a Janyokat .es fiukat is, akiktol, ugy ,fazi, rengeteget tanulhat.
Sose latott meg olyan hosszu szipkat, amilyenbOl a ,,cernaszal" sziv.
Es az a kevert, amit isznak, valami nagyszen1 ! Az ember ilyenkor
elvez, nem a mas oromet nezi. Majd, egyszer lerajzolja oket, de
nem most, most nem. A fiuk is hiaba kerlelik, hiaba akarjak a
tanccal megvesztegetni es szedik ki egymas kezebol. Meg Ferko is
hiaba alkuszik, nem es nem, nem adja oda a kepet. Neki is csak
azt mondja: majd. Pedig Isten tudja, hanyadik figurara tanitja mar.
Bolond tanc ez, de jo, eppen neki valo, szazszor jobb mindannal,
a.miket eddig jart. Mar eppugy perdul, ugrik, hajlik, lenditi a labat,

ZOI
akar a tobbiek. Nern gondol a mtil6 idore, nem erez ehseget, fejebe
szallt a szokatlan ital, az tiri tarsasag. Hogy 6 ide keriilhetettl Sike-
retol szinte becsip. Nern igazi szediiles forgatja, esak valami kel-
lemes bodulat, amiben nines gondolkozas, sem lelkifurdalas. Meg
Jolannal sem torodik, hogy ott hagytak az asztalnal egyediil.
Harem parbol all az osszeszokott tarsasag. Masker nem kiesi az
asztal, alig is iilnek mellette, ki-ki a parjaval jarja, amig lehet. Sose
maradt meg Jolan magara. Ez esak betetozi a mai nap keserveit:
- Gyeriink - all fel, mikor vegre Ferk6 visszahozza !lust.
- Ugyan, hova sietsz - marasztalna Ilus, de Jolan mar eles:
- Neked meg nem volt eleg'? Nekem igen. - Most beszelhet, a
tobbiek a parketten vannak, nines tantija a leszamolasnak. Azert
hozta ide, hogy nevetsegesse tegye is visszajara siilt el. - Megyiink
- mondja hatarozottan s meg Ferk6 is hiaba kerleli:
- Jolankam, esak egyet, veled.
Szokott szep, szelid nezesevel emeli szemet a fitira Jolan es lagy
a hangja:
- Akarod. hogy egyediil menjek el?
Dehogy akarja ezt Ferko. Penz sines eleg nala, nem szamitott a
vendegre s most meg ezt is tisztazni kell. S az a tudat, hogy Jolan
okkal haragszik, nagyon megzavarja:
- Azt az isteni pulovert .esak holnap adhatom el - kezd magya-
razkodasba, de Jolan hozza van szokva a pillanatnyi penzzavarai-
hoz, marls kisegiti:
- De most mar siessiink, nem akarok btiestizkodast.
Megis eszreveszi a tarsasag oket s oda-odasz61nak:
- Szoktok?
- Holnap viszlat!
'- Mi lesz a rajzommal?
Ilus folemelt kezet forgatva jelzi, hogy semmi s meg nevet is
hozza. Az ajtoban Ferko karjat megerinti:
- Mondd, hany 6ra lehet? - De a valaszt nem hallhatja Jolan
szavaitol:

202
- Szervusz. Mi erre megyiink - belekarol Ferk6ba, vissza sem
nez, viszi.
Ilus csak all a kes6 esteben, azt sem tudja, hol van. Jovet Jola-
nekra bizta magat, nem figyelte meg az utat s most tetovaz, jobb-
ra-e; vagy balra? Hogy jut innen haza? Ilyen keson meg nem jart
kint egyediil. :I::s egyszerre az anyja is eszebe jut. Mit mond majd
neki, ha szidni kezdi? . . . Csak most, csak itt erzi, hogy a szerep-
Iese furcsa diadal volt. Jolan ellensege lett, nem is erti miert. Bizto-
san feltekeny. Ogy kapaszkodott Ferk6ba, mintha harcolna erte.
Hadiizenet? Nern ezt varta. Sirni tudna elkeseredeseben. Igazan
nem igy akarta. Talalomra indul el, amerre a Korutat sejti. Egyre
gyorsul6 leptekkel halad, legszivesebben szaladna. A csendes utcan
csak o kopog, most ez is felelmes. Es hogy . vegleg elgyavuljon,
sietos Ieptek koppannak mogotte:
- Hova futsz? Varj mar meg! - liheg mogotte egy hang, nem
ismeri. De csak neki sz6lhat, rajtuk kiviil egy lelek se, sehol. Fut-
na mar, de belekarol. Rant magan, megse szabadul, kemeny a kez,
ami tartja. - Engem nem razol le. Megigerted, hogy lerajzolsz s
megszoksz? ,
Ilus csak most ismer ra egyik tancosara. Atvillan a fejen, hogy
ez is otthagyta miatta a parjat s a konnyt'.i diadal Ciromet erzi. £s
nines is mar egyediil az idegen utcaban. Pillanatok alatt ter vissza
a hetykesege:
Aki igerte, az tartsa meg.
- Nern banod rneg, ha okos vagy,
- Nern szoktam en .sernmit se megbanni.
- Gyere £01 hozzam. Van egy iiveg rumom.
- Ha megbolondultam.
- Luci is feljar hozzam.
- Akkor hivd ot. - Ilus mar latja a koruti villamost, keretlen
kiserojetol szabadulni szeretne: - Hagyj engem bekeben. - Hu-
zakodnak a sietes kozben, de a fiu makacs:
- Itt lakorn a dunaparton~ sz4z Iepes, na gyere.
A siirgeto suttogas, az eroszak, ahogy a Duna fele iranyitana, a
szoritas, ahogy a karjat val6saggal megmarkolja, . .. Tanc kozben
is szorongatta, de nem akkor, most riadt meg, itt az utcasarkon.
Rossz latni a ,szemet, ahogy kozel hajol:
- Ha rogton el nem eresztesz, kialtok! - villant Ilus szeme s
mar szinte birk6znak.
Eddig hUzta magaval a fiu, most meg IOk is rajta:
- Hiilyel - vicsorogja feleje s otthagyja.
Ebben a pillanatban latja meg Ilus a villany6rat. Ha nem siet,
kapuzaras utan er majd haza! A szive a torkaba ugrik s fut, mintha
iildoznek.
- Halistennek - lelegzik £01, mikor vegre belep a felhomalyos
kapualjb.a s megcsapja az udvar aporodott szaga.
- Ez is eleg koran· kezdi - mondja Vigne az uranak, akit eppen
a kocsmab61 cipel haza. Egyszeriben j6kedve lesz, feledve a sajat
baja. Arra gondol, mekkorat nez a haz, ha ezt a csemeget felszol-
galja nekik. Csamcsogni fognak a pletyka gyonyoretol. Vegre teri-
tekre keriil Vargyasne is! Most mar nagyra lehet a hires szigorusa-
gaval - itt az eredmenye. Mar fogalmazza is magaban, hogyan
mondja majd el: - Sajat szememmel lattam ...

22.

Vargyasne mar nyolc 6rat61 kezdve nem lelte a helyet. Elobb


acsarkodott, hogy a taknyost megpofozza, ha megint k6ricalt, de az
ido mulasaval nem a haragja nott, a nyugtalansag benne, a feltes,
hogy valami olyan tortent, amitol az6ta tartott, mi6ta Ilus a gyarba
jar.
- A gep ! ... A gep ! . . . - riogatta mag at s ha a kesoi 6ra nem
tartja vissza, talan be is szalad, hogy megtudja, mi tortent ott,
mifele szerencsetlenseg. Az i,s eleg baj, hogy Molnarne ejszakas,
nem volt bent nappal, tole nem .kerdheti. De megsem megy, ne-

z.04
hogy azalatt hozzak a hirt, amig o odajar. Olyan biztosra vette a
bajt, hogy mar nyomoreknak latta: a szemebe szilank ment, a ke-
zet elkapta a gep, eliitotte az udvaron valamilyen jarmii - Ilus
eleg .szeles, az is csoda, hogy idaig meg nem frte semmi.
Se eleven, se holt, csak gunnyaszt a konyhaasztal mellett. Az ura
sem fekszik meg le. Masker, ilyen keso 6ran ml vannak az else
almon, nyolckor leragad a szemuk. Ahogy ott iil, .eszebe jut, hogy
vartak mar igy ra, iskolaskoraban. Akkor meg a rendorsegre is el-
futott . .. Ha most is mas lanynal alszik, holnap agyoniiti ... Aztan,
mintha a fenekedeset biinhodes kovethetne, gyorsan visszavonja: -
,,Dehogy verem, dehogy, csak epen keriiljon haza."
Mar ott tart, hogy magaban fogadkozik: soha tobbe meg nem
iiti, csak ·eletben legyen; minden j6 tulajdonsagat felidezi, rulozna
is, milyen iigyes, . milyen vidam tudott lenni, hogy megnevettette
neha ... Nern ugy, mint Teri, aki most is alszik. Att61 ugyan ker-
dezheti, hogy mi tortent bent a gyarban, nem tud az semmirol.
Nagy jamboran elnyitja a szemet, csodalkozik, hogy szerencsetlen-
segtol felti Ilust, asit, bemegy es lefekszik. Ilyenkor! .. . Ezt nem
izgatja £61 semmi, akar az aludttej ...
!lust felti s kozben Teri ellen fordul, pedig az itthon van s nem
o okozza a nyugtal,ansagot.
- Megkestem, anya, ne haragudjon - nyitja az ajt6t 6vatosan
Ilus s bar meg liheg a futast61, de olyan szelid a hangja, hogy cso-
dalkozik magan. Azon is, ahogy omlik belole a mese, pedig meg a
lepcsohazban sem tudta, hogy mit fog mondani. - Az egyik fiatal-
asszony rosszul lett az 6ran, hazakisertem, mert majd elajult. Le
kellett fektetni. De van ket kisgyereke, azokat is el kellett latni.
Az ura doktorert szaladt, megvartam, mig visszaer. De kint a fene-
ben laknak a Soroksari ut vegen, azert kestem igy meg.
- A villanyosjegyed j6 volt? - kerdezi Vargyasne, mintha ez
volna most neki a legfontosabb.
- Dehogy volt j6. Mar oda is Homokine adott penzt a jegyre,
meg vissza is. Ha eszebe nem jut, gyalogolhattam volna, egy filler
sines nala.m. - £s mesel a ket edes gyerekrol, hogy nem akartak
elaludni, a Janesi es Juliskat mondta el nekik. Hogy a fiatalasszony
a harmadikat varja, avval olyan beteg. - Hat nem remes, anya?
A nagyobb alig ketto, a kicsi egy s mar jon a harmadik. Mind bo-
lond, aki ferjhez megy. Hat mikor akar ez a szeg.eny .elni? £n ugyan
nem sietnek. Egyszer vagyok fiatal, azt kielvezem.
- Egyelore siess a fekvessel, elvezd ki az alvast - mondja Var-
gyasne, mig faradtan felall. Semmi paroles, semmi szemrehanyas.
Ha esak onmaganak nem, hogy mi mindennel izgatta a felelme s
lam: egy tarsanak segitett. Ilusnak nines kedve enni, azt mondja,
elmult az ehsege s 5 ebbe is belenyugszik, nem erolteti. Ahogy vet-
kezodik, felteszi magaban, hogy ezenrul erot vesz hirtelen harag-
jan, nem gyerek ez mar, nem kell rekeumozni, igaza van Molnar-
nenak, hogy tobbet art vele. - ,,Kesz nagylany - gondolja meg-
enyhiilten - mar tud segiteni a betegen, a gyerek koriil is." - Ev-
vel a gondolattal alszik el.
Ilusnal nem ilyen egyszerii a hangulatvaltozas. Tul sok tortent
vele. Ha el is gondolja, hogy a kimagyarazkodas remekiil sikeriilt,
kielvezni nines ideje, rater a sok visszas emlek. Mig helyet szorit
maganak Teri mellett a divanyon s nemi lenezessel tolja odabb ezt
a hetalv6t, aki meg erre sem ebred £01, arra gondol, hogy Terivel
sose tortenhet olyasmi, amiket 5 atelt. De el sem kepesztheti az
elmeselessel, meg ha folebredne sem, nem suttoghatna itt - de hol-
nap, bent a gyarbanl ... Bar nem tudja, kinek. Valahogyan ossze-
kuszal6dott minden, nines igazi tarsa . ; ;
,,Azert j61 megusztam" - mosolyog, mikor gondolatban visszaka-
nyarodik a sajat mesejehez, amivel magat kivagta az anyja elott.
Meg van elegedve a talalekonysagaval, nyugodtan alszik el.
c
Ilus elegedettsege korai volt, ez mar reggel kideriilt. meg mit
sem sejtve ment el a gyarba, de anyja mar Vignebe iitkozott. Nern
veletlen talalkozas. Idozitett volt ez. Vigne pontosan kiszamitotta,
mikor legyen az udvaron. Ablakab61 fellatott Vargyasek konyha-
ajtajara s amint az nyilt, tarta az Civet is s megallt a kiiszobon:

106
- Bevasarolni? - kerdezte olyan kedelyesen, mintha ezt naponta
megbeszelnek. Vargyasne csak elamul a szokatlan szelidsegen. Mas-
kor csipos megjegyzest hall tole, vagy annyit se, inkabb elfordul,
hogy ne is lassa, a hatat mutatja, most meg bekiilni akar tan?
- !gen - mondja s meg sem allna, ha Vigne nem folytatna sza-
poran:
- Csodalom, hogy az este nem hallottam le a hangjat.
- Mert hallotta volna?
- Mert maskor ugyancsak kiabal, ha a kisasszony kes6n keriil
haza.
- Dolga volt - veti oda Vargyasne, de mar buzog benne a me-
reg, hogy ez a ,,mocsok" igy elebe mer allni s meg a kezet is a csi-
p6jere rakja. Most mar meg nem allhatja, hogy meg ne toldja egy
sertessel: - Ne vesz6djon veliink. Mossa csak a maga szennyeset.
- Nemhogy megkoszonne, ha valaki segit! Azt hiszi, ha kiol-
tozik, masok csak azt latjak? J6 volna, ugye? De az embereknek
szemiik is van, fiiliik is van, tudjak, amit tudnak.
- Oriiljon, ha annyit tud s tartsa meg maganak.
- Mert en ,,mocskos" vagyok, ugye? De varjon csak, a lanya
meg mocskosabb lesz! Eleg koran kezdi.
Mar mindenki kint all, aki csak otthon van. Az udvar, a gangok
kivancsikkal telve s lesik a ket asszony harcat. Mindkett6 nekiv6-
ros6dott, szemben allnak, egymas arcaba kiabalnak.
- Mondja megegyszer, ha meri !
- Merem is I A sarkon olelgettek I A sajat szememmel lattam I
Ha Vigne azt mondja, hogy a moziban mellette iilt Ilus, ezt meg
elhinne, meg meg is koszonne a figyelmeztetest. De hogy az utca-
sarkon olelgettek? . . . !lust? ... Akir61 Molnarne azt mondja, hogy
bent is csak kineveti a ferfiakat? . . . S hogyan jatszik Jancsival is,
mint egy gyerekl . . . Mindez egy pillanat alatt fordul meg a feje-
ben s az is, hogy csak Vigne aljassaga mondatja ezt v.ele, hogy
pletykat csinaljon. Egy ilyennek eleg, hogy tiz fele lassa hazajonni,
mast mar nem tud kitalalni, maga utan itel.

2.07
- Szemteien hazug ! - kiaitja fe1eje s megfordui, felemeit fe)-
jel megy ki a kapun.
A viadal porondjan Vigne rnarad .s most szive szerint kielegitheti
a kivancsiakat:
- A saj at szernemmel lattam - s bizonysagul hivja az egeket. -
Az Isten a tanurn . . . Megmondj a az uram is, velem volt, 6 is
latta, ...
A haz csakugyan elvezi a varatlan csemeget:
- Ki hitte volna.
Pedig milyen szigorU.an fogja 6ket.
Eppen azert.
- Bizony, ugy van, a tilos edesebb.
Mind tud valami bolcsesse.get, ha a mas iigyer61 van .sz6.
Vargyasne se jobbra, se balra nem nez, mikor megter a teli ko-
sarral. Mereven megy el az asszonyok kozott s telve serelemmel.
Igazoltnak erzi magat: ezekkel baratkozni? ilyen aljas neppel, akik
me.g a szentekr61 is lerangatnak a palastot? ... Ilus nem szent, de
ilyent nem csinal, a kezet merne tiizbe tenni erte. Ilyent nem ! Da-
ces, szajas, nem szivesen 1segit, nem is sj,et haza, ha lehet meg l6g
is kicsit - de hogy olelgessek ! meghozza az utcasarkon ! ...
Egesz nap ·emeszti magat az atelt serelem miatt. Egyebre sem tud
gondolni, mint hogy mikeppen vegyen maganak elegtetelt? Bizo-
nyitani nehez. Nern hozhatja ide a beteg fiat.alasszonyt, hogy avval
mondassa el, mi volt, hogy volt tegnap . .. De azt megteheti, hogy
ugyanott, a lak6k el6tt kenyszeritse Vignet, mondjon mindent az
Ilus szemebe. Nern felti a lanyat, majd megf.elel neki, .. .
Ilus is a tegnap esten tepel6dik eg.esz nap a gyarban. Olyan j61
indult es olyan rossz vege lett .. . Nern is az a baj, hogy Jolan fel-
tekeny, nem az els6, nem is az utols6, mindig igy jar a lanyokkal,
de 6 arra fiityiil ... Fiityiilt eddi.g. De ez egeszen mas. Ha Jolan igy
harag.szik ra, holnap biztosan nem hivja, pedig de j6 volt ott! ...
Barban meg sosem jart, elkepzelni sern tudta, hogy ilyen is van.
Milyen j6 volt ott tancolni ! ...

208
Ma nem lesz tanfolyam, ma a lecket kell megirni, de holnapra
valamit kitalal. Kiengeszteli Jolant. Ha maskepp nem, lerajzolja
szepnek. Nern lesz nehez, hiszen nem csimya Jany. Megfozi bizto-
san. Eddig meg mindenkit sikeriilt megfOzni, ha nagyon akarta ...
Magabiz6n dolgozik mar, a keze gyorsan jar, visszatert a kedve.
Nern maradt benne a legp.aranyibb ketseg sem, mire hazaer.
- Hol voltal te tegnap? - fogadja az anyja.
Ilust61 semmi sem volt tavolabb, mint a tegnapi meseje. Hirtele-
neben mar azt sem tudja, hogy tegnap rnit mondott:
- En? . . . - kerdezi tetovan, hogy idot nyerjen a gondolkozas-
ra, de ez a habozas gyamit kelt Vargyasneban, a szeme osszeszu-
kiil s fiirkeszi az arcat:
- Te, te. Nern is en.
- Hat, ... hiszen mondtam. A ... a Rehakne rosszul lett - jut
eszebe egyszeriben minden s mar mondja is sebesen: - hazakiser-
tem, az ura doktorert szaladt.
- Varj csak, varj. Tegnap Homokinet mondtal.
- Mert mindig 6sszetevesztem a neviiket.
- Hat minel maradunk? - egyenesedik fol az asztal rnellol Var-
gyas - Rehakne vagy Homokine?
Ilus szeme egyikrol a masikra rebben s ahogy rneglatja az ajt6-
felfahoz lapultan kilesni Terit a szobab6l, ijedten erzi, hogy vala-
mit elvetett. De vedeni kell rnagat, hat nevetni pr6bal :
- Hat persze, hogy Homokine - de nern folytathatja. Vargyas
olyan hirtelen old ta le a szijat, elugrani sines ido, az iitese csattan:
- Hogy maskor megjegyezd, arnit egyszer hazudsz! - Uti, ahol
eri.
- Nern hazudtam, Hornokinenal voltam - sir, de keze az arcan,
azt vedi, igy a hajara kap, feje tetejere.
- Ez meg a szegyenert, amibe anyadat keverted I FiUkkal csa-
varogsz?
Nern igaz! ... Nern is lattam fit'.tt! ... - Kitart Homokine rne-
seje rnellett, ha agyoniitik is.

14 Beczdss y
Masker is megtortent, hogy Vargyast elkapta az indulat es le-
keriilt a nadragszij, de a felesege mindlg visszafogta. LegfOljebb
egyet-kett6t suhinthatott s mar lehiggadt az asszony szavara. Most
Vargyasne az asztal sarkara borulva sir. A szegyen miatt, ami az
udv.aron erte, Ilus miatt, aki Isten tudja miket miivel, az egesz ku-
darcba £ult elete miatt. Mert van-e nagyobb kudarc egy anyanak,
mintha a lanyaban sem bizhat? Pedig milyen kemenyen tartotta!
Minden lepeser61 elszamoltatta. Nern pofozta eleget? ... Mit tehe-
tett volna meg? Nern kisergetheti! Alljon talan a gyarkaptlba? ma-
ga hozza haza? ...
Elmeriil a banataban s mint a falusi sirat6asszonyok, hangosan,
jajsz6val ontja a keservet. Se lat, se hall maga koriil.
Terit ez a szokatlan kitores megijeszti, talan meg jobban, mint
apja elvakult csapkodasa. Tegnap, mig anyja izgalmat latta s ma
delutan, mig hallgatta az udvarban esett serelmet, kis karorommel
gondolt ra, hogy: most lesz majd Ilusnakl ... De ami ,,lett", az
meg neki is sok. Riadt szemmel nezi apja haragjat s hogy semmi
remeny anyja kozbelepesere, maga ugrik apja moge s hatulr61
igyekszik elfogni a kezet:
- Ne! ... apa ne I ... ne tessek mar tovabb ... - a hangja sirva
konyorog, egyre magasabbra szokik, szinte sikolt.
Talan ett61 ter magahoz Vargyas, kezet leereszti, nagyot leleg-
zik, hogy kifujja magab61 a merget:
- Eriggy a szemem el61 I - kialt meg Ilusra s ugy roskad a ma-
sik konyhaszekre, mint aki vegkeppen kimeriilt.
Vargyasnet a hirtelen tamadt csend teriti magahoz. Kisirt arc-
cal, tetova szemmel nez korill, de ideje sines megkerdezni, hol van
Ilus, mar nyilik az ajt6 s aggodalmas tekintettel Molnarne jon:
- Most ertem csak haza a vasarlasb61 s maris sietnem kell be
- lihegi meg a lepcs6kt61. - Mi tortent? Az egesz haz kint all. -
Nagyjab61 mar tudja, amit Vigne a lak6kkal tegnap kozolt, neki
is elmondta, hogy mit latott a sajat szemevel, de annak hisz is, nem
is. De a hangos siras, Vargyas kiabalasa es Teri sikolya mar nem

210
hagyta nyugodni. Nern szokott beleavatkozni a masok dolgaba, de
Vargyasek nem idegenek, nem allhat az udvaron a pletykaehes
karorvendok kozott, felszaladt, hogy beket teremtsen.
- Ne is kerdezze, fiatalasszony - felel Vargyas megt6rten. -
£n mar nem is tudom, mit kezdjiink evvel a lannyal. Mi lesz igy
belole? Aki hazudik, az lop is, aki lop, elziillik - idezi az anyja
gyakori mondasat, olyan keserves arccal, mintha a lanyat maris
borton fenyegetne.
- Ne vegye ugy a szivere, szomszed. Minden lany megteszi,
egy kicsit hazudik.
- De az enyem neml Inkabb agyoniitom! Nalam nem lesz hazu-
dozas!
- Ilyen szegyentl - kesergi Vargyasne. - Hogy ez a mocsok
merjen elem allni . .. :E:s egy sz6t sem sz6lhatok, mert a lanyom
tekereg, ... Azt mondta, Homokine rosszul lett, azt kiserte haza es
en meg elhittem. Ma meg Rehaknet mond. Mar ebbol is latszik,
hogy tegnap hazudott. Csak azt tudnam, mennyi igaz az egeszbol?
- Majd en kiveszem belole - suttogja Molnarne. - Bizza ram,
en kitudom. Csak nyugodjon meg, ne izgassa magat.
Meg sokaig suttognak. Hogy a gyarban kerdezzen utana, hadd
tudjak meg most mar, nem hazudik-e a munkar61 is?
Regen kihiilt a vacsora, nem melegitik £01, elment az etvagyuk.
Molnarne hiaba biztatja oket, hat haza kesziilodik. Ok is a szobaba.
Ilus a szobaban nyogdecselt, a divanyra vetette magat, de a
valla fajt, hasra fekiidt, arcat a divanyparnaba temetve sirt. Nem-
csak a testi fajdalom miatt. Vadolta magaban apjat, anyjat, hogy
zsarnokok, kegyetlenek, rosszabb a sora mellettiik, mint egy mos-
tohagyereknek. Fogadkozott, hogy megszokik toliik, nem tiir to-
vabb, eleg volt, megel egyediil is I . . . Megkemenyedett szivvel,
mindenre elszanva szinezte a szabadsag lehetosegeit - elfelejtett
sirni:
- Azertis elmegyek! - ismetelte magaban konokul. Nern tudja
hova es hogyan, de el, hogy ne_sz6lhassanak a dolgaiba, ne szed-

2Il
jek el a penzet. Nern az a fon tos, hogy felrerakj ak neki, hogy a
jovojere gondolnak. Neki a perc a fontos. Most el es j61 akar
elni, nem rabsagban. Kesobb? Lesz, ami lesz, nem fajditja ma a
fejet erte.
Miker meghallja Molnarne hangjat, a fejet is megemeli, ossze-
hUzott szemmel figyel. De Molnarne halk, alig sziirodik be egy-
egy szava. U.gy kimeriil a hallgat6zasban, hogy sajg6 valla elle-
nere csendesen elalszik.

23.

A havasok lavinajat sokszor egy apr6 kavics inditja el s mire


a volgybe er, embereket, hazakat temet be.
- Kicsib61 lesz a nagy - mondana Vargyas s most Ilus sem ta-
gadhatja, hogy a kis baj nott naggya a feje f616tt. Csak ki tudna
valasztani, melyik kavicsszem okozhatta a lavinat? ... Elebb csak
apr6 sertodesek keletkeztek k6riil6tte, amikre konnyii volt egy-egy
vallranditassal felelni:
- Annyi baj legyen! - lett is, tobb, mint kellett volna.
Most sokert nem adna, ha odamehetne Pirihez a tanacsat kerni.
Piri idosebb is, okosabb is, jartas minden dologban, tudja, mit
hogyan kell. Ilus szentiil hiszi, azert mert: urilany. S mert Jolan
is az, most megmondhatna, hogyan bekitse ki. Es megsem ker-
dezheti tole, mert eppen ezert a .szerencsetlen sz6ert haragudott
meg ra. Ilus nem ertheti, hogyan lehet azert megsertodni, ha vala-
kinek azt mondjak, hogy urilany? .. . 0 elismeresnek szanta es
Piri, hogy felcsattant.
- Kikerem mag.a mnak ! - Kiabalt, pedig masker halkan beszel,
mindig udvarias, eppen ez nyiigozte le Ilust is. Szeretett volna
olyan nyugodt, finom lenni, mint Piri, de remenytelen vagyako-
zasaban megmaradt Ilusnak. Es egyszerre, egy buta sz6 miatt kia-
bal: - Ne merd mege.gyszer mondani ! E.n ugyanugy dolgozom,

212.
mint ti! Ha a jampeceiddel fujsz egy kovet, eriggy kozejiik( de ne-
kem hagyj beket I . . . . /
fgy szakadt meg Pirivel a baratsaga - pedig milyen j6 volt ki-
sergetni. Meg a lakasukon is jart. Es most, egy sz6 .miatt, ra sem
nez. Marikcinak meg annyi sem kellett - csak egy/ mosoly. Hat
kell neki a Zoli? legyen vele Magdi boldog. Es megsem beszel
az6ta vele Marika I haragot tart, mintha Isten tudj£, milyen vetke
volna. Jolan meg azon sertodott meg, hogy az 9frat piszere raj-
zolta. Egy kis vonas - es mekkora galiba lett )'elolel ...
A tobbit mar elviselne Ilus, de ez a tegnapi? ... Meg nem is az,
hogy az ajt6ban otthagytak es nem is az a fiu az utcan - a teg-
napi szilmonkeres ! Hogy az mennyi bajt okozott . . . Eloszor is:
nem kesziilt miatta. Sugassal meg valahogy meguszna, de az irn:
val6t nem lehet a fiizetebe sugni - pedig azt megnezik. fa.a kt1iv-
jak megmutatni, megszegyeniil Ferko elott. Ha meg bliccel '"' nem
megy el, ket leek et hogyan p6tol? . . . otthon nem f,i11atja be,
hogy hianyzik, de estig l6gni sem lehet egyediil. Nine> mas hcitra,
megirja a lecket a deli sziinetben, egy ladara kuifrodva, az ole-
ben billego fiizetbe, bizonytalan kezzel, kusza voIJ.1~okkal - eppen
csak hogy neve legyen.
Mig Ilus veszodik, Molnarne Rehakriet es Homokinet nyo-
mozza. Mielott Ilust faggatna, avv; ~r beszelni, akivel allit6lag
az estet toltotte. Gyanus ugyan, hogy barkit kerdez meg, senki se
ismeri egyiket sem, de az is igaz, ogy a fiatalasszonyokat csak a
keresztneviikon sz6litjak s annyi a R6zsi, Mari, Erzsi, Sari, hogy
az embernek nehez koztiik kiismern magcit. Nern is lehet itt min-
denkit ismerni. De Molnarnenak van m6dja ra, hogy vegigfusson
az osszes iizemen. 0 intezi az ujsad7k iigyet. Nern maga hordja
szet, a gyar minden sarkaban akad r gitsege, 0 csak beirja, hog#y
kinek mit es mennyit ad cit s elkonyveli az erte jar6 penzt. Az elo-
fizetokkel es peldanyonkent vasa:v16kkal az osszekotok targyalnak.
de ma maga indul el, hogy biztosat tudjon.
- Varj meg munka utan - sz?l be visszateroben Ilusnak.

213
Ilus mar a tegnapi suttogasb61 megsejtette, hogy Molname is
bekapcsol6dott az otthoni faggatasba, semmi kedve hozza:
- Sajnalom, munka utan iskolaba megyek.
Molnarnet bosszantja, hogy Ilus igy ki akar bujni a beszelgetes
elol. Ha 6 az ejszakai muszak utan miatta itt marad, akkor vegere
is jar a dolg~ak:
- Akkor szolj be otthon, amikor hazajossz.
- J6, j6 - ~ondja Ilus s magaban azt gondolja: - Az ordog
vinne el, mit mondjak majd neki? ...
Az iras nem megy j61, kusza es rendetlen, nem a szokott szep
vonalak, ez is bantja Ilust s ehhez meg a konyoket is megtaszit-
jak:
- Mit csinalsz? - kerdi meg lihegve Anna. Futva jott be, ki
tui;a honnan, ez mindig fut valahova.
- r .atd\ Lecket. \ ·
- M . m~ int iskola? De kar. Megigertem a fiuknak, hcgy teged
is elhivla'r. \
- Mifele ~i knak? - nem azt kerdi, hova, ot az erdekli, kik
beszeltek r6la.
- Hat az Ikreh. a Peti me~ a Gyurka. - Ikreknek hivjak oket,
mert elvalhatatlano!:, ~ban, rosszban egyiitt jarnak. Talan mert
egy hazban laknak s apr6 kor*kt61 fogva megszoktak egymast. tgy
iiltek az iskolapadban i&, \ gy keriiltek be egyiitt a gyarba, igy tol-
~k a .szabadidejiiket, mindigll sak kettesben. Ha tarsasag verodik
ossze, onnan se maradnak e, de egyiitt oda is s egyszerre el,
mintha kiilon meg lelegzeni m tudnanak. A furcsa csak az, hogy
1
kiilsore nagyon killonboznek. Peti: patten, vezna a vasgyur6
Gyurka mellett, viszont vagf z esze, mig a masikr61 leri a buta be-
kepzeltseg. Peti szeplos, G urka szepfiu. Azt beszelik, hogy a
lanyok bomlanak utana.
Ennyit tud r6luk Ilus, bar a~krek itt dolgoznak. Semmi koze
se volt eddig hozzajuk, de mi6ta a tanfolyamra jar, meg a hire-
ket se szedi ossze, az ujabb kapcso okr6l nem hallott.

214
J
- i::s melyik a tied? - kerdezi Annat, rnintha nem arr gon-
dolna, melyik marad neki? j
- Hat a Peti. Nern tudod? Csak az a baj, hogy sehova se me-
hetiink, mert a Gyurka senkit se vallal es igy nincsen negyedik.
- Meg j6, hogy nem otodik kereknek hivtok.
- Ne hiilyeskedj - kuporodik le Ilus melle Anna s most mar
csupa rabeszeles: - Mit adod a szentet? Mintha nem latnad, hogy
Gyurka bukik rad. Nern eleg, hogy hivott? Mas Jany futna utana,
6 meg dobja. Mit akarsz meg?
- Hogy hagyjal bekeben. Nern erdekel es kesz. Nekem mas dol-
gom van. - De a szeme sarkab61 a lakatosok fele les es j61 esik
latni, hogy az Ikrek oket nezik. A valaszat szeretnek kitalalni?
Hat ne kelljen szegenyeknek sokci varni. Felel nekik, ha csak azt
akarjak. FOlegyenesedik az irasb61 s szokott hetykesegevel sz61al
meg: - Mondd meg a haverjaidnak, hogy le vannak sajnalva.
J6 hangosan mondja, hallhassak azok is, akik kivancsian pislog-
nak felejiik. Hadd tudjak meg, hogy 6 az a ritka tiinemeny, akire
Gyurka szemet vetett s megsem ajul el a gyonyoriisegtol. Sot. Fiiget
mutat neki.
- Nna megallj - sziszegi Gyurka s bossztin jar az esze. Vala-
rnit ki kell talalni, hogy megtancoltassa, aki neki ellen mer allni. -
A kis pimasz - hajtogatja magaban meg munka kozben is. Vala-
mit csakugyan kitalal, mert meg Peti is titokzatos, mikor Anna
megkerdi, hogy most mar mi lesz?
- Bizd csak rank. Egyenesbe joviink - es marls futnak a mos-
d6ba.
A noi oltozo masker is kisebbfajta csatater, kozelharcban kell
elh6ditani meg egy padsarkot is, hat meg egy vizcsapot, ha mar
a mosd6ba verekedtek at mai:rukat. A lanyok haja a tus alatt a
szomszedt61 lesz vizes, tigy spriccelnek ott a tolongasban. Kicsi a
bely es rnindenki siet. i::s Anna most meg Ilust is szemmel tartja,
az az utasitasa, hogy ne hagyja megszokni. Mire magukra szedik
a tisztat es elzarjak a munkaruhat, tobb ido telik el, mint a reggeli
atoltozkodessel - kiilonosen, ha mint Ilus is, nem haza mennek,
hanem olyan helyre, ahol meg tetszeni akarnak. De legalabb tisz-
tak, frissek, a hajuk is rendbeszedvc, mire kilep?Jek. De Ilus meg
ki se lephet, elebe all Gyurka s nyul az aktataskajaert:
- Add csak ide, majd viszem en - es el akarja venni a kony-
veit. Kisse kopott a taska, meg iskolaskori s a huzakodasban lesza-
kad a fiile. Ilus diihosen nez Gyurkara:
- Ezt j61 megcsinaltad! Most mar vihetedl
Gyurka nezi a miivet, aztan folderiil az area:
- Csak egy niU az egesz - mar fut is vele, de visszasz61: -
Mindjart kesz!
Nern tehetnek egyebet, varni kell ra. Peti es Anna osszekarolva
allnak, pislognak egymasra, varjak Ilus kitoreset. De Ilus olyan
\
merges, nines kedve meg veszekedni sem. Az ido mulik, az iskola
messze van s ki tudja, meddig piszmog az a ,,hiilye" a taskaval.
Ha itt lenne Gyuri, nem volna ilyen sz6talan, megmondana a ma-
gaet. Egyetlen vigasza, j6 sokan lattak, hogy vartak ra, meg hozza
a hires Gyurka.
- Na, mar itt is van - bekiti Anna, mert o latta meg elsonek
Gyurkat a miihelybOl kilepni.
- Erosebb, mint az uj - mutatja, de nem adja kezbe, h6na ala
kapja, aztan Ilusba karol : - Merre van az az iskola? Elkiseriink.
tgy mar nem is banja Ilus. Hadd lassak, hogy nem egyediil bak-
tat. A tobbi reg elment, legalabbis igy hiszi, nem egy miihelybol
jarnak. Az iskolaban sem kereste a kozeliiket, nem vonzza hozza-
juk semmi, szinte idegenek, unja oket. Sokkal mulatsagosabb hada-
kozni Gyurkaval, hogy megy-e karonfogva s elOl akar-e, vagy
Annaek mogott. M ar nevetgel, mert ezek azt sem tudjak, merre az
iskola s mar inditananak is:
- Hat ti kisertek engem, vagy en l6gok :veletek? - all meg
Ilus a sarkon. - Mert az en utam a villamos mentem vezet.
- Ha itt keresztiil vagunk, sokkal rovidebb - eroskodik Gyurka,
de Ilus tamaskodik:

216
- Biztos?
- Becsszavamra.
- A te szavad - legyint Ilus, de rabizza magat. Isten tudja
mi6ta kacskaring6znak mar az ismeretlen kornyeken, mikor meg-
sokallja: - A rendes uton mar reg odaertiink volna.
- Ket perc es ott vagyunk.
De meg annyiba sem telt es Ilus a Nepliget elott talalta magat :
- Hova hoztatok? - nez egyikrol a masikra.
- En igazan nem tehetek r6la - mentegetozik Anna. A
Gyurka vezetett.
- Ezt j61 megcsinaltad - adja Ilus a haragosat. - Hany 6ra
van?
- Mit kerdezed? Ugyis elkestel mar - nevet Gyurka karor-
vendve. - Ha villamosra iilsz, akkor se ersz mar be. Legokosabb,
ha setalunk egyet. Igaz?
Tulajdonkeppen Ilus nem is kivant mast. A lefirkalt lecke nem
mentette volna meg a szegyentol, de ez a ,,becsapas" a felelosse-
get is levette a vallar61. Nern 6 tehet r6la, hogy iskolat keriil. Meg
kesziiletleniil is be akart menni - ha meggondolja, meg ha.las is
lchet Gyurkanak: .
- Te is megered a penzed - mondja durcasan. - Van 6rad?
- kerdi hirtelen. - Nzkem nyokra ctthon kell lenni. Ha errol is
lekestetsz, akkor orok harag.
- Ne felj, nyolcra mi is otthon vagyunk - nyugtatja meg Anna.
- Az en nenim szigoru.
- Nalatok is gyors a tenyer? - nevet Ilus es mar meseli is,
hogyan jart tegnapelOtt, mert megkesett. A nadragszijr61 ugyan
nem beszel, de annal szinesebben a nagy aggodalomr6l, hogy bal-
esettol feltettek. Hogy az anyja sirt, az apja kiabalt, a nenje resz-
ketett s a baz osszeszaladt, hogy mi tortent vele. - Kesz cirkusz
volt. Isten ments, hogy ma is legyen, sok volna a j6b61.
Mar a Nepliget egy padjan iilnek s megint ugy van minden,
mint Ilus legszebb napjaiban. _O a kozpont. A ket fiu kozrefogta

2.17
a ket lanyt, de 6t hallgatjak, 6 beszel s ez a legjobb a vilagon:
nevettetni a tarsait. Nern fontos, hogy kiszolgaltatja magat. hogy
kitereget minden otthoni es iskolai dolgot. az a £6, hogy mulatnak
es sikere van. Belemelegedett. Elebb esak a miihelybelieket vette a
nyelvere, Magdi utan Piri, Marika, mindenki sorra keriilt, akikkel
esak osszekoecant. De a diesekvesrol sem feledkezett meg. Hogyan
is hallgathatta volna el a rajza sikeret? Hogy Jolan megorrolt a
pisze cirr miatt s Ferko hogyan tanitotta meg a legujabb tanera.
- Szeretsz taneolni? - kerdi Gyurka s mert ez neki is er6s
oldala, £6 hodito eszkoze a tane, mindjart hozza is teszi: - Holnap
elmegyiink egy klassz helyre.
- Holnap nines iskola - tiltakozik Ilus. - Holnap stopperora-
val a kezeben var anya, es ha kesek ... - sokat sejtet6en elhallgat.
- Akkor holnaputan.
Semmi masra nem gondol most Ilus, mint a kitiin6 alkalom-
,:;orozatra. Egy esapasra megoldodik az iskola-kerdes. Ha beall a
negyesfogatba, lesz mivel es kikkel agyoniitni az idejet, nem kell
orakra jarni, nem kell Jolan folenyet eltiirni - es ami a £6 az
egeszben, nem kell tobbe tanulni meg irni. Eleg volt bel6le I Hogy
azutan mi lesz? azon meg raer a fejet torni. Egyelore remek tar-
sasaga akadt mindent megkap toliik, ami az eleteb61 eddig
hianyzott. £s az sem mindegy, hogy nem neki kellett utanuk futni.
mint Marika, Piri, Jolan eseteben. Anna jott hozza es Gyurka
hivta.
Ranez Gyurkara, mintha esak a valaszon gondolkozna s tigy ta-
lalja, hogy Ferko sem kiilonb. Sot. Gyurka er6sebb, vallasabb, nem-
esak az area szep. Annat is felmeri:
,,Jol allok" - gondolja vidaman. Mert Anna nem szebb, nem
magasabb, nem oltozik jobban, nem ,,urilany". Semmi sines benne,
amit irigyelnie kellett a Jolanek tarsasagaban. Ennyi eppen eleg,
hogy megkosse az alkut: holnaputan a gyorsiras helyett.
- Ez mar beszed I - helyesel Peti es boldogsagaban ugy esillog
a szeme Ilusra, mintha nem is Annaba volna szerelmes.

218
,,Ez is'? ..." - gondolja Ilus, rnert a rajong6 tekintetet a sajat
szamlajara konyveli el. ,,Szegeny Anna" - sajnalja maris: - ,,Ez
is megbanja meg, hogy magukkal hivott." - De semmi kedve
egy rajong6t lehiiteni, ramosolyog: - Majd meglatom, hogyan tan-
colsz.
- Hohoh6 - all kozibiik Gyurka: - Kiki a parjaval! Nalunk
ez a szabaly.
- J::s ez nem unalmas'? - kot6dik Ilus. Szeme egyikr61 a rna-
sikra jar.
Gyurkanak ne lenne 9yakorlata a kacerkodasban'? Ilus kezd6
hozza kepest s azokhoz is, akikkel neki mar dolga volt. Ez a kis-
lany sokat kepzel magar61. de majd 6 megtanitja. Azt merte izenni,
hogy le van sajnalva? ... Ha azt hiszi, hogy ezt btintetlentil viheti
el. akkor nagyot csal6dik. Olyan lany meg nem sziiletett, aki neki
ellen tudjon allni. Ha 6 akarja'? . . . J::s mert ne akarna'? Ilus szep
is, kedves is, mulatsagos is, es eppen kap6ra jon, hogy a harmast
kiegeszitse.
Gyurka is a h6dit6 mosolyat veszi e16 s ugy nez le a rnagasb61
Ilusra, mintha oda lenne a boldogsagt61:
- Unalomr61 sz6 sem lehet, ha en tancoltatlak. - De maga-
ban maskepp szovegezi: ,,Varj csak kislany, majd •megtancoltat-
lak•."

24.

Molnarnenak egyeb dolga is van, mint a nyomozas. Raszanta az


ebedid6t, de ennel tobbet a gyarban nem tehet. Az els6 nap igy
gondolta, amig este Ilusra vart. De Ilus, hiaba igerte, nem sz61t
be hozza se aznap, se kes6bb, inkabb elkeriilte. Ez nem kepzel6-
des. Miker latta, hogy Ilusra hiaba var, magat61 nem jon, maga
szaladt hozza delben. De az, amint e szrevette, a masik ajt6n ki s
ugy eltiint, hogy kereshette.
- Na varj csak - gondolta Molnarne - enrajtam nem fog,sz ki.
Most mar nappalos, tobb ideje van a szetnezesre. De hiaba ker-
dezgette vegig az ejszakcisokat is, olyan nevii fiatalasszony, ami-
lyent Ilus mondott, egy sines az egesz gyarban. Mar az irodan a
nevsort is megnezte. Nern ketseges, hogy Ilus hazudott. De tudni
akarja, hogy kikkel jart es ki is nyomozza. Meg nem talalta meg
a m6djat. de kisilti, addig nem nyugszik meg.
Azel6tt raert volna munka utan is nyomozni, de most otthon tobb
a dolga, sietni kell haza. Az ura rendes ember, de a ferfi megis
ferfi, ha segit is, csak a munkcit szaporitja. Azel6tt, ha raert, £6-
zott, ha nem, ugyis j6 volt, megtette valami maradek vagy zsiros-
kenyer is. De a ferfi nehez munkat vegez, annak j61 kell enni,
nem akarmit. Ezert hazamenet bevasarol, megf6z, elkesziti a mas-
napi elvinni val6t, rendet, tisztasagot is kell teremteni, hogy reggel
ne hagyja szanaszet a lakast - van dolga, nem er ra fOlmenni
Vargyasekhoz. Az egy vasamap, de akkor, a csalad el6tt, nem lehet
Ilust faggatni. Hiaba kerdi tole egyszer-ketszer Vargyasne:
- Na, mire ment vele? - be kell vallani, hogy semmire se.
Az6ta se tudja elcsipni.
Igaz, Vargyasek mar megnyugodtak. Az a veres j6t tett Ilusnak,
pontosan jar haza. Tanul is otthon. Csak ez a tanulas sokba kerul.
Ha valami, hat ez bosszantja Vargyasnet. Mindegyre uj fiizet, meg
tintara kell befizetni. gyiijtottek a tanarn6 nevnapi ajandekara, leg-
ut6bb egy ablakot tort Ilus, azt kellett megteriteni. Mondta is
Vargyas:
- Meg majd uj padra is t6liink kernek penzt.
- Nern is volna rossz, ezeket mar ugyis televestek - nevet
Jlus.
- Te csak nevetsz ezen is - zsortol6dik az anyja. - De a bori-
tekod nem telik, ha csak elhordod a penzt. Mert azt varhatod,
hogy en fizessem a konyhapenzb51 a te szelessegedet. Ha nem
tudsz vigyazni es ablakot torsz, a te karod ezt jegyezd meg. Teri-
nek mar egyiltt az uj ruhara val6, a tiednek meg meg hija van.
A ruha nem kozombos Ilusnak, korillhizelgi az anyjat:

220
- Tessek el6legezni nekem. Meg tetszik latni, hogy hamar meg-
adom. Inkabb tul6razom.
Vargyasne a ket lanyt egyforman jaratja. Egyszerre veszi az
anyagot, egyszerre varratja, hogy nem egyforman all rajtuk, arr61
mar nem tehet. Teri telt, meg a fazon kedveert se fogy le, fesziil
is rajta minden, ami Iluson remekiil all. A divat Ilusnak kedvez
jobban, ervenyesiil a karesusaga. S mert Vargyasne hiu anya, nem
tagadhatja meg magat61 a gyonyoruseget, hogy az uj ruhat a ki-
sebben is elvezze. Varrat majd neki, persze hogy varrat. De nem
ingyen, egy kis predikaci6 aran hitelez Ilusnak s a pr6ba idejet is
megbeszelik, ha majd mind a kett6 raer.
Nines most Vargyaseknal vihar, megnyugodtak a kedelyek, a
mult felejtve van, nem is emlegetik. Vasarnaponkent az ultiparti
mellett hangoskodnak a konyhaban, de az nevetessel tuzdelt, vidam
larma, amiatt nem dugja ossze a fejet az udvar. A szobaban, szo-
kas szerint, a harom fiatal gubbaszt, Ilus tartja sz6val 6ket. Talan
meg is fulladna kozottiik, ha nem diesekedhetne el az ujabb h6di-
tassal. Eppen esak egy kiesit atfesti a hist6riat, sok benne az igaz.
Anna is, az Ikrek is szerepelnek, nem hagyjak elni, konyorognek
neki, hogy alljon be negyediknek. De 6 ilyet nem esinal, mert ugye
az iskolal Neki nines ideje setalgatni meg taneolni, Nepligetbe,
meg zenes helyre jarni, esak Annat61 hallja mindig, hogy itt vol-
tak, ott voltak s fajditja a szivet, hogy mib61 maradt ki.
- Lazadjunk fol - inditvanyozza Sanyi. - Mi is elmehetnenk
. egyszer mar taneolni.
- Az am - nevet Ilus - es Terivel mi lesziink az Ilaek, akik-
nek esak kozos par jut.
- Mert kozos? Teri kerit majd maganak.
- Keritek is, ha akarok! - Teri merges. Nern eleg, hogy Ilus a
gyarban esupa murisat hall, nevetgelhet, meg itthon is mellette iil
Sanyi, 6 meg asszonyok kozt van s ha sz6t akar valtani Andras-
sal, utana kell szaladnia? . .. Es ha tudnak, Mnyszor hivta mar es
nem jon. Minden vasarnap remeli, hogy megisesak beallit, de nem,

22 1
ugy telik el a delutan, hogy ezeket 6rzi. Meg ha volna miert. De
ez a halveni csak jon, jon, hiisegesen kitart Ilus mellett, de semmi
tobb, egy lepest se tett meg elore. Bezzeg az ove, aki nem jon,
de ha ott van, nem allja meg olelgetes nelkiil ! ...
- Ugyan honnan? - nez vegig rajta Ilus.
- Azt bizd ram! Azt hiszed, csak te kellenel ,mindenkinek?
Mast eszre se vesznek?
- Ne veszekedjetek. Inkabb jelentsiik be, hogy elmegyiink - s
mar fel is all Sanyi.
- De megjott a batorsagod - all £01 a divanyr61 Ilus is. - Na,
lassam, mekkora legeny vagy.
- En? ... Marmint en? ... - rant egyet a nadragjan Sanyi s
hogy semmi hiba .n e legyen, a kabatjan is egyet: - Hat ezt nezd
rneg I - s elszantan kilep a konyhaba: - Peter bacsi, tessek prote-
zsalni a kedves neninel, hogy egy kicsit jarhassunk ebben a szep
id6ben.
- Nern jartok eleget hetkozben? - siet a valasszal Vargyasne.
- Oriiljetek, hogy iilhettek.
- Ha oregasszony leszek, rnajd iilhetek eleget - all mar Ilus is
az ajt6ban: - Most setalni szeretnek. Egyszer vagyok fiatall
- Ugyan, hadd menjenek - sz61 bele Molnarne is. - Sanyi
majd vigyaz rajuk. Igaz?
Vargyasnet a kartyaj aras j6kedvre hangolta, Molnarne rabesze-
Iese nem vesz karba:
- De nem mentek messzire. Es fel nyolcra itthon lenni.
- Ugy, ahogy mondani tetszett. En leszek a pontossag-felel6s,
- csapja ossze a bokaj at Sanyi s oromeben kezet cs6kol Vargyas-
nenak.
- Ne te ne, te bolond - nevet Vargyas. - Mit nyalakszol?
A lanyok mar tiikor el6tt allnak, a hajukon igazgatnak meg s a
ruhajukat nezegetik. Az uj van rajtuk, nem kell atoltozni.
· - Siess mar - tolja Terit felrebb Ilus. - Ne vesztegesd a draga
idonket.

2 2. 2.
- Miert? Csak te szepitheted magad?
Pedig terad inkabb rad ferne, igaz?
- Ne veszekedjetek - all kozebiik Sanyi. - Inkabb pucoljunk
mar, mert meg meggondoljak.
- Hova megyiink? - kerdi a kapuban Teri.
- Ki a Nepligetbe - ragyog fel Ilus szeme. - Megnezziik kint
az Ikreket.
- Nern latod eleget oket? - felesel Teri. - Menjiink inkabb
oukraszdaba.
- Nern ettel meg eleget? Nern vagy eleg kover?
- Ne veszekedjetek - bekiti oket szokas szerint Sanyi. - Ki-
megyiink a Nepligetbe, ott van cukraszda is.
- Te ketkulacsos - hUzza Ilus. - Ki nem birnad, hogy csak
az egyiknek legyen igaza.
Pedig Sanyi csak igeri a cukraszdat, de a Nepliget masik oro-
mere gondol. amire mar h6napok 6ta vagy6dik s ma se remelte,
hogy beteljesitheti. Nern olyan jambor o, mint ahogy mutatja. A
dolgait j6l vegiggondolja, nem hagy ki abb61 se jot, se rosszat,
mindent merlegre tesz. Itt is, Vargyaseknal. tudja a helyet, de azt
is, hogy ez csak atmeneti. Amit maganak szant, az sokkal tobb s
ha kell, igy kiizd erte vasarnapr61 vasarnapra. Ha nem gyozhetett
egy kardcsapassal. hat tiirelmes bekerito mozdulatra kesziil. mint
a j6 hadvezer. Ilust megh6ditani nem olyan egyszeru. De lemon-
dani ezert r6la ostobasag volna, folosleges hiusag, mert Sanyi tudja,
hogy kedvereval6bbat sehol sem talalna. Gyerek meg, gondolta,
mikor megismerte s mar akkor elhatarozta, hogy kivarja mellette
az idot. Igen am, de egyre nehezebb ez a varakozas. Nern egyszeru
ido-kivaras, hogy a Vargyasne kikotese, a ket ev elteljen s nem
is az, hogy Terit vigyek elObb - de o hetenkent csak egy nap van
mellette s a masik haton masok veszik k0riil I ... Amit eddig sosem
erzett Sanyi: most feltekeny. Mas lany mellett, ha oka volt ra,
a kedve is elment tole, szakitott. Nern ·e rte meg neki a nyugta-
lansagot. Most nem merlege_li, hogy megeri-e, vagy sem - szen-
ved a feltes miatt. Elgondolni is rossz, hogy ki mindenki vetheti
ki Ilusra a hal6jat es ha beleakad, hogyan menthetne ki? . . . .Es
mit tehet, ha egyszer beleszeret valakibe? ...
Hetek 6ta gyamis neki Ilus s csodalja, hogy otthon nem veszik
eszre rajta a valtozast. Most is tele van mesevel, mulatsagosan
mondja el, de nem ugy, mint eddig. Amig azt hallotta, hogy ezt,
vagy azt, igy vagy ugy hiitotte le, tudta, hogy Ilus mulat rajtuk,
nem fenyeget veszely. De .az ujabb hist6riak maskeppen hangza-
nak. Ezek az Ikrek nem tetszenek neki, mert ugy szerepelnek,
mintha mas lanyr61 lenne sz6. Ilus titkol6zik! ... Nern az igazat me-
seli, nem ugy, ahogy tortent. Valamit valahol elmasit s Sanyi att61
tart, hogy most akadt ossze az igazi ellenfellel. Mar az is, hogy
annyit tud a Nepligetrol, amit meg nem latott. S hogy most is
oda kivankozott. S hogy meg ki is mondta: .az Ikreket akarja meg-
nezni.
Sanyi gyanuja evvel is erositest kapott s most mar szomjazza
a bizonysagot. Ezert tesz Ilus kedvere s inditja oket a Nepliget
fele. Villamosra szallnak, ott is j6kedvet mutat, ravaszkodik, ne-
vettet, pedig ugy gyotri a ketseg, ahogy csak egy becsiiletes sze-
relmes szivet gyotorhet. Ez a ketseg nem Ilusnak sz61 - hiszen 5
meg gyermek - valaki ismeretlennek, aki talan mar meg is kor-
nyekezte. Talan azok a bizonyos Ikrek. Talan valaki mas. De ha
Ilus a Nepligetbe vagyik, ott kell keresnie.
A villamost61, a ket lany kozt olyan vigan lepked, mintha 5 sza-
badult volna ki a ketrecbol. Mind a barman a boldog ifjusagot
kepviselik. A szembejovok rajuk feledkeznek s lepten-nyomon kap-
nak egy-egy mosolyt:
- Tetsziink! - nevet Ilus es kozelebb bujik Sanyihoz. Nern toro-
dik az elarvult Terivel, csak avval, hogy megmutassa a nepeknek,
hogy ,,a fiu" ohozza tartozik. Mint a levego, ugy kell neki ez a kis
kerkedes. Talan meg szerelmes is ebben a pillanatban Sanyiba,
mert neki koszonheti az ujabb diadalt. Aztan megfeledkezik r6la,
mikor mar a setanyt, a padokat figyeli. Sz6tlanna valva les jobbra,
balra s vonszo1ja magava1 a masik kett6t mindeniive, ahova, tigy
gondolja, erdemes meg betekinteni. Aztan mar kedvetleniil lepked,
ugy huzatja magat, hogy Sanyi ebbol is lemerheti a csal6dasat. S
mintha Ilus egesz sulyaval az 6 lelkere nehezedne, olyan terhet
hurcol. ts tepelodik szegeny:
- Mit lehet most itt csinalni? ... - Lehetni lehetne sokfelet, a
Nepliget kinalja a sz6rakozast. de nem erre gondol. Ha biztosan
tudna. hogy Ilus szerelmes, talan le is mondana r6la egy rendes
fiu kedveert. Legyen boldog. ha neki ugy jobb. De rendes-e az a
masik? s szerelmes-e Ilus? s boldogabb lenne-e, mint amilyenne 6
tenne. ha hdgyna? ...
- De megkukultatok - beketlenkedik Teri. - Erdemes volt ide-
j(inni. ha csak lodorgiink.
- Ilus I . . . Ilus I . . . - sipit egy vekony hang s most Teri is,
Sanyi is. megismerhetik Annat, kerdezes nelkiil is. Tudjak, hogy
az Ikrekkel jon ut:anuk. Ilus ugy Jefestette a harmast, akar feny-
kepen mutatta volna be. - Nahat, ezt a szerencsetl - lelkendezik,
mikor beeri 6ket s diadalmasan fordul Peti fele: - Ugye mond-
tam. hogy csak Ilus lehetl
- Megsugta a szived, hogy kijov,iink? kerdi a magasb6l
Gyurka. de Ilus visszavag:
- Eleg sokan jottek ki a kedvedert, ugy !atom. - Hetyke tiin-
tetessel nez koriil a tomegen: - Ennyien torik magukat utanad?
Gyurka nem hagyja magat:
- A ti;ibbit holnapra rendeltem. nehogy agyonnyomjanak itt.
Nern kotekedhetnek tovabb, mert Anna ismerkedik Terivel s a
fiuk is kolcsonosen · bemutatkoznak. Peti val6saggal ragyog, csak-
nem a nyakukba borul:
- Ha mar ilyen szepen egyiitt vagyunk, siessiink tancolni.
Oriil, hogyne oriilne. mikor mar az is kegy volt Gyurkat6l, hogy
setalni jott, de a tancr61 hallani sem akart addig, amig csak bar-
man voltak.
Terit nem kell biztatni. mClgat61 sodr6dik Gyurka melle. Neki

I 5 Beczdssy
igazanb61 az ilyen dijbirk6z6k tetszenek. Az area is belegombolyo-
dik a boldogsagba s neki pirul, hogy nem kell kolonckent 16gnia.
Sanyi rapillant a kar6rajara :
- Van meg egy fel 6rank.
- Mi az'? talan te is reszketsz a hazi.sarkanyt61 '?
Sanyi nem allja az ilyen beszedet. 0 tiszteli Vargyasnet, meg-
erti a szigorusagat, nem is iteli el: a lanyokra vigyazni kell, meg
akkor is, ha az 6 rovasara megy a szigorusag. Az ,sem tetszik
neki, hogy Ilus igy kiszolgaltatta az anyjat. Mas az, ha magu.k
kozt, a szobaban targyaljak a rabsagukat s megint mas, ha ezek
el6tt az idegen fiuk el6tt panaszkodott az ,anyjara. Mert hogy pa-
naszkodott, az biztos, kiilonben nem beszelnenek ilyen hangon
r6la. De Ilus megiscsak 6bele karol s csufolkodott a masikkal! ...
S .ez olyan boldogga teszi, hogy rogton megbocsat neki:
- Semmi hazisarkany - mondja. - Megigertem, hogy ponto-
sak lesziink.
- Az mas - mustralja vegig Sanyit Gyurka . - A fuvaros le-
gyen pontos. Hanyra igerted a szallitast'?
Peti ismeri Gyurkat. Ha ez most belekot a masikba, oda az alka-
lom, fuccsba megy ·a tanc :
- Hasznaljuk ki a f.el 6rat, gyeriink.
A zene egeszen kozel sz61 s percek alatt porog mar Annaval.
De ha nem akarna, akkor is magan erzi Gyurka kovetel6 tekin-
tetet, hogy szabaditsa meg a neki maradt part61. Utja Ilus ki-
hiv6 mosolyat s ez nem sok j6t iger a mulatsagnak. Mert ha 6
lekeri Terit, Gyurka Ilust keri le s Annanak Sanyi jut s mar
vissza sem kaphatja, mert ujabb valtasra id6 se marad. Eros har-
cot viv benne a szerelem s a baratsag. Talan fel i,s lazadna most
Gyurka ellen, ha maga Anna nem tanacsolna :
- Aldozd fel magad. Nezd, hogy mergelodik szegeny.
Ilusban az 6rdog bujkal. Att61 a perct61 kezdve, hogy Gyurka
arcan meglatta a bosszusa got, az 6 kedve magasra szokott:
- Feltekeny! - gondolja elegedetten s meg kedvesebb lesz Sa-

2.2.6
nyihoz. - Hadd pukkadjon - mulat magaban. S hogy betetozze a
diadalat, amint eszreveszi az Ikrek szandekat, odasug Sanyinak:
- J6 lesz mar indulni.
Mire Peti lekerne Terit, Ilusek mar abba is hagytak a tancot
es bucsuzni kezdenek.
- Ide masker is eljoviink - lelkendezik Teri, de nem kelt vissz-
hangot. Mindeniknek megvan a maga merge, meg Ilus is ugy erzi,
hogy rullott a celon. Gyurka ,szeme nem iger ,semmi j6t. A legrosz-
szabb az, hogy meg ·sem sz6lal. Ha barmit mondana, vissza lehetne
vagni es foliil marad. De Gyurka ugy tesz, mintha neki lett volna
siirgos a tavozas es Annaekat sietteti:
- Me.ddig bUcsuzkoatok meg? Indulas! - s eppen csak vissza-
int Ilusnak: - Viszlat!
A kezdet utan Teri nem igy kepzelte es lehervad:
- Mindig belekopsz a levesembe - nez szemrehany6n Ilusra,
de az a holnapi szamonkeresre gondol. Sanyi lesz az iit6kartyaja.
Lathattak, akkor sines egyedill, ha nem veliik megy el.
Legmesszebbre Sanyi kepzelete szalad:
- Egyenesben vagyunk! Ezenrul mindig elkerezkediink es tan-
colni fogunk - gondolja, mert 6 hisz Ilusban.

25.

A bajok sokk.8.I gyorsabban bokrosodnak, mint Ilus almodna. 0


csak Annav.al es az Ikrekkel szamol most, pedig Molnarne kerde-
zoskodese megbolyditott nem egy iizemreszt. Es ha meg csak ott
dugtak volna ossze a fejiiket s talalg.attak volna, hogy mi lehet a
gepirasi tanfolyamosokkal, mivel mindeniitt azokat keresik - de
a titkar is meghallotta, Marikanak is mondtak, Piritol is erdek-
lodtek, Zs6kat meg mar ugy vettek elo:
- Te is odajarsz, nem ismersz ott v.alami Homokinet vagy Re-
haknet? Nern tudom, miert keresi Molnarne.

227
Nern, Zs6ka meg sohasem hallotta egyik nevet sem es biztosan
tudja, ilyenek nincsenek a tanfolyamon. Hiszen ott mindig teljes
nevvel sz6litanak fel s ha csak egyszer is hallotta volna, nem fe-
ledne el. Ha keresik oket, annak oka van s az okot 6 is szeretne
rnegtudni. Nern soka keslekedik, az else ebedsziinetben atszalad
Molnarnehoz. Viszi a kivancsisag is, de Zs6ka egyebkent is olyan
lany, akinek mindig, mindent tudnia kell. Szeret benne lenni a
dolgokban. Akkor erzi j61 magat, ha tudja, hogy nem maradt ki.
Jelentkezik is mindenre s csak 6 mondhatna meg, hogyan gyozi
valamennyit, de csinalja, amit vallalt s epp ezert szeretik. Szamit-
hat ra minden szervezo, senkit se hagy cserben, meg segit is, agi-
tal, toboroz. Mint az eleszto a meggyurt tesztaban, ugy dolgozik
tarsai kozt, megkeleszti a kedvet, szaporitja a kort, eletet sugaroz.
- Kicsi a bors, de eros - mondja ra a titkar, mert Zs6ka csak-
ugyan kicsi, de kitartasa van es tud rabeszelni. Apr6 keze, laba
sosem pihen s a szaja se sokat. Szoke haja eppen csak kivillan a
fejkendo al61, de barna szeme erdeklodeset nem lehet rejteni.
Meg az area is belepirul, ha ujat hall s minden izma keszen all
a tevekenysegre. Most is, ahogy hiret veszi, hogy Molnarne keres
valakit, mar tudakolja:
- Mi baj van, Molnar neni? Hallom, nem sikeriilt meg meg-
talalni azt az asszonyt.
Molnarne ismeri Zs6kat, tudja, hogy szamithat ra, el is mondja,
miert viseli lelken ezt az iigyet:
- Tudod, kis Zsoka, nagyon rendes nepek ezek a Vargyasek.
Egy hazban lakunk, az uram Vargyassal egy helyen dolgozik. Ok
voltak az eskiivonkon a tanuk is, szeretem azt az asszonyt es na-
gyon sajnalom. Orokke reszket a lanyaiert. Neki csak a csalad,
az az egesz vilaga. Azt szeretne, ha mindig csak koriilotte lenne-
nek. De ismered Ilust, ha megkotik se iil meg egyhelyben. £n gon-
dolom, hogy kicsit ell6gott, biztos sz6rakozni, de otthon azt mondta,
hogy egy tarsa rosszul lett a tanfolyamon, azt kiserte haza. Hazu-
dott, az vilagos, mert egyszer Homokinet mondott, aztan meg,

2.2.8
Rehaknet. Az apja j61 megverte, de az Istennek se vallalja a ha-
zugsagot, kitart a Homokine betegsege mellett. Most mar arra
gondolok, hogy talan megis igaz, hogy hazakiserte, csak azert nem
talalok ra, mert nem nalunk dolgozik, valahonnan mas helyr61 ke-
riilt a tanfolyamra.
Zs6ka komoly arccal razza a fejet:
- Nern Molnar neni, a tanfolyamon nines ilyen nevii. £s meg
soha senki se lett rosszul.
- Hat akkor megiscsak hazudott. Gondolhattam volna, hogy
azert bujik el6lem. Mar igazan nem tudom, hol csipjem el, ha csak
az iskolaja ele nem allok.
- Oda ugyan hiaba allna, Molnar neni. Ott se latjuk hetek 6ta.
Azt hiszem, kimaradt.
- Kimaradt? - amul Molnarne. - Ha otthon ezt tudnakl. Jaj,
mit mondjak a szegeny anyjanak?
- Varjon csak, Molnar neni, megbeszelem Marikaval. Majd a
titkar elvtars intezkedik, az tudja majd, hogyan szedje rancba.
- Pedig j6 kislany ez, csak olyan onfejii.
- Meg bekepzelt. :E:n nem mondom, iigyes is, sok mindenhez
ert, meg j6pofa is, lehet szeretni, csak egy kicsit . . . hogy is
mondjam? Elbizta magat, no. Azt hiszi, hogy 6 a vilag kozepe.
mindenki belebolondul, amint meglatja. Hiszen ,szep is, helyes is,
de hat olyan, mint 6, akad meg egynehany.
- 0, a szegeny anyja I De sok baja lesz meg vele. Ha ezt tu-
dom, dehogy biztatom, hogy ide adja a gyarba. Most azt fogja
mondani, en vagyok az oka, en beszeltem ra, itt tanulta el a
rosszat.
- Hat itt tanulhat is, rosszat is, j6t is, van itt mindenfele. De
hol nincsen? £s Ilus csak j6t tanulhatott volna Marikaek mellett.
Eleinte le sem szakadt r6la, meg az ebedjet is odavitte, Marika
egyet se lephetett nelkiile, de mar oda se jar at. £s Mnnyal ossze-
veszett I £n nem tudom, de j6 vege nem lesz, ha igy folytatja.
- Ez az eppen. De hat m: g lehet azt fogni, aki futni akar?
- Majd a titkar, Molnar neni, tessek csak rabizni. Akkor sz6-
lok Marikanak, j6?
- J6, kis Zs6kam, sz6lj neki es mondd meg, hogy en is kerem,
fogjak meg a kotofekjet ennek az elszabadult csik6nak.
De Molnarne sem nyughatott, maga is atment a titkarhoz, neki
is elmondta, hogy Ilus sziilei milyen rendes emberek.
- De az anyja veri - mondja a titkar, szinte szamonkeron.
- Csak feltesbol, maskepp nem bir a makacs fejevel.
- Hat igy bir? Azt hiszik, jobb, ha fel toliik? tgy szoktatjak
ra a hazugsagra. Ismerem j61 azt a kislanyt, sz6 se r6la, van hi-
baja, de azt ugyan ki nem verhetik belole. Elvaditjak magukt61,
az lesz az eredmeny. Lattam en mar ilyent is eleget. Hogy egye-
bet ne mondjak, a felesegemmel is igy csinaltak. Minden talalko-
zasunk egy hazi vihar volt. Az en lanyom igy, az en lanyom ugy,
en nem engedem egy tapodtat sem magam mellol. A szentnek se
akartak elhinni, hogy nem minden fiatalember csirkefog6. Nern is
tudom, mi lett volna, ha anyam nem koltozik a hugomhoz es nem
marad nekiink a kicsi hazunk. Mert any6st egyiktink se akart, az
oregekkel se itt, se ott nem akartur.k kozost. Az sose visz j6ra.
De igy bekesseg lett. Most en vagyok a minta-vo, minden j6 az
any6somnak, amit en csinalok. Csak addig voltam gazember, amig
udv.aroltam. Hat azert mondom, ismerem en a Vargyasne-fele anya-
kat, csak nem tudok nekik igazat adni. Ut6vegre megsem szalad-
hatnak a fiuk mindjart az anyakonyvvezetohoz. Ismerkedni is kell.
tppen eleg baj van abb61 is, ha hirtelen hataroznak. Nezd · meg,
hany banja mar, hanyan mentek szet vagy marakodnak. Az em-
ber mast se tegyen reggeltol estig, csak predikaljon nekik? Na j6,
majd predikalok annak a kislanynak is.
A titkar csak adja a folenyest, de eleg gond neki, hogyan fog-
jon az Ilus dolgahoz. Az ilyesmi sohasem egyszerii. Mert az, hogy
egyszer-e.gyszer egy kicsit kimarad, meg nem ok a fejmosasra.
Ugyan meg volna akadva, ha ezert minden ifit elovenne. J::ppen
el.eg a jampec-kerdes is, azt sem sikeriilt meg megsziintetni. Meg-
sziintetni? Csokkenteni se nagyon. Ezen tepel6dik meg akkor is,
mikor Marikaert lesz61.
- Tessek, titkar elvtars - liheg. Nern sok a lepcs6, de futva
jon rajta, mint mindig.
- A Vargyas Ilus -
- Mar megint - vag a szavaba Marika.
- Mi az, hogy: mar megint? - leckeztetq a titkar hangja. Ha
neki van eleg tiirelme, legyen masnak is.
- Ilus koriil mindig ziir van.
- Mondok en neked valamit, de j61 ide figyelj. Mit gondolsz,
mert volt nekem rad sziiksegem? Mert ziirok voltak. :E:s megsziin-
tetted? Ugye hogy nem. Nahat! Nern dolgozol te se olyan j61,
hogy semmi ziir se legyen.
- De igazan ...
- Semmi: de igazan. Ha angyal lennel es csupa angyal venne
koriil, ziir akkor is volna. Ezt jegyezd meg. Most pedig ide h3ll-
gass. Kiderited, hogy Ilus kivel jar. Ne osinald nagy hanggal, ne
te beszelj vele.
Kemeny di6. Ha ne 6 beszeljen Ilussal, akkor mast kell kerdez-
nie, de kit? Akikben megbizna, azok mar ezert vagy azert sehogy
sincsenek Ilussal. Kiili:inben sem nagyon t6r6dnek egymassal, hon-
nan tudnak, hogy titokban kivel jar? Hatha nem iis koziiliik val6-
val? Legjobb volna me.g, J6zsival meglesetni, ha ugyan vallalja.
Abban biztos Marika, hogy nem kerhet olyant J6zsit61, amit meg-
tagadna, de hogy eppen Ilusr6l, r,egi szerelmer61 van sz6, ezt kerni
is nehez s talan megtenni is.
Mig ezen tepel6dik, Zs6ka szalad hozza:
- Mar ketszer kerestelek.
- Fent voltam a titkar elvtarsnal.
- Mondtak. De gondoltam, nem art az sem, amit t6lem tudsz
meg. Ugye, az Ilus iigyeben hivatott?
- Honnan tudod?
- Molnar nenivel bes:z;eltem, gondoltam, 6 jart mar font.
- Mit tudsz Ilusr61?
- Hat el6sz6r is: nem jar az 6rakra, mar hetek 6ta.
- Es ezt csak most mondod?
Azt hittem, hogy sz6lt, hogy megbeszeltetek, hogy ... oszm-
ten sz6lva, eddig nem ti:ir6dtem vele. Nern jon, hat nem jon. De
amikor Molnar nenit61 meghallottam, hogy otthon kikapott, mert
kes6n ment haza, meg hogy i:isszevissza hazudozott, akkor tigy gon-
doltam, hogy az alapszervezetnek kellene utananezni, hiszen ko-
zenk tartozik, felel6sek vagyunk erte.
- Ez az. Okos vagy Zs6kam. Es szamitunk is rad. Tudnunk
kell, hogy kikkel jar? Nezz utana. De vigyazz, hogy ne vegye
eszre, ne legyen ideje tijabb meset kitalalni, legyen meglepetes
neki, amikor a titkar elvtars hivatja.
Zs6ka feladata nem volt ki:innyii. Ilus nem jart mar a tanfo-
lyamra, 6 meg nem szokott Jlus mtihelyebe menni. Nern is igen be-
szelgettek eddig. Hogyan ki:izeledjen? Es 6rat sem mulaszthat,
kesziilni is kell, honnan szercz id6t a kemkedesre? E:s nem is ert
hozza. Olyan izgalmat jelentett Zs6kanak ez a megbizatas, mintha
6 utana nyomoznanak, r6la derithetnenek ki valami szegyenletes
dolgot. Es ami leginkabb zavarta, csakugyan hibasnak erezte ma-
gat:
- Mert is kellett nekem Molnar neninek sz61nom? 'ts mert fu-
tcttam Marikahoz? - tepel6d6tt. - Olyan ez, mint az arulkodas.
Mert nem beszeltem egyenesen Ilussal? Ha megkerdezem tole,
hogy mert maradt ki, talan elsimul minden baj, mcst meg val6-
sagos hajsza indul ellene. - Hiaba tudja Zs6ka, hogy mindany-
nyian Ilus javat akarjak, megis sajnalja. Magat kepzeli a helyebe,
hogy vallatjak, gyanakvassal igyekeznek hazugsagon erni. - En
kifutnek a vilagb6l - gondolja es kozel van hozza, hogy felbo-
ritsa a nagy tervet, odamenjen Ilushoz es vele beszeljen.
26.

Most az egyszer nem oriilne Ilus, ha tudna r6la, hogy ennyire


a .. vilag kozepe" lett. Mindig azt kivanta, hogy az erdeklodes
feleje forduljon, de amennyire most targyaljak es figyelik? ...
Nern, ebben nem telne semmi orome.
Eloszor is Gyurka fenekedik. Minden szava megtorlast emleget.
Egyszertien .,ejteni" a lanyt? Ezt nem. Neki elegtetel kell.
- Majd en megtancoltatom! - onti el mereg, ahanyszor eszebe
jut. mit mert tenni vele vasarnap ez a Jany.
De meg akarja tanco!t.atni Marika is. a titkar, Molnarne, meg
Zs6ka, Anna s aki csak tud valamit a dolgair61.
- Micsoda ostobasag I - haborodik fol Piri. - Bejut egy tan-
folyamra es otthagyja ! Lennek csak az anyja, j61 megtancoltat-
nam !
Csak aki igazan megtanitana tancolni, az nem sejt semmit sem.
Egyelore Vargyasne csak annyit tud. hogy Ilusnak megjott az
esze: · nem szajal. nem nyugtalan, rendesen jar haza, nines vele
baj. Hogy nem segit? - .,Elvegezziik ketten is" - gondolja s csak
Terit fogja be, ha Ilusnak mar ilyen a termeszete. Azt az egyet
azert meg sem allja meg, hogy ne sz6ljon az elotte erthetetlen
lustasagr61:
- Milyen asszony lesz beloled? Nern irigylem a szegeny ura-
dat, lesz dolga, mig rancba szed.
- Engem? Olyan ferfi nem sziiletett meg, aki nekem paran-
csolhat.
- Hat mit kepzelsz? Te fogsz neki?
- Az biztos, hogy 6 nekem nem.
- De nagyba vagy - avatkozik bele Teri is. - Mit gondolsz,
hogy mert nosiilnek a fiuk? Azert talcin, hogy legyen akire mossa-
nak. vasaljanak?
- Hat te csak moss, vasalj , ha ez a hazassag. :t:'.n inkcibb sose
megy~k fer .he;t:,
- Bolond lyukb61 bolond szel fuj - nevet Vargy,as. - Hat azt
hiszed, te valtoztatod meg a vil.agot? Arni az asszony dolga, az az
asszony dolga. Helyette nem fogja a ferfi elvegezni. Azert, mert
kitalaltak az egyenloseget, ott megsem tartunk, hogy a ferfi mos-
son, vasaljon. ]61 neznenk ki. Ha tudni akarod, valamire val6 ferfi
el sem vesz olyan not, akirol azt latja, hogy a dolog biidos neki.
- Tudjak is azt a ferfiak! Csak azt latjak, amit a no akar.
- De kinyilt a csipad I - Mar nem nevet Vargyas. Azert sem,
mert nem tetszik neki a lanya beszede s azert sem, mert belefoj-
totta a sz6t. Arra kesziilt, hogy elmondja, hogyan ismerte meg a
feleseget, hogyan jart fol hozza, hogy tanulmanyozza a hcizatajat
s mikor mar tisztaban volt a dolgos termeszetevel. hogyan hata-
rozott: vagy ez a lany, vagy senki! ... Mert mar akkor biztos volt
abban, hogy nala is rend es tisztasag lesz, hogy a keresetet nyu-
godtan adhatja a kezebe, ez nem herdalja el. Ez igy voLt, az any-
juk is megmondhatja. Igaz, hogy az anyjuk szemreval6 volt, de
lett volna szazszor olyan szep, akkor se vette volna el, ha nem
rendes es tiszta. Ez az elso minden nonel. Mert nem eleg, ha osak
magara ad, ha kiviil puccos, beliil loncsos, ha csak szemre tiszta.
Nern mondja. a cifras:lggal is felre lehet vezetni sokakat, de ot
aztan · nem, o elorelat6 volt mindig, ebben is, masban is. Mert
ugye ... f:s jott volna tovabb ez a pelda, meg az a pelda, amiket
mar kiviilrol ismertek, akar sughattak volna neki, ha elakad. Aztan
avval fejezte volna be, hogy o milyen remekiil valasztott, milyen
pontosan kiszamitotta elor·e, hogyan lesz, mert esszel kell elni, nem
fejjel a falnak, azert ketagu az .ember, hogy tudja, mit csinal.
Annyiszor hallottak mar, . hogy nem is bantak Ilus kozbesz6lasat
s igy Vargyasne se a szajalasert intette le Ilust:
- De nagyon tudsz mindent.
Az a vacsora utani pilledtseg iil rajta, ami mindig pontot tesz
a napjaira. S ha az ura ilyenkor rakezd a beszedre s egyre csak
mondja a ,sok bolcsesseg.e t es dicseri onmagat masok helyett is,
oda se hallgat s ha eppen iii. lek6kad a feje, meg horkant is egyet,

234
ne~ogy ketseg legyen afel6l, hogy unja a beszedet. Ett61 az ura
megsert6dik, olyan zajjal kel fol a helyer61, hogy eberre rezzen 6
is s . megindul agyazni.
Ilus t'.tgy ismeri mind a kett6jiiket, mint a babszinhaz valtozha-
tatlan figurait. Nezi a konyha j61 ismert targyait, meg a falved6
mintaja is ugyanaz a tiizhely fo!Ott, ha szazszor cserelik is. Berelt
helye van a mozsarnak, raborulva a tor6jere, a konyhaszekreny
lapjanak bal bels6 sarkaban. Szemben vele fenyeskedik a kave-
daral6, szinte egymast tukrozik. Kozepen egy viragos tal, Isten
tudja, mire va.16, sohasem hasznaljak, de ahanyszor a lin6leumot
lemossak, mindig pontosan ugyanoda keriil vissza, mar bemelyi-
tette a karikajat is. A fels6 resz uvegen at a poharak, cseszek es
tanyerok valtozatlan r.e ndje nez Ilussal szembe - tan a Nap is
megallna az egen, ha egyszer valamelyik helyet valtoztatna, vagy
akar egy millimeterrel fa; odabb csuszna. Ha az also resz ajtajat
kinyitna, ott a labosok es fazekak sorjaznak egymasba rakva, pa-
lacsintasut6, reszel6, ht'.tsdaral6 es a £6zes tobbi biiveszeszkoze,
hogy behunyt szemmel is kiveheti, aki hasznalni akarja. Arr61
sz6 sem lehet, hogy nagytakaritaskor maskepp rakjak vissza.
,,Osszed6lne . a vilag, ha itt egyszer valami valtozna" - gon-
dolja Ilus. Ha a viragos tal el6tt ketyeg6 vekkerre nezne, ponto-
san meg tudna mondani, hany perc mt'.tlva indul anyja az agyat
megvetni.
J'::s ekkor valami olyan tortent, amire itt senkisem szamitott.
Halk kopogas az ajt6n s mar nyilik is :
- Lattam, hogy meg vilagos van - lep be Molnarne - gon-
doltam, meg feljohetek megkerdezni ...
Vargyas elebb meg bosszt'.ts tekintete kivancsisaggal telik meg,
felesege keze a csodalkozast61 megall, Terit az erdek16des egy Ie-
pessel Molnarne fele viszi, Ilus area langvoros lesz, a szoba fele
sandit, hogy eltiinjon-e, de mert azt is felmeri, hogy most mar
hiaba, csak azert is szembenez a hivatlan vendeggel s kis gt'.tnyos,
bosszt'.ts, dacos mosoly kinl6~ik {!, siaja szoglereben.
..Ma biztosan kihUzom a lutrit" - gondolja s egyszerre kihiv6
lesz a tekintete, minH1a biztatni akarna Molnarnet, hogy kezdheti,
gyeriink mar az arulkodassal. Maga sem tudja, honnan veszi, de az
az erzese, hogy Molnarne mindent tud s azert jott, hogy leleplezze.
Molnarne a csodalkozast is latja s Ilus szinevaltozasat is. Val6-
ban azert jott, hogy valahogy sz6t valtson evvel a lannyal, kihivja
a g.a ngra es beszedre kenyszeritse - de csak ra kellett neznie s
mar tudta, hogy nem teheti. Meg szerencse, hogy nem mondta,
hogy Ilust61 akarna valamit kerdezni. Mast kell kifogasnak mon-
dania. Nern szokott ravaszkodni s most a tetovasag meglatszik az
ardn. Szembe se tud nezni. amikor kinyogi:
- Csak azt akartam megkerdezni, hogy tesz-e a fasirtba fok-
hagymat?
- :F:n? ... - nez nagyot Vargyasne - hiszen maga nagyon j61
csinalja. '
- Vitatkoztunk az urammal. :F:n azt mondtam, hogy tesz mas
is, 5 meg, hogy a s6gornoje hagymaval csinalja.
- Teszek en is, megmondhatja.
- Akkor megyek is, nem zavarok tovabb.
- Dehogy zavar - elenkiil meg Vargyas. - Oljon mar le, ne
vigye el az almunkat.
Udvariaskodnak meg, de egyikiik sem gondolja komolyan. Var-
gyasne agyazna, Vargyas mar aludna, Ilus ·szabadulna a kinos hely-
zetbol. csak Terit furdalja a kivancsisag: .,Ugyan mit akarhat?" -
mert meg 5 is erzi, hogy nem a fokhagyma hozta fel.
Molnarne mar a kilincset fogja, mikor odasz61 Ilusnak:
- Kopogj be ertem reggel, menjiink egyiitt.
- J6 - asit eg.y nagyot Ilus s indul a szobaba.
- Az agyteritohOz ne nyulj - sz61 utana anyja - Tudod, hogy
nem szeretem, ha mas hajtja ossze. - Csak aztan kap eszbe, hogy
ideje sem volt visszakoszonni Molnarnenak.
- Na, tegyiik el magunkat holnapra - all fel gemberedett lab-
bal Vargyas es na9yot nyujt6zik.
27.

Ezekben a napokban ugy erezte Ilus, hogy minden ellene esku-


szik. Nemcsak az. hogy Anna nem jelentkezett s akarmennyire sze-
retett volna tancolni, varni kellett a hivasra. Pedig a fiuk ott vol-
tak, sz6lhattak volna maguk is, de nem. A szemuk rajta, lestek,
de hallgattak. Ereznie kellett az osszeeskuvest. Azert sem vett r6-
luk tudomast. Hogy azt mondhassak: kinalkozik? fut utanuk? azt
neml
Meg a munka sem ment. Azaz ment, csak nem ugy, ahogy kel-
lett volna. Nern szerian dolgozott most s a sok kiveves, beallitas
lopta az idejet. Itt egy perc, ott kett6 veszett el - pedig anyana.I
el van ad6sodva, torleszteni is kellene, vasarolni is, tobbet akart
keresni a heten. A visszarnaradas annyira ingerli, hogy az 6va-
tossagr61 is megfeledkezik, csak hajtja magat, gyorsan, gyorsab-
ban, meg gyorsabban.
Els6 pillanatban csak azt latta, hogy a keze veres, terjed a piros
csik, mar a csukl6jaig. Az eles fajdalom csak aztan jelentkezett,
mikor mar a foldrol folszedtek - nyilvan elajult. De arra meg
emlekszik, hogy a gepet leallitotta, bal kezzel. A fel mfihely ko-
riilotte, tamogatjak. A keze faj, b6dult, riadt, azt kell hinnie, hogy
az ujja oda s ettol sirnia kell - de a sajnalkozas, a tor6des olyan
j6lesik, hallgatni a remuldozest, sopankodast, korholast, hogy
csakis r6la beszelnek - szinte megeri a fajdalmat.
Amig az egyik lany elvezeti az orvoshoz, megvarja es visszaki-
seri, megint 6 a vilag kozepe. Itt is, ott is el kell mondania min-
dent, a vegen meg ellen6r is jon, vizsgalat miatta! Hogy a ved6-
szerkezetet nem hasznaljcik es hogy ki a felel6s? Megbolydult az
egesz mfihely - omiattal Es o csak ul es mesel. mert mindig akad
valaki, aki nem ert meg valamit a baleset koriil. A kezen a kotes
eleg nagy, nemcsak az egy ujjat p6lyaztak be, hozzavettek a tob-
bit is - egeszen mutat6s. Ha nem liiktetne olyan nagyon, meg

237
jobban elvezne. De faj. El6bb csak a csukl6jaig, aztan ki:inyekig,
delben mar a vallat fajditotta.
- Eriggy haza - biztatjak - ugysem tudsz dolgozni.
De Ilus csak nem indul, mint aki meg var valamit. Vart is.
Mert mit er az egesz baleset, ha csak ez az iizemresz targyalja?
Igaz, Gyuri ijedt arcaban is gyi:inyi:irki:idhetett - ezt mar kielvezte.
Elmeselte volna itt is, ott is, ha nem lett volna mindeniitt egy-egy
haragosa. Hogyan menjen at, ha gi:irbe szemmel neznek ra? Mar
elszokott a szaladgalast61 s ujrakezdeni akkor is nehez, ha ilyen
szepen bep6lyalt erdekesseget vihet at. . . Egy kicsit sziszegett,
nyi:igdecselt, ji:itt, ment, bal kezevel a jobbat babusgatva - szin-
padon erezte magat. Oda-odasz6lt egy-egy reszvev6 hang, kerdez-
gettek, hogy faj-e meg? de mar visszatertek a munkcihoz, elmult
az izgalmuk, nem is volt igazi szenzaci6. Mento se ji:itt, hordagy
sem volt, csak amolyan mindennapi eset, ami egy ekkora gyarban
eleg gyakori.
- Csak az ujja hegye - hallja Ilus - a ki:irme se ment le. -
Aki beszel, nem szanja sertesnek, de Ilus ugy veszi s jobban faj,
mint a sebesiiles. Ha nem hivatna a DISZ titkcir, meg is mondana
a magaet az illet6nek. De nem er ra. Arra gondol, eleg hamar
hire ment az esetnek, ha f.ent is megtudtak. Begyesen, ahogy jarni
szokott, indul at a tanmiihelybe.
- Legalabb Marikaek is meglatnak - gondolja, de ez sem hoz
sok i:iri:imet neki. Lltjak, megnezik, a kezere is esik a pillantasuk,
de meg nem kerdeznek, hogy mi ti:irtent vele . . - ,,En.'lyire hara-
gusznak azert a szamarsagert?" - fut at a fejen, mig a talpa kopog
a vaslepcs6n.
- Na, te hires - fogadja a titkar s mert az ablaknak hattal iil,
!lust megint zavarja, hogy nem latja az arcat. S tudja azt is, hogy
az i:ive annal jobban meg van vilagitva. Enelkiil is vigyazna ma-
gara, ha arra gondolna, hogy valami kihallgatas var ra. De Ilus
gyanutlan. Annyira csak a balesete biivi:ileteben el, eszebe sem
jut mas, mint hogy err61 lesz sz6. Legfi:iljebb leszidjak, hogy a
ved6szerkezetet leszerelte, de akkor 6 is megmondja a magaet,
hogy ugy nem tud versenyezni, amugy is feltartja a gepallas, ami
a sok kivevessel, befogassal jar, meg a tObbi sem hasznalja es
egyaltalan nem amiatt tortent. De a titkar nem a balesetr61 ker-
dez, ra sem nez a kezere, pedig j61 feltartja, szinte az allaig. -
Mondd csak nekem, hol jartal te most negy hete?
- En? ... - kerdi Ilus oszinte csodalkozassal. Nern kell tettet-
nie magat, csakugyan nem tudja. Hirteleneben osszefut az id6 az
emlekeben. Negy hete? Honnan tudna?
- No, csak gondolkozzal. Mifele Rehaknet vagy Homokinet ki-
sertel te haza?
A ,,nap hose" piedesztaljar61 most szediil le Ilus. Igazan nem
volt ideje elrejteni a meglepeteset, hogy egyebr61 is lehet sz6,
mint az 6 baleseter61. De mire a csodalkozasb61 osszeszedte magat,
addigra avval is tisztaban volt, hogy ez itt most nem anya, nem
pofoz, el lehet neki mindent mondani. Nemcsak lehet, kell is, mert
ugyis kinyomozza, hiaba minden mesterkedes.
- Az ugy volt - kezdi siirii pislogasok kozt, de aztan belemeleg-
szik es j61 folvagott nyelvvel izesen es szinesen meseli el, hogyan
bolonditotta ki a rajza Ferk6t es Jolant, meg az egesz tarsasagu-
kat, a tancot es a huzakodast i;s az utcasarkon. - Ha tudom en,
hogy mit aka r, dehogy mentem volna. Nern vagyok en olyan.
- Na, eddig rendben van. De hogya n sziiletett Rehakne?
- Mert anya az olyan, hogy neki sohase lehet az igazat meg-
mondani. Mi van abban, ha egyszer tancolok? De ha megtudna,
biztos agyoniitne. Hat azert kellett kitalalni ezt a me.set, hogy j6
kislany vagyok. ·
- Ide hallgass, te j6 kislany, mondok en neked valamit. Nern
abban van a hiba, hogy egyszer tancoltal. De magad is lathatod,
hcgy jampecek koze keriiltel. Mi lett volna, ha lekapnak?
- Engem nem lehet! - nevet szokott folenyevel Ilus. - Isme-
rem en ezeket a jampikat, velem nem tolnak ki.
- Nern am, amig anyad is vigyaz rad es idejeben otthon kell
lenned. De ezek isznak es itatnak teged is. Aztan egyszer majd
nem tudod magad sem, hogy mit csinalsz. Ide figyelj: ne jatssz a
tiizzel. Meg gyerek vagy. Raersz te meg mulat6kba jarni. Ne iga-
zodj te meg a nagyobbakhoz. Vard ki az idodet. Majd eljon az
igazi, avval aztan jarhatsz tancolni is, az nem lesz veszelyes.
- Van mar nekem. A nyakamon iil mar egy en. Ha akarnam,
ma elvenne.
- Na es?
- Nern erdekes. En meg nem is mulattam ki magam.
- Ejhal Ez mar beszedl Te ugy kepzeled, ha mar beleuntal a
mulatozasba, johet a hazassag?
- Egyszer vagyok fiatal - randit a vallan Ilus s most eszebe
sem jut. hogy a titkarral beszel. Nemcsak azert, mert az arcat nem
lathatja, de belejott a dicsekvesbe, h6ditasr61 szamol be s most
mar megint a vilag kozepe.
- Hat ide hallgass. En elhiszem neked, hogy nem konnyii egy
rulszigoru anya mellett, de te is hidd el nekem, hogy meg meg-
koszonned neki azokat a pofonokat is, amiket igy, ugy kikeriiltel.
Addig oriilj, amig vigyaznak rad. Te azt hiszed, neked all a vilag
es nem lated meg a buktat6kat. Mulatni konnyii, ahhoz mindig
akad tars, de megallni a labadon, becsiiletben, tisztesseggel. az mar
nehez. Hallgass te csak az anyadra. Varj meg kicsit az elettel. A
fiatalsagod nem szalad el.
Minden olyan j6l kezdodott, Ilus ugy erezhette, hogy kimagya-
razkodik, elmond mindent. ahogyan van es igazat adnak neki. Mert
hogy igaza van, abban 6 meg most sem ketelkedik. f:s tessek. Me-
gint predikalnak. Legyinteni volna kedve. Nern erdemes beszelni
sem, senki sem erti meg. Pedig nem kislany mar. Most is tudja,
hogy mit varnak tole:
- lgen, titkar elvtars - mondj3 olyan csendes megadassal, ahogy
otthon anyjanak mondana, hogy a beszedenek veget vesse.
- Na lated. De addig, amig eljon a te idod is, van meg egy kis
tanulni val6d. Mert nem jarsz a tanfolyamra?
Ezt megint olyan varatlanul kerdi, hogy Ilusnak alig van ideje
kibuvot talalni:
- Faj a kezem - emelinti meg magasabbra a szepen p6lyalt
mentoeszKozt. - lgy nem tudok irni.
- lgy nem. De tegnap meg nem volt ,,igy", es negy hete sem
volt ,,igy".
- De tajt mar a csukl6m. Azt hiszem, azert tortent ez is velem,
mert a sok irast61 fajt es azert nem tudtam elegge vigyazni.
- A sok irast61 fajt - ismetli a titkar iJesztci nyugodtan. - A sok
irast61. Es a nyelved "< Az nem faj a sok hazugsagtoU Nekem akarod
bebeszelni, hogy a sok irast61 ? Masnak miert nem faj? Zs6ka miert
birja ? Es miert birja a tobbi < Ha tudni akarod, azert, mert nekik
azon jar az esziik, amit vallaltak es csinalnak, nem pedig a mulat-
sagon. De teneked mindegy, hogy ingyen tanulhatsz, hogy elvetted
a mas helyet, aki szivesen tanult volna, neked csak a mulatsag I Ott
is az volt a £6, hogy lerajzolhattal egy jampit es tanc lett bel6le.
Ide hallgass: ha nem szeded ossze magad es nem komolyodsz meg,
velem gyiilik meg a bajod. Erted? ... Mehetsz. Kiildd fel Marikat.
Varatlanul pottyant le a foldre Ilus. Eddig abban a boldog tudat-
ban lebegett, hogy kiengeszteli 6 a titkart, el6veszi a biinban6 ke-
pet es olyan szanom-banom kovetkezik, hogy megsajnalja. Most meg
kurtan-furcsan elkiildi, ki sem kerdezi a balesetr61. Sert6dott, az
arcan is latszik.
- Kiildom - mondja s indul.
- Tan koszonnel - sz61 utana a titkar.
Lehet koszones is a motyogasa. Marikanak is csak ugy mormogja
oda, hogy a gepzugast61 alig hallik:
- Eriggy fol. - Es anelkiil megy at a tanmiihelyen, hogy akar
Piri, akar valamelyik masik lany megkerdezne, mi tortent vele. De
meg a fiuk sem kozelitenek hozza, pedig azel6tt hogyan meresztet-
tek a szemiiket, ha ide atfutott. - ,,Pukkadjatok meg" - gondolja,
de nem olyan hetyken, mint amikor igy mondta csak: pukk meg ...
Valahogy valami osszezavarodott. Ha tudna mi, talan tenne r6la.

16 BeczdS1y
Nern nyugszik bele igy sem, Cit nem fogjak felretolni, rajta nem
neznek keresztiil. vele szamolni kell, mert tud 6 komisz is lenni.
ha akar. Megmutatta mar nem egy lanynak, hogy csak rajta mulik,
elveszi-e a fiujat! Megbanja meg Anna is, hogy fele sem nez. Ji:inne
meg, de mar hiaba. Azert sem segit rajta, csak veszekedjenek az
Ikrek tanc nelkiil.
Most mellekes, hogy nem is hivjak, hogy ilyen kezzel nem is
mehetne - egy a fontos, hogy sertodi:itt s elegtetelt akar. De a m6d-
jat nem latja es ez is bosszant6. S a bosszusaga oly nagy, hogy
ki:innyet presel a szemebe. Segit a keze is, ki:innyii annak sirni, akit
baleset ert.
- Haza kiserjelek? - ajanlkozik ujb61 az a !any, aki az orvoshoz
tamogatta. Valahonnan Anna is elokeriil es 6 is keszseges:
- Majd en. - Ugy gondolja, ha siet, visszaer, mire az Ikrek le-
mosdanak. Mara mar ugysem tud vetelezni, mindenkeppen gep-
allasa van.
De Ilusban mar sok keseriiseg gyiilt ellene:
.,Ha eddig nem ji:ittel. maradj magadnak" - gondolja s meg
beszelgetesre sem hajland6. Csak annak i:iriil. hogy van kit kijat-
szani ellene: Majd inkabb a Pi:isze I - mondja ellensegesen.
Pi:isze ugyancsak buzog ki:iriili:itte, hogy az i:ilti:izobol elhozott cipo-
jet felhUzza. Ruhat cserelni nem tud Ilus, ha csak hosszu ujju bluzat
ki:inyekig fi:il nem hasitja, mert a ki:ites nem fer be a manzsettajan.
!gy sines baj, a munkaruhaja ep is, tiszta is, hala anyja gondossaga-
nak. Meg a foltozas se latszik a h6naljnal. De Ilus mindezeket nem
ki:inyveli el az anyja javara, eszre sem veszi. Jobban elfoglalja, hogy
az iizemvezeto is odaji:in es megmagyarazza, hogy a betegallomany-
ban mit kell csinalnia.
- Szemmivel sze ti:irodj, majd en elintezem - pi:iszi:igi Pi:isze es
fut az irodara.
- Csuda j6 lany - mondja egyik asszony s a masik ravagja:
- Tulsagosan is j6. - J6 bolondnak tartjak, akit mindenki ki-
hasznal. Ok maguk is. Ha a biifebe fut, hozatnak vele maguknak is,
ha a gepe ki:iriil seper, odasz6lnak: huzd mar el innen is. Ha a rak-
tarba megy, akad mindig, akinek az utjat megtakaritsa s meg a ko-
szoni:im se biztos, valahogy ugy erzik ez i.JS eleg : j61 van, esak tedd
oda.
Sziirke kis eger Pi:isze, szaz futkos be16le, eszre sem vennek tan,
ha nines a kis nyelvhibaja, amit61 a nevet kapta. Nern tudja az s-et
kimondani. s megis, mintha szandekosan tenne, ketszer annyi keriil
a beszedebe, hogy mar sziszeg tole. Ha massal tortenne olyasmi,
ami vele naponta, hogy peldaul a szomszedja leejt egy sr6fot, az
talan azt mondana: - Itt van egy helyette. - De Pi:isze nem, 6 mar
ugrik es segit:
- Szosze keressze, ugysze talalja meg. Tesszek cak addig egy
maszik, tiisztent el6szi:ipri:im.
Most perdiil es siet, hogy miel6bb induljanak.
- Viszlat - ki:iszi:in egy altalanosat Ilus es Pi:iszere tamaszkodik.
Pi:isze szorgalmasan pi:iszi:ig a villamoson is. Vargyasnenak nagyot
ki:iszi:in:
- C6kolom. Ne tesszek megijedni, eak egy kisz baleszet.
Vargyasne elebb esodalkozik a furesa beszeden, mint Ilus beko-
ti:izi:itt kezen. A gyerekes hang nem illik a nagy darab lanyhoz,
ahogy kifakult ruhajahoz sem a felig lekopott lakkos ki:irom. Tart6s-
hullama van, de pores a haja. Csak felig rendes . ha egyebkent tiszta
is. Egyik gombjat biztosit6tu p6tolja s oven ket lyuk egybefolyik,
mert atszakadt. Mindezt egyetlen pillantassal meri fol Vargyasne:
- Mifele lany volt ez? - kerdezi, amint Posze egy ujabb ,,e6ko-
lom"-mal kilep az ajt6n.
Ez a kerdes is hozzatartozik Ilus mai serelmeihez. Korabban jon
haza, sebesiilten, meg sines nagy ijedtseg. s megesak nem is az az
els6 kerdes, hogy mi ti:irtent, hanem hogy mifele, aki elkiserte. Rant
egyet a vallan s sert6dott a hangja:
Ott dolgozik a ki:izelemben.
Nern lehet valami gondos az anyja, ha igy ereszti munkaba.
- Az anyja falun el.

rG*
243
- C meg egyediil, itt?
- Hat mit csinaljon, ha itt a gyar?
- Mit csinaljon, mit csinaljon, hat otthon nines dolog?
- Azert nem fizetnek annyit.
- Es kifizeti magat kosztkvartelyba menni?
- Agyrajar6 es magat kosztolja.
- Agyrajar6? - kerdi megiitkozve, mert az o szemeben ez a
romlottsag belyege. - Es te egy ilyennel sz6baallsz? Meg csak az
hianyzik, hogy teged is effelenek tartsanak miatta.
- Ugyan mar, anya, hogy beszelhet ilyent. A lanyok fele nem
lakik otthon.
- Eleg baj az a szegeny anyjuknak.
- Mert volna baj? A Posze peldaul, hazakiildi a fel keresetet.
Eppen azert jott gyarba, hogy segithesse az .anyjat. A nenje lanya-
val hal egy divanyon. Kosztot meg azert nem fog.ad el, hogy t6bb ·
jusson haza.
- Az mas - mondja Vargyasne megnyugodva s most mar min-
den figyelme Iluse. Elmondatja, mi volt, hogy volt s mergelodik,
hogy a gyarral mennyi baj van.
- Egyszer meg a kezed szakitja le az az atkozott gep. Hogy nem
tudsz vigyazni. Mert biztosan megint a szad jart s a szemed nem ott
volt, ahol kellett volna.
Vargyas sem esett nagy ijedtsegbe, ahogy Ilus elvarta vclna. Bele-
kezdett egy hasonl6 esetbe: naluk egy segedmunkas zuzta ossze ma-
g at, j6, hogy nem lesz nyomorek, az is megeshetett volna. Az egesz
vacsorat vegigmeseli s Ilus megint hatterbe szorul.
Teri kerdese se valami hizelgo:
- Nern is hallottam, hogy veled ez tortent. - De legalabb irigy-
kedik : - Holnap be se jossz?
- Nern en! Holnaputan megyek kotozesre. Egy hetre kiirtak!
Csak ennyi, ami j6 a mai napb61 s az, hogy Terit kirurhatja maga
mellol, nehogy ejjel a kezet megrugja.

144
28.

A kovetkez6 napokra annyi j6 sem jutott. Meg ha akarna, akkor


sem tudott volna dolgozni, olvasni meg nem volt mit. Egy kezzel
meg megmosdani, .i::i ··:tkodni sem lehet, any)ara szorult. Hevert
egesz nap, nagyot dt, de hosszu 6rakon at? ... Mar deltajt ki·
kezdte az unalo . Csak asitott, jott, ment, vagyott a gyarba. Maga
sem hitte, hogy ennyire fog hianyozni mar az els6 napon. Mi lesz
vele itthon egy hetig? Hogy is birta ki azel6tt? Igaz, delelott iskola
volt, de akkor is: delt61 lefekvesig !
- Meg kell itt 6riilni - gondolta el szazszor is. Fejet torte, mit
lehetne csinalni, de nem akadt semmi.
- Valogasd ki ezt a kis rizst - tol ele az anyja egy ketkil6s
zacsk6t. S hogy a kelletlenkedeset latja, tiirelmetleniil sz61 ra: - A
dolgodt61 raersz, ennyit segithetsz. - s mert elni szokott az alka-
lommal, hamar egy kis nevelesi gyakorlatot tart: - Az ember nem
iil olbetett kezzel. Azt nezi, hogy mit vegezhet. A j6 haziasszony
minden raer6 percet kihasznalja. Kes6bb hasznat veszi. Latod, ha
igy tennem el, akkor kellene vesz6dni a tisztitassal, amikor eppen
keves ra az id6m. !gy meg csak el6veszem, megmosom, odateszem.
Magamon konnyitek. Szegeny j6 anyamt61 tanultam. Neked is illik
mar tudni az effelet. Maholnap ferjhez megy s majd meglatod,
mennyi munkat ad a haztartas. De f6zni is konnyebb, ha az ilyen
apr6sag el6 van keszitve.
- Majd ha bolond leszek. Dehogyi.s f6z6k en.
- Hat? Te hogy kepzeled?
- Az iizemben lehet enni. A vacsorat papirosr61. Akkor moso-
gatni se kell. Masok is igy csinaljak.
- Na, te ugyan szepet tanulsz. Mifele asszony az, aki meg a £6-
zest is sokallja?
- Ujfele - nevet Ilus. - Aki eljar dolgozni, ugy konnyit magan,
ahogy tud. A mosast a Patyolatba, a gyereket napkozibe, igy vala-
hogy ki lehet birni.

145
- J::s egyebet nem csinaltat massal? - vagja oda mergeben Var-
gyasne. C mindenik helyett hajszolja magat, a lanyait kimeli, itt-ott
ha segit a Teri, az urat61 annyit se kivan, hogy egy kis gytijt6st
hasogasson, mindent egyediil, s ez a taknyos mar igy gondolkozik?
- Rajtad ugyan nem fog a j6 pelda.
- Dehogynem. Latja, anya, hogy tudom mar, mit lehet kony-
nyebben.
Mit feleljen erre? Ha nem volna Ilus kezen kotes, ha nem szami-
tana most betegnek, meg meg is pofozna az ilyen beszedert. Inkabb
hallgat es a merget nyeli. Sohasem szomszedol, de ezen az esten
lenez Molnarnehoz:
- Na, mondhatom, szepeket tanulnak a gyarban.
Molnarne att61 tart, hogy amit neki nem sikeriilt kinyomozni,
arra rajott Vargyasne s az valami nagy dolog lesz, ha igy odavan
miatta. Okosabbnak latszik, ha nem tud semmirol:
- Mi a baj?
- Ott az asszonyok csak cifralkodni tudnak? Arra van csak
esziik? De a penzt egyiitt tartani nines? Meg mosasert is van szi-
viik fizetni? - es elmondja, mit hallott Ilust61.
- Ugyan mar, ra se kell hallgatni, beszel a vilagba. Nern ismeri
meg elegge? Ha azt mondja neki, hogy csinaljon valamit, akkor
htiz6dozik, de ha lefektetne, hogy most pihensz, mindjart fOlpat-
tanna, hogy 6 segiteni akar. Jobban esik a lelkenek, hogy ha ellen-
kezhet. J::n mar kiismertem. Majd meglatja, ha mar nem dirigalja
senki, a magaeban tudni fogja, mit, hogyan kell, nem marad el 6
sem az anyja mogott. Ne gondoljon rosszakat a gyarr61. Persze hogy
van ott ilyen is, olyan is, ahogy mindeniitt van. Ebben a hazban
nines? Az egyik Vigne, a masik Buzagne, van mocskos, van rendes,
nem azon mulik, hogy eljar-e dolgozni. Maga, ha eljarna, akkor se
hagyna az otthonat, en se tudom nezni, hogy szerte legyen minden,
mas meg raerne, itthon van es megse takarit rendesen. Az ember
csak ember, tele van hibaval.
- De en kiverem belole.
:.. Azt mondom, ne. Csak rosszabbit vele.
Vargyasne elgondolkodik.
Mindjart az 6sz is elmulik, tobb egy esztendejenel, hogy Ilus a
gyarba jar - bizony nem az a gyerek mar, aki iskolaskoraban volt.
S ha j61 meggondolja, a lanyai komoly keres6k. Kiruhazta 6ket, a
kelengye is gyiilik a szekrenyben, mindeniknek tett mar felre lepe-
d6ket, toriilkoz6ket, egesz agyhuzatot. Legut6bb kar6rat vett nekik.
arra vagyakoztak s nem rossz befektetes. Hasznalni ugyan nem en-
gedi - nem val6 a gyarba, hogy eltorjek vagy elhagyjak, meg el is
lophatjak - de van es az a £6. Sok mindeniik van mar, ami a gyar
nelkiil nem lenne. Nern volt rossz tanacs a Molnarnee, amikor ra-
bes~elte, hogy Ilust engedje vele.
- Lehet ra hallgatni - gondolja es megnyugodva megy fol.
De reggel megint csak kezd6dik a vita. Oltoztetni kell !lust, hogy
kotozesre menjen s meg mosdatja, mikor mar alkudozik, hogy az
6rat is adj a ra:
- (J gy szeretnem.
- Minek az? Paradezni?
- J6, ha tudom, hogy mennyi id6 van.
Megnezed a villany6ran.
- Mas az, ha az ember ranez a kezere.
Azt ugyan nezheted, j6l beadtal neki. - Evvel a vitat lezarta.
Azon gondolkozik, hogy a tappenzt a boritek is megerzi, most majd
Ilus kevesebbet hoz haza, nem tehet el annyit, mint Terinek. Igaz,
Ilusnak tobb gyiilt mar, tobbet keres, mint a nagyobb. Gyorsabb,
iigyesebb is, mindig vastagabb a boritekja.
Ilus meg azon rag6dik, hogy minek van a kar6raja, ha nem hasz-
nalhatja? Sha mar egyszer a fejebe vette, nem szabadul a gondolat-
t61. hogy azert is elviszi. Tudja, hogy hiaba keri. Lesi, hogy anyja
olyan munkaba fogjon, ami mellett nem veszi eszre, ha 6 a szoba-
ban mesterkedik .
.. Csak ne nyikorogna az a szekrenyajt6" - gondolja, de szeren-
csere anyja eppen a vizcsapot nyitotta meg s benyulhatott. A lepe-
d6k alatt, kis dobozban ott volt mindakett6. Meg arra is volt ideje,
hogy a magaet valassza ki. Felcsatolni persze nem tudta egy kezzel,
csak be a zsebbe hamar, hogy tetten ne erjek. Egyszeriben megszeli-
diilt. Meg a testi £ajdalomr61 is megfeledkezik, j6kedviien lep ki
a szobab61:
- Mehetiink?
- Elkiserlek. Egy kezzel bajos lesz le-folszallni, meg a jegyval-
tas is. Oda a hetije.gyed nem ervenyes.
Mindezt megbeszeltek mar s Ilus tiltakozott akkor is: anyja csak
menjen bevasarolni, maga is boldogul. Most kezitaskajat a beteg
kez h6naljahoz szoritja s a ballal vidam mozdulatot tesz a leveg6-
ben:
- Eggyel is megvagyok, mint a tobbi bena.
Alapjaban nem is banja Vargyasne, hogy a delel6ttjet nem lopja
el az acsorgas, sokat kell az SZTK-ban varni. De hogy megis te.gyen
valamit Ilusert, a kezitaskajaert nyul:
- Varj, a villamospenzt kikeszitem neked.
- N.agy eszem volt, hogy az 6rat zsebrevagtam - gondolja Ilus.
- Lenne most, ha benne talalna.
A lepcs6n egyiitt mennek le, nagy egyetertesben, Ilus anyjaba
karol s j6kedveben meg az arcat is hozzadorzsoli.
- Te kis bolond. Mi jott rad? - mosolyog Vargyasne a szokat-
lan gyengedsegt61. Biiszke is a lanyara. Hirtelen nett az utols6 id6-
ben, akkora mar, mint 6. S igy, az iinneploben, igazan csinos is.
Nern jaratja munkaba sem akarhogyan, de ha kioltozik, meg a
mozgasa is mas, nem csodalja, hogy megnezik. - Aztan igyekezz
- bucsuzik tole a sarkon s nagyon ele.gedett, ahogy utana nez. -
Bizony, maholnap ferjhez mennek - gondolja anyai biiszkeseggel
s ettol az egesz napja valami kedves ragyogassal telik meg. Mo-
solyg6s a kedve s mikor takaritas kozben dalolason eri magat, meg
a tiikorben is megnezi, hogy 6 maga-e csakugyan? A tiikorkeppel
is meg lehet elegedve. Igazan nem latszik meg rajta, hogy ekkora
ket lanya van. Ugy igaz, ahogy Molnarne mondja, a nenjiiknek
latszik, de nem az anyjuknak. Nern allnak mellette, hogy osszemerje
harmukat, de 0 ne emlekezne minden vonasukra? Ilus vekony ma-
rad, az o fajtaja. Teri az any6sara iitott, hamar el fog hizni, de ugy
is szep lesz, mert kemeny husu, izmos, nem hajas, sz.etfoly6. Nern
is banna mar, ha ott tartana, hogy az unokak miatt gyulne meg a
gondja. Az az igazi, ha terebelyesedik a csalad. Szivesen veszodne
veliik. - ,.Mi egyebre val6 az anya elete" - gondolja s messzi elore
fut a tervezesben: ha nagyobb lenne a lakas, egyiitt maradhatna-
nak ... ha sikeriilne egy alkalmas csere, keze alatt nonenek a ki-
csik is ... Halistennek most mar nem kellene videkre adni, mint
az oveit kellett ... Vargyasne nem szokott igy ellagyulni. Maga is
furcsallna, ha rajonne, hogy akkor kezdodott el benne, mikor Ilus a
lepcson a karjahoz simult: - ,,Mit tesz egy kis gyengedseg" -
mondana, ha tudna r6la. Hat meg ha azt is tudna, hogy o maga se
osztogat sokat belole. Annyira kovetkezetes a szigorusaga, hogy
ilyesmire rrem keriil alkalma sem. J61 nezne ki, ha dicseretekkel
jaratna le a tekintelyet s nem ripakodna rajuk, hogy feljenek tole.
Ilws hamar a nyakara none. A sajat f.eje utan menne, ha engedne.
Del fele mar sokallja, hogy Ilus meg nem jon, de csak az SZTK-
ra bosszankodik, mert nem tudjak jobban megoldani a kezelest?
Mert kell a betegeket 6rakig varatni? Nemelyik mank6val, bottal
kinl6dik, allni sem tud, iilohely se akad mindig s fel nap eltart,
amig hazaverg6dik. 0 bizony maskepp rendezne, ha rabiznak. Mert
ez sehogy sines j61.
- Anya egyediil van? - nyitja ra az ajt6t delutan a szokott id6-
ben Teri.
- Hat a beteg? Alszik a szobaban? - lep be Vargyas.
Tulajdonkeppen akkor lett ideges Vargyasne, amikor mar nem
volt egyediil. A sokfele talalgatas meg kiilon f.elbosszantja:
- Na, csak keriiljon elo I ...
- Egy bizonyos - mondja Teri - az SZTK-ban mar nem lehet.
- Kivancsi vagyok, most mit fog hazudni - nem sok j6t iger
Vargyas toprengo area.

z49
- Pedig megmondtam neki, hogy siessen hazal - Vargyasne
hangja csupa fenyegetes. Szavak nelkiil is benne van, hogy kiveri
a szofogadatlansagot belole.
- Hozom a nagylanyt - nyilik az ajt6 s Molnarne mogiil Ilus
bt'.tjik elo:
- Ne tessek haragudni, hogy megkestem, de gyiiles volt, miat-
tam, ott kellett lennem, a titkar ramparancsolt, nem engedtek el.
- De hogy keriiltel oda? - ereszkedik le az asztal melle Var-
gyasne, mintha az izgalommal egyiitt az ero is elszallt volna belole.
Teri a helyet Molnarnenak adja at, o maga az ajt6felfanak dol, fe-
lig a szobab61 lesi Ilust, mint aki a visszavonulasra is felkesziilt,
ha a leszamolas megkezdodik. Csak a vak nem latja, hogy Molnar-
nen mar a baziruha van, biztosan csak besz6lt erte, villamharit6-
nak hozta. Hol az apjat, hol az anyjat nezi Teri, varja, kimondjak-e,
amit o gondol, hogy mi sziiksege van vedore, ha tiszta az iigye?
De nem hagyjak. hogy beszeljen. ts Ilu:i belejott:
- Az OTI-ban osszeszidtak, hogy a gepemen nines rajta a ve-
doszerkezet es azt mondtak, azonnal menjek be a gyarba es sz61-
jak a DISZ titkarnak, ha nem intezkedik, ok avatkoznak be, annyi
bajuk van a fiatalokkal. Hat be kellett mennem. A titkarra varni
kellett, mert nem volt a szobajaban es a megbeszeles soka tartott.
Aztan amikor megmondtam neki, hogy a doktor mit iizent, azt
mondta, ropgyules lesz es 0 beszel az ifikkel es engem is bemutat,
mint elrettento peldat. Hat meg kellett varni a miiszak veget. £s
rengeteg hozzasz6las volt. Meg a mesterek is panaszkodtak, hogy
hiaba predikalnak senkise veszi komolyan a vedekezest, hogy a la-
nyok nem kotik le a hajukat, hogy a vasreszelek mar bany balese-
tet okozott. mindent felhoztak, de a fiuk se hagytak magukat. Meg-
mondtak, hogy az oregek se csinaljak maskepp. egy nagy szemfeny-
vesztes az egesz vedekezes es mindig csak akkor csinalnak cir-
kuszt, ha a baj megtortenik. Most aztan mindenkinek £61 kell sze-
relni a gepere, holnap vizsgalat lesz. Te mert nem voltal ott? -
fordul Ilus hirtelen Terihez. - Nektek is besz6ltak.
- A fene se gondolta, hogy ilyen komoly. Ropgyiiles, hat aztan?
Megtu.dtam volna holnap is, hogy mi volt. - Azt csak nem mond-
hatta, hogy Andrassal megbeszelte, munka utan a kapuban var-
ja? ... Igaz, hogy nem volt ott, hiaba jart le-fol egy negyed6rat,
de akkor mar vissza sem mehetett, meg mergeben el is felejtette
az egesz ropgyiilest.
- Ettel te valamit? - Vargyasnet az igaztalan gyanusitas meg-
lagyitja, meg Molnarnenak is megigerte, hogy szeliden bcinik vele.
Most vizsgazik.
- Nern is volt penz nalam. J6, hogy a villamosra futotta.
- ts ott senkinek se jutott eszebe, hogy egy darab kenyeret
legalabb ...
- Ugyan, anya - vag a szavaba Ilus - hiszen mar a deli sziinet
utan ertem be, addigra mar megettek, amit bevittek. Meg kiilonben
is. Olyan nagy gondban vannak a szinjcitsz6k, arr61 beszeltiink.
Megigertem, hogy kisegitem oket.
Vargyas felkapja a fejet:
- Heit tulajdonkeppen mivel telt el az idod? Ropgyiiles volt
vagy szinjcitsz6k?
- Ez is, az is. Mig vartam, beszeltem Pirivel. A f5szerepl6t vak-
bellel k6rhcizba vittek. Az mar nem all labra eloadasig.
- Ki az a Piri? - kerdi, de maga is erzi mar, hogy fOlosleges a
faggatas, Ilus most nem beszel melle.
- Mar meseltem r6la anyanak. Egy igazi urilany. Tetszik emle-
kezni, aki mernoknek kesziil. c tanitja be a darabokat, hiszen tet-
szik tudni.
Vargyasne mar vegleg megenyhiilt:
- Na, egyiink mar, mielott ehenhalsz.
- Tartson veliink Molnarne - kedveskedik Vargyas, mert nagy
ko esett le a sziverol. Mennyivel jobb erzes azt hallani. hogy a la-
nyat a szinjatsz6k nivjak, mintha megint biintetni kellett volna a
hazugsagaert.
- £n mar utana vagyok - all fel Molnarne s indul is.
- Es te bekotott kezzel fogsz jatszani? - iil a tanyerja ele Teri
s nem kis irigyseggel nezi Ilust. Igaz is. Ennek mind.en j61 megy,
csak 6 hUzza mindig a rovidebbet.
- Hol lesz addigra a kotesl - deriil fel Ilus. - Es most legalabb
raerek szerepet tanulni.
Semmi zavar6, semmi visszas a vacsora alatt. Mondhatni j6kedv-
ben fogyasztottak el. A labost kikapartak, olyan etvagya volt Ilus-
nak. Most azert sem orrol senki, hogy Ilus nem segit a mosogatas-
nal, meg az agyazasnal, hiszen faj a keze. Minden, de minden si-
man ment. Vargyas mar az agyban volt, a konyhaban vetkoztek a
lanyok. Azaz csak Teri s ha magaval vegez, segit Ilusnak is. A
kurta ujju ruhab61 sem tud egyediil kibtijni.
- Vegeztek-e mar? Hadd oltsam a lampat - siirgeti oket any-
juk s talan ez lett az oka a tragedianak. Ilus kesobb sem tudja ma-
ganak megmagyarazni, hogyan feledkezhetett el a legfontosabbr61?
Az biztos, hogy gyorsitott temp6val mozgott s bal kezzel maga is
rangatta fejen at a ruhat. Egyszercsak puff, csattanas, csorrenes s
iivegszilank reccsen a talpa alatt. - Mit tortetek ossze? - kialt ki
ujb61 anyjuk a konyhaba, de a valasz kesik.
- Semmi - tetova es ijedt Ilus hangja s csak bamul Terire, hogy
most mit csinaljon? Az is megremiilt, csak sugva kerdi:
- Hogy keriilt hozzad? ·
- A zsebembe dugtam.
Vargyasne nem var magyarazatot, maga nez utana, hogy kint mit
csinaltak. Ott all, ahogy az agyb61 kiugrott s kerdeznie sem kell,
az osszetOrt 6ra lattan mindent megert. A kijatszott parancs min-
dennel jobban felbosziti, minden vere a fejebe t6dul, langvorosen
kozelit Ilushoz :
- Hogy merted?! Nern megmondtam, hogy nem hagyom? Hat
neked az ember mar hiaba beszel?
- Mi az mar megint? - jelenik meg Vargyas is hal6ingben, osz-
szeborzolt hajjal, felalmosan. Az 6ra ott hever a konyha koven, lat-
hatja 5 is s felmerheti Ilus ujabb vetket. Az o keze a nadragszijra

zp.
jar, onkenteleniil a derekahoz kap s hogy hiaba, a hangja csattan
fel a szokottnal hangosabban: - Te, te, hogy merted?
- Megtiltottam neki ! Azt sem tudom, mikor lopta ki ! - ti:ir-
deli a kezet Vargyasne, mintha lefogna egyiket a masikkal, nehogy
Ilusra emelje. Felpofozna, ha nem volna beteg. Megerdemelne.
Vargyas is effelet erez, de a szavait nem foghatja vissza:
- Hazugsaggal kezdted. Mar akkor megmondtam, hogy ez hova
vezet. Aki hazudik, az lop is. Tessek, itt va~, mar itt tartasz.
- Az enyem - randit a vallan Ilus, aki most biztos a biintetlen-
segben. - Azt nem lophatom el, ami az enyem.
- De az is a tied lesz, amit a szajalasert kapszl
A ket lany kombineben, a sziilok hal6ingben. LegelOszi:ir Var-
gyasne eszmelt ra, hogy ha nagyon akar, valaki a fiiggi:inyi:in at be
is leshet a konyhaba.
- Eriggy vissza - sz61 ra az urara es lehajol az 6raert. Az iive-
ge elti:irt. Biztosan a rug6ja is. - Takarodj a szemem elOl - mor-
dul Ilusra. Terinek nem kell biztatas, kapja a seprut es lapatot,
buzg6lkodik:
- Tessek vigyazni, anya, bele ne tessek lepni. - Megint 6 a
jobb, megint Ilussal van baj s ezt igyekszik is eszrevetetni. A ta-
kar6t is megigazitja anyjan, mikor melleje bUjik.
Az agy vegenel a divanyon, mint egy kiki:izi:isitett, egyediil fek-
szik Ilus. C nem bujhat senkihez a banataval, de 6 nem is bujna.
Ct ne szidjak folyton! Ne tiltsanak mindent! Ne nezzek gyerek-
nek! Azt hiszik, hogy soka ttiri? Egyszer i:isszepakol es itthagyja
oketl ...

29.

Ilus szerepe a szinjatsz6knal nem sziiletett olyan egyszeruen,


ahogy otthon eloadta. Tanacskozas elozte meg. A titkar Marikat es
tarsait tette felelOsse, hogy Ilussal baj van:
- Mert nem volt eleinte? _Mert ti:irodtetek vele. Akkor csak di-

253
cseretet zengtel: szep a hangja, tud rajzolni, iigyes a szinpadon,
remekiil tancol. Arr6l mar nem is beszelek, hogy: j6 haver, j6pofa,
j6l dolgozik, lehet ra szamitani, az eg minden dicseretet rarakta-
tok. Egyszerre romlott el ? Vagy mind en j6raval6sagot clfelejtett?
Neml Egyszeriien fakepnel hagytatok. Most is azt csinalja, amit a
tobbit61 lat. f:s a rossz ragad ra, ha engeditek.
- De titkar elvtars, hidd el, hogy 6 az ck.a.
- Tudom. De ha siman mennenek a dolgok, nem volna rad se
sziiksegem. Minden ifi egy-egy kiilon feladat. Ojb61 magyarazzam
neked? Ide figyelj . Vedd ugy, mintha eddig semmi sem ti:irtent vol-
na. Kezdd elolr61. Csak a j6kat tudod r6la, a tObbit felejtsd el.
Foglalkoztasd te, ne engedd at azoknak, akik rosszra viszik. Meg-
ertettel?
Marika elkesergi Pirinek. Piri tori a fejet. De a dolog nem silr-
gos, hiszen Ilus betegallomanyba keriilt. Majd, ha ujb6l bejar, ki-
talalnak valamit. Aztan varatlanul megis megjelenik Ilus es csele-
kedni kell. Piri rogton a szinjatszasra gondol:
- Beugorhatnal a Nyirfacska szerepebe. - Elmagyarazza, hogy
mir61 sz61 a darab. Partizanok harca a nemetek ellen. Nyirfacska
fed6nev, egy szep szovjet lanyt hivnak igy a tarsai, aki bentmarad
a megszallott varosban s mert j61 beszel nemetill, az a feladata,
hogy allast vallaljon a parancsnoksagon es tartsa az osszekottetest
az erd6be menekiilt partizanokkal. Nyirfacskat szerelmevel iildozi
a parancsnok. Mikor hirt ad az oveinek, azok rajtuk iitnek es Nyir-
facska is ujb61 talalkozik a szerelmevel.
Ez igen. Ez tetszik Ilusnak. Vegre egy olyan szerep, amiben ko-
rillotte forog a szerelem. Az egeszb61 azt erti csak, hogy szepnek
kell lennie es ketten is versengenek erte. Siirgeti a szoveget, minel
elobb tanulni akarja. De az a regi szerepl6nel maradt, nem tudjak
visszaszerezni. Meg azt is vallalna, hogy bal kezzel legepeli, nem
baj, ha soka tart. De belatja, hogy a papirt se tudna a gepbe tenni
s jobb, ha megvarja, mig az irodaiak segitenek rajtuk. fgy szoktak
eddig is.

25 4
Ilus nem ismeri a partnereit, se azt a fhit, aki a nemet paranes-
nokot jatssza, se azt, akibe 6 lesz szerelmes. Alig varja a pr6bat.
De ehhez fel nap bent kell lebzselnie, mert kihasznaljak a deli
sziinetet es a munka utant. Most megint a gepek kozott jar, hol itt,
hol ott tt1nik fel s igyekszik hasznossa tenni magat. Nern is tudja,
mi van vele, nem leli a helyet. Kiilonos izgalomban eg.
Ez a Palko, aki a darabban szerelmes bele, meg sem latja pr6ba
utan, meg annyit sem kerdezett tole, hogy mi van a kezevel. Ilust
ez bosszantja. Tenne 6 is, hogy: semmi kozom hozzad - de vala-
hogy megis van s ezt nehez elnyomni. Ha esak annyi is, hogy meg-
mutassa, rajta nem lehet atnezni... De . hat lehet. akarmit esinal is.
Palko igazi ,.fennhejaz6 nemet". Ahogy Piri magyarazta neki,
lenez mindenkit, feliilrol beszel, meg Nyirfaeskanak is paranesol-
gat, tetszeset csak avval arulja el. hogy nem engedi el maga mellol
s titkon hosszan nezi. Ilus latszolag szolgalatkesz, de a partizanok-
kal tart.
Piri keresve sem talalhatott volna megfelelobb ket fOszereplot.
Palko esakugyan ontelt es Ilus erti, hogyan kell a fiukat orruknal
fogva vezetni. Olyan termeszetesen jatszanak, hogy veliik nines is
baj. Annal tobbet kell a tobbinek magyarazni:
- Ne szavalj, ugy mondd, mintha a baratodat biztatnad ... Rajtad
nem latszik, hogy gyanakodsz Nyirfaeskara. £reztetni kell, hogy
a falu nepe eliteli, amiert a nemeteknel tolmaes, esak a partizanok
tudjak rola, hogy nekik dolgozik ...
Veszodik Piri, sok pr6bat tart. de Ilusnak ez sem eleg. 0 sokkal
tobbet szeretne egyiitt lenni Palkoval, am ez nem sikeriil. Amint
vege a pr6banak, maris eltt1nik. Beszelgetni sem lehet vele.
Mig ide-oda jarkal a szabad idejeben, azon tOpreng Ilus, hogyan
keriilhetne Palko utjaba? Halas lenne Dani baesinak, ha arrafele
kiildene, de erre nines remenye. Elnez Terihez is, mert esetleg koz-
ben meglathatja, de se jovet, se menet nem akadnak ossze, pedig
ott halad el a mt1helye elott. Mikor mar betelt a remenytelen va-
rakozassal, elszanja magat es elindul a javitomt1helybe:

255
- Dani bacsi itt van? - kialt be a larmaba, de ezt senki sem
hallja meg. Tudja Ilus, nem is var valaszt, igy oka van beljebb
lepni. Mozdonyokat javitanak itt, kalapalas, forraszto-sziszeges, zaj
mindenfel61. Kozelebe kell menni es fiilebe kiabalni, ha valakit61,
valamit akar. 0 is odamegy hat Palkohoz es megismetli hangosan
a kerdest: - Nern lattad Dani bacsit? - s ugy nez ra, hogy akar-
melyik fiu letenne a szerszamot es kozel hajolna. Palko nem. Akar
az 6reg portas keresne Dani bacsit, olyan kozonnyel mondja :
- Mit keresne itt?
- Azt mondtak ide jott. - Erre mar Palko nem is felel, folytatja
a munkat. - Jaj, nem tudom hol talalom meg - probalkozik meg
Ilus a beszeddel, aztan raszanja magat a tavozasra. Nern is bosszu-
sag, elkeseredes, amit erez. Megprobalt mar mindent, hogy eszre-
vetesse magat. .,Veletleniil" ugyanakkor indult a probara, de el-
ment mellette. Utana kialtott, hogy varja meg, de nem hallotta.
Mire utolerte, Palko mar Pirit siirgette:
Kezdjiik mar es vegezziink egyszer, mert ebb61 nem elek meg.
Ne tiirelmetlenkedj - kerleli Piri. - Latod, hogy a tObbinek
meg kell a proba, sehogyse megy.
- Nern erdekes. Engem varnak. - De meg ez az ingeriilt tiirel-
metlenseg is vag a szerepebe.
- Csuda klassz nemet vagy - hizeleg Ilus.
- Tessek? - nez ra Palko olyan csodalkozva, hogy meglatszik
rajta, egy szot se hallott abbol, amit llus mondott. M egismetelni,
hat nines is kedve:
- Honnan szerzel egyenruhat?
- Az nem az en gondom.
Ilus ujbol bosszankodik. Mit lehet itt tenni? Nern es nem es nem
veszi eszre, hogy ·5 is jol jatszik. Azert hizelgett neki, hogy vissza-
dicserje. De ez?... Inkabb megfulladna. Most mar azert is
megmutatja, hogy vele igy nem lehet. 0 nem hagyja magat.
- Varj, mar megyek en is - all elebe, de Palko most is kiter
az utjab61 :
- Sietek.
- J::n is.
- Nern tudsz ugy kilepni - es mar ott sines.
Mit akarsz Palk6t61? - kerdi szigoru hangon Piri. - Neki
mar van menyasszonya.
- Na es? - vonja a vallat Ilus - att61 meg mehetfrnk egy uton.
Visszafelelni konnyii, vallat vonni is, de tudomasul venni, hogy
Palk6t nem erdekli? ... Ilust nem olyan fab61 faragtak, hogy visz-
szahUzza a kezet, ha egyszer kinyujtotta. Most mar meg akarja
h6ditani, tetszeni akar, jobban, mint a masik.
Meg nem tudja, hogy kivel akarja folvenni a versenyt. Kerdez-
getni nem nagyon lehet, ha nem akarja, hogy kibeszeljek. Mert itt
rogton mindent tudnak. Ahogy Piri rasz6lt, abb61 is tudhatja, hogy
tobbet eszrevesznek, mint amennyit mutatni szeretne. J::ppen ez a
rossz a mostani helyzetben. Eddig tudott felvallr61 odamondogatni,
kicsufolni, nevetsegesse tenni, trefalni is a fiukkal, kit hogyan le-
hetett bolonditani. De Palk6val nem kepes igy. Nern talalja el a
hangot, mindent rosszul esinal. Mert Palko mas? ...
Orakig tud tepel6dni ezen. Most, amikor esakugyan lenne mit
elmeselni otthon, akar a pr6bakon ad6d6 furesasagokr61, akar az
iigyetleniil mozg6 es beszel6 szerepl6kr6l, kifigurazhatna 6ket, vagy
diesekedhetne a sajat remeklesevel, ahogy masker szokta, de most
nem igyekszik a esaladot sz6rakoztatni. Megill sz6tlan egyhelyben,
legfoljebb Terit siirgeti, hogy segitsen neki lefekiidni.
- Mert hallgatsz olyan nagyon? Talan szerelmes vagy? - Nern
az eles szeme mondatja ezt Terivel, igy hallja bent is, ha valakit
ugratnak. De Ilus raformed:
- Boland vagy? Egyeb bajom sines most.
- Ne kotozkodjetek - sz61 rajuk esupa megszokasb61 Vargyas-
ne. C> bizony elhiszi, hogy eleg baja van szegenynek a keze miatt.
A tappenz s a bizonytalansag, hogy azt sem lehet tudni, meg med-
dig tart.
Vargyas meg megtoldja a sajat megertesevel:
- Mit piszkalod? Oriilj, hogy a te kezeddel nines baj.
Egyeb 6riilnival6ja Terinek sines. 0 sem jut zi:ildagra Andrassal,
massal meg nem mer kezdeni, nehogy ket szek ki:izt a pad ala ke-
riilji:in. Mert feltekenykedni tud, i:ilelgetni - de a hazassagr61 nem
akar beszelni. Ha 6 kezdi, mindjart tiirelmetlen:
- Ne rontsd a kedvemet. Anyam azt akarja, hogy meg varjak.
- Csak azert, mert masok - de Teri nem mondhatja vegig az
aggodalmat, ki:izbevag:
- Az en felesegemnek szep haza lesz, haromszobas, minden hoz-
za, nagy kert, foldek, meg eseledet is tarthatna, de az ember vi-
gyaz, nehogy kulaknak mondjak. Ezert dolgozunk magunk.
Ha azt mondana, hogy: hazad lesz, akkor Teri hinne, megnyu-
godna. De esak igy hallja: az en felesegemnek . . . J::s ett61 esak
ketsegei tamadhatnak: 6 lesz-e az, vagy mas? Semmi igeret, esak
mindig ki:iveteles. 0 ne sz6ljon senkihez, de hogy Andras kikkel
erintkezik, hova jar estenkent, ha szabad, hogy ninesen-e valakije,
nem tudhatja r6la. Randevut ad, keri, hogy varja meg s 6 nem ji:in.
Meg az is, hogy 6t rangatja, de egy lepest 6utana nem tesz. J::s leg-
ut6bb - meg ujra atgondolni is alig meri - azt vette a fejebe, hogy
nezze meg a pesti szobajat. Elebb meg meg is i:iriilt, hogy talan ugy
akarja, itt lakjanak egyiitt, ha a hazassagot az anyja ellenzi. lgerte
is nagy i:iri:immel:
- J6, majd megkerdem anyat, hogy mikor er ra es rnegnezi, mi
kell meg a haztartashoz.
- El6bb esak te nezd meg.
- Egyediil?
- Nern is diszkiserettel. Csak ugy az igazi. - De .ezt olyan ra-
beszel6 kedvesseggel mondta, hogy Teri megijedt. Tudott 6 mar
sok mindenr61, legti:ibbet arr61, hogy mi ti:irtenik, ha egy lany el-
megy egy fiuhoz.
- En nem I - mondta hatarozottan. - J::n nem vagyok olyan.
Ettel kezdve egeszen elromlott a dolguk. Csak err61 beszeltek,
hogy: de igen, de nem.
- Mas lany nem okoskodik annyit. Egy sz6ra eljohne.
- Hat menjen.
- Jon is, ha ilyen vagy.
Ha legalabb azt igerte volna rneg, hogy ugyis elveszi. Nern, 5
akkor se menne el, de legalabb azt hallana, hogy el akarja venni.
De nem. Pedig 5 ferjhez akar rnenni, rendes lanyhoz ill6en, nern
titokban jarni a lakasara. Tudja 6 j6l, hogy hova visz az ilyesmi.
Az lea se talalt rneg rnaganak ferjet, pedig eppen eleget pr6balko-
zott. Nern csinalja utana. Nern akar bajba keriilni. Mindent tud,
amit nern tehet es nem akar, csak azt nern tudja kisiitni, hogy rnit
kellene.
A ket Vargyas lany ki:iriil egyidoben zavarodik i:issze a megszo-
kott dolgok rendje. Mind a kett5 ugy erzi, hogy meg kellene be-
szelnie valakivel - csak egyrnasra nern gondolnak. Teri nem ne-
vettetne ki rnagat, Ilus rneg csak kiili:inb lanyt6l kerne tanacsot.
S tan att61 se. Mert a kudarcaval nem fog dicsekedni. Terinek sines
semmi dicsekednival6ja s inkabb szegyent erez, hogy meg gondol
is ra.
Ha az anyjuk ele allhatnanak:
- Anya mit tanacsol? - de lehet ilyennel? Meg talan mas anya
ele sem, de az i:ivekenek gyors a keze es nem usznak rneg a tanacs-
csal. Es megis, egy delutan amikor kettesben van meg anyjaval,
Teri nem allja tovabb a hallgatast:
- Tessek mar mondani, anya, mit csinaljak en evvel az And-
rassal?
- Mert, hogy mit csinaljal?
- Hat mert mindig arr61 beszel, hogy az 5 felesege igy, meg az
6 felesege ugy, de nem ker meg. Mit csinaljak?
- Hagyd a fenebe. A vegen meg kisiil r6la, hogy van is neki
felesege. Hallottam mar ilyent is eleget.
Teri csak most busul igazan neki, mert ha meggondolja, nem is
lehetetlen. Videken lakik es itt is tart szobat. Miert tartana, ha
nern eppen azert?

q*
- !stert tudja - fele1i k6kadtart - meg tan az is lehet.
- De lehet am! A ferfiakt61 minden kitelik. - Vargyasne arra
gondol, hogy j6 volna nekivagni, kimenni es koriilnezni, mi igaz
abb61 a szep gazdasagb61, · amirol mar 6 is tud Terit61 s tan any-
jar61 is megtudhatna egyet mast, mert akarmibe s akarkihez nem
adja a lanyat. De erdemes-e magara vallalni ilyen faradsagot? Ki
tudja, mennyi az alapja Teri terveinek?
- Csak tudnam, hogy mit csinaljak - kanyarodik megint vissza,
ahonnan kiindult.
- Hat hivd meg, jojjon el. Majd en megnezem magamnak.
- Hivtam mar eleget.
- Akkor gazember. Verd ki a fejedbol.
Teri most mar tudja is, amit eddig csak hitt, most mar panaszko-
dik ra, arulkodik:
- Azt akarta, hogy menjek el, nezzem meg a pesti szobajat.
- Tel - kialt ra - csak nem mentel oda?
- Mit tetszik gondolni? Dehogyis. - V.argyasne latja Terin,
hogy az igazat mondja. Megbizhat benne. Megsem tudja megallni,
hogy el ne mondja neki mindazokat a felto tanacsokat, amiket o
is az anyjat61 hallott, az meg nagyanyjat61.
Teri hallgatja, de ketkedessel.
- Jaj, de nehez - s6hajtja vegiil.
- Bizony nehez - b6lint ra Vargyasne. - Bizony nebez - is-
metli meg, ennel okosabbat mar 0 sem tud mondani.
Ilus messze van a ferjhezmenes gondolatat61, de ki:izel a ketsegbe-
eseshez. Egyaltalan nem erti i:inmagat.
- Mi van velem? . . . - tepel6dik ejjel, a si:itetben. - Mert kell
nekem mindenaron beszelgetni vele? ... - Mert kell. Ez a vagy
hajtja a muhelybol az udvarra, az iroda fele, vissza es megint el,
hogy nincsen nyugta a pr6baig. Ott meg V·egleg elvesziti regi ma-
gat. Nern fi:ilenyes, nem hetyke, nagyon alazatos. - Mi van velem?
- szinte sirja mar a kerdest, amire nem mer felelni. A si:itetbe me-
red, hogy maga ele varazsolja Palko arcat, amit ejjel-nappal nezne,

260
ebren es alomban is. - Ez az, amit61 a lanyok megbolondulnak? -
gondolja es szeretne megtagadni. Nern es nem, ha ez a szerelem,
akkor sose akar szerelmes lenni. - Jaj, de nehez ... - s6hajt szo-
moruan. A szeme megtelik konnyel.

30.

Nappal nem sir Ilus, nem er ra. Mint az amokfut6 r6ja a remeny-
seg utjat: hatha osszeakad Vele. Van ebben a bizakodasban vala-
mi nagyszeru, ami alland6 ragyogast fest az arcara: most, most
latom meg ...
Valamikor rengeteget olvasott a szerelemr61 es most vegigjatssza.
Meg az epeked6 szerelemben is talal valami szepet, ha rovid id6re
is, eppen ugy s6hajt, vagyakozik a talalkozasra, hogy eszrevegye,
sz6ljon hozza - hogy szeressen bele. Aztan mast pr6bal es megint
kering a buvos korben - nem tobb eredmennyel.
- Bolond vagyok - allapitja meg. - Addig varok, mig a pr6-
bak is elmulnak? - Most mar az bolonditja, hogy kifogy az id6b61
s meg annyi alkalma se lesz a talalkozasra, mint eddig. Nern lehet
rafogni, hogy j6zanul gondolkozik, de mar nem is akar. Egy celja
van csak, osszekeriilni egy beszelgetesre, amikor nem a szerep sze-
rint, alakoskodva mozog a pr6ban, nem kell keriilnie meg a tekin-
tetet is, hanem szembe nezhet es ha maskepp nem megy, kier6sza-
kolja, hogy vele maradjon. Legalabb tiz fiut tudna felsorolni, akik
mind boldogok lettek volna, ha azt mondja nekik, hogy kiserjek
haza. De Palko? ... Mintha alomb61 ebredne, csodalkozva, szinte
sert6dotten nez ra a pr6ba utan:
- Nern fersz a b6rodbe? - A szeme szigorura sziikiil. a hangja
rendreutasit6. Ha azt .mondja: nem; vagy azt hogy: most nem; Ilus
talan konyorgesre fogja a dolgot, hogy csak egyszer, igazau csak
egyszer beszelgessenek mar, 6 ugy szeretne egy kicsit kettesben
lenni vele. Kerlelte volna, elszanta ra magat. De igy? ... erre a £0-

.a61
lenyes hangra ugyan mit felelhet? A leckeztetesre neki csakis egy
valasza van s ez, akar Palko, akar nem, csak hetykeseg lehet. Tul-
tesz onmagan, ahogy felnez ra:
- Ferek, bacsi kerem. - Maga sem hitte volna, hogy Palk6hoz
igy mer egyszer szolni. Ez a sertett szava, nem a szerelmese. Nern
is tudja, hogyan alakult at ilyen hirtelen. Amig Palkoban a szerepe
szerint szerelmes, de a val6sagban kozonyos embert latott, azt
akarta, hogy a probakon kiviil azt hallja tole, amit a darabban nem
mondhat ki, mert 6 elhUzodik el6le. Az eletben nem igy kivanta, a
szerep folytatasat szerette volna megjatszani - es akkor ez ideall
es leckeztet es nevel? . . . Ezt nem, ezt meg Palkotol sem tiiri ! ...
Nern a szerelmes szemevel nezi most Ilus. Ahogy igy el6tte all,
a komoly arcaval, a szigoru tekintetevel s meg hallja a szavait:
Nern fersz a b6rodbe? ... - azt sem csodalna, ha a nadragszijahoz
nyulna, ahogy apja szokta. Akar a tobbi feln6tt, olyan nagykepti
s ha szazszor olyan szep lenne, mint amilyen, most mar egy csop-
pet sem tetszik neki. Nern is erti, hogy tetszhetett eddig? Inkabb
gyiilolnivalo ez a folenyesseg. Micsoda pimaszsag, igy leinteni
6t? ... Ct! Aki majdnem megmondta neki, hogy beleszeretett. !gen,
buta fejjel elhatarozta, hogy meresz lesz s ha Palko nem ert a ce-
lozgatasbol, kereken kimondja. De jo, hogy megakadalyozta! ...
Ezert a csak majdnem kimondott sz6ert is gyiitoli. Valami nagyon
bantot, sert6t volna jo odadobni neki, de talan a ,,bacsi" is eleg.
Sarkon fordul s ugy hagyja ott, mintha sajat j6szantabol tenne.
Mintha nem is keserti szivvel, csalodottan, kifosztva menne el. Bo-
gyosen lepked, mint legszebb napjaiban, amikor az ifik lestek a
jarasat es emelt fejjel, az orra az egnek. Majdnem belebotlik Tus-
koba, aki eppen ra vart:
- Tudod, hogy milyen remek vagy? Te vagy a legjobb - mond-
ja, amit hiaba vart Palk6t61. Ehhez merten kedves Ilus is:
- Ugye, j6l kitolok a nemettel?
Ilus issza a dicseretet es meg tobbre szomjazik. Azt is megkapja,
mert Tusk6 mellett ott all Teca:

z6z
- Ott, amikor hatranezel, hogy lat-e a nemet es odasugsz neki
- int Tusko fele - hogy legyen este a reten, mert jelentest kiildesz
a partizanoknak, hat azt olyan nagyszeriien csinalod, mint egy igazi
szineszn6.
Feleannyi jo szo is boldogga tenne most !lust. Felejti, hogy Tus-
kora meg a Letra miatt haragudott, hogy Tecaekkal eddig szoba se
allt, mert Marika mindig ovta t6liik. Belekarol a lanyba, ugy indul-
nak az i:ilti:iz6 fele:
- Meg ket nap es itt az eloadas. (Jgy drukkolok - mondja, pe-
dig most nem is a drukkon jar az esze, azt figyeli, Palko latja-e,
nem egyediil megy el, akkor sem, ha 6 nem hajlando hazakiserni.
- Beji:issz a gyulesre? - kerdi Teca.
- Jaj, meg ez is - duzzogo a hangja, pedig nem banna, ha meg
akadna dicseroje s talan ott keriil is. - Mit csinaljak, muszaj, mert
megesznek.
Utanuk mar csak a vezet6seg jon es veh1k Palko, a nap h6se.
Palko ma kapta meg a diplomat, levizsgazott, mernok. Nern lenne
ez meglepetes Ilusnak sem, ha az esze nem jart volna masutt es
meghallja azt is, amit masok beszelnek. Piri szivesen meselt volna.
Mert Piri mindent tud Palkorol. Erzsike, a Palko menyasszonya az
6 legjobb baratn6je.
Ilusnak eszebe sem jutott volna, hogy Palko peldajat kovesse.
Nern, olyan bolond nem lenne, hogy a tanulasnak eljen. C egyszer
fiatal.

31.

Hogy az eloadas nagy siker lesz, abban biztos volt Ilus. Hiszen
6 jatszik benne es jol jatszik. De arra meg 6 sem szamitott, hogy
a hoditasa ilyen ti:ikeletes lehet. Az els6 jelet eppen Jozsitol kapta.
Az els6 kep utan Marikat kereste es egymasba iitki:iztek. ,.Azota"
meg nem beszeltek egymassal, Jozsi keriilte s 6 nem ment utana.
De most csodalato tekintettel i:!ezett ra es megallt egy pillanatra:
- Te vagy az'? - Ilus nem erthette felre, hogy szebbnek talalja,
mint ,,akkor". Tudta, hogy a n'.tzs, a puder es a szajruzs teszi, de
j61 esett, meg ha rogton ott is hagyta: - Marikat keresem - es
sietett tovabb.
Ilus ebben a buvoletben folytatta a szereplest es nem esett ki
a szerepb61 az el6adas utan sem. Mit neki Marika es a titkar fe-
lesege ! Mit neki Piri es a mernok ! Meg Palk6t is citadja az 6 Erzsi-
kejenek: legyenek boldogok! 0 is boldog! Mert ha eddig is volt
sikere az ifik kozott, most aztan igazan. Minden multbeli h6ditasa
eltorpiilt, semmi sem szamit mar, meg az a kis butasag sem, amit
6 szerelemnek hitt es ugy megkinozta. Hat lehet szomorkodni, ha
az embert diadalmenetben kiserik a tancterembe'? l::s masr61 nem
is esik sz6, csakis 6r6la'? ...
Igaz, Ilus nem is hagyja, hogy masr61 beszeljenek. Az a kor, ami
ezen az esten koriilotte kerekedett mar mindent megtargyalt, a ja-
tekat, a ruhcijat, a szepseget - de Ilus meg mindig talalt valakit,
akit megkerdezzen:
- Mondd, igaz, hogy a szinpadon szep vol tam'?
- Nemcsak voltal, vagy is.
Nern gy6z oriilni, hogy a fes test nem toriilte le az arcar61 s
ugyanugy ki van most n'.tzsozva, mint azok, .akiket eddig irigyelt.
Hogy a szeme jobban csillog, az sem csoda. Van min 6riilnie. S az
izg.alma sem mindenn.api, mert a ,,nagyok" kozt van, akiket nem is
ismert eddig. Egeszen masok, mint akikkel egy-egy gyulesen talal-
kozott. Ugyan resen kell lennie, hogy visszavaghasson. Nern, ezek
nem azok az ifik, akik meg ahhoz tartj ak magukat: mindent a szem-
nek, semmit a keznek. Ezek bizony atolelik az asztalnal es nem le-
het tiltakozni - mi sok is igy tesznek - nehogy kinevessek. Minden
uj es szokatlan, ugy erzi iinnepi, hogy kikeriilt a kislanysorb61,
nagylany-szamba veszik. Koccint, mert koccintanak vele, tancol,
mert iilni sem hagyjak - valami nagyszerii! ...
Nemcsak Ilus boldog. Piri is elert .a kiiszobre s akarmilyen kiilo-
nosen hangzik, Ilusnak koszonhette. Mikor a nagy forgatagban, lo-
bogva lebegett el az asztaluk mellett, csillog6 szemet es fenyl6 fe·
kete hajat nem lehetett eszre nem venni:
- No nezd a kis Carment! - figyelmezteti ra Pirit a mernok.
- Mennyi vadsag van benne - nezi Piri is. - Sok baja lesz meg
emiatt.
- Megfelezhetne veled a szenvedelyet.
- Ne nehezitsd te is az eletemet. - Szemrehanyas van Piri hang-
jaban. - Te tudod legjobban, hcgy most minden gondolatomat a
tanulasra kell~ne forditanom. Olyan sok az a harem ev?
- Annak nem, aki jegre tudja tenni az erzelmeit.
- Bar tudnam.
- Akkor mert felsz az elett61? Lated, Palk6ek nem felnek. Ossze
mernek hazasodni, pedig neki csak kezd6 fizetese lesz meg, Erzsike
meg eppugy tanul, mint te.
- Most meg tanul. De azutan tud-e majd? J::n nem hiszem.
- Nezd, en szamadast is csinaltam mar. Ha beerjiik a te szobad·
dal es ottmaradunk anyadeknal, akkor nem lesz ezutan se gondod
a haztartas. Egyiitt lesziink, nem kell onmagunkat meglopni a ta-
lalkozasokkal. Segithetek is neked, jobban, mint igy. J::s runi £6,
vegre az enyem leszel.
Piri felelni sem tud, csak megszoritja a kezet. Valasza a tekin-
teteben van, ket nagy, boldog szemeben. J6val ke.s6bb, mar tanc
kozben mondja:
- Milyen boldog lesz anyuka. Mindig att61 feltett, hogy ven-
lany maradok - most mar szabadon mosolyoghat, megegyeztek.
Mosolyog Marika is. Furcsa, hogy eppen att6l, hogy J6zsi Ilusr61
beszelt. Elmondta, hogy a szinpadon osszetalalkoztak s alig ismert
ra, olyan szep volt kifestett area:
- De akarmilyen szep - mondta komolyan - nekem mar nem
tetszik. Tudod, olyan, mint egy szep vaza, amibe nem jutott virag.
- Ezt szepen mondtad. J::s igaz. Ilus iires, az a legnagyobb baja.
- Egeszen mas, mint te. Mellette az ember nem tor6dhet mas-
sal, csakis ovele. Ha nem r~la van sz6, mar unatkozik. Neki 11ose
jutott volna eszebe, hogy a fiatalasszonyok ma este a napkozibe
hozhassak a gyerekeket.
Marika tudja, hogy Ilus 6csarlasa az 6 dicserete, de ami nem
illeti meg, nem is fogadja el:
- Nern is nekem, anyamnak jutott eszebe.
- De mert? Mert te otthon ezeket a gondjaid.at mondod el, nem
az ifiket nevetteted ki, mint 6.
- Azert nevettel a m6kain te is, en is, mind mulattunk.
J6zsi nagyot hallgat, aztan elkomolyodva, szinte maga ele
mondja:
- Ha meglatorn, mindig az jut eszembe, hanynak meselhette el,
hogyan vittern a moziba.
- Most mar ne gondolj ra.
- Te elfelejtetted?
- Nern. Nern is akarom. Talan sohasern gondoltunk volna rad,
ha nem igy tortenik.
- Sokszor en is azt hiszem, hogy mindennek igy kellett lenni.
Ha Ilus nem ilyen, talan kes6n jovok ra es teged sose talallak meg.
- :E:s most jobb? - mosolyog ra Marika, mert el6re tudja a va-
laszt is.
Teri is mosolyog, nagyon elegedett - szinte boldog, hogy nem
jott el az Andrasa:
- De j6 ... - gondolja: - Molnarne nagyon okos asszony.
Nerncsak Molnarne, Molnar is okos. Kigondoltak, hogy eppen
Terihez illene a s6gorne occse s ha mar Vargyasek olyan szepen a
keziikre jartak, nern art, ha 6k is megpr6baljak a fiatalokat ossze-
boronalni. Nern sz6ltak el6re, mert sose lehet tudni, hatha nem ked-
vere val6 a fiunak, jobb, ha nem lesz felsiiles a vege. Molnarne
hat ugy intezte, hogy Vargyasne is eljojjon a gyar mulatsagara s
a fiut, mintha veletleniil latna meg, odahivja.
Berde Mihaly eppen olyan arvan lezengett a meg neptelen terem-
ben, akar Teri. Terieknel csak oregek es asszonyok vannak, nem
johetett az 6 mt1helyiikb61 tancos es akiket ismer, a parjukkal jar-

z.66
jak. Val6sagos aldasnak erezte, hogy Molnarne odahozta az isme-
rost:
- Menjetek tancolni - kiildte is mindjart oket, hogy Vargyasne
velemenyet minel elobb hallja: - Az uram s6gora. Nagyon rendes
fiu.
- Rendesnek latszik - mondja Vargyasne is s mar tigy nezi
oket, mint osszeillo part. - ,,De j6 volna - gondolja - ha Terit
elvenne.''
Berde Mihaly nem gyerek mar, nehezen szokik a nagyvaroshoz.
Falur61 jott fol, minden gyantis neki, mindent elite!: nem igy szok-
tak otthon. A pesti lanyok sem tetszenek neki, sem a sovanysaguk,
sem a szokasaik. De ez igen. Gombolyii, mint az otthoniak, nem
rafinalt, nevetos es kedves arcu s az. is j61 esik, hogy szivesen fo-
gadta. Nern erzi mar oly felszegnek magat. A ruhajaval sem toro-
Jik mar, hogy nem olyan szep szabasu, meglatszik a falu rajta.
De most nines semmi baj, szivesen jarja es nem is rosszabbul, mint
az itteniek. Kiall6 fogai elOfeherlenek az alland6 mosolyt61:
- Maga is csak vendeg, vagy itt dolgozik? - kerdi, pedig tudja
Molnarnet61, de v,a lamit kell mar mondania.
Teri felelget, kerdez, vallat, mire visszamennek az anyjahoz, mar
az egesz eletet ismeri. Tudja azt is, hogy unja a kvartelyt, otthon
utan vagyik: a csalad, az az igazi, azert erdemes dolgozni.
- De j6 volna - gondolja Teri s nem gyoz eleg kedves lenni.
Hogy igy egyenesben latja Terit, Vargyasne mar Ilus miatt nyug-
talankodik:
- Hol marad ilyen sokaig'? Ide se jott elOadas utan - mondja
Molnarnenak. - Nern szeretem, hogy masokkal iil le.
Igazsag szerint nem is igen iil, tancol egyre s viszik, amint abba-
hagyja. Meg lehetne elegedve, hogy a lanya ilyen j61 mulat, de o
azt szereti, ha mellette vannak, mellole viszik el, la.ssak, · tudjak,
hogy az anyjuk.
- Hadd mulasson - mondana Molnarne, de latja, hogy a tan-
cosa eppen Denes J6ska s ennek a iiunak nincsen j6 hire. Iszik is,
konnyelmii is, sok bajt csinalt mar a fiatalok kozott. - Ha akarja,
idehivom - fordul Vargyasnehoz.
- Nern bannam - mondja Vargyasne, de Terit nezi, mert megint
tancolnak.
Molnarnenak utat kell tornie, bujkal a parok kozott, amig Ilusig
er. Megerinti a karjat:
- Anyad hivat. Gyere oda hozzank.
- Otthon parancsoljon. Most tancolok - veti oda Ilus. Varatla-
nul onti el a harag, szinte nem is tudja, hogy mit felelt. Igaz is,
egesz este a R6zsane mellett iilt J6ska, vegre sikeriilt elerni, hogy
felkerte s most hagyja itt? Van eszebe I Anya is tudja, hogy mikor
zavarja. Es kiilonben is. Nern hagyja magat dirigalni, nem gyerek
mar! Es eppen Jeska elottl ...
Atvillan az agyan, hogy ennek meglesz a bojtje, megkapja a ma-
gaet, az biztos, de az mar otthon lesz, tanuk nelkiil. Most azert is
megmutatja, hogy ugy mulat, mint a tobbi. S mintha Molnarne ott
sem volna, eltancol mellette.
- Mindjart jon - mondja Molnarne Vargyasnenak. Ha mar
volt annyi asszonyi ravaszsag benne, hogy az embereket otthon ha-
gyatta, fekiidjenek csak le, ne kezdjen ivasba Vargyas, nem is
mondtak meg, hogy kesore maradnak, akkor van meg annyi, hogy
nem ingerli fel Vargyasnet. Torodjon az most csak a nagyobbikkal.
- Mit sz61 Mihcilyhoz? - kerdi s figyeli az arcat.
- Nern igen sz6lhatok. Meg j6forman nem is ismerem. tgy
szemre nem valami, de att61 meg . . . - Egy kicsit biral, akar a
piacon. Nern mutatja meg egeszen a vevokedvet.
- A falu latszik meg meg rajta. De higgye el, jobb az, mint a
kitanult varosi.
- Jobb, jobb. En is azt mondom.
- Nosiilni szeretne mar, de valogat6s. Maga hozzaadna Terit?
- Csak vinnek mar - szalad ki Vargyasne szajan s ettol elne-
veti magat. - Igaz is. Nern fer ossze ez a ket lany. Meg benne van
mar az idejeben, jobb elOb'b, mint soha.

268
- Jobb, jobb. - Most Molnarne mondja. Nagyon egyet akarnak,
hat egyforman sz6lnak. - Igaz, lakasa nines, de ha en magana.k
volnek, vennek egy 6sszeesuk6s agyat, azon elhalnak a konyhan.
Most igy esinalnak mind. Aztan mar konnyebb igenyelni, ha nagy
a zsufoltsag, mondhatjak, hogy nem fernek el. kell a lakas. Csak
igy lehet. mar eskiivo utan.
- De elore szaladt. Meg lanykeres se volt s maga mar az eskii-
v6r61 beszel. - Egy sz6val sem mondja, hogy nem tetszenek neki
a gondolat. Meg a vasagy ellen sem eniel kifogast, pedig nem is
igen tudna, hogy nappalra hova tegye a tenyernyi helyen.
- Hat a vak is lathatja, hogy tetszik neki Teri s nezze, hogyan
osszebaratkoztak. Minek az ilyesmit halogatni, ha menne magat61.
Bar en se tepelodtem volna olyan soka. Ha maguk is nem biztat-
nak, talan meg most se szanom el magam, pedig elmondhatom,
hogy j61 jartam. Olyanforma fiu ez a Mihaly is, akar az en uram.
Nern iszik, nem dohanyzik, a penzt hazaadja. Van mar neki most
is szepen, a s6gorn6nk gyiijti neki ossze.
Ezt mar szivesen hallja Vargyasne. Ilyent kivant 6 is a lanya-
nak. Azok meg taneolnak, esak nagy neha ternek vissza mellejiik,
de a sorsukat itt mar elrendeztek.

32.

Zene mellett, tanenal. konnyen rendezodnek el a sorsok, de ossze


is kuszal6dnak annal, akiben nines megfontoltsag es akinek a Si-
ker a fejebe szall. Ilusnak a fejebe szallt. Valamieske bor is, kiilon-
ben nem igy felel Marikanak, mikor az a tane kozben hozza ment:
- Egy kiesit felenk is nezhetnel. - Kedvesen mondta, nyoma se
latszott, hogy kiildetesben jar. Nagy Peterne kerdezte tole, hogy ki
az a szep kislany? kar azt meg a nagyok koze engedni, nem oda-
val6. :t::s Marika marls intezkedett.
De Ilus hetykebb, mint valaha. Jobban erzi itt magat, mint ahol
csak rasz6lnak, figyelmeztetik, valamiert mindig pirongatjak. De
ha nem igy volna, akkor se menne oda. ahol Paik6 van. Meg sem
mondana ezt ki, mert bevallani egy tevedest, egy csal6dast, egy
megszegyeniilest nehez volna. Sokkal konnyebb vagdalkozni a sza-
vakkal s elvezni a telitalalatot:
- Mi sziikseged van ram? Ott van neked J6zsi. - Ilus szajab6l
ez foler egy sertessel. Nern is felel Marika, szinte megszegyeniilve
megy vissza.
- J61 megadtad neki - nevet Teca. Mindenen nevet, amit Ilus
mond. Tetszik neki, szivesen utanozna, ha volna hozza tehetsege.
Ha nem Denes J6ska volna a szomszedja, most elmondana a
J6zsi esetet. Annyit megis elarul, amennyi a h6ditasait sejteti:
- Akkor szedte fol a J6zsit, amikor en dobtam.
- Teged meg nem dobtak? - kerdi R6zsane s gunyos meg ate-
kintete is.
- Mit sz6lsz hozza, nem ! Lathatod, hogy nem vagyok iitodott.
- Majd leszel, csak siess.
Talan osszekapnak, ha a titkar nem lep oda:
- Veled meg nem is tancoltam - hivja Ilust s az nem tudja,
biiszke legyen-e, vagy diihos: eppen most, amikor Iefozhette volna
a fiatalasszonyt! Viszont a DISZ titkarral tancol es az is valami.
- Nern Iesz feltekeny a felesege? - nez foi ra· avval a tekintet-
tel, amit mar remekiil begyakorolt.
- Tobb esze van annal. - A dicsoseg rovid, alig a fel termen
haladnak at, maris megall vele az anyj aek elott: - Hozom a szoke-
venyt - s ramosolyog Molnarnera. Latta 6 a sikertelen kiserletet
s tudja Marikaet is, azert indult mag.a a ment6expedici6ra.
- Csak hogy teged is Iatni lehet - mondja Vargyasne, de nem
haraggal, meglagyitja Teri sikere s avval van most tele.
- Megyek vissza, varnak - duzzog Ilus, hogy kifogtak rajta
s mert a titkar mar nincsen ott, meg kedveskednie sem kell.
- Elment a j6dolgod? - kerdi halkan Molnarne. - Tudod te,
hogy kikkel adtad magad ossze?
- Nagyon rendesek, ha tudni akarja.
- Ezt nevezed te rendesnek?
- Ezt hat.
- R6zsanenak minden heten mas a szeretoje.
- Nern az enyimet veszi el.
- Denes J6ska a noket csak bolonditja, aztan kineveti.
- Honnan tudja, hogy nem en nevetek majd?
- Nern felsz, hogy megmondom anyadnak?
- Ha j6t akar, nem ajanlom.
- Engem ne fenyegess, hallod-e, en nem ijedek meg.
- Akkor maga se ijesztgessen engem, mert en se vagyok ijedos.
- Beloled most a bor beszel. Hogy nem szegyellik magukat, egy
ilyen taknyost itatni.
- El6sz6r is, nem vagyok taknyos. Masodszor, nem itattak. Har-
madszor, ha jogom van dolgozni, sz6rakozni is van!
- Van hat, de nem ezekkel. Lathatod j61, hogy milyen ,,dorzsol-
tek". Mi lesz veled koztiik?
- Engem csak ne feltsen.
- J6t akarok neked.
- Nekem az a j6, amit en akarok. Es ne sz6ljon bele. Se maga,
se anya, se senki. Elegem van a vigyazasukb61.
- Meg meg se jott s mar elment az eszed.
- Nern maganak kell utana futni.
Vargyasne eppen Mihallyal beszelget. Egy sz6t sem hall a vita-
b61 s nagyon elegedett. Mihaly engedelmet kert, hogy masnap el-
mehessen, mert csak vasarnapon er ra, nagyon koran kell kelnie s
koran fekszik mindig.
- Ez igazan rendes - telik meg remenykedessel anyai szive s
ugy nez Terire, mintha maris bucsuzkodna tole: - ,,Egyenesben
van mar" - gondolja s egyben azt is, hogy a mai nap nem telt hia-
ba: - Hat a kkor tan mehetnenk is - fordul Molnarnehoz.
- En nem! - tiltakozik rogton Ilus: - Meg nem is mulattam.
- Hat eddig? Eleget tanc9ltal.
- Nern megyekl Meg nem megyek hazal
- Nern kerdeztelek. Indulas.
Ha nines elObb az a beszelgetes Molnarneval. talan tudna konyo-
rogni Ilus, de igy csupa dac es megkoti magat:
- Nern megyek, na, es keszl
- Azt akarod, hogy itt csapjak a szajadra? - Vargyasnet is el-
futja a mereg, rostelli az idegen el6tt is, hogy ilyen lanya van s Ilus
annak koszonheti, h-ogy lefojtja a hangjat. De sziszeg s a szeme
villan: - Szot se tobbet ! Indulj I
Kinjaban folnevet Ilus, de az 6 szeme is szikrazik:
- En ma innen el nem megyek. Reggelig mulatok.
- Akkor haza se gyere, mert mi megyiink.
- Ugy is j6 - rant egyet a vallan. El sem koszon, megy vissza
az asztalukhoz, folkap egy teli poharat, nem nezi, hogy kie s ma-
gasba emeli: - Eljen a tanc! - Egy hajtasra kiissza es J6skara nez:
- Gyere, nagy kedvem van I
- Ez se bolondul mar meg - mondja R6zsane, de Ilus meg-
hallja:
- Egyszer vagyok . tall - dobja valaszul ,es eltancol J6skaval.

33.

Ha valaha helyen volt .ez a mondas, hogy: denilt egb61 villam-


csapas - , akkor Sanyi ezt erezte vasarnap delutan. Egesz heten
erre a delutanra vart. Igaz, Ilus mostanaban ideges, kedvetlen,
nem mesel ugy, ahogy szokott, de ertheto. Ot a hideg is kirazna,
ha fol kellene lepnie valamifele szerepben. S ha Ilus nem is vallja
be, 6t is ez izgatja.
,,Talan csak eltelik mar ez a ket het is" - gondolja Sanyi, mert
ugy tudja, csak akkor lesz az el6adas. Mondani ugyan nem mondta
senki, de ahogy utana szamol a kesziil6desnek, igy jon ki a lepes.
- Addigra egeszen rendbe jon a kezem - mondta Ilus legut6bb
s ahhoz meg kell vagy nyolc-tiz nap. Szegenynek vegiil megiscsak
rament a korme, most no az uj es sokat szenved vele. A konnyu
kotes nem nagyon vedi es mindig beiiti valamibe. Nern csoda, ha
ett61 is ideges.
Sanyi szombat delutan az ianyjaval alkuszik, hogy a feher inget
meg a heten mossa, vasalja ki, hogy semmi se hianyozzon, ha Ilus-
t61 azt hallana, hogy a jov6 szombatra tuztek ki az eloadas napjat.
Tudja, hogy a tanmiihely vizsgajat iinneplik majd, jutalomkiosztas
meg bill is lesz - kesziil 6 is nagyon. Egy, hogy lassa Ilust a hires
szerepben, amirol mar .annyit hallott. Kett6, hogy tancoljanak vegre
ismet, mert ujabban megint nem mehettek. Harom, hogy .tanc koz-
ben, a zene hangulataban, a remelhet6 siker oromeben konnyebben
beszelhet Ilussal .s megerteti vele, hogy tovabb nem varhat, legyen
mar ia felesege, eleg nagy Jany, itt van az ideje.
Mig ezeket forgatja a £ejeben, kozben a pecseteket kef.eli ki a
kek ruhajab61 s atvasalja, mert ahhoz csak 6 ert, azt mar nem
bizna meg az anyjara sem. Vigyaz a holmijara, felti, meg onmaga-
t61 is s egy-egy bor-, ·vagy sornyom is bosszantja, hat meg a zsir.
Legut6bb vajastesztat majszaltak Vargyaseknpl s nehany kis mor-
zsanak rajt maradt a helye. Ramegy a delutanja, mig ujMl rendbe
hozza. A benzin- es vasalasgozt szellozteti csak ki a fejeb6l, eppen
hogy vegigfut az utcajukon s mar fekszik is le, ahogy szokta, ko-
ran. Elore megalmodja a holnap delutant.
De az almok 'csalnak. Vargyaseknal furcsa vegyes hangulatot ta-
lal. Mindenki a szobaban iii, az ablak elott a116 asztalka koriil zsu-
fol6dnak. Vargyas az egyik karosszekben, a masikban egy j61 meg-
termett fiatalember preselodik, szemben veliik Teri mosolyog sze-
lesen. Vargyasne meg siitemenyes tallal a kezeben kinl6dik, hogy
tanyert, talat hogyan is helyezzen el a tenyernyi asztalkan.
- Hat Ilus? - amul Sanyi, hogy nem latja.
- Elkapta a gepszij - mondja nagy hangon Vargyas es Sanyi-
nak semmi oka sines, hogy ne sz6szerint ertse. Az ujja utan mar
ez is hihet6, ambar ugy tudja, _hogy meg nem keriilt vissza a .gepe-

I 8 Beczdssy
hez, az irodan segitett mostanaban. Rajzok:at hordott szet, karto-
tekot rendezett, igy mondta. Elso ijedtsegeben mar mentoaut6t lat,
k6rtermet, ·talan meg miiret is iVolt.
- £s hol fekszik? - fotna maris hozzii.
- Azt csak a j6isten tudja - rancolja a homlokiit Vargyas.
- Hogyhogy? - kerdi ertetleniil Sanyi. Azt sem tudjilk, hcwa
sziillitottiik es van kedviik itt vendegeskedni? Ez annyira hihetet-
len, hogy egyikrol a masi.kra nez, magyarazat viir6n.
- Mondd el, te, anya - fiizi karba a kezet Vargyas s felkeszill a
kozbesz6lasra. Mert ~a sajat velemenyet maga fogja kimondani. Az
asszony csak meselje el, hogy volt, mint volt, o latta, o hallottia, o
csinaJ.ta. De az itelet az eve. Azt majd tole hallja meg Sanyi.
Sanyi csak all es sem Peter biicsiban, sem Vargyas neniben nem
erez most szovetsegest. Mintha huznak, halasztanak a tisztiizast -
pedig 0 rohanna mar, csak tudna, hogy hova.
Vargyasne nem hangos. Va1ami szokatlan pilledtseg tompitja a
hangjiit, szomoruforma tekintete jobbra, balra rebben, mintha se-
gelyt varna - nem igy szokott o beszelni. Maskor nagyon hatiiro-
zott; kijelent, parancsol, nincsen fellebbezes. Most tanukra hivat·
kozik: - Megmondhatja Molname is, szepen mondtam, hogy in-
duljunk, elegJ volt a 1tfmcb6l.
- Milyen tiinob61? - figyel £01 Sanyi s eUiszer fog gyanut.
- Hat az az atkozott eloadas. Hogy mi az ordognek kev:eredett
bele abba is.
- Mar megvolt? - ugy kerdi a csodiilkozas hangjan, mint akit
sertes ert: - £s nekem nem sz6ltak?
- Legy nyugodt, nekem se. Asszonyi bolcsesseg. Ha en ott va-
gyok.
- Te se csinalhattiil volna egyebet - vag az ura szavaba Var-
gyasne. - Tan a nadragszijat vetted volna elo megint?
- Lehet, hogy azt, de hazajott volna, tudom-isteneml
- Botranyt megsem lehet ilyen helyen csiniilni. Jobb, hogy nem
voltiil ott.

.t74
- Sz6val Mt igy van j61. Akkor mit panaszkodsz'?
- £n nem panaszkodok. Ha igy torrent, igy van, maga kereste.
Most mar latni se akarom.
- De hat mi van az Istenert'? - kerleli mar Vargyasnet Sanyi:
- Egy szavukat se tudom megerteni.
- Mihaly is ott volt, megmondhatja, hagytam tancolni, elnez-
tem, hogy masok asztalahoz iil le, a tarsaival sz6rakozik, de ejfel
utan mar eleg volt.
Mihaly csak b6lcgat, Terit nezi s v,arja, hogy ez az idegen menne
mar s targyalnak meg az c5 dolgukat. f:ppen benne voltak, akkor
kellett ennek is ji:inni.
- £s . . . es megis . . . hogyan, mi ti:irtent'?
- Megint belebujt az i:irdi:ig. Hogy c5 nem Jon, hogy ,5 marad,
meg mulatni akar. Azt sem tudom, kikkel adta i:issze magat. Mas
asztalhoz ult. Mar ez is. De hallgattam, gondoltam, igazan j61 jat-
szott, nagy sikere volt, hat iinneplik, hagytam. De ami sok, az sok.
£n egesz nap dolgozom, nem ,b irok en reggelig fonn lenni. Meg
neki se val6 meg. De ezt nem erti meg. Neki osak a tanc, a sz6ra-
kozas.
- Nem ji:itt haza'? - kezdi erteni Sanyi es egyre zavartabb lesz.
- Nem. Nem ji:itt. Azt mondtam neki, ha nem ji:in azonnal, akar
sose ji:ijji:in. £s tudja, hogy sarkon fordult'? Ogy isi j6 - , azt mondta
es visszament azokhoz. Molnarne meg pr6balt vele beszelni, ,de le-
hetett avval '? Azt felelte, megel nelkiiliink is.
Hat en ezt nem ertem - tiinodik Sanyi.
- Mit nern ertesz'? - kerdi Vargyas.
- Nekern egy sz6t se sz6lt, hogy mar most meglesz az eloadas.
Nern hivott. Nern ertem.
- En az apja vagyok, megisem sz6lt nekem se. Ki volt ez csi-
nalva elore.
- Feneket volt - csattan fol Vargyasne. - Annyi az egesz, hogy
Mo!narneval megbeszeltiik, jobb, ha ti nern ji:itti:ik, akkor keveseb-
bet is ki:iltiink, meg ki:innyebb is hazaji:inni.

18*
275
- Latszik, milyen konnyen ment. J61 megesinaltatok.
- Tan en vagyok hibas?
- Kentel volna le egyet neki.
- Azt mar nem! - tor ki ·a keseriisegi Sanyib61. - Nern gyerek
mar Ilus. Nern lehet idegenek elott megszegyeniteni. Lettem volna
en Ott, vele maradok es hazahozom.
- Sz6val partjat fogod. Szerinted j61 tette, hogy megint szembe-
szallt az anyjaval.
- Azt nem mondom. De azt se, hogy Vargyas neninek lett volna
igaza. Mar ne tessek haragudni, de ha ·egyszer tine van es kedve
van, azt meg kell erteni.
- Teri mert tudott eljonni? Teri is taneolt. De amikor rasz6ltam,
hogy eleg, 6 nem okoskodott.
- Teri meg Ilus, az ketto.
- Csak vedd. Mondd azt is, hogy j61 tette.
- Nern mondom, de vedem. Igenis vedem, imert nem igy kellett
volna.
- Noosak! - pattan £61 Vargy.as es ·szembe all Sanyival: - Mar
neked is kinyilt a esipad?
- Peter baesi, ne tessek haragudni, de lassa be, hogy Ilus nem
ezt erdemelte. Akarhogyan is, de kiutasitottak. Nern csoda, ha azt
mondta, hogy: igy is j6. l::n nem vagyok makacs, de ha az en anyam
nekem azt mondana, hogy akkor ne is menjek haza, hat en se men-
nek.
- De Sanyi, egy !any! - sz61 kozbe Teri, hogy anyjanak kedve-
ben jarjon s Mihalynak is megmutassa, hogy 6 nem olyan.
- l::ppen mert lany! - tor ki Sanyi. - Annyi, mintha az uteara
loknek. l::n ezt nem hagyhatom.
Vargyasne tulajdonkeppen megoriil, hogy ezt hallja Sanyit61. 0 is
igy erzi, de nem mondhatja ki. Ezenkiviil ezer gond egeti. Semmi
sines Ilussal, meg egy haloing se. Hol fekiidt le s mibe? Hol lehet
es mit vesz magara? Mibe megy be holnap a gyarba? Csak nem
jarhat folyton a paradejaban? l::s hogyan fesiilkodik meg? Egy szap-
pan, egy toriilkozo, semmi sincsen vele. f:s mit eszik? Hiszen penze
sincsen. Nern tudna most megmondani, mi izgatja jobban, az-e,
hogy hol van a lanya, vagy az, hogyan lesz meg minden nelkiil?
Mihaly me.g nem ismeri Ilust. Latni latta, de meg kezet se fog-
tak. De hogy neki ebben a feszekben helye.t csinalt, egy csoppet
sem banja. Elment? J61 tette. fgy jobban elfernek. Nern itelkezik o,
sem a lanyt, sem a sziiloket nem hibaztatja - neki edeskeves bele-
sz6lasa van az iigyiikbe. Nern is erdekli mas, ·m int ez a kicsattan6
egeszsegu, igazi falusi viragszal. Ez tetszik neki, ezt elviszi, azaz,
ha Molnarne igazat mond, 5 jon ide, hozza. Minel hamarabb - ez
az egyetlen kivansaga. Elegedettsege az arcan iii.
Ez az elegedettseg bosszantja Sanyit. Semmi tObbet nem tud r6la,
mint hogy Teri mellett terpeszkedik - de ez eppen eleg. Az o dolga
igy osszezavarodott, ez meg .eppen most jut egyenesbe ! . . . Csak a
vak neni latja, hogy kiert, miert iii itt. S hogy 5 ,eppen most jott
hiaba, ez ugy ellene hangolja, mintha egyediil az volna az oka.
- Valamit meg mondanek - int Sanyinak Vargyasne s a kony-
haba hivja.
Indul Vargyas is. A fiatalok egyediil maradnak.
A konyha kozonye is faj Sanyinak. Ugyanolyan, mintha Itus itt-
hon volna.
- Nern is tetszik sejteni, hol lehet? - buggyan ki belOle ujb61
a kerdes.
- Gondolom, azok koziil valakinel, akikkel iilt. Volt ott asszony
is, lany is, tobben is voltak.
- Molnarne tan tudni fogja - .topreng Sanyi.
- Azt hiszed, mi nem kerdeztiik? - csattan £01 ujb61 Vargyas,
mintha apai haragja csakis Sanyi ellen fordulhatna. - Holnap
utanakerdez, addig varnunk kell.
- Sanyi fiam - mondja Vargyasne es Sanyit sziven iiti a ;,fiam".
;,Most mondja igy - gondolja - , eddig sose sz6litott fiamnak."
"" Maga tudja, hogy mindig kemenyen fogtam - folytatja Var-
gyasne. - £n nem is tudoip, mit gondoljak felole. Valaki felher-
gelte, az biztos. Csak valami baj ne erje _, fakad sirva. - En azt
tul nem elem.
Minden haborgas lecsitul Sanyiban. Hiszen ez a szegeny eppugy
szenved, mint 6 ! Hiszen csak ez elott az ideg,en elott tilrtOztette
magat ! ... Most mar ugy erzi, neki kell vigasztalnia:
- Ne tessek felni, en visszahozom.
- Ide neml - kialtja Vargyas.
- Pszt, te, ne kiaMlj I - suttog Vargyasne. - Nern kell mindent
hallani Mihalynak. A Teri keroje - fordul ujb61 Sanyihoz. - Min-
den ugy osszezavarodott, azt .sem tudom, hol a fejem.
- Hat en akkor megyek - de nem indul Sanyi.
- Hazahozza? - kerdi Vargyasne.
- Megpr6balom.
- De mondd meg neki .. ;
- Semmit se mondjon - vag az ura szavaba Vargyasne. - Majd
ha itthon Jesz, tisztaz~nk mindent.
Molnareknal vilagossag van, bekopogtat Sanyi:
- Bocsanatot kerek, ha 2'avarok.
- Gondoltam, hogy Jejon - fogadja Molnarne. - Mi a Mihaly
miatt nem mentiink £01. Meg hat en is hibas vagyok kicsit. En
beszeltem ra Vargyasnet, hogy ne sz6ljunk a ket embernek. !gy hat
maga se tudhatta meg.
- Ilus se sz6lt, az a 'baj. Csak tudnam, hogy miert? - ter vissza
ujra a topreng,esehez.
- Hat azert, mert akkor az apja is megtudja es el akar menni.
Emlekszik, a majalisr61 is olyan nehezen 1ehetett elhozni. Ha egy
kicsit iszik, mindjart tObbet akar, aztan mar nem lehet birni vele.
Ezt nem ;akartuk.
- Mondhattak volna, hogy titok, akkor en sem arultam volna
el neki.
- Erre nem gondoltunk.
Az igazisag az, hogy Sanyira egyikiik sem gondolt. Legkevesbe
Ilus. Erzi ezt Sanyi, csakis ezt erzi:
- Hat lehet. Majd megtudom. De addig is tenni kellene valamit.
- Ma meg nem lehetett, edes fiam - mondja Molname. £s
Sanyinak ismet a szivebe szur a kedveskedes:
,,Sajnal" - gondolja s ez jobban faj mindennel. Mert ugy erzi,
elObb kellett volna szolni, megelOzni a baj,t. De mert sz6ltak
volna, ha csak olyan mellekfiguranak lattak Ilus mellett. Ha 6 asak
olyan senki volt Ilus szamara, aki eliildogel, belenyugszik a vara-
kozasba .. . Um, ez a Mihaly nem vart evszamra ... Egy hete meg
a hiret sem hallotta es ma !lllcir volegeny . . . Ha Ilus nem csinalja
tegnap .ezt, most egyszerre tarthatnak az eskiivot ... Erre a gondo-
latra meg inkabb nekibUsul s. nagyot s6hajt: - Ha volna olyan szi-
ves kerdez6skodni.
- Ne J6gasd a ifejed, Sanyi - sz61 kozbe Molnar. - Ha lesz
hiriink, megviszem neked.
- :tppen ezt akar.t am kerni.
Hiaba marasztjak, a szobaba se ment be, itt sines maradasa. Ott-
hon az anyja csodalkozik, hogy ilyen hamar megjott:
- Hat 1te? Kitelt az esztendod?
Csak ezt ne mondta volna. Evvel telt be a pohar, ihogy kiosordult:
- Azt az inget akar ki se mossa, edesanyam. Nern k-ell, nines
sziikseg ra. - ts vacsora sem kell. Semmi. Csak lefekszik. A soret-
ben konnyebb lesz v.egiggondolni a raszakadt banatot.

34.

Taneolt Ilus, de szeme az ajt6n. Ahogy anyjaek utan .beesuk6-


dott, nagyot, ijedte.t lelegzett. Nern megkonnyebbiilest erzett, in-
kabb mintha egy kovet guritottak volna a szivere. Ujjongania kel-
lene, hogy vegig hareolt, gyoztesen, egy ekkora ktizdelmet - de
semm.i, semmi sines a diadalb61, csak a nagy ijedtseg:
- Mi lesz most? ; ; ;
Haza persze nem megy - 1d·e hova es kihez? Ezek, akikkel most

2 79
egyiitt mulat, annyik csak neki, mint az utcan szembejovok - arc-
r61 tan ismeri, de nem tobb, csupa idegen. H6ditasnak meg meg-
jarja, de hogy egyikhez is bekerezkedhetne, att61 messze vannak.
Kinek mcmdhatna el, hogy mit csinalt? Az egesz nagy teremben
nem lat egy arcot sem, egyetlen egy lelket, akinek elpanaszolna ...
Maga is megriad, hogy igy gondol az elebb tortentekre. Dicse-
kedni szeretne vele es panaszra gondol? .. . Ha volna ideje, j61 el-
rendezhetne a kosztkvartely kerdeset, de holnap vasarnap I ... S ha
reggelig rnulat, akkor is osak a vasarnapba Iep ki. Mit kezd iinnep-
napon? ... Mindjart mas volna, ha innen a gepe rnelle menne, ott
mar akadna a nap folyaman valarni megoldas. De igy? .. ; :£s mit
fog enni? Mibol?
Csak ez ne jutott volna az eszebe. Egyszerre ehseget erez s hozza
kepzelheti, hova fokoz6dik ez holnapig. Kutyaszorit6ba keriilt. Mit
lehet itt tenni? A vallat randitja: ,,Majd csak lesz valahogy! . .."
Nern szandekosan teszi, de tanc kozben vegignez a .termen. J6-
forman mindenkit ismer igy vagy ugy es a rengeteg ember kozt
me.gsem akad egy igazi barat sem. Volt sok, baratkozott sokkal es
elmult mind, Isten tudja, rniert. Marika biztosan segitene, Piri is,
a titkar, Posze, Ica, Teca, sokan - de predikalnanak is. Evvel az
erovel iakar haza is mehetne.
Miert is ne menne? Egy-ket pofonnal meguszna - nem az else
eset. De legalabb Iatnak, hogy vele mar nem lehet kitolni, arnit
akar, megcsinalja - majd meggondolnak, hogy ezenrul dr6ton ran-
gassak . . . De csak otlet rnarad ez ds, eppen csak aruszik a fejen,
elvegyiil a tobbi keptelenseg kozott. Mert gondol arra is, hogy
estig setal, aztan beiil egy var6terembe - olvasott ilyesrnit ...
Az asztalon pogacsat la.tott, ,,viccb51" felmarkolt vagy harmat es
falta. Kiflivegek es serclik ropiiltek fe.leje, azt is elkapta. A becsa-
pott gyomor elegedettseget kiildott szet a testbe. A test elhitte, hogy
lefekszik valahol. A fej bizott mar, hogy .rninden rendbe jon. Enni
mar sikeriilt, sikeriilni fog tovabb is 'rninden.
Egy vallranditassal rabizta rnagat a tovabbi j6szerencsere. Mo-

280
solygott jobbra, mosolygott balra, mar nem is nagyon tudt.a, hogy
kivel tancol. Mikor Palk6val forgott, termeszetesnek t.alalt.a, hogy
kozejiik iiljon le. Az 1s hozza ,t.artozott a mulatsaghoz, hogy folyton
mas arcofuit lasson. Mintha egy vara~kez forgatta volna elotte
a szines kaleidoszk6pot:
Latja Magdit es Zolit - ezek gyorsan osszehazasodtak. Asztal-
vegen iilnek, nem tancolnak. Magdi olyan komoly, biztos most is
szamol. Se pohar elottiik, .se cigaretta a Zoli kezeben, leszokt.atta,
btitorra gyiijtenek ... Messze van mar toliik, mintha igaz se lenne,
hogy valamikor veliik setalgatott ...
ts J6zsi I Ez is regen kihullott az erdeklodesebOl. Olhet Marika
mellett. Csoppet sem irigyli.
Meg Erzsiketol sem a gyonyorii Palk6jat. Legyenek boldogok.
R6zsi es a karbant.art6 I Hogy neznek ki I Ket fancsali fesziilet.
Ha ilyenek a hazasok, hat nem siet kozejiik, inkabb ell a vilagat.
Ahogy ott iii Gyurka mellett, csak felfiillel hallja a beszedet, mert
kozben nezgelodik. De raj on, hogy mar ismetli is:
- Ugyan ne okoskodj I ... Mit affektalsz? Idd ki I
Ha nem eroltetne ugy, talan kiinna a masodikat, harmadikat is,
mert szomjas a tanct61, a belso forr6sagt61 - de az ellentmondas
ordoge megint feltamad benne :
- Nern kell. Akkor iszom, ha kedvem van - tolja felre a poha-
rat. Igazsag szerint sose szokott inni. Otthon soha sines bor ,es ha
nagy neha .elmentek, anyjaval egyiitt csak malnaszorpot ittak. Nern
is izlik neki a bor, savanyu. futeni se lehet, mit szeretnek rajta,
hogy egyre masra toltogetnek es iiritik. Ha valami olyat mondana
Gyurka, hogy latszik, gyerek meg, ehhez 1sem ert, felhajt.ana 6 is
a magaet. De Gyurka csak eroszakos:
- Idd ki I Addig nem tancolok veled.
- Mondd mar. Megyek massal. Nern szorultam terad.
A hetykesege most meg jobban d.ngerli Gyurkat s a jegre tett
bosszti nem aludt el. Nern mondott le r61a, ha hetek 6t.a el is sza-
kadtak egymast61. (lgy erzi, most jott el az ideje:

281
- Itt a nagy alkalom - gondolja s itatna, ha menne. De nem
megy. Anelkiil pedig nem erhet celt v.ele. Hat tancol es szepeket
mond, hogy visszah6ditsa:
- Nagyon hianyoztal. Hova szoktel elOlem?
- A pr6bak - mondja Ilus. - Meg 1Sem dicsertel meg. Neked
nem tetszettem?
- Nagy vagy ! Remek voltcil I Eskii.szom, szinesznonek kellene
menned.
- Mondt<\k 1ezt masok is. - Ilus komolyan gondol ra s ha tudna,
hogyan kell elkezdeni, meg js pr6balna, bar szerepet tanulni nem
j6, csak jatszani. De ha ,.nagy no" lenne, olyan, amilyenekrol olva-
sott, talan nem is kellene tanulni, azok mindent tudnak.
Nines ideje elabrcindozni, J6ska keri le s megint az 5 asztalukhoz
keriil. Koccintani ott is kell es mar ztig a feje. Aztcin megin.t Gyurka.
Mar mulat a vetelkedesiikon. Szetszedi ez a ket fhi - es masok is
latjcik. Csak ne volna olyan faradt es mondhatna, hogy kiserjek
haza. De merti nem mondhatja, megy tancolni hol avval, hol evvel.
Gyeriil a tomeg, sokan elmentek mar. Anna is indulna:
- Petikem, menjiink mar, olyan almos vagyok.
Kint dereng, de Ilus nem latja. 0 csak azt tudja, ,hogy majd le-
esik a labar61 es nines hova mennie.
- Messze laktok? - kerdi Annat.
- Dehogy, a masodik utca.
- Akkor veled megyek - jelenti ki. - Hazciig mar nem futja
az erom. - Akkor is felkinalkozott volna, ha azt hallja, hogy Anna
Soroksaron lakik.
- Nern tudom, mit sz61 majd a neni - bizonytalankodik Anna.
- Majd azt mondjuk, hogy -
- Hogy videken lakom - vcig a .szavaba Ilus . .:_. Hogy leMstem
a vonatomat es te megsajnaltal.
- Klasszul tudsz hazudni - ne\let Gyurka s most mar Ilus is
vele nevet: lesz fOdel a feje f010tt.
35.

Az elso utca is messze volt, Mil meg a masodik. Ilusnak mar faj
a laba, kidagadt az itj cip6b61. Rossz az ut, minden masodlk k6
van csak a helyen s hol arra, hol lyukba rep, aki nem nez a laba
ala. Jobbrol, balrol tamogatjak !lust es megis 1bukdacsol. Csa.k gyer
pillantasa juthat a hazakra, de azokban nines mit gyonyorkodni.
Roskadt foldszintesek utan eppen olyan roskatag egy-ket emeletes
es megint alacsony, akar faluszelen. Tul a gyaron, kiiltelek ez, an-
nak is mellekutcaja. Itt villamos akkor sem jirna, ha egyebiitt mar
megindult volna. Tetszik, nem tetszik, itt gyalogolni kell.
- Es ti innen meg visszamentek? - kerdi Ilus az Ikreket.
- Hova vissza? - felel kerdessel Gyurka. - Ha mar miattatok
sluszt csinaltunk, ho,va mennenk vissza?
- Ok is itt laknak a kozelben - mondja. Anna.
- Nektek minden olyan ,,kozel" van? - nyogdecsel Ilus. - Ne-
kem mar a nyelvem kil6g, annyit gyalogolunk.
- Ez aztan igazan nem tavolsag. Mi megszoktuk.
- Majd en is megszokom - sohajt Ilus, de ez egyikiiknek sem
tiinik fel. Meg kesobb sem fog gyanut Anna, azt hiszi, azert hever
delig Ilus, mert tegnap kifaradt.
Ugy erkeztek meg hajnalban, hogy ,a neni nem ebredt fel. A be-
haj.tott ablak parkanyarol Anna. kiemelte a kulcsot, csendben beoson-
tak, lefekiidtek egymas melle a divanyra. Hogy Anna reggel mit
suttogott a nenivel, arrol Ilus nem .tud, meg nagy.ban aludt. £bre-
dezes ko.zben a konyharol hallott be neszt, moshatott valaki, a. viz
egyhangu lotykolese s a sza.ppan koppanasa ismeros zaj volt a .fiilei-
nek, de bent csend volt es nem sietett a szemet kinyi.tni. Elso eszme-
lessel tudta mar, hogy hol van - a tovabbit raer meg meg.tudni.
Vasarnapl ... Ez otthon: husleves, rantott hus, a tesita csa.k Terit
crdekli. Ha tegnap szot fogad, ma van ebedje - de nem heverhetne.
- Co £01 Sara I - mondana az ap}a ,5 anyja egy fokkal szigorub-
ban:
- Mit kepze1sz? hogy agyban reggelizel? - sztinte hallja Ilus.
Kisertes kornyekezi meg, hogy visszakivanja a gyomor biztonsagat.
Aztan a ruhai jutnak eszebe. Kombineban aludt, ugyanezt kell
magan •tartania es ra tegnapi paradejat veheti ra.
- Es ebben kell holnap bemenni is! ... - gondolja. - Terivel
meg kell beszelnem, hogy miket hozzon el. - De tudja, hogy ez
sem .sima dolog, sem Teri, sem anyja miatt. Teri majd nem mer
otthon kirukkolni az 5 keresevel s anyja nem adja ki a fegyvert
a kezebol:
- Jojjon haza es meglesz mindene - ezt fogja mondani s a le-
szamolas fenyegeteset is hozzafiizi: - Nern ussza meg pofon nelkiil.
Gondolatban felel Ilus: - ,,Abb61 mar nem esznek, hogy engem
iissenek ! ..."
- Ilus . . . Ilus . . . - sz6longatja egy kimeletes hang a megnyi-
tott ajt6n at. Erre mar illik felelni es nagyot nyiijt6zik, mielott a
szemet kinyi-tna:
- Mi az?
Anna beljebb lep s a. div any szelere iil:
Paprikaskrumplit foztem, akarsz belole?
Johet! - feleli vidaman s mar .fel is iil,
- Nern kelsz £61?
Inkabb nem.
De a neni nem szereti, ha nines rendben a szobaja. En mar
mostam is. Az egesz hetit kimostam. A konyhaban megszarad, hcl-
nap bevasalom.
Ha ezt azert mondja, hogy Ilust elriassza az onall6 elettol, akkor
a taktikaja nem is rossz. De Ilus a jelen pillanatban elereszti a fiile
mellett, mert £5 az ennival6:
- Hozd mar a krumplipaprikasodat. Aztan majd folkelek. -
Eves kozben felel csak a mosas problemara: - Eleg bolond vagy,
hogy vasarnap is nyuzod magad. Mert nem adod ki a ruhat?
Azert fizetni kell.
- Az a par forint? ...
- Itt par forint, ott par forint es a keresetbol mar semmi se
marad. Tudod, irnilyen konnyii igy el:ad6sodni? Pr6baltam en is
eleinte, de nem is vehettem akkor semmit se magamnak. Most mar
van mindenem. Meg felretett penzem is. A neninel orzom, ott biZil:os
helyen van. De ha magamnal tartanam, .akkor se sz6rnam szet. Fo-
loslegesre nem koltok. De arni kell, azt megveszem. Llttad a piros
taskamat? Ugye ,szep? Most vettem.
De !lust ez nem erdekJ.i: - Mennyit fizetsz a szobaert?
- Hat, mindennel egyiitt szazat. Mert mindent a neni ad, mos6-
fazekam sines. Eleg draga, tudom, de tiszta es rendes hely.
- Tudod mit, felezziink. Te is otven, en ds otven. Mind a ketten
j61 jarunk.
- Itt akarsz maradni?
- Hat! ... Nern bolondultam meg hazamenni. - £s most meseli
el a tegnapi szakitas tortenetet.
- Nern hiszem, hogy a neni belemegy.
Ilusnak most az a fontos, hogy Anna :akarja:
- Tudod mit, ha te fozol es mosol ram, en kifizetem helyetted
a szazat.
- Azt ,elhiszem - szamol Anna. - De me~is ketto lakik itt, tobb
fOzes, tobb mosas. A neni abba nem megy bele.
- Mindig ez a: a neni abba nem megy bele. ; . Hat beszeld
ra! ... Neked is konnyebb lesz.
A dolgom meg ketszer annyi. £n se vagyok bolond.
- Hat fizetek szazotvenet. fgy j6?
Azt ki kell szamitani, hogy mennyi jut egyre. Nern fizethetek
rad. Mit gondolsz, a fozeshez nem kell hozzaval6? Nemcsak a
munka van vele, venni is kell mindent.
Nern feltelek, hogy ram fogsz fizetni.
- Mennyi penzed van?
- Otthon sok, itt semmi. Fizeteskor majd megadom.
Gyenge biztatas ez, de Anna szamol s ugy lehet, a vegeredmeny
megis kecsegteto :
- Hat megpr6balhatjuk - all £.el, hogy a nenivel is megbeszelje.
Csak most nez koriil Ilus. A iSzoba nem nagyobb, mint az otthoni
volt, csak az, hogy itt egy agy all az egyik falon es szemben a di-
vany, a harmadikon a ket szekreny s kozepen az asztal. £ppen hogy
mozogni lehet. Az abtak el6tt meg egy letakart varr6gep, a szek is
elotte. De a rend ugyanaz. Az agyon eppe~ ugy .elsimitva a terit6,
az asztalon, pontosan a negy .s arkan ·egy,egy hamutart6. Biztos,
hogy sohasem hasznaljak, akaresak otthon. A kis sz6nyegnek meg
a mintaja is ugyanaz es eppen olyan pontosian van kozepre teritve:
- Csoborb61 v.odorbe - gondolja Ilus e~ ebben meg megerositi,
amit a nenib61 kinez. Magas, szikar, mosolytalan, kutat6 szemu, a
szaja keskeny vonal, a szava hatarozott:
- Nern banom, maradhat. De ide nines semmif.ele bejaras. Itt
senki tatogat6t nem fogadhat. Ide rendesen kell hazajarni. Aki
konnyelmu, keressen mas helyet.
- De neni kerem, mit tetszik gondolni - mentegetozik Ilus: -
En rendes lany vagyok.
- Akkor megegyeztiink. Anna fizet szazat, maga is annyit,
- £n ugy gondoltam -
- A tobbi mar a kettejiik dolga. Ket szemely: ketszaz. Hogy
maguk hogy egyeznek, az nem tartozik ram.
- Eleg merges neni - mondja kes6bb Ilus Annanak.
- Ez aztan nem. Csak nem kell vele ellenkezni. Ha .ugy esinalsz
mindent, ahogy 6 kivanja, majd meglatod, hogy milyen kedves
tud lenni.
- Olyan, mint egy jegesap. Nines benne semmi kedvesseg. Meg
annyi se, hogy tegezne. Mert magaz?
- Engem is magaz, pedig mar hamnadik eve itt 1akom. tgy
szokta meg. Mindenkit magaz, a Mzbelieket is. Van, aki azt mond-
ja, hogy g6g6s. De nem. Iparoisasszony volt, az ura szab6 es sege-
dekkel dolgozott, iizletiik is volt, de az o.strom a1att meghalt. Sze-
geny neni nem tudta az ipart megtar!Jani, mert a seg.edekkel se
akart vesz6dni, meg a pletyka miatt se. Csak a varr6gepet tartotta

2.86
meg. Most bedolgozik egy szalonba, a .munkat hazahozza. Majd
meglatod, mennyit dolgozik, csak igy vasarnap nem. Nehezen el.
Itt laktak azelott is. Mi6ta az ura meghalt, lak6kat tartott mindig,
de sok .b aja voJt veliik. Nern fizetnek pontosan, vagy keson jarnak
haza, vagy rendetlenek, szetd<>balnak mindent. Azt sem tiiri. Az
egyiket azert dobta ki, mert az ismeroset is magaval hozta. De o
inkabb lak6 nelkiil volt, mintsem tiirje az ilyesmit. De latod, velem
kijon, soha egy sz6 vitcink sines.
- f:s hozzad se jarhat ~ Peli?
- Mit kepzelsz? Az egesz haz beszelne.
- Nahat! ... - amul Ilus. - Akar anyat hallanam.
- Szigoru, az igaz, de j6 hire van. f:s az is szamit a kvartelynal.
Ezt is, egyebet is most kezdi megtanulni llus.
A hetf6 r.eggel ·Sem az, ami volt. Mas az, otthonr61 indulni mun-
kaba, zsehben a hetijegy, cekkerben az ebed - es megint m<is iires
zsebbel, Anna cekkereben a kozos ebeddel. Meg szerencse, hogy
szombaton a munkaruhajat elfeledte haza vinni, hogy anyja ki-
mossa. Most az se lenne bent, dolgozni is a paradeban kellene.
- Ha csakugyan nem akarsz hazamenni - mondja Anna utkoz-
ben 1- mindenfelet venned kell majd.
- Tudom. Fizeteskor bevasarlok. - fgy gondolja Ilus, de fi:z;etes-
kor mar j61 felgyiilt a visszafizetni val6. J6forman semmit sem
vett es megis sokat .hitelezett Anna. Mert fesii kellett, szappan, to-
riilkozo, nem hasznalhatta az ovet. f·gy is eleg holmit kolcsonz6tt.
Terinek is, Molnarnenak is 'hiaha mondja, hogy a ruhait hozzak el.
Anyja megkototte magat:
Ha kell neki, jojjon erte - de Ilus azert sem m.egy, 6 i.s meg-
koti magat. Azert van nap, amikor meginog:
- U'gy latszik, nem uszom meg pofon nelkiil - mondja Anna-
nak ilyenkor, de megsem szanja ra magat a megalazkodasra.
- Ne pr6baljam meg en? - kerdi Anna, nemt:sak azert, mert
Iluson akar segiteni, de fel<ti a sajat holmijat is, amit most kozesen
hasznalnak.
- Legalabb megismered. Es majd meglatod, hogy igazam volt,
amikor elji:ittem.
Ez allando vita ki:iztiik. Anna nem tudja megerteni, hogyan tudta
Ilus a csaladot elhagyni. 0 anya nelkiil nott fel, boldog volna, ha
dirigalna meg:
- Nekem beszelhetsz. Mindig meglatszott rajtad, hogy meny-
nyire rendben tart. Es ha olyan nagyon megdolgoztatott volna, ak-
kor meg se kottyanna most neked az a kis mesas, vasalas. Nagyon
is megkimelt. Mit tudsz te arrol, :mi az, ha valakinek mindenrol
maganak kell gondoskodni.
- Megtanulom en szivesen. Ki:innyebb az, mint az i:iri:iki:is pi:iri:i-
lest hallgatni.
- Sose tanulod meg, amig ilyen jo bolondra talalsz, aki dolgo-
zik helyetted.
- Megfizetem. Vagy nem?
- Egyel5re meg csak tartozol az araval. Es ha szamolnal, azt is
tudnad, hogy a ji:ivo honapban sem tudsz majd ti:irlesztenf Mert
neked elsobb volt egy ruha, meg haloing.
- Mert? Talan az nem kell?
- Ha hazamennel a holmidert, bizony nem kellett volna. De igy
sose tisztazod ki magad az adossagodbol.
- Mondd meg, ha :sokallod.
- Es akkor mit csinalsz? Keresel mas bolondot? Nem talalsz
egyki:innyen.
Ilus mar ezt is tudja. Azt is, hogy a keresete keves. Arra leg~
alabbis, hogy mindenre fussa. Pedig igazan megnezi, hogy mire
ki:ilti el. Egyetlen egyszer vett ht'.tst, mert mar megkivant egy jobb
falatot. Maga keszitette el vasarnap, de a hozzavalok, meg a par
siitemeny es .egy kilo gyiimi:ilcs, amib61 a vendegseget harmuknak
rendezte, nagy ervagas volt es sokaig nyi:igte. Most mar tudta, hogy
igazan sporolni csak a hason lehet, igaza van Annanak az i:iri:iki:is
krumplival. De enelkiil is folyt a penze. Fogkefe, festi, szappan,
cipopaszta - csupa olyasmi, anti otthon ,,volt", Sohasem gondolt

288
arra, hogy azt is venni kell. Es Annanak abbaR is igazai lett, hogy
hetr61 hetre n6tt az ad6ssaga. Es ha arra gondolt, hogy jonnek a
hideg id6k, nero segithet magan egy keszen vett kartonruhaval,
mert kabat is kell majd es tObb meleg holmi - akkor ijeszt6en ke-
vesnek talalta a keresetet. Nero iis 1erti, hogyan lehet otthon bori-
tekja. Hogy csinalja anyja, hogy folyton felrerak mindenikiiknek
es mindig .es mindig van minden, b6v.en? Neki roeg csak a nines.
Nines ez, nines az s nem telik ra. Torni kell a fejet, hogyan ossza
be a keveset s ez meglatszik rajta meg a gep mellett is - nem
nevet6s kedvii.
Nero nevet6s mar a setaknal sem. Abban sero telik sok orome,
hogy Annaval jarjon. Az Ikreket unja. Gyurka mar szerotelen s a
visszavagasban sem talal gyonyoriiseget, ha nincsen, aki vele ne-
vessen. Peti nem halas publikum, nem oriil, ha Gyurkat leegeti.
Anna roeg egyenesen merges es kikel ellene:
- Mit hUzod a Gyurkat? Nern tudsz rendesen beszelni hozza?
- Talan bele is szerelmes vagy? - vagja oda Ilus es Anna csak-
nero sir:
- Ossze akarsz vesziteni Petivel is? Nagyon j61 tudod, hogy
Gyurka a testi-lelki j6baratja.
- J61 kivalasztotta.
- Nero arr61 van sz6. Hanero arr6l, hogy miattad ok is vesze-
kednek.
- Csak nero vagy feltekeny?
- Terad? Tudd meg, hogy Petinek az sem tetszik, hogy eljottel
hazulr61.
- Odavagyok! ... Minden vagyam az volt, hogy a tetszeset ke-
ressem. Nem sikeriilt megh6ditanom?
- Ahhoz korabban kelj fol! P.etinek az esze nem jar lehasago-
kon. Neki nem a mulatsag a fontos.
- Nern am! Hat akkor mert jartatok a Nepligetbe is? Nern
odacipeltetek legel6szor?
- De j61 adod. Hat valahol csak kell jarkalni? Hogyan legyiink

I 9 Beczdssy
egyiitt? Nero iilhetiink be egy eszpressz6ba, mert az sokba keriil,
mi meg osszerakjuk a penzt.
- A Gyurka is?
- 0 mas lapra tartozik.
- Bizony. A Gyurka mas! A Gyurka nem is olyan ember, mint
a fob bi! A Gyurka szep, a Gyurka eras, a Cyurka okos, az ordog
tudja, mit nem mondtok meg a Gyurkatokr61.
- Ha tudni akarod, igenis nagyszerii barat. De mit ertesz te
ehhez? Neked sose volt es sose lesz baratod. Te csak megszerezni
tudod, de megtartani nem. Fogalmad se 1ehet r6la, mit jelentett
Petinek, hogy kicsi koraban mindig megvedte a nagyobbakt61. Ke-
sobb is vigyazott ra, job.ban, mint az apja. Mi nem mondjuk, hogy
Gyurkanak nines hibaja, de megbecsiiljiik, ami j6 van benne.
- Es 5 megbecsiili, ami Petiben neki j6. Hol is talalna meg egy
ilyen csufsagot, aki mellett 5 szazszor szebb lehet.
- De aljas vagy - tor ki Anna. - Nekem mondod, hogy Peti
csUfsag? Hat azt hiszed a szepseget nezem? Akkor Gyurkaba sze-
rethettem volna.
- Savanyu a sz515.
- Mert beled szerelmes, ugye?
- Azt a vak is latja.
- Csak te nem latsz semmit, mert bekepzel~ vagy es azt hiszed,
mindenkit az ujjad kore csavarsz. Sohasem mondtam volna meg
neked, de ha te ilyen vagy, en is tudok komisz lenni. Emlekszel
meg, amikor a .,volegenyeddel" jottel ki a Nepligetbe? Te azt bit-
ted, hUzhatod a Gyurkat a masik fiuval. De Gyurka van olyan hiu,
hogy sose bocsatja meg, ha rajta mulatn.ak. Akkor kijelentette, hogy
meg megtancoltat. Ha tudni akarod, ez a celja VEled. Visszafizetni
es kinevetni.
- Lehet, hogy nektek ezt mondja, de nekem konyorog - pr6bal
feliilkerekedni Ilus, de ha meggondolja az ut6bbi napok tiirelmet-
len siirgeteset, hinni kell Annanak. Gyurka mar egyebrol sem tud
beszelni, mint hogy l6gjanak meg Petiektol .s kettesben mulassanak
egyet. - .,Hat ezert? ... - gondolja. - Bosszut akar allni? ... No,
azt lesheti, hogy rajtam nevessenl ..." - De elkeseriti az alatto-
mossag, ha nem is vallja be.
Ilusnak van egyeb nyelnival6ja is. Mi6ta nem lakik otthon, gya-
nakodva neznek ra olyanok is, akik azel6tt a kedvet kerestek. Egesz
sor megalazas erte mar, a.mi azel6tt meg nem tortenhetett volna.
Hogy ne iizenjenek erte, ha az enekkar pr6bal? ... Hogy az alap-
szervezeti titkar meg sem kerdi, miert maradt el a gyiilesr61? ...
Hogy fel6rakat tart a gepallasa, mert a karbantart6 mar kutyaba se
veszi, megvaratja? Ha meggondolja, milyen siman gordiilt eddig
az elet~ - most meg csupa zokken6. S a~t is le kell nyelnie s ta-
gadni koromszakadtaig, hogy kcitytiba jutott. Nern igy kepzelte -
a val6sag rosszabb, mint otthon volt.
Ha akarja, ha nem, egyre gyakrabban jut eszebe egyik regeny,
amiben egy fiatal lanyr61 olvasott. Az is elment hazulr61, az is nel-
kiilozott - aztan baratn6je lett egy gazdag .bankarnak. De hol van
manapsag gazdag bankar? ... Neki csak a rossz jut ki mindenbOl ...
Azel6tt a munkaruhat minden heten hazavitte, hetf6n tisztan ve-
hette fol. Most mar majd leszakad r6la, se mosva, se foltozva nines
az6ta. A neni felti a mos6fazekat az olajost61, Anna se vallalja a
vesz6dseget, kiadni meg nem is tudna kinek - es meg ezert is
fizetni? ... Befogna helyette egy masikat, ha volna. :E:s .mi minden
nincsen meg. Darabonkent szerzett mar egyet-mast, de semmi se
eleg, eppen csak valtas van mindenb61. Nehez, nagyon nehez. A
fiirdes is. Otthon megoldottak a mos6konyhaban. Az kijart havonta,
az volt a fiirdesnap. Egesz kenyelmes volt a tisztal6 kadban. Itt? ...
meg mosdashoz sem kap meleg vizet, mert a neni .f6zes kozben
nem tiiri a pocskolast, kesobb meg nem gyujt be - hacsak nem a
sajatjab61 tiizel. De hat honnan vegye a tiizel6t? A kosztja is gyen-
ge. Anna azon sp6rol. Semmire sem telik . . . A cipoje is lassan
tonkremegy, hiaba van otthon tobb is. De nem es nem, az Istennek
sem adjak ki senkinek. Anna is jart erte, neki sem sikeriilt elhozni.
Ugyanazt iizentek: tessek fat~ menni. De most mar azertse.
- Mert Teri is anya n6tajat fujja - mergelodik Ilus. De akar-
milyen keves a remenye, ujra es ujra megkiserli, hogy Terit ra-
vegye: - Ha maskepp nem, vedd ki a szekr.enybol, de hozdd el.
- Aztan ,tartsam en a Mtam? miattad? meg mit nem? Gyere
haza, ne okoskodj. Latod, en anyara hallgattam mindig es milyen
szepen kialakult az eletem. Mihaly rendes fiu -
- Siisd meg - vag szavaba Ilus. - A ruhamat hoznad mar el.
- Fogadj sz6t anyanak.
Es Molnarneval se megy tobbre. Eddig mindig a partjan volt, a
gyarat is neki kosz6nheti, most meg hogy felhuzta a:ll orrat:
- Szajaltal, ugye? Nagyba voltal, ugye? Gorombaskodni tudsz?
Azt mondtad, hogy eltartod te magadl Hat mutasd meg akkorl
Igaza van anyadnak, en nem is vitatkozom vele. Megvan a helyed
otthon. Ha nem fertel a , bOrodbe, most nezd, hogyan tovabb.
Igaz, Ilusnak igy beszel, de csak mondja, nem igy gondolja o.
Mert nem nyugszik ilyen konnyen bele, hogy ez a lany idegenben
hany6djon, jobb szeretne, ha beadna a demkat. Szamit a hlusagara,
oltozkodni szeret, ha masert nem, a ruhai miatt csak haza megy.
fgy gondolja Vargyasne is. Odamenni erte es hamcipelni, tudja,
hogy nem lehet. De a sok szep holmija talan hazahuzza. Minel in-
kabb halad az ido, annal inkabb bizik ebben. A melegben meg csak
meglehetett egy-ket mos6 ronggyal, de most, hogy mar imelegebb
kell majd, kabat is, miegymas, csak sziiksege lesz ra. Ha mas nem,
a hi deg megtori:
- ,,Tiicsok ez - gondolja. - A nyarat kihllzta. de a tel, az megis
csak tel. Rafanyalodik majd az otthonara." - Gondolni konnyii, de
kivarni a napot, nehez. Beszelni a varakozasr61 meg nehezebb vol-
na. Nern sirdogal, nem panaszkodik, meg a s6hajt is elfojtja. Faj
a szive a lanya utan, tudna dedelgetni, de csak a maga m6djan.
Ahanyszor j6 falattal teli talat tesz az asztalukra, mindig remeli:
- Csak belep mar?I - S ha jonne, j6 volna mondani: - Na, iilj le
es egyel.
Csak ·ennyit. Regen tU1 van a fenekedesen, hogy: majd megtani-
tom en ... hogy: kiverem be16le ... Nern a.z elveinek cs6djet erzi
- a haragja parolgott el s csak a feltese maradt meg. Ha vegig-
gondolna, maga is furcsanak talalna, hogy most nem a ziillest61
felti, hanem att61, hogy elhanyagol6dik. Hogy nem szeaT rendbe
a holmijat, a.z is ti:inkremegy, ami vde van. Hogy eszik-e rendesen'?
Biztosan lefogyott, pedig vekony volt, Teri mellett nagyon is az.
S hogy a penze szetfolyik a kezen, ahelyett, hogy gyiilne a kelengye.
Kiili:ini:isen most, hogy Terinek vasarol, fajlalja a herdalast, amit
sose hoz be ti:ibbet. Ahany h6nap, annyi lepes visszafele, annyi .el-
maradas. Mi mindene lehetne mar! :E:s lesz-.e, ki tudja'? ...
Miker Mihaly varatlanul feltiint, a hirtelen remenyseg ugy ki-
viragzott benne, hogy mar azt is lati:a, megji:in Ilus esZe, raszanja
magat s Isten 1segitsegevel mind a kett6 egyszerre megy ferjhez.
De szep is lett volna . . . Most mar tudja, hogy ·ebb61 semmi sem
lesz. Ilus esze vegleg elment s hogy mi lesz bel6le, azt el6re latni
nehez volna.
Ahogy azt sem lathatta e16re, hogy Sanyi elmarad. A hiiseges,
a tiirelmes j6 fiu! f.gy gondol ra Vargyasne es sajnalja, mert sze-
rette volna vejenek, jobban, mint ezt a masikat. Nern mintha baj
Jenne vele, de Sanyit megszokta, ez meg meg idegen. Elkepzelni
is furcsa, hogy hamarosan ideki:ilti:izik. J6 lesz-e, nem-e, ezen tepe-
l6dik. Keriilgetni a konyhajan - biztosan nem lesz j6. De Teri bol-
dog, majd kicsattan a.z i:iri:imtol IS ugy tele van igyekezettel, hogy
ebb61 rossz nem lehet. Nern rossz, hogy a keze alatt, az 6 vedelme-
ben kezdi el a21 asszonyi eletet - bar talan •ez ,sem j6. Mellette se
allt az .anyja, nem is szerette volna, ha belesz61 az 6 dolgaba - de
Teri nem az 6 fajtaja, ennek az kell, hogy n6gassak, gondolkozza-
nak helyette, mondjak meg mit es hogy ...
Vargyasne nemcsak Ilusr61 tud keveset, azt .sem tudja, hogy Sanyi
csak t6liik maradt el, de Molnarnehoz be-benez es erdek16dik:
- Ne tessek fi:int megmondani, hogy elji:ittem. Tetszett latni !lust?
Hogyne latnam.
- Milyen'?
Nem mondhatja Molnarne, hogy olyan, amilyen volt. Nem az a
hangos mar, nem az a nevetos, most nem csipked, inkabb szt'.tr,
vagdalkozik, ha kell, ha nem. Rosszkedvu. Morcos.
- Nagyon megvaltozott - mondja elgondolkozva. - Nem hi-
szem, hogy elegedett.
- Megis, mib51 latja? - Sanyi szeretne b5 beszamol6t, hogyan
el? hol? kik kozt? mit mond es mit c&inal? De Molnarne se tud
errol sokat.
- Az a Iany, akihez koltozott, rendesforma, egy .fit'.tval jar, nem
hallani rosszat r6la.
J::s Ilus?
- Rola se. De egeszben meg sines igy j61.
- Nekem mondja? ... Nagyot csal6dtam Peter bacsiekban. lgy
kilokni egy lanyt, ilyen semmisegfrt ...
- Nern volt ott, nem hallotta, ne iteljen. - Molnarne hangja
haragossa valik, ahogy t'.tjb61 eszebe jut az az este, s hogy milyen
hangon rnert vele beszelni az a gyerek. - J::n mentem oda hozza,
hogy hivja az anyja. f:s tudja, mit felelt? Hogy: otthon parancsol-
jon. Hat ezt megsem lehet, belathatja.
- Ilus mindig is ilyen volt. Feleselt. De ettol meg nem dol ossze
a vilag. Ezert meg uem kell az utcara tenni. Mas csaladban micsoda
bajok esnek, akad, aki gyerekkel megy haza. Ilyesmi is elofordul,
ugye? Akkor rnit csinaltak volna? Megolik? Agyonverik? Mert
mas mar nines is hatra. Azert mert a szaja jart? att61 6 meg szaz-
szor kiilonb valamennyiiiknel.
- Nezze, en nem mondom, hogy szazszazalekig igazuk volt -
- Nern is mondhatja - vag a szavaba Sanyi.
- De maga se, hogy Ilus j61 tette, amit tett.
- Kar ezen vitazni. Jobb voll1a, ha segitenenk rajta. Az erne
valamit, nem a sok sz6beszed. Csak tudnam, hogy mit tehetnek erte.
- Hat volna mit. Csak az nines, aki megcsinalja. Elvittem volna
mar en is neki, de az anyja nem adja ki a ruhait.
- Azt se - elebb amul Sanyi a kegyetlensegen, aztan belatja,
hogy ez az egyetlen eszkoze, hogy visszakapja, mert a vegen csak
el kell jonnie erte s akkor kibekiilnek. 1gy magyarazza neki Mol-
narne es igy hiheto is. - Hat azert en megis megpr6balom - mond-
ja es felmegy Vargyasekhoz. Ott is megmondja, hogy mit akar:
- Ne tessek harag.udni, de en nem nyugszom bele, hogy igy kin-
16djon. Legalabb egy ruhat, valami kabatot, meg egyebet tessek
adni, mert ha nem, veszek en a magameb61 neki. f:n nem hagyom
szegenyt.
Vargyasne sem hagyhatja, hogy az 6 lanyana~ mas vegyen vala-
mit, mikor mindene van. De ahogy Sanyit nezi, ez kepes volna ra.
Nern ellenkezik vele, osszecsomagol egy csom6 sziiksegeset.
- Aztan hova viszi? - kerdi kurtan, de Sanyi latja az igyekeze-
tebOl, hogy alapjaban oriil a segitsegnek.
- Molnarne mar megadta a cimet.
- Aztan mondja majd el, amit lat - ennel tobbet nem mend
bucsuz6ul, pedig iizenne meg.
De Sanyinak semmi elmondani val6ja nem lehet a latogatas utan.
Az utcar61 meseljen'? a hazr61? az udvarr61? vagy arr61 a baratsag-
talan asszonyr61, aki csak az ablakat nyitotta meg a kopogtatasra,
de az ajtajat nem s ugy sz6lt ki, mintha koldust akarna elzavarni:
Kit keres'?
- vargyas nust.
Se Vargyas Ilus, se senki nem fogadhat nalam latogat6t.
- De itt lakik, ugye'?
- Meg itt - ezt ugy mondja, hogy Sanyi mar megremiil:
- Mi baj van mar megint vele? - gondolja, de nem kerdezi.
Mondani se .tud tobbet: - Egy csomagot hoztam neki az anyjat61.
- f:ppen ideje volt - meregeti a csomagot s mert nem talalja
tUl nagynak, hozza teszi: - Penzt nem hozott? Mert a masik J.any-
nal j61 elad6sodott.
Sanyi tapogatja a zsebeit s meg idejeben jut eszebe, hogy velet-
leniil van is nala egy szazas. A hllganak szanta, hozza akart menni.
A kislanyanak sziiletesnapja lesz s mert nem tudja, hogy milyen
ajandekot vegyen neki, gondolta, hogy penzt ad, dontse el az anyja.
Elohalassza hat a noteszet .s a lapjai koziil kiemeli:
- Tessek ezt is odaadni. - S mert .ett61 .a kemeny arct61 kerdez-
getni sem tud, hiaba szeretne Ilusr61 hallani, elkoszon: - Cs6kolom.
- Nezze, fi.atalember - allitja meg a neni - maga nekem ne
mondja, hogy: cs6kolom. Micsoda koszCines ez'? Ha nem tud ren-
desen j6napotot mondani, ne mondjon semmit, de maga engem nem
cs6kolhat, erti'? Micsoda jampeces kisz6las ez'?
- J6 napot kivanok - engedelmeskedik Sanyi zavaraban.
- Na latja - hallja meg Sanyi,: de mar siet ki a hazb61 s vara-
koz6n tekint koriil, hatha meglathatna !lust. De a negyesfogat vala-
hol setal most. Kedvetleniil, csak keny.szerb61, anert otthon nem
iilhetnek. Ha Sanyi tudna, hogy nyolc 6rara otthon kell lenniiik,
tiirelmesen varakozna, le-£01 setalgatva. De Sanyi ennyit ·Sem tu-
dott meg.
Faradtan vonszolja rnagat Ilus, mikor hazaemek:
- Tobbet nem cipelsz el - zugol6dik. - Nern vesztem meg, hogy
miattad lejarjam a labam.
- Legalabb friss levegon voltal. Radfer, ugyis peneszszimi vagy
mar.
- Milyen legyek a kosztodon? Meg a szadt61 is sajnalod, az lat-
szik meg rajtam.
- Meg az, hogy elanyatlanodtal. Nincsen, aki tomjon, csutakol-
jon, oltoztessen. Nagyon hozzaszoktal a keszhez, nagyon helyedbe
hoztak a j6t. Hat en arr61 nem tehetek, de nem is •teszek. ts ha
nem tetszik, ahogy fozok es mosok rad, ent6lem elmehetsz, senki
sem marasztal.
El is megyek.
- Ha tudnad, hogy hova.
- Van meg masutt is bely - ha Annaban hajlam volna, most
hajba kapnanak. Ahogy ott allnak a sparherd mellett, hogy a gyors
vacsorat nyelbeiissek, eppen csak a tennival6k tartjak oket egymas
mellett. Ilus indulato.s, a vilagb61 is kifutna. De Anna piritja a ma"
radek kenyer szeleteit egy kis maradek olajban s neki gyorsan
s6zni kell s a fokhagyma-gerezddel dorzsolni, hogy ne hiiljon ki,
mire elkesziilnek.
Ilus hangja csattant, de Anna csendes, gondol a szobaban var-
rogat6 nenire is:
- Van. De azt meg is kell talalni. Meg fizetni is kell majd. Ma-
sutt nem kosztolhatsz hitelbe.
- Megint kezded? - kiabal mar Ilus. - Mit felted a penzed?
Mondtam, hogy megadoml - Olyan hangos, hogy a neni a szoba-
ban nem allhatja tov.abb, kHep a konyhaba:
- Most csakugyan megadhatja - nyujtja Ilus fele a szazast. -
£s egy csomagja is van bent.
A penzt moh6n kapja el Ilus s .a szobaba szalad, hogy a csoma-
got is lassa. Kicipeli, mert a szobaban nem .szemetelhet meg a spar"
gaval sem. Bontogatja, ugy kerdezi:
- Molnarne hozta? Tessek mar mondani, mit iizentek?
- Semmit.
- A noverem volt itt?
- Egy fiatalember.
Ilus keze megall, ugy nez a iilenire:
- Milyen volt? Nern mondta a nevet? Mert nem vart meg?
- Itt ugyan nem var senkisem. Meg is mondtam neki.
- Magas volt?
- Itt allt az ablak alatt. £n1 ugyan nem neztem.
Nern tudhatja meg Ilus, hogy Mihaly volt-e, Teri volegenye, vagy
Sanyi jelentkezett naluk itjb6l. Teritol mar hallotta, hogy ,,az6ta"
nem jar, &szeveszett miatta a sziileivd.
- Talan megis o volt? . . . - gondol Sanyira s aznap este mar
nem sz61 tobbet, csendesen lefekszik.
- Mintha elvagtak volna ... - szokta Vargyas mondani, ha va-
lami folytonossag megsziinik koriilotte. Mondta mar a hirtelen el-
al16 es6re, ha a radio varatlanul elhallgatott, de meg a felesegere
is, ha mar sokat peldal6zott valamelyikiik hibajara s megis abba-
hagyta a hiabaval6 beszedet. Most a lanya gondolja ugyanigy: -
,,Mintha elvagtak volna ..."
Ilus is egy folytonossag megsziintet allapitja meg - de kisse
esal6dottan. Cnmaganak is hihetetlen, hogy igy alakult a helyzete.
Mi6ta az eszet tudja, meg sohasem keriilt mellekvaganyra, mindig
koriilotte forgott a vilag - meg az eloadason is. Most meg? ...
Mintha nem is Ietezne, egy lelek sines, aki foglalkoznek vele. Le-
het, hogy osszebeszeltek? Magat61 ilyesmi hogyan lehetne? ...
Ilus a gepe mellett all s akar a tObbit, esak anny1ba veszik. Nern
kialtanak at hozza kot6d6 hangon, nem allnak meg mellette elmen-
tiikben egy perere - eszre sem veszik. Annaval most kozos labosa
van, atmegy hozza enni - hallgathatja, mit tervez Petivel, eppen
csak kanalaz, hozza nem is sz6lnak. Marika meg Piri az el6adas
utan megmondtak a velemenyiiket s mert c5 megkototte magat, most
tartjak megint a haragot - meghalt a szamukra. A titkar nem er-
demesiti meg .szidasra sem - meg sem latja, ha a miihelyben jar.
De ennel is rosszabb, hogy nem lesik, nem keriilgetik az ifik -
mintha valaki kiadta volna a jelsz6t: !lust ,,ejteni" kell ...
Lehet, hogy Marika keze van benne'? De az i1s lehet, hogy nines
is ossze.eskiives, egyszeriien megvaltozott, mar nem is szep ... Ott-
hon, a harmastiikorben megnezhette magat tetc5tc51 talpig, mindig
tudta, hogy indul el - itt a neninel tiikor sines, egy tenyernyihen
fesiilkodnek, sosem tudja, hogyan all a ruha rajta. Lehet, hogy ren-
detlen '? A munkaruhaja az, azt latja maga is. Piszkos, szakadt, akar
a legtobbe. Ez is rossz erzes es nem segithet rajta. Nines miert ki-
hUznia magat es bogyosen jarni, nem ragyog a tisztasagt61.
Eddig mindig biztosra ment, tudta, ha esak ranez valakire, mar
visszamosolyog, ha odavet egy sz6t, vidamsagot csihol. mosolyog-
tak, jottek magukt61 is, 6 meg hessegette 6ket nagy nevetve. Most
tetova, megingott a hite, onbirelma. Nern az a hangja sem. Ha itjra
kezdene a hetykeseget. nem ugyanazok a vidamsagok patt.annanak
ki bel6le, ahogy eddig tudta. Nern is jut most olyasmi eszebe. Azen
topreng, hogy mi tortent vele.
Topreng s kozben a gepe jar. Nines kire neznie, nincsen hova
elszaladnia, kihasznalja hat az id6t, hajtja magat, hogy legalabb
evvel titltegyen a tObbin. Maga is csodalja, mennyit jelent par perc.
Tobb a keresete, de mi haszna, .h a a kedve elszallt, meg oriilni sem
tud. £ppen csak annyi, hogy a rszazaleka a tabl_ara keriil es biztosan
latjak. Meg hogy Anna se hUzhatja mar a tartozassal. Igaz, ebben
annak a szazasnak is resze van, am.it otthonr61 kiildtek, de ez sem
er fol a h6ditas oromevel.
Raer gondolkozni. Sorraveszi mind, akikkel ideig-6raig elnevet-
gelt - nem sajnalja az elvesztesiiket, rnegsem banna, ha koziiliik
valamelyik itjra jelentkezne. Akarmelyik, csak lenne valakije. Mert
ez a tarstalansag felelemrnel tolti el. Ugy erzi, hogy vege, piinkosdi
kiralysag volt es soha tobbe nem lehet itgy, ahogy azel6tt. Ha csak
meg egyszer feleje fordulna egy olyan tekintet, amib61 azt olvas-
hatna ki, hogy 6 meg a regi, h6dit es epednek utana. Ahogy Sanyi
tudott nezni. Hogy hol volt az esze, amikor semrnibe se vette .. .
Mert gondolta, hogy akkor dobja, akkor veszi el6, amikor akar-
ja? ... Dobta, amikor a mulatsagra elment, nem akarta, hogy mel-
lette legyen s itt van, elvesztette. Keso banat, sose szerzi vissza.
Sanyi se bolond, hogy mindent megbocsasson. Megmagyarazni se
lehetne, hogy 6 akkor meg volt zavarodva, a~t hitte, szerelrnes.
Be lehet ezt valakinek vallani? ; . . :E:s eppen Sanyinak, aki itgy meg-
bizott benne? . . . Hogy miert is nem volt eppen akkor ott?. ; . Most
minden maskepp lenne . . . Sanyi megvolna biztosan.
Nern azt banja Ilus, hogy eljott hazulr61. Akarmilyen nehezen el,
itgy erzi, megerte: nem szidjak, nem dirigaljak, szabad. De ha
e melle a szabadsag melle rnegszerezhetne azt is, ami j6 volt ott-
hon, sokert nern adna. Mit ernek az ellen6rizetlen setak, a vasar-
napi csavargasok, ha senki sern tiltja. Inkabb iilne mellette a Sanyi,
aki csak vele tor6dott, rniatta jott, ra v.art, mar mi6ta. Most rneg
Sanyija sines.
De van egyeb gondja. Nern is .egy. Most Annahoz van lancolva
s az 5 szokasait vette at, kenyszerb61. Nern a ·s ajat kedvtelese, hogy
rnunka utan jarni rnenjenek, de ha Petivel csak igy lehet egyiitt,
neki Gyurkat kell rurnie. Ig.azan csak tt'.iri. :E:s ·eZ a legut6bbi beszel-
getes, arnit val6saggal kier6szakolt, ez sehogyse rnegy ki a fejebol.
Ha nern akarna, .akkor is gondolnia kell ra. Mar azert is, rnert sose
hitte volna, hogy Gyurka igy i·s tud beszelni. Felftijt h6lyagnak
tartotta, bekepzelt, hiti alaknak, aki azt hiszi magar61, hogy ot is
rnegfozheti. Gyurka ilyen, de nemcsak ilyen. A furcsa az, hogy
egyben kornoly i·s. :E:s hogy amiket mondott, szamarsagok is, meg
okos dolgok. Nines egeszen igaza, de igaz is volt a szavaiban. :E:s
meg furcsabb, hogy amig beszelt, szegyellnie kellett magat.
Miert?. ; ;
Ahogy Ilus a gepe mellett all, szeme a rnunkajan, keze gyors
mozdulataval kiveszi es beteszi a darabokat, senki sern gondolna,
hogy az esze a tegnapi beszelgetes koriil forog s onmagat viz.s-
galja. Nern ban semmit, rnegis szegyenkezik. fgy raolvasni az
igazsagot?I ... Eddig mindig tigy volt, hogy a maga igazat erezte
s amit mondtak, csak predikaci6, iires papolas, amin 5 legfeljebb
bosszankodott, vagy nevetett, de semmikeppen se vette a szivere.
:E:s Gyurkanak tegnap .sokban igaza volt - meg ha nern is vallotta
be neki. Bevallani nemcsak kines volna, de semmi ertelme. Most
mar semmi. Elrontott valamit, amit helyrehozni mar akkor sem
lehetne, ha .megalazkodik. Marpedig azt nern eri meg .sem Gyurka,
sem mas. Hogy Ci kimondja: tevedtem, nem volt igazam, ti csinal-
jatok j61 . ; . Nern, azt nem teszi. Nerncsak biiszkesegbOl.
Mert ha revedett is, nem abban, amiben ok hiszik. 0 nern akar
ferjhez rnenni, rneg nem. Talan Palk6nal gondolta, de az szamar-
sag volt s halistennek hamar kiabrandult. De Gyurkahoz? Soha!
Mert van akkor megis, hogy eppen e21 el6tt a kett6 el6tt szegyelli
ugy magat? . . . Palko rapiritott, csaknem kimondta, hogy hagyja
bekeben ... De Gyurka? Gyurka eppen az ellenkez6jet mondta
es megis... '
Ugy volt, hogy tegnap megint setalni cipeltek s 6 csak azert ment
veliik, mert azt remelte, hogy vegve ·tanc lehet be16k De Anna
sp6rol, Petinek sem enged kolteni, Gyurka meg nem bolond negyert
befizetni. Meg, most mar biztos, kesziilt is erre a beszelgetesre,
azert kiildte e16re Petieket.
Mintha most zajlana, olyan vilagosan emlekezik Ilus minden
sz6ra, minden mozdulatra. Elebb hagyta Gyurka, hogy n6jon koz-
tiik a tavolsag s mikor mar eleg messze elmaradtak, akkor elkezdte
aion a fOlenyes hangon, amit Ilus meg j6kedveben sem bir, nem-
hogy ilyen szarnyaszegetten:
- Ide hallgass, te bolond -
- tlallom, te nagyokos - felelte 6 olyan unott arccal, hogy mas
mar ennyinel is abbahagyta volila.
- Azt tudod, hogy tetszettel nekem.
- Mi az, mar kimentem a divatb61? - elmosolyodott, hogy va-
lami kellemeset hallhat.
- Ki. Azt akarom eppen elmondani, hogy minek koszonheted.
Meg akkor sem volt vesztett iigyed, .mikor el6szor kitoltal velem.
lgaz, hogy azt mondtam: na varj csak, ezert megtancoltatlak, de
azert az sem.mi se lett volna, ha egy kis eszed van. Csakhogy neked
meg egy csepp sines. Azt se vetted eszre, hogy egy hajszal csak
es beadom a derekam.
- Kett6n all a vasar - nevetett 6, mert ilyent se mondott meg
Gyurka senkinek,
- Kett6n - hagyta ra Gyurka. - De ha a vevo rul soka gusz-
talhat, elobb csak szokiisb61 simfel, kozben rajon az igazi hibakra
s aztan mar nem lehet ras6zni a b6vlit.
- Ejha I - nevetett, de mar kenyszeredetten: - £n volnek a
b6vli?

301
- Csakis - es a magasb61 ugy nezett le Gyurka, mint az a vevo,
aki mar elszanta magat, hogy vasarlas nelkiil megy odabb. - Mert
tetszetos vagy, abban nincsen hiba, ha a kiilsot nezi az ember,
de aztan kideriil. hogy mi minden hianyzik belOled.
- £spedig?
- Ne siettes, ugyis me.ghallod, amit meg nem hallottal. Minden-
kinek tetszel, mulatsagos vagy, a fele is eleg lenne mas lanynak,
hogy egeszen magaba bolonditsa, akit akar. De ez meg nem eleg
az iidvosseghez, meg is kell tudni tartani a szegeny bolondot. Te
pedig nem tudod.
- Hatha nem is akarom?
- Fenet nem akarod. Nern tudodl Ez az igazsag. Mert ahhoz
kedvesseg is kellene, egy kis sziv, torodes, j6sag, arra is gondolni,
hogy a masik minek oriilne. De te csak magadat nezed.
- Az kellene neked, hogy a kedvedet keressem? Majd ha fagyl
Talan meg udvaroljak is.
- Att61 se dolt volna o.ssze a vilag. De te azt hiszed, hogy letor-
ne a koronadb61, ha nem folenyeskedsz, ha nem vagy szellemes a
mas rovasara, ha nem a tied az utols6 sz6.
- Te meg azt szeretned, ha a tied volna.
- Meg azt se bantam volna, ha nem. De neked nines ·szived.
- Mert nem szerettem beled?
- Te csak magadat tudod szeretni. Nern iis tudsz te mast.
- £s ha igen? Hannan veszed? Hatha mar voltam. is szerelmes?
- Nern igy neznek ki azok. Nezd meg Annatl Az igen. Az sze-
relmes. De nem is gondol masra, mint a jovojiikre.
- Sokra vitte. - Mar csak azert felelgetett, hogy alul ne ma-
radjon. Nern harcolt a vesztett iigyert. Vesztesnek sem erezte ma-
gat. mert Gyurkat igazan soha nem akarta. De Gyurka nem hagyta
abba, akarmit felelt, folytatta:
- Bizony sokra. Mert nagyszerii ura lesz. Neked az eletben nem
akad olyan. Peti meg is halna erte. Ez nem iires beszed. De Anna
rneg is erdemli, hogy igy szeressek.
- £n nem. Es megis van, aki meghalna ertem.
- Azt te csak ugy hi.szed.
- Hat fogadjunk.
- Fogadni? Ilyesmire? Ez volna a legnagyobb butasag. Sokra
mennel az igazaddal, ha csakugyan meghalna erted. Ilyesmit nem
lehet bizonyitani, hat ne ugralj. Olyant persze mindig talalsz, aki
elso percben azt hiszi, hogy vagy te, vagy senki. Aztan alaposan
megismer es azt gondolja, ink.ibb senki.
- £s ha ket ev utan se gondolja azt?
- Akkor hiilye. Megerdemli, hogy ·szerencsetlenne tedd.
- Boldog lenne, tudd meg.
- Amig £01 nem ebred.
Ilus mar aludt ra egyet, de meg most is nehezere esik elviselni
a tudatot, hogy Gyurka csak ennyire tartja. Nern az, hogy Gyurka,
de hogy o csakugyan ennyire semmit sem er? Lehet, hogy mar Sa-
nyi sem halna meg erte? ...
Ha Ilus elkezd tepelodni, nem all meg az elso lepesnel. Vegig
akarja jarni az utat, neki bizonysag kell. Addig nem nyughatik,
mig onmaganak is be nem bizonyitja, hogy van meg valaki, aki
mas szemmel nezi ot.
Ebedsztinetben atszaladt Terihez, hogy megmondja neki, sz6ljon
Sanyinak, varja rneg a gyarkapuban.
- Az6ta se lattam - feleli Teri.
- A papa latja mindennap, o is megmondhatja.
- No hiszen. J61 ismered a papat. Majd eppen o.
Molnarne vallalja, hogy sz61 az uranak, de biztosat 6 se tud
igerni:
- Tudod, milyenek a ferfiak. Munka kozben kimegy a fejiikbol.
Napok telnek el a varakoza.sban. Ilus ugy lep ki a kapun, hogy
csupa nyugtalansag. Nez jobbra, nez balra, kereso szeme nehezen
hiszi el, hogy ma sem jott el Sanyi.
,,A munkahelyerol meg nem erhetett ide" - gondolja s hogy
teljen az ido, le-fel setal. Mar a portas is felfigyel ra:
- Var valakit?
!gen, de tigy latszik, kesik.
Ejnye, ejnye, ezek a fiatalok. Ilyen szep kislanyt megvarakoz-
tatni.
Masker Ilus ennek is oriilne, most meg sem hallja, csak az utcat
nezi, aztan, mikor mar rajon, hogy semmi ertelme az 6d6ngesenek,
leverten hazamegy. Anna ilyenkor meg Petivel jar, a neni hallga-
tag, szinte elviselhetetlen az arvasaga. Ha megsz6lal, kurta valaszt
kap. Els6 perct61 kezdve erzi, hogy a neni eppenhogy megtiiri.
Neha felpillant a varrasab61 s olyan vizslat6 sze.mmel nezi, hogy
kenytelen elkapni a tekintetet Megpr6bal kedveskedni. Segiteni
akar, de nem engedi:
- Hagyja csak, megleszek magam is.
- De tessek elhinni, en tudok varrni - igyekszik, meg moso-
lyog is.
- Akkor javitsa ki a fehernemiijet. Ne varja, hogy azt is Anna
csinalja meg.
lgaz. Anna mossa .es vasalja. Nern is azert, mert maga nem tudna
- csinalta otthon is, ha kellett - de igy kezdtek, igy akarta Annat
rabirni arra, hogy itt tartsa. Meg kiilon mosni: kiilon vizet, kiilon
szappant, kiilon idot jelentett volna s kiilon felfordulast, amit a neni
nehezen tiirt volna. tgy alakult ki ,az a helyzet, hogy koztiik el. Cle
maganosan, veliik van. de nem kedvelik es hiaba vagyakozik me-
legsegre, senki sem t6r6dik vele. Csak Sanyi t6r6d6tt ...
.. Mar 6 sem sz.erelmes'? .. ," - riad meg a gondolatt61 Ilus. -
Lehetseges'? .. ; - hiszen minden emleke, ami Sanyihoz fiiz6dik,
telitve van a rajongasaval. Akarmit mondott, tett, az Sanyi sz.eme-
ben nagyszerii volt, Cit latta legszebbnek es ezt meg is mondta. Bol-
dog volt, ha mellette iilhetett s ha csak egy kicsit is kedves volt
hozza, mar olvadozott. - Hogyan lehet, hogy en akkor untam'? -
amul el onmagcin.
Most nem unna. Nemcsak azert szeretne Sanyival mindenaron
talalkozni, hogy Gyurkanak bebizonyithassa, ezt az egyet megsem
vesztette el, neki, magimak is sziiksege van a bizonysagra Ha csak
egyszer beszelhetne vele, kibekitene, ha megugy haragszik is. £s
ha kibekiilt, megtartana, meg tudna tartani. Nern igaz, hogy neki
nincsen szive. Nern igaz, hogy 6 nem tud massal tor6dni.
Ha nem hallotta volna Teritol, hogy mar nem jar hozzajuk, most
meg azt is megte_nne, hogy egy vasarnap delutan hazanezne, hatha
talalkoznak. De mert erre tigysincs remeny, elveti a gondolatot.
Keriil masik: ha ,,veletleniil" arra jarna, amerre Sanyi dolgozik. De
ez mar igazi veletlen lenne, meg azt se tudjak sokszor, hogy hova
kiildik 6ket aznap, hogyan lehetne igy valakit keresni? Tai.an Mol-
narne titba igazithatna. De az is olyan keveset tud:
- Valahol Kelenfoldon, valami raktart hoznak helyre.
Ez nem pontos cim, amire el lehetne indulni. Se utca, se haz-
szam, meg kornyek sem. Kelenfold nagy, hol keresse? Ha tudna,
hogy merre megy haza, hogy melyik villamosra szall, de meg azt
sem tudja, hogy hol lakik Sanyi.
,,Hogy lehet ez?" - csodalkozik. Pedig emlekszik ra, hogy be-
szelt err61 is. De annyit sem sejt, hogy Pest-e, vagy Buda. Beszelt
az anyjar6l is, a lakasukr61, szomszedokr6l, valami testverr61 is
wlan. Semmi, de semmi sem maradt meg belole. Hallotta csak, nem
figyelte, mit mond. Ott volt mellette es unta, amit beszelt. - ,,Hogy
lehet ez? .. ,"
Ha most itt iilne, mindent ujra elkerdezne. Most nagyon erde-
kelne minden, ami Sanyival osszefiigg. Pedig nem az a szepseg,
ami Palko vagy Gyurka. De nem is olyan ontelt. Sanyi sosem mon-
dott volna neki olyasmit, mint ezek. Meg akkor sem mondana, ha
csakugyan haragszik ra ...
Ahogy igy visszagondol ra, a sotetkek ruhajaban latja, abban
nagyon csinos. Emlekszik, meg biiszke is volt, hogy ilyen kiserovel
mehet a Nepligetbe s oriilt, hogy Gyurka pukkadhat. £s a nyari
vaszonruh aja is j61 allt rajta. Izmos, szeles vallti, sokkal, de sokkal
kiilOnb Petinel. Miert nem latta ezt addig, amig vele lehetett? ...
Igaza van Gyurkanak, hogy csakis magaval torodott. Meg aztan

20 Beczdssy
akkor sokan vettek koriil, ra se ert ,.eggyel" torodni. De ez az egy
most nagyon hianyzik ...
Talan az is hajtja Sanyi fele, hogy Anna ugy tell van az o Peti-
jevel es csak r6la beszel. Neki is kell valaki, akivel dicsekedjen.
Ha Anna Petit dicseri, o Sanyit:
- Sanyi sokkal jobban tancol, lathattad magad is.
- Nern is az a fontos. Peti takarekos.
- Sanyinak nem is tudom mar hany ezer forintja van a takarek-
ban. Egyszer a kedvemert motort akart venni.
- Peti butorra gyujt.
- Sanyi hazat akar epiteni. :£pit is. Neki konnyu, csak az anyag
kell, a tObbit maga megcsinalja.
- Mi oriiliink majd, ha egy szobank lesz.
- Ne siess ugy, akkor tobbet gyujthetsz - ezt mergeben mondja
Ilus, hogy a hazat sem irigyli Anna. Ketszeresen bosszantja, mert
maga sem biztos benne, hogy csakugyan igerte-e Sanyi. Szeretne
meg nagyobbat is mondani, ttillicitalni Annat, akarhogyan dicseri
is Petit s k6stolgatja az emlekeket, mivel fozne meg jobban le -
de Anna nem neki felel, a nenihez fordul:
- Meg tetszett gondolni?
Ilus nem tudja, hogy mirol van sz6, hilt meg jobban fiilel.
- Gondolkoztam, fiam. Nern rossz otlet. Es ha biztos lennek ben-
ne, hogy rendes ember marad, egy sz6val sem mondanam, hogy
nem.
- Tessek elhinni, o nem olyan, mint a tobbi.
- Igen, igen. Elhiszem. Csakhogy en mar ·olyan regen elek ma-
ganosan, annyira elszoktam att61, hogy joves-menes legyen korii-
lottem, att61 felek, nagyon megzavarja majd a nyugalmamat.
- Att61 ne tessek felni, nalunk nem lesz joves-menes. Hiszt:n tet-
szik tudni, hogy meg sok kell a butorhoz, mi arra sp6rolunk. Az se
volna, aki jojjon. Peti csak Gyurkaval jar, mas baratunk nines is.
Nekem meg, hiszen tetszik tudni, nincsen olyan baratnom, aki hoz-
zam jarjon. Eppen olyan csendben lennenk, mint most.
- Ugy gondoltam, hogy akkor en kikoltoznek a konyhaba. Az
agy veget fiiggonnyel elkeritenem, meg az egyik szekreny is oda-
ferne. A varr6gepet az ablakhoz. Azt hiszem, egesz j61 meglennenk.
- Mi meg vennenk egy rekamiet. Egyel6re az is eleg volna.
- De valami agynemt1 is kell majd.
- Igen, arra is gondoltunk. Peti elhozza az ovet.
- £s en? . . . - kerdi elkepedve Ilus, mert a kozeli hazassag
hiret csak most hallja.
- Keres masik kvartelyt - feleli a neni. - A fiatalokkal nem
lakhat.
Mintha csakis ellene talaltak volna ki, olyan sert6dott Ilus:
- Akar holnap - vagja oda elesen s legszivesebben azonnal el-
futna.

37,

Ilusnak otthon is voltak gondjai - de ekkorak? ... Volt serto-


dott, merges, · unatkozott, nem lelte a helyet, elegedetlenkedett s
olyankor vagy osszebujt Terivel suttogni, vagy osszerugtak a di-
vanyon - de otthon volt! ... Nern megtt1rt, akit, ha fizet is, akkor
tehetnek ki, amikor akarnak. £s Annaval sem osszebujni, sem osz-
szerugni nem lehet ...
Nern ez az elso ok, ami miatt visszakivankozik. £s meg nem is
csak a nehezsegek miatt. Valahogy meguszta, a rosszan mar rul
van, van ruhaja, a legsziiksegesebb, beletanult a takarekossagba is,
tudja, hogy minden j6 valami rosszal jar: a jobb falatot meg kell
bojtolni, a vasarlast ujabb megszoritas koveti s ha valamit akar,
mas valamir61 kell lemondani. Nern ez a legnagyobb baj. Meg az
sem, hogy semmit sem kap keszen, mindenert maganak kell meg-
kinl6dnia. Es amilyen j6, hogy sernmit sem kernek szamon, eppen
olyan rossz, hogy senki sines, aki biiszke legyen ra, szive szerint
tor6djon vele, dicserje, Itt meg ahhoz sem volt szavuk, hogy a· ru-
hajab61 bevett, mert mar 16goJ t rajta. Anya szemeben ott iilt volna

2.0*
az elismeres, akkor is, ha hallgat, .d e ezek, mikor kiilon felhivta
magara a figyelmet, akkor is csak kenyszerb61 feleltek: - Egesz j6
- es nem azt, hogy: iigyes vagy, hogy: jobban all most, hogy: csi-
nos vagy benne.
Otthon se sz6rtak ra cs6stiil a dicseretet, de erezni lehetett, ha
meg voltak elegedve vele - itt kozonyben fazik. Egyediil van.
Olyan egyediiL hogy sirni tudna tole. Ujabban sokat sir. Csak meg-
remeg benne valami es kell, ha nem is akar. Nern ugy, mint azelott:
diihvel, tehetetlensegb61, acsarkodva. Nern. Most banatosan sir,
nekibusultan, elerzekenyedve. Valami szokatlan es ijeszt6 tiinet.
Olyan, mintha felelmeben sirna, megriadva valamit61, rnegfogha-
tatlan rernek kozt, segitsegre var6n. De segitseg nem johet semer-
r61 sern.
Most, igy kirnondva, hogy akar azonnal is elmegy, megijedt a
sajat szavat61. Hova menne? Ide is csoda, hogy bejutott. Annyi
rosszat hall a gyarban a kvartelyr61, ha a fele igaz, akkor is felni
kell. Hogy poloskas, piszkos, hogy rneglopjak egyrnast, hogy to-
megszallas, hogy veszekedes, verekedes is van. Furcsa, de Ilus leg-
inkabb a lopas miatt fel. Olyan kevese van, ha ezt is megdezsmal-
jak, semmije se marad. Csak egy bugyit, egy kombinet vegyenek el,
mar nincsen valtasa ...
Ha nem tartana att61, hogy otthon Molnarne elmondja ujabb ku-
darcat, tole kerne tanacsot. Mindenkit ismer, ha valaki, 6 hallhatja
meg leginkabb, kinel volna szallas. Teri miatt se kerdezheti akar-
kit61, feleje se megy most az 6 iizemenek. De csak suttyomban ke-
resni nagyon nehez. Ha meg most is jarna a gyarat, ha keresztiil-
kasul futkosna, mint valamikor, igazan egyszerii volna elkialtani:
- Ho! egy facer divany, hogy kivegyem? - valahogy igy csinal-
na, vidaman es nagy hangon s talan meg azt is hozzatenne: - Osz-
szerugtam a patk6t az oregekkel. - Lenne nagy faggatas, 6 meselne
s kozben valaki csak tudna vahmit. De igy? ...
Reggeli nelkiil indul el, a koszonest is csak mormogja, siet, nern
akar Annaval meg beszelni sem, nemhogy egyiitt menjen. Rancolja
a homlokat a tepelodes kozben, mert meg azt sem tudja, hogy ki-
hez forduljon, ha beer. Az oltozoben azert esak megkerdi a mel-
lette vetkozot s megmondja azt is, hogy siirgosen kellene.
- Majd erdeklodom - igeri az, de mar a maga gondjat mondja,
hogy a munkacipoje elhagyja, kellene egy masik, de nines mit be-
fogni, az ujert kar volna, rossz meg nines, kenytelen evvel kin-
l6dni, pedig a repedesek torik mar a labat.
Ilus tudja, hogy erre az asszonyra sem szamithat, azt is, hogy
estere gunyosan fogadjak, ha megint ott akar aludni. Kozel van
hozza, hogy szedje a holmijat es hazakoltozzon. Megint kurtara
fogjak majd, mint azel6tt - de nem lesznek ilyen gondjai.
- Melyik az az Ilus? - hallja ebedsztinetben a hata mogul. Ma
nem ment at Annahoz enni, tartsa meg az ebedjet, inkabb ehezik,
de nem kozoskodik tobbet vele. Most visszafordul s nagy darab
asszonyt lat, olyan se fiatal, se ven, tulfekete haju, pirositott szaju,
egyebkent j6kepu. Remlik, hogy latta mar, de nem tudja, hogy ki.
- Tessek - nezi meg jobban Ilus, hogy mit akar tole.
Az asszony is j6l megnezi !lust, aztan a felismeres orome sz61
belole: - Te vagy az? ... A Bogyos? ... Sose tudtam, hogy Ilus-
nak hivnak. A Kadarne mondta, hogy szobat keresel.
Ilus nem tudja, honnan ismerheti ot ez az asszony. A Bogyos
nevet reg elfelejtette, olyan messze van mar tole, mint a gondta-
lansag. De megortil neki. Ha Belzebub jott volna, azt se banna, ez
meg derus areu es baratsagosan mosolyog, hat 6 is felvidul:
- Tud egyet?
- Akarkit nem vennek oda, azert is jottem megnezni, hogy kit
ajanlanak. De teged ismerlek. Emlekszel, amikor a portan voltal
meg es feltel a nagykalapaest61? - Hogy Ilus arean latja a felisme-
rest, nevetve folytatja: - Akkor j6 nagy szad volt, j61 odamondtal
a Mari neninek. Tudod, hogy most nalunk takarit. A portan nem
birta a sok fiatalt. De azt elerte, hogy a Pista baesi megis elveszi.
Ilus most masik kapun jar ki es be, nem erdekli se a Pista baesi,
se a Mari neni, esak a szallas, o arr61 beszelne:
- Agynemiim nines.
- Nern baj, eleg, ha nekem van. - Aztan, mintha csak most jut-
na eszebe, hirtelen megkerdi: - De te pesti lany vagy? vagy nem?
- Csszenigtam az oregekkel. - Hogy kimondhatta, amit elore
elgondolt, egyszerre megnyugodott. Van helye mar. Nern morcos,
sz6tlan asszonyhoz keriil, nem magazza, mint a neni, hogy evvel
is tavolabbra tolja magat61. ez b6beszedii, ennel nem fog unatkozni.
- l::rtem - mondja az asszony es b6logat. - Nalam j6 dolgod
lesz. Miker akarsz jonni?
- Meg ma.
- Lehet. A fizetseg el6re. A tobbit aztan megbeszeljiik. Hat csak
gyere. Kaper utca 49, hatul az udvarban. Csak keresd Galambnet,
ha emlekszel meg a nevemre.
Most emlekszik csak vissza Ilus. A nev juttatja eszebe a galamb-
bugashoz hasonl6 neveteset s mar tudja, hogy sokszor hallotta az
elso id6ben. Valami rokona Mari neninek, hozza futott le gyakran,
meg kesobb a miihelyben latta, valamelyik fiuval, ha igaz. De le-
het, hogy mashoz ji:itt be, de aztan elmaradt. !gy hat nem idegen s
ez a felelmet is eloszlatja.
- Csak a holmimert megyek el. estere ott leszek.
Mire megsz6lal a szirena, mar nem hazatlan Ilus, lesz hova men-
nie. Megy a munka. Megint j6kedvu, visszatert a hangja, meg du-
dol is. Hirtelen Marika jut eszebe, az szokott igy dudolni es eppen
ezt a dalt. S mert a dallam ,az, amit egyiitt gyakoroltak, arra az
idore gondol, amikor meg mint csik6, ki:ivette. Amerre jart, vele
mindeniive - hol van mar ett61 is I ... Nern volt erdemes olyan hii-
segesen csatlakozni, lam azt sem kerdik, el-e, hal-e, toliik ugyan
az utcara keriilhetne. Azert, mert nem hallgatott rajuk? Mert nem
akart visszamenni az anyjaekhoz? Ki:innyii nekil Akkor jar haza,
amikor akar, senkisem faggatja, ot meg a pr6bakra is nehezen en-
gedtek. A pr6bakl ... Mintha igaz se lett volna az az el6adas! ...
Mekkora siker volt es mi Jett belole .. . A kutya se beszel mar r6la,
nem is emlegetik - pedig minden aznap ti:irtent, akkor ejjel, a sza-
kitas, az elkoltozes, Annaek es Gyurka ... Talan ha a Gyurka nem
ugy kezdi? ... De neml Neki nem kell egy ilyen bekepzelt. 0 azt
akarja, hogy vele torodjenek. A Sanyi, az tudott torodni ...
I::s megint visszakanyarodik a vasarnap delutanok akk.or unott
6raihoz, amikor csak r6la volt sz6, igazan a vilag kozepe volt. Ha
tudna a cimet, meg irna is neki, hogy keresse fol. Az iizenet nem
ert semmit, talan at sem adtak. Az a Molnar is csak a felesegevel
torodik, mit banja az, ha o elvesziti Sanyit ...
Aztan arra gondol, hogy most mar jobban utananezhet, ez a Ga-
lambne nem tiltja majd, hogy el is johessen. Bele se megy semmi-
fele tilalomba. Nern azert jott el hazulr61, hogy meg most is meg-
kotozzek. Most mar nines kenyszerhelyzetben es igenis fogad lato-
gat6t, csak megtalalja valahogyan, csak meg egyszer beszelhessen
vele, visszah6ditja, meg ha hiitlenkedett is. Olyan biztos ebben,
hogy felig megnyugszik. Csak felig, mert a cime meg hianyzik es
enelkiil nem tehet semmit sem.
- Sanyi - Sanyi - Sanyi - liikteti a gepe egesz nap. Valahogy
ugy erzi most, Sanyi erdekeben kellett eljonnie, mert ha otthon ma-
rad, iteletnapig nyogik az alland6 ellenorzest es c5 emiatt nem vette
komolyan, ezert unta. De most, ha ujb61 megtalalja s idegenben ta-
lalkoznak, minden maskepp lesz majd ...
Ilus aldja a veletlent s vele Kadarnet, hogy Galambnehoz segi-
tette. 0, ez a hely egeszen mas, mint .az elc5bbi volt. Itt j6kedvii
emberek laknak es val6sagos fogadtatast rendeztek. Meg j6£orman
helyet se szoritottak Ilus c6km6kjanak, marls elovette Zsirk6 az
iiveget:
- Koccintsunk egyet az uj lak6 egeszsegere I - es koccintanak,
de aztan Galambne lecsap az iivegre s kiviszi magaval a konyhciba,
nehogy ido elott elfogyasszak:
- Varjatok mar, mit siettek, egyiink elobb, mindjart kesz lesz
a vacsora. - Lathat6an oriil a bornak s a kedelyeskedesnek, ami-
ben Zsirk6 nagynak mutatkozik.
Galambnenak huga is van, Lina, annak az ura ez a hangos em-
her. Ezek is itt laknak. Es varjak a Galambne volegenyet is. Va-
esorara biztos megerkezik.
Nern ment olyan gyorsan, hogy llus a holmij aval ideerjen, de a
hire megelozte. Hogy mi mindent mondhatott r6la Galambne, kony-
nyen kitalalhatta abb61 a varakozasb6l, amivel fogad tak. Szinte no-
szogatta a tekintetiik: mondj mar valamit, hogy nevethessiink.
Zsirk6 frissen fesiilt haja meg nedvesen tapad a fejen s ahogy
rant egyet-egyet a nadragjan, Ilus ugy gondolja, at is oltozott a
tiszteletere, mert nagyon iinnepi, aligha igy jar munkaba . . . Az
orra kisse rezes, a hangja reszelos, de j6 adag kedv szorult bele
es mindegyre kibuggyan:
- Sz6litson esak roviden nagysagosuramnak - mondja Ilusnak
s igyekszik melt6sagos areot vagni, ami mar magaban is eleg ne-
vetseges, de vegigsetal a szoban, hatratett kezekkel, nem letezo
pocakot diillesztve s elegedetleniil nez koriil: - Mi az? mi van itt?
meg se terites, se semmi? Csongessen a szemelyzetnek, fiam, siir-
gesse meg a talalast.
A szobaban nines asztal, nines esengo, j6forman semmi sines,
esak ket agy, ket szekreny s a divany. A ket agy mellett egy-egy
szek, azokon iii Ilus meg Lina s ugy nevetnek, hogy az agy nyi-
korog bele.
Lina majdnem olyan bugva nevet, mint Galambne, esak kozbe-
kozbe felvisit, ha mar nem bir a kedvevel. Most nyogdecsel, mert
mondana is valamit s levegot is szippantana, nevetni is kell, hat
esak szaggatottan jon belole a sz6:
- Most kit utanozol? . .. Kit lattal legut6bb? ... megint egye-
diil voltal moziban?
- Mert egyediil? - kerdi vissza Zsirk6. - Egy szep holgy be-
fizetett.
- Szep kis nagysagosur az ilyen I Mit sz6lsz hozza, Ilus? Eltar-
tatja magat.
- Ha akad olyan bolond - mondja Ilus es nem tudja, hogy szi-
ven iiti vele Linat, mert most eppen 6 tartja el Zsirk6t. Maga sem
tudja miert, talan esak azert, hogy nagyokat nevethessen. Egyeb
haszna nines a naplop6b61, mert amikor keres, akkor is elissza. Ha
meg eppen munka nelkiil log, mint most is, megkoveteli, hogy
mindene meglegyen, kosztja, bor is, mozi is, mert ennek a bolondja.
Ha megkapja, nagyon j6 fiu o, semmi baj sines vele es nagyon
mulatsagos. De ha Lina penz nelklil van, napokig nem latja. Hogy
az ura, azt esak Galambne hireszteli. Zsirk6nak van valahol egy
torvenyes felesege, aki semmikepp sem valik, ha ugyan nernesak
azert talalta ki Zsirk6, hogy Lina bekeben hagyja.
Galambne volegenyet, Farbert, ugyanerrol a torol metszettek. 0
is sokszor eserel munkahelyet s olyankor itt iiti fel a tanyajat. Ne-
gyesben nagyon j6l megvannak. Hogy !lust Galambne maguk koze
vette, annak £Oleg anyagi oka van. Sziikseges itt a penz, mert na-
gyon konnyen koltik. Sem Zsirk6, sem Farber nem esinal maganak
fejtorest semmibol, ha van, sz6rja a penzt, ha nines, szerezzen, aki
tud. Most igy tudott Galambne soron kiviil keresethez jutni.
Sok az egy napra, ami vele tortent. Delelott meg nem tudta, hogy
hova legyen s este mar itattak. A szokatlan bor, a sok nevetes, a
ket idegen ferfi furesa figuraja mind lijsag neki es mulattatta.
Fennakadni rajta nem volt m6dja, mert nem gondolkozott. Azon
sem, hogy a n6tazasuk tulhangos Jett es a szomszed atkopogott.
- Ne zavarjak a nagysagosuratl - huzza ki magat Zsirk6 s
rezes orrat a szomszed fal fele forditva. megint poeakosan poffesz-
kedik: - Ha a nagysagosur mulat, kussoljon az egesz hfizl Nern
igaz? - kerdi egyenesen Ilust61, de kozben Linat oleli s a vallara
hajtja a fejet.
Lina area Zsirk6 areahoz er, ugy mosolyog ra oldalr6l, elegedet-
ten. Lina bore szep sima, a masike eserzett. Lina esinos is, szinte
erthetetlen, miert eri be egy ilyen selejtes emberrel. Csak a
nevetesert?
Galambne is tud nevetni. Ha ketten rakezdik, nines vege a bug6
gerlehangnak. Mmtha egymast osztonoznek. Az egyik alabbhagy,
a masik felszarnyal s kiseretiil a ferfi goeogese - aki hallja, veliik
nevet, ha nem is tudja, min. Ck maguk sem tudjak. Nern kell sok,
barmi butasag elinditja, aztan nines megallas.
Ilusnak almaba is belebugott ez a nevetes. Hogy hallotta-e esak-
ugyan, vagy esak az estebol esengett vissza, mar nem tudta tisz-
tazni reggel a zug6 fejevel, tompa kabulataval. Azt a zavart sem,
ami egesz nap megiilte. Nehez megerteni, miert viszolyog a haza-
menestol, mikor tegnap olyan vigan voltak. Alapjaban veve tetszik
neki Lina, Galambne is, a semmivel sem torodo termeszetiik, ahogy
a manak elnek. Es megis, van valami naluk a Ievegoben, ami za-
vart ebreszt benne s nem mondana senkinek, hol lakik, ha kerde-
nek, leginkabb letagadna.
Annanal se volt valami j6 a kosztja. de a krumplipaprikas itt is
folytat6dik. Galambne azt fOzett az este .s .azt hoztak magukkal.
Frissen is unja mar, hat meg melegitve.
A neninel legalabb tisztasag volt. Itt meg a kopott lavort is utal-
ta reggel. Egyben mosakodnak mind s Lina ki sem oblitette, esak
eleje tolta:
- Siess, mig a nagysagosur £01 nem ebred.
Vizert az udvari esaphoz jarnak, ott sikalta meg Ilus egy kis fOld-
del, mert a konyhaban meg vimet sem talalt. Nern j6 ez igy ...
Tiikor az van kint is, bent a szobaban is. Torzit egy kiesit, azert
fesiilkodni meg lehet benne. De a ruhajat mar gyiirotten vette fol.
Nern volt hova tegye, haesak a konyhab61 nem hoz be egy szeket.
Am felig levetkozve mar nem mert kimenni, inkabb a takar6jara
rakta. :£jszaka forgol6dhatott, mert reggel a fOldon talalta. Nern j6
ez igy ...
Ahogy a leneset valogatjak s hibasat gytijtik kiilon halomba, ugy
szedegeti ossze Ilus az uj kvartely rosszat. Halmoz6dik egymasra a
sok: nem j6 ez igy. De nem tudna megmondani, hogyan is volna
j61. Mert volt ugy is, hogy mindene megvolt otthon s az sem tet-
szett. Nern volt j6 a neninel sem, de ez most meg rosszabb. Otthon
esak a szabadsag hianyzott, itt meg egyebe sines, esak a nagy sza-
badsag, de hat az sem p6tolhat mindent. Sehogy sem j6 ez igy .. ,

314
Mire hazaert, beketlenseggel szivta magat tele. Mar a kapun is
rossz volt belepni. Hepehupas, gizgazos udvar, kopott ajt6k, papir-
csikkal ragasztott repedt ablakok. Szemben a sok sufni, az egyik-
ben kecske mekeg. A kozos vizcsap csopog, patakja messzire kacs-
karing6zik. Az utcara keskeny, az udvarra hosszu az epiilet, csak
egyemeletes, megis annyi gyermek- s asszonylarma fer bele, hogy
tiz nagy berhaznak is eleg volna. :E:s a szagokl Minden ajt6n arad
ki a fokhagyma, a doh, a szellozetlenseg. Voltak rendetlen lak6k
otthon is, Vigne szinte ragadt, de ilyen elhanyagoltsagot sohasem
latott. Ha nem nez a laba ala, mosogat6levek t6csaiba lephet.
,,Hogy lehet igy elni'?" - gondolja s nem tudja, hogy a lak6k
ugyanezt gondoljak, amikor az udvar vegebe, Galambne lakasa
fele neznek. Ok is felre Mzzak finnyaskodv.a az orrukat: - Hogy
lehet igy elni '? ...
Ilus nem sietett a hazamenessel, mindenkit otthon talalt mar,
mikor megerkezett Akkora nevetgelesben voltak, mintha tegnap
este 6ta abba se hagytak volna. Reggel meg amulva hallotta, hogy
Galambne visszasz6lt a szobaba:
- Ti meg csinaljatok rendet.
- Ezek nem mennek dolgozni'? - gondolta Ilus, de semmit sem
kerdezett. Most, amikor belep, meglep5 kep fogadja. A ket asszony
ket hokedlin iil es kacag a terdet csapkodva. Zsirk6 fejen stanicli-
b51 formalt kuktasapka, kezeben fakanal, elotte Galambne konyha-
kotenye. De Farbert alig ismeri meg. Piros baboskend6 menyecs-
kesen kontyozza, a noi ruha al61 ket pipaszar laba zoknisan idet-
lenkedik el5 az 6rm6tlan ferficipokben. Illeg, keszeg csipojet ri-
szalja s kappanhangon negedeskedik:
- Meg tetszik majd elegedve lenni, nagyon igyekeztiink.
- C, te bolond, tel - bug Galambne nevetese s az ajt6ban cso-
dalkoz6 Ilus fele fordul: - Hat nem kell ezt a fenypofat megenni '?
Ha megenni nem is, nevetni kell rajta, Ilus sem all ellen.
Zsirk6 nem esik ki a szakacs-szerepb51, mag.a helyezi a labost
az asztalra:
- Ezt meg mibol? - szippant kejeset az etelgozbe Lina. - Kit
oltetek meg?
Zsirk6 boldog, hogy dicsekedhet:
- Kimentem a haveromhoz a Vag6hidra. Ne feljetek, van meg
finomsagom holnapra is. - Titokzatos, el nem arulna egy vilagert
sem, hogy a tiidon kiviil meg mit kapott. Fozni tud, azt bebizonyi-
totta. A pejsli kitiino. - Hat meg ha tojast is talaltam volna ebben
az uri lakasban! Micsoda gomb6cot fabrikaltam volna hozza! ...
De kenyerrel is j6, minden kanalhoz nagyokat harapnak. Aztan
nagy sietve le a tanyerokat, elo a kopott, zsiros kartyat es johet az
ulti. Ilus nem ert hozza, 6 csak belenez .a ket .szomszedja lapjaba,
hatha megtanulja.
Anyja vasarnapi nagy nevetesei jutnak az eszebe, mikor sikeriilt
az ultit elfognia - de ho! marad az c5 sikong6, onfeledt hangja az
itteni gerlebugas es gocoges mogott. Ezek mind harsognak s az
asztalt csapkodj ak kerkedo diad.alorditassal es majd szetverik a fa-
lakat hangos j6kedviikben.
Ma nincsen bor, de Zsirk6nak igy sincsen panasza. Farber is j61
mulat a menyecske-jelmezben. Faradtr.a nevetik magukat, mire le-
fekiisznek.
Ilus hallgat, fiilel. Faradt es megsem tud mindjart elaludni,
ahogy otthon szokott. Fojtogat6n telepszik ra az idegen szoba egyre
suriibb levegoje.

Amig Ilus lipinkazott a: nem j6 ez igy es a: de biszen ~z nagyon


mulatsagos kozott, amig nappal csak a rosszat latta, de este Ga-
lambneekkal nevetett - addig Sanyit a nyugtalansag marcangolta.
Megertett o mindent Ilus koriil. de megis feltette. 0 se tiirte volna
tovabb a sziiloi kemenyseget. de egy fiu az mas. Ha nelti kellene
hazulr61 elmennie, ot semmisem fenyegeti. Ha nem j6 a kvartely,
kivesz egy masikat - de egy Jany, egy ilyen fiat.al, nevetos, meg
hozza ilyen szep, mindenfele kisertesnek ki van teve.
Tudja, hogy Ilus nincsen rosszabb helyen, mint az anyja mel-
lett, errol meggyozodott, amikor a holmijat elvitte. Ahal olyan zart
ajt6 van, hogy vele is csak az ablakon at beszeltek s kereken meg-
mondtak; hogy oda semmifele latogat6 be nem teheti a labat, ott
nem kell felteni. Nern felti o Gyurkat61 sem, megleste oket, latta
o Iluson, hogy semmibe se veszi. Csak abba nem tud belet6rodni,
hogy nem beszelhet vele. Mert hiaba eped utana, megsem kezdheti
o a bekiilest. Ha egyszer meg tudta tenni, hogy ot nem hivta a mu-
latsagra, neki kellene jonni es kimagyarazkodni. Ha megsertette,
tegye j6va, tigy illik. Egy ferfi, aki valamit is ad magara, nem nyel-
heti le sz6 nelkiil a sertest. Hiszen be sem varna, hogy igazan bo-
csanatot kerjen, csak magyarazkodna, bolond orommel bocsatana
meg, egyebet se var mar. Ha iizenne, ha irna, ha hivna ...
Sanyi kemenyen kitart az onerzet parancsa mellett, de kozben
gyotr6dik. Egyengetne az utat a talalkozas fele. Ha Molnar az iize-
netet atadta volna, esz nelkiil fut Ilus ele - de Molnar j61 megfon-
tolta:
- Nern lesz az j6, ha ez a ket fiatal a sziilok hcita mogott talal-
kozik - mondta a felesegenek isten tudja hcinyadik siirgetesere,
hogy sz6lt-e mar Sanyinak. - Nern sz6lok en semmit. Ne legyiink
mi benne. Ha tigy van megirva, hogy osszekeriiljenek, osszekeriil-
nek majd nelkiiliink is. - E.s ennyiben maradt.
Sanyi meg f6zte a maga terveit. A htigaval is beszelt mar nem
egyszer:
- Ennyit igazan megtehetsz.
- De a kicsi - tiltakozott. - Nern olyan nagy' ,ez a szoba, hogy
egy negyediket is idehozz.
- E.rtsd meg, hogy te sem jarsz rosszul. Amit fizet, az j6l jon
ott, ahol gyerek van.
- Es amivel tobb dolog ad6dik, ha egy idegen is van a lakas-
ban? Az is j6l jon a gyerek !llelle?

317
- Ilus nagyon iigyes. J6 iskolaban volt az anyja mellett. Meg
inkabb segit neked.
- Lehet. De egy idegen iiljon mindig a nyakunkon? Sose lehes-
siink rnagunkban ? Nern Sanyi, en nern akarorn. Ha egy lany elmegy
h_azulr61, es rendes lany, menjen otthonba. Van a gyaruknak is. Ott
j6 helyen volna. Latnad a mienket. Boldog lehet, aki olyan szep
szobakban lakik. Koszt, fiirdo, meg moshat, vasalhat is magara.
Megvan a sz6rakozasuk is, jobban, akar otthon. Nern is ertem, rnert
nem mended meg neki, hogy lanyotthonba menjen. Biztosan kapna
helyet.
- Mert en azt akarom, hogy a kozelemben legyen. A kedvemert,
Klari, megtehetned. Tudod, hogy elveszem. Csak amig a sziilokkel
kibekiil, vagy az eskiivoig. Meglesz hamarosan. - Hogy mire epiti
Sanyi ezt a hatarozott kijelentest, maga sem tudja, esak hinni sze-
retne. Most ugy erzi, azert kesett eddig is, mert a esalad akada-
lyozfa meg. Nern szandekkal, de Ilust a esalad ingerelte, s 6 :min-
dennek eppen az ellenkezojet akarta, mar esak daeb61 is.
- Elveszed. Aztan hova viszed?
- Haza, anyankhoz. Megbeszeltem vele es 6 nem ellenzi. Csak
most nem akarja. Azt rnondta, ha hazavinnem eskiivo elott, soha
senki le nem mosna Ilusr61 a pletykat. :E:s igaza is van. Az emberek
beszelnenek.
Hogy Klarit a testveri egyiitterzes puhitotta-e meg, vagy a kivan-
esisag, vagy a kilatasba helyezett penz, nehez volna megallapitani.
Lehet, hogy a harom egyiitt.
- Hat nem banom, hozzad. Van egy oreg osszeesuk6s vasagyam
az any6somt61, azt nyitorn ki neki a konyhaban.
Jobban is szereti igy Sanyi, hogy Ilus kiilon alhatik. Most mar
nines mas hatra, mint Molnarneval megiizenni a jobb helyet. Vagy
maga menjen el? Adja fol a biiszkeseget s beszeljen vele o? Tepe-
lOdik, ingadozik, keriilgeti Ilus lakasat is, de nines szereneseje,
vagy elobb, vagy kesobb erkezhet, mert sohasern latja. Nern szarn-
lalja a napokat, de egy hete is lehet mar, hogy orseget all az utea-
juk sarkan, mikor egyik . este fele latja Annat jonni es ketten ki-
serik. Nern negyesben jonnek, ahogy azel6tt. A ket fiit es Anna,
egyediil. Most mar nem is gondolkozik Sanyi, elebiik all:
- Ilust hol hagytatok?
- Ilust? - csodalkozik Anna. - Regen nem lakik itt.
- Nern lakik itt? - esik le az alla Sanyinak, hogy Anna meg-
sajnalja:
- Nern maradhatott itt, mert mi osszehcizasodunk - mutat Pe-
tire - es a szoba nekiink kell.
- De hat akkor hova ment?
- Nezze meg a lak6konyvet, ott benne lesz a kijelentese.
Sanyi csak all, nehezen mozdul a hazfeliigyel6i lakas fele. Mintha
okollel vernek a fejet, itgy liiktet az agya s a bunk6csapasok a ter-
vet fenyegetik. Ilus megint kicsitszott a keze koziil. Talan nem is
fogta, csak kepzelte az egeszet? ... Mintha oelole futna, ugy tii-
nik el mar h6napok 6ta ...
- Kaper utca, Kaper utca - motyogja maga ele s azt sem tudja,
hogy merre keresse. Kerdezgetni kell utana IS mire utba igazitanak,
mas keso este lesz, masnapra kell halasztania, ilyenkor nem indul- ·
hat a varos masik vegcbe. Gondolkoznia is kell. Meg kellene be-
szelnie valakivel. Olyan tetova lett, nyom nelkiil szallt el belole az
a nagy biztonsag, amivel a hUganal tervezett.
- Ha Ilusnak hianyoznek, hivna - .gondolja az egyik percben,
de a masikban mar felszitja a vagyakozas tiizet: - Ilus annal sok-
kal biiszkebb, hogy ha eddig nem mentem, 6 hivjon vissza. Bizto-
san azt hiszi, elfelejtettem - es futna hozza, hogy a hiiseget bi-
zonyitsa.
Sem ezen az ejszakan, sem a kovetkez6kon nem aludhat sokaf.
Felzaklatott kepzelete nem hagyja nyugodni, megsem indulhat el,
hogy biztosat tudjon meg magat61 Ilust61, mert Peter bcicsi megint
fi:ilvallalt egy privat munkat. Csak a rendes napi munka utan me-
hetnek a varos masik vegebe dolgozni s megvan kilenc, tiz 6ra is,
mikor abbahagyjak. Es amire elkesziilnek, jelentkezik meg egy

319
szomszed, hogy nala a konyhat kellene betonozni. Peter bacsi min-
denhez ert, mindent felvallal. csak kapja meg az anyagot, 6 meg-
csinalja. Egy hetnel tobb ramegy ezekre a privat iizletekre. Elgon-
dolkozna Sanyi azon is, honnan es hogyan szerzik egyesek a csem-
pet, a cementet. mikor zaroltak s meg az allami epitkezesekhez is
olyan nehezen szallitjak. Az is szoget iithetne a fejebe, hogyan rak-
hattak 6k masfel metert koros-koriil, mikor rendelet van, hogy csak
a kad s a csapok kornyeket szabadna. De Sanyi most nem akad fenn
semmin, a feje Ilussal van tele s a szive nyugtalan.
Mig megtalalja a Kapor utcat es kerdezhet Ilus utan, addig Ilus
ott mar sok mindent tapasztalt. Sanyinak nines szerencseje, a lakas
zarva van.
- Moziba mentek - mondja egyik szomszedasszony es Sanyit
fiirkeszi: - Mije lehet a kislanynak? - gondolja es meg is kerdi.
Sanyi mar nem mondja, hogy a volegenye. Nem a hite ingott
meg, csak az idegennel nem akar bizalmaskodni.
- A rokona vagyok - mondja.
- No. ha rokona, j6 lesz. ha elviszi innen, amig nem lesz kesc5.
- £s fejcs6valva elegedetlenkedik: - Azt hittem, senkije sin..:s.
Hogyan lehet egy fiatal lanyt igy elhagyni? Nincsenek sziilei ~
Sanyi azon tepelodik, mit kell itt legeslegelc5bb tenni? Ha azon-
nal elviszi Ilust, folverheti-e Klarit ilyen kes6 6ran? Mar tiz elmult,
regen vege a mozinak es megsem jonnek meg I ... Ejfel fele jar,
mikor az utols6 villamossal elmegy es semmit sem vegzett. Hajnal-
ban indul el Molnarnehoz, hogy beszeljen vele, mie!Ott munkaba
menne.
Molnarne. amikor meghallja, amiket Sanyi az este megtudott,
ketsegbe van esve:
- Rosszul csinaltuk ... Jaj. de rosszul csinaltuk ... - hajtogatja
s most mar c5 is elmondja, hogy Ilus hanyszor kerdezett Sanyira,
iizent is erte: - Nern j61 gondoltuk el. sz6lni kellett volna. Elmon-
dok mindent bent. Valamit tenni kell. Talan a lanyotthonba bete-
. szik, mert az a gyerek semmikepp sem akar hazamenni.

;zo
- Nern is kell. A hugom magahoz veszi.
- Az volna a legjobb.
- Ha meg nem kes6 - 16gatja a fejet Sanyi. Most, hogy eler-
kezett a cselekves perce, egyszerre megtorpan. Hatha Ilus nem is
akar? ... Es hatha mar 6 sem vallalhatja? ...
Mert az is lehet. Azt, aki Ilus volt, meg imost is szereti. De az
maradt-e? Nern rontottak-e meg? ... Egyre az jar -az eszeben, runi-
ket az este hallott. Es ha meggondolja, hogy tegnap sem volt ott-
hon meg ejfelkor ... Hatha leitattak? ... Hatha eppen tegnap tor-
tent vele valami helyrehozhatatlan? .. .
Szedl'.il Sanyi. Az az erzese, ha csakugyan bajba keriilt Ilus, 6
nekimegy Peter bacsinak, mert az az oka. Minek kototte meg ma-
gat? Ha 6 elvesziti Ilust, itt talan meg emberhalal is lesz, nem all
jot magaert.
- Az a szegeny fiu nem is volt eszenel - meseli kesobb az ura-
nak Molnarne. Ogy megsajnaltam. De mi is hibasak vagyunk.
Ezt sokaig targyaljak. Mert az nem igaz, hogy semmit sem te-
hettek. Molnarne sz6lhatott volna, hogy vegyek be a lanyotthonba.
lgaz, oda csak videkiek keriilhetnek - de lehet kivetelt is tenni.
Ezt kellett volna, nem varni, mig magat61 megjon az esze ...
Molnarne most kezdi csak hibaztatni Vargyasnet is. A szigoru-
sagat akkor is sokallta, meg is mondta, fekezte is, mikor tudta -
de azt. hogy bele tudott nyugodni Ilus tavozasaba, most egyszerre
nem erti. Egy a nya, egy ilyen anya hogy is turhette? ... Tudja, hogy
eroszakkal nem hozhatta vissza, nem kotozhette az asztallabhoz,
hogy otthon tarthassa, konok lany az, nem konnyu vele, de egy
anyanak megsem Jett volna szabad ezt elturni.
- Nehez a mas dolgat igazgatni - tartja magat Molnar az elo-
szor kimondott velemenyehez.
- De bizony en igazgatom - hatarozza el magat az asszony. -
Ki tegye meg, ha nem en? - Evvel a szandekkal megy fol reggel
a DISZ titkarhoz. - Hol van ilyenkor a DISZ, elvtars? - allit be
hangos szemrehanyassal.

2I Beczdssy
- Miert? - nez ra megdobbenve a titkar.
- Mert lcitom, hogy sehol sines. Enekkar, tcincegyiittes, szinjat-
szas van, minden hacacare, de tovabb aztan semmi. Ha innen ki-
mennek, eg vehik, eljenek meg, ahogy tudnak.
- Mit csinaltam megint rosszul?
- Epp az a baj, hogy semmit se csinalt. Se niaga, se Marika.
Hat szabad volt ·a kis !lust igy elhagyni? Azt akarjak, hogy Kati
leg yen bel6le?
- Mi van vele megint?
- Adtak neki nagy szerepet, jatszatjak, aztan amikor a fejebe
szall a dics6seg, magara hagyjak. A nagy mulatsag utan egyszeriien
haza se ment!
- Tudom. Le is teremtettem. De Annaval lakik, j6 helyen.
- Hat ebredjen fol, ha eddig nyugodtan aludt. Mar j6 regen Ga:----
lambnenal lakik.
- Galambne? Az meg ki?
- Erkolcstelen, ha tudni akarja. Bizony, elvtars, mind rosszul
dolgozunk. - Es elmondja, amit Sanyit61 hallott. - Itt dolgozik
koztiink es ronthatja a lanyainkat, mi meg se latjuk.
- lsmeri azt az asszonyt?
.:... Ahogy a legtobbet. Nevet6s, vidam, eleg j61 dolgozik, egyebet
nem tudok. Bolondozik a ferfiakkal, de panaszt meg nem hallot-
tam. Karaszne mellett van, az se tudott tobbet, csak hogy kvarte-
lyost tart. De amit a szomszedjai tudnak r6la; .az nem fiatal lany-
nak va16.
- De Molnar elvtarsno ! Ha senki se tudott semmi rosszat r6la,
mert vadoljuk a DISZ-t? Az oregek nem mirank tartoznak. Az igaz,
hogy Ilusr61 levettiik a keziinket, de inkabb 6 lokte le. Egeszen el-
szakadt, sehova se jon, meg enekelni sem. Nern eroszak a diszn6-
tor. Annyi mindent nyujtottunk neki, ha ez sem eleg, am lassa.
- Kapott mindent, csak azt nem, ami kellett volna. Mert nem
tettek be a lanyotthonba?
- Ki gondolta, hogy szeretne bejutni?
Ugyan. De ha nines mas valasztasa?
- Marika mindjart az elejen felkinalta neki.
- Az elejenl Amikor meg nem pr6balta ki a szabadsagot! Most
kerdeznek tole I
- Az elvtarsn6 kerdezte?
- Ugy, ahogy maga, titkar elvtars. Az elejen mind nekimen-
tiink, aztan sorsara hagytuk. Megsert6dtiink, hogy nem hallgat
rank. Mintha nem ismertilk volna a makacssagat. Mintha ez volna
a vilagon a legnagyobb hiba. Mintha az nem is szamitana, hogy
egyebkent ilgyes, vidam, j6raval6, nem Kati-fele. Meg avval is tob-
bet tor6dott a D.ISZ. Mit alltam ki ma hajnalban, amikor az a sze-
geny fiti mindent elmondott. Mert eppen olyan hibas vagyok, mint
az itteniek. De szerencsere van mar helye, a fiti htiganal.
- Hat akkor mi a dolgunk?
- Hogy ne legyen itt tobb Uus-iigy. Hogy nezzenek jobban a
fiatalok utan, ne varjak meg, amig bajba keverednek. Elozzek meg
a Galambnekat.
- Nern kivan ttilsokat? A DISZ sem tud csodat tenni. Nagyon
szereny eszkozei vannak, csak azokat hasznalhatja. Se kvartelyt
nem varazsolhat el6, se lakasokat nem epithet.
- Mert ne? - vag a szavaba Molnarne. - Mert ne segithetne-
nek magukon a fiatalok? A gyarnak meg telke is van. Ha osszefog-
nak, epithetnek is ra.
A titkar felugrik s megindul a fejeben a tervezes. Ket lepes jobb-
ra, kett6 balra, tobbet nem enged a szuk kalicka, de azt r6ja mar,
hogy csaknem beleszediil: - Vannak k6mt1veseink, azok segithet-
nek ...
- Tudtam en, hogy nem jovok hiaba - kezel el Molncirne, mert
meg sok a dolga.

21*
39 .

. Amit sohasem tett meg Molnarne, mara szabadsagot vesz ki,


mert csakugyan sok a dolga. Amig mindent rendbe tesz ebben a
zavaros iigyben, addig a labat is lejarhatja. El kell mennie az ura
munkahelyere, hogy beszeljen Sanyival s megtudja tole, a htiga hol
dolgozik. Mert meg ma meg kell tudnia, mikor es hova vigye Ilust,
ha mar megegyeztek. Megvan ra az oka, hogy ennyire siessen.
Mikor a titkart61 lejott, meg azt hitte, szep sorjaban elintezodik
mar annak a konok, kemenyfejii kislanynak a dolga. At~gy hozza,
beszel vele, raveszi, hogy menjen a Sanyi htigahoz. De az udvaron
szembetalalkozott Ilussal, az is hozza indult. Koran reggel tigy ki
volt sirva a szeme, hogy ilyennek meg nem is latta.
- Mi van veled? - sietett agg6dva elebe es Ilus maris a nya-
kaba borult:
·- Segitsen rajtam, az istenert, mert a Dunanak megyek - zo-
kogta.
Mire gondolhatott volna Molnarne ilyen kitores utan. mint a leg-
rosszabbra. Atfut a fejen minden leheto es lehetetlen s akkora on-
vadat erez, akarha az anyja volna:
,,Kesc5n fogtunk hozza?" - gondolja s tulajdonkeppen nem is
remenykedik abban, hogy remeket lat. Csak ra kell nezni erre a
szerencsetlenre. Mert az. Azelott nevetett az area, orokke csillo-
gott-villogott a nyughatatlan szeme, maga volt a kicsattan6 j6kedv.
Most meg? Mint a hetfajdalom, tigy nez s sz6lni· is alig tud a
konnyeitol:
l'.:n nem birom tovabb!
- Cyere haza, Ilus.
- Azt nem I Hogy az orrom ala .dorzsoljek, hogy nem volt iga-
zam? Szerezzen mas lakast.
- J6, majd szerzek. De elobb beszelj, mi tortent?
- Semmi se, higgye el. De en oda tigysem megyek vissza
- J6. Nern megy. De most elmondod, mi volt.
- £n nem tudtam, hogy a Galambne olyan. Miker odamentem,
azt mondta: a huga meg az ura, meg .az 6 volegenye, de az se volt
igaz. £n nem tudom, mibol elnek, de estere mindig osszetarhaltak
a vacsorat es takaritottak is, es olyan mulatsagosak voltak, igazan,
annyit nevettiink. - Ilus mar belemelegedett a meselesbe s mond-
ja, mondja a Galambne dolgait.
- Kellett ez neked? - s6hajt a beszamol6 vegen nagyot, meg-
konnyebbiiltet Molname.
- Hat tudhattam en ezt elore?
- Amikor Iattad, hogy mifelek, egy napig sem lett volna szabad
ott maradnod.
- Hiszen mondtam, hogy elore fizettetett. Meg j6forman ott sem
voltam, mar elvette a penzemet.
Es a holmid?
- Az ott maradt.
Azt is el kell hozni.
- £n oda a labam tobbe be nem teszem, akkor se ha mindenem
odavesz.
- Elhozom en, ne felj. Most elmegyek, dolgom van, de ideje-
ben itt leszek erted. Megvarj mindenkeppen.
Ilus ne varta volna meg? Mozdulni sem tudna Molnarne nelkiil.
Most keriilt harmadszor ilyen libego helyzetbe. Az elsot meg j6l
oldotta meg, a masodikkal csaknem bajba keriilt - de ez a har-
madik mar szinte lehetetlen. Igazan nem tudna, hova, merre men-
je1~, ha Molnarne nem segit rajta.
Mintha boz6tban jarna, olyan kuszak a gondolatai. S olyan riadt,
mintha mindenfelol veszely fenyegetne. A hangt61 is osszerezzen,
nem ot keresik-e? Nern tudna ki es miert, de meg ha Galambne vol-
na, az sem tehet neki semmi rosszat sem itt s megis, riadozik s
csak Molnarnet varja, hogy vigye mar. Maskepp elgondolni sem
tudna, mint hogy egy oregasszonyhoz viszi, aki meg baratsagtala-
nabb lesz, mint az Annae volt ,s meg oregebb, de nem is kivan
mast.
- Na gyeriink - allit be munka vegeztere Molnarne. - Van
valamid, amibe majd a holmldat rakhatom?
- Odamegyiink? - onti el ujb61 a pirossag Ilus arcat.
- Te k.int megvarsz. a kapun se kell bej6nn6d. De iires kezzel
nem allithatsz be az uj helyedre, a cuccod vinni kell, hogy rendben
tartsd magad.
Ha Ilusnak nines is meg koffere, akad Molnarnenak, nem hiaba
kezeli a lapokat, van nagy doboza is, kis ,.Vulkan"-ja is, amiben
tartogatja a por ellen. Egyet-kettot k.iiirit s mar lesz mibe beramol-
ni Galambnenal. Az Ii.ton meg azt is megmagyarazhatja Ilus, hogy
mijet, hol talalja meg:
- Foliilrol a harmadik pole volt az enyem, ott van a hal6ingem
is, meg a t6riilk6zobe esavarva a szappanom, meg a fesiim.
- Szep kis rend. Vizes toriilkozot a szekrenybe tenni.
- Nern akartam, hogy mas is hasznalja. Ha kint hagyom, a ku-
tyake.
Nern nagy esomag, amit Molnarne kihoz a Kapor uteab61. A meg-
jegyzes sem sok, amit a ket asszonyhoz fiiz. Mit mondhatna? nem
is esodalja, hogy Ilus el5sz6rre bizalmat erzett. 0 biral6 szemmel
nezett koriil, megsem talalt nagy rendetlenseget. Azok is nemreg
erkeztek m~g a munkab61 s nem hagyhattak szanaszejjel. Igaz, a
szemiik sarkab61 lestek, hogy tamad-e, veszekedni jott-e, de hogy
esak a holmit c:nlitette. nem sz6ltak azok se. Persze hallgattak .az
elore kifizetett penzrol is. de Molnarne sem akarta vissza. Oriilt,
hogy mindene megvolt Ilusnak s vihette ki ebb51 a lakasb61.
- Rendbe kell majd szedned minden darabqdat. A ruhadr61 is
hianyzik egy gomb.
- Megvan valahol. Azt hiszem a penztareamban.
- Nines se tiid, se eernad. Vegyel azt is. Ne mondhassak, hogy
rendetlen vagy.
- Veszek. - Olyan engedelmes, amilyen meg kiesikoraban sem
volt. - Fizetesig tudna k6lcs6n6zni? Vaesorat is vennek akkor, mert
mar megeheztem.
- Nern kell ott a koszt miatt a fejedet torni, el van az intezve.
De kolcsont azt kaphatsz. Csak most mar azon legy, hogy egye-
nesbe juss. Eleg volt a ziirbel.
- Eleg - mondja Ilus es nem mentegetezik, hogy nem minden
zurnek e az oka. Pedig erre gondol a hosszti villamos-titon. Most,
Molnarne mellett valamifele nyugalmat erez, biztonsagot, hogy
vegre gondoskodnak r6la. Nern is erdekledik, ki az, akihez kerill.
Semmi ellenallas sines most benne. Soha sem fogadott meg kesz-
segesebben tenyeket: viszik, j61 van, rnegy.
Ha kerdezeskodott volna, Molnarne akkor sem arult volna el
semrni kozelebbit Sanyi htigaekr61. tgy sz6lt az egyezsegilk. Az a
fiatalasszony, akit a Pamut portajan csipett el, nagyon kedvere val6
teremtes volt. Szembenezett vele, amig elmondta a rnond6kajat, de
a szemen latszott, hogy mogotte csak tigy kavarognak a gondola-
tok s anar epill valamifele terv a fejeben.
- Tudja az a kislany, hogy en Sanyi htiga vagyok? - ez volt az
else kerdese s rnikor meghallotta, hogy Molnarne meg csak annyit
kozolt vele, lesz helye, vigan felelte: - Ez nagyszeru. Akkor ne is
sz6ljon neki semmit. Ogy lesz a legjobb, ha en egy kicsit kitapo-
gatom elebb, nehogy a mi Sanyinkat csal6das erhesse. Egy szerel-
mes fiu mindig vak, de egy leende s6gornenek csuda eles szeme
van. Igaz? :£s elere megmondom, ha tigy !atom, hogy nem kozenk
val6, eliranyitom, mielett Sanyival talalkozhatna. Ezt ugye nem ve-
szi rossz neven? Nekern else a batyam boldogsaga.
- Csak arra kerem, hogy akkor elebb engem ertesitsen. Meg-
adom a gyar telefonjat s hivassa Molnarnet. Ha mar egyszer ke-
zembe vettem a sorsat, nem hagyom el feltiton. Makacs, kerneny-
feju, nehez gyerek, de j6raval6. Majd meglatja.
Evvel valtak el. s hogy estefele kihozza a megadott cimre. A
gyar kapujab61 meg az utcat is megmutatta a fiatalasszony, aztan
sietett vissza a dolga utan, rnert vartak az iizemben.
Mire Molnarne visszament Ilusert s el a holmijaert. az oda-visz-
sza tit j6 sok idet elvett, beesteledett. A fiatalasszony meg az ura

327
eppen kesziiltek a vaesorahoz s a kopogasra lefojtott hangon mond-
tak a szabadot:
- Most fektettem le a kiesit, ilyenkor hamar felriad, de ha egy-
szer elaludt, nines tobbet baj vele - mondja halkan ,a fiatalasz-
szony, mig kezel veliik.
- Ekkora nagy lanyunk lesz? - nyujtja a kezet az ura s moso-
lyog is hozza: - Nern venit majd minket?
Ilusnak ideje sines megsz6lalni, de a esodalkozast61 nehezen is
tudna. Elkepzelt egy zord 6regasszonyt s itt ragyog6 fiatalsagot ta-
lalt. Ketten egyiitt az uraval nem tesznek ki negyvenotot se tan.
Kozben Molnarne bUcsuzkodik is mar, csak jott es megy, mert
messze van hazaig. :E:s Ilus nem riad meg, hogy magara marad, ha
elmegy. Sz6lni nem tud, de a szeme koszonetet mond, mikor elko-
szonnek.
Beszelni csak Klari beszel ezutan is. Ilus csak mosolyog, egy-egy
igen, vagy nem az egesz, amit eves kozben suttcg.
- Most mar batran beszelhetsz, most mar nem ebred £01. Csak
fiirosztes utan felek tole, nehogy a fel ejszakat eljatssza. Egyebkent
nines elkenyeztetve. Tudod, a bolcsodeben j6l szoktatjak oket s ne-
kem nem marad sok idem, hogy rontsam. Reggel beviszem, este-
fele hazahozom, alig vagyunk egyiitt, etetem, fiirosztom. be az agy-
ba. ennyi csak a dolgom vele. Nagyszeni a mi bo!csodenk. - Be-
szel, beszel es !lust figyeli. Kozben lassan lerakosgat az asztalr61
s az urahoz fordul: - Te ne t6rodj veliink, nyugodtan bemehetsz
iadi6zni vagy tanulni, ahogy szoktal. :E:rezd magad itthon, Ilus nem
vendeg.
Ilus igyekszik, hogy csakugyan ne legyen vendeg s a torolgetes-
nel segit. Egyiitt nyitjak ki a vasagyat a konyhaszekreny elott es
egyiitt agyaznak. Ogyes kis agy ez, parna, paplan belefer, ha ossze-
csukjak, egyiitt marad a holmija, nem kell a masoke koze bevetni.
Ezt mindjart orommel latja Ilus. De sokat utalkozott emiatt is Ga- ·
lambnenal. Mas is jobb itt. Klari nem faggatja, nem nagyzol elOtte,
egyszeriien kozli vele, amit tudnia kell, ha itt lakik. Nern csinal sok
m6kat belole, helyere teszi ot is, mint lakasa egyeb holmijat. Az
uraval sem beszel maskepp, nem rendelkezik, nem parancsol, nem
kovetel, szelid es balk, Ilus azt mondana: finom.
- Konnyu neki - gondolja - megvan a sajat feszke, maga az
ur benne, boldog lehet. De en? . . . egyik helyrol a masikra hany6-
dom ... Barcsak megmaradhatnek itt. - Ez az egy biztos erzese
van most, hogy itt j6 lesz neki. Csend van es nagy nagy nyugalom.
Nern kell egyiitt nevetni a gerlebugassal, nem kell huzakodni min-
den koccintassal. Itt biztattak a lefekvesre. - De j6 itt - nyujt6-
zik el a takar6 alatt es elsirja magat.

40.

A konnyben fogant alom mosolyba szelidiilt, mire Klari felkol-


totte.
- Igazan olyan, mint egy porcelan baba - mondja bent az ura-
1
nak. - Ha lattad volna azt az artatlan arcat, mikor aludt. Ugy nyi-
totta ki a szemet, mint egy kisgyerek. Elore megmondhatom, nines
igaza Sanyinak, hogy figyelni kell, nem rontottak-e meg. Nekem
elhihetitek, hogy nem tortent vele semmi olyasmi.
- A te emberismereted. Mintha nem csal6dtal volna mar eppen
elegszer a mosolyg6 arcokban. Nern kell elhamarkodni az iteletet.
Se a jot, se a rosszat. I::n igazan kivanom Sanyinak, hogy neked
legyen igazad, de ha mar egyszer a mi vallunkra rakta a felelos-
seget es megkert teged, hogy tudd ki tole, ami tortent. akkor tedd
meg neki. Beszelgess majd vele. Nern kell siettetni a dolgot, de ha
van titka, azt meg kell tudni. Aztan do! el, bekeriil-e a csaladba.
- Hogy milyenek vagytok ti ferfiak - duzzog Klari. - Eddig
odavolt Sanyi a hazassagert s most egyszerre, mert pletykat hall,
hOkot kap. Minden rosszat elhisz.
- Nern hitte el, te is tudod, maskepp nem kerte volna meg azt
az asszonyt, hogy ide hozza. C§ak 6vatos.
- Ovatos? Gyanakszikl Aztan egesz haditervet keszit. Mire val6
ez a titkol6zas? Ha en lennek a Sanyi helyeben, bizony en egyene-
sen vele beszeltem volna es megkerdeztem volna: mi volt, hogy
volt, csinaljunk szamadast.
- Most mar mindegy, hogyan gondolod te, de ha egyszer meg-
igerted, hogy ideveszed, tedd tigy, ahogy kerte.
Ez .a parbeszed csak az esti folytatasa s most is halkan, szinte
suttogva vitatkoznak, hogy meg · ne neszelje az, akirol sz6 van.
Mig az agyukat szetrakja a szellozeshez, odakint Ilus mar elkeszii.lt
onmagaval s rendet csinalt, hogy ne maradjon felfordulas utana.
A beszelgetesb61 semmit sem hallott, azt hiszi, Klari visszafekii.dt
s most nem tudja, nyitva hagyhatja-e az ajt6t. Halkan bekopog:
- Klari, megyek ...
- Hova szaladsz etlen-szomjan? Vard meg a reggelit - s mar
ki is sietett, hogy enni adjon. - Itt a laboskaban az ebeded. Cekke-
red sines? Na, nem baj, ezt a kicsit elviheted. J6, hogy figyelmez-
tettel, elfelejtettem, hogy te messze vagy a gyart61, nem ket haz-
nyira, mint mi, nekii.nk nem kell tigy sietnii.nk. - Beszelget, hogy
kozben Ilus arcat figyelje, ami szemmel lathat6an nyugodtabb, mint
az este volt. Ijedt kis vereb szallt be s most egy kis pintyoke kesziil
kiroppenni. Meg a hangja, a mozgasa is megvidamodott. - Siess
haza munka utan - bticstizik tole a konyhaajt6ban.
Elokertes kis foldszintes haz, akar falun volna. Meg visszapil-
]antani is j6 a fiiggonyos ablakokra. A megal16 is kozel van, csak
felferjen valahogy. ~s ha furakodni is kell· befele a kocsi belsejebe,
megis olyan siman megy minden. Meg a konyoket is megerinti
valaki s int, hogy iiljon le egy megiiresedo helyre. Mintha errefele
meg az utasok is kedvesebbek volnanak. Vagy csak azert erzi igy,
mert benne muzsikal meg Klari hangja: Siess haza munka utan ...
Siess haza . . . Haza I ...
De sokszor hallotta ezt anyjat61 es mindig bosszantotta. Most
meg boldogga teszi. Hat nem furcsa? Miota hontalan, eloszor hallja
igy, kedves biztataskent: Siess haza .. . siess haza ...

330
Regen nem mosolygott a gyarba bemenet, de most meg a szeme
is nevet. Nern arra kell gondolnia, hogy munka vegeztevel megint
az a nemszeretem tarsasag, az osszevisszasag es nyugtalansag, nem,
nem, haza mehet.
Legszivesebben elkialtana a gepe mellett, hogy mindenki hallja
es vele oriiljon: - ,,He! ... Tudjatok meg, hogy mindjart haza me-
gyek I" - de meg a legkozelebbi szomszednak sem mondja, nem
meri, nehogy ,,elkiabalja".
De ha nem is sz61, az arcara van irva, hogy ma valami maskepp
van, mint tegnap volt. Meg is kerdi a szomszed gepen dolgoz6 fia-
talember:
- Mi van ma veled?
A regi Ilus most kihuzna magat, arra gondolna, hogy enriek
is tetszik s valami huncutsagot vagna vissza valaszul. Ez az Ilus,
aki ma sziiletett, nem arra gondol, hogy figyelik. Boldogan libbenti
meg titkanak fatyolat:
- Nagy orom ert - es mosolyog hozza. Most olyan szelid az
area, amilyen meg sohasem volt.
Munka utan csakugyan siet haza, de ugy nem siethet, hogy elobb
erjen a kis leckapuhoz. Mar a konyhaban is nagy a csiricsari,
fiirosztik a kicsit.
- Gyorsan az ajt6t! Ravag a hidegl - sietteti Klari es Ilus
meg koszonni is elfelejt, csak megall a kad mellett. Soha eleteben
nem latott meg kicsit, legfoljebb p6lyaban, kocsiban tolva, vagy a
jatsz6teren, mint tavoli csodat, de ilyen kezzelfoghat6an kozelinek,
val6sagnak, kesz gyonyorusegnek meg soha.
- Jaj de edes - szalad ki a szajan az oszinte csodalkozas s az
sem zavarja, hogy a tapicskal6 kezek es rugkapal6 labak j6l vegig-
frocskolik. - Hogy hivjak?
- Iluska - mondja Gabor, az apa - en Klarit akartam, de a ke-
resztapja ragaszkodott Iluskahoz, hat megtettiik a kedveert.
- Tejesztl Hol Tejeszt? I - kapal6zik elenkebben s forgatja a
fejet a csoppseg.
- A keresztapjat keresi - magyarazza Klari s a kicsi fele nyug-
tat6n: - Kereszt most nem er ra.
- Nern ej ja - ismetli, de mar el is felejtette, kit kovetelt meg
az iment. Most Ilusra kerekiti a szemet s hogy az csucsorit feleje
s giigyog neki, kacag: - Neni, med neni, med - nem tud betelni a
fintorokkal. Kozben az anyja ugy szappanozhatja, ahogy neki tet-
szik, ma mindent csinalhat vele, mert sz6rakoztatjak. S mikor meg-
szarogatva es pizsamaba bujtatva a koromvagasra keriil sor, mar
teljes bizalommal buvik meg Ilus oleben es ugy tartja a labat. A
feje Ilus mellen pihen, mikor a fiirdo melege, az esti 6ra es a napi
faradsag megteszi a magaet es lecsuk6dik a szeme.
- Hadd vigyem en - kerlel Ilus suttog6 hangon es rab6lintanak.
Ovatosan, mintha valami feltett iivegtargyat vinne, lepked a szoba
fele, hogy az agyaba vigye. Az ajt6t Klari nyitja elotte s a kisagy
teritojet is 6 hajtja £01, hogy aztcin a szokott m6don betakarja.
Miker mar az egyenletes szuszogas vegleg elvalasztotta Iluskat
Ilust6l, csak akkor nez koriil. A szobat is most latja elosz6r. E.ppen
olyan, amilyent a butoriizletek kirakatab61 mar sokszor megki-
vant. Szeles rekamie, kombinalt szekreny, kerek asztal, karossze-
kek - de a sarokban a racsos kisagy is ott all mar, ami eddig
sosem erdekelte. Labujjhegyen mennek vissza a konyhciba.
- Gyeriink, gyeriink - siirgeti a vacsorahoz az urat is Klari -
egyiink.
Ilus a szoba fele tekint, a becsukott ajt6ra s nem tudni, a bu-
torra erti-e, vagy az alv6 Iluskara:
- Jaj de szep ...
- Neked is lehet - nevet Klari, de Ifos area elborul s csak
legyint:
- Nekem? ...
- Mert? - kerdi Gabor. - Ferjhez megy es kesz. Klari se csi-
nalta maskepp.
- Az nem olyan egyszerii - .s6hajt Ilus. - Persze ferjhez menni
nem nehez -
- Nannanna - vag kozbe a ferfi: - Nines annyi j6bolond, ahany
!any menne, ha volna kihez.
A regi Ilus most ,,felvagna" a h6ditasaival s felsorolna, ki min-
denki akarta mar elvenni s hanyat ,,dobott" s hogy legut6bb is
Gyurkat eroszakkal kellett lerazni. De az uj Ilus nem erre gondol
most. Lassan leiil a tegnapi helyere, sz6rakozo~tan eszegetni kezd
s csak tigy maga ele mondja:
- Lehet, hogy rosszul esinaltam.
Nern kerdezik, hogy mit, de Klari szeme fogja Ilus minden moz-
dulatat, a fiile a hangsulyt is figyeli, nemcsak a szavakat. Mikor
Gabor bemegy olvasni es Klari a mosogatashoz fog, Ilus magat61
ertetodoen all fol segiteni . . . Pereek alatt esinalnak rendet. Es a
tiszta konyhaban, az el5bbi fiirosztes illatat61 otthonos levegoben
szinte termei;zetes, hogy a ket no leiil ket szemkozti szekre. Most
a ferfi sines koztiik, magukban vannak.
- Meselj - mondja Klari.
A regi Ilusban egy ilyen felsz6litas ezer kepet keltett volna eletre.
Az o kaleidoszk6pjat megrazni sem kellett, hogy uj es egyre ujabb
hist6riat mutasson be szinesen, izesen. Meselt volna veg nelkiil,
mulatsagosan, kiesufolva es megcsipkedve minden lehetot - de
ehhez a regi Ilus kellett volna, a vallrandit6, a mindent konnyen
vevo, a esakis onmagaval es a h6ditasaival torodo. Ez az Ilus mar
nem olyan folenyes, nem annyira magabiztos.
- Mit meseljek? - mondja. - Te meg se ertheted.
- Mert gondolod?
- Mert te nem voltal olyan buta, mint en.
- Hannan tudod?
- Hat ... esak meg kell nezni, milyen szepen vagy itt.
- Es azt hiszed, ez magat61 Jett?
- Mondd, hog_y esinaltad? En is ferjhez mehettem volna - kezdi,
mintha nem is kerdezett volna s meseli mar, ami tigy kikivankozik
itt belOle s mondja a szazszor unt vasarnap delutanokat, a lazada-
sait, a pofonokat, a sikereket_ is, az egesz esa16ka vidamsagot, ami-

333
r61 azt hitte, tart, amig a vilag, soha vege nem lesz. Elmeseli a pr6-
bakat is, az el6adas izgalmait, hogyan szeretett bele Palk6ba . es
hogyan abrandult ki, hogyan kereste a helyet, mennyire nem birta
mar az otthoni szigort. hogy azt hitte, esak egyszer fiatal s azt ki
kell hasznalni. - Hat en kihasznaltam. De olyan ostoban, hogy
esak most la.tom, milyen kct bal kezzel fogtam neki. Tudod, en ege-
szen meg voltam bolondulva. Azt bittern, azt szeditem magamba,
akit akarok. Nern az a baj, hogy egyszer felsiiltem, de miatta vesz-
tettem el az igazit. Hidd el. hogy ugy volt, hidd el. hogy volt: igazi.
Igazan szeretett. Klari, hidd el, hogy igazan, ez nem olyan volt mint
a ti:ibbi. De nem tudom, meg lehel-e ezt erteni. hogy en semmibe
se vettem, amig megvolt. De ami6ta nines, ugy hianyzik, hogy bele-
bolondulok. :i:'.n nem szoktam a fiukkal es6kol6zni, meg ilyesmi,
mert akkor mindjart szemtelenek, Iattam a tobbi lanynal. Velem
egyik se mert komiszkodni, mert aztan mar ti:ibbe sz6ba sem all-
tam vele. De 6 nem is volt olyan. Nagyon rendes volt mindig, hidd
el. De mi6ta eljottem hazulr61. felem se nezett. Biztosan azon ser-
t6dott meg, hogy nem hivtam meg arra az el6adasra, amelyiken jat-
szottam, de hat akkor a masik tetszett. Nern akartam, hogy ott le-
gyen es zavarjon. Ugye ezt megerted? De kes6bb mar iizentem erte,
nem azert, mert felsiiltem, igazan nem azert, de nem jott ti:ibbet.
Pedig biztosan tudom: igazat adott nekem, hogy nem akartam ott-
hon tovabb turni.
- Klari - sz61 ki ,az ajt6n Gabor. - J6 lesz lefekiidni, nagyon
kes6 van mar.
- Mindjart - felel Klari, de Ilust siirgeti. - Mondd tovabb.
- Nines tovabb - s6hajt Ilus. - Vege van mindorokre. Pedig,
ha ismerted volna I Gabor is nagyon rendes, nem azert mondom, de
tudod, 6 meg rendesebb. Nern valami szep, de szepen tud nezni es
olyan, olyan, nem is tudom. Csendes, de azert tud beszelni. I::s sose
veszekedett velem. Mindig igazat adott nekem, ha nem is volt iga-
zam. A, mit magyarazzam? szeretett es most mar hiaba sirom
vissza. Ha nem tudnam, hogy nem jar mar £01 hozzank, talan most

334
haza is mentem volna, csak azert, hogy talalkozzam vele. De ugyis
hiaba mennek. ts azt az egyet nem tudom anyanak megbocsatani,
hogy hagyta igy elrontani az eletemet. Magyarazta volna meg, hogy
butasagot csinalok, hogy itt van nekem az igazi. Hiszen partolta,
mert nem tudta velem megertetni?
- Mert nem lehet, te kis buta. Azt hiszed, az eleg, ha mas
mondja? Azt neked kell erezni, hogy itt az igazi.
- trzem en, de mar kes6. Te, en mar arra is gondoltam, hogy
ugy teszek, mintha az apammal akarnek beszelni, mert mellette
dolgozik, tudod, 6 is k6mt1ves, de egyszer itt, maskor ott tata-
roznak. Meg mire en szabadulok, 6k is abbahagyjak es mennek,
es en azt se tudom, hogy merre. Mit lehet igy kisiitni, hogy talal-
kozzak vele? Semmit. Pedig, hidd el, mindent megpr6balnek.
- Majd egyszer veletleniil osszetalalkoztok - mosolyog biztat6n
Klari, de Ilus csak legyint:
- A, nines nekem olyan szerencsem.
Csak az ilyen esti beszelgetesek fatyolozzak el Ilus szemet es
hangjat, hogy szinte sir6san vall eped6 szerelmer61. Reggelre csupa
frisseseg, eletorom, igyekezet, labujjhegyen jar6 gondoskodas,
hogy titokban elkeszitse a reggelijiiket:
- Klari olyan kedves - gondolja es szeretne 6 is kedveskedni
valamivel. Ez is uj erzes, hogy keresheti a kedvet valakinek es
segithet neki. ts a kis Iluska I Avval eljatszani I Mar alig varja a
fizetes napjat, nemcsak a tartozasa miatt, inkabb azert a babaert,
amit mar ki is nezett egy kirakatban s megvesz majd es ruhat varr
neki es ugy adja a kezebe. Az lesz csak az orom! El6re elvezi, pedig
tudja, hogy iires kezzel is repesve fogadja, ,,locsiba" is vele akar
menni, tudja, hogy ,szereti.
- Nezd, Klari - nevet Gabor a lanyara. - Jobban all mar Ilus
kezeben a fiirosztes, mint neked.
- Ez azert van, mert neki mulatsag es jatek, en meg csak ha-
mar-hamar, mert etetni is kell, nemcsak 6t, de a tobbi ehest is. Ilus
raer, amig en a vacsorat csin_illom.

33 5
- Sz6, 1ami sz6, ferjhez lehet adni mar a kislanyt. Az el0tanul-
manyokb61 letette a vizsgat.
- Vasarnapra hivunk egy jekiltet - Klari szeme cinkosan vag
az ura fele, de Ilus varatlanul hevesen tiltakozik:
- Nekem ne hivj senkitl Nern akarok ferjhez menni.
- Az mas. A diszn6tor nem eroszak - nevet Gabor. - Akkor
nem hivunk senkit.
- Ilus azt hiszi, jon a kero magat61 is.
- Ne csufolkodj, Klari. Nagyon j61 tudod, hogy nincsen igazad. -
De Ilus meg elkedvetlenedni sem er ra most, amikor Iluskat kell
szarogatni es pizsamaba bujtatni, mindennapi harcat megvivni a
kapal6z6 labakkal es sorra cs6kolgatni az osszes ujjacskakat, sze-
mecsket, orrocskat, ami mar az esti szertartas elengedhetetlen resze.
Aztan a nagyhangu fickandozast szepen felvaltja a bagyadt b6bis-
kolas es ehhez is csak Ilus valla a j6. Agyba is 6 viszi, ez mar mas-
kepp nem is lehet.
!'- vacsora mindig csendes, csak suttogva beszelgetnek, mig az
elso alom el nem melyiil odabenn. Aztan Gabor mehet mar a kony-
veihez, sem a lampafeny, sem a joves-menes nem zavarja tobbet,
reggelig j6l alszik Iluska.
- Most j6, hogy te itt vagy - vall Klari is a mosogatas mellett
- mert van kivel beszelgetni. Tudod, Gabor akkor is visszavonul,
ha kettesben vagyunk. Sokszor tele van a fejem gonddal es azt hi-
szed, kerdezhetek tole valamit is? Dehogy. Egyszerre elzark6zik:
- Nekem fontosabb dolgom van - utanozza Klari az ura hang-
jat: - Ne haragudj, egy konyvet kell atneznem.
- Eppen neztem tegnap is, mennyi konyvetek van.
- De csak szakkonyv. Es bosszantja Gabert, hogy en mar nem
erek ra olvasni sem, hiaba hivja fol valami ujra a figyelmemet.
Mert en is muszeresz vagyok, tudod, de engem kiemeltek es most
a DISZ alapszervezeteit kell ujb61 megszerveznem.
- Te titkar vagy?
- Igen. Nern tudtad? Es rengeteg a munkam. Az elodom iskolara
ment, a helyettese rosszul dolgozott, most rhindent kezdhetek elOl-
rol. Szetziillott minden. Oten-hatan jarnak el egy alapszervezetbe,
azok is csak a hianyokat hanytorgatjak fol, de segiteni nem akar-
nak. Nagyon nehezen haladunk, pedig igazan mindent megteszek,
hogy odacsabitsam oket. Minden egyes iizemreszt vegigjarok, be-
szelgetek veliik, egyiknek ezt, masiknak azt kell elintezni es kell,
mert maskepp nem erzik a torodest. J::s ezt Gabor nem latja be.
Hogy nekem mi kozom van a Veres anyjahoz. mert kiserem en k6r-
hazba? Nern lehet neki megmagyarazni, hogy ez is egyfajta se-
gitseg.
- Nalunk is kezdett mar egeszen j61 menni. Most nem tudom,
mit csinalnak.
- Hogyhogy? Hat te se jarsz gyiilesre?
- Nern en! Felejiik se nezek. Elegem van mar az egesz gyarb61.
Ha tudnad, hogy kitoltak velem.
- Nern szereted a munkadat?
- A munkamat igen, csak az ifiket nem. - J::s Ilus elmeseli a
sok csal6dasat. Hogy Piri hogyan megharagudott ra. pedig csak ...
hogy Marika a vegen rnilyen tiirelmetleniil csattant fol: mindig ziir
van koriilotted. pedig csak . . . es a Rozi es Magda es Anna. hat
meg J6zsi. Gyurka es a tobbi. - Nern, igazan nem kellemes koztiik
Jenni. mikor az egyik ezert oriol. a masik meg azert.
- Nern gondolod, hogy benned volt a hiba?
- J::n sose akartam senkit se bantani.
- Megis megbantottad. Vagy nern?
- Nern tehetek r6la. Szerettem nevetni s oriiltem, ha masok is
nevetnek. Most mar persze maskepp csinalnam, de ezek kozt nem
lehet. J::n ezekkel nem tudom ujra kezdeni.
Klari szemeben a .. nagy gondolat" villan fol:
- Te, nekem valami nagyszerii jutott az eszembe. Nern volna
kedved a Pamutba atjonni?
- Hozzatok?

22 Beczdssy
337
- Meg tudnam csinalni. Nalunk ujra kezdheted, .amit elrontot-
tal, sok az ifi, szerezhetsz baratokat.
- Igazan atvinnel?
- Onzesb61 is. Lattam, milyen iigyesen rajzolsz Iluskanak, hal-
lottalak enekelni, mondtad, hogy felleptel darabban. Sokfelekeppen
tudnalak hasznalni. Es egy uj lany konyen hozhat uj szellemet a
kozonyos lanyok koze. Gabor miatt is szeretnem.
- Gabor miatt?
- Te nem is hiszed, hogy milyen feltekeny. A multkor is meg-
szerveztem egy remek haj6kirandulast, az ifik elveztek, alig var-
jak, hogy u1abbat csinaljunk, maris haromszor annyi jelentkezo
lenne es nem lehet. Gabor nem engedi. Bebeszelte maganak, hogy
az ifik belemhabarodtak, csak miattam jonnek, nekem udvarolnak,
en is csak azert csinalom, mert unom itthon a sok munkat, oriilok,
ha megszokom el6le. De ha te is ott leszel ...
- Ti szoktatok veszekedni?
- Nern szoktunk, de neha bizony veszeksziink, mert en sem ha-
gyom a munkamat. Az o helye a kiserleti laborat6rium, meg a ter-
vez6 osztaly, az en kotelessegem meg ez es kesz. De nem ilyen
egyszerii. Mert az sem j6, ha Gabor haragszik. Mar arra is gondol-
tam, hagyom az egeszet, visszamegyek a miihelybe, kinl6djon mas.
De mikor olyan szepen megindult a ' do log! Gyarapszik a segitse-
gem, dolgoznak a gyerekek, egyre tobben vagyunk. Egesz csom6
dolgot elinditottunk mar, ha cserbenhagyom 6ket, ki folytatja? Es
annyi meg a tennival6 a bels6 szervezesben is, nemcsak a csabit6,
mutat6s, hangzatos programok hogy: sport, tanc, mozi, meg isme-
retterjeszt6 elOadasok, de itt a gyarlatogatas. -
- Az igen, az muris - vag Klari szavaba Ilus. - Mi is mentiink
ket teheraut6val. El6adast vittiink, darab, meg enekkar, en a tanc-
csoporttal. Ugy volt, hogy azok is jonnek majd hozzank, de az
egeszb61 semmi sem lett.
- Te be is tudnad tanitani azt a tancot, amit tancoltatok?
- Na hallod, az nem Jmnszt. En voltam az el6tancos, .a tobbi par
ugyanazt csinalja. Nern lehet azt elfelejteni. Eldudolom ia zenejet,
mar a labam jarja.
- Fonyeremeny leszel nekiink.
Evvel a gondolattal fekiidni le, a jov6r61 almodozni, .ez igen, ez
val6 Ilusnak.

41.

Vargyasne munl~aba fullasztott elete nem lett avval konnyebb,


hogy Ilus nelkiil egy emberrel kevesebbre kellett dolgoznia. Nern
ezen mulott az 6 lelki egyensulya. Nern a tennival6k sokasaga
miatt panaszkodott, csak arra, ha ellenkeztek - ha ugyan egyalta-
lan p.anaszkodott. Ot beliil ette a mereg, az elegedetlenseg. Az ura
es Teri ismertek a termeszetet, nem is szalltak szembe. Most mar
Ilus se szallhatott - de ez talan meg jobban fajt.
Nehez volt ezt szavakba foglalni, nem is beszelt r61a. Meg Mol-
narne is azt hitte neha, hogy nem is gondol Ilusra 1S nem banja, ha
akarmi van v.ele. Pedig nalanal senkisem varhatta nehezebben a
gyari hireket. Teri tudott egyszer-egyszer mondani valamit, hogy
nem hangoskodik ugy, nem futkos annyit ide-oda, alig latja, leg-
foljebb ha 6 maga megy hozza, de neki sines ,sok ideje.
Ilyenkor arra gondol Vargyasne, hogy nem art neki ez a lehig-
gadas, ugyis nagy szaja volt. Most biztosan nem olyan konnyii neki,
nem mehet olyan siman, mint amikor 5 gondoskodott rola.
Mikor Sanyi beszamolt a csomag-atadasr61, azt gondolta, meg j6,
hogy ilyen kardos asszonyhoz keriilt, legalabb a kimaradas kerde-
seben nyugodt lehet. De megnyugodni megsem tudott, hiszen ha-
zugsagert Ilus nem megy a szomszedba, kibeszeli annak is, hogy
miert kellett tovabb bent maradni, miert mehet kesobb haza.
Mikor megtudta, hogy Galambeknal mik tortennek, akkorat dob-
bant a szive, hogy azt hitte, egyszeriben megall.
,,Istenem, csak nehogy igaza legyen az apjanak" - gondolta,

339
mert eszebe jutott az ura mondasa, hogy: aki hazudik, az lop is,
aki lop, elziillik. - ,,Csak be ne moeskoljak" - fohaszkodik ma-
gaban, s6hajtozik s igazan kozel van hozza, hogy felretegyen ser-
todest es szigort, kovetkezetesseget es minden nevelesi elvet es
elfusson ahhoz a gyalazatos nemberhez, hogy elhozza tole a lanyat.
Meg is tenne, ha Molnarne nem biztatna, hogy minden j6ra fordul:
- Nern artott meg neki ez a kis tapasztalat. Nekem elhiheti. £n
ismertem aze!Ott is, !atom most is, mondhatom, nagyon megvalto-
zott. Letort egy darab a dofkodo szarvab61, mar nines akkora
hangja. Nern is kert, val6saggal konyorgott, hogy szerezzek neki
mas helyet. De most aztan egyenesbe jutott. Ha Sanyi nines, nem
is tudom, hogyan vegezte volna. Nern mondom, hogy hagyta volna
magat behal6zni Galambnenal, de ki tudja, hova keriil onnan? Mi-
fele nepsegek vannak, esak most kezdem magam is latni. :E:s ha
utanakerdezek, akkor se tudtam volna, hogy kihez ajanlom. De
haza nem, haza nem akart, hiaba biztattam. 0 inkabb az utean es-
nek ossze. Azt mondja, neki ne olvassanak semmit a fejere, o nem
pofoztatja magat. ot nem verik tobbet nadragszijjal, inkabb a Du-
nanak megy, de nem turi soha tobbet.
Ezt mar nem is hallja Vargyasne, a kepzelete ott kotott ki, hogy
Ilus egyenesbe jutott s ezt Sanyinak koszonheti.
- Talan most majd megis megjon Ilus esze. Sanyinal kiilonb vat
senki sem kivanhat - gondolja s a val6sagot semmibe veve a ket·
tos eskiivorol abrandozik. De nem tud semmi kozelebbit Sanyir61
sem, a hugar61 is esak most hallott Molnarnet61. De ha azok olyan
rendesen elnek, ahogy Molnarne mondja, akkor biztosan segitenek
Sanyinak is az eletet eligazitani, lakast szerezni, vagy megosztjak
veliik, ahogy ok Teriekkel.
Este az uranak mar a kiszinezett tervet meseli, de az esak a fejet
es6valja: - Nekem a Sanyi egy sz6t sem sz6lt errol. Ugy el van
az mar toliink vadulva, mintha ot vertem volna el a nadragszijjal.
- Ha nem is ot, de a szive valasztottjat. Majdnem ugyanannyi.
Meg is mondta itt is, emlekezhetsz.
- !n csak arra emlekszem, hogy te telebeszelted a fejem a hazi-
pletykaval. aztan ji:itt az Ilus hazugsaga, hat nem csodalhatod.
Vargyasne nem is csodalja, de ez a szemrehanyas, hogy o be-
szelte tele az ura fejet, elnemitja. Mintha bizony o Jenne minden-
nek az oka. Mintha nem jot akart volna a szigorusagaval is. Mintha
o tehetne r6la, hogy Ilus ilyen konoknak sziiletett. S mert a lelke
melyen o is hibaztatja magat. ketszeresen rosszul esik, hogy az ur.a
is erre celoz. Hat ne~ eleget gyi:itrodi:itt mar emiatt? ... Meg az
ura gyi:itreset is tiirje? ...
A labosok egyszerre jobban zi:irrennek a keze ki:izott, a tiizhely-
ajt6 nagyobbat csap6dik, minden koccan, koppan, csorren, zCirren,
csak a szava sziint meg. Sz6 nelkiil teszi .az asztalra az etelt, neman
talal, sertodotten eszik.
- Ugye anya kerem, tetszett mar venni toriilkozoket is - pr6-
balja Teri a sajat problemajara terelni anyja figyelmet, de az csak
kurtan leinti:
- Mi6ta kell neked tornod a fejedet? Ami kell, meglesz idejere.
- Meg nem allsz az oltar elott - igyekszik a bekiilessel Var-
gyas, mert a felel0ssegb61 rea es6 reszt nagyon is ismeri, tudja,
hogy a hirtelen haragja csinalta a nagyobbik bajt s szazszor meg-
banta mar, hogy a nadragszij olyan szempillantas alatt keriilt le
r6la. Megbanta mar az elebbi szavat is, vonna vissza, leg.alabb eny-
hiti: - Ne felj, hogy anyad nem a legjobban csinal meg mindent.
- Nern is azert mondtam, csak Mihaly kerdezte.
- Mihaly oriiljon, hogy megkap teged s beiilhet a keszbe.
- Hat oriil is, sz6 se r6la. Csak siirget. hogy meddig varunk meg,
mert nem fontos, ha nines minden egyiitt, majd o megveszi, ami
meg kell.
Vargyasnenak voros poszt6 az ilyen beszed es megint felcsattan:
- Az en lanyom ,,viszi" ami kell, megmondhatod neki. Ne ve-
gyen o semmit, inkabb gondoljon a lakassal, meg butoron legyen
az esze, mert itt soka ugysem maradhattok. Meg szuszogni se lehet
majd, ha meg egy agyat beallitunk.

341
- 0 is ugy gondolja. Ha mar megvan a hazassagi bizonyitvany,
akkor igenyelhet, a gyar is igerte, meglesz a lakas biztosan, ne tes-
sek anyanak felni.
- Fel a ... majd megmondtam, hogy ki. En 1a nnagameban va-
gyok. Az feljen, hogy kiteszik, akit befogadnak. El6re megmond-
tam, hogy csak ideiglenesen lehettek itt s ,ehhez tartsatok maga-
tokat.
- Ugy is lesz. Igyeksziink.
Olyat nem mondhat Terinek, hogy vitatkozzon - megis ingerli.
Az is bosszantja, hogy nem mondhatja hatarozottan: ekkor es ekkor
eskiisztok. Az is csak remenyseg, hogy a kettoet egyiitt tartanak.
Ilus nem is mutatkozik. J6 volna a kett6t egyforman bocsatani
szarnyra, amit Teri, azt Ilus is kapja, de hat Ilus boritekjaba ne:;rn
keriilt semmi, ami6ta elment ts abb61 nem sokat vesz, ha a kelengye
kell. Van gondja. van. Van min torni a fejet nappal es ejszaka. Meg
almaban is csak ezzel foglalkozik.
Es ha 6szinte akar lenni onmagahoz, nem annak i:iriil, amit Teri-
nek mar megvehetett, az busitja, ami Ilusnak meg hianyzik a ke-
lengyeb61. Tervez, tervez, meg vesz is neki titkon egyet-mast a le-
sp6rolt konyhapenzb61. De nincsen nap, hogy a tervezgetes csucsai-
r61 ne csusszon vissza a ketelkedes v61gyebe :
- Hatha nem lesz semmi ebb61 a Sanyi-iigyb61? ... Hatha Mol-
narne is teved? ...

42.

Klarieknal sok mindenr61 megfeledkezett mar Ilus s nem is


gondol masra, mint a bizto.s igeretre, hogy bekeriil a Pamutba.
Ezert birja a gep mellett a nagy arv.asagot:
- Egy-ket nap mcg. Hetf6n mar biztosan az uj helyen leszek. -
fgy biztatja magat s hajtja is, hogy a boritekban minel tobb 1<!-
gyen. Vasarolni szeretne egyet-mast. Ruhat is, meg cip6t, meg egy-

34.a .
ket apr6sagot. Nagyon ki kell ,szamitani mire, mennyit, mert Klari
is megszamoltatja. A babaert is hogy kikapott. Hogy egy ilyen
csi:ippseg eppen ugy oriil az olcs6bbnak is, a penzt nem kell ilyes-
mikre szetsz6rni. De ha igaza van is Klarinak, megis nagyon j6 er-
zes volt a kicsi i:iri:ime.
Erre gondol, szinte latja Iluska kapkod6 ket kezet, ahogy a baba
fele nyujtogatja tiirelmetleniil es siirgeto keressel:
- Baba! . . . adaide ... ad.aide ...
Ilus elmosolyodik az emlekezesen, eppen ezert varatlanul eri,
hogy a titkar hivatja. Regen volt mar, mikor biintudattal ment fol
a di:ingo vaslepcsoki:in, de most sem kellemes. Talalgatja, hogy mit
akarhat tole, de semmirol .sem tud, amiert megszidhatna. Hacsak
nem eppen dicseretet kap a 180 szazalekert.
- Ulj le. Mondd el, mit tudsz Galambner61.
Galambne azok ki:ize tartozik, akikre Ilus mar nem is gondol.
Mi6ta a holmija kikeriilt onnan, meg rossz almaban sem jut eszebe,
hogy ki:ize volt hozza. Most racsodalkozik a titkarra:
- Miert, titkar elvtars?
- Te kerdezel, vagy en? - nevet a titkar s ettol Ilus felleleg-
zik. - Arr61 van .sz6, hogy a rendorsegre foljelentes ment ellene,
hogy teged ... hogy neked . . . - hirtelen nem tudja Ilus szemebe
mondani a csUf vadat.
Ilus csak hallgat. Ez kap6ra ji:in a titkarnak:
- Sz6val, neked nines panaszod.
- Nincsen.
- Jelenthetem, hogy a nyomozast terad nem kell kiterjeszteni?
- Jaj, dehogy kell! Latni se akarom, meg a fajtajat se.
- Latod, milyen bajt csinaltal rnagadnak? Nern lett volna oko-
sabb, ha nem makacskodsz? Ha anyadra hallgatsz? Remelem, visz-
szamegy?
- J6 helyen vagyok most. - Hirtelen elmosolyodva teszi hozza
Ilus: - Egy DISZ titkarnal! Csak most fiiggetlenitettek. Engem is
maga melle vesz a Pamutba. •

343
- Te el akarsz mennif Ahhoz az is kell, hogy mi elengedjiink.
Nern atjar6haz a gyar, hogy csak be es ki, .amikor tetszik.
- Nern j6 mar itt nekem. Haragusznak ram, nem szeretnek, tu-
dom is en, olyan furcsak, nem ugy, mint azel6tt.
- Talan raszolgaltal?
- Biztosan. De 6k sem voltak olyanok, mint kellett volna. :E:n
igazan mindenben reszt vettem, aztan egyszerre a kutyanak se kel-
lettem. Ugy neztek ram, mintha Isten tudja mit csinaltam volna.
Nern hivtak; hat nem mentem. :E:s most mar nem is tudnam veliik
ujra kezdeni, meg ha hivnanak is.
:E:s a Pamutban ujra kezded?
- Az mas. Ott nem fogok semmi szamarsagot csinalni.
- Hat belated, hogy itt eleg szamarsagot csinaltal?
- De meg mennyitl Tudom en. Ne tessek ram haragudni, de in-
kabb elmegyek.
- Ilusl - nevet a titkar - teged kicsereltekl Bocsanatot tudtal
kerni? Most mar igazan sajnalom, hogy akkor megy el, amikor az
eszed megjott. De ha mar igy fordult, talan igazad van. Hat igye-
kezz Ott is ugy, ahogy itt igyekeztel es a szazalekod Ott Se legyen
kisebb.
- Titkar elvtars tudja?
- Tobbet is, mint te, te kis onfejii csacsi. £s ha most azt mon-
dom neked, hogy: gratulalok, el ne felejtsd par nap mwva. Jusson
eszedbe, hogy en voltam a legeslegels6, aki sok szerencset kivant
neked.
A Pamuthoz?
Ha akarod, ahhoz is.
- De hat akkor mihez?
- Nern megmondtam, hogy tobbet tudok, mint te? De ha most
elarulom, akkor te is ugyanannyit tudnal. Igaz,? Hat menj, Ilus, de
bucsuzz am el az ifiktol is, nem rosszabbak azok sem, mint te, ha
neha rosszalkodnak is. Ut6vegre : egyszer fiatalokl ... Nern igaz?
Ez az emlekeztetes a sajat hetyke kijelentesere sok mindent jut-
tatott Ilus eszebe, amiert talan pirulnia is kellett volna, de neki a
jokedve tert vissza.
- Gyere. lekiserlek, nekem meg van egy kis dolgom odaat a ka-
lapacsnal. Mert veletek mindig van, tudhatod - maga ele tolja
Ilust, ugy dobognak le a lepcson. Aztan a karja Ilus vallara keriil,
.ugy tereli Marika fele: - Bucsuzzatok el Ilust61, itthagy minket.
- Mar megint ztir? - kerdi Marika.
- Kozos megegyezessel.
- Ez volt a telefon? Most mar ertem - b6logat Marika.
- Akkor azt is erted, hogy nem ujabb zur, hanem eppen tiszta-
z6das.
Marikanak nines mar m6dja magyarazkodni, hogy nem rosszb61
gondolta, mert Piri is siet elmondani a magaet:
- Igazan sajnalom. J::ppen most beszeltiink r6lad, hogy meny-
nyire megvaltoztal. Hetfon akartunk erted menni, hogy vissza-
csabitsunk az enekkarba.
- Hetfon en mar a Pamutban leszek.
- Ott szebbek a fiuk? - kottyan kozbe a kis szeplos, de Marika
mergesen villan feleje:
- Te is tudod, mi a humor! - aztan Ilusnak nyujtja a kezet: -
Haragszol rank?
- Mar nem. De akkor rosszul esett.
- Csak el ne sirjatok magatokat - nevet a titkar es tovabb siet.
Egy perc alatt koriilveszik Ilust, lealltak mind s a gepeket sajat
hangjukkal p6toljak:
- Megoriiltel?
- Mert megy el?
- Nagyon hianyzol majdl
- lgazan butasag !
- Iluskam, ne menj el!
Mintha ez az utols6 kialtas adta volna az otletet a fiuknak, csak
osszevillant a tekintetiik s nevetos szemmel es vidam hanggal kezd-
tek enekelni:
Ne menj el, maradj itt,
Majd megldtod, jobb lesz itt,
Magad ulsz az olembe .. .
Ilus a regi vidamsaggal neve.t vissza rajuk, ugy enekli a valaszat:
]obb lesz nekunk messze tdvol,
Hirt sem hallani egymdsr61,
Edes kedves ifikeim, vdlnunk kell ...
Kirobban6 nevetesben olelkeznek Ilussal es cs6koljak a lanyok,
a fiuk fintorogva ti:irlik a miikonnyeiket s egyik, valahonnan a ti:ibbi
ha ta mi:igiil incselkedik Ilus fele:
- Bucsuz6ra nekiink is adhatnal puszit!
- Hogyne, hogy a szemem kikaparjak? Kell az nekem a Pamut-
ban - most egeszen a regi kedvevel vag vissza.
J6 az, hogy igy kerdezgetik es ilyen nehezen eresztik el. lJgy lat-
szik, megiscsak szerettek. Az ajt6ig kiserik s meg ott is utana kia-
balnak:
- Aztan irjall
- Nezz el hozzank neha!
- Ne felejts el minketl .. ;
- A vegen majd elsirtam magam - meseli otthon Klarinak.
- Hetf6n mar velem jossz - feleli, de egyebkent csak igent,
vagy nemet mond, alig ve.szi tudomasul · Ilus lelkendezeset, nagyon
is hallgatag. Ha szabatosan ki tudna fejezni az erzeset most Ilus,
azt mondana: valamit elhallgat. Nagyon titokzatos. Elfoglalt, per-
sze, siit-foz vasarnapra, nem er ra ilyenkor massal ti:irodni, mint a
pontos meressel, a keveressel, meg a kicsit is Ilusra hagyja. :E:s Ilus,
amig a fiiri:isztes ideje elerkezik, jatszik is vele kedve szerint:
- Lovadojni atajot! - toporzekol es Ilus engedelmesen negy-
kezlabra ereszkedik, a hatara emeli s terden csuszva zi:itykoli
jobbra-balra a lovasat, amin az sikongva nevet.
- Kellett igy magara kapatni? - mosolyog le rajuk Gabor. -
Most mar soha le nem megy a nyakar61.
- Ne is menj Ilusl1:am - iiget vele, meg-megrazza, galoppba fog,
eammog, minden m6don nevetteti. Jatszik, pedig annyi meselni
val6ja volna s meg tobbet kerdezne, de nines kivel i:isszeiilni, meg
akkor sines, mikor Iluskat regen lefektette. Klarit nem lehet .sz6ra
birni, ma semmikepp nem er ra.
- A habot verd, arra figyelj - inti le vaesora utan is Klari, ami-
kor vegre belekezdene a mond6kajaba, ami ugy kikivankozik be-
16le. Es nem hagyja. Nern, leinti. De a hangjaban ninesen bant6,
meg mosoly is dereng a szaja ket sarkan, mintha 6 is mondhatna
valamit, de 6 maga se mondja. Ilus tetovan nez hol Gaborra, hol
Klarira:
- Jaj de furcsak vagytok mama.
- Csak siessiink. Holnap is sok dolgunk 1esz meg. Tegy a tiizre,
nem le.sz eleg forr6 a siitom.
Semmi remenye sines Ilusnak, hogy tisztazhassa a kodos dolgo-
kat. Sejti, hogy Klari beszelhetett telefonon .a titkarral, azert tudott
mindent elore a Pamutr61 is. Biztos kikerte Klari a gyart61. Talan
olyasmit is mondott, hogy a Pamutban rabiz majd valamit es ehhez
gratulalt - de esak sejteni lehet mindezt, talalgatni, de vala.szt
kapni nem, akarmilyen formaban kezdi el a kerdezgetest. Ugy fek-
szik le, zavaros erzesekkel, ahogy egesz este toprengett magaban.
Meg az alma is ebbol a 1tapogat6zasb61 taplalkozik: Bekoti:itt szem-
mel bukdaesol valahol, azt sem tudja, kert,e, vagy szoba. A tikart
kellene megfognia, de az mindig felreugrik el6le es ezen valakik
nagyokat kaeagnak. Csupa cinkos veszi koriil s 6 a kendot nem
tudja leotdani a szemerol, megfogni sem lehet a titkart, nem lat
semmit, esak nevetnek, j6kedviien e.s azt sem tudja kik.
Beleizzad a kiizdelembe, mire vegre felebred es ugy erezheti,
hogy a szemerol lehullott a ki:ites. De csak a konyhat latja maga
koriil, a mar megszokott falakat. S hogy mozgol6dast hall beliilrol,
felpattan, nehogy lustasagon erjek. Szaporan alagyujt a teasbogre-
nek, mosakszik, szedegeti a esavar6kat ki a hajab61, mert az este
mind a ketten fejmosast rendeztek. Nyilvan erre a motoszkalasra
dugja ki az ajt6n a fejet Kla_ri:

347
- Fi:ilkeltel?
- Mindjart felfo a teaviz - sugja vissza Ilus, de Klari nem tii-
relmetlen:
- Nern surges, alusznak.
- Persze, hiszen vasarnap van I - neveti i:inmagat Ilus. - En
meg majdnem elszaladtam. nehogy elkessek.
- Csacsi vagy, mint mindig. - Meguti:igdi Ilus arcat s nagy hir-
telen megcs6kolja. Dtidolva forraza le a teat. Ilusnak ez a j6kedv,
ez a kedveskedes is mend valamit, csak erthetetlenul. Tudja, hogy
megkedveltek, nines semmi kiili:ini:is Klari mosolyaban, sem a cs6k-
jaban, megis furcsa most igy, kora reggel. Sz6tlanul esznek. Klari
arcan ti:iprengest lat Ilus, de kiderul, hogy csak egyszen1 hiizimun-
kara gondolt es semmi kiili:ini:isre: - Fi:iltesszuk a vasal6t. Legy
szives, gytijtsd be. En meg kihozom a kek ruhiidat.
- Megyunk valahova?
- En nem, csak te.
- Csak en? . . . - amul Ilus, de semmi faggatasra sem tudhat
. meg ti:ibbet. Duzzog is: - Igazan, milyen titokzatos vagy! En meg
mint egy hiilye, tigy mozgok itt ki:iztetek es nem tudom kitalalni,
hogy mit titkoltok elolem. .
- Ki tehet arr61, hogy butusnak szulettel? Mas lany mar regen
r.aji:itt volna.
- Mas !any? ... Csak nem azert kiildesz el, mert a vendegeid-
nek titban lennek?
- Viz, viz, viz I
- Valahova iizenetet kell elvinnem?
- Viz, viz, viz!
- Iluskaval megyek?
- Viz, viz, viz!
- Talan massal?
- Meleg, meleg I
- Jaj, hat mondd marl
~ Engem hiaba faggatsz, megigertem: nem mondom meg I
- Megigerted? Kinek?
- Hozom a ruhadat. szepen vasald ki, egyebbel ne ti:irodj.
Celozgatas es talalgatas jarta egesz delel6tt, de semmi eredmeny.
a teritesnel a himzett asztalki:izep es i:it timyer mar ti:ibbet mondott
es Dus diadallal kialtott fol:
Az edesanyad ji:in!
- Ttiz, ttiz, ttiz I
Meg a Kereszt, igaz?
- Ttiz, biz, ttiz I
- EbbOl kellett ekkora titkot csinalni?
- Nern egeszen csak ebbol.
- Hat?
- Talald ki, ha tudod.
- Megigertem - kialt ki a szobab61 Gabor . - hogy keritek ma-
ganak volegenyt.
Ilus egyszerre nagyon elcsendesedik. Ogy erzi, mar mindent ki-
talalt. es ez ra nagy szomorusagot fog hozni. A mai nappal lezarul
Klariek kedvessege es soha ti:ibbe nem neznek ra ugy, mint eddig.
Tudhatta volna azonnal, ha egy kicsit jobban gondolkozik, hogy
Klari a batyjat .a karja neki bemutatni. Pedig o mindjart megmondta,
hogy neki Sanyin kiviil senki sem kell, hiaba is eroltetik.
- Ebbol nagy sertodes lesz - gondolja elkedvetlenedve, s mar
sajnalja ezt a j6 kis feszket, hogy el kell majd hagynia. - Hogy en
milyen szerencsetlen vagyok! ... - sirja el magat.
- Most meg mi bajod van? - csodalkozik ra Klari.
- Nern tehetek r6la, Klarikam. Tudom, hogy megharagszol, de
en inkabb most elmegyek. Ne legyen ,sertodes.
- Mondd, megbolondultal?
- Klarikam, en nem akarok mas fiukkal ismerkedni.
- 0, te szamar, hiszen az en batyam mar volegeny!
- lgazan? Jaj de j6! - s bolondul megi:ileli Klarit. Ha a meg-
toldott asztal es szekek mellett helye volna, ki:iriil is tancolna a
konyhat.

349

- J6 lesz elObb a v6r6sre sirt orrodat megmosni is hozd rendbe


a hajadat is. Nern kell, hogy egy szegeny volegenyt egy boszorkany
fogadjon.
Trefa ide, trefa oda, most mar konnyii volt Ilust megnyugtatni,
hogy nem akarjak Sanyijat61 elszakitani, ha pillanatnyilag azt sem
tudja, hogy hol is van. Valahol van, ·es 6 megtalalja, most mar biz-
tosan segit majd Molnarne is. Iluska is beken hagyja, most a baba-
jat altatja. Klari bent beszelget az uraval.
Pontban tizenket 6rakor nyilik a konyhaajt6. Ilus egyediil van
kint, s ha nem tudna, hogy kit varnak, akkor is felismerne. Maga-
sabb, erelyesebb, de a szeme ugyanaz a figyelve nezo.
- A Klari edesanyja, ugye? - siet elebe Ilus. - Cs6ko!om ...
Es ugyanakkor, ugyanavval a hanggal kerdezi a latogat6 is:
- Hat te vagy az a kislany? - es osszemosolyognak.
A szobab61 is jonnek mar ki. Iluska ket kezzel haritja el utjab61
az akadalyoz6kat s raveti magat, terdet olelve a nagyanyjara:
- Nadmami! Nadmami! Tejeszt hol?
- Ne felj, picinyem, nem szokott el, jon Kereszt is.
- Jon Tejeszt! Jon Tejeszt! - ugral, tapsikol, 6r6meben a labak
alatt csetlik-botlik. Ilus alig tudja lecsendesiteni s melle guggol,
me.set iger, mindent, hogy j6 legyen.
Kozben Kereszt csakugyan megjott s sulyos csomagjait a tiizhely
melle s a kredencre rakja. Olyan nagy lett a csend Ilus koriil, hogy
erre fordul vissza s ahogy felall, szinte mozdulni kepteleniil mered
a fiura:
- Sanyi ... - inkabb leheli csak, de aztan mar magahoz ter,
oda szalad. ket karjat a nyaka kore fonja, ugy ismetli: - Sanyi ! ...
Es a ,,nagy melak", aki Vargyasne kozeleben olyan hallgatag volt,
most a boldogsagt6l nema. Csak a hatat simogatja Ilusnak. Csak-
ugyan nem tud sz6lni, mert ekkora 6r6mre nem szamitott. Klari
hiaba biztatta, hogy ne feljen, 1szerelmes a kislany, az 6 tapaszta-
latai sokkal sz.erenyebbek voltak. Tudta, hogy kedveli, de csak
ennyi. Olelest meg sosem kapott tole.

350
- Nagyon megvaltoztal - mondja vegiil.
- Pedig itt mar visszahiztam.
- Nern is ugy gondolom. Valahogy ... valahogy nagylany lettel
- nezi a regi rajong6 tekintettel. Meg a kis Iluska is hiaba oleli a
terdet:
- Tejeszt! ... Edesz Tejeszt! ...
- Azt akarja mondani - nevet Klari: - hogy benott a fejed
lagya.
Ezer kerdesiik lenne egymashoz, de lehet is itt a csalad el6tt?
Csak fogjak egymas kezet es egyre mosolyognak.
- Egyetek mar. A ne'zest61 nem laktok j61 - csufol6dik veliik
Gabor.
- Nern laknak 6k j61 az evestol sem, egy madar is tobbet csipe-
get - mondja Klari, de nem haziasszonyi sertodottseg, egyiitterzes
melegszik a hangjaban.
- 1gy van ez . . . - s6hajt elegedetten a nagymama is es rajuk
mosolyog.
- To!ts, Gabor - dirigal, mint egy rendez6, Klari. - Kereszt, el-
hoztad a gyuruket is?
- Hogyne.
- Mert ha nem tudnad - 1. koccint Klari Ilussal - ez itt ma el-
jegyzes.
Ilus volt mar hetyke, csip6s, huncut, merges, vidam, de ilyen za-
vart-boldog, ilyen szegyenlos-biiszke meg soha.
- Isten eltesse a fiatalokat - emeli poharat Gabor, mint aki
beszedre kesziil, de a nagymama leinti :
- Hat hadd Mzza mar elebb az ujjara .. ;
Nezegeti Ilus, kiilon mosolya van a gyuru szamara, jut bel6le
Sanyinak is s a maradekot a tobbiek kozt osztja szet.
- Ki ke11 inni egy cseppig, ez szabaly! - biztatja Gabor, pedig
most nem is kell biztatas, kiissza j6kedvlin.
- Cs6koljatok meg mar egymast! - mondja Klari es ezt sem
kell ketszer mondani.

351
- Gratulalok, fiam, a valasztasodhoz - gyonyorkodik a nagy-
mama szeme Ilusban. - De neked is kislanyom, j6 ferjet kapsz.
- Tudom - mosolyog Ilus, mert nem mosolyogni nem is kepes.
J6 volna megmondani, hogy milyen boldog, de 6, aki 6rakig tudott
minden semmisegrol szinesen meselni, most egy sz6t sem talal. Fur-
csa volna azt mondani, hogy legeslegels6nek a titkar gratulal.t, pe- ·
dig ez jut az eszebe. - Vajon a lanyok is tudtak? - gondol a teg-
napi csivitelesiikre. - Hogy fog csodalkozni anyal ... - mondja
ki vegre.
- Delutan meghallod - mondja Klari.
- Aha, most ertelek - nevet Ilus. - Oda kell elmennem.
- Sanyival. Es szemelyesen is meghivod oket ide vacsorara.
Mert Molnarnenak telefonaltam es megiizentem vele, hogy en tar-
tom az eljegyzesteket, itt lesz a vendegseg.
- De vasarnap van es Terinek biztosan ott lesz a v6legenye is.
- Mit gondolsz, mert volt Sanyi tigy folpakolva? Az 6 brigadja
is itt kell hogy legyen, jonnek meg Molnarek is.
- Szekeket ne hozzunk? - perdiil egyet nagy vidaman Ilus.
Csak most tert magahoz. Sanyival meg haza is tud menni. Bocsa-
natot is ker. Legyen szent a beke. Tobb J?Ofon mar ugysem lesz,
Sanyi nem engedi.
- Oriilsz? - kerdezi halkan Klari s Ilus csak a szemevel int. De
valahogy megsem fer mar a b6rebe, minden porcikaja kiilon tan-
cot jarna. Szeme ele emeli a kezet, gyonyorkodve nezi a gyun1jet:
- J61 all az arcomhoz? - nevet Klarira, de feleletet sem var,
sorba cs6kol mindenkit: - Olyan boldog vagyokl ...

You might also like