Az e-könyv ezen példánya

Szendrei Gyöngyvér
Cím: 2013 Pomáz, Táncsics Mihály utca 19.
Telefonszám:
E-mail: szendrei.gyongyver@gmail.com

tulajdona.

Tudomásul veszem és elfogadom, hogy a(z) „Bevezetés

az Európai Unió politikáiba”, illetőleg annak
elektronikus könyv formátumával kapcsolatos, a
szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által
szabályozott minden vagyoni jogosultság – így
különösen a kiadás és felhasználás joga – időbeli,
térbeli és bármilyen egyéb korlátozás nélkül kizárólag
a Wolters Kluwer Kft-t illeti. Büntetőjogi felelősségem
teljes tudatában elfogadom, hogy a kiadványt kizárólag
a saját céljaimra vagyok jogosult használni, a kiadványt
nem vagyok jogosult többszörözni, terjeszteni,
átdolgozni, bármely harmadik személy számára
hozzáférhetővé tenni, illetőleg bármely egyéb módon
felhasználni. Kötelezem magam arra, hogy a szerzők
személyhez fűződő jogait tiszteletben tartom.

 
soft-DRM by VAZSONYI.com
 
Bevezetés az Európai Unió
politikáiba

Szerkesztette
Kende Tamás

 
Kiadja a
Wolters Kluwer Kft.
Budapest, 2015
1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21–35.
Telefon: (40) 464-565
Fax: +36 (1) 464-5657
e-mail: info@wolterskluwer.hu
www.wolterskluwer.hu

Felelős vezető: Tóth Gábor, a Wolters Kluwer Kft. ügyvezetője

Kiadásért felelős: dr. Takács Tibor
A kiadványok szerkesztéséért felelős: dr. Szabó Marianna
Felelős szerkesztő: Németh Lajos
Műszaki kiemelt főmunkatárs: Schuller Krisztina
Műszaki szerkesztők: Kerek Imréné, Szász Zoltán
Fedélterv és tördelés: Wolters Kluwer Kft. DTP-csoport

ISBN 978 963 295 461 5

Termékkód: YEB1580

Kiadványaink megtekinthetőek és megvásárolhatóak

szakkönyvesboltunkban a Kiadó címén, továbbá a www.complex.hu
portálon

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás és a mű bővített, illetve

rövidített változatának kiadási jogát is.
A Kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül sem a teljes mű, sem annak bármely
része
semmiféle formában (fotokópia, mikrofilm vagy más hordozó) nem
sokszorosítható.
 
Bevezetés az Európai Unió
politikáiba

Szerkesztette
Kende Tamás

 
Szerzők:
Balázs Péter 1. fejezet
Bándi Gyula 16. fejezet
Békés Balázs 10. fejezet
Bozzay Erika 6. fejezet
Dunay Pál 9. fejezet
Gyulavári Tamás 8. fejezet
Halmai Péter 14. fejezet
Iván Gábor 7., 15. fejezet
Jeney Petra 11., 13. fejezet
Kajtár Gábor 12. fejezet
Kardos Gábor 8. fejezet
Katona János 21. fejezet
Kende Tamás 4., 5. fejezet
Lattmann Tamás 11. fejezet
Marosi Zoltán 3. fejezet
Molnár-Bíró György 17. fejezet
Molnár Géza 20. fejezet
Nagy Boldizsár 13. fejezet
Péterfalvi Tamás 2. fejezet
Puskás Gábor 4. fejezet
Rajczy Lajos 2. fejezet
Sonnevend Pál 1. fejezet
Szűcs Tamás Általános áttekintés, 18. fejezet
Tosics Nóra 19. fejezet
Wágner Zsófia 18. fejezet

Szerkesztette:
Kende Tamás

A borítókép Nagy Miklós: Sínek című műve.

Kézirat lezárva:
2014. június 30.

Negyedik, átdolgozott kiadás

© Balázs Péter, Bándi Gyula, Békés Balázs, Bozzay Erika, Dunay Pál,
Gyulavári Tamás, Halmai Péter, Iván Gábor, Jeney Petra, Kajtár Gábor,
Katona János, Kende Tamás, Lattmann Tamás, Marosi Zoltán, Molnár-
Bíró György, Molnár Géza, Nagy Boldizsár, Péterfalvi Tamás, Puskás Gábor,
Rajczy Lajos, Sonnevend Pál, Szűcs Tamás, Tosics Nóra, Wágner Zsófia,
Budapest, 2005, 2009, 2011, 2015
© Nagy Miklós, Budapest, 2015
© Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2005, 2009, 2011, 2015

A Wolters Kluwer Kft. az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók

és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja.
Rövidítések jegyzéke
 
 
 
 
 
 
 
ACP African, Caribbean and Paci c group of States, az afrikai,
a karibi és a csendes-óceáni térség országai
ADNR Regulation on the Transport of Dangerous Goods on the
Rhine
ASEAN-országok Association of Southeast Asian Nations, Délkelet-ázsiai
Nemzetek Szövetsége
ASOR Agreement on the International Carriage of Passengers by
Road, by means of Occasional Coach and Bus Services
ASZ Amszterdami Szerződés
BAT Best Available Technology, a Legjobb Elérhető Technika
BATNEC Best available technology not entailing excessive costs
BEUC European Bureau of Consumer Unions, Fogyasztói
Szervezetek Európai Irodája
CAD Capital Adequacy Directive, a tőkemegfeleléssel
foglalkozó irányelv
CAP Common Agricultural policy, Közös mezőgazdasági
politika
CARDS Community Assistance for Reconstruction, Development
and Stabilisation
CARE Community Database on Road Traffic Accidents
CATS Committee according to Article irty Six, a 36. cikk
szerinti Bizottság
CC Continental Can
CCN/CSI gateway adatkapcsolati csatorna a tagállami informatikai
központok és a brüsszeli számítógépes központ között
CE Communauté Européenne (az Európai Közösség)
rövidítése, melyet az Európai Unió országaiban
forgalomba hozott ipari termékekre alkalmaznak
jelölésként
CEDEFOP Centre Européen pour le Développement de la
Formation Professionnelle, Európai Szakképzésfejlesztési
Központ
CEJA Conseil Européen des Jeunes Agricultures, a atal
farmerek szervezete
CEN European Standardization Committee, Európai
Szabványügyi Bizottság
CENELEC European Electronic Standardization Committee,
Európai Elektronikai Szabványügyi Bizottság
CEPES Centre européen pour l’enseignement supérieur, Európai
Felsőoktatási Központ
CEPOL Collége européen de police, Európai Rendőrakadémia
CFSP Common Foreign and Security Policy, közös kül- és
biztonságpolitika
CIREFI Centre for Information, Discussion and Exchange on the
Crossing of Frontiers and Immigration
CITES Convention on International Trade in Endangered
Species, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok
nemzetközi kereskedelméről szóló Egyezmény
CLAB European Database on Case Law about Unfair
Constractual Terms, a tisztességtelen szerződési
feltételekre vonatkozó jogesetek európai adatbázisa
COGECA Confédération Générale des Cooperatives Agricoles de
l’Union Europé- enne, a mezőgazdasági szövetkezetek
közösségi szervezete
COFACE Committee of Family Organisations in the European
Communities, az Európai Közösségek Családi Szervezetei
COPA Comité des Organisations Professionelles Agricoles, az
EU mezőgazdasági szövetségeinek szervezete
COPS Comité politique et de securité, Politikai és Biztonsági
 Bizottság
Coreper Comité des Representants Permanents, Állandó
Képviselők Bizottsága
CREST Scienti c and Technical Research Committee,
Tudományos és Technikai Kutatási Bizottság
CTBTO Comprehensive Test-Ban Treaty Organisation, Átfogó
Atomcsend Szerződés Szervezete
DG Direction Générale, az Európai Bizottság Főigazgatósága
EARDF European Agriculture and regional Development Fund,
Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap
EASZ Európai Alkotmányos Szerződés
EBA everything but arms regulation
EBESZ Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet
EBTI a vámhatóságok által adott Kötelező Tarifális
Felvilágosítások európai szintű adatbázisa
ECC-Net European Consumer Centres Network, a Fogyasztók
Európai Központjainak Hálózata
ECICS a vegyi anyagok európai vámjegyzéke
ECOFIN e Economic and Financial Affairs Council, a gazdasági
és pénzügyminiszterek tanácsa
ECU European Currency Unit, egységes európai elszámolási
egység
ECMT European Conference of Ministers of Transport
ECTS European Credit Transfer System, Európai Kredit Átviteli
Rendszer
EEO Egységes Európai Okmány
EETA egységes európai társasági adó
EFS Európai Foglalkoztatási Stratégia
EFT Európai Felsőoktatási Térség
EFTA European Free Trade Association, Európai
Szabadkereskedelmi Szervezet
EGK Európai Gazdasági Közösség
EGT Európai Gazdasági Térség
EIB European Investment Bank, Európai Beruházási Bank
EIF European Investment Fund, Európai Beruházási Alap
EiT Európai Tanács
EK Európai Közösség
EKB Európai Központi Bank
EKSz Az Európai Közösségeket létrehozó Szerződés
EMAS Environmental Management and Audit Scheme,
környezeti management és auditálási rendszer
EMI European Monetary Institute, Európai Monetáris Intézet
EMOGA Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap
EMU European Monetary Union, európai gazdasági és
monetáris unió
ENIC European Network of Information Centres
ENSZ EGB Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága
ENSZ BT Az ENSZ Biztonsági Tanácsa
ENSZ Egyesült Nemzetek Szervezete (United Nations – UN)
EP Európai Parlament
EPC European Political Cooperation, Európai Politikai
Együttműködés
ERA European Research Area, Európai Kutatási Térség
ERC European Research Council, Európai Kutatási Tanács
ERCEG European Research Council Experst Group, Európai
Kutatási Tanács Szakértői Munkacsoport
ERFA European Regional Development Fund, Európai
Regionális Fejlesztési Alap
ERM Exchange Rate Mechanism, európai árfolyam-átváltási
mechanizmus
ERTI European Roundtable of Industrialists
ESDP European Security and Defence Policy, Európai
Biztonsági és Védelmi Politika
ESTA European Science and Technology Assembly, Európai
Tudomány és Technológia Testülete
ESZA Európai Szociális Alap (European Social Fund – ESF)
ESZAK Az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó Szerződés
ET Európa Tanács (Council of Europe, Conseil de l’Europe)
ETR European Training Foundation, Európai Képzési
Alapítvány
ETUC European Trade Union Confederation, Európai
Szakszervezetek Konföderációja
EU Európai Unió
EURAB European Research and Advisory Board, Európai Kutatási
Tanácsadó Testület
EURATOM             Az Európai Atomenergiai Közösséget létrehozó Szerződés
Eurodac Az Európai Unió ujjlenyomat nyilvántartó rendszere
Eurojust European permanent unit of magistrates, különleges bírói
testület
Europol European Police Office, Európai Rendőrségi Hivatal
EUSZ A Lisszabonban elfogadott Európai Uniós Szerződés
FATF Financial Action Task Force, Pénzmosással Foglalkozó
Pénzügyi Akciócsoport
FEOGA Fonds européen d’orientation et de garantie agricole, lásd
EMOGA
G7 a 7 legfejlettebb ipari ország
GATT General Agreement on Tariffs and Trade, Általános Vám-
és Kereskedelmi Egyezmény
GDP gross domestic product, bruttó hazai termelés
GLP Good Laboratory Practice, megfelelő laboratóriumi
gyakorlat
GMM Genetically modi ed micro-organisms, genetikailag
módosított mikroorganizmusok
GMO Genetically modi ed organisms, genetikailag módosított
organizmusok
GNI gross national income, bruttó nemzeti jövedelem
GNSS Global Navigation Satellite System, globális navigációs
rendszer
GPS Global Positioning System, Amerikai globális
helymeghatározó rendszer
GSP Generalized System of Preferences, általános
(vám)preferencia rendszer
HIA hazai illetőség szerinti adózás
HOFE Halászati Orientációs Finanszírozási Eszköz
IAEA International Atomic Energy Agency, Nemzetközi
Atomenergiai Ügynökség
INTERREG az EU egyik, Magyarország szempontjából legfontosabb
közösségi kezdeményezése
IPPC Integrated Pollution Prevention and Control, Integrált
Szennyezés Megelőzési és Ellenőrzési Rendszer
ISD Investment Services Directive, a befektetési
szolgáltatásokkal foglalkozó irányelv
ISDN Integrated Services Digital Network
ISPA Instrument for Structural Policies for Pre-Accasion
ITRE Committee on Industry, Research and Energy, az Európai
Parlament Ipari, Kereskedelmi, Kutatási és Energetikai
Bizottsága
JPE jelentős piaci erővel (rendelkező szolgáltató)
JRC Joint Research Centre, Közös Kutató Központ
K+F kutatás-fejlesztés
KBER Központi Bankok Európai Rendszere
KKP közös közlekedési politika
KKV kis- és középvállalkozások
LASA lesser amounts of state aid
LDC least developed countries, a
legelmaradottabb/legszegényebb országok
LET limited effect on intra community trade
LSZ Lisszaboni Szerződés
LLL life long learning, élethosszig tartó tanulás
MEIK Magyar Ekvivalencia és Információs Központ
MERCOSUR- Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay által alkotott
országok nemzetközi szervezet
MFN-vám Most Favoured Nation, a legnagyobb kedvezmény elve
szerinti vám
NARIC National Academic and Information Centres
NATO North Atlantic Treaty Organisation, Észak-Atlanti
Szerződés Szervezete
NGO non-governmental organization, nem kormányzati
szervezet
NTM non tari c measures, nem vámjellegű intézkedések
NSZ Nizzai Szerződés
NUTS Nomenclature des unités territoriales statistiques,
Nomenclature of Territorial Units for Statistics, az EU
 regionális támogatási politikájának alapját képező
statisztikai egységek besorolása
NVT Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
NYEU Nyugat-Európai Unió, lásd WEU
OECD Organisation for Economic Cooperation and
Development, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés
Szervezete
OEEC Organization for European Economic Co-operation,
Európai Gazdasági és Együttműködési Szervezet
OLAF Office Européen de Lutte Anti-Fraude, Európai Csalás
Elleni Hivatal
OMC lásd WTO
ONIC francia gabona hivatal
ONP Open Network Provision, Nyílt Hálózati Hozzáférés
OPCW Organisation for the Prohibition of Chemical Weapons,
Szervezet a Vegyi Fegyverek Betiltásáért
OTIF Intergovernmental Organisation for International
Carriage by Rail
PHARE Pologne et Hongrie Assistance á la Reconstruction
Économique
PPEWU Policy Planning and Early Warning Unit, külpolitikai
tervező és elemző egység
RAPEX Rapid Alert System, gyors riasztási rendszer európai
adatbázisa
RDS–TMC Radio Data System–Traffic Message Channel, közlekedési
információs szolgáltatások
RSZ Római Szerződés
RTE Réseau Transeuropéen
RTT Road Transport Telematics, közúti telematikai rendszerek
SAPS Simpli ed Area Payment Scheme, egyszerűsített
területalapú támogatási rendszer
SAPARD Community Support for Pre-accession Measures for
Agriculture and Rural Development
SCIFA Strategic Committee on Immigration, Frontiers and
Asylum, Határok, Bevándorlás és Menekültügy Stratégiai
Bizottság
SFP single farm payment, egységes gazdaságonkénti
támogatási rendszer
SIMAP systeme d’informatic pour les marches publics, a közösségi
közbeszerzési információs rendszer
SIRENE SIcherheit in REchnerNEtzen
SIS Schengen Informations Sytem, Schengeni Információs
Rendszer
SLC-test Test of substantial lessening of competition, a verseny
jelentős korlátozásának tesztje
SME small and medium sized entreprises, kis- és
középvállalkozások (kkv)
SPS single payment scheme, egységes támogatási rendszer
SSNIP-teszt Small Signi cant Non-transitory Increase in Price
STABEX System of Stabilisation of Export Earnings, a Loméi
Konvenciókban megfogalmazott exportjövedelmet
stabilizáló rendszer
STRIDE Science and Technology for Regional Innovation and
Development in Europe, a regionális innovációt és
fejlődést szolgáló tudományos és technológiai európai
program
SYSMIN Systeme de Stabilisation de Recettes d’Exportation de
Produits Miniers
SZBJT A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének a
területe
TACIS Technical Assistance to the Commonwealth of
Independent States
TARIC TARif Intégré Communautaire, az Európai Közösség
Vámtarifája
TED Tenders Electronic Daily, a közbeszerzési hirdetmények
elektronikus napilapja
TEN Trans-European Networks, Transzeurópai infrastruktúra-
fejlesztési hálózatok
TERFN Trans-Eurropean Rail Freight Network
TINA Transport Infrastructure Needs Assessment
TQS a Brüsszelben jóváhagyott vámtarifakvóták igénybevételét
biztosító rendszer
TRIPS Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights,
Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól
szóló Megállapodás
TVI Támogatásokat Vizsgáló Iroda
U.A. unit of account, elszámolási egység
UNCTAD United Nations Conference on Trade and Development,
az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezte) Kereskedelmi és
Fejlesztési Konferenciája
UNESCO United Nations Educational Scienti c and Cultural
Organization, Az ENSZ Oktatási, Tudományos és
Kulturális Szervezete
UNHCR United Nations High Commissioner for Refugees, az
ENSZ Menekültügyi Főbiztossága
VAR Value Added Risk, hozzáadott érték kockázat, a piaci
kockázat komplex portfóliója
VET A villamosenergiáról szóló 2001. évi CX. törvény
VIS Visa Information System, az Európai Unió
vízuminformációs rendszere
VOC Volatile Organic Compound, illékony szerves vegyületek
WCED World Commission on Environment and Development,
az ENSZ Környezet és Fejlesztés Világbizottsága
WEU Western European Union, lásd NYEU
WIPO World Intellectual Property Organization, a Szellemi
Tulajdon Világszervezete
WMD Weapons Of Mass Distruction, tömegpusztító fegyverek
WTO World Trade Organisation, az ENSZ Nemzetközi
Kereskedelmi Szervezete
WWF World Wildlife Fund, természetvédelmi világszervezet
Szerkesztői előszó
 
 
 
 
 
 
 
Az Európai Unió jogrendszerét vizsgálva nem találunk pontos de níciót arról,
hogy egy adott területen elfogadott bizonyos számú jogszabály mely
pillanatban és mitől alakul át politikává, illetve mikortól neveznek egy adott
„jogszabályhalmazt” már az adott területre vonatkozó politikának. Az Unió
egyes, már politikának nevezett intézkedés- és normacsomagjai igen eltérő
fejlettségűek és részletességűek, felépítésük és intézményrendszerük is
különböző.
Könyvünk a „politika” fogalmát kettős megközelítésben értelmezi:
– egyrészt a jogalkotó szándékaként, vagyis a jogszabályok mögött meghúzódó
szabályozási cél vizsgálataként;
– másrészt a jogszabályok által biztosított diszkrecionális vagy legalább részben
szabad mérlegelési térként, amelyben a jogszabályok csak célokat és kereteket
határoznak meg.
Elemzéseinkben az egyes politikák intézményrendszerét, jogalapjukat, a
politika terjedelmét, az alapvető politikai dokumentumokat, a hatályos és a
még csak előkészületben lévő jogi szabályozást, valamint az adott politika
hatásait egyaránt vizsgáltuk.
Kötetünk a 2011-ben megjelent harmadik kiadás gyökeresen átdolgozott és
jelentősen rövidített, illetve megközelítésében és felépítésében egységesített
változata. Elsődleges célközönségére tekintettel hangsúlyozottan jogi, és nem
politológiai megközelítést választottunk. A politikák bemutatása azonban nem
pozitívista, hanem inkább funkcionalista megközelítésű. Ismeretük –
véleményünk szerint – azért is lényeges, mert a politikák – legalábbis céljaikat
Ú
tekintve – időtállóbbak, mint a végrehajtásukra irányuló jogszabályok. Úgy
gondoljuk, olvasóink számára meg kell mutatnunk mindazokat a mögöttes
folyamatokat és jelenségeket is, amelyek lényege akár több évtizedes távlatban
is változatlan marad.
Az Európai Unió tárgykörében mára már magyar nyelven is több kiváló
szakkönyv megjelent, amelyek több politikát tárgyalnak röviden, de a
politikákról szóló összefoglaló szakkönyveket főleg külföldön publikálták,
vagy inkább politológiai megközelítésűek. Könyvünk éppen ezért naprakész,
széles körű áttekintést kíván adni az uniós politikákról, bár terjedelmi korlátok
miatt nem térhettünk ki sem valamennyi politikára, sem e politikák minden
részletére. A kötet előzményei mellett utalnunk kell arra is, hogy az EU
politikák működésének helyes értelmezéséhez csak az Európai Unió
intézményrendszerének és döntéshozatali mechanizmusának alapos ismeretére
támaszkodva juthatunk el. E politikák ugyanis az uniós intézmények és
szereplők összjátékának eredményeként jöttek létre, és az intézményi
egyensúly változásai komoly hatást gyakorolnak alakulásukra.
A könyv szerzőgárdájának kiválasztásakor tudatosan törekedtünk arra, hogy
tapasztalt egyetemi oktatók és atal kutatók mellett a mindennapi gyakorlatot
ismerő, a magyar, illetve az EU közigazgatásban dolgozó szakértőket és
diplomatákat is bevonjunk a munkába. A teoretikus megközelítéssel
párhuzamosan így megfelelő teret tudtunk biztosítani a konkrét
tapasztalatoknak és a tényleges implementáció „kulisszatitkainak” egyaránt. Az
általános európai uniós szempontok megjelenítése mellett rámutatunk a
bővítés nyomán beállt változásokra és a hazai joggyakorlat alakulására is. Az
egyes témák iránt komolyabban érdeklődő olvasók további tájékozódását
részletes bibliográ a segíti.
A szerzők a szerkesztői instrukciók alapján nem áttekintést adtak az adott
témákról, hanem a történeti kérdések rövid áttekintése után a jogalkotás adott
politkára jellemző céljait, jogcímeit, jogforrásait, szabályozási technikáit és a
jogalkotó már most ismerhető további terveit ismertetik. Így a már hatályban
lévő joganyag mellett az érlelődő szabályozási koncepciók és
jogszabálytervezetek bemutatására is törekedtünk, hiszen ezek közül jó néhány
hamarosan politikává érik. Ezzel azt is bemutatjuk, hogyan nyeri el végső
formáját fokozatosan a konkrét jogi szabályozás.
A kéziratok többsége a kiadóhoz való leadásig, tehát 2014 júniusáig kíséri
gyelemmel az uniós jogalkotást, ugyanakkor néhány – elsősorban a
versenypolitika körébe tartozó – fejezet esetében olyan jelentős változások
következtek be 2014 őszén, hogy azoknak az esetében arra kértük a szerzőket,
hogy a 2014 őszén kibocsátott újabb jogszabályokat is említsék meg vagy
ismertessék fejezeteikben.
Általános áttekintés

1. Az uniós politikák kialakulása és jellegzetességei

2. Általános fejlődési tendenciák és sajátosságok
3. A politikaformálás főszereplői
4. Célok, funkciók, végrehajtás és ellenőrzés
 
 
 
 
 
 
 

1. Az uniós politikák kialakulása és jellegzetességei

Az Európai Unió egyedülálló jelenség, akár jogi és gazdasági, akár társadalmi és
politikai szempontból vizsgáljuk. A mára a világpolitika egyik központi
szereplőjévé váló sajátos, szupranacionális és kormányközi jegyeket egyaránt
felmutató szervezet funkcióinak és taglétszámának fokozatos növekedése
eredményeként az alapítók eredeti célkitűzését messze meghaladó jelentőségre
tett szert. Ez a fejlemény a tagállami kormányzatok és a közvélemény egy
részét megosztja, de az elmúlt évtizedek általános gazdasági és társadalmi
fejlődését tekintve elkerülhetetlen. Ahogyan a modernizációs folyamat a
tizenkilencedik század során megteremtette a központosított nemzetállam
felemelkedésének alapját, úgy ennek egyre gyorsuló ütemű folytatódása most a
globalizáció és a multinacionális vállalatok térnyeréséhez, a soktényezős
kölcsönös függések rendszereinek megszilárdulásához és a hagyományos állami
keretek meghaladásához vezet. Csökken a nemzetállam autoritása, az ügyek
egyre nagyobb hányada kerül ki a közvetlen állami ellenőrzés alól, s Európa
államainak csak összefogásuk esetén lehet esélyük e folyamat érdemi
befolyásolására. Ennek fényében az európai integráció intenzívebbé válását a
nemzetállamot fenyegető veszély helyett inkább új lehetőségek
megnyílásaként, a globalizáció bizonyos fajta korlátozására irányuló
törekvésként érdemes értelmezni. A nemzeti szuverenitás elvesztése helyett
ugyanis valójában ennek a tagállamokkal való együttes gyakorlásáról van szó. Az
uniós tagság egyfelől együtt jár bizonyos érdekek érvényesíthetőségének
feladásával vagy korlátozásával, másfelől azonban olyan általános jellegű
szabályozási és döntéshozatali lehetőségekben való részvételhez juttat, amelyek
egy kis, illetve közepes méretű és súlyú országnak önállóan nem állnának
rendelkezésre, de még olyan „nagy” tagországoknak is nehéz, mint
Németország vagy Franciaország.
Ezek az általános érvényű megállapítások relevánsak az EU-politikák
mibenlétének megértéséhez is. Az Európai Unió szünet nélkül fejlődik, és helyes
értelmezéséhez közelebb jutunk, ha valamiféle folyamatként s nem egyfajta
„óriásira nőtt” államként tekintünk rá. A hagyományos államközpontú
tanulmányozás helyett dinamikus és multi-dimenzionális bemutatást igényel,
amely megfelelően érzékelteti az európai integráció fokozatos piacmélyítési
erőfeszítéseit. A közösségi és uniós politikák kialakulásának és fejlődésének
egyik központi eleme a tagállamokat és az EU intézményeit egyaránt magába
foglaló alkumechanizmus, amelynek kibontakozásához a többszintű,
különböző típusú kormányzati formák és döntéshozatali rendszerek kínálnak
ideális teret. Az uniós intézmények és a nemzeti kormányok mellett a
különféle lobbiszervezetek és érdekcsoportok szerepe is jelentős.
Az Európai Unió politikáinak általános érvényű fogalmát nem könnyű
pontosan meghatározni, sokszínűségük ellenállást gerjeszt az egységes
de nícióval szemben. Néhány általánosságon túl mind témájuk, mind formai
és tartalmi jegyeik tekintetében nehéz közös de níciót adni például a
versenypolitikát és a közös kül- és biztonságpolitikát illetően. Míg az uniós
versenypolitika az Európai Bizottságnak jól érvényesíthető tényleges döntési
jogosítványokat és kötelező erejű szankcionálási jogkört biztosít, addig a közös
kül- és biztonságpolitika az utóbbi időben elért számottevő fejlődése ellenére
alapvetően a tagállamok kormányközi együttműködésére épül. A belső piac
működéséhez szorosan kötődő politikáknak ugyanakkor sok a közös jellemzőjük.
Az egyik leglényegesebb, hogy a Bizottság itt saját hatáskörben, közvetlenül
alkalmazhatja a jogszabályokat. Így például a konjunktúrát és a piac helyzetét
gyelembe véve dönthet a vállalati egyesülésekről. Ebben a megközelítésben
valódi közösségi politikáról beszélhetünk mindenütt, ahol a Bizottság túllép a
puszta jogalkalmazói tevékenységen.
Az Európai Unió politikáit illetően többféle felosztásnak is helye lehet. A
könyvünkben alkalmazott módszer mellett itt csupán egy, más szempontokat
előtérbe helyező lehetőségre hívjuk fel a gyelmet. eodore Lowi már 1964-
ben,1 eredetileg az USA-ra vonatkoztatva de niálta a „közpolitikák” négy fő
fajtáját: alkotmányozó, elosztó, újraelosztó és szabályozó jellegű politikákat
megkülönböztetve. Ez az osztályozás az EU keretei között máig jól
használható. Az alapvető szerződések kereteivel, illetve más széles horizontot
felölelő kérdésekkel foglalkozó politikák az első kategóriába sorolhatóak,
melyek közvetlen, magas szintű kormányzati tárgyalásokat igényelnek (például
a közös kül- és biztonságpolitika). A közös mezőgazdasági politika a második
fajta klasszikus példája, ahol a tagországok által be zetett összegeket az EU
közösen elfogadott elveinek megfelelően osztják el. Az újraelosztási típusú
politikák ettől lényegében abban térnek el, hogy megjelenik a gazdagabb
régióktól a szegényebb térségek felé irányuló támogatás, melynek legtipikusabb
példái a regionális politika strukturális és kohéziós alapjai. Az utolsó,
legátfogóbb kategóriában egy-egy politika elsősorban valamely adott
szakterület uniós szintű harmonizálását célozza, s formálásában gyakran az
Európai Bíróság is hatékony szerepet vállal.
2. Általános fejlődési tendenciák és sajátosságok
A különböző kategorizálási módszerek rávilágítanak a közösségi és uniós
politikák kialakulásának folyamatára is. Az Európai Közösség (a továbbiakban:
EK) megalakulásakor más prioritások voltak, mint a fokozatosan 28 tagúvá
bővült Európai Unióban. Az eredeti politikai és gazdasági feltételrendszer mára
gyökeresen megváltozott. Az EK létrehozásának kontextusa; a szén- és acélipar,
valamint az atomenergia közös keretben való fejlesztése, a vámunió, a
mezőgazdasági szektor kiemelt jelentősége az 1950-es években politikai és
gazdasági szempontból egyaránt indokolt és stratégiailag megalapozott volt.
Azóta fokozatos – bár nem egyenletes – változásoknak lehettünk tanúi. A
prioritások átalakulásának mértékét jól érzékelteti az eredeti célkitűzések és a
2010-ben elfogadott „Európa 2020 Stratégia” összehasonlítása. Az uniós
politikák egyfelől követik, másfelől bizonyos fokig maguk is formálhatják saját
közegüket, a gazdasági és társadalmi viszonyokat. A kezdeti időszak problémái
részben azóta rendeződtek, részben irrelevánssá vagy legalábbis jóval kisebb
súlyúvá váltak, és új feladatoknak adták át helyüket. Az Európa 2020 Stratégia
ezért az informatikai robbanásból, a pénzügyi és gazdasági válság kezeléséből és
az ezzel járó szociális kihívásokból adódó kihívásokra összpontosít. Intelligens,
fenntartható, inkluzív növekedést, konkrét, számszerűsített célkitűzéseket akar
elérni 2020-ig:
– a 20–64 éves nők és fér ak foglalkoztatási rátájának 75%-ra emelése;
–  a kutatás és fejlesztés feltételeinek javítása és beruházások együttes
mértékének a GDP 3%-ára való emelése;
–  az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának az 1990-es szinthez képest
20%-kal való csökkentése, a megújuló energiaforrások arányának 20%-ra
való növelése a teljes energiafogyasztásra vetítve, és az energiahatékonyság
20%-kal történő növelése érdekében tett lépések;
–  a képzettségi szint javítása, különösen a korai iskolaelhagyás arányának
kevesebb mint 10%-ra való csökkentése, legalább 40%-ra növelve a
felsőfokú végzettséggel rendelkezők 30–34 éves korúak arányát;
– a társadalmi befogadás elősegítése és a szegénység csökkentése révén legalább
20 millió ember kiemelése a szegénységi küszöb és a kirekesztődés általi
fenyegetettségből.
Ezeknek a céloknak az elérése érdekében a tagállamoknak évente nemzeti
reformprogramot kell készíteniük. A programok végrehajtását a pénzügyi és
gazdasági válság kezelésére az elmúlt években létrehozott megerősített
gazdasági kormányzás kulcseleme, az Európai Szemeszter keretében, végső
fokon maga az Európai Tanács ellenőrzi.
Az új stratégia segítségével az EU a jelenleginél versenyképesebb és
dinamikusabb, tudásalapú gazdasággá válhat, miközben ezzel párhuzamosan a
fenntartható fejlődést, a munkahelyek minőségének és számának emelkedését és
a szociális kohéziót is biztosítani tudja. Ehhez összeurópai szinten az
innovációs és versenyképesség fokozására, az európai szociális modell
modernizálására, valamint a fenntartható gazdasági növekedést szolgáló
makrogazdasági politikára lenne szükség. Az egyre újabb politikák
kidolgozására nagy hatást gyakorol a világpolitika és a világgazdaság általános
trendje is. Az első lépések nagy részét a második világháború utáni tartós béke
biztosítása és a Szovjetuniótól való félelem, az Európa 2020 Stratégiát azonban
már az USA-val szembeni európai hátrány csökkentésének kísérlete és a
feltörekvő versenytársak, elsősorban Kína által megjelenített kihívás motiválta.
A közösségi és uniós politikák nem egyenletes fejlődési ívet leírva
keletkeztek. Már az Európai Közösségek Szerződése (a továbbiakban: EKSZ)
tartalmazta a közös agrárpolitika és a vámunió alapjait, s az 1950-es és 1960-as
évek ezek kiteljesítése jegyében teltek el. Az integráció térnyerésével a
kövekeztő évtizedekben egyre újabb területekre született európai szabályozás.
A közös belső piac kialakulásától az egységes piac gondolatának megjelenéséig
terjedő időszak fejleményeit az Egységes Európai Okmány foglalta jogi
keretbe. Az egységes piac logikája automatikusan vezetett az EU
kompetenciáinak kibővüléséhez, ami a tagállami befolyás erodálódásával járt,
és az 1990-es évek végére a szabályozórendszerek mintegy 80%-a EU-szintűvé
vált. Az 1991-ben aláírt Maastrichti Szerződés konszolidálta az addigi
eredményeket, valamint a szervezet komoly átalakításával párhuzamosan
nagyszabású új politikákat hozott létre.2 A gazdasági és pénzügyi unió, a közös
vízumpolitika és több más új terv felbukkanása minőségi ugrást is jelzett, nem
véletlen, hogy éppen az Európai Uniós Szerződés (a továbbiakban: EUSZ)
rati kációja váltott ki néhány országban3 Európa-ellenes indulatokat. Az új
politikák megjelenése együtt járt bizonyos korábbi politikák háttérbe
szorulásával is. Néhány kisebb súlyú politika térvesztése mellett jól példázza ezt
a mezőgazdasági politika, amely ugyan továbbra is az egyik leglényegesebb
tényező, korábbi „mindenható” jelentősége azonban a gazdasági és pénzügyi
unióhoz fűződő előkészületek fölgyorsulásával mégis megváltozott. Az 1997
nyarára megszülető Amszterdami Szerződés, a 2003. február 1-jén hatályba
lépett Nizzai Szerződés, majd a 2009. december 1-jén hatályba lépett
Lisszaboni Szerződés további komoly változásokat hozott mind az uniós
intézményrendszerre, mind az uniós politikákra vonatkozóan is. Ezek
részleteit az egyes fejezetek tárgyalják.
Az Európai Unió 2004-es, majd ezt követő két bővítése új helyzetet
eredményezett az uniós politikák alakulását illetően is. A már bent lévő
tagállamok egy része egyre erősebben tart attól, hogy a további bővítésekkel az
EU-költségvetés haszonélvezőjéből nettó be zetővé válik, vagy be zetései
tovább növekednek. Ez a félelem kihatott a 10-ek csatlakozási tárgyalásait
lezáró 2002-es koppenhágai megállapodás tartalmára és az EU-politikák
jövőjének alakulására egyaránt. Az uniós politikák prioritási területeinek
változását jól mutatja a megvalósításukra szánt források elemzése. Az EK első
ötéves pénzügyi perspektívája, az ún. Delors I csomag az 1988 és 1992 közötti
időszakban lényegesen módosította az egyes költségvetési tételek viszonyát, és a
periódus végére a közösségi GDP 1,2%-ában rögzítette a kiadások felső
határát. Míg 1988-ban a mezőgazdasági politikára 60%-ot, a Strukturális
Alapokra pedig 17%-ot fordítottak, addig 1992-re ez az arány 52%-ra és 27%-
ra változott. Ezzel párhuzamosan megduplázták a kutatási kiadásokat is,
amelyek 4%-ra növekedtek. Az 1993–1999 között érvényben lévő Delors II
csomag a Maastrichti Szerződés újításainak (EMU, Kohéziós Alap stb.)
következtében a strukturális és kohéziós politikák forrásait 35%-ra növelte,
míg a mezőgazdasági támogatások aránya 45%-ra csökkent. Időközben a
költségvetés felső határát is némileg megnövelték: az új érték az EU GDP-
jének 1,27%-a lett, melyet azonban sosem használtak ki teljesen. A 2000-től
2006. december 31-ig tartó költségvetési csomag, az ún. Agenda 2000
kialakítása során már az Unió bővítésével is számoltak, de a költségvetési plafont
nem emelték meg, és nem csökkentették a mezőgazdasági kiadások arányát
sem. A bővítés céljaira összesen mintegy 3,5 százaléknyi forrást különítettek el,
elsősorban az ún. „előcsatlakozási támogatás” formájában. Az új tagállamok
belépése és a nemzetközi gazdasági helyzet alakulása a 2007–2013-as pénzügyi
keret kidolgozásakor új megközelítésre lett volna szükség, de ez csak részben
valósult meg. A logika azt diktálta volna, hogy az Unió bővítéséből adódó
nanszírozási többletigények, az így megjelenő új kihívások (külső határok
fokozott védelme stb.) és az eddigi politikák folytatása összességében a korábbi
EU költségvetési plafon emelését eredményezze. Ezt azonban nem sikerült
elérni, mivel a nettó be zetők, főként az ún. „Hatok Klubja” (Hollandia,
Németország, Svédország, Nagy-Britannia, Franciaország és Ausztria)
plafonemelése helyett a kiadások felső határának csökkentésére törekedett, és
kitartásukat siker koronázta. A 2014–2020 as pénzügyi keret pedig a nettó
be zetők nyomására a kötelezettségvállalásokat az EU GNI 1%-ában, a
ki zetéseket 0,95%-ában maximálta. A növekvő taglétszám nem párosult
növekvő költségvetéssel, sőt, az időközben 28 tagúvá bővült EU-ban a
többéves pénzügyi keret lecsökkent. Az összesen közel 1000 milliárd euró
34%-a jut a gazdasági, szociális és területi kohézió elősegítésére, s ugyanennyi a
mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokra. Az ezt követő legnagyobb
tétel a növekedést és munkahelyteremtést szolgáló versenyképesség erősítésére
előirányzott 13%, míg a többi területre nagyságrendekkel kisebb kiadást
céloztak meg. Fontos ugyanakkor, hogy néhány olyan viszonylag kis
volumenű, de jövőorientált területen mint az oktatás vagy a kutatás-fejlesztés,
a korábbinál nagyobb források állnak rendelkezésre.
Az uniós költségvetés csökkenésével párhuzamosan a Római Szerződésben
még domináló elosztó típusú politikák helyett fokozatosan a szabályozó típusú
politikák kerültek előtérbe. Ez a tendencia több egymást erősítő okra
vezethető vissza. Az EU költségvetése rendkívül szoros, és a nettó be zetők az
1990-es évek végétől egyre inkább saját hozzájárulásuk korlátozására
törekedtek, ami a kiadásközpontú politikák csökkentését eredményezte. A
keleti bővítési folyamat és az utóbbi évek pénzügyi-gazdasági válsága is ebbe az
irányba hatott. Az USA gazdaságának az európainál dinamikusabb fejlődése
szintén hozzájárult ahhoz, hogy az Európában hagyományosan erős
újraelosztási és stabilizációs politikák háttérbe szoruljanak. Mindezeken túl a
nagy multinacionális vállalatok is egyre intenzívebben törekedtek az alapvető
érdekeiknek megfelelő, egész Európára kiterjedő egységes szabályozás, az eltérő
nemzeti szabványok helyett mindenütt azonos szabványok elfogadtatására. Az
is jelentős tényező, hogy a szabályozó típusú politikák az uniós büdzsé számára
limitált költséggel járnak, a nemzetek feletti uniós érdeket megtestesítő
Bizottságot viszont jelentős befolyáshoz juttatják kidolgozásukkor és
végrehajtásuk ellenőrzésénél egyaránt.4 A szabályozórendszerek felállításának
és működtetésének tényleges költségeit ugyanis általános szinten a
tagállamoknak, az egyes területekre vonatkozóan pedig közvetlenül az érintett
vállalatoknak kell fedezniük. Az egyre intenzívebb ország- és vállalatközi
kapcsolatok korában az egységes szabályozás költségei uniós szinten
összességében alacsonyabbak, mint a különböző mechanizmusok hosszú távú
fenntartása. Hozzájárul ehhez a szabályozásból adódó kötelezettségek
betartásának ellenőrzésével kapcsolatos problémák megoldásának igénye. Az
együttműködő államoknak vagy vállalatoknak általában nincs kellő bizalmuk
a másik fél nemzeti hatóságainak pártatlanságában, ezért inkább nemzetközi
ellenőrzési mechanizmusok létrehozását támogatják. Ezek legfőbb kigondolója
és végrehajtója legtöbbször maga az Európai Bizottság. Az egy-egy adott
területre érvényes szabályozórendszerek meghatározása komoly előnyöket vagy
hátrányokat jelenthet a piac szereplőinek. Érthető tehát, ha valamennyien a
maguk számára kedvező körülményeket próbálnak teremteni. Ez állhat
bizonyos már létező jogszabályok módosításának megkísérlésében, de a legelső
cél az alapkoordináták rögzítésének befolyásolása. A legtöbb esetben minden
tagállam vagy vállalat az általa preferált vagy nála meghonosodott gyakorlat
európai szintre emelését próbálja elérni, hiszen ezzel jelentős előnyre tehet
szert versenytársaival szemben. A lobbizás esélyeit nagymértékben növeli, ha
ennek fő iránya hasonló a Bizottság által képviselt elképzeléshez.
3. A politikaformálás főszereplői
Az Alapító Szerződések szerint egyértelműen az Európai Bizottság rendelkezik
kezdeményezési joggal az EU politikáit illetően. Valójában közvetett módon
az integrációs folyamat bármelyik szereplője élhet kezdeményezéssel, sőt a
gyakorlat azt mutatja, hogy a létező politikák csupán mintegy 5–10%-a
tekinthető a Bizottság saját, spontán, külső ráhatások nélküli
kezdeményezésének. A legtöbb javaslat a központi kormányzati rendszereken
át maguktól a tagállamoktól vagy a politikaformálás többi résztvevőjétől, a
Lisszaboni Szerződés (a továbbiakban: LSZ) hatálybalépése óta egyre inkább az
EP-től, valamint a különböző érdekcsoportoktól, lobbiszervezetektől,
regionális vagy helyi szervezetektől származik. Formailag természetesen
ezekben az esetekben is az uniós intézményeken keresztül kell lebonyolítani a
folyamatot, vagyis az egy-egy politika gerincét kirajzoló vagy részleteit
pontosító rendeletekre és irányelvekre a Bizottságnak kell javaslatot tennie, s
ezek a Tanács döntését és az Európai Parlament (a továbbiakban: EP)
jóváhagyását követően léphetnek életbe. Ebben a sokszereplős, rendkívül
összetett folyamatban tág tere nyílik a lobbizásnak, és a tapasztalatok szerint
ezzel valamennyi résztvevő élni próbál. A mindenkori csatlakozó országoknak
elemi érdekük ezeknek a technikáknak a minél gyorsabb és hatékonyabb
elsajátítása, mert csak így válhatnak az EU-tagság konkrét előnyeit jól
kihasználó szereplőivé az integrációs mechanizmusnak. A szereplők között első
helyen magukról az uniós intézményekről kell szólni,5 melyeknek úgy kell
voltaképpen hagyományos állami közfunkciókat ellátniuk, hogy különleges
státusuknál fogva nem, vagy alig támaszkodhatnak annak a társadalomban
mélyen gyökerező autoritására és eszköztárára.6 Ráadásul az intézmények
között a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően sem tűnt el teljesen a
rivalizálás.

3.1. Az Európai Bizottság

Az uniós politikák alakításának egyik, ha nem a legfontosabb szereplője
változatlanul az Európai Bizottság. Nehezíti azonban helyzetét, hogy az uniós
politikák sikeres végrehajtását vagy az EU egyéb területein elért eredményeit a
tagállamok mind a hazai politikai arénában, mind a nemzetközi fórumokon
saját erőfeszítéseik gyümölcseként mutatják be, míg bármifajta kudarcért
megpróbálják a felelősséget a Bizottságra hárítani.A sokasodó problémák és
szektoronként változó hatékonysága ellenére a Bizottság egyértelműen
kulcsfontosságú tényező maradt, és fő referenciapontját jelenti az európai
integrációval foglalkozó legkülönfélébb állami és nem kormányzati
szervezeteknek, illetve üzleti és érdekcsoportoknak egyaránt. A Bizottság
természetesen csak a tagállamok által meghatározott kereteken belül
mozoghat, de a gyakorlatban e mozgástér szoros együttműködésük
eredményeként alakul. Az is jól látható, hogy az évtizedek során változatos
technikákat fejlesztett ki paraméterei tágítására,7 illetve befolyásának
növelésére olyan területeken is, amelyek eredetileg szigorúan tagállami
kompetenciába tartoztak. Ennek egyik legfrisebb példája az energiapolitika. A
Bizottság felelős a helyes időzítés és a megfelelő eszközök megválasztásáért,
valamint az indító javaslatok megszövegezéséért,8 ami tág manőverezési
lehetőséget biztosít a magasan kvali kált, soknemzetiségű szakértőkből álló
intézménynek arra, hogy az „európai érdeket” a szűkebb nemzeti érdekek fölé
helyező megoldásokat dolgozzon ki.

3.2. A Tanács
A Miniszterek Tanácsának különböző formációi eltérő súlyúak, megközelítési
módjuk változó. Az Általános Ügyek Tanácsa (a továbbiakban: ÁÜT) egyfelől
az EU külkapcsolatainak a Lisszaboni Szerződés miatti átalakulása (az új
Európai Külügyi Szolgálat létrejötte), másfelől az egyre újabb politikák és
kompetenciák megjelenése miatt egyre kevésbé tudja megfelelően ellátni
koordináló szerepét. Az ágazati tanácsülések (közlekedés, mezőgazdaság stb.)
gyakran speci kus munkamódszereket használva az adott ágazat ügyeinek
vitelére összpontosítanak, és egészen a közelmúltig egyre kevésbé voltak
képesek más ágazatok érdekeit is gyelembe vevő, az uniós mechanizmus
egészére érvényes koherens megoldások elfogadására. Az Európa 2020 stratégia
azonban pozitív változásokat, nagyobb összhangot generált. A pénzügyi és
gazdasági válság kezelésére kidolgozott új eszközrendszer, a megerősített
gazdasági kormányzás az utóbbi években egyértelműen kiemelt jelentőségű
formációvá tette a Gazdasági és Pénzügyi (ECOFIN) Tanácsot. Az állam- és
kormányfőkből álló Európai Tanácsot nem kis részben éppen a koordinációs
problémák kezelésére, illetve átfogó stratégiai céllal hívták életre az 1970-es
évek közepén. Átmenetileg ez viszonylag hatékony megoldásnak bizonyult, de
az 1990-es évek második felétől az LSZ életbe lépéséig ismét, ráadásul
felerősödött formában kellett ezekkel szembesülnünk. Az utóbbi években
azonban az LSZ által létrehozott új funkció, az Európai Tanács Elnöke,
valamint az LSZ egyéb strukturális változtatásai egyértelműen a koordinációs
szerep erősödését mutatja. Ezzel párhuzamosan a lényeges kérdésekben a
döntési szint egyre feljebb csúszik, és az EiT bizonyos tekintetben egy kvázi
európai kormány jegyeit mutatja. A Tanács Főtitkárságának megnövekedett
szerepe is segíti a problémák egy részének megoldását, bár egyben más
gondokat vet fel. A TF ugyanis informálisan helyenként a Bizottság ellensúlyát
képezve megkérdőjelezi a hagyományos kompetenciákat, és az Unió
kormányközi jellegének aránytalan megerősödéséhez vezethet. A Tanácsnak az
EU-politikákhoz kapcsolódó funkcióit összegezve azt láthatjuk, hogy ezek
irányának meghatározásában, végrehajtásukban és ellenőrzésükben egyaránt
erős pozícióban van, és a minősített többségi szavazással történő döntéshozatal
általánossá tétele a korábbinál rugalmasabbá és hatékonyabbá tette.

3.3. A tagállami kormányok

A Tanács tagjait „delegáló” nemzeti kormányok szerepe meghatározó jellegű az
uniós politikák életre hívásában és alakításában. Tagállamonként és
időszakonként változó azonban ennek gyakorlati megvalósítása. Az „euro-
pesszimista” korszakokban a tagállami magatartás inkább a felelősség áthárítása,
az integrációs folyamat visszaszorítása felé hajlik, míg felfutó periódusokban
nagyobb esélye van akár komolyabb áldozatokat is követelő új politikák
elfogadásának, sőt kezdeményezésének. Tagállamok vagy országcsoportok
időről időre kísérletet tesznek egy-egy, a nemzeti kontextusukban
kiemelkedően fontos szabályozási tárgykör vagy politika európai szintre
Í
emelésére vagy már meglévő kezdeményezések előtérbe helyezésére. Így a
skandináv államok hagyományosan élharcosai az uniós környezetvédelmi
politika kiteljesítésének, Nagy-Britannia a piac liberalizációjának, és így
tovább. Az elnökségi periódusok jó alkalmat adnak az ezt a funkciót ellátó
ország preferenciáinak közös prioritássá tételére, bár gyakran csupán átmeneti
jelleggel. Finnország 1999-es kezdeményezését az Unió „északi dimenziójának”
erősítésére 2000-ben Svédország, 2002-ben pedig bizonyos fokig Dánia is
folytatta, de ez sem a közbenső időszakokban, sem utána nem került előtérbe.
Érdemes gyelemmel kísérni a 2011-es magyar elnökség olyan fontos
kezdeményezései – mint a Duna Stratégia vagy az Európai Roma
Keretstratégia – sorsát ezért a következő években. Egy-egy politika létrejöttével
vagy kezelésével kapcsolatban a tagállami kormányok preferenciáinak
elsődleges meghatározója mindig a hazai gazdasági-társadalmi és politikai
háttér, sőt gyakran – főként a választások előtti időszakban – az adott
kormánypárt érdeke. Az is előfordul, hogy ilyen partikuláris érdekek által
diktált megoldásokat európai köntösbe öltöztetve próbálnak a hazai
választókkal elfogadtatni. A tagállamok diverzi kált viszonyainak és a Bizottság
„egyensúlyozó” magatartásának köszönhetően azonban végül rendszerint a
részérdekeken felülemelkedő közös rendezést nyernek a problémák.

3.4. Az Európai Parlament

Az Európai Parlament szerepe és hatásköre az 1980-as évektől fogva
folyamatosan nőtt, a Lisszaboni Szerződés pedig minden korábbinál nagyobb
jogköröket biztosított számára. A korábbi együttdöntési eljárás nevének
„rendes jogalkotási eljárás”-ra való változtatása is jól kifejezi, hogy végleg
fontos és megkerülhetetlen szereplővé vált az uniós politikák elfogadásában és
alakításában. Mennyiségileg ez a szerződésekben rögzített mintegy 120 ügykör
mintegy háromnegyed részét érinti közvetlenül, minőségileg pedig olyan
kiemelkedő súlyú témákat, mint például az új gazdaságirányítási rendszerre
vonatkozó jogszabályok, vagy a klíma-energia csomag. A megnövekedett
felelősség és részleges funkcióváltás a pénzügyi-gazdasági válság hatásával
kiegészülve komoly változásokkal járt mind az EP belső működését, mind a
többi uniós intézménnyel és a tagállamokkal való együttműködést illetően. Az
uniós politikák szempontjából a legfontosabb ezek közül a jogalkotás
átalakulása, hiszen ennek az EP-n belül zajló érdemi része a plenáris ülésekről a
szakbizottságokba került. Ezzel párhuzamosan tovább nőtt a különféle
informális csatornák szerepe, és a valódi megállapodások az ún. „trilógusokon”
jönnek létre a soros elnökség, a Bizottság és az EP szűk körű egyeztetésein. Ez
egyszerűbbé teszi a kompromisszumos megoldások kidolgozását, de
értelemszerűen kevesebb formális kontrollal, valamint az első olvasatos
megállapodások arányának látványos növekedésével jár. A tagállami és az uniós
szakpolitikák a korábbinál jóval intenzívebb kapcsolatát jelzi, hogy
miniszterek, sőt kormányfők is rendszeres meghívottá váltak az EP illetékes
bizottságaiban vagy akár a plenáris üléseken. Az intézményközi dinamika
alakulását jól mutatja az EP–EB keretmegállapodások mindenkori tartalma,
2010 óta az EB elsőként az EP-nek nyújtja be új jogszabályjavaslatait.
Összességében világosan látható, hogy az EP következetesen törekszik saját
hatáskörének még a Lisszaboni Szerződésben rögzítettnél is szélesebbé tételére.
Ennek legfrisebb példája az EB új elnökének 2014-es megválasztását övező
polémia.
3.5. Az alkufolyamat egyéb szereplői
Megkerülhetetlen tény, hogy a bonyolult alkufolyamatok következtében a
különböző érdekek egyeztetésére általában nem az optimális szinten, hanem
jóval ez alatt, a „legkisebb közös nevező” megtalálásával kerül sor. Jelentős
veszély, hogy az alkukban résztvevők számának növekedésével a közös nevező
szintje egyre lejjebb süllyed, s a rendszer hatékonysága így fokozatosan
csökken. A minősített többségi szavazás általánossá tétele segít az operatív
képesség megőrzésében, de teljes megoldást mégsem ad. Ha bármelyik
tagállamnak sorozatosan érdekei ellenére meghozott uniós döntésekhez kellene
alkalmazkodnia, akkor ezek tényleges végrehajtása és hazai kommunikációja
súlyos gondokat okozna, és legitimációs problémákat is fölvetne, ami az
egységes európai projektet sodorná veszélybe. Az egyes országok
érdekérvényesítő képessége eltérő, az ismert tényezők (gazdasági erő, népesség
stb.) mellett az általuk preferált megoldások elérése nagymértékben függ az
egyes politikák hazai koordinációjának hatékonyságától is. Ennek az
államigazgatási szerveken túl ki kell terjednie az üzleti szféra bevonására. Az
üzleti szektor gyelemmel kíséri, sőt maga is alakítani próbálja az uniós
politikákat. Ezek terebélyesedésével és az EU-struktúrák összetettebbé válásával
a különböző érdekcsoportok szerepe is egyre növekszik. Nem pusztán ezek
számának gyarapodása következett be, hanem egyre professzionálisabb jelleget
öltve, szektoronként tagoltan megjelenve főként Brüsszelre összpontosítanak,
de a tagállami fővárosokban is jól érzékelhető hatást gyakorolnak. Mára így
egy nagyságában a washingtoni lobbikörhöz hasonlítható, de attól különböző
jellegű és összetételű, európai integrációs ügyekre specializálódott sűrű szövésű
nemzetközi lobbihálózat jött létre, melynek tagjai között konzulens cégek,
ügyvédi irodák, nagyobb önálló vállalatok, civil és zöld szervezetek, szektorális
tömörülések, regionális képviseletek egyaránt megtalálhatóak. Fő céljuk az
üzleti szféra és az uniós, illetve tagállami adminisztrációk közötti kapcsolatok
formálása. Az egyes uniós politikákat kezdettől fogva végigkísérik és sok
esetben hatékonyan befolyásolják. Az egységes piac közös szabályainak
kialakításakor a hagyományos lobbicégek mellett aktív szerepet játszottak
maguk a multinacionális vállalatok is.
 A politikákat formáló lobbizás több szinten zajlik. Egyik leghatékonyabb,
bár kevéssé látványos módja az adott szabályozórendszer vagy „politikacsíra”
technikai szintű egyeztetése már a folyamat legelső fázisában, majd ennek
tudatos végigkísérése. E technikai megközelítés jegyében az érintett uniós és
tagállami intézményekben jól kiválasztott nyomásgyakorlási pontokon kell
beavatkozni. A „szakértői stratégia” kivitelezéséhez az adott téma teljes
mélységű ismeretére és a tényleges döntéshozók legbelső körével9 való intenzív
kapcsolattartásra van szükség. Az a trend, amely az utóbbi évtizedben az EU
intézményeiben működő különféle szakbizottságok és specializált
munkacsoportok megsokszorozódásához vezetett,10 nagymértékben elősegíti
ezt a „modus operandi”-t, amelynek közegét értelemszerűen leginkább a
szakpolitikák jelentik. A lobbitevékenység nem légüres térben folyik, az
intézmények közül elsősorban a Bizottságra és az Európai Parlamentre
összpontosít. Egyikük sem zárkózik el a párbeszédtől, de igyekszik ezt
rendezett keretek között tartani és megfelelően szabályozni.11 Az EP-n belül a
parlamenti szakbizottságok vitáinak előkészítése kínálja erre a legmegfelelőbb
terepet. A Bizottság lehetőség szerint az egyes cégek helyett inkább az ágazati
szervezetekkel vagy horizontális csoportokkal tart kapcsolatot. A
mezőgazdasági szakmai szervezetek Bizottságának európai szervezete (COPA),
az Európai Közösségek Ipari Egyesülete (UNICE), az Európa legnagyobb
vállalatait tömörítő Kerekasztal (ERTI)12 és a többi ehhez hasonló
nagyságrendű csoportosulás véleményének megismerése szerves részét képezi
az adott területre vonatkozó politikák alakításának.
Természetesen a „nagypolitikai” ügyek, mint például az EU bővítési
politikája vagy a közös kül- és biztonságpolitika reformja esetében inkább
ismertebb, tradicionálisabb formák kerülnek előtérbe, például a legmagasabb
rangú állami vezetők négyszemközti megbeszélései. Az európai integrációs
politika alakulását befolyásoló tényezők között végül megemlítendő a média is,
amely rendkívül intenzív brüsszeli jelenlétével (ezer fő fölötti létszámú EU-hoz
akkreditált újságíró) a korábbi „rekorder” washingtoni és New York-i sajtós
létszámot is megelőzi, és közvetve hatást gyakorol mind az itteni
döntéshozókra, mind pedig a nemzeti kormányzatokra.
4. Célok, funkciók, végrehajtás és ellenőrzés
Az EU-politikák céljait és funkcióit az állam hagyományos funkcióiból
kiindulva érthetjük meg legkönnyebben. Az anyagi jóléttől és az általános
társadalmi fejlettségtől, a nemzeti tradíciók által befolyásolt közfelfogástól
függ, hogy az egyes országok milyen rendszert alkalmaznak. Ez történelmi
korszakonként is változik. Európában hosszú ideig túlsúlyban voltak az elosztó
típusú, az alkotmányos és a stabilizáló jellegű funkciók, míg az USA-ban
kezdettől fogva a szabályozás igénye állt a gyelem központjában.13 Az
Európai Unióban ez csak az 1980-as évek második felétől, az egységes piac
kiteljesedésével vált egyre jellemzőbbé, és a közelmúlt néhány fejleménye
korlátaira is rávilágított. A túlságosan részletes vagy a tősgyökeres nemzeti
szokásokkal ellentétes szabályozás ellenérzéseket szült, a politikailag vagy
társadalmilag kényes területeken nehezen oldódó feszültségek jelentkeznek a
nemzeti és az európai szintek között. Az Európai Unió politikáinak átfogó célja
értelemszerűen a szabályozni vagy támogatni kívánt területek és társadalmi
rétegek vagy élet- és érdekviszonyok egységes, európai szintű rendezése. A
különböző politikák eltérő jellege miatt azonban bármilyen átfogó de níció
csak a politika fogalmát érintő, már ismertetett megszorításokkal lehet
érvényes. Egy-egy uniós politika keletkezési körülményeit vizsgálva jól látható
a gyökerek különbözősége, de egyúttal az is, hogy egyre több területre terjed ki
az európai szintű szabályozás.
Az egyre növekvő „politikahálózat” átfogó ismerete és koordinálása,
valamint a teendők végrehajtása és ennek ellenőrzése a fejlődéssel arányosan
mind nehezebbé válik. Minden politika alapelveinek elfogadását hosszú vita
előzi meg, melynek végeredménye nyilván nem egyformán kedvező az összes
résztvevő számára. Az alapelvek kidolgozását követően általában ugyancsak
viszonylag sok idő telik el a konkrét uniós jogi szabályozás, majd még több a
speci kus tagállami jogszabályok megalkotásáig.14 Az így létrejött összetett
rendszer, a vállalt kötelezettségek betartásának ellenőrzése egyre nehezebben
megoldható. Nem ismeretlen jelenség, hogy bizonyos számukra kedvezőtlen
szabályok hazai bevezetésével az ezeket eredetileg ellenző, de végül az uniós
szintű vitában alulmaradt tagállamok késlekednek, és végrehajtásukra sem
fordítanak elegendő gyelmet. A tagállamok vonakodó magatartása hosszú
ideig nem járt különösebben súlyos következményekkel. Az 1990-es évek
második felétől azonban ez megváltozott. Közismert, hogy bizonyos
tagországok teljesítménye a többiekénél lényegesen gyöngébb, ami egyrészt az
általános politikai kultúrák, másrészt a tényleges végrehajtási képességek
különbözőségéből fakadt. Az egységes piac létrehozásához szükséges
jogszabályok átvételének és végrehajtásának helyzetéről az Európai Bizottság
kezdeményezésére 1997-ben született meg az eddigi legnagyobb szabású
monitoring program, az Egységes Piaci Eredménytábla. Figyelemre méltó módon
ennek adatai már az első évben azt mutatták, hogy a „föderatív Európa”
létrehozásának olyan élharcosai, mint Belgium, Luxemburg vagy Németország
a tényleges megvalósítás tekintetében a sereghajtók közé tartoztak, míg az
euroszkeptikusnak minősített Dánia és Svédország csaknem százszázalékos
teljesítményt nyújtott. A legfrisebb, 2014. februári adatok szerint összesen
mintegy 800 jogsértési eljárás folyik a belső piaci vonatkozású szabályok
megszegése miatt, melyekben Olaszország (73), Görögország (65) és
Spanyolország (60) a leginkább érintett, míg a balti országok teljesítenek a
legjobban. A belső piaci irányelvek átvételének késedelmét értékelő mutató
tekintetében az Európai Tanács által még elfogadhatóként meghatározott 1%-
ot öt tagállam (Belgium, Olaszország, Ciprus, Románia, Szlovénia) lépte át. A
belső piaci jogsértési eljárások számát illetően Magyarország (jelenleg 19)
lényegében csatlakozása óta folyamatosan az uniós átlag (jelenleg 30) alatt
volt.15
Az uniós politikák végrehajtásának ellenőrzésében az ezért felelős szervek
mellett kitüntetett szerepet játszik az Európai Bíróság, amely 2000-től a
korábbinál is szigorúbban ellenőrzi a közösségi jog alkalmazását. 2000
júliusában született meg az első olyan ítélet,16 amely a Maastrichti Szerződés
egy addig sosem alkalmazott cikkelyét (EUSZ 228. cikk) felhasználva napi
pénzbüntetést rótt ki a közösségi jog megsértése miatt. Görögországnak napi
20 000 euró összegű bírságot kellett be zetnie az EU költségvetésébe
mindaddig, amíg a jogszabályban17 előírt kötelezettségét nem teljesítette. A
Bíróság ezzel a döntéssel egyfajta új esetjog kifejlesztését kívánta megalapozni,
amely a közösségi jognak való „azonnali és teljes megfelelés” elérését célozta.
Az új esetjog kialakítására, az Európai Bíróság hatékonyságának növelésére és
az ítélkezési gyakorlat szigorítására két fő ok miatt fordítottak a korábbinál
nagyobb gyelmet. Egyrészt megkövetelte ezt az eurózóna kialakulásából és az
egységes piac kiteljesítéséből adódó szorosabb integráció, másrészt így kívánták
elősegíteni azt, hogy a belső piac a 28 tagú Unióban is zavartalanul működjön.
Végül itt kell megemlítenünk azt a tendenciát, amely a közösségi jog
alkalmazásának decentralizálása felé mutat. A decentralizáció egyik elemét a
különböző Ügynökségek felállítása képezi. Az elsők között, 1990-ben
állították fel Koppenhágában a Környezetvédelmi Ügynökséget, jó ideje
működik már a londoni Gyógyszeripari Ügynökség és az alicantei
Védjegyiroda, és a folyamatos terjeszkedés eredményeként mára egy 32
decentralizált ügynökségból álló, mintegy 6000 főt foglalkoztató hálózat
alakult ki.18 A gyakorlatban az ügynökségek bevonása azt eredményezi, hogy
a jóváhagyott alapvető döntések után a politikák „menedzselésével” járó
tényleges napi munka, a végrehajtás jelentős részét már az adott szakterületre
specializálódott ügynökségek, illetve a korábbinál jobban bevont tagállami
adminisztrációk végzik. Némileg hasonló irányban alakult a versenypolitika
reformja is, bár itt az igazán lényeges, nagy volumenű ügyek továbbra is
megmaradtak a Bizottság közvetlen hatáskörében.
 
A szerkesztő
 
 
 
 
 
 
 
I. rész

Horizontális politikák
 
 
 
 
 
 
 
1. fejezet

Közös kereskedelempolitika

1. A politika rövid leírása, jelentősége

2. A közös kereskedelempolitika célkitűzései: a jogállamiság
előmozdítása és a kereskedelmi liberalizáció
3. A politika rövid történeti áttekintése, viszonya más szakpolitikákkal
4. Jogalapok
5. A közös kereskedelempolitika áttekintő ismertetése és értékelése
6. A közös kereskedelempolitika jelenlegi fejlődési irányai
7. Ismétlő kérdések
8. Ajánlott olvasmányok
9. Ajánlott internetes források
 
 
 
 
 
 
 

1. A politika rövid leírása, jelentősége

A közös kereskedelempolitika tárgya az Európai Unió és az azon kívüli
országok közötti kereskedelem. Szabályozási tárgyköre kiterjed az
árukereskedelemre, a szolgáltatások kereskedelmére, a közvetlen
tőkebefektetésekre és a szellemi tulajdon kereskedelmével összefüggő
vonatkozásainak a szabályozására. E témakörök szabályozása kizárólagosan
uniós hatáskörbe tartozik. A közös kereskedelempolitika átfogó célja az unión
kívüli államokkal folytatott kereskedelem liberalizációja: ennek megfelelően
főszabályként a behozatal és a kivitel szabadsága érvényesül. A közös
kereskedelempolitika számos nemzetközi szerződés keretei között érvényesül,
ezek közül a legfontosabb a WTO joganyaga. Az Európai Unió ettől
függetlenül különféle eszközökkel autonóm módon is szabályozza a
külkereskedelem alakulását.

2. A közös kereskedelempolitika célkitűzései: a

jogállamiság előmozdítása és a kereskedelmi
liberalizáció
A közös kereskedelempolitika fő célja a Lisszaboni Szerződésig a kereskedelmi
akadályok fokozatos lebontása, a külkereskedelem liberalizációja volt. A
Lisszaboni Szerződés lényegesen tágabb kontextusba helyezte a
kereskedelempolitikát, és a szűkebb értelemben vett kereskedelempolitikai
célkitűzések mellett az EU általános külpolitikai céljainak előmozdítását is a
kereskedelempolitika céljának minősítette.19
Az EUMSZ Preambulumának hatodik bevezető megfontolása a
kereskedelempolitika céljaként egyedül a liberalizációt jelöli meg, mely szerint
a szerződő feleket az az óhaj vezeti, hogy „egy közös kereskedelempolitika
segítségével hozzájáruljanak a nemzetközi kereskedelemben érvényesülő
korlátozások fokozatos megszüntetéséhez.” Ezzel egybehangzóan mondja ki az
EUMSZ 206. cikke, hogy a „vámunió létrehozásával az Unió a közös
érdeknek megfelelően hozzájárul a világkereskedelem harmonikus
fejlődéséhez, a nemzetközi kereskedelemre és a külföldi közvetlen
befektetésekre vonatkozó korlátozások fokozatos megszüntetéséhez és a vám-
és egyéb akadályok csökkentéséhez.”
Ezeknek a rendelkezéseknek szövege és célkitűzése egyaránt arra mutat,
hogy az EU a külkereskedelem liberalizációját nem pusztán általános
programjellegű szabálynak, hanem egyoldalú kötelezettségvállalásnak tekinti.
Az EU tehát egyoldalúan, a saját maga számára kötelező célként tűzi ki a
külkereskedelem liberalizációját. Ennek alapján az EU a világra nyitott
külgazdasági megoldásokat kell, hogy keresse, és ellen kell, hogy álljon a
protekcionizmus kísértésének.20 A Római Szerződés (a továbbiakban: RSZ)
Lisszabon előtt hatályos szövege [RSZ 131. cikk (2) bekezdés] kifejezetten meg
is indokolta az EU piacának alapvető nyitottságát a külvilág felé. Eszerint
ugyanis a közös kereskedelempolitika folytatása során gyelembe kell venni azt
a kedvező hatást, amelyet a tagállamok közötti vámok eltörlése ezekben az
államokban a vállalkozások versenyképességének növekedésére gyakorolhat.
Noha ez a normaszöveg ma már nincsen hatályban, az EU ma is abból indul
ki, hogy az egységes belső piac létrehozásával olyan életerős, versenyképes
vállalkozások lesznek jelen az európai piacon, amelyek a globális versenyben is
megállják a helyüket: a kereskedelmi akadályok csökkentése nem hátrányt,
hanem éppen előnyt jelent a számukra.
Ez természetesen nem zárja ki, hogy az EU konkrét esetben a külföldről
érkező befolyásokkal szemben védekezzen. Ugyanakkor azonban minden védelmi
intézkedése – mint az alapvető szabály alóli kivétel – külön indokot igényel.
Ebben az értelemben állapította meg az Európai Bíróság, hogy az RSZ 131.
cikke [ma EUMSZ 206. cikk] „nem minden” védelmi intézkedést tilt.21 Ezzel
az Európai Bíróság a contrario elismeri, hogy bizonyos védelmi intézkedések
tiltottak lehetnek, ami pedig a liberalizáció elvének kötelező jellegére utal.22 A
liberalizáció elve alóli kivételek egyik legfontosabb példája a közös
mezőgazdasági politika, mely a külviszonyokban főszabályként a közösségi
árukat preferálja. Noha a mezőgazdasági politika szabályai az EUMSZ-ban lex
specialisnak tekinthetők a kereskedelempolitika szabályaihoz képest, mégis
irányadó rájuk az EUMSZ 206. cikkében megfogalmazott alapelv. Ezért még
a mezőgazdasági termékek külkereskedelménél is tekintettel kell lenni a
liberalizáció elvére.
Ugyanakkor az EUMSZ 206. cikkében foglalt önkötelezés a kereskedelmi
akadályok fokozatos lebontására sem harmadik államok, sem pedig
magánszemélyek részére nem teremt kikényszeríthető jogosítványt. Az EU-val
kereskedelmi viszonyban álló államok tehát nem hivatkozhatnak az EU-val
szemben az EUMSZ 206. cikkére, hiszen az EUMSZ mint nemzetközi
szerződés csak az EU jogalanyainak, ezen belül is különösen a tagállamok
egymás közti viszonyait szabályozza. Harmadik államok számára az EUMSZ
res inter alios acta. Magánszemélyek pedig azért nem hivatkozhatnak
közvetlenül az EUMSZ 206. cikkére, mert az igen tág mérlegelési jogkört enged
az uniós szervek számára a liberalizációs célkitűzés végrehajtása során. Így nem
állapítható meg kellő konkrétsággal meghatározott jogosítvány létezése.23
A kereskedelmi liberalizáció mellett a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése
óta a kereskedelempolitika az EU általános külpolitikai célkitűzéseit és érdekeit
is szolgálja az EUMSZ 205. cikke, illetve 207. cikk (1) bekezdése utolsó
mondata szerint.24 A külpolitikai célkitűzések az EUSZ 21. cikkében
találhatók, és egyrészt olyan alapvető értékek érvényre juttatását szolgálják,
amelyeken maga az EU is alapul. Ilyen érték az EUSZ 2. cikk (1) bekezdése
szerint a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok univerzalitása és
oszthatatlansága, az emberi méltóság tiszteletben tartása, az egyenlőség és a
szolidaritás elve, valamint az ENSZ Alapokmányának és a nemzetközi jognak
a tiszteletben tartása. Emellett az EUSZ 2. cikk (2) bekezdése olyan speci kus
célokat is felsorol, mint a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem és a természeti
katasztrófák áldozatainak a segítése.
Az általános külpolitikai célok kifejezett megjelenítése a
kereskedelempolitika céljai között az EU külső tevékenységének
összehangolását szolgálja. Olyan lépés ez, melynek a gyakorlatban már komoly
előzménye van, hiszen az EU, illetve korábban az EK harmadik világbeli
államokkal kötött kereskedelmi megállapodásai az emberi jogok előmozdítását
is szolgálták a partnerállamokban. Ugyanakkor az általános külpolitikai célok
és a liberalizáció egyenrangú céllá tétele arra utal, hogy a
kereskedelempolitikának – a lehetséges keretek között – az eddigieknél
hangsúlyosabban kell a jogállamiság, a demokrácia és a környezetvédelem
értékeit előmozdítani.25
3. A politika rövid történeti áttekintése, viszonya
más szakpolitikákkal
A közös kereskedelempolitika26 az Európai Unió27 szabályozási tárgya az
Unión kívüli államokkal folytatott kereskedelem. A közös kereskedelempolitika a
nyugat-európai integráció egyik pillére, „ikertestvérével”, a közös
mezőgazdasági politikával együtt az EU legelső sikeres közös politikáit
képviselik. A közös kereskedelempolitika jelentőségét növeli, hogy az EU
mindmáig a világkereskedelem legnagyobb szereplője. 2012-ben Kínát
megelőzve az EU volt a legnagyobb áruexportőr, az összes export 14,7%-a
származott innen, az áruimport területén pedig közvetlenül az USA után a
második helyen állt az EU, a globális import 15,4%-ával.28 Még nagyobb az
EU fölénye a szolgáltatások határon átívelő exportjával kapcsolatban, hiszen itt
2012-ben a globális piac 24,8%-át adja az EU-ból kiinduló export, valamint az
import 20,1%-a is az EU-ba érkezik.29 Mindez hatalmas gazdasági
jelentőséggel is bír, hiszen 2012-ben csak az EU-ból kiinduló áruexport 2167
milliárd dollárt tett ki.
A közös kereskedelempolitika szükségszerű velejárója a vámuniónak, hiszen
az Unión belüli vámok és egyéb kereskedelmi akadályok eltörlése, valamint a
kifelé irányuló egységes vámtarifa megállapítása feltételezi, hogy az Unió külső
határain keresztül bonyolított kereskedelem befolyásolása is közösségi
hatáskörbe kerül.
Vámunió keletkezik akkor, ha:
a) több, korábban különálló vámterület (rendszerint állam) olyképpen egyesül,
hogy egymás között eltörlik a vámokat és a kölcsönös kereskedelmet
korlátozó más, hasonló akadályokat (pl. mennyiségi korlátozásokat), és
b)  közös külső határukon a kívülálló, harmadik országok áruival szemben
egységes vámtarifát alkalmaznak, továbbá
c)  közösen kezelik a közös külső határon beszedett importvámokat és
illetékeket.
 A korai időszakban az EGK számára a közös külső határon kivetett, a
határátlépéshez kapcsolódóan kirótt zetési kötelezettségek (elsősorban vámok)
képezték közös költségvetésének legfőbb bevételi forrását.
Az EUMSZ III. Részének (Az Unió belső politikái és tevékenységei) II.
címe (Az áruk szabad mozgása) alatt található 28. cikk (1) bekezdése kimondja:
„Az Unió vámuniót alkot, amely a teljes árukereskedelemre kiterjed, és
magában foglalja a behozatali és kiviteli vámok, valamint az azokkal azonos
hatású díjak tilalmát a tagállamok között, továbbá közös vámtarifa bevezetését
harmadik országokkal fenntartott kapcsolataikban.”
Nemcsak a közös kereskedelempolitika szabályait, hanem az integráció
valamennyi előírását a gyakorlatban az Unió vámterületén alkalmazzák. Ez alól
kivételt képeznek bizonyos integrációs szegmensek, amelyeknek nem részese
minden tagállam (pl. a schengeni szerződés, a gazdasági és pénzügyi unió stb.).
Az EU vámterülete gyakorlatilag megegyezik a tagállamok felségterületével,
van azonban néhány területi kivétel is. Így például kezdettől fogva
beletartozott a közös vámterületbe az Olasz Köztársaság területébe beékelődő
San Marino Köztársaság, a Franciaország által körülölelt Monacói Hercegség
(1963-tól), továbbá az ausztriai Jungholz és Mittelberg (holott Ausztria csak
1995-től tagja az EU-nak); viszont nem tartozott az EU vámterületéhez az
olasz Livigno és Campione d’Italia. Politikai viták tárgya volt Nyugat-Berlin
megítélése: az EU-szerződéseket ott is alkalmazták, de a Szovjetunió –
szövetségeseivel együtt – minden lehetséges alkalommal hangsúlyozta a
félbevágott város különleges, négyhatalmi státusát.
Mindebből következik, hogy az EUMSZ 207. cikke, mely általános
jogalapot képez az Európai Unió – nem társulási jellegű – külgazdasági
hatáskörgyakorlása számára, lényegében a vámunióval kapcsolatos belső
integrációs hatáskörök külső megfelelőjét teremti meg. Az EUMSZ 207. cikk (1)
bekezdése a közös kereskedelempolitika fogalmának és terjedelmének
meghatározása helyett csupán eszköztárát mutatja be, példálózó felsorolás
formájában. Ez a felsorolás – eltekintve az exportpolitikától és a vámoknál
bővebb tartalommal is kitölthető liberalizációs intézkedésektől – csupa olyan
kereskedelempolitikai eszközt tartalmaz, amelyek alkalmazása valamilyen
módon összefügg a közös külső vámtarifával.
Ehhez képest a kívülálló országokkal kötendő megállapodások az EUMSZ
207. cikk (3) bekezdésében a „ha … tárgyalásokat kell folytatni” kitétellel
jelennek meg. Ebből arra lehet következtetni, hogy az Európai Gazdasági
Közösség kezdetben nemigen törekedett arra, hogy a saját érdekszféráján kívül
más államokkal kétoldalú szerződéses kapcsolatokra lépjen. Ez az érdekszféra
már az integráció első évtizedeiben is tekintélyes földrajzi kiterjedésű volt,
beletartoztak a potenciálisan csatlakozó európai államok és a fejlett európai
centrumhoz szorosabban kötődő (társult) fejlődő országok. A későbbiekben
azonban az RSZ 133. cikke gyakran alkalmazott jogalappá vált harmadik
országokkal kötött kereskedelmi megállapodások esetében.
A közös kereskedelempolitika tágabb értelemben a gazdaságpolitika részének
tekinthető, ugyanakkor integrált gazdaságpolitikáról továbbra sem
beszélhetünk, mivel az Európai Unió nem rendelkezik átfogó közös
gazdaságpolitikával. Ennek két fő oka van. Egyrészt a gazdaságpolitika teljes
megvalósításához szükséges hatáskörök fontos részeit a tagállamok továbbra is
maguknál tartották. Másrészt a gazdasági integráció csúcsát jelentő közös pénz
megvalósításának célkitűzésében nem osztozik az összes tagállam. Bizonyos
alapvető egyensúlyi követelményeinek összehangolását és ezek fegyelmezett
betartását csupán azok az EU tagországok fogadták el, amelyek kifejezetten
vállalkoztak a közös pénz, az euró bevezetésére.
A közös kereskedelempolitika emellett összefüggést mutat az EU közös kül-
és biztonságpolitikai együttműködésével is, attól azonban a szabályozás tárgyát
és jellegét tekintve is lényegileg különbözik. A közös kül- és biztonságpolitika30
ugyanis általános politikai tárgyú együttműködés, mely a Lisszaboni szerződést
követően is alapvetően kormányközi jelleggel működik, szemben a
kifejezetten a külkereskedelem szabályozására létesült és a közösségi modell
szerint működő közös kereskedelempolitikával.

4. Jogalapok
Az RSZ elfogadásakor a kereskedelempolitika a szerződés III. Részének (A
Közösség politikái) Gazdaságpolitika címet viselő II. címében kapott helyet. A
III. Rész II. címe három fejezetből állt, ezek a következők: a
konjunktúrapolitika, a zetési mérleg és a kereskedelempolitika. A gazdasági
integráció egyéb területei (pl. a mezőgazdaság, a közlekedés stb.) az EK
szerződés más fejezeteiben kaptak helyet. Az Európai Unióról szóló Maastrichti
Szerződésben új elemként megjelent a gazdasági és pénzügyi unió célkitűzése
és követelményrendszere.
Az Amszterdami Szerződéssel konszolidált EK szerződésben a közös
kereskedelempolitika immár önálló címként szerepelt (IX. cím, 131–134.
cikkek). A gazdasági integráció további fontos fejezetei, például a gazdaság- és
pénzügypolitika, a foglalkoztatás, az ipar, a kutatás és műszaki fejlesztés más
fejezetek tárgyát képezték. Ezen a Nizzai Szerződés sem változtatott. A Nizzai
Szerződés ugyanakkor kiterjesztette a közös kereskedelempolitikát a
szolgáltatások kereskedelmére és a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő
vonatkozásaira is [RSZ 133. cikk (5) bekezdés].
A végeredményben kudarcot vallott Alkotmányszerződés ehhez képest
összefüggést kívánt teremteni a kereskedelempolitika, illetve a kül- és
biztonságpolitika között azzal, hogy közös cím, a „Közösség külkapcsolatai”
címet viselő III. rész V. cím alá helyezte volna át a közös kül- és biztonsági
politikát (III. rész V. cím II. Fejezet) és a kereskedelempolitikát (III. rész V.
cím III. Fejezet), illetve a két területre közös szabályokat is megállapított volna
(III. rész V. cím I. Fejezet). A közös szabályok nem szüntették volna meg a két
terület különbözőségét, de általános keretet adtak volna a külkapcsolatok
különböző területeinek.
A Lisszaboni Szerződés annyiban visszalép az Alkotmányszerződéstől, hogy
továbbra is az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) keretei között hagyja a
közös kül- és biztonságpolitika szabályozását, míg a közös kereskedelmpolitika
az új néven az Európai Unió Működéséról Szóló Szerződés (EUMSZ)
szabályai között, az Unió külső tevékenységére vonatkozó új Ötödik rész II.
címe alatt található. Ugyanakkor az EUMSZ 205. cikke az EU valamennyi
külső tevékenysége (így a kereskedelempolitika) vonatkozásában is a kül- és
biztonságpolitika elveinek és céljainak alkalmazását írja elő.
Az EUMSZ új Ötödik része a külső tevékenység körében külön címben
szabályozza a harmadik országokkal való együttműködést és humanitárius
segítségnyújtást (III. cím), a korlátozó intézkedéseket (IV. cím), a nemzetközi
megállapodásokat, az ezek megkötésére irányuló eljárást (V. cím), az Unió
kapcsolatait nemzetközi szervezetekkel és harmadik országokkal, valamint az
Unió küldöttségeit (VI. cím) és az ún. szolidaritási klauzulát (VII. cím). A
szolidaritási klauzula ugyan teljes mértékben politikai és nem kereskedelmi
jellegű, hiszen terrortámadás, illetve katasztrófa helyzetek esetére ír elő
kölcsönös segítségnyújtást a tagállamok számára. E politikai jellegű cím egy
részben való szerepeltetése a kereskedelempolitikával azonban nem szünteti
meg a közös kereskedelempolitika sajátos jellegét.
5. A közös kereskedelempolitika áttekintő
ismertetése és értékelése

5.1. Az európai uniós kereskedelempolitika hatáskörei

Az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése a közös kereskedelempolitika „egységes
elvek szerinti” alakításáról szól. Ez a megfogalmazás arra utalna, hogy az
átmeneti idő letelte után is megoszlik a kereskedelempolitikai hatáskör az EU
és a tagállamok között.31 Ugyanakkor az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése
nem érthető úgy, hogy az EU csak általános alapelvek kiadására lenne jogosult
a kereskedelempolitika területén, a tagállamok pedig továbbra is jogosultak
lennének ezen alapelveket konkrét szabályokkal kitölteni. Ez ugyanis azzal a
veszéllyel járna, hogy a tagállamok saját érdekeiket követve a közösségi érdek
érvényesülését megakadályozzák.32 Ezért a közös kereskedelempolitika
alakítása az Európai Bíróság állandó gyakorlata szerint kizárólagos uniós
hatáskör.33 Ezt a gyakorlatot kodi kálja az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdése e)
pontja, mely kifejezetten kimondja a kereskedelempolitikai hatáskör
kizárólagosságát.
Mindez azonban nem akadálya annak, hogy bizonyos tagállami szabályok
az EU sajátos felhatalmazása alapján továbbra is hatályban legyenek. Így a
tagállamoknak az EU, illetve az EK létrejötte előttről származó kereskedelmi
szerződései részben továbbra is hatályban vannak. Az EU ugyanis óvakodik
attól, hogy az ilyen történelmi szerződések – mint például az 1815-ben
keletkezett angol–amerikai kereskedelmi szerződés – által képviselt szimbolikus
és gyakorlati értéket különösebb ok nélkül lerombolja.34
Az EU kereskedelempolitikai hatásköre ma már a szolgáltatások
kereskedelmével és a szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásaival kapcsolatban
is kizárólagos. A Lisszaboni Szerződés EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése
ugyanis további különbségtétel nélkül a kereskedelempolitika körébe vonja az
árukereskedelem mellett a szolgáltatások kereskedelmét és a szellemi tulajdon
kereskedelmi vonatkozásait is.
5.2. A közös kereskedelempolitika tárgya
Az EUMSZ nem tartalmaz pontos, lezárt meghatározást arról, mire terjed ki a
közös kereskedelempolitika. Ugyanakkor az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése
a kereskedelempolitika eszközeinek példálózó felsorolásával egyúttal
meghatározza a kereskedelempolitika legfontosabb tárgyait. Ezek közül
hagyományosan a legfontosabb (a kezdetekkor egyetlen) az árukereskedelem.
Ez nem szűkíthető az árukkal való hagyományos kereskedelemre. A nemzetközi
kereskedelem ugyanis folyamatosan fejlődik, egyre újabb területekre és a
kereskedelem újabb módozataira terjed ki. Ebben a szellemben állapította meg
az Európai Bíróság, hogy az RSZ 133. cikke [ma EUMSZ 207. cikk] nem
értelmezhető olyan módon, ami a közös kereskedelempolitikát azoknak az
eszközöknek a használatára szűkítené, melyek hatása a külkereskedelem
hagyományos vonatkozásaira irányul, és kizárja a fejlődés során kialakuló újabb
mechanizmusokat.35
Hagyományosan kiterjed az EUMSZ 207. cikkének alkalmazhatósága a
határon át zajló pénzmozgásokra is, amennyiben a pénzmozgás áruk vagy a
kereskedelempolitika hatálya alá tartozó szolgáltatások ellenértékének
kiegyenlítésére, vagy azzal összefüggésben történik. A Lisszaboni Szerződés
hatálybalépésétől a 207. cikk (1) bekezdése a közvetlen befektetéseket is bevonja
a kereskedelempolitika körébe.
A szolgáltatások határon átívelő nyújtása is a kereskedelempolitika tárgya
lehet, amennyiben a szolgáltatás nyújtója valamelyik EU-tagállamban bír
székhellyel, és egy más államban lakó személy számára szolgáltat.36 A
Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta37 ugyanis az EUMSZ 207. cikke
immáron azonos rezsim alá helyezi a szolgáltatások kereskedelmét és a szellemi
tulajdon kereskedelmi vonatkozásait az árukereskedelemmel.

5.3. A közös kereskedelempolitika eszközei

Az EUMSZ 207. cikke (1) bekezdése számos, az EU által igénybe vehető
kereskedelempolitikai eszközt sorol fel. Ezek a következők:
a) a vámtarifák módosításai,
b) a vámtarifa- és kereskedelmi megállapodások megkötése,
c) a liberalizációs intézkedések egységesítése,
d) az exportpolitika, valamint
e) a kereskedelempolitikai védintézkedések, mint a dömping vagy a szubvenció
esetén meghozandó intézkedések.
Ez a felsorolás azonban csupán példálózó, tehát nem de niálja lezárt módon
az igénybe vehető eszközöket.38

5.3.1. Autonóm eszközök

Az autonóm intézkedések alkalmazásáról – lévén ezek egyoldalúan igénybe

vehető lehetőségek – az EU alapvetően szabadon dönthet. Az autonóm
intézkedések kereteit megadó szabályozást a Tanács a Bizottság javaslatára
rendes jogalkotási eljárásban fogadja el, az EUMSZ 207. cikk (2) bekezdése
szerint rendeletben. Az EUMSZ nem szól ugyanakkor a keretrendeleteket
további tartalommal kitöltő szabályok formájáról, így azok az EUMSZ 290. és
291. cikke alapján rendelet mellett irányelv és határozat formájában is
születhetnek. Mindamellett a gyakorlatban a Lisszaboni Szerződés után is a
kereskedelempolitika autonóm közösségi szabályozása rendeleti formában
történik.
Ugyanakkor az EU által kötött kereskedelempolitikai tárgyú nemzetközi
szerződések csökkentik az EU mozgásterét. Ezek ugyanis nemcsak nemzetközi
jogilag kötik az EU-t, hanem egyúttal az uniós jogrend integráns részét is
képezik. Mi több, az EU nemzetközi szerződései elsőbbséget élveznek a
másodlagos uniós jogforrásokkal szemben. Az uniós szervek tehát az autonóm
intézkedések alkalmazásakor kötelesek gyelembe venni a kereskedelmi tárgyú
szerződésekből eredő kötelezettségeket.

5.3.1.1. A közös vámtarifa módosítása

Az egyik legfontosabb kereskedelempolitikai eszköz a közös vámtarifa

módosítása.39 Miután a közös vámtarifa megállapítása egyúttal a vámunió része
is, ennek jogalapja nem csak az EUMSZ 207. cikke lehet, hanem az RSZ 28.
cikke is. Amennyiben a vámtarifa módosítása kifejezetten
kereskedelempolitikai célokat szolgál, a 207. cikk (1) bekezdése a jogalap. A
versengő jogalapok közötti választás jelentősége már az Egységes Európai
Okmány hatálybalépése óta lényegében megszűnt, hisz mindkét esetben
minősített tanácsi döntést írt elő korábban az RSZ, és ma az EUMSZ. Az
uniós vámjog alapját a Tanács 2913/92/EK rendelete adja.

5.3.1.2. A behozatal korlátozása

A harmadik államokból származó áruk behozatalának legfontosabb szabályait a

Tanácsnak a behozatalra vonatkozó közös szabályokról szóló 3285/94/EK
rendelete tartalmazza. Ezt a rendeletet egészíti ki a Tanács mennyiségi
kontingensek kezelésére vonatkozó közösségi eljárás létrehozásáról szóló
520/94/EK rendelete. A 3285/94/EK rendelet 1. cikke értelmében minden
olyan behozatal, melyre nem vonatkozik külön szabályozás, mentes a
behozatali korlátozások alól. A tagállami behozatali kontingenseket a Tanács
517/94/EK rendelete szüntette meg. Ezzel a behozatali vámok és a
védintézkedések mellett egyedül az 520/94/EK rendeleten alapuló közösségi
(uniós) kontingensek szolgálnak a behozatal szabályozására.
Külön szabályozás alá tartoznak – és így nem élveznek behozatali szabadságot
– a mezőgazdasági termékek.40 Ezen a területen továbbra is igen protekcionista
tendenciák uralkodnak.41 Speciális szabályok vonatkoznak emellett a
textiltermékekre is, kivéve, ha azok a Világkereskedelmi Szervezet (World Trade
Organisation, WTO) valamelyik tagállamából származnak és a WTO
keretében kötött textil- és ruházati termékekről szóló egyezmény értelmében
lényegében a GATT céljaira az ipari termékekkel azonosan kezelendők.42 A
WTO textil és ruházati termékekről szóló egyezménye hatálya alá tartozó
termékeknél ugyanis a behozatal szabadsága a főszabály.
Az általános behozatali szabadság ellenére, ha a harmadik államból érkező
behozatal a közösségi termelést veszélyezteti, akkor az EU elrendelheti a
szóban forgó behozatal gyelemmel kísérését. Ez alapján – ha jelentős károsodás
veszélye áll fenn – a Tanács meghozhatja a megfelelő védintézkedést, amelyek
leginkább behozatali kontingens elrendelésében állhatnak az 520/94/EK
rendelet alapján. Ezeket az intézkedéseket meg kell különböztetnünk az alább
tárgyalandó antidömping és antiszubvenciós eljárástól, már csak azért is, mert
szigorúbb feltételek mellett alkalmazhatók.43
5.3.1.3. Kiviteli korlátok

Ahogy az importtal kapcsolatban alapvető szabály a behozatal szabadsága, úgy

az EU-ból harmadik országokba irányuló export is alapvetően liberalizált. A
Tanács vonatkozó 2603/69/EK rendeletének 1. cikke ugyanis a kivitel
szabadságának elvét mondja ki, ami alól csak kis számú kivétel van. Ezen a
körön kívül kiviteli korlátozásokat csak kivételesen rendelhet el az EU, főként
ha létfontosságú árucikkek ellátásában – például kőolaj – válsághelyzet
alakulna ki.
Nem tartoznak ugyanakkor az EU kiviteli szabályai alá a katonai célú
eszközök: fegyverek, lőszer, robbanóanyag. A fegyverexport érzékeny és a
tagállami szuverenitást erősen érintő volta miatt a tagállamok maguk
dönthetnek a kivitel engedélyezéséről, illetve általában a szabályozásáról. Ezzel
kapcsolatban csupán a közös kül- és biztonságpolitika keretében született
1998-ban egy – jogilag kérdéses státuszú – Magatartási Kódex, illetve 2004-
ben a Bizottság Zöld Könyvet adott ki a fegyverpiac lehetőségekhez képesti
liberalizálására.44
Ezzel szemben a kettős használatú termékek, melyek katonai és polgári
célokra is használhatók (például fejlett számítástechnikai eszközök vagy lézeres
berendezések) a közös kereskedelempolitika hatálya alá tartoznak.45 Ezek
exportja főszabály szerint engedélyhez kötött.46
Végül, amennyiben az EUMSZ 36. cikke értelmében a tagállamok közötti
kereskedelemben megengedettek a kiviteli korlátok, annyiban ezeket a
korlátokat harmadik államok irányában is fenntarthatják a tagállamok. Ez
mindenekelőtt a kulturális javak harmadik országokba történő exportjára
igaz.47

5.3.1.4. A kivitel támogatása

Az EU hatáskörrel bír a kivitel szubvencionálására, amit az 1984-es

költségvetési év óta gyakorol is.48 A kivitel támogatásában ugyanakkor több
nemzetközi megállapodás szűkíti az EU mozgásterét. Ezek közül különösen
fontos a WTO keretében született megállapodás a támogatásokról és
kiegyenlítő intézkedésekről,49 illetve az OECD50 keretében született
megállapodás az exporthitelekről.51 Ezek ugyanis igyekeznek korlátok közé
szorítani a kivitel szubvencionálását. A WTO antiszubvenciós megállapodása
lényegében három kategóriába sorolja a kiviteli támogatásokat: tilos,
megengedett és feltételekkel megengedett támogatásként csoportosítva azokat.
Ezek alapján a leginkább gyakori és a WTO joga által nem tiltott támogatási
formának a kedvezményes exporthitelek nyújtása tekinthető.52 A
mezőgazdasági termékek exportjának szubvencionálása ugyanakkor
lényegében minden formában megengedett a WTO joga alapján, mert ezekre
a WTO általános jogi rezsimje nem vonatkozik.

5.3.1.5. Védintézkedések53

Az EU kereskedelempolitikájának liberalizációra irányuló célkitűzése nem

szünteti meg annak szükségességét, hogy az EU a különösen káros hatásoktól
megvédje belső piacát. Ezzel magyarázható, hogy az EUMSZ 207. cikke
kifejezetten utal védintézkedések alkalmazásának lehetőségére, ezek közül a
dömping vagy szubvenció esetén meghozandó intézkedéseket külön is
megemlítve. Tagadhatatlan, hogy a nemzetközi kereskedelemben szükséges
lehet az egyoldalú védelmi eszközök igénybevétele. Nagy azonban a kísértés a
védintézkedések protekcionista célokra való alkalmazására, még ha ezek az
intézkedések alapvetően csak tisztességtelen, versenytorzító piaci magatartások
esetén vehetők is igénybe. Fennáll tehát a veszélye a szakirodalomban „Európai
Erőd”-nek nevezett jelenség, azaz a bezárkózó, protekcionista EK
kialakulásának.
A védintézkedések számos formát ölthetnek. Fent már említettük, hogy a
behozatallal kapcsolatban a Tanács 520/94/EK rendelete és 3285/94/EK
rendelete, a kivitellel kapcsolatban pedig a Tanács 2603/ 69/EK rendelete a
piaci folyamatok lényeges zavara esetén védintézkedéseket – akár behozatali
vagy kiviteli tilalmat vagy kontingens megállapítását – tesz lehetővé. Ezekről
itt nem ejtünk részletesen szót.
A védintézkedések közül a legfontosabbak a dömping és a szubvenció esetén
alkalmazandó intézkedések. 1994 óta az úgynevezett Trade Barrier
Regulation54 is nyújt védelmi mechanizmusokat. Emellett léteznek egyes
szakterületekre – így a bankszektorban,55 a hajózás területén56 és a védjegyek
védelmére – külön védelmi eszközök, amelyeket a továbbiakban itt nem
tárgyalunk. Végül jogilag nehezen megfoghatók, de továbbra is jelentősek az
ún. szürke zónás intézkedések, ahol az érintett vállalkozások saját maguk
vállalnak önkorlátozást a közös piacon való jelenlét érdekében.

5.3.1.5.1. Dömping- és szubvencióellenes eljárás

Az EU legtöbbször dömpingre hivatkozva alkalmaz védelmi intézkedéseket.57
Legfontosabb jogalapja a Tanács 384/96/EK rendelete,58 amelyet számos
további rendelet hajt végre. Egy termék akkor tekinthető dömpingelt
terméknek, ha az Unióba irányuló exportára alacsonyabb, mint egy hasonló
terméknek a rendes kereskedelmi forgalomban az exportáló országra
megállapított rendes értéke.59 A rendes érték rendszerint az exportáló
országban a független vevők által a rendes kereskedelmi forgalom keretében
ténylegesen zetett vagy zetendő árakon alapszik.60 Az exportár az exportáló
országból az Unióban exportra eladott áruért ténylegesen zetett vagy
zetendő ár.61 A rendelet számos részletszabályt tartalmaz a rendes érték és az
exportár, illetve a közöttük lévő különbözet – a dömpingkülönbözet –
kiszámítására.62 Ha a dömping be is bizonyosodik, védintézkedés csak akkor
alkalmazható, ha a dömping kárt okoz.63 Kár alapvetően az Unió egy
gazdasági ágazatának okozott jelentős hátrányt, az Unió egy gazdasági
ágazatának jelentős hátrány okozásával való fenyegetését, illetve az ilyen
gazdasági ágazat létrehozásának jelentős hátráltatását jelenti.64 A
kármegállapításnak tényleges bizonyítékokon és tárgyilagos vizsgálaton kell
alapulnia, mind a dömpingelt import mennyiségét és a dömpingelt importnak
az Unió piacán lévő hasonló termékek árára gyakorolt hatását, mind az ilyen
importnak a közösségi iparra gyakorolt hatását illetően.65
Ha a dömping és a kár bizonyítható, dömpingellenes vámot – mely lényege
szerint kiegyenlítő vám – lehet kivetni. Ennek mértéke a
dömpingkülönbözethez igazodik, ugyanis a dömpingellenes vám összege nem
haladhatja meg a megállapított dömpingkülönbözetet, de a különbözetnél
alacsonyabbnak kell lennie, ha az ilyen kisebb összegű vám is elegendő a
közösségi iparnak okozott kár elhárítására.66
A mindennapi gyakorlatban az Európai Unió a legszívesebben és a
leggyakrabban a dömpingellenes eljárást alkalmazza a számára zavaró importtal
szemben. A bizonyítási eljárás ugyanis viszonylag egyszerű és a Bizottság
szakértői által lefolytatható. Bizonyítani szükséges először azt, hogy a külső
országbeli szállítónak az Unió piacán alkalmazott exportára a rendes érték ár
alatt van; másodszor, hogy a dömpingáron történt import tényleges vagy
potenciális kárt okozott az Európai Unió valamelyik iparágának; harmadszor
pedig azt, hogy a dömpingár és a bizonyított kár között okozati összefüggés áll
fenn. A Bizottság által lefolytatandó vizsgálatot kezdeményezheti egy iparág
érdekképviselete vagy az érintett tagállam. A legtöbb indítványt a Brüsszelbe
települt iparági lobbik jól felkészült érdek-képviseleti irodái nyújtják be. A
termelőágazatok szerint szervezkedő nyugat-európai érdekképviseletek olykor
nem is várják meg a tényleges kár beálltát, hanem jó előre kezdeményezik a
vizsgálatot, ha úgy vélik, bizonyítani tudják majd: a romló piaci helyzet
összefüggésbe hozható az import alacsony árával és növekvő mennyiségével.
A Bizottság a vizsgálat lefolytatása során maga is alkalmazhat átmeneti
vámot,67 vagy pedig – a vizsgálat eredményétől függően – a Tanácsnak
javasolja a dömpingellenes vám kivetését, melyről a Tanács minősített
többséggel dönthet.68 Mindkét esetben rendeletet kell alkotni a vám
kivetéséről,69 mellyel szemben jogorvoslat az Elsőfokú Bíróságtól kérhető.
A dömpingellenes eljárások között külön kategóriát képeztek az ún.
„csavarhúzó” üzemek: olyan összeszerelő iparágakról van szó, amelyek az
Unión kívülről olcsón visznek be részegységek formájában műszaki
berendezéseket (pl. gépkocsit, motorkerékpárt) és azokat az Európai Unió
területén készre szerelik. Az elnevezés arra utal, hogy az ilyen üzemekben a
munkásoknak munkaeszköz gyanánt általában elegendő egyetlen csavarhúzó.
A Tanács 384/96/EK rendelete kísérletet tesz arra, hogy megakadályozza a
dömpingellenes vám kivetésének megkerülését. Előírja, hogy a Közösségben
történő összeszerelési tevékenység hatályban lévő dömpingellenes intézkedés
kijátszásának tekintendő, ha a tevékenység a dömpingellenes vizsgálat
megindítása óta vagy közvetlenül azelőtt indult, illetve jelentősen
megnövekedett, a kérdéses alkatrészek az intézkedések által érintett országból
származnak, és az alkatrészek az összeszerelt termék alkatrészei összértékének
60 vagy annál nagyobb százalékát teszik ki. Kivétel ez alól, ha a behozott
alkatrészekhez az összeszerelési vagy a befejezési művelet során hozzáadott
érték magasabb az előállítási költség 25%-ánál.70 Ilyen esetben a
dömpingellenes vám hatálya kiterjeszthető az alkatrészek behozatalára.
A szubvencionált import elleni fellépés lehetőségének lényegesen kisebb a
gyakorlati jelentősége.71 A jogalap ebben az esetben a Tanács 2026/97/EK
rendelete.72 Az antiszubvenciós eljárás73 igen hasonló a dömpingellenes
eljáráshoz. Az eljárás elsősorban annyiban tér el, hogy a szubvenció esetén az
állami támogatás, kedvezmény tényét kell bizonyítani. Az eljárás akkor
folytatható le, ha a szubvenció speci kus. Ez akkor állapítható meg, ha a
támogatást csak az érintett államban működő vállalkozások egy része kapja
meg, és az elosztás szempontjai nem objektívek.74 Károsodás a szubvenció
esetén csak magasabb kárszintnél állapítható meg, mint a dömping esetén, és
magánszemélyek nem rendelkeznek eljáráskezdeményezési joggal.75
5.3.1.5.2. A Trade Barrier Regulation
Az Európai Uniónak – a nemzetközi kereskedelemben játszott szerepe folytán
– a legfőbb versenytársa és a kereskedelempolitikai vitákban fő ellenfele az
Amerikai Egyesült Államok. Ütközeteik kétoldalú tárgyalásokon, illetve a
WTO nyilvánossága előtt zajlottak és zajlanak. Ez a körülmény indokolta,
hogy az USA kereskedelmi törvényének76 támadó alapállású 301. szakaszát
ellensúlyozandó a Tanács 1984-ben megalkotta a 2641/84/EK rendeletet,
mely az Új Kereskedelempolitikai Eszköz (ÚKE) néven vált ismertté. Az ÚKE
helyét 1994-ben a WTO létrejöttével párhuzamosan az ún. Trade Barrier
Regulation (TBR), a Tanács 3286/94/EK rendelete vette át. A TBR alapvető
célja, hogy vállalkozások és szövetségeik számára lehetőséget biztosítson a
nemzetközi szervezetekben, elsősorban a WTO-ban kereskedelmi érdekeik
megvédésére. Miután a vállalkozások közvetlenül a nemzetközi szervezetekben
nem léphetnek fel, a TBR azt biztosítja számukra, hogy az EK-nál, rendszerint
a Bizottságnál kezdeményezzék a megfelelő intézkedés megtételét.
A TBR alapján folytatható eljárást ennek megfeledően tagállamok, gazdasági
szervezetek vagy egyes vállalkozások is kezdeményezhetik a Bizottságnál, ha úgy
ítélik meg, hogy harmadik országok piacain jogszerűtlen kereskedelmi
akadályokba ütköznek, és ebből káruk származik. E kérelem lényege, hogy az
EU, illetve az EU nevében a Bizottság a fennálló két- vagy többoldalú
nemzetközi egyezmények alapján lépjen fel a jogsértéssel szemben. Ha a
Bizottság úgy ítéli meg, hogy az EU érdeke a fellépés, meghozza a szükséges
intézkedést, ami például a jogsértő állam elleni WTO vitarendezési eljárás
megindításában, vagy kiegyenlítő vám alkalmazásában állhat.77

5.3.1.5.3. Szürke zónás intézkedések

A hetvenes években bekövetkezett olajválság után vált elterjedté az ún. szürke
zónás megállapodások gyakorlata.78 Ezekben a megállapodásokban – melyek
kifejezetten szerződésként, vagy pusztán informálisan is létrejöhetnek – az EU
szerződő feleként vagy külföldi vállalkozások, vagy akár iparágak szerepelnek.
A külföldi vállalkozások a behozatal valamilyen önkéntes korlátozását vállalják,
ami lehet az export volumenének visszafogása, az árpolitika EU számára is
megfelelő alakítása vagy az eladás módozatainak megfelelő alakítása (Voluntary
Export Restraint Agreements, Orderly Marketing Agreements, etc.). Cserében
továbbra is tudják termékeiket forgalmazni a közös piacon. Főleg az
autógyártásban, a vasiparban és az elektronikában léteznek nagy számban
szürke zónás megállapodások.
Nyilvánvaló, hogy az exportőrök politikai vagy gazdasági nyomásra mennek
bele a megállapodásba.79 Az is egyértelmű, hogy olyan korlátozást vállalnak
így önként válalkozások, amelyet az EU a WTO kötelező szabályai miatt nagy
valószínűséggel nem írhatna elő. Ilyen értelemben a legalitás határán
mozognak a szürke zónás intézkedések, még ha az EU számára viszont
kifejezetten előnyösek is. Noha a WTO keretében erős törekvés mutatkozik
ezeknek az eszközöknek a visszaszorítására, az EU továbbra is szívesen él velük,
és nem valószínű a helyzet gyors megváltozása.

5.3.1.6. A közös kereskedelempolitika mint politikai szankciók eszköze: az embargó

Korábban vitatott kérdés volt az Európai Unióban, hogy a közös

kereskedelempolitika kiterjed-e a kereskedelmi eszközök aktív politikai
felhasználására, azaz politikai indítékból gazdasági szankciók alkalmazására
kívülálló országokkal szemben. Ilyen esetben ugyanis nem kereskedelmi
védintézkedésről van szó, hanem bizonyos legitim külpolitikai célok gazdasági
eszközökkel való kikényszerítéséről
Ez történt például 1967-ben, amikor az Európai Közösség felfüggesztette az
EK–görög társulási szerződés alkalmazását a görögországi katonai puccs miatt.
Hasonló lépést tett a teheráni amerikai nagykövetségen történt túszejtésre
válaszolva, vagy a Szovjetunió afganisztáni bevonulására reagálva. Ezekben az
esetekben a Közösség a tagállamok külpolitikai lépéseit koordinálva, mintegy
keretbe foglalva lépett fel. Egy következő szakaszban azonban megjelentek a
kifejezetten az RSZ 133. cikkére alapozott önálló közösségi intézkedések,
például a szovjet áruk bojkottjára vonatkozó rendelet80 a Szovjetuniónak
Lengyelországgal szemben tanúsított magatartására válaszul, vagy a Falklandi
háború miatt Argentínával szemben alkalmazott intézkedéseket tartalmazó
rendelet.81
A Maastrichti Szerződés egyértelmű jogalapot teremtett a politikailag motivált
gazdasági szankciók, akár az embargó alkalmazására. Ennek feltétele volt, hogy
az Európai Tanács a közös kül- és biztonságpolitikai keretében az EUSZ 15.
cikke alapján közös álláspontot, vagy az EUSZ 14. cikke alapján közös
fellépést fogadjon el. Szükséges volt tehát a kormányközi együttműködésben a
politikai döntés, mely egyhangúlag született. Ez alapján a Tanács az RSZ. 301.
cikke alapján eljárva a Bizottság javaslatára minősített többséggel egy vagy
több, EK-n kívüli országgal felfüggeszthette, korlátozhatta, vagy
megszakíthatta a gazdasági kapcsolatokat. Az EK gyakorlata egyre növekvő
számú ilyen gazdasági szankciót mutatott. Egyebek mellett Szerbia ellen
(2000), Afganisztán ellen (2002), a zimbabwei helyzet miatt (2002) és Irak
ellen (2003) vezettek be ilyen intézkedést. Az RSZ 301. cikke szolgált az
ENSZ Biztonsági Tanácsa által az ENSZ Alapokmány VII. Fejezete alapján
elrendelt gazdasági szankciók végrehajtására is az EK által. Ugyanakkor
kérdéses volt, hogy az RSZ 301. cikke, mely az államokkal szembeni gazdasági
szankciók alkalmazására adott felhatalmazást, alkalmas-e az ENSZ Biztonsági
Tanácsa által alkalmazott ún. smart sanctions – például terrorista-gyanús
személyek számláinak befagyasztása – uniós átültetésére is. 82
A Lisszaboni Szerződés megtartotta a szabályozás korábbi logikáját
annyiban, hogy a gazdasági szankciók alkalmazását a CFSP keretében
elfogadott határozathoz kötötte. Az EUMSZ 215. cikke ennek értelmében
akkor teszi lehetővé egy harmadik állammal a gazdasági és pénzügyi
kapcsolatok részbeni vagy teljes megszakítását vagy csökkentését, ha Európai
Unióról szóló szerződésnek a Közös Kül- és Biztonságpolitikát szabályozó V.
címének 2. fejezete szerint elfogadott határozat így rendelkezik. Újdonság
ugyanakkor, hogy az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése – szintén a CFSP
keretében elfogadott határozat alapján – egyes természetes és jogi
személyekkel, csoportokkal vagy nem állami, illetve államisággal nem
rendelkező entitásokkal szemben korlátozó intézkedések elfogadását teszi
lehetővé. Emellett az EUMSZ 75. cikke külön is megemlékezik a
pénzeszközök befagyasztásának lehetőségéről a terrorizmus megelőzése
érdekében. Így egyértelmű jogalap áll rendelkezésre az ENSZ BT által
elrendelt smarts sanctions átültetésére. Különösen fontos fejlemény
ugyanakkor, hogy azt EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése szerinti korlátozó
intézkedések– így a pénzeszközök befagyasztása – alkalmazása bírói
felülvizsgálat tárgya lehet, ami garantálja az emberi jogok kellő tiszteletben
tartását is.83
5.4. Szerződéses eszközök
Amint már jeleztük, az EU nem kérdőjelezi meg a tagállamok történelmi
értéket képviselő korábbi kereskedelemi szerződéseit. Ugyanakkor az EK-t
kétoldalú és multilaterális megállapodások egész hálója köti össze harmadik
államokkal. Ezeknek a részletes leírása meghaladja e tankönyv kereteit.84
Ezért itt most csak a szerződéses instrumentumok fő jellemzőinek a leírására
szorítkozunk.

5.4.1. Kétoldalú megállapodások

Az EU kétoldalú megállapodásai alapvetően két kategóriába sorolhatók. Az

egyikbe a szűkebb értelemben vett kereskedelmi megállapodások tartoznak, a
másikba az ezeken túlmutató együttműködési megállapodások. Külön
kategóriának tekinthető emellett a társulási megállapodás. Gyakori, hogy egy
bilaterális megállapodás egyesíti a kereskedelmi és együttműködési
megállapodás jellemző tartalmait, és ezért nehéz az együttműködési
megállapodásokat a társulási megállapodásoktól megkülönböztetni. Amíg a
kereskedelmi megállapodások jogalapja az EUMSZ 207. cikke, a fejlődő
országokkal folytatott együttműködésé az EUMSZ 208–211. cikke, a fejlődő
országnak nem tekinthető államokkal való gazdasági és pénzügyi
együttműködésé pedig az EUMSZ 212–213. cikke. A társulásra a jogalapot az
EUMSZ 217. cikke adja.
A kereskedelmi megállapodások legtöbbször a vámokkal kapcsolatos
szabályokat tartalmaznak, és a vámok csökkentéséről, felfüggesztéséről,
vámkontingensek megállapításáról szólnak. Ezen túlmenően nem vámjellegű
korlátok csökkentése vagy megszüntetése, behozatali és kiviteli szabályok
meghatározása is tárgya lehet kereskedelmi megállapodásnak. Lehetséges
emellett szabadkereskedelmi övezet, sőt vámunió létrehozása is harmadik
államokkal. Az együttműködési megállapodások is tartalmazhatnak ilyen
rendelkezéseket, de ezek egy része kifejezetten fejlesztési célú megállapodás,
ami a fejlődő országok támogatását célozza. A legkiterjedtebb együttműködési
forma a társulás.
 Az EU kívülálló országokkal egy szűkebb, belső földrajzi körben
(Európában, a Földközi-tenger medencéjében és a tagállamok volt
gyarmataival) általában társulási megállapodásokat kötött. A társulási
megállapodások az ipari termékek preferenciális kereskedelmét irányozták elő,
mezőgazdasági koncessziókat és konkrét projektekhez kötődő támogatást
tartalmaztak, továbbá gazdag együttműködési formákat és kölcsönöket is
kínáltak. Ezen a földrajzi körön túl az EK az első időkben kereskedelmi
megállapodásokat, a későbbiekben pedig kereskedelmi és együttműködési
megállapodásokat kötött harmadik országokkal. Az Európai Közösség által
létesített különféle nemzetközi szerződések gerincét kezdettől fogva a
kereskedelempolitikai rendelkezések, vagyis a kívülálló országgal folytatott
árucserére vonatkozó konkrét rendelkezések (vámcsökkentések,
vámkontingensek, esetleges mennyiségi korlátozások stb.) képezik. Nagyrészt
ezek az elemek adták mind a társulási, mind a kereskedelmi és együttműködési
megállapodások ún. kemény, azaz konkrétan végrehajtandó fejezeteit. Az
együttműködés számos más területére vonatkozóan inkább általános, nehezen
számon kérhető („puha”) szándékok fogalmazódtak meg.
Mára az EU-t kétoldalú kereskedelmi megállapodás köti szinte valamennyi
világkereskedelemben jelentős országhoz, illetve szervezethez, mint a dél-
amerikai gazdasági integrációs szervezet, a MERCOSUR. Ez alól azonban –
nem meglepő módon – az USA és Japán (az EU mellett legnagyobb résztvevői
a világkereskedelemnek) kivételt képez: az EU egyik állammal az egyik sem
kötött átfogó kereskedelmi megállapodást.85 A társulási megállapodások közül
az Európai Gazdasági Térség, illetve az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni
(az angol nyelvű rövidítés szerint ACP) országokkal – túlnyomórészt az EU-
tagállamok volt gyarmataival, összesen 77 állammal – kötött Cotonoui
Megállapodás86 emelhető ki. A Cotonoui Megállapodás olyan sokágú
szerződési struktúra, amelynek középpontjában az EU foglal helyet és az összes
többi résztvevő vele szerződik, egyebek mellett egyoldalú kereskedelmi
preferenciákat is biztosított az EU-val ebben a keretben társuló fejlődő
országoknak.
5.4.2. A közös kereskedelempolitika és a GATT/WTO

Az EU közös kereskedelempolitikáját a kezdetektől alapvetően meghatározta

az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT).87 A GATT eredetileg
egy átfogó nemzetközi kereskedelemi szervezet (ITO) része lett volna, ám
végül 1947-ben csak bizonyos tartalmi szabályok ideiglenes alkalmazásáról
született megállapodás. Ezek a tartalmi szabályok az ITO egyezmény
mellékletét képezték volna, így külön nemzetközi szervezet nem kapcsolódott
hozzájuk. Ennek ellenére a GATT néven elhíresült tartalmi szabályok
eredetileg ideiglenesnek indult alkalmazása tartóssá vált, és komoly sikernek
bizonyult..
A GATT célja a nemzetközi árukereskedelem előtt álló akadályok fokozatos
csökkentése és a kereskedelemben tapasztalható hátrányos megkülönböztetés
megszüntetése. Legfontosabb szabálya a legnagyobb kedvezményes elbánás
elve, melynek értelmében a bármely GATT tagállamból érkező áru számára
megadott kedvezményt valamennyi, a többi tagállamból érkező hasonló
árunak meg kell adni. A GATT ezen kívül tiltja akár az export, akár az import
tekintetében a nem vámjellegű mennyiségi korlátozások (kvóták,
kontingensek) alkalmazását. A GATT ugyanis általában abból indul ki, hogy a
vámok megfelelő védelmet nyújtanak a legtöbb olyan veszéllyel szemben,
amely az import közvetítésével egy-egy ország gazdaságát fenyegetheti. Azt az
elvi követelményt támasztotta tehát, hogy tagállamai alakítsák át vámtételekké
(„vámosítsák”) a mennyiségi korlátozásokat. Így azok mindenekelőtt
áttekinthetővé válnak, továbbá arra is könnyebb lehetőség nyílik, hogy
mértékükről nemzetközi tárgyalások legyenek folytathatók, amelyek során –
kölcsönösségi alapon – vámcsökkentések alkalmazhatók. A vámok fokozatos
csökkentését a GATT jogi kötelezettségként is tételezi, oly módon, hogy a
tagállamok a rendszeresen sorra kerülő fordulókon kötnek megállapodást
konkrét termékek vagy termékcsoportok vámtételeinek csökkentéséről.
Az 1995-ben létrejött WTO több szempontból a GATT kibővülésének
tekinthető. Egyfelől a WTO állandó intézményi hátteret teremt a GATT
tartalmi szabályainak, állandó szervekkel, szabályozott eljárásokkal és, ami
talán a legfontosabb, kötelező vitarendezési mechanizmussal. Másfelől a WTO
egyezmény az árukereskedelemre vonatkozó, és részben felülvizsgált GATT
(GATT 1994) mellett egy a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmére
vonatkozó megállapodást (GATS), valamint a szellemi tulajdon kereskedelmi
vonatkozásaira vonatkozó megállapodást (TRIPS) is tartalmaz.
Az EK tagállamai a GATT tagjai is voltak, de az EK formálisan nem vált a
GATT részesévé. Miután azonban a GATT szabályai (pld. adminisztratív
behozatali korlátok tilalma, exporttámogatások tilalma etc.) a közös
kereskedelempolitika lényegi részeit érintették, az EK mindazokon a
területeken, amelyek hatásköreit érintették, átvette a GATT tagsági jogok
gyakorlását a tagállamaitól. Ez a funkcionális jogutódlás egészen a WTO
létrejöttéig fennállt. A WTO Egyezménynek azután az EK a tagállamokkal
együtt formálisan is részesévé vált. A tagállamok és az EK párhuzamos
rézvételére azért volt szükség, mert az Európai Bíróság értelmezésében88 a
szolgáltatások nemzetközi kereskedelmével és a szellemi tulajdon kereskedelmi
vonatkozásaival kapcsolatban az EK nem rendelkezett kellő hatáskörrel.
Időközben ezt a hiányosságot a Lisszaboni Szerződés kiküszöbölte, és az EU az
EUMSZ 207. cikke értelmében teljes hatáskörrel bír ezeken a területeken is.
Ez azonban nem eredményezte azt, hogy megszűnt volna az EU és tagállamai
párhuzamos tagsága a WTO-ban.89 A gyakorlatban ez egyrészt azt jelenti,
hogy a legtöbb WTO testületben az EU jár el és gyakorolja a szavazati jogot a
tagállamai helyett. Másrészt ugyanakkor a vitarendezés során visszatérő
problémát jelent, hogy az EU, vagy annak tagállama ellen indítandó-e az
eljárás.90
A WTO joga számos területen meghatározza az EU mozgásterét, illetve
kötelező nemzetközi jogi korlátokat állít a kereskedelempolitika elé. Csak
néhány példát sorolva:
a) az EU a WTO, illetve a GATT keretei között megállapított vámokat köteles
alkalmazni a WTO tagállamokkal szemben,
b)  az EU csak a WTO által megengedett nem vámjellegű mennyiségi
korlátozásokat alkalmazhatja,
c)  az EU nem nyújthat tiltott exporttámogatást és a dömpingelt árukkal
szemben,
d) az EU csak a WTO antidömping megállapodásának megfelelően járhat el.
Mindez szükségszerűen veti fel az EU jog és a WTO joga viszonyának
kérdését, pontosabban azt, vajon van-e közvetlen hatálya a WTO jogának az
EU jogrendszerében, vagy legalábbis lehet-e hivatkozni a WTO jogára az
Európai Bíróság előtt a semmisségi eljárásban. Ez a kérdés adódik abból is,
hogy az Európai Bíróság az EK, illetve az EU által kötött nemzetközi
szerződéseket az EU jog integráns részének tekinti, és azok közvetlen hatályát
is elfogadja, ha egyébként annak irányadó feltételei teljesülnek.91
Ehhez képest az Európai Bíróság hagyományosan elveti annak lehetőségét,
hogy az EU jog jogszerűségét a WTO, illetve korábban a GATT szabályai
alapján ítélje meg.92 A WTO létrejötte előtt fő érvként arra hivatkozott a
Bíróság, hogy a GATT joganyaga rugalmas, mi több egyoldalú eltérési
lehetőséget biztosít a tagállamok számára, így annak az EK jogában nem lehet
közvetlen jogi hatása.93
Miután a WTO létrejöttével és a kötelező vitarendezési mechanizmus
létrehozásával ez a fajta rugalmasság többé nem állítható a GATT, illetve a
WTO jogáról, az Európai Bíróság részben megváltoztatta érvelését, és
immáron fő érvként a viszonosság hiányára hivatkozik a WTO belső jogi
alkalmazása elutasításának indokaként.94 Eszerint az EU kereskedelmi
partnerei nem biztosítanak a belső jogukban közvetlen alkalmazást a WTO
joga számára. Így ha az Európai Bíróság az EU jogát közvetlenül a WTO joga
alapján bírálná el, akkor ez egyensúlytalanságot (déséquilibre, disuniform
application) okozna a WTO jogának alkalmazásában, és egyúttal arra vezetne,
hogy az EU intézményeinek szűkebb lenne a mozgástere a
kereskedelempolitika alakításában, mint az EU kereskedelmi partnereinek.
Ez a gyakorlat bátran nevezhető célvezérelt, dogmatikai alapokat csak
nyomokban felmutató bíráskodásnak. Jól mutatja ugyanakkor az Európai
Bíróság gyakorlata azt, hogy az EU a nemzetközi kereskedelemben a
nemzetállamok által mutatott magatartási mintákat követi, és fenntartja
magának a jogot kereskedelempolitikájának egyoldalú alakítására még akkor is,
ha ez nemzetközi jogi korlátokba ütközik.
Az EU és a WTO viszonyát tárgyalva külön kell szólni a közös
mezőgazdasági politika és a WTO, azon belül is a GATT viszonyáról. Mint
ismeretes, az Európai Unió agrárpolitikája kezdettől fogva és mind a mai napig
egyedülálló rendszert alkot.95 Ebben művi beavatkozás tárgya a kívülálló
országokkal folytatott agrárkereskedelem sajátos rendszere: az importot sokáig
nemcsak vámok, hanem többváltozós képletek segítségével kiszámított
lefölözések is terhelték, a beszedett pénzt pedig az EK a saját exportjának
támogatására fordította. A lefölözések rendszerét éppen a WTO szabályai miatt
kellett átalakítani mozgóvámokká, azonban ez nem változtatott a
mezőgazdasági politika alapvetően protekcionista jellegén. Ez a mechanizmus
életben tartja, és tovább táplálja a világpiaci realitásoktól elzárt, mesterségesen
magas belső agrárárszintet az unióban. Mindez pedig azért lehetséges, mert a
GATT szabályai nem vonatkoznak a mezőgazdasági termékek kereskedelmére.
A versenytársak, élükön az Egyesült Államok kormányával, igyekeznek
nyomást gyakorolni az Európai Unióra annak érdekében, hogy a közös
agrárpolitikát, mint piacidegen mechanizmust, közelítse a realitásokhoz, vessen
véget a belső árszint mesterséges feltornázásának, az elkerülhetetlenül szükséges
támogatást pedig próbálja más módon és jogcímeken (pl. regionális fejlesztések
keretében) nyújtani a rászoruló gazdáknak, településeknek vagy régióknak. E
nyomásgyakorlás színtere a WTO, pontosabban annak 2001-ben kezdődött
ún. Doha fordulója. A Doha forduló egyik célja ugyanis a versenytorzító
hatások visszaszorítása a mezőgazdasági termékek kereskedelmében.
Sajnálatosnak mondható ugyanakkor, hogy a Doha forduló tárgyalásai
egyelőre zsákutcába jutottak.
6. A közös kereskedelempolitika jelenlegi fejlődési
irányai
Az Európai Unió kereskedelempolitikájának fókuszában jelenleg a
szabadkereskedelmi megállapodások egyre szélesebb körben való megkötése
áll. 2012 végére az Európai Unió nem kevesebb mint 28 hatályos kereskedelmi
megállapodást kötött, egyebek mellett Mexikóval és Dél-Koreával. 2013 óta
tárgyalások folynak Japánnal és az Egyesült Államokkal is szabadkereskedelmi
övezet létrehozásáról, Kanadával pedig 2014 szeptemberében sikerült parafálni
egy szabadkereskedelmi megállapodást. Mindez alapjaiban fogja
megváltoztatni az EU külkereskedelmét: 2006 előtt az EU kereskedelmi
forgalmának kevesebb, mint negyede alapult szabadkereskedelmi
megállapodásokon. Ha a jelenleg folyó tárgyalások sikeresen zárulnak, ez az
arány az EU tervei szerint kétharmadra fog növekedni.

7. Ismétlő kérdések
  1. Miért jelentős a közös kereskedelempolitika?
  2. Milyen más uniós politikákkal mutat összefüggést a kereskedelempolitika?
  3. Kötelező-e a kereskedelmi liberalizáció mint a kereskedelempolitika célja?
    4.  Hogyan lehet megkülönböztetni a kereskedelempolitika autonóm és
szerződéses eszközeit?
  5. Melyek a behozatal és a kivitel alapvető szabályai?
  6. Sorolja három nagy csoportba a védintézkedéseket!
  7. Melyek az antidömping és az antiszubvenciós eljárás lényegi jellemzői?
  8. Mire jó a Trade Barrier Regulation?
  9. Ki ellen alkalmazhat az EU alkalmazott gazdasági szankciókat?
10.  Milyen területeken határozza meg a WTO joga az EU közös
kereskedelempolitikáját?
11. Mi a WTO jogának státusza az EU jogrendjében?

8. Ajánlott olvasmányok
Horváthy Balázs: Közös kereskedelempolitika és tagállami külkereskedelmi
igazgatás, Doktori Értekezés 2008, ELTE ÁJK
Piet Eeckhout: EU External Relations Law (2011, Oxford, OUP)

9. Ajánlott internetes források

A közös kereskedelempolitika website-ja az EU honlapján belül:
http://europa.eu/pol/comm/index_hu.htm
Az Európai Bizottság kereskedelemmel foglalkozó honlapja:
http://ec.europa.eu/trade/index_en.htm
A WTO joganyaga a WTO honlapján:
http://www.wto.org/english/docs_e/legal_e/legal_e.htm
A WTO vitarendezési honlapja:
http://www.wto.org/english/tratop_e/dispu_e/dispu_e.htm
A WTO honlapjának az EU-val kapcsolatos információkat összefoglaló része:
http://www.wto.org/english/thewto_e/countries_e/european_communities_
e.htm
 
 
 
 
 
 
 
2. fejezet

Vámpolitika

1. Bevezetés
2. A vámunió és az egységes belső piac történelmi háttere és elméleti
alapjai
3. Jogforrások: a vámpolitika, a vámjog és a vámegyüttműködés
szabályozása az Európai Unióban
4. A vámpolitika és a vámjog jövője
5. Ismétlő kérdések
6. Linkek
 
 
 
 
 
 
 

1. Bevezetés
A vámunió a résztvevő felek között a belső vámhatárok lebontását, egységes
külső vámok bevezetését jelenti. A vámunió az EU egyik gazdasági alapja,
egységes Vámkódex és vámeljárások jellemzik. A gazdasági integráció
folyamatában a vámunió az egységes belső piachoz vezető fontos lépés.
Az uniós vámpolitika célja az uniós piac árukínálatának és a piacra behozott
áruk árának alakításával hozzájárulni az uniós gazdaság versenyképességéhez. A
költségvetési bevételek biztosítása és a közös külső vámhatáron megvalósítható
biztonsági, egészségügyi ellenőrzések mellett ezt a szabályozói funkciót kell
leginkább szem előtt tartanunk. A vám mértékén keresztül közvetlen hatást
lehet gyakorolni a beáramló áruk árára, vámkedvezményekkel pedig
ösztönözhető, hogy egyes külső országokból meghatározott mennyiségig
(kvótáig) kedvezőbb áron kerüljenek áruk a piacra. Maguknak a
vámeljárásoknak is van gazdasági hatása, ha például vámfelfüggesztés adható az
ideiglenes, feldolgozás célú behozatalra, az ösztönzi az ilyen feldolgozási
tevékenységet; ha pedig a megbízható gazdálkodók (kereskedők) bizonyos
eljárási könnyítésekben részesülnek, akkor ez motiváló erő lehet arra, hogy e
gazdálkodók jogkövetően működjenek.

2. A vámunió és az egységes belső piac történelmi

háttere és elméleti alapjai
2.1. A vámuniók kezdetei
Az államok számára a vámrendszer az európai integráció előtt is – a fentiekhez
hasonlóan – sokféle hasznot jelentett: bevételi forrást a költségvetés számára,
védelmet a nemzeti piacon létrehozott termékek számára a versenytől,
egészségügyi és biztonsági ellenőrzést a határokon. A történelem során a
vámunió létrehozása az államon belül – a belső vámhatárok leépítése – a
politikai és gazdasági egységesülés jellemző velejárója és a gazdasági
integráció egyik állomása volt.96
Adam Smith97 1776-ban publikálta A nemzetek gazdagsága című munkáját,
és azóta a legtöbb közgazdász számára elfogadott, hogy a nemzetek közötti
szabad kereskedelemnek jótékony hatása van az általában értelmezett gazdasági
jólétre.
A vámunió a szabadkereskedelemnél annyival több, hogy az abban részt
vevők nemcsak a belső kereskedelmi korlátok, vámok lebontását vállalják,
hanem egységes külső vámhatárt is létrehoznak.98
A független államok közötti vámuniók a XIX. századtól jelentek meg:
például a Német Birodalmat alapító fejedelemségek 1871 előtt közel 50 évig
éltek a Poroszország által kezdeményezett Zollverein-ben (vámszövetség).
Magyar szempontból is fontos előzménynek tekinthetjük az Osztrák–Magyar
Monarchiát, amely gazdaságilag egy 10 évente felülvizsgálandó vámunióra épült.
A modern vámuniók közül megemlíthetjük az 1944-es Benelux szerződést.

2.2. Vámunió-elméletek a XX. században99
A vámuniók gazdasági hasznának részletes tudományos elemzése egészen az
1950-es évekig váratott magára, amikor Jacob Viner először fogalmazott meg
egy átfogó vámunió-elméletet.100
A vámunió létrejöttének feltételei eszerint a következők:
– a résztvevő államok között a vámok teljes eltörlése,
– az unión kívül lévő országok felé egységes vámtarifa kialakítása,
– a közös vámbevételek elosztása a résztvevő államok között.101
 A vámunió tehát a résztvevő államok között szabad kereskedelmet valósít
meg, ugyanakkor a hagyományos szabadkereskedelmi övezetnél magasabb
fokú integrációt teremt a tagállamok között azzal, hogy egységes külső
vámhatárt szab a résztvevő tagállamok köré.
Viner vámunió-elméletének bemutatására az alábbiakban egy olyan
vámunió gazdasági hasznait fogjuk áttekintetni, amelyet a mi országunk (A)
kötött egy másik országgal (B); egy harmadik ország (C) pedig a vámunió
határain kívül marad.102 Viner két alapvető fogalmat használ a vámunió
hatásainak értékelésére.
Az első a kereskedelemteremtés: ez például azt jelenti, hogy vámhatáron
belülre kerülő szomszédos országból (B) a vám megszűnése miatt olcsóbban
tudunk beszerezni valamit, amit itthon eddig csak drágábban tudtunk
előállítani (a drága és kevésbé hatékony hazai termelést kiváltja az import, ami
a fogyasztó szintjén megtakarítást jelent). Ugyanígy az is lehetséges, hogy egy
termékünk, amely a vám miatt eddig nem volt versenyképes a szomszédos
országban, most exportálhatóvá válik. Ez a kereskedelemteremtés Viner
felfogásában a vámunió pozitív hatása.
A másik fontos fogalom a kereskedelemeltérítés. Tételezzük fel, hogy eddig
C országból szereztünk be egy terméket. B ország, aki drágábban állítja elő
ugyanazt, a vám megszűnésekor C árszintje alá kerül. A terméket most a
kevésbé hatékony B-től fogjuk megvásárolni, ugyanakkor a C-irányú
kereskedelemmel kapcsolatos vámbevételtől az országunk elesik. A
kereskedelemeltérítés Viner elméletében a vámunió negatív hatása; a kétféle
hatás összehasonlításából számítható ki, hasznos-e számunkra a vámunió B-vel.
A később keletkezett vámunió-elméletek tovább árnyalják ezt a képet. James
Meade bevezeti a kereskedelembővülés fogalmát:103 elgondolása szerint a
vámunió pozitív hatásainak értékelésekor gyelembe kell venni, hogy a
fogyasztó szintjén megjelenő megtakarítás a kereskedelem volumenének
további növekedéséhez vezet. Ha a fogyasztó költségei növekednek, az
kereskedelemszűküléssel jár.
Ezekből az elméleti alapokból már meg lehet állapítani, hogy egy vámunió
annál hasznosabb, minél nagyobb a területe (kisebb a harmadik partnerek
kiszorításának és ezáltal a kereskedelemelterelés veszélye), minél magasabb
vámokat törölnek el egymás között a résztvevők (nagyobb a valószínűsége,
hogy hatékony beszállítót találunk, és kereskedelemteremtés történik), és
minél kisebb a külső vámhatár (ez szintén a kiszorító hatást csökkenti).
Hasznos még, ha a szomszédos országokban rivális párhuzamos kapacitások
vannak – ezek ugyan le fognak épülni, de a leghatékonyabb termelő fogja
ellátni a piacot.
A fent elemzett elméleteket összességükben „statikus” elméleteknek hívják,
szemben a „dinamikus” vámunió-elméletek csoportjával.104 A „dinamikus”
elméletek szerint a korábbi megközelítések leegyszerűsítőek, mert a vámunió
hatására a piacokon strukturális változások következnek be, ezért új feltételek
között kell értékelni a kereskedelmi hatásokat. Az egyik változás, hogy megnő
a piac mérete, így lehetőség nyílik a termelés optimalizálására, a
méretgazdaságossági előnyök (economies of scale) kihasználására. Az optimális
termelési volumen elérésével megvalósítható költségcsökkentés már
önmagában ellensúlyozhatja a kereskedelemeltérítés negatív hatásait. A nagyobb
vállalatméret komolyabb beruházásokra és kutatás-fejlesztési programok
nanszírozására ad lehetőséget. Ugyanakkor a biztonságot nyújtó vámok
eltűnésével a verseny élesebbé válik a piac szereplői között, ami önmagában is
hatékonyságnövelő tényező.
Míg a vámunió-elméletek első leírói az „egész világ” szempontját gyelembe
véve károsnak tartották a vámuniót, hiszen az mindig valamiféle
kereskedelemeltérítő hatással jár az ideális, abszolút szabadkereskedelmi
modellhez képest, a vámunió-elméletek dinamikus hatásainak elemzése arra az
eredményre jut, hogy a kereskedelemteremtés mellett a vámuniónak még
számos pozitív hatása van, és ezért ezen iskola képviselői sokkal szívesebben
támogatják a piaci integráció gondolatát.
2.3. A vámunió megvalósítása az európai integráció
keretében

2.3.1. A vámunió létrejötte

A Római Szerződés (RSZ) célkitűzései között szerepelt a közös piac, a vámunió

és a közös politikák bevezetése (2. és 3. cikk). A szerződés kimondta, hogy a
Közösség elsődleges célja a közös piac létrehozása azon eszközök azonosításával
és végrehajtásával, amelyek ennek eléréséhez szükségesek. A vámunió tehát a
közös piac létrehozásának egyik eszköze, amelyet további eszközökkel: az
áruk, szolgáltatások, tőke, munkaerő szabad áramlását biztosító
jogharmonizációval és a tagállamok gazdaságpolitikájának további közelítésével
kívántak megvalósítani a jogalkotók. A vámunió szorosan összekapcsolódik
ezek közül az áruk szabad áramlásával, különös tekintettel arra, hogy a belső
vámhatárok felszámolását tűzi ki. A konkrét formát illetően az RSZ. 8.
cikkelye megállapította, hogy a közös piac (tehát a vámunió is) fokozatosan
került bevezetésre, 12 éves átmeneti időszak alatt.
A vámunió 1968. július 1-jén jött létre. Az ún. közös kereskedelempolitika
részeként létrehozták a (harmadik államokkal szembeni) közös vámtarifát: az
egyes árukat listák és csoportok szerint rendezték, és ehhez rendelték hozzá a
vámtételeket.105 Egyidejűleg ezzel az ún. Brüsszeli Nómenklatúra felváltotta a
nemzeti nómenklatúrákat (áruosztályozási rendszereket).
A vámunió elemeinek gyakorlati végrehajtását és egységes értelmezését
szolgálták az Európai Bíróság döntései, amelyek következetesen érvényesítették
a vámunió szabályait a tagállamokkal szemben.106

2.3.2. Vámunió – közös piac – belső piac

Az RSZ nemcsak a vámunió, hanem a közös piac megteremtését is célul tűzte

ki, viszont a 60–70-es években nem volt lehetőség a gazdasági integráció
folytatására. Az angol–francia ellentétek mellett különös hangsúlyt kaptak a
nemzeti szuverenitás elvesztésének félelmére alapozott ideológiák is. A
vámunió utáni következő integrációs lépés megtételéhez az EU történetének
egy nagyformátumú politikusára és közvetlen stábjára volt szükség: Jacques
Delors107 keresztülvitte, hogy 30 év után módosítsák az RSZ-t, az ezt
megvalósító Egységes Európai Akta 1987-ben lépett hatályba. Ennek alapján
1992-ig több mint 280 jogszabályt alkottak, főleg az áruk szabad áramlása
előtt tornyosuló akadályok felszámolására.
Időközben a vámunióra vonatkozó eredeti szabályok szerteágazókká és
korszerűtlenné váltak. A szabályok felülvizsgálatának eredményeként az EK
Tanácsa 1992. október 12-én kihirdette az egységes Közösségi
Vámkódexet,108 és 1994. január 1-jén a Végrehajtási Rendelet109 is hatályba
lépett. Ez a legutóbb 2008-ben módosított rendelet van hatályban ma is,
amikor a vámjog újabb reformja zajlik (lásd a 3. pontot).
A mára mintegy 500 millió embert számláló belső piacon a vámnak és
általában a vámpolitikának továbbra is jelentős gazdasági és politikai szerepe
van. Az áruk ellenőrzés nélkül áramlanak a belső piacon, elősegítve ezzel a
versenyt, a kiegyenlített kereskedelmet. A vámpolitika hozzájárul ahhoz, hogy
az EU még vonzóbbá váljon az ipari termelés, a kereskedelmi tevékenység és a
munkahelynövelő beruházások számára. Az import/export tevékenységet
végző vállalatok és dolgozói számára védelmet nyújt, a belső piacot egy
védősorompóval választja el az ún. harmadik országoktól, ezzel is garantálva,
hogy a belső piac előnyeit mindenki a lehető legnagyobb mértékben
kihasználhassa.
A vámpolitikának és a vámra vonatkozó szabályoknak jelentős szerepük van
abban, hogy az EU költségvetése folyamatosan gyarapodni tud, hiszen ma már
a vámpolitika nemcsak a vámok, hanem az az import áfa, a jövedéki adó
beszedését is biztosítja. Jelenleg a beszedett vámok 25%-a a tagállamokban
marad, így a vámnak megmaradt egy nemzeti lába is. Korábbi szerepüknek
megfelelően a nemzeti vámszervezetek, a vámpolitika és a vámjogszabályok
végrehajtói gyűjtik be azokat a kereskedelmi statisztikai adatokat is, amelyek
alapján trendek, elemzések készíthetők.
3. Jogforrások: a vámpolitika, a vámjog és a
vámegyüttműködés szabályozása az Európai
Unióban
Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés [EUMSZ] 3. részének II. címe
tartalmazza az áruk szabad mozgására vonatkozó alapelveket. A 28. cikkben
mondja ki a jogalkotó, hogy „az Unió vámuniót alkot, amely a teljes
árukereskedelemre kiterjed, és magában foglalja a behozatali és kiviteli vámok,
valamint az azokkal azonos hatású díjak tilalmát a tagállamok között, továbbá
közös vámtarifa bevezetését harmadik országokkal fenntartott kapcsolataikban.”
Az alapelveket a „tagállamokból származó, továbbá a harmadik országokból
érkező és a tagállamokban szabad forgalomban lévő termékekre kell
alkalmazni.” Az EUMSZ rendezi az áruk státuszát is, és kimondja, hogy a
harmadik országokból érkező termékek akkor tekinthetők egy tagállamban
szabad forgalomban lévőnek, ha az adott tagállamban eleget tettek a behozatal
alaki követelményeinek, és a zetendő vámot vagy az azzal azonos hatású
díjakat az adott tagállamban e termékekre beszedték, és azt sem teljes
egészében, sem részben nem térítették vissza. (29. cikk)
Az EUMSZ 30. cikke szerint „a tagállamok között tilos bármilyen
behozatali vagy kiviteli vám és azzal azonos hatású díj”, a 31. cikkében pedig
kimondja, hogy a „közös vámtarifa vámtételeit a Tanács a Bizottság javaslata
alapján állapítja meg.”
A Bizottságnak a vámunió területén kezdeményezett jogalkotás során szem
előtt kell tartania az alábbi feltételeket (EUMSZ 32. cikk):
a)  a tagállamok és harmadik országok közötti kereskedelem előmozdításának
szükségessége;
b)  az Unión belüli verseny feltételeinek fejlesztése olyan mértékben, amely a
vállalkozások versenyképességének javulásához vezet;
c) az Unió nyersanyag- és félkésztermék-ellátásával kapcsolatos követelmények;
ebben a vonatkozásban a Bizottság ügyel arra, hogy elkerülje a tagállamok
közötti verseny feltételeinek torzulását a késztermékek esetében;
d)  a tagállamok gazdaságaiban bekövetkező komoly zavarok elkerülésének,
valamint az Unión belüli ésszerű termelésfejlesztés és fogyasztásbővítés
 biztosításának szükségessége.
A vám területén a további uniós jogi szabályozást három területre
választhatjuk szét: egyrészt vámpolitikai jellegű intézkedésekre (tehát
alapjában véve arra, hogy melyik Unión kívüli államból milyen árut milyen
vám mellett lehet behozni), másrészt a vámeljárások szabályozására (arra,
hogy a behozatal milyen eljárás mellett történik), harmadrészt a tagállamok
közötti vagy a harmadik államok vámszerveivel megvalósított
vámegyüttműködésre.
A vám és a kereskedelempolitika szabályozási területén az Unió kizárólagos
kompetenciával rendelkezik. A jellemző uniós szabályozási eszköz a rendelet, a
tagállami szabályozás általában a rendeletek végrehajtására korlátozódik. A
másik jellemző jogforrást a harmadik országokkal kötött nemzetközi
szerződések jelentik, amelyet – ha az egyezmény csak vám- és
kereskedelempolitikai elemeket tartalmaz – a Bizottság önállóan letárgyalhat és
megköthet.

3.1. Vámpolitikai eszközök
A harmadik országokból érkező áruimport szabályozásával a vám gyakorlatilag
rajta tartja a kezét a gazdaság ütőerén, egyrészt a vámtarifa meghatározásával,
másrészt további eszközökkel, mint a dömpingellenes és piacvédelmi
intézkedések (2.1.5. pont), valamint mennyiségi korlátozások (2.1.6.
pont).110 Az ilyen tradicionális szabályozási eszközök mellett egyre növekvő
szerepet kapnak azok az ún. biztonsági elemek a szabályozásban, amelyek
egyfelől a polgárok védelmét, másfelől pedig a termékbiztonság fokozását
célozzák meg.
3.1.1. Közös vámtarifa

A Tanács az EUMSZ 31. cikkében foglalt jogalapra támaszkodva („a közös

vámtarifa vámtételeit a Tanács a Bizottság javaslata alapján állapítja meg”)
rendeletet alkot a vámtételekről.111
A közös vámtarifa (a közös áruosztályozási rendszerhez kapcsolódó
vámtételek) alkalmazásával a tagállamok kereskedőiknek/termelőiknek
ugyanolyan feltételrendszer mellett kell egymással versenyezniük. A Közösségi
agrárpolitika és a külső kereskedelem ellenőrzési eszközei is ezeken a
szabályokon alapulnak. Ugyanezen az alapon, a közös vámtarifa orientációs
eszközként is szolgál a világkereskedelemhez való viszonyban, alapnak tekintve
mindazokat a megállapodásokat, amelyeket a WTO-tárgyalások során
fogadnak el. A papír alapú vámtarifa mellett az Európai Bizottság Vám- és
Közvetett Adók Főigazgatósága (DG TAXUD) egy online, internet alapú,
többnyelvű adatbázist működtet. A TARIC-rendszer112 nemcsak a Kombinált
Nómenklatúrát (áruosztályozási rendszert) és az ahhoz kapcsolódó vámtarifát
tartalmazza, hanem a vámfelfüggesztéseket113 és a vámkontingenseket114 is.

3.1.2. Szabadkereskedelmi megállapodások és kedvezményes tarifa eljárások

Az EU nemcsak WTO kontextusban érvényesíti érdekeit és törekszik minél

kedvezőbb helyzet elérésére. Ugyanezt a célt szolgálják a szabadkereskedelmi
megállapodások, illetve a kedvezményes tarifális elbánást nyújtó
megállapodások. Az előbbi esetében egy átfogó kereskedelempolitikai
megállapodásról beszélünk, amelynek alapján lehetőség nyílik a szerződő felek
közötti gazdasági kapcsolatok kiterjesztésére és bővítésére.115 A kedvezményes
elbánást biztosító eljárások esetében egyszerű tarifális kedvezményekről van
szó, adott árukörre vonatkozóan.

3.1.3. Preferenciális származási szabályok

A származás a nemzetközi kereskedelemben az áru „gazdasági nemzetiségét”
árulja el. Két típusa létezik: a nempreferenciális származás,116 illetve a
preferenciális származás.117 A nempreferenciális származás szabályai alapján
meghatározható, kell-e valamilyen kereskedelempolitikai eszközt alkalmazni az
áruval kapcsolatban (mint pl. antidömping vám, vagy mennyiségi
korlátozások és tilalmak alá eső termékek). Ez a kategória kereskedelmi
statisztikai célokat is szolgál.
A preferenciális származás alapján lehetőség van arra, bizonyos származási
országok tekintetében meghatározott árukörre csökkentett vagy „0” vámtételt
biztosítson az Unió. Ezek a kedvezmények egy adott időszakra meghatározott,
az egész Unióba beérkező árumennyiségre (kvótára) érvényesek, a kvóta
kimerülése után a rendes vámtétel alkalmazandó. Ezzel a vámpolitikai
eszközzel például versenyélénkítő hatást lehet elérni, ha a szabályozást
kezdeményező Bizottság úgy látja, hogy az uniós piacnak szüksége van olcsó
behozatalra valamely áruból. A preferenciális származás szabályait a
Vámkódex, a preferenciális vámtételeket a már említett tanácsi rendelet, a
rendszeresen felülvizsgált közös vámtarifa tartalmazza.118
Két nagyon praktikus, gazdasági tartalmánál fogva jelentős szabályra hívjuk
fel a gyelmet:
–  A teljes egészében egy országban előállított áruk elnyerik az adott ország
származását.
–  A több országból származó termékekből készült áruk abból az országból
származó áruk lesznek, ahol azok utolsó lényeges megmunkálása történt.
Az áruk származását az esetek többségében dokumentumokkal kell igazolni,
ezt nevezzük származási bizonyítványnak.
Fontos megjegyezni, hogy az áruk a vámunión belül szabad forgalomba
bocsátva már nem származási alapon áramlanak, hanem az áruk szabad
áramlására vonatkozó rendelkezések alapján.

3.1.4. Kötelező tarifális/áruosztályozási besorolás

Ez nem egy önálló vámpolitikai eszköz, inkább a meglévő intézkedések

megbízható alkalmazását szolgálja. A Vámkódex119 lehetővé teszi azt, hogy a
helyes vámtarifa-besorolást segítő kötelező tarifális felvilágosítás és a kötelező
származási felvilágosítás intézményei segítségével a tagállami vámhatóság
döntés formájában 6 évre rögzítse egy adott termék tarifális besorolását, illetve
3 évre rögzíti egy adott termék származási helyzetét. Ez kiszámíthatóságot és
azonos áruosztályozást biztosít a tagállamokban, ugyanis az egy tagállamban
hozott döntést automatikusan más országban is elfogadottnak kell
tekinteni.120

3.1.5. Dömpingellenes és piacvédelmi intézkedések

Az európai gazdaság védelmére az Európai Bizottság azért tett és tesz

intézkedéseket, hogy az európai belső piacot ne árasszák el az ázsiai
országokból jövő olcsó, esetenként gyenge minőségű termékek (pl. textil és
könnyűipari termékek). Az ázsiai országok közül ez főleg Kína ellen irányul,
de sok esetben érintenek olyan országokat is, mint Tajvan, Malajzia, vagy
aiföld. A dömpingellenes intézkedés jellemző formája a dömpingvám
kivetése. A dömpinggel kapcsolatos vizsgálatot a Bizottság végzi, a
dömpingvámot a Bizottság javaslatára a Tanács rendeletben állapítja meg.121

3.1.6. Mennyiségi korlátozások

A behozatal mennyiségi korlátozása a külkereskedelem szabályozásának

eszköze. Célja az alacsony költségekkel dolgozó országok szállításainak
mérséklése, alkalmazási területe leginkább a textil ágazat.122 A jelenlegi trend
a fennálló mennyiségi korlátozások fokozatos csökkentése.

3.2. Vámjog – a vámeljárások szabályozása

A Közösségi Vámkódex123 és annak Végrehajtási rendelete124 határozzák
meg az uniós vámjog központi fogalmait, az uniós vámrendszer működését, és
a vámeljárásokat (azokat az eljárásokat, amelyeket a gazdálkodók igénybe
vehetnek az áruk közös vámhatárt érintő feldolgozása, szállítása, rakodása,
raktározása stb. során). Teljesen harmonizált uniós joganyagról beszélünk,
ugyanakkor az egyes tagállamokban még mindig vannak hatályban ún.
nemzeti kódexek,125 de ezek főleg illetékességi, értelmező, magyarázó
szabályokat tartalmaznak.
A Vámkódex a Bizottság javaslatára születő tanácsi rendelet, a Végrehajtási
rendelet a Bizottság rendelete. Amíg a korábban említett vámtarifa
rendszeresen, évente többször felülvizsgálatra kerül, úgy a Vámkódex és a
Végrehajtási rendelet átfogó felülvizsgálata hosszú éveket vesz igénybe.
Az uniós vámjog központi eleme a vámeljárások szabályozása. Ezek a
következők:
– szabad forgalomba helyezés,
– árutovábbítás,
– az ún. gazdasági vámeljárások:
= vámraktározás,
= aktív feldolgozás,
= feldolgozás vámfelügyelet alatt,
= ideiglenes behozatal,
= passzív feldolgozás,
– kivitel.
A szabad forgalomba helyezés célja az, hogy a nem közösségi áru126
elnyerje a közösségi áru vámjogi státuszát. Egy szabad forgalomba helyezett
áru a szabad forgalomba helyezés során automatikusan nem nyeri el a
közösségi származó státuszt, de ha azt a közösségben elegendő mértékben
megmunkálják, akkor akár elnyerheti a közösségi származó helyzetet is.
A kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazása és a klasszikus értelemben
vett vám zetési kötelezettség a harmadik országból behozott nem közösségi áru
szabad forgalomba helyezése során jelenik meg. A szabad forgalomba helyezés
során kell alkalmazni a legtöbb kereskedelempolitikai intézkedést (lásd 2.1
pont).
A tagállamok gazdasági tevékenysége szempontjából kiemelt jelentősége van
az ún. gazdasági vámeljárásoknak. Ezek az eljárások az áruval kapcsolatos
gazdasági tevékenységekhez szükségesek, de nem az áru szabad forgalomba
bocsátására irányulnak (vámraktározás, aktív feldolgozás, feldolgozás
vámfelügyelet alatt, ideiglenes behozatal, passzív feldolgozás). A Vámkódex
ezekre az eljárásokra az alábbi jogintézmények mentén tartalmaz szabályokat
– tevékenység folytatására irányuló kérelem benyújtása,
– az engedélyezési eljárás lefolytatása,
– az elintézési határidők,
– az eljárások során használt nyilvántartások,
– a gazdasági vámeljárások során követendő további szabályok.
Az általános szabályokon túl az egyes gazdasági vámeljárásokra vonatkozó
speciális szabályok külön-külön kerültek a Vámkódexben és annak végrehajtási
rendeletében megfogalmazásra.
Valamely gazdasági vámeljárás végzésének megkezdése előtt abból az
alaphelyzetből kell kiindulni, hogy annak végzéséhez vámhatósági engedély
szükséges. Az eljárások közül is emeljük ki az aktív feldolgozást, mivel a
viszonylag egyszerű raktározás mellett a legelterjedtebb vámeljárásról van
szó.127 Ebben az esetben nem közösségi áruknak az EU területén történő egy
vagy több mozzanatból álló feldolgozásáról beszélünk.
3.3. Vámegyüttműködés
Az EUMSZ 3. részének II. címe alatt találjuk meg a vámegyüttműködés
alapszabályát (2. fejezet 33. cikk). Ennek megfelelően „a Szerződések
alkalmazási körében az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási
eljárás keretében intézkedéseket tesz a tagállamok közötti, valamint a
tagállamok és a Bizottság közötti vámügyi együttműködés erősítésére.” A vám
rendvédelmi jellegéből fakadó együttműködést csak a társszervekkel való
kontextusban rendezi az EUMSZ. A rendőrségi együttműködésről szóló
fejezetében (87. cikk) utal arra, hogy az EU „rendőrségi együttműködést alakít
ki, amelyben részt vesz a tagállamok valamennyi hatáskörrel rendelkező
hatósága, köztük a tagállamok rendőrségei, vámhatóságai” is. A
vámegyüttműködés alapvető célja az árura vonatkozó információk cseréje,
beszerzése, az egységes gyakorlat és jogszabály-alkalmazás elérése. Egyáltalán
nem mindegy, hogy az árura vonatkozó információ mikor áll rendelkezésre,
emiatt előzetesen is küldhető az áruról információ egy másik országba (ilyen
adatcsere platform létezik pl. Oroszországgal128 és folyamatban vannak
tárgyalások Kínával, Dél-Koreával és más 3. országokkal is). Ugyanígy ehhez a
témakörhöz tartoznak szorosan az ún. vámegyüttműködési megállapodások,
amelyeket a Bizottság köt a tagállamok nevében, és amelyek célja az árumozgás
és a kereskedelmi forgalom gyorsítása, illetve a vitarendezési eljárások
bevezetése. Ilyen megállapodások vannak hatályban Dél-Koreával, Kanadával,
Hong Konggal, Kínával, Japánnal, Indiával és az Egyesült Államokkal. Az EU
csatlakozott továbbá a Vámigazgatások Világszervezetéhez129 is. Ezek az
együttműködést segítő megállapodások azonos struktúrában és irányító
szervekkel működnek. Ami a rendészeti jellegű, tagállamok közötti
együttműködést illeti, itt a vámszervek partnere a Bizottság részéről az OLAF,
illetve a Belügyi Főigazgatóság (DG Home). Ennek az ún. kölcsönös
segítségnyújtásnak a jogi kereteit egy tanácsi rendelet határozza meg.

3.4. Összefoglaló: a vámunióra vonatkozó uniós szabályozás

A vámunió alapvető szabályait az EUMSZ 28. cikke tartalmazza. A tagállamok
között a vámok és azonos hatású díjak tilalmát jelenti, a külső vámhatáron
pedig egységes vámtarifa bevezetését.
A jogalkotás a vámunió terén kizárólagos uniós kompetencia, jellemzően
rendeletekkel.
A vámpolitika eszközei: maga a vámtarifa; vámtarifa-kedvezmények,
preferenciális származási szabályok, dömpingellenes intézkedések és behozatali
kvóták.
A vámeljárások szabályozása a Vámkódexben és végrehajtási rendeletében
történik.
A fentieken túl fontos szerepe van a vám(igazgatási) együttműködésnek a
tagállamok között, valamint a harmadik államokkal kötött (adatcserére vagy
összetettebb együttműködésre irányuló) megállapodásoknak.

4. A vámpolitika és a vámjog jövője

A belső piac kiteljesedése, a nemzetközi kereskedelem és befektetés
akadályainak csökkenése és a fokozódó igény a biztonságra és védelemre a
Közösség külső határain megváltoztatták a vámhatóságok szerepét, azoknak
vezető szerepet tulajdonítva az ellátási láncban, és a nemzetközi kereskedelem
gyelemmel kísérésében és irányításában, és ezáltal őket az országok és a
vállalatok versenyképességének katalizátorává tették.
2003-ban az Európai Bizottság úgy érezte, hogy az 1992-es gazdasági
helyzetet (belső piac) leképező vámjogszabályok elavultak. Egy olyan
korszerűsítési munka indul el, amely több, időszerűvé vált kérdést igyekezett
rendezni. Rájöttek arra, hogy a jogszerű kereskedelem megkönnyítése és a
csalás elleni küzdelem egyszerű, gyors és szabványos vámeljárásokat és
folyamatokat követelnek meg. Ezért indokolt – az egyszerűbb és papírmentes
vám- és kereskedelmi környezetről szóló akkori bizottsági közleménnyel
összhangban – a vámjogszabályok egyszerűsítése, korszerű eszközök és
technológia felhasználásának lehetővé tétele, valamint a vámjogszabályok és a
modernizált vámellenőrzési megközelítések egységes alkalmazásának további
elősegítése, ily módon segítve elő a hatékony és egyszerű vámkezelési eljárások
alapjának a biztosítását. Ehhez a vámeljárásokat össze kell vonni, illetve
egymáshoz kell hangolni, az eljárások számát pedig csökkenteni kell azokra,
amelyek gazdaságilag indokoltak, törekedve az üzleti vállalkozás
versenyképességének növelésére.
2005. december 7-én, brit elnökség alatt megkezdődött a Modernizált
Vámkódex (MVK) és az Elektronikus Vámról (e-vám határozat) szóló
határozat vitája a Tanácsban. Évekig tartó kemény vitafolyamatot követően
2008-ban elfogadták a 2013 júniusától alkalmazni kívánt MVK rendeletet130
és az e-vám határozatot.131
Időközben azonban (2009 decemberében) hatályba lépett a Lisszaboni
Szerződés. Erre tekintettel a Bizottság 2012 februárjában az új (még nem
alkalmazott) vámkódex kiigazítását és ismételt kiadását javasolta, immáron
Uniós Vámkódex (UVK) néven. Ezt 2013. október 9-én fogadták el, és a
2016. május 1-jétől kell teljeskörűen alkalmazni.132

4.1. Az uniós Vámkódex újításai133

4.1.1. Vámpolitikai változások

A rendelet meghatározza a vámhatóság küldetését, amely szerint a vámhatóság

a felelős az Unió külső határán átlépő áruforgalom felügyeletéért. Elősegíti a
tisztességes és nyitott kereskedelmet, hozzájárul a közös kereskedelempolitika
és a kereskedelemre vonatkozó más közösségi politikák végrehajtásához,
valamint az ellátási lánc biztonságához. Az Uniós Vámkódex más területekre is
„beviszi” a vámszervezeteket, amikor például arról rendelkezik, hogy a
vámszervek, szükség szerint más hatóságokkal szorosan együttműködve az
Unió és lakói biztonságáról és védelméről, valamint a környezetvédelemről
gondoskodnak. A biztonsági elemek így vámpolitikai üzenetté formálódnak,
amely részben a termékbiztonság, részben a terrorizmus elleni harcban vállalt
szerepben nyilvánul meg.

4.1.2. Adminisztratív változások
Bevezetésre kerül a központi vámkezelés. Az új intézmény jelentősen
csökkenti a gazdasági szereplő adminisztrációs terheit, akinek lehetősége lesz,
hogy az Unióban mindig egy adott vámhatósággal intézze a szabad forgalomba
bocsátásra, illetve más vámeljárásokra irányuló vámkezeléseit, így számára azok
egyszerűbbek, gyorsabbak, nyelvi akadályoktól mentesek és olcsóbbak lesznek.
Az ún. gazdálkodói „önértékelési” modell szerint a vámhatóságok
engedélyezhetik a gazdasági szereplőknek bizonyos olyan vámalakiságok
elvégzését, amelyeket elvileg a vámhatóságok végeznének. Ez egy forradalmian
új eljárást tesz lehetővé, hiszen az engedéllyel rendelkező
vállalkozók/gazdálkodók áruit a vámhatóság többé nem ellenőrzi, csak
kockázatelemzést végez. Nagyon fontos újítása az Uniós Vámkódexnek, hogy
minden árunyilatkozatot elektronikusan kell benyújtani. Emellett és ezzel
összefüggésben a vámhatóságoknak törekedniük kell az egy
megállásos/egyablakos ügyintézés („one-stop-shop”) bevezetésére, amely
jelentősen csökkenti majd az áruk ellenőrzésének idejét és az eljárás költségeit.
Lényege, hogy az áruk ellenőrzésében illetékes hatóságok (vám-, állat-
egészségügyi, növény-egészségügyi stb.) egy helyen és egy időben végzik el az
áruk ellenőrzését. Jelenleg is létező intézmény az ún. engedélyezett
gazdálkodó (AEO) státusz, de ezt az uniós Vámkódex tovább bővíti és
alapfogalommá teszi.
Az AEO-státusz és -rendszer a jövőben új alapokra helyezi a
vámegyüttműködést is. A státusz alapeleme az ún. kölcsönös elismerésnek (mutual
recognition). Ennek komoly gazdasági üzenete van a harmadik országok felé:
amennyiben egy harmadik ország lehetőséget ad egy uniós tagállam
gazdálkodójának kedvező vámjogi státus elérésére, az EU ugyanezt a
kedvezményt adja meg az érintett ország gazdasági szereplőjének. Ilyen
rendszer működik immáron Japánnal, Norvégiával és Svájccal, továbbá
jelenleg előrehaladott tárgyalások folynak az USA-val, és Kínával is megindult
egy párbeszéd.
4.2. Az uniós vámszabályozás jövője általában
Figyelembe véve, hogy egy teljesen harmonizált jogterületről van szó, a
további integráció lehetséges területei már összefüggnek a harmonizáció
nemzeti szuverenitást érintő kérdéseivel. Ugyanakkor számos olyan területre is
nagyobb hangsúlyok kerülnek, mint a szellemi tulajdon védelme, a
márkavédelem, fogyasztóvédelem, vagy a hamisítás elleni küzdelem. A
büntetőjogi harmonizáció hiánya miatt nehéz előrelépni a vámjogszabály-
sértések területén. Ami az intézményi kérdéseket illeti, érdekes műhelymunkák
indultak el a Bizottságnál és a tagállamoknál is. Mivel egységes vámjogról
beszélünk, miért ne lehetne az oktatást is egységesíteni? Erre szolgálnak azok az
e-learning modulok, amelyek már most is rendelkezésre állnak.134 Ez alapja
lehet egy olyan Európai Vámakadémiának, amelyben a tagállamok
vámtisztviselőit képeznék ki, akik ezáltal bármely tagállamban dolgozni
tudnának (leszámítva a nyelvi akadályokat). E vízióhoz tartozik az egységes
európai vámszervezet gondolata is, amelyet közvetlenül Brüsszelből
irányítanának majd. Egy ilyen egységes vámszervezet létrehozása ugyanakkor
még inkább távlati lehetőség, mint konkrét terv.
A 2011-es magyar elnökség elképzelései alapján az ír elnökség 2013-ban
komoly munkát végzett a tanácsi vám-munkacsoportok jövőjéről. A 2014.
első félévi görög elnökség tanácsi következtetéseket fogadott el az intézményi
reformról, amely alapvetően a vám-munkacsoportok, ügyek láthatóságát,
jelentőségét hivatott kiemelni, fokozni. Tisztázni kívánja, hogy mely ügyekben
lehetnek – a Tanácson keresztül – a tagállamok az „ügygazdák” és mely ügyek
megvitatása tartozik kizárólagos Bizottsági kompetenciába.135

4.3. Összefoglaló: Az uniós vámjog megújulása

Az Uniós Vámkódex egyik fontos újítása az elektronikus eljárások előtérbe
helyezése.
A gazdálkodói önértékelési modell keretében engedélyezhető, hogy a
vámeljárás egyes mozzanatait maga a vállalkozó végezze el.
Az egyablakos ügyintézés előírása törekvés arra, hogy a vám, egészségügyi,
biztonsági ellenőrzéseket egy helyen és egy időben el lehessen végezni.
Az AEO (engedélyezett gazdálkodó) státusz a megbízható gazdálkodók
számára kedvező eljárásjogi helyzetet biztosít, ami kölcsönös elismerés esetén
harmadik országokban is érvényesíthető.
A vámszervezet a klasszikus, vámmal kapcsolatos feladatokon túl más
területeken, a termékbiztonság, a terrorellenes küzdelem terén is szerepet kap,
együttműködve más szervekkel.

5. Ismétlő kérdések
1. Hogyan függ össze a vámunió és a belső piac?
2. Mit jelent a közös vámtarifa? Mi a TARIC?
3. Melyek a vámpolitika legfontosabb elemei?
4. Mi az ún. dömpingellenes intézkedések célja?
5. Melyek a legfontosabb gazdasági vámeljárások?
6. Mely országokkal kötött a Bizottság vám-együttműködési megállapodást és
mi a célja ezeknek a megállapodásoknak?
7. Milyen újításokat vezet be az Uniós Vámkódex?

6. Linkek
http://europa.eu/legislation_summaries/customs/do0001_en.htm
http://ec.europa.eu/taxation_customs/common/elearning/general_overview/i
ndex_en.htm http://ec.europa.eu/taxation_customs/index_en.htm
http://ec.europa.eu/taxation_customs/customs/customs_controls/counterfeit_
piracy/
http://ec.europa.eu/taxation_customs/customs/customs_controls/risk_manage
ment/
 
 
 
 
 
 
 
3. fejezet

Versenypolitika

1. A versenypolitikáról általában
2. A versenykorlátozó megállapodások tilalma
3. Az erőfölénnyel való visszaélés ellenőrzése
4. Fúziókontroll
5. Az antitröszt versenyjog végrehajtása – eljárási szabályok
6. Jelentős internetes linkek és ajánlott olvasmányok a versenypolitika
területén
7. Ajánlott irodalom
8. Ismétlő/gyakorló kérdések
 
 
 
 
 
 
 

1. A versenypolitikáról általában

1.1. A versenypolitika jelentősége

A versenypolitika (és az ennek mentén kialakított versenyjogi szabályok) alatt a
szabadpiaci folyamatok olyan állami szabályozását értjük, amelynek célja
magának a piaci versenynek és a piaci struktúráknak a fenntartása és
elősegítése.
Ezt az állami beavatkozást a gazdasági szereplők sokszor a verseny
„szorításaként” és manőverezési szabadságuk korlátozásaként élik meg, hiszen a
beavatkozás éppen a piaci szereplőknek a verseny korlátozása vagy kizárása
érdekében tett intézkedéseit kívánja letörni. Nézzünk egy szemléltető példát!
Egy ország fakitermelő vállalkozásainak többsége által létrehozott szerződés az
értékesítendő fa minimális árára vonatkozóan első látásra a szerződéskötési
szabadság egyik legegyszerűbb megnyilvánulásaként is értékelhető. A
versenyjogi szabályozás azonban éppen ezen szabadságnak szab korlátokat: a
kérdéses megállapodást ugyanis tilosnak és szankcionálandónak tekinti (az
alábbiakban részletezettek szerint ún. árkartellként), gyelemmel arra, hogy a
megállapodás valójában a fakitermelő vállalkozások közötti verseny egyik
legfontosabb elemét – az árversenyt – zárja ki, ezáltal károsítva a fát vásárló
vevőket, sőt akár a fából készült bútorok fogyasztóit is.
Az ilyen és ehhez hasonló magatartások tilalma – és így a piaci verseny
védelme és fenntartása céljából hozott szabályozási rezsimek és intézmények
léte – napjainkban már általánosan elfogadott. Ezt jól mutatja, hogy a
nemzetközi versenyjogi hálózat, az International Competition Network, jelen
kézirat leadásakor a Föld 115 országában található 128 versenyhatóságot
tömörít.136 Nem elhanyagolható körülmény, hogy versenyjogi szabályozás
2008 óta már Indiában és Kínában is alkalmazandó.
Az alábbiakban az Európai Unió – mint az államok egy igen sajátos társulása
– versenypolitikáját abból a szempontból mutatjuk be, hogy milyen általános
és konkrét célkitűzéseket, mely területeken és hogyan valósít meg.

1.2. A versenypolitika céljai általában

Jóllehet a versenypolitika általános célját könnyű lenne egyszerűen a piaci
verseny fenntartásában megragadni, már ezzel kapcsolatban is felmerül a
kérdés: vajon a verseny önmagában cél, vagy pedig a piaci verseny
következtében megvalósítható egyéb célkitűzések (is) mozgatják a versenyjogi
szabályozás kialakítóit.
A versenypolitika célkitűzéseit három nagyobb csoportba lehet sorolni:
a) a gazdasági hatalom megtörése az egyéni szabadságjogok általános és a többi
versenytárs gazdasági jogainak védelme érdekében;
b) a fogyasztói jólét elősegítése az elosztási és termelési hatékonyság javításával;
c) egyéb közcélok.137
1.2.1. A szabadságjogok védelme

A szabad piacgazdaság és a háborítatlan verseny, mint az állami hatalom

korlátozásának egyik garanciája, a modern liberális állam eszméjének egyik
legrégebbi alapvetése. A klasszikus liberalizmus tanítása szerint a piaci versengés
az egyén cselekvési szabadságának egyik igen fontos megnyilvánulási formája,
ezért a versenyszabadság és a piacgazdaság zavartalanságának biztosítása az
állam legfontosabb feladata. A fokozott piaci verseny másrészről az egyéni
gazdasági hatalom koncentrálódását is nehezebbé teszi. Ezáltal elkerülhető az a
helyzet, hogy a versenyfolyamatok során a magántőke úgy összpontosuljon
kevés számú piaci szereplő kezében, hogy ezáltal más gazdasági szereplők
gazdasági jogai csorbuljanak, mi több, az erőfölényes helyzetben lévő
vállalatok a közéleti folyamatokat saját érdekeik szerint alakítsák.
Közismert, hogy az első trösztellenes szabályozást az Egyesült Államokban
fogadták el. Az 1890-ben elfogadott Sherman Act közvetlen kiváltó oka
azonban nem elsősorban a piaci folyamatok hatékonyságának csökkenése volt:
sokkalta jobban aggasztotta a törvényhozókat, hogy a tröszt formájába
tömörülő vállalatok olyan mértékben szipkázták fel a kisvállalatokat és családi
gazdaságokat, hogy az széles körű társadalmi elégedetlenséget váltott ki.
A piaci versenyt stimuláló versenypolitika a demokratikus berendezkedés
egyik nyíltan vállalt kulcseleme volt Németország II. világháborút követő
újjáépítésekor is. Az új állam alkotmányos kereteinek kialakítását erősen
befolyásoló amerikaiak a nagy német vállalatkonszerneket a korábbi totális
rendszer melegágyának tekintették. A német szabadpiac kialakításakor ezért
első számú szempont volt olyan versenyszabályok lefektetése, amelyek
lehetetlenné teszik a nagyvállalatok korábbi koncentrációját. Az 1920–30-as
években kibontakozó német–osztrák ordoliberalista – a későbbiekben pedig a
freiburgi iskola által továbbfejlesztett – társadalmi felfogás138 szerint ugyanis a
versenyjognak – mint a „gazdaság alkotmányának” – az a feladata, hogy ne
csak a gazdasági élet egyes elemeit rögzítse, hanem hogy meghatározza annak a
gazdasági rendszernek a jogi kereteit, amely mellett az állam elkötelezte magát.

1.2.2. A fogyasztói jólét elősegítése

A neoklasszikus közgazdasági elmélet szerint a tökéletes verseny keretében
érhető el a javak termelésének és elosztásának leghatékonyabb módja, valamint
a fogyasztói jólét legmagasabb szintje. Az elmélet azt feltételezi, hogy a
tökéletesen versengő piacok mind a források elosztása, mind pedig a termelés
szintjén hatékonyságot eredményeznek. Az allokációs (vagy elosztási)
hatékonyság akkor valósul meg, amikor a források a fogyasztói igényeknek
megfelelően oszlanak meg. A termék árát a kereslet és kínálat törvénye alapján
az összesített ipari termelés és a fogyasztói kereslet határozza meg. Az egyes
vállalatok össztermelésre gyakorolt befolyása minimális, ezért magatartásuk
árkövető.
A monopolhelyzetben levő vállalkozásról ezzel szemben feltételezhető, hogy
termékhiányt fog előidézni a célja, hogy többlet- vagy monopolnyereséghez
jusson, így a források megosztása sem hatékony (ha egy országban pl. egyetlen
vállalkozás termel fát, és az országba az import csak nehezen jut be – azaz a
fakitermelő vállalkozásra lényegében alig nehezedik versenynyomás –, akkor
ez a vállalkozás könnyedén megteheti, hogy a fa árát a versenyszint felé emelje
és ezáltal a források elosztását a saját maga javára torzítsa).
A neoklasszikus elmélet központi fogalmát, a tökéletes verseny modelljét,
számos elmélet kritizálta, mondván ez csak egy olyan absztrakt modell,
amelynek gyakorlati megvalósulása nem valószínű, mivel kicsi az esélye annak,
hogy minden szükséges feltétel egy időben fennálljon (van-e a valóságban
olyan piac, ahol a fogyasztók az üzleti döntéshez szükséges minden információ
birtokában vannak?). Ennek ellenére az elmélet mégis hasznos útmutatót ad a
versenyjogi modellszerű problémák elemzéséhez.
A fenti elméleti alapozást követve a chicagói iskola139 a gazdasági
hatékonyság (azaz termelési és allokációs hatékonyság) növelését látja a
versenypolitika valódi célkitűzésének. Mivel a gazdasági hatékonyság elérése,
illetve fenntartása a versenypolitika egyetlen célja, mindegy, hogy ezt kis- vagy
nagyvállalatok érik el.

1.2.3. Egyéb közpolitikai célok

A szabadságjogok védelmén és a fogyasztói jólét elősegítésén túl a

versenypolitika további fontosabb közpolitikai céljai az alábbiakban
foglalhatók össze.
 A chicagoi iskolát megelőzően az amerikai versenypolitikát meghatározó ún.
harvardi iskola alapelképzelése szerint egy vállalkozás gazdasági teljesítményét
alapvetően a piaci struktúra határozza meg, ugyanis ebből következik, hogy
egy vállalat mennyire pro tábilis, hatékony, mennyiben képes a technikai
fejlődést követni és növekedni. 140 A harvardi iskola általános tétele
értelmében a fokozottan koncentrált iparágak rossz gazdasági teljesítményt
nyújtanak, termelésük visszaesik és a monopolárak bevezetése jellemzővé válik.
Mindebből az következik, hogy nem elégséges a piaci szereplők
magatartásának korrigálása; a versenypolitikának a piac szerkezetének a
javítására kell törekednie. Eszerint a versenypolitika célja annak biztosítása,
hogy a piaci struktúrák és a vállalatok magatartása ne teremtsen túlzott piaci
erőt és azt a gazdaság szereplői ne használhassák ki. A harvardi iskola – sok
tekintetben a fent már tárgyalt freiburgi iskolához hasonlóan – a
versenypolitika elsődleges célkitűzéseit az általános piacvédelemben, a
kisvállalkozások védelmében és az egyes gazdasági szektorokon belüli vállalat-
összefonódások kiküszöbölésében látta.
Fontos közpolitikai cél lehet továbbá a fogyasztóvédelem. A piaci verseny
fenntartása és elősegítése egyrészről azon az előfeltételezésen alapul, hogy a
fokozott verseny és a gazdasági teljesítmény között olyan közvetett és
közvetlen kapcsolatrendszer áll fenn, amely a fogyasztói jólétet növeli, hiszen a
versenyhelyzet szorításában a termékek és szolgáltatások között olyan ár- és
minőségverseny alakul ki, amely nagyobb fogyasztói választékot eredményez,
és végeredményben az alacsonyabb áron megkapható jobb minőségű termékek
piacon maradását segíti elő. Ebben az összefüggésben a fogyasztók a
szabadpiaci verseny közvetett nyertesei.
Ugyancsak lényeges célnak tekinthető a kis- és középvállalkozások
támogatása. Ez igen elterjedt versenypolitikai cél: a kisebb vállalkozások
piacon maradásának támogatása azért, hogy a nagyobb, a piacon erős
helyzetben lévő vállalkozásokkal egyáltalán versenyezni tudjanak. Ennek
gyakori eszköze, hogy a kisebb vállalkozások közötti, elsősorban a technológia
megosztásával kapcsolatos együttműködést elnézőbben ítélik meg.
A versenypolitikán keresztül továbbá alapvetően nem versenypolitikai
célkitűzéseket is meg lehet valósítani. Tipikusan ilyen a hanyatló ágazatok
fejlesztése, a munkanélküliség csökkentése vagy a környezetvédelem. A
legfrissebb ilyen kérdésnek az tekintető, hogy a közösségi média és a hálózati
hatások világában az adatvédelmi kérdések/értékválasztások mennyiben kell,
hogy befolyásolják a versenypolitika alakítását.141
Végül a versenypolitikán keresztül megvalósított egyéb célkitűzések közül a
legsajátosabban európai az egységes piac megteremtésének szándéka, azaz a
„piaci integráció” politikája (ld. részletesen az alábbi 1.3 pontban).

1.3. Az uniós versenypolitika konkrét céljai

A tisztességes piaci verseny már az EUMSZ (és az Európai Gazdasági
Közösséget létrehozó Római Szerződés eredeti) preambulumában is
megjelenik, amikor az alapító tagállamok deklarálják, hogy a szerződést azon
felismerés tudatában kötik meg, hogy „a meglévő akadályok elhárítása
összehangolt cselekvést igényel annak érdekében, hogy garantálják az egyenletes
gazdasági növekedést, a kiegyensúlyozott kereskedelmet és a tisztességes piaci
versenyt”.
Az EUMSZ ennek megfelelően az uniós politikák kapcsán több helyen is
megjeleníti a verseny szempontjait. Így példákat találunk a verseny
megjelenésére az EUMSZ rendelkezéseiben a vámunióval kapcsolatos
bizottsági hatásköröknél [az EUMSZ előírja, hogy a rábízott feladatok
végrehajtása során a Bizottság szem előtt tartsa az Unión belüli verseny
feltételeinek fejlesztését olyan mértékben, amely a vállalkozások
versenyképességének javulásához vezet (EUMSZ 32. cikk b) pont)], vagy akár
a szociálpolitikával kapcsolatos rendelkezéseknél {az EUMSZ olyan
intézkedések végrehajtását célozza e körben, amelyek gyelembe veszik az
Unió gazdasági versenyképessége fenntartásának szükségességét [EUMSZ 151.
cikk (2) bekezdés]}.
Maga az EUMSZ továbbá számos egyéb közösségi politikával kapcsolatban
olyan „kereszthivatkozó” rendelkezést tartalmaz, amely előírja az adott
célkitűzés gyelembevételét az Unió többi politikájának megvalósításakor.
Ilyen például az EUMSZ 9. cikke, amely általános jelleggel írja elő, hogy
,,politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió
gyelembe veszi a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítására, a megfelelő
szociális biztonság biztosítására, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre,
 valamint az oktatás, a képzés és az emberi egészség védelmének magas szintjére
vonatkozó követelményeket.”
A versenyjog és versenypolitika alakítása és alkalmazása szempontjából
mindez azt jelenti, hogy e terület az Unió egyéb szabályozási területeivel
párhuzamosan, azokra gyelemmel alakítható. Az uniós versenypolitika
kulcsszerepet játszik különösen az Unió négy alapszabadságának biztosításában
(áruk, tőke, személyek, szolgáltatások szabad áramlása). Világos, hogy például
az áruk szabad mozgása teljeskörűen akkor biztosítható, ha mind az állami,
mind a magánfelek által emelt akadályok lebontása sikerül. Nem elég tehát az
olyan állami akadályok, mint például a vámok vagy a mennyiségi korlátozással
azonos hatású intézkedések eltörlése; az egységes uniós belső piac eléréséhez az
is elengedhetetlen, hogy a tagállamokban működő vállalatok egymás közti
szerződéseik – például exporttilalmi megállapodások vagy az unió piacát
felosztó megállapodások – útján se akadályozhassák a szabad
szabadkereskedelmet. Az erőfölénnyel való visszaélés tilalma pedig
értelemszerűen az érem másik oldalát jelenti, hiszen az uniós piac
egységesülését a különösen jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások is
megakadályozhatják az unió más területeiről érkező versenytársak
kiszorításával (pl. ragadozó árazás alkalmazása útján).
1.4. Az uniós versenypolitika rövid történeti áttekintése
Az uniós versenypolitika az egyik legrégebbinek számít az Európai Unió
történetében: a kartelltilalom és az erőfölénnyel való visszaélés tilalma már az
Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződésben is megjelent, és
a szabályozás – szövegüket tekintve – lényegében változatban formában élt
tovább az elsődleges joganyagban. Természetesen ez nem jelenti a másodlagos
joganyag és a bírósági joggyakorlat változatlanságát. Az elmúlt több mint 50 év
alatt épp ezekben virágzott ki a versenyjog részletes szabályrendszere: nem
véletlen, hogy az alábbiakban a versenypolitika ismertetésekor több ponton
kifejezetten ezekre a rendeletekre, határozatokra, közleményekre és bírósági
ítéletekre is támaszkodunk majd nagy mértékben.
Ehhez képest a fúziókontrollra (az összefonódások ellenőrzésére) vonatkozó
önálló szabályrendszer egészen 1990-ig nem jelent meg uniós jogban
(mindaddig ugyanis a fúziókontroll kérdését az erőfölénnyel való visszaélés
területe igyekezett – értelemszerűen meglehetősen korlátozottan –
kezelni).142 A fúziós szabályrendszer jelentős érdemi reformjára került sor
2004 májusában (egyidőben 10 új tagállam csatlakozásával): a 139/2004/EK
rendelet hatálybalépésével megváltozott az összefonódások engedélyezésére
vonatkozó érdemi kritériumrendszer (az erőfölényes teszt helyett bevezetésre
került a verseny érdemi csökkentése teszt),143 továbbá az eljárási szabályok is
lényegesen módosultak (például részletesen szabályozták a fúziók tagállami
versenyhatóságok és a Bizottság közötti áttételének egyes esetköreit).

1.5. Jogalapok
Az EUMSZ versenyjogi
tartalmazzák. Az EUMSZ
adózásra és a jogszabályok
belül pedig az 1. fejezet a
rendelkezéseit az EUMSZ 101–109. cikkei
VII. címe tartalmazza ugyanis a versenyre, az
közelítésére vonatkozó közös szabályokat, ezen
versenyszabályokat. A VII. Cím 1. fejezete két
szakaszra bomlik: a vállalkozásokra vonatkozó szabályokra és az állami
támogatási szabályokra.
A vállalkozásokra vonatkozó szabályok (EUMSZ 101–106. cikkei) a
versenyjog hagyományos területeit szabályozzák, kiegészülve az uniós
versenyjog egyes speci kus szabályaival. Ennek megfelelően ez a szakasz
tartalmazza az ún. antitröszt versenyjog két fő ágát, azaz
– a versenykorlátozó megállapodások tilalmát (EUMSZ 101. cikk) és
– az erőfölénnyel való visszaélést (EUMSZ 102. cikk).
Ugyancsak az EUMSZ VII. Cím 1. fejezete rendezi – mint különleges
szabályokat – a különleges és kizárólagos jogokkal felruházott vállalatok
(közüzemek) helyzetét és az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra
vonatkozó főbb elveket (EUMSZ 106. cikk). Ezekről a szabályokról e
tankönyv 5. fejezete szól.
Lényeges, hogy az EUMSZ VII. Cím 1. fejezete nem tartalmaz rendelkezést
a versenyjog harmadik (a versenykorlátozó megállapodások tilalmán és az
erőfölénnyel való visszaélésen túli) hagyományos nagy területéről, nevezetesen
a vállalkozások összefonódásainak ellenőrzéséről. Az erre vonatkozó részletes
uniós szabályok ugyanis – tekintettel a szabályozás sok tekintetben
technikai/eljárási jellegére – külön másodlagos joganyagban, a 139/2004/EK
rendeletben kerültek elhelyezésre.
Jelen tankönyv versenypolitikával foglalkozó részében a fenti szabályok
közül az alábbiakban a versenykorlátozó megállapodások tilalmát (2. szakasz),
az erőfölénnyel való visszaélést (3. szakasz) vesszük részletesen górcső alá, majd
röviden – összefoglaló jelleggel – kitérünk a fúziókontrollra és az uniós
versenyeljárás alapvető jellemzőire is (4. és 5. szakaszok). A versenyszabályok
más rendelkezéseit – így az EUMSZ ezen fejezetének második szakaszát, az
állami támogatásra vonatkozó szabályokat – jelen tankönyv 4. fejezete
ismerteti.

1.6. Jogalkotók
Az EUMSZ 3. cikke a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok
megállapítását az Unió kizárólagos hatáskörei között sorolja fel. A fenti
jogalapoknak megfelelően az uniós versenypolitika érdemi szabályainak
elsődleges megalkotói a tagállamok (akik a versenykorlátozó megállapodásokra
és az erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó elsődleges joganyagot
megalkották).
Ezen túl lényeges jogalkotó a Tanács, amely az EUMSZ közvetlen
felhatalmazása (103. cikk) alapján rendeleteket bocsáthat ki, továbbá az
Európai Bizottság, amely a Tanács felhatalmazása alapján ugyancsak jogosult
bizonyos körben rendelet kibocsátására.
Végül pedig a Bizottság – a versenyjogi szabályok végrehajtásáért, tehát
egyébként a jogalkalmazásért elsődlegesen felelős uniós szerv – önálló
jogalkotónak tekinthető akkor, amikor – éppen a jogalkalmazás
kiszámíthatóságának növelése érdekében – a fentiek szerint különböző soft-law
anyagokat, közleményeket és iránymutatásokat bocsát ki.

1.7. A másodlagos joganyag az uniós versenypolitikában

A fent már említett fúziókontroll szabályokon túl ugyancsak rendeleti szinten
találhatóak – az EUMSZ 103. cikke alapján adott felhatalmazás szerint – az
uniós versenyjog kikényszerítésére vonatkozó szabályok, méghozzá a Tanács
által hozott 1/2003/EK rendeletben.
Tekintettel az EUMSZ 101. és 102. cikkének tömör, keretjellegű
szabályaira, nemcsak a kikényszerítésre vonatkozó eljárási, hanem számos
érdemi szabály is a másodlagos jogforrásokban található.
A versenykorlátozó megállapodások tilalma alóli csoportmentességről, uniós
rendeletek tartalmaznak részletes iránymutatást. Ágazatsemleges szabályozási
megoldást tartalmaz például a vertikális csoportmentességi rendelet
(330/2010/EU rendelet) és a technológia-transzferről szóló rendelet
(316/2014/EU rendelet), míg például a biztosítási, a vonalhajózási vagy a
mezőgazdasági szektorra speciális rendelkezések irányadóak (rendre a
267/2010/EK rendelet, a 246/2009/EK rendelet és a 1184/2006/EK
rendelet).
Megkerülhetetlenek továbbá az uniós versenypolitikában a Bizottság által
kiadott – kötelező erővel önmagukban nem bíró, ám gyakorlati
jelentőségükben annál meghatározóbb – soft law dokumentumok, nevezetesen
a közlemények és az iránymutatások. A versenykorlátozó megállapodások
terén ilyen a csekély jelentőségű megállapodásokról szóló közlemény,144 az
EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésének alkalmazását részletező bizottsági
iránymutatás (közlemény formájában)145 vagy a fent már említett vertikális
csoportmentességi rendelet egyfajta „hivatalos magyarázataként” kiadott
vertikális korlátozásokról szóló iránymutatás (közlemény formájában).146 Az
erőfölénnyel való visszaélés kapcsán pedig a legjelentősebb közleménynek a
versenykorlátozó/-kizáró jellegű visszaélésekre vonatkozóan kiadott
iránymutatás tekinthető.147 A fúziókontroll és a versenyjog kikényszerítése
kapcsán is számos közlemény segíti a jogalkalmazók és a jogkeresők munkáját,
ezek– rendszerezett és frissített formájában – az Európai Bizottság Versenyjogi
Főigazgatóságának honlapján érhetőek el.148

1.8. Az uniós versenypolitikai szabályozás áttekintő

ismertetése
Az uniós versenypolitikai szabályozás legfontosabb részeit és az azokat rendező
kulcs-jogszabályokat/jogszabályhelyeket az alábbi táblázat tartalmazza.
 
Versenykorlátozó megállapodások tilalma EUMSZ 101. cikk

Erőfölénnyel való visszaélés EUMSZ 102. cikk

Fúziókontroll 139/2004/EK rendelet

Versenyeljárás 1/2003/EK rendelet

1.9. Az uniós versenypolitikai szabályozás dinamikája
Az uniós versenypolitika az uniós politikák egyik leggyorsabban fejlődő és
változó területe. Mindez érthető is, hiszen a versenypolitikának – gyelemmel
annak ágazatsemlegességére – folyamatosan késznek kell lennie arra, hogy
választ adjon a gazdasági élet bármely aspektusában felmerülő probléma
kezelésére. Ezt jól mutatja, hogy az Európai Bizottság legutóbbi eljárásai olyan
modern és gyorsan fejlődő ágazatokat érintettek, mint az internetes
keresőszoftverek világa,149 a gyógyszeripar150 és a pénzügyi
szolgáltatások.151
Emellett a másodlagos joganyag is folyamatosan fejlődik: ennek
kulcsterületei egyrészt a magánjogi jogérvényesítés világa (ahol 2014-ben egy
teljesen új irányelvet fogadtak el,152 és ahol az Európai Unió Bíróságának
ítéletei tisztáznak újabb és újabb felmerülő problémákat153), másrészt a
fúziókontroll (ahol az Európai Bizottság 2013-ban folytatott konzultációt a
kisebbségi részesedések megítéléséről).

2. A versenykorlátozó megállapodások tilalma

A 101. cikk három logikailag elkülönülő bekezdésből áll. Az első fogalmazza
meg a tilalmat, a második a tilalom megsértésének következményeit, a
harmadik pedig bizonyos körülmények fennállása esetén a fenti tilalom alól
mentességet ad. Az alábbiakban ezen logikai rend szerint tekintjük át az
EUMSZ 101. cikkét, külön kitérve a jogszabály által használt egyes
kulcsfogalmak (például vállalkozás, megállapodás) jelentésének megvilágítására.
Az EUMSZ ugyanis – a magyar jogszabályok többségétől eltérően – nem
tartalmaz valamiféle „de níciók” vagy „fogalommeghatározás” részt: az itt
tárgyalt fogalmak jelentése csak az Európai Bíróság jogfejlesztő gyakorlatának
áttekintésével ismerhető meg.
2.1. A versenykorlátozó megállapodások tilalma
Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése szerint
,,A belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti
megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt
magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és
amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása,
korlátozása vagy torzítása.”
Az első bekezdés továbbá példálózó jellegű felsorolást is tartalmaz arról,
hogy milyen jellegű megállapodások tartoznak a cikk hatálya alá, ilyenek
például az árrögzítés, a piacfelosztás stb. A tilalom részletes elemzését az
alkotóelemek egyenkénti vizsgálatával érdemes elkezdeni, a 101. cikkben
használt minden fogalomnak ugyanis van saját meghatározása, és amint azt a
fentiekben jeleztük, ez csakis az Európai Bíróság gyakorlata alapján ismerhető
meg.

2.1.1. Megállapodás

A megállapodás fogalma – mint az európai jogban oly gyakran – autonóm,

versenyjogi (uniós jogi) jelentést kap, így az nem azonosítható pl. a magyar
polgári jog „szerződés” fogalmával, annál jóval tágabb kört fed le. A
megállapodás tehát nem korlátozódik sem a jogilag kötelező erejű
szerződésekre, sem az írásos, sem a kifejezett megállapodásokra, hiszen a
fogalom leszűkítése a tilalom kijátszását rendkívül megkönnyítené (furcsa is
lenne manapság, ha a felek egy piacfelosztó kartellmegállapodást például
közjegyzői okiratba foglalnának…).
A témakör vezető jogesetében, az ACF Chemifarma v. Bizottság (Kinin)
ügyben154 a Bíróság kimondta, hogy akár egy szóbeli „gentlemen’s
agreement” is a tilalom hatálya alá esik. A meghatározást az ún. Polipropilén
ügyben155 még tovább tágították. Ebben az ügyben a Bizottság egy tizenöt
vállalkozásból álló komplex kartellt vizsgált. A megállapodás számos szóbeli,
jogi kötőerővel nem bíró megegyezés formájában jelent meg, amelyeknek
nem volt kikényszeríthető szankciójuk sem. A Bizottság szerint ez egyetlen
átfogó megállapodást alkotott, megsértve az EUMSZ 101. cikk (l) bekezdését.
A Bizottság továbbá néhány érintett vállalkozást annak ellenére a megállapodás
részesének tekintett, hogy a hosszabb időn át tartó kartell egyes megbeszélésein
nem voltak jelen vagy a megállapodás rendelkezéseitől egyes részkérdésekben
eltértek. Az Európai Bíróság ezt a megközelítést a Bizottság v. Anic
Partecipazioni SpA ügyben156 megerősítette.
A bírósági gyakorlatban kikristályosodott kulcsfogalom ebben a tekintetben
a vállalkozások közötti „akarategység” (angol műszóval: concurrence of wills)
arra nézve, hogy a vállalkozások meghatározott piaci magatartást tanúsítsanak
(ld. a T–41/96. sz. Bayer kontra Bizottság ügyet). Amennyiben az
akarategységnek tág értelemben vett megléte – akár szóban, akár írásban, akár
ráutaló magatartással, akár bármilyen más módon – megállapítható, az
EUMSZ 101. cikke értelmében vett megállapodás létrejött. Így például a C–
277/89. Sandoz ügyben az Európai Bíróság úgy találta, hogy a Sandoz
gyógyszergyár által a disztribútoroknak küldött számlákon szereplő „export
tilos” kitétel alapján is megállapítható volt a felek közötti akarategység: a piac
felosztására és az export korlátozására a disztribútorok ugyanis ezen
versenykorlátozó kikötéssel szemben nem tiltakoztak és változatlanul
megrendeléseket küldtek a Sandoznak.
A fogalom valóban széles körű jellegét mutatja, hogy a megállapodásban
(azaz az akarategységben) való részesség az esetjog alapján (ld. a C–235/95P
Montecatini ügyet) már akkor is megállapítható, ha egy vállalkozás
egyszerűen részt vett olyan találkozókon, amelyek során versenykorlátozó
célú megállapodásokat kötöttek, egyetértésének bármiféle kifejezett
kimutatása nélkül. A versenyjog ugyanis vélelmezi, hogy az ilyen találkozón
részt vevő vállalkozás az ott elhangzottakat gyelembe fogja venni piaci
magatartása kialakításában. (A szigorú vélelem alól csak az ad kimentést, ha az
adott vállalkozás a megállapodás megkötése ellen kifejezetten és nyilvánosan
tiltakozott.) Ugyancsak megállapítható a részesség, ha a versenyellenes
megállapodással érintett piacon az adott vállalkozás maga nincs is jelen,
azonban az adott vállalkozás a megállapodás működéséhez érdemi
támogatást nyújt [például a hidrogén-peroxid kartell ügyben a Bizottság egy
olyan svájci tanácsadó vállalkozást is bírsággal sújtott, amely a kartellre
vonatkozó bizonyos titkos dokumentumok őrzésével, adatok összegyűjtésével,
feldolgozásával és a gyártók találkozóinak szervezésével kapcsolatos logisztikai,
titkársági feladatok teljesítésével foglalkozott (ld. a T–99/04 AC Treuhand v.
Bizottság ügyet)].
Mindazonáltal az akarategység (és így a megállapodás) fogalma sem tágítható
parttalanul: a C-2-3/01 P Bayer v. Bizottság ügyben az Európai Bíróság a
Bayer gyógyszergyár azon döntését vette górcső alá, amellyel az Adalat
szívgyógyszerből egyes gyógyszer-nagykereskedőinek szánt termékmennyiséget
egyoldalúan csökkentette abból a célból, hogy így korlátozza az Adalat ún.
párhuzamos importját (azaz, hogy az olcsóbb árszinttel rendelkező
tagállamokban működő gyógyszer-nagykereskedők a magasabb árszinttel
rendelkező tagállamok számára értékesítsék a kérdéses gyógyszert). Bár a
Bizottság a Bayer fenti döntését úgy tekintette, hogy versenykorlátozó
megállapodás jött létre a Bayer és a gyógyszer-nagykereskedők között (és így
elmarasztalta a Bayert), az Európai Bíróság ezzel nem értett egyet. A Bíróság
kiemelte: a Bayer nem ellenőrizte vagy gyelte meg, hogy a gyógyszer-
nagykereskedőknek eladott termékek végül hol kerülnek kiskereskedelmi
forgalomba, továbbá az érintett gyógyszer-nagykereskedők a Bayer döntése
után is folytatták (bár kisebb mennyiségben) az értékesítést a magasabb
árszintű tagállamokba. Az Európai Bíróság így arra a következetésre jutott,
hogy a Bayer és a gyógyszer-nagykereskedők között nem jött létre akarategység
(ergo az EUMSZ 101. cikke szerinti megállapodás), így az érintett
mennyiségek csökkentése a Bayer valódi egyoldalú döntése volt.
2.1.2. Vállalkozások társulásainak döntései

A 101. cikk ezen része a vállalkozások kereskedelmi vagy szakmai

szövetségeinek keretében létrejött szerveződéseivel foglalkozik. A szervezet
célja, hogy tagjai érdekeit képviselje és előmozdítsa. Nem nehéz felismerni azt,
hogy egy ilyen szervezet döntése a piaci versenyt befolyásolhatja, hiszen a
szervezet döntése lényegében ugyanazt a hatást válthatja ki, mint a szervezet
tagjai által kötött megállapodás. Ennek nyilvánvaló példája a COAPI ügy,157
amelyben ipari tulajdonnal foglalkozó ügynökök spanyol szervezete által
kibocsátott ártáblázat versenykorlátozó jellege volt a kérdés.

2.1.3. Összehangolt magatartás

A 101. cikk (1) bekezdésében szereplő összehangolt magatartás kifejezést

különösen kiterjesztően értelmezték. Az összehangolt magatartás klasszikus
meghatározást a Bíróság az ICI v. Bizottság (Dyestuffs) ügyben158 mondta ki
vagyis
,,a vállalkozások közötti koordináció valamilyen formája, amely… a verseny
kockázatainak elkerülése érdekében a vállalatok közötti gyakorlati
együttműködést tudatosan helyettesíti.”
Ugyanezt a Bíróság még bővebben a Suiker Unie v. Bizottság ügyben159
fejtette ki. A hangsúlyt az együttműködő vállalkozások közötti hallgatólagos
konszenzusra helyezte. A Bizottság v. Anic Partecipzioni SpA ügyben160 a
Bíróság utalt arra, hogy a 101. cikk értelmében a jogszerű és jogellenes
magatartás között az az alapvető különbség, hogy míg az önálló magatartás
engedélyezett, addig az összejátszás, függetlenül annak formájától, nem.
Igen lényeges továbbá, hogy az összehangolt magatartások esetében
speciális vélelem is érvényesül: az ellenkező bizonyításáig feltételezni kell,
hogy az egyeztetésben részt vevő és a piacon továbbra is tevékeny vállalkozások
gyelembe veszik a versenytársaikkal kicserélt információkat a piaci
magatartásuk meghatározása érdekében. Ez még inkább így van abban az
esetben, ha az összehangolásra rendszeresen és hosszú időn keresztül került sor
(lásd a C–8/08 T-Mobile ügyben hozott ítéletet). Ha tehát bizonyítható, hogy
vállalkozások olyan megbeszélésen vettek részt, amelynek tárgya
versenykorlátozó célú volt (lásd az alábbi 2.1.6.1. pontot), akkor az
összehangolt magatartás fennállása megállapítható. A C–8/08 T-Mobile
ügyben az Európai Bíróság kiemelte: akár egyetlen (!) találkozó alapján is
megállapítható az összehangolt magatartás, ha a találkozó tárgya valóban
versenykorlátozó célú volt [az adott ügyben a holland mobiltelefon-
szolgáltatók találkozóján az „elő zetéses” (postpaid) szerződések után a
mobiltelefon-kereskedőknek zetendő jutalékokról volt szó]. Az Európai
Bíróság szerint nem az számít, hogy az érintett vállalkozások között hány
egyeztetésre került sor, hanem sokkal inkább az a tény, hogy a megvalósult
kapcsolatfelvétel(ek) lehetővé tették-e a vállalkozások számára, hogy a vizsgált
piacon tanúsított magatartásuk meghatározása érdekében gyelembe vegyék a
versenytársaiktól kapott információkat.
Lényeges elhatárolási kérdés az összehangolt magatartás megkülönböztetése
az ún. párhuzamos magatartástól. Ez többek között azért is nehéz, mert az
oligopolisztikus piacok természetes működése során is bekövetkezhet a
párhuzamos magatartás, azaz egy adott piacon a vállalkozások olyan
párhuzamos viselkedése, amely a piac természetes sajátosságaival (és nem a
vállalkozások összejátszásával) magyarázható. A Bíróság ugyanis elfogadta azt a
tényt, hogy az oligopolisztikus piacokon a vállalkozásoknak versenytársaik
viselkedését is számításba kell venniük, ami összehangolt magatartásnak is
tűnhet. A Wood Pulp ügyben hozott ítélet alapján a 101. cikk alkalmazása
akkor lehetséges, ha a párhuzamos magatartásra nincs meggyőző – azaz a piaci
sajátosságokra támaszkodó, az összejátszáson túli, külső – magyarázat.

2.1.4. Vállalkozás

A vállalkozás ugyancsak önálló, sui generis versenyjogi fogalom: nem azonos a

nemzeti jogok „cég”, „gazdasági társaság” vagy „jogi személy” fogalmaival. A
vállalkozás fogalmába – az Európai Bíróság C–41/90 (Höfner és Elser) vezető
ügyben hozott döntése szerint – minden gazdasági tevékenységet folytató
személy (gazdasági egység) beletartozik, függetlenül annak jogi formájától
vagy nanszírozásának módjától. A kulcsfogalom, a differentia speci ca tehát a
gazdasági tevékenység, amely valamely piacon javak és szolgáltatások
értékesítését (azok piacra vitelét és felajánlását) vagy azok beszerzését jelenti. A
gazdasági tevékenység tehát lényegében a piacon történő részvételt jelenti, akár
a keresleti, akár a kínálati oldalon, beleértve a gazdaság minden szegmensét
(ipar, kereskedelem, mezőgazdaság stb.). Versenyjogi értelemben
vállalkozásnak minősül tehát egy üdítőital gyártó és értékesítő multinacionális
vállalkozás, egy részvénytársasági formában működő helyi cipőgyár, egy betéti
társaság által üzemeltetett benzinkút, egy asztalosmunkát végző egyéni
vállalkozó, egy korlátolt felelősségű társaság által üzemeltetett panzió, a
gyógyszerész, az ügyvéd, de feltehetően még a Ferenciek terén hóvirágot áruló
természetes személy is.
Lényeges, hogy bár a gazdasági tevékenységet alapesetben pro tszerzési céllal
végzik, az Európai Bíróság gyakorlata alapján a pro torientált jelleg nem
feltétele a vállalkozás fogalmának (így pl. akár egy kulturális egyesület vagy
egy párt is vállalkozásnak minősülhet akkor, amikor könyved ad ki és
forgalmaz).
Másik oldalról megközelítve azonban, a gazdasági tevékenység fogalma sem
tágítható parttalanul. Az Európai Bíróság gyakorlata alapján nem minősülnek
vállalkozásnak a munkavállalók ( gyelemmel az őket alkalmazó
vállalkozásokkal fennálló speciális alá-fölérendeltségi viszonyra), a
háztartások/fogyasztók (hiszen ügyleteik alapja nem az üzletszerűség és céljuk
az önfenntartás) és az állam, amennyiben közhatalmi jogkörben jár el. Ez
utóbbival kapcsolatban merült fel eddig a joggyakorlatban a legtöbb
elhatárolási kérdés, nehéz ugyanis pontosan meghatározni a közhatalmi (más
szóval jogalkotói és közigazgatási szervező-intéző) tevékenység határait,
különösen az immár 28 tagállamra bővült Európai Unió mozaikjában. Egyik
oldalról világos, hogy a bíróságok, az ügyészségek, a parlament – közhatalmi
funkcióik ellátása körében – nem minősülhetnek vállalkozásnak. Ha tehát
például a bíróság valakit pénzbüntetésre ítél, az bizonyosan nem tekinthető
gazdasági tevékenységnek, bár értelemszerűen ennek is lehet piaci hatása,
következménye. Másik oldalról ugyancsak nem kérdéses, hogy önmagában az
állami tulajdon sem eredményez mentességet a versenyjogi szabályok alól, azaz
egy állami tulajdonú bank minden további nélkül az EUMSZ 101. cikkének
alanya lehet és versenykorlátozó megállapodás megkötéséért felelősségre
vonható (akár egy másik tagállam által tulajdonolt bankkal kötött
megállapodás esetén is). Az igazán bonyolult esetek természetesen épp e két
szélsőség között találhatóak; az Európai Bíróság pedig ezen ügyekben mindig
Í
az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján dönt. Így például egy
repülőtéri forgalomirányítást végző nemzetközi szervezet (az Eurocontrol)
nem minősült vállalkozásnak, csakúgy mint a tengerparti környezetszennyezés
visszaszorításával kapcsolatos felügyeleti jogokat gyakorló olasz hatóság sem;
ezzel szemben a fenti Höfner- és Elser ügyben szereplő munkaerő-piaci
közvetítői tevékenységet folytató állami monopólium viszont igen.
Végül, a vállalkozás fogalmának fontos jellemzője annak funkcionalitása: ez
annyit jelent, hogy egy adott entitás vállalkozáskénti minősítése mindig az
adott vizsgált magatartástól/tevékenységtől függ. Így pl. a C–113/07 P ügyben
az Európai Bíróság a fent már említett Eurocontrolt – egyetlen és ugyanazon
jogi entitást (!) – két tevékenységi köre kapcsán nem tekintette vállalkozásnak
(standardizáció a légi irányítás területén és az ahhoz kapcsolódó
kutatás/fejlesztés), míg annak harmadik tevékenysége köre kapcsán igen
(nemzeti légi irányítási szervezetek részére nyújtott különféle szolgáltatások).
2.1.5. A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége

A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége az EUMSZ 101. cikkének

hatásköri rendelkezése, ez alapján dől el, hogy mely megállapodások
tekinthetők olyan súlyúnak, amely eléri az uniós szabályozás „érzékenységét”,
és melyekre nem is terjed ki az uniós jog hatálya (azaz legfeljebb a tagállami jog
alapján értékelhetők és szankcionálhatók). A tagállamok közötti kereskedelem
érintettségére vonatkozó kritériumokat a bírósági gyakorlatot követve a
Bizottság vonatkozó iránymutatása foglalja össze (Iránymutatás a
kereskedelemre gyakorolt hatásnak az EKSZ 81. és 82. cikkei szerinti
fogalmáról).161

2.1.6. A verseny megakadályozása, korlátozása és torzítása

A tiltás következő eleme az ilyen megállapodások piacra gyakorolt

következményeit vizsgálja. A megállapodás ugyanis csak akkor ütközik a 101.
cikkbe, ha annak
,,…célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása
vagy torzítása.”
A Bizottság és a Bíróság a verseny fogalmát nagyon tágan értelmezte,
beleértve mind a tényleges, mind a lehetséges (potenciális) versenyt, a márkák
közötti (interbrand) és a márkán belüli (intrabrand) versenyt (ld. a mindmáig
irányadó C–56-58/64. Consten és Grundig ügyet, amelyben a fenti tételt az
Európai Bíróság kimondta). Az EUMSZ továbbá védi a verseny minden
lehetséges megjelenési formáját: így tehát nemcsak az értékesítési és
forgalmazási lánc azonos szintjén levő vállalkozások közötti (horizontális)
megállapodások lehetnek tilalmazottak, hanem az értékesítési és forgalmazási
lánc különböző szintjén levő vállalkozások közötti (vertikális) megállapodások
is.
A bírósági gyakorlat megkülönbözteti azokat a megállapodásokat, amelyek
céljukat tekintve versenykorlátozóak azoktól, amelyek hatásukban
versenykorlátozó jellegűek. A Bíróság az STM ügyben162 kimondta, hogy a
két kifejezést vagylagosan kell értelmezni, és így először meg kell vizsgálni a
megállapodás tulajdonképpeni célját ( gyelembe véve azt a gazdasági
környezetet, amelyben alkalmazásra kerül), majd pedig – amennyiben a
megállapodás rendelkezéseinek elemzése nem tár fel a verseny tekintetében
elegendő károssági fokot – meg kell vizsgálni a megállapodás hatásait (azaz
bizonyítani, hogy a verseny működése érezhetően akadályozva, korlátozva
volt, vagy torzult).

2.1.6.1. Versenykorlátozó „cél”

Céljukban versenykorlátozónak azokat a megállapodásokat tekintjük,

amelyeknél a jogalkotó eleve feltételezte a gazdaságra káros következmények
megtörténtét, azaz a „károssági fokuk” már önmagukban is magas. A cél
objektív fogalom, amelyet a megállapodás tartalma, természete alapján kell
megítélni (azaz nem a felek szubjektív szándéka a döntő, bár tényezőnként ez
is gyelembe vehető). Mindezek alapján versenykorlátozó célúnak – azaz a
versenyre leginkább károsnak – az olyan megállapodásokat tekintjük, mint
például az árrögzítés, a piac felosztására vonatkozó megállapodások, a
kibocsátás korlátozására vonatkozó megállapodások, a bojkottkartell, a
jövőbeni árinformációk cseréje vagy vertikális viszonylatban a továbbeladási ár
rögzítése. A versenykorlátozó célú megállapodások tehát az uralkodó
értelmezés alapján az ún. kőkemény kartellekkel azonosíthatóak.163
Ezen megállapodások esetében tulajdonképpen egy megdönthetetlen
vélelem érvényesül: a felek nem bizonyíthatják, hogy a kérdéses
megállapodásnak az adott esetben nem voltak káros versenyhatásai, a hatások
elmaradása legfeljebb a kiszabott szankció mértékére lehet hatással. Másképpen
a versenykorlátozó cél úgy is felfogható, mint egy veszélyeztetési tényállás –
hasonlóan a büntetőjogban ismert olyan veszélyeztetési bűncselekményekhez,
mint a közúti veszélyeztetés vagy a foglalkozás körében elkövetett
veszélyeztetés. Ezekben az esetekben a versenykorlátozó célban megtestesülő
versenysérelem (mint veszély) a jogalkotó szerint már önmagában is elégséges a
versenyjog alkalmazási körének kiváltásához, azaz a tényleges hatás
megléte/hiánya irreleváns (pl. a közúti veszélyeztetés alapesetének
megvalósulásához sem szükséges a baleset bekövetkezte).
2.1.6.2. Versenykorlátozó „hatás”

Ha a megállapodás célját tekintve nem minősül versenykorlátozónak, akkor a

versenyhatóság kötelessége megvizsgálni annak hatásait, és az csak akkor
minősülhet jogsértőnek, ha a hatásteszt negatív eredménnyel zárul. A
megállapodás hatásának értékelésekor a piacot feltétlenül gazdasági
összefüggéseiben kell vizsgálni. A kérdéses piac átfogó elemzése nélkül
lehetetlen annak megállapítása, hogy a megállapodás megakadályozza,
korlátozza vagy torzítja-e a versenyt, vagy fennáll-e ezeknek a lehetősége. A
kulcs ebben a körben annak megállapítása, hogy a kérdéses megállapodás
nélkül milyen lett volna a piac, és ennek a tényellentétes (angol műszóval:
counterfactual) helyzetnek az összehasonlítása a megállapodás megkötésével
ténylegesen megvalósult piaccal, piaci helyzettel.

2.1.6.3. Csekély jelentőségű megállapodások

A 101. cikk alkalmazásának nagyon fontos korlátját jelenti az ún. de minimis

szabály. A de minimis azokra a megállapodásokra vonatkozik, amelyek bár
versenykorlátozóak, de csekély jelentőségük miatt nem esnek a tilalom hatálya
alá. Ezek a megállapodások azért nem tartoznak a tilalom alá, mert vagy nincs
a versenyre gyakorolt értékelhető hatásuk, vagy mert nincsenek a tagállamok
közötti kereskedelemre hatással. Ezt az elvet a Bíróság először a Völk
ügyben164 fejtette ki, majd pedig közleményben is formalizálta.165
A Bíróság ítélete a megállapodás, döntés vagy összehangolt magatartás Közös
Piacon belül történő alkalmazására, végrehajtására (angolul:
„implementation”) koncentrált és megállapította, hogy mivel a cellulózgyártók
megállapodásukat alkalmazták/végrehajtották az Unión belül, ezért az uniós
versenyszabályok területi hatálya megállapítható („alkalmazási doktrína”). A
Bíróság tehát fenn akarta tartani az uniós versenyjog alkalmazásának
lehetőségét azokkal a vállalkozásokkal kapcsolatban is, amelyek zikailag
nincsenek jelen a Közösségben. Az Elsőfokú Bíróság (jelenleg: Törvényszék) a
Gencor–ügyben,166 amely két dél-afrikai vállalkozás összefonódásával volt
kapcsolatos, ennél némiképp továbbment. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a
versenyjogot már a „Közösségre gyakorolt azonnali, számottevő hatás”
esetében kell alkalmazni.
2.2. A tilalom megsértésének következményei
A 101. cikk (2) bekezdése a 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom
megsértésének automatikus következményeit írja le. Az ilyen megállapodások
ugyanis automatikusan semmisek, azaz bíróság előtt nem kényszeríthetőek ki.
Az érvénytelenségi szankció persze nincs jelentős hatással azokra a
megállapodásokra, amelyek a piac felosztásával vagy ármegállapítással (azaz
kőkemény kartellekkel) kapcsolatosak: értelemszerűen nagyon szokatlan lenne
az ilyen megállapodásban résztvevő felek részéről a megállapodás
kikényszerítése.
Az érvénytelenségi szankció tehát igazán vertikális (tehát a
termelési/forgalmazási lánc különböző szintjein levő vállalkozások közötti)
megállapodások esetén jelentős. Ha ugyanis egy ilyen megállapodás valamilyen
esetlegesen versenykorlátozó elemet – például továbbeladási ár rögzítését,
versenytilalmi klauzulát – tartalmaz, akkor a felek közötti polgári jogi
jogvitában a kérdéses elem versenyjogi megítélése (és az adott szerződéses részre
vagy akár teljes szerződésre gyakorolt polgári jogi hatása) különösen jelentős
lehet. Egyik jellemző példa, ha az egyik fél a szóban forgó megállapodás
megszegése esetén „Euro-defense”-ként (euró-védekezésként) használja fel az
EUMSZ 101. cikkét: azaz arra hivatkozik, hogy a szerződés kérdéses része nem
is tekinthető érvényesnek (pl. ha egy gyártó meghatározott továbbeladási ár
követését írja elő egy disztribútornak, majd – a disztribútor szerződésszegése, és
a gyártó ebből fakadó perlése esetén – a disztribútor arra hivatkozik, hogy a
szerződéses kikötés érvénytelen, hiszen az vertikális árrögzítést valósít meg).
Az érvénytelenség azonban nem az egyedüli jogkövetkezménye az EUMSZ
101. cikkében foglalt tilalom megsértésének. Lényeges további szankció a
tilalom megsértése esetén – és a horizontális kartelleknél ez tekinthető igazán
perdöntőnek – a Bizottság vagy a tagállami versenyhatóság által az 1/2003/EK
rendelet alapján kiszabható bírság, azaz a közjogi érvényesítés.
A versenyjog érvényesítésének jelentős és egyre nagyobb teret nyerő eszköze
végül az ún. magánjogi jogérvényesítés, azaz a versenyjogi szabályok
magánjogi úton történő kikényszerítése. Ennek az egyik leggyakoribb formája
– a fenti polgári jogi érvénytelenségi szankció kikényszerítésén túl – a
kártérítés, azaz a versenyjogi jogsértés folytán okozott károk megtérítése iránti
igény érvényesítése. Az Európai Bíróság a C–453/99. Courage v. Crehan
ítéletében kifejezetten ki is mondta, hogy a versenykorlátozó megállapodás
által okozott kár megtérítése elengedhetetlen feltétele annak, hogy az uniós
versenyjogi szabályok célja megvalósuljon. Egy egyszerű példán keresztül
bemutatva: a fejezet elején említett fakitermelő vállalkozások által létrehozott
árrögzítő kartell egyik leglényegesebb tipikus piaci hatása, hogy a fakitermelő
vállalkozások által így érvényesített ár – kartell hiányában – az egyébként
irányadó piaci árat meghaladja. Ezáltal pedig azok a vevők, akik a kitermelt fát
(vagy a fából további feldolgozás útján előállított termékeket, pl. bútorokat)
megvásárolják, vagyoni kárt szenvednek el, hiszen drágábban jutnak a
kitermelt fához (vagy a feldolgozott termékekhez), mint amennyiért a kartell
(a jogsértés) hiányában jutottak volna. A versenyjogsértés tehát a jogsértővel
szembeni kártérítési igényekhez is vezethet. E kártérítési igények funkciója
alapvetően kettős: egyrészt lehetőséget nyújthatnak arra, hogy a
versenyjogsértés károsultjait kompenzálják, másrészt arra, hogy az adott
jogsértő felet és további feleket elrettentsenek versenyjogsértés elkövetésétől.
Az Európai Bizottság a magánjogi jogérvényesítést a közjogi
jogérvényényesítést kiegészítő igen fontos fegyvernek tekinti: 2013 júniusában
az EUMSZ 101. és 102. cikkének megsértéséből eredő károk összegszerűsítése
témájában közleményt adott ki,167 továbbá ugyanekkor részletes
irányelvtervezetet is készített a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi
rendelkezéseinek megsértésére vonatkozó kártérítési keresetekre irányadó egyes
szabályokról, amely azóta a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi
rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési
keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló 2014/104/EU irányelvként az
uniós jog részévé vált.168
2.3. Mentesítési lehetőségek
A 101. cikk (3) bekezdése mentesítési lehetőséget ad a 101. cikk (1) bekezdése
által megfogalmazott tilalom alól, méghozzá két módon: vagy a Bizottság által
kiadott csoportmentesítési rendeletben található különös feltételeknek történő
megfelelés révén, vagy pedig az egyedi mentesítés négy általános kritériumának
kielégítésével. Lényeges, hogy a vállalkozások kötelesek saját maguk kialakítani
álláspontjukat megállapodásaik versenyjogi megítéléséről az EUMSZ 101. cikk
(3) bekezdése alapján, azaz maguk kell megítélniük, hogy a mentesség fennáll-
e vagy sem egy adott megállapodás kapcsán.

2.3.1. Egyedi mentesség

Az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján a mentesség négy feltétele a

következő:
– Gazdasági előnyök: a 101. cikk (3) bekezdésében található négy feltétel közül
az első, hogy a megállapodásból a Közösség egésze számára előny származzék
és ne csak az érintett feleknek. A Bizottság különösen kreatív volt a
tekintetben, hogy a Közösség más céljait felhasználva előnyt állapítson meg
még olyan esetekben is, ahol a versenyre gyakorolt előnyös hatás
gyakorlatilag minimális volt.
– A fogyasztók méltányos részesedése: a 101. cikk (1) bekezdése azt is kimondja,
hogy a gazdasági előnyökből a fogyasztóknak is megfelelő módon
részesülniük kell. A felek viszont valószínűleg aligha kötnek olyan
megállapodásokat, amelyből saját maguknak ne származna valamilyen
előnyük. A Bizottság ennek a feltételnek az alkalmazásával azt akarta
biztosítani, hogy a felek által elért gazdasági előnyökből végső soron a
fogyasztók is részesüljenek.
–  Csak elengedhetetlen mértékű versenykorlátozás: az a feltétel, hogy a
versenyfolyamatok tekintetében a megállapodás csak elengedhetetlen
mértékű korlátozást jelent, a 101. cikk (3) bekezdése alkalmazta arányossági
 tesztnek is tekinthető. A mentesség csak abban az esetben nyerhető el, ha
csak ténylegesen szükséges mértékben történt a versenykorlátozás.
–  Ne szüntesse meg a versenyt: az utolsó feltétel, hogy a megállapodás ne
szüntesse meg a versenyt a kérdéses termék piacának jelentős részén. Ez az
átfogó előírás voltaképpen azokra a megállapodásokra vonatkozik, amelyek a
piaci versenyt megszüntetnék.

2.3.2. Csoportmentesség

A mentességek megítélésével kapcsolatos munkaterhek csökkentésében a

Bizottság fő fegyvere a csoportmentességek alkalmazásának elfogadása volt. A
csoportmentességek abban különböznek az egyedi mentességektől, hogy a
megállapodások bizonyos csoportjait automatikus mentesítésben részesítik
(azaz a mentesség mellett vélelem áll fenn), és így nincs szükség az EUMSZ
101. cikk (3) bekezdésében foglalt feltételek részletekbe menő, bonyolult
vizsgálatára. Csoportmentességet élveznek például az ún. vertikális
megállapodások (azaz a termelési és forgalmazási lánc különböző szintjein
működő vállalkozások közötti megállapodások), illetve a horizontális
megállapodások (azaz a termelési és forgalmazási lánc azonos szintjén
működő vállalkozások közötti megállapodások) közül a kutatási és fejlesztési
megállapodások és a szakosítási megállapodások. Speciális szabályok is
irányadóak egyes szektorokban is, így külön csoportmentességi rendelet
vonatkozik pl. a vonalhajózási társaságok (konzorciumok) között létrejött
megállapodásokra is.
Tekintettel a gazdasági életben betöltött kiemelt jelentőségükre, az
alábbiakban röviden a vertikális megállapodásokra vonatkozó
csoportmentességi rendeletet – azaz az EUMSZ 101. cikke (3) bekezdésének
vertikális megállapodások és összehangolt magatartások csoportjaira történő
alkalmazásáról szóló 330/2010/EU rendeletet – ismertetjük röviden. A
vertikális megállapodások – amint azt a fentiekben írtuk – a piac különböző
szintjein elhelyezkedő piaci szereplők, így például a gyártó és a forgalmazó
között létrejött megállapodások, amelyekben különböző versenykorlátozó
elemek lehetnek (például kizárólagosság, továbbeladási ár meghatározása),
amelyek így az EUMSZ 101. cikke alá eshetnek. A Bizottság által 2010-ben
elfogadott csoportmentességi rendelet mentességet biztosít az olyan vertikális
megállapodások esetében, ahol egyrészt a szállító piaci részesedése az érintett
piacon a 30%-ot nem haladja meg, másrészt pedig a vevő piaci részesedése sem
lép túl a 30%-on azon a piacon, ahol a szerződés szerinti árukat, szolgáltatásokat
vásárolja (a két feltétel kumulatív). A rendelet alapján továbbá a vertikális
korlátozások egy speciális, de igen lényeges csoportja – az ún. versenytilalmi
megállapodás, tehát egy vevőt terhelő azon kötelezettség, hogy bizonyos
(tipikusan versenyző) termékeket nem gyárt vagy forgalmaz – csak akkor
részesül mentességben, amennyiben a korlátozás időtartama az 5 évet nem
haladja meg. Az ilyen megállapodások igen gyakoriak az üzleti életben (pl.:
csak egyetlen ruhamárkát forgalmazó ruházati üzlet): a rendelet azonban –
éppen a márkák közötti verseny elősegítése érdekében – gyelemmel van arra,
hogy egy adott szállító a szükségesnél hosszabb időre ne „betonozhassa be”
magát egy adott vevő (forgalmazó) vonatkozásában, kizárva a további
versenytársakat.
Lényeges, hogy nem élveznek mentességet az olyan vertikális
megállapodások, amelyek ún. „kőkemény” versenykorlátozásokat
tartalmaznak: ez a rendeletben található ún. „feketelista”. Amennyiben egy
vertikális megállapodás ilyen korlátozást tartalmaz, az a rendelet alapján teljes
egészében (tehát nem csak az adott korlátozás tekintetében) kiesik a
csoportmentesség hatálya alól [és így adott esetben az EUMSZ 101. cikk (2)
bekezdése alapján teljes egészében érvénytelennek minősül!]. Ilyen például a
minimális vagy a rögzített viszonteladói ár kikötése (ez az ún. vertikális
árrögzítés): pl. nem élvez mentességet, ha egy sajttermelő cég a vele
szerződésben álló sajtbolt számára a sajtforgalmazási szerződésben kiköti, hogy
a sajtbolt minimálisan milyen áron adhatja el fogyasztóinak a sajtot, hiszen ez
nyilvánvalóan árfelhajtó hatású lenne és a fogyasztókat súlyosan károsítaná.
Ezzel szemben – a rendeletben foglalt alkivételként – a szállító által javasolt
vagy ajánlott árak alkalmazása nem tiltott [a sajttermelő cég tehát –
termékének pozicionálása és a vevők orientálása céljából – jelezheti a
sajtboltnak, hogy mennyi az adott sajt javasolt fogyasztói ára (sőt, ezt
javaslatként akár a termék csomagolására is rányomtathatja!). A szállító továbbá
megteheti, hogy előírja a vevő/forgalmazó számára a termék maximális
továbbeladási árát, hiszen az árverseny ebben az esetben „lefelé” (azaz a
fogyasztó javára) minden további nélkül érvényesülhet. Lényeges azonban,
hogy sem az ajánlott ár, sem a maximált ár nem vezethet ténylegesen vertikális
árrögzítéshez: a versenyjog tehát – a hatáselvnek megfelelően – nemcsak a
szerződéses kikötésre, hanem a tényleges kereskedelmi gyakorlatra is
gyelemmel van. (Ha pl. a szállító folyamatosan ellenőrzi az ajánlott ár
betartását vagy más kereskedelmi előnyök visszavonásával fenyegeti a
vevőt/fogalmazót az ajánlott ár be nem tartása esetére, akkor az adott
gyakorlat ugyanúgy vertikális árrögzítésnek fog minősülni.) A rendelet másik
lényeges „feketelistás” kikötése az ún. passzív eladások korlátozása, azaz az
olyan szerződéses előírás, amelynek alapján egy forgalmazó egyáltalán nem
fogadhat el megrendeléseket a számára kijelölt területen kívüli fogyasztótól.
Ezzel szemben az ún. aktív eladások korlátozása azonban lehetséges (tehát pl. a
területen kívüli telephely létrehozásának vagy az ide irányuló reklámozásnak a
megtiltása).

3. Az erőfölénnyel való visszaélés ellenőrzése

3.1. Bevezetés
A vállalkozásokra vonatkozó uniós versenyjog második nagy területe az
erőfölénnyel való visszaélésekkel kapcsolatos szabályozás; az EUMSZ 101. és
102. cikke ugyanis valójában egymást kiegészítve hivatottak biztosítani az
EUMSZ alapelveiben és céljaiban foglalt „tisztességes és torzításmentes
verseny” fennmaradását. Az EUMSZ 102. cikkében foglalt tilalom elsősorban
kimondja, hogy „tilos egy vagy több vállalkozásnak a közös piacon vagy annak
jelentős részén meglévő erőfölényével való visszaélése, amennyiben ez hatással lehet
a tagállamok közötti kereskedelemre”, majd ezután példálózó felsorolást ad az
így vázolt tilalom egyes lehetséges főbb esetköreiről (pl. tisztességtelen eladási
árak kikötése). A tárgyalt jogszabályhely különös jelentőségét jelzi, hogy
minden idők legnagyobb összegű egyedi érdemi bírságát e szakasz alapján
szabta ki az Európai Bizottság, amikor egy számítástechnikai vállalkozást 2009-
ben 1,06 milliárd eurós (mai árfolyamon több mint 300 milliárd forintos)
pénzbírsággal sújtott.169
A 102. cikk szabályozásának elvi alapjai szempontjából lényeges
megjegyezni, hogy az a visszaélési elven alapul: nem tiltja magát az
erőfölényes helyzetet, kizárólag az azzal való visszaélést, vagyis inkább az
erőfölényes vállalkozás magatartására irányul. A visszaélési elvvel ellentétes
szabályozás (amely már az erőfölény elérését önmagában aggályosnak
tekintené) tulajdonképpen a verseny „nyertesét” büntetné: ez pedig
értelmetlen akkor, ha – az adott esetben erőfölényes – vállalkozás piaci
helyzetét racionális gazdasági döntésekkel és jogszerű eszközökkel érte el (pl.
egy zseniális műszaki találmány rövidebb-hosszabb időre kiszorít minden más
hasonló célt szolgáló terméket a piacról).
Az EUMSZ 102. cikkének felépítését vizsgálva érdemes felhívni a gyelmet
arra, hogy a cikkben felhívott fogalmak jelentésének elemzésekor – a 101.
cikkhez hasonlóan – az Európai Bíróságok ítéleteire és a jogirodalom
értelmezésére kell támaszkodnunk. Ebben a tekintetben elmondható, hogy a
vállalkozás fogalmának meghatározása a 102. cikk céljából megegyezik a 101.
cikknél tárgyaltakkal: vagyis minden gazdasági tevékenységet folytató entitásra
kiterjed, függetlenül annak jogállásától és nanszírozási módjától. A
tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás fogalma viszont némileg
eltér az EUMSZ 101. cikkének hasonló fogalmától: a vonatkozó bizottsági
közlemény alapján az egyes magatartástípusok földrajzi kiterjedésüket tekintve
vizsgálhatóak (több tagállamra kiterjedő visszaélés, egyetlen tagállam egészére
kiterjedő visszaélés és egy tagállam egy részére kiterjedő visszaélés).170
A 102. cikk többi alkotóeleme – mint például az erőfölényes helyzet
fennállásának megállapítása – tekintetében fontos megjegyezni, hogy azok
jóval intenzívebb gazdasági elemzést tesznek szükségessé, mint a 101. cikk
esetén.171 Ezeket a lényegi alkotóelemeket az alábbiakban részletezzük:
kitérünk az erőfölény fogalmára, továbbá az egyes visszaélésszerű magatartások
jellemzésére is.
3.2. Az erőfölény
A 102. cikk értelmében ahhoz, hogy egy vállalkozás a cikk hatálya alá tartozó
visszaélést valósítson meg, erőfölénnyel kell rendelkeznie. Amint azt a
fentiekben is jeleztük, a Szerződés maga nem határozza meg, mi minősül
erőfölénynek, ezért a fogalom alkalmazása komplex jogi és közgazdasági
elemzést igényel.

3.2.1. A releváns piac szerepe

Erőfölényes helyzet mindig csak egy pontosan meghatározott ún. érintett

(releváns) piacon állhat fenn. Ennek következtében az érintett (releváns) piac
meghatározása az erőfölénnyel való visszaélés megállapításának előfeltétele. A
piac meghatározása ugyanis lehetővé teszi a vállalkozások közötti verseny
határainak, és az érintett vállalkozások azon tényleges versenytársainak
azonosítását, amelyek képesek megakadályozni a vállalkozást abban, hogy a
hatékony verseny kényszerítő erejétől függetlenül viselkedjen. Az érintett
piacot három tényezővel, a termékpiaccal, a földrajzi piaccal, és az
időtényezővel összefüggésben lehet értékelni.172 Az alábbiakban e három
elemet vizsgáljuk meg.

3.2.1.1. A termékpiac

A Bizottság és a Bíróság a termékpiac meghatározása során a keresleti

helyettesíthetőségből vagy felcserélhetőségből indul ki: vagyis azt vizsgálja,
hogy a fogyasztók mennyiben tekintenek adott termékeket egymás
helyettesítőinek a termékek zikai jellemzőire, árára, minőségére és szándékolt
felhasználási céljára gyelemmel.173 A keresleti (fogyasztói) oldalon ezért a
keresztrugalmasság elemzése szükséges. Például a csokoládégyártók esetében a
fő kérdés az lehet, hogy a különböző csokoládéfajták (tejcsokoládé, fekete
csokoládé, különféle ízesített csokoládék) ugyanahhoz a piachoz tartoznak-e.
Ennek kapcsán az merülhet fel, hogy vajon „A” csokoládéfajta rendszeres
fogyasztói más csokoládéfajtára térnek-e át, ha „A” csokoládéfajta ára tartósan
5–10%-kal emelkedik. Ha elegendő számú fogyasztó oly mértékben váltana
„B” csokoládéfajtára, hogy az „A” csokoládéfajta árának emelése már nem
lenne ki zetődő a gyártó számára a keletkező forgalomkiesés miatt, úgy az
érintett termékpiac legalább „A” és „B” csokoládéfajtából áll. A teszt ezután
folytatható további csokoládéfajtákkal, annak érdekében, hogy az érintett
termékpiac „szélessége” is megállapítható legyen.
A helyettesíthetőség azonban vizsgálandó a kínálat (gyártók) oldaláról is: az
érintett termékpiacot szélesebben kell meghatározni, ha egy vállalkozás
könnyen és jelentős befektetés nélkül át tudja állítani gyártósorát a versenytárs
által előállított termék gyártására [pl. az Európai Bizottság az akadémiai
(tudományos) publikációk piacát vizsgálva megállapította, hogy bár az egyes
tudományos diszciplínák publikációi között (vagy akár azokon belül)
értelemszerűen alig áll fenn keresleti helyettesíthetőség, a kínálati oldal főként
azonos jellemzői miatt a piacot a gyártók oldaláról egységesnek kell
tekinteni].174
A Bíróság első alkalommal a banántermesztő és -forgalmazó United Brands-
csoport (a továbbiakban: UB) és a csoport egyik európai leányvállalata ellen a
102. cikk megsértése miatt indított eljárásában elemezte az érintett termékpiac
meghatározását. Az UB azzal érvelt, hogy a banán a szélesebb friss
gyümölcspiac részét képezi. A Bizottság megállapításait alapul véve a Bíróság
arra mutatott rá, hogy számos tényezőnek, így különleges jellemzőinek (íz,
megjelenés, puhaság, könnyű fogyasztás stb.) és különleges funkcióinak
(elsősorban a kisgyermekek, öregek, betegek étkeztetésében) köszönhetően,
valamint azáltal, hogy egész évben rendelkezésre áll és ára könnyen
alkalmazkodik a piachoz, a banán önmagában a többi friss gyümölcstől
elkülönült termékpiacot képez.
A Michelin ügyben175 a Bíróság ítéletében arra mutatott rá, hogy egy
vállalkozás adott termékpiacon fennálló erőfölényének megállapításakor az
érintett termékpiac meghatározásához nem elegendő a termékeket objektív
tulajdonságaik alapján megítélni, hanem szükséges a versenyfeltételek,
valamint a kereslet és a kínálat szerkezetének vizsgálata is. Ebben az esetben a
kérdés az volt, hogy a kinézetre, objektív tulajdonságaik alapján nagyban
hasonló nehézgépkocsikra való használt és új pótabroncsok egy vagy két külön
termékpiacba tartoznak. A Bizottság (és a Bíróság) megítélése szerint a két
pótabroncsfajta – zikai tulajdonságaik hasonlósága ellenére – a kereslet, a
fogyasztók szemszögéből nem volt helyettesíthető, gyelemmel arra, hogy a
fogyasztók a használt gumiabroncsokat jóval kevésbé tekintették
biztonságosnak. Mindezek alapján a közösségi jogalkalmazók két külön
termékpiacot határoztak meg e körben.176

3.2.1.2. A földrajzi piac

Ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy egy vállalkozás erőfölényes helyzetben van-e

a 102. cikk értelmében, gyelembe kell venni a földrajzi piacot is. Az Európai
Bíróság a United Brands ügyben177 kifejtette, hogy a 102. cikk alkalmazása
céljából az érintett földrajzi piac a közös piac olyan pontosan
körülhatárolható, jelentős része, ahol a verseny objektív feltételei az adott
termék vonatkozásában minden kereskedő részére azonosak. Az érintett
földrajzi piac kiterjedése számos gyakorlati tényező függvénye: vannak olyan
termékek és szolgáltatások, amelyeket azonos módon lehet biztosítani egy
nagyobb piacon is (például egy Európa-szerte forgalmazott mikrocsip), míg
mások – a forgalmazást nehezítő technikai vagy gyakorlati okok miatt – csak
egy földrajzilag behatárolt területen (pl. az építéshez használt előkevert beton –
a termék állagából következő szállítási tulajdonságok miatt – csak helyi
szinten) forgalmazhatóak. Ebben a tekintetben a fuvarozási költségek igen
jelentős tényezőnek számítanak, továbbá a verseny földrajzi terjedelmét olyan
tényezők is befolyásolják, mint a nemzeti márkák preferáltsága, a nyelv, az
életmód, illetve a helyi jelenlét szükségessége.

3.2.1.3 A piac időbeli dimenziója

A piacokat az időbeli tényező kétszeresen is befolyásolhatja. Egy cég

erőfölényes helyzetben lehet az év adott időszakában, amikor más, csak
szezonálisan elérhető termékek nem támasztanak versenyt. Ugyanakkor
magának a termékpiacnak a meghatározása is lehet ideiglenes, mivel a
technológiai fejlődés és a fogyasztói szokások változása folyamatosan alakítja a
piacok közötti határvonalat.178
3.2.2. A piaci erőfölény megállapítása

Miután a Bizottság vagy a Bíróság egy adott ügyben meghatározta az érintett

termékpiacot és a piac releváns földrajzi és időbeli elemeit, az EUMSZ 102.
cikkének alkalmazásához meg kell vizsgálnia, hogy vajon a vállalkozás
rendelkezik-e erőfölénnyel az adott piacon. A Bíróság által az erőfölény
megállapításához használt jogi teszt kitűnik a United Brands ügyből: az
erőfölény
,,az adott vállalkozás olyan gazdasági erejét jelenti, amelynek segítségével az
adott vállalkozás az érintett piacon a hatékony piaci versenyt jelentősen
korlátozhatja, méghozzá azáltal, hogy módjában áll a többi versenytársától, az
ügyfelektől és végső soron a fogyasztóktól érzékelhető függetlenséggel eljárni.”179
Az erőfölényes helyzet de níciója tehát alapvetően három elemre épül:
(i) az érintett vállalkozás gazdasági (piaci) erőpozíciója az érintett piacon,
(ii)  az érintett vállalkozás képessége a hatékony piaci verseny jelentős
korlátozására és
(iii) az érintett vállalkozás érzékelhető függetlensége a többi piaci szereplőtől.
Az Európai Bíróság gyakorlata azonban az előbbi elemeket általában nem
választja el a fentiek szerint: a szakirodalom alapján megállapítható, hogy
meghatározónak a harmadik kritérium, az érintett vállalkozás érzékelhető
piaci függetlensége tekinthető. Az érzékelhető függetlenség tartalma szerint
annyit jelent, hogy egy adott vállalkozásra más piaci szereplők (tehát a
versenytársak, vásárlók és a fogyasztók) nem gyakorolnak érzékelhető méretű
versenynyomást, és az érzékelhető versenynyomás hiányából adódóan
megállapíthatjuk azt, hogy a vállalkozás különösen jelentős piaci erővel
rendelkezik.
A különösen jelentős piaci erő – a versenynyomás hiánya és az ezáltal elért
függetlenség a többi piaci szereplőtől – közgazdasági szempontból azt jelenti,
hogy a vállalkozás tartósan képes a piaci árak, a termelés, a piaci innováció,
valamint a piacon kínált termékek és szolgáltatások választékának és
minőségének befolyásolására. Az ilyen piaci erővel rendelkező vállalkozás
például tipikusan képes arra, hogy piaci árait megemelje a versenyár szintje fölé
– hiszen lehetősége van arra, hogy az általa eladott termékek és szolgáltatások
árát versenytársaitól, vevőitől és szállítóitól nagymértékben függetlenül
határozza meg –, és ennek következtében a piaci verseny torzul.
Az erőfölény – azaz a vállalkozás érzékelhető függetlensége a piac többi
érdemi szereplőjétől – általában több tényezőnek köszönhető, melyek
önmagukban nem feltétlenül döntőek, de e tényezők közül különösen jelentős
az igen magas piaci részesedés megléte. A vizsgált vállalkozás által birtokolt
piaci részesedés mellett a Bíróság a piacra történő belépés és a piacon történő
növekedés korlátait (belépési korlátok), valamint a piac vevőinek helyzetét
(vevői ellenerő) is górcső alá veszi.
Az első tényezőt, a piaci részesedést, tekintve megállapítható: azt, hogy
milyen mértékű piaci részesedés minősül erőfölénynek, lehetetlen pontos
számokkal meghatározni; a joggyakorlatban megfogalmazott elvek azonban
némi iránymutatást adnak e tekintetben. A Hoffmann-La Roche ügyben a
Bíróság kijelentette, hogy a hosszabb időn keresztül birtokolt magas piaci
részesedés egyéb tényezők hiányában önmagában is elegendő az erőfölény
megállapításához.180 Az Akzo ügyben181 az 50%-os piaci részesedést a
Bíróság igen magasnak tekintette, és aláhúzta, hogy az ilyen magas részesedéssel
rendelkező vállalkozás piaci erőfölényes pozícióját a közösségi jog már
vélelmezi (ez az ún. Akzo-vélelem). A piaci erőfölény esetében – az EUMSZ
101. cikkétől eltérően – nincs olyan alsó határszám, amely alatt teljes
bizonyossággal kizárható az erőfölényes helyzet fennállása: az Európai Bíróság
egy ítéletében még azt sem zárta ki, hogy egy vállalkozás akár 32%-os piaci
részesedés esetén is erőfölényes helyzetben legyen, a versenytársak erejére és
számára tekintettel.182
Nyilvánvaló, hogy a Bíróságnak a piaci részesedésen kívül további
tényezőket is gyelembe kell vennie, amikor az erőfölény megállapításáról
dönt. A vállalkozások piaci részesedése általában mulandó, mivel folyamatosan
fennáll a lehetősége annak, hogy a piacra új versenytársak lépnek. A vizsgálat
egyik további alapvető eleme tehát annak feltérképezése, hogy az adott piacon
milyen belépési korlátok nehezítik a további vállalkozásokat a piacra történő
esetleges belépési szándékuk megvalósításában. Amennyiben ezek a korlátok
magasak, az erőfölény fennállása inkább valószínűsíthető; amennyiben
azonban ilyen korlátok nem hátráltatják a piacra való belépést, akkor jóval
kisebb annak lehetősége, hogy egy vállalkozás különösen jelentős piaci erővel
rendelkezzen. A belépési korlátok lehetnek jogi jellegűek (például egy tagállam
által egy vállalkozásnak adott törvényes monopólium vagy a szellemi és ipari
tulajdonjogok, mint például a szabadalmi oltalom183). A belépési korlátok
másik nagy típusát a gazdasági jellegű korlátok jelentik: ilyen a technológiai
előny (például egy komoly innovációs tevékenységet folytató gyógyszeripari
vállalkozás esetében), a kiterjedt forgalmazói és értékesítési hálózat (például egy
jól kiépített kapcsolatokkal rendelkező sörgyár esetében) és a potenciális
verseny hiánya. A méretnagyságból fakadó gazdaságosság, a vállalkozás
tőkeerőssége (egy multinacionális vállalatcsoporthoz tartozás), a vertikális
integráció (például a United Brands rendelkezett banánültetvényekkel,
szállítóhajókkal, és maga végezte a banán forgalmazását is)184 szintén releváns
tényezők lehetnek az erőfölény értékelése során, kérdéses azonban, mikor
jelentenek ezek tisztességtelen belépési korlátot, és mikor mutatják pusztán a
vállalkozás hatékony működését.
Végül, a piaci részesedések és a belépési korlátok számbavétele után az
erőfölényes helyzet vizsgálata során a harmadik lényeges tényező a piac
vevőinek számbavétele, és annak megállapítása, hogy e szereplők mennyiben
képesek – vevői ellenerő formájában – versenynyomást gyakorolni a piacon
tevékenykedő eladókra (pl. egy igen magas piaci részesedéssel rendelkező
kisvállalkozás erőfölényes helyzete is megkérdőjelezhető, amennyiben
eladóként kizárólag tőkeerős multinacionális nagyvállalatokkal áll szemben a
piacon).
A fentebb ismertetett tényezők nem csak a kereslet szempontjából lehetnek
lényegesek. Ugyanezen szempontok alapján megállapítható, hogy az erőfölény
nemcsak a kínálati (eladói) oldalon jelenhet meg, hanem az európai gyakorlat
alapján az fennállhat a keresleti (vevői) oldalon is, azaz egy termék különösen
erős vásárlója által a termék eladóival szemben (ún. „vevői erőfölény”).185
Végül érdekes megjegyezni, hogy nem kizárólag az olyan vállalatóriások,
mint a Microsoft, a Michelin, a Coca-Cola vagy a France Telecom kerülhetnek
az EKSZ 102. cikkének hatókörébe, hanem a közösségi jogban ún. kis- és
középvállalkozásként jellemzett társaságok is. Ennek oka, hogy – amint azt a
fentiekben kifejtettük – az erőfölényes helyzet fennállása szempontjából az
érintett piac meghatározása döntő tényező: ezt pedig adott esetben igen szűken
is meg lehet határozni, mind a termék-, mind a földrajzi piac tekintetében. Így
például az Európai Bizottság a Boosey and Hawkes ügyben186 egy kis brit
hangszergyártó vállalkozásról állapította meg, hogy erőfölényes helyzetben van
a „brit stílusú fúvószenekarok számára gyártott fúvós hangszerek” piacán,
tekintettel a társaság 80–90%-os részesedésére.
 Lényeges végül, hogy a piaci erőfölénynek a „közös piacon vagy annak
jelentős részén” kell fennállnia: a gyakorlatban egy tagállam egésze már a közös
piac jelentős részének tekinthető (még akkor is, ha ez csak Luxemburg
területét jelenti), és adott esetben egy nagyobb ország jelentős régiója, sőt egy
nagy forgalmú repülőtér vagy kikötő is ilyennek minősülhet.
3.2.3. Együttes (közös vagy kollektív) erőfölény

Főszabály szerint az EUMSZ 102. cikke egy vállalkozás egyedüli erőfölényét

vizsgálja. Ugyanakkor a 102. cikk szövege „egy vagy több vállalkozás”
erőfölényéről beszél. Az Európai Bíróság az együttes erőfölény vonatkozásában
kiemelte, hogy két vagy több vállalkozás a 102. cikk értelmében erőfölényben
lehet akkor, amikor két vagy több egymástól független gazdasági egységet egy
adott piacon olyan gazdasági kapcsolat fűz össze, amelynek eredményeként
mégis együttesen jelennek meg vagy lépnek fel a piac többi szereplőjével
szemben.
Az együttes erőfölény alapulhat strukturális kapcsolatokon (két, egymástól
független vállalkozás pl. tulajdoni részesedéssel rendelkezik egymásban),
szerződéses kapcsolatokon, vagy a piac sajátosságain.187 Ez utóbbi helyzet
kialakulásának főbb kritériumait az Európai Törvényszék a T-342/99 Airtours
ügyben összegezte. Először is minden egyes érintett vállalkozásnak képesnek
kell lennie annak ellenőrzésére, hogy a többi vállalkozás valóban igazodik-e a
hallgatólagos közös fellépésben megnyilvánuló piaci magatartáshoz. Emiatt a
piacnak megfelelően átláthatónak kell lennie (a transzparencia követelménye),
annak érdekében, hogy az érintett vállalkozások megfelelően pontosan és
gyorsan reagálni tudjanak a másik piaci magatartására. Másodsorban a közös
fellépésben megnyilvánuló piaci magatartásnak időben fenntarthatónak kell
lennie (ez feltételezi, hogy léteznek olyan elégséges megelőző és/vagy elrettentő
mechanizmusok, amelyek arra szolgálnak, hogy meggyőzzék az érintett
vállalkozásokat arról, hogy a közös fellépés jelenti piaci érdeküket). Végezetül a
piaci szereplőkre versenyszempontból nyomást gyakorló esetleges további
tényezők (így a további piaci versenytársak, a piaci vevők stb.) nem lehetnek
képesek arra, hogy az érintett vállalkozások közös stratégiájának, illetve
fellépésének végrehajtását érdemben megakadályozzák.

3.3. Az erőfölénnyel való visszaélés

Amint azt a fentiekben kifejtettük, egy vállalkozást csak abban az esetben lehet
a 102. cikk alapján elmarasztalni, ha erőfölényével valóban visszaélt; az
erőfölény megléte vagy elérése tehát önmagában nem büntetendő. A
visszaélés fogalmának meghatározása különösen jelentős azért is, mert a 101.
cikkel ellentétben a 102. cikk nem ad kimentési lehetőséget a vállalkozásnak
abban az esetben, ha megállapításra kerül az erőfölénnyel való visszaélés esete.
Itt jegyezzük meg, hogy a vállalkozás természetesen jogosult arra, hogy
magatartását objektíven indokolja: ilyen lehet például ügyletkötéstől elzárkózás
esetén az adott ügyfél nyilvánvaló zetésképtelensége, túlzottan magas ár
alkalmazása esetén a nyersanyagok árának növekedése stb. Az egyik
legizgalmasabb jogkérdés ebben a vonatkozásban az, amikor a vállalkozás arra
hivatkozik, hogy magatartása a többi vállalkozás által támasztott versenyre
adott indokolt válasznak minősül (az angol terminológiában az ún. „meeting
competition” érv): adott esetben igen bonyolult ugyanis annak eldöntése, hogy
az erőfölényes vállalkozás jogos kereskedelmi és gazdasági érdekei védelmében
tett válaszlépéseket vagy épp ellenkezőleg, magatartásával a verseny
megszüntetése volt a célja.188
A visszaélés fogalmának meghatározása szempontjából az első probléma
annak eldöntése, hogy kit véd a 102. cikk: a fogyasztókat, a versenytársakat,
vagy mindkettőt. Amennyiben mindkettőt, bizonyos esetekben a
versenytársak és a fogyasztók érdekei szembekerülhetnek egymással.189 A
második probléma, hogy míg az erőfölényes pozíció elérése vagy megtartása
önmagában nem jogellenes, az erőfölénnyel rendelkező vállalkozást mégis
„különleges felelősség” terheli, hogy magatartása ne akadályozza a torzulásmentes
versenyt az érintett piacon.190 Így az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás
számára tilos minden olyan magatartás, amely jogszerű lehetne egy
erőfölénnyel nem rendelkező cég esetében (így például, míg egy nem
erőfölényes cég viszonylag szabadon választja meg, hogy mely ügyfelekkel
létesít kereskedelmi kapcsolatot, az erőfölényes cég számára egyes ügyfelek
elutasítása jogellenes diszkriminációnak vagy indokolatlan ügyletkötéstől
történő elzárkózásnak minősülhet). A versenyjog tehát úgy tekint az
erőfölényes vállalkozásra a piacon, mint „elefántra a porcelánboltban”,
amelynek minden mozdulat megtervezésekor és végrehajtásakor feltűnő
óvatossággal és körültekintéssel kell eljárnia annak érdekében, hogy a versenyt
magatartásával ne torzítsa.
 Maga a visszaélés a Bíróság meghatározása szerint az erőfölényben lévő
vállalkozás magatartásához kapcsolódó objektív fogalom: ez annyit jelent,
hogy az adott magatartás az erőfölényes vállalkozás szubjektív akaratától,
szándékától függetlenül minősül(het) visszaélésszerűnek, amennyiben a
vállalkozás befolyásolni képes a piac szerkezetét.191
Az alábbiakban az erőfölénnyel történő visszaélés legtipikusabb eseteit
foglaljuk össze. A visszaéléseket jellemzően a versenyre gyakorolt hatásuk
szerint lehet csoportosítani: a kizsákmányoló visszaélések lényege, hogy azok az
erőfölényes vállalkozás által kiszolgált fogyasztókat hozzák hátrányosabb
helyzetbe (például túlzottan magas árak alkalmazásával), a kizáró visszaélések
hatását az erőfölényes vállalkozás által uralt piacon folyó verseny gyengítésében
lehet leginkább megragadni, különösen a piaci erővel rendelkező vállalkozás
tényleges vagy potenciális versenytársainak kizárása alapján (például felfaló
árazás alkalmazásával), végül pedig a közös piacra káros visszaélések kategóriája
az EUMSZ sarokkövének, az egységes piacnak a megkárosításával írható le
(például a versenytárs által gyártott termék párhuzamos importjának
megakadályozása).

3.3.1. Túlzottan (tisztességtelenül) magas ár kikötése

Az EUMSZ 102. cikke második mondatának a) pontja kifejezetten megemlíti

a tisztességtelen beszerzési vagy eladási árak kikötését, mint a visszaélési
magatartások egyik legalapvetőbb típusát.192 A túlzottan magas ár kikötése
több szempontból is káros lehet: közvetlenül hátrányos a fogyasztónak, aki így
a versenyárnál magasabb árat zet, de közvetve hátráltathatja az egységes piac
kialakulását is (így például a Bizottság a Deutsche Post ügyben kifejezetten
gyelemmel volt arra, hogy a határon átnyúló levelek továbbításáért a német
posta által szabott magas árak a postai szolgáltatások területén hátráltatták az
egységes piac kialakulását),193 végül pedig a versenytársakat kizáró hatásokkal
is bírhat: amennyiben például egy nélkülözhetetlen eszköz tulajdonosa az
eszközhöz való hozzáférésért olyan magas árat számol fel, amely a másik fél
számára elfogadhatatlan (pl. egy csomóponti repülőtér üzemeltetője egy
légitársasággal szemben), akkor ez utóbbi fél kiszorul a nélkülözhetetlen eszköz
használatáért folyó versenyből.
 E visszaéléstípus esetében az a kulcskérdés, hogy a versenyjog miként
mérheti és határozhatja meg (ha egyáltalán meg kell határoznia), hogy milyen
mértékű ár „tisztességes” és milyen mértékű ár „tisztességtelen”. Az európai
jogalkalmazók ugyanis értelemszerűen nem vállalhatják magukra valamiféle
árhivatal vagy árhatóság szerepét. Az Európai Bíróság gyakorlata mindezek
gyelembevételével nem egyszerűen a „túlzott” vagy „drága” árat tekinti
jogellenesnek: a releváns gyakorlat csak akkor minősíti az árat tisztességtelenül
magasnak az EUMSZ 102. cikke alapján, ha a kikötött árnak kimutathatóan
„semmilyen ésszerű kapcsolata” nincsen az adott termék vagy szolgáltatás
fentiek szerinti „gazdasági értékével”.194 Természetesen kulcskérdés ezen
gazdasági érték – tehát a viszonyítási alap – meghatározása, amely több módon
is lehetséges: az adott termékre vagy szolgáltatásra eső költségekből vagy olyan
termékek és szolgáltatások árából, amelyek az adott termékhez és
szolgáltatáshoz nagymértékben hasonlóak.
3.3.2. Ragadozó (felfaló) árazás

Egy erőfölényes vállalkozásnak nemcsak az általa alkalmazott árak egekbe

szökése esetén van szüksége hathatós versenyjogi tanácsadásra, hanem árainak
esetleges hirtelen zuhanása esetén is. Az EUMSZ 102. cikke alapján ugyanis
visszaélésszerűnek minősül az olyan túlzottan alacsony ár kikötése is, amelynek
fő célja, hogy a piacról kiszorítsa vagy jelentősen meggyengítse az erőfölényes
vállalkozás versenytársát (ún. ragadozó vagy felfaló árazás). Az ilyen
magatartásnak rövid távon tehát nem a pro tszerzés a célja, hiszen az
erőfölényes vállalkozás tipikusan veszteséget termel e tevékenység során. A
közgazdasági tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a stratégia alkalmazása
hosszú távon az erőfölényes vállalkozásnak mégis nyereséget hoz. Ennek oka,
hogy amennyiben az erőfölényes vállalkozás célja teljesül, és a versenytárs
valóban kiszorul a piacról, akkor ezután az erőfölényes vállalkozás újra
„nyugodtan” élvezheti piaci erejének előnyeit, és így például a piaci árat
tartósan a versenyár fölé emelheti, amellyel pedig igen magas pro tot érhet el.
Mint minden árazáshoz kapcsolódó visszaélés esetében, a ragadozó árazás
esetében is központi kérdés a referenciaár meghatározása, tehát annak
megállapítása, hogy az erőfölényes vállalkozás által alkalmazott alacsony ár
mely ponton fordul át a „tisztességtelenül” alacsony ár kategóriájába. Ebben a
tekintetben az Európai Bíróság AKZO döntésében foglaltak az irányadóak,
amelyben a Bíróság bizonyos ár–költségértékekhez és a vállalkozás
szándékához mérte a visszaélés megállapíthatóságát. Ezen elveket röviden
összefoglalva:
 
,,[1]  Egyrészt az átlagos változó költségek alatti árak alkalmazását
mindenképpen visszaélésszerűnek kell tekinteni. Ebben az esetben a versenytárs
kiszorításán kívül a magatartásnak nem lehet más elképzelhető gazdasági célja,
hiszen minden egyes megtermelt és értékesített termék veszteséggel jár az adott
vállalkozás számára.
[2] Másrészt, az átlagos változó költség feletti, ám az átlagos összes (teljes) költség
alatti árak alkalmazását csak abban az esetben lehet visszaélésszerűnek
tekinteni, amennyiben a (versenytárs vállalkozás) kiszorítására irányuló szándék
kimutatható [pl. a vállalkozás belső feljegyzéseiből, piaci magatartásából].”195
 
A visszaélés fontos tényezője, hogy a ragadozó árazás megállapításához –
tehát az AKZO feltételek teljesüléséhez – nem szükséges annak ésszerű
lehetőségét kimutatni, hogy az erőfölényes vállalkozás ténylegesen vagy
potenciálisan képes az elszenvedett veszteségeinek későbbi „megtérítésére” (a
visszaélés megállapíthatóságához tehát nincsen szükség annak bizonyítására,
hogy a vállalkozás a későbbiekben képes például árainak a versenyszint fölé
történő emelésével a keletkezett veszteségeket „behozni”.) Az Európai Elsőfokú
Bíróság ezt az álláspontját a T-340/03 sz. France Télécom ügyben is
megerősítette. A Bíróság Tetra Pak ügyben196 hozott ítélete értelmében
továbbá az sem szükséges, hogy a versenytársak a felfalónak minősített árazás
miatt ténylegesen kiszoruljanak a piacról, az erőfölényes vállalkozás már azzal
is a 102. cikkbe ütköző visszaélést követ el, ha magatartása magában rejti
ennek kockázatát.

3.3.3. Árdiszkrimináció

Az EUMSZ 102. cikke második mondatának b) pontja kifejezetten nevesíti a

visszaélések körében azt az esetkört, amikor az erőfölényes vállalkozás
egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételeket alkalmaz az üzletfelekkel
szemben, „ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek”.
Árdiszkriminációról akkor beszélünk, ha a termékeket olyan különböző
árakon értékesítik, amelyek nem kapcsolódnak eltérő előállítási költségekhez,
vagyis abban az esetben, ha ugyanazt a terméket különböző, költségfüggetlen
árakon értékesítik és abban az esetben is, ha különböző termékeket azonos
áron értékesítenék, bár tényleges költségvonzatuk eltérő. A diszkrimináció
lehet földrajzi, amikor a vállalkozás eltérően árakat alkalmaz egyes helyi
piacokon és elszigeteli ezeket a piacokat azért, hogy megakadályozza köztük a
viszonteladást. Az árdiszkrimináció versenyjogi elemzése tekintetében lényeges,
hogy az nem minden esetben vezet feltétlenül a piaci verseny csorbulásához:
sőt adott esetben éppen ez teszi képessé a vállalkozást arra, hogy termelését
növelje (például amennyiben egy vasúti szállító kedvezményes árú jegyek
segítségével többet tud eladni egyes célcsoportoknak). Az árdiszkrimináció
vádja esetén tehát igen széles körű közgazdasági és jogi analízis szükséges
bármiféle esetleges visszaélés megállapításához.
 Az Európai Bíróságnak a földrajzi árdiszkrimináció – tehát a vásárlók
földrajzi hely szerinti indokolatlan megkülönböztetése – tilalmának
alkalmazására az uniós versenyjog egyik legismertebb, és fent már többször
idézett esetében, a United Brands ügyben volt alkalma.197 A United Brands
társaság Rotterdam és Bremerhaven kikötőiben rakodta ki és adta át
disztribútorainak az általa termelt banánt. A disztribútoroknak átadott banán
árát pedig az adott célországtól függően határozta meg: a legalacsonyabb árat
az Írországba, míg a legmagasabbat a Nyugat-Németországba szánt banán
esetében kérte, annak ellenére, hogy az egyes disztribútoroknak átadott
banánra eső tényleges költségek lényegében azonosak voltak, hiszen a
kikötőktől a szállítási, importálási stb. díjakat már maguk a disztribútorok
viselték. A United Brands társaság azzal védekezett, hogy az országonként
különböző árak csak a közösség tagállamaiban állandóan változó keresletet és a
helyi körülményeket tükrözték. Az Európai Bíróság azonban – a Bizottság
jogsértést megállapító határozatát helybenhagyva – úgy ítélte meg, hogy a
társaság az EUMSZ 102. cikkébe ütköző árdiszkriminációt valósított meg. Az
Európai Bíróság ítélete szerint ugyanis a United Brands társaság – mint
erőfölényes vállalkozás – árpolitikája a nemzeti piacok mesterséges
felosztásához vezetett, amelynek következtében egyes disztribútorok
versenyhátrányba kerültek. Továbbá az Európai Bíróság azt is hangsúlyozta,
hogy mindez nem azt jelenti, hogy a közösség egyes tagállamaiban a banán
árának feltétlenül azonosnak kellene lennie a helyi keresleti-kínálati
viszonyoktól függetlenül. A kiskereskedelmi szinten működő vállalkozások
természetesen jogosultak arra, hogy áraik meghatározásakor a kiskereskedelmi,
helyi viszonyokat gyelembe vegyék. A United Brands azonban csak a
banánpiac nagykereskedelmi szintjén működött, így tehát számára a jog csak
korlátozott mértékben adja meg a lehetőséget arra, hogy különbséget tegyen
végső fogyasztói között.Végül ki kell emelni, hogy az Európai Bíróság
gyakorlatából az tűnik ki, hogy az EUMSZ fent idézett azon feltétele, amely
szerint az árdiszkrimináció következményeképpen más vállalkozások
hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek, nem meghatározó a jogsértés
megállapítása szempontjából. Az európai jogalkalmazók a gyakorlatban igen
kis gyelmet szentelnek ennek a kitételnek, sőt egyes esetekben a bíróság teljes
mértékben el is hagyta e feltétel elemzését.
Az árdiszkrimináció egyik speciális fajtájaként említhető végül a szelektív
árkedvezmények használata. A szelektív árkedvezmények lényege, hogy az
erőfölényes vállalkozás árait valamelyik vásárlójával szemben azért csökkenti,
hogy az erőfölényes vállalkozás versenytársa – a vásárló másik potenciális
szállítója – ne léphessen gazdasági kapcsolatba ezzel a vásárlóval, azaz ne
szállítson neki.

3.3.4. Kizárólagosság kikötése (szerződéses kizárólagosság, tényleges

kizárólagosság, angol klauzula alkalmazása)

A kizárólagosság (tehát annak kikötése, hogy a vevő egy adott terméket vagy
terméktípust csak egy adott szállítótól szerezhet be) nemcsak az EUMSZ 101.
cikkét sértheti adott esetben, hanem – amennyiben erőfölényes vállalkozás
használ ilyen kikötést – az ilyen magatartás versenykorlátozónak is tekinthető,
és kizáró hatása miatt erőfölénnyel való visszaélésnek is minősülhet. Ha
ugyanis például egy ügyvédi iroda vállalja, hogy nyomtatóihoz a papírt csak
egyetlen (erőfölényes) papírgyártól fogja beszerezni egy adott időszakon
keresztül, akkor más (kicsiny) papírgyártóknak értelemszerűen nem lesz
lehetősége az adott vevő kiszolgálására, és így kiszorulhatnak a versenyből.
A Hoffmann-La Roche ügyben198 a cég által alkalmazott árengedmény-
gyakorlatot vizsgálta a Bíróság. A Hoffmann-La Roche (a továbbiakban: HLR)
által kötött szállítási szerződések egy részében a partnerek vállalták, hogy teljes
vitaminszükségletüket a cégtől szerzik be, de volt olyan szerződés is, ami a
szükséglet jelentős részének beszerzését írta elő. A HLR cserébe az éves
megrendelést gyelembe véve évenként, félévenként hűségkedvezményt adott
(ez utóbbit külön jogsértésként az alábbiakban elemezzük). Az Európai Bíróság
ebben az ügyben elvi éllel mondta ki, hogy
,,az a tény, hogy egy, a piacon erőfölénnyel rendelkező vállalkozás – akár azok
kérésére – magához köti a vásárlókat egy olyan kötelezettségvállalás vagy ígéret
alapján, hogy azok a szükségleteik egészét vagy jelentős részét kizárólag az adott
vállalkozásnál fogják beszerezni, erőfölénnyel való visszaélést jelent az [EUMSZ]
102. cikke értelmében, függetlenül attól, hogy a kérdéses kötelezettséget minden
további nélkül vállalják-e, vagy azt árengedmény ellentételezi.”
Bár az ítélet szövege alapján úgy tűnhet, hogy automatizmusról van szó,
tehát egy erőfölényes vállalkozás semmilyen esetben sem használhatna
kizárólagos szerződéseket, az Európai Elsőfokú Bíróság a British Gypsum
ügyben tisztázta: nélkülözhetetlen a kérdéses szerződésnek az adott piaci
kontextusban történő elemzése. Ebben a vonatkozásban mindig gyelemmel
kell lenni a kötelezettség tartalmára, azaz az elkötelezettség mértékére (tehát pl.
hogy a vevő az adott termékből a szükségleteinek 100%-át vagy például csak
80%-át köteles beszerezni az erőfölényes vállalkozástól) és annak időtartamára
(rövid-, közép- vagy hosszú távú szerződés). Amennyiben a szükségletek minél
nagyobb részét köteles a vevő az erőfölényes vállalkozástól megvenni és a
kizárólagosság is minél hosszabb időtartamú, annál inkább valószínűsíthetőek a
versenytorzító, kizáró hatások, és így az is, hogy a szerződés megkötése
erőfölénnyel való visszaélésnek minősül.
A kizárólagosság kikötése – mint visszaélési magatartás – vonatkozásában
még egy lényeges kapcsolódó jelenségre kell felhívnunk a gyelmet: az
erőfölényes vállalkozásnak számos olyan kereskedelmi eszköze lehet, amellyel
szerződéses kizárólagosság kikötése nélkül is képes lényegében ugyanúgy
vevőjét egy adott időtartamra „magához láncolni” (ún. de facto, tényleges
kizárólagosság). Az árazáshoz kapcsolódó ilyen hatású magatartás például az
alábbiakban leírt ún. hűségkedvezmények használata, míg az árazáshoz nem
kapcsolódó ilyen magatartás az ún. „angol klauzula”, amelynek használata
esetén az erőfölényes vállalkozás előírja a vevő számára, hogy bejelentsen
minden neki tett jobb ajánlatot, azzal, hogy azt csak akkor fogadhatja el, ha az
erőfölényes vállalkozás nem tesz ugyanolyan ajánlatot (ez végeredményében
ugyanolyan hatással járhat, mint a versenytilalmi kötelezettség, különösen
akkor, ha a vevőnek fel kell fednie a számára ajánlatot tett vállalkozás kilétét).
3.3.5. Árukapcsolás

Az EUMSZ 102. cikke második mondatának d) pontja visszaélésnek minősíti,

amennyiben egy erőfölényes vállalkozás a szerződések megkötését olyan
kiegészítő kötelezettségek vállalásától teszi függővé, amelyek sem
természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a
szerződés tárgyához. E visszaéléstípusnak jellegzetes formája az árukapcsolás.
Ebben az esetben egy adott termék (a kapcsoló termék) piacán erőfölényes
helyzetben levő vállalkozás csak akkor hajlandó eladni a kapcsoló terméket a
vevőnek, amennyiben a vevő egy további terméket (a kapcsolt terméket)
ugyancsak megvásárolja tőle. Az erőfölényes vállalkozás ugyanis ebben az
esetben képes arra, hogy a kapcsoló termék piacán élvezett erőfölényes
helyzetét, piaci erejét kiterjessze a kapcsolt termék piacára is, ezzel
megkárosítva mind a vevőt vagy fogyasztót, mind pedig a kapcsolt termék
piacán jelen levő versenytársait.
Az EUMSZ 102. cikkének szövegére is gyelemmel természetesen nem
minden termék összekapcsolása tekinthető visszaélésszerűnek: egyes áruk
esetében azok „természete”, vagy a „kereskedelmi szokások” kívánhatják meg
az összekapcsolt termékek együttes eladását (még a legszigorúbb
versenyjogászok sem kifogásolnák pl. a cipő és a cipőfűző vagy az óra és a
mutatója együttes eladását).
A közösségi jog alkalmazásának egyik legnagyobb visszhangot kiváltó esete
többek között éppen az árukapcsolást érintette: ez volt az Európai Bizottság
döntése a Microsoft ügyben. A Bizottság árukapcsolásos visszaélésre vonatkozó
megállapítása szerint a Microsoft erőfölényes helyzetben volt a személyi
számítógépek operációs rendszerének piacán (többek között 95%-os piaci
részesedése révén), és visszaélt ezzel az erőfölényével oly módon, hogy a
Windows operációs rendszer (a kapcsoló termék) megvételét az egyébként
ingyenes és általa fejlesztett Médialejátszó program (a kapcsolt termék)
megvételéhez kötötte. A Bizottság álláspontja szerint így a Microsoft
erőfölényes helyzetét kihasználva jelentősen meggyengítette a médialejátszó
programok piacán folyó versenyt. A Bizottság határozatát az Elsőfokú Bíróság
utóbb teljes egészében helybenhagyta.199
3.3.6. Az ügyletkötéstől való elzárkózás, nélkülözhetetlen eszközök

A piacgazdaságok legalapvetőbb alkotmányos elvei közé tartozik a

szerződéskötés szabadsága és a tulajdonjog sérthetetlensége. Ezen elvek szerint
minden vállalkozás maga jogosult megválasztani üzleti partnerét, továbbá arra
is jogosult, hogy saját tulajdonával szabadon rendelkezzen. Egy erőfölényes
vállalkozás esetében azonban e szabadságok köré bizonyos korlátokat húz a
versenyjog – gyelemmel a közérdekre – nevezetesen a verseny szabadságára.
Az erőfölényes vállalkozás így bizonyos ügyletek esetében nem jogosult arra,
hogy objektív indok nélkül elzárkózzon az ügyletkötéstől, sőt arra is
kötelezhető, hogy saját tulajdonát – amennyiben a tulajdon ún.
nélkülözhetetlen eszköznek (angol terminológiával: „essential facility-nek”)
minősül – megossza más vállalkozásokkal. Tekintettel arra, hogy a jog ezek
alapján egy igen lényeges szabadságától foszthatja meg adott esetben az
erőfölényes vállalkozást, nagyon óvatos érdekmérlegelés szükséges a
versenypolitika és a vállalkozás jogos magánérdekei határmezsgyéjén. A
mérlegelés különösen indokolt lehet továbbá azért, mert az erőfölényes
vállalkozás sok esetben igen komoly befektetések árán jutott a tulajdonában
levő eszközhöz (például egy általa felépített kikötőhöz vagy egy általa
kifejlesztett technológiai szabadalomhoz vagy éppen kábelhálózathoz), és így
annak kötelező megosztása más vállalkozásokkal lehetőséget teremthet arra,
hogy e vállalkozások ingyen, vagy jóval kisebb költségekkel jussanak hozzá az
erőfölényes vállalkozás által létrehozott értékekhez (ez az ún. „potyautas-
jelenség” vagy angol terminológiával a „free riding”).
Az ügyletkötéstől való elzárkózás joggyakorlatát tekintve először a C–6/73.
sz. Commercial Solvents ügyet kell megemlítenünk: az Európai Bíróság ebben
az ügyben tisztázta először, hogy az erőfölényes vállalkozás ügyletkötéstől való
elzárkózása adott esetben visszaélésszerű lehet. Az ügy alapját képező tényállás
szerint a Commercial Solvents társaság az amino-butanol erőfölényes
helyzetben levő szállítója volt, míg a Zoja olasz társaság a Commercial Solvents
egyik vevője, aki az amino-butanol felhasználásával etambutanolt (a
tuberkulózis gyógyítására szolgáló gyógyszer alapanyagát) gyártott. A Zoja
amiatt tett panaszt az Európai Bizottságnál, hogy a Commercial Solvents
beszüntette az amino-butanol szállítását számára, vélhetően azért, hogy saját
leányvállalatának, az ICI-nek a piaci pozícióját javítsa. Ez utóbbi vállalkozás
ugyanis éppen akkor kezdett el – a Zoja versenytársaként – tuberkulózis
gyógyítására szolgáló gyógyszert gyártani. Az Európai Bíróság
visszaélésszerűnek találta a Commercial Solvents társaság magatartását, mivel a
szállítások leállítása – a Zoja-val történő ügyletkötés megtagadása – azzal a
hatással járt, hogy az erőfölényes vállalkozás ellehetetlenítette leányvállalatának
az egyetlen komoly versenytársát, és ezáltal kizárt minden versenyt egy, a
működési piacához képest derivatív („downstream”) piacon. Az Európai
Bíróság ítélete szerint tehát a Commercial Solvents köteles volt eleget tenni a
Zoja megrendelésének.
Az Európai Bíróság több további ügyben – így a United Brands ügyben,200
a Hugin ügyben201 és a Magill ügyben202 – fejlesztette tovább a doktrína
alkalmazását, aminek következtében az elvet számos olyan esetben is
alkalmazták, ahol egy adott zikai eszközhöz (így egy kikötőhöz,
telekommunikációs eszközhöz, energetikai vagy egyéb közmű-
infrastruktúrához) való hozzáférés megtagadása minősült erőfölénnyel való
visszaélésnek. Ezeket a jogalkalmazó ugyanis nélkülözhetetlennek tekintette
egy bizonyos további piachoz történő hozzáféréshez: így ezek alkotják az ún.
nélkülözhetetlen eszköz doktrína legtipikusabb esetköreit (amely így az
ügyletkötéstől való elzárkózás speciális aleseteként fogható fel). Az Európai
Bíróság végül a C–7/97. sz. Oscar Bronner ügyben tisztázta az ügyletkötéstől
való elzárkózás, mint visszaélésszerű magatartás alapvető feltételeit. Az Oscar
Bronner vállalkozás adta ki Ausztriában a Der Standard című napilapot. Az
Oscar Bronner annak érdekében, hogy az általa kiadott újságot annak
olvasóihoz eljuttassa, igénybe kívánta venni nagyobb versenytársának, a
Mediaprintnek a már meglévő igen fejlett országos kiterjedésű újság-
disztribúciós rendszerét; a Mediaprint azonban megtagadta az Oscar Bronner
számára a hozzáférést. Az Európai Bíróság – a Commercial Solvents ügyben
megállapított kritériumok felidézése után – azt tartotta szükségesnek
megvizsgálni, hogy a rendszer, amelyhez a hozzáférést kérik, mennyiben
„elengedhetetlenül szükséges” a hozzáférést kérő számára. Az
elengedhetetlenségnek a Bíróság értelmezésében két oldala van: egyrészt a
kérdéses rendszernek nem lehet „tényleges vagy potenciális helyettesíthetője”,
másrészt a rendszerhez való hozzáférés nélkül a hozzáférést kérő gazdasági
tevékenysége lehetetlenné vagy súlyosan gazdaságtalanná kell, hogy váljon. A
fenti kritériumokat alkalmazva az adott esetben az Európai Bíróság úgy találta,
hogy a Mediaprint nem követett el visszaélést, mivel disztribúciós rendszere
nem volt „elengedhetetlenül szükséges” az Oscar Bronner számára, hiszen a
napilapokat más módon (akár helyi újságosstandok, boltok útján, akár saját
disztribúciós rendszer felépítése útján) is el lehet juttatni az olvasókhoz.

3.3.7. Az árukapcsolással és/vagy kizárólagossággal azonos hatású

árkedvezmények

Az EUMSZ 102. cikke – amint azt a fentiekben kifejtettük – tiltja a

tisztességtelen eladási vagy beszerzési árak kikötését. Ugyancsak világos, hogy
az EUMSZ 102. cikke általában tiltja az erőfölényes vállalkozások számára azt,
hogy vevőiket kizárólagos jellegű szerződésekkel magukhoz láncolják. E két
magatartás „metszetét” képezik azok a visszaélésformák, amelyek esetén az
erőfölényes vállalkozás az általa szabott árak tisztességtelen „manipulálásával”,
különösen csábító árkedvezményekkel éri el a vevő magához láncolását, azaz a
de facto kizárólagosságot. Ennek legjellemzőbb példája az ún.
hűségkedvezmények alkalmazása.
Figyelemmel a fentiekre az Európai Bíróság a hűségkedvezményt – mint
erőfölénnyel való visszaélést – a Hoffmann-La Roche ügyben olyan esetként
írta le, amelyben
,,az érintett vállalkozás akár a vásárlóival kötött korábbi megállapodás alapján,
akár egyoldalúan törzsvásárlói kedvezményt alkalmaz, azaz az engedményeket
– függetlenül a vásárlások értékének jelentős vagy alacsony voltától – ahhoz a
feltételhez köti, hogy az ügyfél az erőfölényben levő vállalkozásnál szerezze be
szükségleteinek egészét vagy jelentős részét.”203
A fentiek gyelembevétele mellett nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy
az árkedvezmények a fogyasztókért folytatott legális árverseny egyik
formájaként az üzleti élet természetes részei, így azokat a jog általában
versenybarátnak minősíti (hiszen ezek következtében a fogyasztó az
alacsonyabb árak révén közvetlenül jól jár). Az Elsőfokú Bíróság a Michelin II-
döntésében megerősítette, hogy az alkalmazott árkedvezmények akkor válnak
tisztességtelenné, tehát az EUMSZ 102. cikke szerint visszaélésszerűvé,
amennyiben azok hűségindukáló, tehát a piaci versenytársakat kizáró hatásúak.
Ezzel szemben általában nincs ilyen kizáró hatásuk az ún. tisztán mennyiségi
kedvezményeknek: ezeket kizárólag az eladott árumennyiség függvényében
adják meg, objektívan előre meghatároznak és minden vevő számára
elérhetőek. Tekintettel azonban arra, hogy egy adott mennyiségi
kedvezményrendszer is sokszor igen bonyolult lehet – mind praktikus, mind
versenyjogi szempontból –, így az ilyen kedvezmények esetén sem zárható ki
teljesen a visszaélés lehetősége, és ezért esetről esetre történő elemzés szükséges
a jogszerűség megállapításához.204
3.3.8. Egyéb visszaélések (zaklató pereskedés)

Amint az az EUMSZ 102. cikkének szövegéből következik, e jogszabályhely

nem tartalmazza a visszaélések kimerítő, teljes vagy zárt felsorolását, éppen
ezért előfordulhatnak újabb és újabb olyan visszaélések, amelyek nehezen
sorolhatóak be a fenti kategóriák alá, de amelyek azonban az EUMSZ 102.
cikke értelmében mégis a piaci verseny torzításával járnak. Ennek egyik jó
példája a meghatározó erőforrásokkal rendelkező erőfölényes vállalkozás által
versenytársa ellen alkalmazott zaklató pereskedési technika, amely – annak
ellenére, hogy egy alapvető jog (a bírósághoz fordulás jogának) gyakorlásáról
van szó – egy erőfölényes vállalkozás részéről bizonyos esetekben
visszaélésszerűnek minősülhet.205

4. Fúziókontroll
Az uniós versenyjog harmadik jelentős területe a versenykorlátozó
megállapodás tilalma és az erőfölénnyel való visszaélés tilalma mellett a
vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzése, más néven a fúziókontroll,
amelyről ehelyütt csak röviden szólunk.
A vállalatok összefonódásának ellenőrzésére vonatkozó szabályok az előző
két területhez képest viszonylag későn, 1990-ben léptek hatályba, ennek
ellenére ma már ugyanolyan fontos, egyenrangú részét képezik az uniós
versenyjognak és versenypolitikának. Az uniós jogalkotó ugyanis felismerte,
hogy az összefonódások/fúziók ugyanolyan károsak lehetnek a piaci versenyre,
mint például a versenykorlátozó megállapodások. A verseny és a fogyasztók
szempontjából ugyanis lényegében nem különbözik az, ha egy ország két
legnagyobb hajózási társasága kartellbe tömörül és felosztja egymás között az
adott ország jelentős vizeit, mint ha az egyik hajózási társaság egyszerűen
felvásárolja a másik társaság részvényeit (és az így létrejött óriásvállalat
valójában erőfölényes helyzetbe kerül az ország hajózási piacán). A vállalatok
összefonódása tehát ugyan javíthatja az érintett vállalkozások termelékenységét,
az irányítás hatékonyságát, jelentős működési költségek takaríthatók meg,
másfelől viszont a fúzió a fentiek szerint korlátozhatja a versenyt. Éppen ezért
a fúziókontroll a vállalatok összeolvadásának a piaci versenyre gyakorolt
következményeivel foglalkozik.
Sem a korábbi EKSZ, sem a jelenlegi EUMSZ nem tartalmaz a
vállalkozások összefonódására vonatozó rendelkezéseket. Jelenleg a
139/2004/EK rendelet („Fúziós Rendelet”), amely 2004. május 1-jén lépett
hatályba – tartalmazza a jelenleg hatályos fúziókontroll szabályok magvát.
Az uniós rendszer lényege az ún. közösségi léptékű összefonódások kötelező
és kizárólagos jellegű előzetes (ex ante) szabályozása, ami a következőket
jelenti.
a)  A rendszer közösségi léptékű összefonódások esetén lép működésbe, azaz
akkor, ha egy adott fúzióban résztvevő vállalkozások elérnek bizonyos – az
érintett vállalkozások éves forgalmához kötött – küszöbértékeket.
b)  Ebben az esetben a rendszer alkalmazása kötelező, ugyanis ilyen fúziók
esetén az érintett vállalkozások kötelesek engedélyt kérni az uniós
versenyhatóságtól (az Európai Bizottságtól).
c) A rendszer a piaci struktúra előzetes (ex ante) szabályozásán alapul, ugyanis
az engedély megadásáig az adott fúzió egyáltalán nem is hajtható végre (ún.
végrehajtási tilalom). A szabályozás rendszere tehát épp ellentétes az
EUMSZ 101. és 102. cikkeiben alkalmazott utólagos (ex post)
szabályozással, ahol a jogalkalmazó csak a piaci folyamatok megtörténte
után (a múltbeli folyamatokat elemezve) avatkozik be.
d)  A rendszer továbbá kizárólagos jellegű, azaz – néhány kifejezett kivételtől
eltekintve – a tagállami versenyhatóságok nem jogosultak a közösségi
léptékű fúzió ellenőrzésére: ez az ún. „egyablakos” („one-stop shop”)
rendszer, amely elkerülhetővé teszi a többszörös bejelentéseket, csökkenti a
párhuzamos eljárások okozta időveszteséget és költségeket, valamint kizárja
az egymásnak ellentmondó értékelések lehetőségét.

5. Az antitröszt versenyjog közjogi kikényszerítése –

eljárási szabályok
Az EUMSZ 101. és 102. cikke – a versenykorlátozó megállapodások tilalma és
az erőfölénnyel való visszaélés – kikényszerítésére vonatkozó eljárási
szabályokat az 1/2003/EK rendelet („Eljárási Rendelet”) tartalmazza, amely
2004. május 1-jétől hatályos. Az Eljárási Rendelet fontosabb szabályait az
alábbiakban összefoglaló jelleggel ismertetjük.
Az 1/2003/EK rendelet két kulcsfogalma a decentralizáció és a
harmonizáció.
Az első kulcsfogalom, a decentralizáció lényege, hogy a korábbi 17/62/EK
rendelet helyébe lépő Eljárási Rendelet az uniós antiröszt versenyszabályok
kikényszerítésének feladatát és kötelezettségét számos tekintetben már nem
csak a Bizottságra, hanem a tagállami versenyhatóságokra és bíróságokra is
kiterjeszti. Az Eljárási Rendelet expressis verbis kimondja, hogy a tagállami
versenyhatóságok (így a magyar Gazdasági Versenyhivatal) és a tagállami
bíróságok jogosultak és kötelesek alkalmazni az EUMSZ 101. és 102.
cikkeinek teljes egészét (anélkül, hogy „be kellene várniuk” ezen szabályok
tekintetében az Európai Bizottság bármiféle előzetes határozatát). A
vállalatoknak tehát saját maguknak kell értékelniük, hogy az általuk
létrehozott megállapodás az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütközik-e és ha
igen, akkor mentesíthető-e az EUMSZ 101. cikke (3) bekezdése alapján (míg
korábban volt lehetőség egy megállapodás külön értékelését, ún. egyedi
mentesítését kérni az Európai Bizottságtól).
A második kulcsfogalom, a harmonizáció magva, hogy az Eljárási Rendelet
3. cikke kifejezetten kimondja, hogy ha a tagállamok versenyhatóságai vagy a
nemzeti bíróságok a nemzeti versenyjogot alkalmazzák az EUMSZ 101. vagy
102. cikke szerinti magatartásokra (tehát olyan antitröszt versenyjog hatálya
alá tartozó magatartásokra, amelyek befolyásolhatják a tagállamok közötti
kereskedelmet), akkor kötelesek egyúttal az adott magatartásra az EUMSZ
101. vagy 102. cikkét is alkalmazni. Ha tehát a tagállami versenyhatóság egy
olyan versenykorlátozó magatartás kapcsán jár el, amely érintheti a tagállamok
közötti kereskedelmet (például egy komáromi és egy révkomáromi
cipészműhely megállapodása arról, hogy közösen, ugyanazon márkanév alatt,
egységes arculattal és közösen megállapított áron értékesítik az általuk
kifejlesztett és gyártott cipőket), akkor akár a magyar, akár a szlovák
versenyhatóság jár el, kötelesek e magatartásra alkalmazni az EUMSZ 101.
cikkét is a magyar és/vagy a szlovák versenyjog mellett, ezáltal biztosítva az
ilyen magatartások egységes, harmonizált elbírálását. A harmonizáció teljes
körű érvényesítése érdekében az Eljárási Rendelet 3. cikke (az uniós jog
elsőbbségének alapelvével együtt olvasva) azt is világossá teszik, hogy a nemzeti
versenyjogok alkalmazása nem vezethet az uniós joggal ellentétes eredményre.
Azaz a fenti példában a szlovák vagy a magyar versenyjog nem tilthatja meg a
cipészműhelyek megállapodását, ha az az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése
alapján mint közös értékesítési megállapodás mentesülne (és – másik oldalról –
nem is engedélyezheti a megállapodást akkor, ha azt az EUMSZ
tilalmazná).206
Lényeges kivétel ezen jogharmonizációs szabály alól, hogy az EUMSZ 102.
cikke (az erőfölénnyel való visszaélés) tekintetében a tagállamok nem
akadályozhatók meg abban, hogy a saját területükön szigorúbb nemzeti
jogszabályokat alkalmazzanak, továbbá e szabály ugyancsak nem alkalmazható,
ha a tagállamok nemzeti joguk olyan rendelkezéseit alkalmazzák, amelyek
alapvetően az EUMSZ 101. és 102. cikkében előirányzott céltól eltérő
célkitűzést szolgálnak.
Világos, hogy az EUMSZ 101. cikkének teljes körű közvetlen
alkalmazhatósága igen nagy feladatot ró a tagállami versenyhatóságokra,
különösen pedig a versenyjogban kevésbé járatos tagállami bíróságokra. A
versenyszabályok egységes alkalmazásának elősegítése és a több versenyhatóság
előtti párhuzamos eljárás elkerülése érdekében az Eljárási Rendelet számos
garanciális szabályt és intézményt hozott létre, amelyek egyrészről a Bizottság
megerősített szerepét, másrészről a tagállami hatóságok részére a bizottsággal
történő konzultációt biztosítják. Ezek röviden az alábbiak.
a)  Amennyiben az EUMSZ 101. vagy 102. cikkének egységes alkalmazása
megkívánja, a saját kezdeményezésére eljáró Bizottság írásbeli észrevételeket
nyújthat be a tagállamok bíróságainak (a Bizottság tehát ún. amicus curiae-
ként, azaz a bíróság barátjaként, mint semleges fél járhat el). A Bizottság az
érintett bíróság hozzájárulásával szóbeli észrevételeket is tehet.207
b)  Amennyiben a nemzeti bíróságok vagy a tagállamok versenyhatóságai
hoznak határozatot az EUMSZ 101. vagy 102. cikkének hatálya alá tartozó
olyan megállapodásokról, döntésekről vagy magatartásokról, amelyek már
bizottsági határozat tárgyát képezik, nem hozhatnak a Bizottság által
elfogadott határozattal ellentétes határozatot.208
c)  A nemzeti bíróságoknak kerülniük kell továbbá az olyan határozat
kibocsátását, amely ellentétben állna a Bizottság által kezdeményezett
eljárásban a Bizottság által tervezett határozattal.209
d)  A vállalkozásoknak lehetőségük van iránymutatást kérni a Bizottságtól a
101. és 102. cikkekkel kapcsolatban egyedi ügyekben felmerülő új
kérdésekkel kapcsolatban.210
e)  Amennyiben a Bizottság határozat elfogadására irányuló eljárást
kezdeményez, a tagállamok versenyhatóságainak megszűnik az a jogköre,
hogy a Szerződés 101. és 102. cikkét alkalmazzák. Amennyiben az egyik
tagállam versenyhatósága már eljár az ügyben, úgy a Bizottság csak a
nemzeti versenyhatósággal történt konzultációt követően indíthat
eljárást.211
f)  Ha két vagy több tagállam versenyhatósága elé ugyanazon megállapodás,
társulás döntése vagy magatartás ellen érkezett panasz, vagy ezzel
kapcsolatban saját kezdeményezésre indított eljárásban jár el a Szerződés
101. vagy 102. cikke alapján, úgy az a tény, hogy az egyik hatóság
foglalkozik az üggyel, elegendő indokot szolgáltat arra, hogy a többi hatóság
az előttük folyó eljárást felfüggessze, vagy a panaszt elutasítsa.
Hasonlóképpen a Bizottság is elutasíthatja a panaszt azzal az indokkal, hogy
az üggyel valamely tagállam versenyhatósága foglalkozik.212
g) A tagállam versenyhatósága vagy a Bizottság elutasíthatja a megállapodás, a
társulás döntése vagy a magatartás ellen hozzá érkezett olyan panaszt,
amellyel más versenyhatóság már foglalkozott.213
 
Az Eljárási Rendelet alkalmazását számos lényeges bizottsági közlemény és
iránymutatás teszi hatékonnyá és rugalmassá, így:
a)  a Bizottság közleménye a versenyhatóságok hálózatán belüli
együttműködésről;
b)  a Bizottság közleménye a Bizottság és az EU tagállami bíróságai közötti a
101. és 102. cikkek alkalmazásával kapcsolatos együttműködésről;
c)  a Bizottság közleménye a 101. és 102. cikkekkel kapcsolatban egyedi
ügyekben felmerülő új kérdésekre vonatkozó nem hivatalos
iránymutatásról, az Iránymutatás 101. és 102. cikkekben foglalt, a
kereskedelemre gyakorolt hatás fogalmáról;117 és
d) az Iránymutatás a cikk (3) bekezdésének alkalmazásáról.118
 
Az uniós versenyjog egységes alkalmazását és a párhuzamos eljárások
kiszűrését a Bizottság és a tagállami hatóságok és nemzeti bíróságok közötti
szoros együttműködés és folyamatos információcsere biztosítja. Ennek
érdekében működik a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok közötti
Európai Versenyhálózat (European Competition Network).214 A
versenyhálózat keretében pl. a tagok az egyes ügyek indítását követően
haladéktalanul tájékoztatják egymást az ügyindításról és az ügyet eredetileg
indító versenyhatóság a másik versenyhatóság eljárásáról tudomást szerezve
felfüggesztheti, vagy megszüntetheti eljárását; továbbá lehetőség van a
versenyhatósági ügyek átadására is.
Az Eljárási Rendelet továbbá részletes szabályokat tartalmaz a Bizottság
jogköreiről az 1/2003/EK rendelet alapján, azaz arról, hogy amikor a
Bizottság jár el az EUMSZ 101. és/vagy 102. cikkének kikényszerítése
céljából, akkor pontosan milyen szabályok vonatkoznak a Bizottság eljárására.
A Bizottság saját kezdeményezése, vagy beérkezett panasz esetében jár el, ebből
a célból ténymegállapító és vizsgálati tevékenységet végez, lefolytatja a hatósági
eljárást és határozatot hoz a jogsértés megállapításáról és megszüntetéséről.
Ennek keretében joga van információkat kérni az érintett vállalkozásoktól és
jogosult helyszíni vizsgálat foganatosítására is. Ez utóbbi a Bizottság egyik
„legerősebb” jogköre, ugyanis a helyszíni vizsgálat előzetes bejelentés nélkül,
meglepetésszerűen történik [a szakzsargonban a neve ezért „hajnali rajtaütés”
(angolul dawn raid) – bár a vizsgálatokat értelemszerűen nem hajnalra, hanem
az adott vállalkozás munkaidejének kezdetére időzítik, a kifejezés mégis jól
megragadja a hatáskör „csapásszerű” jellegét)].
6. Jelentős internetes linkek és ajánlott olvasmányok
a versenypolitika területén
Gazdasági Versenyhivatal honlapja: http://www.gvh.hu
Európai Bizottság versenyjogi honlapja: http://ec.europa.eu/competition/
Competition and Markets Authority (a brit versenyhatóság) honlapja:
https://www.gov.uk/government/organisations/competition-and-markets-
authority
Bundeskartellamt (a német versenyhatóság) honlapja:
http://www.bundeskartellamt.de/

7. Ajánlott irodalom
Massimo Motta: Versenypolitika. Elmélet és gyakorlat, GVH Versenykultúra
Központ, Budapest, 2007.
Richard Whish: Versenyjog, HVG–Orac, Budapest, 2010.
Tóth Tihamér: Az Európai Unió versenyjoga, CompLex, Budapest, 2013.

8. Ismétlő/gyakorló kérdések
1.  Melyek az európai uniós versenyjog legnagyobb területei? Tartalmaz-e az
EUMSZ rendelkezéseket a fúziókontroll kapcsán?
2. Mi a megállapodás versenyjogi fogalma?
3. Egy tanácskozáson résztvevő három európai autógyár vezetője megegyezik
az általuk értékesítendő összes autó éves maximális mennyiségében (gyárakra
elosztva). Hogyan minősíthető ez a magatartás az EUMSZ 101. cikk
 alapján? Ha egy további autógyár vezetője csendben végigüli a tanácskozást,
akkor ez utóbbi autógyár magatartása miként minősíthető az EUMSZ 101.
cikk alapján? Mely esetben mentesülhet a fenti megállapodás az EUMSZ
101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom alól?
4. Melyek az ún. kőkemény („hard-core”) kartellek?
5. Mi az erőfölény fogalma? Jelent-e az erőfölényes helyzet megléte versenyjogi
jogsértést? Lehet-e erőfölényben egy kisvállalkozás, és ha igen, mely
esetekben?
6. Melyek minősülnek nélkülözhetetlen eszköznek a versenyjogban?
7. Milyen főbb jogkörei vannak az Európai Bizottságnak az EUMSZ 101. és
102. cikkének kikényszerítésére?
 
 
 
 
 
 
 
4. fejezet

Állami támogatási politika

   1. Bevezetés
   2. Az állami támogatási politika céljai
   3. Az állami támogatási politika rövid történeti áttekintése
   4. A Bizottság politikája
   5. Az állami támogatások szabályozásának és ellenőrzésének
intézményrendszere
   6. Az állami támogatások szabályozásának szerkezete és működése
   7. Az uniós jog kivételi rendszere
   8. A támogatási formák csoportosítása
   9. Magyar szabályozás
10. Ismétlő kérdések
11. Továbbvezető linkek
 
 
 
 
 
 
 

1. Bevezetés
A liberális gazdaságelmélet alaptétele, hogy hosszabb távon a gazdasági verseny
a gazdaság egészének fejlődéséhez, a jobban szervezett, hatékonyabb,
komparatív előnyökkel rendelkező gazdálkodók talpon maradásához és a
gyengébbek vagy kevésbé hatékonyak tönkremenéséhez vezet. Az államok
azonban sokszor általános gazdaságpolitikai szempontok, részben
lobbiérdekek, szociál- vagy pártpolitikai, esetleg személyes célok megvalósítása
érdekében beavatkoznak a gazdaság „természetes szelekciójába”. Ez ellentétes
egyrészt a gazdasági verseny „természetes szelekciót” eredményező
folyamataival, másrészt az EU piaci integrációt célzó törekvéseivel. Az állami
támogatásban részesülő vállalkozás ugyanis pénzben kifejezhető
versenyelőnyhöz jut a versenytársaihoz képest. Az állami támogatás korlátozása
tehát a level-playing eld előfeltétele, hiszen korlátozások hiányában egyes
támogatott termelőknek lejtős, másoknak viszont meredek a képzeletbeli
focipálya. A folyamatosan változó támogatási politika természetesen már a
kezdetektől elismerte, hogy bizonyos területeken, jól körülhatárolt feltételek
mellett elfogadható és indokolható lehet állami támogatás nyújtása. Ennek
megfelelően az állami támogatások általános tilalma alól számos és
napjainkban is egyre bővülő kivétel található a támogatási szabályok között.

2. Az állami támogatási politika céljai

Az állami támogatások kezdetben szigorú, később és a jelenlegi trendek szerint
is fokozatosan enyhülő politikájának célja általánosságban az, hogy az Unió
belső piacának integrációját segítse és erősítse a külső piacokkal szemben.
A belső piac integrációjának erősítése viszont sok esetben szembemegy a
tagállamok nemzeti gazdaságukat olykor szelektíven élénkítő törekvéseivel,
mivel a tagállamok úgy érzik, hogy termelőik relatív sikertelenségének a pálya
egyenetlenségei az okai, amiért pedig más államok cseles támogatási
mechanizmusai tehetőek felelőssé. Így azután minden állam kieszel néhány
olyan sajátos támogatási formát, amely lehetővé teszi számára, hogy saját
termelői – és bizonyos fokig a szakszervezetek és a munkavállalók – előtt is
politikai pontokat gyűjtsön be. A tagállamok 2013-ban215 mintegy évi 62,7
milliárd eurót fordítottak nem a válsághoz kötődő támogatásra. A pénzügyi
szektornak nyújtott (a pénzügyi válsághoz kötődő) támogatás ezen felül 2008
és 2013 között 734 milliárd euróra rúgott, ami a 2013-as EU28 GDP 5,56%-a
volt.216
Az állami támogatási politika kidolgozásáért és végrehajtásáért elsősorban
felelős Európai Bizottság tehát egyfelől az állami támogatások általános tilalmát
kimondó EUMSZ által biztosított kereteken belül próbálja betartatni a
támogatások korlátozását célzó szabályokat, másfelől pedig jogalkotóként és
jogalkalmazóként meghatározza azokat a speciális eseteket és területeket, ahol
az állami támogatások mentesülnek az általános tilalom alól.
Ezeken a területeken a Bizottság – a világgazdasági realitásokat felmérve –
nem az állami támogatás megszüntetését, hanem az állami erőforrások
koncentrálását látja a siker zálogaként217 (lásd az Airbus mögötti konzorcium
„sikerét” a Boeinggel szemben). A 2010-ben meghirdetett Európa 2020
stratégia218 szerint állami támogatási szempontból ilyen kiemelt területek a
K+F+I, (kutatás-fejlesztés és innováció), a környezetvédelem, a regionális
fejlesztés, a szélessávú infrastruktúra, a kkv-k, a foglalkoztatás és a képzés.219

3. Az állami támogatási politika rövid történeti

áttekintése
Az állami támogatásokra vonatkozó szabályok már az Európai Szén- és
Acélközösség alapszerződésében megjelentek, amely ebben a körben általános
tilalmat fogalmazott meg. Ezt az Európai Gazdasági Közösséget megalapító
Római Szerződés némiképpen nomította és e szöveg él tovább szinte
változatlan formában az EUMSZ jelenlegi 107. cikkében.
Az állami támogatás pontos de níciójának hiánya a kezdeti időkben
problémákat okozott és a jogfejlődés is lassú volt. A terület kezdeti
szabályozatlansága és jelentőségének hiánya megmutatkozott abban is, hogy
1970-ig összesen öt állami támogatási ügy került az Európai Bíróság elé. Az
1970-es évektől azonban felgyorsultak a folyamatok és megjelentek az első
ágazati (szén-és acélipar, hajóépítés, textilipar) szabályok. Ebben az időben a
Bizottság a tagállamokkal folytatott előzetes egyeztetést követően főleg levelek
útján közölte a tagállamokkal az egyes ágazatokra vonatkozó támogatási
politikáját.220 Az 1980-as években viszont már 62 támogatási ügyben
döntött a Bíróság. A fordulópont 1989-ben következett be, amikor megjelent
az első állami támogatási felmérés.221 Ebben a Bizottság feltárta a
támogatások volumenét és a támogatások hasznosságának megkérdőjelezésével
új lendületet adott az állami támogatások szigorúbb szabályozásának. 1999-ben
született meg a Bizottság állami támogatásokkal kapcsolatos eljárását szabályzó
tanácsi rendelet, amelyet a Bizottság munkáját egyszerűsítő úgynevezett
csoportmentességi rendeletek követtek, majd 2008-ban megszületett az első
általános csoportmentességi rendelet. Mérföldkőnek tekinthető a 2008-as
pénzügyi válság kezelésére kiadott nagyszámú átmeneti jogszabály és a 2012-
ben indult Állami Támogatások Modernizálásáról (SAM) szóló
közlemény,222 amely a politika átgondolását célozza. Mindkettőt röviden
ismertetjük az alábbiakban.
3.1. A pénzügyi válság miatt bevezetett ideiglenes
támogatási szabályok
A bankszektor az állami támogatás szempontjából nem volt külön szabályozott
ágazat, bár a hetvenes-nyolcvanas évektől voltak banki állami támogatási
ügyek, amelyek különösen egyes francia nagybankokat és a német tartományi
bankokat érintették.
A 2008-ban kirobbant és az amerikai piacokról Európára is gyorsan
átterjedő pénzügyi-gazdasági válság szinte azonnali válaszokat követelt az Unió
intézményeitől. A Bizottság 2008 végén szinte egy időben adott ki közleményt
a válság miatt szükségessé vált ideiglenes állami támogatási intézkedésekről és
határozta meg konkrétan a bankszektor talpraállítását célzó támogatások
szabályait.
A Bizottság 2008 végétől kezdve folyamatosan azon dolgozott, hogy
összhangba hozza a szigorú állami támogatási szabályokat azzal, a tagállamok
részéről felmerült megalapozott igénnyel, hogy különféle támogatási
intézkedések útján helyreállítsák a megroppant pénzügyi ágazatot. A cél az
volt, hogy a Bizottság puhajogi aktusokkal (jellemzően közleményekkel)
iránymutatást adjon a tagállamok számára, hogy a válság közepette hogyan
lehet a pénzügyi ágazatukat a lehető leghatékonyabb megsegíteni és
ugyanakkor betartani az uniós állami támogatási szabályokat a versenytorzulás
minimálisra szorítása érdekében. A Bizottság ebben az időszakban –
időrendben – az alábbi területeken alkotott a válságra tekintettel ideiglenes és a
meghosszabbított hatályokra tekintettel még mindig érvényes szabályokat:
– a bankoknak nyújtott állami támogatások;223
– a bankok feltőkésítése;224
– értékvesztett eszközök;225
– szerkezetátalakítás;226
– az ideiglenes szabályok hatályának meghosszabbítása.227
Az első három közlemény azokat a szabályokat határozza meg, amelyek
mellett a válságra tekintettel bizonyos típusú támogatási intézkedések –
sorrendben a kötelezettségekre nyújtott garanciák, feltőkésítések és
értékvesztett eszközök átvétele – nyújthatóak a bankoknak, míg a
szerkezetátalakítási közlemény arról rendelkezik, hogy az előbbi közlemények
alapján benyújtandó szerkezetátalakítási vagy életképességi tervnek pontosan
milyen elemeket kell tartalmaznia.228 Tekintettel arra, hogy a pénzügyi válság
elhúzódása miatt a pénzügyi szektor megsegítésére szolgáló uniós szabályok
további alkalmazására lett szükség, a Bizottság több ízben felülvizsgálta,
részben módosította és meghosszabbította a fent hivatkozott ideiglenes
keretrendszer hatályát. Utoljára 2013 júliusában döntött úgy a Bizottság, hogy
közleményt ad ki a tárgyban.229
Ez a közlemény a bankoknak a válsággal összefüggésben 2013. augusztus 1-
jétől nyújtott állami támogatás összeegyeztethetőségi paramétereinek szükséges
módosításait határozza meg. A közlemény többek között részletes
iránymutatást adott a részvényesek és az alárendelt hitelezők teherviseléséről és
bevezette azt az elvet, hogy a szerkezetátalakítási terv előzetes engedélyezése
nélkül nem lehet feltőkésítési vagy eszközvédő intézkedést nyújtani, valamint
eljárást javasol az ilyen intézkedések állandó engedélyezésére.

3.2. Az Állami Támogatások Modernizálása

A Bizottság Állami Támogatások Modernizálásáról (SAM) szóló
közleményben230 elindította az uniós állami támogatási szabályok átfogó
felülvizsgálatát, amelynek keretében három fő célt tűzött ki:
 
a)  A fenntartható, intelligens és inkluzív növekedés ösztönzése a
versenyképes belső piacon
Ebben a körben a Bizottság olyan közös, operatív és horizontális elvek
azonosítását és meghatározását tartja szükségesnek, amelyeket az összes
támogatási intézkedés összeegyeztethetősége tekintetében elvégzendő bizottsági
értékelésre alkalmazni kell. Ezek tisztázhatják, hogy a Bizottság miként értékeli
azokat a közös elemeket, amelyeket jelenleg nem kezelnek azonos módon a
különböző iránymutatásokban és keretekben. Ezt követően válik lehetségessé
az állami támogatási iránymutatások felülvizsgálata és korszerűsítése, amelynek
célja, hogy az uniós támogatási szabályok általánosságban összhangba
kerüljenek a fent említett közös elvekkel.
 
b)  Priorizálás, tehát az előzetes ellenőrzéseknek a belső piacra legnagyobb
hatást gyakorló esetekre történő összpontosítása, az állami támogatások
végrehajtása terén a tagállamokkal való együttműködés egyidejű erősítése
mellett
Ennek érdekében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy felülvizsgálatot igényel
három alapvető fontosságú rendelet: a felhatalmazó rendelet, az általános
csoportmentességi rendelet és a de minimis rendelet is. A Bizottság ebben a
körben több területen is a támogatásokat összeegyeztethetőnek nyilvánította és
mentesítette azokat az előzetes bejelentés alól (pl. a kultúrát előmozdító
támogatás; a természeti katasztrófa okozta károk enyhítését célzó
támogatások),231 de a mentesített támogatások körének bővülésére és az
egyszerűsödő szabályrendszerre tekintettel a korábbinál hatékonyabb
együttműködést vár a tagállamoktól. A Bizottság szerint
„[]kizárólag akkor vehető fontolóra az adminisztratív tehernek a bejelentési
kötelezettségek korlátozása révén való csökkentése, ha ezzel egyidejűleg a
nemzeti hatóságok fokozott kötelezettségeket vállalnak, és teljesítményeket
mutatnak fel a megfelelés tekintetében. Következésképpen erősíteni kell a
Bizottság utólagos ellenőrzését. Erre amiatt is szükség van, mivel a
csoportmentességben részesült intézkedések tagállami végrehajtására vonatkozó
ellenőrzések jelenlegi eredményei azt mutatják, hogy gyakran nem tartják be az
állami támogatási szabályokat. Az ellenőrzés fokozása révén biztosítható a
végrehajtás eredményessége.”
c) Egyszerűbb szabályok és gyorsabb döntéshozatal
A Bizottság e körben a szabályok egyértelművé tételére és egyszerűsítésére, a
konzisztencia erősítésére és az értékelési folyamat egyszerűsítésére törekszik,
valamint az állami támogatási fogalmak jobb magyarázatát és a horizontális és
anyagi jogi szabályok egységes jogi keretbe foglalását végzi el.
A modernizáció első szakaszában, 2013 végéig a Bizottság – kiterjedt érdemi
konzultációt követően – több iránymutatást, köztük a regionális
támogatásokról, a kutatásról, fejlesztésről és innovációról, a környezetről, a
kockázati tőkéről és a szélessávú szolgáltatásokról szóló iránymutatást vizsgálta
felül.232A további iránymutatások egyenkénti elfogadására ezt követően
fokozatosan 2014 végéig került sor.
4. A Bizottság politikája

4.1. Politika-e?
A Bizottság az állami támogatások körében nem pusztán jogalkalmazó, hanem
önálló célokkal rendelkező politikai szereplő, és a támogatásokkal kapcsolatos
állásfoglalásainak rendszere rendelkezik olyan belső koherenciával, hogy az
politikának legyen tekinthető. Ezt mutatják a következők.
– A Bizottság az érintett szektor vagy gazdaság egészének állapotától és az adott
gazdaság gazdasági ciklusban éppen elfoglalt pozíciójától függően alakítja és
alkalmazza a jogszabályokat (ez az ún. „ciklikus alkalmazás”). A Bizottság
annak alapján támogatja vagy ellenzi valamely szektorban a támogatás
nyújtását, hogy milyen az adott szektor gazdasági állapota, mennyire telített
az érintett piac, van-e jelentős túltermelés vagy éppen hiányjelenségek
jellemzőek stb.233
–  A Bizottság az „ellentételező igazolás” megközelítését alkalmazza, mely
szerint minden állami támogatás önmagában jogellenes, kivéve, ha
valamilyen speciális körülmény annak ellenkezőjét nem indokolja. Így a
Bizottság sokféle, egyébként a jogszabályok által tiltott támogatást tolerál
vagy egyenesen támogat.
–  A Bizottság attól függően tilt meg vagy engedélyez bizonyos bejelentett
támogatásokat, hogy a támogatott vállalat milyen, a támogatás piactorzító
hatását ellentételező piaci engedményeket (tevékenység leépítése vagy
szüneteltetése, egyes piacok elhagyása) ad cserébe azért, hogy a Bizottság
engedélyezi a támogatás igénybevételét.
4.2. Mik ennek a politikának a jellemzői?
– A támogatási szabályozás és a Bizottság megközelítése is ex ante jellegű, azaz
nem azt vizsgálják, hogy mi a bejelentett támogatás hatása, hanem, hogy
valószínűleg milyen lenne a támogatás hatása, ha azt bevezetnék. A Bizottság
azonban – lásd fent a 3. b) pont alatt – már vizsgálja az ex post jellegű
támogatási szabályozás bevezetésének lehetőségét.
–  A Bizottság az állami támogatások vizsgálata során nehéz helyzetben van,
hiszen a „vádlott”, aki az uniós szabályokat megszegte vagy épp arra
törekszik, mindig az állam vagy valamilyen közhatalmi szerv, azaz a
kon iktus alapvetően nem a vállalatokkal, hanem az állami szervekkel
bontakozik ki. Míg pl. a trösztellenes eljárások során a Bizottság általában a
tagállami versenyhatóságokkal vállvetve jár el, addig az állami támogatások
terén a potenciális jogsértő maga a tagállam, ezért a Bizottság nem tudja a
feladatok egy részét a tagállami versenyhatóságokra bízni, neki saját magának
kell az egész ügymennyiséggel megküzdenie. A Bizottság úgy próbál ezekből
a kon iktushelyzetekből menekülni, hogy politikai jellegű diszkrecionális
döntéseinek diszkrecionális elemét szűkíti, illetve transzparens, normatív
szabályozást vezet be, és úgy tünteti fel saját magát, mintha nem politikai
döntéseket hozna, hanem jogot alkalmazna.

4.3. Mik ennek a politikának a céljai?

– A Bizottsági állami támogatáspolitika egyik célja, hogy az államok összegében
kevesebb állami támogatást nyújtsanak, és ezzel kevésbé torzítsák a
versenyt.
–  A Bizottság a támogatások összegszerű korlátozása mellett, a támogatásokat
az ad hoc támogatások felől a támogatási programok felé próbálja terelni.
–  A Bizottság az ágazati támogatásoktól az úgynevezett horizontális
támogatások felé kísérli meg átterelni a támogatásokat.
–  A Bizottság jogszabályai és iránymutatásai a horizontális célokon belül is
meghatározzák, hogy milyen célra lehet (pl. környezetvédelmi iránymutatás
14 cél lásd alább) és milyen célra nem lehet támogatást nyújtani, illetve, hogy
azokon a területeken, ahol jogszerű a támogatás nyújtása, százalékosan
mekkora saját erőt kell a kedvezményezettnek felmutatnia és százalékosan
mekkora összeg származhat a tagállamtól, azaz mekkora lehet a támogatás
intenzitása.

5. Az állami támogatások szabályozásának és

ellenőrzésének intézményrendszere
A Bizottságban állami támogatásokkal a versenypolitikai főigazgatóság egyik
igazgatósága foglalkozik,234 de a versenypolitikai főigazgatóság mellett az
ügyek mintegy felében más főigazgatóság kezdeményezi az eljárást. A Bizottság
bizonyos kérdések szabályozásával kapcsolatos kérdésekben normatív döntéseit
egy politikai jellegű, tagállami képviselőkből álló tanácsadó bizottsággal, az
állami támogatásokkal foglalkozó bizottsággal együttműködve hozza,
amelynek elnöke a Bizottság képviselője.235 A Bizottság az állami
támogatásokkal foglalkozó tanácsadó bizottsággal konzultál, mielőtt
közzétesz valamely rendelettervezetet vagy elfogad egy rendeletet.
A tagállami bíróságok is szerepet játszanak az Uniós állami támogatási
politika végrehajtásában.236 Értelmezhetik az EUMSZ 107. cikk (1)
bekezdését és a 108. cikk (3) bekezdését, vagyis azt, hogy az adott tagállam
állami támogatást nyújtott-e és betartotta az előzetes bejelentési kötelezettségét.
Amennyiben a tagállam nem tartotta be ezt a kötelezettségét, akkor a nemzeti
bíróság érvényt szerezhet a 108. cikk (3) bekezdésből fakadó moratóriumnak
és megakadályozhatja a jogellenes támogatás ki zetését, illetve kötelezhet a
jogellenesen nyújtott támogatás vissza zetésére. A tagállami bíróság – kétség
esetén – kikérheti a luxembourgi bíróság álláspontját. A Bizottság
közleményben tisztázta a tagállami bíróságok szerepét a támogatási jog és
politika végrehajtásában.237
6. Az állami támogatások szabályozásának
szerkezete és működése
Az Unió kialakulása óta a nemzetközi gazdasági jog törvényszerűségeitől
némiképp eltérően működő saját jogi rezsimet alakított ki. Ez a rezsim
eltérően kezeli azokat a jogi tényeket, amelyek a saját területén, és azokat,
amelyek azon kívül mennek végbe. Saját szabályai vannak az állami támogatás
szabályozására, és e szabályok csak az Unión belüli ügyekben érvényesülnek.
Ezeket a szabályokat tehát akkor alkalmazzák, ha a vámunión belüli
termelőket államuk a szabályok kijátszásával vagy megsértésével lépéselőnybe
hozza.
Az állami támogatás kérdéseinek uniós jogi szabályozása többszintű.
 
Elsődleges jog. Az alapvető szabályokat az EUMSZ tartalmazza. Az EUMSZ
107–109. cikke valójában csak a tágabb kereteket tartalmazza. A 107. cikk (1)
bekezdésében foglalt normatív korlátozást a (2) és a (3) bekezdés kivételi
rendszere követi.
A 108. cikk nagyrészt eljárási szabályokat tartalmaz a támogatási rendszerek
bejelentésével és felülvizsgálatával kapcsolatban. Ez a cikk speciális bírósághoz
fordulási jogalapot hoz létre, valamint egyrészt egyedi, másrészt normatív
döntési hatásköröket oszt el a Tanács és a Bizottság között.
A 109. cikk, amely jogalkotási hatáskört biztosít a Tanácsnak, eddig ritkán
került alkalmazásra. Ezek közül legfontosabb a 994/98/EK tanácsi
rendelet,238 amely bevezette a 101. cikk körében már ismert
csoportmentesítések jogi alapját az állami támogatásokkal kapcsolatban is. A
csoportmentesítés gyakorlatilag azt jelenti, hogy amennyiben az adott
támogatás megfelel a Bizottság vonatkozó rendeletében foglalt
rendelkezéseknek, akkor a támogatás a közös piaccal összeegyeztethetőnek
tekinthető és a mentesített támogatást nem kell a 108. cikk (2) bekezdése
alapján bejelenteni a Bizottságnak. Ezt a felhatalmazó rendeletnek nevezett
jogi aktust a Bizottság a SAM keretében 2013 júliusában módosította és a
horizontális csoportmentesítések lehetséges körét jelentősen kiszélesítette főleg
az Európa 2020 stratégia célkitűzéseire és az azóta eltelt tapasztalatokra
tekintettel.239
  
Másodlagos jog. A 109. cikk alapján a Bizottság eljárását 1999 óta részletesen
szabályozza a – 2013 júliusában módosított – 659/1999/EK tanácsi rendelet,
amelynek végrehajtására bocsátották ki a 271/2008/EK rendelettel módosított
794/2004/EK rendeletet az EK Szerződés 93. cikkének (az EUMSZ 109.
cikkének) alkalmazására.240 A 659/1999/EK Rendelet (Procedural
Regulation) többek között meghatározza a Bizottság információkérési és ehhez
kapcsolódó pénzbírság és kényszerítő bírság kiszabásának lehetőségeit és akár
több tagállamot érintő egész gazdasági ágazatok vagy támogatási eszközök
előzetes vizsgálatára is lehetőséget biztosít.241
2013 előtt a Bizottság szűkebb körben, a kis- és középvállalatok,242 a
kutatás-fejlesztés, a foglalkoztatás243 és képzés,244 valamint a regionális
támogatások terén volt jogosult csoportmentességi rendelet kibocsátására. Ezek
a rendeletek aztán hatályukat vesztették és az úgynevezett általános
csoportmentességi rendelet (General Block Exemption Regulation, GBER), a
800/2008/EK rendelet – amelyet a későbbiekben részletesebben is
bemutatunk – magába olvasztotta ezeket.245 A Bizottság a 109. cikk és a
994/98/EK tanácsi rendelet alapján – a fejezet írásakor – tizennégy
témakörben jogosult csoportmentességi rendeletek kibocsátására.
A Bizottság regionális támogatások mentesítésére vonatkozó hatásköre
változatlanul megmaradt, tehát azokat a regionális támogatásokat, amelyek
megfelelnek a Bizottság által jóváhagyott regionális térképnek, szintén
összeegyeztethetőek a közös piaccal és nem kell bejelenteni őket. A kisebb
jelentőségű támogatásokat (de minimis) a Bizottság szintén jogosult rendeleti
úton mentesíteni a bejelentési kötelezettség alól.246
 
„Harmadlagos” jog. A jog széles körű diszkréciót enged a Bizottságnak,
amelyet az maga úgy szorít bizonyos korlátok közé, hogy közleményeiben
(communication), policy paperjeiben és az általa közzétett iránymutatásokban
(guidelines), keretszabályozásokban (framework), tájékoztatásaiban (notice) és
a tagállamoknak címzett levelekben (letter) többé-kevésbé előrejelzi, hogy
miként fog dönteni, milyen politikát fog követni egyes helyzetekben. A
fentiek mellett a Bizottság átfogó elemzésekben (survey) visszatérően értékeli
az állami támogatások helyzetét a tagállamokban. Ezek az ún. »puhajogi
aktusok« (soft law) nem peresíthetőek. A szakirodalomban a puhajogi aktusok
kibocsátásának három funkciót tulajdonítanak:
1. a Bizottság ezekkel fokozza a jogbiztonságot, a kiszámíthatóságot;
2. előre megvédi magát a tagállami nyomásoktól, azzal, hogy meghirdeti, hogy
hogyan fog cselekedni és hogy hogyan kell cselekednie;
3. a Bizottság – elkerülendő azt, hogy az árral (a tagállami nyomással) úszva,
mindig a könnyebb megoldást válassza, és így egyre nőjenek a támogatási
szintek – önmagát is fegyelmezi ezzel.
Az állami támogatási szabályrendszer legalapvetőbb aktusainak egymáshoz
való viszonyát az alábbi ábra szemlélteti:
 
1. ábra. A szabályozás szerkezete

 
6.1. Az állami támogatás fogalma
Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése a következőképpen fogalmaz az
állami támogatásokról:
„Ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal
összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen
formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy
bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy
azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.”
A szerződés tehát oly módon határozza meg az állami támogatást, hogy az az
államtól származik, összeegyeztethetetlen a belső piaccal és káros hatásai
vannak a piacra.247 Az Európai Bíróság nyilvánította ki, hogy a 107. cikk (1)
bekezdése:
„a tagállamok olyan döntéseire utal, melyekkel saját gazdasági és társadalmi
céljaik megvalósítása érdekében egyoldalú autonóm döntéssel,
kötelezettségvállalással vagy más személyek forrásaiból olyan előnyöket nyújtanak
nekik, amelyeknek az a szándékuk, hogy az elérni kívánt gazdasági és szociális
céljaikat megvalósítsák.”
A 107. cikk (1) bekezdése, az idézett bírósági de níció, valamint a Bizottság
előzőekben leírt kvázi-jogi dokumentumai világították meg igazán a fogalom
mibenlétét.
A tudományos de níciós kísérletek az állami támogatás fogalmának jelenleg
négy aspektusát emelik ki, és ezeket a bizottsági elemzések is követik:
a) közpénzekből folyósítják,
b) előnyben részesíti azt, akinek juttatják,
c) szelektíven vagy szektorspeci kusan folyósítják,
d) kihat a tagállamok közötti kereskedelemre.248

6.1.1. Közpénzekből történő folyósítás

Az állami forrásból közvetlenül vagy közvetve nyújtott előny minősül az
EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak.249 Állami
források a közszféra erőforrásai,250 ideértve az önkormányzati, területi
szervezetek erőforrásait is251 és bizonyos körülmények között a
magánszervezetek erőforrásait is (lásd alább).252
Az, hogy egy közszférabeli intézmény autonóm-e, nem bír jelentőséggel.253
A tagállamok központi bankjai által meghatározott hitelintézetek részére
nyújtott források általában az állami támogatási szabályok hatálya alá
tartoznak,254 de a központi bank által a bankválság leküzdése érdekében nem
egyes bankokat előnyben részesítő, hanem a piac valamennyi szereplője által
igénybe vehető általános intézkedései általában nem tartoznak az állami
támogatások ellenőrzésének hatálya alá. Ez részben annak tudható be, hogy az
adott intézkedés nem szelektív, bár a brit Funding for Lending255 és a
magyar Növekedési Hitelprogram256 esetében az is felmerült, hogy mivel a
hitelezés forrása nem az állami költségvetés és az nem is téríti meg a
veszteségeket, e hitelprogramok nem is állami forrásból valósulnak meg.
A közvállalkozások erőforrásai szintén az EUMSZ 107. cikkének (1)
bekezdése szerinti állami forrásnak minősülnek, mivel az állam
meghatározhatja e források felhasználásának irányát.257 Az állami
támogatásokkal kapcsolatos jogalkalmazásban az állami vállalatcsoporton belüli
átruházás szintén állami támogatásnak minősülhet, ha például a forrásokat az
anyavállalatról a leányvállalatra ruházzák át (még akkor is, ha gazdasági
szempontból ezek egyetlen vállalkozásnak minősülnek) és az ilyen források
átruházása az államnak tulajdonítható.
Az a tény, hogy egy előnyt biztosító intézkedést nem közvetlenül az állam
vagy az állam által a támogatás kezelése céljából létrehozott vagy kijelölt
állami vagy magánszervezet nanszíroz, nem zárja ki, hogy az intézkedés
állami forrásból nanszírozottnak minősüljön.258 Egy közvállalkozás által
elfogadott és bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos termékeket előnyben
részesítő intézkedés nem veszíti el támogatásjellegét amiatt, hogy azt részben
vagy egészben a hatóság által az érintett vállalkozások számára előírt és tőlük
beszedett hozzájárulások összegéből nanszírozzák.259
A források eredete egyébként nem lényeges, feltéve, hogy a
kedvezményezettnek történő közvetlen vagy közvetett átruházásukat
megelőzően állami ellenőrzés alá kerülnek és ezért a nemzeti hatóságok
rendelkezésére állnak,260 még akkor is, ha ennek során nem válnak az állam
tulajdonává.261
Az állam által előírt adójellegű díjakból vagy kötelező járulékokból
nanszírozott, valamint az állami szabályoknak megfelelően kezelt és
szétosztott szubvenciók tehát még akkor is állami források átruházását jelentik,
ha azok kezelését nem az állami szervek végzik.262Az sem elegendő az állami
források meglétének kizárásához, ha a támogatást részben önkéntes magán-
hozzájárulásokból nanszírozzák, mivel a lényeges tényező nem a források
eredete, hanem a hatóság beavatkozásának mértéke az intézkedésnek és az
intézkedés nanszírozási módjának meghatározásába.263
Az Uniótól (pl. a strukturális alapokból) vagy nemzetközi pénzintézetektől,
például az IMF-től vagy az EBRD-től származó forrásokat szintén állami
forrásnak kell tekinteni, ha a nemzeti hatóságok szabadon dönthetnek azok
felhasználásáról (különös tekintettel a kedvezményezettek kiválasztására).264
Ezzel szemben, ha az ilyen forrásokat közvetlenül az Unió vagy a nemzetközi
pénzintézetek ítélik oda, a nemzeti hatóságoknak pedig nincs mérlegelési
jogkörük, azok nem minősülnek állami forrásnak.
A magánjogi jogalanyok között megvalósuló pénzügyi újraelosztást
eredményező szabályozás nem foglalja magában állami források átruházását, ha
egy magánjogi jogalany közvetlenül juttatja el az adott összeget egy másik ilyen
jogalanynak, és abban az állam által az átruházás lebonyolítására kijelölt
szervezet nem működik közre. Például a tagállamok által a magántulajdonú
villamosenergia-szolgáltatókra vonatkozóan előírt azon kötelezettség, amely
szerint meghatározott minimumáron kell megújuló energiaforrásból előállított
villamos energiát vásárolniuk, nem jelenti állami források közvetlen vagy
közvetett átruházását az ilyen típusú villamos energiát termelő
vállalkozásokra.265
Állami források érintettek akkor is, ha a magánszemélyek által be zetett
díjak a kedvezményezettekhez történő eljuttatásuk céljából kijelölt állami vagy
magánszervezeten haladnak át. A magánszemélyek által zetendő,
jogszabályban előírt felár például állami forrásnak minősülhet. Ez még akkor is
így van, ha jogszabályban magántársaságot jelölnek ki arra, hogy ezeket a
díjakat az állam nevében beszedje, majd eljuttassa azokat a
kedvezményezettekhez, és a díjbeszedést végző társaság a díjbevételeket nem
fordíthatja a jogszabályban előírttól eltérő célokra. Ebben az esetben az érintett
összegek továbbra is állami ellenőrzés alatt vannak, ami elegendő azok állami
forrásként való minősítéséhez.266 Mivel ez az elv a díjak beszedésére és a
be zetések feldolgozására kijelölt közigazgatási szervekre és
magánvállalkozásokra egyaránt vonatkozik, a közvetítő szervezet jogállásának
közjogiról magánjogira történő változtatása az állami forrásokra vonatkozó
feltétel szempontjából nem releváns, ha az adott szervezet továbbra is szigorú
állami ellenőrzés alatt áll.267
A közvetlenül az állam által vagy közvetve állami forrás útján biztosított
előny fogalmához kapcsolódik további feltételként, hogy az intézkedés az
államnak legyen tulajdonítható (betudható).268 Az intézkedéseknek az
EUMSZ 107. cikke (1) bekezdése szerinti értékelésekor ezt a feltételt az állami
forrásból származással együtt vizsgálják.
Azokban az esetekben, amikor egy állami szerv egy intézkedés végrehajtására
(támogatás nyújtására vagy elosztására) magánszervet jelöl ki, az intézkedés az
államnak tulajdonítható, még akkor is, ha a magánszerv függetlenséget
élvez.269Ha a támogatást több közvetítő szervezeten keresztül vagy
közvállalkozások közbeiktatásával nyújtják, akkor a Bizottság nagy
gyelemmel vizsgálja, hogy az állami szervek milyen befolyással voltak az
intézkedés elfogadására.270Az állam és a közvállalkozások közötti speciális
kapcsolatok miatt nehéz egy-egy konkrét esetben bizonyítani, hogy az ilyen
vállalkozás által hozott támogatási intézkedéseket ténylegesen állami utasítás
alapján fogadták el.271 Éppen ezért az ilyen intézkedés államnak
tulajdoníthatóságára az adott ügy körülményeiből származó jelek összességéből
– tehát külső jelekből – lehet következtetni.272
Az intézkedés ugyanakkor nem tulajdonítható az államnak, ha a tagállam az
uniós jog értelmében mérlegelés nélkül köteles azt végrehajtani. Ebben az
esetben az intézkedés forrása uniós jogalkotási aktus, és az nem tulajdonítható
az államnak.273
6.1.2. Az előny értelmezése

Az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában az „előny” olyan

gazdasági előny, amelyet egy adott vállalkozás állami beavatkozás nélkül nem
szerzett volna meg.274 A Bíróság gyakorlata kiterjesztően értelmezi az előny
fogalmát275 és minden gazdasági előny támogatási értelemben előnynek
minősülhet.276
Az előny meglétét nem zárja ki önmagában az a körülmény, hogy a
kedvezményezett versenytársai kedvezőbb helyzetben vannak,277 mivel az
előny elemzésénél a vállalkozás saját jogi és ténybeli körülményeit kell
gyelembe venni.
A Bizottság a támogatási intézkedés adott vállalkozásra gyakorolt hatását
vizsgálja, az állami beavatkozás oka és célja vagy pontos formája278 azonban
nem.279 Ha egy vállalkozás pénzügyi helyzete állami beavatkozás
eredményeképpen javul, minden esetben megállapítható az előny megléte.
Ennek felmérése érdekében a vállalkozásnak az intézkedést követő pénzügyi
helyzetét össze kell vetni azzal, hogy az intézkedés elmaradása esetén milyen
pénzügyi helyzetben lett volna.280 Nem csak a pozitív gazdasági előny
biztosítása, hanem a gazdasági terhek, költségek alóli mentesítés is előnynek
minősül.281
Nem minősül előnynek a jogellenesen beszedett adók visszatérítése,282 és a
kisajátításért adott kártalanítás meg zetése sem,283 de előnynek minősülhet
akár egy nemzetközi választottbíróság ítélete alapján teljesítendő ki zetés
is.284 A 6. fejezetben foglalkozunk az általános gazdasági érdekű szolgáltatás
nyújtása során felmerült költségek megtérítésével és azzal, hogy ez mikor nem
minősül előnynek.

6.1.2.1. A piacgazdasági szereplő kritériuma

Semmi sem tiltja, hogy a tagállamok különböző szervei közvetlenül vagy

közvetve valamilyen formában gazdasági ügyleteket bonyolítsanak,285 kérdés
azonban, hogy ilyen esetben valódi gazdasági szereplőként járnak-e el (mely
esetben nem juttatnak előnyt a másik félnek) vagy a gazdasági tevékenység
látszatát keltve hajtanak végre támogatási intézkedéseket. Amennyiben ezekre
az így végrehajtott ügyletekre rendes piaci körülmények között kerül sor,286
azaz a piacgazdaság bármely ésszerűen, pro t elérésének céljával működő
szereplője így bonyolítaná le az ügyletet, akkor a vélelem szerint ezek az
ügyletek nem biztosítanak előnyt a másik fél számára, és ezért nem
minősülnek támogatásnak. A meghatározó szempont tehát az, hogy az állami
szervek úgy jártak-e el, ahogyan hasonló helyzetben egy piacgazdasági szereplő
is tette volna. Ha ez nem így történt, a kedvezményezett vállalkozás olyan
gazdasági előnyhöz jutott, amelyet rendes piaci körülmények között nem
tudott volna elérni,287 és így a versenytársainál kedvezőbb helyzetbe
került.288 Ha viszont igen, akkor nincsen előny és ezért nincsen állami
támogatás. Ez az úgynevezett piacgazdasági szereplő kritériuma.
A piacgazdasági szereplő kritériuma a bírói gyakorlatban három e témához
szorosan kapcsolódó részelképzelésből alakult ki:
–  A „piacgazdasági befektető elve” szerint az állami befektetés nem minősül
előnynek, ha hasonló körülmények között és feltételek mellett egy rendes
piacgazdasági feltételek mellett tevékenykedő, hasonló méretű
magánbefektető végrehajtotta volna-e a szóban forgó befektetést.289
–  A „magánhitelező kritériuma” alapján megvizsgálható, hogy a tartozások
állami hitelezők általi újratárgyalása magában foglal-e állami támogatást;
ehhez az állami hitelező magatartását összevetik a hasonló helyzetben lévő,
feltételezett magánhitelezők magatartásával.290
–  A „magáneladó kritériuma” alapján úgy határozható meg, hogy egy állami
szerv általi értékesítés keletkeztet-e előnyt, hogy egy magáneladó rendes piaci
körülmények között azonos vagy jobb árat kapott volna-e.291
A piacgazdasági szereplő kritériumának alkalmazásában csak az állam, mint
gazdasági szereplő helyzetéhez kapcsolódó előnyöket és kötelezettségeket kell
gyelembe venni, tekintet nélkül azokra, amelyek annak közhatalmi
minőségéhez kapcsolódnak.292 A piacgazdasági szereplő kritériumának
alkalmazásakor gyelmen kívül kell hagyni minden olyan társadalmi, politikai
vagy más megfontolást, amelyek a tagállam közhatalmi szerepéhez
kapcsolódnak.293
Ha egy tagállam úgy érvel, hogy egy gazdasági ügylet eleget tesz a
piacgazdasági szereplő kritériumának, kétség esetén olyan bizonyítékokkal kell
szolgálnia, amelyek igazolják, hogy az ügylet lebonyolítására vonatkozó
döntést az adott időpontban olyan gazdasági értékelések alapján hozta meg,
amilyeneket hasonló körülmények között egy ésszerűen eljáró (az érintett
közigazgatási szervhez hasonló jellemzőkkel bíró) gazdasági szereplő is készített
volna az ügylet jövedelmezőségének vagy gazdasági előnyeinek meghatározása
céljából. E célból az ügylet lebonyolítását követően végzett, az ügylet tényleges
jövedelmezőségének vagy jövedelmezősége hiányának visszamenőleges
megállapításán vagy a ténylegesen kiválasztott eljárás lefolytatásának utólagos
igazolásain alapuló értékelések nem relevánsak.294
Annak értékelésekor, hogy egyes ügyletek összhangban állnak-e a piaci
körülményekkel, valamennyi releváns körülményt meg kell vizsgálni.
Fennállhatnak például olyan rendkívüli körülmények, amelyek esetén egyes
áruk vagy szolgáltatások hatóság általi – akár piaci áron történő – megvásárlása
– nem tekinthető a piaci feltételekkel összhangban állónak.295

6.1.2.2. A piacgazdasági szereplő kritériumának való megfelelés igazolása

Egyes esetekben, empirikus úton bizonyítható, hogy az ügylet során az állami

szerv úgy járt el, ahogy egy piacgazdasági szereplő eljárt volna. Ilyen eset, ha az
ügyletet állami szervek és magánszereplők egyenrangú részvételével („pari
passu” ügylet) hajtják végre, vagy amikor az ügylet eszközök, áruk és
szolgáltatások nyílt, átlátható, megkülönböztetéstől mentes és feltételekhez
nem kötött pályázati eljárás keretében történő adásvételét (vagy más hasonló
ügyleteket) foglalja magában.
A pari passu ügyletekben az állami szervek és a magánszereplők azonos
feltételek (és ezért azonos kockázati és megtérülési szint) mellett hajtanak végre
valamilyen ügyletet, ezért általában megállapítható, hogy az ilyen ügylet
összhangban áll a piaci feltételekkel,296 hiszen magánszereplők is részt vettek
az ügyletben. Ha viszont hasonló helyzetben lévő állami szervek és
magánszereplők egy időben, de eltérő feltételekkel vesznek részt ugyanabban
az ügyletben, ez általában azt jelzi, hogy az állami szerv nem piaci feltételekkel
vesz részt az ügyletben.
Amennyiben az eszközök, áruk és szolgáltatások adásvételére (vagy más
hasonló ügyletekre297) a közbeszerzési irányelvek298 elveivel összhangban
nyílt, átlátható, megfelelően közzétett, megkülönböztetéstől mentes és
feltételekhez nem kötött pályázati eljárást követően kerül sor, a Bizottság azt
feltételezi, hogy az adott ügyletek összhangban állnak a piaci feltételekkel, ha a
pályázati eljárás:
– nyilvános,
–  közzétételére úgy került sor, hogy az egyetlen potenciális vevő gyelmét se
kerülje el,
–  „nyílt eljárás”vagy olyan „meghívásos eljárás”, amely nem zár ki eleve és
indokolatlanul bizonyos érdekelt vagy alkalmas ajánlattevőket a pályázásra
jogosultak köréből,299
–  átlátható és így az érdeklődő pályázók a pályázati eljárás valamennyi
szakaszában egyenlő és megfelelő tájékoztatást kapnak,
– az érdeklődő pályázók számára elegendő idő biztosított,
– egyértelműek a kiválasztási és odaítélési szempontok,
–  az ajánlattevőkkel szemben egyenlő és megkülönböztetéstől mentes a
bánásmód.
A Bizottság szerint, amennyiben az ügyletben állami szervek eszközöket,
árukat és szolgáltatásokat
– értékesítenek, akkor a pályázaton a vevő kiválasztásakor az egyetlen releváns
szempont az ajánlott ár,300 az egyéb szerződéses kikötésekre is gyelemmel;
–  beszereznek, akkor a pályázathoz kapcsolódó egyedi feltételeknek objektív
módon kapcsolódniuk kell a szerződés tárgyához, és lehetővé kell tenniük,
hogy a gazdasági szempontból legelőnyösebb ajánlatot válasszák ki.
Az alábbiakban néhány tipikus és fontos ügylettípust mutatunk be és azt,
hogy azokban milyen esetekben találta úgy a Bizottság vagy a Bíróság, hogy a
tagállam előnyt juttatott.
6.1.2.3. Közmunkák, infrastruktúra

Gyakori, hogy állami vagy önkormányzati szervek azért végeztetnek

közmunkákat, hogy beruházókat csábítsanak egy bizonyos régióba, vagy, hogy
csökkentsék a beruházások indulási költségeit. Így előny például a kedvező
áron a gazdálkodók számára rendelkezésre bocsátott infrastruktúra, építési
telek301 vagy épület. Az építési telek és épület vonatkozásában kiadott 1997-es
közlemény szerint302 a Bizottság nem feltételezi, hogy az építési telek vagy
épület eladásakor támogatást nyújtottak, amennyiben az értékesítésre
megfelelő nyilvánosság mellett lezajlott versenytárgyaláson került sor, melyen a
legjobb ajánlatot fogadták el, vagy a független vagyonértékelő által
meghatározott piaci értéken került sor az értékesítésre, illetve amennyiben
piaci értéken az értékesítés sikertelen volt, akkor legfeljebb 5%-kal diszkontált
értéken.303
A hagyományosan az állami vagy önkormányzati költségvetésből létrehozott
általános infrastruktúra304 megépítését sokáig nem tekintették támogatásnak,
szemben az olyan munkákkal, „amelyeket kifejezetten egy vagy több cég vagy
valamilyen típusú termék érdekében végeznek”. A Bizottság maga is
közfeladatnak tekintette a kikötők, repülőterek, sportstadionok, illetve más
többcélú létesítmények építését, feltéve, ha az infrastruktúra a különböző
felhasználók és tevékenységek számára nem-diszkriminatív módon
rendelkezésre állt. Az Európai Bíróság (megerősítve a Bizottság és a
Törvényszék korábbi álláspontját) 2012. december 19-ei döntésében azt a
2005-ben indult vitát zárta le, amelyben a Lipcse/Halle-i reptér kibővítését
nanszírozták közvetve állami forrásokból. A reptér kibővítésére részben
vagy egészben azért került sor, hogy a DHL oda helyezze át európai
központját. A bővítés nanszírozását a projektcég tőkeemelésével oldották
meg, és ezen felül komoly működési és pénzügyi biztosítékokat ajánlottak a
DHL számára egy keretszerződésben. A Bizottság 2008-ban (1) a tőkeemelést
az uniós szabályokkal összeegyeztethető állami támogatásnak, míg (2) a DHL
számára ajánlott biztosítékokat összeegyeztethetetlennek és
megszüntetendőnek minősítette. Általános érvénnyel inkább az az érdekes (és
ez tartalmazta a vita gerincét is, annak ellenére, hogy a támogatást
összeegyeztethetőnek minősítették), hogy miért állami támogatás a tőkeemelés
egy állami tulajdonú cégben, amelyet az adott cég infrastruktúra létesítésére
használ. Ebben a körben a Bizottság szerint az állam nem teheti a
támogatási szabályoktól függetlenül a repülőtér üzemeltető vállalkozás
„alá” a repülőtéri infrastruktúrát, hogy az azon versenyezzen más repülőtér
üzemeltetőkkel az ügyfelekért.
A Bíróság ítélete kimondta, hogy a repülőtéri infrastruktúrának nemcsak az
üzemeltetése, 305 hanem – és ez az ítélet újdonsága – annak a későbbi
üzemeltetés érdekében történő kiépítése is gazdasági tevékenységnek minősül.
Ez nem is annyira az ítéletből, hanem az ítélet által jóváhagyott C-48/2006-os
bizottsági határozat releváns 86–89-es pontjaiból derül ki világosan.
Az ítéletben nyilvánvalóan szerepet játszott, hogy a hallei repülőtéri
infrastruktúra bővítésére a DHL-ért folytatott versenyben volt szükség (ezzel a
versenytorzító hatás adott) és az, hogy a tőkeemelés nélkül az infrastruktúrát
nem hozták volna létre, illetve, hogy ha a német tartomány helyett egy
úgynevezett piaci (magán) befektető járt volna el (mivel a vonatkozó
társaságban még a DHL letelepedése esetén sem volt hosszú távon sem
megtérülés), az sosem hajtja végre a kérdéses tőkeemelést.
A Bíróság megállapította, hogy a későbbi hasznosítás gazdasági (vagy nem
gazdasági) jellege határozza meg az infrastruktúra kiépítésének a minősítését.
Kimondta, hogy a hasznosítás gazdasági tevékenységként minősítése
szempontjából nem az releváns, hogy a tevékenységet magánbefektető
folytatja-e vagy az, hogy a tevékenység nyereséges-e, hanem az, hogy mi és
milyen a konkrét hasznosítás.306 A Bíróság meghatározott
tevékenységtípusokat is említett, amelyek, mint a biztonsági, rendfenntartási és
vámjellegű intézkedésekkel kapcsolatos intézkedések, illetve a légtér
ellenőrzésével és felügyeletével kapcsolatos tevékenységek nem minősülnek
gazdasági tevékenyégnek és ezért az ilyen infrastruktúra építése, illetve az
infrastruktúra ilyen célú hasznosítása nem minősülhet állami
támogatásnak.307 Mindazonáltal azt, hogy a hasznosítás gazdasági tevékenység
keretei között történik-e, azt minden esetben külön kell vizsgálni.308
A Lipcse/Halle ítélet nyomán a Bizottság fentebb ismertetett gyakorlata az
infrastruktúrákkal kapcsolatban gyökeresen megváltozhat. Bár az ítélet csak a
repülőtéri infrastruktúrára vonatkozik, de analógiával bármilyen, később
kereskedelmi célra hasznosított infrastruktúra kapcsán felveti az állami
támogatási elemzés szükségességét. Ez a contrario azt is jelenti, hogy elvben
csak annak az infrastruktúra építésének a nanszírozását nem kell megvizsgálni
az állami támogatási szabályoknak szempontjából, amely később nem
kereskedelmi célra kerül hasznosításra és a nagyközönség érdekében épült.309
Ilyenek például a fentebb már ismertetett biztonsági és állami funkciók
ellátására szolgáló létesítmények, illetve nem koncesszióban üzemeltetett, a
nagyközönség számára nyitva álló közutak/autópályák310 vagy a nyilvános,
nem külön célra fenntartott és a nagyközönség számára nyitva álló parkok,
játszóterek stb. A vasúti infrastruktúrákra vonatkozóan pedig részben a vasúti
liberalizáció állásától függ (és tagállamonként eltérő lehet) az infrastruktúra
építési projektek sorsa az állami nanszírozás megengedhetősége
szempontjából.
Másrészt annak az infrastruktúrának a nanszírozása, amelyek kereskedelmi
hasznosítása kapcsolódik kikötőkhöz, repterekhez,311 stadionokhoz,312
hulladékkezelő üzemekhez,313 valamint egyes K+F, energia314 és szélessávú
infrastruktúrákhoz első látásra az állami támogatás szabályainak
alkalmazásának hatálya alá esik és – amennyiben egyéb feltételek is teljesülnek
– be kell jelenteni őket a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának.315
Az általános infrastruktúrán kívüli speciális – pl. postai – infrastruktúra
létesítésének és használatának vezető jogesete az SFMI-Chronopost ügy.316
Ebben az ügyben a kizárólagos jogokkal rendelkező francia posta,317
hozzáférést biztosított saját infrastruktúrájához a versenyfeltételek mellett
tevékenykedő leányvállalata számára ellenérték fejében és erről 1990 és 2003
között folyt állami támogatási eljárás. A vita végére az utóbbi tett ideiglenes
pontot 2003. július 3-án, amikor a korábbi határozatokat hatályon kívül
helyezte.318 A Bíróság ítéletének indoklása szerint a normál piaci feltételek
ilyen infrastruktúra rendelkezésre bocsátás esetén szükségszerűen
hipotetikusak, a rendelkezésre álló objektív és igazolható információ alapján
kell azokat megállapítani. A Bíróság szerint az SFMI-Chronopost olyan díjat
zetett a postai infrastruktúra használatáért, ami a piaci szokásoknak megfelelt
és ezért az nem minősült támogatásnak, noha maga a szolgáltatás egyébként
más szolgáltatóknak hasonló feltételekkel nem volt hozzáférhető.
6.1.2.4. Preferenciális árrendszerek

Az államok gyakran az állami tulajdonú vállalatokon keresztül nyújtanak

támogatást, például úgy, hogy eltérítik valamely nyersanyag vagy energia árát a piac
által diktált ártól. A kedvező áru energiát felhasználó termelő azután az uniós piaci
versenyben előnnyel léphet fel az energiát piaci áron beszerző termelőkkel
szemben. A preferenciális árrendszerek az egész gazdaság működését
manipulálhatják, és akár távoli tagállamok más iparágait illetően is versenytorzító
hatással járhatnak.
A Landbouwshap ügyben319 az üvegházi zöldségtermelőknek a földgázra
külön tarifát állapított meg a gázművek, a Gasunie. A Bíróság ítéletében
megállapította, hogy a mezőgazdák szövetsége és a Gasunie külön megállapodott
ebben az alacsonyabb árban, de a szerződéses feltételekben a Gasunie nem
szabadon állapodott meg, mivel részvényeinek fele köztestületek kezében volt.
A Cofaz ügyben320 pedig egy Hollandiában a műtrágyagyártók számára
alkalmazott preferenciális árrendszer ellen a francia versenytársaik először a
Bizottsághoz fordultak, majd amikor elégedetlenek voltak a Bizottság ügyzáró
határozatával, keresetükre a Bíróság független szakértőkre hagyatkozva
megvizsgálta a holland gázárrendszert, és megállapította, hogy Hollandia olyan
támogatást nyújt a holland termelőknek, amivel lehetetlen helyzetbe hozza a
francia termelőket még honi piacaikon is.

6.1.2.5. Állami vagy önkormányzati kölcsönök

A kölcsönök esetében a referencia-kamatlábakról szóló közlemény321 tartalmazza

a referencia-kamatláb kiszámításának módszerét, amely a piaci árat helyettesítheti
olyan esetekben, ahol hasonló piaci ügyletek nem határozhatók meg egyértelműen
(ez elsősorban kisebb összegű ügyletek és/vagy kkv-kat érintő ügyletek esetében
fordulhat elő).322
A közlemény meghatározza, hogy az egyes tagállamokban normál biztosíték
mellett a bankok közép- és hosszú távra (5–10 év) mekkora kamatot számolnak. A
tagállamok többségére vonatkozóan a referenciakamatot az ötéves bankközi swap-
ráta plusz 1,88%-ban állapították meg 2010-ben,323 és azt időszakonként a piaci
módosulásokhoz igazítják.
 
2. ábra. A közleményben szereplő kamatszintek 2015 januárjától
 -Tól - AT BE BG CY CZ DE DK EE EL ES FI FR HR HU
ig

2015. … 0,34 0,34 2,18 0,34 0,52 0,34 0,66 0,34 0,34 0,34 0,34 0,34 1,58 2,21
01.
01.
 

-Tól - IE IT LT LU LV MT NL PL PT RO SE SI SK UK
ig

2015. … 0,34 0,34 0,34 0,34 0,34 0,34 0,34 2,16 0,34 2,63 0,46 0,34 0,34 1,02
01.
01.
 
Az állami szinten meghatározott alapkamatszinthez adódik (Magyarországon
forintban 2015-től 2,21%) a vállalkozás kockázati minősítéséből fakadó felár és az
ügylet biztosítékokkal való fedezettségének megfelelően megállapított további felár.
 
3. ábra. A közleményben szereplő kamatfelárak

Bázispontban kifejezett kamatfelárak

Hitelminősítési kategória Biztosítékokkal való fedettség

Magas Általános Alacsony

Kiváló (AAA-A) 60 75 100

Jó (BBB) 75 100 220

Kielégítő (BB) 100 220 400

Gyenge (B) 220 400 650

Rossz/Pénzügyi nehézségek (CCC és ennél alacsonyabb) 400 650 1000 (1)

 
Az így megállapított referenciakamathoz képest határozható meg, hogy van-e és
ha van, mekkora az állam által a piaci szereplőknek nyújtott hitel
támogatástartalma, azaz, hogy az piaci alapon nyújtott hitelnek vagy pedig állami
támogatásnak minősül-e.
Amennyiben azonban a konkrét ügyletben érintett vállalat hasonló ügyleteket a
referencia-kamatlábnál magasabb áron végzett, és pénzügyi helyzete, valamint a
piaci környezet nem változott lényegesen, a referencia-kamatláb az adott ügyben
nem tekinthető a piaci kamatlábakat helyettesítő érvényes értéknek. Azaz a
referenciakamatot nem lehet mechanikusan alkalmazni, sem felfelé, sem pedig
lefelé, azaz, ha a kamat a referenciakamat fölött van, a kölcsön még lehet
támogatás, de attól, hogy alatta van, még nem szükségszerűen az. Egyrészről azért,
mert a referenciakamat csak kamatminimumnak tekinthető, ami normál kockázat
mellett normál biztosítékokkal értendő. Tekintettel arra azonban, hogy a
támogatást gyakorta arra rászoruló, nehézségekkel küszködő vállalatok kapják,
jelentős kamatfelár is indokolt lehet ahhoz, hogy a hitelt piacinak lehessen
tekinteni.
A referenciakamat azonban csak az adott adósságügyletre vonatkozó empirikus
piaci adatok hiányában alkalmazható. Amennyiben a vállalat nanszírozási
költségeit illetően rendelkezésre áll információ a szóban forgó vállalat által (a
közelmúltban) felvett más hitelek, a vállalat által kibocsátott kötvények hozama
vagy a vállalatra vonatkozó CDS-felárak vonatkozásában.
6.1.2.6. Állami kezességvállalások

A Bizottság kezességvállalásról szóló közleménye324 szerint a támogatás

meglétének kizárásához rendszerint elegendő, ha a hitelfelvevő nincs nehéz
pénzügyi helyzetben, a kezességvállalás meghatározott ügylethez
kapcsolódik, a kockázat egy részét a hitelező viseli, és a hitelfelvevő piaci
alapú díjat zet a kezességvállalásért.
A kezességvállalások esetében rendszerint a közjogi jogalanyt, mint kezest, a
kölcsönvevőt és a kölcsönadót magában foglaló háromszöget kell vizsgálni.325
A legtöbb esetben a támogatás a kölcsönvevőnél jelenik meg, mivel az állami
kezességvállalás – azáltal, hogy lehetővé teszi a kölcsönvevő számára, hogy
olyan kamattal jusson kölcsönhöz, amelyhez a kezességvállalás nélkül a piacon
nem juthatott volna hozzá326 (vagy olyan helyzetben jusson kölcsönhöz,
amelyben a piacon kivételesen semmilyen kamattal nem juthatott volna hozzá)
– előnyt nyújthat a számára. Bizonyos meghatározott körülmények esetén
azonban az állami kezességvállalás egyúttal a kölcsönadónak is nyújthat
támogatást, különösen akkor, ha azt a kölcsönadó és a kölcsönvevő közötti
meglévő kötelezettség tekintetében utólag biztosítják, vagy ha a biztosított
kölcsönt egy másik, nem biztosított kölcsön vissza zetésére használják
fel.327
A piaci feltételeknél kedvezőbb feltételekkel vállalt kezesség – a kölcsönvevő
gazdasági helyzetét gyelembe véve – előnyt biztosít ez utóbbi számára (aki
olyan díjat zet, amelynek összege nem tükrözi megfelelően a kezes által vállalt
kockázat mértékét).328 Általában véve a korlátlan kezességvállalás nincs
összhangban a rendes piaci feltételekkel. Ugyanez vonatkozik a hagyományos
csőd és felszámolási szabályokkal szemben védelmet élvező, zetésképtelen
közvállalkozások adósságaiért vállalt állami felelősségből fakadó hallgatólagos
kezességvállalásra is.329
A Bizottság a támogatásérték kiszámításában és a támogatás általános
értékelésének vonatkozásában különböző módszert javasol a tájékoztató az
eseti garanciák és a garanciarendszerek esetében.

6.1.2.7. Tőkeinjekciók és állami bevásárlások

Az állam és az önkormányzatok gyakorta közvetlenül vagy vállalataik útján
olyan módon támogatnak egyes vállalatokat, hogy tőkeemeléssel vagy
adásvétellel részesedést szereznek azokban, vagy megvásárolják bizonyos
vagyontárgyaikat. A Bizottság ebben a körben a 6.1.2.1.–6.1.2.2. pontban
leírt piacgazdasági szereplő (befektető) kritériumát alkalmazza, de a
tőkeinjekciók és az állami bevásárlások során nincs olyan legalább
látszólag objektív mérce, mint amilyen a kölcsönök esetében, bár a rövid
távú befektetések esetén a Bizottság hajlik arra, hogy a referenciakamatot
legalábbis kiindulópontként gyelembe vegye.
A Bíróság tehát jogellenes állami támogatásnak nyilvánította az olyan állami
befektetéseket, amelyekre nem úgy (olyan előzetes vizsgálatok alapján, külső
tanácsadók igénybevételével, értékelések alapján, cégátvizsgálást követően stb.)
került sor, ahogy egy piaci befektető egy hasonló befektetést intéz, vagy ha
egy piaci motivációval rendelkező befektető az alacsony vagy bizonytalan
várható megtérülés miatt adott esetben feltehetőleg nem vagy nem annyit
vagy nem ilyen feltételekkel ruházott volna be.330
A megtérülés vonatkozásában a befektetéskori, azaz ex ante piaci értékelés
módszerét teszi magáévá a Bizottság, azaz úgy közelíti meg a befektetést, hogy
a befektető alappal hihette-e, hogy befektetése megtérül, és alappal mekkora
megtérülési rátára számíthatott.
A közép- és hosszú távú befektetéseknél a Bizottság először a tagállami
általános értékpapír-piaci megtérüléseket veszi gyelembe, majd a támogatott
vállalat ágazatának befektetési kockázatait és az annak az elismerését célzó
kockázati felárat méri föl, és ez utóbbit egy ún. béta változóval írja le: A béta
változó meghatározására a Bizottság az ágazatot elemzi, az Iberia esetében 20
légitársasághoz, a Crédit Lyonnais esetében 20 bankhoz hasonlítva a
támogatottat.331 A Bizottság szerint az előző úgynevezett „tőkevagyon
értékelési” („Capital asset pricing model” – CAPM) megközelítés inkább a
portfólió befektetések értékelésére alkalmas, míg az egyéb befektetések
esetében a támogatott vállalkozás ágazatának átlagos megtérüléséhez kell mérni
a támogatott vállalkozásba történő befektetés várható megtérülését.
A Gröditzer Stahlwerke GmbH ügyben332 a Bíróság megerősítette a
Bizottság elmarasztaló döntését egy privatizációs állami támogatási ügyben,
ahol a privatizáció során negatív vételár került megállapításra.
A Bíróság egyetértett azzal, amikor megállapította, hogy amennyiben a
felszámolás és a privatizáció közül az előbbi a kevésbé költséges, akkor a piaci
befektető a felszámolást választotta volna. A német államot minden pontban
elmarasztalva, annak hatodik érvére helyezte a legnagyobb hangsúlyt, ami azzal
volt kapcsolatos, hogy melyik megoldás volt ténylegesen olcsóbb az államnak.
Ebben a körben kimondta, hogy különbséget kell tenni azok között a
pénzjuttatások között, amelyeket az állam, mint közhatalom tett, valamint
azok között, amelyeket úgymond befektetőként eszközölt. Az ítélet 140.
bekezdésében kimondta, hogy a tagállam által közhatalomként juttatott összeg
elvesztését eleve nem lehet a felszámolás költségei körében számba venni, mert
egy piaci befektető ilyen jellegű befektetést eleve nem is eszközölt volna.

6.1.3. Szelektív folyósítás

Az uniós jog nem hozott létre eddig olyan világos szabályt, amelynek alapján
eldönthető lenne, hogy mi az általános jellegű és mi a szelektív intézkedés. Az
előbbi körben emlegetik az Egyesült Királyság alacsonyabb szintű szociális
szabályozását – az úgynevezett „szociális dömpinget”–, melynek révén a sziget
beruházási paradicsommá vált a kisebb közterhekre éhező befektetők számára.
Ez a típusú „támogatás” nem tiltott.
Az állami intézkedések akkor tartoznak az EUMSZ 107. cikke (1)
bekezdésének hatálya alá, ha „bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk
termelését” előnyben részesítik. Ennélfogva a gazdasági szereplőknek kedvező
intézkedések közül csak azok tekinthetők támogatásnak, amelyek szelektív
módon biztosítanak előnyt bizonyos vállalkozások vagy vállalkozások
bizonyos csoportjai, illetve bizonyos gazdasági ágazatok számára.
Azok az általános intézkedések, amelyekben a valamely tagállamban
tevékenykedő összes vállalkozás ténylegesen és egyenlő feltételekkel részt vehet,
nem szelektívek. Az olyan általános jellegű gazdasági intézkedések, melyek
általánosságban a hazai ipar versenyképességének javítását szolgálják, nem
minősülnek állami támogatásnak. Ahhoz azonban, hogy egy intézkedés
valóban általános jellegű legyen, annak hatályát ténylegesen nem szűkíthetik
olyan tényezők, amelyek korlátozzák az intézkedés gyakorlati hatását. Sem a
támogatható vállalkozások nagy száma (amely akár egy adott ágazat
valamennyi vállalkozását is jelentheti), sem az érintett ágazatok sokfélesége és
mérete nem adhat alapot annak megállapítására, hogy egy állami
kezdeményezés általános gazdaságpolitikai intézkedés, ha annak előnyeiből
nem minden gazdasági ágazat részesül.333 Az a tény, hogy egy intézkedés
alkalmazási körét objektív módon határozták meg, önmagában nem elegendő
az intézkedés általános jellegének megállapításához, és nem zárja ki a
szelektivitást.
A szelektivitás állami támogatásokkal kapcsolatos jog szerinti fogalmának
pontosítása érdekében célszerű különbséget tenni a tárgyi és a földrajzi
szelektivitás között.
6.1.3.1. Tárgyi szelektivitás

Egy intézkedés tárgyi szelektivitása azt jelenti, hogy az intézkedés egy adott
tagállamban csak bizonyos vállalkozásokra (vagy azok bizonyos csoportjaira)
vagy bizonyos gazdasági ágazatokra vonatkozik. A tárgyi szelektivitás egyaránt
lehet de facto vagy de jure jellegű.
 
a) De jure és de facto szelektivitás
A de jure szelektivitás közvetlenül az olyan intézkedések odaítélésére
vonatkozó jogi feltételekből fakad, amelyeket hivatalosan csak bizonyos
vállalkozások számára tartanak fenn. De facto szelektivitás akkor állapítható
meg, ha az intézkedés struktúrája miatt annak hatásai vállalkozások egy adott
csoportját előnyben részesítik.334 De facto szelektivitáshoz vezethetnek a
tagállam által előírt olyan feltételek vagy korlátok is, amelyek miatt bizonyos
vállalkozások nem részesülhetnek egy intézkedés (pl. adójóváírás)
előnyeiből.335
 
b) Diszkrecionális közigazgatási gyakorlatokból eredő szelektivitás
A látszólag valamennyi vállalkozásra vonatkozó, de valójában a közigazgatási
szervek mérlegelési jogköre által korlátozott intézkedéseket szelektívnek
tekintik.336
 
c)  A vállalkozások szokásos terheit enyhítő intézkedések tárgyi szelektivitásának
értékelése
Amikor egy tagállam egy vagy több jól meghatározható vállalkozást előnyben
részesítő pozitív eseti intézkedést fogad el, rendszerint könnyen
megállapítható, hogy ezek az intézkedések szelektív jellegűek, mivel egy vagy
néhány vállalkozást kedvezőbb bánásmódban részesítenek.337 Általában
kevésbé egyértelmű a helyzet akkor, ha a tagállam átfogóbb, a bizonyos
feltételeket teljesítő összes vállalkozásra alkalmazandó intézkedéseket fogad el,
amelyek csökkentik az e vállalkozások által viselt szokásos terheket. Ilyen
esetben az intézkedés szelektivitását többnyire egy háromlépcsős elemzési
módszerrel kell értékelni. Elsőként meg kell határozni a referenciarendszert.
Másodszor, meg kell határozni, hogy egy adott intézkedés az említett
rendszertől való eltérésnek minősül-e, amennyiben különbséget tesz a
rendszerből fakadó célok tekintetében hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő
gazdasági szereplők között. Az eltérés vizsgálata az elemzés e részének központi
eleme, mivel ennek alapján megállapítható, hogy az intézkedés primafacie
szelektív-e. Ha a szóban forgó intézkedés nem jelent eltérést a
referenciarendszertől, akkor nem szelektív. Ha azonban mégis eltér attól, az
elemzés harmadik lépésében meg kell állapítani, hogy a rendszer jellege és
felépítése igazolja-e az eltérést jelentő intézkedést.338 Amennyiben egy
primafacie szelektív intézkedést a rendszer jellege és felépítése igazol, az nem
minősül szelektívnek, és ezért nem tartozik az EUMSZ 107. cikke (1)
bekezdésének hatálya alá.339
A háromlépcsős elemzés ugyanakkor bizonyos esetekben nem alkalmazható.
Hangsúlyozni kell, hogy az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése nem okuk
vagy céljuk szerint tesz különbséget az állami beavatkozások között, hanem
hatásaik alapján határozza meg azokat, az alkalmazott módszerektől
függetlenül.340 Ez azt jelenti, hogy egyes kivételes esetekben nem elegendő
azt megvizsgálni, hogy egy adott intézkedés eltér-e az érintett tagállam által
meghatározott referenciarendszer szabályaitól, hanem azt is értékelni kell,
hogy a referenciarendszer határait következetesen vagy épp ellenkezőleg,
egyértelműen önkényes vagy elfogult módon alakították ki úgy, hogy az a
szóban forgó rendszer alapvető működési elve szempontjából hasonló
helyzetben lévő bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítsen.
Ennélfogva a gibraltári adóreformról szóló, C-106/09 P. és C-107/09 P. sz.
egyesített ügyekben hozott ítéletében341 a Bíróság kimondta, hogy a tagállam
által meghatározott referenciarendszer – még ha önmagában általános
kritériumokon alapul is – valójában hátrányos megkülönböztetést valósít meg
az adóreform által kitűzött cél tekintetében hasonló helyzetben lévő társaságok
között, aminek nyomán szelektív előnyt biztosít az offshore társaságok
részére.342 E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy az a körülmény, hogy
az „offshore” társaságokat nem adóztatják meg, nem a rendszer véletlen
következménye, hanem annak az elkerülhetetlen következménye, hogy az
értékelés alapját pontosan úgy határozták meg, hogy az „offshore” társaságok
ne rendelkezzenek adóalappal.343

6.1.3.2. Regionális szelektivitás
Elvben csak azok az intézkedések mentesülnek az EUMSZ 107. cikkének (1)
bekezdésében foglalt szelektivitási feltétel alól, amelyek hatálya az adott állam
egész területére kiterjed. Az alábbiakban ismertetetteknek megfelelően
azonban a referenciarendszert nem kell szükségszerűen az érintett tagállam
területi határain belül meghatározni.344 Ennélfogva azok az intézkedések,
amelyek a nemzeti terület egy adott részén tevékenykedő vállalkozások
számára biztosítanak előnyt, nem minősülnek automatikusan szelektívnek,345
ha eleget tesznek bizonyos feltételeknek. Így szelektívnek minősül, ha valamely
tagállam központi kormánya egyoldalúan úgy dönt, hogy egy meghatározott
földrajzi területen csökkentett adókulcsot alkalmaz. Nem minősül viszont
szeletívnek, ha egy bizonyos terület vagy régió vonatkozásában a regionális
vagy helyi hatóságok fogadhatnak el az illetékességi területükön belül
alkalmazandó adóintézkedést és az érintett hatóságok autonómiával
rendelkeznek a tagállam központi kormányával szemben,346 mind
intézményi, mind eljárási mind gazdasági szempontból.347 Amennyiben az
autonómia valamennyi említett feltétele teljesül abban az időpontban, amikor
a regionális vagy helyi hatóság úgy dönt, hogy kizárólag a saját illetékességi
területén alkalmazandó adóintézkedést fogad el, akkor az érintett régió és nem
a tagállam alkotja a földrajzi viszonyítási keretet.

6.1.4. A kereskedelemre és a versenyre gyakorolt hatás

6.1.4.1. Általános elvek

A vállalkozásoknak nyújtott állami támogatás az EUMSZ 107. cikkének (1)

bekezdése szerint csak akkor tiltott, ha az „bizonyos vállalkozásoknak vagy
bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy
azzal fenyeget”, és csak annyiban, „amennyiben ez érinti a tagállamok közötti
kereskedelmet”. Ez a támogatás fogalmának két jól elkülönülő és szükséges
eleme. A gyakorlatban azonban az állami támogatás értékelésekor ezeket a
kritériumokat gyakran együttesen vizsgálják, mivel azok alapesetben szervesen
összekapcsolódnak.348

6.1.4.2. A verseny torzulása

Az állam által nyújtott intézkedés akkor tekinthető úgy, hogy torzítja a
versenyt vagy azzal fenyeget, ha feltehetően javítja a kedvezményezett más
versenytárs vállalkozásokkal szembeni versenypozícióját.349
A Bizottság aktívan törekszik saját munkaterhe csökkentésére. Ennek egyik
formája a de minimis szabályozás – jelenleg hatályos a 2013-as rendelet350 a
kisebb jelentőségű támogatások tárgyában –, amelynek 3. cikke szerint nem
kell bejelenteni, ha egy vállalkozás számára valamely támogatási formában,
bármely hároméves időszak alatt351 nyújtott támogatás nem haladja meg
összesen a bruttó 200 000 eurót. A rendelet 3. cikke szerint a tagállamoknak
kell megtudniuk a de minimis támogatással érintett vállalattól, hogy az milyen
más de minimis támogatást kapott a megelőző három évben, és hogy e
támogatással együtt nem lépi-e túl a de minimis plafont. A tagállamoknak a
Bizottság kérésére 20 napon belül tájékoztatást kell adnia a Bizottságnak a de
minimis szabály által érintett támogatásokról, amelyekről az információkat
legalább 10 évig meg kell őrizni.
A de minimis körén túl a Bizottság szinte mindent a tagállamok közötti
kereskedelemre kiható intézkedésnek tekint. A gyakorlatban a Bizottság
minden olyan esetben feltételezi az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése
szerinti versenytorzulás fennállását, amikor az állam pénzügyi előnyt biztosít
egy olyan liberalizált ágazat valamely vállalkozásának, ahol verseny zajlik vagy
verseny alakulhatna ki.352 A Bizottság ugyanakkor megállapította, hogy
kizárható a versenytorzulás, ha egy adott szolgáltatás i) jogi monopólium
hatálya alá tartozik,353 ii) nem versenyez hasonló szolgáltatásokkal és iii) a
szolgáltató (szabályozási vagy jogszabályi korlátozások miatt) más liberalizált
(földrajzi vagy termék-) piacon nem tevékenykedhet.
Az állami támogatás várhatóan torzítja a versenyt, még akkor is, ha nem
segíti elő, hogy a kedvezményezett vállalkozás tovább bővüljön, és piaci
részesedéseket szerezzen. Elég, ha a támogatás lehetővé teszi számára annál
erősebb versenypozíció fenntartását, mint amellyel a támogatás hiányában
rendelkezett volna. Ebben az összefüggésben ahhoz, hogy a támogatás
versenytorzító hatásúnak minősülhessen, rendszerint elegendő, ha előnyt
biztosít a kedvezményezett számára azáltal, hogy mentesíti olyan költségek
alól, amelyeket a mindennapos üzletvezetése során általában viselnie
kellene.354
Az állami támogatás fogalmának a meghatározása nem írja elő, hogy a
versenytorzítás mértékének vagy a kereskedelemre gyakorolt hatásnak
jelentősnek vagy lényegesnek kell lennie. Az a tény, hogy a támogatás alacsony
összegű vagy, hogy a kedvezményezett vállalkozás kisvállalkozás, önmagában
nem zárja ki a verseny torzulását vagy annak veszélyét,355 feltéve, hogy az
ilyen torzulás valószínűsége nem pusztán hipotetikus jellegű.356
6.1.4.3. A kereskedelemre gyakorolt hatás

A verseny előtt nyitott piacon működő valamely vállalkozás számára biztosított

előnyről rendszerint feltételezhető, hogy torzítja a versenyt, és egyúttal az is,
hogy érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet. Ugyanis, „ha egy, az állam
által nyújtott pénzügyi támogatás megerősíti egy vállalkozás helyzetét más, a
Közösségen belüli kereskedelemben versenytárs vállalkozásokkal szemben, e
kereskedelmet a támogatás által érintettnek kell tekinteni”.357
Az állami támogatás még akkor is úgy tekinthető, hogy érinti az Unión
belüli kereskedelmet, ha a kedvezményezett nem vesz részt közvetlenül
határokon átnyúló kereskedelemben. A támogatás például a helyi kínálat
fenntartása vagy növelése révén megnehezítheti a piacra lépést más tagállamok
szolgáltatói számára.358
Még a kizárólag helyi vagy regionális szolgáltatásokat nyújtó és a származási
országon kívül tevékenységet nem végző vállalkozásnak közpénzből nyújtott
támogatás is érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, ha más
tagállamokban letelepedett vállalkozások is nyújthatnának ilyen
szolgáltatásokat (többek között a letelepedési jog igénybevételével), és ez a
lehetőség nem pusztán hipotetikus jellegű. Amikor például egy tagállam
közpénzből támogatást nyújt egy vállalkozásnak szállítási szolgáltatások
nyújtására, az ilyen szolgáltatások a támogatásnak köszönhetően fenntarthatók
vagy növelhetők, ami azt eredményezi, hogy másik államban letelepedett
vállalkozásoknak kevesebb esélyük van arra, hogy ezen állam piacán szállítási
szolgáltatást nyújtsanak.359 Kevésbé kell azonban ilyen hatásra számítani, ha a
gazdasági tevékenység mértéke igen csekély, amit a rendkívül alacsony
forgalom is tanúsíthat.
Az Enkhuizen-, Nijkerk- és Wieringermeer ügyekben360 a Bizottság
egyes környezetvédelmi támogatásban részesített holland jachtkikötők ügyében
döntött. Az értékelés során a Bizottság azt vizsgálta, hogy a kikötői helyek
mekkora hányadát használják más tagállamok hajósai. Tekintve, hogy ez
maximum 14% volt az egyik kikötő esetében, a többiek esetében pedig
elhanyagolható nagyságú volt, és tekintve azt is, hogy a kikötőkben
túlnyomórészt hosszú távú bérlők béreltek helyeket, a Bizottság úgy ítélte meg,
hogy az nem érinti az uniós kereskedelmet, sem azzal, hogy hatására a
külföldiek nagyobb számban látogatják a kikötőket, sem azzal, hogy a helyiek
elmaradnak a külföldi kikötőkből. Astabiai jachtkikötő támogatását viszont
azért tekintette a Bizottság bejelentéskötelesnek, mert a beruházásnak a Tirrén-
tengerre és a francia Riviérára is kihatása lehet.361
A versenytorzulás vagy a kereskedelemre gyakorolt hatás megállapításakor
nem szükséges meghatározni az érintett piacot vagy részletesen megvizsgálni,
hogy az intézkedés milyen hatást gyakorol a kedvezményezett és versenytársai
versenypozíciójára.362 Mindössze azt kell bizonyítani, hogy a támogatás
önmagában alkalmas arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet és
torzítsa a versenyt. A Bizottság azonban sajátos körülményeik miatt több ízben
is úgy ítélte meg, hogy egyes tevékenységek tisztán helyi hatással bírtak, és ezért
nem érintették a tagállamok közötti kereskedelmet. E határozatok közös
jellemzői363 a következők:
a)  a támogatás nem vezet kereslet vagy befektetések vonzásához az érintett
térségben, és nem akadályozza más tagállamokból származó vállalkozások
letelepedését;
b) a kedvezményezett által nyújtott termékek vagy szolgáltatások tisztán helyi
jellegűek vagy földrajzilag korlátozott vonzáskörzettel bírnak;
c)  a szomszédos tagállamok piacaira és fogyasztóira csak marginális hatást
gyakorolnak.

7. Az uniós jog kivételi rendszere

A jogi szabályozás szigorúnak látszó tiltást fogalmaz meg, amit fölpuhítanak
persze olyan nehezen értékelhető kritériumok, mint hogy érinti-e a támogatás
az államok közötti kereskedelmet stb. Ehhez adódik egy kivételrendszer, amely
bizonyos, pontosan csak nagy nehézségek árán meghatározható, gyakran
relatív kritériumok alapján a Bizottságra bízza a szabályrendszer kimunkálását
és működtetését is. A Bizottság jogilag kontrollált, de szinte diszkrecionális
mérlegelést lehetővé tevő politikákat alakított ki, amelyek egyáltalán nem vagy
csak szűk körben korlátozzák abban, hogy menedzselje az Uniós gazdaságot,
részben a központosított támogatási célok, részben a központosított
támogatások révén.
 A Bizottság felügyeli a 107. cikk (2) bekezdésének – ex lege kivételek –
alkalmazását és működteti a 107. cikk (3) bekezdésében megfogalmazott
kivételek – jogalkalmazói kivételek – rendszerét.

7.1. Ex lege kivételek

A 107. cikk (1) bekezdésének kategorikus tilalma alól maga az EUMSZ három
ex lege kivételt hoz létre, amelyeket a belső piaccal összeegyeztethetőnek
minősít:
a) a magánszemély fogyasztóknak nyújtott szociális jellegű támogatás, feltéve,
hogy azt a termék származásán alapuló megkülönböztetés nélkül nyújtják;
b)  a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk
helyreállítására nyújtott támogatás;
c) a Németországi Szövetségi Köztársaság Németország felosztása által érintett
egyes területei gazdaságának nyújtott támogatás, amennyiben a támogatásra
a felosztásból eredő gazdasági hátrányok ellensúlyozásához szükség van.364
Ezen felül az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése a közvállalkozások kapcsán
szintén kivételeket állapít meg az állami támogatási szabályok alkalmazása alól.

7.2. Bizottsági jogalkalmazástól függő kivételek

A 107. cikk (3) bekezdése emellett további öt kategóriában a Bizottságot
hatalmazza fel annak eldöntésére, hogy a nyújtott támogatás összeegyeztethető-
e a belső piaccal vagy sem:
a) az olyan térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott támogatás,
ahol rendkívül alacsony az életszínvonal vagy jelentős az
alulfoglalkoztatottság, valamint a Guadeloupe, Francia Guyana, Martinique,
Réunion, Saint Barthélemy, Saint Martin, valamint az Azori-szigetek,
Madeira és a Kanári-szigetek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott
támogatás, ezek strukturális, gazdasági és társadalmi helyzetére tekintettel;
b)  valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának
előmozdítására vagy egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar
 megszüntetésére nyújtott támogatás;
c)  az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését
előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja
hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes
mértékben;
d) a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás, ha az az
Unión belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös
érdekkel ellentétes mértékben;
e)  a támogatás olyan egyéb fajtái, amelyeket a Tanács a Bizottság javaslata
alapján hozott határozatával határoz meg.

7.3. Tanácsi politikai döntéstől függő kivételek

A 108. cikk (2) bekezdése alapján a Tanács valamely tagállam kérelmére
egyhangúlag, ha azt rendkívüli körülmények indokolják, gyakorlatilag
bármilyen támogatást jogszerűnek nyilváníthat. Ha a Bizottság menet közben
már eljárást indított a kérdésben, a Tanács eljárása alatt a Bizottság eljárását fel
kell függeszteni. Ha azonban a Bizottság már döntött, azt a Tanács utóbb már
nem változtathatja meg a Bíróság 2004-es döntése szerint.365
7.4. A kivételek rendszere
A kivételek e rendszerének ismeretében nem meglepő, hogy milyen jelentős
támogatást juttatnak az államok vállalkozásaiknak. A logika a támogatás
különböző formáinak az irány (hazai vagy exportpiac) és a funkció
(működtetés, életben tartás, átalakítás) szerinti csoportosítását diktálja. A
nemzetközi kereskedelmi szabályok (WTO) elsősorban az irány (export vagy
hazai) és az ágazat (mezőgazdaság, szállítás, szén, textil, műszál) szerinti
csoportosítást használják, míg az Uniós gyakorlatban bizonyos preferált célok
(környezetvédelem, területfejlesztés, K+F+I) fontos szerepet játszanak a
támogatások értékelésénél. Ezek a kategóriák természetesen mesterségesek és
kölcsönösen átfedik egymást. A gyakorlatban előfordul, hogy szinte az összes
kategória egyszerre jelenik meg egy értékelésben, például amikor a súlyos
válsággal küzdő NUTS II. régiók támogatása során a Bizottság egyébként
válságban lévő nagy munkaerő-felszívó képességű szektorok (úgy, mint
textilipar) működési támogatásának a megengedhetőségét sem zárja ki.

8. A támogatási formák csoportosítása

A támogatási formáknak az Európai Bizottság jelentéseiben alkalmazott és a
szakirodalomban is bevett csoportosítása a következő oldalon található.

8.1. A támogatás iránya szerint

8.1.1. Exporttámogatások

Az Unió exporttámogatásokra vonatkozó jogában döntő a külső és a belső

szabályok megkülönböztetése. Az exporttámogatások külső – harmadik
államokra vonatkozó – nemzetközi szabályait az 1995-ös marrakeshi
egyezmény mellékletét képező „Megállapodása támogatásokról és kiegyenlítő
intézkedésekről”366 elnevezésű jegyzőkönyv tartalmazza. Ezek – mint erről
már szóltunk – tiltják az exportteljesítménytől függő támogatásokat, de nem
vonatkoznak a mezőgazdaságra. A marrakeshi egyezményt megelőző uruguayi
forduló központi problémája volt, hogy a közös mezőgazdasági politika
keretében túlszubvencionált európai mezőgazdaság a világpiacon jelentős
mértékű teret nyert367 az Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland (Cairns-i
Csoport) terhére, amelyek egyesült erővel a világkereskedelmi liberalizációt és a
mezőgazdasági szubvenciók csökkentését erőltették.
 
6. ábra. A támogatás szabályozási területei

 
Az 1995-től életbe lépett mezőgazdasági megállapodás – a piacra jutás
liberalizálása (vagyis az importkorlátozások vámokká alakítása) mellett – az
exporttámogatásoknak az 1986–90-es referencia-időszakhoz képest történő
fokozatos leépítését368 irányozta elő, és tekintettel arra, hogy ez a
világgazdaságra is kihat, a belső támogatások hat év alatti 20%-os leépítését
irányozták elő a bázisidőszakban (1986–1988) fennálló belföldi ár és a
világpiaci ár különbségének gyelembevételével. Így azok az uniós
exporttámogatások, amelyek megfelelnek ennek a csökkentési
kötelezettségnek, nem tilosak a WTO szabályai szerint, habár nem kizárt velük
szemben kiegyenlítő intézkedés alkalmazása.
Az EU jelenleg irányadó exporttámogatási szabályait a 1225/2009/EK
tanácsi rendelet tartalmazza,369 amely a harmadik országokból érkező, ott
támogatott export ellen nyújt egységes külső védelmet a vámunió határain. A
harmadik államokba irányuló exporttal kapcsolatban 1997-ben a rövid távú
exporthitel-biztosítás tárgyában kibocsátott és többször módosított bizottsági
közlemény370 szerint az exporthitel-biztosítás lebonyolítását a magánszektorra
kell hagyni, és csak akkor léphet annak helyére a piaci feltételekkel támogatást
nyújtó állam, ha az előbbi nem tudja a feladatot megnyugtatóan ellátni. A
külföldi tőkebefektetések állami támogatása szintén a 107. cikk (1) bekezdése
hatálya alá tartozónak minősül, tekintettel arra, hogy az az Uniós vállalatok
egymás közötti versenyére is visszahathat a külföldi piacon.371
A más tagállamokba irányuló export serkentését célzó támogatások az
EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése alapján jogellenesek, mert közvetlenül hatást
gyakorolnak a tagállamok közti belső kereskedelemre és nyilvánvalóan
torzítják a közös piacon kialakult versenyt. Ezekben az esetekben a szektor
speci citás nem feltétel; általában minden támogatás tiltott. A más
tagállamokba irányuló export támogatásának tilalmát a Bizottság olyan
kiemelten kezeli, hogy azt még a de minimis szabály alkalmazási köréből is
kizárja, azaz a kis exportcélú támogatás is tilos. A de minimis rendelet372 6.
preambulum bekezdése és az 1. cikk d) pontja ennek megfelelően mindenféle
exporttámogatást kizár a hatálya alól.
A kilencvenes években elsősorban Görögországgal voltak kapcsolatosak a
belső exporttámogatási ügyek – mivel Görögországnak csak 1990-re (tehát
csatlakozását kilenc évvel követően) kellett átalakítania az Uniós államokba
irányuló exportra is vonatkozó támogatási rendszerét –, de Franciaországot és
Olaszországot is többször elmarasztalták.
Németországra 2003-ban került sor, amikor Mecklenburg-Vorpommern
alacsony intenzitású exporttámogatási rendszerét minősítették uniós jogba
ütközőnek. A fenti rendszer:
– a piacralépést támogató konzultációs tevékenységet és szemináriumokat,
– mind Németországon belüli és azon kívüli vásárokon való részvételt,
–  külföldön (ideértve az EU-n belül és a tagjelölt államokban) közös irodák
létrehozását és fenntartását, valamint
–  egy-egy évre vonatkozó külföldi kereskedelmi ügynök béréhez való
hozzájárulást tartalmazott.
A Bizottság az első intézkedéstípussal kapcsolatban megállapította, hogy a
konzultációs tevékenység és a szemináriumok nem esnek a rendeletben
megfogalmazott három esetből egyik körbe sem. A második intézkedéstípust
maga a WTO-egyezmény mentesíti. A Bizottság ugyanakkor mind a
harmadik, mind a negyedik intézkedést olyannak tekintette, mint amely az
exporttevékenységhez kötődő folyó költségeket vesz át a vállalkozásoktól. A
Bizottság a Mecklenburg–Vorpommern ügyben azt is kimondta, hogy a fenti
visszahatás miatt a szoros gazdasági együttműködés miatt az EGT-államokba,
illetve a tagjelölt államokba irányuló export támogatása is az EUMSZ 107.
cikkébe ütközik.373

8.1.2. Hazai támogatások

Az exporttámogatásokon kívül minden egyéb támogatás honi támogatásnak

tekinthető. A továbbiakban ezekről a támogatásokról lesz szó.

8.2. A támogatás funkciója szerinti csoportosítás

A támogatások aszerint is csoportosíthatóak – és ez a Bíróság és a Bizottság
megközelítésében releváns csoportosítás –, hogy mi a funkciójuk. A
funkcionális támogatások olyan támogatások, amelyeket nem aszerint
határoznak meg, hogy kinek adják, hanem aszerint, hogy a vállalat milyen
célra, illetve feltételekkel kapja. Ennyiben persze a funkcionális támogatások
hasonlítanak a horizontális támogatásokhoz, de egyetlen felosztás sem
tökéletes.
Azon támogatási projekteket, amelyeknek pusztán az a céljuk, hogy a
támogatott gazdasági egység működési költségeit csökkentsék, anélkül, hogy
azt például jobb piaci alkalmazkodáshoz vagy a cég működésének és belső
felépítésének felülvizsgálatához kötnék, működési támogatásnak nevezik. Azon
projekteket, amelyek segítséget nyújtanak a cég piaci alkalmazkodásában,
szerkezetátalakítási támogatásnak tekintik. Azokat a támogatásokat pedig,
melyek azt próbálják megelőzni, hogy a társaság válsághelyzetben csődbe
menjen, megmentési támogatásnak hívják.
A funkcionális támogatások annyiban is különböznek a többitől, hogy míg
a Bizottság a horizontális-vertikális támogatások vagy az eddig nem említett
hazai, illetve exporttámogatások vonatkozásában világosan állást foglal, és míg
a párokban az előzőeket feltételekkel engedi. És az utóbbiakat kivételekkel, de
tiltja; addig az úgynevezett funkcionális támogatások megítélése a Bizottság és
a Bíróság részéről nem ennyire egyértelmű. Az úgynevezett működési
támogatásokat – amelyeknek az a céljuk, hogy a támogatott gazdasági egység
működési költségeit csökkentsék – általában tiltja, míg az úgynevezett
megmentési és szerkezetátalakítási támogatásokat feltételekkel, de engedélyezi.
8.2.1. Működési támogatás

A működési támogatást ellenzi leghevesebben a Bizottság, mert annak

„közvetlen hatása van a termelési költségekre és az árra”.374 A Bizottság sem a
ciklikus, sem a konjunkturális problémákra való hivatkozásokat nem fogadja el
olyanként, ami megalapoz egy ilyen típusú piaci beavatkozást, és úgy tekinti,
hogy a működési támogatásnak súlyosan negatív következményei vannak a
piaci szereplőkre, mivel kifejezetten az ellen hat, hogy alkalmazkodjanak a
helyzethez.375
A gyakorlatban a Bizottság a működési támogatást még akkor sem tartja
elfogadhatónak, ha elmaradása esetén a támogatandó társaság tönkremegy, van
azonban négy olyan terület, amelynek körében a működési támogatást
elfogadja:
a)  bizonyos esetekben, kivételesen és átmenetileg a 107. cikk (3) bekezdés a)
pont alá tartozó legelmaradottabb és válság által leginkább sújtott
területeknek nyújtott célzott támogatást,376
b) a 107. cikk (3) bekezdés c) pont alá tartozó ritkán lakott és távoli területekre
irányuló szállítási többletköltségek megtérítését,377
c)  ahol az a hulladékkezelésből fakadó többletköltségek egy részét vállalja
át,378
d)  néhány szektorban (pl. hajóépítés), de csak szigorú mennyiségi feltételek
teljesítése esetén.379
Ezen felül a 107. cikk (3) bekezdés c) pont alá tartozó ultraperiférikus
régiókban380 és az alacsony népsűrűségű régiókban381 a szállítási
többletköltségek megtérítésére is nyújtható működési támogatás. A működési
támogatások vonatkozásában a bizottsági gyakorlat szétaprózott, egyes konkrét
eseti döntésekből ismerhető meg. Ez azonban annyiban nem jelent problémát,
hogy a gyakorlatban a Bizottság annyira szűk körben engedi meg az ilyen célú
támogatásokat, hogy nem szükséges azok normatív szabályozása.

8.2.2. A megmentési és szerkezetátalakítási támogatások

Az Európai Bizottság már több mint egy évtizede – szemben a működési
támogatásokkal – egyre részletesebb iránymutatásokkal szabályozza a
megmentési és a szerkezetátalakítási támogatásokat. Ezek a nehéz gazdasági
helyzetbe került vállalatok helyzetét kezelik. A megmentési támogatás a
hirtelen zetésképtelenné vált társaság túlélését biztosítja addig, amíg el nem
dől, hogy a vállalat elvben megmenthető-e, még a szerkezetátalakítási
támogatások hosszabb, de átmeneti jelleggel azt biztosítják, hogy a társaság a
működését egy előre elfogadott terv szerint úgy alakítsa át, hogy az versenyezni
tudjon a piacon.
2014. augusztus 1-jén váltotta fel az állami támogatás modernizációja
(SAM) keretében a megmentési és szerkezetátalakítási támogatások témájában
elfogadott új iránymutatás382 a 2004-ben elfogadott korábbi
iránymutatást.383
Az iránymutatás jogalapja az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja,
amely alapján a Bizottság jogosult engedélyezni az „egyes gazdasági
tevékenységek […] fejlődését előmozdító támogatást, amennyiben az ilyen
támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel
ellentétes mértékben”. Ez az eset érvényes különösen akkor, amikor a
támogatásra piaci hiányosság okozta egyenlőtlenségek kiigazítása, illetve a
gazdasági és társadalmi kohézió biztosítása céljából van szükség. A Bizottság
ennek érdekében meghatározza azokat a feltételeket, amelyek teljesítése mellett
egyes támogatások a belső piaccal összeegyeztethetőek.
 
Fogalma: Az iránymutatás a korábbi szabályozásokból már ismert megmentési
és szerkezetátalakítási támogatás fogalma mellé bevezeti az ideiglenes
szerkezetátalakítási támogatás fogalmát is. A három támogatási forma céljában,
tartalmában és feltételeiben is eltér egymástól.
A szerkezetátalakítási támogatás gyakran folyamatosabb támogatással jár és
helyre kell állítania a kedvezményezett hosszú távú életképességét egy
megvalósítható, koherens és messze nyúló szerkezetátalakítási terv alapján,
miközben lehetővé teszi a megfelelő saját hozzájárulást és tehermegosztást és
korlátozza a potenciális versenytorzulást.
A megmentési támogatás nevéből is következően sürgős és ideiglenes
támogatást jelent. Elsődleges célja, hogy lehetővé tegye egy problémákkal
küzdő vállalkozás felszínen maradását a szerkezetátalakítási vagy felszámolási
terv kidolgozásához szükséges rövid ideig, így lehetővé teszi a pénzügyi
helyzetének számottevő romlásával – ami súlyos likviditási válság vagy
technikai zetésképtelenség formájában jelenik meg – szembesülő vállalkozás
ideiglenes támogatását. Az ilyen ideiglenes támogatás elegendő időt biztosíthat
a nehézségeket előidéző körülmények elemzéséhez és a nehézségek
megoldására irányuló megfelelő terv kidolgozásához. Ezen felül a Bizottság
gyorsított eljárásban vizsgálja a kis összegű, 10 millió euró összeget meg nem
haladó megmentési támogatásokat.
Az ideiglenes szerkezetátalakítási támogatás valamely vállalkozás
szerkezetátalakításának támogatására kidolgozott likviditási támogatás, mely
biztosítja a kedvezményezettnek azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a
hosszú távú életképességének helyreállítását célzó megfelelő intézkedések
kidolgozásához és végrehajtásához. Ilyen támogatás csak kkv-knak és állami
tulajdonban lévő kisebb vállalkozásoknak nyújtható.
Az iránymutatás külön képletet tartalmaz a megmentési és ideiglenes
szerkezetátalakítási támogatások összegének számításához.384
Mivel az iránymutatás hatálya alá tartozó támogatások a Bizottság szerint a
leginkább versenytorzító támogatások közé tartoznak, ezért csak szigorú
feltételek mellett nyújthatóak. Röviden összefoglalva, egy valóban nehéz
helyzetben levő vállalkozás csak akkor kaphat az iránymutatás alapján
támogatást, ha kimerítette az összes piaci lehetőséget, és ha ilyen támogatás
szükséges egy pontosan meghatározott közös érdekű célkitűzés
megvalósításához és ekkor is csak tízévente egyetlen egyszer kaphatnak
támogatást („először és utoljára” elv).
 
Kedvezményezett: A kedvezményezett vállalkozás csak nehéz helyzetben levő
vállalkozás lehet, amely azt jelenti, hogy állami beavatkozás nélkül majdnem
biztosra vehető, hogy rövid vagy középtávon üzleti tevékenységének feladására
kényszerül. Az iránymutatás szerint ez akkor igazolható, ha az alábbi négy
feltételek valamelyike teljesül:
a)  a veszteségek elérik a vállalkozás jegyzett tőkéjének több mint felét
(korlátolt felelősségű vállalattípusok esetén),
b)  a veszteségek elérik a társaság könyveiben kimutatott tőke felét (korlátlan
felelősségű vállalattípusok esetén),
c)  zetésképtelenségi eljárás indult ellene vagy a megindítás feltételei a hazai jog
szerint fennállnak,
d) nem kkv vállalkozás esetében, ahol az elmúlt két évben a vállalkozás könyv
szerinti adósság/saját tőke aránya 7,5-nél magasabb és emellett a vállalkozás
EBITDA-val számolt kamatfedezeti rátája nem éri el az 1,0 értéket.
További feltétel, hogy a kedvezményezettnek legalább három éve működnie
kell, tehát nem minősülhet az iránymutatás értelmében újonnan alapított
vállalkozásnak (kivéve, ha kkv-ról van szó és a zetésképtelenség fenti esete
forog fenn).
Kivételes esetben megmentési támogatás, valamint kkv-k és állami
tulajdonban lévő kisebb vállalkozások esetében, ideiglenes szerkezetátalakítási
támogatás nyújtható olyan vállalkozásoknak is, amelyek nincsenek az
iránymutatás szerinti nehéz helyzetben, de kivételes és előre nem látható
körülmények miatt sürgős likviditási szükségletekkel találják magukat
szemben.
 
A belső piaccal összeegyeztethetőség: Az iránymutatás alapján a
nagyvállalkozásoknak nyújtott támogatásokat egyedileg be kell jelenteni a
Bizottságnak. Kkv-knak és állami tulajdonban levő kisebb vállalkozásoknak
támogatási programok alapján lehet támogatást nyújtani, amely programok
szintén előzetes bejelentési kötelezettség alá esnek.
A Bizottság a bejelentett támogatási intézkedéseket megvizsgálja, és csak
akkor tekinti a belső piaccal összeegyeztethetőnek, ha az iránymutatásban
meghatározott alábbi hét feltétel mindegyike teljesül:
a)  az állami támogatás pontosan meghatározott közös érdekű célkitűzéshez
járul hozzá;
b) az állami beavatkozás szükséges, tehát olyan lényeges fejlődést eredményez,
amelyet a piac önmagában nem tud megvalósítani, pl. piaci hiányosságot
számol fel vagy egyenlőséggel, kohézióval kapcsolatos problémát kezel
sikeresen;
c)  a célkitűzés nem érhető el más, kevésbé torzító hatású intézkedésekkel (a
támogatás megfelelősége);
d)  a támogatás nélkül a kedvezményezettet oly módon alakították volna át,
adták volna el vagy számolták volna fel, amely nem vezetett volna a közös
érdekű célkitűzés megvalósításához (ösztönző hatás);
e)  a támogatás arányossága (minimumra korlátozott támogatás): a támogatás
nem haladhatja meg a közös érdekű célkitűzés megvalósításához szükséges
minimumot;
f) a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt indokolatlan
negatív hatások elkerülése: a támogatás negatív hatásait kellőképpen
korlátozni kell annak érdekében, hogy az intézkedés pozitív hatásai
kerüljenek túlsúlyba;
g) a támogatás átláthatósága: biztosítani kell, hogy a tagállamok, a Bizottság, a
gazdasági szereplők és a nyilvánosság könnyen hozzáférjenek az összes
vonatkozó jogszabályhoz és az odaítélt támogatással kapcsolatos összes
információhoz.
A fenti feltételek teljesülését is a támogatást nyújtó tagállamnak kell
bizonyítania.
Speciális szabályok vonatkoznak az általános gazdasági érdekű
szolgáltatásokat nyújtó nehéz helyzetben levő vállalkozásokra, amelyek akkor
is kaphatnak támogatást, ha nem felelnek meg az iránymutatás feltételeinek.
Ilyen esetben, a Bizottság kivételesen engedélyezheti a támogatás ki zetését,
amennyiben az szükséges az általános gazdasági érdekű szolgáltatás
folyamatosságának biztosításához, amíg a szolgáltatás működtetésével új
szolgáltatót nem bíznak meg. Ehhez az érintett tagállamnak objektíven
indokolnia kell, hogy a támogatás összege és időtartama szigorúan arra a
szintre korlátozódik, ami ahhoz szükséges, hogy a szolgáltatás működtetésével
egy új szolgáltatót bízzon meg.
Ugyancsak könnyített feltételek vonatkoznak a kisebb támogatási összegű és
kisebb méretű kedvezményezetteknek (kkv-k és állami tulajdonú kisebb
vállalkozások) nyújtott támogatásokra. A Bizottság az ilyen programok
jóváhagyását egyszerűsített eljárásban végzi el, mivel kisebb a versenytorzító
hatás lehetősége, mivel az egy vállalkozásnak nyújtható támogatás maximális
összege csak 10 millió euró lehet.
8.3. A támogatás célja szerinti csoportosítás (horizontális
szabályok)
A Bizottság bizonyos „jó” célok elérése érdekében – melyeket azon az alapon
kezel „támogatandó célként”, hogy ezekben az esetekben értékelése szerint a
piac képtelen a kívánt eredmény elérésére („piaci kudarc”) – szükségesnek ítéli
az állami beavatkozás lehetővé tételét. Ezek az ún. „horizontális” támogatási
szabályok írják le a Bizottság álláspontját a gazdasági ágazatoktól független
(környezetvédelem, kutatás stb.) problémák megoldására nyújtott (illetve
pontosabban az ezekre való hivatkozással nyújtott) támogatásokkal
kapcsolatban. Ezek a Bizottság által kibocsátott horizontális szabályok
bizonyos – nem mindig harmonikus – összefüggésben vannak a Bizottság
adott kérdéssel kapcsolatos (pl. környezetvédelmi) politikájával. A horizontális
szabályokat három szempontból érdemes vizsgálni: egyrészt, hogy milyen
területekre terjednek ki, másrészt, hogy mennyiben rendelkeznek kötőerővel,
harmadrészt, hogy miként fogalmazták meg őket.
A jelen fejezet írása idején a területfejlesztésre, a környezetvédelemre, a
kutatás-fejlesztés-innovációra, a képzésre, a kis- és középvállalkozások
támogatására, kockázati tőkebefektetésekre, a hátrányos helyzetű és a
fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatásához nyújtott támogatásokra,
valamint a bizottsági klasszi káció szerint a nehéz helyzetbe került vállalatok
megmentésére és szerkezetátalakítására vonatkozó szabályok alkotják az
úgynevezett horizontális támogatási szabályok gerincét. Ezeket egészítik ki a
2008-ban kirobbant pénzügyi és gazdasági válságra tekintettel alkotott és
kizárólag a pénzügyi szektorra vonatkozó szabályozási csomag, valamint az
európai közérdekű jelentős projektek támogatására vonatkozó közlemény.
Ezek a horizontális szabályok az uniós jogforrási hierarchia különböző
szintjein elhelyezkedő jogi aktusokban találhatók.
A horizontális támogatások kérdésében a Bizottság főként iránymutatásokat,
közleményeket, keretszabályokat bocsát ki. Ezek szigorú értelemben nem
jogszabályok, csak politikai indikációk a tagállamok számára, de nem
peresíthetőek, és nem kötik a Bizottságot.
 Az egyes területekre vonatkozó szabályok egyrészt leírják, hogy az EUMSZ
107. cikk (1) bekezdés mennyiben (nem) alkalmazható, illetve, hogy az adott
céllal milyen vállalatoknak, milyen intenzitással és milyen időtávon lehet
jogszerűen támogatást nyújtani, másrészt meghatározzák, hogy a horizontális
szempontoknak megfelelően kialakított és legalizált támogatást mely érzékeny
gazdasági szektorokban nem lehet még az egyéb feltételek teljesülése esetén
sem alkalmazni, arra tekintettel, hogy például az adott ágazatban
kapacitásfelesleg vagy túltermelés van.
Ezen felül a horizontális támogatási szabályok részét képezik az általános és
speciális csoportmentességi rendeletek is. A Bizottság 651/2014/EU rendelete
– az új általános csoportmentességi rendelet – 2014. július 1-jén lépett
hatályba.385 Az eddigi egyetlen speciális csoportmentességi rendelet a
mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és vidékfejlesztési célú állami támogatásokra
vonatkozó rendelet, amely szintén 2014. július 1-jétől alkalmazandó.386
Az új általános csoportmentességi rendeletet jelentősége miatt részletesebben
ismertetjük. Az új általános csoportmentességi rendelet (GBER II) azt
határozza meg, hogy egyes támogatások milyen feltételek mellett minősülnek
az EUMSZ 107. cikkének (3) bekezdése értelmében a belső piaccal
összeegyeztethetőnek, és mentesülnek a 108. cikkének (3) bekezdése szerinti
előzetes bejelentési kötelezettség alól. Ahhoz, hogy a támogatás a fentiek
szerint mentesüljön, meg kell felelnie a rendelet I. fejezetében (általános rész)
meghatározott valamennyi feltételnek és a III. fejezetében (az egyes támogatási
fajtákra vonatkozó speci kus szabályok) meghatározott vonatkozó
feltételeknek.
Az I. fejezet meghatározza, hogy a rendelet milyen támogatási formákra
alkalmazandó és részletes kivételeket is meghatároz, pl. ha egy adott támogatási
program aránytalan költségvetési terhet jelent a tagállam GDP-jéhez képest, ha
exporttevékenység támogatásáról van szó, de ilyen kivételek találhatók egyes
ágazatok (pl. halászat és mezőgazdaság) kapcsán is, és akkor is, ha a támogatás
közvetlenül vagy közvetve az uniós jog megsértéséhez vezetnének. A rendelet
hatálya szempontjából a legfontosabbak az ún. bejelentési határértékek,
amelyek meghatározzák azt a küszöbértéket, amely felett egy támogatás (a
támogatáshalmozódás szabályát is gyelembe véve387) nem tartozik a
csoportmentesség hatálya alá, azaz előzetesen be kell jelenteni a Bizottságnak
jóváhagyásra, még akkor is, ha a támogatás egyébként a rendelet minden egyéb
feltételének megfelel. A küszöbértékek támogatási fajtánként eltérő, pl. a kkv-
knak nyújtott innovációs támogatás esetében vállalkozásonként és
projektenként 5 millió euró, míg szélessávú infrastruktúra esetén
projektenként 70 millió euró.
A támogatásokkal szemben támasztott általános követelmény, hogy
átláthatóak és ösztönző hatásúak legyenek. Az átláthatóság kritériuma azt
jelenti, hogy a bruttó támogatási egyenérték (BTE) kockázatelemzés nélkül
előre és pontosan kiszámítható legyen, amelynek érdekében a rendelet
pontosan meghatározza, hogy milyen támogatási kategóriák minősülnek
átláthatónak (pl. ilyen a vissza nem térítendő támogatás, kölcsön formájában
nyújtott támogatás, ha gyelembe veszi a referencia-kamatlábat vagy a
kezességvállalás). Az ösztönző hatás főszabály szerint akkor valósul meg, ha a
kedvezményezett még a munka megkezdését megelőzően megadott tartalmú
írásbeli támogatási kérelmet nyújt be az érintett tagállamnak.
A korábbi általános csoportmentességi rendelethez képest az új rendelet
részletesebb közzétételi és információszolgáltatási feladatokat állapít meg a
tagállamok számára, amelynek alapján részletes és a rendelet melléklete szerinti
formában interneten kell közzétenni a támogatásokra vonatkozó
információkat.
Szintén változást jelent a korábbi szabályokhoz képest, hogy a Bizottság
egyedi határozatával a rendeletet megsértő tagállamot – tehát amely bejelentési
kötelezettségét nem teljesítette és a támogatás nem felel meg az általános
csoportmentességi rendelet szabályainak – arra kötelezheti, hogy azokat a
támogatásokat is jelentse be a Bizottságnak, amelyek a rendelet minden
feltételét teljesítik. Ezt a szankciót a Bizottság széles diszkrecionális jogkörrel
alkalmazhatja, és a bejelentendő intézkedéseket korlátozni lehet azon
intézkedésekre, amelyeket bizonyos támogatástípusok vagy bizonyos
kedvezményezettek javára fogadtak el, vagy azon támogatási intézkedésekre,
amelyeket az érintett tagállam bizonyos hatóságai fogadtak el.
Az új általános csoportmentességi rendelet III. fejezete az egyes támogatási
fajtákra vonatkozó speci kus rendelkezéseket tartalmazza. Terjedelmi korlátok
miatt a továbbiakban csak öt területtel foglalkozunk. Ezek a területfejlesztés
(regionális támogatás), a környezetvédelem, a munkanélküliség mérséklése, a
képzés és foglalkoztatás, valamint a kutatás-fejlesztési-innovációs tevékenység
támogatása. Tekintettel arra, hogy a csoportmentességi rendelet és az egyes
speci kus jogi aktusok (főként iránymutatások) egymást kiegészítve
vonatkoznak adott területre, ezért a szabályokat egyrészt a 2014-es általános
csoportmentességi rendelet alapján, másrészt a vonatkozó egyéb jogi aktus (pl.
iránymutatás) alapján mutatjuk be.

8.3.1. Regionális támogatás (területfejlesztés)

A regionális támogatások388 kapcsán a Bizottságnak egyszerre kell szem előtt

tartania a szabadpiaci verseny és a szolidaritás szempontjait. A piacot nem csak
fenn kell tartania, de fel is kell „építenie”, ahol nincs, azaz az egységes piac
liberális gazdaságpolitikai céljának megvalósítása érdekében piacalkotó
gazdaságpolitikát kell folytatnia. Ugyanakkor pedig nyitva kell tartania a
szemét a regionális támogatásnak álcázott számtalan állami működési
támogatással kapcsolatban. Ez annál is nehezebb, mivel az ipar tradicionálisan
bizonyos régiókban koncentrálódik, így a régiónak nyújtott támogatás egyben
egy iparágnak nyújtott támogatás is lehet.
A regionális állami támogatási politika abból a vélelemből indul ki, hogy az
elmaradott régiók elmaradottsága a régióban mindenkit egyenlően
hátrányosan érint és riaszt. A regionális támogatásokat az elmaradott régiók
fejlesztése érdekében nyújtják. A támogatások célja
a) a beruházások ösztönzése;
b) a már letelepedett vállalatok modernizációja;
c) a munkahelyteremtés; és
d) működési támogatásokkal a munkahelyfenntartás az elmaradott régiókban.
A támogatás akkor engedélyezhető, ha az általa okozott versenytorzulás
kisebb, mint az általa okozott össztársadalmi előnyök. Ezt a Bizottság a területi
lefedettségnek, a támogatás mértékének és a jogosultság feltételeinek
szabályozásával alakítja ki.
A Bizottság által alkalmazott szabályok e területen két aktusból, egy-egy
iránymutatásból és egy közleményből olvashatók ki, továbbá a Bizottság éves
versenypolitikai jelentése tartalmaz ehhez hasznos adalékokat. Egy-egy terület
számszerű adatok alapján történő megfelelése a kritériumoknak nem jelenti
egyébként, hogy a Bizottságnak ne lenne mérlegelési joga a támogatás
megengedhetőségével kapcsolatban. Így a bizottsági kommunikációkból,
iránymutatásokból és levelekből kialakuló egész rendszer normatív jellege
kérdéses, az indikátorok inkább csak a jóváhagyás vagy az elutasítás igazolását
szolgálják.
 A regionális támogatásokat 2014. július 1-től az új 2014-2010-as időszakra
vonatkozó iránymutatás váltja tartalmazza.389
8.3.1.1. A 2014-es új csoportmentességi rendelet regionális támogatásokra vonatkozó
szabályai

A 2014-es új csoportmentességi rendelet regionális támogatásokra vonatkozó

szabályai mentesítik az olyan ad hoc regionális támogatásokat, amelyeket
regionális beruházási és foglalkoztatási támogatási program alapján nyújtott
támogatás kiegészítésére használnak fel, és amely a beruházáshoz nyújtandó
teljes támogatásnak legfeljebb 50%-át teszi ki. Ezeket tehát nem kell az
EUMSZ 107. cikkének (3) bekezdése szerint a Bizottságnak előzetesen
bejelenteni és a közös piaccal összeegyeztethető támogatásnak minősülnek.390
A csoportmentességi rendelet alapján nem mentesülő regionális támogatások
továbbra is az előzetes bejelentési kötelezettség hatálya alá esnek, kivéve, ha egy
bejelentett és jóváhagyott támogatási program alapján nyújtott egyedi
támogatás az ún. bejelentési határérték alatt marad.391
A 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó új regionális iránymutatás a
regionális beruházási támogatás, működési támogatás és a városfejlesztési
támogatás szabályait tartalmazza.
A regionális beruházási támogatásmérettől függetlenül nyújtható a
kedvezményezetteknek az EUMSZ 107. cikk (3) bek. a) pont szerinti
területeken (tehát ott, ahol az életszínvonal abnormálisan alacsony, vagy ahol
súlyos az alulfoglalkoztatottság) az induló beruházásokhoz. Az elszámolható
költségek köre az új tárgyi eszközök (kivéve kkv-k, akik használt eszközök
beszerzésére is kaphatnak támogatást) és immateriális javak beruházási
költségeire és a beruházás által létrehozott munkahelyek két évre számított
bérköltségére terjed ki. A támogatási intenzitás maximum az adott területre
érvényes regionális támogatási térkép szerinti intenzitás lehet. A támogatás
kedvezményezettjének komoly önerőt kell felmutatnia: az elszámolható
költségek legalább 25%-ára kiterjedő pénzügyi hozzájárulást kell biztosítania
saját forrásaiból vagy külső nanszírozás igénybevételével, minden állami
támogatástól mentes formában.
A regionális működési támogatás a legkülső régiókban és a ritkán lakott
területeken392 működő programok alapján nyújtható az alábbi költségek
ellentételezésére:
a)  a működési támogatásra jogosult területeken előállított áruk kiegészítő
szállítási költségei, ha bizonyos egyéb feltételek is teljesülnek (pl. a
kedvezményezett által helyben folytatott termelő tevékenység és a támogatás
előre objektíven számszerűsíthető);
b)  a legkülső régiókban letelepedett kedvezményezettek esetében a szállítási
költségektől eltérő, az EUMSZ 349. cikkében393 említett egy vagy több
állandó hátrány közvetlen következményeként felmerülő kiegészítő
működési költsége, ha egyéb feltételek teljesülnek (pl. a kedvezményezett
legkülső régióban található).
A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az e cikkben meghatározott
elszámolható kiegészítő költségek 100%-át.
A regionális városfejlesztési támogatás kizárólag 20 millió eurót meg nem
haladó összegű projektekre vonatkozik, ha az alábbi feltételek teljesülnek:
a)  a projekteket városfejlesztési alapok igénybevételével hajtják végre
támogatott területeken;
b)  a projekteket az uniós strukturális és beruházási alapokból
társ nanszírozzák;
c) a projektek támogatják a fenntartható városfejlesztésre vonatkozó integrált
megközelítés alkalmazását;
d)  legalább a projekthez nyújtott teljes nanszírozás 30%-a erejéig
magánbefektetői források is bevonásra kerülnek a városfejlesztési alapok
vagy projektek szintjén.
A fenti feltételek teljesülése esetén a városfejlesztési projekt teljes költsége
elszámolható költségnek minősül.

8.3.1.2. A 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási iránymutatás

Az új, a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó iránymutatás a folyamatban

levő átfogó állami támogatási reform célkitűzéseinek megfelelően
meghatározza a támogatási intézkedések közös piaccal való
összeegyeztethetőségének értékelése során alkalmazott közös elveket, amelyek
általánosságban a következők:
a) a támogatási intézkedés közös érdekű célkitűzésre irányul;
b) az állami beavatkozás szükséges;
c) megfelelő szakpolitikai eszközt jelent a közös érdekű célkitűzés kezeléséhez;
d) ösztönző hatással van az érintett vállalkozások magatartására;
e) a támogatás arányos (a minimumra korlátozott);
f)  elkerüli a tagállamok közötti versenyre és kereskedelemre gyakorolt
indokolatlan negatív hatásokat;
g) a támogatás átlátható.
Az új iránymutatás bemutatja, hogy ezeknek az elveknek az érvényesülését
milyen szempontok alapján vizsgálja a Bizottság a regionális támogatások
esetén. A Bizottság a bejelentett regionális támogatások esetében általában azt
elemzi, hogy a támogatási intézkedés kialakítása biztosítja-e azt, hogy a
támogatás közös érdekű célkitűzés eléréséhez való pozitív hozzájárulása
meghaladja a kereskedelemre és a versenyre gyakorolt potenciálisan negatív
hatása.
A Bizottság az iránymutatás alapján beruházási támogatási programokat és
egyedi beruházási támogatásokat, illetve működési támogatási programokat
hagy jóvá főként kkv-k és szűkebb körben nagyvállalkozások394 számára.
Az iránymutatás alapján nyújtott nemzeti regionális támogatások a
kedvezményezett típusa szerint lehetnek nagyvállalatok vagy kkv-k, a
támogatási forma szerint pedig beruházási vagy működési támogatások. Az
EUMSZ 107. cikk (3) bekezdés a) pontja olyan területek gazdasági
fejlettségének támogatását teszi lehetővé, ahol az életszínvonal abnormálisan
alacsony, vagy ahol súlyos az alulfoglalkoztatottság, míg a 107. cikk (3)
bekezdés c) pont bizonyos gazdasági tevékenységek vagy bizonyos gazdasági
területek fejlődésének megkönnyítésére nyújtott támogatást teszi jogossá, „ahol
ez nem érinti a közös érdekbe ütközően hátrányosan a kereskedelmi
viszonyokat.”
A nemzeti regionális támogatásokat csak a fenti feltételeknek megfelelő, ún
„a” vagy „c” típusú régiókban lehet nyújtani. A Bizottság ezeket a régiókat
bonyolult rendszer alapján (amelynek alapja az adott régióban egy főre eső
GDP) úgy kell meghatározni, hogy összesen az uniós összlakosság (EU-28
népesség) 47%-a éljen az e jogcímeken államilag támogatott területen.
A támogatási intenzitás az érintett régió típusától függ. Az „a” típusú régiók
esetén a maximális támogatási intenzitás 50%, ez az EU-27 átlaghoz képest
legalacsonyabb GDP-jű térségek esetében alkalmazható és további 10%, illetve
20%-kal növelhető a legkülső régiókban (outermost regions) és az EU-27 GDP-
átlagának 75%-át el nem érő GDP-jű régiókban. A „c” típusú régiókban a
támogatási intenzitás maximum 15% lehet és 5%-kal növelhető korábban „a”
típusú régiónak minősített területeken és bizonyos feltételek mellett tovább
közelíthető a szomszédos „a” típusú területek támogatási intenzitásához. Mind
a két típusú régiók esetében további 20%-kal emeli a támogatási intenzitás
felső határát, ha a kedvezményezett kisvállalkozás, és 10%-kal, ha
középvállalkozás.
Az iránymutatás I. melléklete tartalmazza a regionális támogatási
lefedettséget tagállamonként, amelynek alapján ebben a programozási
időszakban a teljes népesség 76,71%-a által lakott területek támogathatók
Magyarországon.395

8.3.2. Környezetvédelmi támogatások

A Bizottság európai érdeknek tekinti a környezet védelmét, noha 1974-ig

egyáltalán nem foglalkozott a környezeti célú állami támogatásokkal396 és
eredetileg átmeneti jellegűnek tekintette a környezetvédelmi célú támogatások
mentességét397 az általános támogatási szabályok alól.
A Bizottság környezetvédelmi támogatási politikájának központi eleme
összhangban áll az EUMSz 191-193. cikkeiben meghatározott
környezetvédelmi politikájával, amennyiben továbbra is az integrációs elvet
teszi magáévá, azaz, hogy a környezeti megfontolásokat minden politikába be
kell építeni és a „szennyező zet” elvét vallja, azzal, hogy el kívánja érni, hogy
a környezethasználat költségeit beépítsék a termelési költségek közé.
A környezetvédelem terén jelenleg a GBER környezetvédelmi és energetikai
támogatásokra vonatkozó szabályai és a Bizottság 2014-ben kiadott
környezetvédelmi és energetikai célú állami támogatásokra vonatkozó
iránymutatása határozza meg a követendő normákat.
A környezetvédelmi célú támogatásokra vonatkozik az új általános
csoportmentességi rendelet is, amely több környezetvédelmi és energetikai
támogatási fajtát mentesít az előzetes bejelentési kötelezettség alól. Az
iránymutatás pedig ezt kiegészítve azokra a támogatásokra vonatkozik,
amelyek bejelentési kötelezettség alá esnek, tehát nem tartoznak a
csoportmentességi rendelet hatálya alá. Az általános csoportmentességi rendelet
a környezetvédelmi és energetikai támogatások közül az alábbi támogatási
fajtákat nevesíti:
a)  a vállalkozások számára az uniós környezetvédelmi szabványok
túlteljesítését, illetve uniós szabványok hiányában a környezetvédelem
szintjének emelését lehetővé tevő beruházási támogatás;
b)  a jövőbeni uniós szabványokhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz
nyújtott beruházási támogatás;
c) energiahatékonysági projektekhez nyújtott beruházási támogatás;
d) épület-energiahatékonysági projektekhez nyújtott támogatás;
e) nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelésre irányuló beruházási támogatás
f) megújuló energia támogatására irányuló beruházási támogatás;
g)  megújuló energiaforrásból származó villamos energia termelésének
ösztönzésére irányuló működési támogatást;
h)  kisméretű létesítmények megújuló energia-termelésének ösztönzésére
irányuló működési támogatás;
i)  a 2003/96/EK irányelv398 szerinti környezetvédelmi adókedvezmény
formájában nyújtott támogatás;
j)  szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási
támogatás;
k) energia hatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás;
l) környezeti tanulmányokhoz nyújtott támogatásnál.
A 2014-es környezetvédelmi és energetikai célú állami támogatásokra
vonatkozó iránymutatás az általános csoportmentességi rendelet szabályait
kiegészítve további támogatási típusokat tartalmaz.399 A környezetvédelmet és
energiapolitikát összekapcsoló új iránymutatás deklarált célja, hogy segítse a
tagállamokat a 2020-re kitűzött klímapolitikai célok elérésében és a megújuló
energiák támogatásából eredő piaci torzulásokat kiigazítsa és a megújuló
energiaforrások piaci alapú támogatásának irányába mozdítsa el a piaci
folyamatokat. Az iránymutatás új eleme az energiatermelő infrastruktúrákba és
termelő kapacitásokba történő beruházások támogatási szabályainak
meghatározása, amely az EU belső energiapiacát erősítik és egyúttal az
ellátásbiztonságot biztosítják.
Az iránymutatás összesen tizenkét féle környezetvédelmi célú támogatási
formát ismer el, amelyeket az iránymutatás felsorol. Ezek közül a
legfontosabbak:
a)  Az Uniós szabványoknál szigorúbb feltételeket teljesítő vagy Uniós
szabványok hiányában a környezetvédelem szintjét emelő vállalkozásoknak
nyújtott támogatás;
b) A jövőbeni Uniós szabványokhoz való idő előtti alkalmazkodáshoz nyújtott
támogatás;
c) megújuló energiatermelés beruházási és működési támogatása;
d) Környezetvédelmi tanulmányokhoz nyújtott támogatás;
e)  energiatakarékosságot segítő intézkedése, beleértve a kapcsoltenergia-
termelést, távfűtést és távhűtést;
f) erőforrás takarékossághoz és hulladékgazdálkodáshoz nyújtott támogatás;
g) A szennyezett területek szennyeződésmentesítéséhez nyújtott támogatás;
h)  CO2 megkötéshez, szállításhoz és tároláshoz nyújtott támogatás (CCS,
Carbon Capture and Storage).
8.3.3. Képzési és foglalkoztatási támogatások

A 2014-es általános csoportmentességi rendelet alapján a képzési és hátrányos

helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítésére irányuló támogatások
egy része a rendelet által előírt feltételek teljesítése mellett az EUMSZ 107.
cikk (3) bekezdése alapján a közös piaccal összeegyeztethetőnek minősül és így
mentesül a108. cikk (3) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség alól.
A rendelet ugyanakkor nem alkalmazható azokra az egyedi támogatásokra
(akár ad hoc támogatásként, akár program alapján nyújtották), amelyek bruttó
támogatástartalma meghaladja:
a) képzési támogatásoknál a 2 millió eurót projektenként;
b)  a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedéséhez nyújtott támogatás
esetén évente 5 millió eurót vállalkozásonként;
c)  fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatásához bérköltségek formájában
vagy a többletköltségek ellentételezéséhez nyújtott támogatásnál évente 10
millió eurót vállalkozásonként;
Az ilyen értékeket meghaladó támogatások az általános szabályok szerint
egyedi bejelentési kötelezettség alá esnek.

8.3.3.1. Képzési támogatások

A képzési támogatások körében nem nyújtható támogatás olyan képzéshez,

amely a vállalkozások kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfelelését
biztosítja. Az elszámolható költségek a következők:
a) az oktatók személyi jellegű ráfordításai;
b) az oktatóknak és a képzés résztvevőinek a közvetlenül a képzési projekthez
kapcsolódó működési költségei (pl. a közvetlenül a projekthez kapcsolódó
útiköltség, anyagok és fogyóeszközök, az eszközök és berendezések
értékcsökkenése, kizárólag a képzési projekt céljaira való használatuk
mértékéig és szállásköltség csak akkor, ha az a képzésben részt vevő
megváltozott munkaképességű munkavállalók minimálisan szükséges
szállásköltségét jelenti);
c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költségei;
d)  amennyiben a támogatást kkv-knak nyújtják, a képzésben résztvevők
személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költségek
(adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsiköltségek).
A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-
át, de ez egészen 70%-ig növelhető megváltozott munkaképességű vagy
hátrányos helyzetű munkavállalóknak biztosított képzés esetében 10%-kal,
míg középvállalkozásoknak nyújtott támogatás esetében 10%-kal,
kisvállalkozásoknak nyújtott támogatás esetében pedig 20%-kal.400
A nagy összegű képzési támogatásokról szóló közlemény401 meghatározza
azokat a további kritériumokat, amelyeket a fentiek alapján egyedi bejelentés
alá eső, tehát 2 millió eurót meghaladó támogatástartalmú képzési támogatások
esetén a Bizottság az összeegyeztethetőségre vonatkozó döntése során vizsgál.

8.3.3.2. A megváltozott munkaképességű vagy hátrányos helyzetű munkavállalók

foglalkoztatását elősegítő támogatások

A hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő munkavállalóknak nyújtott

támogatások alapvető szabályait szintén az általános csoportmentességi rendelet
rögzíti és hasonlóan a képzési támogatásokhoz, ezeket is egy közlemény
speciális szabályai egészítik ki az egydi bejelentési kötelezettség alá eső
támogatások vonatkozásában.402
 
Támogatás Hátrányos helyzetű Megváltozott munkaképességű munkavállalók
célcsoportja munkavállalók

Támogatás Bértámogatás Bértámogatás Többletköltségek ellentételezése

típusa

Támogatási 50% 75% 100%

intenzitás:

Támogatható 12 havi, súlyosan Bérköltség A munkavállaló bérköltségén felüli

költségek: hátrányos helyzetű a további speciális költségek:
munkavállaló esetén 24 foglalkoztatás – a helyiségek átalakításának költségei és
havi bérköltség teljes ideje segítő személyek alkalmazásához
alatt kapcsolódó költségek,
– a munkavállaló által használt
berendezések átalakításának vagy
beszerzésének, vagy a szoftverek
 beszerzésének és érvényesítésének
költségei
– munkahelyre való szállításához és
munkával kapcsolatos
tevékenységekhez közvetlenül
kapcsolódó költségek;
– a megváltozott munkaképességű
munkavállaló által rehabilitációra
fordított órákra vonatkozó
bérköltségek.
 
A Bizottság a közlemény alapján az egyedi bejelentés alá eső foglalkoztatási
támogatás pozitív és negatív hatásainak elemzését az alábbi szempontok szerint
végzi el:
 
Pozitív hatások Negatív hatások (versenytorzulás)

Közérdekű Érintett munkavállalók: Támogatás – szelektivitás

cél – száma, csoportjai jellemzői – nagyság
meglétének – foglalkoztatási arány és munkanélküliségi ráta – ismétlődés,
vizsgálata nemzeti/ regionális szinten időtartam
– különösen periferikus alcsoportok – a vállalkozás
költségeire
gyakorolt hatás

Megfelelő Hatásvizsgálat az állami támogatás, mint Piaci – piac szerkezete

szakpolitikai megfelelő szakpolitikai eszköz bemutatására jellemzők – ágazati jellemzők
eszköz – nemzeti/regionális
munkaerőpiac
helyzete

Ösztönző Ösztönzés: adott vállalkozásnál dolgozó Egyéb – helyettesítő és

hatás és hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő versenytorzí- visszaszorító hatás
szükségesség dolgozók számának nettó növekedése.403 tó hatások – piacra lépés vagy
Szükségesség: kivonulás
– kedvezményezett előzetes támogatási kérelme – befektetési
– támogatás nélkül nem lenne foglalkoztatás ösztönzésre
gyakorolt hatás
– kereskedelmi
forgalomra
gyakorolt hatás

Arányosság nettó többletköltségig terjedhet

a támogatás – intenzitás és támogatható
költségek a csoportmentességi
rendelet szerint
8.3.4. A kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) támogatása

A kutatás-fejlesztés és az innováció támogatásával kapcsolatos szabályok

egyrészt a 2014-es általános csoportmentességi rendeletben, másrészt egy 2014-
ben kiadott közleményben találhatóak meg. Ha egy K+F+I támogatás a
csoportmentességi rendelet alapján nem mentesül a bejelentési kötelezettség
alól, akkor a közlemény hatálya alá tartozik, és előzetesen be kell jelenteni a
Bizottságnak jóváhagyásra.

8.3.4.1. A K+F+I támogatási szabályok a 2014-es általános csoportmentességi

rendeletben

Kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás

A kutatás-fejlesztés támogatása kapcsolódhat alapkutatáshoz, alkalmazott
kutatáshoz, kísérleti fejlesztéshez vagy megvalósíthatósági tanulmányhoz és
ettől függően alakul a támogatási intenzitás is, amely a fenti sorrendben lehet
100%-os (alapkutatásnál), 50%, 25% vagy 50% (megvalósíthatósági
tanulmánynál). Az alábbi költségek számolhatóak el:
a)  személyi jellegű ráfordítások (kutatók, technikusok és egyéb kisegítő
személyzet a projektben való foglalkoztatásuk mértékéig);
b)  az eszközök, berendezések, épületek és földterület költségei, a projekt
céljaira való használatuk mértékéig és idejére;
c)  a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett
megvásárolt vagy licencia tárgyát képező műszaki ismeretek és szabadalmak
költségei, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költségei, ha
azokat kizárólag a projekt céljaira veszik igénybe;
d)  további általános és egyéb működési költségek, beleértve az anyagok, a
fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a
projekt eredményeként merülnek fel;
e)  megvalósíthatósági tanulmány esetében az elszámolható költségek a
tanulmány költségei.
A K+F+I támogatás sajátossága, hogy ha a támogatott projekt kereskedelmi
hasznosításra alkalmas prototípust, illetve kísérleti modellt eredményez, az
elszámolható költségeket csökkenteni kell a projekt lezárását követő öt éven
belüli kereskedelmi hasznosításból közvetlenül származó nettó bevétellel.
Kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatásnak minősül a
gazdasági tevékenységek folytatására használt kutatási infrastruktúra
megépítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtott támogatás. Az infrastruktúra
üzemeltetéséért vagy használatáért a piaci árnak megfelelő árat kell felszámítani
és az infrastruktúrának több felhasználó számára hozzáférhetőnek kell lennie,
és a hozzáférést átlátható és megkülönböztetéstől mentesen kell biztosítani. Az
elszámolható költségek az immateriális javakra és a tárgyi eszközökre irányuló
beruházási költségek és a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az
elszámolható költségek 50%-át.
Innovációs klaszterre nyújtott támogatásra kizárólag a klasztert
működtető jogalany (klaszterszervezet) kaphat beruházási támogatást, amely
akár a klaszter létrehozására vagy modernizálására nyújtható. Az elszámolható
költségek az immateriális javakra és a tárgyi eszközökre irányuló beruházási
költségek, a támogatási intenzitás pedig 50%-os lehet. A hozzáférést ebben az
esetben is több felhasználó számára, átlátható és megkülönböztetéstől mentes
módon kell biztosítani.
A klasztertámogatás lehet működési támogatás is, amelynek időtartama nem
haladhatja meg az öt évet.
Az elszámolható költségek személyi jellegű ráfordítások és adminisztratív
költségek lehetnek a klaszterrel kapcsolatos alábbi tevékenységekre:
a) az együttműködés és információmegosztás elősegítésére, illetve a specializált,
személyre szabott üzleti szolgáltatás nyújtásának vagy közvetítésének
javítására szolgáló klaszterélénkítés;
b)  az újabb vállalkozások és szervezetek klaszterhez történő csatlakozása,
valamint a klaszter ismertségének növelése érdekében végzett
marketingtevékenység;
c) a klaszter létesítményeinek kezelése; az ismeretmegosztás, kapcsolatépítés és
nemzetközi együttműködés támogatására szolgáló képzési programok,
műhelyek és konferenciák szervezése.
A működési támogatás intenzitása az ötéves időszak alatt nem haladhatja
meg az összes elszámolható költség 50%-át.
Az eljárási és szervezési innovációra támogatás főszabályként kkv-k, mint
kedvezményezettek részére nyújtható az elszámolható költségek 50%-áig,
amelyek lehetnek személyi jellegű ráfordítások; az eszközök, berendezés,
épületek és földterület költségei, a szerződéses kutatás, a külső forrásokból
szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező
ismeretek és szabadalmak költségei, vagy további általános és egyéb működési
költségek.
Nagyvállalkozásnak csak akkor nyújtható támogatás, ha az a támogatott
tevékenység során ténylegesen együttműködik kkv-kkal, és ha az
együttműködő kkv-k viselik az összes elszámolható költség legalább 30%-át,
ilyen esetben is maximum 15%-os lehet a támogatási intenzitás.
A halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott kutatás-fejlesztési
támogatásra speciális szabályok vonatkoznak, amennyiben a támogatási
intenzitás akár 100%-os is lehet, de feltétel, hogy a projektnek az érintett
ágazat vagy alágazat valamennyi szereplője szempontjából jelentőséggel kell
bírnia, a megkezdése előtt az interneten közzé kell tenni a kutatás-fejlesztési
projekt tényét, valamint a kutatás-fejlesztés célkitűzését és a kutatás-fejlesztés
eredményeit legalább öt éven keresztül hozzáférhetővé kell tenni az
interneten.

8.3.4.2. A K+F+I támogatási szabályokra vonatkozó közlemény

A Bizottság a korábbi 2006-os keretszabályozást szintén felülvizsgálta az állami

támogatási modernizációs program (SAM) keretében és egy 2014. július 1-jén
hatályba lépett közleményben határozta meg a K+F+I támogatásokra
vonatkozó új keretszabályokat,404 amelyek az Európa 2020 stratégia
dokumentum szerint kulcsfontosságúak az intelligens, fenntartható és inkluzív
növekedés célkitűzéseinek eléréséhez. A közlemény jogalapja a megmentési és
szerkezetátalakítási támogatásokhoz hasonlóan az EUMSZ 107. cikk (3)
bekezdésének b) pontja és 107. cikke (3) bekezdés c) pontja, amelyek
értelmében a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthet olyan
támogatást, amely egy közös európai érdeket szolgáló fontos projekt
végrehajtásának előmozdításához vagy bizonyos gazdasági tevékenységek
Unión belüli fejlesztéséhez járul hozzá.
A közlemény az alábbi öt területen ismeri el a K+F+I támogatásokat, mint a
belső piaccal összeegyeztethető támogatásokat, feltéve persze, hogy a
keretszabály feltételeinek megfelelnek, és a Bizottság jóváhagyja őket:
a)  K+F projektekhez nyújtott támogatás, amennyiben a kutatási projekt
támogatott része az alapkutatás vagy alkalmazott kutatásnak minősül (ez
utóbbin belül is ipari kutatásnak vagy kísérleti fejlesztésnek). Az ilyen
támogatás elsősorban a pozitív externáliákkal (a tudás szervezetek közötti
átszivárgásával) kapcsolatos piaci hiányosságokra irányul, de szolgálhatja a
tökéletlen vagy aszimmetrikus információ vagy (főként együttműködési
projektek esetében) a koordinációs hiányosságok által előidézett piaci
hiányosságok orvosolását is.
b)  K+F projektekkel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányokhoz
nyújtott támogatás, amely elsősorban a tökéletlen és aszimmetrikus
információhoz kapcsolódó piaci hiányosságok leküzdését célozza.
c)  A kutatási infrastruktúra megépítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtott
támogatás, amely elsősorban a koordinációs nehézségekből fakadó piaci
hiányosságok orvosolását célozza.
d)  Innovációs tevékenységekhez nyújtott támogatás, amely elsősorban a
pozitív externáliákkal (a tudás szervezetek közötti átszivárgásaival), a
koordinációs nehézségekkel és – kisebb mértékben – az aszimmetrikus
információkkal kapcsolatos piaci hiányosságok orvosolására irányul.
Tekintettel a kis- és középvállalkozásokra (a továbbiakban: kkv-k), ilyen
innovációs támogatás szabadalmak és más immateriális eszközök
megszerzése, validálásaés védelme, magasan képzett személyzet kirendelése,
valamint innovációs tanácsadási és támogatási szolgáltatások céljára
nyújtható.
e)  Az innovációs klaszterek támogatása, amelynek célja azon koordinációs
problémákhoz kapcsolódó piaci hiányosságok orvoslása, amelyek
akadályozzák a klaszterek kialakulását, vagy korlátozzák a klaszterek közötti
és az azokon belüli kölcsönhatásokat és ismeretáramlást.
Nem tartozik az állami támogatás fentebb ismertetett fogalma alá a nem
gazdasági jellegű tevékenységek támogatása, ezért a közlemény meghatározza,
hogy a kutatás-fejlesztés területén mely tevékenységek nem minősülnek
gazdasági tevékenységnek. Az állami támogatások fogalmi körén kívül esnek
–  a kutatóhelyek és kutatási infrastruktúrák úgynevezett elsődleges
tevékenységei;
– a kutatási eredmények széles körben, megkülönböztetéstől mentesen és nem
kizárólagos alapon történő terjesztése például oktatás, nyílt hozzáférésű
adatbázisok, nyílt közzététel vagy szabad szoftverek révén;
–  a tudástranszferrel kapcsolatos tevékenységek, ha az ilyen tevékenységekből
származó összes nyereséget visszaforgatják a kutatási szervezet vagy kutatási
infrastruktúra elsődleges tevékenységébe.
Ha a kutatási és fejlesztési szolgáltatások beszerzésére nyílt közbeszerzési
eljárásban kerül sor, akkor a Bizottság azt vizsgálja, hogy az érintett
szolgáltatásokért zetett ár teljes mértékben tükrözi-e a közbeszerző által
kapott előnyök piaci értékét és a részt vevő szolgáltatók által viselt
kockázatokat. Ha igen, akkor a közbeszerzés nem minősül állami
támogatásnak, de ehhez az alábbi feltételek mindegyikének teljesülnie kell:
a)  a kiválasztási eljárás nyílt, átlátható és megkülönböztetéstől mentes és a
pályázati eljárást megelőzően meghatározott, objektív kiválasztási és
odaítélési feltételeken alapul;
b) a felek összes jogát és kötelezettségét – ideértve a szellemi tulajdonjogokat –
ismertető tervezett szerződéses megállapodást már a pályázati eljárást
megelőzően az érdekelt pályázók rendelkezésére bocsátják;
c)  az ajánlattevők semmilyen preferenciális elbánást nem kapnak a
kereskedelmi mennyiségű végterméknek vagy szolgáltatásnak az érintett
tagállamban található közbeszerző felé történő szállítását illetően;
d)  a kutatás-fejlesztési eredmények szellemi tulajdonjogokkal nem érintett
része szabadon terjeszthető, a szellemi tulajdonjogokkal érintett
eredményekhez pedig szabad és díjmentes hozzáférést kap a közbeszerző,
valamint piaci alapon harmadik személyek (nem lehet tehát kizárólagosság).
A közlemény hatálya alá eső bejelentett K+F+I támogatások belső piaccal
való összeegyeztethetőségét a Bizottság a már jól ismert hét elemből álló
szempontrendszer szerint vizsgálja, amely szempontrendszer más horizontális
állami támogatási típusoknál (pl. a megmentési és szerkezetátalakítási
támogatások vagy a környezetvédelmi állami támogatások) is alkalmazandó.
Ez a konjunktív feltételrendszer a következő:
a) jól meghatározott közös érdekű célkitűzéshez való hozzájárulás;
b) állami beavatkozás szükségessége;
c) támogatási intézkedés megfelelősége;
d) ösztönző hatás;
e) támogatás arányossága;
f)  tagállamok közötti versenyre és kereskedelemre gyakorolt indokolatlan
negatív hatások elkerülése;
g) támogatás átláthatósága.
 A Bizottság a közleményben részletesen bemutatja, hogy az egyes elemeket
hogyan és mi alapján vizsgálja.
8.4. Ágazati szabályok
Az Európai Unió egyes problémás ágazatokban önálló támogatási szabályokat
határozott meg. Hagyományosan ilyen volt a textil- és műszálipar, az
autógyártás, a hajóépítő ipar, az acélipar, a közlekedés. Mára – érdekes módon
– a pénzügyi szektorban, a mezőgazdaságban és a halászati és haltermelő
ágazatokban maradtak meg speciális szabályok. Ezekben az úgynevezett
érzékeny ágazatokban, az ágazatspeci kus szabályok a funkcionális és
regionális szabályozásra épülnek. Az, hogy melyik ágazat minősül érzékeny
ágazatnak és ott hogyan nyújtható támogatás, az a piac állapotától függ.
Gazdasági stagnálás idején hajlandóbbnak mutatkozhat a támogatás
engedélyezésére, ha az megkönnyíti az alkalmazkodást405 és előmozdítja az
unió gazdasági és társadalmi céljait. A Bizottság az ágazati támogatásokat
meglehetősen világos kritériumok alapján elemzi,406 amelyek a támogatás
három aspektusára koncentrálnak: az iparág helyzete; a támogatás módszere
(időbeli eloszlás, degresszivitás, intenzitás); az iparági hatás (előmozdítja a
hosszú távú életképességet, nem növeli a kibocsátó képességet).
A szektorális politikákban válik egyértelművé, ami a többi kérdésben is
többé-kevésbé világos: a Bizottság nem képes a tagállamokat a protekcionista
gazdaságpolitika kialakításában megakadályozni, így azután megelégszik azzal,
hogy bizonyos fokig korlátozza őket abban.
Az ágazati támogatási szabályok közül terjedelmi korlátok miatt csak a
bankszektort tekintjük itt át vázlatosan, mert ezek a szabályok azonban jól
reprezentálják a többi ágazatot is.

9. Magyar szabályozás
Magyarország uniós csatlakozása óta a támogatások előzetes engedélyezését és
folyamatos felülvizsgálatát az Európai Bizottság és annak Versenyjogi
Főigazgatósága végzi, de a fejezet írásakor a Miniszterelnökséghez tartozó
Támogatásokat Vizsgáló Irodának (TVI-nek) is van hatásköre, mert az állami
támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a 37/2011. (III. 22) Korm. rendelet
szerint:
–  az állami támogatási szabályok szerint az Európai Bizottság jóváhagyását
igénylő támogatási tervezeteket jóváhagyásra megküldi az Európai
Bizottságnak;
– a csoportmentességi rendeletek hatálya alá tartozó támogatási tervezetek (kis-
és középvállalkozások támogatása, valamint képzési, foglalkoztatási és csekély
összegű támogatások) esetében engedélyezi a támogatási intézkedés
bevezetését, valamint ezekről az Uniós szabályokkal összhangban tájékoztatja
a Bizottságot;
– a támogatási program alapján készített pályázati felhívások esetében vizsgálja
azok hazai, illetve Uniós jogszabályokkal való összhangját;
–  az Európai Unió Bizottsága számára minden évben jelentést készít a
versenyszférának nyújtott támogatási programokról stb.
A fenti 37/2011. (III. 22) Korm. rendelet úgy szabályozza a bejelentések
rendjét, hogy a támogatásokat a TVI-nek címzetten kell bejelenteni. A
bejelentést követően az eljárás kimenetele aszerint változik, hogy a bejelentett
támogatási tervezet csekély összegű támogatásnak, vagy valamely
csoportmentességi rendelet hatálya alá tartozó támogatásnak, illetve ezektől
eltérően minősül.

10. Ismétlő kérdések
  1. Sorolja fel a Bizottság ún. puha jogi aktusainak három fő funkcióját!
    2.  Melyek az állami támogatás fogalmának aspektusai? Sorolja fel és
részletezze mind a négyet!
  3. Mit jelent az állami támogatások szabályozása kapcsán az Uniós jog kivételi
rendszere? Milyen két fő kivételi típust lehet megkülönböztetni az
EUMSZ alapján. Sorolja fel ezek altípusait is!
    4.  Milyen szempontok szerint csoportosíthatóak az állami támogatási
formák? Milyen horizontális támogatási formákat ismer?
  5.  Mi az a mérlegelési teszt, hol alkalmazza a bíróság és milyen lépcsőkben
kell elvégezni?
    6.  Mi a regionális támogatások célja és milyen Uniós szabályok rendezik
ezeket a támogatásokat?
  7. Milyen környezetvédelmi támogatási formákat szabályoz az ún. általános
csoportmentességi rendelet és milyen környezetvédelmi támogatások
tartoznak a hatálya alá?
  8. Milyen tényezők okozzák az orvosolandó piaci hiányosságokat a Bizottság
szerint a K+F+I területén?
  9. Milyen területeken vezetett be ideiglenes szabályokat a Bizottság a 2008-
ban indult pénzügyi válság kezelésére?
10. Milyen feladatai vannak a Támogatásokat Vizsgáló Irodának?

11. Továbbvezető linkek
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/overview/index_en.html
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/studies_reports/studies_reports.html
http://tvi.kormany.hu/
http://ec.europa.eu/enterprise/hlg_kets.htm
http://tvi.kormany.hu/regionalis-tamogatasi-terkep
 
 
 
 
 
 
 
5. fejezet

A közvállalkozásokra vonatkozó politika

1. A közvállalkozásokra vonatkozó szabályozás jelentősége

2. A közvállalkozásokra vonatkozó szabályozás céljai
3. A közvállalkozások és az úgynevezett közüzemi szabályozás
története
4. Fogalmi rendszer
5. A közüzemi szektor uniós szabályozásának jogalapjai
6. Az általános gazdasági érdekű szolgáltatással járó kötelezettségek
állami nanszírozása
7. Összefoglalás
8. Összefoglaló kérdések
9. Továbbvezető linkek
 
 
 
 
 
 
 

1. A közvállalkozásokra vonatkozó szabályozás

jelentősége
A közvállalkozásokra vonatkozó uniós szabályozás az alapvető
közszolgáltatásokat nyújtó vállalatokra is kiterjeszti az uniós jog szabályait és
ezen belül a versenyszabályokat. A szerződéses szabályok elnagyolt
megfogalmazása azonban már az első pillanattól szabályozói kételyeket és
ellentétes érdekeket tükröz. A szabályozás bizonytalanságát fokozza, hogy az
egyes tagállamokban más és más a közszolgáltatások hagyományos köre. A
szabályozás maga lehetővé teszi, hogy bizonyos körben állami mérlegelés
alapján a közvállalkozások mégis mentesüljenek a versenyszabályok
alkalmazása alól, ha a bizonyos eljárási feltételeknek a felek megfelelnek.
Ráadásul szintén eljárási lépések betartása esetén lehetséges a közvállalkozások
folyamatos veszteségpótlása, részükre bizonyos mértékű működési támogatás
nyújtása. Az 1990–2000-es évek során bizonyos közszolgáltatási szektorokat
sikeresen liberalizáltak (pl. légi szállítás, telekommunikáció), más szektorokban
részben megjelent a verseny, de az nem lett erős (pl. vasút, energia, posta),
bizonyos szektorokban azonban egyáltalán nem jelentek meg (részben mert
nem jelenhettek meg) versengő szolgáltatók (pl. kikötői szolgáltatások).
2. A közvállalkozásokra vonatkozó szabályozás céljai
A közvállalkozásokra vonatkozó szabályozás célja hatékony, olcsó és
versenyképes közszolgáltatási szféra létrehozatala, amelyekben nem a
fogyasztói igények iránt érzéketlen állami vagy magánmonopóliumok vagy
duo- vagy oligopóliumok működnek, hanem egymással versengő és ezért
ésszerűen működő és szolgáltatásaikat ésszerűen árazó vállalkozások. A
szabályozás célja ugyanakkor az ellátás biztonságának és az országos
lefedettségnek a fenntartása a fogyasztók zetőképességétől, illetve a
szolgáltatás nyereségességétől függetlenül. Ezt a kettősséget fogalmazza meg az
EUMSZ 14. cikke, amikor azt mondja ki, hogy nem érintve az EUMSZ egyes
egyéb szabályait „ gyelemmel az Unió közös értékrendjében elfoglalt helyére,
valamint a társadalmi és területi kohézióban játszott szerepére … az Unió és a
tagállamok saját hatáskörükben és a Szerződések alkalmazási körén belül
gondoskodnak arról, hogy” [az általános gazdasági érdekű szolgáltatások] „olyan
– így különösen gazdasági és pénzügyi – elvek alapján és feltételek mellett
működjenek, amelyek lehetővé teszik rendeltetésük teljesítését. Ezeket az elveket és
feltételeket rendeletekben az Európai Parlament és a Tanács állapítja meg,…”
 
Az EUMSZ-hoz csatolt 26. jegyzőkönyv értelmezi a 14. cikket és kimondja,
hogy a 14. cikkben írt közös uniós értékek magukban foglalják különösen:
1. a nemzeti, regionális és helyi hatóságok széles mérlegelési jogkörét abban a
tekintetben, hogy hogyan gondoskodjanak az általános gazdasági érdekű
szolgáltatások megszervezéséről;
2. az általános gazdasági érdekű szolgáltatások sokféleségét;
3.  a magas minőségi szintet, magas fokú biztonságot és meg zethetőséget, az
egyenlő bánásmódot, valamint
4. az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdítását.
A 26. jegyzőkönyv tehát megerősíti, hogy e szolgáltatások megszervezéséről
a tagállamok döntenek, még, ha az Unió szabályozási elveket meghatározhat is.
3. A közvállalkozások és az úgynevezett közüzemi
szabályozás története
A közérdekű szolgáltatásokat nyújtó közüzemek az európai országokban a
szükségleteknek és a technikai fejlettség adott szintjének megfelelően más és
más időszakokban épültek ki. Állami szolgáltatásként elsőként a postai
szolgáltatások jelentek meg már a XV. század végén. A következő technikai
ugrást az ipari forradalom motorjának, a vasútnak az elterjedése jelentette. E
szolgáltatások magánkezdeményezésre és magántőkéből jöttek létre, és gyakran
ugyanabból a közműből egymás mellett több is működött.
Fordulópontot jelentett a közüzemek történetében a nemzetállamok
virágkorának nevezett korszak (1871–1914). A nemzetállamok közötti
versengés felerősödése, és a háborúra való felkészülés mind-mind hozzájárult a
katonai vagy államigazgatási szempontból kulcsfontosságú szolgáltatások – a
posta és a vasút – állami tulajdonba vételéhez. E trendeknek megfelelően az
első világháborúban kifejlesztett technológiáknak köszönhetően megjelenő új
közszolgáltatások – légi közlekedés és szállítás, valamint a telekommunikációs
szolgáltatások – állami monopóliumként szerveződtek meg a kontinensen.
A második világháborúban nagy részben megsemmisült európai gazdaságok
célja az ötvenes évek végétől az úgynevezett jóléti állam megteremtése volt.
Ennek fontos eleme volt az, hogy a közérdekűnek tekintett szolgáltatásokat a
lehető legszélesebb réteg igénybe tudja venni. Az európai kormányok ezt
sokáig a közművek állami tulajdonba vételével kívánták biztosítani. Ennek
eredményeképpen Nyugat-Európa országaiban a közszolgáltatások erős állami
monopóliumokként szerveződtek meg.
Így az ötvenes-hatvanas években a kulcsiparágak, illetve a szolgáltatási
szektor bizonyos kulcselemei gyakorta nemcsak, hogy állami kézben voltak, de
még csak nem is voltak társasági formába szervezve, vagy ha mégis, akkor az
ágazat egésze vertikálisan egyetlen társaságba szervezve működött (pl. termelés,
nagykereskedelem, kiskereskedelem).
A szabályozás a nyolcvanas években új irányt vett. Ez alapvetően annak volt
köszönhető, hogy az 1970-es évekre az Európai Közösség gazdasági, műszaki-
technikai téren lemaradt Japánhoz, az Egyesült Államokhoz és a délkelet-ázsiai
„kistigrisekhez” képest. Ösztönzőleg hathatott a közösségi jogalkotókra a
konzervatív Reagan-, illetve atcher-adminisztráció szigorú deregulációs
programja is, mely az ágazati szakszervezetek megtörésével, az állami vagyon
privatizációjával, és a monopóliumok felszámolásával fellendítette az érintett
államok gazdaságát. A atcher-kormányzat teljesítményének értékét tovább
növelte az, hogy mindezeket nagy politikai ellenszélben, bénító
sztrájkhullámokat „túlélve” valósította meg. Az átfogó liberalizációra az
Amerikai Egyesült Államokban a reagani periódusban, az Egyesült
Királyságban pedig a thatcheri időszakban, a kontinentális Európát mintegy
egy évtizeddel megelőzve került sor.
A privatizáció általában koncessziós rendszerben zajlott le, azaz a
magánoperátorok időleges – és zömmel hosszú időre szóló – monopóliumot
kaptak a szolgáltatás nyújtására. A részben külsősök által nyújtott szolgáltatásba
az állam – az árképzésen kívül is – továbbra is bele kívánt szólni, de ezt most
már csak jogszabályokon keresztül tehette meg. Emellett az is szükségessé vált,
hogy a távközlési, vasúti és energiatársaságok korábbi hatósági jellegű feladatait
tőlük elkülönült állami hatóságok vegyék át, és így a koncessziós társaságok
ténylegesen gazdasági szereplőkként működhessenek a „piacon”.
A liberalizáció kifejezetten gyakorta csak ezt követően jelent meg, és ez a
piaci verseny legalább részleges bevezetését jelentette. A korábbi jogi
monopóliummal is rendelkező, a piacon egyedüliként jelenlévő szolgáltató –
mint pl. a British Airways, a Deutsche Telecom, a MATÁV, a Magyar Posta, a
MÁV –, az úgynevezett inkumbens szolgáltató mellett, a jogszabályok alapján
megjelenhettek további szolgáltatók is.
A liberalizáció során a vertikális részpiacokra beengedték a versenyt, azaz
egy-egy piaci szegmensben már nemcsak egy-egy területileg és jogilag védett
termelő-szolgáltató működhetett. A liberalizáció a legtöbb tagállamban (de
nem mindegyikben) az európai egységes piac kialakításához kapcsolódva ment
végbe, azaz úgy, hogy az egyik tagállam monopol koncesszionáriusát a másik
tagállam monopol koncesszionáriusával hozták versenybe, mivel az egységes
piac nemzeti alapon történő felszabdaltságát jogellenesnek tekintették. Ebben
a kontextusban jelent meg az először a telekommunikációból ismert nyílt
hálózati hozzáférés szabályozási technikája, amellyel megtörték a hálózatos
monopólium egyeduralmát, és elválasztották egymástól a szolgáltatást és az
infrastruktúrát.
Ebből a helyzetből akkor lehet továbblépni, ha a szolgáltatás nyújtását
általában is, a technikai/biztonsági/prudens működési szempontokra
 gyelemmel, mindenki számára lehetővé teszik (ez az igazi liberalizáció).
Ebben az esetben rendkívül részletes és bonyolult piacszabályozásra van
szükség, és a piac bizonyos jellemzői (például hosszú távú szerződések)
továbbra is a liberalizáció ellen hatnak. Az Uniós liberalizáció az amerikai és az
Uniós angolszász tagállamokból származó elméleti-ideológiai, politikai és a
világgazdaságot meghatározó elsősorban gazdasági nyomásból fakadt.
Ugyanakkor a WTO születésével a kilencvenes évek közepén a liberalizáció
politikai és jogi kényszere is felerősödött.
A liberalizáció első hulláma a kilencvenes évek elején indult, és a kétezres
évek elejére zajos sikerrel zárult. A telekommunikációs (távközlési) szektorban
elért eredmények voltak a leglátványosabbak. A vezetékes távközlés területén
sikerült behozni az amerikai árakkal és szolgáltatási szinttel szembeni
lemaradást. A mobil távközlési piacok tekintetében nagy eredmény volt, hogy
a vezetékes inkumbens szolgáltatók nem tudták elfoglalni a piacot, így ott a
szolgáltatás színvonala és a fogyasztói árak tekintetében igen előnyös helyzet
alakult ki. Fontos lépések történtek a légi közlekedés területén is: az európai
légtér nagyobb része megnyílt, a jegyárak jelentősen csökkentek, a repülés
biztonsága pedig nem romlott.
A liberalizáció második hulláma már nem volt ennyire sikeres. Az
energiaiparban (a gáz és a villamos energia előállítása és elosztása területén) a
liberalizáció nagyon elnyújtottan és nehézkesen ment végbe. A technikai
fejlődés folytán erős recesszióban levő postai szolgáltatások területén az
inkumbens szolgáltatók sikerrel tartották meg pozícióikat, csak a kiegészítő
szolgáltatások területén sikerült némi eredményt elérni a versenyhelyzet
javítása terén. A vasúti és a repülőtéri szolgáltatásokat érintő liberalizáció
gyerekcipőben jár, a kikötői liberalizáció pedig megfeneklett. A kétezres évek
eleje óta a szabályozási lendület elapadt.
4. Fogalmi rendszer
A közvállalkozással kapcsolatos jog számos egymáshoz kötődő, de a
szerződésekben, illetve egyéb jogi dokumentumokban egyáltalán nem vagy
lazán meghatározott fogalmat használ. E fogalmak rendszerét az alábbiakban
röviden – és egyáltalán nem tudományosan, hanem a megértést megalapozó
rövid bevezetésként – ismertetjük.

4.1. Kik nyújtják a szolgáltatást?

Ahogy a fentiekben már volt róla szó, minden uniós tagállamban bizonyos
szolgáltatásokat (amelyeket közüzemnek is neveznek) közszolgáltatásként
szerveznek meg, azaz az államnak vagy az önkormányzatoknak valamilyen
köze van a szolgáltatás megszervezéséhez és így a szolgáltatást:
1. maga az állam nyújtja, vagy
2. állami tulajdonú vállalkozások nyújtják, vagy
3. az államnak valamilyen befolyása van a szolgáltatást nyújtó vállalkozás fölött
(„közvállalkozás”), vagy
4.  egyetlen állam által feljogosított szervezet nyújtja (monopólium –
„kizárólagos joggal rendelkező vállalkozás”), vagy
5.  több állam által feljogosított szervezet nyújtja („koncesszionáriusok” –
„különleges joggal rendelkező vállalkozások”), amelyek közül az egyik
lehet a korábbi monopolista („inkumbens”), vagy
6.  egyéb szolgáltatók, akik valamilyen szabályozott módon szolgáltatást
nyújtanak.
Azaz, a fenti hat pontban írt fogalmak azzal kapcsolatosak, hogy ki nyújtja
a közszolgáltatást. Az Uniós szabályozás lényege – mint arról alább szó lesz –,
hogy amennyiben a 3–6. és bizonyos esetekben, amennyiben a 2–6. kör
nyújtja a szolgáltatást, akkor a szolgáltatóra alkalmazandóak a
versenyszabályok.
 A kizárólagos jog fogalmát – a számviteli szétválasztás céljaira – a
2006/111-es irányelv 2. cikk (1) bekezdés f) pontja úgy határozza meg, hogy a
„kizárólagos jog”: olyan jog, amelyet egy tagállam törvényi, rendeleti vagy
közigazgatási eszközök segítségével biztosít egy vállalkozás számára abból a
célból, hogy egy adott földrajzi területen kizárólag ez a vállalkozás nyújtson
egy szolgáltatást vagy végezzen egy tevékenységet. A vasúti és közúti
személyszállítási közszolgáltatásról szóló rendelet407 2. cikk f) pontjában az
ilyen közszolgáltatások céljaira másként határozza meg a „kizárólagos jog”
fogalmát: „a közszolgáltatót egy meghatározott útvonalon, hálózatban vagy
területen, valamennyi más hasonló szolgáltató kizárásával, egyes személyszállítási
közszolgáltatások működtetésére feljogosító jog”.
A különleges jog fogalmát – a számviteli szétválasztás céljaira – a
2006/111-es irányelv 2. cikk (1) bekezdés g) pontja olyan jogként határozza
meg, amelyet egy tagállam törvényi, rendeleti vagy közigazgatási eszközök
segítségével biztosít korlátozott számú vállalkozás számára, és amely egy adott
földrajzi területen:
a)  kettőben vagy nagyobb számban határozza meg az olyan vállalkozások
számát, amelyek jogosultak az objektív, arányos és esélyegyenlőséget
biztosító feltételektől eltérő feltételek mellett nyújtani egy szolgáltatást vagy
végezni egy tevékenységet, vagy
b)  az ilyen feltételektől eltérő feltételek mellett jelöl ki és jogosít fel több
egymással versengő vállalkozást egy szolgáltatás nyújtására vagy egy
tevékenység végzésére, vagy
c)  az ilyen feltételektől eltérő feltételek mellett biztosít jogszabályi úton
valamely vállalkozásnak vagy vállalkozásoknak olyan előnyöket, amelyek
lényegesen befolyásolják bármely más vállalkozás képességét arra, hogy
ugyanazt a szolgáltatást vagy ugyanazt a tevékenységet alapvetően azonos
feltételek mellett nyújtsa vagy végezze ugyanazon a földrajzi területen.
A Bíróság az utóbbi évtizedekben a következőket találta különleges jog
biztosításának: annak biztosítása egy légitársaság számára, hogy egy légi utat
egyedül vagy két másik vállalkozással együtt aknázzon ki,408 egy kikötői
vállalkozás esetében az, hogy a vállalkozás kikötői műveleteket végezzen409
vagy, hogy a kikötőben a szennyezést ellenőrizze,410 arra való kizárólagos jog,
hogy egy társaság posta összegyűjtésével, szállításával és elosztásával kapcsolatos
tevékenységet végezzen,411 állatok mesterséges megtermékenyítése412 stb.
 Az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése használja a jövedelemtermelő
monopólium fogalmát, amely olyan vállalatot jelent, melynek az állam azért
adott kizárólagos jogot valamilyen tevékenység végzésére, mert így az állam
több bevételt tud elérni. Bár a Bíróság eddig egyetlen ítéletében sem
foglalkozott ezzel a kérdéssel, mégis egyértelműnek tűnik, hogy a dohány-,
alkohol- vagy szerencsejáték-monopóliumoknak csak akkor van
létjogosultságuk, ha valamilyen nem gazdasági jellegű közérdek indokolja
létezésüket. Az újonnan csatlakozottaktól is megkívánták azoknak a
monopóliumoknak a felszámolását, melyeket nem alapoz meg semmilyen
nem gazdasági jellegű közérdek. Így felszámolták az osztrák import és
nagykereskedelmi alkoholmonopóliumot, valamint a svéd és nn import,
export és nagykereskedelmi alkohol monopóliumot.413

4.2. Milyen jogcímen nyújtják a szolgáltatást?

A közszolgáltatást szerződés („közszolgáltatási szerződés”) és/vagy jogszabályi
kijelölés („közszolgáltatási kötelezettség”) alapján nyújthatják.
A fentebb már említett vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról
szóló rendelet414 meghatározza a közszolgáltatási kötelezettség fogalmát és a
közszolgáltatási szerződés fogalmát is. Eszerint a „közszolgáltatási
kötelezettség”: valamely „illetékes hatóság által annak érdekében meghatározott
vagy megállapított kötelezettség, hogy biztosítsa az olyan általános érdekű …
közszolgáltatások nyújtását, amelyeket egy szolgáltató – amennyiben saját
gazdasági érdekeit venné gyelembe – ellenszolgáltatás nélkül nem, vagy nem
olyan mértékben vagy nem ugyanolyan feltételekkel végezne el”. A
„közszolgáltatási szerződés” pedig „olyan jogilag kötelező erejű aktus, amely
megerősíti az illetékes hatóság és a közszolgáltató közötti megállapodást, amelynek
értelmében a közszolgáltatóra ruházzák a közszolgáltatási kötelezettségek hatálya
alá tartozó ….. közszolgáltatások kezelését és üzemeltetését; a szerződés – a
tagállamok joga szerint – az illetékes hatóság által hozott határozat is lehet, amely
… tartalmazza azokat a feltételeket, amelyek esetén az illetékes hatóság maga
nyújtja a szolgáltatásokat, vagy az ilyen szolgáltatások nyújtását belső szolgáltatóra
bízza.”
4.3. Milyen céllal nyújtják a szolgáltatást?
A szerződésből vagy jogszabályból fakadó közszolgáltatás nyújtására vonatkozó
kötelezettség célja lehet
1.  valamilyen általános gazdasági típusú érdek elérése („általános gazdasági
érdekű szolgáltatás” – „ÁGÉSZ”),
2.  valamilyen általános, de nem gazdasági típusú érdek elérése („általános
érdekű szolgáltatás” – „ÁÉSZ”),
3. általános érdekű szociális szolgáltatás („ÁÉSZSZ”),
4. az állampolgárok általi hozzáférés (térbeli és időbeli és személyi lefedettség) a
szolgáltatás pro tabilitásától függetlenül („egyetemes szolgáltatás”),
5. egyéb szolgáltatás biztosítása.
Azaz, a fenti öt pontban írt fogalmak azzal kapcsolatosak, hogy milyen
szolgáltatásként, milyen céllal szervezhetik meg a közszolgáltatást, azzal,
hogy a negyedik pontban írt egyetemes szolgáltatás gyakorta ÁGÉSZ-nek
vagy ÁÉSZ-nek is minősül. Az Uniós szabályozás iránya, hogy 4–5.
szolgáltatási körre mindenképpen, az 1. szolgáltatási körre bizonyos esetekben,
a 2. és 3. szolgáltatási pedig általában nem vonatkoznak a versenyszabályok.
A fenti fogalmakat a fogalmi tisztázatlanság elkerülése érdekében számos
bizottsági munkaanyag de niálta. Az alábbiakban röviden ismertetjük, hogy a
kérdésben autoritatívnek tekinthető „Az általános érdekű szolgáltatások
európai minőségi keretrendszere” című Bizottsági Közlemény415 és „Az
általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra vonatkozó uniós állami
támogatási szabályok reformja” című Bizottsági Közlemény416 (Brüsszel)
hogyan határozta meg a fenti fogalmakat:
Általános érdekű szolgáltatás: Olyan szolgáltatás, amelyet a tagállami
hatóságok közszolgáltatásként osztályoznak, és amelyekre ezért speci kus
közszolgáltatási kötelezettség vonatkozik. Az általános érdekű szolgáltatások
közé gazdasági tevékenységek (lásd az általános gazdasági érdekű szolgáltatások
alábbi de nícióját) és nem gazdasági szolgáltatások tartoznak. Az utóbbiakra
nem vonatkoznak sem uniós szabályok, sem a Szerződés belső piaci és
versenypolitikai rendelkezései; szervezésük módjára azonban alkalmazandóak
lehetnek a Szerződés egyéb, általános rendelkezései, például a
megkülönböztetés tilalmának elve.
Általános gazdasági érdekű szolgáltatás: Olyan közjavak létrejöttét
eredményező gazdasági tevékenység, amelyeket állami beavatkozás nélkül a
piac nem állítana elő (vagy a minőségre, biztonságra, meg zethetőségre,
egyenlő elbánásra és egyetemes hozzáférésre vonatkozó eltérő feltételek mellett
állítana elő). A közszolgáltatási kötelezettséget megbízás nyomán teljesíti a
szolgáltató olyan általános érdekű feltétel alapján, amely biztosítja, hogy a
szolgáltatás rendeltetésének teljesítése érdekében a szolgáltatás nyújtására a
piaci körülményektől eltérő feltételek mellett is sor kerüljön.
Általános szociális érdekű szolgáltatás: Ide tartoznak a legfontosabb
kockázatokat lefedő szociális biztonsági rendszerek, és egyéb, közvetlenül az
egyén részére nyújtott, megelőző jellegű és a társadalmi kohéziót/befogadást
erősítő alapvető szolgáltatások. Jóllehet egyes szociális szolgáltatásokat az
Európai Bíróság nem tekint gazdasági tevékenységeknek (ilyen például a
társadalombiztosítás), a Bíróság ítélkezési gyakorlata nyomán egyértelmű, hogy
valamely szolgáltatás szociális jellege önmagában nem elégséges feltétele e
szolgáltatás nem gazdasági szolgáltatásként történő osztályozásának. Az
általános szociális érdekű szolgáltatás fogalma mind gazdasági, mind nem
gazdasági tevékenységeket tartalmaz.
Egyetemes szolgáltatási kötelezettség: Az egyetemes szolgáltatási
kötelezettség olyan közszolgáltatási kötelezettség, amely azt kívánja biztosítani,
hogy bizonyos szolgáltatások egy adott tagállam minden fogyasztója és
felhasználója számára, azok földrajzi elhelyezkedésétől függetlenül, előre
meghatározott minőségben és – a sajátos nemzeti körülményeket gyelembe
véve – elérhető áron rendelkezésre álljanak. Az egyes egyetemes szolgáltatási
kötelezettségek európai szinten kerülnek meghatározásra a szolgáltató
szektorok, például az elektronikus hírközlés, a postai szolgáltatások vagy a
közlekedés liberalizációjának lényeges elemeként.
Közszolgáltatás: A közszolgáltatás fogalma a közlekedés területével
összefüggésben felbukkan az EUMSZ 93. cikkében. E területen kívül azonban
a fogalmat olykor kétértelmű módon használják. Vonatkozhat arra a tényre,
hogy egy szolgáltatást általában a polgárok számára és/vagy a köz érdekében
kínálnak, de vonatkozhat a köztulajdonban álló szervezetek tevékenységére is.
4.4. Minek a fejében nyújtják a szolgáltatást?
A fenti szolgáltatásokat általában a szolgáltatást igénybe vevők által zetett
valamilyen díj fejében nyújtják, de ezek a díjak – amelyeket gyakorta
szerződésben vagy jogszabályban írnak elő – nem mindig fedezik a szolgáltatás
nyújtásának tényleges költségeit. A szolgáltatásból befolyó díj és a szolgáltatás
nyújtásának speciális módon számított költsége közötti különbözetet a
Bizottsági terminológia – bizonyos esetekben – „méltánytalan
többlettehernek” nevezi. A méltánytalan többletteher megtérítésének és így a
közszolgáltatás díjazásának a módjáról alább a 6.1. pontban lesz szó.

4.5. Mennyire átláthatóak a pénzmozgások az állam és a

közvállalkozások között?
A liberalizáció, azaz a verseny és a versengő szolgáltatók megjelenése
lehetetlenné teszi, hogy monopóliummal ellentételezzék a közszolgáltatás
nyújtásának többletköltségét. Az Unió ezért megköveteli, hogy a
„méltánytalan többletteher” megtérítése érdekében vagy bármilyen egyéb
jogcímen az államtól a megbízott vállalkozás felé irányuló pénzmozgás egészét
feltárják előtte. Erről szól az úgynevezett Transzparencia irányelv, amiről alább
az 5.4.3. pontban lesz szó.
 
1. ábra. A fogalmak kapcsolata
 

5. A közüzemi szektor uniós szabályozásának

jogalapjai
Mint láthattuk, a közüzemi szektort, illetve az általános érdekű szolgáltatásokat
nem szabályozta külön az EUMSZ. Az EUMSZ 106. cikke is csak annyit
tartalmaz, hogy erre a szektorra is kiterjednek a közösségi és ezen belül a
versenyszabályok. Az alábbiakban először a szabályozás hatályáról és
szerkezetéről lesz szó röviden, majd a 106. cikk részletes elemzése következik.
5.1. A szabályozás személyi hatálya
A közszolgáltatásokra vonatkozó uniós jog személyi hatálya minden
közszolgáltatást nyújtó személyre kiterjed, de nem vonatkozik arra az esetre,
ha maga az állam nyújtja a szolgáltatást (pl. sürgősségi mentőszolgáltatás
nyújtása). Amennyiben azonban az állam a szolgáltatást vállalatba szervezi, és
afölött befolyása van („közvállalkozás”) vagy egyetlen (monopólium –
„kizárólagos joggal rendelkező vállalkozás”) vagy több vállalatot
(koncesszionáriusok – „különleges joggal rendelkező vállalkozások”) jogosít
föl annak nyújtására, akkor a versenyszabályok és az EUMSZ és az uniós jog
egyéb szabályai általában alkalmazandóak a vállalkozás működésére, attól
függően, hogy az milyen szolgáltatást nyújt.
Az EU versenyszabályai ugyanis nem alkalmazandók az összes általános
érdekű szolgáltatásra, hanem csak a „gazdasági” jellegű szolgáltatásokra, vagyis
az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra. Az általános érdekű szociális
szolgáltatások, melyek lehetnek gazdasági és nem gazdasági jellegűek, csak
akkor tartoznak az uniós versenyjog hatálya alá, amennyiben ezek a
szolgáltatások valóban gazdaságiak.417 Továbbá a 26. jegyzőkönyv 2. cikke
szerint: „A Szerződésekben foglalt rendelkezések nem érintik a tagállamok arra
vonatkozó hatáskörét, hogy általános érdekű, nem gazdasági jellegű szolgáltatások
nyújtásáról, más által való ellátásáról, illetve megszervezéséről gondoskodjanak.”
A versenyszabályok szerint nem gazdasági jellegűek az olyan tevékenységek,
mint a légi közlekedés biztonsága418 vagy a környezetszennyezés
ellenőrzése.419 Ennek oka az, hogy az érintett tevékenységek állami feladatok
gyakorlásához kapcsolódnak, és ezek teljesítése az állam kötelessége a lakosság
felé.420 Ehhez hasonlóan, a kizárólagosan szociális célokat követő, kötelező
társadalombiztosítási rendszerek irányítása a versenyszabályok alapján szintén
nem tekintendő gazdasági tevékenységnek.421
Mint arról alább az 5.3.2. pontban szó lesz, az EUMSZ 106. cikkének (2)
bekezdése alapján az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat nyújtókra
olyan mértékben vonatkoznak a versenyszabályok, különösen pedig az állami
támogatási szabályok, amennyiben e szabályok alkalmazása nem korlátozza
őket feladataik teljesítésében.
5.2. A szabályozás szerkezete: általános és különös szabályok
A közüzemi szektort, illetve a közszolgáltatásokat érintő szabályozás egyfajta
általános és különös részre osztható.

5.2.1. Az általános szabályok

Az általános szabályokat az EUMSZ 14., 106. és 345. cikke, az EUMSZ 26.

jegyzőkönyve, valamint a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi
kapcsolatok átláthatóságáról, illetve egyes vállalkozások pénzügyi
átláthatóságáról szóló 2006/111/EK irányelv (Transzparencia lrányelv) alkotja.
Az általános rész fontos elemei az általános elveket kimondó bírósági döntések
és a témában szültetett számos bizottsági közlemény is.
a)  Az EUMSZ 14. cikke – amelyről már volt szó részletesebben a fejezet 2.
pontjában – nem érintik a versenyszabályok általános gazdasági érdekű
szolgáltatásokra történő alkalmazását..
b)  Az általános szabályok közé tartozik – az alább részletesen ismertetendő –
EUMSZ 106. cikk, amely egyfajta utaló szabály, mely egyebek mellett a
versenyjogi szabályok érvényesülését írja elő a közszolgáltatásokat nyújtó
közvállalkozásokra, különleges vagy kizárólagos joggal rendelkező
vállalatokra is a 106. cikk (2) bekezdésében foglalt kivételekkel.422 Az
EUMSZ 106. cikkének célja tehát, hogy a közvállalkozásokra és a
különleges vagy kizárólagos joggal rendelkező vállalatokra is a gazdaság
egyéb részeinek szabályozásához hasonló szabályok vonatkozzanak (azzal,
hogy az egyéb közszolgáltatásokat végzőkre nyilván ugyanezek a szabályok
vonatkoznak).
c)  Az EUMSZ 345. cikke, amely szerint „A Szerződések nem sérthetik a
tagállamokban fennálló tulajdoni rendet.” Bár e szabályt nem az alapvető
célokat felsoroló rendelkezések közé helyezték, hanem a szerződés „végére”,
ez azt jelenti, hogy – szemben a 3. cikk (1) bekezdés b) pontjába foglalt
általános szabállyal – a tagállamok megválaszthatják az általuk preferált
tulajdoni rendszert és ennek révén nemzeti gazdaságpolitikájuk is lehet. Az
 EUMSZ tehát nem szabályozza az állami tulajdon rendszerét, és elvben
semleges a tulajdonviszonyok szempontjából.423
d)  Az EUMSZ-hoz csatolt 26. jegyzőkönyv értelmezi a 14. cikket és
kimondja, hogy a tagállamok gyakorlatilag maguk határozzák meg, hogy a
közvállalkozások által ellátott szolgáltatásait milyen formában szervezik
meg.
e)  A tagállamok közvállalkozásaival és különleges, illetve kizárólagos joggal
felruházott vállalkozásaival fenntartott kapcsolat átláthatóvá tétele
érdekében a Bizottság többletterheket rótt a tagállamokra az említett
vállalatokkal kapcsolatban alább részletesen ismertetendő Transzparencia
lrányelven keresztül, mely speciális bejelentési kötelezettségeket állapított
meg.424

5.2.2. A különös szabályok

A különös szabályok közé tartozik egy alapítói szerződéses rendelkezés,

amelyet az EUMSZ 93. cikke fogalmaz meg, és amely a közlekedéspolitika
körében úgy fogalmaz, hogy „A Szerződésekkel összeegyeztethetők azok a
támogatások, amelyek megfelelnek a közlekedés összehangolására irányuló
igényeknek, vagy amelyek a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő bizonyos
kötelezettségek terheinek megtérítését szolgálják.”
A különös szabályok közé tartoznak a korábbi alapító szerződésekhez
fűzött jegyzőkönyvek és nyilatkozatok, amelyeket a Lisszaboni Szerződés nem
helyezett hatályon kívül. Ezek közül az alábbiakat emeljük ki:
a)  A tagállamok közszolgálati műsorszolgáltatásáról szóló, az Amszterdami
Szerződéshez csatolt 13. jegyzőkönyv.425
b)  Az Amszterdami szerződéshez fűzött 37. sz. Nyilatkozat a köztulajdonban
lévő németországi hitelintézetekről.426
c)  Az Amszterdami szerződéshez fűzött 52. sz. osztrák és luxemburgi
Nyilatkozat a hitelintézetekről is.427
A különös szabályok közé tartoznak a telekommunikáció, a posta, a
közlekedés, az energiaszektor stb. ágazati uniós rendeletei, és az
alkalmazásukhoz kötődő kiterjedt bírósági, bizottsági, illetve nemzeti hatósági
gyakorlat is.
 A különös részre vonatkozó szabályokból kiemelkedik a Tanács 2009.
február 26-i a vasúti, közúti és belvízi közlekedési ágazatokra vonatkozó
versenyszabályok alkalmazásáról szóló 169/2009/EK rendelet,428 amely a
Tanács 1968. július 19-i 1017/68/EGK rendeletét a vasúti, közúti és belvízi
szállítási ágazatokra vonatkozó versenyszabályok alkalmazásáról429 kodi kálta
újra, amely kiterjesztette a közlekedés címben tárgyalt közlekedési ágazatokra a
versenyszabályokat.

5.3. Az EUMSZ 106. cikk részletes elemzése

5.3.1. Az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdése

Az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdése a különleges és a kizárólagos (monopol)

jogok alapításával kapcsolatos állami magatartást szabályozza azzal, hogy
előírja:
,,A közvállalkozások és az olyan vállalkozások esetében, amelyeknek a
tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, a tagállamok nem
hozhatnak, és nem tarthatnak fenn a Szerződésekkel, különösen a 18. és 101—
109. cikkben foglalt szabályokkal ellentétes intézkedéseket.”
A fenti rendelkezés nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy a
közvállalkozásokra, a monopóliumokra és a koncesszionárius
vállalkozásokra is alkalmazni kell a szerződéses szabályokat és ezen belül a
versenyszabályokat.
A 106. cikk 1. bekezdésébe foglalt de níció három kulcsfogalmát, a
közvállalkozást, illetve a kizárólagos vagy különleges joggal rendelkező
vállalkozást a 4.1. pontban már ismertettük.
A 106. cikk utaló rendelkezés, azaz a 106. cikket magát egyedül nem lehet
megsérteni, hanem csak azokkal a tartalmi tiltó rendelkezésekkel együtt,
melyekre utal.430 Ezért az, hogy az állam egy bizonyos magatartása
szerződésellenes-e, az egyes konkrét szerződéses szabályok alapján dönthető el,
a 106. cikk csak azt mondja ki, hogy a szerződés szabályai alkalmazhatók.431
A következő kérdés, hogy milyen kötelezettség fakad a tagállamok
számára abból, hogy a tagállamok nem hozhatnak és nem tarthatnak fenn a
Szerződésekkel ellentétes intézkedéseket. Első ránézésre ez azt jelenti, hogy a
tagállam (1) a Szerződés hatálybalépésétől nem hozhat létre, illetve (2) fel kell
számolnia minden a Szerződésbe (EUMSZ) – és különösen annak a 18.
cikk432 szerinti nemzeti diszkrimináció tilalmába, illetve a 101–109.
cikkekben leírt versenyjogba – ütköző kapcsolatot.
A fenti rendelkezés önmagában nem tilalmazza meghatározó befolyás
(monopólium) létrehozását vagy fenntartását433 vagy állami támogatás
nyújtását: a monopólium gyakorlásából fakadó szerződésszegést vagy az
össze nem egyeztethető támogatás nyújtását tilalmazza. Azaz elvben az a
tény, hogy a Magyar Állam 2011-ben a parkolási díjak ki zetésére
monopólium létrehozásáról döntött, elvben önmagában nem veti föl az uniós
jog megsértését.434
A bírói gyakorlatban nemcsak az minősül a 106. cikk első bekezdése
megszegésének, hogy pl. egy vállalkozás kizárólagos vagy különleges jogot kap
és ezzel visszaél,435 hanem azt is, ha az állam:
a) lehetővé teszi, hogy a monopólium működését kiterjessze az adott területhez
kapcsolódó vagy azzal szomszédos területekre is vagy a másik területen
fennálló monopóliumával befolyásolni tudja a downstream-piac
működését436 vagy a monopóliumnak valamilyen szabályozási jogokat
ad;437
b)  olyan helyzetbe hozza a feljogosított vállalatot, hogy az elkerülhetetlenül
visszaél piaci pozíciójával;
c) olyan vállalatot juttat különleges joghoz, amely eleve nem képes kielégíteni a
piaci igényeket.
Ad a) Az állam tehát azzal is megsérti 106. cikkből fakadó kötelezettségét, ha
lehetővé teszi, hogy a monopólium kiterjessze a működését a joggal
biztosítotthoz kapcsolódó vagy azzal szomszédos területekre.438 Az RTT
ügyben439 például az volt a probléma, hogy az RTT nevű belga
telefonmonopólium feladatává tették a nyilvános telefonhálózat létrehozását, a
telefonvonalak biztosítását és a nem általa szolgáltatott hálózatok és vonalak
engedélyezését. A Bíróság úgy találta, hogy a belga telefontársaság hálózati
monopóliuma nem teszi indokolttá, hogy a társaság a telefonkészülékek
értékesítésének és engedélyezésének terén is egyeduralkodó legyen. A
telefonkészülékek értékesítésének monopóliumát ugyanis nem indokolhatja az
a közszükséglet, hogy a fogyasztók számára megbízható készülékek kerüljenek
csak forgalomba. Ezzel szemben lehetőség volt – a monopólium hiányában is
– olyan szabályozás bevezetésére, ami biztosítani tudta, hogy csak megfelelő
készülékeket csatlakoztassanak a hálózathoz. Tilos tehát, hogy egy
monopólium kiterjessze tevékenységét a verseny számára nyitott területekre. A
Bíróság elutasította a belga kormány érvelését azon az alapon, hogy a
telefonmonopólium mindenféle objektív indok nélküli kiterjesztése – a 106.
cikk (1) bekezdésével összefüggésben – maga is a 102. cikk megsértését
jelentette. Az RTT ügyben a Bíróság kimondta, hogy az állam azzal is
megsértheti a 106. cikk (1) bekezdését, ha a monopólium működését az
indokoltan kizárólagos jogokkal védett területről a kapcsolódó vagy
szomszédos területekre is kiterjeszti. A Bíróság határozatában kiemelte (24.
bekezdés), hogy a telefonkészülékek engedélyezési jogának fenntartása már
önmagában a közösségi jog megsértését jelenti, anélkül, hogy bizonyítani
kellene a monopolhatáskör visszaélésszerű gyakorlását.
Ad b) A kiterjedt bírói gyakorlat440 szerint egy olyan intézkedés, mely
olyan helyzetbe hozza a feljogosított vállalatot, hogy az elkerülhetetlenül
visszaél piaci pozíciójával, az önmagában jogellenes. Ezt erősítette meg a
Bíróság 2006-ban megjelent döntése a C-451/03. számú ügyben, a Servizi
Ausiliari Dottori Commercialisti (a továbbiakban „ADC”) Srl és Giuseppe
Cala ori között, a Pubblico Ministero részvételével lefolyt eljárásban, ahol a
Bíróság – az Ambulanz Glöckner ügyre441 hivatkozva – az olasz adótanácsadó
központoknak adott kizárólagos jog vonatkozásában az ítélet 23.
bekezdésében kimondta: ,,Rá kell mutatni arra is, hogy az EUMSz 106. cikk (1)
bekezdése értelmében vett különleges vagy kizárólagos jogok juttatásának ténye
önmagában még nem összeegyeztethetetlen az EUMSZ 102. cikkével. A tagállam
csak akkor szegi meg az e két rendelkezésben kimondott tilalmakat, ha már
pusztán a kérdéses vállalkozásnak juttatott különleges vagy kizárólagos
jogok gyakorlása is e vállalkozás erőfölényének visszaélésszerű
kihasználásával jár, vagy ha e jogok ilyen visszaélés elkövetésére indító
helyzetet teremthetnek […]”
Ad c) A Bíróság a 106. cikk megsértését abban az esetben is megállapította,
amikor a tagállam olyan vállalatot juttat kizárólagos piaci pozícióhoz, amely
eleve nem képes kielégíteni a piaci igényeket, ahogy azt a bíróság a Merci
Convenzionali ügyben442 kimondta: az olasz bíróság előtt folyó eljárás
alperese, a Siderurgica SpA ki akart rakatni egy hajórakományt a genovai
kikötőben. Bár a hajónak megvolt a kirakodáshoz szükséges felszerelése és
legénysége, a munkát csak olyan dokkmunkára szakosodott vállalat végezhette
[a Bíróság kétségbe vonta azt, hogy a dokkmunka a szerződés 106. cikk (2)
bekezdése szerinti általános gazdasági érdekhez kötődő tevékenység volna (27.
bekezdés)], amely csak olasz alkalmazottakkal dolgozott.443 A Bíróság
megállapította, hogy ez az eljárás az EUMSZ 45. cikkébe ütközik. A
Siderurgica kénytelen volt a felpereshez, a Merci SpA-hoz fordulni, melynek
kizárólagos joga volt a dokkmunka megszervezésére. A Merci által megrendelt
munka ellenére a rakományt a Siderurgica még sem kapta meg időben kikötői
sztrájkok miatt. A Bíróság (az ítélet 16. bekezdésében) kimondta, hogy bár a
különleges és kizárólagos jog fennáll, az a 106. cikk (1) bekezdése értelmében
önmagában nem jogellenes. A Bíróság szerint azonban a jog biztosítása a
szerződésbe ütközhet, ha a vállalkozás már pusztán a jog gyakorlásával
elkerülhetetlenül megsérti az EUMSZ-t, és ha a kizárólagos jog szerkezete
olyan, hogy az a jogosult szervezetet megkülönböztető gyakorlat folytatására
csábíthatja. Így végül is a Bíróság megállapította azt, hogy a Merci a 101. és a
102. cikk összefüggésében szinte valamennyi lehetséges jogsértést elkövette:
nem igényelt szolgáltatások igénybevételére kötelezte a felhasználókat; a
szolgáltatás értékénél magasabb árakat alkalmazott; elzárkózott a szolgáltatások
árát csökkentő modern technológia alkalmazásától; lassította ez által a
szolgáltatás tárgyát képező rakodó munkát; végül a bizonyos fogyasztóknak
nyújtott engedményeket más fogyasztókkal szemben érvényesített
áremelésekkel ellensúlyozta. A Bíróság megállapította, hogy mindez a visszaélés
nem következett volna be a kizárólagos jog hiányában, és hogy a különleges
jog gyakorlása miatt keletkezett többletköltség hátrányosan érinti az egységes
piacon belüli kereskedelmet.
Összefoglalva: a bírói gyakorlat szerint különbséget kell tenni a tagállam
106. cikk (1) bekezdés szerinti és a vállalkozás 101. vagy 102. vagy valamely
más cikk szerinti felelőssége között. Pusztán azzal, hogy a vállalkozás megsérti,
mondjuk a 101. vagy 102. cikket, a tagállam még nem lesz automatikusan
felelős a 106. cikk (1) bekezdése alapján. A tagállam 106. cikk (1) bekezdés
szerinti felelősségének megállapításához az szükséges, hogy a vállalkozás
megsértse pl. a 101. vagy 102. stb. cikket és, hogy ez a jogsértés a tagállam által
adományozott jog gyakorlásának szükségszerű következménye legyen. Ezek
szerint a 106. cikk (1) bekezdés szerinti tagállami felelősség csak kettős
szerződésszegés esetén áll be, amelyek között még okozati összefüggésnek is
fenn kell állnia.
5.3.2. Az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése

Az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése kivételt fogalmaz meg az (1) bekezdésben
foglalt szabályhoz képest:
„(2) Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott
vagy a jövedelemtermelő monopólium jellegű vállalkozások olyan mértékben
tartoznak a Szerződések szabályai, különösen a versenyszabályok hatálya alá,
amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a
rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását. A kereskedelem fejlődését ez nem
befolyásolhatja olyan mértékben, amely ellentétes az Unió érdekeivel.”
Tehát ez a rendelkezés az uniós jogi és ezen belül a 106. cikk (1) bekezdése
és ezen keresztül a versenyjogi szabályok – így az állami támogatási szabályok –
alkalmazása alóli kivételeket állapít meg az általános gazdasági érdekű
szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozás és jövedelemtermelő
monopólium számára.
Kérdés, hogy a tagállam szabadon bármilyen szolgáltatást általános gazdasági
érdekű szolgáltatásnak minősíthet-e vagy pedig van valamilyen objektív mérce,
amelynek meg kell felelni ahhoz, hogy olyan szolgáltatást lehessen
működtetni, amelyre nem vonatkoznak a versenyszabályok.
A T-289/03. sz. BUPA kontra Bizottság444 ítélet szerint: „A tagállam
általános gazdasági érdekű szolgáltatások meghatározására vonatkozó jogköre
pedig nem korlátlan, és nem gyakorolható önkényesen egyedül azon célból, hogy egy
adott ágazatot, mint például a távközlést, kivonjanak a versenyszabályok
alkalmazása alól… Még ha valamely tagállam széles diszkrecionális jogkörrel is
rendelkezik annak meghatározását illetően, hogy mit tekint általános gazdasági
érdekű szolgáltatásoknak, ez nem mentesíti az alól, hogy az általános gazdasági
érdekű szolgáltatási feladat védelmének fennállására és szükségességére való
hivatkozáskor ügyeljen arra, hogy utóbbi megfeleljen bizonyos, a Szerződés
értelmében minden általános gazdasági érdekű szolgáltatási feladatra vonatkozó
minimális feltételeknek, és bizonyítsa, hogy e feltételeknek igenis eleget tesz az
adott esetben. Többek között a szóban forgó piaci szereplőket ilyen feladattal
felruházó hatósági aktus meglétéről, valamint e feladat egyetemes és kötelező
jellegéről van szó. Ellenkező esetben, ha a tagállam nem bizonyítja, hogy e
feltételeknek eleget tesz, vagy nem tartja be őket, az nyilvánvaló mérlegelési
hibának minősülhet, amelyet a Bizottság köteles szankcionálni, különben ő maga
is nyilvánvaló hibát követ el. Továbbá a tagállamnak utalnia kell arra, miért véli
úgy, hogy a szóban forgó szolgáltatás sajátos jellegénél fogva érdemes az általános
gazdasági érdekű szolgáltatási minőségre és arra, hogy azt megkülönböztessék más
gazdasági tevékenységektől. Ilyen indokolás nélkül ugyanis lehetetlen volna, hogy a
közösségi intézmények – akár felületesen is – ellenőrizzék, hogy a tagállam
diszkrecionális jogköre keretében elkövetett-e nyilvánvaló hibát… Az általános
gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtásának meghatározásánál fogva általános vagy
közérdekűnek kell lennie.”
Az alábbiakban a szabályozás három fogalmi elemét vesszük elemzés alá
azzal, hogy általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott
vállalkozás és jövedelemtermelő monopólium fogalmáról a 2.4. pontban már
volt szó. Ezek az alábbiak:
1. megbízás,
2. szükségesség,
3. arányosság.

5.3.2.1. Megbízás

A Bíróság több ügyben is kimondta, hogy a 106. cikk (2) bekezdése csak abban
az esetben alkalmazható, ha a kérdéses vállalkozást hatósági aktus útján bízták
meg a közérdekű feladattal.445 Ez azt jelenti, hogy a közérdekű
magánkezdeményezések nem minősíthetőek a 106. cikk (2) bekezdése szerint,
amennyiben a magánkezdeményezést nem követi valamilyen állami lépés.
Ezzel a perekben a bizonyítási eljárás sorrendje is átalakul, mivel először nem a
tevékenység közérdekűségét, hanem a közérdekű megbízás tényét kell
bizonyítani. 446
A megbízási aktus447 az az aktus, amely megbízza a vállalkozást az ÁGÉSZ
nyújtásával, meghatározza a feladat jellegét, valamint az ÁGÉSZ terjedelmét és
megvalósulásának általános feltételeit.
A gyakorlatban példák a megbízási aktusra a koncessziós szerződés és
szolgáltatásra irányuló közbeszerzési szerződések, a minisztériumi
programozási szerződések és utasítások, a jogszabályok, valamint mindenféle
hatósági és önkormányzati határozatok.
 A vállalkozás és az állam kötelezettségeinek meghatározásához tehát a
közszolgáltatási feladattal való megbízásra van szükség. Ilyen aktus hiányában
nem ismert a vállalkozás sajátos feladata, és nem lehet meghatározni a
megfelelő kompenzációt.
Milyen megbízási aktustípusokat lehet elfogadni? Az EUMSZ 106. cikkének
(2) bekezdése és az Altmark ügyben hozott ítélet értelmében a megbízási
aktusra csupán az az előírás vonatkozik, hogy egy vagy több – a nemzeti jog
szerint jogilag kötelező erejű – aktus formájában kell elkészíteni. Az aktus
(vagy aktusok) konkrét formáját az egyes tagállamok maguk határozzák meg
politikai és/vagy közigazgatási szerveződésük szerint. A közigazgatási jog
alapvető szabályai szerint minden helyi, regionális vagy központi hatóságnak
jogalapra van szüksége egy ÁGÉSZ meghatározásához és nanszírozásához.
Következésképpen a megbízási aktus fogalma nagyrészt megfelelhet annak a
jogalapnak, amelyet az érintett hatóság minden egyes esetben saját mérlegelése
szerint választani fog. Ezt az aktust nem feltétlenül kell megbízási aktusnak
nevezni és nincs semmiféle „szabványos” megbízási aktus; ez egyrészt a
szolgáltatás nyújtásával megbízó hatóságtól, másrészt az érintett tevékenységtől
függ. A megbízási aktusnak azonban tartalmaznia kell bizonyos elemeket,
például a kötelezettség jellegét és időtartamát, a kompenzáció kiszámításának,
ellenőrzésének és felülvizsgálatának paramétereit, valamint a túlkompenzáció
elkerülését és vissza zettetését célzó intézkedéseket.448 Ha az ÁGÉSZ-ra a
határozat vagy a keretszabály értelmében nyújtanak állami támogatást, a
megbízási aktusra vonatkozó követelményeket kifejezetten és további
részletekkel együtt az ÁGÉSZ-határozat 4. cikke, illetve az ÁGÉSZ-
keretszabály 16. pontja határozza meg.
Az ellentételezés kiszámításának alapjául szolgáló paramétereket előzetesen,
tárgyilagos és átlátható módon kell meghatározni azt biztosítandó, hogy a
kedvezményezett vállalkozásnak nem nyújtanak gazdasági előnyt a vele
versenyben álló vállalkozásokkal szemben.
Az ellentételezés paramétereinek előzetes meghatározása nem jelenti azt,
hogy az ellentételezést egy meghatározott képlet alapján kell kiszámítani (pl.
ár/nap, ár/étkezés, ár/utas vagy ár/szolgáltatást igénybevevők száma). Egyedül
az számít, hogy az ellentételezés meghatározásának módja már az elejétől
fogva egyértelmű legyen. Ha a hatóság úgy dönt, hogy a szolgáltató összes
költségét ellentételezi, már előzetesen meg kell határoznia, hogy ezeket a
költségeket hogyan határozza meg és számítja ki. Ebben az összefüggésben
csak az általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtásához közvetlenül
kapcsolódó költségek vehetők gyelembe. Az ellentételezés összegéből le kell
vonni az összes bevételt, amire a vállalkozás a szóban forgó általános gazdasági
érdekű szolgáltatás nyújtásával tesz szert. Ha a vállalkozásnak az ellentételezés
részeként ésszerű nyereséget ajánlanak fel, a megbízási aktusnak meg kell
határoznia e nyereség kiszámításának kritériumait is. Amennyiben a
megbízási időszakban felül kell vizsgálni az ellentételezést, úgy a megbízási
aktusnak meg kell határoznia a felülvizsgálat részleteit és azt a lehetséges hatást,
amelyet az ellentételezés teljes összegére gyakorolhat. 449
5.3.2.2. Szükségesség

Széles körű gazdasági, szociális, és politikai elemzésre van szükség ahhoz, hogy a
bíróság meg tudja állapítani, szükséges-e a versenykorlátozás fenntartása az adott
formában az általános gazdasági érdekű szolgáltatás biztosításához, mert a
verseny ,,[…] jogilag vagy ténylegesen […] akadályozza” vagy akadályozná a
szolgáltató működését. A szükségesség követelménye egyszerűen fogalmazva
azt jelenti, hogy a kizárólagos vagy különleges jog, azaz másként szólva a
verseny korlátozása nélkül az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nem lehetne
nyújtani. Az Európai Bíróság e körben nem azt vizsgálja, hogy a cél eléréséhez
a választott módszer (a versenykorlátozás) a leginkább megfelelő-e, hanem azt,
hogy történt-e nyilvánvaló hiba az adott intézmény döntési mechanizmusában
az intézkedés meghozatalakor. A már említett – Macrotron, Merci
Convenzonali – esetekben a Bíróság részletesen elemezte, hogy szükséges volt-
e a monopólium a szolgáltatás fenntartásához, az 1991-es RTT ügyben450
pedig arra jutott, hogy a telefonszolgáltató működéséhez nem szükséges a
telefonkészülékekre vonatkozó szabványok megállapításának joga. Ebben a
körben évtizedek óta vezető precedens a Corbeau ügyben451 hozott döntés.
Még a postai liberalizáció első tétova lépései előtt egy belga jogszabály
kizárólagos jogokkal ruházta fel a belga postát mindenféle küldemény
összegyűjtésére, továbbítására és kézbesítésére. Paul Corbeau ugyancsak levél és
egyéb küldemények kézbesítésére vállalkozott Liége-ben és környékén, de
speciális szolgáltatásokkal: a küldeményekért futárok mentek; a következő nap
déli 12 óráig kézbesítettek Liége-ben; a küldemények címzettjét útközben meg
lehetett változtatni. Amikor Paul Corbeau-t büntetőeljárás hatálya alá vonták a
postai monopólium megsértéséért, azzal védekezett, hogy a belga posta
monopoljogát jóváhagyó jogszabály az EUMSz 106. cikkébe ütközik. A
Bíróság ezúttal megállapította, hogy a 106. cikk (1) és (2) bekezdését együtt
kell értelmezni (14. bekezdés): „Az utóbbi rendelkezés lehetővé teszi a tagállamok
számára, hogy azon vállalatokat, amelyeket általános gazdasági érdekű szolgáltatás
ellátásával bíztak meg, olyan kizárólagos jogokkal ruházzanak fel, amelyek
annyiban meggátolhatják a szerződés versenyszabályainak alkalmazását,
amennyiben más gazdasági szereplőkre vonatkozóan a verseny korlátozása vagy
éppenséggel mindenféle verseny kizárása szükséges ahhoz, hogy biztosítható legyen
azoknak a különös feladatoknak a megvalósítása, amelyekkel a kizárólagos jogokat
birtokló vállalkozásokat bízták meg.”452 A Régie des Postes, a belga posta
érvelése szerint tehát Corbeau tevékenysége a belga posta „gazdasági
egyensúlyát”,453 másként szólva a kereszt nanszírozásra alapuló gazdasági
modelljét borította (volna) fel.
A Bíróság 1996-ban az Albany lnternational ügyben454 hozott döntésében
kimondta: „nem szükséges … hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatással
megbízott vállalkozás pénzügyi egyensúlya vagy gazdasági életképessége veszélybe
kerüljön. Elegendő, hogy ezen jogok hiányában nem lenne képes a reá bízott
feladatokat … gazdaságilag elfogadható feltételek között gyakorolni.” Ez utóbbi
döntés lényegesen nagyobb mozgásteret hagy a tagállamoknak, mintha a
vállalat tényleges ellehetetlenülését kellene bizonyítaniuk.
A Bíróság TNT Traco kontra Poste ltaliane ügyben455 hozott döntésében
a gyorspostai szolgáltató és az olasz posta vitájában a Bíróság úgy fogalmazott,
hogy „…szükséges lehet nemcsak annak engedélyezése, hogy a közérdekből az
egyetemes szolgáltatás nyújtásával megbízott vállalkozás a nyereséges területekről
származó bevételekkel kompenzálja a kevésbé nyereséges területek veszteségeit,
hanem annak is, hogy az egyetemes szolgáltatás nyújtásában részt nem vevő
vállalkozások számára kötelezővé tegyék postai hozzájárulás meg zetését annak
érdekében, hogy az egyetemes szolgáltatást nyújtó társaság gazdaságilag stabilan
működjék.” Azaz, a Bíróság szerint nem csak a kizárólagos jog fenntartása lehet
indokolt, – hanem ha már ez sem elegendő a működés fenntartásához –, akkor
az előbbivel kumulálva, még iparági hozzájárulások kumulatív kivetése is
indokolt lehet.
Ahogy arról fentebb már volt szó, amennyiben az adott területen már
működött a piac vagy azok által kielégítően nyújthatók a közérdek állam által
meghatározott feltételei – például az ár, objektív minőségi jellemzők, a
folytonosság és a szolgáltatáshoz való hozzáférés – mellett, akkor nehéz
bizonyítani, hogy miért indokolt, illetve szükséges kizárólagos jogot létrehozni
egy adott területen.

5.3.2.3. Arányosság

Az EUMSz 106. cikk 2. bekezdése szerint a verseny korlátozása csak akkor

jogszerű, ha az az elérni kívánt cél által megkívánt minimális mértékben valósul
meg. Ez a jogtudomány456 által gyakran hangoztatott feltétel ,,[…]a
kereskedelem fejlődését ez nem befolyásolhatja olyan mértékben, amely ellentétes a
Közösség érdekeivel […]” szerződéses megfogalmazásból hámozható ki. A
tagállamok általában arra hivatkoznak, hogy az egyetemes szolgáltatás
fenntartása érdekében szükséges a monopólium, mert csak így oldható meg,
hogy minden egyes fogyasztó ugyanolyan feltételek mellett, ugyanazon az
áron kaphassa meg a szolgáltatást. Sőt, egyes közművek esetében (villamos
energia, gázszolgáltatás stb.) az ellátás csak természetes monopóliumok útján
oldható meg. Általában persze a független magánvállalkozások útján is
megoldható az egyetemes szolgáltatás úgy, hogy arra kötelezik e
vállalkozásokat, hogy a nem jövedelmező távoli területeket is ugyanolyan
feltételek mellett, ugyanolyan áron lássák el.

5.3.3. Az EUMSZ 106. cikk (3) bekezdése

Az EUMSZ 106. cikk (3) bekezdése értelmében a Bizottság feladata, hogy

őrködjön a 106. cikk rendelkezéseinek betartása felett. Eszerint a Bizottság
biztosítja e rendelkezések alkalmazását, és amennyiben szükséges, irányelveket
és döntéseket bocsát ki a tagállamok számára. Ezzel a 106. cikk (3) bekezdése,
meghatározva az előző két rendelkezés végrehajtási mechanizmusát, kimondta,
hogy a Bizottság a felelős a 106. cikk szabályainak teljesüléséért. A 106. cikk
(3) bekezdése a következőképpen szól:
„(3) A Bizottság biztosítja e cikk rendelkezéseinek alkalmazását, és szükség
esetén megfelelő irányelveket vagy határozatokat intéz a tagállamokhoz.” A
Bizottság irányelveket és határozatokat kibocsátva, valamint a 106. cikk (3)
bekezdését speciális jogalapként felhasználva gondoskodik arról, hogy a
tagállamok betartsák az említett szabályozási körbe tartozó vállalatokkal
kapcsolatban is a szerződés rendelkezéseit. A rendelkezés nem ad a
Bizottságnak valóban eredeti jogalkotói hatáskört: a Bizottság csak
pontosíthatja az EUMSZ szabályait,457 de nem írhat elő a tagállamoknak458
vagy az állami vállalatoknak új kötelezettségeket.459
A témához kapcsolódó irányelvek közül az egyik legfontosabb az
úgynevezett transzparencia irányelv, amely a ’80-as évek legelejétől kezdve
szabályozza a tagállamok és közvállalataik közötti átláthatósági
viszonyokat.460 A tagállamok és a közvállalkozások közötti kapcsolatok
átláthatóságára vonatkozó jelenleg hatályos joganyagot a 2006/111/EK irányelv
alkotja.
5.4. A Transzparencia lrányelv
Az állam és a vállalatok kapcsolatáról szóló Transzparencia lrányelv eredetileg
az állami vállalatok és az állam kapcsolatának feltárására vonatkozott, de a
transzparenciára vonatkozó követelmények hatályát később jelentősen
kiterjesztették.461 Végül a többszöri módosítások miatt szükségessé vált
egységes szerkezetbe foglalásra a 2006/111/EK irányelvvel került sor,462
amely az átláthatóságra vonatkozó uniós szabályok ma hatályos összefoglalását
adja.
A Transzparencia lrányelvben meghatározott főbb kötelezettségeket az
alábbiakban tekintjük át röviden.
Pénzügyi beszámolási kötelezettség. A Transzparencia lrányelv 1. cikk (1)
bekezdése szerint a tagállamok az irányelvnek megfelelően biztosítják a
hatóságok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságát
úgy, hogy világossá váljon, hogy (1) a hatóságok az állami alapok terhére
milyen közvetlen támogatást biztosítottak közvállalkozások számára; (2)
milyen állami alapokat bocsátottak ezek, illetve a pénzügyi szervezetek
közvetítésével mások rendelkezésére és (3) azokat ténylegesen hogyan
használták fel.
Ebben a körben a Transzparencia lrányelv 3. cikke meghatározza, hogy a
közvállalkozás és a hatóságok között mely viszonyoknak kell áttekinthetőknek
lenniük, pl. tőkejuttatások, vissza nem térítendő támogatások és kedvezményes
kölcsönök stb. A Transzparencia lrányelv 6. cikke szerint továbbá a
tagállamoknak a pénzügyi kapcsolatokra vonatkozó minden információt a
Bizottság kérésére legalább öt évre vonatkozóan a Bizottság rendelkezésére kell
bocsátania a szükséges háttér-információkkal (alapvetően a pénzmozgás
céljával) együtt.463 Az átláthatóság köréből a Transzparencia lrányelv 5. cikk
(1) bekezdése kiveszi a hatóságoknak bizonyos szervezetekkel fenntartott
pénzügyi kapcsolatait, így többek között azokat, amelyek nem befolyásolják a
közös piacot.464
A számviteli szétválasztás biztosítása. A 2000-es módosítás nyomán a
Transzparencia lrányelv 1. cikkének (2) bekezdésében egy – a Transzparencia
lrányelv tartalmától és tulajdonképpeni céljától idegen – teljesen új
kötelezettség is megjelent, mely szerint a tagállamoknak az egyéb uniós
jogszabályok által számviteli szétválasztásra kötelezett vállalkozások
vonatkozásában biztosítaniuk kell, hogy e vállalkozások pénzügyi és szervezeti
felépítése pontosan tükröződjön az elkülönített elszámolásokban oly módon,
hogy a következők világossá váljanak:
i) a különféle tevékenységekhez kapcsolódó költségek és bevételek, valamint
ii) a költségek és bevételek tevékenységekhez való hozzárendelésénél vagy
tevékenységek közötti megosztásánál alkalmazott módszerek pontos
részletei.
A Transzparencia lrányelv időszakos jelentéstételi kötelezettséget ír elő és a
tagállamoknak olyan belső szabályokat kell kialakítaniuk a számviteli
szétválasztás körében, ami szubszidiáriusan465 legalább a fentieket biztosítja. A
Transzparencia lrányelv 1. cikkének 2. bekezdése a 2. cikk d) pontján keresztül
arra kötelezi a tagállamokat, hogy azok számviteli elkülönítésre kötelezzenek
minden olyan egyéb tevékenységet is folytató vállalkozást, mely valamely
tagállamtól
i) különleges vagy kizárólagos jogot kapott, vagy
ii) általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtására kapott megbízást, feltéve,
hogy az az ilyen szolgáltatással kapcsolatban bármilyen jellegű állami
támogatásban részesül.
E cikk alapján köteles minden különleges vagy kizárólagos joggal
rendelkező vállalkozás számviteli szétválasztásra, ha egyéb tevékenységet is
folytat, mint amire a jogot kapta (hiszen egyébként nem lenne értelme a
szétválasztásnak) és más uniós jogszabály nem írja elő a számviteli
szétválasztást. Az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalatok
esetében e rendelkezés mutatis mutandis alkalmazandó azzal, hogy akkor kell a
számviteli szétválasztást alkalmazni, ha még szélesebb értelemben vett
támogatásban vagy veszteségtérítésben is részesül a vállalat. Azaz, e cikk
értelmezéséhez meg kell nézni, hogy melyek azok az uniós normák, amelyek
számviteli szétválasztást írnak elő. Ez a rendelkezés a szétválasztást e normák
hatókörén kívül írja elő.466
A tagállamok közötti kereskedelmet érzékelhető mértékben nem
befolyásoló szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások vonatkozásában a
Transzparencia lrányelv a szétválasztás esetében is egyfajta de minimist vezet be.
A de minimis szabályok közé sorolható az 5. cikk (2) bekezdés b) pontban
található szabály is. Ez mentesíti a szétválasztástól azokat a különleges vagy
kizárólagos joggal felruházott vagy általános gazdasági érdekű szolgáltatással
megbízott vállalkozásokat, melyeknek a feljogosítás vagy a megbízás évét
megelőző két pénzügyi évben 40 millió eurónál kisebb volt a nettó
árbevételük.467 A szabály olvasata alapján ez nem átmeneti mentesség, és nem
világos, hogy amennyiben a vállalat ezt követően jelentősen megnő, akkor
pontosan milyen megfontolásból nem kell továbbra sem számviteli
szétválasztást alkalmazni. Érdekes azt is megjegyezni, hogy a különleges és
kizárólagos jogokkal kapcsolatos de níciókat a Bizottság csak azért alkotta
meg, hogy pontosan azonosítható legyen azoknak a feljogosított vállalatoknak
a köre, melyek nem kötelesek számviteli szétválasztásra.
Az 5. cikk (2) bekezdés c) pont ezen felül általánosságban mentesíti a
számviteli szétválasztási kötelezettségtől az általános gazdasági érdekű
szolgáltatás nyújtására megbízást kapott vállalatokat, ha a számukra folyósított
(szélesebb értelemben vett, tehát a kompenzációt is ideértő) állami
támogatásokat nyílt, átlátható és esélyegyenlőségen alapuló eljárásban
rögzítették egy „megfelelő időszakra”. E talányos rendelkezés
értelmezésünkben szintén szubszidiárius jellegű, azaz nem általában mentesíti
az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalatokat, hanem csak a
liberalizációval nem érintett – például vízszolgáltatási vagy távolsági busz –
szektorokban működő vállalatokat mentesíti.

5.5. A liberalizált közvállalkozásokra vonatkozó jog általános

jellemzői
Ahogy a fentiekből látható, az EUMSZ 106. cikkének 3. bekezdésére alapítva
az Európai Unióban – a kilencvenes évek elejétől kezdve – végbement a
közüzemi szolgáltatások liberalizációja. A szabályozás a távközlésre, az
energiaszolgáltatásra, egyes közlekedési szolgáltatási szektorokra és néhány
kapcsolódó szolgáltatásra terjed ki, de mint az első fejezetben olvasható, most
elakadni látszik.
A közüzemi szolgáltatások liberalizációja, mint politikai célkitűzés gyökere
azonos a „versenyjogi” szabályozás gyökerével: a verseny, a szabadabb piac
megteremtése e szektorok európai piacainak kialakítását és végső fokon a
fogyasztók, a szolgáltatásokat igénybevevők magasabb szintű kiszolgálását
célozza.
A közüzemi szolgáltatások liberalizációjának célja a piaci verseny
megteremtése volt e szektorokban, ez lényegében a monopóliumok lebontását
és többszereplős piacok létrehozását jelentette úgy, hogy a létrejövő
versenypiacok lehetőség szerint mind a szolgáltatók, mind a szolgáltatások
igénybevevői számára a tagállamok határain keresztül is elérhetővé váljanak.
Végső soron tehát a liberalizáció célja a fogyasztói jólét növelése volt a
szolgáltatások minőségének növelésén keresztül. A közüzemi szolgáltatások
területén azonban az európai modellben továbbra is biztosítani kívánják e
szolgáltatások (vagy azok minimális készletének) elérhetőségét valamennyi
európai fogyasztó számára (egyetemes szolgáltatás), tehát a liberalizáció során e
„közösségi” szempont fennmaradására is gyelmet fordítanak.
E liberalizációs folyamat eredményeképpen egy ponton létrejön vagy
létrejött az adott piacokon (természetesen egyes szektorokban és
alszektorokban eltérő intenzitással) a piaci verseny, azonban mindig
szabályozott piaci környezetben. Ennek több oka van: egyrészt a fenti
szolgáltatások egy jelentős része úgynevezett természetes monopólium, ahol a
versengő szolgáltatások nyújtásához szükséges bizonyos tényezők zikai, jogi
vagy gazdasági okokból nem állíthatóak elő korlátlan számban (a párhuzamos
utak, villany és gázvezetékek vagy távközlési hálózatok problémája), tehát az
adott hálózatokhoz való hozzáférést a versenytársak, esetleg a fogyasztók
részére jogi kötelezettségek előírásával kell biztosítani. Másrészt a liberalizáció
kezdeti (és gyakran későbbi) szakaszaiban fennmaradtak, illetve fennmaradnak
a korábbi monopolista vállalati struktúrák is (még ha azok helyenként
formálisan, a vállalkozások felbontásával meg is szűnnek), melyek egymás
közötti és más piaci szereplőkkel fenntartott kereskedelmi kapcsolataiban
(árképzés, hozzáférés biztosítása) szintén jogi szabályozás szükséges. Egyes
szektorokban azután a liberalizáció előrehaladásával ez a piacszabályozás
fokozatosan visszaszorulhat – a legtöbb területen egyelőre inkább csak a hosszú
távú elképzelések szerint.
Jogforrástani megközelítésben a közüzemi szolgáltatások európai
liberalizációja értelemszerűen a 106. cikk (3) bekezdése által megengedett
irányelvi formában történik, és így a tagállamok a jogharmonizáció keretében
összehangolják az adott területre vonatkozó szabályaikat. Ugyanakkor egyes
esetekben, általában ott, ahol egyes jelentős szabályozási részterületeken a
liberalizáció előremozdítására van szükség, előfordulhatnak rendeleti szabályok
is.
A 106. cikk 3. bekezdés alapján kibocsátott jogalkotás általános jellemzői és
alapvető fogalmai az alábbiak:
Fokozatosság. A szabályozásra jellemző egyfajta fokozatosság, tehát a
liberalizáció általában kevésbé jelentős részterületeken indul, majd a
liberalizáció kiterjedésével, a piaci tapasztalatok hasznosításával újabb és újabb
szabályozási csomagok kerülnek elfogadásra. E szabályozások a liberalizáció
kiterjesztése mellett már általában egyfajta „kodi kációt” is jelentenek az egyes
részterületeken.
A közüzemi liberalizáció fokozatossága, több lépcsős jellege vélhetően
szükségszerűen következik abból, hogy a monopolstruktúrák lebontása
hosszabb folyamat, és ebben ráadásul szükség van a szabályozás rugalmasságára
is, ugyanakkor, különösen a kezdeteknél, ez a fokozatosság a politikai ellenállás
legyőzését is szolgálja.
Szétválasztás. A közüzemi liberalizáció egyik alapvető eszköze a
szétválasztás, az unbundling, amely egyrészről a jogi szétválasztást, tehát
elkülönülő jogi személyiségű szervezeti formát jelenti, másrészről a
funkcionális szétválasztást, tehát a hálózatüzemeltetői tevékenység döntési és
anyagi függetlenségét hivatott megteremteni. A szétválasztás célja pedig az,
hogy az így elkülönülő hálózatüzemeltető diszkriminációmentesen biztosítson
hozzáférést az adott hálózaton szolgáltatni kívánó más vállalkozásoknak is.
Hasonló elven alapul a vasúti közlekedésben a pályavasút (infrastruktúra) és
a vasúti szolgáltató (fuvarozó) szétválasztása, mely jogi kötelezettségként a
2001/12/EK irányelvben jelent meg, és mely szintén az átláthatóságot, illetve a
vasúti infrastruktúrához való hatékony és diszkriminációmentes hozzáférést
volt hivatott szolgálni.
A távközlésben, talán az alternatív infrastruktúrák létezése miatt nem
léptettek életbe teljes jogi vagy funkcionális elválasztást a teljes hálózatokra (bár
az alternatív infrastruktúráknak a vezetékes telefonszolgáltató általi
tulajdonlásával kapcsolatban a liberalizáció egy szakaszában voltak
rendelkezések), a „szétválasztási” kötelezettség csak az úgynevezett helyi, vagy
elő zetői hurokra terjedt csak ki. Ugyanakkor az egyes tevékenységekhez
kapcsolódóan a számviteli szétválasztás kötelezettsége már megjelent, illetve
megjelent az a kötelezettség, hogy az infrastruktúrával rendelkező távközlési
vállalkozásnak ugyanolyan feltételekkel kell biztosítania a hozzáférést külső
vállalkozásoknak, mint a vertikálisan integrált vállalkozása saját szervezeti
egységének.
Engedélyezés. A közüzemi liberalizációs szabályozás külön területét jelenti
az egyes tevékenységekre (tehát szolgáltatás, illetve infrastruktúra létrehozására)
vonatkozó engedélyezési rendelkezések meghatározása. Az engedélyezési
szabályoknak különös jelentőséget ad, hogy több területen egyrészt korlátolt
erőforrásokkal kell gazdálkodni, másrészt pedig nagyon fontos
üzembiztonsági, környezetvédelmi követelményeket is érvényre kell juttatni.
Ezek az előírások arra vonatkoznak, hogy az engedélyeket objektív
kritériumokra kell alapozni, valamint átlátható és diszkriminációmentes
eljárásban kell odaítélni az azokért jelentkezőknek. Ilyen általános rendelkezés
az is, hogy az engedélyekről független hatóságoknak kell dönteniük. Másrészt
a szabályozás korlátozza azokat a feltételeket, amelyeket az engedélyek
megadásához a tagállamok előírhatnak.
A liberalizáció előrehaladásával az engedélyezés szerepe általában
folyamatosan csökken. Jelenleg a távközlési szabályozás az, ahol a tényleges
engedélyek kötelező eltörlése a legmesszebbre jutott.
Hasonlóan részletesen szabályozza a vasúttársaságok engedélyezésének
szabályait a 2001/13/EK irányelv is, illetve előírja a független hatóságok által
kiadott engedélyeknek az egész Unió területén történő elismerését.
Hozzáférés. Egyes területeken az úgynevezett hozzáférési szabályokat is ki
kell emelni, melyek azt hivatottak rendezni, hogy milyen feltételekkel
kötelesek az infrastruktúrák tulajdonosai vagy üzemeltetői biztosítani a
szolgáltatást nyújtani kívánó vállalkozásoknak az infrastruktúrájuk
használatának jogát. Összességében annyit rögzíthetünk, hogy e hozzáférési
szabályok célja annak biztosítása, hogy a szolgáltatni kívánók (és a szolgáltatás
igénybevevői) diszkriminációmentesen, az infrastruktúra tulajdonosok
esetleges „uralkodó” helyzetének nem alávetve férhessenek hozzá a
hálózatokhoz. A szabályozás általában kiterjed a hozzáférés technikai
feltételeire, az ilyen feltételek nyilvánosságának elrendelésére, valamint
általában az árazás átláthatóságának szabályozására is.
Transzparencia és árszabályozás. Ugyancsak jellemző annak biztosítása,
hogy a szabályozott piacon a továbbértékesítendő, illetve akár a szolgáltatások
végső igénybe vevői részére nyújtott szolgáltatások árai megfelelő módon
kerüljenek kialakításra. Erre vonatkozóan a szabályozási csomagok egyrészt a
működési költségek átláthatóságának biztosítására törekszenek, így részben az
egyes tevékenységek bevételeinek és kiadásainak elkülönített nyilvántartására
írnak elő kötelezettségeket. Másrészt a szabályozás bizonyos szektoraiban
konkrét ármeghatározásra is sor kerülhet, akár kiskereskedelmi, akár
nagykereskedelmi szinten.
Egyetemes szolgáltatás. Ahogy arról volt fentebb szó, a közüzemi
szolgáltatások fontos jellemzője, hogy azok igénybevétele alapvető fontosságú
az állampolgárok számára és Európában általánosan elfogadott politikai
célkitűzés az, hogy e szolgáltatások minimumához mindenki hozzáférhessen. A
közüzemi liberalizációnak, e politika jegyében ki kell terjednie annak
biztosítására is, hogy a liberalizált közüzemi szolgáltatások elérhetőek legyenek
mindenki számára, még akkor is, ha esetleg e szolgáltatást piaci alapon nem
lehetne biztosítani. E „szociális” szempont érvényesítésének egyik módja az
úgynevezett egyetemes szolgáltatás biztosítása, amikor egyes, vagy valamennyi
piaci szereplő részére szolgáltatási kötelezettséget írnak elő. Az egyetemes
szolgáltatás szabályai között szerepelhet az egyetemes szolgáltatás nyújtásával az
érintett vállalkozásnál felmerülő költség nanszírozása, és az egyetemes
szolgáltatás technikai jellemzőinek meghatározása is. Az egyetemes szolgáltatás
szabályozása jelenleg a legjellemzőbb módon az elektronikus hírközlési és a
postai szolgáltatásoknál fedezhető fel az európai szabályok között, később ez a
koncepció az energetikai szektorban is megjelent.
Független hatóság. Mint fentebb már jeleztük, a közüzemi szolgáltatási
szektorokban (legalábbis még egy jó ideig) többé-kevésbé szabályozott piac jön
létre. E piacon számos olyan feladat van, mely hatósági beavatkozást tesz
szükségessé, ezért a független (gyakran szabályozó) hatóságok megjelenése
szintén jellemzője a közüzemi liberalizációnak. Az utóbbi időszakban a
Bizottság kifejezetten nagy hangsúlyt fektet az elektronikus hírközlési
szabályozás implementációjának ellenőrzésénél arra, hogy az ilyen hatóság
hatásköre, piacszabályozási szabadsága más állami szervek javára se
szenvedhessen csorbát, illetve e szabadságot a jogszabályok se korlátozzák.
Szintén rendelkezik független vasúti hatóság létrehozásáról a vasúti
infrastruktúra-szabályozási csomag, és természetesen az energetikai területeken
is beszélhetünk ilyen hatóságról.
5.6. A 106. cikk és a közvállalkozások nanszírozása
Az Altmark Trans döntés szerint az EUMSz 106. cikk (2) bekezdése alapján
azok a vállalkozások mentesülhetnek az állami támogatási szabályok
alkalmazása alól, amelyeknél az ellentételezés nem haladja meg a tevékenység
során felmerült és kimutatott többletköltséget és az iparágban indokolt
hasznot. A 2011-es jogalkotási csomag pedig – lásd alább – bizonyos
támogatásokat értékhatártól és egyéb feltételektől függően mentesít a
bejelentési kötelezettség alól.
A 2005. szeptember 19-én benyújtott keresettel T–354/05. sz. alatt a TF1
által a Bizottság ellen indított ügyben pont az volt a TF1 problémája, hogy
előbbi az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése alapján minősítette a közös
piaccal összeegyeztethetőnek a francia hatóságok által a France Télévision
javára létrehozott elő zetésidíj-rendszert, nem pedig az Altmark döntés 4.
feltétele alapján általában mentesítette a támogatási szabályok alkalmazása alól.
Mindez azt is jelenti, hogy a magyar közszolgálati tv, rádió, vasút stb. is csak
ebbe a kategóriába férhet be, amíg a szolgáltatások nyújtásának joga nem
nyilvános pályázat útján kerül(t) odaítélésre.
A TF1 ügyében 2009. március 11-én hozott ítéletet az Elsőfokú Bíróság,468
amellyel végül megerősítette a Bizottság mentesítő határozatát és kimondta,
hogy a Bizottság helyesen alkalmazta az Altmark-feltételeket és a felperes TF1
pedig összekeverte a keresetében az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdés, azaz az
állami támogatás megállapításához szükséges feltételek és az ehhez kapcsolódó
Altmark-feltételek alkalmazását az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdés szerinti
teszt alkalmazásával, amely kizárólag arra irányul, hogy az adott, állami
támogatásnak minősülő intézkedés összeegyeztethető-e a közös piaccal.
Az Európai Bíróság 2008 februárjában hozott döntést a fentebb, az 5.3.2.
pontban már hivatkozott BUPA ügyben,469 amelynek tárgya az ír magán-
egészségbiztosítóknak kialakított kockázatkiegyenlítési rendszer volt. A BUPA
azért perelte a Bizottságot, mivel az még 2003-ban, amikor az ír rendszert
vizsgálta, nem emelt kifogást, mivel úgy ítélte meg, hogy a
kockázatkiegyenlítési rendszer az általános gazdasági érdekű szolgáltatás
kompenzációjának minősül. A bíróság ítéletében megerősítette, hogy a
tagállamoknak széles körű lehetőségeik vannak az általános gazdasági érdekű
szolgáltatások meghatározására (különösen az egészségügy területén, amely
szinte kizárólag a tagállami kompetenciák körébe tartozik). A Bizottság ilyen
esetekben csak akkor kifogásolhatja a tagállami intézkedést, ha a tagállam
nyilvánvalóan tévedett az általános gazdasági érdekű szolgáltatásként történő
meghatározásban.470 Ráadásul az ír magánbiztosítási rendszer lefedi az ír
lakosság több mint felét, nemre, korra és egészségi állapotra tekintet nélkül és
az állami rendszer mellett a másik egészségbiztosítási pillérnek tekinthető. Így a
bíróság csak azt vizsgálhatta, hogy a Bizottság helyesen döntött-e arról, hogy az
ír kormány tévedett-e az ír magánbiztosítási rendszer általános gazdasági
érdekű szolgáltatásként történő meghatározásában. A bíróság szerint az ír
kormány nem követett el nyilvánvaló tévedést e körben, a Bizottság ezért
helyes döntést hozott, amikor nem emelt kifogást, így a bíróság elutasította a
felperes keresetét.

6. Az általános gazdasági érdekű szolgáltatással járó

kötelezettségek állami nanszírozása
Az állami támogatásra vonatkozó szabályok érvényesülésének érzékeny területe
a közszolgáltatások nanszírozása, mivel a tagállami hatóságok egyrészről
kötelesek biztosítani az állampolgárok alapvető szükségleteinek kielégítését, a
hatékony és a minőségi követelményeknek eleget tevő, diszkriminációmentes
szolgáltatásnyújtást, más oldalról viszont a piac működését is garantálni kell.
Addig, amíg például a televíziós szolgáltatást Magyarországon csak az MTV
nyújtotta, az MTV-nek nyújtott támogatásnak legfeljebb az írott médiával
szemben volt némi versenykorlátozó hatása. Amióta azonban kábel és földi
sugárzású kereskedelmi csatornák is léteznek,471 az ilyen nanszírozás negatív
hatása egyértelmű, bár ez Magyarországon az MTV nanszírozásával
kapcsolatban kevésbé, a digitális műsorszórásra átállásra adott esetleges
támogatás körében jobban érezhető. Nagy-Britanniában és másutt Nyugat-
Európában a jelek szerint e támogatások versenyromboló hatása jobban
érzékelhető, mert pl. a BBC elő zetési díjai rendszeres jogviták tárgyai.472
 A közszolgáltatás nyújtása olyan terheket ró az azt ellátó vállalkozásokra,
melyek miatt speciális lépések szükségesek a szolgáltató pénzügyi
egyensúlyának biztosításához. A nanszírozás többféle formában is létrejöhet: ha
az állam maga teljesíti a közszolgáltatási kötelezettséget, akkor közvetlenül a
költségvetésből történik, ha magánvállalkozás útján, akkor vagy szintén a
költségvetésből közvetlenül, vagy közvetve, más állami forrásokból. Maga a
nanszírozás adómentességként, szubvencióként vagy más pénzügyi előnyök
biztosításával is nyújtható. A nanszírozási forma meghatározása a tagállamok
hatáskörébe tartozik, biztosítaniuk kell azonban, hogy az ne járjon
indokolatlan versenytorzító hatással, azaz a kompenzáció csak a szolgáltatáshoz
feltétlenül szükséges mértékű legyen, hiszen az EUMSZ állami támogatásokra
vonatkozó szabályai tiltják a túlzott kompenzációt.
A következő fejezetben a közüzemek, és ezen belül is az általános gazdasági
érdekű szolgáltatást, illetve az egyetemes szolgáltatást nyújtó közüzemek állami
nanszírozására vonatkozó szabályokról lesz szó.

6.1. A közszolgáltatások nanszírozásának formái és

modelljei
Részben a történelmi tradíciókból és a nanszírozott tevékenység jellegéből is
fakad, részben pedig maga az európai közösségi jog is meghatározza, hogy a
tagállamok hogyan nanszírozzák az általános gazdasági érdekű
szolgáltatásokat. Az uniós szabályozás hiányában a tagállam biztosítja a
nanszírozást, és maga határozza meg a nanszírozás módját és mértékét.
A tagállamok által alkalmazott nanszírozási módszerek általában a
következők lehetnek:473
– különleges vagy kizárólagos jogok biztosítása (a szolgáltató vagy a kizárólagos
jogokkal fedett egyes nyereséges tevékenységekből kereszt nanszírozza a
veszteséges tevékenységeket; vagy a kereskedelmi tevékenységeiből, melyek
azonban szintén részesülnek az általános gazdasági érdekű szolgáltatás
tevékenység előnyeiből474);
–  közvetlen pénzügyi juttatás az állami költségvetésből (közszolgáltatási
kompenzáció állami forrásból);
– adókedvezményekkel történő előnyben részesítés;
– piaci szereplőktől eredő hozzájárulás (pl. egyetemes szolgáltatási alap);
– tarifakiegyenlítés (a felhasználók zetik, mert a díjba beépül);
– szolidaritás alapú nanszírozás (pl. társadalombiztosítási hozzájárulások).
Bár a nanszírozás különböző formái továbbra is egymás mellett léteznek, a
közelmúlt tendenciái világosak: a tagállamok egyre növekvő mértékben
megvonják az általános érdekű szolgáltatások nyújtására vonatkozó kizárólagos
jogokat és a kizárólagos joggal történő kompenzáció helyett egyre inkább a
mérhető és transzparensen nyújtható ellentételezési formák kerülnek
előtérbe. Az uniós jog nem határozza meg a nanszírozás lehetséges vagy
elfogadható formáit, azaz a tagállamok – gyakran az érintett iparági
szereplőkkel együtt – maguk határozzák meg a nanszírozás módját. Az így
választott nanszírozási megoldás azonban nem ütközhet a versenyjogi
szabályokba és a közszolgáltatás nyújtásának többletköltségét kell
ellensúlyoznia (kompenzálnia), továbbá azt is biztosítania kell, hogy az érintett
nyújthassa a társadalmilag hasznosnak ítélt szolgáltatást.
6.2. A közszolgáltatások támogatásával kapcsolatos
szabályozási problémák
A Bizottság és a Bíróság is többször és alapvetően módosította a
közszolgáltatások ellenében nyújtott állami támogatások kezelésével
kapcsolatos álláspontját. A kérdés az volt, hogy az ilyen támogatás, illetve
térítés (1) egyáltalán nem állami támogatás és így be sem kell jelenteni; (2)
támogatás, amit az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján egyedileg vagy
csoportosan mentesíteni kell, vagy (3) állami támogatás, amit azonban külön
részletezni, illetve szabályok alapján esetileg vagy általában mentesíteni lehet.
475
A kérdésben jelenleg irányadó álláspontot a Bíróság az Altmark ügyben
mondta ki, és ezt az irodalom úgynevezett „feltételes kompenzációs”
megközelítésnek nevezi. Ez egy olyan középutas megközelítés, mely lehetővé
teszi, hogy az egyébként rendkívül komplex problémakör egyes eseteiben a
támogatási szabályok alkalmazhatóak maradjanak, míg más esetekben a
meglévő szabályok módosításuk nélkül félretehetőek legyenek, a támogatás
kompenzációnak minősítése miatt.

6.3. Az Altmark döntés bemutatása

Az Altmark ügyben476 egy busztársaság, az Altmark Trans a Landkreis
Stendallal kötött közszolgáltatási szerződése alapján tarthatott igényt az általa
állított kilométerenként 0,58 német márka működési veszteség pótlására. Az
ügy háttere, hogy az Altmark Trans 1994-ben pályáztatás nélkül nyerte el egyes
menetrend szerinti buszjáratok üzemeltetésének engedélyét, és ennek
következtében a hatóságoktól anyagi támogatást kapott a szolgáltatás
költségeinek kompenzálására, a fenti összegben. A versenytárs emiatt pert
indított a hazai bíróságok előtt, arra hivatkozva, hogy az Altmark Trans
valójában egy életképtelen vállalkozás, mely nem tudja ellátni a
szolgáltatásnyújtással kapcsolatos feladatait a kompenzáció nélkül. A német
Szövetségi Közigazgatási Bíróságnak a kérdés eldöntéséhez azt kellett
meghatároznia, hogy a hatóságoknak jogában állt-e ezeket az ellentételezéseket
az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályok gyelembevétele
nélkül ki zetni, ezért 2000-ben előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel
fordult az Európai Bírósághoz az EKSZ 73. cikkének (ma EUMSZ 93.) és az
EKSZ 87. cikkének (ma EUMSZ 107. cikk) és az 1191/69/EK rendelet
értelmezésére vonatkozóan.477 A két kis helyi tömegközlekedési szolgáltató
közötti jogvita tehát az Európai Bíróság elé került utalással.478
A három, az Európai Bíróságnak feltett kérdés közül az első volt a
meghatározó: a helyi közlekedés megfelelő működése érdekében nyújtott
támogatás vajon az EKSZ 87. cikke (ma EUMSZ 107. cikk) (1) bekezdésének
általános tilalmába ütközik-e, vagy a tagállamok közötti kereskedelem
befolyásolására alkalmatlan annak következtében, hogy túlnyomórészt szűk
regionális jelentőséggel bír?479
A Bíróság e kérdések mentén indult el, és megállapította, hogy ebben az
esetben a kereskedelem érintettsége a helyi vagy regionális jellegtől függetlenül
megállapítható, majd tovább lépett és megvizsgálta, hogy adott esetben a
kompenzáció gazdasági előnyt jelentett-e (ez az állami támogatás négy fogalmi
eleme közül talán a legfontosabb). Az előny értelmezése kapcsán a Bíróság utalt
a korábbi, ADBHU és Ferring ügyben hozott döntéseire, amelyek szerint, ha a
közszolgáltatási kötelezettség kapcsán nyújtott támogatás a szolgáltatással járó
többletköltségek ellentételezésének tekinthető, akkor az nem minősül
gazdasági előnyt biztosítónak. Másik oldalról megemlítette, hogy minden
olyan intézkedés támogatásnak minősül, ami közvetve vagy közvetlenül egyes
vállalkozásoknak kedvez vagy ami olyan gazdasági előnyt jelent, melyet a
kedvezményezett rendes piaci körülmények között nem tudott volna elérni
(SFE1, valamint Spanyolország kontra Bizottság ügyek).
Ezt követően, a fenti két megközelítést szintetizálva a Bíróság kimondta,
hogy amennyiben az állami nanszírozásra a közszolgáltatás ellenértékeként
kerül sor, olyan módon, hogy a vállalat ténylegesen nem gazdagodik, és nem tesz
szert előnyre és, hogy a nanszírozás hatására a fenti vállalatok nem kerülnek
versenytársaikkal szemben előnybe, akkor a fenti nanszírozás nem tartozik a
107. cikk, tehát az állami támogatási szabályok hatálya alá. Tehát, a Bíróság
szerint, ha nincs túlkompenzáció, akkor nincs gazdasági előny sem. Ha pedig
nincs gazdasági előny, akkor állami támogatásról sem beszélhetünk, hiszen
ekkor a kompenzáció pusztán a versenytársakkal azonos helyzetbe hozza a
kedvezményezettet. A Bíróság – és ebben a Bizottság megközelítésétől nem
távolodott el480 – általános érvénnyel meghatározta azt a négy feltételt,
amelynek együttes teljesülése esetén az általános gazdasági érdekű szolgáltatás
kompenzációja nem minősül állami támogatásnak, és így azt nem kell a
Bizottságnak bejelenteni:
a) a vállalatot ténylegesen közszolgáltatási feladatok ellátásával bízták meg,
amelyeknek mibenlétét világosan meghatározták;481
b)  a térítés számítási alapját előre objektív és átlátható módon úgy
határozták meg, hogy a térítés ne teremtsen a piacon a vállalkozás részére
versenyelőnyt a versengő vállalatokkal szemben. A Bíróság szerint,
amennyiben a térítés feltételeit nem állapítanák meg előre, hanem a
veszteségeket utólag térítenék meg, az állami támogatásnak minősülő
pénzügyi beavatkozásnak minősülne;
c)  a térítés nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek
ellátásához szükséges mértéket, gyelembe véve a bevételeket és az
indokolt nyereséget;
d)  amennyiben a közszolgáltatót nem nyilvános – például közbeszerzési –
eljárásban választották ki, és amelyben kiderülhetett volna, hogy ki ajánlja a
legolcsóbb szolgáltatást, akkor a szükséges térítés mértékét
költségelemzéssel úgy kell meghatározni, hogy azt egy átlagosan jól
vezetett és a közszolgáltatás céljaira megfelelően felszerelt vállalat ktív
költségeinek és ktív bevételeinek és indokolt nyereségének
gyelembevételével kell kiszámítani.

6.4. A közszolgáltatási célra nyújtott állami támogatás 2005-

ös majd 2011-es bizottsági szabályozása
Az Európai Bizottság 2005-ben jogszabálycsomagot tett közzé, hogy tisztázza
milyen körben jogszerűek a közszolgáltatások állami kompenzációjára
fordított ki zetések, és hogy a szektor egészében kell-e ezeket az időben és
pénzben is költséges követelményeket bevezetni.482 A
dokumentumcsomag483 deklarált célja az volt, hogy míg egyrészről szükséges
mértékű jogbiztonságot garantál a tagállamok számára, másrészről a lehetséges
legnagyobb mértékben csökkentse a bejelentési kötelezettség miatt a
tagállamokra háruló adminisztratív terheket.
2011-ben a szabályozási csomagot a Bizottság felülvizsgálta, és úgy döntött,
hogy a felülvizsgált csomagot maga adja ki, nem az EUMSZ 14. cikk alapján
kibocsátandó tanácsi és parlamenti jogalkotásra tett javaslatot.484 A 2011-es
szabályozási csomagot485 az alábbiakban röviden ismertetjük
–  A közlemény tisztázza az ÁGÉSZ-ok szempontjából lényeges, állami
támogatással kapcsolatos alapfogalmakat, így a támogatás, az ÁGÉSZ, a
gazdasági tevékenység, a közbeszerzési és az állami támogatási szabályok
közötti viszony stb. fogalmát.
–  A határozat (2012/21/EU határozat) felmenti a tagállamokat a
közszolgáltatásért járó kompenzáció Bizottságnak való bejelentése iránti
kötelezettség alól, amennyiben a határozatban előírt összeegyeztethetőségi
feltételek teljesülnek.
–  A keretszabály tartalmazza az olyan ÁGÉSZ-ért járó kompenzáció
értékelésére vonatkozó szabályokat, amelyek állami támogatásnak
minősülnek, és nem vonatkozik rájuk a határozat bejelentés alóli
mentességgel kapcsolatos előírása. Ez esetben bejelentést kell tenni a
Bizottságnak, és a támogatás csak akkor minősíthető összeegyeztethetőnek,
ha megfelel a keretszabály feltételeinek.
– Az ÁGÉSZ de minimis rendelet (a 360/2012/EU Uniós rendelet486) úgy
rendelkezik, hogy az ÁGÉSZ nyújtásáért járó kisösszegű kompenzáció
esetében nem szükséges állami támogatással kapcsolatos vizsgálatot folytatni.
A szabálycsomag a közüzemi szektor tételes jogi szabályozása „általános”
részének elemévé vált, hasonlóan az EUMSZ 106. cikkéhez, az állami
támogatásokra vonatkozó 107–109. cikkekhez, a tagállamok és a
közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról szóló
transzparencia irányelvekhez, valamint az általánosan alkalmazandó elveket
lefektető bírósági döntésekhez.487
Az állami támogatással kapcsolatos ÁGÉSZ-csomag minden tagállami
(nemzeti, regionális és helyi) szervezetre vonatkozik, amely ÁGÉSZ
biztosításáért kompenzációt nyújt. A szabályokat az alábbiakban röviden
elemezzük a jogszabályok szövege és a Bizottság 2013. áprilisi útmutatója
alapján.488

Á É
 Az ÁGÉSZ-közlemény egyetlen dokumentumban nyújt átfogó és
gyakorlati jellegű áttekintést az ÁGÉSZ-ok szempontjából lényeges, az állami
támogatással kapcsolatos uniós fogalmakról és magyarázatot a
kulcskérdésekről. Összefoglalja az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlatát,
valamint a Bizottság határozathozatali gyakorlatát. Célja továbbá, hogy
megkönnyítse az állami támogatási szabályok alkalmazását a nemzeti,
regionális és helyi szervek, valamint a közszolgáltatók számára. A Bizottság a
lehető legvilágosabbá kívánta tenni a kulcsfogalmakat, így a gazdasági
tevékenység, a kereskedelemre gyakorolt hatás vagy az ÁGÉSZ, valamint az
állami támogatási és a közbeszerzési szabályok közötti viszony fogalmát. A
fejezetben fentebb a fogalmak és a megbízás jellemzői kapcsán már kiterjedten
ismertettük az ÁGÉSZ-közleményt.
Az ÁGÉSZ-határozat megállapítja azokat a feltételeket, amelyek teljesülése
esetén a vállalkozásoknak közszolgáltatások biztosításáért nyújtott
kompenzáció összeegyeztethető az állami támogatási uniós szabályokkal, és azt
nem kell előzetesen bejelenteni a Bizottságnak.
Ezek általában, feltéve, hogy a vállalkozás általános gazdasági érdekű
szolgáltatás nyújtásával való megbízásának időtartama nem haladja meg a tíz
évet – leegyszerűsítve – az alábbiak:
1. az általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtásához az ellentételezés nem
haladja meg az évi 15 millió EUR összeget a közlekedésen és a közlekedési
infrastruktúrán kívüli területeken, illetve
2.  értékhatár nélkül egészségügyi ellátást, adott esetben sürgősségi
betegellátást végző kórházak számára, szociális szükségleteket kielégítő
szolgáltatások nyújtásának ellentételezése az egészségügy és hosszú távú
gondozás, a gyermekgondozás, a munkaerőpiacra való belépés és visszatérés,
szociális lakáshoz juttatás, továbbá a sérülékeny társadalmi csoportok
gondozása és társadalmi befogadása terén, a kis forgalmú (évi 300 ezer fő)
szigeteket érintő légi és tengeri járatok és repülőterek (évi 200 ezer fő) és
kikötők (évi 300 ezer fő) működtetésének ellentételezése.
Az ÁGÉSZ-határozat saját szabályokat (feltételeket) fogalmaz meg a
megbízás jellemzői, a kompenzáció formái és a túlkompenzáció ellenőrzése
vonatkozásában.
Az ÁGÉSZ-keretszabály A keretszabály meghatározza, hogy a határozat
hatálya alá nem tartozó, közszolgáltatásért járó kompenzáció milyen feltételek
teljesülése esetén egyeztethető össze az állami támogatási uniós szabályokkal. Az
ilyen kompenzációt a versenytorzulás nagyobb kockázata miatt be kell
jelenteni a Bizottságnak, hogy a Bizottság mélyreható vizsgálat után eldöntse,
hogy a szóban forgó intézkedés összeegyeztethető-e a belső piaccal.
A fő különbség a határozat és a keretszabály alá tartozó kompenzáció
kezelésében, hogy a határozat hatálya alá tartozó, közszolgáltatásért járó
kompenzációt nem kell bejelenteni a Bizottságnak, a keretszabály hatálya alá
tartozó kompenzációt viszont előzetesen be kell jelenteni. Az
összeegyeztethetőségi feltételek tekintetében rendszerint szigorúbbak a
keretszabálynak történő megfelelés szabályai a határozat rendelkezéseinél,
gyelemmel arra, hogy a keretszabály hatálya alá tartozó esetek rendszerint
nagy horderejűek, és akár jelentősebb versenytorzulást is előidőzhetnek.
A keretszabály szerint az ellentételezés összege nem haladhatja meg a
közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése során felmerülő nettó költség (ezt a
keretszabály részletesen meghatározza) és ezzel együtt az ésszerű nyereség (a
keretszabály erről is szól) fedezéséhez szükséges összeget. Az ellentételezés
összege megállapítható a várható költségek és bevételek alapján, a ténylegesen
felmerült költségek és bevételek alapján, vagy a két módszer kombinációjával
is.
A nettó elkerülhető költség módszere szerint a közszolgáltatási
kötelezettségek teljesítéséhez szükséges, vagy várhatóan szükséges nettó költség
a szolgáltató közszolgáltatási kötelezettség melletti nettó működési költsége és
ugyanazon szolgáltató ilyen kötelezettség nélküli nettó működési költsége vagy
nyeresége közötti különbség. Kellő gyelmet kell szentelni azon költségek,
illetve bevételek pontos felmérésének, amelyeket a szolgáltató a közszolgáltatási
kötelezettség nélkül várhatóan el fog kerülni, illetve várhatóan nem fog
realizálni. A nettó költség számításával az általános gazdasági érdekű
szolgáltatás nyújtójának adott előnyöket, közöttük az immateriális előnyöket
kell lehetőség szerint értékelni.
A költségallokációs módszer szerint a közszolgáltatási kötelezettségek
teljesítéséhez szükséges nettó költség a kijelölt szolgáltató közszolgáltatási
kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos – a megbízási aktusnak megfelelően
meghatározott és becsült – költségeinek és bevételeinek különbsége. Az
általános gazdasági érdekű szolgáltatáson kívül eső tevékenységek költségeit és
bevételeit külön veszik számba.
A keretszabály szerint ésszerű nyereség alatt azon tőkemegtérülési ráta
értendő, amely mellett egy átlagos vállalkozás a kockázat szintjének
 gyelembevételével a szolgáltatás nyújtása mellett döntene a megbízás teljes
időtartamát tekintve. A kockázat szintje az érintett ágazattól, a szolgáltatás
típusától és az ellentételezési mechanizmus jellemzőitől függ.
Az ellentételezés módszerének kidolgozásakor a tagállamoknak
ösztönzőkkel kell előmozdítaniuk az általános gazdasági érdekű szolgáltatások
hatékony, magas színvonalú nyújtását, kivéve ha kellően indokolni tudják,
hogy ez nem lehetséges vagy célszerű.
A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az általános gazdasági
érdekű szolgáltatás nyújtásáért adott ellentételezés megfelel az e közleményben
megállapított követelményeknek és különösen arról, hogy a vállalkozások nem
részesülnek az ezen szakaszban meghatározott összeget meghaladó
ellentételezésben. A Bizottság kérésére erről bizonyítékot kell tudniuk
szolgáltatni. A tagállamoknak a megbízás lejáratakor és legalább 3 éves
időközönként rendszeresen ellenőrzéseket kell végrehajtaniuk vagy
gondoskodniuk kell azok végrehajtásáról.
Az ÁGÉSZ-de minimis rendelet489 a csekély összegű támogatásokról
szól. A rendelet 2. cikke alapján csekély összegű támogatás az olyan támogatás,
amely bármely három pénzügyi év időszakában bármely általános gazdasági
érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozás részére nem haladhatja meg az 500
000 EUR-t. Amennyiben az egyéb feltételek teljesülnek, a vállalkozás számára
az általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtásával kapcsolatosan nyújtott
csekély összegű támogatást úgy tekintik, hogy az nem teljesíti a Szerződés 107.
cikkének (1) bekezdésében meghatározott valamennyi feltételt, és ezért
mentesül a bejelentési követelmény alól. E rendelet csak olyan
támogatásokra alkalmazandó, amelyeknél előzetesen pontosan kiszámítható a
bruttó támogatástartalom anélkül, hogy kockázatértékelést kellene végezni.
Amennyiben az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozásnak e
rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás teljes összege meghaladja az
500 000 eurós felső határt, akkor a bejelentési kötelezettség alól a felső határt
meg nem haladó töredékösszeg sem mentesül.
7. Összefoglalás
A monopóliumokra és ezen belül a közszolgáltatásokra is az EUMSZ már
eredeti megfogalmazásában kiterjesztette a versenyszabályokat. A gazdasági és a
technikai környezet megváltozása lehetővé tette, hogy ténylegesen, illetve a
szabályozásban a monopolszolgáltatások visszaszoruljanak. Az EUMSZ alapján
a szabályozás csak a 90-es évek elején indult be, és ennek alapján az
ezredfordulóra a legtöbb területen sor került valamilyen európai forrásból
induló liberalizációs lépésre, a piac részleges felszabadítására vagy annak
előkészítésére. Mára – ami a jogi szabályozást illeti – a liberalizáció a legtöbb
területen végbement vagy már csak az utolsó lépések vannak hátra, bár a
gyakorlatban a verseny mégsem indult be, illetve a nemzeti alapon
szegmentálódott európai piacból a tagállamok ellenállása miatt egyelőre
továbbra sem alakult egységes piac. Vannak ugyanakkor olyan területek is,
amelyeken a liberalizáció el sem indult (pl. kikötői szolgáltatások) vagy
lemaradt (pl. postai szolgáltatások). Bizonyos területeken a liberalizációs
lépések nyomán a gyakorlatban nem alakult ki tényleges verseny (így pl. az
energiaszektorban).
A szabályozás iránya az ezredforduló után a liberalizáción (tehát a tényleges
verseny részfeltételeinek kialakításán) túl a közszolgáltatások ellentételezésének
problematikája felé fordult. Ennek az volt az elsődleges oka, hogy a
közszolgáltatások ellentételezésének módja és mértéke meghatározza azt is,
hogy az inkumbens szolgáltatók, a korábbi monopolszolgáltatók meddig
maradnak meghatározó piaci szerepben és mellettük ténylegesen (tehát nem
csak a szabályozás szempontjából, hanem a valóságban) mikor és milyen
körben jelenhetnek meg a versengő szolgáltatók és így mikor indulhat be a
verseny. Ez azonban már nemcsak a versenyszabályozást érinti, hanem pl. a
közbeszerzési és az állami támogatási szabályokat és azok alkalmazását is.

Ö
8. Összefoglaló kérdések
1. Mi a közüzemi vállalkozás (közvállalkozás) fogalma?
2. Mi minősül általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak?
3. Milyen kivételek vannak a 106. cikk (1) bekezdésének a rendelkezései alól?
4. Mi a jelentősége az EUMSZ 106. cikk (3) bekezdésének és mik az ezen cikk
alapján kibocsátott jogalkotás általános jellemzői és legalapvetőbb fogalmai?
Legalább 6 ilyet soroljon fel!
5. Sorolja fel és röviden értelmezze a négy Altmark-feltételt!

9. Továbbvezető linkek
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/overview/new_guide_eu_rules_proc
urement_hu.pdf
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/overview/table_of_changes_en.pdf
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/overview/analysis_tree_en.pdf
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/overview/presentation_sgei_de_mi
nimis_en.pdf
http://ec.europa.eu/competition/publications/cpn/cpn_2012_1_en.html
 
 
 
 
 
 
 
6. fejezet

Közbeszerzési politika

   1. Az Európai Unió közbeszerzési politikájának rövid leírása,

jelentősége
   2. Az Európai Unió közbeszerzési politikájának céljai
   3. A közbeszerzési politika rövid áttekintése
   4. Jogalapok
   5. Jogalkotók
   6. A közbeszerzési politika keretében kibocsátott legfontosabb jogi
aktusok, legfontosabb hatályos policy dokumentumok
   7. A közbeszerzési irányelvek szabályainak összefoglaló, áttekintő
bemutatása
   8. Az Európai Unió közbeszerzési politikájának külső dimenziója
   9. A közbeszerzési irányelvek hatálya alá nem tartozó szerződések,
beszerzések
10. Az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási
együttműködés (Public Private Partnership)
11. Ismétlő kérdések
12. Ajánlott olvasmányok
 
 
 
 
 
 
 

1. Az Európai Unió közbeszerzési politikájának rövid

leírása, jelentősége
Az Európai Unió közbeszerzési politikája az egységes belső piac kiemelt
területe tekintettel az állami, önkormányzati beszerzéseknek mind az Európai
Unió GDP-jében, mind az egyes tagállamok GDP-jében képviselt jelentős
arányára.
A horizontális politikának minősülő közbeszerzési szakpolitika az egységes
belső piac kialakításának és zavartalan működésének egyik eszköze, amely
elsődlegesen a tagállamok állami megrendelések terén előforduló
protekcionista és versenykorlátozó gyakorlatainak megakadályozására irányul.
Az Unió közbeszerzési politikájának célja olyan versenyhelyzet teremtése az
állami megrendelések piacán, amelyben átlátható módon, megkülönböztetés
nélkül és objektív feltételek alapján kerül sor az állami megrendelések (a
közszféra által kötendő szerződések) odaítélésére, és a legjobb ajánlat
kiválasztásával ésszerű módon történik a közpénzek felhasználása. Alapvetően
szabályozó típusú szakpolitika, amelyet a (többségében irányelvekben
megjelenő) részletes jogi szabályozás, a tagállami közbeszerzési rendszerek
uniós szintű harmonizálása jellemez.
A szakpolitika „külső dimenziója” (vagyis az uniós közbeszerzési piac
harmadik országok előtti megnyitása) a közös kereskedelempolitikához
kapcsolódik, és meghatározza, hogy az Európai Unió közbeszerzési piacára az
Európai Unión kívüli harmadik országok vállalkozásai és termékei milyen
feltételek mellett léphetnek be (főként kétoldalú kereskedelempolitikai
megállapodások és a WTO Kormánybeszerzési Megállapodása útján).
 A közbeszerzési politika ma már más uniós célkitűzések, szakpolitikák (pl.
környezetvédelmi, foglalkoztatás- és innovációs politika) támogatásához is
alkalmazandó piaci eszközként szolgál.

2. Az Európai Unió közbeszerzési politikájának céljai

Az uniós szintű közbeszerzési politika kialakulását alapvetően két tényező
befolyásolta. Egyrészről az állam különböző feladatainak ellátásához (pl. közúti
közlekedési infrastruktúra kiépítése és fenntartása, oktatási és egészségügyi
intézmények létrehozása és működtetése érdekében) széles körű
szolgáltatásokat vesz igénybe, különböző árubeszerzési és építési beruházási
szerződéseket köt, vagyis aktív piaci szereplőként jelenik meg. Az állam
„bevásárlásain”, megrendelésein (közbeszerzésein) keresztül ugyanakkor
jelentős mértékben képes a piacot befolyásolni. (2011-ben az Európai Unió 27
tagállamában a „közbeszerzések”, állami megrendelések becsült összértéke 2
406 milliárd euró volt, ami az Európai Unió GDP-jének 19%-át tette ki.490)
Az európai integrációs célkitűzések megvalósítása szempontjából sem volt tehát
közömbös, hogy az egyes tagállami állami szervek, önkormányzatok milyen
vállalkozásokat, milyen kiválasztási mechanizmuson keresztül és milyen
feltételek mellett bíznak meg ezeknek a feladatoknak az elvégzésével. Az egyik
tényező tehát az állami (köz)beszerzési politika lehetséges versenykorlátozó
hatása, ami az egységes belső piac kialakulására és működésére is veszélyt
jelenthet.
A másik mozgatórugó pedig az, hogy a közbeszerzések révén az állam igen
hatékonyan képes a nemzeti piacot a külföldi vállalkozókkal szemben levédeni
és a piacot saját vállalkozói számára fenntartani, vagyis a közbeszerzés könnyen
protekcionista gazdaságpolitikai eszközzé válhat, amely ugyancsak a valódi
közös piac létrejöttét és zavartalan működését hiúsíthatja meg.
Az Európai Unió közbeszerzési politikájának alapvető célja ezért a
közbeszerzések, vagyis a tág értelemben vett állami, önkormányzati
megrendelések piacán az egységes belső piac létrehozása és működtetése:
elsődlegesen a tagállami közbeszerzési piacok megnyitása a más tagállamban
letelepedett vállalkozások és a más tagállamból származó termékek
(szolgáltatások) előtt. Annak biztosítása, hogy ezek a vállalkozások és termékek
(szolgáltatások) a hazai vállalkozásokkal azonos feltételek mellett indulhassanak
és vehessenek részt az állami megrendelések odaítélésére kiírt versenyben
(közbeszerzési eljárásban), továbbá annak megakadályozása, hogy a
közbeszerzést a tagállamok protekcionista gazdaságpolitikai eszközként
használják. Ennek érdekében részben a kereskedelemkorlátozó közbeszerzési
gyakorlatok felszámolására irányul, részben pedig megfelelő szintű átláthatóság
biztosítására a közszerződések piacán.
A nemzeti közbeszerzési szabályokkal ellentétben a közbeszerzés uniós
szintű szabályozása elsődlegesen tehát nem a korrupció, illetőleg a gazdasági és
politikai szféra összefonódása elleni küzdelem eszköze, hanem a piaci
integráció célkitűzését (a belső piac megteremtését és fenntartását) megvalósító
politika része. Közvetetten ugyanakkor a tisztességtelen üzleti magatartások,
visszaélések ellen is hatnak a közbeszerzési eljárások átláthatóságára és a
versenyegyenlőségre vonatkozó követelmények, sőt a közbeszerzési politika
fejlődése során fokozatosan előtérbe került a korrupció elleni küzdelemhez
való fokozottabb hozzájárulás igénye.491 Az állami és magánszektor szoros
kölcsönhatása a közbeszerzést mára a tisztességtelen üzleti magatartás (a
részrehajlás és a korrupció) egyik kockázati területévé tette. Emiatt a
közbeszerzésben előforduló tisztességtelen üzleti magatartás hatékony
megelőzése nemcsak azért szükséges, hogy biztosítsa a tisztességes versenyt és
garantálja az adó zetők pénzének hatékony felhasználását, hanem azért is,
mert jelentősen hozzájárulhat a gazdasági bűnözés elleni általános küzdelem
sikeréhez.
A közbeszerzési politika fejlődése során idővel további társadalmilag-
gazdaságilag hasznos szempontok érvényesíthetőségének igénye is felmerült, és
mára általánossá vált az a felfogás, hogy a közbeszerzési politika az egyes
társadalmi problémák hatékony kezeléséhez is eszközként szolgálhat és a
különböző uniós szakpolitikák támogatója lehet. A közbeszerzési politikával
szemben támasztott igény, hogy járuljon hozzá a kis- és középvállalkozások
helyzetbe hozásához,492 a (már említett) korrupció elleni küzdelemhez, a
környezetvédelmi célok érvényre juttatásához („zöld közbeszerzés”),493 a
foglalkoztatáspolitikai szempontok érvényesítéséhez,494 legújabban pedig az
innovációs politika megvalósításához.495
Az állami szervek ugyanis megrendeléseikkel jelentősen tudják befolyásolni
a piacot, így például a közszféra környezettudatos (pl. alacsony szén-dioxid-
kibocsátású), innovatívabb és szociális szempontokra nyitottabb áruk és
szolgáltatások iránti jelentős kereslete meghatározhatja a piacon elérhető
termékek, szolgáltatások összetételét és ezzel orientálhatja a termelés irányát
(ösztönzés pl. a környezetbarátabb termékek előállítására, technológiák
alkalmazására). Az Európai Uniónak a XXI. század második évtizedére
vonatkozó stratégiája, az Európa 2020, az intelligens, fenntartható és inkluzív
növekedés stratégiája496 is kulcsszerepet szán a közbeszerzésnek, mint piaci
alapú eszköznek a közpénzek hatékonyabb felhasználásának biztosítása, a
fenntartható növekedés elérése és az egységes belső piacba vetett bizalom
erősítése érdekében. A stratégia ugyanakkor arra is gyelmeztet, hogy a más
politikákkal kapcsolatos megfontolásokat úgy kell tekintetbe venni a
közbeszerzésben, hogy elkerülhető legyen az ajánlatkérőket terhelő
adminisztrációs terhek aránytalan növekedése és a verseny torzítása a beszerzési
piacokon. A társadalmi kihívások kezelése nem csökkentheti a közbeszerzés
hatékonyságát és nem korlátozhatja az európai szintű piacokhoz való
hozzáférést.
Összefoglalóan a közbeszerzési politika a belső piachoz szorosan kötődő
politika, amelynek célja:
– a diszkrimináció tilalmának következetes érvényesítése a közbeszerzésekben,
és ezáltal a hazai cégek, termékek, szolgáltatások számára biztosított
versenyfeltételekkel azonos feltételek teremtése a más tagállamokból érkező
vállalkozások, termékek, szolgáltatások számára;
–  a piacra lépés (esetenként nem is diszkriminatív jellegű és/vagy hatású)
akadályainak lebontása (különösen az aránytalan adminisztratív
kötelezettségek felszámolása, pl. az alkalmasság igazolására követelhető
igazolások körének szűkítése);
–  kötelezettség előírása a tagállamok részére, hogy a szerződéseket átlátható
eljárások útján, objektív feltételrendszer alapján ítéljék oda a legjobb
ajánlatot tevő vállalkozásnak, annak, amelynek ajánlata leginkább eleget tesz
„a pénzért valódi értéket” (best value for money) elvnek, és amely az
ajánlatkérő valódi igényeinek leginkább megfelelő terméket vagy
szolgáltatást tudja szállítani, nyújtani.
Napjainkra az eredeti belső piaci célkitűzés kiegészült a közös társadalmi
célok támogatásával, így különösen a környezetvédelmi, foglalkoztatáspolitikai
célok, az innováció szempontjainak érvényre juttatásával („a közbeszerzés
stratégiai célú felhasználása”).
3. A közbeszerzési politika rövid áttekintése

3.1. Az első közbeszerzési irányelvek megjelenése

A közbeszerzési politika kialakulása és a közbeszerzések szabályozásának
kérdése uniós időszámítással mérve is lassú folyamat eredménye. Ez elsősorban
azzal magyarázható, hogy a diszkriminatív és preferenciális állami
bevásárlásokkal a tagállamok igen gyorsan képesek válaszolni a zetési
mérleget, a stratégiai iparágakat és a foglalkoztatást érintő kérdésekre, ezért
ennek a piacnak a szabályozását nem egykönnyen adták fel. A tagállamok
kezdetben a közbeszerzést lényegében nem tekintették a belső piac elemének.
Ahogy pedig az egységes belső piac kiépítése egyre jobban haladt előre más
területeken, és a vámok, illetve a mennyiségi korlátozások, valamint az azzal
egyenértékű intézkedések fokozatosan leépítésre kerültek, úgy értékelődött fel
a tagállamok körében a közbeszerzés protekcionista szerepe. A közbeszerzést
egyre növekvő mértékben használták a hazai cégek piaci lehetőségeinek
védelmére kereskedelemkorlátozó közbeszerzési praktikák alkalmazásával (pl.
olyan feltételeket szabtak a versenykiírásban, az ajánlati felhívásban, amelyet
alapvetően csak a hazai vállalkozások tudtak teljesíteni). Jellemző hivatkozási
okként alkalmazták még a tagállamok a saját közbeszerzési piacuk zártan
tartásához a nemzetbiztonsági és honvédelmi érdekek védelmét.
A közösségi szintű szabályozás kialakítását kezdetben tovább nehezítették az
állami monopóliumok és azok akadozó privatizációja, valamint a
tagállamokban alkalmazandó különböző szabványok.
Ráadásul a Római Szerződés a közbeszerzés tekintetében semmilyen
rendelkezést nem tartalmazott, ezt a kérdést sem kifejezett, sem közvetett
módon nem érintette. Ugyan a Szerződés egyes, a diszkrimináció tilalmára, a
vámjellegű korlátozások eltörlésére, a szolgáltatás szabadságára és a
közüzemekre vonatkozó cikkei értelmezhetők úgy is, mint az állami
megrendeléseket szabályozó rendelkezések, de ezek az elsődleges szabályok a
közbeszerzés kérdését egyedül nem tudták volna rendezni.497 A közösségi
jogalkotó ezért szükségesnek látta másodlagos jogszabályok megalkotását.
Mivel azonban a Római Szerződés külön jogalkotási alapot nem kínált, a
közbeszerzést a jogharmonizáció keretében a közös piac céljainak
megvalósítására hivatkozva szabályozták. Az uniós intézmények az irányelvi
formát választották, ami lehetőséget biztosított arra, hogy a nemzeti jogba való
átültetéskor gyelembe lehessen venni a tagállami jogrendszerek érzékeny
kérdéseit és sajátosságait.
Az első közbeszerzési irányelvek elfogadására az 1970-es években került sor
azzal a céllal, hogy összehangolják és koordinálják a nemzeti közbeszerzési
eljárások szabályait. Elsőként az építési beruházások témakörét sikerült
szabályozni, majd sor került az árubeszerzések szabályozására is. Az első
irányelvek kimondták, hogy az állam vagy más közjogi személy által kiírt
tendereken a más tagállamban letelepedett ajánlattevők kizárása, részvételének
korlátok közé szorítása és külön feltételekhez kötése kereskedelmi korlátnak
minősül, ezért az ilyen tagállami szabályokat és gyakorlatokat meg kell
szüntetni. (Nem sikerült ugyanakkor a szolgáltatásmegrendelésekre irányuló
közbeszerzési eljárásokra vonatkozó irányelvet elfogadni a tagállamok
ellenállása miatt. Erre egészen a 90-es évek elejéig várni kellett.)

3.2. Az Egységes Európai Okmányt előkészítő Fehér Könyv

jelentősége a közösségi közbeszerzési politika és
jogalkotás fejlődése tekintetében
Az első közbeszerzési irányelvek tehát már az 1970-es években napvilágot
láttak,498 azonban az Egységes Európai Okmányt előkészítő Fehér Könyv
járta első ízben körül (1985-ben) a közbeszerzések átfogó, közösségi szintű
szabályozásának problémakörét, és a Közösség közbeszerzési politikájának
lehetséges irányait.499 Az előzmények közé tartozik, hogy a Bizottság a
közbeszerzési irányelvek végrehajtásáról a Tanács számára készített 1984-es
közleményében lesújtónak minősítette az „egységes közbeszerzési piac”
kialakítása terén elért előrehaladást. A legfőbb gondot az okozta, hogy a
tagállami hatóságok a szerződések feldarabolásával kivonták magukat a
közösségi rezsim alól (ugyanis az csak meghatározott összeghatár feletti
beszerzésekre vonatkozott), és így a szerződések nagy részét meg sem hirdették
közösségi szinten, azaz a Hivatalos Lapban.500 Általában véve a közbeszerzési
szabályokat szándékosan vagy egyszerűen csak hanyagságból nem vették gyelembe,
a pályázók számára olyan diszkriminatív feltételeket szabtak, amelyeknek csak
a hazai szállítók feleltek meg. A Bizottság erre tekintettel az egységes belső piac
megteremtéséről szóló Fehér Könyvben a közbeszerzések megfelelően
kidolgozott szabályozását nélkülözhetetlen és sürgős feladatként jelölte meg. A
Fehér Könyv fektette le egyébként azokat a célkitűzéseket és elveket, amelyek
mind a mai napig meghatározzák az uniós szintű közbeszerzési politika
irányait:501
i. Meghatározott összeghatár feletti állami megrendeléseket az Európai Unió
szintjén meg kell meghirdetni annak érdekében, hogy a más
tagállamokban letelepedett vállalkozásoknak valódi esélye legyen azokat
megpályázni (de minimis szabály).
ii. A lehetséges ajánlattevők diszkriminálása céljából nem lehet meghatározott
műszaki előírások (szabványok) alkalmazását kötelezővé tenni.501
iii. A pályáztatási eljárás és az odaítélés során objektív – és előre pontosan
meghatározott és meghirdetett – feltételrendszert kell alkalmazni.
iv. A Közösség közbeszerzési jogát megsértő beszerzők (ajánlatkérők)
döntéseinek hatékony és gyors felülvizsgálatát kell biztosítani.
A Fehér Könyv által kijelölt úton haladt tovább a közösségi közbeszerzési
politika és jogalkotás. Számos irányelv került kidolgozásra mind a nyolcvanas,
mind a kilencvenes években. Új irányelv született az árubeszerzésekre, az
építési beruházásokra, és sikerült a szolgáltatásmegrendeléseket is közösségi
szinten szabályozni. Még nagyobb sikernek számított, hogy sikerült a
közszolgáltatók közbeszerzési eljárásait is harmonizálni. A közösségi jog
ugyanakkor nem egységesen szabályozta a jogterületet, hanem szektoronként.
Önálló irányelvek születtek az ún. kormányzati szervezetek (vagy más néven
klasszikus beszerző szervezetek) árubeszerzéseire, építési beruházásaira és
szolgáltatásmegrendeléseire, továbbá a közszolgáltatók (a víz-, az energia, a
tömegközlekedési és 2004 előtt a hírközlési, 2004 után a postai ágazatokban
működő közszolgáltatók) közbeszerzéseire, ez utóbbiak tekintetében bizonyos
mértékben rugalmasabb szabályokat rögzítve. 502 (Ez a kettőség mind a mai
napig érvényesül.)
3.3. A közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslat
szabályozása
A közbeszerzési irányelvek sikeres alkalmazása és a közpiacok valódi
liberalizációja szempontjából az is döntő volt, hogy a különböző közbeszerzési
eljárásokban résztvevő személyek hatékony és megkülönböztetés nélküli
jogorvoslatban részesüljenek, amennyiben a közbeszerzési eljárást lefolytató
szervezet a közösségi szabályokat megsértette. A kellően gyors és hatékony
jogorvoslati lehetőségek hiánya ugyanis elrettentheti a cégeket az ajánlattételtől
más tagállamokban, és ezzel veszélyezteti az egységes közösségi közbeszerzési
piacot. Mivel a tagállamok belső szabályai nagyfokú eltérést mutattak a
jogorvoslat szabályozása tekintetében, a közösségi jogalkotó a
közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslat tagállami szabályait is fontosnak
tartotta harmonizálni. E kérdésben a közösségi jogalkotásra csak a nyolcvanas
évek végén, a kilencvenes évek elején került sor. Külön-külön irányelv került
elfogadásra a kormányzati szervezetek és a közszolgáltatók esetében a
közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok megsértése esetén igénybe vehető
jogorvoslatokról. (Mind a mai napig ez a két irányelv503 szabályozza a
jogorvoslat kérdését, jóllehet 2007-ben több tekintetben is jelentősen
módosultak.)
3.4. A WTO Kormánybeszerzési Megállapodásához való
csatlakozás
A közösségi közbeszerzési szabályozási keret jelentősebb átdolgozására került
sor a kilencvenes évek közepén a Világkereskedelmi Szervezet (WTO)
Kormánybeszerzési Megállapodásához (GPA-hez)504 való csatlakozással
összefüggésben. Az irányelvek rendelkezéseit ugyanis hozzá kellett igazítani az
egyezmény követelményeihez.505 A GPA keretében az Európai Unió és
tagállamai arra vállaltak kötelezettséget, hogy közbeszerzési piacukat
megnyitják egyes harmadik államok (pl. USA, Japán) vállalkozásai (és
termékei, szolgáltatásai) előtt. A GPA tagság egyben azt is jelenti, hogy az
Európai Unióban letelepedett vállalkozások előtt is megnyitásra került az
egyéb GPA tagországok közbeszerzési piaca. A módosítással egyben azt a
kon iktust is feloldották, amit a GPA egyes, kedvezőbb elbánást biztosító
rendelkezései eredményeztek, és amelyek kedvezőbb elbánást biztosítottak a
nem EU tagállam GPA országok vállalkozásainak a tagállamok közbeszerzési
piacán, mint amit az irányelvek alapján a tagállamok egymás vállalkozásainak
biztosítottak. A módosítás egyben azt is biztosította a tagállamok számára,
hogy az irányelveknek való megfeleléssel automatikusan megfelelnek a GPA
követelményeinek.

3.5. Jogalkotási reform a 2000-es évek első felében

A közbeszerzések kilencvenes évekre kialakult részletes közösségi szintű
szabályozása ellenére is a Bizottság 1998-ban kiadott közbeszerzési politikáról
szóló Közleményében506 (ismételten) arra a következtetésre jutott, hogy a
közbeszerzés egyike azoknak az egységes belső piac kulcselemét képező
területeknek, ahol a várakozások nem teljesültek teljes mértékben. A közösségi
szabályozás és a közösségi közbeszerzési politika hozzájárult ugyan a nemzeti
közbeszerzési piacok megnyitásához, de az elért eredmények még mindig
messze elmaradtak a kívánatostól. A tagállamok egy része nem ültette át
megfelelően az irányelveket.507 A Bizottság a szabályozási környezet
egyszerűsítésében és modernizálásában látta a probléma orvoslásának
lehetőségét. 2000-ben kidolgozta és előterjesztette azt a szabályozási
csomagtervezetet, amely a területet addig szabályozó közbeszerzési irányelvek
felülvizsgálatára irányult. Az elsődleges cél a szabályozás egyszerűsítése,
korszerűsítése és egységesítése, továbbá a szabályozás érthetőségének növelése
volt. (Ennek megfelelően pl. csökkentették az irányelvek számát,
egyszerűsítették az értékhatárrendszert.) A meglehetősen hosszúra nyúlt
jogalkotási folyamat 2004 tavaszán zárult le, 2004. március 31-én került
elfogadásra az a két irányelv, amely felváltotta a kilencvenes évek elején
született irányelveket, és amelyek jelenleg is (2016. április 17-éig tartó
hatállyal) szabályozzák a területet:
– az Európai Parlament és a Tanács 2004. március 31-i 2004/17/EK irányelve
a vízügyi, az energia-, a közlekedési és a postai ágazatokban működő
szervezetek közbeszerzési eljárásainak összehangolásáról,508
– az Európai Parlament és a Tanács 2004. március 31-i 2004/18/EK irányelve
az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásmegrendelésre
irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról.509
Az irányelveket 2006. január 31-éig kellett a tagállamoknak belső jogukba
átültetniük.
A közbeszerzési jog 2000–2004 között lezajlott általános felülvizsgálata
ugyanakkor nem érintette a jogorvoslati irányelveket, azok revíziója csak
2005-ben kezdődött meg,510 és másfél éves döntéshozatali eljárást követően
2007 novemberében fogadta el az Európai Parlament és a Tanács a jogorvoslati
irányelveket módosító 2007/66/EK irányelvet.511

3.6. Az uniós közbeszerzési politika és a védelmi beszerzések

kérdése
Az uniós közbeszerzési politika egyik sokat vitatott területe a védelmi és
biztonsági beszerzések köre, amelyek kapcsán felmerült speciális igények,
illetve jogértelmezési bizonytalanságok a kétezres évek második felére önálló
jogalkotási lépéseket tettek szükségessé. Az alapszerződések és a közbeszerzési
irányelvek szabályai, illetve az e rendelkezéseket értelmező európai bírósági
ítéletek ugyanis nem bizonyultak elégségesnek ahhoz, hogy a tagállamok
beszerzési magatartását e területen az eredeti közösségi célkitűzésekkel
összhangban alakítsák. A védelmi beszerzések ugyanakkor az Európai Unióban
a (köz)beszerzések jelentős részét teszik ki. A tagállamok összesített védelmi
költségvetése körülbelül 170 milliárd eurót tesz ki, amely magában foglalja a
beszerzésekre fordított több mint 80 milliárd eurót is. E kiadások többsége
aránylag kicsi és zárt nemzeti piacokra oszlik szét: az Unió védelmi piacára
hosszú időn keresztül a tagállami szintű széttöredezettség volt jellemző, amely
viszont komoly akadályt jelent az Unión belüli verseny és együttműködés
számára.
A védelmi beszerzések jelentős hányada – az EUMSz 346. cikke (az EKSz
korábbi 296. cikke) alapján – kivételt képez a közbeszerzési irányelvek hatálya
alól, így a tagállamok – amennyiben alapvető biztonsági érdekeik védelmében
szükségesnek tartják – egyrészről saját hatáskörben szabályozhatják e
beszerzéseket, másrészről nem kell uniós szinten meghirdetni azokat, továbbá
nemzeti elbánást sem kell biztosítani a más tagállamokból érkező ajánlattevők
számára az ilyen tárgyú beszerzési eljárásokban. Az alapvető biztonsági érdeket
nem érintő fegyverek, lőszerek, hadianyagok és ezektől eltérő más árucikkek
beszerzése (és általában a védelmi szerződések) viszont már a közbeszerzési
irányelvek (és egyéb releváns belső piaci szabályok) hatálya alá tartozik. Az
EUMSz 346. cikke szerinti kivétel tehát nem abszolút érvényű,512 csak a
kifejezetten katonai célokra tervezett, kifejlesztett és gyártott felszerelés
beszerzését mentesíti a közösségi szabályok alól.513 A tagállamok azonban
előszeretettel alkalmazták e kivételt a nem katonai biztonsági célt szolgáló
beszerzésekre is, jóllehet ezek nem tartoznak e kivételi körbe.514 E problémát
észlelve az Európai Bizottság különböző kezdeményezések megtételét látta
szükségesnek annak érdekében, hogy a honvédelem és a biztonság területén a
Szerződés, illetve a 2004/18/EK irányelv rendelkezéseivel szemben
alkalmazott eltéréseket – a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban –
kivételes esetekre korlátozza, tiszteletben tartva a tagállamok biztonsági
érdekeit. A nemzetbiztonsági érdekekre és szempontokra is tekintettel
ugyanakkor az Európai Bizottság a védelmi beszerzési piac liberalizációját csak
olyan területeken javasolta végrehajtani, amelyeken ezek a megfontolások nem
létfontosságúak: így például a katonák ruházatának vagy élelmezésének
biztosítása, a hadseregek által megrendelt takarítási vagy építőipari
szolgáltatások. A kérdéskört szabályozó irányelvet 2009. július 13-án fogadta el
a Tanács és az Európai Parlament.515 A 2009/81/EK irányelv 2009. augusztus
21-én lépett hatályba, a tagállamok számára nyitva álló átültetési határidő
2011. augusztus 21-én járt le. A védelmi (köz)beszerzések terén tett eddigi
intézkedések egy olyan általános kezdeményezés részét jelentik, amely uniós és
kormányközi szinten egyaránt folyik, és amely a közbeszerzésen kívül számos
más kérdést (például a szabványosítást, a kutatásfejlesztést) is felölel. E
kezdeményezés célja pedig végeredményében a honvédelmi felszerelések
európai piacának (European Defence Equipment Market; EDEM)
megteremtése.516
3.7. Az uniós közbeszerzési politika az Európa 2020 stratégia
szolgálatában
Az uniós közbeszerzési politika fejlődése azonban nem zárult le a 2004-es
irányelv csomag és a 2009-es védelmi beszerzéseket szabályozó irányelv
elfogadásával. Állandóan napirenden szerepel az Európai Unióban a
közbeszerzések hatékonyságának kérdése, beleértve az egységes közbeszerzési
piac kialakulása korlátjainak vizsgálatát, az információs társadalom által
támasztott új követelményeknek történő megfelelést, nem is szólva az utóbbi
évek pénzügyi és gazdasági válsága által támasztott kihívásokról. Ráadásul az
egységes piaccá integrálódás nem visszafordíthatatlan folyamat, és annak
további létezését sem szabad magától értetődőnek venni.
A már említett Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósítása is újabb
kihívások elé állítja a közbeszerzési politikát. A Bizottság az Európa 2020
stratégia megvalósítására irányuló 2011 áprilisában közzétett Egységes piaci
intézkedéscsomagban517 bejelentette, hogy széles körű konzultációkat folytat
annak érdekében, hogy legkésőbb 2012 elején jogalkotási javaslatokat
nyújtson be egyrészt az európai közbeszerzési szabályok egyszerűsítése és
modernizálása, másrészt a közbeszerzések egyéb szakpolitikák támogatására
történő megfelelőbb felhasználása céljából. Ennek első lépéseként a Bizottság
2011-ben átfogó utólagos értékelést végzett a 2004-ben elfogadott irányelvek
szabályainak eredményességéről és költséghatékonyságáról.518 Alapvetően arra
a kérdésre kereste a választ, hogy a közbeszerzési irányelvek mennyiben tudtak
a verseny tisztasága és az átláthatóság alapelveinek érvényesítésével hozzájárulni
ahhoz, hogy a közbeszerzésekben valóban jobb eredményeket érjenek el. A
jelentés áttekinti, hogy az EU közbeszerzési irányelvei mögött rejlő
célkitűzések mennyiben tarthatóak a folyamatosan változó gazdasági és
politikai prioritások fényében. A vizsgálat elsősorban a beszerzési eljárások
költségére és hatékonyságára, a határokon átnyúló beszerzésre, a kkv-k
közbeszerzési piacokhoz való hozzáférésére és a közbeszerzés Európán belüli
stratégiai alkalmazására irányult. Az értékelés rámutatott arra, hogy a
2004/17/EK és a 2004/18/EK közbeszerzési irányelvek segítettek megalapozni
az átláthatóság és az eredményorientált beszerzés kultúráját, ezáltal
megtakarításokat és a beszerzések minőségi fejlődését eredményezték. Ezek az
elért előnyök jelentősen meghaladják a közbeszerzők és a szállítók
közbeszerzési eljárások lefolytatásával kapcsolatos költségeit.
Az értékelés ugyanakkor azt is megállapította, hogy az irányelvek
végrehajtásában és alkalmazásában fennálló eltérések a különböző
tagállamokban különböző eredményekre vezettek. Az eljárások befejezéséhez
szükséges idő és a közbeszerzők költségei jelentős mértékben eltérőek a
különböző tagállamokban. Rámutatott arra is, hogy a határon átnyúló
közbeszerzés közvetlen formáinak aránya nem nőtt olyan mértékben, ahogyan
azt várták. Számos gazdasági szereplő még mindig ódzkodik attól, hogy más
tagállamokban meghirdetett közbeszerzési eljárásban elinduljon. Megállapítást
nyert, hogy az irányelvek által bevezetett szabályozási garancia szükséges, de
nem elégséges feltétele a határon átnyúló részvételnek a közbeszerzési piacon.
Végül, az értékelés megerősítette azt is, hogy az uniós közbeszerzési szabályozás
eredeti célkitűzései, úgymint a más tagállambeli közbeszerzési eljárásban való
részvétel előtti jogi és adminisztratív akadályok lebontása, az egyenlő
bánásmód biztosítása, a diszkriminatív feltételek kiszűrése és a transzparencia
biztosítása továbbra is érvényesek.
Az Európai Bizottság az értékeléssel párhuzamosan 2011. január 27-én
közzé tett Zöld könyvvel519 nyilvános konzultációt indított a közbeszerzési
politika jövőjéről. A Zöld Könyvben részletesen felvázolta elképzeléseit a
2004-ben elfogadott szabályok egyszerűsítéséről és naprakésszé tételéről. A
Zöld Könyvre jelentős számú (összesen 623 db) válasz érkezett az érdekelt
csoportok széles körétől. A beérkezett vélemények szinte egységesen a
közbeszerzési eljárások egyszerűsítésének, rugalmasabbá tételének fontosságát
hangsúlyozták (különösen indokoltnak tartva a tárgyalásos eljárás minél
szélesebb körű alkalmazhatóságát), és ugyancsak fokozott igényként
fogalmazták meg az ajánlattevők kiválasztásával kapcsolatos adminisztratív
terhek csökkentését. A beérkezett válaszok alapján ugyanakkor már vegyes kép
rajzolódott ki a közbeszerzési politika stratégiai célú, az Európa 2020 stratégia
szerinti társadalmi célok elérése érdekében való felhasználását illetően. Az
uniós jogalkotási szabályoknak megfelelően a Bizottság hatásvizsgálatot520 is
készített, amely öt fő problémakör (hatály, eljárásfajták, közbeszerzés stratégiai
célú felhasználása, beszerzési piacokhoz való hozzáférés, közbeszerzési politika
végrehajtása) esetében ad áttekintést a lehetséges intézkedésekről és azok
következményeiről.
A fenti előzmények után az Európai Bizottság 2011. december 20-án
fogadta el és hozta nyilvánosságra a jogalkotási javaslatát. Három irányelv
elfogadására tett javaslatot: a hatályos két közbeszerzési irányelvet felváltó két
új irányelvre és – a másodlagos uniós jog által korábban nem szabályozott –
koncesszióról szóló irányelvre. Az eredeti menetrend szerint az uniós jogalkotó
szerveknek 2012 végéig kellett volna elfogadni az irányelvtervezeteket. A
meglehetősen ambiciózus menetrend az ún. „Egységes piaci intézkedéscsomag”
által előírt határidőhöz igazodott: az Egységes piaci intézkedéscsomag ugyanis
2012 vége előtt elfogadandó intézkedésként jelölte meg a felülvizsgált és
modernizált közbeszerzési jogi kereteket. A tárgyalásokat végül 2013 végére
zárták le és az Európai Parlament 2014. január 15-én, míg a Tanács 2014.
február 11-én fogadta el formálisan az új irányelveket. A tagállamok számára
megállapított átültetési határidő 2016. április (kivéve az elektronikus
közbeszerzésre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek tekintetében hosszabb idő
áll rendelkezésre, ezeket 2018 szeptemberéig kell átültetni). Három irányelv
került elfogadásra:
– az Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU irányelve a közbeszerzésről és
a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről;
–  az Európai Parlament és a Tanács 2014/25/EU irányelve a vízügyi,
energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő
ajánlatkérők beszerzéseiről és a 2004/17/EK irányelv hatályon kívül
helyezéséről;
–  az Európai Parlament és a Tanács 2014/23/EU irányelve a koncessziós
szerződésekről.521
 
Az új irányelvekben megtestesülő közbeszerzési reform lényege:
– az uniós szabályok és eljárások egyszerűsítése, rugalmasabbá tétele;
–  a közbeszerzések során alkalmazott elektronikus kommunikáció
kiterjesztése, középtávon pedig általánossá tétele, mivel ez egy meghatározó
eleme a közbeszerzések egyszerűsítésének;
–  az adminisztratív terhek, így a gazdasági szereplőktől bekért dokumentáció
drasztikus csökkentése, ami könnyebbé teszi a gazdasági szereplők életét;
–  a kkv-k közbeszerzési piachoz való hozzáférésének előmozdítása az
adminisztratív terhek csökkentése, a szerződések részekre osztásának
 szélesebb körben való alkalmazását ösztönző intézkedések, az ajánlattételhez
szükséges pénzügyi kapacitásra vonatkozó követelmények korlátozása útján;
–  a közbeszerzés stratégiai célú alkalmazásának elősegítése érdekében olyan
szabályozási környezet biztosítása, amely lehetővé teszi fontos társadalmi és
környezeti kritériumok gyelembevételét, mint például az életciklus-
költségek vagy a kiszolgáltatott és hátrányos helyzetű személyek
beilleszkedése;
–  az összeférhetetlenségi helyzetekkel, a részrehajlással és a korrupcióval
szembeni fellépésre irányuló, már meglévő garanciák javítása;
–  olyan nemzeti hatóság tagállamok általi kijelölése, amelynek feladata a
közbeszerzések felügyelete, végrehajtása és ellenőrzése a szabályok jobb
gyakorlati alkalmazásának biztosítása érdekében.
A tervezetek megjelenését nagy várakozás előzte meg, mivel a nyilvános
konzultációra bocsátott kérdések köre nagy volumenű változásokat sejtetett. A
várakozásokat fokozta az is, hogy a Bizottság nem a hatályos irányelvek
módosítására, hanem teljesen új irányelvek kidolgozására tett javaslatot. A
megjelent tervezetek azonban némi csalódást okoztak. Természetesen számos
ponton (pl.: adminisztratív terhek csökkentése terén) lényeges változást,
előrelépést hoznak a hatályos szabályozáshoz képest, és egyértelmű szabályozást
adnak eddig bizonytalan megítélésű helyzetekre, összességében azonban
mégsem hoztak forradalminak tűnő változásokat.
4. Jogalapok
Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés (EUMSz), illetve jogelődjei, így
különösen az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés nem
tartalmaznak (nem tartalmaztak) speciális rendelkezést a közbeszerzésekre
vonatkozóan. Sem kifejezetten, sem közvetetten nem érintették e kérdést.
Mivel az alapszerződések nem tettek említést a közbeszerzésekről, maguk a
tagállamok nem is tekintették a közbeszerzést a belső piac elemének, és
hatékony piacvédelmi intézkedésként alkalmazták azt. Az Európai Bíróság
ugyanakkor számos ítéletében megerősítette, hogy az Alapszerződések
rendelkezései irányadóak a közbeszerzések, az állami megrendelések
tekintetében is. A Szerződések ugyanis olyan alapvető elveket fektetnek le,
amelyek általánosságban alkalmazandóak és amelyeket mind a tagállamoknak
tiszteletben kell tartaniuk nemzeti közbeszerzési rendszerük kialakítása során,
mind pedig az ajánlatkérőknek az egyes konkrét közbeszerzési eljárások
lefolytatása során. Ezen elvek közé tartozik az áruk szabad mozgása, a
letelepedés szabadsága, a szolgáltatásnyújtás szabadsága, a diszkrimináció
tilalma, továbbá az egyenlő bánásmód, az átláthatóság, az arányosság és a
kölcsönös elismerés elve. Kezdetben e rendelkezésekre hivatkozással próbálták
az egységes közbeszerzési piacot kiépíteni, a különböző akadályokat leépíteni.
Ezek a rendelkezések azonban önmagukban elégtelenek voltak a közbeszerzési
piac liberalizálásához, így szükségessé vált másodlagos jog megalkotása. Mivel
külön, önálló jogalap nem állt rendelkezésre, így az általános jogharmonizációs
klauzula alapján került sor a közbeszerzési irányelvek elfogadására. Mind a mai
napig az EUMSZ 53. cikkének (1) bekezdése, 62. cikke és 114. cikke
(jogszabályok közelítésére vonatkozó általános klauzula) képezik a jogalapot az
uniós intézmények cselekvése számára a közbeszerzések területén.
Az EUMSZ 2–6. cikkére tekintettel az Európai Unió a tagállamokkal
megosztott hatáskörrel rendelkezik a közbeszerzési politika tekintetében,
tekintettel arra, hogy az uniós közbeszerzési politika a belső piachoz
kapcsolódó szakpolitika. (Nem kizárólagos hatáskörről van tehát szó.) Az
EUMSZ 4. cikke értelmében a megosztott hatáskör azt jelenti, hogy mind az
EU, mind a tagállamok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi
aktusokat. A tagállamok e hatáskörüket azonban csak olyan mértékben
gyakorolhatják, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta.
Továbbá a tagállamok olyan mértékben gyakorolhatják újra a hatáskörüket,
amilyen mértékben az Unió úgy határozott, hogy lemond hatáskörének
gyakorlásáról. Az uniós közbeszerzési politika külső dimenziója ugyanakkor
már a közös kereskedelempolitikához kapcsolódik, ezért e kérdések már az
unió kizárólagos hatáskörébe tartoznak az EUMSZ 3. cikke alapján. Ebből
következően e területen kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el kötelező
erejű jogi aktust, a tagállamok pedig csak annyiban, amennyiben őket az Unió
erre felhatalmazza, vagy ha annak célja az Unió által elfogadott jogi aktusok
végrehajtása.

5. Jogalkotók

5.1. Európai Parlament522
Az Európai Parlament – a Tanáccsal közösen – az uniós közbeszerzési politika
tekintetében is elsődlegesen jogalkotási feladatot lát el. Jóllehet, formálisan az
Európai Parlament nem kezdeményezhet jogszabályt, jelentős politikai
nyomást tud gyakorolni mind az Európai Bizottságra, mind a Tanácsra, mint
ahogy az a 2014-ben elfogadott új közbeszerzési irányelvek megalkotása előtt is
történt.523 Az Európai Parlament plenáris üléseit előkészítő szakbizottságok
közül jelenleg a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságnak (IMCO) van
elsődleges szerepe (első helyi felelőssége) a közbeszerzés szempontjából. E
szakbizottság vizsgálja meg elsődlegesen az Európai Bizottság jogszabály-
javaslatait, és azokhoz módosító javaslatokat dolgoz ki, amelyet a jogalkotási
folyamat végén a plenáris ülés elé terjeszt.524 Az IMCO Bizottság aktívan
közreműködik az európai közbeszerzési jog és politika alakításában, és
kiemelten foglalkozik közbeszerzési kérdésekkel.
5.2. Tanács
A Tanács elsődleges feladata a jogalkotás. A Tanács különböző formációi közül
a közbeszerzést illetően az ún. Versenyképességi Tanácsnak van döntéshozatali
hatásköre. A Versenyképességi Tanács 2002-ben három korábbi tanácsi
formációt – Belső piaci, Ipari és Kutatási Tanács – olvasztott egybe, és ez a
hármas tagozódás ma is meg gyelhető a működésében (pl. e három terület
szerint csoportosítják a napirendi pontokat). A miniszteri szintű találkozókat
szakértői szintű munkacsoportok, illetve a COREPER525 készíti elő. A
közbeszerzési tárgyú jogszabályok szakmai tárgyalása a Tanács közbeszerzési
munkacsoportjában folyik.526

5.3. Európai Bizottság
A belső piaci területeken, így a közbeszerzés területén is mindig a Bizottság
kezdeményez (szövegez és előterjeszt) jogi aktusra irányuló javaslatot. A
közbeszerzés területe a Bizottság keretében a Belső piacért, ipar-, vállalkozás- és
kkv-politikáért felelős biztoshoz tartozik jelenleg.
A Belső Piac, ipar-, vállalkozás- és kkv-politika Főigazgatóságon (DG
GROW) belül egy teljes igazgatóság (E Igazgatóság) négy főosztállyal
foglalkozik az uniós közbeszerzési joganyag kialakításával, átültetésének és
alkalmazásának ellenőrzésével.527 A két általános főosztály mellett külön
főosztály feladata a nemzetközi, tehát az Európai Unión kívüli országokkal
kapcsolatos ügyek vitele (pl. a GPA-val kapcsolatos tárgyalásokon az Európai
Unió álláspontjának képviselete), illetve a negyedik főosztály a közbeszerzés
gazdasági vetületével, valamint az elektronikus közbeszerzéssel foglalkozik. A
két általános feladatkörű főosztály között van elosztva a 28 tagállam is, és
ennek megfelelően ellenőrzik az egyes tagállamok közbeszerzési
jogalkalmazását.
A Bizottságnak – az EUMSZ 290. cikkével összhangban – ma már vannak
felhatalmazáson alapuló, végrehajtási jellegű jogi aktusok kiadására vonatkozó
jogosítványai is. Vannak ugyanis olyan részletkérdések, amelyek esetében
szükséges és indokolt az uniós szintű jogalkotás, ugyanakkor a gyors technikai,
gazdasági és szabályozási fejlődéshez való alkalmazkodás érdekében célszerűbb
a Bizottság felhatalmazása jogi aktus kibocsátására. Így a közbeszerzési
irányelvek elfogadásával a Tanács és az Európai Parlament felhatalmazta a
Bizottságot, hogy jogi aktust (bizottsági rendeletet) fogadjon el többek között
az értékhatárokra vonatkozóan, illetve az elektronikus kommunikáció egyes
technikai kérdéseiről. Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor
visszavonhatja a felhatalmazást, ami azonban nem érinti a már hatályban lévő,
felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét. A Bizottság a
felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és
egyidejűleg köteles értesíteni az Európai Parlamentet és a Tanácsot. A
felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai
Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két
hónapos időtartam leteltéig sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem
emelt kifogást a felhatalmazáson alapuló jogi aktus ellen.
A Közbeszerzési Igazgatóság mellett működik egy tanácsadó bizottság is, az
ún. Közbeszerzési Tanácsadó Bizottság (Advisory Committee for Public
Contracts), amelynek a tagjai a tagállamok kormányainak szakértői, és amellyel
a Bizottság rendszeresen, kb. kéthavonta megvitatja a jogalkotási terveket, a
folyamatban lévő ügyeket, felmerülő értelmezési problémákat. A
felhatalmazáson alapuló jogi aktusok tagállamokkal való egyeztetésének is ez az
egyik fóruma.
A Közbeszerzési Igazgatóság mellett működik egy másik, szakértőkből álló
tanácsadó bizottság is, a Közbeszerzési Szakértői Csoport (Commission
stakeholder expert group on public procurement), amelynek tagjai nem a
tagállami kormányok által delegált szakértők, hanem a Belső Piaci
Főigazgatóság által nyilvános pályázat alapján kiválasztott tagállami szakértők.
A csoport feladata magas színvonalú jogi, gazdasági, műszaki és/vagy gyakorlati
rálátást és szakértelmet biztosítani a Bizottság számára, segítve azt az uniós
közbeszerzési szakpolitika kialakításában.528
5.4. Az Európai Unió Bíróságának meghatározó szerepe az
uniós közbeszerzési politika formálásában
Az Európai Unió Bírósága ugyan nem minősül jogalkotó szervnek, azonban
mégis érdemes ezen alfejezet keretében röviden kitérni a Bíróság uniós
közbeszerzési politika alakításában betöltött szerepére. A Bíróság előtt ugyanis
jelentős számban indultak mind kötelezettségszegési eljárások a tagállamok
ellen, mind pedig előzetes döntéshozatali eljárások közbeszerzési ügyekben. A
Bíróság ítéletei pedig nagymértékben hozzájárultak az uniós közbeszerzési jog
(és politika) formálásához. Számos kérdés tekintetében a másodlagos közösségi
jog ugyanis nem tartalmaz iránymutatatást, szabályozást, így mind a tagállami
jogalkotók, mind a tagállami jogalkalmazók számára fontos útmutatóként
szolgálnak a közbeszerzési jog alkalmazása során a Bíróság ítéletei és az
azokban kifejtett értelmezések (lásd pl. az ajánlatkérő fogalmát, és ezen belül is
az ún. közjogi szerv értelmezését, vagy a közbeszerzési szerződés alapján
megkötött szerződés módosításának kérdéseit).
A közbeszerzés területén számos az EUMSZ 258. cikke szerinti
kötelezettségszegési eljárás indult a közbeszerzési irányelvek nem, illetve nem
megfelelő átültetése miatt. A kötelezettségszegési eljárások jelentős része
azonban nem az irányelvek helytelen átültetése miatt indult a tagállamok
ellen, hanem az egyedi közbeszerzési eljárások során történő jogsértések miatt.
(A közbeszerzési irányelvek helytelen átültetése miatt 2010. és 2012. között a
Bizottság 18 eljárást indított, a helytelen alkalmazás miatt viszont 97
eljárást.529) Az egyedi közbeszerzési eljárások során elkövetett jogsértések
esetén is fennáll ugyanis az EUMSZ 258. cikkében foglalt feltétel (a
Szerződésekből eredő valamely kötelezettség tagállam általi megsértése, nem
teljesítése). Ha az ajánlatkérő (a központi közigazgatás bármely szerve, vagy a
helyi, regionális önkormányzatok, hatóságok) folytatnak le közbeszerzési
eljárást, akkor az ennek során elkövetett esetleges jogsértés egyértelműen
betudható az államnak.530 Az államnak való betudhatóság akkor is fennáll, ha
az intézkedést (a szerződő partner kiválasztását) olyan állami vagy
magánvállalat hozta, amely felett az állam meghatározó befolyást gyakorol. A
Bizottságnak tehát arra is van lehetősége, hogy egyedi közbeszerzési
eljárásokban indítson kötelezettségszegési eljárást, és ezt gyakran meg is teszi. A
kötelezettségszegési eljárások kapcsán hozott ítéletekben a Bíróság számos
esetben részletes, az uniós közbeszerzési jogot és politikát meghatározó,
továbbfejlesztő jelentőségű megállapításokat tesz.
A közbeszerzési jog értelmezése (és alakítása) szempontjából ugyanakkor
kiemelt jelentőséggel bír az EUMSZ 267. cikke szerinti ún. előzetes
döntéshozatali eljárás is. Az elmúlt évtizedek során a Bíróság ezen eljárástípus
keretében számos olyan ítéletet hozott, amellyel meghatározóan alakította,
továbbfejlesztette az uniós közbeszerzési jogot. (Például az ún. házon belüli
beszerzés, mint kivétel feltételrendszerét, vagy a szerződés új közbeszerzési
eljárás nélküli módosításának feltételeit a Bíróság előzetes döntéshozatalra
irányuló eljárásokban meghozott ítéletei sorában alakította ki531). Az
EUMSZ 267. cikke értelmében bíróságnak – amelyek értelmezési kérdéssel
fordulhatnak a Bírósághoz – nemcsak a hagyományos értelemben vett
bíróságok minősülnek. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatában egy
szervezet, testület számos jellemzőjét mérlegeli annak eldöntésekor, hogy
bíróságnak minősül-e a 267. cikk szempontjából, így többek között azt, hogy
független-e, jogszabály hozta-e létre, állandó jelleggel működik-e, kötelező
érvényű határozatot hoz-e, inter partes (felek közötti) eljárásban dönt-e stb.532
Ennek az értelmezésnek különösen fontos szerepe van a közbeszerzési jog
területén, ugyanis számos tagállamban az első fokú jogorvoslatot nem
bíróságokhoz, hanem a bírósági szervezeten kívüli, közigazgatási hatóságokhoz
telepítették (így például Magyarországon, ahol a Közbeszerzési Döntőbizottság
jelenti az első fokú jogorvoslati fórumot.)

6. A közbeszerzési politika keretében kibocsátott

legfontosabb jogi aktusok, legfontosabb hatályos
policy dokumentumok

6.1. Az uniós szintű közbeszerzési szabályozás rendszere

Mára összetett és részletes uniós szintű szabályrendszer szabályozza a
közbeszerzések kérdéskörét. A hatályos szabályrendszer több szintű:
–  elsődleges jog: az „alapító szerződések” és azok módosításai, így az Európai
Unióról szóló szerződés és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés, a
tagállamok csatlakozási szerződései;
– másodlagos uniós jog:
= irányelvek és (kisebb arányban) rendeletek, valamint
=  felhatalmazáson alapuló jogi aktusok, vagyis a Bizottság által – a
jogalkotótól, az Európai Parlamenttől és a Tanácstól – kapott felhatalmazás
alapján elfogadott végrehajtási aktusok (Bizottság által kiadott határozatok,
rendeletek);
–  az Európai Bizottság által kiadott értelmező közlemények, fehér és zöld
könyvek;
– (a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kifejlesztett esetjog meghatározó szerepe a
közbeszerzési másodlagos jog által nem – esetleg nem egyértelműen –
szabályozott kérdések tekintetében).
Az uniós közbeszerzési politika külső dimenziója tekintetében pedig
jogforrásként szolgálnak az Európai Unió által kötött nemzetközi
megállapodások, így elsődlegesen a harmadik országokkal kötött
Szabadkereskedelmi Megállapodások, amelyeknek mindig van közbeszerzési
fejezete. Továbbá a legjelentősebb jogforrás e tekintetben a Világkereskedelmi
Szervezet Kormánybeszerzési Megállapodása (GPA).

6.2. Elsődleges uniós jog

Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés, illetve jogelődjei, így
különösen az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés nem
tartalmaznak (nem tartalmaztak) speciális rendelkezést a közbeszerzésekre
vonatkozóan. Sem kifejezetten, sem közvetetten nem érintették e kérdést. A
Szerződéseknek ugyanakkor mind az uniós közbeszerzési politika kialakulása,
mind a mai napig tartó fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentősége volt. A
Szerződések olyan alapvető elveket fektetnek le, amelyek általánosságban
alkalmazandóak, és amelyeket mind a tagállamoknak tiszteletben kell
tartaniuk nemzeti közbeszerzési rendszerük kialakítása során, mind pedig az
ajánlatkérőknek az egyes konkrét közbeszerzési eljárások lefolytatása során.
Ezen alapelvek közé tartozik az áruk szabad mozgása, a letelepedés szabadsága,
a szolgáltatásnyújtás szabadsága, a diszkrimináció tilalma, az egyenlő
bánásmód, az átláthatóság, az arányosság és a kölcsönös elismerés elve.
Kezdetben e rendelkezésekre hivatkozással próbálták az egységes közbeszerzési
piacot kiépíteni, a különböző akadályokat leépíteni. E rendelkezéseknek
ugyanakkor nemcsak történeti jelentősége van. A részletes irányelvi szabályozás
ellenére mind a mai napig jelentőséggel bírnak, és maguk az irányelvi
rendelkezések is ezekből kerültek levezetésre, illetve az irányelvek
rendelkezéseit is ezekkel összhangban kell értelmezni és alkalmazni. Az
Európai Bíróság is rendszeresen hivatkozik ítéleteiben ezekre a
rendelkezésekre.

6.3. Másodlagos uniós jog

6.3.1. Irányelvek – áttekintés

Mint láttuk, külön irányelv szabályozza az ún. klasszikus ajánlatkérők

(jelenleg: 2004/18/EK irányelv, 2016 áprilisától: 2014/24/EU irányelv) és a
közszolgáltatók (jelenleg: 2004/17/EK irányelv, 2016 áprilisától 2014/25/EU
irányelv) közbeszerzéseit, közbeszerzési eljárásainak szabályait. Az elkülönült
szabályrendszer indoka, hogy a közszolgáltatókra vonatkozóan rugalmasabb
szabályozást tartott célszerűnek kialakítani az uniós jogalkotó.
A közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslat szabályait a klasszikus
ajánlatkérők tekintetében a 89/665/EGK irányelv, a közszolgáltatók
tekintetében a 92/13/EK irányelv szabályozza. Mindkét irányelvet (azonos
tartalommal) módosította a 2007/66/EK irányelv. (A 2014-ben lezárult
jogalkotási reform nem érintette a jogorvoslati irányelveket. Azok
felülvizsgálata ugyanakkor a közeljövőben várható.)
Külön irányelv, a 2009/81/EK irányelv szabályozza a védelmi beszerzések
kérdését.
Legújabb fejleményként pedig új, önálló irányelv született a koncessziókról:
a koncesszióról szóló 2014/23/EU irányelv, amelyet a tagállamoknak szintén
2016 áprilisáig kell belső jogukba átültetniük.
6.3.2. Felhatalmazáson alapuló jogi aktusok – áttekintés

A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok közül külön ki kell emelni a Közös

Közbeszerzési Szótárról szóló rendeletet. A hirdetményekben a közbeszerzés
tárgyát a Közös Közbeszerzési Szótárra (az angol elnevezés – Common
Procurement Vocabulary – rövidítése alapján a gyakorlatban CPV-nek
rövidített nómenklatúrára) való hivatkozással kell megadni. A CPV-t az
Európai Bizottság által – a közbeszerzési irányelvek felhatalmazása alapján –
2008-ban kiadott rendelet533 tartalmazza. (Az első alkalommal 2002-ben
kiadott CPV valamennyi tagállamban kötelezően használt klasszi kációs
rendszer a közbeszerzési szerződésekre.)
Ugyancsak felhatalmazáson alapuló jogi aktus szabályozza a közbeszerzési
eljárások meghirdetésére szolgáló hirdetménymintákat. Az első alkalommal
2005-ben megjelentetett (és 2009-ben módosított) hirdetményminta-
rendeletet a Bizottság 2011-ben felülvizsgálta és az időközben bekövetkezett
technológiai fejlődés gyelembevételével hatályon kívül helyezése és új rendelet
kiadása mellett döntött. A jelenleg is hatályos (új) uniós hirdetményminta-
rendelet a Bizottság 842/2011/EU végrehajtási rendelete.
Az irányelvek csak meghatározott értékű beszerzésekre terjednek ki. Az
irányadó értékhatárokat ugyancsak felhatalmazáson alapuló jogi aktus
tartalmazza. Az Európai Bizottság kétévente vizsgálja felül – összhangban a
GPA-ből származó kötelezettségekkel – az irányadó értékhatárokat. A 2014.
január 1-jétől hatályos uniós közbeszerzési értékhatárokat a Bizottság
1336/2013/EU rendelete534 tartalmazza.

7. A közbeszerzési irányelvek szabályainak

összefoglaló, áttekintő bemutatása

7.1. A közbeszerzési irányelvek szabályozásának rendszere

Az EU közbeszerzési szabályai olyan szerződés-odaítélési (versenyeztetési)
eljárásokat írnak elő, amelyek egy bizonyos összeghatár feletti közbeszerzési
szerződésekre vonatkozóan átláthatóságot, egyenlő hozzáférést és tisztességes
versenyt biztosítanak az európai beszerzési piacon.
Az irányelvek nem szabályozzák a közbeszerzések, közbeszerzési eljárások
valamennyi kérdését, vagyis nem hoznak létre egy egységes európai uniós
közbeszerzési kódexet, hanem azokat a kérdéseket fedik le, amelyek a
közösségi/uniós célok megvalósításához szükségesek. Az irányelvek tehát
kizárólag azokat a kérdéseket vonják szabályozási körükbe, amelyek a belső
piac megfelelő működéséhez szükségesek. Az irányelvek csak e felhatalmazás
keretein belül, csak azokra a kérdésekre terjedhetnek ki, amelyek belső piaci
relevanciával bírnak, azokra a kérdésekre viszont nem, amelyeknek nincs
jelentősége a belső piac működése szempontjából. Szándékoltan keretjellegű
szabályok, mert a közösségi célok eléréséhez nem szükséges és indokolt a
közbeszerzési eljárások minden egyes részletét közösségi szinten szabályozni.
Az irányelvek csupán ún. szabályozási minimum létrehozására törekedtek.
A közös szabályozási minimum a következőkre terjed ki:
–  a közbeszerzési piacnyitás legfontosabb kérdésére, vagyis arra, hogy mely
beszerzések tekintetében kell a tagállamoknak megnyitniuk a piacukat;
ennek érdekében pontosan meghatározzák
= az irányelvek hatálya alá tartozó szervezetek, az ún. ajánlatkérők körét,
= az irányelvek hatálya alá tartozó szerződések, beszerzési tárgyak körét,
=  az irányelvek alkalmazása alóli kivételeket (amelyeket mindig
megszorítóan kell értelmezni);
= irányelvek hatálya alá tartozó beszerzések értékét, értékhatárát,
–  a szerződések (közbeszerzések) meghirdetésének szabályaira, amelyek
lényege, hogy az ajánlatkérők bizonyos összeghatár felett az Európai Unió
szintjén kötelesek meghirdetni az eljárásokat;
–  a műszaki leírás részletes szabályaira, amelyek értelmében az európai
szabványok kapnak elsőbbséget, ugyanakkor lehetőséget adnak teljesítmény
vagy funkcionális követelmények meghatározására is, de megtiltják a
diszkriminatív műszaki követelmények alkalmazását az ajánlati felhívásban és
egyéb szerződéses dokumentumokban;535
– a versenyeztetési eljárás legfontosabb eljárási szabályaira
= alkalmazható eljárástípusok és azok alkalmazási feltételeinek meghatározása,
 =  a különböző eljárási határidők (pl. az ajánlat benyújtására nyitvaálló
határidők),
=  a közbeszerzési eljárás egyes eljárási cselekményeinek szabályai, az eljárás
nyertesére vonatkozó döntés közlése;
– az elbírálás objektív feltételrendszerére
= értékelési szempontok meghatározása (és a szerződés tárgyával való szoros
kapcsolat követelményének előírása),
= az alkalmasság meghatározásának szempontjai,
= a közbeszerzési eljárásból való kizárás feltételei;
– a statisztikai jelentésekre vonatkozó kötelezettségek körének meghatározására;
– a jogorvoslat követelményeire.
A klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó irányelv és a közszolgáltatókra
vonatkozó irányelv szabályozási rendszere sok tekintetben hasonló, azonban a
közszolgáltatók tekintetében sajátos, e szektor sajátosságaihoz igazodó
rugalmasabb szabályokat is rögzített az uniós jogalkotó. A továbbiakban a
teljesség igénye nélkül, a piacnyitás szempontjából kiemelkedő jelentőséggel
bíró szabályokat mutatjuk be.

7.2. Ajánlatkérők
Az irányelvek mindenekelőtt meghatározzák, hogy pontosan mely szervezetek
beszerzéseire vonatkoznak a közbeszerzési szabályok. E vonatkozásban a
közösségi jog hosszú fejlődési utat járt be. A másodlagos szabályozás mellett
kiemelkedő jelentőséggel bírnak e kérdésben az Európai Bíróság ítéletei
(ugyanis a tagállamok igyekeztek minél szűkebb körre vonatkoztatni a
közbeszerzési eljárás lefolytatására, és ezáltal az állami megrendelések piacának
megnyitására vonatkozó kötelezettséget).
Az irányelvek (és az irányelvi szabályokat értelmező bírósági ítéletek) széles
körben határozzák meg az uniós szintű közbeszerzési eljárás lefolytatására
kötelezett ajánlatkérők körét.

7.2.1. Klasszikus ajánlatkérők
Az ún. klasszikus ajánlatkérői – az állami szférába tartozó beszerzői – körbe a
következők tartoznak:
– az állam, a területi és települési önkormányzatok,
– az ún. közjogi szervezetek,
–  azok a „társulások”, amelyeket egy vagy több, az előzőekben felsorolt
szervezet hoz létre.
A „közjogi szervezet” fogalma – kissé leegyszerűsítve – azokat a jogilag
független szervezeteket foglalja magában, amelyek közeli kapcsolatban állnak
az állammal és alapvetően állami szervként működnek. Példaként említhetők
az állami műsorszóró szervek, az egyetemek, a betegbiztosítási alapok és az
önkormányzati vállalkozások. Az irányelvek a következő együttes hármas
feltételt határozzák meg az ún. közjogi szervezetek ismérveként:
–  olyan célra hozták létre, amely közérdekű (közcélú), de nem ipari vagy
kereskedelmi jellegű;
– jogi személyiséggel rendelkezik;
–  az állam, a területi vagy települési önkormányzatok, illetve más közjogi
szervezetek
= többségi részben nanszírozzák, vagy
= a menedzsment ellenőrzésére jogosultak, vagy
=  jogosultak arra, hogy a vezető tisztségviselők és/vagy a felügyelőbizottság
tagjainak többségét megválasszák (kijelöljék).
A fogalommeghatározás egész sorozat bírósági határozat tárgya.536
Mind az állam fogalmát, mind a közjogi szerv fogalmát funkcionálisan537
kell értelmezni.
A klasszikus ajánlatkérők között meg kell még említeni az ún. támogatásban
részesített szervezeteket, vállalkozásokat is, amelyek a támogatás tényénél fogva,
a támogatásból megvalósítandó beszerzés tekintetében válnak a közbeszerzési
szabályok alkalmazására kötelezett szervekké.
7.2.2 A közszolgáltatók (közüzemek)

A közszolgáltatók (közüzemek) körébe tartozó szervezetek körét a

2004/17/EK irányelv, illetve 2016 áprilisától a 2014/25/EU irányelv
szabályozza. Az uniós jog nem valamennyi „közszolgáltatást” nyújtó
szervezetet, hanem csak meghatározott ágazatokban, a vízügyi, energiaipari,
közlekedési és postai szolgáltatási ágazatokban tevékenykedő egyes
közszolgáltatókat vont a közbeszerzési szabályozás hatálya alá.
Az említett ágazatoknak több közös tulajdonságuk is van: hálózatos
iparágak, azaz egy zikai vagy „virtuális” hálózatot foglalnak magukban (pl.
csővezetéket, elektromos hálózatot, postai infrastruktúrát, vasútvonalakat stb.),
vagy földrajzi területeket hasznosítanak, általában kizárólagos alapon annak
érdekében, hogy terminállétesítményeket hozzanak létre vagy ásványokat
(kőolaj, földgáz, szén stb.) tárjanak fel és termeljenek ki. Ezeknek az
ágazatoknak további jellemzője, hogy a kérdéses tevékenységeket nemcsak
állami szervek, hanem – bizonyos tagállamokban – kereskedelmi vállalatok is
végzik, legyen szó állami vállalkozásokról, vagy különleges vagy kizárólagos
jogok alapján működő magánvállalatokról. A közbeszerzési szabályozás
kiterjesztése a közüzemek állami és magán- (kereskedelmi) üzemeltetőire azért
vált szükségessé, mert a nemzeti hatóságok számos módon befolyásolhatják e
szervek magatartását, beleértve különleges vagy kizárólagos jogok nyújtását
(vagy nem nyújtását), vagy részesedésüket e szervek tőkéjében, képviseletüket e
szervek adminisztratív, irányítási vagy felügyeleti testületeiben. Másként
fogalmazva, a kellő versenynyomás hiányában, a közösségi szabályozás
szükségesnek tűnt annak biztosítására, hogy az érintett tevékenységekre
vonatkozó beszerzést átlátható és megkülönböztetéstől mentes módon hajtsák
végre. A célzott szabályok hiányában attól lehetett tartani, hogy a közüzemek
üzemeltetőinek beszerzési döntéseit a részrehajlás, a helyi preferencia vagy
egyéb tényezők befolyásolhatják.
A hatályos irányelv alapján az ún. közszolgáltatók, mint ajánlatkérők körébe
a következő, a vízügyi, az energia, a közlekedési és a postai ágazatokban
tevékenykedő szervezetek tartoznak (ha az irányelv által meghatározott
tevékenységet folytatják):
–  az állam, a területi és települési önkormányzatok, az ún. közjogi szervezetek,
azok a „társulások”, amelyeket egy vagy több, az előzőekben említett
szervezet hoz létre,
–  azok a vállalkozások, amelyek felett az előzőekben felsorolt szervezetek
közvetlenül vagy közvetve meghatározó befolyást képesek gyakorolni (az ún.
„állami vállalatok”),
– azok az előző két pont alá nem tartozó szervezetek, amelyek az irányelv által
meghatározott tevékenységek valamelyikét vagy azok kombinációját
különleges vagy kizárólagos jog alapján folytatják.
A közszolgáltatók beszerzéseire vonatkozó irányelv a közjogi szervezet
fogalmát a kormányzati beszerzésekről rendelkező irányelvvel azonos módon
határozza meg.
A fenti szervezetek azonban csak akkor tartoznak az irányelv hatálya alá,
amennyiben az irányelv által meghatározott tevékenységek valamelyikét
végzik. A 2004/17/EK irányelv értelmében a következő tevékenységek bírnak
relevanciával:
a) ivóvíz, villamos energia, földgáz vagy hő termelése, szállítása vagy elosztása,
mint közszolgáltatás céljából működtetett hálózatok rendelkezésre bocsátása
vagy üzemeltetése, illetve az ilyen célú hálózatok ivóvízzel, villamos
energiával, földgázzal vagy hővel történő ellátása;
b) valamely földrajzi terület hasznosítása
– kőolaj, földgáz, szén vagy más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése,
vagy
–  repülőtér, tengeri vagy belvízi kikötő, vagy más kikötői létesítmények
üzemeltetése céljából;
c) olyan közlekedési hálózatok üzemeltetése (vasút, villamos, trolibusz,
autóbusz, sikló), amely az utazóközönség számára szolgáltatást végez a
vasúton, automatikus rendszerekkel, villamossal, trolibusszal, busszal vagy
drótkötélpályán való szállítás terén;
d) az egyetemes postai szolgáltatás körébe tartozó, és egyes további – az
irányelvben taxatíve felsorolt – postai szolgáltatások nyújtása.
A 2014/25/EU irányelv nem hozott lényeges változást, ugyanakkor két
kisebb kiigazításra sor került, ugyanis az érintett piacokon végbement
liberalizációs folyamatokra tekintettel a gáz és szénhidrogének feltárása,
valamint egyes postai szolgáltatások kikerültek az irányelv hatálya alól.
Egyebekben változatlan maradt a releváns tevékenységek köre.
 Tekintettel arra, hogy a piaci viszonyok folyamatosan változnak, az uniós
jogalkotó a 2004-es irányelvvel bevezetett egy sajátos eljárást arra
vonatkozóan, hogy az irányelv módosítása nélkül kikerülhessenek olyan
ajánlatkérők az irányelv hatálya alól, amelyek ugyan az irányelv szerinti
ágazatban tevékenykednek, de bizonyíthatóan versenyfeltételek mellett végzik
tevékenységüket. Ez annál is fontosabb, mivel a jogi szabályozás általában csak
jelentős késéssel tud reagálni a piacon bekövetkezett változásokra. A
2004/17/EK irányelvben megalapozásra került tehát az a sajátos és általános
eljárásrend, amelyben lehetőség van annak megállapítására, hogy az irányelv
szerinti bármely releváns tevékenység végzése az adott tagállam piacán már
nem korlátozott, hanem valódi versenyfeltételek mellett folytatható, és ezáltal
a versenynyomás biztosítja a szükséges átláthatóságot az ilyen tevékenységekre
vonatkozó beszerzésekben. Ennek az előírt rendben való megállapítása azzal
jár, hogy az adott tevékenység az adott tagállam tekintetében kikerül az
irányelv hatálya alól.538 Ezt az eljárást a 2014/25/EU irányelv is fenntartotta.
A vonatkozó szabályok értelmében a Bizottságnak van hatásköre arra, hogy az
általa kidolgozott szabályok alapján meghatározott eljárás keretében kiadja a
mentesítő határozatot.

7.3. Az érintett szerződések, beszerzések köre

A közbeszerzési irányelvek a következő beszerzési tárgyak tekintetében kötendő
szerződésekre terjednek ki:
– az árubeszerzésekre irányuló visszterhes szerződések;
– az építési beruházások elvégzésére létrejött visszterhes szerződések;
– szolgáltatások megrendelésére irányuló visszterhes szerződések.
Még egy beszerzési tárgyat meg kell említenünk: az építési koncessziót,
amely azonban kizárólag a klasszikus ajánlatkérők esetében minősül beszerzési
tárgynak, a közszolgáltatókra vonatkozó irányelv hatálya ezekre nem terjed ki.
A 2014-ben elfogadott jogalkotási csomag önálló irányelvben szabályozza a
koncessziók kérdését.
A közbeszerzési szerződések jelenlegi besorolása építési beruházásokra,
árubeszerzésekre és szolgáltatásra irányuló szerződésekre részben történelmi
fejlődés eredménye. A de níciók szintjén viszonylag egyértelműen
elhatárolható beszerzési tárgyak gyakorlatban való alkalmazása számos
problémát eredményez (pl. szoftveralkalmazások beszerzésére irányuló
szerződések esetén, amelyet az egyedi körülményektől függően
árubeszerzésnek és szolgáltatásmegrendelésnek is lehet minősíteni). A beszerzési
tárgy pontos beazonosítása ugyanakkor rendkívül fontos, mivel az irányelvek
számos kérdés – pl. értékhatárok, alkalmassági feltételek – tekintetében
beszerzési tárgyanként eltérő szabályokat tartalmaznak. Amennyiben egy
szerződés különböző beszerzési tárgyakra vonatkozó elemeket tartalmaz, az
alkalmazandó szabályokat a szerződés fő céljának meghatározásával kell
kijelölni.
7.4. Értékhatárok
A közbeszerzési irányelvek szabályait csak meghatározott értékhatár feletti
beszerzésekre kell alkalmazni. Az értékhatár beszerzési tárgyanként és
ajánlatkérőnként differenciált, jóllehet a közbeszerzési politika hosszú fejlődése
során lényegesen leegyszerűsödött az értékhatárrendszer.
A 2014. január 1-jétől irányadó értékhatárrendszer a következő:

7.4.1. Klasszikus ajánlatkérők

– árubeszerzés: 207 000 euró (a GPA hatálya alá tartozó ajánlatkérők esetében
134 000 euró)
– építési beruházás és építési koncesszió: 5 186 000 euró
– szolgáltatásmegrendelés: 207 000 euró (bizonyos esetekben 134 000 euró)

7.4.2. Közszolgáltatók

– árubeszerzés, szolgáltatásmegrendelés: 414 000 euró

– építési beruházás: 5 186 000 euró.

7.5. A közbeszerzések kötelező meghirdetése

Az egységes közbeszerzési piac létrejöttéhez és a valódi verseny kialakulásához
elengedhetetlen, hogy a tagállami hatóságok szerződéskötési szándékáról a
magánszektor gazdasági szereplői Unió-szerte értesüljenek. A közbeszerzési
tenderek kötelező meghirdetése ugyan triviális szabálynak tűnik, valójában az
információhoz jutás és a tagállami hatóságok közbeszerzési igényeinek
átláthatósága biztosítja azt, hogy versenyhelyzetben lévő kínálati oldalt
egyáltalán feltételezni lehessen. Tehát az átláthatósági, ún. transzparencia
szabályok gyakorlatilag az egész közbeszerzési mechanizmus előfeltételeként is
értelmezhetők.
A közösségi értékhatárokat elérő értékű közbeszerzési eljárásokat az Európai
Unió hirdetmények közzétételére vonatkozó rendszerében kell meghirdetni,
vagyis az Európai Unió Hivatalos Lapjában (annak erre a célra kialakított S
sorozatában), illetve a hirdetmények elektronikus napilapjában, az ún. TED
(Tendering Electronic Daily) adatbázisban az erre a célra uniós szinten
kialakított egységes hirdetményminták alkalmazásával. Az átláthatóság és a
jobb piaci tájékozódás elősegítése érdekében a közbeszerzés tárgyát a
hirdetményekben a CPV-kódok (Közös Közbeszerzési Szótár) alkalmazásával
kell meghatározni.

7.6. Az ún. házon belüli (in-house) beszerzések

Viszonylag korán kialakult az az elv, miszerint a közösségi közbeszerzési
irányelvek nem kényszerítik az ajánlatkérőket arra, hogy valamely árut, illetve
szolgáltatást abban az esetben is a piacról, a magánszektor közreműködésével
szerezzenek be, amennyiben ezt házon belül meg tudják oldani. A kérdés az,
hogy hol húzódnak a „házon belüli megoldás” határai.
Közbeszerzési jogi értelemben tehát az ún. házon belüli beszerzés jogi
konstrukciója lehetőséget biztosít az ajánlatkérőnek, hogy a vele szoros
kapcsolatban álló, ám látszólag jogilag elkülönülő vállalkozásoknak
közvetlenül, közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül ítélhessen oda
szerződéseket. A házon belüli beszerzés fogalma e tekintetben nem pusztán azt
az esetet foglalja magában, amikor az ajánlatkérő valamely saját, önálló
jogalanyisággal nem rendelkező szervezeti egységének, szervének ad megbízást
valamilyen feladat ellátására, hanem azokat a helyzeteket is, amelyekben az
ajánlatkérő az általa ellenőrzött, látszólag független, önálló jogképességgel
rendelkező társasággal köt szerződést. Míg az előbbi esetkör megítélése
viszonylag egyértelmű, addig az utóbbi ügyletek esetén újra és újra felmerülnek
az értelmezési viták a közbeszerzési eljárás lefolytatásának szükségessége
tekintetében.
A házon belüli beszerzés, mint kivétel lehetőségét az Európai Bíróság
fejlesztette ki joggyakorlatában. A Teckal ügyben539 a tényállás megállapítását
(vagyis a közbeszerzés mellőzésének lehetőségét) két, együttes feltétel
meglétéhez kötötte:
–  egyrészt az ajánlatkérő állami (önkormányzati) szerv valamely jogi személy
felett olyan irányítási-ellenőrzési (kontroll) jogokkal rendelkezik, mintha az
a része, részlege volna, és ezáltal az adott jogi személy nem rendelkezik
önálló szerződési akarattal, önálló gazdasági érdekeltséggel;
– másrészt ez utóbbi jogi személy tevékenységét döntő részben az ajánlatkérő
javára végzi.
A Bíróság a Stadt Halle ügyben540 hozott határozatában egyértelművé
tette, hogy egy állami szerv, illetve egy önkormányzat a házon belüli
beszerzésre hivatkozva nem tekinthet el a közbeszerzési eljárás lefolytatásától,
ha a feladatot ellátó vállalkozásban piaci szereplők is rendelkeznek tulajdoni
hányaddal, függetlenül attól, hogy az adott önkormányzat a többségi
tulajdonos. A Bíróság szerint ugyanis ellenkező esetben ezen magánbefektetők
tisztességtelen előnyhöz jutnának a többi piaci szereplőhöz képest, és ez torzítja
a versenyt.
Az Európai Bíróság még további számos ítéletében541 foglalkozott e
kérdéssel és kidolgozta azokat a feltételeket, amelyek alapján egy konstrukció
házon belüli beszerzésnek minősül, és ezért az ajánlatkérő jogszerűen eltekinthet
a közbeszerzési eljárás lefolytatása alól. A Bíróság ítéletei számos tekintetben
segítették ugyan az eligazodást a kivételek tekintetében, ugyanakkor a
tagállamok, illetve az ajánlatkérők nem egy esetben eltérően értelmezték a
bírósági ítéletekben megfogalmazott követelményeket, feltételeket, vagyis az
értelmezési és alkalmazási bizonytalanság továbbra is fennmaradt. Erre
tekintettel a Bizottság – részben az Európai Parlament542 felszólítására –
készített egy szolgálati munkadokumentumot a közszférán belüli
együttműködés kérdéseiről azzal a céllal, hogy elősegítse a közbeszerzési
irányelvek megfelelő alkalmazását, és az irányelvek alól kivételt képező
együttműködési helyzetek beazonosítását.543 A dokumentum átfogó képet ad
a Bíróság jelenlegi ítélkezési gyakorlatáról, és megpróbálja összefoglalóan
bemutatni mindazokat a következtetéseket, amelyek a bírósági ítéletekből
levonhatóak. A dokumentum példákkal is segíti az ajánlatkérőket az
együttműködési formák helyes alkalmazásában.
A Bizottság lényegében az Európai Parlament felhívására készítette el az
anyagot azzal a céllal, hogy az új irányelv elfogadásáig és végrehajtásáig is
világos útmutatásként szolgáljon. A 2014-ben elfogadott új irányelv ugyanis
már kifejezetten szabályozza az ún. in-house beszerzések körét, és ezen túl az
ajánlatkérők közötti együttműködést, még hozzá a bírósági gyakorlatban
kialakított elvek, szempontok alapján rögzíti, hogy a közszférán belüli
együttműködés mely formái és milyen feltételek mellett mentesülnek a
közbeszerzési szabályok alkalmazása alól.

7.7. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés

teljesítése, módosítása
Jóllehet a 2004-es irányelvek nem tartalmaznak kifejezett rendelkezéseket a
közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítésére és esetleges
módosítására, mindenképpen említést érdemel e kérdéskör, mivel a
szerződésteljesítési szakaszban felmerülő problémák alkalmasak lehetnek arra,
hogy az ajánlattevők közötti diszkrimináció tilalmát, az esélyegyenlőség elvét
(utólag) megsértsék, és ezáltal megkérdőjelezzék a közbeszerzések
létjogosultságát és rombolják a közbeszerzésekbe vetett általános bizalmat.
A közbeszerzési eljárás lefolytatását követően, a szerződés teljesítésének
időszakában felmerülhetnek olyan körülmények, amelyek a szerződésre vagy
annak teljesítésére jelentős hatással bírnak, és amelyek miatt a szerződés az
eredeti feltételek mellett nem vagy csak jelentős nehézségek árán lenne
teljesíthető. Kérdés, hogy van-e lehetőség – mindenféle kötöttség nélkül – a
szerződés rendelkezéseit a megváltozott körülményekhez igazítani? A Bíróság
ítélkezési gyakorlata szerint a közbeszerzési szerződés rendelkezéseinek a
módosítása új közbeszerzési eljárást igényel, ha a módosítani kívánt
rendelkezések jellegükben lényegesen eltérnek az eredeti szerződéstől.544 A
Bíróság joggyakorlatából kiolvashatóak azok a szempontok is, amelyek alapján
megítélhető, hogy adott módosítás lényegesnek tekinthető-e. Ez a helyzet
akkor, ha a módosítás olyan feltételeket vezet be, amelyek – amennyiben
szerepeltek volna az alapul szolgáló közbeszerzési eljárásban – az eredetileg
részt vett ajánlattevőkön kívül lehetővé tették volna más ajánlattevők
részvételét (és esetleges sikerét) is. Ugyancsak lényegesnek tekinthető a
módosítás, amennyiben az jelentős mértékben kiterjeszti a szerződés hatályát
olyan szolgáltatásokra, amelyek eredetileg nem képezték a szerződés tárgyát.
Valamely módosítás akkor is lényegesnek tekinthető, ha a szerződés gazdasági
egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára módosítja úgy, hogy ezt az eredeti
szerződésben nem kötötték ki. Nem tekinthető viszont lényeges módosításnak
az eredeti szerződésnek a módosult külső körülmények miatt történő olyan
kiigazítása, mint például az eredetileg nemzeti valutában kifejezett árak euróra
történő átváltása, ezen árak minimális, a kerekítés érdekében történő
csökkentése, és az olyan új árindexre való hivatkozás, amely az eredeti
szerződés szerint is felváltotta volna a korábban meghatározott indexet.
A gyakorlatban kérdések merültek fel a kiválasztott vállalkozót, szerződő
felet érintő módosításokkal összefüggésben is. A Bíróság ítélkezési gyakorlata
szerint új szerződéses partnerrel helyettesíteni azt, akinek az ajánlatkérő
eredetileg odaítélte a szerződést, lényeges módosításnak számít, és ezért új
közbeszerzési eljárást igényel, kivéve, ha a helyettesítésről az eredeti szerződés
feltételei rendelkeztek, például az alvállalkozókra vonatkozó rendelkezés
beillesztésével. Nem minősül ugyanakkor lényeges változásnak az, amikor a
szerződést belső átszervezés részeként az ugyanahhoz a csoporthoz tartozó
másik vállalkozónak adják át. Másfelől, kivételes helyzetekben az alvállalkozó
cseréje lényeges szerződésmódosításnak tekinthető még akkor is, ha a
szerződéses feltételek rendelkeznek a változtatás lehetőségéről. Nemcsak a
vállalkozó másik jogi személlyel való helyettesítése, hanem státuszának
megváltoztatása is lényeges hatással lehet a szerződéses egyensúlyra vagy a
megbízható teljesítésre (pl. a szerződésteljesítési képességre ható csőd, a
kulcsszakértők elhagyják a céget stb.).
A bírósági esetjogból egyértelműen levezethető a közbeszerzési eljárás
alapján megkötött szerződés módosításának korlátozottsága. A 2004-es
irányelveket felváltó új irányelvek a fent ismertetett bírósági esetjogot
beépítették a másodlagos jogba, így az irányelvek ma már részletes szabályokat
adnak a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítés időszakában
történő módosítása tekintetében.545
7.8. Védelmi beszerzésekről szóló irányelv (2009/81/EK
irányelv) főbb rendelkezései
Az irányelv hatálya a honvédelem és a biztonság területén, katonai
felszereléseknek, érzékeny felszereléseknek a beszerzésére, továbbá ezekhez
közvetlenül kapcsolódó árubeszerzésre, szolgáltatásmegrendelésre, építési
beruházásokra irányuló érzékeny közbeszerzésekre, valamint a kifejezetten
katonai célú építési beruházásokra, szolgáltatásokra, illetve érzékeny építési
beruházásokra, szolgáltatásokra terjed ki.
Az irányadó értékhatárok megegyeznek a 2004/18/EK irányelv értelmében
uniós szinten jelenleg alkalmazott értékhatárokkal. Maga az irányelv is jelentős
részben a 2004/18/EK irányelv felépítésén és lozó áján alapul, de
ugyanakkor számos, az érzékeny jellegű honvédelmi és biztonsági piacok
egyedi jellemzőihez igazított sajátossággal rendelkezik. Az eltérések célja
egyrészről az, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítsanak az ajánlatkérők
számára, másrészről, hogy gondoskodjanak az információk és az ellátás
biztonságához szükséges garanciákról. Az alkalmazandó eljárásokra vonatkozó
sajátosságok:
– a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás különösebb indokolás
nélkül alkalmazható az érzékeny honvédelmi és biztonsági
közbeszerzésekhez szükséges rugalmasság biztosítása érdekében,
–  a meghívásos eljárás és a – különösen összetett szerződések esetében –
versenypárbeszéd szintén alkalmazható,
–  a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás viszont csak kivételes – az
irányelvben felsorolt – esetekben alkalmazható;
–  az információk biztonsága: az érzékeny honvédelmi és biztonsági
közbeszerzésekhez kapcsolódó információk gyakran bizalmas jellege hasonló
biztonsági garanciákat igényel, mind az odaítélési eljárás, mind a pályázók
kiválasztásának kritériumai, mind pedig az ajánlatkérő hatóságok által
támasztott szerződéses feltételek szintjén.
7.9. A közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslat rendszere
Külön-külön irányelv szabályozza a klasszikus ajánlatkérők (89/665/EGK
irányelv) és a közszolgáltatók (92/13/EK irányelv) közbeszerzési eljárásaival
kapcsolatos jogorvoslat kérdését. Az irányelveket átfogóan módosította a
2007/66/EK irányelv. A jogorvoslati irányelvek koordinatív jellegűek, nem
céljuk a vonatkozó nemzeti szabályok teljes harmonizációja. Az irányelvek
csupán a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslatok alapelveit határozzák
meg, ugyanakkor a részletszabályok kidolgozása a tagállamok feladata. Az
irányelvek pedig viszonylag tág mozgásteret biztosítanak a tagállamok számára
az irányelvi rendelkezések nemzeti jogba történő átültetése terén. A két
ajánlatkérői körre vonatkozó irányelv az általános követelmények tekintetében
azonos rendelkezéseket tartalmaz.
A jogorvoslati irányelvek alapján a tagállamok feladata, hogy hatékony és
gyors jogorvoslati eszközöket biztosító intézményrendszert működtessenek, és
lehetővé tegyék valamennyi jogaiban, érdekeiben megsértett fél részére a
jogorvoslati fórumhoz fordulást. Jogsértés esetében pedig hatékony, arányos és
visszatartó erejű szankciók alkalmazását kötelesek biztosítani. A jogorvoslat
hatékonysága a jogsértő helyzet megszüntetésének, a jogsértéssel esetlegesen
okozott károk megtérítésének és a további jogsértések megakadályozásának a
követelményét jelenti. A jogorvoslat gyorsaságának a követelménye azt a célt
szolgálja, hogy a közbeszerzési eljárás jogszerűsége minél előbb helyreálljon.
Ennek érdekében a jogorvoslati eljárásnak lehetőleg még a közbeszerzési eljárás
lezárulta előtt (különösen a szerződés megkötése előtt) meg kell történnie
ahhoz, hogy ne születhessenek jogellenes döntések, és ne kerülhessen sor
jogellenes eredmény alapján szerződéskötésre.
Az irányelvek – tiszteletben tartva a tagállamok intézményi autonómiáját,
szervezetalakítási és hatáskör-telepítési szabadságát – a tagállamokra bízzák,
hogy bíróságokhoz vagy közigazgatási hatóságokhoz telepítik-e a jogorvoslati
eljárás lefolytatásának hatáskörét. Amennyiben azonban nem bírói testület
hatáskörébe tartozik a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos jogorvoslat, a
tagállamok kötelesek biztosítani a jogorvoslati szerv által hozott döntés,
határozat bírósági felülvizsgálatát (vagy olyan szerv általi felülvizsgálatát, amely
az EUMSZ 267. cikke értelmében bírói fórumnak minősül). Az irányelvek
által támasztott további követelmény a nem bírói fórum jogorvoslati szervvel
szemben: döntését minden esetben írásbeli indokolással kell ellátnia. A
tagállamok kötelesek továbbá biztosítani a jogorvoslati fórum által hozott
határozatok hatékony végrehajtását.
A tagállamoknak a jogorvoslati fórumrendszer kialakítása során
természetesen tiszteletben kell tartania a hatékony bírói jogvédelem elvét,
amely az uniós jog általános jogelve.546 Az Európai Bíróság állandó ítélkezési
gyakorlata szerint a bírósághoz fordulás azon eljárási szabályai, amelyek célja,
hogy garantálják az uniós jog által a jogalanyok számára biztosított jogok
védelmét, nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló, belső jellegű
keresetekre vonatkozóak (egyenértékűség elve), valamint nem tehetik
gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által
biztosított jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve).547
A jogorvoslati fórumnak hatáskört kell biztosítani
a) ideiglenes intézkedések megtételére az állítólagos jogsértés orvoslása és további
érdeksérelem megelőzése céljából, így különösen a közbeszerzési eljárás vagy
valamely ajánlatkérői döntés végrehajtásának a felfüggesztését vagy
felfüggesztésének biztosítását;
b)  az ajánlatkérő jogsértő döntéseinek megsemmisítésére, ideértve a
megkülönböztető műszaki, gazdasági vagy pénzügyi előírások törlését az
ajánlati felhívásból, az ajánlattételhez szükséges dokumentációból, illetve
minden egyéb, a kérdéses közbeszerzési eljárással kapcsolatos
dokumentumból;
c) kártérítés megítélésére a jogsértést szenvedett felek részére.
A fenti hatásköröket nem kell ugyanakkor egy és ugyanazon szervhez
telepíteni, azok a jogorvoslati eljárás különböző vonatkozásaiért felelős
különálló szervekre is ruházhatóak.
A jogorvoslat hatékonyságának záloga, hogy még a közbeszerzési szerződés
megkötése előtt sor kerül az esetleges jogsértés jogorvoslati fórum általi
elbírálására, és jogsértés esetén a jogellenes döntés korrekciójára. Ezt biztosítja
az ún. szerződéskötési moratórium (az eljárást lezáró döntés kihirdetése és a
szerződés megkötése közötti időtartam, amely alatt nem lehet megkötni a
szerződést). Az irányelvek – a 2007/66/EK irányelv általi módosítás óta –
kötelezővé teszik a tagállamok számára a szerződéskötési moratóriumnak,
vagyis a szerződés odaítéléséről szóló döntés közlése és a szerződés megkötése
közötti tilalmi időszaknak a szabályozását. A jog erejénél fogva beálló
szerződéskötési moratórium így lehetőséget ad az érintettek számára, hogy
észleljék az esetleges jogsértéseket, döntsenek a jogorvoslati eljárás
megindításáról, illetve előkészítsék, benyújtsák a jogorvoslati kérelmet még a
szerződés megkötése előtt. A jogsértés megállapítása esetén ugyanis csak így van
valódi esélye annak, hogy a szerződést az ajánlatkérő végül is azzal kösse meg,
aki az eljárás jogszerű nyertese. Ez a rendelkezés lényegében az Európai
Bíróság joggyakorlatában kifejlesztett szerződéskötési moratórium
követelményét kodi kálta. A Bíróság először az Alcatel ügyben548 fogalmazta
meg ezt a követelményt, amelyet későbbi gyakorlatában is következetesen
érvényesített.549
A jogorvoslati irányelvek ugyanakkor nem adnak teljes körű szabadságot a
tagállamoknak a szerződéskötési moratórium szabályozása terén. Szigorú
határidőket rögzítenek: a moratórium időtartamát legalább tíz, illetve tizenöt
napban kell meghatározni, attól függően, hogy a szerződés odaítéléséről szóló
ajánlatkérői döntés kézbesítése elektronikusan, illetve faxon (legalább 10 nap),
vagy egyéb kommunikációs eszközön keresztül történik (legalább 15 nap). Az
irányelvek ugyanakkor csak minimális tilalmi időket írnak elő, a
tagállamoknak lehetősége van ezen minimális időtartamot meghaladó
határidők bevezetésére. Az irányelv szűk körben lehetőséget biztosít a
tagállamoknak, hogy nemzeti jogukban úgy rendelkezzenek, hogy a
szerződéskötési tilalmat nem kell alkalmazni:
A tagállamok többsége belső jogában meghatározott határidőhöz köti a
jogorvoslati kérelem előterjesztését azzal a céllal, hogy ösztönözzék/kötelezzék
a gazdasági szereplőket a gyors keresetindításra a közbeszerzési eljárás
keretében hozott ajánlatkérői döntésekkel szemben. E szabályok ugyanakkor
nagyfokú – az egységességet veszélyeztető – eltérést mutattak. Az irányelvek
ezért – a 2007-es módosítás óta – szempontokat adnak a tagállamok számára a
határidő meghatározására vonatkozóan. A tagállamok azonban nem kötelesek
belső jogukban határidőhöz kötni a jogorvoslat kezdeményezését, de
amennyiben élnek e lehetőséggel, akkor gyelemmel kell lenniük az
irányelvekben meghatározott minimális határidőkre.
A jogorvoslati irányelvek alapján a tagállamok előírhatják, hogy az
ajánlattevők és egyéb érdekeltek a hatósághoz, bírósághoz való fordulást
megelőzően közvetlenül az ajánlatkérőhöz forduljanak.
A jogellenesen odaítélt közbeszerzési szerződések érvénytelenné
nyilvánításáról is rendelkeznie kell a tagállamoknak a legsúlyosabb jogsértések
szankcionálása érdekében. Bevezethetnek alternatív szankciókat is (pénzbírság,
a szerződés időbeli hatályának lerövidítése) a kevésbé súlyos jogsértések
szankcionálására. Az egyik legsúlyosabb közbeszerzési jogsértés a közbeszerzési
szerződések közvetlen odaítélése (vagyis a közbeszerzési eljárás jogellenes
mellőzése).550 Ehhez képest a jogorvoslati irányelvek a 2007-es módosítást
megelőzően nem tartalmaztak semmilyen követelményt e jogsértés
következményeinek hatékony megakadályozása, illetve orvoslása tekintetében.
A jogellenesen közvetlenül megkötött szerződések esetében a sérelmet
szenvedett vállalkozások tulajdonképpen csak kártérítésre irányuló
jogorvoslattal élhettek, amely viszont nem tette lehetővé a jogellenesen odaítélt
szerződés újbóli versenyre bocsátását. A kártérítésre irányuló jogorvoslat
ezenkívül az ajánlatkérők szempontjából csekély visszatartó erővel bír, mivel az
állítólagos jogsérelmet szenvedett vállalkozásoknak bizonyítaniuk kell, hogy
komoly esélyük volt (lett volna) a szerződés elnyerésére. A 2007-es revízió óta
a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a jogellenesen, közvetlen módon (azaz
közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül) odaítélt szerződéseket az ajánlatkérőtől
független jogorvoslati fórum érvénytelenné nyilvánítsa. Közvetlen
odaítélésnek minősül minden olyan eset, amikor a vonatkozó uniós szabályok
szerint közbeszerzési eljárást kellene lefolytatni, és ennek ellenére a
közbeszerzési eljárást nem hirdetik meg előzetesen az Európai Unió Hivatalos
Lapjában (illetve egyáltalán nem folytatnak le közbeszerzési eljárást). A
tagállamoknak az alábbi esetekben biztosítaniuk kell a megkötött szerződés
érvénytelenségét, illetve érvénytelenségének kimondását (összhangban belső
anyagi és eljárási szabályaikkal):
– közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötött szerződés;
– hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás vagy az ún. házon belüli beszerzés (in-
house) tényállás jogtalan alkalmazása;
–  a szerződéskötési moratóriumra vagy az automatikus felfüggesztésre
vonatkozó szabályok megsértésével kötött szerződés, amennyiben ezzel
megfosztották az ajánlattevőt attól, hogy a szerződéskötést megelőzően
jogorvoslati kérelmet nyújtson be, és a jogsértés egyben a 2004/18/EK vagy
a 2004/17/EK irányelv olyan megsértésével párosul, amely befolyásolta az
ajánlattevő esélyét a nyerésre.
Ezekben az esetekben a jogorvoslati szervnek ki kell mondania a szerződés
érvénytelenségét (az ex lege érvénytelenség tehát nem elegendő). A közösségi
jogalkotó célja e rendelkezéssel az, hogy a közbeszerzési eljárás alapelvi szintű
szabályait megszegő, súlyos közbeszerzési jogsértést megvalósító szerződések a
legsúlyosabb jogkövetkezményt vonják maguk után. (Szerződések esetében
pedig a legsúlyosabb szankció az érvénytelenség.)
A jogorvoslati irányelvek egy sajátos jogot biztosítanak az Európai Bizottság
számára a jogsértésekkel szembeni fellépésre. Ez az ún. korrekciós
mechanizmus, az Európai Bizottság eljáráskezdeményezési joga, amellyel
azonban a gyakorlatban nagyon ritkán él.551 Az irányelvek alapján az
Európai Bizottság akkor kezdeményezhet eljárást, amennyiben a közbeszerzési
eljárás során a közbeszerzésekre vonatkozó uniós jogi rendelkezéseket súlyosan
megsértették. És éppen ez okozza a problémát: a szerződés megkötését
megelőző szakaszban többnyire még nem jut a Bizottság tudomására a
jogsértés, másrészt az irányelv semmilyen szankcióra nem ad lehetőséget.
8. Az Európai Unió közbeszerzési politikájának külső
dimenziója
Harmadik országok vállalkozásainak és termékeinek (szolgáltatásainak) az
Európai Unió közbeszerzési piacára való belépését és a részükre biztosítandó
nemzeti elbánás követelményét különböző nemzetközi megállapodások
határozzák meg.
A legjelentősebb ezek közül a Kereskedelmi Világszervezet (WTO)
Kormánybeszerzési Megállapodása, az ún. GPA, amelynek maga az Európai
Unió a tagja, és nem az egyes tagállamok. A GPA célja a közbeszerzési piac
megnyitása a nagyobb verseny elérése érdekében a külföldi cégek valódi piacra
jutási lehetőségeinek biztosításával.
A GPA nem vonatkozik automatikusan a felek valamennyi kormányzati
beszerzésére. Hatályát minden egyes fél tekintetében a mellékletei határozzák
meg, amelyek rögzítik, hogy melyek azok a központi és a központi szint alatti
kormányzati szervezetek, továbbá közüzemek (közszolgáltatók), amelyek
tekintetében az egyes felek elkötelezték magukat a GPA-nak történő
megfelelés és piacnyitás mellett. A GPA részes államonként552 lebontva
sorolja fel, hogy mely szervek, szervezetek mely beszerzéseire terjed ki a
hatálya.
A GPA ún. plurilaterális egyezmény, amely azt jelenti, hogy nem minden
WTO tag részese az egyezménynek, csak azok, amelyek csatlakoztak hozzá. A
WTO tagságból ugyanis nem következik a GPA-hez való csatlakozás
kötelezettsége. (Természetesen ez a sajátos helyzet a tárgyalások eredményeként
alakult ki, ugyanis a részes államok egy jelentős része vonakodott kormányzati
beszerzési piacának megnyitásától.) Jelenleg 15 tagja van, amely lényegében 43
WTO államot jelent, ugyanis maga az Európai Unió a részese a GPA-nek, és
nem külön-külön a tagállamok. Így az EU önmagában 28 tagállamot
reprezentál. A GPA tagjai, különösen az EU, ugyanakkor arra törekednek,
hogy a GPA-t plurilaterális megállapodásból többoldalúvá tegyék. Ennek
jegyében támogatják a GPA-hez történő új csatlakozásokat. A WTO új
tagjelöltjeit általában felhívják arra, hogy vállaljanak kötelezettséget a GPA-hez
való csatlakozásra. (A GPA-t a WTO megállapodás 4. melléklete tartalmazza –
ez tartalmazza a plurilaterális egyezményeket, eredetileg 4 db-ot, mára ebből
csak 2 van hatályban).
A harmadik országok előtti piacnyitás kérdése szempontjából
meghatározóak még a különböző államokkal fennálló kétoldalú
szabadkereskedelmi megállapodások.553
Az EU hagyományosan elkötelezett a kormányzati beszerzések
liberalizációja tekintetében, mindig a piacnyitás mellett foglalt állást, és ennek
megfelelő magatartást tanúsított. Ezt az álláspontot azonban az EU
kereskedelmi partnereinek jelentős része nem osztja, és korlátozó,
diszkriminatív közbeszerzési politikát folytat az EU tagállamaiban letelepedett
beszállítókkal szemben. A közbeszerzés hagyományosan olyan terület, ahol
megjelenik a politikai nyomásgyakorlás a belföldi szállítók előnyben részesítése
érdekében a külföldi versenytársaikkal szemben.
Az utóbbi időben a világméretű gazdasági válság hatására tovább erősödött
az EU közbeszerzési piacának nyitottsága és az Unió kereskedelmi
partnereinek protekcionista magatartása közötti aszimmetria, amelynek
kezelésére a Bizottság előterjesztett egy rendelettervezetet 2012-ben.
Tulajdonképpen a közbeszerzési szabályozás 2011-ben indult felülvizsgálata
keretében is célul tűzte ki a Bizottság az európai vállalkozások harmadik
országok piacaira való bejutásának javítását. A probléma kezelésére a Bizottság
egy teljesen új, eddigi megközelítésétől gyökeresen eltérő (és ezért némileg
meglepő) uniós rendelet elfogadására tett javaslatot,554 amelynek tervezetét
2012. március 21-én hozta nyilvánosságra. A tervezet tárgyalása
megkezdődött, ugyanakkor elfogadására nem sok esély mutatkozik.
Az EU másik eszköze a fennálló kereskedelmi korlátozások leküzdésére az
olyan szabadkereskedelmi megállapodások aláírására törekvés, amelyek átfogó
közbeszerzési fejezeteket tartalmaznak az EU beszerzési szabályaihoz hasonló
előírások alapján. Másrészt az EU a GPA részes feleként aktívan tárgyal a
tagjelölt országokkal annak érdekében, hogy a GPA-t többoldalú
megállapodássá alakítsák át. A beszerzési fejezetek tárgyalása során az EU
jogilag biztos és megkülönböztetésmentes bejutást kínál egy hatalmas
beszerzési piacra, ami kedvezően járul hozzá az EU stratégiai előnyéhez a
tárgyalások során. (Ugyanakkor azonban ezt az előnyt kissé mérsékli az EU
általános nyitottsága, mivel a tárgyalópartnerek tudják, hogy még a végleges
alkuban adott ajánlatban nem szereplő beszerzési lehetőségek sem lesznek
elzárva előlük áthatolhatatlan fallal.)

9. A közbeszerzési irányelvek hatálya alá nem

tartozó szerződések, beszerzések
A fentiekben láttuk, hogy a közösségi közbeszerzési irányelvek szabályai – a de
minimis elvéből következően – kizárólag meghatározott értékhatárt elérő
értékű, illetve csak meghatározott tárgyú beszerzésekre terjednek ki. Az
Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata555 szerint ugyanakkor az uniós
értékhatár alatti szerződések odaítélése során is tiszteletben kell tartani az
európai uniós jog alapelveit (így különösen a megkülönböztetés nélküliség és
az átláthatóság alapelveit), amennyiben az érintett szerződések határokon
átnyúló érdekeket képviselnek. (Az értékhatár alatti szerződések azért is
fontosak, mert jelentős lehetőséget jelentenek a belső piaci vállalkozások,
különösen a kkv-k és az induló vállalkozások számára.) Az Európai Bizottság –
az e területen fennálló jogalkalmazási bizonytalanságokra, a tagállamok heves
tiltakozása ellenére – elfogadta azt az értelmező közleményt,556 amely az
irányelvek által nem szabályozott beszerzések kapcsán jelentkező uniós jogi
követelményeket ismerteti, elsősorban az Európai Bíróság e kérdéskörben
hozott ítéleteire támaszkodva. A Bizottság már 2005 őszén elkészítette a
közlemény tervezetét, de a tagállamok kivétel nélkül tiltakoztak az Európai
Bizottság által irányadóként meghatározott feltételek szigora miatt, és egyben
úgy ítélték meg, hogy a Bizottság túllépi hatáskörét. A Bizottság a tagállami
ellenállásra tekintettel nem állt el ugyan az értelmező közlemény elfogadásától,
de az első tervezetet több szempontból is átdolgozta.
A 2006. június 23-án elfogadott értelmező közlemény az ajánlatkérők
számára ad iránymutatást arra vonatkozóan, hogy miként kell az egyes
beszerzések megvalósítása során eleget tenni az Európai Bíróság által előírt
átláthatósági követelményeknek. A közlemény egyrészt azokra a beszerzésekre
vonatkozik, melyek értéke nem éri el az irányadó közösségi értékhatárokat, így
azokra nem is kell a vonatkozó irányelvek rendelkezéseit alkalmazni, másrészt
pedig azokra a szolgáltatásmegrendelésekre, amelyekre a közösségi irányelvek
rendelkezései csak részben terjednek ki (ún. B-szolgáltatások). Nem
vonatkozik ugyanakkor a szolgáltatási koncesszióra.
Az Értelmező közleményben összefoglalt bírósági gyakorlat alapján a
tagállamok ajánlatkérői az irányelvek által nem szabályozott közbeszerzések
esetében is kötelesek tiszteletben tartani az EUMSZ rendelkezéseit, így
különösen az áruk szabad mozgására, a letelepedés szabadságára, a
szolgáltatásnyújtás szabadságára, a diszkrimináció tilalmára, az egyenlő
bánásmódra, az átláthatóságra, az arányosságra és a kölcsönös elismerés elvére
vonatkozó követelményeket. Az EUMSZ-ből eredő alapvető követelményeket
ugyanakkor csak az olyan közbeszerzésekre kell alkalmazni, melyek
összefüggnek a belső piac működésével. Az Értelmező közlemény szerint
minden esetben az egyes ajánlatkérők felelőssége annak eldöntése, hogy a
tervezett közbeszerzési eljárás esetlegesen felkeltheti-e más tagállambeli
gazdasági szereplők érdeklődését. E döntésnek pedig az adott közbeszerzési
eljárás egyedi körülményeinek értékelésén kell alapulnia. Az Értelmező
közlemény ezt követően sorra veszi, hogy az EUMSZ alapelveinek tiszteletben
tartása, valamint érvényre juttatása milyen eljárási cselekmények követését
feltételezi, vagyis részletesen elemzi a megfelelő mértékű nyilvánosság
biztosításának (a meghirdetésnek), a szerződés odaítélésének és a
jogvédelemnek a kérdését.
Az átláthatóság követelményének biztosítása céljából minden potenciális
ajánlattevő érdekében megfelelő mértékű nyilvánosságot kell biztosítani,
amely lehetővé teszi a piac verseny előtt történő megnyitását. Ennek
érdekében a szerződést annak odaítélése előtt hozzáférhető „hirdetményben”
közzé kell tenni (pl. az interneten, a nemzeti hivatalos lapokban, a
közbeszerzési felhívásokra szakosodott nemzeti lapokban, országos vagy
regionális terjesztésű újságokban és szakkiadványokban, vagy akár az Európai
Unió Hivatalos Lapjában és a TED-adatbázisban).
A piac verseny előtt történő megnyitása és a közbeszerzési eljárások
pártatlanságának ellenőrzése leginkább pedig azáltal biztosítható, hogy a
szerződés tárgyát hátrányos megkülönböztetéstől mentesen írják le, azonos
hozzáférést biztosítanak valamennyi tagállam gazdasági szereplői számára,
kölcsönösen elismerik a diplomákat, a tanúsítványokat, valamint a
képesítéseket igazoló iratokat, megfelelő határidőket szabnak, valamint
átlátható és objektív megközelítést alkalmaznak. Végül a valamilyen szintű
jogvédelem biztosításának fontosságát hangsúlyozza a Bizottság, amely az
eljárás pártatlanságának ellenőrzését biztosítja.
10. Az állami és a magánszektor közötti fejlesztési,
illetve szolgáltatási együttműködés (Public
Private Partnership)
A Public Private Partnership (PPP) a köz- és magánszféra olyan
együttműködését jelenti, amelyben a közfeladathoz kötődő tervezési, építési,
működtetési és nanszírozási feladatokat az állam a megszokottnál nagyobb
mértékben, ugyanakkor komplexebb módon bízza a magánszektorra. A PPP
típusú együttműködések általános jellemzője a viszonylag hosszú – 20–30 éves
– időtáv, így a magánszféra nemcsak az infrastruktúra létrehozásában vállal
szerepet, hanem a közszolgáltatás nyújtásának felelőssége is rá hárul, továbbá –
legalább részben – a magánszféra szerepet vállal a projekt nanszírozásában is.
A PPP az Európai Unió egyes régi tagállamaiban már évtizedekre visszanyúló
hagyományokkal rendelkezik. Az európai közösségi jogalkotók is egyre
gyakrabban foglalkoznak a PPP-vel, elsősorban persze abból a szempontból,
hogy szükség van-e valamilyen közösségi szintű jogalkotásra annak érdekében,
hogy e konstrukciók esetében is biztosított legyen a tiszta verseny, az
átláthatóság, és nem utolsósorban a közpénzek felhasználásának nyomon
követése. A közösségi jogi szabályozás jelenleg nem fedi le a PPP valamennyi
szóba jöhető konstrukcióját. Bizonyos konstrukciók a közbeszerzési irányelvek
hatálya alá tartoznak, míg mások nem, és így nem is vonatkozik rájuk
közösségi jogi szabályozás (legfeljebb a közösségi jog általános elvei). A
közösségi jogalkotók azonban felismerték azt, hogy a jogi szabályozás hiánya
adott esetben nehezítheti, vagy akár el is lehetetleníti egyes PPP-konstrukciók
megvalósítását. Annak érdekében, hogy e szabályozási hiány ne akadályozhassa
a magánszféra bevonását fontos projektek megvalósításába, az Európai
Bizottság Zöld Könyvet készített a PPP-ről.557 A Zöld Könyv alapján
lefolytatott konzultációt követően a Bizottság 2005. november 15-én
elfogadott egy közleményt az állami és a magánszektor közötti fejlesztési,
illetve szolgáltatási együttműködésről, valamint a közbeszerzésre és a
koncesszióra vonatkozó közösségi jogról.558 A Zöld Könyv alapján
lefolytatott konzultáció egyik fő megállapítása az volt, hogy a hatályos
szabályok alapján a tagállamok nem tudják kezelni az ún. intézményesített
PPP konstrukcióját, vagyis azt a helyzetet, amikor a közszolgáltatást nyújtó
vállalkozás az állami szerv és a magánpartner közös tulajdonában áll. A
Bizottság e kérdés tisztázására egy önálló szabályozás kialakítása helyett
elegendőnek tartotta egy értelmező közlemény559 elfogadását, amelyet ki is
adott 2008. február 5-én. A Közlemény bemutatja, hogy a Bizottság szerint
hogyan kell alkalmazni a közbeszerzésekre és koncessziókra vonatkozó
közösségi rendelkezéseket PPP létrehozása és működtetése esetén.
Jelentős előrelépésnek számít továbbá, hogy a PPP konstrukciók
szempontjából ugyancsak kiemelt jelentőséggel bíró koncessziók a 2014-ben
elfogadott jogszabálycsomag keretében önálló irányelv keretében szabályozásra
kerültek. Az építési koncesszió odaítélésére az irányelv elfogadását megelőzően
csupán néhány másodlagos jogi rendelkezés vonatkozott, míg a szolgáltatási
koncesszió csak az EUMSZ általános elveinek hatálya alá tartozott. Mindez
jelentős jogbizonytalanságot okozott. Az uniós jog ugyanis nem korlátozza az
ajánlatkérőket abban, hogy saját erőforrásaik felhasználásával teljesítsék a
hatáskörükbe tartozó közérdekű feladatokat, de ha az ajánlatkérő úgy dönt,
hogy külső jogalanyt vesz igénybe e feladatok teljesítéséhez, akkor valamennyi
uniós gazdasági szereplőnek hatékony hozzáférést kell biztosítani a piachoz. A
koncessziós szerződések odaítélésére vonatkozó új uniós jogi keret a
várakozások szerint elősegíti, hogy az infrastruktúra és a stratégiai
szolgáltatások terén az állami és magán beruházások a legjobb ár-érték
arányban valósuljanak meg.

11. Ismétlő kérdések
    1.  Milyen főbb célkitűzések állnak az Európai Unió közbeszerzési
politikájának hátterében?
    2.  Mi az egyes uniós intézmények szerepe a közbeszerzési politika
alakításában?
    3.  Milyen típusú hatáskörrel rendelkezik az Európai Unió az uniós
közbeszerzési szakpolitika tekintetében?
    4.  Mely szervezetek minősülnek ajánlatkérőnek a jelenleg hatályos
közbeszerzési irányelvek (a 2004/17/EK irányelv és a 2004/18/EK
irányelv) és a 2014-ben elfogadott új irányelvek értelmében ( gyelemmel
az Európai Bíróság irányelvi rendelkezéseket értelmező ítéleteire is)?
    5.  Milyen beszerzésekre, szerződésekre terjed ki az irányelvek szerinti
közbeszerzési eljárási kötelezettség?
  6. Mit jelent a házon belüli beszerzés?
    7.  Milyen esetben élveznek kivételt az ún. védelmi (katonai) és biztonsági
beszerzések a közbeszerzési irányelvek hatálya alól?
  8. Milyen szabályok szerint lehet – amennyiben lehet – a közbeszerzési eljárás
alapján megkötött szerződéseket módosítani?
    9.  Milyen elvárásokat fogalmaznak meg – a 2007/99/EK irányelvvel
módosított – jogorvoslati irányelvek (89/665/EGK és 92/13/EK irányelv)
a tagállamok által kialakított jogorvoslati fórumokkal, jogorvoslati
eszközökkel szemben?
10.  Milyen módon kell eljárnia a tagállamoknak az uniós értékhatár alatti
beszerzések esetében?

12. Ajánlott olvasmányok
Christopher H. Bovis: EU Public Procurement Law, Second Edition, 2012,
Elgar European Law.
Sue Arrowsmith: EU Public Procurement Law: an Introduction, 2011,
http://www.nottingham.ac.uk/pprg/documentsarchive/asialinkmaterials/eu
publicprocurementlawintroduction.pdf
Varga Ágnes: Az EU közbeszerzési szabályainak reformja – új közbeszerzési
irányelvek. Közbeszerzési Szemle, 2012. 2. évf., február 58. p.
Várhomoki-Molnár Márta: Az EU közbeszerzési politikájának
modernizálásáról szóló zöld könyv. Közbeszerzési Szemle, 2011. 1. évf. 2.
sz. 51–54. p.
 
 
 
 
 
 
 
7. fejezet

Regionális politika

1. A regionális politika jelentősége, az alapfogalmak

2. A regionális politika alapelvei és céljai
3. Az Európai Unió regionális politikájának története
4. Elsődleges jogalap
5. A regionális politika szabályozása
6. A szabályozás áttekintése
7. Ismétlő kérdések
8. Website-ok
9. Táblázatok, térképek mellékletben
 
 
 
 
 
 
 

1. A regionális politika jelentősége, az alapfogalmak

Az Európai Unió regionális politikája kapcsán a regionális politika fogalma
mellett leggyakrabban a gazdasági és társadalmi kohézió, a területi kohézió,
valamint a strukturális fejlesztés fogalmával találkozhatunk, gyakran rokon
értelmű kifejezésekként használva őket. Bár sok esetben egy adott fejlesztési
feladat megoldása egyszerre jelentheti a gazdasági és társadalmi kohézió
erősítését, területi fejlesztést, egy régió felzárkóztatását, vagy egy társadalmi-
gazdasági szerkezeti hiányosság felszámolását, mégis érdemes különbséget
tennünk az egymást sok tekintetben átfedő fogalmak között.
A gazdasági és társadalmi kohéziós politika fogalmán fejlesztési célkitűzések,
felzárkóztatási intézkedések és eljárások összességét értjük. Ez egy adott társadalmi-
gazdasági közösség gazdasági, társadalmi közigazgatási vagy földrajzi
szempontok, vagy azok kombinációja alapján beazonosítható egységeinek
olyan összehangolt fejlesztését jelenti, amelynek során a közösség egészének
fejlődése, mint fő célkitűzés, a számszerűsíthető jellemzőik alapján a közösség
átlagától elmaradó egységek (régiók vagy tagállamok) előnyben részesített
támogatását szem előtt tartva valósul meg.
Az Európai Közösség történetében a gazdasági és társadalmi kohézió fogalmát
az Egységes Európai Okmány vezette be (1987). Eszerint az európai integráció
vonatkozásában a társadalmi és gazdasági kohézió megvalósításának célterületét
a régiók képezik. A kohéziós politika magában foglalja a tagállamok
gazdaságpolitikájának összehangolását az elmaradott régiók fejlesztése
érdekében. A közös politikák megvalósítása a hátrányos régiók fejlesztésének
gyelembevételével történik. A gazdasági és társadalmi kohézió céljainak valóra
váltásában a strukturális politika eszközei kiemelt szerepet játszanak.
 A kohéziós politika fogalma a támogatáspolitika fejlődése során kiegészült a
területi kohézió fogalmával.560 A területi kohézió a térségi szintű kohézióra,
közeledésre törekszik. Így szorgalmazza egyrészt a térségeken belüli gazdaság,
társadalom és környezet közötti harmonikus kapcsolatok kialakítását, másrészt
az egyes térségek közötti prosperáló gazdasági és társadalmi kapcsolatok
létrejöttét. A területi kohézió ösztönzi a térségek belső erőforrásainak feltárását,
fenntarthatóságuk megteremtését, helyreállítását és versenyképességük
feltételeinek megteremtését.
A strukturális fejlesztési politika olyan intézkedések és eljárások összessége,
amelyek adott gazdasági vagy társadalmi szerkezeti hiányosságok, lemaradások
felszámolását, illetve csökkentését célozzák.
Az Európai Unió strukturális politikája a tagállamoknak, azok adott
régióinak, gazdasági szektorainak, illetve társadalmi csoportjainak integrációját
veszélyeztető szerkezeti problémák megszüntetését célozza. Az Unióban a
strukturális politika megvalósításának tipikus szintjét a régiók jelentik; a
szerkezeti problémákat a strukturális alapok eszközrendszere révén regionális
szinten kezelik. A strukturális politika az Európai Unió gyakorlatában a
regionális politika kiszolgálója: a regionális politika célkitűzéseit a strukturális
és beruházási alapokból nanszírozott intézkedésekkel valósítják meg.
Regionális politikán azoknak a céloknak, intézkedéseknek és eljárásoknak az
összességét értjük, amelyek egy adott földrajzi, igazgatási vagy statisztikai-
tervezési egységnek más ilyen egységekhez vagy az adott egységet magában
foglaló társadalmi-gazdasági-politikai közösséghez (régiókhoz vagy
tagállamokhoz) képest fennálló, számszerűsíthető gazdasági jellemzők alapján
kimutatható tartós elmaradottságának csökkentésére vagy megszüntetésére
irányulnak.
Az Európai Unió regionális politikája az Unió egyes régiói között fennálló
különbségek csökkentésére irányuló szakpolitika, amely a régiók integrációjának
támogatása révén szolgálja a társadalmi, gazdasági és területi kohézió közösségi
szintű előmozdítását.
A regionális politika, mint a Közösség belső fejlesztési politikájának
legrégebbi megjelenési formája az integrációs érintkezésben a legáltalánosabb
belső fejlesztési fogalomként jelenik meg. Maga az Egységes Európai Okmány
által bevezetett gazdasági és társadalmi kohézió is alapvetően a régiók szintjét
nevesíti. Jóllehet az Unió belső fejlesztési politikáját leginkább a tágabb fogalom,
a gazdasági, társadalmi és területi kohézió fedi le, a több évtizedes hagyomány
szerint a közösségi jogban a regionális politika fogalma éppúgy használatos,
mint a kohéziós politika fogalma.
2. A regionális politika alapelvei és céljai
Az Európai Közösség regionális politikájának alapelveit a 2052/88/EGK
tanácsi rendelet, mint keretrendelet fektette le. Ezek az alapelvek évtizedeken
át meghatározták az európai regionális politikát. A négy kiemelt alapelv,
amelyek ma is áthatják a regionális politikát, a következők: koncentráció,
programozás, partnerség, addicionalitás.
–  A koncentráció alapelve szerint a regionális politika eszközeinek hatékony
felhasználása érdekében pontosan meghatározott célkitűzések megvalósítására
kell összpontosítani a rendelkezésre álló forrásokat.
–  A programozás elve a kohéziós politika támogatásai felhasználásának
megtervezését, a prioritások meghatározását, a projektek pontos
beazonosítását szolgálja. Előirányozza, hogy a kohéziós politika forrásait
többéves integrált programokra kell fordítani, olyan módon, hogy az egyes
szektorokra vonatkozó intézkedések hatásai egymást erősítsék. A
programozás elve alapján készült többéves célkitűző dokumentumok
részletesen szabályozott eljárásrend alapján születnek; meghatározzák
nemzeti, illetve regionális szinten az elérendő célokat, rögzítik az
elérésükhöz szükséges szociális, beruházásösztönző, környezetvédelmi,
infrastrukturális stb. intézkedések összességét. A programozás megvalósítása a
regionális politika eljárásrendjében a tagállamok és a Bizottság
együttműködésének keretei között történik. Az alapok célkitűzéseit egy
többéves programozási rendszer keretében kell megvalósítani, amely több
szakaszból áll, beleértve a prioritások meghatározását, a nanszírozást,
valamint egy irányítási és ellenőrzési rendszert.
– A partnerség elve feltételezi az uniós regionális politika megvalósításában részt
vevő szereplők, vagyis az Európai Bizottság, a tagállami központi hatóságok, a
tagállami regionális intézmények, az önkormányzatok, városi és egyéb
közhatóságok, valamint a gazdasági és társadalmi partnerek, továbbá a civil
társadalmat képviselő szervezetek közötti együttműködést.
– Az addicionalitás elve azt jelenti, hogy a kohéziós politika támogatásai nem
helyettesíthetik a tagállam közkiadásait vagy az annak megfelelő strukturális
 kiadásokat, hanem azokat kiegészítik. Az addicionalitás elvének való
megfelelést a tagállamok már a regionális programok elkészítésének kezdeti
szakaszában kötelesek biztosítani, illetve meg kell teremteniük a közös
nanszírozás ellenőrzésének lehetőségét is.561
A kohéziós politika 2013. évi reformja, amely meghatározza a 2014–2020
közötti kereteket, megújította a regionális politika lapelveit is. Az Európai
Parlament és a Tanács 1303/2013/EU rendelete562, a 2014–2020-as időszakra
vonatkozó koordinációs rendelet a kohéziós politika keretében támogatást
nyújtó alapok, nevezetesen az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az
Európai Szociális Alap (ESZA), a Kohéziós Alap, az Európai Mezőgazdasági
Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alap
(ETHA) keretében nanszírozott intézkedések összehangolása érdekében
közös rendelkezéseket állapított meg. A rendelet által bevezetett terminológia
szerint a felsorolt alapokat európai strukturális és beruházási alapoknak
nevezzük.
A 1303/2013/EU rendelet határozza meg a strukturális és beruházási
alapoknak nyújtott uniós támogatás elveit. Az általános elvek a következők.
–  Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre vonatkozó uniós
stratégia563 támogatása, gyelembe véve a vonatkozó Európa 2020 integrált
iránymutatásokat és az EUMSZ 121. cikkének (2) bekezdésével összhangban
elfogadott, releváns országspeci kus ajánlásokat, valamint nemzeti szinten a
nemzeti reformprogramot.
– Összhang a releváns szakpolitikákkal és horizontális elvekkel.
–  A szubszidiaritás elvének megfelelő együttműködés a Bizottság és a
tagállamok között.
–  Az arányosság elvének tiszteletben tartása az alapok végrehajtására és
felhasználására vonatkozó, a monitoringgal, jelentéstétellel, értékeléssel,
irányítással és kontrollal kapcsolatos intézkedések és a nyújtott támogatás
mértékének tekintetében.
– A tagállamok és a Bizottság közötti megosztott irányítás keretében használják fel
az uniós költségvetési támogatást.
–  A Bizottság és a tagállamok a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét
alkalmazzák.
A 1303/2013/EU rendelet meghatározza a horizontális elveket is, amelyek az
alábbiak.
– Partnerség és többszintű kormányzás. Az egyes programok érdekében minden
egyes tagállam partnerségi megállapodást hoz létre az illetékes regionális és
helyi hatóságokkal. A többszintű kormányzáson alapuló megközelítésnek
megfelelően a tagállamok bevonják a partnerségi megállapodás résztvevőit a
partnerségi megállapodások és az előrehaladási jelentések elkészítésébe a
programok elkészítésének és végrehajtásának teljes folyamata során.
–  A nemek közötti egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalma. A
tagállamok és a Bizottság biztosítják a nemek közötti esélyegyenlőség elve
érvényesülését a programok elkészítése és végrehajtása során.
–  Fenntartható fejlődés. A strukturális és beruházási alapok célkitűzéseit a
fenntartható fejlődés elvének megfelelően, valamint a környezet
minőségének megóvása, védelme célja szerint kell megvalósítani, gyelembe
véve a szennyező zet elvet is.
A regionális politika támogatásának koncentrálása érdekében a
1303/2013/EU rendelet meghatározza a támogatások küldetését, céljait és
földrajzi hatókörét.
A strukturális és beruházási alapok küldetése a rendelet szerint az, hogy
hozzájáruljanak az Unió gazdasági, társadalmi és területi kohéziójához vezető
intézkedések megvalósításához az EUMSZ 174. cikkének megfelelően. Az
alapok által támogatott tevékenységeknek hozzá kell járulniuk az intelligens,
fenntartható és inkluzív növekedésre vonatkozó uniós stratégia
megvalósításához.
Az alapok küldetésének sikere érdekében a következő célkitűzéseket kell
követni:
– beruházások a növekedésbe és munkahelyteremtésbe, valamint
– az ERFA-ból támogatandó európai területi együttműködés.
A strukturális alapok támogatják a növekedést és munkahelyteremtést
szolgáló beruházások célkitűzést az 1059/2003/EK rendelettel létrehozott, a
105/2007/EK rendelettel módosított statisztikai területi egységek
nómenklatúrája 2. szintjének (lásd még NUTS 2. szintű régiók) megfelelő
valamennyi régióban. A célkitűzés forrásait a következő három régiókategória
között osztják el:
– a kevésbé fejlett régiók, ahol az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) nem
éri el az EU–27 átlagos GDP-jének 75 százalékát;
– az átmeneti régiók, ahol az egy főre jutó GDP az EU–27 átlagos GDP-jének
75 százaléka és 90 százaléka között van;
– a fejlettebb régiók, ahol az egy főre jutó GDP meghaladja az EU–27 átlagos
GDP-jének 90 százalékát (az egyes régiók vásárlóerő-paritáson mért, és a
2007–2009 közötti időszak uniós értékei alapján számolt egy főre jutó
GDP-je alapján).
A Kohéziós Alap azokat a tagállamokat támogatja, amelyek a vásárlóerő-
paritáson mért, és a 2008–2010 közötti időszak uniós értékei alapján számolt
egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelme (GNI) nem éri el az EU-27-ben
ugyanabban a referencia-időszakban mért átlagos GNI 90 százalékát.
3. Az Európai Unió regionális politikájának története
1975–1978: 1,3 milliárd ECU; 2000–2006: 213 milliárd euró, 2007–2013:
308 milliárd euró; 2014–2020: 325 milliárd euró. Leglátványosabban ezek a
számok jelzik az Európai Unió regionális politikájának fejlődését az elmúlt
évtizedekben. Az első összeg az akkori közösségi költségvetés hozzávetőleg 5
százalékát jelentette, a második majdnem 38 százalékát, a harmadik közel 36
százalékát, a negyedik a 34 százalékát jelenti.
Az európai regionális politika értékelésekor két álláspont azonosítható. Az
egyik szerint a regionális politika alapvetően nem más, mint az európai
integrációs alkufolyamatoknak egy hatékony eszköze, amely lehetővé teszi,
hogy a szegényebb, elmaradottabb országokat a regionális politika keretei
között megvalósított jövedelemtranszferek keretében kárpótolják. A másik
nézet szerint a regionális politika az integráció belső logikájából következő
szükségszerűség, amely európai dimenzióban képes elemezni és kezelni az
Unión belüli regionális különbségeket, megoldásokat adni a regionális
problémára, és aktívan hozzájárulni a mai Európai Unió egyik alapvető célját
jelentő társadalmi-gazdasági kohézió megvalósításához.

3.1. A kezdetektől az Európai Regionális Fejlesztési Alap

létrehozásáig
A közös regionális politika nem szerepelt a Római Szerződésben: a Szerződés
második cikke rögzíti ugyan, hogy a „szerződés célja a tagállamok harmonikus
fejlődésének elősegítése és az életminőség javítása”, de a szerződés rendelkezései
között nem találunk konkrét regionális politika létrehozására irányuló
célkitűzéseket, illetve nem szerepelnek ilyennek sem forrásai, sem intézményei.
A Közösségeket alapító tagállamok megelégedtek azzal, hogy a Szerződés 123.
szakasza értelmében létrehozták az Európai Szociális Alapot (ESZA), melyből –
korlátozott hatókörrel és hatásfokkal – nanszíroztak elsősorban a munkaerő
mobilitásával, felzárkóztatásával és átképzésével kapcsolatos intézkedéseket.
Létrehozták továbbá az Európai Beruházási Bankot, amely részt vett az
elmaradottabb régiók különféle – adott esetben gazdasági felzárkózást szolgáló
– programjainak nanszírozásában.
Számos körülménnyel magyarázható az a tény, hogy az európai
integrációnak e kezdeti szakaszában nem került sor a közös regionális politika
megalapozására. Először is, a hat alapító tagállam Európának szinte a
legfejlettebb területeit foglalta magába. Ezek között (kevés kivételtől eltekintve,
pl. Olaszország) nem voltak olyan regionális különbségek, amelyek sürgős
közös lépéseket követeltek volna.
Másodszor az európai integráció alapító szerződéseinek aláírására a háborús
újjáépítést követő gazdasági fellendülés körülményei között került sor. Az
ESZAK által koordinált klasszikus nehézipari ágak válságának első jelei
épphogy csak mutatkoztak, így joggal tűnhetett úgy, hogy a regionális
különbségek csak múlékony maradványai a nemzetállamokból építkező
Európa gazdasági rendszerének.
A hatvanas évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a regionális-strukturális
elmaradottság olyan tényező, amellyel hosszú távon kell számolniuk mind a
tagállamoknak, mind az európai integráció intézményeinek. Ezt egyértelművé
tette a hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá váló gazdasági visszaesés. Ennek
hatására a regionális politika ügye elmozdulni látszott a holtpontról. 1971-től a
tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy nemzeti regionális politikájuk
keretein belül meghatározzák a saját legfejlettebb régióiknak nyújtható
támogatás arányát. Kötelezettségvállalásuk arra szólt, hogy a fejlettebb
kategóriákba tarozó régiókban 20 százalékot meghaladó beruházási támogatást
nem nyújtanak, míg egyéb területeken ilyen korlát nem létezett.
A regionális különbségek elleni közösségi fellépés igényét tovább növelte a
közösség első kibővülése: az Egyesült Királyság csatlakozásával hanyatló ipari
területek egész sora került a Közösséghez, míg Írország belépésével a többi
tagállamnál számottevőbben szegényebb és elmaradottabb nemzet került be a
közösség tagjai közé.
Emellett a regionális politika mint nanszírozási eszköz is szerepet kaphatott
az új tagállamok csatlakozásához kapcsolódó politikai alkufolyamatban: a
regionális politika forrásaival „meg lehetett vásárolni” egy-egy engedményt a
csatlakozási tárgyalások során.
 Arra is érdemes emlékeztetni, hogy a hetvenes évek elején–közepén került
sor a gazdasági és pénzügyi unió irányába tett első lépésekre, szintén a Közösségen
belüli gazdaságdiplomáciai tárgyalások keretei között. E bonyolult
alkufolyamatban szintén szerepet kaphatott a regionális politika, mint
közösségi szintű újraelosztó rendszer. Némileg leegyszerűsítve, a gazdasági
integráció kiteljesedésének esetleges vesztesei ellentételezést igényeltek valamilyen
közösségi forrásból, és ehhez a regionális politika jogcíme és eszközrendszere
megfelelőnek ígérkezett.
Nem véletlen tehát, hogy a gazdasági és pénzügyi integráció szempontjából
is jelentős lépésnek minősülő 1972-es párizsi csúcsértekezleten kötelezték el
magukat a tagállamok vezetői a Közösségen belüli regionális és strukturális
aránytalanságok csökkentésére. E döntéssel összefüggésben két irányban tettek
jelentősebb előrelépést: egyrészt elhatározták a tagállamok nemzeti regionális
politikáinak fokozottabb koordinációját, másrészt döntöttek arról, hogy
létrehozzák az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (ERFA), a közös regionális
politika nanszírozásának biztosítása céljából.564
A regionális politika részeként a tagállamok kibővítették regionális
politikájuk koordinációját is. A korábbi szisztémát nomítva, régióikat ettől
kezdve négy kategóriába sorolták, a tagállamok által nyújtható támogatások
maximuma szerint. Eszerint megmaradt a legfejlettebb régió kategóriája, amely
legfeljebb 20 százalék kormányzati támogatásra jogosult az egyes projektek
nanszírozása esetén, de felállítottak három további kategóriát is: a második és
a harmadik kategóriában 25 százalék, illetve 30 százalék lehetett a támogatás
aránya, az utolsó kategóriában viszont csak annyi korlátozás szerepelt, hogy 35
százalékot meghaladó támogatás felett a Bizottságnak joga volt vizsgálatot
indítani, hogy az adott támogatás nem sérti-e az Európai Közösség
alapelveit.565
A közös európai regionális politika célkitűzéseinek intézményi kereteit az
1986-ban aláírt és 1987-ben hatályba lépett Egységes Európai Okmány
határozta meg, a regionális politika megvalósításának részletes szabályait pedig
az annak elfogadását követő jogszabályok tartalmazták.
3.2. A strukturális alapok 1989-es reformja, az alapelvek
lefektetése
Az európai regionális politika reformja az Egységes Európai Okmány
elfogadásához kötődik. Az Egységes Európai Okmány emelte a regionális
politikát és magát az ERFA-t az elsődleges közösségi joganyagba, amikor
beillesztette az EKSZ rendelkezései közé a harmadik rész V. címét: a Gazdasági és
társadalmi kohéziót. Az új rendelkezések meghatározták a közösségi regionális
és strukturális politika alapjait, és előirányozták az e célok elérését szolgáló
strukturális alapok reformját.
A reform megvalósulását a Tanács által 1988 során elfogadott öt rendelet
jelentette, amelyek konkretizálták az Egységes Európai Okmányban lefektetett
célkitűzéseket. E rendelkezések tartalmazzák a regionális politika négy
alapelvét: a koncentrációt, a partnerséget, a programozást, és az addicionalitást.
A közösségi regionális politika természetesen nem „önmagában” született,
hanem az európai integráció szempontjából jelentős döntésekkel egy időben. A
regionális politika alapjait képező Egységes Európai Okmány aláírásakor a
Közösség már túl volt Görögország felvételén, majd 1986-ban megtörtént az
ibériai kibővülés, taggá vált Spanyolország és Portugália. Mindhárom új
tagállam óriási gazdasági hátrányban volt a korábbi tagállamokhoz képest. Az
egységes belső piac megteremtésére elindított programok megvalósítása, az
integráció felgyorsítása mellett ésszerű igényként merült fel az integráció vélt
hátrányainak orvoslására irányuló eszközök, elsősorban a regionális politika
hatékonyságának növelése.
3.3. A források megteremtése, majd növelése: a Delors I. és
II. csomag, a Kohéziós Alap
Az intézményi keretek létrehozása önmagában nem eredményezhette valóban
hatékony regionális politika működését. Ez utóbbihoz ugyanis megfelelő
központosított közösségi pénzforrásokra volt szükség, amelyek felhasználhatók a
regionális politika céljainak elérésére.
A regionális politika pénzügyi forrásainak megteremtése a Jacques Delors
bizottsági elnök által kezdeményezett költségvetési reformhoz kapcsolódik. A
Delors I. csomagnak elkeresztelt intézkedés együttes egyik jelentős eleme volt a
regionális és strukturális fejlesztési célokra felhasználható pénzeszközök
arányának megduplázása. A csomag részeként az Európai Tanács 1988-ban
megkétszerezte az 1988–1992-es időszakban a regionális politika céljaira
fordítandó pénzeszközök nagyságát.
A Maastrichti Szerződés aláírása után, de még annak hatálybalépése előtt
került sor a strukturális alapok működésének felülvizsgálatára és a regionális
politika eszközrendszerének javítására. Ennek keretében nomítottak a
koncentráció alapelve által meghatározott célokon, egyszerűsítették és
áttekinthetőbbé tették az alapok elosztására vonatkozó eljárásokat. Emellett
1994-ben létrehozták az Európai Beruházási Alapot, amelynek célja a
transzeurópai hálózatok, illetve a kis- és középvállalatok támogatása. Az alap
tőkéjét a tagállamok jegyezik, és ez az intézmény jellegénél fogva
tőkebefektetésekkel vesz részt olyan projektekben, amelyek nanszírozása
kizárólag kereskedelmi banki közreműködéssel nem megoldható.
Ezzel párhuzamosan került sor a strukturális alapok költségvetésének újabb
nagyarányú növelésére az ún. Delors II. csomag keretében. A Delors II. csomag
a Közösség 1994–1999-es költségvetési periódusán belül határozta meg a
strukturális alapok, illetve a Kohéziós Alap pénzügyi forrásait. Az új
költségvetés az 1994–1999 közötti időszakra a strukturális alapok
költségvetését összesen 150 milliárd ECU-ra növelte (1993-as árakon).
A regionális politika intézményrendszere a Maastrichti Szerződéssel tovább
bővült. Az uniós szerződés aláírásához szükséges alku keretében ugyanis a
legszegényebb tagállamok ígéretet kaptak egy olyan, speciálisan nekik szánt
támogatási forma létrehozására, amely szerkezetileg és módszerében eltér a
strukturális alapoktól, de amely céljában mégis az unión belüli gazdasági-
társadalmi különbségek csökkentését tűzi ki célul. Az új intézményről, a
Kohéziós Alapról az EKSZ 161. cikke rendelkezett. Az Alap az 1992. évi
edinburghi csúcs után kezdte meg működését, először egy ideiglenes
rendelkezés alapján,566 majd a Maastrichti Szerződés hatálybalépését követően
végleges végrehajtási rendelet nyomán.567
A Kohéziós Alap kedvezményezettjei – ellentétben a regionális politika
céljainak megvalósítását szolgáló strukturális alapokkal – nem régiók, hanem a
közösségi átlag GNP 90 százalékát el nem érő tagállamok.
A Maastrichti Szerződés számos egyéb változást is hozott a regionális politika
szempontjából. Létrehozta az Unió újabb intézményét, a Régiók Bizottságát,
amelynek legfontosabb szerepe az, hogy véleményt nyilváníthat a regionális
politikát illető jogalkotási folyamatban; továbbá az Európai Bizottság
kötelezettségévé tette, hogy legalább háromévente jelentést készítsen a
tagállamok kohéziójának alakulásáról.

3.4. A 2007–2013. évi szabályozási keret

2006-ban a Tanács 1083/2006/EK rendelete kibővítette az alapelvek körét, a
2007–2013-as időszakban a koncentráció, programozás, partnerség és
addicionalitás kibővült a területi szintű végrehajtással, az arányos támogatással, a
megosztott irányítással, a fér ak és nők közötti egyenlőséggel, a fenntartható
fejlődéssel.
A Tanács 1083/2006/EK rendelete meghatározta azt a három fő
célkitűzést,568 amelyekre a kohéziós politika támogatásai fordíthatóak.
Ezeknek a célkitűzéseknek a keretében a kohéziós támogatások szolgálták az
Európai Unió gazdasági és társadalmi kohéziójának erősítését, a Közösség
harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését. Az intézkedések célja
volt, hogy csökkentsék a gazdasági, társadalmi és területi egyenlőtlenségeket,
amelyek különösen a fejlődésben lemaradt országokban és régiókban, valamint
a gazdasági és társadalmi átalakulással és a népesség elöregedésével
összefüggésben alakultak ki. Az alapok által nanszírozott projekteknek
magukban kellett foglalniuk a fenntartható fejlődést célzó közösségi
prioritásokat azáltal, hogy fokozzák a növekedést, a versenyképességet és
növeljék a foglalkoztatást, a társadalmi befogadást, valamint védjék és javítsák a
környezet minőségét. E célból az ERFA, az ESZA, a Kohéziós Alap, az
Európai Beruházási Bank hozzájárul a következő három célkitűzés
megvalósításához:
– konvergencia,
– regionális versenyképesség és foglalkoztatás,
– európai területi együttműködés.

3.5. A kedvezményezett régiók lehatárolásának

egységesítése: a NUTS-rendszer
A szabályozás célja: a kohéziós politika kedvezményezett földrajzi egységeinek
pontos meghatározása.
A regionális politika fejlődésének korai szakaszaiban sok gondot okozott a
Közösség számára, hogy a támogatandó régiók lehatárolását a tagállamok
végezték el, gyakran történeti-kulturális hagyományaik alapján, így azok
rendkívül eltérőek voltak. Az ilyen területeken mért statisztikai adatok csak
nehezen voltak összevethetőek egymással, és ez komoly problémát jelentett
mind a források elosztását tekintve, mind az egyes intézkedések
hatékonyságának mérésekor. Ezeknek a problémáknak a megoldására hozták
létre közösségi szinten az ún. NUTS-rendszert (Nomenclature des unités
territoriales statistiques).569 A NUTS-rendszer lehetővé teszi, hogy az uniós
tagállamok eltérő méretű és jellegű régióit viszonylag egységes statisztikai
rendszerben határozzák meg. A rendszer egységeinek lehatárolására a
tagállamok tesznek javaslatot, amit a Unió statisztikai hivatala, az Eurostat
véleményez és hagy jóvá.
Az Európai Parlament és a Tanács 2003-ban rendeletet570 fogadott el
annak érdekében, hogy a különböző NUTS szintű egységek a jövőben
egységes elvek alapján kerüljenek létrehozásra. Eszerint a NUTS-osztályozás
hierarchikus jellegű nómenklatúra. A rendelet minden tagállamot 1. NUTS-
szintű területi egységekre oszt fel, amelyek mindegyike 2. NUTS-szintű
területi egységekre osztódik, ezek pedig 3. NUTS-szintű területi egységekre
osztódnak.
A rendelet a NUTS 1, 2 és 3 szinten a régiók meghatározásának egyértelmű
szabályozását hozta létre az alábbi népességhatárokkal:
– NUTS 1: 3–7 millió fő;
– NUTS 2: 800 000–3 000 000 fő;
– NUTS 3: 150 000–800 000 fő.
Amennyiben egy tagállam teljes népessége egy adott NUTS-szintre
vonatkozó alsó küszöbérték alatt van, ezen a szinten az egész tagállam egyetlen
NUTS területi egységet alkot. A regionális politika szempontjából a
legfontosabb két szint a NUTS 2 (átlagosan 1,8 millió lakossal), valamint a
NUTS 3 (átlagosan 410 ezer lakossal).

4. Elsődleges jogalap
Az EUSZ 3. cikke, amely meghatározza az Európai Unió céljait, (3)
bekezdésében úgy fogalmaz, hogy az Unió „előmozdítja a gazdasági, a
társadalmi és a területi kohéziót, valamint a tagállamok közötti szolidaritást”.
A kohéziós politika fejezete az EUMSZ-be került, annak XVIII. címe viseli
a Gazdasági, társadalmi és területi kohézió címet. (Korábban az EKSZ
Harmadik részének XVII. címe viselte a Gazdasági és társadalmi kohézió
címet, az EUSZ és az EUMSZ azt kibővítette a területi kohézió fogalmával).
Az EUMSZ XVIII. címe öt cikkben foglalkozik a kohéziós politika céljaival,
eszközeivel, intézményeivel.
1. A 174. cikk (az EKSZ korábbi 158. cikke) foglalja össze a kohéziós politika
céljait. Kiemeli, hogy az Unió tevékenységét úgy folytatja, hogy az a
gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítését eredményezze; miközben
a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a
legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére törekszik.
Nevesíti a vidéki térségeket, az ipari átalakulás által érintett térségeket és a
természeti vagy demográ ai hátrányban lévő régiókat.
2.  A 175. cikk (az EKSZ korábbi 159. cikke) előírja a tagállamok
gazdaságpolitikáinak összehangolását, a megfogalmazott célok elérése
 érdekében. Az uniós politikák és intézkedések végrehajtása során, valamint a
belső piac megvalósításánál is tekintettel kell lenni a 174. cikkben
meghatározott célokra. A célok elérése érdekében a strukturális alapok, az
Európai Beruházási Bank és az egyéb pénzügyi eszközök forrásait kell
felhasználni. A 175. cikk előírja továbbá, hogy a Bizottságnak háromévente
jelentést kell készítenie a gazdasági, társadalmi és területi kohézió elérése
terén megvalósított előrehaladásról.
3.  A 176. cikk (az EKSZ korábbi 160. cikke) meghatározza az Európai
Regionális Fejlesztési Alap rendeltetését, nevezetesen, hogy az elősegítse az
Unión belüli regionális egyenlőtlenségek felszámolását, a fejlődésben
lemaradt térségek támogatása révén.
4. A 177. cikk (az EKSZ korábbi 161. cikke) rendelkezik a rendes jogalkotási
eljárás keretében történő rendeletalkotásról, amely meghatározza a
strukturális alapok feladatait, elsődleges célkitűzéseit és végrehajtását. Az
elsődleges jog itt rendelkezik a Kohéziós Alapról is, miszerint az pénzügyi
hozzájárulást nyújt a környezetvédelmi, illetve a közlekedési infrastruktúra
területén a transzeurópai hálózatokra vonatkozó projektekhez.
5.  A 178. cikk (az EKSZ korábbi 162. cikke) külön rendelkezik az Európai
Regionális Fejlesztési Alapra vonatkozó végrehajtási rendeleteknek a rendes
jogalkotási eljárás keretében történő megalkotásáról.
A regionális politika első nanszírozási eszköze, az Európai Szociális Alap
(történeti okok miatt) külön címként jelenik meg az elsődleges jogban. Az
EUMSZ XI. címe, annak 162–164. cikkei (korábban az EKSZ 146–148.
cikkei) szerint „a belső piacon a munkavállalók foglalkoztatási lehetőségeinek
javítása és ezáltal az életszínvonal emeléséhez való hozzájárulás érdekében (…)
létrejön az Európai Szociális Alap, amelynek célja az Unión belül a
munkavállalók foglalkoztatásának megkönnyítése, földrajzi és foglalkozási
mobilitásuk növelése, továbbá az ipari és a termelési rendszerben bekövetkező
változásokhoz való alkalmazkodásuk megkönnyítése, különösen szakképzés és
átképzés útján”. A Szerződés az ESZA kezelését az Európai Bizottság
hatáskörébe utalja; az alap végrehajtási rendeleteit pedig az Európai Parlament
és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében, a Gazdasági és Szociális
Bizottsággal és a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően fogadja
el.
5. A regionális politika szabályozása571
A másodlagos joganyagok körében a legfontosabbak a strukturális és beruházási
alapok működésére, azok koordinálására és forrásaik felhasználására; illetve a
Kohéziós Alap létrehozására és működésére vonatkozó tanácsi rendeletek.
A másodlagos jog fejlődése a közös költségvetés többéves pénzügyi
kereteinek megalkotásához kötődik. A jelenlegi alapelvek és eszközrendszer
kereteit a regionális politika szabályait lefektető öt, 1988. évi rendelet
határozta meg.572 Ezt követően, az Agenda 2000 vitájának
eredményeképpen, 1999-ben születtek meg azok a következő jogszabályok,
amelyek a 2000–2006-os pénzügyi keretek időszaka alatt jelentették a kohéziós
politika szabályait,573 majd a 2007–2013-as többéves pénzügyi keretek
kohéziós politikájának jogszabályait 2006 júliusában fogadták el.574A 2014–
2020-as időszakra vonatkozó rendeleteket 2013 decemberében, illetve 2014
májusában hagyta jóvá az Európai Parlament és a Tanács.575
Az alábbiakban a regionális politika szabályozását az intelligens, fenntartható
és inkluzív növekedésre vonatkozó uniós stratégia céljait szolgáló 2013. évi
reform tükrében mutatjuk be.

5.1. A kohéziós politika az Európa 2020 stratégia

szolgálatában
A szabályozás célja: A kohéziós politika és az Európa 2020 stratégia
összekapcsolása. A kohéziós politikának az intelligens, fenntartható és inkluzív
növekedés érdekében alapvető szerepet kell játszania és a területi egyenlőtlenségek
csökkentése révén az Unió és régiói fejlődését kell szolgálnia, az erőforrásoknak az
Európa 2020 célkitűzésekre történő összpontosításával.
Mivel a kohéziós politika alapvető megvalósítási eszközei a közös
költségvetésből nanszírozott alapok, ezért a regionális politika, illetve
gazdasági, társadalmi és területi kohéziós politika múltja, jelene és jövője is az
egyes költségvetési keretek periódusaihoz igazodik. A 2014–2020 közötti
időszakra vonatkozó szabályozás vitája 2010-től folyamatosan zajlott,
párhuzamosan a többéves pénzügyi keret vitájával.
A kohéziós politika 2014-től javasolt alapvetéseit foglalták össze az Európai
Bizottságnak „A gazdasági, szociális és területi kohézióról” szóló ötödik
jelentéssel kapcsolatos következtetései, amelynek alcíme: „A kohéziós politika
jövője”.576 A kohéziós politikáról folytatott vita jórészt akörül a kérdés körül
forgott, hogy a kohéziós politika miként tudja szolgálni az európai gazdaság
versenyképességének javítását, a növekedést és foglalkoztatást szolgáló Európa
2020 stratégia577 céljainak támogatását, az európai hozzáadott érték erősítését.
A XXI. század második évtizedének elejét olyan súlyos kihívások jellemzik,
mint a pénzügyi és gazdasági válság, ezen belül is az euró-övezet súlyos válsága,
a munkanélküliség elleni küzdelem, valamint az alacsony szén-dioxid
kibocsátású gazdaságra való áttérés igénye. Mindezekkel a kihívásokkal
szembeni közösségi fellépés javasolt céljait és eszközeit foglalja össze az Európa
2020 stratégia, amely az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célozza
meg.
A kohéziós politikáról folytatott vitára is jelentős hatással volt az az igény,
hogy a közösségi eszközöket a legnagyobb kihívások leküzdésére kell fordítani.
Márpedig az uniós költségvetés kétharmadát a 2007–2013-as időszakban is két
közösségi politika, a közös agrárpolitika és a kohéziós politika jelentette.
Ebben a vitában sokan úgy gondolták – és az uniós eszköztár korlátai mellett
ez nem is meglepő –, hogy „ha azt akarjuk, hogy Európa sikeres legyen, az
európai, nemzeti, regionális és helyi szinteknek egyaránt meg kell tenniük a
magukét. A kohéziós politikának az intelligens, fenntartható és inkluzív
növekedés érdekében ezekben a nehéz időkben is alapvető szerepet kell
játszania, és a területi egyenlőtlenségek csökkentése révén az Unió és régiói
harmonikus fejlődését kell szolgálnia […] Az erőforrásokat az Európa 2020
célkitűzésekre kell összpontosítani; kötelezni kell a tagállamokat a politika
hatékonyságához szükséges reformok végrehajtására; valamint javítani kell a
politika hatékonyságát és eredményességét. A kohéziós politika és az Európa
2020 stratégia kifejezett összekapcsolása valódi lehetőséget jelent az Unió
szegényebb régiói felzárkóztatásának folytatásához, az uniós szakpolitikák
közötti koordináció elősegítéséhez, valamint a kohéziós politika fejlesztéséhez,
hogy az minőségi tekintetben is kiemelt szerepet játsszon az Unió egészének
növekedésében és hozzájáruljon például az idősödő népesség és az
éghajlatváltozás által felmerülő társadalmi kihívások megoldásához.”578
A fenti állításokkal és gondolatmenettel nehéz is vitatkozni, amikor az Unió
2008-tól kezdődően olyan mély gazdasági válságot élt meg, amilyenre nem
igazán volt korábban példa. Ugyanakkor fel kell hívni a gyelmet arra, hogy a
versenyképességi célkitűzések nem csupán a regionális politika alapvető
célkitűzésére, a legszegényebb régiók felzárkóztatására irányulnak. A kutatás-
fejlesztési beruházások, a versenyképességet javító intézkedések, a
foglalkoztatást növelő beavatkozások, strukturális reformok a régiók gazdasági
fejlettségétől szinte függetlenül jogos igényként jelenhetnek meg. A kohéziós
politikának az Európa 2020 céljai szolgálatába állítása azt is jelenti, hogy a
legszegényebb régiók körénél jóval szélesebben teríti a közösségi
támogatásokat. Az Európa 2020 és a kohéziós politika összekapcsolása azt a
problémát igyekszik orvosolni, hogy a tagállamok versenyképességének
javításához szükséges strukturális reformok jórészt csak tagállami hatáskörben
tehetők meg, közösségi kompetencia nincs, vagy alig van ezekben a
kérdésekben (kutatás-fejlesztés, innováció, oktatás, munkaerő-piaci
beavatkozások, szociális politikai intézkedések stb.); így nem marad más
közösségi eszköz, mint az uniós támogatások felhasználását rászorítani ezekre a
célokra. Ennek a gondolatnak megvan a maga logikája, azt is látni kell
azonban, hogy ebben az esetben újra kell értelmezni a legszegényebb régiók és
tagállamok felzárkóztatását célul tűző kohéziós politika fogalmát.
Az Európa 2020 nem csupán általában a tagállamok versenyképességének
javítását, az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célozza meg,
hanem konkrét, számszerűsített célkitűzéseket is meghatározott, a 2011–2020-as
időszakra:
– a 20–64 éves nők és fér ak foglalkoztatási rátájának 75 százalékra emelése,
többek között a atalok, az idősebb munkavállalók és az alacsony
képzettségű munkavállalók nagyobb mértékű foglalkoztatása, valamint a
legális migránsok fokozottabb integrációja révén;
–  a kutatás és fejlesztés feltételeinek javítása, különösen azt célozva, hogy e
területen a köz- és a magánszféra beruházásainak együttes mértéke a GDP 3
százaléka legyen;
– az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának az 1990-es szinthez képest 20
százalékkal való csökkentése, a megújuló energiaforrások arányának 20
százalékra való növelése a teljes energiafogyasztásra vetítve, és az
 energiahatékonyság 20 százalékkal történő növelése érdekében tett lépések;
továbbá az EU vállalja, hogy határozatot hoz arról, hogy a 2012 utáni
időszakra vonatkozó globális és átfogó megállapodáshoz való feltételes
felajánlásaként 2020-ra az 1990-es szintekhez képest 30 százalékos
csökkentést tűz ki elérendő célként, feltéve, hogy más fejlett országok is
kötelezettséget vállalnak a kibocsátás hasonló mértékű csökkentésére, és
ahhoz a fejlődő országok is megfelelő mértékben hozzájárulnak felelősségeik
és képességeik szerint;
–  a képzettségi szint javítása, különösen törekedve a korai iskolaelhagyás
arányának kevesebb mint 10 százalékra való csökkentésére, és legalább 40
százalékra növelve a felsőfokú vagy annak megfelelő végzettséggel
rendelkező 30–34 éves korúak arányát;
–  a társadalmi befogadás elősegítése, mindenekelőtt a szegénység csökkentése
révén legalább 20 millió embert emelve ki a szegénységi küszöb és a
kirekesztődés általi fenyegetettségből.579
Ezeknek a céloknak az elérése érdekében a tagállamoknak évente nemzeti
reformprogramot kell készíteniük. A törekvés az, hogy a kohéziós politika
kedvezményezettjei ezekben a tagállami programokban foglalt, a fenti öt
célkitűzés nemzeti leképezését jelentő tagállami intézkedésekhez használják fel
a közösségi forrásokat.
Az Európa 2020 stratégiához kapcsolódik továbbá az európai hozzáadott
érték fokozásának kérdése. Az európai hozzáadott érték fogalma először is
tisztázására szorul. A kohéziós politika hozzáadott értékéről folytatott vitában
sokszor elhangzott, hogy a kohéziós politika nem kapcsolódik szorosan az
Unió prioritásaihoz, túlságosan szétaprózza az erőforrásokat, továbbá a hatásai
gyakran nehezen mérhetők. Ezzel szemben – állítják a hozzáadott érték
erősítésének támogatói – a kohéziós politikát az európai hozzáadott érték
növelése érdekében át kell alakítani, mégpedig úgy, hogy olyan programokat
nanszírozzon, amelyek közösségi támogatása európai többletértéket jelent a
nemzeti keretekben történő nanszírozással szemben. Ez az önmagában
látszólag jól felépített gondolatmenet azonban gyakorlatilag ignorálja a
közösségi szolidaritás elvét: eszerint a regionális felzárkóztatás nemzeti vagy
közösségi forrásból ugyanarra az eredményre vezet, vagyis felveti azt a kérdést,
hogy van-e egyáltalán európai szintű hozzáadott értéke a konvergencia
támogatásának a kohéziós politika révén? Meglátásunk szerint természetesen
van, mivel a kohéziós támogatások a Közösség egészének versenyképességét javítják.
5.2. A kohéziós politika 2014–2020 közötti keretei
A 2014–2020 közötti kohéziós politikát szabályozni hivatott jogszabályok
vitája 2012-ben és 2013 első felében zajlott le. A jogszabály-tervezetek a 2007–
2013 közötti időszakhoz képest több ponton is változtatásokat javasoltak –
megtartva ugyanakkor a kohéziós politika alapelveit és nanszírozási
intézményrendszerét. A változások alapvetően az Európa 2020 stratégia céljainak
szolgálatát, a tematikus koncentrációt, a feltételességet, az erőteljesebb
eredményorientációt, a területiség hangsúlyosabbá tételét, a tagállamok és a
Bizottság szerződéses viszonyának megújítását célozták.
Az új szabályozás megváltoztatta továbbá a koncentráció keretében
megállapított célkitűzéseket, a kedvezményezett régió kategóriákat, valamint a
társ nanszírozás és az addicionalitás egyes szabályait, illetve a támogatások felső
határát.
A korábban strukturálisnak nevezett alapokat a 2014-től strukturális és
beruházási alapoknak hívják. Miközben megmaradt az Európai Regionális
Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Szociális Alap (ESZA), és az Európai
Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA), csupán a korábbi Európai
Halászati Alap (EHA) változott Európai Tengerügyi és Halászai Alapra
(ETHA). A Kohéziós Alap elnevezése sem változott meg.
A kohéziós politika 2014–2020 közötti keretszabályozását létrehozó
1303/2013/EU rendelet legfontosabb szabályozási elemei az alábbiakban
összegezhetők.

5.2.1. Stratégiai tervezés

A közösségi stratégiai iránymutatások helyett a Bizottság által elfogadandó

közös stratégiai keret adja 2014-től a tervezés-programozás alapját. Ennek
keretei között kell a tagállamoknak a tervezést az Európa 2020 célrendszeréhez
kell igazítaniuk. A nemzeti stratégiai referenciakeret helyébe az ún. partnerségi
megállapodás lép, amelynek tartalmaznia kell a strukturális és beruházási
alapokból az adott tagállamnak nyújtott összes támogatást. A partnerségi
megállapodást a közös stratégiai keret elfogadását követő három hónapon belül
kell benyújtani a Bizottságnak. Az észrevételeket követően a partnerségi
megállapodást a benyújtástól számított hat hónapon belül kell elfogadni. A
programozás szintjén megmaradnak az operatív programok. A partnerségi
megállapodás és az operatív programok kialakítása során a Bizottság szándékai
szerint fontos hivatkozásként szolgálnak az Európa 2020 céljainak elérése
érdekében elfogadott nemzeti reformprogramok,580 valamint a
gazdaságpolitikai koordináció keretében a Bizottság által javasolt és a Tanács
által jóváhagyott országspeci kus ajánlások.581

5.2.2. Tematikus koncentráció

A tematikus koncentráció azt jelenti, hogy az Európa 2020 stratégia

célrendszeréből képzett tizenegy tematikus célkitűzéshez582 (l. a
1303/2013/EU rendelet 9. cikkét) és azokon belül alapspeci kus beruházási
prioritásokhoz kell kötni a támogatásokat. A javaslatok pénzügyi
meghatározottságát jelenti, hogy az ERFA és az ESZA esetében a Bizottság
kedvezményezett régió kategóriánként eltérő mértékű minimumarányt javasol
az ESZA esetében. Tematikus determinációt képez pedig az az elvárás, hogy az
ERFA forrásokat kedvezményezett régió kategóriánként meghatározott
százalékos mértékben három célra (kutatás-fejlesztés-innováció, kis- és közepes
vállalkozások, alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságra történő átállás) kell
fordítani. Hasonlóképpen, az ESZA esetében a társadalmi befogadás tematikus
céljára kötelező a források egy meghatározott minimumarányát fordítani.

5.2.3. Ex ante feltételesség

A korábbi szabályozási keretekből is ismert, de általánosságban alig alkalmazott

ex ante feltételeket a szabályozás 2014-től rendszerszerűen használja. Mind a
tizenegy tematikus célkitűzéshez tartoznak előzetes feltételek. Ezek a feltételek
az Európa 2020-hoz kapcsolódó nemzeti stratégia meglétére, vagy annak
végrehajtását szolgáló irányelvek átültetésére vonatkoznak. Egy adott program
indításához, illetve végrehajtásához azoknak az ex-ante feltételeknek kell
megfelelni, amelyek az adott tematikus célkitűzéshez köthetőek és közvetlenül
érintik a beruházások hatékonyságát.

5.2.4. Makrogazdasági kondicionalitás

A makrogazdasági teljesítményhez kötött feltételesség a 2014-től kezdődő

szabályozás egyik kardinális új eleme. Ennek értelmében a Bizottság a tagállam
nemzeti reformprogramjának végrehajtását szolgáló tanácsi ajánlás alapján
kötelezheti az adott tagállamot a partnerségi megállapodása felülvizsgálatára; és
amennyiben ennek a tagállam határidőre nem tesz eleget, úgy a Bizottság
részlegesen vagy teljesen felfüggesztheti a ki zetések folyósítását. Ezen
túlmenően a Bizottság felfüggesztheti az érintett programok
kötelezettségvállalásait és ki zetéseit, ha a Tanács megállapítja, hogy egy euró-
övezeti tagállam nem teljesíti a Tanács gazdaságpolitikai iránymutatásait;
továbbá, ha a tagállam nem tett megfelelő intézkedéseket a túlzott költségvetési
hiány vagy egyensúlytalanság kezelésére.

5.2.5. Teljesítményorientáció, teljesítménykeret

Az Európai Bizottság célja a kohéziós politika eredményorientáltságának

erősítése. Ennek érdekében a tervezési rendszer keretében az adott tagállamnak
az egyes programokon belül célokat meghatározó ún. mérföldköveket kell
kijelölnie, amelyek eléréséről 2017-ben és 2019-ben a tagállam időközi
jelentésben számol be. Ha egy operatív program nem éri el a mérföldkőként
kitűzött célokat, úgy a Bizottság részlegesen vagy teljesen felfüggesztheti a
vonatkozó prioritások időközi ki zetéseit. Amennyiben a végső végrehajtási
jelentés szerint (2022-ben) jelentős elmaradásra derül fény, úgy a Bizottság
pénzügyi korrekciót (vissza zetési kötelezettséget) rendelhet el. A
teljesítménykeret rendszer másik eleme, hogy a 2014–2020-as időszak elején a
teljes tagállami allokáció 6 százalékát egy kötelezően felállítandó tagállami
szintű teljesítménytartalékba kell elkülöníteni. Ezt követően 2019-ben
megvizsgálják, hogy az adott tagállam programjai és prioritásai a kötelezően
meghatározandó időközi mérföldköveket hogyan teljesítették, és a teljesítés
arányában lehet majd felhasználni a teljesítménytartalékot.
5.2.6. Célkitűzések

A strukturális és beruházási alapok célkitűzései tovább szűkülnek. A korábbi

három célkitűzés helyett a 2014–2020 időszakban két célkitűzés keretei között
használhatók fel a források:
– a növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházásokra, valamint
– az európai területi együttműködés céljaira.
A növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházások célkitűzése az
Európa 2020 stratégia céljainak való megfelelést szolgálja, a fentebb vázolt
tematikus koncentráció alapján. A célkitűzés kedvezményezett régiói három
kategóriát képeznek (l. alább).
Az európai területi együttműködés (ETE) önálló, három komponensű
célkitűzés marad 2014-től kezdődően is, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési
Alap nanszíroz (az összes kohéziós támogatás 2,7 százalékával). Az ETE három
komponense a határokon átnyúló, a transznacionális és a régiók közötti
együttműködés. A területi lefedettség mind a határokon átnyúló, mind a
transznacionális együttműködések esetében kibővül.

5.2.7. Integrált területi dimenzió

Az integrált területi beruházások a területi, összehangolt fejlesztések sajátos

végrehajtási módját jelentik. Az integrált területi beruházások keretében egy
vagy több operatív program különböző prioritási tengelyeinek támogatásai
kombinálhatók egy adott terület speci kus igényeihez illeszkedő összehangolt
beruházásainak érdekében. Az integrált, közösségvezérelt helyi fejlesztések
keretében a vidékfejlesztési szabályozásból ismert LEADER583 modellt
alkalmazzák. A területi dimenzióban jelentős gyelmet kap a fenntartható
városfejlesztés is.
5.2.8. Kedvezményezett régiók

Az első célkitűzés keretei között a strukturális és beruházási alapok támogatásai

három kedvezményezett régió kategória esetében használhatók fel (a 2007–
2009-es időszakra vonatkozó adatok alapján számítva az egy főre jutó uniós
átlagot):
– a kevésbé fejlett régiók kategóriája azokat a régiókat jelenti, ahol a vásárlóerő-
paritáson számított, egy főre jutó bruttó hazai termék az uniós átlag 75
százalékánál alacsonyabb;
–  az átmeneti régiók kategóriába az egy főre jutó bruttó hazai termék uniós
átlagának 75 és 90 százaléka közé eső régiók tartoznak;
–  a fejlettebb régiók kategóriába pedig az egy főre jutó bruttó hazai termék
uniós átlagának 90 százaléka feletti régiók kerülnek.
Ezek a változások egyszerűsítik az átmeneti támogatások korábbi rendszerét,
ugyanakkor az Unió legszegényebb régióinak előtérbe helyezése helyett a 75
százalékos fejlettséget meghaladó régiók javára biztosít kedvezőbb pozíciót.
A 2014-től érvényes kedvezményezetti kritériumok változatlanul hagyják a
Kohéziós Alap régi szabályát: az Alap kedvezményezett tagállamai azok
maradnak, amelyek egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelme nem éri el az
uniós átlag 90 százalékát.

5.2.9. Társ nanszírozás

A társ nanszírozási arányok a kedvezményezett régiók kategóriáiként kerülnek

meghatározásra:
–  Azoknak a kevésbé fejlett régióknak az esetében, amelyek az egy főre jutó
bruttó hazai termék uniós átlagának 85 százalékát el nem érő tagállamokban
találhatóak (valamint a távoli, outermost régiók esetében) az uniós források
társ nanszírozási aránya elérheti a 85 százalékot.
–  Azoknak a kevésbé fejlett régióknak az esetében, amelyek az egy főre jutó
bruttó hazai termék uniós átlagának 85 százalékát elérő, illetve azt
meghaladó tagállamokban találhatóak, továbbá amelyek a 2007–2013-as
időszakban a konvergencia célkitűzés támogatására voltak jogosultak, de
 fejlettségük meghaladja az uniós átlag 75 százalékát, az uniós
társ nanszírozási arány elérheti a 80 százalékot.
– A fenti kategóriába nem tartozó, az egy főre jutó bruttó hazai termék uniós
átlagának 75 és 90 százaléka közötti fejlettségű átmenti régiók esetében az
uniós társ nanszírozás elérheti a 60 százalékot.
–  Az egy főre jutó bruttó hazai termék uniós átlagának 90 százaléka feletti
régiók esetében a társ nanszírozási arány 50 százalék lehet.
–  A Kohéziós Alap esetében nem változik a 85 százalékos társ nanszírozási
arány.584

5.2.10. Addicionalitás

Az addicionalitás tiszteletben tartása továbbra is elvárt kötelezettség marad, az

uniós források nem helyettesíthetik a tagállami fejlesztési kiadásokat. A korábbi
szabályok szerint tagállami államháztartási forrásból nanszírozott beruházási
és egyéb fejlesztési kiadásokat kellett összegszerűen átlagos szinten tartani.
2014-től az összes kormányzati beruházásnak, azaz államháztartási bruttó
állóeszköz-felhalmozásának kell GDP-arányosan előre megállapodott szinten
maradnia.

5.2.11. A támogatások felső határa

A 2014–2020-ra vonatkozó időszakra megállapított szabályok szerint a

kedvezményezett tagállamok esetében a kohéziós támogatások felső határa a
tagállam GDP-jének 2,35 százaléka. Azoknak a tagállamoknak az esetében,
amelyekben a reál GDP átlagos csökkenése a 2008–2010-es időszakban
meghaladta a –1 százalékot (közéjük tartozik Magyarország is), a támogatás
felső határa a GDP 2,59 százaléka.

5.3. A regionális politika megvalósításának pénzügyi eszközei

A szabályozás célja: a kohéziós politika céljait szolgáló közösségi alapok
céljainak, felhasználási módjának, az egyes alapokból támogatható
intézkedéseknek a meghatározása.
A regionális politika pénzügyi forrásait az 1988-as reform óta a strukturális
politika eszközei, a 2014-től strukturális és beruházási alapoknak hívott
pénzeszközök biztosítják, beleértve a Kohéziós Alapot. A regionális politika
nanszírozásához banki források is nyújthatnak társ nanszírozást.

5.3.1. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA)

Az eddigiekben már többször említettük az Európai Unió regionális politikája

megvalósításának fő pénzügyi eszközét: az Európai Regionális Fejlesztési
Alapot. Az alapot az európai regionális politika kialakulásának kezdeti
szakaszában, az 1972-es kormányközi konferencia döntése alapján 1975.
január 1-jétől hozták létre, és ebből az alapból nanszírozzák a regionális
politikai intézkedések túlnyomó többségét.
Az alap célja a közösségen belüli regionális különbségek csökkentése és
felszámolása, valamint a fenntartható fejlődés elősegítése az érintett régiókban.
A nanszírozott intézkedések köre kiterjed a produktív beruházások
támogatására, az infrastruktúra fejlesztésére, a helyi fejlődést elősegítő tényezők
támogatására, illetve szakértői segítségnyújtásra.
Az 1994–1999-es pénzügyi keretektől egészen a 2014–2020-as többéves
keretekig a strukturális forrásoknak közel felét jelentette, illetve jelenti az
ERFA. A közösségi átlag 75 százalékát el nem érő elmaradott régiók kiemelt
támogatásán túlmenően valamennyi célkitűzés esetében igénybe vehető az
ERFA támogatása; bizonyos esetekben más strukturális alappal, illetve
nanszírozó intézménnyel együttműködve.
A 2014–2020-as időszak két célkitűzésének ERFA- nanszírozását két rendelet
szabályozza:
i) az Európai Parlament és a Tanács 1301/2013/EU rendelete585 „az Európai
Regionális Fejlesztési Alapról és a ’Beruházás a növekedésbe és
munkahelyteremtésbe’ célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az
1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről”;
ii) az 1299/2013/EU rendelet586 „az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az
európai területi együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó
 egyedi rendelkezésekről”.
Az 1301/2013/EU rendelet, a beruházás a növekedésbe és a
munkahelyteremtésbe, a következő beruházási célkitűzéseket határozza meg:
– termelő beruházás, amely hozzájárul fenntartható munkahelyek teremtéséhez
és megőrzéséhez a kis- és középvállalkozásoknak nyújtandó közvetlen
befektetési támogatás révén; illetve függetlenül az érintett vállalkozás
méretétől, amennyiben kutatás-fejlesztési vagy alacsony szén-dioxid
kibocsátást célzó beruházásról van szó;
–  beruházás az alapvető szolgáltatásokat nyújtó infrastruktúrába az energia, a
környezetvédelem, a közlekedés, valamint az információs és kommunikációs
technológiák terén;
–  beruházások a társadalmi, egészségügyi, kutatási, innovációs, üzleti és oktatási
infrastruktúrába;
–  kisméretű infrastruktúrába való állóeszköz-beruházás, ideértve a kulturális és
fenntartható turizmussal kapcsolatos infrastruktúrákat, a vállalkozásoknak
nyújtott szolgáltatásokat, a kutatási és fejlesztési szervezetek támogatását;
–  támogatás a regionális, helyi, városi és más hatóságok, gazdasági és szociális
partnerek és a civil társadalmat képviselő szervezetek együttműködéséhez.
Az ERFA ezen céljaihoz az 1303/2013/EU rendelet 9. cikkében
meghatározott tematikus prioritások tartoznak, amelyeken belül a rendelet
beruházási prioritásokat állapít meg.587 A tematikus prioritásokhoz tematikus
támogatáskoncentrációt is meghatároz a rendelet.588
Az 1299/2013/EU rendelet szerint az európai területi együttműködési
célkitűzés keretében az ERFA a következőket támogatja:
–  a szomszédos régiók határokon átnyúló együttműködése az egymással
szomszédos szárazföldi és tengeri határ menti régiók közötti integrált
regionális fejlesztés elősegítésére, két vagy több tagállam között, vagy
legalább egy tagállam és egy az Unió olyan külső határain fekvő harmadik
ország között, amelyekre nem terjednek ki az Unió külső pénzügyi eszközei
által biztosított programok;
–  transznacionális együttműködés, a nemzeti, regionális és helyi partnerek
bevonásával, amely egyben a tengeri határokon átnyúló együttműködésre is
kiterjed a határokon átnyúló együttműködés által le nem fedett területeken,
az e területek magasabb fokú területi integrációjának elérése érdekében;
–  interregionális együttműködés a kohéziós politika hatékonyságának
megerősítése céljából (a jó gyakorlatok terjesztése, a beruházás a növekedésbe
és munkahelyteremtésbe célkitűzés keretében megvalósuló operatív
programok esetében; a fenntartható városfejlesztéssel kapcsolatos jó
gyakorlatok azonosítása, átadása; az együttműködési programok és
intézkedések végrehajtásával kapcsolatos jó gyakorlatok és innovatív
megközelítések terjesztése; a területi kohéziós célokat érintő fejlődési
tendenciák elemzése, valamint az uniós terület harmonikus fejlesztésének
elemzése).
5.3.2. Az Európai Szociális Alap (ESZA)

Az Európai Szociális Alap volt az elsőként létrehozott strukturális alap,

korábban keletkezett, mint az Európai Regionális Fejlesztési Alap:
létrehozásáról EKSZ 146–148. cikkei (az EUMSZ 162–164. cikkei)
rendelkeztek. Eredeti célkitűzései a dolgozók elhelyezkedési lehetőségeinek és
életszínvonalának javítására, munkahelyteremtésre, továbbá a munkaerő
földrajzi és szakmai mobilitásának elősegítésére terjedtek ki. A strukturális
alapok reformja során először 1988-ban, majd 1993-ban, 1999-ben, 2006-ban
és 2013-ban módosították az ESZA működési elveit. Az ESZA működése
elsősorban a foglalkoztatási célkitűzések elérése érdekében elfogadott
programokra koncentrál, illetve az elmaradott régiók, a hanyatló ipari régiók
és a vidékfejlesztési programok szociálpolitikai-foglalkoztatási intézkedéseit
támogatja. Az ESZA tevékenységi körét az 1993-es reform során terjesztették
ki a kutatás-fejlesztési területek támogatására, illetve az oktatási struktúra
javítására.
Az 1999. évi szabályozás kibővítette az ESZA céljait a munkahelyteremtés
mellett a humán erőforrás komplex fejlesztésével, a többéves nemzeti cselekvési
programok megvalósításának támogatásával, az aktív munkaerő-piaci politika
elősegítésével, továbbá a területi foglalkoztatási megállapodások
előmozdításával és az információs társadalom kiépítésének ösztönzésével.
Az Európai Parlament és a Tanács 1304/2013/EU rendelete589 szerint az
ESZA feladatai a következők.
–  Az ESZA célja a magas szintű foglalkoztatás és a minőségi munkahelyek
előmozdítása, a munkaerőpiachoz való hozzáférés javítása, a munkavállalók
földrajzi és foglalkoztatási célú mobilitásának támogatása, magas színvonalú
oktatás és képzés ösztönzése, a szegénység leküzdése, a társadalmi befogadás
megerősítése és a nemek közötti egyenlőség, az esélyegyenlőség és a
hátrányos megkülönböztetés tilalmának előmozdítása;
– az ESZA támogatja a tagállamokat az Európa 2020 stratégia prioritásainak és
kiemelt céljainak megvalósításában, beleértve az Európa 2020 integrált
iránymutatásokból és az országspeci kus ajánlásokból adódó feladatokat;
–  támogatja a hátrányos helyzetűeket, a tartós munkanélkülieket, a
fogyatékossággal élőket, a migránsokat, az etnikai kisebbségeket, a
 marginalizálódott közösségeket és a szegénység és társadalmi kirekesztés
kockázatának kitett bármilyen korú személyeket.
Az ESZA-rendelet is az 1303/2013/EU rendelet 9. cikkében meghatározott
tematikus célkitűzésekre hivatkozik, azok közül négyet támogat, a
nyolcadiktól a tizenegyedikig:
– a fenntartható és minőségi foglalkoztatás, valamint a munkavállalói mobilitás
támogatása;
–  a társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység, valamint a hátrányos
megkülönböztetés elleni küzdelem;
–  beruházás az oktatásba, és a képzésbe, többek között a szakképzésbe történő
beruházás a készségek fejlesztése és az egész életen át tartó tanulás érdekében;
–  a hatóságok intézményi kapacitásának javítása és hatékony közigazgatáshoz
történő hozzájárulás.

5.3.3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA)

A közös agrárpolitika (KAP) nanszírozása egyrészt jelenti a mezőgazdasági

piacszabályozó, terméktámogató kiadásokat, a termelőknek nyújtott közvetlen
ki zetéseket; másrészt a vidék strukturális problémáinak enyhítését. Ezeknek a
céloknak a forrását két alap biztosítja, amelyek ma is használatos elnevezését a
Tanács 1290/2005/EK rendelete hozta létre, mint a közös agrárpolitikára két
pénzügyi eszközét: az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapot (EMGA) és az
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapot (EMVA).590
A Tanács 1698/2005/EK rendelete állapította meg az EMVA által
nanszírozott közösségi vidékfejlesztési támogatásra vonatkozó általános
szabályokat, határozta meg azokat a célkitűzéseket, amelyekhez a
vidékfejlesztési politikának hozzá kellett járulnia. Mindkét 2005. évi rendeletet
hatályon kívül helyezte az Európai Parlament és a Tanács 1306/2013/EU
rendelete591 a közös agrárpolitika 2014. évtől hatályos reformja keretében,
megőrizve azonban a két pénzügyi eszközt és azok elnevezését (EMGA,
EMVA). A két alap közül az EMVA tartozik a strukturális és beruházási alapok
körébe.
Az EMVA szabályozását az 1305/2013/EU rendelet592 tartalmazza. A
rendelet a következők szerint határozza meg az EMVA feladatait: „Az EMVA
hozzájárul az Európa 2020 stratégia megvalósításához azáltal, hogy a KAP
egyéb eszközeit, a kohéziós politikát és a közös halászati politikát kiegészítve
Unió-szerte előmozdítja a fenntartható vidékfejlesztést. Hozzájárul a területi és
környezetvédelmi szempontból kiegyensúlyozottabb, éghajlatbarát és az
éghajlatváltozással szemben ellenállóbb, valamint versenyképesebb és
innovatívabb uniós mezőgazdasági ágazat kialakításához. Hozzájárul továbbá a
vidéki területek fejlesztéséhez.”
A rendelet szerint az EMVA célkitűzései az alábbiak:
– a mezőgazdaság versenyképességének előmozdítása;
–  a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás gyelemmel az
éghajlatváltozás elleni küzdelemre;
–  a vidéki gazdaságok és közösségek kiegyensúlyozott területfejlesztése,
munkahelyek létrehozását és fenntartását is beleértve.
Az 1305/2013/EU rendelet rögzíti az Unió vidékfejlesztési prioritásait is,
összhangban a strukturális és beruházási alapok tematikus célkitűzéseire, az
alábbiak szerint:
–  a tudásátadás és az innováció előmozdítása a mezőgazdaságban, az
erdőgazdálkodásban és a vidéki térségekben;
–  a mezőgazdasági üzemek versenyképességének fokozása a mezőgazdasági
termelés valamennyi típusa esetében;
– az élelmiszerlánc szervezésének előmozdítása;
–  a mezőgazdasággal és az erdőgazdálkodással kapcsolatos ökoszisztémák
állapotának helyreállítása, megőrzése és javítása;
–  az erőforrás-hatékonyság előmozdítása, valamint a karbonszegény és az
éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes gazdaság irányába történő
elmozdulás támogatása a mezőgazdasági, az élelmiszer-ipari és az erdészeti
ágazatban;
– a társadalmi befogadás előmozdítása, a szegénység csökkentése és a gazdasági
fejlődés támogatása a vidéki térségekben.
5.3.4. Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA)
A strukturális és beruházási alapok körét az Európai Tengerügyi és Halászati
Alap (2007 előtt a Halászati Orientációs Finanszírozási Eszköz, 2007–2013
között Európai Halászati Alap) teszi teljessé, amely a halászati övezetek
regionális természetű problémáit hivatott orvosolni.
Az Európai Parlament és a Tanács 508/2014/EU rendelete593 szerint az
Európai Tengerügyi és Halászati Alap által biztosított támogatás céljai az
alábbiak:
– a halászat és az akvakultúra versenyképességének elősegítése;
– a Közös Halászati Politika végrehajtásának előmozdítása;
– a halászati és akvakultúra-területek kiegyensúlyozott és inkluzív fejlesztése;
– az uniós integrált tengerpolitika kidolgozásának és végrehajtásának elősegítése.
A rendelet az ETHA uniós prioritásait a strukturális és beruházási alapok
tematikus célkitűzéseire tekintettel a következők szerint határozza meg:
– fenntartható, erőforrás-hatékony, innovatív, versenyképes halászat;
– fenntartható, erőforrás-hatékony, innovatív, versenyképes akvakultúra;
– a közös halászati politika végrehajtása;
–  a foglalkoztatás és a területi kohézió növelése, a társadalmi befogadás és a
munkahelyteremtés előmozdítása, valamint a foglalkoztathatóság és a
munkaerő-mobilitás támogatásának biztosítása a halászattól és akvakultúrától
függő part menti és szárazföldi halászati közösségekben;
– a piaci értékesítés és a feldolgozás támogatása;
– az uniós integrált tengerpolitika végrehajtása.
5.3.4. A Kohéziós Alap

A Kohéziós Alap létrehozásáról a Maastrichti Szerződés rendelkezett, amely

előírta, hogy a Kohéziós Alapot 1993. december 31-ig kellett létrehozni.
A Kohéziós Alap működése az Európai Unió regionális politikájának része. A
Kohéziós Alap olyan módon támogatja az Unió gazdasági, társadalmi és
területi kohéziójának megerősítését és a fenntartható fejlődést, hogy valójában
tevékenysége nem teljesen fedi le az Egységes Európai Okmány által
bevezetett, széles értelemben vett gazdasági és társadalmi kohézió fogalmát: a
Kohéziós Alap ugyanis két meghatározott szektor (a
környezetvédelem/fenntartható fejlődés és a közlekedés) fejlesztését célozza
tagállami szinten, vagyis alapvetően strukturális politika jellegű támogatást
nyújt. Kohéziós eszköz, mégis strukturális politikát szolgál; a regionális politika
része, kedvezményezettjei mégis tagállamok és nem régiók.
A fogalmi tisztázásokon túlmenően a Kohéziós Alap legfőbb jellemzői a
következőkben összegezhetők:
–  tagállami szintű elosztást valósít meg, vagyis a támogatások címzettjei
kizárólag a tagállamok;
–  a kedvezményezetti státus feltétele, hogy az adott tagállam GNI mutatója ne
haladja meg a közösségi átlag 90 százalékát;594 továbbá
– a kedvezményezett tagállam teljesítse a gazdasági és monetáris unióból eredő
kötelezettségeit (túlzott hiány, túlzott egyensúlytalanság elkerülése);595
–  támogatásainak felhasználási formája a projekt nanszírozás, vagyis a
tagállamok által benyújtott egyedi projekteket támogat;
–  a támogatások kizárólag két szektorban, a környezetvédelem (értve alatta a
környezeti beruházásokat, a fenntartható fejlődéssel és az energiahatékonysággal
összefüggő projekteket) és a közlekedési infrastruktúra (a transzeurópai
közlekedési hálózatok596) fejlesztése terén használhatók fel;
–  a közösségi nanszírozás aránya az adott projekt nem magánforrásokból
nanszírozott költségeinek legfeljebb 80–85 százalékát érheti el
(megvalósíthatósági tanulmányok készítése esetén a teljes összeget is
jelentheti).
Az Európai Parlament és a Tanács 1300/2013/EU rendelete597 az
1303/2013/EU rendeletben meghatározott tematikus prioritások alapján a
következők szerint szabályozza a Kohéziós Alap beruházási prioritásait:
–  az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés támogatása:
megújuló forrásokból nyert energia előállításának és elosztásának támogatása;
az energiahatékonyság és a megújuló energiák felhasználásának támogatása;
az energiahatékonyság, az intelligens energiahasználat és a megújuló energiák
felhasználásának támogatása a közcélú infrastruktúrákban; alacsony szén-
dioxid-kibocsátással járó stratégiák támogatása különösen a fenntartható
multimodális városi mobilitást és a kárenyhítést előmozdító alkalmazkodási
intézkedések támogatása; a hő és villamos energia nagy hatásfokú kapcsolt
előállításának előmozdítása;
–  az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint a kockázatok
megelőzésének és kezelésének elősegítése: az ökoszisztémán alapuló
megközelítéseket célzó beruházások támogatása; egyedi kockázatok
kezelésére, a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség biztosítására és
katasztrófavédelmi rendszerek fejlesztésére irányuló beruházások elősegítése;
–  a környezet védelme és megőrzése és a forráshatékonyság támogatása: a
hulladékágazatba történő beruházás; a vízgazdálkodási ágazatba történő
beruházás az uniós környezeti vívmányok követelményeinek való megfelelés;
a biológiai sokféleség és a talaj megóvása, illetve helyreállítása és az
ökoszisztéma-szolgáltatások előmozdítása, többek között a NATURA 2000
és a zöld infrastruktúrák révén; a városi környezetfejlesztés, a városok
megújítása, a rozsdaövezetek helyreállítása;
–  a fenntartható közlekedés támogatása és a szűk keresztmetszetek feloldása az
alapvető fontosságú hálózati infrastruktúrákban: a multimodális egységes
európai közlekedési térség támogatása a TEN-T-be történő beruházás révén;
környezetbarát, alacsony szén-dioxid-kibocsátású közlekedési rendszerek
fejlesztése; interoperábilis vasúti rendszerek fejlesztése;
–  a hatóságok intézményi kapacitásának növelése és eredményes közigazgatás
kialakítása a Kohéziós Alap feladatainak végrehajtásának eredményessége
érdekében.

5.3.5. Egyéb pénzügyi eszközök és intézmények

A regionális politika célkitűzéseinek támogatásában egyéb intézmények is részt

vesznek, amelyek szintén nanszírozóként működnek közre a fejlesztési
célkitűzések elérése érdekében tett erőfeszítésekben.
Az egyik ilyen intézmény az Európai Beruházási Bank, amelynek létrehozása
a Római Szerződéshez kötődik. A pénzintézet köztulajdonú befektetési
bankként funkcionál, és – mint a Közösség tagállamainak tulajdonában lévő
„házibank” – olyan projektekhez nyújt hiteleket, amelyek nanszírozását egy
kereskedelmi bank (vagy kizárólag egy kereskedelmi bank) nem feltétlenül
vállalná.
A Maastrichti Szerződés hozta létre az Európai Beruházási Alapot, amely
elsősorban közvetlen tőkebefektetésekkel igyekszik szolgálni a regionális
politika megvalósulását; vagyis társasági részesedést szerez egyes, a regionális
politika szempontjából jelentős projektekben.

5.4. A pénzügyi keret

Az 1303/2013/EU rendelet a következők szerint állapítja meg a gazdasági,
társadalmi és a területi kohéziót szolgáló forrásokat. A források belső arányai
egyben jól tükrözik az Unió prioritásait.
A 2014–2020 közötti időszakban a költségvetési kötelezettségvállalások
tekintetében rendelkezésre álló gazdasági, társadalmi és területi kohéziós célú
források összege 2011-es árakon 325,1 milliárd euró, ebből 322,1 milliárd
euró az ERFA, az ESZA és a Kohéziós Alap részére allokált globális forrás.
A növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházások és az európai
területi együttműködés számára biztosított források megoszlása a következő.
A növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházások számára biztosított
források a globális források összegének 96,33 százalékát teszik ki (azaz összesen
313,2 milliárd eurót), és a következők szerint kerülnek elosztásra:
–  52,45 százalék (azaz összesen 164,3 milliárd euró) a kevésbé fejlett régiók
számára;
– 10,24 százalék (azaz összesen 32 milliárd euró) az átmeneti régiók számára;
– 15,67 százalék (azaz összesen 49 milliárd euró) a fejlettebb régiók számára;
–  21,19 százalék (azaz összesen 66,3 milliárd euró) a Kohéziós Alapból
támogatott tagállamok számára;
–  0,44 százalék (azaz összesen 1,4 milliárd euró) kiegészítő támogatás az
EUMSZ 349. cikkében meghatározott legkülső régiók, valamint az 1994-es
 csatlakozási okmányhoz csatolt 6. jegyzőkönyv 2. cikkében megállapított
kritériumoknak megfelelő, NUTS 2. szintű régiók számára.
A fennmaradó keret (3,67 százalék) szolgálja az európai területi
együttműködést.

6. A szabályozás áttekintése

Elsődleges jog – EUSZ 3. cikk
– EUMSZ XI. Az Európai Szociális Alap: 162–164. cikk
– EUMSZ XVIII. Gazdasági, társadalmi és területi kohézió: 174–178. cikk

Alapvető másodlagos Az Európai Parlament és a Tanács 1299/2013/EU, az 1300/2013/EU, az

jog 1301/2013/EU, az 1302/2013/EU, az 1303/2013/EU, az
1304/2013/EU, az 1305/2013/EU, az 1306/2013/EU és az
508/2014/EU rendeletei

A strukturális és ERFA, ESZA, EMVA, ETHA Kohéziós Alap

beruházási alapok

Stratégiai cél Az Európa 2020 stratégia: az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés

támogatása

Célkitűzések – A növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházások

– Az európai területi együttműködés

Alapelvek Koncentráció, partnerség, programozás, addicionalitás

Általános elvek – Intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés támogatása

– Összhang az uniós szakpolitikákkal
– Szubszidiaritás
– Arányosság
– A tagállamok és a Bizottság közötti megosztott irányítás
– Hatékony és eredményes pénzgazdálkodás

Horizontális elvek – Partnerség és többszintű kormányzás

– A nemek közötti egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalma
– Fenntartható fejlődés

Programozás/tervezés Közösségi keret – partnerségi megállapodás – operatív programok

Feltételesség Ex ante feltételek és makrogazdasági kondicionalitás

Tematikus – Tizenegy tematikus célkitűzés

koncentráció – Alap-speci kus beruházási prioritások
Teljesítményorientáció – Mérföldkő célok
– Teljesítménytartalék

Kedvezményezett Régiók (az uniós GDP 75%-alatt, Tagállamok (az uniós GNI 90%-a
egységek 75 és 90% között, 90% fölött) alatt)

Kedvezményezett Az Európa 2020 célkitűzései szerint – Környezetvédelem, energia-

szektorok hatékonyság, fenntartható fejlődés,
– Közlekedési infrastruktúra
7. Ismétlő kérdések
  1. Melyek a regionális politika alapfogalmai?
  2. Miben hozott újat a regionális politika 1989-ben hatályba lépett reformja?
  3. Mi volt az Agenda 2000?
  4. Ismertesse a kohéziós politika elsődleges jogforrásait!
  5. Milyen kérdéseket szabályoznak a másodlagos jog meghatározó rendeletei?
  6. Melyek a regionális politika alapelvei, általános elvei és horizontális elvei?
  7. Milyen kritériumok alapján történik a kedvezményezett földrajzi egységek
lehatárolása?
  8. Melyek a strukturális és beruházási alapok?
  9. Melyek a programozás alapdokumentumai?
10. Melyek az Európa 2020 stratégia céljai?
11. Mit jelent a tematikus koncentráció?
12. Mit jelent a makrogazdasági kondicionalitás?
13. Jellemezze az Európai Regionális Fejlesztési Alapot!
14. Jellemezze a Kohéziós Alapot!

8. Website-ok
http://europa.eu/pol/reg/index_hu.htm
http://ec.europa.eu/regional_policy/index_hu.cfm
http://eur-lex.europa.eu/browse/directories/legislation.html
http://www.cor.europa.eu/
http://www.eib.europa.eu/
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/region_cities/introduction
9. Táblázatok, térképek mellékletben
Az Ötödik kohéziós jelentés598
http://ec.europa.eu/regional_policy/sources/docoffic/official/reports/cohesio
n5/index_hu.cfm
A Nyolcadik előrehaladási jelentés a kohézióról (a Bizottság munkaanyaga)599
http://ec.europa.eu/regional_policy/sources/docoffic/official/reports/interi
m8/interim8_annex_en.pdf
A 2014–2020 közötti kohéziós politika bemutatása:
http://ec.europa.eu/regional_policy/sources/docgener/infographic/cohesion
_policy_20142020_hu.pdf
 
 
 
 
 
 
 
 
8. fejezet

Szociálpolitika és foglalkoztatás

   1. A politika rövid leírása, jelentősége

   2. A politika céljai
   3. A politika rövid történeti áttekintése
   4. Jogalapok
   5. Jogalkotók
   6. A politika keretében kibocsátható/kibocsátott legfontosabb jogi
aktusok, másodlagos, harmadlagos jogi aktusok, legfontosabb
hatályos policy dokumentumok
   7. A szabályozás áttekintő ismertetése, értékelése
   8. Az előkészületben lévő, várható szabályozás (meddig látunk előre),
mi a dinamika?
   9. Ismétlő kérdések az olvasónak
10. Ajánlott olvasmányok
 
 
 
 
 
 
 

1. A politika rövid leírása, jelentősége

A nemzeti és az uniós szociálpolitika különböző fogalmak. Az uniós
szociálpolitika az alábbi területeket érinti: egyenlő bánásmód, munkavállalói
jogok védelme, foglalkoztatáspolitika és szociális védelem. Az egyenlő
bánásmód elve az integráció kezdetétől az egyik közösségi jogi alapelv, ezért
változó tartalommal ugyan, de 1957 óta folyamatosan a Közösség napirendjén
szerepel. Az Unió mind a mai napig nem kapott általános felhatalmazást a
nemzeti munkajogok harmonizációjára, hanem csak meghatározott
munkajogi kérdések szabályozására. A nyitott koordináció módszere nem
jogalkotást jelent, hanem egy politikai eszközt a nemzeti szakpolitika
befolyásolására. A jövő legnagyobb kihívása az Európai Unióban a
munkahelyteremtés, ehhez kapcsolódóan fogják értelmezni a szociális
jogosultságokat is.

2. A politika céljai

2.1. Az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség eltérő fogalmai

Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fogalmát gyakran használják
szinonimaként, ami azt sugallja, hogy egy és ugyanazon fogalomról van szó.
Valójában ezek ugyanannak a kérdésnek eltérő lozó ájú megközelítései. Az
egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy tilos hátrányt okozni a jog által védett
tulajdonsággal rendelkezőknek e tulajdonságuk miatt. Védett tulajdonságnak
az minősül, amely alapján a törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést. Az
egyenlő bánásmód megsértésének, másként diszkriminációnak minősül, ha
például a munkáltató különböző bért zet az azonos munkakört betöltő nő és
fér munkavállalónak, és a nő neme miatt keres kevesebbet. Az egyenlő
bánásmód megsértése (diszkrimináció) tehát a következő három elemet foglalja
magában:
–  a megkülönböztetés hátrányt okoz az érintett személynek, például
kevesebbet keres, mint az összehasonlítható helyzetben lévő, tehát azonos
munkát végző fér ,
– a különbségtétel oka egy védett tulajdonság, például az alacsonyabb bér oka
az, hogy nő, és
–  a különbségtétel ésszerűtlen, önkényes, azaz a munkáltató nem tudja
bizonyítani, hogy jogszerű okból zet például kevesebbet.
A 80-as évek jogfejlődése során az „egyenlő bánásmód” követelménye
mellett megjelent az „esélyegyenlőség” fogalma. Bár gyakran használják –
tévesen – ezt a két fogalmat egymás szinonimájaként, mégsem ugyanaz a
jelentésük. Az egyenlő bánásmód elve a diszkrimináció tilalmát, vagyis a
hátrányos megkülönböztetéstől mentes élethez való jog garantálását jelenti. Az
egyenlő bánásmód elve azt követeli meg a jogalkotótól és jogalkalmazótól,
hogy a hasonló helyzetben lévő személyeket azonos módon kezelje, az eltérő
helyzeteket pedig különbözőképpen szabályozza, értékelje. Az egyenlő
bánásmód elve tilalmat megfogalmazó jogszabályokra, „negatív”
megközelítésre épül.
Az esélyegyenlőségi politika mást jelent, mint az egyenlő bánásmód elve. Az
esélyegyenlőségi politika mindazon jogi és nem jogi eszközöket magában
foglalja, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a nők a fér akkal egyenlő eséllyel
érvényesülhessenek az élet legkülönbözőbb területein – oktatás, egészségügy,
munkaerőpiac, szociális biztonság stb. –, de legalábbis csökkenjenek az őket
érő hátrányok. Fontos szerepet tölt be például a nemek közötti esélyegyenlőség
a Strukturális Alapok felhasználása során, mivel horizontális elvárás: minden
egyes programnál kiemelt gyelmet kell szentelni a nők és a fér ak közötti
esélyegyenlőség érvényesülésének.
2.2. A munkavállalók jogainak védelme
Az egyenlő bánásmód elve mellett a szociális jogharmonizáció másik fontos
területe a munkavállalói jogok védelme (uniós munkajog). A nemzeti
alkotmányokból ismert szociális jogok közül az unió hatáskörébe került a
munkavállalói jogok védelmének számos aspektusa, így például a
munkavállalók védelme munkaviszonyuk megszüntetése esetén, a
munkavállalók egészségének és biztonságának védelme, a munkafeltételek, a
munkavállalók tájékoztatása és a velük való konzultáció. Fontos hangsúlyozni,
hogy az uniós jogalkotás nem kapott általános felhatalmazást a nemzeti
munkajogok harmonizációjára, hanem csak a fenti munkajogi kérdéseket
szabályozhatja. Számos olyan munkajogi terület van tehát, amelyekre nincs
jogalkotási hatásköre a közösségnek, így például a sztrájk, a munkabér vagy az
egyesülési jog.
Uniós munkajog alatt mintegy tucatnyi irányelvet értünk, amelyek közös
jellemzője a munkavállalói jogok védelme. Természetesen ez a joganyag is
további részekre bontható, de nem a hagyományos kollektív és individuális
munkajogi felosztás mentén, mivel a munkajogi tárgyú irányelvekben
keverednek a kollektív és az individuális munkajogi szabályok. Természetesen
ezt a számot lényegesen meghaladja a munkajogi vonatkozású irányelvek
száma, de azok egy részét a szabad mozgásról és az egyenlő bánásmódról szóló
joganyagba szokták inkább sorolni.
A munkajogi irányelvek látszólag egyetlen célra irányulnak: hogyan lehet
garanciális szabályokkal védeni a munkavállalók jogait. Azért csak látszólag,
mert a közösségi jogalkotó valójában két, egymásnak némiképp ellentmondó
cél között egyensúlyoz. A közösségi szociális jogalkotás egyik deklarált
törekvése valóban egy szociális cél elérése: a munkavállalók
munkakörülményeinek javítása a munkavállalói jogok garanciális
szabályozásával. Ugyanakkor nem szabad elhallgatni a másik nyilvánvaló
törekvést sem: a versenysemlegesség biztosítását. Az európai integráció
lozó ájából az következik ugyanis, hogy – a közös piac zökkenőmentes
működése érdekében – ki kell egyenlíteni a versenyt befolyásoló feltételeket. A
versenyt befolyásoló feltételek között pedig alapvető szerepe van a munkajogi
szabályoknak, hiszen azok közvetlenül érintik a termelés költségeit.
Ha az EU nem harmonizálja a munkaerő árát alapvetően befolyásoló
nemzeti munkajogi szabályokat, akkor a szabadon mozgó tőke visszaélhet a
szabályozásbeli különbségekkel, pro tot húzva a munkavállalókra nézve
kevésbé kedvező munkajogi szabályokból. Ha tehát az egyik tagállamban azért
olcsóbb a termelés, mert egy másik tagállamhoz képest a munkavállalók
korlátozottabb jogokkal rendelkeznek, akkor a szociálisan érzékenyebb
tagállamok versenyhátrányt szenvednek. A munkavállalói jogokat érintő
jogharmonizáció hátterében tehát nem csupán a szociális jogok védelmének
szándéka áll. Legalább ekkora súllyal esik latba a versenyt befolyásoló
munkajogi szabályok kiegyenlítésének, másként a versenysemleges szabályozás
megteremtésének szándéka.

2.3. Munkahelyi egészség- és biztonságvédelem

A szociális jogharmonizáció további fontos területe a munkahelyi egészség- és
biztonságvédelem, amely szintén a munkavállalók védelmének fontos
aspektusa. Az uniós munkajoghoz hasonlóan ennek a joganyagnak is kettős
célja van. Egyrészt egy szociális cél, a munkahelyi balesetek és foglalkozási
betegségek számának csökkentése, másrészt egy gazdasági cél, a versenyt torzító
hatások kiküszöbölése. Az irányelvek minimális követelményeket rögzítenek.
Ezeket a minimális követelményeket fokozatosan kell érvényre juttatni, és
nem akadályozzák meg a tagállamokat abban, hogy az irányelveknél szigorúbb
követelményeket állapítsanak meg.

2.4. A nyitott koordináció fogalma és indokai

Amint arról a fentiekben részletesen szóltunk, a szociális jogharmonizáció
lényegében három területre korlátozódott: egyrészt a diszkrimináció tilalmára,
másrészt a munkavállalók jogainak fokozottabb védelmére egyes munkajogi
szabályok közelítésével, harmadrészt pedig a munkavállalók egészségének és
biztonságának védelmére a munkahelyen. Ebből eredően a szociális
jogharmonizáció meglehetősen korlátozott volt az elmúlt évtizedekben és
lényegében érintetlenül hagyta a szociális jogokat.
A kilencvenes évek végéig a jogharmonizáció volt az egyedüli eszköz az
európai integrációban a szociális kérdések terén, azt azonban valójában
ellehetetlenítette a korlátozott uniós hatáskör. A probléma lényege akként
összegezhető, hogy az EU (korábban a Közösség) nem szólhat bele a szociális
jogok biztosításába, ha ezt a tagállamok nem engedik meg számára. A
tagállamok viszont láthatóan és érthető módon nem voltak hajlandóak
átengedni az uniós intézményrendszernek a legérzékenyebb politikai, szociális
és gazdasági terület, a szociális ellátórendszer szabályozását.
Olyan megoldást kellett tehát találni, amely egyszerre biztosítja az Unió
beleszólását a nemzeti munkaerő-piaci és szociális rendszerek működtetésébe,
ugyanakkor tiszteletben tartja a nemzeti szuverenitást a jogalkotás,
nanszírozás és végrehajtás terén. Ez az eszköz a nyitott koordináció módszere,
amely nem sérti a tagállamok kizárólagos jogalkotási hatásköreit, hiszen nem
jogalkotási hatáskört hoz létre, hanem egy politikai eszközt a nemzeti
szakpolitika befolyásolására.
A nyitott koordináció azt jelenti, hogy a tagállamok közös uniós célokat
határoznak meg egy szakpolitikai kérdésben (pl. foglalkoztatáspolitika), és a
közös célokat a tagállamok saját politikájukkal (intézményeikkel,
jogszabályaikkal stb.) igyekeznek elérni. Ugyanakkor nem fenyegeti a
tagállamot semminemű retorzió, uniós szankció, ha a kitűzött célt nem éri el,
vagy rosszabb esetben azt meg sem kísérli elérni. A rosszakat tehát itt nem
büntetik meg, legfeljebb megfedik. A szankció tehát nem anyagi, jogi, hanem
legfeljebb politikai, morális jellegű. Éppen ezért lehetett elfogadtatni ezt a
megoldást a tagállamokkal, de pont ebben rejlik magának a módszernek a
gyengesége is.

2.5. Európai szociális modell?

Az európai integrációval létrejött a szociálpolitika európai dimenziója: az uniós
szociálpolitika. Az uniós szociálpolitika jelentősen különbözik a nemzeti szintű
szociálpolitikától. A szociálpolitika nemzeti és európai dimenziójának
összevetésénél meghatározó szempont, hogy ezen a két szinten mások a
szereplők, a célok és az eszközök. Ezek közül kiemeltük, hogy az uniós
szociálpolitikának két eszköze van: a szociális jogharmonizáció és a nyitott
koordináció.
A szociális jogharmonizáció az egyenlő bánásmód biztosítására és a
munkavállalók jogainak védelmére korlátozódik. Ennek az az oka, hogy a
tagállamok csupán korlátozott hatáskörrel ruházták fel a közösségi
intézményrendszert. A szociális jogharmonizáció lassan bővülő, de még ma is
korlátozott hatású folyamat. A lassúság nemcsak az uniós hatáskörök
bővítésére, hanem az irányelvek megalkotására is jellemző.
Az ezredforduló új lendületet hozott az Unió politikájába. A nyitott
koordináció – szemben a jogharmonizációval – nem jogi, hanem politikai
eszköz, amely nem vonja el a tagállamok kormányaitól a szabályozás és a
végrehajtás jogát, hanem csak a stratégiai célok meghatározására ad lehetőséget
az uniós intézményeknek. Ennek az új eszköznek az alkalmazását nem
bénítják meg a hatásköri szabályok, ezért – rugalmasságát kihasználva –
szabadon terjeszthető ki olyan területekre (szociális védelem), amelyeket
korábban a tagállamok hitbizományuknak tekintettek.
A munkaerő-piaci kérdések dominanciáját tükrözi, hogy a nyitott
koordináció eszközét először a foglalkoztatáspolitikában próbálták ki, majd ezt
követően terjesztették ki a szociális védelem egyes területeire. A nyitott
koordináció sikerének az a feltétele, hogy sikerüljön rákényszeríteni a nemzeti
szintű döntéshozókat az uniós stratégia hatékony végrehajtására. Ez a
Lisszaboni Stratégia tapasztalatainak tükrében nem lesz könnyű vállalkozás.
Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a „koordinált” területeken
(foglalkoztatáspolitika, társadalmi kirekesztés és szegénység elleni küzdelem,
nyugdíjrendszerek) a tagállami mozgástér folyamatosan szűkül. Ez
szükségképpen a nemzeti szuverenitás csökkentését eredményezi, de az EU
közvetett módon beleszól a nemzeti költségvetés felhasználásába is.
Az Európai Unió tevékenységének vizsgálatakor könnyen eshetünk abba a
hibába, hogy csak azt kérjük számon, mi nem szerepel a hatáskörök között, mi
nem valósult meg a jogharmonizáció során, vagy éppenséggel miért várható
szerény eredmény a nyitott koordinációtól. Ugyanakkor elfeledkezünk arról,
hogy hány jogintézménnyel és modernizációs lépéssel lennénk szegényebbek
az uniós tagság nélkül. A teljes képre törekedve nem feledkezhetünk meg az
európai integráció eredményeiről sem. Az egyenlő bánásmód elve, a
munkavállalói jogok részletes szabályozása, a munkavédelem és a foglalkozás-
egészségügy a jogharmonizációnak köszönhetően ma sokkal fontosabb és
színvonalasabban szabályozott jogterületek, mint a jogharmonizáció
megkezdése előtt. A nyitott koordináció pedig egyedülálló kísérlet a jóléti
kormányzás konvergenciája érdekében.
3. A politika rövid történeti áttekintése
A Római szerződés eredeti szövegének megalkotói, noha teremtettek egy
gyenge jogalapot a szociális szabályozás közelítésére, tagállami hatáskörben
tartották a szociális ellátó rendszerek működésével kapcsolatos rendelkezéseket.
Mivel a munkaerő szabad áramlása az egyik legfőbb integrációs cél volt, ezért
már 1958-ban rendelet született a migráns munkaerő és családja szociális
jogairól, azaz ebben a dimenzióban, de csupán ebben, kötelező összhangját
teremtették meg a tagállami szociális biztonsági szabályoknak. A szabályozás
alapvető elvei a következők:
– A vándormunkaerőt ugyanolyan bánásmód illeti meg.
– Egy tagállam társadalombiztosítási rendszerében kell biztosítottnak lennie.
– Az alkalmazása szerinti tagállam jogát kell rá alkalmazni.
– Korábban szerzett társadalombiztosítási szolgáltatást nem veszíthet el, amiért
másik tagállamban vállal munkát.
–  Az egyes társadalombiztosítási szolgáltatásokhoz szükséges előfeltétele,
amelyeket a tagállamok határoznak meg, például meghatározott
munkaviszonyban töltött idő, összeszámításra kerülnek.
– A szolgáltatás költségeit a tagállamok megosztják a náluk töltött foglalkozási
periódussal arányosan.
–  Egy foglalkoztatási periódusra sem jár többszörös, csupán egyszeres
szolgáltatás.
A szabályozás minden társadalombiztosítási szolgáltatásra kiterjed, amely a
tb kasszának zetett hozzájárulás alapján kerül ki zetésre. Ez azt jelenti, hogy
fő szabályként nem vonatkozik azokra a járulék zetése nélkül megkapott
támogatásokra, amelyek a hatóságok döntésétől függenek, például ilyen lehet a
szociális segély. Ugyanakkor az EU Bíróság esetjoga szerint az ugyancsak
járulék zetése nélkül, de jogszabályi alapon kapott szolgáltatásra, ha az
kapcsolódik egy, az uniós rendeletben garantált szolgáltatáshoz, ilyen például a
nyugdíjhoz, mint garantált szolgáltatáshoz kapcsolódó kiegészítő juttatás,
amelyre már vonatkozik a szabályozás hatálya.
 Ha nem ott munkavállalóról van szó, akkor a másik tagállam területén
tartózkodó uniós polgár ingyenesen sürgősségi egészségügy ellátást kaphat, ha
bemutatja európai egészségbiztosítási kártyáját, amelyet a honi tb hatóságoktól
igényelhet. Tervezett egészségügyi ellátáshoz be kell szerezni a hatóságok
engedélyét, ha éjszakai kórházi ellátást is magában foglaló, különleges és drága,
illtetve olyan kezelésről van szó, amely minőségi problémát vethet fel.
Egyébként engedély nélkül elvégeztethető a nem sürgősségi kezelés egy másik
tagállamban, ha a várakozás az esetleges egészségügyi kockázatok fényében
ésszerűtlenül hosszúnak minősülhet. Az ilyen módon igénybe vett szolgáltatást
a társadalombiztosításnak olyan mértékig kell utólag megtérítenie, mintha
otthoni tb ellátás keretében végezték volna el. Ha tehát, például otthon a
fogorvosi kezelés csupán hetvenöt százalékát zeti a tb, így kell eljárnia a másik
tagállamban igénybe vett ellátás esetén.
Az antidiszkriminációs jog az EU szociális jogának legrégebbi,
leghangsúlyosabb és legkidolgozottabb területe. A legrégebbi, hiszen a Római
Szerződés 1957-es szövegében az egyenlő bér elve volt az egyetlen szociális
kérdés, amelynek közvetlenül hatályos cikket szenteltek. A leghangsúlyosabb,
mert az elmúlt évtizedekben folyamatosan a közösségi politika napirendjén
szerepelt, és az Unió elkötelezettségét folyamatosan megerősítik a
legkülönbözőbb fórumok. A legkidolgozottabb, amit jól mutatnak az
elsődleges jogi szabályok (157. és 19. cikk), az egyenlő bánásmóddal
kapcsolatos irányelvek, valamint az Európai Bíróság páratlanul részletes
esetjoga.
Az egyenlő bánásmód elve az integráció kezdetétől az egyik közösségi jogi
alapelv, ezért változó tartalommal ugyan, de 1957 óta folyamatosan a
Közösség napirendjén szerepel. 1957-ben, az EKSZ-ben csupán a nők és a
fér ak közötti egyenlő bánásmódról rendelkeztek, arról is kizárólag a bérezés
tekintetében. Az Európai Unióról szóló Szerződés 157. cikke (eredeti 119.,
később 141. cikk) szerint nőknek és fér aknak egyenlő munkáért egyenlő bér
jár. Az integráció alapítói ezzel eredetileg azt kívánták elérni, hogy a nemek
közötti megkülönböztetésre vonatkozó nemzeti szabályok közötti eltérések ne
torzítsák a tagállamok közötti gazdasági versenyt. A 157. cikket tehát szigorúan
gazdasági megfontolásból fogadták el. Az alapítók szemléletével ugyanis nem
fért volna össze olyan rendelkezés, amely szociális célok elérését – a
diszkrimináció csökkentését, a nők esélyegyenlőségének biztosítását – tűzte
volna a Közösség elé.
 Az EKSZ alapításkori szövege az egyenlő bánásmód elvének alkalmazását
három tekintetben korlátozta.
– Először, csak a tagállamok polgáraival szembeni megkülönböztetést tiltja, így
nem vonatkozik az ún. harmadik országok polgáraira.
–  Másodszor, a közösségi jog csak a nemek közötti diszkriminációt tiltotta,
ezzel szemben más tulajdonság, például a faj, kor, vallás, életkor stb. szerinti
megkülönböztetést nem.
–  Harmadszor pedig, még a nemek közötti diszkrimináció tilalma sem volt
általános, hanem csak a 157. cikkben meghatározott területen, azaz a bérezés
tekintetében érvényesült.
Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve pedig csak egy részterülete az egyenlő
bánásmód elvének. Általánosságban elmondható tehát, hogy az egyenlő
bánásmód elve kezdetben sokkal szűkebb volt a közösségi jogban, mint a
nemzeti jogokban. Az 1957 és 1975 közötti időszakban a korábban említett
gazdasági megfontolásból az egyenlő munkáért egyenlő bér elvére vonatkozó
nemzeti szabályok harmonizálására törekedtek. A 157. cikk azonban nem
érvényesült a gyakorlatban. Éppen ezért kezdődött meg a nemek közötti
egyenlő bánásmódra vonatkozó irányelvek megalkotása.
A Defrenne ítélet hatására 1975 után sikerült túllépni azon a koncepción,
amely a nemek közötti egyenlő bánásmódot az egyenlő munkáért egyenlő bér
elvére szűkítette le. Ennek megfelelően lépésről lépésre dolgozták ki az egyenlő
bánásmód tágabb koncepcióját tükröző irányelveket. Több évtizedes közösségi
jogalkotás eredményeként a nemek közötti egyenlő bánásmóddal kapcsolatban
nyolc irányelv született. Ezek az irányelvek meglehetősen különböző, más és
más jogterületeket érintenek, és szabályozásuk módja is eltérő. Egyetlen dolog
közös bennük, a céljuk: a nők és a fér ak jogegyenlőségének megteremtése a
mindennapi életben.
Az Amszterdami Szerződés kibővítette az EKSZ egyenlő bánásmódra
vonatkozó szabályait: eltörölték azt a korlátozást, amely szerint a közösségi jog
csak a nemek közötti diszkriminációt tiltja. Az EKSZ 13. cikkének
elfogadásával 1999 óta a Tanács egyhangúlag irányelveket fogadhat el a nemen
kívül a faji és etnikai hovatartozás, vallás vagy más meggyőződés,
fogyatékosság, életkor vagy szexuális irányultság alapján történő diszkrimináció
ellen. Ezzel megszületett a Közösség általános antidiszkriminációs politikája.
Érdemes felhívni a gyelmet azokra a jogi technikákra, amelyek a
diszkrimináció áldozatát segítik, így például az egyébként az európai jogi
hagyományoktól idegen megoldásra, a bizonyítási teher megfordítására, amely
az Európai Bíróság esetjoga alapján vált az írott uniós jog részévé.
Noha szűkebb értelemben nem tartoznak az uniós szociálpolitika területére,
mégis szükséges megemlíteni, hogy a szociális, a kohéziós, a strukturális és a
mezőgazdasági politika is közvetetten szociális célokat is szolgál.
Az Európai Egységes Okmány (1985) eredményeként a munkahelyi
egészség- és biztonságvédelem területén bevezették a súlyozott szavazást, amely
megkönnyítette a döntést, ugyanakkor a munkavállalók jogairól a mai napig
egyhangú döntésnek kell születnie. A Maastrichti Szerződés (1992) szerint a
szakszervezeti egyesülési szabadság, illetve a sztrájk és hasonló ipari akciók
tekintetében kizárták az Unió hatáskörét. (Később azonban az EU Bíróság a
Viking- és a Laval-döntésekben azokat beleértelmezte a négy alapszabadság
tartalmába, noha az ügyekben egyébként nem a munkavállalóknak adott
igazat.) Ugyancsak itt született döntés a szociális partnerek bevonásáról a
jogalkotásba. A brit ellenállás miatt külön szociálpolitikai jegyzőkönyv
született, amely az Amszterdami Egyezménnyel (1997) vált a Római szerződés
részévé. Ugyancsak itt került be a Római szerződésbe a foglalkoztatáspolitika,
amely esetében a nyitott koordináció módszerét alkalmazzák. Ugyancsak az
uniós szociálpolitika eszközévé vált a mainstreaming, amely hatástanulmány
elkészítésének a kötelezettségét jelenti, megvizsgálva a döntés milyen irányú,
például foglakoztatási hatásait. A Nizzai Szerződés (2000) mellékterméke volt
az EU Alapjogi Charta, amelynek III. része az egyenlőség és
diszkriminációmentés bánásmóddal, míg IV. része a szolidaritási jogoknak
nevezett szociális jogokkal foglalkozik. Ezeket a jogokat tiszteletben kell
tartani az EU jogalkotása és jogalkalmazása során, de uniós jogalkotási
felhatalmazást nem tartalmaznak. Tartalmukat általában lehatárolják, hiszen
kimondják, hogy azokat az uniós, illetve a tagállami jogok alapján kell
értelmezni. A Charta egyébként a Lisszaboni Szerződéssel vált kötelezővé,
amely szociális területen megerősítette és kiterjesztette a nyitott koordinációt,
illetve a mainstreaming alkalmazását.
4. Jogalapok

4.1. Foglalkoztatáspolitika
Az EUMSZ 145. cikke kimondja, hogy a tagállamok és az Unió az Európai
Unióról szóló Szerződés 3. cikkében meghatározott célkitűzések megvalósítása
érdekében e címnek megfelelően egy összehangolt stratégia kialakítására
törekednek a foglalkoztatás, és különösen a szakképzett, képzett és
alkalmazkodásra képes munkaerő, valamint a gazdasági változásokra reagálni
képes munkaerőpiacok fejlesztése terén. A 148. cikke előírja, hogy a Tanács és
a Bizottság által készített együttes éves jelentés alapján az Európai Tanács
évente megvizsgálja a foglalkoztatottság helyzetét az Unióban, és
következtetéseket fogad el arra vonatkozóan. Az Európai Tanács
következtetéseiből kiindulva a Tanács a Bizottság javaslata alapján és az
Európai Parlamenttel, a Gazdasági és Szociális Bizottsággal, a Régiók
Bizottságával és a foglalkoztatási és munkaerő-piaci koordináció segítése
érdekében felállított Foglalkoztatási Bizottsággal folytatott konzultációt
követően évente iránymutatásokat dolgoz ki, amelyeket a tagállamok
foglalkoztatáspolitikájukban gyelembe vesznek. Minden tagállam éves
jelentést nyújt be a Tanácsnak és a Bizottságnak azokról a főbb
intézkedésekről, amelyeket a foglalkoztatási iránymutatások fényében a
foglalkoztatáspolitikája végrehajtása céljából hozott. A Tanács a jelentések
alapján és a Foglalkoztatási Bizottság véleményének kézhezvételét követően a
foglalkoztatási iránymutatások fényében évente megvizsgálja a tagállamok
foglalkoztatáspolitikájának végrehajtását. A Tanács a Bizottság ajánlása alapján
ajánlásokat tehet a tagállamok számára, amennyiben ezt a vizsgálat nyomán
célszerűnek tartja. A vizsgálat eredményei alapján a Tanács és a Bizottság
együttes éves jelentést készít az Európai Tanács számára az Unió foglalkoztatási
helyzetéről és a foglalkoztatási iránymutatások végrehajtásáról.
4.2. Szociálpolitika
A 153. cikk megállapítja, hogy az Unió támogatja és kiegészíti a tagállamok
tevékenységeit a szociálpolitika területén. Így a munkakörnyezet javítása, a
munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében, a
munkafeltételek, a munkavállalók tájékoztatása és véleményük meghallgatása a
munkaerőpiacról kirekesztett személyek beilleszkedésének lehetővé tétele és a
fér ak és nők munkaerő-piaci esélyegyenlősége és az egyenlő munkahelyi
bánásmód érdekében irányelvi minimum követelményeket fogad el. Ezek az
irányelvek nem írhatnak elő olyan közigazgatási, pénzügyi vagy jogi
korlátozásokat, amelyek gátolnák a kis- és középvállalkozások alapítását és
fejlődését. Az Európai Parlament és a Tanács a Gazdasági és Szociális
Bizottsággal, valamint a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően
rendes jogalkotási eljárás keretében határoz. A munkavállalók szociális
biztonsága és szociális védelme; a munkavállalók védelme munkaviszonyuk
megszüntetése esetén, munkavállalók és munkaadók érdekeinek képviselete és
kollektív védelme az Unió területén jogszerűen tartózkodó harmadik
országbeli állampolgárok foglalkoztatásának feltételei kapcsán, különleges
jogalkotási eljárás keretében eljárva, a Tanács az Európai Parlamenttel és az
említett bizottságokkal folytatott konzultációt követően, egyhangúan határoz.
A Tanács a Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlamenttel folytatott
konzultációt követően egyhangúan úgy határozhat, hogy a rendes jogalkotási
eljárást kell alkalmazni a munkavállalók védelme munkaviszonyuk
megszüntetése esetén, munkavállalók és munkaadók érdekeinek képviselete és
kollektív védelme, továbbá az Unió területén jogszerűen tartózkodó harmadik
országbeli állampolgárok foglalkoztatásának feltételei kapcsán. Azaz, a
munkavállalók szociális biztonsága és szociális védelme témakörben
mindenképpen különleges eljárásban, egyhangúan döntenek.
A 157. cikk kimondja, hogy minden tagállam biztosítja annak az elvnek az
alkalmazását, hogy a fér ak és a nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért
egyenlő díjazást kapjanak. E cikk alkalmazásában „díjazás” a rendes alap- vagy
minimálbér, illetve illetmény, valamint minden egyéb olyan juttatás, amelyet a
munkavállaló a munkáltatójától közvetlenül vagy közvetve, készpénzben vagy
természetben a munkaviszonyára tekintettel kap. A nemen alapuló
megkülönböztetés nélküli egyenlő díjazás azt jelenti, hogy teljesítménybér
esetén az azonos munkáért járó díjazást azonos mértékegység alapján állapítják
meg; illetve időbér esetén azonos munkakörben azonos díjazás jár. Az Európai
Parlament és a Tanács a rendes jogalkotási eljárás keretében és a Gazdasági és
Szociális Bizottsággal folytatott konzultációt követően intézkedéseket fogad el
annak érdekében, hogy biztosítsa a fér ak és nők között az egyenlő esélyek és
az egyenlő bánásmód elvének alkalmazását a foglalkoztatás és a munka
területén, beleértve az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő
díjazás alapelvét is. Annak érdekében, hogy ténylegesen biztosítsák a teljes
egyenlőséget a fér ak és nők között a munka világában, az egyenlő bánásmód
elve nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy bizonyos előnyöket nyújtó
intézkedéseket tartsanak fenn vagy fogadjanak el abból a célból, hogy az
alulreprezentált nem számára a szakmai tevékenységek folytatását
megkönnyítsék, vagy, hogy a szakmai előmenetelükben őket érő hátrányokat
megakadályozzák vagy kiegyenlítsék.

4.3. Vándor munkaerő szociális biztonsága

A 48. cikk alapján az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás
keretében a szociális biztonság területén elfogadja azokat az intézkedéseket,
amelyek a munkavállalók szabad mozgásának biztosításához szükségesek. E
célból olyan eszközrendszert hoz létre, amely a migráns munkavállalók és
önálló vállalkozók, valamint az azok jogán jogosultak számára biztosítja a
különböző országok jogszabályai szerint gyelembe vehető összes időszak
összevonását a juttatásokhoz való jog megszerzése és fenntartása, valamint a
juttatások összegének kiszámítása céljából; a juttatások ki zetését a tagállamok
területén lakó személyek számára. Amennyiben a Tanács egy tagja kijelenti,
hogy valamely első bekezdés szerinti jogalkotási aktus tervezete szociális
biztonsági rendszerének fontos vonatkozásait érintené – ideértve annak
alkalmazási körét, költségét vagy nanszírozási rendszerét –, vagy befolyásolná
e rendszer pénzügyi egyensúlyát, kérheti, hogy a kérdést terjesszék az Európai
Tanács elé. Ebben az esetben a rendes jogalkotási eljárást fel kell függeszteni. A
felfüggesztéstől számított négy hónapon belül az Európai Tanács, a kérdés
megvitatása után a tervezetet visszautalja a Tanács elé, amely megszünteti a
rendes jogalkotási eljárás felfüggesztését, vagy semmilyen intézkedést nem tesz,
vagy új javaslat benyújtására kéri fel a Bizottságot; ebben az esetben az
eredetileg javasolt jogi aktust el nem fogadottnak kell tekinteni.

4.4. Diszkrimináció tilalma
A 18. cikk kimondja, hogy a Szerződések alkalmazási körében és az azokban
foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján
történő bármely megkülönböztetés. Az Európai Parlament és a Tanács rendes
jogalkotási eljárás keretében az ilyen megkülönböztetés tilalmára vonatkozó
szabályokat fogadhat el. A 19. cikk alapján a szerződések egyéb
rendelkezéseinek sérelme nélkül és a szerződések által az Unióra átruházott
hatáskörök keretén belül a Tanács az Európai Parlament egyetértését követően,
különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúan megfelelő intézkedéseket
tehet a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen,
fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló
megkülönböztetés leküzdésére. Ettől eltérve, az Európai Parlament és a Tanács
rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadhatja a tagállamok által az előbbi
célkitűzések elérése érdekében tett intézkedéseket támogató uniós ösztönző
intézkedések alapelveit, kizárva azonban a tagállamok törvényi, rendeleti és
közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen összehangolását.

5. Jogalkotók
Amint erről már volt szó az Unió a szociális jogalkotásba bevonja szociális
partnereket. Az EU Bíróság az UAPME ügyben dolgozta ki azokat az általános
kritériumokat, mely szervezet vehet a folyamatban részt.
Ami az Unió szociális irányelveinek végrehajtását illeti, jogszociológiai
vizsgálatok szerint nagyjából 4 csoportra oszthatók a tagállamok.
Az első csoportot azok a tagállamok képezik, amelyek magas szinten ültetik
át az irányelveket, de az eljárási és intézményi tradíciók akadályokat
gördítenek a végrehajtás útjába. Ilyenek például az északi tagállamok.
 A második csoportba tartozó tagállamok ellenállnak az átültetésnek, ilyen
például Spanyolország vagy az Egyesült Királyság.
A harmadik csoportot képezik a harmonizációs követezettségeknek szintén
ellenálló, de az átültetés megtörténte után rosszul végrehajtó tagállamok, mint
például Görögország vagy Olaszország.
A negyedikbe tartoznak az újonnan csatlakozott tagok, így hazánk is, ahol
jó minőségű átültetés után a gyakorlatban elmarad az alkalmazás.
6. A politika keretében kibocsátható/kibocsátott
legfontosabb jogi aktusok, másodlagos,
harmadlagos jogi aktusok, legfontosabb hatályos
policy dokumentumok

6.1. Az antidiszkriminációs irányelvek

Az 1999-ben hatályba lépett 13. cikk alapján 2000-ben két irányelvet fogadtak
el. A faji diszkriminációt tiltó 2000/43/EK irányelv tárgyi hatálya túlnyúlik a
foglalkoztatási kérdéseken és kiterjed a mindennapi élet legkülönbözőbb
területeire: a szociális védelemtől az oktatáson át az egészségügyi ellátásig. Ez az
irányelv azért születhetett meg rekordgyorsasággal, mert ezzel is választ
kívántak adni az osztrák Jörg Haider Szabadság pártjának kormányra
kerülésére, és az azzal kapcsolatos félelmekre. Az irányelv nem csak a nemek
közötti megkülönböztetés tilalmán lép túl, hanem szakít a közösségi
antidiszkriminációs jog másik uralkodó elvével, a foglalkoztatás-
központúsággal is.
A 2000-ben elfogadott másik, 2000/78/EK általános keretirányelv célja az
egyenlő bánásmód alkalmazása kizárólag a foglalkoztatás terén. Hatálya
szélesebb a faji irányelvnél, mivel egyaránt tiltja a vallás, fogyatékosság, életkor
vagy szexuális irányultság alapján történő diszkriminációt. Ugyanakkor az
általános keretirányelv hatálya nem terjed ki a faji irányelvben felsorolt
valamennyi területre, hanem csak a foglalkoztatással összefüggő kérdéseket
érinti.
Az ezredforduló után két újabb irányelv született. A „nemi irányelvek” nagy
részét – a dereguláció szellemében – a 2006/54/EK irányelvbe foglalták, de
ezzel csak a korábbi irányelveket foglalták egységes szerkezetbe, így az érintett
joganyag tartalma érdemben nem változott. A másik új irányelv
(2004/113/EK) az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok
értékesítése és nyújtása tekintetében biztosítja az egyenlő bánásmódot.
Az uniós jog célja, hogy a hatékony jogorvoslati rendszer érdekében részletes
szabályozás szülessen a tagállamokban a diszkrimináció tilalmáról. Érdemes
megemlíteni, hogy melyek azok a szabályozási kérdések, amelyekről
mindenképpen rendelkezni kell a nemzeti jogban, természetesen az uniós
előírásoknak megfelelő tartalommal:
–  az egyenlő bánásmód követelményének széles hatálya a közszférában és a
magánszférában,
–  az alapvető fogalmak meghatározása: közvetlen, közvetett hátrányos
megkülönböztetés, egyenlő bér elve, zaklatás,
– fordított bizonyítási kötelezettség,
– hatékony szankciók,
– az egyenlő bánásmód megvalósulását szolgáló testület.
A magyar jogban az egyenlő bánásmódra vonatkozó uniós előírások átvétele
az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló 2003. évi CXXV.
törvény elfogadásával történt meg.

6.2. A munkajogi tárgyú irányelvek négy csoportja

A 12 kifejezetten munkajogi tárgyú irányelv az alábbi négy csoportra
bontható:
– a munkavállalók védelme válsághelyzetekben (1970-es évek végén születtek),
– atipikus munkaviszonyok (1990-es évektől),
– munkafeltételek (1990-es években),
– kollektív munkajogi szabályok (1994-től).

6.2.1. A munkavállalók védelme válsághelyzetekben

A munkajogi irányelvek első generációját a hetvenes években elfogadott három

irányelv jelentette. Ezek olyan gazdasági válsághelyzetekről, másként a
vállalatok átalakításáról szólnak, amikor a munkáltatót érintő változás –
csoportos létszámcsökkentés, munkáltatói jogutódlás, zetésképtelenség – a
munkavállalók nagyobb csoportjának munkahelyét, egzisztenciális biztonságát
veszélyezteti. A csoportos létszámcsökkentésről (98/59/EK), a munkáltatói
jogutódlásról (2001/23/EK), valamint a munkáltató zetésképtelenségéről
szóló (2008/94/EK) irányelv kétféle szabályt ötvöz. Egyfelől a munkavállalók
jogait védő individuális munkajogi szabályokat, másfelől a munkáltató
tájékoztatási és konzultációs kötelezettségeit tartalmazza.

6.2.2. Atipikus munkaviszonyok

Az irányelvek második csoportja az atipikus munkaviszonyok –

részmunkaidő, határozott idő, munkaerő-kölcsönzés – részletes szabályozását,
illetve elterjesztését segíti. Az európai munkavégzők egyre nagyobb része ma
már nem a korábban tipikus – határozatlan idejű, teljes munkaidős –
munkaviszonyban végez munkát. Ha viszont a nemzeti munkajogok nem
rendezik megnyugtatóan az atipikus jogviszonyban dolgozók helyzetét, akkor
jogaik sérülhetnek, ami gátolhatja az ilyen foglalkoztatási formák elterjedését.
Ennek érdekében fogadtak el irányelveket a részmunkaidőről (97/81/EK), a
határozott idejű munkaviszonyról (1999/70/EK), a határozott időre és a
munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók védelméről
(91/383/EGK) és a munkaerő-kölcsönzésről (2008/104/EK).

6.2.3. Munkafeltételek

Az irányelvek harmadik csoportjába a munkafeltételekről szóló irányelvek

tartoznak: a munkaviszony létesítéséhez kötődő tájékoztatási kötelezettségről
(91/533/EK), a atal munkavállalók védelméről (94/33/EK), a munkavállalók
kiküldetéséről (96/71/EK) és a munkaidőről (2003/88/EK). Ezek közül a
munkaidő-irányelv váltotta ki a leghevesebb szakmai és politikai vitákat, mivel
a munkaidő szabályozásának közvetlen hatása van a termelési költségekre,
ezáltal a tagállamban működő munkáltatók versenyképességére.

6.2.4. Kollektív munkajogi szabályok

Míg az uniós szabályozás viszonylag terjedelmesen foglalkozott a
munkafeltételek fenti részletszabályaival, addig 1994-ig nem született irányelv
kifejezetten kollektív munkajogi kérdésekről, csak egyes irányelvek (például
jogutódlás, csoportos létszámcsökkentés) tartalmaztak minimális előírásokat a
munkavállalók tájékoztatásáról. A kollektív munkajog háttérbe szorulásának az
volt az oka, hogy csak az Amszterdami Szerződéssel (1997) született meg a
kollektív munkajogi jogintézmények szabályozásához szükséges uniós hatáskör.
Az első kollektív munkajogi kérdéssel foglalkozó jogszabály az Európai
Üzemi Tanácsról szóló irányelv (2009/38/EK) volt, amely a több tagállamban
működő munkáltatóknál biztosítja a munkavállalók részvételi jogait. Ezzel
szemben a munkavállalók tájékoztatásáról és a velük való konzultációról szóló
2002/14/EK irányelv az EU-ban működő valamennyi, 50 főnél több
munkavállalót foglalkoztató vállalkozásra vonatkozik. Ugyanakkor az uniós
jog továbbra sem érinti a kollektív szerződések szabályait.

6.3. Munkavédelmi irányelvek
A hatályos joganyag a munkavállalók munkahelyi egészségének és
biztonságának javítását szolgáló 89/391/EGK keretirányelvből és a túlnyomó
többségben erre épülő, úgynevezett egyedi irányelvekből áll. Az egyedi
irányelveket két csoportba oszthatjuk a személyi hatályuk alapján: vannak
olyanok, amelyek minden munkavállalóra kiterjednek, s vannak, amelyek csak
egy-egy meghatározott munkát végző, vagy egy meghatározott területen
tevékenykedő munkavállalók munkakörnyezetére tartalmaznak részletes
előírásokat.
A munkavédelemre vonatkozó közösségi szabályozást a munkavédelemről
szóló, 1993. évi XCIII. törvény és 1997-es módosítása, illetve a
munkavédelemről szóló alacsonyabb szintű, főként egészségügyi, munkaügyi
és közös miniszteri rendeleti szabályozás implementálta.

6.4. Nyitott koordináció a foglalkoztatáspolitikában

A nyitott koordináció „kísérleti laboratóriuma” a foglalkoztatáspolitikai nyitott
koordináció, az úgynevezett luxemburgi folyamat. Azért nevezik luxemburgi
folyamatnak, mert nyitányát az 1997 novemberében tartott luxemburgi
foglalkoztatási csúcs jelentette. Azért esett a tagállamok választása elsőként a
foglalkoztatáspolitikára, mert a jóléti államot az utóbbi évtizedekben leginkább
a foglalkoztatási válság veszélyezteti.
A jóléti állam alapja ugyanis az, hogy sokan, magas termelékenységgel
dolgoznak, és az így szerzett jövedelem nagy részét az állam adókon és
járulékokon keresztül elvonja a gazdaságból, majd újraosztja a jóléti
elosztórendszeren (nyugdíjak, segélyek, támogatások) keresztül. Mivel azonban
egyre kevesebben dolgoznak, ezért egyre nehezebben tartható fenn ez a jóléti
modell, ami az állam eladósodásához, ezen keresztül gazdasági, szociális
feszültségekhez vezet. Éppen ezért alapvető érdek a foglalkoztatottak számának
növelése, hogy minél többen zessenek adót, amelyből a jóléti rendszerek
nanszírozhatók.
A problémát tehát az okozza, hogy a munkanélküliség az 1970-es évek
kezdete óta folyamatosan emelkedett, így a 90-es évek elejétől már a
munkahelyteremtés jelenti az EU számára a legnagyobb szociális kihívást. Az
Európa-szerte romló foglalkoztatási helyzet, azaz a tartósan magas
munkanélküliség, és az alacsony foglalkoztatottság egyre inkább a viták
középpontjába került. Nyilvánvalóvá vált, hogy egy egységes európai
munkaerőpiacon nem elégséges a nemzeti szintű válasz. Mindezek hatására
teremtette meg az Amszterdami Szerződés foglalkoztatási fejezete a
foglalkoztatáspolitikai nyitott koordináció eszközét. Az 1998 óta működő
nyitott koordinációt a legkönnyebben az Amszterdami Szerződés
foglalkoztatási fejezetén keresztül lehet megérteni, amely viszont egyáltalán
nem szól a közösségi foglalkoztatáspolitika tartalmáról, hanem csak a
koordinációs eljárás szabályozására korlátozódik.
6.5. A foglalkoztatáspolitikai nyitott koordináció eljárási
rendje
A foglalkoztatáspolitikai nyitott koordináció eljárási rendje a következő
lépésekből áll:
1. lépés: Az Európai Tanács és a Bizottság évente jelentésben elemzi a Közösség
foglalkoztatási helyzetét. A Jelentés alapján az Európai Tanács minden évben
minősített többséggel irányvonalakat (guidelines) fogad el. A foglalkoztatási
irányvonalak elfogadása előtt a Tanács meghallgatja arról az Európai
Parlament, a Gazdasági és Szociális Bizottság, a Régiók Bizottsága, valamint
a Foglalkoztatási Fejezettel létrehozott új tanácsadó testület, a Foglalkoztatási
és Munkaerő-piaci Bizottság véleményét.
2.  lépés: A foglalkoztatási irányvonalak alapján a tagállamok akcióterveket
dolgoznak ki, amely 1998 óta a nemzeti foglalkoztatáspolitika alakításának
legfontosabb dokumentuma. A Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervben
minden tagállamnak le kell írnia az előző évben megtett intézkedéseket és a
következő évre kitűzött foglalkoztatáspolitikai feladatokat.
3.  lépés: A Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervek alapján a Tanács értékeli a
tagállamok foglalkoztatáspolitikáját. A Tanács minősített többséggel konkrét
ajánlásokat tehet az egyes tagállamoknak foglalkoztatáspolitikájuk
módosítására.
4.  lépés, amely egyben az új ciklus 1. lépése: Az Európai Tanács jelentésben
elemzi a foglalkoztatási helyzetet és elfogadja a következő évre szóló
foglalkoztatási irányvonalakat. Ezzel a folyamat véget ér és újra kezdődik.

6.6. A nyitott koordináció módszerének módosításai

A nyitott koordináció lényege tehát az, hogy a szakmai célokat a Tanács
fogadja el egy irányvonalak elnevezésű, alapvetően politikai dokumentumban,
a végrehajtás pedig a tagállamok feladata egy akcióterv segítségével. A
gyakorlati végrehajtás a foglalkoztatási akciótervekre hárul tehát, amelyek két
sajátossága a rugalmasság, illetve a kikényszeríthetetlenség. Rugalmasságra azért
volt szükség, mert a hasonlóságok ellenére a tagállamok erősen különböző
munkaerő-piaci problémákkal küszködnek, amelyek nem kezelhetők
rugalmatlan, „uniform” stratégiával. A szankcionálásról pedig a nyitott
koordináció (OMC) politikai jellege miatt kellett lemondani.
A közösségi és a nemzeti szint közötti feladatmegosztás 1998 óta változatlan,
de a koordinációs mechanizmus részletes szabályai folyamatosan változnak.
Változott
– a nyitott koordinációs mechanizmus időbeli ütemezése,
–  a különböző nyitott koordinációs mechanizmusok önállósága, egymáshoz
való viszonya,
– az irányvonalak szakmai tartalma.
A nyitott koordinációs mechanizmusok önállósága, egymáshoz való
viszonya is változott 1998 óta. Bár a nyitott koordináció alapját a
makrogazdasági koordináció jelentette, a foglalkoztatáspolitikai koordináció
mégis önálló koordinációs mechanizmusként indult el. Ez az önállósága 2005-
től megszűnt, ugyanis „növekedés és munkahelyek” címmel összevonták a
korábban önálló makrogazdasági és foglalkoztatáspolitikai koordinációt.
Ennek megfelelően változott a foglalkoztatási irányvonalak elnevezése is, az új
elnevezés: integrált irányvonalak. A foglalkoztatási koordináció szakmai
tartalma évről évre változott, hiszen állandóan módosították a szakmai célokat
meghatározó foglalkoztatási irányvonalak szövegét és szerkezetét.

6.7. A nemzeti és az uniós foglalkoztatáspolitika

különbözősége
A 90-es évek végére a közösségi foglalkoztatáspolitika központi elemévé a
koordinációs mechanizmus vált, amely csorbítatlanul hagyja a tagállamok
hatáskörét a foglalkoztatáspolitika napi alakításában, miközben elősegíti a
közösen meghatározott célok elérését. Fontos tehát különbséget tennünk a
nemzeti és az uniós foglalkoztatáspolitika között:
–  A nemzeti foglalkoztatáspolitika mindazon eszközt, politikát, jogszabályt
jelenti, amely a nemzeti munkaerőpiacra irányul. A nemzeti
foglalkoztatáspolitika tehát a munkavállalókat, munkáltatókat,
munkanélkülieket közvetlenül érintő állami tevékenység.
–  Ezzel szemben a közösségi foglalkoztatáspolitika nem érinti közvetlenül a
munkaerőpiac szereplőit, hanem a nemzeti foglalkoztatáspolitikák alakulását
kívánja a fentebb leírt koordinációval befolyásolni, egységes fejlődési pályán
tartani.

6.8. Nyitott koordináció a szociális védelem területén

A foglalkoztatáspolitikai koordináció relatív sikerén felbuzdulva, annak
mintájára a szociális védelem területén is elindították a nyitott koordinációt.
Ez a döntés az Európai Tanács Lisszaboni üléséhez kötődik (2000), amely
meghatározta a szociális védelmi nyitott koordináció konkrét területeit. A
lisszaboni döntés alapján az együttműködés a következő négy területen indult
meg:
1. szegénység és társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem,
2. nyugdíjrendszerek,
3. egészségügyi és idősgondozási rendszerek fenntarthatósága,
4. a munkavállalás ki zetődővé tétele.
2000 júniusában létrehoztak egy szociális védelemmel foglalkozó
bizottságot, amely konzultatív jogkört gyakorol. A bizottság, a szociális
partnerekkel és a civil szervezetekkel együttműködve segíti a Tanácsot, hogy
szakmai ismereteivel segítse annak munkáját. Szerepe kiemelkedő a
szociálpolitika terén. Ezeknek az újabb koordinációs mechanizmusoknak a
célja a nemzeti szociális védelmi rendszerek fokozatos korszerűsítése. Ma tehát
már nem csupán a szociális jogi szabályozások harmonizációja van napirenden,
hanem a nemzeti szakpolitika alakítására is igyekeznek befolyást gyakorolni.

7. A szabályozás áttekintő ismertetése, értékelése

A EU szociálpolitikai hatáskörének típusai
 

Kemény EU hatáskör rendelet és irányelvi szabályozás

– a vándormunkaerő jogainak biztosítása

– egyenlő bánásmód (antidiszkrimináció), egyenlő esélyek

– EU munkajog

– munkahelyi egészség és biztonságvédelem

 

Puha EU hatáskör nyitott koordináció

– fogyatékos ügy

– idősek

– halmozottan hátrányos helyzetben lévő csoportok

– foglalkoztatáspolitika

– nyugdíjrendszer stb.
 

Mainstraeming

– emberi egészség

– foglalkoztatás

– oktatás

– szakképzés stb.
8. Az előkészületben lévő, várható szabályozás
(meddig látunk előre), mi a dinamika?
A 2008 óta tartó gazdasági válság nem kedvez az EU szociális jogalkotásának.
Az Európa 2020 Stratégia alapján a szociális területen a jogalkotás célja az
„okos” szabályozás kiterjesztése, amely egyszerre tartja fenn az adott rugalmas
foglalkoztatási forma vonzó jellegét és nyújt garanciákat a munkavállalóknak
( exicurity: lásd lejjebb). Ugyancsak kiemelt cél a nyitott koordináció
megerősítése például a követésre méltó gyakorlat meghonosítása vagy a
tagállamok egymás feletti ellenőrzési módszere.
 
Rugalmasság + biztonság = exicurity
 
Az Európai Bizottság azzal a deklarált céllal hozta nyilvánosságra 2006
novemberében a munkajog modernizációjával foglalkozó Zöld Könyvet,600
hogy nyilvános szakmai vitát kezdeményezzen a munkajog szerepéről a
lisszaboni stratégia céljainak – fenntartható fejlődés, több és jobb munkahely –
elérésében. Egyértelmű siker, hogy a munkajogi problémák az EU
napirendjére kerültek. Ugyanakkor a munkajogi Zöld könyv sorsa
összekapcsolódott a exicurity fogalmával.
Bár a exicurity ( exibility + security) koncepciója az utóbbi években az
uniós munkajog és foglalkoztatáspolitika központi kérdésévé vált, ennek
ellenére még általánosan elfogadott de níciója sincs. Wilthagen és Tros –
alapvetően a holland modellen alapuló – meghatározása szerint a exicurity
egyrészt erősíti az állás, a foglalkoztatás, a jövedelem biztonságát a hátrányos
helyzetű személyek munkaerő-piaci esélyeinek javítása érdekében. Másrészt a
munkajogi szabályok rugalmasságának erősítésével igyekszik növelni a
versenyképességet és a termelékenységet.601 Mivel minden munkajogi
szabályozásban jelen van a biztonság és a rugalmasság, ezért az alábbi három
feltételnek kell teljesülnie, hogy exicurity-ről lehessen beszélni:
–  a rugalmasság (munkáltatóknak) és a biztonság (munkavállalóknak)
kombinációja, amely
– mindkét fél számára ad előnyöket (pozitív összegű játszma), valamint
– a rugalmasság és a biztonság kiegyenlíti egymást.
A exicurity néhány év alatt az európai politikai diskurzus felkapott
témájává, szakmai szlogenné vált, amelyet nem csupán az Európai Bizottság
tart folyamatosan napirenden, hanem azt az Európai Parlament, az EU-
elnökségek és az európai szociális partnerek is megerősítették, mint az európai
munkaerő-piaci problémák megoldásának fontos eszközét. Így nem túlzás
európai európai szintű exicurity konszenzusról beszélni. Ezt a koncepciót az
ezredforduló után is többször megerősítették (pl. EU 2020 stratégia,
Versenyképességi Paktum), így nem múló szeszélyről van szó csupán.
A exicurity tényleges hatása az volt a nemzeti munkajogokra, hogy a
pénzügyi válság idején ideológiát szolgáltatott a kormányoknak a
munkavállalók munkajogi védelmének csökkentésére. Az uralkodó európai
politikai stratégia jelenleg ugyanis az, hogy a munkavállalók túlzott védelme
miatt drága a foglalkoztatás, ezért ez akadályozza a munkahelyteremtést.
Valójában azonban az alacsony foglalkoztatási szintnek nagyon sok, összetett
oka van, ezért a munkajogi védelmi szint lerontásával aligha lehet új
munkahelyeket teremteni, az sokkal inkább a társadalmi egyenlőtlenségeket
erősíti majd ehelyett.

9. Ismétlő kérdések az olvasónak

1. Mi a különbség a nemzeti és az uniós szintű szociálpolitika között?
2. Melyek a legfontosabb szociálpolitikát érintő dokumentumok?
3.  Melyek az uniós szociálpolitika legfontosabb céljai az ezredforduló utáni
időszakban?
4. Hogyan csoportosíthatók az uniós szociálpolitika szabályozási területei?
5. Milyen munkajogi kérdéseket érint a jogharmonizáció?
6. Mi a különbség a jogharmonizáció és a nyitott koordináció között?
7. Hogyan működik a foglalkoztatáspolitikai nyitott koordináció?
10. Ajánlott olvasmányok
Bankó Zoltán–Berke Gyula–Gyulavári Tamás–Kiss György (szerk.):
Válogatás az Európai Bíróság munkajogi ítéleteiből. A munkavállalók jogai.
Budapest, 2005.
Bercusson , B.: European Labour Law. 2nd edition. 2009.
Blanpain , R.: European Labour Law. e Netherlands, 2010.
Gellérné Lukács Éva–Gyulavári Tamás: Szociálpolitika és foglalkoztatás.
Európai Tükör, 2009/Különszám. 199–214. o.
Gyulavári Tamás–Könczei György: Európai szociális jog. Budapest, 2000.
Gyulavári Tamás: Szociális jogok: az európai integráció mostohagyermekei?
Acta Humana, 2005/2. 115–134. o.
Hős Nikolett: Governance and minimum harmonization in the eld of
European labour law and social policy. Florence, 2011.
Kardos Gábor: Üres kagylóhéj? A szociális jogok nemzetközi jogi védelmének
egyes kérdései. Budapest, 2003.
Kiss György (szerk.): Az Európai Unió munkajoga. Budapest, 2001.
Malmberg, J. (szerk.): Effective enforcement of EC Labour Law. Uppsala, 2003.
 
 
 
 
 
 
 
9. fejezet

Monetáris politika egy gazdasági politika

alapelemeivel

   1. A monetáris politika rövid leírása, jelentősége

   2. A politika céljai
   3. A politika rövid történeti áttekintése
   4. Jogalapok
   5. Jogalkotók és egyéb szereplők
   6. A politika keretében kibocsátható, kibocsátott főbb jogi aktusok
   7. A monetáris politikai szabályozás áttekintése, értékelése
   8. Az előkészületben lévő, illetve várható szabályozás
   9. Ismétlő kérdések
10. Ajánlott olvasmányok
 
 
 
 
 
 
 

1. A monetáris politika rövid leírása, jelentősége

A monetáris politika az EU további fejlődésének a Római Szerződésben
meghirdetett „mind szorosabb egység”-nek (ever closer union) meghatározó
területe, ami áthelyezi a monetáris joghatóságot az EU-hoz azoknak a
tagállamoknak a viszonylatában, amelyek csatlakoztak az Európai Monetáris
Unióhoz (EMU), pontosabban annak harmadik szakaszához, amelyet az euró
mint közös pénz szimbolizál. Ezzel a pénzügypolitika három eszköze – az
árfolyampolitika, a monetáris politika és a skális politika – közül már kettő az
Unió hatáskörében összpontosul, és csak a skális politika marad tagállami
kézben. A monetáris politika uniós szakpolitikává tétele logikus folyománya az
egységes belső piac létrejöttének, ami együtt járt azzal, hogy az EU-tagállamok
gazdasági aktivitása egyre nagyobb mértékben egymás felé fordul. Ezt egészíti
ki az egyre erőteljesebb gazdaságpolitikai összehangolás, amit az euróövezet
2009-ben kezdődött válsága mozdított elő. A válság ugyanis bizonyította, hogy
csak a további összehangolás, az átláthatóság növelése és a fokozott
költségvetési fegyelem ad esélyt a gazdasági és monetáris unió sikeres
folytatására.
2. A politika céljai602
A gazdasági és monetáris unió nem öncél. Elsődleges célja az, hogy
előmozdítsa az Európai Unió céljait általában és hozzájáruljon az EU által
vallott értékek és népei jólétének előmozdításához. [Lisszaboni Szerződés 3.
cikk (1) bek.] Mindazonáltal az EU hatályos alapító szerződése nem mondhat
túl sokat a gazdasági és monetárius unióról, hiszen az abban való részvétel –
látnivaló módon – nem valamennyi tagállam közös célja. Ezért céljai között
csak meglehetősen lakonikusan azt említi, hogy: „Az Unió … gazdasági és
monetáris politikát hoz létre, amelynek zetőeszköze az euró. ” [Lisszaboni
Szerződés 3. cikk (4) bek.]
Ha nem is a célok között, de ennél valamivel részletesebben szól a
Lisszaboni Szerződés a gazdasági és monetáris unió elveiről, amelyek „stabil
árak, rendezett államháztartás és monetáris feltételek, valamint fenntartható
zetési mérleg”. [Lisszaboni Szerződés 119. cikk (3) bek.] Ezek az elvek
természetesen konkrét feltételek megvalósításában öltenek testet, amelyek
részletesen a Konvergenciakritériumokra vonatkozó jegyzőkönyvben
szerepelnek.
A stabil árak elsőként történő említése világossá teszi, hogy a gazdasági és
monetáris unió céljai között az EU az in áció elleni küzdelemnek ad
elsőbbséget. Mint látni fogjuk, ennek elsődlegessége csekély mértékben
meggyengült annak hatására, hogy a pénzügyi válságból való kilábalás a
közkiadások növelését tette szükségessé. Márpedig, ha a közkiadások nőnek, de
még nem járulnak hozzá az állami bevételek növekedéséhez, akkor átmenetileg
nőhet a költségvetési hiány. Ha pedig azok, akik a közkiadásokból részesülnek,
költenek, de nem állítanak elő értéket, vagy ha elő is állítanak, azt az állami
költségvetésből teszik, akkor a fogyasztói árindex (in áció) is nő. Az EU
in áció elleni küzdelme teljesen érthető, jogos és igazságos, hiszen a fogyasztói
árindex növekedése a polgárok véleményének megkérdezése nélkül „költi el”
jövedelmüket, „tünteti el” megtakarításaikat. Következésképpen bár a
normatív célkitűzés nem változik, a politika célja azt illetően, hogy milyen
mértékben erőltesse az antiin ációs cél valóra váltását, módosulhat.
 A rendezett államháztartás célja nem határozható meg mennyiségi
értelemben, bár – mint látni fogjuk – az EU éppen ezt kísérelte meg, amikor
meghatározta a folyó költségvetési hiány és a halmozott államadósság
legmagasabb megengedett mértékét. Az államok ugyanis éppen azt teszik, amit
egyetlen háztartás sem tehet: tartósan többet költenek, mint amennyi bevételre
szert tesznek. Ez ideig-óráig lehetséges, de – mivel egy állam közszférájában
nincs más pénz, mint amit a jogalanyoktól (vállalkozásoktól és
állampolgároktól) beszed, amit hitelként (átmenetileg) kap és amilyen vissza
nem térítendő támogatásban részesül (egyebek mellett éppen az EU-tól) –
hosszú távon nem, vagy csak a folyó költségvetési hiány és a halmozott adósság
növekedése árán lehetséges. Következésképpen nincs ok arra, hogy az állam
folyamatosan ezt tegye, majd pénzkibocsátással fedezze a hiányt. Az EU
monetáris politikája – ami jelenleg éppen abba az irányba halad, hogy
megcélozza a nagyon csekély költségvetési hiányt, míg egyes tagállamok
költségvetési egyensúlyra vagy többletre törekszenek – éppen ezen a
hagyományos állami megközelítésen kíván túllépni.
A fenntartható (folyó) zetési mérleg ehhez szorosan kapcsolódik, hiszen
abban szerepet játszik az adósság, és ennek következtében az adósságszolgálat
leszorítása. (Feltéve, hogy nagyobb tartozásnak nagyobb a kamata.) Érdekes,
hogy miközben pl. Magyarország kormánya 2010 óta éppen ezen
munkálkodik (még ha költséges piaci nanszírozásban is), az EU pedig
ugyanezt a célt tűzi ki, aki csak a tömegtájékoztatásból szerzi értesüléseit, olyan
benyomást kaphat, mintha csak ezt a célt az EU ellenében kellene elérnie.
Igaz ugyan hogy az EU – sok esetben ellentétben a tagállamok újraválasztás
kényszerének fogságában vergődő politikusaival – olyan zetési mérleg
elérésére törekszik, ami fenntartható. Következésképpen a politikailag motivált
tagállami érdek és az EU gazdasági racionalitást előterbe helyező érdeke ugyan
egybe eshet, de eltérő megfontolásokra épül, ami ezt az egybeesést esetlegessé
teszi. Mindez hatással van a jogalkotásra, mert az EU nem alkothat jogot a
tagállamok eredendő akarata nélkül. Arról már nem is beszélve, hogy a Tanács
különböző munkaformáiban ismét csak a tagállami akaratok egyeztetése
történik.
A gazdasági és monetáris politika céljai azonban változáson mentek
keresztül a pénzügyi válság következtében, aminek lényege a folyó
költségvetési hiány és a halmozott adósság radikális növekedése volt. Ennek
hatására a gazdasági és monetáris unió céljai között megjelentek azok, amelyek
a költségvetési fegyelem konszolidációját és a gazdasági és monetáris unió
kormányzását kívánták erősíteni. Konkrétan a költségvetési fegyelem
előmozdítását célzó költségvetési paktum elfogadásával kívánják megerősíteni a
gazdasági és monetáris unió gazdasági pillérét; meg kívánják erősíteni a
tagállami gazdaságpolitikák közötti koordinációt; valamint javítani kívánják az
euróövezet kormányzását.
Ezek a szabályok azonban nem képezik az EU jog részét, hanem
kormányközi szerződésben öltöttek testet.603 Ez arra engedne következtetni,
hogy a szabályok nem tartoznak az uniós jogba. Mindazonáltal a szerződés
kimondja, hogy hatályba lépését követő öt éven belül meg fogják tenni az
ahhoz szükséges lépéseket, hogy a szerződés tartalma az uniós jog részévé
váljon és a szerződésben résztvevő euróövezethez tartozó államok azt már
2013. január 1-jétől kötelesek alkalmazni. Az euróövezeten kívülállóknak
pedig az azt követő hónap első napjától kell alkalmazniuk, amikor e szerződő
felek saját megerősítő okiratukat letétbe helyezték. A megerősítésre a szerződés
nem tartalmaz semmilyen határidőt, így ezek az államok azt teljes mértékben
politikai döntésüktől tehetik függővé.
Másrészt és ez a fontosabb különbség, az euróövezeten kívüli szerződő
államokra főszabályként nem alkalmazható, kivéve, ha az érintett állam
nyilatkozatot tesz, amely szerint a szerződésnek a költségvetési paktummal,
valamint a gazdaságpolitikai koordinációval és konvergenciával kapcsolatos
rendelkezéseit vagy azok egy részét magára nézve már korábban kötelezőnek
kívánja elismerni.
Ha össze kívánjuk foglalni a gazdasági és monetáris unió céljait, akkor az
kettős. 1. Az EU joghatóságának kiterjesztése a monetáris politikára és ezáltal
az integráció további mélyítése; 2. A gazdasági, különösképpen pedig a
költségvetési fegyelem növelése, ami közvetett módon hozzájárul(hat) az EU
gazdasági versenyképességéhez a globalizációs versenyben.

3. A politika rövid történeti áttekintése

A monetáris politika az Európai Unió viszonylag új politikái közé tartozik.
Létrejötte az 1992 elején aláírt Maastrichti Szerződésre (a továbbiakban
EUSZ) tekint vissza. Korábban az Európai Közösségek tevékenysége nem
terjedt ki erre a területre. A tagállamok némiképpen bizonytalanok voltak azt
illetően, érdekükben állónak tartják-e annak bevezetését. A monetáris politika
első évtizede (1992–2002) elvezetett az Unió közös pénzének, az eurónak a
bevezetéséhez, s egyben kialakult a monetáris politika intézményrendszere az
Európai Központi Bank (EKB) és a Központi Bankok Európai Rendszere
(KBER) keretében. Tekintettel arra, hogy milyen nagy jelentőségű és hosszú
távon ható lépésről van szó, a monetáris politika legnagyobb eredménye az,
hogy az euró mind számlapénzként, mind pedig bankjegyek és pénzérmék
formájában létezik.
Bár az Uniónak van közös monetáris politikája, az euró nem a huszonnyolc
tagú szervezet valamennyi tagállamának közös pénze. A 2004. május 1-jén,
2007. január 1-jén, majd 2013. július 1-jén bekövetkezett bővítések – egyebek
mellett Magyarország csatlakozása – óta a tagállamok mintegy kétharmadában
számít az euró közös valutának. 2015. január 1-jétől tizenkilenc állam tartozik
az euróövezethez, míg kilenc tagállam áll azon kívül.604 Ez a helyzet – az
euróövezeten kívüli tagállamok kinyilvánított szándéka szerint – a következő
években nem fog jelentősen megváltozni annak következtében, hogy az
euróövezeten kívül álló EU-tagállamok közül többen is bizonytalanok azt
illetően, be kívánják-e vezetni az eurót jelenlegi nemzeti valutájuk helyett, és
ha igen, mikor. Lengyelország bizonytalansága például nem a csatlakozás
tényére, csupán a csatlakozás időpontjára korlátozódik. Néhány állam esetében
teljesen egyértelmű, hogy nem áll szándékukban az euró bevezetése. Közülük a
legnagyobb gazdaság Nagy-Britanniáé, de ide tartozik Dánia és Svédország is.
Bizonyos, hogy a közös pénz hosszú ideig nem lesz valamennyi EU-tagállam
közös zetőeszköze.
A monetáris politikák közös pénz képében is megjelenő összeolvadása
jelentős gazdaságpolitikai kohéziót igényel. Olyat, amelyben a négy szabadság
megvalósul, következésképpen nincs szükség külön döntésre arról, a gazdasági
vagy a monetáris uniót (EMU) illeti-e az elsőbbség. Ugyancsak a gazdasági
konvergencia teszi lehetővé, hogy az unió gazdaságpolitikai döntési központ
létrehozása és eseti (nem normatív) beavatkozás nélkül legyen képes működni.
Végül, de nem utolsó sorban a monetáris politika valóra váltásához olyan
intézményre is szükség van, ami nem nemzetek feletti, állami jellegű
bürokráciaként, hanem bankként képes feladatait ellátni.
 Kétségtelen, hogy az EK-országok gazdasági konvergenciája a Werner-
tervtől a Delors-bizottság jelentéséig eltelt majd’ két évtizedben – a hetvenes
évek kezdetétől a nyolcvanas évek végéig – elmélyült, a tagállamok gazdasági
forgalmuk egyre növekvő részét bonyolították egymással. Ennek ellenére az
egyik kérdés a gazdasági és monetáris unió bevezetése felé vezető úton éppen
az maradt, hogy elegendő volt-e az előrehaladás a gazdasági konvergencia felé
vagy sem. Ha szemügyre vesszük az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején
megjelent irodalmat, arra a következtetésre juthatunk, hogy az optimista
gazdasági vélekedéseket támogató érvek végső soron politikaiak, míg a
szkeptikus vélemények klasszikusan gazdaságiak. Utóbbiak abban foglalhatók
össze, hogy:
„…Nyugat-Európa még nem optimális valutaövezet, ahol a közös valuta
előnyei felülmúlják a valutaárfolyamnak, mint a külső egyensúlyhiány
kiigazítása politikai eszközének feladásából származó veszteségeket. A gazdasági
integráció Európában még nem érte el azt a szintet, ahol a tőke, különösen
pedig a munkaerő mobilitása jóformán helyettesítheti az árfolyamok változását,
vagy ahol a bérek és árak mozgása a különböző országokban megfelel a
termelékenységi ráta változásának, ami fölöslegessé teszi az árfolyamok
kiigazítását vagy akár, hogy Európa gazdasága kellőképpen homogén, s így
különféle országokat és régiókat nem érnek gyakran aszimmetrikus külső
megrázkódtatások.”605
Megállapítható, hogy a gazdasági kételyeket a politikai megfontolások
legalább átmenetileg „zárójelbe tették”, a gazdaságpolitika bizonyos más
szereplői pedig különböző okokból feladták ellenkezésüket. A közös monetáris
politika szimbolikus jelentőségű nagypolitikai program, amely a gazdaságok
további összeépülésének előmozdításán túl jelentősen hozzájárul a tagállamok
és polgáraik közötti összetartozás érzéséhez is. Az euróövezet polgárai saját
nemzeti valutájukban zethetnek utazásaik során és ez csak a legkézenfekvőbb
előny, az átváltási költségek hiánya és az euróövezet kereskedelmi bankjai
közötti „belföldi” kapcsolat ennél kevésbé látványos, de jóval fontosabb.
Az 1990-es évek végére a gazdasági és monetáris uniót annak ellenére
azonosították az euró bevezetésével, hogy az annak csak egy vonatkozása. A
gazdasági és monetáris unióból nem lett – és reálisan nem is lehetett – első
évtizedében több, mint monetáris unió. Egy nemzetközi intézmény ugyanis
csak bizonyos számú jelentős kérdésre tudja összpontosítani gyelmét
egyidejűleg. Márpedig az új közös pénz bevezetése több szempontból is
hatalmas feladat gazdasági, jogi, intézményi, politikai és pszichológiai
értelemben egyaránt.
A pénzkibocsátás hagyományosan a szuverenitás letéteményesének
privilégiuma volt. Az uralkodó, majd kevésbé perszoni káltan az állam volt az,
aki, illetve amely pénzt veretett/nyomtatott. A gazdasági és monetáris unió
harmadik szakaszában ez a jog átszállt az Unióra, ami azt a benyomást keltheti,
hogy egy tradicionális állami funkció kerül az EU kezébe. Következésképpen
minden, az euró hatásairól szóló politikai elemzésnek avval kellene kezdődnie,
hogy mit jelent ez a lépés az Unió és tagállamainak jövője szempontjából.
Tekintettel azokra a feladatokra, amelyekkel az EU az 1990-es évek kezdete
óta szembenézett (beleértve tevékenységének kiterjesztését a közös kül- és
biztonságpolitikára, majd a közös biztonság- és védelempolitikára, az euró
bevezetésére, valamint történetének legerősebb külső nyomására, aminek
keretében nagy számban kívántak államok csatlakozni a szervezethez), úgy
vélem, korai választ adni a fenti kérdésekre. Ha az Unió tovább mélyül, az
euró, s annak jövőbeni kiterjedése a tagállamok nagy többségére bizonyára
közrehat az összetartozás tudatának kialakulásában és fenntartásában. Csak
annyit tartok szükségesnek megjegyezni, hogy a válasz keresését vélhetőleg
sikerrel meg lehet kezdeni induktívan. Amennyiben tehát sikerül megjelölni
azokat a klasszikus állami funkciókat, amelyek átkerülése az Unióhoz utóbbit
szövetségi állammal vagy államszövetséggel rokonítaná, akkor azt is meg lehet
majd állapítani, mikor van együtt az a „kritikus tömeg”, amitől kezdődően az
Unió már annyira sem írható le nemzetközi szervezetként, mint napjainkban.
Ebben a tekintetben a közös zetőeszköz fontos, ám távolról sem kizárólagos
vagy éppen magában meghatározó.
Az euró beköszöntével az abban részt vevő államok három gazdaságpolitikai
eszköz közül immáron kettőt helyeztek visszavonhatatlanul az Unió kezébe: az
árfolyam- és a monetáris politikát. Mint erre utaltam, a harmadik elem, a
skális, s ezen belül a költségvetési politika, továbbra is tagállami kézben
maradt, ám, mint a 7. pontban látni fogjuk, gyarapodnak azok az elemek,
amelyek egy részét az Unió befolyása alá helyezik.
Az euró, mint új pénz bevezetésének hatásait meglehetősen kézenfekvő a
pénz funkciói felől megközelíteni. A különféle pénzfunkciókra (elszámolási
eszköz, átváltási eszköz és tartalék) gyakorolt hatás eltérő.
1.  Az elszámolási eszköz funkció tekintetében a különbség a korábbi időkhöz
képest elhanyagolható. Az irodalom az elszámolási egység funkcióval
összefüggésben arra szokta felhívni a gyelmet, hogy az egységes zetőeszköz
a korábbinál lényegesen egyszerűbbé teszi az árak összehasonlítását. Ezt a
tényt aligha lehet vitatni, legfeljebb hatásait lehet eltérően megítélni. A
többségi véleménnyel szemben feltehetőleg helytállóak a következő
megjegyzések.
a)  Aki arra számít, hogy az árak összehasonlíthatósága megváltoztatja a
vásárlási szokásokat, az bizonyára abból indul ki, hogy a termékeket a
fogyasztók áruk miatt vásárolják. A termékek egy részére már ez a tény
sem igaz.
b)  Ugyancsak gyelemmel kell lenni arra, hogy a fogyasztói kosárban
rengeteg olyan áru szerepel, amelyeknél az árkülönbözet, pontosabban
annak ismerete ellenére sem tesz a fogyasztó kísérletet arra, hogy más
piacról szerezze be a terméket.
c)  Mindazok, akik úgy vélik, hogy a pontosan összehasonlítható árak
jelentős különbséget eredményeznek a korábbi helyzethez képest,
lebecsülik a fogyasztók ki nomultságát. Az átlagfogyasztó már eddig is
képes volt nagyobb értékű termékek esetében elővenni zsebszámológépét,
s összevetni az árakat.606 A különbség mindössze annyi, hogy az
euróövezetben ehhez nem lesz szükség a számológépre, mert az árak –
azonos valutában kifejezve – azonnal összehasonlíthatóak lesznek.607
2. A zetési eszköz funkció tekintetében a döntő különbséget a kibocsátó jelenti.
Míg korábban ez a funkció szilárdan a tagállamok kezében volt, ezt most
átruházták az Unió intézményére. Ez tovább erősíti az Unió nemzeti
politikától való függetlenségét.
3.  Jóval nagyobb gyelem fordult az euró mint a tartalékolás eszköze felé.
Jelenleg a világ valutarendszerében továbbra is az USA dollár a tartalékolás
első számú eszköze, bár szerepe enyhén és fokozatosan csökken. Különféle
becslések léteznek arról, hogy miként oszlanak meg a világ devizatartalékai.
Az bizonyos, hogy mára két prominens tartalékvaluta „maradt” a világon :
az USA dollár és az euró. 2013 végén 2014 kezdetén előbbi a világ
valutatartalékainak 60,9–64%-át adta, míg az euró részesedése 24,5–
26,5%-ot tett ki.608
Érdemes megjegyezni, hogy angol fontban (a legfontosabb olyan uniós
tagország valutája, ami egyelőre kimarad az euróövezetből) van a világ
valutatartalékainak mintegy 4%-a, s ugyanekkora részt képez a tartalékok
között a japán jen. Az amerikai elemzők által az euró bevezetését megelőzően
megfogalmazott aggodalmak arra vonatkoztak, hogy az euró azonnal annyira
sikeres lesz, hogy az azonnal globális tartalékvalutává válik, és ennek hatására
az USA dollár tartalékvaluta szerepe lehanyatlik. Ha ez bekövetkezne, akkor
vélhetőleg az amerikai dollárnak, mint a világkereskedelem 47,6%-a
elszámolási valutájának is csökkenhet a szerepe. Tekintsünk itt egy pillanatra el
attól, mi is történt az euró bevezetését közvetlenül követő időszakban, s
összpontosítsuk gyelmünket arra, mi lehetne egy ilyen radikális elmozdulás
jelentősége. A kérdést máris két részre kell bontani: gazdasági és politikai
aspektusra.
A gazdasági vonatkozás mérhető fel könnyebben. Az Amerikai Egyesült
Államok hasznot húz abból, hogy nemzeti valutája tartalékvaluta.
Mindenekelőtt abból, hogy az ország határain túl forgalomban lévő pénz
(különös gyelemmel arra, hogy nem olyan pénzről van szó, amit birtokosaik
váratlanul nagy tömegben forgalomba hoznak vagy átváltanak más
pénznemre) folyamatos hitelt nyújt az amerikai gazdaságnak. Ugyancsak nagy
a jelentősége annak, hogy a világkereskedelem nagy részének elszámolási
valutája az USA dollár. Ez ugyanis lehetővé teszi azt, hogy az Egyesült Államok
ne nézzen szembe árfolyamkockázattal külkereskedelmében, hiszen a
kereskedés – egyebek mellett sok stratégiai fontosságú termékből, pl. kőolajból
– az amerikai nemzeti valutában folyik.
A tartalékvaluta-szerep és a világkereskedelem dollárban történő
lebonyolítása azonban nem feltétlenül csak előnyökkel jár. Az euró egyik
amerikai híve arra hívta fel a gyelmet, hogy az Egyesült Államok jelenleg
kivételezett helyzetben van, ami ellen az euró mint a nemzetközi valutapiac
fontos szereplője hosszabb távon kihívást intézhet.
„Ez a verseny azonban hosszú távon jó lehet az Egyesült Államoknak azáltal,
hogy ösztönzést jelent a nagy költségvetési hiány és a két számjegyű in áció
elkerülésére, esetleg még a kereskedelmi egyensúlyhiányt is megszüntetheti.”609
Következésképpen az Egyesült Államok szempontjából romló világgazdasági
feltételek nyomás alá helyezhetik gazdaságát, fokozhatják a gazdasági
fegyelmet. Az euró előtt álló nagy stratégiai kérdés az volt, hogy a dollárral
sikerrel versengő és attól bizonyos nemzetközi pénzfunkciókat –
mindenekelőtt a tartalékvaluta szerepet – elhódító valuta lesz-e vagy csupán az
euróövezet regionális pénzévé válik középtávon. A 21. század első évtizedének
vége felé azonban előbb az amerikai dollár iránti bizalom csökkenése, majd az
euróövezet súlyos nehézségei miatt a kép átmenetileg összetettebbé vált. Ennek
két következménye volt: Más valuták tartalékvaluta szerepe is fölmerült, az
orosz rubeltől, a kínai jüanig. Megnőtt az érdeklődés más valuták iránt, ami
átmenetileg felértékelte a svájci frankot, majd a norvég koronát.
A kérdés politikai vonatkozása szempontjából lényeges, hogy az euró
bevezetésének az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió kapcsolatára
gyakorolt hatásánál jóval ritkábban említik azokat a következményeket,
amelyeket az új valuta más viszonylatokra gyakorol. Kétségtelen az euró
tartalékvaluta szerepe az unió perifériáján, értve ezen az Unióhoz a
közelmúltban csatlakozott, illetve a belátható jövőben csatlakozó országokat
éppúgy, mint a Mediterráneum déli oldalát. Ez ugyan változást jelent a
korábbi tartalékvalutához képest, de tekintettel arra, hogy az általában és
elsősorban a német márka volt, a változás nem jelentős. Ugyanez vonatkozik
lényegében a volt Jugoszlávia utódállamaira is. Ebben a tekintetben a kérdés
az, vajon lesznek-e jelenleg olyan „dollarizált” gazdaságok, amelyek utóbb
„áttérnek” az euróban történő tartalékolásra. Ha valahol ez megtörténhet, az
az euróövezet földrajzi közelségében lehet, például a volt szovjet
utódállamokban. Átmeneti jelleggel meg is lehetett gyelni elmozdulást.
Abban az időszakban, amíg az euró veszített bevezetéskori értékéből, nem volt
elmozdulás, míg 2003-tól kezdődően, amikor az amerikai költségvetési hiány
növekedése következtében, az Egyesült Államok „gyenge dollár” politikája
miatt az USA dollár értéke csökkent, az euróé pedig ezzel párhuzamosan
emelkedett, a szovjet utódállamokban meg gyelhető volt az euróban történő
tartalékolás terjedése.
Amikor az EUSZ-t 1992. február 7-én aláírták, az a gazdasági és monetáris
unió három szakaszát vázolta fel.
Az első szakasz 1990. július 1-jén kezdődött, azon a napon, amikor elvben a
tagállamok közötti tőkemozgás mindennemű akadálya megszűnt, így a
szerződés aláírásakor már folyamatban volt.
A második szakasz kezdetét 1994. január 1-jében jelölték meg [109. cikk (1)
bek.]:610
„Ha 1997 végéig nem rögzítették a harmadik szakasz kezdetét, az érintett
Tagállamok, a Közösség intézményei és más testületek 1998-ban minden
 előkészületi tevékenységet felgyorsítanak annak érdekében, hogy a Közösséget
képessé tegyék arra, 1999. január 1-jén visszafordíthatatlanul belépjen a
harmadik szakaszba, valamint az Európai Központi Bankot (EKB) és a
Központi Bankok Európai Rendszerét (KBER) képessé tegyék arra, hogy azon a
napon megkezdje teljes körű működését.”611
Az EU végül teljesítette, amit vállalt: az ígéret szerinti utolsó napon, 1999.
január 1-jén az euró megjelent számlapénzként, s ezzel megkezdődött a
harmadik szakasz.
A monetáris unió fő alkotóelemei első látásra teljesen világosnak tűnnek:
1.  A hatáskörök megosztása a tagállamok és a nemzetek fölötti szint között.
Azok az államok, amelyek részt vesznek a közös valutában, monetáris
politikai jogkörüket teljesen átruházzák a nemzetek fölötti szintre.
2.  A közös valutára vonatkozó monetáris politikai döntéseket intézményi
értelemben az EKB-ra ruházzák.
3. Az EUSZ a KBER elsődleges céljává „az árstabilitás fenntartását” tette.
Ugyancsak rendelkezett az EKB függetlenségéről, megelőzendő azt, hogy az
árstabilitást politikai nyomás alááshassa.
Az elsődleges szabályok létrejöttét követően két olyan időszak következett,
amikor az EU kiterjedten alkotott további, elsősorban másodlagos szabályokat.
Ilyen időszak volt az euró bevezetésének időszaka (1999–2002), majd a
pénzügyi válság hatására a gazdasági és monetáris unió alkalmazkodásának
biztosítása. Mint a 8. pontban láthatjuk, számítani lehet arra, hogy további
alkalmazkodási szükséglet merül föl és következésképpen további jogalkotás
következik.
4. Jogalapok
Az európai monetáris politika jogalapjait az Európai Unió működéséről szóló
Szerződés [EUMSZ] 119–144., 219. és 282–284. cikkei, továbbá az Európai
Unióról szóló Szerződéshez csatolt két jegyzőkönyv: a Központi Bankok
Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról és az
eurócsoportra vonatkozó jegyzőkönyv alkotja. Ezek a szabályok azonban
bizonyos mértékig túlmutatnak ennek a fejezetnek a keretein, amennyiben a
gazdaságpolitikára vonatkozó általános szabályokat is tartalmaznak. Kimondja,
hogy az Unió és a tagállamok a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság
elve alapján tevékenykednek annak érdekében, hogy elérjék az EUMSZ 3.
cikkében foglalt elvek valóra váltását. Nyilvánvaló, hogy ez a megfogalmazás
egy olyan szervezet részéről, amely több területen – elég csak a mezőgazdaságra
utalni – eltér a szabad piaci verseny elveitől olyan kitétel, amelynek általános
érvényessége nem tekinthető hitelesnek. A gazdaságpolitikát a tagállamok
közös érdekű ügynek tekintik, ami tekintettel arra, hogy a megvalósult
egységes piacra épül és arra, hogy az Európai Unió működésének
középpontjában a gazdasági együttműködés áll, érthető.
A Tanács a Bizottság iránymutatása alapján készít tervezetet az Unió
gazdaságpolitikájára vonatkozó átfogó iránymutatásokról, és erről jelentést tesz
az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács ezen az alapon alakítja ki
következtetéseit az átfogó iránymutatásokról. E következtetés nyomán a
Tanács ajánlást fogad el, amelyben meghatározza ezeket az átfogó
iránymutatásokat. A Tanács ajánlásáról tájékoztatja az Európai Parlamentet.
[EUMSZ 121. cikk (2) bek.] Mint a legfontosabb, elvi jelentőségű döntések
tekintetében itt is meg gyelhető, hogy a Bizottság és a különféle összetételben
ülésező Tanács, beleértve az Európai Tanácsot, együttműködésére épül.
A monetáris politika keretében a tevékenység jogalapját a következő
tevékenységek képezik: az Unió monetáris politikájának meghatározása és
végrehajtása; devizaműveletek végzése a szerződés meghatározott
rendelkezéseinek megfelelően; a tagállamok hivatalos devizatartalékainak
tartása és kezelése; a zetési rendszerek zavartalan működésének előmozdítása.
 Az említett – kormányköziként elfogadott – szerződés a gazdasági és
monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról kibővítette a
jogalapok körét, amennyiben az a szerződésben résztvevő államok
tekintetében kiterjed azokra az intézkedésekre, amelyek a költségvetési
fegyelem javítását és a gazdasági és monetáris unió kormányzásának
konszolidálását szolgálták.

5. Jogalkotók és egyéb szereplők

5.1. A lehetséges formációk

Az elsődleges források – amelyeket a tagállamok, illetve egy tekintetben azok
egy része alkot – jelentik az alapját a másodlagos és a harmadlagos
jogforrásoknak. A jogalkotási folyamatban a gazdasági és pénzügyminiszterek
tanácsa, az ún. ECOFIN szerepe kitüntetett. Az általános szabályoktól való
eltérést mindössze néhány szereplő részvétele jelenti a jogalkotási,
döntéshozatali folyamatban. Ezek közé tartoznak azok a találkozók, amelyeket
az euróövezethez tartozó államok vezetői tartanak az Európai Tanács üléseihez
kapcsolódóan. Az euróövezet vezetői külön nem hivatalos találkozót is
tartanak a Bizottság elnökének részvételével, amire az Európai Központi Bank
elnöke is meghívást kap. A csúcstalálkozókra évente legalább két alkalommal
kerül sor azzal a céllal, hogy ott megvitassák:
1. a közös pénznemmel összefüggésben közösen viselt különleges felelősséggel
kapcsolatos kérdéseket;
2. az euróövezet kormányzásával és az arra vonatkozó szabályokkal kapcsolatos
egyéb kérdéseket; valamint
3.  a gazdaságpolitika végrehajtására vonatkozó, az euróövezet
konvergenciájának növelésére irányuló stratégiai iránymutatásokat.

5.2. Az euróövezeti csúcstalálkozó elnöki tisztsége

A szerződés bevezette az euróövezeti csúcstalálkozó elnöki tisztségét is, amelynek
betöltéséről az euróövezeti állam-, illetve kormányfők egyszerű többségi
szavazással döntenek az Európai Tanács elnökének megválasztásával egy
időben és annak hivatali idejével azonos időtartamra. Nem meglepő, hogy az
Európai Tanács elnökét, Herman van Rompuyt választották meg erre a
tisztségre is. Amennyiben az Európai Tanács 2014 augusztusának végén
megválasztandó elnöke esetleg nem az euróövezethez tartozó állam polgára
lenne, valószínű, hogy az elnök nem töltené be ezt a funkciót. Az elnök
biztosítja az ilyen csúcstalálkozók üléseinek előkészítését és folytonosságát, az
ülésekről jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek, valamint az
eredményekről folyamatosan tájékoztatja a nem euróövezeti szerződő
államokat. Az euróövezethez nem tartozó, de a szerződést megerősítő felek
állam-, illetve kormányfői részt vehetnek az euróövezeti csúcstalálkozóknak a
szerződő felek versenyképességével, az euróövezet általános felépítésének
módosításával és az euróövezetre vonatkozó alapvető jövőbeli szabályokkal
kapcsolatos megbeszélésein. A részvételi jog kiterjed – évente legalább egy
alkalommal – a szerződés végrehajtására vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos
megbeszélésekre is.

5.3. Az eurócsoport
Hasonló feladatot lát el „munkaszinten” az eurócsoport. Egyértelmű, hogy a
létrehozott testület nem részese az EU hivatalos szervezeti rendszerének.
Ugyanakkor a pénzügyi válság időszakában az informális működés rendkívüli
jelentőségre tett szert és első, a jegyzőkönyvvel összhangban két és fél évre
választott elnöke, Jean-Claude Juncker, aki 2014-től 2019-ig immáron a
Bizottság elnöke, jelentős szerepre tett szert. A vonatkozó jegyzőkönyv
kimondja: „Azon tagállamok miniszterei, amelyek pénzneme az euró, egymás
között informálisan üléseznek. Ezekre az ülésekre szükség esetén, azzal a céllal
kerül sor, hogy megvitassák az általuk a közös valutával összefüggésben
közösen viselt különleges felelősséggel kapcsolatos kérdéseket. A Bizottság részt
vesz az üléseken. Az Európai Központi Bankot meg kell hívni ezekre az
ülésekre, amelyeket a Bizottság képviselői, és azon tagállamok pénzügyekért
felelős minisztereinek képviselői készítenek elő, amelyek pénzneme az euró.”
Nyilvánvaló, hogy ennek a testületnek van létjogosultsága, ha nem is a
döntések meghozatalában, hanem előkészítésükben, a politika
összehangolásában, kialakításában.612

5.4. Az Európai Központi Bank

A másik szerv, amelynek státuszát az EUSZ-hoz csatolt külön jegyzőkönyv
szabályozza, az Európai Központi Bank. A Lisszaboni Szerződés – ellentétben
az eurócsoporttal – megemlíti az EU szervei között. A KBER és az EKB
státuszát a vonatkozó jegyzőkönyv szabályozza.613 A KBER-t az EU-
tagállamainak központi bankjai és az EKB alkotják, míg az eurórendszert az
euróövezethez tartozó tagállamok központi bankjai és az EKB.
Az EKB-nak jelentős befolyása van a gazdasági és monetáris politika
területén folyó jogalkotásra, illetve korlátozott körben maga is alkot jogot. A
vonatkozó jegyzőkönyv kimondja, hogy az EKB-val konzultálni kell a
hatáskörébe tartozó valamennyi uniós jogi aktusra irányuló javaslattal
kapcsolatban, a nemzeti hatóságok részéről az EKB hatáskörébe tartozó
valamennyi jogszabálytervezettel kapcsolatban meghatározott kereteken belül
és feltételek mellett. Az EKB ezen túl a hatáskörébe tartozó területeken
véleményt terjeszthet az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok, vagy a
nemzeti hatóságok elé. Tekintettel arra, hogy az EKB-nak kitüntetett szerepe
van a monetáris politika alakításában, érthető, hogy ha nem is a jogalkotói
hatalom jegyében, hanem a politikát alakító szereplő befolyása alapján.
Az EKB élén Kormányzótanács áll, amely az EKB elnökéből, alelnökéből,
Igazgatótanácsának tagjaiból, valamint mindazoknak a tagállamoknak a
központi banki elnökeiből áll, amelyeknek hivatalos zetőeszköze az euró. Az
euróövezethez tartozó államokat szavazati jogukat tekintve több csoportra
osztják. Jelenleg – mindaddig, amíg az euró nem lesz legalább 22 EU tagállam
hivatalos zetőeszköze – két, azt követően három csoportra oszlanak az
államok: lényegében gazdasági erejük és a bank tőkéjéhez való hozzájárulásuk
alapján. Az operatív irányítást az EKB Igazgatósága látja el, ami az EKB
elnökéből, alelnökéből és négy tagból áll, akik kivétel nélkül a tagállamok
állampolgárai. Az Igazgatóság tagjait minősített többséggel az Európai Tanács
választja meg nyolc évre és megbízatásuk nem megújítható.614
6. A politika keretében kibocsátható, kibocsátott
főbb jogi aktusok
A gazdasági és monetáris unió keretében alkotott uniós jogról köztudomású,
hogy megosztó és ellentmondásos. Ez az egyik olyan – ha nem éppen a
legfontosabb – politika, amelynek keretében a kiadott jogszabályok nem
számíthatnak a tagállamok konszenzusára. Ennek jelei a következők:
1.  Már az EUSZ-hoz fűzött, az Egyesült Királyságra vonatkozó jegyzőkönyv
kivételt engedett, hogy London korlátozhassa a központi bank
függetlenségét.
2. Azok az EU-tagállamok, amelyek már az EUSZ hatályba lépésekor is tagjai
voltak a szervezetnek, derogációval élhettek a gazdasági és monetáris unió
harmadik szakaszához (és így az euróhoz) történő csatlakozást illetően.
3. Két tagállam (Dánia és Svédország) referendumon döntött arról, hogy nem
kíván csatlakozni.
4.  Az Egyesült Királyság a Blair-kormány idején feltételeket szabott az
euróövezethez való csatlakozásra, majd megállapította, hogy ezek nem
teljesültek. A 2010 óta hivatalban lévő brit konzervatív-liberális kormány
pedig hivatali idejének kezdete óta sokkal egyszerűbben kezelte a helyzetet.
Kinyilvánította, hogy nem kíván csatlakozni az euróövezethez.
5.  Amikor pedig az EU keretében megszületett a szerződés a gazdasági és
monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról, azt végül
– konszenzus esélye híján – államközi megállapodásként kellett elfogadni.
Az elsődleges jogalkotás mögött kiterjedt másodlagos jogforrási rendszer
húzódik. Ezeket a szabályokat a Bizottság kezdeményezésére a Tanács,
bizonyos esetekben pedig az Európai Tanács fogadja el.
Az EKB ugyancsak megjelenik a jogalkotó szervek között, amennyiben
rendeleteket és határozatokat alkot, ajánlásokat tesz és véleményeket ad
[EUMSZ 132. cikk (1) bek.]. Ezeket nyilvánosságra hozhatja. A szabályozási
tárgyak körébe tartozik az, hogy az EKB meghatározza a minimális
tartalékolás mértékét, bírságokat szabhat ki azokkal a vállalatokkal szemben,
amelyek megsértik rendeleteit vagy határozatait, valamint mindenekelőtt
pénzügyi statisztikai adatokat gyűjt annak érdekében, hogy elláthassa feladatait.

7. A monetáris politikai szabályozás áttekintése,

értékelése
Érdemes némiképpen pontosítani a 3. pontban kifejtett alapvető szabályokat.
Nevezetesen a központi bankok (jegybankok) függetlensége és az árstabilitás
elsődlegessége nem függ az Unióban a csatlakozástól a közös valutához. Utóbbi
a KBER-re vonatkozik, ami az EKB-ból és valamennyi – vagyis nem csak a
monetáris unió harmadik szakaszában részt vevő – tagállam központi
bankjából áll, tekintet nélkül arra, hogy csatlakoznak-e a közös valutához.
Egyetlen kivételtől eltekintve615 a tagállamoknak – az Unió szabályozása
alapján – független központi bankkal kell rendelkezniük monetáris politikájuk
nemzeti meghatározása tekintetében. Erre a függetlenségre az EU, beleértve az
EKB-t, a Bizottságot és – szükség esetén – az Európai Bíróságot, gondosan
ügyel és elveti azt, hogy EU-tagállamokban a végrehajtó hatalom aláássa a
központi bank függetlenségét. Természetesen ezek a lehetőségek nem
korlátlanok, hiszen a szabályok betartása mellett is le lehet „cserélni” a
központi bank kormányzóját vagy elnökét és meg lehet változtatni a bank
vezető testületének összetételét olyan személyeket választva, akik
kormányközeliek. Ennek nyilván eklatáns jele, amikor a kormány valamelyik
tagját nevezik ki a központi bank élére.
A gazdasági és monetáris unió ugyan a részt vevő államok nagyfokú
fegyelmét feltételezi, nem lehet azonban azt állítani, hogy felszámolja gazdasági
önállóságukat. Inkább három tényező közötti viszonyról van szó. Ezek az
önállóság, az összehangolás és a fegyelem. Mielőtt a témánk szempontjából
legfontosabb utóbbi elemre, az ún. maastrichti kritériumokra térnénk, röviden
tekintsük át, mekkora autonómiát hagyott az EUSZ a tagállamok hatalmában.
Mindenekelőtt hangsúlyozni kell azt, hogy semmilyen korlátozás nem áll fenn
arra vonatkozóan, mekkora lehet a tagállamok közszférája, pontosabban
állami kiadásai bruttó hazai termékükhöz (GDP) képest.
 Míg például Litvániában és Romániában az állami kiadások alig haladják
meg a GDP egyharmadát (34,5 illetve 35%), és Észtországban és Szlovákiában
is 40 százalék alatt maradnak (38,3 illetve 38,7%) addig Szlovéniában,
Finnországban, Görögországban, Dániában és Franciaországban közel járt a
GDP 60 százalékához (57,1 – 59,4% között van). Sok tagállamban (Ausztria,
Hollandia, Magyarország, Olaszország, Portugália, Svédország) összpontosul
50% köré.616 Azt sem korlátozza az Unió, hogy a közpénzek mekkora részét
fordítják bizonyos programokra (pl. védelemre, közoktatásra vagy szociális
ellátásra), bár bizonyos puha politikai orientáció jelei megjelentek annak
érdekében, hogy az államok ne vonjanak ki nagy összegeket a tudományos
kutatás vagy az oktatás területéről, s így ne szabjanak gátat hosszú távú
versenyképességüknek.
A tagállamok továbbra is maguk dönthetnek skális politikájukról. Ez
érthető is a szervezethez tartozó valamennyi tagállam tekintetében, ám
megfontolandó azokra vonatkozóan, amelyeket közös zetőeszköz köt össze.
Az önállóságnak azonban több fontos következménye volt. Így a Közösség
nem volt felelős a tagállamok által vállalt kötelezettségekért, s – magától
értetődően – a tagállamok sem viseltek felelősséget egymás kötelezettségeiért.
Erre vonatkozó tilalom híján a tagállamok természetesen hitelezhettek és
továbbra is hitelezhetnek egymásnak.
Az EMU harmadik szakaszának kezdetétől (1999. január 1.) a Közösség
pénzügyi támogatást valamelyik tagállamnak csak rendkívüli esetben
nyújthatott. Ebben a Lisszaboni Szerződés csak csekély változást hozott:
„Ha egy tagállam természeti csapások vagy általa nem befolyásolható rendkívüli
események folytán nehézségekkel küzd, vagy súlyos nehézségek komoly veszélye áll
fenn, a Tanács a Bizottság javaslata alapján az érintett tagállamnak bizonyos
feltételek mellett uniós pénzügyi támogatást nyújthat.” [EUSZ 122. cikk (2)
bek.]
Mint említettük, a monetáris politika elsődleges célja az árstabilitás
fenntartása [EUMSZ 119. cikk (2) bekezdés]. Ezzel függ össze, hogy az EUSZ
megtiltja, valamelyik kormány (legyen bár központi vagy helyi) kölcsönt
vegyen fel akár az EKB-tól, akár valamelyik (nemzeti) központi banktól.
Ugyanez a szabály vonatkozik a Közösségek intézményeire és a tagállamok
hatóságaira. A rendelkezés alapjául az a feltevés szolgál, hogy az ilyen
kölcsönfelvétel aláásná az árstabilitást, in ációt gerjesztene [EUSZ 123–125.
cikk]. Az árstabilitás fenntartása és következésképpen az in áció elleni harc
azonban nem az egyetlen célja az EU monetáris politikájának. Az EUSZ
ugyanis kimondja, hogy a KBER támogatja az Unió általános gazdasági
politikáját, gyelemmel arra, hogy a Közösségnek az EUSZ más részében
lefektetett céljait elérjék. Az adott rendelkezés a gazdasági tevékenységek
harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését, a foglalkoztatás és a
szociális védelem magas szintjét, a fenntartható és nem in atorikus növekedést,
a gazdasági teljesítmény magas fokú versenyképességét és konvergenciáját, a
tagállamok magas fokú szolidaritását és még számos más tényezőt sorol fel
[127. és 3. cikk].
Az EU abban a feltevésben élt, hogy ez a szabályrendszer tartósan alkalmas
lesz az euróövezet működtetésére. 2010-től kezdődően azonban kitűnt, hogy
az euróövezet bizonyos államai – részben csalárd módon (Görögország),
részben pedig gondatlanul (pl. Írország) – kezelték folyó költségvetési
hiányukat és halmozott adósságukat. A 2009-ben az Egyesült Államokból
kiindult recesszió lehetetlenné tette azt, hogy a bajba került államok
növekedésükből nanszírozzák nehézségeiket és térjenek vissza a maastrichti
konvergenciakritériumok teljesebb körű betartásához. Szükségessé vált, hogy –
legalább átmenetileg – külső forrásból nanszírozzák a visszatérést a
fenntartható növekedési pályára.

7.1. A maastrichti konvergenciakritériumok

Az EUSZ, illetve a konvergenciakritériumokra vonatkozó jegyzőkönyve
különféle olyan rendelkezéseket tartalmazott, illetve elfogadását követően az
Európai Tanács olyan szabályokban állapodott meg, amelyeknek azok a
tagállamok, melyek csatlakozni kívántak az EMU harmadik szakaszához, meg
kellett felelniük, mind a csatlakozást megelőzően, mind pedig részvételük
idején. A rendelkezések tehát a tagállamoktól bizonyos fegyelmet követeltek
meg. Ezek a szabályok nem a tagországok általános gazdasági és pénzügyi
helyzetének vizsgálatát, hanem konkrétan meghatározott teljesítményelemek
mérését határozták meg a részvétel feltételeként. Ezek az úgynevezett
maastrichti konvergenciakritériumok, amelyeket az Európai Unió működésére
vonatkozó Szerződés 140. cikkének (1) bekezdése alapján a
konvergenciakritériumokra vonatkozó jegyzőkönyv határozott meg, s amelyek
a költségvetési, a kamat-, az árfolyampolitikával, valamint az árstabilitással
kapcsolatosak.
7.1.1. A költségvetési politikához kapcsolódó kritériumok

A tagállamok költségvetési politikájára vonatkozóan két követelményt

határozott meg az EUSZ, illetve az annak részét képező, a kérdéssel foglalkozó
jegyzőkönyv.617 Ezeket – tartalmuk változatlanul hagyása mellett – az
Európai Unió működésére vonatkozó lisszaboni szerződés és az utóbbi
jegyzőkönyvei váltották fel. Az egyik szerint a GDP-hez mért bruttó
adósságállomány nem haladhatja meg annak 60%-át. Gazdasági ésszerűség
nem támasztotta alá a 60%-os kritériumot, akár azt is mondhatnánk, hogy
meghatározása önkényes volt. Pontosabban önkényes volt annyiban,
amennyiben az EUSZ tárgyalása idején ennyi volt az EK-ban az adósság
átlagos mértéke.618 Az adósság mértékével azért foglalkozott az EUSZ a
kritériumok között, s azért nem korlátozódott kizárólag a folyó költségvetési
hiány mértékére, mert nagy felhalmozott adósság esetén a közszférát
könnyebben érhetik gazdasági megrázkódtatások, és a pénzpiacok inkább
hajlanak arra, hogy megkérdőjelezzék szilárdságát. A lisszaboni szerződés
továbbra is megengedi azt, hogy az adósság GDP-hez viszonyított mértékét
meghaladják, amennyiben „az arány jelentős mértékben és folyamatosan
csökkent, és elért egy, a referenciaértékhez közeli szintet” [EUMSZ 126. cikk
(2) bekezdés b) pont]. Sem az EUSZ, sem a Lisszaboni Szerződés nem
határozta azonban meg, mit jelentenek a „jelentős mértékben”, illetve a
„referenciaértékhez közeli” szavak a fenti fordulatban. Ugyanakkor a
Lisszabonban elfogadott megállapodás az EUSZ-nál mégis pontosabb
annyiban, amennyiben immáron nem a referenciaértékhez történő közelítést,
hanem az ahhoz közeli szint elérését kívánja meg. Amikor az EUSZ létrehozta
a gazdasági és monetáris unió jogi alapját, annak kellőképpen rugalmasnak, ha
úgy tetszik többértelműnek kellett maradnia annak érdekében, hogy ne
korlátozza a politikai döntéshozókat abban, kik kerülhetnek be a monetáris
unió harmadik szakaszába, az euróövezetbe.
Az Európai Tanács láthatólag az utóbbi értelmezést vallotta magáénak,
amikor 1998 májusában Belgiumot és Olaszországot alkalmasnak tartotta az
EMU harmadik szakaszához történő csatlakozásra, holott mindkét állam
halmozott adósságának GDP-hez viszonyított aránya a hivatkozási érték
mintegy kétszeresére rúgott.619
 A másik költségvetési politikai kritérium a megengedett folyó költségvetési
hiány mértékének maximumát határozza meg. Az nem lehet több a GDP 3%-
ánál. Ez alól kivétel tehető, ha „az arány jelentős mértékben és folyamatosan
csökkent és elért egy, a referenciaértékhez közeli szintet”; illetőleg „a
referenciaérték túllépése csak kivételes és átmeneti, és az arány közel marad a
referenciaértékhez” [126. cikk (2) bekezdés a) pont]. Az 1997-ben elfogadott
Stabilitási és Növekedési Paktum alapján a Bizottság minden olyan esetben,
amikor a folyó költségvetési hiány meghaladta a hivatkozási értéket, jelentést
készít. Ebben kijelentette, hogy túlzó mértékűnek tartja-e az adott állam
költségvetési hiányát. Az értelmezés és a döntés a következményekről azonban
a Gazdasági és Pénzügyi Tanács, nem pedig a Bizottság kezében volt.
A folyó költségvetési hiány meghaladását megengedő rendelkezés ismét csak
több bizonytalan jogfogalmat tartalmazott. Ezek egyike szerint az aránynak a
hivatkozási értékhez „közel” kell lennie, valamint a hivatkozási érték
meghaladásának „kivételesnek és átmenetinek” kell lennie. A három kategória
egyikét sem határozta azonban meg sem az EUSZ, sem a későbbi jogalkotás.
Sőt, a közeliség tekintetében – hasonlóan a halmozott adósság GDP-hez
viszonyított arányával kapcsolatban látottakhoz – más forrás sem adott
eligazítást. Utóbbi kettővel viszont foglalkozott a Stabilitási és Növekedési
Paktum a vonatkozó rendeletben. Ennek megfelelően kivételesnek a folyó
költségvetési hiány hivatkozási értéket meghaladó mértéke akkor tekinthető,
amennyiben az az adott tagállam ellenőrzésén kívül eső rendkívüli eseményből
származik, ami a kormány pénzügyi helyzetére jelentős hatással van. A
hivatkozási értéket meghaladó mérték pedig akkor minősül időlegesnek,
amennyiben a Bizottság költségvetési előrejelzései mutatják, hogy a
költségvetési hiány a szokatlan esemény végét, illetve a jelentős gazdasági
visszaesést követően, a hivatkozási érték alá csökken. A Bizottság, amikor az
EUSZ szerinti jelentést készít a jelentős gazdasági visszaesésről, a hivatkozási
érték meghaladásának alapjaként azt csak akkor ismeri el, amennyiben a GDP
reálértékben legalább 2%-kal csökken. A Tanács, amikor a túlzó költségvetési
hiányról dönt, a tagállam véleményét gyelembe véve mindazonáltal úgy
határozhat, hogy a GDP évi 2%-ot el nem érő csökkenése is rendkívüli abban
az esetben, ha további bizonyíték fényében a gazdasági visszaesés váratlan
jellege megállapítható.
A pénzügyi válság hatására az Európai Parlament és a Tanács több új szabályt
fogadott el a 2010-es évek elején. Ezek fenntartották a 3%-os folyó
költségvetési hiányra és a 60%-os bruttó adósságállományra vonatkozó
szabályokat, de bizonyos rugalmasságot engedtek meg annak érdekében, hogy
a közszféra forrásaiból történő beruházások nanszírozhatók legyenek olyan
időszakban, amikor a gazdasági növekedés hiánya nagyobb beruházásokat tesz
szükségessé. A tagállamoknak középtávú költségvetési célokat kell
meghatározniuk annak érdekében, hogy miharabb ne haladják meg a 60%-os
bruttó adósságállományt. Azoknak a tagállamoknak, amelyek nem csökkentik
adósságállományukat kellő sebességgel, Stabilitási és Konvergencia
Programjukban kell megjelölniük ennek okait.620 Az új – az EUSZ-ra és
annak a Lisszaboni Szerződésben átvett szabályaira épülő – szabályozás arra
törekszik, hogy megelőzze azt, tagállamok fenntarthatatlan költségvetési
helyzetbe kerüljenek vagy halmozott adósságuk megaladályozza, hogy az
adósságszolgálat megfossza őket a növekedéshez szükséges forrásoktól.

7.1.2. Árstabilitás

Nagymértékű árstabilitás elérése érdekében az EUSZ előírja, hogy a gazdasági

és monetáris unió harmadik szakaszához csatlakozó tagállamban a fogyasztói
árszintemelkedés a három legjobb teljesítményt nyújtó államét legfeljebb
1,5%-kal haladhatja meg a vizsgálatot megelőző esztendőben.
Alapját – a harmadik szakasz 1999. január 1-jei kezdetéhez mérten – az
1997-es naptári év képezte, s annak eredményét 1998 májusában tették közzé.
1997-ben a három legjobb teljesítményt – vagyis legalacsonyabb fogyasztói
árindexet, közkeletűen in ációt – mutató országban ez 1,2% volt, ami azt
jelentette, hogy 2,7%-ot meg nem haladó 1997-es in ációval lehetett
bekerülni a gazdasági és monetáris unió harmadik szakaszába. A kritérium
azonban nem csupán a bejutásra vonatkozott, hanem az azt követő időszakra
is. Következésképpen annak minden évben meg kell felelni.
A 2014-ben megjelent konvergenciajelentésben, amelynek hivatkozási
alapja a 2013 áprilisa és 2014 márciusa közötti időszak volt, a három legjobb
teljesítményt nyújtott tagállam és in ációs rátájuk a következő volt: Lettország
(0,1%) Portugália (0,3%), Írország (0,3%). Az euróövezet három legjobb
teljesítményt nyújtott államának átlagos in ációs értéke így 0,2% volt, amihez
az 1,5 százalékpont hozzáadásával a referenciaérték 1,7%.621
 Magától értetődőnek tűnhet, mégis érdemes hangsúlyozni, hogy az
árstabilitás követelménye az EUSZ alapján viszonylagos, annak számítási alapja
a három legjobb teljesítményt nyújtó tagállam in ációs rátája.
Következésképpen, ha az EU egészében az in ációt felhajtó hatás érvényesül,
pl. az élelmiszerárak vagy bizonyos energiahordozók, mint például a földgáz és
a nyersolaj árának tartós emelkedése miatt, akkor az „elfogadható” in ációs
ráta magasabb lesz. Pontosan e bizonytalanság csökkentése érdekében döntött
úgy az EKB: az árstabilitás követelménye azt jelenti, hogy az összehangolt
fogyasztói árindex középtávon legfeljebb évi 2%-os növekedést enged.622
Következésképpen lehetnek olyan évek, amikor az Unióban viszonylag
nagyobb az in áció, s a feltételnek így látszólag könnyebb megfelelni,
pontosabban a rendszer magasabb in ációs rátát tűr el. Azt is látni kell
azonban, hogy minél inkább divergál az euróövezet gazdasági teljesítménye,
annál nagyobb lehet a távolság a legjobban és a leggyengébben teljesítő
gazdaságok között, amiből következően a hátul kullogóknak egyre nagyobb
kihívást jelenthet a kritériumnak történő megfelelés. Ez az egyik
következménye annak, hogy politikai okokból az euróövezetbe már eredetileg
is bejutottak vagy nem sokkal később csatlakoztak olyan államok, amelyek
csak nagy jóindulattal és „tendenciaszerűen” feleltek meg a kritériumoknak.
Ennek „árát” az EU 2010-től az euróövezet válságában és annak kezelésében
zette meg.
7.1.3. Kamatpolitika

Az irányadónak tekintett hosszú lejáratú kormánykötvények nominális

kamatrátája a három legstabilabb ország kamatlábszintjét legfeljebb 2%-kal
haladhatja meg. Hasonlóan az előző feltételhez, ez is viszonylagos, a legjobb
teljesítményt nyújtó, vagyis legalacsonyabb nominális kamatrátával rendelkező
három ország teljesítményéhez viszonyítják. Ha a kamatráta általában magas,
akkor viszonylag könnyű ahhoz alkalmazkodni, ha igen alacsony, akkor nehéz
felzárkózni.
Az értékelés a harmadik szakasz bevezetését megelőző évben – 1998-ban –
készült az azt megelőző 1997-es év gazdasági adatai alapján. Abban az évben a
három legjobb teljesítményének alapja 5,8% volt, ami hagyott némi
mozgásteret a többi tagállamnak. A legfrissebb (2014-es) konvergenciajelentés
alapján a legjobb eredményt felmutató három EU-tagállam és kamatszintjük a
következők voltak: Lettország (3,3%), Írország (3,5%) Portugália (5,8%).
Ennek átlagához 2%-ot hozzáadva 6,2%-os hivatkozási értéket kapunk.623
Ebben az összefüggésben kell említést tenni arról, hogy a kamatláb magasan
tartása lehetővé teszi azt, hogy egy állam külső forrásokat vonjon be
gazdaságába, s így külső forrásokkal nanszírozza – ideig-óráig – gazdaságát.
Abban az esetben, ha erre nem határoznának meg korlátot, nagy nanszírozási
igényű programok felmerülése esetén mód volna a manipulációra, forrás
bevonására egy, az euróövezethez tartozó állam által más vagy mások kárára.
A hosszú lejáratú kormánykötvények témája konkrétan megjelent az
euróövezet 2010–2011-es válságában is. Nevezetesen az eurózóna létrejötte
nivellálta azok kamatait. Azok, akik kormánykötvényt vásároltak és ily módon
hitelt nyújtottak a kötvényt kibocsátó államnak, abban bíztak, hogy az
euróövezet minden tagjának fellendül a gazdasága a nagyobb
gazdasági/költségvetési fegyelem hatására. Ez azonban sajnálatos módon nem
következett be.
Ám a gazdasági teljesítményben meglévő különbségek és a kormányzatokkal
szembeni várakozás eltérése miatt a kormánykötvények kamatai ismét
elkezdtek eltérni egymástól az egyes zetőeszközként eurót használó államok
tekintetében. Nyilvánvaló, hogy olyan kormányok kötvényeit, amelyek
sikeresen menedzselik gazdaságukat, ahol viszonylag alacsony a költségvetési
hiány, ahol alacsonyabb az in áció, amelyek a pénzügyi válságot követően
gyorsabban tértek vissza nagyobb ütemű mövekedéshez, a piacok szívesebben
vásárolják. Ez pedig abban fejeződik ki, hogy megvételükkor a piac
alacsonyabb felárat számít fel vagyis kisebb kamat mellett is hajlandó
„meghitelezni” a kormányok működését. Amikor néhány állam kamatfelára
olyannyira megnőtt, hogy az veszélybe sodorta költségvetésük
nanszírozhatóságát, fölmerült egy az egész eurózónára kiterjedő kötvény
bevezetése. Makrogazdasági szakértők azonban óva intettek ettől.624
Nevezetesen azért, mert ennek az eurózóna államai közötti kockázatközösség
további kiterjedése lett volna a hatása. A felelősen gazdálkodó, kisebb
költségvetési hiánnyal működő kormányok kormánykötvényeinek kamatai
megemelkedtek volna, míg a nagyobb költségvetési hiányt maguk előtt
görgető kormányok a kamatcsökkenésből fakadó „bónuszhoz” juthattak volna.
Mindaddig, amíg az euróövezet államai – vagy az egész EU – nem folytat
közös költségvetési politikát, nem adhat legalább iránymutatást azt illetően, mi
a felelős költségvetési gazdálkodás, márpedig mindaddig, amíg a dolgok az
euróövezet válsága miatt nem ebbe az irányba haladtak, a kormánykötvények
kibocsátásának – és a hozzájuk kapcsolódó kockázat viselésének – nemzeti
kézben kell maradnia. Ellenkező esetben klasszikus politikai dilemmához
érkeztek volna az euróövezethez tartozó államok, ha közös kormánykötvény
kibocsátását választották volna: nevezetesen ellenőrizetlen kockázatot vállaltak
volna. Adódik hát a következtetés: nem lehet egy álcázott szolidaritást
megtestesítő kockázatközösségben elfelelőtleníteni egyes kormányokat,
amelyeknek erre már csak hatalmon maradásuk érdekében is megvan a
hajlamuk. Ezért, mint azt majd a 7.2. pontban írtak alapján láthatjuk, az
euróövezet más megoldást alakított ki azoknak az euróövezethez tartozó
államoknak a támogatására, amelyek csak nagyon magas kamattal tudtak
államkötvényt kibocsátani.

7.1.4. Árfolyam-politika

Az árfolyam-stabilitást illetően az EKB azt vizsgálja, hogy az adott ország a

konvergenciavizsgálatot megelőzően legalább két évig részt vett-e az ERM II-
ben.625 Tekintettel arra, hogy az euróövezethez nem tartozó EU-tagállamok
nem vesznek részt az ERM II-ben, jelenleg az árfolyam-stabilitás mindössze
orientációs pontként szolgál. Az euróövezethez csatlakozni kívánó államok
mérni tudják, hogy jelenlegi teljesítményük mellett megfelelnének-e a
követelményeknek. Azonban tudomásul kell venni, hogy az EKB álláspontja
egyértelmű: a csatlakozásnak nincs más módja, mint a jogi előírásoknak
történő maradéktalan megfelelés. Ismeretes, hogy az euró a Nyugat-Balkán két
országában (Koszovó, Montenegró) hivatalos zetőeszköz anélkül, hogy a
maastrichti konvergenciakritériumok bármelyikének meg kellene felelniük. Az
EKB volt francia elnökének szavai azonban nem csupán nekik, hanem az
euróövezeten kívüli tagállamoknak, illetve az EU-hoz a jövőben csatlakozó
országoknak is szólnak:
„…érdemes emlékeztetni arra az álláspontra, amit a gazdasági és
pénzügyminiszterek tanácsa már 2000 novemberében kifejtett. Azok az
országok, amelyek EU csatlakozásra törekszenek, nem használhatják az
egyoldalú euróra váltást arra, hogy kijátsszák az Európai Uniós Szerződésben az
euró bevezetésére előírt lépéseket.”626
Ebben az összefüggésben megfontolást érdemelnek a következők.
Az előbbi három kritérium egyikével – a bruttó adósságállománnyal –
kapcsolatban is fölmerült, mennyire megszorítóan, vagy inkább szó szerint
értelmezendő a rendelkezés. Itt ugyanez a kérdés vetődik fel, méghozzá két
összefüggésben.
1.  Miként értelmezte az adott rendelkezést maga a Bizottság akkor, amikor
javaslatot készített a Tanácsnak? Megítélése szerint mely tagállamok
teljesítették ezt a feltételt a harmadik szakaszba való bekerülés
szempontjából meghatározó évben, 1997-ben. A válasz: rugalmasan.
Nevezetesen a Bizottság Olaszországgal foglalkozó jelentése kimondta:
„…a líra ugyan csak 1996 novembere óta vesz részt az árfolyamrendszerben, de
a vizsgálati időszakban nem nézett szembe súlyos feszültséggel, s az utóbbi két
évben elégséges stabilitásról tett tanúbizonyságot.”627
Ebből megállapítható, hogy a Bizottság az árfolyam-stabilitási kritériumot
tartalma, nem pedig az árfolyamrendszerben való részvétel alapján ítélte meg.
2.  Miként értelmezendő ez a feltétel a jövőben olyan államok tekintetében,
amelyek a későbbiekben fognak csatlakozni a monetáris unióhoz? A
legnagyobb súllyal ez természetesen a brit valuta és Nagy-Britannia
részvétele tekintetében merül föl. Az egyik lehetséges értelmezés az, amelyik
 azt állítja, hogy a legalább kétéves részvétel az árfolyamrendszerben
nélkülözhetetlen feltétele a csatlakozásnak a gazdasági és monetáris unió
harmadik szakaszához. Ezen az állásponton volt például az EKB elődjének,
az Európai Monetáris Intézetnek (EMI) az elnöke, Alexandre Lámfalussy.628
Tekintettel az euróövezeten kívül lévő tagállamok számára, többségük kétes
gazdasági fegyelmére, és a 2009-ben kezdődött euróövezeti válságra, biztosra
vehető, az EKB továbbra is azon az állásponton lesz, hogy az
árfolyamrendszerben történő kétéves részvétel alól az euróövezethez
csatlakozni kívánó ország nem mentesíthető.

7.1.5. A központi bank függetlensége

A számokban kifejezhető követelmények mellett megjelent egy elem, amit

nem lehet adatként kifejezni. Az EUSZ előírta a központi bankok
függetlenségét és a vonatkozó jegyzőkönyv kimondta, hogy „sem a nemzeti
központi bankok, sem döntéshozó szerveik valamely tagja nem kérhet vagy
fogadhat el utasítást … a tagállamok kormányaitól”. Utóbbiak pedig
„kötelezettséget vállalnak arra, hogy tiszteletben tartják ezt az elvet és nem
kísérlik meg … a nemzeti központi bankok szervei tagjainak befolyásolását
feladataik ellátása során”.629 Tény, hogy az EU szervei – részben az EKB,
részben a Bizottság és a tagállamok – között sok vita folyt arról, hogy bizonyos
nemzeti jogszabályok és a folytatott gyakorlat összhangban van-e a fenti
rendelkezésekkel. A tagállamok végrehajtó hatalma erős kísértést érezhet arra,
hogy a nemzeti központi bankot a végrehajtó hatalom kiterjesztésének
tekintse, forrásait saját előnyeire használja. Elég csak arra a 2014 nyarán
kirobbant esetre emlékeztetni, amikor a lengyel pénzügyi tárca próbálta a
választásokat megelőzően a központi bankot rávenni „monetáris könnyítésre”.
Több tagállamban – így Magyarországon is – a központi bankra vonatkozó
szabályozást vizsgálták az Unió szervei arra vonatkozólag, hogy a vezető
testületek létszámának növelése és azáltal a kormányhoz közel álló erők
többségbe juttatása összhangban van-e a fenti rendelkezésekkel. Nem lehet
kétségünk azt illetően, hogy az EU-tagállamai a továbbiakban is fognak
kísérleteket tenni annak érdekében, hogy ellenőrzésük alá vonják a központi
bankokat és ez sok esetben nem is lesz sikertelen. Mindazonáltal az EU
szabályozás ez elé – mégha nem is áthághatatlan – korlátokat állít.
7.2. A Stabilitási és Növekedési Paktum
Az EUSZ meghatározta a csatlakozás feltételeit a gazdasági és monetáris unió
harmadik szakaszához, létrehozta azokat az intézményeket, amelyekre a
monetáris politikát ruházták. Nem határozott azonban arról, mi történjék
abban az esetben, ha valamelyik a közös valutaövezethez csatlakozott állam
utóbb – a gazdasági és monetáris unió harmadik szakaszában való részvétele
közben – nem felel meg a konvergenciakritériumoknak, például azért, mert az
országban megnő a költségvetési hiány.
1995-ben állt elő eo Waigel, akkori német pénzügyminiszter azzal a
gondolattal, hogy egészítsék ki az EUSZ költségvetési hiányra vonatkozó
rendelkezését egy Stabilitási Paktummal. Tekintettel a kérdés jelentőségére és
arra, hogy a tagállamok szuverenitását egy ilyen döntés súlyosan érinti,
végtelen hosszadalmas viták folytak a Tanács három egymást követő ülésén. Az
addigra Stabilitási és Növekedési Paktumra átnevezett dokumentumot végül az
Amszterdami Szerződéssel együtt 1997-ben fogadták el, amit még több
kapcsolódó döntés követett.
Ha immáron visszatekintünk a maastrichti kritériumok között a
költségvetési hiányról említettekre, megállapítható, hogy annak rendkívüli és
időleges körülményekkel indokolhatatlan létrejötte, illetve fenntartása veszélyt
jelent az egész euróövezet gazdaságára. A német ragaszkodás valamilyen
mechanizmus létrehozására ezt elkerülendő, illetve – amennyiben az nem
lehetséges – szankcionálására nem volt véletlen. A német gazdaság ugyanis
egyértelműen annak a prioritásnak a mentén funkcionált, ami erőteljes
antiin ációs politikán és a központi bank függetlenségén alapult.
Következésképpen a német lakosság aggódhatott leginkább amiatt, hogy a ma
már több mint háromszázharmincmillió lakosú euróövezetben – a maastrichti
konvergenciakritériumok ellenére – nem kapja meg a remélt elsőbbséget sem
az antiin ációs politika, sem a központi bank függetlensége. Létfontosságú volt
hát annak bizonyítása, hogy rendelkezésre állnak olyan eszközök, amelyek a
pénzügyi fegyelem fellazulása esetén módot adnak a közös válaszra. Ezt
szolgálta a Stabilitási Paktum javaslata. Megállapítható, hogy mögötte erőteljes
belpolitikai megfontolások is meghúzódtak. Nem csupán és nem is elsősorban
az volt a cél, hogy szankcióval lehessen sújtani a költségvetési hiány
megengedett mértékét meghaladó államot, hanem az is, hogy demonstrálni
lehessen, lesz olyan eszköz, ami lehetővé teszi a „renitens” állam befolyásolását.
A szimbolikus politika ideig-óráig működött, annak ellenére, hogy több
gyengesége látnivaló volt. Nevezetesen az, hogy a folyamat puha eszközökből
építkezik; valamint az, hogy végső fokon döntéshozatali helyzetbe nem a
kormányoktól viszonylag független bizottsági szervet, hanem a Tanácsot hozta.
Márpedig utóbbiban a tagállamok akarata érvényesül, amelyek – akár
kölcsönösségi alapon is – nem abban lesznek érdekeltek, hogy szankciókkal
sújtsák egymást. Mint a későbbiekből kitűnik, ez a helyzet a szuverén
adósságválság hatására megváltozott; kérdéses azonban, hogy az elegendő lesz-e
későbbi nehéz helyzetekben, amikorra az államok majd elfelejtik ezt a 2010-es
(és még 2014-ben is tartó) „görög tragédiát” és a nehézségek ismét csak más
forrásból fognak fakadni.
Az eredeti mechanizmus szerint, ha túlzó – a bruttó hazai termék 3%-át
meghaladó – költségvetési hiány alakul ki, a gazdasági és pénzügyminiszterek
tanácsa (az ECOFIN) ajánlásokat tehet az adott államnak. Az Európai Tanács
amszterdami ülésén elfogadott határozat értelmében ezeket a tagállamnak
nyilvánosságra kell hoznia. Erre válaszként a tagállamnak kiigazító
intézkedéseket kell foganatosítania, annak érdekében, hogy megfeleljen a
stabilitási vagy konvergenciaprogramjukban kitűzött céloknak.630
Amennyiben egy, a gazdasági és monetáris unió harmadik szakaszában részt
vevő állam továbbra sem ülteti át azokat a gyakorlatba, az ECOFIN hoz
döntést arra vonatkozóan, milyen intézkedéseket kell tennie a tagállamnak a
költségvetési hiány csökkentésére, meghatározott időn belül. Ugyancsak
megkívánhatja azt, hogy a tagállam konkrét menetrend szerint tegyen jelentést
arról, milyen kiigazítási erőfeszítéseket tesz.
Az ECOFIN döntésének eleget nem tevő, a gazdasági és monetáris unió
harmadik szakaszában részt vevő állammal szemben szankció alkalmazása
követheti, amennyiben a tagállam nem tesz hatékony intézkedéseket négy
hónapon belül. A túlzott de cit kigazítására, annak megállapítását követően,
egy esztendő állt a tagállam rendelkezésére, rendkívüli esetek kivételével.631 A
döntés különféle intézkedések bevezetéséből, illetve korábban bevezetettek
szigorításából állhat. Különböző mértékben kemény intézkedésekről van szó a
további információ nyújtásától, az Európai Beruházási Bank gyelmének
felhívásáig arra, hogy vizsgálja felül hitelezési politikáját az adott tagállamnak,
valamint, hogy az adott tagállam helyezzen meghatározott nem kamatozó
összeget letétbe mindaddig, amíg a túlzó költségvetési hiányt a Tanács
megítélése szerint nem szünteti meg. Végül sor kerülhet meghatározott
mértékű pénzbírság – tehát vissza nem térítendő összeg – meg zetésére [126.
cikk (11) bekezdés].
Amennyiben az ECOFIN szankció alkalmazását határozza el, szabály
szerint nem kamatozó letét zetését kívánja. Amennyiben ez a költségvetési
hiánykritérium meghaladása miatt válik szükségessé, ennek mértékét két elem
határozza meg. Az egyik a GDP 0,2%-a, a másik az előző év tényleges
költségvetési hiánya és a 3%-os költségvetési hiánykritérium közötti
különbözet egytizede. A letét maximális összege a GDP 0,5%-a. A Tanács
minden évben, amíg a túlzott költségvetési hiány fennáll, értékeli azt, hogy
hatékony intézkedéseket tett-e a tagállam a hiány csökkentése érdekében.
Amennyiben nem, akkor további letét be zetésére kerülhet sor, ami a fent
említett egytizedes mértékkel azonos. A maximális összegre vonatkozó 0,5%-
os határ azonban továbbra is alkalmazandó.
Amennyiben a túlzott költségvetési hiányt a Tanács megítélése szerint nem
szüntették meg, akkor két év után a letét bírsággá alakul. A Tanács azonban
megszüntetheti a szankció alkalmazását, amennyiben úgy értékeli, hogy a
tagállam kellőképpen előrehaladt a túlzott költségvetési hiány
megszüntetésében. Vagyis, amennyiben az ECOFIN megszünteti a túlzott
költségvetési hiányra vonatkozó döntést, egyben megszűnnek a szankciók is. A
pénzbírság azonban – ellentétben a letéttel – nem jár vissza a tagállamnak.
Látható, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum meglehetősen széles
körben hagyatkozott automatizmusokra túlzott költségvetési hiány esetén.
Ennek azonban ellentmond az, hogy az EUSZ maga arról tesz említést, a
Tanács szankciókat alkalmazhat, illetve intenzitásukat növelheti [126. cikk
(11) bekezdés]. Figyelemre méltó a következő:
1.  A szankciómechanizmusról a döntést a tagállamok képviselői hozhatták
meg, nem pedig független hivatalnokok. Ez kétségtelenül demokratikusabb,
mint az ellenkező lenne, de ez a megoldás a politikai kompromisszumkötés
lehetőségét, s így a szankciórendszer eróziójának veszélyét is magában
rejtette.
2.  Ha feltételezzük, hogy a tagállamok ésszerű és felelősségteljes skális
politikát folytatnak, akkor arra a következtetésre kell jutni, hogy
problémáik megoldását aligha segíti az, ha még szankciókkal is szembe kell
 nézniük nehéz helyzetükben. Hiszen éppen akkor sújthatnak egy tagállamot
súlyos anyagi hátránnyal, amikor forrásaira legnagyobb szüksége lenne.632
Mindezek alapján várható volt, hogy nem a szankciók fogják meghatározni
a gazdasági és monetáris unió harmadik szakaszában részt vevő államok
magatartását. Jóval fontosabb volt ebben a tekintetben egy másik tényező.
Nevezetesen az, hogy még 1991 tavaszán megállapodtak abban, hogy a
tagállamok konvergenciaprogramokat készítenek, amelyekben meghatározzák
a kitűzött in áció-, adósság- és költségvetési hiány szintjeinek eléréséhez vezető
többéves utat.
Egy 1997-ben elfogadott szabály szerint a harmadik szakaszhoz (az
euróövezethez) csatlakozó államok „stabilitási programokat” terjesztettek elő.
Ezeknek a következő információkat kellett tartalmazniuk.
1.  A költségvetési helyzet középtávú célkitűzését, ami vagy többlettel vagy
megengedett mértékű de cittel zárul, s azt a kiigazítást, ami ahhoz vezet.
2.  A gazdasági fejlődésre vonatkozó fő feltevéseket és azokat a fontosabb
gazdasági változókat, amelyek elérése a stabilitási program megvalósításához
szükséges, mint amilyen a kormányzati beruházások összege, a GDP
növekedése reálértékben, a foglalkoztatás és az in áció.
3.  Azoknak a költségvetési és más gazdasági intézkedéseknek a leírását,
amelyeket a program célkitűzéseinek elérése érdekében javasolnak, illetve
meg kívánnak tenni, s a főbb költségvetési intézkedések várt költségvetési
hatását számszerűen.
4.  A főbb gazdasági feltevések változásának a költségvetési és az
adóssághelyzetre gyakorolt hatását.
Mind a Bizottság, mind pedig a gazdasági és pénzügyi bizottság értékeli a
stabilitási programot, majd az ECOFIN vizsgál meg bizonyos kérdéseket. Ezek
a következők lehetnek:
a) vajon a középtávú költségvetési cél lehetővé teszi a túlzott költségvetési
hiány elkerülését;
b) reálisak-e azok a gazdasági előfeltevések, amelyekre a program épül;
c) a javasolt, illetve megtenni tervezett kiigazítási intézkedések elégségesek-e
ahhoz, hogy elérjék a középtávú költségvetési célt; illetve, hogy
d) elősegíti-e a stabilitási program tartalma a gazdaságpolitikák szorosabb
összehangolását.
Az ECOFIN két hónapon belül megvizsgálja a programot, s amennyiben
úgy véli, hogy céljait és tartalmát meg kell erősíteni, felhívja a tagállamot
kiigazítására. A program megvalósítását az ECOFIN gyelemmel kíséri,
aminek az a célja, hogy korai jelzést adjon, megelőzendő a túlzott költségvetési
hiányt. A kiigazítási intézkedések ajánlás jellegűek.
Tekintettel arra, hogy a tagállamok szándékuk szerint el kívánják kerülni
gazdasági egyensúlyuk megbomlását (például a költségvetési hiány jelentős
növekedése következtében), okkal lehet arra a következtetésre jutni, hogy az
ilyen puha intézkedések sora, ami a tagállam és az Unió intézményei közötti
szoros együttműködésre és kiterjedt kommunikációra épült, nagyobb hatást
gyakorolhat a maastrichti kritériumok betartására és a Stabilitási és Növekedési
Paktummal összhangban álló tevékenységükre, mint a szankciók kilátásba
helyezése. Ebben a tekintetben mind Olaszország, mind pedig valamivel
később Ausztria az euró bevezetését követő korai tapasztalata is irányadó lehet.
A költségvetési tervek szembesítése külső szakértői véleménnyel, például a
Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának633 monetáris politikai
igazgatóságán, segítheti a tagállam realitásérzékének fejlődését, tervei szükséges
módosítását.
Mindezek után 1998 májusában a Tanács eldöntötte, hogy mely államok
felelnek meg a maastrichti kritériumoknak az 1997. évi gazdasági
teljesítményük alapján, vagyis, hogy kik csatlakozhatnak a gazdasági és
monetáris unió harmadik szakaszához. Az egyik legérdekesebb adalék lenne
annak vizsgálata, miként érte el egyik vagy másik tagállam azt, hogy látszólag
megfeleljen a feltételeknek. Sok, s nemegyszer nagy tagállam állt a feltételek
teljesítésének határán. A megfelelés érdekében átmeneti különadó
bevezetésétől, az aranykészletek értékesítésén át, az állami nyugdíjalap
újraértékeléséig és az „újító jellegű könyvelésig” terjed az a skála, amire az
államok hagyatkoztak.
Végül is az Unió sok tagja kezdhette el számlapénzként használni az eurót
1999 kezdetén, s használja is azt 2002. január 1-jétől kizárólagos valutájaként.
A lista eredetileg 11 tagállamot foglalt magában: Ausztriát, Belgiumot,
Finnországot, Franciaországot, Hollandiát, Írországot, Luxemburgot, az
NSZK-t, Olaszországot, Portugáliát és Spanyolországot. Akkor még a
tagállamok közül nem került be a gazdasági és monetáris unió harmadik
szakaszába Dánia, az Egyesült Királyság, Görögország és Svédország. Érdekes
azonban meg gyelni, hogy míg a négy állam közül három nem kívánt részt
venni a harmadik szakaszban, addig egyedül Görögország nem tudott
megfelelni több maastrichti kritériumnak. Görögország végül 2001-ben
csatlakozhatott az euróövezethez.
Az Egyesült Királyság több kikötést határozott meg csatlakozása
feltételeként, míg Dániában és Svédországban referendumot tartottak az
euróövezethez történő csatlakozásról, illetve a közös valuta bevezetéséről.
Ezeken 2000-ben, illetve 2003-ban a két állam lakossága nem szavazta meg az
euróövezethez történő csatlakozást. Ami a két északi állam referendumait illeti,
gyelemre méltó, hogy mindkét esetben bebizonyosodott, meglehetősen nehéz
ebben az ügyben a nép véleményét kikérve állást foglalni. Méghozzá azért,
mert a lakosságnak még akkor is nehéz közvetíteni azt, hogy mondjon le
megszokott nemzeti valutájáról, ha meggyőzőek a makrogazdasági érvek, s az
adott ország üzleti szektora mélyen integrálódott az euróövezet gazdaságaival.
Tekintet nélkül arra, mennyire tájékozott a lakosság politikai és gazdasági
kérdésekben, s tudja azt, hogy az euró által képviselt monetáris regionalizmus
jobb helyzetbe hozhatja az EU-t a globalizált világgazdaságban. A választás
ugyanis nem racionális makrogazdasági alapokra épül, hanem jelentős részben
érzelmi alapú. Következésképpen ésszerű elkerülni azt, hogy a lakosság
közvetlenül határozhasson az euró bevezetéséről azokban a tagállamokban,
amelyek még nem csatlakoztak.
Ami immáron a Stabilitási és Növekedési Paktum alapján kialakult
gyakorlatot illeti, arról az első öt év fényében a következő volt megállapítható.
A Paktum végrehajtása két pillérre épült:
1. a tagállamok költségvetési helyzetének multilaterális meg gyelésére, és
2. a túlzott költségvetési hiány esetén követendő eljárásra.
Kitűnt, hogy számos tagállam nem teljesíti gazdaságpolitikai kötelezettségeit.
Ennek több oka is lehet, amelyek eltérő jellegű beavatkozást igényelhetnek. A
21. század első éveiben az euróövezetben részt vevő hat állammal szemben
folyt eljárás a Stabilitási és Növekedési Paktum alapján, egy állammal –
Görögország – szemben pedig mind az előtt, még mielőtt csatlakozott volna az
euróövezethez, mind pedig azt követően. Ez kitűnően mutatta, hogy az
EUSZ-nak az a szabálya, amely az árstabilitásnak minden más gazdasági
mutatóval szemben elsőbbséget ad, időszakos nehézséget jelent olyan
tagállamoknak, amelyek csekély gazdasági növekedés esetén közpénzek
bevonásával kívánják élénkíteni gazdaságukat. A 2004 és 2008 közötti időszak
pedig rávilágított arra, hogy az árstabilitás elsőbbsége ugyancsak gondot okoz
olyankor, amikor bizonyos termékek (élelmiszer, nyersolaj, földgáz) tartós
világpiaci árnövekedése sodorja veszélybe a cél valóra váltását.
Meglehet tehát, hogy a szabályok nem pontosan érték el azt, amire
létrehozták őket, ám az bizonyos, hogy a kormányok fegyelmének fokozását
kívánták biztosítani. 2011-től kezdődően megkezdődött a szabályozás
szigorítása. Egyrészről – tekintettel a keserű tapasztalatokra – fölgyorsították az
információáramlást, aminek keretében a tagállam tájékoztatást volt köteles
adni költségvetési helyzetéről. Ugyancsak értelmezték azokat a körülményeket,
amelyek „kivételes”-nek minősülnek, s amelyek indokolják a költségvetési
hiány referencia-értékének meghaladását. Ezek közé tartozik az, hogy
kivételesnek kell tekinteni a költségvetési hiány referenciaértékének túllépését,
ha az vagy az „érintett tagállam által nem befolyásolható olyan rendkívüli
esemény következménye, amely jelentős hatást gyakorol az államháztartás
helyzetére, vagy súlyos gazdasági visszaesés következménye.”634 Ugyancsak
kimondta a Tanács rendelete, hogy mi tekintendő – tendenciaszerűen – a
referencia-érték meghaladása megfelelő csökkenésének.
Ismét azt lehet meg gyelni, hogy az EU az eljárást tartja meghatározónak,
amit ebben az esetben immáron határidőkkel egészít ki. Így kimondja, hogy „a
Tanács … ajánlásában legfeljebb hat hónapos határidőt állapít meg az érintett
tagállam által meghozandó eredményes intézkedésre. Amennyiben a helyzet
súlyossága ezt indokolja, az eredményes intézkedésre előírt határidő három
hónapra csökkenthető.” Megállapítható, hogy az EU a pénzügyi válság
fényében arra törekedett, hogy kizárja a további szabályszegés lehetőségét és
felgyorsítsa azt az eljárást, aminek keretében az EU-nak közös ügyévé válik
valamelyik tagállam költségvetési hiánya.
Külön megszigorították a szabályokat arra a tapasztalatra való tekintettel,
amit az EU a súlyos költségvetési helyzetbe került tagállamok esetéből,
mindenekelőtt Görögország esetéből szűrt le. Nevezetesen kimondta, hogy „a
költségvetési hiányra és az államadósságra vonatkozó, az uniós
gazdaságpolitikai koordináció szempontjából alapvető adatok akár szándékos,
akár súlyos gondatlanságból eredő valótlan bemutatásától való elrettentés
érdekében pénzbírságot kell kivetni az ezért felelős tagállamokra”.635 Fontos
megjegyezni, hogy a rendelkezés kötelezést tartalmaz és nem ad mérlegelési
lehetőséget abban a tekintetben, kivetik-e a bírságot. Az, ellentétben a
letétként zetett összeggel nem jár vissza a tagállamnak, hanem hasonlóan a
letétek kamataihoz „a beszedett pénzbírságokat a pénzügyi támogatás
nyújtására szolgáló azon stabilitási mechanizmusokra kell fordítani, amelyeket
azok a tagállamok, amelyek pénzneme az euró az egész euróövezet
stabilitásának megőrzése céljából hoztak létre”. Kétséges, hogy ez elegendő
lehet-e arra, hogy a jövőben hasonló esetek elkerülhetők legyenek. Bizonyos
viszont, hogy az EU a saját példáján tanulta meg a leckét, hogy a tagállamok
érdekeltek lehetnek abban, akár szándékosan meghamisítsák a költségvetési
helyzetükre vonatkozó adatokat, hogy elkerüljék az EU szabályaiban
meghatározott hátrányos következményeket.
7.2.1. A Stabilitási és Növekedési Paktum gyakorlata

Az első olyan esetre, amikor a Tanács az euróövezetben részt vevő tagállammal

szemben fogadott el ajánlást, 2001-ben került sor.636 Ezt követően jóformán
nem volt olyan tagállam, amellyel szemben ne indítottak volna eljárást.
Mindazonáltal ezek jelentősége nem összehasonlítható azokkal az esetekkel,
amikor öt tagállam olyan súlyos monetáris válságot eredményezett, ami az EU-
t rákényszerítette arra, hogy újragondolja monetáris politikáját, új
mechanizmusokat, a nehézségekből való kijutást elősegítő pénzalapokat
hozzon létre. Némiképpen pejoratívan az öt ún. PIIGS (Görögország,
Írország, Olaszország, Portugália, Spanyolország = Portugal, Ireland, Italy,
Greece, Spain) ugyanis nem csupán technikai értelemben tette próbára a
monetáris unió szabályait, hanem – ha csak időlegesen is – veszélybe sodorta a
tagállamok közötti szolidaritást és az euróövezet létét is.
Az euró számlapénzként történő bevezetése óta eltelt első években kialakult
a Stabilitási és Növekedési Paktum alkalmazásának egyfajta gyakorlata. Mindez
nem történt viták és ellentmondások nélkül. A legfontosabb vitapontnak az az
alapja, miként járulhat hozzá a kormányzat a gazdaság élénkítéséhez anélkül,
hogy a forrásbevonás hatására a költségvetési hiány ne haladja meg a
hivatkozási értéket. Ez természetesen elvezet az árstabilitás követelményének
más követelményekhez fűződő viszonyához.
A Bizottság 2002 őszén a következő megállapításokat tette:
1.  A költségvetési hiány GDP 3%-ában meghatározott hivatkozási értéke
alkotja a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályozási rendszerének
központi elemét.
2.  A tagállamok nem kérdőjelezik meg a költségvetési egyensúly, illetve a
költségvetési többlet elérésének célját.
3.  Egyensúlyi költségvetés elérésének határideje nem halasztható el anélkül,
hogy az adott tagállam ne vállaljon konkrét kötelezettséget a költségvetési
kiigazításra.
Ez alapján a Bizottság javaslatot tett a Stabilitási és Növekedési Paktum
végrehajtását illetően. Nevezetesen azt indítványozta, hogy a Stabilitási és
Növekedési Paktum előírásainak kikényszerítésekor vegyék gyelembe azt,
hogy egy adott tagállam a gazdasági ciklust illetően milyen helyzetben van.
Ennek megfelelően, amikor a gazdasági növekedés lelassul, túlságosan szigorú
elvárás az, hogy egyidejűleg a tagállam javítsa költségvetési pozícióját.
Ugyanakkor a vártnál nagyobb növekedés esetén elvárható, hogy a tagállam
gyorsabban csökkentse költségvetési hiányát, mint azt korábban kilátásba
helyezte. A költségvetési hiány évi 0,5%-os csökkentése mellett
kiegyensúlyozott költségvetések érhetők el az euróövezetben.
A nagyobb halmozott adóssággal rendelkező államok tekintetében a
Bizottságnak az a véleménye, hogy nagyobb gyelmet kell fordítani
költségvetési helyzetükre. Azoknak az államoknak az esetében pedig, amelyek
mind a folyó költségvetési hiány, mind pedig a halmozott adósság csökkentése
tekintetében kiemelkedő eredményeket érnek el, módot kell teremteni a
Stabilitási és Növekedési Paktum szabályainak rugalmasabb alkalmazására.
Miként lehet értékelni a Bizottság álláspontját? Az euró bevezetése előtt a
Stabilitási és Növekedési Paktumnak az volt az elsődleges szerepe, hogy érthető
és átlátható szabályokat ajánljon az euróövezethez majdan csatlakozó
államoknak, s ezáltal megnyugtassa azokat a tagállamokat, amelyek féltek
mások gyenge teljesítményétől, hogy a közös monetáris politika nem fenyeget
veszélyekkel. Az euróövezetben részt vevő tagállamok tekintetében valamivel
rugalmasabb, mondhatni „humánusabb” szabályokat érvényesítenek,
olyanokat, ami nem akadályozza gazdasági növekedésüket. Ennek ésszerűségét
az adja, hogy ha a költségvetési fegyelem kedvezőtlenül hat a növekedésre és
annak kilátásaira, akkor nem jön létre az a költségvetési helyzet, ami
megteremti a hiány csökkentésének alapját. Ugyanakkor a merevebb rendszer
könnyedén fenntartható az euróövezetbe történő bejutásra törekvő EU-
tagállamokkal szemben, mivel a rugalmasság nem a szabályok
felülvizsgálatával, hanem alkalmazásuk módosításával jön létre. Mindazonáltal
a szabályok nem teljesen következetes alkalmazása arra vezetett, hogy volt, aki
már akkor úgy látta, a Stabilitási és Növekedési Paktumot új életre kell
kelteni.637
Amikor 2008 júliusában megszüntették a túlzott költségvetési hiány miatti
utolsó eljárásokat, 2002 óta először állt elő az a helyzet, hogy egyetlen
euróövezethez tartozó tagállammal szemben sem folyt ilyen eljárás. Kérdéses,
hogy ez vajon annak tulajdonítható-e, hogy az euróövezethez tartozó államok
betartják kötelezettségeiket vagy pedig annak, hogy a Tanács rugalmasabban
értelmezi a szabályokat, s úgy véli a jogi mechanizmusokra történő
hagyatkozás nélkül is kezelhető a helyzet.
 Ha összegezni kívánjuk az euróövezet működésére vonatkozó
meg gyeléseket az euró számlapénzként történő bevezetését (1999) követő
másfél évtizedben, a következőt lehet megállapítani. Az EU – részben
tagállami nyomásra – arra törekedett, hogy a tagállamok nagy része részt
vegyen az euróövezetben. Az akkor 15 tagú EU tagjai közül csak az a három
tagállam maradt ki, amelyek maguk választották ezt. Ez jó ideig nem bizonyult
döntő hibának, hiszen az első évtizedet az euróövezet különösebb nehézségek
nélkül „megúszta”. Az övezetben részt vevő államok készen álltak arra, hogy
elfogadják azokat a puha, jobbára szimbolikus intézkedéseket, amelyek a
Stabilitási és Növekedési Paktumból eredtek. A megtett intézkedések azonban
nem eredményezték azt, hogy az euróövezet államainak magatartását más
vágányra állítsa, az államokat gazdaságilag felelősebbé tegye. Ennek okai pedig
két rétegben ragadhatók meg.
1.  Demokratikus államokban a politikai hatalom a nyilvánosság ellenőrzése
alatt áll, aminek különféle összetevői vannak a sajtótól a törvényhozás
nyilvánosságáig.
2. A politikai hatalom birtoklásának meghatározó aktusa a végrehajtó hatalom
megszerzése a választásokon. Ennek eszközei között szerepel:
a)  Az életszinvonal demonstratív javítása – amennyiben szükséges a
költségvetési hiány növelése árán;
b)  A gazdasági eredmények bemutatása, a felelőtlen gazdaságpolitika
folytatásának tagadása.
Mindkettő összeütközésbe kerül a monetáris unió célkitűzéseivel. Továbbra
is késik annak társadalmi felismerése ugyanis, hogy egy gazdaságban csak
három forrásból származik pénz: A javak és szolgáltatások előállításából és
azokhoz kapcsolódó költségvetési be zetésekből, hitelből és külső segélyből.
Mindaddig, amíg demokratikus államokban a politikai kultúra nem elegendő
ennek az egyenlegnek a megértéséhez, és a polgárok választási magatartását
jelentős mértékben befolyásolja életszínvonaluk alakulásának érzete, a
hivatalban lévő kormányok megpróbálják kijátszani az euróövezet
létrehozatala mögött meghúzódó szabályokat.638

7.2.2. A Stabilitási és Növekedési Paktumról elfogadott Jelentés

Az erőfeszítés eredménye az Európai Tanács elé terjesztett Jelentés, amit az
utóbbi 2005 márciusában hagyott jóvá. Az elérendő célokat illetően az EUSZ-
nél jóval összetettebb képet mutat. A költségvetési politikával kapcsolatban
ugyanis emlékeztet (a hatályba soha sem lépett) Alkotmány Záróokmányának
mellékletét képező nyilatkozatra, amely a következőt mondta ki:
„Az Unió kiegyensúlyozott gazdasági növekedést és árstabilitást kíván elérni. A
gazdasági és költségvetési politikáknak ezért a gazdasági reform, az innováció, a
versenyképesség, valamint a gyenge gazdasági növekedés idején a
magánbefektetés és a fogyasztás erősítése terén megfelelő prioritásokat kell
meghatározniuk.”639
Mindez arra utal, hogy az árstabilitást minden más fölé helyező rendszernek
megkezdődött a revíziója. Ez – mint a későbbiekből kitűnik – nem meglepő.
A dokumentum ugyan elismeri, hogy fenn kell tartani egy olyan rendszert,
ami szabályokon alapul, de gyelembe véve az elmúlt öt év tapasztalatát úgy
véli, hogy
„…a különféle helyzetben lévő gazdaságok különbségeit megfelelőbben lehetne
kezelni egy olyan dúsított közös keretrendszerrel, melynek a szabályai mögött
meghúzódó közgazdasági megfontolások nagyobb hangsúlyt kapnak.”640
Ennek valóra váltása olyan mechanizmust tesz szükségessé, ami segíti az
anticiklikus gazdaságpolitikát.
Nevezetesen, a jelenleginél
„…hatékonyabban használja ki azokat az időszakokat költségvetési
konszolidáció céljaira, amikor a gazdaság a vártnál jobban növekszik.”641
Ugyanakkor, amikor kisebb a növekedés, vagy éppenséggel egy tagállam
gazdasága egyáltalán nem növekszik, az állam felhasználhatja a rendelkezésére
álló gazdaságélénkítő eszközöket. A cél tehát a keretrendszer közgazdasági
megalapozottságának erősítése.
A jelentés ugyan meglehetősen bonyolult abban a tekintetben, hogy
mennyiben jelenti az eredeti Stabilitási és Növekedési Paktumban rögzített
feltételek felülvizsgálatát, mégis megállapíthatók a következők.
a)  A Paktum átdolgozása azt eredményezi, hogy a költségvetési hiány
megengedett maximális mértéke a GDP 3%-a, a költségvetés halmozott
adóssága pedig a GDP 60%-a alatt marad.
b)  A tagállamok kötelezik magukat arra, hogy növekedés idején csökkentik
költségvetési hiányukat és adósságukat. Mondhatni felelős magatartást
tanúsítanak, tudván, hogy a kedvező gazdasági környezet időleges marad.
c) A hangsúlyt arra helyezik, hogy segítséget nyújtsanak olyan esetben, amikor
egy tagállam túllépi a költségvetési hiány 3%-os határát, bár végső
eszközként megmarad a szankcióalkalmazás fent említett lehetősége.
d)  A tagállamoknak azonban új lehetőségeik vannak arra, hogy különböző
kimentő okokra hivatkozzanak abban az esetben, amennyiben költségvetési
hiányuk meghaladja a megengedett mértéket, feltéve, hogy a túllépés csekély
mértékű és átmeneti jellegű. Ennek oka lehet az, ha a költekezés oka
fejlesztési segély nyújtása, európai politikai célok (pl. kutatás) megvalósítása,
illetve az európai egyesülés költségeinek fedezése.
Míg az előbbiek közül az európai politikai célok a hosszú távú
versenyképesség elérését, illetve fenntartását szolgálják, addig az európai
egyesülés költségei látnivaló módon csak egyetlen államnak nyújtottak
mentőmellényt. Németországnak, amely még hosszú ideig fogja támogatni az
egykori NDK fejlődését. A Jelentés ugyancsak kivételt enged olyan esetben,
amikor egy tagállam nyugdíjreformot hajt végre. Nevezetesen olyan esetben,
amikor a nyugdíjrendszer magánosítása bevételtől fosztja meg az államot,
ugyanakkor azonban a régi „állami” nyugdíjrendszer alapján a nyugdíjak
ki zetése még őt terheli, ez indokolhatja a hiány kismértékű túllépését.642
Mindezek alapján nehéz lenne más következtetést leszűrni, mint azt, hogy a
Paktumban foglalt szabályokat meglehetősen fellazították.
A szabályozás ugyancsak gyengíti/enyhíti a Paktum eredeti korlátozásait,
amennyiben az módot ad a túlzott hiány kiigazítására megszabott határidő
kiterjesztésére. Lehetőséget ad arra, hogy felmerülését követően csak három
évvel követelje a tagállamtól a költségvetési hiány kiigazítását. Akkor pedig az
az elvárás, hogy évről évre legalább a GDP 0,5%-ával csökkentse a hiányt.643
Az idő múlása azonban lehetővé teszi, hogy kormányok az őket felváltó
kabinetekre terheljék a rendezés költségét. Ez pedig könnyen előfordulhat,
hogy nem segíti elő a felelős kormányzást.
7.2.3. Az euróövezet válsága 2009-től és hatása a gazdasági és monetáris
unió fejlődésére: a hatos csomag és a szerződés a gazdasági és
monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról

Az euróövezet létrehozásakor és a résztvevő államok körének

meghatározásakor az „alapító atyáknak” vélhetőleg az volt a meggyőződése,
hogy a monetáris unióhoz tartozás előnyei elegendő növekedést fognak
kelteni, hogy a tagok be tudják tartani a maastrichti
konvergenciakritériumokat, ha pedig nem, akkor a puha intézkedések
visszaterelik őket a normáknak megfelelő útra. Meglehet, az is szerepelt a
megfontolások között, hogy az övezet kisebb gazdaságai nem tudnak akkora
turbulenciát okozni, ami az egész övezetet veszélybe sodorja. Azzal sem
számoltak, hogy több euróövezeti állam egyidejűleg kerül bajba, közötte két
nagy tagállam, Olaszország és Spanyolország is. Nem számoltak azzal, hogy a
normaszegő magatartás nem csupán gondatlanságnak, populista politikának
lesz tulajdonítható, hanem gazdasági felelőtlenségnek, sőt tudatos csalásnak is.
Ráadásul utóbbihoz még tekintélyes pénzügyi intézmény (Goldman Sachs)
segítségét is kérte egy tagállam, miként azt Görögország tette.
A gazdasági nehézségek legegyértelműbb jele az volt, hogy a GDP-hez
viszonyított államháztartási hiány megnőtt, ami miatt egyre „drágábban” lehet
csak külső forrást bevonni annak nanszírozására. 2009-ben Írország
államháztartási hiánya meghaladta a 15%-ot. Görögország különleges
helyzetben volt, amennyiben államháztartási hiánya 2008-ban 3,7% volt,
majd egy év múlva már 12,7% volt. Esetében a magas folyó költségvetési
hiányt az állam zetésképtelenségének közelsége súlyosbította. Athénnak
rendkívüli megszorító csomagok sorozatának elfogadását követően is 8,5%-os
hiányt prognosztizáltak 2011-re, Spanyolországé a 11%-ot, Portugáliáé pedig a
9%-ot érte el. Bruttó adósságállományuk ugyancsak nőtt, Görögország
esetében 2009-ben meghaladta a 115%-ot, vagyis több volt, mint az ország
éves GDP-je. Portugáliáé ugyanekkor 76,8%-ra nőtt. Ennél is fontosabb
azonban, hogy a fenti négy állam olyan pályára került, amiben a halmozott
adósság csak tovább növekedhetett. Ha a korábbi trend folytatódik,
Görögországé 2012-re meghaladta volna a 150%-ot, Írországban a 110%-ot,
Portugália esetében pedig a 90%-ot. A Citigroup elemzése szerint 2014-re
Görögország halmozott adóssága a GDP 180%-ára, Írországé 145, Portugáliáé
pedig 135%-ra emelkedett volna.644 Nyilvánvaló volt, hogy a piacról ezek a
gazdaságok csak olyan áron kaphatnak hitelt, ami tovább növeli adósságukat és
nanszírozhatatlan spirálba kerülnek. Ráadásul Görögország (és kisebb
mértékben a többi említett ország) esetében ezzel egyidejűleg megnőtt a
munkanélküliség, ami egyrészről csökkenti az állami bevételeket, másrészről
növeli a szociális kiadásokat. Ennek forrásai között – egyebek mellett – a
közszférából történő elbocsátások is jelentős részt tettek ki.
A válság kezelésének három eszközét és azok egymáshoz fűződő viszonyát
mérlegelték az euróövezet államai, valamint az EU egésze. Ezek egyaránt
szolgáltak rövid, közép- és hosszú távú célokat.
1. Olyan forrásokat kellett találni, amelyek a piacinál kedvezőbb feltételekkel
biztosítottak külső forrásokat a bajba került államoknak.
2.  Biztosítani kellett, hogy az érintett államok olyan megszorításokat
fogadjanak el, amelyek visszaterelik őket a fenntartható növekedési pályára,
vagy legalábbis megállítja kőhöz hasonló zuhanásukat.
3.  Olyan intézkedésekben kellett megállapodni, ami biztosítja, hogy hasonló
helyzet ne állhasson elő, vagy legalábbis ennek veszélye jelentősen
csökkenjen.
Minderre nem csupán objektív okból volt szükség. Nevezetesen azért nem,
mert azok az államok, amelyek – közvetlenül, az EU-n, valamint a
nemzetközi pénzügyi intézményeken, mindenekelőtt a Nemzetközi
Valutaalapon keresztül – nanszírozni voltak kénytelenek Görögországot,
Írországot és Portugáliát, kivétel nélkül demokráciák. Nem állhatott elő olyan
helyzet, amiben a politikusok mögül „elfogy” a levegő, s saját jövőjüket teszik
kockára más országok gazdasági bajainak kezeléséért. Vagy miként azt a
Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke fölvetette: „Mindannyian tudjuk,
hogy mit kell tennünk, csak azt nem tudjuk, hogyan választassuk újjá
magunkat, ha megtesszük, amit meg kell tennünk.”645 El kellett kerülni azt,
hogy az euró mint uniós projekt elveszítse népszerűségét az övezet nagy
nanszírozó államaiban, és áldozatul essen néhány állam gazdasági bajainak. A
kérdés legélesebben Németországban merült föl, hiszen mint az EU
legnagyobb gazdaságának, a terhek nagy részét neki kellett vállalnia. Még ha
meg is kell jegyezni, hogy az euróövezet gazdaság- és kereskedelemélénkítő
hatásából is Németország – mint az EU legnagyobb (és igen versenyképes)
gazdasága – részesült a legnagyobb mértékben.
Görögország „megmentésének” és az azt körülvevő vitáknak több rétege
volt. Különösen a németországi vita volt gyelemre méltó, mert az EU
legnagyobb gazdaságaként nyilvánvaló volt, hogy kulcsszerepe lesz bármilyen
mentőcsomagban. A konkrét ügynél fontosabb azonban azt megérteni, milyen
tényezőket kellett gyelembe venni és milyenek felmerülésére kell felkészülni
hasonló esetben.646
1.  A politikai nyilvánosságot a sajtó könnyen befolyásolhatja azt állítva, hogy
nagy adósságot felhalmozott államok, s így Görögország maguk tehetnek
nehézségeikről. A kormány nem folytatott felelős skális politikát, túlontúl
nagyok a szociális kiadások, túlságosan alacsony a nyugdíjkorhatár. Mindez
elő is került a német bulvársajtóban és befolyásolta a lakosság véleményét.
2.  Annak ellenére, hogy a fontosabb politikai pártok egysége jó ideig
fennmaradt, ami segítette a támogató csomagok elfogadásához szükséges
döntések meghozatalát, repedések azért mutatkoztak. Az egyik –
népszerűségét folyamatosan vesztő – akkori német kormánypárt (a liberális
FDP) az egyik helyi választás előtt 2011 kora őszén lehetőségként fölvetette,
hogy Görögországot, amely képtelen megbírkózni nehézségeivel, „vezessék
ki” az euróövezetből. Bár végül a Bundestag nagy többséggel hozta meg
ezzel ellentétes döntéseit, és a pártok túljutottak a populista ötletelésen,
bármelyik hasonló esetben bizton lehet arra számítani, hogy valakinek
eszébe jut a „hátra felé menetelés” lehetősége a válságból kivezető úton.
3.  Az ellenzék egy másik része arra hivatkozott, hogy a magánszféra, a
bankrendszer, amelyik részben az eladósodott államokban ért el pro tot,
nem járul hozzá kellő mértékben a mentőcsomag(ok)hoz. Ez az érv ugyan
valóban nem volt alaptalan, hiszen a magánszektor várt hozzájárulása az
Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz rendelkezésére álló alapnak még tíz
százalékát sem tette ki. Mindazonáltal ennek a problémának aligha lehet az
a megoldása, hogy a magánszféra mellett még a kormányok is
visszahátráljanak azoktól a lépésektől, amelyek megóvják az euróövezetet az
eróziótól.
Végül két lehetőség állt az euróövezet előtt.
1. Módot talál arra, hogy szabaduljon azoktól az övezethez tartozó államoktól,
amelyek kétséges skális fegyelmükkel, hatalmas halmozott adósságukkal és
 jelentős folyó zetési mérleghiányukkal veszélybe sodorták a projekt sikerét
és ezáltal megteszi az első lépést hátrafelé.
2. Előre felé indul el, méghozzá két feladatnak próbálva megfelelni:
2.1. az akut problémát megpróbálja kezelni, feltételeket szab a kilábaláshoz
az adósságválságból és átmenetileg (?) nanszírozza egyes euróövezeti
államok költségvetési konszolidációját;
2.2.  olyan új szabályokat vezet be, amelyek javítják hasonló helyzet
kialakulásának megelőzését.

7.3. A jogi szabályozás továbbfejlesztése

Nyilvánvaló volt, hogy bár az előbbi lehetőség csábító, „könnyű álmot ígér”,
de veszélybe sodorhatja az EU további fejlődését, visszavetheti azt, ami –
gyelemmel egyebek mellett az elmúlt évek EU versenyképességi nehézségeire,
jogalkotási, majd szuverén adósság-válságára – további kétségeket okozhat a
szervezet távlatait illetően. Nem férhetett kétség ahhoz, hogy az EU – ha súlyos
szülési fájdalmak mellett is – az utóbbit fogja választani és megpróbál úrrá
lenni a nehézségeken. Pontosan ez is történt. Az már külön kérdés volt, vajon
a görög adósságválság „menedzselhetősége” olyan feltételekkel történik, ami a
kilábalást lehetővé teszi vagy olyan halmozott adósságot eredményez, ami
tartósan kilátástalan helyzetbe hozza Görögországot. Márpedig aligha
működőképes az, ha évtizedekre megfosztanak egy országot a gazdaság
fejlődésében és a jólét fokozatos növekedésében testet öltő perspektívától.
Négy évvel a válság kezdete után úgy tűnik, hogy sikerült konszolidálni a
görög gazdaságot, csökkenteni a költségvetési hiányt, elérni, hogy a piac
elfogadható kamattal megvásárolja az államkötvényeket, még ha kérdéses is
maradt, milyen termelő beruházások fognak Görögországba érkezni.
Ugyancsak kérdéses, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályainak
megszigorítása elegendő lesz-e hasonló válságok elkerüléséhez vagy csak ahhoz,
hogy a korábbi puha rendszert egy valamivel szigorúbb váltsa fel.
7.3.1. A korábbi szabályozás felülvizsgálata

A további források rendelkezésre bocsátását részben a korábbi jogi

szabályozás felülvizsgálata segített elérni. Azt a rendelkezést, miszerint, ha
egy tagállam általa nem befolyásolható rendkívüli események folytán
nehézségekkel küzd, kiterjesztően értelmezték, s a nemzetközi pénzügyi
válságot is olyan „rendkívüli eseménynek” tekintették, ami lehetővé tette hitel
nyújtását, illetve hitelkeret megnyitását a nehézségekkel szembe néző állam
javára. Végeredményben a jogszabály azt állította, hogy a példátlan globális
pénzügyi válság eredményezte azt, hogy egyes államok csak jóval drágábban
juthatnak hitelhez. Ez a nyilvánvaló kció – vagy legalábbis „kegyes csalás” –
megnyitotta az utat ahhoz, hogy az EU – szorosan meghatározott feltételek
mellett – beindítsa a nanszírozást. Érthető módon a jogszabály nagy
hangsúlyt helyezett a hitelnyújtás feltételeire és ellenőrzésükre. 2011-ben az
Európai Unió működéséről szóló Szerződés módosításával, annak 136. cikkébe
új bekezdés beillesztésével megteremtette alapját annak, hogy stabilitási
mechanizmust hozzon létre, amely olyan tartalékot teremt, amelyből a
többletforrás „lehívható”. „Azok a tagállamok, amelyek hivatalos pénzneme az
euró, feltétlenül szükséges esetben működésbe hozható stabilizációs
mechanizmust hozhatnak létre, az euróövezet egésze pénzügyi stabilitásának
megőrzése érdekében. A mechanizmus keretében igényelt pénzügyi
segítségnyújtásra szigorú feltételek fognak vonatkozni.”647 Ez alapján jött
létre az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz, illetve az azt 2013-ban felváltó
Európai Stabilitási Mechanizmus.648 Az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz
keretében 440 milliárd euró lehívását biztosították, ami már arányban állhat a
mostani válságból leszűrhető nanszírozási igény tapasztalataival. Az Európai
Stabilitási Mechanizmus pedig 2014 tavaszán több mint hétszázmilliárd
euróval rendelkezett, mégha ennek majdnem 90%-a nem is rendelkezésre
bocsátott, hanem lehívható forrás volt.649 Görögország esetében ez – első
körben – 110 milliárd, Írország esetében 85, míg Portugália esetében mintegy
80 milliárd eurót tett ki. Tehát az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz
keretében odaítélt három csomag együtt sem érte el a keret kétharmadát. Az
Európai Stabilitási Mechanizmus alapján pedig Ciprus és Spanyolország jutott
forrásokhoz: előbbi 5,1, utóbbi 41,365 milliárd euróhoz. Spanyolország 2013
vége felé ugyancsak megindult a konszolidáció útján. Ebből leszűrhető az a
következtetés, hogy az EU aktuális pénzügyi segítsége, más szereplők pénzügyi
támogatása, további támogatás rendelkezésre állása, a piaci mechanizmusok
beindulása és az adott tagállamokban elfogadott megszorítások együtt lehetővé
tették a rosszabb forgatókönyvek valóra válását. Nemzeti keretben elfogadott
megszorító intézkedéseik ugyanakkor érthető módon növelték a társadalmi
elégedetlenséget, mégha nem is olyan mértékben, mint Görögországban.
Fölmerül a kérdés, vajon megoldást jelent-e ez az extra tartalék a hasonló
problémákra. A vélemények megoszlanak. Vannak, akik úgy vélik, hogy ilyen
hatalmas tartalékok bevetésének lehetősége már magában megnyugtatja a
piacokat, ami csökkenti a „gyengélkedő” államoknak nyújtandó hitelekkel
szemben felszámított kamatokat és így tervezhetővé teszi a lejtő elhagyását.
Mások viszont felhívják a gyelmet arra, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási
Eszközre vonatkozó – az euróövezetben résztvevő álllamok között létrejött –
keretmegállapodás „menekülési utat” biztosít. Olyan országok, amelyek
„pénzügyi nehézségekkel néznek szembe és az Európai Pénzügyi Stabilitás
Eszköz stabilitási támogató hitelét kérik, írásban (másolatban a Bizottságnak és
az Eurócsoport Munkacsoport elnökének) kérhetik az ezt támogató
információval együtt, hogy más biztosítékot nyújtók fogadják el: az említett
biztosítékot nyújtó nem vesz részt az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz
további adósság biztosítéka kibocsátásában”.650 Amennyiben az eladósodott
euróövezetben résztvevő államoknak megadják a lehetőséget, hogy ne
vegyenek részt más hasonló helyzetben lévő euróövezeti ország
nanszírozásában, akkor végül néhány „magország” feladata lesz a többiek
megmentése, ami fokozatosan felszámolhatja a szolidaritást. Ez aligha lehet a
cél.
A normatív döntéseket konkrét határozatok egészítették ki a bajba került
országoknak nyújtandó hitel feltételeiről. Hosszú lejárat, alacsony
hitelkamatok és a vissza zetés megkezdéséig rendelkezésre bocsátott hosszú
átmeneti időszak segíti a kilábalást. Ennek megfelelően Görögország, Írország
és Portugália is 15–30 éves lejáratra, 3,5%-os kamatlábbal és a vissza zetés
megkezdéséig tízéves átmenetet nyújtva kapott hitelt az Európai Pénzügyi
Stabilitási Eszközből.651 Ezt kiegészítendő az EKB megvásárolta több
euróövezethez tartozó állam szuverén adósságát, ami abban fejeződött ki, hogy
államkötvényeket vett meg. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy
ellentétben az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal, ahol a központi
bank ezt pénz kibocsátásával érte el, az EKB másként járt el és a
bankrendszerből vont ki forrásokat ehhez. Ezt „sterilizációnak” is szokták
nevezni, amennyiben ezzel csökkentette a rendelkezésre álló
pénzmennyiséget.652

7.3.2. Megszorító csomagok

A bajba jutott tagállamok sorozatban hoztak létre megszorító csomagokat,

ami például Görögország esetében nem hagyott kétséget afelől, hogy az ezeket
bevezető kormány népszerűsége biztosítja a vereséget a következő
választásokon még akkor is, ha Görögország esetében a bajok nagy része is
akkor keletkezett, amikor más politikai orientációjú kormány volt hivatalban.
Ezek a „csomagok” egyszerre szóltak a hitelező államoknak, a befektetőknek és
az adott államok lakosságának. Természetesen azokban az esetekben, amikor a
belső költségvetési helyzet javítása a külső segítség feltétele volt, létrejöttek
olyan mechanizmusok, amelyek betartásuk gyelemmel kísérését tették
lehetővé és egyben azt is, hogy a külső támogatás folytatását feltételek
teljesítéséhez kössék. Rendkívül kényes helyzetről van szó, hiszen a külső
támogatással a nemzeti kormányok rászoríthatók bizonyos lépésekre. Mégis
úgy kell azonban eljárni, hogy az adott ország ne menjen csődbe és a lakosság
ne lázadjon föl.

7.3.3. Hosszú távú intézkedések

Hosszú távra pedig olyan intézkedéseket kellett elfogadni, amelyek

elkerülhetővé tették hasonló helyzet bekövetkezését. Világossá vált, hogy
jóval szigorúbb beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy az állami felelőtlenség
korlátozható legyen. Ugyanekkor a tagállamok nem kívánták föladni skális
szuverenitásukat, ami kényes egyensúlyozást tett szükségessé. Miként sok más
esetben, ebben az esetben is Franciaország és Németország vállalta a
kezdeményező szerepet. Nevezetesen a francia államfő és a német kancellár
kijelentette, hogy „A jövőben a strukturális és kohéziós alapokból történő
ki zetéseket fel kell függeszteni azokban az eurózónás tagállamokban, amelyek
nem teljesítik a túlzott de cit eljárás követelményeit.”653
 Mindenesetre az EU 2011-ben elindult azon az úton, ami elvezet attól a
rendkívüli helyzettől, hogy egy valutauniónak ne legyen közös költségvetési
politikája. Az ún. hatos csomagot végül 2011 őszén fogadta el az EU, ami
elsősorban a Stabilitási és Növekedési Paktum átalakítását célozta. A csomagot
a magyar EU-elnökség idején dolgozták ki, magyar vezetésű
munkacsoportban. Az öt új uniós rendeletet és egy irányelvet az Európai
Parlament 2011 október végén hagyta jóvá, és valamennyi EU-tagország
elfogadta. Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa november elején szavazta meg
a jogszabályokat. A hat jogszabály egyebek között az EU stabilitási és
növekedési paktumának reformját tartalmazza, és magában foglalja a
költségvetési eljárások szankcióit. A tagországoknak középtávú államháztartási
célkitűzéseket – és immáron nem csupán költségvetési korlátozásokat –
határoz meg kötelezettségként, hogy biztosítsa a fenntarthatóságot. A csomag
immáron nem csupán a régi 3%-os folyó költségvetési hiány és a 60%-os
halmozott adósság követelményét határozza meg, hanem kimondja, hogy az
euróövezeti tagállamoknak közelíteniük kell a középtávú célkitűzéseikhez és
meghatározza, hogy mit jelent az azoktól való „jelentős eltérés”. Túlzott
egyensúlyhiány esetében akár szankciókkal is sújthatók a tartósan túl magas
államadóssággal rendelkező euróövezeti országok. Összefoglalva, a
jogszabálynak egyszerre van megelőzést segítő és korrekciót biztosító ága.
Külön biztosítja a csomag, hogy az átláthatóságot és ellenőrizhetőséget
tartalmazó szabályozás megjelenjen a nemzeti jogrendszerekben.654 Hogy
mindez befolyásol esetleg néhány az euróövezeten kívül lévő EU-tagországot
abban, hogy ne siessen a csatlakozással, megfontolandó, de nem bizonyítható.
Mindez azt jelezte, hogy az EU leszűrte a tanulságokat és – egyelőre a
másodlagos jogalkotás szintjén – létrehozta azokat a szabályokat, amelyek
lehetővé teszik a helyzet megismétlődésének elkerülését.
Ez vezetett el a Szerződés a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról,
koordinációról és kormányzásról című dokumentumhoz.655 Ebben az
esetben, mint említettük, nem klasszikus uniós jogról van szó, hanem
államközi szerződésről. Itt csak arra van lehetőség, hogy a költségvetési
szabályokra térjünk ki. Ennek keretében:
a)  A szerződés kimondta, hogy a szerződő felek államháztartási egyenlegének
egyensúlyban kell lennie vagy többletet kell felmutatnia.656 Ezt a szabályt
akkor kell betartottnak tekinteni, ha az államháztartás éves egyenlege
megfelel a felülvizsgált Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott
 országspeci kus középtávú célkitűzésnek. A szerződés azonban kimondja,
hogy a strukturális hiány alsó határa a piaci áron számított GDP 0,5%-a. A
szerződő felek kötelezik magukat arra, hogy biztosítják a saját középtávú
célkitűzésükhöz való gyors közelítést. A közelítésre rendelkezésre álló időre
az Európai Bizottság tehet javaslatot az adott államnak, mérlegelve az
országspeci kus fenntarthatósági kockázatokat. Kiemelést érdemel a
szerződés azon rendelkezése, amely szerint a középtávú célkitűzések
megvalósítása tekintetében elért tagállami eredményeket és a célkitűzés
betartását a felülvizsgált Stabilitási és Növekedési Paktummal összhangban a
strukturális egyenleget alapul vevő átfogó értékelés keretében kell felmérnie
a Bizottságnak. Az utóbbi értékelés részét képezi a megállapodás értelmében
a diszkrecionális bevételi intézkedések hatásától megtisztított kiadások
elemzése is.
b)  A szerződő felek a rájuk vonatkozó középtávú célkitűzésüktől, illetve az
ahhoz vezető korrekciós pályától csak a szerződés által meghatározott
rendkívüli körülmények esetén, átmeneti jelleggel térhetnek el. Rendkívüli
körülménynek minősül az érintett állam által nem befolyásolható, kivételes
esemény, amely jelentős hatást gyakorol az államháztartás pénzügyi
helyzetére, vagy a felülvizsgált Stabilitási és Növekedési Paktumban
meghatározott súlyos gazdasági visszaesés időszakára, feltéve, hogy az érintett
állam átmeneti eltérése nem veszélyezteti a középtávú költségvetési
fenntarthatóságot.
c) A költségvetési paktum alapszabályától való eltérés másik lehetséges esete az,
amikor valamely szerződő államban az államadósság piaci áron számított
GDP-hez viszonyított aránya jelentősen alacsonyabb, mint a GDP 60%-a,
és az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos kockázatok
alacsonyak. E két feltételnek megfelelő államban a középtávú célkitűzés alsó
határa a piaci áron számított GDP legfeljebb 1%-át kitevő hiányt is elérheti.
d)  A szerződés értelmében a középtávú célkitűzéstől vagy az ahhoz vezető
korrekciós pályától való jelentős észlelt eltérés esetén automatikusan életbe
lép egy mechanizmus, amely kötelezi az érintett államot, hogy az eltérés
kiigazítása érdekében meghatározott időn keresztül korrekciós
intézkedéseket tegyen.
A szerződő feleknek nemzeti szinten kell létrehozniuk ezt a korrekciós
mechanizmust, amelynek tiszteletben kell tartania a nemzeti parlamentek
előjogait. A szerződés talán legfontosabb elemeként a szerződő államok
vállalták, hogy a fenti rendelkezéseket a saját nemzeti jogukban a szerződés
hatálybalépése után legkésőbb egy évvel hatályba léptetik kötelező erejű,
állandó jellegű, és lehetőség szerint alkotmányos vagy olyan más rendelkezések
formájában, amelyeknek a nemzeti költségvetési folyamatban való
maradéktalan betartása és teljesítése egyéb módon garantált. Amennyiben
valamely szerződő fél államadósságának a GDP-hez viszonyított aránya
meghaladja a 60%-os referenciaértéket, azt a szerződő fél főszabály szerint
köteles évente az egyszeri és átmeneti intézkedések hatásától megtisztított,
ciklikusan kiigazított éves egyenleg átlagosan egyhuszad részével
csökkenteni.657
Annak érdekében, hogy a tagállamok minden évben ebbe az irányba
haladjanak, a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy nemzeti
célkitűzéseket határoznak meg. Ugyanakkor az EU-nak fontos, hogy a
tagállamok egyéni erőfeszítéseit összehangolják és összpontosítsák annak
érdekében, hogy elérjék a megfelelő hatást a gazdasági növekedésre. Ennek
érdekében az Európai Bizottság létrehozott egy ún. európai szemesztert. Ez
lényegében az a tervezéstechnikai eszköz, ami alapján a Bizottság részletesen
elemzi a tagállamok gazdasági és strukturális reform programját és egyben
ajánlásokat tesz a következő 12–18 hónapra. Ennek a folyamatnak a kezdetét
az jelenti, amikor a Bizottság elfogadja éves növekedési elemzését, ami
meghatározza azokat az elsőbbségi területeket, amelyek elő kívánják mozdítani
a növekedést és a foglalkoztatást. Márciusban az előbbi elemzés fényében az
Európai Tanács iránymutatást ad ki a nemzeti politikákra vonatkozóan. Ez
áttekinti az általános makrogazdasági helyzetet, az öt EU-szintű célkitűzés
irányába történő haladást és a különféle kiemelkedő jelentőségű
kezdeményezéseket illetően. Ez politikai orientációként szolgál, ami kiterjed a
skális, a makrogazdasági strukturális reformokra és a növekedést előmozdító
területekre és tanácsokat ad a közöttük fennálló kapcsolatokra vonatkozóan.
Áprilisban a tagállamok terjesztik elő stabilitási és konvergenciaprogramjaikat,
amelyeknek célja, hogy szilárd közpénzügyi helyzetet biztosítsanak és
meghatározzák azokat az intézkedéseket, amelyek fenntartható növekedést
tesznek lehetővé olyan területeken, mint a foglalkoztatás, a kutatás, a műszaki
innováció és a társadalmi kirekesztés elkerülése. A Bizottság májusban és
júniusban értékeli ezeket a programokat és az egyes tagállamoknak ajánlásokat
tesz. Ezeket megvitatja a Tanács, majd az Európai Tanács hagyja jóvá. Így a
tagállamok még az előtt kapnak politikai tanácsot, mielőtt véglegesítik
költségvetési tervüket a következő évre. Olyan esetekben, amikor az ajánlások
végrehajtása érdekében időben nem cselekszenek, politikai gyelmeztetést
lehet kibocsátani. Súlyos makrogazdasági és költségvetési egyensúlyhiány
esetén pedig kényszerítő intézkedéseket és szankciókat foganatosítanak. A
folyamat során szoros az együttműködés az Európai Parlamenttel és EU
tanácsadó testületekkel (Régiók Bizottsága és az Európai Gazdasági és Szociális
Bizottság), továbbá az egyes tagállamok nemzeti törvényhozásával, a szociális
partnerekkel és a régiókkal.658 Ezek a szabályok látnivaló módon a technikai
részét képezik az EU gazdasági és monetáris politikája valóra váltásának, a
költségvetési fegyelem elérésének és a versenyképesség biztosításának. Érthető
módon azok a tagállamok, amelynek vezetői beleszerettek a szuverenitáson
alapuló hatalomgyakorlásba, nehezen viselik ezt a kollektív ésszerűségre épülő
rendszert és megpróbálják gyengíteni.
Természetesen nem minden betegséget gyógyító mechanizmusok jöttek
létre, de olyan lépéseket tettek a tagállamok, amelyek esélyt adnak az EU-ban
olyan gazdasági kormányzásra, ami csökkenti a visszaélés veszélyét. Legalábbis
addig, amíg a jelenlegi válság emléke elhalványul és a tagállami gazdasági
felelőtlenség és a populista kormányzati gazdaságpolitika visszatér egyik-, vagy
másik tagállamba.
8. Az előkészületben lévő, illetve várható
szabályozás
A gazdasági és monetáris unióra vonatkozó szabályozás egyenetlen sebességgel
jött létre. Két rendkívül aktív jogalkotási időszak, egy jóval lagymatagabb
szakaszt fogott közre. Az elsődleges normák 1992-re és 1997-re datálódnak,
míg a legtöbb másodlagos norma az euróövezet létrejöttének időszakára
tehető. Azt követően egészen a 2008/2009-ben elkezdődött pénzügyi válságig
kevéssé aktív időszak következett, amely azonban 2011-től 2014-ig felfokozott
jogalkotási tempónak adott helyet. Ebből következően leszűrhető a
következtetés, hogy külső politikai és gazdasági folyamatok határozták meg a
jogalkotás sebességét és az ezen a területen létrehozott joganyag mennyiségét.
A 2014-ben hivatalba lépett EU Bizottság elnöke már korán jelét adta
annak, hogy szükségét látja a további jogalkotásnak. A Bizottság elnöke jelezte,
annak érdekében, hogy a nemzeti költségvetések nagyobb részét lehessen a
növekedés elősegítésére és beruházásra fordítani, a stabilitási és növekedési
paktum betartása mellett növelni kell a szabályozás rugalmasságát. A Bizottság
működésének már első évére újabb jogalkotást és nem jogalkotási jellegű
kezdeményezéseket helyezett kilátásba annak érdekében, hogy a stabilitás
érdekében felülvizsgálják a hatos csomagot és a „kettes csomag” jogalkotását,
javaslatokat tesznek további strukturális reformokra és amennyiben szükséges
meghatározott célokra az euróövezet szintjén létrehoznak célra irányzott
forrásokat. Végül, de nem utolsósorban a gazdasági és monetáris unió
hatékonyabb külső képviseletére fog a Bizottság törekedni. Ugyancsak
szükségesnek látszik az, hogy demokratikusabb legyen és egyben az Európai
Parlament és a nemzeti törvényhozások erősebb ellenőrzése alá kerüljön az
euróövezetnek stabilitást nyújtó források rendelkezésre bocsátása.659
Tekintettel arra, hogy ezek a döntések kivétel nélkül intézményi és pénzügyi
hatásokkal járnak, mindez elképzelhetetlen újabb normaalkotás nélkül.
Következésképpen arra lehet számítani, hogy az új Bizottság 2014 és 2019
között aktívan fog törekedni a gazdasági és monetáris unióra vonatkozó
szabályozás hozzáigazítására a változó körülményekhez.
Az további kérdés, hogy milyen jogalkotás lehet az, ami szembe megy az
állami szuverenitás visszanyerésére vagy legalábbis további hatáskörök „nyílt
vagy burkolt” elvonását ellenző EU-tagállamok akaratával.660 A megoldás
vélhetőleg az lesz, hogy a többsebességű Európa gazdasági és monetáris unió
harmadik szakaszában részt vevő államai és az azon kívül maradók között az
integráció mértékében növekedni fog a különbség.

9. Ismétlő kérdések
  1. Melyek az Európai Gazdasági és Monetáris Unió előzményei?
  2. Melyek az Európai Gazdasági és Monetáris Unió elsődleges jogforrásai?
  3. Melyek a maastrichti kritériumok?
  4. Mi volt a stabilitási és növekedési paktum eredeti célja?
    5.  Mennyiben változtak a stabilitási és növekedési paktum célkitűzései a
pénzügyi válság nyomán?
    6.  Milyen eszközöket vett igénybe és melyek alkalmazásától tekintett el az
EU a pénzügyi válság megoldása érdekében?
    7.  Melyek a jogi különlegességei a szerződésnek a gazdasági és monetáris
unióbeli stabilitásról, koordinációról és a kormányzásról?
    8.  Melyek a legofntosabb előírásai a szerződésnek a gazdasági és monetáris
unióbeli stabilitásról, koordinációról és a kormányzásról?
  9. Milyen részterületeken várható további jogalkotás a gazdasági és monetáris
unió tekintetében?
10. Mely EU-tagállamok nem tagjai az euróövezetnek?
11. Milyen hatása van az Európai Gazdasági és Monetáris Uniónak azokra az
EU-tagállamokra, amelyek nem tagjai az euróövezetnek?
12. Mely államok használják az eurót nemzeti valutaként anélkül, hogy tagjai
lennének az EU-nak?
10. Ajánlott olvasmányok
Angyal Zoltán (2013): Szerződés a gazdasági és monetáris unióbeli
stabilitásról, koordinációról és kormányzásról. http://www.uni-
miskolc.hu/~wwwdeak/Collegium%20Doctorum%20Publikaciok/Angyal
%20Zolt%E1n.pdf
Burret, Heiko T.–Schellenbach, Jan (2014): Implementation of the Fiscal
Compact in the Euro Area Member States: Expertise on behalf of the
German Council of Economic Experts, Freiburg im Breisgau, Walter
Eucken Institute, január http://www.sachverstaendigenrat-
wirtschaft.de/ leadmin/dateiablage/download/publikationen/arbeitspapier_
08_2013_engl.pdf
Craig, Paul–De Burca, Gráinne (2011): EU Law: Texts, Cases and
Materials. 5. kiadás, Oxford, Oxford University Press. 20. fejezet: Free
Movement of Capital and Economic and Monetary Union, 693–714. o.
Jean-Claude Juncker (2014): A New Start for Europe: My Agenda for Jobs,
Growth, Fairness and Democratic Change – Political Guidelines for the
next European Commission. Strasbourg, július 15.
http://ec.europa.eu/about/juncker-commission/docs/pg_en.pdf
Moussis, Nicholas (2014): Access to the European Union: Law, Economics,
Policies. 20. kiadás, Rixensart.
 
 
 
 
 
 
 
10. fejezet

Adópolitika

   1. Az adópolitika jelentősége

   2. Az adópolitika célja
   3. Az adópolitika rövid történeti áttekintése
   4. Jogalapok
   5. Jogalkotók
   6. Az európai uniós adójog szabályozásának rendszere
   7. A szabályozás áttekintő ismertetése, értékelése
   8. Az Európai Unió adópolitikai célkitűzései
   9. Ismétlő kérdések az olvasónak
10. Ajánlott olvasmányok
 
 
 
 
 
 
 

1. Az adópolitika jelentősége

Az Európai Unió célja az egységes piac megteremtése. Ugyanakkor, mivel az
adózás tagállami kompetencia, országonként eltér az adóztatási jog. A tagállami
adójogok eltérései sok problémát szülnek, akadályozhatják a személyek és a
tőke szabad mozgását, ezáltal a belső piac hatékony működését. Ez többek
között abban nyilvánulhat meg, hogy egy határon átnyúló tevékenység folytán
keletkezett jövedelmet több tagállam is megadóztat, vagy a más tagállami
vállalkozásokat kedvezőtlenebbül kezeli a belföldi vállalkozásokhoz képest. Az
adópolitika annak megvalósítását célozza, hogy a különböző tagállami
rendszerek ne akadályozzák az alapvető szabadságok érvényesülését, illetve,
hogy az adójogi megfontolások ne írják felül a gazdasági racionalitást.
2. Az adópolitika célja
Európai adó mint önálló kategória nem létezik. Az adók harmonizációja,
különösen a közvetlen adók koordinációja, politikailag rendkívül érzékeny
terület. A nemzeti szuverenitásnak ugyanis az adószuverenitás alapvető része. A
nemzeti törvényhozások alapvető joga az adók meghatározása, ami az egyik
legfontosabb eszköz a nemzetgazdaság irányításában. Ezzel lehet bizonyos
tevékenységeket támogatni, másokat háttérbe szorítani, illetőleg a keletkezett
adóbevételeket ismét elosztani. Minél előrehaladottabb a harmonizáció, illetőleg
koordináció, annál nagyobb mértékben kell a nemzeti törvényhozónak az
adózás kialakítására vonatkozó szabadságát feladni. A közvetett adók területén
a nemzeti törvényhozók szabadsága nagymértékben korlátozott, ezért a
tagországok erőteljesen védik a még megőrzött szuverenitásukat a közvetlen
adók területén. Egyes tagállamok – például Írország vagy az Egyesült Királyság
– szisztematikusan ellenzik az Unió jogalkotási törekvéseit a közvetlen adók
területén, és így jelentősen késleltetik, illetőleg meggátolják a jogalkotást. A
tagállami szuverenitás fenntartását nagymértékben segíti, ugyanakkor az
adójog harmonizációját nagymértékben hátráltatja, hogy mind a közvetlen,
mind a közvetett adók vonatkozásában a rendelkezések vagy irányelvek
elfogadásához a tagállamok egyhangú döntése szükséges.
Éles különbséget kell tenni a különböző típusú adók között. A tagállamok
érdeke, hogy működjön a belső piac: ezért a Közösség gyelme kezdetekben
elsősorban a vámokra és a közvetett adók területére irányult, és csak azt
követően, hogy a szabad (belső) piac megvalósult, fordult a Közösség gyelme a
közvetlen adózás területe felé, felismerve, hogy a közvetlen adózásnak is
versenytorzító hatása lehet. Ez értelemszerűen megköveteli az áruk, a
személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását, mely előfeltétele annak,
hogy a verseny megfelelő keretek között történjen („level playing eld”). A
szabad mozgás érvényesülését nagymértékben nehezítik a különböző pénzügyi
akadályok, így a nemzeti adójogok közötti különbségek, az esetleges kettős
adóztatás, a belföldi és a külföldi illetőségűek eltérő adójogi kezelése. Ezek az
adókülönbségek torzíthatják a versenyt, befolyásolják a vállalkozások
döntéseit.
Az adók mostoha helyzetét a jogalkotás és -alkalmazás is tükrözi. Az áruk
semleges mozgását lehetővé tévő közvetett adók területén a harmonizáció egy
pozitív integrációban ölt testet, az EUMSZ adófejezete is a közvetett adókra
vonatkozik és az általános forgalmi adók az irányelvek által rendkívül
részletesen szabályozott területnek minősülnek.
Az általános forgalmi adó harmonizációjával kapcsolatban számos irányelv
született, melyek közül kiemelendő a forgalmi adózási szabályokat jelenleg
részletesen szabályozó, a Tanács 2006. november 28-i 2006/112/EK irányelve
a közös hozzáadottértékadó-rendszerről. Az uniós szintű hozzáadottértékadó-
szabályrendszer napjainkig számos módosításon ment át, és az irányelvi
rendelkezések mellett ma már végrehajtási rendelet is hatályban van a közös
szabályok egységes alkalmazásának elősegítésére.
A közvetlen adók területén a tagállamok ellenállása miatt a jogszabályok
közelítése lényegesen kisebb mértéket öltött. Ezt a folyamatot ezért az
adópolitikák koordinációjának és nem pedig harmonizációnak nevezhetjük. A
közvetlen adók területét szabályozó irányelvek ugyan jelentős előrelépést
jelentettek a vállalkozások nemzetközi tevékenységének előmozdításában,
azonban személyi és tárgyi hatályuk valójában mégis nagyon szűkre szabott. A
Közösség szempontjából ez kétféle hatást eredményez: egyfelől segíti, hogy az
egymással hasonló helyzetben lévő, hasonló befektetési lehetőséget nyújtó
tagországok az adóversenyben közelítsék egymáshoz az adóterheiket, illetőleg
egyre kedvezőbb feltételeket kínáljanak, hiszen különben elvesztenék a
befektetőkért vívott harcot. Ugyanakkor ennek a versenynek árnyoldala, hogy
közösségi szinten ez valójában a tagországok összadóbevételének eróziójához
vezet, mivel a tagállamok „egymás alá ígérnek” a versenyben.
A fent említettek elsősorban az adójog anyagi szabályaira vonatkoznak,
ugyanakkor az egyes adózók helyzetét értelemszerűen befolyásolja a tagország
adóhatóságának felkészültsége és mindennapi gyakorlata. Az egyes tagállamok
adóhatósága ugyanis különböző hatékonysággal végzi feladatát.

3. Az adópolitika rövid történeti áttekintése

Az Európai Unió létrejötte és fejlődése egy összetett integrációs folyamat
eredménye, amely a II. világháborút követően indult el három alapvető
szerződés aláírásával. Az említett szerződések hozták létre az Európai Szén- és
Acélközösséget, az Európai Atomenergia Közösséget és az Európai Unió
későbbi fejlődése, valamint a közös adópolitika szempontjából leglényegesebb
Európai Gazdasági Közösséget.
Számos módosítás ellenére elmondható, hogy az adójogot érintő szerződési
szabályok viszonylag időtállóak, és csak kisebb változásokon mentek keresztül.
Ez azonban inkább csak a legkisebb közös többszörös állandóságát jelenti, és
leginkább annak köszönhető, hogy a tagállamok továbbra sem hajlandóak
feladni az adópolitika területén fennálló jogaikat, és igyekeznek szuverenitásuk
fenntartására.
Az Európai Közösségek megalapítása óta az adózás kérdése ugyan többször
napirendre került, a többi politikával összehasonlítva mégis viszonylag kevés
eredményt lehet felmutatni, különösen a közvetlen adók területén. Számos
tanulmány készült annak vizsgálatára, hogy az adórendszerek harmonizációja
megvalósuljon-e, mind az alapokat, mind az adókulcsokat illetően. A Bizottság
javaslatokat dolgozott ki irányelvekre, amelyek vagy nem kerültek végül
benyújtásra, vagy pedig később a Bizottság visszavonta őket a tagállamok
elutasító magatartása miatt.
A hosszú és rögös út legfontosabb lépései a következők:
a) a Tinbergen-bizottság jelentése,
b) az ABC-jelentés,
c) a Neumark-jelentés,
d) a Werner-bizottság jelentése és
e) a Ruding-jelentés.
Ezen jelentésekben a szakemberek feltárták az uniós adórendszer
működésének korlátait és cselekvési tervet dolgoztak ki ezek megoldására. Az
implementáció azonban jellemzően elmaradt az egységes politikai akarat
hiányában.
A jelentések közül kiemelkedik a Ruding-jelentés. 1990-ben Onno Ruding
korábbi dán pénzügyminiszter vezetésével független szakemberekből álló
bizottság alakult, amelynek feladata a társasági adózás áttekintése volt. A
Ruding-bizottság 1992 márciusában bocsátotta vitára jelentését, mely az
alábbiak szerint összegezhető: A közös piacon tapasztalhatók olyan torzító
tényezők, melyek a verseny tisztaságát és a letelepedés szabadságát veszélyeztetik
(ilyenek például a különböző tagállamok adórendszerei, melyek különösen a
pénzügyi szektorban torzítják a versenyt).
Bár az Európai Bizottság ez utóbbi jelentés ajánlásait gyakorlatilag elvetette,
a sikertelenséget felismerve a Bizottság taktikát váltott és a javaslatokat a
tagállamokkal folytatott folyamatos konzultáció során a szubszidiaritás elvét
gyelembe véve készítette elő. 1990 júliusában két irányelvet és egy
egyezményt sikerült elfogadtatnia. Ezek a később részletesen ismertetett Fúziós
Irányelv, az Anya- és Leányvállalati Irányelv, valamint az Arbitrációs
Egyezmény. Ezt követően a Bizottság tevékenységét két szakaszra lehet
bontani a vállalkozások adóztatását illetően, első lépésben a káros adóverseny
kiküszöbölése, majd ezt követően a belső piac működését gátló akadályok
megszüntetése.
A tagállamok a pénzügyminiszterek 1996-os Veronában tartott találkozóján
irányították a gyelmüket ismételten a Közösség adópolitikájára. Első
lépésként a tagállamok összességének adóbevételeit akarták biztosítani a káros
adóverseny megszüntetésével. A tagországok ugyanis egymásnak támasztottak
versenyt azáltal, hogy kedvező adójogi elbírálást biztosítottak bizonyos
vállalkozásoknak. Az alkalmazott módszer azért volt mégis káros, mert a
kedvező adószabályok eredményeként más tagországok adóbevételeit vonták
el, anélkül, hogy a fogadó ország általános rendjébe integrálták volna az adott
vállalkozást. A kompromisszum 1997-ben az üzleti adóztatás Magatartási
Kódexe ajánlásaiban öltött végső formát. Az EU Vállalati Adózási Magatartási
Kódex Munkacsoportját a Pénzügyminiszterek Tanácsa (ECOFIN) állította fel
1997. december 1-jei ülésén. A Magatartási Kódex egy olyan megállapodás,
ún. „gentleman agreement” a tagállamok között, amelynek nem jogi, hanem
politikai ereje van. A Magatartási Kódex alapján a tagállamok azt vállalták,
hogy
– megszüntetik azokat az adókedvezményeket, amelyek károsnak minősülnek
a Magatartási Kódex alapján (rollback); továbbá
–  nem vezetnek be olyan adózási kedvezményeket, amelyek nem
egyeztethetők össze a Magatartási Kódex szabályaival (standstill).
A munkacsoport jelenleg is működik, annak ellenére, hogy tevékenysége
nem kap nagy nyilvánosságot. Az Európai Bizottság egyik 2009-ben elfogadott
közleménye is utal azonban arra, hogy továbbra is fontos célkitűzés a
tagállamok közötti káros adóverseny ellenőrzése, és az ezzel kapcsolatos
visszásságok kiküszöbölése. A munkacsoport az Uniós célkitűzések mentén, az
OECD azonos területen folytatott munkájával párhuzamosan, arra is
gyelemmel fejti ki tevékenységét.
A káros adóverseny problémakörét követően a Bizottság a gyelmét a belső
piac működésének adójogi akadályaira irányította. Itt a szándék már nem a
negatív trendek megfékezésére és a status-quo megőrzésére irányult, hanem a
meglévő akadályok lebontására. 2001 májusában a Bizottság „Az adópolitikák
az Európai Unióban” című közleményében meghatározta az általános célokat
és bizonyos speciális prioritásokat a közvetlen és a közvetett adózás területén. A
közlemény a korábbiakhoz képest részletesebben elemzi a vállalkozások
közvetlen adózásának kérdéskörét az Európai Unióban. Ezzel gyakorlatilag a
múltból átlépünk a jelenbe, illetőleg a jövőbe, hiszen a kitűzött célok elérése
hosszú évek munkájának és politikai egyeztetésének az eredménye.
4. Jogalapok

4.1. Az EUMSZ adókra vonatkozó szabályai

A közvetlen adók megemlítésre sem kerülnek az EUMSZ-ben. Ennek
folyományaként a közvetlen adók koordinációjának jogi alapját kizárólag az
EUMSZ 115. cikk (EKSZ korábbi 94. cikke) és az EUMSZ 114. cikk (EKSZ
korábbi 95. cikke) által előírt jogharmonizációs kötelezettségből, valamint az
EUMSZ 352. cikkből (EKSZ korábbi 308. cikke) vezethetjük le. Ennek
értelmében a Tanács – a Bizottság javaslatára, valamint az Európai
Parlamenttel való konzultáció után – egyhangúlag hozza meg a megfelelő
rendelkezéseket, amelyek a közös piac működése körében a Közösség
valamelyik céljának megvalósítása érdekében szükségesek.
Az EUMSZ 110–113. cikkei (EKSZ korábbi 90–93. cikkei) foglalkoznak
az adókkal, ezek azonban kizárólag a közvetett adókra vonatkoznak. A 110.
cikk megtiltja a más tagországbeli termékkel szembeni közvetlen, vagy
közvetett diszkriminációt, illetőleg a hazai termelés közvetlen, vagy közvetett
védelmét. A 110. cikk (1) bekezdése a külföldi és a belföldi termékek
összehasonlítását követeli meg és előírja, hogy az ezeket terhelő
adókötelezettségnek hasonlónak kell lenni. A hasonlóságot az alapján
vizsgálják, hogy a termékek hasonló fogyasztói igényeket elégítenek-e ki és
hasonlóak-e a jellemzőik. A termékek különbözősége önmagában nem zárja ki
a diszkriminációt, mindig vizsgálni kell a cikk (2) bekezdése alapján, hogy az
adórendelkezés hatása nem valamely hazai termék (közvetett) védelmét
eredményezi-e.
Az EUMSZ 113. cikke előírja a forgalmi adók, a jövedéki és az egyéb
közvetett adók harmonizációjának kötelezettségét, amennyiben ez a belső piac
működéséhez szükséges és az ezzel kapcsolatos hatáskört a tagállamok a
Közösségre ruházzák. A forgalmi adók területén a hozzáadott érték típusú
adózást vezették be, és ezzel egyidejűleg kizárták a forgalmi adók minden más
formáját. Kidolgozásra került egy, a nemzetközi kereskedelem szempontjából
semleges adórendszer, amelyben a termelés minden fázisát terheli adó és végül
jellemzően a végfogyasztás államában kerül az adó teljes mértéke meg zetésre.
Az EUMSZ 113. cikke (EKSZ korábbi 93. cikke) szolgált a fogyasztási adók
harmonizációjaként is. Ez a harmonizáció mind a mai napig kizárólag az
alkoholra, ásványi olajokra és a dohánytermékekre terjed ki és kevésbé
előrehaladott, mint a harmonizáció az általános forgalmi adó területén.
Az előbbiekben ismertetetteken kívül az EUMSZ nem tartalmaz egyéb,
adóra közvetlenül vonatkozó rendelkezéseket. Ugyanakkor az EUMSZ cikkei
közül a már említett 110–113. cikkeken túlmenően – amelyek a közvetett
adókra terjednek ki – adózási vonatkozása van a 65. cikknek (EKSZ korábbi 58.
cikke), a 179. cikk (2) bekezdésének [EKSZ korábbi 163. cikk (2) bekezdése], a
191. cikk (2) bekezdésének (EKSZ korábbi 174. cikke) és az EKSZ korábbi 293.
cikk 2. pontjának. Az EUMSZ számos olyan elvet és szabályt is tartalmaz,
melyek közvetlenül nem adójoggal foglalkoznak ugyan, azonban az Európai
Bíróság adózási kérdések vonatkozásában alkalmazta őket és így közvetve az
adójog részévé váltak. Ilyennek tekinthető például az alapszabadságok
kérdésköre, mely az adójog területén is jelentős befolyással bír.

5. Jogalkotók
Az adókat érintő jogi normákat – függetlenül attól, hogy azok a 113. cikk
alapján a közvetett adókra, a 115. cikk alapján a közvetlen adókra, vagy a 192.
cikk alapján a környezetvédelmi adókra terjednek ki – egyhangúlag kell a
tagországoknak meghozni.
Bár az adópolitika terén születő jogszabályok különböző jogalkotási
eljárások keretében kerülhetnek elfogadásra, a Tanács az egyhangú döntést
általában a Bizottság javaslatára, az Európai Parlament bevonásával, és a
Gazdasági és Szociális Bizottsággal folytatott konzultációt követően hozza
meg.
Az egyhangúság alól kivételt képeznek az állami támogatásokra vonatkozó
szabályok, valamint az olyan intézkedések, amelyek a közös piacon a
versenyfeltételek torzulását küszöbölik ki. Ezen esetekben a minősített
többség elegendő, azonban nagyon szűk az a kör, ahol ez az eljárás kerül
alkalmazásra.
A Bizottság a nehézségek kiküszöbölése érdekében más területeket is bevon
adójogi kérdések vizsgálatába – például az alapvető szabadságok –, illetőleg jogi
eszközökön túl a már taglalt „soft law” eszköztárát is alkalmazza (például:
Magatartási Kódex).
Meghatározó az Európai Bíróság szerepe az adószabályok alakításában.
Egyrészt az Európai Bíróság az EUMSZ 267. cikkének (EKSZ korábbi 234.
cikke) megfelelően vizsgálja, hogy a tagországok szabályai összhangban
vannak-e az uniós joggal és ezen értelmezés során kialakítja az egyes cikkeket,
illetőleg az irányelv szabályait értelmező esetjogot. Az Európai Bíróság az
értelmezése során nemcsak az irányelveknek, illetőleg az EUMSZ-nek
közvetlenül az adózásra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazza, hanem ezen
túlmenően egyéb közösségi jogterületeket is bevont az adójogi kérdések
eldöntésébe. Így a közvetlen adók területén sokkal elterjedtebbé vált az ún.
negatív integráció, azaz a tiltásokon keresztüli közelítés. Az Európai Bíróság
többek között megtiltotta a diszkriminációt a belföldi és a külföldi adóügyi
illetőségűek között, valamint a különbségtételt a belföldi és a külföldre
irányuló befektetések, illetőleg tevékenységek között. Az Európai Bíróság
ítéletei nyomán számos alapelv „tiszteletben tartása” korlátozza a tagországok
szuverenitását a belső adórendszerük kialakításánál.

6. Az európai uniós adójog szabályozásának

rendszere

6.1. Az elsődleges jogforrások

Az elsődleges jogforrásokhoz elsősorban a Szerződések és módosításaik, valamint
a csatlakozási szerződések tartoznak, ezek tartalmazzák az adózást érintő
kifejezett rendelkezéseket, továbbá azokat az alapvető jogokat és elveket,
melyek az adójogi szabályok legfontosabb hátterét is jelentik. Ezek különösen
az elsőbbség, a közvetlen hatály, a közvetlen alkalmazhatóság, a
hatáskörmegosztás elve, az arányosság, a rugalmasság, a közösségi hűség, a
hatékonyság, az eljárási autonómia elvei, az egyes igazgatási és eljárási
alapelvek, továbbá a szubszidiaritás.
Az alapvető jogok kapcsán jelentős előrelépés, hogy a Lisszaboni Szerződés a
korábban elvi szinten már deklarált Alapjogi Kartát az uniós jogba emelte. Az
Alapjogi Karta folytán számos anyagi jogi és eljárási alapelv lefektetésre került,
így a törvény előtti egyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a
személyes adatok védelme, a jó közigazgatáshoz, a tisztességes eljáráshoz és a
jogorvoslathoz való jog, az iratbetekintés joga stb., melyek az adójog területén
is alkalmazásra kell, hogy kerüljenek.

6.2. A másodlagos jogforrások

A másodlagos jogforrások közül a rendeletek a közvetlen adózás területén szűk
körben kerülnek alkalmazásra. A határozatok, ajánlások és vélemények szerepe
az adózás terén a rendeletekhez hasonlóan kevésbé jelentős. Ezzel szemben az
irányelvek a közvetlen adózás legfontosabb szabályozó eszközei. Az irányelvek
száma ugyanakkor viszonylag kevés: általuk a legkiterjedtebben szabályozott
terület a jelen fejezetben kevésbé tárgyalt közvetett adózás szabályai. Ennek
oka, hogy a tagállamok az adóztatás területén még megmaradt
szuverenitásukat őrzik és tekintettel arra, hogy az irányelveket egyhangúlag
kell megszavazni, az új szabályok rendkívül lassan és kompromisszumok
eredményeként születnek.

6.3. „Soft law”
Meg kell említeni továbbá az ún. „soft law” eszköztárát: az ajánlást és a
véleményt, amelyek azonban nem minősülnek a közösségi/uniós jog
forrásának, mivel nincs kötelező erejük. Szükséges azonban, hogy a tagállamok
gyelemmel kísérjék ezen jogforrások tartalmát, tekintettel azok orientáló
jellegére. Az ajánlás általában a címzettől bizonyos magatartást, intézkedést vár
el, míg a vélemény egy-egy témával kapcsolatos álláspontot fejt ki, általában
felkérésre. Jogászként hajlamosak vagyunk a jogilag kikényszeríthetetlen
aktusokat lebecsülni, amint azonban később látni fogjuk, az európai
adójogban az Európai Bizottság számtalanszor nyúl ezen eszközökhöz céljai
elérése érdekében.
6.4. A jogforrások rendszere
Amennyiben az említett jogforrások közötti hierarchiát tekintjük, akkor
annak csúcsán az alapítószerződéseket és az általános jogelveket együttesen
találjuk, miután az alapítószerződések adják az intézmények jogalkotási
hatáskörét. Az ezt követő szinten, a másodlagos jogforrások vonatkozásában
nincs egyértelmű hierarchikus viszony, mivel sem a kibocsátó, sem pedig az
aktus típusa alapján nem képezhető alá- és fölérendeltségi viszony.

7. A szabályozás áttekintő ismertetése, értékelése

7.1. Pozitív harmonizáció: Irányelvek a társasági adózás

területén
A fentiekben láttuk, hogy a Szerződések a közvetlen adókra vonatkozó
szabályozást csak áttételesen tartalmaznak. Ezért a pozitív harmonizáció
legfőbb jogforrásai az irányelvek.
2011 év végéig három irányelvet fogadtak el a közvetlen adók területén az
EKSZ korábbi 94. cikke (EUMSZ 115. cikk) alapján:
–  a Tanács 90/435/EGK irányelvét a különböző tagállamok anyavállalatai és
leányvállalatai esetében alkalmazandó közös adózási rendszerről
(továbbiakban és megelőzőleg Anya- és Leányvállalati Irányelv),
– a Tanács 90/434/EGK irányelvét a különböző tagállamok társaságait érintő
egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre
alkalmazandó közös adózási rendszerről (a továbbiakban és megelőzőleg
Fúziós Irányelv) és
– a Tanács 2003/49/EK irányelvét a tagállamok kapcsolt vállalkozásai közötti
kamat- és jogdíj zetések adóztatásának egységes rendszeréről (továbbiakban
és megelőzőleg Kamat–jogdíj Irányelv).
7.2. Az Anya- és Leányvállalati Irányelv
A nemzetközi adóztatásban a leányvállalatok ki zetéseit általában forrásadó
terheli, az osztalékot kapó anyavállalat pedig az illetőség országának
adószabályai szerint adózza le vagy mentesíti a kapott jövedelmet. Ha a
mentesítési szabály alkalmazandó, legtöbbször a leányvállalat országában
meg zetett forrásadó „vész el”, hiszen hazai adó hiányában a forrásország
adóját nincs mibe beszámítani, ha pedig az anyavállalat illetősége szerinti
ország megadóztatja ezt a jövedelmet, akkor a már adózott jövedelem kerül
ismét megadóztatásra.
A fenti problémát kívánja orvosolni az Anya- és Leányvállalati Irányelv,
melynek hatálya az Európai Unió tagállamaiban illetőséggel bíró, bizonyos
feltételeknek megfelelő társaságok közötti osztalék zetésre terjed ki, és célja,
hogy a leányvállalat nyereségének kettős adóztatását elkerülje.
Az Irányelv harmonizációs szabályai egyrészt a ki zetett (kimenő), másrészt
a kapott (bejövő) osztalék adójogi kezelésére vonatkoznak. A ki zetett osztalék
tekintetében az Irányelv kifejezetten megtiltja a forrásadó alkalmazását, a
kapott osztalék tekintetében pedig kötelezettséget ír elő az anyavállalat (vagy
állandó telephelye) illetőségének tagállama számára. Ezek szerint az
anyavállalat (vagy állandó telephelye) illetőségének országa két módszer közül
választhat:
–  mentesíti a felosztott nyereséget az adóztatás alól, így azt az anyavállalat
illetőségének tagállamában nem terheli adókötelezettség (mentesítéses
módszer); vagy
– adóztatja ugyan a felosztott nyereséget, de lehetővé teszi az anyavállalat (vagy
állandó telephelye) számára, hogy a zetendő adót csökkentse az erre a
nyereségre jutó, a leányvállalat, illetve a vállalati láncban lejjebb elhelyezkedő
leányvállalatok által meg zetett társasági adót a megfelelő zetendő adó
összegéig (beszámításos módszer).

7.3. A Fúziós Irányelv – kedvezményezett átalakulás,

részesedéscsere és eszközátruházás
Az üzleti életben mindennapos tranzakciónak minősül a vállalkozások
koncentrációja vagy éppen szétdarabolása. A legtöbb ügylet jellemzője, hogy az
átalakulás ugyan jogi formaváltást jelent, azonban az új társaság jogutódként
folytatja a tevékenységet. A folyamat során jogi szempontból a társaság
gyakran megszűnhet, egy beolvadásnál például a beolvadó cég megszűnik a
beolvadás pillanatában. Adózási szempontból egy vállalkozás megszűnése vagy
bizonyos részesedések, illetőleg egy üzletág értékesítése történik, amelyek
adóztatható tényállások és az általános szabályok szerint az értékesítés során a
„rejtett tartalékok” adókötelezettséget eredményezhetnek. Ez azt jelenti, hogy
az adott eszköz piaci értéke és könyv szerinti értéke közötti különbséget a
vállalkozásnak le kellene adóznia. Ez azonban dogmatikailag és gyakorlatilag is
aggályos: előbbi azért, mert a vállalkozás formája ugyan változik, de
gyakorlatilag a jogutód ugyanazt a tevékenységet viszi tovább, azaz adójogi
szempontból megvalósul a folytonosság. Gyakorlati szempontból pedig az
adó zetési kötelezettség az ügylet meghiúsulását eredményezheti, hiszen az
ügyletben jogi formaváltás történik ugyan, de „friss pénz” jellemzően nem
kerül a felekhez és így az adókötelezettségre nincsen fedezet. A fentiek
kezelésére született a Fúziós Irányelv, mely a problémát oly módon kívánja
orvosolni, hogy az ott részletezett tranzakciók esetén az adókötelezettséget
halasztani engedi mindaddig, amíg a vagyontárgy ténylegesen értékesítésre, a
vagyonnövekmény pénzügyileg ténylegesen realizálásra kerül. Ezen
szabályokat ismertetjük az alábbiakban részletesen.
A Fúziós Irányelv személyi és tárgyi hatálya is behatárolt. Személyi hatálya
megegyezik az Anya- és Leányvállalati Irányelv személyi hatályával, azaz csak
az Irányelv mellékletében felsorolt típusú, valamely tagállamban adóügyi
illetőséggel rendelkező, és ott társasági (vagy ahhoz hasonló) adó alanyának
minősülő társaságokra terjed ki.
Feltéve, hogy legalább két tagország érintett az ügyletben, az Irányelv tárgyi
hatálya a következő kedvezményezett ügyletekre terjed ki:
1. beolvadás,
2. összeolvadás,
3. 100%-os leányvállalat beolvadása az anyavállalatba,
4. szétválás vagy kiválás,
5. eszközátruházás ( ókátadás), valamint
6. részesedéscsere.
 Az Irányelv által alkalmazott adójogi megoldás lényege, hogy a vállalkozások
részére választási lehetőséget enged, hogy az esetleges rejtett tartalékok adózását
elhalasszák és az ne a fúzió, hanem az eszköz esetleges későbbi tényleges
értékesítésének időpontjában váljon adókötelessé. Ez a megoldás így nem az
ügylet adómentességét, hanem csupán az arra jutó adó meg zetésének a
halasztását eredményezi, a fenti ügyletek során keletkező nyereségre eső adó
halasztása a jövedelem tényleges pénzügyi realizálásáig tart. Ez a kedvezmény
mind a társaságot, mind a társaság tulajdonosát megilleti, amennyiben az
Irányelvben megjelölt feltételek teljesülnek.

7.4. A Kamat–jogdíj Irányelv

A nemzetközi adójogban az országok a külföldi illetőségűek adókötelezettségét
általában forrásadó levonásával biztosítják, oly módon, hogy a külföldi részére
teljesített ki zetés teljes összegére vetítenek rá egyfajta adókulcsot és az így
kalkulált adót a ki zetéskor a belföldi illetőségű adózónak vissza kell tartania.
A rendszer rendkívül előnyös a ki zető ország szempontjából, hiszen az
adóelőleget ki zetéskor a „ki zető” országa levonja és ezáltal az adóbevétel
biztosított anélkül, hogy a külföldi illetőségű adózót ellenőriznie kellene, ami
sokszor gyakorlatilag lehetetlen. Ez a módszer azonban gyakran méltánytalan a
ki zetés jogosultja részére, hiszen a ki zetést általában a saját illetőségének az
országában is le kell adóznia. Ebbe az adókötelezettségbe pedig a külföldön
meg zetett adót nem lehet mindig teljes egészében beszámítani. A problémát a
kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó egyezmények, a forrásország által
kivethető forrásadó mértékének korlátozásával bizonyos fokig orvosolják, de
nem szüntetik meg, mivel nem eltörlik, hanem csak korlátozzák a kivethető
adót, valamint számos követelménynek eleget kell tenni az egyezmény
alkalmazhatóságához.
Az Unió a Kamat–jogdíj Irányelvet a fentiek orvoslása érdekében fogadta el,
hogy az Unión belüli ki zetések kizárólag a hitelt nyújtó, illetőleg a
jogdíjtulajdonos illetősége országában legyenek adóztathatók, a
forrásországban pedig ne terhelje a ki zetést forrásadó. Erre tekintettel, ha
valamely tagállam vállalkozása által ki zetett kamat- vagy jogdíj haszonhúzója
egy másik tagállami társaság vagy ilyen állandó telephely, akkor a ki zetés
mentes a forrásországban a forrásadó alól. Haszonhúzónak az minősül, aki a
ki zetéseket saját hasznára kapja, és nem közvetítőként, azaz valamely más
személy ügynökeként, megbízottjaként vagy aláírásra jogosultjaként jár el.
Az irányelv alkalmazhatóságának feltétele, hogy az egyik társaság a másik
társaság tőkéjében legalább 25%-os részesedéssel rendelkezzen vagy ilyen
arányú szavazati jogokat birtokoljon.
7.5. Az elszámoló árakra vonatkozó uniós szabályozás
Az egyes nemzeti adójogok, illetve a nemzetközi adójog részletes
meghatározást tartalmaz a kapcsolt vállalkozások fogalmára. Lényegét tekintve
egy vállalatcsoport vállalkozásai akkor tekintendők kapcsoltnak, ha tulajdonosi
struktúrájukra vagy tisztségviselőjükre tekintettel (vagy egyéb ok folytán)
egymás döntéseit befolyásolni tudják. Ettől a pillanattól kezdve egymás közötti
ügyleteikben nem feltétlen a piaci árat alkalmazzák, hanem esetleges
adóoptimalizációs célok által vezérelve az adójogilag optimális árat. Az egyes
országok adójogai ezt értelemszerűen gátolni kívánják, és ezért megkövetelik,
hogy a kapcsolt vállalkozások egymás közötti ügyleteikben ún. „arm’s length”
árat alkalmazzanak, azaz olyan árakat, amelyeket hasonló ügyletben független
felek alkalmaznának egymás között. Figyelemmel arra, hogy a tagállamok
majdnem mindegyike megköveteli a kapcsolt vállalkozások között a piaci árak
alkalmazását és annak megfelelő dokumentációval történő alátámasztását,
bizonyítását, egy multinacionális vállalkozásnak jelentős többlet
adminisztrációs terhet jelenthet, hogy minden ország adóhatósága részére
dokumentálja az árak piaci voltát. Mivel az egyes tagállamok adóhatóságának
gyakorlata egymástól eltérő is lehet, így előfordulhat az az eset is, hogy
ugyanazt az árat az egyik tagállam elfogadja és a másik nem, és ennek
megfelelően gazdasági kettős adóztatás jöhet létre.
A határokon átnyúló ügyletek esetében gazdasági kettős adóztatáshoz
vezethet, ha az egyik tagállam adóhatósága a kapcsolt felek ügyletei során
alkalmazott árak piaci mivoltát megkérdőjelezi és az adóalapot megnöveli, míg
a másik fél tagállamának adóhatósága a másik fél adóalapjának megfelelő
módosítását, csökkentését nem teszi lehetővé, vagy a félnek nincs lehetősége
adóalapjának megfelelő módosítását kérni.
Az elszámolóárakkal, vagy más néven transzferárakkal kapcsolatban
felmerülő problémák kezelésére az Európai Unió életre hívta a Közös
Transzferár-Képzési Fórumot (KTKF), mely informálisan 2002 óta, majd
intézményes formában 2006 óta működött. A KTKF az elszámolóárakat
érintő számos kérdéssel foglalkozott, ezek közül itt hármat emelünk ki:
–  az Arbitrációs Egyezmény keretében egy speciális, elszámolóárakra
vonatkozó vitarendezési eljárás kidolgozása;
– a transzferár-dokumentáció elkészítésével összefüggő szabályok uniós szintű
egységesítése;
–  az előzetes árképzési megállapodásokkal kapcsolatos szabályok
összehangolása.

7.6. A Megtakarítási Irányelv: uniós szabályozás a

magánszemélyek adóztatásának területén
A tagállamok a területükön illetőséggel bíró magánszemélyek kamatjövedelmét
jellemzően adóztatják. Ugyanakkor a magánszemélyek ezen jövedelmüket
viszonylag könnyen el tudták titkolni hazai adóhatóságuk elől, amennyiben
betéteiket más államban helyezik el.
Az Európai Unió Tanácsa által 2003. június 3-án elfogadott 2003/48/EK
irányelv (korábban és a továbbiakban: „Megtakarítási Irányelv”) az egyik
tagállamban illetőséggel bíró magánszemély más tagországban felhalmozott
megtakarítására vonatkozik, és célja a kamatjövedelmek adóztatásának a
biztosítása a haszonhúzó illetősége szerinti államban. A Megtakarítási Irányelv
2005. július 1-jén lépett hatályba.
A Megtakarítási Irányelv pontosan meghatározza az abban alkalmazott
fogalmak de nícióját. A kamatjövedelem többféle elemet tartalmazó fogalma
alapján az Irányelv alkalmazása tekintetében kamatnak minősül többek között
bármely követeléshez kapcsolódó, jóváírt vagy ki zetett kamat – különösen az
állampapírból, kötvényből, adósságlevélből származó kamat, az ezekhez
kapcsolódó prémiumok és jutalmak –, kivéve a késedelmes teljesítéshez
kapcsolódó kamatot; haszonhúzónak minősül az a más tagállamban
illetőséggel bíró magánszemély, akinek kamatot zetnek vagy jóváírnak;
ki zetőnek minősül az a gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, jogi
személyiség nélküli gazdasági társaság vagy egyéb szervezet, amely az Európai
Közösség más tagállamában illetőséggel bíró haszonhúzónak közvetlenül
kamatot zet vagy jóváír.
 A Megtakarítási Irányelv a betétek más országokban történő elrejtését oly
módon kívánja megakadályozni, hogy főszabályként automatikus
adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a forrásország, vagyis a kamatki zetés
állama részére. Ennek megfelelően az a tagállam, ahonnan a kamatjövedelem
származik, a másik országban illetőséggel bíró magánszemély adókötelezettsége
teljesítésének elősegítésére információt szolgáltat a magánszemély illetősége
szerinti tagállamnak. A Megtakarítási Irányelv értelmében az automatikus
információcserében jelenleg – Ausztria és Luxemburg kivételével – valamennyi
tagállam részt vesz. Belgium egészen 2010. december 31-ig szintén nem
alkalmazta az automatikus információcserét, azonban 2011. január 1-jétől
vállalta az ebben történő részvételt.

7.7. Negatív harmonizáció: az Európai Bíróság jogfejlesztő

munkája
A kevés pozitív jogforrás következményeként az Európai Bíróság kiemelkedő
szerepet játszott és játszik ma is a társasági adózás szabályainak fejlesztésében. A
Bíróság az alapvető szabadságokat és más közösségi elveket is bevonta az
adózást érintő kérdések vizsgálatába, melynek eredményeként a tagországok
számos esetben kényszerültek adójoguk alapvető rendelkezéseinek
módosítására.
Az EUMSZ a munkavállalók szabad mozgását, illetőleg a letelepedés jogát
illetően a megkülönböztetés tilalmát mondja ki. Ezzel szemben az áruk,
szolgáltatások és a tőke szabad áramlása vonatkozásában a szabályozás nem a
diszkriminációra utal, hanem tilt minden olyan intézkedést, mely ezek szabad
mozgását gátolja.
A diszkrimináció és a restrikció két külön fogalmat takar. Diszkriminációról
akkor beszélünk, ha adójogilag két tagállam termékei és vállalkozásai között
különbséget tesznek, jóllehet helyzetük teljesen, vagy majdnem teljesen
megegyezik. Restrikció vagy korlátozás ezzel szemben akkor áll fenn, ha
valamely szabadságot, jogot indokolatlanul korlátoznak, függetlenül attól,
hogy a korlátozás belföldit vagy külföldit érint. Ebben az esetben a restrikció
egyaránt sújthatja a belföldi és az import terméket vagy szolgáltatást, mégis
tiltott lesz, hiszen a belső piac működését gátolja.
Az Európai Bíróság esetjoga ezt a különbségtételt fellazította, és minden
olyan intézkedést, amely bármely szabadságot korlátoz, megengedhetetlennek
tekint. A Gebhard ügyben661 a Bíróság kifejtette, hogy az alapvető
szabadságok gyakorlását csak olyan intézkedések korlátozhatják, melyek négy
feltételnek megfelelnek:
a) hátrányos megkülönböztetés nélkül lehet azokat alkalmazni,
b)  bevezetésüket a közérdek feltétlenül érvényesítendő követelményei
indokolják,
c) alkalmasak az általuk kitűzött célok elérésére és
d) nem haladják meg azt a mértéket, amely az elérésükhöz szükséges.
A közvetlen adóknál a diszkrimináció általában a külföldi illetőségűekkel
kapcsolatban fordul elő, akiknek adójogi megítélése eltér a belföldi illetőségűek
adójogi helyzetétől. Míg a diszkriminációt csak olyan feltételek fennállása
esetén lehet indokolni, mint a közrend, a közbiztonság, a közegészségügy,
illetőleg amelyeket az EUMSZ felsorol, addig a restrikciókat ennél szélesebb
körben lehet alkalmazni, amennyiben a Gebhard esetben felsorolt feltételek
teljesülnek.
Az ítélkezési gyakorlatban kristályosodott ki az a gondolatmenet, melynek
során egyes adójogszabályok uniós jognak való megfelelését vizsgálják, továbbá
azon érvek, melyeket a tagországok felsorakoztathatnak nemzeti joguk
védelmében. Az Európai Bíróság által kialakított és elfogadott jogrendszert e
körben nem áll módunkban részletesen bemutatni, azonban ez a joganyag az
uniós adójog kiemelkedő részét képezi.

8. Az Európai Unió adópolitikai célkitűzései

Ahogyan azt a bemutatott jogforrások is példázzák, az európai integráció
folyamán számos törekvés volt az adóharmonizáció megvalósítására, ez
azonban csak szűk körben vezetett eredményre. A pozitív harmonizáció ugyan
több területet is viszonylag részletesen szabályozott, az Uniónak rá kellett
eszmélnie arra, hogy megfelelő jogi keretek és felhatalmazás hiányában a
problémák túlnyomó része a jogi síkon nem oldható meg. A kérdések
megválaszolása ezért egyre inkább a politikai színtérre terelődött és ez a
folyamat napjainkban is tart.
Az Európai Bizottság számos területen kívánja az elkövetkezendő években a
közösségi adójogot rendezni. Ezek az alábbiak.
8.1. A magánszemélyek határon átnyúló mozgását könnyítő
bizottsági elképzelések
Az Európai Unión belül általános követelmény, hogy a határon átnyúló
események lehetőleg korlátozás nélkül valósuljanak meg a tagállamok között.
Ezt szolgálja különösen az áruk, a munkavállalók, a vállalkozások, a tőke és a
szolgáltatások szabad mozgásának elve, mely elvek hatékony érvényesülését az
uniós szervek folyamatosan vizsgálják. A tagállami adórendszerek különbségei
ugyanakkor jelentős akadályát jelenthetik a magánszemélyek tagállamok
közötti szabad mozgásának, hiszen amikor valaki külföldön munkát vállal, ott
befektet stb., gyakran kettős adózással szembesülhet, vagy súlyos nehézségekkel
találkozhat például az adókedvezmények érvényesítése vagy az adó-
visszatérítések igénylése kapcsán.
A jövőre vonatkozó javaslatokat fogalmaz meg az Európai Bizottság 2010
decemberében közzétett közleménye,662 amely felvázolja az uniós polgárok
határokon átívelő adózással kapcsolatos legsúlyosabb problémáit és az azok
megoldására vonatkozó terveket. A közlemény olyan kérdésekre vonatkozik,
mint a határokon átnyúló jövedelmek, az örökösödési adó, az osztalékadó, a
gépjárművek regisztrációs adója, az elektronikus kereskedelem stb. és vizsgálja,
hogy milyen további fellépésre van szükség annak érdekében, hogy a tagállami
adórendszerek összeegyeztethetőbbé váljanak, és hogy a polgárokat ne
tántorítsák el a határokon átnyúló tevékenységektől.

8.2. A veszteségelhatárolással kapcsolatos bizottsági

elképzelések
A Bizottság számos közleményében is foglalkozott a veszteségelhatárolás
kérdéskörével. A Bizottság által 2006-ban kiadott közlemény szerint két
megoldandó kérdéskör van:
i) a más tagországban lévő telephelyek veszteségének kezelése, és
ii) a vállalatcsoporton belüli veszteség konszolidálásának lehetősége.
A problematika lényege, hogy míg a telephelyek vesztesége egy tagországon
belül kivétel nélkül beszámítható az anyavállalat eredményébe, addig az
országok a határon átnyúló viszonyokban ugyanakkor különböző
megoldásokat alkalmaznak: egyesek megengedik az anyavállalat adóalapjánál a
külföldi veszteség érvényesítését (pl. Egyesült Királyság, Csehország, Szlovákia,
Svédország, Portugália), mások nem teszik ezt lehetővé (pl. Németország,
Luxemburg, Lengyelország). Hasonlóan egy vállalatcsoport veszteségeinek
országon belüli elszámolását csak néhány tagország teszi lehetővé, a több
országra kiterjedő vállalatcsoport eltérő tagállamokban lévő vállalatainak
veszteséglevonását viszont egyik tagország sem engedi.
A Bizottság álláspontja szerint a belföldön alkalmazott rendszerek
kiterjesztése a határokon átnyúló tényállásokra, javítana a jelenlegi helyzeten,
de nem jelentene optimális megoldást, mivel technikailag rendkívül bonyolult
lenne a belföldi rendszer elemeinek adaptálása a határokon átnyúló tényállások
esetére biztosított adókedvezmény rendszerére.
A Bizottság szerint elméletileg három lehetőség van a határon átnyúló
veszteségkompenzáció (minimális) alkalmazására.
i) Végleges veszteségtranszfer: annak érdekében, hogy a veszteséget kompenzáló
állam költségvetése ne sérüljön, egy klíringrendszert kell felállítani,
amelyben a veszteséget exportáló kompenzálná az importáló államot.
Figyelembe kell venni a tagállamok közti különböző adókulcsokat és
különböző adószabályokat, továbbá tekintettel kell lenni az adótervezési
lehetőségekre.
ii) Időszakos veszteségtranszfer: ebben az esetben a leány veszteségét a nyereséges
anya használja fel, majd amikor a leány ismét nyereséges, abból levonják a
korábban felhasznált veszteséget (ezt javasolta az 1990-es irányelvjavaslat
is). Az előnye, hogy relatíve egyszerűen alkalmazható.
iii) Konszolidáció: a csoport eredményét az anya összesíti. A konszolidált leányt
a telephelyhez hasonlóan kezeli a rendszer. A kettős adóztatás elkerülésére a
beszámítást alkalmazzák. Ezt a konszolidált rendszert hosszabb időszakra
kellene alkalmazni (3–5 év) minden tagvállalatra, vagy csak néhány tag
esetében. Ez utóbbi kevesebb dokumentációval járna, de agresszív
adótervezéshez vezetne. Hátrány az adminisztrációs költségek
multiplikációja a kettős/többszörös rendszer miatt.
8.3. A tőkekivonás adóztatásával kapcsolatos Bizottsági
elképzelések
Az esetjog fejlődése nyomán a Bizottság különös gyelmet szentel az
úgynevezett „tőkekivonás”, „exit” adózásra. A tőkekivonás adójogi
problematikája abból fakad, hogy a hazai adózás alól a még nem értékesített
felértékelődött vagyontárgyakat (részesedéseket) kivonják, és az értékesítés az
adóügyi illetőség valamely alacsony adókulcsú országba történő áthelyezését
követően történik.
A Bizottság közleményben elemezte a problémakört és a megoldási
javaslatokat. Eszerint a tagállamoknak több lehetősége is van a különbségek
feloldására, melyek a következőek:
i) A gyakorlatban a kitelepülés előtti feltételezett elidegenítés szerint eljáró,
illetve kiterjesztett adókötelezettségi rendszert alkalmazó tagállamok közül
többen már életbe léptettek egy olyan mechanizmust, amely jóváírja a
lakóhely szerinti új állam által ugyanazon nyereségre kivetett esetleges adót.
ii) A tagállamok megállapodhatnak abban is, hogy megosztják a nyereség
adóztatási jogát, például azon időszaknak megfelelően, amely alatt a
részvénytulajdonos az adott tagállamokban lakóhellyel rendelkezett. Ez
szükségessé teheti a kettős adóztatás elkerüléséről szóló hatályos
megállapodások módosítását.
A Bizottság szerint az illetőség áthelyezéséhez hasonlóan kezelni kell azt az
esetet is, ha a tagállami központ külföldi telephelyéhez „allokálják” az
eszközöket. Egyes tagállamok az ilyen eszköz piaci értéke és könyv szerinti
értéke közötti részt megadóztatják. Az adóztatás megszüntetésére a Bizottság az
alábbi megoldásokat vázolta fel:
i) A második állam (ahová az eszköz kerül) mindig az első államban, a
kikerülés pillanatában megállapított piaci árat tekinti bekerülési értéknek.
Ez a megoldás feltételezi, hogy a tagállamok kölcsönösen elfogadják egymás
értékelési rendszerét („valuation system”) és megbíznak egymásban. Továbbá,
megfelelő információcsere szükséges az egyes államok hatóságai között egy
esetleges ellenőrzés során.
ii) Az első állam könyv szerinti értéken vezeti ki a könyvekből az eszközt, a
második államban pedig piaci értéken kerül a könyvekbe, emellett
biztosítani kell, hogy a különbözet adózzon. Ez megvalósulhat úgy, hogy a
 második állam az első állam szerinti könyv szerinti értéke alapján számol el
az adóban.
Függetlenül attól, hogy a tagállamok melyik módszert alkalmazzák az
adórendszerük közötti különbségek kiküszöbölésére, a hatékony igazgatási
együttműködés kulcsfontosságú feltétele az intézkedések sikeres
végrehajtásának. Az elhagyott állam csak akkor tud élni adóztatási jogával az
elidegenítés időpontjában, ha tudomást szerez az elidegenítésről. Ha az
áttelepülő adó zető megtagadja az adó meg zetését, az elhagyott államnak a
lakóhely szerinti új államot kell megbíznia, hogy a nevében szedje be ezeket az
adókat. A tagállamoknak ezért teljes mértékben ki kell használniuk a
kölcsönös segítségnyújtási irányelv és a behajtási irányelv által nyújtott
lehetőségeket.
8.4. A közös konszolidált társaságiadó-alapú adóztatás
A közös konszolidált társaságiadó-alapú adózás (továbbiakban: KKTA) 2001
óta van napirenden. A több évig tartó munka eredményeként 2011
márciusában az Európai Bizottság egy irányelvtervezetet tett közzé, amely már
tartalmazza az arra vonatkozó konkrét javaslatokat, hogy hogyan számítsák ki
az uniós szintű közös konszolidált társasági adóalapot.
Amint az elnevezés is mutatja, a törekvés kettős: egyrészt az adóalap
számításának a módja minden országban azonos módon történne, azaz
„közös” lenne. Másfelől, az adott vállalatcsoport egyes tagjainak adóalapját
összeszámítanák (konszolidálnák), majd ezt követően az egyes tagországokhoz
allokálnák bizonyos szabályok szerint. A tagállamok a hozzájuk rendelt
adóalapra vetnék ki adókulcsukat.

8.5. Az adóelkerülés és agresszív adótervezés elleni harc

Az Európai Bizottság fontos célkitűzése az adójoggal való visszaélésre
vonatkozó magatartások uniós szintű visszaszorítása, és különösen a különböző
nemzeti jogok közötti eltérésekre alapozott adóelkerülés elleni fellépés. Ennek
érdekében a Bizottság 2012 decemberében három fontos ajánlást adott ki az
agresszív adótervezésről, az adócsalás és az adóelkerülés elleni harc
megerősítésére vonatkozó Cselekvési tervről, illetve a jó és átlátható adóügyi
kormányzás megvalósítása érdekében alkalmazandó minimum szabályokról.
Az adókikerülés általánosságban véve olyan illegális cselekményeket foglal
magában, amelyek során az adóalany az adókötelezettséget eltitkolja vagy
semmibe veszi, vagyis jövedelmek vagy információk adóhatóságok előli
eltitkolása révén kevesebb adót zet, mint amire jogilag kötelezett. Az
adócsalás a szándékos adókikerülés egy formája, amely általában büntetőjogi
úton szankcionálható.
Az országok az adótervezést a világon mindenütt hagyományosan jogszerű
gyakorlatnak tekintették. Idővel azonban az adótervezési struktúrák egyre
ki nomultabbá váltak. Az agresszív adótervezés az adórendszer jogi
alakiságaiból fakadó előnyöket, illetve a két vagy több adórendszer közötti
eltéréseket használja ki az adó zetési kötelezettség csökkentésére. Ennek
következménye lehet többek között a költségek kettős levonása, vagy az
adóztatás kettős elmaradása. A Bizottság egy olyan háromszintű módszert
határozott meg, mely nemzeti, uniós és nemzetközi lépéseket irányoz elő az
adócsalás és az adókikerülés ellen.
A Bizottság egyrészt általános joggal való visszaélési klauzulák beépítését
javasolja a tagállami adójogokba. Az általános klauzulák akkor (is)
alkalmazandók, ha a speciális adóelkerülés megelőzését célzó szabályok (pl.
ellenőrzött külföldi társaság, alultőkésítés, emigrációs adó) nem
érvényesíthetők, vagy nem nyújtanak megfelelő védelmet. Az általános
visszaélés elleni szabály azt teszi lehetővé, hogy a tényleges gazdasági tartalom
alapján vessék ki az adókat, és gyelmen kívül hagyjanak minden, csupán
adóelkerülési céllal kötött mesterséges megállapodást. A Bizottság továbbá arra
ösztönzi a tagállamokat, hogy erősítsék meg a kettős adóztatásról szóló
egyezményeiket, nehogy azok az adózás teljes elmaradását eredményezzék.
Az adóparadicsomokkal szemben a Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat,
hogy közös kritériumokat alkalmazva állítsák össze ezen országok nemzeti
fekete listáját. Az ajánlás emellett olyan speci kus intézkedéseket is tartalmaz,
amelyek segítségével ezen, uniós tagsággal nem rendelkező országokat az uniós
kormányzási standardok alkalmazásáról kívánják meggyőzni.
Az átláthatóság és az információcsere minimum követelménye, hogy az
információ elérhető és hozzáférhető legyen, illetőleg a tájékoztatás hatékonyan
valósuljon meg a tagállamokkal. A Bizottság szerint egy harmadik állam csak
akkor felel meg ezeknek a minimum követelményeknek, amennyiben az általa
elfogadott jogi és adminisztratív keretek megfelelnek az átláthatóság és az
információcsere követelményeinek, illetve nem alkalmaz káros adózási
intézkedéseket.
A közzétett Cselekvési terv egyéb kezdeményezései között szerepel még az
adó zetők szabályzata, egy uniós adóazonosító szám, a főbb uniós
irányelvekben szereplő, visszaélés elleni rendelkezések felülvizsgálata és a
pénzáramok nyomon követésére vonatkozó közös iránymutatás. A jövőben az
a várható tendencia, hogy ezek a törekvések tovább erősödnek, és az adóügyek
egyre átláthatóbbá válnak az Európai Unión belül és kívül is.
8.6. Az Európai Unió és a „BEPS”663 viszonya
A BEPS akcióterv az OECD zászlaja alatt készül és kerülnek az egyes tervek
részletes kidolgozásra, azonban ez nem jelenti azt, hogy elszigetelten, kizárólag
az OECD közreműködésével készülnének. A BEPS életre hívásához és
részleteinek kidolgozásához nagymértékben hozzájárult a nyomás a G20
államok részéről, hogy valamilyen módon próbáljanak meg gátat szabni az
agresszív nemzetközi adótervezésnek és elkerülésnek.
Az Európai Unió kezdetektől fogva támogatta a BEPS-ben foglalt elveket és
elgondolásokat, illetve több esetben hasonló területeken kezdeményezett már
lépéseket saját szintjén is. Továbbá az Európai Unió teljes jogú tagja a G20-
nak, és az EU-t a G20 előtt képviselő Európai Bizottsági elnök José Manuel
Barroso és az Európai Tanácsi elnök Herman Van Rompuy a 2013.
szeptember 5–6-án tartott G20 csúcstalálkozót megelőzően levélben hívta fel
az EU tagországok államfőit, hogy támogassák a G20-ak harcát az adóelkerülés
és kikerülés ellen, valamint ezen belül – többek között – az OECD keretében
megvalósuló BEPS törekvéseket is.
Már a BEPS akciótervek kidolgozását megelőzően, valamint az alatt
párhuzamosan az Európai Unió keretein belül is kiemelkedő prioritást élveztek
az adóelkerülés és kikerülés ellen teendő lépések és megoldások kidolgozása.
Ezek közül számos elv visszaköszön a BEPS törekvései között is, hiszen például
az EU egy Közös Konszolidált Társasági Adó Alap („Common Consolidated
Corporate Tax Base”) ötletével kívánna gátat vetni egyrészt a multinacionális
vállalatok számára nyitva álló adókikerülési és elkerülési lehetőségek
kihasználására, másrészt egyszerűsítené a vállalkozások adminisztratív terheit.
Azonban a BEPS keretében olyan problémák megoldására is választ
keresnek, amelyeket hatékonyan csak nemzetközi szinten lehet igazán
megoldani, azonban számos olyan téma van a BEPS-en belül is, amelynek
kidolgozásában az EU tapasztalatával tudja segíteni az OECD munkáját, mint
például a hibrid eszközök visszaszorítása, a transzferárazás vagy a digitális
gazdaság. Mindezek alapján az EU továbbra is központi szerepet tud és kíván
is játszani a BEPS implementálása során.
Az Európai Unió ugyan teljes mellszélességgel a BEPS mellett áll, azonban
kérdésként merül fel, hogy lehetnek-e olyan korlátozó tényezők, amelyek az
egyes BEPS akciótervek EU-n belüli közös implementálását gátolhatják, hiszen
nem biztos, hogy mind a 28 szuverén EU tagállam úgy fogja gondolni, hogy
az OECD ajánlásoknak megfelelően kellene jogszabályait módosítani.
Philip Kermonde adóügyi biztos véleménye szerint a transzferárazás,
valamint a kamatlevonás kérdésében merülhetnek fel összeférhetetlenségek az
EU szabályozók és az OECD iránymutatások között, valamint a különböző
tagállami szabályozások miatt nehéz egységes szabályokat alkotni az ellenőrzött
külföldi társaságokra, valamint alultőkésítésre vonatkozóan is.
A transzferárak tekintetében elmondható, hogy az Európai Unió
általánosságban ugyan elfogadja az OECD iránymutatásokat, de az EU ezeket
folyamatosan továbbfejleszti olyan gyakorlatias megoldások kidolgozásával,
amelyek megfelelnek az EU szabályoknak. Az OECD ajánlásai nem kötelező
érvényűek, de ha az országok széles körben kezdik el követni ezeket, akkor
általában beillesztik az EU rendszerébe is. Míg a kamatlevonhatósága
kérdésében Kermonde azt emeli ki, hogy véleménye szerint az EU sokkal
szélesebb kontextusban vizsgálja ezt a kérdést és kétszer is meg kell gondolni,
hogy milyen irányba menjen az EU ebben a kérdésben.
Összességében az EU általánosságban támogatja az OECD-n belül
kidolgozott BEPS akciótervek megvalósulását, illetve több esetben saját maga
is lépéseket tett már az adóelkerülés és kikerülés elleni küzdelemben, azonban
merülhetnek fel az EU sajátosságaiból eredő olyan problémák, amelyeket
előbb-utóbb kezelni kell, ha az OECD által kidolgozandó elvek mentén
szeretnék megvívni az agresszív adótervezés elleni harcot.
9. Ismétlő kérdések az olvasónak
1.  Határozza meg a pozitív harmonizáció, a negatív harmonizáció és a
koordináció közötti különbséget!
2.  Hozzon példát, mely módon tud egy ország káros adóversenyre késztetni
egy másik tagállamot!
3.  Ismertesse, mi a kettős adóztatás, és hogy hogyan biztosítják az Európai
Unióban a gazdasági kettős adóztatás elkerülését!
4. Ismertesse az Anya- és Leányvállalati Irányelv rendelkezéseinek lényegét!
5.  Ismertessen a magánszemélyek és a társaságok adózásában olyan
intézményeket, melyek az adókötelezettség halasztását eredményezhetik!
6.  Határozza meg a restrikció és a diszkrimináció közötti különbséget, és
hozzon példákat az Európai Bíróság esetjogából!
7. Ismertesse, az Európai Bíróság mely esetben állapítja meg az uniós jog
megsértését!
8.  Melyek azok a legfőbb problémák, melyek megoldására az Európai
Bizottság választ kíván adni a jövőben?

10. Ajánlott olvasmányok
Aujean, Michel: e CCCTB Project and the Future of European Taxation.
In Michael Lang, Pasquale Pistone, Josef Schuch, Claus Staringer:
Common Consolidated Corporate Tax Base. Linde Verlag Wien, 2008.
Dr. Békés Balázs: A közvetlen adózás az Európai Unióban. Doktori értekezés,
2012.
Erdős Éva: Az Európai Unió adójoga. eKönyv, Wolters Kluwer Kft., 2013.
Dr. Halustyik Anna (szerk.): Pénzügyi jog 1–2. Budapest, Pázmány Press,
2013.
Helminen, Marjaana: EU Tax Law – Direct Taxation. 2010, IBFD.
Dr. Herich György (szerk.): Nemzetközi adózás. Adózás az Európai
Unióban, II. átdolgozott kiadás, Penta Unió Oktatási Centrum, Penta Unió
Oktatási Centrum, Pécs, 2004.
Michael Lang, Pasquale Pistone, Josef Schuch, Claus Staringer:
Introduction to European Tax Law: Direct Taxation. ird edition,
Spiramus, 2013.
Prof. Dr. B.J.M. Terra, Prof. Mr. P. J. Wattel: European Tax Law. Kluwer,
Deventer, 2008.
 
 
 
 
 
 
 
11. fejezet

Fogyasztóvédelmi politika

   1. A politika rövid leírása, jelentősége

   2. A politika céljai
   3. Történeti háttér, a fogyasztóvédelmi politika fejlődése
   4. Az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikájának jogalapja és
intézményrendszere
   5. Az uniós fogyasztóvédelmi politika általában
   6. Az EU fogyasztói joga
   7. Fogyasztói jogok érvényesítése
   8. Jövőbeni elképzelések a fogyasztóvédelem területén
   9. Ismétlő kérdések
10. Továbbvezető linkek
 
 
 
 
 
 
 

1. A politika rövid leírása, jelentősége

Az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikája eredetileg a belsőpiaci szabályozás
mentén, közvetett módon alakult ki, önálló politikává és szabályozási területté
a Maastrichti Szerződés nyomán vált. A Lisszaboni Szerződés óta a
fogyasztóvédelmi követelményeket a többi uniós politika alakításakor és
végrehajtásakor is gyelembe kell venni. Ezzel párhuzamosan az EU
fogyasztóvédelmi szabályai ma már messze túlmutatnak a fogyasztók
meggyengült szerződésbeli alkupozícióját kiegyensúlyozó szabályokon, a
szűkebb értelemben vett fogyasztói jogokon, és magukban foglalják az ágazati
termék- és élelmiszerbiztonsági szabályokat, az állat- és növény-egészségügyi
szabályokat, a pénzügyi szolgáltatások egyes területeit, az elektronikus
kereskedelmet, a reklámszabályokat, valamint a jogviták bírói és bíróságon
kívüli rendezésének aspektusait.

2. A politika céljai

Az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikája körében a fogyasztói érdekek
érvényesülésének és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítására
törekszik. Ennek céljából a fogyasztók egészségét, biztonságát, gazdasági
érdekeinek védelmét előíró intézkedéseket fogad el, valamint előmozdítja a
fogyasztók tájékoztatáshoz, oktatáshoz és az érdekeik védelmét célzó
önszerveződéshez való jogaik megerősítéséhez.
3. Történeti háttér, a fogyasztóvédelmi politika
fejlődése
A fogyasztói jog és a szabályozását meghatározó politika kialakítása eredetileg
nem szerepelt az Európai Közösség célkitűzései között. A Római Szerződés
egészen a Maastrichti Szerződés bevezette módosításokig nem tartalmazott
olyan rendelkezést, amely jogalkotásra adott volna felhatalmazást a fogyasztói
jog területén. Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés közvetlen utalást a
fogyasztókra tehát egészen 1992-ig nem tartalmazott, csupán érintőlegesen
említette őket a közös agrárpolitika és a versenyjog kapcsán.664
A kereskedelmi korlátokat lebontó piaci integrációt (negatív jog) optimális
esetben a közös feltételeket teremtő piaci szabályozás (pozitív jog) egészíti ki. A
fogyasztói érdekekkel is számoló piaci szabályozás kialakítását azonban a
fogyasztói jogalkotásra felhatalmazó EKSZ-beli rendelkezés hiánya jelenősen
akadályozta. Mivel e kérdések szabályozására kifejezett jogalap nem volt, ez a
Közösség fogyasztói politikája kialakításának is gátat vetett. Ennek ellenére
már a Maastrichti Szerződés előtt is számos olyan intézkedés született, amelyek
fogyasztói jogi, fogyasztóvédelmi kérdéseket tárgyaltak,665 hiszen az EKSZ
akkori 94. cikke666 is lehetővé tette a harmonizációt.667
A Közösség közös politikái között az Európai Unió létrehozásáról szóló
Maastrichti Szerződés (EUSZ) által módosított EKSZ 3. cikkében kapott
először helyet a fogyasztóvédelem, illetve az EUSZ által módosított EKSZ
153. cikke adott kifejezett felhatalmazást a jogalkotásra. E cikk elfogadása
megteremtette a fogyasztóvédelem alkotmányos alapját, és egy autonóm
jogszabályanyag kiépítését is lehetővé tette, megtartva a többségi
döntéshozatalt. A további jogfejlődés első számú motorjává így a Bizottság vált,
amelynek második és harmadik hároméves cselekvési programjai már
egyértelműen a fogyasztói politika közösségi szintű alakítása mellett foglaltak
állást.668
Az 1997-ben elfogadott és a tagállami rati kációs folyamat befejeztével
hatályba lépett Amszterdami Szerződés jelentősen módosította az EKSZ-t, a
Maastrichti Szerződés bevezette a fogyasztóvédelem területén jogalkotásra
felhatalmazást adó 153. cikkét. Az Amszterdami Szerződés módosításai a
jogalkotási alap, döntéshozatali eljárás, jogszabálytípus körében nem
jelentettek meghatározó változást a korábbi EKSZ-hez képest, addig a 153.
cikk újrafogalmazásával, a fogyasztói jogok beemelésével, valamint más
közösségi politikák kialakításakor a fogyasztóvédelmi szempontok
gyelembevételének megkövetelésével tovább önállósítja és hangsúlyozza ezt a
területet, így az egységes fogyasztóvédelmi politika jövőbeni közösségi szintű
kialakításának alapjait fekteti le.
Az Unió fogyasztói politikájának konszolidációját és megerősödését jól jelzi,
hogy sem a Nizzai Szerződés, sem az Alkotmányos Szerződés, valamint később
a Lisszaboni Szerződés (a szükséges átszámozástól eltekintve – EUMSZ) sem
módosította az Amszterdami Szerződés által hatályba léptetett rendelkezéseket.
A Lisszaboni Szerződéssel új alapokra helyezett az Európai Unió
működéséről szóló szerződés (EUMSZ) a fogyasztóvédelmi politikát a
megosztott hatáskörbe tartozó politikák között tartja számon, és erősíti azzal,
hogy a fenti, az Amszterdami Szerződéstől örökölt speci kus szabályozás
mellett az általánosan alkalmazandó rendelkezések között mondja ki, hogy:
„A fogyasztóvédelmi követelményeket gyelembe kell venni az egyéb uniós
politikák és tevékenységek meghatározásakor és végrehajtásakor.”
E rendelkezés a fogyasztói politika függetlenedését, mi több előtérbe
kerülését támasztja alá, annak előírásával, hogy a fogyasztóvédelmi
szempontokat más uniós politikák körében is gyelembe kell venni.
4. Az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikájának
jogalapja és intézményrendszere
Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 169. cikke az alábbi jogalapot
biztosítja a fogyasztóvédelmi kérdések uniós szintű szabályainak kialakítása
céljából.
 
(1)  A fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdítása és a fogyasztóvédelem
magas szintjének biztosítása érdekében az Unió hozzájárul a fogyasztók
egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelméhez, valamint a
tájékoztatáshoz, oktatáshoz és az érdekeik védelmét célzó önszerveződéshez való
jogaik megerősítéséhez.
(2)  Az Unió a következőkkel járul hozzá az (1) bekezdésben említett célok
eléréséhez:
a) a 114. cikk alapján a belső piac megvalósításával összefüggésben elfogadott
intézkedések;
b)  a tagállami politikákat támogató, kiegészítő és gyelemmel kísérő
intézkedések.
(3) Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében, a
Gazdasági és Szociális Bizottsággal folytatott konzultációt követően elfogadja a
(2) bekezdés b) pontjában említett intézkedéseket.
(4)  A (3) bekezdés szerint elfogadott intézkedések nem akadályozzák a
tagállamokat szigorúbb védintézkedések fenntartásában vagy bevezetésében.
Ezeknek az intézkedéseknek összeegyeztethetőnek kell lenniük a Szerződésekkel.
Az intézkedésekről értesíteni kell a Bizottságot.
 
Az EUMSZ 169. cikkének első bekezdése a koherens uniós
fogyasztóvédelmi politika kialakítása szempontjából lényeges. Az új szöveg a
magas szintű fogyasztóvédelem megvalósításakor a fogyasztók egészsége,
biztonsága és gazdasági érdekei mellé a fogyasztók ún. alapjogait is nevesíti. A
fogyasztói jogok beemelése a fogyasztóvédelemről szóló szerződéses
rendelkezésbe a fogyasztói politika új irányát is jelzi. A fogyasztók immár
elismerten a piaci integráció aktív résztvevői. A fogyasztói jogok hangsúlyozása
másrészről tovább függetleníti a kezdetekben a közös/belső piaci program
árnyékában lévő fogyasztói politikát, amelynek önállósulását első lépésben a
Maastrichti Szerződés bevezette jogalkotási alap biztosította. Az EUMSZ a
fogyasztóvédelmi szabályok elfogadásához az ún. rendes jogalkotási eljárást írja
elő, azaz az Európai Parlament számára társ-jogalkotói jogosítványt biztosít.

4.1. Az Európai Unió fogyasztóvédelemmel foglalkozó

intézményei
Az alkotmányos alapok rendezése után a fogyasztóvédelem intézményi formája
is többször átalakult, folyamatosan stabilizálódott. A sokáig különböző
bizottsági főigazgatóságok között hányódó, először 1995-ben Fogyasztói
Politika Szolgálat néven intézményesített fogyasztói politika helyzetén javított,
hogy a 2004-4010 között tevékenykedő Barroso vezette Bizottságban született
először önálló biztosi pozíció a fogyasztóvédelem felügyeletére, aki az
egészségügyi területekkel összevonva felügyeli az Egészségügy és a Fogyasztók
Főigazgatóságát (DG Health and Consumers, DG SANCO). A főigazgatóság
hatásköre az általános fogyasztói ügyletek – mint pl. általános termék- és
szolgáltatásfelelősség, fogyasztói tájékoztatás és jogérvényesítés –,
közegészségügy, állategészségügy, növényegészségügy, élelmiszerbiztonság
kérdéseire terjed ki. A fogyasztói jogok területe 2009-ben átkerült a
Jogérvényesülési Főigazgatósághoz (DG Justice vagy DG JUST). Jelenleg ez a
Főigazgatóság foglalkozik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, a
fogyasztói szerződések és a fogyasztói jogérvényesítés egyes kérdéseivel.
A Bizottság munkáját tudományos bizottságok is segítik, amelyeket 1997-
ben, 2004-ben és 2008-ban is újjászerveztek.669
A Bizottság fogyasztóvédelmi munkáját a tudományos bizottságokon kívül
az alábbi ügynökségek is segítik: Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség,
Európai Gyógyszerértékelő Ügynökség, Európai Betegségmegelőzési és
Járványvédelmi Központ, Közösségi Növényfajta Hivatal, Egészség- és
Fogyasztóügyi Végrehajtó Ügynökség.
4.2. Fogyasztóvédelmi érdekcsoportok
Általánosságban elmondható, hogy az európai fogyasztóvédelmi
érdekképviseletek megjelenése viszonylag újdonság volt az Egyesült
Államokban található, tekintélyes múltra visszanéző szervezetekhez képest. Az
Európai Unió tagállamai között is igen nagy eltérések tapasztalhatóak e
tekintetben: míg az északi államokban erős a fogyasztói öntudat és jól
strukturált az érdekképviselet, addig a mediterrán országokban ez a fajta
hagyomány hiányzik, az újonnan csatlakozó közép- és kelet-európai
államokban pedig a piacgazdaság megjelenésével egy időben kezdett csak
kialakulni a fogyasztók védelmének igénye.
Mivel tagállami szinten is nehézkes a fogyasztói érdekek mentén történő
önszerveződés, európai szinten az érdekek diffúz jellege talán még
nyilvánvalóbb. A fogyasztói érdekeket európai szinten képviselni kívánó nem
kormányzati szervezetekkel670 a Bizottság igen hamar, már 1962-ben
intézményesített kapcsolatot alakított ki a Fogyasztói Kérdések Bizottságának
(Contact Committee for Consumer Questions) létrehozásával. Ezt az európai
fogyasztóvédelmi érdekeket képviselő testületet 1973-ban felváltotta a
Fogyasztók Konzultatív Bizottsága (Consumers’ Consultative Committee), amely
az említett négy szervezet képviselőin kívül független szakértőkből is állt. A
Fogyasztók Konzultatív Bizottságának feladatait 1990-ben a Fogyasztók
Konzultatív Testülete (Consumers’ Consultative Council) vette át, 2003-ban
pedig a Bizottság a 2003/709/EK határozatával elsődlegesen konzultatív
feladatok ellátására felállította az Európai Fogyasztói Tanácsadó Csoportot,671
amelyben az egyes tagállami fogyasztóvédelmi nem kormányzati szervezetek
képviseltetik magukat.

5. Az uniós fogyasztóvédelmi politika általában

Az Unió fogyasztóvédelmi politikája három egymással párhuzamosan
kirajzolódó folyamat eredménye. Egyrészt a piaci integráció létrehozását, és az
ezzel ellentétes tagállami szabályok lebontását célzó negatív jog, közvetve
ugyan, de számos fogyasztóvédelmi kérdést vetett fel. Másrészt a belső piac
közös, pozitív szabályainak kialakításakor szintén felmerültek
fogyasztóvédelmi kérdések, amelyek ugyan a belső piac politikájának örvén, de
áttételesen fogyasztóvédelmi tárgyú szabályok elfogadásához vezettek. A
Maastrichti Szerződéstől kezdve a közvetlen jogalkotásra felhatalmazást adó
jogalap lehetővé tette a koherensen építkező fogyasztóvédelmi politikát és az
annak mentén építkező fogyasztóvédelmi jog kidolgozását. Harmadrészt pedig
a Maastrichti Szerződés előtt a Közösség, lényegében a közvetlen jogalkotásra
felhatalmazást adó jogalap hiánya miatt, egy sor soft law szabályt fogadott el a
fogyasztóvédelem területén, amelyek sorra értékválasztásokat és célkitűzéseket
fogalmaztak meg. Az Unió fogyasztóvédelmi politikája tehát ebből a három
„forrásból” táplálkozik azzal, hogy a Maastrichti Szerződéstől kezdve a
közvetlen jogalkotásra felhatalmazást adó jogalap lehetővé teszi a koherensen
végigvitt fogyasztóvédelmi politika és az annak mentén építkező
fogyasztóvédelmi jog kidolgozását, így a negatív jog, valamint a soft law
alakította fogyasztóvédelmi politika mindinkább háttérbe szorul.

5.1. Fogyasztóvédelmi politika és piaci integráció

A kereskedelmi akadályok és a versenykorlátok eltörlésével (negatív jog)
megvalósuló piaci integráció tekintetében az Európai Unió fogyasztói
politikája három kérdés köré rendezhető:
–  felvetődik egyrészről a fogyasztók választási lehetőségét, tehát az árukínálatot
korlátozó nemzeti szabályok értékelésének problémája,
– másrészről, hogy a piaci integráció folyamata során elismerésre kerülnek-e az
ún. fogyasztói jogok,
–  harmadrészt pedig a piaci integrációt akadályozó nemzeti fogyasztóvédelmi
szabályok megítélésének nehézsége.
Mivel a negatív jog legfőbb alakítója az Európai Unió Bírósága, ezek a
kérdések a Bíróság gyakorlata ismeretében válaszolhatók meg. A pozitív, azaz
uniós szintű szabályozás kialakításával, megvalósítani remélt fogyasztóvédelem
szabályait a következő fejezet ismerteti.
5.1.1. A fogyasztók választási lehetősége

Az Európai Bíróság következetesen képviselte azt az álláspontot, miszerint a

közösségi jog egyik alapvető feladata, hogy a fogyasztók választási lehetőségét
bővítse. Így az árukínálatot korlátozó nemzeti szabályokat az uniós joggal
ellentétesnek ítélte abból a célból, hogy egy hatékonyabb, kiszélesített
kínálattal rendelkező, uniós szintű piac létrejöttét segítse elő.
Ennek alapján a Bíróság egy sor esetben ítélte a Római Szerződésbe
ütközőnek azokat a tagállamközi kereskedelmet gátló nemzeti szabályokat,
amelyek nemzeti termékeket előnyben részesítettek, vagy más hasonlóan
protekcionista hatással bírtak.672 A Bíróság továbbá hangsúlyozta, hogy a
tagállami jogalkotás nem kristályosíthat ki fogyasztói szokásokat oly módon,
hogy ezzel az érintett nemzeti ipar előnyét szolgálja.
Ezt a megközelítést jól tükrözi a De Kikvorsch Groothandel eset,673
amelyben a Bíróság az EUMSZ 34. cikkével674 ellentétesnek találta azt a
holland jogszabályt, amely a holland piacon csak a meghatározott holland
eljárással készülő sör forgalmazását engedte meg, ezzel kizárva az ettől eltérő
eljárással, más hagyományok alapján készülő sör forgalmazását.
A Bíróság joggyakorlatában tehát a fogyasztók választási lehetősége
elsőbbséget élvez a tagállami szabályozással szemben, a kettő összeütközése
esetén a Bíróság a fogyasztók választási lehetőségének nyit utat és az azt
korlátozó tagállami szabályt az uniós joggal ellentétesnek ítéli.675

5.1.2. A fogyasztói jogok

Amellett, hogy a kiszélesülő piacon az „integráció passzív nyerteseként a

fogyasztónak, joga” van árukhoz és szolgáltatásokhoz jutni, az Európai Bíróság
gyakorlatában a fogyasztó az integráció aktív szereplőjeként is megjelenik. Ezt
támasztja alá a GB-INNO-BM v. Confederation du Commerce Luxembourgeois
eset676 is, amelyben a Bíróság az áruk áráról való tájékoztatás kereskedők általi
kikötését korlátozó luxemburgi szabályt az uniós jogba ütközőnek mondta és
megállapította, hogy a fogyasztót, mint gazdaságilag aktív migránst megilleti a
belépés, a tartózkodás és a diszkriminációmentesség joga. Az integrációhoz
kapcsolódó fogyasztói jogok így már az eredeti Európai Közösséget létrehozó
Szerződésből is levezethetők voltak, ám azok átfogó kodi kációjára csak jóval
később került sor.677

5.1.3. A tagállami fogyasztóvédelmi szabályok értékelése

Az előbbiekben szó volt arról, hogy a fogyasztók választási lehetőségének és az

árukínálat kiszélesítésének érdekében az ezeket korlátozó nemzeti
jogszabályokat az Európai Bíróság következetesen az EKSZ-be ütközőnek
ítélte. Felvetődik azonban a kérdés, hogyan értékelendők azok a tagállamok
közötti kereskedelmet akadályozó, így az árukínálatot is korlátozó nemzeti
szabályok, amelyeket a tagállam a fogyasztók védelmének indokával fogadott
el. A piaci integrációt megvalósító, a tagállamok közötti kereskedelmi
akadályokat eltörlő negatív jog alkalmazása azt kívánja a Bíróságtól, hogy
olyan nemzeti fogyasztóvédelmi szabályok indokoltsága felől ítélkezzen,
amelyek a fogyasztók választási lehetőségét szűkítik.678 Ezekben az esetekben
az uniós jogba ütköző nemzeti szabály elutasítása korántsem olyan egyértelmű.
A tagállamok két módon igazolhatják a piaci integrációt, pontosabban az
áruk és szolgáltatások szabad mozgását akadályozó fogyasztóvédelmi
szabályaikat.
Egyrészt hivatkozhatnak az EUMSZ 36. cikkének679 az emberek, állatok
és növények életének és egészségének védelméről szóló kitételére, azonban a
Bíróság igen szkeptikus az egészségvédelmi szabályokkal szemben, és eddigi
gyakorlata szerint ez alapján csak azokban az esetekben ad helyet a nemzeti
szabályoknak, amelyekben valódi, tudományosan alátámasztott kétségek
merülnek fel egy termék biztonságával kapcsolatban.680
A másik lehetőség, amelyre hivatkozva a tagállam a kereskedelmet
egyébként korlátozó, de a 36. cikk alá nem eső nemzeti szabályt fenntarthatja,
az ún. Cassis de Dijon formula,681 amelynek lényege, hogy a Bíróság
megengedhetőnek tartja egyes tagállami szabályok (általában technikai jellegű
rendelkezések) fenntartását, amely egyes termékeket kizár ugyan a piacról, de
ez olyan jogszerűen védett érdek indokával igazolható, amely más, a
kereskedelmet kevésbé korlátozó intézkedéssel nem érvényesíthető. A kötelező
követelmények (mandatory requirements) érvényesítése szempontjából fontos
megfontolással a Bíróság nem a piaci integráció iránti elkötelezettségét vonta
vissza, hanem teret engedett olyan érdekek védelmének, amelyek
fontosságukat tekintve meghaladják a piac liberalizációjának célkitűzését.682
Az áruk és szolgáltatások szabad mozgását akadályozó nemzeti szabályok
leépítését célzó negatív jog már nemcsak az integráció végső nyerteseként
ismeri el a fogyasztókat, hanem érdekeik védelmét mintegy beemeli a
piacteremtés folyamatába azáltal, hogy az integrációs folyamatot egyébként
akadályozó, de nem diszkriminatív nemzeti jogszabályok fenntartását
mérlegelés tárgyává teszi a kötelező követelmények (mandatory requirements)
érvényesítése szempontjából, amelybe a fogyasztóvédelem is beletartozik.683
A nemzeti szabály értékelése a kötelező követelmények (mandatory
requirements) szempontjából azonban nem mindig egyértelmű. A Drei Glocken
avagy a Durumbúzából készült tészta esete684 és a Clinique eset685 jól
példázzák a jogszerű és jogellenes nemzeti szabályok közötti szürke zónát és
azt, hogy milyen nehézségeket okoz a sajátos, adott esetben kulturális üzenetet
tartalmazó tagállami szabály gyelembevétele. Ennek kapcsán felvetődhet a
kritika, hogy a Bíróság a kereskedelmi gyakorlat megítélésekor egyes nemzeti
ismérveket elmulaszt gyelembe venni, még annak a kockáztatásával is, hogy
ez olykor néhány fogyasztó megtévesztéséhez is vezethet. A Bíróság
ugyanakkor a fogyasztókat kifejezetten félrevezető, manipulatív vagy agresszív
piaci gyakorlatot tiltó nemzeti szabályokat, legyenek azok ellentétesek az áruk
és szolgáltatások szabad mozgásával, következetesen fenntarthatónak fogadja
el.
Összefoglalva a piaci integráció fogyasztói politikáját, az Európai Bíróság
következetesen az uniós joggal ellentétesnek ítélte és ítéli meg a fogyasztói
választékot korlátozó nemzeti szabályokat. A Bíróság továbbá a fogyasztót a
piaci integráció aktív szereplőjének ismeri el, akit a mozgásszabadsághoz
kapcsolódó jogok illetnek meg. A kereskedelmet akadályozó nemzeti
fogyasztóvédelmi szabályoknak az uniós joggal való összhangját a Bíróság a
Cassis de Dijon formula és az EUMSZ 36. cikkének alkalmazásával ítéli meg,
amelynek eredményeképpen egyes nemzeti fogyasztóvédelmi szabályokat a
Bíróság fenntarthatónak fogad el annak ellenére, hogy azok a tagállamközi
kereskedelmet akadályozzák.

5.2. Fogyasztóvédelmi politika és piaci szabályozás

Egészen a Maastrichti Szerződésig a szisztematikusan építkező, határozott
szabályozási elképzeléseket tükröző fogyasztóvédelmi jogszabályok
megalkotásának legfőbb akadálya a kifejezett jogalap hiánya volt. Mindezek
ellenére az 1970-es évektől kezdve közvetett módon ugyan, de igen tekintélyes
mennyiségű jogszabály látott napvilágot, amelyek a fogyasztók biztonságát,
egészségét és gazdasági érdekeit védik, valamint a fogyasztók megfelelő
tájékoztatását biztosítják. Másrészről a közös/egységes belső piaci program
keretében megvalósuló piaci integráció is felvetett a fogyasztói joggal és
fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdéseket, amelyekre a Közösségnek választ
kellett találnia, ilyen összefüggésben fogadták el például, a megtévesztő
reklámról szóló 84/450/EGK tanácsi irányelvet,686 a házaló kereskedelemről
szóló 85/577/EGK tanácsi irányelvet687 és a termékfelelősségről szóló
85/374/EGK tanácsi irányelvet.688 A közvetett módon kirajzolódó joganyag
és joggyakorlat azonban egységes, meghatározott értékválasztás mellett haladó
politikát azonban nem tükrözött.
Az 1986-ben aláírt és 1987-ben hatályba lépett Európai Egységes Okmány
célkitűzése az integrációs folyamat felgyorsítása és az abból következő gazdasági
előnyök realizálása volt. Az integráció elmélyítése érdekében az Okmány
melléklete több mint 300 irányelv elfogadását írta elő 1992-es határidővel, új
lendületet adva a jogharmonizációs vitáktól kissé elfáradni látszó jogalkotási
programnak. Az Egységes Okmány technikai vonatkozásban is meggyorsította
a jogharmonizációs folyamatot, mivel a 95. cikk bevezetésével lehetővé tette a
harmonizációs javaslatok többségi szavazással történő elfogadását. Jóllehet az
Egységes Okmány több vonatkozásban módosította az EKSZ-t, a
fogyasztóvédelemmel közvetlenül nem foglalkozott, így az továbbra is a belső
piac kiépítését szolgáló jogharmonizációs folyamaton689 és a soft law-n
keresztül nyerhettek szabályozást.
A piac szabályozásakor felmerülő egyes fogyasztói jogi és fogyasztóvédelmi
kérdéseket így kifejezett jogalkotási alap híján mintegy a közös piaci
feltételeket létrehozó jogalkotási folyamat melléktermékeként szabályoztak. A
jogalkotásra felhatalmazó szerződéses rendelkezés hiánya és a jogharmonizáció
minden nehézsége ellenére fogadtak el fogyasztói kérdéseket tárgyaló közösségi
szabályokat, a szabályozási tárgyak megválasztása azonban nem tükröz
egységes, következetes fogyasztói politikát.
5.3. Fogyasztóvédelmi politika és soft law
A piaci szabályozás/jogharmonizáció fogyasztói politikájával párhuzamosan az
1970-es évektől kezdve a Közösség számos fogyasztóvédelemmel foglalkozó
soft law intézkedést fogadott el, amelyek szintén a Közösség fogyasztói
politikájának alakítói voltak.690 Jóllehet a Tanács állásfoglalásai ún. „soft law”-
nak minősülnek, és az EUMSZ 288. [a korábbi EKSZ 189.] cikke alapján
nincs kötelező erejük, vitathatatlan, hogy hozzájárultak a fogyasztóvédelem
fokozatos térnyeréséhez, többek között például azzal, hogy az Európai Bíróság
ítéleteiben ugyanis hivatkozott ezekre a normákra, mint ahogy azt tette is a
GB-INNO-BM esetben, utalva a Tanács 1981-es határozatára.691
A Közösség fogyasztói jogi, fogyasztóvédelmi elképzeléseit megfogalmazó
soft law nem egy esetben volt egy-egy jogszabály megalkotásának
„ötletgazdája” és az uniós jogszabályok preambulumukban meg is emlékeznek
a hajdani soft law formában megjelent szándékokról. A Maastrichti Szerződés
előtt azonban a soft law elképzelések és a végül elfogadott jogszabályok között
teljes összhangot, vagy a szigorúan a soft law alapján építkező jogalkotást
azonban túlzás volna feltételezni. A koherens és önálló fogyasztói politika
kialakításának elsődleges akadálya természetesen továbbra is a jogalkotásra
felhatalmazást adó szerződéses rendelkezés hiánya volt, de maguk a soft law
rendelkezések sem épültek egymásra.
Az önálló uniós fogyasztóvédelmi politika kialakítása érdekében a
Maastrichti Szerződést követően, a koherens, egymásra építkező szabályozási
elképzelések megvalósítását konkrét célkitűzéseket tartalmazó az Európai
Parlament és a Tanács által elfogadott határozatok és a Bizottság által kiadott
többéves cselekvési programok kidolgozásával igyekeztek előmozdítani.692
Az Európai Bizottság 2005. április 6-án fogadta el a 2007–2013 közötti
időszakra vonatkozó Egészség és fogyasztóvédelmi politikájáról szóló
közleményét693 és benyújtotta az Egészség és fogyasztóvédelem 2007–2013
időszakára vonatkozó közösségi cselekvési programról szóló javaslatát a Tanács
és az Európai Parlament részére, amit a Tanács és a Parlament 2006. december
18-án fogadott el.694 A 2007–2013 stratégia a korábbi fogyasztóvédelmi
stratégiákkal szemben jelentős jogalkotási programot nem tartalmaz, hanem a
fogyasztói biztonság és az egészségvédelem területének összevonásával az addig
párhuzamosan futó közösségi tevékenységnek nemcsak az összehangolására,
hanem az együttes kezelésére tett kísérletet. A 2007–2013 stratégia emellett a
fogyasztóvédelem terén a meglévő jogszabályok további konszolidációjára, a
vitarendezés és a jogérvényesítés megkönnyítésére, a jogszabályok tagállami
alkalmazásának nyomkövetésére és hatásvizsgálatára törekedett. Ebben az
időszakban született meg az egyes meghatározott fogyasztói ügyletek során
alkalmazandó egységes Fogyasztói Jogi Irányelv, amely több, már hatályban
lévő fogyasztóvédelmi irányelvet konszolidál, azaz módosít, illetve
egybefoglal.695 A fogyasztói jogérvényesítés területén e stratégia mentén
fogadták el a Fogyasztói alternatív vitarendezési irányelvet696 és a Fogyasztói
online vitarendezési irányelvet,697 valamint a Fogyasztói érdekek védelme
érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló
irányelvet,698 amelyek mind az európai fogyasztók jogérvényesítési
lehetőségeit javítják.
Az Európai Bizottság az EU versenyképességének általános javítására
törekvő Európa 2020 keretébe helyezve 2012-ben közleményt fogadott el Az
európai fogyasztóügyi stratégia: a fogyasztói bizalom növelése és a növekedés
fellendítéséről.699 A jelen időszakra vonatkozó stratégia, döntő mértékben
különbözik a korábbi szabályozáspolitikai elképzelésektől, mivel a
fogyasztópolitikát, mint az Európa 2020 célkitűzéseinek egyik alapvető
eszközét közelíti meg. Így megfordul a korábbi logika, amely mindeddig a
hatékony belső piaci működéstől várta a fogyasztók magasabb védelmét, most
pedig abból kiindulva, hogy „a virágzó piac titka a fogyasztói bizalom”,700
gyakorlatilag a magas szintű biztonságot és védelmet élvező uniós
fogyasztóktól várja a belső piac fellendülését.

6. Az EU fogyasztói joga

A fogyasztóvédelem és a fogyasztói jogok területét érintő uniós jogszabályokat
igen sokféleképpen lehetne csoportosítani. Egyes jogszabályok a fogyasztók
egészségével és biztonságával kapcsolatosak, mások a fogyasztók gazdasági
érdekeit érintik. Egyes szabályok közjogi, mások magánjogi jellegűek. A
jogszabályok egy csoportja meghatározott magatartásokat tilt vagy az ügyletek
tartalmát szabályozza, más esetekben pedig kevésbé beavatkozó jellegű
ellenőrzést valósít meg az információszolgáltatás puszta megkövetelésével. A
jogszabályok végrehajtása vagy egy külön meghatározott mechanizmus útján
történik, vagy pedig egyszerűen a tagállami hatóságokra van bízva, hogy a
kérdéses jogszabályt megfelelően és hatékonyan ültessék át nemzeti jogukba.
Az uniós fogyasztóvédelmi szabályozás három különböző szabályozási
technikát alkalmaz, illetve ötvöz: a szerződés körülményeinek szabályozása, a
szerződés tartalmába történő beavatkozás, végső esetben pedig a szerződés
megszüntetése, melyekkel a fogyasztó helyzetét kívánják javítani.
A szerződéskötés körülményeinek szabályozása és ezen belül is a kereskedő
tájékoztatási kötelezettségének részletes előírása az uniós fogyasztóvédelmi jog
egyik legrégebbi és leginkább bevált szabályozási technikája. Először az
üzlethelyiségeken kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről
szóló irányelv701 alkalmazta szisztematikusan ezt a technikát, azzal, hogy
magát a kereskedelmi gyakorlatot – házaló kereskedelem – nem tiltotta; a felek
szabadon köthetnek ügyleteket ezen a módon az általuk jónak látott feltételek
alapján, az uniós jog mindössze a szerződéskötés körülményeit határozza meg
úgy, hogy a szerződéskötést megelőző fázisban kötelezővé teszi a fogyasztó
részletes tájékoztatását, pl. az elállás jogáról, amelyet a fogyasztó a szerződés
megkötését követő időszakban gyakorolhat. E szabályozási technika
segítségével a szerződéskötés idejére a fogyasztók védelme céljából, részükre
meghatározott információ szolgáltatását írják elő.
A szerződéskötés előtti szakasz átláthatóságának javítását gyakran egészíti ki a
szerződéskötés utáni szakaszban nyújtott védelemmel, amelynek egyik
látványos példája az ún. cooling off időszak, amely alatt a fogyasztó elállhat a
már létrejött szerződéstől. Ez a szabályozási technika nem avatkozik be
közvetlenül a kereskedő és a fogyasztó között lejátszódó alkufolyamatba. Azt a
meggyőződést tükrözve, hogy a fogyasztó és kereskedő közötti egyensúly-
eltolódást megfelelően korrigálja, ha a fogyasztó az alkufolyamat során több
információt, ezt követően pedig több időt kap a létrehozni kívánt ügylet
következményeinek mérlegelésére.
E technika előnye is abban a jellemzőjében áll, hogy nem avatkozik be a
szerződő felek autonómiájába úgy, ahogyan azt más, a későbbiekben bővebben
tárgyalt szabályozási mód teszi, amely egyes szerződésfajtákat vagy szerződéses
klauzulákat egyszerűen megtilt. Így a fogyasztók választási lehetőségét, a
fogyasztók rendelkezésére álló áru/szolgáltatás kínálatot nem szűkíti, hanem az
alkufolyamatot segíti elő. Ugyanakkor azoknak az alkufolyamatoknak a
szabályozására, amelyek alapvetően a felek alkupozíciójának
egyenlőtlenségéből indulnak ki, ez a technika nem alkalmas, hiszen a fogyasztó
a számára kötelezően rendelkezésre bocsátott többletinformáció birtokában
sem kerül olyan alkupozícióba, hogy tisztességes ügyletet köthessen. Mi több, a
fogyasztó részére kötelezően szolgáltatott információ előírása ezt az
alkupozícióbeli különbséget legitimálná, miközben a fogyasztók számára
nyújtott védelem nem elégséges.702
A fogyasztói szerződések tartalmába közvetlenül beavatkozó szabályozási
technika meghatározott tartalmú rendelkezések szerződésekbe foglalását, illetve
bizonyos tartalmú rendelkezések tilalmát írja elő. Így gyakorlatilag a felek
ügyleti szabadságának bizonyos korlátozásával, a fogyasztó szerződésbeli
pozíciójának javítása érdekében egyoldalúan beavatkozva törekszik a szerződést
kötő felek alkuhelyzetének kiegyensúlyozására. A Bizottság szabályozási
elképzelései a szerződések tartalmának ellenőrzésével megvalósuló
fogyasztóvédelem tekintetében először az alábbiakban tárgyalt, a fogyasztói
szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló irányelv keretei között valósult
meg.
Az indokolás nélküli elállási jog kógens előírása a felek szerződési
autonómiába legjobban beavatkozó szabályozási mód. Az elállási jog magának
az alapul fekvő szerződésnek a megszüntetésére biztosít lehetőséget. E
szabályozási technikát az indokolja, hogy a fogyasztók szempontjából
különösen kockázatosnak tartott ügyeletek körében – távollevők között vagy
üzlethelyiségen kívül kötött szerződések – szükséges a fogyasztó számára e
végső eszközt, azaz a fogyasztói ügylet megszüntetését lehetővé tenni. A
fogyasztó így szabadulni tud az eleve gyengébb pozícióból kötött kötelmektől.
Az uniós fogyasztóvédelmi szabályozás e technikát először a távollevők között
kötött szerződésekről szóló irányelvben alkalmazta, azonban ott
minimumszabályozást írt elő a tagállamok számára.
A továbbiakban az egyes uniós szinten szabályozott fogyasztóvédelmi
kérdéseket mutatjuk be, a szabályozási tárgyuk, illetve szabályozási módszerük
alapján kiemelkedő jogszabályok részletesebb ismertetése következik.
6.1. Fogyasztói jogok

6.1.1. Irányelv a fogyasztói jogokról

Szabályozási igény
A fogyasztók jogairól szóló 2011/83 irányelv703 a meglévő uniós
fogyasztóvédelmi jogszabályok egyszerűsítését és kiegészítését célzó
felülvizsgálatának eredménye. Az egyszerűsítést az új irányelv számos
részterületet felölelő jogszabály egybefoglalásával kívánja megoldani, amelynek
eredményeképpen egyes szabályokat hatályon kívül helyez.704 A meglévő
joganyag kiegészítése és korszerűsítése azért volt szükséges, mert a fogyasztói
jogok uniós szabályozása minimumharmonizáció keretében valósult meg,
engedve a szigorúbb, azaz a fogyasztók védelmét magasabb szinten biztosító
tagállami szabályok megtartását. Ez összességében oda vezetett, hogy az Unión
belül valójában széttagolt szabályozás jött létre, amely a határokon átnyúló
kereskedelmet folytatni kívánó vállalkozások számára megnehezítette a
szabályok betartását. A Bizottság érvelése szerint a „széttagoltság belső piacra
vonatkozó következménye, hogy a vállalkozások idegenkednek a határokon
túli értékesítéstől, ami viszont csökkenti a fogyasztók jólétét. Ha a fogyasztók
nem jutnak versenyképes határon túli ajánlatokhoz, akkor nem tudják teljes
mértékben kihasználni a belső piac nagyobb választékban és kedvezőbb
árakban megnyilvánuló előnyeit. A fogyasztók bizalmatlanok a határon túli
vásárlásokat illetően.”705 Az új irányelv ezért a fogyasztók számára szerződéses
jogokat biztosító uniós joganyagot – üzlethelyiségen kívül kötött
szerződésekről szóló 85/577/EGK irányelv, a fogyasztókkal kötött
szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK
irányelv, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 97/7/EK irányelv, a
fogyasztási cikkek adásvételéről és a kapcsolódó jótállásról szóló 1999/44/EK
irányelv – felülvizsgálta és egyetlen horizontális jogi aktusba foglalva a közös
vonatkozásokat rendszerezett formában szabályozza. Az egységes szabályozás
így felváltja és korszerűsíti a korábbi több elemből álló szabályozást, feloldja az
ellentmondásokat és pótolja a hiányosságokat.
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv a fogyasztók tájékoztatása tekintetében általános szabályokat
fogalmaz meg és külön rendelkezéseket tartalmaz a távollévők között vagy az
üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekre és az ezektől eltérő szerződésekre.
706 Fontos újítás, hogy az irányelv hatálya kiterjed a szerződés alapján történő
víz, gáz, villamos energia vagy távfűtés szolgáltatására is.
A fogyasztók általános tájékoztatása tekintetében az irányelv kimondja,
hogy a fogyasztót mindaddig nem köti a szerződés vagy annak megfelelő
ajánlat, amíg a kereskedő egyértelműen és közérthető módon tájékoztatást
nem nyújt: az áru vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, a kereskedő
azonosító adatairól, az áru vagy szolgáltatás adóval növelt teljes áráról, a zetés,
a szállítás és a teljesítés feltételeiről, a szavatosságra és jótállásra vonatkozó
kötelezettségről, a szerződés időtartamáról, a digitális tartalom működéséről, a
digitális tartalom hardverrel és szoftverrel való bármilyen vonatkozó
interoperabilitásáról, feltéve hogy ezek az információk a körülmények alapján
nem nyilvánvalóak (5. cikk).
Az irányelv két kitételt fűz a fent felsorolt tájékoztatási kötelezettséghez. A
tagállamok egyrészt megállapíthatnak a fentieknél szigorúbb szabályokat a
fogyasztók tájékoztatása körében. Ugyanakkor a tagállamoknak lehetőségük
van a fenti kötelezettség alól a mindennapi élet olyan ügyleteit kivenni,
amelyek közvetlenül a szerződéskötés időpontjában teljesülnek. Az irányelv e
két rendelkezése jelentősen eltér a Bizottság eredeti szándékától, azaz a
széttagolt tagállami szabályozás felszámolásától.
Ha a kereskedő az elállási jogról elmulasztott tájékoztatást adni a fogyasztó
részére, az elállási időszak az eredeti elállási időszak lejárta után 12 hónappal jár
le.
Az elállási jog gyakorlásakor a fogyasztó az elállási időszak lejárta előtt
tájékoztatja a kereskedőt a szerződéstől való elállásra vonatkozó döntéséről. Az
elállási jog gyakorlása megszünteti a felek kötelezettségeit vagy a teljesítésére
vagy a szerződés megkötésére vonatkozóan. Az elállási jog gyakorlása esetén a
kereskedő késedelem nélkül, de minden esetben legkésőbb attól a naptól,
amikor értesül az állásról, visszatéríti a fogyasztó által meg zetett teljes
összeget, beleértve adott esetben a szállítás költségeit is. Adásvételi szerződések
esetében a kereskedő mindaddig visszatarthatja a visszatérítést, amíg vissza nem
kapta az árut, vagy amíg a fogyasztó bizonyítja, hogy azt visszaküldte.
 Elállás esetén a fogyasztó köteles indokolatlan késedelem nélkül, de minden
esetben legkésőbb az elállásra vonatkozó döntéséről szóló értesítéstől számított
14 napon belül, visszaküldi az árukat vagy átadja azokat a kereskedőnek és
ennek költségeit viseli.
A tájékoztatási kötelezettségen és az elállási jogon kívül az irányelv további,
a fogyasztók szerződésbeli helyzetét erősítő rendelkezéseket alkalmaz a szállítás,
a zetés, a kapcsolattartás és a kárveszély átszállásával kapcsolatban. A szállítás
tekintetében az irányelv felmondási jogot biztosít a fogyasztónak, amennyiben
a kereskedő az árut a határidő elmulasztását követő póthatáridőn belül sem
szállítja ki. A fogyasztót azonnali felmondási jog illeti meg továbbá, ha a
kereskedő megtagadta az áru kiszállítását, illetve az időben történő kiszállítás az
összes körülmény gyelembevételével alapvető fontosságú. A zetési eszközök
kapcsán az irányelv megtiltja, hogy a kereskedő a zetési mód igénybevétele
után zetendő díjat meghaladó egyéb díjat terheljen a fogyasztóra. A kárveszély
csak akkor száll át a fogyasztóra, amikor az árut birtokba vette. A
kereskedőnek ezen túlmenően telefonos kapcsolattartást kell biztosítani,
amelynek díja az alapdíjat nem haladhatja meg.
 
Szabályozási technika
A Fogyasztói Jogi Irányelv a tájékoztatási kötelezettség előírásával, a távollévők
között, valamint az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében pedig az
igen részletes szabályozással és a nem követés esetén szankciók kilátásba
helyezésével kívánja a fogyasztó helyzetét javítani. A tájékoztatási kötelezettség
részletes szabályozásával az irányelv a szerződéskötés körülményei tekintetében
törekszik a fogyasztót a kereskedővel, ha nem is azonos alkupozícióba, de
legalábbis megközelítőleg egyenrangú fél helyzetébe hozni. Az irányelv a
tájékoztatási kötelezettség, különösen a távollévők között vagy üzlethelyiségen
kívül kötött szerződések esetében, aprólékos körülírásával számos olyan
rendelkezést tartalmaz, amely a fogyasztót a számára hátrányos kereskedelmi
módoktól akként védi meg, hogy magát a létrehozni kívánt szerződés
tartalmát az irányelv érdemben befolyásolná. Az irányelv pl. megszünteti a
rejtett internetes díjakat és költségeket, mivel a fogyasztót a díjakról kötelezően
tájékoztatni kell és a fogyasztónak meg kell erősítenie, hogy a díjakról szóló
tájékoztatást tudomásul vette. Internetes vásárlás esetén tilos pl. előre kipipált
négyzeteket használni és ezzel egyéb árukat vagy szolgáltatásokat felkínálni,
ezzel szemben pontosan tájékoztatni kell a fogyasztót, hogy ezek további áruk
vagy szolgáltatások.
A Fogyasztói Jogi Irányelv a zetési mód, a szállítás, a telefonos
kapcsolattartás stb. vonatkozásában nem csupán a szerződéskötés körülményei
és az alkufolyamat tekintetében nyújt garanciákat (tájékoztatási kötelezettség,
cooling off időszak stb.), hanem a szerződő felek szabadságát behatárolva
kötelezően előír meghatározott tartalmú, a felek által kötött szerződésbe
kötelezően belefoglalni rendelt, illetve annak hiányában is őket kötelező
rendelkezéseket. A bizonyítási teher megfordítása – pl. a tájékoztatási
kötelezettség vagy a határidők betartásával kapcsolatban – ugyanezt a célt
szolgálja.
A Fogyasztói Jogi Irányelv a korábbi szabályozási konstrukciót javarészt
átemelte, azonban az elállási jogot 14 napos időszakra biztosítja a korábbi 8
nappal szemben, és bár több kivételt enged az elállási jog gyakorlása alól, nem
minimumszabályozásra törekszik, hanem a tagállami jogszabályok teljes
harmonizációját valósítja meg. Így a Fogyasztói Jogi Irányelvnél sem
megengedőbb, sem szigorúbb tagállami szabályozás nem maradhat fenn.
6.1.2. Irányelv a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen
feltételekről

A Tanács 1993. április 5-i 93/13/EGK irányelve a fogyasztókkal kötött

szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről707 volt az első olyan
közösségi jogszabály, amely a felek által kötött szerződés tartalmát szabályozta a
fogyasztók védelme céljából. Az irányelv amellett, hogy beavatkozott a
fogyasztók kötötte egyes szerződéses rendelkezések tartalmi kérdéseibe és
ezáltal a felek szerződéskötési szabadságát tulajdonképpen korlátozta,
magánjogi, azaz szerződésjogi tárgya következtében erőteljesen beavatkozott a
különböző nemzeti magánjogi szabályrendszerekbe is.
 
Szabályozási igény
A fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeinek szabályozása során a
szabályozás szükségessége folyamatosan vita tárgyát képezte. Az érvek, amelyek
a harmonizációt alátámasztják, a következők: a különböző tagállami szabályok
és szabályozási módszerek a közös piac működését és a versenyt
akadályozhatják, mivel a fogyasztók saját nemzeti jogrendjükön kívül más
jogrendszereket nem ismernek, ez visszatarthatja őket attól, hogy más
államokban vásároljanak. A közös szabályok minden tagállamban ugyanazt a
minimum védelmet biztosítják a fogyasztók számára, ezáltal segítik elő a
vásárlást külföldön (cross border shopping).
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv központi eleme, alapvető szabályozási célja, hogy a fogyasztót az
eladóval vagy a szállítóval kötött szerződésben foglalt tisztességtelen feltétel ne
kötelezze (6. cikk).
Tisztességtelennek minősül az a szerződéses feltétel, amely:
„…a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő
jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó
kárára” (3. cikk).
 Az irányelvhez csatolt függelék olyan szerződéses rendelkezéseket sorol fel,
amelyek tisztességtelenek lehetnek: olyan szerződéses feltétel, amely
aránytalanul magas összegű kártérítést ír elő a kötelezettségeit teljesíteni nem
tudó fogyasztó kárára; olyan, a fogyasztót visszafordíthatatlanul kötelező
szerződéses feltétel, amelyet valójában nem volt módja a szerződés megkötése
előtt megismerni; olyan szerződéses feltétel, amely lehetővé teszi, hogy az eladó
vagy a szállító a szerződés rendelkezéseit a szerződésben külön meghatározott
érvényes indok nélkül módosítsa.
Az irányelv tehát nem határozza meg, melyek azok a szerződéses feltételek,
amelyek minden körülmények között tisztességtelennek minősülnek (fekete lista),
sem azokat, amelyek nem minősülnek tisztességtelennek (fehér lista). A függelék
felsorolása ún. szürke listának nevezhető, az irányelv a nemzeti bíróságokra
bízza a megtámadott szerződéses rendelkezés minősítését.
Az új Fogyasztói Jogi Irányelv tárgyalása során volt szándék a minden
körülmények között tisztességtelennek minősülő szerződési feltételek felsorolására,
azaz egy „fekete listára”, ez végül nem vált az elfogadott irányelv részévé.
A tagállami bíróságok e függeléket iránymutatásként alkalmazva ítélik meg a
kérdéses szerződéses feltétel tisztességtelen voltát, mégpedig
„azon áruk vagy szolgáltatások természetének a gyelembevételével (…),
amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés
megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre.” (4. cikk)
Ezzel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy a függelék felsorolta esetek
alapján egyetlen egy szerződéses rendelkezés sem minősül automatikusan
tisztességtelennek, ennek eldöntése a tagállami bíróságok feladata és ebben a
tekintetben igen széles körű mérlegelési lehetőség áll rendelkezésükre.708 Az
irányelv ugyanakkor kifejezetten kizárja a szerződésben meghatározott ár
tisztességtelen voltára történő hivatkozást. Ez egyrészt vitatható, hiszen az ár a
szerződés olyan központi eleme, amelyet a fogyasztó egyes esetekben
egyáltalán nem tud befolyásolni, így ebből a szempontból helyzete védtelen,
másrészt viszont igen káros volna, ha a bíróságok döntenének a különböző
szerződéses viszonyok és a piac által meghatározott ár felől.709 Ezt a
megoldást az új Fogyasztói Jogi Irányelv is megfelelően átveszi.
Az irányelv tárgyi hatálya a fogyasztói szerződésekre terjed ki (1. cikk),
amelyek a fogyasztó és az eladó vagy szállító között jöttek létre. Továbbá e
szerződések körében is az irányelv csak azokra a rendelkezésekre
alkalmazandó, amelyeket nem egyedileg fogadtak el (3. cikk). Minden esetben
nem egyedileg elfogadottnak minősül az előre kikötött szerződéses
rendelkezés, amelynek tartalmát a fogyasztónak így nem állt módjában
befolyásolni, különösen az előre megszövegezett általános szerződési feltételek.
A szerződés tartalmába történő beavatkozás fontos korlátjáról árulkodik ez a
rendelkezés, hiszen a szerződések tartalmának ellenőrzését, így a felek
szerződési szabadságának korlátozását csak abban az esetben látja indokoltnak
a jogalkotó, ha a szerződéskötés során az alkufolyamat egyszerűen hiányzik,
mivel az egyik fél olyan feltételeket szab, amelyeket a másik félnek (a
fogyasztónak) nem áll módjában befolyásolni.710
Eredetileg a 93/13/EGK irányelv minimum harmonizációt valósított meg,
azaz a tagállamok az irányelvnél szigorúbb nemzeti szabályaikat
fenntarthatták, azonban a Fogyasztói Jogi Irányelv immár teljes harmonizációt
ír elő, azaz az abban foglaltakhoz képest szigorúbb nemzeti szabályozás sem
alkotható.

6.1.3. Irányelv a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak

egyes vonatkozásairól

Szabályozási igény
A Bizottság szabályozási elképzelései a szerződések tartalmának ellenőrzésével
megvalósuló fogyasztóvédelem tekintetében nem merültek ki a fogyasztói
szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló irányelv elfogadásával. 1993-ban a
Bizottság kiadta a fogyasztói áruk jótállásáról és vásárlás utáni javításáról szóló
Zöld Könyvét, amely a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeinek
negatív szabályozása helyett pozitív szabályozást alkalmaz, úgy, hogy a
fogyasztói szerződések tekintetében alapvető védelmi rendelkezések meglétét
követeli meg. Ennek nyomán született meg az Európai Parlament és a Tanács
1999. május 25-i 1999/44/EK irányelve a fogyasztási cikkek adásvételének és a
kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól, amelyet az új Fogyasztói Jogi
Irányelv módosított.
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv harmonizált szabályokat teremt a szerződésszerűség, a szerződésnek
való megfelelés hibája és a jótállás körében gyakorolható fogyasztói jogok
terén, azzal, hogy a tagállamok szigorúbb nemzeti szabályaikat fenntarthatják.
Az irányelv kimondja, hogy az eladó felel a fogyasztási cikk átadásának
időpontjában meglévő minden hibáért, így szerződésnek való megfelelés hibája
esetén a fogyasztó jogosult akár a fogyasztási cikk szerződésszerű állapotának
kijavítás vagy kicserélés formájában történő térítésmentes helyreállítására.
Amennyiben a kijavítás vagy kicserélés lehetetlen vagy aránytalan, és nem
csekély mértékű hibáról van szó, úgy a fogyasztó kérheti a vételár megfelelő
leszállítását, vagy az adott fogyasztási cikk vonatkozásában elállhat a
szerződéstől (3. cikk). Az irányelv visszkereseti igényt biztosít az utolsó eladó
számára a gyártó, a szerződésláncban őt megelőző korábbi eladó vagy más
közvetítő cselekménye vagy mulasztása esetére, amennyiben az utolsó eladó
felelt a fogyasztóval szemben (4. cikk). A jótállás körében az irányelv
kimondja, hogy az a jótállási nyilatkozatban és a kapcsolódó reklámban
meghatározott feltételekkel köti annak vállalóját. A jótállás nem érintheti a
fogyasztót a fogyasztási cikkek adásvételét szabályozó hatályos nemzeti jog
szerint törvényen alapuló jogokat, világosan és közérthetően meg kell
határoznia a jótállás tartalmát és igénybevételének lényegi feltételeit (6. cikk).
Az irányelv általános érvénnyel mondja ki az irányelvben biztosított jogokat
elvonó vagy korlátozó szerződéses kikötések a fogyasztókat nem kötelezik (7.
cikk).
 
Szabályozási technika
A minimumharmonizációt előíró 1999/44/EK irányelv a fogyasztói
szerződések tartalmába avatkozik be annak előírásával, milyen jogosítványokat
gyakorolhat a fogyasztó, illetve milyen kötelezettségek terhelik az eladót a
szerződésszerű teljesítés körében. A fogyasztók az irányelvben meghatározott
jogosítványait csorbító szerződéses rendelkezések tekintetében pedig kimondja,
hogy azok a fogyasztókat nem kötelezik. Szabályozási technikáját tekintve
tehát közvetlenül beavatkozik a szerződések tartalmába egyrészt tartalmai
feltételek kikötésével, másrészt pedig a fogyasztót hátrányosan érintő
szerződéses rendelkezések kiiktatásával.
6.1.4. Távollévők közötti ügyletek

6.1.4.1. Irányelv a távollévők között kötött szerződésekről

Szabályozási igény
A távollévők között kötött szerződés egy sajátos szerződéskötési technikát
jelent a szerződési jog világában. A klasszikus szerződéskötési gyakorlathoz
képest – amely általában azt feltételezi, hogy a két fél a szerződéskötéskor egy
helyen tartózkodik – az új technológiák megjelenésének köszönhetően
lehetővé vált, hogy a felek a szerződést interneten (webes felületen, vagy e-
mailen), katalógusok alapján, telefonon vagy faxon keresztül kössék meg. Az
ilyen ügyletek robbanásszerű terjedése miatt meg kellett alkotni ennek a
jelenségnek a biztonságos jogi szabályozási hátterét.
Az új technológiák térhódításának köszönhetően a jelenségnek számos
előnye van, de veszélyeket is hordoz. A fogyasztó számára előny a vásárlások
gyors, rugalmas és kényelmes lebonyolítása, hátrányként jelentkezik viszont
egyfajta bizonytalansági elem: az árut nem lehet alaposabban megvizsgálni,
adott esetben kipróbálni. A megvásárolt termék eljuttatása a vevőhöz plusz
költséget, a szállítás maga pedig bizonytalanságot jelent. A kereskedő számára
előnyként jelentkezik, hogy a világ bármely pontjáról értékesíthet, a fogyasztó
pedig bárhonnan rendelhet, ez pedig jelentősen megnöveli a potenciális vevők
számát – a helyhez kötöttség megszűnik. Ráadásul kiküszöbölhetők egyes
többletköltségek, mint például üzlethelység fenntartási költségei, alkalmazotti
bérek stb. A veszélyek között megemlítendő még a különböző
bűncselekmények elterjedése (pénzügyi csalások, pénzmosás stb.), illetve a
fogyasztók számára fellépő, fentebb említett kockázatok.
A mindennapokban elterjedt internetes vásárlás korában biztosítani kellett a
fogyasztók számára jogaik gyakorlásának és jogaik védelmének biztos jogi
szabályozottságát. Ennek érdekében az Európai Parlament és a Tanács 1997.
május 20-án elfogadta a távollévők között kötött szerződések esetén a
fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK irányelvet,711 amely általánosságban
foglalkozott az ilyen ügyletekre vonatkozó szabályokkal.712 Az új Fogyasztói
Jogi Irányelv ezt az irányelvet 2014. június 13-val hatályon kívül helyezte és
konszolidált szabályokat teremtett. A Fogyasztói Jogi Irányelv a távollévők
között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekre meghatározott külön
szabályait az alábbiakban ismertetjük.
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv a távollévők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött
szerződések tekintetében külön szabályokat állapít meg a tájékoztatási és
formai követelmények, valamint az elállási jog tekintetében. A tájékoztatási
követelmények körében a főszabály értelmében a fogyasztót nem köti a
szerződés mindaddig, amíg a kereskedő „egyértelműen és érthető módon
tájékoztatást nem nyújt”. Azaz, e szerződések esetében a tájékoztatási
kötelezettséget nem relativizálja az, ha az információk a körülmények alapján
egyébként nyilvánvalóak, mint a távollévők között vagy az üzlethelyiségen
kívül kötött szerződésektől eltérő szerződések tekintetében. A tájékoztatás köre
is szélesebb körű a távollévők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött
szerződések esetében.713 A kereskedő tájékoztatási kötelezettsége e szerződések
részét képezik és nem módosíthatók, csak ha a felek erről kifejezetten
megállapodtak. A tájékoztatási követelmények teljesítésének bizonyítása a
kereskedőt terheli. A tagállamok számára csak annyi mozgásteret enged az
irányelv, hogy a tájékoztatási kötelezettség nyelvi követelményeit
meghatározhatják (6. cikk).
A távollevők között kötött szerződések formai követelményei körében az
irányelv kimondja, hogy a kereskedőnek a fent előírt információkat világos és
közérthető nyelven kell közölnie vagy a fogyasztó rendelkezésére bocsátania az
alkalmazott távközlő eszközöknek megfelelő módon. Külön fel kell hívni a
fogyasztó gyelmét, amennyiben a távollévők között megkötött szerződés
zetési kötelezettséget keletkeztet a fogyasztó számára (internetes vásárlás
esetén ilyen tartalmú felirattal kell ellátnia a zetést aktiváló funkciót,
telefonos vásárlás esetén írásbeli egyetértést kell kérni) (8. cikk).
Főszabályként a fogyasztó indokolás nélkül 14 napon belül elállhat a
távollévők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésektől, kivéve az
irányelvben részletesen meghatározott eseteket (16. cikk). Ha a kereskedő az
elállási jogról elmulasztott tájékoztatást adni a fogyasztó részére, az elállási
időszak az eredeti elállási időszak lejárta után 12 hónappal jár le.

6.1.4.2. Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv

Szabályozási igény
Az információs társadalom egyre gyorsabb fejlődésének köszönhetően az
elektronikus kereskedelem jelentős foglalkoztatási lehetőségeket biztosít az
Európai Unió polgárai, kis- és közép vállalkozói számára, ami jelentősen
hozzájárul az Unió gazdasági fejlődéséhez, valamint az uniós polgárok
jólétéhez is. Annak érdekében, hogy a tagállamok kiaknázhassák a belső piac
adta gazdasági lehetőségeket, illetve harmonizált szabályok alkalmazásával ez
tovább segítse a közös piac fejlődését, az Európai Parlament és Tanács 2001-
ben elfogadta a belső piacon az információs társadalommal összefüggő
szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi
vonatkozásairól szóló 2000/31/ EK irányelvet (Elektronikus kereskedelemről
szóló irányelv).714
Az irányelv az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások
tagállamok közötti szabad mozgását biztosító jogi keretrendszert kívánja
megteremteni. Az irányelv további célkitűzései között szerepel a jogbiztonság
és a fogyasztói bizalom biztosítása, ezért a belső piaci elektronikus
kereskedelem egyes fogyasztói jogi vonatkozásait is szabályozza. 715
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv célja a belső piac megfelelő működéséhez való hozzájárulás, az
információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti
szabad mozgásának biztosítása által. A szabályozás személyi hatálya a
fogyasztóra és a szolgáltatóra terjed ki. A fogyasztó bármely természetes
személy, aki olyan célból cselekszik, amely kívül esik szakmai vagy üzleti
tevékenységén. A szolgáltató minden, információs társadalommal összefüggő
szolgáltatást nyújtó természetes vagy jogi személy.
Fogyasztóvédelmi szempontból külön ki kell emelni az irányelv a
szolgáltatók részére előírt tájékoztatási kötelezettséget, azaz egyszerűen,
közvetlenül és folyamatosan tegyék hozzáférhetővé a szolgáltatás igénybe vevői
és az illetékes hatóságok számára a fontosabb információkat, pl. a szolgáltató
neve, a szolgáltató telephelyének földrajzi címe, a szolgáltató elérhetőségére
vonatkozó adatok, tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak
összehangolására vonatkozó adatok. A kialakítandó tagállami szabályozásoknak
továbbá biztosítaniuk kell, hogy a szolgáltatók legalább az információs
társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozó árakat világosan és
egyértelműen tüntessék fel.
 Az irányelv meghatározza a kereskedelmi tájékoztatás, azaz a szektorra
vonatkozó reklámozás szabályait is. Az általános reklámszabályokon
túlmenően meghatározza, hogy ha a kereskedelmi tájékoztatás az információs
társadalommal összefüggő valamely szolgáltatás részét képezi, vagy ha maga is
annak minősül, akkor is bizonyos minimum feltételeknek meg kell felelnie:
világosan azonosítható legyen az a természetes vagy jogi személy, akinek, illetve
amelynek javára a reklámozás történik, az esetleges promóciós ajánlatok pedig,
mint például az árengedmények, bónuszok és ajándékok, ilyenként világosan
azonosíthatóak legyenek. A nem kívánt kereskedelmi tájékoztatás esetén (ez a
legextrémebb esetben az e-mailben érkező kéretlen reklámok, az ún. „spam”) a
tagállamok kötelezettsége annak biztosítása, hogy a területükön letelepedett
szolgáltatók ilyen kereskedelmi tájékoztatása világosan és egyértelműen
azonosítható legyen.
A szabályozás külön kiemeli az elektronikus úton kötött szerződéseket. A
tagállamoknak biztosítaniuk kell az ilyen szerződések megkötését és meg kell
teremteniük az ehhez szükséges jogi hátteret. A szolgáltatónak az ajánlattételt
megelőzően eleget kell tennie a tájékoztatási kötelezettségnek, ez átfogja a
szerződéskötéshez szükséges különböző technikai lépésekről való tájékoztatást,
a szerződéskötés lehetséges nyelveit és az információt arról, hogy iktatja-e vagy
sem a szolgáltató a megkötött szerződést, és azt hozzáférhetővé teszi-e.
6.1.5. Irányelv az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a
fogyasztók védelméről (házaló kereskedelem)

Szabályozási igény
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések külön jellegzetessége, hogy a
szerződéskötést mindig a kereskedő kezdeményezi, ami a fogyasztót
felkészületlenül éri és így igen gyakran képtelen a kínált áru minőségét és árát
más árukkal összehasonlítani. A szerződéskötés kezdeményezéséből eredő
meglepetéselem hátrányos pozíciót teremt a fogyasztó számára. Ezért a
fogyasztó számára biztosítani kell az elállás jogát legalább hétnapos időszakra,
hogy az alatt a szerződésből rá háruló kötelezettséget képes legyen felmérni
(cooling off period).
Ennek ellenére a Tanács 1985. december 20-i 85/577/EGK irányelve az
üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről716 a
jogalkotás alapjaként az EKSZ 94. cikkét jelölte meg, a szabályozás igényét
pedig az eltérő nemzeti szabályoknak a közös piac működésére gyakorolt
közvetlen hatásában látta, ami a jogszabályok közelítését teszi szükségessé. A
Fogyasztói Jogi Irányelv a távollévők között vagy az üzlethelyiségen kívül
kötött szerződésekre vonatkozó uniós szabályok konszolidálásával a
85/577/EGK irányelvet is hatályon kívül helyezte 2014. június 13-ai hatállyal.
 
Az irányelv tartalma
A Fogyasztói Jogi Irányelv a távollévők között vagy az üzlethelyiségen kívül
kötött szerződések tekintetében előírt külön szabályait fent ismertettük. A
házaló kereskedelem körében a fogyasztók szempontjából a legfontosabb a
cooling off időszakban biztosított elállási jog. Az üzlethelyiségen kívül kötött
szerződések körében ezen túlmenően azonban a formai követelmények
tekintetében az irányelv előírja, hogy a fogyasztók tájékoztatása tekintetében
előírt információkat papíron vagy más tartós adathordozón kell közölni, az
aláírt szerződés másolatát vagy visszaigazolását át kell adni. A tagállamoknak
ugyanakkor
lehetőségük van egyszerűsített formai követelményeket alkalmazni a 200 eurót
meg nem haladó szerződésekre, amelyek esetében a fogyasztó kifejezetten kérte
a kereskedő szolgáltatásait javítások vagy karbantartás elvégzése céljából, és a
felek a szerződéses kötelezettségeiket azonnal teljesítik, (7. cikk).
 
Szabályozási technika
Az eredeti irányelv, illetve az új Fogyasztói Jogi Irányelv alapján is látható,
hogy az uniós szabályozás nem tiltja a házaló kereskedést, mint szerződéskötési
formát. A felek szabadon köthetnek ügyleteket ezen a módon az általuk jónak
látott feltételek alapján, az irányelvek mindössze a szerződéskötés
körülményeit határozzák meg úgy, hogy a szerződéskötést megelőző fázisban
kötelezővé teszik a fogyasztó tájékoztatását elállási jogáról, amelyet a fogyasztó
a szerződés megkötését követő időszakban gyakorolhat. A korábbi irányelvvel
szemben az új Fogyasztói Jogi Irányelv a teljes harmonizációra törekszik.

6.2. Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok

6.2.1. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv

Szabályozási igény
Az irányelv megalkotására azért került sor, hogy harmonizálják a tagállamok e
területen helyenként nagyon eltérő szabályozásait, biztosítva ezzel a belső piac
akadálymentes működését és a fogyasztók hatékonyabb védelmét. Ehhez
szükséges a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló tagállami
szabályozások harmonizálása, hiszen ha a tagállamok nem működtetnek
azonos szabályrendszert, akkor az egyes piaci szereplők visszaélhetnének a
helyzettel, és a megengedőbb tagállam szabályait kihasználva, értelmetlenné
tennék a szigorúbb szabályozás létét, a közösségi célkitűzések pedig nem
tudnának teljesülni. Az Európai Parlament és a Tanács 2005. május 11-én
fogadta el a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben
folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/ EK
irányelvet.717
 
Irányelv tartalma
A szabályozás a fogyasztóknak a termékekkel kapcsolatos ügyleti döntéseiket
kifejezetten befolyásoló gyakorlattal foglalkozik. Az irányelv biztosítja az
egyszerűbb fellépést a jogsértő szolgáltatókkal szemben és számos ponton
újdonságot is tartalmaz. Az uniós jogalkotás célja egyik oldalról a
megengedhető korlátok meghatározása volt, a másik oldalról a fogyasztók
jogainak széles körű ismertetése ezen a fogyasztóvédelmi területen.
A szabályozás személyi hatálya általánosságban a kereskedőkre és a
fogyasztókra terjed ki. Az irányelv 2. cikke alapján fogyasztó
,,az a természetes személy, aki az ezen irányelv szabályozási körébe tartozó
kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai
tevékenységén kívül eső célok érdekében jár el.”
A „kereskedő” az irányelv de níciója alapján gyűjtőfogalom, az
„a természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely az ezen irányelv szabályozási
körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari
vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, valamint, aki a
kereskedő nevében vagy javára jár el.”
Az irányelv a kereskedelmi ügylet tárgyát képező „termék” fogalmat is
gyűjtőkategóriaként használja, amely magában foglalja az árucikkeket,
szolgáltatásokat, beleértve az ingatlanokat, valamint a jogokat és
kötelezettségeket is.
A jogszabály tárgyi hatálya az üzleti vállalkozásoknak a termékhez
kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően,
valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára terjed ki. Tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatnak minősül, ha ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel, és
a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja, vagy torzíthatja azon
átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut, vagy aki a címzettje, illetve
amennyiben a kereskedelmi gyakorlat egy bizonyos fogyasztói csoportra
irányul, a csoport átlagtagjának a gazdasági magatartását. Továbbá azon
kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek valószínűsíthetően csak a fogyasztóknak
egy, e kereskedelmi gyakorlattal vagy az annak alapjául szolgáló termékkel
szemben szellemi vagy zikai fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük
miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportjának
gazdasági magatartását torzítják jelentősen és oly módon, hogy azt a
kereskedőnek ésszerűen előre kellene látnia, az adott csoport átlagtagja
szempontjából kell értékelni. Ez nem érinti azokat a megszokott és jogszerű
reklámtevékenységeket, amelyek túlzó vagy nem szó szerint értendő
kijelentéseket alkalmaznak. A szabályozás külön kiemeli, hogy a kereskedelmi
gyakorlat különösen tisztességtelen, ha meghatározott módon megtévesztő,
vagy meghatározott módon agresszív. Az irányelv külön kategorizálja a
megtévesztő tevékenységet és a megtévesztő mulasztást és de niálja az agresszív
kereskedelmi gyakorlat fogalmát (8–9. cikkek).
Az irányelv előírásaihoz képest újításként az új Fogyasztói Jogi Irányelv
kifejezetten foglalkozik az ún. „nem kért értékesítés” problémájával: kimondja,
hogy a fogyasztó javára a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló
irányelv védő előírásai alkalmazandóak, azaz megrendelés hiányában a
fogyasztótól semmilyen ellenszolgáltatás nem követelhető, és a nyilatkozat
hiánya semmilyen körülmények között nem értékelhető megrendelésként.
Az irányelv rendelkezik a „magatartási kódex” fogalmáról, amely olyan
megállapodás vagy szabályegyüttes, amely meghatározza azon kereskedők
magatartását, akik egy vagy több sajátos kereskedelmi gyakorlat vagy üzletág
vonatkozásában e kódexet magukra nézve kötelezőnek ismerik el. A
magatartási kódex felelőse az a jogalany, ideértve a kereskedőt vagy kereskedők
csoportját is, aki, illetve amely felelős a magatartási kódex kidolgozásáért és
felülvizsgálatáért és/vagy e kódex azon személyek általi betartásának nyomon
követéséért, akik azt magukra nézve kötelezőnek ismerik el.
Jól látható, hogy az irányelv számos ponton kapcsolatban áll a kereskedők
reklámtevékenységével, elsősorban a megtévesztő reklámok területével. A
reklámokra vonatkozó különleges szabályokat bővebben a következőkben
tárgyaljuk.
6.2.2. Reklámszabályok

Szabályozási igény
Nyilvánvaló, hogy az eltérő reklámszabályok, amelyeknek központi elemét a
reklámok megtévesztő voltát tiltó/ellenőrző rendelkezések alkotják, a közös
piacon fellépő kereskedők piacstratégiáját hátrányosan érintik. Ezen a ponton
válik szükségessé az uniós jogalkotás, ahogy a szabályozás fontos indoka a
fogyasztók védelmének szükségessége is, valamint az összehasonlító reklám
szabályozásának kiemelten fontos célja a piaci szereplők jogos érdekeinek
védelméhez (így például a megtévesztően, vagy hamis módon összehasonlító
reklámokkal szemben) fűződő összeurópai érdek. A reklámszabályozás
körében a Közösség átfogó718 jogalkotást kívánt elérni a megtévesztő, a
tisztességtelen, valamint az összehasonlító reklám szabályainak egybefoglalásával.
Ennek a javaslatnak a keretében a Bizottság a megtévesztő és a tisztességtelen
reklám ellenőrzését és az összehasonlító reklám megengedését
indítványozta.719 Uniós szabályt először csak a megtévesztő reklámmal
kapcsolatban fogadtak el, később azonban az irányelv szabályozási körébe
vonták az összehasonlító reklámot is,720 hogy a reklámszabályok a fogyasztók
megfelelő tájékoztatását biztosító fogyasztópolitikai célkitűzésnek koherens
részét képezzék. 2006-ban az Európai Parlament és a Tanács 2006/114/EK a
megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelve helyezte hatályon kívül
a korábbi irányelveket és szabályozta újra egységes formában a vonatkozó
előírásokat.721
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv rendelkezéseinek középpontjában egyrészt a megtévesztő reklám,
másrészt pedig az összehasonlító reklám fogalma áll. Az irányelv szerint
megtévesztőnek minősül
,,…minden olyan reklám, amely bármilyen módon – beleértve a megjelenítését
is – megtéveszti vagy megtévesztheti azokat a személyeket, akik felé irányul,
vagy akiknek a tudomására juthat, és megtévesztő jellege miatt befolyásolhatja e
személyek gazdasági magatartását, vagy amely ugyanilyen okok miatt kárt okoz
vagy kárt okozhat valamely versenytársnak.” [2. cikk b) bek.]
 Az összehasonlító reklám az irányelv szerint
,,…minden olyan reklám, amely közvetlenül vagy közvetve felismerhetővé tesz
valamely versenytársat, vagy a versenytárs által kínált árukat vagy
szolgáltatásokat.” [2. cikk c) bek.]
A reklám megtévesztő voltának megállapításakor tekintetbe kell venni a
reklám összes jellegzetességét, különösen az általa adott tájékoztatást az
alábbiakkal kapcsolatban: a termék vagy szolgáltatás jellemzői, úgy mint
hozzáférhetőség, összetétel, az előállítás ideje és módja, ára vagy az ár
számolásának módja, valamint a reklámozó természete, felruházottsága és jogai
úgymint vagyona, minősítése stb. (3. cikk).
Szemben a megtévesztő reklámra vonatkozó általános tilalommal, az
összehasonlító reklám megengedett, de csak akkor, ha az megfelel számos, az
irányelv által meghatározott feltételnek, mégpedig egyidejűleg
mindegyiknek.722
A reklám megtévesztő voltának, illetve a jogellenes összehasonlítás, így a
meg nem engedett jelleg megállapítása a tagállami bíróságok feladata, amelyek
ennek megítélésekor az eset körülményei alapján tág mérlegelési lehetőséget
élveznek, mivel a gyelembe vehető szempontokat az irányelv nem kimerítő
jelleggel sorolja fel. A megtévesztő reklám fogalma körül ugyanazok az
értelmezési nehézségek vetődtek fel, mint a fogyasztói szerződések tisztességtelen
feltételeiről szóló irányelvben szereplő „tisztességtelen feltétel” fogalmával
kapcsolatban. Azonban már a jelenleg hatályban lévő irányelv előtti,
84/450/EGK megtévesztő reklámról szóló irányelv is alapos értelmezést nyert
az Európai Bíróság joggyakorlatában. 723
Az irányelv fontos jellemvonása, hogy a fogyasztók, a versenytársak és a köz
érdekében megköveteli a tagállamoktól a reklámok ellenőrzésére szolgáló
megfelelő és hatékony eszközöket. A tagállamok ennek a követelménynek a
bírói út és/vagy államigazgatási eljárás biztosításával tehetnek eleget. Az eljáró
hatóságoknak azonban rendelkezniük kell olyan jogosítványokkal, hogy az
általuk szükségesnek ítélt esetekben, még a reklámozó által szándékosan vagy
gondatlanul okozott kár bizonyításának hiányában is, a félrevezető reklámot
ideiglenes vagy végleges hatállyal megszüntethessék vagy megszüntetését
kezdeményezhessék. A végleges határozattal megszüntetett megtévesztő
reklámok folytatólagos hatásának kiküszöbölése céljából az eljáró hatóságokat
olyan jogosítványokkal kell továbbá felruházni, hogy az erről szóló döntésük
megfelelő formában történő publikálását, kiigazító közlemény közzétételét
előírhassák (5. cikk).
Az irányelv nem zárja ki az önszabályozó testületek önkéntes, a megtévesztő
reklámot ellenőrző tevékenységét, valamint azt, hogy az említett hatóságok
eljárásaik során ezekhez a testületekhez forduljanak (6. cikk).
Az irányelv minimumharmonizációt valósít meg, amennyiben az
irányelvben a megtévesztő reklámokra megalkotott szabályoknál szigorúbb,
azaz a kereskedők, versenytársak érdekeinek átfogóbb védelmére alkalmas
tagállami szabályok fenntartását, illetve elfogadását megengedi (8. cikk). Az
irányelv szabályozási módszerének legjelentősebb részét a végrehajtással
kapcsolatban eljáró tagállami hatóságok számára előírt jogosítványok alkotják,
amelyek gyelembe veszik az eltérő tagállami hagyományokat.724
Hasonlóan a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló
irányelvhez, ez az irányelv sem szabályozza a fogyasztói csoportok jogait.
Szerepüket csak a megtévesztő reklámmal kapcsolatos panasztétel
szempontjából ismeri el, és nem nyilatkozik arról a kérdésről, hogy
rendelkeznek-e ezek a csoportok keresetindítási joggal.725 Az irányelv a
tagállamokat kötelezi, hogy teremtsék meg az ilyen jellegű viták rendezésének
vagy bírói vagy egyéb hatósági úton való rendezését, beleértve annak
lehetőségét is, hogy a még közzé nem tett jogsértő reklámot közzététel előtt le
lehessen tiltani. A nem bírói út esetében a tagállamnak meg kell teremtenie a
hatósági döntésekkel szemben igénybe vehető megfelelő fellebbviteli
lehetőségeket. (5. cikk)

6.3. Utazásra és üdülésre vonatkozó fogyasztóvédelmi

szabályok

6.3.1. Szervezett utazási formákról szóló irányelv

Az idegenforgalom már a nyolcvanas évekre egyre fontosabb szerepet játszott a

tagállamok gazdaságában, egyes tagállamok esetében a turizmus stratégiai
jelentőségű iparággá alakult.726 Mivel az jelentős részben szervezett utazási
formák rendszerében jelent meg, szükségessé vált a tagállami jogszabályok
harmonizációja. Ez egy olyan eset, ahol az uniós érdek egyértelműen egybeesik
a tagállami érdekekkel, hiszen a turizmus fejlődése, az utazóközönség
bizalmának erősítése kedvező hatással lehet az ezzel realizálható bevételekre.
Az, hogy az idegenforgalom uniós dimenziót kapott, előnyöket jelentett a
szervezett utazási formákat igénybe vevő polgároknak, emellett pedig az
Unión kívülről is vonzza azokat a turistákat, akik a szervezett utazási formák
garantált színvonalának előnyeiből kívánnak részesülni.
Ugyanakkor a tagállamok fogyasztóvédelmi szabályainak különbözősége
visszatarthatja a fogyasztókat attól, hogy egy másik tagállamban vegyenek
igénybe szervezett utazási formákat. E probléma megoldására született meg
már 1990-ben a Tanács szervezett utazási formákról szóló 90/314/EGK
irányelve.727
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv értelmezésében szervezett utazásnak minősül az összesített áron
értékesített huszonnégy óránál hosszabb időtartamot vagy legalább egy éjszakai
szállást tartalmazó utaztatás. Önmagában az a tény, hogy a szolgáltatás egyes
elemei külön kerülnek számlázásra, nem „bontja meg” a szervezett utazás jogi
egységét, és nem változtatja meg a szolgáltatás minősítését. A szervezett utazás
szolgáltatója a szervező, aki olyan természetes vagy jogi személy lehet, aki nem
alkalomszerűen szervez utazási formákat, amiket elad, illetve közvetlenül vagy
közvetítő (aki a már összeállított utat adja el vagy kínálja) útján értékesítésre
kínál.
A fogyasztó több személy is lehet. A legegyszerűbb eset, ha a fogyasztó az,
aki igénybe veszi vagy megállapodást köt arról, hogy igénybe fogja venni a
szervezett utazási formát („megbízó fél”). Lehet olyan személy is, akinek a
nevében a megbízó fél megállapodást köt a szervezett utazási forma
megvásárlásáról („a többi kedvezményezett”), vagy olyan személy is, akire a
megbízó fél vagy a többi kedvezményezett egyike a szervezett utazási formát
átruházza („az engedményes”).
Az irányelv alapján az egyik legerősebb garanciális szabály a fogyasztók
tájékoztatásának kötelezettsége. A megtévesztés általános tilalmán túlmenően
az irányelv megjelöl olyan konkrét információkat is, amelyekkel kötelező előre
ellátni a fogyasztót. Ezek az ár, és a szervezett utazás legfontosabb
tulajdonságai, mint például az úti cél, az utazási eszköz, a szállás típusa és főbb
tulajdonságai, étkezési rend stb. Az előzetesen közzétett információk a
szervezőt (közvetítőt) kötelezik, azoktól eltérni csak kivételes módon lehet, így
vagy abban az esetben, ha a fogyasztót még a szerződés megkötése előtt
világosan tájékoztatták az előzetesen közzétett részletekben bekövetkezett
változásokról, vagy pedig ha a változások később, a szerződő felek közötti
megállapodás alapján következnek be. Egyebekben a szervező (vagy a
közvetítő) köteles informálni a fogyasztót az útlevél- és vízumelőírásokról,
azok beszerzésének időtartamairól, valamint a célállomással kapcsolatos
egészségügyi előírásokról.
Az irányelv melléklete meghatározza az utazási szerződés minimálisan
kötelező tartalmi elemeit. Az utazási szerződés, a felek között létrejövő
jogviszony tartalmával kapcsolatban az irányelv lehetővé teszi, hogy a
fogyasztó akadályoztatása esetén foglalását átruházza egy másik személyre, a
szervező (közvetítő) értesítésével. Ebben az esetben az átruházó és az
engedményes közösen felelnek a szervező (közvetítő) felé az esedékes egyenleg
ki zetéséért, illetve az átruházásból következő esetleges többletköltségekért. Az
ár csak abban az esetben változtatható, ha annak lehetőségét a szerződés
kifejezetten tartalmazza, és a változtatás csak a szállítási költségek
(üzemanyagköltség is), illetékek, adók vagy díjak, illetve átváltási árfolyamok
változása esetén engedélyezett, legkésőbb a kijelölt indulási napot megelőző
huszadik napig.
Ha a megkötött szerződést a szervező jelentősen módosítja, és a fogyasztó
azt nem fogadja el, joga van bármilyen díj meg zetése nélkül elállni a
szerződéstől. Ilyen esetben a fogyasztónak a teljes összeg visszajár, amelyet a
szerződés értelmében eredetileg meg zetett. Az elállás jogának gyakorlása
helyett a fogyasztó arra is jogosult, hogy egy azonos vagy magasabb minőségi
szintű másik utat vegyen igénybe, ha a szervező vagy a közvetítő ilyet fel tud
ajánlani számára. Alacsonyabb minőségű felajánlott út esetén az
árkülönbözetet kell visszatéríteni a fogyasztó számára.
A szerződés megfelelő teljesítése a szervező (közvetítő) felelőssége a fogyasztó
irányában, függetlenül attól, hogy a szervezett utazási csomagban nyújtott
szolgáltatásokat ténylegesen ki nyújtja. Ez a fogyasztó helyzetének könnyítése
érdekében egyfajta fővállalkozói felelősséget teremt annak a terhére, aki
szerződéses kapcsolatba került a fogyasztóval. A szerződés sérelméért való
felelősség alól csak akkor mentesülhet a szervező (közvetítő), ha az a
fogyasztónak felróható, illetve vis major esetén.
 Az irányelv eredetileg a tagállami szabályok minimumharmonizációját
célozta, ám az új Fogyasztói Jogi Irányelv hatálybalépésével az ezen irányelv
hatálya alá tartozó szerződések esetében is a teljes harmonizáció valósul meg,
azaz a tagállamok nem térhetnek el sem a szolgáltató, sem a fogyasztó javára az
uniós szabályozástól.
6.3.2. Ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére
irányuló szerződések (time-share) és a hosszú távra szóló üdülési
termékek

Szabályozási igény
Az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló
szerződések (time-share, azaz az üdülési jog időleges megszerzése) először az
Amerikai Egyesült Államokban jelent meg, majd később egyre inkább
elterjedtté vált Európában is. A tehetősebb fogyasztók számára ez a jogosultság
hosszú távú üdülési lehetőséget biztosított, mégsem jelentett olyan mértékű
anyagi megterhelést, mint amivel egy nyaralóingatlan megvásárlása jár,
ráadásul utóbbi esetben az ingatlanok gyakran állnak kihasználatlanul. Később
lehetőség nyílt arra is, hogy az üdülési jog tulajdonosai a jogot egymás között
cseréljék, így a tulajdonosok kicserélhették üdülési jogait hasonló színvonalú
nyaralási lehetőségekre.
A területre vonatkozó legújabb szabályozás, az Európai Parlament és a
Tanács által 2009. január 14-én elfogadott, a szálláshelyek időben megosztott
használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre, ezek
viszontértékesítésére és cseréjére vonatkozó szerződések egyes szempontjai
tekintetében a fogyasztók védelméről szóló 2008/122/EK irányelv.728
 
Az irányelv tartalma
Az ingatlanok időben megosztott használati jogának megvásárlására irányuló
szerződés, más néven timesharing-szerződés az irányelv alapján
„egy évnél hosszabb időtartamra szóló szerződés, amelynek keretében a fogyasztó
ellenszolgáltatás fejében megszerzi egy vagy több éjszakai szálláshely egynél több
igénybevételi időszakra vonatkozó használatának jogát.”
A hosszú távra szóló üdülési termékre vonatkozó szerződés az irányelv
szerint
„egy évnél hosszabb időtartamra szóló szerződés, amelynek keretében a fogyasztó
ellenszolgáltatás fejében elsődlegesen azt a jogot szerzi meg, hogy
 kedvezményekhez vagy más előnyhöz jusson valamely szálláshely tekintetében,
utazási vagy egyéb szolgáltatástól függetlenül vagy azzal összekapcsolva.”
Az irányelv meghatározza, hogy a szerződeses jogi természete lehet
tagállamonként eltérő, de nem minősül bérleti szerződésnek.729 Az irányelv
személyi hatálya kiterjed a vásárlóra és az értékesítőre, mind a kettő lehet
természetes, illetve jogi személy is. Az értékesítő csak gazdasági vagy szakmai
tevékenysége körében köthet az irányelv hatálya alá tartozó szerződést,
amelynek tárgya az értékesítő által a használati jog átruházása a vásárlóra.
Az alakiság tekintetében az irányelv – az ingatlanokra a tagállamokban
általában jellemző kötelezettséget követve – a szerződés írásba foglalásának
kötelezettségét írja elő. Továbbá kiemeli egy szerződési példány a vásárló
részére történő átadását, illetve a vásárló nyelvén való elkészítését, ha az az
Unió valamelyik hivatalos nyelve.
Az irányelv széles körű tájékoztatási kötelezettséget teremt az értékesítő
számára, akinek írásbeli tájékoztatót kell a vásárló számára rendelkezésére
bocsátania. Ennek tartalmaznia kell (a vásárló lakhelye szerint tagállam
nyelvén) az ingatlan főbb tulajdonságait, a használati jog feltételeit, a
gyelmeztetési kötelezettség elemeit és az elállás jogáról való tájékoztatást.
Amennyiben az ügylet tárgyát képező ingatlan még építés alatt áll, a
tájékoztatásnak az azzal kapcsolatos jelentős információkra is ki kell terjednie.
Az irányelv e szerződéstípus esetén is biztosítja az indokolás nélküli, feltétlen
elállás jogát. A vásárló a szerződés megkötésétől és egy példányának átadásától
(vagy ha azt később kapja kézhez, akkor attól a naptól) számított tizennégy
napon belül indoklási kötelezettség nélkül elállhat a szerződéstől. Ez az elállási
idő bizonyos feltételekkel akár egy évre is meghosszabbodhat, ha az értékesítő
megsérti a vásárló tájékoztatására irányadó szabályokat. Fontos garanciális
szabály, hogy az irányelv kötelezően előírja a tagállamok számára, hogy saját
jogalkotási eszközeikkel biztosítsák, hogy az előleg tekintetében fennálló
jogszabályaik ne vezethessenek az elállás jogának kijátszására, vagy a vásárlók
helyzetének megnehezítésére.
A bizonyítási kötelezettség e szerződéseknél is az értékesítőt terheli: vita
esetén neki kell bizonyítania, hogy a szabályoknak megfelelően járt el. További
garanciális szabály, hogy amennyiben az ellenérték meg zetéséhez a fogyasztó
kölcsönt vett fel, az elállás joga maga után vonja a kölcsönszerződés
megszüntetését.
 Ez az irányelv is lehetővé tette, hogy a tagállamok a vásárlók javára
eltérjenek az irányelv egyes rendelkezéseitől, például hosszabb időtartamot az
elállás jogának gyakorlásához (11. cikk). Az új Fogyasztói Jogi Irányelv
ugyanakkor e szerződések tekintetében is a teljes harmonizációt célozza meg.
A timeshare szerződésekkel kapcsolatban jött létre Európában az Európai
Timeshare Szövetség (ETF), illetve a Timeshare Európai Szervezet (OTE).

6.4. A termékekre vonatkozó szabályozás

6.4.1. Irányelv a termékfelelősségről

A Tanács 1985. július 25-i 85/374/EGK irányelve a hibás termékekért való

felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási
rendelkezések közelítéséről730 jól tükrözi, hogy egy hangsúlyozottan a piaci
integráció előmozdítását célzó harmonizációs intézkedés egyben az uniós
fogyasztóvédelem egyik legjelentősebb jogszabálya is.
 
Szabályozási igény
A termékfelelősség a hibás termékek által szerződésen kívül okozott károkért
való helytállás jogintézménye.
Az irányelv az EUMSZ 115. cikkében,731 azaz a tagállami jogszabályok az
egységes belső piac céljából történő közelítését előíró felhatalmazáson alapul. A
harmonizáció szükségességét a már ismert érvelés támasztja alá, miszerint a
gyártók felelősségét a hibás termékek okozta károkért igen eltérően rendező
tagállami szabályok versenytorzító hatásúak és akadályozzák az áruk szabad
mozgását a Közösségen belül. Amíg ugyanis egyes tagállamokban a gyártókat
csupán vétkességi felelősség terheli, tehát a károsultnak kell bizonyítania, hogy az
okozott kár a termék hibájából ered és az a gyártónak felróható, addig más
tagállamok gyártóit objektív felelősség terheli, a termék hibás volta megalapozza
a gyártó felelősségét. Nyilvánvaló, hogy ez utóbbi esetben a gyártók nagyobb
gondossággal fognak eljárni a termékhiba okozta kár elkerülése végett és
magasabb összegű felelősségbiztosítást kötnek, hogy a felmerülő károk miatt a
termék hibás voltával beálló felelősségük esetén helyt tudjanak állni. Ez a
pozícióbeli különbség a piaci integráció szempontjából nem fenntartható,
hiszen egy egységesülő piacon ez szükségképpen versenyelőnyt jelent a kevésbé
gondos gyártók számára. Ugyanakkor a termékfelelősség kérdésköre volt az
egyik első olyan terület, ahol a fogyasztók a magánjog biztosította jog- és
kellékszavatosságon túlmenően többletjogok biztosításával védelmet nyertek.
Történt ez a fogyasztókat gyengébb félnek elismerő, így védelmüket jogi
eszközökkel a megváltozott piaci körülményekhez igazító beavatkozó
szabályozás révén. Azáltal, hogy a piaci integráció és az egységes piaci feltételek
megteremtése céljából az uniós jogalkotás a termékfelelősség kérdését
szabályozza, fogyasztóvédelmi kérdésekbe is ütközik, hiszen a fogyasztók
helyzetéről és védelmének szintjéről is döntenie kell. A gyakorlatban így
kapcsolódik össze a már sokat említett piaci integráció és a fogyasztóvédelem.
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv által harmonizált szabályozás legfontosabb ismérve, hogy a
fogyasztók érdekeit és védelmét messzemenően gyelembe véve a hibás
termékek okozta károk tekintetében a gyártókra objektív felelősséget ró (1.
cikk).
Az irányelv tárgyi hatálya alá tartozik minden ingó dolog, még akkor is, ha
az más ingó vagy ingatlan dolog részét alkotja, továbbá ide tartozik a villamos
energia (2. cikk). Az irányelv 1999-es módosítása732 következtében a
tagállamok számára már nem áll nyitva annak a lehetősége, hogy a
mezőgazdasági és vadászati termékek körét az irányelv hatálya alá vonják.
Személyi hatályát tekintve az irányelv alá tartozik minden olyan gyártó, aki
a terméket, annak egy részét vagy nyersanyagát előállítja (3. cikk). Gyártóként
tartoznak felelősséggel, akik nevükkel vagy védjegyükkel látják el a terméket, így
például a termékeket nagy tömegben felvásárló és azokat saját nevük alatt
értékesítő áruházak nem menthetik ki magukat a felelősség alól. Továbbá
gyártóként felelnek a termékek importőrei is [3. cikk (2) bekezdés]. A
termékek szállítói csak abban az esetben tudják magukat kimenteni a felelősség
alól, ha saját szállítóikat vagy gyártóikat meg tudják nevezni. Ez a fogyasztó
szempontjából azért fontos, mert a szállító ismeretében már képes igényét
érvényesíteni és ebben az eredeti gyártó ismeretlen volta többé már nem
akadályozza [3. cikk (3) bekezdés]. Mentesül a felelősségtől az a gyártó, aki
termékét nem adásvétel vagy gazdasági célból történő egyéb forgalmazás végett
állította elő, vagy pedig, aki üzleti tevékenysége során a terméket nem állította
elő vagy nem forgalmazta [7. cikk c) pont].
 Az irányelv kulcsfogalma a termékhiba, amely értelemszerűen a felelősség
megalapozásának feltétele. Hibás az a termék, amely nem biztosítja azt a
biztonságot, amelyet egy személy jogosult elvárni. E fogalom értelmezése végső
soron az Európai Bíróságra vár. A termék hibás jellegét azonban nem alapozza
meg annak a ténye, hogy időközben egy biztonságosabb termék került piaci
forgalomba [6. cikk (2) bekezdés], így a termékektől nem abszolút, hanem
relatív biztonságot követel meg az irányelv. Nagyon fontos különbség, hogy
míg a vétkességi felelősség érvényesítésekor a gyártó magatartásán van a
hangsúly, addig az objektív felelősség esetében a termékhiba van a vizsgálat
központjában.
Az objektív felelősség fontos kérdése, hogy milyen körülményekre való
hivatkozással lehet mentesülni a felelősség alól.
Ilyen kimentési ok például:
– a termék piacra bocsátásakor a hiba nem létezett [7. cikk b) pont];
–  a termék a közhatóság előírta kötelező szabályoknak megfelelt [7. cikk d)
pont];
–  a legtöbb vitát azonban az a kimentési ok váltotta ki, amelynek alapján a
gyártó nem felelős azokért a hibákért, amelyek létét a termék piacra
bocsátása idején a tudományos és technikai ismeretek akkori szintjén nem
lehetett valószínűsíteni [7. cikk e) pont].
Ha ez a kimentési ok nem állna a gyártók rendelkezésére, akkor az a
technikai, technológiai fejlesztéseket gátolná, hiszen a gyártók, félve az előre
nem látható következményektől, semmilyen újítást/újdonságot nem
mernének a piacra dobni. Másrészről a magas szintű fogyasztóvédelmet
megvalósító tagállamok szempontjából elfogadhatatlan volt a gyártók ilyen
fokú védelme, ezért az irányelv a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy a
gyártók felelősségét ezekre az esetekre is kiterjesszék.733
Az irányelvet tíz év elteltével felülvizsgáló bizottsági jelentés,734 elismerve a
vonatkozó gyakorlati tapasztalatok korlátozott voltát, nem javasolta az
irányelv módosítását, így nem válaszolta meg az irányelvet ért kritikákat sem.
Egyéb felelősségi kérdések szabályozása is felmerült. A Bizottságnak a hibás
szolgáltatások teljesítéséről szóló javaslata 1990-ben készült el,735 majd a
szubszidiaritás jegyében felülvizsgálandó intézkedésként hosszú ideig javaslat
formájában maradt fönn, míg 1994-ben visszavonták azt.
6.4.2. Termékbiztonsági szabályok

Szabályozási igény
Mind a piaci integráció, mind a fogyasztók szempontjából alapvető igény,
hogy csak biztonságos termékek kerüljenek piaci forgalomba. Az uniós
jogalkotás ebben a szektorban rendkívül sikeres volt, ami a kevésbé összetett
szabályozási kérdéseknek tudható be, szemben a fogyasztók gazdasági érdekei
szabályozásakor felvetődő, a jogi kultúra alapkérdéseihez tartozó
problémákkal. Így a fogyasztók egészsége és biztonsága területén számos
jogszabály született, amelyek különböző részletkérdéseket szabályoztak.736
A közös szabályok megteremtése során a legnagyobb problémát a
szabályozandó kérdések technikai jellege okozta. A részletes technikai leírások,
amelyeket egy-egy irányelv megkövetelt, egyrészt rendkívül időigényesek
voltak, másrészt az uniós jogalkotók felkészültsége az ilyen mélységű
technikai/technológiai szabályozás megkövetelte ismeretanyag tekintetében is
kérdéses volt. Ezt a szabályozási nehézséget oldotta fel a technikai
harmonizáció új megközelítése.737 A technikai harmonizáció esetében a
jogalkotás célja immár nem a részletszabályok megalkotása, hanem az általános
szabályozási politika (irányvonal) meghatározása. Az uniós intézkedés utalva az
alapvető biztonsági követelményekre (essential safety requirements) csak az
elérni kívánt célokat mondja ki. Mindez a jogalkotás folyamatát gyorsabbá és
hatékonyabbá, az uniós szabályozást pedig rugalmasabbá teszi.

6.4.2.1. Az általános termékbiztonságról szóló irányelv

A Tanács és az Európai Parlament a Bizottság többéves felülvizsgálati munkája

után fogadta el az általános termékbiztonságról szóló 2001/95/EK
irányelvet,738 amely 2004. január 1-jétől váltotta fel a korábbi
szabályozást.739
Az irányelv meghatározza a termék, biztonságos termék, gyártó és
forgalmazó fogalmát, legfontosabb része azonban az általános biztonsági
követelmények meghatározása. Az irányelv kötelezi a gyártókat, hogy csak
biztonságos termékeket bocsássanak piaci forgalomba. Ezt követően az
irányelv meghatározza, hogy egy termék mikor tekinthető a nemzeti
jogszabályok alapján biztonságosnak és mikor lehet az európai szabványok
alapján biztonságosnak tudni. Amennyiben a termék esetében sem a nemzeti
szabályok, sem az európai szabványok nem tartalmaznak rendelkezést, úgy az
irányelv által meghatározott biztonsági körülmények értékelésére vonatkozó
szempontokat kell gyelembe venni. Ezek az irányelv nem kimerítő
felsorolása keretében a következők: az európai szabványokat átvevő
önkéntesen alkalmazandó nemzeti szabványok, a termék forgalomba hozatala
szerinti tagállam szabványai, bizottsági ajánlások, tudomány és technika állása
az adott időpontban, a fogyasztótól elvárható biztonság (3. cikk).
Az irányelv előírja a gyártók és a forgalmazók számára, hogy a fogyasztókat
megfelelő információval lássák el a termék használatának szokásos vagy
ésszerűen előrelátható időtartama folyamán jelentkező veszélyekre,
amennyiben ilyen veszélyek megfelelő gyelmeztetés nélkül közvetlenül nem
nyilvánvalóak [5. cikk (1) bekezdés].
Az irányelv előírja, hogy a gyártóknak vagy a forgalmazóknak
haladéktalanul tájékoztatniuk kell a tagállamok illetékes hatóságait,
amennyiben tudják, vagy a birtokukban lévő információ és szakmai tudásuk
alapján tudniuk kellene, hogy az általuk forgalmazott termék a fogyasztókra
nézve veszélyes, azaz az általános termékbiztonsági előírásokkal
összeegyeztethetetlen.
Az általános termékbiztonságról szóló irányelvvel kapcsolatban fontos
megemlíteni, hogy a tagállamokra rótt végrehajtási kötelezettségen túlmenően
korlátozott körben ugyan, de a Bizottságra is jogosítványokat ruház, hogy
szükséghelyzetben uniós szinten intézkedjen. A gyorsabb információáramlást
elősegítendő, már 1984-ben felállították az ún. RAPEX-rendszert, arra
vonatkozó előírásokat az irányelvbe illesztették, és a korábbi szabályozó
határozatokat hatályon kívül helyezték.740 E rendszeren keresztül a
tagállamok azokról a sürgős nemzeti intézkedéseikről szolgáltatnak
információt, amelyeket egy termék vagy termékcsoport a fogyasztók
egészségére és biztonságára gyakorolt komoly és azonnali kockázata miatt
hoztak.
A tagállamok továbbá a Bizottság tájékoztatásával védintézkedéseket is
alkalmazhatnak egyes fogyasztói termékek a közös piacon történő
forgalmazásával szemben.
 
Szabályozási technika
Az általános termékbiztonságról szóló, kissé körülményes megfogalmazás jól
tükrözi az új megközelítés jellegzetességeit. Nincs részletszabályozás, nincs
technikai/technológiai leírás, például a gyúlékonyságról, a jogszabály nem egy
minden szegletében kidolgozott szabályrendszer betartására kötelezi a
gyártókat, hanem kitűzi az elérni kívánt célt – azaz a termékek biztonságos
voltát –, azt értelmezi, majd támpontokat ad annak megvalósításához, de
mindennek a technikai kérdések szintjén történő alkalmazása már a gyártók
feladata. Ez a technikai harmonizáció új megközelítése alapján történő
szabályozás első szintje, azaz az általános szabályozási politika meghatározása.
Második lépcsőfokként kapcsolódik ehhez az úgynevezett szabványokra
utalás, amely a termékbiztonsági irányelvben is megjelenik, de általános jellege
miatt talán nem annyira egyértelmű, mint a Tanács 1988. május 3-i
88/378/EGK irányelve a játékok biztonságára vonatkozó tagállami
jogszabályok közelítéséről,741 amely a technikai szabályok rögzítése helyett
kimondja, hogy a CE (Európai Szabványügyi Bizottság) megfelelőségi jelöléssel
ellátott termékek az alapvető biztonsági követelmények alapján harmonizált
nemzeti szabványoknak megfelelnek. A játékbiztonságról szóló irányelv
továbbá a CEN (European Standardization Committee, Communauté
Européenne, Európai Közösség) és CENELEC (European Electronic
Standardization Committee, Európai Elektronikai Szabványügyi Bizottság)
szabványintézetek szabványait is elismeri, tehát ha egy gyártó azoknak
megfelel, a termék az irányelvet sem sérti.
A technikai harmonizáció új megközelítése jegyében az általános
szabályozási cél meghatározása után azoknak a már meglévő szabványoknak a
felsorolása következik, amelyeknek, ha a termék megfelel, akkor biztonságos,
tehát az unió önálló szabványrendszert nem alakít ki.
A termékbiztonság területén az Unió számos vertikális, egy-egy szektort
szabályozó harmonizációs intézkedést fogadott el, ezek között található például
a játékok,742 a gyógyszerek,743 a dohánytermékek,744 és az élelmiszerek.745

6.5. Pénzügyi szolgáltatások
6.5.1. Pénzforgalmi szolgáltatások

Szabályozási igény és célok

A pénzügyi szolgáltatások rendkívül nagy hatással lehetnek a fogyasztók
életére. Még ha valaki valamilyen okból szándékosan kerüli is az érintkezést a
pénzügyi szférával, teljesen nem tudja kizárni azt az életéből. Rendkívül
fontos, hogy a polgárok a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban
általánosságban is jól tájékozottak legyenek, valamint hogy konkrét pénzügyi
tárgyú döntéseiket (pl. hitelfelvétel, befektetések, különösen hosszú távon)
felelősséggel és átgondoltan hozzák meg, és az Uniónak ezt jogalkotási
eszközökkel segítenie kell – különösen amiatt, hogy a pénzügyi szolgáltatások
piaca is uniós méretűvé vált. Egyes részterületeit (pl. határokon túli átutalások)
már korábban is szabályozták, de az átfogó uniós jogi szabályozására 2007.
november 13-ig kellett várni, amikor az Európai Parlament és a Tanács
elfogadta a 2007/64/EK irányelvet.746
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv melléklete felsorolja, hogy mi minősül „pénzforgalmi
szolgáltatásnak”: ilyenek a zetési számlavezetés, a számlára való be-, illetve az
arról történő ki zetés, egyszeri és tartós átutalások, beszedések teljesítése,
kártyával történő zetési műveletek, zetési eszközök kibocsátása, beleértve az
olyan eseteket, amikor a zetési művelet távközlési vagy informatikai eszközök
igénybevételével történik.
Az irányelv alapján „pénzforgalmi intézmény” csak jogi személy lehet, mely
e tevékenységnek a Közösség területén való végzéséhez megfelelő engedéllyel
kell, hogy rendelkezzen. Garanciális okokból szükséges, hogy az ilyen
tevékenységgel foglalkozó vállalkozások megfelelő szavatolótőkével is
rendelkezzenek, ez a tagállami engedélyezési eljárásoknak is megkerülhetetlen
kelléke – az irányelv meghatározza a különféle tevékenységek végzéséhez
szükséges szavatolótőke mértékét, illetve a megállapításának módszereit.
A pénzforgalmi szolgáltatásban az a természetes személy minősül
fogyasztónak – más uniós jogi szabályokhoz hasonlóan –, aki az irányelv
hatálya alá tartozó pénzforgalmi szolgáltatási szerződések keretében saját
szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén kívül eső célból jár el.
 A szolgáltatók tájékoztatási kötelezettsége körében az irányelv különbséget
tesz az egyszeri zetési műveletek, illetve a több zetési műveletre vonatkozó
keretszerződések között. A két különböző kategóriára vonatkozólag a
jogszabály más tájékoztatási követelményeket ír elő. Így például keretszerződés
esetén a fogyasztó a szerződéses jogviszony teljes időtartama alatt kérheti az
előzetes tájékoztatás és a keretszerződés ingyenesen, papíron történő
rendelkezésre bocsátását. A fogyasztók jogainak védelmében az irányelv
emellett szabályozza a felszámítható díjak mértékét, és a zetési műveletekre
vonatkozó részletesebb szabályokat, így például az átutalások engedélyezésének
módszereit.
6.5.2. Irányelv a fogyasztói hitelmegállapodásokról

Szabályozási igény és célok

A fogyasztói hitelek a fogyasztói igények megnövekedésével és a fogyasztói
társadalom erősödésével egyre inkább elterjedtek. A lakossági fogyasztás
növekedését két hatékony eszközzel lehet befolyásolni: hitelnyújtással vagy
árcsökkentéssel. A kereskedők a piaci versenyben egyre gyakrabban azzal
próbálnak előnyt szerezni, hogy különböző zetési kedvezményeket
biztosítnak a vevők számára. Az áruvásárláskor csak a vételár egy részét kell
készpénzben meg zetni, a hátralékra pedig részlet zetést engednek vagy
kölcsönt nyújtanak. A Tanács az egyes tagállamok szabályozásának különbsége
(amely jelentős részt a tagállamok eltérő fejlettsége miatt van), valamint a
fogyasztói hitelekkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi érdekek védelmének
különleges szükségessége miatt már 1986-ban szabályozta a kérdést a
87/102/EGK irányelvvel,747 ám később szükségessé vált a terület
újraszabályozása. 2008. április 23-án az Európai Parlament és a Tanács
együttdöntési eljárás keretében elfogadta a 2008/48/EK új irányelvet a
fogyasztói hitelmegállapodásokról.748
Az irányelv hatálybalépésétől kezdve a fogyasztók bármely uniós
tagállamban felvehetnek bankok és hitelintézetek által kínált fogyasztási
hiteleket. Az új szabályozás jelentős gyakorlati előnyökkel jár, az átláthatóság és
az összehasonlíthatóság erősítésével elsősorban a fogyasztók hitelfelvétellel
kapcsolatos szabadságát növeli. Az irányelv nyomán kialakuló verseny hosszú
távon a hitelkamatok és hiteldíjak csökkenéséhez vezet, mivel a fogyasztási
hiteleket nyújtó bankoknak minden tagállamban azonos információt
szolgáltatnak a fogyasztóknak, és a hitelért felszámított éves díjat is egységes
normák alapján számítják ki. Az új szabályozás teljes mértékben harmonizálja
a szerződéskötés során és fennállásának időtartama alatt kötelezően
rendelkezésre bocsátandó információkat és a teljeshiteldíj-mutató (THM)
mértékét.
Az irányelv másik célja, hogy a túlzott eladósodás elkerülhető legyen,
valamint annak biztosítása, hogy a bővülő hitelpiacon a hitelezők ne
bocsátkozzanak felelőtlen hitelügyletekbe.
 
Az irányelv tartalma
Az irányelv szerint a hitelmegállapodás olyan szerződést jelent, mely alapján a
hitelező a fogyasztónak hitelt nyújt vagy annak nyújtására ígéretet tesz –
halasztott zetés, kölcsön vagy más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás
formájában. Az irányelv hatálya fő szabály szerint azokra a
hitelmegállapodásokra terjed ki, amelyeknél a hitel teljes összege 200 és 75 000
euró között van. Az irányelvben foglalt harmonizáció korlátozott, az új
szabályozás nem vonatkozik az összes hitelmegállapodás-típusra. Így nem
tartoznak az irányelv hatálya alá az ingatlanfedezettel biztosított hitelek, az
ingatlanszerzés nanszírozására szolgáló hitelek, az egy hónapnál rövidebb
lejáratú folyószámlahitelek, a mindenféle díjaktól mentes („0%-os THM-es”)
hitelek, továbbá az olyan halasztott zetési konstrukciók sem, melyek alapján a
hitelt három hónapon belül vissza kell zetni és csak jelentéktelen díjat
számolnak fel érte. Emellett az irányelv 2. cikkének 2. bekezdése számos
hitelfajta esetében pontosítja az irányelv alkalmazhatóságának feltételeit. Az
irányelv alapján nincs jelentősége annak, hogy a hitelező természetes vagy jogi
személy, a tagállamok azonban korlátozhatják a hitelező személyét kizárólag
jogi személyek meghatározott körére. A hitelező az irányelv alapján az, aki
kereskedelmi vagy üzleti tevékenysége, illetve foglalkozása gyakorlása során
hitelt nyújt, vagy arra ígéretet tesz, a fogyasztó pedig olyan természetes
személy, aki az irányelv hatálya alá tartozó ügyletek keretében olyan célból jár
el, mely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége, vagy foglalkozása körén.
(3. cikk.)
Az irányelv az általános reklámszabályokon túlmenően a
hitelmegállapodásokra vonatkozó hirdetésekkel kapcsolatban kimondja a
reklámba foglalt általános tájékoztatás fontosságát, továbbá ennek tartalmát és
körét. A reklámoknak általános tájékoztatást kell nyújtania, és ennek
egyértelműnek, világosnak, valamint jól láthatónak kell lennie. (4. cikk.)
Külön kiemelést érdemelnek a szerződéskötés előtti tájékoztatásra
vonatkozó rendelkezések. Mielőtt a hitel felvételét fontolgató ügyfelet
bármilyen hitelmegállapodás vagy ajánlat kötelezné, a hitelt kínálónak meg
kell adnia számára a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges
információkat annak érdekében, hogy megalapozottan dönthessen. A
jogszabály meghatározza azt is, hogy hogyan kell majd kinéznie az egész EU-
ban egységesített „általános európai fogyasztóihitel-tájékoztatónak”, mely a
kínált hiteltermék fő jellemzőinek leírását tartalmazza. A tájékoztatásnak
többek között ki kell terjednie a fogyasztó által teljesítendő zetések összegére,
azok számára és gyakoriságára, a kapcsolódó költségekre, az elállási jogról szóló
információra, a határidő előtti vissza zetés jogára és az ezzel járó
kötelezettségekre is. Minden további tájékoztatást külön dokumentumban kell
a fogyasztó rendelkezésére bocsátani, és azt az „Általános európai fogyasztói
hiteltájékoztató” című formanyomtatványhoz kell mellékelni.
Az irányelv meghatározza azoknak a körét is, akik mentesülnek az előzetes
tájékoztatási követelmények alól. Az új szabályozás részletesen tárgyalja az
adatbázisokhoz való hozzáférésre vonatkozó rendelkezéseket. Mivel a
határokon átnyúló hitelek egyre gyakrabban és nagyobb számban fordulnak
elő, a tagállamoknak lehetővé kell tenniük egymás számára, hogy
adatbázisaikhoz kölcsönösen hozzáférjenek. A szabályozás részletezi a
törlesztési táblázat elemeit. Ezek a következőek: a hátralévő zetések elemei, az
időtartam, a feltételek, a törlesztések bontása a tőketörlesztés kimutatására, a
hitelkamatláb alapján számított kamat, és a járulékos költségek. Mindezeket
világosan és egyértelműen rögzíteni kell. A hitelezőnek tájékoztatnia kell a
fogyasztót a hitelkamatláb változásairól is. Nyomtatott formában, illetve tartós
adathordozón és a lehető leghamarabb kell ezt a kötelezettségét teljesítenie.
Kulcsfontosságú szerepet játszik az irányelvben az elállás jogának
meghatározása. Az elállási jogot szintén teljes mértékben harmonizálják annyi
rugalmassággal, hogy a tagállamok – nagyon korlátozott körülmények között
– 14 napról 7-re csökkenthetik az elállási jog gyakorlásának időtartamát. A
fogyasztó az elállás jogát tehát 7 napon belül gyakorolhatja, indoklás nélkül.
Az elállási időt vagy a hitelmegállapodás aláírásának napjától vagy attól a
naptól kell számítani, amikor a fogyasztó megkapja a szerződéses feltételeket és
a tájékoztatást, ha ez az időpont későbbi, mint a hitelmegállapodás aláírásának
időpontja. Ha a fogyasztó gyakorolja az elállási jogát, akkor értesítenie kell a
hitelezőt, és a határidő lejárta előtt fel kell adnia az értesítést nyomtatott
formában vagy egyéb elérhető módon. Ezen kívül a hitelező számára
indokolatlan késedelem nélkül és az elállásról szóló értesítésnek a hitelező
számára történő megküldését követő legkésőbb 30 napon belül meg zeti a
tőkét, és az ezután felgyülemlett kamatot.
Az irányelv harmonizálja a határidő vissza zetésével kapcsolatos szabályozást
is. A fogyasztónak jogot ad a határidő előtti vissza zetésre. A fogyasztó a
hitelmegállapodás szerinti kötelezettségeit egészben vagy részben bármikor
teljesítheti és jogosult a hitel teljes költségének csökkentésére. A határidő előtti
vissza zetés esetében a hitelező jogosult a vissza zetéshez közvetlenül
kapcsolódó méltányos és objektíve indokolt költségekre.
A legfontosabb – és egyúttal a legellentmondásosabb – módosítás a korai
vissza zetések esetében felmerülő ellentételezéshez kapcsolódik. Az
ellentételezés meghatározásánál a Parlament elhagyta az Európai Központi
Bank referencia-kamatlábára vonatkozó hivatkozást, és lehetőséget adott a
tagállamoknak egy olyan rendelkezés bevezetésére, mely szerint a hitelező
kivételes esetben a plafonértéknél magasabb ellentételezést is követelhet (ha
vesztesége annál magasabb), a fogyasztó pedig kérheti az ellentételezés
csökkentését, ha bizonyítani tudja az ellenkezőjét. Az Európai Bizottság „a
közösségi gazdasági folyamatok és az érintett piac helyzetének fényében”
ötévente felülvizsgálja az irányelvben megállapított küszöbértékeket és a
határidő előtti vissza zetés ellentételezésének kiszámításához alkalmazott
százalékokat.
Az új szabályozás iránymutatást ad a THM számításával kapcsolatban is,
teljes mértékben harmonizálva az arra vonatkozó tagállami szabályokat. A
THM, vagyis a teljeshiteldíj-mutató, éves alapon a hitelező és a fogyasztó
megállapodása szerinti valamennyi jövőbeli vagy meglévő kötelezettségvállalás
– melyek lehívások, vissza zetések, és díjak lehetnek – jelenértékének felel
meg. Az irányelv melléklete meghatározza a THM számításának matematikai
képletét.749
Az irányelv kiemeli, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a hitelezők
rendszeres ellenőrzését. Ezt a feladatot a pénzügyi intézményektől független
testület vagy hatóság felügyeli és szabályozza. (20. cikk.)
6.5.3. Irányelv a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő
forgalmazásáról

Szabályozási igény
A pénzügyi szolgáltatások kifejezetten alkalmasak a távollévők közti
kereskedelemre, mivel az ott jelentkező kockázati tényezők jelentős része nem
jelenik meg az ilyen jellegű szerződéseknél – a pénzügyi szolgáltatások (pl.
biztosítások, befektetések) nem próbálhatók ki zikai formájukban, nincs mit
szemrevételezni rajtuk, nincs szükség zikai jelenlétre az ügylet megkötéséhez
– legfőbb jellemzőik pedig (ár, hozam stb.) egzakt módon leírhatók. Így
szükségessé vált e speciális terület fogyasztóvédelmi szabályozása hátterének
megteremtése is. A távollévők közötti szerződésekről szóló, fentebb tárgyalt
97/7/EK irányelv ugyanakkor nem rendelkezett a pénzügyi szolgáltatásokra
vonatkozó szerződésekről, ennek a hiánynak a kiküszöbölésére alkotta meg az
Európai Parlament és Tanács a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások
távértékesítéssel történő forgalmazásról szóló 2002. szeptember 23-i
2002/65/EK irányelvet.750 Ez az irányelv teremtette meg e különleges
szerződéstípusnak a szabályait, és megfelelően módosította a korábbi
irányelveket is.
 
Az irányelv tartalma
Ez egy speciális fogyasztói szerződés, amely csak a fogyasztó és a szolgáltató
viszonyában alkalmazható. Az ilyen típusú szerződések megkötése a távollévők
között kötött szerződésekhez hasonlóan történik, és emiatt sok, a távollévők
közötti szerződésekre vonatkozó általános szabály vissza fog köszönni e
szerződéstípusnál is. Az egyik ilyen, hogy a szolgáltató számára az irányelv
széles körű tájékoztatási kötelezettséget ír elő, a szerződéskötést megelőzően is.
Különleges tájékoztatási kötelezettséget ír elő az irányelv a szolgáltató által
esetlegesen alkalmazott általános szerződési feltételekkel kapcsolatban is. Ezt
követi az írásbeli megerősítés.
Az irányelv személyi hatálya a szolgáltatóra és a fogyasztóra terjed ki.
Fogyasztó az a természetes személy, aki a szolgáltatást igénybe veszi, tehát az,
aki a távértékesítési folyamatban vevőként szerepel. Ehhez képest a szolgáltató
az, aki a távértékesítés keretében kötött pénzügyi szolgáltatást gazdasági vagy
szakmai tevékenysége keretében nyújtja.
A szolgáltató köteles a fogyasztót az ügylettel kapcsolatos releváns adatokról
már a szerződéskötés előtt tájékoztatni. Ezek közé tartoznak például a
szolgáltatóval kapcsolatos fontosabb adatok, a szolgáltatás terjedelme, a
szerződés tárgyának lényeges jellemzői, az ellenszolgáltatásról, az
ellenszolgáltatáson kívüli kötelezettségekről, a zetés teljesítéséről és az
esetleges jogvita-rendezési eljárásról. A szerződéskötést megelőzően a
szolgáltató köteles a szerződési feltételeket a fogyasztó számára papíron vagy
tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.751
A szerződés fennállása alatt a fogyasztó kérésére a szolgáltató bármikor
köteles rendelkezésére bocsátani papíron is a szerződési feltételeket. Kivételes
szabályként részletezi az irányelv azt az esetkört is, amikor a szerződés
megkötése a fogyasztó kérésére olyan távközlő eszköz útján történik, melyen
keresztül részletesebb előzetes tájékoztatásra nincs lehetőség. A szolgáltató ilyen
esetben köteles a szerződés megkötését követően haladéktalanul az előzetes
tájékoztatás írásbeli megerősítésére és a feltételekről való tájékoztatásra. (5.
cikk.)
Az irányelvnek e különleges szerződéstípus körében a fogyasztók
szempontjából legfontosabb előírása hasonlóan a távollévők közötti
kereskedelemről szóló irányelvhez az indokolás és feltétel nélküli elállás joga –
a „cooling off period” (6. cikk). A fogyasztó a szerződéskötés napjától számított
14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.
Az elállás jogával valamennyi távértékesítéssel vásárolt pénzügyi szolgáltatás
esetén élhet a fogyasztó, az irányelv ez alól kevés kivételt enged. Kivételek az
egy hónapnál rövidebb idejű biztosítási szerződések, a már mind a két fél által
a fogyasztó kérésére teljesített szerződések, egyes pénzpiaci műveletekre adott
megbízások, illetve az irányelv lehetőséget ad a tagállamoknak, hogy néhány
különleges esetben ne biztosítsák az elállás jogát (pl. jelzálogfedezetű
ingatlanhitelek).
A 14 napos elállási határidő bizonyos fajta szerződések (pl. élet- és
nyugdíjbiztosítások) esetén 30 naposra növelhető a tagállam döntése alapján. A
szabályokat átültető magyar jogszabály például a biztosítási szerződés
felmondására a fogyasztó számára a szerződéskötés napjától számított 14
napon belüli időszakot biztosítja arra, hogy indoklás nélkül azonnali hatállyal
felmondja a szerződést, életbiztosítási szerződés esetén a felmondási idő viszont
30 nap.
Mint a többi fogyasztóvédelmi tárgyú irányelv esetén láthattuk, ez alapján
sem lehetséges, hogy a fogyasztó az irányelvben meghatározott jogairól
lemondjon. A bizonyítási teher ezen irányelv rendszerében is az „erősebbnek”
tekintett felet, azaz a szolgáltatót terheli: vita esetén neki kell bizonyítania,
hogy tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, hogy a fogyasztói hozzájárulás
megtörtént vagy hogy a fogyasztói kérést teljesítette.

7. Fogyasztói jogok érvényesítése

7.1. A fogyasztói jogok egyéni érvényesítésének lehetősége

Érdemes röviden kitérni az egyének által érvényesíthető fogyasztói jogok
kérdésére, amely az uniós jog szempontjából két problémát vet fel.
Egyrészről felmerül a harmonizációs irányelvek által az egyénekre ruházott
jogok nemzeti bíróságok előtti érvényesíthetőségének, vagyis közvetlen
hatályának kérdése. Az Európai Bíróság gyakorlatában kialakított elv szerint az
uniós irányelvek rendelkezhetnek közvetlen hatállyal, így, ha a tagállam az
irányelv végrehajtását el is mulasztja, az egyén az irányelv tartalmazta jogokra
tud hivatkozni.752 A fogyasztók szempontjából ennek az elvnek súlyos
korlátja, hogy az Európai Bíróság az irányelvek közvetlen hatályát csak
vertikálisan, tehát az egyén és az állam viszonyában ismerte el, horizontálisan,
tehát egyének egymás közötti viszonyában azonban nem. Mivel a fogyasztói
jogok érvényesítése az esetek döntő részében magánszemélyek közötti vita
formájában (azaz egy fogyasztó és egy kereskedő/szolgáltató között) nyilvánul
meg, az uniós fogyasztói jog hatékony érvényesítésének igen komoly akadálya
az irányelvek horizontális közvetlen hatályának hiánya.753
A tagállam által megfelelően át nem ültetett uniós irányelvekből származó
jogok érvényesítésére így két lehetőség marad. Az egyik az indirekt közvetlen
hatály (vagy közvetett hatály), amely gyakorlatilag a belső jognak az uniós
joggal (a végre nem hajtott irányelveket is beleértve) összhangban történő
értelmezési kötelezettségét jelenti a nemzeti bíróság számára.754 A másik
lehetőség az irányelvet végrehajtani elmulasztó állam felelősségének
megállapítása.755 Figyelembe véve a fogyasztói jogok érvényesítésének amúgy
is nehézkes voltát (kis összegű követelések, a fogyasztók egyénileg nem tudnak
hatékonyan fellépni a nagyobb cégek ellen stb.), ez a két út nem nyújt
megfelelő megoldást, emiatt a fogyasztók jogrévényesítésének elősegítése
kiemelt uniós területté vált.756

7.2. Jobb fogyasztói vitarendezés a tagállami eljárási

szabályok közelítésével
Az uniós fogyasztói jog érvényesítésének másik fontos problémája a tagállami
eljárásjogok különbsége, ami a jogait amúgy is nehezen érvényesíteni képes
fogyasztót a pereskedéstől végképp elbátortalanítja. Gyakran felmerülő
probléma, hogy az egyik tagállamban bekövetkezett kár esetében a másik
tagállam állampolgárát képviselő érdek-képviseleti szerv nem rendelkezik
perképességgel, vagy fordítva, a tagállami fogyasztói jogok érvényesítésére
hivatott szerv(ek)nek nem fűződik érdeke vagy nem is teheti(k) meg, hogy egy
másik tagállam állampolgárát képviselje(k) saját nemzeti bírósága előtt.757
A vonatkozó nemzetközi magánjogi egyezmények korlátozott tárgyi hatálya
miatt a Bizottság az 1993 novemberében kiadott, a Bírósághoz fordulásról
szóló Zöld Könyvben758 foglalkozott ezzel a kérdéssel és tette közzé
javaslatait. Ezek közül a legfontosabb a fogyasztói jogok érvényesítésére a
különböző nemzeti jogrendszerekben perképességgel rendelkező igazgatási
szervek, fogyasztói érdekcsoportok, adminisztratív szervezetek által indított
keresetek „szabad mozgására” tett javaslat volt, amely azóta irányelv
formájában immár jogszabállyá vált,759 és amelyet az új Fogyasztói Jogi
Irányelv760 is megerősít.
2009-ben az EU a fogyasztói jogok érvényesítésének egy másik aspektusát
rendezte; és előírta a jogsértés megszüntetésére irányuló tagállami eljárások
közelítését. Az Európai Parlament és a Tanács 2009/22/EK irányelve (2009.
április 23.) a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére
irányuló eljárásokról célja a fogyasztók kollektív érdekeit sértő jogellenes
cselekmények megszüntetése vagy betiltása. Az irányelv szabályozási
technikáját tekintve horizontális szabályokat ír elő, amelyet a mellékletében
felsorolt már hatályban lévő anyagi jogi szabályokat lefektető irányelvek
rendelkezéseinek megsértése esetében rendel alkalmazni. A tárgyi hatály
körébe bevont irányelvek többek között a fogyasztói hitelre, a szervezett
utazási formákra, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott
tisztességtelen feltételekre, a távollevők között kötött szerződésekre és a
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó irányelvek (ezeket
részletesen jelen fejezet 6. pontja ismerteti).
A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a jogsértés megszüntetésére
irányuló eljárások a jogsértés megszüntetését vagy megtiltását, tartós hatásainak
felszámolását, illetve az alperest kényszerítő bírság zetésére kötelező,
végrehajtandó ítélet meghozatalát eredményezik. A jogsértés megszüntetésére
irányuló eljárás indítására azonban nem csak a jogorvoslatot kereső fogyasztók
jogosultak, hanem a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére feljogosított
szervek is, például a fogyasztók kollektív érdekeinek védelméért felelős
független köztestületek vagy a fogyasztóvédelmi szervezetek.
7.3. A fogyasztói vitarendezés közvetítés útján
A Bizottság utóbbi évtizedben kialakított szabályozási, illetve politikaformálási
elképzelése a fogyasztói jogok érvényesítésének elősegítését a bíróságon kívüli
vitarendezésben látja. Ennek érdekében megszületett a Bizottság 2001. április
4-i, a fogyasztói vitarendezéssel foglalkozó testületekre vonatkozó elvekről
szóló 2001/310/EK ajánlása, és a fogyasztók az alternatív vitarendezéshez
történő folyamodásának kiszélesítéséről szóló bizottsági közlemény. Ennek
alapján fogadta el az Európai Parlament és a Tanács 2008. május 21-én a
polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló
2008/52/EK irányelvet.761 Ez a jogszabály a vitázó felek közötti
közvetítés/mediáció mint alternatív vitarendezési módszer szabályaira nézve
alkot uniós jogi előírásokat.
A közvetítés a bírói úton történő jogérvényesítés helyébe lépve nyújt
alternatívát a jogkereső polgárok számára, kiküszöbölve a bírósági
vitarendezéssel járó időveszteséget és költségeket. A közvetítési (ún. mediációs)
irányelvet polgári és kereskedelmi ügyekben felmerülő, határokon átnyúló
jogviták esetében kell alkalmazni, amelyekben a felek legalább egyike a többi
fél bármelyikétől eltérő tagállamban rendelkezik lakóhellyel/székhellyel abban
az időpontban, amikor a felek megállapodnak a közvetítés igénybevételéről,
illetve amikor a közvetítést a bíróság elrendeli.
Az irányelv alapján a tagállamok kötelesek elősegíteni a közvetítők képzését
és biztosítaniuk kell a közvetítés magas színvonalát. Az irányelv alapján
továbbá minden eljáró bíró jogosult felhívni peres feleket a közvetítés
igénybevételére. A közvetítés eredményeképpen létrejövő megállapodások a
felek egybehangzó kérése alapján végrehajthatóvá nyilvánítható például
bírósági jóváhagyás vagy közjegyző általi hitelesítés útján. Az irányelv előírja a
közvetítés folyamatának bizalmas jellegét, tiltja, hogy a közvetítő köteles
legyen bíróság előtt tanúvallomást tenni a közvetítés során történtekről,
amennyiben a közvetítésben részt vevő felek közötti jövőbeli jogvita alakul ki.
A felek ugyanakkor a közvetítés igénybevételével nem veszítik el a bírósághoz
fordulás lehetőségét, ugyanis a közvetítés felfüggesztő hatályú a bírósági eljárás
kezdeményezésével kapcsolatos határidőkre vonatkozóan.
 A Bizottság 2011 novemberében a fogyasztói viták alternatív és online
rendezését előmozdító javaslatcsomagot nyújtott be,762 amelynek két elemét a
2013-as jogalkotási hajrában fogadta el a Tanács és a Parlament. A Bizottság
indokolása szerint az új szabályozásra azért van szükség, mert egyrészt a
legtöbb tagállamban a meglévő szervezetek csupán bizonyos ágazatokban
foglalkoznak fogyasztói vitákkal; elsősorban a szabályozott ágazatokban,
úgymint távközlés, villamosenergia-szolgáltatás, pénzügyi szolgáltatások,
valamint utazás és az idegenforgalom. Másrészt jelentős különbségek vannak
az egyébként Európa-szerte nagy számban jelenlévő fogyasztói viták
rendezésével foglalkozó szervezet között. Egyes országokban egyáltalán nincs,
vagy nagyon kialakulatlan formában léteznek fogyasztói viták rendezésére
feljogosított szervezetek. Összességében az európai fogyasztók nem egyforma
mértékben élhetnek az alternatív vitarendezés lehetőségével. Harmadrészt a
közvetítési irányelv a fogyasztói jogviták tekintetében nem támaszt speci kus
kötelezettségeket a tagállamok számára. A szabályozás egyik eleme az ún. AVR
irányelv (fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről), amely a tagállamok
számára annak biztosítását írja elő, hogy a fogyasztók függetlenül attól, hogy a
fogyasztói szerződés az EU melyik tagállamban jött létre, ugyanolyan feltételek
mellett fordulhassanak színvonalas, alternatív fogyasztói vitarendezési
testületekhez. A szabályozás másik eleme az OVR-rendelet (a fogyasztói
jogviták online rendezéséről), amely az interneten vásárlók és a kereskedők
számára egy egységes, uniós szintű online platformot teremt a másik EU
tagállamból történő vásárlásból eredő jogviták rendezésére.

7.4. A fogyasztói jogok érvényesítésének egyéb uniós

eszközei
Az Európai Unió nemcsak szabályozás útján törekszik a fogyasztói jogok
érvényesítését elősegíteni. Az elmúlt évtizedben számos, hangsúlyozottan
bíróságon kívüli jogérvényesítést könnyítő mechanizmust alakítottak ki,
amelyek gyorsan és legfőképpen ingyenes jogorvoslatot igyekeznek biztosítani
a jogaikban megsértett fogyasztók számára.
 Az Európai Fogyasztói Központok Hálózata (EFK-hálózat) és a fogyasztók
tájékoztatása, kérdéseik megválaszolása, a fogyasztói panaszok vagy jogviták
esetén a fogyasztók segítése, illetve a kereskedőkkel történő kapcsolattartás
céljából jött létre 2005-ben.763 Minden tagállamban, valamint Norvégiában
és Izlandon is van az EFK-hálózathoz tartozó nemzeti EFK-kapcsolattartó
pont, amelyek a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság keretében működnek.
Magyarországon a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság keretében működik az
Európai Fogyasztói Központ-Magyarország. Ezek nemzeti EFK-ek európai
bizottsági támogatás útján ingyenes tájékoztatást és segítséget nyújtanak a
hozzájuk forduló fogyasztók számára. 2010-ben kb. 71 000 megkereséssel
foglalkoztak az EFK-hálózat keretében és a fogyasztói panaszok 40%-át
sikerült az érintett kereskedővel egyezség útján megoldani.764
A FIN-NET elnevezésű hálózatot az Európai Bizottság hozta létre 2001-
ben. A hálózat a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szervezetek
(bankok, biztosítók, pénzügyi tanácsadók) közötti jogviták peren kívüli
rendezésére hivatott nemzeti szervezeteket öleli fel. A FIN-NET a határon
átnyúló szolgáltatások esetében könnyíti meg a fogyasztók számára a peren
kívüli vitarendezés lehetőségét tájékoztatás, panaszok intézésének segítése és
kapcsolatfelvétel útján.

8. Jövőbeni elképzelések a fogyasztóvédelem

területén
Az Európai Parlament és a Tanács 2014 februárjában rendelet formájában
fogadta el a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó többéves
fogyasztóvédelmi programot.765 A program négy jól ismert célt fogalmaz
meg, úgymint biztonság, a fogyasztókat célzó tájékoztatás és szemléletformálás,
jogok és jogorvoslat, valamint fogyasztói jogok érvényesítése. Azonban e célok
elérése érdekében konkrét cselekvésként lényegében a meglévő szabályok
értékelésére és konszolidációjára, végrehajtásuk ellenőrzésére, a meglévő
adatbázisok és jelzőrendszerek karbantartására és fejlesztésére szorítkozik, új
szabályozási elképzelést nem vetít előre. A hangsúly egyértelműen a meglévő
fogyasztóvédelmi szabályozás teljes körű alkalmazásának irányába tolódik el,
ehhez azonban a program az Unió részéről pénzügyi támogatást,
adminisztratív és technikai segítségnyújtást rendel.

9. Ismétlő kérdések
1.  Milyen uniós jogforrásokban jelenik meg az Unió fogyasztóvédelmi
politikája?
2. Mi a minimumharmonizáció és a teljes harmonizáció közötti különbség?
3. Melyek az EU legfontosabb intézményei a fogyasztóvédelem területén?
4. Mi minősül tisztességtelen szerződési feltételnek?
5. Mi minősül tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak?
6.  Mely ügyletek esetén rendelkeznek az uniós jogszabályok kifejezetten a
fogyasztók előzetes tájékoztatásának kötelezettségéről?
7.  Mely ügyletek esetén rendelkeznek az uniós jogszabályok kifejezetten a
fogyasztók elállási jogának lehetőségéről?
8.  Hogyan érvényesíthetők az EU fogyasztóvédelmi szabályaiban foglalt
jogosítványok?

10. Továbbvezető linkek
Európai Parlament – Belső Piac és Fogyasztóvédelem Bizottság
http://www.europarl.europa.eu/activities/committees/homeCom.do?
language=HU&body=IMCO
Európai Bizottság – Egészségügy és Fogyasztók Főigazgatósága
http://ec.europa.eu/dgs/health_consumer/index_en.htm
Európai Bizottság –Jogérvényesülési Főigazgatóság
http://ec.europa.eu/justice/consumer-marketing/index_en.htm
Európai Fogyasztói Tanácsadó Csoport
http://ec.europa.eu/dgs/health_consumer/dgs_consultations/eccg_en.htm
É Ü
Európai Élelmiszer-biztonsági Ügynökség
http://www.efsa.europa.eu/
Az EU fogyasztóvédelmi tárgyú jogalkotásának összefoglalója
http://europa.eu/legislation_summaries/consumers/index_en.htm
 
 
 
 
 
 
 
12. fejezet

Közös kül-, biztonság- és védelempolitika

   1. Az Európai Unió közös kül-, biztonság- és védelempolitikája

   2. A közös kül- és biztonságpolitika története
   3. A közös kül- és biztonságpolitika elvei és céljai
   4. A közös kül- és biztonságpolitika jogalapja
   5. Döntéshozatal a közös kül- és biztonságpolitikában
   6. Jogi aktusok a közös kül- és biztonságpolitikában
   7. A közös kül- és biztonságpolitika dimenziói
   8. Közös biztonsági és védelempolitika
   9. A közös kül-, biztonság- és védelempolitika jövője
10. Elfogadásra váró fontosabb javaslatok, aktuális döntések
11. Ismétlő kérdések
12. Ajánlott olvasmányok
 
 
 
 
 
 
 

1. Az Európai Unió közös kül-, biztonság- és

védelempolitikája
Már az európai integráció megálmodói sem csupán gazdasági és pénzügyi
együttműködést, hanem politikai uniót is vizionáltak. Bár a spill-over hatás
évtizedeken át meg gyelhető volt az európai integráció történetében, a
külpolitika területére történő „átcsordulás” intézményesített módon csupán a
nyolcvanas évek végén következett be. Az EK sikertörténete következtében
nagyon gyorsan elérte a „gazdasági óriás, de (kül)politikai törpe” státust. A
hidegháború végével Európa olyan új kihívások elé került, amelyek
elkerülhetetlenné tették egy közös kül- és biztonságpolitika kialakítását. Az
ezredforduló után ezt az igényt csak erősítette a globalizáció fokozódó hatása, a
terrorizmus elleni nemzetközi fellépés szükségessége és a világ különböző
gazdasági központjai között egyre kiéleződő gazdasági és geostratégiai verseny.

2. A közös kül- és biztonságpolitika története

Az EK/EU külső érdekérvényesítő képessége soha nem volt a legjobb, de a
hetvenes évekig még informális mechanizmusa sem létezett a közösségi
külkapcsolatok alakításának. Ennek részben az volt az oka, hogy a tagállamok
leginkább e területen védték és védik szuverenitásuk legbelsőbb magját,
másrészt a közös ellenségképre épülő hidegháborús logikában az Egyesült

Á
Államok európai jelenléte és védőernyője miatt Nyugat-Európának
közvetlenül nem volt szüksége sem önálló külpolitikára, sem markáns
biztonság- és védelempolitikára. A NATO felállásával párhuzamosan az
Európai Védelmi Közösség terve így az ötvenes években látványosan meg is
bukott.
Ezért a tagállamok közös kül- és biztonságpolitikája egészen 1986-ig
informális módon alakult. 1986-ban az Egységes Európai Okmány (EEO),
1992-ben a Maastrichti Szerződés adott a tagállami együttműködésnek
közösségi, majd uniós jogalapot. A tagállamok külpolitikájának összehangolása
terén az első jelentős lépés az Európai Politikai Együttműködés (EPC)766
elhatározása volt 1970. július 31-én. Az Együttműködés keretében a
tagállamok évi két, majd négy külügyminiszteri szintű találkozó megtartásáról
döntöttek. Az EPC három szempontból is előrelépést jelentett a tagállamok
formálódó együttműködésében:
a) lehetőség nyílt az egyes tagállamok álláspontjának harmonizálására,
b) közös álláspontok kialakítására és
c) ezek alapján együttes fellépések megvalósítására.767
Az Egységes Európai Okmány 1986-ban történt elfogadásával közösségi
jogalapot kapott az EPC,768 megvalósult az addig érvényes gyakorlat
kodi kálása. A tagállamok immár szerződéses szinten deklarálták, hogy „…
törekednek egy európai külpolitika közös kialakítására és megvalósítására.” 769 A
dokumentum rendelkezik a külpolitika terén folytatott európai
együttműködés intézményi keretéről, valamint eszközrendszeréről. A
tagállamok reményei szerint szorosabb együttműködésük hozzájárulhat „…egy
európai külpolitikai identitás kialakításához.” 770 A közös kül- és
biztonságpolitika (KKBP) végül a Maastrichti Szerződés rendelkezéseivel vált
az EU második pillérévé. A három terület (hagyományos közösségi ügyek, a
közös kül- és biztonságpolitika és a bel- és igazságügyi együttműködés) három
„pillérbe” való különválasztását a területek eltérő szabályozása, döntéshozatali
módja, részben eltérő intézményrendszere és különböző jogforrási rendje
indokolta.771 A KKBP egyértelműen kormányközi együttműködésre épült.
Brüsszel 1992 után sem lett a tagállami fővárosok helyettesítője, és nem alakult
ki a tagállami külügyminisztériumokhoz hasonló méretű és létszámú külügyi
apparátus sem.772
A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején azonban számos olyan
változás történt, ami a Maastrichti Szerződést előkészítő időszakhoz képest egy
új kihívásokkal teli, eltérő világpolitikai helyzetet eredményezett, ezzel pedig
egyértelművé vált, hogy a korábbi gyakorlat, mely alapján az EK gazdasági
eszközökkel próbált külpolitikai hatásokat elérni, már nem képes hatékonyan
funkcionálni. Néhány év leforgása alatt megszűnt a bipoláris világrend,
felbomlott a Szovjetunió és Jugoszlávia, a közép- és kelet-európai államok
bejelentették csatlakozási szándékukat, létrejött a német egység, jelentősen
megváltozott az amerikai külpolitika,773 és új veszélyforrások jelentek
meg.774 A jugoszláviai háborúra adott elégtelen európai reakció pedig minden
korábbinál erősebben szembesítette az EU-t súlyos külpolitikai kudarcával.
Az Amszterdami Szerződés (ASZ) nem változtatott a KKBP kormányközi
jellegén. Bevezette a konstruktív tartózkodás intézményét (az egyhangúság
lehetséges alternatívája), és a közös stratégiát, rendelkezett egy tervező-elemző
egység felállításáról és létrehozta a Tanács Főtitkára által betöltött főképviselő
posztot (Mr. CFSP). Az ASZ hatálybalépésével megszűnt az egyhangú
döntéshozatal kizárólagossága a Tanácsban. A Nizzai Szerződés lehetővé tette a
megerősített együttműködést a KKBP-n belül is, és jelentősen módosította a
Maastrichti Szerződés 17. cikkét – gyakorlatilag kiüresítve a Nyugat-Európai
Uniót –, valamint bővítette az európai biztonság- és védelmi politika (EBVP)
körét.775 A francia és holland népszavazással kudarcot vallott Európai
Alkotmány létrehozásáról szóló Szerződés776 tovább mélyíthette volna az
együttműködést a tagállamok között, vívmányai nagy részben megvalósultak a
Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével.777
3. A közös kül- és biztonságpolitika elvei és céljai778
Az Európai Unió külkapcsolatai jóval tágabb kategóriát képeznek, mint a
KKBP. Magában foglal klasszikus (egykori) közösségi politikákat, így például a
fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos uniós politikát, a
kereskedelempolitikát, a környezetpolitikát, a vízum- és bevándorlási politikát,
illetve a szűkebb, hagyományos értelemben vett külpolitikát.779 Az EU
külpolitikájának bemutatása során nem foglalkozunk a volt közösségi pillérbe
tartozó szakpolitikák külpolitikai vonatkozásaival (ez az ún. low politics),
hanem alapvetően az unió „klasszikus” külpolitikájának (az ún. high politics)
főbb irányvonalait ismertetjük.780 Természetesen a két terület szétválasztása
nem mindig egyszerű, hiszen az EU arra törekszik, hogy minél nagyobb súllyal
legyen jelen a nemzetközi viszonyokban, és hogy a lehető leghatékonyabban
érvényesüljenek érdekei, valamint szakpolitikái. Ennek érdekében gyakran
vannak együttesen jelen az első és a második pillérből származó jogalapok,
intézmények és eszközök, emellett hatásköri kollíziók is előfordulhatnak.
Az EUSZ 21. cikke az EU külső tevékenységére vonatkozó közös elveket és
célokat rögzíti. Az új rendelkezés beiktatásának célja, hogy az immár
nemzetközi jogalanyisággal rendelkező EU kül- és biztonságpolitikája,
valamint az EUMSZ ötödik részének hatálya alá tartozó, az EU külső
tevékenységeihez tartozó egyéb politikák (pl. közös kereskedelempolitika,
fejlesztési együttműködés, humanitárius segítségnyújtás, korlátozó
intézkedések, szolidaritási klauzula) egységes elv- és célrendszerét összefoglalja,
és ezzel hatékonyabbá és egységesebbé tegye az EU megjelenését és nemzetközi
szerepvállalását. Ennek következtében a 21. cikk elv- és célrendszere kettős
eredetű: egyszerre találhatók meg benne a korábbi, az EK külkapcsolatait is
érintő egyes közösségi politikák célkitűzései,781 valamint a korábban ettől
élesen leválasztott kül- és biztonságpolitikai célok,782 melyeket az EUSZ régi
11. cikk tartalmazott. A 21. cikk címzettjeinek köre ezért igen tág, közéjük
tartozik az Európai Tanács, a Tanács, a Bizottság, a főképviselő és maguk a
tagállamok is.
 Az EU nemzetközi szintű fellépése azokra az elvekre épül, amelyek
létrehozását, fejlődését és bővítését is végigkísérték. Ennek oka a
következetességen túl az, hogy az Európai Unió céljai közé tartozik az európai
integrációt is meghatározó elvek eljuttatása a világ más régióiba is. Ezek az
elvek a következők: a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és alapvető
szabadságok egyetemes és oszthatatlan volta, az emberi méltóság tiszteletben
tartása, az egyenlőség és a szolidaritás elvei, valamint az Egyesült Nemzetek
Alapokmányában foglalt elvek és a nemzetközi jog tiszteletben tartása.
Ezek alapján az EU külső tevékenységére vonatkozó célkitűzései a
következők:783
–  az unió értékeinek, alapvető érdekeinek, biztonságának és integritásának
védelme;
– a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a nemzetközi jog elveinek
erősítése;
–  a béke megőrzése és a nemzetközi biztonság megerősítése az Egyesült
Nemzetek Alapokmányának alapelveivel, valamint a Helsinki Záróokmány
elveivel és a Párizsi Charta célkitűzéseivel összhangban, beleértve azokat is,
amelyek a külső határokra vonatkoznak;
–  a fejlődő országok fenntartható gazdasági, társadalmi és környezeti
fejlődésének elősegítése, elsődlegesen a szegénység felszámolása céljából;
–  valamennyi ország a világgazdaságba történő bekapcsolódásának
előmozdítása, egyebek mellett a nemzetközi kereskedelemben érvényesülő
korlátozások fokozatos megszüntetésével;
– olyan nemzetközi intézkedések kidolgozásához való hozzájárulás, amelyek a
fenntartható fejlődés biztosítása érdekében a környezet minőségének és a
világ természeti erőforrásaival való fenntartható gazdálkodásnak a
megőrzésére és javítására irányulnak.

4. A közös kül- és biztonságpolitika jogalapja

A Lisszaboni Szerződés ugyanakkor megszüntette a korábbi KKBP-speci kus
célkitűzéseket és ezzel potenciálisan rendkívül tágra szabta az EU külpolitikai
hatáskörét. Az EUSZ új 24. cikk (1) bekezdésének első fordulata leszögezi a
következőket:
„Az unió közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó hatásköre a külpolitika
minden területére és az unió biztonságát érintő valamennyi kérdésre kiterjed,
ideértve egy közös védelempolitika fokozatos kialakítását, amely közös
védelemhez vezethet.”784
Ez módot ad az EU számára a hatékony nemzetközi szintű fellépésre, és tág
mozgásteret enged a közös külpolitika számára, túllépve az unió legalapvetőbb
érdekeinek védelmén. Továbbá lehetővé teszi annak a felismerésnek a
gyakorlati megvalósítását, miszerint a gazdasági stabilitás és szociális biztonság,
illetve az együttműködés megteremtése szoros kapcsolatban állnak a
nemzetközi béke és biztonság, valamint a demokrácia eszméjének
megvalósításával.785
Tekintettel a KKBP kormányközi jellegére és ennek következtében a
tagállamok közötti együttműködés fokozott kényszerére, a lojalitás és a
kölcsönös szolidaritás kiemelt jelentőségre tesz szert az EU külpolitikája
terén. A 24. cikk (2) és (3) bekezdései ezért leszögezik, hogy a közös kül- és
biztonságpolitika a kölcsönös politikai szolidaritás továbbfejlesztésén, az
általános érdekű ügyek azonosításán és a tagállamok fellépései között egyre
növekvő fokú összhang megvalósításán alapul. A tagállamok az EU kül- és
biztonságpolitikáját a lojalitás és a kölcsönös szolidaritás jegyében tevékenyen
és fenntartások nélkül támogatják, valamint tartózkodnak minden olyan
cselekvéstől, amely ellentétes az EU érdekeivel, illetve ronthatja az európai
integráció mint kohéziós erő eredményességét a nemzetközi kapcsolatokban.
A KKBP tág határai ellenére a következő jogi és politikai korlátok786
határozzák meg az unió mozgásterét. Ezek a következők:
–  az EUSZ 21. cikk célkitűzései, amelyek közül tág értelmezési lehetőséget
biztosítva ugyan, de legalább egyiküknek érvényesülnie kell;
– a szubszidiaritás elve: a KKBP hatáskörének megállapítása során igazolni kell
az intézkedés, cselekvés uniós szintjének szükségességét (szemben a tagállami
szint hatékonyságával), illetve igazolni kell „intenzitásának” arányosságát az
elérendő célhoz képest;
–  a tagállamok eltérő külpolitikai hagyományai és törekvései, amelyek
megnehezítik a döntéshozatalt;
–  az EUSZ 40. cikkének rendelkezése, amely a volt közösségi politikák és a
KKBP közötti hatáskörkon iktust szabályozza.787
 
Az EU külső tevékenységei
✓ az Európai Unió külkapcsolatai jóval tágabb kategória, mint a KKBP;
✓ az LSZ megszüntette az EK-t, jogutódja az EU, immár jogi személyként;
✓   az EU külső tevékenységei egységes elv- és célrendszer alá tartoznak, ezzel hatékonyabbá és
egységesebbé téve az EU megjelenését és szerepvállalását a nemzetközi szintéren;
✓ az unió közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó hatásköre a külpolitika minden területére és
az unió biztonságát érintő valamennyi kérdésre kiterjed;
✓ a KKBP mozgásterét – tág határai ellenére – konkrét jogi és politikai korlátok szabályozzák.
5. Döntéshozatal a közös kül- és
biztonságpolitikában788
A KKBP területén a legfontosabb döntéshozók és döntés-előkészítők a
következők:
a) az Európai Tanács;
b) a Külügyek Tanácsa;
c) az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője;
d) az Európai Külügyi Szolgálat;
e) a Politikai és Biztonsági Bizottság, valamint a COREPER II.;
f) a különböző tematikus és regionális tanácsi munkacsoportok;
g) az európai levelezőrendszer (COREU);
h) az Európai Védelmi Ügynökség;
i) az EU Katonai Bizottsága;
j) az Európai Parlament (különösen annak szakbizottságai);
k) az Európai Bíróság.
 
a) A 21. cikkben meghatározott alapelvek és célkitűzések alapján az EUSZ
22. cikke értelmében az Európai Tanács meghatározza az EU stratégiai
érdekeit és célkitűzéseit. Ezek konkretizálásáért elsősorban a Tanács és az EU
külügyi és biztonságpolitikai főképviselője felelnek. A Tanács és a főképviselő
együttesen biztosítja az EU fellépésének egységességét, koherenciáját és
eredményességét. A közös kül- és biztonságpolitikát a főképviselő és a
tagállamok hajtják végre nemzeti és uniós erőforrások felhasználásával.
b)  A Külügyek Tanácsa az uniós külügyminiszterekből áll; a tanácsi
hierarchia élén állva a legmagasabb rendszeres (havi) jelleggel ülésező
döntéshozatali és határozathozatali fóruma a KKBP-nak. Elnöke Federica
Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Döntéseit az
Európai Tanács iránymutatásai szerint és a tanácsi hierarchiában alatta
elhelyezkedő előkészítő szervezetek munkája alapján hozza meg.
 c)  Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, aki egyben a
Külügyek Tanácsának elnöke, valamint a külügyekért felelős biztosként a
Bizottság alelnöke is, javaslataival hozzájárul a közös kül- és biztonságpolitika
kidolgozásához, és gondoskodik az Európai Tanács, illetve Tanács által
elfogadott határozatok végrehajtásáról. Vezényli a Külügyek Tanácsának
működését és felügyeli a KKBP határozatok végrehajtását. Továbbá képviseli az
EU-t a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó ügyekben. Az unió
nevében politikai párbeszédet folytat harmadik felekkel és képviseli az unió
álláspontját a nemzetközi szervezetekben és nemzetközi konferenciákon.
d)  A főképviselőt Európai Külügyi Szolgálat segíti. A szolgálat a
tagállamok diplomáciai szolgálataival együttműködésben tevékenykedik, és a
Tanács Főtitkársága, valamint a Bizottság megfelelő szervezeti egységeinek
tisztviselőiből, továbbá a nemzeti diplomáciai szolgálatok által kirendelt
személyzetből áll. A főképviselő támogatása céljából a Tanács, a főképviselő
javaslata alapján meghatározott politikai kérdésekben felhatalmazással
rendelkező különleges képviselőt nevezhet ki, aki a főképviselő irányítása
alapján végzi munkáját.
e)  A Politikai és Biztonsági Bizottság a KKBP és a közös biztonsági és
védelempolitika (KBVP) legfontosabb középszintű döntés-előkészítő, operatív
és végrehajtás-ellenőrző szerve. A testület a tagállamok nagyköveteiből áll,
összetételét és funkcióját is tekintetbe véve a COREPER II. szintjén
helyezkedik el. A Politikai és Biztonsági Bizottság legfontosabb feladatai a
következők:
–  gyelemmel kíséri a nemzetközi helyzet alakulását a KKBP alá tartozó
területeken;
–  hozzájárul a politikák meghatározásához azáltal, hogy a Tanács, illetve a
főképviselő kérelmére vagy saját kezdeményezésére véleményeket terjeszt a
Tanács elé;
–  gyelemmel kíséri a már elfogadott politikák végrehajtását;
–  gyakorolja a válságkezelő műveletek politikai ellenőrzését és stratégiai
irányítását;
– ezáltal irányítja a Katonai Bizottság és a Katonai Törzs tevékenységét is.
f)  KKBP munkacsoportok a kül- és biztonságpolitika területére
specializálódott tanácsi munkacsoportok. Feladatuk a Politikai és Biztonsági
Bizottság, valamint a COREPER II. üléseinek előkészítése, ezen keresztül
pedig végső soron a Külügyek Tanácsának szakmai támogatása. Több mint
húsz horizontális (pl. RELEX, CIVCOM, PMG, Nicolaidis) és regionális
tematikájú (pl. COAFR, COWEB, COTER) munkacsoport erősíti a Tanács
vertikális struktúráját a KKBP területén. A munkacsoportok fele vegyes
hatáskörű, vagyis együttesen felelnek KKBP-hatáskörben és klasszikus volt
közösségi pillérű hatáskörben (pl. közös kereskedelempolitika, szankciós
intézkedések, fejlesztési támogatások) lévő területekért.
g)  Az európai levelezőrendszert (COREU vagy CORTESY) az európai
levelezők alkotják, akik a tagállami külügyminisztériumok alkalmazottjaiként
felelnek a Bizottság, a Tanács Főtitkársága és a fővárosok közötti állandó
kapcsolattartásért. A folyamatos kommunikáción túl ez a rendszer felel az EU
és a tagállamok által egyeztetett módon kiadott különböző diplomáciai
nyilatkozatok, jegyzékek (démarche) kiadásáért.
h) Az Európai Védelmi Ügynökség létrehozásának fő oka az volt, hogy a
tagállamok vállalták közös katonai képességeik fokozatos fejlesztését. Az
ügynökség ezért hozzájárul a tagállamok katonai képességeire vonatkozó
célkitűzések meghatározásához és a tagállamok által a katonai képességekre
vonatkozóan vállalt kötelezettségek teljesítésének értékeléséhez, előmozdítja a
műveleti igények harmonizálását, valamint hatékony és egymással kompatibilis
beszerzési módszerek elfogadását. Ezen túl támogatja a védelmi technológiai
kutatásokat, továbbá koordinálja és tervezi a közös kutatási tevékenységeket.
Végül hozzájárul minden olyan hasznos intézkedés meghatározásához és adott
esetben végrehajtásához, amelyek a védelmi szektor ipari és technológiai
alapjainak erősítését vagy a katonai kiadások hatékonyságának javítását
szolgálják.
i) Az EU Katonai Bizottsága a tagállamok vezérkari főnökeiből áll, akiket
szükség szerint katonai képviselők helyettesítenek. Feladata a Politikai és
Biztonsági Bizottság munkájának előkészítése, illetve az ott született politikai
döntések katonai alternatíváinak kidolgozása. Ezért fő tevékenysége a katonai
tanácsadás, az ajánlások megfogalmazása, a koncepciókészítés, a
kockázatelemzés, valamint a kon iktusmegelőzéssel és kon iktuskezeléssel
kapcsolatos belépési és exitstratégiák kidolgozása. A Katonai Törzs feladata
elemzések alapján a korai előrejelzés, a helyzetértékelések és a részletekig menő
stratégiai tervezések elkészítése.
j) Az Európai Parlament hatásköre a KKBP területén jelentősen kisebb, a
döntéshozatalban formálisan nem is vehet részt. A főképviselő rendszeresen
konzultál az Európai Parlamenttel a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a
közös biztonság- és védelempolitika főbb vonatkozásairól. Gondoskodik arról,
hogy az EP szempontjait kellőképpen gyelembe vegyék. Az EP kérdésekkel
fordulhat a Tanácshoz és a főképviselőhöz, illetve ajánlásokat is tehet. Vagyis az
EP sem jogalkotói, sem számonkérési hatáskörrel nem rendelkezik.
Ugyanakkor az EP kikerülhetetlen résztvevője az EU költségvetése
elfogadásának, így ezen keresztül közvetetten mégis akár jelentősen is
befolyásolni tudja a közös kül- és biztonságpolitikát. Az Európai Bizottság
tagjainak, különösen elnökének és a külügyekért felelős alelnökének (az EU
főképviselőjének) kiválasztásánál komoly hatást tud gyakorolni a KKBP-ra. Az
EP Külügyi Bizottsága, illetve annak emberi jogi, valamint biztonság- és
védelempolitikai albizottsága foglalkozik a KKBP-t és a KBVP-t érintő
kérdésekkel.
k)  A KKBP-rezsim kormányközi jellegéből fakadóan az Európai Bíróság
szerepe szinte elhanyagolható.789 Ugyanakkor felmerülhet az Európai Bíróság
hatásköre annak eldöntésével kapcsolatban, hogy a kérdéses ügy a
szupranacionális (volt közösségi) politikák vagy a KKBP hatáskörébe tartozik-
e. Ennek eldöntését szabályozza az EUSZ 40. cikke. Bár a Lisszaboni
Szerződés hatálybalépésével a tagállamok arra törekedtek, hogy a KKBP javára
megváltoztassák a korábbi status quót, ez az Európai Bíróság korábbi
joggyakorlata miatt várhatóan nem fog jelentősen módosulni. Korábban az
EKSZ feltétlen elsőbbséget élvezett az EUSZ-szal szemben, amit az Európai
Bíróság úgy értelmez, hogy ha egy adott intézkedést – célját és tartalmát
gyelembe véve – a közösségi pilléren belül is el lehet fogadni, akkor annak
elfogadására sem a második, sem a harmadik pilléren belül nincs mód.
Ellenkező esetben az Európai Bíróság a vitatott uniós jogforrást megsemmisíti.
Ami kifejezetten az első és a második pillér viszonyát illeti, a Kézi lőfegyverek és
könnyű fegyverek ügyben az Európai Bíróság azért semmisítette meg az Európai
Unió Tanácsának 2004/833/KKBP határozatát, mert azt célját és tartalmát
tekintve az első pillérben is el lehetett volna fogadni.790 Ezzel a döntéssel az
Európai Bíróság jelentősen tágította az EK (ma már EU) hatáskörét a második
pillér rovására.791 A bíróságnak ez a hozzáállása a volt közösségi politikák
javára minden valószínűség szerint továbbra is fennmarad. A Lisszaboni
Szerződés további újítása, hogy a bíróság ugyancsak rendelkezik hatáskörrel az
EUMSz 263. cikke szerinti olyan semmisségi eljárásokban, amelyek tárgya a
Tanács által az EUSZ alapján természetes vagy jogi személyekre vonatkozóan
elfogadott korlátozó intézkedéseket előíró határozatok jogszerűségének
felülvizsgálata.
6. Jogi aktusok a közös kül- és biztonságpolitikában
Jogalkotási aktusok elfogadása kizárt a KKBP-ban, ezért klasszikus
jogalkotásról és jogalkotókról itt nem beszélhetünk. Ez természetesen nem
zárja ki, hogy a KKBP területén elfogadott aktusok (határozatok) később ne
járhatnának jogalkotási kényszerrel. A KKBP határozatai kötelezőek a
tagállamokra.
A KKBP eszközei a következők:
a) az Európai Tanács általános iránymutatásai;
b) az Európai Tanács által meghatározott stratégiai érdekek és célkitűzések,
határozatok formájában;
c) a Külügyek Tanácsa által az EU által végrehajtandó fellépésekről elfogadott
határozatok;
d) a Külügyek Tanácsa által az EU által képviselendő álláspontokról elfogadott
határozatok;
e) a Külügyek Tanácsa által a közös fellépések és álláspontok végrehajtásáról
elfogadott határozatok;
f) a tagállamok közötti rendszeres együttműködés.
 
Az Európai Tanács általános iránymutatásai az EU legáltalánosabb iránytűi
a KKBP és a KBVP területén. Az Európai Tanács ennél konkrétabban
meghatározza az EU stratégiai érdekeit és célkitűzéseit is.
Az EU stratégiai érdekeit és célkitűzéseit meghatározó határozatai (a
korábbi ún. közös stratégia) a közös kül- és biztonságpolitikára és az unió külső
tevékenységének egyéb területeire vonatkoznak és kijelölik az EU és a
tagállamok által rendelkezésre bocsátandó eszközöket is. Ezekben az Európai
Tanács egyhangúlag határoz. A KKBP terén az unió külügyi és
biztonságpolitikai főképviselője, a külkapcsolatok egyéb területein pedig a
Bizottság együttes javaslatokat terjeszthet a Tanács elé.
A Tanács az Európai Tanács által meghatározott általános iránymutatások és
stratégiai irányvonalak alapján kidolgozza a közös kül- és biztonságpolitikát, és
meghozza az e politika meghatározásához és végrehajtásához szükséges
határozatokat. Ezen belül a Tanács határozatokat fogad el, amelyek
meghatározzák az EU által végrehajtandó fellépéseket, az Unió által
képviselendő álláspontokat, valamint e határozatok végrehajtásának szabályait.
Ezek alapján három fő határozattípust különböztetünk meg:
–  amennyiben a nemzetközi helyzet műveleti fellépést tesz szükségessé, a
Tanács elfogadja a szükséges határozatokat (a korábbi ún. együttes fellépés).
A határozatban meg kell határozni annak céljait, hatókörét, az EU
rendelkezésére bocsátandó eszközöket és szükség esetén időtartamát,
valamint végrehajtásának feltételeit;
–  a Tanács határozatokat fogad el, amelyek meghatározzák, hogy az EU
hogyan viszonyul egy adott földrajzi vagy tematikus természetű kérdéshez (a
korábbi ún. közös álláspont);
– a Tanács határozatban megállapítja ezek végrehajtási szabályait.
A KKBP által szabályozott határozatokat az Európai Tanács és a Tanács a
rezsim kormányközi jellegére való tekintettel főszabály szerint egyhangúlag
fogadja el.792
A Tanács minősített többséggel határoz a következő esetekben:
–  amikor az Európai Tanácsnak az EU stratégiai érdekeit és célkitűzéseit
meghatározó határozata alapján az unió fellépését vagy álláspontját
meghatározó határozatot fogad el;
– amikor az EU fellépését vagy álláspontját meghatározó határozatot az unió
külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által benyújtott olyan javaslat
alapján fogadja el, amelynek benyújtására a főképviselőt az Európai Tanács
saját, vagy a főképviselő kezdeményezésére külön felkérte;
– amikor az unió valamely fellépését vagy álláspontját meghatározó határozat
megvalósítására vonatkozó bármilyen határozatot fogad el;
– amikor különleges képviselőt nevez ki;
–  az Európai Tanács egyhangúlag elfogadott határozatában úgy rendelkezhet,
hogy a Tanács más esetekben is eljárhat minősített többséggel, ez az ún.
passarelle (áthidaló) klauzula egyik alkalmazási esete.793
Az EUSZ azonban lehetővé teszi azt is, hogy egyhangúság esetén egyes
tagállamok tartózkodhassanak a szavazástól. Ebben az esetben az érintett
tagállam nem köteles a határozatot alkalmazni, de elfogadja, hogy a határozat
köti az EU-t. A kölcsönös szolidaritás szellemében az érintett tagállam
tartózkodik minden olyan tevékenységtől, amely ellentétes lehet az EU-nak a
kérdéses határozaton alapuló fellépésével vagy azt hátráltathatja. Ha a
Tanácsnak azok a tagjai, akik tartózkodásukhoz ilyen nyilatkozatot fűztek, a
tagállamok legalább egyharmadát és egyben az EU népességének legalább
egyharmadát képviselik, a határozat nem kerül elfogadásra. Ez az ún.
blokkoló kisebbség intézménye.

7. A közös kül- és biztonságpolitika dimenziói

A tagállamoknak 1993-ig nem volt közös kül- és biztonságpolitikája, az EK
külkapcsolatait többnyire kereskedelempolitikája, illetve a tengerentúli
országokkal és területekkel kapcsolatos politikája jellemezte. A Római
Szerződés számos olyan jogalapot tartalmazott, amelyen keresztül a Közösség
kiterjedt külkapcsolati rendszert épített fel az elmúlt évtizedek alatt.794 A
hetvenes évek elejétől egyes külpolitikai ügyeket az Európai Politikai
Együttműködés keretében tisztán kormányközi alapon tárgyaltak meg. A
KKBP több évtizedre elhúzódó kialakulása egy heterogén uniós külkapcsolati
rendszert eredményezett, melyben szinte elválaszthatatlanul egyszerre vannak
jelen gazdaságpolitikai, fejlesztéspolitikai, diplomáciai, kereskedelempolitikai és
biztonságpolitikai elemek.
 
1. ábra. A KKBP áttekintő ismertetése
 
 
Az EU külpolitikájának dimenziói a következők:
–  kereskedelempolitika: WTO,795 liberalizáció és protekcionalizmus,
kétoldalú megállapodások, kapcsolat az ACP-államokkal,796 óriási
preferenciális holdudvar (GSP);797
– északi dimenzió: idetartoznak az Egyesült Államok, az OECD-országok és az
EU-n kívüli európai országok; ezek az országok az unió tagállamainak,
illetve magának az uniónak is részben versenytársai, másrészt viszont hasonló
értékekkel, közös érdekekkel is rendelkeznek;
–  déli dimenzió: itt a legnagyobb az EU befolyása, hiszen az elmaradottabb
országok és régiók támogatásában a legbőkezűbb donornak számít;
– részvétel a nemzetközi szervezetek munkájában és kapcsolattartás harmadik
államokkal (képviseletek, WTO, ENSZ, OECD, G8798);
– biztonságpolitikai dimenzió (NYEU, EBVP).
 
A közös kül- és biztonságpolitika természete
✓   az EU külpolitikája régiókra és fontosabb országokra, valamint ún. horizontális politikákra
osztható;
✓ az EU külpolitikája az egyes tagállamok külpolitikai irányainak közös vektora;
✓   ebben szinte elválaszthatatlanul vannak jelen gazdaságpolitikai, fejlesztéspolitikai, diplomáciai,
kereskedelempolitikai és biztonságpolitikai elemek;
✓ az EU külkapcsolatai – a gazdasági megfontolások dominanciája ellenére – soha nem nélkülözték
a (kül)politikai megfontolásokat.
7.1. Az EU régiókkal és kiemelten fontos harmadik államokkal
kapcsolatos politikája
Az Európai Unió harmadik országokkal kapcsolatos politikájában nem
országokra, hanem régiókra koncentrál. A világ különböző régióival kialakított
uniós külkapcsolatokban egyszerre vannak jelen gazdasági (kereskedelmi),
politikai, stratégiai, kulturális és szociális megfontolások. A következőkben
ezek bemutatására terjedelmi okokból nincs mód, azok részletesen jelen könyv
korábbi kiadásában találhatóak meg. Az Egyesült Államok, Kína, Oroszország,
az EU szomszédságpolitikája és az ACP-országokkal folytatott politika
azonban megkülönböztetett helyzetet élveznek.

7.1.1. A transzatlanti kapcsolatok

A transzatlanti kapcsolatok tágabb kategória, mint az Egyesült Államok és az

Európai Unió kapcsolata: magában foglalja az EU–USA kapcsolatok mellett az
Egyesült Államok és egyes európai országok NATO-n belüli
kapcsolatrendszerét, az USA uniós és nem uniós államokkal fenntartott
gazdasági, politikai és kulturális, a két kontinens közötti gazdasági, illetve a
civil szférába tartozó társadalmi, kulturális kapcsolatokat.
Az Egyesült Államok és az EU kapcsolata hosszú múltra tekinthet vissza: az
USA már 1953-ban meg gyelőket küldött az Európai Szén- és
Acélközösségbe, 1961-ben létrehozták az Egyesült Államok EGK-hoz delegált
misszióját, az Európai Bizottság 1954 óta képviselteti magát Washingtonban,
illetve 1964 óta pedig az ENSZ mellett állított fel képviseletet New Yorkban.
Az USA és az Európai Unió „megkülönböztetett kapcsolatára” egyszerre
hatnak centrifugális és centripetális erők. A Föld két legnagyobb politikai és
gazdasági központja egyszerre a legszorosabb és legbiztosabb szövetségesei
egymásnak, illetve vívják az egyik legkiélezettebb gazdasági harcot egymással.
A kapcsolatrendszerre ható ellentétes irányú tényezők a következők:
–  gazdasági konkurencia: az amerikai és az uniós gazdaság bonyolítja le a
világkereskedelem több mint 30%-át és adják a fejlett világ GDP-jének
majd’ 60%-át. Az unióba irányult 2001-ben az amerikai export 22%-a és
biztosította az amerikai import 19%-át, míg Amerikába irányult az uniós
export 24%-a és innen származott az uniós import 19%-a. A szoros
pénzügyi, kereskedelmi kapcsolatok komoly gazdasági kon iktusokkal
járnak, ezek fő területeit a WTO, a versenyjog, a repülőgépipar, az acélipar
képezik;
–  katonai szövetséges: a NATO 1949-ben történt megalapítása óta az USA,
Kanada és európai szövetségeseik azonos katonai szervezethez tartoznak;799
– szerves történeti kapcsolat;
– azonos kulturális, nyelvi gyökerek;
–  nagyon hasonló értékrendszer: jogállamiság, demokrácia, emberi jogok,
piacgazdaság;800
–  közös fellépés a regionális kon iktusok és a globalizáció kihívásaival szemben:
együttes fellépés a jugoszláv válságban, a közel-keleti békefolyamatban,801
illetve közös szerepvállalás a fejlődő országok támogatásában, a nemzetközi
bűnözés, a tömegpusztító fegyverek elterjedése,802 a szegénység és az AIDS
és más betegségek elleni harcban;803
– közös érdekek a kereskedelempolitikában;
–  a nemzetközi kapcsolatok eltérő szemlélete: az EU teljes együttérzéséről és
támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat a 2001. szeptember 11-i
terrortámadások után, amit Washington megnyugvással vett tudomásul.
Döntés született terrorizmus elleni, az egész világra kiterjedő közös
fellépésről. Jelentős szemléletbeli különbségek vannak ugyanakkor a felek
között a nemzetközi kapcsolatok alakítása tekintetében: az unió a hatékony
multilateralizmusra helyezi a hangsúlyt, az Egyesült Államok pedig
(különösen a republikánusok alatt) hajlamos az unilateralizmusra.
A bipoláris világrend felbomlását követően804 kialakult multipoláris
erőtérben, illetve a globalizáció mind erőteljesebben érvényesülő hatásai miatt
új alapokra kellett helyezni a transzatlanti kapcsolatokat.805 Már 1990-ben
megszületett a Transzatlanti nyilatkozat az EK és az Egyesült Államok közötti
kapcsolatról.806 Ezen a nyilatkozaton alapul az 1995 decemberében,
Madridban elfogadott Új transzatlanti napirend807 elnevezésű program,
melynek főbb célkitűzései a következők: a demokrácia, fejlődés és béke
előmozdítása, válaszadás a globális kihívásokra, a növekvő
világkereskedelemhez való hozzájárulás, „hidak”, kapcsolatok építése a két
térség között az élet minden területén (gazdaság, kutatás, tudomány, kultúra).
Az Új transzatlanti napirenddel egyidejűleg fogadták el az EU–USA közös
akciótervet808 is, mely több mint száz konkrét akciótervet tartalmaz a
napirend négy fő célkitűzésének megvalósítására. Az Egyesült Államok elnöke,
az Európai Bizottság elnöke, a Tanács soros elnöke, illetve az unió
főképviselője az 1990-es nyilatkozat értelmében évente tárgyalásokat
folytatnak az EU–USA csúcstalálkozóin. A felek a 2007. áprilisi EU–USA
tárgyalásokon döntöttek a Transzatlanti Gazdasági Tanács (TGT) felállításáról
a gazdasági integráció további elmélyítése érdekében. 2010 novemberéig öt
TGT-ülésre került sor, ezeken főleg kereskedelempolitikáról, innovációs-
technológiai kérdésekről, piacregulációról és a szellemi alkotások jogával
kapcsolatos fontosabb kérdésekről volt szó.809 A felek 2013-ban kezdték meg
a tárgyalásokat egy átfogó kereskedelmi és befektetési megállapodás
megkötéséről (Transatlantic Trade and Investment Partnership, TTIP),
amelynek fő célja a transzatlanti beruházások ösztönzése a különböző
adminisztratív költségek csökkentése révén.

7.1.2. ACP-országok: afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni országok

Az Európai Unió és az ACP-országok810 közötti kapcsolat egészen az 1957-es

EK-Szerződésig nyúlik vissza.811 1963-ban került sor az első Yaoundé-i
egyezmény megkötésére az EK, illetve 18 társult afrikai ország és
Madagaszkár812 között, majd 1969-ben a felek megkötötték a második
Yaoundé-i egyezményt. Az egyezmények célja kereskedelmi (vám-)
kedvezmények biztosítása volt a fejlődő államoknak az EKSZ 131. cikkének
szellemében (jelenleg EUMSZ 206–207. cikk). A tagállamok politikájában a
geopolitikai szempontok mellett fontos szerepet játszott a volt és fennálló
gyarmataikhoz fűződő különleges történelmi, kulturális és gazdasági
viszony.813
1975-től az EU- és az ACP-országok814 kapcsolatát a Lomé-i egyezmények
szabályozták. Az egyezmények két fő dimenziója érdemel kiemelést: a
gazdasági, kereskedelmi és a fejlesztési együttműködésre vonatkozó
rendelkezések.815 A kereskedelmi kapcsolatokat szándékos aszimmetria
jellemezte: speciális vámpreferenciák a fejlődő országok számára ipari és
mezőgazdasági termékeik számára viszonosság nélkül. Az EK mind a
mezőgazdasági termékek, mind az ásványi anyagok exportjából származó
bevételek stabilizálásában támogatta a térséget a STABEX-816 és a SYSMIN-
rendszerek817 felállításával. A fejlesztési politika területén szektorális szemlélet
érvényesült: külön programok indultak az oktatás, környezetvédelem és az
egészségügy területein. Az 1989-ben 10 évre megkötött negyedik Loméi
Egyezmény818 alapján az uniós támogatás mértéke elérte a 15 milliárd (1990–
1995), illetve 19 milliárd dollárt (1996–2000). Az egyezményben később még
hangsúlyosabbá váló direkt politikai elemek (a demokratikus értékrend
támogatása, az emberi jogok, a környezetvédelem, a civil társadalom erősítése,
a nők helyzetének javítása) is megjelentek. 1992-ben a Maastrichti Szerződés,
módosítva az EK-Szerződést, beiktatta az új 177–181. cikkeket, melyek a
Közösség fejlesztési együttműködés terén folytatott politikáját szabályozzák
(jelenleg EUMSZ 208–211. cikkek).
A 2000-ben megkötött Cotonou-i megállapodás819 az EU-t köti össze 78
afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni országgal. A megállapodás fő célja a
szegénység visszaszorítása, illetve felszámolása és az ACP-országok integrálása a
világgazdaságba. Az egyezmény politikai, kereskedelmi és fejlesztési, támogatási
kérdéseket egyaránt tartalmaz.
Tárgykörei a következők:
– politikai dimenzió: politikai párbeszéd, béketeremtés, kon iktusmegelőzés, az
emberi jogok, a jogállamiság és demokratikus eszmék védelme, a jó
kormányzás támogatása;
– a civil társadalom bevonása és részvétele a megállapodás végrehajtása során;
– fejlesztési stratégiák és a szegénység visszaszorítása, mint prioritás: fenntartható
gazdasági és társadalmi fejlődés, regionális együttműködés és integráció,
illetve nemek közötti egyenlőség, környezetvédelem és a már fennálló
intézmények fejlesztése, erősítése;
– a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok új rendszerének kialakítása: tárgyalások
az új kereskedelmi megállapodások tartalmáról, kereskedelemmel összefüggő
kérdések (polgári jog, munkajog stb.) megvitatása;
–  a pénzügyi együttműködés reformja: koherencia, rugalmasság, hatékonyság,
párbeszéd regionális szinten, a nem állami szereplők bevonása.
Az egyezmény 2003-ban lépett hatályba és 20 évig hivatott szabályozni a két
térség kapcsolatát, azzal, hogy a felek azt 5 évente felülvizsgálják.820
Legutóbbi felülvizsgálata 2010-ben történt meg Burkina Fasóban. A felek
ebben kiemelték a regionális integráció egyre növekvő jelentőségét és a
biztonságos környezet megteremtésének elengedhetetlen szükségességét a
fejlődés előmozdításában. Kitértek a halászat szerepének fontosságára, valamint
az élelmiszerbiztonság kérdésére és az AIDS elleni fellépés szükségességére. Az
ACP-országok támogatására a 2008–2014-as időszakban 22,7 milliárd euró
jut.
7.1.3. Az EU szomszédságpolitikája

Az Európai Unió 2004-es és 2007-es kibővülésével megváltoztak az unió

határai: mind északra, mind keletre és délre új közvetlen szomszédokat
szerzett. Az EU szomszédságpolitikája abból a megfontolásból ered, hogy az
unió biztonságát, valamint a nemzetközi békét és biztonságot nagymértékben
befolyásolja az EU közvetlen szomszédságának gazdasági, politikai, társadalmi
stabilitása, illetve fejlődése. Az unió mindenképpen szeretné elkerülni, hogy
éles gazdasági, politikai és társadalmi szakadék húzódjon északi, keleti és déli
határai mentén.821 E politika motivációja kettős: legyen biztonság az EU
közvetlen szomszédságában, illetve a lehető leghatékonyabban érvényesüljenek
az EU gazdasági érdekei a térségben. Az unió arra törekszik, hogy mindhárom
pillérében megfogalmazott politikái minél hatékonyabban
érvényesüljenek.822
Az unió pénzügyi eszközökkel is segíti közvetlen szomszédságát. Erre
szolgáltak és szolgálnak az INTERREG-, PHARE-, TACIS-, CARDS- és
MEDA-programok. Az unió folyamatos bővülése és az új kihívások miatt a
már fennálló programok módosítására és új programok létrehozására volt
szükség.823 Az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz824
keretében 2007–2014 között 12 milliárd euró áll rendelkezésre.825 Az EU
szomszédságpolitikájához tartozó országokkal való konkrét együttműködés
formája kétoldalú akciótervek formájában realizálódik, melyek az EU és az
egyes érintett országok között jönnek létre.
Az EU szomszédságpolitikája keleti és deli dimenzióra osztható, mivel a
szovjet utódállamok és a mediterrán térség országainak közös problémáin és
nehézségein túl régióspeci kus kihívásaik is vannak. A keleti dimenzióba
Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Ukrajna és Moldávia
tartozik, míg a délibe Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Izrael,
Jordánia, Libanon, Szíria (jelenleg felfüggesztve) és Palesztina.
A keleti dimenzióval kapcsolatos uniós politika legfontosabb kérdése
jelenleg az ukrajnai válság megoldása. Az Európai Tanács 1999 decemberében
fogadta el közös stratégiáját Ukrajnával kapcsolatban.826 A Bizottság a kijevi
forradalomra tekintettel 2004 decemberében fogadta el az Ukrajnával
foglalkozó akcióterv tervezetét, amely a 2004. májusi bővítésre tekintettel
körvonalazza az EU új politikáját és elvárásait.827 Az Ukrajnával kötendő
társulási megállapodás tárgyalásai 2007–2011 között zajlottak, 2012
decemberében az Európai Tanács a megállapodás megkötése mellett döntött.
2013 novemberében az ukrán minisztertanács a társulási megállapodás
aláírásának elhalasztása mellett döntött, amelynek következtében óriási
tömegtüntetések robbantak ki Kijevben. A tüntetők véres összeütközésekkel
elérték Victor Janukovics elnök távozását, akit az ukrán parlament 2014
februárjában felmentett tisztségéből. A kiírt elnökválasztást Petro Poroshenko
ukrán üzletember nyerte meg. A válság során Oroszország gyakorlatilag
annektálta a Krím félszigetet, miután a túlnyomórészt orosz nyelvűek lakta
térségben az önrendelkezési jog által nem támogatott népszavazást
bonyolítottak le a félsziget sorsáról. Az EU kezdetektől fogva ellenezte a
népszavazást és jogellenesnek tartotta az orosz katonai jelenlétet a félszigeten.
Az EU Ukrajna szuverenitása és területi integritása megsértése miatt az USA-
val egyetértésben összesen 34 Putyin-közeli üzletember és vezető tisztviselő
ellen rendelt el utazási tilalmat és vezetett be különböző pénzügyi szankciókat.
Az Unió 2014 májusában 1,6 milliárd euró támogatás mellett döntött, amelyet
minden bizonnyal újabb támogatások fognak követni.
Az Oroszországgal való kapcsolat az ukrajnai krízis következtében
rendkívüli módon megromlott. Ennek fennmaradása hosszú távon nem
valószínű, mivel az Oroszországgal való kapcsolat stratégiai fontosságú az EU
számára. A felek 1994 júniusában kötöttek Partnerségi és együttműködési
megállapodást, mely 1997-ben lépett hatályba.828
A Partnerségi megállapodásban rögzített célok a következők:
– a politikai párbeszéd erősítése;
– a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok javítása;
– a politikai és gazdasági szabadságjogok erősítése;
–  Oroszország támogatása demokráciája stabilizálásában, gazdasága
fejlesztésében;
–  a gazdasági, társadalmi, pénzügyi és kulturális együttműködés alapjainak
megteremtése;
– a mindkét fél számára fontos célok támogatása;
–  Oroszország integrációjának támogatása, egy együttműködésre épülő
szélesebb térség létrehozása Európában;
– az Oroszország és a Közösség között kialakítandó szabadkereskedelmi övezet
alapjainak megteremtése.
 Az Európai Unió Oroszországgal kapcsolatos stratégiáját az Európai Tanács
1999 júniusában fogadta el.829 A stratégiában kitűzött főbb célok a
következők:
– a demokrácia, a jogállamiság és a közintézmények megszilárdítása;
– Oroszország integrációja az egységes európai gazdasági és társadalmi rendbe;
–  együttműködés az európai és az azon túli stabilitás és biztonság erősítése
érdekében;
– a közös fellépés ösztönzése az európai kontinenst érő globális kihívások ellen.
Bár az EU és Oroszország viszonyát nem a krími kon iktus terhelte meg
először. A Grúzia és Oroszország között 2008 augusztusában kitört többnapos
fegyveres kon iktus miatt az Európai Tanács szeptember 1-jén rendkívüli ülést
tartott.830 Nyilatkozatukban a grúziai háborúban való orosz fellépést
aránytalannak, Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerését pedig
történelmi hibának minősítették.831
Az Európai–mediterrán partnerségi együttműködés (EUROMED) legalább
ilyen fontos az EU számára. Mind történeti, gazdasági, stratégiai és kulturális
szempontból rendkívül fontos a Földközi tenger medencéjének térsége az unió
számára. Az itt található országokkal már a hetvenes években létrejöttek az ún.
első generációs társulási megállapodások. A régió országainak a Közösség szabad
piacra jutást engedett a viszonosság megkövetelése nélkül, ezzel
nagymértékben támogatva gazdasági fejlődésüket. Az unió 1990-es évek elején
kezdte meg új mediterrán politikájának kidolgozását.832 1995. november 27–
28-án került sor a külügyminiszterek euro-mediterrán konferenciájára, ahol a
felek elfogadták a Barcelonai Nyilatkozatot,833 mely egy új időszaknak, az ún.
Barcelonai folyamatnak a kezdetét jelentette.
A Nyilatkozat szerint a felek között fennálló partnerség fő céljai a
következők:
–  a felek közötti párbeszéd politikai és biztonsági kérdésekben: a béke és
stabilitás közös megteremtése;
–  gazdasági és pénzügyi együttműködés: a közös fellendülés térségének
létrehozása;
–  partnerség szociális, kulturális és humán ügyekben: az emberi erőforrások
fejlesztése, a kultúrák közötti megértés elősegítése és a civil társadalmak
közötti kapcsolatok erősítése.
A nyilatkozathoz csatolt munkaprogram horizontális és ágazati szakpolitikai
szintre bontja le a fent említett fő célkitűzéseket. Az új euro–mediterrán
együttműködés két pillérre épül: az egyik az Európai Unió és a térség országai
között létrejövő kétoldalú megállapodások rendszere, a másik a rendszeres
regionális párbeszéd a két térség között. Az 1995-től megkötött új típusú
társulási megállapodások már a kölcsönösség elvére épülve megszüntetik a
régió országainak eddig adott egyoldalú kedvezményeket és a két régió közötti
kereskedelem liberalizációjára törekednek megfelelő átmeneti időszak
biztosításával. A cél olyan szabadkereskedelmi övezet kiépítése, mely megfelel a
WTO-ban vállalt kötelezettségeknek. 2005-től elsősorban a migrációval és a
terrorizmussal kapcsolatos kérdések kerültek a tárgyalások középpontjába,
majd 2010-től a Földközi-tenger szennyezettségének csökkentése, a
kereskedelmi infrastruktúra (kikötők, vasút) fejlesztése, a napenergia
szerepének növelése, valamint egy euro-mediterrán egyetem létrehozása.834
Az EU 1995 óta több mint 16 milliárd euróval támogatta a barcelonai
folyamatot.
7.1.4. Az EU és Kína

Az EU és Kína között 1994-ben alakult ki szélesebb politikai párbeszéd. 1994-

ben született meg a Bizottság első közleménye a Kínával kapcsolatos hosszabb
távú stratégiáról.835 Ezt követte 1998-ban a Bizottság újabb közleménye,
mely az Átfogó partnerség építése Kínával címet viselte és egyszerre tartalmazott
gazdasági, kereskedelmi, politikai és kulturális célokat.836 1998-ban született
meg a Bizottsági közlemény az 1998-as közleményben megfogalmazott
politika megvalósításáról és törekvés egy hatékonyabb EU-politika
érdekében.837 Végül a 2001–2002-ben bekövetkezett számos gazdasági,
biztonságpolitikai, társadalmi, illetve az unión belül bekövetkezett változásokra
tekintettel a Bizottság 2003-as új közleménye módosította az addigi Kína-
stratégiát.838A hatályos stratégia szerint az EU főbb prioritásai a következők:
– Kína beilleszkedésének elősegítése a nemzetközi közösségbe;
– Kína nyílt társadalommá való átalakulásának elősegítése;
– a kínai gazdaság integrálása a világgazdaságba;
– az uniós erőforrások kihasználásának javítása;
– az Unió jobb megítélésének javítása Kínában.
Az Európai Bizottság 2006 októberi közleménye a kétoldalú kapcsolatok
elmélyítése és a fenntartható fejlődés támogatása mellett kötelezte el magát. A
felek között 2007 óta folynak tárgyalások az 1985-ös kereskedelmi és
együttműködési megállapodás módosításáról. A felek közötti stratégiai
partnerség jegyében 2010-ben döntés született a bilaterális kapcsolat teljes
felújítására, különös tekintettel annak biztonságpolitikai, klímapolitikai és
gazdaságpolitikai dimenzióira.
 
Az EU régiókkal és kiemelten fontos harmadik államokkal kapcsolatos politikája:
✓   az EU harmadik országokkal kapcsolatos politikája során nem országokra, hanem elsősorban
régiókra koncentrál;
✓   különösen fontos helyet foglalnak el a transzatlanti kapcsolatok, mely nem mentes a
feszültségektől, mégis a világ legszorosabb szövetségének tekinthető;
✓   ACP-országokkal (afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni országok) kapcsolatos politikában a
geopolitikai szempontok mellett fontos szerepet játszik a volt és fennálló gyarmataikhoz fűződő
különleges történelmi, kulturális és gazdasági viszony;
✓  az EU szomszédságpolitikája keleti és déli dimenzióra oszlik, közös bennük a földrajzi közelség
miatti kettős, gazdasági és biztonságpolitikai motívum;
 ✓ a tagjelölt országok száma öt, a potenciális tagjelölteké négy; többségük a Balkánon található, az
EU célja itt egy olyan békés, stabil, fejlődő és demokratikus térség létrehozása, ahol a fegyveres
kon iktusnak még a lehetősége is elképzelhetetlen;
✓   Oroszország jelenleg az EU harmadik legfontosabb gazdasági partnere, az EU kül- és
biztonságpolitikája ezen a téren nem nélkülözheti a klasszikus biztonsági, környezetvédelmi és
energiabiztonsági megfontolásokat sem.

7.2. Az EU horizontális kül- és biztonságpolitikája

Az EU a regionális politikáitól részben elválasztva számára fontosabb kül- és
biztonságpolitikai kérdésekben külön politikákat alakít ki. Ezek horizontálisan
áthatják az egyes országokkal és térségekkel kialakított külpolitikáját.
 
Az EU horizontális kül- és biztonságpolitikája:
✓ az emberi jogok és demokrácia fenntartása és erősítése az EU belső és külső célja egyaránt, ennek
tartalmi és intézményi támogatása prioritása a KKBP-nek;
✓ a humanitárius segélyezés jelentős tétel az uniós költségvetésben és olyan átfogó politika, melybe
első és második pilléres politikák egyaránt beletartoznak;
✓   a terrorizmus elleni harc alapvetően 2001. szeptember 1-je után került előtérbe, az EU
hatékonyan tudott reagálni e kihívásra és szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal ezen a
téren is;
✓   a tömegpusztító fegyverek elterjedését az Európai Biztonsági Stratégia a terrorizmus után
másodikként nevesíti a tagállamokat fenyegető új veszélyek megnevezésekor;
✓ a Nemzetközi Büntetőbíróság munkájának támogatása minden uniós tagállam kötelezettsége;
✓ az EU szoros kapcsolatot tart fenn a legfontosabb nemzetközi szervezetekkel, az ENSZ és az ET
munkájában is egyre integráltabban vesz részt.

 
A legfontosabbak a következők:
– az emberi jogokkal és a demokráciával kapcsolatos politika;
– egyes harmadik országok és régiók humanitárius segélyezése;
– a terrorizmus elleni védekezés és küzdelem;
– a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása elleni küzdelem;
– a Nemzetközi Büntetőbírósággal kapcsolatosan kialakított politika;
– az Egyesült Nemzetek Szervezetével (ENSZ) kialakított politika;
– az Európa Tanáccsal kapcsolatos közös politika.839
7.3. Alkalmazott módszerek és eszközök az EU kül- és
biztonságpolitikájában
Az erőszakkal járó kon iktusok elképzelhetetlen mértékű emberi szenvedéssel,
pusztulással és az erőforrások elpazarolásával járnak. A kilencvenes évek
kon iktusai 200 milliárd dollárba „kerültek” a nemzetközi közösségnek. Ezt az
óriási összeget békés célokra is lehetett volna fordítani. Ezért az EU nagy
hangsúlyt fektet a kon iktusok megelőzésére. A kon iktusokra túlnyomó
többségben a gazdaságilag és társadalmilag elmaradott, rendkívül szegény,
szociális és etnikai feszültségekkel terhelt országokban, régiókban kerül sor. Az
EU számos hagyományos (technikai és pénzügyi segítség, gazdasági
együttműködés, kereskedelmi kapcsolatok, humanitárius segélyek, szociális- és
környezetvédelmi politika, diplomáciai eszközök, közvetítés) és új eszközt
(információgyűjtés, monitoring) használ a potenciális kon iktusok megelőzése
érdekében.
1968-ban, az első UNCTAD-konferencián840 döntés született a fejlődő
országok megsegítése céljából létrehozandó ún. általános preferenciák
rendszerének bevezetéséről (GSP). A GSP keretében nyújtott preferenciák
megengedett kivételként jelenhettek meg a legnagyobb kedvezményes elbánás
elve alól. Az EK volt az első, mely 1971-től elkezdte alkalmazni a GSP-t saját
vámpolitikájában a fejlődő országokkal szemben.841 Az EU a
kereskedelempolitikát az egyik leghatékonyabb olyan eszköznek tekinti,
mellyel befolyásolni lehet országok, akár egész régiók gazdasági fejlődését,
illetve ezzel együtt azok társadalmi, politikai fejlődését. Az EK évtizedek óta
használja kereskedelempolitikáját politikai és kulturális befolyásának
növelésére, célzott országok és régiók gazdasági felemelkedésének
előmozdítására.
Az EU az emberi jogok biztosítása és védelme érdekében a harmadik
országokkal megkötött két- és többoldalú kereskedelmi, társulási, illetve
együttműködési szerződésekben emberi jogi klauzulákat alkalmaz. Ilyen
klauzulák találhatók az európai államokkal megkötött társulási
megállapodásokban, a mediterrán térséggel kötött megállapodásokban és a
Cotonou-i Egyezményben842 is. 1995 óta az EU arra törekszik, hogy a
különböző megállapodásokba foglalt emberi jogi klauzulák egységes
szerkezetet alkossanak, összhangban legyenek mind egymással, mind az unió
emberi jogi törekvéseivel.843 Az uniónak több mint 50 olyan megállapodása
van, mely tartalmaz emberi jogi klauzulát. 2001-ben a Bizottság újabb
nyilatkozatot adott ki az uniónak az emberi jogok és a demokrácia védelme
terén játszott szerepének, illetve az e politikával kapcsolatos uniós politika
koherenciájának erősítése érdekében. A dokumentum összefoglalja az addig
elért eredményeket és kijelöli a még megvalósítandó prioritásokat.844
Az Unió a KKBP keretében rendszeresen alkalmaz szankciókat.
Alkalmazásukra vagy önálló uniós hatáskörben kerül sor a közös kül- és
biztonságpolitika céljainak elérése érdekében, vagy az ENSZ BT
határozatainak végrehajtása során. Az EU által alkalmazott leggyakoribb
szankciók a következők: a gazdasági kapcsolatok felfüggesztése, korlátozása
vagy teljes megszakítása,845 a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztése vagy
megszakítása, a harmadik országokkal való együttműködés megszüntetése,
fegyverembargók,846 pénzügyi szankciók847 és az unió (tagállamok)
területére történő belépés, illetve átutazás megtiltása.848
A szankciók elrendelésének oka az Unió legalapvetőbb értékeinek súlyos
megsértése lehet. Gazdasági szankciók esetén szükség van rendelet alkotására is,
a politikai szankciók elfogadása közös álláspontokban történik. Szankciók
alkalmazására harmadik országokkal, gazdasági vállalatokkal,
magánszemélyekkel szemben egyaránt sor kerülhet. A tagállamok mind a
végrehajtás, mind a végrehajtás ellenőrzése során szerephez jutnak, a Bizottság
pedig javaslatokat tesz a közösségi pillérbe tartozó szankciók alkalmazására,
részt vesz a végrehajtásban, illetve annak ellenőrzésében, valamint részt vesz a
Tanácsnak a szankciók elfogadásának és végrehajtásának egységes elveken
nyugvó politikájának kialakításában is.849
Az EU leghatékonyabb eszközeinek egyike a csatlakozási tárgyalások
megkezdésének, valamint a taggá válás potenciális esélyének a meglebegtetése,
sokszor konkrét feltételek teljesítésétől való függővé tétele. A tagság ugyanis
olyan óriási gazdasági, politikai és társadalmi előnyökkel jár, hogy a kérdéses
államok gyakorlatilag bármilyen feltételnek készek eleget tenni céluk elérése
érdekében. Az EU által potenciálisan megszabott feltételek mind felfűzhetők a
koppenhágai kritériumok köré. A stabil, demokratikus intézményrendszer, az
emberi és kisebbségi jogok érvényesülése, a működő piacgazdaság, a tagságból
fakadó kötelezettségek teljesítésének képessége mind olyan feltételek, melyek
kellően tág mozgásteret adnak az unió számára. Rugalmassá teszi a
kritériumok rendszerét a szubjektív mérce alkalmazása is. A módszer
hatékonyságát bizonyítja többek között Törökország magatartása, mely a
csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt hajlandó volt jelentős változtatásokat
eszközölni többek között büntető anyagi- és eljárásjogában. További példaként
említhető Horvátország és Szerbia esete is: Gotovina tábornok, Karadzsics volt
miniszterelnök és Mladič tábornok valószínűleg soha nem került volna
Hágába, ha azt nem szabják a csatlakozási tárgyalások megkezdésének egyik
feltételéül. A módszer egyértelmű hátránya abban áll, hogy geopolitikai és
földrajzi okokból nem lehet minden országgal szemben alkalmazni. Csak
olyan állam kerülhet szóba, amely potenciálisan tagállammá válhat a
közeljövőben, azonban annak politikai, gazdasági vagy társadalmi feltételei
még hiányoznak.
 
Alkalmazott módszerek és eszközök az EU kül- és biztonságpolitikájában:
✓   a kon iktusokra túlnyomó többségben a gazdaságilag és társadalmilag elmaradott, rendkívül
szegény, szociális és etnikai feszültségekkel terhelt országokban, régiókban kerül sor, ezért az EU
számos hagyományos és új eszközt használ a potenciális kon iktusok megelőzése érdekében;
✓   a periférián lévő fejlődő országok megsegítése céljából jött létre az ún. általános preferenciák
rendszere (GSP);
✓   az EU az emberi jogok védelme érdekében a harmadik országokkal megkötött kereskedelmi,
társulási, illetve együttműködési szerződésekben rendszeresen alkalmaz emberi jogi klauzulákat;
✓ az EU régóta alkalmaz szankciókat (kereskedelmi, pénzügyi, embargók, utazási korlátozások stb.),
ezekre vagy önálló uniós hatáskörben kerül sor a KKBP céljainak elérése érdekében, vagy az ENSZ
BT határozatainak végrehajtását szolgálják;
✓  az EU leghatékonyabb eszközeinek egyike a csatlakozási tárgyalások megkezdésének, valamint a
taggá válás potenciális esélyének a meglebegtetése, sokszor konkrét feltételek teljesítésétől való
függővé tétele.
8. Közös biztonsági és védelempolitika
A Nyugat-európai Unió (NYEU) újraélesztése majd három évtizedes
„csipkerózsikaálmából” 1984-ben kezdődött meg.850 A hidegháború végével
felgyorsultak az események, a közös ellenség hiánya és a rohamos mértékben
átrajzolódó geopolitikai viszonyok újabb és újabb kihívások elé állították az
EK tagállamait. Néhány év leforgása alatt szűnt meg a Szovjetunió, illetve
bomlott fel Jugoszlávia, fegyveres kon iktus tört ki Irak és Kuvait között, és a
volt Jugoszlávia területén is. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai
és európai érdekek már korántsem harmonizálnak annyira, mint korábban,
sőt helyenként akár kon iktusba is kerülhetnek egymással.
Az 1992-ben hatályba lépett Maastrichti Szerződés amellett, hogy
intézményesítette a KKBP-t, megteremtette a közös védelempolitika
kialakulásának feltételeit.851 Az EU a NYEU-t kérte fel döntéseinek
kidolgozására és végrehajtására, ezzel megkezdődött az „unió fejlődésének
integráns részeként” de niált NYEU fokozatos integrálása az EU-ba. Az 1992-
es petersbergi miniszteri ülésen852 elfogadták a máig érvényes és meghatározó
ún. „Petersbergi feladatok”-at, melyek válságkezelési, humanitárius és mentési,
valamint békefenntartással és béketeremtéssel kapcsolatos tevékenységeket
tartalmaznak. Az Amszterdami Szerződés gyakorlatilag beemelte a Petersbergi
feladatokat az uniós szerződésbe ezzel még szorosabbra fűzve a viszonyt a
NYEU és az EU között.853 Az első igazán nagy változást az 1998. decemberi
francia–brit közös nyilatkozat jelentette. A St. Malo-i nyilatkozat854 szerint az
EU-nak hiteles és önálló katonai erőre támaszkodó, saját cselekvési
képességekkel kell rendelkeznie. Ez fordulatot jelentett a közös biztonsági és
védelmpolitika (KBVP)855 terén.
1999 decemberében, az Európai Tanács helsinki ülésén döntöttek a közös
biztonság- és védelempolitika autonóm képességeinek kialakításáról.856
Ennek alapján 2003 végére kellett volna felállnia egy 60 napon belül
telepíthető, 60 ezer fős haderőnek (fegyveres válságkezelés). A tagállamok a
haderőről ún. „felajánlási konferencián” döntöttek Brüsszelben 2000.
november 20-án, ahol megállapodtak a hozzájárulások mértékéről és
összetételéről.857 A helsinki ülés után az Európai Tanács 2000 júniusában
Santa Maria de Feirában (Portugália)858 tartott értekezletén döntött a
gyorsreagálású civil képességek kialakításáról (polgári válságkezelés). Ez alapján
5000 rendőr áll rendelkezésre 2003-tól, melyből 1000 fő 30 napon belül
bevethető, valamint 200 bírósági és ügyészségi szakember, illetve közigazgatási
szakemberek (választási, adózási, oktatási, egészségügyi), és összesen 2000 fős
olyan polgári védelmi egységek, akiket nagyobb természeti, környezeti és
egyéb katasztrófák bekövetkezése esetén lehet mozgósítani. A közös biztonság-
és védelempolitika fejlődésével párhuzamosan, a Nizzai Szerződés
hatálybalépésének idejére tartalmilag kiüresedett a NYEU.
A 2003-as Európai Biztonsági Stratégia859 egy 500 millió lakosú, 27
tagállamú világpolitikai szereplő közös kül- és biztonságpolitikai stratégiája. A
hidegháború, és az azzal járó közvetlen katonai fenyegetések elmúltával az
önvédelem stratégiája is elvesztette prioritását. A 21. század veszélyei globálisak
és nem csak közvetlenül, hanem közvetetten fenyegetik az uniót és tagállamait,
olyan kihívások860 elé állítva a világot és benne az EU-t, melyeket csak
összefogva, kölcsönösen együttműködve lehet kezelni.
A stratégia 5 fő veszélyforrást nevez meg:
–  terrorizmus: az unió mind célpontja, mind bázisa a nemzetközi
terrorizmusnak, közös fellépés nélkül nem lehet hatékonyan fellépni a
számtalan emberéletet és óriási anyagi áldozatot követelő támadásokkal
szemben;
–  a tömegpusztító fegyverek elterjedése: potenciálisan a legnagyobb veszély,
kiváltképp, ha terroristák kezébe kerülnek nukleáris, vegyi, vagy biológiai
fegyverek;
–  regionális kon iktusok: veszélyeztetik a nemzetközi békét és biztonságot,
mind közvetlenül, mind közvetetten, valamint a kisebbségeket és az emberi
jogok érvényesülését;
– működésképtelen államok: a korrupció, a hatalommal való visszaélés, a gyenge
intézményrendszer, a felelősségre vonhatóság hiánya gyengítik az állam
stabilitását, példaként Szomália, Libéria vagy Afganisztán említhetők;
–  szervezett bűnözés: Európa fő célpontja a kábítószer-, nő- és
fegyverkereskedelemnek.
A kor kihívásaival szemben csak a globális gondolkodásmód és a lokális
szinten megnyilvánuló hatékony cselekvés szintézise nyújthat védelmet. A
dokumentum három stratégiai célt nevez meg:
–  fel kell venni a küzdelmet a fő veszélyekkel: az unió megalkotta az európai
letartóztatási parancsot, fellépett a terroristák nanszírozásával szemben,
támogatja a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség munkáját, fellép a
tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen és közreműködik a bukott
államokban a jó kormányzás helyreállításában (Balkán, Afganisztán);
–  biztonságra kell törekedni az unió szomszédságában is: az EU új
szomszédságpolitikát alakít ki a Balkánnal, a Közel-Kelettel és a Mediterrán
térséggel;
–  szükség van egy hatékony multilateralizmusra épülő nemzetközi rendre: a
globális kihívásokra csak egy erős nemzetközi közösség adhat átfogó
megoldásokat, az EU elkötelezett a nemzetközi jog tisztelete és
továbbfejlesztése mellett és az ENSZ Alapokmányát tekinti a nemzetközi
kapcsolatokat meghatározó legfontosabb keretnek.
 
Fontosabb KBVP akciók:
✓ EU rendőrségi misszió (EUPM): Bosznia-Hercegovina (2003–);
✓ EUFOR ’Concordia’ katonai akció: Macedónia (2003);
✓ ’Artemis’ katonai akció: Kongó (2003);
✓ ’EUJUST emis’ igazságügyi misszió: Grúzia (2004–2005);
✓ EUPOL-’Kinshasa’ rendőrségi és igazságügyi misszió: Kongó (2003–2005);
✓ EUJUST Lex: igazságügyi és rendőrségi misszió Irakban (2005–);
✓ EUSEC DR Congo: segítségnyújtás a Kongói Demokratikus Köztársaságban (2005–);
✓ Támogatás az AMIS II-nek: az Afrikai Uniónak nyújtott segítség Darfúrban (2005–2007);
✓ Aceh Monitoring Mission: békemegállapodás felügyelete Indonéziában (2005–);
✓   EU COPPS: támogatás a palesztin rendőrségnek, részvétel a biztonsági szektor és büntető
igazságszolgáltatás reformjában (2006);
✓ EULEX KOSOVO: az EU eddig legnagyobb polgári missziója, mely elsősorban a rule of law, a
bírósági, rendőrségi és közigazgatási rendszer erősítését szolgálja (2008–);861
✓   EUBAM: a Tanács legutóbbi határozata, melyet a BT 1973 sz. határozata támogatásaként
fogadott el a líbiai humanitárius helyzet megoldása céljából862 (2013–).

 
Arról az uniós külpolitika formálói körében konszenzus van, hogy az EU-
nak aktívabb, cselekvőképesebb és koherensebb KKBP-val kell rendelkeznie
ahhoz, hogy hatékonyabban tudjon válasz adni a 21. század kihívásaira. A
’Helsinki Headline Goal’ 2003-as teljesítése után a jelenleg is hatályos
’Headline Goal 2010’ célkitűzései érvényesek. Ez a program a már
rendelkezésre álló képességek felhasználásával a 2003-as Európai Biztonsági
Stratégiát hajtja végre. A stratégia végrehajtásáról szóló 2008-as jelentés a
korábbiakhoz képest a számítástechnikai biztonság, az energiabiztonság, a
migráció kérdését, valamint az Irán által jelentett potenciális fenyegetettséget
emeli ki.863
9. A közös kül-, biztonság- és védelempolitika jövője
Európai Unió kül- és biztonságpolitikájára minden bizonnyal nagy hatással
vannak a következő lehetőségek és kihívások.
a) A Lisszaboni Szerződés, illetve az általa eszközölt, és a KKBP és a KBVP
területét érintő szerkezeti változások, és azok lehetséges gyakorlati
következményei.864
b) A KKBP főképviselőjének státusában bekövetkezett jelentős változás. A
funkció nagy előnye, hogy egyszerre van rálátása a Tanács és az Európai
Bizottság tevékenységére. Federica Mogherini, mint a Külügyi Tanács
elnöke és a Bizottság külügyekért felelős alelnöke a korábbiaknál jóval
nagyobb hatékonysággal fogja tudni megteremteni az összhangot az EU
külső tevékenységeihez tartozó politikák között.
c) Az Európai Külügyi Szolgálat felállítása, melynek legfőbb szerepe a KKBP
főképviselőjének segítése. Mint speciális ügynökség elkülönül a Tanácstól és
a Bizottságtól, ezzel lehetővé teszi a főképviselő önállóbb működését.
d) Az Európai Védelmi Ügynökség felállítása. A Tanács 2004/551/CFSP sz.
együttes fellépése alapján az ügynökség legfőbb feladatai az európai védelmi
képességek fejlesztése, a védelmi technológiához kapcsolódó kutatás-
fejlesztés támogatása, az európai védelmi együttműködés elősegítése,
valamint egy versenyképes védelmi piaci szektor létrehozása.865 Ennek
során kiemelt cél az európai képességek duplikációjának elkerülése és a
védelmi kezdeményezések harmonizálása.
e) Az EU tagállamaira vonatkozó kollektív védelmi kötelezettségvállalás,866
melynek következtében a Nyugat Európai Unió 2011 júniusával megszűnt.
E cikk értelmében az uniós tagállamok a kollektív önvédelem keretében, az
ENSZ Alapokmányának 51. cikke alapján biztosítják egymást, hogy
fegyveres támadás esetén akár a fegyveres erőszak alkalmazását is magába
foglaló segítséget és támogatást is nyújtanak, egymást országhatáraikon túl is
megvédik.867
f) A Petersbergi feladatok kibővítése: az LSZ szélesítette a nemzetközi
válságkezelő szerepvállalás lehetséges körét, ide tartoznak a
 kon iktusmegelőzés, a békefenntartás (akár második generációs), a
béketeremtés, az evakuációs műveletek és a humanitárius mentőakciók.868
g) Az ún. állandó strukturált együttműködés új intézménye, amely a közös
biztonság- és védelempolitika területén tesz lehetővé megerősített
együttműködést azon uniós tagállamok között, akik képesek és hajlandók is
bizonyos biztonság- és védelempolitikai többletkötelezettségek vállalására.
Az együttműködést az EUSz. 42. cikkének (6) bekezdése teszi lehetővé,
részletszabályait pedig az EUSz. 46. cikke, valamint a Lisszaboni
Szerződéshez csatolt 10. sz. jegyzőkönyv tartalmazza.
h) A 2003-as Európai Biztonsági Stratégia további hatékony végrehajtása,
megfelelően annak végrehajtásáról szóló 2008-as jelentéssel. Nagy kérdés,
hogy a tagállamok a jelentés szellemében képesek lesznek-e a közeljövőben
„a bennük rejlő lehetőségek teljes kiaknázása érdekében még
cselekvőképesebbnek, koherensebbnek és tevékenyebbnek” lenni.869
A tagállamok a kilencvenes évek elején nem tudtak egységesen fellépni a
jugoszláviai háború kezelése érdekében, végül az USA és a NATO lépett fel
hatékonyan. A KKBP legnagyobb kudarcát 2003-ban szenvedte el, amikor a
tagállamok nem tudtak egységes álláspontot kialakítani az Irak elleni katonai
támadással kapcsolatban. Azóta sincs teljes összhang az iráni atomfegyverkezés
elleni fellépésben, és az izraeli–palesztin kon iktus megoldásának
forgatókönyvében sem. A Koszovó 2010-es függetlenedése és az arra adott
reakciók ugyancsak megosztották az EU tagállamait. Jelenleg az EU a krími
kon iktus megoldásával kapcsolatos közös álláspontja kialakításán dolgozik.
Napjainkban Európa és szomszédsága békés jövőjének és hosszú távú
energiabiztonságának garantálása olyan kihívást jelentenek, amelyek az
integráció jövőjének alakulására is kihatnak.

10. Elfogadásra váró fontosabb javaslatok, aktuális

döntések
Terület Szabályozás/politika neve Dátum

EU– Átfogó kereskedelmi és befektetési megállapodás (TTIP) 2014–2015

USA kapcsolatok    

ACP-országok A Cotonou-i megállapodás folyamatos, öt évenkénti 2020-ig

megújítása

Bővítési politika Albánia, Izland, Macedónia, Montenegró, Szerbia és 2010–,

Törökország 2012–,
2014–

Szomszédságpolitika – A társulási megállapodás megkötése és végrehajtása 2014–

keleti dimenzió Ukrajnával, Grúziával és Moldovával

Szomszédságpolitika – EURMED: környezetvédelem, megújuló energiaforrások, 2008–

déli dimenzió menekültek, demokrácia

Európai Biztonsági Az Európai Unió belső biztonsági stratégiája: Az európai 2010–

Stratégia biztonsági modell felé

KBVP Uniós kiberbiztonsági terv a nyílt internet, valamint az 2014–

online szabadság és lehetőségek védelmére
11. Ismétlő kérdések
1.  Ismertesse az EU hatásköreit és hatásköreinek jellegét a külkapcsolatok
terén!
2.  Mutassa be a transzatlanti kapcsolatokat! Mi adja e kapcsolat kiemelkedő
jelentőségét?
3. Mutassa be az EU politikáját az ACP országokkal! Miért szerepelnek együtt
ezek a régiók?
4. Mutassa be az EU szomszédságpolitikáját! Miért fontos az EU számára ez a
politika?
5.  Mutassa be az EU politikáját az emberi jogok és demokrácia, illetve a
humanitárius segélyezés területén!
6.  Mutassa be az EU fellépését a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek
elterjedése ellen. Hogyan támogatja az EU a Nemzetközi Büntetőbíróság
munkáját?
7.  Melyek a tipikusan alkalmazott módszerek és eszközök az EU
külpolitikájában?
8. Ismertesse a 2003-as Európai biztonsági stratégiát! Melyek a főbb elemei és
hol tart jelenleg a megvalósítása?
9. Melyek a KBPV kialakulásának főbb állomásai?

12. Ajánlott olvasmányok
Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája, KJK–KERSZÖV, 2003.
Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, Osiris,
2003.
Kende Tamás–Szűcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika, Osiris, 2003,
670–723. o.
Kende Tamás–Szűcs Tamás (szerk.): Bevezetés az Európai Unió politikáiba,
CompLex, 2011, 587–635. o.
Osztovits András: Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről
szóló szerződések magyarázata 1–3., CompLex, 2011.
Helen Wallace–Mark Pollack–Alasdair Young (Eds.): Policy-Making in
the European Union, OUP, 6 edition, 2010.
Christopher Hill–Michael Smith (Eds.): International Relations and the
European Union, OUP, 2 edition, 2011.
Stephan Keukeleire–Tom Delreux: e Foreign Policy of the European
Union, Palgrave Macmillan; 2nd ed., 2014.
 
 
 
 
 
 
 
13. fejezet

A szabadság, biztonság és jog térsége az Európai

Unióban

   1. Fogalommagyarázat, rövid előtörténet

   2. A külső és a belső határ: határőrizet, a határátlépés feltételei, a
kiegészítő intézkedések
   3. Reguláris és illegális migráció
   4. Menekültügy
   5. Polgári igazságügyi együttműködés
   6. Büntető igazságügyi együttműködés
   7. Rendőri együttműködés az Európai Unió tagállamai között
   8. Következtetés, jövő rtatás
   9. Ismétlő kérdések az olvasónak
10. Továbbvezető linkek
 
 
 
 
 
 
 

1. Fogalommagyarázat, rövid előtörténet

1.1. A politika rövid leírása, jelentősége

„A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének a térsége” (a továbbiakban:
SZBJT) megnevezés számos politika gyűjtőneve. Közös bennük, hogy
valamennyi a bel- és az igazságügyekhez kapcsolódik, ezért csak a Maastrichti
Szerződés hatálybalépése óta (1993) tartoznak az Unió hatáskörébe.
Szabályozásukra azért van szükség, mert a belső határokon az ellenőrzés
lebontása egységes zikai térséget hozott létre, amelyen belül a nemzeti
joghatóságokra korlátozódó állami kontroll és a hagyományos kormányközi
módszerek alkalmazása vagy abszurd eredményre vezetne (például az illegális
migráció elleni küzdelem, vagy a bűnüldözés terén870), vagy tűrhetetlenül
lelassítaná a joghoz való hozzáférést (például polgári, kereskedelmi ügyekben.)
Az SZBJT-be tartozó politikák megformálása fokozatosan átalakul: a kezdeti,
tisztán kormányközi, a Parlamentet marginális szerepre kárhoztató
kiindulópontról halad a valódi szupranacionális, többségi döntéshozatalt és
érdemi parlamenti részvételt magába foglaló, teljes bírói kontrollal járó
együttműködés felé.

1.2. A politika céljai

Az SZBJT politika célja kettős:
a)  egyfelől biztosítani kívánja mind az EU polgárok, mind a harmadik
államok polgárainak akadálytalan, ellenőrzésektől mentes mozgását az Unió
(nagy részének871) területén,
b)  másfelől az ezt lehetővé tevő kiegészítő intézkedések (határőrizet, rendőri,
büntető igazságügyi és polgári együttműködés, közös migrációs politika)
elfogadásával garantálja a tagállamok és társadalmaik biztonságát.
Az SZBJT témakörei nem pontosan meghatározottak. Iránymutatásul
szolgálhat, hogy a „szabadság” fogalomkörébe tartozik a szabad mozgás, a
diszkriminációtilalom, az alapjogok tiszteletben tartása, a bevándorlás és a
menedékjog szabályozása. A „biztonság” témakörei felölelik a szervezett
bűnözés, a terrorizmus és a kábítószer elleni harcot, beleértve a rendőri és az
intézményi együttműködést [Europol, Eurojust, Európai Határőr Hivatal
(Frontex)]. A „jog érvényesülésének a térsége” kifejezés egyrészt a büntető- és
polgári bíróságok közötti együttműködésre, az eljárások közelítésére, a határon
túlnyúló aktusok (másik államban pereskedés) egyszerűsítésére utal, másrészt
ezen túlmenően magában foglalja a hatékony és elérhető igazságszolgáltatás
megteremtését Európa-szerte, valamint az alapjogok és személyes adatok
védelmének magas szintjét is.

1.3. A politika rövid története

A bel- és igazságügyi együttműködésnek az Európai Unióban négy szakasza
különböztethető meg. Ezekhez járul egy rejtett ötödik, a Maastrichti Szerződés
előtti kormányközi együttműködés bizonyos speciális területeken (vámügyek,
menekültügy, Schengen, terrorizmus elleni harc). Az öt korszak a következő:
1. 1993–1999: a Maastrichti Szerződés korszaka,
2. 1999–2004: az Amszterdami Szerződésben rögzített átmeneti időszak,
3. 2004–2009: az Amszterdami Szerződés teljes alkalmazása,
4. 2009 decembere – 2014 decembere: a „jelen”, azaz a Lisszaboni Szerződéssel
(LSZ) bevezetett változások utáni helyzet.
5.  2014. december 1-jétől: az Európai Unió Bíróság és a Bizottság még
meglevő korlátai ledőlnek.
1. Az első korszakban bel- és igazságügyi együttműködés az Unió harmadik
pillérét jelentette és kilenc területet foglalt magába.872 Kormányközi
kooperáció zajlott ezekben a „közös érdekű ügyek”-nek tekintett
témakörökben. A döntéseket a Tanács néhány jelentéktelen kivételtől
eltekintve873 egyhangúlag hozta.
2.  Az Amszterdami Szerződés (ASZ) hatálybalépésével kezdődött második
korszak új kifejezést vezetett be, a szabadság, a biztonság és a jog
érvényesülésének a térségét. Az Unió szó szerint vett harmadik pillére
leszűkült, elnevezése is megváltozott: az EUSZ VI. címe ekkor a
„büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködés”-ként
nevezte meg a harmadik pillér tárgyát és lényegében két fő területe volt: a
rendőri és a büntető igazságügyi. E téren a Tanácsban továbbra is egyhangú
döntéshozatalt alkalmaztak, az Európai Parlamentnek nem volt érdemi
szerepe, az Európai Bíróság pedig csupán korlátozott joghatósággal
rendelkezett. A büntető és a rendőri együttműködésben a Lisszaboni Szerződés
hatálybalépéséig nem alkottak közösségi jogot. Az ASZ két új szabályozási
formát nevesített: a kerethatározatot és a határozatot. A kerethatározat az
irányelvre emlékeztetett, az egyéb határozatok viszont nem irányulhattak
jogharmonizációra, hanem csupán a rendőri és büntető igazságügyi
együttműködéssel összefüggő bármely egyéb célra. Ezek a határozatok is
kötelezőek voltak, de nem volt közvetlen hatályuk. A rendőri és büntető
igazságügyi együttműködés eszközeiként 1999 után is alkalmazták a
hagyományos nemzetközi egyezményeket. Ezek a tagállamok felének
rati kációja nyomán léptek hatályba.
A második korszak nagy újítása az volt, hogy az ASZ „Vízumok,
menekültügy, bevándorlás és a személyek szabad mozgására vonatkozó egyéb
politikák” megnevezéssel egy új címet (a IV.-et) iktatott az Európai Közösséget
létrehozó Szerződés (EKSZ) Harmadik Részébe, amely a közösségi politikákat
szabályozta. E cím tárgyában tehát rendes közösségi jog született: rendeleteket,
irányelveket és határozatokat alkottak, és bizonyos eltérésekkel érvényesültek a
Bíróság jogosítványai. Az első és a harmadik pillér között ily módon szétosztott
SZBJT-ről az EUSZ kimondta, hogy célja az, hogy a rasszizmus és az
idegengyűlölet elleni küzdelemmel kiegészülve: „…a szabadság, a biztonság és a
jog térségében a polgároknak magas szintű biztonságot nyújtson.” [EUSZ 29.
cikk.]
3. A harmadik korszak kezdetén, 2004. május 1-jén, az ötéves „átmeneti”
időszak leteltével874 – és gyelembe véve a Nizzai Szerződés által bevezetett
újításokat – az SZBJT első pillérbe került részében fontos változások álltak be:
a) a tagállamok elvesztették jogszabály-kezdeményezési jogukat;
b)  együttdöntési eljárást alkalmaztak (a menekültügyben csak 2005
decemberétől,875 a polgári jogban a családjog kivételével);
c)  a Tanács egyhangú döntésével bármely további területre bevezethette a
minősített többséggel járó együttdöntési eljárást és „kiigazíthatta” a Bíróság
hatáskörére vonatkozó rendelkezéseket.
Összefoglalva ez eddigieket: az ASZ és az LSZ hatálybalépése (1999–2009)
közötti évtizedben „…a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének a térsége”
felölelte az első pillér keretében megvalósuló „Vízumok, menekültügy,
bevándorlás és a személyek szabad mozgására vonatkozó egyéb politikák” (az
EKSZ IV. címe) és a megmaradt harmadik pillér keretében folytatott
„Büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködés” (az EUSZ
VI. címe) területeit. Miközben maga „…a szabadság, a biztonság és a jog
érvényesülésének a területe” kifejezés csereszabatos volt a korábbi bel- és
igazságügyi együttműködés elnevezéssel, a szerződési keret megoszlott a
korábbi közösségi pillér és az uniós pillér között.
Szélesebb értelemben az SZBJT további, a rendszerben bizonytalanul
besorolt területeket is magába foglal(t). Ilyen az uniós polgárság, a
diszkrimináció, a rasszizmus és az idegenellenesség elleni küzdelem, illetve az
emberi és a kisebbségi jogok teljes köre.
4.  A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével kezdődő negyedik korszak
szakított az SZBJT pillérekre osztó szabályozásával. A harmadik pillér
megszüntetésével egységesen szabályozta a szabadság, a biztonság és a jog
érvényesülésének térségét. Újra, immár az EUMSZ-ben együtt szerepelnek a
vízumok, a határellenőrzés, a bevándorlás, a menekültügy, az igazságügyi
együttműködés polgári ügyekben, az igazságügyi együttműködés
büntetőügyekben és rendőri együttműködés. A szabályozás tehát teljes kört írt
le: kezdetben semmi nem tartozott a nemzeti jogokkal szemben elsőbbséget
élvező közösségi jogba, ma a teljes bel- és igazságügyi együttműködés ott
található.
5.  A büntető igazságügyek és a rendőri együttműködés (az LSZ előtti III.
pillér) terén az LSZ-hez fűzött 36. jegyzőkönyv 10. cikke ötéves átmeneti
időszakot iktatott be, amelyen belül a Bizottság nem indíthatott
kötelezettségszegési eljárást (a normál közösségi jogi szabályok szerint) a
korábban a közösségi jog alá nem tartozó, harmadik pilléres normák
megsértése nyomán. Ez értelemszerűen a bíróság jogkörét is korlátozta. E
korlátok ledőlnek 2014. december 1-jével az Egyesült Királyság kivételével,
amely dönthet úgy, hogy a korábban őt kötelező büntető igazságügyi és
rendőri együttműködési szabályoktól teljes mértékben megszabadul.876
1.4. Jogalapok, jogforrások
Az EUSZ 3. cikkének (2) bekezdése kimondja:
„Az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog
érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek
szabad mozgásának biztosítása a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre,
a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre és bűnüldözésre vonatkozó
megfelelő intézkedésekkel párosul.”
Az SZBJT részletesebb szabályait az EUMSZ V. címe (67–89. cikk)
tartalmazza. A konkrét jogalapokra az egyes politikáknál utalunk. Az EUMSZ
egységes módon kezeli a teljes szabályozási területet, amelyre az általános
jogalkotási szabályok vonatkoznak.
Így az Európai Bizottság a korábbi harmadik pillér teljes „közösségiesítése”
kapcsán szinte korlátlan kezdeményezési monopóliumhoz jutott. A kivétel a
rendőri és a büntető igazságügyi együttműködés. Ezen a téren a tagállamok
egynegyede együtt továbbra is kezdeményezhet jogszabályt (EUMSZ 76.
cikk). Az Európai Bíróság joghatósága főszabály szerint877 kiterjed a
szabadság, biztonság és a jog érvényesülésének térségének valamennyi
területére.
Az EU immár a büntető igazságügyi és rendőri együttműködés körében is
rendeleteket, irányelveket és határozatokat bocsát ki. A Lisszaboni Szerződést
követően kerethatározatokat878 már nem lehet elfogadni, és meg gyelhető az
a jogpolitikai törekvés is, hogy a korábban elfogadott kerethatározatokat
irányelvvé alakítva újból elfogadják, így biztosítva a szabályozási eszköz sokkal
erősebb joghatását, elsősorban közvetlen hatályát.879

1.5. Jogpolitika és intézményi árnyalódás

A szabadság, biztonság és jog érvényesülésének térsége körében elérni tervezett
konkrét célkitűzéseket az Unió legmagasabb szintű politikai fórumán, az
Európai Tanácsban, többéves keretprogramokban fogalmazzák meg. A 2009-
ben elfogadott Stockholmi program 2014-ben járt le. A Stockholmi
programot megelőzte az 1999-es Tamperei és 2004-es Hágai program,
amelyek az adott politikai környezetet és várakozásokat tükrözték. Az
alábbiakban ezeket a stratégiai dokumentumokat részletesen nem elemezzük,
szerepüket csak utalással jelezzük. Feltehetően több ilyen ötéves terv nem
születik.
Úgy tűnik, a bel- és igazságügyek „szétválnak”, egyre inkább önállósul a két
terület, a szabadság térsége pedig a szűk értelemben vett tagállamközi
igazságügyi együttműködésen túlmutató politikává válik, amely a tagállami
igazságszolgáltatási rendszerekkel, alapjogi sztenderdekkel, adatvédelemmel,
azaz általában véve az igazságügyi térség kialakításával foglalkozik. Az első
komoly jel a korábban egységes biztosi pozíció kettéhasítása volt: 2010 óta
önálló biztos – 2015 tavaszán: Věra Jourová –felel az igazságügyekért és önálló
biztos – 2015 tavaszán: Dimitris Avramopoulos – a belügyekért. A biztosok
alatt működő főigazgatóságok szélesebb kört ölelnek fel, mint amit az
elnevezés sugall.
Az „igazságügyi, alapjogi és uniós polgárság ügyeiben illetékes biztos” a
következő területekért felel:
– alapjogok;
– EU polgárság és szabad mozgás;
– polgári, kereskedelmi és családjogi igazságügyi együttműködés;
– fogyasztóvédelem és marketing;
– magánjogi szerződési jog;
– büntető igazságszolgáltatás;
– adatvédelem;
– gender-egyenlőség;
– diszkrimináció;
– kábítószer-ellenőrzési politika;
–  a harmadik államokkal kapcsolatos politikák; a nemzeti jogrendszerek
hatékonysága.880
A belügyekért felelős biztos portfóliója két nagy témakörből tevődik össze. Az
egyik a migráció, a másik a biztonság. A migrációhoz tartozik a reguláris és az
irreguláris migráció, a külső határ és a vízumügy (Schengen), valamint a
menekültügy, a biztonsághoz a belbiztonság, a szervezett bűnözés és az
embercsempészet, a terrorizmus elleni küzdelem és a széles értelemben vett
válságkezelés, valamint a rendőri együttműködés.881
Ezt a széttartást tükrözi, hogy a Stockholmi programot nem egyetlen
egységes dokumentum fogja felváltani, hanem kettő. Ezekre a Bizottság 2014
márciusában tett javaslatot. A döntés a 2014 júniusi Európai Tanácson várható
az EUMSZ 68. cikke alapján, amely az Európai Tanács feladatává tette, hogy
„meghatározza a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló
térségen belüli jogalkotási és operatív programok tervezésére vonatkozó
stratégiai iránymutatásokat.”

1.6. A jogalkotók
A döntéshozatal folyamatában négy szintet különböztetünk meg: a Tanács és
az Állandó Képviselők Bizottsága (Comité des Represantants Permanents, Coreper)
alatt a Bevándorlás, Határok, Menekültügy Stratégiai Bizottság (SCIFA) és a
Büntetőügyekben folytatott igazságügyi és rendőri együttműködés
koordinációs bizottsága (CATS) foglalkozik a Coreper alatti döntés-
előkészítéssel. A Lisszaboni Szerződés a döntéshozatali struktúrán annyiban
változtatott, hogy létrehozta az operatív biztonsági kérdésekkel foglalkozó
Belbiztonsági bizottságot, a COSI-t (Comité permanent de coopération
opérationnelle en matière de sécurité intérieure), amely hangsúlyozottan
műveleti együttműködési ügyeket tárgyal, jogszabály-előkészítésben azonban
nem vesz részt. A SCIFA, CATS és COSI alatt pedig 16 tanácsi munkacsoport
vesz részt a döntések előkészítésben.882
 
Miniszterek tanácsa (Bel- és Igazságügyi Tanács, BIÜT))

Bevándorlási és COREPER A büntetőügyekben folytatott

Menekültügyi rendőrségi és igazságügyi
Magas szintű együttműködés területén működő
Munkacsoport koordinációs bizottság (CATS)

Bevándorlás, A belső biztonságra vonatkozó

Határok, operatív együttműködéssel
Menekültügy foglalkozó állandó bizottság (COSI)
Stratégiai (ld. EUMSZ 71. §)
 Bizottság
(SCIFA)*

Integraciós, Bűnüldözési Schengeni Az alapvető és az uniós polgársági

migrációs és [rendészeti] kérdésekkel jogokkal, valamint a személyek szabad
kiutasítási munkacsoport foglalkozó mozgásával
munkacsoport* munkacsoport foglalkozó munkacsoport

Vízum Terrorizmus Általános ügyekkel Polgári védelmi munkacsoport

munkacsoport munkacsoport és értékeléssel
foglalkozó
munkacsoport

Menekültügyi Bűnügyi Információcserével Polgári jogi munkacsoport

munkacsoport együttműködési és adatvédelemmel
munkacsoport foglalkozó
munkacsoport

Határok Büntető anyagi IB-RELEX Vámegyüttműködés munkacsoport

munkacsoport jogi munkacsoport
munkacsoport

Forrás: http://www.consilium.europa.eu/hu/council-eu/preparatory-bodies/?wp%5B%5D=737 (2015. január

30.)
 
A nemzeti parlamentek a Lisszaboni Szerződés keretében fokozott
ellenőrzési jogosítványokat nyertek a szabadság, biztonság és jog
érvényesülésének térségében. A szubszidiaritás elvének vizsgálatán túl,883 a
nemzeti parlamentek értékelik a bel- és igazságügyi szabályok végrehajtását és
az Eurojust működését, ellenőrzik az Europolt, a COSI működéséről
folyamatos tájékoztatást kapnak.884
1.7. A változó geometria – részt nem vevő EU tagok és
résztvevő külsősök
Jóllehet a Lisszaboni Szerződés a szabályozási terület egészére nézve egységes
szerződési keretet hozott létre, továbbvitte a korábbi szerződésekben lefektetett
„rugalmasságot”, az ún. opt-in rezsimet.
Dánia egyáltalán nem vesz részt az EUMSZ V. címe szerinti
együttműködésben,885 kivéve a schengeni vívmányok továbbfejlesztését,
amelyeket, nemzetközi jogi kötelezettségként elfogadhat fél éven belül,
egyebekben pedig külön jelezheti, ha egy javaslat tárgyalásában és
alkalmazásában részt kíván venni. További csavar, hogy az LSZ előtt Dánia a
rendőri- és büntető igazságügyi együttműködésben részt vett, az LSZ
hatálybalépését követően azonban nem, így az LSZ előtti joganyagot
alkalmazza, az azt követően elfogadott szabályok viszont semmilyen módon
nem vonatkoznak Dániára.
Az Egyesült Királyság és Írország alkalmanként dönthet arról, részt vesz-e a
kooperációban vagy sem.886 Érdekes módon az Egyesült Királyság s Írország
cselekvési szabadsága (lehetősége a különutasságra) az LSZ-szel megnőtt. A
rájuk vonatkozó jegyzőkönyv értelmében már nem csak az eddig az első
pillérben szereplő kérdések kapcsán dönthetik el, hogy részt vesznek-e az
együttműködésben (mint eddig), hanem az eddig számukra kötelező rendőri és
büntető igazságszolgáltatási együttműködés is opcionálissá vált.
Ezzel szemben az EU-n kívüli államok is bevonódtak a bel- és igazságügyi
aktivitásba: Norvégia és Izland, Liechtenstein, valamint Svájc szerződésekkel
biztosította részvételét a schengeni és a menekültügyi kooperációban.887
Mindezt természetesen még ki kell egészíteni azzal, hogy a szerződés az ún.
„megerősített együttműködésre” vonatkozó általános szabályok888 értelmében
a tagállamok szűkebb köre is fogadhat el szabályozást egy adott tárgykörben.
Összefoglalás: A szabadság, biztonság és jog érvényesülésén alapuló térség
keretében az Unió tagállamai alapvetően bel- és igazságügyi kérdésekben
működnek együtt. Az együttműködés alapjául szolgáló szabályozási környezet a
Lisszaboni Szerződés óta egységes, azonban a korábbi pillér-struktúra és az érintett
területek sokszínűsége miatt a szabályozási rezsim mozaikszerű, amelyben nem
mindegyik tagállam vesz részt teljes mértékben.

2. A külső és a belső határ: határőrizet, a

határátlépés feltételei, a kiegészítő intézkedések

2.1. A schengeni övezet általában

A szabadon bejárható Európa az integráció egyik legnagyobb eredménye és
részben még ígérete. Kialakítása soklépcsős folyamat. A köznyelvben schengeni
övezetként ismert térség lényege, hogy az ún. belső határokon a személy- és
áruforgalom ellenőrzése megszűnik az így keletkezett biztonsági de citet pedig
kiegészítő intézkedésekkel ellensúlyozzák. Ennek eredményeképpen a
zikailag is megtapasztalható uniós mozgásszabadság megteremtése mellett –
évek aprómunkájával – a közös európai belbiztonsági térség is létrejött, ami a
tagállami hatóságok eddig nem látott együttműködését kívánja meg. Az Unió
az integrált határigazgatás terén a schengeni külső határok ellenőrzését
szabályozza. Ennek legfőbb eszköze a Schengeni határ-ellenőrzési kódex. A
gyakorlati határőrizet – a FRONTEX támogatása mellett – tagállami hatáskör
maradt.

2.2. A schengeni övezet kialakulása

A külső és a belső határ megkülönböztetése a Schengeni Végrehajtási
Egyezményre (SVE) vezethető vissza.889 Ennek 1. cikke külső határként
de niálta az egyezményben részes államok mindazon határait, amelyek nem
belső határok. Belső határnak „a Szerződő Felek közös szárazföldi határai,
belső légi járatok célját szolgáló repülőterei” és a csak egymás közti közvetlen
kapcsolatok fenntartását szolgáló tengeri kikötők minősülnek. A belső
határokat bármely ponton át lehet lépni anélkül, hogy személyellenőrzésre
kerülne sor (SVE 2. cikk).
A helyzet a schengeni joganyagnak a közösségi, illetve az uniós acquis-ba
integrálása miatt bonyolódott. Az ún. schengeni acquis ugyanis nem csupán a
két egyezményből [Schengeni Megállapodás (1985) és Schengeni Végrehajtási
Egyezmény (1990)], hanem az SVE felhatalmazása alapján – az Amszterdami
Szerződés hatálybalépéséig létező – schengeni Végrehajtó Bizottság által kiadott
normákból áll, amelyek egy része a mai napig hatályban van. Az Unió
azonban sorra fogadja el azokat a jogszabályokat, amelyek fokozatosan
kiváltják az SVE cikkeit és a végrehajtó bizottsági határozatokat, ezzel mintegy
kiüresítve azokat. Másrészt az Amszterdami Szerződés szétválogatta a
közösségi/uniós jogszabállyal még ki nem váltott schengeni acquis-t és
beemelte az akkori első, illetve harmadik pillér joganyagába a schengeni
vívmányokat.890 Összefoglalva tehát, az ASZ előtt a schengeni acquis az
Unión kívüli normaanyag volt, az ASZ-t követően közösségi vagy uniós joggá
változtak ezek a szabályok, az LSZ után pedig egységesen uniós jognak
minősül ez a szabálytömeg.

2.3. A külső és belső határokra vonatkozó legfontosabb uniós

célkitűzések
A külső határral kapcsolatos határrendészeti feladatoknak két nagy csoportja van:
a)  az egyik magának a határnak az őrizete, azaz a szárazföldi, a vízi és a légi
határok integritásának a biztosítása,
b)  a másik a határátkelőhelyeken a személyek és az áruk forgalmának az
ellenőrzése, és a vízumokra, bevándorlásra, vámellenőrzésre, bűnügyi
együttműködésre és hasonlókra vonatkozó szabályok érvényesítése.
A határőrizetet és határellenőrzést együttesen határigazgatásnak is szokták
nevezni, a két fogalom megkülönböztetése azonban a tagállami és uniós
hatáskörök elválasztása miatt egyáltalán nem elhanyagolható.
Az uniós együttműködés koncepcionális alapja az integrált határigazgatás
megvalósítása. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a határigazgatás minden aspektusát
(határrendészet, vámok, egészségügy stb.) egységesen kell érvényesíteni,
másfelől az egységes határigazgatást négy szűrőn keresztül kell megvalósítani:
1.  a konzulok munkája: elsősorban a közös szabályokon nyugvó és
informatikai támogatással rendelkező vízumkiadás során;
2.  harmadik államokkal folytatott együttműködés: a migráció származási és
tranzit országaival célzott fejlesztéspolitikai együttműködés során;
3. a határok tényleges őrizete és közös szabályokon alapuló határellenőrzés;
4. mélységi ellenőrzések a schengeni övezeten belül.
Az integrált határigazgatás így magánál a határellenőrzésnél sokkal tágabb
ellenőrzési rendszert jelent, amely felöleli a vízumokra vonatkozó szabályozást,
a migráció külkapcsolati vetületeit és a schengeni övezet kompenzációs
intézkedéseit is, amelyekről alábbiakban részletesen szót ejtünk.
A schengeni övezet elsőszámú célkitűzése a határellenőrzés a belső
határokon történő megszüntetése volt, az ezáltal keletkezett biztonsági űrt
pedig ún. kiegészítő intézkedésekkel kompenzálja.

2.4. Az Európai Unió a határok ellenőrzésével kapcsolatos

hatáskörei, jogalkotása és szervei
Az Unió alapító szerződései egyszerűen magukba építették a schengeni
joganyagot. Az EUMSZ gyakorlatilag a schengeni egyezmény célkitűzéseit
ismétli meg és hatalmazza fel az Uniót a másodlagos jog formájában
megvalósuló szabályozásra.891
Ennek értelmében az Unió
– biztosítja, hogy a belső határok átlépésekor a személyek, állampolgárságuktól
függetlenül, mentesüljenek mindenfajta ellenőrzés alól;
–  biztosítja a személyek ellenőrzésének és a határátlépések eredményes
felügyeletét a külső határokon;
– fokozatosan bevezeti a külső határok integrált határőrizeti rendszerét.
Az integráció változó geometriája, ha lehet, még összetettebbé tette a
helyzetet, mivel létrejött egy olyan határtípus, amely nem külső, hiszen
tagállamok között húzódik, de nem is belső, hiszen fennmarad a személyek és
az áruk ellenőrzése, illetve a határ őrizete.

Í
 Egyfelől az Egyesült Királyság és az Ír Köztársaság helyzetére kell
emlékeztetni, hiszen ez a két ország az ASZ-hoz fűzött két jegyzőkönyvben892
kikötötte, hogy határain fenntartja a hagyományos határellenőrzést, azaz: a
„kontinensen” fekvő EU tagállamok és önmaguk közötti forgalmat a
hagyományos módon ellenőrzik.893
 
1. ábra. A schengeni együttműködés

 
Másfelől Ciprus, a 2007-ben az Európai Unióhoz csatlakozott Bulgária és
Románia, valamint a 2013-ban csatlakozott Horvátország még nem teljes
mértékben vesznek részt a belső határt felszámoló és a külső határ őrizetét
egységes elvek szerint megvalósító schengeni együttműködésben, ezért a
köztük és a régi tagállamok között húzódó határokon (bár azok belső határok)
még fennmarad az ellenőrzés és az őrizet. Izland, Liechtenstein,894 Norvégia
és Svájc viszont – bár nem EU tagállamok – teljes mértékben integrálódtak a
schengeni együttműködésbe, ezért köztük és a többi schengeni tagállam között
a határ „olyan mintha belső lenne”, holott jogi értelemben nem az.
 Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban arról lesz szó, miképp alakul a belső
határok nélküli térség helyzete, azaz mi történik „Schengenföldön”.
2.4.1. Az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív
Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség

Az Unió keretében a határőrizettel kapcsolatos együttműködés kulcsszereplője

az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív
Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség, a FRONTEX.895
A FRONTEX alapítórendeletének 2011-es módosítása a tagállamokkal
folytatott közvetlen együttműködés érdekében markáns operatív szerepet
biztosít az ügynökségnek. A FRONTEX fő feladatai a következők:
– határőrizet és határátlépés ellenőrzése során a tagállamok között megvalósuló
együttműködés összehangolása;
– európai szintű képzés;
–  kockázatelemzés végzése, beleértve a tagállamoknak a külső határoknál
megjelenő fenyegetésekkel és nyomásokkal szembeni ellenálló képességét;
– a külső határok ellenőrzését és őrizetét érintő kutatásokban való részvétel;
– a sajátos vagy aránytalan nyomással szembesülő tagállamok segítése, ide értve
a humanitárius vészhelyzeteket és tengerből való mentést;
–  közös műveletek, kísérleti projektek és gyorsreagálású műveletek során
kiküldendő európai határőrcsapatok felállítása;
–  a tagállamok támogatása az illegálisnak bizonyult migránsok közös
hazautaztatásának összehangolásában és megszervezésében (visszatérési
műveletek);
–  az európai határőrcsapatok határőreinek a tagállamokba kiküldése közös
műveletek, kísérleti projektek vagy gyorsreagálású műveletek keretében;
– a külső határoknál felmerülő kockázatokra vonatkozó információk gyors és
megbízható cseréjét lehetővé tevő információs rendszerek kifejlesztése és
működtetése;
–  az európai határőrizeti gyelőrendszer (az EUROSUR) kialakításának és
működtetésének támogatása.

2.4.2. A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség

nagyméretű IT-rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző európai
 ügynökség

A FRONTEX munkáját támogatja a szabadságon, a biztonságon és a jog

érvényesülésén alapuló térség nagyméretű IT-rendszereinek – úgymint az alább
tárgyalt SIS, VIS, EURODAC – üzemeltetési igazgatását végző európai
ügynökség, rövidebb nevén az EU-LISA.896

2.4.3. Pénzügyi források, gyorsreagálású határőregységek

Az Európai Unió külső határainak őriztében egyenlőtlen terheket viselő

tagállamok között pénzügyi kiegyenlítő mechanizmusok működnek, 2007–
2013 között elsősorban az ún. Külső Határok Alap, 2014–2020 között pedig a
Belső Biztonsági Alap keretében;897 enyhítve például a megannyi szigetet,
vagy különösen hosszú, és számos illegális bevándorló célpontjául szolgáló
tengerpartokat felügyelni köteles Görögország, Olaszország és Spanyolország,
valamint Málta gondjain, csakúgy, mint a „keleti vártán állók”, Lengyelország,
Szlovákia és Magyarország terhein.898
Az Unió ezenkívül a gyorsreagálású határőr beavatkozó egységek (a
továbbiakban: RABIT) létrehozásával899 nyújt segítséget a külső határt őrző
rendkívüli helyzetbe került és azt egyedül megoldani nem képes tagállamok
részére.

2.5. A határok őrizetére és ellenőrzésére vonatkozó

legfontosabb uniós szabályok

2.5.1. A külső határok őrizete

A schengeni acquis újraalkotásának keretében 2006-ban fogadták el az SVE 2–

8. cikkét teljes mértékben kiváltó Schengeni határ-ellenőrzési kódexet,900
amely már csak nevében volt schengeni. A határ-ellenőrzési kódex határőrizet
alatt a határok, a határátkelőhelyek közötti, a határátkelőhelyeknek a hivatalos
nyitvatartási időn túli és a határforgalom-ellenőrzés megkerülésének
megakadályozása érdekében végzett őrizetét érti, azonban e feladatok
gyakorlati megvalósításához nem sok támpontot ad. A külső határral
rendelkező schengeni államok hatóságai számára a legjobb gyakorlatokat
összegző ún. Schengeni katalógus901 és a Határőrök gyakorlati kézikönyve
(Schengeni kézikönyv) nyújt eligazítást,902 azonban ezek nem öltenek
jogszabályi formát. Ezen túlmenően a FRONTEX műveleti támogatást
biztosít az arra rászoruló tagállam számára, különösen a külső tengeri határok
őrizetének ellátásában.903
A határőrizetre vonatkozó legkomolyabb európai szintű eszköz az Európai
Határőrizeti Figyelőrendszer (EUROSUR), amely egy átfogó, informatikai és
fejlett technikai eszközökön alapuló, elsősorban az EU sérülékeny keleti és déli
határainak meg gyelésére, őrzésére koncentráló közös európai rendszer.904 Az
EUROSUR létrehozását az indokolta, hogy a tagállamok nemzeti határőrizeti
meg gyelő rendszerei szétszórtak és nem fedik le teljesen az illegális migráció
szempontjából veszélyeztetett határszakaszokat, így az információmegosztáson
alapuló közös gyelőrendszer kialakításával a tagállamok megbízható
ismeretekkel rendelkeznek a külső határ helyzetéről és növelni tudják reagáló
képességüket. Az EUROSUR alapján a FRONTEX naprakészen tartja a
határok előtti területekről alkotott közös hírszerzési képet és létrehozza az
európai helyzetképet.

2.5.2. A külső határ ellenőrzése

A Schengeni határ-ellenőrzési kódex közvetlenül alkalmazandó rendelet,

amely kimerítően, a tagállami szabályozást kizáróan határozza meg a külső
határokon végzett ellenőrzés legapróbb mozzanatait, a beléptetés feltételeitől
az eszközparkon át, az okmányok bélyegzéséig bezárólag. A szabad mozgás
jogával rendelkező személyeknek a külső határátlépéskor mindössze minimum
ellenőrzésen kell átesniük, ami személyazonosságuk és okmányaik
valódiságának megállapításából áll, és csak kivételesen lehet azt ellenőrizni,
hogy az adott személy nem jelent-e veszélyt a tagállamok belső közrendjére,
közbiztonságára, nemzetközi kapcsolataira, illetőleg a közegészségügyre. A
harmadik országok állampolgárait viszont alapos ellenőrzésnek vetik alá, ami
kiterjed az úti okmány, a vízum, a beutazás célja és az anyagi fedezet
vizsgálatára, valamint a releváns adatbázisokban való ellenőrzésre.
 A rendelet így azt hivatott garantálni, hogy a személyforgalom ellenőrzése az
Unió külső határain egységes szabályok alapján történjen és az ellenőrzést
végzők minden gyakorlati kérdésben részletes és egyértelmű eligazítást
kapjanak. A kódex e tekintetben a schengeni joganyag alapköve, az időközben
elfogadott egyéb jogszabályok miatt időszerűvé vált technikai módosítása
2013-ban lezajlott.905
A határellenőrzési kódex szigora kikezdhetetlen, ezért az Unióval
szomszédos vízumkötelezett országok (például Ukrajna, Moldova) határmenti
településein élők számára nagyon komoly akadályt jelent a schengeni határ.
Ezt igyekszik enyhíteni a kishatárforgalmi rezsim, ami a határmenti térségek
kereskedelmi, társadalmi és kulturális kötelékeinek megtartása érdekében
könnyített beléptetési rendszert teremt a határ két oldalán élők számára.906
Magyarország schengeni csatlakozásával párhuzamosan kishatárforgalmi
megállapodást kötött Ukrajnával a kárpátaljai magyar közösség anyaországgal
fenntartott szoros kapcsolatának biztosítása céljából.907
2.5.3. A belső határok

A belső határok felszámolása volt a schengeni rendszer, és lett az Unió egyik

legnagyobb, évente több százmilliószor tapasztalt előnye. A határ-ellenőrzési
kódex a korábbi SVE megfogalmazásához hasonlóan kategorikus, kimondja,
hogy a belső határokat „bármely ponton át lehet lépni anélkül, hogy
személyellenőrzésre kerülne sor, függetlenül az adott személy
állampolgárságától”.908 Tehát nemcsak az egykori határátkelőhelyeken, hanem
hegygerincen, folyót átúszva, erdőben csörtetve is! A belső határon senki nem
ellenőrizhető, sem az uniós jogosított, sem a külföldi. Az áruk tekintetében
elméletileg fennmaradnak ellenőrzési jogosítványok (gondoljunk az
állategészségügyre, veszélyes hulladékok szállítására stb.), de az SVE
hangsúlyozza, hogy a felek arra törekszenek, harmonizálják a szabályaikat,
illetve az ellenőrzéseket ott végezzék el az importált áruk esetében, ahol a
vámkezelést végzik.909
Kivételesen lehetőség van a belső határon az ellenőrzés visszaállítására, a
„közrendet vagy a belső biztonságot fenyegető komoly veszély esetén legfeljebb 30
napos időtartamra, illetve a komoly veszély várható időtartamára, ha az
meghaladja a 30 napos időszakot”, a „határellenőrzés ideiglenes visszaállításának
alkalmazási köre és időtartama nem lépheti túl a komoly veszély elhárításához
feltétlenül szükséges mértéket”.910 Ennek a leggyakoribb példája az államfők
csúcstalálkozóinak idejére visszaállított határellenőrzés. A Bizottság hosszú távú
elképzelései között szerepel, hogy a belső határon az ellenőrzés visszaállításáról
szóló határozatot, a megfelelő tagállam bevonásával, maga a Bizottság hozná
meg.911

2.5.4. A kiegészítő intézkedések

A külső határ ellenőrzése és őrizete nem egyedül szolgálja az illegális

bevándorlás és a határok fenntartásával feltartóztatni remélt többi
„veszedelem” távoltartását, hanem kiegészítő intézkedésekkel társul, amelyek
egyben kompenzálnak azért a veszteségért, közkeletű nevén „biztonsági
vákuumért”, amit a belső határokon fenntartott ellenőrzés feladása a
jogérvényesítés és a bűnüldözés terén okoz.
E helyütt három, a külső határ védelmével szorosan összefüggő tényezőt
vizsgálunk csak: Schengeni Információs Rendszert, közismert nevén a SIS-t
(Schengen Information System), a bevándorlási összekötő tisztek szerepét és a
rendészeti munkát az ország mélységében.
A SIS az Unió integrált határigazgatásának nagy informatikai pillére, amely
a teljes jogú schengeni tagállamok rendőri, határőrizeti, idegenrendészeti,
konzuli, igazságügyi és egyéb szerveinek rendelkezésére álló, elsősorban
körözési jellegű adatokat gyelmeztető jelzések formájában tároló
nyilvántartás. A SIS valósidejű riasztást ad a beutazási tilalom alatt állókról,
körözött vagy keresett személyekről, lopott okmányokról és gépjárművekről,
valamint elveszett gyermekekről. Az Unió minden idők legnagyobb és
legjobban elhúzódó informatikai vállalkozása a schengeni információs rendszer
második generációjának (SIS II) kifejlesztése volt,912 amely nem egyszerűen
sokkal több adat tárolására képes, hanem „képek” (pl. ujjnyomatok)
raktározására is és a tárolt adatok több szempontú összevetésére.
Összekötő tiszteket eredetileg az SVE 7. cikke alapján küldtek egymás
országaiba a tagállamok, azt később kiváltotta a határ-ellenőrzési kódex
vonatkozó rendelkezése.913 A „határ kiterjesztése” azonban azt igényelte, hogy
az információgyűjtés és -csere már a tranzitországokban, vagy a kiindulási
országokban megkezdődjék. 2004 februárjában fogadták el a bevándorlási
tisztek hálózatát létrehozó rendeletet.914
A mélységi ellenőrzés gyakorlata a belső határok tényleges lebontását (1995)
követően, először a schengeni tagállamokban fejlődött ki. Lényege az, hogy az
embercsempészek, a kábítószer-kereskedelem és a határt átlépő egyéb veszélyek
elleni harc nem korlátozódik a külső határokra, hanem két tagállam belső
határa közelében, vagy akár az ország egész területén is folytatódik. A
határőrséget vagy más rendészeti feladatokat ellátó szervet egyre több államban
felhatalmazták arra, hogy mélységi területen gyanús személyeket vagy
járműveket feltartóztasson, átvizsgáljon, s ha jogsértést talál, velük szemben
eljárjon.915
2.6. Az integrált határigazgatásra vonatkozó szabályozási
elképzelések
Az elmúlt évtizedben „Schengenföldön” a szabályozási elképzelések két
motívum, az új tagállamoknak a schengeni-térséghez történő csatlakozása és a
schengeni joganyag közösségi, illetve uniós joganyaggal történő kiváltása köré
rendeződtek. A kétezres évek második évtizedére vonatkozó célokat a
Bizottság 2008-as határigazgatási csomagja és a 2011-es intelligens
határellenőrzésről szóló közleménye fogalmazta meg.916 A FRONTEX
megerősítésére és az EUROSUR létrehozása vonatkozó elgondolások
megvalósultak, az elektronikus be- és kilépési nyilvántartó rendszer felállítására
és a „bona de – jóhiszemű – utazók” belépését könnyítő intézkedések
kialakítására vonatkozó jogalkotási javaslatait pedig a Bizottság 2013-ben
benyújtotta, ezek tárgyalása jelenleg zajlik. 917 A határ-ellenőrzési csomag
előrevetítette továbbá az európai utazásengedélyezési rendszer (ETA –
Electronic Travel Authorisation System) létrehozását, az erre vonatkozó
konkrét elképzelések azonban nem ismertek. Az Európai Tanács 2014
júniusában fogadta el a szabadság, biztonság és jog érvényesülése térségére
vonatkozó stratégiai iránymutatásait, amely szintén előírja, hogy a nagyméretű
informatikai rendszerekkel foglalkozó új ügynökség (EU-LISA) támogatásával
határregisztrációs rendszert és regisztráltutas-programot tartalmazó intelligens
határigazgatási rendszert kell bevezetni és a FRONTEX-nek meg kell
erősítenie az operatív segítségnyújtási tevékenységeit.918

3. Reguláris és illegális migráció

3.1. A politika rövid leírása, jelentősége

A nemzetközi vándorlás, a migráció ellenőrzése minden állam álma. Az
államok évszázadokon át a kivándorlást akarták korlátok közé szorítani. Az
1970-es évek óta Európában a bevándorlás kormányzása, az illegális
bevándorlás feltartóztatása és a menekültek fogadása a három prioritás. A
migrációs politika meghatározása megosztott hatáskör, ezen belül az általános
bevándorlás terén a végső szót (hányan, milyen célból) a tagállamok
fenntartják maguknak. Az emberi jogi indokoltságú vándorlás terén
(családegyesítés, menekültügy) az EU elvégezte a jogharmonizációt, s az elmúlt
évtizedben a reguláris migráció bizonyos szegmenseinek (diákok, kutatók,
magasan képzettek, szezonális munkások) közösségiesítése zajlott.

3.2. A politika céljai

Az Európai Unió alapgondolata a migráció kívánatossága. Ezt fejezi ki a piaci
integráció négy alapszabadsága közül a személyek (munkavállalás) és
szolgáltatások (letelepedés és önálló vállalkozás) szabadsága.919 Ugyanakkor az
Unió a nem tagállami állampolgárok („harmadik államok állampolgárai”)
tekintetében nem feltétlen híve a migrációnak, bár több mint egy évtizede
felismerte, hogy a létszámában fogyásnak indult és elöregedő Európa csak a
célzott bevándorlás serkentésével maradhat versenyképes és tarthatja fenn
társadalmi és gazdasági egyensúlyát.920 A nemkívánatos bevándorlókat, akik
nem tudják a megfelelő dokumentumokat felmutatni, „illegálisnak” minősíti
és ellenük folyamatos harcot hirdet. A migrációs politika célja „a migrációs
hullámok hatékony kezelése azok minden szakaszában, méltányos bánásmód
biztosítása a harmadik országok azon állampolgárai számára, akik jogszerűen
tartózkodnak valamely tagállamban, valamint az illegális bevándorlás és az
emberkereskedelem megelőzése és az ezek elleni megerősített küzdelem.”
[(EUMSZ 79. cikk (1) bekezdés.]
 
2. ábra. A migráció alapkategóriái

Migráció

Nemzetközi Országon belüli

Reguláris Irreguláris

A jogszabályoknak megfelelő, egy évnél Illegális vándorlás Kényszervándorlás

hosszabb távollét/jelenlét

Munkavállaló, családegyesítő, diák, Illegális Menekült Belső menekült

 nyugdíjas stb. (dokumentumok (Refugee) (otthonából
(Regular migrant) nélküli) elűzött)
külföldi (Internally displaced
(Undocumented person, IDP)
foreigner)
 
Az Unió migrációs politikájának alapvetése az ún. globális megközelítés,921
melynek lényege, hogy a migrációs politika célkitűzéseit a többi uniós
szakpolitikában is tükrözni kell. Az Unió külkapcsolataiban ez konkrétan a
kibocsátó országokkal folytatott strukturált együttműködés kialakítását és a
fejlesztéspolitikai eszközök felkínálását jelenti. Ezek közé tartozik a
biztonságosabb, egyszerűbb és olcsóbb átutalási lehetőségek ösztönzése, a
diaszpóra-szervezetek helyzetének megkönnyítése, az ideiglenes vagy körkörös
migráció lehetőségeinek felderítése; az érzékeny ágazatokból megvalósuló
agyelszívás és kapacitás-csökkenés hatásainak enyhítése.
Reguláris migrációnak a rendezett, a vonatkozó hazai és nemzetközi
szabályokkal összhangban álló vándorlást nevezzük, irregulárisnak az ettől
eltérőt. Az irregulárison belül két nagy alkategória ismert: az egyik a
kényszervándorlás, amikor a menekült próbál megszökni üldözői elől és
védelmet találni egy másik országban (és a menekülés során papírokkal, vagy
anélkül lépi át a határt – ez közömbös), és az illegális vándorlás, amelynek
nincs köze a menedékjoghoz, hanem egyszerűen arra utal, hogy a migráns
megsértette a belépésre vonatkozó szabályokat, vagy a joggal összhangban
érkezett ugyan, de más módon sérti az idegenrendészeti szabályokat, például
túllépte legális tartózkodási idejét, esetleg illegálisan munkát vállalt.
A kényszervándorlást (a menekültügyet) annak sajátosságai miatt a
következő alfejezet tárgyalja.
3.3. Rendezett be- és kivándorlás

3.3.1. A politika rövid történeti áttekintése

A rendezett vándorlás történetében nincsenek radikális fordulatok, a több

mint két évtizedes fejlődés lassú és töretlen: a harmadik országok
állampolgárainak egyre táguló, de abszolút számok tekintetében parányi
csoportja922 vált jogosítottá a belépésre és hosszabb távú tartózkodásra.
A Bizottság már a nyolcvanas évek közepén, az Egységes Európai Okmány
előkészítésekor szeretett volna a migrációra vonatkozó rendelkezéseket
beiktatni az alapszerződésbe, de a tagállamok egyértelműen elutasították azt a
gondolatot, hogy a széles értelemben vett bevándorlás szabályozásának a jogát
kivegyék a kezükből. Az uniós szabályozás Maastrichttal kezdődött. Az
EUMSZ „elődje”, az EKSZ kibővült a 100c cikkel, amely lehetővé tette közös
vízumlista elfogadását. A III. pillért tartalmazó EUSZ-ben pedig közös érdekű
üggyé vált a „bevándorlási politika és a harmadik államok állampolgáraival
(tartózkodásával, illegális migrációjával) kapcsolatos politika”. Érdemi
fejlemények csak az ASZ hatálybalépése után következtek be.923 2003-ban
két fontos irányelvet fogadtak el, egyet a családegyesítésről, egyet pedig a
huzamosan tartózkodó harmadik állambeli állampolgárokról,924 egy évvel
később a diákokról,925 majd a kutatókról926 és a magasan képzettekről,927
majd 2011-ben az egyablakos eljárásról.928 A kiválasztott szektorok
szabályozását 2014-ben folytatták az idénymunkásokra vonatkozó szabályok
elfogadásával929 és a kézirat készültekor zajlik a diákokra és a kutatókra
vonatkozó irányelvek átdolgozása és egy közös irányelvbe foglalása.930
A reguláris migráció körében tárgyaljuk a vízumszabályokat is, amelyek a
határátlépés normaanyagába is besorolhatóak lennének, hiszen egyszerre
jogosítanak (feltételesen) a határ átlépésére és tartózkodásra.

3.3.2. Jogalapok, jogalkotók
A reguláris vándorlás jogalapja az EUMSZ 67., 77., 79. és 80. cikkei. Az
általános elveket megfogalmazó 67. cikk kimondja, hogy az „Unió … a
bevándorlás és a külső határok ellenőrzése terén a tagállamok közötti
szolidaritáson alapuló olyan közös politikát alakít ki, amely a harmadik
országok állampolgáraival szemben méltányos bánásmódot biztosít… Az Unió
a bűncselekmények, a rasszizmus és az idegengyűlölet megelőzésére és
leküzdésére irányuló intézkedésekkel … a biztonság magas szintjének
garantálásán munkálkodik.” A bevándorláspolitika alapjait lefektető 79. cikk a
reguláris bevándorlásra vonatkozó jogalapokat és korlátokat rögzít. Jogalapot
teremt a belépés és a tartózkodás feltételeinek uniós szintű szabályozására és a
hosszú távra szóló vízumok és tartózkodási engedélyek kiadására irányadó
szabályok megalkotására, beleértve a családegyesítésre vonatkozó normákat. A
bevándorláspolitika másik fő iránya a tagállamok valamelyikében jogszerűen
tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok jogainak meghatározása,
ideértve a más tagállamokban való szabad mozgásra és tartózkodásra irányadó
feltételeket is. Két kemény korlát is szerepel a 79. cikkben: a külföldiek
társadalmi beilleszkedését az unió csak konkrét intézkedésekkel segítheti, de
jogharmonizációval nem és el van tiltva attól is, hogy a munkavállalókra vagy
önálló vállalkozóként érkezőkre kvótát állapítson meg. [EUMSZ 79. cikk (4)
és (5) bek.]
A vízumpolitika alapja a 77. cikk (2) bek. a) pontja, amely a Tanács és a
Parlament közös feladatává teszi a vízumokra és a rövid távú tartózkodásra
vonatkozó politika kialakítását.
A reguláris bevándorlás szabályait 2004. május 1-je óta rendes jogalkotási
eljárásban fogadják el.

3.3.3. A szabályozás áttekintő ismertetése

3.3.3.1. Vízumok, rövid távú tartózkodás

A jelenleg alkalmazott uniós vízumpolitika négy fő elemből áll:

1. a vízumköteles harmadik államok listájának együttes meghatározása,
2. az EU vízumkódex,
3. a vízumkiadást támogató vízuminformációs rendszer és
4. az egységes vízumformátum.
 A legérdekesebb kérdés az, hogy miképp választják ki azokat az
országokat,931 amelyeknek az állampolgárai csak vízum birtokában léphetnek
az Unió területére. Szolgál-e a vízum értelmes és igazolható célt?
A Bizottság három tényezőtől tette függővé, hogy egy ország vízummentes-
e:
1. az onnan érkező illegális bevándorlástól,
2. a közrendi és közbiztonsági megfontolásoktól,
3.  az Unió és az adott ország, illetve régió nemzetközi kapcsolataitól,
kiegészítve a reciprocitás gondolatával: ha a másik fél vízumot követel,
akkor az Unió is.
Ezt az indokolást célszerűségi és erkölcsi vizsgálatnak érdemes alávetni.
A célszerűségi szempont szerint akkor eredményes a vízum, ha valóban
csökken az adott országból illegálisan érkezettek, illetve ottmaradók száma, ha
arányosan csökken a vízumköteles államok polgárai által elkövetett
bűncselekmények száma, s ha a politikai-gazdasági kapcsolatokban nyomás
gyakorolható a kibocsátó államra. A harmadik elem kétségtelenül jelen van,
így például Lengyelország és Románia is nagy áldozatokat vállalt azért, hogy a
vízummentes körbe bekerüljön.932 Az első két feltételezésre azonban nincs
empirikus bizonyíték, miközben az ismert, hogy a nagystílű bűnözök és a még
nem ismert terroristák rendszerint rendelkeznek a vízum kiváltásához
szükséges anyagi forrásokkal.
Az erkölcsi elemzés szerint a vízum kétségkívül kollektív gyanúsítás és
büntetés. Állampolgártársainak valós vagy vélt „rosszcselekedetei” miatt egy
ország teljes népességét bünteti a vízumot követelő állam. Az individuum
tiszteletét és az ártatlanság vélelmét hirdető európai jogrend félreteszi saját
elveit, s kollektíven fenyegetőnek bélyegzi az emberiség háromnegyedét.933
A vízumpolitika legfontosabb eszköze a tízszer módosított 539/2001/EK
rendelet a vízumköteles és a vízummentes állampolgárokról.934 E rendelet
második melléklete a „fehér lista”, annak a 39 országoknak és 3 területnek a
felsorolása935, amelynek az (állam)polgárai rövid távra (90 napra 180 napos
időszakonként) vízummentesen léphetnek az EU területére. A „fekete lista”
sokkal hosszabb, rajta van gyakorlatilag teljes Afrika, a FÁK államai, Délkelet-
Ázsia és Latin-Amerika több állama.936
A vízummentesség/vízumkötelezettség kérdés élét az Unió vízumkönnyítési
megállapodások megkötésével és a vízumreciprocitás (kölcsönösség) elvének
hangsúlyozásával igyekszik elvenni. A vízumkönnyítési megállapodások nem
elhanyagolható mértékben ösztönzik az egyébként vízumkötelezett harmadik
országokat abban, hogy más migrációs természetű ügyekben, pl. kitoloncolás,
együttműködjenek, így az Unió ezeket a megállapodásokat igen fontos
külpolitikai eszköznek is tekinti.937 Ugyancsak gyakori, hogy a diplomáciai
vagy szolgálati útlevéllel az is vízummentesen léphet az EU területére, akinek
magánemberként vízumért kellene folyamodnia.
A vízumkiadás rendjére vonatkozó legfontosabb uniós jogszabály az EU
vízumkódex.938 A vízumkódex a hat hónapos időszakban három hónapot
meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízumok (ún. schengeni vízumok)
kiadásának eljárására és feltételeire vonatkozik.
A vízumkódexet főszabályként harmadik országbeli állampolgárok esetében
kell alkalmazni, akik a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá esnek.
A rendelet a repülőtéri tranzitvízum kérdését is szabályozza. A vízumkódexet
huszonhét állam alkalmazza, ezek az EU tagjai, kivéve az Egyesült Királyságot,
Írországot, Horvátországot, Romániát és Bulgáriát, de hozzátéve a schengeni
együttműködésben részes Norvégiát, Svájcot, Liechtensteint és Izlandot. A
vízumról való döntés nemzeti döntés. Néhány esetben kell csak a
vízumkiadónak más államok központi szerveivel konzultálnia.939 Annyiban
azonban nemzetközivé válik a döntés, hogy nem adható beutazási vízum
annak, aki a részes államok bármelyike által a SIS-be betáplált beutazási és
tartózkodási tilalmat elrendelő gyelmeztető jelzés hatálya alatt áll, vagy aki –
függetlenül attól, felbukkan-e a neve a SIS-ben – veszélyt jelenthet valamely
tagállam közrendjére, nemzetbiztonságára vagy nemzetközi kapcsolataira. E
rendszer eredménye az, hogy egyetlen állam hatósági szerve – esetleg egy
álmos, poros vagy éppen monszunsújtotta kisvárosban nyüglődő konzuli
tisztviselő – ma Európa nagy részéből kirekesztheti a beutazni vágyót.940
A rendszernek vannak előnyei is: aki megkapta a vízumot, annak nem kell
az összes meglátogatni kívánt állam külképviseletét felkeresnie, s megtakarítja a
vízumdíjakat is. Az állam szempontjából is előnyös a rendszer: amennyiben a
vízuminformációk cseréje és a bevándorlási tisztviselők együttműködése,
kiegészülve a SIS tiltólistájával, mégiscsak eredményes lehet veszélyes
személyek kiszűrésében. Mindkét félnek előnyös, hogy az egységes vízum
nélkül a belső határok megszüntetése nehezen elképzelhető, még ha az okság
körkörös is.941
Több európai országot érintő rövid távú tartózkodásra feljogosít a bármelyik
EU tagállam, valamint Norvégia, Izland, Svájc és Liechtenstein által kiadott
tartózkodási engedély, illetve hosszú távú vízum is.942
2013-ban már több mint 16 millió Schengen-vízumot bocsátottak ki.
Annak érdekében, hogy elkerüljék azt, hogy az egyik képviseleten kudarcot
vallott kérelmező a másikon beadott kérelmével sikerrel járjon, és további
célok elérése érdekében létrehozták az unió központi vízumadatbázisát a
vízuminformációs-rendszert (VIS – Visa Information System).943 A különböző
földrajzi régiókban fokozatosan bevezetett944 VIS tárolja és az uniós
tagállamok számára kölcsönösen hozzáférhetővé teszi a vízumadatokat, akár
megadott vízumról, akár elutasított kérelemről van szó. A vízum-shopping
meggátlása mellett a VIS célja az eljárás gyorsítása, vízumhamisítás elleni
fellépés, a külső határon belépés könnyítése (elektronikus ellenőrző rendszerek
alkalmazhatóvá tételével), az illegálisan tartózkodók kiszűrése, a menekültügyi
kérelemért felelős állam megállapításának elősegítése és a biztonsági kockázatot
jelentők azonosítása. A VIS digitális formában tárol adatokat, köztük
biometrikusakat (fénykép, ujjlenyomat). A VIS-ben található adatok a
tagállamok bűnüldöző hatóságai számára megfelelő garanciák mellett
hozzáférhetőek.945
Az egységes vízumformátumra vonatkozó uniós szabályok a vízumrendészet
technikai kérdéseit rendezik a vízumbélyegek zikai ismertetőjegyeitől kezdve
a kiállításukra vonatkozó alaki és a rontott vízumbélyegek megsemmisítésére
vonatkozó eljárási szabályokon keresztül.946
3.3.3.2. Munkavállalás, hosszú távú tartózkodás, bevándorlás

A hosszú távú, munkavállalást, letelepedést szolgáló vízumok és tartózkodási

engedélyek kiadása főszabályként nemzeti jogkör, azt a harmadik államok
polgárai tekintetében az Unió csak egyes részkérdésekben szabályozza. A
migráció kormányzása az EU szemléletmódjában része a „Lisszaboni stratégia”
által meghatározott európai tudásalapú társadalom megteremtésének, valamint
a gazdaság megerősítésének.
a) A családegyesítési irányelv
Amikor az egykori vendégmunkások a hazatérés helyett házastársuk és
gyermekeik maguk után hozatalát választották, majd a leszármazottaik a
származás országában kerestek párt maguknak, akivel az EU tagállamban
akarták közös életüket élni, akkor világossá vált, hogy szabályozni kell az EU
területén jogszerűen letelepedett harmadik állambeli állampolgárok jogát arra,
hogy az EU-ban egyéb jogcímen tartózkodási joggal nem rendelkező, de a
családi élethez való emberi jog kedvezményezettjei a már az EU-ban élő
családtagjaikkal egyesüljenek.
A Tanács 2003. évi irányelve a családegyesítési jogról947 az irányelv hatályát
a harmadik állampolgárok közötti családegyesítésre korlátozza, nem terjed ki
arra az esetre, amikor EU polgár kívánja harmadik állam polgárát
családtagként befogadni. Kedvezményezett lehet a házastárs (csak az egyik, ha
több van), valamint a családegyesítő és házastársa közös, vagy nem közös,
kiskorú, nem házas gyermeke. A területi állam kiterjesztheti a családegyesítést
felmenőkre, nagykorú, eltartott gyermekekre és élettársakra. A családegyesítés
engedélyezésének előfeltétele, hogy a családegyesítő megfelelő szállást tudjon a
családtagnak biztosítani, reá is kiterjedően kellő jövedelemmel és
egészségbiztosítással rendelkezzen. Még ebben az esetben is dönthet úgy az
állam, hogy a családegyesítést csak kétévi várakozás után engedélyezi. A
menekültekre a fentieknél kedvezőbb szabályok vonatkoznak.
A családtag, aki ezen a címen nyer tartózkodási jogot, a családegyesítővel
azonos helyzetbe kerül az oktatás és a társadalmi szolgáltatások terén, de a
munkavállalás és a vállalkozás jogát a területi állam egy évig visszatarthatja. Öt
év elteltével a családegyesítésben érkezett önálló jogot nyer a maradásra.
 b)  Irányelv a huzamosan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok
jogairól
2003-ban született a másik alapvető irányelv is, a huzamosan tartózkodó
harmadik országbeli állampolgárok jogáról.948 Az irányelv fő célja annak az
abszurdumnak a megszüntetése volt, hogy a belső határok és határellenőrzés
nélküli egységes térségben (és belső piacon) a harmadik országbeli külföldi
röghöz kötött maradt: akárhány éve dolgozott az egyik tagállamban, nem
nyerte el a jogot egy másik tagállamba költözésre vagy ott munkavállalásra. Az
irányelv azt is célul tűzte ki, hogy a mozgás szabadságával élő EU polgár és az
EU-n kívülről érkezett személy jogállása közötti különbség elenyésszen, azaz
egy francia és egy török egyenlő esélyekkel integrálódhasson – mondjuk –
Németországban. Az irányelv ezért két irányban bővítette a külföldiek jogait:
egyrészt abban az országban, amelyben huzamosan élnek, másrészt azokban az
EU tagállamokban, ahová innen át kívánnak költözni.
A huzamosan tartózkodók ún. EU tartózkodási engedélyét annak kell
kiadni, aki jogszerűen és folyamatosan 5 éve az adott tagállamban él. A
tanulmányok folytatásának vagy a szakképzésnek az ideje felerészben számít
bele az öt évbe. Az engedély kiadásának feltétele, hogy az öt éve ott élő
külföldinek stabil és rendszeres jövedelemforrása legyen (sem ő, sem családja
ne szoruljon a szociális segélyezési rendszerre), teljes körű egészségbiztosítással
rendelkezzék. Még ilyenkor is támasztható integrációs követelmény és
megkövetelt, hogy ne legyen közrendi, közbiztonsági kizáró ok.
A feltételeknek megfelelő személy minimum öt évre szóló tartózkodási
engedélyt kap. Kiutasítása csak szűk körben elképzelhető,949 a munkavállalás,
vállalkozás, oktatás és szakképzés, oklevelek, adókedvezmények, árukhoz és
lakhatáshoz hozzáférés, egyesülési és szakszervezeti szabadságok terén nemzeti
elbánásban kell részesíteni. A többi tagállamban automatikusan elnyeri a
három hónapnál hosszabb tartózkodás jogát, ha megfelelő jövedelme és
egészségbiztosítása van. A munkavállalás és a vállalkozás joga korlátozható, a
huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező a saját állampolgár, az EU polgár
és az abban az országban huzamosan élő harmadik országbeli polgár mögé
sorolható, viszont nem tagadható meg tőle az, hogy családját is magával vigye.
c) Diákok és kutatók
A diákokra és önkéntesekre vonatkozó 2004. évi irányelv kötelezően
kiterjed a nappali tagozatos egyetemi hallgatókra és kiterjeszthető a
középiskolai tanulókra, nem zetett gyakornokokra és önkéntesekre. Célja a
beutazás megkönnyítése és a feltételek (pl. útiokmány, egészségbiztosítás,
önellátási képesség és a felvétel bizonyítéka, gyakornoki, önkéntesi szerződés)
megléte esetén a tartózkodási engedély (általában legfeljebb 1 év) garantálása.
Az egyetemi hallgató korlátozott ideig (az állam ezt nem korlátozhatja heti 10
óra alá) dolgozhat is. Átdolgozása és egyesítése a kutatókra vonatkozó
irányelvvel 2014-ben folyamatban van.
Az EU arra törekszik, hogy a harmadik államok magasan szakképzett
polgárainak toborzásával növelje innovációs és gazdasági potenciálját. Ezt
célozza a harmadik országbeli kutatók fogadását könnyítő irányelv.950 A cél:
előmozdítani a kutatói mobilitást (és megszabadítani a bevándorlási
hatóságokat attól, hogy nekik kelljen dönteni a tervezett kutatómunka
értékéről). A megvalósítás módja: az állam a kutatószervezetet „hagyja jóvá”
min. 5 évre. A kutatószervezet szerződik a kutatóval. Ha a feltételek adottak,
az állam köteles kiadni az egyéves tartózkodási engedélyt (ha a kutatási projekt
rövidebb – rövidebbet). Nincs szükség külön munkavállalási engedélyre.
d) A magasan kvali kált munkavállalók belépési és tartózkodási jogáról szóló
„kék kártya” irányelv
A Bizottság által közölt felmérésekből kiderül, hogy a harmadik országokból
érkező magasan képzett munkaerő nagy része az Egyesült Államokban és
Kanadában telepszik le, és csak az alacsonyabb iskolai végzettséggel
rendelkezők maradnak Európában. Ennek ellensúlyozására született meg az
„EU kék kártya” elképzelés, amely a magasan képzett harmadik országból
érkező munkavállalóknak kiadott olyan beutazási és tartózkodási engedély,
amelyet ugyan egy tagállam bocsát ki, de – megkötésekkel – az EU egész
területén érvényes. Az irányelv951 megkönnyíti a magas képzettséget igénylő
munkavállalás céljából való beutazást, harmonizálja a tagállamok eljárási
szabályait. Az irányelv a „magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás”
alatt egy tagállam munkajogi szabályainak megfelelően, zetésért végzett,
felsőfokú szakmai képesítéssel rendelkező személy munkavállalását érti. Ilyen
személyek esetében az irányelv lehetővé teszi az „EU kék kártya” kiadását,
amelynek feltételeit is megszabja. Ilyen feltétel – többek között – a legalább
egy éves munkaszerződés vagy egy arra vonatkozó konkrét ajánlat, a megfelelő
végzettség vagy szakmai gyakorlat, valamint minimálisan a tagállami átlagbér
1,5-szeresét (illetve bizonyos esetekben 1,2-szeresét) elérő munkabér kikötése.
A kék kártya 1–4 éves időszakra szól, garantálja a beutazást és a tartózkodást.
Az első két évben birtokosa az ajánlattevőnél dolgozhat, utána szabaddá válik
munkavállalása valamennyi tagállam területén.
e) Idénymunkások belépése és tartózkodása
Meghatározott ágazatokban – mint a mezőgazdaság, idegenforgalom,
építőipar – visszatérően szükség van nagyobb számban idényjelleggel
foglalkoztatott munkavállalókra. Közöttük számos bevándorló található,
akiket az idegenrendészeti és a munkaügyi szabályok megkerülésével
foglalkoztatnak. Ennek a helyzetnek a fokozatos felszámolása érdekében
fogadták el 2014-ben az idénymunkások belépésére és foglakoztatásuk
alapvető feltételeire vonatkozó, 2016. szeptember 30-ig átültetendő
irányelvet.952 Az irányelvnek három fő célja van:
1.  egyszerűsíti a vízum (ahol szükséges) és a munkavállalási engedély
megszerzését,
2.  garantálja, hogy az idénymunkás a hazai munkásokkal azonos elbánásban
részesüljön és a munkaadó ne zsákmányolhassa ki,
3.  kizárja az idénymunkást a szociális ellátásokból és eltiltja az idénymunka
utáni maradástól.
Az idénymunka hosszát az állam maximálhatja nem kevesebb, mint –
naptári évenként – öt és nem több, mint kilenc hónapban. Az engedélyt mind
a leendő munkavállaló, mind a munkáltató kérheti. A kizsákmányolás
elkerülése végett az engedéllyel bíró idénymunkás ugyanabban az államban
más foglalkoztatóhoz is elszegődhet. A rendben hazatért idénymunkások újabb
igénylés esetén kedvezményeket kaphatnak.
f) Az összevont („egyablakos”) engedélyezésre vonatkozó irányelv
A 2013 decemberéig átültetni rendelt irányelv953 célja az eljárás
egyszerűsítése a munkáért vándorló harmadik állampolgárok javára, valamint
alapvető jogaik egységesítése és egyenlő versenyhelyzet létrehozása az EU-n
belül. Hatálya alá azok tartoznak, akik még külföldön vannak és onnan
jelentkeznek; akik más jogcímen már az EU területén jogszerűen élnek (és
jogosultak munkát vállalni); valamint akiknek munkavállalás céljából való
tartózkodását korábban már engedélyezték. Ők úgynevezett összevont
engedélyt kapnak, amely a munkavállalás céljából való jogszerű tartózkodásra
jogosít fel. Az engedélyért vagy a munkavállaló vagy a munkáltató folyamodik
(erről a tagállam dönt). Az engedély megadásáról négy hónapon belül kell
dönteni, az elutasítás ellen jogorvoslatot kell biztosítani. Az engedély nem
helyettesíti az első beutazáshoz szükséges vízumot. Az engedélyes egyenlő
bánásmódot igényelhet a munkavégzés és elbocsátás, a szakszervezeti tagság, az
oktatás és szakképzés, az oklevelek elismerése, bizonyos szociális ellátások,
adókedvezmények, árukhoz és szolgáltatásokhoz hozzáférés, beleértve a
lakásszerzést és munkaügyi tanácsadás terén. A tagállamok e jogosítványokat
szűk körben korlátozhatják.
g)  A vállalatokon belül áthelyezettek belépését, ideiglenes ottlétét és
tartózkodását szabályozó eljárásokról szóló irányelvre irányuló javaslat
A nemzetközi vállalatok kulcsszemélyzetének és specialistáinak az Unión
belüli szabad áthelyezése messzemenőkig hozzájárul az EU
versenyképességének elősegítéséhez és a tudásalapú gazdaság megerősítéséhez.
Ennek megkönnyítése érdekében a Bizottság 2010-ben benyújtotta
javaslatát,954 amely közös meghatározások és összehangolt feltételek alapján
átlátható és egyszerűsített eljárást hoz létre a vállalaton belül áthelyezett
személyek befogadása tekintetében. Az így áthelyezett személyek speciális – a
„vállalaton belül áthelyezett személy” megjelölést tartalmazó – tartózkodási
engedélyt kapnak, amely lehetővé teszi számukra, hogy munkát vállaljanak
egyazon transznacionális vállalat különböző szervezeti egységeiben, bizonyos
feltételek mellett a más tagállamokban lévő szervezeti egységeket is beleértve.
Ez az engedély kedvező feltételeket biztosít a családegyesítéshez is.
3.4. Illegális vándorlás

3.4.1 Fogalom, mérték, alapok

Az „illegális vándorlás” fogalmát valójában különböző jelenségek leírására

használják;955 magában foglalja egyrészt harmadik országbeli
állampolgároknak valamely uniós tagállam területére – ideértve a repülőtéri
tranzitterületeket is – illegálisan történő belépését földön, vízen vagy
levegőben. Ez gyakran hamis vagy hamisított dokumentumok felhasználásával,
vagy csempészek és emberkereskedők szervezett bűnözői hálózatának
segítségével történik. Illegális migrációnak minősül továbbá, ha érvényes
vízummal vagy vízummentesség keretében a harmadik országbeli állampolgár
legálisan lép be az Unió területére, azonban a megengedettnél tovább marad,
vagy a hatóságok jóváhagyása nélkül változtatja meg tartózkodása célját; végül
pedig vannak olyan menedékkérők, akik a kérelmük elutasítására vonatkozó
jogerős határozat után nem hagyják el az adott tagállam területét. A
FRONTEX 2014. májusi jelentése azt állapította meg, hogy az illegálisan az
EU-ban tartózkodó migránsok száma mértéktartó (konzervatív) becslések
szerint 3–6 millió között mozog, azaz a teljes lakosság 0,6–1,2 %-a között.956
E személyek fele feltehetően egykor legálisan érkezett. 2013-ban a szárazföldi
és a tengeri határokon 107 ezer embert értek illegális belépésen. A területen
belül – beleértve a repülőtereket – összesen 345 ezer emberről derült ki, hogy
illegálisan tartózkodik az EU-ban. Ez az utolsó öt év legkisebb adata.957
Az egységes belső határok nélküli térség és a külső határok közös ellenőrzése,
valamint az Unió területére történő belépés és tartózkodás közös szabályozása
nyomán kézenfekvő, hogy az e szabályok ellenében beutazó és tartózkodó
személyekkel szemben is egységes fellépés szükséges. Az illegális bevándorlás
uniós szintű kezelésének, azonban ez csak az egyik mozgatórugója. Valójában
az egész közös bevándorlási politika hitelességét aláássa azoknak a harmadik
országbeli állampolgároknak az illegális belépése, átutazása és tartózkodása,
akiknek nemzetközi védelemre nincs szüksége.
Az Unió illegális bevándorlás elleni küzdelme három axiómán alapul. Ezek:
a) az Unión belüli szolidaritás szükségessége,
b) az alapvető jogok tiszteletben tartása és
c) a harmadik országokból érkezők (és hazai államuk) elvárásai és a tagállamok
közvéleménye közötti egyensúly kialakításának szükségessége.

3.4.2. Az illegális vándorlás elleni küzdelem hat prioritása

Az illegális migrációval kapcsolatos uniós cselekvés irányait kijelölő stratégiai

dokumentumot 2012 áprilisában fogadta el a bel- és igazságügyi tanács.958 Ez
hat prioritást azonosított:
1.  A harmadik – tranzit- és származási – országokkal a migrációkezelés terén
folyó együttműködés megerősítése.
2. Megerősített határigazgatás a külső határokon.
3. A görög–török határon keresztüli illegális migráció megakadályozása.
4.  A legális migrációs csatornákkal való visszaélések jobb kezelése (a
vízummentesen érkezők menedékkérelmeire és illegális munkavállalásra
adandó reakciók).
5.  A szabad mozgás garantálása és védelme egyes harmadik országbeli
állampolgárok által elkövetett visszaélések megakadályozása révén
(névházasságok, hamis igazolványok).
6.  A migrációkezelés, ezen belül a visszatérési gyakorlatokkal kapcsolatos
együttműködés megerősítése.
 
ad 1) Harmadik országokkal való együttműködés
Az Unión belül a 2011-es arab tavaszt követően a domináns viszonylat a
mediterrán térség.959 A harmadik államokkal folytatott migrációs párbeszéd
fórumrendszere mára igen összetetté vált. Ebbe a rendszerbe tartoznak az
úgynevezett „bilaterális mobilitási partnerségek”-ek, amelyekben egy
partnerország és az EU tagállamai közül több, de nem valamennyi vesz
részt960, és a regionális párbeszédek.961 A harmadik államokkal folytatott
migrációs párbeszéd jellemzője, hogy ezeket a partnerállamokat az Unió
fejlesztési együttműködési politikája keretében is támogatják, a migrációs
politikát a többi politikával egységben szemlélik, ami nyomásgyakorlásra és
ösztönzésre is alkalmassá teszi azt.
 
ad 2) Biztonságos határok – a külső határok integrált igazgatása
Az integrált határellenőrzés jogszabályi keretei – mint fentebb beszámoltunk
erről – javarészt rendelkezésre állnak, így a feladat ezek hatékony alkalmazása,
a határ őrizetét és a határátlépés ellenőrzését megvalósító intézmények
megfelelő működtetése. A harmadik országok állampolgárai be- és kilépésének
automatizált nyilvántartásba vételét biztosító, már említett határregisztrációs
rendszer az illegális migráció elleni fellépés hatékony eszközévé válhatna, mivel
kiszűrné a megengedettnél tovább maradó személyeket. A fent ismertetett VIS
és SIS informatikai rendszerek is az integrált határellenőrzés informatikai
támogatását segítik elő, akárcsak az Európai Határőrizeti Rendszer, az
EUROSUR. 2013 decemberében a déli és keleti külső határ mentén fekvő 19
schengeni állam elkezdte alkalmazni a rendszert, a többi schengeni állam
2014. december 1-jétől fogja. Az EUROSUR egyfelől alkalmas a határokon
átnyúló bűnözés – például a kábítószer-kereskedelem – megakadályozására,
másfelől hozzájárul a tengeren közelítő migránsok életének megóvásához.
Mindennek alapja a majdnem valós idejű információcsere és az együttműködés
az érintett nemzeti és EU ügynökségek között.962
ad 3) A görög–török határon keresztüli illegális migráció megakadályozása
Az Európába illegálisan belépők többsége ezen a határon át érkezett éveken át,
azonban az egymást követő intézkedések – többek között majd 200 rendőrnek a
határra rendelése után és Törökországgal javuló együttműködés nyomán – az
utak áttevődtek részben a török–bolgár határra, részben a Földközi-tenger
középső részére.963
 
ad 4) A vízummentesen érkezők menedékkérelmeire és illegális munkavállalására
adandó reakciók
A nyugat-balkáni államoknak megadott vízummentesség a menedékjogi
kérelmek megugrásához vezetett.964 Főleg koszovóiak és szerbek folyamodtak
és folyamodnak mindmáig. Erős a félelem attól, hogy az orosz és a török
vízumliberalizáció hasonló hatásokkal járna. Az orvosság többféle:
hatásvizsgálat a vízum eltörlése előtt, gyorsított menedékjogi eljárások
alaptalan kérelmek esetén és végső soron a vízumkötelezettség visszaállítása.965
 
ad 5) Névházasságok, hamis igazolványok
Mint láttuk, a valamely országban megszerzett tartózkodási jogcím előbb
rövidtávú, öt év után pedig hosszú távú szabad mozgást biztosít valamennyi
EU tagállamban. Ezért a tartózkodási engedélyek és a tagállamok útlevelei
hamisítók célpontjává váltak, ami ellen a tagállamok bűnüldöző szervei
operatív együttműködéssel és a biometrikus azonosítók igazolványokba
építésével védekeznek.
Az EU-ban tartózkodás jogcímét olykor házassági vagy rokoni kapcsolatok
(apasági elismerés) színlelésével alapozzák meg. Ez ellen jogi eszközökkel
védekeznek a tagállamok, Magyarország például új Btk. tényállást alkotott.966
 
ad 6) Együttműködés a visszatérési és visszafogadási politika terén
Az Unió visszafogadási megállapodásokat (a köznyelv toloncegyezmények
hívja ezeket) köt harmadik államokkal, hogy saját állampolgáraikat és a
területükről jogszerűtlenül az Unióba érkező személyeket ezek az országok
visszavegyék. Az Unió a visszatérés kapcsán minden körülmények között
érvényesíti a visszaküldés tilalmának (non-refoulement) elvét, az önkéntes
visszatérés elsőbbségét, és a kiutasított személyek alapvető jogainak és
szabadságának, valamint méltóságának teljes mértékű tiszteletben tartását.
Jelenleg tizenhét ilyen egyezmény van hatályban.967
A visszafogadási egyezményeket a tagállamok az idegenrendészeti eljárásban
alkalmazzák. A visszafogadási megállapodások legérzékenyebb pontja nem a
saját állampolgárok visszavétele, hanem azoknak az átvétele, akik nem is a
megkeresett államok polgárai, hanem annak területén csak áthaladtak. A
látszólagos kölcsönösség mögött (az Unió is megígéri a rajta keresztül a
harmadik országba illegálisan átlépettek visszavételét) nyilvánvaló aszimmetria
van: a terheket a másik szerződő fél fogja viselni. A szerződő partner torkán
lenyomott rendelkezések érvényesítése a gyakorlatban sok nehézséggel jár.
A visszafogadási megállapodásokat nem csak az illegális migráció elleni harc
eszközei, hanem jelentős külpolitikai tényezők is. Mivel a végrehajtás
egyenlőtlen terhekkel jár más ösztönzők hiányában – ilyenek lehetnek a
vízumkönnyítési megállapodások, és a pénzügyi támogatás – a migrációs
szempontból kibocsátó vagy tranzitországnak tekinthető harmadik államok
vonakodnak megkötni, illetve hatékonyan végrehajtani ezeket a
megállapodásokat. Az pedig az Unió külön további gondja, hogy a
visszafogadó harmadik állam biztosította emberi jogi védelem szintje általában
alacsonyabb, mint az Unióé,968 és az Unió mégis ennek tudatában küldi
vissza a területén illegálisan tartózkodókat.969
A visszatérési politika EU-n belüli alapja a visszatérési irányelv.970 Az
irányelv nyelvhasználata – különösen a szöveg magyar változata – nem
könnyíti meg az értelmezést. Az irányelv kulcskategóriája a visszatérési döntés
(return decision), amit magyarra „kiutasítás”-nak fordítottak, helytelenül, mert
valójában az „expulsion” kifejezés fedi a kiutasítást, ami viszont az irányelvben
elő sem fordul. Ennek az a jelentősége, hogy az első lépés az irányelv
gondolkodásában az ország önkéntes elhagyására felszólítás, csak azután
következik a kitoloncolás, ez erővel eltávolítás. Az 7–30 napot ad az illegális
tartózkodónak arra, hogy önként hazatérjen. Ha megteszi, nem kell beutazási
tilalmat elrendelni ellene. Részletesen előírja, hogy a tagállamoknak mikor kell
„kiutasítási határozatot” (valójában: a visszatérésre vonatkozó határozatot)
hozniuk. Az őrizet kizárólag a „kiutasítás” előkészítése és/vagy a kitoloncolás
foganatosítása céljából rendelhető el, ha más elégséges, de kevésbé kényszerítő
intézkedés (pl. rendszeres jelentkezés, okmányok letétbe helyezése,
nyomkövető karperec) hatékonyan nem alkalmazható. Az őrizet bírói
felülvizsgálat tárgya, csak addig fenntartható, amíg a kitoloncolásra látszik
ésszerű lehetőség. Hat hónapra rendelhető el. Meghosszabbítása – egészen
kivételes esetekben – elképzelhető, az abszolút határ 18 hónap.
Az irányelv első próbája az El Dridi ügy971 volt. El Dridit alias Sou
Karimot kiutasították, de nem hagyta el az országot. Miután 2010-ben a
hatóságok lefülelték a helyi bíróság egyévi börtönre ítélte a felszólítás gyelmen
kívül hagyása miatt. A másodfokú bíróság azt kérdezte az EUB-től, kiszabható-
e büntetőjogi büntetés az államigazgatási eljárás közben, amikor még a
legszigorúbb közigazgatási következményt (a kitoloncolást) el sem rendelték?
Az Európai Bíróság sürgősségi eljárást alkalmazott és az ítéletben a
következőkre világított rá:
a)  bár Olaszország nem ültette át időben az irányelvet, az kellően pontos és
feltétlen, ezért az egyén támaszkodhat rá;
b)  az irányelv lényege a fokozatosság és a kényszerítő eszközök legvégső
esetben való alkalmazása az enyhébb lépések kudarca után;
c)  ha valakit bebörtönöznek, az hátráltatja az eltávolítását, nem előmozdítja
azt.
Ezért a rendelkező rész elmarasztalta Olaszországot és a visszatérési
irányelvről kimondta, hogy az irányelvet: „úgy kell értelmezni, hogy azzal
ellentétes [az] olyan szabályozás…, amely kizárólag azért rendeli
szabadságvesztéssel büntetni valamely harmadik ország jogellenesen tartózkodó
állampolgárát, mert e személy – megsértve az ezen állam területének
meghatározott határidőn belüli elhagyását elrendelő határozatot – jogszerű
indok nélkül továbbra is e területen marad.”
Több további ítélet alakította az irányelv értelmezését, ezek közül kettőt
emelünk ki. A Kadzoev ügyben972 az EUB kimondta, hogy a visszatérési
irányelv „nem lehet alapja annak a lehetőségnek hogy valamely személyt
közrendi vagy közbiztonsági okból őrizetbe helyeznek”, a fogvatartás csak a
kiutasítás (visszatérési parancs) előkészítésére vagy a kitoloncolás végrehajtására
szolgálhat és csak addig tartható fent, ameddig a kiutasítás reális lehetőség. Ha
nincs olyan ország, amely valószínűleg befogadja, akkor az őrizet
megszüntetendő. Ha lejárt a maximális időtartam, akkor haladéktalanul
szabadon kell bocsátani, még akkor is, ha nincsenek érvényes okmányai,
erőszakosan viselkedik, és sem saját megélhetési eszközökkel, sem pedig
lakóhellyel vagy a tagállam által e célból nyújtott eszközzel nem rendelkezik. A
Sagor ügyben973 az El Dridiben felvetett kérdések további részleteit tisztázta a
bíróság, kimondván, hogy a visszatérési irányelv hatálya alá tartozó személy az
illegális tartózkodás miatt pénzbüntetéssel sújtható, mert az nem akadálya a
visszatérésnek, lakhelyelhagyással viszont csak akkor, ha az a visszatéréskor
véget ér, azaz, nem késlelteti a kitoloncolást.
Az Unió kiutasítási politika körében a kitoloncolásra szolgáló közös légi
járatok szervezésével támogatja a tagállami idegenrendészeti határozatok
hatékonyabb végrehajtását.974 Ennek érdekében a Menekültügyi, Migrációs
és Integrációs Alap975 révén pénzügyi támogatást és az ICONet-en976
keresztül pedig információs platformot is biztosít.
3.4.3. További kiemelt területek

3.4.3.1. Emberkereskedelem és az embercsempészet elleni küzdelem

A szaknyelv megkülönbözteti az emberkereskedelmet (trafficking) és az

embercsempészetet (smuggling). Az előbbi magába foglalhatja a csempészet
elemét, de nem az a lényege, hanem az, hogy az emberkereskedelem „tárgyát”,
a kiszolgáltatott individuumot prostituáltnak adják el, kényszermunkára
fogják, vagy egyéb módon anyagi hasznot húznak abból, hogy a személyt az
adott országban juttatták.
Az emberkereskedelem megelőzését szolgáló irányelv977 meghatározza az
emberkereskedelem fogalmát978 és előírja, hogy a tagállamok tegyék
büntetőjoguk részévé, legalább ötévi büntetéssel fenyegetve azt. Az
emberkereskedelem áldozatait védő irányelv979 a kereskedés „tárgyait”
áldozatoknak tekinti és legalizálja tartózkodásukat, a hatóságokkal való
együttműködés (az emberkereskedőkről adatszolgáltatás) fejében. Az EU
emberkereskedelmi koordinátora fogja össze az Unió emberkereskedelem
elleni küzdelmére irányuló törekvéseit és tart kapcsolatot a tagállamokkal,
felügyelve a 2012-ben elfogadott, 2016-ig terjedő stratégia980 végrehajtását.

3.4.3.2. Biztonságos útiokmányok és személyazonosító iratok

A biometrikus azonosítókkal (digitalizált ujjlenyomat, fénykép, írisz-kép és

hasonlók) ellátott útiokmányok, vízumok és a tartózkodási engedélyek
lehetővé teszik a hamis iratok kiszűrését és a személyazonossággal való
visszaélés leleplezését. Az Unió erre vonatkozó szabályozást fogadott el,981 és
egy folyamatosan frissített uniós listát vezet a harmadik országokban kiállított
azon okmányokról, amelyeket beutazás céljából útiokmánynak elismer.

3.4.3.3 A fuvarozók felelőssége

A jogszabályok982 arra kötelezik a légi, tengeri és szárazföldi személy-

fuvarozókat (légi társaságok, hajótársaságok, busztársaságok), hogy az EU-n
kívülről szállított utasok adatait előre közöljék, a beutazásra és tartózkodásra
nem jogosult utasokat a kiinduló állomásra vagy máshová, de az EU-n kívülre
továbbszállítsák. Ennek korlátja csak az európai menekültjog, beleértve a
menekültek státusára vonatkozó Gen egyezményt, amely megtiltja, hogy
személyeket üldöztetéssel vagy súlyos hátránnyal (kínzás és hasonlók, ld. alább)
fenyegető területre küldjenek vissza vagy tovább. A fuvarozókat nem csak a
vissza- vagy továbbszállítás kötelezettsége fenyegeti, hanem minimum 3000
euró/fő, vagy 500 000 euró átalánybüntetéssel is.983 Értelemszerűen a
fuvarozók a kétes esetekben az utazó felvétele ellen döntenek. A rendszer eleve
kizárja a menekülésből azokat, akik nem tudnak megfelelő okmányokat
felmutatni.
A demográ ai különbségek és a fejlődő országok vézna munkahelyteremtő-
képessége miatt a fejlett országokra nehezedő migrációs nyomás állandósult,
mindez tetéződik a vándorfolyamatok kevert jellegével, vagyis azzal, hogy a
beutazás feltételei nélkül érkezőkről nehéz eldönteni, menekülők-e, akiknek a
menekült státusát el kell ismerni, vagy csak gazdasági haszonért illegális úton
vándorló munkások.

4. Menekültügy

4.1. A menekültpolitika alapja és céljai

2013-ban 435 ezer ember folyamodott menedékjogért az Európai Unióban,
majdnem kétszer annyi, mint 2008-ban. A kérelmezők egyharmada kapott
nemzetközi védelmet, azaz ismerték el menekültnek, kiegészítő védelemre
jogosultnak vagy humanitárius okokból vissza nem küldhetőnek.984
 
Asylum applicants in the EU*, 2008–2013
Forrás: Eurostat News Release, 45/2014, 2014. március 24., 1. old. 1. tábla
 
Ezzel Európa távolról sem vált a legtöbb menekültet befogadó földrésszé,
hiszen Afrikában háromszor, Ázsiában ötször több nemzetközi védelemre
szoruló személy él, mint Európában.985
Az EU érdemi menekültpolitikája az ASZ-szel köszöntött be.986 Az ASZ
két célt iktatott az EUMSZ-be:
1. rövid távon: a tagállamok nemzeti menekültjogának harmonizációját a
Gen egyezmény teljes és maradéktalan alkalmazásával és a non-refoulement
elvének tiszteletben tartása mellett;
2. hosszú távon: közös eljárás és egységes státus (státusok) kialakítását,
valamint a menekültek másodlagos mozgásának megakadályozását.
A hosszú távú cél, vagyis az egységes menekült státus és a közös eljárás ma
távolabbinak tűnik, mint 2004-ben. Bár a határidő letelt és a menekültügyi
acquis második hulláma (az átdolgozások) megszülettek, nincs közös eljárás és
egységes státus. A Bizottság a gyakorlati együttműködést helyezi előtérbe,
amelynek legfontosabb jele az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal
megalapítása, az intenzív gondolkodás a különösen erős migrációs nyomásnak
kitett peremtagállamok helyzetének intézményes javításáról és az EU
tagállamok közötti szolidaritás erősítéséről, valamint a harmadik államokkal
való együttműködés fejlesztéséről.
2014-ben az Unió menekültjoga vedlik: régi bőrét nagyrészt levetette, de az
új még nem bújt elő teljesen. Ez abban fejeződik ki, hogy az irányelvek egy
részénél már megszületett az új szöveg, de az átültetési határidő még nem telt
le, ezért az államok 2015 nyaráig jogosultak a régi szabályokat alkalmazni.
Tankönyvünk a terjedelmi korlátok miatt, az új szabályrendszert ismerteti,
csak a legszükségesebb mértékben utalva a „kifutóban levő” normákra.

4.2. A menekültpolitika öt fő területe

Az EU menekültjoga öt területre koncentrálódik.
1.  A „dublini rendszer” kijelöli azt az államot, amelynek el kell járnia egy
benyújtott menedékjogi kérelem ügyében (ún. Dublin III rendelet).987 A
felelős ország azonosításának megkönnyítésére létrehozzák a kettős
kérelmek kiszűrését lehetővé tevő ujjlenyomat-azonosító rendszert
(Eurodac).988
2.  Egy esetleges jövőbeni tömeges beáramlásra ad választ az Irányelv az
átmeneti védelemről.989
3.  A menedékjogi eljárásban résztvevő menekülőknek nyújtandó ellátás
minimumát a Befogadási irányelv990 szabja meg.
4. A Kvali kációs irányelv meghatározza, hogy ki minősül menekültnek és ki
az, aki, bár nem menekült, kiegészítő védelemre jogosított.991
5.  Rögzítik a menekültügyi eljárás során teljesítendő minimális
követelményeket, beleértve a „biztonságos harmadik ország” alkalmazásának
körülményeit és a fellebbezési lehetőségek minimumát (Eljárási
irányelv).992
4.2.1. A „Dublin III” rendelet az eljárás lefolytatásáért felelős állam
kijelöléséről és az Eurodac ujjlenyomat-azonosító rendszer

A Dublin III az egykori Dublini Egyezmény (1990) nyomdokain haladva

kapcsolóelveket fogalmaz meg, mégpedig szigorú sorrendben. Ezeknek az
elveknek a feladata az, hogy a menekültügyi kérelmet valamely államhoz
kapcsolják,993 függetlenül attól, hogy a kérelmező melyik tagállamban
nyújtotta be azt. Így a menekülő a dublini rendelet következtében nem
választhatja meg a „célországot”. Arról az EU jogszabályai e rendelet kapcsoló
elveinek a segítségével döntenek, akár kedvező ez a menekülőnek, akár nem.
Nagyon egyszerűsítve azt mondhatjuk, első a családi kapcsolat, második a
kiadott tartózkodási engedély vagy ennek hiányában a vízum. Ha ezek egyike
sem jelöli ki valamely tagállamot, és a személy illegálisan lépett be az EU
területére, akkor az az állam felelős, amelynek a határán át belépett – e
belépéstől számított egy esztendeig. Ha a fenti elvek segítségével nem lehet a
felelős államot kijelölni és a menekülőt annak átadni, akkor annak kell
eljárnia, amelyben a kérelmet benyújtották.
A kérelem benyújtását követően mihamarabb, de legfeljebb három hónapon
belül kell az illetékesnek vélt államot megkeresni, amire két hónapon belül
válaszolni kell. A hallgatás beleegyezés. Ha a kérelmező azalatt megy át másik
állam területére, amíg az illetékes állam meghatározása folyik, vagy már az
érdemi eljárás zajlik, vagy kérelmének visszavonása, avagy elutasítása után,
akkor az állam köteles őt visszavenni. Megkeresésre 1 hónapon (Eurodac alapú
kérésnél két héten) belül kell válaszolni, és mihamarabb, de maximum a
hozzájárulástól 6 hónapon belül visszavenni. Az átadásról és a visszaadásról
szóló döntés ellen fellebbezni lehet.
A dublini rendeletet vehemensen kritizálják, mert egyáltalán nem a
tehermegosztás a célja. Épp ellenkezőleg, az az alap lozó ája, hogy a
menekülő teher és ügyének elbírálását annak az államnak kell vállalnia (az a
„felelős állam”), amelyik nem elég hatékonyan akadályozta meg az Unió
területére lépését. Ebből értelemszerűen következik, hogy az Uniónak a
menekülők útjába eső peremállamai – az utóbbi években Görögország, Málta
és Olaszország, korábban Spanyolország, a jövőben talán épp Lengyelország,
Szlovákia és Magyarország – különösen nagy terhekkel néznek szembe.
A dublini rendelet alkalmazása különösen nagy vihart kavart
Görögországban, amely képtelen megállítani az üldözöttek belépését, illetve
arra sem képes, hogy kérelmeiket elbírálja, ezért ezrek élnek az utcán
hajléktalanként. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a híressé vált M.S.S. kontra
Belgium és Görögország ügyben kimondta, hogy Belgium megsérti az
embertelen és megalázó bánásmódnak az Emberi jogok európai egyezménye
3. cikkébe foglalt tilalmát, ha végrehajtja a dublini rendeletet és valóban
visszaadja Görögországnak mint felelős államnak a Görögország külső határán
át az Európai Unió területére lépett afgán menekültet.994 (Természetesen
magát Görögországot is elmarasztalta a 3. cikk megsértésében.) A
későbbiekben az EUB hasonló ügyek sorát tárgyalta, kezdve az NS és ME
ítélettel,995 amely megerősítette, hogy „a tagállamok – ideértve a nemzeti
bíróságokat – kötelessége, hogy ne adják át a menedékkérőt a … »felelős
tagállamnak«, ha tudomással kell bírniuk arról, hogy a felelős tagállamban a
menekültügyi eljárást és a menedékkérők befogadásának feltételeit illetően
tapasztalható rendszeres zavarok miatt alapos okkal feltételezhető, hogy a
kérelmező e rendelkezés értelmében embertelen vagy megalázó bánásmód
tényleges veszélyének lesz kitéve.”996
Az Eurodac célja az ismételt kérelmek kiszűrése, illetve az átlépett külső
határ országának azonosítása az összes menekültstátusért folyamodó, illegális
határátlépő személy ujjlenyomatának központi tárolása és a tároltak, valamint
a nemzeti egységek által lekérdezettek összehasonlítása révén.
Az Eurodac megkönnyíti annak eldöntését (és bizonyítását), hogy melyik
állam illetékes egy menekült státusért folyamodó személy ügyében eljárni. Az
Eurodacra vonatkozó új szabályozás – hosszú viták után – bűnüldözési célból
megnyitotta az adatbázist más rendészeti szervek előtt is.

4.2.2. Az átmeneti védelem

A tömeges beáramlás esetén nyújtandó átmeneti védelemre vonatkozó

irányelvet 2002. december 31-ig kellett átültetni a belső jogba. Az irányelvnek
két célja van:
– a tömeges beáramlás esetén a menekülőknek nyújtandó átmeneti védelem
közös, minimális követelményeinek (standardjainak) meghatározása, és
– a tagállamok közötti áldozatvállalás kiegyensúlyozása (tehermegosztás).
Tömeges a beáramlás, amennyiben egy nem uniós tagállamból, azaz
harmadik országból, vagy összefüggő területről, amely több államot érint
nagyszámú menekülő érkezik, mert el kellett hagynia hazáját, és nem tud
biztonságos és emberi körülmények között oda visszatérni, különösen azért,
mert ott fegyveres kon iktus vagy feltartóztathatatlan erőszak dúl, esetleg
rendszeres vagy általános emberi jogsértés zajlik vagy fenyeget. E helyzet
fennálltáról a Tanács minősített többséggel dönt. A Tanács határozatából
fakadó védelem időtartama egy év, amely kétszer fél évvel meghosszabbítható.
Az irányelv alapgondolata az, hogy az átmeneti védelem nem helyettesíti a
Gen Egyezmény szerinti egyéni eljáráson alapuló menekült státust, csak
lehetővé teszi, hogy maximum két évre a tömeges beáramlással túlterhelt
hatóságok felfüggesszék az egyéni eljárás lefolytatását. Ebből fakadóan az
irányelv nagyvonalú az átmeneti védelmet élvezőkkel, mert helyzetüket az
elismert menekültekéhez hasonlóan szabályozza, előírva például, hogy meg
kell nyitni előttük a munkaerőpiacot, s nem szabad megtagadni a
családegyesítést sem.
A tagállamok szolidaritása abban áll, hogy az átmeneti védelemről szóló
döntéskor jelzik fogadó képességüket (vagy annak hiányát). Ennek nyomán a
védelemre szorulók „szétoszthatóak” közöttük, de csak a kettős beleegyezés
elve alapján, azaz, a menekülőnek is és a befogadó országnak is egyet kell
értenie az átadással.
Az átmeneti védelemre vonatkozó irányelvet 2014 nyaráig nem
alkalmazták, bár a 2011. évi „arab tavasz”, a tunéziai, egyiptomi és líbiai
drámai átalakulás vagy a szíriai polgárháború és az azokkal járó
kényszervándorlás kapcsán ez felmerült.

4.2.3. A menekülők fogadásának minimumszabályai

Amennyiben a menekülőnek nincsenek anyagi forrásai, az állam minimális

szinten köteles ellátni szállással, élelemmel, egészségügyi gondoskodással,
biztosítani a nagykorúságot el nem ért gyermekek oktatását és a menekülőnek
legalább olyan mérvű mozgásszabadságát, amely ezeknek – és az irányelvben
leírt többi juttatásnak – az élvezetét lehetővé teszi. Az irányelv 2013. évi
átdolgozásának legfőbb újítása abban állt, hogy részletesen szabályozta a
kérelmező fogvatartásának feltételeit, kimondva, hogy önmagában a kérelem
benyújtása (és az, hogy nincs jogcím a tartózkodásra) nem indokolhatja a
fogvatartást. Fogvatartásra csak akkor kerülhet sor, ha a szabadság kisebb
korlátozásával járó alternatívák (pl. jelentkezési kötelezettség, óvadék) nem
lennének eredményesek és fogvatartásra csak a taxatíven felsorolt okokból (pl.
eltűnés az érdemi adatszolgáltatás előtt, tisztázatlan személyazonosság) kerülhet
sor.

4.2.4. Irányelv a menekült meghatározásáról és a kiegészítő védelemről

Az irányelv segít a Gen egyezmény menekült de níciójának egységes

értelmezésében, és ezzel hozzájárul a védelem egységes szintjének
kialakulásához. Eszerint menekült a „harmadik ország olyan állampolgára,
[vagy az a hontalan], aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása,
politikai meggyőződése avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való
tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az
állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az
üldöztetéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét
igénybe venni” és nem vonatkoznak reá a kizáró okok.
A hagyományos menekült de níció felidézése mellett az irányelv reagál az
utóbbi évtizedek valóságára, amelyben a menekülő már nem a kelet-európai
entellektüel, aki a központi államhatalom elnyomása elől menekülve „a lábával
szavaz”, s nyugatra szökik, hanem tipikus kérelmezővé a polgárháború, a
kámforrá vált állam helyére lépő céltalan erőszak, vagy a radikális szélsőségesek
elől menekülő személyek váltak. Az ő javukra iktatták be a kiegészítő védelem
(subsidiary protection) kategóriáját.
Ez a védelem arra – a menekültnek nem minősülő – személyre terjed ki,
akivel kapcsolatban valós a kockázata annak, hogy saját országába visszatérése
esetén „súlyos sérelmet szenvedne”. A súlyos sérelem a 15. cikk szerint a
halálbüntetés vagy kivégzés, a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód
vagy büntetés, illetőleg az egyén életét vagy személyét érő „súlyos és egyedi
fenyegetettség”, amely a nemzetközi vagy nemzeti fegyveres kon iktussal járó
megkülönböztetés nélküli erőszakból fakad.
 A 15. cikk c) pontja politikai kompromisszum következtében
ellentmondásos maradt, hiszen egyfelől általános erőszakra, másfelől személyes
fenyegetettségre utal.997 Az értelmezésével azóta is küzdenek a nemzeti
bíróságok, s az Unió bírósága is. Legfontosabb döntése az Elgafaji ügyben998
született. A bíróság úgy békítette össze az össze nem illő követelményeket,
hogy kimondta: a fenyegetettség súlya és a fenyegetés személyessége
csereviszonyban áll: minél súlyosabb a fenyegetés, annál kevésbé kell
bizonyítani, hogy konkrétan a kérelmező személye ellen irányul. A rendelkező
rész diktuma – tömörítve – így szól: a „fenyegetettség fennállása kivételesen
bizonyítottnak tekinthető, amikor a fennálló fegyveres kon iktust jellemző
megkülönböztetés nélküli erőszak … olyan nagyfokú, hogy megalapozott
okokból azt kell feltételezni, hogy az érintett országba … visszaküldött polgári
személy pusztán az annak területén való tartózkodása miatt az említett
fenyegetettség tényleges veszélyének lenne kitéve.” A Diakite ügy tovább
értelmezte a vitatott rendelkezést, kifejtve, hogy a fegyveres kon iktus jelentése
tágabb, mint a humanitárius jogban.999
Az irányelv kifejti és pontos jelentéssel ruházza fel a Gen egyezmény
néhány kulcskategóriáját (üldöztetés, üldöző, az üldöztetés okai) és rögzíti a
menekült státushoz, illetve a kiegészítő védelemhez járuló jogokat, többek
között a szociális támogatások, a családegyesítés, a munkavállalás, az
egészségügyi ellátás terén.
Az irányelv több szabálya az államok nemzetközi védelemnyújtási
kötelezettségét szűkíti. Ilyen hatású annak kimondása, hogy megtagadható az
elismerése annak, aki a saját országában biztonságos területre költözhet (belső
védelmi alternatíva).
Érdeméül tudható be az irányelvnek, hogy elfogadta a „nem állami üldöző”
kategóriáját, ami menekültté teszi azt is, aki például egy radikális lázadó
csoport, vagy akár családi erőszak elől menekül és saját állama nem képes vagy
nem hajlandó érdemben megvédeni az üldözőtől.
Mint várható volt, további vitatott kérdéseket az irányelvet értelmező
Európai Unió Bírósága döntött el. A Nawras Bolbol v Bevándorlási és
Állampolgársági Hivatal ügyben a bíróság úgy foglalt állást, hogy a
palesztinokkal foglalkozó speciális ENSZ szerv, az UNRWA védelmét csak az
élvezi (s az zárható ki az irányelv szerinti védelemből), aki ténylegesen igénybe
veszi azt. Bolbol esetében a rendes menekültügyi eljárás lefolytatása lett a
magyar hatóság feladata. Ugyancsak palesztin területről menekültek ügyével
foglalkozott az El Kott ügy,1000 amelyben a bíróság az EU államok
hatóságainak a feladatává tette a palesztin kérelmezők menekült státuszáról
való döntést akkor is, ha élvezték ugyan az UNRWA védelmét, de attól
akaratától és szándékától függetlenül megfosztatik.
Németország két fontos menedékjogi ügyben is érdekelt volt. Az Abdullah
ügyben1001 a bíróság azt mondta ki, hogy az üldözés országában jelentős és
tartós változásoknak kell bekövetkezniük a menekült státusz visszavonásához
és a visszavonási eljárásban a személyekre vonatkoztatva konkrétan kell
megvizsgálni, hogy az állam képes-e megvédeni őket minden további
üldöztetéstől, viszont a kiegészítő védelemről nem a menekült státuszt
megszüntető eljárásban kell dönteni. A törökországi kurd ellenállókra
(terroristákra?) vonatkozó B és D kontra Bundesrepublik Deutschland
ügyben1002 azt állapította meg, hogy az irányelv menekült státuszból kizáró
rendelkezéseinek értelmezésében az, hogy valamely személy az EU listáján
szereplő terrorszervezet tagja volt, és annak fegyveres harcát tevékenyen
támogatta, nem automatikus kizáró ok.
A korábbi irányelv kapcsán mind a nem kormányzati szervek, mind az
ENSZ Menekültügyi Főbiztosa kifogásolta a konvenciós menekültek és a
kiegészítő védelemben részesülők jogosítványai közötti megkülönböztetést az
előbbiek javára. Az új irányelv a különbségeket nagyrészt felszámolta.
4.2.5. Irányelv az eljárási minimumszabályokról

A közös menekültügyi rendszer összes többi elemét együtt nem övezte annyi
vita, mint a menekült státuszról döntő eljárás minimális garanciáit rögzíteni
hivatott eredeti irányelvet.1003 Az irányelv átdolgozása javított a helyzeten,
mert szűkítette az állami önkény terepét, csökkentette a gyorsított eljárások
számát, több garanciális elemet épített be a jogi segítséghez hozzáférés
szabályaiba, és fokozottabban tekintettel van a sérülékeny csoportok
helyzetére.
A 2013-ban elfogadott irányelv1004 a menekült státusz és a kiegészítő
védelmi státusz elismerését szolgáló eljárást követi végig, illetve rendelkezik a
megvonás során alkalmazandó szabályokról is, beleértve az államigazgatási és a
bírói (jogorvoslati) szakaszokat és a különleges eljárásokat. Az alapvető
garanciákat rögzítő részből a menekülőnek különösen fontos, hogy minden
felnőtt önálló kérelmet nyújthat be, amelyet hozzáértő (a menekülő hazai
kultúrájában, országának viszonyaiban jártas) személynek kell vizsgálnia
objektív és pártatlan módon. Kötelező a menekülőt személyesen meghallgatni
és írott, indokolt döntést hozni. Eddig a pillanatig – pontosan meghatározott
kivételektől eltekintve – a menekülő az elbíráló ország területén maradhat. Az
eljárás során jogi képviselőt igénybe vehet, a fellebbezési eljárásban ingyenes
képviseletet igényelhet. Biztosítani kell tolmácsolást, és azt is, hogy az ENSZ
Menekültügyi Főbiztosságával kapcsolatba léphessen
A szöveg keveset mond a rendes eljárásról. A 2013-as változat előírja, hogy
annak 6 hónapon belül be kell fejeződnie, de kétszer, összesen további 15
hónappal meghosszabbítható.
A rendes eljárástól eltér a tízféle1005 gyorsított eljárás, amelyre kiterjednek
a garanciák, de a határidők rövidebbek lehetnek. Az irányelv ismer továbbá
„elfogadhatatlan” (inadmissible) kérelmeket. Ilyen a kérelem, ha a benyújtó
másik tagállamban már nemzetközi védelmet élvez, van olyan nem tagállam,
amely „az első menedék országának”, vagy biztonságos harmadik államnak
minősül, ismételt kérelmet nyújt be és nem támaszkodik új tényekre, végül, ha
a kérelmező eltartott családtagként korábban lemondott a kérelmezés
lehetőségéről.
 Biztonságos harmadik államnak – ahová a kérelmező anélkül küldhető
vissza, hogy folyamodványával az EU-ban érdemben foglalkoznának, az EU-n
kívüli országra hárítván a menekült mivoltról döntés felelősségét, majd az
elismert menekültről gondoskodást – azok az államok minősíthetőek,
amelyekben az életét és a szabadságát nem fenyegeti veszély, a Gen
egyezménnyel összhangban tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét
és a menekülőt nem utasítják ki olyan országba, ahol kínzásnak, kegyetlen,
embertelen vagy megalázó bánásmódnak lenne kitéve, valamint biztosított a
menekültstátusz kérelmezésének lehetősége.
Biztonságos származási országból érkező menekült kérelmezőről azt
feltételezhetik az államok, hogy nincs szüksége védelemre, ezért gyorsított
eljárásban vizsgálhatják a kérelmét. A két kategória különbsége lényegbevágó: a
biztonságos harmadik állam esetében nem vonják kétségbe, hogy az illető
menekült státuszra vagy kiegészítő védelemre jogosult, csak azt vitatja az adott
állam, hogy neki s nem egy másik államnak kell erről döntenie. A biztonságos
származási országból érkező menekülő szavahihetőségét kétség övezi, az a
hatóság hipotézise, hogy nincs oka a menekülésre, hiszen származási országa
nem üldözi.
Az irányelvnek a hatékony jogorvoslatra vonatkozó szabályai sokkal
határozottabbak lettek az átdolgozás során. Nemcsak az érdemi elutasítás ellen
lehet fellebbezni, hanem az elfogadhatatlanság ellen is, a jogorvoslat nem
korlátozódhat a jogszerűség vizsgálatára, hanem a tények újraértékelésre is ki
kell terjednie. Az ügyben bíróságnak kell eljárnia és a fellebbezés – néhány
kivételtől eltekintve – halasztó hatályú, azaz a kérelmező nem távolítható el.

4.2.6. Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) és a Menekültügyi,

Migrációs és Integrációs Alap

Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalnak1006 nincs speci kus

jogalapja az EUMSZ-ben. A Máltán székelő intézmény három célja a
következő:
1.  az államok együttműködésének megerősítése és koordinálása a közös
európai menekültügyi rendszer létrehozásában,
2.  hatékony operatív támogatás a különösen nagy terhelésnek kitett
tagállamoknak, a tagállamok erőforrásainak bevonásával,
3. tudományos és technikai segítség a menekültügyi szakpolitika és a jogalkotás
formálásához.
A célok megvalósítását az EASO egyfelől a rendes támogatás keretében
közös menekültügyi tananyag kidolgozásával és közös országinformációs
adatbázis felállításával, szolgálja, másfelől a különösen nagy terhelésnek kitett
tagállamba menekültügyi támogató csoportot küld. Az EASO maga egyedi
ügyekben nem dönt, nincsenek hatósági jogkörei, a kiküldött tisztviselők a
kérelmező országgal (eddig: Görögország, Luxembourg, Bulgária)
együttműködve, annak nevében járnak el.
A Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap1007 három korábbi alap
(menekültügyi, integrációs és visszatérési) helyébe lépett. Hét évre szól (2014–
2020) és összesen 3,13 milliárd euró (940 milliárd forint) áll rendelkezésre,
aminek mintegy 88%-át nemzeti programokra, a maradékát uniós
intézkedésekre, például a sürgősségi segítségnyújtásra tervezik elkölteni.

4.3. A tanulságok levonása

Az EU a menekültügyben inkább toporog, mintsem halad. Egyre
megosztottabbak a tagállamok, egyre kevésbé értenek egyet. A minősített
többségre áttérés nem vezetett hatékonyabb döntéshozatalhoz. A tagállamok
nem állnak készen a menekültügyben mutatkozó nemzeti sajátosságok
feladására. Többféle szakadék terheli a rendszert:
a) – túlterhelt peremállamok,
– középütt és/vagy migrációs nyomásnak ki nem tetten elhelyezkedők,
b) – liberális értékeket vallók,
– megszorító pragmatisták.
Az EU alig rejtett kétszínűség áldozata: miközben retorikájában a védelemre
szorulóknak oltalmat nyújtó európai hagyományt emlegeti és a tagállamok
közötti szolidarítást szorgalmazza, a gyakorlatban nem jut el valóságosan
egységes de nícióig vagy közös eljárásig. Bár az acquis-t már nem nevezi
minimum-standardeknek, valójában azok, tele olyan vonásokkal (különösen a
dublini rendeletben és az eljárási irányelvben), amelyek a menekülők
megérkezésének megakadályozását, az Európai Unión kívülre korlátozását
vagy oda visszaküldését teszik lehetővé.
A változó geometria (Nagy Britannia, Írország, Dánia, Izland, Norvégia,
Svájc, Liechtenstein speciális jogai) egyre bonyolultabb, ezért
áttekinthetetlenné és hosszabb távon csak tévedésekkel alkalmazhatóvá válik a
kötelezettségháló.

5. Polgári igazságügyi együttműködés

Az Unió a polgári igazságügyi együttműködés keretében a bírósági és bíróságon
kívüli határozatok elismerése és végrehajtása, a polgári eljárásjog egyes
kérdéseinek egységes szabályozása, valamint meghatározott területek
nemzetközi magánjogi kérdéseinek – joghatóság, alkalmazandó jog,
határozatok kölcsönös elismerése és végrehajtása – tárgykörében alkotott a
polgárok mindennapi jogügyleteit valójában könnyítő szabályokat. A
családjogi tárgyú szabályok kialakítása körében az Unió igen visszafogott.
5.1. Polgári igazságügyi együttműködés az Európai Unióban
– célok, jogalap, döntéshozatal
A polgári igazságügyi együttműködés szabályozására irányadó rendelkezések az
EUMSZ egységes Szabadság, biztonság és jog érvényesülésén alapuló térségével
foglalkozó V. címének 3. fejezetében találhatók (EUMSZ 81. cikk). Az
együttműködés alapja a bíróságon és bíróságon kívüli határozatok kölcsönös
elismerésének elve. Ennek mentén az Unió jogalkotási hatásköröket gyakorol
az alábbi célok elérése érdekében:
–  a bírósági és bíróságon kívüli ügyekben hozott határozatok tagállamok
közötti kölcsönös elismerése és azok végrehajtása;
– a bírósági és bíróságon kívüli iratok határokon túlra történő kézbesítése;
–  a tagállamokban alkalmazandó kollíziós, illetve joghatóságra vonatkozó
szabályok összeegyeztethetősége;
– együttműködés a bizonyításfelvétel terén;
– az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférés;
–  a polgári eljárások zökkenőmentes lefolytatását gátló akadályok
megszüntetése, szükség esetén a tagállamokban alkalmazandó polgári
eljárásjogi szabályok összeegyeztethetőségének előmozdításával;
– alternatív módszerek kidolgozása a jogviták rendezésére;
–  a bírák, ügyészek és az igazságszolgáltatási alkalmazottak képzésének
támogatása.
Az EUMSZ a fenti célok elérése kapcsán kimondja, az uniós cselekvés
különösen kívánatos, ha az a belső piac megfelelő működését segíti elő. Ez a
megfogalmazás jól jelzi a polgári igazságügyi együttműködés területének
önállósodását, hiszen az LSZ előtt, a korábbi EKSZ 65. cikke szerinti
szabályozás, még a polgári igazságügyi tárgyú jogalkotás kifejezett feltételéül
szabta, hogy az a belső piac működését mozdítsa elő. Ami 2009 előtt
követelmény volt, ma már csupán előny. A polgári igazságügyi együttműködés
és a belső piac szoros összefüggése magától értetődő; a határozatok szabad
forgalma és a határon átnyúló ügyekben történő gördülékeny
igényérvényesítés mind az egységes belső piac megvalósításának elemei. Ezek a
célok azonban nem egymás függvényében, hanem párhuzamosan érhetők el az
EUMSZ értelmében.
Tekintettel arra, hogy ASZ a polgári igazságügyi együttműködést már az
LSZ-t megelőzően az első pillérbe helyezte át, 1008 az LSZ a szavazási rend, a
jogalkotási eljárás és a szabályozási eszközök tekintetében nem hozott érdemi
változást.
A polgári igazságügyi együttműködés szabályozásának egyik alapvető
jellemvonása a rendeleti szabályozás túlsúlya. A rendeleti jogalkotás a
tagállamokban egységes eljárásokat alakít ki, így a tagállami jogalkotásnak
„mindössze” az a feladata, hogy a rendelet érvényesüléséhez a megfelelő
alkalmazását biztosító jogi környezetet megteremtse.
A polgári igazságügyi együttműködésnek egyetlen részterülete van – a
családjog –, amely kapcsán mind az uniós hatáskörök, mind azok tényleges
igénybevétele – érthető okokból – igen visszafogott. A családjogi vonatkozású
szabályozás esetében az EUMSZ egyrészt egyhangú szavazási rendet ír elő,
másrészt az Európai Parlamenttel csupán konzultációt. A nemzeti parlamentek
kötelező tájékoztatása körében az EUMSZ előírja, hogy akár egyetlen nemzeti
parlamentnek a javaslattal szembeni kifogása elegendő ahhoz, hogy a családjogi
tárgyú javaslatot a Tanács ne tudja elfogadni. Mindez természetesen a
családjogi kérdések igen eltérő megítélésére, társadalmi, kulturális és történeti
beágyazottságára vezethető vissza.
Az alábbiakban rövid áttekintést adunk a polgári igazságügyi együttműködés
fő szabályairól és a szabályozási elképzelésekről.

5.2. A polgári igazságügyi együttműködés főbb szabályozási

területei

5.2.1. Határozatok kölcsönös elismerése és végrehajtása

A bírósági és bíróságon kívüli ügyekben hozott határozatok kölcsönös

elismerése és végrehajtása nemcsak a polgári igazságügyi együttműködés
kulcskérdése, hanem 1999, a tamperei csúcs óta az Unión belüli igazságügyi
együttműködés központi gondolata. Ezt szolgálja több nagy terjedelmű, a
joghatóságot és a bírói ítéletek elismerését és végrehajtását szabályozó rendelet:
–  a polgári és kereskedelmi ügyekre vonatkozó (ún. Brüsszel I. rendelet),1009
amely az azonos tárgyú 1968-as nemzetközi egyezményt váltotta fel,1010 és
amelyet 2012-ban módosítottak és átdolgoztak (ún. Brüsszel Ia),1011
–  a házasságra (bontásra, érvénytelenítésre) és a szülői felügyeletre vonatkozó
(Brüsszel II. rendelet), amelyet hamar felváltott a jogellenesen a másik
országba vitt (ott visszatartott) gyermekek ügyére vonatkozó joghatóságot is
szabályozó (Brüsszel IIa. rendelet),1012
– a tartással kapcsolatos ügyekre vonatkozó rendelet.
A két „brüsszeli” rendelet jelentőségét a gyakorló jogász szempontjából
nehéz túlbecsülni. A Brüsszel I. rendelet több tucat, a tagállamok között
alkalmazott bilaterális egyezményt váltott ki, és egyértelműen rendezte, hogy a
nemzetközi elemmel rendelkező jogvita mely állam bíróságai előtt peresíthető,
melyiknek van joghatósága. A rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell
alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül, de tárgyi hatálya nem terjed
ki az adó-, vám- vagy közigazgatási ügyekre, a természetes személyek
státuszára, a házassági vagyonjogra, végrendeletre és öröklésre, a csődeljárásra,
kényszeregyezségre és hasonló eljárásokra, a szociális biztonságra és a választott
bíráskodásra.1013 Értelemszerűen nem alkalmazandó Dániára.
A joghatósági főszabály egyszerű: ha az alperesnek (akármilyen állampolgár)
valamely tagállamban lakóhelye vagy székhelye van, ott perelhető. Kivételt a
speciális joghatósági szabályok jelentenek [ezek részben vagylagosak
(különlegesek), részben kizárólagosak], vagy az, ha a felek érvényesen kikötik
valamely bíróság joghatóságát.
A joghatósággal rendelkező bíróság1014 határozatát a többi tagállam
bíróságai kötelesek külön eljárás nélkül elismerni és végrehajtani. Ilyen
döntésnek minősül a tagállam bírósága által hozott bármely határozat,
elnevezésére való tekintet nélkül, beleértve az ítéletet, a végzést, zetési
meghagyást is. Az elismerési kötelezettség alól csak szűkre szabott kivételek
adottak. Kivétel a közrendi záradék, vagy ha a határozatot az alperes
távollétében hozták, mert az eljárást megindító iratot nem kézbesítették
megfelelő időben vagy az elismerendő határozat összeegyeztethetetlen az
azonos felek közötti jogvitában más tagállamban, vagy harmadik államban
meghozott, ugyancsak elismerendő határozattal. Nem ismerhető el a
joghatósági szabályok megsértésével született határozat sem. A határozat
felülvizsgálata az elismerő államban nem kérhető.
Azok a határozatok, amelyeket el kell ismerni, illetve amelyek a meghozatal
országában végrehajthatóak, a másik tagállamban is azok. A végrehajtás ugyan
engedélyhez kötött, de annak megadása automatikus. A végrehajtást csak az
hiúsíthatja meg, ha a végrehajtással érintett fél jogorvoslattal fordul a
végrehajthatóságot megállapító döntés ellen és jogorvoslati eljárás során
bizonyítja, hogy a határozat elismerésének sem lenne helye, mert például az
ítélet kizárólagos joghatósági szabály megsértésével született. A 2012-es
átdolgozás1015 a rendelet hatálya alá tartozó végrehajtásra vonatkozó
határozatok tekintetében megszüntette az ún. exequatur (közbenső
végrehajhatóvá nyilvánítás) intézményét és könnyítette a lis pendens, azaz a
perfüggőség szabályait.
A Brüsszel Ila rendelet, amely 2005. március 1-jén lépett hatályba, hasonló
elveket tükröz, amennyiben egyértelműen rendezi a joghatósági kérdéseket és
a házassági ügyben kimondott határozatok (bontás, érvénytelenség) elismerését
és végrehajtását szinte automatikussá teszi. Figyelemreméltó vonása, hogy a
jogellenesen elvitt vagy visszatartott gyermek ügyében nem az aktuális
tartózkodási helyet, hanem a jogellenes elvitelt megelőző tartózkodási helyet
tekinti joghatóságot megalapozó ténynek, így a gyermeket a szülői felügyelet
alól kivonó másik házastárs nem remélheti, hogy hazája bírósága előtt, hazai
jogra támaszkodva mégiscsak megszerzi a gyermeket.
A 2008-ban elfogadott tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az
alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e
területen folytatott együttműködésről szóló 4/2009/EK rendelet1016 széles körű
családi, rokoni kapcsolatokon alapuló tartási jogviszonyok körét öleli fel. A
rendelet célja a tartási kötelezettséggel kapcsolatos nemzetközi magánjogi
kérdések (joghatóság, alkalmazandó jog, határozatok elismerése és végrehajtása)
egységes szabályozása az EU-ban, illetve a tagállamok központi hatóságai
közötti együttműködés továbbfejlesztése. A rendelet az EU-tagállamok egymás
közötti viszonylatában alkalmazandó, azonban a rendelet joghatósági szabályai
univerzális hatályúak, azaz olyan esetekben is alkalmazni kell, ha az alperes
szokásos tartózkodási helye nem EU-tagállamban van. Tekintettel arra, hogy a
tárgyban a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet is elfogadott egyezményt
és jegyzőkönyvet, a rendelet eltérő elismerési és végrehajtási mechanizmust
biztosít az azokból a tagállamokból származó tartási határozatokra,
amelyekben alkalmazni kell a hágai jegyzőkönyv egységes kollíziós jogi
szabályait, illetve azoknak a tagállamoknak a tartási határozataira, amelyekben
a hágai jegyzőkönyv nem alkalmazandó. A rendelet további fontos eleme,
hogy főszabályként az exequatur nélküli végrehajtást írja elő, de emellett védi
az alperes védekezéshez való jogát. A rendelet ezen túlmenően a tagállami
központi hatóságok igen széles körű együttműködését kívánja meg a
kérelmezők igényérvényesítésének érdekében.
5.2.2. Eljárások harmonizálása

Az eljárások harmonizálása körében a Tanács a határon átnyúló ügyekben

irányadó kézbesítési és a bizonyításfelvételi szabályok kialakítására is
törekedett. Ennek keretében született az Európai Parlament és a Tanács
1393/2007/EK rendelete (2007. november 13.) a tagállamokban a polgári és
kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről
(„iratkézbesítés”), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül
helyezéséről, röviden az ún. kézbesítési rendelet.1017 A rendeletet csak azokban
a polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni, amelyek keretében
bírósági és bíróságon kívüli iratokat kell továbbítani az egyik tagállamból a
másikba. Az iratot közvetlenül a másik tagállam helyi bírósága kapja és helyben
az kézbesíti. A rendelet alapvető célkitűzése, hogy az iratkézbesítést a lehető
legrövidebb időn belül, de legkésőbb az átvevő intézmény általi átvételtől
számított egy hónapon belül el kell végezni és az iratkézbesítés
visszautasításának lehetőségét kivételes esetekre kell korlátozni. Az iratok
tagállamok közötti továbbításának és kézbesítésének megkönnyítése érdekében
a rendelet számos formanyomtatvány használatát teszi kötelezővé, ezek
intézése érdekében pedig minden tagállam kijelöli az ún. átadó és átvevő
intézményeket.1018
A Tanács 1206/2001/EK rendelete1019 a tagállamok bíróságai közötti
együttműködést a bizonyításfelvétel tekintetében kívánja egyszerűsíteni és
gyorsítani, mivel a tagállamoknak nem mindegyike volt részes fele a polgári és
kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről szóló, 1970.
március 18-i Hágai Egyezménynek. A rendelet megalkotása mögött az a
megfontolás áll, hogy egy tagállam bírósága valamely polgári vagy
kereskedelmi ügyben történő határozathozatal érdekében gyakran kényszerül
arra, hogy más tagállamban folytasson le bizonyítást. Ennek mentén az uniós
jogalkotás – akkor még közösségi – nem korlátozódhat a bírósági vagy
bíróságon kívüli iratok cseréjére. A polgári és kereskedelmi ügyekben a
bizonyításfelvétel hatékonnyá tétele érdekében szükséges, hogy a bizonyítás
felvételére irányuló kérelmek továbbítása és teljesítése közvetlenül és a lehető
leggyorsabb módon történjék meg a tagállamok bíróságai között. A rendeletet
olyan polgári vagy kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni, amelyekben egy
tagállam bírósága az adott tagállam jogának rendelkezéseivel összhangban kéri
egy másik tagállam illetékes bíróságát bizonyításfelvételre; vagy arra, hogy egy
másik tagállamban közvetlenül folytathasson le bizonyítást (1. cikk). E körből
a nem bírósági eljárásban történő felhasználásra irányuló bizonyításfelvételre
vonatkozó kérelem kizárt (2. cikk). A bizonyításfelvételre vonatkozó kérelmet
a megkeresett tagállam által megjelölt illetékes bíróság részére kell megküldeni.
Az illetékes bíróságokról a tagállamok listát készítenek és erről hivatalosan
értesítést adnak. Emellett a tagállamoknak központi szervet kell kijelölnie –
amelynek feladata, hogy a bíróságok tájékoztatása, a kérelmekkel kapcsolatban
felmerülő bármely nehézségre megoldás keresése, kivételes esetekben a
megkereső bíróság kérésére a kérelem továbbítása az illetékes bírósághoz.1020
A rendelet emellett rendelkezik a bizonyításfelvételhez szükséges
formanyomtatványokról, az eljárás költségeinek rendezéséről és a
végrehajtásról.
A polgári eljárások zökkenőmentes lefolytatását gátló akadályok
megszüntetése és a polgári eljárásjogi szabályok összeegyeztethetőségének
előmozdítása körében az Unió három intézkedést fogadott el a határon
átnyúló polgári jogi igények érvényesítésének elősegítésére:
a) a Tanács 1346/2000/EK rendelete a zetésképtelenségi eljárásról,1021 amely
az Európai Unión belül megteremti a zetésképtelenségi eljárások közös
kereteit annak elkerülése érdekében, hogy a felek kedvezőbb jogi helyzet
elérése érdekében a vagyonukat vagy a bírósági eljárást egyik tagállamból a
másikba helyezzék;
b)  az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete nem vitatott
pénzügyi követeléseket rendező ítéleteket és döntéseket külön végrehajtási
végzés nélkül – a döntés kibocsátója által „európai végrehajthatósági végzés”-
sé nyilvánításával – közvetlenül érvényesíthetővé teszi;1022
c) az Európai Parlament és a Tanács 1896/2006/EK rendelete az európai zetési
meghagyásos eljárás1023 létrehozásáról, amely az európai zetési
meghagyásos eljárás létrehozásával megteremti az európai zetési
meghagyások tagállamok közötti szabad áramlását, amely szükségtelenné
tesz bármely, az elismerést és végrehajtást megelőző köztes eljárást a
végrehajtás szerinti tagállamban.
Az Európai Parlament és a Tanács 861/2007/EK rendelete a kis értékű
követelések európai eljárásának bevezetéséről1024 a kis értékű – azaz az összes
kamatot, kiadást és költséget leszámítva 2000 EUR-t nem meghaladó –
követelésekre vonatkozó európai eljárás célja a határokon átnyúló polgári és
kereskedelmi jogviták elbírálásnak egyszerűsítése, az eljárások költségeinek
csökkentése. Az eljárás keretében valamely tagállamban hozott ítéletet a többi
tagállamban is – külön végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás nélkül – el kell
ismerni és végre kell hajtani. A polgári és kereskedelmi ügyekben a határokon
átnyúló követelésbehajtás megkönnyítése érdekében ideiglenes számlazárolást
elrendelő európai végzés létrehozásáról szóló rendelet a bankszámlák zárolásának
új és önálló európai eljárását hozza létre, mely lehetővé teszi a hitelező számára
annak megakadályozását, hogy az adós Európai Unión belüli bármely
bankszámlájáról pénzt utaljon át vagy vegyen fel.1025

5.2.3. Kollíziós jog

A tagállamokban alkalmazandó kollíziós, illetve joghatóságra vonatkozó

szabályok összeegyeztethetőségét több norma is szolgálja. Ilyen a szerződéses
kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (ún. Róma I.
rendelet),1026 a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló
864/2007/EK rendelet (ún. Róma II. rendelet).1027 Mindkét rendelet célja,
hogy a szerződésekre és a szerződésen kívüli kötelmekre alkalmazandó jogra
vonatkozó szabályok egységesítésével az Európai Unió tagállami bíróságai
azonos szabályrendszert alkalmazzanak. A „forum shopping” így elkerülhetővé
vált az Unióban. A Róma I. rendelet rögzíti a jogválasztás szabadságát. Polgári
és kereskedelmi szerződésekre kell alkalmazni, amikor különböző országok
joga között kell választani. A jogválasztásnak kifejezettnek vagy a szerződés
rendelkezéseiből egyébként megállapíthatónak kell lennie. A felek közös
megegyezéssel bármikor megváltoztathatják a szerződésre alkalmazandó jogot.
A felek harmadik nem EU-tagállamra vonatkozó jogválasztása nem sértheti az
uniós jogot. A rendelet szabályozza, hogy jogválasztás hiányában milyen jogot
kell a szerződésre alkalmazni. A rendelet az alkalmazandó jog kapcsán azonban
kimondja, hogy a felek által választott jog nem zárja ki az eljáró bíróság
országának joga szerinti imperatív szabályok, azaz az adott államban közérdek
szempontjából döntő jelentőségűnek ítélt alkalmazását.
A Róma II. rendelet polgári és kereskedelmi ügyekben a szerződésen kívüli
kötelmi viszonyokra terjed ki, ide értve a jogellenes károkozás, a jogalap
nélküli gazdagodás, a megbízás nélküli ügyvitel vagy a culpa in contrahendo
eseteit is. A rendelet nem célozza a tagállamok szerződésen kívüli kötelmekre
vonatkozó anyagi jogi szabályok harmonizációját, hanem csak az
alkalmazandó jogra irányadó szabályok egységesítésére törekszik.
Az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa több éven keresztül igyekezett
a házasság felbontása tárgykörben közös kollíziós szabályozást kialakítani,
azonban ez – a családjogi tárgyból adódó – egyhangú szabályozási rend miatt
nem sikerült. Végül 2010-ben a tagállamok egy szűkebb köre1028
megerősített együttműködés mellett döntött és ennek keretében fogadták el a
házasság felbontására és a különválásra (szeparáció) alkalmazandó jog területén
létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló rendeletet (ún.
Róma III.).1029 Az közelmúlt jogalkotásának legfontosabb eredménye
azonban a 650/2012/EU rendelet az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról,
alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok
elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítványról.1030
Az öröklési rendelet az öröklési viszonyok három nagy kérdését – joghatóság,
az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályok, valamint a meghozott
határozatok (közokiratok) tagállamok közötti kölcsönös elismerése és
végrehajtása – dönti el. A rendelet elfogadásával megvalósult az öröklési
ügyekben meghozott határozatok tagállamok közötti „szabad forgalma”.
Elegendő valamely örökhagyó tekintetében a hagyatéki eljárást csupán a
tagállamok egyikében lefolytatni, és az annak során meghozott határozat (vagy
annak során kibocsátott öröklési bizonyítvány) joghatásait a többi tagállamban
az ott fellelhető hagyatéki vagyon tekintetében elismerik. A rendelet így
megkönnyíti – gyorsabbá és költségkímélőbbé teszi – majd az örökösök és
egyéb érdekeltek hagyatékkal kapcsolatos, határokon átnyúló
igényérvényesítését.
A következő szabályozási elem a házassági vagyonjogi rendszerekkel
kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, valamint a
határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a bejegyzett élettársi
közösségek vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az
alkalmazandó jogról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról
szóló két rendelettervezet, amelyeket 2011 március közepén nyújtott be a
Bizottság, a tárgyalások azóta folynak.1031
5.2.4. Joghoz jutás elősegítése

Az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférés körében az Unió az

állampolgárok és jogi személyek könnyebb joghoz jutását, azaz a jog
megismertetését, az igényérvényesítést, a technikai és formai akadályok
lebontását kívánja elősegíteni. A joghoz jutást könnyíti a jogi segítség
igénybevételére vonatkozó irányelv,1032 amely lehetővé teszi, hogy a
megfelelő anyagi forrással nem rendelkező EU-polgárok és letelepedett
külföldiek másik EU-tagállamban polgári és kereskedelmi ügyeikben államilag
támogatott perbeli képviseletben részesüljenek (2004-től), vagy pereskedést
megelőző tanácsadásban (2006-tól), ha több szempont szerint mérlegelt anyagi
helyzetük ezt szükségessé teszi. (A Bizottságnak azt nem sikerült elérnie, hogy a
nemzeti jogi segítségnyújtást is az irányelv hatálya alá vonja.)
2001-ben a Tanács döntött az Európai Igazságügyi Hálózat felállításáról
polgári és kereskedelmi ügyekben,1033 amely a bírósági együttműködést
nemzeti kapcsolattartó pontok hálózata formájában hozta létre. Az ebbe
delegált, több nyelven beszélő bírák a tagországok bíróságainak mind polgári,
mind kereskedelmi ügyekben a nemzeti jogról nyújtott tájékoztatással, illetve a
konkrét ügyekben az igazságügyi együttműködés olajozottá tételével
segítenek.1034 Az elektronikus igazságszolgáltatás terén az Európai Unió az e-
justice projekt keretében számos technológiai fejlesztéssel és nyilvántartások
összekapcsolásával segíti a jobb joghoz jutást, ennek leglátványosabb része, az
összes hivatalos nyelven elérhető Európai Igazságügyi portál,1035 amely
hozzáférést biztosít a tagállami és az uniós jogszabályokhoz, az egyes tagállami
eljárásokhoz és – amennyiben létezik – az egységes elektronikus európai
eljárásokhoz, valamint a tagállami nyilvántartásokhoz.

5.3. Polgári igazságügyi együttműködés az Európai Unióban

– jövőbeni szabályozási elképzelések
A polgári igazságügyi együttműködés 1999 óta a joghatóságra, az
alkalmazandó jogra és az elismerésre és végrehajtásra összpontosított és a
tagállami eljárásjogok közelítésére, illetve uniós eljárásokkal történő kiváltására
törekedett. A jogalap letisztulása egyre inkább a belső piac kialakításától való
függetlenedést és a terület teljes önállósulását jelentette. A 2008–2009-es
pénzügyi válság azonban ezt a tendenciát megfordítani látszik. Az elmúlt évek
minden egyebet maga alá rendelő uniós célkitűzése, Európa
versenyképességének javítása és általában az egységes piac megerősítése, a
polgári igazságügyi együttműködést is ennek szolgálatára rendeli. Az ún.
Igazságszolgáltatás a növekedésért c. programban1036 a határon átnyúló viták
hatékony rendezése, az eljárási szabályok közelítése és egységesítése, az ítéletek
az EU-n belüli szabad mozgása, az eredményes végrehajtás, követelésbehajtás és
felszámolás mind Európa gazdasági ütőképességét javító eszközökként és nem
attól elkülönült saját szabályozási elképzelések mentén haladó területekként
jelennek meg. Az Európai Tanács a szabadság, biztonság és jog érvényesülése
térségére vonatkozó stratégiai iránymutatásai a polgári igazságügyi
együttműködés körében konkrét célokat nem nevesít, azt továbbra is a
versenyképesség javítására rendelt politikának tekinti vagy ismét önálló
célterületként azonosítja.1037

6. Büntető igazságügyi együttműködés

6.1. Büntető igazságügyi együttműködés az Európai Unióban

A büntető igazságügyi együttműködés körében az Unió a bűnügyi
együttműködés klasszikus területein – jogsegély és kiadatás – tudott a
legsikeresebben hatékony és széles körben bevett szabályokat kialakítani. A
büntető anyagi jog területén a tényállási elemek minimumainak és a büntetési
tételek küszöbértékeinek meghatározásával járult hozzá a határon átnyúló
bűnözés visszaszorításához. Tevékenységének komoly mércéje lesz, hogy a
Lisszaboni Szerződés nyomán 2014 decemberétől teljes körben lehetővé válik
a jogszabályok bírói felülvizsgálata és közvetlen hatályosulása.
6.2. Büntető igazságügyi együttműködés céljai
Az EUMSZ 67. cikkének (3) bekezdése általánosságban megfogalmazza, hogy
a büntető igazságügyi együttműködés végső célja a biztonság magas szintjének
garantálása, a 82. cikkből kiolvashatóan közvetlen célja pedig bírósági ítéletek
és határozatok kölcsönös elismerése és a tagállamok törvényi, rendeleti és
közigazgatási rendelkezéseinek közelítése.

6.3. Büntető igazságügyi együttműködés története az

Európai Unióban
A büntetőügyekben megvalósuló uniós szintű együttműködést három okra
szokták visszavezetni: egyrészt a bűnözés nemzetközivé vált, másrészt a
hagyományos bűnügyi együttműködés nem kellően hatékony, harmadrészt
pedig vannak az Európai Uniónak saját, büntetőjogilag védendő (pénzügyi,
titoktartási) érdekei is.1038 Ezekből a megfontolásokból kiindulva az Európai
Unióról szóló Szerződés a tagállamok együttműködését kibővítette a bel- és
igazságügy területére, így a tagállamok számára megnyílt annak a lehetősége,
hogy kormányközi formában, de szorosabban együttműködjenek a
büntetőügyekben is. Az Amszterdami Szerződés fenntartotta a
büntetőügyekben való igazságügyi együttműködés kormányközi jellegét, és
csak tíz évvel később a Lisszaboni Szerződés illesztette azt a közösségi modell
keretébe.

6.4. Büntető igazságügyi együttműködés az Európai

Unióban: jogalap és jogalkotás

6.4.1. Az Európai Unió tagállamai közötti büntető igazságügyi

együttműködés sajátosságai
Az Európa Tanács égisze alatt és az ENSZ keretében született nemzetközi
büntetőjogi egyezményekkel szemben1039 az Európai Unióban kibontakozó
együttműködést az teszi különösen gyelemreméltóvá, hogy a kooperáció a
büntetőjog és a szuverenitás számos dogmájának (kettős büntethetőség, a
politikai bűncselekmény kivétele, saját állampolgár kiadatásának tilalma)
félretételével valósul meg. Úgy tűnik, új minőség van kialakulóban: egy
egységes bűnüldözési és büntetőjogi térség, legalábbis, ami az eljárási jogokat és
bizonyos nevesített bűncselekményeket illeti. Az EU bűnügyi
együttműködésének alapelve a kölcsönös elismerés, amelyet a Lisszaboni
Szerződés nyomán már az EUMSZ 82. cikke szerződéses szinten is
kimond.1040 Ennek lényege, hogy az államok elfogadják és végrehajtják a
másik tagállam bűnüldöző vagy büntető hatóságainak döntéseit, még akkor is,
ha hasonló helyzetben a saját joguk eltérő lépéseket tenne indokolttá. Így
lemondanak a kettős inkrimináció elvéről vagy a ne bis in idem elvét tiszteletben
tartva tartózkodnak büntetőeljárás lefolytatásától akkor is, ha a másik állam
felmentette, vagy feltűnően enyhe ítélettel sújtotta a vádlottat.1041
A szakirodalom azonban szkeptikus a kölcsönös elismerés elvének ilyen
mértékű kiterjesztésével, ugyanis az minden gyakorlatiassága ellenére aggályos,
akár az állam büntetőjogi igénye, akár az egyén emberi jogi védelme felől
tekintjük, hisz a konstellációtól függően egyik vagy másik súlyos sérelmével
járhat.1042

6.4.2. Jogalapok és jogalkotás

Az uniós cselekvés kereteit a büntetőeljárási és büntető anyagi jogi normák

megalkotására vonatkozó EUMSZ 82–86. cikkei fektetik le.
Az eljárási normák körében az EUMSZ 82. cikkének (1) bekezdése alapján
az Unió intézkedéseket fogad el a következő területeken:
a) a bírósági ítéletek és határozatok minden formájának az Unió egészén belüli
kölcsönös elismerését biztosító szabályok és eljárások megállapítása,
b) a tagállamok közötti joghatósági összeütközések megelőzése és rendezése,
c) a bírák, ügyészek és az igazságügyi alkalmazottak képzésének támogatása,
d)  a tagállamok igazságügyi vagy annak megfelelő hatóságai közötti
együttműködés megkönnyítése a büntetőeljárások keretében és a
határozatok végrehajtása.
 Büntető eljárásjogi tárgykörben az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdés alapján
rendes jogalkotási eljárás keretében, a Tanács minősített többségi szavazásával
bármilyen jogi aktus elfogadható.
Az anyagi jogi normák körében az EUMSZ 83. cikkének (1) bekezdése
értelmében az Unió szabályozási minimumokat állapíthat meg a
„bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására
vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek
jellegüknél vagy hatásuknál fogva több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve
amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem
közös alapokon nyugodjék. Ezek a bűncselekményi területek a következők:
terrorizmus, emberkereskedelem és a nők és gyermekek szexuális
kizsákmányolása, tiltott kábítószer-kereskedelem, tiltott fegyverkereskedelem,
pénzmosás, korrupció, pénz és egyéb zetőeszközök hamisítása, számítógépes
bűnözés és szervezett bűnözés.”
A büntető anyagi jogi szabályokat az EUMSZ 83. cikkének (1) bekezdés
alapján rendes jogalkotási eljárás keretében, a Tanács minősített többségi
szavazása mellett, de csak irányelvek útján, harmonizációs jelleggel lehet
elfogadni, azaz az Unió a büntető anyagi jog terén rendeletet nem alkothat,
nem kerülheti meg a nemzeti jogalkotót.
Az EUMSZ lehetőséget ad további a büntetőjogi tárgyú uniós jogalkotásra:
– az Unió megállapíthat szabályozási minimumokat a bizonyítékok tagállamok
közötti kölcsönös elfogadhatósága tárgyában, a büntetőeljárásban résztvevő
személyek és a bűncselekmények sértettjeinek jogai tekintetében, amennyiben ez
„több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és
határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi
együttműködésnek a megkönnyítése érdekében szükséges” [az EUMSZ 82.
cikk (2) bekezdése];
– szabályozási minimum tárgyává teheti a büntetőeljárás egyéb vonatkozásait is –
az előző bekezdésben megjelölt feltétellel, ha ez „több államra kiterjedő
vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös
elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a
megkönnyítése érdekében szükséges” [az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdésének
d) pontja]. A Tanács ilyenkor egyhangúan szavaz és az Európai Parlament
egyetértése szükséges;
–  a bűnözés alakulásának függvényében a Tanács a 83. cikk (1) bekezdésben
konkrétan felsorolt bűncselekményektől eltérő tényállási és a büntetési tételi
 szabályozási minimumot is megállapíthat. Erről az Európai Parlament
egyetértésével egyhangúan szavaz.
Ezekben az esetben azonban csak irányelvek útján lehet intézkedést
elfogadni, és a tagállamokat ez nem akadályozhatja abban, hogy a személyek
számára magasabb szintű védelmet biztosító intézkedéseket tartsanak fenn,
vagy vezessenek be.
A büntetőjogi tárgyú jogalkotás terén további uniós cselekvésre ad
lehetőséget az EUMSZ 83. cikkének (2) bekezdése, amely lehetővé teszi, hogy
amennyiben az Unió valamely politikájának eredményes végrehajtása érekében
ez elengedhetetlen, irányelvekben bűncselekmények és büntetési tételek
szabályozási minimumát megállapítsák. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy
büntető rendelkezéseket lehet elhelyezni nem büntetőjogi tárgyú
jogszabályokban, pl. környezetvédelemi, pénzügyi vagy bevándorlási
jogszabályokban, függetlenül attól, hogy az EUMSZ 83. cikkének (1)
bekezdése körében felsorolt bűncselekményi tényállások között az adott
tárgykör, mint jogalap nem szerepel.1043
A büntető igazságügyi együttműködés terén az LSZ által bevezetett egyik
legnagyobb újdonság a tanácsbeli minősített szavazási rend. Ez – más szavakkal
– a tagállami vétó elvesztését jelenti. A tagállamok büntető igazságügyi
főhatalmának e korlátozását hivatott ellensúlyozni az EUMSZ 82. cikk (3)
bekezdésében és a 83. cikk (3) bekezdésében szabályozott ún. vészfék
mechanizmus. A vészfék mechanizmus keretei között a tagállamnak lehetősége
van arra, hogy amennyiben egy irányelvtervezet a tagállam büntető
igazságügyi rendszerének alapvető vonatkozásait érintené, kérje, hogy az
irányelvtervezetet terjesszék az állam- és kormányfők, azaz az Európai Tanács
elé és ezzel párhuzamosan függesszék fel a rendes jogalkotási eljárást. A kérdést
az Európai Tanács megvitatja és vagy konszenzust érnek el – ekkor folytatódik
a rendes jogalkotási eljárás –, vagy nem értenek egyet, ekkor a tervezet
tárgyalását elvetik. Ha a tervezet az Európai Tanácsban elbukott, akkor még
lehetőség van megerősített együttműködést létrehozni, ha legalább kilenc
tagállam ezt kéri. Hangsúlyozni kell, hogy a vészfék mechanizmus az EUMSZ
82. cikk (1) bekezdésében meghatározott szabályozási tárgykörökben nem
alkalmazható.1044
6.4.3. Az Európai Unió büntető igazságügyi együttműködését támogató
testületek és szervek

Az Unió keretében két igazságügyi hálózat (judicial network) működik. A

korábbit 1998-ban hozták létre a bűnügyi együttműködés céljaira, különösen a
szervezett bűnözés, és annak különböző formái ellen.1045 Az ún.
„kapcsolattartók”, akik a központi igazságügyi szervezeten belül működnek,
egyrészt információval látják el a többi ország kapcsolattartóit általános
jogkérdésekben éppúgy, mint konkrét jogsegély nyújtásakor, másrészt
koordinálják és támogatják a hazai intézmények közreműködését a határon
túlnyúló együttműködésben. A hálózat tagjai időnként találkozókat tartanak.
Közvetlen érintkezésüket e célra rendelt (titkos) elektronikus kapcsolat is
szolgálja.
A büntető igazságügyi együttműködés szervei közül következőként az
Európai Csaláselleni Hivatal (közismert megnevezésével: OLAF) említendő,
amelyet a Bizottság 1999. április 28-i döntése alapított.1046 Az EUMSZ 322.
cikke szerint az Unió és a tagállamok küzdenek a csalás és az Unió pénzügyi
érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység ellen, és a tagállamok
megteszik ugyanazokat az intézkedéseket, mint amelyeket a saját pénzügyi
érdekeiket sértő csalás leküzdésére tesznek, valamint összehangolják a csalással
szembeni védelmét célzó tevékenységüket. Az OLAF ezt a célt szolgálja. Nem
rendőri nyomozó szerv, hanem a Bizottság adminisztratív egysége.1047 A
hivatal egyfelől arra törekszik, hogy az uniós bevételek – például az
értéktöbbletadó – eltüntetését megakadályozza, másfelől arra, hogy a
ki zetések jogszerűek legyenek. A szervezet teljes függetlenséget élvez, sem a
Bizottság, sem a nemzeti kormányzati apparátusok nem utasíthatják, de mind
az uniós, mind a tagállamok szervei kötelesek együttműködni vele, beleértve
irodáik megnyitását és az iratok rendelkezésre bocsátását.
Az Európai Unió igazságügyi egysége a 2002-ben létrehozott,1048 Hágában
működő Eurojust bírák, ügyészek vagy rendőrségi tisztviselők 28 tagú testülete.
Az EUMSZ 85. cikke értelmében az „Eurojust feladata a két vagy több
tagállamot érintő, illetve a közös alapokon való bűnüldözést szükségessé tevő
súlyos bűncselekmények kivizsgálására, valamint az ezekkel kapcsolatos
büntetőeljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező nemzeti bűnüldöző
hatóságok közötti megfelelő koordináció és együttműködés támogatása és
erősítése a nemzeti hatóságok, illetve az Europol által végzett operatív
cselekmények és az általuk szolgáltatott információk alapján.” A hatáskörébe
tartozó bűncselekmények tekintetében egy sor lépést tehet, így felkérheti egy
tagállam hatóságait, hogy járjanak el egy ügyben, vagy éppen tartózkodjanak
attól, mert a másik állam szervei ehhez kedvezőbb helyzetben vannak,
koordinálhatja a két állam hatóságait, javasolhatja közös nyomozócsoport
létrehozatalát, információval támogathatja ezeket. Az Eurojust eljárhat
valamely tagja révén, de testületként is. Ha ez utóbbi formációban nyilatkozik,
akkor a megkeresett államnak indokolnia kell a kérés elutasítását (kivéve, ha
annak nemzetbiztonsági oka van, vagy a nyomozás sikerét veszélyeztetné).
2014-ben a tagállamok összesen 1576 új ügyben kérték a szervezet
segítségét.1049
Az Eurojust nem európai ügyészség, nincs joga nyomozást elrendelni vagy
vádat emelni a saját nevében, még az EU terhére elkövetett bűncselekmények
esetében sem. Az EUMSZ 86. cikke azonban kilátásba helyezi, hogy a Tanács
egyhangú – tehát bármelyik tagállamnak vétójogot adó – döntéssel és a
Parlament beleegyezésével rendeletet alkothat arról, hogy az Eurojustot
európai ügyészséggé alakítja, vagy csak az Unió pénzügyi érdekei sérelmére
elkövetett bűncselekmények tekintetében, vagy más súlyos határon túlnyúló
bűncselekményekre is kiterjedő hatáskörrel. A Bizottság e felhatalmazás alapján
nyújtotta be az Európai Ügyész Hivatalának létrehozására és ezzel
párhuzamosan az Eurojust átalakítására vonatkozó javaslatát.1050

6.5. A Büntető igazságügy szabályozására vonatkozó

elképzelések
A büntető igazságügyi együttműködésre vonatkozó szabályozási célok a
Szabadság, biztonság és jog érvényesülésének ötéves keretprogramjaiban nyernek
megfogalmazást. A korábbi Tamperei és Hágai programok elsősorban a
kölcsönös elismerés elvének rendszerszintű beépítését írták elő, a 2010–2014-
es időszakra vonatkozó Stockholmi program a „jogok Európája”
meghirdetésével elsősorban a büntetőjogi garanciák és az áldozatvédelem uniós
szintű minimumszabályainak megteremtését hangsúlyozta.
A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével kiszélesülő szabályozási lehetőségek
a Bizottságot a korábbi harmadik pilléres együttműködés keretében elfogadott
kerethatározatok irányelvekkel történő felváltására – uniós zsargonnal élve –
„lisszabonizálására” sarkallta. Az utóbbi évek jogalkotási dömpingje ezért
viszonylagos, mivel az „új” szabályok a régi kerethatározatok új jogszabályi
formába öntésére és konszolidációjára törekednek, és bármennyire is nagy
lépésnek tekinthető a jogalap megváltozása a büntetőjog körében, az Unió
mindig is minimumszabályok megalkotására szorítkozott.

6.6. A fontosabb elfogadott büntető eljárásjogi és anyagi

büntetőjogi szabályok
Az Európai Unió vívmányai közé tartozó büntető igazságügyi szabályok két
csoportba oszthatóak: széles értelemben vett eljárásjogi normákra és anyagi
normákra. A szabályanyag azonban mozaikos jellegű; egyrészt részterületek
szabályozására és nem átfogó kodi kációra törekszenek, ami az anyagi
büntetőjogi szabályok esetében különösképp meg gyelhető. Másrészt az
alkalmazott szabályozási forma is vegyes, az LSZ-t megelőzően többnyire
kerethatározatokat fogadtak el, de jónéhány határozatot és egyezményt is
alkottak. A 2010-ben kezdődő büntető jogi tárgyú uniós jogalkotás egyik
fontos célja, hogy a korábban kerethatározat formájában elfogadott, adott
esetben közel tízéves szabályokat, az új szerződéses rendelkezés alapján
irányelvekké alakítsák át úgy, hogy amennyiben szükséges, érdemben is
módosítják. A szabályanyag áttekintése során először az eljárásjogi vonatkozású
normákkal foglalkoznunk, ezt követően pedig röviden ismertetjük az anyagi
jogi szabályozást.1051

6.6.1. Eljárásjogi szabályok az EU büntető igazságügyi együttműködése

területén
6.6.1.1. Bűnügyi jogsegély

A tagállamok közötti legfontosabb bűnügyi jogsegéllyel foglalkozó jogi eszköz a

2000. május 29-én elfogadott, az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös
bűnügyi jogsegélyről szóló Egyezmény és a 2001. október 16-án kelt az
egyezményt Kiegészítő Jegyzőkönyv.1052 Az egyezmény célja a határon
átnyúló bűnözés elleni hatékonyabb fellépés, a büntetőügyekben történő
együttműködés eredményesebbé, gyorsabbá és főként egyszerűbbé tétele révén.
Az egyezmény kiegészíti mind az Európa Tanács keretében 1959. április 20-án
aláírt, kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezményt és annak
1978-as jegyzőkönyvét, mind a hatályban lévő egyéb, két- és többoldalú
megállapodásokat, harmadrészt az SVE bűnügyi jogsegéllyel foglalkozó
rendelkezéseit. Ezek a korábbi egyezmények az EU bűnügyi jogsegély
egyezményben nem szabályozott kérdések vonatkozásában továbbra is
hatályosak.1053 Ki kell emelni, hogy az egyezmény még a klasszikus
kölcsönös jogsegély szemléletét tükrözi, azaz nem ad felhatalmazást a
tagállamok igazságügyi hatóságai által kibocsátott aktusok közvetlen, kölcsönös
elismerésére. A tagállamok igazságügyi hatóságainak közvetlen
kapcsolatteremtését ugyanakkor előírja, így ebből a mára kialakult közvetlen
együttműködés fontos előfutárának tekinthető. Ezzel párhuzamosan
meg gyelhető, hogy az Unió a kölcsönös elismerés elvének ütemezett
bevezetésével az átfogó jellegű jogsegélyegyezmény egyes szabályozási területeit
merőben új módon szabályozza és meghaladja, például a külföldön fellelhető
bizonyítékok beszerzésének esetében, amelyet alább tárgyalunk.
A részletek ismertetése nélkül1054 az EU bűnügyi jogsegély egyezmény
lényege úgy foglalható össze, hogy az általános jogsegélyre vonatkozó első része
az iratok kézbesítését és a hatóságok érintkezését teszi közvetlenebbé és
egyszerűbbé, beleértve a szabálysértéseket is, azaz nem csupán a
bűncselekményeket. Az egyezmény lehetővé teszi továbbá jogsegély nyújtását
szabálysértések esetén is. Az egyezmény megengedi iratok közvetlen postai
megküldését, egyenesen a címzettnek, a megkeresés nélküli információcserét és
a bíróságok, rendőrségek, vámszervek közvetlen érintkezését. A jogsegély
különleges formái között a bűncselekmény útján megszerzett tárgyak
visszaszolgáltatására, a fogva tartott személyeknek nyomozás céljaira a másik
tagállamba átadására, videokonferencia útján való kihallgatásra és
meghallgatásra, telefonos tanú- és szakértő ki-(meg)hallgatásra és ellenőrzött
szállításokra vonatkozó szabályokat találunk a rendőri jogsegélyre vonatkozó
korábban már említett1055 cikkek mellett.
Az EU bűnügyi jogsegély egyezményhez francia kezdeményezésre 2001-ben
jegyzőkönyvet fűztek, amely a szervezett bűnözés és a pénzmosás elleni
küzdelem jegyében természetes és jogi személyeknek a másik állam bankjaiban
levő számláira és tranzakcióira vonatkozó információk kérésére hatalmaz fel. A
megkeresett állam banktitokra hivatkozva nem zárkózhat el a választól. A
jegyzőkönyv nem csak pénzügyekkel foglalkozik, hanem azt is kimondja,
hogy az eredeti 2000. évi egyezmény tekintetében semmilyen bűncselekmény
nem minősül politikainak, vagy ahhoz kapcsolódónak – azaz nem lehet erre
hivatkozva megtagadni a jogsegélyt.
6.6.1.2. A kiadatás

A kiadatás terén az Európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási

eljárásról szóló kerethatározat1056 jelentőségét nem lehet túlbecsülni. A
kerethatározat megalkotását a bel- és igazságügyi együttműködés ötéves
keretprogramjai is előirányozták, azonban tényleges elfogadását a 2001.
szeptemberi terrortámadások gyorsították fel. A kerethatározat a tagállamok
egymás közötti viszonyában hat korábbi Egyezményt1057 váltott fel.
Az európai elfogatóparancs
,,…egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a
célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása,
szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés
végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja” [1. cikk (1) bekezdés].
A de níció két célt különböztet meg:
a) letartóztatás a büntetőeljárás lefolytatása végett, illetve
b) letartóztatás a már kiszabott büntetés letöltése végett.
Az előbbi esetben a legalább tizenkét havi szabadságvesztéssel fenyegetett
bűncselekménnyel kell gyanúsítani a körözött személyt, az utóbbiban a
kiszabott büntetés még végrehajtandó részének legalább négy hónap
hosszúságúnak kell lennie. Az európai elfogatóparancs kibocsátása személyi
szabadságtól való megfosztással jár, így alkalmazására csak akkor kerülhet sor,
ha nemzeti szinten elfogatóparancsot vagy ugyanilyen joghatással rendelkező
egyéb végrehajtható bírósági határozatot bocsátottak ki.
Az elfogatóparancs a kialakuló európai büntetőjogi térség elveit tükrözi: a
kölcsönös elismerést és a kettős büntethetőség követelményének a
felfüggesztését. Lehetővé teszi, hogy a parancsot kibocsátó államban legalább
háromévi szabadságvesztéssel fenyegetett konkrétan megnevezett 32
bűncselekmény1058 esetén a kibocsátó állam akkor is követelhesse az átadást,
ha a megkeresett államban a cselekmény nem minősülne bűncselekménynek.
Az elfogatóparancsot a kibocsátó hatóság közvetlenül a végrehajtó
hatóságnak juttatja el, vagy a Schengeni Információs Rendszerben (SIS) tesz
közzé úgynevezett gyelmeztetőjelzést. Ha az érintett személy beleegyezik az
átadásba, akkor 10 napon belül határozni kell az ügyben, ha ellenáll, akkor 60
napon belül, és kérésére meg kell hallgatni őt. Az átadás nem kötelező,
bizonyos esetekben (például, ha a megkeresett államban közkegyelmet
hirdettek az adott bűncselekményre) meg kell tagadni a letartóztatást és az
átadást, más esetekben – s e lista hosszabb – meg lehet tagadni azt.1059 A
hagyományos kiadatási szerződésektől eltérően a saját állampolgár átadása sem
megtagadható, olyannyira nem, hogy az Unión belüli átadások kb. egyötöde
saját állampolgárt érint.1060 Általánosságban is igaz, hogy az elfogatóparancs
kiiktatja a politikai elemet az átadásból: nem politikai vektorokat összegző
miniszterek döntenek többé, hanem igazságszolgáltatási szervek, kiket a jog és
csakis a jog irányít. Ezzel az európai elfogatóparancs a korábbi kiadatási
rendszerhez képest radikális újítást vezet be és az átadást teljes mértékben
politikamentessé, az igazságügyi hatóságok szakmai együttműködésének
tárgyává teszi.
Az európai elfogatóparancs széles körben alkalmazott és rendkívül hatékony
eszköznek bizonyult. A kerethatározat gyakorlati alkalmazását a tagállamok az
illetékes tanácsi munkacsoportban rendszeresen megvitatják, ezeknek az
értékeléseknek az eredményeképpen 2008-ban az egyes gyakorlati kérdésekben
útmutatást adó nem kötelező erejű kézikönyvet is elfogadtak.1061 A Bizottság
legutóbb 2011. április 11-én fogadott el az európai elfogatóparancsról szóló
jelentést, amelyben a kerethatározat tagállami átültetését és alkalmazását követi
nyomon.1062
Az európai elfogatóparancs értelmezése és alkalmazásának kritériumai a fent
leírt újításai miatt – kölcsönös elismerés és eltekintés kettős büntethetőség
elvétől – számos tagállami alkotmánybírósági és Európai Bíróság1063 előtti
ügy tárgya volt.1064 Az európai elfogatóparancs kapcsán rendre felmerül az
arányosság vizsgálatának kérdése, tudniillik mikor hatékony, illetve hasznos a
keresett személy zikai szabadságának és szabad mozgásának ilyen mértékű
korlátozásával járó intézkedést kibocsátani, amelyet nyilván az adott ügyben
eljáró igazságügyi hatóságoknak kell mérlegelniük.
A másik visszatérő kérdés annak a 32 bűncselekménynek a meghatározása,
melyek tekintetében az európai elfogatóparancs kiiktatja a kettős
büntethetőség vizsgálatát. Ennek körében az Európai Bíróság az Advocaten
voor de Wereld ügyben kimondta, hogy az európai elfogatóparancsnak nem
célja e 32 bűncselekmény tényállási elemeinek és a hozzájuk kapcsolódó
büntetéseknek a harmonizálása, azok törvényi tényállásaira és az alkalmazandó
büntetések meghatározására továbbra is a kibocsátó tagállam joga az irányadó.
Azzal, hogy e bűncselekményfajták esetében az európai elfogatóparancs
kiiktatja a cselekmény kettős büntethetőségének vizsgálatát, nem sérül a
bűncselekmények és büntetések törvényességének elve.1065 Hangsúlyozni kell
azonban, hogy a bűncselekmények vonatkozásában a kibocsátó tagállam
törvényi tényállása alkalmazandó. A listát nem konkrét bűncselekményekre,
hanem a listán említett típusba tartozó bűncselekmény-kategóriákra való
utalásként kell értelmezni.” Ennek ellenére a kerethatározat korai
gyakorlatában e bűncselekmény-kategóriák beazonosítása az elfogatóparancs
végrehajtása során több esetben külön jogvitát eredményezett.1066 Más
összefüggésben a magyar Alkotmánybíróság is foglalkozott a 32-es
bűncselekménylista normavilágosságának kérdésével.1067
Jóllehet az Európai elfogatóparancs folyamatosan bírálat tárgya1068 az EU
büntető igazságügyi együttműködésének legszélesebb körben használt és
legsikeresebb eszköze; hatálybalépése és 2011 között kb. 78 000 Európai
elfogatóparancsot bocsátottak ki, amely összesen kb. 28 000 személy
átadásához vezetett.1069

6.6.1.3. A bizonyítékok tagállamok közötti kölcsönös elfogadhatósága

A bizonyítékok tagállamok közötti kölcsönös elfogadhatósága körében az

áttörést a 2014 tavaszán elfogadott Európai Nyomozási Határozat
(ENYH)1070 jelentette, amely két korábban elfogadott, 1071 de erősen
korlátozott tárgyi hatályú kerethatározatot vált fel. A 2017-ig átültetni rendelt
irányelv bevezeti a bizonyítékgyűjtés céljából végzett nyomozati
cselekmény(ek) érdekében kiadott Európai Nyomozási Határozatok kölcsönös
elismerését. A bizonyítékok beszerzése az európai nyomozási határozatnak (a
továbbiakban: ENYH) nevezett egyetlen eszközre épül majd, amelyet egy vagy
több olyan konkrét nyomozási cselekmény elvégzése végett adnák ki,
amely(ek) célja a végrehajtó államban történő bizonyítékgyűjtés. Ebbe
beletartozik a végrehajtó hatóságnak már birtokában lévő bizonyítékok
megszerzése is. Az ENYH, szemben a korábbi jogszabályi korlátokkal,1072
horizontális hatállyal rendelkezik, és ezért csaknem valamennyi nyomozási
cselekményre vonatkozik. Az ENYH irányelv nagyrészt követi az Európai
elfogatóparancs szabályozási elképzelését: az ENYH-t az elfogatóparancsban
meghatározott 32 bűncselekmény körében, az ott meghatározott küszöbök
esetén lehet kibocsátani, az igazságügyi hatóságoknak a kölcsönös elismerés
elve alapján el kell ismerniük a másik tagállamban kibocsátott ENYH-t és azt
határidőn belül végre kell hajtaniuk. Az ENYH végrehajtása pontosan
szabályozott körben, kivételesen megtagadható,1073 a megtagadási okok köre
az európai elfogató parancsénál szélesebb. Az irányelv sajátossága, hogy az
ENYH-ra vonatkozó általános szabályokat az egyes nyomozati cselekményekre
vonatkozó különleges rendelkezések követik. Ebben a körben az irányelv
újraszabályoz és a kölcsönös elismerés elve alá von több a 2000-es bűnügyi
jogsegélyegyezményből is ismert nyomozati cselekményt, úgymint: őrizetben
levő személyek nyomozási cselekmény foganatosítása érdekében történő
ideiglenes átadása, videokonferencia, telefonkonferencia, fedett nyomozás,
titkos távközlési információgyűjtés. Ezeken a nyomozási cselekményeken kívül
ENYH-t lehet kibocsátani továbbá valós idejű információgyűjtés érdekében is.
Az ENYH hatálybalépése után tehát a kölcsönös elismerési rezsim alá vonja a
külföldi bizonyítékok beszerzését és felváltja a korábbi, részben jogsegély-
alapú, részben a korlátozott tárgyi hatályú szabályozást. A bizonyítékok ENYH
útján történő beszerzése a jelenleginél hatékonyabb megoldást ígér,
ugyanakkor a bizonyítékok elfogadhatóságának, azaz a büntetőeljárás
keretében a tagállami bíróság előtti bizonyítási eszközként való
felhasználhatóságról az irányelv hallgat. Így a másik tagállam által átadott
bizonyíték elfogadhatósága továbbra is a tagállami szabályozás körében marad.
6.6.1.4. Eljárási garanciák

Az uniós büntetőjogi jogalkotás kiszélesedésével párhuzamosan visszatérő

kritika volt az uniós büntető igazságügyi jogalkotás represszív jellege, amely
egyrészt a 2001-es terrortámadásokat követő időszakban a szigorúbb szankciók
követelésében, másrészt a büntetőeljárás garanciáit kimondó uniós szintű
minimumszabályok megalkotásának elmulasztásában volt tetten érhető. A
Tanácsban ugyanis rendre megbuktak azok a javaslatok, amelyek átfogó
módon próbálták a büntetőeljárás során a terhelt jogait szabályozni. A
gordiuszi csomót végül a svéd elnökség alatt 2009. november 30-án elfogadott,
a büntetőeljárásban a gyanúsítottak vagy vádlottak eljárási jogainak
megerősítését célzó ütemtervről szóló állásfoglalás vágta át.1074 Az ütemterv
fokozatos megközelítést alkalmaz, előírja a büntetőeljárás során a terhelti jogok
egyes intézkedésekre lebontott szabályozását és ezzel mintegy meghatározta a
2009–2014 közötti uniós büntetőjogi jogalkotás fő irányát is. Ennek
keretében fogadták el az alábbi intézkedéseket:
a)  a fordításhoz és tolmácsoláshoz való jogról szóló irányelvet (A.
intézkedés),1075
b)  a jogokról és a vádról való tájékoztatáshoz való jogról szóló irányelvet (B.
intézkedés),1076
c) a jogi tanácsadáshoz való jogról és a költségmentességről (C. intézkedés) és
d)  a hozzátartozókkal, munkaadókkal és konzuli hatóságokkal való
kapcsolattartáshoz való jogról szóló irányelvet (D. intézkedés).1077
A Bizottság ezenkívül javaslatot tett továbbá az ártatlanság vélelmére,1078
valamint a szabadságuktól megfosztott gyanúsítottak és vádlottak ideiglenes
költségmentességére1079 vonatkozó tagállami szabályok közelítésére, ezek
tárgyalása azonban csak 2014 elején kezdődött el.

6.6.1.5. Kölcsönös elismerés elvének megjelenése a büntetőeljárás egyéb kérdéseinek

tükrében

A Tamperei és Hágai program következetes végrehajtásának jegyében több

olyan jogi eszközt elfogadott az Unió, amely a büntetőeljárások egyéb
aspektusaiban teszik lehetővé a kölcsönös elismerés elvén alapuló igazságügyi
együttműködést. A 2005/214/IB kerethatározat1080 a kölcsönös elismerés
elvét alkalmazza az igazságügyi és közigazgatási hatóságok által kiszabott
pénzbüntetésekre annak érdekében, hogy elősegítse az ilyen büntetéseknek a
büntetés kiszabása szerinti tagállamtól eltérő tagállamban való végrehajtását. A
kerethatározat valamennyi olyan bűncselekményre alkalmazandó, amelyre
pénzbüntetés szabható ki. A kerethatározatban felsorolt 39 bűncselekmény
vonatkozásában eltörölték a kettős büntethetőség ellenőrzését.
Ilyen továbbá az előzetes letartóztatás alternatívájaként felügyeleti
intézkedéseket elrendelő határozatok kölcsönös elismeréséről szóló
2009/829/IB kerethatározata is,1081 amelynek célja a lakosság védelmének
erősítése azáltal, hogy lehetővé teszi, hogy a valamely tagállamban lakóhellyel
rendelkező, de egy másik tagállamban büntetőeljárás alatt álló személy a
tárgyalás előtti időszakban a lakóhely szerinti állam hatóságainak felügyelete
alatt álljon. A kerethatározat célja a szabadságelvonással nem járó intézkedések
alkalmazásának előmozdítása és ezáltal az előzetes letartóztatás ritkítása. Ennek
érdekében a kerethatározat alapján a tagállam elismeri a másik tagállamban
kibocsátott, az előzetes letartóztatás alternatívájának minősülő felügyeleti
intézkedéseket elrendelő határozatot, ellenőrzi a természetes személlyel
szemben alkalmazott felügyeleti intézkedések végrehajtását, és ezen
intézkedések megsértése esetén az érintett személyt átadja a kibocsátó
államnak.
Hasonló szellemben fogadták el az elítéltek átszállításáról szóló – hosszabb
megnevezésű – kerethatározatot,1082 amelynek keretében a tagállamok az
elítélt személy társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében elismerik a
másik tagállamban született, szabadságvesztés-büntetést kiszabó vagy más
szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazó ítéletet és végrehajtják a
büntetést. A kerethatározat továbbfejleszti az Európa Tanácsnak a
büntetőítéletek végrehajtására vonatkozó korábbi eszközeit,1083 különösen az
olyan esetekben, amikor uniós állampolgárokkal szemben egy másik tagállam
szabadságvesztés-büntetést kiszabó ítéletet hozott, vagy szabadságelvonással járó
intézkedést alkalmazott.
A bűncselekményekből származó jövedelem befagyasztására és elkobzására
vonatkozó uniós jogi keret nagy átalakuláson ment keresztül, a korábbi
szétaprózott1084 szabályozást felváltotta a 2014/42 irányelv, amelyet 2015.
október 4-ig kell a tagállamoknak átültetniük.1085 Az irányelv a tagállamok
befagyasztási és elkobzási rendszerei minimumszabályok előírásával igyekszik
közelíteni, a korábbi szabályozásnál azonban szélesebb körben határozza meg a
befagyasztás vagy elkobzás körébe vonható vagyon fogalmát és pontosabban
körülírja a bűncselekményből származó jövedelem fogalmát.1086 Az elkobzást
elrendelő határozatok kölcsönös elismerését kimondó 2006/783/IB
kerethatározattal1087 együtt alkalmazva így a bűncselekményből származó
jövedelmekre vonatkozó harmonizált szabályok alapján kibocsátott tagállami
intézkedések kölcsönös elismerése teljes körűvé válik.

6.6.1.6. Bűncselekmények sértettjeinek jogai

Az áldozatvédelmet a Stockholmi program az unió büntetőjogi jogalkotásának

középpontjába helyezte. A Tanács – a magyar elnökség gondozásában –
állásfoglalást bocsátott ki a sértettek jogainak és védelmének különösen a
büntetőeljárások során való megerősítésére vonatkozó ütemtervről.1088 Az
állásfoglalás lépésenkénti megvalósításának keretében fogadták el a
bűncselekmények áldozatainak jogairól szóló 2012/29/EU irányelvet,1089
amely a sértett jogállásáról szóló 2001-es kerethatározatot váltja fel. Az irányelv
célja, hogy a bűncselekmények áldozatai megfelelő tájékoztatásban,
támogatásban és védelemben részesüljenek, valamint képesek legyenek részt
venni a büntetőeljárásban. Ennek érdekében az új irányelv árnyalt
megfogalmazásban fekteti le az áldozatok a büntetőeljárás során és azon kívül
gyakorolható jogosítványait. Az áldozatok védelmének uniós szabályait a
távoltartási intézkedések kölcsönös elismerését biztosító irányelv és rendelet
teszik teljessé.1090

6.6.2. Anyagi jogi szabályok az EU büntető igazságügyi együttműködése

területén

A legfontosabb jogsegély- és eljárási normák után vessünk egy pillantást a

fontosabb anyagi jogi szabályokra, amelynek körében az Unió a meghatározott
bűncselekmények tényállási elemeire és szankcióira vonatkozó tagállami
szabályok közelítésére törekszik csupán.
6.6.2.1. Terrorizmus

Az utóbbi évtized nemzetközi bűnügyi együttműködését meghatározó terület a

terrorizmus elleni küzdelem. Abban minden kommentátor egyetért, hogy bár
a terrorizmus jelensége számos fejlett nyugat-európai államban folyamatosan
jelen volt az elmúlt évtizedekben,1091 a 2001. szeptember 11-én az Egyesült
Államokat ért, de az egész fejlett nyugati világnak címzett támadás (majd
rettenetes reinkarnációja 2004. március 11-én Madridban és 2005. július 7-én
Londonban) felgyorsította és kiszélesítette a terrorizmus elleni nemzetközi
összefogást. A terrorizmus a hagyományos háborúnál is fontosabb
biztonságpolitikai fenyegetéssé vált.1092 A terrorizmus elleni küzdelem az
Unió keretei között egyrészt külpolitikai – terroristák listázása1093 és
vagyonbefagyasztás1094 –, másrészt belbiztonsági vonalon valósul meg. A
szabadság, biztonság, jog érvényesülésének ágazati politikáján belül ez utóbbi a
következőket jelenti:
–  radikalizáció elleni küzdelem, információcsere és megosztás, közös
kockázatelemzés;
–  kritikus infrastruktúravédelem, válságkezelés, robbanóanyagok
használatának korlátozása és közös szabályozása;
– terrorizmus nanszírozásának megakadályozása;
– büntetőjogi szabályok kialakítása.
A büntetőjogi szabályozás terén az Unió a többi nemzetközi szabályozási
rezsimmel szemben képes volt meghatározni mi a terrorizmus,1095 amely
magába foglalja a terroristák toborzását és kiképzését is és a terrorista
bűncselekmény elkövetésére való nyilvános izgatást is büntetendővé tette a
tagállamokban.1096

6.6.2.2. A pénzmosás, a korrupció és a pénzhamisítás elleni harc

A pénzmosásra vonatkozó joganyag terjedelmes.1097 Az EU-ban egy 1991-ben

elfogadott és 2001-ben alaposan módosított irányelv foglalkozik a pénzügyi
intézmények pénzmosás céljára való felhasználásával,1098 egy kerethatározat
pedig a pénzmosás büntetendővé tételével.1099 A kerethatározat előírja, hogy
a tagállamok az Európa Tanács egyezményének megfelelően tekintsék
bűncselekménynek a pénzmosás elkövetési magatartásait, és sújtsák legalább
négy évig terjedő maximális szabadságvesztés-büntetéssel, valamint
jogrendszerükben tegyék lehetővé a bűncselekményből eredő jövedelem, vagy
azzal egyenértékű vagyon elkobzását. A lefoglalási és elkobzási döntések
kölcsönös elismeréséről és végrehajtásáról a fentebb már említett, 2003-ban
elfogadott kerethatározat rendelkezik.1100 Mindezt a korábbi szerződéses
struktúra szerinti első pillér keretében elfogadott szabályok is kiegészítették,
úgymint a pénzintézetek számára a készpénzforgalommal kapcsolatban
kötelezettségeket előíró 2005-ben elfogadott rendelet.1101
A Bizottság a Pénzmosással Foglalkozó Pénzügyi Akciócsoport (közismert
rövidítésével: FATF1102) 2003-as ajánlásai nyomán beterjesztette
javaslatát1103 a pénzmosással foglalkozó uniós jogszabályok újraalkotására,
amelyet 2005-ben el is fogadtak.1104 Az új irányelv kiterjed a terrorizmus
nanszírozására, és konkrétan megnevezi azokat a súlyos bűncselekményeket,
amelyekből a pénzmosás tárgyát képező vagyoni érték származik, továbbá
széles körben meghúzza a kliensek azonosítására és a gyanús ügyletek
jelentésére kötelezettek csoportját is.1105
A korrupció a Bizottság által támogatott legszélesebb értelmében hatalommal
visszaélés magánelőny megszerzése érdekében.1106 Az 1997-ben született az
Európai Unió vagy a tagállamok tisztviselőit érintő korrupcióról megalkotott
Korrupcióellenes egyezmény.1107 Lényege, hogy az államnak büntetnie kell
mind az aktív, mind a passzív vesztegetést. Rendelkezései meghatározzák a
joghatósági szabályokat, és államközi együttműködést helyeznek kilátásba.1108
A korrupció elleni harc részeként 2005 júliusáig kellett átültetni a
magánszektorban megvalósuló korrupcióról szóló kerethatározatot.1109 Ez
nemcsak a büntetési tételkeret minimumát határozza meg egy év
szabadságvesztés büntetésben, hanem büntetni rendeli mind az aktív, mind a
passzív gazdasági vesztegetést – beleértve a nem pro torientált szektort is.
Ráadásul a vesztegetésért felelős jogi személy szankcionálását is megkívánja.
A korrupció elleni küzdelem a Stockholmi program alapján ismét az Unió
jogalkotási elképzeléseinek középpontjába került. Az Európai Bizottság 2011.
június 6-án csomagot fogadott el a korrupcióellenes küzdelemről, amelynek
legfontosabb eleme egyrészt az Európai Unió az Európa Tanács keretében
működő ún. GRECO (Group of States Against Corruption) munkájában
történő részvétele és lehetséges csatlakozása a szóban forgó ET-
egyezményhez,1110 másrészt az időszakonként kiadott „EU Anti-korrupciós
jelentésre” vonatkozó javaslat, amely rendszeresen beszámol az Európai Unió
és a tagállamok korrupcióellenes törekvéseiről, elősegíti a kölcsönös tanulást,
az információk és legjobb gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét.1111
Az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó Egyezmény1112
már 2002. október 17-én hatályba lépett, de Magyarország csak 2009-től
részes fél.1113 Az Egyezmény lényegében három tényállást rendel büntetni: a
hamis, helytelen vagy hiányos nyilatkozattételt, illetve ilyen dokumentumok
benyújtását, ha ez közösségi vagy a Közösség érdekében kezelt költségvetési
források jogosulatlan használatára vezet, az információ-visszatartást, valamint a
megítélt támogatások „eltérítését” más célú felhasználásra. A hatékony, arányos
és elrettentő büntetés kiszabása a tagállam feladata, de a súlyos csalások esetén
(amelyeknek a minimum kárértéke nem lehet több, mint 50 000 euró)
magában kell foglalnia a szabadságvesztés kiszabásának a lehetőségét.
Míg a csalás konkrét összegeket von el a rendeltetésétől, az euró hamisítása,
illetve az egyéb zetőeszközök (hitelkártyák, csekkek stb.) hamisítása az egész
pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat pusztítja el. Éppen ezért az euró
bevezetését megelőzően egy kerethatározattal gondoskodtak arról, hogy a
Közösség pénze a nemzeti zetőeszközhöz hasonló védelemben
részesüljön,1114 és két rendeletet alkottak a hamis és hamisított bankjegyek és
érmék forgalomból kivonásáról, vizsgálatáról és az Európai Központi Bankkal
való együttműködésről e téren.1115 A Lisszaboni Szerződés nyomán
komolyan megerősödött az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme
érdekében igénybe vehető eszközök köre [EUMSZ 310. cikkének (6)
bekezdése és 325. cikke]. E rendelkezések gyakorlatilag mind az Európai
Uniót, mind a tagállamokat arra kötelezik, hogy fellépjenek és küzdjenek az
EU pénzügyi érdekeit sértő cselekmények valamennyi formája ellen, vagyis az
EU pénzügyi érdekeinek hatékony védelmének prioritást kell jelentenie
valamennyi nemzeti hatóság számára. Élve az új felhatalmazással, az Unió a
2014-ben a korábbi kerethatározatot felváltó új irányelvet fogadott el, amely
az euro és más pénznemek hamisításának területén szabályozási minimumokat
állapít meg a bűncselekmények és szankciók meghatározása tekintetében. 1116
6.6.2.3. Embercsempészet, emberkereskedelem, gyermekek szexuális kizsákmányolása

Az embercsempészet tényállását 2002 novemberében a Tanács irányelvben

határozta meg.1117 Tekintettel arra, hogy a legtöbb menekült is
embercsempész segítségével érkezik az Unióba és az ő segítőiket olykor
valóban csupán az embermentés szándéka vezérli, az irányelv megengedi, hogy
a tagállam a külső határon átcsempészést ne szankcionálja. A 2002. évi
kerethatározat1118 elrendeli, amely meglehetős szigorúsággal azt kívánja meg
a tagállamoktól, hogy a pénzért dolgozó, bűnszervezetben munkálkodó, illetve
a csempészett emberek életét veszélybe sodró embercsempészek esetében a
büntetési tételkeret felső határának a minimuma legalább nyolcéves
szabadságvesztés legyen. A kerethatározat további szankciókat is megenged,
illetve vár el, így a csempészet eszközének az elkobzását, a foglalkozástól
eltiltást, az embercsempész kiutasítását s a csempészetben bűnösnek talált jogi
személy szokásos megbüntetését is. Míg az embercsempész és ügyfele
szövetségesek, akik a tagállam bevándorlási szabályait akarják kijátszani, addig
az emberkereskedő és áldozata távolról sem azok.
Az emberkereskedő a rabszolga-kereskedő szellemi rokona: mint az illegális
migráció kapcsán már említettük, áldozatait munkára, prostitúcióra vagy
hasonlóra kényszeríti, erőszakkal, megfélemlítéssel, megtévesztéssel, vagy
hatalmával visszaélve. Az emberkereskedelem több elemből álló szabályozását
az Unió a Lisszaboni Szerződést követően átalakította. Ennek legfontosabb
lépése, hogy a korábbi uniós büntetőjogi szabályozást1119 2010 során az
EUMSZ alapján irányelvvel váltották fel1120 és több rendelkezéssel
kiegészítették. Az irányelv az emberkereskedelem1121 elleni küzdelem
tekintetében integrált, átfogó és emberi jogi megközelítést alkalmaz,
végrehajtása során gyelembe kell venni a bevándorlási szabályok körében
elfogadott, de emberkereskedelmet is érintő szabályokat.1122 Az új
emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló irányelv fő célja a
következetesebb megelőzés és büntetőeljárás, valamint az áldozatok jogainak
védelme. Ez az irányelv továbbá összefüggéseiben tárja fel az
emberkereskedelem különböző típusait, és annak biztosítását célozza, hogy az
emberkereskedelem valamennyi formáját a lehető leghatékonyabb
intézkedésekkel kezeljék. Az irányelv tágabban értelmezi az
emberkereskedelem fogalmát, mint a korábbi kerethatározat és a
kizsákmányolás egyéb formáit is magában foglalja. Ezen túlmenően az új
irányelv szigorúbb szankciókat helyez kilátásba, több kötelezettséget ró a
tagállamokra az emberkereskedelem áldozatainak segítése terén, kiterjeszti az
uniós szabályozás területi hatályát és létrehozza az uniós emberkereskedelmi
koordinátor tisztségét.
Az emberkereskedelem elleni küzdelemmel szoros összefüggést mutat a
gyermekpornográ a minden formájával szembeni fellépés. Az Unió 2003-as
kerethatározatát1123 felváltó új irányelv szövegéről a Tanács és az Európai
Parlament 2011 nyarán állapodott meg.1124 Az új irányelv tágabb tárgyi
hatállyal rendelkezik, szigorúbb büntetési tételeket állapít meg, kötelezi a
tagállamokat internet honlapok tiltott tartalmának eltávolítására vagy
blokkolására.

6.7. Jövőben várható szabályozási elképzelések

A büntető igazságügyi együttműködés körében az Unió keresztút előtt áll,
egyrészt a kölcsönös elismerés elvének bevezetése, úgy tűnik, nem vihető
tovább; a kiadatás, a bizonyítékok beszerzése, a büntetőeljárás egyéb
aspektusainak körében az elv érvényesül és a tagállamoknak úgy tűnik az
együttműködés ebben a formában bőven elég. Az anyagi jogi szabályozás
másrészt soha nem kívánta a tényállási elemek minimális közelítését
meghaladni, és az EUMSZ-ben felsorolt „euro-bűncselekményeket” mind
szabályozták már uniós szinten. Az áldozatvédelem és a terhelti jogok terén
számos előremutató intézkedést fogadtak el a közelmúltban, így ez a terület
sem igényel további lépéseket az Unió részéről. Igazából két terület „marad”,
amelyeken valóban stratégiai előrelépést lehet tenni: az Európai Ügyészi
Hivatal létrehozása és az egyéb uniós politikák büntetőjogi szankciókkal
történő megtámogatása az EUMSZ 83. cikk (2) bekezdésében található
felhatalmazása alapján. Az Európai Ügyészi Hivatal létrehozása áttörés lenne, a
még javarészt kormányközi jelleget mutató, az Eurojust keretében történő
együttműködést szupranacionális, vádemelési és nyomozati jogkörrel
rendelkező, a tagállamoktól független vádhatósággal felváltani. Mondani sem
kell, hogy a hivatal létrehozására vonatkozó javaslat tanácsbeli tárgyalása,
részben a tagállami parlamentek negatív véleménye alapján elakadt. Az uniós
politikák végrehajtásának büntetőjogi szankciók útján történő kikényszerítése
szintén a tagállamok részéről igényli a nemzeti megoldások uniós
megoldásokhoz történő igazítását és „a több Európa” elfogadását. Az Európai
Tanács a szabadság, biztonság és jog érvényesülése térségére vonatkozó
stratégiai iránymutatásai a büntető igazságügyi együttműködés körében
semmilyen konkrét új szabályozási elképzelést nem tartalmaz, a meglévő uniós
eszközök megerősítését hangsúlyozza, amely a gyakorlatban a jobb tagállami
végrehajtást és annak hatékonyabb uniós szintű kikényszerítését jelenti. Az
iránymutatás egyértelműen a meglévő intézkedések konszolidációja mellett
tesz hitet és általánosságban utal csak a kölcsönös elismerés elvére.1125

7. Rendőri együttműködés az Európai Unió

tagállamai között
A büntető igazságügyi együttműködéshez hasonlóan a rendőri együttműködés
is tekintélyes múltra néz vissza,1126 mégis, azt mondhatjuk, a Schengeni
Egyezmény hatálybalépésével olyan folyamatok indultak meg az európai
integráció keretében, amelyek a rendőri együttműködés új minőségéhez
vezetnek.1127
Az Unió tagállamainak monopóliuma az erőszakszervezeteik felett és a
kényszer alkalmazására megtörik. A szuverének kimért együttműködése
helyébe, többszintű kapcsolatrendszer és a terepen, akár a másik tagállam
joghatósága alatti területen megvalósuló közös akciók lépnek. Egyfelől
létrejönnek nem egyszerűen kormányközi, hanem szupranacionális (pl.
Europol, közös nyomozócsoportok),1128 másfelől a helyi szervek,
rendőrségek, ügyészségek, bíróságok között közvetlen kapcsolatok
teremtődnek. Ennek a folyamatnak néhány fontos állomását tekintjük át az
alábbiakban.1129
7.1. Rendőri együttműködés: célok, jogalap, döntéshozatal
Az Unió tagállamai közötti rendőri együttműködés alapjait az Unión kívül
teremtették meg, egyrészt a terrorizmus és más erőszakos cselekmények elleni
kormányközi együttműködéssel,1130 másrészt a Schengeni Egyezmény
vonatkozó rendelkezéseiben (39–47. cikk), amelyek azóta az acquis részévé
váltak. A súlyos nemzetközi bűncselekmények, a szervezett bűnözés, a
terrorizmus és a nagy rendőri készültséget kívánó nemzetközi sport-, zenei és
politikai események – valamint a belső határok zikai felszámolása –
indokolják a szorosabb összefogást.
A rendőri együttműködés kereteit az EUMSZ 87–88. cikkei határozzák
meg, a 87. cikk a jogalkotás és műveleti tevékenység határait jelöli ki, a 88.
cikk pedig az Europol hatáskörével foglalkozik. A 87. cikk alapján a rendes
jogalkotási eljárás igénybevételével információgyűjtés és -csere, képzések, a
szervezett bűnözés súlyos formáinak felderítésére vonatkozó közös nyomozási
technikák kialakítása céljából fogadhat el intézkedéseket az Unió.
A tagállami hatóságok operatív együttműködésére vonatkozó bármilyen
intézkedést, valamint egy más tagállam területén megvalósított intézkedés
feltételeit a Tanács különleges jogalkotási eljárás követésével, azaz tanácsbeli
egyhangú szavazással és a Parlament egyetértésével állapíthat csak meg.
Lehetőség van ún. megerősített együttműködésre, minimum kilenc tagállam az
Európai Tanácstól kérheti, hogy az intézkedést magukra nézve elfogadhassák.
Az uniós rendőri együttműködésnek egy abszolút korlátja, hogy nem
érintheti a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével
kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását (EUMSZ 72. cikk).
7.2. Az Európai Unió rendőri együttműködését támogató
testületek és szervek
A rendőrségi együttműködés legfontosabb intézménye a Hágában székelő
Európai Rendőrségi Hivatal, az Europol. Az Europolt eredetileg nemzetközi
egyezmény1131 hozta létre, amelyet 2009-ben tanácsi határozat váltott
fel.1132 A mai helyzetet tehát a 2009. évi határozat írja le, azzal, hogy az
Europol által üldözendő bűncselekmények köre jelentősen bővült. Az Europol
célja, hogy javítsa a tagállamok illetékes hatóságainak eredményességét és
együttműködését a határozatban és mellékletében felsorolt bűncselekmények
(szervezett bűnözés, terrorizmus és a súlyos bűncselekményeknek a
mellékletben meghatározott, két vagy több tagállamot érintő egyéb formái)
megelőzése és leküzdése terén, ha a) két vagy több tagállamot érint a
bűncselekmények kiterjedése, súlya és következményei és b) ezért a tagállamok
közös fellépése szükséges.
Tevékenységi köre szűk: nem nyomoz, nem vizsgál, a saját nevében nem
végez operatív műveleteket. Valójában ma még mindig elsősorban
információcserélő és feldolgozó, elemző központ, amely adatrekordok millióit
halmozza fel, majd ezeket rendszerezve a nemzeti hatóságok előtt rejtve
maradó összefüggéseket tár fel, illetve a nemzetközi bűnözők területi
megoszlását leképezve képessé válik arra – és képessé teszi a tagállamok
bűnüldözőit –, hogy a több országot behálózó szervezett bűnözői csoportok
térképét és leírását a nemzeti mozaikcserepekből összeállítsa.
A rendelkezésre álló tudást két formában hasznosítja: egyfelől absztrakt
elemzéseket, fenyegetettség-értékelést készít, másfelől konkrét ügyekben folyó
nyomozáshoz nyújt támogatást, adatok átadásával és módszertani, valamint
műszaki segítség formájában.
Az Europolhoz valamennyi tagállam összekötő tisztet (vagy tiszteket)
delegál, akik az adattovábbítás csatornái és az adatcsere végrehajtói. Rajtuk
keresztül is tud a tagállamban működő nemzeti egység adatot bevinni az
Europol szigorúan védett számítógépes rendszerébe, és ugyanilyen úton is
kaphat adatot, információt onnan. Az összekötő tisztek mind a nemzeti
adatvédelmi és titoktartási szabályok, mind az Europol saját szabályzatának a
hatálya alatt állnak.
Az igazi kérdés az, átlépheti-e az Europol a saját árnyékát, s ha igen,
kívánatos-e az. Lesz-e belőle európai rendőrség, s jó lenne-e az? A közös
nyomozócsoportra vonatkozó kerethatározat már lehetővé teszi, hogy az
Europol küldötte a nyomozócsoportban részt vegyen, támogatva, de nem
vezetve annak munkáját. Az Europol embere kényszerintézkedést nem
foganatosíthat. A korábbi jogi keretet adó egyezmény tanácsi határozattá
alakításakor ezek a kérdések újból felmerültek, de radikális változás nem
született. Így az Europol továbbra is elsősorban információs központként,
támogató tevékenységet folytat. A lehetséges új feladatkör határait az EUMSZ
88. cikke szigorúan megvonja: ha lesz is nyomozás vagy operatív akció, az:
– vagy az érintett tagállam kompetens szerveivel közösen,
– vagy közös nyomozócsoport keretében valósulhat meg,
– az érintett tagállam beleegyezésével és vele kapcsolatban állva,
– az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek ellenőrzése alatt, miközben
–  a kényszerintézkedések megtételére az Europol tisztje továbbra sem lesz
jogosult, az a hatáskörrel bíró nemzeti hatóság „kizárólagos jogosítványa”
marad.
A rendőri együttműködésnek két további formája alakult ki az elmúlt
időszakban. – A belső biztonságra vonatkozó operatív együttműködéssel foglalkozó
állandó bizottság (COSI) különböző belbiztonsági szervek magas rangú
képviselőinek, rendszeresen ülésező szerve. Feladata az operatív, azaz
mindennapi, gyakorlati együttműködés olajozása, a rendőrségi és vámügyi
kooperáció, a külső határok ellenőrzése és védelme és a nem jogalkotási jellegű
büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén.1133
A másik szerv, a CEPOL160 (Európai Rendőrakadémia) 2000-ben jött létre
a nemzeti rendőrképző intézmények hálózataként,161 a rendőri vezetők
továbbképzésére. A korábban az egyesült királyságbeli Bramshillben működő
CEPOL székhelye 2014-től kezdve Budapest.162

7.3. A rendőri együttműködés szabályozására vonatkozó

elképzelések
A rendőri, illetve szélesebb értelemben a belbiztonsági együttműködés
bővelkedik stratégiai elképzelésekben és célkitűzésekben. Azt is lehet mondani,
hogy jogalkotás helyett a rendelkezésre álló eszközök csatasorba állítását
részletező dokumentumokat alkottak a tagállamok, a mindenkori biztonsági
kihívások helyzetértékelései alapján. Így a 2010–2014 közötti időszakra szóló
Stockholmi program Védelmet nyújtó Európa kitétele előírta a belső
biztonsági stratégia kidolgozását az EU számára azzal a céllal, hogy javítsa a
polgárok védelmét, valamint a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni
küzdelmet. A belbiztonsági stratégia a szolidaritás szellemében a büntetőügyek
terén folytatott rendőri és igazságügyi együttműködés, valamint a
határigazgatás, a polgári védelem és a katasztrófavédelem terén folytatott
együttműködés erősítését célozza. A fenyegetések megelőzésre törő,
horizontális és átfogó megközelítésű belső biztonsági stratégiát 2010-ben
fogadták el.1134 Kiemelt célpontja a határokon átnyúló bűnözés elleni
küzdelem. Ezen belül az emberkereskedelem; a szexuális zaklatás, a gyermekek
szexuális kizsákmányolása és gyermekpornográ a; a számítástechnikai bűnözés;
a gazdasági bűnözés, a korrupció, a hamisítás és kalózkodás; a kábítószerek
területe.

7.4. A EU rendőri együttműködése körében elfogadott

fontosabb szabályok
Az alább kifejtett és az itt nem idézett további részletszabályokat összeolvasva a
következő kép rajzolódik ki.
Megerősödött a rendőrségek és a további bűnüldöző szervek (határőrségek,
vámszervek, titkosszolgálatok, pénzügyi hatóságok) közötti közvetlen
érintkezés és információcsere. Egyrészt lehetőség nyílt arra, hogy ezek a
szervek közvetlenül egymással kapcsolatba lépjenek, másrészt formális utakat
hoztak létre, amelyek központi kapcsolattartó pontokon keresztül vezetnek,
harmadrészt a tagállamok egymáshoz küldött, illetve harmadik országba
rendelt összekötő tisztjeik révén is információkat cserélnek, konkrét ügyekben
és a bűnözés általánosabb kérdéseiben (tendenciák, bűnözői módszerek)
egyaránt.
 A kétezres évek közepe óta kitüntetett helyen szerepelt a határon túlnyúló
műveletek és együttműködés útjában álló akadályok lebontása, amelyet
elsősorban a hozzáférés elvének meghonosításával javasolt orvosolni.1135 A
hozzáférés elve azóta is az Unió rendőri együttműködésének gerincét képező
információcsere alapja. Általában véve megállapítható, hogy az uniós rendőri
együttműködés elsősorban az információmegosztásban, mintsem közös
műveletekben ölt testet.
A rendőri együttműködés keretében az információmegosztást az alábbi
jogszabályok írják elő.
Az adattárolási irányelv,1136 amely a 2005-ös londoni terrortámadások
elkövetőinek felkutatásakor sikerre vezető cellainformáció-adatok
megőrzésének fontosságából indul ki. Arra kötelezi a tagállamokat, hogy a
joghatóságuk alatt működő mobiltelefon- és internet-szolgáltatók számára
kötelező adattárolást írjanak elő, azért ezek a későbbiekben bűnüldözési célból
rendelkezésre álljanak.
A svéd kerethatározat1137 az egyik legsikeresebb uniós intézkedés, amely
egységes eljárást, határidőket és formanyomtatványt biztosít a tagállamok
bűnüldöző hatóságai számára, hogy a nyomozás vagy bűnüldözési operatív
műveletek végrehajtásakor létező információt és bűnüldözési operatív
információt hatékonyan és gyorsan kicseréljék.
Az úgynevezett prümi határozatok1138 a DNS-adatok, daktiloszkópiai
adatok és gépjármű-nyilvántartási adatok közvetlen keresését és
összehasonlítását teszi lehetővé a tagállamok elektronikus nyilvántartásainak
összekapcsolásával.
A vízuminformációs rendszerhez (VIS) történő hozzáférésről szóló határozat
1139 megállapítja, hogy a tagállamok kijelölt hatóságai és az Europol a
terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése
és kivizsgálása érdekében betekintés céljából milyen feltételek mellett férhetnek
a vízuminformációs rendszerhez.
A közös nyomozócsoportok1140 felállításakor a csoporton belüli
információcsere lényegében helyettesíti a formális jogsegélyt, hiszen nem hazai
(más országból, vagy az Unió szervétől, például az Europoltól érkező)
résztvevő külföldi nyomozó széles hatáskört kap és a kívülről jött tagok
„hozzák” saját információikat.1141
A különleges intervenciós egységei közötti együttműködésről szóló
határozat1142 alapján válsághelyzet megoldása érdekében a tagállam
megkeresheti a többi a tagállamot, hogy különleges egységeik területén
segítséget nyújtsanak és/vagy műveletet hajtsanak végre, ennek körében pedig
információkat cseréljenek ki.
A közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló
cseréjéről szóló határozat,1143 amely a közúti közlekedésbiztonságot
veszélyeztető közlekedési jogsértésekkel kapcsolatos információk cseréjét és
ezáltal a szankciók végrehajtását segíti.
A fenti tagállamok rendőri szervei közötti információcserét előíró konkrét
intézkedéseket kiegészítik az „intézményesült” együttműködési formák,
úgymint az Europol, a COSI és a CEPOL, amelyek a közvetlen
információmegosztás kiemelt fórumai. Az információcserét előíró intézkedések
két általános jellegű kérdést vetnek fel. Egyrészt a személyes adatok magas
szintű uniós védelmét követelik meg, amelynek az EU a 2008/977
kerethatározat elfogadásával igyekezett eleget tenni.1144 Másrészt a számos
csatornán keresztül megvalósuló információcsere nehezen áttekinthetővé vált,
aminek a kezelésére törekszik a Bizottság az Európai információcsere-modell
kialakításával.1145
A Schengeni Végrehajtási Egyezmény lehetőséget teremtett arra is, hogy a
kiadatási bűncselekménnyel gyanúsított személy meg gyelését akkor is az
üldöző állam rendőre1146 folytassa, ha másik schengeni együttműködő állam
területére lép át. Ez főszabályként csak a területi állam előzetes engedélyével
tehető meg, de tizenhárom különösen súlyos és veszélyes bűncselekmény1147
esetén anélkül is, a belépésről szóló egyidejű értesítés esetén. Míg a meg gyelés
semmilyen kényszerintézkedés alkalmazásával (elfogás, házkutatás stb.) nem
járhat, a másik nagy újítás éppen arra vezethet. Ez a határon átnyúló „forró
nyomos” üldözés, amikor a szárazföldi határt átlépő gyanúsított vagy szökevény
a szomszédos ország területén is üldözhető. A schengeni együttműködésben
résztvevő államoknak nyilatkozniuk kellett abban a tekintetben, hogy mely
bűncselekmények kapcsán ismerik el ezt a jogot, az ország milyen
mélységében, és, hogy megadják-e az üldöző szervnek az „átmeneti őrizetbe
vétel” jogát vagy sem (lásd SVE, 41. cikk).
További fejlemény a már említett közös nyomozócsoportok felállítása, amelyet
az érintett államok megállapodása hozhat létre, azaz a nyomozásban érdekelt
hatóság nem követelheti meg a partner közreműködését. A harmadik
országokba telepített összekötő tisztek együttműködését szabályozó
határozat1148 azt teszi lehetővé, hogy „komoly bűnügyi veszély” esetén az
összekötő tisztek informálják egymást, illetve azokat az államokat, amelyeknek
összekötő tisztje nincs jelen, valamint általánosságban információkat
cseréljenek, illetve az Europol kérésére tájékozódjanak és tájékoztassanak a
fogadó ország releváns tényeiről.
7.5. Jövőben várható szabályozási elképzelések
A Bizottság 2014 márciusában fogadta el a Nyitott és biztonságos Európa:
váltsuk valóra! című közleményét,1149 amelyben gyakorlatilag a 2010-es
Belbiztonsági stratégia főbb célkitűzéseit ismétli meg és a Stockholmi program
Védelmet nyújtó Európa szalagcíme alatt adja közre azokat. A Bizottság a
belbiztonság területén a nemzetközi bűnözői hálózatok felgöngyölítésére, a
terrorizmus, a radikalizálódás és a toborzás megelőzésére; a virtuális tér
biztonságának növelésére; a biztonság megerősítésére, valamint Európa
válságokkal és katasztrófákkal szembeni ellenálló képességének javítására kíván
a jövőben is összpontosítani. Az Európai Tanács a szabadság, biztonság és jog
érvényesülése térségére vonatkozó stratégiai iránymutatásai értelmében a
rendőrségi együttműködés körében új belbiztonsági stratégiát kell alkotni,
javítani kell a határokon átnyúló információcserét, beleértve a bűnügyi
nyilvántartási adatok cseréjét is; tovább kell fejleszteni a kiberbiztonságra és a
számítástechnikai bűnözésre vonatkozó átfogó megközelítést; meg kell előzni a
radikalizálódást és a szélsőséges eszmék terjedését, és ki kell dolgozni az utas-
nyilvántartási adatállomány kezelésére szolgáló uniós rendszert.1150 A
stratégiai iránymutatás, bár hangsúlyozza a műveleti együttműködés
javításának szükségességét, az uniós rendőri együttműködés legfontosabb
momentuma továbbra is az információmegosztás marad.

8. Következtetés, jövő rtatás

Az Európai Unió új korszakba lépett. Míg a Maastrichti Szerződés által
kialakított hárompilléres szerkezet alapján létrejött bel- és igazságügyi
együttműködés termése szerény volt, az elfogadott egyezmények gyakran nem
léptek hatályba, az együttes fellépések és a közös álláspontok normatív ereje
bizonytalan volt, addig az ASZ nyomán kibontakozott joganyag terjedelmes és
mélyen belevág az államok kizárólagos joghatóságába tartozó
tartományokba.1151 Az LSZ pedig visszavonhatatlanná tette a tagállamok
szoros együttműködését a kormányközi modell jellemzőinek eltörlésével. A
szuverén előjogok, a politikai megfontolásokra gyelő hatósági diszkrecionális
döntések (pl. kiadatás vagy jogsegély esetében, ítéletek elismerése és
végrehajtása terén) helyébe a helyi szintek közötti érintkezésre korlátozódó
rutinszerű szakmai együttműködés lép.
Ezáltal felértékelődik a gyakorlati együttműködést szabályozó normák
jelentősége: az elfogadott irányelv, rendelet nemzeti szinten, nemzeti célok
vagy érdekek megvalósítása érdekében nem félretehető. A tagállamok esélye
speciális hagyományaik vagy törekvéseik érvényesítésére a jogalkotási folyamat
lezárultával radikálisan csökken. Kialakul a szabadság, a biztonság és a jog
érvényesülésének közösen formált és fenntartott térsége.
Sokan féltek az állami szuverenitás csorbulásától. A részletekre is gyelő
elemzés azt mutatja azonban, hogy a közös keretek kialakítása nem hozott
minőségi változást abban, mit ellenőriz az állam külső befolyástól mentesen és
mit a nemzetközi közösség más tagjaitól függően. A menekültügy, a polgári
jogi együttműködés vagy a nemzetközi bűnügyi együttműködés tagállami
szabályait eddig is a nemzetközi egyezményekhez igazodva kellett megalkotni,
azaz a belső jogot a már elfogadott, illetve a szokásjogi jelleg miatt
megkerülhetetlen nemzetközi kötelezettségekhez kellett igazítani. Kétségtelen,
hogy a tagság az Unióban további fontos területeket (határellenőrzés,
vízumpolitika) kivon a belső jogalkotás köréből, de cserébe meg is növeli a
tagállami célok érvényesítésének a képességét. Az illegális migráció vagy a
nemzetbiztonsági fenyegetés elleni harc minden bizonnyal eredményesebb az
Unióban, mint azon kívül volt.
A 2004-es, 2007-es és 2013-as bővítés nyomán 28 taggal és a Lisszaboni
Szerződés alapján működő Unió ritmusa megváltozott, amely nemcsak a
döntéshozatali folyamat lelassulásában, hanem a tagállami hatáskörök mind
óvatosabb feladásában a már-már paranoiás szuverenitásféltésben (lásd például
az Egyesült Királyság, Írország vagy Dánia helyzetét) is megragadhatók. A
fejezet elején a Lisszaboni Szerződésből eredő intézményi, jogalkotási és
végrehajtási változásokat részletesen ismertettük.
A tágabb összefüggéseket fürkészve a szabadság, a biztonság és a jog
érvényesülése területének kulcskérdései 2014 nyarán az alábbiak szerint
összegezhetők:
1.  Az államszuverenitás féltése a tagállamok körében megújul, az Unió és
annak tagállamai pedig válaszút elé kerültek, vagy a rugalmas
együttműködés keretei között középtávon átláthatatlan rendszerben
működő együttműködési struktúrákat alakítanak ki, vagy megvárják, míg
politikailag kedvezőbb széljárás keretében teljes körben tudnak szabályokat
elfogadni, azaz vagy a változó geometria ábrájával helyettesítik az integrációt
vagy a stagnálást választják. Jelenleg ez utóbbi tapasztalható. Az Európai
Tanács a 2015–2020 közötti időszakra vonatkozó stratégiai iránymutatásai
javarészt a meglévő uniós jogszabályok jobb alkalmazásáról, illetve
végrehajtásáról, az uniós eszközök és ügynökségek hatékonyabb
igénybevételéről és általában véve a már elért eredmények szinten tartásáról
értekezik, új szabályozási elképzelést csak elvétve említ meg.
2.  Az Uniónak a Földközi-tenger térségének országaival, elsősorban pedig az
észak-afrikai államokkal stratégiai viszonyt kell kialakítania, másképpen az
onnan érkező illegális bevándorlás és annak uniós visszaszorítása államközi
kon iktusokba torkollik. Az Uniónak külkapcsolati és fejlesztéspolitikai
eszközökkel részt kell vállalnia ezeknek az országoknak a stabilizálásában,
illetve modernizálásában, különösen a közelmúlt politikai változásainak
fényében. Az Unió szomszédságpolitikájának emellett nem elhanyagolható
földrajzi iránya a keleti, délkeleti viszonylat: Ukrajnával, Belorusziával,
Oroszországgal folytatott együttműködés egyik fontos területe a bel- és
igazságügyek, amelyet az Unió mindeddig csak igen mérsékelt módon
tudott tényleges tartalommal kell megtölteni. Az Uniónak továbbá világos
perspektívát kell kínálnia Szerbia-Montenegrónak és Törökországnak,
általánosságban az egész balkáni térségnek. Az Unió transzatlanti kapcsolatai
pedig kifejezetten megsínylik a belbiztonsági kérdésekben megmutatkozó
tagállami széthúzást.
3.  A mind több tagállamban fájóan jelentkező kirekesztő, rasszista és
alapvetően bevándorlóellenes retorika megnyitja az Unió
bevándorláspolitikája és annak tagállami recepciója közötti ollót. A globális
gazdasági versenyben nyújtott uniós teljesítmény javítása nem lehetséges a
munkavállalási célú bevándorlás nélkül. Ennek elősegítése során az Unió
csak akkor marad hiteles és felelős szereplő a nemzetközi porondon, ha az
egyéb célú bevándorlást is könnyíti és nagyobb felelősséget vállal a
menekültügy terén. A jelenlegi európai közvélemény erre nem nyitott.
4.  Az Unió a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének területén
korábban soha nem látott nagyságú adatbázisokat épít ki – SIS, VIS,
Euordac, PNR. Az ezeken tárolt/tárolni tervezett személyes adatok
mennyisége és a tagállami hatóságok széles köre általi hozzáférhetősége csak
a legkörültekintőbb adatvédelemi rendelkezések mellett igazolható. A
biztonsági igény és az adatalanyok jogai közötti egyensúlyt új szabályozással
és annak következetes véghezvitelével kell biztosítani. A szabadság, biztonság
és jog érvényesülésén alapuló térség szabályozási igénye és az azt biztosítani
hivatott politikai környezet közötti feszültség egyre kézzelfoghatóbb. A
gazdasági válsággal küszködő európai integráció egyik nagy kihívása, hogy az
elért vívmányait megóvja, és fenntartsa a kölcsönös bizalmon alapuló bel- és
igazságügyi együttműködésbe vetett hitet. Az Európai Unió feladata az, hogy
megtalálja az egyensúlyt a szabadság és a biztonság között, hogy mind
polgárainak, mind a területére lépő külföldieknek az emberi jogait épp
olyan intenzitással védje, mint amilyen határozottan őrzi a külső határait és
fellép a bűnözés ellen. Ha sikerrel jár, létre fog jönni a szabadságnak egy
olyan hatalmas, kultúrák békés egymás mellett élését és érintkezését lehetővé
tevő térsége, amilyenre nem volt példa a történelemben.

9. Ismétlő kérdések az olvasónak

  1. Mit jelent az integrált határigazgatás?
  2. Mi a FRONTEX jogállása és milyen feladatokat végez?
  3. Ismertesse a Schengeni határ-ellenőrzési kódex fontosabb rendelkezéseit!
  4. Ismertesse a Schengeni Információs Rendszert!
  5. Milyen területeket szabályoz az Unió a polgári igazságügyi együttműködés
körében?
  6. Ismertesse a Brüsszel I. rendelet főbb rendelkezéseit!
  7. Ismertesse az ún. tartási rendelet főbb elemeit!
    8.  Ismertesse a zetésmeghagyásra és kis értékű követelésekre vonatkozó
uniós szabályokat!
  9. Milyen szabályokat fogadott el az Európai Unió a kollíziós jog területén?
10.  Milyen szabályozási jogosítványokkal rendelkezik az Unió a büntető
igazságügyi együttműködés terén!
11. Milyen feltételek mellett bocsátható ki az Európai elfogatóparancs?
12.  Milyen szabályozási irányt követ az Unió a büntetőeljárási garanciák
körében?
13.  Foglalja össze az Unió pénzmosás és korrupció tárgyában hozott
szabályozásának lényegét!
14. Mi a különbség az emberkereskedelem és embercsempészet között? Melyek
az uniós szabályozás főbb rendelkezései?
15. Mutassa be az Eurojustot!
16. Ismertesse az uniós rendőrségi együttműködés főbb intézményeit!
17.  Milyen információcserét előíró eszközöket ismer az uniós rendőrségi
együttműködés körében?
10. Továbbvezető linkek
http://ec.europa.eu/justice/index_hu.htm
http://ec.europa.eu/dgs/home-affairs/index_en.htm
http://www.eurojust.europa.eu/Pages/home.aspx
http://www.ejn-crimjust.europa.eu/ejn/
http://ec.europa.eu/anti_fraud/index_en.htm
 
 
 
 
 
 
 
 
II. rész

Ágazati politikák
 
 
 
 
 
 
 
14. fejezet

Közös agrárpolitika

1. Áttekintés
2. A közös agrárpolitika céljai, szabályozási területei
3. A közös agrárpolitika változásai. A KAP reformja
4. A KAP szerződéses alapjai
5. A közös agrárpolitika döntéshozatali és végrehajtási rendszere
6. Közös piaci szervezetek – a közös agrárpolitika első pillére
7. Közvetlen támogatások
8. A második pillér: az integrált vidékfejlesztés
9. A szabályozás jövője. Radikális reform versus renacionalizáció?
 
 
 
 
 
 
 

1. Áttekintés
A közös agrárpolitika1152 az európai integráció egyik legfontosabb és
legvitatottabb, illetve legköltségesebb területe. Noha az alapító Hatok
mezőgazdasági adottságai, társadalmi-gazdasági viszonyai igen eltérőek voltak,
a különbségek nem akadályozták meg a közös agrárpolitika kiépítését. A
szabályozás súlypontját (pillérét) évtizedeken át az agrárpiacokat átfogó közös
piaci szervezetek (rendtartások) képezték. A közösségi preferencia erőteljes
protekcionizmus kiépítéséhez és növekvő nemzetközi kereskedelempolitikai
feszültségekhez vezetett. A reformok nyomán a piacpolitikai pillér
megváltozott: a protekcionizmus lényegesen csökkent, ugyanakkor új, a piaci
támogatások jelenleg már több mint 90%-át tartalmazó közvetlen támogatási
rendszert vezettek be. 2000-től intézményesítették a KAP második pillérét, a
vidékfejlesztést. A változások nyomán mérséklődött a KAP szupranacionális
jellege, s megjelentek az implicit renacionalizáció elemei. A reformfolyamatok
előrehaladása ellenére a rendszer további átalakítása elkerülhetetlen.

2. A közös agrárpolitika céljai, szabályozási területei

2.1. Mezőgazdaság és közös piac

Az agrártermékek kiemelt kezelését az élelmiszer-termelés stratégiai jelentősége
mellett a mezőgazdasági termelés természeti, gazdasági és társadalmi
sajátosságainak felismerése, továbbá a piacok stabilizálásához fűződő termelői
és fogyasztói érdek indokolta.
A Közös agrárpolitika eredeti kiindulópontja szerint a mezőgazdaság egyes
ágazati sajátosságai és a Közösség agrárnépességének relatív szegénysége
védelmet célzó piac- (elsősorban ár-) politikát és a mezőgazdaság hosszabb távú
strukturális átalakítást igényelt. Az agrárnépesség életszínvonala csak emelkedő
mezőgazdasági termelékenység esetén növekedhetett együtt a városi lakosság
reáljövedelmével. Az agrárjövedelem-politika tekintetében tehát a piac (az
agrárárak) támogatását és az agrártermelékenység növelését célzó intézkedéseket
tekintették meghatározó jelentőségűnek. A mezőgazdasági árak, s azok révén a
mezőgazdasági termelők jövedelmének stabilizálása az agrárpolitika klasszikus
célkitűzései voltak.1153
Ugyanakkor alá kell húzni: az európai mezőgazdaság szerkezete és funkciói
sok tekintetben eltérnek a tengerentúli országok magas versenyképességű
agrárgazdaságaitól. Az EU-országokban az agrártermelés célja nemcsak a
végtermék-előállítás, hanem a vidék arculatának megőrzése, a vidéki
közösségek fenntartása, illetve a környezeti javak előállítása. E szerepet
korábban a mezőgazdaság „kettős hivatásá”-nak nevezték, az utóbbi mintegy
másfél évtizedben pedig a „multifunkcionális mezőgazdaság” az ún. európai
mezőgazdasági modell központi tényezője.1154
E teljesítmények hozzájárulnak az EU-tagországok életminőségéhez. A
mezőgazdaság e pótlólagos szolgáltatásai közgazdaságtani értelemben
közjavaknak (public goods) minősülnek. E közjavak előállítása pusztán a piac
működése alapján nem lehetséges, ahhoz az állam (illetve az Unió) támogatása is
szükséges. Másfelől e sajátos, a közvetlen termék-előállításon túlmenő
funkciók egyúttal versenyhátránynak tekinthetőek a tengerentúli
versenytársakhoz képest. (Utóbbiaknál ugyanis e fajta addicionális szerep nem
hárul az agrárgazdaságra.) E versenyhátrány kiegyenlítése, azaz az erőteljes külső
védelem ugyancsak logikusnak tűnt. (S az előzményeket sem nélkülözte a
kontinentális agrárpolitikákban.)

2.2. A közös agrárpolitika céljai

A közös agrárpolitika fő céljait az Európai Unió Működéséről szóló szerződés
(továbbiakban EUMSZ) 39. cikke tartalmazza:
a) a mezőgazdasági termelékenység emelése, a műszaki fejlesztés fokozásával, a
mezőgazdasági termelés ésszerű fejlesztésével és a termelési tényezők –
különösen a munkaerő – lehető legjobb felhasználásával (agrármodernizációs
cél);
b) a mezőgazdasági lakosság számára méltányos, társadalmilag elfogadható
jövedelmi és életszínvonal megteremtése (jövedelempolitikai cél);
c) a mezőgazdasági termelők és a fogyasztók külső hatásoktól történő védelme
az agrárpiacok stabilizálásával (piacstabilizálási cél);
d) az élelmiszer-ellátás hozzáférhetőségének biztosítása (ellátásbiztonsági cél);
e) a fogyasztói igények elfogadható áron történő kielégítése (élelmiszer-politikai
cél).
A mezőgazdasági szektor tekintetében e célok meghatározásával olyan
szabályozást vettek tervbe, amely a vámunión és az azonos versenyfeltételek
kialakításán (level-playing eld) túlmegy. Az egyes tagállamokban eltérő
intervenciós szabályozás érvényesült, amelyeket harmonizálni, illetve leépíteni
volt szükséges. Egyetlen cél sem kapott abszolút elsőbbséget, hanem a célokat
csakis a többi célokkal együtt lehet elérni. Ezzel a célok között kon iktusokat
hoztak létre.1155
2.3. A szabályozás fő területei

2.3.1. Közös agrárpiac-politika

A közös agrárpolitika mindeddig legfontosabb területe a mezőgazdasági piacok

közösségi szabályozása. A tagállamok nemzeti agrárpiaci rezsimjei (vám- és
lefölözési rendszer, piaci intervenció stb.) alapvetően eltérőek voltak. Ezért
átmeneti időszak után fokozatosan építették ki a közös piacpolitikát. A Szerződés
e célból irányozta elő az agrárpiacok közös szervezetének megteremtését.1156

2.3.2. Struktúrapolitika

A közös agrárpolitika másik lényeges területe a struktúrapolitika. A Szerződés

35–36. cikke struktúrajavító és értékesítést elősegítő intézkedéseket szabályoz.
Fokozatos kiépítés során ez a terület átfogó vidékfejlesztési politikává, 2000-től
a közös agrárpolitika második pillérévé fejlődött.

2.3.3. További területek közösségi harmonizációja

Harmadik elem az agrárszabályozás további területeinek közösségi

harmonizációja (pl. az élelmiszerjog, az állat- és növény-egészségügyi előírások
területén). A közös agrárpolitika hatálya az EUMSZ 1. mellékletben
szabályozott termékekre vonatkozik. (Bizonyos esetekben egyes további –
feldolgozott – mezőgazdasági termékekre is kiterjed a közös agrárpiaci
szabályozás hatálya.)1157

3. A közös agrárpolitika változásai. A KAP reformja

Az egykori Római Szerződés aláírása után az EGK-tagországok mezőgazdasági
minisztereinek 1958. évi stresai konferenciája1158 dolgozta ki a közös
agrárpolitika alapjait.
Ennek sarokpontjai a következők voltak:
– az EGK-n belül közös árrendszert szükséges kialakítani, ehhez egységes piaci
mechanizmust és beavatkozási rendszert kell kiépíteni;
–  az EGK agrárárait a világpiaci árak szintje felett kell meghatározni, ezért
kiterjedt importterheléseket és export-visszatérítési rendszert szükséges
működtetni;
– az agrárjövedelmek döntő része az árakon keresztül realizálódik, a támogatás
az értékesítéshez kapcsolódik;
–  közös, a KAP kiadásait nanszírozó pénzügyi forrás megteremtésére van
szükség, amelyhez minden tagország hozzájárul;
– szoros kapcsolat szükséges az agrárstruktúra alakulása és a piacpolitika között;
–  az agrárstruktúra javításával lehetővé kell tenni, hogy a mezőgazdaság
szervesen illeszkedjék a nemzetgazdaság fejlődésének egészébe;
– fokozni kell a családi gazdaságok teljesítményét és versenyképességét.
A közös agrárpolitika az 1960-as évektől több lépcsőben és nagyon
jelentősen átalakult.
Eredeti modellje működőképesnek bizonyult. A tagországok mezőgazdasága
az 1960-as évektől látványos fejlődésen ment keresztül. Ám a rendszerben –
döntően az árakat a reális piaci értékítélettől eltérítő beavatkozások hatására –
egyre jelentősebb, jó ideig csak lappangó feszültségek halmozódtak fel.
A magas árak fenntartására irányuló, az ár- és jövedelempolitikát szorosan
összekapcsoló rendszer állandó expanziós kényszerhez, növekvő strukturális
feleslegekhez és egyre nehezebben kezelhető költségvetési igényekhez vezetett.
Egyidejűleg jelentős allokációs zavar és növekvő környezetterhelés alakult ki. A
belső problémákon túl a KAP működési zavarai egyre inkább megterhelték a
nemzetközi agrárkereskedelmet, s súlyos kereskedelempolitikai kon iktushoz
vezettek a fő világgazdasági szereplőkkel.
Az 1980-as évek elejétől a KAP eredeti modellje válságba került. Minthogy a
rendszer alapvető elemét (az ár- és jövedelempolitika összekapcsolását)
továbbra is fenn kívánták tartani, a nyolcvanas években kiigazításokkal
(restriktív ár- és támogatási politika, mennyiségi korlátozások, stabilizációs
szabályozás stb.) kísérleteztek. E korrekciók azonban a rendszer alapvető
problémáit nem szüntették meg.
 A felhalmozódott belső problémák és az 1986-tól megkezdett GATT-
tárgyalások együttesen olyan erős kényszert eredményeztek, hogy az 1990-es
évek elején a közös agrárpolitika alapvető, az eredeti modell kereteit túllépő
reformja vált szükségessé.
A Tanács a KAP első átfogó reformjáról 1992 májusában határozott. Az
1992. évi reform fő irányvonala az ár- és jövedelempolitika szétválasztása
(decoupling), az árak jelentős, a világpiaci árakhoz közelítését célzó csökkentése;
ezzel egyidejűleg a termelők jövedelempozíciójának közvetlen támogatásokkal
(direct payments) történő stabilizálása. Valójában e közvetlen ki zetések eleve
nagyjából teljes kompenzációt ígértek: az árcsökkenés hatását az egyéb
pénzügyi intézkedések ellensúlyozták.
A reform kísérő intézkedései (Accompanying Measures) a mezőgazdaság többes
küldetése (multifunkcionalitás) elismerésén alapultak. E strukturális programok
ebben az időszakban a vizek védelmére, a szántóterület füvesítésére,
erdősítésre, az ökológiai gazdálkodás terjesztésére, az állattenyésztés
extenzi kálására, a környezetvédelemmel harmonizáló termelési technológiák
támogatására irányultak.
A KAP 1992-ben megkezdett reformja a rendszer mélyreható átalakulását és
a régóta meghaladott „eredeti” (az ár- és jövedelempolitikát összekapcsoló)
modell túllépését ígérte. Ám a bevezetés kompromisszumai miatt csak részleges
reform valósult meg. Az elsősorban a szántóföldi növénytermelést és a
marhahúságazatot érintette, ám fontos piaci szervezetek (elsősorban a tej- és a
cukorpiac) kimaradtak a reformból. A reformot kompromisszumok jellemezték:
egyrészt jelentős kínálatkorlátozási intézkedéseket kellett alkalmazni, amelyek
torzították a piaci mechanizmus működését; másrészt igen bonyolult közvetlen
támogatási rendszer épült ki, amely egyes termelőknek de facto „örökös”
kompenzációt („szerzett jog”) nyújtott. A rendszer bonyolulttá vált. Rendkívül
adminisztrációigényessé és drágává vált működése.
A rendszer további reformját az Agenda 2000 program kísérelte meg.
Annak fontos elemei – egyebek mellett – az ún. „moduláció”, illetve a
feltételesség (másként kölcsönös megfeleltetés, cross compliance)1159 bevezetése,
továbbá a vidékfejlesztésnek1160 a közös agrárpolitika második pillérévé tétele
voltak.
A korlátozott intézkedésekre tekintettel előre látható volt az Agenda 2000
felülvizsgálatának szükségessége. Arra a KAP 2003. évi Félidejű Felülvizsgálata
(Mid Term Review)1161 keretében került sor. E nagy jelentőségű
reformcsomag az 1992. évi reform átütő erejű továbbvitelét célozta. Annak
legfontosabb elemei a következők voltak:
1.  a termeléstől független, egységes terület alapú ki zetés (egységes támogatási
rendszer, single payment scheme1162) az EU mezőgazdasági termelői
számára;1163
2.  az egységes terület alapú ki zetés feltétele környezetvédelmi, élelmiszer-
biztonsági, állat- és növény-egészségügyi és állatjóléti normák teljesítése,
valamint a mezőgazdasági területek „jó mezőgazdasági és környezeti
állapotban” tartása (kötelező feltételesség, cross compliance);
3.  megerősített vidékfejlesztési politika nagyobb EU pénzügyi forrással; a
környezet védelmére, a minőség és az állatjóléti körülmények fejlesztésére
irányuló új intézkedések;
4.  a vidékfejlesztési politika nanszírozása érdekében a nagyobb gazdaságok
részére nyújtott közvetlen ki zetések csökkentése (kötelező moduláció);
5. a KAP egyes közös piaci szervezeteinek felülvizsgálata.
A KAP reform folyamatának következő lényeges lépcsőfoka1164 a 2013.
utáni rendszer meghatározása volt. Az Európai Bizottság által 2010–2011-ben
szervezett és lefolytatott, az érdekeltek széles körét mozgósító előzetes
véleménycsere során három fő célkitűzés körül alakult ki egyetértés a jövőbeli
KAP tekintetében:
a)  fenntartható élelmiszertermelés: biztonságos és elegendő mennyiségű
élelmiszer biztosítása a növekvő globális kereslet, a gazdasági válság és a
nagyobb fokú piacingadozás gyelembevételével, az élelmiszer-biztonság
fokozása érdekében;
b)  fenntartható gazdálkodás a természeti erőforrásokkal és az éghajlatváltozás
elleni küzdelem: a gazdálkodóknak a környezeti szempontokat gyakran a
gazdaságossági szempontok elé szükséges helyezniük, ezeket a költségeket
azonban a piac nem kompenzálja;
c)  a területi egyensúly és a vidéki térségek sokszínűségének megőrzése: a
mezőgazdaság továbbra is az egyik legfőbb gazdasági és társadalmi hajtóerő a
vidéki területeken, továbbá fontos tényező a vidék élhetőségének
megőrzésében.
A főbb kihívások kezelése érdekében a Bizottság a KAP jövőbeli irányára
vonatkozóan három lehetőséget körvonalazott:
1. a KAP legégetőbb hiányosságainak kiigazítása fokozatos változtatásokkal,
2.  a KAP zöldebbé, méltányosabbá, eredményesebbé és hatékonyabbá tétele,
valamint
3.  a jövedelemtámogatás és a piaci intézkedések helyett a környezeti és éghajlat-
politikai célok előtérbe helyezése.
A Bizottság mindhárom lehetőség tekintetében a jelenlegi, kétpilléres
szerkezet fenntartását javasolta. Az 1. pillér a közvetlen ki zetéseket és piaci
intézkedéseket tartalmazza, amelyekre vonatkozóan a szabályokat
egyértelműen uniós szinten határozzák meg. A 2. pillér pedig a többéves
vidékfejlesztési intézkedéseket öleli fel, amelyekre vonatkozóan a lehetőségek
keretét szintén uniós szinten határozzák meg, ám a programok végső
kiválasztása a tagállamok vagy a régiók hatásköre, közös igazgatás keretében.
További közös elem mindhárom lehetőség tekintetében annak igénye, hogy a
közvetlen ki zetések jövőbeli rendszerét nem múltbeli referencia-időszakok, hanem
objektív kritériumok alapján kívánták meghatározni.
Az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és a Bizottság 2013. június
26-án megállapodásra jutott a Közös agrárpolitika 2013 utáni (valójában a
2015–2020. évi) időszakra vonatkozó rendszeréről.1165 Annak főbb
alapelvei:1166
a) Igazságosabb Közös agrárpolitika. A közvetlen ki zetések méltányosabb, az
egyes tagállamok, régiók, illetve mezőgazdasági termelők egységnyi területre
jutó támogatási szintjének közelítését (konvergencia) tartalmazó rendszerét
irányozták elő.1166 Az elsősorban a rendelkezésre álló források tagállamok,
régiók és mezőgazdasági termelők közötti elosztására vonatkozik.
b) A gazdálkodók helyzetének erősítése az élelmiszerláncban. Az európai
mezőgazdaság piaci orientációjának javítását célzó (nagyrészt piacpolitikai)
intézkedések előmozdíthatják, hogy a termelők élelmiszer-ellátási lánc
fontos szereplőiként működjenek közre.
c) Új válságkezelő eszközök bevezetésére kerül sor.
d) A közös agrárpolitika környezetbarát jellege fokozódik. A mezőgazdaság
„kizöldítése” a közvetlen ki zetések 30%-át a környezet védelmét szolgáló
intézkedések teljesítésétől teszi függővé. A vidékfejlesztési programok
költségvetésének legalább 30%-át agrár-környezetvédelmi intézkedésekre, az
ökológiai gazdálkodás támogatására vagy környezetbarát beruházási
projektek vagy innovációs intézkedések nanszírozására fordítják.
Szigorítják az agrár-környezetvédelmi intézkedéseket.
e) Hatékonyabb és átláthatóbb Közös agrárpolitika. Annak eszközei, szem előtt
 tartva a tagállamok közötti különbségeket, mindegyik EU-tagállam számára
lehetővé teszik, hogy hatékonyan és rugalmasan megvalósítsa a közös
célkitűzéseket.
A vidékfejlesztési programok jobban illeszkedni fognak a többi európai
alaphoz. Az intézkedéseket tengelyek köré csoportosító megközelítést
rugalmasabb, a nemzeti és regionális sajátosságokhoz jobban alkalmazkodó
stratégiai közelítésmód váltja fel.1167
A változásokat követően erőteljes mértékben megnőhetnek az egyes tagállamok
közötti eltérések az első pillér, különösen a közvetlen támogatási rendszer területén.
Ugyanakkor változatlanul fennmarad az első pillér kiadásainak teljes
mértékben közös nanszírozása.
E legutóbbi változások a KAP-reform folyamatának mérsékelt ütemű
továbbvitelét jelentik. Új reformnak semmiképpen sem nevezhetőek. Minthogy
az egész európai integráció előtt igen súlyos jelenlegi és jövőbeli kihívások
állnak, a fentebb körvonalazottaknál mélyebb átalakítások igénye is
körvonalazódik.1168
4. A KAP szerződéses alapjai
Az Európai Unió Működéséről szóló szerződés (továbbiakban EUMSZ)
általános szabályai a szabadkereskedelem és az EU-n belüli verseny elvén
alapulnak. Ám a Szerződés 38–44. cikkei kivételeket engednek a
mezőgazdasági piacpolitika tekintetében. E rendelkezések közös piaci szervezetek
létrehozását irányozták elő.
A Szerződés 38. cikke előírta, hogy a mezőgazdaságot és a mezőgazdasági
termékekkel történő kereskedelmet be kell vonni a közös piacba, ám annak
szabályai csak abban a tekintetben érvényesek a mezőgazdaságra, amennyiben
a 39–44. cikkek másként nem rendelkeznek. Ugyanakkor a Szerződés azt a
kötelezettséget is tartalmazta, hogy a közös, majd belső piaci viszonyok
létrehozását közös agrárpolitika kiépítésének kell kísérnie. Ennek céljait a
Szerződés 39. cikke tartalmazza. (Erre vonatkozólag lásd a 2.2. alfejezetet!)
A KAP, különösen annak piacpolitikai pillére, évtizedeken át a
szupranacionális közös politika tankönyvi példája volt. A 2000-től immár
második pillérré váló vidékfejlesztési politika azonban – akárcsak általában a
regionális politika – nem nélkülözhette a szubszidiaritást. Ráadásul a 2003. évi
reformlépcső már az első pillér tekintetében is lényeges implementációs
eltéréseket engedett. Végül a 2015-től hatályba lépő új szabályok már az első
pillér vonatkozásában is alapvető eltéréseket tesznek lehetővé. Mindezekre
gyelemmel nem meglepő módon az EUMSZ 3. cikke a Közös Agrárpolitikát
megosztott hatáskörbe helyezte, akárcsak a környezetvédelmet vagy az
energiaügyet.

5. A közös agrárpolitika döntéshozatali és

végrehajtási rendszere
A döntéshozatali rendszer az általános mechanizmusba illeszkedik. A döntések
többsége hosszú időn át jellemzően a közös agrárpiaci (ár-, export-import
szabályozási, piaci támogatási stb.) politika körébe tartozott. Azok mindegyike
valamilyen közösségi döntés formáját ölti. Az uniós jogszabályok jelentős
hányada a Közös agrárpolitika megvalósítását szolgálja.
A Bizottság saját kezdeményezésként vagy mások (pl. a Tanács) felkérése
alapján készíti el javaslatát. Ennek során messzemenően gyelembe kívánják
venni az agrárpolitika gazdasági, pénzügyi, szociális és környezeti szempontjait.
A Bizottság igazgatóságai és a tagállamok szakértőinek konzultációja képezi
a javaslat elkészítésének első fázisát. Már ebben a kezdeti szakaszban is
bevonják a szakmai szervezeteket, érdek-képviseleti szerveket, tanácsadó
bizottságokat a szabályozás tartalmának meghatározásába és szükségességének
indokolásába.
A nyomást gyakorló szervezetek közül a legjelentősebb az EU mezőgazdasági
szövetségeinek szervezete (COPA),1169 jelentős még a mezőgazdasági
szövetkezetek közösségi szervezete (COGECA),1170 a atal gazdák szervezete
(CEJA)1171 és a fogyasztói szervezetek szövetsége (BEUC).1172 A tanácsadó
bizottságok az egyes piaci szervezetekben érdekelt piaci szereplőket
képviselik.1173
Az agrárpolitika különösen összetett kérdéseit tekintve a Bizottság egyes
időszakokban igen nagy óvatosságot tanúsít. (Valójában a Bizottság már a
javaslat elkészítése során a nemzeti érdekek gyelembevételére törekszik,
különben a javaslat elfogadása is nehézségekbe ütközne.1174) Ilyenkor a rövid
távú, lényegében reagáló jellegű intézkedések a jellemzőek. A felhalmozódó
feszültségek nyomán a Bizottság már radikálisabb javaslatokat is megfogalmaz,
ám azok gyakran nem jutnak túl az egyes tagországok mezőgazdasági
minisztereit tömörítő Tanácson.
A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt a Közös agrárpolitika területén
az alapeljárás (másként konzultációs eljárás) szabályai szerint történt a
jogszabályok elfogadása, azaz a Parlament véleményének kikérése után a
Tanács döntött. A Tanács tevékenysége során nagymértékben gyelembe vette
az egyes témák kapcsolódásait, összefüggéseit. Ezért – a döntést
megkönnyítendő – az úgynevezett „csomagokra”1175 támaszkodott.
A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően a rendes jogalkotási eljárás
(együttdöntés) keretében a Tanács és a Parlament együttesen dönt a jogi aktusok

Í
elfogadásáról. (Így születtek meg 2013. decemberben a KAP legújabb
alaprendeletei.)
A KAP megvalósításában jelentős a Bizottság (s különösen a DG AGRI)
szerepe. A közvetlen végrehajtás a nemzeti szervezetek (mezőgazdasági
minisztériumok, ki zető ügynökségek, vám- és pénzügyi szervek) feladata.
(Ezt decentralizált menedzsmentnek nevezik.) Különlegesen fontos az
akkreditált ki zető ügynökségek szerepe. Ezek működését a közösségi
szabályok betartása végett a Bizottság gyelemmel kíséri.
A Bizottság e kötelezettségeinek kereteit az EU-rendeletek és a Tanács
irányelvei pontosan kijelölik. Ezért a KAP irányítása lényegében technikai
jellegű feladat, a rendszer alkalmazása a folyamatosan változó feltételekhez. Ám
ez esetenként többet is jelenthet pusztán a szoros szabályok alkalmazásánál. A
gyakran változó és gyors intézkedést igénylő ügyekben (pl. az intervenciós és a
támogatási rendszer, a visszatérítés működtetése, a készletezési politika
menedzselése stb.) a Bizottság átruházott hatáskörben döntéseket hozhat. Ezzel
a végrehajtó intézmény megfelelő manőverezési lehetőséghez jutott.
Döntéseinek ugyanakkor fontos pénzügyi következményei vannak a
termelők, a kereskedők, a feldolgozók és az EU költségvetése számára.
A Bizottság önálló döntési hatáskörét nem egyedül a brüsszeli tisztviselők
gyakorolják. Az egyes piaci szervezetek szabályozásában jelentős szerepet
kapnak a menedzsmentbizottságok.1176 E testületek tagjait a tagállamok
delegálják. A Bizottság általában nem tesz semmilyen fontos lépést a piaci
szervezet irányítását illetően a menedzsment bizottságok tájékoztatása nélkül.
A menedzsmentbizottság negatív döntésének halasztó hatálya van, a Bizottság
nem intézkedhet azonnal, s a vitában a Tanács dönt. (Egyes témakörökben –
pl. állat-egészségügy, vetőmag stb. – szabályozási bizottságok működnek. Ez
utóbbi konstrukció még több kötöttséget tartalmaz a Bizottság cselekvési
szabadságát illetően.)
A Közös agrárpolitika olyan sajátos cél- és eszközrendszerrel rendelkezik,
amely speciális, a végrehajtáshoz szükséges nemzeti intézményi háttér jelenlétét
feltételezi és igényli. Amennyiben a kiválasztott eszközök alkalmazására – az
esetleges elégtelen intézményi keretfeltételek következtében – nem vagy csak
részben kerül sor, akkor veszélybe kerülhet a kitűzött célok megvalósulása. Az
intézkedések rendeletekben rögzített végrehajtásával és ellenőrzésével
kapcsolatos, összetett és jelentős adminisztrációs igényekkel járó igazgatási
folyamatok az EU egyes tagállamainak nemzeti intézményeit – a Ki zető
Ügynökséget, illetve az Igazoló Testületet stb. – terhelik.
Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA-ból) és az Európai
Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA-ból) történő tényleges
ki zetések feltételezik a tagállamok által akkreditált és az Unió Bizottsága által
ellenőrzött ki zető ügynökségek – a végrehajtási intézményi rendszer
kulcsszereplőjének, de nem kizárólagos elemének – és az Integrált Igazgatási és
Ellenőrzési Rendszer (IIER) létrehozását és működtetését.
Az EU agrárpiaci szervezetek sajátosságai, a belső, valóságos agrárpiac
működése miatt az értékesítést átfogó félállami termékhivatalokhoz
(Marketing Board-ok) hasonló intézmények sem az EU, sem az egyes
tagországok szintjén nem működnek. Esetenként – ahol korábban is
működtek – fennmaradtak, ám csakis a KAP rendszerébe illeszkedve, kizárólag
nemzeti illetékességgel. [Például továbbra is működik a francia gabona hivatal
(ONIC), de csak meghatározott engedélyek kiadásával, az importterhelések és
export-visszatérítések technikai lebonyolításával foglalkozik.]
A nemzeti szervezetek (a ki zető ügynökségek) funkciói tehát a KAP
agrárpiaci rendszerében technikai jellegűek. Részt vesznek az intervenciós
felvásárlások, a támogatások és importterhelések lebonyolításában. Elszámolási
és regisztrálási feladatokat látnak el.
5.1. A KAP legújabb szabályozása. Jogi aktusok
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács (MHT) 2013. december 16–17-i ülésén
jóváhagyta a következő évek közös agrárpolitikájának kereteit meghatározó
négy alaprendeletet (közvetlen támogatások, az egységes piaci szervezet, a
vidékfejlesztés, továbbá a horizontális rendelet),1177 illetve a 2014. évre
vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló jogszabályt. Ezt követően a fő feladat
a rendeletekhez kapcsolódó nem jogalkotási (delegált, illetve végrehajtási) jogi
aktusok megalkotása. A delegált jogi aktusokat a Bizottság megküldte az
Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A végrehajtási jogi aktusok
vizsgálóbizottsági eljárás keretében kerülnek elfogadásra.

6. Közös piaci szervezetek – a közös agrárpolitika

első pillére
A közös agrárpolitika által célul kitűzött egységes európai mezőgazdasági piacot
belülről szabad áruforgalom, egységes árak és közösségi nanszírozás, s egyben
a tagállamok termékeinek „természetes preferenciája” jellemzi. Ugyanakkor
kezdettől fogva a KAP egyik legfőbb elve volt, hogy az árnak a piacon, a
kereslet és a kínálat találkozásának folyamatában, a piaci szereplők szabad
alkuja eredményeképpen kell kialakulnia. A beavatkozásoknak – akár
közvetlen, akár közvetett beavatkozásokról van szó – a piac normális
működését, a piaci viszonyok fejlesztését, modernizálását szükséges szolgálniuk.
A közös piaci szervezet (másként: piaci rendtartás) az agrárárak
kialakításának, a kereslet és a kínálat mennyiségi kiegyenlítődésének
folyamatait fogja át, beleértve e folyamatok fenntartásának, illetve javításának
szabályozási tényezőit. A rendszer szabályozni kívánja a piaci szereplők
teljesítményversenyét.1178 A piaci rendtartás a Szerződésben foglalt célok
érvényesítésére irányul, s a belső piacon mindenféle diszkriminációt kizár.
Következésképpen az Unión belül a versenykapcsolatok formálása az
elsődleges funkciója.
A rendtartás ugyanakkor egészen a legutóbbi időkig termékspeci kus piaci
szervezetek (CMO1179) formájában működött. Az EK-ban előállított
mezőgazdasági termékek döntő többsége az 1970-es évek elejére a KAP közös
piaci szervezeteinek hatókörébe került. A jelentősebb termékek közül az EU-
ban kizárólag a burgonya és az alkohol nem tartoznak piaci rendtartás
hatókörébe.
A közös piaci szervezetek alapelvei a következők:
–  a piac egységessége a tagországok közötti kereskedelemben, azaz a termékek
szabad forgalma és a versenyfeltételek (mindenekelőtt a termelői árak)
egységes szabályozása az EU-n belül;
–  a közösségi preferencia célja az európai termelők védelme az olcsóbb
agrárimporttól;1180
–  a pénzügyi szolidaritás alapján a közös piaci szervezetek (a mezőgazdasági
piacokon történő beavatkozások) költségeit közös pénzügyi alapból
fedezik.1181
A közös piaci szervezet eredeti alapmodelljét a következő oldalan lévő 1.
ábra mutatja. Akcióival – a külső konkurenciától történő védelem mellett –
viszonylag egyenletesen változó árak elérését célozza meg.
Az alábbiakban először az EU-n belüli, illetve a harmadik országokkal
folytatott kereskedelemre vonatkozó elveket, majd a közös piaci szervezetek
eszközeit mutatjuk be.
Az 1968. július 1-jén létrejött vámunió eredményeképpen a tagországok
között megszűnt mindennemű vám és egyéb határon történő adóztatás.
Ennek alapján általánosságban tiltott minden olyan nemzeti intézkedés, amely
valamilyen módon gátolja a javak szabad forgalmát. Egyik tagország sem tehet
olyan intézkedést, amely mennyiségileg korlátozza a felek közötti árucserét
akár mennyiségi kontingensek meghatározásával, akár minimálárak
kialakításával.
 
1. ábra. A Közös Agrárpolitika (KAP) jellemző piacszabályozási modellje*
Megjegyzések:
* A KAP rendszerében korábban erőteljesen elválasztották az EK belső piaci árait a világpiaci áraktól.
Az importot lefölözéssel terhelték, hogy az alacsonyabb külső árak nagyjából az EK-irányárak
szintjére emelkedjenek. Az export elsősorban az EK belső – gyakran az intervenció keretében
felvásárolt – feleslegének levezetésére szolgált. Ezért az exporttámogatás az intervenciós ár és az
annál jóval alacsonyabb világpiaci ár közötti különbséget hidalta át. Ugyanakkor e rendszer az 1992
májusától megkezdett KAP-reform, illetve a GATT-megállapodás következtében alapvetően
módosult.
** Jellemzően „küszöbár”.
*** Export-visszatérítésnek (export refund) nevezik.
Az ábra a KAP „eredeti modelljének” logikáját ábrázolja.
 
Az EU szabályozás tilt minden olyan állami monopóliumot és országos
szervezetet, amely a tagországok piaci szereplői között folyó versenyben bárkit
hátrányos helyzetbe hozna. Ugyanígy hasonló szankció érvényes minden olyan
állami támogatásra vagy megegyezésre, amely csorbítja a versenyt.
A tagországok között a gazdasági határok teljes megszűnésére csak 1993-ban
került sor, az egyes országok jogszabályainak a valóságos belső piac
megteremtéséhez szükséges összehangolásával.
Az általános agrárimportrezsimben fontos két megkülönböztetés.
A közös piaci szervezetek hatókörébe tartozó, döntő fontosságúnak tekintett
mezőgazdasági termékek esetében az importszabályozás alapvető eszköze –
egészen 1995 közepéig – a lefölözés volt. Az Uruguay Fordulót lezáró 1994
áprilisában aláírt Mezőgazdasági Megállapodás a nem vámjellegű
importterhelések (közöttük a lefölözés) megszüntetését írta elő. Ugyanakkor az
új agrárkereskedelmi rendszerben (amely az EU-ban 1995. július 1-jétől lépett
hatályba) lehetőség nyílt a korábbi nem vámjellegű intézkedések (NTM)1182
vámosítására (tari káció). Annak révén a megszűnő lefölözés helyett magas
induló vámterhek (vámegyenértékek) alkalmazására nyílott lehetőség.
Ugyanakkor a megállapodás alapján e terhelés mértékét hat év alatt (azaz
1995–2000 között) 36%-kal kellett csökkenteni.
Az EU a megszűnt lefölözések helyett jellemzően speci kus vámok
alkalmazására tért át. A további mezőgazdasági termékek körében általában
értékvám (ad valorem vám) biztosítja a külső védelmet. Mindezek a terhelések
már nem autonóm, hanem a WTO-ban lekötött importterhek (szerződéses
vámok), amelyeknek további csökkentése a 2001 novemberében megkezdett –
ám máig sem lezárt – dohai WTO-forduló egyik fő témaköre.
Az értékvámokat referenciaárak, minimális importárak, illetve újabban
belépési árak egészítik ki. A belépési ártól elmaradó importárak esetén
pótvámot alkalmaznak. Ugyancsak vámot vetnek ki a feldolgozóipar védelme
végett.
A KAP agrárimport-rezsim általános rendszerében alkalmazott
importterhelések logikája a következő:
–  a változó lefölözések megszűnése előtt egyes termékek (pl. a marhahús)
importját vám és lefölözés egyaránt, illetve az alaplefölözések mellett
pótlefölözések is terhelhették (pl. sertés- és barom hús, tojás);
–  az EU mezőgazdasági termelőinek védelmében („közösségi preferencia”) a
döntő fontosságúnak minősülő termékcsoportok (gabona, cukor, tej,
marhahús) részesülnek a legmagasabb védelemben 1995. július 1-jétől,
speci kus vám formájában;
–  a KAP hatálya alá tartozó számos termék (jellemzően zöldség- és
gyümölcsfélék) esetében minimális importárakat és kiegyenlítő vámokat
alkalmaznak a szokásos értékvámok kiegészítéseképpen.
Az általánostól eltérő importrezsimben az importszabályozás általános
rendszeréhez képest a preferenciák és a védőzáradékok igényelnek kiemelést.
Egyes nemzetközi szerződések alapján az EU bizonyos termékekre, illetve
országokra vonatkozóan az általános rendtartástól eltérő szabályozást is
alkalmazhat, például vámkvótákat1183 egyes csatlakozásra készülő, vagy
fejlődő országokból származó meghatározott agrártermékek importjánál.1184
A preferenciális vám alacsonyabb, mint az MFN-vám.1185
 Védőzáradékok célja a piaczavarás megszüntetése volt a harmadik országból
származó import megakadályozása révén. (E „durva” eszközt csak ritkán
alkalmazták.) 1995-től pedig már kizárólag a WTO Mezőgazdasági
Megállapodás szerinti védőintézkedések alkalmazhatóak.
A kivitel bármilyen mennyiségi korlátozása és vámelőírásokkal való
korlátozása tilos. Éppen így az exportmonopólium is tilalomba ütközik.
Az exporttámogatás (pontosabban: visszatérítés) az európai termelők számára
elvileg a belső ár és a világpiaci ár közötti különbözetet egyenlíti ki. E
támogatások összege a termékek rendeltetésétől és előállításuk időszakától
függően változik. Az exportszubvenciót általában mennyiségi egységre vetített
x összegben határozták meg. Azt pályázati alapon (pl. a gabona esetében
hetente) nyújtják, azaz a relatíve kevesebb támogatási igényt támasztó
pályázatokat kedvezményezik. Az exporttámogatás jelentősége a legutóbbi
években nagy mértékben lecsökkent. A jelenlegi WTO-tárgyalások lezárása
után azok – néhány évi átmeneti időszak után bekövetkező – teljes
megszűnésére lehet számítani. [Ld. Halmai – Elekes (2008).]
Az EU exportelvonásokat (pl. exportadóztatást) ugyancsak bevezethet, hogy
a saját területén biztosítsa a belső piaci kínálatot – s elkerülje a hirtelen
áremelkedést – olyan termékek esetében, amelyekből hiány van a világpiacon.
(Ilyen intézkedésre azonban a hetvenes évek óta – egészen az 1990-es évek
közepéig – csak ritkán került sor.)
A belső piacok szabályozása – az export-importrezsim, mint fő
kereskedelempolitikai szabályozórendszerek alkalmazása és döntő szerepe
mellett – alapvetően kétféle módon lehetséges: vagy az árakat befolyásolják,
vagy a közvetlenül piacra vitt mennyiséget.1186 E szabályozáson belül egyfelől
a közös agrárpolitika rendszerében található („adminisztratív”) árak, másfelől a
– kedvezőtlennek minősülő áralakulás esetén alkalmazott – árupiaci
intervenciók áttekintése szükséges.
Ismételten kiemelendő, hogy az EU belső agrárkereskedelmében – fő
szabályként – szabad (s az előző évtizedekben is szabad volt) a piaci áralakulás.
Emellett azonban a közös agrárpolitika bizonyos árakat szabályoz. Ezeket
nevezik intézményi vagy adminisztratív áraknak. Ez utóbbiaknak három
kategóriája különböztethető meg:
Az irányár a hivatalosan optimálisnak tekintett ár, amelyet a termelőnek
elvileg meg kellene kapnia a kereslet és a kínálat egyensúlya esetén. A
mezőgazdasági termelői árak védelme (s egyben a kívánatos árakhoz – irányár,
tájékoztató ár – közelítése) céljából egyes termékek esetében intervenciós árat
állapítanak meg. Ha a tényleges eladási árak e „biztonsági háló” szintje alá
esnek, a piaci árak emelése végett működésbe lépnek az EU intervenciós
mechanizmusai. A szigorúbban szabályozott piaci rendtartások esetében
(gabona, tejtermékek, marhahús, cukor stb.) a termelők az évente kiigazításra
kerülő intervenciós áron adhatták el az intervenció hatálya alá tartozó
termékeiket az intervenciós ügynökségeknek. (Ugyanakkor ezek
nagykereskedelmi árak, tehát az átvétel paritása szerint meghatározottak.) A
nemzeti intervenciós ügynökségek – amelyek az EU piaci szervezet
végrehajtásáért felelősek – az intervenciós időszakban kötelezettek voltak az
előírt minőségi feltételeknek megfelelő termékek felvásárlására. Az
automatikus intervenció jelenleg gyakorlatilag már teljesen megszűnt. Az
importrezsimben foglalt különféle minimális import árak (pl. belépési ár a
kertészeti termékek importjánál) a külső védelmi mechanizmus működésének
(az importterhelés megállapításának) alapját képezik.
Az intervenciós intézkedések két típusa különböztethető meg:
– a termékeket az illetékes állami szervek vásárolják fel és raktározzák (állami
intervenció);
– felvásárlás és raktározás magánvállalkozások révén.
Az első esetben az EU az egyes tagállamok megfelelő szerveit bízza meg a
feladattal, s azok így közvetítőkként szolgálják a KAP alkalmazását. Az uniós
fórumok szabják meg a beavatkozás tárgyát képező árucikkek értékesítésének
feltételeit. (Speciális intézkedéseket írnak elő az egyes termékektől függően,
elsősorban számbavételük határidejét illetően.)
Az állami akciókhoz hasonló eredményre vezethet a magánvállalkozói
raktározás ösztönzése, elsősorban támogatások (pl. kamattámogatás) nyújtása
révén. Ilyen esetben a felvásárló szerződést köt a beavatkozó szervvel, és ennek
értelmében – noha megtartja az így raktározott termékek tulajdonjogát –
kötelezi magát arra, hogy az árut nem dobja piacra a megállapodásban
rögzített időpont előtt.
A mennyiségi szabályozás rendszerében a termelésre vonatkozó kontingens
(kvóta) bizonyos termék előállítását (értékesítését) illetően mennyiségi
küszöbértéket állapít meg. Ennek túllépése esetén – enyhébb intézkedésként –
már nem érvényes a garantált ár, illetőleg – szigorúbb intézkedésként –
minden túllépés a termelőt terhelő elvonással jár. A reformfolyamat során e
mennyiségi szabályok lényegében teljes körben megszűntek.1187
 A KAP-reform legutóbbi szakaszában a korábbiaknál határozottabban
megnyilvánuló egyszerűsítési célkitűzések szerves részét képezte az egységes
(egyetlen) piaci rendtartás kialakítására irányuló szabályozás.1188
Az egységes piaci rendtartás alapgondolata egyetlen olyan horizontális
rendelet létrehozása volt, amely már nem szektor-, hanem eszköz-
(intézkedés-) speci kus. A rendelet a piacpolitika klasszikus területein is
harmonizálta a szabályokat (pl. intervenció, magántárolás), valamint
horizontális intézkedéseket is tartalmaz. Az egyszerűsítés – amely nem pusztán
konszolidáció – a jogi aktusok és intézkedések számának drasztikus
csökkentésében, az eszközök és intézkedések harmonizálásában, a
transzparencia fokozásában, a hozzáférhetőség növelésében, valamint az
adminisztrációs költségek csökkentésében nyilvánul meg.
Az egyetlen piaci rendtartásra vonatkozó rendelet hatálybalépését követően
a Közös Agárpolitikát alapvetően négy átfogó1189 rendelet szabályozza. E
négy rendelet végrehajtási szabályokkal, állami és de minimis támogatásokra,
illetve állat- és növényegészségügyre vonatkozó szabályokkal, továbbá
szabványokkal egészült ki.
Az egységes közös piaci szervezet szabályainak legutóbbi módosításai (lásd:
1308/2013/EU rendelet) a mezőgazdasági termelők körüli hatékony biztonsági
háló kialakítására irányulnak a külső bizonytalanságokkal szemben. (A
közvetlen ki zetésekkel és a vidékfejlesztési rendszerben válaszható
kockázatkezeléssel együtt.)1190
Valamennyi részpiacot érintő védőzáradékokat vezetnek be. Azok
alkalmazásával a Bizottság általános piaci zavarok esetén sürgősségi
intézkedéseket hozhat. Az intézkedések nanszírozása a közvetlen ki zetések
évente végrehajtott csökkentése révén létrehozott válságtartalékból történik.
Alapvető cél a mezőgazdasági termelők élelmiszer-kínálati láncon belüli
tárgyalási pozíciójának javítása. Csak kisszámú és korlátozott eltérés lehetséges
az uniós versenyjog szabályai alól. A termelői szervezetek (TSZ-ek) és
szakmaközi szervezetek elismerésére vonatkozó szabályok immár minden
ágazatra kiterjednek. Az e szervezetek létrehozására vonatkozó további
lehetőségek támogatása átkerült a vidékfejlesztési pillérbe.
7. Közvetlen támogatások
Mint az előzőekben már láthattuk, a KAP 1992-től megkezdődött reformja
során a közös piaci szervezetek piaci támogatásai (exporttámogatás, intervenció
stb.) erőteljesen mérséklődtek, egyidejűleg növekvő, meghatározó szerephez
jutottak a mezőgazdasági termelőknek juttatott közvetlen támogatások (direct
payments).1191 (Azok egészen a legutóbbi évekig meghatározott közös piaci
szervezetekbe illeszkedtek.)

7.1. Egységes támogatási rendszer (SPS)

A 2003. évi reform alapján az egységes támogatási rendszer (SPS)1192 váltotta
fel a különféle közös piaci szervezetekben szabályozott közvetlen
támogatást.1193 A termelők – fő szabályként – referencia összegen alapuló
gazdaságonkénti támogatásban (egységes gazdaságtámogatás, SFP)1194
részesültek.1195 Annak összege a 2000-től 2002-ig terjedő referencia-időszakon
belül a szántóföldi rezsim, a durumbúza, a húsmarha, a juh, a
keményítőburgonya, a fehérjenövények, a rizs, a vetőmag és a szárított
takarmány piaci szervezete keretében juttatott közvetlen támogatások összegén
alapult.1196
A gazdaságonkénti támogatást ki zetési jogosultságok szerint csoportokra
bontják a ki zetés megkönnyítése érdekében. Minden egyes ki zetési
jogosultság kiszámításához a referenciaterületet elosztják azzal a területtel
(ideértve a takarmánytermelésbe vont területeket is), amelyek alapján a
referencia-időszakban a támogatási jogosultság kialakult. Ha a gazdaság nem
rendelkezik az állatlétszámmal arányos területtel, vagy amennyiben a ki zetési
jogosultság 10 000 euró fölött van, speciális ki zetési jogosultság lép életbe a
megfelelő feltételekkel együtt.
Az egységes gazdaságtámogatás országos keretét (a nemzeti felső határról lásd
az 1. táblázatot) és a speciális ki zetési jogosultság keretét előzetesen
meghatározták. Ennek az összegnek meghatározott hányada különleges
helyzetekre volt tartalékolható tagállami szinten (nemzeti tartalék).
A különleges támogatást (73/2009/EK rendelet 68. cikk) már nem csak az
adott ágazatban lehetett felhasználni. A hátrányos helyzetű régiókban tejet,
marhahúst, kecske- és juhhúst, valamint rizst termelők, illetőleg veszélyeztetett
gazdálkodási ágazatok támogatást kaphattak abból. E forrásból továbbá
kockázatkezelési intézkedések, például természeti katasztrófák hatását enyhítő
biztosítási programok, vagy állatbetegségek esetére létrehozott közös alapok
voltak támogathatóak.
Egyes tagországok ellenállása miatt a 2003-ban elfogadott rendszer
meghatározott szabályok között lehetővé tette a közvetlen támogatások
korlátozott összekapcsolását a termeléssel. Ezért a termelés és a támogatások
szétválasztása e rendszerben is csak részleges.
Az egységes támogatási rendszer regionalizációja során a tagország:
– a nemzeti felső határ összegét objektív kritériumok szerint osztja fel a régiók
között;
– eltérő mértékű támogatás alkalmazható a szántóföldi és a gyepterületekre (a
2002. december 31-i helyzet szerint);
– regionalizáció esetén a jogosultság egységnyi értéke újraszámítható;
–  a 3 millió hektárnál kevesebb jogosult területtel rendelkező tagország
egyetlen régiónak minősül.
A regionalizáció a közvetlen ki zetések valamely – objektív kritériumokon
alapuló – régióban történő széles körű újraelosztásának (egyebek között az
egységnyi jogosult terület utáni egységes ki zetést) lehetőségeit teremtette meg.
A tagállamok az egységes támogatási rendszer implementációja során
nagyfokú mozgástérhez jutottak a közvetlen támogatások szétválasztása, az
egységes támogatási rendszer implementációja terén.
A nemzeti implementáció fő elemei voltak:
– részleges összekapcsolás lehetősége az egyes támogatásoknál;
– a bevezetés időpontjának megválasztása (2005–2007 között);
–  korábbi bázisidőszak (2000–2002 év), a „történelmi” (referencia időszakon
alapuló) modell vagy regionalizáció, regionális területi átalánytámogatás
bevezetése, illetve e kettő keverékének (történelmi-regionális hibrid)
alkalmazása;
–  nemzeti boríték, másként különleges támogatás bevezetése (a közvetlen
támogatások 10%-áig terjedő összeg), a különböző gazdálkodási típusok
 között a környezet védelme, a mezőgazdasági termékek minősége, vagy
értékesítése előmozdítása alapján történő újraelosztása.
A támogatási jogosultság a termelők között adott tagállamon belül átruházható.
A tagállam kijelölhet olyan területeket, amelyeken belül az átvitel lehetősége
korlátozott. Ha valamely támogatási jogcímet maximum 5 éven keresztül nem
érvényesítenek (rendkívüli helyzetektől eltekintve), akkor az a nemzeti
tartalékba kerül.
A moduláció a közvetlen támogatások meghatározott szabályok szerinti
csökkentése. A modulált pénzösszeget bonyolult szabályok szerint nagyobb
részt az érintett ország tartja meg, kisebb részben pedig újrafelosztásra
kerülhetett.
A közvetlen támogatásra való jogosultság feltétele a megfelelő
környezetvédelmi, állatjóléti, élelmiszer-biztonsági és munkavédelmi előírások
érvényesítése (az egész gazdaság szintjén). Ez a kölcsönös megfeleltetés
(feltételesség). Ha a standardok betartását a termelők elmulasztják, akkor a
várható kockázat vagy az okozott kár mértékében csökken a támogatás.
Parlagterületek (és ennek következményeként környezetvédelmi problémák)
kialakulásának elkerülése érdekében a közvetlen támogatásokban részesülő
kedvezményezetteknek megfelelő állapotban kell tartaniuk a mezőgazdasági
területet. Ez a rendelkezés az egész gazdaságra, valamennyi ágazatra
vonatkozik, függetlenül attól, hogy művelt vagy művelés alól kivont
földterületről van-e szó.

7.2. A közvetlen ki zetések rendszerének legutóbbi

átalakítása
A közvetlen ki zetések rendszere eddig múltbeli referencia-időszakok alapján
határozta meg az egyes tagállamoknak – és a tagállamokon belül az egyes
mezőgazdasági termelőknek – járó támogatásokat. A 2015-től életbe lépő
változások a ki zetések egyértelmű és tényleges közelítését (konvergenciáját)
eredményezik a tagállamok között és az egyes tagállamokon belül egyaránt. A
„kizöldítési támogatás” (greening) bevezetése következtében a tagállamok a
rendelkezésükre álló keret 30%-át bizonyos fenntartható gazdálkodási módok
támogatására fordítják. Azaz, a támogatás jelentős hányadát a jövőben a
környezeti közjavak előállítása alapján nyújtják. A ki zetések folyósításának
feltételeként a kedvezményezett mezőgazdasági termelőknek a jövőben is
minden esetben be kell tartaniuk bizonyos környezetvédelmi és egyéb
szabályokat (kölcsönös megfeleltetés). (Az új szabályozás sémáját a 2. ábra
foglalja össze.)
 
2. ábra. A közvetlen ki zetések új rendszere alapmodellje

Forrás: Czerván, 2013

Czerván Gy. (2013): A Közös Agrárpolitika reformjának eredményei magyar szempontból 76.
Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár 2013. szeptember 18. – „Az új Közös
Agrárpolitika-kihívások és perspektívák” című konferencia
 
A szabályozás alapelemei:
a)  Alaptámogatás. (Basic Payment Scheme – BPS)1197 A tagállamok a
közvetlen ki zetések céljára rendelkezésükre álló keret (ld. 1. táblázat)
legfeljebb 70%-át használhatják fel az új alaptámogatási rendszer keretében.
Az érintett összegből le kell vonni a kiegészítő támogatásokra (a atal
mezőgazdasági termelők kiegészítő támogatására és egyéb választható
célokra, például a kedvezőtlen helyzetű térségek kiegészítő támogatására és
az átcsoportosítással nyújtható támogatásra) előirányzott, valamint a
termeléshez kötött (kapcsolt) támogatás keretében ki zetett összegeket. Az
 EU tizenkét érintett (2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott) tagállama
esetében az egyszerűbb, átalányösszegeken alapuló egyszerűsített területalapú
támogatási rendszer (Simpli ed Area Payment Scheme, SAPS) alkalmazási
időszakának vége 2020-ig meghosszabbodik.
b)  Külső konvergencia. A közvetlen ki zetések céljára rendelkezésére álló
tagállami kereteket az egy hektárra jutó összeg közelítése érdekében
fokozatosan kiigazítják.1198 2019-re az elfogadott rendszer szerint
valamennyi tagállam meghatározott minimális szintet ér el. Az átlagosnál
magasabb összegű támogatásban részesülő tagállamok számára rendelkezésre
álló összegeket pedig ennek megfelelően mérsékelik.
c)  Belső konvergencia. Azoknak a tagállamoknak, amelyekben még mindig
múltbeli referencia-időszakok alapján történik a támogatások felosztása,
közelíteniük kell az egységesebb hektáronkénti alaptámogatási szintek felé.
d)  A tagállamok bizonyos számú hektárra átcsoportosítással nyújtható
támogatást alkalmazhatnak. (Redisztribúció lehetősége.) A nemzeti keret
legfeljebb 30%-át újraoszthatják a mezőgazdasági termelők között az első 30
hektár után zetett támogatás formájában. (Vagy az adott tagállamban
található mezőgazdasági üzemek átlagos méretének megfelelő hektárszám
után, ha ez utóbbi meghaladja a 30 hektárt.) Ez jelentős újraelosztási hatást
jelenthet.1199
 
1. táblázat. A nemzeti felső összeghatárok közvetlen támogatások rendszerében (ezer EUR-ban)

Naptári év 2015 2016 2017 2018 2019 és az azt követő év

Belgium 536 076 528 124 520 170 512 718 505 266

Bulgária 721 251 792 449 793 226 794 759 796 292

Cseh Köztársaság 874 484 873 671 872 830 872 819 872 809

Dánia 916 580 907 108 897 625 889 004 880 384

Németország 5 144 264 5 110 446 5 076 522 5 047 458 5 018 395

Észtország 121 870 133 701 145 504 157 435 169 366

Írország 1 215 003 1 213 470 1 211 899 1 211 482 1 211 066

Görögország 2 039 122 2 015 116 1 991 083 1 969 129 1 947 177

Spanyolország 4 842 658 4 851 682 4 866 665 4 880 049 4 893 433
 Naptári év 2015 2016 2017 2018 2019 és az azt követő év

Franciaország 7 553 677 7 521 123 7 488 380 7 462 790 7 437 200

Horvátország (*) 130 550 149 200 186 500 223 800 261 100

Olaszország 3 902 039 3 850 805 3 799 540 3 751 937 3 704 337

Ciprus 50 784 50 225 49 666 49 155 48 643

Lettország 195 649 222 363 249 020 275 887 302 754

Litvánia 417 890 442 510 467 070 492 049 517 028

Luxemburg 33 603 33 545 33 486 33 459 33 431

Magyarország 1 271 593 1 270 410 1 269 187 1 269 172 1 269 158

Málta 5 127 5 015 4 904 4 797 4 689

Hollandia 780 815 768 340 755 862 744 116 732 370

Ausztria 693 065 692 421 691 754 691 746 691 738

Lengyelország 2 987 267 3 004 501 3 021 602 3 041 560 3 061 518

Portugália 565 816 573 954 582 057 590 706 599 355

Románia 1 629 889 1 813 795 1 842 446 1 872 821 1 903 195

Szlovénia 137 987 136 997 136 003 135 141 134 278

Szlovákia 380 680 383 938 387 177 390 781 394 385

Finnország 523 333 523 422 523 493 524 062 524 631

Svédország 696 890 697 295 697 678 698 723 699 768

Egyesült Királyság 3 555 915 3 563 262 3 570 477 3 581 080 3 591 683

* Horvátország esetében a nemzeti felső összeghatár a 2020. naptári évre 298 400 000 EUR, a 2021.
naptári évre 335 700 000
 
e) A nagy mezőgazdasági üzemeknek nyújtott támogatás csökkentése.
Megállapodás jött létre az egyes mezőgazdasági üzemeknek nyújtott, 150
000 EUR-t meghaladó összegű támogatások kötelező csökkentéséről
(„fokozatos csökkentés”). A gyakorlatban az egyes mezőgazdasági
üzemeknek alaptámogatás formájában nyújtott támogatás összege a 150
000 EUR-t meghaladó összegek esetében legalább 5%-kal csökkenni
fog.1200 A foglalkoztatás gyelembevétele érdekében a számítás elvégzése
 előtt le lehet vonni a bérköltségeket. Nem kell ilyen csökkentést alkalmazni
azon tagállamok esetében, amelyek az „átcsoportosítással nyújtható
támogatást” alkalmazzák, azaz a nemzeti keretük legalább 5%-át
visszatartják abból a célból, hogy újraallokálják valamennyi mezőgazdasági
üzem bizonyos számú hektárja után. A tagállamok az egyes mezőgazdasági
termelőknek juttatható összeget – a bérköltségeket is gyelembe véve – 300
000 EUR-ban maximalizálhatják.
f) Fiatal mezőgazdasági termelők támogatása. A generációs megújulás
ösztönzése érdekében a mezőgazdasági tevékenységet megkezdő atal (40
évesnél nem idősebb) mezőgazdasági termelők számára nyújtott
alaptámogatáshoz a tevékenység megkezdéséhez kapcsolódó, legfeljebb 5
évig igénybe vehető kiegészítő támogatás járul. E támogatás – amelynek
nanszírozására a nemzeti keret legfeljebb 2%-a fordítható – minden
tagállam számára kötelező. Ez az intézkedés kiegészíti a vidékfejlesztési
programok keretében a atal mezőgazdasági termelők segítését célzó egyéb
intézkedéseket.
g)  Mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszer. A tagállamok által
opcionálisan alkalmazott rendszer keretében a támogatást igénylő bármely
mezőgazdasági termelő dönthet úgy, hogy csatlakozhat a mezőgazdasági
kistermelői rendszerhez, és igénybe veszi a tagállam által az üzemmérettől
függetlenül általában 500 EUR és 1 250 EUR közötti összegben
meghatározott éves támogatást. A tagállamok különböző módszerek közül
választhatnak, hogy hogyan számítják ki az éves ki zetés összegét. (A
mezőgazdasági termelő egyszerűen a számára egyébként járó összeget kapja
meg.) Ez rendkívüli mértékű egyszerűsítést jelenthet az érintett
mezőgazdasági termelők és a nemzeti hatóságok számára. A rendszerhez
csatlakozók mentesülnek a kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatos
ellenőrzések és szankciók, továbbá a „kizöldítés” követelménye alól. (A
hatásvizsgálatok szerint a KAP-támogatást igénylő mezőgazdasági termelők
körülbelül egyharmada legfeljebb 3 ha területen gazdálkodik. E területek
mindössze 3%-át teszik ki az EU-27 összes mezőgazdasági területének.) A
mezőgazdasági kistermelői rendszer teljes költsége nem haladhatja meg a
nemzeti keret 10%-át.1201
h) Termeléshez kötött („összekapcsolt”) támogatás lehetősége. Azokban az
ágazatokban vagy régiókban, ahol bizonyos – gazdasági és/vagy társadalmi
 és/vagy környezeti okokból fontos – gazdálkodási típusok, illetve ágazatok
nehézségekkel küzdenek, a jelenlegi termelési szintek fenntartása érdekében
a tagállamok korlátozott összegben úgynevezett termeléshez kötött, azaz
valamely konkrét termékhez kapcsolódó támogatást nyújthatnak. Az erre
fordított összeg a nemzeti keret legfeljebb 8%-át teheti ki.1202
i) Hátrányos természeti adottságokkal rendelkező területek, kedvezőtlen helyzetű
térségek. A tagállamok (vagy régiók) a nemzeti keret legfeljebb 5%-ának
erejéig kiegészítő támogatást nyújthatnak (a vidékfejlesztési támogatásokra
vonatkozó szabályok szerint) hátrányos természeti adottságokkal rendelkező
területek javára. Ez opcionálisan alkalmazható, és nem érinti a hátrányos
természeti adottságokkal rendelkező területek, kedvezőtlen helyzetű
térségek számára nyújtható vidékfejlesztési támogatásokat.
j) „Kizöldítés” (greening). Meghatározott az éghajlat és a környezet
szempontjából kedvező mezőgazdasági gyakorlatot folytató üzemek az
alaptámogatási rendszer keretében nyújtott ki zetéseken felül további
támogatásra lesznek jogosultak az alaptámogatás igénylése céljából
bejelentett hektárok után. A tagállamok nemzeti keretük 30%-át
kötelezően ennek nanszírozására fordítják. A kizöldítési követelmények be
nem tartása csökkentéseket és szankciókat von maga után. Azok összege
bizonyos esetekben meghaladhatja a kizöldítési támogatás összegét.1203
Kizöldítési támogatás kizárólag olyan területek számára nyújtható, amelyek
után alaptámogatás vagy egységes területalapú támogatás igényelhető, illetve
a kizöldítési kötelezettségek teljesülnek.1204
A szabályozás a következő három alapvető gyakorlatról rendelkezik:
– az állandó legelők fenntartása;
–  a növénytermesztés diverzi kálása (a mezőgazdasági termelőnek legalább 2
terményt kell termesztenie, ha az általa művelt terület meghaladja a 10
hektárt, és legalább 3 terményt, ha a terület meghaladja a 30 hektárt; a fő
termény a megművelt terület legfeljebb 75%-át, a két fő termény pedig a
megművelt terület legfeljebb 95%-át foglalhatja el);
– „ökológiai jelentőségű terület” biztosítása a mezőgazdasági üzemhez tartozó
szántóföldek legalább 5%-án a 15 hektárnál nagyobb szántóföldterülettel
rendelkező mezőgazdasági üzemek többségének esetében.1205
k) A kizöldítési gyakorlatokkal egyenértékű tevékenységek. A „kizöldítési
egyenértékűségi” rendszer keretében a már bevezetett, környezeti
 szempontból előnyös gyakorlatok alkalmazása fenti alapkövetelmények
teljesítésének minősül. Például az agrár-környezetvédelmi rendszerek
egyenértékűnek minősülő gyakorlatokat is magukban foglalhatnak. 1206
l) A pénzeszközök pillérek közötti átcsoportosítása. A tagállamoknak lehetőségük
lesz arra, hogy a közvetlen ki zetésekhez (1. pillér) tartozó nemzeti keret
legfeljebb 15%-át átcsoportosítsák a nemzeti vidékfejlesztési keretbe.
Ezekre az összegekre nem vonatkozik a társ nanszírozási követelmény. A
tagállamoknak lehetőségük lesz a nemzeti vidékfejlesztési keret legfeljebb
15%-ának a közvetlen ki zetések keretébe történő átcsoportosítására is; ez
az arány ugyanakkor akár a 25%-ot is elérheti azoknak a tagállamoknak az
esetében, amelyek a közvetlen ki zetések uniós területi átlagának 90%-ánál
alacsonyabb támogatásban részesülnek.
m) „Aktív mezőgazdasági termelők”. A reform szigorítja az aktív mezőgazdasági
termelőkre vonatkozó szabályt. Eddig korlátozott számban olyan
vállalkozások is igényelhettek közvetlen ki zetéseket, amelyek fő üzleti
tevékenysége nem mezőgazdasági jellegű volt. A tagállamok számára
kötelező lesz új negatív lista alkalmazása.1207
8. A második pillér: az integrált vidékfejlesztés

8.1. Vidékfejlesztés, vidékfejlesztési intézkedések

A vidékfejlesztés az agrárgazdaság krónikus strukturális problémáira
(kisméretű, alacsony jövedelmű gazdaságok; az alternatív foglalkoztatási
lehetőségek hiánya; a vidékről történő állandó elvándorlás stb.) adott válasz,
azok távlatos megoldására törekedve. A vidékfejlesztés célja a vidéki térségek
gazdasági, környezeti és társadalmi funkciói ellátásának előmozdítása.
A mezőgazdaság történelmileg meghatározó gazdasági tevékenység a vidéki
területeken, hatása alapvetően rányomja bélyegét a vidéki létformára. A
vidékfejlesztési politika elsődleges célja a vidéki közösségek társadalmi-
gazdasági életképességének fenntartása.
Minthogy az EU területének mintegy 80%-a vidéki terület, egyértelmű,
hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési politika meghatározó szerepet játszik a
gazdasági és társadalmi kohézióban.
A vidéki területeken felmerült problémák új intézkedések bevezetését
kényszerítették ki. A vidékfejlesztési célok fokozatosan jelentek meg a közös
agrárpolitikában. Az integrált vidékfejlesztés igényét 1996-ban a Corki
Deklaráció fogalmazta meg.
A vidékfejlesztés intézményes elismerésére valójában az Agenda 2000
keretében került sor. 2000-től a vidékfejlesztés a KAP második pillére. A
vidékfejlesztés kiemelése gyakorlatilag annak elismerését jelentette, hogy a
KAP (pontosabban a piacpolitika) önmagában nem képes kezelni a vidéki
területeken felmerülő problémákat.
A különböző vidékfejlesztési intézkedéseket egységes jogszabályi keretbe
foglalták.1208 A LEADER közösségi kezdeményezés 3. generációja szintén
2000-ben indult az alulról jövő, helyi vidékfejlesztési programok támogatása
céljából.
2003-ban a KAP reformlépcsője a vidékfejlesztés további megerősítését hirdette
meg. A vidékfejlesztési intézkedések közé beillesztették az EU-előírásoknak
történő megfelelést (meeting standards) és az élelmiszer-minőségi
rendszerekben történő részvételt támogató intézkedéseket, valamint az
állatjóléti intézkedéseket.
2003 novemberében Salzburgban vidékfejlesztési konferenciára került sor a
Bizottság és a tagállamok részvételével. E fórum a vidékfejlesztési politika három
fő célját a következőképpen határozta meg:
– az agrárgazdaság versenyképességének növelése;
– környezetgazdálkodás és tájvédelem;
–  az életminőség javítása a vidéki térségekben és a gazdasági tevékenységek
diverzi kációjának (változatossá tételének) előmozdítása.
Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája e három terület támogatását és
előmozdítását célozza. A három cél három irányítási rendszer – gazdaságpolitika,
környezeti politika és szociális politika – egységét követeli meg. A salzburgi
konferencia azt is javasolta, hogy a LEADER közösségi kezdeményezést
integrálják a vidékfejlesztési programok fő áramába, és a vidékfejlesztést
helyezzék egységes programozási és nanszírozási keretek közé.
A vidékfejlesztés tehát szektorális politikából (agrárpolitika) erős területi
dimenzióval rendelkező politikává vált. Az általa lefedett terület immár
magában foglalja az agrárgazdaságot, az erdészetet és a nem művelt természeti
területeket is. (Mindazt tehát, ami nem a városokhoz tartozik.)

8.2. Vidékpolitika a 2014–2020. évi időszakban

A vidékpolitika 2014–2020. évi időszakra vonatkozó céljait az Európai
Bizottság 2011 végén mutatta be. Ezek a célok a korábban megfogalmazott
gazdasági, környezeti és éghajlatváltozással szembeni, valamint területi
kihívásokra történt válaszok mentén kerültek meghatározásra, továbbá az EU
2020 stratégiájához is illeszkednek. Minthogy a közös stratégiai kerethez
tartozó alapok összehangoltan fognak működni 11 tematikus cél mentén, az
EMVA-n kívüli alapok beavatkozásainak is nagyobb lehet a hozzájárulása a
vidékfejlesztési célkitűzések megvalósulásához. A vidékfejlesztési politika a fenti
kihívásokra tekintettel az alábbi három fő célt határozza meg:1209
a)  A versenyképes mezőgazdaság elérése, a mezőgazdasági ágazat
versenyképességének fokozása és az élelmiszer-ellátási lánc értéktermeléséből
 történő részesedésének növelése.
b)  A természeti erőforrásokkal történő fenntartható gazdálkodás és az
éghajlatváltozáshoz kapcsolódó fellépés, környezetbarát növekedés előmozdítása
az innováció révén. E cél technológiák bevezetését, új termékek
kifejlesztését, az előállítási eljárások módosítását és új keresleti minták
támogatását teszi lehetővé. Ezen felül az éghajlatváltozás mérséklését és az
alkalmazkodást célzó intézkedéseket is folytatni szükséges.
c)  A vidéki térségek kiegyensúlyozott területfejlesztése, a vidéki foglalkoztatás
támogatása és a vidéki területek társadalmi fenntartása. Továbbra is
célkitűzés a vidéki gazdaság helyzetének javítása és a diverzi káció
előmozdítása, valamint a gazdálkodási rendszerekben a szerkezeti diverzitás
lehetővé tétele, a kis gazdaságok működési feltételeinek javítása, valamint a
helyi piacok fejlesztése.
A konkrétan meghatározott célokon belül a vidékfejlesztési
rendeletben1210 átfogó, horizontális célkitűzések is megfogalmazásra kerültek: a
környezetvédelem, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az innováció
támogatása. A környezetvédelmi intézkedéseket a jövőben még jobban hozzá
szükséges igazítani a vidéki területek konkrét igényeihez.
A tagállamok, illetve a régiók továbbra is maguk tervezik saját többéves
programjaikat az uniós szinten rendelkezésre álló intézkedésválaszték alapján,
saját vidéki térségeik igényeinek megfelelően. E programok társ nanszírozása a
nemzeti keretből történik, vagyis az összegek és arányok megállapítására a
többéves pénzügyi kereten belül kerül sor. A 2. pillérre vonatkozó új szabályok
a korábbinál rugalmasabb megközelítést tesznek lehetővé. Az intézkedések
többé nem uniós szinten kijelölt, kiadási minimumkövetelményeket
tartalmazó „tengelyek” mentén kerülnek meghatározásra. Ehelyett a
tagállamok, illetve a régiók hoznak – alapos elemzés alapján – döntést arról,
hogy milyen intézkedéseket alkalmaznak (és hogyan) a hat átfogó „prioritás” és
az azokhoz tartozó „fókuszterületek” (alprioritások) alapján kitűzött célok elérése
érdekében. A hat prioritás a következőkre vonatkozik:
1. a tudásátadás és az innováció előmozdítása;
2.  a versenyképesség fokozása a mezőgazdasági termelés valamennyi típusa
esetében és a fenntartható erdőgazdálkodás előmozdítása;
3.  a feldolgozást és az értékesítést is magában foglaló élelmiszerlánc
szervezésének és a kockázatkezelésnek a támogatása;
4. az ökoszisztémák állapotának helyreállítása, megőrzése és javítása;
5.  az erőforrás-hatékonyság, valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású
gazdaság irányába történő elmozdulás támogatása;
6.  továbbá a társadalmi befogadás, a szegénység visszaszorítása és a gazdasági
fejlődés támogatása a vidéki térségekben. A tagállamok a vidékfejlesztésre
szánt, uniós költségvetésből származó pénzeszközeik legalább 30%-át
bizonyos, a földdel történő gazdálkodással és az éghajlatváltozás elleni
küzdelemmel kapcsolatos intézkedésekre fordítják, és legalább 5%-ot a
LEADER céljaira különítik el.1211
A vidékfejlesztési politika uniós szintű közös stratégiai keret és a nemzeti
szintű partnerségi megállapodások révén más politikákkal is jobban össze lesz
hangolva. Azok az érintett tagállamban az európai strukturális és beruházási
alapokból (EMVA, ERFA, Kohéziós Alap, ESZA és ETHA) nyújtott
valamennyi támogatásra kiterjednek.
A vidékfejlesztési programnak e prioritásokra, fókuszterületekre szükséges
épülnie. EU és programszinten is számszerűsített célokat, illetve azok
teljesítéséhez kapcsolt ösztönzőket kell meghatározni. (Teljesítéshez kötött,
vagy eredményességi tartalék.)1212
8.3. A vidékfejlesztési stratégia és program
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) létrehozásával a
vidékfejlesztési intézkedések egységes nanszírozása vált lehetségessé.1213 Az
EMVA-ból nyújtott vidékfejlesztési támogatások egységes programozás,
pénzügyi menedzsment és ellenőrzési rendszer alapján1214 jutnak a
kedvezményezettekhez. A 2015-ig terjedő időszakban a vidékfejlesztés céljai
alapján négy tengelyt jelöltek ki, és meghatározták az egyes tengelyekre a
vidékfejlesztési tervekben (nemzeti vagy régiós szinten) elkülönítendő
legkisebb részarányt.
A vidékfejlesztési támogatásokat minden esetben a vidékfejlesztési program
alapján allokálják. A program mindig több évre vonatkozik. A választható
intézkedéseket az alaprendelet pontosan meghatározza.

8.3.1. Közös Stratégiai Keret, Partnerségi Megállapodás, Nemzeti

Vidékstratégia

Az EU2020 által kitűzött célok eléréséhez eszközként a közös stratégiai

kerethez (KSK, angol kezdőbetűkkel: CSF) tartozó alapok1215 szolgálnak.
[Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Szociális Alap
(ESZA), a Kohéziós Alap (KA), az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
Alap (EMVA) és az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA).] Azok saját
politikai céljaik és szakmai célkitűzéseik szerint járulnak hozzá az uniós célok
megvalósításához.
A KSK alapok támogatásai tizenegy tematikus célkitűzésre összpontosulnak:
– a kutatás, technológiai fejlesztés és innováció erősítése;
–  az információs és kommunikációs technológiákhoz való hozzáférés, a
technológiák használatának és minőségének javítása;
–  a kis- és középvállalkozások, a mezőgazdasági (az EMVA esetében), a
halászati és akvakultúra-ágazat (az ETHA esetében) versenyképességének
javítása;
–  az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulás
támogatása minden ágazatban;
–  az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás, a kockázatmegelőzés és -
kezelés előmozdítása;
–  környezetvédelem és az erőforrás-felhasználás hatékonyságának
előmozdítása;
– a fenntartható közlekedés előmozdítása, a kapacitáshiányok megszüntetése a
főbb hálózati infrastruktúrákban;
– a foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése;
– a társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység elleni küzdelem;
–  az oktatásba, a készségekbe és az egész életen át tartó tanulásba történő
beruházás;
– az intézményi kapacitás javítása és hatékony közigazgatás.
A KSK rendelet szerint valamennyi tagállamnak valamennyi fejlesztési
alapra kiterjedő Partnerségi Megállapodást (továbbiakban PM) kell kötnie az
EU-val a 2014–2020 közötti időszakra. A PM a tagállam által a partnerek
bevonásával, a többszintű irányítási megközelítéssel összhangban készített
dokumentum, amely a tagállam a KSK-alapokra vonatkozó eredményes és
hatékony felhasználására vonatkozó stratégiáját, prioritásait és intézkedéseit
határozza meg az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre vonatkozó
uniós stratégia megvalósítása érdekében. E dokumentumot a Bizottság annak
értékelése és a tagállammal folytatott párbeszéd után hagyja jóvá.
A KSK alapok része az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA).
Az EMVA-ból nanszírozott vidékfejlesztési program (VP) esetében
valamennyi nemzeti és számos KSK célkitűzés releváns. (A nemzeti célszámok
az EU2020 alapján kerültek meghatározása.) Ezek megjelennek a KSK
rendeletben is. Azaz lehetséges átfedés a célkitűzések között, így azokat
érvényesíteni szükséges a PM-ben és a VP-ben is.
A PM-ben valamennyi érintett alap szerepel. Ezért is lényeges az EMVA,
illetve az agrárgazdasági és vidékfejlesztési tartalom integrált megjelenítése.
Az Európai Bizottság a Partnerségi Megállapodás és programok
előkészítésére vonatkozó párbeszéd kereteinek megteremtésére pozíciós
dokumentumot tett közzé Magyarországot tekintve is. A pozíciós papír
azonosítja a fő kihívásokat, támogatási prioritásokat állít fel és intézkedésekre
tesz javaslatot.
A támogatási prioritások, a fő vidékfejlesztési jelentőségű vonatkozásokkal:
1.  Az üzleti innováció és versenyképesség támogatása és a K+F
hatékonyságának növelése:
– innováció, informatika és kommunikáció (IKT), képzés,
– új típusú pénzügyi eszközök,
– kutatási stratégia, kutatási és innovációs klaszterek,
–  mezőgazdasági és vidéki KKV-k, atal gazdák, termelői csoportok, helyi
értékesítés.
2. Fenntartható és összekapcsolt infrastruktúra és hatékony használata:
– vidéki területek közlekedési kapcsolatai.
3.  A foglalkoztatási szint gazdasági növekedés általi növelése, oktatási és
társadalmi befogadási politika, gyelemmel a területi különbségekre:
–  üzletfejlesztés és közösségi alapú helyi fejlesztések (CLLD), szociális
gazdaság,
– gazdák képzése.
4.  A források környezetbarát és hatékony használata; alkalmazkodás az
éghajlatváltozáshoz:
– vízkészletek védelme,
–  energiahatékonyság, üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának
csökkentése, megújuló energia,
– erdőgazdálkodási tervek, talaj-ellenálló képesség (reziliencia előmozdítása),
erdőtelepítés,
– éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás, biodiverzitás,
– biogazdálkodás, széndioxid kivonás,
– kulturális örökség, táj.
Az EU által meghatározott célok illeszkednek a hazai stratégiai
elképzelésekhez, melyet az agrárgazdaság és vidékfejlesztés területén a Nemzeti
Vidékstratégia (NVS) tartalmaz. Annak átfogó célkitűzése a hazai vidéki
térségek népességeltartó és népességmegtartó képességének javítása.

8.3.2. A vidékfejlesztés egyes sajátosságai a 2015–2020. évi időszakban

Társ nanszírozási arányok. Az uniós társ nanszírozás maximális mértéke a

ki zetések többsége esetében a következő: legfeljebb 85% a kevésbé fejlett
régiókban, a legkülsőbb régiókban és a kisebb égei-tengeri szigeteken, 75%
egyes átmeneti régiókban, 63% más átmeneti régiókban és 53% az egyéb
régiókban.1216
Az új időszakban a tagállamoknak, illetve a régióknak arra is lehetőségük
nyílik, hogy tematikus alprogramok kidolgozása révén kiemelt gyelmet
fordítsanak például a atal mezőgazdasági termelőkkel, a mezőgazdasági
kisüzemekkel, a hegyvidéki területekkel, a vidéki térségekben élő nők
helyzetével, az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésével és az azokhoz való
alkalmazkodással, a biológiai sokféleséggel, valamint a rövid ellátási láncok
kialakításával kapcsolatos kérdéskörökre.
Az intézkedések egyebek között a következőkre terjednek ki:
a)  Innováció. A mezőgazdasági termelékenységgel és fenntarthatósággal
kapcsolatban tervezett európai innovációs partnerséget (a továbbiakban:
EIP) különféle vidékfejlesztési intézkedések: a tudásátadási, az
együttműködési és a tárgyi eszközökbe történő beruházásokra irányuló
tevékenységek szolgálják. Az EIP az erőforrás-hatékony, termelékeny, az
üvegházhatású gázok tekintetében alacsony kibocsátású, éghajlatbarát,
illetve az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes mezőgazdaság és
erdőgazdálkodás előmozdítását célozza. Ezt többek között a mezőgazdaság
és a kutatás közötti szorosabb együttműködés és a mezőgazdasági
termelőknek történő technológiaátadás felgyorsítása révén szükséges elérni;
b)  Tudás – „tudásalapú mezőgazdaság”. Megerősítésre kerültek a gazdálkodási
tanácsadási szolgáltatásokkal kapcsolatos intézkedések (amelyek az
éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez és az azokhoz történő
alkalmazkodáshoz, a környezetvédelemmel kapcsolatos kihívások
kezeléséhez, a gazdasági fejlődés előmozdításához és a képzéshez is
kapcsolódnak);
c)  Mezőgazdasági üzemek szerkezetátalakítása, beruházások, korszerűsítés. E
támogatások továbbra is rendelkezésre állnak – az EIP-hez vagy a közös
projektekhez történő kapcsolódás egyes meghatározott eseteiben magasabb
támogatási arány mellett;
d)  Fiatal mezőgazdasági termelők. Az intézkedések a vállalkozás beindításához
nyújtott támogatásokat (legfeljebb 70 000 EUR), tárgyi eszközökbe
irányuló általános beruházást, képzést és tanácsadási szolgáltatásokat
tartalmazhatnak;
e)  Mezőgazdasági kistermelők. A vállalkozás beindításához nyújtott támogatás
kisüzemenként legfeljebb 15 000 EUR értékben;
f)  Kockázatkezelés. Biztosítás és kölcsönös kockázatkezelési alapok – termény-,
időjárás- és állatbetegség-biztosítás1217 – jövedelemstabilizálási lehetőséggel
kiegészítve.
g)  Termelői csoportok/szervezetek. Csoportosulások, illetve szervezetek
létrehozásának a támogatása üzleti terv alapján, amelyet csak kkv-nak
minősülő vállalkozások vehetnek igénybe;
h) Hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező
egyéb területek. A hátrányos természeti adottságokkal rendelkező területek
új meghatározása – legkésőbb 2018-től kezdődő hatállyal – 8 bio zikai
kritérium alapján történik; a tagállamoknak továbbra is lehetőségük lesz
arra, hogy a környezet megóvása vagy állapotának javítása érdekében
mezőgazdasági művelés alá vont területeik legfeljebb 10%-át sajátos
hátrányokkal rendelkezőnek minősítsék;
i) LEADER. Nagyobb hangsúlyt kapnak a tudatosság növelése és a stratégiák
előkészítő támogatásának egyéb formái; a más alapokkal történő helyi
együttműködést biztosító rugalmasság fokozása, pl. vidéki és városi térségek
közötti együttműködés esetében. Aláhúzást igényel: a LEADER-t a
következőkben a közösség által irányított helyi fejlesztés közös
megközelítéseként alkalmazzák. E fejlesztések nanszírozása a következő
európai strukturális és beruházási alapokból történik: az ERFA, az ESZA, az
ETHA és az EMVA.
9. A szabályozás jövője. Radikális reform versus
renacionalizáció?
A radikális reform – melynek az alábbiakban egy lehetséges modelljét
körvonalazzuk – kulcsfontosságú tényezője a következetes és teljes
szétválasztás. (Halmai, 2004.)1218 A teljes szétválasztás szerkezeti szempontból
elválasztja a közvetlen támogatásokat a termeléstől. Ebben a rendszerben nem
lehetséges részleges összekapcsolás sem. Ugyanakkor mennyiségi korlátozások
sem lehetségesek. A rendszer alapvető szabályai az egész EU-ban azonosak. A
kötelező feltételesség köre a reális lehetőségekkel párhuzamosan bővülhet. A
teljes mértékben szétválasztott közvetlen támogatások a multifunkcionális
szolgáltatások, a közjavak előállításához kapcsolódnának, és azok
többletráfordításait fedeznék. (Ld. Elekes–Halmai, 2009)
Egyidejűleg a piaci reformok elmélyítése is megvalósulhat:
–  az intézményi árak a tartósan előrejelezhető világpiaci árak szintjére
csökkenhetnek;
– az intervenció kizárólag biztonsági háló szerepet kap;
– a külső védelem csökken, de továbbra is érvényesül közösségi preferencia;
–  az új tagországokban széles körű agrárpiac-fejlesztési programok
valósulhatnak meg (a nemzeti forrásokon kívül a KAP támogatásaival is),
amelyek a piaci transzparencia és a mezőgazdasági alkuerő növelését
célozzák.
E feltételek között a piaci koordináció szerepe válhat meghatározóvá. Az
erősödő feltételesség és a támogatások degressziója gyengítené a
földtulajdonosok pozícióját. Javulna a támogatási transzfer. A földárak és
bérleti díjak csökkennének. A mezőgazdasági termelők jövedelme emelkedne.
Egyidejűleg folytatódna az európai agrárrendszer szerkezeti átalakulása.
A közös agrárpolitika radikális reformja valójában az eddigi kétpilléres
szerkezet meghaladását igényli. Az új első pillér a környezet és egyéb közjavak
előállítását díjazhatná, a szigorúbb előírások teljesítését megnövelt
ki zetésekkel. Az új második pillér pedig a vidéki gazdaság modernizációját a
vidéki közösségek társadalmi-gazdasági életképességének elérését szolgálhatná.
[Ilyen javaslatról ld. Elekes et al. (2009), Elekes–Halmai (2009), (2010)] E
rendszerben e közös politika tartalma alapvetően megváltozhat: annak
lényegét a közös vidékpolitika elnevezés tükrözhetné (ld. Halmai et al 2010).
A renacionalizáció lehetősége a KAP hátterében mindvégig jelen volt. Annak
részleges formája is elképzelhető. Felmerülhet – a korábbi elképzeléseken
túlmenően a 2003. utáni nemzeti implementációkra is tekintettel – a
közvetlen támogatások részben renacionalizált („visszanemzetiesített”)
rendszerének lehetősége: a tagországok kormányai – az EU versenypolitika,
illetve az egyes kidolgozandó KAP-előírások keretei között – csaknem teljes
önállóságot kaphatnának a közvetlen támogatások allokációjában. E lehetőség
révén az adott nemzeti agrárszerkezethez jobban illeszkedő rendszer lenne
kidolgozható. (A közvetlen támogatások 2015-től belépő rendszere több
tekintetben e sajátosságokat tükrözi.) Ugyanakkor a KAP szupranacionális
jellegének gyengülése egyre inkább megkérdőjelezheti annak közös
nanszírozását. (Különösképpen a pénzügyi szolidaritást, azaz az első pillér
teljes egészében közös nanszírozását.) Felmerülhet a teljes, a nanszírozásra is
kiterjedő1219 renacionalizácó igénye is.
A radikális reform – eltérően a renacionalizációtól – az eddigi reformok
folytatása, elmélyítése lehetne. E megreformált közös politika a XXI. században
is az európai integráció alapvető eleme maradhatna.
Ám más irányú változás sem lehetetlen: a világgazdaság átfogó
liberalizálásával párhuzamosan – mint arra már utaltunk – akár a KAP teljes
leépítése sem lehetetlen. Mindazonáltal ez utóbbi változat nem tűnik túlzottan
valószínűnek. Az európai integrációs folyamat mélyülésével egyidejűleg
alapvető, a belső piac tekintetében is megkerülhetetlen közös politika aligha
lenne teljesen kiiktatható. Ráadásul az európai társadalmak valószínűleg nem
kívánnak lemondani az „európai” stílusról, az európai (multifunkcionális)
mezőgazdaság pótlólagos rurális szolgáltatásairól.
 
 
 
 
 
 
 
15. fejezet

Közlekedési politika

1. A közös közlekedési politika jelentősége, a közlekedési szektor

tulajdonságai
2. A közös közlekedési politika céljai
3. A közlekedési politika történeti áttekintése
4. Elsődleges jogalapok
5. A közös közlekedési politika szabályozása
6. A szabályozás áttekintése
7. A közlekedési politika jövőjéről
8. Ismétlő kérdések
9. Website-ok
 
 
 
 
 
 
 

1. A közös közlekedési politika jelentősége, a

közlekedési szektor tulajdonságai
A közlekedési-szállítási piac a belső piac sajátos szegmense, amelynek
szabályozása a közlekedési és szállítási szolgáltatások különös
történelmi/nemzetállami szempontjai és a közlekedés különböző ágazatainak
jellegzetességei miatt viszonylag hosszú fejlődési utat járt be. A közlekedési
szektor jelentőségét számos közgazdasági sajátosság határozza meg, amelyre a
közlekedési politika szabályozásakor gyelemmel kell lenni. Ezek a „közlekedést
befolyásoló speciális körülmények”:
i) a közlekedési politika minden tagállamban a nemzeti gazdaságpolitika
egyik eszköze;
ii) a közlekedési szolgáltatások nélkülözhetetlen kiegészítő tevékenységei más
iparágaknak;
iii) a különböző szállítási és közlekedési módok – közút, vasút, belvízi hajózás,
tengerhajózás és légi közlekedés – egymással is versenyben állnak;
iv) a közlekedési, szállítási szolgáltatókra gyakran közszolgáltatói szerep is
hárul;
v) a közlekedés lényegénél fogva nem korlátozható a nemzeti határokkal. A
terminológiai hagyományokat követve az uniós közlekedési, szállítási,
fuvarozási tevékenységek szabályozását a közlekedési politika cím alatt
foglaljuk össze.1220
2. A közös közlekedési politika céljai
A közös közlekedési politika célja a közlekedési, szállítási, fuvarozási
szolgáltatások egységes belső piacának megteremtése. A közlekedési politika
szabályozása összetett rendszert képez, amelynek elsődleges célja a közlekedési
piacon nyújtott szolgáltatások szabályozása, különös tekintettel azok speciális
körülményeire. A közlekedési politika szabályozásának célrendszere magában
foglalja a különböző közlekedési ágazatok szabályozását, az állami és
közszolgáltatási feladatok kereteit, a közlekedési szolgáltatatást nyújtók
kötelezettségeit, a szolgáltatásokat igénybe vevők jogait, továbbá a közlekedési
szolgáltatások társadalmi, pénzügyi, műszaki, környezetvédelmi és
infrastrukturális feltételeit.

3. A közlekedési politika történeti áttekintése

A közös piacot 1957-ben létrehozó Római Szerződés (EKSZ) 3. cikk e) pontja
egyértelműen kinyilvánítja, hogy az Európai Közösség egyik célkitűzése: „[…]
közös politika elfogadása a közlekedés területén.”
Bár a közös piac alapítói számára világos volt, hogy az integráció nem érhető
el közös közlekedési politika (KKP) elfogadása nélkül, az is egyértelmű volt,
hogy a tagállamoknak olyan érdekeltségeik voltak a közlekedési szolgáltatások
szabályozásával kapcsolatban, amelyek miatt a szerződésnek a szolgáltatások
szabadságát érintő rendelkezései közül ki kellett hagyni a közlekedési
szolgáltatásokat. Emiatt csakúgy, ahogy a mezőgazdaság és a külkereskedelem
terén, a közlekedési szolgáltatásokat egy közösen elfogadott politikának kell
szabályoznia, nem pedig a Római Szerződés általános rendelkezéseinek. A
Szerződés IV. címének 70–80. cikkei (az EUMSZ 90–100. cikkei) szolgálnak
a közös közlekedési politika megalkotásának jogi alapjául. Ennek ellenére a
nyolcvanas évek közepéig, a Szerződés rendelkezéseit gyelmen kívül hagyva, a
közlekedési politika meghatározása túlnyomóan a tagállamok kompetenciáján
belül maradt, a közös közlekedési politika kialakításának nehézsége
következtében.
1983-ban az Európai Parlament eljárást kezdeményezett az Európai Bíróság
előtt, kérve annak kimondását, hogy a Tanács elmulasztotta a
közlekedéspolitika terén kötelezettségei teljesítését, amikor nem alakított ki
közös közlekedési politikát a meghatározott határidőn belül [75. cikk (2)
bekezdés], amelyre az EKSZ 3., 61., 74., 75. cikkei kötelezték. Mindemellett
az Európai Parlament azt is állította, hogy a Tanács megsértette az EKSZ-t
azzal, hogy nem határozott a Bizottság közlekedéssel kapcsolatos
előterjesztéseiről.
Az eset lényegére való tekintettel az Európai Bíróság az Európai Parlament v.
EK Tanács esetben1221 úgy határozott, hogy „[…]a közös politika hiánya,
amelynek az életbe léptetését az EKSZ megkívánja, önmagában nem
feltétlenül eredményez olyan mulasztásos kötelezettségszegést, amelyet a 175.
cikk szerinti eljárás megkíván.”1222 Ennek alapja az volt, hogy a 75. cikk (2)
bekezdésében megszabott határidő ellenére a Tanács rendelkezett egy bizonyos
döntési szabadsággal. Mindamellett a Bíróság egyetértett azzal, hogy a 75. cikk
(1) bekezdésének a) és b) pontjaiban meghatározott előírások egyértelműek
egy olyan jogalkotás megteremtésére, amelynek alapján egy adott tagállamban
nem honos (belföldi állandó lakhellyel nem rendelkező) szállítók is közlekedési
szolgáltatásokat nyújthatnának az adott tagállam területén. A Bíróság így
kinyilváníthatta, hogy: „[…] a szerződést megszegve a Tanács elmulasztotta
biztosítani a szolgáltatások szabadságát a nemzetközi közlekedés területén, és
kidolgozni azon feltételeket, amelyek alapján nem honos szállítók közlekedési
szolgáltatásokat nyújthatnának egy tagállamban.”1223 Ugyanakkor a Bíróság
megerősítette, hogy egyedül a Tanács feladata meghatározni, milyen
intézkedéseket léptet életbe a liberalizáció érdekében, továbbá hogy megítélje a
prioritásokat. Ez az ítélet tehát felhívta a Tanács gyelmét arra, hogy folytatnia
kell a közös közlekedési politika kimunkálását.
Az első megoldandó kérdés az volt, hogy vajon az EKSZ 70–80. cikkei
mindent felülbíráló szabályokat jelentenek-e a közlekedési szektorban. Ezek a
rendelkezések kizárják-e a Római Szerződés más szabályainak alkalmazását a
közlekedésre, mint például a személyek szabad mozgására vonatkozókat. Egy
alternatív érvelés volt az, hogy a szerződés általános szabályait éppúgy kell
alkalmazni a közlekedésre is, mint a gazdaság más szektoraira, a 70–80. cikkek
csak módosítják ezeket az általános szabályokat. Ez az ellentmondás
felerősítette a mélyben húzódó gazdasági és politikai ellentmondásokat, és
létrehozta „a közlekedés különös körülményei” kifejezést, amely a 71. cikkben
található. E kérdést a Bizottság v. Franciaország eset1224 válaszolta meg,
amelynek lényege a személyek szabad mozgásának biztosítása volt. Az eset más
ország polgárainak francia hajón való munkavállalási lehetőségéről szólt. A
francia jogszabály szerint a francia hajók legénysége bizonyos hányadának
francia nemzetiségűnek kellett lennie. Amikor e rendelkezéseket a Bizottság az
Európai Bíróság előtt megtámadta, a Bíróság – egyetértve a Bizottsággal – úgy
határozott, hogy a Római Szerződés általános szabályai a közlekedés területén is
alkalmazandók, kivéve azokat a területeket, amelyek esetében a szerződés
kifejezetten ellenkezőleg rendelkezik. Így például a szerződésnek a
szolgáltatások szabadságára vonatkozó szabályai (49. cikk et seq.) nem
alkalmazhatók a közlekedés területén. Az 51. cikk kifejezetten úgy
rendelkezik, hogy a közlekedési szolgáltatásokat az EKSZ erre vonatkozó
közlekedési előírásai irányítják.
A fent hivatkozott bírósági döntéseket megelőzően a Bizottság már két
évtizede tett kísérletet arra, hogy a közös közlekedéspolitika létrehozásának
szükségességére felhívja a gyelmet. A Bizottság első közlekedéspolitikával
kapcsolatos állásfoglalása, a „Schaus memorandum” 1961-ben jelent meg. 1962-
ben pedig egy cselekvési tervet fogadtak el, amely egy általános programból és
egy, a KKP kidolgozásának koordinációját rögzítő határidőkből állt. A „Schaus
memorandumban” leírt közösségi cselekvés célja olyan általános célkitűzések
elérése volt, amelyek megteremtenek egy bizonyos rendszert, amelynek
meghatározó tulajdonságait vezérelvek formájában rögzítették. Ezek az elvek a
következők voltak:
i) egyenlő elbánás a szállítók és a szolgáltatást igénybe vevők között;
ii) a közlekedési vállalkozások pénzügyi függetlensége;
iii) a szállítók cselekvési szabadsága;
iv) az igénybe vevők választási szabadsága; illetve
v) a beruházások koordinációja.
A felvázolt intézkedések részét képezték az utakkal, a vasutakkal és a belvízi
hajózással kapcsolatos átfogó cselekvési tervnek. Három nagy intézkedési
csomag volt elkülöníthető az általános célok tekintetében.
–  Egyrészt a liberalizációs intézkedések, amelyek a piacra jutást szabályozó
EKSZ 75. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontja végrehajtására tartalmaztak
 javaslatokat.
–  Másrészt szervezeti intézkedések, amelyek a szállítók díjainak
meghatározásához és a versenyszabályoknak a közlekedésre való
alkalmazásához kapcsolódó közös rendszert írtak le.
–  Harmadrészt olyan javaslatokból álló harmonizációs intézkedések, amelyek
ellensúlyozhatják az állami beavatkozás hatásait a közlekedésre.
Az Egyesült Királyság, Írország és Dánia 1972-as csatlakozása egy másik
lehetőséget mutatott a közlekedés számára. 1973-ban a Bizottság közleményt
bocsátott ki a Tanács számára a közlekedéspolitika addigi eredményeiről. A
Bizottság átalakította a célkitűzéseket, s egy rövid távú – 1974–1976 közötti –
és egy hosszú távú programot javasolt. Az alapcélkitűzés a piac megnyitása volt, és
az, hogy a KKP fontossága hangsúlyt kapjon más politikákkal kapcsolatban. A
szándék az volt, hogy kibontakozzon a közlekedési szolgáltatások szabadsága,
valamint megvalósuljon a közlekedési politika és a regionális politika
koordinációja. Emellett a Bizottság első alkalommal megkísérelte elemezni az
állam szerepét a közlekedésben. Azt javasolta, hogy minden használó zessen a
tagállamok által kiépített infrastruktúráért. Ez irányváltást jelentett, hiszen a
Bizottság nem ragaszkodott többé az állami beavatkozás eltörléséhez közösségi
szinten, inkább annak alkalmazása mellé állt ott, ahol a Közösség érdeke
megkövetelte azt.
1983-ban a Bizottság ugyancsak az Európai Parlament kérésére felülvizsgálta
a munkaprogramot a szárazföldi közlekedés esetében, a „Haladás egy KKP felé
– szárazföldi közlekedés” című közleményében. Az 1963-as memorandum és az
1973-as közlemény céljai, vagyis egy belső piac létrehozása és kifejlesztése egy
hatékony közlekedési rendszer érdekében, újra a középpontba kerültek. Az
1983-as közlemény azonban megközelítésében sokkal pragmatikusabb volt,
mint az előző két dokumentum. Számvetést készítettek az előző javaslatokkal
kapcsolatos tanácsi döntésképtelenség okairól, továbbá lépéseket tettek ezek
jövőbeni kiküszöbölésére.
Mindennek ellenére igazán pozitív intézkedések csak a belső piac
létrehozásának befejezéséről szóló 1985-ös Fehér Könyv elfogadása után
történtek. A Fehér Könyv világossá tette, hogy a tagállami protekcionista
szabályokat, mint amilyen például a nem honos szállítók szolgáltatásainak
korlátozása, el kell törölni, hiszen ezek meggátolják a belső piac kiteljesedését.
Egyértelművé vált az is, hogy a tagállamok közötti nemzetközi határoknak
meg kell szűnniük, annak ellenére, hogy azokat a biztonsági ellenőrzések miatt
fenn kívánták tartani. A Fehér Könyvben a Bizottság számos olyan intézkedést
javasolt, amelyek biztosíthatták a Közösségen belül a közlekedési szolgáltatások
szabadságát. Ezt követően intenzív jogalkotási gyakorlat kezdődött a szállítási
piacok fokozatos megnyitása érdekében. A liberalizációs intézkedések
megvalósíthatósága egységes versenyfeltételeket igényelt. Ahhoz, hogy egy
adott tagállam fuvarozói más tagállamok területén ugyanolyan feltételek
mellett léphessenek piacra, az általános versenyszabályok érvényesítésén
túlmenően szükség volt a piacra jutási, szakmához jutási, pénzügyi, műszaki,
biztonsági, környezetvédelmi és szociális intézkedések harmonizációjára is – tehát
az egységes szállítási piac alapfeltételeinek megteremtésére.
Az egyes közlekedési módok esetében eltért a piac egységesítésének
időhorizontja, az egységesítés fokozatossága. A harmonizáltság foka azonban
még sokáig különbözött az egyes közlekedési ágazatok között, az alábbiak
szerint:
–  a közúti közlekedésben a Tanács 1841/88/EGK,1225 illetve a 881/92/
EGK1226 rendeleteinek végrehajtásából adódott az 1993. január 1-jei
korszakhatár;
–  a légi közlekedés vonatkozásában az ún. légi közlekedési liberalizációs
csomagok bevezetésével történt meg a piac egységesítése 1988. január 1-je és
1997. április 1-je között;
–  a vasúti közlekedésben a korszakhatárt a 2001-ben elfogadott első vasúti
csomag jelentette;
– a belvízi hajózásban különböző piacszabályozó rendszerek maradtak fenn;
– a tengerhajózás esetében az ágazat jellegénél fogva a nemzetközi szerződések
követése valósult meg.
4. Elsődleges jogalapok
A közlekedés elsődleges jogi szabályozását az EKSZ IV. címe, annak 70–80.
cikkei tartalmazzák. Ezt a jogalapot vette át az EUMSZ VI. címe, a 90–100.
cikkeivel.
Amint arról a történeti áttekintés alkalmával szóltunk, az EUMSZ 90. cikke
(az EKSZ 70. cikke) kimondja a közös közlekedéspolitika keretei létrehozásának
szükségességét. Ennek érdekében „a közlekedés sajátosságainak gyelembevételével
az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében, a
Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával folytatott
konzultációt követően meghatározza:
a) a valamely tagállam területére irányuló vagy onnan kiinduló, illetve egy
vagy több tagállam
b) területén áthaladó nemzetközi közlekedésre alkalmazandó közös
szabályokat;
c) azokat a feltételeket, amelyek mellett valamely tagállamban egy ott nem
honos fuvarozó közlekedési szolgáltatásokat végezhet;
d) a közlekedés biztonságát javító intézkedéseket;
e) az egyéb megfelelő rendelkezéseket.”
A KKP másodlagos és harmadlagos jogi aktusait, a szabályozás sajátosságait
az egyes ágazatok szerinti bontásban mutatjuk be.

5. A közös közlekedési politika szabályozása

5.1. Közúti fuvarozás
A közúti fuvarozással kapcsolatos szabályozás szerkezete a következő:
– piacra jutás (árufuvarozás és személyszállítás),
– szakmához jutás,
– pénzügyi szabályozás,
– szociális rendelkezések,
– műszaki harmonizáció,
– környezetvédelmi és biztonsági intézkedések.

5.1.1. Piacra jutás

A szabályozás célja: a fuvarozási szolgáltatások piacra lépésének belső piaci

egységes szabályozása, a piacra jutás feltételeinek fokozatos liberalizálása.
 
Árufuvarozás
A közúti árufuvarozási piac fokozatos egységesítését megelőzően a nemzetközi
árufuvarozás szabályozásának bevett gyakorlata a kétoldalú egyezményekben
rögzített kvóták alkalmazása volt. Az EKSZ rögzítette ugyan, hogy a Közösség
területén mindenkinek biztosítani kell a szabad piacra jutást tagállami
hovatartozástól függetlenül, a nemzetközi árufuvarozási engedélyek számát
rögzítő kvótarendszer ennek ellenére sokáig fennmaradt.
A közúti áruszállítási piacra jutás feltételeinek liberalizálását a kabotázs
tilalmának feloldása jelentette. A kabotázs az a jog, amely alapján egy adott
tagállamban nem honos, az adott tagállamban bejegyzett telephellyel nem
rendelkező fuvarozó szállítási szolgáltatást nyújthat az adott tagállam
területének két pontja között. A kabotázs tilalma 1988-ig szigorú volt, egészen
a Tanács 4059/89/EGK rendeletének1227 elfogadásáig. Ennek alapján 1990.
július 1-jétől egy adott tagállamban nem honos szállító közúti fuvarozási
szolgáltatást nyújthatott egy kvótarendszer keretei között az adott tagállamon
belül anélkül, hogy bejegyzett székhellyel kellene rendelkeznie az adott
tagállamban, feltéve, hogy szolgáltatásai nem állandó jellegűek. A kabotázs
engedélyezésében a következő fejezetet a 3118/93/EGK tanácsi rendelet1228
hozta meg,1229 ezt követően az árufuvarozási kabotázs liberalizációjára 1998.
július 1-jével került sor.
A nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés szabályait 2009-
ben egységes jogszabályban tették közzé és pontosították, hatályon kívül
helyezve a fentebb hivatkozott 3118/93/EGK tanácsi rendeletet és a
2006/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet,1230 az Európai
Parlament és a Tanács 1072/2009/EK rendeletének elfogadásával.1231 Az új
rendelet egységesen szabályozta a piacra jutás legfontosabb kérdéseit, úgymint:
–  az engedélymentes fuvarozás eseteit (átvéve a 2006/94/EK sz. irányelv
rendelkezéseit);
–  a közösségi engedély feltételeit, amelyet egy tagállamnak kell kiadnia e
rendeletnek megfelelően bármely olyan fuvarozó számára, aki
ellenszolgáltatás fejében árut szállít, és az említett tagállamban székhellyel
rendelkezik, a székhelye szerinti tagállamban jogosultságot kapott a
nemzetközi közúti árufuvarozásra;
– a járművezetői igazolvány kiállítását, amelyet valamely tagállam állít minden
olyan fuvarozónak, aki közösségi engedéllyel rendelkezik;
–  a kabotázs szabályozását, miszerint a közúti árufuvarozóknak engedélyezik,
hogy ugyanazzal a gépjárművel legfeljebb három kabotázsműveletet
hajtsanak végre egy másik tagállamból vagy harmadik országból a fogadó
tagállamba irányuló nemzetközi fuvarozást és azt követően, hogy a beérkező
nemzetközi fuvar során szállított áruk megérkeztek a rendeltetési helyükre; a
fogadó tagállam elhagyását megelőző kabotázsművelet utolsó
árukirakodásának hét nappal a fogadó tagállamba irányuló nemzetközi
fuvarozáshoz kapcsolódó kirakodás után meg kell történnie;
– a tagállamok kölcsönös segítségnyújtását és a szankcionálási lehetőségeket.
 
Személyszállítás
Az autóbusszal végzett közúti személyszállítás szabályozásának egységes keretbe
foglalása – az árufuvarozáshoz hasonlóan – 2009-ben történt meg. Az Európai
Parlament és a Tanács 1073/2009/EK rendelete1232 egységes jogszabályba
foglalta a 684/92/EK1233 és a 12/98/EK1234 tanácsi rendeleteket. A 2009.
évi rendelet meghatározta a következőket:
– a szolgáltatásnyújtás szabadságát, miszerint bármely fuvarozó ellenszolgáltatás
fejében az állampolgárságán vagy székhelyén alapuló megkülönböztetés
nélkül nyújthat menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási
szolgáltatásokat, ideértve a menetrend szerinti különcélú járatok és a
különjáratok üzemeltetését, amennyiben
i) a székhely szerinti tagállamban jogosult autóbusszal végzett menetrend
szerinti személyszállítás végzésére;
iii) megfelel a közösségi szabályokkal összhangban meghatározott, a
 személyszállítói foglalkozás folytatására vonatkozó feltételeknek a belföldi
és nemzetközi személyszállítás terén;
iii) megfelel különösen a Közösségben egyes gépjármű-kategóriákra
sebességkorlátozó készülékek felszereléséről és használatáról szóló
rendelkezéseknek;
– a közösségi engedélyt, miszerint az autóbusszal végzett nemzetközi
személyszállítás a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai által kiállított
közösségi engedélyhez kötött;
– a menetrend szerinti járatok engedélyhez kötöttségét, öt évre kiállított
engedélyek formájában; az engedélyezési eljárás feltételeit;
– a különjáratok és más, engedélyhez nem kötött járatok menetlevél-vezetési
kötelezettségét;
– a kabotázs szabályozását, miszerint a kabotázs akkor engedélyezett, ha
i) menetrend szerinti különcélú járat, amennyiben a szervező és a fuvarozó
egymással szerződést kötött;
ii) különjárat;
iii) menetrend szerinti járat, amelyet a fogadó államban nem honos fuvarozó
e rendelettel összhangban üzemeltetett nemzetközi menetrend szerinti
járat keretében bonyolít le, nemzetközi szolgáltatástól függetlenül
kabotázs nem végezhető;
– a tagállamok kölcsönös segítségnyújtását és a szankcionálási lehetőségeket.
Az Unió tagállamai, valamint keleti szomszédai között jött létre az Interbus
megállapodás a nem menetrend szerinti nemzetközi személyszállításról. Az
egyezmény 2003. január 1-jén lépett életbe.
5.1.2. Szakmához jutás

A szabályozás célja: a fuvarozási szolgáltatások piacán a közúti fuvarozói

szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös szabályainak megállapítása.
A Tanács 2009-ben egységesen szabályozta a szakmához jutás feltételeit,
egyidőben a közúti piacra jutás szabályozásával. Az 1974-ben született első
szabályozás alapjait megtartva, a Tanács 92/26/EK irányelvét1235 hatályon
kívül helyezve alkotta meg a 1071/2009/EK rendeletét.1236 Eszerint a közúti
fuvarozói szakma gyakorlásának követelményei:
i) tényleges és állandó székhely valamely tagállamban,
ii) jó hírnév,
iii) megfelelő pénzügyi helyzet és
iv) a szükséges szakmai alkalmasság.
A rendelet szerint a tagállamok a közúti fuvarozói szakma gyakorlásának
engedélyezéséhez a vállalkozások által teljesítendő további arányos és
megkülönböztetésmentes követelményeket határozhatnak meg. A rendelet
meghatározza továbbá a szakmai irányító (mint a szabályozás alanyának)
fogalmát. Részletezi a követelményeket (a pénzügyi teljesítőképesség esetében
az első járműre vonatkozó 9000 eurós, illetve a továbbiakat illető 5000 eurós
tőkét, illetve tartalékot); szabályozza továbbá az engedélyezési és felügyeleti
eljárást, a tagállamok hatóságai közötti együttműködést és a bizonyítványok és
okiratok kölcsönös elismerését.

5.1.3. Pénzügyi szabályozás

A szabályozás célja: az egységes belső piacon kivetett, a gépjárművek

üzemeltetéséhez kötődő, illetve annak infrastrukturális feltételeihez kapcsolódó
adók és díjak összehangolása, minimális feltételeinek megállapítása.
A skális szabályozások között számba vesszük a gépjárműadót és az
úthasználati díjakat (tolls and road user charges).
A gépjárműadóról és az úthasználati díjakról az 1999/62/EK irányelv1237
rendelkezik. A gépjárműadó a gépjármű üzembe helyezésével összefüggő, évente
zetett adó, amelyet a gépjármű bejegyzése szerinti tagállamban kell meg zetni
(nemzeti adózási elv). A gépjárműadót illetően az irányelv meghatározta annak
minimumát, míg az adó kiszabását és beszedési módját nemzeti hatáskörbe
utalta.
2005-ben a Bizottság tanácsi irányelvre tett javaslatot, a gépkocsik
adóztatásának felülvizsgálatát javasolva.1238 A javaslat szerint – amely a
tagállamok ellenállását váltotta ki – fokozatosan ki kellene vezetni az egységes
belső piacról a regisztrációs adót, illetve annak megléte alatt lehetővé kellene
tenni, hogy egy másik tagállamban történő regisztrációkor az visszaigényelhető
legyen; továbbá a gépjárműadó és a regisztrációs adó mértéke függjön a CO2
kibocsátás nagyságától is.
Az infrastruktúra-használati díj kiszabása hosszú időn keresztül
ellentmondásos maradt, bár 1989 és 1993 között jelentős előrelépések
történtek egyes elvi kérdések meghatározásában. 1989-ben a Bizottság azt
javasolta, hogy a közúti fuvarozók ott zessenek úthasználati díjat, ahol az utat
igénybe veszik (területi elv), nem pedig a székhelyük szerinti tagállamban
(nemzeti elv). Többéves vita után az úthasználati díjaknak a területi elv szerinti
zetését rögzítette a 93/89/EGK irányelv. A jogszabály különbséget tesz egy
meghatározott autóút két pontja közötti szakasz egyszeri igénybevételéért
zetendő útdíj (toll); illetve egy meghatározott autóút(rendszer) meghatározott
időszakon belüli igénybevételéért zetendő úthasználati díj (user charge)
között.1239 Az irányelv kimondja, hogy ugyanazon infrastruktúra
igénybevételéért nem szedhető egyszerre a kétféle úthasználati díj, kivéve egyes
hidakat, alagutakat és hágókat. Az irányelv rögzíti, hogy az úthasználati
díjaknak diszkriminációmentesnek kell lenniük (a fuvarozó, illetve a gépjármű
nemzeti hovatartozása, úti célja és kiindulási pontja nem adhat okot eltérő
díjszabásra).
1999-ben született jogszabály a tehergépjárművekről: az Európai Parlament
és a Tanács 1999/62/EK irányelve a nehéz tehergépjárművekre egyes
infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról, vagy másként az „Eurovignette
Directive”.1240 Az irányelv a gépjárműadókra, autópályadíjakra és használati
díjakra vonatkozik, de kizárólag közúti árufuvarozás céljára használt és legalább
12 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjárművekre. A gépjárműadók
esetében minimális, az autópálya díjak esetében maximális díjtételeket állapít meg
a jogszabály. Az „Eurovignette Directive” módosítására 2006-ban került sor,
2006/38/EK rendelet1241 formájában. Az új jogszabály egyrészt gyelembe
vette a műszaki fejlődés révén megjelent új szennyezőanyag-kibocsátási
kategóriákat; valamint lehetővé tette 2012 után a 3,5 tonna megengedett
legnagyobb össztömegű gépjárművekre is kiterjeszteni a használati díjakra
vonatkozó szabályozást.

5.1.4. Szociális rendelkezések

A szabályozás célja: az egyenlő versenyfeltételek biztosítása, a közlekedés

biztonságának javítása és a munkakörülmények jobbítása.
A közúti közlekedésben résztvevő alkalmazottak (nem csupán a
gépjárművezetők) esetében a munkaidő megszervezésének szabályait állapította
meg a 2002/15/EK irányelv.1242 A jogszabály heti 48 órában maximálja a
munkaidőt (amely legfeljebb 60 órára meghosszabbítható, ha négy hónap
átlagában a heti munkaidő nem haladja meg a 48 órát). Amennyiben a napi
munkaóra hat és kilenc óra közötti, úgy 30, a kilencedik órától legalább 45
perc pihenőt kell tartani. Az irányelv szabályozza az éjszakai munkavégzést is.
Az Európai Parlament és a Tanács 561/2006/EK rendelete1243 a közúti
szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról
módosította és egységesítette a korábbi jogszabályokat. A megújított
szabályozás szerint:
–  a napi vezetési idő nem haladhatja meg a 9 órát (amit meg lehet
hosszabbítani legfeljebb 10 órára, legfeljebb hetente két alkalommal);
–  a heti vezetési idő nem haladhatja meg az 56 órát, és nem vezethet a
2002/15/EK irányelvben meghatározott maximális heti munkaidő
túllépéséhez;
– az összeadódott összes vezetési idő bármely egymást követő két hét alatt nem
lehet több 90 óránál;
– a napi és heti vezetési időknek tartalmazniuk kell az összes, a Közösség vagy
egy harmadik ország területén töltött vezetési időt;
–  négy és fél óra vezetési időszak eltelte után a járművezetőnek legalább 45
perces megszakítás nélküli szünetet kell tartania, kivéve, ha pihenőidőt tart;
– járművezetőnek napi és heti pihenőidőket kell tartania.
5.1.5. Műszaki harmonizáció, környezetvédelem és biztonság

A szabályozás célja: az alapvető műszaki követelmények összehangolása a belső

piacon, a közlekedés biztonságának javítása és a környezettudatos magatartás
elősegítése.
A rendelkezések kötelezővé tették a nyolc főnél több személy szállítására
alkalmas gépjárművek és a 3,5 tonnát meghaladó tehergépjárművek esetében a
vezetéssel és a pihenéssel töltött idő, továbbá a megtett távolság és a választott
sebesség rögzítését az ún. tachograph (adatrögzítő) berendezéssel. Minthogy az
adatrögzítő berendezésekkel gyakoriak voltak a visszaélések, az 1360/2002/EK
bizottsági rendelet1244 előírta, hogy 2004 augusztusától az újonnan
forgalomba helyezett gépjárművek esetében kötelezővé vált a digitális
tachographok beszerelése. Az adatrögzítő tachograph kötelező alkalmazását
szabályozza az Európai Parlament és a Tanács 165/2014/EU rendelete.1245
A közúti közlekedés biztonságának javítását, a környezet védelmét és az
alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást szolgálta egy másik eszköz, a
sebességkorlátozó berendezés felszerelésének kötelezővé tétele. A 92/6/EGK
tanácsi irányelv1246 a legnehezebb kategóriába tartozó gépjárművek esetében
tette kötelezővé három fázisban a 100 km/h (illetve kategóriától függően a 90
km/h) maximális sebességet megengedő berendezések felszerelését.
Szintén a műszaki és biztonsági harmonizáció fontos intézkedése volt a
gumiabroncs futófelületi bordázata minimális mélységének előírása. A minimális
mélységet 1,6 mm-ben szabta meg a 89/459/EGK tanácsi irányelv.1247
A Közösség útjain közlekedő gépjárművek esetében a biztonsági öv kötelező
használatának szabályairól a 91/671/EGK tanácsi irányelv1248 rendelkezett. A
biztonsági öv használatának szabályai 2003-ban tovább szigorodtak. A
2003/20/EK irányelv1249 a 3,5 tonna alatti járművek esetében részletesebb
szabályokat ír elő a gyermekek biztonságos elhelyezésére, öt súlycsoportba és
két osztályba sorolva a gyermeküléseket és egyéb biztonsági kiegészítőket.
A közlekedési biztonság növelése mellett a személyek szabad mozgását és
letelepedését is szolgálta a 91/439/EGK tanácsi irányelv1250 a gépjárművezetői
jogosítványokról. A jogosítványok harmonizálása lehetővé tette, hogy egy adott
tagállamban kiállított jogosítvány tulajdonosának egy másik tagállamban való
letelepedés esetén ne kelljen újabb gépjárművezetői vizsgát tenni: bevezették a
nemzeti jogosítványok kölcsönös elismerését. Az 1991. évi irányelv (illetve az
azt némileg módosító – pl. plasztikkártya formájú jogosítvány bevezetését
megengedő – 96/47/EK1251 és a 97/26/EK1252 irányelvek) egységesen
megszabta a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti és
gyakorlati vizsgák, valamint az orvosi vizsgálat tartalmát. A jogszabályok
előírták a minimális életkorhatárt. Rendelkeztek a jogosítványok
kategorizálásáról is. A gépjárművezetői jogosítványok szabályozását az Európai
Parlament és a Tanács 2006/126/EK irányelve vizsgálta felül.1253 A
jogszabály megállapította a jogosítvány mintáját, a tagállamokban kibocsátott
jogosítványok kölcsönös elismerését, a hamisítás elleni intézkedések
összehangolását; valamint pontosította az egyes jogosítvány kategóriákat.
Az Európai Bizottság ajánlást tett közzé 2001-ben a gépjárművezetés
közbeni maximálisan megengedhető véralkohol szintről.1254 Az ajánlás szerint
0,5 mg/ml-nél magasabb alkoholszint komoly veszélyforrás. Egyes esetekben
(mint kezdő vezetők, nehézgépjármű-vezetők, veszélyes anyagot szállítók,
motorkerékpár-vezetők) az ajánlás felső határa 0,2 mg/ml.
A közlekedés műszaki harmonizációja során az egységes belső piac
létrehozásához az egyik legfontosabb hozzájárulást a belföldi és a nemzetközi
közlekedésben részt vevő gépjárművek maximálisan engedélyezett súly- és
mérethatárainak megállapítása jelentette. A 96/53/EK tanácsi irányelv1255
számos korábbi jogszabály konszolidálásából született, gyelembe véve az
időközben változott technikai adottságokat is. Az irányelv a szállítási
versenyfeltételek egységesítése mellett hozzájárult a gépjárműipar valóban
egységes belső piacának létrejöttéhez is (a típus-jóváhagyási és a műszaki
vizsgáztatási szabályok harmonizálásával együtt járva). A 96/53/EK irányelv
melléklete valamennyi gépjármű-kategóriára, illetve azok valamennyi
változatára részletesen előírja a megengedett legnagyobb méret- és
súlyhatárokat. A 96/53/EK irányelvet módosította az Európai Parlament és a
Tanács 2002/7/EK irányelve,1256 amely harmonizálta a személyszállító közúti
járművek megengedett legnagyobb járműméreteit, a többi szabályozást
alapvetően nem érintve.
Az 1977 és 2009 között nyolcszor módosított, illetve szigorított műszaki
vizsga előírások konszolidált változata a 96/96/EK tanácsi irányelvet1257
felváltó jogszabály az Európai Parlament és a Tanács 2009/40/EK
irányelve.1258 A szabályozás elsődleges szempontja a közúti közlekedés
biztonságának növelése. A valamennyi gépjárműtípusra rögzített minimális
vizsgáztatási szempontok és gyakoriságok előírása mellett az irányelv lehetővé
teszi, hogy az egyes tagállamok szigorúbb feltételeket szabjanak meg. A
tagállamok kötelesek elfogadni a nemzetközi forgalomban az irányelv előírásai
szerint levizsgáztatott gépjárművek műszaki megfelelését igazoló
dokumentumokat, de a vizsgaközpontok kölcsönös elismeréséről nem
rendelkezik a jogszabály. (Minden gépjárművet abban a tagállamban kell
műszaki vizsgára vinni, ahol regisztrálták). A vizsga gyakorisága 3,5 tonna
össztömeg felett, továbbá nyolcnál több személy szállítására alkalmas
gépjárművek, valamint taxik, mentőautók esetében évente minimum egy
alkalommal kötelező, a forgalomba helyezést követő első év után; más
esetekben legalább kétévente, a forgalomba helyezést követő negyedik év. A
vizsgáztatás minden esetben közvetlen állami felügyelet alatt kötelező.
A Közösség területén közlekedő haszongépjárműveket közúti műszaki
ellenőrzésnek is alávethetik. Erről rendelkezik az Európai Parlament és a Tanács
2000/30/EK irányelve.1259
A közúti közlekedési harmonizáció egyik sajátos eleme, hogy az egyes
tagállamok a Közösség területén belül elismerik a 2411/98/EK tanácsi
rendelet1260 mellékletében meghatározott módon feltüntetett országjelzést. A
jelzés az 1968. évi ENSZ EGB1261 Bécsi Konvenció alapján megszokott
betűjelzés a rendszámtábla balján, meghatározott méretben, kék alapon. A
Bécsi Konvenciót aláírt tagállamok ugyanakkor továbbra is kötelesek a
Közösség határain kívül a Bécsi Konvenció 37. cikke szerint megállapított
hagyományos országjelzés feltüntetésére.
5.2. Vasúti fuvarozás
A szabályozás célja: a vasutak tevékenységének átláthatóvá tétele, a
nanszírozás, a versenyszabályok, az ár- és költségmeghatározás, a
pályakapacitáshoz jutás szempontjából; továbbá a vállalkozói vasút
különválasztása az infrastruktúra fenntartásától.
A vasúti közlekedés közösségi szabályozása 1991-ig a tagállami vasutak
együttműködésének elősegítésén nem lépett túl. A szemléletváltozást a
91/440/EGK tanácsi irányelv1262 hozta meg, amely már „a Közösség
vasútjairól” rendelkezik. A következő mérföldkő a 2001. évi ún. „első vasúti
csomag”, három liberalizációs szellemű irányelvvel. A vasúti szabályozás
további liberalizálását célzó második csomag vitája 2002–2003-ban zajlott le,
majd az Európai Bizottság 2004-ben benyújtotta a harmadik vasúti csomagra
vonatkozó javaslatát, amelyet 2007-ben fogadtak el.1263
1989 végén a Bizottság közösségi vasúti stratégiára vonatkozó javaslatot
fogalmazott meg. A javaslat központi eleme az volt, hogy szét kell választani a
szolgáltatást nyújtó (vállalkozói) vasutat és az infrastruktúrát üzemeltető
tevékenységet. Ezzel a két tevékenység közötti kereszt nanszírozás
megszüntetését, a vasút pénzügyeinek átláthatóságát, az állami nanszírozásnak
való kiszolgáltatottság csökkentését és a vasúti infrastruktúrához való
szabadabb (nemcsak a nemzeti vasúttársaságok számára biztosított) hozzájutást
célozták meg. A szolgáltatáshoz szükséges kereskedelmi tevékenységek és az
infrastruktúra tulajdonjoga közötti egyértelmű különbségtétel nem csak
megakadályozza a kereszt nanszírozást, hanem különválasztja a szabályozott és
a szabad tevékenységeket.
A közlekedéspolitikán belül az addig tulajdonképpen bizonyos fokig
tagállami kompetenciaként kezelt vasútfejlesztés történetében ez a javaslat
fordulatot hozott. Megszületett „A Közösség vasútjainak fejlesztése” címet
viselő 91/440/EGK tanácsi irányelv, amely jelentős változást hozott a
Közösség vasút-közlekedési politikájában. A 91/440/EGK irányelv céljai
között szerepel, hogy
i) biztosítsa a vasúttársaságok vezetésének és könyvvitelének függetlenségét az
államtól;
 ii) lehetővé tegye a vasúti infrastruktúrához való hozzájutást;
iii) megszilárdítsa a vasúttársaságok pénzügyi helyzetét;
iv) különválassza a szolgáltatást nyújtó vasút könyvelését és az infrastruktúra
üzemeltetésének könyvelését.
A vasútfuvarozói tevékenység engedélyezése és az infrastruktúra-használat
szabályozása tárgyában 1995-ben két tanácsi irányelv született, amelyek a
91/440/EGK irányelv által megkezdett politika irányvonalába illeszkednek. A
95/18/EK tanácsi irányelv célja az volt, hogy meghatározza, milyen alapvető
feltételek megléte esetén adható vasúttársasági tevékenységi engedély azoknak a
vasúttársaságoknak, amelyek a 91/440/EGK irányelv 10. cikkében
meghatározott infrastruktúrához jutási joggal rendelkeztek. A jogszabály csak
az alapelveket határozta meg, a részletes szabályozást nagyrészt a tagállamokra
hagyta.
Az alapfeltételek között találhatóak a következők:
i) a jó hírnév,
ii) a pénzügyi teljesítőképesség,
iii) a szakmai hozzáértés,
iv) a felelősségbiztosítás, valamint
v) a vasút-üzemeltetéshez szükséges technikai, biztonsági előírások és
munkáltatói kötelezettségek betartása.
A 95/19/EK tanácsi irányelv a vasúti infrastruktúra rendelkezésre
bocsátásának és a használati díj megállapításának alapelveit rögzítette.
Kimondta, hogy az infrastruktúra-allokációnak és a használati díj
megállapításának diszkriminációmentesnek és átláthatónak kell lennie.
Minden tagállamban létre kellett hozni egy testületet, amelynek az a feladata,
hogy diszkriminációmentesen bocsássa rendelkezésre a Közösségben bejegyzett
vasúttársaságok részére az adott tagállam vasúti infrastruktúráját. Az
infrastruktúra megfelelő allokációjának kritériuma az infrastruktúra
kapacitásának optimális kihasználása. Az infrastruktúra használatáért
megállapított díjak eltérésének nem képezheti alapját az igénybevevő tagállami
vasúttársaság nemzeti hovatartozása.

5.2.1. Az első vasúti csomag

1998-ban került sor a vállalkozói vasút és az infrastruktúra számviteli
elkülönítésének konszolidálása, az engedélyezési rendszer alkalmazásának
kiterjesztése, a vasúti infrastruktúra kapacitásokhoz való szélesebb
hozzáférhetőség liberalizálása (a teherszállítás esetében), továbbá a díjszedés
harmonizálása és a közlekedésbiztonsági bizonyítványok egységesítése céljából
kimunkált, több irányelvtervezetből álló első vasút-liberalizációs csomag
közzétételére.1264
A 2001 februárjában megszületett három irányelv új fejezetet nyitott a
közösségi vasúti közlekedés történetében:
–  a 2001/12/EK parlamenti és tanácsi irányelv a 91/440/EGK irányelvet
módosította,
– a 2001/13/EK irányelv a 95/18/EK irányelvet módosította,
– a 2001/14/EK irányelv pedig a 95/19/EK irányelvet1265 helyezte hatályon
kívül.1266
A csomag első eleme, a 2001/12/EK irányelv kibővítette az infrastruktúrához
jutás lehetőségét, meghatározta a Transzeurópai Vasúti Teherszállítási
Hálózatot,1267 amelyen 2003. március 15-től hozzájutást kellett biztosítani a
nemzetközi teherfuvarozást végző társaságok számára. Az irányelv szerint a
nemzetközi teherfuvarozás esetében a szabad hozzájutást valamennyi
infrastruktúrán biztosítani kellett 2008. március 15-e után.
A 2001/12/EK irányelv rendelkezik arról is, hogy az infrastruktúra kezelés
alapfunkcióit a vasúttársaságoktól teljesen független intézménynek kell ellátnia.
Ezek közé az alapfunkciók közé tartozik a vasútfuvarozói tevékenységi
engedélykiadás, az infrastruktúra kapacitás rendelkezésre bocsátása, a használati
díj megállapítása, valamint a közszolgáltatási kötelezettségek betartásának
gyelemmel kísérése. Az új jogszabály előírja továbbá, hogy a szolgáltatói vasút
és az infrastruktúra könyvvitelének különválasztásán túlmenően külön kell
választani a teherfuvarozás és a személyszállítás könyvvitelét is. A vasútbiztonság
terén szigorításokat hozott a 2001/12/EK irányelv. A biztonsági előírások
megállapítása, a társaságok és a gördülő állomány részére biztonsági
bizonyítványok kiadása, valamint a vasúti balestek kivizsgálása a
vasúttársaságoktól független intézmény feladatává kellett, hogy váljon.
A 2001. évi vasúti csomag második eleme, a 2001/13/EK irányelv annyiban
módosította a 95/18/EK irányelvet, hogy valamennyi vasúttársaság esetében a
Közösség egész területére érvényes engedélyt kell kiadni, a megfelelő feltételek
megléte esetén. Az irányelv előírta továbbá, hogy az engedélyt kiadó
intézménynek a vasúttársaságoktól függetlennek kell lennie.
A 2001. évi csomag harmadik eleme, a 2001/14/EK irányelv bevezette a
Hálózati Nyilatkozat (Network Statement) dokumentumot. Az új dokumentum
bevezetésének célja az, hogy átláthatóbbá tegye a vasúti infrastruktúra
rendelkezésre bocsátását és erősítse az eljárás diszkriminációmentességét.
A Hálózati Nyilatkozat tartalmazza
–  a vasúttársaságok rendelkezésére álló infrastruktúra leírását és a hozzájutás
feltételeit;
–  a használatbavételi díjakat és azok megállapításának elveit, az alkalmazott
módszereket, szabályokat és skálákat;
– az infrastruktúra rendelkezésére bocsátásának elveit és kritériumait, az eljárási
rendet és a betartandó határidőket.
A 2001/14/EK irányelv újraszabályozta a diszkriminációmentes
díjmegállapítási előírásokat is:
–  Az igénybevételi díj nyilvános szabályait a tagállam határozza meg, azok a
nemzeti hovatartozás alapján különbségtételre nem adhatnak módot a
tagállamok vasúttársaságai között. A díjakat a független infrastruktúra kezelő
(infrastructure manager) szabja ki és szedi be. A díjakat a Hálózati
Nyilatkozatban közzé kell tenni.
– A használati díj meg zetése a sínpálya igénybevétele mellett az irányelvben
rögzített minimális szolgáltatások (jelző- és biztosítási rendszerek használata
stb.) igénybevételére is feljogosít. A díjak nagyságát a közvetlenül felmerülő
költségek határozzák meg, azt befolyásolhatják a túlterhelt szakaszok
igénybevételéből adódó többletköltségek, vagy környezetvédelmi kiadások.
5.2.2. A második vasúti csomag

A második vasúti csomag elemei a következők.

–  A vasútbiztonsági bizonyítványok kiadásának egységes és áttekinthető
rendszere, mind az infrastruktúra-kezelők, mind a vasúttársaságok számára, a
2004/49/EK irányelvben öltött testet. A szabályozás távlati célja, hogy a
nemzeti biztonsági rendszereket egységes európai vasútbiztonsági rendszer
váltsa fel. A szabályozás kiterjed továbbá a balesetek független kivizsgálása
elvének bevezetésére is. Az elfogadott irányelv1268 módosította a 95/18/EK
és a 2001/14/EK irányelveket.
– Az interoperabilitás erősítése és a határon átnyúló szolgáltatások támogatása, a
gördülő állomány költségeinek csökkentése a nagysebességű vonalakon. Ezt
az intézkedést a 2004/50/EK irányelv a 96/48/EK és a 2001/16/EK irányelv
módosításával valósította meg.1269
–  Európai Vasúti Ügynökség létrehozása, a 881/2004/EK rendelettel.1270 Az
ügynökség egyrészt összekötő szerepet játszik a nemzeti vasúti hatóságok
között, másrészt javaslatokat tesz az Európai Bizottságnak a vasútbiztonság
fokozása és a műszaki interoperabilitás hatékonyságának javítása érdekében.
–  A nemzetközi vasúti teherszállítás piacának teljes megnyitása 2006-ig,
illetőleg a nemzeti piacokon a kabotázs lehetővé tétele 2007. január 1-jéig. A
piacnyitásról a 91/440/EGK irányelv módosításával a 2004/51/EK irányelv
rendelkezik.1271
A Bizottság javaslatot tett továbbá az OTIF-hoz1272 történő csatlakozásra is.

5.2.3. A harmadik vasúti csomag

2007-ben született meg a harmadik vasúti csomag két irányelve és három

rendelete. A csomag a vasúti piac liberalizációjának irányvonalát követte,
többek között lehetővé tette 2010-től a személyfuvarozás esetében a kabotázs
bevezetését. Létrehozta az európai mozdonyvezetői jogosítványt, valamint
szélesítette az utasok jogait. A harmadik csomag jogszabályai a
következők:1273
– Az Európai Parlament és a Tanács 2007/58/EK irányelve, amely módosította
a 91/440/EGK tanácsi irányelvet, valamint a vasúti infrastruktúra-kapacitás
elosztásáról, továbbá a vasúti infrastruktúra használati díjának felszámításáról
szóló 2001/14/EK irányelvet. Az irányelv lehetővé tette a személyszállítás
esetében a kabotázs első lépését, miszerint a közösségi vasúttársaságok
számára 2010. január 1-jéig valamennyi tagállamban biztosítani kell az
infrastruktúrákhoz való hozzáférési jogot. A nemzetközi személyszállítási
szolgáltatás keretében a vasúttársaságoknak jogukban áll utasok felvételét és
leszállását biztosítani a nemzetközi útvonalon található bármely állomáson,
beleértve az ugyanazon tagállamban található állomásokat is. (A jogszabály
azon tagállamok esetében, amelyekben a nemzetközi vasúti személyszállítás
az adott tagállam vasúttársaságai utasforgalmának több mint felét teszi ki, a
hozzáférést 2012. január 1-jéig kell biztosítani.)
–  Az Európai Parlament és a Tanács 2007/59/EK irányelve meghatározza a
közösségi vasútvonalakon közlekedő mozdonyokat és vonatokat működtető
mozdonyvezetők minősítésének feltételeit és eljárásait. A jogszabály
meghatározza a tagállamok illetékes hatóságaira, a mozdonyvezetőkre és az
ágazat egyéb szereplőire, különösen a vasúttársaságokra, a pályahálózat-
működtetőkre és a képzési központokra háruló feladatokat.
– Az Európai Parlament és a Tanács 1370/2007/EK rendelete a vasúti és közúti
személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az
1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről. A rendelet
meghatározza, hogy a közösségi jog szabályainak megfelelően az illetékes
hatóságok hogyan avatkozhatnak be a személyszállítás területén az olyan
általános érdekű szolgáltatások nyújtásának biztosítása érdekében, amelyek
többek között számosabbak, biztonságosabbak, magasabb minőségűek, vagy
alacsonyabb költséggel járnak, mint azok, amelyek nyújtását a piaci verseny
lehetővé tenné. A rendelet meghatározza azokat a feltételeket, amelyek
mellett az illetékes hatóságok a közszolgáltatási kötelezettségek előírásakor
vagy ilyen kötelezettségek ellátására vonatkozó szerződés megkötése esetén
ellentételezik a közszolgáltatóknál felmerült költségeket, és/vagy kizárólagos
jogokat biztosítanak a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése fejében.
–  Az Európai Parlament és a Tanács 1371/2007/EK rendelete a vasúti
személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről. A jogszabály
meghatározza többek között a vasúttársaságok által nyújtandó tájékoztatás
körét, a menetjegyek kiállításának feltételeit, a vasúti szállítás
 számítógépesített információs és foglalási rendszerének bevezetését; a
vasúttársaságoknak az utasokra és poggyászaikra vonatkozó felelősségét és
biztosítási kötelezettségeiket; a vasúttársaságok utasokkal szembeni
kötelezettségeit késés esetén stb.;
–  Az Európai Parlament és a Tanács 1372/2007/EK rendelete a közösségi
munkaerő mintavételes felmérésének megszervezéséről szóló 577/98/EK tanácsi
rendelet módosításáról.

5.2.4. A negyedik vasúti csomag javaslata

Az Európai Bizottság 2013. január 30-án tette közzé javaslatát a negyedik vasúti
csomagra vonatkozóan. A javaslatok a következő területeket fedik le: a vasúti
szolgáltatást nyújtó vállalkozások és az infrastruktúra üzemeltetőinek teljes
különválasztását, utóbbiak függetlenségét, a személyszállítási piac megnyitását,
a piacra lépés megkönnyítését és a munkaerő-képzés előmozdítását.
–  A vasúti szolgáltatást nyújtó vállalkozások és az infrastruktúra üzemeltetőinek
teljes különválasztása. A Bizottság javaslata főszabályként a vasúti szolgáltatást
nyújtó társaságok és a pályahálózat üzemeltetőjének teljes intézményes
különválasztására irányul. Vertikálisan integrált holdingtársasági struktúra
csak akkor fogadható el, ha a két feladat különválasztása jogi, döntéshozatali,
pénzügyi és emberi erőforrás gazdálkodás szempontból is garantált. A 2019
végére tervezett teljes piacnyitást követően a tagállamok megtagadhatják
olyan vasúttársaságok piacra lépését, amelyek struktúráját a Bizottság nem
minősítette a fenti elveknek megfelelőnek
–  A vasúti infrastruktúrához való méltányos hozzáférés, az infrastruktúra
üzemeltetőjének függetlensége. A Bizottság javaslata szerint a vasúti
infrastruktúra üzemeltetőinek hatékony és diszkriminációmentes módon
kell rendelkezésre bocsátaniuk a hálózatokat. A Bizottság a pályahálózat
üzemeltetők hatáskörébe javasolja vonni valamennyi, a vasúthálózat
működésével szorosan összefüggő feladatot, ideértve a beruházások
tervezését, a napi üzemeltetési és karbantartási feladatokat, valamint a
menetrend-összeállítást is.
–  A személyszállítási piac megnyitása. A Bizottság javaslata szerint 2019
decemberétől a vasúti személyszállítási szolgáltatásnyújtók előtt megnyílik
minden tagállam belföldi személyszállítási piaca. A társaságok a javaslat
 szerint a jövőben választhatnak, miként nyújtják belföldi vasúti
személyszállítási szolgáltatásaikat: vagy kereskedelmi szolgáltatásként, vagy
közszolgáltatási szerződések megkötésével. (Ez utóbbiak jelentik a vasúti
személyszállítás túlnyomó többségét; a jövőben kötelező versenytárgyalási
eljárás eredményeképpen jöhetnek létre, legföljebb 15 éves időtartamra.)
Regionális vasúti piacok, ahol a forgalom csekély mértéke nem éri el a piaci
verseny szempontjából attraktív szintet, kimaradhatnak a piacnyitás alól;
ezekben az esetekben a vasúti személyszállítás kizárólag közszolgáltatási
szerződések keretében történik.
–  Piacra lépés, működési engedélyek. A bizottsági javaslat célja, hogy
megkönnyítse az új szereplők piacra lépését. Ennek érdekében az Európai
Vasúti Ügynökség egyablakos ügyintézővé alakulna, és jogosult lesz az egész
EU-ban érvényes forgalomba-hozatali járműengedélyek és üzemeltetői
biztonsági tanúsítványok kiadására.
–  Munkaerő-képzés. Az európai vasutaknak az elkövetkező évtizedben
munkaerejük egy-harmadát pótolniuk kell a nyugdíjazások miatt; egyúttal a
személyszállítási piacon is megjelenő verseny felkészült és képzett munkaerőt
fog igényelni.
5.3. Belvízi hajózás
A szabályozás célja: az Unió belvízi hajózási rendszerének szabályozása a rajnai
szabályozás alapján, különös tekintettel a piacra jutás, a hajó-kapacitás
kihasználás (strukturális harmonizáció) és a műszaki harmonizáció
követelményeire.
Az Unió belvízi hajózásának meghatározó területe a belvízi hajóforgalom
legnagyobb részét képező rajnai hajózás. A belvízi hajózás legfontosabb
közösségi jogszabályai az 1963. évi, a rajnai hajózásról szóló felülvizsgált
egyezményhez (az 1868. évi mannheimi egyezmény1274 felülvizsgálata),
továbbá az egyezményt módosító 2. kiegészítő jegyzőkönyvhöz
kapcsolódnak.1275 Ezeket a szabályokat a Tanács a 2919/85/EGK
rendelettel1276 vette át.
A 2919/85/EGK rendelet megszabja, hogy a mannheimi egyezményhez
nem tartozó EK-tagállamok milyen feltételek megléte esetén juthatnak be a
rajnai hajózási piacra. A rendelet kizárja egyúttal harmadik országok számára a
rajnai hajózásban való részvétel lehetőségét. A rendelet jelentősége, hogy a
rajnai hajózásban korábban kizárólagosan résztvevő szerződő felek mellett
lehetővé teszi más tagállamok vállalkozásainak tulajdonában álló hajóknak a
rajnai piachoz való hozzájutását. A piacra jutáshoz szükséges, a „rajnai
hajózáshoz” való tartozást igazoló dokumentum (a rajnai hajózási engedély)
kiállításának feltételeit a Rajnai Hajózás Központi Bizottsága rögzíti.
A belvízi hajózásban a kabotázst a 3921/91/EGK tanácsi rendelet1277
szabályozza. A rendelet lehetővé teszi, hogy nemzetközi belvízi hajózási
jogosítvánnyal rendelkező, tagállami természetes vagy jogi személy(ek)
tulajdonát képező hajók belvízi áru- vagy személyfuvarozást végezhessenek egy
olyan tagállamban, ahol nem honosak. A kabotázst teljesítő fuvarozónak meg
kell felelnie azon tagállam hajózási, műszaki, szerződési, rendészeti, szociális és
adózási követelményeinek, ahol a kabotázst végzi. A rendelet nem érinti a
mannheimi egyezményben foglaltakat; a rajnai hajózáshoz továbbra is
szükséges az említett dokumentum.
A belvízi hajózásban a tagállamok között folytatott, illetve tagállami
területen történő tranzitszállítás feltételeit rögzíti az 1356/96/EK tanácsi
rendelet.1278 A jogszabály – amely mind az áru-, mind a személyszállításra
kiterjed – a szolgáltatások szabadságának biztosítását célozza, egységes
feltételeket teremtve a piacra jutáshoz. A rendelet megszabja, hogy a belvízi
szállítási szolgáltatást nyújtó tagállami vállalkozónak rendelkeznie kell
nemzetközi hajózásra jogosító engedéllyel, a hajónak valamely tagállamban
kell bejegyzettnek lennie, és meg kell felelni a 3912/91/EGK tanácsi
rendeletben lefektetett további előírásoknak. Az 1356/96/EK rendelet nem
érinti a mannheimi egyezményben foglaltakat, illetve harmadik országoknak a
Dunai Hajózási Egyezményből1279 eredő jogait.
A belvízi hajózási piac liberalizálását szolgálta a 96/75/EK tanácsi
irányelv,1280 amelynek célja, hogy lehetővé tegye a szabad szerződéskötést, a
gyakran alkalmazott minimális kötelező tarifák és a hajók rotációját biztosító
sorban állási rendszerek helyett.1281 A tagállamok a korábban alkalmazott
tarifa-előírásaikat 1999. december 31-ig tarthatták fenn.
Ugyancsak a belső piac kiteljesedését szolgálta a Tanács 87/540/EGK
irányelve1282 a nemzeti és nemzetközi hajózásban résztvevő fuvarozók
szakmához jutási szabadságáról, illetve a hajózási oklevelek és bizonyítványok
kölcsönös elismeréséről. A nemzeti hajókapitányi oklevelek kölcsönös
elfogadásáról a 91/672/EGK tanácsi irányelv1283 rendelkezett; az irányelv
mind az áru-, mind a személyszállításra kiterjedt. A hajóskapitányi oklevelek
megszerzéséhez szükséges feltételek harmonizálását célozta a 96/50/EK tanácsi
irányelv.1284 A jogszabály rögzíti azokat a minimális feltételeket, amelyek
szükségesek a 20 méter hosszúságot meghaladó teherhajók és a 12 főnél több
személy szállítására alkalmas hajók vezetésére jogosító oklevelek
megszerzéséhez (mint 21 éves minimális korhatár, legalább négyéves szakmai
gyakorlat, szakismeretek, egészségügyi feltételek stb.).

5.4. Tengerhajózás
A szabályozás célja: a világ hajózási piacaira való kijutás védelme, a tisztességes
verseny elősegítése a világ hajózási piacán, az Unió hajózói szociális
körülményeinek szabályozása, a foglalkoztatás feltételeinek javítása, a biztonsági
követelmények fejlesztése és a tengeri környezet védelme.
 A tengerhajózás – a légi közlekedéssel együtt – külön is kiemelésre került az
EKSZ-ben. Az EKSZ 80. cikke (az EUMSZ 100. cikke) meghatározza, hogy a
70–79. cikkek (EUMSZ 90–99. cikkek) csak a szárazföldi közlekedésre
alkalmazhatók. Ennek köszönhető, hogy a közlekedéspolitikán belül a tengeri
közlekedés különleges helyzetet élvez. Ez a következő okokkal magyarázható.
Először, a tengeri hajózás világszerte érvényes szabályozásának hosszú és jól
kimunkált története van. Sok nemzetközi egyezmény került aláírásra, mint az
ENSZ Tengerjárók Hajózási Szabályzata (1974) és a nemzetközi tengeri
életmentési egyezmény (SOLAS, 1974). A közös piac alapítói úgy gondolták,
hogy ezt a szektort a sokkal tapasztaltabb tárgyalók, a tagállamok kezébe kell
adni. Másodszor, a tengeri közlekedés adottságainál fogva is nemzetközi, vagyis
az Unió nem léphet fel egyoldalúan, tárgyalnia kell harmadik államokkal is.
Az Unió tengerhajózási politikájának céljait a következőkben lehet
meghatározni:
– a világ hajózási piacaira való kijutás védelme;
– a tisztességes verseny elősegítése a világ hajózási piacán;
– a tagállami otta versenyképességének javítása;
–  a Közösség hajózói szociális körülményeinek fejlődése, a foglalkoztatás
feltételeinek javítása;
– a biztonsági követelmények fejlesztése és a környezet védelme.
1977 óta számos tanácsi rendelet, döntés és ajánlás született, amelyek három
nagy területre koncentrálódtak:
–  az első, a konzultáció és információgyűjtés a harmadik országok tengeri
szállításával kapcsolatban;
– a második alá olyan intézkedések sorolhatók, amelyek felhatalmazást adnak
és elősegítik a tagállamok csatlakozását a nemzetközi egyezményekhez;
–  a harmadik csoportot olyan intézkedések képezik, amelyek a biztonság
fokozása és a környezetszennyezés megelőzése szempontjából jelentősek.
1986-ban fogadták el a „tengerhajózási csomagot”, amely négy jogszabályt
tartalmazott.1285 A négy jogszabály legfontosabb alapelvei a következők:
–  a szabad és diszkriminációmentes piacrajutás és szolgáltatásnyújtás az EK
hajótulajdonosai számára (4055/86/EGK tanácsi rendelet),
–  a szabad kereskedelmen alapuló tisztességes verseny a Közösségen belül
(4056/86/EGK tanácsi rendelet),
– a tisztességtelen árképzés megakadályozása (4057/86/EGK tanácsi rendelet),
–  az óceánokon folytatott kereskedelem esetén harmadik országok korlátozó
intézkedéseivel szembeni piacra jutási intézkedések (4058/86/EGK tanácsi
rendelet).
Ezek az 1986-os intézkedések csak a kezdetet jelentették. A tengerhajózási
kabotázs szabályait a 3577/92/EGK tanácsi rendelet1286 fektette le. A piac
megnyitására több lépcsőben került sor, a hajók vízkiszorítása alapján, 1993.
január 1-jétől, majd 1999. január 1-jétől. A kabotázs jog a tagállamokban
bejegyzett, és tagállami többségi tulajdonban lévő hajókra vonatkozott. A
tengerhajózás biztosítási feltételeinek harmonizálását szolgálta az Európai
Parlament és a Tanács 2009/20/EK irányelve1287 a hajótulajdonosok tengeri
biztosítási kárigényre vonatkozó biztosításáról.
A tengerhajózás közösségi szabályozásának továbbfejlődése főként a
biztonsági intézkedésekre koncentrál, mint például a Tanács 3051/95/EK
rendelete1288 a lenyitható utasszállító kompokra vonatkozó biztonsági
intézkedésekről. Az 1990-es évek végén a tengerhajózás biztonsági előírásainak
továbbfejlesztése kapta a legnagyobb gyelmet. A tengeri utasszállítók esetében
azok biztonsági szabványait rögzítő 98/18/EK tanácsi irányelv1289
(módosította a 2003/24/EK irányelv),1290 az utasszállító hajókon utazók
kötelező regisztrálását előíró 98/41/EK tanácsi irányelv,1291 illetve a
komphajók és a nagysebességű utasszállítók kötelező biztonsági felülvizsgálatát
szabályozó 1999/35/EK irányelv;1292 továbbá a RO-RO1293 rendszerű
utasszállító hajók stabilitási előírásait rögzítő 2003/25/EK irányelv1294
mutatja a tengeri utasszállítás biztonsági szempontjainak előtérbe kerülését.
Az Erika nevű, egyhéjazatú olajszállító hajó 1999. évi, a francia partok
közelében történt elsüllyedését követően két jogszabálycsomag is született a
hasonló katasztrófák megelőzése érdekében.1295
–  Az „Erika I.” csomag a hajófelügyeleti és hajóvizsgáló szervezetekre
vonatkozó közös szabályokat rögzítő 2001/105/EK irányelvből,1296 a
kikötő szerinti állam által végzett hajózásbiztonsági ellenőrzésről szóló
2001/106/EK irányelvből,1297 valamint a dupla héjazattal egyenértékű
szerkezeti követelményeknek az egyhéjazatú olajszállító tartályhajók esetében
történő gyorsított bevezetését előíró 417/2002/EK rendeletből1298 áll.
– Az „Erika II.” csomag az Európai Tengeri Biztonsági Ügynökség létrehozásáról
szóló 1406/2002/EK rendeletet,1299 továbbá a tengeri közlekedés
meg gyelő és információs rendszeréről rendelkező 2002/59/EK
irányelvet1300 tartalmazza.
 Az ömlesztettáru-szállító hajók biztonságos be- és kirakodására vonatkozó
harmonizált követelmények és eljárások megállapításáról született Az Európai
Parlament és a Tanács 2001/96/EK irányelve.1301
A tengeri közlekedés biztonságával és a hajókról történő szennyezés megelőzésével
foglalkozó bizottság létrehozásáról, valamint a tengeri közlekedés
biztonságáról és a hajókról történő szennyezés megelőzéséről szóló rendeletek
módosításáról fogadták el az Európai Parlament és a Tanács 2099/2002/EK
rendeletét.1302
A tengerhajózás biztonságának növelése és a szennyezések csökkentése érdekében
az Európai Parlament és a Tanács 2009-ben új jogszabályt alkotott, az
2009/21/EK irányelvet,1303 a lobogó szerinti állammal szembeni
követelmények teljesítéséről. Ennek az irányelvnek az a célja, hogy:
–  a tagállamok eredményesen és következetesen teljesítsék a lobogó szerinti
államként rájuk háruló kötelezettségeket, valamint
–  a tagállamok lobogója alatt közlekedő hajók biztonságosabbak legyenek, és
kevésbé szennyezzék a környezetet.
5.5. Légi közlekedés
A légi közlekedés szabályainak első meghatározásakor alapvetően a nemzetközi
vonatkozások voltak döntőek. A légi közlekedési szolgáltatásokat hosszú
évtizedekig a nemzetközi polgári légi közlekedésről 1944-ben kötött chicagói
egyezmény alapján létrejött kétoldalú kormányközi egyezmények szabályozták
a Közösségen belül is. A chicagói egyezmény kimondta a korlátlan állami
szuverenitás elvét az állam területe fölötti légtérre. Ebből következően – a nem
menetrend szerinti forgalmat lebonyolító (charter) járatok, valamint az adott
ország területe feletti átrepülés és a műszaki okok miatti leszállás kivételével –
minden repülési jog1304 engedélykötelessé vált. A bilaterális egyezményekben
rögzítették az adott két ország viszonylatában érvényes valamennyi légi
közlekedési szabályt; többek között azt az alapvető kikötést is, hogy a
légiforgalmi jogokat csak az állam által kijelölt nemzeti légitársaságok
gyakorolhatták. Az államközi légügyi egyezmények rögzítették, hogy
– legfeljebb hány légitársaság gyakorolhatja ezeket a jogokat (egyes vagy többes
kijelölés);
– mely útvonalakra szól a kijelölés;
–  melyik légitársaság mekkora kapacitással és milyen járatgyakorisággal
üzemelhet;
– milyen tarifákat szükséges alkalmazni.1305
A repülési technika fejlődésével, a világgazdaság szállítási szükségleteinek
megváltozásával, a repülés tömegigénnyé válásával megjelent újszerű
kívánalmak a szabályozások régi kereteit lassan szétfeszítették. Az 1970-es évek
végén a légi közlekedés jelentős fejlődésen ment keresztül, különösen a
tengerentúlon: az Egyesült Államok kormánya – amely mindig is a nyitott
égbolt (open sky) híve volt – 1978-ban liberalizálta belső légi piacát. Az ezzel a
politikával szimpatizáló Egyesült Királyság eközben deregulációs politika
megvalósításába kezdett (a liberalizációig ugyan nem eljutva). A kiélezett piaci
verseny és az útvonalengedélyhez nem kötött charter járatok számának óriási
növekedése ráirányította a gyelmet a kétoldalú alapon rögzített
versenykorlátozásra.
 A közösségi színtéren az első jelentősebb lépést az 1984. évi „A Közösség légi
közlekedési politikájának kialakítása felé” című bizottsági előterjesztés1306
jelentette. A légi közlekedési politika kereteinek létrehozásához öt, összevontan
tárgyalt bírósági eset1307 adta a következő lökést 1986-ban, amelyek kapcsán
az Európai Bíróság is szükségesnek ítélte az európai légi közlekedési politika
kidolgozását. Ezt követően került sor 1987-ben – az EKSZ aláírása után
harminc évvel – az első tanácsi jogalkotásra a tagállamok között rögzített
járatok liberalizálása érdekében.

5.5.1. Az első légiközlekedés-politikai csomag

A szabályozás célja: a légiközlekedés liberalizálásának első fokozata, szabadabb

tarifaengedélyezéssel és kapacitásmegosztással, valamint a légi közlekedési
versenyszabályok meghatározásával.
Az Európai Bizottság a hivatkozott 1984. évi előterjesztés szellemében
dolgozta ki az első légi közlekedési csomagot, amely 1988. január 1-jén lépett
hatályba. A csomag a tarifaengedélyezés liberálisabb módját lehetővé tevő
87/601/EGK tanácsi irányelvből,1308 az útvonalakról és
kapacitásmegosztásról szóló 87/602/EGK tanácsi irányelvből,1309 illetve a
légi közlekedési versenyszabályokat meghatározó 3975/87/EGK tanácsi
rendeletből1310 állt.
Az első csomag kizárólag a menetrend szerinti nemzetközi légi
személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozott.
A jogszabályok fő rendelkezései szerint:
–  lehetőség nyílt a légi fuvarozók számára a rugalmasabb utaskapacitás-
megosztásra (45% : 55%, majd 1989 októberétől 40% : 60%-os arányban);
–  a referenciának tekintett viteldíjakhoz képest 66–90%-on megállapított
kedvezmények engedélyezése automatikussá vált, de mód nyílt a 45–65%-os
kedvezmények jóváhagyatására is;
– lehetővé vált bizonyos feltételek mellett a többes kijelölés;
– teret kapott a 3. és 4. légiforgalmi szabadságjog;
–  a kapacitások 30%-áig mód nyílt az 5. légiforgalmi szabadságjog
alkalmazására.
5.5.2. A második légiközlekedés-politikai csomag

A szabályozás célja: a légiközlekedés liberalizálásának második fokozata, tovább

liberalizálva tarifaengedélyezést és kapacitásmegosztást, enyhítve a többes kijelölés
feltételein, valamint felszabadítva egyes légiforgalmi szabadságjogokat.
Az 1989-es második csomag (a 2342/90/EGK és a 2344/90/EGK tanácsi
rendeletek1311 formájában) 1990. november 1-jétől volt hatályos. A második
csomag intézkedéseinek hatálya alá szintén csak menetrend szerinti
személyszállító járatok tartoztak.
Az új szabályozás rendelkezett a tarifákról, az utasszállítók piacra jutásáról a
Közösség légi útvonalain, valamint a fuvarozók közötti utaskapacitás-
megosztásról. A második csomag az első nyomdokain haladva a következő
főbb változásokat hozta:
–  lehetőség nyílt a légi fuvarozók számára a korábbinál is rugalmasabb
kapacitásmegosztásra (40:60 %-os arányban, majd 35,5% : 67,5%-os
arányban);
–  a referenciának tekintett viteldíjakhoz képest 80–105%-on megállapított
tarifák engedélyezése automatikussá vált, mód nyílt a 30–79%-os
kedvezmények jóváhagyatására, a 105% fölötti (ún. rugalmas) árak esetében
pedig mindkét érintett tagállam elutasítása volt szükséges az ilyen árak
alkalmazásának megakadályozására;
– csökkentették a többes kijelölés feltételeinek korlátait;
– a 3. és 4. légiforgalmi szabadságjog korlátozása teljesen megszűnt,
–  a kapacitások 50%-áig vált lehetővé az 5. légiforgalmi szabadságjog
alkalmazása.
Az első és a második csomag rendelkezései rést ütöttek ugyan az addigi
kizárólagos kétoldalú egyezményrendszeren, de azt nem szüntették meg.
Mindkét csomag – az amerikai megközelítéssel ellentétben – a „fontolva
haladás” útját követte, ahogy azt az 1984. évi bizottsági memorandum
kilátásba helyezte. Ezek az intézkedések a teljesen kötött kétoldalú
egyezményekhez képest ugyan jelentősek voltak, az árcsökkenéshez és a verseny
fokozódásához fűzött reményeket azonban csak részben váltották be.

5.5.3. A harmadik légiközlekedés-politikai csomag

A szabályozás célja: a légiközlekedés teljes liberalizálása.
A harmadik intézkedési csomagot 1992-ben fogadták el, és az 1993. január 1-
jével lépett hatályba. A harmadik csomag a 2407/92/EGK, a 2408/92/EGK és
a 2409/92/EGK tanácsi rendeletekből1312 áll. Ezzel az intézkedéscsomaggal
(a légiforgalmi szabadságjogok liberalizálásának 1993–1997 közötti átmeneti
időszakát követően) 1997. április 1-jére létrejött a belső polgári légi
közlekedési piac: a közösségi útvonalakon valamennyi szabadságjog korlátozás
nélkül igénybe vehetővé vált, a viteldíjak teljes liberalizációja mellett. Az egyes
rendeletek fontosabb pontjai a következőkben összegezhetők.
A 2407/92/EGK rendelet a légi fuvarozók engedélyezését szabályozza.
Hatálya kiterjed az utast, árut vagy postát szállító légi fuvarozásra. (A fuvarozói
engedély nem jogosít útvonal igénybevételére is, azt a 2408/92/EGK rendelet
szabályozza.) A közösségi légifuvarozói engedély kiállításának feltételei a
következők:
i) a tulajdonjogi feltételek szerint a vállalkozásnak EU-tagállambeli
természetes vagy jogi személyek többségi tulajdonában kell lennie, továbbá
a fuvarozó tagállami székhellyel kell hogy rendelkezzen;
ii) a pénzügyi feltételek esetében a jogszabály külön rendelkezik az újonnan
piacra lépőkről, illetve a már érvényes engedéllyel rendelkezőkről;
iii) a fuvarozónak saját jó hírneve mellett az üzemeltetést ténylegesen végzők
(szakmai, erkölcsi, anyagi) jó hírnevét is bizonyítania kell.
A harmadik csomag második elemét képező 2408/92/EGK tanácsi rendelet
a Közösségen belüli útvonalak igénybevételéről rendelkezik. Szabályozza mind
a menetrendszerű, mind a nem menetrendszerű útvonalhasználatot. A
légiforgalmi szabadságjogok tekintetében a rendelet
– megszüntetett minden korlátozást az 5. és 6. szabadságjog esetében;
– lehetőséget adott két idegen ország közötti utas- és áruszállításra (7. jog);
–  megengedte a 8. jognak megfelelő kabotázst a nemzetközi forgalom
kapacitásának 50%-áig;
–  1997. április 1-jétől teljesen liberalizálta a Közösségen belüli légi
útvonalakhoz való hozzájutást (9. jog);
–  előírta, hogy a forgalmi jogokat mindig a hatályos közösségi, nemzeti,
regionális szabályok biztonsági, környezetvédelmi és résidő-elosztási
előírásaival összhangban lehet gyakorolni (súlyos zsúfoltság vagy
környezetvédelmi problémák esetén a forgalmi jogok korlátozhatók);
–  megengedte, hogy a közösségi fuvarozók járataikat azonos járatszám alatt
összevonják;
– megszüntette a többes kijelölés korlátait.
A rendelet a közszolgálati kötelezettségeket is újraszabályozta. Ennek
értelmében – a szükséges konzultációk után – egy tagállam közszolgálati
kötelezettségnek nyilváníthatja a területén lévő valamely repülőtér menetrend
szerinti összeköttetését (periférikus régiók).
A harmadik csomag harmadik eleme a 2409/92/EGK tanácsi rendelet a
tarifákról és viteldíjakról szóló jogszabály. Előírásai a közösségi – de nem
közszolgálati – útvonalon fuvarozókra érvényesek. A rendelet szerint (az általa
meghatározott egyes eseteket kivéve) a közösségi útvonalakon a tarifák és
viteldíjak szabadon állapíthatók meg. A jogszabály nem zárja ki teljesen a
tagállami beavatkozást, azt két esetre korlátozza: ha a tarifarendszerhez,
tőkemegtérüléshez és a piaci versenyhez képest egy tarifa túlságosan magas,
vagy ha a hosszan tartó ársüllyedés a légi fuvarozók üzemeltetését veszélyezteti.
5.5.4. A légi közlekedési szabályozás átdolgozása és egységesítése

A szabályozás célja: egységes, átdolgozott szerkezetben szabályozni a légi járatok

működtetésére vonatkozó közös előírásokat.
Az Európai Parlament és a Tanács 1008/2008/EK rendelete1313 a harmadik
légi közlekedési csomag alapján egységes, átdolgozott szerkezetben szabályozta
a légi járatok működtetésére vonatkozó közös előírásokat, és hatályon kívül
helyezte a harmadik légi közlekedési csomag hivatkozott három rendeletét. A
szabályozás a közösségi légi fuvarozók engedélyeinek kiadását, a közösségi légi
fuvarozóknak a Közösségen belüli útvonalakon légi járatok működtetésére
vonatkozó jogait, valamint a Közösségen belüli légiközlekedési szolgáltatások
díjainak megállapítását határozta meg. Legfőbb elemei a következők.
A légi közlekedési szállítási tevékenységet a rendelet működési engedély
kiadásához köti. A jogszabály szerint a Közösségben letelepedett vállalkozás
csak akkor kaphat engedélyt utas, postai küldemények és/vagy áru díj vagy más
térítés ellenében történő légi fuvarozására, ha megkapta a megfelelő működési
engedélyt. Az engedélyt valamely tagállam illetékes engedélyező hatósága
akkor adja ki egy adott vállalkozás részére, ha:
– a központi ügyvezetésének helye abban a tagállamban található;
–  ugyanazon tagállam nemzeti hatósága által kiállított érvényes AOC-vel
rendelkezik,1314 mint amelynek illetékes engedélyező hatósága a közösségi
légi fuvarozó működési engedélyének megadásáért, elutasításáért,
visszavonásáért és felfüggesztéséért felelős;
–  tulajdonjog vagy bérleti megállapodás révén egy vagy több légi jármű a
rendelkezésére áll;
– a vállalkozás fő tevékenysége légi járatok működtetése;
–  a vállalat több mint 50%-a a tagállamok és/vagy azok állampolgárai
tulajdonában van, és az a tagállamok és/vagy azok állampolgárai tényleges
ellenőrzése alatt áll, akár közvetlen, akár közvetett módon;
– megfelel az előírt pénzügyi feltételeknek;
– eleget tesz a biztosítási követelményeknek, és
– eleget tesz a jó hírnévre vonatkozó rendelkezéseknek.
Az átdolgozott rendelet pontosan megfogalmazza az útvonalakhoz való
hozzáférés liberalizálását. A Közösségen belüli légi járatok nyújtása esetében
úgy rendelkezik, hogy a közösségi légi fuvarozóknak jogukban áll Közösségen
belüli légi járatokat működtetni. A tagállamok a Közösségen belüli légi járatok
működtetését közösségi légi fuvarozók esetében nem köthetik semmilyen
engedélyhez vagy jogosítványhoz.
A rendelet rögzíti a szabad árképzés lehetőségét. A közösségi légi fuvarozók és
– viszonossági alapon – harmadik országok légi fuvarozói szabadon állapítják
meg a légi vitel- és légi tarifadíjakat a Közösségen belüli járatokon.

5.5.5. A légi közlekedési kiegészítő intézkedései, résidő-szabályozás,

utasjogok, biztonság, környezetvédelem

A három légiközlekedés-politikai csomag alapvetően piacra jutást szabályozó,

liberalizáló intézkedéseket jelentett. Ezeket a csomagokat további, alapvetően
szintén a piacra jutást szabályozó rendeletek és irányelvek megalkotása
egészítette ki.
Ilyen kiegészítő szabályozás született a számítógépes helyfoglalási
rendszerekről.1315 A legutóbbi módosítása 2009-ben, az Európai Parlament
és a Tanács 80/2009/EK rendeleteként1316 látott napvilágot. A számítógépes
helyfoglalási rendszerek a világ legnagyobb polgári számítógépes rendszerei
közé tartoznak. Alapvetően a számítógépes rendszerek diszkriminációmentes
szolgáltatásainak biztosítása, az adatok megbízhatósága és a szolgáltatást
igénybe vevő utazási irodáknál a rendelkezésükre bocsátott adatok megfelelő
felhasználása érdekében született meg az említett rendeletekkel szabályozott
magatartási kódex.
Az infrastruktúrák egyre szűkösebbé váló keresztmetszetének okán a légi
közlekedésben egyre nagyobb jelentősége (és kereskedelmi értéke) van a légi
járművek fel- és leszállására biztosított résidő elosztásának. A résidő-elosztás
diszkriminációmentes és hatékony megvalósítása érdekében hozta a Tanács a
95/93/EGK rendeletet.1317 A jogszabály a tagállamokra rója annak
felelősségét, hogy megfelelő kapacitáselemzést követően nevezzenek ki
független résidő-elosztó koordinátort a nagy forgalmú repülőtereken. A még
ki nem osztott, újonnan létrehozott, visszavont vagy feladott résidők a
koordinátor felügyelete alá tartozó résidő-alapba kerülnek.1318 A koordinátor
köteles a résidő-alap felét az „újonnan piacra lépőknek” allokálni. A rendelet
megengedi a résidők átruházását. A harmadik országokkal szemben a
jogszabály úgy rendelkezik, hogy amennyiben egy harmadik országban egy
közösségi fuvarozó méltánytalanabb bánásmódban részesül, mint a harmadik
ország fuvarozója a Közösség területén, avagy egy harmadik országban egy más
harmadik ország fuvarozója kedvezőbb elbánásban részesül, mint a közösségi
fuvarozó, úgy a rendelet alkalmazása alól a közösségi repülőtér mentesül és
megfelelő ellenintézkedéseket foganatosíthat.
Egy sajátos piac megnyitásának kötelezettségéről, a földi kiszolgálói piac
liberalizálásáról rendelkezik a 96/67/EK irányelv.1319 A jogszabály szerint a
földi kiszolgálói piachoz való hozzájutást meg kell nyitni a Közösség
valamennyi kereskedelmi forgalmat lebonyolító repülőterén. Az irányelv
különbséget tesz a légitársaságok saját földi kiszolgálása és harmadik szolgáltató
tevékenységének engedélyezése között. A jogszabály szerint 2001. január 1-
jétől 2 millió/éves utasforgalmat (vagy az 50 000 tonna/éves áruforgalmat)
meghaladó valamennyi légikikötőben gondoskodni kell a saját és a harmadik
fél által végzett földi kiszolgálás liberalizálásáról.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/12/EK irányelve1320 a repülőtéri
díjakról hozott új szabályozási elemet. Az irányelv közös alapelveket határozott
meg a repülőtéri díjak közösségi repülőtereken történő felszámítására
vonatkozóan, tekintettel arra, hogy korábban folyamatosan feszültséget
okozott a repülőterek eltérő, esetenként diszkriminatív gyakorlata. Az
irányelvet alkalmazni kell minden, a kereskedelmi forgalom számára nyitott
olyan repülőtérre, amelynek éves utasforgalma az ötmillió főt meghaladja,
valamint minden tagállamban a legnagyobb utasforgalmat bonyolító
repülőtérre.
Az Európai Parlament és a Tanács 785/2004/EK rendelete1321 szabályozza
a légi fuvarozókra és légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási
követelményeket. A rendelet meghatározza a minimális biztosítási
követelményeket mind a kereskedelmi, mind a nem kereskedelmi légi
forgalom esetében; az utasok, a poggyász, a rakomány és harmadik felek
vonatkozásában.
A túlkönyvelés miatt lemaradt utasok kompenzációját az Európai Parlament és
a Tanács 261/2004/EK rendelete1322 szabályozza, a visszautasított beszállás és
légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó
kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról. A rendelet
meghatározott feltételek szerint megállapítja az utasokat megillető minimális
jogokat, amikor akaratuk ellenére beszállásukat visszautasítják, légi járatukat
törlik, vagy légi járatuk késik. A rendelet megállapítja a kártalanításhoz való
jogot, az alábbiak szerint:
– 250 EUR-t minden 1500 kilométeres vagy rövidebb repülőútra;
–  400 EUR-t minden 1500 kilométernél hosszabb Közösségen belüli
repülőútra és minden egyéb, 1500 és 3500 kilométer közötti repülőútra;
– 600 EUR-t minden, a fenti két kategóriába nem sorolható repülőútra.
A repülésbiztonság védelme érdekében született a Tanács 3922/91/EGK
rendelete1323 a műszaki követelmények harmonizálásáról. A rendelet a
repülőgépek tervezési, gyártási, működtetési és karbantartási műszaki szabályait
harmonizálja a JAA (Joint Aviation Authority) által rögzített követelmények
(JAR, Joint Aviation Requirements) alapján. A jogszabály rendelkezik továbbá
az e tevékenységekben résztvevő személyekkel és szervezetekkel szemben
támasztott elvárások harmonizálásáról is. Ez a rendelet a közös légi közlekedési
politika egyik meghatározó pillére. A jogszabály a légi közlekedés biztonsága
mellett a repülőgépipar belső piacának egységesítését, továbbá a munkaerő és a
szolgáltatások szabad áramlását is elősegíti.
A légi közlekedési irányítás berendezéseinek és rendszereinek műszaki
harmonizációját célozta az Eurocontrol1324 által kidolgozott műszaki
kompatibilitási speci kációk és előírások használatának kötelezővé tétele
(93/65/EGK tanácsi1325 és a 97/15/EK bizottsági irányelv,1326 illetve az
azokat módosító 2082/2000/EK bizottsági rendelet1327).
A szabad munkaerő-áramlást és a repülésbiztonság szempontjait szolgálja
továbbá a 91/670/EK tanácsi irányelv,1328 amely a repülőgép-vezetésre
(vezetésre, navigálásra és repülőgép-mérnöki feladatok ellátására) jogosító
igazolványok kölcsönös elfogadásának eljárását rögzíti.
A légikikötők környezetének védelme érdekében a Tanács több irányelvet is
elfogadott (80/51/EGK,1329 a 89/629/EGK,1330 a 92/14/EGK1331 és a
98/20/EK1332 irányelveket, valamint a 925/1999/EK tanácsi
rendeletet1333). Az 1992. évi és az azt módosító 1998. évi irányelv a csak a
chicagói egyezmény1334 16. melléklete 1. kötetének 2. fejezete zajkibocsátási
normáinak megfelelő gépek használatát 1995 és 2002 között csak abban az
esetben engedélyezte, ha azok 25 évnél nem idősebbek. Az 1999. évi rendelet
megtiltotta a szigorúbb zajkibocsátási normáknak való megfelelés (3. fejezet)
érdekében átalakított és újraminősített repülőgépek rendszerbe állítását az EU
tagállamaiban 2000 májusától, a rendeletben megszabott kivételeken
túlmenően. Az 1999. évi rendelet előírásait tovább szigorította, illetőleg
pontosította a 2002/30/EK irányelv,1335 amely meghatározta a hivatkozott
chicagói egyezmény 16. melléklete 1. kötetének 3. fejezetének határértéken
megfelelő polgári repülőgépek működtetésének korlátozhatóságát.
A légi közlekedés harmonizációjának további területét jelenti a balesetek
kötelező kivizsgálása,1336 illetőleg a légitársaságok baleseti felelőssége.1337 A
polgári légi közlekedés biztonságát szolgálja a 300/2008/EK rendelet1338 is,
amely a Közösségen belül alkalmazandó, a polgári légi közlekedés közös
biztonsági szabályait rögzíti, gyelemmel a repülőterek, a légi járművek, az
utasok és poggyászok védelmére.
Az Európai Parlament és a Tanács 2002-ben jogszabályt alkotott továbbá a
polgári légi közlekedés közös szabályairól, létrehozva az Európai Légügyi
Biztonsági Ügynökséget, az 1592/2002/EK rendelettel.1339 A rendelet
szabályozza a repülőgépek légi közlekedési alkalmassági igazolásait, a típus-
megfelelőségi szabályokat és azok elismerését (beleértve harmadik országok
által kibocsátott igazolásokat), környezetvédelmi rendelkezéseket tartalmaz,
továbbá létrehozta a hivatkozott biztonsági ügynökséget, szabályozva annak
működését. A Biztonsági Ügynökség hatáskörét újraszabályozta az Európai
Parlament és a Tanács 216/2008/EK rendelete1340 a polgári repülés területén
közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról.
A polgári légi közlekedési események jelentéséről, elemzéséről és nyomon
követéséről hozott jogszabályt az Európai Parlament és a Tanács 376/2014/EU
rendelet formájában.1341 A rendelet célja a gyors és minőségi légiközlekedés-
biztonsági vizsgálatok elősegítése a további balesetek megelőzése céljából.
Az Európai Unió 2010-től kezdődően számos intézkedést hozott a légi
közlekedés biztonságát fenyegető terrorizmussal és szervezett bűnözéssel
szemben. Ezek között különös jelentőséggel bír az utasok adatainak, nevének
rögzítése, a Passenger Name Record (PNR) formájában. Az adatok rögzítése és
harmadik országokkal való megosztása fontos eleme a repülésbiztonság
megerősítésének, ugyanakkor személyes adatvédelmi kérdéseket is felvet. Az
Európai Bizottság kezdeményezte harmadik országokkal megkötendő PNR-
megállapodások létrejöttét, az Egyesült Államokkal, Kanadával és Ausztráliával
meg is születtek ilyen megállapodások. Ezekre azért is szükség volt, mert az
európai adatvédelmi szabályok szerint a légi fuvarozók nem adhatták ki az
utasok adatait harmadik országnak, csak abban az esetben, ha az uniós szintű
adatvédelemnek megfelelő szintű feltételek biztosítottak. Az adatokat a
helyfoglalástól gyűjtik, azokat a bűnüldöző hatóságok rendelkezésére
bocsátják, megelőzendő, hogy kockázati tényezőt jelentő személyek részt
vehessenek a légi közlekedésben. Az Európai Bizottság célja, hogy a kétoldalú
megállapodásokat egységes elvek szerint szabályozzák a jövőben.
A légi közlekedés biztonságának javítása érdekében az Európai Bizottság
2010-ben javaslatot tett arra, hogy az utasok biztonsági átvilágítására használt
jelenlegi technikát egy olyan szkennerrel váltsák fel, amely pontos testképet ad,
lehetőséget nyújtva a repülés biztonságát veszélyeztető, a jelenlegi
technológiával nem kimutatható kockázati tényezők feltárására. A javaslat
kétségkívül biztonságnövelő jellege mellett is éles vitákat váltott ki az uniós
intézményekben és a tagállamokban. A testkép megjelenítése felveti az emberi
méltósághoz való jogot, a megkülönböztetés tilalmát, továbbá vallási, erkölcsi
kérdéseket nyit meg; azonfelül a sugárzást használó technológia élettani
kockázatokat is képez.
5.5.6. Az egységes európai légtér

Az egységes európai légtér létrehozásának tervét a légtérnek a légi közlekedés

biztonságát is veszélyeztető, állandó késéseket és anyagi veszteséget okozó
jelentős zsúfoltsága motiválta. Mindezekért elsősorban a légtérirányítás és
ellenőrzés hiányosságai okolhatók. Az Eurocontrol által egységesített műszaki
előírások nem tudták ellensúlyozni a légi forgalom növekedésével lépést tartani
nem képes nemzeti légi irányítási rendszerek lemaradását. A nemzeti légi
irányítási központok továbbra is területi elv szerint végzik munkájukat, a
különböző tagállamok felett átrepülő gépek minden országhatár-átlépéskor
másik légi irányítás felügyelete alá kerülnek, amint az az 1950-es években
kialakult.
Az Európai Bizottság négy rendelet megalkotására tett javaslatot 2001
végén. Az egységes légtérre vonatkozó négy rendeletet 2004 elején fogadták el:
1.  Az egységes európai légtér létrehozására vonatkozó keretrendelet:
549/2004/EK.1342
2.  A légi navigációs szolgáltatások szabályozása: hatékony, integrált és
keresletvezérelt szolgáltatások nyújtása, az 550/2004/EK rendelet
révén.1343
3.  A légtérszervezés és -használat átstrukturálása, a nemzeti határok helyett a
repülési útvonalak szerint, az 551/2004/EK rendelet alapján.1344
4.  Az európai légi közlekedési irányítás interoperabilitásának növelése. A
vonatkozó rendelet az 552/2004/EK rendelet.1345

5.6. Infrastruktúra
A szabályozás célja: meghatározni azokat az iránymutatásokat, amelyek a
transzeurópai közlekedési hálózat terén előirányzott intézkedések célkitűzéseire,
prioritásaira és kereteire vonatkoznak. Az iránymutatások általános keretet
jelentenek, amelynek célja, hogy olyan közös érdekű projektek végrehajtására
ösztönözze a tagállamokat és az Uniót, amelyek lehetővé teszik a transzeurópai
közlekedési átfogó hálózat és törzshálózat létrehozását.
 Az 1994. decemberi esseni állam- és kormányfői csúcstalálkozón a tagállamok
14 kiemelt közlekedési projektet azonosítottak be a Közösség földrajzi határain
belül. Ezek képezték a közlekedés, a távközlés és az energia terén
meghatározott transzeurópai infrastruktúra-fejlesztési hálózatok (TEN)1346 első
közlekedési projektjeit, a transzeurópai közlekedési hálózatot. A projekteket a
Tanács és az Európai Parlament 1692/96/EK határozata1347 de niálta.
Az 1991-ben Prágában, illetve az 1994-ben Kréta szigetén megrendezett I.
és II. Páneurópai közlekedési konferenciát követően az Európai Bizottság és az
Európai Parlament kezdeményezése alapján 1997. június 23–25. között
rendezték meg a III. páneurópai közlekedési konferenciát Helsinkiben. Az
Európai Bizottság a konferencián azt az álláspontot képviselte, hogy a
közlekedési kapcsolatokat biztosító infrastrukturális rendszerfejlesztések
kiemelt szerepet játszanak a gazdasági integráció és a politikai stabilitás
megőrzése szempontjából. Ezt a gondolatot a konferencia is magáévá tette, és
különös gyelmet szentelt az Unió és szomszédjai közlekedési rendszereinek,
infrastruktúrájának összekapcsolására. Helsinki óta a transzeurópai közlekedési
hálózatok és a krétai (majd helsinki) folyosók együttes rendszerét értelmezték
páneurópai közlekedési hálózatként. A helsinki konferencia egyúttal újra meg
is határozta ennek a hálózatnak a közép- és kelet-európai közlekedési folyosóit,
a Krétán megállapított folyosók számát kilencről tízre növelve.
Az Európai Bizottság először 2001-ben tett javaslatot1348 a transzeurópai
hálózat fejlesztési projektlistájának kibővítésére. Az Európai Parlament
módosításokat javasolva támogatta a hálózat fejlesztését, amelyről 2002
szeptemberében nyilvánított véleményt a Bizottság.1349 Az akkori tervek
szerint az esseni projektlista hat projekttel bővült volna ki. Tekintettel azonban
az Unió kibővítéséről folytatott tárgyalások előrehaladtára, a Bizottság úgy
döntött, hogy a transzeurópai hálózat fejlesztésének szükségességét már a
kibővült Unióra gyelemmel kell megvizsgálni. A feladatra 2003 elején Karel
van Miert korábbi bizottsági tag által vezetett magas szintű munkabizottság
kapott felkérést. A van Miert-jelentést 2003. június 30-án hozták
nyilvánosságra.1350 Az Európai Bizottság magáévá tette a van Miert-jelentés
legfontosabb ajánlásait, és közzétette a Tanács és az Európai Parlament
1692/96/EK határozatának módosítására vonatkozó javaslatát.1351 A
Bizottság a van Miert-jelentés 18 projektjével bővítette 2001. évi módosító
javaslatát. A van Miert-jelentés ajánlásait gyelembe vevő, hivatkozott
bizottsági dokumentum képezte annak a vitának az alapját, amely
meghatározta a transzeurópai közlekedési hálózatok többször módosított
irányelveit.
A transzeurópai közlekedési hálózatok fejlesztésére vonatkozó uniós
iránymutatásokat dolgozta át, foglalta össze és konszolidálta az Európai
Parlament és a Tanács 661/2010/EU határozata.1352 Ezt a határozatot
helyezte hatályon kívül az Európai Parlament és a Tanács 1315/2013/EU
rendelete.1353 A jogszabály megállapítja, hogy „a transzeurópai közlekedési
hálózat erősíti az Unió társadalmi, gazdasági és területi kohézióját, hozzájárul
az egységes, fenntartható és hatékony európai közlekedési térség
létrehozásához, megsokszorozza a felhasználók számára az előnyöket és
elősegíti az inkluzív növekedést. Európai hozzáadott értéket képvisel azzal,
hogy hozzájárul a következő négy célkitűzés megvalósításához:”
–  kohézió: az Unió összes régiójának a hozzáférhetősége és összeköttetése, a
távoli és a legkülső régiókat és a szigeteket, a peremterületeket és a
hegyvidéki területeket is beleértve; a tagállamok infrastruktúrájában fennálló
minőségi különbségek csökkentése;
– hatékonyság: a szűk keresztmetszetek megszüntetése és a hiányzó kapcsolatok
kialakítása; a nemzeti közlekedési hálózatok összekapcsolása és átjárhatósága;
az összes közlekedési mód optimális integrációja;
–  fenntarthatóság: az összes közlekedési mód fejlesztése olyan módon, amely
hosszú távon biztosítja a fenntartható, gazdaságos és hatékony közlekedést;
hozzájárulás az alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátással, a karbonszegény és
tiszta közlekedéssel, az üzemanyag-biztonsággal, a külső költségek
csökkentésével és a környezetvédelemmel kapcsolatos célkitűzések
megvalósításához;
– a használók számára az előnyök növelése:a felhasználók mobilitás és közlekedés
iránti igényének kielégítése az Unión belül és a harmadik országok
viszonylatában; biztonsági és védelmi szempontból megfelelő, magas
minőségi normák biztosítása mind a személy-, mind pedig az áruszállítás
számára.
A rendelet szerint a transzeurópai közlekedési hálózat fokozatos kialakítását
elsősorban a hálózat kétrétegű struktúrájának létrehozásával kell megvalósítani,
egy átfogó hálózat és egy törzshálózat ötvözésével. Az átfogó hálózatot úgy kell
kiépíteni 2050 végéig, hogy az az Unió teljes területén 30 perc alatt elérhető
legyen. A törzshálózat a legfontosabb fejlesztési folyosókat, összeköttetéseket
jelenti, kilenc folyosó formájában. A törzshálózat fejlesztését a Bizottság 2023
végén értékeli és tesz javaslatot a további feladatokra (lásd még a 7.3. pontban).
A 2013. évi rendelet meghatározza a közös érdekű projekteket, amelyeknek
„hozzá kell járulniuk a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztéséhez az új
közlekedési infrastruktúra létrehozása, a már meglevő közlekedési
infrastruktúra felújítása és bővítése, valamint a hálózat erőforrás-hatékony
használatát előmozdító intézkedések révén”. A közös érdekű projekteknek a
fentebb bemutatott négy célkitűzésből legalább kettő megvalósításához hozzá
kell járulniuk, a törzshálózat és/vagy az átfogó hálózat részét kell képezniük,
gazdasági szempontból életképesnek kell lenniük és európai hozzáadott értéket
kell képviselniük.
6. A szabályozás áttekintése
Ágazat Elsődleges Másod-, Belső piaci integráció Versenyképesség,
jog harmadlagos foka gazdaságpolitikai szerep
jog

Közúti igen extenzív igen előrehaladott jelentős és növekvő

fuvarozás szabályozás

Vasúti igen előrehaladott áruszállítás: előrehaladott, hanyatló

fuvarozás szabályozás személyszállítás: részleges

Belvízi hajózás igen előrehaladott + részleges hanyatló

nemzetközi jog

Tengerhajózás nem nemzetközi jog részleges versenyképesség:

alapján hanyatló kereskedelmi:
jelentős

Légi nem extenzív + igen előrehaladott növekvő

közlekedés nemzetközi jog

Infra- nem részleges kezdeti szakaszban jelentős

struktúra szabályozás

7. A közlekedési politika jövőjéről

7.1. A műszaki fejlődés kihívásai, a Galileo program

A fenntartható közlekedés célkitűzése az innovatív megoldások, a műszaki
fejlődés eredményeinek minél hatékonyabb felhasználását is feltételezi, az
infrastruktúra fejlesztése önmagában nem elégséges. Az új műszaki és szervezeti
megoldások alkalmazása, a meglévő infrastruktúrák, gépjárművek, gördülő
állományok, kiszolgáló berendezések kapacitásának optimális kihasználása a
közlekedési rendszerek intelligens igénybevételét követeli meg. Különös
 gyelmet kapnak a közlekedési hálózatfejlesztés és az intelligens igénybevétel
összefüggései: az Európai Bizottság a hálózatok fejlesztésének olyan módon
történő megvalósítását ösztönzi, amely lehetőséget biztosít az egyes szállítási
módok közötti átjárhatóságra (az interoperabilitásra). Ehhez jelentős segítséget
nyújthat az információs társadalom és a közlekedéspolitika megvalósításának
közös részhalmaza: a telematikai megoldások alkalmazása a közlekedésben. Az
alkalmazás első terepe a közúti közlekedés.
A közúti telematikai rendszerek (RTT)1354 fejlesztése nagyban hozzájárul a
közúti közlekedés fenntarthatóságához és biztonságához. A közlekedési
információs szolgáltatások (RDS-TMC)1355 célja az, hogy a gépjárművezetők
folyamatos tájékoztatást kapjanak a közúti közlekedés legfrissebb fejleményeiről, a
közlekedést befolyásoló tényezőkről. A gépjárművekbe épített
vevőberendezések hang vagy képi megjelenítés révén aktuális információkat
közvetítenek a gépjármű vezetőjének. Az Európai Bizottság törekvése egyrészt
az, hogy ezek a szolgáltatások a határokon átnyúlva is legyenek képesek
kapcsolatot teremteni; másrészt, hogy jöjjön létre e szolgáltatások és
berendezések európai piaca. A közlekedési adatok folyamatos gyűjtése,
feldolgozása és cseréje elengedhetetlen az RDS-TMC rendszerek
működtetéséhez. Ez szoros együttműködést igényel mind regionális, mind
tagállami szinten. Az információk harmonizált rendszerben való gyűjtéséhez és
feldolgozásához a Bizottság a szolgáltatásnyújtó magánszférát is partnerül hívta.
A telematikai berendezéseknek közvetlen hatásuk van a közúti közlekedés
biztonságára is. Kétféle berendezéstípus ismeretes: a gépjárművezető döntéseit
befolyásoló információkat szolgáltató berendezések, illetőleg a gépjárművet
kontrolláló eszközök.1356
Az Európai Bizottság támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek az
információt szolgáltató berendezések használati jellemzőinek olyan módon
történő meghatározását célozzák, amely nem befolyásolja a gépjárművezető
teljesítményét, illetőleg nem okoz esetleg veszélyhelyzethez vezető
kényelmetlenséget.
Szintén a közúti közlekedést segítik az elektronikus díjszedési rendszerek.
Ezek kifejlesztésének célja nem csupán a díjak beszedésének egyszerűsítése,
hanem a differenciált díjszedés elterjesztése is. A differenciálás alapját a
torlódással járó időszakok, környezetvédelmi szempontok, vagy egyes
közlekedési módok előnyben részesítése is képezheti. A díjszedés esetében is
különös hangsúlyt kap a különböző rendszerek átjárhatósága.
 A műszaki fejlődés kihívásai közé tartozik a műholdas navigációs rendszerek
alkalmazása is. A közlekedésben tájékozódásra is használható – és már a
személygépkocsikból is jól ismert – műholdas navigációs berendezések óriási
mértékben javíthatják a közlekedés és szállítás hatékonyságát, a kapacitások
optimális kihasználásával, a szállítások pontos tervezhetőségével, a közlekedés
biztonságának fokozásával, az externáliák költségeinek csökkentésével és a
szállítási ágazatok interoperabilitásának támogatásával. Az Európai Unió
erőfeszítéseket tesz a globális navigációs rendszerben (GNSS)1357 történő
európai megjelenés céljából. Ennek érdekében előbb az EGNOS program,
majd a Galileo-ról elkeresztelt saját transzeurópai helyzetmeghatározó és
navigációs műholdrendszer kiépítése mellett döntött. A 21. század legelején két,
katonai irányítású műholdas navigációs rendszer, az amerikai (NAVSTAR
GPS),1358 valamint annak orosz megfelelője (GLONASS) létezik, illetve
fejlesztés alatt áll a kínai rendszer (Compass). A navigációs rendszerek terén
meglévő európai lemaradás csökkentése biztonságpolitikai, gazdasági,
közlekedésbiztonsági és ipari szempontból is kiemelt gyelmet érdemel.
Az európai műholdas rádiónavigációs politika célja, hogy az Európai
Közösség két navigációs műholdrendszerrel rendelkezzen. Ezeket a
rendszereket külön-külön az EGNOS és a Galileo program hozzák létre. Az
EGNOS program célja az amerikai GPS-rendszer és az orosz GLONASS-
rendszer által adott jelek minőségének javítása, azok megbízhatóságának nagy
kiterjedésű földrajzi területen való biztosítása érdekében (helymeghatározási és
szinkronizációs adatok, a műholdas rádiónavigáció tömeges alkalmazási
igényeinek való megfelelés stb.).
A Galileo a tervek szerint 30 műholdból álló globális navigációs rendszer
lesz. Az önálló működésre alkalmas rendszer együttműködni lesz képes az
amerikai GPS és az orosz GLONASS rendszerrel is. A két, már létező
műholdhálózattal ellentétben azonban elsődlegesen polgári célokat szolgál. Az
elképzelések szerint mind a légi közlekedés, mind a tengeri hajózás, valamint a
közúti és a vasúti közlekedés és szállítás számára is igénybe vehető lesz.
Navigációs és helymeghatározó szolgáltatások mellett közlekedés-irányítás és -
monitoring feladatok ellátására is alkalmas lesz. A fejlesztési időszak
feladatainak ellátására egy vegyes vállalatot1359 hoztak létre az Európai
Űrügynökség (ESA),1360 a tagállamok és az Európai Bizottság. A Galileo a
transzeurópai közlekedési hálózat kibővítésének is kiemelt projektje.
 A Galileo az európai szinten valaha indított legnagyobb ipari projekt, az első
olyan köztulajdonú infrastruktúra, amely az európai intézmények
tulajdonában van. A három különféle pályára állított harminc műhold oly
módon kerül kialakításra, hogy az egész Földet optimális módon fedje le, amit
a jelenlegi GPS és GLONASS rendszerek konstellációi nem tesznek lehetővé.
Miközben a nagyközönség által jelenleg elérhető GPS rendszer öt-tíz méteres
pontosságot nyújt, addig a Galileo által nyújtott valamennyi szolgáltatás
pontossága két méter alatt, a kereskedelmi szolgáltatás pontossága pedig egy
méter alatt lesz.
A Galileo ötféle szolgáltatása képes a világ bármely táján lévő potenciális
felhasználó igényeinek kielégítésére. A nyilvános szolgáltatás a felhasználó
számára ingyenesen szolgáltat helymeghatározási és szinkronizációs adatokat,
amellyel a cél a tömegigények kielégítése mindenféle egyedi vagy csoportos
regisztráció nélkül. Az életvédelmi szolgáltatás nyújtása olyan felhasználókat
céloz, amelyek számára a biztonság elengedhetetlen, különös tekintettel a
légiközlekedési, a hajózási és a vasúti közlekedési ágazat előírásaira. A
kereskedelmi szolgáltatás lehetővé teszi az alkalmazások szakmai vagy
kereskedelmi célú fejlesztését, köszönhetően a megnőtt teljesítménynek és a
nyilvános szolgáltatás által biztosítottakénál nagyobb hozzáadott-értékkel bíró
adatoknak. A kormányzati ellenőrzésű szolgáltatás elsősorban a közhatalmi
szervek számára fenntartott, titkosított, zavarással és interferenciával szemben
ellenálló, biztonságos rendszeren nyújtott, térbeli helyzeti koordináták
folyamatos és nagy pontosságú vételén alapuló szolgáltatások. A kutató- és
mentő szolgáltatás a ma működő rendszer hátrányait igyekszik áthidalni,
lehetőség lesz arra, hogy a bajbajutottak vészjelei már néhány percen belül a
mentést koordinálókhoz jussanak, a segítségre szorulók pozícióját néhány
méteres pontossággal határozhassák meg.
A Galileo program az alábbi szakaszokból áll:
–  a 2001-ben véget ért meghatározási szakasz, melynek során megtervezték a
rendszer struktúráját és meghatározták annak elemeit;
–  a fejlesztési és tesztelési szakasz, amely magában foglalja az első műholdak
megépítését és fellövését (2011-ben az első két, majd 2012-ben további két
műholddal), az első földi infrastruktúrák létrehozását, valamint mindazon
munkálatokat és műveleteket, amelyek lehetővé teszik a rendszer keringési
pályán való jóváhagyását, ezzel a rendszer tesztelhetővé vált;
–  a kiépítési szakasz, amely az űrbeli és a földi infrastruktúrák összességének
kiépítéséből, valamint az ehhez kapcsolódó műveletekből áll;
– a hasznosítási szakasz, amely magában foglalja az infrastruktúra irányítását, a
rendszer karbantartását, folyamatos tökéletesítését és megújítását, a
programhoz kapcsolódó hitelesítési és szabványosítási műveleteket, a
rendszer kereskedelmi forgalmazását; GNSS szolgáltatást biztosítva a
tagállamok számára, civil felhasználásra.
A Galileo a tervek szerint 2015-re lesz üzemképes 18 műhold üzembe
helyezésével, majd teljes kapacitását 2019–20-ra érheti el 30 műholddal.
7.2. Fehér könyv az egységes európai közlekedési térségről
Az Európai Bizottság 2011 márciusában tette közzé a közlekedési politika
jövőjéről folytatandó vitához készített fehér könyvét, az „Útiterv az egységes
európai közlekedési térség megvalósításához – úton egy versenyképes és
erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé”1361 címmel. A bizottsági
dokumentum címében is utal azokra a legfontosabb és újszerű kihívásokra,
amelyek az uniós közlekedéspolitika előtt állnak az elkövetkező évtizedekben:
ugyan a közlekedési belső piacon jelentős előrelépés történt az egyes
ágazatokban, az egységes belső piac, vagy egy egységes európai közlekedési térség
megteremtése még előttünk álló feladat; ahhoz, hogy a közlekedés versenyképes
legyen, szükség van az innováció fokozottabb hasznosítására és a megfelelő
közlekedési infrastruktúra kiépítésére; annak érdekében pedig, hogy a
közlekedés erőforrásigényei ne veszélyeztessék a fenntarthatóságot, a környezet
védelmét és a természeti erőforrásokat, úgy jelentős előrelépésre van szükség az
üvegházhatású gázok csökkentése érdekében.
A közlekedés belső piacának teljes megvalósítását továbbra is szűk
keresztmetszetek, szabályozási és infrastrukturális hiányosságok gátolják.
Mindez igaz a személyszállításra és az árufuvarozásra is. Az európai belső piac
infrastrukturális szűk keresztmetszetei között továbbra is szembetűnő Európa
nyugati és a keleti felének összeköttetéseinek hiányossága.
A következő évtizedekben a kőolaj egyre szűkösebb erőforrásnak bizonyul –
állapítja meg a Bizottság. A Nemzetközi Energiaügynökséget idézve rámutat,
hogy minél kevésbé sikeres a világ a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében,
annál nagyobb kőolajár-emelkedésre kell számítani. Az Európai Unió a világ
üvegházhatású gázkibocsátásának jelentős csökkentésére szólított fel annak
érdekében, hogy az éghajlatváltozás ne haladhassa meg a 2 °C-ot. E célkitűzés
eléréséhez az Európai Uniónak 2050-ig 80–95%-kal az 1990. évi szint alá kell
csökkentenie kibocsátásait, ha egyébként a fejlődő országok csoportja megteszi
a szükséges csökkentéseket. A Bizottság elemzése1362 szerint, miközben más
gazdasági ágazatokban komolyabb csökkentések érhetők el, a közlekedési
ágazatban az 1990. évihez képest 2050-re legalább 60%-kal kell csökkenteni az
üvegházhatású gázkibocsátást. Ezen belül is 2030-ig mintegy 20%-kal kell a
közlekedés üvegházhatású gázkibocsátását a 2008. évi szint alá csökkenteni.
Az Európai Bizottság szerint a gépjárművekben és a forgalomirányításban
alkalmazott újszerű technológiáknak kulcsfontosságú szerepe lesz abban, hogy
az Európai Unióban és a világ többi részén kevesebb kibocsátással járjon a
közlekedés. A késedelmes intézkedés vagy az új technológiák bevezetésében
tanúsított túlzott óvatosság visszafordíthatatlan hanyatlást eredményezhet az
Európai Unió közlekedési iparában. Az Európai Unió közlekedési ágazata
fokozódó versenynek van kitéve a gyorsan fejlődő közlekedési világpiac
részéről.
A Bizottság fehér könyve aláhúzza, hogy a globális versenyben egyre
nagyobb szerepet kap a megfelelő közlekedési infrastruktúra. A közlekedésben
nem lehet jelentős változást elérni megfelelő hálózat és annak intelligensebb
hasznosítása nélkül. A közlekedési infrastruktúra-beruházások általában
kedvezően hatnak a gazdasági növekedésre, jólétet és munkahelyeket
teremtenek, élénkítik a kereskedelmet, javítják a földrajzi megközelíthetőséget
és növelik a lakosság mobilitását. A beruházások tervezésénél a gazdasági
növekedést előmozdító hatás maximalizálására és a negatív környezeti hatás
minimalizálására kell törekedni.
A fentiek szerint beazonosított kihívásokra válaszul a Bizottság negyven
pontból és több mint száz konkrét intézkedésből álló tervre tett javaslatot
fehér könyvében. Ezeknek fő területei:
– hatékony és integrált mobilitási rendszer (belső piac),
– innováció,
– korszerű infrastruktúra és intelligens nanszírozás,
– külső dimenzió.
Mielőtt bemutatnánk a négy kiemelt cselekvési terület főbb javaslatait,
megjegyezzük, hogy az intézkedési terv különösen a belső piac és az innováció
területén helyenként az ötletek szintjén megjelenő intézkedési javaslat
dömpinget mutat, koncepcionális elemeket inkább az infrastruktúra-fejlesztés
vonatkozásában vélünk felfedezni.
A hatékony és integrált mobilitási rendszer feladatai között a Bizottság számba
veszi az egységes európai közlekedési térség igényét. Ezen a területen
fogalmazza meg a fehér könyv a szükséges intézkedések több mint felét. Ide
tartozik többek között:
–  a vasúti személyszállítási szolgáltatások belföldi piacának megnyitása a
verseny előtt;
–  a vasúti infrastruktúrához, és azon belül a vasúthoz kapcsolódó
szolgáltatásokhoz való tényleges és megkülönböztetésmentes hozzáférés
biztosítása;
–  a valóban egységes európai égbolt létrehozása és a leendő európai
légiforgalmi szolgáltatási rendszer bevezetése;
– a résidőkiosztásról szóló rendelet felülvizsgálata a repülőterek kapacitásának
hatékonyabb kihasználása céljából;
– a korlátok nélküli európai tengeri szállítási térség kiterjesztése, egy Európán
belül és Európa körül szabad tengeri közlekedést lehetővé tevő „kék övezet”
létrehozása;
– a belvízi szállítás fokozottabb térnyerését gátló akadályok felszámolása;
– a közúti árufuvarozás piaci helyzetének, és ezen belül az úthasználati díjak, a
szociális és biztonsági jogszabályok, valamint a jogszabályok tagállami
átültetése és érvényesítése tekintetében megvalósuló összhangnak a
felülvizsgálata a közúti fuvarozás piacának további megnyitása céljából;
–  különösen törekedni kell a kabotázsra vonatkozóan még meglévő
korlátozások megszüntetésére;
–  a védelem szintjének javítása a szállítási lánc teljes hossza mentén, a szabad
áruforgalom korlátozása nélkül, a folyamatos védelem igazolására szolgáló
tanúsítványok bevezetése;
–  a közúti közlekedési balesetekre és a vészhelyzeti szolgálatokra vonatkozó
átfogó stratégia kidolgozása;
–  a halálos balesetek kiküszöbölése irányában teendő intézkedések
meghatározása;
– az uniós repülésbiztonsági stratégia egységes végrehajtásának biztosítása;
– a tengeri és belvízi közlekedésben alkalmazandó uniós nyilvántartás és uniós
felségjelzésű zászló esetleges bevezetése;
–  a vasúti biztonsági tanúsítványok egységesítése, egy esetleges európai
szabvány bevezetése;
–  az utasjogokra vonatkozó uniós jogszabályok egységes értelmezése,
összehangolt és hatékony érvényesítése, egyrészről azért, hogy az iparág
szereplői egyenlő versenyfeltételek mellett tevékenykedhessenek, másrészről
azért, hogy a polgárok számára európai szintű védelmet lehessen biztosítani.
 Az innováció a jövő szolgálatában elnevezésű intézkedéscsomagra vonatkozó
javaslat főbb elemei az alábbiak:
–  valamennyi közlekedési mód esetében környezetbarát, biztonságos és
csöndes járművek, közúti gépjárművek, hajók, uszályok, vasúti
gördülőállomány és repülőgépek kifejlesztése, ezen belül új anyagok, új
meghajtórendszerek, valamint a komplex közlekedési rendszerek irányítására
és integrálására szolgáló informatikai és irányítási eszközök kidolgozása;
–  a különböző közlekedési formák maximális nyomon követésére és
interoperabilitásának, valamint az infrastruktúra és a járművek közötti
kommunikációnak a biztosítására szolgáló intelligens infrastruktúra
létrehozása;
–  új navigációs, forgalommeg gyelő és kommunikációs szolgáltatásokra
irányuló beruházási tervek kidolgozása az információáramlás, az irányítási
rendszerek és a mobilitási szolgáltatások integrációja céljából, az európai
integrált multimodális információs és irányítási terv alapján;
–  a járművekre vonatkozó megfelelő szén-dioxid-kibocsátási szabványok
rögzítése valamennyi közlekedési mód esetében;
–  az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó vállalati alapú tanúsítási
rendszerek alkalmazásának ösztönzése és közös uniós szabványok
kidolgozása az egyes személy- és teherszállítási szolgáltatások széndioxid-
lábnyomának becslése céljából;
–  a járművekre vonatkozó megfelelő szén-dioxid-kibocsátási szabványok
rögzítése valamennyi közlekedési mód esetében, és szükség esetén azok
energiahatékonysági követelményekkel történő kiegészítése valamennyi
meghajtórendszerre vonatkozóan;
–  a városi úthasználati díjak rendszerének és a behajtás-korlátozási
rendszerének a létrehozására és alkalmazására vonatkozó hitelesített keretek;
–  a kibocsátásmentes városi logisztika megvalósításához vezető stratégia
kidolgozása, amely kiterjed a területtervezésre, a vasúti és a folyami
közlekedéshez való hozzáférésre, az üzleti tevékenységre és tájékoztatásra, a
díj zetési módokra és a járművek műszaki szabványaira,
–  alacsony kibocsátású járművek beszerzésére irányuló közös közbeszerzési
eljárások szorgalmazása az üzleti célú járműparkok esetében (áruszállítók,
taxik, buszok stb.).
A korszerű infrastruktúra és az annak biztosításához szükséges újszerű
nanszírozás biztosítása területén a Bizottság fehér könyve elsősorban arra tesz
javaslatot, hogy történjen meg az európai stratégiai infrastruktúrák
„törzshálózatának” meghatározása az új TEN-iránymutatásokban. A
törzshálózat összekötné az Európai Unió keleti és nyugati részeit és általa
megvalósulna az egységes európai közlekedési térség. Ugyanez az elképzelés
magában foglalná megfelelő összeköttetések előirányozását a szomszédos
országokkal is. Az európai fellépésnek a TEN-T hálózat legmagasabb európai
szintű hozzáadott értéket képviselő összetevőire kellene összpontosítania,
különösen a hiányzó határkeresztező összeköttetésekre, az intermodális
összeköttetésekre és a főbb szűk keresztmetszetekre. Mindennek keretében
biztosítani kellene, hogy az uniós nanszírozásban részesített közlekedési
infrastruktúra esetében gyelembevételre kerüljenek az energiahatékonysági
elvárások és az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások, úgymint az
infrastruktúra egészének éghajlatváltozással szembeni ellenálló képessége, a
tiszta járművek energia-, illetve tüzelőanyag-ellátását biztosító infrastruktúra,
az építőanyagok megválasztása stb.
A „törzshálózaton” belül multimodális árufuvarozási folyosók létrehozását
javasolja a Bizottság, a beruházások és az infrastruktúra-fejlesztések
összehangolását, valamint a hatékony, innovatív multimodális közlekedési
szolgáltatások fejlesztését, beleértve a közepes és hosszú távolságon történő
vasúti szállítás támogatását. A multimodális szállítás és az egyedi
kocsirakományú fuvarozás támogatása, a belvízi szállításnak a közlekedési
rendszerbe való integrálása, az ökoinnováció előmozdítása az árufuvarozás
területén szintén szerepel a javaslatok között.
A Bizottság szerint szükséges az előzetes projektértékelési kritériumok
bevezetése, amelyek révén biztosítható, hogy az infrastruktúra-fejlesztési
projektek uniós hozzáadott értéket képviselnek. Ehhez szükségessé válik olyan
infrastruktúra- nanszírozási keretek kidolgozása, amelyek biztosítják a TEN-T
törzshálózat kialakításának befejezéséhez, valamint egyéb infrastruktúra-
fejlesztési programok végrehajtásához szükséges feltételrendszert, és amelyek
egyesítik mind a TEN-T program, mind a Kohéziós Alap és a strukturális
alapok beruházási stratégiáit, valamint a közlekedési tevékenységekből
származó bevételekkel is számolnak.
A fehér könyv javaslatai szerint a közlekedésre kivetett díjak és adók
szerkezetét át kell alakítani. A díjak és adók kialakításának hozzá kell járulnia
ahhoz, hogy a közlekedés betölthesse Európa versenyképességének
előmozdításában játszott szerepét, és az ágazatra nehezedő terheknek
összességében tükrözniük kell a közlekedés valamennyi költségét, beleértve az
infrastrukturális és externális költségeket is. A Bizottság szerint szükségessé
válik a tüzelőanyagokra kivetett adók felülvizsgálata, az energetikai és a szén-
dioxid-kibocsátási komponens egyértelmű jelzésével. A nehéz-
tehergépjárművek esetében elkerülhetetlen a kötelező infrastruktúra-használati
díj fokozatos bevezetése. E rendszer keretében közös árstruktúra és azon belül
egységes költségelemek bevezetése: a jelenlegi használati díjak helyett a zikai
elhasználódás költségének, és a zajjal és a helyi szintű szennyezéssel kapcsolatos
költségeknek a bevezetése kell, hogy legyen a követendő irány.
A közlekedési politika külső dimenzióját illetően a Bizottság következetes
fellépést ígér. Minthogy a közlekedés alapvetően nemzetközi vonatkozású
tevékenység, ezért a fehér könyvben szereplő fellépések zöme a közlekedésnek
az EU határain túl történő fejlesztését érintő kihívásokkal is összefügg. A
közlekedési szolgáltatások, termékek és beruházások tekintetében a harmadik
országok piacainak megnyitása továbbra is kiemelt fontosságú. A közlekedés
kérdése éppen ezért az EU valamennyi (a WTO keretében zajló, regionális és
kétoldalú) kereskedelmi tárgyalásának napirendjén szerepel. Rugalmas
stratégiák elfogadása révén kíván a Bizottság gondoskodni arról, hogy az Unió
a közlekedés területén a jövőben is élen járjon a vonatkozó előírások
meghatározásában és alkalmazásában. E célból a Bizottság a belső piacra
vonatkozó szabályok kiterjesztését fogja szorgalmazni a különböző nemzetközi
szervezetek keretében zajló munka során. Ezek között gyelmet kap a
biztonságra, a védelemre, az adatvédelemre és a környezetvédelemre
vonatkozó európai előírások világszerte való előmozdítása.
A bizottsági fehér könyv aláhúzza a harmadik országokkal való
infrastruktúra-összeköttetések javításának és a szorosabb piacintegrációnak a
jelentőségét. Ennek érdekében együttműködési keretek kialakítását javasolja,
amelyek célja közvetlen szomszédaink bevonása a közlekedési és
infrastrukturális politikákba, többek között a mobilitás folyamatosságáról szóló
tervek kidolgozásába.
7.3. Az infrastruktúra-fejlesztési politika jövője
Az Európai Bizottság 2013 októberében tette közzé előterjesztését a 2014.
január 1-jétől alkalmazott új infrastruktúra-politikájára, amely ettől az
időszaktól kilenc közlekedési infrastruktúra-fejlesztési folyosót határoz meg. A
közlekedési infrastruktúra-fejlesztés központi eleme egy pontosan
meghatározott törzshálózat lesz, amely megvalósítását a kilenc fő közlekedési
folyosó létrehozása fogja jelenteni. A törzshálózat létrehozásának célja a szűk
keresztmetszetek megszüntetése, az infrastruktúra modernizálása, a
határkeresztező személy- és áruforgalom egyszerűsítése.
A törzshálózat:1363
– 94 fontos európai kikötőt fog ellátni vasúti és közúti kapcsolatokkal,
–  38 kulcsfontosságú repülőteret fog a nagyvárosokba vezető vasutakhoz
csatolni,
–  15 000 km vasútvonalat fog nagysebességű vasúti közlekedésre alkalmassá
tenni,
–  35 határon átnyúló projektet fog megvalósítani a szűk keresztmetszetek
enyhítésére.
A kilenc új folyosó mindegyikének jellegzetessége, hogy három közlekedési
módra, három tagállamra és két, határokon átnyúló szakaszra kell kiterjednie.
A folyosók vonalvezetése a következő.
–  A balti–adriai folyosó a Balti- és az Adriai-tengert köti össze, érintve a Dél-
Lengyelország (Felső-Szilézia), illetve Bécs és Pozsony között fekvő ipari
központokat, valamint a Keleti-Alpok régióját és Észak-Olaszországot.
–  Az északi-tengeri–balti folyosó révén komppal lehet majd eljutni
Finnországból Észtországba, továbbá korszerű közúti és vasúti kapcsolat lesz
egyrészt a három balti állam, másrészt Lengyelország, Németország,
Hollandia és Belgium között. Az Odera, illetve a német, holland és amand
kikötők között belvízi utak is tartoznak majd a folyosóhoz. A legfontosabb
projektet pedig a Rail Baltic vasútvonal jelenti majd, amely Tallinnt, Rigát,
Kaunast és Északkelet-Lengyelországot fogja érinteni.
–  A mediterrán folyosó az Ibériai-félsziget és a magyar–ukrán határ közötti
összeköttetést fogja megteremteni. Az útvonal Spanyolország és
 Franciaország földközi-tengeri partvonalát követi, majd keleti irányban az
Alpokon áthaladva érinti Észak-Olaszországot, valamint az Adriai-tenger
partját Szlovénia és Horvátország területén, s ezután Magyarországon ér
véget.
–  A keleti/kelet-földközi-tengeri folyosó az Északi-, a Balti-, a Fekete- és a
Földközi-tenger tengeri területeit fogja összekötni. Az Elba által biztosított
belvízi út révén a folyosó javítani fogja az Észak-Németország, a Cseh
Köztársaság, a pannon régió és Délkelet-Európa közötti multimodális
kapcsolatokat. Tengeri kiterjedését tekintve a folyosó Görögországtól
Ciprusig fog tartani.
– A skandináv–mediterrán folyosó Finnországból indul, a Balti-tengert átszelve
ér Svédországba, majd áthalad Németországon, az Alpokon és
Olaszországon, így köti össze Skandinávia és Észak-Németország főbb
városait és kikötőit Dél-Németország, Ausztria és Észak-Olaszország ipari
központjaival, valamint az olasz kikötőkkel és Vallettával.
Térkép: http://ec.europa.eu/transport/themes/infrastructure/doc/ten-t-country- ches/ten-t-corridor-map-
2013.pdf
 
– A Rajna–Alpok folyosó köti össze az Északi-tenger partján fekvő Rotterdam és
Antwerpen kikötőit a Földközi-tenger medencéjében található Genovával,
 eközben pedig áthalad Svájcon, a Rajna–Ruhr-, illetve a Rajna–Majna–
Neckar-régió fő gazdasági központjain, valamint az észak-olaszországi
Milánó agglomerációján. Ez a multimodális folyosó a Rajnát foglalja
magában belvízi útvonalként.
–  Az atlanti folyosó az Ibériai-félsziget nyugati részét, valamint Le Havre és
Rouen kikötőjét köti össze Párizzsal, majd továbbhalad Mannheim és
Strasbourg felé. Az útvonal nagysebességű és azokkal párhuzamos
hagyományos vasúti szakaszokat is magában foglal, belvízi útvonalként pedig
a Szajna nyújtotta lehetőséget aknázza ki.
–  Az északi-tengeri–mediterrán folyosó útvonala Írországból és az Egyesült
Királyság északi részéből indul, majd áthalad Hollandián, Belgiumon és
Luxemburgon, végül pedig Dél-Franciaországban éri el a Földközi-tengert.
Ez a multimodális folyosó, amely a Benelux államok és franciaországi belvízi
útvonalait is tartalmazza, az északi-tengeri kikötők, valamint a Maas, a
Rajna, a Schelde, a Szajna, a Saone és a Rhone folyók területe, illetve Fos-
sur-Mer és Marseille kikötői között fog jobb minőségű multimodális
szolgáltatásokat biztosítani.
–  A Rajna–Duna folyosó, melynek fő vonalát a Majna és a Duna jelenti,
Strasbourg és Frankfurt környékét fogja összekötni Dél-Németországon át
Béccsel, Pozsonnyal, Budapesttel és végül a Fekete-tengerrel, egy fontos
leágazása Münchentől Prágán, Zsolnán és Kassán át az ukrán határig vezet.
Az új törzshálózatot egy úgynevezett átfogó hálózat fogja kiegészíteni, amely
regionális és tagállami szinten egyaránt megkönnyíti a törzshálózat
igénybevételét. A kitűzött cél szerint 2050-ig fokozatosan el kell jutni oda,
hogy az európai polgárok és vállalkozások nagy többségének ne kelljen 30
percnél többet utaznia ahhoz, hogy ezt az átfogó hálózatot elérje.

8. Ismétlő kérdések
  1. Melyek a közlekedési politika sajátos körülményei?
  2. Melyek a közlekedési politika szabályozása célrendszerének összetevői?
    3.  Melyek az egységes belső piac irányába mutató jellegzetességek,
korszakhatárok az egyes közlekedési ágazatok esetében az 1985. évi Fehér
 Könyv után?
  4. Melyek a közúti közlekedés szabályozásának fő területei?
  5. Melyek a közúti közlekedés szociális szabályozásának főbb elemei?
  6. Melyek a közúti közlekedés pénzügyi szabályozásának főbb elemei?
  7. Mit jelent a kabotázs fogalma, és hogyan szabályozza azt a közösségi jog az
egyes szállítási ágazatok esetében?
  8. Ismertesse a vasúti fuvarozás liberalizációs csomagjait!
  9. Ismertesse a légiközlekedés liberalizációs szakaszait!
10. Melyek az egységes európai légtér jellemzői?
11. Milyen sajátosságai vannak a rajnai hajózásnak?
12.  Melyek a tengerhajózás sajátosságai; melyek a műszaki biztonsági
szabályozás fő irányai?
13.  Melyek a transzeurópai közlekedési hálózatokra vonatkozó iránymutatás
prioritásai?
14. Ismertesse a Galileo programot!
15.  Melyek a 2011. évi bizottsági fehér könyv intézkedési tervének fő
területei?
16. Ismertesse a 2014-től induló új infrastruktúra-fejlesztés jellemzőit!

9. Website-ok
http://europa.eu/pol/trans/index_en.htm
http://ec.europa.eu/policies/transport_travel_hu.htm
http://ec.europa.eu/dgs/transport/index_en.htm
http://ec.europa.eu/transport/index_en.htm
http://europa.eu/documentation/official-docs/index_en.htm
http://europa.eu/policies-activities/index_en.htm
http://www.europarl.europa.eu/oeil/index.jsp?language=en
http://ec.europa.eu/transport/themes/infrastructure/ten-t-
guidelines/index_en.htm
http://ec.europa.eu/transport/facts-fundings/infographics/index_en.htm
http://ec.europa.eu/transport/facts-fundings/scoreboard/index_en.htm
 
 
 
 
 
 
 
16. fejezet

Környezetvédelmi politika

1. A környezetvédelmi politika rövid leírása és jelentősége

2. Az Európai Unió környezetpolitikájának áttekintése
3. A környezetvédelmi politika céljai
4. Az EU környezeti politikájának jogalapjai
5. A jogalkotók és egyéb szereplők
6. A legfontosabb jogi aktusok és dokumentumok
7. Az egyes szabályozási területek áttekintése
8. Ismétlő kérdések
9. Website-ok
 
 
 
 
 
 
 

1. A környezetvédelmi politika rövid leírása és

jelentősége
A környezetvédelem szabályozása gondolatának ugyan már a XIX. században is
fellelhetjük nyomait, azonban ezek valójában előre jelzik a későbbi átfogó,
lehetőség szerint komplex és integrált szabályozás irányát. Környezetpolitikáról
akkor beszélhetünk, ha az nem egyes területeken megjelenő elszigetelt és eseti
lépéseket jelent, hanem a környezetre mint egészre, annak elemeire és az azt
érő emberi behatásokra reagáló, összefüggő, összehangolt cselekvésben jelenik
meg. A környezetvédelem szükségességének világméretű felismerésére a II.
világháborút követően került sor, az ötvenes évek közepétől, inkább a hatvanas
évek elejéről. Egyes sokkszerű környezeti katasztrófák, felismerések is szerepet
játszottak, mint a londoni szmog,1364 vagy az eleinte magasztalt
mezőgazdasági kemikáliák – pl. DDT – káros hatásainak (a szerek az emberi
szervezetben nem bomlanak le, számos esetben rákkeltő hatásaikat
bizonyították stb.) felismerése.
A felgyorsuló gazdasági fejlődés, az újabb és újabb ipari-technikai
forradalmak – ma már a géntechnológián is túljutottunk, a nanotechnológia
korát érjük – kísérőjelenségei, káros mellékhatásai számos esetben az eredetileg
célzott hasznos eredménynél sokkal komolyabb károkat okoztak. Mindez
szükségessé tette a környezetet érő hatások tudatos korlátozását, legyen az akár
a magánszemélyek, háztartások tevékenysége, akár a gazdasági folyamatok,
tevékenységek szabályozása vagy a nemzetközi együttműködésben megjelenő
környezeti vonatkozások. Ez természetesen olyan beavatkozásokkal jár együtt,
amelyek az EU által ismert szabadságokat is érintik, jelentős piaci hatásaik
lehetnek, egyes anyagok, összetevők, termékek forgalmazásának korlátozásától,
sőt tilalmától kezdve sajátos engedélyezési eljárásokig, követelményekig,
folyamatos ellenőrzési és jelentéstételi elvárásokig, vagy akár a felelősségi
szabályok egyre inkább az objektív felelősség irányába történő elmozdulásáig.
Jó példa erre az alább tárgyalásra kerülő elővigyázatosság elve, ami valójában a
bűnösség vélelmének, a bizonyítási teher átfordulásának esete.
A környezetpolitikai szabályozás globális megjelenése az ENSZ 1972-es
stockholmi világértekezletéhez köthető, ahol megfogalmazták a legfontosabb
tennivalókat, máig hatóan. Ezt azóta három hasonló világértekezlet követte,
1992-ben Rióban, a fenntartható fejlődés hangsúlyozásával – a gazdasági
fejlődés és a környezetvédelem összehangolását kiemelve –, majd 2002-ben
Johannesburgban és 2012-ben ismét Rióban. Az utóbbi konferencia a zöld
gazdaság megteremtésében látja a megoldás elsőrendű lehetőségét.

2. Az Európai Unió környezetpolitikájának

áttekintése

2.1. A környezetpolitika kezdetei

Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés (EKSZ) nem
tartalmazott a környezeti politikára vonatkozó rendelkezéseket, hiszen a
környezetvédelem nem érintette közvetlenül a Közösség létrehozásakor a
vámunió ügyét. A hatvanas évek végére azonban láthatóvá vált, hogy a
környezeti kérdésekben való közös cselekvés hiánya gátolja az integráció
további előrehaladását.1365
Az 1967-ben elfogadott, a veszélyes anyagok osztályozására, csomagolására
és jelölésére vonatkozó jogszabályok, rendelkezések és igazgatási eljárások
közelítéséről szóló 67/548/EGK irányelv1366 volt az első olyan közösségi
jogszabály, amelynek preambuluma az akkori hat tagállam környezeti szabályai
közötti különbséget, mint a Közösségen belüli kereskedelmet gátló akadályt
jelölte meg. A tagállamok állam- és kormányfőinek 1972 októberében Párizsban
megrendezett csúcskonferenciájáról1367 kiadott nyilatkozata pedig
megfogalmazta, hogy„[…] a gazdasági növekedés[, …] nem végcél […] és
különös gyelmet kell szentelni […] a környezet védelmének […]”.
A kezdeti időszakban a Közösség feladatairól és egyebek mellett a
kiegyensúlyozott növekedésről szóló Római Szerződés 2. cikkébe értették bele
a környezet védelmének feladatát is. A későbbiekben a környezeti jogalkotás a
maga jogalapját a Római Szerződés 100.1368 és 235. cikkében1369 találta
meg.
A Közösség 1987-től szerzett jogot kifejezetten környezetvédelmi célú
jogalkotásra, amikor az Egységes Európai Okmány a Közösség politikáiról
szóló Harmadik Részbe illesztette a Környezetről szóló VII. Címet, a 130r–t.
cikkeket.1370
A Maastrichti Szerződéssel 1991-től az EKSZ 2. cikke kifejezetten a Közösség
céljai közé emelte a fenntartható fejlődést és a környezetvédelmet az Európai
Közösség gazdasági céljaival egyenrangú célként ismerte el.
Az Amszterdami Szerződés 1997-től tovább erősítette a fenntartható fejlődés
gondolatát, módosította az EKSZ fenti 2. cikkét is, a fenntartható fejlődés
mellé illesztve a környezet magas szintű védelme, illetve minőségének javítása
elveit.

2.2. Az akcióprogramok
A Bizottság által kidolgozott első akcióprogram – melyet a Tanács 1973
novemberében fogadott el – lett az Európai Közösség Első Környezeti
Akcióprogramja, 1371 melyet a mai napig további hat követett, és jelenleg a
2013-ben elfogadott Hetedik Akcióprogram végrehajtása folyik. Az
akcióprogramok olyan politikai dokumentumok, amelyek kijelölik a közös
cselekvés irányát, meghatározzák azokat az alapvető intézményeket, amelyek
fejlesztését kiemelten fontosnak tekintik. Nem kötelező szabályok tehát,
végrehajtásuk az utóbbi két akcióprogram tekintetében legfeljebb a közösségi
szervezetek számára követelmény. Az elsőt nyilatkozattal, a többit határozattal
fogadták el. A jelenleg alkalmazandó Hetedik Akcióprogram1372 a 2020-ig
terjedő időre szól, preambulumának legfontosabb elemei:
–  „(1) Az EU azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ig intelligens,
fenntartható és inkluzív növekedési pályára állítja a gazdaságot, és különböző
 politikai eszközök és fellépések révén elmozdul az alacsony szén-dioxid-
kibocsátás és az erőforrás-hatékonyság irányába…
–  (16) Az Európai Unió arra törekszik, hogy teljes mértékben függetlenítse
egymástól a gazdasági növekedést és a környezetkárosítást […].”
Az akcióprogram érdemi része a melléklet – „Jólét bolygónk felélése nélkül”
(Cselekvési program 2020-ig) –, amely kilenc kiemelt célkitűzést tartalmaz a
természeti tőke védelmétől a városok fenntarthatóbbá tételéig; közöttük jogi
vonatkozás szempontjából legrelevánsabb a 4. célkitűzés:
„63. A környezetre vonatkozó uniós szabályozás hasznának maximalizálása
érdekében a program biztosítani fogja, hogy 2020-ra:
– egyértelmű információk álljanak az uniós polgárok rendelkezésére az uniós
környezetjog alkalmazásának módjáról;
– javuljon a környezetre vonatkozó speciális joganyag végrehajtása;
–  valamennyi közigazgatási szinten fokozottabban betartsák az uniós
környezetjogot, és biztosítva legyen a belső piac versenyfeltételeinek
egyenlősége;
– az állampolgárok bizalma megnőjön az uniós környezetjog iránt;
–  érvényesíthető legyen az állampolgárokat és szervezeteiket megillető
hatékony jogi védelem elve.”
3. A környezetvédelmi politika céljai
A környezetpolitika céljainak meghatározásában három szintet
különbözethetünk meg:
– legáltalánosabb az elsődleges jogban megjelenő célok rendszere,
– esetenként, a változó feltételekhez igazodóan, középtávú célokat találhatunk
a fent említett akcióprogramokban, illetve
–  a másodlagos jog egyes környezetvédelmi szabályai is saját célrendszerekkel
rendelkeznek.
Az elsődleges jogban az EUMSZ Környezeti Címének 191. cikke sorolja fel a
környezetvédelmi szabályozás céljait és legfontosabb alapelveit, valamint
meghatározza a környezeti döntések, szabályok megalapozásánál irányadó
szempontokat is.1373 A 191. cikk vonatkozó (1) bekezdése összegzi a
környezetvédelem vezérmotívumait, körvonalazza céljait:
1. A környezet minőségének megóvása, védelme és javítása az elsődleges cél.
2.  Az emberi egészség védelméhez való hozzájárulás második a sorban, így a
környezetminőség fenti kiemelését tekinthetjük elsődleges prioritásnak.
3. A természeti erőforrások megfontolt és racionális hasznosításának biztosítása.
4.  Végezetül a környezeti politika céljai közé tartozik a regionális vagy
világméretű környezeti problémákkal foglalkozó nemzetközi szintű
intézkedések elősegítése, összhangban az Unió nemzetközi elkötelezettségével,
külön szólva a klímaváltozásról.
Emellett az EUSZ 3. cikke az Unió céljai közé emelte a környezetet
respektáló fenntartható fejlődést, kiemelve egyben a célok sorából, mint átfogó
célkitűzést.1374
A célok rendszerének második szintjét képviselik tehát az akcióprogramok,
amelyek középtávon változó prioritásokat fogalmaznak meg, míg a célok
harmadik szintje az egyes másodlagos jogi rendelkezésekben jelenik meg, akár
a preambulumban általánosabban megfogalmazva, akár a jogszabály érdemi
rendelkezései között.1375
4. Az EU környezeti politikájának jogalapjai
Az Európai Közösség környezeti politikája a kezdetekkor nélkülözte a
közvetlen jogalapot, így az első 20 évben az ún. „bennefoglalt hatáskörök” elve
alapján elsősorban az EKSZ 100. cikkére hivatkoztak, ami a belső piac
működésének biztosítását tekintette feladatának, illetve a 235. cikkre, a
Közösség általános céljait helyezve előtérbe. Az Egységes Európai Okmány
teremtett meg aztán 1987-től azt az elsődleges jogi alapot, amely a hatályos
szabályozás alapját is képezi.
Az Európai Unióról szóló Szerződés is tartalmaz fontos környezetvédelmi
rendelkezéseket. Ilyen a 3. cikk, amely elvi alapokat biztosít, így a fentebb már
említettek szerint 3. bekezdésében a fenntartható fejlődést idézi fel. Hasonlóan
fontos elem az 5. cikk (az EUSz. korábbi 5. cikke), amely felhívja a gyelmet
az uniós hatáskörök gyakorlása során a szubszidiaritás és az arányosság elvének
alkalmazására, amely különösen annak ismeretében lesz meghatározó, hogy az
EUMSZ a környezetvédelmet megosztott hatáskörként tételezi.
A Lisszaboni Szerződés az Alapjogi Chartát is jogerőre emelte. A Charta
ugyan szó szerint nem tartalmaz környezethez való jogot, de a szolidaritás
fejezetén belül megjelenő rendelkezése jogértelmezéssel ilyenként is felfogható:
„37. cikk – Környezetvédelem: A magas színvonalú környezetvédelmet és a
környezet minőségének javítását be kell építeni az uniós politikákba, és a
fenntartható fejlődés elvével összhangban biztosítani kell megvalósulásukat.” A
kérdéses cikk nem annyira az emberi jogi oldalt ragadja meg, mint az
intézmények – EU vagy állam – feladatait, kötelezettségeit.
Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) első kiemelendő
kérdése tehát, hogy a 4. cikk 2. bekezdése a környezetvédelmet az EU és a
tagállamok közötti megosztott hatáskörnek minősíti. A fenntarthatóság
gyakorlati megvalósításaként tekinthetünk a 11. cikkre, ami az integráció
elvének megfogalmazása: „A környezetvédelmi követelményeket — különösen
a fenntartható fejlődés előmozdítására tekintettel — be kell illeszteni az uniós
politikák és tevékenységek meghatározásába és végrehajtásába.” Az EUMSz
ugyanakkor a 7–13. cikkekben több integrációs elvet is említ, gyengítve ezzel a
környezetvédelem e téren eredetileg egyedi pozícióját. Az általános kérdések
között nem feledkezhetünk meg a 36. cikkről sem, „a behozatalra, a kivitelre
vagy a tranzitárukra vonatkozó” tilalmak vagy korlátozások felhatalmazása
kapcsán, amely lehetőséget ad ilyen korlátozásokra környezetvédelmi okokra
hivatkozással.
A közvetlen környezetvédelmi rendelkezéseket – ezek mellett számos más
területen is megjelennek olyan környezetvédelmi vonatkozások, amelyek
gyelmet érdemelnek, mint az energia, mezőgazdaság, halászat stb. – két
helyen kereshetjük: a belső piachoz kapcsolódó jogharmonizációs
rendelkezésként a 114. cikkben, illetve a környezetvédelemről szóló XX. címben.
A 114. cikk értelmében e körben fogadják el „azokat a tagállamok törvényi,
rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó
intézkedéseket, amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése.” A
114. cikk tárgykörébe esik a környezetvédelem is, amelyre vonatkozó
javaslatokban a védelem magas szintjét kell alapul venni, „különös gyelemmel
a tudományos tényeken alapuló új fejleményekre.” Az itt megjelenő ún.
védelmi záradék pedig a harmonizációs intézkedésektől való eltérés lehetőségét
és feltételeit határozza meg, így az indokok között szerepel, ha az eltérést új
tudományos indokok alátámasztják, illetve ha az az adott tagállamra jellemző
probléma. Két módon lehet tehát eltérni egy harmonizációs intézkedéstől:
megtartva a régebbi rendelkezéseket, illetve utólag, bevezetve egy új, de eltérő
rendelkezést. Az ilyen döntésről a Bizottságot értesíteni kell, amelynek 6
hónap áll rendelkezésére ahhoz, hogy a kérdést megvizsgálja (és egyszer 6
hónappal ez a határidő meghosszabbítható). A Bizottság az eltérést akkor
fogadhatja el, ha meggyőződött arról, hogy az nem az önkényes
diszkrimináció vagy a tagállamok közötti kereskedelem leplezett
korlátozásának eszköze.
A környezetvédelmi cím szinte teljes egészében követi elődjeinek minden
mozzanatát, természetesen új számozás szerint:
–  A 191. cikk elsőként (1. bek.) a környezetpolitika célkitűzéseit tárgyalja –
lásd fent, a 3. pontban –,
– majd az elveket (2. bek), aztán
– a környezetpolitikát megalapozó kérdések jönnek sorra (3. bek), ezt követi
–  a nemzetközi együttműködésre vonatkozó felhatalmazás, megosztott
hatáskörként (4. bek).
– A 192. cikk a jogalkotás felhatalmazása.
– A legkisebb szigor klauzulája pedig a 193. cikkben jelenik meg.
 A környezetvédelem elvei a 192. cikk (2) bekezdésében kaptak helyet
elsősorban:
Elsőként a minden környezetvédelmi elv alapjául szolgáló megelőzés elve
jelenik meg. A környezetvédelmi következmények, várható hatások előre
jelezhetők az esetek többségében, ennek megfelelően mód van arra, hogy
ehhez olyan jogintézményeket kapcsoljunk, mint amilyen a közösségi
környezetjogban általánosan ismert engedélyezés intézménye.
A Maastrichti Szerződés a megelőzés mellé emelte be az elővigyázatosság
elvét, amely a fenntartható fejlődéssel együtt jelent meg a környezetvédelmi
szempontok között. A megelőzés elve tehát az ismert és várható hatások elleni
előzetes fellépést igényli, míg az elővigyázatosság gondolatával kiegészülve arra
gyelmeztet, hogy kellő körültekintéssel elkerülhetőek és elkerülendőek a nem
várt következmények is.
Az elővigyázatosság elvét a Bíróság ítélkezési gyakorlata a Közösség általános
alapelveként elismerte, valamint tisztázta alkalmazásának feltételeit. Nem
környezetvédelmi kérdés volt a BSE ügy (kergemarha-kór), ahol a Bíróság
aláhúzta: „99. Amennyiben az emberi egészséget érintő kockázat létének vagy
kiterjedésének megítélése bizonytalan, az intézményeknek (értve ezalatt a
Közösség intézményeit – a szerző megjegyzése) lehetőségük van arra, hogy
védelmi intézkedéseket fogadjanak el mindaddig, amíg a kockázat
valóságtartalma és súlyossága teljesen világossá nem válik.”1376
Mindezekhez harmadikként besorolható alapelv szerint a környezeti
károkat elsődlegesen azok keletkezésénél kell helyreállítani, mely tágabb
értelemben a veszélyhelyzetek forrásánál való fellépéssel azonosítható, így ez
nem csupán a károkozás szűkebb értelmezésére vonatkozik.
A szennyező zet elve már az Egységes Európai Okmánytól fogva alapvető
része a környezetvédelem rendszerének. Az elv, mint alapelv, az EK-ban
először 1975-ben került részletesen meghatározásra.1377 A korábbi ajánlás 3.
bekezdése a szennyező megfogalmazását tágan értelmezi: „A szennyező az, aki
közvetve vagy közvetlenül károsítja a környezetet, vagy aki olyan körülményeket
hoz létre, melyek ilyen károkra vezethetnek.” Hangsúlyoznunk kell, hogy ezen
elv címénél sokkal tágabb értelmű, mert a környezethasználat teljes folyamatát
felöleli, a megelőzéssel együtt az utógondozásig, a tervezéstől az ellenőrzésig, és
annak minden egyes szakaszában igényli a környezethasználó aktivitását, a
környezeti veszély, ártalom, szennyeződés mérséklése irányában. A szennyező
zet elvéhez tartozik, hogy a lehetséges felelősségi eszközöket is minél
komplexebb módon kell alkalmazni, annak érdekében, hogy a környezet
terhelőjének, szennyezőjének legteljesebb mértékű helytállása megvalósuljon.
A szennyező zet elvet tehát a felelősség elvének szinonimájaként értelmezzük.
A 191. cikk (2) bekezdésében jelenik meg a védelem magas szintje, az Unió
minden környezeti politikai tevékenysége elé állítva ezt követelményként. A
magas szintű védelem ugyancsak megjelent a harmonizációs szabályokban a
114. cikkben, sőt az általános rendelkezések közé is került. Az elvnek
közvetlen követelményt jelentő tartalmat nem tudunk megfogalmazni.
A 191. cikk (3) bekezdése a környezetpolitikát megalapozó, így az uniós
szabályozás kialakítása során gyelmet érdemlő kérdéseket veszi sorra, amelyek
értelemszerűen visszaköszönnek az egyes jogalkotási lépések során:
–  gyelemmel kell lenni a rendelkezésre álló tudományos és műszaki adatokra;
–  nem feledkezhetünk meg arról, hogy az Unió különböző régióinak
környezeti feltételei eltérőek;
–  a beavatkozás, illetve a be nem avatkozás lehetséges hasznai és költségei
minden esetben vizsgálandó szempontok; illetve
–  a környezetvédelmi szabályozás sem feledkezhet meg az Unió egészének
gazdasági és társadalmi fejlődése, valamint régióinak kiegyensúlyozott
fejlődése kérdéseiről.
A 191. cikk 4. bekezdése hatalmazza fel az Uniót a nemzetközi
együttműködésben való részvételre.1378 A nemzetközi együttműködés
megosztott hatáskör, amelyen belül gyelmet érdemel, hogy az Unió és a
tagállam együttes nemzetközi szerepvállalása, nemzetközi egyezményhez
történő csatlakozása azzal járhat együtt, hogy a tagállam már nem csupán az
eredeti nemzetközi szerződés rendelkezéseit, hanem az azt végrehajtó közösségi
jogot is köteles alkalmazni, sőt ez utóbbit még közvetlenebb módon.
A 182/89 sz. ügyben az EK Bizottsága Franciaország ellen indított eljárást a
veszélyeztetett fajok védelme, vagyis a CITES1379 egyezmény végrehajtása
tárgyában. Franciaország megfeledkezett arról, hogy számára a nemzetközi
egyezményből fakadó kötelezettségeket nem csak az egyezmény maga, hanem
annak az – akkor még – Közösség részéről történő kihirdetése is megteremti,
amely így a közösségi jog részévé válik, és megalapozza a jogsértési eljárást.
A 193. cikk azt az alapvető elvet mondja ki, hogy a 192. cikk alapján
közösen elfogadott környezetvédelmi szabályok nem akadályozzák meg, hogy
bármely tagállam a jelen Szerződéssel összeegyeztethető szigorúbb szabályokat
tartson fenn, vagy vezessen be. Az uniós jog tehát a legkisebb közös
többszörös, a védelem színvonalának azt a minimumát jelenti, amelyet
minden tagállam képes teljesíteni. A tagállamok eltérhetnek a közösségi
elvárásoktól, de kizárólag a nagyobb szigor irányában (legkisebb szigor
klauzulája). Az így meghozott nemzeti jogokkal szembeni alapvető – és nem
csupán környezetvédelmi – elvárás az, hogy nem vezethetnek
diszkriminációra, vagy nem lehetnek kereskedelmi korlátozás eszközei sem. Az
ilyen tárgyú jogszabályokról a Bizottságot tájékoztatni kell.
A Dusseldorp ügyben1380 a hulladékokkal kapcsolatos kiviteli korlátozás
indoka a hosszú távú hulladékgazdálkodási terv megvalósításán kívül az
önellátás és közelség hulladékgazdálkodási elveinek megvalósítása. A Bíróság
szerint az említett hulladékgazdálkodási elvek nem igazolhatók megfelelően az
adott esetben. A közelség és önellátás olyan elvek, amelyek részben nem
közvetlenül kötelezőek, részben pedig az európai integráció szintjén
értelmezendők. Összességében inkább az látszik beigazolódni, hogy pusztán
gazdasági célok vezették a holland kormányt e rendelkezés elfogadásakor,
mégpedig az, hogy fenntartsa az így monopolhelyzetbe kerülő céget, a
mögöttes környezeti tartalma nem igazolja az intézkedés szükségességét.
5. A jogalkotók és egyéb szereplők
A 192. cikk a környezeti jogalkotás általános jogalapja.1381 A cikk értelmében
az Európai Parlament és a Tanács együttes jogalkotási eljárásáról, amelyet a
Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával történő
konzultáció előz meg. E két szereplő beavatkozása is egyértelművé teszi,
mennyire lényeges kérdés az egész integrációs folyamat, illetve a gazdasági
előrehaladás szempontjából a környezetvédelem. Ha a szereplőket pedig a 191.
cikk (3) bekezdésével, tehát a környezetpolitika kialakítása során kiemelt
gyelmet érdemlő szempontokkal vetjük össze, akkor mindez még
közvetlenebben mutatkozik meg. A cikk az általános jogi felhatalmazás mellett
a döntéshozatal eljárási rendjét is meghatározza.
Az Unió egyes intézményei mellett azonban számos jogalkotási lépés
előkészítésében komoly szerepet kapnak részben a gazdasági élet, a vállalati
szféra képviselői, részben pedig a környezetvédelem érdekeit képviselő
társadalmi szervezetek. Előbbire jó példa a valamennyi vegyi anyaggal
kapcsolatos szabályozás kialakításában, vitájában meghatározó szerepet betöltő
vegyipari szövetség (CEFIC: e European Chemical Industry Council), míg
a másik oldalon gyelmet érdemel a környezetvédelmi egyesületek
szövetségeként EU szinten folyamatosan együttműködő European
Environmental Bureau.

6. A legfontosabb jogi aktusok és dokumentumok

Ugyancsak a 192. cikk alapján az Unió környezetvédelmi jellegű döntéseit
bármilyen, az EUMSZ 288. cikkében felsorolt közösségi jogszabály
formájában meghozhatja, így azok lehetnek rendeletek, irányelvek, döntések
formájában, vagy akár a jogi kötelező erővel nem rendelkező ajánlások vagy
vélemények. Mindenesetre a jogalkotási gyakorlat az irányelveket preferálja,
ezek teszik ki a környezetvédelmi szabályozás messze legnagyobb területét. A
másik alapvetően környezetvédelmi tartalmú elsődleges jogi alap, a 114. cikk,
pedig eleve erre a jogforrási formára ad lehetőséget, lévén jogharmonizációs
felhatalmazású csupán.
A környezetvédelmi jogban a rendelet viszonylag kevéssé alkalmazott,
kifejezetten azon esetekre tartogatva, amikor valóban közös megoldást igénylő
kérdések merülnek fel – például a hulladékok nemzetközi mozgása, a
közösségi ökocímke vagy környezeti management és auditrendszer kialakítása,
uniós pénzek felhasználása stb. A környezetvédelemben megjelenő, a
Szerződés által is hivatkozott regionális különbözőségek megnehezítik az
egységességet, márpedig a rendelet egyszerűen szólva, a jogegységesítés eszköze.
Az irányelveknek a környezetvédelemben – és tegyük hozzá, ez a
megkülönböztetés nem kizárólag a környezetvédelemre igaz! – többféle
funkciójuk lehet, amely különbözőségek kitűnő összegzését találjuk egy
ítéletben1382 (Francia égetők ügye – C-60/01.), amely a következőképpen
fogalmaz: „25. A Bizottság jogalkotási gyakorlata azt mutatja, hogy jelentős
eltérések lehetnek azok között a kötelezettségek között, amelyeket az irányelv
a tagállamra hárít, és ennek következtében hasonlóképpen ilyen különbségek
lehetnek az elérni célzott eredmény tekintetében.” Az első kategória esetében a
jogszabályoktól azt várjuk, hogy „közigazgatási és igazságszolgáltatási
felülvizsgálat körébe tartozó módon érvényesüljenek” – mint pl. az
értelmezésre váró fogalmak esetében. A második esetben azt várjuk el, hogy „a
tagállamok tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az
általános és nem számszerűsíthető módon megfogalmazott célok teljesüljenek,
miközben bizonyos mérlegelési lehetőséget engednek a szükséges intézkedések
természetét illetően”. Végezetül az irányelvek harmadik csoportja esetében „azt
kívánják meg a tagállamoktól, hogy nagyon pontos eredményeket érjenek el
meghatározott határidőn belül.”

7. Az egyes szabályozási területek áttekintése

A következőkben a közösségi környezetvédelmi szabályozás irányainak és
módszerének érzékeltetése érdekében kiemelünk néhány fontosnak tartott
környezetvédelmi szabályozási területet a több száz hatályos jogszabályból a
következő csoportosításban:
– általános rendelkezések,
– természetvédelem,
– víz,
– levegő,
– zaj,
– vegyi anyagok, ipari balesetek, biotechnológia,
– hulladék.

7.1. Általános vagy horizontális rendelkezések

7.1.1. Környezeti hatásvizsgálat

A környezeti hatásvizsgálat alapjogszabálya a Tanács 1985. június 27-i

85/337/EGK irányelve.1383 Az irányelv általános követelményét mindazon
szabályozások teljesítik, amelyek biztosítják, hogy a nagyobb környezeti
hatásokkal járó tervezett projekteket környezeti szempontból megvizsgálják
azok engedélyezése előtt. A környezeti hatások jelentősek lehetnek
természetüknél, méretüknél és elhelyezésüknél, valamint egyéb tényezőknél
fogva. A magyar jog az intézményt 1993 óta alkalmazza, hatályos
rendelete1384 teljesen EU-konformnak számít.
A környezeti hatásvizsgálat sajátos eljárás, melynek révén az érintetteknek és
a nyilvánosságnak módjuk van a folyamatot megismerni és értékelni. A
hatásvizsgálat az eljárás során készült dokumentumok, tanulmányok sorozata
is, melyek révén a hatásvizsgálat állításai és következtetései hosszú távon
számon kérhetők. Az eredményt a projektek közigazgatási engedélyezési
folyamatainak részévé kell tenni. Kiemelkedő jelentőségét azonban mindezek
mellett az adja meg, hogy a vizsgálat átfogja a környezeti elemek elvileg teljes
körét – tehát integratív szemléletet valósít meg –, sőt a környezetvédelemhez
kapcsolódó egyéb kérdésekre is kitér. A tárgyi hatályba azon projektek
tartoznak, amelyeket az irányelv mellékletei tartalmaznak, vagy oly módon,
hogy a hatásvizsgálat mindenképpen kötelező, vagy pedig a tagállamok a hatás
jelentősége alapján eldönthetik – jogi követelményekkel vagy eseti elbírálásra
adott felhatalmazással –, hogy az egyes projektekre milyen feltételekkel lesz
kötelezően alkalmazható a hatásvizsgálat.
Tanulságos a Bizottság és Írország közötti Irish Bogs ügy,1385 ezen belül is
különösen azok az elhatárolási kérdések, amelyek segítenek dönteni abban,
vajon mikor kell hatásvizsgálatot folytatni. A kérdés központjában a jelentős
környezeti hatás kritériuma áll, amely nem dönthető el eleve meghatározott
számadatokkal, mert nem válaszol a kockázatokra, illetve a halmozódó
hatásokra sincs tekintettel. A mellékletek kiválasztási szempontjait tehát nem
lehet abszolút számok korlátai közé szorítani.
Az EU hatásvizsgálat a folyamat részletesen szabályozott eljárását és a
folyamat tartalmi követelményeinek részletes meghatározását tartalmazza. A
hatásvizsgálat következménye a „fejlesztési hozzájárulás”, ami egy jogosító
közigazgatási határozat. A „hozzájárulás” lehet engedély, bár nem feltétlenül az,
illetve arról sincs szó, hogy erre külön közigazgatási határozattípust kellene
kifejleszteni.
A hatásvizsgálatnak az országhatárokon – az EU jelenlegi szabályozásában a
tagállamokra vonatkozólag – átterjedő hatásokra is ki kell terjednie. A
nyilvánosság bevonása az EU hatásvizsgálati szabályainak meghatározó
követelménye, ami kiterjed az információ megismerésére, a döntéshozatalban
való részvételre és a határozat megismerésére is.

7.1.2. A stratégiai hatásvizsgálat

A hatásvizsgálati szabályozás új útját jeleníti meg a 2001/42/EK irányelv,1386

amely egyes tervek és programok környezetre gyakorolt hatásait hivatott
felmérni – közismert néven ez az ún. stratégiai hatásvizsgálatról szóló
jogszabály (hazai jogban: környezeti vizsgálat). Az irányelv elfogadásával az oly
kívánatos integráció gondolatát kísérelték meg jogi formába öntve közelebb
hozni a valósághoz, mondván, hogy a tervek és programok környezeti hatásait
előzetesen fel kell tárni, amikor azok várhatóan jelentős környezeti hatást
eredményezhetnek.1387
A szabályozás elsősorban eljárási kérdéseket taglal, oly módon, hogy elvárja a
tagállamoktól, hogy vonják be meglévő eljárási rendjükbe a stratégiai
vizsgálatot, illetve szükség esetén dolgozzák ki ennek rendszerét. A terv és
program fogalmi köre tág, hiszen a nemzeti, regionális és helyi hatóságok által
előkészítés alatt lévő minden tervre kiterjedhet a hatály, amelynek elkészítését
jogszabályi vagy közigazgatási követelmények állapítják meg (pl. a
mezőgazdaság, erdőgazdaság, ipar, energia, közlekedés, vízgazdálkodás,
telekommunikáció, turizmus, településrendezés vagy területrendezés stb.) és
jelentős környezeti hatásuk lehetséges.
A tárgyi hatály megállapításához minden alkalommal eseti vizsgálatra van
szükség, melyhez az irányelv oly módon nyújt segítséget, hogy kritériumokat
sorol fel a környezeti hatás jelentőségének megítéléséhez, mint pl. mennyire
befolyásolhatja a fenntartható fejlődést, de ilyen a hatások tartóssága vagy
kumulálódása is.
A fenti tervekre és programokra vonatkoztatva környezeti értékelést kell
készíteni – ez maga a hatásvizsgálat –, mégpedig meghatározott konzultációs
mechanizmus segítségével. Az értékelést még a tervezeti szakaszban kell
elkészíteni, az I. melléklet szerint, méghozzá a hagyományos hatásvizsgálati
eljárási tartalomhoz hasonlatosan. Erről az érintett hatóságokkal és a
társadalommal konzultációt kell folytatni, mielőtt a döntéshozatalra sor kerülne.
A magyar jogban ez az észrevételezési jogon keresztül valósul meg. Sajátos
része a konzultációnak a határon túli hatásokkal kapcsolatos konzultáció az
érintett országok bevonásával. Az elfogadást követően a konzultációba bevont
hatóságokat és társadalmi szerveket megfelelően tájékoztatni kell a döntésről,
annak indokairól és az ellenőrzés eszközeiről, lehetőségeiről.
7.1.3. Integrált szennyezésmegelőzés és -ellenőrzés (ipari kibocsátások)

Az integrált szennyezésmegelőzésről és -ellenőrzésről szóló 96/61/EK

irányelvet a Tanács 1996 szeptemberében fogadta el.1388 A szabályozás 2008-
ban majd 2010-ben megújult,1389 de lényegi elemei alapvetően azonosak
maradtak. Az irányelv a környezet egészében, meghatározott helyhez kötött
létesítményekből származó kibocsátások által okozott veszélyeket,
károsodásokat célozza meg, olyan integrált engedélyezési rendszert vezetve be,
melynek célja, hogy ahol lehetséges, megelőzze, vagy a lehető legkisebb
mértékűre csökkentse az olyan folyamatokból származó kibocsátásokat,
melyek szennyezési potenciálja magas.
Az IPPC-t kell alkalmazni minden olyan új tevékenységnél, amely az
irányelv mellékleti listájának hatálya alá tartozik, vagy minden olyan esetben
is, amelyeknél alapvető változást végeznek a tevékenységben a fenti
kategóriákon belül.
Az IPPC-irányelv által lefektetett három legfontosabb alapelv a következő:
1.  a környezeti károk megelőzésének prioritása – ez jelenti egyrészt a
környezetveszélyeztető, illetve -szennyező technikák alkalmazásától való
tartózkodást, valamint a környezethasználatok során a környezeti elemek
kíméletét, illetve a hulladékkeletkezés megelőzését;
2. amennyiben a megelőzés nem lehetséges, a környezeti károk lehető legkisebbre
történő csökkentésének követelménye – az ún. „Legjobb Elérhető Technika”
(BAT) alkalmazásának előmozdításával;
3.  azon károk felszámolásának prioritása, melyek egy már meglévő
jogszabálysértésből származnak – ez nem más, mint a helyreállítás elve, mely
a szennyező zet elvből is következik.
Az IPPC de niálja az ún. „Legjobb Elérhető Technikát”, ami valamennyi
tevékenység, eljárás legutóbbi fejlődési stádiuma, amely reálisan
megvalósítható. Az elérendő cél az ún. legjobb környezeti választás, mely
megelőzi a potenciálisan szennyező anyagok kibocsátását, illetve minimalizálja
azokat. A koncepció jellegzetessége a konkrét, meghatározott technológia
előírásának hiánya.
Az integrált engedélyezésnek az a jelentése, hogy a tagállamoknak olyan
egységes engedélyezési rendszert kell bevezetniük, mely az összes környezeti
elemet érintő kibocsátásra vonatkozik: a vízre, a levegőre vagy a talajra
vonatkozó, a veszélyes anyagokat vagy a hulladékkezelést érintő külön
engedélyek helyett. Az engedélyek olyan kibocsátási határértékeket vagy más
előírásokat határoznának meg, melyek a BAT használatán alapulnak. Emellett
a határértékek anyagokra és készítményekre kerültek rögzítésre. Az IPPC –
annak érdekében, hogy az engedélyezés irányában lehetővé tegye egy integrált
megközelítés kialakulását – feltételezi, hogy azokban a tagállamokban, ahol
nem egy egységes engedélyező hatóság működik, az engedélyezési eljárások
összehangoltak legyenek.

7.1.4. Az információhoz való hozzájutás

A 90/313/EGK irányelv1390 a környezetre vonatkozó információkhoz való

hozzájutás szabadságáról szól. A közigazgatási szervek ennek alapján kötelesek a
környezetre vonatkozó információkat minden olyan személynek
rendelkezésre bocsátani – az adott személy személyes érdekeltségének
bizonyítása nélkül –, aki ezt kéri. Kivételek egyebek között a kereskedelmi és
ipari titok, a hatósági vagy bírósági eljárások, illetve a személyes adatok
védelme érdekében léteznek. Elutasítás esetén a kérelmező a döntés bírói vagy
közigazgatási felülvizsgálatát kérheti. A magyar jog az EU szabályhoz
hasonlóan rendezi az információhoz jutás kérdését.1391 Az irányelvnek 2003-
ban újabb, még több lehetőséget tartalmazó változata jelent meg.1392
Az új irányelv alapgondolata az, hogy minden problémás, vitás kérdést oly
módon kell értelmezni, hogy a korlátozások a lehető legszűkebben, a
jogosítványok pedig a lehető legtágabban legyenek alkalmazhatók.
Kiemelkedő kérdés, mit is jelent a környezetre vonatkozó információ fogalma,
amelybe beletartozik minden, a környezetre vonatkozó adat, tény, kiterjed az
olyan tevékenységekre vagy intézkedésekre, amelyek károsan befolyásolják
vagy befolyásolhatják a fenti elemeket, valamint olyan tevékenységekre és
intézkedésekre vonatkoznak, amelyek ezek védelmét hivatottak szolgálni, de
ide sorolandó a környezetvédelmi jogalkalmazásról szóló jelentés, a
környezetvédelmi intézkedések tervezeteire vonatkozó gazdasági, illetve
költség–haszon elemzés, illetve az emberi egészség és biztonság állapota is.
Az aktív információszolgáltatás esetében a közigazgatás kérés nélkül köteles a
környezetre vonatkozó információkat a nyilvánossághoz eljuttatni – pl.
elektronikus adatbázisok útján.
A passzív információhoz jutás – tehát a kérelem – esetében a jogosulti kör a
lehető legszélesebben jelenik meg, hiszen bármely természetes vagy jogi
személy jogosult a környezeti információhoz kérelemre hozzájutni, méghozzá
anélkül, hogy az érdekeltségét bizonyítania kellene.
A kérelem visszautasításának indokai pontos felsorolásban jelennek meg, ami
szintén garanciális jelentőségű. Egy jogesetben1393 ezen elutasítási okok terén
a francia jog akkor is lehetőséget adott a visszautasításra, amikor egy jogszabály
által védett titkokról van szó. A Bíróság szerint ez nem lehetséges, részben mert
a fenti lista kimerítő felsorolást jelent (ezen a tagállamok nem változtathatnak),
részben pedig azért, mert a jogalkotásra való általános utalás egyébként is
lehetetlenné teszi az értelmezést.
Garanciális okból az irányelv azt a kötelezettséget is tartalmazza, hogy
amennyiben a visszautasítási okkal érintett adat, illetve a kiadható adat
elkülöníthető, akkor a nem érintett részinformációt ki kell adni.
Eljárási költségeket az irányelv szerint felszámolhatnak a tagállamok, ezek a
díjak azonban nem haladhatják meg az indokolt mértéket.
Az Irányelv a Tagállamok kötelezettségévé teszi azt is, hogy biztosítsák a
környezetre vonatkozó általános tájékoztatást. Az új irányelv még azt is
meghatározza, melyek azok a minimális tárgykörök, amelyek esetében az
információ közzététele alapvető kötelezettség – ilyenek pl. a hazai, nemzetközi
és EU jogszabályok, a környezet állapotáról szóló jelentések, illetve a jelentős
környezeti hatással járó tevékenységek engedélyezése stb.
Az egész társadalmi részvétel szempontjából kiemelkedő jelentőségű az
ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága a 2001. évi LXXXI. törvénnyel
hazánkban is kihirdetett „a környezeti ügyekben az információhoz való
hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az
igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról” szóló, Aarhusban, 1998. június
25-én elfogadott Egyezménye.1394 Ennek előkészítő munkálatai során sorolta
fel a következő elvárásokat:
„a hatékony társadalmi részvétel feltételezi legalább
1. a környezetre és a környezetet érő hatásokra vonatkozó oktatást;
2. az információhoz jutás lehetőségét (feltéve, hogy ilyen információ létezik és
hozzáférhető);
3. a határozathozatal során a véleménynyilvánítás lehetőségét;
4. a határozathozatali eljárás áttekinthetőségét (a társadalmi vélemény formális
értékelésével és annak magyarázatával, miként befolyásolta ez a határozatot);
5.  a kérdéses tevékenység megvalósulása utáni elemzést és ellenőrzést,
mégpedig a vonatkozó információhoz való hozzájutás lehetőségével együtt;
6. jogérvényesítési rendszerek létezését;
7. független fórumok előtti jogorvoslat lehetőségét.”
7.1.5. A „környezetbarát” termékjelzés

Az eredeti 880/92/EGK tanácsi rendeletet, az egységes európai ökocímke

odaítélési rendszerről immár a harmadik rendelet követte 2009-ben.1395 A
szabályozás céljának tekinti, hogy azon termékek tervezését, gyártását,
forgalmazását és használatát, illetve esetleg szolgáltatások alkalmazását segítse
elő, amelyek gyártásuktól felhasználásuk végéig (beleértve a hulladékként való
megjelenést is) a többi hasonló termékhez vagy szolgáltatáshoz képest kisebb
veszélyt jelentenek a környezetre, valamint biztosítsa a fogyasztók alaposabb
tájékoztatását a termékek környezetre való hatásáról. Azok a termékek és
szolgáltatások kaphatnak ökocímkét (beleértve az EU-ba importált termékeket
is), amelyek megfelelnek a program célkitűzéseinek, és amelyek összhangban
vannak a Közösség egészségügyi, biztonsági és környezetvédelmi
követelményeivel. A szabályozás általános célja, hogy a környezetbarát termék
megjelölésével részben a fogyasztókat tájékoztassa, részben pedig lehetőséget
adjon a tagállamoknak arra, hogy a termékjelzéssel ellátott termékekre
különböző kedvezményeket vezessenek be. Az uniós jelzés az ún. Európai
Virág. Az ökocímkére való jogosultság feltételeit az egyes termékcsoportok
részletesen meghatározott ökológiai kritériumai alapján határozzák meg. Az
egyes csoportok konkrét ökológiai kritériumait a „bölcsőtől a sírig” szemlélet
alapján állapították meg.
Az ökocímkét pályázat útján lehet elnyerni. A pályázati eljárással
kapcsolatban felmerült költségeket, valamint a jelzés használati díját a pályázók
és a használók viselik. Sikeres pályázat esetében a címkehasználat feltételeit
szerződésben rögzítik.
A magyar jog tartalmazza a hazai környezetbarát termékjelzést is,1396
amely lehetővé teszi, hogy a közösségi rendszerrel párhuzamosan tovább
funkcionáljon a magyar címkézés is. A közösségi címke felelős szervezete is
ugyanaz a közhasznú társaság lett, ami a hazai rendszert működteti.

7.1.6. EMAS1397 – környezeti menedzsment és auditálási rendszerek

Az ökocímkéhez hasonlóan 1993 óta immár a harmadik rendelet1398
szabályozza a környezeti menedzsment- és auditálási rendszerek kérdését. A
környezeti menedzsment, akármilyen szabályozásról legyen is szó, a szervezet
(régebben inkább vállalatok voltak érdekeltek) környezeti teljesítménye
állandó gyelemmel kísérését és javítását tűzi ki célul, hozzátéve a társadalom
megfelelő tájékoztatását is.
A rendelet 1. cikke szerint: „Az EMAS célja, hogy a fenntartható
fogyasztásról, termelésről és iparpolitikáról szóló cselekvési terv fontos
eszközeként elősegítse a szervezetek környezeti teljesítményének folyamatos
javítását a szervezetek saját környezetvédelmi vezetési rendszerének kialakítása
és alkalmazása, az ilyen rendszerek teljesítményének szisztematikus, objektív és
rendszeres időközönkénti értékelése, a környezeti teljesítményre vonatkozó
tájékoztatás, a nyilvánossággal és más érdekelt felekkel folytatott nyílt
párbeszéd, valamint a szervezetek munkavállalóinak aktív bevonása és
megfelelő képzése révén.”
Az EMAS-rendszer által adott feladat a környezetvédelmi igazgatás
szempontjából az, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság bejegyzi az EMAS-
rendszerekről szóló nyilvántartásba az adott szervezetet a jóváhagyott
környezeti nyilatkozat, illetve az ahhoz kapcsolódó feltételek alapján. Annak
érdekében, hogy egy szervezetet bejegyezzenek, első alkalommal a
következőket kell teljesítenie:
1.  el kell végezniük a meghatározott előírásoknak megfelelően a szervezet
valamennyi környezetvédelmi tényezőjére vonatkozó környezeti
állapotfelmérést;
2.  a környezeti állapotfelmérés eredményének fényében a legjobb
környezetgazdálkodási gyakorlatot gyelembe vevő környezetvédelmi
vezetési rendszert kell kidolgozniuk és végrehajtaniuk;
3.  az előírásoknak megfelelő belső ellenőrzést kell elvégezniük, ellenőrzési
program alapján;
4. környezetvédelmi nyilatkozatot kell készíteniük. Amennyiben rendelkezésre
állnak az adott ágazatra vonatkozó ágazati referenciadokumentumok, akkor
a szervezet környezeti teljesítményének értékelésekor a vonatkozó
dokumentumot gyelembe kell venni;
5. mindezt környezetvédelmi hitelesítő hitelesíti; illetve
6. a tagállamok által kijelölt illetékes testület mindezek alapján nyilvántartásba
veszi.
7.1.7. Felelősségi szabályok

Az EU érdeklődése a felelősségi rendszerek iránt nem új keletű, és ennek fő

oka az, hogy a felelősségi rendszerek tagállami eltérősége révén pl. az az ipari
létesítmény, amelyik nem kötelezett a költségek viselésére, versenyelőnyhöz
jut.
Hosszas előkészítő munka után 2004 tavaszán jelent meg az ún. felelősségi
irányelv,1399 amely nem a kártérítési felelősséggel foglalkozik, hanem
közigazgatási típusú felelősség, számos olyan elemmel, amelyek
hasznosíthatóak más felelősségi területeken is. Maga a preambulum ezt a
következőképpen tisztázza: „Ez az irányelv nem alkalmazandó személyi
sérülés, magántulajdonban keletkezett kár vagy gazdasági veszteség esetén, és
nem érinti az ilyen típusú károkra vonatkozó jogokat.” (14. pont.)
Az irányelv kiemelt fontosságúnak tekinti a beavatkozási lehetőségek
egységesebb kezelését. A környezeti károk lehetőség szerinti megelőzése és
helyreállítása hozzájárul az EU környezetvédelmi politika célkitűzéseinek és
alapelveinek végrehajtásához. A kár helyreállításának módjáról való döntés
során gyelembe kell venni a helyi környezeti viszonyokat.
A szennyező zet elvével összhangban az a gazdasági szereplő (üzemeltető),
akinek a tevékenysége a környezeti kárt, illetve az ilyen jellegű közvetlen
kárveszélyt okozta, pénzügyi felelősséggel tartozik, az okozott költségeket meg
kell térítenie. Azon gazdasági tevékenységeket, amelyek jelentősebb kockázatot
jelentenek az emberi egészségre vagy a környezetre, az irányelv melléklete
sorolja fel.
Az irányelv fogalmai között számos olyan is található, melyek hatása
túlmutat magán az alapjogszabályon. Különösen kiemelendő a környezeti kár
fogalma, ami az irányelv értelmezésében nem teljes körű, mert csak egyes
elemekre terjed ki – mégpedig a védett fajokban és természetes élőhelyekben, a
vizekben és a talajban okozott károkra. Ide sorolandó valamely természeti
erőforrásban közvetlenül vagy közvetve bekövetkező, mérhető, kedvezőtlen
változás, illetve valamely természeti erőforrás által nyújtott szolgáltatás
közvetlen vagy közvetett, mérhető romlása. Új megközelítést jelent a
természeti erőforrások által nyújtott szolgáltatás gondolata, ami egy adott
természeti erőforrás által más természeti erőforrás vagy a köz érdekében
betöltött funkciók összességét jelenti.
 A felelősség alkalmazásának jogi alapja az objektív felelősség alkalmazása, a
kimentési okok ismeretében (pl. természeti katasztrófa vagy háborús
kon iktus). Kivételt jelent a hatály alól a jogerős, kötelezést tartalmazó
hatósági vagy bírósági határozat végrehajtásának közvetlen következménye is.
Az első szabályozási terület a megelőzési intézkedések megállapítása, amikor
még nem következett be környezeti kár, de fennáll az ilyen jellegű kár
bekövetkezésének közvetlen veszélye. Ebben az esetben a gazdasági
szereplőnek haladéktalanul meg kell tennie a szükséges megelőző
intézkedéseket, és a helyzetről, illetve az intézkedésekről a lehető leghamarabb
tájékoztatást kell adnia az illetékes hatóságnak. Egyebek között kárelhárítási
tervet is kell készíteni. Ha az üzemeltető maga nem lép fel, az illetékes hatóság
bármikor alkalmazhat kötelezéseket.
Amennyiben már bekövetkezett környezeti kár, az üzemeltetőknek
haladéktalanul tájékoztatnia kell az illetékes hatóságot a helyzet minden
lényeges vonatkozásáról és meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, így a
szükséges helyreállítási intézkedéseket is. Az önkéntes jogkövetés elmaradása
esetében az illetékes hatóság itt is alkalmazhatja a kötelezés lehetőségét.
A megelőzés és a helyreállítás költségeit az üzemeltető viseli. A hatóság által
viselt költségeket a hatóság megtérítteti azzal a gazdasági szereplővel, aki a kárt
vagy a közvetlen kárveszélyt okozta, de dönthet úgy, hogy nem térítteti meg az
összes költséget, amennyiben az ahhoz szükséges kiadások meghaladják a
behajtható összeget, vagy a gazdasági szereplő nem azonosítható.
Az elévülési időre nézve is találunk rendelkezést az irányelvben, mely az
intézkedések befejezésétől vagy a felelős gazdasági szereplő, illetve harmadik fél
azonosításától számított öt év, attól függően, hogy melyik következik be
később.
Az egyéni érdekek sérelmének orvoslása, illetve a társadalmi részvétel iránti
igény általános tendenciáinak megfelelve lehetőséget ad az irányelv arra, hogy
a társadalom tagjai tájékoztassák a hatóságot a tudomásukra jutott környezeti
károkról vagy az ilyen jellegű közvetlen kárveszélyről, továbbá kérhetik az
illetékes hatóságot az irányelv alapján történő eljárásra.
A felelősség kapcsán egyre inkább szükségessé válik a pénzügyi biztosíték
kialakítása, amelyre nézve az irányelv ösztönzi a tagállamokat arra, hogy ilyen
intézményeket alakítsanak ki.
Az EU a büntetőjogi felelősség irányában is határozott lépéseket tett, amely
végül oda vezetett, hogy 2008-ban elfogadták a vonatkozó irányelvet.1400 Az
EU jogharmonizációs igényének indokoltságát a preambulum így fejezi ki:
„(3) A tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelenlegi szankciórendszer nem elég a
környezetvédelemre vonatkozó jogszabályok teljes betartatásához. A
jogszabályok betartását a büntetőjogi szankciók kiszabhatóságával lehet és kell
fokozni, amelyek a társadalomnak a közigazgatási szankciókhoz vagy a
polgárjogi kártérítéshez képest eltérő minőségű rosszallását fejezik ki.”
Az irányelv mellékletében sorolják fel azokat az EU jogszabályokat, amelyek
követelményeinek szándékos vagy súlyos gondatlan megsértése büntetőjogi
intézkedéseket von maga után a környezetvédelmi szabályok teljes mértékű
eredményességének biztosítása érdekében. Kötelezi a tagállamokat, hogy
büntetőjogi szankciókat írjanak elő nemzeti jogszabályaikban a közösségi
környezetvédelemi jog rendelkezéseinek súlyos megsértése esetére, de nem ír
elő sajátos szankciókat vagy más eljárásjogi követelményeket.
A környezeti érdekeket sértő bűncselekmények hazai fellelhetőségi helye a
hatályos Büntető Törvénykönyv (2012. évi C. törvény) XXIII. fejezete, a
környezet és a természet elleni bűncselekmények.
7.1.8. Hozzáférés az igazságszolgáltatáshoz

A társadalmi részvétel lehetőségeinek erősítése volt az utóbbi évek egyik

központi kérdése, amire jelenleg a megelőző akcióprogram is kitűnő példa. Az
információhoz való hozzáférés esetében említett Aarhus-i Egyezménynek ez a
harmadik pillére. Az Egyezmény 9. cikke kívánja meg, hogy a társadalomnak,
avagy a társadalmat képviselő szervezeteknek a hatóság vagy a
környezethasználók tevékenysége vagy mulasztása esetére legyen joga független
fórumhoz – elsődlegesen igazságszolgáltatás – fordulni a jogok érvényesítése
érdekében. 2003 óta erre nézve létezik egy irányelvtervezet is, amely várhatóan
végre elfogadásra kerül.1401 A hatósági intézkedésekkel kapcsolatban a
jogosítvány az ún. minősített szervezeteket illeti, melyek valójában
környezetvédelmi egyesületek.
Az irányelv hiánya egyre jobban érződik a bírói gyakorlatban, hiszen a
CJEU egyre több ítéletben erősítette meg ezt a jogot. Ezt a szerepet jól összegzi
a Bizottság munkadokumentuma:1402 „A CJEU esetjoga lépett az
igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés elismerése irányában; lásd különösen a
C-237/07 Janecek ügyet, ahol a Bíróság elfogadta az állampolgár
felhatalmazását arra nézve, hogy megkérdőjelezze a levegőtisztaság-védelmi
management terv hiányát (annak ellenére, hogy a német jog nem ismerte el az
ilyen esetekre nézve a polgárok kereshetőségi jogát) vagy a C-240/09, Szlovák
barnamedve esetet, amelyben a Bíróság megállapította, hogy noha az Aarhus-i
Egyezmény 9. cikk (3) bekezdésének nincs közvetlen hatálya, a bíróságok
mégis elő kell segítsék a környezetvédelmi egyesületek jogérvényesítését.”
Amint Sharpston főtanácsnok1403 megfogalmazta: „ […] a környezet nem
képes megvédeni magát a bíróság előtt, ezért képviselni kell […] ”

7.2. Természetvédelem
A természetvédelem területén eleinte az a megoldási mód, hogy az EK
csatlakozik a nemzetközi szerződésekhez. Külön kiemelést érdemel az 1973-as,
a vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni
Egyezmény1404 (CITES), illetve annak a közösségen belüli inkorporálására
vonatkozó 3626/82/EGK rendelet.1405 A CITES védi a fajokat a
kereskedelemből fakadó túlzott kihasználástól.
A néhány saját jogalkotási termék közül elsőként a vadon élő madarak
védelmére vonatkozó 79/409/EGK irányelvet1406 emelhetjük ki, melyet
legutóbb 2009-ben újra kodi káltak, a számos kisebb-nagyobb módosítás
egységes szerkezetbe foglalása érdekében. 1407 A védelem különös tekintettel a
mellékletben felsorolt madarakra irányul, melyek kiemelt intézkedéseket
igényelnek. A kötelezettségek megvalósítási eszközei különösen: a védett
területek létrehozása, fenntartás és kezelés a védett területen belül és kívül, az
elpusztult biotópok újraalkotása, biotópok létesítése. Emellett természetesen
még számos kötelezettség adódik a kutatástól a tilalmak bevezetéséig, mely
utóbbiak pl. a vadmadarak megölésére, befogására, fészkeik elpusztítására,
fészkelésben való zavarására stb. vonatkoznak.
Az intézkedések egyike különleges madárvédelmi területek kijelölése
(Special Protection Areas: SPA) és az olyan tevékenységek megtiltása, amelyek
a célok elérését veszélyeztetik. A vadon élő madarakról általános védelmi
rendszer gondoskodik, amely egyes fajok (26 faj) esetében tiltja a szándékos
elejtést, befogást, a fészkek elpusztítását vagy károsítását, a tojások gyűjtését, az
állatok szándékos zavarását, és olyan fajok tartását, amelyek vadászata vagy
befogása tilos. További 72 faj bizonyos feltételekkel vadászható.
A védett területekkel kapcsolatban alapvető a Leybucht ügy.1408 Ennek
egyik tanulsága, hogy kiemeli, a védett területek kijelölésének joga a
tagállamokat illeti meg, de a már védetté nyilvánított területekre szigorú
előírások vonatkoznak, amelyek szerint a tagállamoknak minden szükséges
intézkedést meg kell tenniük a területek természetes állapotának megőrzésére.
A tagállamoknak nincs joguk a már védetté nyilvánított területek
csökkentésére, illetve állapotuk megváltoztatására, mert a védetté nyilvánítás
által a védelmet már a közösségi jog biztosítja. A védelem csökkentésének
tilalma azonban nem jelent teljes mértékű korlátozást, lehetnek kivételek. A
védelem szintjének csökkentésére a tagállamok az ökológiai érdekeket meghaladó
közérdek alapján jogosultak. Az ítélet szerint a gazdasági és rekreációs
szempontok nem minősülnek az ökológiai érdeket meghaladó közérdeknek. A
védetté nyilvánítással ugyanis maga a tagállam ismeri el, hogy a terület a
legalkalmasabb a természetvédelmi célok megvalósításához, tehát ha a
tagállamoknak joga lenne a védett területet csökkenteni, az azt jelentené, hogy
egyoldalú intézkedésekkel mentesíthetnék magukat az irányelv követelményei
alól. Ebből következik, hogy a tagállamoknak csak kivételes esetekben van
joga a védett területek kiterjedését csökkenteni.
A másik jelentős saját szabályozás a 92/43/EGK tanácsi irányelv a természetes
élőhelyek, illetve a vadon élő állat- és növényfajok védelméről.1409 Az irányelv
célja a biológiai sokféleség fenntartása a tagállamok európai területén, a
természetes élőhelyek, illetve a vadon élő állatok és növények megőrzésén
keresztül. Átfogó szemléletet próbál képviselni minden élőhely védelmében. Az
irányelv meghatározza azokat a szabályokat is, amelyek segítségével meg lehet
teremteni „a speciális természetvédelmi területek átfogó európai ökológiai
hálózatát”, amelyet Natura 2000-nek hívnak – ebbe beletartoznak a vadon élő
madarakról szóló irányelv által meghatározott speciális védett területek is. A
hálózat részei tehát részben a fent említett, madárvédelmi szempontok szerint
kiemelt SPA-k, melyekhez az élőhely irányelv hozzáteszi a különleges
természetmegőrzési terület – Special Areas of Conservation (SAC) – fogalmát.
Magától értetődően az ilyen kijelölés egyben ugyancsak számos védelmi
intézkedést generál. A kijelölés alapján a végleges területi listát a Bizottság
hagyja jóvá. Az ilyen területek azért közösségi jelentőségűek, mert az adott
biogeográ ai régiók jellegzetességeit jelenítik meg, melyek között az új közép-
európai országok csatlakozása kapcsán sikerült elismertetni a Pannon régiót is,
hetedikként hozzátéve a már meglévő hat ilyen közösségi régióhoz. A területek
védelméhez természetesen a fajok védelme szorosan kapcsolódik.
Amennyiben egy területet közösségi jelentőségűnek ismernek el, számos
feladat merülhet fel a megfelelő védelem és kezelés érdekében:
– management-terv készítése, melyek egyéb fejlesztési tervek részei is lehetnek
vagy sajátosan e célra is készülhetnek;
–  megfelelő szabályozási, igazgatási és szerződéses megoldásokat kell
kidolgozni, amelyek megfelelnek a terület ökológiai jelentőségének;
–  megfelelő védelmet kell biztosítani a mellékletekben felsorolt közösségi
jelentőségű fajok megóvása érdekében;
–  a várhatóan jelentős zavaró hatásokat ki kell küszöbölni, ennek érdekében
minden olyan tervet, amely nincs összefüggésben a terület védelmi céljával és
kedvezőtlen hatással lehet a kérdéses területekre, előzetesen vizsgálni kell és
csak abban az esetben lehet azt jóváhagyni, ha az nem sérti a terület
integritását, hacsak nincs olyan jelentős közérdek, amelyik háttérbe
 szoríthatja a védelmi célokat. (ehhez még hozzá kell tennünk, hogy ilyen
esetekben a társadalommal is megfelelő konzultációs eljárást kell lefolytatni);
–  ha a fentieket nem lehet teljes mértékben megvalósítani, akkor minden
kompenzációs intézkedést – és ez nem elsősorban anyagi kompenzációt
jelent – meg kell tenni, annak érdekében, hogy a Natura 2000 koherenciája
ne sérüljön.
Egy ügyben1410 a golfpálya bővítés egy madárfaj – haris – élőhelyének
veszélyeztetését jelenthette volna az ausztriai Stíriában. Az osztrák hatóságok
ugyanis annak ellenére adtak engedélyt az építkezésre, hogy a hatások előzetes
vizsgálata nem hozott megnyugtató eredményt. A Bizottság bejelentésre
indított eljárást, és a két új lyuk létesítésének engedélyezése kapcsán számon
kérte, hogy miért adtak engedélyt erre, amikor erős valószínűsége van annak,
hogy káros hatással lesz a bővítés a madarak populációjára.
A magyar jog alapjogszabálya a természet védelméről szóló 1996. évi LIII.
törvény, amely mindkét fenti kérdéskörnek megfelelő kereteket biztosít, illetve
a nemzetközi szerződések számára is biztosítja a hazai érvényesülés lehetőségét,
és amely mellett természetesen azóta több jogszabályában ültette át a Natura
2000 területre vonatkozó rendelkezéseket a hazai jogba.
 
Összegzés:
–  Az EU saját természetvédelmi szabályozásának két alapja a madarak
védelmének irányelve és az élőhely-irányelv.
– A két irányelv által védett területek összessége teszi ki az európai jelentőségű
védett területek hálózatát (Natura 2000).
– A Natura 2000 hálózat léte számos követelménnyel, illetve kötöttséggel jár,
különösen olyan tevékenységek esetében, amelyek jelentős hatással lehetnek
a terület integritására.
7.3. Vízvédelem
A vízvédelmi szabályozás rendkívül szerteágazó és talán a legteljesebb
valamennyi EU környezetvédelmi terület között. Éppen ezért nem az egyes
szabályok bemutatására törekszünk, hanem megkíséreljük a rendszer lényegi
elemeit felvázolni.
A vízre vonatkozó szabályok legfontosabbja volt a 76/464/EGK, a Közösség
vízi környezetébe kibocsátott bizonyos veszélyes anyagok által okozott
szennyezésről szóló irányelv – melyet azóta új szabályozás váltott fel.1411 A cél,
hogy megakadályozza a szárazföldi felszíni vizek, a parti vizek, a belső parti
vizek és a talajvíz szennyezését, azáltal, hogy betiltotta a mellékletének első
listáján meghatározott veszélyes anyagok kibocsátását, valamint korlátozta a
melléklet második listáján szereplő anyagok kibocsátását.
A közösségi szabály természetesen csupán egy a számos, e témát rendező
követelmények sorából, ahogyan ezeknek hazai megfelelőit is hosszan
sorolhatnánk.1412
A Közösség vízvédelmi szabályai alapvető változás folyamatában vannak a
vízügyi politikáról szóló keretirányelv1413 óta, amely maga után vonja az egész
vízre vonatkozó szabályozási rendszer átalakítását. Ezen irányelv általános célja
a vízvédelmi politika fejlesztése a fenntarthatóság és az integráció elérése,
valamint annak érdekében, hogy koherenciát teremtsen a jogi szabályozásban;
illetve hogy egyensúlyt teremtsen a költséghatékonyság és a környezeti
hatékonyság között a következő négy kulcsfontosságú célra tekintettel:
1. elegendő ivóvíz szolgáltatása,
2. elegendő vízszolgáltatás más gazdasági igények számára,
3. a vízi környezet védelme és
4. az árvíz és a szárazság káros hatásainak enyhítése.
A célkitűzési rendszer alapja a megfelelő vízminőség biztosítása, amelynek
alapgondolata a magas szintű védelem, tehát a vizek jó ökológiai állapotának
meghatározása és az ehhez igazított követelmények kidolgozása. A megfelelő
egyensúly megtalálása a fenti célok között megkívánja a hatályos joganyag
alapos vizsgálatát. Ezek részben továbbra is hatályban maradnak, részben a
keretirányelv részét alkotják, részben pedig teljesen új szabályozást igényelnek.
 A célok megvalósításának összességét fogja át a vízgyűjtő-területi
(folyómedence) menedzsmenttervben. Ebben a tervben a tagállamok egyenként,
vagy pedig a vízgyűjtőterület által megkívánt együttműködésben intézkedési
programokat hoznak létre és működtetnek.
Az Európai Unió vízminőség-szabályozással kapcsolatos jogszabályainak a
következő fő típusait különböztethetjük meg:
1.  vízhasználattal kapcsolatos vízminőségi irányelvek, melyek határértékeket
írnak elő a különböző szennyezőanyagokra a különböző vízhasználatok
védelme érdekében;
2. iparágak irányelvei az egyes ipari termelésekre vonatkoznak;
3.  termék irányelvek, amelyek megtiltják egyes termékek használatát, illetve
szigorítják azokat a feltételeket, amelyek alapján kiválaszthatók azok a
termékek, amelyek alkalmazhatók;
4.  végezetül az egyes szennyezőanyagok irányelvei alapot biztosítanak a vízi
környezetbe jutó szennyező anyagok mennyiségének szabályozásához.
 
Érdemes áttekinteni az EU legfontosabb vonatkozó jogintézményeit is:
–  a kibocsátási engedélyek, meghatározott anyagfajtákat tartalmazó vizek
kibocsátása önmagában is előzetes engedélyhez kötött;
– a kibocsátási határérték;
–  a lerakási engedély egyes anyagok elhelyezése a földfelszínen, amely a
talajvízbe való közvetett kibocsátást, azaz bemosódást, beszivárgást
eredményezhet;
–  a környezetminőségi határérték, ennek kiegészítéseként a minőségi
határértékek mérésének gyakoriságát, helyét, módszerét, a minták tárolását,
szállítását és kiértékelését szabályozó részletes rendelkezéseket is találunk;
–  a közvetlen kibocsátás megtiltása, mégpedig a talajvízre vonatkozóan a
szennyezőanyagokat tartalmazó vizek közvetlen bevezetése általános tilalom
alá esik;
–  bizonyos árucikkek piacra helyezésének megtiltása, mint speciális emissziós
szabály;
– bizonyos vizek használatának megtiltása;
– monitoring, szennyezési források feltárása;
– árumegjelölés, az áru eredetével és tulajdonságaival kapcsolatos információkat
megfelelő módon, helyen és nyelven fel kell tüntetni;
– a szennyezés-csökkentő programok, akciótervek a jogkövetést közvetve elősegítő
eszközök.
 
Összegzés:
–  A 2000. évi víz keretirányelv megteremtette az alapot a vízjogi szabályozás
áttekintésére, gyelemmel a vizekkel kapcsolatos management
intézkedésekre.
– Mindemellett az EU vízminőség-védelmi rendszere átfogja a szabályozandó
kérdések legnagyobb részét.
–  Az alkalmazott jogintézmények megfelelnek a hazai szabályozásban ismert
szempontoknak

7.4. Levegőszennyezés

7.4.1. Levegőtisztaság-védelem

A levegőszennyezés elleni közösségi fellépés többféle módszert követ, melyek

egyike, hogy a Közösség nem egy vonatkozó nemzetközi egyezményhez
csatlakozott. Egyes irányelvek meghatározott termékek légszennyezését
célozzák meg, mások egyes létesítményekre, ismét mások egyes szennyező
anyagokra állapítanak meg elvárásokat.
Első kérdés a védett tárgy körében alkalmazható jogintézmények lehetősége
és sora:
1. Övezetek, illetve levegőminőség alapján védettségi övezetek kijelölése.
2.  Határértékek, amelyek további csoportokra oszthatók, lehetnek
levegőminőségi értékek, beavatkozási határértékek, illetve kibocsátási
értékek.
3.  A tervek, programok, intézkedési tervek, akcióprogramok kidolgozása
egyképpen alapvető követelmény, amelyek a minőség megőrzésére és
javítására vonatkoznak.
4.  Hatósági engedélyek és egyéb eljárások, amelyek a hatóság beavatkozását
teszik lehetővé.
5. Ahol a határértékek nem alkalmazhatók megfelelően – pl. bűzkibocsátás –
vagy kiegészítőként, az elérhető legjobb technika szerepe is növekszik.
6.  Monitoring, ellenőrzés és ennek folyamatosságán belül még a mérések
módszereit is meghatározza a jog.
7. A lakosság informálása általában és sajátos helyzetekben.
8. A szankciók a tagállamokra háruló érvényesítési kötelezettségek.
9. A tagállamok jelentési, adatszolgáltatási kötelezettsége a Bizottságnak.
A Bizottság és Németország között zajlott a C–361/88 sz. ügy,1414 a kén-
dioxidra és szálló porra vonatkozó levegőminőségi határértékek kapcsán,
amely jellemző példáját adja a rendszer működésének. A Bíróság rámutatott
arra, hogy az irányelv követelményeinek a gyakorlattal való megfelelése nem
szolgáltathat alapot a megfelelő jogi szabályok bevezetésének mellőzéséhez.
Ezeknek a jogszabályoknak pontosan megfogalmazottnak, világosnak és
átláthatónak kell lenniük, mert csak így adhatnak lehetőséget az egyének
számára, hogy megismerhessék az ezekből eredő jogaikat és kötelezettségeiket.
Egy közigazgatási körlevél – amely különböző formában létezik az egyes
tagállamokban, mint az állami irányítás nem jogi eszköze – csupán a
közigazgatásra nézve kötelező, nem alapít jogot és/vagy kötelezettséget
egyének számára, ezért nem alkalmas arra, hogy az irányelv rendelkezéseit
közvetítse a tagállam jogrendszere felé.
Külön kiemelést érdemel a Tanács 96/62/EK irányelve,1415 mint
levegőminőségi keretszabályozás, amelyet, gyelemmel a változásokra 2008-
ban újítottak meg.1416 A levegőminőség szabályozásában már ismert módon
a kritériumokat határértékek és beavatkozási küszöbértékek megfogalmazása
jelenti. Erre alapozva lehet kijelölni a zónákat és agglomerációkat (ez főként a
250 000 lakos fölötti városias zóna), majd ezek és a meglévő határértékek
alapján a tagállamoknak fel kell mérniük területük légszennyezettségi
állapotát, hogy kialakítsák azt a levegőminőség-javítási rendszert, amely
megfelelően megvalósítja az így megállapított követelményeket.
A megvalósítás gyakorlati megoldása, hogy a határérték vagy célérték
teljesítése céljából a tagállamok biztosítják az olyan zónákra és agglomerációkra
vonatkozó levegőminőségi tervek kidolgozását, ahol a környezeti levegőben
lévő szennyező anyagok szintje túllép bármilyen határértéket vagy célértéket,
valamint az ezekhez kapcsolódó bármilyen megfelelő tűréshatárt. Amennyiben
egy adott zónában vagy agglomerációban fennáll a veszélye annak, hogy a
szennyező anyagok szintje meghaladja a riasztási küszöbértéke(ke)t, a
tagállamok a túllépési kockázat csökkentése vagy az ilyen túllépés
időtartamának korlátozása érdekében cselekvési terveket dolgoznak ki az
intézkedések megjelölésével.
A magyar szabályozás a közösségi követelményeket beépítette a hazai jog
rendszerébe, úgy a keretszabályok körét,1417 mint a kibocsátásra vonatkozó
egyes rendelkezéseket, amelyeket külön nem sorolunk fel.
7.4.2. Klímavédelem

Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről rendelkező

alapvető szabály a 2012. évi CCXVII. törvény – ehhez számos végrehajtási
rendelet csatlakozott1418 –, mely két követelménynek igyekszik megfelelni:
egyrészt az 1992-es Riói Keretegyezmény és az ehhez kapcsolódó 1997-es
Kiotói Jegyzőkönyv csomagjának, másrészt az Európai Közösség kibocsátási
egységekre vonatkozó kereskedelmi rendszere1419 elvárásainak.
Üvegházhatású gáznak minősül: a szén-dioxid, a metán, a dinitrogén-oxid, a
uorozott szénhidrogének, a per uorkarbonok és a kén-hexa uorid.
Mindezeket szén-dioxid-egyenértékkel számolják, ami nem más, mint egy tonna
szén-dioxid vagy azzal megegyező éghajlat-módosító potenciált megtestesítő
mennyiségű üvegházhatású gáz.
A nemzetközi egyezmények és az EU-szabályok központi eleme a kibocsátási
egység, mint forgalomképes vagyoni értékű jog. Ez tehát a kibocsátás egyik
feltétele, míg a másik feltétele a kibocsátási engedély, a kibocsátási
tevékenységekre vonatkozóan. Az egyes kereskedési időszakok alatt kiosztható
kibocsátási egységek mennyiségének és a kiosztás módszerének meghatározása
céljából a Kormány Nemzeti Végrehajtási Intézkedést állapít meg – mely a
Bizottság jóváhagyását igényli –, majd ennek alapján az egyes létesítmények
üzemeltetői számára kiosztott kibocsátási egységek mennyiségét, a nemzeti
kiosztási táblát, amelynek alapján a miniszter gondoskodik a kibocsátási
egységeknek az üzemeltetők forgalmi jegyzékben vezetett számláin történő
jóváírásról. A kereskedési időszak végén a kibocsátási egységeket vissza kell
adni, majd azokat újra kiosztják.
A kibocsátási egység a forgalmi jegyzékbe való bejegyzéssel jön létre a Magyar
Állam kincstári vagyonába tartozó vagyoni értékű jogként, a kiosztás szerinti
kereskedési időszakra. A kibocsátási egység a forgalmi jegyzékből való törléssel
szűnik meg. A kiosztás átruházásnak minősül. A kibocsátási egység az Európai
Gazdasági Térség tagállamai, az ott lakóhellyel rendelkező bármely természetes
személy, illetőleg székhellyel rendelkező jogi személy és jogi személyiséggel
nem rendelkező szervezet részére szabadon átruházható. Az Európai Gazdasági
Térség tagállamain kívüli állam érdekeltje részére a kibocsátási egység az
Európai Közösség által a harmadik országgal kötött megállapodás feltételei
szerint ruházható át.
A kibocsátási egységek kiosztásának, forgalmának, visszaadásának és
törlésének nyilvántartására a Bizottság rendeletében és külön jogszabályban
meghatározottak szerint közhiteles és nyilvános forgalmi jegyzékben kerül sor.

7.5. Zajártalom
Az EU jogalkotásának fő területe hosszú időn keresztül alapvetően a zajkibocsátás
volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a környezeti zajterhelési szintek, a
környezeti zaj káros hatásai elleni védőzónák és védett területek meghatározása
a tagállamok szuverén joghatósága alá tartozik. A jogalkotás fő tárgya
elsődlegesen a gépek által kibocsátott és a levegő által közvetített zaj.
Az EU zajkibocsátással foglalkozó normáinak fontos vonása volt, hogy
termékközpontúak, tehát főként a kérdéses termékek által kibocsátott zajra
összpontosítanak.1420 A normák másodlagosan foglalkoznak az egyes gépek
által az üzemeltető felé kibocsátott zajjal.
Az EU zajjal kapcsolatos szabályozásban megjelenő alapelvek ebből
fakadóan, hogy:
– csak azon termékek kereskedelme és használata szabad és nem korlátozható
az EU-n belül, amelyek eleget tesznek az összehangolt követelményeknek,
–  az összehangolt követelményeknek eleget tevő termékek kereskedelme és
használata szabad, és az EU-n belül nem korlátozható.
Minden, a témakört rendező irányelv részletesen szabályozza a termékek
hangnyomásszint-mérésének eljárását. Ennek célja, hogy harmonizált műszaki
megoldásokkal, illetve műszaki módszerekkel egységesítse az EU-n belül
forgalomba kerülő termékek zajjellemzőit. Erre szolgál az ún. nemzeti vagy
EGK típus-jóváhagyások vagy zajtanúsítványok, illetve termékjelzések rendszere.
Ezen belül megkülönböztethetők a járművekre, az építési eszközökre és a
háztartási eszközökre vonatkozó normák.
A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes területeire 2007. óta új
szabályok vonatkoznak, általában kiterjedve azokra a tevékenységekre,
létesítményekre, amelyek környezeti zajt, illetve rezgést okoznak vagy
okozhatnak. Nem terjed ki a rendelet hatálya egyebek között a munkahelyekre
vagy a magánszemélyek háztartási tevékenységeire, vallási tevékenység
végzésére.1421
Az Európai Parlament és a Tanács 2002/49/EK irányelve rendelkezik a
környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről. Ennek elsődleges célja egy olyan közös
megközelítési mód meghatározása, melynek révén elsőbbségi alapon
elkerülhetők, megelőzhetők vagy csökkenthetők a környezeti zaj okozta káros
hatások, ideértve a zajterhelést is. E célból az alábbi intézkedéseket kell
fokozatosan végrehajtani:
a)  zajtérképek révén a környezeti zajnak való kitettség mértékének
meghatározása;
b) a közvélemény rendelkezésére álljanak a környezeti zajra és annak hatásaira
vonatkozó információk;
c) cselekvési tervek tagállami szintű elfogadása a zajtérképek alapján.
Szükség van továbbá a „környezeti zaj” közös értékelési módszereinek és a
határértékek meghatározására.

7.6. Vegyi anyagok, biotechnológia

E szabályozási tárgykör két alterületet fog össze, amelyek ugyan összefüggenek,
de számos elkülönítő ismérvük is van.

7.6.1. Veszélyes vegyi anyagok

A környezetvédelmi indíttatású jogalkotás körében talán a legelső termék,

amely még jóval az Első Környezetvédelmi Akcióprogram előtt készült, a
67/548/EGK irányelv a veszélyes vegyi anyagok minősítéséről, csomagolásáról és
jelöléséről,1422 amelynek egyes szabályai ma is hatályosak. A veszélyesség
jellemzői: robbanásveszélyes, oxidáló, erősen tűzveszélyes, nagyon tűzveszélyes,
tűzveszélyes, toxikus, nagyon toxikus, káros, korrozív, irritáló, környezetre
veszélyes, rákkeltő, teratogén, mutagén.
A hazai jog a veszélyes anyagok és készítmények szabályozását a többi
környezetvédelmi területhez hasonlóan az utóbbi években teljesítette ki.1423
 Az anyagokat tulajdonságaik alapján kell osztályozni, a fentiek alapján.
Ugyanezen alapulva kell az anyagokat és készítményeket címkézni is. Az
osztályba sorolással a veszélyes anyagok, illetve készítmények szimbólumot,
veszélyjelet, valamint R számot és mondatot, valamint S számot és mondatot
kapnak. A szimbólum és veszélyjel a hétköznapokban is ismert piktogram
formájú jelölés, amely például a tűzveszélyességre vonatkozik, és a
nagyközönséget is tájékoztatja. Az R és S jelölés pedig a nemzetközileg
elismert, szakemberek számára szolgáló jelölés:
–  R mondat és R szám: a veszélyes anyagok, illetve veszélyes készítmények
kockázataira utaló mondat, illetőleg az R mondatok sorszámai;
–  S mondat és S szám: a veszélyes anyagok, illetve a veszélyes készítmények
biztonságos használatára utaló mondat, illetőleg az S mondatok sorszámai.
Az EU területén csupán 1981-ben jelent meg a vegyi anyagokra vonatkozó
kötelező noti kációs, azaz bejelentési rendszer, amely a vegyi anyagok két
csoportját különbözteti meg: az egyik az ún. meglévő anyagok, amelyek 1981.
szeptember 18. előtt a piacon voltak. Az anyagok másik csoportja az ezt
követően megjelent, úgynevezett „új anyagok” csoportja.
A szabályozás megújulásának állomása a REACH,1424 amely egységes
szemléletet képvisel a vegyi anyagok szabályozásának tekintetében, közel 40
eddigi jogszabályt vált fel, vagy módosít. A rendelet 1. cikke határozza meg a
REACH céljait és hatályát: „(1) E rendelet célja az emberi egészség és a
környezet magas szintű védelmének – beleértve az anyagokkal kapcsolatos
veszélyek felmérésénél az alternatív vizsgálati módszerek elősegítését is –,
valamint az anyagok belső piaci szabad forgalmának biztosítása, a
versenyképesség és az innováció erősítésével egyidejűleg.”
Az e rendelettel létrehozandó új rendszer lényege a környezeti és egészségi
kockázatok felmérése, mind a meglévő, mind az új vegyi anyagok esetében,
ezzel összefüggésben pedig egyik fontos célkitűzése annak ösztönzése, hogy a
veszélyes anyagokat a jövőben kevésbé veszélyes anyagokkal vagy
technológiákkal helyettesítsék, amennyiben megfelelő, gazdaságilag és
műszakilag egyaránt megvalósítható alternatívák állnak rendelkezésre.
Figyelemmel az egységes kezelés igényére, illetve a függetlenség biztosítására,
az egész rendszert központi szervezettel (Európai Vegyianyag Ügynökség)
működtetik, amely egyben azt is jelenti, hogy ennek erőforrásait a tagállamok
teremtik meg.
 A rendelet szerint az iparnak a vegyi anyagokat olyan felelősséggel és
gondossággal kell gyártania, importálnia, felhasználnia vagy forgalomba
hoznia, amely elvárható annak biztosítására, hogy az ésszerűen előrelátható
feltételek között ne legyenek káros hatással az emberi egészségre és a
környezetre. Össze kell gyűjteni a veszélyes tulajdonságok azonosítását
elősegítő összes információt, illetve ezen anyagok kockázatát fel kell mérni,
valamint elfogadni a kockázatkezelési intézkedésekkel kapcsolatos ajánlásokat.
Mindezért azok felelősek, akik ezeket az anyagokat gyártják,
behozzák/importálják, forgalomba hozzák vagy felhasználják, ha a gyártást
vagy importálást bizonyos mennyiséget meghaladó mértékben teszik.
Az így nyert információkat követően a regisztrált anyagok belső piaci
forgalmát lehetővé kell tenni, ez azonban engedély nélkül nem lehetséges. A
Bizottság kizárólag akkor adhat ki forgalomba hozatali és felhasználási
engedélyt, amennyiben az ilyen anyagok felhasználásából eredő kockázatokat
– amennyiben lehetséges – megfelelően ellenőrzik, vagy ha felhasználásuk
társadalmi-gazdasági indokokkal igazolható és nem állnak rendelkezésre
megfelelő, gazdaságilag és műszakilag kivitelezhető alternatívák. Lehetséges a
kockázatok értékelése alapján teljes vagy részleges tilalom vagy más korlátozás
elrendelése. A készítményekben lévő ilyen, kisebb koncentrációjú anyagokat
az engedélyezés alól is mentesíteni kell.
Különös gyelmet kell fordítani a különösen veszélyes anyagokra. Az egész
rendszer kiemelt gyelmet fordít a teljes életciklusra és az alternatívák
vizsgálatára. A rendszer lényege az átfogó és megfelelő információáramoltatás,
ami természetesen a felhasználók és a társadalom tájékoztatását is jelenti.
Külön kiemelést érdemel a megfelelő laboratóriumi gyakorlat (GLP)1425
rendszere, amely a méréseket végző laboratóriumok megfelelését jelenti. A
GLP követelményeket úgy fogalmazták meg, hogy azok általános minimális
elvárásokat jelentsenek az egészség és a környezet megóvása céljainak
megfelelően.
A vegyi anyagok és ipari kockázat kérdéskörének sajátos területét jelenti az
állatkísérletekre vonatkozó 86/609/EGK irányelv, amelyben az állatokkal való
megfelelő, humánus bánásmód a lényeg, illetve az irányelv egyben azt is
meghatározza, hogy a kérdéses kísérletek milyen célt szolgálnak, mint pl. a
gyógyszerek, élelmiszerek stb. tesztelése.1426
7.6.2. Biotechnológia

E kérdéskör két témát ölel fel 1990 óta. Az egyik a genetikailag módosított
mikroorganizmusok (GMM)1427 korlátozott alkalmazása. A lényeg, hogy a
kérdéses genetikai anyag olyan módosításon ment keresztül, amely a
természetben egyesülés és/vagy természetes kombinációk révén nem fordul
elő. A másik terület a genetikailag módosított organizmusok (GMO) környezetbe
előre megfontolt módon történő kijuttatásával foglalkozik.1428 Genetikailag
módosított organizmusnak számít bármely biológiai egység, amely
újratermelődésre, illetve genetikai anyag átadására alkalmas, melyben a
genetikai anyag olyan módon került megváltoztatásra, amely a természetben
egyesülés és/vagy természetes kombinációk révén nem fordul elő. A
szabályozás lényege többnyire megegyezik a két területen.
A szabályozás – amely közösségi engedélyezési rendszer kialakítását irányozza
elő – legfontosabb lépcsői:
– a kockázatok felbecsülése és ezek értékelése alapján a minősítés;
–  az alkalmazás bejelentése a hatáskörrel rendelkező hatóságnál, amely
elegendő akkor, ha nem piaci célú alkalmazásról van szó;
–  a hatóságok hozzájárulását is be kell szerezni a kereskedelmi forgalomba
hozatal esetében;
–  meghatározott esetekben a nyilvánosságot tájékoztatni kell, illetve be kell
vonni;
– veszélyhelyzetre vonatkozó baleseti intézkedési terveket kell készíteni;
–  ki kell alakítani a tájékoztatás és információ megfelelő rendszerét, amely
egyebek között a kérdéses termékek listájának elkészítését, illetve balesetek
esetén az azonnali tájékoztatás követelményét jelenti.1429
A GMO-k kibocsátása lépésenként történet, ami azt jelenti, hogy a
környezetbe történő kijuttatás mértékét fokozatosan lehet emelni, minden
esetben oly módon, hogy a megelőző lépés emberi egészségre és környezetre
gyakorolt hatását előzetesen vizsgálni kell.
Kétféle kibocsátásra kerülhet sor: a piacra jutáson kívüli célokból történő
kibocsátásra, illetve a piaci célú kibocsátásra. A nem piaci célú kibocsátáshoz is
szükséges a kockázatelemzés, a hatóság jóváhagyása, a folyamatos és előre
megtervezett rendszer szerint működő ellenőrzés, valamint a megfelelő
információ. A piacra jutási célú kibocsátás is hasonló keretek között történhet,
de azok még szigorúbb rendszert követnek. Egyetlen GMO vagy azt
tartalmazó termék nem kerülhet piacra megfelelő kísérleti vizsgálat nélkül.
Annak érdekében, hogy a GMO jelenléte mindenki számára nyilvánvaló
legyen, a termék címkéjén, illetve a kapcsolódó dokumentumokon fel kell
tüntetni: „Ez a termék genetikailag módosított szervezetet tartalmaz.”
A terméket a piacra juttatást követően is folyamatosan ellenőrizni kell, illetve
a változásokat jelenteni, az engedélyt pedig időnként megújítani szükséges. A
társadalom folyamatos tájékoztatása is alapvető követelmény. A balesetek
elkerülése érdekében a hasznosító köteles a külön jogszabályban előírtak
szerint tervet készíteni.

7.7. Ipari kockázatok
Az ipari tevékenységből származó kockázat elsősorban az előző pontban
tárgyalt veszélyes anyagokkal van összefüggésben, hiszen azok alkalmazása
révén növekszik a balesetek lehetősége. Az irányelv1430 egyik alapvető célja a
rendkívüli szennyezések környezetkárosításának elhárítása, a környezet
minőségének szolgálata, tehát alapvetően környezetvédelmi szabálynak számít.
Az irányelv három alapvető célt törekszik megvalósítani: a megelőzés, az
esetleges következmények korlátozása, illetve a védelem magas foka.
Általános elvárás, hogy az esetleges következményeket előzzék meg, illetve
korlátozzák azok hatását; az érintett tevékenységeket megfelelő formában és
mellékletekkel be kell jelenteni, az üzemeltető alapkötelezettsége, hogy a
baleset-megelőzésre tervet, illetve politikát alakítson ki; illetve ún. biztonsági
jelentést készít, melynek minimális tartalmi kellékeit az irányelv melléklete
tartalmazza, így elsősorban köteles az adott üzemre, létesítményre vonatkozó
vészhelyzeti tervet készíteni, azt rendszeresen felülvizsgálni és korszerűsíteni; az
esetleges baleset bekövetkeztekor mindent – különösen a tervekben leírtakat –
megtenni a következmények csökkentése érdekében, illetve a balesetről
megfelelő jelentést kell tennie.
A hatóság mindezt ellenőrzi, maga elkészíti az ún. külső vészhelyzeti tervet,
amely hasonló feladatokat tartalmaz, mint a létesítményi, azzal a különbséggel,
hogy hatóköre szélesebb; általában a közönséget tájékoztatja, pl. az alkalmazott
veszélyes anyagokról stb.; tilalmakat és kötelezéseket alkalmaz; különböző
felügyeleti jogai vannak, amelyen alapulva ellenőrzéseket végez.
Az egész irányelv egyik alapvető követelménye a kiterjedt információs
szabadság, illetve emellett megjelenik a társadalmi részvétel lehetőségeinek
köre.1431

7.8. Hulladék
A hulladékra vonatkozó szabályozás alapvetően négy nagy részre osztható:
1. a hulladék átfogó keretszabályozása,
2.  az egyes hulladékokra vonatkozó szabályozás, (veszélyes hulladéktól az
elektromos készülékek hulladékáig stb.);
3. a hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek (szállítás, égetés, lerakás stb.);
4. a szennyvízkezelés.
A legátfogóbb, általános hulladékgazdálkodási szabályozás volt a
75/442/EGK irányelv a hulladékokról, melyet 2008-ban váltott fel az új
irányelv,1432 amely számos kérdésben vezet be újdonságokat.1433 Az irányelv
preambuluma jól adja vissza az alapgondolatot: „Ezen irányelvnek hozzá kell
járulnia ahhoz, hogy az EU közelebb kerüljön a hulladékkeletkezés
megelőzésére és a hulladék erőforrásként történő felhasználására törekvő
társadalomhoz.”
A hulladékgazdálkodás terén alkalmazott alapvető jogintézmények:
a) Az elvek, prioritások és általános követelmények együttesen teszik ki a
hulladékgazdálkodási és hulladékkezelési rendszer általános részét.
b) A hulladékgazdálkodás alapvető részét jelentik a fogalmak, mert e
szabályozási terület sokkal kevésbé rendelkezik pontos fogalmi rendszerrel és
pontos, jól elhatárolható elvárásokkal, nincsenek általában mértékek,
határértékek, az egyes tevékenységek sem ítélhetők meg teljes pontossággal.
c) A hulladékgazdálkodás tervezése jelenti a következő lépcsőt, amely az új
irányelvben már tartalmazza a hulladék megelőzésére vonatkozó tervek
készítésének kötelezettségét is.
d) A tervezést követően és erre alapozva kerül sor az egyes tevékenységek
engedélyezésére, lehetségesek kivételek, de ez esetben is szükséges a
bejelentés.
e) A bejelentés, adatszolgáltatás, nyilvántartás és tájékoztatás kötelezettségei.
f) A hatósági ellenőrzés.
g) Az ellenőrzésre épül a jogkövetkezmények, a felelősség alkalmazásának
lehetősége és rendszere.
A hulladékirányelv 4. cikkében fogalmazza meg a hulladékhierarchia
általános rendszerét: „(1) Az alábbi hulladékhierarchiát elsőbbségi sorrendként
kell alkalmazni a hulladékmegelőzésre és -gazdálkodásra vonatkozó
jogszabályok és politika terén:
– megelőzés;
– újrahasználatra való előkészítés;
– újrafeldolgozás;
– egyéb hasznosítás, például energetikai hasznosítás; valamint
– ártalmatlanítás.”
A hulladék esetében a legérdekesebb jogi kérdés a fogalmak tisztázása. A
hatályos irányelv 3. cikk 1. szerint „»hulladék«: olyan anyag vagy tárgy,
amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles;”. A
fogalmi tisztázás egyik elsődleges kérdése a hulladék árukénti elismerése volt,
melynek lényegét és fontosságát legtisztábban a Bizottság kontra Belgium ügy
kapcsán fejtette ki a Bíróság:1434 „23. Nem vitatott, hogy a hasznosítható
vagy újrahasználható hulladékoknak van saját kereskedelmi értéke, amelyek –
akár kezelést követően – »áruk«. …”
A Palin Granit ügyben1435 a kérdés lényege a gránitbányából kikerülő, a
helyszínen további hasznosításra váró maradék kövek, kőzúzalék sorsa, illetve
annak jogi megítélése. A hulladék esetében a „megválni” kifejezés az egyik
meghatározó szempont, kiindulási pont, amely látszólag ugyan szubjektív
elemet takar, de ez nem azonosítható minden esetben a birtokos akaratával
egyező tevékenységekkel, amint ez legutóbb az „Erika” jogesetben1436 – egy
tartályhajó balesete folytán a tengerbe ömlő olaj által okozott károk
megtérítése kapcsán alapkérdés volt, hulladékról van-e szó, avagy sem – is
megállapítható volt.
„45. Így tehát egy adott anyag 75/442 irányelv alapján történő hulladéknak
való minősítése tekintetében a kérdéses anyag termelési maradék mivolta
mellett egy második meghatározó kritérium az anyag előzetes feldolgozás
nélküli újrafelhasználásának valószínűsége. Ha az adott anyag újrafelhasználási
lehetősége mellett az is megállapítható, hogy annak megvalósítása az anyag
birtokosa számára tényleges gazdasági előnnyel jár, akkor az ilyen
újrafelhasználás valószínűsége magas. Ebben az esetben a szóban forgó anyag
már nem olyan teher, amelytől birtokosa meg kíván válni, hanem valódi
terméknek minősül (a fent hivatkozott Palin Granit ítélet 37. pontja). …
59.  Nyilvánvaló ugyanis, hogy a vízbe ömlött vagy vízzel elegyedett, vagy
akár üledékkel keveredett szénhidrogén felhasználása vagy kereskedelmi
forgalomba hozatala meglehetősen esetleges, mondhatni hipotetikus. Az is
nyilvánvaló, hogy még ha el is fogadjuk, hogy az ilyen felhasználás vagy
kereskedelmi forgalomba hozatal technikailag megvalósítható, ez mindenesetre
olyan előzetes feldolgozási eljárást feltételezne, amely nemcsak a gazdaságos
újrahasznosítástól áll távol, de ezen anyag birtokosa számára valójában jelentős
pénzügyi terhet jelentene. Ebből következik, hogy a véletlenül a tengerbe
ömlött szénhidrogéneket olyan anyagnak kell tekinteni, melyet birtokosa nem
kívánt előállítani, és attól szállítása során – akár akaratlanul – „megválik”,
olyannyira, hogy az ilyen anyagot a 75/442 irányelv értelmében hulladéknak
kell minősíteni (lásd ilyen értelemben a fent hivatkozott Van de Walle és társai
ügyben hozott ítélet 47. és 50. pontját).”
A hulladék keretirányelv rendelkezik arról is, mely anyagok, tárgyak nem
tartoznak a hatálya alá, elsősorban azért, mert azokra más szabályozás
vonatkozik. Emellett az egyes hulladékfajtákkal történő gazdálkodást külön
irányelvekben különös vagy az ezen irányelvet kiegészítő rendelkezésekkel
lehet szabályozni. A hulladékkal kapcsolatosan említést kell tennünk a
hulladékjegyzékről is, amely lényegében nem változott 2000 óta. A
hulladékjegyzék tartalmazza a veszélyes hulladékokat, gyelembe veszi a
hulladék eredetét és összetételét, valamint ha az szükséges, a veszélyes anyagok
koncentrációjának határértékeit. A hulladékjegyzék kötelező veszélyes hulladék
kapcsán, egyebekben azonban egy anyag vagy tárgy jegyzékbe történő felvétele
nem jelenti azt, hogy az minden körülmények között hulladék, hanem meg
kell felelnie a fogalommeghatározásnak is.
A hulladék általános kategóriáin belül megkülönböztethetünk két sajátos
típust:
a)  veszélyes hulladékot – amely az irányelv mellékletében felsorolt
tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkezik, illetve ilyen anyagokat
vagy összetevőket tartalmaz, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az
egészségre, a környezetre kockázatot jelent;1437 illetve
b) semleges (inert) hulladékot.
 A hazai szabályozás mindezek mellett a települési hulladék fogalmát ismeri,
amely gyakorlatilag a fentiekhez be nem sorolható, tehát mennyiségében a
legjelentősebb hulladék kategóriát jelenti.
A hulladékok esetében kétségtelenül a hasznosítás a hulladékkeletkezés
megelőzése után a legjobb megoldás. Ennek megfelelően a hasznosítás
tevékenységét akár oly módon is támogatni kell, hogy adott esetben a
hasznosítás fogalmát úgy értelmezzük, hogy e körbe minél több lehetőség
beleférjen, természetesen a jogszerűség keretei között. Jelentős szerepet kapott
az ASA ítélet,1438 a hasznosítás és ártalmatlanítás közötti határvonal tisztázása
miatt. Az ASA ügyben égetőművi salakot kívántak bányagödrök
betömedékelésére alkalmazni, és e tevékenység minősítésében volt eltérés az
érdekeltek között. A Bíróság gyakorlatias megoldást talált: „71. A fenti
megfontolások alapján … Az ilyen lerakás hasznosítás, ha elsődleges célja
szerint a hulladék hasznos célt szolgál, helyettesítve más anyagokat, amelyeket
erre a célra használni lehetne.”
Az új irányelv, a hulladékgazdálkodás prioritásainak megvalósítása
érdekében két olyan fogalmat is tisztázni próbál, amelyek a fentebbi esetekben
is szerepeltek. Ezek egyike a melléktermék, amely nem hulladék, másik
kérdése pedig azon hulladékok sorsa, amelyek megszűnnek hulladéknak lenni.
A hulladékra vonatkozó általános szabályokon belül a Tanács
1013/2006/EK rendelete1439 vonatkozik az EU-n belül és azon kívül a
hulladékok határon túli szállításának ellenőrzésére és felülvizsgálatára. A szabály a
szállítás vagy tranzit számos lehetőségét sorolja fel. Az EU követelményeire
épülve a hulladékok nemzetközi forgalmának alapvető dokumentuma a
hulladék származási országából eredő bejelentési irat (tájékoztató irat), amely
minden hulladékmozgás esetében megelőzi a hulladék tényleges mozgását.
Általánosságban azt mondhatjuk, a szabályok célja, hogy a mozgást
korlátozzák, legalábbis feltételekhez kössék, egyes esetekben pedig megtiltsák.
A hulladék általános szabályozásán és a veszélyes hulladékra vonatkozó
rendelkezéseken kívül több különös szabályt találhatunk a hulladékok egyes
csoportjaira, illetve egyes tevékenységekre nézve, mint pl. a csomagolás és
csomagolási hulladék1440 vagy a hulladéklerakás,1441 de említhető a
kiselejtezett gépjárművek szabályozása,1442 illetve az elektromos és
elektronikai készülékek hulladékai.1443 Általában elmondható, hogy nem a
hulladék kezelésének szabályozása jelenti a megoldást, hanem a termék
tervezése, gyártása körében alkalmazott megelőzés.
 Legvégül külön említést érdemel a 91/271/EGK irányelv a települési
szennyvízkezelésről,1444 hiszen a hulladékkezelés és a vízvédelem
szempontjából a szennyvízkezelés egyaránt fontos. Az irányelv közvetlen
kötelezettségeket tartalmaz a tagállamok felé, annak érdekében, hogy
biztosítsák, hogy az egyes területek rendelkezzenek a szennyvízgyűjtési
rendszerrel, illetve a másodlagos kezelés egyes típusaival.
8. Ismétlő kérdések
  1. Melyek voltak az elsődleges jogi alapok 1986-ig?
  2. Melyek a 7. Környezetvédelmi Akcióprogram alapvető kérdései?
  3. Melyek a környezetvédelmi jogalkotás hatályos elsődleges jogi alapjai?
  4. Mi a védelmi záradék és mi a legkisebb szigor klauzulája?
  5. Melyek a környezetvédelem elsődleges jogi elvei?
    6.  Fogalmazza meg a környezeti hatásvizsgálat és a stratégiai hatásvizsgálat
alapvető szabályait!
  7. Mutassa be az információhoz való hozzáférés rendszerét!
    8.  Melyek azok a felelősségi szabályok, amelyek irányában létezik
jogharmonizációs követelmény és milyen módon?
    9.  Mutassa be a Natura 2000 területek jogi alapjait és legfontosabb
követelményeit!
10. Értelmezze a hulladék fogalmát és mutassa be annak típusait!

9. Website-ok
http://ec.europa.eu/environment/index_hu.htm
http://eur-lex.europa.eu/summary/chapter/environment.html?
root_default=SUM_1_CODED=20
www.asser.nl/dbtw-wpd/textbase/eel.htm
www.unep.org/delc/EnvironmentalLaw/tabid/54403/Default.aspx
 
 
 
 
 
 
 
 
17. fejezet

Elektronikus hírközlési politika

   1. Áttekintő
   2. Az elektronikus hírközlési politika célja
   3. Az elektronikus hírközlési politika rövid történeti áttekintése
   4. A szabályozás jogalapja és eszközei, jogalkotók
   5. A politika keretében kibocsátható/kibocsátott legfontosabb jogi
aktusok, másodlagos, harmadlagos jogi aktusok, legfontosabb
hatályos policy dokumentumok
   6. A szabályozás áttekintő ismertetése, értékelése
   7. Az előkészületben lévő, várható szabályozás
   8. Összefoglaló kérdések
   9. Honlapok
10. Ajánlott olvasmányok
 
 
 
 
 
 
 

1. Áttekintő
Az Európai Unió távközlési (elektronikus hírközlési) szabályozása az elmúlt
huszonöt év egyik leggyorsabban fejlődő jogterülete. Az elektronikus hírközlési
politika célja, hogy mindenki szereplő számára megteremtse a legjobb,
legversenyképesebb távközlési hálózat és szolgáltatásokat, mivel ez egyrészről a
tágabb értelemben vett digitális gazdaság, másrészről az állampolgár szintjén az
információs társadalom alapja.
Az elektronikus hírközlési politika szabályait az Új Szabályozási
Keretrendszer adja. Ennek legfontosabb elvei a következők:
–  Egységes, technológiasemleges szabályozás valamennyi elektronikus
hírközlési szolgáltatás számára. Ezzel mindhárom alapvető átviteli hálózat
(hang, adat, mozgókép) és szolgáltatás (telefon, internet, műsorterjesztés)
közötti konvergencia elismerésre került;
–  Ex Ante, vagyis előzetes versenyjogi szabályozás a Jelentős Piaci Erejű
szolgáltató fogalmán keresztül;
– Európai Unió szintjén egységes piacszabályozási eljárás bevezetése és egységes
jogalkalmazás és eljárási rend az úgynevezett 7. cikk („Article 7 Procedures”)
eljárásokon keresztül;
– Erős szektorspeci kus fogyasztóvédelmi szabályok;
– A verseny erősítése, amely a fogyasztók számára nagyobb választékot és jobb
minőséget nyújt;
–  Beruházások ösztönzése: az új kommunikációs infrastruktúra, különösen a
rádiófrekvenciák felszabadítása a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások
számára;
–  Adatvédelem erősítése: elektronikus hírközlési hálózatok megbízható és
biztonságos adatvédelme, különösen a vírusokkal és más számítógépes
támadásokkal szemben;
–  A nyílt internet védelme, vagyis a hálózatsemlegesség és az innováció
elősegítése.

2. Az elektronikus hírközlési politika célja

Az Európai Unió távközlési (elektronikus hírközlési) szabályozása az elmúlt
huszonöt év egyik leggyorsabban fejlődő jogterülete. Az elektronikus hírközlési
politika célja, hogy minden szereplő számára megteremtse a legjobb,
legversenyképesebb távközlési hálózatot és szolgáltatásokat, mivel ez egyrészről
a tágabb értelemben vett digitális gazdaság, másrészről az állampolgár szintjén
az információs társadalom alapja. Napjainkban minden ágazat függ az
elektronikus hírközlési hálózat és a szolgáltatások minőségétől és árától.1445
Az Európai Unió elektronikus hírközlési politikája a távközlési ágazat
liberalizációjával indult az 1980-as évek közepén, és jelentős előnyöket hozott
a fogyasztók számára ár, minőség és választék tekintetében. Mára az
elektronikus hírközlés legfontosabb célkitűzése az Európai Unióban egységesen
szabályozott, liberalizált piacon és az ezen érvényesülő versenyen keresztül a
valóban egységes elektronikus hírközlési piac megteremtése.
E célokat az elektronikus hírközlési politika az (Új) Szabályozási
Keretrendszeren keresztül éri el, amely 5 irányelvből és kiegészítő
rendeletekből és határozatokból álló szabályrendszer. Ennek legfontosabb elvei
a következők:
–  Egységes, technológiasemleges szabályozás valamennyi elektronikus
hírközlési szolgáltatás számára. Ezzel mindhárom alapvető átviteli hálózat
(hang, adat, mozgókép) és szolgáltatás (telefon, internet, műsorterjesztés)
közötti konvergencia elismerésre került;
–  Ex Ante, vagyis előzetes versenyjogi szabályozás a Jelentős Piaci Erejű
szolgáltató fogalmán keresztül;
– Európai Unió szintjén egységes piacszabályozási eljárás bevezetése és egységes
jogalkalmazás és eljárási rend az ún. 7. cikk („Article 7 Procedures”)
 eljárásokon keresztül;
– Erős szektorspeci kus fogyasztóvédelmi szabályok;
– A verseny erősítése, amely a fogyasztók számára nagyobb választékot és jobb
minőséget nyújt;
–  Beruházások ösztönzése: az új kommunikációs infrastruktúra, különösen a
rádiófrekvenciák felszabadítása a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások
számára;
–  Adatvédelem erősítése: elektronikus hírközlési hálózatok megbízható és
biztonságos adatvédelme, különösen a vírusokkal és más számítógépes
támadásokkal szemben;
–  A nyílt internet védelme, vagyis a hálózatsemlegesség és az innováció
elősegítése.

3. Az elektronikus hírközlési politika rövid történeti

áttekintése
Az elektronikus hírközlési politika ismertetéséhez röviden szükséges
áttekintenünk a szabályozás történetét, a szabályozás elveinek, doktrínáinak
változását.
Az elektronikus hírközlési (ekkor még távközlési) politika és szabályozás első
szakasza a liberalizáció kezdetétől a teljes liberalizációig, vagyis 1998-ig tartott
(lásd 1–2 pont az 1. sz. ábrán alább). Ez alatt jutott el a piac a
monopóliumoktól a normatív szabályozásig. 1998-tól 2003-ig1446 a
liberalizáció kiteljesedésének szakasza következett, amely meghozta a
piacnyitást (lásd 3 pont az 1. sz. ábrán alább), majd 2003-tól beszélhetünk az
ún. konszolidációs piacszabályozásról, amelynek célja a versenypiac
megszilárdítása és a szektorspeci kus szabályozás (egy adott szektorra jellemző)
közelítése az általános versenyjoghoz (lásd 4 pont az 1. sz. ábrán alább). 2009
folyamán pedig lezajlott a 2002-es Új Szabályozás Keretrendszer
felülvizsgálata,1447 amely még inkább a versenyjog felé közelítette a távközlés,
vagy általánosabb kifejezéssel az elektronikus hírközlés szabályozását (lásd 5
pont az 1. sz. ábrán alább).
 Az alábbi ábra szemlélteti az elektronikus hírközlés szabályozás szakaszait,
amelyeket külön pontokban ismertetünk röviden.
 
1. ábra. Az elektronikus hírközlés szabályozás, mint piacszabályozás történeti lépései

Forrás: Molnár–Bíró, Tóth1448 alapján

 
A szabályozás jogalapja a liberalizációs lépéseknél az EUMSZ 106. cikke
volt, amely alapján a Bizottság volt a jogalkotó. Az irányelvek és a rendeletek
esetében az EUMSZ 114. Cikke alapján már a Tanács, illetve jelenleg a
Parlament és Tanács együtt a jogalkotók. A Bizottság az irányelvek
rendelkezései alapján egyes kérdésekben ajánlást tesz, illetve iránymutatást
bocsát ki, amelyet a tagállami szabályozó hatóságok a legteljesebb mértékben
kötelesek gyelembe venni eljárásuk során.
3.1. Monopóliumok a liberalizáció előtt1449
A liberalizáció kezdetén, vagyis az 1980-as évek végéig Európa a távközlési
infrastruktúrát és szolgáltatásokat tekintve jelentős lemaradásban volt az
Egyesült Államokkal és Japánnal szemben. Ennek egyik okát abban látták,
hogy a legtöbb távközlési szolgáltatást valamennyi tagállamban olyan
közérdekű, közüzemi jellegű szolgáltatásnak tekintették, amelynek ellátásában
az államnak komoly szerepe van. Így a távközlési infrastruktúra az állam, vagy
állami tulajdonú vállalatok kezében volt, amelyek széles körű
monopoljogokkal rendelkeztek a távközlési szolgáltatások (telefon, telex,
műsorszórás stb.) területén.1450
A liberalizációval elsőként számos állami vállalat részbeni vagy teljes
privatizációja történt meg, majd a távközlési technológia fejlődésével, a
távközlésben megvalósuló konvergenciával1451 lehetővé vált az alternatív
távközlési infrastruktúrák (pl. rádiótelefon, kábeltelevízió) kiépítése és egyes
részpiacokon a verseny is. Ez a jelenség, valamint a piaci verseny egyes
helyeken megvalósuló kedvező tapasztalatai fokozatos szabályozási
liberalizációt indítottak meg.

3.2. A liberalizáció megindulása1452

A kutatási és politikai előkészítést követően 1987-ben a Bizottság ún. Zöld
Könyvben összegezte elemzéseit és célkitűzéseit a távközlési liberalizáció
lebonyolítását illetően.1453
Az 1987-es Zöld Könyv nyomán e piaci és jogi környezetben két irányban
indult meg a távközlési terület szabályozása: egyrészt a versenyjog és a
versenyjogi szabályozás eszközeivel, másrészt pedig az ún. „Nyílt Hálózati
Hozzáférés” (ONP)1454 irányelvekkel párhuzamosan jogharmonizációs
alapokon is folytatódott. A folyamat megindulását az 1980-as években
kialakult „nélkülözhetetlen eszközök” (essential facilities) doktrínája tette
lehetővé.1455 Mivel a nélkülözhetetlen eszközök doktrínája alapján a piacra
lépéshez a versenytársnak nem szükséges teljes párhuzamos infrastruktúrát
kiépítenie, a beruházások helyett a versenytársak szolgáltatásokat vásárolnak az
inkumbens szolgáltatóktól, ha a piaci helyzet teljesíti az essential facilities
tesztet.1456 Ezért, ha egy liberalizáció a nélkülözhetetlen eszközök doktrínája
alapján valósul meg a folyamat korai szakaszában, ún. szolgáltatás alapú verseny
alakul ki, amely a fenti 1. ábra második lépése, a normatív szabályozáson
alapuló verseny. Ennek során elsőként meghatározásra kerülnek azoknak az
eszközöknek, hálózati elemeknek a köre, amelyeket a régi monopol
szolgáltatók kötelesek felajánlani a versenytársaknak, mint nagykereskedelmi
szolgáltatást, majd a következő lépésben e nagykereskedelmi szolgáltatás
részleteit próbálja a szabályozó rendezni. Ezt a rendszert nevezték a távközlés
szabályozásban Nyílt Hálózati Hozzáférésnek (ONP), hiszen ennek az
inkumbens szolgáltatók keretében a versenytársak számára hozzáférést
nyújtottak saját távközlési hálózatukhoz.
A szabályozás e szakaszának jellemzője tehát egyrészről elsődlegesen a
távközlési szolgáltatások lassú és fokozatos liberalizációja irányelvek alapján,
ezeket nevezzük „Versenyirányelveknek”, másrészről olyan egységes jogi keret
megteremtésére ugyancsak irányelvekkel, amelynek célja a hálózatok
együttműködésének, összekapcsolásának, és a hálózatokhoz való hozzáférések
egységes rendje megteremtése, ezeket nevezzük „ONP Irányelveknek”.1457
A versenyirányelvek jogalapját az EUMSZ 106. cikke adta a Bizottság
számára, amely felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy a tagállamok számára az
egyes vállalkozásoknak nyújtott kizárólagos vagy különleges jogok eltörlését írja
elő, ha ezek a Szerződés megsértéséhez vezetnek. Így a Bizottság számos részpiacot
liberalizált.1458
A szolgáltatás irányelvben előírta, hogy a távközlési szolgáltatások
engedélyezése, a frekvenciaelosztás és az ellenőrzés a szolgáltatóktól független
hatóság hatáskörébe kell, hogy tartozzon. E rendelkezés alapján jöttek létre
azután a tagállamokban a többé-kevésbé elkülönült struktúrában működő
hírközlési-távközlési szabályozó szervek, amelyeknek a jelenleg hatályos
szabályozási koncepció alapján a liberalizált piacon is kiemelt jelentőségük van,
mint nemzeti szabályozó hatóságnak.
A harmonizációs irányelvek vagy ún. „ONP”-irányelvek a fenti EUMSZ
106. cikkétől elkülönülten, az EUMSZ 114. Cikke szerinti általános
jogharmonizációs felhatalmazás alapján kerültek kiadásra.1459
3.3. A teljes liberalizáció és a szolgáltatás alapú verseny
kiterjesztése: 19981460
Amint azt több szerző már előrevetítette, a fokozatos liberalizáció csak kevés
eredményt hozott. Ugyan 1998-ra megvalósult a „teljes távközlési
liberalizáció”, de a rendszer a nemzeti jogba átültetendő részletszabályokon
alapult. Így jelentős késedelmet szenvedett, másrészt a részletszabályok
tagállamonként jelentősen eltértek, harmadrészt voltak olyan szabályok,
amelyeket számos tagállam egyszerűen nem vett át, kikényszerítése pedig
kötelezettségszegési (infringement) eljárásokkal is nehézkes volt. E jogalkotási
folyamatnak, amely jelentős részében 1998. január 1-jétől lépett hatályba,1461
célja a teljes liberalizáció alapfeltételeinek rögzítése volt. A „1998-as
csomagként” ismert szabályrendszer legfontosabb elemei: a versenyjogi oldalon
a továbbfejlesztett „Szolgáltatási Irányelv”, vagyis az ún. „Teljes Verseny
Irányelv”,1462 a módosított ONP-Keretirányelv, a Bérelt Vonali Irányelv, a
Második Telefon Irányelv,1463 az Összekapcsolási Irányelv,1464 az
Engedélyezési Irányelv1465 és az Adatvédelmi Irányelv.1466
Amint látszik, számtalan részletszabályt tartalmaztak, amelyek sok esetben
ellentmondtak egymásnak, és hasonló szolgáltatásokra sokszor eltérő
szabályokat alkottak. A Bizottság és a tagállamok a felfedezett működési
hibákat újabb irányelvek, ajánlások és részletszabályok kiadásával próbálták
orvosolni, amelyet a tagállami jogalkotók, jogalkalmazók nem voltak képesek
követni. A piaci szereplők, főként az új versenytársak számára pedig igen nehéz
helyzetet teremtett.
Látható, hogy a szabályozás intenzitása már csak a vonatkozó szabályok
száma alapján is jelentősen megnőtt. A piaci szereplők ugyan bizonyos
területeken szabadon hozhatták meg a döntéseiket, többségében azonban erős
állami, szabályozói beavatkozás mellett működtek. Így összességében a
szabályozás költsége nagyobb volt, mint a monopóliumok időszakában. A
liberalizációnak e szakasza az 1. ábra alapján a jelentős piaci erőn alapuló, de
normatív (jogszabályok általi) szabályozás. Az 1998-as szabályozási csomag,
lényegi eleme, hogy a korábbi inkumbens szolgáltatók a monopolstruktúrában
élvezett helyzetük okán olyan jelentős piaci erővel rendelkeztek, amely külön
szabályozás nélkül megakadályozhatta volna a piaci verseny egészséges
alakulását, mivel ellenőrzésük alatt tartják a nélkülözhetetlen eszköznek
minősülő hálózatokat. Az 1998-as szabályozási csomag, a korábbi szabályozási
tapasztalatok alapján, meghatározta azokat az érintett piacokat, ahol jelentős
piaci erővel rendelkező (JPE) szolgáltatót kell meghatározni, illetve előírta, hogy
a 25%-ot meghaladó piaci részesedéssel rendelkező szolgáltatókat JPE-
szolgáltatókként kell meghatározni. Az irányelvek a JPE-szolgáltatók részére
plusz kötelezettségeket írnak elő. A hálózatok összekapcsolása és a
szolgáltatásoknak az egyes hálózatokon keresztüli elérhetősége a piaci verseny
alapfeltétele. A vonatkozó irányelvek alapján összekapcsolásra irányuló,
minden nyilvános távközlési hálózatot vagy szolgáltatást nyújtó szervezetre
vonatkozó jog és kötelezettség az összekapcsolási tárgyalások folytatása. A JPE-
szolgáltatók számára az irányelvek további kötelezettségeket írtak elő
hálózataik összekapcsolására vonatkozóan.
A JPE-szolgáltatók számára előírt többletkötelezettségek tehát azon
alapultak, hogy ellenőrzésük alatt tartanak olyan nélkülözhetetlen eszköznek
minősülő hálózatokat, hálózatrészeket, amelyek szükségesek a versenytársak
piacra lépéséhez. Lényegében a Bizottság, illetve az EU jogalkotó szervei
elvégezték az essential facilities tesztet (lásd fent 3.2 pont), feltételezve, hogy
ezek a hálózatelemek nélkülözhetetlenek, zikailag vagy gazdaságilag
megkettőzhetetlenek, piaci körülmények között a JPE szolgáltatók nem adnak
hozzáférést és a jogszabályok által előírt keretek között kialakítható a
hozzáférés.
Ezzel a szabályozás számos területen túlzó és hihetetlenül bonyolult,
emellett eredménytelen lett. A nyilvánvaló sikertelenség mellett a szabályozás
teljes reformját az Európai Bíróság joggyakorlatában beállt változás is
elősegítette.
3.4. Az infrastruktúra alapú verseny
A nélkülözhetetlen eszközök doktrínája kifejezetten hasznos volt a távközlési
piac megnyitásában, mivel a hálózati elemek és szolgáltatások egymáshoz
vertikálisan kapcsolódnak. A piacnyitást azonban nem előzte meg kimunkált
közgazdaságtani elemzés, a szabályozási rendszer lényegében egy hosszabb
szabályozási kísérletként írható le 2002-ig. Különösen az inkumbensek részéről
egyre gyakrabban hangzott el az érv, hogy a nélkülözhetetlen eszközök
doktrínája nem ösztönzi a versenytársakat beruházásra, s nem alakulnak ki
párhuzamos infrastruktúrák, mivel mindent megkapnak szolgáltatásként, ami
a saját kiskereskedelmi szolgáltatásukhoz szükséges, ezzel a versenytársak, akik
csak a jövedelmező szolgáltatásokra koncentrálnak, könnyen lefölözhetik az
erőfölényes pozíciójú társaság beruházásainak hasznát.
Az Oscar Bronner ügy kapcsán1467 a távközlési szektorban szabályozási
alapelvként mondták ki, hogy a rövid és hosszú távú üzleti megfontolásokat a
szabályozásnak ki kell egyensúlyoznia és a verseny puszta léte mellett fontos a
beruházások és újítások ösztönzése is, mert ez adja a legtöbb előnyt a fogyasztó
számára ár, minőség, választék tekintetében. Ez a távközlési iparban a
szolgáltatás alapú verseny és az infrastruktúra alapú verseny együttes
alkalmazásával valósulhat meg, amelyet az Új Szabályozási Keretrendszer
vezetett be a szabályozásba a versenyjog alapelveinek és joggyakorlatának
felhasználásával. Visszautalva a fenti 1. ábrára az Új Szabályozási Keretrendszer
bevezetésével a „Jelentős Piaci Erőn alapuló normatív szabályozásból” a
„Jelentős Piaci Erőn alapuló versenyjogi szabályozás” szakaszába lépett a
liberalizációs folyamat, amelyen belül megindult a szabályozási terhek
lebontása. Az alább ismertetendő 2002-es irányelvcsomag már több helyen
kifejezetten hivatkozik az infrastruktúra alapú verseny kiépülésének
szűkességére,1468 és arra, hogy a szabályozó csak abban az esetben avatkozik
be piaci folyamatokba, amennyiben nincs hatékony és fenntartható
verseny.1469 Ezek alapelvként rögzítése a nélkülözhetetlen eszközök
doktrínájában bekövetkezett versenyjogi fordulatnak köszönhető.
4. A szabályozás jogalapja és eszközei, jogalkotók
A szabályozás jogalapja a liberalizációs lépéseknél az EUMSZ 106. cikke volt,
amely alapján a Bizottság volt a jogalkotó. Jelenleg az EUMSZ 114. Cikke
alapján már a Tanács, illetve a Parlament és a Tanács együtt a jogalkotók, az
általános jogalkotási eljárás keretében. A Parlament és a Tanács jogalkotása
során mind irányelv, mind rendelet elfogadására is volt példa, sőt a Behálózott
Kontinens szabályozási csomag (lásd 7. pont) egy olyan módosító rendelet,
amely rendeletet és irányelveket is módosít, illetve önálló rendeleti szintű
szabályozást is tartalmaz.
A Bizottság az irányelvek rendelkezései alapján egyes kérdésekben ajánlást
tesz, illetve iránymutatást bocsát ki, amelyet a tagállami szabályozó hatóságok a
legteljesebb mértékben kötelesek gyelembe venni eljárásuk során. Hasonló, a
joggyakorlatot befolyásoló közös álláspontot (Common Position) és véleményt
(opinion) ad ki a BEREC (lásd alább).

5. A politika keretében kibocsátható/kibocsátott

legfontosabb jogi aktusok, másodlagos,
harmadlagos jogi aktusok, legfontosabb hatályos
policy dokumentumok
A 2002-es konszolidációs csomag elfogadásával négy fő irányelv, egy
adatvédelmi irányelv és egy, mára kiüresedett, versenyirányelv került
elfogadásra, melyek a következők:
a)  A szabályozási csomag általános rendelkezéseit, szabályozási elvei céljait, a
nemzeti szabályozó hatóságra vonatkozó szabályokat elnevezésének
megfelelően a Keretirányelv1470 tartalmazza. Megerősíti a korábban már
érvényes szabályozást, amely szerint a nemzeti szabályozó hatóságnak
függetlennek kell lenniük minden elektronikus hírközlési szolgáltatás és
hálózat szolgáltatójától. Emellett rendelkezéseket tartalmaz a hatóság
 vezetőinek és helyetteseinek politikától való függetlenségének biztosítása
érdekében. Amennyiben köztulajdonban lévő szervezetek nyújtanak ilyen
szolgáltatást, a szervezetnek függetlennek kell lennie a tulajdonosi jogok
gyakorlójától is. A Keretirányelv előírja a nemzeti szabályozó hatóság és a
versenyhatóság széles körű, szoros együttműködését. A Keretirányelv
meghatározza a nemzeti szabályozó hatóságok által ellátandó fő feladatokat,
melyek a magasszintű elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz való
hozzáférés biztosítása, a verseny és beruházások növekedésének elősegítése, a
frekvenciák és azonosítók hatékony gazdálkodásának elősegítése, a
frekvenciakijelölés és -elosztás, illetve az azonosító elosztás és felhasználás, a
piacmeghatározás, piacelemzés, valamint a JPE-szolgáltatók meghatározása
(lásd alább). Az irányelv előírja, hogy a Hatóságon keresztül, illetve
egyébként a tagállamoknak hatékony vitarendezési eljárásokat kell
fenntartaniuk.
b)  Az Engedélyezési Irányelv1471 foglalja össze az elektronikus hírközlési
szolgáltatás engedélyezésére vonatkozó szabályokat, eljárási határidőket és
feltételeket, a frekvencia- és azonosítógazdálkodás legfontosabb szabályait.
c)  A Hozzáférési Irányelv1472 az elektronikus hírközlési hálózatokhoz való
hozzáférés, illetve a hálózatok összekapcsolásának szabályait, az ezzel
kapcsolatban előírható kötelezettségeket1473 írja le, s lényegében a
versenyjogi szabályozás alapjait tartalmazza.
d)  Az Egyetemes Szolgáltatási Irányelv1474 egyrészről az egyetemes
szolgáltatások körét írja le, tartalmazza az egyetemes szolgáltatók
kijelölésével kapcsolatos eljárásnak a tagállamok által betartandó elveit,
másrészről pedig tartalmazza az elektronikus hírközlés terén érvényesülő
valamennyi nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatóra vonatkozó
minőségi, és fogyasztóvédelmi jellegű kötelezettséget, és előírást.
e)  Az Adatvédelmi irányelv,1475 a korábbi szabályozás által is lefedett, az
elektronikus hírközlés során keletkező vagy a szolgáltató tudomására jutott
felhasználói adatok kezelésére, használatára vonatkozó előírásokat
tartalmazza.
A b)–e) pontban említett irányelveket összefoglalóan Egyedi Irányelveknek
nevezzük1476.
A szabályozási csomagot kiegészítette egy versenyirányelv1477 is, amely a
liberalizációs rendelkezéseket újrakodi kálta. Mára azonban, a liberalizáció
kiteljesedése miatt rendelkezései kiüresedtek, hiszen a Szabályozási
Keretrendszerrel megvalósultak.
Fontos jogforrás a Bizottság termékpiacok meghatározását tartalmazó
ajánlása,1478 amelyet a Bizottság egy ízben már felülvizsgált 2007-ben és
jelenleg is zajlik az újabb felülvizsgálat, amellyel kapcsolatban a BEREC már
kiadta véleményét.1479
A 2009-es felülvizsgálat során két módosító Irányelv született a Jobb
Szabályozás Irányelv,1480 az Uniós Polgárok Jogai Irányelv,1481 amely
tematikusan módosította az eredeti irányelvcsomagot. Emellett a BEREC-et
(lásd később részletesen)1482 rendelet hozta létre.1483 A Behálózott Kontinens
szabályozási csomag (lásd később részletesen) a Keretirányelvet és az Egyedi
Irányelveket módosítja majd ugyancsak rendelet formájában, emellett a
roaming díjak csökkentése és eltörlése közvetlenül alkalmazandó rendeleti
szabályozással valósul meg.
A szabályozási csomaghoz tartozó ezen eszközökön kívül megemlítendő
még a rádióberendezésekről és távközlési végberendezésekről szóló
irányelv,1484 mely nem az új szabályozási csomag része, de továbbra is
hatályban van, és amely a rádióberendezések és távközlési végberendezések
egységes európai piacát hivatott megteremteni. Az irányelv meghatározza az
ilyen berendezésekkel kapcsolatos alapvető követelményeket (essential
requirements), az egyes termékosztályokat,1485 a kölcsönös megfelelőség
tanúsítás elfogadásának feltételeit, valamint ennek szervezetrendszerét stb.
Fontos jogforrás még a frekvenciagazdálkodás területén a Rádióspektrum-
Politikai Program Határozat (Radio Spectrum Policy Programme Decision;
rövidítve: RSPPD)1486.
A jelenleg hatályos legfontosabb összefoglaló policy dokumentum az
Európai Digitális Menetrend (Digital Agenda for Europe), amely egy átfogó
stratégiának és cselekvési tervnek tekinhető.1487
6. A szabályozás áttekintő ismertetése, értékelése

6.1. A 2002-es irányelv csomag1488 és 2009-es

felülvizsgálata1489
Az 1998-as szabályozás megteremtette a piaci verseny alapjait, ugyanakkor
bevezetését követően szinte azonnal hozzáláttak a továbbfejlesztéséhez. A
reform célkitűzései között a még hatékonyabb verseny, illetve a piaci és
technológiai fejlesztés elősegítése, a szabályozási struktúra és az eljárások
egyszerűsítése, a belső piac erősítése és a fogyasztóvédelem javítása szerepelt. A
2002-ben elfogadott irányelvcsomag, melyet ún. konszolidációs csomagnak,
vagy Új Szabályozási Keretrendszernek1490, illetve a 2009-es felülvizsgálatot
követően Szabályozási Keretrendszernek is neveznek. E Szabályozási Rendszer
a liberalizáció eredményeinek rögzítése mellett a piaci verseny
továbbfejlesztésén keresztül megteremtette a lehetőséget annak, hogy az
elektronikus hírközlési szektort a versenyjogon keresztül szabályozzák (1.
ábra). Az Új Szabályozási Keretrendszer legfontosabb szabályozási újításai a
következők:
–  A több mint tíz irányelv helyett lényegében öt irányelvből álló egységes
csomagot hozott létre;
–  Egységes, technológiasemleges szabályozást vezetett be valamennyi
elektronikus hírközlési szolgáltatás számára, amellyel a konvergencia
elismerésre került. Ettől kezdve a távközlés-szabályozás, távközlési politika
helyett, amely alapvetően a telefonhálózatok és telefonszolgáltatások
szabályozását takarta, mindhárom alapvető átviteli hálózatot (hang, adat,
mozgókép) és szolgáltatást (telefon, internet, műsorterjesztés) lefedő
elektronikus hírközlés szabályozásról és elektronikus hírközlési politikáról
beszélünk;
– Ex Ante, vagyis előzetes versenyjogi szabályozás valósult meg a Jelentős Piaci
Erejű szolgáltató fogalmán keresztül;
–  Egységes piacszabályozási eljárás bevezetése és egységes jogalkalmazás és
eljárási rend az ún. 7. cikk („Article 7 Procedures”) eljárásokon keresztül;
–  Erősödő szektorspeci kus fogyasztóvédelmi és adatvédelmi szabályok
kerültek bevezetésre.
A Szabályozási Keretrendszert 2009-ben felülvizsgálták. A felülvizsgált
keretszabályozás célja az, valamennyi uniós állampolgár jobb és olcsóbb
hírközlési szolgáltatásokat érjen el, függetlenül attól, hogy hol él és hová
utazik. E cél elérése érdekében a felülvizsgált uniós szabályok a következő
területekre koncentráltak:
– A fogyasztói jogok erősítése;
– A verseny erősítése, amely a fogyasztók számára nagyobb választékot és jobb
minőséget nyújt;
–  Beruházások ösztönzése: az új kommunikációs infrastruktúra, különösen a
rádiófrekvenciák felszabadítása a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások
számára;
–  Adatvédelem erősítése: elektronikus hírközlési hálózatok megbízható és
biztonságos adatvédelme, különösen a vírusokkal és más számítógépes
támadásokkal szemben.
A 2009-es csomag csökkentette a szolgáltatókat érintő szabályozás terhét,
ugyanakkor erősítette a fogyasztói jogokat, tehát újabb lépést jelentett ahhoz,
hogy az elektronikus hírközlési szektor szabályozása a versenyjogon keresztül
valósuljon meg.

6.2. A távközlési, elektronikus hírközlési szabályozás

alapfogalmai
Mielőtt továbblépnénk a jelenleg is hatályos távközlési szabályozás
bemutatásához, az eddig ismertettek fényében is, áttekintünk néhány olyan
alapfogalmat és alapintézményt, amely nélkülözhetetlen a távközlés-
szabályozás megértéséhez és elsajátításához.

6.2.1. A konvergencia
A technikai fejlődés, a digitalizáció során tapasztalható jelenség az ún.
konvergencia, amely technikai oldalról azt a jelenséget takarja, hogy az adott
továbbítandó információt különböző technológiával lehet továbbítani, az
egyes technológiákat vegyesen és együttesen lehet alkalmazni. A konvergencia
jelensége számos szinten megjelent már, s a fogyasztó számára is nyilvánvalóan
és egyre erőteljesebben jelentkezik, újabb és újabb területeket hódít meg:
Konvergencia tükröződik a Szabályozási Keretrendszer egységes jogi
szabályozásában.1491 Ennek legfontosabb következménye, hogy mindhárom
hálózatot a szabályozás egységesen kezeli és távközlés, adatátviteli szolgáltatás,
műsorterjesztés helyett összefoglaló névvel elektronikus hírközlést használ. A
konvergenciának köszönhetően, illetve azt elősegítendő az elektronikus
hírközlés szabályozás egyik alapelve a technológiasemlegesség, amely azt jelenti,
hogy történjen bár pl. a hangátvitel, a telefonálás bármilyen hálózaton
keresztül, bármilyen készülékkel, hasonló szabályzás alá kell tartoznia.
 
2. ábra. Konvergencia jelenségek

6.2.2. A hálózatok szabályozása

Az elektronikus hírközlési szolgáltatás nélkülözhetetlen alapeleme az

elektronikus hírközlési hálózat,1492 amely olyan berendezések, hardver és
szoftver elemek zikai együttese, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás
alapját képző jelek továbbítására szolgál.
Az elektronikus hírközlési hálózatok összetett hálózati rendszereket
alkotnak, melyek általában helyi, regionális, és országos szintekből állnak.
Minél „magasabb” szinten helyezkedik el egy hálózati elem, általában annál
rentábilisabban üzemeltethető, annál nagyobb a kihasználtsága. Általában
megállapítható, hogy e hálózatok legnehezebben, legköltségesebben
megvalósítható része a végfelhasználókat közvetlen elérő rész, hiszen ennek
telepítése általában a leginkább költségigényes, illetve a legtöbb zikai korlát is
itt merül fel, valamint itt a legkisebb a beruházás megtérülése. A szolgáltatás
nyújtása szempontjából tehát a hálózat utolsó pontja, a végfelhasználókat
közvetlen elérő elem, a hálózat „legértékesebb” része. Ez az elem, az ún. helyi
hurok, amely, egyszerűen szólva, az elő zető lakásáig, telephelyéig érő vezeték,
amely lehet a kábeltelevíziós hálózatokban használt koaxiális vagy üvegszálas
helyi hurok.1493 A hálózatok magasabb szintjein (regionális, országos stb.)
ezek a gazdaságossági vagy zikai jellemzők kevésbé állnak fenn. A regionális
hlózat, vagy helyi hurok átengedése esetén a jogosult szolgáltató általában
képes lesz közvetlenül elérni a fogyasztót és így, helyenként éppen a regionális
hálózatot vagy a helyi hurkot tulajdonló szolgáltatóval versengő szolgáltatást
nyújtani. Ez tipikusan a szolgáltatás alapú verseny modellje.
Az elektronikus hírközlési hálózatok létesítésének külső zikai korlátait írja
le a szabályozás a korlátos erőforrások fogalmával. Az elektronikus hírközlési
szektorban ilyen korlátos erőforrás elsősorban a rádiótávközlés céljára
rendelkezésre álló frekvencia,1494 de ilyen korlátos erőforrás a rendelkezésre
álló azonosítók halmaza (pl. telefonszámok, előtétszámok) is. Szélesebb
értelemben ide sorolhatók a hálózat létrehozásához szükséges ingatlanok is. Az
elektronikus hírközlés szabályozás szerepe e körben az, hogy ezeknek a
korlátos erőforrásoknak az elosztását a versenyt elősegítő módon, átláthatóan,
és diszkriminációmentesen biztosítsa.
A technikai fejlődés lehetővé teszi ugyanakkor, hogy alternatív infrastruktúra
épüljön ki a konvergencia eredményeként, amelyek korábban nem voltak
megvalósíthatóak (lásd például mobiltelefon több generációját). Így például a
mobiltelefonon folytatott beszélgetések időmennyisége és értéke is meghaladja
a vezetékes telefonon folytatott hívásokat, amely tíz-tizenöt éve még
elképzelhetetlen volt, vagy a kábelhálózaton elérhető kábelinternet és a
telefonhálózatot használó DSL internet szolgáltatás egymás versenytársai. A
versengő infrastruktúrán nyújtott versengő szolgáltatások versenyt generálnak
ár, minőség és választék tekintetében. Ez az infrastruktúra alapú verseny
modellje.
6.2.3. Elektronikus hírközlési szolgáltatás, hozzáférés

Az elektronikus hírközlési infrastruktúrától meg kell különböztetni az

elektronikus hírközlési szolgáltatás1495 fogalmát, amely az elektronikus
hírközlési hálózat igénybevételével nyújtott, a hálózaton keresztüli, hangot,
adatot vagy audiovizuális jelet (hangos mozgóképet) továbbító szolgáltatást,
amelyet nyújthat a hálózat tulajdonosa, üzemeltetője, de az is, akinek a
hálózaton hozzáférést engedtek. Egy elő zetői szolgáltatás számos elektronikus
hírközlési hálózatot és szolgáltatót igénybe vehet. A kiskereskedelmi
elektronikus hírközlési szolgáltatás esetében mindig az minősül szolgáltatónak,
aki az elő zetővel szerződést köt, akivel közvetlenül az elő zető elő zetői
kapcsolatban áll.
Az elektronikus hírközlési szolgáltatásnak nem részei az audiovizuális
médiaszolgáltatás (pl. tévé műsor) és az információs társadalommal kapcsolatos
szolgáltatások (pl. tárhely szolgáltatás, honlap üzemeltetés, vagy például az ún.
Over-the-Top1496 szolgáltatások). Ezekre a szolgáltatásokra külön szabályozás
vonatkozik.1497 Az elektronikus hírközlési szolgáltatásnak nem része a nem
nyilvános távközlési szolgáltatások, vagyis ami csak egy meghatározott, zárt
csoport részére elérhető (pl. vállalaton belüli kommunikáció).
Az elektronikus hírközlési szabályozás legfontosabb intézménye a hozzáférés,
melynek keretében a hálózat szolgáltatója a hálózat vagy egyes hálózati elemek
(infrastruktúra) igénybevételét teszi lehetővé szolgáltatásként, 1498 amely a
szolgáltatás alapú verseny alapja.
Az összekapcsolás, a hozzáférés olyan formája, amely kétirányú kölcsönös
hozzáférést jelent a másik hálózati infrastruktúrához a hálózatok közötti
adatforgalom megteremtése céljából, azok zikai és logikai összeköttetésén
keresztül. Az elektronikus hírközlés szabályozás ezzel kapcsolatban általában
összekapcsolódási kötelezettséget ír elő, de ez a szolgáltatók érdeke is, hiszen a
hálózat lényege, hogy bármely elő zető/felhasználó bármely
elő zetővel/felhasználóval kapcsolatba tudjon kerülni.

6.3. A Szabályozási Keretrendszer elvei

A Szabályozási Keretrendszer legfontosabb szabályozási újításai, elvei, ahogyan
fent ismertettük, a következők:
– Öt irányelvből álló egységes csomag.
–  Egységes, technológiasemleges szabályozás valamennyi elektronikus
hírközlési szolgáltatás számára, a konvergencia elismerése.
–  Ex Ante, vagyis előzetes versenyjogi szabályozás a Jelentős Piaci Erejű
szolgáltató fogalmán keresztül.
– Egységes piacszabályozási eljárás bevezetése és egységes nemzeti jogalkalmazás
és eljárási rend az ún. 7. cikk („Article 7 Procedures”) eljárásokon keresztül.
– Erősödő szektorspeci kus fogyasztóvédelmi és adatvédelmi szabályok.
Az alábbi pontokban e szabályozási újításokat a 2009-es felülvizsgálat
eredményeivel kiegészítve ismertetjük:

6.3.1. Egységes, technológiasemleges szabályozás

A Szabályozási Keretrendszer másodikként említhető fontos jellemzője – a

megelőző alapvetően az adott távközlési, adatátviteli, műsorterjesztési
hálózathoz kapcsolódó szabályozással szemben – az elektronikus hírközlés
szabályozás technológiasemlegessége.
A hálózatok, szolgáltatások szolgáltatók és készülékek konvergenciája
bázisán, az új szabályozás a hálózati adattovábbítás technológiájától függetlenül
valamennyi elektronikus hírközlési hálózatra és szolgáltatásra vonatkozó
egységes szabályozást hoz létre. Ennek megfelelően nem aszerint szabályozza
az egyes szolgáltatásokat, hogy milyen hálózaton keresztül nyújtják, hanem
aszerint, hogy a fogyasztó milyen szolgáltatáshoz jut. Minden hálózat
(technológia), minden szolgáltatás, mint elektronikus hírközlési szolgáltatás és
minden szolgáltató ugyanazon szabályozási elvek alá tartozik. A konvergencia
a következők szerint jelenik még meg a szabályozásban: a) egységes
engedélyezési, piacralépési eljárásban: szolgáltatói konvergencia, b) egységes
fogyasztóvédelmi szabályok: szolgáltatás konvergencia, c) technológiasemleges
előírások: hálózati konvergencia, d) egységes végberendezés engedélyezés:
készülék konvergencia (lásd 2. ábra, 3.1.1. pont).
Az alábbiakban az Engedélyezési Irányelv rendelkezéseit tekintjük át a
fentiekkel kapcsolatban. Az új szabályozási csomag módosította, a
korábbiakhoz képest tovább liberalizálta az elektronikus hírközlési
szolgáltatások engedélyezésére vonatkozó szabályokat.
Az Engedélyezési Irányelvben foglalt általános szabály szerint az
elektronikus hírközlési szolgáltatások (a hálózat szolgáltatását is ideértve) csak
bejelentéshez köthetők, amely általánosan feljogosítja az adott szolgáltatót a
szolgáltatás végzésére. Az irányelv melléklete részletesen tartalmazza, hogy
milyen kivételes feltételek teljesítését lehet előírni a szolgáltató részére a
bejelentés megtételéhez. A szolgáltatás megkezdését a nemzeti szabályozó
hatóságnak kell bejelenteni, de a szolgáltatás megkezdésének joga nem köthető
semmilyen egyedi hatósági aktushoz, nem követelhető meg a szolgáltatáshoz az
adott tagállamban való letelepedés, de a fogadó tagállam a küldő tagállamtól
eltérő, szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok betartását kötelezővé teheti. Ezen
a területen fontos kiemelni az Európai Bíróság UPC DTH ügyben1499 hozott
ítéletét. A Behálózott Kontinens szabályozási csomag létrehoz egy általános
európai szolgáltatói bejelentési formát is, amelynek keretében a szolgáltatónak
csak egy tagállamban kell majd bejelentkeznie a nemzeti szabályozó
hatóságnál, amely később koordinál a többi nemzeti szabályozó hatósággal.
Egyedi jogosítvány megadása csak a korlátos erőforrásokhoz való
hozzáféréshez (vagyis a frekvencia- és az azonosítóhasználathoz) köthető, de itt
is törekedni kell arra, ahol lehetséges, hogy az ilyen frekvencia- vagy azonosító
használati jog az általános engedély része legyen, és ne egyedi engedélyezés
alapján történjen. Ahol az egyedi engedélyezés nem kerülhető el, objektív,
átlátható és diszkriminációmentes eljárásban kell odaítélni a használati jogot,
biztosítva a rendelkezésre álló erőforrások hatékony elosztását. Az azonosítóval
kapcsolatos egyedi engedély esetén az eljárási határidő három hét, frekvencia
odaítélés esetén maximum hat hét. Az Engedélyezési Irányelv egyéb
rendelkezéseket tartalmaz a harmonizált frekvenciaelosztással kapcsolatban is,
amelynek alapja európai parlamenti és tanácsi határozatok. Ez utóbbiban
kerülnek meghatározásra a frekvenciagazdálkodási elvek és bizonyos eljárások,
valamint a hasznosítható (árvereztethető, pályáztatható, mint GSM, 3G, 4G)
és szabad felhasználású (WiFi) frekvenciasávok.
A bejelentés alapján a bejelentő jogosult távközlési szolgáltatás nyújtására,
illetve arra, hogy egyetemes szolgáltatóként jelöljék ki; joga és kötelezettsége
összekapcsolási tárgyalásokat kezdeményezni, illetve jogosult és köteles közös
eszközhasználatra, amely alapján egymás eszközeit, berendezéseit,
létesítményeit közösen használhatják. A bejelentő kérésére, lehetőleg
automatizált eljárás során, a nemzeti szabályozó hatóság igazolást állít ki arról,
hogy a bejelentő jogosult távközlési szolgáltatás nyújtására és a kapcsolódó
jogok gyakorlására. A bejelentési feltételek teljesítésének ellenőrzése céljából a
nemzeti szabályozó hatóság jogosult adatokat kérni a szolgáltatótól, illetve
ellenőrzést végezni. Ha a szolgáltató a feltételeket nem teljesíti, a hatóság
határidőt ír elő a teljesítésre, ennek elmulasztása esetén a megfelelő (pl.
pénzügyi: bírság) szankciókat alkalmazhatja. Súlyos és ismétlődő mulasztások
esetén lehetősége van a szolgáltatási jog felfüggesztésére, illetve megvonására is.
A 2002-es csomag Engedélyezési Irányelve is szabályozza az eljárás díjait,
amikor a korábbi megoldáshoz hasonlóan rögzíti, hogy a
bejelentési/engedélyezési eljárási díjai csak az adminisztratív költségek, illetve
az ellenőrzés költségeinek fedezetére szolgálhatnak. A nemzeti szabályozó
hatóságok e rendelkezések alapján általában piacfelügyeleti díjat vetnek,
amelyet tipikusan az árbevétel valamilyen százalékaként határoznak meg, vagy
a hatóság működését a piaci szereplők nanszírozzák, amely biztosítja a
kormányoktól való függetlenségüket. Az Európai Bíróság az Európai Bizottság
kontra Francia Köztársaság ügyben 1500 úgy találta, hogy igazgatási jellegű,
árbevételhez kötött piacfelügyeleti díjak mellett a tagállamok nem
alkalmazhatnak más igazgatási díjat vagy adót, ez azonban nem jelenti azt,
hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatókat általánosan, e tevékenységük
vagy szolgáltatásuk alapján terhelő adó ne lenne kivethető.1501
6.3.2. Ex ante versenyjogi szabályozás

A verseny „természetes” folyamatainak torzulása esetén, a probléma kialakulása

után, tehát ex post, szükség lehet a versenyellenes magatartások
szankcionálására versenyjogi vagy más hatósági eszközökkel. A bevezetőben
említettük, hogy az elektronikus hírközlési piac szabályozott piac, ahol ezt
megelőzően monopol jellegű (egy vagy két vállalat kizárólagos szolgáltatási
joggal) struktúrák voltak jellemzők. E piacon a szabályozásnak tehát eleve torz
versenyfeltételekből kell kiindulnia, ami szükségessé teszi, hogy a tényleges
sérelem kialakulásától függetlenül, azt megelőzően vagyis ex ante létezzen
piacszabályozás, tulajdonképpen a versenyjogi sérelem kialakulásának
megelőzésére, illetve a verseny kialakulásának elősegítésére. Ennek megfelelően
alakult ki a távközlés-szabályozásban egy speciális ex ante szabályozás az ún.
aszimmetrikus szabályozás. Ez azt jelenti, hogy egyes, elsősorban korábban
monopolhelyzetben lévő szolgáltatók részére, vagy egyéb okból „erőfölényes
pozícióban lévő szolgáltatók részére, több kötelezettséget írnak elő, mint más,
új szolgáltatók részére. Az európai távközlési jog e szolgáltatókat (akik az
előzőekből következően, nem feltétlenül a korábbi monopolszolgáltatók) a
korábban már említett jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóknak nevezi. E
szabályozás kulcsa az, hogy milyen szempontok szerint határozzák meg
(azonosítják) a JPE-szolgáltatókat és milyen módon írnak elő részükre plusz
kötelezettségeket.
Jogi értelemben az elektronikus hírközlési piacszabályozás (elsősorban a
2002-as szabályozási csomag) a versenyjogi fogalmakra építve határozza meg
azokat a piacokat, amelyeket szabályoz. Általánosságban, a versenyjogi
szabályokból következően az elektronikus hírközlési piacok között is vannak
ún. nagykereskedelmi piacok, vagyis olyan piacok, ahol az egyes szolgáltatók
továbbértékesítési vagy az adott szolgáltatásra ráépülő elő zetői szolgáltatás
nyújtása céljából vesznek, vagy adnak el szolgáltatásokat, illetve hálózati
hozzáférést (például amikor a telefonszolgáltató hozzáférést biztosít az
elő zetői hurokhoz egy másik, szélessávú adattovábbítást biztosító
szolgáltatónak). Ezzel szemben a kiskereskedelmi piacok az elő zetők részére
közvetlenül értékesített szolgáltatások piacát jelentik, tehát az előbbi példából
adódóan: a fogyasztók részére biztosított szélessávú adattovábbítási hozzáférést
(internetszolgáltatás) jelenti.
További jelentős koncepcionális változás, hogy az ex-ante szabályozási
technika ellenére, a JPE-szolgáltatók státusának meghatározásánál, az ehhez
szükséges piacmeghatározásnál és elemzésnél az általános versenyjog
szempontjait használja, vagyis a távközlés szabályozását visszavezeti a
versenyjogi szabályozási gyökerekhez. Az általános versenyjogi koncepciót
erősíti, hogy szabályozás helyett, ahol a piaci helyzet lehetővé teszi, az általános
(ex-post) versenyjogi szabályozás alkalmazását részesíti előnyben az előzetes
(ex-ante) beavatkozással szemben. A JPE-szolgáltatók részére előírandó
kötelezettségek tartalmának meghatározásánál és alkalmazásánál pedig
nagyfokú rugalmasságot vezet be azért, hogy a hatóságok részére a
versenytorzulással arányos mértékű, annak kompenzálásához szükséges és
hatékony hatósági jogalkalmazást tegyen lehetővé.
Látható tehát, hogy versenyjog és az elektronikus hírközlési szabályozás
viszonya lényegesen összetettebb a 2002-es szabályozási csomag esetében, mint
más iparágak esetében. Először is, meg kell jegyeznünk, hogy a versenyjogból
átvett alapelvek, szempontok, fogalmak, intézmények már a korábbi
szabályozási csomagban is előfordultak (lásd a JPE-szolgáltatók fogalma stb.),
de a versenyjogi szabályozással lényegileg szoros kapcsolatot a 2002-es
szabályozás teremtett.
Az elektronikus hírközlési szabályok és a versenyjog közötti szoros
szabályozási kapcsolat elsősorban a piacelemzés és az ehhez kapcsolódó JPE-
kijelölés során gyelhető meg. E kapcsolatot a Keretirányelv teremti meg,
amely előírja, hogy a JPE státus meghatározásánál, ideértve a közös erőfölényes
helyzetet is, a versenyjog szabályainak gyelembevételével kell eljárni. Az erre
vonatkozó szabályok pontosan hivatkozzák a piaci erőfölényes helyzet
meghatározására kialakult európai uniós versenyjogi jogalkalmazási
gyakorlatot.1502 A piac elemzése során a hatóság szintén versenyjogi
fogalmakkal, a versenyjogból ismert szempontok alapján versenyjogi
problémákat azonosít az érintett piacokon, mikor arról dönt, hogy hatékony-e
a verseny az érintett piacokon. Így vizsgálnia kell a piacra lépés versenyjogból
ismert akadályait (strukturális vagy jogi jellegű akadályok), a keresleti és
kínálati helyettesíthetőség szempontjait, és a versenyjogi problémákat is,
amelyeket értelemszerűen, a klasszikus versenyjogból már ismert fogalmi
keretben határoz meg (vö. vertikális vagy horizontális korlátozások stb.). Az
élő versenyjogi joggyakorlat gyelembevételét biztosítja, hogy a piacelemzéssel,
JPE-kijelöléssel kapcsolatos eljárása során a nemzeti szabályozó hatóságnak
szorosan együtt kell működnie a versenyhatósággal.
Ugyanakkor, épp a kétféle szabályozás eltérő jellegéből adódóan e
párhuzamosságok mellett számos különbség is található. Az elektronikus
hírközlési szabályozás ex-ante jellegű szabályozás, tehát nem egy konkrét
szolgáltató által elkövetett jogsérelem után, hanem egy adott piaci helyzet
elemzését követően alkalmazandó. A célja az adott piacon fennálló strukturális
piaci problémák, más szóval piaci kudarcok elhárítása. Az ex ante szabályozás
alapvetése szerint, ha rendszerszerű piaci kudarcok megelőzhetők, a piac a
hatékony verseny irányába mozdítható el, amely közép vagy hosszabb távon
nagyobb fogyasztói jólétet (alacsonyabb ár, nagyobb választék, jobb minőség)
eredményez. E szabályozás ex ante jellegéből kiindulva hasonlít a fúziókontroll
szabályaihoz, azzal a különbséggel, hogy a fúziókontroll esetében is konkrét
esetekre végzett jogalkalmazásról van szó. E szabályozási különbségből
adódóan, bár az elektronikus hírközlési szabályozás keretei között végzett
piacelemzés a versenyjog szempontjai szerint zajlik, szemléletében inkább
előretekintő, ugyanis gyelembe veszi a vizsgált piac jövőbeni dinamikáját is;
míg a versenyjogi szabályozás visszatekintő jellegű, egy adott múltbeli piaci
helyzetet és az ott tapasztalható esetleges visszaélést vizsgálja.
Ebből eredően például nem következik feltétlenül, hogy egy azonosított
JPE-szolgáltató egy adott szolgáltatási piacon (ha a kettő egyáltalán egybe esik)
versenyjogi szempontból is biztosan uralkodó helyzetben lesz; és különösen
nem következik ebből az, hogy magatartását ezáltal versenyjogi szempontból
visszaélésszerűnek kell tekinteni.1503
Az általános versenyjog és a távközlésre alkalmazandó szektorspeci kus
versenyjog különbségeit a következő táblázat szemlélteti:
 
1. táblázat. Ex post és ex ante versenyjog

EX POST VERSENYJOGI EX ANTE VERSENYJOGI SZABÁLYOZÁS:

SZABÁLYOZÁS PIACSZABÁLYOZÁS

Általános versenyjog Szektorspeci kus versenyjog

Célja az erőfölénnyel való visszaélések Célja hatékony verseny, fogyasztói jólét, emellett az

szankcionálása innováció, beruházás, pénzügyi stabilitás

Egy adott, múltbeli jogsértéshez A rövid, illetve középtávon fennmaradó piacszerkezetből

 kapcsolódik következő lehetséges problémákhoz kapcsolódik

A „múlthoz kapcsolódik”, statikus A „jövőhöz kapcsolódik”, dinamikus versenyjog

versenyjog

Egy adott szolgáltatóra vonatkozik Minden jelentős piaci erejű szolgáltatóra, és közvetve más
szolgáltatóra is vonatkozik

A verseny szabályozása Szabályozás a verseny érdekében

 
Az ex ante szabályozás tehát az elektronikus hírközlési piacokon
megvalósuló előzetes, aszimmetrikus szektorspeci kus piacszabályozás, amely
alapján egyes szolgáltatók részére, elsősorban a hatékony verseny biztosítása
érdekében a szabályozó hatóság kötelezettségeket ír elő.
6.3.3. Piacszabályozás

Ahogyan fent kifejtettük, az elektronikus hírközlési szabályozás legfőbb célja a

fogyasztói előnyök, jólét növelése ár, minőség, választék terén. A szabályzás
tehát a fogyasztók érdekében történik és nem a versenytársak egymással
szembeni versenye érdekében. Ezt, mint láttuk, hosszú távon az
infrastruktúraalapú verseny szolgálja, mivel ez mozdítja elő leginkább a
hatékony befektetéseket és újításokat. Ezért szolgáltatás alapú verseny, vagyis
előzetes (ex ante) szabályozás kizárólag abban az esetben lehetséges, ha egy
adott piacon nincs hatékony és fenntartható verseny.”1504 Ezért a
piacszabályozás, amely piacmeghatározás, piacelemzés, JPE-kijelölés és
kötelezettségek megállapítása eljárássorozatból áll, igen alapos és bonyolult
eljárás, amely során ezeket a feltételeket vizsgálják.

6.3.3.1. Piacmeghatározás, piacelemzés, JPE-kijelölés

Az új elektronikus hírközlési szabályozási csomagnak is központi eleme, hogy

ahol szükséges, a JPE-szolgáltatókat kell meghatározni és részükre, az
aszimmetrikus szabályozás elvei szerint többletkötelezettségeket szükséges
előírni. A JPE-szolgáltatók kijelölése és a kötelezettségek előírása többlépcsős,
összetett folyamat, amelynek során a Bizottság szabályozási iránymutatása
alapján a nemzeti szabályozó hatóságok járnak el.
A JPE-kijelölési folyamat a következő lépcsőket tartalmazza:
–  a Bizottság meghatározza az elektronikus hírközlési szektor termékpiacait,
amelyek véleménye szerint valószínűleg ex ante szabályozás hatálya alá
esnek,1505 majd a nemzeti hatóságok, a Bizottság iránymutatása alapján
meghatározzák az érintett piacokat (földrajzi piac),
–  az érintett piacokat a szabályozó hatóságok megvizsgálják abból a
szempontból, hogy indokolt-e az adott piacon ex ante szabályozás
bevezetése, vagy fenntartása,
–  a nemzeti hatóságok a Bizottság iránymutatása szerint elemzik az érintett
piacokon fennálló versenyt és a verseny torzulása esetén azonosítják a JPE-
szolgáltatókat,
– az azonosított JPE-szolgáltatók részére legalább egy kötelezettséget írnak elő.
Míg az érintett piacok meghatározása, és a JPE-kijelölés terén a Bizottság
kvázi vétójoggal rendelkezik, addig az érintett piacokon alkalmazandó
kötelezettségeket csupán koherencia szempontok alapján véleményezi az
úgynevezett noti kációs eljárásban,1506 amelyet a Keretirányelv 7. cikke
alapján a „7. cikk szerinti eljárásként” is hivatkoznak. A gyakorlatban azonban,
amennyiben a Bizottság valamely intézkedéssel nem ért egyet, a tagállami
hatóság határozatát mind a piacmeghatározás, mind pedig a tervezett
kötelezettségek szintjén helyteleníti, s így érvényesíti sajátos vétóját. A 2007-es
reform csomag ezt a kvázi vétót, formálisan is valódi vétójoggá alakítja, illetve
a Behálózott Kontinens szabályozói csomag ezt a vétójogot kiterjeszti az
alkalmazandó kötelezettségekre is (lásd később).
A szabályozás szempontjából elsődleges azoknak az elektronikus hírközlési
szolgáltatásoknak (termékpiacoknak) meghatározása, amelyekkel kapcsolatban
az ex ante szabályok alkalmazása egyáltalán szükséges lehet. A termékpiacok
meghatározását a Bizottság ajánlása tartalmazza,1507 azzal, hogy a
Keretirányelv is leír néhány piacot, amelyet ezen ajánlásnak mindenképpen
tartalmaznia kellett. A 2003-as Ajánlás még 18 piacot tartalmazott, azonban a
liberalizációt továbbfolytatva a 2007-es Ajánlás1508 már csak hetet. Ez azt
mutatja, hogy a szabályozás 11 piacról vonult vissza, átadva a helyét az ex post
versenyjogi szabályozásnak.1509 A piacmeghatározást a Bizottság versenyjogi
szempontok alapján végzi (végezte) el, és ezeket a szempontokat a tagállami
hatóságok is kötelesek gyelembe venni.
Az ex ante szabályozás szempontjából érintett piac meghatározása során
gyelembe vett szempontok, amelyet az ex ante piacszabályozás hármas
feltételének (tesztjének) nevezünk, az alábbiak:
a) Az adott piacon jelentős mértékű és állandó belépési korlátok vannak. Ezek
a korlátok lehetnek strukturális, illetve jogi vagy szabályozási jellegűek
(statikus feltétel).
b)  Olyan a piac szerkezete, hogy az adott időszakon belül nem várható a
hatékony verseny feltételeinek kialakulása. E kritérium alkalmazása során
meg kell vizsgálni, hogy a belépési korlát ellenére milyenek a
versenyfeltételek (dinamikus feltétel).
c) Az érintett piac hiányosságai kizárólag versenyjogi eszközök alkalmazásával
nem lennének megfelelő mértékben ellensúlyozhatók.1510
 A Behálózott Kontinens szabályozási csomag szerint a hatóságnak
gyelembe kell még vennie a verseny egyéb korlátait is, így különösen az OTT
szolgáltatásokat
Az ajánlás tartalmazza annak a versenyjogias szemléletű elemzésnek a
szempontjait, amelyet a Bizottság végzett el, minden alább írt elektronikus
hírközlési termékre nézve elsődlegesen az előbb írt szempontok szűrőjének
alkalmazásával. A tagállami hatóságoknak joguk van egyéb érintett
termékpiacok kijelölésére is, ha ezt szükségesnek tartják, de ezt csak a Bizottság
egyetértése mellett tehetik meg. Az ajánlás egyértelműen versenyjogi
aspektusokat ad a piacok meghatározására.
Az ajánlás alapján azonosított termékpiacokra nézve a nemzeti szabályozó
hatóságok meghatározzák a földrajzi piacokat és így rendelkezésre áll az az
érintett piac, amelyen elemezniük kell, hogy az adott piacon a verseny elég
hatékony-e. A Keretirányelv rendelkezései szerint e folyamat során a nemzeti
hírközlési hatóságoknak a Bizottság álláspontját a legmesszebbmenően
gyelembe kell venniük. A JPE-kijelölés folyamatának szabályozására a
Bizottság Iránymutatást adott ki, melyben az elemzés szempontjait, illetve az
eljárás során alkalmazandó, a hírközlési hatóság és a nemzeti versenyhatóságok,
illetve a Bizottság, valamint az egyes tagállami hatóság együttműködését is
szabályozza.1511 Az érintett piac meghatározását követően tehát a tagállami
szabályozó hatóság feladata, alapvetően versenyjogi szempontok alapján annak
meghatározása, hogy az adott nagykereskedelmi vagy kiskereskedelmi piacon
hatékony-e a verseny. Amennyiben nem az adott nemzeti piacon érintett,
vajon indokolt-e ex ante piacszabályozás bevezetése a fenti ex ante szabályozás
hármas feltétele alapján. Amennyiben indokolt az ex ante szabályozás,
azonosítani kell egy vagy több jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatót.
Ennek során a nemzeti szabályozó hatóság alapvetően a versenyjogi
jogalkalmazás által kifejlesztett kritériumok alkalmazásával jár el, vizsgálva az
érintett vállalkozás méretét, a vállalkozás által ellenőrzött infrastruktúra
helyzetét, az alternatív infrastruktúra létrehozásának lehetőségét, a piac
vertikális tagoltságát, a piacra lépési lehetőségeket. Amennyiben a verseny nem
hatékony, az adott piacon a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként
kell azonosítani és részére legalább egy – az irányelv alapján a nemzeti
jogszabályokban meghatározott – kötelezettséget kell előírni.
A folyamat következő állomása a JPE-szolgáltatók részére előírható
kötelezettségek kiszabása. A jogalkalmazás egységesítése céljából ezen a
területen az BEREC1512 (lásd később) és jogelődje az Európai Szabályozó
Hatóságok Csoportja (European Regulators Group, ERG) közös
álláspontja1513 nyújt iránymutatást a tagállami hírközlési hatóságok részére. A
nemzeti hírközlési hatóságok feladata ebben a körben alapvetően az érintett
piacon azonosított versenyjogi jellegű problémának megfelelő, azt orvosló
kötelezettség kiszabása. Tekintettel arra, hogy a szolgáltatói kötelezettségek
jellege, azok előírásának feltételei az elektronikus hírközlés szabályozás
lényegét alkotják, ezt külön alpontban tárgyaljuk.
6.3.3.2. Kötelezettségek előírása a szolgáltatók részére

Az elektronikus hírközlési szabályozás aszimmetrikus jellegéből adódóan a

szolgáltatói kötelezettségeket a JPE-szolgáltatók részére írhatja elő a hatóság. A
2002-es szabályozási csomag azonban kivételesen lehetővé teszi, hogy nem
JPE-szolgáltatók részére is elő lehessen írni egyes kötelezettségeket.
Emellett a szabályozás jellegéből adódóan az irányelvek számos olyan
kötelezettséget tartalmaznak, amely jogszabály erejénél fogva terhel minden
szolgáltatót. Ilyen kötelezettség az összekapcsolásról szóló megállapodásról való
tárgyalás követelménye, az általános engedélyhez előírt egyéb kötelezettségek,
így a nemzetbiztonsági szolgálatokkal való együttműködés, vagy a hálózat
integritásának fenntartása stb.
 
i) JPE-szolgáltatók részére előírható kötelezettségek
A JPE szolgáltatók részére a nemzeti szabályozó hatóság olyan kötelezettséget
írhat elő, amely illeszkedik azon az érintett piacon vagy azzal összefüggésben
feltárt versenyjogi problémához, ahol a JPE-szolgáltató piaci ereje fennáll. A
versenyjogi problémák a priori három csoportban oszthatóak:
a) a vertikális típusú korlátozások, tehát az erőfölénnyel való visszaélés az eltérő
termelési szinteken (pl.: hozzáférés vagy információszolgáltatás megtagadása,
termékek, szolgáltatások vásárlása vagy továbbértékesítése során alkalmazott
visszaélő árazás stb.),
b)  a horizontális típusú korlátozások, tehát alapvetően az erőfölényes
pozícióval való visszaélés valamely szomszédos piacon (erőfölény átemelés)
[pl.: árukapcsolás (tehát az erőfölényben nyújtott szolgáltatás mellett más,
nem indokolt szolgáltatás megvásárlásának kikényszerítése) vagy
kereszt nanszírozás],
c) erőfölénnyel való visszaélés az érintett piacon (pl.: a versenytársakat kiszorító
árazás alkalmazása azon a piacon, ahol a JPE erőfölényes helyzetben van,
vagy kizárólagos értékesítési szerződések alkalmazása stb.).
A vonatkozó Iránymutatás, a speciális sajátosságuk és előfordulási
gyakoriságuk miatt külön versenyjogi problémaként kezeli a
hívásvégződtetéssel kapcsolatos problémákat is.
 Az irányelvek részletesen meghatározzák a JPE-szolgáltatók számára
előírható kötelezettségek körét. A Hozzáférési Irányelv tartalmazza a
nagykereskedelmi, míg az Egyetemes Szolgáltatási Irányelv a kiskereskedelmi
szolgáltatási piacokon előírható kötelezettségeket. Ezek az alábbiak:
– Átláthatósági kötelezettségek: Ilyen kötelezettség előírásával a hatóság arra
kötelezi a JPE-szolgáltatót, hogy bizonyos információkat, elsősorban
számviteli, vagy szolgáltatásnyújtás technikai feltételeire, vagy annak jogi és
egyéb feltételeire vonatkozó szabályokat közzétegyen. Az átláthatósági
kötelezettségek speciális formája a referenciaajánlat közzétételi kötelezettség,
amely alapján a kötelezett szolgáltató valamely szolgáltatására a hatóság által
meghatározott részletességű ajánlatot köteles közzétenni, melynek
elfogadásával azután a másik szolgáltatónak az adott hálózati szolgáltatást
nyújtja. Természetesen ez a kötelezettség leginkább más kötelezettségekkel
együttesen alkalmazható.
–  Egyenlő elbánás kötelezettsége: más szóval a hátrányos megkülönböztetés
tilalmára vonatkozó kötelezettség. E kötelezettség értelemszerűen annak
előírását jelenti a hatóság által, hogy a szolgáltató az egyenértékű
szolgáltatásokat nyújtó partnerekkel szemben azonos feltételeket
alkalmazzon, és a szolgáltatásokat, információkat azonos feltételekkel és
minőségben nyújtsa, mind más partnereinek, leányvállalatainak vagy akár
belső szervezeti egységének.
–  Számviteli szétválasztás: E kötelezettség alapján az egyes hozzáférési,
összekapcsolási szolgáltatásokat illetően a kötelezett szolgáltató elkülönítetten
köteles nyilvántartani a vonatkozó kiadásait és bevételeit. A kötelezettség
előírásának célja például a vertikálisan integrált1514 vállalkozások
kereszt nanszírozási, vagy saját belső szervezeti egységüket preferáló
gyakorlatának megszüntetése.
–  Hozzáférés egyes hálózati elemekhez: Amint láttuk a piacszabályozás
központi és legfontosabb eleme, amely infrastruktúra alapú verseny
hiányában lehetővé teszi a versenytárs piacra lépését. E kötelezettség
előírására akkor van szükség, amikor a JPE-szolgáltató megtagadhatja más
szolgáltatónak a tulajdonában, használatában lévő olyan hálózati elemekhez
(adótornyok, kapcsolóállomások, helyi hurok stb.) való hozzáférést, amely
nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a versenytárs szolgáltató saját hálózatát
üzemeltesse, szolgáltatását nyújtsa. Ilyen kötelezés esetében a hatóság jogosult
meghatározni a hozzáférés feltételeit is, ennek anyagi vonzatát is ideértve.
 Belátható, hogy a tényleges versenyhelyzet kialakulásához e kötelezettség
nagyon lényeges.
– Árszabályozás és költségorientált (alapú) árazás előírása: Ez a kötelezettség
a piaci folyamatokba való legközvetlenebb beavatkozás. Alkalmazásával a
hatóság előírhatja, hogy a JPE-szolgáltató nagykereskedelmi szolgáltatásaiért
az általa előírt költségszámítási módszerrel kiszámított árat alkalmazza.
–  Funkcionális szétválasztás: Amennyiben a nemzeti szabályozó hatóság
megállapítja, hogy a fenti kötelezettségekkel nem sikerült megvalósítani a
tényleges versenyt, és egyes nagykereskedelmi hozzáférési termékek piacai
tekintetében jelentős és tartós versenyproblémák vagy piaci hiányosságok
állnak fenn, – kivételes intézkedésként – arra kötelezheti a vertikálisan
integrált szolgáltatót, hogy az említett hozzáférési termékek
nagykereskedelmi szolgáltatásával kapcsolatos tevékenységüket önállóan
működő gazdasági egység keretében végezzék. Mint látható, ez a
legszigorúbb, a szolgáltató számára legterhesebb nagykereskedelmi
kötelezettség. Funkcionális szétválasztást a szolgáltató saját kezdeményezésére
is elvégezhet, annak reményében, hogy ezen önkéntes szétválasztás részletei
kevésbé lesznek számára terhesek.
–  Kiskereskedelmi kötelezettségek: A JPE-szolgáltatók részére a
kiskereskedelmi (tehát a végfelhasználók) fogyasztók részére közvetlenül
értékesített szolgáltatások piacán csak olyan esetben indokolt
kötelezettségeket előírni, ha a nagykereskedelmi szolgáltatási piacon a
kötelezettségek előírása nem vezet eredményre. Az irányelvek nem
részletezik teljes mélységükben e kötelezettségeket, az Egyetemes
Szolgáltatási Irányelv 17. cikkelye által előírt kötelezettségeket példálózó
jellegűnek tekintik. Ilyen említett kötelezettség a felfaló vagy túlzó árazás
megtiltása akár ársapka (price cap) alkalmazásával, vagy a fogyasztók
indokolatlan megkülönböztetése tilalma vagy az árukapcsolás tilalmának
előírása.
A Behálózott Kontinens szabályozói csomag által a Bizottságnak adott vétó
lehetőséget teremt az alkalmazandó kötelezettségek tartalmának az
egységesítésére is.
 
ii) Valamennyi szolgáltató részére előírható kötelezettségek
Bár a korábban említettek értelmében kötelezettségeket elsősorban a JPE-
szolgáltatók részére lehet előírni, kivételesen nem JPE-szolgáltatók is lehetnek
kötelezettségek alanyai. Ilyen eset, egyrészt amikor a nemzeti szabályozó
hatóság a szolgáltató részére összekapcsolási kötelezettséget ír elő azért, hogy az
elő zetői végfelhasználói pontok között létrejöhessen az összeköttetés,
másrészt, amikor a digitális televíziós szolgáltatások elérése céljából írja elő a
hatóság a hálózatok összekapcsolását, harmadrészt pedig az, amikor a hatóság a
szolgáltató számára valamilyen elektronikus hírközlési eszköz, hálózatrész,
épület, vezeték stb. megosztását (ún. helymegosztást, közös eszközhasználatot)
írja elő egy bizonyos, vagy valamennyi más szolgáltatóval szemben.
6.3.4. Együttműködés a Bizottság, a BEREC és a nemzeti szabályozó
hatóságok között

A Keretirányelv a nemzeti szabályozó hatóságok és az Európai Bizottság

közötti sajátos együttműködést alakított ki. Az irányelv rendelkezései szerint a
nemzeti szabályozó hatóságok kötelesek az irányelvekben megfogalmazott
szabályokat maximálisan követni.
Erre legjobb példa a piacmeghatározás és a JPE-kijelöléssel kapcsolatos
eljárás. Itt a Bizottság határozza meg az érintett termékpiacokat, iránymutatást
ad a nemzeti szabályozó hatóságok részére a földrajzi piac meghatározására. A
földrajzi piac meghatározása után a nemzeti hatóság piacelemzést végez, és ha
az adott piacon nincs hatékony verseny, akkor meghatározza a jelentős piaci
erővel rendelkező szolgáltatót. A nemzeti szabályozó hatóság ezek után a
Bizottság által meghatározott keretektől csak szigorú rendben térhet el, és az
ilyen döntése általában mindig előzetes bizottsági kontroll alatt áll.
A Bizottság mellett létrehozásra került, mint uniós elektronikus hírközlési
szerv, a BEREC (Body of European Regulators of Electronic
Communications, Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete). A
BEREC előzménye a Szabályozási Keretrendszer intézményi hátterét adó, a
Bizottság felügyelete alatt működő, de a tagállami hatóságok együttműködését
koordináló szervezet, az ERG volt. A tapasztalatok alapján a Bizottság 2007
novemberében olyan átfogó javaslatcsomaggal állt elő a szabályozás további
reformja érdekében,1515 amely egy egységes nemzetek fölött álló elektronikus
hírközlési hatóság létrehozását tűzte ki. Ezen a terén éppen az ERG-vel került
ellentétbe az Európai Bizottság,1516 amely vita eredménye európai hatósági
jogkörökkel ugyan nem rendelkező, de fontos feladatokat és hatásköröket
kapó BEREC lett. A BEREC tehát nem hatóság, de állandó egységes európai
távközlési szervezet (testület), amelynek hivatala önálló jogi személyiséggel
rendelkező európai költségvetési szerv, amely segít abban, hogy a tisztességes
verseny és a következetes szabályozás érvényesüljön az európai távközlési
piacokon. A BEREC élén 28 nemzeti távközlési szabályozó hatóság
küldöttjéből álló Szabályozói Tanács áll. A Szabályozói Tanács üléseit az
adminisztratív feladatokkal rendelkező elnök vagy alelnök vezeti. A BEREC-
nek állandó hivatala és munkatársai (kutatók, elemzők) vannak, amelyet
irányító bizottság és egy igazgatási vezető vezet. A BEREC székhelye Riga
(Lettország). Legfontosabb faladatai, hogy
–  kidolgozza és a nemzeti szabályozó hatóságok körében terjeszti a
szabályozással kapcsolatos legjobb gyakorlatokat, például az uniós
szabályozási keret végrehajtására vonatkozó közös megközelítéseket,
módszereket és iránymutatásokat; amelyeket a nemzeti szabályozó hatóságok
a legmesszemenőbbig kötelesek gyelembe venni,
–  előzetesen véleményt köteles nyilvánítani a Bizottság által kiadandó
határozatok, ajánlások és iránymutatások tekintetében;
–  véleményt nyilvánítson a nemzeti szabályozó hatóságoknak a piac
meghatározásával, a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások
kijelölésével és a kötelezettségek kiszabásával kapcsolatos
intézkedéstervezeteivel kapcsolatban a Keretirányelv 7. és 7a. cikkével
összhangban;
– konzultációt szervezzen és eredményeit összegezze az ex ante szabályozás alá
eső, az érintett termék- és szolgáltatási piacokra vonatkozó
ajánlástervezetekkel a Keretirányelv 15. cikkével összhangban.
A Bizottságnak és a BEREC-nek a legfontosabb szerepe tehát a
piacmeghatározás és piacelemzés során van. A nemzeti szabályozó hatóságok
piacmeghatározásra, JPE-kijelölésre vonatkozó, illetve kötelezettséget
megállapító döntéseit, amennyiben azok a tagállamok közötti kereskedelemre
hatással vannak, kötelesek a Bizottsággal, a BEREC-cel és a többi tagállami
szabályozó hatósággal még tervezeti formában közölni. Ezt az eljárást
nevezzük noti kációnak.
A noti káció a tagállamok által bevezetendő szabályozás egységesítésének
eszköze, amely a következőképpen valósul meg eljárási szempontból. A
noti kált intézkedés tervezettel kapcsolatban a fenti szervek egy hónapos
határidőn belül észrevételt tehetnek. Ha az érintett döntés a Bizottság
ajánlásában1517 meghatározottaktól eltérően határoz meg piacot, vagy a JPE-
kijelölésre vonatkozik, és a Bizottság szerint a tagállamok közötti
kereskedelmet érinti,1518 és a Bizottság szerint alapos kétely merül fel az
európai uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, a tervezett
intézkedést a tagállami hatóság nem vezetheti be két hónapig.
Ezalatt a kéthónapos időszak alatt a Bizottságnak lehetősége nyílik arra,
hogy határozatot hozzon, amely kötelezi az érintett nemzeti szabályozó
hatóságot az intézkedéstervezet visszavonására; vagy részben vagy egészben
módosítja saját álláspontját és fenntartásait visszavonja. A Bizottság e határozat
meghozatala előtt a lehető legnagyobb mértékben gyelembe veszi a BEREC
véleményét. Általában elmondható, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok az
első fenntartásokat közlő vélemény után visszavonják a noti kált
határozatukat és nem várják meg azt a „szégyent”, hogy a Bizottság részletesen
kifejtse, miért nem felel meg a noti kált határozat az európai uniós jognak.
Ezzel szemben a Bizottság saját fenntartásait közlő határozata visszavonására
nem találunk érdemi példát. Ebből látható, hogy a noti káció intézménye
igen hatékony eszköz a Bizottság kezében a nemzeti elektronikus hírközlési
szabályozások egységesítésére.
A Bizottság szervezeti struktúrájában a fenti eljárások kezelésére létrehoztak
egy úgynevezett 7. cikk Munkacsoportot (Art. 7 Task Force), amely a Verseny
Főigazgatóság (DG COMP) és a Tartalmak, Technológiák és Kommunikációs
Hálózatok Főigazgatóság (DG Connect) 1519 tisztségviselőiből áll, emellett a
BEREC szakértői is bekapcsolódtak a munkába.
A Bizottság következetes munkájának hála a Szabályozás Keretrendszer
alapján a piacszabályozás a tagállamok szintjén is harmonizáltan, egységes elvek
mentén működik.

6.3.5. Fogyasztóvédelem és adatvédelem az elektronikus hírközlés terén

6.3.5.1. Fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelem, mint uniós politika horizontálisan, vagyis minden más

politika és iparág vonatkozásában érvényesül. Az elektronikus hírközlés
területe azonban az általános fogyasztóvédelmi szabályok mellett további
fogyasztóvédelmi szabályokat tartalmaz európai uniós szinten. Ennek oka, az
elektronikus hírközlési szolgáltatások ma már a mindennapi élet részei, így a
Szabályozási Keretrendszer egységes szabályozással kívánja biztosítani minden
uniós állampolgár számára, hogy azonos minőségű, árú és választékú
szolgáltatáshoz férhessenek hozzá függetlenül attól, hogy melyik tagállamban
élnek. Ezeket a szektorspeci kus fogyasztóvédelmi szabályokat az Egyetemes
Szolgáltatási Irányelv tartalmazza.
 Az irányelv megadja az elektronikus hírközlési szolgáltatók és az elő zetők
közötti szerződés minimális tartalmát (pl. szolgáltató megnevezése, a
szolgáltatás, a bekapcsolás ideje és a szolgáltatás minősége, a karbantartási
szolgáltatások, a díjazást, a szerződés időtartamát, felmondására és
meghosszabbítására vonatkozó, valamint a vitarendezésre vonatkozó
szabályokat stb.). A szolgáltató-váltás szempontjából különösen fontos, hogy a
szerződés megújításának és megszüntetésének feltételeit részletezni szükséges,
így különösen a kedvezményes feltételek igénybe vételéhez szükséges
minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, a
számhordozhatósággal kapcsolatos díjakat, és a szerződés megszüntetésekor
esedékes díjakat, valamint a végberendezéssel kapcsolatos költségfelszámítást is.
Az esetleges módosításokról a végfelhasználókat legalább egy hónappal
korábban, a hatálybalépés előtt értesíteni kell azzal, hogy ilyen esetben a
végfelhasználó a szerződéseket felmondhatja.
A tagállamok a nemzeti szabályozáson keresztül biztosítani kötelesek, hogy a
fogyasztók részére aktuális információk álljanak rendelkezésre a nyilvános
telefonszolgáltatásokat illetően, illetve elősegítik azt, hogy a végfelhasználók,
fogyasztók részére olyan információk álljanak nyilvánosan rendelkezésre,
amelyek alapján összehasonlíthatóak az egyes szolgáltatások, illetve más
szolgáltatási formák árai.
A tagállamok a nemzeti szabályozáson keresztül biztosítani kötelesek, hogy a
nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatók szolgáltatásaikról megfelelő
minőségi adatokat tegyenek közzé. A minőségi paramétereket és ezek egyéb
jellemzőit a nemzeti szabályozó hatóság jogosult meghatározni. A szerződéses
szolgáltatásminőségi szintek el nem érése esetén az elő zetőt kompenzáció
vagy díj-visszatérítés is megilletheti.
A nyilvános telefonszolgáltatást nyújtó vállalkozások speciális kötelezettsége
a számhordozhatóság biztosítása, amely lehetővé teszi, hogy az elő zető,
számának megtartása mellett váltson szolgáltatót (földrajzi szám esetén egy
számozási területen belül), vagy mobil szolgáltatót.
A tagállamok biztosítani kötelesek, hogy a nyilvános telefonszolgáltatások
elő zetői bekerülhessenek az elő zetői névjegyzékbe, vagyis a nyomtatott vagy
elektronikus telefonkönyve. A tagállamok biztosítják, hogy az elő zetők
részére kezelői és tudakozói szolgáltatások elérhetőek legyenek.
Az irányelv továbbá rendelkezéseket tartalmaz az egységes európai
segélyhívó szám a „112” előírása, a „00” egységes nemzetközi hívókód
bevezetésére.
Fontos uniós vívmány az ún. számhordozhatóság biztosítása, amely lehetővé
teszi, hogy az elő zetők szolgáltató-váltás esetén is megtarthassák teljes
telefonszámukat, így változatlanul mindenki számára elérhetők maradnak. A
számhordozhatóság fontos versenyélénkítő hatással bír, mivel az elő zetők
könnyebben válthatnak szolgáltatót. A 2009-es szabályozási csomag a
számhordozási eljárás leghosszabb idejét 1 munkanapban maximálta.
Ugyancsak a szolgáltató-váltást könnyíti meg, vagyis élénkíti a versenyt az a
szabály, hogy az ún. hűségszerződések időtartamát legfeljebb 24 hónapban
maximálta az irányelv, emellett a szolgáltatóknak biztosítani kell azt is, hogy az
elő zetőnek lehetősége legyen legfeljebb 12 hónapra szóló szerződést aláírni.
Ilyen szerződési feltételek esetében a tagállamok a nemzeti szabályozáson
keresztül biztosítják, hogy a hűségidőn kívüli szerződéses rendelkezések és
eljárások – pl. készüléktámogatás – a szerződés felmondása esetén ne tartsák
vissza a fogyasztókat a szolgáltató-váltástól.
A szolgáltatónak megfelelő módon (híváskorlátozás, tételes
számlamelléklet,1520 illetve pre paid szolgáltatás, gyelmeztetés) biztosítani
kell, hogy a fogyasztók távközlési kiadásai, különösen a forgalomarányos díjú
csomagok esetében ellenőrizhetőek legyenek, illetve nem „vásároltathat” meg
az elő zetőkkel olyan szolgáltatásokat, amelyekre nincs igényük.
A tagállamok biztosítani kötelesek, hogy átlátható és olcsó, a bíróságon
kívüli vitakezelési szabályok álljanak rendelkezésre a fogyasztók és a
szolgáltatók között.
6.3.5.2. Adatvédelem

A 2002-es szabályozási csomag is fenntartotta és továbbfejlesztette a

felhasználók adatainak védelmére vonatkozó szabályozást. Az adatvédelem
elkülönült szabályozása abból a felismerésből táplálkozik, hogy az elektronikus
hírközlési szolgáltatások nyújtása során maga a továbbított információ
bizalmas jellegének, illetve a szolgáltatók birtokába jutott nagyszámú egyéb
információ (ki, kivel, mennyit, mikor beszélt) megőrzése, a szolgáltatói
adatkezelés biztosítása érdekében külön érdemes rendelkezni az adatvédelmi
kérdésekről. Megjegyzendő, hogy míg az átfogó európai uniós adatvédelmi
szabályok elsősorban a magánszemélyekre vonatkoznak, az Adatvédelmi
Irányelv rendelkezései a jogi személyekre is kiterjednek.
Az adatvédelmi irányelv a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési
szolgáltatók által végzett adatkezelésre vonatkozik. Fő rendelkezései az
alábbiak:
– A szolgáltató köteles biztosítani, hogy a szolgáltatásai biztonsági szempontból
megfelelőek legyenek. A különleges hálózati biztonsági kockázatokról
köteles a felhasználókat tájékoztatni.
–  A szolgáltatók kötelesek biztosítani a hálózaton keresztülmenő közlések,
illetve a forgalmi adatok titkosságát, megakadályozni a lehallgatást, az egyéb
törvénytelen rögzítést stb.
– Az elő zetőkre és használókra vonatkozó forgalmi adatokat csak addig lehet
kezelni, ameddig szükség van rájuk, és azután törölni kell azokat. A
számlázáshoz szükséges adatokat addig lehet megőrizni, ameddig a számla
kétségbe vonhatósága miatt szükség lehet rá. Ennek tartamáról az elő zetőt
tájékoztatni kell. A forgalmi adatok kezelését csak a szolgáltató által
irányított személyek ellenőrzik.
– Az elő zetőknek joguk van nem tételes számlamelléklet kérésére.
–  Amennyiben hívó azonosítási szolgáltatás elérhető a hálózatban, a
szolgáltatóknak biztosítaniuk kell, hogy az elő zetők egyszerűen,
hívásonként is, ingyenesen letilthassák a hívószámuk azonosítását.
– Az elő zetők saját adatait az internetes böngészők csak az elő zető kifejezett
felhatalmazása alapján továbbíthatják, illetve a böngészési szokásaikat rögzítő
 és továbbító ún. cookie-kat is csak ilyen felhatalmazás alapján telepíthetnek a
szolgáltatók.
Az Adatvédelmi Irányelv a fentieken túlmenően rendelkezéseket tartalmaz
az automata hívásátirányításra, a telefonkönyvi szolgáltatásokkal, a nem kívánt
hívásokkal (megkeresésekkel), valamint az automata hívásokkal kapcsolatban.

6.3.6. Egyetemes szolgáltatás, „Szélessáv Mindenkinek”,

Frekvenciagazdálkodás

Az egyetemes szolgáltatásokat már az 1998-as liberalizációs csomag is

részletesen szabályozta, az új szabályozási csomag pedig továbbfejlesztette. Az
időközben eltelt évek során, a piaci verseny kiteljesedésével a technológia gyors
változásával az egyetemes szolgáltatás az eredetileg megfogalmazott tartalom
mellett mára már meghaladottá vált. Ennek az az oka, hogy az egyetemes
szolgáltatás eredeti koncepciója az volt, hogy a piaci versenyben egyes nem
jövedelmező földrajzi területeken élők nem jutnak hozzá, vagy csak drágán az
alapszintű szolgáltatásokhoz (telefon stb.), mivel a szolgáltatók a hasznot hajtó
területekre koncentrálják fejlesztéseiket. A vidéki, elmaradott területek
lakossága még hátrányosabb helyzetbe kerülhet, amely alapvetően gátolhatná
társadalomban való részvételét is. Ennek megakadályozására, a tagállamok saját
döntése szerint létrehozható egy olyan egyetemes szolgáltatási rendszer, amely
biztosítja, hogy megfelelő szintű alapszolgáltatások elérhető áron valamennyi
felhasználó részére rendelkezésre álljanak, földrajzi elhelyezkedésüktől
függetlenül.
Az egyetemes szolgáltatás fogalma a korábbiaknak megfelelően azoknak az
elektronikus hírközlési szolgáltatásoknak az összessége, amelyhez a
végfelhasználónak, földrajzi helyétől függetlenül, elérhető áron joga van. Ezek
a)  hozzáférés nyilvános telefon hálózathoz meghatározott helyen, vagyis az
elő zető vonal kiépítése és működtetése, amely lehetővé teszi a hang, fax és
adat kommunikációt olyan minőségben, amely a megfelelő – nem
szélessávú – internetkapcsolathoz elegendő,
b)  nyilvános telefon állomások, amelyek általában telefonfülkék útján
valósulnak meg,
c) elő zetői nyilvántartás és telefonkönyv biztosítása, és a
d) tudakozó szolgáltatás.
Számos tagállamban az egyetemes szolgáltatások egészét vagy egy részét a
piac biztosítja (a tudakozó, vagy hozzáférés telefonhálózathoz) már, más
szolgáltatások, mint a telefonkönyv elvesztette jelentőségét az internet
korában. A legtöbb tagállam számára a veszteségesen fenntartható
telefonfülkék üzemeltetése jelent igazán fejtörést, amelynek költségeit
közvetlenül, vagy egy erre a célra létrehozott alapon keresztül kompenzálják,
illetve fokozatosan megszüntetik ezeket.
A fenti négy szolgáltatáson kívül akkor vonható be újabb szolgáltatás iparági
nanszírozás mellett az egyetemes szolgáltatási körbe, ha az Egyetemes
Szolgáltatási Irányelv azt lehetővé teszi. A tagállamok azonban saját állami
költségvetésük terhére biztosíthatják az egyetemes szélessávú szolgáltatást,
amelyet több tagállam meg is tesz.1521 Az egyetemes szolgáltatások –
különösen a szélessávú internet-hozzáférési szolgáltatásokkal való – bővítését az
Európai Bizottság három alkalommal is megvizsgálta. 2005-ben,1522 2006-
ban1523 és 2008-ban1524 úgy találta, hogy szélessávú hozzáférés még nem
volt olyan mértékben a szokványos társadalmi részvétel feltétele, hogy a hozzá
nem férés a társadalmi kirekesztettség veszélyével fenyegetett volna.
Azóta számos policy dokumentumban megfogalmazásra került, hogy a
szélessávú internetszolgáltatások széles körű elérhetősége alapvetően fontos
Európa gazdasági gyarapodása és a munkahelyteremtés szempontjából, főként
a vidéken élők számára. Az Európa 2020 stratégia1525 keretében az Európai
Bizottság Digitális Menetrendet (Digital Agenda) fogadott el, amelyben célokat
és intézkedéseket jelölt ki a digitális gazdaság fellendítése érdekében. A
szélessávú hozzáférés terén az EU célja, hogy Európában 2013-ig mindenki
alapszintű szélessávú internetkapcsolattal rendelkezzen, továbbá 2020-ig
biztosítani kívánja, hogy minden európai polgárnak ennél is sokkal gyorsabb,
legalább 30 Mbps sebességű internet-hozzáférése, és az európai háztartások
legalább 50%-ának pedig a 100 Mbps-os sávszélességet meghaladó
internetkapcsolata legyen. Az európai unió ennek érdekében ösztönzi a
versenyképes új generációs hozzáférési hálózatokba való beruházásokat
egyértelmű és hatékony szabályozási intézkedésekkel, amelyről egy ajánlás is
született.1526
A szabályozási keretrendszer kiemelten foglalkozik a frekvenciagazdálkodás
kérdéseivel. Ennek oka, hogy napjainkban a vezeték nélküli kommunikációs
eszközök, akár a kényelem, akár a mobilitás lehetősége miatt egyre nagyobb
jelentőségűek. Hogy az Európai Unió lépést tartson e technológiai fejlődésben,
a 2009-es felülvizsgálat nagyobb fokú harmonizációt írt elő a
frekvenciagazdálkodásban. Ez egyrészről a frekvenciagazdálkodás eljárásában –
árverés, pályáztatás, frekvencia-átruházás –, másrészről a frekvenciasávok és
intézkedések harmonizációjában nyilvánul meg.
Ennek oka, hogy a rádióspektrum (a felhasználható frekvenciák összessége)
korlátos, minél több technológia és felhasználó alkalmazza a vezeték nélküli
kommunikációt, annál zsúfoltabb lesz egy-egy frekvenciasáv. A korlátozott
számú alkalmas frekvenciák és a nagyszámú felhasználó miatt, ki nomultabb
technológiákat és megfelelő spektrumgazdálkodást (frekvenciagazdálkodást)
kell alkalmazni az eszközök közötti káros zavarás elkerülése érdekében.
Ennek keretében az Európai Unió célja, hogy harmonizálja frekvenciákhoz
történő hozzáférés feltételeit az egységes piacon, amikor ez szükséges, hatékony
felhasználásának érdekében biztosítsa a rádiófrekvenciák közötti átjárhatóságot
alkalmazó berendezéseket. Így pl. internetezésre alkalmas lehet a Bluetooth, a
Wi , a GSM, a 3G, „LTE” frekvenciasáv, amely lehetőségek között a készülék
a legoptimálisabb frekvenciát választja ki, ezzel csökkentve más sávok
telítettségét. Emellett az Európai Unió harmonizálja az analógról a digitális
televíziós műsorterjesztésre való átállással felszabaduló, ún. digitális hozadék
(digital dividend) felhasználását is. Ez a frekvenciasáv, mivel kiválóan alkalmas
az LTE (4G) mobil internet szolgáltatásra, az új mobil eszközök fejlődésével
együtt elérhetővé teszi a nagysebességű internet-hozzáférést a fogyasztók igen
széles rétegei számára.
A Digitális Agenda egyik jogalkotási eredménye, hogy elfogadásra került a
Rádióspektrum-Politikai Program Határozat (Radio Spectrum Policy Programme
Decision; rövidítve: RSPPD), amely igen széles jogköröket és eszközöket
biztosít a tagállamok számára a frekvenciagazdálkodás során. Ezek célja, hogy
előmozdítsa és biztosítsa a hatékony (tényleges) versenyt és elkerülje a verseny
torzulásait.1527 Ezen eszközök két nevesített EU jogi korlátja a versenyjog és
a közérdekű célok elérése érdekében hozott tagállami intézkedések, vagyis az
intézkedésnek a versenyjog szerint igazolhatónak és annak megfelelőnek kell
lenni. E körben a tagállami intézkedéseknek tehát ki kell állni az állami
támogatásokra vonatkozó szabályok próbáját.1528 Az intézkedések közt
többek között a tagállamok
– korlátozhatják az egy vállalkozás által megnyerhető frekvencia mennyiségét,
valamint a használati jogokat különböző feltételekhez, például
 nagykereskedelmi hozzáférés, országos vagy regionális roaming
biztosításához köthetik;
–  frekvenciát, vagy frekvenciakészletet tarthatnak fenn új belépők, piaci
szereplők számára;
–  visszautasítják vagy feltételekhez kötik újabb spektrumhasználati jogok
biztosítását vagy új spektrumhasználati módok engedélyezését;
– megtiltják vagy feltételekhez kötik a spektrumhasználati jogok nemzeti vagy
uniós összefonódás-ellenőrzés alól mentes átruházását (vagyis versenyhatósági
jóváhagyáshoz köthetik);
–  módosítják a már meglévő jogokat, amennyiben ez a rádiófrekvencia-
használati jogok bármely átruházásából vagy halmozásából adódó
versenytorzulás ex post korrekciójához szükséges.
Az RSPPD tehát olyan nagy horderejű változásokat indíthat el, amely akár
teljesen átrajzolhatja az Európai Unió tagállamaiban a mobil rádiótelefon- és
internetszolgáltatások piacait. Emellett a Behálózott Kontinens szabályozói
csomag (lásd alább) lehetővé teszi, hogy a Bizottság a nemzeti hatóságok által
kiírt frekvenciatenderek (árverés vagy pályázat) előtt véleményt alkosson a
kötelezően noti kált tenderről, amely a frekvenciahasználati feltételek európai
uniós szintű egységesítése felé hat.
7. Az előkészületben lévő, várható szabályozás
A Behálózott Kontinens szabályozási csomag1529 – amelynek elfogadása 2014
év végén várható – olyan jogszabályi változásokat javasol, amelyek a jelenlegi
új szabályozási keretrendszert kiegészítve valóra váltják a (digitális)
szolgáltatások nyújtásának és igénybe vételének szabadságát az EU egész
területén. Egyrészről a jelenlegi internetkornak megfelelően új üzleti
modelleket vezet be és ösztönzi a beruházásokat, másrészt Európa 28 nemzeti
távközlési piaca egységes piaccá fejlődését gátló akadályok közül többet
felszámol. A Behálózott Kontinens szabályozási csomag lényege
i) az egyszerűsítés és kevesebb szabályozás a vállalkozások számára;
ii) koordináltabb frekvenciakiosztás, amely elősegíti a vezeték nélküli szélessáv
és a 4G térnyerését, valamint az integrált hálózatokkal rendelkező
páneurópai mobiltársaságok kialakulását,
iii) szabványszerű európai uniós szintű nagykereskedelmi termékek bevezetése,
melyek intenzívebb versenyt tesznek lehetővé a vállalkozások között;
iv) nyílt internet védelme, vagyis a hálózatsemlegesség és az innováció
elősegítése; valamint
v) a fogyasztói jogok garantálása, az egyszerűen megérthető nyelvezettel
megírt szerződések bevezetése és a szolgáltató- és szerződésváltás
megkönnyítése;
vi) a roamingdíjak teljes kiszorítása a piacról, amely 2016-ban vagy még
korábban megtörténik.

8. Összefoglaló kérdések
  1. Mi az a szolgáltatás alapú verseny?
    2.  Mi a nélkülözhetetlen eszközök (essetial facilities) doktrínája? Milyen
feltétele van alkalmazásának?
  3. Mit jelent az infrastruktúra alapú verseny?
  4. Melyik jogeset jelentett fordulatot az Európai Bíróság joggyakorlatában a
szolgáltatás alapú és infrastruktúra alapú verseny megítélésében?
    5.  Mik a Szabályozási Keretrendszer legfontosabb elvei, újításai az
elektronikus hírközlési szabályozásban?
  6. Mi az a konvergencia? Hogyan jelenik meg az elektronikus hírközlésben?
  7. Mi a hozzáférés és az összekapcsolás között a különbség?
  8. Hozzon példát az ex post és az ex ante szabályozásra!
  9. Miben nyilvánul meg a fogyasztói jólét?
10. Mi az ex ante szabályozás hármas feltétele?
11. Milyen kötelezettségek írhatók elő a jelentős piaci erejű szolgáltatónak?
12. Mi az a BEREC?
13. Mit jelent a noti káció?
14. Mi képezi jelenleg az egyetemes szolgáltatások körét?
15. Mi a digitális hozadék? Mire használják majd?

9. Honlapok
Európai Bizottság Tartalmak, Technológiák és Kommunikációs Hálózatok
Főigazgatóság – http://ec.europa.eu/dgs/connect/en/content/dg-connect
Digital Agenda – http://ec.europa.eu/digital-agenda/
BEREC – http://berec.europa.eu/
Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság – http://nmhh.hu/
más szabályozók:
– Egyesült Királyság: OFCOM – http://www.ofcom.org.uk/
– Franciaország: ARCEP – http://www.arcep.fr/
–  Német Szövetségi Köztársaság: Bundesnetzagentur –
http://www.bundesnetzagentur.de/cln_1932/DE/Home/home_node.html

10. Ajánlott olvasmányok
Tóth András: Az elektronikus hírközlés és média gazdasági szabályozásának
alapjai és versenyjogi vonatkozásai. HVG–ORAC Budapest, 2008.
 
 
 
 
 
 
 
18. fejezet

Kulturális politika

1. Áttekintés
2. A kulturális politika kialakulása
3. Az Európai Unió hatásköre és jogalap a kulturális politika területén
4. A kulturális politika megvalósításának eszközei
5. A Tanács Európai Kulturális Munkaterve (2011–2014)
6. A kulturális politikát érintő egyéb uniós jogszabályok és politikák
7. Ismétlő kérdések
8. Ajánlott irodalom / Website-ok további olvasásra
 
 
 
 
 
 
 

1. Áttekintés
A Maastrichti Szerződés az európai állampolgárság létrehozásával és a közös
hatáskörök bővítésével új területekre terjesztette ki a korábban elsősorban
gazdasági és kereskedelmi célú integrációt: e folyamatba illeszkedett az uniós
szintű kulturális politika létrehozása is. Ezen a területen azonban az Európai
Unió hatásköre erősen korlátozott maradt, a szabályozás továbbra is elsősorban
a tagállamok felelőssége. Az Unió elősegíti a tagállamok közötti
együttműködést, továbbá kiegészítő, támogató intézkedésekkel segíti a
tagállamok nemzeti kulturális politikáit. A kulturális politikáról szóló 167.
cikk (EUMSZ) alapján az Európai Unió ösztönző intézkedéseket és ajánlásokat
fogad el, amelyek nem irányulhatnak jogharmonizációra. A Lisszaboni
Szerződés azonban itt is megszüntette az egyhangúság követelményét, és
minősített többséget vezetett be a tanácsi döntéshozatalban. A kultúra pedig
már a Maastrichti Szerződés hatálybalépése óta olyan általános értéknek
tekintendő, amelyet a 167. cikk (4) bekezdésében foglalt integrációs klauzula
alapján az Unió egyéb politikái körében is érvényre kell juttatni. A kulturális
szempontok gyelembevétele leginkább a négy szabadság: az audiovizuális
politikák, a telekommunikációs politikák, a külkapcsolatok, valamint a
gazdasági és szociális kohézió, s az ezt elősegítő alapokra vonatkozóan a
legfontosabb. A 167. cikk szerinti közvetlen érvényesítés leghatékonyabb
eszköze a határon túlnyúló kulturális projektek és kezdeményezések pénzügyi
támogatása, ezért a jelenleg hatályban lévő Kreatív Európa program (2014–
2020) a művészet és a kultúra egyes területeinek összehangolt nanszírozását
célozza. A kultúra az európai azonosságtudat erősítése mellett egyre fontosabb
gazdasági ágazat is, amely hozzájárul az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek
eléréséhez és egy európai kulturális tér kialakulásához, valamint amelyre
kiterjednek a közös piac szabályai. A kulturális javak e kettős szerepére
tekintettel az EUMSZ az áruk szabad mozgása és a versenypolitika körében
külön szabályokat állapít meg a kulturális értékek védelmére és megőrzésére.
2. A kulturális politika kialakulása
A kultúra csak a Maastrichti Szerződés hatálybalépésével (1993) került az uniós
politikák közé. A művészetek támogatására és az európai építészeti örökség
védelmére azonban már a nyolcvanas években több kormányközi
kezdeményezés született.1530 A Maastrichti Szerződés az uniós hatáskörök
bővítésével a közös értékeken alapuló európai azonosságtudatot is erősíteni
kívánta. E törekvés jegyében fogadták el a tagállamok a közösségi szintű
kulturális politika létrehozását. Maastricht „nem csak mennyiségileg és
minőségileg szélesítette ki az uniós hatáskörök tárházát, hanem legitimációt,
valódi tartalmat, koherenciát, új irányt adott nekik…”.1531 E folyamatba
illeszkedett, hogy a Maastrichti Szerződés uniós politikákról szóló harmadik
részében önálló címet kapott a kultúra (167. cikk), annak ellenére, hogy a
tagállamok álláspontja számottevően különbözött mind a kultúra fogalmáról,
mind a kulturális politika prioritásairól és hatósugaráról. A 167. cikket az
Amszterdami Szerződés egy ún. integrációs klauzulával egészítette ki, amely
szerint a többi uniós politika megvalósítása során is gyelembe kell venni a
kulturális szempontokat, továbbá tiszteletben kell tartani a kulturális
sokszínűséget.
A Lisszaboni Szerződés megerősítette a kultúra jelentőségét: az Európai
Unióról szóló szerződés (EUSZ) preambuluma már hivatkozik Európa kulturális
örökségére, 3. cikke pedig a szerződés céljai között említi az Unió kulturális és
nyelvi sokféleségének tiszteletben tartását, továbbá Európa kulturális
örökségének megőrzését és további gyarapítását. A kulturális politikára
vonatkozó részletes rendelkezések az Európai Unió működéséről szóló szerződés
(EUMSZ) 167. cikkébe kerültek. A kulturális politika területén a Lisszaboni
Szerződés legfontosabb újítása az, hogy megszüntette a korábban előírt
egyhangúság követelményét a döntéshozatalban, amely lényegesen hátráltatta a
kulturális politika dinamikus fejlődését, és a rendes jogalkotási eljárás szerinti
minősített többségi szavazást írt elő a Tanácsban.
A Maastrichti Szerződésben kapott felhatalmazás alapján a kilencvenes évek
közepén fogadták el az első közösségi programokat a kultúra területén
Kaléidoscope, Ariane és Raphaël néven. Az ezredfordulón ezeket a szektoriális
programokat a Kultúra 2000 nevű keretprogram egyesítette eredetileg öt évre
(2000–2004) szólóan, összesen 167 millió eurós költségvetéssel, amit
meghosszabbítottak 2006-ig. A korábbi szektoriális programokkal ellentétben
ez már a művészet és a kultúra különböző területeit összehangoltan támogatta.
A 2007–2013 közötti Kultúra program költségvetése 400 millió euró volt, és
előzményeire építve növelte a hosszú távú projektekre nyújtott támogatásokat,
az információ- és tapasztalatcserét, valamint rugalmasabbá tette a pályázati
kategóriákat, hogy a kultúra több szegmensét érintő projekteket is lefedjék. Fő
célja a kulturális szektorban dolgozó személyek és művészeti alkotások szabad
mozgásának élénkítése, illetve a kultúrák közötti párbeszéd erősítése volt.
Irányítása és végrehajtása a 2006. január 1-jén felállított Európai Oktatási,
Audiovizuális és Kulturális Végrehajtási Ügynökség hatáskörébe került.
A 2014–2020 közötti csaknem 1,5 milliárd euró költségvetésű Kreatív
Európa Program egyfelől ezt a trendet erősíti tovább, másfelől komoly
megújulást is jelez. Átfogó, stratégiai megközelítést alkalmaz annak érdekében,
hogy az Európai Unió minél jobban hozzájáruljon a kreatív iparágakban rejlő
lehetőségek kibontakoztatásához, ezzel is támogatva az Európa 2020 stratégia
célkitűzéseinek elérését, valamint egy közös európai kulturális tér kialakulását.
Fő célja a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés támogatása mellett a
kreatív fejlesztéseket és az innovációt gátló akadályok felszámolása, ennek
érdekében a kulturális, kreatív szféra szereplőinek összekapcsolása,
együttműködésük ösztönzése, a kreatív iparágak pénzügyi lehetőségeinek
bővítése, a társadalmi befogadás támogatása, valamint az általános európai
közérzet javításához való hozzájárulás.

3. Az Európai Unió hatásköre és jogalap a kulturális

politika területén
A kulturális politika azon uniós politikák közé tartozik, amelyek esetében
kizárt a jogharmonizáció, és ahol az Unió kizárólag koordinációs, kiegészítő és
támogató feladatokat lát el.
3.1. Az európai uniós hatáskör terjedelme
Az Unió hatásköre erősen korlátozott a kulturális politika területén. A kultúra
szabályozása elsősorban a tagállamok felelőssége, amelyek a Lisszaboni
Szerződés hatálybalépése után is megőrizték döntési önállóságukat ezen a
területen. Az Európai Unió fő feladata a tagállamok közötti együttműködés
erősítése, valamint szükség esetén kiegészítő, támogató intézkedésekkel a
tagállamok nemzeti kulturális politikáinak segítése. A Szerződés felhatalmazza
az Uniót ösztönző intézkedések, illetve ajánlások elfogadására, ezek azonban
nem eredményezhetik a tagállamok jogszabályainak összehangolását.
Az Európai Unió csak a komplementaritás és a szubszidiaritás elvét
tiszteletben tartva járhat el a kulturális politika területén. A komplementaritás
értelmében az Unió a tagállamok tevékenységét kiegészíti, támogatja azokon a
területeken, ahol az uniós fellépés a nemzeti intézkedésekhez képest hozzáadott
értéket (European added value) teremt. Ezzel szorosan összefügg az EUMSZ 5.
cikkében szabályozott szubszidiaritás elve, amelynek lényege, hogy azokon a
területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak
akkor és annyiban jár el, ha a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem
központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően
megvalósítani, és ezért a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt azok
uniós szinten jobban megvalósíthatók.
A kulturális politikát tehát alapvetően a lehető legalacsonyabb szinten, azaz
tagállami, regionális vagy helyi szinten kell kialakítani. A tagállamok és régiók
e feladatuk ellátása során kötelesek egymással együttműködni. Az Európai
Unió fellépésére csak akkor kerülhet sor, ha a tagállamok tevékenysége nem
biztosítja az uniós célkitűzések elérését.1532 A gyakorlatban az Unió többnyire
olyan döntések és intézkedések meghozatalára korlátozza tevékenységét,
amelyek tekintetében a tagállamok inkább politikailag, semmint jogilag
kötelezték el magukat.1533

3.2. Az EUMSZ 167. cikkének tartalma

3.2.1. Célok
A 167. cikk (1) bekezdése alapján az uniós kulturális politika célja, hogy
hozzájáruljon a tagállamok kultúráinak virágzásához, tiszteletben tartva azok
nemzeti és regionális sokszínűségét, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös
kulturális örökséget. E célkitűzésből született meg az EU mottójává vált egység
a különbözőségben (unity in diversity) jelmondat.
A kulturális politika meghatározása elsősorban a tagállamok feladata, az
Unió szerepe azonban magába foglalja az önálló uniós programok
kezdeményezését és megvalósítását is. A nemzeti mellett a regionális
sokszínűségre történő utalás mutatja, hogy a 167. cikk a kisebbségi kultúrák
számára is védelmet, támogatást nyújt. A közös kulturális örökséggel
kapcsolatos feladatok az európai összetartozást és azonosságtudatot hivatottak
előmozdítani. E rendelkezésben megjelenik a kulturális politika egyik fontos
célja: hogy hozzájáruljon az egyre szorosabbra font gazdasági és politikai
integráció legitimációjához azáltal, hogy előtérbe helyezi a közös
történelemben és hagyományokban gyökerező európai örökséget.1534
3.2.2. Feladatok

A közös kulturális feladatokkal kapcsolatban a 167. cikk (2) bekezdése úgy

rendelkezik, hogy az Európai Unió fellépése a tagállamok közötti
együttműködés előmozdítását, és szükség esetén tevékenységük támogatását,
illetve kiegészítését célozza a következő területeken:
a)  az európai népek kultúrája és történelme ismeretének és terjesztésének
javítása;
b) az európai jelentőségű kulturális örökség megőrzése és védelme;
c) nem kereskedelmi jellegű kulturális csereprogramok; illetve
d) művészeti és irodalmi alkotások, ideértve az audiovizuális szektort is.
A felsorolás tehát explicit módon határozta meg azokat a területeket, ahol az
Unió kiegészítő, támogató szerepben léphet fel. Eredetileg elsősorban a kultúra
azon területein játszhatott fontos szerepet a fenti rendelkezés, amelyek
gazdasági szempontból kevésbé voltak jelentősek, azonban művészeti értékük
kiemelkedő. Amennyiben egy uniós szabályozást igénylő tevékenység egyszerre
vet fel kulturális és gazdasági kérdéseket, a 167. cikk (4) bekezdésében szereplő
integrációs klauzula (policy integration clause) alkalmazható. Ez a bekezdés úgy
rendelkezik, hogy az Unió köteles a Szerződés egyéb rendelkezései alá tartozó
tevékenysége során, különösen kultúrái sokszínűségének tiszteletben tartása és
támogatása érdekében gyelembe venni a kulturális szempontokat. Az uniós
kulturális politika hatósugara tehát valójában szélesebb: a kultúra olyan
általános értéknek tekintendő, amelyet az Unió egyéb politikái körében is
köteles érvényre juttatni. Az első ilyen integrációs klauzulát az Egységes
Európai Okmány vezette be az uniós jogba a környezetvédelem területén,
később a Maastrichti Szerződés hasonló rendelkezéseket fogadott el a
közegészség, az iparpolitika, a gazdasági és szociális kohézió, illetve a fejlesztési
együttműködés körében.
1997-ben a Tanács állásfoglalást adott ki a kulturális szempontok
horizontális érvényesítéséről, amelyben hangsúlyozta, hogy általánosan
elfogadott gyakorlattá kell tenni a kulturális szempontok gyelembevételét az
egyes uniós politikák kialakítása során, lehetőleg az előkészítés minél korábbi
szakaszában.1535 A Tanács 2002 januárjában kiadott állásfoglalása a kultúra
szerepéről az Európai Unió fejlődésében szintén rámutatott a kulturális
szempontok gyelembevételének fontosságára az Unió egyéb tevékenységei
körében, így elsősorban a versenypolitika, a belső piac és a közös
kereskedelempolitika területén.1536 Azok a területek, amelyek esetében
leginkább szükségessé válik a kulturális szempontok 167. cikk (4) bekezdés
szerinti gyelembevétele: a négy szabadság, az audiovizuális és
telekommunikációs politikák, a külkapcsolatok, valamint a gazdasági és
szociális kohézió, különös tekintettel a strukturális alapokra. Ez a trend az
utóbbi másfél évtizedben tovább erősödött, melynek legmarkánsabb példája a
Kreatív Európa Program létrehozása.

3.2.3. Együttműködések és eszközök

A 167. cikk (3) bekezdése szerint az Unió és a tagállamok erősítik az

együttműködést harmadik országokkal és a kultúra területén hatáskörrel
rendelkező nemzetközi szervezetekkel, különösen az Európa Tanáccsal. A cikk
nem ad felhatalmazást arra, hogy az Unió saját nevében kössön szerződést
harmadik országokkal vagy nemzetközi szervezetekkel a kultúra területén, ám
annak nincs akadálya, hogy a 167. cikk (2) bekezdésében felsorolt célkitűzések
megvalósítása érdekében az Unió és a tagállamok közösen vegyenek részt
nemzetközi szerződés megkötésében.1537 Ugyanez a bekezdés külön nevesíti
az Európa Tanáccsal való együttműködés fontosságát, tekintettel arra, hogy az
ET tevékenységében kiemelt szerepet játszik a kultúra. Az Európa Tanács
keretében 1954-ben kidolgozott Európai Kulturális Megállapodást az összes ET
tagállam aláírta és rati kálta.1538 Az Európai Unió általában a harmadik
országokkal kötött bilaterális vagy multilaterális együttműködési és kereskedelmi
megállapodásokban is érvényre juttat bizonyos kulturális szempontokat:
elsősorban az áruk és szolgáltatások szabad mozgásához kapcsolódóan, illetve
pályázati úton nyújtott támogatásokon keresztül.
A 167. cikk (5) bekezdése alapján a kulturális politika céljainak eléréséhez
ösztönző intézkedéseket fogad el az Európai Parlament és a Tanács rendes
jogalkotási eljárás keretében, a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt
követően, kizárva azonban a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási
rendelkezéseinek bármilyen összehangolását. Az ösztönző intézkedések (incentive
measures) fogalmát a Maastrichti Szerződés vezette be, de anélkül, hogy
meghatározta volna pontos jelentését. A Bizottság a „bátorító tevékenység”
(encouragement action) kifejezést is használja a hasonló jellegű, kikényszeríthető
jogi kötelezettséget nem keletkeztető (soft law) intézkedések leírására. Ez a jogi
eszköz, amely általában pénzügyi támogatás nyújtására, illetve kulturális
események szervezésére irányul, alkalmas leginkább az Unió koordinációs,
kiegészítő és támogató szerepének megvalósítására a kulturális politika
területén. Az Unió fellépése a 167. cikk alapján nem teremthet jogilag
kikényszeríthető kötelezettséget a tagállamokra nézve arra, hogy az uniós
szinten elfogadott rendelkezéseket megadott határidőn belül nemzeti jogukba
átültessék. Az intézkedések azonban az elérendő célok tekintetében az EUMSZ
4. cikke szerinti lojalitás elve értelmében mégis kötik a tagállamokat: vagyis
nem hozhatnak olyan nemzeti intézkedéseket, amelyek veszélyeztetnék a 167.
cikk (2) bekezdésében foglalt célok elérését.
Fontos megemlíteni, hogy a jogharmonizáció kizártsága ellenére a többi
uniós politika körében számos olyan harmonizációs irányelv született, amely a
kulturális szektort is érinti: pl. az áfa irányelvek, amelyek lehetővé teszik a
tagállamok számára, hogy kedvezményes áfakulcsot alkalmazzanak
meghatározott kulturális javakra és szolgáltatásokra, így a könyvek, folyóiratok
forgalmazására, kulturális eseményeken való részvételre, előadóművészek által
nyújtott szolgáltatásokra stb. A Maastrichti Szerződés hatálybalépése óta
azonban a kulturális politikára vonatkozó intézkedések csak a 167. cikk (5)
bekezdése korlátai között fogadhatók el, kivéve azokat az intézkedéseket,
amelyek egyaránt érintenek kulturális és gazdasági szempontokat, illetve
alapvetően és elsődlegesen gazdasági célt szolgálnak. A kulturális szempontok
167. cikk szerinti közvetlen érvényesítése területén az Unió rendelkezésére álló
leghatékonyabb eszköz a határon túlnyúló kulturális projektek és
kezdeményezések pénzügyi támogatása. Ennek megfelelően a jelenleg
hatályban lévő Kreatív Európa Program 2014–20201539 elsődleges célja a
művészet és a kultúra különböző területeinek a korábbinál is összehangoltabb
nanszírozása.
A 167. cikk (5) bekezdése alapján az ösztönző intézkedéseken felül egy
második jogi eszköz is rendelkezésre áll a kulturális politika területén: a Tanács
a Bizottság javaslata alapján ajánlásokat fogad el. A tagállamok
szuverenitásának védelme ez esetben is biztosított, mivel az ajánlások az
EUMSZ 288. cikk alapján nem rendelkeznek kötelező erővel.
4. A kulturális politika megvalósításának eszközei
Az uniós kulturális politika megvalósításának legfontosabb eszközei az uniós
programok és kezdeményezések. Ezek célja meghatározott kulturális
tevékenységek és események támogatása, a tagállamok közötti kulturális
együttműködés és mobilitás előmozdítása, továbbá az európai kulturális
örökség védelme.
4.1. Európai uniós programok a kulturális politika területén
(Kreatív Európa 2014–2020)
A 2014. január 1-jén indult és 2020-ig tartó Kreatív Európa Program az
Európa 2020 Stratégia célkitűzéseire és a gazdasági válságra re ektálva új
szemlélettel gazdagítja az uniós kulturális politikát. Az elmúlt mintegy másfél
évtized tapasztalata azt mutatja, hogy a kreatív és kulturális iparágakban a többi
szektorhoz képest jobban nőtt a foglalkoztatás, és ez a folyamat várhatóan a
jövőben is fennmarad. Ebből és az általános fejlődési trendekből egyaránt
látható, hogy a kulturális és kreatív szféra óriási gazdasági potenciált rejt, hiszen
ezen a területen Európában közel egymillió vállalkozás működik. Ezek az EU
GDP-jének nem kevesebb, mint 4,5%-át állítják elő, és több mint 8,5 millió
embernek adnak munkát, ami az Unió teljes foglalkoztatásának 3,8%-a,
közvetett módon azonban még ennél is többen kapcsolódnak az európai
kreatív szektorhoz.
Ez azonban csak az elsődleges hatás, hiszen a kultúra, a kreatív közeg
fokozza a nyitottságot, támogatja az újító szellemet, így erősíti az innovációt is.
A kulturális szereplők, a kreatív cégek, a start-upok által létrehozott innováció
pedig további kedvező hatást gyakorol a gazdaságra, a foglalkoztatásra, a
társadalmi kohézióra, vagyis olyan pozitív körforgás alakul ki, ami minden
résztvevő számára kölcsönös és egyre erősödő előnyökkel jár. Mindez átfogó,
stratégiai megközelítés elfogadását tette szükségessé, amely által az Európai
Unió hatékonyabban járulhat hozzá a kreatív iparágakban rejlő lehetőségek
kibontakoztatásához, ezzel is támogatva az Európa 2020 stratégia
célkitűzéseinek elérését.
Az új megközelítés egyik leginkább kézzelfogható eleme, hogy a Kreatív
Európa program közös ernyő alá rendezi a korábban külön működött Kultúra,
Média és Média Mundus programokat. Ez nem pusztán a program(ok)
ismertségét és hatását növelheti, hanem a pályázók dolgát is megkönnyítheti. A
most induló új európai költségvetési ciklusban a megújult programra 2014 és
2020 között Európa egészére vonatkozóan 1,46 milliárd euró áll
rendelkezésre, ami összességében 9%-kal haladja meg a korábbi szintet. Fontos
célkitűzés az érintett szektorok versenyképességének növelése, a „digitális kor”
és a globalizáció nyújtotta lehetőségek megragadása, valamint új nemzetközi
lehetőségek és piacok megnyitása. Ezzel összhangban kiemelt cél Európa
versenyképességének növelése a kultúrában és a lmiparban a kulturális és
nyelvi sokszínűség megőrzése mellett. Az audiovizuális és kulturális szektorok
különleges igényeire szabott tervek több támogatást irányoznak elő a
transznacionális kulturális tevékenységek részére az EU-ban és az EU-n kívül
egyaránt, és hatékonyabban fogják elősegíteni a művészek és kulturális
szakemberek határokon átnyúló munkáját.
Az új keretprogram támogatási összegén három ág osztozik majd:
a) 13 százalékot kap a szektorközi ág, mely főként az innovatív, transznacionális
együttműködési mechanizmusokra összpontosít;1540
b) 31 százalékot az összes kulturális és kreatív ágazatot magába foglaló kultúra
ág;
c) 56 százalékot pedig az audiovizuális ágazatot érintő médiaág.
Ezután is nemzetközi pályázat útján nyerhető el támogatás, és – eltérően
például a strukturális és kohéziós alapoktól – a kulturális projektekre
vonatkozóan nincsenek előre meghatározott nemzeti kvóták. A verseny így
teljesen nyílt, és a kis vagy közepes országok saját súlyuknál magasabb
támogatáshoz is hozzájuthatnak. A programban részt vevő országok a
Bizottsággal közösen eljárva, a nemzeti joguknak és gyakorlatuknak
megfelelően létrehozzák a Kreatív Európa irodákat,1541 amelyek tájékoztatást
nyújtanak országukban a programról és népszerűsítik azt, valamint a
programmal kapcsolatban segítséget nyújtanak a kulturális és kreatív ágazatok
számára, és alapszintű tájékoztatást nyújtanak az uniós szakpolitika keretében
igénybe vehető egyéb támogatásokról. További lényeges újítás, hogy a Kreatív
Európa programból elnyerhető pályázati forrásokat 2016-tól az Európai
Beruházási Alap által biztosított garanciaalap fogja kiegészíteni. Ez
remélhetően növelni tudja majd a bankszektor hitelezését a kulturális és
kreatív vállalkozások felé.
A Kultúra ágban és magában az alprogramban1542 több gyelmet
szentelnek majd a kapacitásépítésnek és a nemzetek közötti áramlásnak, így a
nemzetközi turnéknak is. Széles körű, új európai platformokat és promóciós
kampányokat, jobban szervezett nemzetközi hálózatokat, intézkedéseket és
támogatáscsomagokat terveznek, amelyek előmozdítják az alkotások
nemzetközi forgalmát. A várakozások szerint az új lehetőségeknek
köszönhetően a következő 7 évben több mint 6400 kulturális szervezet és
mintegy 250 ezer művész, kulturális szakember vesz részt majd ezekben a
kooperációkban. A Kultúra alprogram ezentúl mintegy 4500 könyv más uniós
nyelvre történő fordítását is támogatni fogja (az előző ciklusban a műfordítási
projekteket illetően Magyarország volt az egyik legsikeresebb tagállam).
Magyarország már az uniós csatlakozás előtt, tagjelölt országként is
részesülhetett uniós támogatásban a kultúra területén, noha ennek mértéke
nyilvánvalóan erőteljesen megnövekedett a tagsággal. Összességében 2000 óta
közel 400 tisztán magyar érdekeltségű, vagy magyar részvétellel megvalósuló
pályázat nyert az európai versenyben. Ez konkrétan csak a 2007–2013
időszakban mintegy 5 milliárd forint uniós támogatást jelentett közvetlenül a
különféle magyar szervezeteknek. Így juthatott európai forráshoz például a
Trafó kortárs művészetek háza, a Szépművészeti és több más múzeum,
jónéhány független színházi társulat, a Sziget fesztivál, valamint számos más
projekt és intézmény.
A Médiaág és a Média alprogram1543 keretén belül bővítik a lmterjesztésre,
az Európában készülő koprodukciókra, valamint a független számítógépes
játékokra fordítható forrásokat és javítani kívánják az ebben a szektorban
működő szervezetek versenyképességét. A cél több és jobb minőségű tartalom
előállítása, hogy ezáltal javuljon a nemzetközi piacokon való jelenlét, bővüljön
a közönség, és így növekedjék a fogyasztás. Kiemelt célkitűzés az európai
lmek megismertetése nemcsak Európán belül, hanem a világ más részein is.
Az Európai Unión belüli népszerűsítés érdekében támogatják a lmek
szinkronizálását és bemutatását, hogy az uniós tagállamok megismerjék egymás
lmművészetét. A korábbi Média Mundus program folytatása is megvalósul a
megújult Kreatív Európa programban. Nagy hangsúlyt kap a világ többi
részével való kulturális együttműködés, a harmadik országból érkező kulturális
szakemberek fogadása és az európai kultúra termékeinek az egész világon
történő terjesztése. Ezzel párhuzamos fontos cél a társadalmi kohézió, a
kulturális sokszínűség és az európai kulturális identitás erősítése. Az új program
több mint 2000 mozi és 800 lm részére biztosít támogatást.
Mindkét új program rendelkezik közönségfejlesztési dimenzióval is. A legfőbb
újdonság platformok létrehozása, a feltörekvő tehetségek megismertetése
valamennyi tagországban és az európai szintű kulturális programok
szervezésének ösztönzése. A Kreatív Európa program pénzügyi garancia
eszközt is létesít, amely lehetővé teszi a kis kulturális és kreatív
vállalkozásoknak, hogy akár 750 millió eurós banki hitelhez jussanak.

4.2. Európai uniós kezdeményezések

A kulturális programok keretében nyújtott nanszírozáson túl az Unió olyan
művészeti és kulturális kezdeményezéseket támogat, amelyek hozzájárulnak a
167. cikkben foglalt célkitűzések megvalósításához. Ezek egyik legismertebbje
az Európai Kulturális Fővárosok (European Capitals of Culture), amelynek
keretében 1985 óta évente kiválasztanak egy vagy több várost e cím viselésére.
Fő célja az európai kultúra gazdagságának és sokoldalúságának bemutatása,
továbbá a polgárok ösztönzése arra, hogy jobban megismerjék egymás
országait, kultúráját. Az adott város az Unió támogatásával saját kultúráját
bemutató koncerteket, kiállításokat és konferenciákat szervez, melyekre
Európa különböző országaiból hív meg művészeket. A program a kulturális
mellett környezetvédelmi és társadalmi vonatkozásokkal is foglalkozik. A
városok kijelölése 2004-ig kormányközi megállapodásban, 2005-től kezdve
azonban uniós hatáskörben történt. Az EU 2004-es bővítése után hatályba
lépett új határozat1544 gondoskodott arról, hogy az új tagállamok városai is
részt vehessenek a programban. Főszabály szerint 2019-ig minden évben két
város viseli az Európai Kulturális Főváros címet: egy régi és egy új tagállambeli:
Így például 2010-ben Essen (DE) és Pécs (HU), 2013-ban Marseille (FR) és
Kosice (SK) viselhette, 2018-ban pedig Valletta (Malta) és Leeuwarden (NL).
Eddig összesen 50 város nyerte el ezt a címet. A Tanács 445/2014/EU 1
döntése1545 értelmében 2020 és 2033 között új szabályozás lép hatályba,
amely szerint a városok kiválasztását és a projektek ellenőrzését 10 szakértőből
álló európai panel végzi majd. Az EP, a Tanács és az Európai Bizottság 3–3, a
Régiók Bizottsága 1 tagot jelöl, az első ülés 2015 elején lesz.
Az ikerváros kezdeményezés (town-twinning) alapján több ezer európai város,
község és falu alakított ki hosszú távú kulturális kapcsolatot egy másik
tagállamban lévő ikertelepülésével, amelynek keretében kulturális
eseményeket, diákcsereprogramokat szerveznek, tapasztalatot cserélnek, és
közös projekteket dolgoznak ki. A mozgalom a második világháború után
született, és 1989 óta részesül uniós támogatásban. A kezdeményezés az érintett
városok lakosainak közvetlen részvételén alapul, így különösen fontos szerepet
játszik az uniós állampolgárság fejlődésében. 2004 óta a testvérvárosi
programok az aktív európai polgárság előmozdítására irányuló uniós cselekvési
program (2004–2006) részévé váltak. 2007-től a testvérvárosi programok az új
Európa a polgárokért (2007–2013) programból is kapnak támogatás. 2014–
2020 között a program folytatódik az Európa a Polgárokért program1546
keretében.1547
Az Európa-szerte megrendezett kulturális örökségi napok (heritage days) célja,
hogy széles körben ismertté tegye a különböző történelmi korok
művészetének és kultúrájának gazdagságát. A kulturális események
támogatásán túl az Unió számos olyan kezdeményezést nanszíroz, amelyek
azt hivatottak elősegíteni, hogy mindenki egyenlő eséllyel férhessen hozzá a
kulturális értékekhez. Így például segítséget nyújt a könyvtárak, múzeumok és
más kulturális intézmények számára ahhoz, hogy interneten is elérhetővé
tegyék gyűjteményüket.1548
5. A Tanács Európai Kulturális Munkaterve (2011–
2014)
A kulturális politika célkitűzéseinek gyakorlati megvalósítása érdekében a
Tanács 2002 júniusában hároméves munkatervet dolgozott ki a kultúra
területén megvalósítandó európai együttműködésről, amelyben megjelölte a
soron következő elnökségek napirendjére tűzendő prioritásokat. A kultúrára
vonatkozó első 2002-es munkatervet három újabb munkaterv követte: a
2005–2007-es, a 2008–2010-es és a jelenleg hatályos 2011–2014-es
munkaterv.1549 A 2008–2010-es munkaterv bevezette a kultúra területén a
lisszaboni stratégiában alkalmazott ún. nyílt koordinációs módszert (open
method of coordination, OMC), amit főként a kifejezetten tagállami
hatáskörébe tartozó területeken alkalmaznak, úgy mint foglalkoztatás,
szociálpolitika, oktatás és iúságpolitika.
A 2011–2014-es időszakra szóló európai kulturális munkaterv hat prioritást
határozott meg a kulturális politika területén, és ezeket hozzárendelte az
Európa 2020 Stratégia célkitűzéseinek megvalósításához. Így például a
kulturális sokszínűség, kultúrák között párbeszéd előmozdítása
összekapcsolódik az Európa 2020 inkluzív növekedésre vonatkozó
rendelkezéseivel, a kultúrának mint a kreativitás mozgatórugójának
támogatása pedig az Európa 2020 intelligens és fenntartható fejlődésre
vonatkozó célkitűzéseivel. A 2014. december 31-ig érvényes munkaterv a
Tanács által még 2007-ben elfogadott Európai Kulturális Napirend1550
stratégiai célkitűzéseire épített, végrehajtásának értékelése megbízható
támpontot adott a 2015-től induló új munkaterv kidolgozásához. Egy 2013-
ban készített előzetes értékelés megállapította, hogy
a) a munkaterv pozitív hatást gyakorolt a tagállami kultúrpolitikákra,
b) a következő munkaterv fókuszáltabb legyen,
c) a kultúrát minden fő EU politikába integrálni kell.
A tagállamok nagy többsége az illetékes Tanács 2014. májusi ülésén1551
egyetértett azzal, hogy a következő munkatervbe 3 prioritást mindenképpen
érdemes átemelni: a kulturális örökség, a kulturális statisztika, valamint a
befogadó és elérhető kultúra témaköreit. Abban is egyetértés mutatkozott,
hogy a kultúra Európa egyik legnagyobb erőssége, és a kontinens további
fejlődésének és társadalmi kohéziójának motorja. Élni kell a digitális
forradalom eszközeivel, új támogatási modellek kellenek, és jobban be kell
vonni a civil társadalmat, a különböző érdekszervezeteket, valamint az állami
és magánszférát az európai kulturális politika további alakításába.

6. A kulturális politikát érintő egyéb uniós

jogszabályok és politikák
A kifejezetten kulturális célú programokon túl számos más uniós politika is
érinti a kultúra területét. A regionális és szociális politika keretében például az
Európai Unió kulturális programokat is támogat az európai szociális,
strukturális és kohéziós alapokból, ami esetenként nagyságrendekkel
jelentősebb forrásokat jelent a „hagyományos” kulturális nanszírozásnál. Az
oktatási politika területén felállított programok a diákok külföldi tanulásának
ösztönzésével élénkítik a tagállamok közötti kulturális kapcsolatokat. A
megújult Erasmus + program1552 révén például csak Magyarország a
következő 7 évben 31 millió eurót kap, amelyből közel 100 000 atal
részesülhet támogatásban.
A kultúra nem csak az európai azonosságtudat egyik fontos építőeleme,
hanem egyben komoly gazdasági ágazat is, amelyre kiterjednek a közös piac
szabályai. A kulturális javak e kettős szerepére tekintettel a Szerződés az áruk
szabad mozgása és a versenypolitika körében külön szabályokat állapít meg a
kulturális értékek védelmére és megőrzésére. A Szerződés így megengedi a
tagállamoknak, hogy korlátozzák a művészeti, történelmi, illetve régészeti
értékkel bíró nemzeti javak exportját, illetve importját. A kulturális javak
körébe tartoznak egyrészt az egyedi művészi alkotások: szobrok, festmények
stb., másrészt a tömegesen előállított, kulturális tartalmat hordozó termékek:
így a könyvek, lemezek, videokazetták. Az áruk szabad mozgására vonatkozó
uniós szabályok abban az esetben alkalmazhatók a kulturális javakra, ha azok
árunak tekinthetők. A Szerződés nem határozza meg az áru fogalmát, ebben a
kérdésben az Európai Bíróság esetjoga ad iránymutatást. A versenypolitika
körében az állami támogatások tilalma alól a Maastrichti Szerződés
hatálybalépése óta kivételt képezhetnek a kultúra és a kulturális örökség
védelmét célzó támogatások, ha nem korlátozzák olyan mértékben a szabad
versenyt, amely ellentétes a közös érdekekkel.
A Kreatív Európa program az Európai Unió kulturális-kreatív
támogatásainak zászlóshajója, de semmiképpen sem az egyetlen. A 2014-től
induló hétéves költségvetési ciklusban az EU a korábbinál nagyobb hangsúlyt
fektet a kutatásra, innovációra, oktatásra, kkv-kra. Nyilvánvaló, hogy ezek
tágabb értelemben mind kapcsolódnak a kulturális és kreatív szektorhoz, és
együttesen nagyon nagy mértékben megnövelik ennek uniós nanszírozási
forrásait is. Így például az Európai Unió egységes kutatási keretprogramja, a
Horizont 2020 program1553 keretében 8,6 milliárd EUR támogatáshoz jut az
európai kkv-szektor, amelyből várhatóan kb. 300–350 millió EUR érkezhet
Magyarországra. A kkv-kat és a vállalkozások versenyképességét támogató
COSME program,1554 vagy a kockázati tőkebefektetéseket kihelyező Jeremie-
program1555 révén is jelentős források lesznek bevonhatóak, ami többek
között az európai start-up cégek számára jelent kiemelt lehetőséget.
A nemzetközi tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy Európa
partnerei tudatosan és erőteljesen invesztálnak a kulturális és kreatív ágazatba.
Az USA évtizedek óta olyan stratégiai szektorként kezeli, ami megerősíti
globális jelenlétét és pozícióját. Japán, Kína, Dél-Korea és India szintén a „soft
power” eszközrendszer fontos elemének tekinti, Kína például 2007 óta évi
23%-al növeli a kultúra támogatását, és azt tervezi, hogy megduplázza a kreatív
szektor arányát GDP-jében, ami így 2015-re meghaladná az EU átlagát, és 5–
6%-ra emelkedne. Ennek fényében mindenképpen indokolt, hogy a kulturális
és kreatív ágazatra vonatkozó 2014–2020-as uniós nanszírozási keret azon
kevesek között van, amely nagyobb a 2007–2013-as támogatásnál, és az sem
zárható ki, hogy a középtávú felülvizsgálat során további emelésre is sor
kerülhet.

7. Ismétlő kérdések
1. Mióta létezik és hogyan alakult ki a közös kulturális politika?
2. Mi az uniós hatáskör és jogalap a kulturális politika területén?
3.  Mi a Lisszaboni Szerződés legfontosabb újítása a kulturális politika
területén?
4. Mit jelent az integrációs klauzula?
5.  Melyek a kulturális politika területén hatályban lévő legfontosabb
programok és kezdeményezések?
6.  Hogyan vesznek részt a tagállamok a közös európai kulturális politika
alakításában?
7.  Hogyan kapcsolódik a kulturális politika más uniós politkákhoz és
programokhoz ?

8. Ajánlott irodalom / Website-ok további olvasásra

http://europa.eu/pol/cult/index_hu.htm
http://ec.europa.eu/dgs/education_culture/index_en.htm
http://eacea.ec.europa.eu/index_en.php
http://www.culturalfoundation.eu/library
http://www.culturalpolicies.net/web/index.php
http://www.culturalpolicies.net/web/ les/134/en/Financing_the_Arts_and_Cu
lture_in_the_EU.pdf
http://www.encatc.org/pages/index.php?id=169
http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/note/join/2012/495825/IPO
L-CULT_NT(2012)495825(SUM01)_HU.pdf
http://www.encatc.org/pages/uploads/media/2004_cpra_publication.pdf
http://www.coe.int/t/dg4/cultureheritage/
http://www.eunic-online.eu/
http://eacea.ec.europa.eu/index_en.php
 
 
 
 
 
 
 
19. fejezet

Audiovizuális politika

1. Az audiovizuális politika jelentősége

2. Az audiovizuális politika háttere, célkitűzései
3. Az audiovizuális politika történeti áttekintése
4. Az audiovizuális politika jogalapja
5. Az uniós szintű audiovizuális szabályozás
6. A várható szabályozás
7. Ismétlő kérdések
8. Ajánlott olvasmányok
 
 
 
 
 
 
 

1. Az audiovizuális politika jelentősége

Az audiovizuális ágazatra vonatkozó európai uniós politika elsősorban az
audiovizuális művek és szolgáltatások uniós piacának megteremtését, az
európai audiovizuális ipar ösztönzését és a médiafogyasztók védelmét szolgáló
garanciális rendelkezéseket foglalja magában. Az európai audiovizuális piac
széttöredezettsége korlátozza az európai audiovizuális ipar fejlődését és
nemzetközi versenyképességét. Az uniós szintű audiovizuális piac
kiegyensúlyozott működése érdekében került sor az audiovizuális
szolgáltatásokra és a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó szabályozás
egységesítésére, és ezt a célt szolgálja a közösségi verseny- és állami támogatási
szabályok érvényesítése is. Az audiovizuális ágazat ugyanakkor nemcsak
gazdasági, hanem kulturális szempontból is nagy jelentőséggel bír. Az európai
audiovizuális alkotás ösztönzését szolgálja a médiaszolgáltatásban alkalmazott
európai kvóta, valamint a közvetlen közösségi támogatási program. A
tagállamokra vonatkozó politikát az összeurópai médiaszabályozás, a
nemzetközi szintű kereskedelempolitika, a szellemi tulajdonjogi harmonizáció
és a kulturális együttműködés audiovizuális vonatkozásai egészítik ki.

2. Az audiovizuális politika háttere, célkitűzései

Az audiovizuális ipar az egyik legdinamikusabb és legbefolyásosabb iparággá
fejlődött az elmúlt évtizedekben. Magában foglalja a különböző technikai
eszközök segítségével történő kép- és hangtovábbítással kapcsolatos áruk és
szolgáltatások összességét, azaz elsősorban a lm-, mozi- és videóipart, a
televíziós, internetes és mobil műsor- és más tartalomkészítést és szolgáltatást.
Több mint egymillió közvetlen foglalkoztatottjával a legjelentősebb európai
kulturális iparág, amelynek piaci értéke meghaladja a 130 milliárd eurót.1556
Az 1980-as években vette kezdetét az a felmérhetetlen hatású technológiai
forradalom, amely döntően átalakította az eredetileg állami monopóliumokra
épülő tájékoztatási rendszert, új távlatokat nyitott a műsor- és lmgyártás,
illetve terjesztés előtt, és egyre sürgetőbb igényt teremtett egy nemzeti
határokon átnyúló, uniós szintű megközelítés érvényesítésére.
A műsorszolgáltatás terén a strukturális változások, a fokozatos liberalizáció
hátterében eredendően a televíziós szolgáltatások körének kibővülése, a
műholdas és kábeles televíziózás térnyerése állt. Mindezek révén ugyanis
megsokszorozódott a csatornák száma, így közvetlen és kizárólagos állami
szerepvállalás nélkül is lehetővé vált a kiegyensúlyozott tájékoztatás.1557 Az
első paradigmaváltás akkor következett be, amikor a közszolgálati adók mellett
megszaporodtak az állami felügyelettől mentes, piaci alapú vállalkozások:
kialakult az ún. duális médiarendszer. Ezt a folyamatot teljesítette ki
mindhárom hagyományos televíziós sugárzási forma – a földi, a kábeles és a
műholdas televíziózás – terén az analógról a digitális televíziózásra való átállás,
amely megszüntette a frekvenciák szűkösségében jelentkező korlátokat. A
következő korszakváltást a digitális technológia fejlődése hozta el, amellyel új
terjesztési formák (webTV, IPTV, mobil TV) és a minőségbeli újítások
(HDTV, 3D szolgáltatás) jelentek meg. 2010-ben 423, 2011 végére azonban
már 612 HD csatorna volt Európában.1558
Emellett a digitális technológia új típusú szolgáltatások megjelenéséhez is
vezetett. A szélessávú internet által nyújtott új lehetőségek, a felhasználók
növekvő igénye az aktív részvételre és a tartalmak fölötti rendelkezésre
előtérbe hozták a lekérhető (on demand) médiaszolgáltatásokat. 2014-re már
több, mint 3000 lekérhető médiaszolgáltatás volt Európában.1559 A
médiaszolgáltatások egyre sokszínűbbé válásával sem csökkent a hagyományos
(lineáris) televíziózással töltött idő, amely Európában jellemzően még mindig
napi 4 órát tesz ki.1560 A technológiai fejlődés ugyanakkor a
médiaszolgáltatásoknak, valamint ezek szolgáltatási és fogyasztási módjainak az
egyre erősödő konvergenciájához vezet. A hagyományos televíziózás és az
internet, a lineáris műsorszolgáltatás és a lekérhető szolgáltatások
összemosódását tovább fokozza az internethez csatlakoztatott televízió
térhódítása, amely a várakozások szerint 2016-ra az európai háztartások
többségében megtalálható lesz. Az audiovizuális tartalomfogyasztás
fokozatosan eltolódik az online tartalmak felé, és a mobil internetforgalom
további jelentős növekedésével is lehet számolni.1561
Az egyidejűleg elérhető médiaszolgáltatások megsokszorozódásával és az
egyéni lekérés lehetőségének bővülésével a műsorszolgáltatók üzleti modellje is
változásokon ment keresztül. Csökkenésnek indultak a televíziós
reklámbevételek, amelyek 2008-ig a televíziós műsorszolgáltatók legfőbb
bevételi forrását jelentették világszerte. 2009-ben ezt a trendet a gazdasági
világválság is felerősítette, majd 2010-ben a hagyományos műsorszolgáltatás
keretein belül az elő zetésen alapuló üzleti modell (pay TV) került előtérbe.
A digitális technológia a lmgyártás és a moziipar területén is forradalmi
változásokat indított el. Az első digitális lmvetítésre 1999-ben került sor, és a
nagy amerikai stúdiók 2002-ben fogadták el azt a digitális szabványt, amelyet
Európában is széles körben alkalmaznak. A kisebb, független lmszínházak
számára jelentős nehézséget jelentett a költséges digitális technológia
beszerzése. Az utóbbi években azonban a lmszínházak digitalizálása – többek
között a térhatású (3D) mozi sikerének köszönhetően – ugrásszerűen fejlődött,
2013 végére elérve a mozivásznak 87%-át.1562
Az internet új lehetőségeket kínál az audiovizuális tartalmak világméretű
terjesztésre, de az illegális letöltésekre, a jogsértésekre is – megkérdőjelezve a
lmterjesztés hagyományos, földrajzilag és időben elkülönülő vetítéseken és a
zikai hordozók (pl. DVD) kiegészítő értékesítésén alapuló üzleti
modellt.1563 Mindeközben az európai lmek száma évről évre nő: többek
között a támogatási politikának köszönhetően 2002 és 2012 között 71%-kal
nőtt az új lmek száma. Az európai lmgyártás és a nézők igényei között
ugyanakkor nincs közvetlen kapcsolat.1564 2013-ban a mozilátogatások
száma a második legalacsonyabb volt az évezredforduló óta (908 millió, 2009-
ben 982 millió).1565
Az európai lmgyártás volumene ellenére az Amerikai Egyesült Államok
gazdasági fölénye növekvőben van. Az európai lmek piaci részesedése 25%
körül mozog (2013-ban 26,2% volt, szemben az amerikai lmek 69,1%-os
részesedésével).1566 Az amerikai lmgyártás a televíziózás terén is dominál:
2013-ban a vizsgált európai csatornák műsorán az amerikai lmek átlagosan
óránként több mint 52%-ot tettek ki, míg az európai lmek – beleértve a
koprodukciókat – Amerikában átlagosan mindössze 8,2%-ot értek el.1567 Az
audiovizuális ágazat egészét tekintve az európai audiovizuális ipar globális piaci
részesedése, az 50 vezető cégcsoport éves forgalma alapján 2009 és 2013 között
17,1%-ról 12,5%-ra csökkent, míg az Amerikában honos cégcsoportok
részesedése 57,7%-ról 66,4%-ra nőtt.1568 Ennek a trendnek a javítása, az
európai ipar gazdasági versenyképességének fokozása az Európai Unió
audiovizuális politikájának egyik fő mozgatórugója.
Az európai audiovizuális ipar fejlődésének azonban – az Egyesült
Államokkal szemben – gátat szabnak az európai piac széttöredezettsége, a
nyelvi-kulturális korlátok és a nemzeti szabályozás eltérései. Az európai
audiovizuális politika legfőbb célkitűzései az audiovizuális áruk és
szolgáltatások Unión belüli szabad áramlásának elősegítése, az audiovizuális
ipar versenyképességének növelése, a felhasználók érdekeinek védelme, és az
európai audiovizuális kultúra támogatása, ösztönzése.
Az audiovizuális politika ugyanis nem szűkíthető le kizárólag gazdasági
törekvésekre. Az audiovizuális termékek és szolgáltatások természetükből
eredően meghatározott kulturális értékek kifejezői és közvetítői, ennek a
kulturális sokszínűségek a fenntartása és elősegítése mind nemzeti, mind
európai érdek. Az európai audiovizuális ágazat további sajátossága a média
társadalmi kötöttsége és felelőssége is. Közszolgálatiság, állami szerepvállalás és
piaci liberalizáció, tagállami médiapolitika és európai szintű szabályozás közötti
helyes egyensúly megtalálása az audiovizuális politikát kezdetektől kihívás elé
állítja. Az uniós audiovizuális politika fejlődését ugyanakkor kezdetektől fogva
keretek közé szorítja a szubszidiaritás, az alapvető nemzeti hatáskörök
érvényesítése.
Az audiovizuális politikának mindeközben a rohamos technológiai
fejlődéssel is lépést kell tartania. Az új típusú audiovizuális szolgáltatások és
termékek megjelenése, az „új média” (internet, digitális televíziózás, video on
demand, IPTV, mobil televízió, stb.) terjedése új problémákat és szabályozási
kérdéseket vetett fel. A meglévő kezdeményezéseket és jogszabályokat
folyamatosan hozzá kell igazítani a megváltozott technológiai, piaci
környezethez, és biztosítani kell a további fejlődés feltételeit.
Az internet nyújtotta lehetőségek hatására, a terjesztés világméretűvé
válásával az is nyilvánvalóvá vált, hogy a digitális szolgáltatásokra vonatkozó
nemzeti szintű szabályok önmagukban nem lehetnek hatékonyak. Az
audiovizuális ipar nemzetközi fejlődése még egyértelműbbé tette, hogy az
egységes amerikai audiovizuális iparral Európa csak akkor veheti fel a versenyt,
ha maga is képes egy legalább többé-kevésbé egységes feltételrendszer
megteremtésére. Számos esetben ugyanis a meglévő nemzeti szabályok gátolják
az internet nyújtotta lehetőségek kiaknázását, így az európai ipar
versenyképességét. Ennek orvoslása, az egységes digitális piac feltételeinek
megteremtése az ágazatban az audiovizuális politika legaktuálisabb kihívása.
3. Az audiovizuális politika történeti áttekintése
Már az 1960-as években születtek olyan szabályok, amelyek az audiovizuális
művek, illetve szolgáltatások szabad áramlását, az audiovizuális szolgáltatók
letelepedésének szabadságát szolgálták a lmipar vonatkozásában.1569 Az
audiovizuális politika kibontakozását azonban sokáig gátolta az állami
műsorszolgáltatási monopóliumok fennállása.1570
Kezdetben az sem volt egyértelmű, hogy hogyan alkalmazhatóak a
Szerződés áruk és szolgáltatások szabad áramlására vonatkozó rendelkezései a
műsorszolgáltatásra. Az Európai Bíróság az 1970-es és 80-as években több nagy
jelentőségű döntésben tisztázta ezeket a kérdéseket. A műsorszolgáltatás
szabadságát kimondó Sacchi döntés1571 1974-ben, a nemzeti korlátozások
létjogosultságát tárgyaló Debauve ítélet1572 és a szerzői jogi korlátozások
megítéléséről szóló Coditel ítélet1573 1980-ban született.
A valódi értelemben vett európai szintű audiovizuális politika iránti igény
ezt követően, az 1980-as évek első felében jelentkezett, a technológiai és
strukturális változások előrehaladtával. A folyamat kezdetét az Európai
Parlament határozatai és jelentései készítették elő, az első döntő lépést pedig a
Bizottság 1984-ben kiadott „A műsorszolgáltatási közös piac létrehozásáról,
különös tekintettel a kábeles és műholdas műsorszolgáltatásra” című zöld
könyve1574 jelentette, amely a köztudatban később Határok nélküli
televíziózásról szóló zöld könyvként terjedt el.1575 A zöld könyvben felvázolt
intézkedéseket kettős törekvés jellemezte: egyfelől a Közösségen belüli szabad
műsorsugárzás- és vétel gyakorlati biztosítása érdekében szükség volt a
tagállami előírások közelítésére, másfelől pedig védeni kívánták a Közösséget
„a kívülről beáramló termékek inváziójával”1576 szemben és támogatni az
európai audiovizuális műveket. A technológiai fejlődés és a fokozatos tagállami
piaci liberalizáció ugyanis azzal járt, hogy elsőként az újonnan megjelenő
magánszolgáltatók adásában elkezdtek tömegesen szerepelni a hazaiakhoz
képes lényegesebben olcsóbban hozzáférhető amerikai termékek.
A Határok nélküli televíziózásról szóló zöld könyv megjelenését követően
több évig tartó, élénk vita bontakozott ki a jogi szabályozás irányáról és
tartalmáról a piaci szereplők, elsősorban a műsorszolgáltatók és a tagállami
kormányok részvételével. A vita nemcsak a Közösségen belül, hanem az
Európa Tanácsban is folyt, a közösségi szintű szabályozással egyidejűleg került
ugyanis sor a Határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény
megtárgyalására. Az egyezményt végül 1989 márciusában, a Határok nélküli
televíziózásról szóló irányelvet 1989 októberében fogadták el,1577 és 1991
októberéig kellett a tagállamoknak átültetniük nemzeti jogukba. A Határok
nélküli televíziózásról szóló irányelv meghatározta a műsorszolgáltatás
szabadságának érvényesítéséhez szükséges alapvető szabályokat, rendelkezett az
európai művek számára fenntartott műsorszolgáltatási és -készítési kvótáról,
egységes minimumszabályokat írt elő a televíziós reklám és szponzorálás terén,
valamint a kiskorúak védelme érdekében, és rögzítette a válaszadás jogát a
televíziós programokban elhangzott valótlan tények által okozott jogsérelmek
enyhítésére. Az irányelv későbbi módosításaival máig az uniós szintű
audiovizuális médiaszabályozás legfontosabb dokumentuma.
A Határok nélküli televíziózásról szóló irányelv tagállami átültetésével
egyidejűleg, 1991-ben vette kezdetét az audiovizuális politika másik alappillére,
az európai audiovizuális ipar közvetlen közösségi támogatása. A két év
próbaidőszak után ebben az évben hivatalosan megindított MEDIA program
az évek során hagyománnyá, az európai audiovizuális ágazat központi
motorjává vált. A MEDIA program az unió költségvetési időszakaihoz
igazodó, több éves programciklusok formájában működött, fennállásának
több, mint két évtizede alatt számtalan állami és magánjellegű kezdeményezést
támogatott a szakirányú képzésektől kezdődően a lmszínházi bemutatásokig,
jelentősen hozzájárulva a közösségi audiovizuális térség kihasználásához és az
európai ipar korszerűsítéséhez.
Szintén az 1990-es évek első felében került sor az első, az audiovizuális
ágazatot érintő szellemi tulajdonjogi harmonizációs irányelvek elfogadására. A
Határok nélküli televíziózásról szóló zöld könyv eredeti elképzelése szerint az
audiovizuális művek terjesztésével kapcsolatos szellemi tulajdonjogi
harmonizáció is a Határok nélküli televíziózásról szóló irányelv része lett
volna. A nemzeti szerzői és szomszédos jogi szabályozás eltérései ugyanis az
audiovizuális áruk és szolgáltatások szabad áramlásának egyik közvetlen
korlátját jelentik. A szellemi tulajdonjogokra vonatkozó eltérő nemzeti
szabályozási hagyományok, az elsődlegesen tagállami hatáskör, a jelentős
gazdasági és kulturális érdekek miatt azonban ez a terület végül nem lett az
előterjesztés része. Ehelyett az audiovizuális ágazatot érintő kérdéseket máig a
szellemi tulajdon terén elfogadott egyes irányelvek harmonizálják.
A Határok nélküli televíziózásról szóló irányelv elfogadását követően a
szerzői jogi akadályok lebontása mellett a médiatulajdonlás közösségi
szabályozásának és az ágazatra vonatkozó külön versenyszabályoknak a
kérdésköre is napirendre került. 1989 és 1992 között az Európai Parlament
több határozatban is kinyilvánította, hogy az egységes műsorszolgáltatási térség
létrehozásához elhanyagolhatatlannak tartja az ágazatra vonatkozó külön
versenypolitikai elvek kialakítását. Erre a felhívásra a Bizottság 1992-ben a
Belső piaci médiapluralizmusról és médiakoncentrációról szóló zöld könyvvel
reagált.1578 A Bizottság elismerte, hogy az EUMSZ 101. és 102. cikkének
alkalmazása önmagában nem elegendő a médiapluralizmus fenntartásához, de
úgy értékelte, hogy a pluralizmus kérdéskörének közösségi szintre emelése nem
szükséges. A zöld könyvet követő nyilvános egyeztetések eredménye alapján az
eltérő tagállami szabályok harmonizációját sem látta időszerűnek.1579 Pár
évvel később készült ugyan egy irányelvtervezet a vállalati összefonódások
felügyeletére a médiaszektorban, ennek előterjesztését azonban a biztosok
kollégiuma nem támogatta.1580 A médiapluralizmus kérdése ezt követően
folyamatosan
napirenden maradt, európai parlamenti határozatok, bizottsági
munkaanyagok, illetve legutóbb európai tanácsi konklúziók formájában,
anélkül, hogy ezen a területen kötelező jellegű uniós jogszabály született volna.
A versenyjog érvényesítése máig az általános szabályok mentén történik. Az
állami támogatások terén ugyanakkor a későbbiekben sor került kifejezetten az
audiovizuális ágazatra (a lmszektorra, illetve közszolgálati műsorszolgáltatásra)
vonatkozó bizottsági közlemények elfogadására.
Az audiovizuális politika alappilléreinek rögzítését követően a politika
alakulását a technológiai változások határozták meg. Az audiovizuális politika
központi törekvése az európai audiovizuális ágazat fejlődését, az európai
audiovizuális piacban rejlő lehetőségek kiaknázását lehetővé tevő szabályozási
környezet megteremtése lett. A technológiai fejlődést messzemenően szem
előtt tartó politikára való törekvést mutatja az audiovizuális ágazat fejlődésével
foglalkozó, az 1990-es évek második felétől elfogadott policy dokumentumok
sokasága is (zöld könyvek, közlemények, akciótervek, európai tanácsi
következtetések). A Bizottság 1997-es zöld könyve a telekommunikációs,
média és információs technológiai ágazatok konvergenciájáról, és annak a jogi
szabályozásra gyakorolt hatásáról1581 már számot vetett mindazokkal a
változásokkal, amelyek alapjaiban alakították át az audiovizuális ágazat
technológiai hátterét, jelentősen megnövelték az elérhető szolgáltatások számát
és új típusú szolgáltatások és piaci modellek megjelenéséhez vezettek. Ez a zöld
könyv ugyanakkor még elsősorban a technológiai fejlődés és a konvergencia
megvalósulását lehetővé tevő szabályozásra koncentrált. A későbbiekben
azonban egyre inkább előtérbe kerültek az uniós szintű audiovizuális piac
működésének optimalizálására irányuló törekvések. Ez nyilvánult meg az
összehangolt technológiai fejlődést ösztönző dokumentumokban, mint a
digitális televíziózásra történő átállásról szóló közlemények,1582 vagy később a
lmszínházak digitalizálásának elősegítésével foglakozó közlemény.1583
Emellett egyre hangsúlyosabban fogalmazódott meg az igény az európai szintű
audiovizuális piac akadályainak lebontására, az egységes digitális piac
megvalósítására. Ez a törekvés vezérelte a Határok nélküli televíziózásról szóló
irányelv modernizációját, és ez jelent meg az uniós szerzői jogi keretek
modernizációjára irányuló törekvésekben is.1584
A Határok nélküli televíziózásról szóló irányelv első módosítására még
1997-ben került sor, a 97/36/EGK módosító irányelv1585 célja azonban még
nem a technológiai változások leképezése, hanem az eredeti rendelkezések
pontosítása, továbbfejlesztése volt. A módosítás pontosította a joghatósággal
bíró ország meghatározását, nagyobb hangsúlyt fektetett a kiskorúak
védelmére, és bevezette a kiemelkedő jelentőségű események közvetítésére
vonatkozó szabályokat. Az irányelv technológiai változásokkal lépést tartó,
átfogó modernizációjának előkészítése 2003-ban vette kezdetét. Első lépésként
2004-ben a Bizottság értelmező közleményt jelentett meg a televíziós reklámot
érintő rendelkezésekről,1586 az irányelv teljes körű felülvizsgálatára pedig
2007-ben került sor.1587 A modernizáció legfontosabb újítása, hogy az
irányelv hatályát a technológiai fejlődéssel összhangban kiterjesztette minden
audiovizuális médiaszolgáltatásra, beleértve a televíziós műsorszolgáltatáson
kívül a lekérhető (on-demand, nem lineáris) audiovizuális
médiaszolgáltatásokat. Ezáltal biztosította azt, hogy ezekre a szolgáltatásokra is
alkalmazhatóak legyenek a szolgáltatások szabad áramlását biztosító
rendelkezések. Ennek megfelelően az új szabályozás az Irányelv elnevezését is
megváltoztatta, Határon túli televíziózásról szóló irányelv helyett Audiovizuális
médiaszolgáltatásokról szóló irányelvre. Az új irányelv rendelkezéseit a
tagállamoknak 2009 végéig kellett átültetniük. Az irányelv rendelkezéseit
2010-ben a közérthetőség érdekében külön irányelvvel foglalták a
módosításokkal egységes szerkezetbe.1588
Ebben az évben került sor az audiovizuális politika új stratégiai keretének,
az Európai Digitális Menetrendnek az elfogadására is.1589 Az Európai
Digitális Menetrend a válságból való kilábalás és az EU gazdaságának a 2010-es
évtizedre való felkészítését célzó „Európa 2020” stratégia1590 hét kiemelt
kezdeményezésének egyike, melyet azért alkottak meg, hogy elősegítse, hogy
az információs és kommunikációs technológiák kiemelkedő szerepet töltsenek
be Európa 2020-ra kitűzött céljainak megvalósításában. Az Európai Digitális
Menetrend ennek érdekében hét területen több, mint száz célkitűzést
határozott meg. A menetrend a digitális technológia szélesebb körű és
hatékonyabb alkalmazását, a nagy sebességű internethálózatok kiterjesztését
Európa-szerte és az internetes tartalmakhoz való könnyebb hozzáférést
egyaránt célul tűzte ki. Az audiovizuális politikát leginkább érintő területe, az
Európai Digitális Menetrend első pillére az „egységes digitális piac” címet
viseli, kiindulópontja az európai digitális piac „krónikus szétaprózottsága”. A
menetrend a hatékony, egységes keretek között zajló európai digitális gazdaság
hiányát okolja azért, hogy az EU lemaradásban van mind a
médiaszolgáltatások piacán, mind a fogyasztók számára elérhető szolgáltatások
terén Európában. Ezeknek a problémáknak a leküzdésére az audiovizuális
politika területén a menetrend többek között a szellemi tulajdonjogi keret
egységesítését és hatékonyabbá tételét, a több ország területére kiterjedő
engedélyezés előmozdítását irányozza elő, a tartalmakhoz való jobb hozzáférés
érdekében.
A digitális menetrendnek ezt a részterületét a Bizottság 2011-es, a szellemi
tulajdonjogok egységes piacáról szóló közleménye tárgyalja részleteiben. A
2012 júniusában aláírt Növekedési és Munkahely-teremtési Paktumban az
állam- és kormányfők a jól működő egységes digitális piac 2015-ig történő
megteremtését tűzték ki célul, hangsúlyozva, hogy korszerűsíteni kell az
európai szerzői jogi rendszert és meg kell könnyíteni az engedélyezéseket.
Ezeknek a kezdeményezéseknek a nyomán mára konkrét irányelvek
elfogadására is sor került, melyek közül kiemelkedik a szerzői és szomszédos
jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és a zeneművek belső piacon történő
online felhasználásának több területre kiterjedő hatályú engedélyezéséről szóló
2014-es irányelv.1591
 Az egységes digitális piac kiépítése, a kreatív tartalmak terjesztésének
elősegítése és az audiovizuális ágazat konvergenciájának újabb kérdései a
Bizottság számos további kezdeményezésének fő témája. A Bizottság 2011-ben
„Az audiovizuális szolgáltatások európai unióbeli terjesztéséről: a digitális
egységes piac lehetőségei és korlátai” című zöld könyvvel1592 kezdeményezett
nyilvános konzultációt. 2012-ben közleményt jelentetett meg az egységes
digitális piacon megjelenő tartalomról,1593 ennek nyomán 2013-ban
„Licenses for Europe” címmel folytatott strukturált párbeszédet az
érdekeltekkel az innovatív szerzői jogi engedélyezési és technológiai
megoldásokról. A közlemény a szerzői jogi keretszabályozás megújításának
legfőbb irányait is kijelölte, ennek megfelelően az elmúlt évek intenzív
előkészítő munkával teltek ezen a területen. A szerzői jogi keretszabályozás
megújításáról 2013 decemberében kezdeményezett nyilvános konzultáció
eredményeit 2014 júliusában tette közzé a Bizottság. Szintén 2013-ban került
sor az új technológiai fejleményekkel, elsősorban a csatlakoztatott televízióval
kapcsolatos kérdéseket tárgyaló „Az egységes audiovizuális világ felé:
növekedés, alkotómunka, értékek” című zöld könyv1594 megjelentetésére is.
Az egységes digitális piac döntően gazdasági alapú kérdésköre mellett, amely
a 2014–2018-ig működő Bizottság alatt is központi törekvés marad, az
audiovizuális ágazat kulturális, társadalmi és demokratikus vonatkozásaihoz
kapcsolódóan is születtek új eredmények az elmúlt években. A korábban már
említett MEDIA program 2014-től a Kreatív Európa átfogó kulturális és
audiovizuális támogatási program részeként folytatódik. Az Európai Unió
Tanácsa és a Bizottság 2007-től több dokumentumban is foglalkozott a
digitális környezethez igazodó médiaműveltség elérésével,1595 és a
közelmúltban a médiaszabadság és a pluralizmus kérdéskörében is történtek új
lépések (független elemzés, nyilvános konzultáció, tanácsi következtetések).
1596 Ezt a folyamatot erősítendő 2014-ben a tagállami médiahatóságok
együttműködésének új formája jött létre, amely az Audiovizuális
médiaszolgáltatásokról szóló irányelv végrehajtásában lesz majd a Bizottság
segítségére.1597
4. Az audiovizuális politika jogalapja
Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés eredetileg nem
tartalmazott kifejezett rendelkezést az audiovizuális ágazatra vonatkozóan. Az
audiovizuális területre – a kulturális politika részeként – kifejezetten első ízben
az 1993-as Maastrichti Szerződés utalt. Az Európai Közösségről szóló
Szerződés a kultúráról szóló új cím alatt úgy rendelkezett, hogy „…a Közösség
fellépésének célja a tagállamok közötti együttműködés előmozdítása és szükség
esetén tevékenységük támogatása és kiegészítése” többek között az
audiovizuális szektor területén is. Ennek érdekében lehetőséget teremtett
ösztönző intézkedések, ajánlások elfogadására.1598 Az 1999-es Amszterdami
Szerződéssel egyidejűleg elfogadott Jegyzőkönyv „A közszolgálati
műsorszolgáltatók rendszeréről” pedig elismerte a közszolgálati
műsorszolgáltatás létjogosultságát és a tagállamok jogát a közszolgálati feladat
meghatározására és nanszírozására.1599 Ezeket a rendelkezéseket a 2009-es
Lisszaboni Szerződés is fenntartotta a módosított és új elnevezést nyert
Európai Unió működéséről szóló Szerződésben.
Az audiovizuális politika azonban máig nem szerepel különálló területként
az Európai Unió működéséről szóló Szerződésben. Az audiovizuális politika
területére vonatkozó kezdeményezések ezért főként az alapszabadságokra, a
belső piacra és a kultúrára vonatkozó rendelkezésekre támaszkodnak.
Közelebbről a jogharmonizációs törekvések jogalapját a letelepedési
szabadságra és a szolgáltatások szabad áramlására vonatkozó jogharmonizációs
rendelkezések [EUMSZ 50. cikk (1) bekezdés, 53. cikk (1) bekezdés, 62 cikk]
és a belső piaci jogközelítésről szóló általános rendelkezés [EUMSZ 114. cikk]
adja. Az audiovizuális ágazatot támogató közösségi nanszírozási program
alapjául a szakképzési és az iparpolitika terén tett uniós intézkedésekre
vonatkozó előírások szolgálnak [EUMSZ 166. cikk (4) bekezdés és 173. cikk
(3) bekezdés]. Az audiovizuális ágazat kulturális vetületére a kulturális
politikára vonatkozó rendelkezések alkalmazhatóak [EUMSZ 167. cikke]. Az
audiovizuális ágazatra vonatkozó speciális állami támogatási gyakorlat
kiindulópontja a közszolgálati műsorszolgáltatásra vonatkozó jegyzőkönyv, az
általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra vonatkozó kivétel [EUMSZ 106.
cikk (2) bekezdés] és az ún. kulturális kivétel [EUMSZ 107. cikk (3) bekezdés
d) pont]. A médiaszabadság és a médiapluralizmus témakörében elfogadott
dokumentumok hátterében az Európai Unió Alapjogi Chartájának a
tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét kimondó rendelkezése áll [11.
cikk (2) bekezdés]. A médiapluralizmus érdekében való fellépést emellett a
kulturális szempontok más politikák alkalmazása során való gyelembevételére
vonatkozó rendelkezés is alátámaszthatja [EUMSZ 167. cikk (4)
bekezdés].1600 Az audiovizuális ágazatot is érintő nemzetközi
együttműködésre az audiovizuális szolgáltatások és a szellemi tulajdonjogi
harmonizáció vonatkozásában a közös kereskedelempolitika [EUMSZ 207.
cikk] keretein belül kerül sor. A szóban forgó témakörök érzékenységét
mutatja, hogy a szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásaival, valamint a
kulturális és audiovizuális szolgáltatások kereskedelmével kapcsolatos
megállapodások tárgyalása és megkötése tekintetében a Tanács egyhangúlag
határoz. Az audiovizuális ágazat kulturális vonatkozásaival kapcsolatos
nemzetközi együttműködés a kulturális politika nemzetközi vetületére
vonatkozó rendelkezés alapján történik [EUMSZ 167. cikk (3) bekezdés]. A
Bizottság audiovizuális politika terén tett kezdeményezéseinek elfogadására
pedig az Európai Unióról szóló szerződésnek a Bizottság hatáskörével
kapcsolatos rendelkezése [17. cikk (1) bekezdés] alapján kerül sor.

5. Az uniós szintű audiovizuális szabályozás

5.1. Az Európai Bíróság esetjoga

Ahogy arra a korábbiakban utaltunk, kezdetben az audiovizuális iparra és
annak termékeire, szolgáltatásaira vonatkozó alapszerződéses rendelkezés
hiányában az Európai Bíróságra hárult az a feladat, hogy az Alapszerződés
alapelveinek alkalmazhatóságát tisztázza.
A Bíróság az 1974-es Sacchi ügyben1601 mondta ki, hogy a
műsorközvetítés az Alapszerződés értelmében szolgáltatásnak, míg a hang- és
képhordozók árunak minősülnek. A gyakorlatban ugyanakkor a
műsorszolgáltatás szabadságát jelentősen korlátozta a nemzeti korlátozások
sokfélesége. Az Alapszerződés szövege csak a „közrendi, közbiztonsági vagy
közegészségügyi” célú korlátozásokat engedélyezi,1602 ám nyilvánvaló volt,
hogy a műsorszolgáltatás terén más okból is szükség lehet korlátozó
intézkedések meghozatalára (pl. a nézők érdekei, a nemzeti kultúra, illetve a
szellemi tulajdonjogok védelme érdekében). A jogos és jogosulatlan
korlátozások közötti határvonalat a Bíróságnak kellett meghúznia.
Az audiovizuális szolgáltatások szabad áramlásának közérdekből való
korlátozásával első ízben az 1980-as Debauve ügyben1603 foglalkozott a
Bíróság. A Bíróság kimondta, hogy az audiovizuális szolgáltatások szabad
áramlását érintő közérdekű tagállami korlátozások – adott esetben a
reklámtilalmi rendelkezés – elfogadhatóak, amennyiben azok
megkülönböztetés nélkül vonatkoznak a hazai és a más tagállamokból
származó szolgáltatókra. A Bíróság ezt követően ítéletek sorában foglalkozott
megkülönböztetés nélkül alkalmazandó nemzeti korlátozásokkal. Ezeknek az
elfogadhatósága azon múlt, hogy – összhangban a Cassis de Dijon ügyben1604
megfogalmazott szempontokkal – van-e olyan ún. feltétlenül érvényesítendő
követelmény (fr. raison impérieuse d’intérêt général, ang. mandatory
requirement), amely fenntartásukat indokolja. A Bíróság a szintén 1980-as
Coditel ítéletben1605 kimondta, hogy az audiovizuális szolgáltatásokra
vonatkozó szerzői jogi igények a feltétlenül érvényesítendő követelmények
közé tartoznak. Ellentétben a zikai műpéldányokkal, amelyeknek a terjesztési
joga az első közösségi forgalomba hozatallal kimerül (közösségi jogkimerülés
elve), a műsorszolgáltatások esetén a továbbközvetítéshez a jogosult engedélye
szükséges. Az 1988-ban született Bond van Adveteerders-döntés1606 azt
hangsúlyozta, hogy tisztán gazdasági jellegű megfontolások – adott esetben a
reklámközvetítés nemzeti monopóliumának fenntartása – nem igazolhatják a
szolgáltatások szabad áramlásának korlátozását. Az ezt felváltó nemzeti
szabályozást vizsgáló Gouda ítélet1607 tanúsága szerint a reklámokat közvetítő
társaságok számára előírt szervezeti követelmények szintén szükségtelennek
minősülnek. A reklámok időtartamának, gyakoriságának szabályozása, illetve a
reklámok és a sugárzott műsor elválasztására irányuló műsorszerkezeti
előírások azonban a feltétlenül érvényesítendő követelmény kategóriájába
tartozhatnak, amelyeket fogyasztóvédelmi vagy a műsorok színvonalának
fenntartását célzó kultúrpolitikai indokok egyaránt igazolhatnak – feltéve,
hogy burkoltan sem irányulnak gazdasági célokra. A bírósági joggyakorlatnak
megfelelően a nemzeti korlátozás elfogadhatóságához a célkitűzés jogossága
mellett az szükséges, hogy megfeleljen az arányossági tesztnek: a konkrét
szabálynak alkalmasnak kell lennie a célkitűzés elérésére, és nem korlátozhatja
a szolgáltatások szabad áramlását annál nagyobb mértékben, mint ami a cél
eléréséhez feltétlenül szükséges.
A Bíróság műsorszolgáltatások szabadságára vonatkozó, a 70-es, 80-as
években kidolgozott esetjoga kulcsfontosságú volt az audiovizuális
médiaszabályozás fejlődése, a Határok nélküli televíziózásról szóló irányelv
megszületése szempontjából. Emellett az Európai Bíróság ítéletei a mai napig
fontos szerepet töltenek be az audiovizuális ágazatra vonatkozó feltételrendszer
meghatározásában. Az elmúlt évek nagy hatású ítéleteire példa a Bíróság 2011-
ben a Premiere League műsorszolgáltatási ügyben hozott döntése,1608
amelyben a Bíróság kimondta, hogy nem korlátozható a külföldi dekódoló
kártyák behozatala és a Premiere League meccseinek közvetítésére való
használata. A szellemi tulajdon védelme ebben az esetben nem indokolhatja a
korlátozást, mivel a sportesemény közvetítése nem tekinthető szellemi
alkotásnak. A 2013-as TVCatchup ítéletben1609 pedig a nyilvánossághoz
közvetítés fogalmát értelmezve kimondta, hogy jogosulatlan felhasználásnak
minősül az eredeti televíziós műsor más technológiával (adott esetben
internetes streaming útján), engedély nélkül történő továbbközvetítése – még
akkor is, ha a televíziós műsor szabadon fogható. A műsorszolgáltatók tehát
felléphetnek az ellen, hogy műsoraikat az interneten engedély nélkül
közvetítsék tovább.
5.2. Audiovizuális médiaszabályozás
Az audiovizuális szolgáltatások tartalmát érintő jogharmonizáció legnagyobb
eredménye az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv. Ahogy
korábban említettük, 1989-ben került sor a Határok nélküli televíziózásról
szóló irányelv elfogadására, amelyet előbb 1997-ben módosítottak, majd a
2007-es átfogó modernizáció változtatta meg nevét Audiovizuális
médiaszolgáltatásokról szóló irányelvre. A következőkben az irányelv
bemutatására a 2010-ben elfogadott, az irányelv módosításait egységes
szerkezetben foglaló 2010/13/EU irányelv1610 alapján kerül sor.
Az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv alapvető célkitűzése
az Unión belüli, országhatárokon túlra történő audiovizuális médiaszolgáltatás
szabadságának elősegítése, beleértve a hagyományos televíziós
műsorszolgáltatást, valamint a 2007-es módosítás eredményeként a lekérhető
audiovizuális médiaszolgáltatást is.
Az irányelv értelmében audiovizuális médiaszolgáltatásnak minősül minden
olyan szolgáltatás, amelyért egy médiaszolgáltató szerkesztői felelősséget visel,
és amelynek elsődleges célja műsorszámoknak tájékoztatás, szórakoztatás vagy
nevelés céljából a közönséghez történő eljuttatása elektronikus hírközlő
hálózaton keresztül. Az audiovizuális médiaszolgáltatás fogalma tehát a
gazdasági tevékenységként végzett tömegkommunikációs médiaszolgáltatásnak
a nagy nyilvánosságot tájékoztató, szórakoztató és nevelő funkcióját fedi le.
Ilyen audiovizuális médiaszolgáltatás az irányelv szerint a televíziós
műsorszolgáltatás, a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatás, illetve az
audiovizuális kereskedelmi közlemény.1611
Televíziós műsorszolgáltatásnak, azaz ún. lineáris audiovizuális
médiaszolgáltatásnak a médiaszolgáltató által nyújtott, műsorszámok
műsorrend alapján történő egyidejű megtekintését lehetővé tevő audiovizuális
médiaszolgáltatás minősül.1612 A televíziós műsorszolgáltatás magában
foglalja az analóg és a digitális televíziót, függetlenül a terjesztési technológiától
(földi sugárzás, kábeltelevízió, műholdas műsorszolgáltatás), az interneten
keresztül történő élő streaminget, a webtelevíziót, a kódolatlan vagy kódolt
 zető tévét, a pay per view1613 és a near video on demand1614
szolgáltatásokat egyaránt.
Lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatás, azaz ún. nem lineáris
audiovizuális médiaszolgáltatás az olyan, médiaszolgáltató által nyújtott
audiovizuális médiaszolgáltatás, amelyben a médiaszolgáltató által összeállított
műsorkínálat alapján a felhasználó egyéni kérés alapján, az általa megválasztott
időpontban tekintheti meg a műsorszámokat.1615 Ilyen szolgáltatás például a
lekérhető videó, a video on demand.1616
Az irányelv mindezen szolgáltatások vonatkozásában kimondja, hogy „A
tagállamok biztosítják a más tagállamokból származó audiovizuális
médiaszolgáltatások vételének szabadságát, és nem korlátozzák a területükön
azok továbbközvetítését olyan okokból, amelyek az ezen irányelv által
összehangolt területekre vonatkoznak.”
Az irányelv több olyan területen harmonizálja a tagállami jogszabályokat,
ahol az eltérő rendelkezések ténylegesen gátolhatják az audiovizuális
médiaszolgáltatások szabad áramlását, a szolgáltatások terjesztését, vételét és
továbbítását. Mint az irányelvek általában, az Audiovizuális
médiaszolgáltatásokról szóló irányelv is csak azokat a minimális
követelményeket rögzíti, amelyeket a tagállami szabályozásnak teljesítenie kell,
de nem tiltja azt, hogy a tagállamok az irányelv rendelkezéseivel összhangban
azokon túlmenő, részletesebb vagy szigorúbb feltételeket támasszanak
(minimumszabályozás elve). Az irányelv a fokozatosság elvét követve elkülöníti
a valamennyi audiovizuális médiaszolgáltatásra, a kizárólag a lekérhető
szolgáltatásokra, valamint a kifejezetten a televíziós műsorszolgáltatásra
vonatkozó szabályokat.
A hatályos szöveg az alábbi fő kérdésköröket szabályozza:
– Az irányadó jog, a joghatóság megállapítása: A különböző nemzeti szabályok
alkalmazásának összehangolása az audiovizuális médiaszolgáltatások szabad
áramlásának alapfeltétele. Az irányadó jog meghatározása1617 biztosítja,
hogy minden médiaszolgáltató kizárólag egy tagállam jogrendszerének
hatálya alá tartozzék. Az irányelv a származási ország elvét érvényesíti, annak
érdekében, hogy a fogadó országban érvényes szigorúbb szabályok ne
gátolhassák az előállításuk helyén szabadon terjesztett audiovizuális
médiaszolgáltatások közvetítését. Az Európai Bíróság esetjoga1618 alapján ez
alól csak akkor tehető kivétel, ha a műsorszolgáltató a származási országban
való letelepedéssel kizárólag a fogadó ország előírásait kívánta megkerülni.
 Ebben az esetben a fogadó állam vele szemben a hazai médiaszolgáltatókra
vonatkozó szabályokat alkalmazhatja.1619 Erre az esetre az irányelv külön
rendelkezéseket tartalmaz a tagállamok közötti együttműködéssel, illetve
ennek sikertelensége esetén a megfelelő intézkedések meghozatalára
vonatkozóan. Az irányelv összetett szabályokat tartalmaz a származási ország,
azaz a joghatósággal rendelkező tagállam meghatározására is. Ezzel
kapcsolatban a műsorszolgáltató letelepedési helye, az audiovizuális
médiaszolgáltatásban közreműködő munkaerő jelentős részének működési
helye, a központi ügyvezetés helye, illetve a tevékenység megkezdésének
helye lehetnek a fő irányadó szempontok. Az Európai Unión kívül
letelepedett műholdas médiaszolgáltatókra nézve az irányelv kisegítő
joghatósági szabályokat fogalmaz meg a műholdas infrastruktúra-használat
szempontja alapján. A joghatósággal bíró tagállamok feladata annak
biztosítása, hogy a médiaszolgáltatók által közvetített összes szolgáltatás
megfeleljen az adott ország jogi előírásainak.
–  A médiaszolgáltatás szabadságának időleges korlátozása:1620 Az irányelv
korlátozott körben lehetőséget nyújt arra, hogy a tagállamok ideiglenesen
felfüggesszék a más tagállamokból származó audiovizuális
médiaszolgáltatások vételének szabadságát. Erre mind a televíziós
műsorszolgáltatás, mind a lekérhető médiaszolgáltatások esetén lehetőség van
a közrend és a kiskorúak védelme érdekében. A lekérhető
médiaszolgáltatások esetén korlátozásra a közegészség-védelem, a
közbiztonság, a nemzetbiztonság és honvédelmi érdekek védelme, valamint
a fogyasztók védelme érdekében is sor kerülhet. Az intézkedéseket
megelőzően minden esetben értesítenie kell az adást közvetítő tagállamot és
a Bizottságot, lehetővé téve, hogy az adást közvetítő tagállam maga orvosolja
a jogsértést. Amennyiben a fogadó tagállam általi intézkedésre kerül sor, a
Bizottság az intézkedést követően megvizsgálja, hogy a korlátozás
összeegyeztethető-e az uniós joggal.
– Kiemelkedő jelentőségű események közvetítése: 1621 A kiemelkedő jelentőségű
események televíziós közvetítésével kapcsolatos rendelkezéseket az irányelv
1997-es módosítása vezette be azzal a céllal, hogy biztosítsa a közönség
számára az ingyenes hozzáférést a nagy érdeklődésre számot tartó
eseményekről szóló közvetítésekhez. A rendelkezések alapjául a nemzetközi
sportesemények kizárólag kódolt – azaz elő zetéses – csatornákon való
közvetítése nyomán az 1990-es évek első felében kirobbant vita állt. A
 közérdekű szabad hozzáférés biztosítása nem jelenti a kiemelkedő jelentőségű
események kizárólagos közvetítési jogának tilalmát. A közönség méltányos
hozzáférése biztosítható például az események későbbi vagy részleges
közvetítése által is. A továbbközvetítés módjának – éppúgy, mint a
kiemelkedő jelentőségűnek minősülő eseményeknek – a meghatározása az
egyes tagállamok feladata. A tagállamok erről értesítik a Bizottságot, amely
jóváhagyja a tagállami intézkedéseket. Emellett a 2007-es módosítás óta az
irányelv a tagállamok kötelezettségévé teszi azt is, hogy tegyék lehetővé a
nagy közérdeklődésre számot tartó eseményekről való rövid híradást – a
költségek megtérítése mellett – valamennyi műsorszolgáltató számára. 1622
–  Európai művek védelme: Az európai audiovizuális művek védelmét szolgáló
kvótarendelkezés kezdettől fogva része volt az irányelvnek. Ezek az irányelv
nemzetközi szinten – a Világkereskedelmi Szervezet, valamint az Európai
Gazdasági és Együttműködési Szervezet keretein belül – legtöbbet vitatott
rendelkezései. A kvótarendelkezés szerint, amennyiben lehetséges, a
tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a műsorszolgáltatók adásidejük
legnagyobb részét európai művek számára tartsák fenn. A rendelkezés szerint
az adásidőbe a hírekre, sporteseményekre, játékokra, reklámra, teletext
szolgáltatásra és televíziós vásárlásra szánt időtartam nem számít bele.1623
Emellett az irányelv a műsorszolgáltatókról független európai
műsorkészítőket külön is előnyben részesíti, amennyiben előírja, hogy a
műsorszolgáltatók adásidejük, vagy műsorkészítési költségvetésük legalább
10%-át a független producerek által előállított európai művek számára
tartalékolják. A kiválasztás során elsőbbséget élveznek a közvetítést megelőző
öt évben alkotott kortárs európai művek.1624 Európai műnek a
tagállamokból, valamint a viszonosság elve alapján1625 a Határokat átlépő
televíziózásról szóló európai egyezményben részes harmadik országokból
származó audiovizuális művek, illetve bizonyos feltételekkel az európai
részvétellel készült koprodukciók számítanak.1626 A kvótarendelkezések
szigorát ugyanakkor több rendelkezés is felülírja. Az európai művekre
vonatkozó kvóta nem vonatkozik a helyi televíziózásra, amennyiben az nem
része egy nemzeti szintű hálózatnak. Ezen túlmenően mind az európai
művekre, mind a független műsorkészítőkre vonatkozó kvóta csak annyiban
kötelező, amennyiben ez „…megvalósítható és megfelelő eszközök állnak
rendelkezésre.” Az irányelv ráadásul csupán fokozatos teljesítést ír elő a
tagállamok számára anélkül, hogy a teljesítés végső határidejét megszabná. Az
 egyetlen valóban konkrét előírás az, hogy az európai művek aránya nem
lehet alacsonyabb az eredeti irányelv elfogadását megelőző évben, azaz az
1988-ban elért átlagnál. A szabályozás rugalmasságát valamelyest
ellensúlyozza a kvótarendelkezés betartásának bizottsági kontrollja. A
tagállamoknak kétévente jelentésben kell számot adniuk a kvótarendelkezés
teljesítéséről, megindokolva az előirányzott aránytól való eltéréseket és
ismertetve az arány elérése érdekében alkalmazott vagy tervezett
intézkedéseket. Az európai adások védelmét szolgáló rendelkezések
kiegészítéseképpen az irányelv 2007-es módosítása a lekérhető
médiaszolgáltatások terén is törekszik az európai művek támogatására,
anélkül azonban, hogy konkrét kötelezettségeket meghatározna. Az irányelv
felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák, hogy a joghatóságuk alá tartozó
médiaszolgáltatók által nyújtott lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások,
amennyiben lehetséges, támogassák európai alkotások előállítását és az ilyen
alkotásokhoz való hozzáférést. Ilyen támogatás lehet például az európai
alkotások előállításához és jogainak megszerzéséhez nyújtott pénzügyi
hozzájárulás. Az irányelv ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban is előírja a
tagállamok jelentéstételi kötelezettségét, amelyre négyévente kerül sor. 1627
– Kereskedelmi közleményekre, a reklám különböző fajtáira vonatkozó szabályok:
Az irányelv a reklámok formai, műsorszerkezeti és tartalmi szabályozásával a
műsorszolgáltatás minőségének, valamint a nézők érdekeinek védelmét
célozza. Az irányelv televíziós reklámra, távértékesítésre, valamint a műsorok
szponzorálására vonatkozó rendelkezéseit a 2007-es módosítás egészítette ki
az átfogóan valamennyi audiovizuális kereskedelmi közleményre vonatkozó
szabályokkal, valamint a termékmegjelenítéssel kapcsolatos előírásokkal. Az
irányelv hatályos szabályai szerint audiovizuális kereskedelmi közleménynek
minősülnek „az olyan hangos vagy néma képek, amelyek célja a gazdasági
tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy árujának,
szolgáltatásának vagy arculatának közvetlen vagy közvetett népszerűsítése. Az
ilyen képek zetés vagy hasonló ellenszolgáltatás ellenében, vagy
önreklámozás céljából kísérnek egy műsorszámot, vagy szerepelnek abban.
Az audiovizuális kereskedelmi közlemény formái közé tartozik többek
között a televíziós reklám, a támogatás, a televíziós vásárlás, és a
termékmegjelenítés.” Az irányelv valamennyi audiovizuális kereskedelmi
közleményre vonatkozó szabályai rögzítik a burkolt audiovizuális
kereskedelmi közlemény tilalmát: az audiovizuális kereskedelmi
közleménynek könnyen felismerhetőnek kell lennie, és nem alkalmazhat
tudatosan nem észlelhető technikákat. Az irányelv emellett általános
jogvédelmi előírásokat is megfogalmaz, tiltja a dohánytermékek és a
kizárólag vényre kapható gyógyászati termékek és gyógykezelések
reklámozását, és külön előírásokat tartalmaz a kiskorúak védelme
érdekében.1628 A klasszikus televíziós reklámra vonatkozó elsődleges
követelmény a reklám határozott elkülönítése a műsorszolgáltatás más
részétől képi és/vagy hangeszközök, illetve szünetek segítségével. A televíziós
reklámnak és a televíziós vásárlásnak azonnal felismerhetőnek és a szerkesztői
tartalomtól megkülönböztethetőnek kell lennie. A tagállamok kötelessége
biztosítani, hogy a reklám ne sértse a műsorszám egységét, valamint a
jogosultak jogait. Az irányelv emellett a műsorok félbeszakításának
gyakoriságát is korlátozza: előírja, hogy a lmek, hírműsorok, illetve
gyerekműsorok harminc percenként egyszer szakíthatók félbe. A reklámra
felhasználható általános műsoridőkeret pedig nem haladhatja meg az
órákénti 20%-ot, azaz 12 percet. A televíziós reklámra vonatkozó
rendelkezéseket a 2007-es módosítás rugalmasabbá tette, tekintettel arra,
hogy az új technológiák – például a digitális videó felvevő készülékek és a
megnövekedett csatornaválaszték – segítségével a nézők könnyebben
elkerülhetik a reklámokat. Ezzel egyidejűleg a televíziós reklámra vonatkozó
előírásokat kiterjesztette a televíziós vásárlásra (teleshoppingra).1629 A
televíziós vásárlás területén meghatározta az egyes közvetítések (az ún.
„reklámablakok”) minimális időtartamát is (15 percben). Az irányelv egyes
reklámozási formákra vonatkozó szabályozása a műsorszámok támogatását
(szponzorálását)1630 általában engedélyezi, a hírek és aktuális témákról szóló
műsorok kivételével. Annak ellenére, hogy a termékmegjelenítést1631 az
irányelv elméletileg tiltja, a gyakorlatban a gyermekműsorok kivételével tág
teret enged ennek a reklámozási formának is (megengedett a lmek,
sorozatok, sportműsorok és a szórakoztató műsorok esetén, illetve ha
kellékeket, vagy díjakat ingyenesen bocsátanak rendelkezésre valamely
műsornak). Mindkét reklámozási forma esetén követelmény, hogy ne sértsék
a műsorszolgáltató szerkesztői függetlenségét. A nézőket mindkét esetben
tájékoztatni kell a reklámozásról: a támogatott programokat világosan
azonosítani kell a szponzor nevével, logójával, vagy más megkülönböztető
jelzéssel, és főszabályként tájékoztatni kell a nézőket a termékmegjelenítésről
 is. A termékmegjelenítés emellett nem bátoríthat közvetlenül vásárlásra és
nem helyezheti indokolatlanul előtérbe a szóban forgó terméket.
–  A kiskorúak és a közrend védelme: Az audiovizuális politika külön gyelmet
szentel a közrend és a kiskorúak védelmének. Az irányelv a
reklámszabályozás kapcsán említett általános jogvédelmi és a kiskorúak
érdekeit védő rendelkezése mellett kötelezi a tagállamokat annak
biztosítására, hogy a joghatóságuk alá tartozó audiovizuális
médiaszolgáltatások „ne tartalmazzanak fajon, nemen, vallási, vagy
nemzetségi hovatartozáson alapuló gyűlöletkeltést.” A kiskorúak zikai,
értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan károsító televíziós műsorok (ilyenek
különösen a pornográ át, vagy indokolatlan erőszakot tartalmazó adások)
közvetítése tilos, míg a kiskorúakra valószínűleg káros műsorok sugárzása
csak olyan feltételekkel megengedett, amelyek mellett (pl. az adásidő
megválasztásával vagy más technikai intézkedéssel) a kiskorúak szokásos
körülmények között nem hallhatják, vagy láthatják az ilyen adásokat.1632 A
kiskorúak védelme tekintetében az irányelv rendelkezéseit a 90-es évek
második felétől számos további uniós kezdeményezés is kiegészíti. A
folyamat kezdetét a Bizottság 1997-es zöld könyve jelentette „A kiskorúak és
az emberi méltóság védelméről az audiovizuális és információs szolgáltatások
során”.1633 Ezt követően született meg 1998-ban a kiskorúak és az emberi
méltóság összehangolt és hatékony nemzeti védelmének elősegítését célzó
tanácsi ajánlás.1634 A digitális technológiával lépést tartó védelem
ösztönzése érdekében az Európai Parlament és a Tanács 2006-ban újabb
ajánlást fogadott el a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről és a
válaszadás jogáról az európai audiovizuális és online információs szolgáltatási
ipar területén,1635 amely kiegészíti az 1998-as ajánlást, és kifejezetten az
online szolgáltatások vonatkozásában kívánja fokozni a kiskorúak védelmét
és ösztönözni a minőségi tartalomhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Az ajánlások kiegészítésére az Európai Parlament és a Tanács 1999-től
kezdődően folyamatosan többéves cselekvési terveket is elfogad, valamint
támogatási programot („Safer Internet” program) működtet az internet és
online technológiák biztonságosabbá tétele érdekében, főleg a gyermekek
számára és a jogellenes, illetve káros tartalom elleni hatékony fellépés
érdekében az internet használata során. Ezen túlmenően kifejezetten a
videojátékok vonatkozásában a Tanács 2002-ben külön határozatot1636
fogadott el, amelyet a Bizottság 2008-as közleménye fejlesztett tovább „A
 fogyasztóknak – különösen a kiskorúaknak – a videojátékok használata
tekintetében történő védelméről”.
– A válaszadás joga: A válaszadás joga garanciális, jogvédelmi jellegű intézmény,
a természetes és jogi személyek jogos érdekeit, becsületét és jó hírnevét védi a
televíziós műsorszolgáltatásban. Az irányelv rendelkezései alapelvként
rögzítik, hogy: „bármely természetes vagy jogi személy, állampolgárságától
függetlenül, akinek jogos érdekeit, különösen hírnevét és becsületét, egy
televíziós programban valótlan tények állításával megsértették, jogot kell,
hogy kapjon a válaszadásra vagy egyenértékű jogorvoslatra.”1637
Az irányelv rendelkezéseinek alkalmazását a Bizottság nyomon követi és
szükség esetén jogsértési eljárást kezdeményez az irányelv rendelkezéseit be
nem tartó tagállammal szemben. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a
Bizottság főként a reklámszabályok megszegésével kapcsolatban folytat
eljárásokat. Az esetek jelentős részében ugyanakkor az érintett tagállamok még
a Bizottság előtti, kezdő stádiumban meghozzák a szükséges intézkedéseket a
jogsértés orvoslására, így lehetőség nyílik az eljárás lezárására. Ezekről az
eljárásokról, az adott időszakban felmerült más fontos jogalkalmazási esetekről,
illetve a bekövetkezett legfőbb piaci változásokról a Bizottság rendszeres
jelentéseiben ad számot.
A Bizottság 2012-ben tette közzé legutóbbi általános jelentését az irányelv
alkalmazásáról.1638 A Bizottságnak a jelentés elfogadása alkalmából kiadott
sajtóközleménye szerint a tagállamok közül kettőnek, Belgiumnak és
Lengyelországnak kellett további jogszabályi változtatásokat elfogadni az
irányelv átültetése érdekében. A Bizottság a 2009–2010-es időszak alatt nyolc
országban vizsgálta a reklámozási gyakorlatot és ennek során a
reklámszabályok – elsősorban a reklámokra előírt óránkénti időkeret – gyakori
megsértését tapasztalta. A vizsgálat során ugyanakkor új kérdések merültek fel
a támogatással, az önreklámozással és a termékmegjelenítéssel kapcsolatban. A
Bizottság a vizsgálat eredményeképpen kilátásba helyezte az irányelv reklámra
vonatkozó rendelkezéseivel kapcsolatos bizottsági értelmező közlemény1639
felülvizsgálatát. A másik terület, amellyel kapcsolatban a jelentés további
lépéseket tartott szükségesnek, az csatlakoztatott vagy hibrid – internetet vagy
Web 2.0 alkalmazásokat a modern televíziókészülékbe integráló – televíziózás
volt. A csatlakoztatott televízió a műsorszolgáltatás és az audiovizuális tartalom
közvetlen megjelenítése közötti határ elmosódásához vezethet, és számos
szabályozási kérdést vet fel. Ezekkel kapcsolatban kezdeményezett nyilvános
konzultációt a Bizottság 2013-as, korábban már említett „Az egységes
audiovizuális világ felé: növekedés, alkotómunka, értékek” című zöld könyve.
5.3. Az audiovizuális ágazat uniós támogatása
Az audiovizuális politika másik központi pillére az audiovizuális
médiaszabályozás mellett az audiovizuális ágazat számára biztosított közvetlen
támogatási program. Az 1991 óta folyamatosan működtetett MEDIA program
fő célja, hogy ösztönző erejével segítsen áthidalni az európai audiovizuális
térség nemzeti határok mentén való megosztottságából eredő hátrányokat,
hozzájárulni az uniós audiovizuális térség kihasználásához és az európai
audiovizuális ágazat korszerűsítéséhez. A főszabály szerint egyenként öt évre
szóló programok az elmúlt évtizedekben számtalan állami és magánjellegű
kezdeményezést támogattak a szakirányú képzésektől kezdődően a lmszínházi
bemutatásokig. A program alapvonása a komplementaritás: az Európai Unió
által biztosított anyagi keret a meglévő nemzeti ösztönző mechanizmusokat
egészíti ki, illetve a nemzeti szinten kevésbé támogatott tevékenységeket
helyezi előtérbe. Tekintettel arra, hogy a tagállamok szinte kizárólag az
audiovizuális művek előállítására nyújtanak támogatást (becslések szerint a
nemzeti támogatások kb. 80%-a jut erre a fázisra),1640 a MEDIA program
kezdettől fogva elsősorban a gyártást előkészítő (képzés, fejlesztés) és az azt
követő (terjesztés, népszerűsítés) szakaszokra koncentrál. A program
végrehajtását 2005-től az Európai Oktatási, Audiovizuális és Kulturális
Ügynökség1641 irányítja, végrehajtásában a tagállami irodák is szerepet
vállalnak. Történetében a legnagyobb változást a Kreatív Európa program, az
audiovizuális és a kulturális területeket egyaránt magába foglaló, átfogó
támogatási program létrehozása jelentette 2013-ban.1642 A MEDIA program
ennek következtében 2014-től kezdődően a Kreatív Európa program egyik
alprogramjaként működik tovább.
A nanszírozási programok tematikája a specializálódás, a célkitűzések egyre
pontosabb meghatározása irányába mutat, a rendelkezésre álló költségvetés
folyamatos növelése mellett. Az első, 1991-től 1995 végéig tartó MEDIA
program1643 költségvetése 200 millió ECU volt. A 2014-től 2020-ig tartó
Kreatív Európa program számára előirányzott költségvetés 1 462 724 000
euró, amelyből legalább mindegy 820 millió eurót a MEDIA alprogram
számára kell elkülöníteni. A jelenleg folyamatban lévő MEDIA alprogram
külön prioritásokat fogalmaz meg az európai audiovizuális ágazat
megerősítésére, valamint az audiovizuális alkotások országhatárokon átívelő
forgalmának elősegítésére. Az audiovizuális ágazat teljesítőképességének
növelését elsősorban a szakemberek korszerű tudásának növelése, a hálózatok
kialakításának elősegítése, az Unión kívül terjeszthető művek és koprodukciók
támogatása, valamint a vállalkozások közötti csere ösztönzésével kívánja
segíteni. Az alkotások országhatárokon átívelő forgalmának előmozdítására
szolgál az alkotások marketingjének, brandingjének, terjesztésének,
bemutatásának támogatása a lmszínházi forgalmazás során és más
platformokon, a közönségépítés támogatása különösen promóción,
rendezvényeken, lmműveltség kialakításán és fesztiválokon keresztül,
valamint az új forgalmazási módok támogatása. A program célkitűzéseinek
megvalósítása pályázati kiírások formájában történik, amelyek az Európai
Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Ügynökség honlapján jelennek meg.

5.4. Az audiovizuális ágazat kulturális, társadalmi és

demokratikus szerepével kapcsolatos kezdeményezések
Az audiovizuális politika hangsúlyos része – az Európai Közösségek eredeti
rendeltetéséből és a tagállamokkal való hatáskör-megosztásból eredően – az
audiovizuális ágazat korszerű, egységes alapelvek mentén történő
szabályozására irányul, ugyanakkor az ágazat kulturális, társadalmi és
demokratikus szerepével kapcsolatos kezdeményezések is helyet kapnak benne.
Az európai mozgóképörökség védelmét szolgálja az Európai Parlament és a
Tanács ajánlása a mozgóképörökségről.1644 A dokumentum ajánlásokat
fogalmaz meg a tagállamok számára az európai mozgóképörökség
szisztematikus gyűjtése, kategorizálása, megőrzése, helyreállítása, valamint
oktatási, kulturális, kutatási vagy egyéb hasonló jellegű, nem kereskedelmi
felhasználás céljából történő hozzáférhetővé tétele érdekében. A Bizottság az
ajánlásban foglaltak teljesülését rendszeresen felülvizsgálja.
Szintén az audiovizuális politika körébe tartozó törekvés a digitális
környezethez igazodó médiaműveltség elérése az uniós polgárok körében. A
médiaműveltség fogalma a korszerű információs-kommunikációs eszközökhöz
való hozzáférésnek, az ezen eszközök által közvetített tartalmak és különféle
szempontjaik megértésének és kritikus értékelésének, valamint a különböző
közlésformák megteremtésének képességét jelenti.1645 A Bizottság 2007-ben
foglalkozott először ezzel a kérdéskörrel „A digitális környezethez igazodó
médiaműveltség európai megközelítése” című közleményben.1646 Két évvel
később a Bizottság ajánlást intézett a tagállamokhoz a médiaműveltség növelése
érdekében,1647 és az Európai Tanács is következtetéseket fogadott el ebben a
témakörben.1648 Az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv
alkalmazásáról szóló legutóbbi bizottsági jelentés a médiaműveltség szintjének
javítását továbbra is a jövő egyik fontos lépéseként határozta meg.
Az audiovizuális politika visszatérő témája a médiapluralizmus kérdésköre is,
amellyel kapcsolatban az Európai Parlament már 1989-ben uniós szintű
fellépést szorgalmazott. A médiaszabadság és a médiapluralizmus mint az
Alapjogi Charta 11. cikkében foglalt véleménynyilvánítás és tájékozódás
szabadságának alapfeltétele az elmút években számos kezdeményezés
középpontjában állt. 2007-ben a Bizottság munkaanyagot tett közzé a
médiapluralizmus érvényesüléséről a tagállamokban,1649 és ugyanebben az
évben független tanulmány megírására adott megbízást a tagállamokban
érvényesülő médiapluralizmus értékelésére szolgáló szempontokról. A
tanulmány 2009-ben készült el,1650 az ún. médiapluralizmus monitor első
alkalmazására pedig 2013-ban adott megbízást a Bizottság. Időközben a
Bizottság egyik alelnöke, Neelie Kroes 2011-ben magas szintű
munkacsoportot állított fel a médiaszabadság, függetlenség és pluralizmus
kérdéskörének vizsgálatára. A munkacsoport jelentése 2013-ban készült
el,1651 és a Bizottság még abban az évben nyilvános konzultációt
kezdeményezett a jelentésről, valamint a médiahatóságok
függetlenségéről.1652 A Bizottság ezzel párhuzamosan 2012-ben a renzei
Európai Egyetemi Intézet Robert Schuman Posztgraduális Tanulmányok
Központján belül létrehozta a Médiapluralizmus és Médiaszabadság
Központját (Centre for Media Pluralism and Media Freedom), amelynek
feladata a médiaszabadságról és médiaszabadságról való tudás gyarapítása, a
gyelemfelhívás és a védelem előmozdítása. A központ 2013-ban átfogó
tanulmányt tett közzé az Európai Unió hatásköreiről a médiaszabadság és a
médiapluralizmus vonatkozásában,1653 és megbízásai közé tartozik a
médiapluralizmus monitor alkalmazása is. 2013 végén a Tanács is
következtetéseket fogadott el a médiaszabadságról és a médipluralizmusról a
digitális környezetben.1654 Mindemellett 2014-ben a Bizottság
kezdeményezésére és nanszírozásával négy olyan projekt megvalósítására
kerül sor, amelyek a médiaszabadság megsértésével szemben nyújtanak
gyakorlati segítséget.1655
5.5. Az audiovizuális piac feltételrendszerének egységesítése:
szellemi tulajdonjogi szabályok
A szellemi tulajdonjogi harmonizáció fontosságát az audiovizuális politika
szempontjából az adja, hogy az egyéni, eredeti szellemi alkotásnak minősülő
audiovizuális művek a szerzői jog védelme alatt állnak, míg előállításukra és
nyilvánossághoz közvetítésükre a szomszédos jogi szabályok vonatkoznak. Az
audiovizuális médiaszolgáltatás szabadságának megteremtéséhez, valamint az
egységes digitális piac megvalósításához tehát szükség van az eltérő nemzeti
szerzői és szomszédos jogi szabályok közelítésére.
Az első, kifejezetten műsorszolgáltatási vonatkozású irányelv az 1993-as
Műholdas műsorsugárzásról szóló irányelv (A műholdas műsorsugárzásra és a
vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi
szabályok összehangolásáról szóló 93/83/EGK irányelv) volt. Az irányelv
egységes jogi keretet kívánt teremteni a tagállamokban a műholdas
műsorsugárzási tevékenység jogi megítélése és a vezetékes továbbközvetítés
tekintetében. Ennek érdekében pontosan meghatározta a műholdas
nyilvánossághoz közvetítés1656 és a vezetékes továbbközvetítés1657 fogalmát,
egységessé tette a műholdas műsorszolgáltatás szerzői jogi megítélését (a szerző
kizárólagos engedélyezési joga vonatkozik rá), és meghatározta a vezetékes
továbbközvetítéséhez való hozzáférés szabályait (a jogosultak és a
műsorsugárzók között a jogkezelő szervezetek közvetítésével megkötött
megállapodás alapján valósul meg). Az irányelv garanciális szabályokat
fogalmazott meg a vezetékes továbbközvetítés engedélyezési jogával való
visszaélések ellen (mint pl. a tárgyalási pozícióval való visszaélés, a tárgyalások
rosszhiszemű akadályozásának, illetve hátráltatásának tilalma).
Szintén 1993-ban született meg a Védelmi időről szóló irányelv (A szerzői
jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról szóló
irányelv), amelyet azóta több alkalommal, legutóbb 2011-ben
módosítottak.1658 Az irányelv jelentősége, hogy uniós szinten egységes
védelmi időt teremt minden szerzői mű és előadás vonatkozásában. A
harmonizált védelmi idő alapszabály szerint mind a szerzői művek, mind – a
2011-es módosítás nyomán – az előadóművészek és hangfelvételek
vonatkozásában hetven év. A lmalkotásokra és audiovizuális művekre
vonatkozó rendelkezések szerint a szerzői jogi védelem ideje a főrendező,1659
a forgatókönyvíró, a dialógus szerzője és a kifejezetten lmalkotás vagy
audiovizuális mű számára írt zene szerzője közül az utolsóként elhunyt személy
halálától számított hetven év.
A Bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról szóló irányelv (A bérleti jogról
és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői
joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló irányelv) elfogadására elsőként
szintén a 90-es évek elején került sor, majd 2006-ban új irányelvvel váltották
fel.1660 Az irányelv uniós szinten rögzíti a bérbeadás és a haszonkölcsönzés
engedélyezésének kizárólagos jogát a jogosultak meghatározott csoportja
számára, különös tekintettel a lmek és hangfelvételek előállítására.1661
Ezen túlmenően előírja a rögzítés jogát, a nyilvánossághoz történő
közvetítés és sugárzás jogát, valamint a terjesztés jogát az előadóművészek, a
műsorsugárzó szervezetek és a terjesztés joga esetében a hangfelvétel- és
lmelőállítók, mint szomszédos jogi jogosultak számára.
Az ezredforduló óta a szellemi tulajdonjogi harmonizáció előterében a
digitális technológiával és a határon átívelő felhasználás terjedésével lépést tartó
szabályozási keretek megalkotása áll. Ennek a törekvésnek az első eredménye
az Információs társadalomról szóló 2001-es irányelv (Az információs
társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak
összehangolásáról szóló 2001/29/EK irányelv) volt. Az irányelv egységesen
határozza meg a nyilvánossághoz közvetítés és a többszörözés kizárólagos jogát,
beleértve a lehetséges tagállami korlátozásokat és kivételeket. Ezeket a jogokat
az irányelv tágan értelmezi, összhangban a digitális, online felhasználási
módokkal.1662 Emellett szabályozza a hatásos műszaki intézkedésekkel, azaz a
szerzői és szomszédos jogi jogsértések megakadályozására hivatott műszaki
intézkedésekkel kapcsolatos kötelezettségeket.
A digitális kor nemcsak a szellemi tulajdonjogok tartalmi közelítését, hanem
hatékony érvényesítését is sürgetővé tette. A világméretekben egyre nagyobb
problémát okozó hamisított és kalóztermékek elleni küzdelem jegyében
született meg 2004-ben a Szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló
irányelv (2004/48/EK). A probléma nagyságrendjét érzékelteti, hogy egy
független elemzés szerint 2015-re a kreatív iparágak hamisításból eredő
vesztesége elérheti a 240 milliárd eurót és az 1,2 millió munkalehetőséget.1663
Az irányelv a szellemi tulajdonjogok érvényesítését lehetővé tevő polgári és
büntetőjogi eljárásokra és szankciókra nézve egyaránt tartalmaz
rendelkezéseket, meghatározva a legfőbb eljárási mozzanatokra (pl.
bizonyítékok megszerzése és megóvása, jogsértő termékek visszahívása,
kereskedelmi forgalomból kizárása és megsemmisítése) vonatkozó minimális
követelményeket. A hamisítás elleni küzdelem az irányelv elfogadását követően
is napirenden maradt: 2008-ban a Tanács állásfoglalást adott ki a hamisítás és a
szerzői jogi kalózkodás elleni küzdelemre irányuló átfogó európai tervről,1664
majd a Bizottság 2009-ben közleményt fogadott el „A szellemi tulajdonhoz
fűződő jogok belső piaci érvényesítésének megerősítéséről”.1665 Ezeknek a
dokumentumoknak a nyomán kezdte meg működését 2009-ben a Szellemi
tulajdonjogok megsértésével foglalkozó meg gyelőközpont (European
Observatory on Infringements of Intellectual Property Rights).
Ahogy korábban említettük, az Európai Digitális Menetrend (2010) és a
Szellemi tulajdonjogok egységes piacáról szóló bizottsági közlemény (2011)
több, a szellemi tulajdonjogi szabályozás megújításával járó kezdeményezést
fogalmazott meg. Ennek megfelelően került elfogadásra az Árva művekről
szóló 2012-es irányelv (2012/28/EU irányelv az árva művek egyes
megengedett felhasználási módjairól), amelynek célja az olyan védelem alatt
álló művek digitalizálásának és terjesztésének megkönnyítése, amelyeknek
nincs ismert jogosultja, vagy ismeretlen helyen tartózkodik. Míg ez az irányelv
elsősorban kulturális vonatkozású, a Közös jogkezelésről és a zeneművek
online felhasználásának több területre kiterjedő hatályú engedélyezéséről szóló
2014-es irányelv (A szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös
jogkezelésről és a zeneművek belső piacon történő online felhasználásának
több területre kiterjedő hatályú engedélyezéséről szóló 2014/16/EU
irányelv)1666 a digitális piac egyik legfontosabb kihívását, a határon átnyúló
engedélyezés elősegítését célozza. Az irányelv, amelyet a tagállamoknak 2016
áprilisáig kell átültetniük, a közös jogkezelő szervezetek működésével
kapcsolatban határoz meg uniós szintű elvárásokat, és szabályozza az online
zenei ágazatban adott, több területre kiterjedő felhasználási engedélyezés
alapfeltételeit.
A szellemi tulajdonjogi harmonizáció területe – tekintettel az eddigi
jogközelítés fokozatosságára és a digitális piac által támasztott elvárásokra – az
audiovizuális politika egyik leginkább mozgásban lévő területe. Ezt mutatják a
Szellemi tulajdonjogok egységes piacáról szóló közlemény mellett a Bizottság
által közzétett más munkaanyagok is, amelyek a szerzői jogi keret
továbbfejlesztését (az Egységes digitális piacon megjelenő tartalomról szóló
bizottsági közlemény,1667 a 2013-ban indított nyilvános konzultáció alapjául
szolgáló dokumentum,1668 a konzultáció eredményeiről készült
beszámoló1669), az audiovizuális szolgáltatások határon átnyúló
engedélyezésének elősegítését (az Audiovizuális művek európai unióbeli online
terjesztéséről szóló 2011-es zöld könyv1670), az információs társadalomról (a
Bizottság 2008-as zöld könyve a Szerzői jogról a tudásalapú gazdaságban,1671
és az e témában megjelentetett 2009-es közleménye1672) és a szerzői jog
érvényesítéséről szóló irányelvek (a Bizottság 2010-es jelentése az irányelv
alkalmazásáról1673 és a Szellemi tulajdon egységes piacáról szóló
közlemény1674) felülvizsgálatát is kilátásba helyezik. A Bizottság a jogi keret
továbbfejlesztésén kívül más eszközökkel is törekszik a gazdasági
követelményeknek megfelelő megoldások elősegítésére, elsősorban az
érdekeltekkel való rendszeres párbeszéd (pl. a „Licences for Europe” strukturált
párbeszéd 2013-ban) és megállapodások (pl. a kereskedelmi forgalmon kívüli
művek digitalizálásának és hozzáférhetővé tételének fő elveiről szóló,1675
illetve a hamisított termékek internetes eladásáról szóló1676 egyetértési
megállapodások 2011-ből) útján.
5.6. Az audiovizuális piac működésére vonatkozó verseny- és
állami támogatási szabályok
Az uniós versenyszabályok alkalmazása az audiovizuális szektorban speciális
kérdéseket vet fel mind a vállalkozások piaci magatartásának, mind a
tagállamok által nyújtott támogatások jogszerűségének elbírálása tekintetében.
A Bizottságnak a verseny- és állami támogatási szabályok alkalmazása során
nemcsak az ágazat és a piaci struktúra sajátosságaira, az audiovizuális ipar
fejlődéséhez szükséges feltételrendszer megóvására kell tekintettel lennie,
hanem a kiegyensúlyozott információszolgáltatás, a demokratikus
médiapluralizmus, és a kulturális sokszínűség fenntartásának politikai
célkitűzését is szem előtt kell tartania.
Ahogy arról már esett szó, a médiaszektorban a verseny a gazdasági
szempontokon túlmutatóan a demokratikus működéshez elengedhetetlen
médiapluralizmusnak is alapfeltétele. Ez az oka annak, hogy az 1980-as évektől
kezdődően visszatérő kérdés az audiovizuális vállalkozásokra vonatkozó külön
közösségi versenyszabályok megalkotása. Az egységes, közösségi szintű
szabályozási keret megteremtésével kapcsolatos döntés azonban – számos
kezdeményezés ellenére – máig nem született meg. Közösségi harmonizáció
hiányában a Bizottság az általános versenyjogi szabályok alapján ítéli meg az
audiovizuális vállalkozások piaci magatartását, miközben folyamatosan
gyelemmel kíséri a médiapluralizmus alakulását a tagállamokban.1677
A trösztellenes politika keretein belül az Európai Bizottság legalapvetőbb
célkitűzései közé tartozik a hatékony versenyfeltételek fenntartása a
médiatartalmak piacán. A médiatartalmakhoz való hozzáférés ugyanis a
különböző terjesztési módok és eszközök közötti verseny előfeltétele,
országhatárokon átívelő terjesztésük pedig elengedhetetlen az európai digitális
piac fejlődéséhez. Az egységes versenyfeltételek biztosítását szemlélteti a
Bizottság eljárása a nagyobb lemezgyártó cégek és az Apple ellen, az angol
fogyasztóknak nyújtott eltérő bánásmód és az online felhasználás korlátozása
miatt az iTunes online zeneszolgáltatás kapcsán.1678 Emellett az Európai
Bizottság az elmúlt években kiemelten foglalkozott a digitális könyvkiadást
gátló megállapodásokkal,1679 a médiatartalmak közös jogkezelésének és
engedélyezésének kérdésével,1680 a prémiumtartalmakhoz való
hozzáféréssel,1681 illetve a digitális televíziózásra való áttérés versenyjogi
feltételrendszerével1682 és a felszabaduló spektrum (a digitális hozadék,
angolul digital dividend) nyílt, átlátható és diszkriminációmentes eljárás során
történő odaítélésével.1683
Az összefonódások ellenőrzése terén a Bizottság fő törekvése, hogy a vállalati
együttműködések és felvásárlások ne gátolják a versenyt, és ne akadályozzák a
kulcsfontosságú tényezőkhöz (legyen az a tartalom, a technológia, vagy a
kapcsolódás lehetősége) való hozzáférést. A digitális tartalmak és a terjesztési
lehetőségek körének folyamatos növekedése ugyanis arra ösztönzi a
vállalatokat, hogy az összefonódások és az együttműködés új formáit hozzák
létre.1684
Az állami támogatások ellenőrzése terén a Bizottság külön gyakorlatot
alakított ki a közszolgálati műsorszolgáltatás nanszírozása, valamint a
lmekhez és más audiovizuális művekhez nyújtott támogatások megítélésére. A
közcélú műsorszolgáltatás rendszere az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése
értelmében általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősül. Az
Amszterdami Szerződéssel egyidejűleg elfogadott „Jegyzőkönyv a
tagállamokban történő közcélú műsorszolgáltatás rendszeréről”1685
megerősíti a közcélú műsorszolgáltatóknak nyújtott állami támogatás
létjogosultságát. Az elfogadhatóság hatályos szempontjait, tekintettel a
technológiai változásokra, a Bizottság 2009-es közleménye tartalmazza.1686 A
közlemény elismeri a közszolgálati műsorszolgáltatás szerepét az új digitális
környezetben és lehetőséget nyújt e műsorszolgáltatók új audiovizuális
médiaszolgáltatásainak támogatására. Ugyanakkor felhívja a tagállamokat,
hogy – nyilvános konzultációra épülő előzetes, független értékelés formájában
– vizsgálják meg, hogy a jelentős, új audiovizuális médiaszolgáltatások tervezett
támogatása nem jár-e a közösség érdekeivel ellentétes, túlzott versenykorlátozó
hatással (negatív hatás lehet például a hasonló, de támogatásban nem részesülő
üzleti kezdeményezések visszavetése, az üzleti alapon működő
versenytársaknak okozott hátrány, amelyet össze kell vetni a szolgáltatás
társadalmi értékével).
Az audiovizuális ágazatnak nyújtott támogatások másik hagyományos
célpontja a lmgyártás, amelynek a megítélését a Maastrichti Szerződés által
bevezetett kulturális kivétel határozza meg. Az EUMSZ 107. cikk (3) d) pontja
a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatást a közös
piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető támogatások közé sorolja, ha az az
Unión belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös
érdekkel ellentétes mértékben. Ezeknek a rendelkezésnek az alkalmazására
vonatkozó hatályos iránymutatást a Bizottság 2013-ban elfogadott, a lmekhez
és más audiovizuális alkotásokhoz nyújtott állami támogatásokról szóló
közleménye (az ún. Filmművészeti közlemény) tartalmazza.1687 A közlemény
lényegében fenntartotta a jogszerűség 2001-ben rögzített, azóta több ízben
meghosszabbított szempontjait:1688 az intézkedésnek meg kell felelnie az
Alapszerződés más rendelkezéseinek (általános jogszerűség); a támogatásnak
kulturális termékre kell irányulnia; a támogatás főszabály szerint nem
haladhatja meg a lm költségvetésének a felét (kiegészítő jelleg); a lm
költségvetésének legfeljebb 80%-át, a vissza nem térítendő támogatás 160%-át
kell az adott tagállamban elkölteni (korlátozott területhez kötöttség); és a
támogatás nem tartható fenn kizárólag a gyártási lánc egyes elemeire. Szemben
a Bizottság előkészítő anyagaival,1689 amelyek kilátásba helyezték a területhez
kötöttség csökkentését és komoly aggályokat fogalmaztak meg a nagy külföldi
produkciókért folytatott, főleg adókedvezmények formájában zajló versennyel
kapcsolatban, a 2013-as közlemény nem hajtott végre alapvető változtatásokat.
A moziknak nyújtott támogatás kulturális jellegének elismerése és a nagy
külföldi produkciók pozitív hatásainak említése a kulturális kivétel tágabb
értelmezését elfogadó végeredményt mutat.

5.7. Nemzetközi együttműködés az audiovizuális ágazat

területén
Az audiovizuális művek előállításának és terjesztésének támogatása, a
technológiai fejlődéssel lépést tartó normarendszer kidolgozása nem csupán
európai uniós probléma. Az Európai Unió audiovizuális politikája szervesen
illeszkedik abba az átfogó nemzetközi együttműködési és jogközelítési
folyamatba, amelynek legfontosabb fórumát az Európa Tanács, az Egyesült
Nemzetek Szervezete, a Világkereskedelmi Szervezet, valamint a Szellemi
Tulajdon Világszervezete adja. Az audiovizuális ágazat sokrétű jelentőségét az
egyes nemzetközi szervezetek – alapvető indíttatásuknak megfelelően – más-
más kindulópontból közelítik meg: míg az Európa Tanács és az UNESCO
elsősorban a média demokratikus–kulturális szerepére koncentrál, addig az
audiovizuális művek és szolgáltatások kereskedelempolitikai vonatkozásai a
Világkereskedelmi Szervezet, az alkotótevékenységet ösztönző szellemi
tulajdonvédelem nemzetközi rendszere a Szellemi Tulajdon Világszervezetének
égisze alatt kerülnek megtárgyalásra.
Az 1949-ben alapított, mára 47 tagú Európa Tanács legfőbb célkitűzése az
emberi jogok, a plurális demokrácia és a jogállamiság védelme. Az Európa
Tanács az 1950-ben aláírt Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikke, a
szabad véleménynyilvánítás és az információhoz való jog előmozdítása
érdekében már az 1950-es évek végén tett lépéseket az audiovizuális művek
országhatáron túli terjesztésének előmozdítására.1690 Ez a törekvés vezetett el
1989-ben a Határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény1691
elfogadásához is. Az egyezmény szabályozási köre sok tekintetben megegyezik
a 2007-es módosítás előtti Határok nélküli televíziózásról szóló irányelvvel,
ugyanakkor szabályai általánosabb jellegűek. Ehhez társul az egyezményben
való részvétel önkéntes jellege, valamint a jogviták rendezésének elsősorban
diplomáciai eszközrendszere. Az irányelv modernizációját követően felmerült
az egyezmény módosítása is, ezt azonban az Európai Unió – attól tartva, hogy
az unión belüli jogfejlődést korlátozhatja – nem támogatta. Az Európa Tanács
az egyezmény mellett közvetlen támogatási alapot is működtet EURIMAGES
néven, amely jelenleg 36 ország részvételével működik, évi 25 millió euró
költségvetéssel. Az Európa Tanács keretein belül 1992-től működő Európai
Audiovizuális Figyelőközpont feladata pedig az audiovizuális ágazatot érintő
adatok gyűjtése, rendszerezése. A Határokat átlépő televíziózásról szóló európai
egyezmény mellett az Európa Tanács égisze alatt elfogadott más audiovizuális
tárgyú dokumentum a Televíziós programok cseréjéről,1692 a Televíziós
műsorszolgáltatásról,1693 a Határokat átlépő műholdas műsorszolgáltatással
összefüggő szerzői és szomszédos jogi kérdésekről,1694 a Filmművészeti
koprodukciókról,1695 vagy az Audiovizuális örökség megóvásáról szóló
egyezmény.1696
A nemzetközi együttműködés másik fontos fóruma az UNESCO, az
Egyesült Nemzetek Szervezete oktatási, tudományos és kulturális szervezete,
amely 1945-ben alakult meg. 193 rendes és hat társult tagállama
közreműködésével széles körű együttműködést valósít meg többek között a
kultúra, valamint a kommunikáció- és információszolgáltatás területén,
amelynek során gyakran kifejezetten az audiovizuális ágazatot érintő kérdések
is megtárgyalásra kerülnek.1697 Az UNESCO 2005-ben fogadta el a
Kulturális kifejezési formák sokszínűségének védelméről és támogatásáról szóló
egyezményt,1698 amelynek célja a kultúra terjesztésének, a kulturális
cserének, a kultúra tiszteletének és a kulturális tevékenységek támogatásának
előmozdítása, nemzeti és nemzetközi keretek között egyaránt. Az egyezmény
ebben a vonatkozásban a média, ezen belül a közszolgálati média szerepét
egyaránt elismeri. Az UNESCO egyezményt az Európai Közösség 2006.
december 6-án rati kálta. Az egyezmény 2007 márciusában lépett életbe.
Az audiovizuális ágazatra a Világkereskedelmi Szervezet keretében a
Szolgáltatások Kereskedelméről szóló Általános Megállapodással (GATS)
kapcsolatos tárgyalások is hatással lehetnek. Az Európai Unió és tagállamai,
szemben az Egyesült Államokkal, az audiovizuális szolgáltatások terén
szabályozási autonómiájuk és támogatási rendszereik megőrzésére törekszenek.
Bár a GATS megállapodás a nemzetközi kereskedelem általános alapelveit
formálisan az audiovizuális szolgáltatásokra is kiterjesztette, az Unió és a
tagállamok nem vállaltak kötelezettséget ezen a területen, és a legnagyobb
kedvezmény elvének alkalmazása alól is felmentést kértek. Ezt az irányvonalat
követte az Unió a Dohai fejlesztési forduló során is.1699
A Világkereskedelmi Szervezet keretein belül 1994-ben elfogadott másik
jelentős egyezmény, a Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól
szóló Megállapodás (TRIPS) az audiovizuális ágazatot is befolyásoló szellemi
tulajdonjogi harmonizációt gazdagítja. A TRIPS egyezmény mellett a
nemzetközi szellemi tulajdonjogi harmonizáció legfontosabb eredményeit az
Irodalmi és művészeti művek védelméről szóló Berni Uniós Egyezmény1700
(1886), az Előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók, és a műsorsugárzó
szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény1701 (1961), valamint a
Hangfelvétel-előállítók védelmét biztosító Gen Egyezmény1702 (1971)
jelentik. Ezeknek az egyezményeknek a gondozásáért a Szellemi Tulajdon
Világszervezete (WIPO) felelős, amely az UNESCO-hoz hasonlóan az
Egyesült Nemzetek Szervezetének szakosodott szervezete. Ennek az
intézménynek köszönhető a WIPO Szerzői jogi egyezmény1703 (1996) és a
WIPO Előadások és hangfelvételek védelméről szóló egyezmény1704 (1996)
is, amelyek már a digitális technológia kihívásait is gyelembe veszik. A
szervezet által elfogadott legújabb audiovizuális vonatkozású egyezmény a
Beijingi Egyezmény az Audiovizuális előadásokról (2012), amely az előadók
jogainak védelméről rendelkezik. Ezen kívül 1998 óta szerepel a WIPO
napirendjén egy Műsorszolgáltató szervezetek védelméről szóló egyezmény is,
amelynek előkészületei jelenleg is folynak.
6. A várható szabályozás
A szabályozás stratégiai továbbfejlesztésének első fő tényezője az egységes
digitális piac célkitűzése. Említettük, hogy az uniós állam- és kormányfők
2012-ben a jól működő egységes digitális piac megvalósítását 2015-re tűzték ki
célul. Az egységes digitális piac, mint a 2010-ben elfogadott Európai Digitális
Menetrend első pillére számos, az audiovizuális ágazatot közvetlenül érintő
célkitűzést tartalmazott, mindenekelőtt a szellemi tulajdonjogok területén.
Ezek közül egyes kezdeményezések már megvalósultak, így különösen 2014-
ben a zeneművek vonatkozásában sor került a több tagállam területére
kiterjedő hatályú engedélyezésről szóló irányelv elfogadására. A szellemi
tulajdonjogi harmonizáció azonban távolról sem tekinthető befejezettnek. Az
elmúlt években több munkaanyag, konzultáció vizsgálta a továbblépés
lehetőségét ezen a területen. A legutóbbi, az uniós szerzői jogi szabályok
felülvizsgálatáról szóló, 2013-ban kezdeményezett átfogó nyilvános
konzultáció, amelyre közel 10 ezer válasz érkezett, többek között a
tartalmakhoz való hozzáférés nehézségeivel, a szerzői jogi korlátozások és
kivételek rendszerével, a jogérvényesítés hatékonyságának növelésével, és az
uniós szerzői jogi piac széttöredezettségével kapcsolatos kérdéseket vetett fel.
Régóta nyilvánvaló, hogy az uniós audiovizuális ágazat versenyképességének
fokozásához valamennyi területen előrelépésre lenne szükség. Tekintettel
azonban a nemzeti szerzői jogok különbözőségére és arra, hogy ez a terület
hagyományosan elsődlegesen tagállami hatáskörbe tartozik, kérdés, hogy a
2014-ben megalakult Juncker-Bizottság mandátuma alatt mennyiben tudja
majd előmozdítani az uniós keretek fejlődését e téren. Annyi bizonyos, hogy
az egységes digitális piac célkitűzése az új Bizottság alatt is meghatározó marad.
A Bizottság új elnöke, Jean-Claude Juncker által 2014 júliusában kiadott,
politikai irányvonalakról szóló dokumentum1705 az egységes digitális piac
megvalósítását a soron következő Bizottság tíz legfontosabb prioritásainak
egyikeként határozza meg, és ezen belül külön utal a szerzői jogi szabályok
modernizációjára „a digitális forradalom és a megváltozott fogyasztói szokások
fényében”.
 Az egységes digitális piacot szolgáló szerzői jogi modernizáció kiemelt
területe mellett a fejlődés másik fontos motorja a csatlakoztatott televíziózás
terjedése és az ágazat konvergenciájának fokozódása lesz. Ahogy Neelie Kroes,
a Bizottság digitális menetrendért felelős alelnöke 2013-ban a csatlakoztatott
televíziózással kapcsolatos zöld könyv1706 megjelenésekor fogalmazott: „A
kreatív és digitális világban az internethez csatlakoztatott televíziók jelentik a
következő fontos mérföldkövet”. 2013-ban már több mint 40,4 millió
internethez csatlakoztatott televízió volt Európában, 2016-ra pedig várhatóan
a háztartások nagy része rendelkezni fog ilyen készülékkel. A televízió és az
internet, a televíziós műsorszolgáltatás és a lekérhető médiaszolgáltatások
összeolvadása a későbbiekben elsősorban az Audiovizuális
médiaszolgáltatásokról szóló irányelv szabályainak újragondolását indíthatja el.

7. Ismétlő kérdések
    1.  Milyen változások határozták meg az audiovizuális ágazatot az 1980-as
évektől kezdődően?
  2. Melyek az európai audiovizuális politika meghatározó törekvései?
    3.  Mikor került sor az audiovizuális politikát megalapozó jogszabályok
elfogadására?
  4. Milyen részterületekből áll össze az európai audiovizuális politika?
  5. Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés mely rendelkezései képezik
az egyes területeken az uniós kezdeményezések jogalapját?
    6.  Melyek az Európai Bíróság legfontosabb döntései a műsorszolgáltatás
szabadsága terén?
    7.  A Szerződés, illetve az esetjog alapján milyen esetben korlátozhatják a
tagállamok a műsorszolgáltatás szabadságát?
  8. Hogyan foglalt állást a Bíróság a külföldi dekóderek használatával, illetve a
műsorok internetes továbbközvetítésével kapcsolatban?
  9. Mikor született meg a Határok nélküli televíziózásról szóló irányelv, mikor
nyerte el mai elnevezését?
10.  Milyen szolgáltatások tartoznak az irányelv hatálya alá és milyen
témaköröket szabályoz?
11. Hogyan támogatja az irányelv az európai műveket?
12.  Melyik az irányelvnek az a területe, amellyel kapcsolatban legtöbbször
kerül sor a tagállamok elleni bizottsági fellépésre, és melyek a legfontosabb
rendelkezések ezen a területen?
13.  Melyek az audiovizuális politika legfőbb törekvései a kiskorúak és a
közrend védelme érdekében?
14. Milyen keretek között, milyen célkitűzésekkel zajlik az audiovizuális ágazat
uniós támogatása?
15.  Melyek a fő uniós kezdeményezések az audiovizuális ágazat kulturális,
társadalmi és demokratikus szerepével kapcsolatban?
16.  Miért van szükség szellemi tulajdonjogi harmonizációra az európai
audiovizuális piac szempontjából?
17. Melyek azok a szellemi tulajdonjog terén elfogadott irányelvek, amelyek az
audiovizuális ágazatra (is) vonatkoznak?
18.  Melyek az Európai Bizottság legfontosabb törekvései az audiovizuális
ágazatban a trösztellenes politika és az összefonódások ellenőrzése terén?
19.  Milyen fő szempontok alapján kerülnek elbírálásra az audiovizuális
ágazatban nyújtott állami támogatások?
20.  Melyek az audiovizuális ágazatot érintő nemzetközi együttműködés
legfontosabb területei, fórumai és eredményei?
21.  Mit jelent az „egységes digitális piac” kifejezés, honnan származik, és az
audiovizuális politika mely területével kapcsolatban irányoz elő
reformtörekvéseket?
22.  Milyen technológiai újítás vezethet az audiovizuális médiaszabályozás
jövőbeli újragondolásához?

8. Ajánlott olvasmányok
http://ec.europa.eu/priorities/digital-single-market/index_en.htm
http://ec.europa.eu/digital-agenda/en
http://ec.europa.eu/digital-agenda/en/audiovisual-and-other-media-content
http://ec.europa.eu/digital-agenda/en/media-freedom-and-pluralism
http://ec.europa.eu/competition/sectors/media/overview_en.html
http://ec.europa.eu/internal_market/copyright/index_en.htm
http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/note/join/2013/513976/IPO
L-CULT_NT(2013)513976(SUM01)_HU.pdf
http://www.obs.coe.int/
 
 
 
 
 
 
 
20. fejezet

Szakképzési politika

   1. A szakképzési politika rövid leírása, jelentősége

   2. A szakképzési politika céljai
   3. A szakképzési politika rövid történeti áttekintése
   4. Jogalapok
   5. Jogalkotók és egyéb szereplők
   6. A szakképzési politika keretében kibocsátott legfontosabb jogi
aktusok, másodlagos, harmadlagos jogi aktusok, legfontosabb
hatályos policy dokumentumok
   7. A szabályozás áttekintő ismertetése
   8. A szakképzés hazai jogi szabályozása
   9. Ismétlő kérdések
10. Ajánlott olvasmányok
 
 
 
 
 
 
 
1. A szakképzési politika rövid leírása, jelentősége
Az oktatás hosszú évekig tabutéma volt az EU-ban – érzékeny témának
nevezték, szigorúan tagállami hatáskörűnek. Az Unió gazdasági
integrálódásának fokozódásával azonban, a (különböző szintű) munkaerő
képzettségének – azaz inkább az igazolt tudás kölcsönös elismerésének –
igénye követelővé vált. Minthogy az EU a közoktatást, és az erre épülő
felsőfokú tanulmányokat és a szakképzést illetően is csak javaslatokat tehet: a
követelés kielégítésének módjaként pályázatokkal elérhető támogatások
csábításával közelíti a majdan EU szinten koherenssé váló nemzeti (tagállami)
közoktatás és szakképzés valóságát. Ezért vezette be a különböző – végül is
szakpolitika-alakító – programokat 1994-től: pl. Comenius (közoktatás),
Leonardo da Vinci (szakképzés), Erasmus (felsőoktatás), Grundtvig
(felnőttoktatás) elnevezésekkel – ma már valamennyit és további (pl. sport)
területeket, transzverzális programokat is egyesítve az Erasmus+ programot
(2014–20).

2. A szakképzési politika céljai

A szakképzési politika célja alapvetően az, hogy elősegítse az Unió
állampolgárai számára az alappillérek tényleges működését és egyúttal az Unió
gazdaságának fellendülését, világpiaci versenyképességének javulását. Szabad
munkaerő-vándorlás, letelepedés, foglalkozás űzése bármely tagállamban:
mindezek érdekében szükséges a szakképzettségek kölcsönös elismerése (de
persze szükséges továbbá például a megfelelő kommunikációs képesség a
munkavégzéshez, illetve érdekvédelemhez). A jelenleg futó szakpolitikai
reformok az Európa 2020 stratégia, az Oktatás és képzés 2020 stratégiai
keretrendszer és az Európai Iúsági Stratégia – mindezek nem csupán a
felnövekvő generáció életútját egyengetik, hanem a felnőttek lehetőségeit is
kínálják, támogatják. A szakpolitikai eszközök célja, hogy megkönnyítse a
készségek és képességek (a ‚skills’) átláthatóságát és elismerését, a tanulmányok,
illetve képzések során megszerzett kreditek átvitelét, a formális,1707 nem
formális1708 és az informális tanulás1709 során szerzett tudás egyéni fejlődést,
jövedelmet, illetve gazdasági eredményeket biztosító érvényesíthetőségét,
hasznosíthatóságát – az egyének foglalkoztathatóságát egyre hatékonyabb
pro ttermelő-képességgel; hozzájárulva ezzel az EU gazdasága
versenyképességének növeléséhez.
Minden tagállam belügyének tekinti kulturális életének megalapozását, a
közoktatást. Azonban a szakképzés és az egyetemi szintű oktatás európai
dimenziót igényel, hiszen csak az oklevelek, bizonyítványok vagy diplomák
(azaz szakmai felkészültséget hitelt érdemlően igazoló okiratok) kölcsönös
elismerésével teljesedhet ki az EU egyik alapszabadsága, a személyek szabad
mozgása.
A szakképzés1710 megalapozása az általános iskolai oktatás során történik,
viszont az általános vagy kötelező oktatás tartalmára és kimeneti
követelményeire nincsen egységes uniós szabályozás.
A szakképzés uniós (döntéshozói) szinten való tágabb értelmezése1711 úgy
fogalmaz, hogy a szakképzés magában foglal minden, többé-kevésbé szervezett
vagy strukturált tevékenységet, amelynek az a célja, hogy a tanulónak elméleti
tudást, kivitelezési gyakorlottságot és általában olyan kompetenciát1712
biztosítson, amely ahhoz szükséges, hogy valamely munkahelyen a
követelményeknek megfelelő munkát végezzen, ott megfelelően viselkedjen –
függetlenül attól, hogy ez a felkészítő tevékenység formális szakképzettséghez,
valamilyen szakmai felkészültséget hivatalosan igazoló dokumentumhoz vezet-
e.
A szakképzés lehet munkahely-speci kus vagy széles körű szakmai
felkészültséget célzó. A szakképzésnek része lehet valamely általános
műveltséget emelő nevelés, tanítás is. Az egyének részére a szakképzés
legfontosabb jellemzője, hogy szakadatlan, élethosszig tartó1713 kell, hogy
legyen – hiszen a szakmai fejlődéssel, új anyagok, eljárások, eszközök, stb.
alkalmazásának megtanulásával lépést kell tartani. A szakképzést felkészítő
oktatással – a különböző szakmaterületekről tájékoztató, majd szakmai
orientáló és szakmai alapozó képzéssel – is lehet kezdeni, még a kötelező
oktatás, tankötelezettség teljesítése keretében.
 A szakképzés első szakképzésre és tovább-, illetve átképzésekre való osztása
minden országban megtalálható. Megkülönböztetünk – a korábban
megszerzett tudás vagy iskolázottság szintjével kapcsolatos követelmények
alapján – alap- és középfokú, valamint az érettségit belépési követelményként
megfogalmazó, csak felsőfokú oktatás keretében megszerezhető
szakképesítéseket, illetve tanulmányokat. Számos tagállamban – a hazai
szabályozástól eltérően – a szakképzés (szinte kizárólag) a felsőfokú oktatás
része; talán ezért is a különböző szintű, különösen a korábban meghozott
közösségi, illetve uniós jogszabályok szövegezése gyakran csak a felsőoktatásra
utal.

3. A szakképzési politika rövid történeti áttekintése

3.1. A közös szakképzési politika általános alapelvei

Az egységes szakképzési politika végrehajtásának általános alapelveiről hozott
63/266/EGK tanácsi határozat preambulumában olvasható, hogy „a hatékony
szakképzés közös politikájának bevezetése elősegíti a munkavállalók szabad
letelepedési jogának bevezetését”, valamint „keresőképes korának különböző
szakaszaiban mindenkinek lehetőséget kell kapnia arra, hogy megfelelő
képzésben, továbbképzésben és az esetlegesen szükséges átképzésben
részesüljön”. E határozat a közös szakképzési politika végrehajtásának ma is
érvényes tíz általános alapelvét tartalmazza, melyek közül az alábbiakat
emeljük ki.
1.  A szakképzés közös politikáján közös, koherens és progresszív eljárást kell
érteni, ami feltételezi, hogy mindegyik tagország olyan programokat állít fel
és olyan terveket valósít meg, amelyek ezekkel az általános alapelvekkel és az
azokból adódó végrehajtási intézkedésekkel összhangban állnak. Az
alapelveknek lehetővé kell tenniük minden egyén számára, hogy megfelelő
képzést kaphasson a hivatás, az oktatási intézmény, valamint a képzés és
foglalkoztatás helyének szabad megválasztása mellett.
2. A szakképzés közös politikájának olyan átfogó szakmai képzés biztosítására
kell törekednie, amely elősegíti a személyiség harmonikus fejlődését, és
egyben a műszaki haladás, az új gyártási eljárások, valamint a szociális és
gazdasági fejlődés követelményeinek is eleget tesz; bárki számára adekvát
szakképzést garantál.
3.  A szakképzésnek, továbbképzésnek és átképzésnek szoros kapcsolatot kell
tartania a gazdasággal, hogy megfeleljen a követelményeinek.
4. A szakképzés közös politikájának végrehajtása során különös gyelmet kell
fordítani a bármikor, bárki által igénybe vehető állandó szakmai tanácsadó és
felvilágosító szervekre.1714
5.  A Bizottság a tagországokkal szorosan együttműködve szakképzéssel
kapcsolatos tanulmányokat és kutatásokat folytathat a közös politika
megvalósíthatósága érdekében és különösen azért, hogy elősegítse a
Közösségen belül a szakmai alkalmasság elismerését és a munkaerő szabad
területi és szakmai áramlását.
6. A Közösség más országainak a szakképzés területén megvalósított terveinek
megismerése és tanulmányozása céljából közvetlen tapasztalatcseréket
szerveznek más szakképző intézmények meglátogatása, konferenciák és
programok útján.
7. A Bizottság, a mindenkori szükségletek alapján, a tagországokkal közösen a
különböző, meghatározott képzést igénylő szakmákban a különféle képzési
fokozatok eléréséhez összehangolt alapkövetelményeket készít.1715 A
záróvizsgák letételénél az objektív feltételek egységesítésére törekednek,
hogy egymás bizonyítványainak és egyéb, a szakmai képzés lezárását igazoló
okiratoknak az elismerését elérjék.
8. A felnőttek gyorsított képzése vagy átképzése révén a dinamikusan változó
munkaerő-piaci viszonyok kiegyensúlyozására törekszenek a tagországok a
Közösségen belül; megfelelő képzési programok létrehozásával közös
intézkedéseket is tesznek.
3.2. A szakképzés testületi rendszere
A szakmai képzés e közös politikájának végrehajtásához szükséges általános
alapelvek megfogalmazására, a 63/266/EGK negyedik alapelvére hivatkozva a
Tanács 1963. december 18-i 63/688/EGK határozatával 36 tagú Szakképzési
Tanácsadó Bizottság létrehozásáról és működésének szabályairól döntött;1716
ez tagországonként két kormányképviselőből, a munkavállalók két
szakszervezeti képviselőjéből és a munkaadók szakmai szervezeteinek két
képviselőjéből állt.
A Bizottság 66/484/EGK ajánlása1717 pedig a pályaválasztási tanácsadás
fejlesztését szorgalmazta.
A Tanács 1975-ben megalapította a CEDEFOP1718 intézetet (Európai
Szakképzés-fejlesztési Központ), melyhez a pénzügyi szabályozást egy év múlva
kapcsolta.1719 Ugyanebben az évben az UNESCO az általa megrendezett
Nemzetközi Oktatásügyi Konferencián1720 meghatározta az oktatás egységes
nemzetközi osztályozási rendszerét, amely lehetővé teszi az oktatás nemzetközi
összehasonlítását.1721 A tagállamok oktatási és képzési politikáinak és
rendszereinek néhány évente frissített leírásai az Eurydice oldalain
tanulmányozhatók1722 és ugyanott EU léptékű tematikus áttekintések is
megjelennek.1723

3.3.Szakképzési programok
1994-ben létrehozták a Leonardo da Vinci Programot (a továbbiakban: LdV),
amely a szakképzés közösségi léptékű összehangolásának elősegítését
célozta.1724 Az öt éven át (1995–1999) futó programhoz Magyarország
„csendestársként” már 1996-ban, teljes joggal támogatásért pályázva 1997-ben
csatlakozhatott. A 620 millió ECU költségvetésű programra különböző (főleg
mobilitási és kísérleti) projektjavaslatokkal a 15 tagország, 3 ország az Európai
Gazdasági Térségből és – fokozatosan – a csatlakozásra váró országok
pályázhattak. A mobilitási projektek révén külföldi összefüggő (több hetes,
illetve akár éves) szakmai gyakorlat nanszírozásának elnyerésére lehetett
pályázni. Főleg szakközépiskolai tanulók vettek ezeken részt. Pályázatot csak
szakképzésben részt vevő intézmény nyújthatott be, azonban hazánk esetében
a szakközépiskolákon kívül intézetek, hivatalok, felsőoktatási szervek,
vállalatok, szakmai szervezetek, alapítványok, kamarák, illetve
önkormányzatok is kaptak támogatást. A kísérleti projekteket leíró pályázatokat
új szakirányok, tantervek, képzési módszerek, tankönyvek és egyéb
segédanyagok, taneszközök kifejlesztéséhez kért támogatások elnyerése céljából
adták be; a projektek többéves futamidővel, jellemzően a műszaki és az
egészségügyi szakterületeken futottak.
A II. LdV Program1725 a 2000– 2006 évekre szólt.1726 2007-től az LdV
program beépült az Egész életen át tartó tanulás programba (2007–
2013).1727
Az Erasmus+ az EU új programja (2014–2020),1728 magába foglalva az
Egész életen át tartó tanulás programját további (oktatást, képzést, iúsági
területet, sportot felölelő) programokkal egyesítve.1729 Létrehozását a
következőkkel indokolták:
– mély gazdasági válság és magas munkanélküliség a atalok körében;
– léteznek betöltetlen munkahelyek, de a jelentkezőknél hiányzik a szükséges
tudás és gyakorlottság; az iskolákból és képző helyekről frissen kikerült
végzetteknek alacsony a foglalkoztathatóságuk;
– egyre nő a magasan képzett munkaerő iránti igény – azaz egyre nagyobbak a
követelmények az egyes munkakörök betöltéséhez;
– a tehetségek globális versenye folyik, az oktatás és képzés nemzetközivé vált;
–  a tanulási kínálat és az információtechnológia potenciálja rendkívül
kiszélesedett;
– a formális, informális és non-formális tanulások egymás kiegészítői;
– szükség van a munka világával szorosabb kapcsolatra.
Mindezek miatt szükséges
– a szorosabb kapcsolat a program és a szakpolitikai célok között;
– több szinergia és kölcsönhatás a különböző tanulási formák között;
– többszektoros partnerség a munka világával;
– egy erősebb fókusz az EU hozzáadott értékére.
Az Erasmus+ a magában egyesített korábbi több mint féltucat program
összköltségvetési kereténél 40%-kal többet kínál a pályázóknak (összesen €
14,7 milliárd); ebből a szakképzés támogatása mobilitási projektek (szakmai
alapképzésben részt vevő atalok szakmai gyakorlata; szakképzési szakértők
tanulmányútja; csak 1 éven belül végzettek részére munkavállalók,
munkanélküliek szakmai gyakorlata), illetve stratégiai partnerségek
nanszírozását jelenti.
Az Erasmus+ a következő szakpolitikai célokhoz kapcsolódik:
–  Europe 2020 céljai: a felsőfokú oktatásban diplomázottak számát a 30–34
éves generáció 32%-áról 40%-ra emelni; a korai iskolaelhagyók arányát a
jelenlegi 14%-ról 10% alá csökkenteni.
– Oktatás és Képzés 2020 (ET 2020) stratégia céljai.
– Megújított keretrendszer a atalok európai együttműködésére (2010–2018)
céljai.
–  Európai Dimenziók a Sportban / az EU munkaprogramja a sport terén
céljai.
– Erős nemzetközi dimenzió, különösen a felsőoktatás és a atalság terén.
–  A szakképzés és a felsőoktatás tanulói számára több lehetőséget kell
biztosítani foglalkoztathatóságuk javításához tanoncképzési gyakorlatokkal
(azaz gyakorlati ismereteket szerezzenek az elméleti tudás kiegészítésére,
elmélyítésére: műhelyekben, laborokban; a versenyszféra munkahelyei
mellett).

3.4. Regulációs folyamat
2000. január 1-je óta a külföldön megszerzett elméleti tudás és szakmai
gyakorlat bejegyezhető a szakképzésben részt vett egyén személyes
dokumentumába: az „Europass-Training” bizonyítványba. A „European
pathway for training” (európai szakképzési út) és a „Europass Training”
(európai szakképzési útlevél)1730 két egymással szorosan összefüggő
koncepciós eleme a már 1998. december 21-én elfogadott döntésnek.
2001 februárjában jelent meg az Oktatási Tanács jelentése „Az oktatási és
képzési rendszerek jövőbeni konkrét célkitűzései” címmel,1731 melynek
címzettje az Európai Tanács volt. Ebben az oktatási miniszterek az alábbi
konkrét célkitűzéseket fogadták el az elkövetkező tíz évre:
a)  az Európai Unió oktatási és képzési rendszerei minőségének és
hatékonyságának fokozása (benne a tanárok és oktatók oktatásának és
 képzésének javítása is);
b) Az oktatási és képzési rendszerek hozzáférhetőségének javítása;
c) Az oktatási és képzési rendszerek megnyitása a tágabb világ irányában.
2001 novemberében jelent meg „Az egész életen át tartó tanulás európai
térségének valóra váltása” című Bizottsági Közlemény,1732 a lisszaboni stratégia
megvalósítása keretében.
2002 februárjában pedig megjelent az európai oktatási és képzési rendszerek
célkitűzéseihez kapcsolódó részletes munkaprogram.1733 Középpontjában az
előbb említett három stratégiai célkitűzés állt, és további 13 kapcsolódó
célkitűzésre oszlott. Az Oktatási Tanács és az Európai Bizottság közösen
feleltek az egész stratégia irányításáért és nyomon követéséért.
Az Európai Tanács 2002 márciusában Barcelonában mandátumot adott
arra, hogy az európai oktatás és szakképzés 2010-re világreferenciaként
szolgáljon; a szakképzés területén szoros együttműködést1734 kell elérni,
párhuzamosan a felsőoktatás bolognai folyamatával.
2002 márciusában, az Európai Tanács Lisszabonban megfogalmazott
kérésének megfelelően, a Bizottság a szakmai önéletrajz közös formájának
alkalmazását ajánlotta a tagországoknak. Az új „European CV”1735
különbözik a megszokott önéletrajzi sablonoktól, hangsúlyozza a formális és
nem-formális képzettségek és gyakorlottságok felsorolását. Ennek
alkalmazásától várják a szakképzettségek átláthatóságának megoldását; ez
mintegy kiegészítőként szerepel a különböző megszerzett bizonyítványokhoz,
oklevelekhez és diplomákhoz csatolandó melléklethez.1736
A Tanács 2002 júniusában hozott állásfoglalása1737 az egész életen át tartó
tanulásról (a 2001 novemberében hasonló témában hozott Bizottsági
Közleményre is hivatkozva) felkéri a Bizottságot, hogy – egyebek között – az
átláthatóságra és a minőségbiztosításra alapozva segítse elő a fokozott
együttműködést az oktatásban és képzésben, valamint hogy dolgozzák ki a
képesítések elismertetésének kereteit, építve a bolognai folyamat vívmányaira
és hasonló intézkedések elősegítésére a szakképzés területén is.
A barcelonai mandátum válaszaként az Európai Unió Tanácsa (Oktatás,
Iúság és Kultúra) 2002. november 12-én elfogadott egy fejlettebb szakképzési
együttműködést leíró megoldást.1738 Az ebben szereplő prioritások:
a) európai dimenzió;
b) transzparencia (átláthatóság), információ és útmutatás;
c)  kompetenciák és szakmai kvali kációk (képzettségek, megszerzett
ügyességek) elismerése;
d) minőségbiztosítás.
A tagországok szakoktatásért és szakképzésért felelős vezetői 2001
októberében tartott értekezletükön indították el az ún. „Bruges-i
kezdeményezést”, amely az európai szakoktatás és szakképzés minőségének és
hatékonyságának növelését célozza a szorosabb együttműködés kifejlesztése
segítségével. A cél az, hogy 2010-re az állampolgárokat képessé tegye
szakképesítésük és szakértelmük egész Európára vonatkozó „közös
pénznemként” való használatára, továbbá jelentősen növekedjen a szakoktatás
és szakképzés státusza, elismertsége, jó hírneve. Ez a folyamat „alulról jövő
kezdeményezések” alapján építkezik a szociális partnerek teljes bevonásával, és
szektorális szinten támogatja a szakképesítések és kompetenciák
fejlesztését.1739
A „bruges-i kezdeményezés” nyomán 31 európai ország oktatási miniszterei
2002. november 30-án elfogadták az ún. Koppenhágai Nyilatkozatot1740 a
szakképzés európai léptékű, tökéletesített együttműködéséről. Ez az eredetileg
mindössze három oldalas nyilatkozat (mely a Hivatalos Lapban meg sem
jelent) mandátumot ad konkrét akciók kidolgozására a szakképzés és
szakképzettségek átláthatósága, elismerése és minősége tekintetében – és vele
indult a ma „Koppenhágai folyamat” néven ismert EU-léptékű
szakképzésfejlesztés.
A 2001 februárjában elfogadott konkrét célkitűzések mellé az időközben
„Oktatás és képzés 2010” elnevezést kapott munkaprogram öt EU-szintű
indikátort adott, melynek elérését 2010-re tűzték ki:
a) a korai iskolaelhagyók átlagos aránya nem haladhatja meg a 10%-ot;
b)  a matematika-, tudomány- és technológiaszakos végzettek számának
legalább 15%-kal kell emelkednie amellett, hogy a végzettek nemek szerinti
kiegyensúlyozatlansága csökken;
c) a 22 évesek 85%-ának középiskolai végzettséggel kell rendelkeznie;
d)  az olvasásból, matematikából és tudományból gyengén teljesítő 15 évesek
számának meg kell feleződnie, végül
e)  a dolgozó felnőtt népesség egész életen át való tanulásban való átlagos
részvételének legalább 12,5%-kal kell emelkednie.
A 2004 februárjában nyilvánosságra hozott, az „Oktatás és képzés 2010” a
Lisszaboni Stratégia sikere a sürgős reformokon múlik című 44 oldalas időközi
jelentés1741 rendelkezett az európai oktatási és képzési rendszerek
célkitűzéseihez kapcsolódó részletes munkaprogram megvalósításáról.
Az Európai Tanács 2005. évi tavaszi ülése elfogadta az Európai Iúsági
Egyezményt1742 mint a lisszaboni stratégiai célok elérésének egyik eszközét. A
Paktum három területre fókuszál:
a) foglalkoztatás, integráció és szociális fejlődés;
b) oktatás, szakképzés és mobilitás;
c) a munkahelyi és családi élet érdekegyeztetése.
Esélyegyenlőséget szorgalmaz – mind nemek közötti, mind szociális
körülmények vonatkozásban.
2006-ban jelent meg a 1719/2006/EK határozat a „Youth in Action”
programról, a 2007–2013 közötti hét évre: ez egyebek közt nem-formális és
informális tanulási, képzési lehetőségeket kíván támogatni európai
dimenziókkal. Öt alprogram mentén kínált pályázati lehetőségeket,1743
melynek teljes pályázható keretösszege 885 000 000 EUR volt.
a) „Youth for Europe” ( atalok Europáért);
b) „European Voluntary Service” (önkéntes szolgálat);
c)  „Youth in the World” ( atalok mobilitása – szervezetek és iúsági
nemzetközi munkák, együttműködések a tolerancia és szolidaritás fejlesztése
érdekében);
d) „Youth support systems” (testületek támogatása);
e) „Support for European co-operation in the youth eld” (szervezett dialógus
támogatása különböző iúsági szereplők, szervezetek között).
Az egész életen át tartó tanulás cselekvési programja a Leonardo program
ismertetésekor már említett 1720/2006/EK határozattal1744 került
nyilvánosságra. 2007. január 1-jétől 2013. december 31-ig tartott ez a
program, ahol a projektek nanszírozását várók a pályázataikat a következő
szektorális alprogramok kereteire tudták benyújtani:
a) Comenius (óvodától a középiskola végéig),
b) Erasmus (felsőoktatás),
c) Leonardo da Vinci (szakképzés) és
d) Grundtvig (felnőttoktatás és -képzés).
A program támogatási kerete a hét évre összesen 6 970 000 000 EUR,
melynek 25%-a volt pályázható az LdV alprogram keretei között.1745
Ugyancsak 2006-os fejlemény a Közösségen belüli, oktatási és szakképzési
céllal végzendő mobilitásra vonatkozó ajánlás: az Európai Mobilitásminőségi
Charta.1746 Pontjainak betartásával a tanulmányutak, külföldi gyakorlatok
kétségtelenül magas színvonalon, jobb eredményekkel és a visszatérés utáni
beilleszkedési segítséggel teljesíthetők.
Az Európai Képesítési Keretrendszer (EKKR; European Quali cation
Framework, EQF) létrehozásáról szól az Európai Parlament és a Tanács
ajánlása.1747 A szakképzettség nyolc szintjét különbözteti meg az alapvető
általános ismeretektől az adott szakterület élenjáró, kiemelkedő tekintélyű
szakértéséig; ez utóbbi megfelel az európai felsőoktatási térség képesítési
keretrendszerében a harmadik ciklus jellemzésének.1748
Rendkívül érdekes áttekintést ad a lisszaboni célok eléréséért tett oktatási és
szakképzési területű munkák eredményeiről írt, évente közzétett beszámolók
sora.1749 Az előrehaladási, évenkénti Jelentések – melyek a 2004, 2005 stb.,
2010 években jelentek meg – egyre bővebb és részletesebb elemzéseket tudtak
bemutatni, ahogy egyre több adat, eredmény állt rendelkezésre.
Az európai szakoktatási és szakképzési kreditrendszer (ECVET)1750 egy közös
módszertani keret, amely a tanulási, gyakorlási eredmények kreditekkénti1751
gyűjtését és közreadását teszi lehetővé, így biztosítja azok átvitelét egyik képzési
rendszerből a másikba. Célja a nemzetek közötti munkaerőmozgás, mobilitás
elősegítése, az élethosszig tartó tanulás dokumentációinak, eredményeinek
átláthatóvá tétele, illetve a tovább- és átképzések gazdaságosságának javítása.
Nem váltaná le a nemzeti szakmai képesítő- és vizsgarendszereket, de
használatával egyszerűsödik az összehasonlíthatóság, a kompatibilitás
megítélése. Az ECVET az egyén mindenfajta oktatási, képzési eredményeire
alkalmazható, bármilyen úton-módon is szerezte tudását, készségét; ezek az
eredmények összegyűjthetők, elismerhetők és felmutathatók valamely szakmai
képesítés, formális bizonyítvány megszerzése érdekében. A kezdeményezés
megkönnyíti az EU polgárainak a felkészültségei elismertetését valamely másik
tagállamban.1752 Az ECVET egyike a sok európai iniciatívának,
kezdeményezésnek – mint például az EUROPASS (2241/2004/EK), és az
Európai Minőségügyi Charta a Mobilitásért (2006/961/EK) –, amelyek az EU
tanuló polgárainak mobilitásait igyekeznek bátorítani. Komplementer, vagyis
egymást kölcsönösen kiegészítő módon működik együtt az ECTS (a bolognai
folyamat egyik fő eszköze: az Európai Felsőoktatási Térség kreditátviteli és -
gyűjtő rendszere) működésével, összekötve a szakképzést a felsőoktatással. (Az
ECTS 1989-ben indult, és sikeresen bátorította a diákok mobilitását; lehetővé
tette a más államokban szerzett tanulmányi időszakok átláthatóságát és
elismertetését.) Annyiban különbözik az EQF-től, a közös referenciakerettől,
hogy harmonizáció helyett egy csatlakozási felületet kínál azzal, hogy
kompatibilitást eredményez a létező nemzeti megoldásoknak a kreditek
gyűjtése, elismerése és átvitele terén. Az ECVET nem hivatott a
szakképzettségek kölcsönös elismertetésére, tekintettel arra, hogy ez ügyben
kötelező érvényű előírások vannak a tagállamokra vonatkozóan.
A koppenhágai folyamat koordinálta a technikai és politikai támogatást a
szakképzés közös céljainak, prioritásainak és összehasonlító szintjeleinek
megállapítására önkéntesen együttműködők számára. Szervezte az Európai
Bizottság és a részvevő államok és szociális partnerek együttműködését.
Szakképzési vonatkozású témákat elemezve különféle munkacsoportok
fejlesztették a közös európai eszközöket, amelyek közösen munkálkodtak az
elvek megfogalmazásán. A fejlődés előrehaladását kétévente értékelték.1753
Mindegyik értékelő ülésről a szakképzésért felelős miniszterek hivatalos
közleményt adtak ki azzal a céllal, hogy a következő két esztendő
munkaprioritásait az eredmények ismeretében igazítsák az elérendő célokhoz.
A 2010-es1754 áttekintette az elmúlt nyolc év munkájának eredményeit, azok
gyelembevételével megfogalmazta a következő évtized hosszú távú, stratégiai
céljait; fogalmazásában támaszkodott a CEDEFOP és az ETF1755
tanulmányaira. 11 stratégiai célt, 22 rövid távon (2011–2014) elérendő
tagállami eredményt és EU szintű támogatást és általános alapelveket ír le.
A Koppenhágai Folyamat első nyolc éve az alábbiakból tevődött össze:
–  politikai dimenzió, amelynek célja, hogy közös európai célokat tűzzön ki,
amelyek mentén átalakíthassák a nemzeti szakképzési rendszereket;
– közös európai keretrendszerek és eszközök kidolgozása annak érdekében, hogy a
kompetenciák és a kvali kációk átláthatóságát és minőségét javítsák,
valamint elősegítsék, megkönnyítse a mobilitást;
–  együttműködés az európai szintű egymástól való tanulás érdekében, nemzeti
szinten pedig minden releváns vezéregyéniség, illetve intézmény, szervezet
bevonása a szakképzés korszerűsítése érdekében.
A Koppenhágai Folyamat prioritásait a Koppenhágai Nyilatkozat tartalmazta
önkéntes együttműködésre szólítva a szakképzés szereplőit. 2010-re célul
tűzték ki, hogy
– növeljék a szakképzés európai dimenziós lehetőségeit;
– javítsák a szakképzés tájékoztató, pályaválasztó és tanácsadó mutatóit éppúgy,
mint átláthatóságát;
–  fejlesszenek eszközöket a kompetenciák és kvali kációk kölcsönös
elismertetésére;
– javítsák a szakképzés minőségbiztosítását.
A kifejlesztett és több tagállamban már használatba is vett eszközök:
– EUROPASS;
–  EQF (az Európai Képesítési Keretrendszer), valamint a nemzeti képesítési
keretrendszerek;
– ECVET (az Európai Szakképzési Kreditrendszer);
– EQAVET (a szakképzés európai minőségbiztosítási referenciakerete).
A CEDEFOP és az EESC1756 „Agora” konferenciája 2011. március 17-én
volt Brüsszelben; témája a szakképzés 2002–2010 között folyt fejlesztése volt;
háttéranyagaként a „Híd a jövőbe” című 136 oldalas értékelő CEDEFOP
tanulmány1757 szerepelt. Megállapították, hogy habár gyelemreméltó
fejlődés történt az elmúlt nyolc év folyamán az EU, illetve az összesen 33
állam1758 nemzeti hatóságai és szociális partnerei közötti együttműködésben,
a szakképzés reformjának feladata még távolról sem teljesített. A konferencia
résztvevői egyetértettek abban, hogy a szakképzésnek sokkal több ember
számára kellene vonzónak lennie, miközben a képzésekre fordított
kiadásoknak összhangban kell lenniük a gazdaság szükségleteivel.
Az „Oktatás és képzés 2020”1759 stratégia – a Tanács és a tagállamok
kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által elfogadott
következtetések a szakoktatás és a szakképzés területén való fokozott európai
együttműködés 2011–2020-as időszakra vonatkozó prioritásairól1760 című
anyag elismerte, hogy a koppenhágai folyamat döntő szerepet játszott a
szakoktatás és -képzés jelentőségének megismertetésében, uniós és nemzeti
szinten egyaránt. … A szakoktatás és -képzés terén folytatott európai
együttműködés jelentős változásokat eredményezett a tagállami
szakpolitikákban, és az átláthatósággal, a képesítések és kompetenciák
elismerésével, illetve a minőségbiztosítással kapcsolatos fontos uniós eszközök
létrehozásához vezetett: Europass,1761 EKKR,1762 európai szakoktatási és
szakképzési kreditrendszer (ECVET)1763 és a szakoktatás és szakképzés
európai minőségbiztosítási referenciakerete (EQAVET).1764 Ahogyan a
koppenhágai folyamat is megerősítette a szakoktatás és szakképzés lisszaboni
stratégiában (2000–2010) játszott szerepét, e következtetéseknek is arra kell
irányulniuk, hogy segítsék a foglalkoztatást és növekedést célzó új „Európa
2020” stratégia és az ehhez kapcsolódó kiemelt kezdeményezések kiemelt
céljainak elérését. … A 30–34 éves korúak körében 2020-ig legalább 40%-ra
kell növelni a felsőoktatásban vagy annak megfelelő oktatásban végzettek
arányát, illetve a korai iskolaelhagyók arányát 10% alá kell szorítani. (Az anyag
az alap-, illetve középfokú szakképzésekre vonatkozóan nem tartalmaz
mutatószámokat.)
A továbbiakban az anyag megállapította, hogy új lendületet kell adni a
koppenhágai folyamat keretében folytatott együttműködésnek. A
szubszidiaritás elvének maradéktalan tiszteletben tartása mellett is, a
tagállamok felkérést kaptak, hogy vegyék fontolóra az anyag 9–27. oldalain
kifejtett elképzelést, amelynek tagolása a következő:
a) a szakoktatás és -képzés 2020. évi helyzetére vonatkozó átfogó elképzelés;
b)  stratégiai célok a 2011–2020-as időszakra, több támogató jellegű
transzverzális céllal együtt;
c)  a koppenhágai folyamat kormányzásának és a folyamatra vonatkozó
felelősségvállalásnak az elvei;
d) az első négy évben (2011–2014) teljesítendő rövid távú célok.
Az „Oktatás és képzés 2020” (Education and Training 2020; ET 2020) egy
új stratégiai keret az európai oktatási és képzési együttműködésekre,1765
amely épít elődjére, az „Oktatás és képzés 2010” (ET 2010) munkaprogramra.
Közös stratégiai célkitűzéseket ad a tagállamoknak, bennük elvek összeállítását
e célok eléréséhez, valamint közös munkamódszereket ad prioritásokkal
mindegyik periodikus munkaciklusra.
A következtetések négy stratégiai célt tűztek ki a keret számára:
a) tegyék az élethosszig tartó tanulást és mobilitást valóságossá;
b) javítsák az oktatás és képzés minőségét és hatékonyságát;
c) szorgalmazzák az egyenlő esélyek biztosítását, a szociális kohéziót és az aktív
polgári létet;
d)  emeljék a kreativitás és innováció szintjét, beleértve a vállalkozói
készségeket, a szakképzés minden szintjén.
A fenti célok elérésének mérésére a következtetések melléklete indikátorokat
tartalmaz – az öt referenciaérték között nincs alap- vagy középfokú
szakképzettek számára vonatkozó. Ehelyett a felnőttek részvétele az egész
életen át tartó tanulásban (átlagosan 15% legyen 2020-ra), az alapkészségek
(olvasás, matematika, természettudományok ismerete) terén gyengén teljesítő
15 évesek aránya (15% alatt legyen) és a kisgyermekkori nevelés szerepel (a 4
éves kor és a kötelező általános iskolai oktatásba lépési életkor közötti gyerekek
legalább 95%-a vegyen részt).
4. Jogalapok
Elsődleges jogszabály: az EUMSZ1766 Harmadik Rész (Az Unió belső
politikái és tevékenységei) XII. cím (Oktatás, szakképzés, iúság és sport) 166.
cikk:
 
      (1) Az Unió olyan szakképzési politikát folytat, amely támogatja és kiegészíti a
tagállamok ez irányú tevékenységét, ugyanakkor teljes mértékben
tiszteletben tartja a tagállamoknak a szakképzés tartalmára és szervezeti
felépítésére vonatkozó hatáskörét.
     (2) Az Unió fellépésének célja:
– az ipari változásokhoz való alkalmazkodás megkönnyítése, különösen a
szakképzés és átképzés útján;
– a szakmai alapképzés és továbbképzés javítása a munkaerő-piaci szakmai
beilleszkedés és újra-beilleszkedés megkönnyítése érdekében;
– a szakképzésbe való bejutás megkönnyítése, továbbá az oktatók és a
szakképzésben részt vevők, különösen a atalok mobilitásának ösztönzése;
– az oktatási vagy szakképző intézmények és a vállalkozások közötti
együttműködés ösztönzése a képzés területén;
– a tagállamok képzési rendszereit egyaránt érintő kérdésekre vonatkozó
információ- és tapasztalatcsere fejlesztése.
     (3) Az Unió és a tagállamok erősítik az együttműködést harmadik országokkal
és a szakképzés területén hatáskörrel rendelkező nemzetközi szervezetekkel.
     (4) Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében, a
Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával folytatott
konzultációt követően intézkedéseket fogad el, hogy hozzájáruljon az e
cikkben említett célkitűzések eléréséhez, kizárva azonban a tagállamok
törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen
összehangolását; továbbá a Tanács a Bizottság javaslata alapján
ajánlásokat fogad el.
 
 Ugyanitt a 165. cikk az oktatásról, sportról – és ezek európai léptékű
fejlesztéséről – szól.
 
Az EU-nak tehát „mindössze” a tagállamok egymás közötti
együttműködését, azok szakképzési erőfeszítéseinek eredményességét kell
elősegítenie úgy, hogy teret biztosít a tagországokon belül a szakképzettségek
egyre nagyobb mértékű kölcsönös elismeréséhez, támogatja az európai léptékű
szakképzés-politika megvalósulását. Hangsúlyozzák a tagállamok önálló oktatási
és szakképzési megoldásának jogát. Mivel azonban a munkaerő szabad
áramlása feltételezi a szakképzettségek kölcsönös elismerését (és a
kommunikációs felkészültséget: idegen nyelven való praktizálás, jogi
önvédelem, továbbképzés stb.): nyilvánvalóan elengedhetetlenül szükséges a
koherens európai oktatáspolitika, de legalább az átlátható szakképzés-politika
kialakítása.

5. Jogalkotók és egyéb szereplők

A tagállamok szakképzési rendszereinek EU szintű jogszabályi koherenciája
érdekében a Bizottság tesz talán a legtöbbet. A kronológiai áttekintés során
már említett Szakképzési Tanácsadó Bizottság (lásd 2004/223/EC of 26
February 2004; OJ L 68, 6.3.2004) háromoldalú összetétele (tagállamonként:
kormány, szakszervezet, munkaadók 1-1 képviselője/szakértője) a Bizottságnak
biztosít a szakképzési vonatkozásokban véleményeket. Segítségével
fogalmazzák a szakképzési témában a közösségi kommunikációt és más
stratégiai dokumentumokat, vagy például annak idején a CEDEFOP
létrehozását, illetve a Közösség szakképzési akcióprogramjainak előkészítését,
értékelését és optimalizálását. A Szakképzési Tanácsadó Bizottság delegáltjai
három évre kapnak (megújítható) mandátumot, a Bizottságon belül üléseznek
(ott titkársági szolgáltatásokat kapnak) és három érdekközösségi csoportot
alkotnak. Elnökük a szakképzésért felelős biztos („EU kormánytag”). Évente
legalább kétszer üléseznek, és megalapozott, indokolt véleményeket – egyszerű
többségi szavazattal támogatva – adnak át a Bizottságnak. Üléseiken
meg gyelőként vehet részt a CEDEFOP igazgatója, az ETF igazgatója (vagy
képviselőik), valamint különböző érdek-képviseleti csoportok képviselői – az
EEA tagországaiból. Természetesen az európai léptékű hálózatokká
szerveződött civil szereplők – NGO-k – igyekeznek lobbizni; például a tanári
szövetségek.1767 De hallatják véleményüket a kamarák, a
szakszervezetek,1768 a tagállamok szakképzésfejlesztő intézetei is. A
szakképzésen belül az egészségügyi ágazat a legaktívabb: a szakképzettségek
kölcsönös elismerése terén itt leljük a legkorábbi eredményeket. A ’90-es évek
elején államonként létrehozott Leonardo Irodák szakértői is befolyásolják a
szakképzés terén hozható ajánlásokat, a fehér-zöld-kék könyvek tartalmát, az
Observatory-, illetve országjelentéseket.

6. A szakképzési politika keretében kibocsátott

legfontosabb jogi aktusok, másodlagos,
harmadlagos jogi aktusok, legfontosabb hatályos
policy dokumentumok

6.1. A másodlagos jogszabályok listája

Az EUR-Lex honlapja a tudomány, információ, oktatás és kultúra 16. számú
jegyzékében, a szakképzés területén, a 16.30 oktatás és képzés cím alatt sorolja
a jelenleg hatályos európai (másodlagos) jogszabályok listáját; a http://old.eur-
lex.europa.eu/en/legis/latest/chap1630.htm cím alatt; a kézirat lezárásakor a
2014. május 1-jei állapotokat tükrözve.

6.2. Rendeletek, irányelvek, határozatok

A legrelevánsabb rendeletek, irányelvek és határozatok a következők:
– 63/266/EGK: a Tanács határozata (1963.04.02.) a közös szakképzési politika
megvalósítása általános alapelveinek megállapításáról – HL 63., 20/04/1963,
p.1338-1341 – magyar 2004. évi különkiadás 05. fejezet: Munkavállalók
szabad mozgása és szociálpolitika, 01 kötet, p.7–10.
–  66/484/EEC: Commission Recommendation of 18 July 1966 to the
Member States on the promotion of vocational guidance; OJ 154, 1966. 08.
24., p. 2815–2819. – a Bizottság Ajánlása: pályaválasztási tanácsadás
promóciója (1966.07.18.) – magyarul nem áll rendelkezésre
– General guidelines for drawing up a Community programme on vocational
training (adopted at the 162nd session of the Council held on 26 July 1971)
(Eur-Lex: 31971Y0812) – Official Journal C 081, 12/08/1971 p. 0005-0011
(magyarul nem áll rendelkezésre) – Általános irányelvek egy szakképzési
közösségi program felvázolásához (1971.17.26.)
– Council Resolution of 6 June 1974 on the mutual recognition of diplomas,
certi cates and other evidence of formal quali cations – (OJ C 98,
20.8.1974, p. 1–1) – (magyarul nem áll rendelkezésre) – a Tanács
Határozata a formális szakképzettségek diplomáinak, bizonyítványainak és
más bizonyítékainak kölcsönös elismeréséről (1974.06.06.)
– a Tanács 337/75 EGK rendelete az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ
létrehozásáról (1975.02.10.) http://eur-lex.europa.eu/legal-
content/HU/TXT/?uri=CELEX: 31975R0337 – Regulation (EEC) No
337/75 of the Council of 10 February 1975 establishing a European Centre
for the Development of Vocational Training – (OJ L 39, 13.2.1975, p. 1–4)
– magyar 2004. évi különkiadás 05. fejezet: Munkavállalók szabad mozgása
és szociálpolitika, 01 kötet, p. 175–178.
–  Council Resolution of 18 December 1990 on the comparability of
vocational training quali cations – (OJ C 109, 24.4.1991, p. 1–2) – a
Tanács Határozata a szakképzettségek összehasonlíthatóságáról (1990.12.18.)
– magyarul nem áll rendelkezésre.
– Council Resolution of 5 December 1994 on the quality and attractiveness of
vocational education and training – (OJ C 374, 30.12.1994, p. 1–4) – a
Tanács Határozata a szakképzés minőségéről és vonzásáról (1994.12.05.) –
magyarul nem áll rendelkezésre.
– Council Conclusions of 22 September 1997 on education, information and
communication technology and teacher- training for the future – (OJ C
303, 4.10.1997, p. 5–7) – a Tanács következtetései a jövőre vonatkozó
 oktatásról, információs és kommunikációs technológiáról (ICT vagy
magyarul: IKT) és tanárképzésről (1997.09.22.) – magyarul nem áll
rendelkezésre.
– Council Resolution of 19 December 2002 on the promotion of enhanced
European cooperation in vocational education and training – (OJ C 13,
18.1.2003, p. 2–4) – a Tanács Határozata emelt szintű európai szakképzési
együttműködés promóciójáról (2002.12.19.) – magyarul nem áll
rendelkezésre.
–  érdekességként: Resolution of the Council and the Ministers for Education,
meeting within the Council, of 19 September 1983 on measures relating to
the introduction of new information technology in education – (OJ C 256,
24.9.1983, p. 1–2) – a Tanács és az oktatási miniszterek Határozata az új
információs technológia oktatásba való bevezetéséről szóló intézkedésekről
(programokról); (1983.09.19.) – magyarul nem áll rendelkezésre.
7. A szabályozás áttekintő ismertetése
Az ábra bal oldala az új Erasmus+ elődjeit, míg jobb oldala az új, integrált
programot mutatja a három kulcsakció költségvetési részesedésének arányait is
érzékeltetve. Az EU támogatási pályázatok útján elnyerhető pénzekkel
kormányozza a tagállamok szakképzési szereplőit – rajtuk keresztül a
jogalkotóit – olyan szakképzési rendszer kialakítása irányába, amely mind
könnyebbé teszi az egyének és vállalkozások szabad mozgását az EU-n belül.
 
1. ábra. A korábbi és a jelenlegi oktatási és képzési programok1769

8. A szakképzés hazai jogi szabályozása

A következőkben itt a hazai jogalkotás szakképzési vonatkozású eredményeit
tekintjük át.
Legfontosabb talán az EQF, azaz az EKKR (2008. 04. 23.) hazai adaptálása.
Mint tudjuk, ezzel kapcsolatban már a 2069/2008. (VI. 6.) Korm. határozat
támogatóan nyilatkozott, és 2013-ra tette a hazai adaptáció egységes
bevezetését. Az 1004/2011. (I. 14.) Korm. határozat ezt az 1.a) alatt
megismételte; az Országos Képzési Keretrendszer (OKKR) létrehozását és
2013-ra történő egységes bevezetését szövegezve. Az 1.b) alatt határozott a
Magyar Képzési Keretrendszer (MKKR) Szakmai Munkacsoport
létrehozásáról több miniszter elsődleges felelősségével. Az 1.c) alatt kérte fel a
különböző háttérintézetek és civil szervezetek, kamarák képviselőit állandó
meghívottként a Munkacsoportban való részvételre. Az elsődlegesen felelős két
miniszter „készítsen előterjesztést a Kormány részére az EKKR-hez történő
csatlakozás jogi, szakmapolitikai és költségvetési feltételeinek megteremtéséről”
2011. május 13-ig. Az 1229/2012. (VII. 6.) Korm. határozat az OKKR helyett
az MKKR megnevezést foganatosítja és elfogadja az összeállított 8 szintű
szerkezetet, valamint megnevezi a két TÁMOP programot, aminek égisze alatt
a szakmai részleteket ki kell dolgozni (a 2013-ban módosított) 2014. május 31.
határidővel. Az érintett miniszterek „gondoskodjanak az MKKR szintjeinek az
EKKR szintjeivel való megfeleltetéséről szóló európai uniós jelentés
elkészítéséről, valamint annak az EKKR tanácsadó Testületéhez való
benyújtásáról” – a határidő 2014. június 30. lett az 1791/2013. (XI. 7.) Korm.
határozatban leírt módosítással.
Terjedelmi korlátok miatt csak felsorolásszerűen jelezzük a szakképzésre
jelentős hatást gyakorló rendelkezéseket (a teljesség igénye nélkül):
– a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. (Fktv.)
– a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nft.)
– a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
– a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (Szt.)
–  a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő
végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
–  a felsőoktatási szakképzésről és a felsőoktatási szakképzéshez kapcsolódó
szakmai gyakorlat egyes kérdéseiről szóló 230/2012. (VIII. 28.) Korm.
rendelet
– a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.
28.) Korm. rendelet
–  az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék
módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2010. (VII. 6.) Korm. rendelet
(OKJ)
–  a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási
rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet
–  a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények
névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
– a gyakorlati képzést végző gazdálkodó szervezetek saját munkavállalói részére
szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő
elszámolásáról szóló 21/2013. (VI. 18.) NGM rendelet
– a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi
integrált szakképző központ (TISZK) tanácsadó testületéről szóló 8/2006.
(III. 23.) OM rendelet

9. Ismétlő kérdések
    1.  Mit értünk „szakképzés” alatt? Sorolja fel a szakképzés részeit, szintjeit,
életkor szerinti tagolását is!
  2. Mit kell az Uniónak tennie a szakképzés területén?
    3.  Soroljon fel legalább öt szakképzés politikai általános alapelvet az 1963-
ban hozott, ma is hatályos 266/EGK tanácsi határozat alapján!
  4. Melyek a szakképzés területén a szakmai tanácsadó és felvilágosító szervek?
Melyik EGK ajánlás szorgalmazta ezek fejlesztését?
    5.  Melyik tanácsi határozat alapján hozták létre a Szakképzési Tanácsadó
Bizottságot; sorolja fel delegálóit a mai összetétel szerint!
  6. Mi a CEDEFOP, mikor és milyen céllal alapították, ma hol működik?
    7.  Mikor, milyen céllal hozták létre az LdV programot; kik és mire
pályázhattak ennek keretében támogatásért?
  8. Mi az Erasmus+ és mely éveket ölel át? Miért volt szükség a létrehozására és
mely szakpolitikai célokhoz kapcsolódik? Milyen témákban kínál
támogatást a szakképzési területen?
  9. Mi az ún. Europass Training és mit tartalmaz?
10. Melyek a 2001-ben elfogadott „konkrét célkitűzések”?
11. Melyek az „Oktatás és képzés 2010” EU-szintű indikátorai?
12.  Ismertesse a 2002-ben megjelent fejlettebb szakképzési együttműködést
leíró megoldásban szereplő négy prioritást!
13. Ismertesse a Koppenhágai Nyilatkozatot!
14. Sorolja fel az Európai Iúsági Egyezmény fókuszterületeit!
15. Sorolja fel a „Fiatalok lendületben” program alprogramjait!
16.  Sorolja fel az Egész Életen át tartó Tanulás Cselekvési Programja
alprogramjait és azok fókuszterületeit!
17. Ismertesse az EKKR létrehozásának okát, célját, és az EKKR szintjeit!
18. Foglalja össze az EKKR nyolc referenciaszintjét leíró rendszert! Ismertesse
az EKKR referenciaszintjeinek fő jellemzéseit!
19.  Ismertesse az ECVET lényegét, létrehozásának célját, az ECVET-pont
leírását – mik a tanulási egységek, hogyan rendelik azokhoz a szakképesítés
kreditpontjait.
20. Miből állt a koppenhágai folyamat első nyolc éve; mely célokat tűzték ki
2010-re, mely eszközöket fejlesztették ki?
21.  Ismertesse a következtetések a szakoktatás és szakképzés területén való
fokozott európai együttműködés 2011–2020-as időszakra vonatkozó
prioritásairól szóló anyagban megjelent két prioritást és vázolja a négy
fejezetben kifejtett elképzelést!
22. Ismertesse az „Oktatás és képzés 2020” négy stratégiai célját és indikátorait!
23.  Ismertesse az MKKR kialakulását, fejlesztési jogszabályi előírásait és
eredményeit!

10. Ajánlott olvasmányok
Halász Gábor:Az oktatás az Európai Unióban. Tanulás és együttműködés. –
Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2012 – pp. 376.
Kende Tamás–Szűcs Tamás (szerk.): Bevezetés az Európai Unió politikáiba –
CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2011.
 
 
 
 
 
 
 
21. fejezet

Energiapolitika

1. Az európai energiapolitika fogalma

2. Az európai energiapolitika céljai
3. Történet
4. A közös energiapolitika jogi alapja
5. A villamosenergia- és földgázpiac liberalizációja
6. A közösségi energiapolitika egyes egyéb területei
7. A jövő
8. Ismétlő kérdések
 
 
 
 
 
 
 
1. Az európai energiapolitika fogalma
Energiapolitikán egy adott politikai egység széles értelemben vett
energiaellátásának biztosítására vonatkozó politikai célkitűzéseit, cselekvéseit és
az ehhez kapcsolódó jogi szabályozást értjük. A közös európai energiapolitika
alakulását jelentős mértékben befolyásolta, hogy az energetika, az energiaellátás
kérdései a nemzeti szuverenitáshoz szorosan kapcsolódnak, hiszen a megfelelő
energiaellátás a nemzetgazdaság működésének alapfeltétele, illetve jelentős
társadalmi és szociális hatással bír. Ugyanakkor az Európai Unió a világ
legnagyobb és rendkívül importfüggő energiapiaca. Az energiapolitika ráadásul
szoros kapcsolatban van a manapság rendkívüli fontosságú
környezetvédelemmel és a klímapolitikával. E politikai feltételek mellett a
kialakuló közös európai energiapolitika fő szabályozásai területei a közös
liberalizált európai energiapiac kialakítása, az energiatakarékosság,
energiahatékonyság, illetve a zöld-energia alkalmazásának javítása, az európai
szintű ellátásbiztonság javítása és bizonyos fogyasztóvédelmi intézkedések. E
célkitűzések eléréséhez a piac szabályozása mellett az adózás és egyéb pénzügyi
ösztönzők területétől kezdve a külkapcsolati együttműködésen keresztül a
kutatás-fejlesztés és a technológiai együttműködésig terjedő közös
tevékenységet is magában foglal a közös energiapolitika.

2. Az európai energiapolitika céljai

Az európai energiapolitika céljait és működési területének legalapvetőbb
meghatározását a politika jogalapját képező EUMSZ 194. cikk (2) határozza
meg. Eszerint tagállamok közötti szolidaritás szellemében a közös
energiapolitika körébe tartozik:
a) az energiapiac működésének biztosítása,
b) az energiaellátás biztonságának garantálása az Unión belül,
c) az energiahatékonyság és az energiatakarékosság, valamint az új és megújuló
energiaforrások kifejlesztésének előmozdítása; és
d) az energiahálózatok összekapcsolásának előmozdítása.
Az európai energiapolitika részletes céljai a fenntarthatóság, ellátásbiztonság
és a versenyképesség hármas céljának rögzítése mellett az európai
energiapolitika kihívásaiként az éghajlatváltozás leküzdését, a Közösség
kiszolgáltatottságának csökkentését a behozott szénhidrogének tekintetében,
valamint a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedés ösztönzését jelöli meg
célként elérhető áron megvalósuló, biztonságos energiaellátás mellett.1770 A
politika sarokköve a 20–20–20, vagyis az energiafelhasználás és az
üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése 20%-kal és a megújulók
arányának növelése 20%-ra 2020-ig. E politika cselekvési területei (ahol első
megfogalmazása, vagyis 2007 óta elsődlegesen hangsúlybeli eltolódások voltak)
az alábbiak:
1.  a belső energiapiac és egységes európai gáz- és villamosenergia-hálózat
kialakítása a fogyasztók védelme érdekében,
2.  az ellátás biztonságának növelése (energiatárolás, tagállamok közötti
szolidarítás stb.),
3. az energiahatékonyság növelése (épületek felújítása, közlekedés),
4.  a saját energiaforrások felhasználásának növelése (ideértve a megújuló
forrásokat),
5. a kutatás-fejlesztés megerősítése e területeken,
6. az atomenergiával kapcsolatos jogi szabályozás továbbfejlesztése,
7.  az európai érdekeket tevőlegesen támogató nemzetközi energiapolitika és
ennek keretében aktív és egységes EU fellépés.
Az európai energiapolitikát igyekeznek össszehangolni az Unió átfogó
fejlesztési tervével, az Európa 2020-szal.1771

3. Történet
A közös európai energiapolitika kialakítása csak az elmúlt időszakban és
különösen az elmúlt 15 évben kapott jelentős lökést. Ahhoz képest, hogy az
egységes belső piac 1992-ig történő létrehozásának gyökerei 1985-re
vezethetők vissza, az energiaszektor sokkal később nyitotta meg kapuit a
szabad verseny előtt, mint a gazdaság egyéb szektorai. Csekély előzményt
követően 1988 májusában a Bizottság a miniszterek kérésére elkészített egy
munkaanyagot az energiapiacokon fennálló korlátokról és azoknak az 1992-ig
történő fokozatos leépítéséről.1772 Ezt követően 1997-ben fogalmazta meg a
Bizottság a közösségi energiapolitika céljait, amelynek középpontjában az
energiaellátás biztonsága, a tagállamok energiapiacainak fokozottabb
integrációja, a fenntartható fejlődéssel összhangban álló energiapolitika
kialakítása és a kutatás-fejlesztés elősegítése állt. E politika keretében
folytatódott a piaci liberalizációs folyamat, az első villamosenergia- és
földgázirányelv csomag, majd 2003-ban a második csomag elfogadásával, majd
2009-et követően a harmadik liberalizációs csomag elfogadásával.
A közös energiapolitikai program első igazán átfogó megfogalmazására
2007-ben került sor,1773 ezt azóta számos bizottsági vagy más EU szerv által
kibocsátott közlemény követte, illetve számos konkrét jogszabály került
elfogadásra, ezeket, illetve történeti előzményeiket lentebb az egyes
szakterületek ismertetésekor részletesen bemutatjuk.

4. A közös energiapolitika jogi alapja

A közös európai energiapolitika önálló szerződéses szabályozására csak a
Liszaboni Szerződéssel került sor. A 2009-ben hatályba lépett EUMSZ XXI.
címe és fentebb hivatkozott 194. cikkelye szabályozza a közös energiapolitikát.
A 194. cikk (2) szerint a közös energiapolitika megvalósításához szükséges
intézkedéseket a rendes jogalkotási eljárás keretei között fogadja el a Tanács és
a Parlament, az adózási kérdéseket érintő intézkedéseket kivéve. Viszont
minden tagállam fenntartja a jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó
feltételek meghatározására, továbbá a különböző energiaforrások közötti
választásra és energiaellátásuk általános szerkezetének meghatározására.
A közös energiapolitikához kapcsolódó egyéb területeken más szerződéses
rendelkezések is felmerülnek jogalapként, így az ellátás biztonsága
vonatkozásában az EUMSZ 122. cikke, a belső energiapiacot illetően az
EUMSZ 114. cikke, a külső energiapolitika vonatozásában az EUMSZ 216–
218. cikke, az atomenergia területén pedig az EURATOM Szerződés.
Az Európai Parlamentben az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság, a
Tanácsban a Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács (TTE Tanács), míg
a Bizottságban az Energiaügyi Főigazgatóság (DG ENER) hatáskörébe
tartkoznak az energiapolitika kérdései. A jogalkotási és politikai
folyamatokban szerepet kap még többek között az Európai Gazdasági és
Szociális Bizottság Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs
társadalom szekciója, illetve a Régiók Bizottságának Környezetvédelem,
éghajlatváltozás és energiaügy” (ENVE) szakbizottsága.

5. A villamosenergia- és földgázpiac liberalizációja

5.1. Alapfogalmak
Az energetika területén a liberalizáció, illetve az egységes piac megteremtésének
igénye elsődlegesen a villamosenergia- és földgázpiacon jelentett komoly
politikai és jogi feladatot. A liberalizációs törekvéseket megelőzően a
tagállamokban a termelés és a szállítás terén elsősorban jogi, az elosztás terén
pedig természetes monopóliumok álltak fenn.1774 A vevők a
monopolhelyzetben lévő eladókkal szemben kiszolgáltatott helyzetben voltak,
és a szolgáltatás minősége (szabványosítottsága és számon kérhetősége) sem volt
biztosítva. A nemzeti alapon szerveződött monopóliumok akadályozták az
egységes energiapiac megvalósítását, ez eltérően működő rendszerekhez és
nagyon eltérő árakhoz vezetett. Ráadásul az egyes nemzeti energiaszektorok
egy része nemzeti alapon erősen centralizált és monopolizált volt (mint a
francia vagy az olasz), míg más országok (mint Nagy-Britannia és Hollandia a
földgázszektorban) már korábban megindultak a liberalizáció útján, illetve
annak mintáját adták.
A villamosenergia- és földgázpiaci liberalizáció menete számos hasonlóságot
mutat más hálózatos iparágak (pl. távközlés) liberalizációjának folyamatával. E
folyamat áttekintése előtt azonban érdemes egy pillantást vetni e hálózatok
 zikai és gazdasági felépítésére, természetesen némiképp leegyszerűsítve, a jogi
szabályozás megértéséhez szükséges mértékben.
A villamosenergia-hálózat bemeneti pontja a villamosenergia-termelés,
amely jellemzően különféle tüzelőanyaggal vagy egyéb módon – pl. megújuló
energiaforrásból – üzemeltetett erőművekben történik.
A villamos energia magasfeszültségű vezetéken keresztül jellemzően
nagyobb távolságokra történő továbbítása az átviteli hálózaton keresztül
történik, elsősorban az elosztó hálózatokba, illetve ritkábban közvetlenül egyes
fogyasztókhoz.
Az elosztás a villamos energia nagy, közepes és kisfeszültségű rendszereken
történő eljuttatása (elosztó hálózat) a fogyasztók részére. E hálózatok
összekapcsolva nemzeti, regionális vagy magasabb szintű rendszereket
alkotnak. Az európai energiapiac szempontjából kiemelt jelentőségűek az egyes
nemzeti piacokat összekapcsoló hálózati elemek, hiszen az ezeken továbbítható
energiamennyiség teheti lehetővé a tagállamok közötti villamosenergia-
továbbítást és természetesen a kereskedelmet (erre vonatkozik a határkeresztező
kapacitás fogalma).
A villamos energia és földgáz közötti nagy különbség, hogy előbbi
tulajdonképpen nem tárolható, tehát egy rendszerben a keresletnek és
kínálatnak egyensúlyban kell lennie. A földgáz viszont tárolható, emiatt
viszont az ún. tárolókapacitásokhoz való hozzáférés a szabályozás fontos eleme.
Végül mindkét termék jellemzője a ciklikusan ingadozó fogyasztás.
A rendszerben kulcsszerepe az infrastruktúrával (tulajdonosi alapon vagy
más módon) rendelkező vállalkozásnak van. Ez dönt ugyanis arról, hogy
milyen módon, milyen stratégia alapján fejleszti a hálózatot. Amennyiben
liberalizált piacról van szó, ez a vállalkozás dönthet (természetesen a hatályos
szabályozás keretei között) arról, hogy milyen feltételek mellett engedi meg a
hálózati hozzáférést, tehát pl. azt, hogy független vállalkozások a hálózata
felhasználásával egy kereskedő vevőjének villamosenergiát juttassanak.
Továbbá, általában ez a vállalkozás felelős a villamosenergia-átviteli, illetve
elosztó rendszer biztonságos működéséért, a betáplált és vételezett energia
egyensúlyáért.
A szétválasztás, angol nyelven „unbundling” a vertikálisan integrált
vállalkozások (azaz amelyek a termelés, átvitel és elosztás résztevékenységek
közül egyszerre kettőt vagy többet is végeznek) tevékenységével összefüggésben
értelmezhető. Több típusa is van, így:
a) vonatkozhat a menedzsmentre, azaz a vertikálisan integrált vállalkozás egyes
résztevékenységeinek menedzsmentjében nem lehet személyi átfedés;
b) vonatkozhat a számvitelre, azaz konkrétan arra, hogy a vertikálisan integrált
vállalkozások az egyes tevékenységekről külön-külön mérleget kötelesek
készíteni, azért, hogy az egyes tevékenységek között ne lehessen
kereszt nanszírozás; valamint
c)  vonatkozhat az információáramlásra, azaz konkrétan arra, hogy a
vertikálisan integrált vállalkozás például ne adja át a termelési tevékenység
során megszerzett információt az átvitel területén aktív szervezeti
egységének;
d)  végül lehet szó úgynevezett jogi szétválasztásról, ahol a szétválasztott
tevékenységeket elkülönült vállalkozások végzik, illetőleg a tulajdonosi
szétválasztás, amikor azt is tilalmazzák, hogy szétválasztott tevékenységeket,
feladatokat azonos tulajdoni vagy irányítási körbe tartozó vállalkozások
végezzék.
A liberalizáció eredményeként a villamosenergia- és földgázpiacok
kialakulásával, mint minden piacon, eladók és vevők jelennek meg. Eladó
egyfelől a termelő, illetve a termelőktől vásárolt energiával a nagykereskedő,
vagy termelőktől vásárló és a fogyasztók részére közvetlenül értékesítő
kiskereskedő. A kereskedők és fogyasztók csak úgy működhetnek a liberalizált
piacon, ha hozzáférnek az átviteli és elosztóhálózatokhoz, hiszen a termék, a
villamos energia vagy földgáz csak ezeken keresztül juthat el hozzájuk.
5.2. A piaci liberalizációs szabályozás előzményei
A nyolcvanas évek végén keződött liberalizációs folyamat első viszonylag
átfogó lépéseként került elfogadásra 1996-ban az ún. első energiapiaci
liberalizációs csomag: a villamosenergia belső piacának közös szabályait
megállapító 96/92/EK irányelv,1775 illetve a földgáz belső piacának közös
szabályait megállapító 98/30/EK irányelv.1776 Az irányelvcsomag a
közszolgáltatási kötelezettséggel, a termelőkapacitások engedélyezésével, a
hálózati hozzáféréssel, a rendszerirányítók kijelölésével és függetlenségével és a
számviteli szétválasztással, illetve a független szabályozó hatóságokkal
kapcsolatban tartalmazott rendelkezéseket.
A 96/92/EK irányelv és a 98/30/EK irányelv legjelentősebb eredménye – a
minimális mértéket meghaladó piacnyitás – számos kedvezőtlen folyamattal
párosult. A piacnyitás egyenlőtlen mértéke a 96/92/EK irányelvvel biztosítani
kívánt piaci verseny torzulásával, egyes tagállamokban bizonyos fogyasztói
csoportok számára pedig áremelkedéssel járt.1777 Ezért került elfogadásra
2003-ban az ún. második energiapiaci liberalizációs csomag, amelyeket a
Tanács és az Európai Parlament 2003 júniusában fogadott el,1778 előírva,
hogy a tagállamoknak legkésőbb 2004. július 1-jéig hozzá kell igazítaniuk
nemzeti szabályaikat a 2003/54/EK és 2003/55/EK irányelvek
rendelkezéseihez.1779
A 2003/54/EK irányelv és a 2003/55/EK a tagállamok számára lehetővé
tette az energiaágazatban működő vállalkozások számára általános
közszolgáltatási kötelezettségeket írjanak elő, amelyek a biztonságra (az ellátás
biztonságát is beleértve), az ellátás folyamatosságára, minőségére és árára,
valamint a környezetvédelemre (beleértve az energiahatékonyságot és az
éghajlat védelmét) vonatkoznak. Ezen túlmenően a tagállamoknak biztosítani
kellett az egyetemes szolgáltatást a villamosenergia-ellátás területén, vagyis az
irányelv szerint azt, hogy a háztartási fogyasztónak és (a tagállam választása
szerint) a kisvállalkozásoknak a tagállam területén belül joguk legyen a
meghatározott minőségű villamos energiával való ellátásra, méltányos,
könnyen és tisztán összehasonlítható, átlátható árakon. A tagállamok az
egyetemes szolgáltatás körében ún. végső menedékes szolgáltatót1780 is
kijelölhetnek, illetve biztosítaniuk kell, hogy kötelezik az elosztó
vállalkozásokat arra, hogy a fogyasztókat a hálózatukba bekapcsolják. A
villamos energiával szemben a földgázellátás automatikusan nem, csak a
tagállam döntése alapján tekinthető közérdekű szolgáltatásnak. Ennélfogva a
közérdekű szolgáltatás olyan fogyasztókra korlátozandó, akiknek nincs
lehetőségük más energiaforrást választani vagy nem képesek az energiaellátásuk
biztonságáról önállóan gondoskodni.
A második energiapiaci liberalizációs csomag továbbá szabályozta az új
termelői kapacitások létesítésére/engededélyezésére vonatkozó szabályokat,
ezek lényegileg hasonlóak a jelenlegi szabályokhoz, ezért azokat a hatályos
szabályozásnál ismertetjük. Ugyancsak a 2003-as szabályozás a korábbiaknál
szigorúbb szétválasztási szabáyokat vezetett, elsősorban úgy, hogy legtöbbször
igyekezettt az átviteli és elosztó hálózatokat a vertikálisan integrált
vállalkozásokon belül, külön jogi személyek irányítsák (jogi és funkcionális
szétválasztás). Ezen túlmenően a hálózati hozzáférésre vonatkozó korábbi
szabályokat, egy a hálózati hozzáférést általában lehetővé tévő általános
rendelkezéssel biztosították.
E szabályozás a fentieken túlmenően felgyorsította a piaci liberalizáció
ütemét is és előírta, hogy tagállamok legkésőbb 2004. július 1-jétől minden
nem háztartási fogyasztó, 2007. július 1-jétől pedig minden fogyasztó
feljogosított fogyasztóvá váljon, tehát élhessen a szabad piac biztosította
lehetőségekkel.

5.3. A hatályos, harmadik energiapiaci liberalizációs csomag

Az európai energiapolitika kialakításának igényével összhangban, a
versenyképesség és az integrált, hatékony európai energiapiac továbbfejlesztése
érdekében a Tanács és a Parlament elfogadták a harmadik enerigapiaci
liberalizációs irányelvcsomagot, vagyis a villamosenergia-piacra vonatkozó
2009/72/EK irányelvet1781 és a földgázpiacra vonatkozó 2009/73/EK
irányelvet,1782 valamint a hálózati hozzáférésre és intézményi kérdésekre
vonatkozó új szabályokat.
A villamosenergia-ipar területén a tagállamok új termelői kapacitások
létesítésére vonatkozóan a korábbi szabályozásnak megfelelően főszabályként
az engedélyezési eljárást alkalmazzák, amely eljárásnak meg kell felelnie az
objektivitás, az átláthatóság és megkülönböztetéstől való mentesség
követelményeinek. A tagállamok meghatározhatják azokat a követelményeket,
amelyeknek alapján területükön a termelői kapacitások létesítésére vonatkozó
engedélyeket megadják, amely követelmények lehetséges körét az irányelv
tartalmazza.
Az új termelői kapacitások létesítésének másik – szubszidiárius – módja a
versenytárgyalásos eljárás, amelyre csak bizonyos feltételek mellett kerülhet
sor.1783
A földgázpiacon a szabályozás kizárólag az engedélyezési eljárást alkalmazza,
amennyiben a földgázipari létesítmények építéséhez, vagy üzemeltetéséhez
engedély szükséges. Amennyiben az adott tagállamban már működik
engedélyezési eljárás, annak az irányelv szerint objektív és
megkülönböztetéstől mentes feltételek alapján kell működnie.
A korábbi szabályozásnak megfelelően teszi lehetővé a tagállamoknak, hogy
a szolgáltatók részére közszolgáltatási kötelezettségeket írjanak elő. A
szabályozás fenntartja, mind a földgáz-, mind a villamosenergia-piacon az
egyetemes szolgáltatás intézményét, amely a villamosenergia megfelelő
minőségben és áron történő rendelkezésre állását jelenti és amely
kisvállalkozók részére is nyújtható, és a végső menedékes szolgáltató
intézményét.
Az irányelvek továbbá részletes szabályokat tartalmaznak, amely a
fogyasztók részére a szolgáltatóváltást könnyítik meg, valamint előírásokat
tartalmaznak az energiafogyasztási számla tartalmával és az ún. intelligens
hálózati eszközök elterjedésének elősegítésével kapcsolatban.
A 2009-es irányelvcsomag jelentősen megváltoztatta a
rendszerüzemeltetőkre vonatkozó szétválasztási szabályokat. A szabályozás az
alábbi főbb kérdéseket taglalja:
i) a szállítás és termelés hatékony elválasztása a hálózatüzemeltetéstől;
ii) a nemzeti szabályozó működésének és döntéshozatalának független
mechanizmusa, hatóságok hatáskörének növelése, függetlenségének
biztosítása; valamint
iii) a nemzeti szabályozó hatóságok együttműködésének javítása.
A 2009-es irányelvcsomag a funkcionális szétválasztás helyett egyértelműen
a tulajdonosi szétválasztást favorizálta, tehát azt, hogy az átviteli/elosztási
rendszerirányítók az elosztó és termelő vállalkozásokban ne rendelkezhessenek
tulajdonosi részesedéssel. Ennek érdekében részletesen szabályozták azokat a
tulajdonosi-irányítási viszonyokat, amelyek a rendszerirányítók függetlenségét
sérthetik. Megjegyzendő, hogy a tulajdonosi szétválasztásra vonatkozó
szabályok tagállamok közötti viszonylatban is alkalmazandóak, azaz egyik
közösségi tagállam termelő, illetve szállító vállalkozása sem gyakorolhat
befolyást egy másik tagállam rendszerirányítója felett, és ez ugyanígy irányadó
nem közösségi vállalkozások tekintetében is. A tulajdonosi szétválasztás
elkerülésére ún. független rendszerüzemeltető1784 kijelölésével biztosít
lehetőséget, tehát olyan módon, hogy a tagállam nemzeti szabályozó hatósága
az átviteli hálózat tulajdonosának javaslatára a rendszer üzemeltetésére
független vállalkozást jelöl ki. E kijelölések a Bizottság felügyelete mellett
történnek.
A földgázpiac szabályozásában is a szállítási rendszerüzemeltetők tulajdonosi
szétválasztását írja elő a szabáyozás, ugyancsak lehetővé téve a független
rendszerüzemeltető kijelölését. A rendszerirányítók hatékony együttműködése
a hatékony liberalizáció sarokköve. Az új szabályozás a piaci integráció
megvalósításának lényeges feltételeként ismételten kiemelt gyelmet fordít a
rendszerirányítók közötti szoros együttműködés előmozdítására, a hálózati
hozzáférésre vonatkozó szabályozás harmonizálására.
A határon átnyúló villamos energia kiemelt jelentőségét támasztja alá, hogy
ezen a területen a hálózati hozzáférésre már 2003-ban rendeleti szinten
szabályozás született.1785 A harmadik energiapiaci liberalizációs csomag e
területen is jelentős módosításokat vezetett be. Egyfelől előírja a hatékonyabb
együttműködés elősegítése érdekében a Villamosenergia-piaci Átviteli
Rendszerüzemeltetők Európai Hálózatának («ENTSO») létrehozását.1786 A
határokon átnyúló regionális és európai kiskereskedelmi piacok elősegítése
érdekében a tagállamokat arra kötelezi, hogy megfelelő szabályokat hozzanak
létre a szerződéses feltételekkel, a mérési és elszámolási felelősséggel, és az
adatcserére vonatkozóan.
A nagykereskedelmi piacok átláthatóbb működése érdekében külön
rendeletet fogadtak el, amely tilalmazza e piacokon a különféle piactorzító
visszaéléseket, illetve a piaci mozgások követése érdekében
információszolgáltatást ír elő a jelentősebb piaci ügyletekről.1787
A piaci liberalizáció a természetes monopóliumok esetén mindig
szabályozott piacot feltételez, amely viszont szükségessé teszi piaci szabályozó
hatóságok létrehozását. Ez történt az energetika területén is, ahol az első
irányelvcsomag kezdeti rendelkezéseit kiegészítve a második irányelvcsomag
már részletes szabályokat, kötelezettségeket írt elő a tagállamok részére a
független szabályozó hatóságok létrehozására vonatkozóan. Az irányelvek
szerint e független hatóságok felelősek a piac megkülönböztetésmentességért, a
hatékony versenyért és a piac hatékony működéséért. A tagállamok kötelesek a
szabályozó hatóságokat e körben megfelelő jogosítványokkal felruházni, így
különösen felelősek a tarifák megállapításáért vagy jóváhagyásáért, de legalább
az átviteli és elosztási tarifák számításához alkalmazandó módszerek
meghatározásáért vagy jóváhagyásáért.
A harmadik liberalizációs csomag egyrészt részletesebb szabályokkal
biztosítja e hatóságok függetlenségét és azt, hogy feladataikat hatékonyan
tudják végrehajtani.
A függetlenség biztosítása érdekében a szabályozó hatóságnak megfelelő
pénzügyi és szakmai háttérrel, önálló jogi személyiséggel és költségvetési
önállósággal kell rendelkeznie, illetve, hogy vezető testületének tagjait
minimum 5 éves, maximum 7 éves, meg nem hosszabbítható időtartamra kell
kinevezni és a vezetőség felmentése is csak kötelességszegés esetén lehetséges. A
szabályozás ezen kívül részletes rendelkezéseket tartalmaz e hatóságok
szakpolitikai célkitűzéseit illetően, és pontosan rögzíti minimális kötelező
hatásköreit, valamint az ezek gyakorlásához szükséges jogosítványok meglétét.
Jelentős intézményi módosítás az új, európai szintű szabályozó szerv, az
Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége létrehozása.1788 Ennek
feladata egyrészt, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok együttműködésének
kereteit biztosítsa, továbbá, az átviteli és szállítási rendszerüzemeltetők európai
együttműködési hálózatának ellenőrzését biztosítsa, ide értve azok fejlesztési
terveit, az általuk elfogadott közös technikai szabályokat. Ezen túlmenően az
Ügynökség határokon átnyúló egyes ügyekben egyedi határozatok
meghozatalára is jogosult.
6. A közösségi energiapolitika egyes egyéb területei
Természetesen az európai energiapolitika, ahogyan azt fentebb láttuk, nem
pusztán a villamosenergia és földgázpiac liberalizációra, hanem számos egyéb
területre is kiterjedt. Ezek közül néhány területtel, pl. olajipar nem
foglalkozunk.

6.1. Ellátásbiztonság és az energiapolitika külkapcsolati

oldala
Az ellátásbiztonság kapcsolódik egyrészt a piaci liberalizácóhoz, hiszen a
hatékonyan működő piac maga is elősegíti az ellátásbiztonságot, másrészt az
energiahatékonysághoz (a kereslet csökkentése), továbbá az alternatív
energiatermelési lehetőségek támogatásához, valamint a használt nyersanyagok
választékának biztosításához (diverzi kált energiatermelés).
Az ellátásbiztonságnak, mint politikai célkitűzésnek alapvetően egy EU-n
belüli („belpolitikai”) és külkapcsolati oldala van. Egyfelől, e politika részeként
szerepel az a célkitűzés,1789 hogy a túlnyomórészt egyetlen földgázszállítóra
utalt tagállamok energiaellátási választéka bővüljön, a földgáz újabb
térségekből való beszerzésére irányuló projektek induljanak, új
földgázkereskedelmi gócpont alakuljon ki Közép-Európában és a
Baltikumban.
Ezen túlmenően az utóbbi időszakban különösen látványosan került
előtérbe az energiapolitika külkapcsolati oldala,1790 illetve egyes
tagállamokban az az igény, hogy az energetikai területen az EU részéről egy
összetettebb és koordináltabb külpolitika alakuljon ki. A Közösségek és
tagállamaik korábban is részt vettek a nemzetközi energiaellátást és
kereskedelmet érintő nemzetközi egyezményekben, így a GATT-ban, illetve
később a WTO-ban, amely, ha nem is szektorspeci kus, de számos az
energiaellátás, energiakereskedelem szempontjából fontos kérdést szabályoz.
Emellett az Unió szerződő fél az Európai Energia Charta Egyezményben,
amely elsősorban az európai nyersanyagtermelő országokba irányuló
befektetések és szállítás (ideértve a tranzitot is) számára megfelelő stabil és
biztonságos jogi környezet kialakítását célozza.
E jogi keretek között alakul az EU és tagállamainak az energiaellátás
szempontjából fontos államokkal, régiókkal való kapcsolatrendszere is. Az EU-
val szomszédos déli országokkal, illetve Norvégiával és Ukrajnával alakult ki a
legszorosabb viszony az Energia Közösség Megállapodáson keresztül, mely
végső soron ezeknek az államoknak a közösségi energiapiacba történő
integrációját célozza. A külkapcsolati rendszer egyik legérzékenyebb pontja az
EU és Oroszország kapcsolata, amelynek oka elsősorban az EU-nak az orosz
nyersanyagoktól, természetesen és elsősorban a földgáztól való függése. Ez a
nyersanyagfüggés elsődlegesen az EU legtöbb új tagállamát, illetve főként
Németországot, illetve kisebb mértékben Olaszországot jellemzi. A
GAZPROM monopolhelyzete, valamint az egyre határozottabb orosz
„gázpolitika” következtében e viszony az elmúlt években a nyilvánosság és a
politika érdeklődésének középpontjába került, amely a jelen fejezet írásakor,
2014 tavaszán kialakult ukrán válság során is felmerült, amelynek fényében a
Bizottság a Tanácsnak és a Parlamentnek címzett közleményben fogalmazta
újra az energiabiztonság rövid és hosszú távú követelményeit.1791

6.2. A megújulóenergia-termelés
A megújulóenergia-termelés támogatása, irányelvi szabályozása több mint egy
évtizedes múltra tekint vissza az EU-ban.1792 Az Unió célja, hogy a
megújulóenergia-források felhasználása 2020-ra az Unióban elérje a 20%-ot,
illetve 10%-ot a bioüzemanyag részarány tekintetében. A szabályozás,
amelynek alapvető eszköze jelenleg a 2009/28/EK irányelv1793 tartalmazza az
egyes tagállamok részére lebontott elérendő megújulóenergia-arányokat, ami
Magyarország esetében 13% 2020-ra. Az Irányelv szerint megújuló forrásból
származó energia a nem fosszilis megújulóenergia-forrásokból származó
energia: szél-, nap-, légtermikus, geotermikus, hidrotermikus, valamint az
óceánból nyert energia, vízenergia, biomassza, hulladéklerakó helyeken és
szennyvíztisztító telepeken keletkező gázok és biogázok energiája.1794 Az
irányelv előírja az egyes tagállamok részére nemzeti cselekvési tervek készítését,
rendelkezik a tagállamok közötti közös projektek és támogatási rendszerek
létrehozásának és támogatásának szabályairól, a harmadik országokkal való
közös projektekről, a megújulókra vonatkozó közigazgatási szabályokkal
kapcsolatos követelményekről, a megújulóenergia-forrás származási
tanúsítványának szabályairól, a hálózati hozzáférés biztosításáról és javításáról,
illetve e célból a tagállamok hálózatai közötti együttműködésről. Ezenkívül a
fenti kérdésekben a tagállamok részére rendszeres jelentéstételi kötelezettséget
ír elő.

6.3. Energiahatékonyság, kapcsolt energiatermelés

Ugyancsak az energiapolitika részét képezi az energiahatékonyságra vonatkozó
közösségi szabályozás, amely szabályok 2012 óta az ún. kapcsolt
energiatermeléssel, vagyis a hő- és villamos energia egyidejű termelésének
támogatásával együtt kerülnek szabályozásra.1795 Az irányelv legtöbb
rendelkezését a tagállamok 2014. június 5-ig voltak kötelesek átültetni. Az
irányelv alapján a tagállamok kötelesek meghatározni 2020-as dátummal az
indikatív jellegű energihatékonysági célkitűzéseiket és évente nemzeti
energiahatékonysági tervet kötelesek előterjeszteni, az energiahatékonysági
szempontokat az épületek létrehozása és felújítása során is megfelelő módon
érvényesíteni kötelesek, különösen a kormányzati épületekkel összefüggésben.
Ezenkívül kötelesek bátorítani a vállalkozásokat, hogy négy évente
energiahatékonysági auditokat végeztessenek. Felismerve, hogy a hatékony
energiafelhasználás alapja a fogyasztással kapcsolatos információ, ezért az
irányelv kötelezettséget tartalmaz arra az esetre, ha a tagállam a hatékony
fogyasztást támogató intelligens hálózati eszközök bevezetését határozza el,
illetve a számlázással kapcsolatban tartalmaz rendelkezéseket.
A kapcsolt energia termelés korábbi szabályozása a 2004/8/EK irányelv
harmonizált meghatározásokat tartalmazott, a technológiára vonatkozó
hatékonysági követelményeket ír elő, amelyeket később külön eljárásban
határoztak meg, részben ráadásul évenként változó módon. Kötelezettségeket
írt elő a kapcsolt energia eredetének igazolására, valamint rendelkezett az
egységes mérésére és az állami támogatásra, valamint a termelő egységnek a
villamosenergia-rendszerbe kpcsolására vonatkozóan. Az új szabályozás a
fennálló kötelezettségeket nem érintve, kötelezettségeket és ösztönzőket ír elő
a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés, valamint a távfűtés/távhűtés
nagyobb arányú alkalmazásának vonatkozásában.

6.4. Nukleáris energia
Az Unió előfutárainak létrejövetelekor fontos szerepe volt az atomenergiával
kapcsolatos együttműködésről rendelkező EURATOM egyezménynek. Az
Unióban jelenleg is léteznek nukleáris kutatásokra és képzésekre vonatkozó
programok, a nukleáris biztonságra (ideértve a nukleáris anyagok és
létesítmények biztonságát és védelmét), a nukleáris anyagok szállítására, a
nukleáris hulladék kezelésére, tárolására vonatkozóan is részletes szabályokat
alkottak a közösségi intézmények.

7. A jövő
A fejezet megírásakor felmerülő politikai helyzetben, az Oroszországgal való
kapcsolatok megromlásával nagy hangsúlyt kap az Unió energiafüggésének
csökkentése.1796
Az energiapolitika hosszabb távú tervének kialakítása érdekében az Európai
Bizottság megkezdte a 2020 utáni energiapolitika kialakítását,1797 amelyről
várhatóan 2014-ben hoznak döntést az Unió szervei.

8. Ismétlő kérdések
1. Mik voltak a közös európai energiapolitika fő területei (a 2007-es Bizottsági
közlemény alapján)?
2. Ismertesse az európai villamos- és gázenergia-piacok liberalizációjának főbb
lépéseit!
3. Mi a szétválasztás és milyen formái vannak?
4.  Mi az egyetemes szolgáltatás és a végső menedékes szolgáltató a
villamosenergia és földgázpiacon?
5.  Milyen intézkedéseket tartalmaz a közös energiapolitika a megújuló
energiatermelés támogatása és az energiahatékonyság javítása terén?
 
Tárgymutató
 
 
 
 
 
 
 
 
1336/2013/EU Rendelete
1336/2013/EU rendelete
2000-es bűnügyi jogsegélyegyezményből
2003-as Ajánlás
2004/17/EK irányelv
2004/18/EK irányelv
2007/66/EK irányelv
2007–2013-as pénzügyi keret
2007-es Ajánlás
2009/81/EK irányelv
2011-es jogalkotási csomag
2014/23/EU irányelv
2014/23/EU irányelve
2014/24/EU irányelv
2014/24/EU irányelve
2014/25/EU irányelv
2014/25/EU irányelv
2014/25/EU irányelve
2014–2020 as pénzügyi keret
2015-től induló új munkaterv
213/2008/EK rendelete
73/2009/EK rendelet
842/2011/EU rendelet
89/665/EGK irányelv
92/13/EGK irányelve
 
 
A
 
A Bizottság 2011/528/EU határozata az Ausztria által nyújtott C 24/09
(korábbi N 446/08) számú állami támogatásról – A zöld energiáról
A tartással kapcsolatos ügyekre vonatkozó rendelet
A transzeurópai közlekedési hálózatok fejlesztésére vonatkozó uniós
iránymutatások
A vízuminformációs rendszerhez (VIS) történő hozzáférésről szóló határozat
A polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok
kézbesítéséről („iratkézbesítés”)
A polgári és kereskedelmi ügyekben a határokon átnyúló követelésbehajtás
megkönnyítése érdekében ideiglenes számlazárolást elrendelő európai végzés
létrehozásáról szóló rendelet
A szabályozás intenzitása
A Tanács Európai Kulturális Munkaterve (2011–2014)
ACP-országok
Ad hoc támogatások
Adatrögzítő
Adattárolási irányelv
Adatvédelmi irányelv
Adóelkerülés
Adók és díjak
Adószuverenitás
ÁÉSZ
ÁÉSZSZ
Agenda
Agrárimportrezsim
Agresszív adótervezés
Agresszív kereskedelmi gyakorlat
Ajánlások
Ajánlatkérők
Ajánlattevők
Akarategység
Akcióprogram
Aktív információszolgáltatás
Alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság
Alapeljárás
Alapjogi Charta
Alapjogok
Alapvető biztonsági követelmények
Áldozatvédelem
Állami beavatkozás
Állami nanszírozás
Állami intervenció
Állami kezességvállalás
Állami megrendelések
Állami támogatási felmérés
Állami támogatásokkal foglalkozó bizottság
Állandó strukturált együttműködés
Általános alapelv
Általános érdekű szociális szolgáltatás
Általános érdekű szolgáltatás
Általános gazdasági érdekű szolgáltatás
Általános infrastruktúra
Általános jogharmonizációs klauzula
Általános közszolgáltatási kötelezettségek
Általános preferenciák rendszere
Általános szociális érdekű szolgáltatás
Általános Ügyek Tanácsa
Alternatív infrastruktúra
Amszterdami Szerződés
Amszterdami Szerződéshez csatolt 13. jegyzőkönyv.
Antidiszkriminációs jog
Antiszubvenciós eljárás
Antitröszt versenyjog
Anya- és Leányvállalati Irányelv
Anyagi jogi
Á
Ár- és költségmeghatározás
Arányosság és a kölcsönös elismerés elve
Arányosság
Arbitrációs Egyezmény
Árfolyam-politika
Árstabilitás
Ártatlanság vélelmére
Árubeszerzés, építési beruházás és szolgáltatásmegrendelés
Áruk szabad mozgása
Árukapcsolás
Árukereskedelem
Árupiaci intervenció
Aszimmetrikus szabályozás
Aszimmetrikus szektorspeci kus piacszabályozás
Átfogó hálózat
Atipikus munkaviszonyok
Átláthatóság alapelve
Átmeneti régiók
Átmeneti védelem
Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv
Autóbuszos személyszállítási szolgáltatás
Autópályadíj
AVR irányelv
Az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló
Egyezmény és a 2001. október 16-án kelt az egyezményt Kiegészítő
Jegyzőkönyv
 
 
B
 
Barcelonai Nyilatkozat
Befogadási irányelv
Behozatal korlátozása
Bel- és igazságügyi együttműködés
Belépési árak
Belső Biztonsági Alap
Belső határok
Belső piac
Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságnak (IMCO)
Belső védelmi alternatíva
Belvízi hajózás
Benne foglalt hatáskörök
BEPS
BEREC
Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe
Beruházási prioritások
Beszerzési tárgyak
Bevándorlási összekötő tisztek
Bevándorlási tisztviselők
Bíróság
Bizonyításfelvételi szabályok
Bizonyítási teher
Bizonyítékok
Bizonyítványok kölcsönös elismerése
Biztonsági öv
Biztonságos harmadik állam
Biztonságos származási államból érkező
Biztonságos úti okmányok
Biztosítási követelmények
Bruges-i kezdeményezés
Bruttó adósságállomány
Brüsszel I. rendelet
Brüsszel Ia. rendelet
Brüsszel IIa. rendelet
Brüsszel Ila rendelet
Bűncselekmények áldozatainak jogairól szóló 2012/29/EU irányelvet
Bűncselekményekből származó jövedelem befagyasztására és elkobzására
Büntető anyagi jogi szabályok
Büntető eljárásjog
Büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködés
Bűnügyi jogsegéllyel foglalkozó jogi eszköz
 
 
C
 
Cassis de Dijon formula
CATS
CEDEFOP
Célkitűzések
CEPOL
Chicagói egyezmény
Chicagói iskola
Ciprus
CITES
Cooling off period
Coreper
COSI
COSME program
Cotonou-i megállapodás
CPV
Családegyesítés
Családjog
Csoportmentesség
 
 
D
 
De minimis
Decentralizált menedzsment
Delors I csomag
Delors II csomag
Delors-bizottság
Dél-Oszétia
Digitális hozadék (digital dividend)
Digitális Menetrend (Digital Agenda)
Digitális piac
Digitalizálás
Dinamikus versenyjog
Diszkrimináció tilalma
Diszkriminációmentes díjmegállapítás
Diszkriminációmentesség
Dohánytermékek
Dömping
Dömpingellenes vám
Dublin III rendelet
Dupla héjazat
ECOFIN
ECVET
 
 
E
 
Ex post
Egész életen át tartó tanulás cselekvési programja
Egészség- és Fogyasztóügyi Végrehajtó Ügynökség
Egészségügy és a Fogyasztók Főigazgatósága
Egészségvédelmi szabályok
Éghajlatváltozás
EGNOS program
Egyedi Irányelvek
Egyedi mentesség
Egyenértékűség elve
Egyenlő bánásmód
Egyetemes szolgáltatás
Egyetemes szolgáltatás
Egyetemes Szolgáltatási Irányelv
Egyetemes szolgáltatási kötelezettség
Egyetlen piaci rendtartásra
Egység a különbözőségben (unity in diversity)
Egységes belső piac
Egységes digitális piac 764,
Egységes európai közlekedési térség
Egységes európai légtér
Egységes Európai Okmány
Egységes Európai Okmányt előkészítő Fehér Könyv
Egységes közbeszerzési piac
Egységes Piaci Eredménytábla
Egységes piaci intézkedéscsomag
Egységes piaci rendtartás
Egységes támogatási rendszer (SPS)
Együttdöntés
Együttműködési megállapodás
E-justice
EKB
Elállási jog
Elektronikus hírközlési szolgáltatás
Elektronikus kereskedelem
Elektronikus közbeszerzés
Elektronikus úton kötött szerződéseket
Élelmiszerbiztonsági Fehér Könyv
Elelmiszerek.
Elismerés
Elítéltek átszállítása
Eljárási garanciák
Eljárási irányelv
Eljárási minimumszabályokról
Eljárások harmonizálása
Elmaradott régiók
Előny
Először és utoljára elv
Elővigyázatosság elve
Első energiapiaci liberalizációs csomag
Első légiközlekedés-politikai csomag
Első vasúti csomag
Elszámolási eszköz
Elszámoló árak
Embargó
Embercsempészet, emberkereskedelem, gyermekek szexuális kizsákmányolása
Emberkereskedelem
Emberkereskedő
EMGA
EMVA
Energiahatékonyság
Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége
Engedélyezési Irányelv
Engedélymentes fuvarozás
ENSZ
Építési beruházás
Építési koncesszió
Erasmus + program
Erasmus
Erasmus+
Eredményorientáció
Erika I. csomag
Erika II. csomag
Erőfölénnyel való visszaélés
Értékvám
Esélyegyenlőség
Események jelentéséről, elemzéséről és nyomon követéséről
Essential facility teszt
ETA – Electronic Travel Authorisation System
EU kék kártya
EU közbeszerzési irányelvei
EU mezőgazdasági szövetségeinek szervezete (COPA)
EU vízumkódex
EU-LISA
Euro
Eurocontrol
Eurócsoport
Eurodac
Eurojust
Euróövezet
Európa
Európa 2020 Stratégia
Európa a Polgárokért program
Európa Tanács
Európai Beruházási Alap
Európai Beruházási Bank
Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ
Európai Bíróság
Európai Biztonsági Stratégia
Európai Csaláselleni Hivatal
Európai Digitális Menetrend
Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség
Európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról
Európai zetési meghagyásos eljárás
Európai Fogyasztói Központok Hálózata (EFK-hálózat)
Európai Fogyasztói Tanácsadó Csoport
Európai Gyógyszerértékelő Ügynökség
Európai Határőrizeti Figyelőrendszer (EUROSUR)
Európai Határőrizeti Rendszer
Európai Iúsági Egyezmény
Európai Igazságügyi Hálózat
Európai információcsere-modell
Európai Képesítési Keretrendszer
Európai Képzési Alapítvány
Európai Központi Bank (EKB)
Európai Központi Bank
Európai Kulturális Fővárosok
Európai Kulturális Megállapodás
Európai Külügyi Szolgálat
Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO)
Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal
Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalnak
Európai Mezőgazdasági Garanciaalap
Európai mezőgazdasági modell
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA)
Európai Mobilitásminőségi Charta.
Európai mozgóképörökség védelem
Európai nyomozási határozat
Európai Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtási Ügynökség
Európai Parlament
Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz
Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Rendőrakadémia
Európai Rendőrségi Hivatal
Európai Repülésbiztonsági Ügynökség
Európai Stabilitási Mechanizmus
Európai Szabványügyi Bizottság
Európai Szemeszter 39,
Európai Szociális Alap
Európai Tanács
Európai Tengeri Biztonsági Ügynökség
Európai Tengerügyi és Halászati Alap
Európai területi együttműködés
Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme
Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési
Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség
Európai Uniós Szerződés
Európai utazásengedélyezési rendszer
Európai Ügyész Hivatala
Európai ügyészség
Európai Űrügynökség
Európai Üzemi Tanács
Európai Vasúti Ügynökség
Európai Védelmi Ügynökség
Europass-Training
European Competition Network
European CV
Europol
EUROSUR
Eurovignette
Eurydice
EU-szintű indikátor
Ex ante feltételesség
Ex ante szabályozás
Ex ante versenyjogi szabályozás
Ex ante
Ex lege kivételek
Exequatur
Exit adózás
Exportelvonások
Exporttámogatás
 
 
F
 
FATF
Fejlettebb régiók
Fejlettebb szakképzési együttműködést leíró megoldás
Felelősségbiztosítás
Felhatalmazáson alapuló jogi aktus
Feltételesség
Felügyeleti intézkedések
Fenntartható fejlődés
Figyelmeztető jelzések
Filmművészeti közlemény
Finanszírozás
FIN-NET
Fiskális politika
Fizetési eszköz funkció
Fizetési mérleg
Fizetésképtelenség
Fizetésképtelenségi eljárás
Fizetőeszköz
Flexicurity
Foglalkoztatási Bizottság
Foglalkoztatáspolitika
Fogyasztó
Fogyasztói alternatív vitarendezési irányelv
Fogyasztói árindex
fogyasztói érdekcsoport
Fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló
eljárásokról szóló irányelvet
Fogyasztói Jogi Irányelv
Fogyasztói Jogi Irányelv
Fogyasztói jogok
Fogyasztói jogviták alternatív rendezése
Fogyasztói jogviták online rendezéséről
Fogyasztói online vitarendezési irányelv
Fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló irányelv
Fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló irányelv
Fogyasztók tájékoztatása
Fogyasztóvédelem
Folyó költségvetési hiány
Fordításhoz és tolmácsoláshoz való jogról szóló irányelvet
Fordított bizonyítás
Forrásnál való fellépés
Forró nyomos üldözés
Földi kiszolgálói piac
Földrajzi piac
Freiburgi iskola
Frekvencia- és azonosítógazdálkodás
FRONTEX
Fuvarozási szolgáltatások piac
Fuvarozók felelőssége
Fúziókontroll
Fúziós Irányelv
Független hatóság.
 
 
G
 
Galileo program
GATS
GATT
Gazdasági és monetáris politika
Gazdasági és monetáris unió
Gazdasági és Pénzügyi (ECOFIN) Tanács
Gazdasági és társadalmi kohézió
Gazdasági, társadalmi és területi egyenlőtlenségek
Gazdasági, társadalmi és területi kohézió
Genetikailag módosított mikroorganizmusok
Gen egyezmény
Gépjármű üzembe helyezése
Gépjárműadó
Gépjárművek üzemeltetése
Gépjárművezetői jogosítvány
Globális navigációs rendszer (GNSS)
Globalizáció
GPA
GPS-rendszer
GRECO
Grundtvig
Grúziai háború
Gumiabroncs futófelület
Gyermekpornográ a
Gyógyszerek
Gyorsreagálású határőr beavatkozó egységek
 
 
H
 
Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet
Hajózási oklevelek
Halászat és az akvakultúra versenyképessége
Halmozott adósság
Hálózati Nyilatkozat
Harmadik enerigapiaci liberalizációs irányelvcsomagot
Harmadik légiközlekedés-politikai csomag
Harmadik vasúti csomag
Hármas feltétel
Harmonizációs intézkedések
Harvardi iskola
Használati díj
Határátkelőhely
Határellenőrzés
Határértékek
Határigazgatás
Határok nélküli televíziózásról szóló irányelv
Határokon átnyúló együttműködés
Határozatok szabad forgalma
Határozott idő
Határőrizet
Határőrök gyakorlati kézikönyve
Hatékony és fenntartható verseny
Hatos csomag
Házaló kereskedelem
Házasság felbontása
Házassági vagyonjogi rendszerek
Házasságra (bontásra, érvénytelenítésre) és a szülői felügyeletre vonatkozó
(Brüsszel II. rendelet
Házon belüli beszerzés
Helyzetmeghatározó és navigációs műholdrendszer
Heti vezetési idő
Híd a jövőbe
Horizont 2020 program
Horizontális elvek
Horizontális típusú korlátozás
Hosszú távra szóló üdülési termékek
Hozzáférés
Hozzátartozókkal, munkaadókkal és konzuli hatóságokkal való
kapcsolattartáshoz való jogról szóló irányelv
Huzamosan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok
Hűségszerződés
 
 
I
 
ICONet
Idénymunkások
Igazolványok kölcsönös elfogadása
Igazságügyi hálózat
Igazságügyi hatóság
Igazságügyi térség
Igénybevételi díj
Ikerváros kezdeményezés (town-twinning)
Illegális migráció
Illegális munkavállalás
Illegális vándorlás
Indirekt
In áció
Információcsere
Információmegosztás
Infrastruktúra alapú verseny
Infrastruktúra kezelő (infrastructure manager)
Infrastruktura
Infrastruktúra-allokáció
Infrastruktúra-használati díj
Ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzése
In-house beszerzések
Inkumbens szolgáltató
Innovatív Unió
Integrált határellenőrzés
Integrált határigazgatás
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER)
Integrált mobilitási rendszer
Integrált szennyezésmegelőzésről és -ellenőrzésről
Integrált területi dimenzió
Integrált vidékfejlesztés
Intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés
Interbus megállapodás
Internetes vásárlás
Interoperabilitás
Interregionális együttműködés
Irányár
Irányelv a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes
vonatkozásairól
Irányelv a fogyasztói jogokról
Irányelv a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről
Irányelv az átmeneti védelemről
ISCED
 
 
J
 
JAA (Joint Aviation Authority)
JAR( Joint Aviation Requirements)
Járművezetői igazolvány
Játék
Játékbiztonság
Jegyzőkönyv a tagállamokban történő közcélú műsorszolgáltatás rendszeréről
Jelentés
Jelentős piaci erővel rendelkező (JPE) szolgáltató
Jeremie-program
Jogérvényesülési Főigazgatóság
Jogi segítség
Jogi tanácsadáshoz való jogról és a költségmentességről
Jogokról és a vádról való tájékoztatáshoz való jogról szóló irányelv
Jogorvoslat
Jogorvoslati irányelv
Jogorvoslati lehetőségek
Jogszabályok közelítésére vonatkozó általános klauzula
Jóléti állam
Jótállás
Jövedelemtermelő monopólium
JPE-szolgáltatók részére előírható kötelezettségek
 
 
K
 
Kabotázs
Kamat–jogdíj Irányelv
Kamatpolitika
KAP reformja
Kapcsolt energia termelés
Kedvezményezett régió
Kék kártya
Kényszervándorlás
Képzési és foglalkoztatási támogatások
Kereskedelemkorlátozó közbeszerzési gyakorlatok
Kereskedelemre gyakorolt hatás
Kereskedelmi korlátok
Kereskedelmi megállapodás
Kereskedelmi Világszervezet Kormányzati Közbeszerzési Megállapodása
Kereszt nanszírozás
Kerethatározat
Keretirányelv
Kettős adóztatás
Kettős büntethetőség
Kevésbé fejlett régiók
Kiadatás
Kibocsátási egység
Kiegészítő intézkedések
Kiegészítő védelem
Kiegyenlítő vám
Ki zetési jogosultságok
Ki zető ügynökség
Kijelölés
Kis értékű követelések európai eljárása
Kis- és középvállalkozások
Kísérleti projektek
Kishatárforgalom
Kiskereskedelmi piac
Kitoloncolás
Kiutasítás
Kivitel szubvencionálása
Kiviteli korlátok
Kizárólagos jog
Kizárólagos joggal rendelkező vállalkozás
Kizárólagos vagy különleges jogok
KKBP főképviselője
Klasszikus ajánlatkérők
Klímavédelem
Kohéziós Alap
Kohéziós politika
Kollektív védelmi kötelezettségvállalás
Kollíziós jog
Kompetencia
Komphajó
Komplementaritás
Koncentráció, programozás, partnerség, addicionalitás
Koncesszió
Koncesszionárius
Koncesszióról szóló irányelv
Konszolidációs csomag
Konvergencia
Konvergenciakritériumok
Konzultációs eljárás
Koppenhágai folyamat
Koppenhágai Nyilatkozat
Korlátlan állami szuverenitás elve
Korlátos erőforrás
Korrekciós mechanizmus
Korrupció
Korrupcióellenes egyezmény
Kőkemény kartell
Kölcsönös elismerés
Kölcsönös jogsegély
Kölcsönös megfeleltetés (feltételesség)
Kölcsönös segítségnyújtás
Költségvetési paktum
Költségvetési politika
Környezeti hatásvizsgálat
Környezeti kár
Környezeti menedzsment- és auditálási rendszerek
Környezetpolitika céljai
Környezetre vonatkozó információ
Környezettudatos magatartás
Környezetvédelem
Környezetvédelmi és biztonsági intézkedések
Környezetvédelmi szemléletű közbeszerzés
Kötelező követelmények
Közbeszerzés protekcionista szerepe
Közbeszerzés stratégiai célú alkalmazásának elősegítése
Közbeszerzés stratégiai célú felhasználása
Közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslat
Közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslat
Közbeszerzési irányelvek
Közbeszerzési piacnyitás
Közbeszerzési politika
Közjogi szervezet
Közjogi szervezetek
Közlekedés biztonság
Közlekedési információs szolgáltatások (RDS-TMC)
Közlekedési infrastruktúra
Közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjéről
szóló határozat
Közös agrárpiac-politika
Közös agrárpolitika
Közös agrárpolitika
Közös érdekű projektek
Közös európai energiapolitika
Közös halászati politika
Közös hozzáadottértékadó-rendszer
Közös jogkezelés
Közös kereskedelempolitika
Közös kereskedelempolitikához
Közös konszolidált társaságiadó-alapú adóztatás
Közös Közbeszerzési Szótár
Közös közlekedési politika
Közös nyomozócsoportok
Közös nyomozócsoportok
Közös piaci szervezet
Közös piacpolitika
Közös stratégiai keret
Közös valuta
Közös vámtarifa
Közös vidékpolitika
Közösség pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó Egyezmény
Közösségi engedély
Közösségi Növényfajta Hivatal
Közösségi preferencia
Közösségi Vámkódex
Közpénz
Központi bank függetlensége
Központi bankok (jegybankok) függetlensége
Központi Bankok Európai Rendszere (KBER)
Közrendi záradék
Közúti árufuvarozás
Közúti közlekedés
Közúti telematikai rendszerek (RTT)
Közüzemek
Közüzemi szolgáltatások liberalizációja
Közvállalkozás
Közvetett hatály
Közvetett hátrányos megkülönböztetés
Közvetítés/mediáció
Közvetítési (ún. mediációs) irányelv
Közvetlen hatály
Közvetlen támogatások (direct payments)
Közvetlen tapasztalatcserék
Közszolgálati műsorszolgáltatás
Közszolgáltatás
Közszolgáltatási kötelezettség
Közszolgáltatási szerződés
Közszolgáltatások nanszírozása
Közszolgáltatások
Közszolgáltató
Kreatív Európa
Kreatív Európa program
Kredit-pontok vagy ECVET-pontok
Kritikus infrastruktúravédelem
Kultúra alprogram
Kulturális kivétel
Kulturális kivétel
Kulturális politika
Kutatók
Külkereskedelem liberalizációját
Különjárat
Különleges jog
Különleges jogalkotási eljárás
Különleges madárvédelmi területek
Különleges támogatás
Különleges természetmegőrzési terület
Külső dimenziója
Külső és a belső határ
Külső Határok Alap
Kvali kációs irányelv
Kvóta
 
 
L
 
LEADER
Lefoglalási és elkobzási döntések kölcsönös elismeréséről
Lefölözés
Légi közlekedés
Légi navigációs szolgáltatások
Légi személyszállítási szolgáltatás
Légiforgalmi szabadságjog
Légikikötő
Legjobb Elérhető Technika
Legkisebb szigor klauzulája
Leonardo da Vinci
Leonardo da Vinci Program
Letelepedés szabadsága
Level-playing eld
Liberalizáció
Liberalizációs intézkedések
Lis pendens
Lisszaboni Stratégia
Lisszaboni Szerződés
Lojalitás elve
Loméi egyezmények
 
 
M
 
Maastrichti Szerződés
Magáneladó kritériuma
Magánhitelező kritériuma
Magánjogi jogérvényesítés
Magánvállalkozói raktározás
Magasan képzett munkaerő
Magasan kvali kált munkavállalók
Magatartási Kódex
Makrogazdasági kondicionalitás
Marrakeshi egyezmény
Második energiapiaci liberalizációs csomag
Második légiközlekedés-politikai csomag
Második vasúti csomag
Másodlagos joganyag az uniós versenypolitikában
Maximális sebesség
MEDIA program
Médiaág és a Média alprogram
Médiaműveltség
Médiapluralizmus
Médiapluralizmus
Médiaszabadság
Médiaszabályozás
Megállapodás
Megelőzés elve
Megengedett legnagyobb össztömeg
Megengedhető véralkohol szint
Megerősített együttműködés
Megfelelő laboratóriumi gyakorlat
Megmentési támogatás
Megosztott irányítás
Megtakarítási Irányelv
Megtévesztő mulasztás
Megtévesztő reklám
Megújulóenergia-termelés
Méltánytalan többletteher
Mélységi ellenőrzés
Mélységi ellenőrzések
Menedzsmentbizottság
Menekülők fogadásának minimumszabályai
Menekült
Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap
Mezőgazdaság versenyképesség
Mezőgazdasági Megállapodás
Mezőgazdasági szövetkezetek közösségi szervezete (COGECA)
MFN-vám
Migrációs párbeszéd
Migrációs politika
Migráns munkavállalók
Minimális import ár
Minimális importár
Minősített többségi szavazás
Mobilitás
Mobilitási partnerség
Mobilitási projektek
Monetáris politika
Monopólium
Mozdonyvezetői jogosítvány
Mozdonyvezetők minősítése
Multifunkcionális mezőgazdaság
Multimodális árufuvarozási folyosók
Munkabér
Munkaerő szabad áramlása
Munkaerő szabad területi és szakmai áramlását
Munkaerő-kölcsönzés
Munkaerő-piaci szakmai beilleszkedés
Munkaidő
Munkanélküliség
Munkaprogram
Munkavállalás, hosszú távú tartózkodás, bevándorlás
Munkavállalói jogok védelme
Munkavállalók egészségének és biztonságának védelme
Műszaki harmonizáció
Műszaki követelmények
Műszaki vizsga előírások
 
 
N
 
Nagykereskedelmi piac
Nagysebességű utasszállító
Napi vezetési idő
Natura
Ne bis in idem elv
Negatív harmonizáció
Negatív jog
Negyedik vasúti csomag
Nélkülözhetetlen eszköz
Nélkülözhetetlen eszköz
Nem honos szállító
Nem kért értékesítés
Nem vámjellegű intézkedések
Nem vitatott pénzügyi követelések
Nemek közötti egyenlőség
Nemzetállam
Nemzeti adózási elv
Nemzeti boríték
Nemzeti elbánást
Nemzeti elv
Nemzeti energiahatékonysági terv
Nemzeti felső határ
Nemzeti hajókapitányi oklevelek
Nemzeti implementáció
Nemzeti reformprogramot
Nemzeti szabályozó hatóság
Nemzeti szuverenitás
Nemzeti tartalék
Nemzetközi árufuvarozás
Nemzetközi tengeri életmentési egyezmény
Neoklasszikus közgazdasági elmélet
Névházasság
Nizzai Szerződés
Non-refoulement
Normatív szabályozáson alapuló verseny
Noti káció
Növekedés
Növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházások
NUTS
Nyílt koordinációs módszer
Nyitott égbolt
Nyitott koordináció
 
 
O
 
Objektív felelősség
Okostelefon
Oktatás és képzés
OLAF
ONP Irányelvek
Open sky
Operatív együttműködés
Operatív programok
Optimális valutaövezet
Opt-in rezsim
Országspeci kus ajánlások
OTIF
OVR-rendelet
 
 
Ö
 
Ökocímke
Ömlesztettáru-szállító hajók
Öröklési rendelet
Összeegyeztethető
Összehangolt alapkövetelmények
Összehangolt magatartás
Összehasonlító reklám
Összekapcsolás
Összekötő tisztek
Összevont
Ösztönző intézkedések
 
 
P
 
Pályakapacitáshoz jutás
Páneurópai közlekedési konferencia
Pari passu ügyletek
Partnerség
Partnerségi megállapodás
Passenger Name Record (PNR)
Passzív információhoz jutás
Pénzhamisítás
Pénzkibocsátás
Pénzmosás
Pénzmosással Foglalkozó Pénzügyi Akciócsoport
Pénzügyi függetlenség
Pénzügyi szabályozás
Pénzügyi szolidaritás
Pénzügyi válság
Petersbergi feladatok-
Piac egységessége
Piac megnyitása
Piacfelügyeleti díj
Piacgazdasági befektető elve
Piacgazdasági szereplő
Piaci integráció
Piaci kudarc
Piaci rendtartás
Piaci szervezetek (CMO)
Piacmeghatározás, piacelemzés, JPE-kijelölés
Piacra jutás
Piacvédelmi intézkedés
Piacszabályozás
Polgári eljárásjogi szabály
Polgári igazságügyi együttműködés
Polgári légi közlekedés közös biztonsági szabályai
Pótlefölözés
Pótvám
Pozitív harmonizáció
Pozitív szabály
Preferenciák
Preferenciális árrendszerek
Preferenciális vám
Projekt nanszírozás
Protekcionista hatással
Prümi határozatok
Public Private Partnership (PPP)
 
 
R
 
Radikalizáció elleni küzdelem
Ragadozó árazás
Rajnai Hajózás Központi Bizottsága
Rajtaütés
RAPEX
Referenciaárak
Referencia-kamatlábakról szóló közlemény
Regionális párbeszédek.
Regionális politika
Regionális versenyképesség és foglalkoztatás
Regionalizáció
Regisztrációs adó
Reguláris migrációnak
Reklámokra
Reklámozására
Reklámszabályok
Reklámszabályozás
Renacionalizáció
Rendes jogalkotási eljárás
Repülőtéri díjak
Résidő
Résidő-alap
Résidő-elosztó koordinátor
Részmunkaidő
Road user charges
Róma I.
Róma II.
Róma III
Rögzített minimális szolgáltatások
Ruding-jelentés
 
 
S
 
Schengeni acquis
Schengeni Egyezmény
Schengeni határ-ellenorzési kódex
Schengeni Információs Rendszer
Schengeni Információs Rendszer
Schengeni övezet
Schengeni Végrehajtási Egyezmény
Schengeni Végrehajtó Bizottság
Schengeni vízum
SCIFA
Semleges (inert) hulladék
Sherman Act
SIS
SIS, VIS, EURODAC
SOLAS
Speci kus vámok
Spill-over hatás
St. Malo-i nyilatkozat
Stabilitási és Növekedési Paktum
Stabilitási program
Statikus versenyjog
Statisztikai-tervezési egység
Stratégiai hatásvizsgálat
Strukturális és beruházási alapok
Strukturális fejlesztés
Súly- és mérethatár
 
 
SZ
 
Szabadkereskedelmi övezet
Szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének a térsége
Szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség nagyméretű
IT-rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző európai ügynökség
Szabadságuktól megfosztott gyanúsítottak és vádlottak ideiglenes
költségmentességére
Szabályozási Keretrendszer
Szabályozó hatóságok
Szabályozó típusú szakpolitika
Szabályozói Tanács
Szakképzés
Szakképzési kreditrendszer
Szakképzési Tanácsadó Bizottság
Szakképző intézmények és a vállalkozások közötti együttműködés
Szakmához jutás
Szakmai alapképzés és továbbképzés
Szakmai alkalmasság elismerését
Szakmai tanácsadó és felvilágosító szervek
Számhordozhatóság
Számítógépes helyfoglalás
Számviteli szétválasztás
Szankciók
Szankcionálás
Szektorális alprogramok
Szektorspeci kus
Szektorspeci kus fogyasztóvédelmi és adatvédelmi szabályok
Szektorspeci kus fogyasztóvédelmi szabályok
Szektorspeci kus versenyjog
Szelektív folyósítás
Szelektív
Szélessávú internet
Szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásai
Szellemi tulajdonjogi harmonizáció
Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól szóló Megállapodás
(TRIPS)
Személyek szabad mozgása
Személyes adatok
Személyszállítási közszolgáltatás
Szennyező zet elv
Szerkezetátalakítási támogatás
Szervezett bűnözés
Szervezett utazási formák
Szerződés a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és
kormányzásról
Szerződés körülményeinek szabályozása
Szerződés megszüntetése
Szerződés tartalmába történő beavatkozás
Szerződéskötés előtt tájékoztat
Szerződéskötés körülményeinek szabályozása
Szerződéskötési moratórium
Szerződéskötési moratórium
Szétválasztás
Szociális jogok
Szociális rendelkezések
Szolgáltatás alapú verseny
Szolgáltatási koncesszió
Szolgáltatásmegrendelés
Szolgáltatásnyújtás szabadsága
Szolgáltatások kereskedelme
Szolgáltatások Kereskedelméről szóló Általános Megállapodás
Szolgáltató-váltás
Szomszédságpolitika
Szubszidiaritás
Szubvenció
Szürke zónás intézkedések
 
 
T
 
Tachograph
Tagállamok és a Bizottság szerződéses viszonya
Tagállamok közötti kereskedelemre
Tagállamokkal megosztott hatáskör
Tájékoztatási kötelezettség
Támogatási jogosultság
Tamperei és Hágai program
Tarifaengedélyezés
Tari káció
Társadalmi befogadás
Társadalmi részvétel
Társadalmi szemléletű beszerzés
Társ nanszírozás
Tartalékolás eszköze
Tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a
határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen
folytatott együttműködésről szóló 4/2009/EK rendelet
Távollévők között kötött szerződésekről
Távoltartási intézkedés
Technológiasemlegesség
TED (Tendering Electronic Daily)
Települési hulladék
Teljes harmonizációra
Teljes szétválasztás
Teljesítményorientáció, teljesítménykeret
Teljesítménytartalék
Tematikus célkitűzés
Tematikus koncentráció
Tempus Közalapítvány
TEN
Tengerhajózás
Tengerhajózás
Tengerhajózási csomag
Tengeri környezet védelme
Tényleges érvényesülés elve
Termékbiztonság
Termékfelelősség
Termékhiba
Termékjelzések
Termékpiac
Természetes élőhelyek
Természeti erőforrások által nyújtott szolgáltatás
Természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás
Terrorizmus
Terrorizmus, emberkereskedelem
Területfejlesztés
Területi elv
Területi kohézió
Területiség
Time-share
Típus-jóváhagyás
Tisztességes verseny
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat
Tolls
Többes kijelölés
Tőkeinjekciók és állami bevásárlások
Tömeges a beáramlás
Törzshálózat
Transzatlanti kapcsolatok
Transzeurópai közlekedési hálózatok
Transzeurópai Vasúti Teherszállítási Hálózat
Transznacionális együttműködés
Transzparencia
Transzparencia irányelv
Transzparencia lrányelv
Tranzitszállítás
Triple play
Túlkönyvelés
Túlzott költségvetési hiány
TVI
 
 
U
 
Új Szabályozási Keretrendszer
Ultraperiférikus régió
Unió vidékfejlesztési prioritásai
Uniós integrált tengerpolitika
Uniós közbeszerzési jog (és politika)
Uniós közbeszerzési politika
Utaskapacitás-megosztás
Ú
Úthasználati díj
Útvonalakhoz való hozzáférés
 
 
Ü
 
Üvegházhatású gáz
Üvegházhatású gázok
Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés
Üzlethelyiségen kívül kötött szerződések
 
 
V
 
Vállalatokon belül áthelyezettek
Vállalkozás
Vállalkozás
Vállalkozói vasút
Vallás
Valutatartalék
Vám
Vámakadémia
Vámalakiságok
Vámbevételek
Vámegyüttműködés
Vámeljárás
Vámellenőrzési
Vámfelügyelet
Vámhatárok
Vámhatóság
Vámigazgatások
Vámjog
Vámjogszabályok
Vámjogszabály-sértések
Vámkezelés.
Vámkódex
Vámkvóták
Vámosítás
Vámpolitika
Vámraktározás
Vámról
Vámszabályozás
Vámszervek
Vámtarifa
Vámtarifa-besorolás
Vámtisztviselő
Vámunió
Vámunió-elméletek
Vasútbiztonság
Vasútbiztonsági bizonyítvány
Vasúti csomag
Vasúti közlekedés
Vasúttársasági tevékenységi engedély
Vasút-üzemeltetés
Védelem magas szintje
Védelmi (köz)beszerzések
Védelmi beszerzések
Védelmi beszerzések
Védelmi beszerzési piac
Védelmi és biztonsági beszerzések
Védelmi intézkedése
Védelmi záradék
Védett tulajdonság
Védintézkedés
Védőzáradékok
Végrehajtási Rendelet
Végső menedékes szolgáltató
Végső menedékes
Versengő infrastruktúra
Verseny
Verseny
Versenyellenes megállapodás
Versenyhatóság
Versenyhivatal
Versenyirányelvek
Versenyjog
Versenyjogi
Versenykorlátozó
Versenynyomás
Versenypolitika
Versenysérelem
Versenyszabályok
Versenyszint
Versenytársak.
Vertikális típusú korlátozás
Veszélyes hulladék
Veszélyes vegyi anyagok
Vészfék mechanizmus.
Vétkességi felelősség
Vidékfejlesztés
Vidékfejlesztés
Vidékfejlesztési politika
Vidékfejlesztési program
Világkereskedelmi Szervezet Kormánybeszerzési Megállapodása (GPA)
Villamosenergia-piaci Átviteli Rendszerüzemeltetők Európai Hálózatának
(«ENTSO»)
Visszafogadási egyezmény
Visszatérési irányelv.
Vízgyűjtő-területi (folyómedence) menedzsmenttervben
Vízumformátum
Vízuminformációs rendszer
Vízumkönnyítési megállapodások
Vízumköteles harmadik államok
Vízummentes
Vízummentesség/vízumkötelezettség
Vízumpolitika
Vízumreciprocitás
 
 
W
 
Werner-terv
WTO
 
 
Y
 
Yaoundé-i egyezmény
Youth in Action
 
 
Z
 
Zajkibocsátási norma
Zaklatás
Zaklató pereskedés
Zöld könyv az EU közbeszerzési politikájának modernizálásáról. Egy
hatékonyabb európai beszerzési piac felé
Zöld Könyv
 
Jogesetmutató
 
 
 
 
 
 
 
 
Abdel egyesített ügyek
Abdil ügy
Abdullah ügy
Abfall Service AG (ASA) és a Bundesminister für Umwelt, Jugend und Familie
ügy
AC Treuhand kontra Bizottság ügy
ACF Chemifarma kontra Bizottság (Kinin) ügy
ADC ügy
Adolf Truley ügy
Advocaten voor de Wereld ügy
Advocaten voor de Wereld VZW kontra Leden van de Ministerraad ügy
Agorá és Excelsior ügy
Ahmed Saeed Flugreisen and Silver Line Reisebüro GmbH kontra Zentrale zur
Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs ügy
Ahmed Saeed Flugreisen és Silver Line Reisebüro GmbH kontra Zentrale zur
Bekämpfung Unlauteren Wettbeverbs eV ügy
Airtours ügy
AKZO ügy
Akzo ügy
Albany lnternational ügy
Alcatel Austria és társai ügy
Alcatel ügy
Almelo ügy
Altmark Trans ügy
Altroconsumo ügy
Ambulanz Glöckner
ASA ügy
Aydin Salahadin Abdulla és társai kontra Bundesrepublik Deutschland ügy
 
B és D kontra Bundesrepublik Deutschland ügy
Banco de Crédito Industrial, now Banco Exterior de Espana kontra Ayuntamiento
de Valencia ügy
Bayer kontra Bizottság ügy
Belgische Radio en Televisie és société belge des auteurs, compositeurs et éditeurs
kontra SV SABAM és NV Fonior ügy
Belgische Radio en Televisie kontra SV SABAM ügy
Bizottság kontra Ausztria ügy [2004]
Bizottság kontra Belgium ügy [1992]
Bizottság kontra Belgium ügy [1992]
Bizottság kontra Francia Köztársaság ügy [2000]
Bizottság kontra Francia Köztársaság ügy [2003]
Bizottság kontra Francia Köztársaság ügy, [1974]
Bizottság kontra Franciaország ügy [2001]
Bizottság kontra Görögország ügy[1988]
Bizottság kontra Írország ügy [1999]
Bizottság kontra Németország ügy [2009]
Bizottság kontra NSZK ügy [1991]
Bizottság kontra Olaszország ügy [1968]
Bizottság kontra Spanyolország ügy [1992]
Bizottság kontra Spanyolország ügy[1992]
Bizottság kontra Anic Partecipazioni SpA ügy [1999]
Bizottság kontra Anic Partecipzioni SpA ügy [1999]
Bizottság kontra Egyesült Királyság ügy [1996]
Bizottság kontra Franciaország ügy [1974]
Bizottság kontra Franciaország ügy[2001]
Bizottság kontra Franciaország ügy [1990]
Bizottság kontra Hollandia ügy[1995]
Bizottság kontra Hollandia ügy [1995]
Bizottság kontra NSZK ügy [1991]
Bizottság kontra Spanyolország ügy [2005]
Bizottság kontra Spanyolország ügy[2005]
Bond van Adverteerders kontra Netherlands State ügy
Bond van Adveteerders- ügy
Bonnier/Schibsted/Retriever Sverige ügy
Boosey and Hawkes ügy
Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság ügy
British Gypsum ügy
Broekmeulen ügy
BSE ügy (kergemarha-kór ügy
Bulicke ügy
Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland, Landesverband Nordrhein-
Westfalen eV v Bezirksregierung Arnsberg Trianel Kohlekraftwerk Lünen
(intervening) ügy
BUPA kontra Bizottság ügy
BUPA ügy
 
Carbotermo SpA és Consorzio Alisei kontra Comune di Busto Arsizio és AGESP
SpA. ügy
Carbotermo ügy
Cassis de Dijon ügy
Centre Belge d’Etudes de Marché- Telemarketing (CBEM) ügy
Chemische Afvalstoffen Dusseldorp BV and Others kontra Minister van
Volkshuisvesting, Ruimtelijke Ordening en Milieubeheer ügy
CISAC Agreement ügy
Clinique ügy
COAPI ügy
Coditel Brabant SA kontra Commune d’Uccle és Région de Bruxelles-Capitale ügy
Coditel ügy
Coditel ügy
Coditel kontra Ciné Vog Films ügy
Cofaz ügy
Commercial Solvents ügy
Commercial Solvents ügy
Commercial Solvents ügyben
Commune de Mesquer és a Total France SA, a Total International Ltd ügy
Consten és Grundig ügy
Corbeau ügy
Corsica Ferries ügy
Courage kontra Crehan ügy
Crespelle ügy
Criminal proceedings against Denuit ügy
 
De Kikvorsch Groothandel ügy
Debauve ügy
Defrenne ügy
Deutsche Post ügyben
DFB ügy
Diakite ügy
Diamantarbeiders ügy
Drei Glocken avagy a Durumbúzából készült tészta ügy
Dusseldorp ügy
 
Ebooks ügy
Egyesült Királyság kontra Bizottság, amelyet a Tanács is támogatott ügy
El Dridi ügy
El Kott ügy
Elgafaji ügy
Enirisorse SpA kontra Ministero delle Finanze ügy
Enkhuizen-, Nijkerk- és Wieringermeer ügyek
Erika ügy
Essent Netwerk Noord ügy
Európai Parlament kontra EK Tanács [1985] ügy
Evans Medical és Macfarlan Smith ügy
 
FAPL+Sky ügy
BIPAR kontra Európai Bizottság ügy
Ferring SA kontra sécurité sociale (ACOSS) ügy
Fiocchi Munizioni kontra Bizottság ügy
Football Association Premier League Ltd. és társai kontra QC Leisure és társai és
Karen Murphy kontra Media Protection Services Ltd. egyesített ügyek
France Télécom ügy
Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság kontra Európai Bizottság ügy
[1982]
 
GB-INNO-BM kontra Confederation du Commerce Luxembourgeois ügy
Gebhard ügy
Gebroeders Beentjes BV kontra Hollandia ügy
Gemeente Arnhem és Gemeente Rheden kontra BFI Holding ügy
Gencor–ügy
Gouda kontra Commissariaat voor de Media ügy
Gözütok és Brügge ügy
Gröditzer Stahlwerke GmbH ügy
 
Hassen El Dridi alias Karim Sou elleni büntetôeljárás ügy
Hidrogén-peroxid kartell ügy
Hoffmann-La Roche ügy
Höfner- és Elser ügy
Hugin ügy
 
ICI kontra Bizottság (Dyestuffs) ügy
Impact ügy
Irish Bogs ügy
iTunes ügy
ITV Broadcasting Ltd. és társai kontra TV Catch Up Ltd. ügy
 
Janecek ügye
Jeremy F, (Stefano Melloni) ügy
Kadzoev ügy
Klaus Höfner and Fritz Elser kontra Macrotron GmbH. ügy
Korhonen and Others ügy
 
Landbouwshap ügy
Laval- ügy
Leybucht ügy
Lipcse/Halle-i reptér ügy
 
M.S.S. kontra Belgium és Görögország ügy
Magill ügy
Mannesmann Anlagenbau Austria and Others kontra Strohal Rotationsdruc ügy
Mecklenburg–Vorpommern ügy
Meki Elgafaji, Noor Elgafaji és a Staatssecretaris van Justitie ügy
Merci SpA ügy
Michelin II- ügy
Michelin ügy
Microsoft ügy
Ministere de l’Économie, des Finances et de l’Industrie v GEMO SA. ügy
Montecatini ügy
 
Nawras Bolbol v Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügy
Németország kontra Bizottság ügy
Németország kontra Delta Schiffahrts- und Speditionsgesellschaft mbH ügy
News Corp./Premiere ügy
Newscorp/Telepiu ügy
 
Oscar Bronner ügy
 
P Bayer kontra Bizottság ügy
Palin Granit Oy and Vehmassalon kansanterveystyön kuntayhtymän hallitus ügy
Parking Brixen GmbH kontra Gemeinde Brixen és Stadtwerke Brixen AG. ügy
Polipropilén ügy
Port of Rodby ügy
Premiere League műsorszolgáltatási ügy
Pressetext Nachrichtenagentur ügy
Preussen Elektra ügy
Procédure pénale contre Paul Corbeau Demande de décision préjudicielle:
Tribunal correctionnel de Liege – Belgique ügy
Procureur du Roi kontra Association de défense des brűleurs d‘huiles usagées ügy
Procureur du Roi kontra Corbeau ügy
Procureur du Roi kontra Jean-Marie Lagauche ügy
Procureur du Roi kontra Debauve ügy
Régie des Télégraphes et des Téléphones (RTT) kontra GB-INNO-BM ügy
Rewe-Zentral AG kontra Bundesmonopolverwaltung für Branntwein ügy
Rewe-Zentral nanz és Rewe-Zentral ügy
Richardt és Les Accessoires Scienti ques ügy
RTE ügy
RTT ügy
 
Sacchi ügy
Sacchi ügy
Sagor ügy
Sandoz ügy
Sea Srl kontra Comune di Ponte Nossa ügy
SFE1, valamint Spanyolország kontra Bizottság ügy
SFMI-Chronopost ügy.
Société Civile Agricole du Centre d’Insémination de la Crespell kontra v
Coopérative d’Elevage et d’Insémination Arti cielle du Département de la
Mayenne, ügy
Stadt Halle ügy
STM ügy
Suiker Unie kontra Bizottság ügy
 
T/nibet ügy
Teckal Srl. kontra Comune di Viano és Azienda Gas-Acqua Consorziale (AGAC)
di Reggio Emilia ügy
Telaustria and Telefonadress ügy
Tetra Pak ügy
TF1 ügy
T-Mobile ügy
TV10 kontra Commissariaat voor de Media ügy
TVCatchup ügy
 
UEFA ügy
Uniform Eurocheques ügy
United Brands ügy
Unitron Scandinavia and 3-S ügy
Universal Music Group/EMI Music ügy
Universale-Bau and Others ügy
Universale-Bau és társai ügy
University of Cambridge ügy
UPC DTH ügy
UTECA ügy
Van Gend en Loos ügy,
Van Schaik ügy
Viking- ügy
Volkswagen ügy
Völk ügy
VT4 kontra Vlaamse Gemeenschap ügy
 
Wall AG ügy
Wood Pulp ügy
 
Jogforrások listája
 
 
 
 

Általános áttekintés
Commission Notice: An open and structured dialogue between the
Commission and special interest groups (OJ 93/C 63/02).

Közös kereskedelempolitika
Rendeletek:
A Tanács 2603/69/EGK rendelete (1969. december 20.) a közös
exportszabályozás létrehozásáról, HL L 324, 27.12.1969, (25. o.)
A Tanács 1992. december 9-i 3911/92/EGK rendelete a kulturális javak
kiviteléről, HL 2004. évi Különkiadásának 02. Vámunió és az áruk szabad
mozgása 04. kötete (377. o.), eredetileg OJ L 1992. december 31-i, L 395.
száma (1. o.)
Council Regulation (EC) No 519/94 of 7 March 1994 on common rules for
imports from certain third countries and repealing Regulations (EEC) Nos
1765/82, 1766/82 and 3420/83, OJ L 67, 1994. 03. 10., 89–103.
A Tanács 517/94/EK rendelete (1994. március 7.) az egyes harmadik
országokból származó textiltermékek kétoldalú megállapodások,
jegyzőkönyvek, egyéb megállapodások vagy egyéb különleges közösségi
importszabályozás hatálya alá nem tartozó behozatalának közös szabályairól,
 HL 2004. évi Különkiadásának 19. kötet 11. fejezete (197. o.) Eredetileg
OJ L 67., 1994.3.10., (1 o.)
A Tanács 520/94/EK rendelete (1994. március 7.) a mennyiségi kontingensek
kezelésére vonatkozó közösségi eljárás létrehozásáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 19. kötete 11. fejezete (191. o.), eredetileg OJ L 66.,
1994.3.10., (1. o.)
A Tanács 1994. december 22-i 3285/94/EK rendelete a behozatalra vonatkozó
közös szabályokról, valamint az 518/94/EK rendelet hatályon kívül
helyezéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 11. Külkapcsolatok 10. kötete
(17. o.), eredetileg OJ L 1994. december 31-i, L 349. száma (53. o.)
Council Regulation (EC) No 3381/94 of 19 December 1994 setting up a
Community regime for the control of exports of dual-use goods, OJ L
36,1994. 12. 31., 1–7. o.
Council Regulation (EC) No 3286/94 of 22 December 1994 laying down
Community procedures in the eld of the common commercial policy in
order to ensure the exercise of the Community’s rights under international
trade rules, in particular those established under the auspices of the World
Trade Organization, OJ L 349, 1994. 12. 31., 71–78. o.
A Tanács 1995. december 22-i 384/96/EK rendelete az Európai Közösségben
tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal
szembeni védelemről, HL 2004. évi Különkiadásának 11. Külkapcsolatok
10. kötete (45. o.), eredetileg OJ L 1996. március 6-i, L 56. száma (1. o.)
Council Regulation (EC) No 385/96 of 29 January 1996 on protection
against injurious pricing of vessels, OJ L 56, 1996. 03. 06., 21–33. o.
A Tanács 1997. október 6-i 2026/97/EK rendelete az Európai Közösségben
tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal
szembeni védelemről, HL 2004. évi Különkiadásának 11. Külkapcsolatok
10. kötete (78. o.), eredetileg OJ L 1997. október 21-i, L 288. száma (1. o.)
 
Irányelvek:
Second Council Directive 89/646/EEC of 15 December 1989 on the
coordination of laws, regulations and administrative provisions relating to
the taking up and pursuit of the business of credit institutions and
amending Directive 77/780/EEC, OJ L 386, 1989, 12. 30., 1–13. o.
 
Határozatok:
85/609/EEC: Commission Decision of 14 December 1985 relating to a
proceeding under Article 86 of the EEC Treaty (IV/30.698 – ECS/AKZO)
OJ L 374, 1985. 12. 31., 1–27. o.
 
Egyéb:
WTO World Trade developments 2009
https://www.wto.org/ENGLISH/res_e/statis_e/its2010_e/its10_world_trad
e_dev_e.htm

Vámpolitika
Rendeletek:
A Tanács 1968. június 2-i 950/88/EGK rendelete a közös vámtarifáról, HL L
172, 1968. 07. 22., 1–402. o.
A Tanács 1968. Szeptember 27-i 1449/68/EGK rendelete a közösség
vámterületének meghatározásáról, HL L 238, 1968. 09. 28., 1–2. o.
A Tanács 1987. július 23-i 2658/87/EGK rendelete a vám- és a statisztikai
nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról, HL L 256 , 1987. 09. 07.
1. o.
A Tanács 1992. október 12-i 2913/92/EGK rendelete a Közösségi Vámkódex
létrehozásáról, HL L 302, 19.10.1992, 1. o.
A Bizottság 1993. július 2-i 2454/93/EGK rendelete a Közösségi Vámkódex
létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására
vonatkozó rendelkezések megállapításáról, HL L 253., 1993.10.11., 1–766.
o.
A Tanács 1993. október 12-i 3030/93/EGK rendelete meghatározott
textiltermékek harmadik országokból történő behozatalának közös
szabályairól (HL L 275, 1993.11.8., 1. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2008. április 23-i 450/2008 rendelete a
Közösségi Vámkódex létrehozásáról (HL L 157., 2008. 6. 17., 110–111. o.
A Tanács 2009. november 30-i 1225/2009/EK rendelete az Európai
Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt
behozatallal szembeni védelemről, HL L 343, 2009. 12. 22, 51–73. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2013. október 9-i 952/2013/EU rendelete
az Uniós Vámkódex létrehozásáról, HL L 269, 2013. 10. 10, 1. o.
 
Határozatok:
A Tanács 2008. január 28-i 70/2008/EK határozata a papírmentes vám- és
kereskedelmi környezetről, HL L 23., 2008. 1. 26., 21–26. o.
A Tanács 2010. szeptember 16-i 2011/265/EU határozata az egyrészről az
Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti
szabadkereskedelmi megállapodásnak az Európai Unió nevében történő
aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról, HL L 127., 2011.5.14., 1–3. o.

Versenypolitika
A) Fontosabb antitröszt jogszabályok és közlemények (EUMSz. 101. és 102. cikk)
A Tanács 1/2003/EK (2002. december 16.) rendelete az EKSz.81. és 82.
cikkeiben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról, HL L 1/1.
A Bizottság 330/2010/EU rendelete (2010. április 20.) az EUMSz. 101. cikk
(3) bekezdésének a vertikális megállapodások és összehangolt magatartások
csoportjaira történő alkalmazásáról, HL L. 129/
A Tanács 1184/2006/EK rendelete (2006. július 24.) az egyes
versenyszabályok mezőgazdasági termékek termelésére és kereskedelmére
történő alkalmazásáról, a Tanács 1234/2007/EK rendelete (2007. októ ber
22.) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint
egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről (az
egységes közös piacszervezésről szóló rendelet) HL L. 214/7.
A Bizottság közleménye az EKSz. 81. cikk (1) bekezdése szerint a versenyt
érzékelhetően nem korlátozó, csekély jelentőségű (de minimis)
megállapodásokról; HL C 368/7.
A Bizottság közleménye az uniós versenyjog alkalmazásában az érintett piac
meghatározásáról; HL C 372/5.
A Bizottság „Iránymutatás a Szerződés 81. cikk (3) bekezdésének
alkalmazásáról” című közleménye; HL C 89/3.
A Bizottság közleménye a kereskedelemre gyakorolt hatásnak az EKSz. 81. és
82. cikke szerinti fogalmáról; HL C 101/
A Bizottság közleménye az EKSz. 81. cikkének a horizontális együttműködési
megállapodásokra való alkalmazhatóságáról szóló iránymutatásról; HL C
101/
A Bizottság közleménye a vertikális korlátozásokról szóló iránymutatásról; HL
C 291/
A Bizottság közleménye a Bizottság és a tagállami bíróságok közötti
együttműködésről az EKSz. 81. és 82. cikkének alkalmazásában;
Iránymutatás a 1/2003/EK tanácsi rendelet 23. cikke (2) bekezdésének
a)pontja alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről; HL C 210/
A Bizottság közleménye a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről
és a bírságok csökkentéséről. HL C 45/
 
A) Fontosabb fúziókontroll jogszabályok és közlemények:
A Tanács 139/2004/EK rendelete (2004. január 20.) a vállalkozások közötti
összefonódások ellenőrzéséről; HL L 24/1.
A Bizottság közleménye a 139/2004/EK tanácsi rendelet szerinti egyes
összefonódások kezelésére vonatkozó egyszerűsített eljárásról; HL C 366/
A Bizottság közleménye a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről
szóló 139/2004/EK tanácsi rendelet szerinti egységes jogalkalmazásról; HL
C 95/1.
Bizottsági közlemény az összefonódási ügyek áttételéről; HL C 56/
A Bizottság közleménye az összefonódásokhoz közvetlenül kapcsolódó és
azokhoz szükséges korlátozásokról; HL C 56/24.
Állami támogatási politika
Rendeletek:
A Tanács 1998. május 7-i 994/98/EK rendelete az Európai Közösséget
létrehozó szerződés 92. és 93. cikkének a horizontális állami támogatások
bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról, HL L 142, 1998. 05. 14., 1–4 o.
A Tanács 1999. március 22-i 659/1999/EK rendelete az EK-Szerződés 93.
cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, HL
L 83, 1999. 03. 27., 1–9. o.
A Tanács 1225/2009/EK rendelete (2009. november 30.) az Európai
Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt
behozatallal szembeni védelemről, HL L 343., 2009.12.22., 51–73. o.
A 734/2013/EU rendelettel módosított 1999. március 22-i 659/1999/EK
rendelet az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes
szabályok megállapításáról, HL L 83, 1999. 03. 27., 1–9. o. 28–29. cikkek
A Tanács 733/2013/EU Rendelete (2013. július 22.) az Európai Közösséget
létrehozó szerződés 92. és 93. cikkének a horizontális állami támogatások
bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról szóló 994/98/EK tanácsi rendelet
módosításáráról, HL L 204, 2013.7.31., 11–14. o.
A Tanács 734/2013/EU Rendelete (2013. július 22.) az EK-Szerződés 93.
cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló
659/1999/EK tanácsi rendelet módosításáról, HL L 204, 2013.7.31., 15–
22.o.
Az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló közlemény (HL C 8.,
2012.1.11., 4. o.) 66. pontját.
A Bizottság 1407/2013/EU Rendelete (2013. december 18.) az Európai Unió
működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű
támogatásokra való alkalmazásáról, HL L 352, 2013.12.24., 1–8. o.
A Bizottság 2001. január 12-i 68/2001/EK rendelete az EK-Szerződés 107. és
108. cikkének a képzési támogatásokra való alkalmazásáról, HL L 10, 2001.
01. 13., 20–29. o.
A Bizottság 2001. január 12-i 70/2001/EK rendelete az EK-Szerződés 107. és
108. cikkének a kis-és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra
történő alkalmazásáról, HL L 10, 2001. 01. 13., 33–42. o.
A Bizottság 2002. december 5-i 2204/2002/EK rendelete az EK-Szerződés
107. és 108. cikkének a foglalkoztatásra nyújtott állami támogatásra történő
alkalmazásáról, HL L 337, 2002. 12. 13., 3–14. o.
A Bizottság 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK rendelete (csoportmentességi
rendelet), HL L 214 , 2008.08.09., 3–47. o.
A Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés 107. és
108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső
piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról (EGT-vonatkozású szöveg)
http://eur-lex.europa.eu/legal-content/hu/txt/html/?
uri=celex:32014r0651&from=hu
A Bizottság 702/2014/EU rendelete (2014. június 25.) az Európai Unió
működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a
mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben
nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal
összeegyeztethetőnek nyilvánításáról, HL L 193 1.7.2014, 1–75. o.
 
Irányelvek:
A Tanács 2003/96/EK irányelve (2003. október 27.) az energiatermékek és a
villamos energia Uniós adóztatási keretének átszervezéséről, HL L 283.,
2003.10.31., 51. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2004. március 31-i 2004/17/EK irányelve a
vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők
beszerzési eljárásainak összehangolásáról (HL L134., 2004.4.30., 1. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2004. március 31-i 2004/18/EK irányelve
az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló
közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról (HL L
134., 2004.4.30., 114. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2012/27/EU irányelve (2012. október 25.)
az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv
módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon
kívül helyezéséről HL L 315., 2012.11.14., 1–56. o.
 
Egyéb:
A Bizottság jelentése: Állami támogatási értesítő – jelentés az állami
támogatások Európa 2020 stratégiához való hozzájárulásáról tagállamok
által nyújtott állami támogatásokról COM(2011) 356 végleges
A Bizottság közleménye: A hátrányos helyzetű és a fogyatékkal élő
munkavállalók foglalkoztatásához nyújtott, egyedi bejelentéshez kötött
állami támogatásra vonatkozó összeegyeztethetőségi elemzés kritériumai, OJ
C 188 , 2009. 08. 11., 6–11. o.
A Bizottság közleménye: A képzéshez nyújtott, egyedi bejelentéshez kötött
állami támogatásra vonatkozó összeegyeztethetőségi elemzés kritériumai,
HL C 188 , 2009.08.11., 1–5. o.
A Bizottság közleménye: A kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz nyújtott
állami támogatások keretrendszere, HL C 198, 27.6.2014, p. 1–29.
A Bizottság közleménye: Az állami támogatásokról szóló szabályoknak a
pénzintézetek vonatkozásában a jelenlegi pénzügyi világválsággal
összefüggésben tett intézkedésekre történő alkalmazása, HL C 270,
2008.10.25., 8–14. o.
A Bizottság közleménye a Közösség iránymutatásáról a nehéz helyzetben lévő
vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami
támogatásokról (2004/C 244/02).
A Bizottság közleménye a nagyberuházási projektekhez nyújtott regionális
támogatások részletes vizsgálatának kritériumairól, HL C 223, 2009.09.16.,
3–10. o.
A Bizottság közleménye a pénzügyi szektor életképességének helyreállítása és a
jelenlegi válságban hozott szerkezetátalakítási intézkedések értékelése az
állami támogatási szabályok alapján, HL C 195, 2009.08.19., 9–20. o.
A Bizottság közleménye a pénzügyi válsággal összefüggésben nyújtott
bankmentő intézkedésekre vonatkozó állami támogatási szabályok 2011.
január 1-jétől történő alkalmazásáról, HL C 329 , 2010.12.07., 7–10. o.
A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi
válsággal összefüggésben nyújtott bankmentő intézkedésekre 2012. január
1-jétől való alkalmazásáról, HL C 356, 2011.11.6, 7–10. o.
A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi
válsággal összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való, 2013.
 augusztus 1. utáni alkalmazásáról („A Bankokról szóló közlemény”), HL C
216, 2013.7.30., 1–15. o.
A Bizottság közleménye az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a kezességvállalás
formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról, HL C 155.,
2008.6.20., 10. o.
A Bizottság közleménye az értékvesztett eszközök Uniós bankszektorban
történő kezeléséről, HL C 072, 2009.03.26., 1–22. o.
A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, A Tanácsnak és az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak Az állami támogatások uniós
szabályozásának korszerűsítése (EGT-vonatkozású szöveg) /*
COM/2012/0209 nal */
A Bizottság közleménye Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív
növekedés stratégiája, COM(2010) 2020.
A Bizottságnak a tagállamokhoz címzett közleménye az EK-Szerződés 93.
cikkének (1) bekezdése értelmében a Szerződés 92. és 93. cikkének a rövid
lejáratú exporthitel-biztosításra történő alkalmazásáról szóló közlemény
módosításáról, HL C 325 , 2005.12.22., 22–23. o., és a Bizottság
közleménye az EK-Szerződés 93. cikkének (1) bekezdése értelmében, a
Szerződés 92. és 93. cikkének a rövid lejáratú exporthitel-biztosításra
történő alkalmazásáról szóló, tagállamokhoz címzett bizottsági közlemény
alkalmazási idejének módosításáról szóló EGT-vonatkozású szöveg HL C
329 , 2010.12.07., 6. o.
A Bizottságnak a tagállamokhoz címzett közleménye, az EK-Szerződés 93.
cikkének (1) bekezdése értelmében, a Szerződés 92. és 93. cikkének a rövid
lejáratú exporthitel-biztosításra történő alkalmazásáról, HL C 281,
1997.09.17. 4–10. o.
A pénzintézetek feltőkésítése a jelenlegi pénzügyi válságban: a támogatás
szükséges minimális szintre történő korlátozása és az indokolatlan
versenytorzulás kiküszöbölését célzó biztosítékok, HL C 10., 2009.1.15., 2.
o.
A referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási módjának
módosításáról szóló bizottsági közlemény (HL C 14., 2008.1.19., 6. o.).
A regionális állami támogatásokról (2014–2020) szóló iránymutatás (HL C
209., 2013.7.23., 1. o.
Az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a kezességvállalás formájában nyújtott
állami támogatásra való alkalmazásáról szóló bizottsági közleményt (2008/C
 155/02)
Az európai közérdeket képviselő jelentős projektek megvalósításának
előmozdítására nyújtott állami támogatás belső piaccal való
összeegyeztethetőségének elemzési kritériumairól (http://eur-
lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?
uri=uriserv:OJ.C_.2014.188.01.0004.01.HUN).
Commission Communication to the Council of May 25, 1978 on the general
policy regarding sectoral aid COM/78/
Commission notice on the enforcement of State aid law by national courts
Official Journal C 85, 09.04.2009, 1-22.o.
Communication from the Commission Guidelines on State aid for
environmental protection and energy 2014–2020, Brussels, 2014/C 200/01
XXX C (2014) 2322.
http://ec.europa.eu/competition/sectors/energy/legislation_en.html
Communication from the Commission to the Member States on the links
between regional and competition policy, OJ C 90, 1998. 03. 26., 3. o.
Iránymutatás a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó nemzeti regionális
támogatásokról, HL C 54 2006.03.04., 13–44. o.
Iránymutatás a kockázat nanszírozási célú befektetések előmozdítása
érdekében nyújtott állami támogatási intézkedésekre vonatkozóan, HL C
19, 2014.1.22., 4–34. o.;
Iránymutatás a környezetvédelmi és energetikai támogatásokról (Guidelines
on State aid for environmental protection and energy 2014-2020),
2014.4.9., (http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?
uri=CELEX:52014XC0628(01))
Iránymutatás a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi vállalkozásoknak
nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami támogatásról 2014/C
246/
Iránymutatás a regionális állami támogatásokról (2014-2020), HL C 209,
2013.7.23., 1–45. o.
Iránymutatás a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami
támogatásról, HL C 99, 2014.2.20., 3–34. o.
Uniós iránymutatás az állami támogatásra vonatkozó szabályoknak a széles
sávú hálózatok mielőbbi kiépítésére való alkalmazásáról, HL C 25,
2013.1.26., 1–26. o.
A közvállalkozásokra vonatkozó politika
 
Rendeletek:
A Tanács 1191/69/EGK rendelete (1969. június 26.) a vasúti, közúti és belvízi
közlekedési közszolgáltatás fogalmában benne rejlő kötelezettségek terén a
tagállamok tevékenységéről, HL L 156., 1969. 6. 28., 1–1. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1370/2007/EK rendelete (2007. október
23.) a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az
1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül
helyezéséről Az Európai Unió Hivatalos Lapja, L 315, 2007. december 03.
A Tanács 169/2009/EK rendelete (2009. február 26.) a vasúti, közúti és belvízi
közlekedési ágazatokra vonatkozó versenyszabályok alkalmazásáról, OJ L 61
2009.03.05., 1. o.
A Bizottság 360/2012/EU rendelete (2012. április 25.) az Európai Unió
működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági
érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű
támogatásokra való alkalmazásáról 26.4.2012 HL L. 114/
 
Irányelvek:
A Bizottság 2006/111/EK irányelve (2006. november 16.) a tagállamok és a
közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról, illetve egyes
vállalkozások pénzügyi átláthatóságáról (kodi kált változat) OJ L 318.,
2006.11.17., 17–25. o.
 
Határozatok:
A Bizottság határozata (2005. november 28.) az EK-Szerződés 86. cikke (2)
bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével
megbízott vállalkozásoknak közszolgáltatással járó ellentételezés formájában
megítélt állami támogatásokra történő alkalmazásáról [Az értesítés a
C(2005) 2673. számú dokumentummal történt] (2005/842/EK).
 
Egyéb:
A közszolgáltatással járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatásról
szóló közösségi keretszabály (2005/C 297/04).
A Bizottság közleménye a közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott
állami támogatásról szóló európai uniós keretszabály (2011) HL 2012/C
 008/
A Bizottság közleménye az általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtásáért
biztosított csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendelettervezet
szövegének tartalmi elfogadásáról HL 2012/C 008/04 (azóta megjelent a de
minimis-rendelet)
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az
„Egységes piac a 21. századi Európa számára”
Protocol on the System of Public Service Broadcasting in the Member States,
OJ EC 1997 C 340/1.
A Bizottság közleménye az európai uniós állami támogatási szabályoknak az
általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásának ellentételezésére való
alkalmazásáról 2012/C 8/
A Bizottság közleménye az európai uniós állami támogatási szabályoknak az
általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásának ellentételezésére való
alkalmazásáról HL 2012/C 008/
A Bizottság Közleménye Az Európai Parlamentnek, A Tanácsnak, Az Európai
Gazdasági És Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának Com(2011)
146 végleges
A Bizottság Közleménye Az Európai Parlamentnek, A Tanácsnak, Az Európai
Gazdasági És Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának Com(2011)
900 végleges
Comments on the Communication from the Commission on the application
of State aid rules to public service broadcasting by the European
Broadcasting Union http://www.ebu.ch/CMSimages/en/leg_p_comments_
state _aid_rules_tcm6-4395.pdf.
Commission communication on the application of state aid rules to public
service broadcasting (OJ C 320, 15.11.2001).
Communication from the Commission on the application of State aid rules to
public service broadcasting (2001/C 320/04) Official Journal of the
European Communities C 320/5 of 15 November 2001.
Protocol on the System of Public Service Broadcasting in the Member States,
OJ EC 1997 C 340/
Services of general economic interest and state aid Non-paper 12 November
2002
 http://ec.europa.eu/competition/state_aid/reform/archive_docs/1759_sieg_
en.pdf
Útmutató az Európai Unió állami támogatási, közbeszerzési és belső piaci
szabályainak az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra, és különösen az
általános érdekű szociális szolgáltatásokra történő alkalmazásáról Brüsszel,
29.4.2013SWD(2013) 53 nal/2 bizottsági munkadokumentum
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/overview/new_guide_eu_rules_p
rocurement_hu.pdf

Közbeszerzési politika
Rendeletek:
Az Európai Parlament és a Tanács 2195/2002/EK rendelete (2002. november
5.) a Közös Közbeszerzési Szószedetről (CPV) (HL 2004. évi magyar
különkiadás 6. fejezet 5. kötet 3–182. o.; eredetileg: HL L 340.,
2002.12.16., 1–562. o.)
 
Irányelvek:
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU irányelve (2014. február 26.) a
közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L
94. 2014.3.28. 65–242. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/25/EU irányelve (2014. február 26.) a
vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő
ajánlatkérők beszerzéseiről és a 2004/17/EK irányelv hatályon kívül
helyezéséről (HL L 94. 2014.3.28. 243–374. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/23/EU irányelve (2014. február 26.) a
koncessziós szerződésekről (HL L 94. 2014.3.28. 1–64. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/55/EU irányelve (2014. április 16. ) az
elektronikus számlázás közbeszerzésben történő alkalmazásáról (HL L 133.,
2014.5.6., 1–11. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/81/EK irányelve (2009. július 13.) a
honvédelem és biztonság területén egyes építési beruházásra, árubeszerzésre
és szolgáltatásnyújtásra irányuló, ajánlatkérő szervek vagy ajánlatkérők által
 odaítélt szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról, valamint a
2004/17/EK és 2004/18/EK irányelv módosításáról (HL L 216.,
2009.8.20., 76–136. o).
Az Európai Parlament és a Tanács 2004/17/EK irányelve (2004. március 31.) a
vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők
beszerzési eljárásainak összehangolásáról (HL 2004. évi magyar különkiadás
6. fejezet 7. kötet 19–131. o.; eredetileg: HL L 134., 2004.4.30., 1–113. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2004/18/EK irányelve (2004. március 31.)
az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló
közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról (HL
2004. évi magyar különkiadás 6. fejezet 7. kötet 132–262. o.; eredetileg:
HL L 134., 2004.4.30., 114–240. o.)
A Tanács 89/665/EGK irányelve (1989. december 21.) az árubeszerzésre és az
építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével
kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti
és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (HL 2004. évi magyar
különkiadás 6. fejezet 1. kötet 246–248. o.; eredetileg: HL L 395.,
1989.12.30., 33–35. o.)
A Tanács 92/13/EGK irányelve (1992. február 25.) a vízügyi, energiaipari,
szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési
eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi,
rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (HL 2004. évi
magyar különkiadás 6. fejezet 1. kötet 315–321. o.; eredetileg: HL L 76.,
1992.3.23., 14–20. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2007/66/EK irányelve (2007. december
11.) a 89/665/EGK és a 92/13/EGK tanácsi irányelvnek a közbeszerzési
szerződések odaítélésére vonatkozó jogorvoslati eljárások hatékonyságának
javítása tekintetében történő módosításáról (HL L 335., 2007.12.20., 31–
46. o.)
 
Bizottsági rendeletek:
A Bizottság 213/2008/EK rendelete (2007. november 28.) a közös
közbeszerzési szószedetről (CPV) szóló 2195/2002/EK európai parlamenti
és tanácsi rendelet módosításáról és a közbeszerzési eljárásokról szóló
2004/17/EK és 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a
 CPV felülvizsgálata tekintetében történő módosításáról (HL L 74.,
2008.3.15., 1–375. o.)
A Bizottság 842/2011/EU végrehajtási rendelete (2011. augusztus 19.) a
közbeszerzési hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták
létrehozásáról és az 1564/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL
L 222 2011.8.27., 1–187. o.)
A Bizottság 1150/2009/EK rendelete (2009. november 10. ) az
1564/2005/EK rendeletnek a közbeszerzési eljárások keretében megjelenő
hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták tekintetében a
89/665/EGK és a 92/13/EGK tanácsi irányelvekkel összhangban történő
módosításáról (HL L 313., 2009.11.28., 3–35. o.)
A Bizottság 1564/2005/EK rendelete (2005. szeptember 7.) a 2004/17/EK és
a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelveknek megfelelő,
közbeszerzési eljárások keretében megjelenő hirdetmények közzétételére
használandó szabványos űrlapok létrehozásáról (HL L 257., 2005.10.1., 1–
126. o.)
A Bizottság 1336/2013/EU Rendelete (2013. december 13.) a 2004/17/EK, a
2004/18/EK és a 2009/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a
közbeszerzési eljárásokra irányadó értékhatárok tekintetében történő
módosításáról (HL L 335., 2013.12.14., 17–18. o.)
A Bizottság 1251/2011/EU Rendelete (2011. november 30.) a 2004/17/EK, a
2004/18/EK és a 2009/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a
közbeszerzési eljárásokra irányadó értékhatárok tekintetében történő
módosításáról; (HL L 319. 2011.12.2.);
A Bizottság 1177/2009/EK rendelete (2009. november 30.) a 2004/17/EK, a
2004/18/EK és a 2009/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a
közbeszerzési eljárásokra irányadó értékhatárok tekintetében történő
módosításáról (HL L 314., 2009.12.1., 64–65. o)
 
Határozatok:
A Tanács határozata (1971. július 26.) az építési beruházásra irányuló
közbeszerzésekkel foglalkozó tanácsadó Bizottság létrehozásáról (HL L 185.,
1971.8.16., 15–15. o.)
2008/963/EK: A Bizottság határozata (2008. december 9.) a közbeszerzési
eljárásokról szóló 2004/17/EK és 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv mellékleteinek az ajánlatkérőket és az ajánlatkérő szerveket
tartalmazó jegyzékek tekintetében történő módosításáról (HL L 349.,
2008.12.24., 1–192. o.)
2005/15/EK: A Bizottság határozata (2005. január 7.) a vízügyi, energiaipari,
közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak
összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv
30. cikke szerinti eljárás alkalmazásának részletes szabályairól (HL L 7.,
2005.1.11., 7–17. o.)
2006/211/EK: A Bizottság határozata (2006. március 8.) a vízügyi,
energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési
eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/17/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv 30. cikke (1) bekezdése hatályának az
angliai, skóciai és walesi villamosenergia-termelésre való kiterjesztéséről (HL
L 76., 2006.3.15., 6–8. o.)
2006/422/EK: A Bizottság határozata (2006. június 19.) a vízügyi,
energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési
eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004/17/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelv 30. cikke (1) bekezdése hatályának az Åland-szigetek
kivételével a nnországi villamosenergia-előállításra és -értékesítésre való
kiterjesztéséről (HL L 168., 2006.6.21., 33–36. o.)
2007/141/EK: A Bizottság határozata (2007. február 26.) a vízügyi,
energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési
eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/17/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv 30. cikke (1) bekezdése hatályának az
angliai, skóciai és walesi villamosenergia- és gázszolgáltatásra való
kiterjesztéséről (HL L 62., 2007.3.1., 23–26. o.)
2007/169/EK: A Bizottság határozata (2007. március 16.) a vízügyi,
energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési
eljárásainak összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és
 tanácsi irányelv 30. cikke (1) bekezdése hatályának egyes dániai futár- és
csomagszállító szolgáltatásokra való kiterjesztéséről (HL L 78., 2007.3.17.,
28–30. o.)
2007/564/EK: A Bizottság határozata (2007. augusztus 6.) bizonyos
nnországi – az Åland-szigetek kivételével – postai ágazati szolgáltatásoknak
a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők
beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli mentesítéséről (HL L 215.,
2007.8.18., 21–26. o.)
2007/706/EK: A Bizottság határozata (2007. október 29.) a svédországi
villamosenergia-termelésnek és -értékesítésnek a vízügyi, energiaipari,
közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak
összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/17/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli mentesítéséről (HL L 287.,
2007.11.1., 18–22. o.)
2008/383/EK: A Bizottság határozata (2008. április 30.) az olaszországi
expressz postai szolgáltatásoknak és futárszolgálatoknak a vízügyi,
energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési
eljárásainak összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelv alkalmazása alól történő mentesítéséről (HL L 132.,
2008.5.22., 18–19. o.)
2008/585/EK: A Bizottság határozata (2008. július 7.) az ausztriai
villamosenergia-termelésnek a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai
ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról
szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli
mentesítéséről (HL L 188., 2008.7.16., 28–31. o.)
2008/741/EK: A Bizottság határozata (2008. szeptember 11.) a villamos
energia lengyelországi termelésének és nagykereskedelmi értékesítésének a
vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők
beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv 30. cikke (1) bekezdésének alkalmazása alóli
mentesítéséről (HL L 251., 2008.9.19., 35–38. o.)
2009/46/EK: A Bizottság határozata (2008. december 19.) bizonyos
svédországi postai ágazati szolgáltatásoknak a vízügyi, energiaipari,
közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak
 összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv
alkalmazása alóli mentesítéséről (HL L 19., 2009.1.23., 50–56. o.)
2009/47/EK: A Bizottság határozata (2008. december 22. ) a vízügyi,
energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési
eljárásainak összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelv 30. cikke (1) bekezdésének a villamos energia cseh
köztársaságbeli termelésére való alkalmazásának mellőzéséről (HL L 19.,
2009.1.23., 57–61. o.)
2009/476/EK: A Bizottság határozata (2009. január 28.) a villamosenergia-
piac szervezése keretében egy kompenzációs alap létrehozásának formájában
Luxemburg által nyújtott támogatásról (C 43/02 (korábbi NN 75/01)) (HL
L 159., 2009.6.20., 11–20. o.)
2009/546/EK: A Bizottság határozata (2009. július 8.) a hollandiai olaj- és
gázfeltárásnak és kitermelésnek a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai
ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról
szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli
mentesítéséről (HL L 181., 2009.7.14., 53–56. o.)
2010/12/EU: A Bizottság határozata (2010. január 5.) az olaszországi postai
ágazaton belül működő egyes pénzügyi szolgáltatásoknak a vízügyi,
energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési
eljárásainak összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelv alkalmazása alóli mentesítéséről (HL L 6., 2010.1.9., 8–13.
o.)
2010/142/EU: A Bizottság határozata (2010. március 3.) bizonyos ausztriai
postai ágazati szolgáltatásoknak a 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv alkalmazása alóli mentesítéséről (HL L 56., 2010.3.6., 8–11. o.)
2010/192/EU: A Bizottság határozata (2010. március 29.) az angliai, skóciai és
walesi olaj- és gázfeltárásnak és -kitermelésnek a vízügyi, energiaipari,
közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak
összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv
alkalmazása alóli mentesítéséről (HL L 84., 2010.3.31., 52–55. o.)
2010/403/EU: A Bizottság határozata (2010. július 14.) Olaszország északi
makroövezetében a villamos energia előállításának és nagykereskedelmi
értékesítésének, valamint Olaszországban a villamos energia közép-, nagy- és
igen nagy feszültségű hálózatra kapcsolt végfogyasztók számára történő
kiskereskedelmi értékesítésének a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai
 ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról
szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli
mentesítéséről (HL L 186., 2010.7.20., 44–49. o.)
2011/372/EU: A Bizottság végrehajtási határozata (2011. június 24.) az
olaszországi olaj- és gázfeltárásnak és olajkitermelésnek a vízügyi,
energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési
eljárásainak összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelv alkalmazása alóli mentesítéséről (HL L 166., 2011.6.25.,
28–31. o.)
2011/481/EU: A Bizottság végrehajtási határozata (2011. július 28.) a
Grönland és a Feröer szigetek kivételével a dániai olaj- és gázfeltárásnak és
olajkitermelésnek a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban
működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló
2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli
mentesítéséről (HL L 197., 2011.7.29., 20–22. o.)
2011/875/EU: A Bizottság végrehajtási határozata (2011. december 16. ) a
magyarországi postai ágazaton belül működő egyes pénzügyi
szolgáltatásoknak a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban
működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló
2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli
mentesítéséről (HL L 343., 2011.12.23., 77–85. o.)
2012/218/EU: A Bizottság végrehajtási határozata (2012. április 24.) a
hagyományos energiaforrásokból előállított villamos energia németországi
előállításának és nagykereskedelmi értékesítésének a vízügyi, energiaipari,
közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak
összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv
alkalmazása alóli mentesítéséről (HL L 114., 2012.4.26., 21–27. o.)
2012/539/EU: A Bizottság végrehajtási határozata (2012. szeptember 26.) a
hagyományos energiaforrásokból előállított villamos energia Olaszország
északi és déli makroövezeteiben történő előállításának és nagykereskedelmi
értékesítésének a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban
működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló
2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli
mentesítéséről és a 2010/403/EU bizottsági határozat módosításáról (HL L
271., 2012.10.05, 4–11. o.)
2013/39/EU: A Bizottság végrehajtási határozata (2013. január 18.) a ciprusi
olaj- és gázfeltárásnak a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban
működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló
2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli
mentesítéséről (HL L 18., 2013.01.22., 19–20. o.)
2014/184/EU: A Bizottság végrehajtási határozata (2014. április 2.) bizonyos
ausztriai postai ágazati szolgáltatásoknak a vízügyi, energiaipari, közlekedési
és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak
összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv
alkalmazása alóli mentesítéséről (HL L 101., 2014.4.04., 4. – 14. o.)
2014/299/EU: A Bizottság végrehajtási határozata (2014. május 22.) bizonyos
magyarországi postai ágazati szolgáltatásoknak a vízügyi, energiaipari,
közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő ajánlatkérők
beszerzéseiről és a 2004/17/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló
2014/25/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazása alóli
mentesítéséről (HL L 156., 2014.5.24., 10. – 15. o.)
 
Közlemények:
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és
Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az e-közbeszerzésre
vonatkozó stratégia, 2012. április.20., COM(2012) 179 nal
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és
Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az egységes piaci
intézkedéscsomagról – Tizenkét mozgatórugó a növekedés serkentéséhez és
a bizalom növeléséhez, 2011. április 13., COM(2011) 206 végleges
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és
Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az egységes piaci
intézkedéscsomag felé – A magas szinten versenyképes szociális
piacgazdaságért, 2010. október 27., COM(2010) 608.
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és
Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a környezetvédelmi
szemléletű közbeszerzésről; COM (2008) 400 végleges.
A Bizottság értelmező közleménye a közbeszerzésekre és a koncessziókra
vonatkozó közösségi jognak az Intézményesített PPP-kre (IPPP) való
alkalmazásáról, 2008. február 5., COM(2007) 6661.
A Bizottság „Kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzés: az innováció
serkentése a fenntartható, minőségi európai közszolgáltatások érdekében”
című közleménye, COM(2007) 799.
A Bizottság értelmező közleménye a közbeszerzési szerződésekről szóló
irányelvek által nem, vagy csak részben szabályozott közbeszerzési
eljárásokra alkalmazandó közösségi jogról (2006/C 179/02) (HL C 179,
2006.08.01. 2–7. o.
A Bizottság közleménye az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve
szolgáltatási együttműködésről, valamint a közbeszerzésre és a koncesszióra
vonatkozó közösségi jogról, 2005. november 15. COM(2005)569.
A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek a
honvédelem közbeszerzéséről szóló Zöld Könyv által elindított konzultáció
eredményéről és a Bizottság jövőbeli kezdeményezéseiről, COM(2005)626.
A Bizottság értelmező közleménye a közbeszerzésekre alkalmazandó közösségi
jogról és a szociális szempontok közbeszerzésekben való érvényesítéséről,
COM(2001)566 nal.
Interpretative communication of the Commission on the Community law
applicable to public procurement and the possibilities for integrating social
considerations into public procurement. COM/2001/0566 nal. OJ 333,
2001. 11. 28., 27–41. o.
Commission interpretative communication on concessions under Community
law, OJ C 121, 2000. 04. 29., 2–13. o.
Communication from the Commission – Public procurement in the
European Union. COM/98/0143 nal.
 
Egyebek:
A Bizottság 2011. október 4-i SEC(2011)1169 számú szolgálati
munkadokumentuma az uniós közbeszerzési jognak az ajánlatkérő szervek
közötti kapcsolatokra (állami szervek közötti együttműködés) történő
alkalmazásáról.
Zöld könyv az EU közbeszerzési politikájának modernizálásáról – Egy
hatékonyabb európai beszerzési piac felé Brüsszel, 2011.1.27. COM(2011)
15 végleges
Zöld könyv az elektronikus közbeszerzés Európai Unión belüli
alkalmazásának kiterjesztéséről, COM(2010) 571, 2010.10.18.
„Társadalmi szemléletű beszerzés – Útmutató a társadalmi szempontok
gyelembevételére a közbeszerzésben” című kézikönyv, SEC(2010)1258.
A Bizottság szolgálati munkadokumentuma „A legjobb gyakorlatok európai
kódexe a kkv-k közbeszerzési eljárásokban való részvételének
megkönnyítéséről” SEC(2008)
„A környezetvédelmi szemléletű közbeszerzés kézikönyve (Zöld
közbeszerzés)”, http://ec.europa.eu/environment/gpp/guideline_en.htm
Green Paper on public-private partnerships and Community law on public
contracts and concessions. COM/2004/0327 nal.

Regionális politika
Rendeletek:
Regulation (EEC) No 724/75 of the Council of 18 March 1975 establishing a
European Regional Development Fund, OJ L 73, 1975. 03. 18., 1. o.
Council Regulation (EEC) No 2052/88 of 24 June 1988 on the tasks of the
Structural Funds and their effectiveness and on coordination of their
activities between themselves and with the operations of the European
Investment Bank and the other existing nancial instruments, OJ L 185,
1988. 07. 15. 9–20. o.
Council Regulation (EEC) No 4253/88 of 19 December 1988, laying down
provisions for implementing Regulation (EEC) No 2052/88 as regards
coordination of the activities of the different Structural Funds between
themselves and with the operations of the European Investment Bank and
the other existing nancial instruments, OJ L 374, 1988. 12. 31., 1–14. o.
Council Regulation (EEC) No 4254/88 of 19 December 1988, laying down
provisions for implementing Regulation (EEC) No 2052/88 as regards the
European Regional Development Fund, OJ L 374, 1988. 12. 31., 15–20.
o.
Council Regulation (EEC) No 4255/88 of 19 December 1988, laying down
provisions for implementing Regulation (EEC) No 2052/88 as regards the
European Social Fund, OJ L 374, 1988. 12. 31., 21–24. o.
Council Regulation (EEC) No 4256/88 of 19 December 1988, laying down
provisions for implementing Regulation (EEC) No 2052/88 as regards the
EAGGF Guidance Section, OJ L 374, 1988. 12. 31., 25–28. o.
Council Regulation (EEC) No 792/93 of 30 March 1993 establishing a
cohesion nancial instrument, OJ L 79, 1993. 04. 01., 74–79. o.
Council Regulation (EEC) No 2080/93 of 20 July 1993 laying down
provisions for implementing Regulation (EEC) No 2052/88 as regards the
nancial instrument of sheries guidance, OJ L 193, 1993. 07. 31., 1–4. o.
Council Regulation (EEC) No 2081/93 of 20 July 1993 amending Regulation
(EEC) No 2052/88 on the tasks of the Structural Funds and their
effectiveness and on coordination of their activities between themselves and
with the operations of the European Investment Bank and the other
existing nancial instruments, OJ L 193, 1993. 07. 31., 5–19. o.
Council Regulation (EEC) No 2082/93 of 20 July 1993 amending Regulation
(EEC) No 4253/88 laying down provisions for implementing Regulation
(EEC) No 2052/88 as regards coordination of the activities of the different
Structural Funds between themselves and with the operations of the
 European Investment Bank and the other existing nancial instruments, OJ
L 193, 1993. 07. 31., 20–33. o.
Council Regulation (EEC) No 2083/93 of 20 July 1993 amending Regulation
(EEC) No 4254/88 laying down provisions for implementing Regulation
(EEC) No 2052/898 as regards the European Regional Development Fund,
OJ L 193, 1993. 07. 31., 34–38. o.
Council Regulation (EEC) No 2084/93 of 20 July 1993 amending Regulation
(EEC) No 4255/88 laying down provisions for implementing Regulation
(EEC) No 2052/88 as regards the European Social Fund, OJ L 193, 1993.
07. 31., 39–43. o.
Council Regulation (EEC) No 2085/93 of 20 July 1993 amending Regulation
(EEC) No 4256/88 laying down provisions for implementing Regulation
(EEC) No 2052/88 as regards the European Agricultural Guidance and
Guarantee Fund (EAGGF) Guidance Section, OJ L 193, 1993. 07. 31.,
44–47. o.
A Tanács 1994. május 16-i 1164/94/EK rendelete a Kohéziós Alap
létrehozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 14. Regionális politika és a
strukturális eszközök összehangolása 01. kötete (9. o.), eredetileg OJ L
1994. május 25-i, L 130. száma (1. o.)
A Tanács 1999. május 17-i 1257/1999/EK rendelete az Európai
Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból (EMOGA) nyújtandó
vidékfejlesztési támogatásról, valamint egyes rendeletek módosításáról,
illetve hatályon kívül helyezéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 03.
Mezőgazdaság 25. kötete (391. o.), eredetileg OJ L 1999. június 26-i, L
160. száma (80. o.)
A Tanács 1999. június 21-i 1260/1999/EK rendelete a strukturális alapokra
vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 14. Regionális politika és a strukturális eszközök
összehangolása 01. kötete (31. o.), eredetileg OJ L 1999. június 26-i, L 161.
száma (1. o.)
A Tanács 1999. június 21-i 1263/1999/EK rendelete a Halászati Orientációs
Pénzügyi Eszközről, HL 2004. évi Különkiadásának 01. Általános, pénzügyi
és intézményi ügyek 03. kötete (121. o.), eredetileg OJ L 1999. június 26-i,
L 161. száma (54. o.)
A Tanács 1999. június 21-i 1264/1999/EK rendelete a Kohéziós Alap
létrehozásáról szóló 1164/94/EK rendelet módosításáról, OJ L 161, 1999.
 06. 26., 57–61. o.
A Tanács 1999. június 21-i 1265/1999/EK rendelete a Kohéziós Alap
létrehozásáról szóló 1164/94/EK rendelet II. mellékletének módosításáról,
OJ L 161, 1999. 06. 26., 62–67. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1999. július 12-i 1783/1999/EK rendelete
az Európai Regionális Fejlesztési Alapról, HL 2004. évi Különkiadásának
14. Regionális politika és a strukturális eszközök összehangolása 01. kötete
(102. o.), eredetileg OJ L 1999. augusztus 13-i, L 213. száma (1. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1999. július 12-i 1784/1999/EK rendelete
az Európai Szociális Alapról, HL 2004. évi Különkiadásának 14. Regionális
politika és a strukturális eszközök összehangolása 01. kötete (106. o.),
eredetileg OJ L 1999. augusztus 13-i, L 213. száma (5. o.)
A Bizottság 2001. március 2-i 438/2001/EK rendelete a strukturális alapok
keretében nyújtott támogatások irányítási és ellenőrzési rendszerei
tekintetében az 1260/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtása részletes
szabályainak megállapításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 14.
Regionális politika és a strukturális eszközök összehangolása 01. kötete (132.
o.), eredetileg OJ L 2001. március 3-i, L 63. száma (21. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2003. május 26-i 1059/2003/EK rendelete a
statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS)
létrehozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 14. Regionális politika és a
strukturális eszközök összehangolása 01. kötete (196. o.), eredetileg OJ L
2003. június 21-i, L 154. száma (1. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1080/2006/EK rendelete (2006. július 5.) az
Európai Regionális Fejlesztési Alapról és az 1783/1999/EK rendelet
hatályon kívül helyezéséről, HL L 210, 31.7.2006, 1. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1081/2006/EK rendelete (2006. július 5.) az
Európai Szociális Alapról és az 1784/1999/EK rendelet hatályon kívül
helyezéséről, HL L 210, 31.7.2006, 12. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1082/2006/EK rendelete (2006. július 5.) az
európai területi együttműködési csoportosulásról, HL L 210 ., 31/07/2006.,
19–24. o.
A Tanács 1083/2006/EK rendelete (2006. július 11.) az Európai Regionális
Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra
vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK
rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 210, 31.7.2006, 25. o.
A Tanács 1084/2006/EK rendelete (2006. július 11.) a Kohéziós Alap
létrehozásáról és az 1164/94/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L
210, 31.7.2006, 79. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1299/2013/EU rendelete (2013. december
17.) az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az európai területi
együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi
rendelkezésekről HL L 347., 20/12/2013., 259–280. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1300/2013/EU rendelete (2013. december
17.) a Kohéziós Alapról, és az 1084/2006/EK tanácsi rendelet hatályon
kívül helyezéséről, HL L 347., 20/12/2013., 281–288. o.
Az Európai parlament és a Tanács 1301/2013/EU rendelete (2013. december
17.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a „Beruházás a növekedésbe
és munkahelyteremtésbe” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről,
valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L
347., 20/12/2013., 289–302. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1302/2013/EU rendelete (2013. december
17.) az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló
1082/2006/EK rendeletnek a csoportosulások létrehozásának és
működésének egyértelművé tétele, egyszerűsítése és javítása tekintetében
történő módosításáról, HL L 347., 20/12/2013., 303–319. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1303/2013/EU rendelete (2013. december
17.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a
Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az
Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések
megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai
Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati
Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az
1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 347.,
20/12/2013., 320–469. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1304/2013/EU rendelete (2013. december
17.) az Európai Szociális Alapról és az 1081/2006/EK tanácsi rendelet
hatályon kívül helyezéséről, HL L 347., 20/12/2013., 470–486. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1305/2013/EU rendelete (2013. december
17.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó
vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon
kívül helyezéséről, HL L 347., 20/12/2013.
Az Európai Parlament és a Tanács 1306/2013/EU rendelete (2013. december
17.) a közös agrárpolitika nanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról
és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az
1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül
helyezéséről, HL L 347., 20/12/2013.
Az Európai Parlament és a Tanács 508/2014/EU rendelete (2014. május 15.)
az Európai Tengerügyi és Halászati Alapról, valamint a 2328/2003/EK, a
861/2006/EK, az 1198/2006/EK és a 791/2007/EK tanácsi rendelet,
valamint az 1255/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon
kívül helyezéséről, HL L 149 ., 20/05/2014., 1–66. o.
 
Határozatok:
A Bizottság 1991. július 26-i 91/450/EGK, Euratom határozata a bruttó
nemzeti termék piaci árakon történő összeállításának összehangolásáról
szóló 89/130/EGK, Euratom tanácsi irányelv 1. cikkének végrehajtásával
összefüggésben a tagállamok területének meghatározásáról, HL L 240,
29.8.1991, 36. o.
 
Egyéb:
ird Progress Report on Economic and Social Cohesion, 2004. 02. 18.
Az Európai Tanács következtetései, 2010. június 17., Brüsszel, EUCO 13/
A Tanács ajánlása (2010. július 13.) a tagállamok és az Unió gazdaságpolitikáira
vonatkozó átfogó iránymutatásokról, 2010/410/EU, HL L 191., 2010. 07.
23.
Ötödik jelentés a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról, COM (2010)
642/
Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája,
COM (2010), 2010.03.
Nyolcadik eredményjelentés a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról,
2013. 06. 26., COM(2013) 463 nal

Szociálpolitika és foglalkoztatás
Rendeletek:
Az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 29-i 883/2004/EK rendelete a
szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról, HL 166., 1–123. oldal.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK
rendelete a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló
883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról,
HL 284., 1–42. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2011. április 5-i 492/2011/EU rendelete a
munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról, HL 141., 1–12. oldal.
 
Irányelvek:
A Tanács 1978. december 19-i 79/7/EGK irányelve a fér ak és a nők közötti
egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos
megvalósításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 05. Munkavállalók szabad
mozgása és szociálpolitika 01. kötete (215. o.), eredetileg OJ L 1979. január
10-i, L 6. száma (24. o.)
A Tanács 1989. június 12-i 89/391/EGK irányelve a munkavállalók
munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző
intézkedések bevezetéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 05.
Munkavállalók szabad mozgása és szociálpolitika 01. kötete (349. o.),
eredetileg OJ L 1989. június 29-i, L 183. száma (1. o.)
A Tanács 1991. június 25-i 91/383/EGK irányelve a határozott idejű vagy
munkaerő-kölcsönzés céljából létesített munkaviszonyban álló
munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségének javítását elősegítő
intézkedések kiegészítéséről, OJ L 206, 1991. 07. 29., 19–21. o.
A Tanács 1991. október 14-i 91/533/EGK irányelve a munkaadónak a
munkavállalóval szembeni, a szerződés, illetve a munkaviszony feltételeire
vonatkozó tájékoztatási kötelezettségéről. OJ L 288, 1991. 10. 18., 32–35.
o
A Tanács 1992. október 19-i 92/85/EGK irányelve a várandós, a
gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és
egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről [tizedik
egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének
értelmében], HL 2004. évi Különkiadásának 05. Munkavállalók szabad
mozgása és szociálpolitika 02. kötete (110. o.), eredetileg OJ L 1992.
november 28-i, L 348. száma (10. o.)
A Tanács 1994. június 22-i, 94/33/EK irányelve a atal személyek munkahelyi
védelméről. OJ L 216, 1994. 08. 20., 12–20. o.
A Tanács 1996. június 3-i 96/34/EK irányelve az UNICE, a CEEP és az
ESZSZ által a szülői szabadságról kötött keretmegállapodásról, HL 2004.
évi Különkiadásának 05. Munkavállalók szabad mozgása és szociálpolitika
02. kötete (285. o.), eredetileg OJ L 1996. június 19-i, L 145. száma (4. o.)
A Tanács 1994. szeptember 22-i 94/45/EK irányelve az Európai Üzemi Tanács
létrehozásáról vagy a közösségi szintű vállalkozások és vállalkozáscsoportok
 munkavállalóinak tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt szolgáló
eljárás kialakításáról, OJ L 254, 1994. 09. 30., 64–72. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1996. december 16-i 96/71/EK irányelve a
munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről, OJ
L 18, 1997. 01. 21., 1–6. o.
A Tanács 1997. december 15-i 97/81/EK irányelve az UNICE, a CEEP és az
ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról,
OJ L 14, 1998. 01. 20., 9–14. o.
A Tanács 1998. július 20-i 98/59/EK irányelve a csoportos
létszámcsökkentésre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről, OJ L
225, 1998. 08. 12., 16–21. o.
A Tanács 1999. június 28-i 1999/70/EK irányelve az ESZSZ, az UNICE és a
CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött
keretmegállapodásról, OJ L 175, 1999. 07. 10., 43–48. o.
A Tanács 2000. június 29-i 2000/43/EK irányelve a személyek közötti, faji-
vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének
alkalmazásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 20. Polgárok Európája 01.
kötete (23. o.), eredetileg OJ L 2000. július 19-i, L 180. száma (22. o.)
A Tanács 2000. november 27-i 2000/78/EK irányelve a foglalkoztatás és a
munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek
létrehozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 05. Munkavállalók szabad
mozgása és szociálpolitika 04. kötete (79. o.), eredetileg OJ L 2000.
december 2-i, L 303. száma (16. o.)
A Tanács 2001/23/EK irányelve (2001. március 12.) a munkavállalók jogainak
a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő
védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről, HL L 82.,
2001.3.22., 16–20. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2002. március 11-i 2002/14/EK irányelve
az Európai Közösség munkavállalóinak tájékoztatása és a velük folytatott
konzultáció általános keretének létrehozásáról, OJ L 80, 2002. 02. 23., 29–
34. o.
A Tanács 2003. szeptember 22-i 2003/86/EK irányelve a családegyesítési
jogról, HL 2004. évi Különkiadásának 19. A szabadságon, a biztonságon és
a jog érvényesülésén alapuló térség 06. kötete (224. o.), eredetileg OJ L
2003. október 3-i, L 251. száma (120. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve (2003. november 4.)
a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól, HL L 299., 2003.11.18., 9–19.
o.
A Tanács 2003. november 25-i 2003/109/EK irányelve a harmadik országok
huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról,
HL 2004. évi Különkiadásának 19. A szabadságon, a biztonságon és a jog
érvényesülésén alapuló térség 06. kötete (272. o.), eredetileg OJ L 2004.
január 23-i, L 16. száma (44. o.)
A Tanács 2004. április 29-i 2004/81/EK irányelve a harmadik országok
emberkereskedelem áldozatává vált vagy az illegális bevándorlás
megkönnyítésére irányuló cselekményekkel érintett, a hatáskörrel
rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított
tartózkodási engedélyről, HL 2004. augusztus 6-i, L 261. száma (3. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 29-i 2004/38/EK irányelve az
Unió polgárainak és családtagjaiknak az Unió területén történő szabad
mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, HL 157., 46–61. oldal.A Tanács
2004/113/EK irányelve (2004. december 13.) a nők és fér ak közötti
egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés,
valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő
végrehajtásáról, HL L 373., 2004.12.21., 37–43. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/54/EK irányelve (2006. július 5) a
fér ak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a
foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról, HL L
204., 2006.7.26., 23–36. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/94/EK irányelve (2008. október 22.)
a munkáltató zetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről, HL L
283., 2008.10.28., 36–42. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/104/EK irányelve (2008. november
19.) a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről, HL L 327.,
2008.12.5., 9–14. o.
 
Egyebek:
Charter of Fundamental Rights of the Euroepan Union, OJ C–364, 2000. 12.
18., 1. o.
Facing the challenge – e Lisbon strategy for growth and employment.
Brussels, November 2004. Forrás:
http://europa.eu.int/growthandjobs/pdf/2004-1866-EN-complet.pdf
Monetáris politika egy gazdasági politika alapelemeivel
Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló
szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata, Brüsszel, 2010. március
qc3209190huc_002.pdf. ami tartalmazza az alább felsorolt
jegyzőkönyveket:
4. Jegyzőkönyv: a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai
Központi Bank Alapokmányáról
12. Jegyzőkönyv: a túlzott hiány esetén követendő eljárásról
13. Jegyzőkönyv: A konvergenciakritériumokról
14. Jegyzőkönyv: Az eurócsoportról
15. jegyzőkönyv: Egyes Nagy Britannia és Észak Írország Egyesült Királyságára
vonatkozó rendelkezésekről
Szerződés a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és
kormányzásról. http://www.european-
council.europa.eu/media/639176/13_-_tscg.hu.12.pdf Magyarországon
kihirdette a 2013. évi XXXII. törvény
 
Rendeletek:
A Tanács 407/2010/EU rendelete (2010. május 11.) európai pénzügyi
stabilitási mechanizmus létrehozásáról
Az Európai Parlament és a Tanács 1173/2011/EU rendelete (2011. november
16.) a költségvetési felügyelet euróövezetbeli eredményes érvényesítéséről.
Hivatalos Lap, L 306/
Speci cations on the Implementation of the Stability and Growth Pact and
Guidelines on the Format and Content of Stability and Convergence
Programmes, 2012. szeptember 3.
A Tanács 1177/2011/EU rendelete (2011. november 8.) a túlzott hiány esetén
követendő eljárás végrehajtásának felgyorsításáról és pontosításáról szóló
1467/97/EK rendelet módosításáról. Hivatalos Lap, L 306/33.
Az Európai Parlament és a Tanács 473/2013/EU rendelete (2013. május 21.) a
költségvetésiterv-javaslatok monitoringjára és értékelésére, valamint az
 euróövezeti tagállamok túlzott hiánya kiigazításának biztosítására vonatkozó
közös rendelkezésekről.
 
Határozatok:
Az Európai Tanács határozata (2011. március 25.) az Európai Unió
működéséről szóló szerződés 136. cikkének módosításáról azon államok
stabilizációs mechanizmusa tekintetében, amelyek hivatalos pénzneme az
euró. Hivatalos Lap L 91/1 (2011/199/EU).
 
Egyéb:
Protocol on the Transition to the ird Stage of Economic and Monetary
Union. Official Journal of the European Communities C 191, 1992. július
29.
EFSF Framework Agreement between Kingdom of Belgium, Federal Republic
of Germany, Ireland, Kingdom of Spain, French Republic, Italian
Republic, Republic of Cyprus, Grand Duchy of Luxembourg, Republic of
Malta, Kingdom of the Netherlands, Republic of Austria, Portuguese
Republic, Republic of Slovenia, Slovak Republic, Republic of Finland,
Hellenic Republic and European Financial Stability Facility (as amended
with effect from the Effective Date of the Amendments) Consolidated
version.
http://www.sv.uio.no/arena/english/people/aca/agustinm/crisis-documents-
2012/14-efsf-frameworkagreement-consolidated-8sep11.pdf
European Stability Mechanism General Terms for ESM Financial Assistance
Facility Agreements Adopted by the ESM Board of Directors. 2012
november 22.
http://www.esm.europa.eu/pdf/ESM%20General%20Terms%20for%20Fi
nancial%20Assistance%20Facility%20Agreements.pdf
Council of the European Union: European Council 24/25 March 2011:
Conclusions EUCO 10/1/11 REV 1 Annex 1: e Euro Plus Pact –
Stronger Economic Policy Coordination for Competitiveness and
Convergence.
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/ec/12
0296.pdf
Council of the European Union: Statement by the Heads of State of
Government of the Euro Area and EU Institutions, 2011. július 21.
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/ec/12
3978.pdf

Adópolitika
Rendeletek:
A Tanács 1968. október 15-i 1612/68/EGK rendelete a munkavállalók
Közösségen belüli szabad mozgásáról
A Tanács 2011. március 15-i 282/2011/EU végrehajtási rendelete a közös
hozzáadott értékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási
intézkedéseinek megállapításáról
 
Irányelvek:
A Tanács 90/434/EGK irányelve a különböző tagállamok társaságait érintő
egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre
alkalmazandó közös adózási rendszerről ,Official Journal of the European
Communities, L 225, 20 August 1990.
A Tanács 90/435/EGK irányelve (1990. július 23.) a különböző tagállamok
anya- és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről.
OJ L 225, 20.8.1990, 6–9. o. Special edition in Hungarian Chapter 09
Volume 001 147–150.o.
A Tanács 2003/48/EK irányelve (2003. június 3.) a megtakarításokból
származó kamatjövedelem adóztatásáról OJ L 157, 26.6.2003, 38–48.o.
Special edition in Hungarian Chapter 09 Volume 001 369–379.o.
A Tanács 2003/49/EK irányelve a tagállamok kapcsolt vállalkozásai közötti
kamat és jogdíj zetések adóztatásának egységes rendszeréről HL L 157.,
2003.6.26., 49. o.
A Tanács 2003/123/EGK irányelve, mely módosítja a Tanács 90/435/EGK
irányelvét a különböző tagállamok anyavállalatai és leányvállalatai esetében
alkalmazandó közös adózási rendszerről
A Tanács 2006. november 28-i 2006/112/EK irányelve a közös
hozzáadottértékadó rendszerről
 
Egyéb:
Az uniós polgárok előtt álló, határokon átnyúló adózási akadályok
megszüntetéséről szóló európai bizottsági közlemény (COM(2010)0769)
Convention 90/436/EEC of 23 July 1990 on the elimination of double
taxation in connection with the adjustment of pro ts associated enterprises,
OJ L 225, 1990. 08. 20.
Communication from the Commission to the Counil, the European
Parliament and the Economic and Social Committee; Towards an Internal
Market without tax obstacles; A Strategy for Providing Companies with a
Consolidated Corporate Tax Base for their EU-wide activities; Commission
of the European Communities, Brussels, 23.10.2001, COM(2001)582 nal
Commission Recommendation on agressive tax planning C(2012) 8806 nal
A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak: Cselekvési
terv az adócsalás és az adókikerülés elleni küzdelem megerősítésére
COM(2012) 722/
Commission Recommendation regarding measures intended to encourage
third countries to apply minimum standards of good governance in tax
matters C(2012) 8805 nal
OECD Harmful Tax Competition: An Emerging Global Issue 1998.
Rapport du Comité Fiscal et Financier, Luxembourg, 1962.
Report of the Neumark Committee, 1963.

Fogyasztóvédelmi politika
Rendeletek:
A Tanács 1993. február 8-i 339/93/EGK rendelete a harmadik országokból
behozott termékek termékbiztonsági szabályoknak való megfelelősége
ellenőrzéséről, HL L40 1993.
Az Európai Parlament és a Tanács az élelmiszerjog általános elveiről és
követelményeiről, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság létrehozásáról
 és az élelmiszer-biztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló
178/2002/EK rendelete HL L 31., 2002.2.1., 1–24. o.,
Az Európai Parlament és a Tanács 524/2013/EU rendelete (2013. május 21. )
a fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK
rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online
vitarendezési irányelv) HL L 165., 2013.6.18., 1–12. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 254/2014/EU rendelete (2014. február 26. )
a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó többéves fogyasztóvédelmi
programról és az 1926/2006/EK határozat hatályon kívül helyezéséről HL
L 84 ., 20/03/2014., 42–56. o.
 
Irányelvek:
A Tanács 1971. július 26-i 71/307/EGK irányelve a textiláruk címkézéséről
HL L185 1971 és módosításai HL L 334 , 05/12/1973 20.o.
A Tanács 1984. szeptember 10-i 84/450/EGK irányelve a megtévesztő
reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási
rendelkezések közelítéséről HL L250 1984. 09. 19. 17. o.
A Tanács 1985. július 25-i 85/374/EGK irányelve a hibás termékekért való
felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási
rendelkezések közelítéséről HL L210 1985. 08. 07. 29. o.
A Tanács 1985. december 20-i 85/577/EGK irányelve az üzlethelyiségen kívül
kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről HL L372 1985. 12. 31.
31. o.
A Tanács 1986. december 22-i 87/102/EGK irányelve a fogyasztói hitelre
vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések
közelítéséről, módosította a 90/88 és a 98/7 irányelv, HL 1987 L42 1987.
02. 12. 48. o. valamint HL L61 1990. 03. 10. 14. o. és HL L1011998. 04.
01. 17.
A Tanács 1987. június 25-i 87/357/EGK irányelve a másnak látszó, és ezáltal a
fogyasztók egészségét vagy biztonságát veszélyeztető termékekre vonatkozó
tagállami jogszabályok közelítéséről, HL L192 1987. 07. 11. 49. o.
A Tanács 1988. május 3-i 88/378/EGK irányelve a játékok biztonságára
vonatkozó tagállami szabályok közelítéséről HL L187 1988. 07. 06. 1. o.
A Tanács 1989. május 3-i 89/336/EGK irányelve az elektromágneses
összeférhetőségre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről, HL L139
 1989.
A Tanács 1989. október 3-i 89/552/EGK irányelve a tagállamok törvényi,
rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésekben meghatározott, televíziós
műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek
összehangolásáról, HL L 298 1989. 23 o.
A Tanács 1989. november 13-i 89/622 irányelve a dohányáruk címkézéséről
HL L359 1989. 1.o.
A Tanács 1989. december 21-i 89/686/EGK irányelve az egyéni
védőeszközökre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről, HL L399
1989.
A Tanács 1990. június 13-i 90/314/EGK irányelve a szervezett utazási
formákról HL L158 1990. 06. 23. 59. o. [a közösségi szabályozást átültető
magyar jogszabályok: Ptk. 415–416. §; a 213/1996. (XII. 23.)
kormányrendelet az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről; a
214/1996. (XII. 23.) kormányrendelet az utazási és utazást közvetítő
szerződésről]
A Tanács 1990. június 20-i 90/384/EGK irányelve a nem automatikus
működésű mérlegekre vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról,
HL L189 1990.
A Tanács 1992. március 31-i 92/28/EGK irányelve az emberi használatra szánt
gyógyszerek reklámozásáról HL L 113., 1992.4.30, 13. o.
A Tanács 1992. június 29-i 92/59/EGK irányelve az általános
termékbiztonságról HL L228 1992. 08. 11. 24. o.
A Tanács 1993. április 5-i 93/13/EGK irányelve a fogyasztókkal kötött
szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről HL L95 1993. 04.
21. 29. o. [a közösségi szabályozást átültető magyar jogszabályok: a Ptk.,
illetve a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő
feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) kormányrendelet ]
Az Európai Parlament és a Tanács 1994. október 26-i 94/47/EK irányelve az
ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló
szerződések egyes szempontjai vonatkozásában a fogyasztók védelméről, HL
L280 1994. 10. 24. 83. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1997. május 20-i 97/7/EK irányelve a
távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről,
módosította a 2002/65 irányelv. HL L158 1997. 06. 04. 19. o. és HL L271
2002. 10. 09. 16. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1997. október 6-i 97/55/EK irányelve a
megtévesztő reklámra vonatkozó 84/450/EGK tanácsi irányelvnek az
összehasonlító reklámra történő kiterjesztése miatt történő módosításáról
HL L290 1997. 10. 23. 18. o.).
Az Európai Parlament és a Tanács 1998. május 19-i 98/27/EK irányelve a
fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló
eljárásokról HL L166 1998. 06. 11 51. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1998. július 6-i 98/43/EK irányelve a
dohánytermékek reklámozására és szponzorálására vonatkozó tagállami
törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről. HL L 213
1998. 07. 30. 9. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1999. május 25-i 1999/44/EK irányelve a
fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes
vonatkozásairól HL L171 1999. 07. 07. 12. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2000. június 8-i 2000/31/EK irányelve a
belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások,
különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól
(Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) HL L 178., 2000.7.17., 1–
16. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2001. november 6-i 2001/83/EK irányelve
az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről HL L 311.,
2001.11.28., 67–128. o..
Az Európai Parlament és Tanács a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások
távértékesítéssel történő forgalmazásról szóló 2002. szeptember 23-i
2002/65/EK irányelvet HL L 271, 2002. 10. 09., 16–24. o
Az Európai Parlament és a Tanács 2002. július 12-i 2002/58/EK irányelvet az
elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről,
feldolgozásáról és a magánélet védelméről (Elektronikus hírközlési
adatvédelmi irányelv) HL L 201., 2002.7.31., 37–47. o. később részben
módosította a 2009/136/EK irányelv (HL L 337., 2009.12.18., 11–36. o.).
Az Európai Parlament és a Tanács 2003. május 26-i ú 2003/33/EK irányelve a
tagállamok dohánytermékek reklámozására és szponzorálására vonatkozó
törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítéséről HL L
152., 2003.6.20., 16–19. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete (2004. február 11.)
visszautasított leszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az
 utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak
megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről
EGT vonatkozású szöveg. HL L 46., 2004.2.17., 1–8. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2007/65/EK irányelve HL L 332.,
2007.12.18., 27–45. o..
Európai Parlament és a Tanács 2005. május 11-i 2005/29/ EK irányelve a
belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló HL L 149., 2005.6.11.,
22–39. o
Európai Parlament és a Tanács irányelve 2006/114/EK a megtévesztő és
összehasonlító reklámról szóló HL L 376., 2006.12.27., 21–27. o.
Az Európai Parlament és a Tanács (2007. november 13.) 2007/64/EK
irányelve a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a
2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a
97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről EGT-vonatkozású szöveg HL
L 319, 2007. 12. 05., 1–36. o.
Az Európai Parlament és a Tanács (2008. április 23.) 2008/48/EK irányelve a
fogyasztói hitelmegállapodásokról HL L 133, 2008. 05. 22., 66–92. o.
Európai Parlament és a Tanács (2008. május 21.) 2008/52/EK irányelve a
polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól
HL L 136., 2008.5.24., 3–8. o.
Európai Parlament és a Tanács 2008/122/EK irányelve (2009. január 14.) a
szálláshelyek időben megosztott használati jogára, a hosszútávra szóló
üdülési termékekre, ezek viszontértékesítésére és cseréjére vonatkozó
szerződések egyes szempontjai tekintetében a fogyasztók védelméről szóló
HL L 33., 2009.2.3., 10–30. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/22/EK irányelve (2009. április 23.) a
fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló
eljárásokról (kodi kált változat) EGT-vonatkozású szöveg HL L 110 .,
01/05/2009., 30–36. o.
Európai Parlament és a Tanács a hamisított gyógyszerek jogszerű ellátási láncba
való bekerülésének megakadályozása tekintetében történő módosításáról
szóló 2011/62/EU irányelve (HL L 174., 2011.7.1., 74–87. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/62/EU irányelve (2011. június 8. ) az
emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről szóló
2001/83/EK irányelvnek a hamisított gyógyszerek jogszerű ellátási láncba
 való bekerülésének megakadályozása tekintetében történő módosításáról
EGT-vonatkozású szöveg HL L 174., 2011.7.1., 74–87. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelve (2011. október 25.)
a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a
85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv hatályon kívül helyezéséről HL 2011 L/304 64.
A Bizottság 2011. november 14-i 2011/90/EU irányelve a 2008/48/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv I. mellékletében található, a
teljeshiteldíj-mutató kiszámításához alkalmazandó további feltevésekről
szóló II. rész módosításáról HL L 296., 2011.11.15., 35–37. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2013/11/EU irányelve (2013. május 21. ) a
fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK
rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói alternatív
vitarendezési irányelv) HL L 165., 18/06/2013., 63–79. o.
 
Határozatok:
A veszélyek gyors tájékoztatásáról először a Tanács 84/133 határozata
rendelkezett (HL L70 1984. 03. 13. 16. o.), jelenlegi formáját a Tanács
89/45 határozata állapította meg (HL L17 1989. 01. 21. 51. o.) későbbi
módosításokkal.
A Bizottság 1997. június 10-i 97/404/EK határozata a Tudományos Operatív
Bizottság felállításáról HL L 169 1997. 06. 27. 85. o.
A Bizottság 1997. július 23-i 97/579/EK határozata a fogyasztói
egészségvédelem és az élelmiszerbiztonság területén tudományos bizottságok
felállításáról HL l237 1997. 08. 28 18. o.
A Bizottság (2003. október 9.) 2003/709/EK határozata egy európai fogyasztói
tanácsadó csoport létrehozásáról HL L 258., 2003.10.10., 35–36. o.
A Bizottság (2009. szeptember 14.) 2009/705/EK határozata egy európai
fogyasztói tanácsadó csoport létrehozásáról
HL L 244., 2009.9.16., 21–24. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1926/2006/EK határozata (2006. december
18.) a fogyasztóvédelmi politika területén közösségi cselekvési program
(2007–2013) létrehozásáról, HL L 404, 2006. 12. 30., 39–45. o.
 
Ajánlások, állásfoglalások:
A Tanács 1985. május 7-i állásfoglalása a Technikai harmonizációról és a
szabványok új megközelítéséről HL 1985 C 136/1.
A Bizottság 2001. április 4-i 2001/310/EK ajánlása a fogyasztói vitarendezéssel
foglalkozó testületekre vonatkozó elvekről HL L109 2001.04.19.
A Bizottság 2004/210/EK határozata (HL L 66., 2004.3.4., 45–50. o.), majd a
Bizottság 2008/721/EK határozata (HL L241., 2008.9.10., 21–30. o.).
 
Közlemények:
Bizottság a megtévesztő és a tisztességtelen reklám ellenőrzéséről és az
összehasonlító reklám megengedéséről szóló javaslata HL 1978 C70/4.
A Bizottságnak a hibás szolgáltatások teljesítéséről szóló javaslata COM (90)
482.
A Bizottság második hároméves cselekvési programja COM (93)
A Bizottság a bírósághoz fordulásról szóló Zöld könyve COM (93)
A Bizottság harmadik hároméves cselekvési programja COM (95) 519.
Bírósághoz fordulásról szóló Zöld Könyv COM(93)576.
A Bizottság közleménye a fogyasztók az alternatív vitarendezéshez történő
folyamodásának kiszélesítéséről COM (2001) 161 2001.04.04.
A Bizottság 2002-2006-os fogyasztói politika stratégiája COM (2002) 208 HL
C137 2002. 08. 06. 2. o.
Az európai fogyasztóügyi stratégia: a fogyasztói bizalom növelése és a
növekedés fellendítéséről Brüsszel, 2012.5.22. COM(2012) 225 nal.

Közös kül-, biztonság- és védelempolitika

Rendeletek:
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/1638/EK rendelete (2006. október
24.) az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz
létrehozására vonatkozó általános rendelkezések meghatározásáról, HL L
310, 09/11/2006 1–14. o.
Council Regulation (EC) No 1488/96 of 23 July 1996 on nancial and
technical measures to accompany (MEDA) the reform of economic and
social structures in the framework of the Euro-Mediterranean partnership,
OJ L 189, 1996. 07. 30., 1–9. o.
A Tanács 1998. április 7-i 780/98/EK rendelete az 1488/96/EK rendeletnek
az egy mediterrán térségbeli partner további támogatásának valamely
lényeges feltétele hiánya esetén alkalmazandó megfelelő intézkedések
elfogadására vonatkozó eljárás tekintetében történő módosításáról, HL
2004. évi Különkiadásának 11. Külkapcsolatok 28. kötete (209. o.),
eredetileg OJ L 1998. április 15-i, L 113. száma (3. o.)
A Tanács 1999. április 29-i 975/1999/EK rendelete a demokrácia, a
jogállamiság, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságjogok fejlesztése
és megszilárdítása általános céljának megvalósításához hozzájáruló fejlesztési
együttműködési műveletek megvalósításával szembeni követelmények
meghatározásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 01. Általános, pénzügyi
és intézményi ügyek 03. kötete (74. o.), eredetileg OJ L 1999. május 8-i, L
120. száma (1. o.)
A Tanács 1999. április 29-i 976/1999/EK rendelete a közösségi
együttműködési politika keretében a demokrácia fejlesztése és
megszilárdítása, valamint a jogállamiság, továbbá az emberi jogok és az
alapvető szabadságok tiszteletben tartásának általános célját harmadik
országokban elősegítő, a fejlesztési együttműködési műveleteken kívüli
közösségi műveletek végrehajtására vonatkozó követelmények
megállapításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 01. Általános, pénzügyi és
intézményi ügyek 03. kötete (81. o.), eredetileg OJ L 1999. május 8-i, L
120. száma (8. o.)
Council Regulation (EC, Euratom) No 99/2000 of 29 December 1999
concerning the provisions of assistance to the partner states in Eastern
Europe and Central Asia, OJ L 12, 2000. 01. 18., 1–9. o.
Regulation 1726/2000/EC of the European Parliament and the Council of 29
june 2000 on development cooperation with South Africa, OJ L 198, 2000.
08. 04., 1–5. o.
Community Assistance for Reconstruction, Development and Stabilisation,
Council Regulation 2666/2000 of 5 December 2000. OJ L 306, 2000. 12.
07. 1–6. o.
Council Regulation (EC) No 2698/2000 of 27 November 2000 amending
Regulation (EC) No 1488/96 on nancial and technical measures to
accompany (MEDA) the reform of economic and social structures in the
framework of the Euro-Mediterranean partnership, OJ L 311, 2000. 12.
12., 1–8. o.
A Tanács 2001. december 10-i 2501/2001/EK rendelete a 2002. január 1-jétől
2004. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan általános
preferenciális rendszer alkalmazásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 02.
Vámunió és az áruk szabad mozgása 12. kötete (105. o.), eredetileg OJ L
2001. december 31-i, L 346. száma (1. o.)
Council Regulation (EC) No 416/2001 of 28 February 2001 amending
Regulation (EC) No 2820/98 applying a multiannual scheme of generalised
tariff preferences for the period 1 July 1999 to 31 December 2001 so as to
extend duty-free access without any quantitative restrictions to products
originating in the least developed countries, OJ L 60, 2001. 03. 01., 43–50.
o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/1638/EK rendelete (2006. október
24.) az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz
 létrehozására vonatkozó általános rendelkezések meghatározásáról , HL L
310 , 09/11/2006 1-14.o.
 
Határozatok:
A Tanács 2001. november 27-i 2001/822/EK határozata az Európai Közösség
és a tengerentúli országok és területek társulásáról („tengerentúli társulási
határozat”), HL 2004. évi Különkiadásának 11. Külkapcsolatok 38. kötete
(319. o.), eredetileg OJ L 2001. november 30-i, L 314. száma (1. o.)
Decision 94/578/EC of the Council on Cooperation Agreement between the
European Community and the Republic of India on partnership and
development, OJ L 223, 1994. 07. 18., 23. o.
Az ENSZ Biztonsági Tanács 1970 sz. határozata, S/RES/1970 (2011)
Az ENSZ Biztonsági Tanács 1973 sz. határozata, S/RES/1973 (2011)
2008/157/EC: Council Decision of 18 February 2008 on the principles,
priorities and conditions contained in the Accession Partnership with the
Republic of Turkey and repealing Decision 2006/35/EC, OJ L 051,
26/02/2008, 4–8.
Council Decision 2011/210/CFSP of 1 April 2011 on a European Union
military operation in support of humanitarian assistance operations in
response to the crisis situation in Libya (EUFOR Libya)
Európai Unió Tanácsának 2004/833/KKBP határozata, HL C 171, 2008. 07.
05., 2. o.
 
Közlemények:
Communication from the Commission to the Council of 13 July 1994 on
Towards a New Asia Strategy COM(94)314.
Commission Communication COM(95)216 of 23 May 1995 on the
inclusion of respect for democratic principles and human rights in
agreements between the Community and third parties.
Communication from the Commission on EU–India Enhanced Partnership,
COM(96)275 nal.
A long term policy for China–Europe relation, Communication of the
Commission, COM(1995)279 nal.
Communication from the Commission to the Council and the European
Parliament on a European Union Action Plan to Combat Drugs,
 COM(1999)239 nal.
Communication from the Commission to the Council and to the European
Parliament of 19 May 1999 on cooperation with ACP States involved in
armed con ict, COM(1999)240 nal.
Communication from the Commission to the Council and the European
Parliament of 26 May 1999 on the Stabilization and association process for
countries of South-Eastern Europe, COM(1999)235 nal.
Commission communication on the stabilisation and association process for
countries of South-Easter Europe: Bosnia and Herzegovina, Croatia,
Yugoslavia, Macedonia and Albania (8858/99).
Communication from the Commission to the Council and the European
Parliament on the European Union’s role in promoting human rights and
democratisation in third countries, COM(2001)252 nal.
Communication from the Commission of 4. September 2001 on Europe and
Asia: A Strategic Framework for Enhanced Partnership, COM(2001)469
nal.
Wider Europe – Neighbourhood: A New Framework for Relations with our
Eastern and Southern Neighbours, Communication from the Commission,
COM(2003)104 nal.
Communication from the Commission to the Council: e EU–Africa
dialogue, COM(2003)316 nal.
Paving the way for a New Neighbourhood Instrument, Communication of the
Commission, COM(2003)393 nal.
Communication from the Commission – Opinion on Croatia’s Application
for Membership of the European Union, COM(2004)257 nal, Brussels 20
April 2004.
European Neighourhood Policy-Strategy Paper, Commission
Communication, COM(2004)373 nal.
2004-es jelentés az EK fejlesztési politikájáról és külső segítségnyújtásról – A
Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek,
COM(2004)536 végleges.
 
Közös álláspontok, együttes fellépés:
Council Common Position 2001/443/CFSP of 11 June 2001 on the
International Criminal Court. OJ L 155, 2001. 06. 12., 19–20. o.
Council Common Position 2002/474/CFSP of 20 June 2002 amending
Common Position 2001/443/CFSP on the International Criminal Court.
OJ L 164, 2002. 06. 22., 1–2. o.
Council Common Position 2003/444/CFSP of 16 June 2003 on the
International Criminal Court. OJ L 150, 2003. 06. 18., 67–39. o.
Council Common Position 2003/805/CFSP of 17 November 2003, on the
universalisation and reinforcement of multilateral agreements in the eld of
non-proliferation of weapons of mass destruction and means of delivery. OJ
L 302, 2003. 11. 20., 34–36. o.
Council Joint Action 2004/495/CFSP of May 2004, on support for IAEA
activities under its Nuclear Security Programme and in the framework of
the implementation of the EU Strategy against Proliferation of Weapons of
Mass Distruction. OJ L 182, 2004. 05. 19., 46–47. o.
Council Joint Action 2008/124/CFSP of 4 February 2008 on the European
Union Rule of Law Mission in Kosovo, EULEX KOSOVO
 
Egyebek:
20th Quadripartite Meeting – Council of Europe / European Union, Brussels,
22 March 2004, Concluding Statement.
http://europa.eu.int/comm/external_relations/coe/docs/ cs04_20th_en.pdf
A long term policy for China–Europe relation, Communication of the
Commission, COM(1995)279 nal.
A maturing partnership – shared interests and challenges in EU–China
relations, COM(2003) 533 nal.
Action Plan to follow-up on the Common Position on the International
Criminal Court, 4 February 2004.
Action Plan with Latin America and the Carribbean (Panama Plan of Action,
7163/1/99)
Agreement on partnership and cooperation establishing a partnership between
the European Communies and their Member States, of the one part, and
the Russian Federation, of the other part.
Agreement on the European Economic Area, Brussels, 17 March 1993.
Agreement on Trade, Development and Cooperation between the European
Community and its Member States, of one part, and the Republic of South
Africa, of the other part, OJ L 311, 1999. 12. 04.
Arrangement between the Council of Europe and the European Community,
concluded on 16 June 1987.
Az Európai Bizottság ajánlása Törökország előrehaladásáról a csatlakozás felé,
COM(2004)656 végleges.
Barcelona declaration adopted at the Euro-Mediterranean Conference,
Barcelona 27–28 November 1995.
Brussels European Council 16/17 December 2004 Presidency Conclusions
16238/04.
Building a Comprehensive Partnership with China, COM(1998)181.
Building an Effective Partnership with the UN in the eld of Development
and Humanitarian Affairs, Communication of the Commission,
COM(2001)231 nal.
Cairo Plan of Action, 107/4/00 REV 4, Africa–Europe Summit under the
Aegis of the OAU and the EU, Cairo, 3–4 April 2000.
Commission working document of 18 April 2000: Perspectives and Priorities
for the ASEM Process into the new decade, COM(2000)241 nal.
Common Sratategy of the European Council of 19 June 2000 on the
Mediterrean region, 2000/458/CFS, OJ L 183, 2000. 07. 22., 5–11. o.
Common Strategy of the European Union of 4 June 1999 on Russia,
1999/414/CFSP; Common Strategy 2003/471/CFSP amending Common
Strategy 1999/414/CFSP in order to extend the Conceptual Framework on
the European Security and Defence Policy (ESDP) dimension of the Fight
against Terrorism.
Common Strategy 2003/897/CFSP amending Common Strategy
1999/877/CFSP in order to extend the period of its application. OJ L 333,
2003. 12. 20., 96. o.
Common Strategy of the European Union of 4 June 1999 on Russia,
1999/414/ CFSP, OJ L 157, 1999. 06. 24., 1–10. o.
Conclusions and Plan of Action of the Extraordinary European Council
Meeting on 21 September 2001.
Convention establishing the European Free Trade Association, Stockholm, 4
January 1960. European Free Trade Association
Country Strategy Paper Afghanistan 2003–2006, European Commission, 11
February 2003. Lásd:
http://europa.eu.int/comm/external_relations/afghanistan/ csp/03_06.pdf
Decision no 3/2003 of the ACP–EC Council of Ministers of 11 December
2003 on the useof resources from the long-term development envelope of
the ninth EDF for the creation of a Peace Facility for Africa, OJ L 345,
2003. 12. 31., 108–111. o.
Declaration of Guadalajara, Mexico 29 May 2004.
http://europa.eu.int/comm/world/lac-guadal/declar/
01_decl_polit_ nal_en.pdf
Declaration on Human Rights adopted at the Luxembourg European Council
on 28–29 June 1991, illetve Declaration on the occasion of the 50th
anniversary of the Universal Declaration of Human Rights, 10 December
1998.
Doc. 10585/04, Council of the European Union: Report to the European
Council on the implementation of the Declaration on combating
terrorism.
Doc. 10586/04, EU Plan of Action on Combating Rerrorism 2004.
Doc. 12555/3/99, European Union Drugs Strategy 2000–2004.
Doc/02/13, 10–17., Presidency Conclusions Seville European Council 21 and
22 June 2002.
EC–Chile Association Agreement, OJ L 352, 2002. 12. 30.
ECHO Aid Strategy 2004.
http://europa.eu.int/comm/echo/pdf_ les/strategy/2004/
strategy2004_en.pdf
Economic Partnership, Political Coordination and Cooperation Agreement
between the European Community and its Member States, of one part, and
the United Mexican States, of the other part, Brussels, 7 December 1997.
Official Journal L 276, 2000. 10. 28., 45–79. o.
EU Priorities Paper for the United Nations General Assembly, 58th General
Assembly, 11 July 2003. Lásd:
http://europa.eu.int/comm/echo/pdf_ les/strategy/%20FOR%20
UNGA%2058.pdf
EU Strategy towards China: Implementation of the 1998 Communication
and Future Steps for a more Effective EU Policy, COM(2001)265 nal.
Euro-Mediterranean Agreement establishing an association between the
European Communities and their Member States, of the one part, and the
State of Israel, of the other part, OJ L 147, 2000. 06. 21., o. 3. o.
European Security Strategy-A Secure Europe in a Better World, Brussels, 12
December 2003.
European Commission Report on Millennium Development Goals 2000–
2004.
European Council Common Strategy of 11 December 1999 on Ukraine,
1999/877/ CFSP; Common Strategy 2003/897/CFSP amending Common
Strategy 1999/877/ CFSP in order to extend the period of its application.
OJ L 331, 1999. 12. 23., 1–10. o.
European Council: Declaration on Combating Terrorism, Brussels, 25 March
2004.
European Initiative for Democracy and Human Rights Programming
Document (2002– 2004), Brussels, 20 December 2001.
European Security Strategy-A Secure Europe in a better World, Brussels, 12
December 2003.
European Strategy against the Proliferation of Weapons of Mass Destruction,
12 and 13 of December 2003.
European Union Priorities Paper for the United Nations General Assembly,
58th General Assembly, 11 July 2003.
EU–US Declaration supporting peace, progress and reform in the broader
Middle East and in the Mediterranean, Dromoland Castle, 26 June, 2004,
http://europa.eu.int/ comm/external_relations/us/sum06_04/ decl_me.pdf
EU–US Declaration on Hiv/AIDS, Malaria and Tuberculosis, Dromoland
Castle, 26 June 2004 (10002/4).
http://europa.eu.int/comm/external_relations/us/sum06_04/ decl_hiv.pdf
Framework Cooperation Agreement between the European Community and
its Member States, on the one part, and the Republics of Costa Rica, El
Salvador, Guatemala, Honduras, Nicaragua and Panama, on the other part.
Framework Cooperation Agreement between the European Economic
Community and the Cartagena Agreement and its member countries,
namely the Republic of Bolivia, the Republic of Colombia, the Republic of
Ecuador, the Republic of Peru and the Republic of Venezuela, OJ L 127,
1998. 04. 29., 11–25. o.
Framework Cooperation Agreement leading ultimately to the establishment of
a political and economic association between the European Community
and its Member States, of the one part, and the Republic of Chile, of the
other part – Joint Declaration on political dialogue between the European
Union and Chile, OJ L 209, 1996. 08. 19., 5–21. o.
Franco-British summit – Declaration on strengthening European cooperation
in security and defence, Le Touquet, 4 February 2003. Lásd:
http://europa.eu.int/comm/echo/ pdf_ les/strategy/bulletin.gb.asp?Liste
=20030205.gb.html
Franco–British summit – Declaration on strengthening European cooperation
in security and defence, London, 24 November 2003. Lásd:
http://www.fco.gov.uk/Files/k le/ UKFrance_DefenceDeclaration,0.pdf
Guidelines to EU policy towards third countries on the death penalty. General
Affairs Council – Luxembourg, 29 June 1998. Lásd:
http://europa.eu.int/comm/external_
relations/human_rights/adp/guide_en. htm
Guidelines to EU policy towards third countries on torture and other cruel,
inhuman or degradating treatment or punishment. General Affairs Council
– Luxembourg 09/04/
Humanitarian Aid Office-Annual Report 2003, COM(2004)583 nal.
Inter-institutional Co-operation Agreement between the Mercosur Council
and the European Commission, 29 may 1992, OJ L 69, 1996. 03. 19., 4–
22. o.
Interregional Framework Cooperation Agreement between the European
Community and its Member States, of the one part, and the Southern
Common Market and its Party States, of the other part, OJ L 112, 1999.
04. 29.
Joint Declaration issued at the British-French summit, Saint-Malo, France, 3–
4 December 1998, http://ue. eu.int/uedocs/cmsUpload/French-
British%20Summit%20Declaration, %20Saint-Malo,%201998%20-%
20EN.pdf
Joint Declaration on cooperation and partnership between the Council of
Europe and the European Commission, Strassbourg, 3 April 2001.
Joint Declaration on Political Dialogue between the European Union and the
Andean Community, Rome 30 June 1996. PRES/96/191. 1996. 07. 01.
Joint Declaration on Political Dialogue between the European Union and the
Andean Community, Rome 30 June 1996. PRES/96/191 Date: 1996. 07.
01.
Joint declaration on Relations between e European Community and its
Member States and Japan, e Hague, 18 July 1991.
Joint EU–USA Action Plan, 1995.
Joint Statement by European Council President Costas Simitis, European
Commission President Romano Prodi and U.S. President George W. Bush
on the Proliferation of Weapons of Mass Destruction, Washington, 25 June
2003. http://www.iranwatch.org/ international/EU/eu-jointstatement-
prodibush-062503.pdf
Partnership Agreement between the members of the African, Caribbean and
Paci c Group of States of the one part, and the European Community and
its Member States, of the other part, signed in Cotonou on 23 June 2000,
2000/483/EC, OJ L 317, 2000. 12. 15. period of its application, OJ L 157,
2003. 06. 26., 68. o.
Political Dialogue and Cooperation Agreement between the European
Community and its Member States, of the one part, and the Republics of
Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras, Nicaragua and Panama, of
the other side. OJ L 63, 1999. 03. 12., 39–53. o.
Presidency Conclusions 18–20., Copenhagen European Council, 12–13
December 2002.
Presidency Conclusions 53., Goteborg European Council, 15 and 16 June
2001.
Presidency Conclusions 90–92., Brussels European Council, 12. December
2003.
Presidency Conclusions, essaloniki, June 19–20, 2003, Annex II:
Declaration on non proliferation of Weapons of Mass Distruction, 3.
Progress Report on Joint Co-operation between the European Commission
and the Council of Europe under the Joint Declaration on Co-operation
and Partnership – June 2001/May 2003.
Proposed Action Plan EU Ukraine, 2004. 12. 09., illetve lásd:
http://europa.eu.int/
comm/world/enp/pdf/action_plans/Proposed_Action_Plan_EU-
Ukraine.pdf
Report to the European Council in Lisbon on the likely development of the
Common Foreign and Security Policy (CFSP) with a view to identifying
areas open to joint action vis-à-vis particular countries or groups of
countries. European Council in Lisbon, 26–27 June 1992, Conclusions of
the Presidency.
Resolution (89) 40 on the future of the Council of Europe in the European
construction, 5 may 1989, 84th Session. Lásd:
http://www.coe.int/T/E/Cultural_Co-operation/ Environment/
CEMAT/Reference_texts/CM_resol.asp
San José Dialogue, mely a San Joséban (Costa Rica) tartott 1984-es miniszteri
szintű találkozót követően indult meg.
Shaping our common future-An Action Plan for EU–Japan Cooperation,
Brussels, 2001.
Stabilisation and Association Agreement between the European Communities
and their member states, of the one part and the Republic of Macedonia, of
the other part, 2001 March 3.
Stabilisation and Association Agreement between the European Communities
and their member states, of the one part and the Republic of Croatia, of the
other part, Luxembourg, 2001. 07. 09.
Stabilisation and Association Report 2004 on Serbia and Montenegro,
COM(2004)206 nal.
Strategy Paper and Indicative Paper for multy-country programmes in asia
2005– 2006, External Relations DG, Directorate Asia.
e European Union and the United Nations: e choice of multilateralism,
Communication from the Commission to the Council and the European
Parliament, COM(2003)526 nal.
e Georgetown Agreement on the organization of the African, Carribbean
and Paci c group of states, 1975.
e Political Dialogue and Cooperation Agreement between the European
Community and its Member States, on the one part, and the Republics of
Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras, Nicaragua and Panama, on
the other part, illetve Council Decision 1999/94/EC of 22 February 1999.
Transatlantic Declaration on EC–US Relations, 1990.
http://europa.eu.int/en/agenda/eu-us/ pub/decl.html
Vth Euro-Mediterranean Conference of Ministers of Foreign Affairs-Valencia
Action Plan, 23/4/2002 nal.
Water for Life, EU Water Initiative – International Coopertation from
knowledge to action, Office of Official Publications of the European
Communities, 2003.
EU–Ukraine Association Agenda to prepare and facilitate the implementation
of the Association Agreement,
http://www.eeas.europa.eu/ukraine/docs/2010_eu_ukraine_
association_agenda_en.pdf
Statement by High Representative Catherine Ashton on the speech of
President Obama, Brussels, 20 May 2011,
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/
EN/foraff/122130.pdf
e European Union and Latin America: Global Players in Partnership,
COM(2009) 495/3, Brussels, 30.09.
20th EU-Japan Summit Brussels, 28 May 2011, Joint Press Statement,
http://www.
consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/EN/foraff/122303.pdf
European Instrument for Democracy and Human Rights (EIDHR) Strategy
Paper 2011– 2013, Europ ean Commission – External Relations, C(2010)
2432, 21 April 2010.
Directorate-General for Humanitarian Aid and Ci vil Protection- ECHO
Operational Strategy 2011, SEC(2010) 1428 nal
e Stockholm Programme – An open and secure Europe serving and
protecting citizens, Brussels, 3 March 2010 (OR. en)
Memorandum of Understanding between the Council of Europe and the
European Union, CM(2007)74 10 May
A szabadság, biztonság és jog térsége az Európai Unióban
 
Rendeletek:
A Tanács 1683/95/EK rendelete (1995. május 29.) a vízumok egységes
formátumának meghatározásáról Egységes szerkezetbe foglalt szöveg
A Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és
kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok
elismeréséről és végrehajtásáról (HL L 12., 2001.1.16., 1. o.)
A Tanács 539/2001/EK rendelete (2001. március 15.) a külső határok
átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes
harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról (HL L 81.,
2001.3.21., 1–7. o)
A Tanács 1206/2001/EK rendelete (2001. május 28.) a polgári és kereskedelmi
ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai
közötti együttműködéséről (HL L 174., 2001.6.27., 1–24. o.)
A Tanács 1338/2001/EK rendelete (2001. június 28.) az euró pénzhamisítás
elleni védelméhez szükséges intézkedések megállapításáról (HL L 181.,
2001.7.4., 6–10. o.)
A Tanács 1339/2001/EK rendelete (2001. június 28.) az euró pénzhamisítás
elleni védelméhez szükséges intézkedések megállapításáról szóló
1338/2001/EK rendelet hatásainak az eurót közös valutaként el nem
fogadó tagállamokra történő kiterjesztéséről (HL L 181., 2001.7.4., 11–11.
o
A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági
ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról,
valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az
1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 338.,
2003.12.23., 1–29. o.)
A Tanács 377/2004/EK rendelete (2004. február 19.) a bevándorlási összekötő
tisztviselők hálózatának létrehozásáról (HL L 64., 2004.3.2., 1–4. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a
nem vitatott követelésekre vo-natkozó európai végrehajtható okirat
létrehozásáról. (HL L 143, 30/04/2004.4.30., 15–39. o.)
A Tanács 2252/2004/EK rendelete (2004. december 13.) a tagállamok által
kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági jellemzőire és biometrikus
elemeire vonatkozó előírásokról (HL L 385., 2004.12.29., 1–6. o.) (HL L
153M ., 2006.6.7., 375–380. o.)
A Tanács 2007/2004/EK rendelete (2004. október 26.) az Európai Unió
Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért
Felelős Európai Ügynökség felállításáról (HL L 349., 2004.11.25., 1–11. o.)
(HL L 153M ., 2006.6.7., 136–146. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1889/2005/EK rendelete (2005. október
26.) a Közösség területére belé-pő, illetve a Közösség területét elhagyó
készpénz ellenőrzéséről (HL L 309., 2005.11.25., 9–12. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 562/2006/EK rendelete (2006. március 15.)
a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének
(Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról (HL L 105., 2006.4.13.,
1–32. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1781/2006/EK rendelete (2006. november
15.) a pénzátutalásokat kísérő megbízói adatokról (EGT vonatkozású
szöveg) (HL L 345., 2006.12.8., 1–9. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1896/2006/EK rendelete (2006. december
12. ) az európai zetési meghagyásos eljárás létrehozásáról (HL L 399.,
2006.12.30., 1–32. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 20-án elfogadott a
tagállamok külső szárazföldi határain való kishatárforgalom szabályainak
meghatározásáról szóló 1931/2006/EK rendelete. HL L 29., 2007.2.3., 3.
o.
Az Európai Parlament és a Tanács 861/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a
kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről (HL L 199.,
2007.7.31., 1–22. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 863/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a
gyorsreagálású határvédelmi csapatok felállítására szolgáló eljárás
bevezetéséről, valamint a 2007/2004/EK tanácsi rendeletnek ezen eljá-rás
tekintetében történő módosításáról és a kiküldött határőrök feladatai és
hatáskörei szabályozásáról (HL L199, 31/07/2007 30–39. o)
Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a
szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról HL L 199,
31.7.2007, p. 40–49.
Az Európai Parlamentés a Tanács 1393/2007/EK rendelete (2007. november
13.) a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és
bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről (iratkézbesítés), és az 1348/2000/EK
 tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 324., 2007.12.10., 79–
120. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 767/2008/EK rendelete (2008. július 9.) a
vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító
vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről (VIS-rendelet)
(HL L 218., 2008.8.13., 60–81. o.)
A Tanács 4/2009/EK rendelete (2008. december 18. ) a tartással kapcsolatos
ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok
elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott
együttműködésről (HL L 7, 10.1.2009, 1–79. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 810/2009/EK rendelete (2009. július 13.) a
Közösségi Vízumkódex létrehozásáról (HL L 243., 2009.9.15., 1–58. o.)
A Tanács 1285/2009/EU végrehajtási rendelete (2009. december 22.) a
terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel
szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK
rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és az 501/2009/EK
rendelet hatályon kívül helyezéséről HL L 346., 2009.12.23., 39–41. o.
A Tanács 1286/2009/EU rendelete (2009. december 22.) az Oszáma bin
Ládennel, az Al-Qaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes
személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító
intézkedések bevezetéséről szóló 881/2002/EK rendelet HL L 346.,
2009.12.23., 42–46. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 439/2010/EU rendelete (2010. május 19.)
az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal létrehozásáról (HL L 132.,
2010.5.29., 11–28. o.)
A Tanács 1259/2010/EK rendelete (2010. december 20.) a házasság
felbontására és a különválásra alkalma-zandó jog területén létrehozandó
megerősített együttműködés végrehajtásáról (HL L 343, 2010.12.29., 10.
o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1077/2011/EU rendelete (2011. október
25.) a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
nagyméretű IT-rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző európai
ügynökség létrehozásáról (HL L 286., 01/11/2011., 1–17. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1168/2011/EU rendelete (2011. október
25.) az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív
Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség felállításáról szóló
 2007/2004/EK tanácsi rendelet módosításáról (HL L 304., 2011.11.22., 1–
17. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) az
öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési
ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az
öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról,
valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről (HL L 201.,
2012.7.27., 107–134. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december
12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a
határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (HL L 351., 2012.12.20., 1–32.
o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 603/2013/EU rendelete (2013. június 26.) a
harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által a tagállamok
egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért
felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok
megállapításáról szóló 604/2013/EU rendelet hatékony alkalmazása
érdekében az ujjlenyomatok összehasonlítását szolgáló Eurodac
létrehozásáról, továbbá a tagállamok bűnüldöző hatóságai és az Europol által
az Eurodac-adatokkal való, bűnüldözési célú összehasonlítások
kérelmezéséről, valamint a szabadságon, a biztonságon és a jog
érvényesülésén alapuló térség nagyméretű It rendszereinek üzemeltetési
igazgatását végző ügynökség létrehozásáról szóló 1077/2011/EU rendelet
módosításáról (HL L 180., 2013.6.29., 1–30. o.) 1. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 604/2013/EU rendelete (2013. június 26.)
egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a
tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem
megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és
eljárási szabályok megállapításáról (HL L 180., 2013.6.29., 31–59. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 606/2013/EU rendelete (2013. június 12.) a
polgári ügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről (HL
L 181., 2013.6.29., 4–12. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 610/2013/EU rendelete (2013. június 26.) a
személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének
(Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló 562/2006/EK
európai parlamenti és tanácsi rendelet, a Schengeni Megállapodás
 végrehajtásáról szóló egyezmény, a 810/2009/EK európai parlamenti és
tanácsi rendelet, az 1683/95/EK tanácsi rendelet, a 539/2001/EK tanácsi
rendelet, valamint a 767/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet
módosításáról HL L 182 ., 29/06/2013., 1–18. o
Az Európai Parlament és a Tanács 1052/2013 (2013. október 22.) rendelete az
európai határőrizeti rendszer (EUROSUR) létrehozásáról OJ L 295/11.
2013.11.6.
Az Európai Parlament és a Tanács 1289/2013/EU rendelete (2013. december
11.) a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e
kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak
felsorolásáról szóló 539/2001/EK tanácsi rendelet módosításáról HL L 347.,
2013.12.20., 74–80. o.
A Bizottság 118/2014/EU végrehajtási rendelete (2014. január 30.) az egy
harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott
menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam
meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok
megállapításáról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási
szabályainak megállapításáról szóló 1560/2003/EK rendelet módosításáról
(HL L 39., 2014.2.8., 1–43. o.).
Az Európai Parlament és a Tanács 515/2014/EU rendelete (2014. április 16.) a
Belső Biztonsági Alap részét képező, a külső határok és a vízumügy pénzügyi
támogatására szolgáló eszköz létrehozásáról és az 574/2007/EK határozat
hatályon kívül helyezéséről (HL L 150., 2014.5.20., 143–167. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 516/2014/EU rendelete (2014. április 16.) a
Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap létrehozásáról, a 2008/381/EK
tanácsi határozat módosításáról, valamint az 573/2007/EK és az
575/2007/EK európai parlamenti és tanácsi határozatok és a 2007/435/EK
tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 150/168, 2014.5.20.)
Az Európai Parlament és a Tanács 655/2014/EU rendelete (2014. május 15.)
polgári és kereskedelmi ügyekben a tagállamközi követelésbehajtás
megkönnyítése érdekében az ideiglenes számlazárolást elrendelő európai
végzés eljárásának létrehozásáról (HL L 189., 2014.6.27., 59–92. o
 
Irányelvek:
A Tanács 2001/51/EK irányelve (2001. június 28.) az 1985. június 14-i
Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 26. cikkében
foglalt rendelkezések kiegészítéséről (HL L 187., 2001.7.10., 45–46. o.)
A Tanács 2001/55/EK irányelve az átmeneti védelemről (OJ L 212, 2001. 08.
07., 12. o.)
A Tanács 2002/90/EK számú irányelve a jogellenes be- és átutazáshoz,
valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás
meghatározásáról, (HL L 328, 2002. 12. 05., 17. o.)
A Tanács 2003/8/EK irányelve (2003. január 27.) a határon átnyúló
vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés
megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó
költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról
(HL L 26., 2003.1.31., 41–47. o.)
A Tanács 2003/86/EK irányelve (2003. szeptember 22.) a családegyesítési
jogról (OJ (2003) OJ L 252/
A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok
huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról
OJ (2004) L 16/
A Tanács 2004/81/EK Irányelve (2004. április 29.) a harmadik országok
emberkereskedelem áldozatává vált vagy az illegális bevándorlás
megkönnyítésére irányuló cselekményekkel érintett, a hatáskörrel
rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított
tartózkodási engedélyről Hivatalos Lap L 261, 06/08/2004 o. 0019–0023.
A Tanács 2004/82/EK irányelve (2004. április 29.) a fuvarozóknak az
utasokkal kapcsolatos adatok közlésére vonatkozó kötelezettségéről (HL L
261., 2004.8.6., 24–27. o)
A Tanács 2004/114/EK irányelve (2004. december 13.) a harmadik országok
állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli
gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának
feltételeiről (HL L 375., 2004.12.23., 12–18. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2005/60/EK irányelve (2005. október 26.)
a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus nanszírozása
céljára való felhasználásának megelőzéséről (EGT vonatkozású szöveg) (HL
L 309/15, 2005.11.25. 15–36. o.)
A Tanács 2005/71/EK irányelve (2005. október 12.) a harmadik országbeli
állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos
kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról (HL L 289.,
2005.11.3., 15–22. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/24/EK irányelve (2006. március 15.) a
nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a
nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy
feldolgozott adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv módosításáról
HL L 105., 13/04/2006., 54–63. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/115/EK irányelve (2008. december
16.) a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak
visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és
eljárásokról (HL L 348., 2008.12.24., 98–107. o.)
A Tanács 2009/50/EK irányelve (2009. május 25.) a harmadik országbeli
állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való
belépésének és tartózkodásának feltételeiről (HL L 155., 2009.6.18., 17–29.
o.)
Az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat foglalkoztató
munkáltatókkal szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkozó
minimumszabályokról szóló, 2009. június 18-i 2009/52/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv HL L 168., 2009.6.30., 24–32. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2010/64/EU irányelve (2010. október 20.)
a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való
jogról. (HL L 280, 26/10/2010, 1–7. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/36/EU irányelve (2011. április 5.) az
emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az
áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat
felváltásáról (HL L 101., 2011.4.15., 1–11. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/82/EU irányelve (2011. október 25.)
a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre
vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének elősegítéséről (HL L
288 ., 05/11/2011., 1–15. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelve (2011. december
13.) a gyermekek
szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográ a
elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat
 felváltásáról (HL L 335., 2011.12.17., 1–14. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/95/EU irányelve (2011. december
13.) a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek
nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült-
vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem
tartalmára vonatkozó szabályokról (HL L 337., 2011.12.20., 9–26. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/98/EU irányelve (2011. december
13.) a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való
tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre
irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból
származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók
közös jogairól (HL L 343., 2011.12.23., 1–9. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/99/EU irányelve (2011. december
13.) az európai védelmi határozatról (HL L 338., 2011.12.21., 2–18. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2012/13/EU irányelve (2012. május 22.) a
büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról (HL L 142/1, 1/6/2012)
Az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve (2012. október 25.)
a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére
vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi
kerethatározat felváltásáról (HL L 315., 2012.11.14., 57–73. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2013/32/EU irányelve (2013. június 26.) a
nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös
eljárásokról (HL L 180., 2013.6.29., 60–95. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2013/33/EU irányelve (2013. június 26. ) a
nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok
megállapításáról (HL L 180., 2013.6.29., 96–116. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2013/48/EU irányelve (2013. október 22.)
a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó
eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint
valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához
való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli
hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról (HL L 294, 06/11/2013,
1–12. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/36/EU irányelve (2014. február 26.) a
harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való munkavállalás
 céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről (HL L 94.,
2014.3.28., 375–390. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/41/EU irányelve (2014. április 3.) a
büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról (HL L 130.,
2014.5.1., 1–36. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/42/EU irányelve (2014. április 3.) a
bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek
az Európai Unión belüli befagyasztásáról és elkobzásáról HL L 127.,
2014.4.29., 39–50. o
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/62/EU irányelve (2014. május 15.) az
euró és más pénznemek hamisítás elleni, büntetőjog általi védelméről,
valamint a 2000/383/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról (HL L 151.,
2014.5.21., 1–8. o.)
 
Határozatok:
A Tanács határozata (2001. május 28.) az Európai Igazságügyi Hálózat
létrehozásáról polgári és kereskedelmi ügyekben (HL L 174., 2001.6.27.,
25–31. o.)
A harmadik országok kiutasított állampolgárainak kitoloncolására szolgáló
közös légi járatok szervezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/573/EK
tanácsi határozat.
A tagállamok migrációigazgatási szolgálatai részére egy biztonságos, webalapú
információs és koordinációs hálózat (ICONet) létrehozásáról szóló, 2005.
március 16-i 2005/267/EK tanácsi határozat (HL L 83., 2005.4.1., 48. o.).
A Tanács határozata (2009. április 6.) az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol)
létrehozásáról (HL L 121., 2009.5.15., 37–66. o.)
A Tanács határozata (2010. február 25.) a belső biztonságra vonatkozó
operatív együttműködéssel foglalkozó állandó bizottság létrehozásáról (HL
L 052 , 2010.3.3 50.o.)
A Tanács 2010/252/EU határozata (2010. április 26.) a külső tengeri
határoknak az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív
Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség által koordinált
operatív együttműködés keretében történő őrizete tekintetében a Schengeni
Határ-ellenőrzési Kódex kiegészítéséről HL L 111 ., 2010.5.4., 20–26. o.
A Tanács 2010/405/EU határozata (2010. július 12.) a házasság felbontására és
a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített
együttműködésre való felhatalmazásról (HL L 189, 2010.7.22., 12. o.)
A Bizottság 2012/714/EU határozata (2012. november 21.) a házasság
felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén folytatott
megerősített együttműködésben Litvánia részvételének megerősítéséről (HL
L 323, 2012.11.22., 18. o.)
A Bizottság 2014/262/EU végrehajtási határozata (2014. május 7.) a
Vízuminformációs Rendszer (VIS) tizenkettedik, tizenharmadik,
tizennegyedik és tizenötödik régióban történő megkezdése tekintetében az
időpont meghatározásáról (HL L 136., 2014.5.9., 51–53. o.)
 
Egyéb joganyagok:
A Tanács együttes fellépése (1998. június 29.) az Európai Unióról szóló
szerződés K.3. cikke alapján, a kölcsönös bűnügyi jogsegély terén követendő
helyes gyakorlatról (HL L 191., 1998.7.7., 1–3. o.)
A Tanács 2008/976/IB határozata (2008. december 16.) az Európai
Igazságügyi Hálózatról, HL L 348/130 2008.12.
A Tanács határozata a bűnözés súlyos formái elleni fokozott küzdelem céljából
az Eurojust létrehozásáról, OJ L 63, 2002. 03. 06., 1. o
A Tanács 2009/426/IB Határozata (2008. december 16.) az Eurojust
megerősítéséről és az Eurojust létrehozásáról a bűnözés súlyos formái elleni
fokozott küzdelem céljából szóló 2002/187/IB határozat módosításáról (HL
L 138/14, 2009.6.4., 14–32. 0.)
A Tanács jogi aktusa (2000. május 29.) az Európai Unió tagállamai közötti
kölcsönös bűnügyi jogsegély-egyezménynek az Európai Unióról szóló
szerződés 34. cikke szerinti létrehozásáról Hivatalos Lap C 197., 2000.7.12.
Jegyzőkönyv a Tanács által az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikkének
megfelelően létrehozott, az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös
bűnügyi jogsegélyről HL C 326., 2001.11.21.
A Tanács kerethatározata (2002. június 13.) az európai elfogatóparancsról és a
tagállamok közötti átadási eljárásokról (HL L 190., 2002.7.18., 1–20. o.)
A Tanács 2003. július 22-i 2003/577/IB kerethatározata a vagyonnal vagy
bizonyítékkal kapcsolatos biztosítási intézkedést elrendelő határozatoknak
az Európai Unióban történő végrehajtásáról, (HL L 196, 2003.8.2., 45. o.)
Az európai bizonyításfelvételi parancsról szóló, 2008. december 18-i
2008/978/IB tanácsi kerethatározat (HL L 350 ., 2008.12.30., 72–92. o.)
A Tanács 2005/214/IB kerethatározata (2005. február 24.) a kölcsönös
elismerés elvének a pénzbüntetésekre való alkalmazásáról HL L 76 .,
2005.3.22., 16–30. o.
A Tanács (2009. október 23.) 2009/829/IB kerethatározata a kölcsönös
elismerés elvének az Európai Unió tagállamai közötti, az előzetes
letartóztatás alternatívájaként felügyeleti intézkedéseket elrendelő
határozatok-ra történő alkalmazásáról HL L 294., 2009.11.11., 20–40. o. .
A Tanács 2008/909/IB kerethatározata (2008. november 27.) a kölcsönös
elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés-büntetéseket
kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek
 az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról HL L
327., 2008.12.5., 27–46. o.
A Tanács 2001. június 26-i 2001/500/IB kerethatározata a pénzmosásról,
valamint a bűncselekményhez fel-használt eszközök és az abból származó
jövedelmek azonosításáról, felkutatásáról, befagyasztásáról, lefogla-lásáról és
elkobzásáról HL L 182., 2001.7.5., 1. o.
A Tanács 2005. február 24-i 2005/212/IB kerethatározata a bűncselekményből
származó jövedelmek, vagyon és az elkövetéshez használt eszközök
elkobzásáról HL L 68., 2005.3.15., 49. o.
A Tanács 2006/783/IB kerethatározata (2006. október 6.) a kölcsönös
elismerés elvének a vagyonelkobzást elrendelő határozatokra történő
alkalmazásáról (HL L 328., 2006.11.24., 59–78. o.)
A Tanács kerethatározata (2002. június 13.) a terrorizmus elleni küzdelemről
(2002/475/IB) HL L 164, 2002. 06. 22. 3. o. 1. cikk.
Tanács 2008/919/IB kerethatározata (2008. november 28.) a terrorizmus
elleni küzdelemről szóló 2002/475/IB kerethatározat módosításáról HL L
330., 2008.12.9., 21–23. o.
A Tanács kerethatározata (2001. június 26.) a pénzmosásról, valamint a
bűncselekményhez felhasznált eszközök és az abból származó jövedelmek
azonosításáról, felkutatásáról, befagyasztásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról
(HL L 182., 2001.7.5., 1–2. o.)
Tanács 2004/68/IB kerethatározata (2003. december 22.) a gyermekek
szexuális kizsákmányolása és a gyer-mekpornográ a elleni küzdelemről (HL
L 13 ., 2004.1.20., 44–48. o.).
A Tanácsnak az euró bevezetésével kapcsolatos pénzhamisítás elleni,
büntetőjogi és egyéb szankciókkal meg-valósuló védelem megerősítéséről
szóló 2000/383/JHA sz. kerethatározata, (HL L 140, 2000. 06. 14., 1. o)
A Tanács 2002/946/IB kerethatározata a jogellenes be- és átutazáshoz,
valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás elleni küzdelem
büntetőjogi keretének megerősítéséről, (HL L 328, 2002. 12.05., 1. o.)
Az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló, 2002. július 19-i
2002/629/IB tanácsi kerethatározat (HL L 203 ., 2002.8.1., 1–4. o.)
A Tanács 2006/960/IB kerethatározata (2006. december 18.) az
információknak és bűnüldözési operatív információknak az Európai Unió
tagállamai bűnüldöző hatóságai közötti cseréjének egyszerűsítéséről HL L
386., 29/12/2006., 89–100. o.
A Tanács 2008/615/IB határozata (2008. június 23.) a különösen a
terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló,
határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről (HL L 210.,
06/08/2008., 1–11. o.)
A Tanács 2008/616/IB határozata (2008. június 23.) a különösen a
terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló,
határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről szóló 2008/615/IB
határozat végrehajtásáról (HL L 210., 06/08/2008., 12–72. o.)
A Tanács 2008/633/IB határozata (2008. június 23.) a vízuminformációs
rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol
számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése,
felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő
hozzáférésről (HL L 218., 13/08/2008., 129–136. o.)
A Tanács kerethatározata (2002. június 13.) a közös nyomozócsoportokról
2002/465/IB(HL L 162., 2002.6.20., 1–3. o.)
A Tanács 2008/617/IB határozata (2008. június 23.) az Európai Unió
tagállamainak különleges intervenciós egységei közötti együttműködés
javításáról válsághelyzetekben HL L
210., 06/08/2008., 73–75. o.
A Tanács 2008/977/IB kerethatározata (2008. november 27.) a
büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés
keretében feldolgozott személyes adatok védelméről (HL L 350.,
30/12/2008., 60–71. o.)
Megállapodás a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi
Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon
történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről (HL L 239., 2000.9.22.,
13–18. o.)
Egyezmény a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi
Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon
történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i
Schengeni Megállapodás végrehajtásáról (HL L 239., 2000.9.22., 19–62. o.)
Az elítélt személyek átszállításáról szóló, 1983. március 21-i Európa Tanácsi
egyezmény és az egyezmény 1997. december 18-i kiegészítő jegyzőkönyve.
(2001. évi LXVII. törvény)
Közös agrárpolitika
Rendeletek:
A Tanács 1968. június 2-i 950/88/EGK rendelete a közös vámtarifáról, HL L
172, 1968. 07. 22., 1–402. o.
A Tanács 1968. Szeptember 27-i 1449/68/EGK rendelete a közösség
vámterületének meghatározásáról, HL L 238, 1968. 09. 28., 1–2. o.
A Tanács 1987. július 23-i 2658/87/EGK rendelete a vám- és a statisztikai
nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról, HL L 256 , 1987. 09. 07.
1. o.
A Tanács 1992. október 12-i 2913/92/EGK rendelete a Közösségi Vámkódex
létrehozásáról, HL L 302, 19.10.1992, 1. o.
A Bizottság 1993. július 2-i 2454/93/EGK rendelete a Közösségi Vámkódex
létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására
vonatkozó rendelkezések megállapításáról, HL L 253., 1993.10.11., 1–766.
o.
A Tanács 1993. október 12-i 3030/93/EGK rendelete meghatározott
textiltermékek harmadik országokból történő behozatalának közös
szabályairól (HL L 275, 1993.11.8., 1. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2008. április 23-i 450/2008 rendelete a
Közösségi Vámkódex létrehozásáról (HL L 157., 2008. 6. 17., 110–111. o.
A Tanács 2009. november 30-i 1225/2009/EK rendelete az Európai
Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt
behozatallal szembeni védelemről, HL L 343, 2009. 12. 22, 51–73. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2013. október 9-i 952/2013/EU rendelete
az Uniós Vámkódex létrehozásáról, HL L 269, 2013. 10. 10, 1. o.
 
Határozatok:
A Tanács 2008. január 28-i 70/2008/EK határozata a papírmentes vám- és
kereskedelmi környezetről, HL L 23., 2008. 1. 26., 21–26. o.
A Tanács 2010. szeptember 16-i 2011/265/EU határozata az egyrészről az
Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti
szabadkereskedelmi megállapodásnak az Európai Unió nevében történő
aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról, HL L 127., 2011.5.14., 1–3. o.

Közlekedési politika
Rendeletek:
A Tanács 1970. június 4-i 1108/70/EGK rendelete a vasúti, közúti és belvízi
közlekedéssel kapcsolatos infrastrukturális kiadásokra vonatkozó elszámolási
rend bevezetéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika
01. kötete (42. o.), eredetileg HL L 1970. június 15-i, L 130. száma (4. o.)
A Tanács 1982. december 16-i 56/83/EGK rendelete az autóbusszal végzett
nemzetközi különjáratú személyszállításról szóló megállapodás (ASOR)
végrehajtásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 01.
kötete (209. o.), eredetileg HL L 1983. január 13-i, L 10. száma (1. o.)
A Tanács 1985. október 17-i 2919/85/EGK rendelete a rajnai hajózásban részt
vevő hajókra vonatkozó, a Felülvizsgált rajnai hajózási egyezmény szerinti
szabályozás igénybevételéhez szükséges feltételek megállapításáról, HL 2004.
évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 01. kötete (223. o.), eredetileg
HL L 1985. október 22-i, L 280. száma (4. o.)
A Tanács 1985. december 20-i 3820/85/EGK rendelete a közúti fuvarozásra
vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 05. Munkavállalók szabad mozgása és szociálpolitika 01.
kötete (319. o.), eredetileg HL L 1985. december 31-i, L 370. száma (1. o.)
A Tanács 1987. december 14-i 3975/87/EGK rendelete a légiközlekedési
ágazat vállalkozásaira vonatkozó versenyszabályok alkalmazásával
kapcsolatos eljárás megállapításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 01. kötete (262. o.), eredetileg HL L 1987. december
31-i, L 374. száma (1. o.)
Council Regulation (EEC) No 1841/88 of 21 June 1988 amending
Regulation (EEC) No 3164/76 on the Community quota for the carriage
of goods by road between Member States, OJ L 163, 1988. 06. 30., 1–2. o.
Council Regulation (EEC) No 4059/89 of 21 December 1989 laying down
the conditions under which non-resident carriers may operate national road
haulage services within a Member State, OJ L 390, 1989. 12. 30., 3–17. o.
Council Regulation (EEC) No 2342/90 of 24 July 1990 on fares for scheduled
air services, OJ L 217, 1990. 08. 11., 1–7. o.
Council Regulation (EEC) No 2344/90 of 24 July 1990 amending Regulation
(EEC) No 3976/87 on the application of article 85 (3) of the treaty to
certain categories of agreements and concerted practices in the air transport
sector, OJ L 217, 1990. 08. 11., 15–16. o.
A Tanács 1991. február 4-i 295/91/EGK rendelete a menetrendszerű
légiközlekedésben visszautasított beszállás kártalanítási rendszerének közös
szabályainak megállapításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 01. kötete (306. o.), eredetileg HL L 1991. február 8-i,
L 36. száma (5. o.)
Council Regulation (EEC) No 3921/91 of 16 December 1991 laying down
the conditions under which non-resident carriers may transport goods or
passengers by inland waterway within a Member State, OJ L 373, 1991. 12.
31., 1–3. o.
A Tanács 1991. december 16-i 3922/91/EGK rendelete a polgári légi
közlekedés területén a műszaki előírások és a közigazgatási eljárások
összehangolásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika
01. kötete (348. o.), eredetileg HL L 1991. december 31-i, L 373. száma (4.
o.)
A Tanács 1992. március 16-i 684/92/EGK rendelete az autóbusszal végzett
nemzetközi személyszállítás közös szabályairól, HL 2004. évi
Különkiadásának 06. Szolgáltatásnyújtás szabadsága 01. kötete (306. o.),
eredetileg HL L 1992. március 20-i, L 74. száma (1. o.)
A Tanács 1992. március 26-i 881/92/EGK rendelete a tagállamok területére
vagy területéről történő, illetve a tagállamok területén áthaladó, Közösségen
belüli közúti árufuvarozási piacra való bejutásról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 01. kötete (370. o.), eredetileg HL
L 1992. április 9-i, L 95. száma (1. o.)
A Tanács 1992. július 23-i 2407/92/EGK rendelete a légifuvarozók
engedélyezéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 06. Letelepedés és
szolgáltatásnyújtás szabadsága 02. kötete (3. o.), eredetileg HL L 1992.
augusztus 24-i, L 240. száma (10. o.)
A Tanács 1992. július 23-i 2408/92/EGK rendelete a közösségi légifuvarozók
Közösségen belüli légi útvonalakhoz jutásáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 01. kötete (420. o.), eredetileg HL
L 1992. augusztus 24-i, L 240. száma (8. o.)
A Tanács 1992. július 23-i 2409/92/EGK rendelete a légi szolgáltatások vitel-
és tarifadíjairól, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 01.
kötete (427. o.), eredetileg HL L 1992. augusztus 24-i, L 240. száma (15. o.)
A Tanács 1993. január 18-i 95/93/EGK rendelete a Közösség repülőterein
alkalmazandó résidő-kiosztás egységes szabályairól, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 02. kötete (3. o.), eredetileg HL L
1993. január 22-i, L 14. száma (1. o.)
A Tanács 1993. október 29-i 3089/93/EGK rendelete a számítógépes
helyfoglalási rendszerek ügyviteli szabályzatáról szóló 2299/89/EGK
rendelet módosításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 02. kötete (94. o.), eredetileg HL L 1993. november 11-
i, L 278. száma (1. o.)
Council Regulation (EEC) No 3118/93 of 25 October 1993 laying down the
conditions under which non-resident carriers may operate national road
haulage services within a Member State, OJ L 279, 1993. 11. 12., 1–16. o.
A Tanács 1995. december 8-i 3051/95/EK rendelete a roll-on/roll-off
személyhajók (Ro-Ro komphajók) biztonságos üzemeltetéséről, HL 2004.
évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 02. kötete (319. o.), eredetileg
HL L 1995. december 30-i, L 320. száma (14. o.)
A Tanács 1996. július 8-i 1356/96/EK rendelete a közlekedési szolgáltatások
nyújtására vonatkozó szabadság megvalósításának érdekében bevezetett, a
tagállamok közötti belvízi árufuvarozásra vagy személyszállításra
alkalmazandó közös szabályokról, HL 2004. évi Különkiadásának 06.
Letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága 02. kötete (295. o.), eredetileg
HL L 1996. július 13-i, L 175. száma (7. o.)
A Tanács 1997. október 9-i 2027/97/EK rendelete a légifuvarozók baleset
esetén fennálló felelősségéről, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
 Közlekedéspolitika 03. kötete (489. o.), eredetileg HL L 1997. október 17-i,
L 285. száma (1. o.)
A Tanács 1997. december 11-i 12/98/EK rendelete valamely tagállamban nem
honos fuvarozók számára a belföldi közúti személyszállítási szolgáltatás
feltételeinek megállapításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 03. kötete (501. o.), eredetileg HL L 1998. január 8-i, L
4. száma (10. o.)
A Tanács 1998. november 3-i 2411/98/EK rendelete a gépjárműveket és
pótkocsijaikat nyilvántartásba vevő tagállam államjelzésének a Közösségen
belüli forgalomban történő elismeréséről, HL 2004. évi Különkiadásának
07. Közlekedéspolitika 04. kötete (180. o.), eredetileg HL L 1998.
november 10-i, L 299. száma (1. o.)
A Tanács 1999. február 8-i 323/1999/EK rendelete a számítógépes
helyfoglalási rendszerek (CRS) ügyviteli szabályzatáról szóló 2299/89/EGK
rendelet módosításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 04. kötete (251. o.), eredetileg HL L 1999. február 13-i,
L 40. száma (1. o.)
Council Regulation (EC) No 925/1999 of 29 April 1999 on the registration
and operation within the Community of certain types of civil subsonic jet
aeroplanes which have been modi ed and recerti cated as meeting the
standards of volume I, Part II, Chapter 3 of Annex 16 to the Convention
on International Civil Aviation, third edition (July 1993), OJ L 115, 1999.
05. 04., 1–4. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1999. július 19-i 1655/1999/EK rendelete a
közösségi pénzügyi támogatás a transzeurópai hálózatok területén történő
nyújtásának általános szabályairól szóló 2236/95/EK rendelet
módosításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 13. Iparpolitika és belső piac
24. kötete (100. o.), eredetileg HL L 1999. július 29-i, L 197. száma (1. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2002. február 18-i 417/2002/EK rendelete
a kettős héjazatú vagy azzal egyenértékű szerkezeti megoldással rendelkező
egyhéjazatú olajszállító tartályhajók gyorsított bevezetéséről, valamint a
2978/94/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 06. kötete (64. o.), eredetileg HL
L 2002. március 7-i, L 64. száma (1. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2002. március 1-jei 484/2002/EK rendelete,
a 881/92/EGK és a 3118/93/EGK tanácsi rendeletnek a járművezetői
 igazolvány létrehozása érdekében történő módosításáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 06. kötete (90. o.), eredetileg HL
L 2002. március 19-i, L 76. száma (1. o.)
A Tanács 2002. május 21-i 876/2002/EK rendelete a Galileo Közös
Vállalkozás létrehozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 13. Iparpolitika
és belső piac 29. kötete (477. o.), eredetileg HL L 2002. május 28-i, L 138.
száma (1. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2002. május 27-i 894/2002/EK rendelete a
közösségi repülőtereken a résidő-elosztás közös szabályairól szóló
95/93/EGK tanácsi rendelet módosításáról, HL 2004. évi Különkiadásának
07. Közlekedéspolitika 06. kötete (252. o.), eredetileg HL L 2002. május
31-i, L 142. száma (3. o.)
A Bizottság 2002. június 13-i 1360/2002/EK rendelete a közúti közlekedésben
használt menetíró készülékről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendeletnek a
műszaki fejlődéshez történő hetedik hozzáigazításáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 06. kötete (279. o.), eredetileg HL
L 2002. augusztus 5-i, L 207. száma (1. o.)
Regulation (EC) No 1406/2002 of the European Parliament and of the
Council of 27 June 2002 establishing a European Maritime Safety Agency,
OJ L 208, 2002. 08. 05., 1–9. o.
Regulation (EC) No 1592/2002 of the European Parliament and of the
Council of 15 July 2002 on common rules in the eld of civil aviation and
establishing a European Aviation Safety Agency, OJ L 240, 2002. 09. 07.,
1–21. o.
Commission Regulation (EC) No 2082/2000 of 6 September 2000 adopting
Eurocontrol standards and amending Directive 97/15/EC, adopting
Eurocontrol standards and amending Council Directive 93/65/EEC, OJ L
254, 2000. 10. 09., 1–234. o.
Regulation (EC) No 2320/2002 of the European Parliament and of the
Council of 16 December 2002 establishing common rules in the eld of
civil aviation security – Interinstitutional declaration, OJ L 355, 2002. 12.
30., 1–22. o.
Regulation 549/2004/EC of the European Parliament and of the Council of
10 March 2004 laying down the framework for the creation of the single
European sky (the framework Regulation), OJ L 96, 2004. 03. 31. 1–9. o.
Regulation 550/2004/EC of the European Parliament and of the Council of
10 March 2004 on the provision of air navigation services in the single
European sky (the service provision Regulation), OJ L 96, 2004. 03. 31.
10–19. o.
Regulation 551/2004/EC of the European Parliament and of the Council of
10 March 2004 on the organisation and use of the airspace in the single
European sky (the airspace Regulation), OJ L 96, 2004. 03. 31., 20–25. o.
Regulation 552/2004/EC of the European Parliament and of the Council of
10 March 2004 on the interoperability of the European Air Traffic
Management network (the interoperability Regulation), OJ L 96, 2004. 03.
31., 26–42. o.
Regulation 881/2004/EC of the European Parliament and of the Council of
29 April 2004 establishing a European Railway Agency (Agency
Regulation), OJ L 164, 2004. 04. 30., 1–43. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 165/2014/EU rendelete ( 2014. február 4. )
a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti
közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi
rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes
szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai
parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról EGT-vonatkozású szöveg, HL
L 60 ., 28/02/2014., 1–33. o.
A Tanács 4055/86/EGK rendelete (1986. december 22.) a tagállamok közötti,
illetve a tagállamok és harmadik országok közötti tengeri szállításban a
szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének alkalmazásáról, HL, L 378, 1986. 12.
31.
A Tanács 4056/86/EGK rendelete (1986. december 22.) a Szerződés 85. és 86.
cikkének a tengeri szállításra történő alkalmazására vonatkozó részletes
szabályok megállapításáról, HL, L 378, 1986. 12. 31.
A Tanács 4057/86/EGK rendelete (1986. december 22.) a tengeri
fuvarozásban alkalmazott tisztességtelen árképzési gyakorlatokról, HL L 378
., 31/12/1986., 14–20. o.
A Tanács 4058/86/EGK rendelete (1986. december 22.) az óceánokon
lebonyolódó kereskedelemben a rakományokhoz való szabad hozzáférés
biztosítását szolgáló összehangolt intézkedésekről, HL L 378 ., 31/12/1986.,
21–23. o.
A Tanács 3577/92/EGK rendelete (1992. december 7.) a szolgáltatásnyújtás
szabadsága elvének a tagállamokon belüli tengeri fuvarozásra (tengeri
kabotázs) történő alkalmazásáról, HL L 364, 12.12.1992, 7. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2099/2002/EK rendelete (2002. november
5.) a tengeri közlekedés biztonságával és a hajókról történő szennyezés
megelőzésével foglalkozó bizottság (COSS) létrehozásáról, valamint a
tengeri közlekedés biztonságáról és a hajókról történő szennyezés
megelőzéséről szóló rendeletek módosításáról, HL L 324, 29.11.2002, 1. o.
Council Regulation (EEC) No 3975/87 of 14 December 1987 laying down
the procedure for the application of the rules on competition to
undertakings in the air transport sector, OJ L 374, 31.12.1987, p.1.
Az Európai Parlament és a Tanács 785/2004/EK rendelete ( 2004. április 21 .)
a légifuvarozókra és légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási
követelményekről, HL L 138, 30.4.2004, 1. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete (2004. február 11.)
visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az
utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak
megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül
helyezésérőlEGT vonatkozású szöveg, HL L 46 ., 17/02/2004., 1–8. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 996/2010/EU rendelete ( 2010. október 20.
) a polgári légiközlekedési balesetek és repülőesemények vizsgálatáról és
megelőzéséről és a 94/56/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről, EGT-
vonatkozású szöveg, HL L 295., 12/11/2010., 35–50. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 376/2014/EU rendelete ( 2014. április 3. ) a
polgári légi közlekedési események jelentéséről, elemzéséről és nyomon
követéséről, valamint a 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet
módosításáról és a 2003/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv,
valamint az 1321/2007/EK bizottsági rendelet és az 1330/2007/EK
bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről, EGT-vonatkozású szöveg,
HL L 122 ., 24/04/2014., 18–43. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1315/2013/EU rendelete ( 2013. december
11. ) a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó uniós
iránymutatásokról és a 661/2010/EU határozat hatályon kívül helyezéséről,
EGT-vonatkozású szöveg, HL L 348 ., 20/12/2013., 1–128. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1072/2009/EK rendelete, (2009. október
21.) a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös
 szabályairól (átdolgozás) (EGT-vonatkozású szöveg), HL L 300, 2009. 11.
14.
Az Európai Parlament és a Tanács 1073/2009/EK rendelete (2009. október
21.) az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való
hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet módosításáról
(átdolgozás) (EGT-vonatkozású szöveg), HL L 300, 2009. 11. 14.
Az Európai Parlament és a Tanács 1071/2009/EK rendelete (2009. október
21.) a közúti fuvarozói szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös
szabályainak megállapításáról és a 96/26/EK tanácsi irányelv hatályon kívül
helyezéséről (EGT-vonatkozású szöveg), HL L 300, 2009. 11. 14.
Az Európai Parlament és a Tanács 561/2006/EK rendelete, (2006. március
15.) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok
összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet
módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül
helyezéséről (EGT vonatkozású szöveg) HL L 102, 2006. 04. 11.
Az Európai Parlament és a Tanács 1370/2007/EK rendelete, (2007. október
23.) a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az
1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül
helyezéséről, HL L 315 ., 03/12/2007., 1–13. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1371/2007/EK rendelete, ( 2007. október
23. ) a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és
kötelezettségeiről, HL L 315 ., 03/12/2007., 14–41. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1372/2007/EK rendelete ( 2007. október
23. ) a közösségi munkaerő mintavételes felmérésének megszervezéséről
szóló 577/98/EK tanácsi rendelet módosításáról (EGT-vonatkozású szöveg),
HL L 315 ., 03/12/2007., 42–43. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1008/2008/EK rendelete, (2008.
szeptember 24.) a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó
közös szabályokról (átdolgozott változat) (EGT-vonatkozású szöveg), HL L
293 ., 31/10/2008., 3–20. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 216/2008/EK rendelete, (2008. február 20.)
a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai
Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról, valamint a 91/670/EGK
tanácsi irányelv, az 1592/2002/EK rendelet és a 2004/36/EK irányelv
hatályon kívül helyezéséről (EGT-vonatkozású szöveg), HL L 079, 2008.
03. 19.
Az Európai Parlament és a Tanács 80/2009/EK rendelete (2009. január 14.) a
számítógépes helyfoglalási rendszerek ügyviteli szabályzatáról és a
2299/89/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (EGT-
vonatkozású szöveg), HL L 35 ., 04/02/2009., 47–55. o.
 
Irányelvek:
Council Directive 80/51/EEC of 20 December 1979 on the limitation of
noise emissions from subsonic aircraft, OJ L 18, 1980. 01. 24., 26–28. o.
A Tanács 1987. november 9-i 87/540/EGK irányelve a belföldi és nemzetközi
vízi fuvarozás területén az árufuvarozói szakma gyakorlásának
engedélyezéséről, valamint e szakma okleveleinek, bizonyítványainak és a
képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványainak kölcsönös
elismeréséről, HL 2004. évi Különkiadásának 06. Letelepedés és
szolgáltatásnyújtás szabadsága 01. kötete (191. o.), eredetileg HL L 1987.
november 12-i, L 322. száma (20. o.)
Council Directive 87/601/EEC of 14 December 1987 on fares for scheduled
air services between Member States, OJ L 374, 1987. 12. 31., 12–18. o.
Council Directive 89/459/EEC of 18 July 1989 on the approximation of the
laws of the Member States relating to the tread depth of tyres of certain
categories of motor vehicles and their trailers, OJ L 226, 1989. 08. 03., 4. o.
A Tanács 1989. december 4-i 89/629/EGK irányelve a polgári szubszonikus
sugárhajtású repülőgépek zajkibocsátásának korlátozásáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 01. kötete (284. o.), eredetileg HL
L 1989. december 13-i, L 363. száma (27. o.)
A Tanács 1991. július 29-i 91/439/EGK irányelve a vezetői engedélyekről, HL
2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 01. kötete (317. o.),
eredetileg HL L 1991. augusztus 24-i, L 237. száma (1. o.)
A Tanács 1991. július 29-i 91/440/EGK irányelve a közösségi vasutak
fejlesztéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 01.
kötete (341. o.), eredetileg HL L 1991. augusztus 24-i, L 237. száma (25. o.)
A Tanács 1991. december 16-i 91/670/EGK irányelve a légiközlekedési
szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeinek a polgári repülés területén
történő kölcsönös elismeréséről, HL 2004. évi Különkiadásának 06.
Letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága 01. kötete (270. o.), eredetileg
HL L 1991. december 31-i, L 373. száma (21. o.)
A Tanács 1991. december 16-i 91/671/EGK irányelve a 3,5 tonnánál
könnyebb járművekben a biztonsági öv kötelező használatára vonatkozó
tagállami jogszabályok közelítéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 01. kötete (353. o.), eredetileg HL L 1991. december
31-i, L 373. száma (26. o.)
A Tanács 1991. december 16-i 91/672/EGK irányelve a belvízi áru- és
személyszállításra vonatkozó nemzeti hajóvezetői bizonyítványok kölcsönös
elismeréséről, HL 2004. évi Különkiadásának 06. Letelepedés és
szolgáltatásnyújtás szabadsága 01. kötete (275. o.), eredetileg HL L 1991.
december 31-i, L 373. száma (29. o.)
A Tanács 1992. február 10-i 92/6/EGK irányelve a Közösségben egyes
gépjármű-kategóriákra sebességkorlátozó készülékek felszereléséről és
használatáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 01.
kötete (359. o.), eredetileg HL L 1992. március 2-i, L 57. száma (27. o.)
A Tanács 1992. március 2-i 92/14/EGK irányelve a nemzetközi polgári
repülésről szóló egyezmény második kiadásának (1988) 16. függeléke 1.
kötete 2. fejezete II. részének hatálya alá tartozó repülőgépek
üzemeltetésének korlátozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 01. kötete (363. o.), eredetileg HL L 1992. március 23-i,
L 76. száma (21. o.)
Council Directive 94/56/EC of 21 November 1994 establishing the
fundamental principles governing the investigation of civil aviation
accidents and incidents. OJ L 319, 1994. 12. 12., 14–19. o.
A Tanács 1995. június 19-i 95/18/EK irányelve a vasúttársaságok
engedélyezéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika
02. kötete (258. o.), eredetileg HL L 1995. június 27-i, L 143. száma (70.
o.)
Council Directive 95/19/EC of 19 June 1995 on the allocation of railway
infrastructure capacity and the charging of infrastructure fees, OJ L 143,
1995. 06. 27., 75–78. o.
A Tanács 1995. október 6-i 95/50/EK irányelve a veszélyes áruk közúti
szállítása ellenőrzésének egységes eljárásáról, HL 2004. évi Különkiadásának
07. Közlekedéspolitika 02. kötete (282. o.), eredetileg HL L 1995. október
17-i, L 249. száma (35. o.)
A Tanács 1996. július 23-i 96/47/EK irányelve a vezetői engedélyekről szóló
91/439/EGK irányelv módosításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 02. kötete (467. o.), eredetileg HL L 1996. szeptember
17-i, L 235. száma (1. o.)
A Tanács 1996. július 23-i 96/48/EK irányelve a nagy sebességű transzeurópai
vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról, HL L 235, 1996. 09. 17. 6–24.
o.
A Tanács 1996. július 23-i 96/49/EK irányelve a veszélyes áruk vasúti
fuvarozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 02. kötete (472. o.), eredetileg HL
L 1996. szeptember 17-i, L 235. száma (25. o)
A Tanács 1996. július 23-i 96/50/EK irányelve a Közösségen belüli belvízi
árufuvarozásra és személyszállításra vonatkozó nemzeti hajóvezetői
bizonyítvány megszerzési feltételeinek összehangolásáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 06. Letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága 02. kötete
(297. o.), eredetileg HL L 1996. szeptember 17-i, L 235. száma (31. o.)
A Tanács 1996. június 25-i 96/53/EK irányelve a Közösségen belül közlekedő
egyes közúti járművek nemzeti és a nemzetközi forgalomban megengedett
legnagyobb méreteinek, valamint a nemzetközi forgalomban megengedett
legnagyobb össztömegének megállapításáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 02. kötete (478. o.), eredetileg HL
L 1996. szeptember 17-i, L 235. száma (59. o.)
A Tanács 1996. október 15-i 96/67/EGK irányelve a közösségi repülőterek
földi kiszolgálási piacára való bejutásról, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 02. kötete (496. o.), eredetileg HL L 1996. október 25-i,
L 272. száma (36. o.)
A Tanács 1996. november 19-i 96/75/EK irányelve a Közösségen belüli
nemzeti és nemzetközi belvízi szállításra vonatkozó hajóbérleti szerződések
és árképzések rendszeréről, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 02. kötete (508. o.), eredetileg HL L 1996. november
27-i, L 304. száma (12. o.)
A Tanács 1996. december 20-i 96/96/EK irányelve a gépjárművek és
pótkocsijuk időszakos műszaki vizsgálatáról szóló tagállami jogszabályok
közelítéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 02.
kötete (514. o.), eredetileg HL L 1997. február 17-i, L 46. száma (1. o.)
A Tanács 1997. június 2-i 97/26/EK irányelve a vezetői engedélyekről szóló
91/439/EGK irányelv módosításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07.
Közlekedéspolitika 03. kötete (30. o.), eredetileg HL L 1997. június 7-i, L
150. száma (41. o.)
A Tanács 1998. március 17-i 98/18/EK irányelve a személyhajókra vonatkozó
biztonsági szabályokról és követelményekről, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 04. kötete (40. o.), eredetileg HL
L 1998. május 15-i, L 144. száma (1. o.)
A Tanács 1998. március 30-i 98/20/EK irányelve a nemzetközi polgári
repülésről szóló egyezmény második kiadásának (1988) 16. függeléke 1.
kötete 2. fejezete II. részének hatálya alá tartozó repülőgépek
üzemeltetésének korlátozásáról szóló 92/14/EGK irányelv módosításáról,
HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 04. kötete (32. o.),
eredetileg HL L 1998 április 7-i, L 107. száma (4. o.)
A Tanács 1998. június 18-i 98/41/EK irányelve a Közösség tagállamainak
kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek
nyilvántartásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika
04. kötete (127. o.), eredetileg HL L 1998. július 2-i, L 188. száma (35. o.)
A Tanács 1998. október 1-i 98/76/EK irányelve a belföldi és nemzetközi
közlekedés terén a közúti árufuvarozói és személyszállítói szakma
gyakorlásának engedélyezéséről, valamint e személyek szabad letelepedéshez
való joga gyakorlásának előmozdítása érdekében az oklevelek,
bizonyítványok és képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok
kölcsönös elismeréséről szóló 96/26/EK irányelv módosításáról, HL 2004.
évi Különkiadásának 06. Letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága 03.
kötete (137. o.), eredetileg HL L 1998. október 14-i, L 277. száma (17. o.)
A Tanács 1999. április 29-i 1999/35/EK irányelve a menetrend szerint
közlekedő ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek
biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett kötelező szemlék
rendszeréről, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 04.
kötete (296. o.), eredetileg HL L 1999. június 1-i, L 138. száma (1. o.)
A Bizottság 1996. december 13-i 96/86/EK irányelve a veszélyes áruk közúti
szállítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 94/55/EK
tanácsi irányelv műszaki fejlődéshez történő hozzáigazításáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 02. kötete (511. o.), eredetileg HL
L 1996. december 24-i, L 335. száma (43. o.)
A Bizottság 1997. március 25-i 97/15/EK irányelve az Eurocontrol-
szabványok elfogadásáról és a légiforgalom-irányítási berendezések és
rendszerek beszerzéséhez szükséges kompatibilis műszaki előírások
meghatározásáról és használatáról szóló 93/65/EGK tanácsi irányelv
módosításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 03.
kötete (27. o.), eredetileg HL L 1997. április 10-i, L 95. száma (16. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1999. június 17-i 1999/62/EK irányelve a
nehéz tehergépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett
 díjakról, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 04. kötete
(372. o.), eredetileg HL L 1999. július 20-i, L 187. száma (42. o.)
Directive 2000/18/EC of the European Parliament and of the Council of 17
April 2000 on minimum examination requirements for safety advisers for
the transport of dangerous goods by road, rail or inland waterway, OJ L
118, 2000. 05. 19., 41–43. o.
Directive 2000/30/EC of the European Parliament and of the Council of 6
June 2000 on the technical roadside inspection of the roadworthiness of
commercial vehicles circulating in the Community, OJ L 203, 2000. 08.
10., 1–8. o.
Directive 2001/12/EC of the European Parliament and of the Council of 26
February 2001 amending Council Directive 91/440/EEC on the
development of the Community’s railways, HL L 75, 2001. 03. 15., 1–25.
o.
Directive 2001/13/EC of the European Parliament and of the Council of 26
February 2001 amending Council Directive 95/18/EC on the licensing of
railway undertakings, OJ L 75, 2001. 03. 15., 26–28. o.
Directive 2001/14/EC of the European Parliament and of the Council of 26
February 2001 on the allocation of railway infrastructure capacity and the
levying of charges for the use of railway infrastructure and safety
certi cation, OJ L 75, 2001. 03. 15., 29–46. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2001. március 19-i 2001/16/EK irányelve a
hagyományos transzeurópai vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról, HL
L 110, 2001. 04. 20., 1–27. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2001. december 19-i 2001/105/EK
irányelve a hajófelügyeleti és hajóvizsgáló szervezetek, valamint a
tengerhajózási igazgatás vonatkozó tevékenységeinek közös szabályairól és
szabványairól szóló 94/57/EK tanácsi irányelv módosításáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 06. kötete (39. o.), eredetileg HL
L 2002. január 22-i, L 19. száma (9. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2001/96/EK irányelve (2001. december 4.)
az ömlesztettáru-szállító hajók biztonságos be- és kirakodására vonatkozó
harmonizált követelmények és eljárások megállapításáról (EGT vonatkozású
szöveg), HL L 013, 16.1.2002, 9. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2001. december 19-i 2001/106/EK
irányelve a Közösség kikötőiben és a tagállamok felségvizein történő hajózás
 tekintetében a hajózás biztonságára, a környezetszennyezés megelőzésére és
a fedélzeti élet- és munkakörülményekre vonatkozó nemzetközi előírások
végrehajtásáról (kikötő szerinti illetékes állam hatósága által végzett
ellenőrzés) szóló 95/21/EK tanácsi irányelv módosításáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 06. kötete (47. o.), eredetileg HL
L 2002. január 22-i, L 19. száma (17. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2002. március 11-i 2002/15/EK irányelve a
közúti fuvarozásban utazó tevékenységet végző személyek munkaidejének
szervezéséről, HL 2004. évi Különkiadásának 05. Munkavállalók szabad
mozgása és szociálpolitika 04. kötete (224. o.), eredetileg HL L 2002.
március 23-i, L 80. száma (25. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2002. március 26-i 2002/30/EK irányelve a
Közösség repülőterein a zajvédelemmel összefüggő üzemeltetési
korlátozások bevezetésére vonatkozó szabályok és eljárások megállapításáról,
HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 06. kötete (96. o.),
eredetileg HL L 2002. március 28-i, L 85. száma (40. o.)
Directive 2002/59/EC of the European Parliament and of the Council of 27
June 2002 establishing a Community vessel traffic monitoring and
information system and repealing Council Directive 93/75/EEC, OJ L
208, 2002. 08. 05., 10–27. o.
Directive 2002/85/EC of the European Parliament and of the Council of 5
November 2002 amending Council Directive 92/6/EEC on the installation
and use of speed limitation devices for certain categories of motor vehicles
in the Community, OJ L 327, 2002. 12. 04., 8–9. o.
Directive 2003/20/EC of the European Parliament and of the Council of 8
April 2003 amending Council Directive 91/671/EEC on the
approximation of the laws of the Member States relating to compulsory use
of safety belts in vehicles of less than 3,5 tonnes, OJ L 115, 2003. 05. 09.,
63–67. o.
Directive 2003/24/EC of the European Parliament and of the Council of 14
April 2003 amending Council Directive 98/18/EC on safety rules and
standards for passenger ships, OJ L 123, 2003. 05. 17., 18–21. o.
Directive 2003/25/EC of the European Parliament and of the Council of 14
April 2003 on speci c stability requirements for ro-ro passenger ships, OJ L
123, 2003. 05. 17., 22–41. o.
Directive 2004/49/EC of the European Parliament and of the Council of 29
April 2004 on safety on the Community’s railways and amending Council
Directive 95/18/EC on the licensing of railway undertakings and Directive
2001/14/EC on the allocation of railway infrastructure capacity and the
levying of charges for the use of railway infrastructure and safety
certi cation (Railway Safety Directive), OJ L 164, 2004. 04. 30., 44–113.
o.
Directive 2004/50/EC of the European Parliament and of the Council of 29
April 2004 amending Council Directive 96/48/EC on the interoperability
of the trans-European high-speed rail system and Directive 2001/16/EC of
the European Parliament and of the Council on the interoperability of the
trans-European conventional rail system, OJ L 164, 2004. 04. 30., 114–
163. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/94/EK irányelve ( 2006. december
12. ) a közúti árufuvarozás egyes típusaira vonatkozó közös szabályok
létrehozásáról (kodi kált változat) (EGT vonatkozású szöveg), HL L 374 .,
27/12/2006., 5–9. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/126/EK irányelve (2006. december
20.) a vezetői engedélyekről (átdolgozott szöveg) (EGT vonatkozású
szöveg), HL L 403, 30.12.2006, 18. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2002/7/EK irányelve (2002. február 18.) a
Közösségen belül közlekedő egyes közúti járművek nemzeti és nemzetközi
forgalomban megengedett legnagyobb méreteinek, valamint a nemzetközi
forgalomban megengedett legnagyobb össztömegének megállapításáról
szóló 96/53/EK tanácsi irányelv módosításáról, HL L 67 ., 09/03/2002.,
47–49. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2004/51/EK irányelve (2004. április 29.) a
közösségi vasutak fejlesztéséről szóló 91/440/EGK tanácsi irányelv
módosításáról, HL L 164 ., 30/04/2004., 164–172. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/38/EK irányelve (2006. május 17.) a
nehéz tehergépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett
díjakról szóló 1999/62/EK irányelv módosításáról, HL L 157, 2006. 06.
09.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/40/EK irányelve (2009. május 6.) a
gépjárművek és pótkocsijuk időszakos műszaki vizsgálatáról (Átdolgozás)
(EGT-vonatkozású szöveg), HL L 141, 2009. 06. 06.
Az Európai Parlament és a Tanács 2007/58/EK irányelve, (2007. október 23.)
a közösségi vasutak fejlesztéséről szóló 91/440/EGK tanácsi irányelv,
valamint a vasúti infrastruktúra-kapacitás elosztásáról, továbbá a vasúti
infrastruktúra használati díjának felszámításáról szóló 2001/14/EK irányelv
módosításáról, HL L 315 ., 03/12/2007., 44–50. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2007/59/EK irányelve, ( 2007. október 23.
) a közösségi vasúti rendszereken mozdonyokat és vonatokat működtető
mozdonyvezetők minősítéséről, HL L 315 ., 03/12/2007., 51–78. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/12/EK irányelve, (2009. március 11.)
a repülőtéri díjakról (EGT-vonatkozású szöveg), HL, L 070, 2009. 03. 14.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/20/EK irányelve, ( 2009. április 23.) a
hajótulajdonosok tengeri biztosítási kárigényre vonatkozó biztosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg), HL L 131 ., 28/05/2009., 128–131. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/21/EK irányelve, ( 2009. április 23.) a
lobogó szerinti állammal szembeni követelmények teljesítéséről (EGT-
vonatkozású szöveg), HL L 131 ., 28/05/2009., 132–135. o.
 
Határozatok:
83/418/EEC: Council Decision of 25 July 1983 on the commercial
independence of the railways in the management of their international
passenger and luggage traffic, OJ L 237, 1983. 08. 26., 32–33. o.
Council Decision 87/602/EEC of 14 December 1987 on the sharing of
passenger capacity between air carriers on scheduled air services between
Member States and on access for air carriers to scheduled air-service routes
between Member States, OJ L 374, 1987. 12. 31., 19–26. o.
A Tanács 1993. november 30-i 93/704/EK határozata a közúti balesetekre
vonatkozó közösségi adatbázis létrehozásáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika 02. kötete (207. o.), eredetileg HL
L 1993. december 30-i, L 329. száma (63. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1996. július 23-i 1692/96/EK határozata a
transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó közösségi
iránymutatásokról, HL 2004. évi Különkiadásának 07. Közlekedéspolitika
02. kötete (364. o.), eredetileg HL L 1996. szeptember 9-i, L 228. száma (1.
o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 661/2010/EU határozata ( 2010. július 7. )
a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó uniós
iránymutatásokról (átdolgozás) (EGT-vonatkozású szöveg), HL L 204,
5.8.2010, 1. o.
 
Közlemények, javaslatok:
Communication from the Commission to the Council and the European
Parliament on the implementation and impact of Directive 91/440/EEC
on the development of the Community’s railways and on access rights for
rail freight, COM/98/0202 nal.
Communication from the Commission to the Council and the European
Parliament – Impact of the ird Pachage of Air Transport Liberalization
Measures, COM/96/0514 nal, 1996. 10. 22.
Bizottsági javaslat a transz-európai hálózat fejlesztési projektlistájának
kibővítésére, COM(2001)544 nal, 2001. 10. 02.
Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council
amending Council Directive 96/48/EC and Directive 2001/16/EC on the
 interoperability of the trans-European rail system, COM/2002/002 nal –
COD 2002/0023, OJ C 126 E, 2002. 05. 28., 312–322. o.
A Bizottságnak a Tanács és az EP 1692/96/EK sz. határozatának módosítására
vonatkozó javaslata, COM(2003)564 nal, 2003. 10. 01.
Commission working paper – Explanation of the individual articles in the
proposal for a Directive relating to the allocation of railway infrastructure
capacity and the levying of charges for the use of railway infrastructure and
safety certi cation, COM(1998)480 nal, 1998. 07. 22.
Communication from the Commission – Further integration of the European
rail system: third railway package (COM/2004/0140 nal)
Fehér könyv – Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához
– Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé
COM (2011) 144, 2011. 03. 28.
A Roadmap for moving to a competitive low carbon economy in 2050,
(COM/2011/0112 nal), 2011. 03. 08.
 
Nemzetközi jogforrás:
Agreement on the International Carriage of Passengers by Road by means of
Occasional Coach and Bus Services (ASOR Agreement)
European Agreement concerning the International Carriage of Dangerous
Goods, ENSZ EGB, 1957, 1969, Genf.
Intergovernmental Organisation for International Carriage by Rail (OTIF),
1980. május 9., Bern.
Környezetvédelmi politika
 
Rendeletek:
Council Directive 91/271/EEC of 21 May 1991 concerning urban waste
water treatment, OJ L 135, 1991. 05. 30.,
Council Directive 91/689/EEC on hazardous waste, OJ L 377, 1991. 12. 31.
Council Directive 92/43/EEC of 21 May 1992 on the conservation of natural
habitats of wild fauna and ora, OJ L 206, 1992. 07. 22., 7.
Az Európai Parlament és a Tanács 1221/2009/EK rendelete (2009. november
25.) a szervezeteknek a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési
rendszerben (EMAS) HL L 342/1 2009. 12.22.
Az Európai Parlament és a Tanács 66/2010/EK rendelete (2009. november
25.) az uniós ökocímkéről, HL L 27., 2010.1.30.
Az Európai Parlament és a Tanács 1013/2006/EK rendelete (2006. június 14.)
a hulladékszállításról, HL L 190., 2006. 07. 12.
Az Európai Parlament és a Tanács 1367/2006/EK Rendelete (2006.
szeptember 6.) a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről,
a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az
igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezmény
rendelkezéseinek a közösségi intézményekre és szervekre való
alkalmazásáról. HL L 264., 2006.9.
 
Irányelvek:
Az Európai Parlament és a Tanács 94/62/EK irányelve (1994. december 20.) a
csomagolásról és a csomagolási hulladékról, HL L 365., 1994.12.
A Tanács 96/82/EK irányelve (1996. december 9.) a veszélyes anyagokkal
kapcsolatos súlyos balesetek veszélyeinek ellenőrzéséről, HL L 10., 1997.
01. 14. Módosította az Európai Parlament és a Tanács 2003/105/EK
irányelve (2003. december 16.), HL L 345., 2003.12. 31.
A Tanács 1999/31/EK irányelve (1999. április 26.) a hulladéklerakókról,
Hivatalos Lap L 182., 1999.7.16.
Az Európai Parlament és a Tanács 2000/14/EK irányelve (2000. május 8.) a
kültéri használatra tervezett berendezések zajkibocsátására vonatkozó
tagállami jogszabályok közelítéséről HL L 162, 03/07/
Az Európai Parlament és a Tanács 2000/53/EK irányelve (2000. szeptember
18.) az elhasználódott járművekről, HL L 269, 2000. 10.
Directive 2000/60/EC of the European Parliament and of the Council of 23
October 2000 establishing a framework for Community action in the eld
of water policy, OJ L 327, 2000. 12. 22.,
Az Európai Parlament és a Tanács 2001/18/EK irányelve (2001. március 12.) a
géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe történő szándékos
kibocsátásáról és a 90/220/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül
helyezéséről, HL L 106., 2001.4.17.
Az Európai Parlament és a Tanács 2001/42/EK irányelve (2001. június 27.)
bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak
vizsgálatáról, HL L 197., 21/07/
Az Európai Parlament és a Tanács 2002/95/EK irányelve (2003. január 27.)
egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való
alkalmazásának korlátozásáról, HL L 37., 13/02/2003.
Az Európai Parlament és a Tanács 2002/96/EK irányelve (2003. január 27.) az
elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól, HL L 37, 2003. 02.
Az Európai Parlament és a Tanács 2003/4/EK irányelve (2003. január 28.) a
környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről és a 90/313/EGK
irányelv hatályon kívül helyezéséről, HL L 41., 14/02/
Az Európai Parlament és a Tanács 2003/87/EK irányelve (2003. október 13.)
az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli
kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv
módosításáról, HL L 275., 2003.10.25.
Az Európai Parlament és a Tanács 2004/9/EK irányelve (2004. február 11.) a
helyes laboratóriumi gyakorlat (GLP) ellenőrzéséről és felülvizsgálatáról, HL
L 50., 2004.2.20.
A Tanács és a Parlament 35/2004 irányelve a környezeti károk megelőzése és
helyreállítása tekintetében a környezeti felelősségről, Hivatalos Lap, L.
143/56 , 2004.4.30.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006. február 15-i 2006/11/EK irányelve a
Közösség vízi környezetébe bocsátott egyes veszélyes anyagok által okozott
szennyezésről, HL L 64., 2006.3.4.
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/50/EK irányelve (2008. május 21.) a
környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű
programról, HL L 152., 2008.6.11.
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve (2008. november
19.) a hulladékokról, Hivatalos Lap L 312 , 19/11/2008.
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/99/EK irányelve (2008. november
19.) a környezet büntetőjog általi védelméről, HL L 328., 2008.12.6.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/41/EK irányelve (2009. május 6.) a
géntechnológiával módosított mikroorganizmusok zárt rendszerben történő
felhasználásáról (Átdolgozás), HL L 125., 2009.5.21.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/147/EK irányelve (2009. november
30.) a vadon élő madarak védelméről, HL L 20., 2010.1.26.
Az Európai Parlament és a Tanács 2010/75/EU irányelve (2010. november
24.) az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzése és
csökkentése) Hivatalos Lap L 334, 17/12/
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelve (2011. december
13.) az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak
vizsgálatáról, Hivatalos Lap L 026, 13/12/
 
Határozatok:
Az Európai Parlament és a Tanács 280/2004/EK határozata (2004. február
11.) az üvegházhatást okozó gázok Közösségen belüli kibocsátásának
nyomon követését szolgáló rendszerről és a Kiotói Jegyzőkönyv
végrehajtásáról, HL L 49., 2004.2.19.
Az Európai Parlament és a Tanács 1386/2013/EU határozata (2013. november
20.) a „Jólét bolygónk felélése nélkül” című, a 2020-ig tartó időszakra szóló
általános uniós környezetvédelmi cselekvési programról, Hivatalos Lap L
354 , 28/12/
 
Ajánlás:
Council Recommendation 75/436/Euratom, ECSC, EEC of 3 March 1975
regarding the cost allocation and action by public authorities on
environmental matters, OJ L 194, 1975. 07. 25.
Council Regulation EEC 3626/82 of 3 December 1982 on the
implementation in the Community of the Convention on international
trade in endangered species of wild fauna and ora, OJ L 384, 1982. 12.
Elektronikus hírközlési politika
 
Rendeletek:
A helyi hurok átengedéséről szóló 2887/2000/EK rendelet OJ L 336,
30.12.2000, 4–8.o. Special edition in Hungarian Chapter 13 Volume 026
83–87. o.
Az Európai Parlament és Tanács 1211/2009/EK Rendelete (2009. november
25.) az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének
(BEREC) és Hivatalának létrehozásáról . 2009.12.18 HL L 337/
 
Irányelvek:
A Tanács 90/387/EGK irányelve, OJ L 192, 1990. 06. 24. – ONP-
Keretirányelv
A Tanács 92/44/EGK irányelve, OJ L 165, 1992. 06. 19. – ONP Bérelt
Vonali Irányelv
A Tanács és a Parlament 95/62/EK irányelve, OJ. L 321, 1995. 12. 30. –
ONP Telefon Irányelv
A Bizottság 88/301/EGK irányelve, OJ L 131, 1988. 05. 27. – Végberendezés
Irányelv
A Bizottság 90/388/EGK irányelve, OJ L 192, 1990. 07. 24. – Szolgáltatási
Irányelv
A Bizottság 95/51/EK irányelve, OJ L 256, 1995. 10. 10., 49–50. o.
A Bizottság 96/2/EK irányelve, OJ L 20, 1996. 01. 26., 59–66. o – ún. Mobil
Irányelv
A Parlament és a Tanács 96/19/EK irányelve, OJ L 74, 1996. 03. 22.
A Parlament és a Tanács 98/10/EGK irányelve, OJ L 101, 1998. 04. 01.
A Parlament és a Tanács 97/33/EK irányelve, OJ L 199, 1997. 06. 30.
A Parlament és a Tanács 97/13EK irányelve, OJ L 177, 1997. 05. 5.
A Parlament és a Tanács 97/66/EK irányelve, OJ L 24, 1998. 01. 30.
A Parlament és a Tanács 1999/5/EK irányelve, OJ L 91, 1999. 04. 07.
A Parlament és a Tanács 2002/19/EK irányelve, OJ L 108, 2002. 04. 24. –
Hozzáférési Irányelv
A Parlament és a Tanács 2002/20/EK irányelve, OJ L 108, 2002. 04. 24. –
Engedélyezési Irányelv
A Parlament és a Tanács 2002/21/EK irányelve, OJ L 108, 2002. 04. 24. –
Keretirányelv
A Parlament és a Tanács 2002/22/EK irányelve, OJ L 108, 2002. 04. 24. –
Egyetemes Szolgáltatási Irányelv
A Parlament és a Tanács 2002/58/EK irányelve, OJ L 201, 2002. 07. 31. –
Adatvédelmi Irányelv
A Parlament és a Tanács 2002/77/EK irányelve, OJ L 249, 2002. 09. 17. –
Teljes Verseny Irányelv
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/140/EK irányelve (2009. november
25.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési
szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv, az
elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való
hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelv
és az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési
szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelv módosításáról –
„Jobb Szabályozás” Irányelv
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/136/EK irányelve (2009. november
25.) az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő
hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó
 felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv, az elektronikus hírközlési
ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet
védelméről szóló 2002/58/EK irányelv és a fogyasztóvédelmi jogszabályok
alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló
2006/2004/EK rendelet módosításáról – Az Uniós Polgárok Jogai Irányelv
Az Európai Parlament és a Tanács 2010/13/EU Irányelve (2010. március 10.)
a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes
törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról
(kodi kált változat) 2010.4.15. HL L 95/1 – Audiovizuális
médiaszolgáltatásokról szóló irányelv
Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK Irányelve (2000. június 8.) a
belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások,
különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól HL L
178., 2000.7.17., 1. o. – eKer Irányelv
 
Határozatok:
Az Európai Parlament és a Tanács 243/2012/EU Határozata (2012. március
14.) egy többéves rádióspektrum-politikai program létrehozásáról 2012.3.21
HL L 81/7 – RSPP Határozat
 
Ajánlások:
2003/311/EC Commission Recommendation on Relevant Product and
Service Markets within the electronic communications sector susceptible to
ex ante regulation in accordance with Directive 2002/21/EC of the
European Parliament and of the Council on a common regulatory
framework for electronic communication networks and services, OJ L 114,
2003. 05. 08.
A 2007/879/EK Bizottság ajánlás (2007. december 17.) az elektronikus
hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös
keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv alapján előzetes szabályozás alá vonható érintett elektronikus
hírközlési ágazatbeli termék- és szolgáltatáspiacokról OJ 2007.12.28. L 344/
Commission guidelines on market analysis and the assessment of signi cant
market power under the Community regulatory framework for electronic
 communications networks and services, OJ C 165, 11.7.2002, p. 6–31. –
Piacelemzési Iránymutatás
Commission Recommendation of 20/09/2010 on regulated access to Next
Generation Access Networks (NGN) Brussels, 20/09/2010 C(2010) 6223 –
NGN Ajánlás
 
Egyéb jogforrások:
A Bizottság közlemény az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának „Az európai
digitális menetrend”, COM(2010) 245 végleges Brüsszel, 2010.8.26,
corrigendum COM(2010) 245 nal du 19.5.
Revised ERG Common Position on the approach to Appropriate remedies in
the ECNS regulatory framework ERG (06) 33.
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának az
elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások
területén nyújtandó egyetemes szolgáltatás körének a 2002/22/EK irányelv
15. cikke szerinti második időszakos felülvizsgálatáról COM (2008) 572
végleges.
COM (2013) 627: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az
elektronikus hírközlés egységes európai piacáról és a „behálózott kontinens”
megteremtéséhez szükséges intézkedések meghatározásáról, valamint a
2002/20/EK, 2002/21/EK és 2002/22/EK irányelv és az 1211/2009/EK és
531/2012/EU rendelet módosításáról

Kulturális politika
Rendeletek:
Az Európai Parlament és a Tanács 1295/2013/EU rendelete (2013. december
11.) a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról és az
1718/2006/EK, az 1855/2006/EK és az 1041/2009/EK határozat hatályon
kívül helyezéséről OJ L 347, 20.12.2013, 221–237.o.
 
Irányelvek:
A Tanács 1989. október 3-i 89/552/EGK irányelve a tagállamok törvényi,
rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós
műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek
összehangolásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 06. Letelepedési jog és a
szolgáltatásnyújtás szabadsága 01. kötete (224. o.), eredetileg OJ L 1989.
október 17-i, L 298. száma (23. o.).
 
Határozatok:
Az Európai Parlament és a Tanács 1622/2006/EK határozata az Európa
kulturális fővárosa eseménysorozat 2007–2019 évekre szóló közösségi
fellépésének megállapításáról (HL L 304., 2006.11.3., 1. o.)
Council Resolution of 20 January 1997 on the integration of cultural aspects
into Community actions (97/C 36/04), OJ C 36, 1997. 02. 05., 4–5. o.
Council Resolution of 21 January 2002 on the role of culture in the
development of the European Union, OJ C 32, 1997. 02. 05., 2. o.
Decision 1419/1999/EC of the European Parliament and of the Council of
25 May 1999 establishing a Community action for the European Capital of
Culture event for the years 2005 to 2019, OJ L 166, 1999. 07. 01., 1–5 . o.
Council Resolution of 25 June 2002 on a new work plan on European co-
operation in the eld of culture, OJ C 162, 2002. 07. 06., 5. o.
 
Egyéb jogforrások:
Council Resolution of 20 January 1997 on the integration of cultural aspects
into Community actions (97/C 36/4).
Council Resolution of 21 January 2002 on the role of culture in the
development of the European Union (2002/C 32/2).
Az Európai Parlament 2013. november 19-i jogalkotási állásfoglalása a Kreatív
Európa program létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi
rendeletre irányuló javaslatról (COM(2011)0785 – C7-0435/2011 –
2011/0370(COD))
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2013. november 19-
én került elfogadásra a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról
és az 1718/2006/EK, az 1855/2006/EK és az 1041/2009/EK határozat
hatályon kívül helyezéséről szóló …/2013/EU európai parlamenti és tanácsi
rendelet elfogadására tekintettel P7_TC1-COD(2011)
A Tanács állásfoglalása (2007. november 16.) az európai kulturális
menetrendről (2007/C 287/01) HL C 287, 29.11.2007, 1–4.o.
A tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői
által elfogadott következtetések a 2011–2014-es időszakra szóló kulturális
munkatervről (HL C 351, 2010.12.2., 1.o.)
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/educ/11
7795.pdf
European Agenda for Culture, Council Resolution of 16.11.2007 (OJ C 287,
29.11.2007, 1. o.)
http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?
uri=CELEX:32007G1129%2801%
Education, Youth, Culture and Sport Council Meeting on 20–21 May 2014
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/educ/
142704.pdf

Audiovizuális politika
Rendeletek:
Council Directive 63/607/EEC of 15 October 1963 implementing in respect
of the lm industry the provisions of the General Programme for the
abolition of restrictions on freedom to provide services, HL P 159, 1962.
11. 02., 2991–2664. o.
Second Council Directive 65/264/EEC of 13 May 1965 implementing in
respect of the lm industry the provisions of the General Programme for
the abolition of restrictions on freedom of establishment and freedom to
provide services, HL P 85, 1965. 05. 19., 1437–1439. o.
Council Directive 68/369/EEC of 15 October 1968 concerning the
attainment of freedom of establishment in respect of activities of self-
employed persons in lm distribution, HL L 260, 1968. 10. 22., 22–24. o.
Council Directive 70/451/EEC of 29 September 1970 concerning the
attainment of freedom of establishment and freedom to provide services in
respect of activities of self-employed persons in lm production, HL L 218,
1970. 10. 03., 37–38. o.
 
Irányelvek:
A Tanács 89/552/EGK irányelve (1989. október 3.) a tagállamok törvényi,
rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós
műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek
összehangolásáról, HL 2004. évi magyar nyelvű különkiadása, 6. fejezet, 1.
kötet, 224–231. o., eredetileg HL L 298, 1989.10.17., 23–30. o.
A Tanács 93/83/EGK irányelve (1993. szeptember 27.) a műholdas
műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes
szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról, HL 2004. évi
magyar nyelvű különkiadása, 17. fejezet, 1. kötet, 134–140. o., eredetileg
HL L 1993.10.6., 15–21. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 97/36/EK irányelve (1997. június 30.) a
tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben
megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes
rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 89/552/EGK tanácsi irányelv
módosításáról, HL 2004. évi magyar nyelvű különkiadása, 6. fejezet, 2.
kötet, 321–331. o., eredetileg HL L 202, 1997.7.30., 60–70. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve (2001. május 22.) az
információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes
 vonatkozásainak összehangolásáról, HL 2004. évi magyar nyelvű
különkiadása, 17. fejezet, 1. kötet, 230–239. o., eredetileg HL L 167,
2001.6.22., 10–19. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2004/48/EK irányelve (2004. április 29.) a
szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről, HL 2004. évi magyar nyelvű
különkiadása, 17. fejezet, 2. kötet, 32–39. o., eredetileg HL L 157,
2004.4.30., 45–86. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/115/EK irányelve (2006. december
12.) a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi
tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról, HL L
376, 2006.12.27., 28–35. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/116/EK irányelve (2006. december
12.) a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejéről, HL L 372,
2006.12.27., 12–18. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2007/65/EK irányelve (2007. december
11.) a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben
megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes
rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 89/552/EGK tanácsi irányelv
módosításáról, HL L 332, 2007.12.18., 27–45. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2010/13/EU Irányelve (2010. március 10.)
a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes
törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról
(Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló Irányelv), HL L 95, 2010.4.15.,
1–24. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1295/2013/EU rendelete (2013. december
11.) a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról és az
1718/2006/EK, az 1855/2006/EK és az 1041/2009/EK határozat hatályon
kívül helyezéséről, HL L 341/221. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/26/EU irányelve (2014. február 26.) a
szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és a
zeneművek belső piacon történő online felhasználásának több területre
kiterjedő hatályú engedélyezéséről, HL L 84/72.
 
Határozatok:
Council Decision 90/685/EEC (21 December 1990) concerning the
implementation of an action programme to promote the development of
the European audiovisual industry (MEDIA) (1991 to 1995) HL L 380,
1990.12.31., 37–44. o.
Council Decision 95/563/EC (10 July 1995) on the implementation of a
programme encouraging the development and distribution of European
audiovisual works (Media II – Development and distribution) (1996–2000)
HL L 321, 1995.12.30., 25–32. o.
Council Decision 95/564/EC (22 December 1995) on the implementation of
a training programme for professionals in the European audiovisual
programme industry (Media II – Training) HLL 321, 1995.12.30., 33–38.
o.
A Tanács 2000/821/EK határozata (2000. december 20.) az európai
audiovizuális művek fejlesztését, terjesztését és vásárlásösztönzését
előmozdító program végrehajtásáról (MEDIA Plus – Fejlesztés, terjesztés és
vásárlásösztönzés) (2001– 2005), HL 2004. évi magyat nyelvű
különkiadása, 13. fejezet, 26. kötet, 88–97. o., eredetileg HL L 336,
2000.12.30., 82–91. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2001. január 19-i 163/2001/EK határozata
az európai audiovizuális műsorkészítő ágazatban működő szakemberek
képzési programjának megvalósításáról (MEDIA-Oktatás) (2001–2005),
HL 2004. évi különkiadása, 13. fejezet, 26. kötet, 135–143. o., eredetileg
HL L 26, 2001.1.27., 1–9. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1718/2006/EK határozata (2006. november
15.) az európai audiovizuális ágazatot támogató program végrehajtásáról
(MEDIA 2007), HL L 327, 2006.11.24., 12–29. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1041/2009/EK határozata (2009. október
21.) a harmadik országok audiovizuális szakembereivel folytatott
együttműködés programjának (MEDIA Mundus) létrehozásáról, HL L 288,
2009.11.4., 10–17. o.
 
Európai Tanács következtetései:
Council conclusions on media literacy in the digital environment, Brüsszel,
2009. november 5, 15441/
Council conclusions and of the representatives of the Governments of the
Member states, meeting within the Council, on media freedom and
pluralism in the digital environment, Education, Youth, Culture and Sport
Council meeting, Brussels, 25–26 November
 
Tanácsi és parlamenti ajánlások:
Council Recommendation 98/560/EC (24 September 1998) on the
development of the competitiveness of the European audiovisual and
information services industry by promoting national frameworks aimed at
achieving a comparable and effective level of protection of minors and
human dignity, OJ L 270, 1998.10.7., 48–55. o.
Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2005. november 16.) a
mozgóképörökségről és a kapcsolódó ágazati tevékenységek
versenyképességéről (2005/865/EK) HL L 323/57. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/952/EK ajánlása (2006. december
20.) a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről és a válaszadás jogáról az
európai audiovizuális és on-line információs szolgáltatási ipar
versenyképességével összefüggésben, HL L 378, 2006.12.27., 72–77. o.
 
Tanácsi és parlamenti állásfoglalások
Council Resolution of 1 March 2002 on the protection of consumers, in
particular young people, through the labeling of certain videogames and
computer games according to age group, HL C 65, 2002.3.14., 2. o.
A Tanács állásfoglalása (2008. szeptember 25.) a hamisítás és a szerzői jogi
kalózkodás elleni európai tervről, HL C 253, 2008.10.4., 1-2.o.
Az Európai Parlament állásfoglalása (2008. szeptember 25.) az Európai Unión
belüli médiakoncentrációról és pluralizmusról, P6_TA(2008)
A Tanács állásfoglalása (2010. március 1.) a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok
belső piaci érvényesítéséről, HL C 56, 2010.3.6., 1-4.o.
Az Európai Parlament állásfoglalása (2010. szeptember 22.) a szellemi
tulajdonhoz fűződő jogok belső piaci érvényesítésének megerősítéséről
(2009/2178(INI)), A7-0175/
 
Bizottsági zöld könyvek, közlemények és más jogforrások:
Television Without Frontiers: Green Paper on the establishment of a common
market in broadcasting, especially by satellite and cable, COM(84)
Green Paper on „Pluralism and Media Concentration in the Internal Market”
– An assessment of the need for Community action, COM(1992)
Communication from the Commission to the Council and the European
Parliament – Follow-up to the Consultation Process Relating to the Green
Paper on „Pluralism and Media Concentration in the Internal Market” –
An assessment of the need for Community action, COM(1994)
Green Paper on the Protection of Minors and Human Dignity in Audiovisual
and Information Services, COM(1996)
Green Paper on the convergence of the telecommunications, media and
information society sectors, and the implications for regulation, COM(97)
Communication from the Commission to the Council, the European
Parliament, the European Economic and Social Committee and the
Committee of the Regions on certain legal aspects relating to
cinematographic or other audiovisual works, COM(2001)
A Bizottság 2003. szeptember 17-i közleménye a Tanácsnak, az Európai
Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók
Bizottságának az analógról a digitalis műsorszolgáltatásra való átállásról,
COM(2003)
Communication from the Commission to the Council, the European
Parliament, the European Economic and Social Committee and the
Committee of the Regions on the future of the European regulatory
audiovisual policy, COM(2003)
Communication from the Commission to the Council, the European
Parliament, the European Economic and Social Committee and the
Committee of the Regions on the follow-up to the Commission
Communication on certain legal aspects relating to cinematographic or
other audiovisual works (Cinema Communication) COM(2004)
Commission Interpretative Communication on certain aspects of the
provisions on televised advertising in the „Television without Frontiers”
Directive, COM(2004)1450.
A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának az analógról a
digitalis műsorszolgáltatásra való átállás felgyorsításáról, COM(2005)
A Bizottság határozata (2005. január 14.) az 58/2003/EK tanácsi rendelet
alkalmazásában az oktatási, audiovizuális és kulturális területen működő
közösségi programok irányítására létrehozott Európai Oktatási,
Audiovizuális és Kulturális Ügynökség létrehozásáról, HL L 24, 2005. 1.
27., 35–38. o.
Commission Staff Working Document – Media Pluralism in the Member
States of the European Union, SEC(2007)
A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A digitális
környezethez igazodó médiaműveltség európai megközelítése, COM(2007)
A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a
fogyasztóknak – különösen a kiskorúaknak – a videojátékok használata
tekintetében történő védelméről, COM(2008)
Zöld könyv – Szerzői jog a tudásalapú gazdaságban, Brüsszel, COM(2008)
A Bizottság közleménye a lmművészeti és más audiovizuális alkotásokkal
kapcsolatos bizonyos jogi szempontokról szóló, 2001. szeptember 26-i
bizottsági közlemény ( lmművészeti közlemény) állami támogatásokra
vonatkozó értékelési szempontjairól, HL C 31, 2009.2.7., 1. o.
A Bizottság hetedik jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a
 “határok nélküli televíziózásról” szóló 89/552/EGK Irányelv
alkalmazásáról, COM(2009)
Az állami támogatás szabályainak a közszolgálati műsorszolgáltatásra történő
alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény, HL C 257, 2009.10.27., 1–14.
o.
A Bizottság Közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok
belső piaci érvényesítésének megerősítéséről, COM(2009)
A Bizottság Közleménye – Szerzői jog a tudásalapú gazdaságban, COM(2009)
A Bizottság ajánlása (2009. augusztus 20.) egy versenyképesebb audiovizuális és
tartalomipar, továbbá egy befogadó tudásalapú társadalom érdekében a
digitális környezethez igazodó médiaműveltségről, 2009/625/EK
Creative Content in a European Digital Single Market: Challenges for the
Future: A Re ection Document of DG INFSO and DG MARKT, 2009.
október 29.
A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági
és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az európai digitális
menetrend, COM(2010)
A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az európai
mozik lehetőségei és kihívásai a digitalis korszakban, COM(2010)
A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Szociális és Gazdasági Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a szellemi
tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004. április 29-i 2004/48/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról, COM(2010)
Kilencedik közlemény a 97/36/EK irányelvvel és a 2007/65/EK irányelvvel
módosított 89/552/EGK irányelv 4. és 5. cikkének a 2007–2008. évi
időszak tekintetében történő alkalmazásáról (Az európai és független
audiovizuális alkotások előmozdítása), COM(2010)
EURÓPA 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés
stratégiája, COM(2010)
A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági
és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A szellemi
tulajdonjogok egységes piaca; A kreativitás és az innováció ösztönzése
Európában a gazdasági növekedés elősegítése, minőségi munkahelyek
 teremtése, valamint kimagasló színvonalú termékek és szolgáltatások
biztosítása céljából, COM(2011)
Európai Bizottság: Zöld könyv az audiovizuális művek európai unióbeli online
terjesztéséről: a digitális egységes piac lehetőségei és kihívásai, COM(2011)
Az Európai Bizottság közleménye az Európai Parlament, a Tanács, a Gazdasági
és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága számára: Európa 2020
költségvetése, COM(2011)500 végleges, II. rész
A Bizottság közleménye az egységes digitális piacon megjelenő tartalomról,
COM(2012)
Európai Bizottság: Zöld könyv: Az egységes audiovizuális világ felé: növekedés,
alkotómunka, értékek, COM(2013)
A Bizottság közleménye a lmekhez és egyéb audiovizuális alkotásokhoz
nyújtott állami támogatásról, HL 2013/C 332/01. o.
A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A Bizottság
első jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági
és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának az audiovizuális
médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelv alkalmazásáról – Az
audiovizuális médiaszolgáltatások és a csatlakoztatott eszközök múltja és
jövőbeni lehetőségei, COM(2014)
Commission decision of 3.2.2014. on establishing the European Regulators
Group for Audiovisual Media Services, C(2014)
 
Nemzetközi jogforrások:
Berne Convention for the Protection of Literary and Artistic Works, 9.9.1886,
as revised in Paris, the 4.7.
European Agreement concerning Programme Exchanges by means of
Television Films, 15.12.1958, ETS No. 027.
European Agreement on the Protection of Television Broadcasts, 1960. 05.
22. ETS No. 034.
Rome Convention for the Protection of Performers, Producers of
Phonograms and Broadcasting Organisations, 1961. 10. 26.
Convention for the Protection of Producers of Phonograms against
Unauthorised Duplication of their Phonograms, 1971. 10. 29.
Declaration of Guiding Principles on the Use of Satellite Broadcasting for the
Free Flow of Information, the Spread of Education and Greater Cultural
Exchange, UNESCO, 1972. 11. 15.
Convention relating to the Distribution of Programme-Carrying Signals
Transmitted by Satellite, UNESCO, 1974. 05. 21.
Recommendation for the Safeguarding and Preservation of Moving Images,
UNESCO, 1980. 10. 27.
European Convention on Transfrontier Television, 1989. 05. 05., ETS No.
132.
Protocol amending the European Convention on Transfontier Television,
1998. 01. 01., CETS No. 171.
European Convention on Cinematigraphic Co-Production, 1992. 10. 02.,
CETS No. 147.
European Convention relating to questions on Copyright Law and
Neighbouring rights in the Framework of Transfrontier Broadcasting by
Satellite, 1994. 05. 11., CETS No. 153.
General Agreement on Trade in Services (GATS), Agreement establishing the
World Trade Organisation (WTO), Annex 1B, 1994.
Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights (TRIPS), Agreement
establishing the World Trade Organisation (WTO), Annex 1C, 1994 .
WIPO Copyright Treaty, adopted in Geneva, 1994. 12. 20.
WIPO Performances and Phonograms Treaty, adopted in Geneva, 1996. 12.
20.
European Convention for the Protection of the Audiovisual Heritage, 2001.
11. 08., CETS No. 183.
UNESCO Comvention on the Protection and Promotion of the Diversity of
Cultural Expressions, Paris, 20 October 2005.
Szakképzési politika
EUMSZ Harmadik Rész (Az Unió belső politikái és tevékenységei) XII. cím
(Oktatás, szakképzés, iúság és sport) 165–166. cikk – HL C83 2010.
március 30.
 
Rendeletek:
A Tanács 1968. október 15-i 1612/68/EGK rendelete a munkavállalók
Közösségen belüli szabad mozgásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 05.
Munkavállalók szabad mozgása és szociálpolitika 01. kötete (15. o.),
eredetileg OJ L 1968. október 19-i, L 257. száma (2. o.)
A Tanács 1975. február 10-i 337/75/EGK rendelete az Európai Szakképzés-
fejlesztési Központ létrehozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 05.
Munkavállalók szabad mozgása és szociálpolitika 01. kötete (175. o.),
eredetileg OJ L 1975. február 13-i, L 39. száma (1. o.)
Council Regulation (EEC) No 1416/76 of 1 June 1976 on the nancial
provisions applying to the European Centre for the Development of
Vocational Training, OJ L 164, 1976. 06. 24., 1. o.
A Tanács 1990. május 7-i 1360/90/EGK rendelete az Európai Képzési
Alapítvány létrehozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 01. Általános,
pénzügyi és intézményi ügyek 01. kötete (203. o.), eredetileg OJ L 1990.
május 23-i, L 131. száma (1. o.)
A Bizottság 279/2009/EK rendelete (2009. április 6.) a szakmai képesítések
elismeréséről szóló 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv II.
mellékletének módosításáról
Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 11-i (EU) rendelete az
“Erasmus+” uniós program megvalósításáról az oktatás, szakképzés, atalság
és a sport területeire vonatkozóan, hatálytalanítva ezzel a 1719/2006/EK,
1720/2006/EK és 1298/2008/EK határozatokat (HL L 347, 2013.12.20.,
p. 50-73.)
 
Irányelvek:
A Tanács 1978. december 18-i 78/1026/EGK irányelve az állatorvosi
oklevelek, bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb
tanúsítványok kölcsönös elismeréséről, illetve a letelepedés és a
szolgáltatásnyújtás szabadságának tényleges gyakorlását elősegítő
intézkedésekről, HL 2004. évi Különkiadásának 06. Letelepedési jog és a
szolgáltatásnyújtás szabadsága 01. kötete (81. o.), eredetileg OJ L 1978.
december 23-i, L 362. száma (1. o.)
Council Directive 85/433/EEC of 16 September 1985 concerning the mutual
recognition of diplomas, certi cates and other evidence of formal
quali cations in pharmacy, including measures to facilitate the effective
exercise of the right of establishment relating to certain activities in the eld
of pharmacy, OJ L 253, 1985. 09. 24., 37–42. o.
A Tanács 1988. december 21-i 89/48/EGK irányelve a legalább hároméves
szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelek elismerésének
általános rendszeréről, OJ L 19, 1989. 01. 24., 16. o.
A Tanács 1989. október 30-i 89/594/EGK irányelve az orvosi, általános
ápolói, fogorvosi, állatorvosi és szülésznői oklevelek, bizonyítványok és a
képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismeréséről
szóló 75/362/EGK, 77/452/EGK, 78/686/EGK, 78/1026/EGK és
80/154/EGK irányelvek, valamint a törvényi, rendeleti vagy közigazgatási
intézkedésekben megállapított, az orvosok, állatorvosok és szülésznők
tevékenységének megkezdésére és folytatására vonatkozó rendelkezések
összehangolásáról szóló 75/363/EGK, 78/1027/EGK és 80/155/EGK
irányelvek módosításáról, HL 2004. évi Különkiadásának 06. Letelepedési
jog és a szolgáltatásnyújtás szabadsága 01. kötete (232. o.), eredetileg OJ L
1989. november 23-i, L 341. száma (19. o.)
A Tanács 1992. június 18-i 92/51/EGK irányelve a 89/48/EGK irányelvet
kiegészítve, a szakoktatás és szakképzés elismerésének második általános
rendszeréről, HL 2004. évi Különkiadásának 05. Munkavállalók szabad
mozgása és szociálpolitika 02. kötete (47. o.), eredetileg OJ L 1992. július
24-i, L 209. száma (25. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2005/36/EK irányelve (2005. szeptember
7.) a szakmai képesítések elismeréséről (EGT vonatkozású szöveg) HL L
255, 2005.9.30., p.22.
 
Határozatok:
A Tanács 1963. április 2-i 63/266/EGK határozata a közös szakképzési politika
megvalósítása általános elveinek megállapításáról, HL 2004. évi
Különkiadásának 05. Munkavállalók szabad mozgása és szociálpolitika 01.
kötete (7. o.), eredetileg OJ L 1963. április 20-i, L 63. száma (1338. o.)
A Tanács 63/688/EGK határozata a Szakképzési Tanácsadó Bizottság
szabályzatáról, HL 2004. évi Különkiadásának 01. Általános, pénzügyi és
intézményi ügyek 01. kötete (16. o.), eredetileg OJ L 1963. december 30-i,
L 190. száma (3090. o.)
Council Resolution of 6 June 1974 on the mutual recognition of diplomas,
certi cates and other evidence of formal quali cations, OJ C 98,1974. 08.
2., 1. o.
A Tanács 1975. június 16-i 75/364/EGK határozata az orvosképzési tanácsadó
bizottság létrehozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 01. Általános,
pénzügyi és intézményi ügyek 01. kötete (75. o.), eredetileg OJ L 1975.
június 30-i, L 167. száma (17. o.)
A Tanács 1977. június 27-i 77/454/EGK határozata az ápolóképzési tanácsadó
bizottság létrehozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 01. Általános,
pénzügyi és intézményi ügyek 01. kötete (85. o.), eredetileg OJ L 1977.
július 15-i, L 176. száma (11. o.)
A Tanács 1978. július 25-i 78/688/EGK határozata a fogorvosképzési
tanácsadó bizottság létrehozásáról OJ L 233, 1978. 08. 24., 15–16. o.
Council Resolution of 18 December 1979 on linked work and training for
young persons, OJ C 1, 1980. 01. 03., 1. o.
Council Decision 85/385/EEC of 10 June 1985 setting up an Advisory
Committee on Education and Training in the Field of Architecture, OJ L
223, 1985. 08. 21., 26–27. o.
Council Decision of 16 July 1985 on the comparability of vocational training
quali cations between the Member States of the European Community
85/368/EEC, OJ L 199, 1985. 07. 31., 56. o.
Council Decision 85/434/EEC of 16 September 1985 setting up an Advisory
Committee on pharmaceutical training, OJ L 253, 1985. 09. 24., 43–44. o.
Council Resolution of 18 December on the comparability of vocational
training quali cations, OJ C 109, 1991. 04. 24., 1. o.
Council Decision 94/819/EC of 6 December 1994 establishing an action
programme for the implementation of a European Community vocational
training policy, OJ L 340, 1994. 12. 29., 8–24. o.
Council Resolution of 5 December 1994 on the quality and attractiveness of
vocational education and training, OJ C 374, 1994. 12. 30., 1. o.
Council Resolution of 15 July 1996 on the transparency of vocational training
certi cates, OJ C 224, 1996. 08. 01., 7–8. o.
A Tanács 1998. december 21-i 1999/51/EK határozata a viszonossági alapú
képzés – ideértve a szakmai képzést – európai útjainak ösztönzéséről, HL
2004. évi Különkiadásának 16. Tudomány, tájékoztatás. Oktatás és kultúra
01. kötete (55. o.), eredetileg OJ L 1999. január 22-i, L 17. száma (45. o.)
A Tanács 1999. április 26-i 1999/382/EK határozata a „Leonardo da Vinci”
közösségi szakképzési cselekvési program második szakaszának
létrehozásáról, HL 2004. évi Különkiadásának 16. Tudomány, tájékoztatás.
Oktatás és kultúra 01. kötete (61. o.), eredetileg OJ L 1999. június 11-i, L
146. száma (33. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 2000. január 24-i 253/2000/EK határozata
a „Socrates” közösségi oktatási cselekvési program második szakaszának
elindításáról, OJ L 28, 2000. 02. 03., 1. o.
2004/223/EC Council Decision of 26 February 2004 laying down the rules of
the Advisory Committee on Vocational Training, OJ L 68, 2004. 03. 06.,
25–26. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2004. december 15-i 2241/2004/EK
határozata a képesítések és a szakmai alkalmasság átláthatóságának egységes
közösségi keretéről (Europass), HL 2004. december 31, L 390. szám (6. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 1720/2006/EK határozata (2006. november
15.) az egész életen át tartó tanulás terén egy cselekvési program
létrehozásáról (HL L 327., 2006.11.24., 45–68. o.)
Resolution on enhanced cooperation in vocational education and training –
adopted by the Council of the European Union (Education, Youth and
Culture), on 12 November 2002 – Council Resolution of 19 December
2002 on the promotion of enhanced European cooperation in vocational
education and training; HL C 13, 2003.1.18., 2–4. o. – (magyar nyelven
nem áll rendelkezésre)
Az Európai Parlament és a Tanács 1719/2006/EK határozata (2006.november
15.) a 2007 és 2013 közötti időszakra a „Cselekvő iúság” program
létrehozásáról
Az Európai Parlament és a Tanács 1720/2006/EK határozata (2006. november
15.) az egész életen át tartó tanulás terén egy cselekvési program
 létrehozásáról (HL L 327., 2006.11.24., 45–68. o.)
A Tanács következtetései (2009. május 12.) az oktatás és képzés terén folytatott
európai együttműködés stratégiai keretrendszeréről („Oktatás és képzés
2020”) – HL C 119 2009.5.28. (2009/C119/02)
A Bizottság határozata (2007. március 19.) a szakmai képesítések elismerésével
foglalkozó koordinátorcsoport felállításáról (2007/172/EK) – HL L 79,
2007.3.20., p.38-39.
A Tanács 2009. november 27-i határozata a atalság területén (2010–2018
között) megvalósítandó európai együttműködés megújított
keretrendszeréről – HL C 311, 2009.12.19., p. 1-11.
 
Közlemények, ajánlások:
Communication from the Commission – e-Learning – Designing tomorrow’s
education, COM(2000)318 nal, 13. o.
Communication from the Commission – European benchmarks in education
and training: follow-up to the Lisbon European Council, COM(2002)629
nal, 28. o.
Communication from the Commission – Investing efficiently in education
and training: an imperative for Europe, COM(2002)779 nal, 31. o.
Communication from the Commission – „Education & Training 2010” e
success of the Lisbon Strategy hinges on urgent reforms – (Draft joint
interim report on the implementation of the detailed work programme on
the follow-up of the objectives of education and training systems in
Europe), COM(2003)685 nal, 28. o.
Communication from the Commission – Making Citizenship Work: fostering
European culture and diversity through programmes for Youth, Culture,
Audiovisual and Civic Participation, COM(2004)154 nal (Brussels,
9.3.2004) 18. o.
Communication from the Commission – e new generation of Community
Education and Training Programmes after 2006, COM(2004)156 nal
(Brussels, 9.3.2004) 22. o.
66/484/EEC Commission Recommendation of 18 July 1966 to the member
States on the promotion of vocational guidance, OJ 154, 1966. 08. 24.,
2815. o.
77/467/EEC Commission Recommendation of 6 July 1977 to the Member
States on Vocational Preparation for Young People who are unemployed or
threatened by unemployment, OJ L 180, 1977. 07. 20., 18. o.
75/367/EEC Council Recommendation of 16 June 1975 on the clinical
training of doctors, OJ L 167, 1975. 06. 03., 21. o.
93/404/EEC Council Recommendation of 30 June 1993 on access to
continuing vocational training, OJ L 181, 1993. 07. 23., 37. o.
Recommendation of the European Parliament and the Council of 10 July
2001 on mobility within the Community of students, persons undergoing
training, volunteers and teachers and trainers, COM(2004)21 nal, 20. o.
Towards a Europe of knowledge. Communication from the Commission,
COM(97)563 nal (1997. november 12.; Edith Cresson iniciatívája)
Tavaszi Európai Tanács 2005. március 22–23-án; „European Pact for Youth” –
A Bizottság közleménye a Tanácsnak COM(2005)206 végleges
Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2006. december 18.) a Közösségen
belüli, oktatási és képzési célú transznacionális mobilitásról: az európai
mobilitásminőségi charta – (2006/961/EK) HL L 394 – 2006.12.30.
Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2008. április 23.) az egész életen át
tartó tanulás Európai Képesítési Keretrendszerének létrehozásáról (EGT
vonatkozású szöveg) HL C 111., 2008.5.6., 1–7. o.
Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2008. április 23.) az egész életen át
tartó tanulás Európai Képesítési Keretrendszerének létrehozásáról (EGT
vonatkozású szöveg) (2008/C111/01) – HL C 111, 2008.5.6.
Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2009. június 18.) a szakoktatás és
szakképzés európai minőségbiztosítási referenciakeretének létrehozásáról
(EGT vonatkozású szöveg) (2009/C155/01) – HL C 155 2009.7.8.
Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2009. június 18.) az Európai
szakoktatási és szakképzési kreditrendszer (ECVET) létrehozásáról – HL C
155 2009.7.8.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009. június 18-i ajánlása a Szakképzési
Európai Minőségbiztosítási Referencia Keretrendszer megvalósításáról – HL
C 155, 2009.07.08., 1–10. o.
Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2009. június 18.) az Európai
szakoktatási és szakképzési kreditrendszer (ECVET) létrehozásáról – HL C
155 2009.7.8, 11–18. o.
A Tanács 2011. június 28-i ajánlása a korai iskolaelhagyás csökkentésére
vonatkozó politikára – HL C 191, 2011.07.01., 1–6. o.
 
Egyéb javaslatok, jelentések, iránymutatások:
Amended proposal for a Decision of the European Parliament and of the
Council – adopting a multi-annual programme (2004–2006) for the
effective integration of Information and Communication Technologies
(ICT) in education and training systems in Europe (eLearning Programme),
COM(2003)245 nal, 4. o.
Amended proposal for a Recommendation of the European Parliament and of
the Council – on European cooperation in quality evaluation in school
education, COM(2000)523 nal, 9. o.
Council Recommendation on the implementation of Member States’
Employment Policies – Commission of the European Communities,
Brussels, 12.9.2001 COM(2001)512 nal, 16. o.
Declaration of the European Ministers of Vocational Education and Training,
and the European Commission, convened in Copenhagen on 29 and 30
November 2002, on enhanced European co-operation in vocational
education and training – „e Copenhagen Declaration”
Detailed Work Programme on the follow-up of the Objectives of education
and training systems in Europe – Joint report by the Council and the
Commission to the Barcelona European Council, March 2002, 49. o.
Education, Training and Research – Eliminating obstacles to transnational
mobility, Green Paper COM(96)462, October 1996, 63. o.
E-learning Action Plan, COM(2001)172 nal; Commission of the European
Communities, 2001. 03. 28.
European report on quality indicators of Lifelong Learning – Report based on
the work of the Working Group on Quality Indicators – Brussels, June
2002, 95. o.
General Guidelines for drawing up a Community action programme on
vocational training, OJ C 81, 1971. 08. 12., 5–11. o.
Joint statement by the European Parliament, the Council and the Commission
concerning Decision 819/95/EC of the European Parliament and of the
Council of 14 March 1995 establishing the Community action programme
„Socrates”, OJ L 132, 1995. 05. 16., 18. o.
Proposal for a Decision of the European Parliament and of the Council –
establishing an integrated action programme in the eld of lifelong
learning, COM(2004)474 nal, 83. o.
Proposal for a European Parliament and Council Decision – establishing a
Community Action Programme to promote bodies active at European level
and support speci c activities int he eld of education and training (for
2004–2008), COM(2003)273 nal, 26. o.
Report from the Commission – Final Report from the Commission on the
implementation of the SOCRATES PROGRAMME 1995–1999,
COM(2001)75 nal, 30. o.
Report from the Commission – Final Report on the implementation of the
rst phase of the Community Action Programme Leonardo da Vinci
(1995–1999), COM(2000)863 nal, 28. o.
Report from the Commission – Interim Evaluation Report on the results
achieved and on the qualitative and quantitative aspects of the
implementation of the second phase of the Community Action Programme
in the eld of education „SOCRATES”, COM(2004)153 nal, 30. o.
Report from the Commission – Interim Report on the implementation of the
second phase of the Leonardo da Vinci Programme (2000–2006),
COM(2004)152 nal, 27. o.
Report from the Commission – e concrete future objectives of education
systems, COM(2001)59 nal, 25. o.
Report from the Commission to the Council and the European Parliament –
Designing tomorrow’s education Promoting innovation with new
technologies – COM(2000)23 nal, 38. o.
Report from the Commission to the Council, the European Parliament, the
European Economic and Social Committee and the Committee of the
Regions – Report on the follow-up to the Recommendation of the
European Parliament and the Council of 10 July 2001 on mobility within
the Community of students, persons undergoing training, volunteers and
teachers and trainers, COM(2004)21 nal, 20. o.
Tessaring, M. – Wannan, J.: CEDEFOP synthesis of the Maastricht study.
Vocational education and training – key to the future. Lisbon-Copenhagen-
Maastricht: mobilising for 2010. Luxembourg: Office for Official
Publications of the European Communities, 2004 – 13. o.
Council Regulation (EEC) No 1416/76 of 1 June 1976 on the nancial
provisions applying to the European Centre for the Development of
Vocational Training, OJ L 164, 1976. 06. 24., 1. o.
Resolution of the Council and Ministers of Education, meeting within the
Council of 6 December 1990 concerning the Eurydice Education
Information Network in the European Community – OJ C 329,
31.12.1990, 23–24. o.
Az európai oktatási és képzési rendszerek célkitűzéseihez kapcsolódó részletes
munkaprogram – 11762/01 EDUC 102 – COM(2001)501 végleges –
Brüsszel, 2002. február 20. 6365/02 EDUC
A Tanács állásfoglalása az egész életen át tartó tanulásról 2002. június 27. –
(2002/C 163/01) HL C 163, 2002.7.9., 1–3. o.
Commission Staff Working Document – Progress towards the common
European objectives in education and training; indicators and benchmarks
 2010/2011 – e 7th annual report examining performance and progress
under the Education and Training 2010 Work Programme
Az európai felsőoktatási térség – Európa oktatási minisztereinek közös
nyilatkozata; Bologna, 1999. június 19.
http://europa.eu/legislation_summaries/education_training_youth/lifelong_
learning/c11088_hu.htm
Egyezmény az Európai Közösség és az USA között, megújítva a felsőoktatási és
a szakképzési együttműködés programját – HL L 346R, 2006.12.09., 34–
40. o.
Egyezmény az Európai Közösség és Kanada Kormánya között, egy
keretrendszer megvalósítására, a felsőoktatásra, szakképzésre és atalságra
vonatkozó együttműködésre – HL L 397, 2006.12.30., 15–21. o.
Energiapolitika
Rendeletek:
Az Európai Parlament és a Tanács 1228/2003/EK rendelet (2003. június 26.) a
villamos energia határokon átnyúló kereskedelme esetén alkalmazandó
hálózati hozzáférési feltételekről HL L 176., 2003.7.15., 1–10. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 713/2009/EK rendelete (2009. július 13.) az
Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége létrehozásáról HL L 211,
1–4. o., 2009. 08. 14.
Az Európai Parlament és a Tanács 714/2009/EK rendelete (2009. július 13.) a
villamos energia határokon keresztül történő kereskedelme esetén
alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről és az 1228/2003/EK
rendelet hatályon kívül helyezéséről HL L 211, 15–35. o., 2009. 08. 14.
Az Európai Parlament és a Tanács 715/2009/EK rendelete (2009. július 13.) a
földgázszállító hálózatokhoz való hozzáférés feltételeiről és az
1775/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről HL L 211, 36–54. o.,
2009. 08.
Az Európai Parlament és a Tanács 994/2010/EU rendelete (2010. október 20.)
a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről és a
2004/67/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről. HL L 295, 1–22.
o., 2010.11.12.
Az Európai Parlament és a Tanács 1227/2011/EU rendelete (2011. október
25.) a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról.
HL. L 326., 1–16. o., 2011.12.8.
 
Irányelvek:
Az Európai Parlament és a Tanács 1996. december 19-i 96/92/EK irányelve a
villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról, OJ L 27,
1997. 01. 30., 20–29. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 98/30/EK irányelve (1998. június 22.) a
földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról, OJ L 204, 1998. 07.
21., 1–12. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2001. szeptember 27-i 2001/77/EK
irányelve a belső villamosenergia-piacon a megújuló energiaforrásokból
előállított villamos energia támogatásáról. HL L 283, 2001. 10. 27., 33. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2003. június 26-i 2003/54/EK irányelve a
villamos energia belső piacának közös szabályairól és az 1996/92/EK
irányelv hatályon kívül helyezéséről, OJ L 176, 2003. 07. 15., 37. o.;
Európai Parlament és a Tanács 2003. június 26-i 2003/55/EK irányelve a gáz
egységes belső piacának közös szabályairól és az 1998/30/EK Irányelv
hatályon kívül helyezéséről, OJ L 176, 2003. 07. 15., 37. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/72/EK irányelve a villamos energia
belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv
hatályon kívül helyezéséről, HL L 211, 55–93. o., 2009. 08. 14.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/73/EK irányelve a földgáz belső
piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/55/EK irányelv hatályon
kívül helyezéséről HL L 211, 94. o., 2009. 08. 14.
Az Európai Parlament és a Tanács 2012/27/EU irányelve (2012. október 25.)
az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv
módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon
kívül helyezéséről. HL314 1. o., 2012.11.14.
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/28/EK irányelve (2009. április 23.) a
megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a
2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő
hatályon kívül helyezéséről HL L 140. 16–65. o., 2009.6.5.
 
Közlemények, tájékoztatók, iránymutatások:
Bizottsági munkaanyag – Második összehasonlító jelentés a villamosenergia- és
a gázpiac implementációjáról, SEC(2003)448, 2003. 04. 07, 3. o.
A Bizottság közleménye az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek –
Európai Energiapolitika. COM(2007)1.
Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és
Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának (2011. szeptember 7.) az
energiaellátás-biztonságról és a nemzetközi együttműködésről – „Uniós
energiapolitika: partnerkapcsolatok fenntartása határainkon túl”
[COM(2011) 539 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].
Az Európai Bizottság „Az éghajlat- és energiapolitika 2030-ra szóló kerete”
(COM(2013) 0169) című zöld könyve.
A Bizottság „2050-ig szóló energiaügyi ütemterv” (COM(2011) 0885) című
közleménye
Régiók Bizottságának /* COM/2010/0639 végleges */
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. Bizottsági
iránymutatás az energiahatékonysági irányelv végrehajtásáról /*
COM/2013/0762 nal *
Communication from the Commission to the European Parliament and the
Council European Energy Security Strategy. COM (2014) 330.
http://ec.europa.eu/energy/doc/20140528_energy_security_communication.p
df
 
Bibliográ a
 
 
 
 
 
 
 

Általános áttekintés
Best, E.–Gray, M.–Stubb, A.: Rethinking Europe. EIPA, 2000.
Butt, Alain Philip: Old policies and new competencies. In: Duff, Andrew–
Pinder, John–Pryce, Roy: Maastricht and Beyond. Routledge, 1994.
Chalmers, Davies, Monti: European Union Law, CUP, JUne 2014
Cram, L.: Policy-making in the European Union. Routledge, 1997.
Fitzmaurice, J.: Javaslattól a döntéshozatalig. Az EU Szektorális Politikái.
ELTE ÁJTK, (szerk.: Szűcs T.–Kende T.), 1999.
Greenwood, J.–Aspinwall, M.: Collective Action in the European Union.
Routledge, 1998.
Horváth Zoltán–Ódor Bálint: Az Európai Unió szerződéses reformja. HVG–
ORAC, Budapest, 2010.
Kende Tamás–Szűcs Tamás: Európai Közjog és Politika. Complex, Budapest,
2007.
Lowi, Theodore: American Business, Public Policy, Case Studies and Political
eory. World politics, 1964.
Majone, Giandomenico: A European Regulatory State? In: Richardson,
Jeremy: EU Power and Policy making. Routledge, 1996.
Mazey, S.–Rhodes, C.: Building a European Polity? Longman, 1995.
Moravcsik, Andrew: Preferences and Power in the EC. In: Journal of
Common Market Studies, 31/4, 1999.
Moussis, Nicolas: Guide to European Policies, 15th revised, 2009-2010, ESS,
2010
Pedler, R. H.–Van Schendelen, M.: Lobbying the EU. Dartmouth, 1994.
Phare Annual Reports, European Council Conclusions: Edinburgh 1993,
Bruxelles 1988, Community Support Framework – Greece.
Richardson, Jeremy: EU-Power and Policy Making. Routledge, 1997.
Scharpf, F.: e joint decision trap. Public Administration, 66/3., (1988).
Szűcs Tamás–Kende Tamás: Az Európai Unió főbb szervei és belső
mechanizmusai. 1999.
The Government and Politics of the EU, 7th ed, Nugent, Neil,
Palgrave/Macmillan, 2010.
Van Schendelen, M.: EU Committees as In uential Policymakers. Ashgate,
1998.
Wallace, Helen: e Challenge of Governance. In: H. Wallace–W. Wallace:
Seventh Edition Edited by Helen Wallace, Mark A. Pollack, and Alasdair R.
Young e New European Union Series 616 pages 25 December 2014
Közös kereskedelempolitika
Craig, Paul: e Lisbon Treaty, Law, Politics, and Treaty Reform. Oxford, OUP,
2010.
Cremona, Marise: External Relations and External Competence of the European
Union: e Emergence of an Integrated Policy. In: Craig–de Burca: e
Evolution of EU Law, 2nd Ed., 2011., 217. és köv. old.
Hahn, Michael, Art. 207 AEUV. In: Callies/Rufert (Hrsg.) EUV/AEGUV, 4.
Au ., München, Beck Verlag, 2011.
Horváthy Balázs: A kereskedelempolitika dinamikus értelmezése a közösségi
jogban. Jogtudományi Közlöny 2004/10., 337. és köv. old.
Miklós Király: Unity and Diversity: e Cultural Effects of the Law of the
European Union. Eötvös Kiadó, Budapest, 2011.
Oppermann, Thomas: Europarecht. 4. Au ., München, Beck Verlag, 2009.

Vámpolitika
Brünig, Hans: Wohlfahrtseffekte einer Zollunion. Mohr, Tübingen, 1969.
Meade, James Edward: e therory of Customs Union. North Holland,
Amsterdam, 1956.
Palánkai Tibor: Az európai integráció gazdaságtana. Aula, Budapest, 1997.
Viner, Jacob: e Customs Union Issue. CEIP, New York, 1950.

Versenypolitika
Whish, Richard: Versenyjog. HVG–ORAC, Budapest, 2010.

Á
Állami támogatási politika
Hancher, Leigh–Ottervanger, Tom–Slot, Piet Jan: EU state Aids. 4th
Edition Sweet & Maxwell, London, 25 Apr 2012.
Staviczky Péter: A Nemzeti Bíróság Ítéletének jogereje az állami támogatások
jogának tükrében. In: Állami Támogatások Joga 19 (2013/3) 53–67. o.

A közvállalkozásokra vonatkozó politika

Buendia, Sierra–Jose, Luis: Exclusive Rights and State Monopolies under EC
Law Article 86 (former Article 90) of the EC Treaty. OUP, 1999.
Hancher, Leigh–Ottervanger, Tom–Slot, Piet Jan: EU State Aids. 4th
Edition Sweet & Maxwell, London, 25 Apr 2012.
Logue, Anne–Blum, Francoise: State Monopolies Under EC Law (European
Law). John Wiley & Sons, 1998.

Közbeszerzési politika
Apostol, Ramona: Formal European standards in public Procurement: a
strategic tool to support innovation, In: Public Procurement Law Review. No.
2 (2010), p. 57–72.
Arrowsmith, Sue–Kunzlik, Peter, eds.: Social and environmental policies in
EC Procurement Law: new directives and new directions. Cambridge,
Cambridge University Press, 2009.
Arrowsmith, Sue: e New EC Procurement Directives: Key Changes. In: e
New EC Procurement Directives, London, UK, 2005.
Arrowsmith, Sue: Dynamic Purchasing Systems under the New EC
Procurement Directives – a Not So Dynamic Concept? In: Public
Procurement Law Review No. 14, p. 16–29, 2005.
Arrowsmith, Sue: Electronic Reverse Auctions under the new EC Procurement
Directives. In: Public Procurement Law Review No. 14., p. 203–226, 2005.
Arrowsmith, Sue: Implementation of the New EC Procurement Directives and
the Alcatel Ruling in England and Wales and Northern Ireland: a Review of
the New Legislation and Guidance. In: Public Procurement Law Review, No.
15., p. 86–136, 2006.
Arrowsmith, Sue: e Past and Future Evolution of EC Procurement Law:
from Framework to Common Code? In: Public Contracts Law Journal No.
35, p. 337–384, 2006.
Arrowsmith, Sue: Modernising the EU’s Public Procurement Regime: a
Blueprint for Real Simplicity and Flexibility. In: Public Procurement Law
Review, p. 21, 2012.
Arrowsmith, Sue (edt.): Public Procurement Law Review – Special Issue – e
new EU Procurement Directives: Part I, No. 3., p. 81–156, 2014.
Arrowsmith, Sue (edt.): Public Procurement Law Review – Special Issue – e
new EU Procurement Directives: Part II, No. 4., p. 157–218, 2014.
Bovis, Christopher: EU Public Procurement Law. Second edition, Elgar
European Law, 2012.
Bovis, Christopher: e conceptual links between State aid and public
Procurement in the nancing of services of general economic interest. In: e
changing legal framework for services of general interest in Europe, p. 149–
170, 2009.
Bozzay Erika: Az Európai Unió különböző termékcsoportokra kidolgozott zöld
közbeszerzési követelményrendszere. In: Közbeszerzési Szemle, 2014/1., 49–
60.
Braun, Peter: Requirement to state reasons for Procurement decisions: a note on
the recent cases of the General Court. In: Public Procurement Law Review.
No. 2 (2011), p. NA19–NA23.
Brown, Adrian: EU primary Law requirements in practice: advertising,
procedures and remedies for public contracts outside the Procurement directives.
In: Public Procurement Law Review. No. 5, p. 169–181, 2010.
Brown, Adrian: Protection of con dential information in Procurement cases
before national Review bodies: Varec v. Belgian State (C-450/06). In: Public
Procurement Law Review. No. 4 (2008), p. NA119–123.
Burja, Alenka: Using Green Public Procurement (GPP) for sustainable
consumption and production. In: Journal for European environmental &
planning Law. Vol. 6 (2009), no. 3, p. 319–338.
C. De Koninck–P. Flamey: European Public Procurement Law-Part II
Remedies: e European Public Procurement Remedies Directives. Wolters
Kluwer, June 2009.
Cavallo Perin, Roberto–Casalini, Dario: Control over in-house providing
organizations. In: Public Procurement Law Review. No. 5 (2009), p. 227–
240.
De Koninck, Constant–Ronse, Thierry: European Public Procurement Law:
the European Public Procurement Directives and 25 years of jurisprudence by
the Court of Justice of the European Communities: text and analysis [edited by
Constant de Koninck, ierry Ronse Alphen aan den Rijn], Kluwer Law
International, c2008 xiv, 783 p.
De Koninck, Constant–Flamey, Peter: European Public Procurement Law.
Part II, Remedies: the European Public Procurement Remedies Directives and
15 years of jurisprudence by the Court of Justice of the European Communities:
text and analysis; [edited by Constant de Koninck, Peter Flamey, Alphen aan
den Rijn]; Kluwer Law International, c2009 xvi, 585 p.
Drijber, Berend Jan–Stergiou, Hélène M.: Public Procurement Law and
Internal Market Law. In: Common Market Law Review. Vol. 46, no. 3, p.
805–846, 2009.
Folliot-Lalliot, Laurence: e separation between the quali cation phase and the
award phase in French Procurement Law. In: Public Procurement Law
Review. No. 3, p. 155–164, 2009.
Frenz, Walter–Schleissing, Philipp: e never ending story of “in-house”
Procurement. In: e changing legal framework for services of general
interest in Europe. p. 171–187, 2009.
Frilet, Marc–Lager, Florent: Public Procurement issues in the European
Union. In: European Business Law Review. Vol. 21 (2010), issue 3, p. 399–
412.
Georgopoulos, Aris: Revisiting offset practices in European Defence
Procurement: the European Defence Agency’s code of conduct on offsets. In:
Public Procurement Law Review. No. 1, p. 29–42, 2011.
Golding, Jane–Henty, Paul: e new Remedies Directive of the EC: standstill
and ineffectiveness. In: Public Procurement Law Review. No. 3 (2008), p.
146–154.
Hatzis, Nicholas: e legality of SME development policies under EC
Procurement Law. In: Social and environmental policies in EC Procurement
 Law. 2009, p. 345–368.
Heuninckx, Baudouin: e EU Defence and Security Procurement Directive:
trick or treat? In: Public Procurement Law Review. No. 1 (2011), p. 9–28.
Juhász Ágnes: „In-house” beszerzések – kivétel vagy kibúvó? In: Miskolci jogi
szemle. 2009. (4.) 1. p. 84–104.
Karayigit, Mustafa: Under the triangle rules of competition, State aid and
public procurement: public undertakings entrusted with the operation of
services of general economic interest. In: European Competition Law Review.
Vol. 30, issue 11, p. 542–564, 2009.
Knibbe, Jorren: Commission v. Italy (case C-412/04): classi cation of mixed
works/services contracts, the treatment of below threshold contracts and rules on
aggregation of works. In: Public Procurement Law Review. No. 4 (2008), p.
NA135–NA139.
Kotsonis, Totis: Regulation of a contracting entity pursuing activities falling in
part within the eld of application of Directive 2004/17 and in part within
that of Directive 2004/18: Ing. Aigner (case C-393/06). In: Public
Procurement Law Review. No. 5 (2008), p. NA197–NA203.
Krajewski, Markus: Providing legal clarity and securing policy space for public
services through a legal framework for services of general economic interest:
squaring the circle? In: European Public Law. Vol. 14, issue 3, p. 377–398,
2008.
Kunzlik, Peter: e Procurement of “green” energy. In: Social and
environmental policies in EC Procurement Law. 2009, p. 369–407.
Lee, Philip: Implications of the Lianakis decision. In: Public Procurement Law
Review. No. 2 (2010), p. 47–56.
Nagy Gabriella: Az európai intézményrendszer szerepe a közbeszerzésben. In: A
közbeszerzés gyakorlata 2013. október.
Otting, Olaf: Compulsory social standards for public works contracts as a
restriction on the freedom to provide services: Dirk Rüffert v. Land
Niedersachsen (case C-346/06). In: Public Procurement Law Review. No. 5
(2008), p. NA193–NA196.
Palmujoki, Antti–Parikka-Alhola, Katriina–Ekroos, Ari: Green public
Procurement: analysis on the use of environmental criteria in contracts. In:
Review of European Community and International Environmental Law.
Vol. 19 (2010), issue 2, p. 250–262.
Pedersen, Kristian–Olsson, Erik: Commission v. Germany: a new approach
on in-house providing? In: Public Procurement Law Review. No. 1, p. 33–
45, 2010.
Pourbaix, Nicolas: e future scope of application of Article 346 TFEU. In:
Public Procurement Law Review. No. 1 (2011), p. 1–8.
Rubach-Larsen, Anne: Selection and award criteria from a German public
procurement law perspective. In: Public Procurement Law Review. No. 3
(2009), p. 112–121.
Stergiou, Hélène M.: e increasing in uence of primary EU Law and EU
public Procurement Law: must a concession to provide services of general
economic interest be tendered? In: e EU and WTO Law on services. 2009,
p. 159–184. European monographs; 63.
Szydło, Marek: Contracts beyond the scope of the EC Procurement directives:
who is bound by the requirement for transparency? In: European Law Review.
Vol. 34 (2009), no. 5, p. 720–737.
Taccogna, Gerolamo: e evolution of European Community Law on public
Procurement between 2006 and 2008. In: European Review of Contract
Law. Vol. 4 (2008), no. 2, p. 193–214.
Trepte, Peter: Regulating procurement: understanding the ends and means of
public procurement regulation. Oxford: Oxford University Press, 2004.
Treumer, Steen: e distinction between selection and award criteria in EC
public procurement law: a rule without exception? In: Public Procurement
Law Review. No. 3 (2009), p. 103–111.
Treumer, Steen: e distinction between selection and award criteria in EC
public procurement law: the Danish approach. In: Public Procurement Law
Review. No. 3 (2009), p. 146–154.
Trybus, Martin: Defence Procurement: the new Public Sector Directive and
beyond. In: Public Procurement Law Review No 13. (2004) p. 198–210.
Tvarnø, Christina: A critique of the Commission’s interpretative
communication on institutionalised public-private partnership. In: Public
Procurement Law Review. No. 1 (2009), p. NA11–NA23.
Williams, Rhodri: European code of best practices facilitating access by SMEs to
public Procurement contracts. In: Public Procurement Law Review. No. 6
(2008), p. NA249–NA252.
Williams, Rhodri: Measuring the impact of EU public Procurement policy:
public Procurement indicators 2008. In: Public Procurement Law Review.
 No. 5 (2010), p. NA153–NA156.
Williams, Rhodri: e Commission interpretative communication on the
application of Community Law on public Procurement and concessions to
institutionalized public private partnerships (IPPPs). In: Public Procurement
Law Review. No. 4 (2008), p. NA115–NA118.
Regionális politika
Allen, J.:e Role and evolution of European Community regional policy. In:
Keating, M.–Jones J. B. (szerk.): Regions in the European Community.
Oxford University Press, Oxford, 1995.
Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája. Aula Kiadó, Budapest,
2002.
Iván Gábor–Katona János: Regionális politika. In: Kende Tamás–Szűcs
Tamás (szerk.): Az Európai Unió politikái. Osiris, Budapest, 2001.
Horváth Gyula: Európai regionális politika. Dialóg Campus Kiadó,
Budapest–Pécs, 1998.
Kengyel Ákos: Integrációs politikák – a gazdasági unió alapjai. In: Palánkai
Tibor: Az európai integráció gazdaságtana. Aula Kiadó, Budapest, 2004.
Iván Gábor: A 2006 utáni közös regionális politika. Európai Tükör, 2001., 2–
3. szám.
Navracsics Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi
elemzése. Korona Kiadó, Budapest, 1998.

Monetáris politika egy gazdasági politika alapelemeivel

Angyal Zoltán: Szerződés a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról,
koordinációról és kormányzásról. 2013.
http://www.uni-
miskolc.hu/~wwwdeak/Collegium%20Doctorum%20Publikaciok/Angyal
%20Zolt%E1n.pdf
Bajnai Gordon: Privát sarok: A politikai gazdaságtan visszatérése. 2011.
http://hazaeshaladas.blog.hu/2011/10/03/privat_sarok_a_politikai_gazdasag
tan_visszaterese
Beaumont, P.–Walker, N. (szerk.): Legal Framework of the Single European
Currency. Oxford – Portland, Hart Publishing, 1999.
Bishop, G.: How EMU would strengthen the City of London. In: Centre for
European Reform (szerk.): 57–63. old., 1997.
Burret, H. T.–Schellenbach, J.: Implementation of the Fiscal Compact in the
Euro Area Member States: Expertise on behalf of the German Council of
Economic Experts, Freiburg im Breisgau, Walter Eucken Institute, 2014.
január.
http://www.sachverstaendigenrat-
wirtschaft.de/ leadmin/dateiablage/download/publikationen/arbeitspapier_
08_2013_engl.pdf
Centre for European Reform (szerk.): Britain and EMU: e Case for Joining.
Centre for European Reform, London, 1997.
Convergence Report. Brüsszel, 2014. április 6.
Craig, P.–De Burca, G.: EU Law: Texts, Cases and Materials. 5. kiadás, Oxford,
Oxford University Press. 20. fejezet: Free Movement of Capital and
Economic and Monetary Union, 693–714. o.
Dunay Pál: Az európai monetáris unió intézményrendszere. In: Kende T.–Szűcs
T. (szerk.): Európai közjog és politika. Osiris, Budapest, 2002. 604–636. old.
Durva büntetést fontolgat Merkel és Sarkozy. napi.hu, 2011. augusztus 17.
www.napi.hu/print/492894.html
EU economic governance „Six-Pack” enters into force. European Commission –
MEMO/11/898 – 12/12/2011, Brüsszel, 2011. december 12.
http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-11-898_en.htm
Europe’s Leaders Debate Strategies For e Debt Crisis. STRATFOR, 2011.
október 20.
Federal Ministry of Finance (Germany): European Financial Assistance. 2014.
május 25.
http://www.bundes nanzministerium.de/Content/EN/Standardartikel/Top
ics/Europe/Articles/Stabilising_the_euro/Figures_Facts/european- nancial-
assistance-esm.html?view=renderPrint
Harden, I.: e Fiscal Constitution of EMU. In: Beaumont–Walker, 71–93.
old., 1999.
IMF (2014): Currency Composition of Official Foreign Exchange Reserves
(COFER). http://www.imf.org/external/np/sta/cofer/eng/cofer.pdf. Frissítve
2014. június 30-án.
Ireland (2001): Council Opinion of 12 February 2001 on the 2000 update of
Ireland’s stability programme 2001–2003. – Official Journal C 77, 2001.
 március 9.
Issing, O.: Why a common eurozone bond isn’t such a good idea. Europe’s World,
12. szám, 2009 nyár, 76–79. o., 2009.
http://www.europesworld.org/NewsEnglish/Home_old/Article/tabid/191/A
rticleType/articleview/ArticleID/21419/Default.aspx
Juncker, J.-C.: A New Start for Europe: My Agenda for Jobs, Growth, Fairness
and Democratic Change – Political Guidelines for the next European
Commission. Strasbourg, 2014. július 15.
http://ec.europa.eu/about/juncker-commission/docs/pg_en.pdf
Kende T.–Szűcs T. (szerk.): Európai közjog és politika. Osiris, Budapest, 604–
636. old., 2002.
Moussis, Nicholas: Access to the European Union: Law, Economics, Policies.
20. kiadás, Rixensart, 2014.
Orbán Viktor Jean-Claude Juncker felkérésére vár. Napi.hu, 2014. július 16.
www.napi.hu/print/584019.html
Padoa-Schioppa, T.: An Institutional Glossary of the Eurosystem. Paper
presented at the Conference “e Constitution of the Eurosystem: e
Views of the EP and the ECB”. 2002. március 8.
Parker, G.: Juncker shapes up to tackle moribund stability pact. Financial Times,
2004. december 29.
Posen, A. S.: Why EMU Is Irrelevant for the German Economy? Institute for
International Economics, Washington, D.C., Working Paper 99–5., 1999.
Trichet, J.-C.: South Eastern European Challenges and Prospects. Keynote
Speech by Jean-Claude Trichet, President of the European Central Bank,
Bécs, 2004. november 29.
http://www.ecb.int/press/key/date/2004/html/sp041129.en.html
Tsoukalis, L.: Economic and Monetary Union: e Primacy of High Politics. In:
Wallace–Wallace, 279–299. old., 1996.
Wallace, H.–Wallace, W. (szerk.): Policy-Making in the European Union.
Oxford, Oxford University Press, 1996.
Wolf, M.: Moment of truth for the eurozone. Financial Times, 2011. július 5.
http://www.ft.com/intl/cms/s/0/113bd482-a11e0-b6d4-00144feabdc0.html

Adópolitika
Bucovetsky, Sam–Haufler, Andreas: Tax competition when rms choose their
organizational form: Should tax loopholes for multinationals be closed. Journal
of International Economics, Elsevier, vol. 74(1), pages 188–201, January,
2008.
Deák Dániel: A pozitív jog csődje: adóelkerülés és adóparadicsomi tervezés,
visszaélés az alapvető EK szabadságokkal. In: Ünnepi tanulmányok Balásházy
Mária tiszteletére, Corvinus Egyetem, 2011.
Devereux, Michael P.–Simon Loretz: e Impact of EU Formula
Apportionment on Corporate Tax Revenues, Fiscal Studies 29, 1–33., 2008.
de Wassermeyer: In: Lehner: Steuerrecht im Europäischen Binnenmarkt.
Veröffentlichungen der deutschen Steuerjuruistischwen Gesellschaft e. V.
(DStJG), Köln: Dr. Otto Schmidt, 1996.
Erdős Éva–Rácz Rita: A jövedelemadóval kapcsolatos diszkriminatív nemzeti
rendelkezések igazolhatósága a közösségi jogban az Európai Bíróság ítélkezési
gyakorlatának tükrében. In: Sectio Juridica et politica, Miskolc, Tomus
XXV11/1. 2009.
Erdős Éva–Rácz Rita: A jövedelemadóval kapcsolatos diszkriminatív nemzeti
rendelkezések igazolhatósága a közösségi jogban az Európai Bíróság ítélkezési
gyakorlatának tükrében (II. rész). In: Sectio Juridica et Politica, Miskolc,
Tomus XXVIII. 2010.
Földes Gábor: Adójog. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.
Földes Gábor (szerk.): Az új adójog magyarázata 2010., HVG–ORAC,
Budapest, 2010.
Freedman, Judith and Graeme MacDonald: e tax base for CCCTB: e
role of principles, forthcoming. In: M. Land et al. (Eds), Common
Consolidated Corporate Tax Base, Vienna, 2008.
Fuest, Clemens: e European Commission’s Proposal for a Common
Consolidated Corporate Tax Base. Oxford University Centre for Business
Taxation, Said Business School, Park End Street, Oxford OX1 1HP, WP
08/23, September 2008.
Gassner–Lang–Lechner: Doppelbesteuerungsabkommen und EU-Recht:
Auswirkungen auf die Abkommenpraxis (hrsg von Wolfgang Gassner), Linde,
Wien, 1996.
Gerard, Marcel–Weiner Joann M: Cross-border loss offset and formulary
apportionment. How do the affect multijurisdictional rm investment
spending and interjurisdictional tax competition? (2003)
Herich György (szerk.): Adótan I. Penta Unió Oktatási Centrum, Pécs, 2009.
Herich György (szerk.): Adótan II. Penta Unió Oktatási Centrum, Pécs,
2009.
Herich György (szerk.): Nemzetközi adózás, Adózás az Európai Unióban, II.
átdolgozott kiadás. Penta Unió Oktatási Centrum, Pécs, 2004.
Herich György: Nemzetközi adótervezés. Penta Unió Oktatási Centrum, Pécs,
2005.
Jacobs, Otto H.: Internationale Unternehmensbesteuerung; Deutsche
Investitionen im Ausland. Ausländische Unternehmen im Inland. 4. Au .
C.H.Beck 1999, München.
Jeney Petra–Kende Tamás–Lövenberg Viktória: Európai Közösségi Jog.
Novissima Könyvkiadó, Budapest, 2005.
Karsai Krisztina: Az érinthetetlenség illúziója, avagy gondolatok az európai
közösségi jog és a nemzeti büntetőjog közötti kapcsolatokról. Európai jog, 2004.
évi 4. szám
Kecskés László: EU-JOG és jogharmonizáció. HVG–ORAC, Budapest, 2003.
Lang, Michel.: Internationale Wirtschaftsbriefe 1996, 11. szak, Európai
Közösségek, 2. csoport.
Lang, M.–Pistone, P.–Schuch, J.–Staringer, C (Eds.): Common Consolidated
Corporate Tax Base. Linde Verlag Wien, 2008.
Lechner: Steuerrecht im Europäischen Binnenmarkt. Wien, 1996.
Meussen, Prof. Gerard: Cross-border Loss Compensation and Permanent
Establishments: Lidl Belgium and Deutche Schell, European Taxation, p.
233–236, May 2009.
Michel Aujean: e CCCTB Project and the Future of European Taxation, p
18; Michael Lang, Pasquale Pistone, Josef Schuch, Claus Staringer,
Common Consolidated Corporate Tax Base, Linde Verlag Wien, 2008.
Tempel A.J. van den: Impot sur les societes et impot sur le revenue dans les
Communautes europeennes. Luxemburg CE 1970.
Õry Tamás (szerk.): Az Európai Unió adójoga. Osiris, Budapest, 2003.
Prof. Dr. B.J.M. Terra–Prof. Mr. P.J. Wattel: European Tax Law. Kluwer,
Deventer, 2008.
Siegler Zsófia: Új transzferár-dokumentációs rendelet 2010-től. Számvitel
Adó Könyvvizsgálat, 2009/10 október, p. 425–429, 2009.
Tax policy in the European Union, European Commission, Bruxelles, 2000.
Fogyasztóvédelmi politika
Argiros, G.: e EEC Directive on General Product Safety. Legal Issues of
European Integration, 1994. 1. sz. 125. o.
Betlem, G.–Joustra, C.: e Draft Consumer Injunctions Directive. Consumer
Law Journal, 1997. 1. sz. 8. o.
Brandner, H. E.–Ulmer, P.: e Community Directive on Unfair Terms in
Consumer Contracts: Some Critical Remarks on the Proposal Submitted by the
EC Commission. Common Market Law Review, 1991. 4. sz. 647. o.
Collins, H.: Good Faith in European Contract Law. Oxford Journal of Legal
Studies, 1992. 14. sz. 229. o.
Goyens, Monique: e starting point: Directive 85/374/EEC. In: Goyens,
Monique (szerk.) Directive 85/374/EEC on product liability: 10 years after,
Louvain-la-Neuve, 1996. 24. o.
Goyens, Monique: Consumer Protection in a Single European Market: What a
Challange for the EC Agenda?, Common Market Law Review, 1992. 1. sz.
71. o.
Howells, Geraint: Product Liability in Towards a European Civil Code (szerk.
A. Hartkamp, M. Hesselink, E. Hondius, C. du Perron, J. Vranken,
Martinus Nijhoff, Dordrecht). 1994.
Kende Tamás–Szűcs Tamás–Jeney Petra (szerk.): Európai közjog és politika.
CompLex, Budapest, 2007.
Király Miklós: A fogyasztóvédelmi irányelvek értelmezése az Európai Bíróság
joggyakorlatában. In: Ius privatum ius commune europae Liber Amicorum
Studia Ferenc Mádl dedicata, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék,
Budapest, 2001, 140. o.
Micklitz, Hans-W.; Weatherill, Stephen: Consumer Policy in the European
Community before and after the Maastricht Treaty. Journal of Consumer
Policy, 1993. 16. sz. 285–312. o.
Newdick, Christopher: Uncertainty and Knowledge in the Development risk
defence. Anglo-American Law Review, 1991. 20. évf. 309. o.
Reich, Norbert: Protection of Consumers’ Economic Interests by the EC. Sydney
Law Review, 1992. március 28.
Weatherill, Stephen: e Role of the Informed Consumer in European
Community Law and Policy. Consumer Law Journal, 1994. január 57. o.
Weatherill, Stephen: Law and Integration in the European Union. Clarendon
Press, Oxford, 1995.
Weatherill, Stephen: EC Consumer Law and Policy. Longman, London,
1997.

Közös kül-, biztonság- és védelempolitika (CFSP)

Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája. KJK–KERSZÖV, Budapest,
2003.
Dashwood, Alan: Article 47 TEU and the relationship between rst and second
pillar competences. In: Dashwood–Maresceau (szerk.): Law and Practice of
EU External Relations. CUP, 2008.
Fink–Hooijer: e common foreign and security policy of the European Union. 5
EJIL, 1994. 173–198. o.
Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája. Osiris,
Budapest, 2003.
Kajtár Gábor: Az EUSz. 47. cikke, valamint a közösségi és a kül- és
biztonságpolitikai pillér közötti viszony – a Bizottság új „nagykaliberű”
fegyvere? Európai Jog 9:(4), 2009. 11–19.
Kende Tamás–Szűcs Tamás: Európai közjog és politika. Osiris, Budapest, 2003.
Kende Tamás–Szűcs Tamás–Jeney Petra: Európai közjog és politika.
CompLex, Budapest, 2007.
Kende Tamás–Szűcs Tamás: Bevezetés az Európai Unió politikáiba. CompLex,
Budapest, 2011.
Nugent, Neil: e Government and Politics of the European Union. Palgrave,
2006.
Osztovits András (szerk.): Az Európai Unióról és az Európai Unió
működéséről szóló szerződések magyarázata 1–3. CompLex, Budapest, 2011.
Peterson, John–Shackleton, Michael: e Institutions of the European
Union. OUP, 2006.
Wallace; Wallace: Policy-Making int he European Union. OUP, 1996.
A szabadság, biztonság és jog térsége az Európai Unióban
Bárd Károly–Gellér Balázs–Ligeti Katalin–Margitán Éva–Wiener A.
Imre: Büntetőjog, Általános rész. KJK–KERSZÖV, Budapest, 2003.
Bruggeman, Willy: Policing in a European Context. In: Apap, Joanna (szerk):
Justica and Home Affairs in the EU Liberty and Security issues after
Enlargement. Edward Elgar, Cheltenham, 2004. 151–166. o.
Byrne, Rosemary–Noll, Gregor–Vedsted-Hansen, Jens (szerk.): New
Asylum Countries? Migration Control and Refugee Protection in an Enlarged
European Union. Kluwer, e Hague, 2002.
Carrera, Sergio, Guild, Elspeth and Hernanz, Nicholas: Europe’s most
wanted? Recalibrating Trust in the European Arrest Warrant System. CEPS
No. 76/ March 2013.
den Boer, Monica: 9/11 and the Europeanisation of Anti-terrorism Policy: A
Critical Assessment. Groupement D’études et de Recherses Notre Europe,
Policy papers, No. 6. September 2003; illetve: http://www.notre-
europe.asso.fr/IMG/pdf/policypaper6. pdf
FRONTEX: Annual Risk Analysis, 2014.
http://frontex.europa.eu/assets/Publications/Risk_Analysis/Annual_Risk_A
nalysis _2014.pdf
Guild, Elspeth: e Border Abroad – Visas and Border Controls. In:
Gronendijk, Kees– Guild, Eslpeth–Minderhoud, Paul (szerk.): In search
of Europe’s Borders. Kluwer, e Hague, 2003. 87–104. o.
Ligeti Katalin: Büntetőjog és bűnügyi együttműködés az Európai Unióban.
KJK– KERSZÖV, Budapest, 2004.
Karsai Krisztina: Az európai büntetőjogi integráció alapkérdései. KJK–
KERSZÖV, Budapest, 2004.
Kende Tamás–Szűcs Tamás (szerk.): Az Európai Unió politikái. Osiris,
Budapest, 2002.
Masika Edit–Harmati Gergely (szerk.): Egységes belbiztonsági és jogi térség
Európában. ISM, Budapest, 1999.
M. Nyitrai Péter: Nemzetközi bűnügyi jogsegély Európában. KJK–KERSZÖV,
Budapest, 2002.
Nagy Boldizsár: A schengeni rendszer és Magyarország: Az út Amszterdamig és
tovább. Acta Humana, Emberi jogi közlemények, 1999. 37–38. sz., 24–56.
 o.
Peers, Steve: EU responses to terrorism. International and Comparative Law
Quarterly, 2003. 52. sz., 227–243. o.
Peers, Steve: Mutual recognition and criminal law in the European Union: Has
the Council Got It Wrong? Common Market Law Review, 2004. 41. sz., 5–
35. o.
Peers, Steve: e UK opt in to pre-Lisbon EU criminal law. July 2014.
http://www.statewatch.org/analyses/no-250-uk-opt-in.pdf
Wagner, Eckart: e Integration of Schengen into the Framework of the
European Union. Legal Issues of European Integration, Vol. 25. 1998. 2. sz.,
1–60. o.
Weiß, Wolfgang: De ning the EC Borders. In: Gronendijk, Kees; Guild,
Eslpeth; Minderhoud, Paul (szerk.): In search of Europe’s Borders. Kluwer,
e Hague, 2003. 67–86. o.
Közös agrárpolitika
Baksa Adrienn–Vásáry Miklós (szerk.):
A Közös Agrárpolitika
Magyarországon: Várható kilátások. Mezőzsombor, Innosco Közhasznú
Alapítvány, 2013.
Baldwin, Robert–Wyplosz, Charles: e Economics of European Integration.
McGraw-Hill, 2012.
Bureau, J-Ch.–Tangermann, S.–Mattews, A.–Viaggi, D.–Crombez, Ch.–
Knops, L.; Swimmem, J.: e common agricultural policy after 2013,
Intereconomics, ISSN 1613-964X, Springer, Heidelberg, Vol. 47, 2012., 6.
sz., 316–342. o.
Burrell A.–Oskam A. (szerk.): Agricultural Policy and Enlargement of European
Union. Wageningen., 2000.
Colman, D.–Roberts, D.: e Common Agricultural Policy. In: Artis, M.J.–Lee,
N., 1997.
Csatári B.–Halmai Péter–Vásáry Viktória: Új vidékpolitika felé. Változó
európai paradigma, növekvő hazai kihívások. In: Szarka L., Horányi K.,
Horváth Cs. (szerk.) Stratégiai Kutatások 2009–2010: Kutatási jelentések.
Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2010, 225–254. o.
Daugbjerg, Carsten–Swinbank, Alan: e Politics of CAP Reform: Trade
Negotiations, Institutional Settings and Blame Avoidance. Journal of
Common Market Studies, 2007.
Elekes Andrea–Halmai Péter: Declining „Common” Agricultural Policy? CAP
Reform of 2003 and Its National Implementation in the Member States. e
Future of Rural Europe int he Global Agri-food System. EAAE Congress,
Copenhagen, 2005.
Elekes Andrea–Halmai Péter: A nemzeti agrárpolitika szűkülő lehetőségei –
Körvonalazódik az új WTO mezőgazdasági megállapodás. Külgazdaság,
XLIX. évfolyam, 2005. 11–12. sz., 76–95. o.
Elekes Andrea–Halmai Péter: A WTO Doha-fordulója – (Rész)eredmények,
tapasztalatok, kilátások. Külgazdaság LII. évfolyam, 2008., 9–10. sz., 34–77.
o.
Elekes Andrea–Halmai Péter–Papp Gergely–Udovecz Gábor–Vásáry
Viktória: A vision of the future of the Common Agricultural Policy. Studies
In Agricultural Economics 110, 2009. 23–42. o.
Elekes Andrea–Halmai Péter: e „hottest topic” of the budgetary review: will
the CAP survive? Intereconomics 44: 2009., 5. sz. 300–308. o.
Elekes Andrea–Halmai Péter: A költségvetési felülvizsgálat „legforróbb”
témaköre: A Közös Agrárpolitika nanszírozása. Külgazdaság LIV, 2010. 1–2.
sz., 32–66. o.
Európai Bizottság: A KAP jövője 2020-ig: az élelmezési, a természetes
erőforrásokat érintő és a területi kihívások kezelése. COM(2010) 672 végleges,
Brüsszel, 2010.
Európai Bizottság: Agriculture in the European Union – Statistical and economic
information. Brussels, 2013.
Garzon, Isabelle: Reforming the Common Agricultural Policy. History of a
Paradigm Change. Palgrave Macmillan, 2006.
Halmai Péter: Hungarian Agricultural Exports and the Association Agreement.
MOCT-MOST: Economic Policy in Transitional Economies. Springer,
Netherlands Vol. 4., 1994. 133–147. o.
Halmai Péter: Magyar agrárcsatlakozás. Dilemmák, lehetőségek, megoldandó
feladatok. Agroman Oktatási Alapítvány – Szent István Egyetem VTI,
Budapest, 2000.
Halmai Péter: A Közös Agrárpolitika. In: Kende Tamás–Szűcs Tamás (szerk.)
Az Európai Unió politikái. Osiris, Budapest, 2001.
Halmai Péter: Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája. Fogalomtár. Agroinform
Kiadó, Budapest, 2003.
Halmai Péter: A reform ökonómiája. KJK–KERSZÖV, Budapest, 2004.
Halmai Péter: Az agrárgazdaság EU-adaptációja. Várható feszültségek, gazdaság-
és társadalompolitikai kihívások. Politikatudományi Szemle 2004. 1–2. sz.
Halmai Péter–Elekes A.–Velikovszky L.: How Decoupled Is the European
Union’s Single Farm Payment? Annual Meeting, Queensland, Australia,
International Association of Agricultural Economists, 2006.
Halmai Péter: A magyar agrárgazdaság EU-beilleszkedése. Fejlesztés és
Finanszírozás, 2006. 2. sz.
Halmai Péter (szerk.): Az Európai Unió agrárrendszere. Mezőgazda
Könyvkiadó, Budapest, 2007.
Halmai Péter: A közös agrárpolitika. In: Kengyel Á. (szerk.): Az Európai Unió
közös politikái. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010.
Heidhues T.: Agrarpolitik I. Preis und Einkommenspolitik. In. Handwörterbuch
der Wirtschaftswissenschaften. Band I. Tübingen, Göttingen, 1977.
Huylenbroeck, G. van–Durand G. : Multifunctional Agriculture. Ashgate
Aldershot, 2003.
Ingersent, K. A.–Rayner A. J.–Hine, R. C. (szerk.): e Reform of the Common
Agricultural Policy. MacMillan, London, 1998.
Koester, U.: Grundzüge der landwirtschaftlichen Marktlehre. München, 1992.
Koester, U.: Institutional Aspects of Agricultural Policy. Reform in the European
Community. In: Becker; Gray; Schmitz (szerk.), 1992.
Megret, J. (szerk.): Droit de L’exploitation Agricole. Paris, 1990.
Ministére de l’agriculture et de la péche (2000): Graph Agri, L’agriculture, la
foret et les industries groalimentaires. Párizs, 2000.
Nugent, N.: e Goverment and Politics of the European Union. Macmillan,
London, 1994.
Tangermann, S.–Banse, M.: Central and Eastern European Agriculture in an
Expanding European Union. New York, CAB International, Wellingford,
2000.
Tracy, M.: Food and Agriculture in a Market Economy: An Introduction to
eory, Practice and Policy. Agricultural Policy Studies, 1993.
Vásáry M.: A közvetlen támogatások adaptációja Magyarországon. Fejlesztés és
Finanszírozás, 2008. 3. sz., 49–57. o.
Vásáry M.: Az agrártámogatási rendszer adaptációja. Agroinform Kiadó,
Budapest, 2009. 238 o.
Vásáry M.: A mezőgazdasági támogatások, mint agrárpolitikai eszközök
jellemzése. In Csirke I. (szerk.): Agrártámogatások, 2011. 19–61.o., 62–68
o.
Vásáry M.: A moduláció magyarországi alkalmazásának várható hatása a
közvetlen támogatásokra: Modellszámítások a 2012. támogatási év értékei
alapján. Gazdálkodás 57, 2013. 4. sz., 344–355. o.
Winters, A. L.: e so-colled „non economic” objectives of agricultural
support. OECD Economic Studies, 1990. 13. sz.
Közlekedési politika
Molnár Éva–Zsolnay Tamás: Az Európai Unió közlekedési rendszere. Európai
Füzetek. ITD, Hungary, 1995.
Horváth István: Liberalizmus, konzervativizmus, integráció, globalizáció.
Budapest, 1999.
Association of European Airlines, Yearbook 1999.
Környezetvédelmi politika
Bándi Gyula–Szabó Marcel–Szalai Ákos: Sustainability, Law and Public
Choice. Europa Law Publishing, 2014.
Decleris, Michael: e Law of Sustainable Development, Report to the
Commission by Michael Decleris, 2000.
http://www.woodlandleague.org/documents/sustainability/sustlaw.pdf
Fodor László: Környezetjog. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2014.
Jan, Jan H.–Vedder, Hans H. B.: European Environmental Law, After Lisbon.
4th Edition, Europa Law Publishing, 2012.
Krämer, Ludwig: Az Európai Unió környezeti joga. Dialóg Campus, Pécs,
2012.
Krämer, Ludwig: EU Environmental Law. Sweet & Maxwell, 2012.
Miklós László (szerk.): A környezetjog alapjai. JATEPress, Szeged, 2011.
National Courts and EU Environmental Law. ed. by J. H. Jand–R. Macrory–
A.-M. Moreno Molina, Europa Law Publishing, 2013.

Elektronikus hírközlési politika

Tóth András: Az elektronikus hírközlés és média gazdasági szabályozásának
alapjai és versenyjogi vonatkozásai. HVG–ORAC, Budapest, 2008.

Kulturális politika
Multilingual MICHAEL Inventory of Cultural Heritage in Europe
http://www.michael-culture.eu/ és maga az európai kulturális örökség
digitalizált gyűjteménye: http://www.michael-culture.org/
Shuibhne, Niamh Nic: EC Law and Minority Language Policy, Culture,
Citizenship and Fundamental Rights. KLuver International, e Hague,
 2002.
Smiers, Joost: e role of the European Community concerning the cultural
article 151 in the Treaty of Amsterdam. Centre for Research Utrecht School
of the Arts, e Netherlands, 2002.

Audiovizuális politika
Andersen, Arthur LLP: Outlook of the development of technologies and markets
for the European Audio-visual sector up to 2010. 2002.
Centre for Media Pluralism and Media Freedom: European Union Competences
in respect of Media Pluralism and Media Freedom, Policy Report, January
2013.
Cine-Regio Report in collaboration with Filmby Aarhus: Digital Revolution –
Engaging Audiences, by Michael Gubbins MCG Film&Media, February
2011.
A Cine-Regio Report: Audience in the Mind by Michael Gubbins,
Sampomedia, February 2014.
Dehousse, Franklin: La politique européen de l’audiovisuel. Currier
hebdomadaire, CRISP. 1996. 1525–1526. o.
Deloitte: State of Media Democracy Report 2008.
Dony, Marianne: Les aides á l’audiovisuel á la lumière du traité de Maastricht.
In: L’Actualité du Droit de l’Audiovisuel Européen. Institut d’Études
Européennes de l’Université Libre de Bruxelles, LGDJ Paris, 1996.
Doutrelepont, Carine–Waelbroeck, Michel: Questions de Droit de
l’Audiovisuel Européen. Institut d’Études Européennes de l’Université Libre
de Bruxelles, Bruylant, 1997.
Euréval – Centre for European Evaluation Expertise, Media Consulting Group:
Interim Evaluation of Media 2007, Final Report 4 June 2010.
European Audiovisual Observatory: Yearbook 2011, Volume 2.
European Audiovisual Observatory: Yearbook 2012, Volume 2.
European Audiovisual Observatory: Cinema admissions in Europe down by
4,1%, press release, 14.2.2014.
European Audiovisual Observatory: Box office down in the European Union in
2013 but rst quarter of 2014 shows promise, press release, 9.5.2014.
European Audiovisual Observatory: Over 3,000 on demand media services now
on offer in the EU, press release, 10.7.2014.
Európai Bizottság: Vitaanyag a lmekhez és egyéb audiovizuális alkotásokhoz
nyújtott állami támogatás értékelésére
http://ec.europa.eu/competition/consultations/2011_state_aid_ lms/issues_
paper_hu.pdf
Európai Bizottság: „Public consultation on the review of the EU copyright rules”,
munkaanyag, 2013.
European Commission, Directorate General Internal Market and Services,
Directorate D – Intellectual Property, D1 – Copyright: Report on the
responses to the Public Consultation ont he Review of the EU Copyright
Rules, 2014. július.
Frey, Dieter: Fernsehen und audiovisueller Pluralismus im Binnenmarkt der EG.
Nomos, 1999.
Helberger, Natali–Cabrera Bláyquez–Francisco Javier–Nikoltchev,
Susanne: Copyright and related rights in the audiovisual sector. IRIS,
2000/2.
IDATE TV 2010, Markets&Trends, Facts&Figures
IP Network and RTL Group: Television – International Key Facts 2009.
Juncker, Jean-Claude, Candidate for President of the European
Commission: A New Start for Europe: My Agenda for Jobs, Growth, Fairness
and Democratic Change, Political Guidelines for the next European
Commission, Strasbourg, 15 July 2014.
Kertész Krisztina: A média szabályozása az Európai Unióban és
Magyarországon.
A jogharmonizáció folyamata az audiovizuális szektorban. Médiakutató, II.
szám, 2001. tavasz, 2. o.
Krebber, Daniel: Europeanisaton of Regulatory Television Policy, e Decision-
making process of the Television without Fontiers Directives from 1989 &
1999.
K.U.Leuven–ICRI (lead contractor), Jönköping International Business
School–MMTC, Central European Universtity–CMCS, Ernst&Young
Consultancy Belgium: Independent Study on Indicators for Media Pluralism
in the Member States – Towards a Risk-Based Approach, Final Report
prepared for the European Commission, Directorate-General Information
Society and Media, Leuven, July 2009.
Meyer-Heine, Anne: Le droit européen des émissions de télévision. Université
Aix-Marseille III, Economica, 1996.
Näränen, Pertti: Az európai digitális televíziózás: a jövő szabályozási
dilemmái. Médiakutató, XI. szám, 2003. nyár.
Nikoltchev, Susanne: European Copyright Law and the Audiovisual Media:
Are We Moving Towards Cross-Sectoral Regulation? European Auiovisual
Observatory, IRIS Plus, 2003.
Regourd, Serge: Droit de la communication audiovisuelle. Presses
universitaires de France, 2001.
Renaudière, Pierre: Le contrôle des concentrations dans le secteur audiovisuel.
In: L’Actualité du Droit de l’Audiovisuel Européen. Institut d’Études
Européennes de l’Université Libre de Bruxelles, LGDJ Paris, 1997.
TERA Consultants: Building a Digital Economy – the Importance of Saving
Jobs in the EU’s Creative Industries, March 2010, 5. o.
Urbán Ágnes: A televíziós piac átrendeződése, Médiakutató, I. szám, 2000. ősz.
Vïke-Freiberga, Vaira, (Chair)–Däubler-Gmelin, Herta–Hammersley, Ben–
Poiares Pessoa Maduro, Luís Miguel, 2013. január: A free and pluralistic
media to sustain European democracy – e Report of the High Level Group
on Media Freedom and Pluralism.
Willems, Valérie: Pluralisme et concentrations dans le secteur de l’audiovisuel.
Enjeux á l’aube de la société de l’information In: L’Actualité du Droit de
l’Audiovisuel Européen. Institut d’Études Européennes de l’Université Libre
de Bruxelles, LGDJ Paris, 1996.
Szakképzési politika
Accomplishing Europe through Education and Training–European Commission,
1997 (Az európaiság megteremtése az oktatás és képzés segítségével. 1997.) a
Report of a Study Group.
AGENDA 2000 – A tudás Európája felé – Cselekvési Program
Az oktatás európai dimenziójáról–Zöld Könyv, 1993. COM(93)457 nal;
Brussels, September 29th, 1993.
CEDEFOP: A magyarországi szakképzés rövid áttekintése. Luxemburg, Az
Európai Unió Kiadóhivatala, pp. 98., 2011.
CEDEFOP-ReferNet Magyarország: Hungary. VET in Europe – Country Report
2010.http://www.cedefop.europa.eu/EN/Information-services/vet-in-
europe-country-reports.
aspx
Classifying Educational Programmes–Manual for ISCED-97 Implementation in
OECD Countries. 1999 Edition, OECD Publication Service, 75775 Paris,
Cedex 16, France. 70. o.
eEurope – An Information Society For All – Progress Report for the Special
European Council on Employment, Economic reforms and Social
Cohesion – Towards a Europe based on Innovation and Knowledge.
Halász Gábor: Az oktatás az Európai Unióban. Tanulás és együttműködés. –
Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2012. pp. 376.
Halász Gábor: Oktatáspolitika Magyarországon 1990 és 2005 között
http://halaszg.o .hu/download/PESTI tanulmany (FINAL).htm#_ftn1
Hudák Annamária–Gellér Balázs–Kiss László–Lukács Éva: A diplomák és
szakképesítések kölcsönös elismerése az Európai Unióban és Magyarországon.
Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, pp. 194.,
2003.
Kende Tamás–Szűcs Tamás (szerk.): Bevezetés az Európai Unió politikáiba.
CompLex, Budapest, 2011.
Leonardo da Vinci Community Vocational Training Action Programme. Second
phase: 2000–2006; General Guide for Project Promoters – Version 2005
(European Commission, 2004) 45. o.
„Növekedés, versenyképesség, foglalkoztatottság. A XXI. század kihívásai és
megközelítése” című Fehér Könyv 7. fejezete. 1993.
Szakképzés Magyarországon 2013 – Vocational education and training in
Hungary 2013, pp. 100, published by the National Labout Office,
Budapest, 2013.
https://www.nive.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=465
Teaching and Learning, Towards the Learning Society–White Paper,
COM(95)590, 70. o. (Tanítani és tanulni. A kognitív társadalom felé. –
1996.)

Energiapolitika
Delvaux, Bram–Hunt, Michael–Talus, Kim (eds): EU energy law and policy
issues. Cambridge, Intersentia, 2014.
Institute for Security Studies. Energy moves and power shifts: EU foreign policy
and global energy security. Paris, ISS, 2014.
Roghenkamp, Martha M. (et al.): Energy Law in Europe. OUP, p. 195–224.,
2007.
Schmitt von Sydow, Helmut–Baranes, Edmond (et al.): EU energy law. v.
5, EU energy law & policy yearbook 2013. Leuven, Deventer, Claeys &
Casteels, 2014.
 1 Lowi (1964). Az 1960-as évek közepén megjelent cikkre máig gyakran
hivatkozik a szakirodalom.
2 Butt (1995) 123. o.
3  Elsősorban a Szerződést csak másodszori próbálkozásra jóváhagyó
Dániában és a szöveget elsőre, de csupán minimális többséggel jóváhagyó
Franciaországban.
4 Részletesebben lásd: Majone (1997) 263. o.
5  Az EU intézményeinek itt a terjedelmi korlátok miatt csak rövid
áttekintésére szorítkozhatunk. Egyik legalaposabb ismertetésüknek a
londoni Cartermill kiadó sorozata (e Council of the European Union,
e European Commission, e European Parliament, e European
Courts) tekinthető. A téma magyar nyelvű összefoglalójaként lásd: Kende–
Szűcs (2007) és Szűcs (1999). Ugyancsak jól hasznosítható: Best (2000);
Greenwood (1998); Moussis (2003) és Pedler (1994).
6 H. Wallace (1996) 26. o.
7 Cram (1997) 104. o.
8 Cram (1997) 115., 155. o.
9   E kb. 30–50 fős kör tagjai a téma bizottsági szakértője, a felelős
kabinettag, a Tanács és a Bizottság jogi szolgálatának illetékes szakértői, a
főbb tagállami kulcsminisztériumok és a leginkább érintett tagállamok
brüsszeli állandó képviseleteinek illetékesei és az EP illetékes tisztviselői,
illetve tagjai.
10 Erről bővebben: Van Schendelen (1998) 5–8. o.
11  Lásd többek között az EP különböző (Nordman, Ford stb.)
jelentéseit, valamint az Európai Bizottság anyagait: An open and structured
dialogue between the Commission and special interest groups (93/C 63/02),
és konkrét javaslatait, különösen a 2008 májusában kiadott Európai
Átláthatósági Kezdeményezést: e Commission’s Register for interest
representatives: COM (2008)323 nal: European Transparency Initiative: A
Framework for relations with interest representatives (Register – Code of
Conduct), 27 May 2008.
12  Comité des Organisations Professionelles Agricoles Européenne –
COPA; Union des Industries de la Communauté Européenne UNICE;
European Roundtable of Industrialists – ERTI.
13 Majone (1997) 268–271. o.
 14 Richardson (1997) 278. o.
15 Single Market Scoreboard, European Commission, 2014. február 28.
16 C–387/97, Bizottság v. Görögország [2000] ECR I-5047. o.
17  A konkrét ügyben egy Kréta szigetén lévő város (Chania) hatóságai
nem tették meg azokat a szükséges intézkedéseket, amelyeket két 1978-ban,
illetve 1979-ben hozott közösségi direktíva ír elő a veszélyes és mérgező
hulladék kezelésére. Az esetet részletesen ismerteti az Agence Europe és a
Financial Times 2000. július 5-i száma.
18  Ezen túl – leginkább Brüsszelben – vannak más típusú, az egyes
bizottsági főigazgatóságokhoz még szorosabban kapcsolódó ügynökségek is.
19  Paul Craig, e Lisbon Treaty, Law, Politics, and Treaty Reform
(2010) 390. o.
20 Oppermann (2009) 660. o.
21  C–112/80, Dürbeck [1981] ECR 1095. és köv. o.; C–245/81,
EDEKA [1982] ECR 2745. és köv. o.
22 Oppermann (2009) 660. o.
23 Oppermann (2009) 660. o.
24  EUMSZ 205. cikk: „Az Unió e rész szerinti nemzetközi szintű
fellépése az Európai Unióról szóló szerződés V. címének 1. fejezetében
meghatározott elvek alapján az ott meghatározott célkitűzések
megvalósítására törekszik, az ugyanezen fejezetben megállapított általános
rendelkezésekkel összhangban.” EUMSZ 207. cikk (1) bekezdés utolsó
mondata: „A közös kereskedelempolitikát az Unió külső tevékenységének
elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni.”
25  Marise Cremona: External Relations and External Competence of
the European Union: e Emergence of an Integrated Policy in: Craig – de
Burca, e Evolution of EU Law, 2nd Ed. (2011) 217, 260. és köv. old.
26  A kérdésről magyar nyelven átfogóan lásd: Horváthy (2004) 337. és
köv. o.
27  Az 1958. január 1-jén hatályba lépett Római Szerződés eredetileg az
Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról szólt. A Maastrichti Szerződés
azonban Európai Közösségre változtatta az elnevezést. Ezért a továbbiakban
az Európai Közösségről (EK) beszélünk akkor is, amikor az 1993 előtti
gyakorlatra utalunk.
28  WTO World Trade developments 2012 24. o.
http://wto.org/english/res_e/statis_e/its2013_e/its13_world_trade_dev_e.pd
f.
29  WTO World Trade developments 2012, 27. o.
http://wto.org/english/res_e/statis_e/its2013_e/its13_world_trade_dev_e.pd
f.
30 Common Foreign and Security Policy – CFSP. Célszerű volna utalni a
kötet megfelelő fejezetére!
31 Oppermann (2009) 660. o.
32  Opinion 1/75, [1975] ECR 1355., 1363. és köv. o.; Opinion 1/94,
[1994] ECR 5267., 5395. és köv. o.
33  Opinion 1/75, [1975] ECR 1355., 1363. és köv. o; C–41/76,
Donckerwolcke [1976] 1921., 1937. és köv. o.; Opinion 1/78, [1979] ECR
2910. o.
34 Oppermann (2009) 678. o.
35 Opinion 1/78, [1979] ECR 2913. o.
36 Opinion 1/94, [1994] ECR I-5267, 5401. o.
37  A helyzet először a Nizzai Szerződés hatálybalépésével változott
annyiban, hogy az RSZ 133. cikk (5) bekezdése első albekezdése általában
megállapította az EK hatáskörét a szolgáltatások kereskedelme és a szellemi
tulajdon kereskedelmi vonatkozásai tárgyában is. Ugyanakkor az RSZ 133.
cikk (6) bekezdése szerint ezen a területen csak akkor köthetett nemzetközi
megállapodást az EK, ha annak rendelkezései nem terjedtek túl az EK belső
hatáskörén, ezen belül is különösen nem eredményezte a tagállamok
jogszabályainak harmonizációját olyan területeken, ahol a harmonizáció az
RSZ alapján kizárt volt.
38 Opinion 1/78, [1979] ECR 2871. és köv. o.
39 A vámpolitika témaköréhez részletesen ld. tankönyv 2. fejezetét.
40 3285/94/EK rendelet, 25. cikk. OJ L 349, 1994. 12. 31., 53–70. o.
41 Lásd e tankönyv 2. fejezetét.
42  Ezeket a textiltermékeket a Tanács 3285/94/EK rendelet II.
melléklete sorolja fel.
43  A Tanács 452/2003/EK rendelete szabályozza azokat a helyzeteket,
ahol a védintézkedések, illetve az antidömping vagy az állami támogatás
elleni intézekdések egyszerre is alkalmazhatók. OJ L 069 , 2003. 03. 13., 8–
9 o.
44 Oppermann (2009) 670. o.
45 Lásd a Tanács 1334/200/EK rendeletét, OJ L 159, 2000. 6. 30., 1. o.
 46 Oppermann (2009) 670. o., további utalásokkal.
47 Lásd a Tanács 3911/92/EK rendeletét. OJ L 395, 1992. 12. 31., 1–5.
o. A kulturális javak kereskedelméhez ld. még Miklós Király, Unity and
Diversity: e Cultural Effects of the Law of the European Union (2011)
236. és köv. old.
48 Vedder, Rdnr. 49.
49 A megállapodás a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marakeshi
Egyezmény (WTO Egyezmény) 1/a) Mellékletében található. A WTO
Egyezményt az 1998. évi IX. törvény hirdette ki a magyar jogban.
50  Organisation for Economic Cooperation and Development
(Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) – OECD.
51 A hivatalosan támogatott exporthitelekről szóló OECD Megállapodás.
A megállapodást nem hirdette ki magyar jogszabály, hanem pusztán annak
közzététele történt meg a Magyar Közlöny 2004/48. számában. A
közzétételre a 232/2003. (XII. 26.) Korm. rendelet 25. § (2) bekezdése
hatalmazta fel a Külügyminisztériumot.
52 Michael Hahn, in: Callies/Rufert (Hrsg.) EUV/EGV, 3. Au . 2007,
Art. 132 Rdnr 5. A kedvezményes exporthitel ugyanakkor csak abban az
esetben nem tilos, ha a kamat nem alacsonyabb az állam saját
kamatköltségeinél.
53  Áttekintően ld. Horváthy Balázs: Külkereskedelmi védelmi
intézkedések a közösségi jogban (Doktori értekezés) (2008)
http://www.mtakpa.hu/kpa/download/1278275.pdf.
54 A Tanács 3286/94/EK Rendelete (1994. december 22.) a nemzetközi
kereskedelmi szabályok, különösen a Kereskedelmi Világszervezet égisze
alatt kialakított kereskedelmi szabályok alapján a Közösséget megillető
jogok gyakorlásának biztosítása érdekében a közös kereskedelmi politika
területén követendő közösségi eljárások megállapításáról, HL L 349.,
1994.12.31., 71. o.
55  Lásd a Tanács 89/646/EK irányelvét, mely a harmadik államok
irányában a viszonosság elvének érvényre juttatására ad felhatalmazást a
Bizottság számára. Ez lényegében nem jelent mást, mint lehetőséget a
harmadik államok pénzintézetei tevékenységének korlátozására az EU-n
belül. HL L 386, 1989. 12. 30., 1–13. o.
56  Lásd a Tanács 385/96/EK rendeletét (1996. január 29.) a vízi
járművekre vonatkozó káros árképzés elleni védekezésről. HL L 56, 1996.
03. 06., 21–33. o.
57 A dömpingellenes eljárás részletes tárgyalásához ld. Horváthy Balázs:
Külkereskedelmi védelmi intézkedések a közösségi jogban (Doktori
értekezés) (2008) 205. és köv. old.,
http://www.mtakpa.hu/kpa/download/1278275.pdf
58  A Tanács 384/96/EK Rendelete (1995. december 22.) az Európai
Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt
behozatallal szembeni védelemről, HL L 56, 1996. 03. 06., 1–20. o.
59 A Tanács 384/96/EK rendelete, 1. cikk (2) bekezdés.
60 A Tanács 384/96/EK rendelete, 2. cikk (1) bekezdés.
61 A Tanács 384/96/EK rendelete, 2. cikk (8) bekezdés.
62 A Tanács 384/96/EK rendelete, 2. cikk (11) bekezdés.
63 A Tanács 384/96/EK rendelete, 1. cikk (1) bekezdés: Dömpingellenes
vám vethető ki minden olyan dömpingelt termékre, amelynek a
Közösségben történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz.
64 A Tanács 384/96/EK rendelete, 3. cikk (1) bekezdés.
65 A Tanács 384/96/EK rendelete, 3. cikk (2) bekezdés.
66 A Tanács 384/96/EK rendelete, 9. cikk (4) bekezdés.
67 A Tanács 384/96/EK rendelete, 7. cikk.
68  A Tanács 384/96/EK rendelete, 9. cikk (3) bekezdés. A vám
kivetéséről szóló döntést követően a vám összege egyszerű többséggel is
megállapítható.
69 A Tanács 384/96/EK rendelete, 14. cikk (1) bekezdés.
70 A Tanács 384/96/EK rendelete, 13. cikk.
71 Ötéves távlatban a dömpinghez viszonyítva a szubvenciós vizsgálatok
aránya 5:1 és 4:1 között volt. Horváthy (2004) 349. o., további
utalásokkal.
72  A Tanács 2026/97/EK rendelete az Európai Közösségben tagsággal
nem rendelkező országokból érkező szubvencionált behozatallal szembeni
védelemről, HL L 288, 1997. 10. 21., 1–33. o.
73  Az antiszubvenciós részletes tárgyalásához ld. Horváthy Balázs:
Külkereskedelmi védelmi intézkedések a közösségi jogban (Doktori
értekezés) (2008) 249. és köv. old.,
http://www.mtakpa.hu/kpa/download/1278275.pdf.
74 A Tanács 2026/97/EK rendelete, 3. cikk (2) bekezdés.
75 Horváthy (2004) 349. o.
 76 Omnibus Trade Act.
77  Michael Hahn, in: Callies/Rufert (Hrsg.) EUV/AEUV, 4. Au .
2011, Art. 207 Rdnr 127–130.
78 Grey Area Trade Policy.
79 Oppermann (2009) 675. o.
80 Tanács 596/82/EK rendelete, HL L 98, 1982. 03. 16., 15–18. o.
81 Tanács 877/82/EK rendelete, HL L 102, 1982. 04. 16., 1–2. o.
82  Az ebből eredő alapjogi és hatásköri problémákhoz ld. T-315/01,
Yassin Abdullah Kadi kontra az Európai Unió Tanácsa és az Európai
Közösségek Bizottsága, [2005] ECR II-03649. és köv. o.
83  Paul Craig, e Lisbon Treaty, Law, Politics, and Treaty Reform
(2010) 396.
84 A vonatkozó instrumentumok szisztematikus katalógusa megtalálható
az EU honlapján, a következő cím alatt: http://eur-
lex.europa.eu/hu/legis/latest/chap1140.htm.
85 Oppermann (2009) 679. és köv. o.
86  A Cotonouban 2000. június 23-án aláírt Partnerségi Megállapodás
egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok, másrészről az Európai
Közösség és tagállamai között, HL L 317, 2000. 12. 15. 3–399. o.
87 General Agreement on Tariffs and Trade – GATT.
88 1/94. sz. vélemény, EBH 1994 I-05267.
89  Az EU WTO-beli tagságával kapcsolatban igen hasznos áttekintő
információkat ad a WTO honlapja:
http://www.wto.org/english/thewto_e/countries_e/european_communities_
e.htm.
90 Oppermann (2009) 685.
91 Vö. C-12/86 Demirel, EBH 1987, 3719, 3751.
92 Ehhez Michael Hahn, in: Callies/Rufert (Hrsg.) EUV/EGV, 4. Au .
2011, Art. 127 Rdnr 141–194.
93 C-21-24/72 International Fruit, EBH 1972, 1219, 1228.
94 C-149/96, Portugália c. Tanács, EBH 1999, I- 8395, az ítélet 45–46.
bekezdése.
95  A közös mezőgazdasági politikához lásd ebben a tankönyvben a 14.
fejezetet!
96  Ez a történelmi tapasztalat is magyarázza, miért váltott ki
megrökönyödést és felháborodást 2011 tavaszán mind a Bizottságban, mind
a Tanácsban és a tagállamok jelentős részében a dán kormány azon
elképzelése, miszerint vissza kell állítani a vámhatárokat és azokon a
vámellenőrzést.
97 XVIII. századi skót lozófus és közgazdász. A nemzetek gazdasága (An
Inquiry into e Nature and Causes of the Wealth of Nations) a klasszikus
közgazdaságtan legfontosabb alkotása. Érdekességként említhetjük meg,
hogy Adam Smith édesapja vámtisztviselő volt.
98  Ehhez képest a gazdasági integráció következő fokát az jelenti majd,
ha a résztvevők közötti szabad kereskedelmet az árukra vonatkozó
jogharmonizáció is segíti (a közös piac, illetve az egységes belső piac
koncepciója), illetve az, hogy a résztevők közötti gazdaságpolitikák is
összehangolásra kerülnek (gazdasági unió).
99  A vámunió-elméletekről szóló rész megírásakor a szerző jelentősen
támaszkodott a következő műre: Palánkai (1997) 37–63. o.
100 Viner (1950).
101 Viner (1950) 5. o.
102 A példa alkalmazható úgy is, hogy A országnak Magyarországot, B-
nek az Európai Unió tagállamait, C-nek pedig egy, az Unión kívüli
kereskedelmi partnert – pl. Oroszországot – tekintjük.
103 Meade (1956). Részletes elemzéséhez lásd: Brünig (1969) 27. o.
104  A dinamikus elméletek képviselői közé tartozik Tibor Scitovsky,
Paul Rosenstein Rodan, Ragnar Nurske, Marcus Flemming és Béla
Balassa.
105  A Tanács 950/88/EGK rendelete (1968. június 29.) a közös
vámtarifáról (HL L 172, 1968. 07. 22.,1–402. o.), a Tanács 1449/68/EGK
rendelete (1968. szeptember 27.) a közösség vámterületének
meghatározásáról (HL L 238, 1968. 09. 28., 1–2. o.)
106 Sajátos módon az egyik legfontosabb korai európai bírósági jogeset,
amely megalapozta a közvetlen hatály elvét, a vámjog területén született. A
vámunió bevezetésének átmeneti időszakában a tagállamok nem vezethettek
be új vámokat, Hollandia mégis talált egy módot a vámemelésre: egyszerűen
átsorolta az árukat egy magasabb vámmal sújtott kategóriába. A bíróságnak
nemcsak az ügy vámjogi aspektusát kellett megítélnie, hanem ez volt az első
eset, amikor a bíróság kimondta, hogy az uniós jogból származó
kötelezettségek a nemzeti bíróságok előtt érvényesíthető egyéni jogokat
keletkeztetnek. (26/62 sz. Van Gend en Loos ügy, [1963] ECR 1. További
jelentős korai vámjogi esetek a 7/68. sz. Bizottság kontra Olaszország ügy
[1968], ECR 423 2/69. sz. Diamantarbeiders ügy [1969] ECR 221.)
107  Az EK Bizottságának elnöke 1985. január 1-je és 1994 decembere
között.
108  A Tanács 2913/92/EGK rendelete (1992. október 12.) a Közösségi
Vámkódex létrehozásáról (HL L 302, 19.10.1992, 1. o.)
109  A Bizottság 2454/93/EGK rendelete (1993. július 2.) a Közösségi
Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet
végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról (HL L 253.,
1993.10.11., 1–766. o.)
110  Itt a kereskedelempolitika és a vámpolitika érintkezik, hiszen pl. a
belső piac elárasztása (dömping) esetén a dömpingellenes
(kereskedelempolitikai) intézkedés eszköze a dömpingvám kivetése (lásd a
2.1.5 pont).
111  A Tanács 2658/87/EGK rendelete (1987. július 23.) a vám- és a
statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról. (HL L 256,
1987. 09. 07. 1. o.)
112  http://ec.europa.eu/taxation_customs/dds2/taric/taric_consultation.j
sp?Lang=hu
113  Az eredeti vámtételtől enged eltérést, részlegesen vagy teljesen egy
meghatározott időre és árukörre.
114  Ennek lényege, hogy meghatározott mennyiségig alacsony
vámtételek mellett, akár vámmentesen juthat be a termék az unió piacára.
Ennél nagyobb mennyiség esetén azonban magasabb vámot kell zetni.
115  Az első teljes körű szabadkereskedelmi megállapodást az EU
Koreával kötötte. A Tanács 2011/265/EU határozata (2010. szeptember
16.) az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai
Köztársaság közötti szabadkereskedelmi megállapodásnak az Európai Unió
nevében történő aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról (HL L 127.,
2011.5.14., 1–3. o.)
116 A Vámkódex 22–26. cikkei és a Végrehajtási Rendelet 35–65. cikkei.
117 Vámkódex 27. cikk.
118  A Tanács 2658/87/EGK rendelete (1987. július 23.) a vám- és a
statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról. (HL L 256,
1987. 09. 07. 1. o.)
119 Vámkódex 12. cikke és a Végrehajtási Rendelet 5–14. cikkei.
 120 Miért foglalkoztatja a kereskedőket és a hatóságokat az áruosztályozás
kérdése? Azért, mert különféle árukhoz más-más vámtételek és behozatali
szabályok kötődhetnek. Egy jellemző probléma a játékba csomagolt
édességek, vagy – a Kinder tojáshoz hasonló – édességbe csomagolt játékok
besorolása. Ilyenkor a vámhatóságok a termék fő funkcióját veszik
gyelembe.
121  Az antidömping-intézkedések (és a következő pontban tárgyalt
mennyiségi korlátozások) az EUMSZ kereskedelempolitikára vonatkozó
207. cikkén alapulnak. A dömpingvizsgálati eljárásra lásd a Tanács
1225/2009/EK rendeletét (2009. november 30.) az Európai Közösségben
tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal
szembeni védelemről (HL L 343, 2009. 12. 22, 51–73. o.), ez a konkrét
antidömping-rendeletek jogalapja is.
122  Lásd pl. a Tanács 3030/93/EGK rendelete (1993. október 12.)
meghatározott textiltermékek harmadik országokból történő behozatalának
közös szabályairól (HL L 275, 1993.11.8., 1. o.)
123  A Tanács 2913/92/EGK rendelete (1992. október 12.) a Közösségi
Vámkódex létrehozásáról (HL L 302, 19.10.1992, 1. o.)
124 A Bizottság 1993. július 2-i 2454/93/EGK rendelete (1993. július 2.)
a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet
végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról (HL L 253, 1993.
10. 11., 1–766. o.)
125 Magyarországon a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi
CXXVI. törvény rendelkezik a Közösségi Vámkódex alkalmazásának
különös szabályairól.
126  A Lisszaboni Szerződés ellenére a hatályos Vámkódex még
„közösségi” és nem „uniós” fogalmat használ, erre a terminológiai váltásra
majd az Uniós Vámkódex (3.1. pont) bevezetésével kerül sor, gyakorlatilag
azonban ez nem jelent változást.
127  Az aktív feldolgozást jellemzően „bérmunkaként” lehet bemutatni,
tehát amikor az áru abból a célból érkezik az unió területére, hogy ott
munkát végezzenek rajta.
128 Ez az ún. speed platform.
129 www.wcoomd.org
130 Az Európai Parlament és a Tanács 450/2008 rendelete (2008. április
23.) a Közösségi Vámkódex létrehozásáról (HL L 157., 2008. 6. 17., 110–
111. o.)
131  A Tanács 70/2008/EK határozata (2008. január 28.) a papírmentes
vám- és kereskedelmi környezetről (HL L 23., 2008. 1. 26., 21–26. o.)
132  Az Európai Parlament és a Tanács 952/2013/EU rendelete (2013.
október 9.) az Uniós Vámkódex létrehozásáról (HL L 269, 2013. 10. 10., 1.
o.) Az uniós Vámkódexhez tartozó informatikai rendszereket 2020.
december 31-ig kell elindítani. A tagállamok és a Bizottság megkezdték a
végrehajtási és delegált aktusok kidolgozását, a vita jelenleg (2014-ben) is
tart.
133 Tekintettel a fent írt kodi kációs munkákra, ezek az újítások már a
Modernizált Vámkódexben is megjelentek.
134  http://ec.europa.eu/taxation_customs/common/elearning/index_en.
htm
135 http://gr2014.eu/sites/default/ les/Athens%20Declaration_ nal.pdf
136 Lásd: www.internationalcompetitionnetwork.org
137  A versenypolitika által követett és követhető különböző célok
közgazdasági alapját és részletes összefoglalását lásd R.Whish: Versenyjog c.
könyvének 1. fejezetében.
138 Az ordoliberális iskola jelentős képviselői: W. Eucken és F. Böhm. A
freiburgi iskola, valamint az osztrák és chicagói iskola közötti „hidat” pedig
F. Hayek kiemelkedő munkássága teremtette meg.
139 A chicagói iskola versenypolitikai elképzeléseinek főbb képviselői: G.
J. Stigler, H. Demsetz, R. H. Brozen, R. Posner és R. H. Bork.
140  A piaci struktúra – piaci magatartás – gazdasági teljesítmény
paradigma E. S. Mason és tanítványa J. S. Bain nevéhez fűződik.
141  Lásd az európai adatvédelmi biztos 2014 márciusában kiadott
vitaanyagát e tárgyban. Elérhető:
https://secure.edps.europa.eu/EDPSWEB/webdav/site/mySite/shared/Docu
ments/Consultation/Opinions/2014/14-03-
26_competitition_law_big_data_EN.pdf
142  Az erőfölénnyel való visszaélés különösen azért volt alkalmatlan a
fúziókontroll szabályok kezelésére, mert csak utólagos beavatkozásra adott
lehetőséget (tehát jóval azután, hogy az adott fúzió létrejött) és mivel csak
azokat a helyzeteket tudta kezelni, ahol egy már erőfölényes vállalkozás által
létrehozott fúzióról volt szó. Az erőfölény létrejöttét eredményező fúziókat
azonban nem vonhatta szabályozási körébe, hiszen a fúzió megvalósításakor
még „nem volt mivel visszaélni”.
143 2004 májusa előtt ugyanis a Bizottságnak egy fúzió engedélyezésekor
az erőfölényes tesztet kellett alkalmaznia, azaz lényegében azt kellett
vizsgálnia, hogy a fúzió járhat-e erőfölény létrehozásával vagy
megerősítésével az érintett piacon: 4064/89/EK rendelet 2. cikk.
144 HL C 291, 2014.08.30. 1–4. o.
145 HL C 101, 2004.04.27. 97–118. o.
146 HL C 130, 2010.05.19. 1–46. o.
147 HL C 45, 2009.02.24. 7–20. o.
148 http://ec.europa.eu/competition/antitrust/legislation/legislation.html
149 Lásd az Európai Bizottság eljárását a Google-lel szemben (IP/14/116
sz. sajtóközlemény).
150  Lásd az Európai Bizottság eljárását többek között a Servier-vel
szemben (IP/14/799. sz. sajtóközlemény).
151 Lásd az Európai Bizottság eljárását többek között a Credit Agricole és
az HSBC bankokkal szemben (IP/14/572 sz. sajtóközlemény).
152  A tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek
megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó
egyes szabályokról szóló 2014/104/EU irányelv.
153  Lásd pl. C-557/12 (Kone és tsai v. ÖBB) ítéletet, amely az ún.
esernyő keresetek megengedhetőségével foglalkozik. E keresetek lényege,
hogy olyan vállalkozások, amelyek a kartellező vállalkozásokkal nem
szerződtek, azért nyújtanak be igényt, mert a velük szerződő – egyébként a
kartellben nem résztvevő – vállalkozások is megemelt áron értékesítettek
részükre termékeket ( gyelemmel a kartell miatt általánosan, esernyő
jelleggel) megemelkedett árszintre, ezzel pedig káruk keletkezett.
154  41., 44. és 45/69. ACF Chemifarma v. Commission (Kinin) [1970]
ECR 661. o.
155 A Bizottság 86/398. sz. határozata, OJ L 230, 1986. 08. 18., 1. o. A
fellebbezést a Bíróság helyben hagyta, lásd T-7/89, Hercules NVv.
Commission [1991] ECR II-1711. o.
156 49/92. [1999] ECR I-4125. o.
157 A Bizottság 95/188. sz. határozata, OJ L 122, 1995. 06. 02., 37. o.
158 48/69. ICI v. Commission [1972] ECR 619. o.
 159 40–48., 50., 54–56., 111. és 113–114/73. Suiker Unie v. Commission
[1975] ECR 663. o.
160  Case HC-49/92. P Commission v. ANIC Partecipazioni SpA [1999]
ECRHI-4125
161  A Bizottság ebben egy pozitív vélelmet állít fel, amely szerint a
tagállamok közötti kereskedelem érintettsége érzékelhető, ha a feleknek a
megállapodás tárgyát képező termékekkel megvalósított forgalma
meghaladja a 40 millió eurót. Ezen túl a Bizottság további szempontokat is
ad az EUMSZ 101. cikkét esetlegesen érintő megállapodások értékeléséhez:
eszerint jellegüknél fogva alkalmas egy megállapodás arra, hogy hatással
legyen a tagállamok közötti kereskedelemre, amennyiben az több
tagállamra kiterjed (pl. egy több tagállamban székhellyel rendelkező
papírgyártó vállalkozások közötti piacfelosztó megállapodás), de akár az
olyan megállapodás is (különösen a horizontális kartellmegállapodások),
amely egy tagállam egészét lefedi (hiszen ezek képesek lehetnek arra, hogy
külföldi vállalkozásokat elzárjanak az adott tagállamban történő
piacrajutástól). Lényeges továbbá, hogy bár a helyi jellegű megállapodások
tipikusan nem alkalmasak arra, hogy érzékelhető hatást gyakoroljanak a
tagállamok közötti kereskedelemre, akkor a tagállamok közötti
kereskedelem érintettsége megállapítható (pl. két Lyon-i papírgyár
megállapodik a papír árának növelésében), ha az adott hely a közös piac
jelentős részének minősül (pl. a papír árában megállapodó gyárak
mindketten Hollandiában, de a belga és német határhoz közel levő
Maastricht városában találhatóak).
162 65/65. STM v. Maschienenbau Ulm [1966] ECR 235. o.
163  Lásd ehhez képest az Európai Bíróság C–32/11 (Allianz Hungary)
ügyben hozott – magyar vonatkozású – ítéletét, amelyben az Európai
Bíróság úgy látta, hogy a kérdéses megállapodások köre tágabb is lehet a
kőkemény kartelleknél (ha ezt a szigorú minősítést egy korlátozott
„hatáselemzés” indokolttá teszi – ezáltal elmosva az éles határt a
hatáselemzést nem igénylő cél szerinti jogsértések és az azt mindenképpen
indukáló hatás szerinti jogsértések között).
164 5/69. Völk v. Ets, Vervaecke Sprl [1969] ECR 295. o.
165  Lásd a Bizottság közleményét az Európai Gazdasági Közösséget
létrehozó Szerződés 101. cikke (1) bekezdése szerinti, a versenyt
érzékelhetően nem korlátozó csekélyebb jelentőségű (de minimis)
megállapodásokról. A közlemény a piaci részesedést vizsgálja és különbséget
tesz a horizontális és a vertikális megállapodások között. A Bizottság a
csekély jelentőségű megállapodásokról szóló közleményében a piaci
részesedés küszöbértékeinek segítségével számszerűsíti, hogy az EUMSZ
101. cikke szempontjából mi tekinthető a verseny nem érzékelhető
korlátozásának. Versenytársak közötti megállapodások esetén a küszöb a
megállapodás részes feleinek együttes piaci részesedésére nézve 10%, míg
nem versenytársak közötti (tipikusan vertikális) megállapodások esetében
15%.
166 102/96. Gencor Ltd v. Commission [1999] ECR 11-753. o.
167 HL 2013/C 167/07.
168 COM(2013) 404 nal.
169  Lásd az Európai Bizottság 2009. május 13-án hozott döntését az
Intel ügyben, COMP/37.990.
170  Az Európai Bizottság közleménye – iránymutatás a kereskedelemre
gyakorolt hatásnak a Szerződés 81. és 82. cikke szerinti fogalmáról, HL C
101, 2004. 04. 27., 81-96. o.
171  Az Európai Bizottság közleménye – Iránymutatás az EK-Szerződés
82. cikkének az erőfölényben lévő vállalkozások versenykorlátozó visszaélő
magatartására történő alkalmazásával kapcsolatos bizottsági jogérvényesítési
prioritásokról, HL 2009/C 45/02.
172  Ld. az uniós versenyjog alkalmazásában az érintett piac
meghatározásáról szóló közleményt, HL 1997/C 372/5.
173 27/76. United Brands Company and United Brands Continentaal BV
v. Commission [1978] ECR 207. o. A Bizottság pedig – az érintett piac
meghatározásáról szóló közlemény szerint – egy közgazdasági tesztet, az ún.
SSNIP-tesztet (kismértékű, vagyis 5–10% közötti, de tartós relatív
árnövekedés) alkalmazza. Eszerint a kérdés az, hogy ha a vizsgált termékek
fogyasztói a kismértékű, de tartós relatív árnövekedésre válaszul áttérnek
más, könnyen hozzáférhető helyettesítő termékekre, úgy ez utóbbiak is az
érintett termékpiac részét képezik.
174  A tipikusan nagy kiadók által uralt piacon ugyanis nem jelent
komoly nehézséget ezen kiadók számára az egyik vagy másik tudományos
területen történő publikálásra átállni (pl. egy új tudományterületre vagy
annak egy kisebb szegmensére). Ld. az Európai Bizottság M.3197
Candover/Conven/Bertelsmann-Springer ügyben hozott döntését, para 14.
 175 C-322/81. Nederlandsche Banden-Industrie Michelin NV v. Bizottság
[1983] ECR 3461. o.
176  Az eljárás alá vont Michelin ezt vitatta, nagy valószínűséggel
gyelemmel arra, hogy ha a releváns piacot tágabban határozták volna meg,
részesedése nem 65%, hanem csak 37% lett volna.
177 C-27/76 United Brands.
178  A Bizottság határozata az Elopakltalia Srl. v. Tetra Pak ügyben (No.
2.) (92/163) OJ L 72, 1992. 03. 18. 1–68. o.
179 C-27/76. United Brands 65. bekezdés.
180 C-85/76. Hoffmann-La Roche v. Bizottság
181 C-62/86. Akzo ChemieBVv. Commission [1991] ECR I-3359. o., 60.
bekezdés.
182  Gottrup-Klim e.a. Grovvareforeninger kontra Dansk Landbrugs
Grovvareselskab AmbA. ügyben 1994. december 15-én hozott C-250/92.
sz. ítélet, para 48.
183  T-30/89. Hilti AG v. Commission [1991] ECR II-1439. o., 93.
bekezdés.
184 27/76. United Brands, C-85/76. Hoffmann-La Roche.
185 Lásd a C-95/04 British Airways v. Bizottság ítéletet.
186  Lásd az Európai Bizottság 1987. július 29-én hozott döntését a
Boosey & Hawkes ügyben, HL L 286. szám, 1987. október 9., 36-43. o.,
para 19.
187  Ezt nevezzük ún. oligopolisztikus interdependenciának, melynek
lényege, hogy egy szűk, néhány szereplős piacon a piac természete miatt,
közgazdasági-játékelméleti törvényszerűségek működése folytán nem kerül
sor érdemi versenyre a szereplők között.
188  Lásd United Brands Company and United Brands Continentaal BV
kontra Bizottság ügyben 1978. február 14-én hozott C-27/76. sz. ítéletet,
paras 189–191.
189 C-7/97. Oscar Bronner GmbH & Co. KG v. Mediaprint Zeitungs- und
Zeitschriftenverlag GmbH & Co. KG [1998] ECR I-7791. o.
190 C-322/81. Nederlandsche Banden-Industrie Michelin NV v. Bizottság.
191 C-85/76. Hoffmann-La Roche v. Bizottság.
192  Érdekesség, hogy vevői erőfölény esetén a helyzet megfordul, és
adott esetben a túlzottan alacsony ár kikötése (de nem mint ragadozó
árazás) is tekinthető erőfölénnyel való visszaélésnek.
 193  Lásd az Európai Bizottság 2001. július 25-én hozott döntését a
Deutsche PostAG ügyben, HL L 31, 2001. 12 15., 40–78. o. 136.
194 C-27/76 United Brands v. Bizottság, para 250.
195 Az Akzo ítélet vonatkozó részének összefoglalása az Európai Bíróság
által a TETRA PAK II ügyben (Tetra Pak International SA. kontra Bizottság
ügyben 1996. november 14-én hozott C-333/94P sz. ítélet, para 41., 149.).
Lényeges, hogy a Bizottság versenykorlátozó visszaélésekre vonatkozó
iránymutatása az átlagos változó költség helyett az átlagos elkerülhető
költség („average avoidable cost”) fogalmát javasolja bevezetni (Bizottsági
Közlemény, IV.C. pont).
196 C-333/94P. Tetra Pak International SA v. Commission [1996] ECR I-
5951. o.
197  United Brands Company and United Brands Continentaal BV kontra
Bizottság ügyben 1978. február 14-én hozott C-27/76. sz. ítélet.
198  8 5/76. Hoffmann-La Roche és Co. AG v. Commission [1979] ECR
461. o
199  Az Elsőfokú Bíróság T-201/04. sz. ítélete. Érdekesség, hogy a
Microsoft – a Bizottság határozatának történő megfelelés keretében –
kibocsátotta a Windows operációs rendszer Médialejátszó nélküli változatát,
„Windows N” néven (amely a „not with Media Player”, azaz „Médialejátszó
nélkül” kifejezés rövidítése). Tekintettel arra, hogy a Bizottság Microsoftot
elmarasztaló döntése még Magyarország EU csatlakozása előtt született, ez a
verzió hazánkban nem került forgalomba.
200  United Brands Company and United Brands Continentaal BV kontra
Bizottság ügyben 1978. február 14-én hozott C-27/76. sz. ítélet, para 182–
183.
201  Lásd az Európai Bizottság 1997. december 8-án hozott döntését a
Hugin/Liptons ügyben, HL L22. szám, 1978. január 27., 23-35. o.
202 Lásd a Radio Tele s Eirean kontra Bizottság ügyben 1991. július 10-én
hozott T-69/89. sz. ítéletet, melyet az Európai Bíróság a Radio Tele s
Eireann (RTE) and Independent Television Publications Ltd. (ITP) kontra
Bizottság ügyben 1995. április 6-án hozott C-241/91P és C-242/91P sz.
(egyesített ügyek) ítéletében helybenhagyott.
203 Hoffmann-La Roche & Co. AG. kontra Bizottság ügyben 1979. február
13-án hozott C-85/76. sz. ítélet, 89. pont.
 204 C-549/10 Tomra v. Bizottság. A magyar Gazdasági Versenyhivatal az
EUMSZ 102. cikkét és a magyar versenytörvény vonatkozó rendelkezését
párhuzamosan alkalmazva a Vj-174/2005 (Magyar Posta) ügyben a Magyar
Posta Zrt. által alkalmazott árkedvezmények esetében vizsgálta azok
esetleges hűségindukáló hatását, azonban a hivatal végül jogsértés
megállapítása nélkül szüntette meg az eljárását.
205  Promedia NV kontra Bizottság ügyben 1998. július 17-én hozott T-
lll/96. sz. ítélet, para 30.
206 2014 áprilisában Magyarország ellen éppen azért indított az Európai
Bizottság jogsértési eljárást, mert a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari
termékekkel kapcsolatos jogsértés esetében a Gazdasági Versenyhivatalnak
első alkalommal nincs joga bírságot kiszabni. Az Európai Bizottság
álláspontja szerint, ezáltal Magyarország gátolja az uniós versenyjog
hatékony kikényszerítését. (Lásd az Európai Bizottság sajtóközleményét,
elérhető: http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-14-293_en.htm.)
207 1/2003/EK rendelet, 15. cikk (3) bekezdés, OJ L 1, 2003. 01. 04., 1.
o.
208 1/2003/EK rendelet, 16. cikk (1) bekezdés.
209 1/2003/EK rendelet, 16. cikk (1) bekezdés.
210 A Bizottság közleménye a 101. és 102. cikkekkel kapcsolatban egyedi
ügyekben felmerülő új kérdésekre vonatkozó nem hivatalos
iránymutatásról, OJ 2004/C 101/78.
211 1/2003/EK rendelet, 11. cikk (6) bekezdés. OJ L 1, 2003. 01. 04., 1.
o.
212 1/2003/EK rendelet, 13. cikk (1) bekezdés.
213 1/2003/EK rendelet, 13. cikk (2) bekezdés.
214  Ennek részletes szabályozására lásd a Bizottság közleményét a
versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről, HL 2004 C 101/43.
215  http://ec.europa.eu/eurostat/tgm_comp/table.do?
tab=table&init=1&language=en&pcode=comp_ncr_xrl_01&plugin=1
216  ec.europa.eu/competition/state_aid/scoreboard/ nancial-economic-
crisis-aid.eu.html/
217  European Commission: a pro-active competition policy for a
competitive Europe, COM(2004)293 nal, 2004. április 20., Brüsszel.
218 A Bizottság közleménye Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és
inkluzív növekedés stratégiája, COM(2010) 2020.
Á
 219 COM(2011) 356 végleges. A Bizottság jelentése – Állami támogatási
értesítő jelentés az állami támogatások Európa 2020 stratégiához való
hozzájárulásáról tagállamok által nyújtott állami támogatásokról.
220 Lásd pl. a Bizottság tagállamoknak küldött 1977. júliusi levelét: SG
(77) D/7633 (levél a szintetikus száliparról).
221  A „First Surveyon State Aidin the European Community”-t 1989-
ben adták ki. A legutóbbi Survey a kilencedik.
222  A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek. A Tanácsnak és
az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak Az állami támogatások uniós
szabályozásának korszerűsítése (First Survey on State Aid in the European
Community/COM/2012/0209 nal/
223  A Bizottság közleménye – Az állami támogatásokról szóló
szabályoknak a pénzintézetek vonatkozásában a jelenlegi pénzügyi
világválsággal összefüggésben tett intézkedésekre történő alkalmazása, HL C
270, 2008.10.25., 8–14. o.
224  A pénzintézetek feltőkésítése a jelenlegi pénzügyi válságban: a
támogatás szükséges minimális szintre történő korlátozása és az indokolatlan
versenytorzulás kiküszöbölését célzó biztosítékok, HL C 10., 2009.1.15., 2.
o.
225  A Bizottság közleménye az értékvesztett eszközök Uniós
bankszektorban történő kezeléséről, HL C 072, 2009.03.26., 1–22. o.
226  A Bizottság közleménye a pénzügyi szektor életképességének
helyreállítása és a jelenlegi válságban hozott szerkezetátalakítási intézkedések
értékelése az állami támogatási szabályok alapján, HL C 195, 2009.08.19.,
9–20. o.
227 A Bizottság közleménye a pénzügyi válsággal összefüggésben nyújtott
bankmentő intézkedésekre vonatkozó állami támogatási szabályok 2011.
január 1-jétől történő alkalmazásáról, HL C 329, 2010.12.07., 7–10. o. és
A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi
válsággal összefüggésben nyújtott bankmentő intézkedésekre 2012. január
1-jétől való alkalmazásáról, HL C 356, 2011.11.6, 7–10. o.
228 Mind a négy közlemény kiemeli, hogy ilyen támogatási intézkedések
csak átmeneti jelleggel fogadhatók el, illetve csak a pénzügyi piacokon
jelentkező példátlan feszültségek miatti szükségintézkedésként lehetnek
indokoltak, és csupán addig, amíg e rendkívüli körülmények fennállnak. A
szerkezetátalakítási közlemény eredetileg a 2010. december 31-ig bejelentett
szerkezetátalakítási támogatásokra volt érvényes, de a határidőt a Bizottság
2011. december 31-ig meghosszabbította. A többi közlemény nem
tartalmaz lejárati időt.
229  A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a
pénzügyi válsággal összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való,
2013. augusztus 1. utáni alkalmazásáról („A Bankokról szóló közlemény”),
HL C 216, 2013.7.30., 1–15. o.
230  A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, A Tanácsnak és
az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak Az állami támogatások uniós
szabályozásának korszerűsítése (EGT-vonatkozású szöveg) /
COM/2012/0209 nal /
231 Lásd a 15. lábjegyzetet.
232  Iránymutatás a környezetvédelmi és energetikai támogatásokról
(Guidelines on State aid for environmental protection and energy 2014–
2020), 2014.4.9., (http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?
uri=CELEX:52014XC0628(01)). Az európai közérdeket képviselő jelentős
projektek megvalósításának előmozdítására nyújtott állami támogatás belső
piaccal való összeegyeztethetőségének elemzési kritériumairól (http://eur-
lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?
uri=uriserv:OJ.C_.2014.188.01.0004.01.HUN). Iránymutatás a
repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról, HL C
99, 2014.2.20., 3–34. o. Iránymutatás a kockázat nanszírozási célú
befektetések előmozdítása érdekében nyújtott állami támogatási
intézkedésekre vonatkozóan, HL C 19, 2014.1.22., 4–34. o.; Uniós
iránymutatás az állami támogatásra vonatkozó szabályoknak a szélessávú
hálózatok mielőbbi kiépítésére való alkalmazásáról, HL C 25, 2013.1.26.,
1–26. o. Iránymutatás a regionális állami támogatásokról (2014–2020), HL
C 209, 2013.7.23., 1–45. o. A fejezet írásakor számos iránymutatás még
konzultációs szakaszban van, pl: Iránymutatás a nehéz helyzetben lévő, nem
pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási
támogatásról
(http://ec.europa.eu/competition/consultations/2013_state_aid_rescue_restr
ucturing/index_en.html)
233 84/82, Németország kontra Bizottság [1982] ECR 1504. o.
234 http://ec.europa.eu/dgs/competition/directory/organi_en.pdf
 235  A 734/2013/EU Rendelettel módosított 1999. március 22-i
659/1999/EK rendelet az EK Szerződés 93. cikkének alkalmazására
vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, HL L 83, 1999. 03. 27., 1–
9. o. 28–29. cikkek
236  A 107–109. cikkek nem közvetlenül hatályosak, de a nemzeti
bíróságok jogosultak annak megítélésére, hogy egy támogatási döntés állami
támogatásnak minősül-e vagy sem az EUMSZ 107. cikke szerint. A téma
egyik aspektusáról lásd Staviczky Péter. A Nemzeti Bíróság Ítéletének
jogereje az állami támogatások jogának tükrében. In: Állami Támogatások
Joga 19 (2013/3) 53–67. o.
237 Commission notice on the enforcement of State aid law by national
courts Official Journal C 85, 09.04.2009, 1–22.o.
238  A Tanács 1998. május 7-i 994/98/EK rendelete az Európai
Közösséget létrehozó szerződés 92. és 93. cikkének a horizontális állami
támogatások bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról, HL L 142, 1998. 05.
14., 1–4. o.
239  A Tanács 733/2013/EU Rendelete (2013. július 22.) az Európai
Közösséget létrehozó szerződés 92. és 93. cikkének a horizontális állami
támogatások bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról szóló 994/98/EK
tanácsi rendelet módosításáráról, HL L 204, 2013.7.31., 11–14. o.
240  A Tanács 1999. március 22-i 659/1999/EK rendelete az EK
Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok
megállapításáról, HL L 83, 1999. 03. 27., 1–9. o.
241  A Tanács 734/2013/EU Rendelete (2013. július 22.) az EK
Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok
megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet módosításáról, HL L
204, 2013.7.31., 15–22.o.
242  A Bizottság 2001. január 12-i 70/2001/EK rendelete az EK
Szerződés 107. és 108. cikkének a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott
állami támogatásokra történő alkalmazásáról, HL L 10, 2001. 01. 13., 33–
42. o.
243  A Bizottság 2002. december 5-i 2204/2002/EK rendelete az EK
Szerződés 107. és 108. cikkének a foglalkoztatásra nyújtott állami
támogatásra történő alkalmazásáról, HL L 337, 2002. 12. 13., 3–14. o.
 244  A Bizottság 2001. január 12-i 68/2001/EK rendelete az EK
Szerződés 107. és 108. cikkének a képzési támogatásokra való
alkalmazásáról, HL L 10, 2001. 01. 13., 20–29. o.
245  A Bizottság 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK rendelete
(csoportmentességi rendelet), HL L 214, 2008.08.09., 3–47. o
246  A Bizottság 1407/2013/EU Rendelete (2013. december 18.) az
Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély
összegű támogatásokra való alkalmazásáról, HL L 352, 2013.12.24., 1–8. o.
247 173/73, Olaszország kontra Bizottság [1974] ECR709. o.
248 Fontos megjegyezni, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése az új
támogatások nyújtását tiltja, illetve korlátozza, a korábban már fennállt
támogatásokat nem.
249 A 82/77. sz. Van Tiggele ügyben hozott ítélet (EBHT 1978., 25. o.)
25. és 26. pontja; a T-358/94. sz., Air France kontra Bizottság ügyben hozott
ítélet (EBHT 1996., II-2109. o.) 63. pontja.
250  A T-358/94. sz., Air France kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 1996., II-2109. o.) 56. pontja.
251  A 248/84. sz., Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 1987., 4013. o.) 17. pontja; a T-92/00. és 103/00. sz., Territorio
Histórico de Álava és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet
(EBHT 2002., II-1385. o.) 57. pontja.
252  Az elemzés gyelembe veszi a Bizottsági közleménytervezetet az
EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatás fogalmáról.
http://ec.europa.eu/competition/consultations/2014_state_aid_notion/draft
_guidance_hu.pdf
253  A T-358/94. sz., Air France kontra Bizottság ügy (EBHT 1996., II-
2109. o.) 58–62. pontja.
254  Lásd az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi válsággal
összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való 2013. augusztus 1.
utáni alkalmazásáról szóló bizottsági közleményt (HL C 216., 2013.7.30.,
1. o.).
255  http://www.bankofengland.co.uk/publications/Pages/news/2012/06
7.aspx A Bank of England szerint a „thescheme is notindemni ed”.
256 http://www.mnb.hu/monetaris_politika/novekedesi_hitelprogram
 257  A C-482/99. sz., Franciaország kontra Bizottság (Stardust) ügyben
hozott ítélet (EBHT 2002., I-4397. o.) 38. pontja. Lásd még a C-278/20.
sz., Görögország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet EBHT 2004., I-3997.
o.) 53. és 54. pontját; valamint a C-328/99. és C-399/00. sz., Olaszország és
SIM2 Multimedia SpA kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet
(EBHT 2003., I-4035. o.) 33. és 34. pontját.
258 A 78/76. sz. Steinike & Weinlig ügyben hozott ítélet (EBHT 1977.,
595. o.) 21. pontja.
259 A 78/76. sz. Steinike & Weinlig ügyben hozott ítélet (EBHT 1977.,
595. o.) 22. pontja.
260  Lásd például a C-206/06. sz. Essent Netwerk Noord ügyben hozott
ítélet (EBHT 2008., I-5497. o.) 70. pontját; a C-83/98 P. sz., Franciaország
kontra Ladbroke Racing és Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2000., I-
3271. o.) 50. pontját.
261 Lásd a T-358/94. sz., Air France kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 1996., II-2109. o.) 65–67. pontját a Caissedes Dépôts et
Consignations által nyújtott támogatásról. Lásd még a C-83/98 P. sz.,
Franciaország kontra Ladbroke Racing és Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 2000., I-3271. o.) 50. pontját.
262  A 173/73. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 1974., 709. o.) 16. pontja; a C-78/90–C-83/90. sz. Compagnie
Commerciale de l›Ouest egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 1992., I-
1847. o.) 35. pontja; a C-206/06. sz. Essent Netwerk Noord ügyben hozott
ítélet (EBHT 2008., I-5497. o.) 58–74. pontja.
263  A T-139/09, T-243/09. és T-328/09. sz., Franciaország és társai
kontra Bizottság egyesített ügyekben 2012. szeptember 27-én hozott ítélet
(Judgment ECLI:EU:T:2012:496) 63. és 64. pontja.
264  Lásd az Egyesült Királyság által a South Yorkshire Digital Region
Broadband Project részére nyújtott N 157/06. számú állami támogatásról
szóló, 2006. november 22-i bizottsági határozat (HL C 80., 2007.4.13., 2.
o.) (21) és (29) preambulumát.
265  Lásd a C-379/98. sz. Preussen Elektra ügyben hozott ítélet (EBHT
2001., I-2099. o.) 59–62. pontját. Lásd még a C-222/07. sz. UTECA
ügyben hozott ítélet (EBHT 2009., I-1407. o.) 43–47. pontját.
266  A C-206/06. sz. Essent Netwerk Noord ügyben hozott ítélet (EBHT
1991., I-5497. o.) 69–75. pontja.
 267  A Bizottság 2011/528/EU határozata az Ausztria által nyújtott C
24/09 (korábbi N 446/08) számú állami támogatásról – A zöld energiáról
szóló osztrák törvény (HL L 235., 2011.9.10., 42. o.), (76) preambulum.
268  Lásd például a C-482/99. sz., Franciaország kontra Bizottság
(Stardust) ügyben hozott ítélet (EBHT 2002., I-4397. o.) 24. pontját; a T-
351/02. sz., Deutsche Bahn AG kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT
2006., II-1047. o.) 103. pontját.
269  A T-358/94. sz., Air France kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 1996., II-2109. o.) 62. pontja, valamint a 248/84. sz., Németország
kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1987., 4013. o.) 62–68.
pontja.
270  A C-482/99. sz., Franciaország kontra Bizottság (Stardust) ügyben
hozott ítélet (EBHT 2002., I-4397. o.) 52. pontja. Lásd még a T-442/03.
sz., SIC kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2008., II-1161. o.)
93–100. pontját.
271  A C-482/99. sz., Franciaország kontra Bizottság (Stardust) ügyben
hozott ítélet (EBHT 2002., I-4397. o.) 54. pontja.
272  A C-482/99. sz., Franciaország kontra Bizottság (Stardust) ügyben
hozott ítélet (EBHT 2002., I-4397. o.) 55. pontja.
273  Lásd a C-460/07. sz. Sandra Puffer ügyben hozott ítélet (EBHT
2009., I-3251. o.) 70. pontját az uniós héarendszer alapján történő
adólevonás jogával összefüggésben, valamint a T-351/02. sz., Deutsche Bahn
AG kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2006., II-1047. o.) 102.
pontját az uniós jogban előírt adómentességekkel összefüggésben.
274 A C-39/94. sz., SFEI és társai ügyben hozott ítélet (EBHT 1996., I-
3547. o.) 60. pontja; a C-342/96. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben
hozott ítélet (EBHT 1999., I-2459. o.) 41. pontja.
275 6-11/69, Franciaország kontra Bizottság [1969] ECR 526. o.; 173/73,
Olaszország kontra Bizottság [1974] ECR 709. o.
276 Enirisorse SpA kontra Sotacarbo SpA (Case C-237/04) [2006] ECR
I-2843. o.
277  A 173/73. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 1974., 709. o.) 17. pontja. Lásd még a T-55/99. sz., Confederación
Espanola de Transporte de Mercancías kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 2000., II-3207. o.) 85. pontját.
 278 A C-280/00. sz. Altmark Trans ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., I-
7747. o.) 84. pontja.
279  A 173/73. sz. Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 1974., 709. o.) 13. pontja.
280  A 173/73. sz. Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 1974., 709. o.) 13. pontja.
281  A C-387/92. sz. Banco Exterior de España ügyben hozott ítélet
(EBHT 1994., I-877. o.) 13. pontja; a C-156/98. sz., Németország kontra
Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2000., I-6857. o.) 25. pontja; a C-
6/97. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1999., I-
2981. o.) 15. pontja; a C-172/03. sz. Heiser ügyben hozott ítélet (EBHT
2005., I-1627. o.) 36. pontja.
282 A 61/79. sz. Amministrazione delle nanze dello Stato ügyben hozott
ítélet (EBHT 1980., 1205. o.) 29–32. pontja.
283  Lásd T-64/08. sz., Nuova Terni Industrie Chimiche SpA kontra
Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2010., II-125. o.) 59–63. és 140–
141. pontját.
284  Stateaid SA.38517(2014/C) (ex 2014/NN) – Romania
Implementation of Arbitral award Micula v Romania of 11 December 2013
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/cases/254586/254586_1595781
_31_11.pdf
285 Lásd például a C-40/85. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben hozott
ítélet (EBHT 1986., 2321. o.) 12. pontját.
286 A C-39/94. sz., SFEI és társai ügyben hozott ítélet (EBHT 1996., I-
3547. o.) 60–61. pontja.
287 A T-228/99. és T-233/99 sz., Westdeutsche Landesbank Girozentrale
és Észak-Rajna-Vesztfália kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet
(EBHT 2003., II-435. o.) 208. pontja.
288  E tekintetben lásd a C-124/10 P. sz., Bizottság kontra EDF ügyben
2012. június 5-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 90.
pontját; a C-387/92. sz. Banco Exterior de España ügyben hozott ítélet
(EBHT 1994., I-877. o.) 14. pontját és a C-6/97. sz., Olaszország kontra
Bizottság ügyben hozott ítélet 16. pontját.
289 Lásd például a C-142/87. sz., Belgium kontra Bizottság („Tubemeuse”)
ügyben hozott ítélet (EBHT 1990., I-959. o.) 29. pontját, valamint a C-
305/89. sz., Olaszország kontra Bizottság („Alfa Romeo”) ügyben hozott ítélet
(EBHT 1991., I-1603. o.) 18. és 19. pontját; a T-16/96. sz., City yer Express
kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1998., II-757. o.) 51. pontját;
a T-129/95., T-2/96. és T-97/96. sz., Neue Maxhütte Stahlwerke és Lech-
Stahlwerke kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 1999.,
II-17. o.) 104. pontját, valamint a T-228/99. és T-233/99. sz., Westdeutsche
Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein-Westfalen kontra Bizottság
egyesített ügyekben hozott ítéletet (EBHT 2003., II-435. o.).
290 A C-525/04. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 2007., I-9947. o.); a C-73/11. P. sz., Frucona kontra Bizottság
ügyben 2013. január 24-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették
közzé); a C-256/97. sz. DM Transport ügyben hozott ítélet (EBHT 1999., I-
3913. o.)
291  A T-268/08. és T-281/08. sz., Land Burgenland és Ausztria kontra
Bizottság egyesített ügyekben 2012. február 28-án hozott ítélet (Judgment
ECLI:EU:T:2012:90).
292  A C-124/10 P. sz., Bizottság kontra EDF ügyben 2012. június 5-én
hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 79–81. pontja; a
234/84. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1986.,
2263. o.) 14. pontja; a 40/85. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben hozott
ítélet (EBHT 1986., 2321. o.) 13. pontja; a C-278/92–C-280/92. sz.,
Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT
1994., I-4103. o.) 22. pontja, valamint a C-334/99. sz., Németország kontra
Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., I-1139. o.) 134. pontja.
293  A C-124/10 P. sz., Bizottság kontra EDF ügyben 2012. június 5-én
hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 79–81. pontja; a
234/84. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1986.,
2263. o.) 14. pontja; a 40/85. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben hozott
ítélet (EBHT 1986., 2321. o.) 13. pontja; a C-278/92–C-280/92. sz.,
Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT
1994., I-4103. o.) 22. pontja, valamint a C-334/99. sz., Németország kontra
Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., I-1139. o.) 134. pontja; a T-
228/99. és T-233/99. sz., Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Észak-
Rajna-Wesztfália kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT
2003., II-435. o.); a T-20/03. sz., Kahla üringen Porzellan kontra Bizottság
ügyben hozott ítélet (EBHT 2008., II-2305. o.); a T-98/00. sz., Linde
kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2002., II-3961. o.).
 294  A C-124/10 P. sz., Bizottság kontra EDF ügyben 2012. június 5-én
hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 85. pontja.
295  Lásd. A T-14/96. sz., BAI kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet
(EBHT 1999., II-139. o.).
296  Lásd a T-296/97. sz., Alitalia kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 2000., II-3871. o.) 81. pontját.
297  Például bizonyos áruk bérbeadása vagy természeti erőforrások
kereskedelmi célú hasznosítására szóló engedélyek kiadása.
298 Az Európai Parlament és a Tanács 2004. március 31-i 2004/17/EK
irányelve a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő
ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról (HL L134.,
2004.4.30., 1. o.), valamint az Európai Parlament és a Tanács 2004. március
31-i 2004/18/EK irányelve az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a
szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési
eljárásainak összehangolásáról (HL L 134., 2004.4.30., 114. o.).
299  A hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás nem alkalmas
annak biztosítására, hogy az eljárás eredményeként az az ajánlattevő
kerüljön kiválasztásra, amely a szolgáltatásokat piaci áron képes nyújtani.
Lásd az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló közlemény (HL C
8., 2012.1.11.,4. o.) 66. pontját.
300  A T-268/08. és T-281/08. sz., Land Burgenland és Ausztria kontra
Bizottság egyesített ügyekben 2012.február 28-án hozott ítélet (Judgment
ECLI:EU:T:2012:90) 87. pontja.
301 Bull. EC, 7/8-1991, 1974. 02. 01.
302 Commission Communication on State aid elements in sale of land
and buildings by public authorities, HL C 209, 1997. 07. 10., 3. o.
303  Értéktől és így a de minimis szabálytól függetlenül valamennyi
értékesítésről tájékoztatni kell a Bizottságot.
304 HL 1967, 2311. o.
305  Lásd az Aéroports de Paris kontra Bizottság, C-82/01P. sz. ügy,
[2002] ECR I-9297. Lásd még a Ryanair kontra Bizottság, T-196/04 sz.
ügyet [2008], ECR II-3643. o.
306  Mitteldeutsche Flughafen AG és Flughafen Leipzig-Halle GmbH
kontra Bizottság, illetve Freistaat Sachsen és Land Sachsen-Anhalt kontra
Bizottság, T-455/08. illetve T-443/08. sz. egyesített ügyek, 115. bekezdés.
 307  Korábbi döntéseiben a Bíróság arra is gyelemmel volt, hogy a
biztonsági és rendfenntartási funkciókkal, tűzvédelmi és közbiztonsági
intézkedésekkel, üzembiztonsággal, meteorológiai szolgáltatásokkal és
légiforgalmi irányítással kapcsolatos állami nanszírozás nem minősül állami
támogatásnak. SAT Fluggesellschaft kontra Eurocontrol, C-364/92. sz. ügy.
Lásd még: Deutschland Flughafen Kassel-Calden, NN 14/2007. és N
112/2008 sz. ügyek.
308  Mitteldeutsche Flughafen AG és Flughafen Leipzig-Halle GmbH
kontra Bizottság, illetve Freistaat Sachsen és Land Sachsen-Anhalt kontra
Bizottság, T-455/08. illetve T-443/08. sz. egyesített ügyek [2011] ECR II-
01311, 98. bekezdés.
309   Infrastruktúra állami nanszírozása a támogatás eszközétől
(szubvenció, adókedvezmény, garancia, adósság elengedése, telek
kedvezményes feltételekkel történő értékesítése stb.) függetlenül
vizsgálandó.
310   Ítélethozatali gyakorlatában a Bíróság világossá tette, hogy az
autópályák koncesszióban történő építése az állami támogatási szabályok
alkalmazását vonja maga.
311  Lásd a 2. lábjegyzetet.
312  Pl. SA.31722 – HU – Sport infrastruktúra fejlesztési terv.
313  Lásd például N 350/2002 – IE – Hulladék kezelési infrastruktúra 15
Pl. N 594/2009 – Lengyel gáz továbbítási hálózat.
314  Pl. N 594/2009 – Lengyel gáz továbbítási hálózat.
315  Lásd erről COCOF 2012 novemberében a tagállamoknak küldött
12-0059-01 számú Guidance noteját amelynek címe: „Veri cation of
compliance with state aid rules in infrastructure cases”.
316  A C-83/01 P, C-93/01 P and C-94/01 P ügyekben a Bíróság egy
közel 13 éve folyó ügyben döntött úgy, hogy az eljárás tovább folytatandó.
317  Commission Decision of 2 December 1991 (TNT/Canada Post,
DBP Postdienst, La Poste, PTT Poste and Sweden Post, CaseNo IV/M.102,
OJ 1991 C 322, 19.o.).
318 Chronopost and others / Ufex and others (ecr. 2003, I-6993 o.).
319  67, 68 and 70/85, Kwekerij Gebroeders van der Kooy BV, Johannes
Wilhelmus van Vliet, the Landbouwschap & Holland Királyság kontra
Bizottság [1988] ECR219. o.
 320  169/84 Cofaz (Compagnie française de l’azote) SA és mások kontra
Bizottság [1986] ECR409. o.
321  Lásd a referencia-kamatláb és a leszámítolási kamatláb megállapítási
módjának módosításáról szóló bizottsági közleményt (HL C 14.,
2008.1.19., 6. o.). A referencia-kamatlábról szóló közleményben nem
említett alárendelt kölcsönök tekintetében az N55/2008. számú, GA/EFRE
Nachrangdarlehen elnevezésű állami támogatásról szóló, 2008. december
11-i bizottsági határozatban (HL C 9., 2009.1.14.) ismertetett módszer
alkalmazható.
322  Ha azonban a támogatási programokra vonatkozó bizottsági
rendeletek vagy bizottsági határozatok a támogatás összegének
meghatározásakor a referencia-kamatlábra hivatkoznak, a Bizottság azt
támogatást nem tartalmazó rögzített referenciaértéknek tekinti
(mentesülés).
323  http://swapratesonline.com/current-euro- xed-interest-swap-
rates.html
324  A Bizottság közleménye az EK Szerződés 87. és 88. cikkének a
kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról,
HL C 155., 2008.6.20., 10. o.
325  A kezességvállalás formájában nyújtott lehetséges állami
támogatásokra vonatkozó értékelésről lásd az EK Szerződés 87. és 88.
cikkének a kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra való
alkalmazásáról szóló bizottsági közleményt (2008/C 155/02) (http://eur-
lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?
uri=CELEX:52008XC0620(02)&from=EN).
326  Lásd a C-275/10. sz., Residex Capital kontra Gemeente Rotterdam
ügyben 2011. december 8-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették
közzé) 39. pontját.
327  Lásd a C-275/10. sz., ResidexCapital kontra Gemeente Rotterdam
ügyben 2011. december 8-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették
közzé) 42. pontját.
328 Lásd a T-154/10. sz., Franciaország kontra Európai Bizottság ügyben
2012. szeptember 20-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé)
106. pontját.
329 Lásd a T-154/10. sz., Franciaország kontra Európai Bizottság ügyben
2012. szeptember 20-án hozott ítélet (Judgment ECLI:EU:T:2012:452)
82–88. és 91–94. pontját.
330 323/82. sz. Intermills kontra Bizottság [1984] ECR 3809. o.; 296 és
318/82 sz. Kingdom of the Netherlands & Leeuwarder Papierwarenfabrik BV
kontra Bizottság [1985] ECR 809. o.; 40/85. sz. Re Boch ügy (Belgium
kontra Bizottság) [1986] ECR 2321. o.
331  A tőkeköltség a kockázat nélküli piaci ráta és a béta változóval
szorzott kockázati felár. A béta változó az adott ágazatban a piac által
megkövetelt megtérülés, amelyet az ágazatban szereplő vállalatok piaci
eredményének és piaci értékének összehasonlításával határoznak meg, amit a
támogatandó vállalat nanszírozási struktúrájának megfelelően korrigálnak.
HL L 104, 1996. 04. 27., 39. o.
332 C-334/99. sz. Gröditzer Stahlwerke [2003] ECR I-1139. o. Steffen
SUEHNEL: e market investor principle in privatisations – European
Court of Justice upholds the Commission’s decision on Gröditzer
Stahlwerke GmbH CPN Number 2 Summer 2003 79–80. o.
333  Lásd például a C-143/99.sz. Adria-Wien Pipeline ügyben hozott
ítélet (EBHT 2001., I-8365. o.) 48. pontját.
334  Lásd például a C-106/09 P. és C-107/09 P. sz., Bizottság és
Spanyolország kontra Government of Gibraltar és Egyesült Királyság ügyben.
2011 ECR I-11113. o.
335 Lásd például a T-92/00. és T-103/00. sz., Ramondin SA és Ramondín
Cápsulas SA kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2002.,
II-1385. o.) 39. pontját.
336  Lásd a C-256/97. sz., Déménagements-Manutention Transport SA
(DMT) ügyben hozott ítélet (EBHT1999., I-3913. o.) 27. pontját.
337 Lásd Mengozzi főtanácsnok C-284/12. sz. Deutsche Lufthansa ügyre
vonatkozó 2013. június 27-i indítványának 52. pontját.
338  Lásd például a C-279/08 P. sz., Bizottság kontra Hollandia (NOx)
ügyben hozott ítélet (EBHT 2011., I-7671. o.) 62. pontját, valamint a C-
143/99. sz. Adria-Wien Pipeline ügyben hozott ítéletet (EBHT 2001., I-
8365. o.).
339  Lásd például a C-78/08–C-80/08. sz., Paint Graphos és társai
egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2011., I-7611. o.) 49. és azt
követő pontjait; a C-308/01. sz. GIL Insurance ügyben hozott ítéletet
(EBHT 2004., I-4777. o.).
 340  Lásd a C-487/06 P. sz., British Aggregates kontra Bizottság ügyben
hozott ítélet (EBHT 2008., I-10515. o.) 85. és 89. pontját, valamint a
hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a C-279/08 P. sz., Bizottság kontra
Hollandia ügyben hozott ítélet (EBHT 2011., I-7671. o.) 51. pontját; a C-
106/09 P. és C-107/09 P. sz., Bizottság és Spanyolország kontra Government of
Gibraltar és Egyesült Királyság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT
2011., I-11113. o.) 87. pontját.
341  A C-106/09 P. és C-107/09 P. sz., Bizottság és Spanyolország kontra
Government of Gibraltar és Egyesült Királyság egyesített ügyekben hozott
ítélet (EBHT 2011., I-11113. o.).
342  A C-106/09 P. és C-107/09 P. sz., Bizottság és Spanyolország kontra
Government of Gibraltar és Egyesült Királyság egyesített ügyekben hozott
ítélet (EBHT 2011., I-11113. o.) 101. és azt követő pontjai.
343  A C-106/09 P. és C-107/09 P. sz., Bizottság és Spanyolország kontra
Government of Gibraltar és Egyesült Királyság egyesített ügyekben hozott
ítélet (EBHT 2011., I-11113. o.) 106. pontja.
344  A C-88/03. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 2006., I-7115. o.) 57. pontja; aC-428/06–C-434/06. sz. Unión
General de Trabajadores de LaRioja egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT
2008., I-6747. o.) 47. pontja.
345  A C-88/03. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 2006., I-7115. o.) 57. és azt követő pontjai; a C-428/06–C-434/06.
sz. UGT-Rioja és társai egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT2008., I-
6747. o.) 47. és azt követő pontjai.
346 Lásd a C-88/03. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 2006., I–7115. o.) 58. pontját.
347  A C-88/03. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben hozott ítélet
(EBHT 2006., I–7115. o.) 67. pontja.
348  A T-298/07., T-312/97. stb. sz., Alzetta egyesített ügyekben hozott
ítélet (EBHT 2000., II-2325. o.) 81. pontja.
349 A 730/79. sz. Phillip Morris ügyben hozott ítélet (EBHT 1980., 267.
o.) 11. pontja; a T-298/07., T-312/97. stb. sz., Alzetta egyesített ügyekben
hozott ítélet (EBHT 2000., II-2325. o.) 80. pontja.
350 Lásd a 21. lábjegyzetet.
351  Ez azt jelenti, hogy nem hároméves x periódusok vannak, hanem
minden támogatás nyújtásakor a megelőző három évet kell gyelembe
venni.
352  Lásd a T-298/07., T-312/97. stb. sz., Alzetta egyesített ügyekben
hozott ítélet (EBHT 2000., II-2325. o.) 141–147. pontját.
353 Lásd az Egyesült Királyság által a Network Rail számára nyújtott, N
356/2002. számú állami támogatásról szóló, 2002. július 7-i bizottsági
határozat [HL C 232., 2002.9.28., 2. o.] (75)–(77) preambulum bekezdését.
354  A C-172/03. sz. Heiser ügyben hozott ítélet (EBHT 2005, I-1627.
o.) 55. pontja.
355  A T-55/07. sz. CETL ügyben hozott ítélet (EBHT 2000., II-3207.
o.) 89. pontja; a C-280/00. sz. Altmark Trans ügyben hozott ítélet (EBHT
2003., I-7747. o.) 81. pontja.
356 A C-280/00. sz. Altmark Trans ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., I-
7747. o.) 79. pontja.
357 A T-288/97. sz. Friulia Venezia Giulia ügyben hozott ítélet (EBHT
2000., II-1619. o.) 41. pontja.
358 A C-280/00. sz. Altmark Trans ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., I-
7747. o.) 78. pontja.
359 A C-280/00. sz. Altmark Trans ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., I-
7747. o.) 77–78. pontja.
360 HL C 69, 2004. 03. 22., 4. o.
361  Lásd a regionális támogatásoknál, illetve: Report on Competition
Policy, 1999. 75. o.
362  A 730/79. sz. Phillip Morris ügyben hozott ítélet (EBHT 1980.,
2671. o.); a T-2011/2005. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott
ítélet (EBHT 2009., II-2777. o.) 157–160. pontja; a T-298/07., T-312/97.
stb. sz., Alzetta egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2000., II-2325. o.)
95. pontja.
363  A helyi infrastruktúra vonatkozásában lásd még az állami
támogatások bizonyos típusainak kezelésére vonatkozó egyszerűsített
eljárásról szóló bizottsági közlemény (HL C 136., 2009.6.16., 7. o.) 5. b)
pontjának viii. alpontját.
364 Öt évvel a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően (azaz 2014.
december 1-jet követően) e pontot a Tanács a Bizottság javaslata alapján
elfogadott határozattal hatályon kívül helyezheti.
365 2003/531/EC: Council Decision of 16 July 2003 on the granting of
aid by the Belgian Government to certain coordination centres established
in Belgium HL L 184, 2003. 07. 23., 17. o.
366 Megállapodás a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről (HLL
336., 1994.12.23., 156–183. o. magyar különkiadás fejezet 11. kötet 21. o.
243–273.).
367  1973-ban 9,5%-kal részesedett a világ agrárkereskedelmében, ez
1990-re 13,9% lett.
368  A támogatott export volumene hat év alatt 21%-kal (a fejlődő
országok esetében ez 14%-os előirányzat) csökkentendő és az erre fordított
költségvetési kiadásokat ugyanezen időszak alatt 36%-kal kell leépíteni (a
fejlődők esetében ez 24%-os csökkenést jelent).
369 A Tanács 1225/2009/EK rendelete (2009. november 30.) az Európai
Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt
behozatallal szembeni védelemről, HL L 343., 2009.12.22., 51–73. o.
370  A Bizottságnak a tagállamokhoz címzett közleménye, az EK
Szerződés 93. cikkének (1) bekezdése értelmében, a Szerződés 92. és 93.
cikkének a rövid lejáratú exporthitel-biztosításra történő alkalmazásáról, HL
C 281, 1997.09.17. 4–10. o., és a Bizottságnak a tagállamokhoz címzett
közleménye az EK Szerződés 93. cikkének (1) bekezdése értelmében a
Szerződés 92. és 93. cikkének a rövid lejáratú exporthitel-biztosításra
történő alkalmazásáról szóló közlemény módosításáról, HL C 325,
2005.12.22., 22–23. o., és a Bizottság közleménye az EK Szerződés 93.
cikkének (1) bekezdése értelmében, a Szerződés 92. és 93. cikkének a rövid
lejáratú exporthitel-biztosításra történő alkalmazásáról szóló, tagállamokhoz
címzett bizottsági közlemény alkalmazási idejének módosításáról szóló
EGT-vonatkozású szöveg HL C 329, 2010.12.07., 6. o.
371  Ennek ellenére – kivételképpen – a kis- és középvállalatoknak
nyújtott tőkebefektetési exporttámogatások esetén a kis- és középvállalati
csoportmentességi rendelet kifejezetten engedélyezi a befektetési támogatást,
függetlenül attól, hogy az a Közösségen kívül vagy azon belül valósul meg.
XXIXth Reporton Competition Policy1999. 79. o.
372 Lásd a 97. lábjegyzetet.
373  NN55/2001-es ügy Official Journal: JOCE L/202/2003 Dagmar
Heinisch: EU – rules on State aid do not allow for export aid in CPN
Number 2 – Summer 2003 81–82.o.
374  82/744/EEC: Commission Decision of 11 October 1982, HL L
315, 1982. 02. 15., 23–24. o.
 375 C-278/95P, Siemens SA kontra Commission [1997] ECR I-2507. o.
376 XVIIIth Report on Competition Policy (1988/C 212/2) 1988. 147.
o; XXVIIth Report on Competition Policy, 1997. 68. o. 232. pont.
377  Lásd XXVIIth Report on Competition Policy (1997) 68. o. 232.
pont; és a Guidelines on national regional aid (HL C 74, 1998. 02. 10.)
4.16–4.18. pontjaiban.
378  Community Guidelines on state aid for environmental protection,
OJ C 82/1, 2008. 04. 01., 11. o., http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriSerkontrado?
uri=OJ:C:2008:082:0001:0033:EN:PDF
379  Lásd XXVIIth Report on Competition Policy, 1997. 68. o. 232.
pont.
380 Ultraperiférikus régiók: francia tengerentúli területek, Azori-szigetek,
Madeira és a Kanári-szigetek.
381 12 fő/km2 alatt.
382  Iránymutatás a nehéz helyzetben lévő, nem pénzügyi
vállalkozásoknak nyújtott megmentési és szerkezetátalakítási állami
támogatásról 2014/C 246/01.
383  A Bizottság közleménye a Közösség iránymutatásáról a nehéz
helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához
nyújtott állami támogatásokról (2004/C 244/02). A Bizottság a gazdasági
válság során és arra tekintettel speciális válságkezelő intézkedéseket fogadott
el bankok (lásd alább) és más vállalatok számára. Az utóbbiakat már 2010-
ben hatályon kívül helyezték, az előbbiek azonban továbbra is hatályban
maradnak.
384  E képlet alapját a kedvezményezettnek a támogatás nyújtása/vagy
annak bejelentése előtti évben (t-vel jelölve) elért üzemi eredménye [a
kamat zetés és adózás előtti eredmény (angol rövidítés. EBIT)] képezi.
Ehhez az összeghez vissza kell írni az értékcsökkenést. Ezután a teljes
összegből le kell vonni a működő tőke változását. A működő tőke változását
úgy kell kiszámítani, mint a forgóeszközök és a rövid lejáratú
kötelezettségek közötti különbség változását a legutóbbi lezárt könyvelési
időszakokban. Ehhez hasonlóan, ha az üzemi eredmény szintjén tartalékok
vannak, akkor azokat világosan meg kell jelölni, és az eredmény ilyen
tartalékokat nem tartalmazhat.
 A képlet célja a kedvezményezett negatív működési cash- ow-jának
felbecsülése a támogatási kérelem benyújtását megelőző évben (vagy be nem
jelentett támogatás esetében a támogatás odaítélését megelőző évben). Ezen
összeg felének elégnek kell lenni arra, hogy a kedvezményezett egy hat
hónapos időszakra fenntarthassa üzleti tevékenységét.
385  A Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés
107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a
belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról (EGT-vonatkozású szöveg)
http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?
uri=CELEX:32014R0651&from=HU
386  A Bizottság 702/2014/EU rendelete (2014. június 25.) az Európai
Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a
mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben
nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal
összeegyeztethetőnek nyilvánításáról, HL L 193 1.7.2014, 1–75. o.
387 Ez azt jelenti, hogy annak megállapításakor, hogy betartják-e az adott
támogatási fajtára vonatkozó egyedi bejelentési határértékeket és a III.
fejezetben meghatározott maximális támogatási intenzitásokat, a támogatott
tevékenységhez vagy projekthez nyújtott állami támogatások teljes összegét
kell gyelembe venni.
388 Communication from the Commission to the Member States on the
links between regional and competition policy, OJ C 90, 1998. 03. 26., 3.
o.
389 Iránymutatás a regionális állami támogatásokról (2014–2020), HL C
209, 2013.7.23., 1–45. o.
390  A támogatást csak az adott tagállam regionális támogatásra jogosult
régióiban lehet nyújtani, a beruházás befejezése után legalább 5 évig (kkv-
knál három évig) fenn kell tartani, a támogatási intenzitás megegyezik a
támogatás odaítélése idején hatályos regionális támogatási határértékkel
(ezeket lásd lentebb a nemzeti regionális támogatásokról szóló
iránymutatásról szóló részben), de ezek az értékek kisvállalkozások esetén
20%-kal, középvállalkozásoknál 10%-kal növelhetőek.
391  A támogatási intenzitástól függő bejelentési határértékeket a
regionális iránymutatás 20. n) pontjában feltüntetett táblázat tartalmazza.
392 A tagállamok által saját regionális támogatási térképeiken megjelöltek
szerint, a regionális állami támogatásokról (2014–2020) szóló iránymutatás
(HL C 209., 2013.7.23., 1. o.) 161. pontjának megfelelően.
393  A 349. cikk Guadeloupera, Francia Guyanara, Martiniquere,
Réunionra, Saint Barthélemyre, Saint Martinra, valamint az Azori-
szigetekre, Madeirára és a Kanári-szigetekre vonatkozik.
394  Nagyvállalkozásoknak nyújtott regionális támogatás csak akkor
tekinthető összeegyeztethetőnek, ha azt olyan induló beruházáshoz nyújtják,
amely az adott térségben új tevékenységeket eredményez, vagy amelynek
célja a meglévő létesítmények új termékekkel vagy új eljárási innovációkkal
történő diverzi kációja.
395  Ugyanez a mutató Luxemburg esetén 8%, míg Lengyelország
esetében 100%.
396 Commission Fourth Report of Competition Policy. 1974. 101-106.
o.
397  Commission Fourth Report of Competition Policy. 1974. 103. o.
1101. bekezdés.
398  A Tanács 2003/96/EK irányelve (2003. október 27.) az
energiatermékek és a villamos energia Uniós adóztatási keretének
átszervezéséről, HL L 283., 2003.10.31., 51. o.
399 Communication from the Commission Guidelines on State aid for
environmental protection and energy 2014-2020, Brussels, 2014/C 200/01
XXX C (2014) 2322.
http://ec.europa.eu/competition/sectors/energy/legislation_en.html. A
Bizottság 2014. április 9-én fogadta el a fejezet írásakor hatályos
iránymutatást, amely a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozóan
környezetvédelmi és energetikai célokra nyújtott állami támogatásokra
vonatkozik. Ez az iránymutatás 2020. december 31-ig hatályos.
400  A tengeri szállítási ágazatban nyújtott támogatás esetében a
támogatási intenzitás az elszámolható költségek 100%-áig növelhető,
feltéve, hogy a képzés résztvevői nem a legénység aktív tagjai, hanem
létszám fölötti személyként tartózkodnak a fedélzeten; valamint a képzés az
uniós lajstromban szereplő hajók fedélzetén folyik.
401 A Bizottság közleménye – A képzéshez nyújtott, egyedi bejelentéshez
kötött állami támogatásra vonatkozó összeegyeztethetőségi elemzés
kritériumai, HL C 188, 2009.08.11., 1–5. o.
402 A Bizottság közleménye – A hátrányos helyzetű és a fogyatékkal élő
munkavállalók foglalkoztatásához nyújtott, egyedi bejelentéshez kötött
állami támogatásra vonatkozó összeegyeztethetőségi elemzés kritériumai, OJ
C 188, 2009. 08. 11., 6–11. o.
403 Létszámleépítés eredményeként keletkező álláshelyek nem tölthetők
be támogatott hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő munkavállalókkal.
Ebből következően nem használható fel az állami támogatás arra, hogy
olyan támogatott munkavállalók helyére vegyenek fel embereket, akik
támogatása lejárt, és ezért elbocsátották őket.
404 A Bizottság közleménye – A kutatáshoz, fejlesztéshez és innovációhoz
nyújtott állami támogatások keretrendszere, HL C 198, 27.6.2014, p. 1–29.
405 COM/78/221 Commission Communication to the Council of May
25, 1978 on the general policy regarding sectoral aid.
406 VIIIth ReportonCompetition Policy, 1978. 126. o.
407  Az Európai Parlament és a Tanács 1370/2007/EK rendelete (2007.
október 23.) a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint
az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül
helyezéséről. Az Európai Unió Hivatalos Lapja, L 315, 2007. december 03.
408 66/86 sz. Ahmed Saeed Flugreisen és Silver Line Reisebüro GmbH
kontra Zentrale zur Bekämpfung Unlauteren Wettbeverbs eV [1989], ECR
803. o.
409  179/90 sz. Merci convenzionali porto di Genova SpA kontra
Siderurgica Gabriella SpA [1991], ECR I–58.
410  C-343/95. sz. Diego Calì & Figli Srl v Servizi ecologici porto di
Genova SpA (SEPG). [1997] ECR. I-1547. o.
411 C–320/91, Procureur du Roi kontra Corbeau [1993] ECR I–2533.
o.
412 Société Civile Agricole du Centre d’Insemination de la Crespelle v.
coopérative d’Élevage est d’Insemination Arti cielle du Département de la
Mayenne C–323/93 [1994] ECR 5077. o.
413 XXV. versenypolitikai jelentés, 120. pont.
414  Az Európai Parlament és a Tanács 1370/2007/EK rendelete (2007.
október 23.) a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint
az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül
helyezéséről. Az Európai Unió Hivatalos Lapja, L 315, 2007. december 03.
415  Com(2011) 900 végleges A Bizottság Közleménye az Európai
Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak
és a Régiók Bizottságának.
 416  Com(2011) 146 végleges A Bizottság Közleménye az Európai
Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak
és a Régiók Bizottságának.
417  A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az
„Egységes piac a 21. századi Európa számára” című dokumentumot kísérő,
„Általános érdekű szolgáltatások, beleértve az általános érdekű szociális
szolgáltatásokat: új európai kötelezettségvállalás” című dokumentumban
(COM(2007) 725 végleges) a Bizottság megállapította: „Nem gazdasági
jellegű szolgáltatások: e szolgáltatások, így például a hagyományosan állami
felségjogúnak minősülő rendőrség, igazságszolgáltatás és a törvény által
előírt szociális biztonsági rendszerek nem tartoznak külön közösségi
szabályozás, sem a Szerződés belső piacra és a versenyre vonatkozó
szabályainak hatálya alá. A szóban forgó szolgáltatások megszervezésének
néhány vonatkozása a Szerződés – például a megkülönböztetésmentesség
elvét előíró – egyéb szabályai hatálya alá tartozhat.”
418 C-364/92. sz. SAT Fluggesellschaft ügy (EBHT 1994., I-43. o.).
419 C-343/95. sz. Diego Calì & Figli ügy, (EBHT 1997., I-1547. o.).
420  Az alábbi ábra csupán a különböző koncepciókat ismerteti, a
gazdasági jellegű és a nem gazdasági jellegű ágazatok méretét nem.
421  C-159/91. sz. Poucet et Pistre ügy (EBHT 1993., I-637. o.); C-
218/00. sz. Cisal és INAIL ügy (EBHT 2002., I-691. o., 43–48. pont); C-
264/01. sz., C-306/01. sz., C-354/01. sz. és C-355/01. sz. AOK
Bundesverband egyesített ügyek (EBHT 2004., I-2493. o., 51–55. pont).
Követelmény, hogy a rendszer a szolidaritás elve szerint működjön, és
járuléktól függetlenül nyújtson társadalombiztosítási ellátást. A Bíróság
ugyanakkor úgy vélte, hogy a Szerződés más rendelkezései (pl. belső piacra
vonatkozó szabályok) vonatkozhatnak rájuk, lásd a C-350/07. sz. Kattner
ügyet (EBHT 2009., I-1513. o.).
422  30/87. Corinne Bodson kontra Pompes Funèbres des Régions
Libérées [1988], ECR 1988. o.
423  Vitatja a semlegességet Devroe, „Privatizations and Community
Law: Neutrality versus Policy" (1997) 34 CMLRev 267. és Erika
Szyszczak: Governance in the Context of Services of General Interest ERA
Forum: 2002¬3
http://www.era.int/web/en/html/nodes_main/4_1649_541/4_2142_542/f
orums_2002/5_1988_420.html
424  188-190/80. Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság
kontra Európai Bizottság [1982] ECR 2545. o.
425  Protocol on the System of Public Service Broadcasting in the
Member States, OJ EC 1997 C 340/1 amely kimondja, hogy a szerződések
előírásai nem sérthetik a tagállamoknak azt a jogát, hogy nanszírozzák a
közszolgálati műsorszolgáltatást, amennyiben (egyebek mellett) az ilyen
nanszírozást a műsorszolgáltatást végző szervezetek az egyes tagállamok
által átruházott, meghatározott és megszervezett közszolgálati megbízatás
ellátására kapják.
426 „A Konferencia tudomásul veszi a Bizottság azon véleményét, hogy a
Közösség meglévő versenyszabályai lehetővé teszik, hogy a Németországban
működő köztulajdonban lévő hitelintézetek által nyújtott általános
gazdasági érdekű szolgáltatásokat és az ilyen szolgáltatások ellentételezésére
ezeknek a hitelintézeteknek nyújtott kedvezményeket teljes mértékben
gyelembe vegyék.
427  Ausztria és Luxemburg úgy ítéli meg, hogy a köztulajdonban lévő
németországi hitelintézetekről szóló nyilatkozat azokra az ausztriai és
luxemburgi hitelintézetekre is vonatkozik, amelyek hasonló szervezeti
felépítéssel rendelkeznek."
428 A Tanács 169/2009/EK rendelete (2009. február 26.) a vasúti, közúti
és belvízi közlekedési ágazatokra vonatkozó versenyszabályok
alkalmazásáról, OJ L 61 2009.03.05., 1. o.
429 HL L 175., 1968.7.23., 1. o.
430  A 106. cikket ily módon együtt alkalmazzák tartalmi tiltó
rendelkezésekkel; így például az Almelo ügyben (393/92. sz. ügy Gemeente
Almelo és mások kontra NV Energiebedrijf Ijsselmij [1994] ECR I-1477.
o.) a 37. és 101. cikkel, a Németország kontra Delta Schiffahrts- und
Speditionsgesellschaft mbH ügyben (153/93 [1994] ECR I-2517. o.), a 101.
cikkel, a Corsica Ferries ügyben (Corsica Ferries Italia SRL kontra corpo dei
Piloti del Porto di Genova (18/93. sz. ügy [1994] ECR I-1783. o.],
valamint a Crespelle ügyben [323/93. sz. ügy Société Civile Agricole du
Centre d’ Insémination de la Crespelle kontra coopérative d’Élévage et
d’Insémination Arti cielle du Département de la Mayenne [1994] ECR I-
5077. o.], a 102. cikkel, a Banco del Credito Industrial ügyben (lásd alább) a
107. cikkel alkalmazták együtt.
431 C-55/93. sz. ügy Van Schaik [1994], ECR I-4837. o.
432 Az EUMSZ 18. cikke szerint: „A Szerződések alkalmazási körében és
az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság
alapján történő bármely megkülönböztetés.”
433  155/73 sz. ügy Giuseppe Sacchi [1974] ECR 409. o. különösen az
ítélet 14. bekezdése.
434 Az Európai Bizottság 2014. július 10-én felszólította Magyarországot,
hogy a mobil zetés tekintetében tartsa be a letelepedés szabadságára és a
szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályokat (az EUMSZ
49. és 56. cikke és a 2006/123/EK irányelv 15. és 16. cikke). A nemzeti
mobil zetési rendszerről szóló 2011-es törvény értelmében a nemzeti
mobil zetési rendszer működtetésének kizárólagos joga az Állami
Mobil zetési Zrt. hatáskörébe tartozik. A szolgáltatóknak az egyes
közszolgáltatásokhoz kapcsolódó (például parkolási közszolgáltatás) mobil-
zetésközvetítési szolgáltatások biztosításakor ezt a platformot kell
kötelezően igénybe venniük. Ez a kizárólagos jog a Bizottság szerint
szükségtelenül és jelentősen korlátozza az erre a verseny számára eddig teljes
mértékben nyitott piacra való jutást, és ezáltal minden megfelelő indok
nélkül megkárosítja a jelenlegi befektetőket és elriasztja azokat, akik a
jövőben e területen kívánnának befektetni. A Bizottság indokolással ellátott
véleményt bocsátott ki (http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-14-
470_hu.htm).
435  94/119/EC: Commission Decision of 21 December 1993 Official
Journal L 055 , 26/02/1994 P. 0052–0057. (A Stena használhatja-e a Rodby
kikötőt) John Temple Lang: De ning Legitimate Competition:
Companies’ Duties to Supply Competitors and Access to Essential Facilities
Fordham International Law Journal vol 18. 1994. 437-524. o. (különösen a
462. o.)
436  C-163/96 sz. Criminal proceedings against Silvano Raso and Others
ügy [1998] I-570. o. (dokkmunka).
437  C-260/89. sz. ERT (Elliniki Radiophonia Tiléorassi AE and
Panellinia Omospondia Syllogon Prossopikou kontra Dimotiki Etairia
Pliroforissis and Sotirios Kouvelas and Nicolaos Avdellas és mások ügy)
(diszkriminatív sugárzási politika meghatározásának lehetősége). European
Court Reports 1991 I-02925.
438 Hasonló probléma merült fel a 46/90. és 93/91. sz. Procureur du Roi
kontra Jean-Marie Lagauche és egyéb egyesített ügyekben. [Lásd Joined
46/90. és 93/91. [1993] ECR I-5267. o.]
439  18/88. sz. Régie des Télégraphes et des Téléphones (RTT) kontra
GB-INNO-BM – Judgment of the Court (Fifth Chamber) of 13 December
1991. Régie des Télégraphes et des Téléphones kontra GB-INNO-BM SA.
Reference for a Preliminary Ruling: Tribunal de Commerce de Bruxelles -
Belgium. ECR. 1991 Pages I-5941. o. Hasonló szellemben döntött a
Bíróság más ügyekben is (46/90. és 93/91. sz. ECR I-5941. o.). Ezek tárgya
az RTT vezeték nélküli telefonok engedélyezésével kapcsolatos hatásköre
volt.
440  Lásd erről a C-41/90. sz. Klaus Höfner and Fritz Elser kontra
Macrotron GmbH. [1991] ECR I-01979. o. 29. bekezdését és a C-323/93
sz. Société Civile Agricole du Centre d’Insémination de la Crespell kontra v
Coopérative d’Elevage et d’Insémination Arti cielle du Département de la
Mayenne, [1994] ECR I-5077, hozott ítélet 18. bekezdését, valamint a
260/89. Elliniki Radiophonia Tileorassi AE és Panellinia Omospondia Syllogon
Prossopikou ERT kontra Dimotiki Etairia Pliroforissis, és Sotirios Kouvelas, és
Nicolaos Avdellas és egyéb [1991] ECR I-2925. o. ügyben hozott ítélet 37–38.
bek.
441 C-475/99. sz. Ambulanz Glöckner ügy 2001. október 25-én hozott
ítélet [EBHT 2001., I-8989. o.] 39. o.
442 C-179/90 sz. ügy [1991] ECR 1-5889. o.
443 Ez nyilván a 12. cikkel is ellentétes.
444  T-289/03 British United Provident Association Ltd. (BUPA),
established in London (United Kingdom), BUPA Insurance Ltd, BUPA
Ireland Ltd. kontra Európai Bizottság
http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?
docid=71388&doclang=en
445 Lásd például 127/73. sz. Belgische Radio en Televisie és société belge
des auteurs, compositeurs et éditeurs kontra SV SABAM és NV Fonior
[1974] ECR 51. o. 22. bekezdés.
446  Az Uniform Eurocheques ügyben annak ellenére sem tekintette a
Bizottság megbízott vállalkozásnak az eurócsekkrendszert üzemeltető
magánvállalatokat, hogy több tagállam jogilag is támogatta a rendszer
működését, fenntartva a monopolhelyzetet. 85/77. bizottsági döntés (OJ L
35, 1985. 02. 07., 43. o.).
447 Lásd a közlemény 51. és azt követő pontjait.
448  A Bizottság közleménye az európai uniós állami támogatási
szabályoknak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásának
ellentételezésére való alkalmazásáról 2012/C 8/02 52. bekezdés.
449  A Bizottság közleménye az európai uniós állami támogatási
szabályoknak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásának
ellentételezésére való alkalmazásáról 2012/C 8/02 57–59. bekezdés.
450  18/88. sz. RTT kontra GB-Inno-BM [1991] ECR I-5941.o. 17.
bekezdés.
451  320/91. sz. Procédure pénale contre Paul Corbeau Demande de
décision préjudicielle: Tribunal correctionnel de Liège – Belgique. [1993]
ECR I-2533. o. 14. bekezdés.
452  A döntés szerint tehát annak eldöntéséhez, hogy a 106. cikk (2)
bekezdésben meghatározott kivétel alkalmazható-e, az alábbi kérdések
vizsgálandóak: van-e olyan általános gazdasági érdek, amely feljogosítja a
vállalkozást a versenyszabályok gyelmen kívül hagyására, történt-e
megbízás, továbbá a verseny korlátozása nem haladja-e meg azt a szükséges
mértéket, ami a különleges feladat végrehajtásához szükséges.
453  Nicolaides, P.: Competition and Services of General Economic
Interest in the EU: Reconciling Economics and the Law, European State
Aid Law Quarterly, (2003) no. 2, 183–209. o., 192. o.
454  C-67/96. sz. Albany International BV. kontra Stichting
Bedrijfspensioenfonds Textielindustrie [1999] ECR I-5863 o.
455 C-340/99. sz. TNT Traco kontra Poste Italiane ECR 2001 I-4109. o.
456 Blum & Logue (1998) 17. o. 276.
457 XXIV. versenypolitikai jelentés [1994], 215. pont.
458 A görög államot például a Bizottság jogsértésen érte, amikor a görög
jogszabály azt írta elő, hogy köztulajdont állami szektorba tartozó
biztosítóval biztosítsanak, illetve a görög állami bankok alkalmazottait arra
kötelezték, hogy ügyfeleiknek az állami bankok tulajdonában lévő
biztosítótársaságokat ajánljanak. 85/276. sz. bizottsági döntés (OJ L 152,
25. pont); ezt követően: 226/87. sz. Bizottság kontra Görögország [1988]
ECR 3611. o.
 459  Megállapította a Bizottság a jogsértést, amikor a spanyol állam
jogszabályban a nemzeti légi fuvarozó, az Iberia és a Transmediterranea
járatain kedvezményes tarifát biztosított a Kanári- és a Baleári-szigeteken
lakó spanyol állampolgároknak. Itt tehát a nemzetiségi alapon történő
diszkrimináció (Római Szerződés 12. cikk) nyilvánvaló volt. 878/359.
bizottsági döntés (OJ L 194, 28. pont); XXII. versenypolitikai jelentés
[1992] 523. pont.
460 Bizottság hosszú egyeztetések után 1980-ban fogadta el a 80/723/EK
irányelvet.
461 A Bizottság 1980-ban fogadta el 80/723/EGK számon. Az irányelv
alapján a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatokat a
tagállamoknak éves jelentésükben fel kellett tárniuk a Bizottság előtt, mely
így a kapcsolat tartalmáról és így az esetleges pénzmozgásokról is tudomást
szerezhetett. A 93/84/EGK irányelvben testet öltött módosítás az irányelv
hatályát kiterjesztette a gépgyártásban működő állami vállalatokra is. Ez
utóbbiak olyan vállalatok, amelyek teljes bevételének több mint 50%-a az
uniós statisztikai besorolás szerinti gépgyártásból származik. Ezt a
kötelezettséget a 2000-es módosítás (a 2000/52/EK irányelv) jócskán
kiterjesztette azáltal, hogy a számviteli szétválasztás vonatkozásában az
államok számára új kötelezettséget is megfogalmazott, így néhány szerző
már számviteli szétválasztási irányelvnek nevezte az irányelvet. 2005-ben
ismét sor került az irányelv módosítására az Európai Bíróság nagy
jelentőségű és az alábbiakban részletesen is bemutatott Altmark döntése
miatt (a Bizottság 2005/81/EK Irányelve 2005. november 28.) a tagállamok
és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról,
valamint a 80/723/EGK irányelv módosításáról, OJ L 312, 2005. 11. 29.,
47–48. o.).
462  A Bizottság 2006/111/EK irányelve (2006. november 16.) a
tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok
átláthatóságáról, illetve egyes vállalkozások pénzügyi átláthatóságáról
(kodi kált változat) OJ L 318., 2006.11.17., 17–25. o.
 463  A 93/84/EK irányelvbe foglalt módosítás iktatta be az 5. a) cikket,
mely szerint azokban az államokban, ahol olyan közüzemek működnek a
gépgyártásban, amelyek éves forgalma meghaladja a 250 millió eurót, ott az
irányelv szerinti bontásban minden egyes ilyen vállalatra vonatkozóan
évente külön jelentést kell tenniük, melyben jóval részletesebb információt
kell adniuk.
464  Az olyan kapcsolatokra, amelyek olyan közvállalkozásokkal állnak
fenn, amelyek által nyújtott szolgáltatások nem befolyásolják érzékelhető
mértékben a tagállamok közötti kereskedelmet („TKKÉ”) és azokkal a
közvállalkozásokkal fenntartott kapcsolatokra, amelyeknek az összes éves
nettó forgalma 40 millió eurónál kevesebb volt azt az évet megelőző két
pénzügyi évben, amelyben a fentiekben említett összeget rendelkezésükre
bocsátották.
465  A 4. cikk (2) bekezdése szerint a rendelkezés kizárólag olyan
tevékenységekre vonatkozik, amelyekkel kapcsolatban nem született
különös közösségi rendelkezés, és az nem érinti a tagállamoknak, illetve a
vállalkozásoknak az EUMSz-ből vagy az említett különös rendelkezésekből
fakadó kötelezettségeit.
466  Külön szektorális szétválasztási szabályok vonatkoznak például a
villamosenergia- és gázszolgáltatásra, a vasútra, valamint az elektronikus
hírközlő hálózatok üzemeltetőire is. A vízközmű, a szociális lakásellátás vagy
a távolsági tömegközlekedési szektorra jelenleg nem vonatkoznak speciális
szétválasztási szabályok, így ott, ha az 5. cikk (2) bekezdése nem rendelkezik
másként, alkalmazandó az 1. cikk (2) bekezdés és a 4. cikk szerinti
számviteli szétválasztás.
467  Az irányelv a nettó forgalom kifejezést használja, az állami
hitelintézetek esetében pedig az irányadó határérték a 800 millió eurós
mérlegfőösszeg.
468 T-354/05 TF11 kontra Bizottság ügy (2009) ECr., 111-00471-o.
469 Case T-289/03 BUPA and Others kontra Commission [2008] ECR II-
81, o.
470 „22. A tagállamok meghatározásra vonatkozó szabadsága azt jelenti,
hogy elsősorban a tagállamok felelősek annak meghatározásáért, hogy a
tevékenységek egyedi jellemzői alapján mit tekintenek általános gazdasági
érdekű szolgáltatásoknak. Ez a meghatározás csak nyilvánvaló tévedés esetén
vizsgálható felül [...].” 2001-es közlemény.
471  Communication from the Commission on the application of State
aid rules to public service broadcasting (2001/C 320/04) Official Journal of
the European Communities C 320/5 of 15 November 2001. és Comments
on the Communication from the Commission on the application of State
aid rules to public service broadcasting by the European Broadcasting
Union http://www.ebu.ch/CMSimages/en/leg_p_comments_state
_aid_rules_tcm6-4395.pdf.
472 NN 88/98., „Egy 24 órás reklám nélküli hírműsor nanszírozása a
BBC részéről", HL C 78., 2000. 3. 18., 6. o.; A magán és a közszolgálati
műsorszolgáltatók közötti verseny növekedése következtében az 1990-es
években számos magán szolgáltató élt panasszal a közszolgálati
műsorszolgáltatás nanszírozása ellen. Azzal érveltek, hogy a közszolgálati
feladat meghatározása nem volt elég egyértelmű, az elszámolások nem
voltak transzparensek, és a közszolgáltatók több támogatást kaptak, mint az
a feladatuk teljesítéséhez szükséges lett volna, továbbá a közszolgáltató
csatornák kereskedelmi tevékenységet is végeztek. A Bizottság 2003-ban
egyedi támogatásokat vizsgált Franciaországban, Olaszországban és
Portugáliában, és megállapította, hogy a túlkompenzációból nem származott
előnye a közszolgálati műsorszolgáltatóknak, de arra a következtetésre
jutott, hogy az olasz, francia, portugál és spanyol rendszerek változtatásra
szorulnak: be kell vezetni az elkülönített elszámolásokat, jogi
mechanizmusokkal kell megelőzni a túlkompenzációt, kötelezni kell a
közszolgálati műsorszolgáltatókat arra, hogy kereskedelmi tevékenységeiket
piaci feltételek mellett végezzék, és egy olyan független hatóságot kell
felállítani, mely gondoskodik e szabályok ellenőrzéséről. MEMO/05/73
Brussels, 3rd March 2005 Public service broadcasting and state aid -
frequently asked questions (see also IP/05/250).
473 Lásd például Services of general economic interest and state aid Non-
paper 12 November 2002
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/reform/archive_docs/1759_sieg_
en.pdf
474 Commission communication on the application of state aid rules to
public service broadcasting (OJ C 320, 15.11.2001). 80. pont.
 475  Lásd 240/83. Procureur du Roi kontra Association de défense des
brűleurs d‘huiles usagées [1985] ECR 531. o., 8. bekezdés.; C 387/92. sz.
Banco de Crédito Industrial, now Banco Exterior de Espana kontra
Ayuntamiento de Valencia (1994) ECRI-877. o.; T-106/95. sz. Fédération
française des sociétés d’assurances (FFSA), Union des sociétés étrangères
d’assurances (USEA), Groupe des assurances mutuelles agricoles
(Groupama), Fédération nationale des syndicats d’agents généraux
d’assurances (FNSAGA), Fédération française des courtiers d’assurances et
de réassurances (FCA) and Bureau international des producteurs
d’assurances et de réassurances (BIPAR) v Commission of the European
Communities. ECR [1997] II-229. o.; T-46/97. sz. SIC [2000] ECR II-
2125. o.; C-53/00.sz. Ferring SA v. sécurité sociale (ACOSS) [2001] ECR I-
9067. o. ; C-126/01. sz. Ministère de l’Économie, des Finances et de
l’Industrie v GEMO SA. [2003] ECR I-13769. o.; C-34., 38/01. sz.
Enirisorse SpA kontra Ministero delle Finanze [2003] ECR I-14243. o.
476  C-280/00 sz. Altmark Trans GmbH and Regierungspräsidium
Magdeburg kontra Nahverkehrsgesellschaft Altmark GmbH [2003] ECR I-
7747. o.
477 A Tanács 1191/69/EGK rendelete (1969. június 26.) a vasúti, közúti
és belvízi közlekedési közszolgáltatás fogalmában benne rejlő kötelezettségek
terén a tagállamok tevékenységéről, HL L 156., 1969. 6. 28., 1-1. o.
478 Léger főtanácsnok három okból is a Ferring döntés megváltoztatását
javasolta a Bíróságnak, mivel álláspontja szerint: (1) a Ferring döntés
összekeveri a támogatás fogalmát a támogatás céljával, amelyet a támogatási
jelleg megállapítása után kell gyelembe venni; (2) a Ferring döntés
megfosztja a 86. cikk (2) bekezdését az értelmétől, hiszen amennyiben az
ilyen támogatás eleve nem is minősül támogatásnak a 86. cikk (2)
bekezdésre sincs szükség a mentesítésére; (3) a Ferring döntés alapján a
közszolgáltatások nanszírozása kicsúszna a Bizottság ellenőrzése alól.
479  Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a tagállamok közötti
kereskedelem befolyásolását hagyományosan széleskörűen értelmezte a
Bizottság és a Bíróság is.
480  Vö. a Bizottság 2002. december 18-i munkaanyagával:
http://europa.eu.int/comm/competition/state_aid/others idézi Hancher
(2011) 503. o.
 481  Ez a megbízás már a 106. cikk (2) bekezdés szerinti közüzemmé
minősítés szempontjából is elengedhetetlen. Belgische Radio en Televisie v.
SV SABAM, 127-73-as ügy, a 318. oldalon és Ahmed Saeed Flugreisen and
Silver Line Reisebüro GmbH v. Zentrale zur Bekämpfung unlauteren
Wettbewerbs, 66/86.
482  A Bizottság e döntést követő, főként a közszolgáltatási
műsorszolgáltatás (pl. az olasz RAI, illetve a portugál RTP, valamint a France
2 és 3 csatornák esetében), illetve a távközlés (pl. Cumbria Broadband eset)
területén hozott döntései alapján ugyanis megállapítható, hogy az Altmark
ítéletben foglalt feltételek együttesen rendszerint nem teljesültek.
483  A Bizottság Határozata (2005. november 28.) az EK-Szerződés 86.
cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások
működtetésével megbízott vállalkozásoknak közszolgáltatással járó
ellentételezés formájában megítélt állami támogatásokra történő
alkalmazásáról [Az értesítés a C(2005) 2673. számú dokumentummal
történt] (2005/842/EK). A közszolgáltatással járó ellentételezés formájában
nyújtott állami támogatásról szóló közösségi keretszabály (2005/C 297/04).
484  Lásd erről: A turn of the screw (José Luis Buendía on SGEIs)
http://chillingcompetition.com/2012/03/14/a-turn-of-the-screw-jl-buendia-
on-sgeis/
485  Állami támogatás engedélyezése az EUMSZ 107. és 108. cikke
alapján – Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel
kifogást HL 2012/C 008/01, A Bizottság közleménye az európai uniós
állami támogatási szabályoknak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások
nyújtásának ellentételezésére való alkalmazásáról HL 2012/C 008/02, A
Bizottság közleménye – A közszolgáltatás ellentételezése formájában
nyújtott állami támogatásról szóló európai uniós keretszabály (2011) HL
2012/C 008/03 A Bizottság közleménye – Az általános gazdasági érdekű
szolgáltatás nyújtásáért biztosított csekély összegű támogatásokról szóló
bizottsági rendelettervezet szövegének tartalmi elfogadásáról HL 2012/C
008/04 (azóta megjelent a de minimis-rendelet).
486  A Bizottság 360/2012/EU rendelete (2012. április 25.) az Európai
Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános
gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély
összegű támogatásokra való alkalmazásáról 26.4.2012 HL L. 114/8.
 487  A különös részben zömmel ágazati szabályok találhatóak, így a
távközlés, a posta, a közlekedés, az energiaszektor stb. nagyszámú ágazati
Uniós rendeletei, valamint az alkalmazásukhoz kötődő kiterjedt bírósági,
bizottsági, illetve nemzeti hatósági gyakorlat.
488 Útmutató az Európai Unió állami támogatási, közbeszerzési és belső
piaci szabályainak az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra, és
különösen az általános érdekű szociális szolgáltatásokra történő
alkalmazásáról Brüsszel, 29.4.2013SWD(2013) 53 nal/2 bizottsági
munkadokumentum
http://ec.europa.eu/competition/state_aid/overview/new_guide_eu_rules_p
rocurement_hu.pdf
489  A Bizottság 360/2012/EU rendelete (2012. április 25.) az Európai
Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános
gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély
összegű támogatásokra való alkalmazásáról 26.4.2012 HL L. 114/8.
490  Az összeg magában foglalja azoknak a beszerzéseknek az értékét is,
amelyeket a tagállamok nem közbeszerzési eljárás útján valósítanak meg,
vagyis a kivételi körbe tartozó vagy értékhatár alatti beszerzéseket is. A
Bizottság 2012. december 5-én tette közzé a 2011. évre vonatkozó hivatalos
közbeszerzési adatokat:
http://ec.europa.eu/internal_market/publicprocurement/docs/modernising
_rules/public-procurement-indicators-2011_en.pdf
491  Lásd pl. a Stockholmi programot, amely a közbeszerzést olyan
területként említi, amelyre különös gyelmet kell fordítani a korrupció
elleni harc összefüggésében. – Az Európai Tanács által 2009. december
10/11-én elfogadott 17027/09 tanácsi dokumentum.
492  A kkv-k részvételi lehetőségeinek elősegítése érdekében a Bizottság
több – jogi kötelező erővel nem bíró – útmutatást, közleményt is kiadott,
legutóbb 2008 nyarán „A legjobb gyakorlatok európai kódexe a kkv-k
közbeszerzési eljárásokban való részvételének megkönnyítéséről” című
munkadokumentumot. A kódex számos gyakorlatot kiemel és kialakít az
EU szabályozási keretén belül, amelyek optimalizálják a pályázatokat a kkv-
k részvételéhez, és egyenlő esélyeket biztosítanak a pályázók e csoportjának.
– A Bizottság szolgálati munkadokumentuma SEC(2008) 2193.
493  Lásd pl. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a
Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának
a környezetvédelmi szemléletű közbeszerzésről; COM (2008) 400 végleges,
továbbá: „A környezetvédelmi szemléletű közbeszerzés kézikönyve (Zöld
közbeszerzés)”,
http://ec.europa.eu/environment/gpp/buying_handbook_en.htm.
494  Lásd pl.: A Bizottság értelmező közleménye a közbeszerzésekre
alkalmazandó közösségi jogról és a szociális szempontok közbeszerzésekben
való érvényesítéséről, COM(2001)566 nal, továbbá a „Társadalmi
szemléletű beszerzés – Útmutató a társadalmi szempontok gyelembevételére a
közbeszerzésben” című kézikönyv, SEC(2010)1258.
495  Az „Innovatív Unióra” vonatkozó közlemény 17.
kötelezettségvállalása szerint az Európai Bizottság jelenleg gyelemmel kísér
egy (2010 novemberétől 2011 novemberéig tartó) tanulmányt, amely új
támogatási mechanizmust akar kialakítani az innovatív közbeszerzésekre. A
rendszer útmutatással és (pénzügyi) támogatási mechanizmus létrehozásával
segíti az ajánlatkérőket e közbeszerzési eljárások megkülönböztetéstől
mentes és nyílt lebonyolításában, az igények összegyűjtésében, közös
speci kációk kidolgozásában és a kkv-k részvételének megkönnyítésében.
Lásd még: a kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzés témakörében a
Bizottság „Kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzés: az innováció
serkentése a fenntartható, minőségi európai közszolgáltatások érdekében”
című közleményét – COM(2007) 799.
496 A Bizottság 2010. március 3-i közleményét, COM(2010) 2020.
497  A közbeszerzési irányelvek elfogadása előtt a közbeszerzési
szerződések mindössze 2%-át kötötték más tagállamban letelepedett
ajánlattevőkkel.
498  Tulajdonképpen a hetvenes évek elején egy rendkívüli szabályozási
hullám vette kezdetét, és irányelvek egész sora született a témában (például:
a 71/305/EGK irányelv a kormányzati beruházási beszerzésekről, a
77/62/EGK irányelv a kormányzati árubeszerzésekről stb.), melyeket 1980-
ban, majd 1988-ban is módosítottak, míg végül a 93/36/EGK irányelv az
árubeszerzésekről egységes szerkezetbe foglalta az összes közbeszerzéssel
foglalkozó irányelvet.
499 A Bizottság Fehér Könyve a Belső piacról, COM(85)31.
500 COM(84)717 és COM(84)747.
501  Az Európai Bíróság diszkriminatív műszaki leírások alkalmazása
miatt marasztalta el azt a holland közbeszerzési eljárást, amelyben egy
meteorológiai állomás számítógépes rendszerének beszerzésekor pontosan
meghatározták, hogy milyen típusú rendszert szeretnének. A Bíróság azt
kifogásolta, hogy a pályázati kiírás műszaki leírásában nem szerepelt egy
olyan fordulat, amely lehetővé tette volna más, egyenértékű rendszerek
beszállítását. C-359/93. Bizottság v. Hollandia [1995] I-157. o. COM (98)
143.
502  A Tanács 1992. június 18-i 92/50/EGK irányelve a
szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési
eljárásainak összehangolásáról, OJ L 209, 1992. 07. 24., 1. o.
A Tanács 1993. június 14-i 93/36/EGK irányelve az árubeszerzésre
irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról,
OJ L 199, 1993. 08. 09., 1. o.
A Tanács 1993. június 14-i 93/37/EGK irányelve az építési beruházásra
irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról,
OJ L 199, 1993. 08. 09., 54. o.
A Tanács 1993. június 14-i 93/38/EGK irányelve a vízügyi, energiaipari,
szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési
eljárásainak összehangolásáról, OJ L 199, 1993. 08. 09., 84. o.
503  A Tanács 1989. december 21-i 89/665/EGK irányelve az
árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések
odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó
törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, OJ L
395, 1989. 12. 30., 30. o. és a Tanács 1992. február 25-i 92/13/EGK
irányelve a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő
vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására
vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések
összehangolásáról, OJ L 76, 1992. 03. 23., 7. o.
504  A többoldalú tárgyalások uruguayi fordulóján (1986–1994) elért
megállapodásoknak a Közösség nevében a hatáskörébe tartozó ügyek
tekintetében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22-i 94/800/EK
tanácsi határozat (HL L 336., 1994.12.23., 1. o.) alapján elfogadásra került
a Kereskedelmi Világszervezet Kormányzati Közbeszerzési Megállapodása.
505  Az Európai Parlament és a Tanács 1997. október 13-i 97/52/EK
irányelve a szolgáltatás nyújtására irányuló, illetőleg az árubeszerzésre
irányuló, illetőleg az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések
odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló 92/50/EGK, illetőleg
93/36/EGK, illetőleg 93/37/EGK irányelv módosításáról, OJ L 328, 1997.
11. 28., 1. o.
Az Európai Parlament és a Tanács 1998. február 16-i 98/4/EK irányelve,
a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő
vállalkozások beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló 93/38/EGK
irányelv módosításáról, OJ L 101, 1998. 04. 01., 1. o.
506 COM (98) 143.
507  Egy 1997 novemberében készített felmérés azt mutatta, hogy a
közbeszerzés egyike azoknak a területeknek, ahol az ún. transzpozíciós
de cit a legmagasabb: az irányelvi rendelkezéseknek mindössze 55,6%-át
ültették át nemzeti jogukba megfelelően a tagállamok.
508 OJ L 134, 2004. 04. 30.
509 OJ L 134, 2004. 04. 30.
510 SEC(2006) 557.
511  A 89/665/EGK és a 92/13/EGK tanácsi irányelveknek a
közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó jogorvoslati eljárások
hatékonyságának javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2007.
december 11-i 2007/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.
512  A kivétel kizárólag azoknak a fegyvereknek, lőszereknek és
hadianyagoknak az előállításával vagy kereskedelmével kapcsolatos
intézkedésekre vonatkozik, amelyek szerepelnek az 1958. április 15-én a
255/58. tanácsi határozattal elfogadott derogációs listán. A C-367/89. sz.
Richardt és Les Accessoires Scienti ques ügyben 1991. október 4-én hozott
ítélet 20. pontja; kifejezetten a közbeszerzésről: a C-328/92. sz. Bizottság
kontra Spanyolország ügyben 1994. május 3-án hozott ítélet 15. pontja; a
C-324/93. sz. Evans Medical és Macfarlan Smith ügyben 1995. március 28-
án hozott ítélet 48. pontja. A C-414/97. sz. Bizottság kontra Spanyolország
ügyben 1999. szeptember 16-án hozott ítélet 21. pontja;
513  A T-26/01. sz. Fiocchi Munizioni kontra Bizottság ügyben hozott
ítélet 59. és 61. pontja.
514 Megjegyzendő, hogy e beszerzések esetében a 2004/18/EK irányelv
14. cikke alapján lehetősége van a tagállamoknak a közbeszerzési szabályok
mellőzésére: „Ez az irányelv nem alkalmazható olyan közbeszerzési
szerződésre, amelyet titkosnak nyilvánítanak, illetve amelynek teljesítését az
érintett tagállamban hatályos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási
rendelkezések szerint különleges biztonsági intézkedéseknek kell kísérniük,
illetve amely esetében az adott tagállam alapvető érdeke ezt igényli.” A
tagállamok tehát e beszerzések esetében is óvni tudják alapvető érdekeiket,
csupán a kivétel jogalapja más.
515  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/81/EK irányelve (2009.
július 13.) a honvédelem és biztonság területén egyes építési beruházásra,
árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló, ajánlatkérő szervek vagy
ajánlatkérők által odaítélt szerződések odaítélési eljárásainak
összehangolásáról, valamint a 2004/17/EK és 2004/18/EK irányelv
módosításáról, HL L216., 2009.8.20., 76−136. o.
516  A Bizottság „Útban az Európai Unió honvédelmi felszerelésekkel
kapcsolatos politikája felé” című közleménye, 2003. március 11.
517  A Bizottság 2011. április 13-i közleménye „Egységes piaci
intézkedéscsomag – Tizenkét mozgatórugó a növekedés serkentéséhez és a
bizalom növeléséhez – „Együtt egy újfajta növekedésért” (COM (2011) 206
végleges) 20. o.
518  A Bizottság 2011. június 24-én tette közzé értékelő jelentését:
http://ec.europa.eu/growth/single-market/public-
procurement/modernising-rules/evaluation/index_en.htm
519 Zöld könyv az EU közbeszerzési politikájának modernizálásáról. Egy
hatékonyabb európai beszerzési piac felé Brüsszel, 2011.1.27. COM(2011)
15 végleges. A Zöld Könyvvel elindított konzultáció eredményét a Bizottság
egy összefoglaló jelentésben összegezte, majd 2011. június 30-án egy
nyilvános konferencián mutatta be. Az összefoglaló jelentés teljes
terjedelemben a következő címen érhető el
http://ec.europa.eu/internal_market/consultations/docs/2011/public_procu
rement/synthesis_document_en.pdf.
520 Commission Staff Working Paper Impact Assessment Accompanying
the document Proposal for a Directive of the European Parliament and of
the Council on Public Procurement and the Proposal for a Directive of the
European Parliament and of the Council on procurement by entities
operating in the water, energy, transport and postal sectors {COM(2011)
896 nal} {SEC(2011) 1586 nal} A hatásvizsgálat itt érhető el:
http://ec.europa.eu/internal_market/publicprocurement/docs/modernising
_rules/er853_1_en.pdf
521  Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2014. március 28. L 94. 1-374.
old.
 522  Az egyes uniós intézmények uniós közbeszerzési politikában
betöltött szerepét lásd részletesen: dr. Nagy Gabriella: Az Európai
intézményrendszer szerepe a közbeszerzésben. In: A közbeszerzés gyakorlata
2013. október.
523  Lásd többek között az Európai Parlament 2010. május 18-i
állásfoglalását a közbeszerzéseket érintő új fejleményekről
[2009/2175(INI)].
524  Ld. az Európai Parlamenti Eljárási szabályzatának (7. parlamenti
ciklus, 2013. áprilisi hatályú) VII. mellékletének 10. pontját.
525 Állandó Képviselők Bizottsága, a tagállamok brüsszeli nagyköveteiből
áll, a szakértői munkacsoport és a Miniszterek Tanácsa közötti köztes,
politikai szint.
526  A Tanács munkájának kereteit, belső felépítését a Tanács 2009.
december 1-jei 2009/937/EU határozata a Tanács eljárási szabályzatának
elfogadásáról, illetve az annak mellékletét képező, a Tanács eljárási
szabályzata határozza meg. (HL, L 325, 2009.12.11.)
527 http://ec.europa.eu/growth/about-us/ les/org_chart_en.pdf
528  http://ec.europa.eu/internal_market/publicprocurement/expert_gro
up/index_en.htm
529  Annual Public Procurement Implementation Review 2012,
Commission Staff Working Document, SWD(2012) 342 nal, 9.10.2012.
http://ec.europa.eu/internal_market/publicprocurement/docs/implement
ation/20121011-staff-working-document_en.pdf (2013.05.06.)
530 Ld. pl. 248/84. Németország kontra Bizottság.
531 Például: in-house: C-107/98 Teckal, C-26/03 Stadt Halle, C-340/04
Carbotermo; szerződésmódosítás: C-454/06 Pressetext.
532 Ld. pl. 246/80 Broekmeulen.
533  A Bizottság 213/2008/EK rendelete (2007. november 28.) a közös
közbeszerzési szószedetről (CPV) szóló 2195/2002/EK európai parlamenti
és tanácsi rendelet módosításáról és a közbeszerzési eljárásokról szóló
2004/17/EK és 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a
CPV felülvizsgálata tekintetében történő módosításáról, HL L 74, 2008.
március 15.
534  A Bizottság 1336/2013/EU Rendelete (2013. december 13.) a
2004/17/EK, a 2004/18/EK és a 2009/81/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelvnek a közbeszerzési eljárásokra irányadó értékhatárok tekintetében
történő módosításáról
http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?
uri=CELEX:32013R1336&from=EN
535  Az Európai Bíróság diszkriminatív műszaki leírások alkalmazása
miatt marasztalta el azt a holland közbeszerzési eljárást, amelyben egy
meteorológiai állomás számítógépes rendszerének beszerzésekor pontosan
meghatározták, hogy milyen típusú rendszert szeretnének. A Bíróság azt
kifogásolta, hogy a pályázati kiírás műszaki leírásában nem szerepelt egy
olyan fordulat, amely lehetővé tette volna más, egyenértékű rendszerek
beszállítását. 359/93. Bizottság v. Hollandia [1995] I-157. o.
536  Lásd: C-44/96. Mannesmann Anlagenbau Austria and Others v.
Strohal Rotationsdruck [1998] ECR I-73, C-360/96. Gemeente Arnhem és
Gemeente Rheden v. BFI Holding [1998] ECR I-6821, C-380/98. University
of Cambridge ECR [2000] I-8035, C-223/99. és C-260/99. Agorá és
Excelsior [2001] ECR I-3605, C-237/99. Bizottság v. Franciaország [2001]
ECR I-939, C-470/99. Universale-Bau and Others [2002] ECR I-11617, C-
373/00. Adolf Truley [2003] ECR I-1931, C-18/01. Korhonen and Others
[2003] ECR I-5321, C-84/03. Bizottság v. Spanyolország [2005] ECRI-139.
537 A 31/87. Gebroeders Beentjes BV v. Hollandia [1988] ECR 4635. o.
esetben az Európai Bíróság kimondta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságát
veszélyeztetné, ha a közbeszerzési irányelvek csak azért nem vonatkoznának
azokra az egyébként közfeladatokat ellátó szervezetekre, mert ezek
formálisan nem az államigazgatás részei. Lásd még a következő ügyeket: C-
353/96., C-360/96., C-306/97.
538  A 2004/17/EK irányelv 30. cikke szabályozza ezt az eljárást azzal,
hogy bizonyos részletszabályok megállapítására az Európai Bizottság kapott
felhatalmazást. A 2014/25/EU irányelvnek pedig a 34. és 35. cikke
szabályozza a vonatkozó feltételeket és az eljárási szabályokat.
539 C-107/98. sz. Teckal Srl. kontra Comune di Viano és Azienda Gas-
Acqua Consorziale (AGAC) di Reggio Emilia ügyben 1999. november 18-
án hozott ítélet, EBHT [1999], I-8121. o. [lásd még: a C-324/07. sz.,
Coditel ügyet és a C-573/07. sz., Sea ügyet]
540  C-26/03. sz. Stadt Halle ügyben 2005. január 11-én hozott ítélet,
EBHT 2005. o.
 541  Lásd pl.: a C-480/06. sz., Bizottság kontra Németország ügyben
hozott ítéletet (EBHT 2009., I-04747. o.); a C-324/07. sz., Coditel Brabant
SA kontra Commune d’Uccle és Région de Bruxelles-Capitale ügyben
hozott ítéletet (EBHT 2008., I-08457. o.) és a C-573/07. sz., Sea Srl kontra
Comune di Ponte Nossa ügyben hozott ítéletet (EBHT 2009., I-08127. o.);
a C-340/04. sz., Carbotermo SpA és Consorzio Alisei kontra Comune di
Busto Arsizio és AGESP SpA. ügyben (EBHT 2006., I-04137. o.) hozott
ítéletet, a C-458/03. sz., Parking Brixen GmbH kontra Gemeinde Brixen és
Stadtwerke Brixen AG. ügyben hozott ítélet (EBHT 2005., I-08585. o.)
542  Lásd: Heide Rühle EP-képviselő saját kezdeményezésű jelentése a
közbeszerzéseket érintő új fejleményekről [az Európai Parlament 2010.
május 18-i állásfoglalása a közbeszerzéseket érintő új fejleményekről
(2009/2175(INI)]. Az Európai Parlament jelentése hangsúlyozta, hogy
számos kérdés tisztázására szükség van e téren, és felszólította „a Bizottságot
és a tagállamokat, hogy széles körben tegyék elérhetővé ezeknek az
ítéleteknek a jogi következményeit [a közszférán belüli együttműködés
tekintetében].”
543 Lásd: a Bizottság 2011. október 4-i SEC(2011)1169 számú szolgálati
munkadokumentuma az uniós közbeszerzési jognak az ajánlatkérő szervek
közötti kapcsolatokra (állami szervek közötti együttműködés) történő
alkalmazásáról.
http://ec.europa.eu/internal_market/publicprocurement/docs/public_publi
c_cooperation/sec2011_1169_en.pdf
544 Lásd: a C 337/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2000.
október 5-én hozott ítélet 44. és 46. pontját, a C 454/06. sz., pressetext
Nachrichtenagentur ügyben 2008. június 19-én hozott ítélet 34–37. pontját
és a C 91/08. sz., Wall AG ügyben 2010. április 13-án hozott ítélet 37.
pontját.
545 Lásd: 2014/24/EU irányelv 72. cikke.
546  C-432/05. sz. T/nibet ügyben a 2007. március 13-án hozott ítélet
[EBHT 2007., I-2271. o.] 37. pont.
547  Lásd különösen a 33/76. sz., Rewe-Zentral nanz és Rewe-Zentral
ügyben 1976. december 16-án hozott ítélet [EBHT 1976., 1989. o.] 5.
pontját; a C-432/05. sz. T/nibet ügyben 2007. március 13-án hozott ítélet
[EBHT 2007., I-2271. o.] 43. pontját; a C-268/06. sz. Impact ügyben
2008. április 15-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-2483. o.] 46. pontját;
valamint a C-246/09. sz. Bulicke ügyben 2010. július 8-án hozott ítélet [az
EBHT-ban még nem tették közzé] 25. pontját.
548  C-81/98. sz., Alcatel Austria és társai ügyben 1999. október 28-án
hozott ítélet [EBHT 1999., I-7671. o.].
549  Lásd pl.: C-470/99. sz., Universale-Bau és társai ügyben 2002.
december 12-én hozott ítéletet [EBHT 2002., I-11617. o.] , C-444/06. sz.,
Európai Bizottság v. Spanyolország ügyben 2008. április 3-án hozott
ítéletet.
550  Az Európai Bíróság is a közbeszerzési szerződések jogellenes,
közvetlen odaítélését tekinti a „közbeszerzésre vonatkozó közösségi jog
legsúlyosabb megsértésének” – lásd pl.: a C-26/03. sz. Stadt Halle ügyben
hozott ítéletet, 37. bekezdés.
551  Ld. a 2007/66/EK irányelv előtt készített hatásvizsgálatot,
SEC/2006/0557, 2006.05.04.
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=SEC:2006:0557:FIN:EN:HTML
552  A GPA jelenleg az Egyesült Államok, Kanada, Hong-Kong (Kína),
Izland, Izrael, Japán, Korea, Liechtenstein, Norvégia, Szingapúr, Svájc,
Áruba, Tajvan, Örményország tekintetében alkalmazandó.
553  Az Európai Uniónak jelenleg Chilével, Mexikóval, Svájccal és az
Afrikai-, Karibi- és Csendes-óceáni országokkal (angol rövidítéssel:
CARIFORUM államaival) áll fenn kétoldalú megállapodás alapján a
közbeszerzési piacok megnyitására vonatkozó kötelezettsége. A
CARIFORUM tagjai: Antigua és Barbuda, Bahama-szigetek, Barbados,
Belize, Dominika, Dominikai Köztársaság, Grenada, Guyana, Haiti,
Jamaica, Saint Lucia, Saint Vincent és Grenadine szigetek, Saint Kitts és
Nevis, Suriname, Trinidad és Tobago.
554  Proposal for a regulation of the European Parliament and of the
Council on the access of third-country goods and services to the Union’s
internal market in public procurement and procedures supporting
negotiations on access of Union goods and services to the public
procurement markets of third countries; COM(2012) 124 nal, 2012/0060
(COD).
555  Számos európai bírósági ítélet született az alapszerződések
rendelkezéseinek a közösségi közbeszerzési értékhatárokat el nem érő értékű
közbeszerzések vonatkozásában történő alkalmazása tekintetében. Lásd
különösen: C-275/98, Unitron Scandinavia and 3-S [1999] I-8291. o.,
illetve C-324/98, Telaustria and Telefonadress [2000] I-10745. o.
556  A Bizottság értelmező közleménye a közbeszerzési szerződésekről
szóló irányelvek által nem, vagy csak részben szabályozott közbeszerzési
eljárásokra alkalmazandó közösségi jogról, OJ. C 179, 2006. 8. 1.
557 Green Paper on Public Private Partnerships and Community Law on
Public Contracts and Concessions; COM(2004)327 nal.
558 COM(2005)569.
559 C(2007) 6661.
560  Az Európai Unióról szóló Szerződés 3. cikke már a gazdasági, a
társadalmi és a területi kohéziót nevesíti.
561  Különbséget kell tenni az addicionalitás mint alapelv és a
társ nanszírozás mint nanszírozási mód között. Az addicionalitás mindig
társ nanszírozással jár ugyan, de a két fogalom mégsem fedi egymást. A
társ nanszírozás széles fogalom, arra utal, hogy egy adott nanszírozási
feladatban két vagy több nanszírozó egymás forrásait kiegészítve
közreműködik. Az addicionalitás ugyanakkor azt jelenti, hogy a közösségi
támogatás egy konkrét fejlesztési feladat vonatkozásában meglévő tagállami
költségvetési szerepvállalást egészít ki, annak érdekében, hogy a fejlesztési
feladat időhorizontját lerövidítse, vagy a fennálló nanszírozási hiány
áthidalásához katalizátor (akár további forrásokat is mozgósító) szerepet
vállaljon.
562 HL L 347, 2013. 12. 20.
563  L. az Európai Tanács által 2010. június 17-én elfogadott
következtetések I. mellékletét (A foglalkoztatást és növekedést célzó új
európai stratégia, Kiemelt európai uniós célok), valamint a Tanács 2010.
július 13-i Ajánlását az Unió gazdaságpolitikáira vonatkozó átfogó
iránymutatásokról (HL L 191., 2010.7.23.)
564 A Tanács 724/1975/EGK rendelete, HL L 73, 1975. 03. 18.
565 Navracsics (1998) 132. o.
566 A Tanács 792/93/EGK rendelete, HL L 79, 1993. 04. 01.
567 A Tanács 1164/94/EGK rendelete, HL L 130, 1994. 05. 25.
568  A célkitűzések meghatározása korábban a koncentráció alapelvének
való megfelelést jelentette. A koncentráció elve szerint a regionális politika
eszközeinek hatékony felhasználása érdekében a pontosan meghatározott
célkitűzések megvalósítására kell összpontosítani a rendelkezésre álló
forrásokat. A 2052/88/EGK tanácsi rendelet még öt célkitűzést határozott
meg, majd a nn és svéd csatlakozást követően bővült hatra a támogatható
célkitűzések köre (a leggyérebben lakott régiók támogatásával). A 2000–
2006-os időszak keretrendelete, a 1260/1999/EGK tanácsi rendelet a
koncentráció magasabb fokát célozta meg, és háromra szűkítette a
célkitűzések körét: 1. célkitűzés: az elmaradott régiók támogatása, ide
tartoztak a közösségi átlag GDP 75 százalékát el nem érő régiók; 2.
célkitűzés: a strukturális nehézségekkel küzdő területek támogatása; 3.
célkitűzés: az emberi erőforrások fejlesztése.
569 91/450/EGK határozat.
570  Az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete, HL L
154, 2003. 06. 21.
571  Az acquis communautaire 2014. május 30-án hatályos 394
jogszabálya alapján.
572  Az öt jogszabály a 2052/88/EGK tanácsi rendelet, mint
keretrendelet, továbbá a 4253/88/EGK tanácsi rendelet; a 4254/88/EGK, a
4255/88/EGK és a 4256/88/EGK rendelet.
573 A 2000–2006-os időszakra vonatkozó alapvető másodlagos joganyag
a következő: az 1260/1999/EGK, a 1783/1999/EK, a 1784/1999/EK, a
1263/1999/EK, a 1264/1999/EK, a 1265/1999/EK, a 1257/1999/EK
tanácsi rendelet.
574  A 1080/2006/EK, a 1081/2006/EK, a 1082/2006/EK, a
1083/2006/EK és a 1084/2006/EK rendelet.
575  Lásd a 1299/2013/EU, a 1300/2013/EU, a 1301/2013/EU, a
1302/2013/EU, a 1303/2013/EU, a 1304/2013/EU, a 1305/2013/EU, a
1306/2013/EU és a 508/2014/EU rendeleteket.
576  „A gazdasági, szociális és területi kohézióról szóló ötödik jelentés –
következtetések; A kohéziós politika jövője” COM(2010) 642/3.
577  „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés
stratégiája” COM(2010), 2010.03.03.
578 COM(2010) 642/3, 3. o.
579 Európai Tanács, 2010. június 17., Következtetések.
580 A nemzeti reformprogram az Európa 2020 stratégia keretében vállalt
célkitűzések elérése érdekében tett és tervezett tagállami intézkedések
részletes bemutatását tartalmazza. A tagállamok minden évben a stabilitási és
konvergenciaprogrammal egyidejűleg nyújtják be, azelőtt, hogy a tagállami
kormányok elfogadják a következő évre szóló költségvetést. A nemzeti
reformprogramok tervezése során a tagállamnak gyelembe kell vennie a
Bizottság által az előző évben kiadott országspeci kus ajánlásokat.
581  Az Európai Szemeszter az Unió féléves gazdaságpolitikai
koordinációs mechanizmusa, minden év első félévére vonatkozóan. Ennek
keretében az adott évi júniusi Európa Tanács országspeci kus gazdasági
ajánláscsomagot fogad el valamennyi tagállam számára, az adott év
áprilisában benyújtott dokumentumok, a stabilitási és konvergenciaprogram
és a nemzeti reformprogram értékelését követően, a Bizottság ajánlásai
alapján. Amennyiben a tagállamok a megadott időkereten belül nem
tesznek lépéseket az ajánlásokban foglaltak megvalósítása érdekében, úgy
gyelmeztetésben lehet őket részesíteni. Túlzott makrogazdasági és
költségvetési egyensúlyhiány esetén ösztönözőket és szankciókat is életbe
lehet léptetni annak érdekében, hogy a tagállamok végrehajtsák a szükséges
intézkedéseket.
582 A tizenegy tematikus cél a következő, lásd a 1303/2013/EU rendelet
9. cikkét:
(1) a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció erősítése;
(2)  az információs és kommunikációs technológiákhoz való
hozzáférésnek, azok használatának és minőségének a javítása;
(3) a kis- és közepes vállalkozások (az EMVA esetében) a mezőgazdasági,
illetve (az ETHA esetében) a halászati és akvakultúra-ágazat
versenyképességének a növelése;
(4)  az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulás
támogatása minden ágazatban;
(5)  az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a kockázatmegelőzés és -
kezelés előmozdítása;
(6)  a környezet megóvása és védelme és az erőforrás-felhasználás
hatékonyságának előmozdítása;
(7)  a fenntartható közlekedés előmozdítása és szűk keresztmetszetek
megszüntetése a kulcsfontosságú hálózati infrastruktúrákban;
(8)  a fenntartható és minőségi foglalkoztatás, valamint a munkavállalói
mobilitás támogatása;
(9)  a társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység, valamint a
hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem;
 (10)  az oktatásba, és a képzésbe, többek között a szakképzésbe történő
beruházás a készségek fejlesztése és az egész életen át tartó tanulás érdekében;
(11) a hatóságok és az érdekelt felek intézményi kapacitásának javítása és
hatékony közigazgatáshoz történő hozzájárulás.
583 A LEADER (Liasion Entre Actions pour le Development de l’Economie
Rurale) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap egyik pillére. A
program keretében a helyi közösségek maguk döntenek az uniós támogatás
felhasználásról, közösségi részvétellel készített akcióterveik sikeres elbírálását
követően.
584  A 2008 után uniós makrogazdasági pénzügyi segítségben részesült
tagállamok esetében (mint pl. Magyarország) a 2011 decemberében született
döntés az uniós társ nanszírozási arány tíz százalékponttal való
megnövelésének lehetőségéről.
585 HL L 347, 2013. 12. 20.
586 HL L 347, 2013. 12. 20.
587 Lásd részleteiben az 1301/2013/EU rendelet 5. cikkét.
588 Lásd részleteiben az 1301/2013/EU rendelet 4. cikkét.
589 HL L 347, 2013. 12. 20.
590  Ez utóbbi alap az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia
Alap (EMOGA) ún. orientációs részalapjának utódja lett, a mezőgazdasági
eredetű strukturális problémák leküzdésére irányuló intézkedéseket
nanszírozva. Az EMOGA forrásaiból elsősorban az elmaradott régiók
agrárvonatkozású fejlesztési programjait, illetve a vidékfejlesztés és a
mezőgazdasági politika reformját szolgáló intézkedéseket nanszírozták. Az
általa elérni kívánt célok közül elsősorban a mezőgazdasági struktúrák
átalakítása, a termékszerkezet-váltás nanszírozása, a mezőgazdasági
mellékágazatok fejlesztése szerepelt. Az 1993-as reform nyomán az alap
tevékenységéből kiemelték a vidékfejlesztést.
591 HL L 347, 2013. 12. 20.
592 HL L 347, 2013. 12. 20.
593 HL L 149, 2014. 05. 20.
594  Magyarország uniós tagsága kezdete óta kedvezményezettje a
Kohéziós Alapnak.
595  Amennyiben a Tanács az EUMSZ 126. cikkének (6) bekezdésével
összhangban úgy határoz, hogy valamely kedvezményezett tagállamban
túlzott költségvetési hiány áll fenn, és az EUMSZ 126. cikkének (8)
bekezdésével összhangban megállapítja, hogy az EUMSZ 126. cikkének (7)
bekezdése értelmében kiadott tanácsi ajánlást az érintett tagállam részéről
nem követte eredményes intézkedés, úgy az alapból az érintett tagállam
részére tett kötelezettségvállalások teljes vagy részleges felfüggesztéséről
határozhat, a felfüggesztésről szóló határozatot követő év január 1-jei
hatállyal. A további tagállami kötelezettségeket lásd a gazdasági és monetáris
unióról szóló fejezetben.
596  Trans-European Transport Networks, TEN-T, a 1315/2013/EU
rendeletben elfogadott iránymutatások szerint, lásd a közlekedésről szóló
fejezetben.
597 HL L 347, 2013. 12. 20.
598 „Befektetés Európa jövőjébe – Ötödik jelentés a gazdasági, társadalmi
es területi kohézióról”, Európai Bizottság, 2010.
599  Commission Staff Working Document, Accompanying the
document: Report from the Commission to the European Parliament and
the Council, Eighth progress report on economic, social and territorial
cohesion; e regional and urban dimension of the crisis, 2013. 06. 26.
600  European Commission 2006c: Green Paper – Modernising labour
law to meet the challenges of the 21st century. COM (2006) 0708 nal. A
Zöld Könyv korábbi tervezetének címe azonban ez volt: ‘Adapting labour
law to ensure exibility and security for all’ (Bekker 2012, 177).
601  A holland modellben a rugalmasság elsődleges forrása a
részmunkaidős foglalkoztatás. Az ún. ex workers biztonságát szociális
biztonsági jogaik és a munkajogi szabályok módosításával (Flex Wet 1999)
növelték (van Wim Oorschot: Flexible work and exicurity policies in the
Netherlands. Trends and experiences. Transfer, 2/2004a, 209–212).
602 A témát jóval részletesebben tárgyaltam „Az európai monetáris unió
intézményrendszere” című fejezetben. In: Monetáris politika. In: Kende
Tamás – Szűcs Tamás (szerk.): Bevezetés az Európai Unió politikáiba.
Budapest, KJK–KERSZÖV, 2005. 525–562. old. Abban a fejezetben
megtalálhatók azok a témára vonatkozó történelmi előzmények és
intézményi aspektusok is, amelyekkel itt terjedelmi okokból nincs mód
foglalkozni.
603  Szerződés a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról,
koordinációról és kormányzásról. http://www.european-
council.europa.eu/media/639176/13_-_tscg.hu.12.pdf Magyarországon
kihirdette a 2013. évi XXXII. törvény, Magyar Közlöny, 2013. április 3.
14628–14634. o.
604 Az eurót nemzeti valutaként használó tagállamok: Ausztria, Belgium,
Ciprus, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia,
Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország,
Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia. Ezen kívül az
eurót az EU-n kívül is hivatalos zetőeszközként használják két országban:
Koszovóban és Montenegróban. Nem tartozik az euróövezethez Bulgária,
Csehország, Dánia, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Nagy-
Britannia, Románia és Svédország; vagyis három olyan tagállam, amelyik
még a 20. században csatlakozott az EU-hoz és hat, amelyik már a 21.
században.
605 Tsoukalis (1996) 290. o.
606  Talán elegendő itt az Európai Bíróságot is megjárt ún. Volkswagen
ügyre emlékeztetni. Abban az esetben a németországi Volkswagen
kereskedők Olaszországból kezdték a márkakereskedéseikben forgalmazott
gépkocsikat beszerezni, tekintettel arra, hogy ott az árak alacsonyabbak
voltak. A wolfsburgi cég azzal fenyegette meg őket, hogy megvonja
márkakereskedői jogosultságukat, amennyiben nem hagynak fel ezzel a
gyakorlattal. A Bíróság megállapította, hogy a Volkswagen beígért
gyakorlata ellentétes a közösségi szabályokkal. Lásd Case T–208/01,
Volkswagen AG v. Commission of the European Communities [2003] ECR
II-5141., illetve
http://www.lawreports.co.uk/DLN/2003/ECJ/ecjdecd0.1htm
607 Hasonlóan, ám kevésbé részletesen lásd Posen (1999) 4. o.
608  Lásd: IMF: Currency Composition of Official Foreign Exchange
Reserves (COFER).
http://www.imf.org/external/np/sta/cofer/eng/cofer.pdf. Frissítve 2014.
június 30-án.
609 Fred C. Bergtsen: Weak dollar, strong euro? e international impact
of EMU. London, Centre for European Reform, 1998. 24. o.
610   A Lisszaboni Szerződés rendelkezéseire a továbbiakban a
főszövegben a cikkszámmal hivatkozom.
611  Protocol on the Transition to the ird Stage of Economic and
Monetary Union.
612 Jegyzőkönyv az Eurócsoportról 1. cikk.
 613  Jegyzőkönyv a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai
Központi Bank Alapokmányáról.
614  Jegyzőkönyv a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai
Központi Bank Alapokmányáról 4., 10. és 11. cikk.
615  Kivételt ez alól az Egyesült Királyság képez. Lásd 15. jegyzőkönyv:
Egyes Nagy-Britannia és Észak- Írország Egyesült Királyságára vonatkozó
rendelkezésekről. A jegyzőkönyv 4. pontja kizárja azt, hogy a központi
bank függetlenségét előíró szerződési rendelkezést az Egyesült Királyságra és
nemzeti központi bankjára, a Bank of Englandre alkalmazzák. Ugyanakkor
az Egyesült Királyság ugyanennek a jegyzőkönyvnek az 5. pontjában
megígérte, hogy törekszik „a túlzott költségvetési hiány elkerülésére”.
616  Total General Government Expenditure % of GDP. A szövegben
említett adatok 2013-ra vonatkoznak.
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?
tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tec00023
617  Az EUSZ 124. cikke, valamint Jegyzőkönyv a túlzott hiány esetén
követendő eljárásról, 1. cikk.
618 Harden (1999) 82. o.
619  Ez azt jelenti, hogy a halmozott adósság GDP-hez viszonyított
aránya meghaladta az adott ország egyévi GDP-jét. Figyelembe kell venni,
hogy az EGK két alapító tagjáról volt szó. A Tanács, mint politikai szerv
nem a szűken vett gazdasági racionalitás alapján hozta meg döntését.
620  Speci cations on the Implementation of the Stability and Growth
Pact and Guidelines on the Format and Content of Stability and
Convergence Programmes, 2012. szeptember 3. valamint az Európai
Parlament és a Tanács 473/2013/EU rendelete (2013. május 21.) a
költségvetési terv-javaslatok monitoringjára és értékelésére, valamint az
euróövezeti tagállamok túlzott hiánya kiigazításának biztosítására vonatkozó
közös rendelkezésekről.
621  Report from the Commission to the European Parliament and the
Council COM 2014 (326) Final. European Commission Directorate
General for Economic and Financial Affairs: Convergence Report. Brüsszel,
2014. április 6., 32–33. o. Meg kell jegyezni azonban, hogy három állam
(Bulgária, Ciprus, Görögország) adatait kirekesztette a Bizottság a
számításból, mondván, hogy rendkívül alacsony – adott esetben negatív –
fogyasztói árindexük rendkívüli körülményeknek tudhatók be.
 622 Padoa–Schioppa (2000) 5. o.
623 Convergence Report. Brüsszel, 2014. április 6., 37. o.
624  A témának mára kiterjedt irodalma van a görög adósságválság és
néhány más euróövezethez tartozó állam gondjai fényében. Az egyik első
bankszakember, aki erre felhívta a gyelmet az 1998-tól 2006-ig az EKB
Végrehajtó Tanácsában dolgozott Otmar Issing volt. Lásd Otmar Issing:
Why a common eurozone bond isn’t such a good idea. Europe’s World, 2009
nyár, 12. szám, 76–79. o.
625  Az ERM-et (Exchange Rate Mechanism, az európai árfolyam-
átváltási mechanizmust) az Európai Közösség 1979-ben vezette be az
Európai Monetáris Rendszer részeként annak érdekében, hogy monetáris
stabilitást érjenek el. Ebben rögzítették a valutaátváltások kulcsát az ECU-
hoz képest. A nemzeti valuták mindkét irányban 2,25%-os sávban
mozoghattak (az olasz líra kivételével, amelynek uktuációját mindkét
irányban 6%-ban szabták meg). Az angol font 1992-ben arra kényszerült,
hogy elhagyja az ERM-et, tekintettel arra, hogy a devizapiacokon
leértékelésére spekuláltak. 1993-ban az ingadozási sávot mindkét irányban
15%-ra szélesítették, tekintettel az angol font és az olasz líra árfolyamával
kapcsolatos problémákra. Az ERM II 1999-ben váltotta fel elődjét. Az
abban részt vevő valuták továbbra is ±15%-os sávban ingadozhatnak az
ECU-t felváltó euróhoz képest. (Kivéve, ha a tagállamok önként ennél
szigorúbb feltételeket vállalnak magukra.) Dánia és hét – az EU-hoz 2004-
ben csatlakozott – állam (Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta,
Szlovákia és Szlovénia) valutája vett részt benne. Időközben mindannyian,
utolsóként Litvánia, amely 2015. január elsején csatlakozott az
euróövezethez, elhagyták az ERM II-t és az euróövezet részévé váltak.
Tekintettel arra, hogy az euróövezethez történő csatlakozást megelőzően
legalább két esztendőt kell egy valutának az ERM II-ben töltenie és arra,
hogy az ingadozási sáv igen széles, s annak így könnyű megfelelni, nehéz
megérteni, miért nem csatlakoztak még más új EU-tagállamok az ERM II-
höz. Mindenesetre az euróövezet jövőjével kapcsolatos érzékelt
bizonytalanság miatt további államok inkább csak gondolkoztak az ERM
II-höz történő csatlakozás lehetőségéről. Közülük kivételt Bulgária képezett,
amely azonban végül elhalasztotta csatlakozását.
626 Trichet (2004a) 3. o.
627 Commission Report, 1.3.7. bekezdés.
 628 Említi: Bishop (1997) 61. o.
629  Jegyzőkönyv a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai
Központi Bank Alapokmányáról 7. cikk.
630  Amsterdam Resolution (1997). Az euróövezetben részt vevő EU
tagállamok stabilitási, az abban részt nem vevők pedig
konvergenciaprogrammal rendelkeznek. Csak Dániának és az Egyesült
Királyságnak kivételes a helyzete, amelyek (Svédországtól is eltérően) már az
EUSZ elfogadásakor is tagjai voltak az EU-nak, de – egyelőre – nem
kívánnak csatlakozni az euróövezethez, és erre vonatkozóan derogációval
éltek.
631 Ilyen rendkívüli helyzet lehet az, ha a túlzott költségvetési hiánynak a
tagállam ellenőrzése alatt nem álló rendkívüli esemény az oka, illetve
amennyiben az a GDP legalább 2%-os csökkenésére vezethető vissza. Ilyen
mértékű gazdasági hanyatlás egy éven belüli kiigazítására ugyanis nem lehet
reálisan számítani.
632 Figyelmet érdemel a Bizottság és a Tanács a Stabilitási és Növekedési
Paktum alkalmazásával kapcsolatban követett gyakorlata az euró bevezetése
óta eltelt időszakban. Lásd alább ugyanebben a pontban.
633 Directorate General for Economic and Financial Affairs – Gazdasági
és Pénzügyi Főigazgatóság.
634  A Tanács 1177/2011/EU rendelete (2011. november 8.) a túlzott
hiány esetén követendő eljárás végrehajtásának felgyorsításáról és
pontosításáról szóló 1467/97/EK rendelet módosításáról. Hivatalos Lap, L
306/33 2. cikk, (2) bek. a).
635 Az Európai Parlament és a Tanács 1173/2011/EU rendelete (2011.
november 16.) a költségvetési felügyelet euróövezetbeli eredményes
érvényesítéséről. Hivatalos Lap, L 306/1 (13) bek.
636  Lásd Ireland: Council Opinion of 12 February 2001 on the 2000
update of Ireland’s stability programme 2001–2003. OJ C 77, 2001. 03.
09., 13. o.
637 Lásd Parker (2004) 4. o.
638 Ez a fejtegetés az ötlet szintjén távoli kapcsolatot mutat Lorenzo Bini
Smaghinak, az Európai Központi Bank Végrehajtó Tanácsa tagjának
előadásával: Adjusting to the Crisis: Policy Choices and Politics in Europe.
Poros, 2011. július 8.
http://www.ecb.eu/press/key/date/2011/html/sp110708.en.html
 639 A Stabilitási és Növekedési Paktum végrehajtásának javítása – Tanácsi
jelentés az Európai Tanács számára. Brüsszeli Európai Tanács 2005. március
22–23. II. melléklet, 7619/1/05 Rev. 1, Concl. 1. 21. o. A továbbiakban:
Jelentés.
640  Jelentés, 22. o.
641 Jelentés, 22. o.
642 Erre hivatkozott Magyarország, amikor egyéb tekintetben közelebb
került ahhoz, hogy megfeleljen a maastrichti kritériumoknak.
643 Jelentés, 3.7. pont, 37. o.
644  Martin Wolf: Moment of Truth for the Eurozone. Financial
Times, 2011. július 5. http://www.ft.com/intl/cms/s/0/113bd482-a737-
11e0-b6d4-00144feabdc0.html
645  Bajnai Gordon: Privát sarok: A politikai gazdaságtan visszatérése.
2011. október 3. Haza és Haladás Blog.
646  A 2015 januárjában a görögországi parlamenti választást megnyert
Sziriza párt viszont maga fenyegetőzik az euróövezetből való kilépéssel.
Valószinűbb viszont, hogy ezzel csak engedményekre szeretné kényszeríteni
az EU-t és az euróövezet tagállamait, hogy késleltethesse adósságának
vissza zetését és így valóra válthassa populista programját.
647 Az Európai Tanács Határozata (2011. március 25.) az Európai Unió
működéséről szóló szerződés 136. cikkének módosításáról azon államok
stabilizációs mechanizmusa tekintetében, amelyek hivatalos pénzneme az
euró. Hivatalos Lap L 91/1 (2011/199/EU).
648  European Stability Mechanism General Terms for ESM Financial
Assistance Facility Agreements Adopted by the ESM Board of Directors and
dated 22 November 2012,
http://www.esm.europa.eu/pdf/ESM%20General%20Terms%20for%20Fi
nancial%20Assistance%20Facility%20Agreements.pdf
649  Federal Ministry of Finance (Germany): European Financial
Assistance 25 May 2014
http://www.bundes nanzministerium.de/Content/EN/Standardartikel/Top
ics/Europe/Articles/Stabilising_the_euro/Figures_Facts/european- nancial-
assistance-esm.html?view=renderPrint
650  EFSF Framework Agreement, 2011. június 7. 2. cikk (7) bek.
http://www.efsf.europa.eu/attachments/efsf_framework_agreement_en.pdf
 651  Statement by the Heads of State or Government of the Euro Area
and EU Institutions. Council of the European Union, Brüsszel, 2011. július
21. 3. és 10. pont.
652  Europe’s Leaders Debate Strategies For e Debt Crisis.
STRATFOR, 2011. október 20.
www.stratfor.com.ezproxy6.nd.edu/print/203572
653  Durva büntetést fontolgat Merkel és Sarkozy, 2011. augusztus 17.
www.napi.hu/print/492894.html
654  EU economic governance „Six-Pack” enters into force. European
Commission – MEMO/11/898 – 12/12/2011, Brüsszel, 2011 december
12. http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-11-898_en.htm
655  Szerződés a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról,
koordinációról és kormányzásról 3. cikk. http://www.european-
council.europa.eu/media/639176/13_-_tscg.hu.12.pdf
656  Ilyen helyzetben általában a nyersanyagot és energiahordozókat
exportáló államok vannak. Az euróövezet közös célja mögött meghúzódik
Németország elszántsága arra, hogy állami költségvetése is többletet
mutasson 2016-tól kezdődően.
657  A Tanács 1177/2011/EU rendelete (2011. november 8.) a túlzott
hiány esetén követendő eljárás végrehajtásának felgyorsításáról és
pontosításáról szóló 1467/97/EK rendelet módosításáról. Hivatalos Lap, L
306/33.
658  Making it happen: the European Semester.
http://ec.europa.eu/europe2020/making-it-happen/index_en.htm
 659  Jean-Claude Juncker: A New Start for Europe: My Agenda for
Jobs, Growth, Fairness and Democractic Change: Political Guidelines for
the next European Commission. Strasbourg, 2014. július 15. 4. és 7. o.
http://ec.europa.eu/about/juncker-commission/docs/pg_en.pdf
660  L. pl. Orbán Viktor Jean-Claude Juncker felkérésére vár. Napi.hu,
2014. július 16., www.napi.hu/print/584019.html
661 C-55/94, Gebhard [1995] ECR I-4165. o.
662  Az uniós polgárok előtt álló, határokon átnyúló adózási akadályok
megszüntetéséről szóló európai bizottsági közlemény (COM(2010)0769).
663  A „Base erosion and pro t shifting” kifejezés rövidítése, mely
magyarul „a nyereség másik államba való áthelyezéséből eredő társasági
adóalap erodálást” jelenti.
664  Az EKSZ 33., 34., 81. és 82. cikkei. Mindez jól tükrözte azt a
meggyőződést, hogy a gazdasági célkitűzéseket megvalósító integrációs
folyamat végső nyertesei – a kifejezetten a fogyasztók védelmét szolgáló
szabályozás hiányában is – a fogyasztók lesznek, hiszen a fokozódó verseny
hatékonyabb piacot, szélesebb választékot teremt, így az áruk és
szolgáltatások minősége javul és csökken az áruk.
665 Lásd az 5.2. alfejezetet.
666 Ma az EUMSZ 115. cikke tartalmazza ugyanezt az előírást.
667  Az Európai Bíróság egyetlen esetben sem vitatta az EKSZ 94.
cikkének kiterjesztő értelmezését. REICH (1992).
668  COM(93)378; COM(95)519. A tagállami ellenállást jellemzi, hogy
az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és
fogyasztóvédelmi bizottsága élesen kritizálta a közösségi fogyasztói politikát
tagállami szintre visszautalni kívánó egyes tagállami törekvéseket, és
támogatta a további szükséges intézkedések meghozatalát. A Gazdasági és
Szociális Bizottság pedig arra hívta fel a gyelmet, hogy a szubszidiaritás
elvével vissza lehet élni, ez viszont kockáztathatja a fogyasztók érdekeinek
elősegítését céljául kitűző közösségi javaslatok megvalósulását.
669  Jelenleg az alábbi bizottságok léteznek: fogyasztók biztonságával
foglalkozó tudományos bizottság (FBTB); egészségügyi és környezeti
kockázatok tudományos bizottsága (EKKTB); új és újonnan azonosított
egészségügyi kockázatok tudományos bizottsága (UUAKTB); és a legutóbb
felállított egy kockázatértékelési tudományos tanácsadói testületet is,
amelynek feladata a fenti bizottságok munkájának támogatása. A Bizottság
1997. július 23-i 97/579/EK határozata a fogyasztói egészségvédelem és az
élelmiszer-biztonság területén tudományos bizottságok felállításáról (HL L
237, 1997.08.28., 18. o.). Az előző határozatot hatályon kívül helyezte, és a
kérdést újraszabályozta a Bizottság 2004/210/EK határozata (HL L 66.,
2004.3.4., 45–50. o.), majd a Bizottság 2008/721/EK határozata (HL
L241., 2008.9.10., 21–30. o.).
670  Fogyasztói Szervezetek Európai Irodája, European Bureau of
Consumer Unions – BEUC. Európai Közösségek Családi Szervezetei,
Committee of Family Organisations in the European Communities –
COFACE. Fogyasztói Szövetkezetek Európai Közössége, European
Community of Consumer Cooperatives – EURO COOP. Európai
Szakszervezetek Konföderációja, European Trade Union Confederation –
ETUC.
671 HL L 258., 2003.10.10., 35-36. o. Ennek működését időközben új
alapokra helyezte a Bizottság 2009/705/EK határozata (HL L 244.,
2009.9.16., 21–24. o.).
672  170/78. Bizottság v. Egyesült Királyság [1980] ECR414. o.; 178/84.
Bizottság v. Németország [1987] ECR 1227. o.; C-154/89. Bizottság v.
Franciaország [1991] ECR I-659; 172/80. Zuchner v. Bayerische
Vereinsbank AG [1981] ECR 2021. o.
673  94/82. De Kikvorsch Groothandel Import-export B.V. elleni
büntetőeljárás [1983] ECR 947. o.
674 Ez az ügy tárgyalásakor még az EKSZ 28. cikke volt.
675 Micklitz–Weatherill (1993) 285–312. o.
676  C-362/88, GB-INNO-BM v. Confederation du Commerce
Luxembourgeois [1988] ECR I-667. o.
677 Bővebben lásd jelen fejezet 6.1. alfejezetét.
678 Weatherill (1997) 41. o.
679 A volt EKSZ 30. cikke.
680 53/80. Eyssen [1981] ECR 4091. o.
681 120/78. Rewe Zentrale v. Bundesmonopolverwaltung für (ismertebb
nevén: Cassis de Dijon) [1979] ECR 649. o.
682 Weatherill (1995) 235. o.
683 Weatherill (1997) 45. o.
 684 407/85. Drei Glocken v. USL Centro Sud es a Provincia autonoma
di Bolzano [1988] ECR 4233. o. A Drei Glocken esetben a Bíróság az olasz
tésztakészítésnek azt a hagyományát, amely csak durumbúzát használ, nem
tartotta elegendő indoknak ahhoz, hogy az olasz hatóságok korlátozzák a
fogyasztói választékot, „megfosztva” a fogyasztókat a nem durumbúzából
készült tésztától.
685  C-315/92. Verband Socialer Welttbewerb eV v. Clinique
Laboratories [1994] ECR 1-317. o. A Clinique ügyben a megtévesztett
fogyasztók körére való hivatkozás a kereskedelmet korlátozó nemzeti
szabályok fenntartásának indokaként is felmerült. A vita tárgya a „Clinique“
szó volt, amely a német nyelvben bár „Klinik”-nek írva, de kórházat jelent.
A német jog – hivatkozva a kifejezés félrevezető voltára – megtiltotta a
„Clinique” szó használatát a szóban forgó kozmetikumokra nézve. A
Bíróságot a német nyelv e sajátossága nem győzte meg.
686 HL L290 1984. 09. 19. 17. o.
687 HL L372 1985. 12. 31. 31. o.
688 HL L210 1985. 08. 07. 29. o.
689 Az Egységes Európai Okmány nyomán fogadták el többek között A
Tanács 1988. május 3-i 88/378/EGK irányelvét a játékok biztonságára
vonatkozó tagállami szabályok közelítéséről HL L187 1988. 07. 06. 1. o. A
Tanács 1992. június 29-i 92/59/EGK irányelvét az általános
termékbiztonságról HL L228 1992. 08. 11. 24. o. A Tanács 1993. április 5-i
93/13/EGK irányelvét a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott
tisztességtelen feltételekről HL L95 1993. 04. 21. 29. o.
690  A Tanács fogyasztói jogokat felsoroló legelső 1975-ös és 1981-es
állásfoglalásai különösen nagy hatásúak voltak, lásd Az Európai Gazdasági
Közösség fogyasztóvédelmi és tájékoztatási politikájának előzetes
programjáról szóló 1975. április 14-i tanácsi állásfoglalás HL 1975 C92/1;
Az Európai Gazdasági Közösség fogyasztóvédelmi és tájékoztatási
politikájának második programjáról szóló 1981. május 19-i állásfoglalása
HL 1981 C133/1.; lásd még Fogyasztói érdekek védelmére és elmozdítására
kiterjedő közösségi politika új irányairól szóló 1986. június 23-i tanácsi
állásfoglalás HL 1986 C167/1. Tanács 1989. novemberi, a felállítandó
fogyasztóvédelmi politika jövőbeni prioritásairól szóló állásfoglalása HL
1989 C294/1.
 691  362/88. GB-INNO-BM v Confederation du Commerce
Luxembourgeois [1990] ECR I-667. o.
692  A Tanács 1999. június 28-i állásfoglalása a közösségi fogyasztói
politikáról 1999–2001 között (1999/C 206/01) és az alapján a Bizottság a
1999–2001 közötti időszakra vonatkozó Fogyasztópolitikai cselekvési terve.
(Az Európai Bizottság közleménye – Fogyasztópolitikai cselekvési terv
1999–2001 (COM(1998) 696 végleges) HL C 57., 2000.2.29., 74. o.). Ezt
követte a 2002–2006-os évekre vonatkozó fogyasztói politika stratégiáját
(COM(2002)208, HL C 137, 2002. 08. 06., 2. o.), amelyet a Tanács a
Közösség fogyasztói politikájának stratégiájáról szóló 2002. december 2-i
határozata megerősített HL C 11., 2003.1.17., 1. o.
693 „Egészségesebb, nagyobb biztonságban élő, magabiztosabb polgárok:
Egészségügyi és fogyasztóvédelmi stratégia” COM(2005)115.
694 Az Európai Parlament és a Tanács 1926/2006/EK határozata (2006.
december 18.) a fogyasztóvédelmi politika területén közösségi cselekvési
program (2007–2013) létrehozásáról, HL L 404, 2006. 12. 30., 39–45. o.
695  Ezekről és módosításukról bővebben lásd a jelen fejezet 6.1.
alfejezetét.
696  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/11/EU irányelve (2013.
május 21.) a fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről, valamint a
2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról
(fogyasztói alternatív vitarendezési irányelv) HL L 165 ., 18/06/2013., 63–
79. o.
697  Az Európai Parlament és a Tanács 524/2013/EU rendelete (2013.
május 21.) a fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a
2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról
(fogyasztói online vitarendezési irányelv) HL L 165., 2013.6.18., 1–12. o.
698  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/22/EK irányelve (2009.
április 23.) a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés
megszüntetésére irányuló eljárásokról (kodi kált változat) EGT-vonatkozású
szöveg HL L 110., 01/05/2009., 30–36. o.
699 Brüsszel, 2012.5.22. COM(2012) 225 nal.
700 Barroso elnök 2011. szeptemberi, Buzek elnökhöz intézett levele.
http://ec.europa.eu/consumers/archive/strategy/docs/consumer_agenda_20
12_en.pdf
701 Lásd. 6.1. 5. alfejezetet.
 702 Weatherill (1997) 61. o.
703  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelve (2011.
október 25.) a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az
1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint
a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv hatályon kívül helyezéséről HL 2011 L/304 64.
704  Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók
védelméről szóló, 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelvet és a
távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló,
1997. május 20-i 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet.
705  Javaslat: Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a fogyasztók
jogairól Brüsszel, 8.10.2008 COM(2008) 614 végleges 2008/0196 (COD)
2.
706  A távollévők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött
szerződésekre vonatkozó szabályokat a 6.1.5. alfejezetben ismertetjük.
707 HL 1993 L/095 29.
708  Freiburger Kommunalbauten ügyben (C–237/02, [2004] ECR I-
3403. o.) az Európai Bíróság az előzetes döntésre utalt kérdést azzal
utasította el, hogy a nemzeti bíróságok hatásköre annak megállapítása, hogy
egy fogyasztói szerződésbeli rendelkezés nemzeti jogukba ütközik-e.
709 Weatherill (1997) 81. o.
710 Weatherill (1997) 84. o.
711 HL L 144., 1997.6.4., 19. o. Az uniós szabályozást átültető magyar
jogszabály: 17/1999. (II. 5.) Korm. rend.
712 A kiegészítő előírásokhoz lásd pl. az Európai Parlament és a Tanács
2000. június 8-i 2000/31/EK irányelvét a belső piacon az információs
társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus
kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól (Elektronikus kereskedelemről
szóló irányelv) HL L 178., 2000.7.17., 1–16. o., illetve az Európai
Parlament és a Tanács 2002. július 12-i 2002/58/EK irányelvét az
elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről,
feldolgozásáról és a magánélet védelméről (Elektronikus hírközlési
adatvédelmi irányelv) HL L 201., 2002.7.31., 37–47. o.
713  Magába foglalja: a szerződés megkötéséhez alkalmazott távközlő
eszköz használatának díja, ha azt az alapdíjtól eltérően állapítják meg; –
elállási jog fennállása, feltételei, határideje és a vonatkozó eljárások, elállási
nyilatkozat-minta; – elállás esetén az áru visszaküldésének költsége; – az
értékesítés utáni ügyfélszolgálati és egyéb szolgáltatások, valamint a jótállás
megléte és feltételei; – fogyasztó kötelezettségeinek szerződés szerinti
legrövidebb időtartama; – a fogyasztó által zetendő vagy biztosítandó letét
vagy egyéb pénzügyi biztosíték megléte és feltételei; – peren kívüli
panasztételi és jogorvoslati mechanizmus igénybevételének lehetősége,
magatartási kódexek.
714  HL L 178., 2000.7.17., 1–16. o. A magyar jog az elektronikus
kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal
összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVII. törvénnyel
ültette át az irányelvet, majd a 2007. évi XCIV. törvénnyel módosította a
rendelkezéseket.
715  Ezeknek a céloknak az elérését segíti a különböző kiegészítő
jogszabályok elfogadása, amelyek között az egyik legjelentősebb az Európai
Parlament és a Tanács 2002. július 12-i 2002/58/EK irányelve az
elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről,
feldolgozásáról és a magánélet védelméről (Elektronikus hírközlési
adatvédelmi irányelv) HL L 201., 2002.7.31., 37–47. o. amelyet később a
2009/136/EK irányelv részben módosított (HL L 337., 2009.12.18., 11–
36. o.).
716  HL L 372, 1985.12.31., 31–33. o. Az uniós szabályozást átültető
magyar jogszabályok: a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény,
valamint az abban foglalt felhatalmazás alapján megalkotott 370/2004.
(XII. 26.) Korm. rendelet az üzleten kívül fogyasztóval kötött
szerződésekről és az üzleten kívüli kereskedés folytatásának egyes
feltételeiről.
717  HL L 149., 2005.6.11., 22–39. o. Az uniós jogi szabályozást a
magyar joganyagba beillesztette a 2008. szeptember 1-jén hatályba lépett, a
fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
szóló 2008. évi XLVII. törvény.
718  A reklámszabályozás más területeit érintő uniós intézkedések: A
Tanács 1989. október 3-i 89/552/EGK irányelve a tagállamok törvényi,
rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésekben meghatározott, televíziós
műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek
összehangolásáról HL L 298, 1989.10.17., 23. o. Ezt később módosította az
Európai Parlament és a Tanács 2007/65/EK irányelve HL L 332.,
2007.12.18., 27–45. o.. A Tanács 1992. március 31-i 92/28/EGK irányelve
az emberi használatra szánt gyógyszerek reklámozásáról HL L 113.,
1992.4.30, 13. o., amelyet hatályon kívül helyezett az Európai Parlament és
a Tanács 2001. november 6-i 2001/83/EK irányelve az emberi
felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről HL L 311.,
2001.11.28., 67–128. o.. Az Európai Parlament és a Tanács 1998. július 6-i
98/43/EK irányelve a dohánytermékek reklámozására és szponzorálására
vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések
közelítéséről HL L 213, 1998.07.30., 9. o., amelynek helyébe lépett az
Európai Parlament és a Tanács azonos tárgyú 2003/33/EK irányelve HL L
152., 2003.6.20., 16–19. o. lásd a 81. lábjegyzetet.
719 197 8/C 70/4.
720  A Tanács 1984. szeptember 10-i 84/450/EGK irányelve a
megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és
közigazgatási rendelkezések közelítéséről (HL L 250, 1984. 09. 19., 17. o.).
Az Európai Parlament és a Tanács 1997. október 6-i 97/55/EK irányelve a
megtévesztő reklámra vonatkozó 84/450/EGK tanácsi irányelvnek az
összehasonlító reklámra történő kiterjesztése miatt történő módosításáról
(HL L 290, 1997. 10. 23., 18. o.).
721  HL L 376., 2006.12.27., 21–27. o. Az új uniós jogi előírásokat a
magyar jogrendbe átültette a gazdasági reklámtevékenység alapvető
feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény.
722 Lásd az irányelv 4. cikkét.
723 C-373/90. Procureur de la Republique v. X, [1992] ECR 1–131. o.
C-356/04. Lidi Belgium GmbH & Co. KG v. Etablissementen Franz
Colruyt NV., [2006] ECR 1-08501. C-533/06. O2 Holdings Limited &
O2 (UK) Limited v. Hutchison 3G UK Limited, HL C 209., 15.08.2008.,
9. o
724 Az Egyesült Királyság például el akarta kerülni a bírói út általánossá
tételét és az önszabályozó testületek teljes körű kizárását.
725  Ezt orvosolja az 1998-ban elfogadott 98/27/EK irányelv a
fogyasztók érdekeiben eljáró érdek-képviseleti szervek perképességéről,
amely rendelkezik a fogyasztói érdekképviseletek keresetindítási jogáról a
közösségi szabályok esetében. HL L 166, 1998. 06. 11., 51. o. Lásd 7.
alfejezet a fogyasztók érdekérvényesítéséről.
 726  Részben ide kapcsolódik a légiközlekedés körében elfogadott
fogyasztóvédelmi kérdéseket is érintő az Európai Parlament és a Tanács
261/2004/EK rendelete a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy
hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös
szabályainak megállapításáról HL L 46., 2004.2.17., 1–8. o.
727  HL L 158., 1990.6.23., 59–64. o.) Az uniós jogi szabályozást a
magyar jogrendszerbe átültette: 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet az
utazásszervező és -közvetítő tevékenységről, illetve 214/1996. (XII. 23.)
Korm. rendelet az utazási és utazást közvetítő szerződésről.
728 HL L 33., 2009.2.3., 10–30. o. Ennek előírásait a tagállamok 2011
februárjáig kötelesek átültetni. A korábbi szabályozás alapja az Európai
Parlament és Tanács 94/47/EK, az ingatlanok időben megosztott használati
jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai
vonatkozásában a fogyasztók védelméről szóló irányelve (HL L 280.,
1994.10.29., 83–87. o.), amelyet az ingatlanok időben megosztott
használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről szóló 20/1999. (II.
5.) Kormány rendelet ültetett át a magyar jogba.
729  A magyar jog nem teszi le egyértelműen a voksát a szerződés
minősítése mellett, beszél használati jogról, de lehet tulajdonjog is. Az Új
Ptk. a használati kötelmek között helyezi el a timesharing-szerződéseket. A
pénzügyi jogterület vagyoni értékű jogként említi. A joggyakorlatban
leggyakrabban közös tulajdont, haszonélvezetet, bérletet, társasági
részesedést, és szövetkezeti vagy egyesületi tagságot eredményezhet.
730  HL L 210, 1985.08.07., 29. o. Később módosította az Európai
Parlament és a Tanács 1999. május 10-i 1999/34/EK irányelve (HL L 141.,
1999.6.4., 20–21. o.). Az uniós szabályozást átültető magyar jogszabály: a
termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény.
731 Az irányelv elfogadásakor ez az EKSZ 94. cikke volt.
732  Az Európai Parlament és a Tanács 1999/34/EK irányelve (1999.
május 10.) a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami
törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló
85/374/EGK tanácsi irányelv módosításáról HL L 141, 04/06/1999., 20–
21. o.
733 Goyens (1996) 24. o
734 COM/95/617.
735 COM(90)482.
 736 Ilyenek voltak például a textiláruk címkézéséről szóló 71/307/EGK
irányelv (HL L 185, 1971.08.16., 16. o.) és későbbi módosításai: 1996-ban
módosította az Európai Parlament és a Tanács 96/74/EK irányelve (HL L
32., 1997.2.3., 38–55. o.), 2009-ben pedig átdolgozta az Európai Parlament
és a Tanács 2008/121/EK irányelve (HL L 19., 2009.1.23., 29–48. o.), vagy
a dohányáruk címkézéséről szóló 89/622/EGK irányelv (HL L 359, 1989.
12. 08., 1. o.), amelyet 2001-ben helyezett hatályon kívül, és szabályozta
újra a benne foglaltakat az Európai Parlament és a Tanács 2001/37/EK
irányelve (HL L 194., 2001.7.18., 26–35. o.)
737 A Tanács 1985. május 7-i állásfoglalása a Technikai harmonizációról
és a szabványok új megközelítéséről, HL C 136, 1985.06.04., 1. o.
738 HL L 11., 2002.1.15., 4–17. o.
739  Az első közösségi szinten elfogadott termékbiztonságról szóló
horizontális jellegű jogszabály az általános termékbiztonságról szóló
92/59/EGK irányelv (HL L 228, 11.8.1992, 24–32 o.) volt, amely amellett,
hogy több szektor vonatkozásában fektetett le közös szabályokat, ezzel az
addig még nem szabályozott területek tekintetében is általános biztonsági
követelményeket írt elő, a technikai harmonizáció új megközelítését
alkalmazta. Az irányelvet a Bizottság 1998-tól folyamatosan felülvizsgálta és
ennek mentén tett javaslatot egy újabb és korszerűbb irányelv elfogadására.
740  A veszélyek gyors tájékoztatásáról először a Tanács 84/133/EK
határozata rendelkezett (HL L 70, 1984.03.13., 16. o.), az irányelv
elfogadásakor hatályos formáját a Tanács 89/45/EK határozata állapította
meg (HL L 17, 1989.01.21., 51. o.), majd annak előírásait magába az
irányelvbe foglalták.
741  HL L 187, 1988.07.06., 1. o. Az irányelvről bővebben, annak
későbbi módosításáról lásd az 5.2. alfejezetet. A szabványokkal kapcsolatos
kérdésekben a módosító új irányelv nem tartalmaz jelentősen új
szabályozást.
742  A Tanács már 1986-ban kitűzte a jogalkotás céljait és irányait, és
1988-ban megszületett a 88/378/EGK irányelve a játékok biztonságára
vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről 2009-ben ennek módosítása
az Európai Parlament és a Tanács 2009/48/EK irányelve formájában. HL L
187, 1988.07.06., 1. o. és HL L 170., 2009.6.30., 1–37. o.
743 Az átfogó szabályozás 2001-ben született meg: az Európai Parlament
és a Tanács 2001. november 6-án elfogadta a 2001/83/EK irányelvet az
emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről. HL L 311.,
2001.11.28., 67–128. o. Az irányelv meghatározza a gyógyszerek
forgalomba helyezésének, a velük kapcsolatos tájékoztatásoknak,
forgalmazásuk ellenőrzésének harmonizálandó szabályait. Ezt később
többször is módosították, utoljára az Európai Parlament és a Tanács a
hamisított gyógyszerek jogszerű ellátási láncba való bekerülésének
megakadályozása tekintetében történő módosításáról szóló 2011/62/EU
irányelve (HL L 174., 2011.7.1., 74–87. o.).
744 Az Európai Parlament és a Tanács először 1998. július 6-án fogadott
el harmonizációs közösségi jogszabályt a témában, a dohánytermékek
reklámozására és szponzorálására vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és
közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 98/43/EK irányelvet (HL L
213, 1998. 07. 30., 9. o.), ám ezt az irányelvet a Bíróság egy semmisségi
eljárás keretében, a közösségi jogalkotás hibájára hivatkozva 2000-ben
megsemmisítette; C-376/98. Németországi Szövetségi Köztársaság v.
Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa, [2000] ECR I-08419.
Ezután 2003. május 26-án fogadta az Európai Parlament és a Tanács az
azonos tárgyú 2003/33/EK irányelvet (HL L 152., 2003.6.20., 16–19. o.)
745  A Bizottság 2000-ben fogadta el az Élelmiszerbiztonsági Fehér
Könyvet (COM (1999) 719 nal), amelynek fő célkitűzése az volt, hogy az
Unió a teljes élelmiszer-termelési láncolatot szabályozza és ellenőrizze.
Ennek megfelelően született meg az Európai Parlament és a Tanács az
élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszer-
biztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszer-biztonságra vonatkozó
eljárások megállapításáról szóló 178/2002/EK rendelete (HL L 31.,
2002.2.1., 1–24. o.), amely a mai napig az EU élelmiszer-biztonsági
alapszabályának tekinthető. A rendelet legfontosabb eredményei, hogy
megteremti az uniós élelmiszerjog általános elveit, kialakítja a RAPEX
sürgősségi riasztórendszer élelmiszer-biztonsági megfelelőjét, az RASFF azaz
Rapid Alert System for Food and Feed–et.
746  HL L 319, 2007. 12. 05., 1–36. o. Ez az irányelv számos korábbi
irányelvet módosított, illetve helyezett hatályon kívül azért, hogy átfogó
uniós szabályozás jöhessen létre.
747  HL L 42, 1987. 02. 12., 48–53. o. Az uniós jogi szabályozást a
magyar jogrendbe átültette a 41/1997. (III. 5.) Korm. rendelet a betéti
kamat, az értékpapírok hozama és a teljeshiteldíj-mutató számításáról és
közzétételéről, a többször módosított 1996. évi CXII. törvény a
hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról, az 1997. évi CLV. törvény a
fogyasztóvédelemről.
748 HL L 133, 2008. 05. 22., 66–92. o.
749  Ezt módosította A Bizottság 2011. november 14-i 2011/90/EU
irányelve a 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv I.
mellékletében található, a teljeshiteldíj-mutató kiszámításához alkalmazandó
további feltevésekről szóló II. rész módosításáról HL L 296. 2011.11.15.
35–37.o.
750  HL L 271, 2002. 10. 09., 16–24. o. Az uniós szabályozást átültető
magyar jogszabály: A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati
szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. tv.
751 Lásd az irányelv 2. cikkét: „tartós adathordozó” „amely lehetővé teszi
a fogyasztó számára a személyesen neki címzett adatoknak a jövőben is
hozzáférhető módon és az adat céljának megfelelő ideig történő tárolását,
valamint a tárolt adatok változatlan formában történő megjelenítését.”
752  Az irányelvek közvetlen hatályának kérdéseiről lásd bővebben:
Kende Tamás–Szűcs Tamás–Jeney Petra (szerk.): Európai közjog és
politika, Budapest 2007, CompLex Kiadó, 875-890. o.
753  Az irányelvek horizontális közvetlen hatályának nyílt tagadásához
lásd: C-91/92. Faccini Paola Dori v. Recreb Srl [1994] ECR I-3325. o.; T-
192/94. El Corte Inglés SA v. Cristina Blázquez Rivero [1996] ECR I-
1281. o.
754  1 4/83. Von Colson és Kamann v. Land Nordrhein Westfalen
[1984] ECR 1891. o.; C-106/89. Marleasing v. La Commercial
International de Alimentacion [1990] ECR I-4135. o.
755 C-6. és 9/90. Frankovich és Bonifaci v. Olaszország [1991] ECR I-
5357. o.
756 Ld. pl. a légiközlekedéssel kapcsolatos kérdéseket.
757  Mivel a vonatkozó nemzetközi magánjogi egyezmények tárgyi
hatálya korlátozott, a problémát csak részben oldják meg.
758 COM(93)576.
759  Az Európai Parlament és a Tanács 1998. május 19-i 98/27/EK
irányelve a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés
megszüntetésére irányuló eljárásokról, HL L 166, 1998.06.11., 51. o.
760 Lásd jelen fejezet 6.1.1. részét.
 761 HL L 136., 2008.5.24., 3–8. o. Ennek előírásait a 2009. évi LXXV.
törvény illesztette be a magyar eljárásjogba.
762   Az Európai Parlament és a Tanács 2013/11/EU irányelve (2013.
május 21.) a fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről, valamint a
2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról
(fogyasztói alternatív vitarendezési irányelv) HL L 165., 2013.6.18., 63–79.
o. Az Európai Parlament és a Tanács 524/2013/EU rendelete ( 2013. május
21.) a fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK
rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online
vitarendezési irányelv) HL L 165., 2013.6.18., 1–12. o.
763 Az EFK-hálózat ténylegesen két, már létező fogyasztóvédelmi hálózat
– a fogyasztói jogviták bíróságon kívüli rendezésével foglalkozó hálózat (az
EEJ-hálózat) és az Euroguichet hálózat egyesítésével jött létre.
764  Új lábjegyzet
http://ec.europa.eu/consumers/ecc/docs/2011_annual_report_ecc_en.pdf.
765  Az Európai Parlament és a Tanács 254/2014/EU rendelete (2014.
február 26.) a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó többéves
fogyasztóvédelmi programról és az 1926/2006/EK határozat hatályon kívül
helyezéséről. HL L 84., 20/03/2014., 42–56. o.
766 European Political Cooperation (EPC).
767 Gazdag (2003) 105. o.
768 EEO, III. Cím, 30. cikk, 1–12. pont.
769 EEO, 30. cikk, 1. pont.
770 EEO, 30. cikk, 6. a) pont.
771  A pillérek egymáshoz való viszonyáról részletesebben lásd Kende–
Szűcs–Jeney (2007) 287–291. o.
772 Kende–Szűcs (2003) 674. o.
773  Létrejött az ún. unipoláris világ, a „Pax Americana” korszaka, a
neokonzervatív ideológia pedig egyre befolyásosabb lett, 2001-ben pedig
George W. Bush adminisztrációjával hatalomra is került.
774  Például a tömegpusztító fegyverek elterjedése, szervezett bűnözés,
emberkereskedelem, kábítószer-csempészet, nemzetközi terrorizmus.
775  European Security and Defence Policy. Bővebben lásd: Kende–
Szűcs (2003) 711–723. o.
776 Az alkotmányozás folyamatáról és a külpolitikát érintő változásokról
részletesen lásd Wyatt & Dashwood’s European Union Law, Sweet &
Maxwell, 2006, 351–387. o. A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó
közös rendelkezéseket a I-40. cikk tartalmazta.
777 Bővebben lásd Kende-Szűcs-Jeney: 2012.
778 Jelen fejezet tárgya az unió kül-, biztonság- és védelempolitikájának
ismertetése a második pillérben szereplő jogalapok és cselekvési keretek
tükrében. A téma keretében nem fejtjük ki részletesen az unió ún. második
pillérének történetét (50-es évek, Európai Védelmi Közösség, Európai
Politikai Együttműködés, MUSZ) és fejlődését (ASZ, Nizzai Szerződés).
Bővebben lásd: Kende–Szűcs (2003) 670–723. o.; Kende–Szűcs–Jeney
(2012).
779  Bővebben lásd: Neil Nugent: e Government and Politics of the
European Union, Palgrave, 2006, 483–522. o.
780  A „low politics” és a „high politics” megkülönböztetéséről lásd:
Gazdag (2003) 196. o.; Kende–Szűcs (2002) 17–18. o.; illetve a jelen
könyv bevezetőjének 46. o.; Wallace–Wallace (1996).
781 EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének d)–h) pontjai.
782 EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének a)–c) pontjai.
783 EUSZ 21. cikk. Bővebben lásd Osztovits (2011) 312–317. o.
784 Az EUSZ korábbi 11. cikke.
785 EUSZ 3. és 21. cikkek.
786 Fink–Hooijer (1994) 173–199. o.
787 Bővebben lásd az 5. pontot.
788 Tekintettel arra, hogy a KKBP területén kizárt a jogalkotási aktusok
elfogadása, klasszikus jogalkotásról és jogalkotókról itt nem beszélhetünk.
Bővebben lásd a 6. alfejezetet.
789  Az EUMSZ 275. cikke alapján „Az Európai Unió Bírósága nem
rendelkezik hatáskörrel a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó
rendelkezések, valamint az azok alapján elfogadott jogi aktusok tekintetében.”
790 HL C 171, 2008. 07. 05., 2. o. Bővebben Kajtár (2009), 11–19. o.
791  E problémáról részletesen lásd: Kende–Szűcs–Jeney (2007) 287–
291. o., valamint Alan Dashwood: Article 47 TEU and the relationship
between rst and second pillar competences, in: Dashwood–Maresceau
(eds.): Law and Practice of EU External Relations, 2008.
792 EUSZ 31. cikk (1) bekezdése.
793 Az EUSZ 31. cikk (4) bekezdése értelmében ezek a könnyítések nem
vonatkoznak a katonai és védelmi vonatkozású határozatokra, amelyekre
így továbbra is az egyhangú döntéshozatal az irányadó.
794  Ilyenek pl. a közös kereskedelempolitika (206–207. cikk), a
tengerentúli országok és területek társulása (198–204. cikk), a harmadik
államokkal köthető társulási megállapodások lehetősége (217. cikk),
nemzetközi egyezmények megkötése és nemzetközi szervezetekkel való
megállapodás (218. cikk), diplomáciai missziók felállítása, illetve fogadása
(221. cikk).
795 WTO: World Trade Organisation (Világkereskedelmi Szervezet).
796  ACP-államok: African, Caribbean and Paci c States (az afrikai, a
karibi, és a csendes-óceáni térség államai).
797  GSP: Generalized System of Preferences (Általános kedvezmények
rendszere).
798 A 7 legfejlettebb ipari ország és Oroszország.
799 Az Észak-atlanti Szerződés V. cikke szerint a szövetségesek kölcsönös
szolidaritást vállalnak egymással „A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük
vagy többjük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres
támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek…”
800  De eltérés pl. a halálbüntetés vagy a véleménynyilvánítás
szabadságának kérdésében.
801 EU–U.S. Declaration supporting peace, progress and reform in the
broader Middle East and in the Mediterranean, Dromoland Castle, 26
June, 2004.
http://europa.eu.int/comm/external_relations/us/sum06_04/decl_me.pdf
802  Joint Statement by European Council President Costas Simitis,
European Commission President Romano Prodi and U.S. President George
W. Bush on the Proliferation of Weapons of Mass Destruction, Washington,
25 June 2003. http://www.iranwatch.org/international/EU/eu-
jointstatement-prodibush-062503.pdf
803  EU–US Declaration on Hiv/AIDS, Malaria and Tuberculosis,
Dromoland Castle, 26 June 2004 (10002/4).
http://europa.eu.int/comm/external_relations/us/sum06_04/decl_hiv.pdf
804 A hidegháborús időszak EK–USA kapcsolatainak sajátosságairól lásd:
Krenzler (1989) 91–103. o.
805 Donfried (1997) 61–65. o.
806  Transatlantic Declaration on EC–US Relations, 1990.
http://europa.eu.int/en/agenda/eu-us/pub/decl.html
 807  New Transatlantic Agenda. A „Napirendet” Jacques Santer, az
Európai Bizottság elnöke, Felipe González spanyol miniszterelnök és Bill
Clinton, az Egyesült Államok elnöke írta alá.
808 Joint EU–USA Action Plan, 1995.
809  http://ec.europa.eu/enterprise/policies/international/cooperating-
governments/usa/transatlantic-economic-council/index_en.htm
810 Közel 50 afrikai, illetve 16-16 karib-tengeri és csendes-óceáni ország.
811 Régi EKSZ, 131–136. cikkek, jelenleg EUMSZ 206–207. cikkek.
812 Association of African and Malagasy States.
813  Balázs (2003) 189. o. Az érintett országok körét (folyamatosan
bővült) lásd EKSZ, IV. melléklet.
814  e Georgetown Agreement on the organization of the African,
Carribbean and Paci c group of states, 1975.
815  A támogatások fő nanszírozói az Európai Beruházási Alap és az
Európai Beruházási Bank voltak.
816 System of Stabilisation of Export Earnings, a Loméi Konvenciókban
megfogalmazott exportjövedelmet stabilizáló rendszer.
817  SYSMIN: Systeme de Stabilisation de Recettes d’Exportation de
Produits Miniers; Mining Diversi cation Programme.
818 Hatályát vesztette 2000. február 29-én.
819  Partnership Agreement between the members of the African,
Caribbean and Paci c Group of States of the one part, and the European
Community and its Member States, of the other part, signed in Cotonou
on 23 June 2000, 2000/483/EC, OJ L 317, 2000. 12. 15.
820  Az első 5 éves időszakra (2005–2010) az Unió 16 milliárd dollárt
biztosított a makroökonómiai egyensúly, a magánszektor és a szociális
rendszerek mennyiségi és minőségi fejlődésének támogatására.
821  Wider Europe – Neighbourhood: A New Framework for Relations
with our Eastern and Southern Neighbours, Communication from the
Commission, COM(2003)104 nal.
822  European Neighourhood Policy-Strategy Paper, Commission
Communication, COM(2004)373 nal.
823  Paving the way for a New Neighbourhood Instrument,
Communication of the Commission, COM(2003)393 nal.
824  European Neighbourhood Partnership Instrument (ENPI). Az
Európai Parlament és a Tanács 2006/1638/EK rendelete (2006. október
24.) az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz
létrehozására vonatkozó általános rendelkezések meghatározásáról, HL L
310 , 09/11/2006 1–14. o.
825  A program legnagyobb támogatottjai a következő államok:
Egyiptom 558 millió euró, Marokkó 654 millió euró és Palesztina 632
millió euró.
826  European Council Common Strategy of 11 December 1999 on
Ukraine, 1999/ 877/CFSP, OJ L 331, 1999. 12. 23., 1–10. o.; Common
Strategy 2003/897/CFSP amending Common Strategy 1999/877/CFSP in
order to extend the period of its application. OJ L 333, 2003. 12. 20., 96.
o.
827  Proposed Action Plan EU Ukraine, 2004. 12. 09., illetve lásd:
http://europa.eu.int/comm/world/enp/pdf/action_plans/Proposed_Action_
Plan_EU-Ukraine.pdf
828  Agreement on partnership and cooperation establishing a
partnership between the European Communies and their Member States, of
the one part, and the Russian Federation, of the other part.
829  Common Strategy of the European Union of 4 June 1999 on
Russia, 1999/414/ CFSP, OJ L 157, 1999. 06. 24., 1–10. o.; Common
Strategy 2003/471/CFSP amending Common Strategy 1999/414/CFSP in
order to extend the period of its application, OJ L 157, 2003. 06., 26., 68.
o.
830  Presidency Conclusions – Extraordinary European Council,
Brussels, 1 September 2008,
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_Data/docs/pressdata/en/ec/10
2545.pdf
831  Az EU 2008 decemberében egy független tényfeltáró bizottság
létrehozása mellett döntött (Independent International Fact-Finding
Mission on the Con ict in Georgia). A bizottság 2009 szeptemberi
eredményei megállapították, a kon iktus kirobbanásáért közvetlenül Grúzia
volt felelős, de Oroszország is számos ponton megsértette a nemzetközi
jogot, különösen annak jus contra bellum és jus in bello normáit.
http://www.ceiig.ch/Index.html
832 Lásd az 1992-es lisszaboni, az 1994 júniusi korfui és 1994 decemberi
esseni Európai Tanács iránymutatásait, illetve az Európai Bizottság ide
vonatkozó javaslatait.
 833  Barcelona declaration adopted at the Euro-Mediterranean
Conference, Barcelona 27–28 November 1995.
http://europa.eu.int/comm/external_relations/euromed/bd.htm
834 Az Euro-Mediterranean University (EMUNI) 2008-ban kezdte meg
működését Szlovéniában. Bővebben lásd http://www.emuni.si/en/
835 A long term policy for China–Europe relation, Communication of
the Commission, COM(1995)279 nal.
836  Building a Comprehensive Partnership with China,
COM(1998)181.
837  EU Strategy towards China: Implementation of the 1998
Communication and Future Steps for a more Effective EU Policy,
COM(2001)265 nal.
838  A maturing partnership – shared interest and challenges in EU–
China relations, COM(2003)533 nal.
839 Bővebben lásd Kende–Szűcs: (2011) 627–628. o.
840 United Nations Conference on Trade and Development (az ENSZ
Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája).
841 Bővebben lásd a jelen könyv 2. fejezetét.
842 Cotonou-i Egyezmény, 96. cikk.
843 Commission Communication COM(95)216 of 23 May 1995 on the
inclusion of respect for democratic principles and human rights in
agreements between the Community and third parties.
http://europa.eu.int/comm/external_relations/human_rights/doc/com95_2
16_en.pdf
844  Communication from the Commission to the Council and the
European Parliament on the European Union’s role in promoting human
rights and democratisation in third countries, COM(2001)252 nal.
845  Régi EKSZ 301. cikk, jelenleg EUMSZ 215. cikk, Korlátozó
Intézkedések. A változás szembetűnő: nem állami szereplőkkel szemben is
elrendelhetők a szankciók és fokozottan gyelembe kell venni az egyes
emberi jogi és jogorvoslati mechanizmusokat is.
846 Régi EKSZ 296. cikk, jelenleg EUMSZ 346. cikk.
847 Régi EKSZ 60. cikk, jelenleg EUMSZ 75. cikk.
848 EUMSZ 215. cikk.
849 Bővebben lásd Osztovits (2011) EUMSZ 75., 215., és 346. cikkek
kommentárját.
 850  Az EU kül- és biztonságpolitikájának áttekintő kronológiáját lásd:
John Peterson and Michael Shackleton: e Institutions of the
European Union, OUP, 2nd edition, 2006, 256. o.
851  J. 4. cikk (1) bekezdés. „A közös kül- és biztonságpolitika magában
foglalja az Európai Unió biztonságára vonatkozó valamennyi kérdést, beleértve
végül egy közös védelmi politika meghatározását, amely idővel közös
védelemhez vezethet.” Ezzel egy időben a NYEU székhelye Londonból
átkerült Brüsszelbe.
852  A NYEU minisztereinek 1992-es értekezlete a Bonn közelében
található Hotel Petersbergben.
853 Lásd J. 7. cikk.
854 Jacques Chirac francia elnök és Tony Blair brit miniszterelnök 1998
decemberében találkoztak az észak-franciaországi kikötővárosban.
Declaration on European Defence, UK-French Summit, 1998. december
3–4.
855 CSDP: Common Security and Defence Policy.
856  Presidency Conclusions – Helsinki European Council, 10 and 11
December 1999. http://www.europarl.europa.eu/summits/hel1_en.htm
857  A konferencia során mintegy 100 000 katonára, 400 harci légi
járműre és 100 vízi járműre tettek felajánlást a résztvevők. Ezen alapul az
ún. ’Force Catalogue’.
858  Presidency Conclusions – Santa Maria da Feira European Council,
19 and 20 June 2000. http://www.europarl.europa.eu/summits/fei1_en.htm
859  European Security Strategy-A Secure Europe in a Better World,
Brussels, 12 December 2003.
860 1990 óta 4 millió ember halt meg különböző regionális háborúkban,
18 millió embernek kellett elhagynia otthonát, és évente mintegy 45 millió
ember hal éhen.
861  Council Joint Action 2008/124/CFSP of 4 February 2008 on the
European Union Rule of Law Mission in Kosovo, EULEX KOSOVO.
862 Council Decision 2011/210/CFSP of 1 April 2011 on a European
Union military operation in support of humanitarian assistance operations
in response to the crisis situation in Libya (EUFOR Libya).
863 Jelentés az európai biztonsági stratégia végrehajtásáról – A biztonság
megteremtése a változó világban – Brüsszel, 2008. december 11. S407/08,
http://www.consilium.europa.eu/ueDocs/cms_Data/docs/pressdata/HU/rep
orts/104644.pdf
864 Bővebben lásd Kende–Szűcs–Jeney (2012).
865  Az ügynökség feladatkörébe tartozik mind a KKBP, mind a közös
biztonság- és védelempolitika egyes területeinek és célkitűzéseinek
előmozdítása.
866  EUSZ 42. cikk (7) bekezdés: „A tagállamok valamelyikének területe
elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam – az Egyesült Nemzetek
Alapokmányának 51. cikkével összhangban – köteles minden rendelkezésére álló
segítséget és támogatást megadni ennek az államnak. Ez nem érinti az egyes
tagállamok biztonság- és védelempolitikájának egyedi jellegét.”
867  Ezzel szemben az EUMSZ 222. cikke csupán azt rögzíti, hogy a
közös tagállami cselekvés kizárólag a bajba jutott, vagy fenyegetett tagállam
területére vonatkozik, amennyiben az egyik tagállamot természeti
katasztrófa vagy terrortámadás éri.
868 Osztovits (2011) 418–422. o.
869 Jelentés az európai biztonsági stratégia végrehajtásáról – A biztonság
megteremtése a változó világban – Brüsszel, 2008. december 11.
870 A menekülő bűnöző akadálytalanul hajthatna át a határon, az üldöző
azonban nem követhetné a büntetőhatalom korlátai miatt.
871  Az Egyesült Királyság és Írország speciális helyzetéről, illetve a
schengeni rendszerbe integrált nem tagállamokról alább lesz még szó.
872 Ezek a következők:
1. azilumpolitika;
2. a tagállamok külső határainak személyek általi átlépését szabályozó és az
ezek ellenőrzésére vonatkozó normák;
3.  bevándorlási politika és a harmadik államok állampolgáraival
(tartózkodásával, illegális migrációjával) kapcsolatos politika;
4. harc a kábítószer-függőség ellen;
5. harc a nemzetközi méretű csalások ellen;
6. igazságügyi együttműködés polgári ügyekben;
7. igazságügyi együttműködés büntetőügyekben;
8. vámegyüttműködés;
9. rendőrségi együttműködés a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem és a
nemzetközi bűnözés más súlyos formáinak megelőzése, és az ellenük
 folytatott harc céljából, beleértve az Europolt. Erre vonatkozólag lásd az
EUSZ VI. cím K 1. cikk az ASZ előtti formájában.
873  Kivételt csak a vízumlista elfogadása és az elfogadott közös
álláspontok, fellépések vagy egyezmények végrehajtására elfogadandó
szabályok jelentettek.
874  Az Amszterdami Szerződés hatálybalépéstől kezdve 2004. május 1-
jéig a döntéshozatal eltért a közösség általános sémájától. Az „átmenetinek”
nevezett időszakban a Tanács nem csupán a Bizottság, hanem valamennyi
tagállam javaslata nyomán is eljárhatott, döntéseihez elegendő volt
konzultálnia a Parlamenttel, s a legtöbb kérdésben mindegyik tagállamnak
vétójoga volt, amennyiben egyhangúság kellett egy döntés elfogadásához.
875 A többségi döntésre áttérés feltétele a menekültügyben az volt, hogy
elfogadják az alapvető szabályokat és elveket, amely csak az eljárási irányelv
2005. évi elfogadásával következett be, több mint egy évvel az eredetileg
tervezett ötéves átmeneti időszak lejárta után.
876  Az Egyesült Királyság a 36. Jegyzőköny 10. cikke alapján 2013
nyarán jelezte kilépési szándékát, egyúttal megjelölte azt a 35 uniós büntető
igazságügyi jogszabályt, amelyhez egyoldalúan vissza kíván térni. A kérelmet
jelenleg az Európai Bizottság vizsgálja. Peers, S. Statewatch Analysis July
2014.
877   EUMSZ 276. cikk. Az LSZ-hez csatolt átmeneti rendelkezésekről
szóló (36.) jegyzőkönyv 10. cikkének értelmében a büntetőügyekben
folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén a Lisszaboni
Szerződés hatálybalépése előtt elfogadott jogi aktusok tekintetében az
Európai Bíróság a szerződés hatálybalépését követő öt évig – 2014.
november 30-ig – korábbi korlátozott joghatóságát gyakorolja.
878   A korábbi EUSZ 34. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint: [a
Tanács] kerethatározatokat fogadhat el a tagállamok törvényi, rendeleti és
közigazgatási rendelkezéseinek közelítése céljából. A kerethatározatok az
elérendő célokat illetően kötelezőek a tagállamokra, azonban a forma és az
eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyják. A
kerethatározatoknak nincs közvetlen hatálya.
879  Így például a 2004/68/IB kerethatározatot felváltotta a gyermekek
szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográ a
elleni küzdelemről szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai
parlamenti és tanácsi irányelv. Az Európai Parlament és a Tanács
2011/36/EU irányelve (2011. április 5.) az emberkereskedelem
megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről,
valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szól.
880 http://ec.europa.eu/justice/index_hu.htm
881  http://ec.europa.eu/dgs/home-affairs/what-we-do/policies/future-of-
home-affairs/index_en.htm
882  A Tanács előkészítő szerveinek listája, Brüsszel, 2014. január 14,
5312/14 sz. dokumentum.
883  A nemzeti parlamentek a szubszidiaritás elvének vizsgálatára
vonatkozó általános jogköréhez lásd az EUMSZ-hez fűzött 1.
Jegyzőkönyvet. Az SZBJT körébe tartozó javaslatok esetében azonban
szigorúbb küszöböt állapít meg a Jegyzőkönyv 7. cikkének (2) bekezdése.
884 Lásd EUMSZ 69., 70., 71. és 81., 85. és 87. cikket.
885 22. jegyzőkönyv.
886 21. jegyzőkönyv.
887 Aki úgy érzi, túl bonyolult a helyzet, nem áll egyedül: van, akinek a
Német Római Szent Birodalom feléledését, van, akinek egy rémálmot juttat
eszébe. Lásd Wagner (1998) 50. o.
888 Lásd az EUSZ 20. cikkét és az EUMSZ 326–334. cikkeit.
889  Egyezmény az 1985. június 14-én a Benelux Gazdasági Unió, a
Német Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság között a közös
határaikon gyakorolt ellenőrzés fokozatos megszüntetéséről megkötött
Megállapodás alkalmazásáról.
890 A részleteket lásd Kende-Szűcs (2002) 765–767. o.
891 EUMSZ 77. cikke.
892 OJ C 340, 1997. 10. 10., 92. o
893  A helyzet bonyolultabb, mint a fenti mondatból tűnik: ugyanis az
áruk, a szolgáltatások és a tőke mozgása szempontjából az Egyesült
Királyság, illetve Írország határai az EU-n belüli mozgások tekintetében
belső határok: személyt vagy árut kizárni, vámmal sújtani stb. nem lehet.
894  Liechtenstein 2011. december 19-én csatlakozott a schengeni
térséghez.
895 A Tanács 2007/2004/EK rendelete, OJ L 349, 2004. 11. 25., 1. o.
Az ügynökség alapítórendeletét nagymértékben módosította az Európai
Parlament és a Tanács 1168/2011/EU rendelete (2011. október 25.) az
Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési
Ü
Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség felállításáról szóló 2007/2004/EK
tanácsi rendelet módosításáról. OJ L 304/1 2011. 11. 22.
896 Az Európai Parlament és a Tanács 1077/2011/EU rendelete (2011.
október 25.) a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló
térség nagyméretű IT-rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző európai
ügynökség létrehozásáról HL L 286., 01/11/2011., 1–17. o.
 897  Európai Unió által a szabadságon, biztonságon és a jog
érvényesülésén alapuló térség megerősítéséhez és a tagállamok közötti
szolidaritás elvének alkalmazásához való hozzájárulás érdekében 2007.
január 1. és 2013. december 31. közötti időszakra létrehozott Alapból a
külső határ hossza, valamint a külső határokon, repülőtereken, konzuli
hivatalokban jelentkező munkateher arányában lehetett részesülni.
898  Az Európai Parlament és a Tanács 515/2014/EU rendelete (2014.
április 16.) a Belső Biztonsági Alap részét képező, a külső határok és a
vízumügy pénzügyi támogatására szolgáló eszköz létrehozásáról és az
574/2007/EK határozat hatályon kívül helyezéséről HL L 150., 2014.5.20.,
143–167. o.
899  Az Európai Parlament és a Tanács 863/2007/EK rendelete (2007.
július 11.) a gyorsreagálású határvédelmi csapatok felállítására szolgáló eljárás
bevezetéséről, valamint a 2007/2004/EK tanácsi rendeletnek ezen eljárás
tekintetében történő módosításáról és a kiküldött határőrök feladatai és
hatáskörei szabályozásáról. Hivatalos Lap L199, 31/07/2007 o. 0030–0039.
900  Az Európai Parlament és a Tanács 562/2006/EK rendelete (2006.
március 15.) a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi
kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról. Hivatalos
Lap L 10, 13/04/2006 o. 0001–0032.
901  A külső határellenőrzésre, kiutasításra és visszafogadásra vonatkozó
európai uniós schengeni katalógus frissített változata 7864/09 Brüsszel,
2009. március 19. (28.05)
902  A Bizottság C(2008) 2976 végleges ajánlásával módosított, a
tagállamok illetékes hatóságai által a személyek határokon történő
ellenőrzése során használandó közös „Határőrök gyakorlati kézikönyve
(Schengeni kézikönyv)” létrehozásáról szóló, C (2006)5186 végleges
bizottsági ajánlás.
903  2010/252/: A Tanács határozata (2010. április 26.) a külső tengeri
határoknak az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív
Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség által koordinált
operatív együttműködés keretében történő őrizete tekintetében a Schengeni
Határ-ellenőrzési Kódex kiegészítéséről HL L 111., 2010.5.4., 20–26. o.
904  Az Európai Parlament és a Tanács 1052/2013 (2013. október 22.)
rendelete az európai határőrizeti rendszer (EUROSUR) létrehozásáról OJ L
295/11. 2013.11.6.
905  Az Európai Parlament és a Tanács 610/2013/EU rendelete (2013.
június 26.) a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi
kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló
562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a Schengeni
Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény, a 810/2009/EK európai
parlamenti és tanácsi rendelet, az 1683/95/EK tanácsi rendelet, a
539/2001/EK tanácsi rendelet, valamint a 767/2008/EK európai
parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról HL L 182., 29/06/2013., 1–
18. o.
906  Európai Parlament és a Tanács 2006. december 20-án elfogadott a
tagállamok külső szárazföldi határain való kishatárforgalom szabályainak
meghatározásáról szóló 1931/2006/EK rendelete. HL L 29., 2007.2.3., 3.
o.
907  2007. évi CLIII. törvény a Magyar Köztársaság Kormánya és
Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a kishatárforgalom szabályozásáról
szóló Egyezmény kihirdetéséről.
908 Határ-ellenőrzési kódex 20. cikk.
909  Weiss (2003) 68–69. o. A schengeni övezet 2007-es bővítését
követően azonban többször sajtóhírként volt olvasható, hogy egyes
tagállamok a belső határaik mellett szisztematikus rendőri ellenőrzésnek
vetették alá az átutazókat. A Bizottság minden esetben aggodalmát
fogalmazta meg és az ilyen intézkedéseket az egységes határok nélküli
Európa gondolatával ellentétesnek találta. A Bizottság jelentése az Európai
Parlamentnek és a Tanácsnak a személyek határátlépésére irányadó
szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex)
létrehozásáról szóló 562/2006/EK rendelet III. címének (Belső határok)
alkalmazásáról. COM/2010/0554 végleges.
910 Határ-ellenőrzési kódex 23. cikk.
911  A Bizottság Közleménye Schengeni igazgatás – A belső
határellenőrzés nélküli térség megerősítése COM(2011) 561 végleges
Brüsszel, 2011.9.16.
912 A SIS II létrehozásáról az alábbi jogszabályok rendelkeznek, amelyek
az SVE vonatkozó rendelkezéseit is teljes mértékben kiváltják: Az Európai
Parlament és a Tanács a SIS II létrehozásáról, működtetéséről és
használatáról szóló, 1987/2006/EK rendelete; (2006. december 20.), Az
Európai Parlament és a Tanács a járművek forgalmi engedélyének kiadására
hatáskörrel rendelkező tagállami szolgálatoknak a Schengeni Információs
Rendszer második generációjához való hozzáféréséről szóló, 1986/2006/EK
rendelete (2006. december 20.).
913 Határ-ellenőrzési kódex 16. cikk.
914 OJ L 64, 2004. 03. 02., 1. o.
915  A tagállamok e gyakorlatával az Európai Unió Bírósága is
foglalkozott, korlátként szabva, hogy a mélységi ellenőrzés nem lehet a
határforgalom-ellenőrzés gyakorlásával azonos hatású, azaz nem jelentheti a
személy magatartásától, valamint a közrend sérelmének veszélyét képező
különös körülményektől függetlenül az iratok és okmányok birtoklására,
magánál tartására, valamint bemutatására vonatkozó, törvényben előírt
kötelezettségek betartásának ellenőrzésére vonatkozó általános hatáskört.
Lásd C-188/10 Melki és C-189/10. Abdel egyesített ügyek [2010] EBHT I-
5667. A C-278/12 PPU. Abdil ügyben a Bíróság az uniós joggal összhangban
lévőnek találta azt a nemzeti szabályt, amelynek értelmében az
ellenőrzéseket a személyeknek az ellenőrzés helyén való jogellenes
tartózkodásáról szerzett általános információk és tapasztalati adatok alapján
korlátozott mértékben folytatják le. Az EBHT-ben még közzé nem tett ügy.
916  Az Európai Bizottság 2008. február 13-án mutatta be azt az új,
átfogó határ-ellenőrzési–határőrizeti csomagot, amellyel a Bizottság kijelölni
és befolyásolni igyekszik az európai integrált határigazgatási rendszer
fejlődésének jövőjét. A csomag három Közleményből, illetve a hozzá
kapcsolódó hatástanulmányokból áll: 1. A Bizottság Közleménye az Európai
Határőrizeti Ügynökség (FRONTEX) értékeléséről, és jövőbeni fejlődéséről
szóló jelentésről (COM(2008) 67 FINAL); 2. A Bizottság Közleménye az
Európai Határőrizeti Figyelőrendszer (EUROSUR) létrehozása
lehetőségének vizsgálatáról (COM (2008) 68 FINAL); A Bizottság
Közleménye az Európai Unió határigazgatása következő lépéseinek
előkészítéséről (COM (2008) 69 FINAL). A Bizottság Közleménye
Intelligens határellenőrzés – választási lehetőségek és a követendő út
COM(2011) 680 végleges Brüsszel, 2011.10.25.
917 Javaslat: Az Európai Parlament és a Tanács rendelete a regisztráltutas-
program létrehozásáról / COM/2012/097 nal – 2013/0059 (COD) /
Javaslat: Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Európai Unió
tagállamainak külső határait átlépő harmadik országbeli állampolgárok be-
és kilépési adatainak rögzítésére szolgáló határregisztrációs rendszer
létrehozásáról / COM/2013/095 nal – 2013/0057 (COD) /
918 Európai Tanács Következtetések, 2014. június 27. (OR. en) EUCO
79/14 4. o.
919 Ez a fejezet a négy szabadság tartalmával nem foglalkozik.
920  Az új, hétéves stratégiai iránymutatás alapját szolgáltató bizottsági
közlemény („Nyitott és biztonságos Európa: váltsuk valóra!”)
vezérgondolata is ez. Ld. COM (2014) 154, végleges, 4. old.
921  Európai Tanács 2006-ban fogadta el „A migráció globális
megközelítéséről” szóló következtetéseit, az ennek alapján megindult
munkát a Bizottság 2011 novemberében értékelte COM(2011) 743 nal
Brussels, 18.11.2011.
922  6,5 milliárd ember tartozik a „harmadik állam polgárai” csoportba,
azaz a Föld teljes népessége, kivonva belőle az EU, az EGT és Svájc
polgárait.
923  A Maastrichti korszak (1993–1999) termése egy közös intézkedés a
tagállamok egyikében tartózkodó iskolás gyermekek másik tagállamba
irányuló csoportos utazásának megkönnyítéséről, (1994) egy pedig a
tartózkodási engedélyek egységes formátumáról. (1997)
924  A Tanács 2003/86/EK irányelve (2003. szeptember 22.) a
családegyesítési jogról (OJ (2003) OJ L 252/12) és a Tanács 2003/109/EK
irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási
engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról (OJ (2004) L 16/44).
925 A Tanács 2004/114/EK irányelve (2004. december 13.) a harmadik
országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás
nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának
feltételeiről (HL L 375., 2004.12.23., 12–18. o.)
926  A Tanács 2005/71/EK irányelve (2005. október 12.) a harmadik
országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott
tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról
(HL L 289., 2005.11.3., 15–22. o.)
927  A Tanács 2009/50/EK irányelve (2009. május 25. ) a harmadik
országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás
céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről (HL L 155.,
2009.6.18., 17–29. o.)
 928  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/98/EU irányelve (2011.
december 13.) a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam
területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont
engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik
országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó
munkavállalók közös jogairól (HL L 343., 2011.12.23., 1–9. o.)
929  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/36/EU irányelve (2014.
február 26. ) a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való
munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről (HL
L 94., 2014.3.28., 375–390. o.)
930 Ld. Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a harmadik
országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, diákcsere,
javadalmazás ellenében végzett és javadalmazás nélküli gyakorlat, önkéntes
szolgálat, valamint au pair munkavégzés céljából történő beutazásának és
tartózkodásának feltételeiről [ÁTDOLGOZÁS] COM/2013/0151 nal. A
Parlament számos módosítást javasol. Ld. P7_TA(2014)0122, 2014. február
25.
931  A vízumköteles és a vízummentes állampolgárok államainak
listájáról: lásd a Tanács rendeletét a külső határok átlépésekor
vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik
országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról (539/2001/EK, OJ L
81, 2001. 03. 21., 1. o.) és ennek módosításait. Egyes kérdéseket, pl. a
Kalinyingrád és Oroszország közötti áthaladás részleteit, vagy a
tengerészeknek kiadandó vízumokat külön szabályoztak.
932 Lásd Byrne–Noll–Vedsted-Hansen (2002) 56–59. o.
933  Az Unió vízumpolitikáját széles körben bírálják. A legélesebb
szeműek és nyelvűek köréből lásd Elspeth Guild tanulmányát: Guild
(2003) 92–97. o.
934  A Tanács 539/2001/EK rendelete (2001. március 15.) a külső
határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól
mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról (HL L
81., 2001.3.21., 1–7. o.) (SE -19 V04., 65)
935  A kiváltságos országok és területek: Albánia, Amerikai Egyesült
Államok, Andorra, Antigua és Barbuda, Argentína, Ausztrália, Bahama-
szigetek, Barbados, Bosznia és Hercegovina, Brazília, Brunei Darussalam,
Chile, Costa Rica, Dél-Korea, Guatemala, Honduras, Izrael, Japán, Kanada,
Macedónia, volt Jugoszláv Köztársaság, Malajzia, Mauritius, Mexikó,
Monaco, Montenegró, Nicaragua, Panama, Paraguay, Salvador San Marino,
Saint Kitts és Nevis, Seychelle-szigetek, Szentszék, Szerbia, Szingapúr, Új-
Zéland, Uruguay, Venezuela, valamint Hong Kong, Makao és Tajvan.
936  Térkép az alábbi linken található: http://ec.europa.eu/dgs/home-
affairs/what-we-do/policies/borders-and-visas/visa-policy/index_en.htm
937 Az Unió ilyen megállapodással rendelkezik például Azerbajdzsánnal,
Grúziával, Moldáviával, Oroszországgal, Örményországgal, Ukrajnával és a
Zöldfoki-szigetekkel.
938  Az Európai Parlament és a Tanács 810/2009/EK rendelete (2009.
július 13.) a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról (HL L 243., 2009.9.15.,
1–58. o.)
939 Lásd a vízumkódex 22. cikkét.
940  A rendszer kíméletlenségéről és a névcserékből adódó tévedésekről
lásd pl.: Nagy (1999), különösen 42. o.
941  Közös vízumpolitika kellett ahhoz, hogy elképzelhetővé váljon a
határok nélküli térség, de a határok nélküli térség eszméje kényszerítette ki a
közös vízumpolitikát.
942  Mindez nem vonatkozik az Egyesült Királyságra és Írországra. A
tartózkodási engedély rövid távú vízumkénti használatát már az eredeti SVE
lehetővé tette (21. cikk). A hosszú távú tartózkodási engedély eredetileg csak
egyszeri átutazásra jogosított, a három hónapos egységes vízummal
egyenértékűvé a 1091/2001/EK tanácsi rendelet (OJ L 150, 2001.06.06., 4.
o.) tette.
943  Az Európai Parlament és a Tanács 767/2008/EK rendelete (2008.
július 9. ) a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú
tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti
cseréjéről (VIS-rendelet) (HL L 218., 2008.8.13., 60–81. o.); Az Európai
Parlament és a Tanács 81/2009/EK rendelete (2009. január 14.) az
562/2006/EK rendeletnek a vízuminformációs rendszer (VIS) Schengeni
határ-ellenőrzési kódex keretében való alkalmazása tekintetében történő
módosításáról o.) (HL L 35/56 2009.2.4., 56–58. o.) HL L 35/56
944  Ld. Bizottság végrehajtási határozata (2014. május 7.) a
Vízuminformációs Rendszer (VIS) tizenkettedik, tizenharmadik,
tizennegyedik és tizenötödik régióban történő megkezdése tekintetében az
időpont meghatározásáról (2014/262/EU) (Közép-Amerika, Észak-
Ó
Amerika, Karib-szigetek, Óceánia országaiban a VIS 2014. május 15-től
alkalmazandó).
945  A tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a
terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése,
felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő
hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i, 2008/633/IB tanácsi határozat.
946  A Tanács 1683/95/EK rendelete (1995. május 29.) a vízumok
egységes formátumának meghatározásáról. Egységes szerkezetbe foglalt
szöveg 01995R1683-20131018.
947  A Tanács 2003/86/EK irányelve (2003. szeptember 22.) a
családegyesítési jogról (HL L 251., 2003.10.3., 12–18. o.) (SE-19 V06.,
224)
948 A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik
országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak
jogállásáról (HL L 16., 2004.1.23., 44–53. o.) (SE-19 V06., 272) Egységes
szerkezetbe foglalt szöveg 02003L0109-20110520.
949  Gazdasági okokkal nem indokolható, csak azzal, hogy az adott
személy tényleges és kellően súlyos veszélyt jelent a közrendre vagy a
közbiztonságra. (12. §)
950  A Tanács 2005/71/EK irányelve (2005. október 12.) a harmadik
országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott
tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról.
(HL L 289., 2005.11.3., 15–22. o.)
951  A Tanács 2009/50/EK irányelve (2009. május 25.) a harmadik
országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás
céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről. (HL L 155.,
2009.6.18., 17–29. o.)
952  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/36/EU irányelve (2014.
február 26.) a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való
munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről.
(HL L 94., 2014.3.28., 375–390. o.)
953  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/98/EU irányelve (2011.
december 13.) a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam
területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont
engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik
országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó
munkavállalók közös jogairól. (HL L 343., 2011.12.23., 1–9. o.)
954  Brüsszel, 2010.7.13. COM(2010) 378 végleges 2010/0209 (COD)
Javaslat: Az Európai Parlament és a Tanács irányelve harmadik országbeli
állampolgárok vállalaton belüli áthelyezés keretében történő belépésének és
tartózkodásának feltételeiről {SEC(2010) 884}{SEC(2010) 885}.
955  Az Unió újabban inkább az „irreguláris” migráció kifejezéssel illeti
azt, amit e tankönyv illegálisnak nevez.
956  Annual Risk Analysis, 12–13. o.
http://frontex.europa.eu/assets/Publications/Risk_Analysis/Annual_Risk_A
nalysis_2014.pdf
957 Uo., 14. old. 1. tábla. „Az Unióban 2008 óta minden évben csökken
a feltartóztatott illegális migránsok száma; 2008–2012 között mindösszesen
közel 30%-os csökkenés következett be. Az esetek száma a 2008-as
körülbelül 610 000 feltartóztatásról körülbelül 440 000-re csökkent.” A
Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek az uniós
visszatérési politikáról COM(2014) 199 nal, 3. old.
958  „A migrációs nyomással kapcsolatos uniós intézkedések – stratégiai
reagálás” A Bel- és Igazságügyi Tanács 2012. április 26–27-i ülésén hagyták
jóvá.
959 Lásd a vonatkozó politikai nyilatkozatokat. 2011. április 21-i Bel- és
Igazságügyi Tanács
http://www.consilium.europa.eu/ueDocs/cms_Data/docs/pressData/en/jha/
121483.pdf és 2011. május 20-i rendkívüli Bel- és Igazságügyi Tanács
http://www.consilium.europa.eu/ueDocs/cms_Data/docs/pressData/en/jha/
121967.pdf.
960  Az EU eddig hat országgal írt alá mobilitási partnerséget: Moldova
(2008), Zöld-foki-szigetek (2008), Grúzia (2009), Örményország (2011),
Marokkó (2013) és Azerbajdzsán (2013). Jelentés a migrációval és a
mobilitással kapcsolatos általános megközelítés végrehajtásáról, 2012–2013,
COM(2014) 96 nal, 2014. február 21., 2. old. Tunéziával 2014 tavaszán
született meg a megállapodás.
961  A 2014-ben közzétett Jelentés a migrációval és a mobilitással
kapcsolatos általános megközelítés végrehajtásáról hét ilyen tárgyalási
folyamatot azonosít. A „Prágai” adja az EU és nem uniós schengeni államok
valamint 19 keleti partnerország (köztük Oroszország és Törökország)
együttműködésének keretét. „A migrációval és a menekültüggyel
kapcsolatos keleti partnerségi panel” a három kaukázusi és a három keleti
szovjet utódállamot foglalja magában, „A budapesti folyamat / Migrációs
partnerség a Selyemút-országokkal” több mint 50 állam és 10 nemzetközi
szervezet Ázsia–Európa útvonalra koncentráló tárgyalási és egyeztetési
fóruma, „A migrációval, mobilitással és foglalkoztatással kapcsolatos Afrika–
EU partnerség” (Tripoli folyamat) a 2014 áprilisában tartott Afrika–Európa
csúcstalálkozón kiadott nyilatkozat keretében fog megújulni. Erről a
csúcstalálkozón létrehozott „Migráció és mobilitás dialógus” fog
gondoskodni. Az úgynevezettt „Rabati folyamat” célja a párbeszéd és az
együttműködés ösztönzése a nyugat-afrikai migrációs útvonal mentén fekvő
származási, tranzit- és célországok között. „Az EU és a Latin-amerikai és
Karibi Államok Közössége (CELAC) közötti, migrációról szóló strukturált
és átfogó párbeszéd” 2009 júniusában indult és akárcsak a többi regionális
párbeszéd a reguláris migrációt, annak fejlesztési potenciálját kapcsolja össze
az irreguláris migráció elleni harcra vonatkozó közös vállalásokkal. Végül az
„AKCS–EU migrációs párbeszéd” az afrikai, csendes-óceáni és karibi térség
országaival kötött Cotonou-i megállapodás 13. cikkének végrehajtása
keretében az irreguláris migrációra, a visszafogadásra, valamint a
hazautalások olcsóbbá tételére koncentrál.
962  YouTube példa: izlandi gép fedezi fel a tengeren a
kábítószercsempészek gyors motorcsónakját, amelyet azután a spanyol parti
őrség tartóztat fel. http://youtu.be/VkiqCeIQMz4
963  „EASTERN MEDITERRANEAN ROUTE”
http://frontex.europa.eu/trends-and-routes/eastern-mediterranean-route
964  A Bizottság negyedik jelentése a vízummentesség hatásairól:
COM(2013) 836 nal, 2013. november 28.
965 Ezt tette lehetővé a 2001. évi vízumrendelet módosítása. Az Európai
Parlament és a Tanács 1289/2013/EU rendelete.
966  Ld. 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről „Családi
kapcsolatok létesítésével visszaélés
355. § Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki anyagi
haszonszerzés céljából, kizárólag tartózkodási jogosultságot igazoló okmány
kiadása érdekében létesít családi kapcsolatot, vagy az apaságot megállapító
teljes hatályú elismerő nyilatkozathoz hozzájárul, ha súlyosabb
bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő
szabadságvesztés büntetéssel büntetendő.”
967   Harmadik országok és területek, amelyekkel a megkötött
visszafogadási egyezmény hatályba lépett (időrendben): Hong Kong,
Makaó, Sri Lanka, Albánia, Oroszország, Ukrajna, Macedónia, Bosznia-
Hercegovina, Szerbia, Montenegro, Moldova, Pakisztán, Grúzia, Marokkó,
Örményország, Törökország, Azerbajdzsán. Még nincs hatályban: Zöld-
foki- szigetek, Algéria.
968  Mint egy korábbi lábjegyzet mutatta például Pakisztán és Ukrajna is
a visszafogadásra alkalmasnak tekintett államok között szerepel, holott
emberi jogi bizonyítványuk még szövetségeseik szerint sem példás.
969 A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. Az
uniós visszafogadási megállapodások értékelése / COM/2011/0076 végleges
/.
970  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/115/EK irányelve (2008.
december 16.) a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak
visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és
eljárásokról (HL L 348., 2008.12.24., 98–107. o.)
971 C-61/11 Hassen El Dridi alias Karim Sou elleni büntetőeljárás HL C
113., 2011.4.9.
972 C-357/09. A nagytanács 2009. november 30-i ítélete.
973 C-430/11, Sagor ügy. Ítélet, 2012. december 6.
974  A harmadik országok kiutasított állampolgárainak kitoloncolására
szolgáló közös légi járatok szervezéséről szóló, 2004. április 29-i
2004/573/EK tanácsi határozat.
975  Az Európai Parlament és a Tanács 516/2014/EU rendelete (2014.
április 16.) a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap létrehozásáról, a
2008/381/EK tanácsi határozat módosításáról, valamint az 573/2007/EK és
az 575/2007/EK európai parlamenti és tanácsi határozatok és a
2007/435/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről HL L 150/168,
2014.5.20.
976  A tagállamok migrációigazgatási szolgálatai részére egy biztonságos,
webalapú információs és koordinációs hálózat (ICONet) létrehozásáról
szóló, 2005. március 16-i 2005/267/EK tanácsi határozat HL L 83.,
2005.4.1., 48. o.
 977  2011/36/EU irányelv az emberkereskedelem megelőzéséről, és az
ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a
2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról (HL L 101., 2011.4.15.)
978 Személyek kizsákmányolás céljából való toborzása, szállítása, átadása,
rejtegetése vagy fogadása – az adott személyek feletti ellenőrzés
megváltoztatását vagy átadását is ideértve – fenyegetéssel, erőszakkal vagy
egyéb kényszer alkalmazásával, emberrablással, csalással, megtévesztéssel,
hatalommal vagy a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés révén, illetve
anyagi ellenszolgáltatásnak vagy előnyöknek valamely személy felett
ellenőrzést gyakorló személy beleegyezésének megszerzése érdekében
történő nyújtásával vagy elfogadásával.
979  A Tanács 2004/81/EK Irányelve (2004. április 29.) a harmadik
országok emberkereskedelem áldozatává vált vagy az illegális bevándorlás
megkönnyítésére irányuló cselekményekkel érintett, a hatáskörrel
rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított
tartózkodási engedélyről. Hivatalos Lap L 261, 06/08/2004 o. 0019 –
0023.
980  Az emberkereskedelem felszámolására irányuló európai uniós
stratégia (2012–2016) COM (2012) 286 nal, 2012. június 19.
981  A tagállamok által kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági
jellemzőire és biometrikus elemeire vonatkozó előírásokról szóló
2252/2004/EK rendelet teszi kötelezővé az arcképmás és az ujjnyomat úti
okmányokba történő foglalását.
982  A fuvarozók felelősségével kapcsolatban lásd a Schengeni
Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 26. cikkét, a fuvarozók
felelősségével kapcsolatos 2001/51/EK irányelvet, valamint a fuvarozóknak
az utasokkal kapcsolatos adatok közlésére vonatkozó kötelezettségéről szóló
2004/82/EK irányelvet.
983  Számos ország a minimum fölé megy. Ausztria például
személyenként 5–15 000 euróra bünteti a fuvarozót. European Migration
Network http://ec.europa.eu/dgs/home-affairs/what-we-
do/networks/european_migration_network/reports/docs/ad-hoc-
queries/eu-acquis/436_emn_ad-
hoc_query_on_implementing_council_directive_200151ec_5november20
12_wider_dissemination_en.pdf
984 Eurostat News Release, 45/2014, 2014. március 24., 2. o.
 985 UNHCR: Mid-Year Trends, Geneva, 2013, 1. tábla, 17. o.
986  Az azt megelőző (1993-ban kezdődött) időszakban a
menekültügyben egyetlen közös álláspont született, mégpedig a Gen
egyezményben szereplő menekült meghatározás közös értelmezéséről.
Jelentős volt még a Tanács 1995. június 20-i határozata a menekültügyi
eljárások minimális garanciáiról. Egyik sem volt formálisan kötelező,
átültetésük a nemzeti jogba a tagállam döntésétől függött.
987  Az Európai Parlament és a Tanács 604/2013/EU rendelete (2013.
június 26.) egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy
által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem
megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és
eljárási szabályok megállapításáról (HL L 180., 2013.6.29., 31–59. o.).
Végrehajtásáról gondoskodik: a Bizottság 118/2014/EU végrehajtási
rendelete (2014. január 30.) egy harmadik ország állampolgára által a
tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem
megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és
eljárási szabályok megállapításáról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet
részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1560/2003/EK
rendelet módosításáról (HL L 39., 2014.2.8., 1–43. o.).
988  Az Európai Parlament és a Tanács 603/2013/EU rendelete (2013.
június 26.) a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által a
tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem
megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és
eljárási szabályok megállapításáról szóló 604/2013/EU rendelet hatékony
alkalmazása érdekében az ujjlenyomatok összehasonlítását szolgáló Eurodac
létrehozásáról, továbbá a tagállamok bűnüldöző hatóságai és az Europol által
az Eurodac-adatokkal való, bűnüldözési célú összehasonlítások
kérelmezéséről, valamint a szabadságon, a biztonságon és a jog
érvényesülésén alapuló térség nagyméretű IT rendszereinek üzemeltetési
igazgatását végző ügynökség létrehozásáról szóló 1077/2011/EU rendelet
módosításáról (HL L 180., 2013.6.29., 1–30. o.) 1. o.), végrehajtásának
részleteit pedig, a Tanács 407/2002/EK rendelete (OJ L 62, 2002. 03 5., 1.
o.) öntötte formába.
989 A Tanács 2001/55/EK irányelve az átmeneti védelemről (OJ L 212,
2001. 08. 07., 12. o.)
 990  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/33/EU irányelve (2013.
június 26.) a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó
szabályok megállapításáról (HL L 180., 2013.6.29., 96–116. o.)
991  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/95/EU irányelve (2011.
december 13. ) a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek
nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült-
vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem
tartalmára vonatkozó szabályokról (HL L 337., 2011.12.20., 9–26. o.).
992  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/32/EU irányelve (2013.
június 26.) a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó
közös eljárásokról (HL L 180., 2013.6.29., 60–95. o.).
993  A dublini rendszerben az EU tagállamai mellett a schengeni
együttműködésben részes nem-tagállamok, azaz Izland, Liechtenstein,
Norvégia és Svájc is részt vesznek. Dánia a rendelet előző formája által
kötött, mégpedig egy közötte és az EU között kötött megállapodás révén.
994  Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagytanácsa: M.S.S. v.
Belgium and Greece (Application no. 30696/09) 2011. január 21-i ítélet.
995  N. S. (C411/10) v Secretary of State for the Home Department
(UK) and M. E. and others (C493/10) v Refugee Applications
Commissioner, Minister for Justice, Equality and Law Reform, (Ireland)
EUB, 2011. december 11.
996 Uo., 123. pont.
997  Hét évvel az irányelv elfogadása után még mindig annyi
bizonytalanság övezi a 15. cikket, hogy az ENSZ Menekültügyi
Főbiztossága szükségesnek látta egy 140 oldalas tanulmányban elemezni azt.
Ld. Safe at last? Law and practice in selected EU member states with respect
to asylum-seekers eeing indiscriminate violence, Geneva, July 2011.
998 A C465/07. sz. ügy, előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,
amelyet a Raad van State (Hollandia) a Bírósághoz 2007. október 17-én
érkezett, 2007. október 12-i határozatával terjesztett elő az előtte Meki
Elgafaji, Noor Elgafaji és a Staatssecretaris van Justitie között folyamatban
lévő eljárásban.
999  C-285/12 sz. ügy, Diakite Ítélet, 2014. január 30. „[A] belső
fegyveres kon iktushelyzet fennállását el kell ismerni, ha egy állam reguláris
hadereje és egy vagy több fegyveres csoport közötti összecsapásról, illetve két
vagy több fegyveres csoport közötti összecsapásról van szó, és nem
szükséges, hogy az ilyen kon iktushelyzet a nemzetközi humanitárius jog
értelmében vett nem nemzetközi jellegű fegyveres összeütközésnek
minősüljön, továbbá nem kell az érintett területen megvalósuló erőszak
mértékén kívül külön vizsgálni a fegyveres összecsapások hevességét, az
abban részt vevő fegyveres erők szervezettségét vagy a kon iktushelyzet
időtartamát.”
1000 CJEU C-364/11, El Kott a.o., Ítélet, 2012. december 19.
1001  C175/08., C176/08., C178/08. és C179/08. sz. egyesített ügyek
Aydin Salahadin Abdulla és társai kontra Bundesrepublik Deutschland. A
Nagytanács 2010. március 2-án hozta meg ítéletét.
1002  A C57/09. sz. és C101/09. sz. egyesített ügyek előzetes
döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a
Bundesverwaltungsgericht (Németország) … terjesztett elő az előtte a
Bundesrepublik Deutschland és B. (C57/09) és D. (C101/09) között, a
Vertreter des Bundesinteresses beim Bundesverwaltungsgericht részvételével
(C57/09. és C101/09), a Bundesbeauftragter für Asylangelegenheiten beim
Bundesamt für Migration und Flüchtlinge részvételével (C101/09)
folytatott eljárásokban.
1003 2003 és 2004 nyara között hét (!) Bel- és Igazságügyi Tanács ülésen
foglalkoztak vele.
1004  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/32/EU irányelve (2013.
június 26. ) a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó
közös eljárásokról (HL L 180., 2013.6.29., 60–95. o.)
1005 1. A menekülő nem nevez meg releváns tényeket.
2. Biztonságos származási ország honosa.
3. Személyazonosságát illetően félrevezette a hatóságokat
4 Szándékosan megszabadult úti- vagy személyazonosító okmányától.
5. Ellentmondásos, következetlen vagy valószínűtlen amit elmond.
6. Ismételt, de nem elfogadhatatan kérelem.
7. Csak eltávolítását akarja késleltetni a kérelemmel.
8. Nem folyamodott védelemért a legrövidebb időn belül.
9. Ellenszegül az ujjlenyomatvételnek.
10. Veszélyes a nemzetbiztonságra vagy a közrendre.
1006 Az Európai Parlament és a Tanács 439/2010/EU rendelete (2010.
május 19. ) az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal létrehozásáról
(HL L 132., 2010.5.29., 11–28. o.).
 1007 Az Európai Parlament és a Tanács 516/2014/EU rendelete (2014.
április 16.) a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap létrehozásáról, a
2008/381/EK tanácsi határozat módosításáról, valamint az 573/2007/EK és
az 575/2007/EK európai parlamenti és tanácsi határozatok és a
2007/435/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 150.,
2014.5.20., 168–194. o.).
1008 EKSZ 65. cikk. 718.
1009 A Tanács 44/2001/EK rendelete, HL L 12, 2001. 01. 16., 1. o.
1010  1968. szeptember 27-én Brüsszelben kötött A polgári és
kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok
végrehajtásáról szóló egyezmény ún. Brüsszeli Egyezmény.
1011  1215/2012/EU rendelet (Brüsszel I. rendelet, átdolgozás), amely
2015. január 10-től váltja fel a 44/2001/EK rendeletet.
1012 A Tanács 1347/2000/EK rendelete, HL L 160, 2000. 06. 30., 19.
o.; melyet hatályon kívül helyezett a Tanács 2201/2003/EK rendelete, HL L
338, 2003. 12. 23., 1. o.
1013  A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a
határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, az Európai Közösség és a
Dán Királyság közötti megállapodás alapján a rendelet Dániában
alkalmazandó.
1014 Az illetékes bíróság kijelölése a nemzeti jog feladata.
1015  Az Európai Parlament és a Tanács rendelete a polgári és
kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok
elismeréséről és végrehajtásáról (átdolgozás) {SEC(2010) 1547}; {SEC(2010)
1548} Brüsszel; COM (2010) 748/4; 2010/XXX (COD) C7-0433/10.
1016  A Tanács 4/2009/EK rendelete (2008. december 18.) a tartással
kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a
határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen
folytatott együttműködésről HL L 7, 10.1.2009, p. 1–79. o.
1017 A Tanács 1348/2000/EK rendeletét (HL L 160, 2000. 06. 30., 37.
o.); és a Tanács 1206/2001/EK rendeletét (HL L 174, 2001. 06. 27., 1. o.).
1018  Magyarország esetében ez az Igazságügyi Minisztérium lásd
1147/2002. (IX. 4.) Korm. határozat egyes polgári jogi igazságügyi
együttműködési tárgyú európai közösségi jogszabályok végrehajtása
érdekében szükséges intézkedésekről.
 1019  Tanács 1206/2001/EK rendelete (2001. május 28.) a polgári és
kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a
tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről OJ L 174, 27.6.2001, p. 1–
24.
1020  Magyarország esetében ez az Igazságügyi Minisztérium lásd
1147/2002. (IX. 4.) Korm. határozat egyes polgári jogi igazságügyi
együttműködési tárgyú európai közösségi jogszabályok végrehajtása
érdekében szükséges intézkedésekről. Lásd még gyakorlati útmutató a
tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon
kívüli iratok kézbesítéséről („iratkézbesítés”), és az 1348/2000/EK tanácsi
rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. november 13-i
1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásáról
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Nemzetközi Magánjogi
Főosztály 2012. március.
1021 A Tanács 44/2001/EK rendelete, HL L 12, 2001. 01. 16., 1. o.
1022  Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004.
április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható
okirat létrehozásáról. Hivatalos Lap L 143, 30/04/2004 o. 0015 – 0039.
1023 HL L 399., 30/12/2006., 1–32. o.
1024 HL L 199., 2007.7.31.
1025 A rendeletet 2014. május 13-án elfogadták a Hivatalos Lapban még
nem jelent meg. http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/HIS/?
uri=CELEX:52011PC0445.
1026  A szerződéses kötelmekre alkalmazandó jog kérdését eredetileg A
szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980-as egyezmény,
közismert nevében az ún. Római Egyezmény szabályozta, amely az 1968-as
Brüsszeli Egyezménnyel együtt zárt nemzetközi szerződés keretében
szabályozta az akkori Európai Gazdasági Közösség tagállamai között a
nemzetközi magánjogi, ide értve a kollíziós jogi kérdéseket.
1027  Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007.
július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról.
HL L 199, 31.7.2007, p. 40–49.
1028  Belgium, Bulgária, Németország, Görögország, Spanyolország,
Franciaország, Olaszország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Málta,
Ausztria, Portugália, Románia és Szlovénia. Görögország részvételét az
együttműködésben később visszavonta. A Tanács 2010/405/EU határozata
(2010. július 12.) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog
területén létrehozandó megerősített együttműködésre való felhatalmazásról
(HL L 189, 2010.7.22., 12. o.). A megerősített együttműködéshez 2012-
ben Litvánia is csatlakozott. A Bizottság 2012/714/EU határozata (2012.
november 21.) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog
területén folytatott megerősített együttműködésben Litvánia részvételének
megerősítéséről (HL L 323, 2012.11.22., 18. o.).
1029 A Tanács 1259/2010/EK rendelete (2010. december 20.) a házasság
felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó
megerősített együttműködés végrehajtásáról (HL L 343, 2010.12.29., 10.
o.).
1030  HL L 201/134 2012.7.27. A rendeletet egyes cikkek kivételével
2015. augusztus 17-től kell alkalmazni.
1031 Lásd 2011. március 16. (COM (2011) 126 és COM (2011) 127).
1032 A Tanács 2003/8/EK irányelve, OJ 2003 L 26, 2003. 01. 31., 41.
o.
1033 HL L 174, 2001. 06. 27., 35. o.
1034 HL L 191, 1998. 07. 07., 4. o. Csak egy példa, mit takarhat ez: ha
egy nn bíró közvetlenül a görög helyi bírósághoz vagy alpereshez akar
eljuttatni egy iratot, akkor nem kell az ezernyi kis sziget közigazgatási
beosztását tanulmányoznia és kifundálnia, melyik görög helyi bíróság lehet
az illetékes; ehelyett felhívja görög partnerét, a görög kapcsolattartó pontot
(akinek címét saját kapcsolattartó pontjától megkapja).
1035 https://e-justice.europa.eu
1036 http://europa.eu/rapid/press-release_SPEECH-13-29_en.htm
1037 Európai Tanács Következtetések, 2014. június 27. (OR. en) EUCO
79/14 5-6. o.
1038 Bárd–Gellér–Ligeti–Margitán–Wiener, 275–276. o.
1039 Masika–Harmati (1999) 267–274. o.
1040  EUMSZ Korábbi megfogalmazásait lásd a Tamperei
következtetések (lásd a 82. lábjegyzetben) 33–37. pontjait, valamint a két
intézkedési programot. A büntető (OJ C 12, 2001. 01. 15., 10. o.), a
polgári (tervezet) uo. 1.o.
1041  Lásd: C-187/01 és C-385/01, Gözütok és Brügge egyesített ügyek
[2003] ECR I-1345. o.

É
 1042  Érzékeny elemzést kínál: Peers (2004) különösen 23–26. o., a
témával szintén kritikusan foglalkozik Ligeti (2004) 131–135. o.
1043  E jogalappal kapcsolatos nézeteit a Bizottság Az uniós
büntetőpolitika létrehozása: Az uniós szakpolitikák hatékony
végrehajtásának biztosítása a büntetőjog útján c. közleményében fejti ki.
COM/2011/0573 végleges. A jogalapot először A bennfentes kereskedelem
és a piaci manipuláció büntetőjogi szankciói vonatkozásában vették igénybe.
Lásd COM (2011) 654.
1044 A vészfék mechanizmust a mai napig egy esetben sem alkalmazták.
1045 A Tanács 2008/976/IB határozata (2008. december 16.) az Európai
Igazságügyi Hálózatról, HL L 348/130 2008.12.24, amely hatályon kívül
helyezi a hálózatot eredetileg létrehozó 98/428/IB együttes fellépést.
Honlapja: http://www.ejn-crimjust.europa.eu/ejn/EJN_Home.aspx
1046  European Anti-Fraud Office, Office de la Lutte Anti-Fraude (a
francia elnevezésből kifolyólag) -OLAF. OJ L 136, 1999. 05. 31., 20. o.
http://ec.europa.eu/anti_fraud/index_en.htm
1047 Ligeti (2004) 139. o.
1048  A Tanács határozata a bűnözés súlyos formái elleni fokozott
küzdelem céljából az Eurojust létrehozásáról, OJ L 63, 2002. 03. 06., 1. o.,
amelyet már a Lisszaboni Szerződés várható hatálybalépésére is tekintettel
módosított a Tanács 2008. december 16-i 2009/426/IB az Eurojust
megerősítéséről és az Eurojust létrehozásáról a bűnözés súlyos formái elleni
fokozott küzdelem céljából szóló 2002/187/IB határozat módosításáról
szóló határozata. A Lisszaboni Szerződés nyomán az Európai Unió
Működéséről szóló Szerződés szerződéses szinten is rendelkezik az
Eurojustról. Honlapja: http://www.eurojust.eu.int/
1049  http://www.eurojust.europa.eu/doclibrary/corporate/eurojust%20A
nnual%20Reports/Annual%20Report%202013/Annual-Report-2013-
EN.pdf. További részletek: Ligeti (2004) 145–148. o., Apap (2004) 141–
150. o.
1050  Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete a Büntető
Igazságszolgáltatási Együttműködés Európai Ügynökségének (Eurojust)
létrehozásáról / COM/2013/0535 nal – 2013/0256 (COD) / Javaslat A
Tanács rendelete az Európai Ügyészség létrehozásáról / COM/2013/0534
nal – 2013/0255 (APP) /
 1051  Az újabb hazai szakirodalom növekvő gyelmet szentel e
kérdéseknek, így a fejezetben a puszta minimumra szorítkozhatunk.
Részletesebben lásd M. Nyitrai, Ligeti, Bárd és társai, illetve Karsai
műveit.
1052 A Tanács jogi aktusa (2000. május 29.) az Európai Unió tagállamai
közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyegyezménynek az Európai Unióról
szóló szerződés 34. cikke szerinti létrehozásáról. Hivatalos Lap C 197.,
2000.7.12. és Jegyzőkönyv a Tanács által az Európai Unióról szóló szerződés
34. cikkének megfelelően létrehozott, az Európai Unió tagállamai közötti
kölcsönös bűnügyi jogsegélyről. Hivatalos Lap C 326., 2001.11.21.
1053  Magyarország vonatkozásában az egyezmény rendelkezéseinek
alkalmazásáról az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi
együttműködésről szóló, 2003. évi CXXX. törvény III. fejezete rendelkezik.
1054  Az Egyezmény magyarázatát maga a Tanács megadta az
„indokolásban” (Explanatory report) OJ C 379, 2000. 12. 29., 7. o.
1055  Lásd az egyezmény V. A. 1), különösen a közös
nyomozócsoportokra vonatkozó bekezdéseket.
1056 OJ L 190, 2002. július 18., 1.
1057 Az 1957. december 13-i európai kiadatási egyezmény, ennek 1975.
október 15-i kiegészítő jegyzőkönyve, 1978. március 17-i második
kiegészítő jegyzőkönyve, valamint a terrorizmus visszaszorításáról szóló,
1977. január 27-i európai egyezménynek a kiadatással kapcsolatos
rendelkezései; az Európai Közösségek tagállamai közötti, a kiadatási
kérelmek továbbítási módszereinek egyszerűsítéséről és korszerűsítéséről
szóló 1989. május 26-i megállapodás; az Európai Unió tagállamai közötti
egyszerűsített kiadatási eljárásról szóló 1995. március 10-i egyezmény; az
Európai Unió tagállamai közötti kiadatásról szóló 1996. szeptember 27-i
egyezmény; a közös államhatárokon történő ellenőrzések fokozatos
megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i schengeni megállapodás
végrehajtásáról szóló 1990. június 19-i egyezmény III. címének IV. fejezete.
1058 Lásd a kerethatározat 2. cikk (2) bekezdését.
1059 Lásd a kerethatározat 3. és 4. cikkét. A közelmúlt hazai vonatkozású
ügyei közül a legnagyobb visszhangot a Hernádi ügy kapta, amelyben a
horvát igazságügyi hatóságok által Hernádi Zsolt ellen kibocsátott európai
elfogatóparancs végrehajtását arra hivatkozással tagadta meg a Fővárosi
Törvényszék, hogy az elfogatóparancsban szereplő bűncselekmény teljes
egészében azonos azzal a tényállással, amelyben a Központi Nyomozó
Főügyészség korábban már nyomozást indított, majd azt bűncselekmény
hiányában megszüntette.
http://www.mklu.hu/pdf/sajto/sajto_20131007_fovfou_kozlemeny_allaspo
nt.pdf
1060  http://register.consilium.europa.eu/doc/srv?
l=en&f=ST%2017195%202010%20REV%201
1061 Uo.
1062  http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?
reference=IP/11/454&format=HTML&aged=1&language=HU&guiLangu
age=en
1063 Legutóbb pld. C-168/13 Jeremy F, C-399/11 (Stefano Melloni) az
EBH-ban még nem közölt ügyek.
1064  http://www.consilium.europa.eu/ueDocs/cms_Data/docs/polju/en/
EJN757.pdf
1065 C-303/05. sz. ügy Advocaten voor de Wereld VZW kontra Leden van
de Ministerraad [2007] ECR I-3633. (49-50., 52–54. pont)
1066  http://www.consilium.europa.eu/ueDocs/cms_Data/docs/polju/en/
EJN757.pdf
1067 32/2008. (III. 12.) AB határozat, amely az Európai Unió, valamint
az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió
tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló
Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény alkotmányosságát vizsgálta. Az
Alkotmánybíróság megállapította, hogy a nemzetközi megállapodás – az
európai elfogatóparancsból átvett 32-es bűncselekménylista körében a kettős
büntethetőség felfüggesztése miatt – alkotmányellenes.
1068  Lásd pl. a Fair Trials International vagy a Justice tevékenységét.
http://www.fairtrials.org/publications/policy-and-campaigns/the-european-
arrest-warrant-seven-years-on-the-case-for-reform/ és
http://www.justice.org.uk/data/ les/resources/328/JUSTICE-European-
Arrest-Warrants.pdf
1069  Sergio Carrera, Elspeth Guild and Nicholas Hernanz:
Europe’s most wanted? Recalibrating Trust in the European Arrest Warrant
System CEPS No. 76/ March 2013.
1070  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/41/EU irányelve (2014.
április 3.) a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról
(ENYH) HL L 130 2014.5.1., 1–36. o.
1071  A Tanács 2003. július 22-i 2003/577/IB kerethatározata a
vagyonnal vagy bizonyítékkal kapcsolatos biztosítási intézkedést elrendelő
határozatoknak az Európai Unióban történő végrehajtásáról, HL L 196,
2003. augusztus 2., 45. o. Az európai bizonyításfelvételi parancsról szóló,
2008. december 18-i 2008/978/IB tanácsi kerethatározat HL L 350.,
2008.12.30., 72–92. o.
1072 A 2003/577 kerethatározat csak a biztosítási szakaszra korlátozódik,
a lefoglalt bizonyíték átadását külön jogsegély kérelemmel lehet elérni, így
az eljárás kétlépcsős és kevéssé hatékony. Az európai bizonyításfelvételi
parancs csak a már meglévő bizonyítékokra vonatkozik, és ezért a
büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés a bizonyítékok teljes
skáláját nem fedi le.
1073 Lásd az irányelv 11. cikkét.
1074 HL C 295., 2009.12.4., 1. o.
1075  Az Európai Parlament és a Tanács 2010/64/EU irányelve (2010.
október 20.) a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és
fordításhoz való jogról. HL L 280, 26/10/2010, 1–7. o.
1076  Az Európai Parlament és a Tanács 2012/13/EU irányelve (2012.
május 22.) a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról. HL L 142/1,
1/6/2012
1077  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/48/EU irányelve (2013.
október 22.) a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz
kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról,
valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő
tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik
felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról. HL
L 294, 06/11/2013, 1–12. o.
1078 Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a büntetőeljárás
során az ártatlanság vélelme joga egyes vonatkozásainak és a saját
tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről / COM/2013/0821 nal –
2013/0407 (COD) /
1079  Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a
szabadságuktól megfosztott gyanúsítottak és vádlottak ideiglenes
költségmentességéről, valamint az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó
eljárásokban biztosított költségmentességről / COM/2013/0824 nal –
2013/0409 (COD) /
1080  A Tanács 2005/214/IB kerethatározata (2005. február 24.) a
kölcsönös elismerés elvének a pénzbüntetésekre való alkalmazásáról. HL L
76., 2005.3.22., 16–30. o.
1081  A Tanács (2009. október 23.) 2009/829/IB kerethatározata a
kölcsönös elismerés elvének az Európai Unió tagállamai közötti, az előzetes
letartóztatás alternatívájaként felügyeleti intézkedéseket elrendelő
határozatokra történő alkalmazásáról. HL L 294., 2009.11.11., 20–40. o.
1082  A Tanács 2008/909/IB kerethatározata (2008. november 27.) a
kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés-
büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó
ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő
alkalmazásáról. HL L 327., 2008.12.5., 27–46. o..
1083  Európa Tanácsnak az elítélt személyek átszállításáról szóló, 1983.
március 21-i egyezménye és az egyezmény 1997. december 18-i kiegészítő
jegyzőkönyve.
1084  A Tanács 2001. június 26-i 2001/500/IB kerethatározata a
pénzmosásról, valamint a bűncselekményhez felhasznált eszközök és az
abból származó jövedelmek azonosításáról, felkutatásáról, befagyasztásáról,
lefoglalásáról és elkobzásáról. HL L 182., 2001.7.5., 1. o.; A Tanács 2003.
július 22-i 2003/577/IB kerethatározata a vagyonnal vagy bizonyítékkal
kapcsolatos biztosítási intézkedést elrendelő határozatoknak az Európai
Unióban történő végrehajtásáról. (HL L 196., 2003.8.2., 45. o.; A Tanács
2005. február 24-i 2005/212/IB kerethatározata a bűncselekményből
származó jövedelmek, vagyon és az elkövetéshez használt eszközök
elkobzásáról HL L 68., 2005.3.15., 49. o.
1085  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/42/EU irányelve (2014.
április 3.) a bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó
jövedelemnek az Európai Unión belüli befagyasztásáról és elkobzásáról. HL
L 127., 2014.4.29., 39–50. o.
1086 Lásd a kerethatározat 2. cikkét.
1087 HL L 328., 2006.11.24., 59. o.
1088  A Tanács állásfoglalása (2011. június 10.) a sértettek jogainak és
védelmének, különösen a büntetőeljárások során való megerősítésére
vonatkozó ütemtervről. 2011/C 187/01.
 1089  Az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve (2012.
október 25. ) a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és
védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a
2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról. HL L 315., 14/11/2012.,
57–73. o.
1090  Az európai védelmi határozatról szóló, 2011. december 13-i
2011/99/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv HL L 338., Az Európai
Parlament és a Tanács 606/2013/EU rendelete (2013. június 12.) a polgári
ügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről. HL L 181.,
29/06/2013., 4–12. o. 2011.12.21., 2. o.
1091  Olaszországban a Vörös Brigádok, Németországban a Vörös
Hadsereg Frakció, Spanyolországban az ETA, Észak Írországban a „valódi”
IRA (real IRA), Görögországban a november 17 csoport, hogy az
Oroszországban terrorcselekményeket elkövető – kevésbé egynemű –
csoportokat ne is említsük.
1092 Lásd Den Boer (2003) 5. o, Peers (2003) 227. o.
1093  A Tanács 1286/2009/EU rendelete (2009. december 22.) az
Oszáma bin Ládennel, az Al-Qaida hálózattal és a Tálibánnal
összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben
meghatározott szigorító intézkedések bevezetéséről szóló 881/2002/EK
rendelet. HL L 346., 2009.12.23., 42–46. o.
1094  A Tanács 1285/2009/EU végrehajtási rendelete (2009. december
22.) a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és
szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló
2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és az
501/2009/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. HL L 346.,
2009.12.23., 39–41. o.
1095  A Tanács kerethatározata (2002. június 13.) a terrorizmus elleni
küzdelemről (2002/475/IB) HL L 164, 2002. 06. 22. 3. o. 1. cikk.
1096  Tanács 2008/919/IB kerethatározata (2008. november 28.) a
terrorizmus elleni küzdelemről szóló 2002/475/IB kerethatározat
módosításáról. HL L 330., 2008.12.9., 21–23. o..
1097 Lásd Ligeti (2004) 223–239. o.
1098 A 91/308/EGK irányelv, HL L 166, 1991. 06. 28., 77. o.; és az azt
módosító 2001/97/EGK irányelv, HL L 344, 2001. 12. 28., 76. o.
1099 2001/5000/JHA kerethatározat, HL L 182, 2001. 06. 05., 21. o.
1100 Lásd a 222. és 223. lábjegyzetben említett forrást.
 1101 Az Európai Parlament és a Tanács 1889/2005/EK rendelete (2005.
október 26.) a Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét
elhagyó készpénz ellenőrzéséről. HL L 309., 2005.11.25., 9–12. o., Az
Európai Parlament és a Tanács 2005/60/EK irányelve (2005. október 26.) a
pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus nanszírozása
céljára való felhasználásának megelőzéséről, Az Európai Parlament és a
Tanács 1781/2006/EK rendelete (2006. november 15.) a pénzátutalásokat
kísérő megbízói adatokról (EGT vonatkozású szöveg).
1102  Financial Action task Force – FATF: a) – G7 csúcstalálkozón
létrehozott kormányközi testület, amely a pénzmosás leküzdését szolgáló
szabványokat alakít ki. Lásd: www.fatf-ga .org
1103 COM(2004)448 nal, 2004. 06. 30
1104  Az Európai Parlament és a Tanács 2005/60/EK irányelve (2005.
október 26.) a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus
nanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről, HL L 309,
25/11/2005 o. 0015-0036.
1105 A részletekért lásd az előterjesztéshez fűzött magyarázatot, illetve a
Bizottság 2004. tavaszi közleményét: Communication from the
Commission to the Council and the European Parliament on the
Prevention of and Fight against Organized Crime in the Financial Sector,
COM(2004)262 nal, 2004. 04. 16.
1106  Communication from the Commission to the Council, the
European Parliament and the European Economic and Social Committee
on a Comprehensive EU Policy Against Corruption, COM(2003)317
nal,2003. 05. 28., 6.o.
1107 HL C 195, 1997. 06. 25., 2. o.
1108  A korrupció elleni harc részeként született két jegyzőkönyv a
Közösség pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény kiegészítésére,
melyek közül az első a főszövegben elemzett Korrupcióellenes egyezmény
tartalmát szűkebb körre, az Unió pénzügyeire vonatkoztatta, a második
pedig a jogi személyekre terjesztette ki. (A két jegyzőkönyv lelőhelye: HL C
313, 1996. 10. 23., 1. o., illetve HL C 221, 1997. 07. 19., 11. o.)
1109 2003/568/JHA kerethatározat, HL L 192, 2003. 07. 31., 54. o.
1110  Az erre vonatkozó elképzelések részletes ismertetéséhez lásd a
Bizottság közleményét az Európai Uniónak az Európa Tanács Korrupció
Á
Elleni Államok Csoportjában (GRECO) való részvételéről COM(2012)
604 nal Brüsszel, 2012.10.19.
1111  Ennek alapján született Az Európai Unió Antikorrupciós jelentése
COM(2014) 38, Brüsszel, 2014.2.3.
1112 HL C 316, 1995. 11. 27., 49. o.
1113  Magyarország az Egyezményt a 2009. évi CLIX. törvénnyel
hirdette ki.
1114 A Tanácsnak az euró bevezetésével kapcsolatos pénzhamisítás elleni,
büntetőjogi és egyéb szankciókkal megvalósuló védelem megerősítéséről
szóló 2000/383/JHA sz. kerethatározata, HL L 140, 2000. 06. 14., 1. o. és
annak módosítása (HL L 329, 2001. 12. 14.) kimondta, hogy a
pénzhamisítás szempontjából az is visszaeső, aki más pénznemet hamisított.
1115 A Tanács 1338/2001/EK rendelete (HL L 181, 2001. 07. 04., 6. o.)
az eurónak a hamisítás elleni védelméről és az 1339/2000/EK rendelet e
szabályoknak az euró-övezethez nem tartozó államokra kiterjesztéséről (uo.
11. o.).
1116  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/62/EU irányelve (2014.
május 15.) az euró és más pénznemek hamisítás elleni, büntetőjog általi
védelméről, valamint a 2000/383/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról HL
L 151., 2014.5.21., 1–8. o.
1117  A Tanács 2002/90/EK számú irányelve a jogellenes be- és
átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás
meghatározásáról, HL L 328, 2002. 12. 05., 17. o.
1118  A Tanács 2002/946/IB kerethatározata a jogellenes be- és
átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás
elleni küzdelem büntetőjogi keretének megerősítéséről, HL L 328, 2002.
12.05., 1. o.
1119  Az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló, 2002. július 19-i
2002/629/IB tanácsi kerethatározat HL L 203., 2002.8.1., 1–4. o.
1120  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/36/EU irányelve (2011.
április 5.) az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott
küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi
kerethatározat felváltásáról HL L 101., 2011.4.15., 1–11. o.
1121  Az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények körét az
irányelv 2. cikke határozza meg.
 1122  A harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált vagy a
jogellenes bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményektől érintett,
a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére
kiállított tartózkodási engedélyről szóló, 2004. április 29-i 2004/81/EK
tanácsi irányelv HL L 261., 2004.8.6., 19–23. o.; Az illegálisan tartózkodó
harmadik országbeli állampolgárokat foglalkoztató munkáltatókkal
szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkozó minimumszabályokról
szóló, 2009. június 18-i 2009/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.
HL L 168., 2009.6.30., 24–32. o.
1123  Tanács 2004/68/IB kerethatározata (2003. december 22.) a
gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográ a elleni
küzdelemről. HL L 13., 2004.1.20., 44–48. o.
1124  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelve (2011.
december 13.) a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális
kizsákmányolása és a gyermekpornográ a elleni küzdelemről, valamint a
2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról. HL L 335., 2011.12.17., 1–
14. o.
1125 Európai Tanács Következtetések, 2014. június 27. (OR. en) EUCO
79/14 5–6. o.
1126 Peers (2004) 6–7. o.
1127 Bruggeman (2004) 151–152. o.
1128 A felsorolt szervezetekről alább lesz szó, a FRONTEX-hez lásd a 26.
lábjegyzetet és a hozzá tartozó szöveget.
1129  Részletes elemzés található Ligeti Katalin megjelent
monográ ájában: Ligeti (2004).
1130 Masika–Harmati (1999) 140–142. o.
1131  1995-ben megkötötték az Europol Egyezményt, amely az összes
szerződő fél rati kációját követően, 1998-ban lépett hatályba. 2002-ben és
2003-ban a szervezet hatáskörét bővítő jegyzőkönyveket fogadtak el.
1132  A Tanács határozata (2009. április 6.) az Európai Rendőrségi
Hivatal (Europol) létrehozásáról (2009/ 371/IB).
1133  A Tanács határozata (2010. február 25.) a belső biztonságra
vonatkozó operatív együttműködéssel foglalkozó állandó bizottság
létrehozásáról. Hivatalos Lap L 052, 03/03/2010 o. 0050-0050.
1134 Communication from the commission to the European Parliament
and the council. e EU Internal Security Strategy in Acti on: Five steps
towards a more secure Europe COM(2010) 673 nal Brussels, 22.11.2010.
1135  Hágai program 2.1. http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=OJ:C:2005:053:0001:0014:HU:PDF
1136  Az Európai Parlament és a Tanács 2006/24/EK irányelve (2006.
március 15.) a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások
nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében
előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv
módosításáról. HL L 105., 13/04/2006., 54–63. o.
1137  A Tanács 2006/960/IB kerethatározata (2006. december 18.) az
információknak és bűnüldözési operatív információknak az Európai Unió
tagállamai bűnüldöző hatóságai közötti cseréjének egyszerűsítéséről. HL L
386., 29/12/2006., 89–100. o.
1138 A Tanács 2008/615/IB határozata (2008. június 23.) a különösen a
terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló,
határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről. HL L 210.,
06/08/2008., 1–11. o. és A Tanács 2008/616/IB határozata (2008. június
23.) a különösen a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni
küzdelemre irányuló, határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről
szóló 2008/615/IB határozat végrehajtásáról. HL L 210., 06/08/2008., 12–
72. o.
1139  A Tanács 2008/633/IB határozata (2008. június 23.) a
vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai,
valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos
bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében,
betekintés céljából történő hozzáférésről. HL L 218., 13/08/2008., 129–
136. o.
1140  Kölcsönös bűnügyi jogsegély egyezményének 12–14. cikkei és
Kerethatározat a közös nyomozócsoportok felállításáról 2002/465/JHA, OJ
L 162, 2002. 06. 20., 1. o
1141  Az Egyesült Államok és az Európai Unió között kötött, de az
utóbbi eredeti és új tagjait is kötelező jogsegélyegyezmény (OJ L 181, 2003.
07. 19., 41. o.) 5. cikke ugyancsak rendelkezik közös nyomozó
csoportokról.
1142  A Tanács 2008/617/IB határozata (2008. június 23. ) az Európai
Unió tagállamainak különleges intervenciós egységei közötti együttműködés
javításáról válsághelyzetekben. HL L 210., 06/08/2008., 73–75. o.
1143  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/82/EU irányelve (2011.
október 25.) a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési
jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének
elősegítéséről. HL L 288., 05/11/2011., 1–15. o.
1144  A Tanács 2008/977/IB kerethatározata (2008. november 27.) a
büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés
keretében feldolgozott személyes adatok védelméről. HL L 350.,
30/12/2008., 60–71. o.
1145 A Bizottság közleménye az EU-n belüli bűnüldözési együttműködés
erősítése: az európai információcsere-modellről, 2012. december 7.
(COM(2012)0735)
1146  Valójában nem csak rendőrök lehetnek a meg gyelők, hanem
csendőrök, vámőrök és más nevesített testületek tagjai is. Lásd SVE, 40.
cikk, 4. bekezdés.
1147  40. cikk, 7. bekezdés: szándékos emberölés; emberölés; erőszakos
közösülés; gyújtogatás; pénzhamisítás; lopás minősített esete és rablás,
valamint orgazdaság; zsarolás; emberrablás és túszejtés; emberkereskedelem;
kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott kereskedelme; fegyverekre és
robbanóanyagokra vonatkozó jogszabályok megsértése; robbanóanyag vagy
robbantószer felhasználásával elkövetett rongálás; mérgező és ártalmas
hulladékok tiltott szállítása.
1148 A Tanács 2003/170/JHA határozata, HL L 67, 2003. március 12.,
27. o.
1149  A Bizottság közleménye Nyitott és biztonságos Európa: váltsuk
valóra! COM(2014) 154 nal Strasbourg, 2014.3.11.
1150 Európai Tanács Következtetések, 2014. június 27. (OR. en) EUCO
79/14 5. o.
1151 Áttekintő értékelést kínál: Apap (2004) 1–13. o.
1152  Common Agricultural Policy – CAP, illetve az elterjedt magyar
rövidítéssel: KAP.
1153 Az OECD-országok többségében az 1950-es évektől hivatalosan is
deklarálták a mezőgazdasági árak és a termelői jövedelmek stabilizálásának
igényét. Winters (1990).
1154  Az „európai mezőgazdasági modell”, illetve a multifunkcionális
mezőgazdaság problémaköréről ld. Halmai, 2004, 121–131. o.
 1155  Wöhlken (1991), Koester (1992/a), Tracy (1993), Colman–
Roberts (1994), Halmai (2004).
1156  EUMSZ 34. cikk (2) bekezdés. Megjegyzést igényel, hogy a
reformok ma már egységes (egyetlen) közös piaci szervezethez vezettek el.
Másfelől meghatározó fontosságúak a közvetlen támogatások (ld. e fejezet 7.
pontját), amelyek immáron nem a termékspeci kus rendtartásokba
illeszkednek.
1157 Fontos önálló közös politika vonatkozik a halászati termékekre.
1158 Tracy (1994).
1159  Lásd alább.
1160   A vidékfejlesztést mint a KAP második pillérét a 9. alfejezet
tárgyalja.
1161  Az akkor hivatalban lévő főbiztosról Fischler-reformnak is
nevezték.
1162 Lásd e fejezet 6.1. pontját.
1163  A termelés felhagyásának elkerülése érdekében korlátozott
mértékben – nemzeti implementáció keretében – termeléshez kapcsolt
elemek fenntarthatóak maradtak. Ld. Halmai (2004), Elekes – Halmai
(2005).
1164  A 2003. évi reformdöntés felhatalmazása alapján az Európai
Bizottság 2007–2008 során áttekintette a rendszer működési tapasztalatait,
és 2008 májusában közzétett javaslatai alapján a Tanács újabb jogszabályokat
alkotott. A Bizottság e felülvizsgálat (Health Check, vagy másként:
állapotfelmérés) technikai jellegét hangsúlyozta.
1165  A KAP fő jogforrásai a legutóbbi (a 2015–2020 közötti időszakra
vonatkozó) döntéseket követően:
–  az Európai Parlament és a Tanács 1307/2013/EU rendelete a közös
agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a
mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen ki zetésekre
vonatkozó szabályok megállapításáról (közvetlen támogatások);
–  az Európai Parlament és a Tanács 1308/2013/EU rendelete a
mezőgazdasági termékpiacok közös szervezetének létrehozásáról (egységes
piaci szervezet);
–  az Európai Parlament és a Tanács 1306/2013/EU rendelete a közös
agrárpolitika nanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról (elterjedt
elnevezéssel: horizontális rendelet);
–  az Európai Parlament és a Tanács 1305/2013/EU rendelete az Európai
Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó
vidékfejlesztési támogatásokról (vidékfejlesztés).
1166  A többéves pénzügyi keretről szóló megállapodásra 2013.
szeptember 24-én került sor. Annak keretében több tekintetben
módosították az eredeti, júniusi megállapodást.
1167 A közvetlen támogatások rendszerét, az egységes gazdaságtámogatás,
a moduláció és a feltételesség fő szabályait, feltételeit e fejezet 7. pontja, a
vidékfejlesztési intézkedéseket pedig a 8. pontja tárgyalja.
1168 A KAP jövőjéről lásd e fejezet 9. pontját.
1169 Comité des Organisations Professionelles Agricoles – COPA.
1170  Confederation Générale des Cooperatives Agricoles de l’Union
Européenne – COGECA.
1171 Conseil Européen des Jeunes Agricultures – CEJA.
1172 Bureau Européens des Unions Consummeteurs – BEUC.
1173 1993 óta 23 mezőgazdasági tanácsadó bizottság működik.
1174 Koester (1992/b) 184–185. o.
1175 Nugent (1994) 138–141. o.
1176 Eljárásukról lásd Kende (1992).
1177 Ld. a 14. lábjegyzetet.
1178 Heidhues (1977).
1179  Common Market Organisation – CMO. Az EU jogszabályok
hivatalos fordításaiban jelenleg „közös piacszervezés”-ként fordítják e
fogalmat. E kötetben a hazai szakirodalmi hagyományoknak megfelelően a
közös piaci szervezet fogalma szerepel a CMO megfelelőjeként.
1180  1995-ig elsősorban az azonos termékek közötti árkülönbözetet
kiegyenlítő lefölözéssel.
1181 Ez 2007-ig az EMOGA, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és
Garancia Alap, az angol kezdőbetűk szerint: European Agricultural
Guidance and Guarantee Fund – EAGGF, a francia kezdőbetűk szerint: Le
Fonds européen d’orientation et de garantie agricole – FEOGA volt. 2007-
től az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (EMGA) fedezi az KAP első,
míg az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) a KAP
második pillérének kiadásait. A jelzett alapok forrása az EU közös
költségvetése. A KAP nanszírozását e fejezet terjedelmi okokból nem
tárgyalhatta. Ld. részletesen Halmai – Elekes (2009), (2010).
 1182 Non Tariffable Measures – NTM.
1183  Kedvezményes vám, esetleg vámmentesség biztosítása
meghatározott mennyiségű agrártermék importjához. A vámkvóta szerinti
mennyiséget meghaladó import után már nem a preferenciális, hanem az
MFN-vámot vetik ki. Egyébként a vámkvóta feletti import nem ütközik
tilalomba.
1184  Az Általános Preferenciarendszer (Generalised System of
Preferences – GSP) keretében, vagy az ACP-országok számára.
1185  A legnagyobb kedvezmény elve szerinti vám. (Most Favoured
Nation – MFN)
1186 Kiemelendő, hogy számos piaci szervezetnek eleve nem volt célja a
belső piacok – belső árak és mennyiségek – közvetlen szabályozása. Másfelől
a KAP eredeti modelljében kivételes volt a mennyiségi szabályozás, az
valójában ellenkezett a rendszer alapelveivel. A belső beavatkozások a
rendszer kiépítése után, annak belső feszültségei felhalmozódásával
párhuzamosan váltak gyakoribbá. Ld. Halmai (2004).
1187  A tejkvóta 2015-ben, a cukorkvóta pedig várhatóan 2017-ben
szűnik meg teljes mértékben.
1188 A Tanács 1234/2007EK rendelete, illetve az Európai Parlament és a
Tanács 1308/2013/EU rendelete.
1189 A jelenlegi szabályozásról lásd a 14. lábjegyzetet.
1190  Az állami intervenció és a magánraktározási támogatások jelenlegi
rendszerei felülvizsgálatra kerülnek, például a marhahús- és a tejágazatot
érintő technikai kiigazítások révén.
1191  A KAP első pillérének kiadásai között azok aránya már jelenleg is
meghaladja a 90%-ot.
1192  Single payment scheme – SPS. A 6.1. pontban a 2015. előtti
rendszer alapelemei kerültek összefoglalásra.
1193  A fő szabályokat eredetileg a Tanács 1782–1788/2003/EK
rendeletei, illetve a Bizottság 2237/2003/EK, továbbá a 795/2004/EK és a
796/2004/EK rendeletei tartalmazták.
1194 Single farm payment – SFP.
1195 E támogatások bonyolult feltételei (a „standard” rendszer) helyett a
csatlakozási szerződés a 2004-ben, illetve azt követően csatlakozott országok
(így Magyarország) esetében átmenetileg lehetővé tette az egyszerűsített
területi alapú ki zetések (Simpli ed Area Payment Scheme – SAPS)
rendszerének alkalmazását.
1196 E támogatások köre időközben – a KAP reform előrehaladásával –
további megreformált közös piaci szervezetekkel összefüggésben nyújtott
támogatásokkal bővült ki például a cukor-, illetve a zöldség-gyümölcs közös
piaci szervezet reformjával – illetve további piaci szervezetek átalakításával –
kapcsolatban.
1197  Az SPS BPS-sé alakul át. Az SAPS 2020-ig továbbra is
fennmaradhat.
1198 Azoknak a tagállamoknak az esetében, ahol a ki zetés (EUR/ha-ban
kifejezett) átlagos összege jelenleg az uniós átlag 90%-a alatt van, a nemzeti
kerethez tartozó összeg fokozatosan emelkedik. (Az adott tagállamra
vonatkozó jelenlegi mérték és az uniós átlag 90%-a közötti különbözet 1/3-
ával.)
1199  A magyar kormány határozata szerint 150 000 euró éves
területalapú támogatás felett 5 százalék, 1200 hektárnak megfelelő összeg
felett 100 százalék (!) támogatáscsökkentést kell alkalmazni az érintett
mezőgazdasági termelőknél: 1437/2014. (VII. 31.) Korm. határozat.
1200  Az e mechanizmussal „megtakarított” összegek az érintett
tagállamban/régióban maradnak. Átkerülnek a megfelelő vidékfejlesztési
keretbe, és társ nanszírozási követelmények nélkül felhasználhatók.
1201  Kivéve, ha a tagállam úgy dönt, hogy olyan mértékű támogatást
biztosít a kistermelőknek, amilyet a rendszeren kívül is megkaptak volna.
1202  A Bizottság indokolt esetben rugalmasan jóváhagyhat ennél
nagyobb arányt is. A fehérjenövények vonatkozásában a termeléshez kötött
támogatás egy további összeggel is kiegészíthető (legfeljebb 2% erejéig).
(Illetve legfeljebb 13%-át, ha az adott tagállamban a termeléshez kötött
támogatás korábbi aránya már meghaladta az 5%-ot.).
1203  A kizöldítéssel kapcsolatos szankció mértéke az 1. és a 2. évben
legfeljebb 0%, a harmadik évben legfeljebb 20%, a negyedik évtől kezdve
pedig legfeljebb 25%.
1204  Az ökológiai termelési rendszer keretében művelt területek
bárminemű további követelmény előírása nélkül olyan területeknek
tekintendők, amelyek megfelelnek a kizöldítési támogatás igénybevételére
vonatkozó feltételeknek.
 1205  Ilyen területnek számítanak a táblaszegélyek, sövénnyel, fával
borított területek, parlag, tájképi jellemzők, biotópok, védelmi sávok,
erdősített területek.
1206  A szóban forgó intézkedések (és általában az agrár-
környezetvédelmi rendszerek) „kettős nanszírozásának” elkerülése
érdekében a vidékfejlesztési programok révén teljesített ki zetéseknek
gyelembe kell venniük az alapvető kizöldítési előírásokat.
1207  E jegyzék a közvetlen ki zetésekkel támogatható körből kizárt
(repülőterekhez, vasúti szolgáltatásokhoz, vízművekhez, ingatlannal
kapcsolatos szolgáltatásokhoz, valamint állandó sportpályákhoz és
szabadidőparkokhoz kapcsolódó) tevékenységeket tartalmazza, amennyiben
az érintett vállalkozás nem tudja bizonyítani, hogy valóban mezőgazdasági
tevékenységet folytat. A tagállamok a negatív listát további üzleti
tevékenységekkel bővíthetik.
1208  Az 1257/1999/EK rendelet 22 intézkedésből álló választási
lehetőséget (úgynevezett menürendszer) kínált.
1209  Az Európai Parlament és a Tanács 1305/2013/EU rendelete az
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó
vidékfejlesztési támogatásról (2012. december 13.)
1210  Az Európai Parlament és a Tanács 1305/2013/EU rendelete az
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó
vidékfejlesztési támogatásról.
1211  Az említett 30%-os ráfordítás a következő intézkedések fedezésére
szolgál: Beruházások tárgyi eszközökbe (kizárólag a környezettel/
éghajlatváltozással kapcsolatos beruházások); valamennyi erdészeti intézkedés;
Agrár-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos intézkedések; Ökológiai
termelés; Natura 2000 ki zetések (a víz-keretirányelv alapján teljesített
ki zetések kivételével); valamint A hátrányos természeti adottságokkal vagy
egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek számára teljesített ki zetések.
1212  A teljes EMVA keret 7%-a kerül ilyen tartalékként elkülönítésre,
amely csak abban az esetben osztható ki, ha a tagállam által vállalt uniós
prioritásokhoz kapcsolódó célkitűzések teljesülnek.
1213  Ezzel megszűnt a vidékfejlesztés nanszírozásának korábbi kettős
rendszere. 2007-ig ugyanis az EMOGA Orientációs Részlege a Strukturális
Alapok közé tartozott, s azok eljárási rendje szerint működött. Ugyanakkor
az EMOGA Garancia Részlegéből nanszírozott vidékfejlesztési (jellemzően
kísérő) intézkedésekre ez utóbbi részleg szabályai voltak irányadóak.
1214  A Tanács 1698/2005/EK rendelete (2005. szeptember 20.) az
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó
vidékfejlesztési támogatásról.
1215 Az Európai Parlament és a Tanács 1303/2013/EU rendelete.
1216  A társ nanszírozási arány azonban a tudásátadást, az
együttműködést, a termelői csoportok és szervezetek létrehozását támogató
intézkedések és a atal mezőgazdasági termelők mezőgazdasági
tevékenységének megkezdéséhez nyújtott támogatások esetében, a
LEADER-projektek kapcsán, valamint a különféle intézkedések keretében
felmerülő környezetvédelmi és éghajlatvédelmi kiadások esetében magasabb
is lehet.
1217 Az eddigi rendszerben az 1. pillér keretében, a 68. cikkely alapján
volt támogatható.
1218 A felvázolt intézkedések egy részét az Állapotfelülvizsgálat, illetve a
2013 utáni újabb szabályozás megvalósítja.
1219 Ezt erősítheti az EU nagymértékben megnövekvő heterogenitása. A
fejlett tagállamok szívesebben áldoznának kizárólag saját mezőgazdaságuk
támogatására. Ugyanakkor az egyre inkább nemzeti eltéréseket mutató első
pillér a belső piac működésében is zavart okozhat.
1220  A közösségi vívmányok (acquis communautaire) 2014. május 31-i,
772 hatályban lévő jogszabály állapota alapján.
1221 13/83, Európai Parlament v. EK Tanács [1985] ECR 1513–1604.
o.
1222 Az ítélet 53. bekezdése.
1223 Az ítélet 70. bekezdése.
1224 167/73, Bizottság v. Franciaország [1974] ECR 359. o.
1225 HL L 163, 1988. 06. 30.
1226 HL L 95, 1992. 04. 09.
1227  HL L 390, 1989. 12. 30.
1228  HL L 279, 1993. 11. 12.
1229  A rendelet 1994-ben a tagállamok számára összesen 30 000
engedély kiadását tette lehetővé, oly módon, hogy az engedélyek száma
1995-től évente 30%-kal nőtt.
1230 HL L 374, 2006. 12. 27.
 1231 HL L 300, 2009. 11. 14.
1232 HL L 300, 2009. 11. 14.
1233 HL L 74, 1992. 03. 20.
1234 HL L 4, 1998. 01. 08.
1235 HL L 124, 1996. 05. 23.
1236 HL L 300, 2009. 11. 14.
1237 HL L 187, 1999. 07. 20.
1238 COM (2005) 621 nal.
1239  Az úthasználati díj gyakorlati megjelenési módja általában a
matrica, zikai vagy elektronikus formában.
1240 HL L 187, 1999. 07. 20.
1241 HL L 157, 2006. 06. 09
1242 HL L 80, 2002. 03. 23.
1243 HL L 102, 2006. 04. 11.
1244 HL L 207, 2002. 08. 05.
1245 HL L 60, 2014. 02. 28.
1246 HL L 57, 1992. 03. 02.
1247 HL L 226, 1989. 08. 03.
1248 HL L 373, 1991. 12. 31.
1249 HL L 115, 2003. 05. 09.
1250 HL L 237, 1991. 08. 24.
1251 HL L 235, 1996. 09. 17.
1252 HL L 150, 1997. 06. 07.
1253 HL L 403, 2006. 12. 30.
1254 HL L 43, 2001. 02. 14.
1255 HL L 235, 1996. 09. 17.
1256 HL L 67, 2002. 02. 12.
1257 HL L 46, 1997. 02. 17.
1258 HL L 141, 2009. 06. 06.
1259 HL L 203, 2000. 08. 10.
1260 HL L 299, 1998. 11. 10.
1261 ENSZ Európai Gazdasági Bizottság – ENSZ EGB.
1262 HL L 237, 1991. 08. 24.
1263 COM (2004) 140.
1264 COM(1998)480 nal, 1998. 07. 22.
 1265 A 95/18/EK és a 95/19/EK irányelveket lásd: HL L 143, 1995. 06.
27.
1266 Mindhárom új, 2001. évi irányelvet lásd: HL L 75, 2001. 03. 15.
1267 Trans-European Rail Freight Network – TERN.
1268 HL L 164, 2004. 03. 30.
1269 HL L 164, 2004. 03. 30.
1270 HL L 164, 2004. 03. 30.
1271 HL L 164, 2004. 03. 30.
1272  Intergovernemental Organisation for International Carriage by
Rail – OTIF. COM(2002)24 nal, 2002. 01. 23.
1273 HL L 315, 2007. 12. 03.
1274 Aláírói: Németország, Belgium, Hollandia, Franciaország és Svájc.
1275 A kiegészítő jegyzőkönyvet 1979-ben írták alá Strasbourgban.
1276 HL L 280, 1985. 10. 22.
1277 HL L 373, 1991. 12. 31.
1278 HL L 175, 1996. 07. 13.
1279  Belgrád, 1948, Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország,
Románia, Jugoszlávia és a Szovjetunió.
1280 HL L 304, 1996. 11. 27.
1281 Chartering by rotation, vagy tour de rôle.
1282 HL L 322, 1987. 11. 12.
1283 HL L 373, 1991. 12. 31.
1284 HL L 235, 1996. 09. 17.
1285 Mind a négy jogszabály: HL L 378, 1986. 12. 31.
1286 HL L 364, 1992. 12. 12
1287 HL L 131, 2009. 05. 28.
1288 HL L 320, 1995. 12. 30.
1289 HL L 144, 1998. 05. 15.
1290 HL L 123, 2003. 05. 17.
1291 HL L 188, 1998. 07. 02.
1292 HL L 138, 1999. 06. 01.
1293 Az angol megfogalmazás szerint: roll-on, roll-out.
1294 HL L 123, 2003. 05. 17.
1295  A jogszabályok elfogadásának időszakában, 2002 végén a Prestige
tankhajónak a spanyol partoknál bekövetkezett katasztrófája ismét
ráirányította a gyelmet az egyhéjazatú olajszállítók jelentette állandó
veszélyre.
1296 HL L 19, 2002. 01. 22
1297 HL L 19, 2002. 01. 22.
1298 HL L 64, 2002. 03. 07.
1299 HL L 208, 2002. 08. 05.
1300 HL L 208, 2002. 08. 05.
1301 HL L 013, 2002. 01. 16.
1302 HL L 324, 2002. 11. 29.
1303 HL L 131, 2009. 05. 28.
1304 A légi szabadságjogok a következők:
1. jog: a szabad átrepülés joga;
2. jog: leszállás egy másik ország területén technikai okokból;
3. jog: utasok, áruk és postai küldemények szállítása a saját országból egy
másik országba;
4. jog: utasok (stb.) szállítása egy másik országból a saját országba;
5. jog: utasok (stb.) szállítása két idegen ország között, útban a saját
országba/ból;
6. jog: utasok (stb.) szállítása két idegen ország között a saját országon
keresztül;
7. jog: utasok (stb.) szállítása két idegen ország között, a saját országtól
függetlenül;
8. jog: utasok (stb.) szállítása egy másik ország területén, útban a saját
országba/ból;
9. jog: utasok (stb.) szállítása egy másik ország területén belül, a saját
országtól függetlenül.
Lásd Molnár–Zsolnay (1995).
1305 Horváth (1999).
1306 COM(1984)72 nal, 1984. 03. 15.
1307  209–213/84, Nouvelles Frontières összevont esetek [1986] ECR
1986-4 1425–1473. o.
1308 HL L 374, 1987. 12. 31.
1309 HL L 374, 1987. 12. 31.
1310 HL L 374, 1987. 12. 31
1311 HL L 217, 1990. 18. 11.
1312 HL L 240, 1992. 08. 24.
 1313 HL L 293, 2008. 10. 31.
1314 Air Operator Certi cate, légifuvarozói üzembentartási engedély.
1315 Computer Reservation Systems – CRS.
1316 HL L 35, 2009. 02. 04.
1317 HL L 14, 1993. 01. 22.
1318 A légitársaságok idényre szóló résidőinek meghatározásakor az előző
idényben az adott légitársaság rendelkezésére állt résidőszámból indulnak ki
(„grandfather rule”). A legalább 80%-ban fel nem használt résidősorozatot a
légitársaság elveszíti („use it or loose it” elv).
1319 HL L 272, 1996. 10. 25.
1320 HL, L 070, 2009. 03. 14.
1321 HL L 138., 2004. 04. 30., módosította a 1137/2008/EK rendelet
(HL L 311, 2008. 11. 21.) és a 285/2010/EK rendelet (HL L 87, 2010. 04.
07.)
1322 HL L 046, 2004. 02. 17.
1323 HL L 373, 1991. 12. 21.
1324 European Organisation for the Safety of Air Navigation, az európai
polgári légiközlekedés biztonságáért felelős nemzetközi szervezet, nem
közösségi intézmény; Magyarország is tagja.
1325 HL L 187, 1993. 07. 29.
1326 HL L 95, 1997. 04. 10.
1327 HL L 254, 2000. 10. 09.
1328 HL L 373, 1991. 12. 31.
1329 HL L 18, 1980. 01. 24.
1330 HL L 363, 1989. 12. 13.
1331 HL L 76, 1992. 03. 23.
1332 HL L 107, 1998. 04. 07.
1333 HL L 115, 1999. 05. 04.
1334 Harmadik kiadás, 1978. július.
1335 HL L 85, 2002. 03. 28.
1336 Lásd a 94/56/EGK tanácsi irányelvet, HL L 319, 1994. 12. 12.
1337 Lásd a 2027/97/EK tanácsi rendeletet, HL L 285, 1997. 10. 17.
1338  Lásd az Európai Parlament és a Tanács 996/2010/EU rendeletét,
HL L 295, 2010. 11. 12.
1339 HL L 240, 2002. 09. 07.
1340 HL L 079, 2008. 03. 19.
 1341 HL L 122, 2014. 04. 24.
1342 HL L 96, 2004. 03. 31.
1343 HL L 96, 2004. 03. 31.
1344 HL L 96, 2004. 03. 31.
1345 HL L 96, 2004. 03. 31.
1346 Trans-European Networks – TEN.
1347 HL L 228, 1996. 09. 09
1348 COM(2001)544 nal, 2001. 10. 02.
1349 COM(2002)542 nal, 2002. 09. 01.
1350 High Level Group on the Trans-European Network, Report, 2003.
06. 27.
1351 COM(2003)564 nal, 2003. 10. 01.
1352 HL L 204, 2010. 08. 05.
1353 HL L 348, 2013. 12. 20.
1354 Road Transport Telematics – RTT.
1355 Radio Data System–Traffic Message Channel – RDS-TMC.
1356  Autonomous Intelligent Cruise Control, Collision Avoidance
Systems.
1357 Global Navigation Satellite System – GNSS.
1358 US Global Positioning System – GPS.
1359 Lásd a 876/2002/EK tanácsi rendeletet, HL L 138, 2002. 05. 28.
1360 European Space Agency.
1361 COM (2011) 144, 2011. 03. 28.
1362  Vö. „Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság
2050-ig történő megvalósításának ütemterve” című bizottsági jelentés,
COM(2011) 112.
1363 Vö: http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-13-897_hu.htm
1364 „1952. december 5-én Londonban szmogkataszrófa vette kezdetét,
amely 1953 tavaszáig 12 ezer ember életét követelte. Londont napokon át
köd borította, és az uralkodó szélcsend következtében a szmogréteg napról
napra vastagabb lett. A megrekedt füst miatt nappal is sötétség honolt a brit
fővárosban. A sajtó a szmogot csak >csöndes gyilkosként< emlegette.”
(http://www.ng.hu/Civilizacio/2006/12/A_londoni_szmog_katasztrofa)
1365  Gondolhatunk akár a termékszabályozások különbözőségére, az
erőforrások felhasználásában rejlő korlátokra, az erősebb környezetvédelmi
követelményeket támasztó országok és a környezeti szempontból „lazább”
megítélésű országok közötti különbségekre az ipar telepítési feltételeit
tekintve stb.
1366 67/548/EGK irányelv, OJ L 196, 1967. 08. 16., 1. o.
1367  A Párizsi Csúcskonferencia összegzése és a Nyilatkozat szövege
megtalálható: e First Summit Conference of the Enlarged Community,
Bulletin of the European Communities, Vol. 5. 10–, Brussels, idézett
szöveg: 14–16. o.
1368  A jelenlegi 115. cikk [a korábbi 100. cikk] alapján irányelvek
bocsáthatók ki a tagállamokra kötelező módon, ha a jogi szabályozás, vagy a
közigazgatási határozatok és gyakorlat egymáshoz való közelítése szükséges
azon a téren, amely közvetlen hatást gyakorol a közös piac létrehozására
vagy működésére. Az alapgondolat az, hogy az eltérő nemzeti környezeti
szabályok, a tagállamok közötti szabad kereskedelmet korlátozó
rendelkezésekként akadályozzák a közös piac zavartalan működését. A
termékszabványokra vonatkozó, vagy a versenyfeltételeket befolyásoló
szabályokat tartalmazó jogszabályok harmonizálása azonban nem tette
lehetővé a termelési vagy kereskedelmi tevékenységhez szorosan nem
kötődő környezetvédelmi jogalkotást, ennélfogva az akkori 100. cikk nem
lehet maradéktalanul egy átfogó környezeti politika és jogalkotás alapja.
1369  A gazdasági tevékenységekhez szorosan nem kapcsolható, a közös
piac kialakítására vagy működésére közvetlen hatást nem gyakorló
környezeti jogszabályok gazdasági célszerűséggel nem feltétlenül
igazolhatók. A Közösségi környezeti jogalkotás, ezért az EKSZ 235. cikkét
[a jelenlegi 352. cikk] is felhasználta jogi alapként, mert e cikk a Szerződés
általános felhatalmazást biztosító rendelkezésének számít. A 235. cikk a
Közösséget céljainak megvalósításához szükséges jogalkotói hatáskörrel
ruházta fel. A 235. cikk tehát inkább alapot adott a környezetminőségi és
természetvédelmi szabályoknak, vagy pl. alkalmazták a nemzetközi
környezetvédelmi egyezményekhez kapcsolódó jogszabályok esetében is.
1370 Jelenleg az EUMSZ 191–193. cikkei.
1371 OJ C 112, 1973. 12. 20.
1372  Az Európai Parlament és a Tanács 1386/2013/EU határozata
(2013. november 20.) a „Jólét bolygónk felélése nélkül” című, a 2020-ig
tartó időszakra szóló általános uniós környezetvédelmi cselekvési
programról EGT-vonatkozású szöveg, Hivatalos Lap L 354 , 28/12/2013 o.
0171 – 0200.
 1373  A 191. cikk elsőként (1. bek.) a környezetpolitika célkitűzéseit
tárgyalja, amelyeket az előző pontban részleteztünk, majd az elveket a (2)
bekezdésben, l. alább.
1374  A fenntartható fejlődés koncepcióját először az ENSZ Környezet és
Fejlesztés Világbizottsága (WCED) fogalmazta meg: „[… ] olyan, a Föld
ökológiai adottságaihoz illeszkedő, a természeti erőforrásokkal takarékosan
gazdálkodó, a környezettel harmonikus gazdasági és társadalmi fejlődést célozva,
amely a jelen igények kielégítését biztosítja anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő
generációinak lehetőségét saját igényei kielégítésére.” Lásd a „Bruntland
Jelentés”, WCED, Our Common Future, Oxford University Press, 1987,
8–9., 43–46. o.
1375  Jó példa erre az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK
irányelve (2008. november 19.) a hulladékokról, Hivatalos Lap L 312 ,
22/11/2008 o. 0003 – 0030, amely a preambulumban így fogalmaz: „(6)
Minden hulladékgazdálkodási politika elsődleges célja a hulladékkeletkezés
és -gazdálkodás emberi egészségre és környezetre gyakorolt negatív
hatásainak minimalizálása kell, hogy legyen. A hulladékpolitikának az
erőforrások felhasználásának csökkentésére kell törekednie, és előnyben kell
részesítenie a hulladékhierarchia alkalmazását.”
1376  C–180/96. sz. ügy, Egyesült Királyság kontra Bizottság, amelyet a
Tanács is támogatott, 1998. május 5., (ECR 1998 Page I-02265).
1377  Council Recommendation 75/436/Euratom, ECSC, EEC of 3
March 1975 regarding the cost allocation and action by public authorities
on environmental matters, OJ L 194, 1975. 07. 25., 1. o.
1378  Az EUMSZ 191. cikkének 4. bekezdése megosztja a nemzetközi
együttműködés hatáskörét az Unió és a tagállamok között. Az Unió
hatásköre tehát a környezeti kérdésekben kötött nemzetközi egyezmények
terén nem kizárólagos és nem feltétlen.
1379 C–182/89 sz. Bizottság v. Franciaország ügy [1990] ECR I-4337. o.
1380  C–203/96 sz. Chemische Afvalstoffen Dusseldorp BV and Others
kontra Minister van Volkshuisvesting, Ruimtelijke Ordening en Milieubeheer
ügy [1998] ECR I-4075. o.
1381  Így az EUMSZ 191. cikke (1) bekezdése szerint: „Az Európai
Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében, valamint a
Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával folytatott
konzultációt követően határoz arról, hogy az Uniónak milyen lépéseket kell
tennie a 191. cikkben említett célok elérése érdekében.”
1382  C-60/01. sz. Európai Közösségek Bizottsága kontra Francia
Köztársaság ügy, Határozatok Tára 2002 I-05679. o.
1383  Amelynek hatályos legújabb változata az Európai Parlament és a
Tanács 2011/92/EU irányelve (2011. december 13.) az egyes köz- és
magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról, Hivatalos
Lap L 026 , 28/01/2012 o. 0001–0021.
1384 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és
az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról.
1385 C–392/96. sz. Európai Bizottság kontra Írország ügy [1999] ECR I-
5901. o.
1386  Az Európai Parlament és a Tanács 2001/42/EK irányelve (2001.
június 27.) bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak
vizsgálatáról, HL L 197., 21/07/2001., 30–37. o.
1387  Végrehajtja részben a környezetvédelmi törvény – 1995. évi LIII.
törvény –, részben pedig az egyes tervek, illetve programok környezeti
vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet.
1388  Council Directive 96/61/EC of 24 September 1996 concerning
integrated pollution prevention and control, OJ L 257, 1996. 10. 10., 26.
o.
1389  Hatályos rendelkezése: az Európai Parlament és a Tanács
2010/75/EU irányelve (2010. november 24.) az ipari kibocsátásokról (a
környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) Hivatalos Lap L
334, 17/12/2010. 0017–0119. o.
1390 Council Directive 90/313/EEC of 7 June 1990 on the freedom of
access to information on the environment, OJ L 158, 1990. 06. 23., 56. o.
1391  Az általános kereteket a személyes adatok védelméről és a
közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, ma már nem hatályos, 1992. évi
LXIII. törvény teremtette meg, ehhez járul elsősorban a környezeti
információhoz való hozzáférésről is rendelkező 1998-as Aarhus-i
Egyezmény átvételét jelentő 2001. évi LXXXI. törvény.
1392  Az Európai Parlament és a Tanács 2003/4/EK irányelve (2003.
január 28.) a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről és a
90/313/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, HL L 41., 14/02/2003.,
26–32. o.
 1393  C–233/00. sz. Európai Bizottság kontra Francia Köztársaság ügy
[2003] ECR I-6625. o.
1394  Amit az Európai Parlament és a Tanács 2006. szeptember 6-i
1367/2006/EK rendelete hirdetett ki és tett az uniós jog szerves részévé HL
L 264., 2006.9.25., 13–19. o
1395  Az Európai Parlament és a Tanács 66/2010/EK rendelete (2009.
november 25.) az uniós ökocímkéről (HL L 27., 2010.1.30., 1–19. o.)
1396  A környezetbarát, környezetkímélő megkülönböztető jelzés
használatának feltételrendszeréről szóló 29/1997. (VIII. 29.) KTM rendelet.
1397 Environmental Management and Audit Scheme
1398 Az Európai Parlament és a Tanács 1221/2009/EK rendelete (2009.
november 25.) a szervezeteknek a közösségi környezetvédelmi vezetési és
hitelesítési rendszerben (EMAS) való önkéntes részvételéről (HL L 342.,
2009.12.22., 1–45. o.)
1399  A Tanács és a Parlament 35/2004 irányelve a környezeti károk
megelőzése és helyreállítása tekintetében a környezeti felelősségről,
Hivatalos Lap, L. 143/56 , 2004.4.30.
1400  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/99/EK irányelve (2008.
november 19.) a környezet büntetőjog általi védelméről (HL L 328.,
2008.12.6., 28–37. o.).
1401 Javaslat: az Európai Parlament és a Tanács irányelve (2003. október
24.) a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról
[a Bizottság előterjesztése], COM(2003) 624 végleges.
1402  Commission Staff Working Document Impact Assessment
Accompanying the document: Proposal for a Decision of the European
Parliament and of the Council on a General Union Environment Action
Programme to 2020 “Living well, within the limits of our planet”
{COM(2012) 710 nal} {SWD(2012) 397 nal}, Brussels, 29.11.2012
SWD(2012) 398 nal, Annex 6, p. 120
1403  Opinion of Advocate General Sharpston delivered on 16
December 2010, Case C-115/09 Bund für Umwelt und Naturschutz
Deutschland, Landesverband Nordrhein-Westfalen eV v Bezirksregierung
Arnsberg Trianel Kohlekraftwerk Lünen (intervening).
1404 Convention on international trade in endangered species – CITES.
 1405  Council Regulation EEC 3626/82 of 3 December 1982 on the
implementation in the Community of the Convention on international
trade in endangered species of wild fauna and ora, OJ L 384, 1982. 12.
31., 1. o.
1406 Council Directive 79/409/EC of 2 April 1979 on the conservation
of wild birds, OJ L 103, 1979. 04. 24., 1. o.
1407  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/147/EK irányelve (2009.
november 30.) a vadon élő madarak védelméről (HL L 20., 2010.1.26., 7–
25. o.)
1408 C–57/89. sz. Európai Bizottság v. NSZK ügy [1991] ECR I-883. o.
1409  Council Directive 92/43/EEC of 21 May 1992 on the
conservation of natural habitats of wild fauna and ora, OJ L 206, 1992.
07. 22., 7. o.
1410 C–209/02. sz. Bizottság kontra Ausztria ügy, ECR 2004, I-1211. o.
1411 Council Directive 76/464/EEC of 4 May 1976 on pollution cause
by certain dangerous substances discharged into the aquatic environment of
the Community, OJ L 129, 1976. 05. 18., 23–29. o. Az új irányelv: Az
Európai Parlament és a Tanács 2006. február 15-i 2006/11/EK irányelve a
Közösség vízi környezetébe bocsátott egyes veszélyes anyagok által okozott
szennyezésről (HL L 64., 2006.3.4., 52—59. o.)
1412  Itt csupán két alapvető jogszabályt emelünk ki: a felszíni vizek
minősége védelmét szolgáló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni
vizek minősége védelmének szabályairól, illetve a felszín alatti vizek
minőségének védelmét szabályozó 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet.
1413  Directive 2000/60/EC of the European Parliament and of the
Council of 23 October 2000 establishing a framework for Community
action in the eld of water policy, OJ L 327, 2000. 12. 22., 1–73. o.
1414  C–361/88. sz. Európai Bizottság kontra NSZK ügy [1991] ECR I-
2567. o.
1415 OJ L 296, 1996. 11. 21., 55. o.
1416  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/50/EK irányelve (2008.
május 21.) a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának
elnevezésű programról (HL L 152., 2008.6.11., 1–44. o.).
1417 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a levegő védelméről.
1418 Ilyen a 295/2012. (X. 16.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok
kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenységet végző szervezetek
akkreditálásáról és nyilvántartásáról vagy a 410/2012. (XII. 28.) Korm.
rendelet az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az
erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló
2012. évi CCXVII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól.
1419 Közülük csak egyeseket felsorolva:
– Az Európai Parlament és a Tanács 2003/87/EK irányelve (2003. október
13.) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli
kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv
módosításáról (HL L 275., 2003.10.25., 32–46. o.), amely maga is több
módosításon ment át;
–  Az Európai Parlament és a Tanács 280/2004/EK határozata (2004.
február 11.) az üvegházhatást okozó gázok Közösségen belüli
kibocsátásának nyomon követését szolgáló rendszerről és a Kiotói
Jegyzőkönyv végrehajtásáról (HL L 49., 2004.2.19., 1–8. o.) stb.
1420  Ennek legújabb terméke az Európai Parlament és a Tanács
2000/14/EK irányelve (2000. május 8.) a kültéri használatra tervezett
berendezések zajkibocsátására vonatkozó tagállami jogszabályok
közelítéséről OJ L 162, 03/07/2000, p. 1–78 o.
1421 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet.
1422 OJ L 196, 1967. 08. 16., 1. o.
1423  Ennek alapszabálya a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV.
törvény.
1424 Az Európa Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete, 2006.
december 18. a vegyi anyagok regisztrációjáról, értékeléséről,
engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH = Registration, Evaluation,
Authorization and Restriction of Chemicals).
1425 Good Laboratory Practice – GLP. Az Európai Parlament és a Tanács
2004/9/EK irányelve (2004. február 11.) a helyes laboratóriumi gyakorlat
(GLP) ellenőrzéséről és felülvizsgálatáról, HL L 50., 2004.2.20., 28–43. o.
1426  40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet az állatkísérletekről.
1427  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/41/EK irányelve (2009.
május 6.) a géntechnológiával módosított mikroorganizmusok zárt
rendszerben történő felhasználásáról (Átdolgozás) (HL L 125., 2009.5.21.,
75–97. o.).
1428  Az Európai Parlament és a Tanács 2001/18/EK irányelve (2001.
március 12.) a géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe
történő szándékos kibocsátásáról és a 90/220/EGK tanácsi irányelv hatályon
kívül helyezéséről (HL L 106., 2001.4.17., 1–39. o.).
1429  A hazai jog alapja a géntechnológiai tevékenységről rendelkező
1998. évi XXVII. törvénnyel.
1430  A Tanács 96/82/EK irányelve (1996. december 9.) a veszélyes
anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyeinek ellenőrzéséről (HL L
10., 1997. 01. 14., 13–33. o.). A jelenleg hatályos szabályozást az Európai
Parlament és a Tanács 2012/18/EU irányelve adja (2012. június 4.) HL L
197., 2012. 07. 24., 1–37. o.
1431  A rendszer magyar átvétele minden egyéb vonatkozásban is
megtörtént, a legfontosabb hatályos jogszabály a 2011. évi CXXVIII.
törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények
módosításáról, illetve a 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes
anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről.
1432  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve (2008.
november 19.) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül
helyezéséről, Hivatalos Lap L 312, 22/11/2008. 3–30. o.
1433  A hazai keretszabályozás e téren a 2012. évi CLXXXV. törvény a
hulladékról.
1434  C-2/90. sz. Bizottság kontra Belgium ügy [1992] E.C.R., I-04431.
o.
1435  C–9/00. sz. Palin Granit Oy and Vehmassalon kansanterveystyön
kuntayhtymän hallitus ügy [2002] ECR I-03533. o.
1436  C-188/07. sz. ügy Commune de Mesquer és a Total France SA, a
Total International Ltd ECR [2008] I-04501. o.
1437  Council Directive 91/689/EEC on hazardous waste, OJ L 377,
1991. 12. 31., 20. o. A magyar jogban a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet
jelenti ezen irányelv végrehajtását.
1438 C–6/00. sz. Abfall Service AG (ASA) és a Bundesminister für Umwelt,
Jugend und Familie [2002] ECR I-1961.
1439 Az Európai Parlament és a Tanács 1013/2006/EK rendelete (2006.
június 14.) a hulladékszállításról (HL L 190., 2006. 07. 12., 1–98. o.).
1440  Az Európai Parlament és a Tanács 94/62/EK irányelve (1994.
december 20.) a csomagolásról és a csomagolási hulladékról (HL L 365.,
1994.12.31., 10. o.).
 1441  A Tanács 1999/31/EK irányelve (1999. április 26.) a
hulladéklerakókról [Hivatalos Lap L 182., 1999.7.16.].
1442  Az Európai Parlament és a Tanács 2000/53/EK irányelve (2000.
szeptember 18.) az elhasználódott járművekről, HL L 269, 2000. 10. 21.,
34–43. o.
1443  Az Európai Parlament és a Tanács 2002/95/EK irányelve (2003.
január 27.) egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus
berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról, HL L 37.,
13/02/2003., 19–23. o.; az Európai Parlament és a Tanács 2002/96/EK
irányelve (2003. január 27.) az elektromos és elektronikus berendezések
hulladékairól, HL L 37, 2003. 02. 13., 24–39. o.
1444 Council Directive 91/271/EEC of 21 May 1991 concerning urban
waste water treatment, OJ L 135, 1991. 05. 30., 40–52. o.
1445  A „Behálózott Kontinens” rendeletjavaslathoz fűzött
sajtóközlemény http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-13-
779_hu.htm
1446  Ekkorra kellett a 2002-es konszolidációs csomagot a tagállamok
belső jogába átültetni és hatályba léptetni.
1447  Amelyet 2011. május 25-ig kellett a tagállamoknak a nemzeti
jogukba átültetni.
1448  Tóth András: Az elektronikus hírközlés és média gazdasági
szabályozásának alapjai és versenyjogi vonatkozásai, HVG–ORAC
Budapest, 2008, 32. o.
1449 Lásd 1. ábra 1. szakasz
1450  A helyzet a legtöbb tagállamban hasonló ahhoz, ami
Magyarországon a rendszerváltás előtt volt, amikor a Magyar Postának
monopóliuma volt nemcsak postai, de telefon- és telexszolgáltatások,
valamint a műsorszórás biztosítása is.
1451  A konvergencia fogalma azt a többrétű folyamatot takarja, amely
alapján technikai oldalról az egyes, korábban különféle funkcióval bíró
hálózatok más típusú adatok átvételére való képességét (pl. telefon a
kábeltelevíziós hálózaton), az egyes platformok közötti adatátviteli képesség
megteremtődését, a végberendezések „összeolvadását” többfunkciós
berendezések kialakításával valósítják meg. Lásd részletesebben a 3.1. pont
alatt.
1452 Lásd 1. ábra 2. szakasz
 1453  Az európai uniós jogalkotás fellépése előtt a tagállamokban a
távközlési szolgáltatás piacát az állami szervek vagy állami vállalatok által
tulajdonolt hálózati infrastruktúra és kizárólagosan nyújtott távközlési
szolgáltatások jellemezték. Ennek megfelelően fel sem merülhetett e
szektorban bármiféle egységes európai piac. A monopóliumok vagy
különleges jogok számos tagállamban kiterjedtek a távközlési
végberendezések (telefon, telex, telefax), készülékek forgalmazására, de
legalábbis a forgalmazás ellenőrzésére. Azokban a piaci szegmensekben, ahol
más piaci szereplők is jelen lehettek, gyakran egyéb piacszabályozó szerepet
is elláttak ezek az intézmények vagy gazdálkodó szervezetek.
1454  Open Network Provision – Az ONP bevett magyar fordítása a
„Nyílt hálózati hozzáférés”.
1455 Az 1960-as évektől kezdve az európai uniós versenyszabályozásnak
is részévé vált. Az Európai Unióban az Európai Bíróság bár ezt az elnevezést
sohasem használta, ítéleteiben mégis erre a doktrínára támaszkodott és
általánosan elfogadottá tette bizonyos szolgáltatásokhoz szükséges
infrastruktúrákhoz való hozzáférés megtagadása esetén. Ezeket az
infrastruktúrákat a joggyakorlat szerint olyan erőfölényes helyzetben álló
vállalkozások (szolgáltatók) birtokolták, amelyek vagy természetes
monopóliumként jöttek létre (pl. földrajzi helyzetükből adódóan), vagy az
első piacra lépők szereztek meg (pl. a régi monopol szolgáltatók, más szóval
inkumbensek hálózata). Legfontosabb jogesetek: Istituto Chemioterapico
Italiano S.p.A. and Commercial Solvents Corporation v. Commission,
Joined Cases 6/73 & 7/73, 1974 E.C.R. 223, [1974] 1 C.M.L.R. 309.,
United Brands Company and United Brands Continentaal BV v.
Commission, Case 27/76, 1978 E.C.R. 207, [1978] 1 C.M.L.R. 429.,
Centre Belge d’Etudes de Marché- Telemarketing (CBEM) v. SA Compagnie
Luxembourgeoise de Télédiffusion (CLT) and Information Publicité
Benelux (IPB), Case 311/84, 1985 E.C.R. 3261, [1986] 2 C.M.L.R. 558.,
Commission Decision 94/119/EC, 1994 O.J. (L 055) 52 (concerning a
refusal to grant access to the facilities of the Port of Rødby (Denmark)).,
Radio Tele s Eireann (RTE) v. Commission, Case T-69/89, 1991 E.C.R. II-
485, [1991] 4 C.M.L.R. 586; British Broadcasting Corporation and BBC
Enterprises Ltd. V. Commission, CaseT- 70/89, 1991 E.C.R. II-535, [1991]
4 C.M.L.R. 669. (Magill ügyek), Oscar Bronner GmbH & Co. KG v.
Mediaprint Zeitungs- und Zeitschriftenverlag GmbH & Co. KG, Case C-
7/97, 1998 E.C.R. I-7791, [1999] 4 C.M.L.R. 112.
1456 A kialakult joggyakorlat szerint a nélkülözhetetlen eszközhöz akkor
kell hozzáférést engedni, ha:
– az adott szolgáltatáshoz nélkülözhetetlen eszközöket az erőfölényben lévő
vállalkozás birtokolja, ellenőrzi
–  a nélkülözhetetlen eszközöket lehetetlen vagy gazdaságilag lehetetlen
megkettőzni,
–  a nélkülözhetetlen eszközök szükségesek ahhoz, hogy a kapcsolódó
piacokon verseny alakulhasson ki, és
– technikailag lehetséges hozzáférést engedni nélkülözhetetlen eszközökhöz.
1457 A Tanács 90/387/EGK irányelve, OJ L 192, 1990. 06. 24. – ONP-
Keretirányelv, A Tanács 92/44/EGK irányelve, OJ L 165, 1992. 06. 19. –
ONP Bérelt Vonali Irányelv, A Tanács és a Parlament 95/62/EK irányelve,
OJ. L 321, 1995. 12. 30. – ONP Telefon Irányelv.
1458  A végberendezések (telefonok, más távközlési eszközök)
forgalmazását – A Bizottság 88/301/EGK irányelve, OJ L 131, 1988. 05.
27; a távközlési szolgáltatásokat a „Szolgáltatási Irányelv – A Bizottság
90/388/EGK irányelve, OJ L 192, 1990. 07. 24.; az alternatív
infrastruktúrán nyújtott távközlési szolgáltatásokat, így a műholdas
szolgáltatásokat, a kábeltelevíziós hálózatokon nyújtott szolgáltatásokat – A
Bizottság 95/51/EK irányelve, OJ L 256, 1995. 10. 10., 49–50. o. Ennek
jelentősége az volt, hogy lehetővé válik a kábeltelevíziós hálózatok alternatív
távközlési infrastruktúraként való hasznosítása, amely a magyar
kábelpenetrációjú országokban jelentős, infrastruktúra alapú versenyt
generált. Lásd kábelnet-DSL, telefon- „kábeltelefon, IPTV-kábeltv; és a
mobiltelefon szolgáltatást az ún. Mobil Irányelv elfogadásával – A Bizottság
96/2/EK irányelve, OJ L 20, 1996. 01. 26., 59–66. o.
1459 Lásd a Tanács 90/387/EGK irányelve, OJ L 192, 1990. 06. 24. –
ONP-Keretirányelv, A Tanács 92/44/EGK irányelve, OJ L 165, 1992. 06.
19. – ONP Bérelt Vonali Irányelv, A Tanács és a Parlament 95/62/EK
irányelve, OJ. L 321, 1995. 12. 30. – ONP Telefon Irányelv.
1460 Lásd 1. ábra 3. szakasz.
1461 Számos tagállam a szabályozás több területén derogációt harcolt ki
magának.
 1462 A Parlament és a Tanács 96/19/EK irányelve, OJ L 74, 1996. 03.
22.
1463  A Parlament és a Tanács 98/10/EGK irányelve, OJ L 101, 1998.
04. 01.
1464 A Parlament és a Tanács 97/33/EK irányelve, OJ L 199, 1997. 06.
30.
1465 A Parlament és a Tanács 97/13EK irányelve, OJ L 177, 1997. 05.
5.
1466 A Parlament és a Tanács 97/66/EK irányelve, OJ L 24, 1998. 01.
30.
1467  Lásd a 6. fejezetet.
1468 A Parlament és a Tanács 2002/19/EK irányelve, OJ L 108, 2002.
04. 24., továbbiakban Hozzáférési irányelv preambulum (19) bekezdés: …
Az, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok olyan kötelezően biztosítandó
hozzáférést írnak elő, amely rövid távon növeli a versenyt, nem
csökkentheti a versenytársak ösztönzését arra vonatkozóan, hogy olyan
alternatív lehetőségekbe fektessenek be, amelyek hosszú távon fogják
fokozni a versenyt. A Bizottság közzétett egy közleményt a
versenyszabályoknak a távközlési ágazatbeli hozzáférési megállapodásokra
történő alkalmazásáról, amely foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. (…)
1469 Keretirányelv 8. Cikk (2) bekezdés: „A nemzeti szabályozó hatóságok
(…) c) ösztönzik a hatékony infrastrukturális befektetéseket és elősegítik az
innovációt (…)” (5) bekezdés „A nemzeti szabályozó hatóságok a (…)
politikai célkitűzések elérésére objektív, átlátható, megkülönböztetésmentes és
arányos szabályozási alapelveket alkalmaznak többek között az alábbiak révén:
(…) c) a fogyasztók érdekében a verseny megőrzése, valamint ahol lehet, az
infrastruktúraalapú verseny előmozdítása; d) a hatékony befektetések és újítások
előmozdítása az új és megújított infrastruktúrákban, (…) f) előzetes
szabályozási kötelezettség megállapítása kizárólag abban az esetben, ha nincs
hatékony (effective) és fenntartható verseny, illetve amennyiben ez a feltétel
teljesült, ezen kötelezettségek enyhítése vagy feloldása.”
1470 A Parlament és a Tanács 2002/21/EK irányelve, OJ L 108, 2002.
04. 24. Magyarországon: az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C.
törvény és végrehajtási rendeletei ültették át.
1471 A Parlament és a Tanács 2002/20/EK irányelve, OJ L 108, 2002.
04. 24. Magyarországon: az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C.
törvény és végrehajtási rendeletei ültették át.
1472 A Parlament és a Tanács 2002/19/EK irányelve, OJ L 108, 2002.
04. 24. Magyarországon: az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C.
törvény és végrehajtási rendeletei ültették át.
1473  A szabályozási csomaghoz tartozott, bár attól mind jogforrási
formájában, mind az elfogadás időpontja szempontjából eltért, a helyi
hurok átengedéséről szóló 2887/2000/EK rendelet, amely a helyi hurokhoz
való hozzáférés biztosításával kapcsolatban írt elő referenciaajánlat-készítési
kötelezettségeket a JPE-szolgáltatók részére. E jogszabályt a 2009-es
irányelvcsomag (lásd alább) hatályon kívül helyzete.
1474 A Parlament és a Tanács 2002/22/EK irányelve, OJ L 108, 2002.
04. 24. Magyarországon: az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C.
törvény és végrehajtási rendeletei ültették át.
1475 A Parlament és a Tanács 2002/58/EK irányelve, OJ L 201, 2002.
07. 31. Magyarországon: az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C.
törvény és végrehajtási rendeletei.
1476 Keretirányelv 2. cikk l) pont.
1477 A Parlament és a Tanács 2002/77/EK irányelve, OJ L 249, 2002.
09. 17. Magyarországon: az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C.
törvény és végrehajtási rendeletei, amely alapján megerősítésre került a
különleges és kizárólagos jogok fenntartásának tilalmát az elektronikus
hírközlési szektorban, illetve számos egyéb rendelkezés mellett, fenntartotta
azt a kötelezettséget, hogy bizonyos esetekben a kábeltelevíziós hálózat
üzemeltetőjének és nyilvános telefonszolgáltatás nyújtójának külön jogi
személyként kell tevékenykednie.
1478 2003/311/EC Commission Recommendation on Relevant Product
and Service Markets within the electronic communications sector
susceptible to ex ante regulation in accordance with Directive 2002/21/EC
of the European Parliament and of the Council on a common regulatory
framework for electronic communication networks and services, OJ L 114,
2003. 05. 08. és A 2007/879/EK BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2007.
december 17.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési
szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv alapján előzetes szabályozás alá vonható
érintett elektronikus hírközlési ágazatbeli termék- és szolgáltatáspiacokról
OJ 2007.12.28. L 344/65 (2007-es Ajánlás). Jelenleg folyik az 2007-es
ajánlás felülvizsgálatára irányuló konzultáció, amely alapján új ajánlás
kiadása várható. https://ec.europa.eu/digital-agenda/en/news/public-
consultation-revision-recommendation-relevant-markets.
1479  http://berec.europa.eu/eng/document_register/subject_matter/bere
c/opinions/?doc=4438
1480  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/140/EK irányelve (2009.
november 25.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési
szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv, az
elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való
hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelv
és az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési
szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelv módosításáról
(„Jobb Szabályozás Irányelv”).
1481  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/136/EK irányelve (2009.
november 25.) az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus
hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz
kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv, az
elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről,
feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv és a
fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok
közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet módosításáról („Az
Uniós Polgárok Jogai Irányelv”).
1482  BEREC (Body of European Regulators of Electronic
Communications, Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete).
1483 Az Európai Parlament és Tanács 1211/2009/EK Rendelete (2009.
november 25.) az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók
Testületének (BEREC) és Hivatalának létrehozásáról. 2009.12.18 HL L
337/1.
1484 A Parlament és a Tanács 1999/5/EK irányelve, OJ L 91, 1999. 04.
07.
1485  A Class 1 termékek az egész Unió területén forgalmazhatóak, a
Class 2 termékeknél minden tagállam jogosult ellenőrizni a megfelelőségét.
1486 Az Európai Parlament és a Tanács 243/2012/EU Határozata (2012.
március 14.) egy többéves rádióspektrum-politikai program létrehozásáról
2012.3.21 HL L 81/7
 1487 A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának. Az
európai digitális menetrend, COM(2010) 245 végleges Brüsszel, 2010.8.26,
corrigendum COM(2010) 245 nal du 19.5.2010.
1488 Lásd 1. ábra 4. szakasz.
1489 Lásd 1. ábra 5. szakasz bizonyos piacok vonatkozásában.
1490  Angolul New Regulatory Framework, közhasználatú rövidítéssel
NRF.
1491  A szolgáltatási konvergencia elsősorban az üzleti elő zetők és a
háztartások számára elérhető az összevont telefon (mobil telefon), internet,
digitális tévé (három az egyben, angol kifejezéssel triple play, vagy négy az
egyben quadruple play) elő zetői szolgáltatások révén. A hálózati
konvergencia szinte minden kétirányú adatátvitelre alkalmas hálózat
esetében meg gyelhető: éppúgy internetezhetünk kábeltelevíziós hálózaton
keresztül, mint mobil telefonnal, vagy vezetékes telefonnal és az eredetileg
nagysebességű adatátvitelre alkalmazott üvegszálas csatlakozású (ún. FTTH)
elő zetések is alkalmasak telefonálásra és műsorterjesztési szolgáltatásokra. A
hálózati és a szolgáltatási konvergencia természetesen érvényesül a
szolgáltatók szintjén is, amely elsősorban látványos vállalati felvásárlásokban
és összeolvadásokban nyilvánult meg. Emellett a szolgáltatói konvergencia
egy lassabb útja, a különböző üzletágak, új szolgáltatások beindítása is
meg gyelhető elsősorban az alternatív infrastruktúra szolgáltatók, pl.
kábeltelevíziós szolgáltatók esetében. A készülékek konvergenciája
folyamatos. Láthattuk, hogy először a számítógépbe költözött a hangátvitel,
majd a videó-telefonálás, és a videóletöltés, majd mobiltelefonba az internet,
a videó-telefonálás, videóletöltés, és a műsorterjesztés (okostelefon, smart
phone) és végül a televízión, a set-top-boxban is megjelentek már a
számítógépes alkalmazások és az internet (okostelevízió, smart TV) is.
1492 A Parlament és a Tanács 2002/21/EK irányelve, OJ L 108, 2002.
04. 24., a továbbiakban Keretirányelv 2. Cikk a) pont „elektronikus
hírközlő hálózat”: olyan átviteli rendszer, esetleg kapcsoló vagy útválasztó
eszköz, valamint egyéb erőforrás – ideértve a nem aktív hálózati elemeket is
–, amely lehetővé teszi a vezetéken, rádióhullámon, optikai vagy egyéb
elektromágneses úton történő jelátvitelt, beleértve a műholdas hálózatokat,
a helyhez kötött (vonal- és csomagkapcsolt, beleértve az Internetet) és mobil
földi hálózatokat, az elektromos vezetékrendszereket, annyiban,
amennyiben azokat jelek továbbítására használják, a rádióműsor- és
televízióműsor-terjesztő hálózatokat, valamint a kábeltelevízió-hálózatokat,
a továbbított információtípusra tekintet nélkül;”
1493 A klasszikus fém érpárú helyi csatlakozás egyre ritkább, mivel kisebb
átviteli sebességet biztosít. Ilyen „helyi hurokból” létezik még nem
vezetékes, rádiójelekkel üzemelő is (wireless local loop).
1494 Megjegyzendő, hogy a technikai fejlődés során e források korlátos
jellege is változik, hiszen technikai oldalról például egyre inkább lehetővé
válik az egyes frekvenciasávok egyre szélesebb körű kihasználása.
1495 Keretirányelv 2. Cikk c) pont: „elektronikus hírközlési szolgáltatás”:
olyan, általában díjazás ellenében nyújtott szolgáltatás, amely teljes
egészében vagy nagyrészt elektronikus hírközlő hálózaton történő
jelátvitelből áll, beleértve a műsorterjesztő hálózatokon nyújtott távközlési
szolgáltatásokat és átviteli szolgáltatásokat, de nem foglalja magában az
elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások
segítségével történő tartalomszolgáltatást, illetve az ilyen tartalom felett
szerkesztői ellenőrzést biztosító szolgáltatásokat; nem foglalja magában a
98/34/EK irányelv 1. cikkében meghatározott olyan, információs
társadalommal összefüggő szolgáltatásokat, amelyek teljes egészében vagy
nagyrészt nem elektronikus hírközlő hálózaton történő jelátvitelből állnak;”
1496 Jellemzően a felhasználó által vagy előre telepített alkalmazások által
nyújtott szolgáltatások, pl. Deezer stb.
1497  Az Európai Parlament és a Tanács 2010/13/EU Irányelve (2010.
március 10.) a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására
vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek
összehangolásáról (Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv)
(kodi kált változat) 2010.4.15. HL L 95/1 – audiovizuális
médiaszolgáltatások; Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK
Irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal
összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes
jogi vonatkozásairól HL L 178., 2000.7.17., 1. o. – az információs
társadalommal kapcsolatos szolgáltatások.
1498  Hozzáférési szolgáltatásról beszélünk például, amikor a
telefonhálózat szolgáltatója a telefonhálózaton lehetővé teszi, hogy egy
internetszolgáltató elérje szerverét és egy országos internetszolgáltatási
adatcsere központhoz, pl. Budapest Internet Exchange-hez, BIX-hez
csatlakozzon.
A hozzáférés jogi kategóriájába tartozik az is, amikor a hálózat
tulajdonosa egyes hálózati elemekhez enged hozzáférést.
A hozzáférés speciális formája az egyik legfontosabb hálózati elem, a
végfelhasználókat elérő, ún. helyi hurokhoz való hozzáférés.
Ugyancsak hozzáférési jellegű kötelezettségeket jelent az eszköz- és
helymegosztás. Az eszközmegosztás (illetve az eszközmegosztási
kötelezettség) azt jelenti, hogy egy hálózati eszköz tulajdonosa,
meghatározott feltételekkel, köteles a tulajdonában lévő eszközt (pl.
adótorony), a technikai lehetőségek korlátai között egy másik szolgáltatónak
részlegesen átengedni, vagy, az elektronikus hírközlési létesítmények céljára
használt ingatlanon más hálózat tulajdonos részére hálózati létesítmény
létrehozását engedélyezni köteles, természetesen kereskedelmi feltételekkel
(közös ingatlanhasználat). Az ilyen típusú szolgáltatások lehetősége és
esetenkénti kötelező előírása elősegíti az elektronikus hírközlési szektorban
fennálló „legegészségesebb” verseny, vagyis az alternatív hálózatok közötti
verseny kialakulását.
1499 C475/12. sz. ügy UPC DTH Sarl kontra NMHH Elnökhelyettese,
EBHT-ban még nem jelent meg, http://curia.europa.eu/juris/liste.jsf?
language=hu&num=C-475/12&td=ALL&parties=UPC
1500  C-485/11. sz. ügy Európai Bizottság kontra Francia Köztársaság,
EBHT-ban még nem jelent meg, http://curia.europa.eu/juris/liste.jsf?
language=hu&jur=C,T,F&num=C-485/11&td=ALL; ezen ügy alapján a
távközlési különadó miatt Magyarország ellen indított kötelezettségszegési
eljárást az Európai Bizottság megszüntette.
1501 Engedélyezési Irányelv 12. Cikk. E rendelkezések megsértése esetén
az Európai Bizottság jogsértési eljárást indít, ahogyan ezt megtette
Spanyolország, Franciaország és Magyarország esetében.
1502  Guide to the Case Law of the Court of Justice of the European
Union in the eld of Telecommunications DG INFSO January 2010,
European Commission, 2001, 2003, 2007, 2010, és Recent case law in
telecommunications? DG Connect European Commission 26 April 2012.
1503  Commission guidelines on market analysis and the assessment of
signi cant market power under the Community regulatory framework for
electronic communications networks and services, OJ C 165, 11.7.2002, p.
6–31.
1504 Lásd Keretirányelv 8. Cikkét.
1505 2003/311/EC Commission Recommendation on Relevant Product
and Service Markets within the electronic communications sector
susceptible to ex ante regulation in accordance with Directive 2002/21/EC
of the European Parliament and of the Council on a common regulatory
framework for electronic communication networks and services, OJ L 114,
2003. 05. 08. és A 2007/879/EK Bizottság ajánlása (2007. december 17.) az
elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások
közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv alapján előzetes szabályozás alá vonható érintett elektronikus
hírközlési ágazatbeli termék- és szolgáltatáspiacokról OJ 2007.12.28. L
344/65 (2007-es Ajánlás). Jelenleg folyik az 2007-es ajánlás felülvizsgálatára
irányuló konzultáció, amely alapján még ebben az évben új ajánlás kiadása
várható. https://ec.europa.eu/digital-agenda/en/news/public-consultation-
revision-recommendation-relevant-markets
1506  http://ec.europa.eu/information_society/policy/ecomm/implement
ation_enforcement/article_7/index_en.htm
1507 Ibidem.
1508 A 2007-es Ajánlás, fent 62. lábjegyzet.
1509 Lásd 1. ábra 5. szakasz.
1510 A 2007-es Ajánlás 2. pont.
1511  Commission Guidelines on market analysis and the assessment of
signi cant market power under the Community regulatory framework for
electronic communications networks and services, OJ C 165, 2002. 07. 11.,
a továbbiakban: Iránymutatás.
1512  Body of European Regulators of Electronic Communications,
BEREC sok szempontból a European Regulators Group (ERG) – A
Nemzeti Szabályozó Hatóságok Szervezete jogutódja, mégis önálló új
szervezet.
1513  Revised ERG Common Position on the approach to Appropriate
remedies in the ECNS regulatory framework ERG (06) 33.
1514  Ilyen például, amikor egy vonalas távközlési szolgáltató
nagykereskedelmi szolgáltatást „értékesít” a kiskereskedelmi piacon fellépő
saját szervezeti egységének és utóbbi versenytársainak.
 1515  http://ec.europa.eu/information_society/policy/ecomm/library/pro
posals/index_en.htm
1516 http://ec.europa.eu/information_society/policy/ecomm/tomorrow/
erg_discussion/index_en.htm
1517 Lásd fent 6.3.4.1. pont.
1518  Ez a feltétel valamennyi piac esetében teljesül, hiszen az
elektronikus hírközlési szolgáltatások határon keresztül is nyújthatók, illetve
a piacok nagysága okán is adott a tagállamok közötti kereskedelem
érintettsége.
1519  Régi névén Információs Társadalom Főigazgatóság (DG INFSO),
új angol neve: European Commission Directorate General for
Communications Networks, Content and Technology, rövidítése innét:
DG Connect
1520 Ez nem azonos a számlarészletezővel.
1521 Jelenleg Finnország és Spanyolország indított ilyen programot.
1522 COM(2005) 203
1523 COM(2006) 163.
1524 A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának az
elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások
területén nyújtandó egyetemes szolgáltatás körének a 2002/22/EK irányelv
15. cikke szerinti második időszakos felülvizsgálatáról COM (2008) 572
végleges.
1525 COM(2010) 2020.
1526 Commission Recommendation of 20/09/2010 on regulated access
to Next Generation Access Networks (NGA) Brussels, 20/09/2010 C(2010)
6223.
1527 Ibidem 5. Cikk.
1528  C-399/10 P. sz. ügy (Egyesített ügyek C-399/10 P, C-401/10 P)
Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság Paolo Mengozzi
Főtanácsnok Indítványa. Az ismertetés napja: 2012. június 28.
1529  COM (2013) 627: Javaslat az Európai Parlament és a Tanács
rendelete az elektronikus hírközlés egységes európai piacáról és a „behálózott
kontinens” megteremtéséhez szükséges intézkedések meghatározásáról,
valamint a 2002/20/EK, 2002/21/EK és 2002/22/EK irányelv és az
1211/2009/EK és 531/2012/EU rendelet módosításáról.
 1530  A kormányközi kezdeményezések közül az egyik legsikeresebbnek
az 1985-ben Athénban elindított Európai Kulturális Fővárosok program
bizonyult.
1531 Shuibhne (2002) 126. o.
1532 Smiers (2002) 2. o.
1533 Czuczai–Ficzere (1997) 62–63. o.
1534 Shuibhne (2002) 129. o.
1535  Council Resolution of 20 January 1997 on the integration of
cultural aspects into Community actions (97/C 36/4).
1536  Council Resolution of 21 January 2002 on the role of culture in
the development of the European Union (2002/C 32/2).
1537  A kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és
előmozdításáról szóló 2005-ös UNESCO egyezmény tárgyalásában közösen
vett részt a Bizottság és a tagállamok. Az egyezményt az EK 2006
decemberében rati kálta 12 tagállammal együtt.
1538  http://conventions.coe.int/Treaty/en/Treaties/Html/018.htm
1539  Az Európai Parlament 2013. november 19-én, a Tanács pedig
2013. december 5-én hagyta jóvá az új programot. Az Európai Parlament
állásfoglalása: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?
pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7-TA-2013-
0461+0+DOC+XML+V0//HU#BKMD-15 Az Európai Parlament és a Tanács
1295/2013/EU rendelete: http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?
uri=CELEX:32013R1295
1540  http://ec.europa.eu/culture/opportunities/cross-sector-
support/index_en.htm
1541 http://ec.europa.eu/culture/tools/creative-desks_en.htm
1542  http://ec.europa.eu/culture/opportunities/culture-
support/index_en.htm
1543  http://ec.europa.eu/culture/opportunities/audiovisual-
support/index_en.htm
1544  Az Európai Parlament és a Tanács 1622/2006/EK határozata az
Európa kulturális fővárosa eseménysorozat 2007–2019 évekre szóló
közösségi fellépésének megállapításáról (HL L 304., 2006.11.3., 1. o.)
1545  http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?
uri=uriserv:OJ.L_.2014.132.01.0001.01.ENG
1546 http://eacea.ec.europa.eu/europe-for-citizens_en
 1547  http://ec.europa.eu/citizenship/about-the-europe-for-citizens-
programme/future-programme-2014-2020/index_en.htm
1548 Multilingual MICHAEL Inventory of Cultural Heritage in Europe:
http://www.michael-culture.eu/ és maga az európai kulturális örökség
digitalizált gyűjteménye: http://www.michael-culture.org/
1549 A tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező
képviselői által elfogadott következtetések a 2011–2014-es időszakra szóló
kulturális munkatervről (HL C 351, 2010.12.2., 1.o.)
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/educ/
117795.pdf
1550 European Agenda for Culture, Council Resolution of 16.11.2007
(OJ C 287, 29.11.2007, p.1) http://eur-lex.europa.eu/legal-
content/EN/TXT/?uri=CELEX:32007G1129%2801%29
1551  Education, Youth, Culture and Sport Council Meeting on 20-21
May 2014
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/educ/
142704.pdf
1552 http://ec.europa.eu/programmes/erasmus-plus/index_hu.htm
1553 http://ec.europa.eu/programmes/horizon2020/en/home
1554 http://ec.europa.eu/enterprise/initiatives/cosme/index_en.htm
1555  http://ec.europa.eu/regional_policy/thefunds/instruments/jeremie_
hu.cfm
1556  2011-re vonatkozó adat, European Audiovisual Observatory,
Yearbook 2012, Volume 2.
1557 Kertész (2001) 2. o.
1558 European Audiovisual Observatory, Yearbook 2011, Volume 2.
1559 European Audiovisual Observatory: Over 3,000 on demand media
services now on offer in the EU, press release, 10.7.2014.
1560 Európai Bizottság: Zöld könyv: Az egységes audiovizuális világ felé:
növekedés, alkotómunka, értékek, COM(2013) 231, 3. o.
1561 Európai Bizottság: Zöld könyv: Az egységes audiovizuális világ felé:
növekedés, alkotómunka, értékek, COM(2013) 231, 3–4. o.
1562  European Audiovisual Observatory: Box office down in the
European Union in 2013 but rst quarter of 2014 shows promise,
9.5.2014.
 1563 Digital Revolution – Engaging Audiences, A Cine-Regio report in
collaboration with Filmby Aarhus, by Michael Gubbins MCG
Film&Media, February 2011, 13. o
1564 A Cine-Regio Report: Audience in the Mind by Michael Gubbins,
Sampomedia, February 2014.
1565 European Audiovisual Observatory: Cinema admissions in Europe
down by 4,1%, press release, Strasbourg, 14 February 2014.
1566  European Audiovisual Observatory: Box office down in the
European Union in 2013 but rst quarter of 2014 shows promise, press
release, 9.5.2014.
1567  European Audiovisual Observatory: e European Audiovisual
Observatory publishes its new statistical Yearbook, press release, 14.7.2014.
1568  European Audiovisual Observatory: e European Audiovisual
Observatory publishes its new statistical Yearbook, press release, 14.7.2014.
1569 Council Directive 63/607/EEC of 15 October 1963 implementing
in respect of the lm industry the provisions of the General Programme for
the abolition of restrictions on freedom to provide services, HL P 159,
1962. 11. 02., 2991–2664. o.; Second Council Directive 65/264/EEC of
13 May 1965 implementing in respect of the lm industry the provisions of
the General Programme for the abolition of restrictions on freedom of
establishment and freedom to provide services, HL P 85, 1965. 05. 19.,
1437–1439. o.; Council Directive 68/369/EEC of 15 October 1968
concerning the attainment of freedom of establishment in respect of
activities of self-employed persons in lm distribution, HL L 260, 1968. 10.
22., 22–24. o.; Council Directive 70/451/EEC of 29 September 1970
concerning the attainment of freedom of establishment and freedom to
provide services in respect of activities of self-employed persons in lm
production, HL L 218, 1970. 10. 03., 37–38. o.
1570 Dehousse (1996).
1571 155/73. sz. Sacchi ügy [1974] ECR 409. o.
1572 52/79. sz. Procureur du Roi v. Debauve ügy [1980] ECR 833.
1573 62/79. sz. Coditel v. Ciné Vog Films ügy [1980] ECR 881.
1574  Green Paper on the Establishment of a common market in
broadcasting, COM(84)300 nal.
1575  A Zöld Könyv eredetileg a rádiós műsorszolgáltatás szabad
áramlására vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazott, ezek azonban az
1986-os irányelvjavaslatba már nem kerültek bele.
1576  François Mitterrand-tól, Franciaország akkori köztársasági
elnökétől vett idézet. Érdemes megjegyezni, hogy az európai művek
védelme francia javaslatra került bele az irányelvbe.
1577  A Tanács Irányelve (1989. október 3.) a tagállamok törvényi,
rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós
műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek
összehangolásáról (89/552/EGK), 1989.10.17., L 298/23.
1578  Pluralism and Media Concentration in the Internal Market – An
assessment of the need for Community action, COM(1992)480 nal.
1579  Communication from the Commission to the Council and the
European Parliament – Follow-up to the Consultation Process Relating to
the Green Paper on „Pluralism and Media Concentration in the Internal
Market” – An assessment of the need for Community Action,
COM(1994)353 nal.
1580  1996-ban Mario Monti biztos irányelvtervezetet terjesztett a
Bizottság elé a vállalati összefonódások felügyeletére a médiaszektorban, de a
javaslat más biztosok, illetve az elnök, Jacques Santer ellenállása miatt végül
nem került megvitatásra.
1581 Green Paper on the convergence of the telecommunications, media
and information society sectors, and the implications for regulation,
COM(97)623.
1582  A Bizottság 2003. szeptember 17-i közleménye a Tanácsnak, az
Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a
Régiók Bizottságának az analógról a digitalis műsorszolgáltatásra való
átállásról, COM(2003)541; A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az
Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a
Régiók Bizottságának az analógról a digitalis műsorszolgáltatásra való átállás
felgyorsításáról, COM(2005)0204.
1583 A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az
európai mozik lehetőségei és kihívásai a digitalis korszakban,
COM(2010)487.
1584  Európai Bizottság: Zöld könyv: Szerzői jog a tudásalapú
gazdaságban, COM(2008)466, A Bizottság Közleménye: Szerzői jog a
tudásalapú gazdaságban, COM(2009)532, Creative Content in a European
Digital Single Market: Challenges for the Future: A Re ection Document
of DG INFSO and DG MARKT, 2009. október 29.
1585  Az Európai Parlament és a Tanács 1997. június 30-i 97/36/EK
irányelve a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási
rendelkezésekben meghatározott, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre
vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 89/552/EGK
tanácsi irányelv módosításáról, OJ L 202, 1997. 07. 30., 60–70. o.
1586  Commission interpretative communication on certain aspects of
the provisions on televised advertising of the „Television without Frontiers
Directive”, 2004/C 102/02.
1587  Az Európai Parlament és a Tanács 2007/65/EK irányelve (2007.
december 11.) a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási
intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre
vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 89/552/EGK
tanácsi irányelv módosításáról.
1588  Az Európai Parlament és a Tanács 2010/13/EU Irányelve (2010.
március 10.) a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására
vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek
összehangolásáról (Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló Irányelv),
2010.4.15, L 95/1-24.
1589 A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az európai
digitális menetrend, COM(2010)245.
1590 EURÓPA 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés
stratégiája, COM(2010) 2020.
1591  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/26/EU irányelve (2014.
február 26.) a szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről
és a zeneművek belső piacon történő online felhasználásának több területre
kiterjedő hatályú engedélyezéséről, HL L 84/72.
1592 COM(2011)427 végleges.
1593  A Bizottság közleménye az egységes digitális piacon megjelenő
tartalomról, COM(2012)789.
1594 Európai Bizottság: Zöld könyv: Az egységes audiovizuális világ felé:
növekedés, alkotómunka, értékek COM(2013)231.
1595 A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A
digitális környezethez igazodó médiaműveltség európai megközelítése,
COM(2007)833, A Bizottság ajánlása (2009. augusztus 20.) egy
versenyképesebb audiovizuális és tartalomipar, továbbá egy befogadó
tudásalapú társadalom érdekében a digitális környezethez igazodó
médiaműveltségről, 2009/625/EK, Council conclusions on media literacy
in the digital environment, Brüsszel, 2009. november 5, 15441/09.
1596 A free and pluralistic media to sustain European democracy – e
Report of the High Level Group on Media Freedom and Pluralism,
Professor Vaira Vïke-Freiberga (Chair), Professor Herta Däubler-Gmelin,
Ben Hammersley, Professor Luís Miguel Poiares Pessoa Maduro, 2013.
január; European Commission, Directorate General for Communications
Networks, Content and Technology: Public consultation ont he
independence of audiovisual regulatory bodies, 2013; Council conclusions
and of the representatives of the Governments of the Member states,
meeting within the Council, on media freedom and pluralism in the digital
environment, Education, Youth, Culture and Sport Council meeting,
Brussels, 25–26 November 2013.
1597  Commission decision of 3.2.2014. on establishing the European
Regulators Group for Audiovisual Media Services, C(2014)462.
1598 EKSZ korábbi 151. cikke, az EUMSZ 167. cikke.
1599 Az EUMSZ 29. Jegyzőkönyve.
1600 Centre for Media Pluralism and Media Freedom: European Union
Competences in respect of Media Pluralism and Media Freedom, Policy
Report, January 2013.
1601 155/73. sz. Sacchi ügy [1974] ECR 409. o.
1602 EUMSZ 52. cikke, EKSZ korábbi 46. cikke.
1603 52/79. sz. Debauve ügy, [1980] ECR 833. o.
1604  120/78. sz. Rewe-Zentral AG v. Bundesmonopolverwaltung für
Branntwein ügy [1979] ECR 649.
1605 62/79. sz. Coditel v. Ciné Vog Films ügy [1980] ECR 881.
1606  352/85. sz. Bond van Adverteerders v. Netherlands State ügy
[1988] ECR 2085.
1607 C–288/89. sz. Gouda v. Commissariaat voor de Media ügy [1991]
ECR I-4007.
1608  C-403/08. sz. Football Association Premier League Ltd. és társai
kontra QC Leisure és társai és C-429/08. sz. Karen Murphy kontra Media
Protection Services Ltd. egyesített ügyek [2011] EBHT I-09083. o.
1609 C-607/11. sz. ügy ITV Broadcasting Ltd. és társai kontra TV Catch
Up Ltd. [2013]
1610  Az Európai Parlament és a Tanács 2010/13/EU Irányelve (2010.
március 10.) a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására
vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek
összehangolásáról (Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló Irányelv),
2010.4.15, L 95/1–24.
1611 2010/13/EU irányelv 1. cikk (a) pont.
1612 2010/13/EU irányelv 1. cikk (e) pont.
1613  A „pay per view” szolgáltatás lényege, hogy a televíziónézőknek
lehetőségük van arra, hogy csak és kizárólag azon televíziós műsorok után
zessenek, melyeket ténylegesen meg is tekintettek. A szolgáltatás csak az
interaktív televíziós rendszerekben érhető el.
1614 „near video on demand” (majdnem igény szerinti videoközvetítés)
olyan szolgáltatás, mely ugyanazon műsorszámokat teszi közzé több
csatornán, különböző időpontokban, ám nem teszi lehetővé a néző
számára, hogy maga válassza meg a hozzáférés időpontját.
1615 2010/13/EU irányelv 1. cikk (g) pont.
1616  A „video on demand” szolgáltatás lényege, hogy a néző szabadon
választhatja ki a kívánt műsort abban az időben, amikor meg kívánja nézni,
streaming és/vagy letöltés útján, tehát a hozzáférés időpontja nem kötött.
1617 2010/13/EU irányelv 2. cikk.
1618  C–222/94. sz. Bizottság v. Egyesült Királyság ügy [1996] ECR I-
4025; C–56/96. sz. VT4 v. Vlaamse Gemeenschap ügy [1997] ECR I-3143;
C–14/96. sz. Criminal proceedings against Denuit ügy [1997] ECR I-2785
1619  C–23/93. sz. TV10 v. Commissariaat voor de Media ügy [1994]
ECR I-4795.
 1620 2010/13/EU irányelv 3. cikk (2)–(6) bekezdés.
1621 2010/13/EU irányelv 14–15. cikk.
1622 2010/13/EU irányelv 15. cikk.
1623 2010/13/EU irányelv 16. cikk.
1624 2010/13/EU irányelv 17. cikk.
1625  A Határokat átlépő Televíziózásról szóló Európai Egyezményben
részes harmadik országokból származó művek, illetve a harmadik
országokkal közös koprodukciós művek csak akkor részesülhetnek az
európai művekre vonatkozó védelemben, ha az adott ország nem alkalmaz
hátrányos megkülönböztetést az uniós eredetű művekkel szemben.
1626  2010/13/EU irányelv 1. cikk (1) bekezdés n) pontja, (2)–(4)
bekezdés. Európai műnek számítanak az olyan harmadik országokkal
közösen létrehozott koprodukciók, amelyekkel az Unió audiovizuális tárgyú
megállapodást kötött, valamint az uniós koproducerek többségi
nanszírozása és irányítása esetén azok az alkotások is, amelyek a tagállamok
és harmadik országok között fennálló kétoldalú koprodukciós szerződések
keretében készültek.
1627 2010/13/EU irányelv 13. cikk.
1628  2010/13/EU irányelv 1. cikk (1) bekezdés h)–m) pontja, 9–11.
cikk, 19–26. cikk.
1629 2010/13/EU irányelv VII. fejezet.
1630 2010/13/EU irányelv 1. cikk (1) bekezdés k) pont: Az audiovizuális
médiaszolgáltatások vagy műsorszámok támogatása vagy szponzorálása olyan
hozzájárulás, amelyet nem televíziós műsorszolgáltató tevékenységgel vagy
audiovizuális művek előállításával foglalkozó vállalkozás nyújt televíziós
műsorok nanszírozására azzal a céllal, hogy nevét, márkanevét, arculatát,
tevékenységét, illetve termékeit népszerűsítse. A hagyományos reklámtól
vagy televíziós értékesítéstől az különbözteti meg, hogy a támogatás nem
tartalmazhat a támogató vagy egy harmadik fél termékeinek vagy
szolgáltatásainak megvételére való ösztönzést, promóciós célú utalást.
1631 2010/13/EU irányelv 1. cikk (1) bekezdés m) pont.
1632 2010/13/EU irányelv 12. cikk, VIII. fejezet.
1633  Paper on the Protection of Minors and Human Dignity in the
Audiovisual and Information Services, COM(96)483 nal.
 1634  Council Recommendation 98/560/EC (24 September 1998) on
the development of the competitiveness of the European audiovisual and
information services industry by promoting national frameworks aimed at
achieving a comparable and effective level of protection of minors and
human dignity, OJ L 270, 1998. 07. 10., 48–55. o.
1635  Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása, 2006. december 20.,
2006/952/EK, HL L 378, 2006. 12. 27., 72–77. o.
1636  Council Resolution of 1 March 2002 on the protection of
consumers, in particular young people, through the labeling of certain
videogames and computer games according to age group, 2002/C, 65/2.
1637 2010/13/EU irányelv 12. cikk, IX. fejezet.
1638  A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A
Bizottság első jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának az
audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelv
alkalmazásáról – Az audiovizuális médiaszolgáltatások és a csatlakoztatott
eszközök múltja és jövőbeni lehetőségei.
1639  Commission interpretative communication of 23 April 2004 on
certain aspects of the provisions of televised advertising in the „Television
without frontiers” Directive, OJ C 102., 2004.4.28., 2. o.
1640  Európai Bizottság – Vitaanyag a lmekhez és egyéb audiovizuális
alkotásokhoz nyújtott állami támogatás értékelésére, lsd.
http://ec.europa.eu/competition/consultations/2011_state_aid_ lms/issues_
paper_hu.pdf
1641  A Bizottság határozata (2005. január 14.) az 58/2003/EK tanácsi
rendelet alkalmazásában az oktatási, audiovizuális és kulturális területen
működő közösségi programok irányítására létrehozott Európai Oktatási,
Audiovizuális és Kulturális Ügynökség létrehozásáról, HL L 24, 2005. 1.
27., 35–38. o.
1642 Az Európai Parlament és a Tanács 1295/2013/EU rendelete (2013.
december 11.) a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról és az
1718/2006/EK, az 1855/2006/EK és az 1041/2009/EK határozat hatályon
kívül helyezéséről, HL L 341/221. o.
1643 90/685/EEC: Council Decision of 21 December 1990 concerning
the implementation of an action programme to promote the development
of the European audiovisual industry (Media) (1991 to 1995) OJ L 380,
1990. 12. 31., 37–44. o
1644 Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2005. november 16.) a
mozgóképörökségről és a kapcsolódó ágazati tevékenységek
versenyképességéről (2005/865/EK) HL L 323/57. o.
1645  A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A
Bizottság első jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának az
audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelv
alkalmazásáról – Az audiovizuális médiaszolgáltatások és a csatlakoztatott
eszközök múltja és jövőbeni lehetőségei.
1646 A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A
digitális környezethez igazodó médiaműveltség európai megközelítése,
COM(2007)833.
1647  A Bizottság ajánlása (2009. augusztus 20.) egy versenyképesebb
audiovizuális és tartalomipar, továbbá egy befogadó tudásalapú társadalom
érdekében a digitális környezethez igazodó médiaműveltségről,
2009/625/EK.
1648 Council conclusions on media literacy in the digital environment,
Brüsszel, 2009. november 5, 15441/09.
1649  Commission Staff Working Document: Media pluralism in the
Member States of the European Union, SEC(2007) 32.
1650  Independent Study on Indicators for Media Pluralism in the
Member States – Towards a Risk-Based Approach, Final Report prepared
for the European Commission, Directorate-General Information Society
and Media by K.U.Leuven – ICRI (lead contractor), Jönköping
International Business School – MMTC, Central European Universtity –
CMCS, Ernst&Young Consultancy Belgium, Leuven, July 2009.
1651 A free and pluralistic media to sustain European democracy – e
Report of the High Level Group on Media Freedom and Pluralism,
Professor Vaira Vïke-Freiberga (Chair), Professor Herta Däubler-Gmelin,
Ben Hammersley, Professor Luís Miguel Poiares Pessoa Maduro, 2013.
január.
 1652 European Commission, Directorate General for Communications
Networks, Content and Technology: Public consultation on the
Independent Report from the High Level Group on Media Freedom and
Pluralism, 2013; Public consultation on the independence of audiovisual
regulatory bodies, 2013.
1653 Centre for Media Pluralism and Media Freedom: European Union
Competencies in respect of Media Pluralism and Media Freedom, Policy
Report, January 2013.
1654 Council conclusions and of the representatives of the Governments
of the Member states, meeting within the Council, on media freedom and
pluralism in the digital environment, Education, Youth, Culture and Sport
Council meeting, Brussels, 25–26 November 2013.
1655  Strengthening Journalism in Europe: “Tools, Networking,
Training” – Centre for Media Pluralism and Media Freedom (European
University Institute), in cooperation with Center for Media and
Communication Studies (Central European University); “Strengthening
Journalists’ Rights, Protections and Skills: Understanding Defamation Laws
versus Press Freedom” – e International Press Institute; “Taking action
and mapping violations of media freedom and plurality across the European
Union” – Index on Censorship (e Writers and Scholars Educational
Trust); “Safety Net for European Journalists. A Transnational Support
Network for Media Freedom in Italy and Southeast Europe” – Osservatorio
Balcani e Caucaso (Fondazione Opera Campana dei Caduti), in
cooperation with the South East Europe Media Organisation (International
Press Institute), Ossigeno per l’Informazione and Evgenia Siapera.
1656  Az Irányelv 1. cikk (2)a) pontja alapján „…műholdas
nyilvánossághoz közvetítés az a cselekmény, amikor a műsorsugárzó
szervezet ellenőrzése és felelőssége mellett a nyilvánosság általi vételre szánt
műsorhordozó jeleket a műhold felé, majd onnan a Föld felé vezető
megszakítatlan közvetítési láncba juttatják.”
1657  Az Irányelv 1. cikk (3) bekezdése szerint „…vezetékes
továbbközvetítés a másik tagállamból származó, a nyilvánosság által vételre
szánt televíziós vagy rádiós műsor vezetékes vagy vezeték nélküli – ideértve a
műholdas közvetítést is – eredeti közvetítésének egyidejű, változatlan és
teljes terjedelmű, kábeles vagy mikrohullámos rendszeren keresztüli,
nyilvánosság általi vételre szánt továbbközvetítése.”
 1658  A hatályos irányelv a 2011/77/EU irányelv által módosított
2006/116/EK irányelv.
1659  A bérleti és haszonkölcsönzési irányelvhez hasonlóan a védelmi
időről szóló irányelv is kimondja, hogy a lmalkotás és az audiovizuális mű
szerzőjének vagy egyik szerzőjének a mű főrendezőjét kell tekinteni.
1660 A hatályos irányelv a 2006/115/EK irányelv.
1661 A két hasznosítási forma közötti eltérés alapja, hogy míg a bérbeadás
„határozott időre történő használatba adás közvetlen vagy közvetett
gazdasági vagy kereskedelmi előny érdekében”, addig a haszonkölcsönzés „a
nyilvánosság számára nyitva álló intézmény útján határozott időre történő
használatba adás, amely sem közvetlenül, sem közvetetten nem irányul
gazdasági vagy kereskedelmi előny szerzésére.”
1662 A szerzőket és a szomszédos jogi jogosultakat megillető kizárólagos
többszörözési jog „…a közvetett vagy közvetlen, ideiglenes vagy tartós,
bármely eszközzel vagy formában, egészben vagy részben történő
többszörözés” engedélyezését, illetve megtiltását foglalja magában. A
tagállamok emellett kötelesek biztosítani a szerzői és szomszédos jogi
jogosultak kizárólagos jogát „…műveik vezetékes vagy vezeték nélküli
nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására,
beleértve az olyan módon történő hozzáférhetővé tételt is, amikor a
nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választják meg.” Ez
utóbbi esetkör tipikusan az interneten keresztül, interaktív lehívásos átvitel
útján történő hozzáférhetővé tételt célozza.
1663  Study of TERA Consultants: Building a Digital Economy – the
Importance of Saving Jobs in the EU’s Creative Industries, March 2010, 5.
o.
1664  A Tanács állásfoglalása (2008. szeptember 25.) a hamisítás és a
szerzői jogi kalózkodás elleni európai tervről, Hivatalos Lap C 253,
04/10/2008, 1–2. o.
1665 A Bizottság Közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és
az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak a szellemi tulajdonhoz
fűződő jogok belső piaci érvényesítésének megerősítéséről, Brüsszel,
11.09.2009, COM(2009)467.
1666  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/26/EU irányelve (2014.
február 26.) a szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről
és a zeneművek belső piacon történő online felhasználásának több területre
kiterjedő hatályú engedélyezéséről, HL L 84/72.
1667  A Bizottság Közleménye az egységes digitális piacon megjelenő
tartalomról, COM(2012)789.
1668  Európai Bizottság munkaanyaga: „Public consultation on the
review of the EU copyright rules”.
1669  European Commission, Directorate General Internal Market and
Services, Directorate D – Intellectual Property, D1 – Copyright: Report on
the responses to the Public Consultation on the Review of the EU
Copyright Rules, 2014. július.
1670  Európai Bizottság: Zöld könyv az audiovizuális művek európai
unióbeli online terjesztéséről: a digitális egységes piac lehetőségei és
kihívásai, COM(2011)427.
1671 Zöld könyv – Szerzői jog a tudásalapú gazdaságban, Brüsszel, 2008.
6. 17., COM(2008)466 végleges.
1672  A Bizottság Közleménye – Szerzői jog a tudásalapú gazdaságban,
Brüsszel, 2009.10.19, COM(2009)532.
1673 A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az
Európai Szociális és Gazdasági Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a
szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004. április 29-i 2004/48/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról, Brüsszel, 2010.12.2,
COM(2010)779.
1674 A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a
Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A szellemi
tulajdonjogok egységes piaca; A kreativitás és az innováció ösztönzése
Európában a gazdasági növekedés elősegítése, minőségi munkahelyek
teremtése, valamint kimagasló színvonalú termékek és szolgáltatások
biztosítása céljából, COM(2011)287, 19. o.
1675  Memorandum of Understanding – Key Principles of the
Digitisation and Making Available of Out-of-Commerce Works, 2011.
szeptember 20.
1676  Memorandum of Understanding on the sale of Conterfeit Goods
over the Internet, 2011. május 4.
1677 Lsd. Commission Staff Working Document – Media Pluralism in
the Member States of the European Union, Brussels, 16.01.2007,
SEC(2007)32.
 1678 COMP/39154 sz. ügy iTunes.
1679 COMP/39847. sz. ügy Ebooks.
1680  COMP/38698. sz. ügy CISAC Agreement, C/38014. sz. ügy
International Federation of the Phonographic Industry.
1681  COMP/37398 sz. ügy UEFA, COMP/37214. sz. ügy DFB,
COMP/38453 sz. ügy FAPL+Sky.
1682 COMP/39209 sz. ügy Altroconsumo.
1683  Lsd. a Franciaország, Bulgária és Olaszország ellen indított
szerződésszegési eljárásokat.
1684  COMP/M.5121. sz. ügy News Corp./Premiere, COMP/M.2876.
sz. ügy Newscorp/Telepiu, COMP/M.5262. sz. ügy
Bonnier/Schibsted/Retriever Sverige, COMP/M.6458. sz. ügy Universal
Music Group/EMI Music.
1685 EUMSZ, 29. Jegyzőkönyv.
1686 Az állami támogatás szabályainak a közszolgálati műsorszolgáltatásra
történő alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény, HL C 257, 2009.10.27.,
1. o.
1687  A Bizottság közleménye a lmekhez és egyéb audiovizuális
alkotásokhoz nyújtott állami támogatásról, HL 2013/C 332/01. o.
1688  Communication from the Commission to the Council, the
European Parliament, the Economic and Social Committee and the
Committee of Regions on certain legal aspects relating to cinematographic
and other audiovisual works, Brussels, 26.09.2001, COM(2001)534.
1689 Európai Bizottság: Vitaanyag – A lmekhez és egyéb audiovizuális
alkotásokhoz nyújtott állami támogatás értékelése, 2011; Tervezet – A
Bizottság közleménye a lmekhez és egyéb audiovizuális alkotásokhoz
nyújtott állami támogatásról, 2012.
1690  A Televíziós Programok Cseréjéről Szóló Egyezményt (European
Agreement concerning Programme Exchanges by means of Television
Films) 1958-ban nyitották meg aláírásra és 1961-ben lépett hatályba.
1691 European Convention on Transfrontier Television, 1989. 05. 05.,
ETS No. 132.
1692 European Agreement concerning Programme Exchanges by means
of Television Films, 1958. 12. 15.
1693  European Agreement on the Protection of Television Broadcasts,
1960. 06. 22., ETS No. 034.
 1694 European Convention relating to questions on Copyright Law and
Neighbouring rights in the Framework of Transfrontier Broadcasting by
Satellite, 1994. 05. 11., CETS No. 153.
1695 European Convention on Cinematigraphic Co-Production, 1992.
10. 02., CETS No. 147.
1696  European Convention for the Protection of the Audiovisual
Heritage, 2001. 11. 08., CETS No. 183.
1697 A már elfogadott dokumentumok közül példa erre a mozgóképek
megőrzésére vonatkozó ajánlás (Recommendation for the Safeguarding and
Preservation of Moving Images, UNESCO, 1980. 10. 27.); a műholdas
műsorszolgáltatás alapelveiről szóló nyilatkozat (Declaration of Guiding
Principles on the Use of Satellite Broadcasting for the Free Flow of
Information, the Spread of Education and Greater Cultural Exchange,
UNESCO, 1972. 11. 15.); valamint a műsorok műholdas továbbítását
szolgáló jelekről szóló egyezmény (Convention relating to the Distribution
of Programme-Carrying Signals Transmitted by Satellite, UNESCO, 1974.
05. 21.)
1698  UNESCO Comvention on the Protection and Promotion of the
Diversity of Cultural Expressions, Paris, 20 October 2005.
1699 Tanács 1999-ben elfogadott konklúziója a dohai fejlesztési forduló
kapcsán az Unió célkitűzésévé tette, hogy „…biztosítsa, hogy a Közösség és
tagállamai megtarthassák a lehetőséget a kulturális és audiovizuális politika
kialakításához és megvalósításához szükséges eszközökkel való szabad
rendelkezésre, a kulturális sokszínűség fenntartása érdekében.”
1700  Berne Convention for the Protection of Literary and Artistic
Works, 9.9.1886, as revised on 24.7.1971.
1701 Rome Convention for the Protection of Performers, Producers of
Phonograms and Broadcasting Organisations, 1961. 10. 26.
1702 Convention for the Protection of Producers of Phonograms against
Unauthorised Duplication of their Phonograms, 1971. 10. 29.
1703 WIPO Copyright Treaty, Geneva, 1996. 12. 20.
1704  WIPO Performances and Phonograms Treaty, Geneva, 1996. 12.
20.
1705  Jean-Claude Juncker, Candidate for President of the European
Commission: A New Start for Europe: My Agenda for Jobs, Growth,
Fairness and Democratic Change, Political Guidelines for the next
European Commission, Strasbourg, 15 July 2014.
1706 Európai Bizottság: Zöld könyv: Az egységes audiovizuális világ felé:
növekedés, alkotómunka, értékek COM(2013)231.
1707  Formal (vocational) education and training: általában
iskolarendszerű oktatás, képzés; államilag, illetve országosan elismert
bizonyítványhoz, oklevélhez, diplomához vezet.
1708  Non-formal learning: iskolarendszeren kívüli oktatás: tudás,
jártasság, know-how és kompetencia elsajátítása kevésbé formális tanulási
környezetben (munkahely, levelező oktatás, hivatalosan képzésre nem
elfogadott munkafolyamat, illetve szakmai gyakorlat); nem vezet
szükségszerűen valamely szintű/rangú bizonyítvány megszerzéséhez.
1709  Önkéntelen tanulás: az élet során szerzett tapasztalatokból, illetve
cselekedetekből szerzett tudás (azaz ‹skills›) az eredménye.
1710  Szakképzés alatt olyan elméleti és gyakorlati ismeretek
elsajátíttatását, olyan szakmai és nem szakmaspeci kus kompetenciák
megszereztetését értjük, amelyek valamely munkakör követelményeinek
teljesítéséhez szükségesek; a munkaerőpiacon használható szakértelmet és
képességeket, jártasságokat adó oktatás és képzés, begyakorlás. Hazai
értelmezésben első szakképesítés: az iskolai rendszerű oktatás keretében
szerzett minden olyan államilag elismert szakképesítés, amely munkakör
betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására jogosít – tehát az Országos
Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképesítést ad. A különféle képzési
fokozatok alap-, közép- és felsőfokú szakképzettségre csoportosíthatók.
Hazánkban jelenleg a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény
tükrözi a jogalkotói szándékot.
1711  Tessaring, M.–Wannan, J.: CEDEFOP synthesis of the Maastricht
study. Vocational education and training – key to the future. Lisbon-
Copenhagen-Maastricht: mobilising for 2010. Luxembourg: Office for
Official Publications of the European Communities, 2004 – p.13. (magyar
nyelven nem áll rendelkezésre).
1712 Kompetencia: valaminek az elérése érdekében az elérés hogyanjának
ismerete; teljesíteni tudása. A kompetencia képesség a (komplex) feladatok
adott kontextusban történő sikeres megoldására; magában foglalja a
korábban elsajátított ismeretek és gyakorlati képességek mozgósítását
(kognitív); a kapcsolatteremtő és magatartási komponenseket és attitűdöket
(szociális); valamint tükrözi az érzelmi hozzáállást és a vallott értékeket
(affektív). A kompetencia alapú oktatás és szakképzés e három aspektusra
igyekszik egyaránt gyelni; minőségbiztosításával a mind több – és alapos;
logikailag rendszerben álló; megértett – ismeret elsajátíttatását párosítja a
csoportmunkavégző képesség és az érzelmi töltés, a lelkiismeretes
felelősségtudat elérésének céljaival.
1713  Ezek az alábbiak: lifelong learning, lebenslanges Lernen, LLL –
Memorandum az egész életen át tartó tanulásról (28.o.) –
ftp://ftp.oki.hu/eu/memorandum.pdf – (Az „élethosszig tartó tanulás éve”
1996 volt.)
1714   Pl. pályaválasztási tanácsadó, munkaügyi hivatal, át- és
továbbképző központok.
1715  Ide tartozik majd az ISCED (International Standard Classi cation
of Education – az oktatás egységes nemzetközi osztályozási rendszere)
bevezetésének szorgalmazása
1716 A Szakképzési Tanácsadó Bizottság Szabályzata (63/688/EGK) HL
190, 1963. 12. 30.; A Tanácsadó Bizottság 40 éves működése után 2004-
ben szorult reformra: 2004/223/EC: Council Decision of 26 February
2004 laying down the rules of the Advisory Committee on Vocational
Training, OJ L 68, 6.3.2004; (magyarul nem áll rendelkezésre); ez
tagállamonként már csak 3 tagot igényel (kormány, szakszervezet és
munkaadók 1-1 fő).
1717  Commission Recommendation of 18 July 1966 to the Member
States on the promotion of vocational guidance, 66/484/EEC; OJ 154,
1966. 08. 24., 2815. o. (magyarul nem áll rendelkezésre).
1718  Centre Européen pour le Développement de la Formation
Professionnelle, European Centre for the Development of Vocational
Training – CEDEFOP, – West-Berlin; ma a görög Szalonikiben (GR-57001
essaloniki) van a székhelye. A Tanács 337/75/EGK rendelete (1975.
február 10.) az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ létrehozásáról: HL L
39, 1975. 02. 13. – http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=DD:05:01:31975R0337:HU:PDF
1719  Council Regulation (EEC) No 1416/76 of 1 June 1976 on the
nancial provisions applying to the European Centre for the Development
of Vocational Training, OJ L 164, 1976. 06. 24., 1. o. (magyarul nem áll
rendelkezésre).
 1720 ISCED 76 néven hivatkoztak rá a továbbiakban.
1721  ISCED (International Standard Classi cation of Education – az
oktatás egységes nemzetközi osztályozási rendszere). A mai napig használatos
ISCED-97 változatot az UNESCO Közgyűlésének 1997. november 29-i
ülésszaka hagyta jóvá. Felújítása az ISCED-2011 – 0-8 szintet és közbenső
szinteket határoz meg; óvodai oktatástól a doktorátussal bezáróan. Oktatási
adatbázisait évente háromszor felújítva teszi közzé; január, június és október 1-
je. A legújabb fejlesztés az ISCED-F 2013 – ez foglalkozik a szakképzés
területeivel. Bővebben; UNESCO Institute for Statistics: www.uis.unesco.org
1722 www.eurydice.org
1723  Resolution of the Council and Ministers of Education, meeting
within the Council of 6 December 1990 concerning the Eurydice
Education Information Network in the European Community – OJ C 329,
31.12.1990, p.23-24. (magyarul nem áll rendelkezésre).
1724 Leonardo da Vinci Programme: Establishing an action programme
for the implementation of a European Community vocational training
policy, 94/819/EC: Council Decision of 6 December 1994, OJ L 340,
1994. 12. 29., 8–24. o. http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=CELEX:31994D0819:HU:NOT (magyarul nem áll rendelkezésre).
Tehát az EU minisztereinek tanácsa 1994. december 6-án elfogadta a
Leonardo da Vinci Programot a Közösség szakképzés-politikájának
implementálására.
1725  A Tanács határozata (1999. április 26.) a „Leonardo da Vinci”
közösségi szakképzési cselekvési program második szakaszának
létrehozásáról (1999/382/EK), HL L 146, 1999. 06. 11., – http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=DD:16:01:31999D0382:HU:PDF
1726  A Leonardo da Vinci program hazai koordinálását a Tempus
Közalapítvány Leonardo Nemzeti Irodája végezte; a részletes információkat
lásd: www.tka.hu
1727 Az Európai Parlament és a Tanács 1720/2006/EK határozata (2006.
november 15.) az egész életen át tartó tanulás terén egy cselekvési program
létrehozásáról (HL L 327., 2006.11.24., 45–68.o.) – http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=OJ:L:2006:327:0045:0068:hu:PDF
 1728  Regulation (EU) No 1288/2013 of the European Parliament and
of the Council of 11 December 2013 establishing ‘Erasmus+’: the Union
programme for education, training, youth and sport and repealing Decision
No 1719/2006/EC, No 1720/2006/EC and No 1298/2008/EC Text with
EEA relevance – (OJ L 347, 20.12.2013, p.50–73)
1729  Részletek a Tempus Közalapítvány honlapján tanulmányozhatók:
www.tka.hu, illetve angol nyelven: http://www.tpf.hu/document.php?
doc_name=ERASMUSplus/ErasmusPlus_general.pdf –
http://www.tpf.hu/document.php?
doc_name=ERASMUSplus/ErasmusPlus_VET.pdf
http://ec.europa.eu/erasmus-plus
1730  A/5 formátumú dokumentum, részletes leírását lásd: a Tanács
határozata (1998.december 21.) a viszonossági alapú képzés – ideértve a
szakmai képzést – európai útjának ösztönzéséről (1999/51/EK)
mellékletében – 1999/51/EC, HL L 17, 1999. 01. 2. http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=DD:16:01:31999D0051:HU:PDF
1731  Az Európai Unió Tanácsa, 2001. február 14., Brüsszel; 5980/01
EDUC 23. (http://www.keret.hu/portal/ les/okttan_jelentes0926_2.pdf ) A
Bizottság jelentése az oktatási rendszerek jövőbeni konkrét célkitűzéseiről
(COM(2001)59 végleges változat; http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=COM:2001:0059:FIN:EN:PDF (magyarul nem áll rendelkezésre).
1732  Brüsszel, 2001.11.21. COM(2001)678 végleges http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=COM:2001:0678:FIN:EN:PDF; (magyarul nem áll rendelkezésre).
1733  11762/01 EDUC 102 – COM(2001)501 végleges – Brüsszel,
2002. február 20. 6365/02 EDUC 27 –
http://www.nefmi.gov.hu/letolt/eu/munkaprogram.pdf
1734  Mind az elméleti tudás és a gyakorlati ismeretek, mind a képzési
intézmények és a munkaerő-piaci szereplők, illetve a gazdasági élet (a
munka világa) szereplői viszonylatában.
1735  Bővebben lásd: www.europass.cedefop.eu.int magyar nyelvű
oldalain.
1736  Certi cate supplement – lásd uo. Figyelem, ez nem helyettesíti az
eredeti, szakképzettséget igazoló bizonyítványokat, valamint nem biztosítja
a benne foglalt szakképzettség automatikus elismerését sem.
1737  A Tanács állásfoglalása az egész életen át tartó tanulásról 2002.
június 27. (2002/C 163/01) HL C 163, 2002.7.9., 1–3. o.
1738  Resolution on enhanced cooperation in vocational education and
training – adopted by the Council of the European Union (Education,
Youth and Culture), on 12 November 2002 – Council Resolution of 19
December 2002 on the promotion of enhanced European cooperation in
vocational education and training; HL C 13, 2003.1.18., 2–4. o. – (magyar
nyelven nem áll rendelkezésre).
1739 https://www.nive.hu/hirek/ les/2004_09_07/osszefoglalo.doc
1740  A szakképzésért és szakoktatásért felelős európai miniszterek,
valamint az Európai Bizottság nyilatkozata, a szakképzés és szakoktatás terén
folyó kiemelt európai együttműködésről. Koppenhága, 2002. november
29–30.; „A Koppenhágai Nyilatkozat”:
http://www.nefmi.gov.hu/letolt/nemzet/koppenhaga.pdf
1741  Brüsszel, 2004. március 3. 6905/04 EDUC 43 – hivatkozik a
Bizottság 2003. január 10-i, „Hatékony befektetés az oktatásba és képzésbe
– felszólítás Európa számára” c. COM(2002) 779 (5269/03.sz. dok.)
közleményére is.
1742  Tavaszi Európai Tanács 2005. március 22–23-án; „European Pact
for Youth” – A Bizottság közleménye a Tanácsnak COM(2005)206
végleges; kétnyelvű megjelenítéssel: http://eur-lex.europa.eu/Notice.do?
mode=dbl&lang=en&ihmlang=en&lng1=en,hu&lng2=cs,da,de,el,en,es,et,
,fr,hu,it,lt,lv,mt,nl,pl,pt,sk,sl,sv,&val=400013:cs&page=
1743 Az Európai Parlament és a Tanács 1719/2006/EK határozata (2006.
november 15.) a 2007 és 2013 közötti időszakra a „Cselekvő iúság”
program létrehozásáról – http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=OJ:L:2006:327:0030:0044:HU:PDF; nálunk a Mobilitás Országos
Iúsági Szolgálat kezelésében; www.mobilitas.hu
1744 Az Európai Parlament és a Tanács 1720/2006/EK határozata (2006.
november 15.) az egész életen át tartó tanulás terén egy cselekvési program
létrehozásáról (HL L 327., 2006.11.24., 45–68. o.) – http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=OJ:L:2006:327:0045:0068:hu:PDF
 1745 Comenius 13% , Erasmus 40%, Grundtvig 4%. Mind a négyet a
Tempus Közalapítvány kezeli; www.tka.hu
1746 Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2006. december 18.) a
Közösségen belüli, oktatási és képzési célú transznacionális mobilitásról: az
európai mobilitásminőségi charta – (2006/961/EK) HL L 394 –
2006.12.30. – http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=OJ:L:2006:394:0005:0009:HU:PDF
1747  Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2008. április 23.) az
egész életen át tartó tanulás Európai Képesítési Keretrendszerének
létrehozásáról (EGT vonatkozású szöveg) HL C 111., 2008.5.6., 1-7. o. –-
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=OJ:C:2008:111:0001:0007:HU:PDF
1748  2008. június 6-án kihirdetett 2069/2008. (VI. 6.)
Kormányhatározat alapján a Magyar Kormány támogatja a Magyar
Köztársaságnak az Európai Képesítési Keretrendszerhez (EKKR-hez) való
csatlakozását, valamint annak elveivel és szerkezetével kompatibilis Országos
Képesítési Keretrendszer (OKKR) létrehozását és az OKKR 2013-tól
történő egységes bevezetését.
1749  A legutóbbi: Commission Staff Working Document – Progress
towards the common European objectives in education and training;
indicators and benchmarks 2010/2011 – e 7th annual report examining
performance and progress under the Education and Training 2010 Work
Programme – http://ec.europa.eu/education/lifelong-learning-
policy/doc/report10/report_en.pdf (magyar nyelven nem áll rendelkezésre).
1750  Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2009. június 18.) az
Európai szakoktatási és szakképzési kreditrendszer (ECVET) létrehozásáról
– HL C 155 2009.7.8. – http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=OJ:C:2009:155:0011:0018:HU:PDF
1751  Kredit-pontok vagy ECVET-pontok: számszerű megjelenítése az
elsajátított szakmai ismeret-, illetve gyakorlásanyag „súlyának” egy szakmai
minősítő vizsgán, tükrözve a felmutatott tudásegységek
vizsgakövetelményhez mért relatív súlyát/mennyiségét. Tudásegység: a
szakmai minősítő vizsga egy komponense; a tudás, készség és kompetencia
egy koherens része, mely értékelhető a szakmai felkészültség egy kis
komplett részeként.
 1752  http://www.nefmi.gov.hu/letolt/nemzet/ecvet_konz_hun_070206.
pdf
1753  Maastricht (2004), Helsinki (2006), Bordeaux (2008) és Bruges
(2010).
1754 A bruges-i közlemény a szakképzés területén folytatott megerősített
európai együttműködésről a 2011–2020-as időszakra vonatkozóan.
Közlemény a szakképzésért felelős európai miniszterek, az európai szociális
partnerek és az Európai Bizottság 2010. december 7-én Bruges-ben a
koppenhágai folyamat 2011–2020-as időszakra vonatkozó stratégiai
megközelítésének és prioritásainak felülvizsgálatára tartott találkozójáról –
nem hivatalos fordítás: http://eqavet.nive.hu/download.php?
lename=Bruges_Communique_magyar_nyelven.pdf
1755  European Training Foundation; Európai Képzési Alapítvány,
alapítva 1990-ben (Torino, Olaszország): A Tanács 1990. május 7-i
1360/90/EGK rendelete az Európai Képzési Alapítvány létrehozásáról, HL
L131, 1990.5.23. Feladata a csatlakozni kívánó, társult vagy az EGK-val
egyéb kapcsolatban álló országok segítése e céljuk elérésében. Többnyelvű
honlapja: http://www.etf.europa.eu/web.nsf/pages/home
1756 European Economic and Social Committee.
1757  http://www.cedefop.europa.eu/EN/publications/17297.aspx –
sajnos, jelenleg csak angolul érhető el.
1758  A 27 EU tagállam és az EEA további tagjai: Izland, Norvégia és
Liechtenstein; valamint a csatlakozni kívánó új tagállam-aspiránsok:
Horvátország, FYROM és Törökország.
1759  A Tanács következtetései (2009. május 12.) az oktatás és képzés
terén folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszeréről
(„Oktatás és képzés 2020”) – HL C 119 2009.5.28. (2009/C119/02) –
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=OJ:C:2009:119:FULL:HU:PDF
1760  15010/10 – Brüsszel, 2010. október 22. – az Oktatási Bizottság
több ülésen készítette el ezt a következtetéstervezetet annak az Oktatási,
Iúsági, Kulturális és Sportügyi Tanács 2010. november 18–19-i ülésén
történő elfogadása céljából. http://ec.europa.eu/education/lifelong-learning-
policy/doc/vocational/council10_hu.pdf
1761 A 2241/2004/EK határozat; HL L 390., 2004.12.31., 6. o.
1762 HL C 111., 2008.5.6., 1. o.
 1763 HL C 155., 2009.7.8., 11. o.
1764 HL C 155., 2009.7.8., 1. o.
1765  http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?
uri=OJ:C:2009:119:FULL:HU:PDF
1766 HL C83 2010. március 30.
1767 Ilyenek például a következő szervezetek: az ATEE (Association for
Teacher Education in Europe – www.atee1.org ), az AEDE (Association
Européenne Enseignants; European Association of Teachers – www.aede.eu
)
1768  Ilyen például az ETUCE (European Trade Union Committee for
Education – http://etuce.homestead.com/ETUCE_en.html )
1769  Az alábbi illusztráció az új Erasmus+ programról a Tempus
Közalapítvány honlapján látható;
http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=11239
1770  A Bizottság közleménye az Európai Tanácsnak és az Európai
Parlamentnek – Európai Energiapolitika. COM(2007)1. végleges, 2007.
01. 10. c. dokumentuma, illetve az Európai Tanács által a 2007. március 7–
9. elfogadott integrált energia és klimapolitika és módosításai alapján.
1771 Ld. erről Energia 2020: A versenyképes, fenntartható és biztonságos
energiaellátás és -felhasználás stratégiája a Bizottság közleménye az Európai
Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak
és Régiók Bizottságának /COM/2010/0639 végleges/
1772  Commission Working Document – e internal energy market.
COM(1988)238 nal, 1998. 04. 27.
1773 Ld. fentebb a 1. sz. lábjegyzetet.
1774  Természetesnek az olyan monopóliumot tekintik, amellyel a
technika adott állása szerint nem lehet versengő szolgáltatást nyújtani,
általában azért, mert valamely erőforrás korlátozottan áll rendelkezésre.
Ilyen erőforrásnak eredetileg tipikusan a hálózatokat tekintették, de ma már
a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrásokhoz hasonlónak tekintik az
ún. alapvető eszközöket is, mint egy-egy partszakaszon az egyetlen kikötésre
alkalmas öböl, a régió egyetlen repülőtere stb.
1775 Az Európai Parlament és a Tanács 1996. december 19-i 96/92/EK
irányelve a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról, OJ
L 27, 1997. 01. 30., 20–29. o.
 1776  Az Európai Parlament és a Tanács 98/30/EK irányelve (1998.
június 22.) a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról, OJ L 204,
1998. 07. 21., 1–12. o.
1777  Bizottsági munkaanyag – Második összehasonlító jelentés a
villamosenergia- és a gázpiac implementációjáról, SEC(2003)448, 2003. 04.
07, 3. o.
1778  Az Európai Parlament és a Tanács 2003. június 26-i 2003/54/EK
irányelve a villamos energia belső piacának közös szabályairól és az
1996/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről, OJ L 176, 2003. 07. 15.,
37. o.; illetve az Európai Parlament és a Tanács 2003. június 26-i
2003/55/EK irányelve a gáz egységes belső piacának közös szabályairól és az
1998/30/EK Irányelv hatályon kívül helyezéséről, OJ L 176, 2003. 07. 15.,
37. o.
1779 A 96/92/EK irányelv rendelkezései – az irányelv implementációjára
vonatkozó rendelkezések kivételével – 2004. július 1-jével hatályukat
vesztették.
1780  A végső menedékes szolgáltató intézménye azt jelenti, hogy
amennyiben az egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztókat ellátó
egyetemes szolgáltató valamilyen okból nem szolgáltat (pl. azért, mert
csődbe megy, vagy az engedélyét visszavonják), a fogyasztó nem marad
ellátatlanul.
1781 Az Európai Parlament és a Tanács 2009/72/EK irányelve a villamos
energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK
irányelv hatályon kívül helyezéséről, HL L 211, 55-93, 2009. 08. 14.
1782 Az Európai Parlament és a Tanács 2009/73/EK irányelve a földgáz
belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/55/EK irányelv
hatályon kívül helyezéséről HL L 211, 94., 2009. 08. 14.
1783 2009/72/EK irányelve 8. cikk.
1784 A „Független Rendszerüzemeltető” („Independent System Operator”)
intézményének az a lényege, hogy a hálózatüzemeltetéshez szükséges
eszközök lehetnek a vertikálisan integrált vállalkozás tulajdonában, azonban
magát a tényleges átviteli hálózatüzemeltetést a vertikálisan integrált
vállalkozástól teljesen független vállalkozásnak kell ellátnia. 2009/72/EK
irányelve 13. cikk.
1785  A villamos energia határokon átnyúló kereskedelme esetén
alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről szóló 1228/2003/EK
rendelet.
1786  Ld. Az Európai Parlament és a Tanács 714/2009/EK rendelete
(2009. július 13.) a villamos energia határokon keresztül történő
kereskedelme esetén alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről és az
1228/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről HL L 211, 15-35,
2009. 08. 14 – Az Európai Parlament és a Tanács 715/2009/EK rendelete
(2009. július 13.) a földgázszállító hálózatokhoz való hozzáférés feltételeiről
és az 1775/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről HL L 211, 36-54,
2009. 08. 14
1787  Ld. Az Európai Parlament és a Tanács 1227/2011/EU rendelete
(2011. október 25.) a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és
átláthatóságáról. HL. L 326., p 1-16. 2011.12.8.
1788  Az Európai Parlament és a Tanács 713/2009/EK rendelete (2009.
július 13.) az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége
létrehozásáról HL L 211, 1-14, 2009. 08. 14.
1789  A tagállami intézkedésekről jogszabályi formában lásd például Az
Európai Parlament és a Tanács 994/2010/EU rendelete (2010. október 20.)
a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről és a
2004/67/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről. HL L 295,
2010.11.12. 1–22.o.
1790  Az európai energiapolitika külkapcsolati oldaláról lásd részletesen:
Energy Law in Europe. Eds.: Martha M. Roghenkamp és mások. Oxford
University Press, 2007. 195–224. o.
1791  Communication from the Commission to the European
Parliament and the Council European Energy Security Strategy. COM
(2014) 330.
http://ec.europa.eu/energy/doc/20140528_energy_security_communicatio
n.pdf
1792  Ld. Az Európai Parlament és a Tanács 2001. szeptember 27-i
2001/77/EK irányelve a belső villamosenergia-piacon a megújulóenergia-
forrásokból előállított villamos energia támogatásáról. HL L 283, 2001. 10.
27., 33. o.
1793  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/28/EK irányelve (2009.
április 23.) a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról,
valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt
követő hatályon kívül helyezéséről HL L 140. p 16–65. 2009.6.5.
 1794 U.o. 2. cikk.
1795  Az Európai Parlament és a Tanács 2012/27/EU irányelve (2012.
október 25.) az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU
irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv
hatályon kívül helyezéséről. HL314 1., 2012.11.14. A kapcsolt termelést
korábban a 2004/8/EK Irányelv szabályozta. A 2012/27/EU Irányelvek
végrehajtásáról, lásd a Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a
Tanácsnak. Bizottsági iránymutatás az energiahatékonysági irányelv
végrehajtásáról /COM/2013/0762 nal/
1796 Az ukrajnai válságra reagálva 2014 márciusában az Európai Tanács
felhívta a Bizottságot, hogy 2014 júniusáig terjesszen elő átfogó tervet az
Unió energiafüggőségének csökkentésére.
1797  Lásd az Európai Bizottság 2013. március 27-én közzétett a 2020
utáni célkitűzésekről és politikákról szóló vitákat elindító „Az éghajlat- és
energiapolitika 2030-ra szóló kerete” (COM(2013) 0169) című zöld
könyvet. Ezen kívül meg kell említeni a Bizottság „2050-ig szóló
energiaügyi ütemterv” (COM(2011) 0885) című közleményét, amely a
hosszú távú széntelenítés felé vezető úton az Unió előtt álló lehetőségekkel
és kihívásokkal foglalkozik.