SZINTÉZIS SZABADEGYETEM – NYOMTATOTT JEGYZETEK, KÉK ÉV

 VIII. 

TEMPLOMOK ÉS AKADÉMIÁK

Dúl Antal

Héjjas István

László Ervin

Mireisz László

Müller Péter

Paulinyi Tamás

Szepes Mária

Tóth Tibor

*
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

 KÉK évfolyam / I. szemeszter 

8. szám

Tartalom:

Paulinyi Tamás:   Vallások tudományai, tudományok vallásai 2. old

Prof. László Ervin:  Beszélgetés a tudomány és a vallások jövőjéről 4.

old

Szepes Mária:  Vallások és tudományok az ezredfordulón 5. old.

Dr. Mireisz László:    Tudománynak minősülnek-e az analógia-tudományok? 7.

old.

Müller Péter:    Hit és tudás, bölcsesség és bölcselet 8.

old.

Dr. Héjjas István:    Analógiák és különbözőségek a modern tudományokban és

a keleti bölcseletekben 13.
old.

Prof. Tóth Tibor:  A tudomány dogmáiról 15. old.

Dúl Antal:  A hit és a ráció vallásos és és bölcseleti szerepe 19. old.

A jegyzetben található *-gal jelzett rövidítések jelentése:

VF*: videófelvétel eredeti terjedelmû átirata

ESZ*: elôadói szinopszis

ETJ*: elôadás tömörített, stilizált jegyzete

ETI*: elôadás tartalmi ismertetôje

SK*: sajtóban vagy kiadott könyvben megjelent anyag

SZINTÉZIS Szabadegyetem
 levélcím: H–1142 Budapest, Rákospatak park 4.
1
SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

 tel./fax: (06-1) 220-57-38

A jegyzetek a SZINTÉZIS Szabadegyetem teljeskörû hallgatói részére készültek,

másolásuk és terjesztésük csak a szabadegyetem elôzetes, írásbeli hozzájárulásával engedélyezett!

2
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

Paulinyi Tamás  író, parakutató:

Vallások tudományai, tudományok vallásai (SK*)
Féllábbal a teljesség felé, -az emberi megismerés kettôs útja

“Több száz éven keresztül az anyagban való vakságra oktatott nemzedékek, amelyek
megvetéssel és gúnnyal fogadtak minden metafizikát, egzakt valóságot, misztikus intuíciót és az
intuíció minden megnyilatkozását, és az ôskori hagyományban nem tudtak egyebet látni, mint a
saját :haladó: emberiségüket megelôzô komolytalan meséket, ezek a nemzedékek ma, mikor a több
száz éves absztrakt és irreális kábaság következményeit keservesen tapasztalják, beavatatlan lélekkel
és megszenteletlen kézzel, de sötét mohósággal nyúlnak az ôskor szakrális hagyományának titkaihoz
és fel akarják használni - de már itt van az idô, amikor beavatatlanságuk súlyos következményeit
tapasztalni kezdik a szerencsétlenségbe taszított sorsok láttán és saját életüknek esetleg végzetes
összetörésén....., ha /az ember/ a horoszkópia sors-elemzéseit, a tömeges yoga-gyakorlatokat, a
lélekelemzést, az álomfejtést látja, nem hagyhatja szó nélkül. Ezek az eljárások mind igazak és
végtelenül hatásosak a kellôen elôkészített és nevelt emberiségben, és fôként kellô szellemű Mester
kezében. De számításba kell venni, hogy még soha a világon a mai embernél az anyagi zárt életbe
jobban elmerült lény nem élt, beleszámítva az ôserdô vademberét is. Ennek az embernek a kezében a
magasrendű eljárások olyan mágikus technikává lesznek, amelynek hatása kiszámíthatatlanul
veszedelmes.
Az európai ember feladata ma, nem éretlen szellemmel mohón a gyakorlati alkalmazáshoz
nyúlni, türelmetlenül a módszerek hatására szomjazni, hanem az ôskori egységek szellemének
megértését megkísérelni. E barbár tömeg azonnal a szentélybe akar törni és ezoterizmusra éhezik,
pedig még a kezét sem tudja megmosni. Az elsô lépés az ôskor hagyománya felé nem lehet más, mint a
tanítványi alázat: mert az embert nem a technika alakítja át, hanem a szellem. Az alkalmazás ideje és
módja, ha a szellem megérett s arra szükség van, önmagától elkövetkezik.”
/Hamvas Béla: Scientia Sacra/
Egy ismeretelméleti esszé elején Hamvas Bélától idézni, az azt követô gondolatok
megmérettetését is jelenti. Teszem ezt pedig azért, mert a fenti üzenetet itt és most aktuálisabbnak
érzem mint valaha, hiszen magyarországon pár éve a populáris ezotériának olyan elterjedését láthatjuk
ami visszásságokkal jócskán terhes, és teszem azért is, mert az emberi megismerés útjait a tévedés
kockázatával is járni kell, az alkalmazás idejét és módját keresve és megtalálva. Beszélni kell arról is,
hogy a kábaság nem az eszmék sajátja hanem az emberé és ebben a megközelítésben majd mindegy,
hogy a készen gyártott receptekre éhezôk milyen zászló alatt találnak menedékre.
Korunk megismerési tendenciáit elválasztó szakadék két partján a racionalizmus és az
idealizmus néz szembe, vagy az esetek többségében inkább fordít hátat egymásnak. Pedig a tudat útja,
bármely mélyre is süllyedtünk az anyag bűvöletében, ugyanúgy kiút a teljesség, a lét emberi
megismerhetôsége felé, mint a kinyilatkoztatottan transzcendens utak. Közismert tény, hogy az igazán
nagy természettudósok mint A. Einstein is, útjuk végén a mindenség nagy misztériumával találkoztak
és ugyanazt az alázatot kapták ajándékba a tudástól, mint a vallások nagy szentjei és beavatottjai.
A teljesség felé való törekvés legnagyobb akadálya ugyanis az a ragaszkodás a beváltnak,
hihetônek, érthetônek vagy bármilyen -általában nem tudatosodóan- szimpatikusnak tűnô formához,
ami végsôsoron a továbblépéstôl zár el bennünket. Ez a mechanizmus ugyanúgy megfigyelhetô a
vallások, mint a tudomány történetében, gondoljunk itt az Isten nevében folytatott vallásháborúkra
vagy arra a mérhetetlen tudományos szkepszisre amivel minden igazán újszerű tudományos
felfedezésnek szembesülnie kell.
Tény azonban, hogy az útkeresôk részére is nehéz feladat az a választás amellyel
világképüket megalapozottnak érezhetik, noha talán sosem találkozhattunk még világnézetügyben
ilyen széles választékkal. Egyrészrôl, -már csak a közoktatás meghatározó szerepe miatt is- a
valóságról alkotott képünket, egy, az érzékszerveink által is folyamatosan és megnyugtatóan
visszaigazolt materializmus hatja át, másfelôl azonban a dolgok lényegét és a lét okait kutatva ez a
világkép semmi érdemleges magyarázattal nem szolgál. Némileg cinikusan cseng az a vállvonogató

3
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

válasz miszerint létünket, lelki fájdalmainkat és örömeinket, művészetünket és történelmünket

közönyös vakvéletlenek szülték, amelyben csupán a darwini evolúció segédkezett, erkölcsünket és
etikánkat pedig -marxi és freudi fogalmazásban- a termelési viszonyok és elfojtott szexuális
problémáink irányítják.
Ezzel egyidôben farsangi sokszínűségben élik reneszánszukat a legkülönfélébb vallásos,
misztikus megközelítések, melyek gyakran egymásnak ellentmondó tanácsaikkal ígérnek megnyugtató
választ a fentebbi kérdésekre. Ezek a válaszok azonban nem elégítik ki a kritikai racionalitás igényeit,
mert lényegüket tekintve hitrendszerekre illetve tudományosan nem objektivizálható tapasztalatokra
épülnek. A jelenkori megismerésnek ez a kettôssége, -a jelek szerint- inkább vezet egyfajta
tanácstalansághoz és egyensúlytalansághoz, mint egy teljességében, összetettségében látott egységes
világkép kialakulásához.
Ha a dolgokban az ellentéteket keressük, azokra fogunk rábukkanni, ha a hasonlóságokat,
akkor hasonlóságokat találunk. Kutatásunk irányát természetszerűen lelki igényeink alapvetôen
meghatározzák, bár ennek ritkán vagyunk tudatában. Mégis, ellentétektôl feszülô, nyughatatlan
világunkban érdemes lenne egymás valóságképeiben azokat a közös értékeket kutatnunk amelyek által
a toleráns megértés útjára
lépÐÊéøÜÖ\@Â@Â@èêÈÞÛÂÜòÞæ@ÎÞÜÈÞØÖÞÉÂæ@àÊäæàÊÖéÚíÂÒè@ìÒôæÏÂØÔêÖX@Âô
è@ÙÂèÐÂèÔêÖX@ÐÞÎò@Â@àæôÒÆÐÞÙæÎÒÂAÒæ@Âô@ÊØÛÒØÊèÒ@ÌÒôÒÖÂ@ÐÂéÂäèÊ
åøØÊèÊÒÜÊÖ@ÖêèÂéÂæÒ@ÊäÊÈÛÒÜòÊÒ@ÚÒÜèÐÂ@êèÂè@ÜòÒèÝÂÜÂÖ@ÞØòÂÜAÂØÙ
ÚéÂæÞÖ@ÞÄÔÊÖèÒìÒõÂÙÂçÂÐÞô@ÂÚÊØòÊÖäÊ@ÊÈÈÒÎ@ÆæÂÖ@Â@ÌÒØÞõæÌÒÂAÒæ@
Âô@ÊôÞéÒäÒÂ@èÊÖÒÜèÊèè@ìÂÙæçÂÎ×ÒÜè\ŽÞÜÈÞØÞÖ@Òèè@ÞØòÂÜ@ÌÞÎÂØÚÂÖäÂX@
ÂÚÒÖ@Âô@ÊÚÄÊäÒ@èêÈÂè@ÒØØÊèìÊ@Â@ÙÒØÊÖ@ìÂÙæçÂÎÌÞäÛÂÙæ@æôÊäÊáÒäÊ@êè
ÂØÜÂÖXAÒæAÒààÊÜ@ÒÈÊ@ÖÂàÆæÞØÐÂéæÖ@Â@èÊØÊáÂèÓÂäÂX@Â@ÕìíéÒäõÒÖÊÙÒ
æäÊX@ìÂÎò@Â@ÐÂÙÂØ@êéÂÜÒ@ÙÒè@ØÊÐÊéèçÒÏÒäÊ@êèÂÙæ@èêÈÞÛÂÜòÞæ@ÌÊØÌÊÈ
ÊõÒæek. A tudomány jelenlegi állása szerint bizonyítottnak vehetô az, hogy a tudati
tevékenységeknek nem szabnak határokat a koponya falai, gondolataink tér-idô határokat nem ismerve
jelennek meg a mindenségnek egy nagyobb tudati rendszerében, ami visszaható kölcsönhatásban
állhat gyakorlatilag minden tudati és anyagi folyamattal.
Azok a tudományos felfedezések amelyek szerint vágyaink, hitünk és elvárásaink
befolyásolják a véletlen események kimenetét, akár a sorsszerűség működésére is utalhatnak. Ezeket a
feltárt tényeket alapul véve eljuthatunk egy olyan világkép gondolatához amelyben -mintegy idealista
alaptételként- a tudat meghatározó szerepét láthatjuk, bár ez a gondolatmenet már egyértelműen
túlmutat az egyéni tudat mindenhatóságán és egy magasabb, integráltabb tudati szféra irányító
szerepét sejteti.
Mégis, sôt éppen ezért komolyan kell vennünk azt az intést, ami az avatatlanság veszélyeire
hívja fel a figyelmet, hiszen mint említettem általánosan küszködünk olyan lélek-és személyiség
problémákkal amelyek együtt és külön-külön jellemzôen határozzák meg jelenlegi helyzetünket a
világban. Ahol pedig az önzés és a kegyetlen, törtetô individualizmus olyan szinten van jelen, mint
amit az illegális és legális társadalmi bűnözésben tapasztalhatunk, -kriminalisztika, háborúk- ott az
Isten óvjon minket a mágiák gyakorlatba vitelétôl.
De jelenti-e mindez azt is, hogy ezekkel az emberi képességekkel nem szabad foglalkozni,
kutatni, fejleszteni vagy akár lehetôség szerint tanítani? A kérdést érdemes tovább finomítani
olymódon, hogy kinek, mit és miért illetve hogyan szabad kutatni, oktatni, vagy felhasználni ezen
területeken.
Tudom és belátom, hogy bizonyos dolgokat megtiltani nehéz vagy lehetetlen, de gondoljunk
itt például a hipnózis szakszerűtlen alkalmazására, vagy egészen egyszerűen arra, hogy az emberi
pszichikum érzékeny és sérülékeny világában avatatlan módon helyrehozhatatlan károkat is
okozhatunk. A régi idôkben a különféle szellemi beavatásoknak mind a tanítót, mind a tanítványt
illetôen igen komoly feltételei voltak, manapság a feltételek többnyire csak üzleti jellegűek. A
tudományos kutatásokat legtöbbször szintén az a korszellemnek megfelelô türelmetlenség és
haszonelvűség jellemzi, ami távol áll a lelki jelenségek kutatásához szükséges türelmes és alázatos
megfontoltságtól.

4
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

Nem szabad tehát gyors eredményekre törekedni, és az igazsághoz tartozik az is, hogy
egyrészt az elérhetô eredmények általában messze vannak az ezoterikus reklámszlogenek ígéreteitôl,
-pl. intenzív megvilágosodás egy hétvégi kurzuson- másrészt a felkészületlen tanító-tanítvány
viszonyban ez úgysem történik meg.
Jól megfigyelhetô annak az elítélô szembenállásnak a gyökere is, ami a tudományos
szkepticizmus és a naiv hiszékenység szélsôségei között tapasztalható. Nem jelenthet mentséget
a racionális szempontok szerint elzárkózók számára a tudományos eredményekre hivatkozás, ha
ugyanakkor a tudomány legfrissebb eredményeivel egyszerűen nem kívánnak szembesülni, kényelmi
vagy státuszféltési okok miatt. A hiszékenyek viszont ugyanúgy elzárkóznak a túlzásokat illetô
racionális kritikák elôl, lévén ôk ezen túl vannak egy magasabb igazság ismeretében.
Az emberi tudás és megismerés valóban két, alapvetôen különbözô úton gyarapszik, a
logikus, analitikus megismerés és a belsô, intuitív megtapasztalás útján. Ez viszont nem jelenti azt
hogy kizárólagosan kéne választanunk, hiszen ezek a megismerési utak mindnyájunkban egyként,
összetettségükben léteznek, ha másra nem gondoljunk itt, agyunk jellemzô, kétféltekés
felépítettségére.
Az embert, -önmagunkat- kettôsségében elfogadó látásmód, termékenyen kapcsolhatja össze
képességeinket a valóság teljesebb felfogásához, megértéséhez. Ehhez pedig ki-ki beállítottsága,
meghatározó világnézete szerint teheti meg azt, hogy gyengébbik oldalát lehetôség szerint megerôsíti,
önmagában is kezet nyújtva a valóság elfojtott megismerési útjai felé.

***

Prof. László Ervin, filozófus, tudományos fővédnök:

Beszélgetés a tudomány és a vallások jövőjéről (VFT*)

L.E.: -Meg kell különböztetni a vallások doktrínáját amit az egyházak prédikálnak, és azt a
meglátást, ami az alapító meglátás. A nagy vallásos embereknek – a vallásalapítóknak – olyan
meglátásaik voltak, amik a tudományos meglátással annyiban azonosak, hogy ugyanabból a forrásból
erednek. Ezek egy mélyebb szintrõl, a tudattalan szintjérõl érkeznek a tudatba, ugyanakkor a
tudomány is fejlõdik a vallásosság felé, hiszen az összeköttetéseket találja meg a különbözõ
jelenségek között.
A vallásos világkép lényege, az egységes világkép. A nagy különbség ott látható a vallások
között, amikor a nyugati vallás azt mondja, hogy isten teremtette a világot, tehát a világon kívül,
transzcendentálisan létezik, a keleti pedig azt, hogy isten benne van a világban, tehát immanens. Így a
keleti vallásfilozófiák sokkal közelebb kerülhetnek a tudományos világképhez. A tudomány sem
állítja, hogy mindent meg tud magyarázni, ami a világ keletkezésekor történt, csupán a
legoptimálisabb formában próbálja magyarázni azt, hogy egy önfejlesztõ világegyetem keletkezett.
Hogyan? Azt már a tudomány sem tudja tovább részletezni. Kell egy olyan elmélet, ami meg tudja azt
magyarázni, hogy egy fejlõdésképes világot mi határozott, teremtett meg ilyen formán.
P.T.: -Manapság olyan feltételezések születnek, melyek szerint a tudatnak sokkal komolyabb
szerepe van, mint azt régen gondolták. A tudomány ezt misztikusnak, a vallásos irányzat pedig
blaszfémikusnak tartja. Lehetséges-e, hogy egy új, szintetikus világlátás alakul ki, ahol a tudomány és
a vallás találkozik?
L.E.: -A fejlõdéstan szerint a tudat mint potencialitás foglaltatik a világegyetemben, illetve a
tudat a tudománnyal paralel módon fejlõdik. Anyag sincs valójában, az is csak az energiák stabilisabb
formája, tehát az anyagi Univerzum fejlõdésével is paralel fejlõdik a tudomány. A tudat láthatóan
olyannyira fejlõdik, hogy komoly szerepet játszhat a világban, hiszen már tudjuk, hogy a tudat
nemcsak a testet, de a fizikai világot is közvetlenül tudja befolyásolni. A további fejlõdés soránlehet,
hogy elérjük azt a tudati fokot, ahol a tudat felépít egy evolúciós tényezõt. Ebbe az irányba halad az
egész világegyetem, egy olyan komplexitás felé, amivel összefonódva fejlõdnek ki ezek a
tudatvonatkozások.

5
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

P.T.: -Lehetséges-e, hogy a tudomány egy magasabb fokozatán a vallások eltûnnek majd?
L.E.: -Akkor a tudományok is eltûnnek, vagyis a kettõ különbsége tûnik el. Mindez persze
egy egységes tudást feltételez. Az a meglátásom, hogy úgy a tudomány, mint a vallás egy közös
forrásból indul ki, egy mély megértésbõl, mély meglátásból, amit a nagy tudósok mindig is vallottak,
pl. Einstein, Schrõdinger, és sok más tudós, akik mindig látták, hogy nem csak a racionalitás alapján
lehet megérteni a világot. Ha ki lehet fejezni matematikában, akkor lehet valami igaz tudomány, de ez
nem mindig van így. Az általános relativitáselméletet vagy a kvantummechanikát sem lehet
tulajdonképpen józan ésszel felfogni.
Hogy lehet egy geometriai struktúrát tulajdonítani a tér-idõnek, ami az erõt és a fényt,
anyagot hordja? Egy realitásnak kell mögötte lenni. Ezt nem értjük, de matematikailag ki lehet fejezni,
ezért elfogadják. A XXI. században olyan tudomány felé haladunk, ahol tudománynak azt fogják
nevezni, amit matematikailag ki lehet fejezni és egyben felfogható értelme van, mint egy reális
világképnek. Az egységes világ, ami végeredményben önfejlesztõ, maga a potencialitás ami a saját
fejlõdésében is benne van. A teológusok szerint, ez a nyugati vallásokban is fellelhető, s bár nem ezt a
mozzanatot hozták elõre az évszázadok folyamán, de ez is benne van.

***

Szepes Mária  írónő, alapító fővédnök:

Vallások és tudományok az ezredfordulón (VFT*)

A vallás és a tudomány egymáshoz közelítõ, egymással összefonódó, egymást alátámasztó

óriási szemléletváltozásról van szó, aminek létre kell jönnie az értelmes emberekben, mert valójában
ebben rejlik a kiútja annak a vészhelyzetnek, amit a mögöttünk lévõ XX. század óriási felfedezései,
rettenetes hibái hoztak létre. Kiútja az embernek valójában nincs más, mint a dolgokat
összefüggéseiben szemlélni, felismerni és magában is ezáltal rendet teremteni. Olyan dolgok között
élünk, amelyek megkülönböztetése veszélyes, hiszen skizoid hasadás történhet egy emberben, ha nem
tudja a tudományt és a hitet a vallás és az értelmet egyesíteni.
Minderre nagyszerû hasonlatom van, az õsi tarot tudományának a 14-es kártyája, amelyben
egy kerub két serleget tartva látható, amiben sok van, abból leönt, amiben kevés van, ahhoz hozzá önt.
Nekem egy mondat kapcsolódik ehhez a kártyához, -a kiegyenlítõdés kártya kerubja a szívével
gondolkodik és az agyával érez. Hogy ez mit jelent? Ez válasz erre az egész kérdésre. Egy nagy
lexikális tudású, hallatlanul mûvelt ember lehet moral insaniti, ha moralitás, hit, egyfajta spirituális
megismerés nem szegõdik ahhoz, amit tud, akkor csaló gazember lehet és ha ezt nagyon ügyesen
csinálja, tönkre teheti a környezetét és önmagát.
Ha valaki nem érez is az agyával, vagy nem gondolkodik a szívével, az rosszul szeret. Tehát
elfogultan birtokolva, féltékenyen, kapzsin szeret, és megrontja azt, akit birtokol. Roppant szükséges,
hogy ezek a dolgok egymást alátámasszák, kiegészítsék, és ne szétszakadjanak, mint ahogy a modern
emberiség is egyszerûen elválasztja az összetartozó dolgokat, amit a zseniális természet, mert mögötte
egy hatalmas szellemiség áll, egységében kezel. Olyan ez, mintha a szervezetben a szervek egymás
ellen mûködnének. Ha ezt megtenné, minthogy ma sajnos meg is teszik, az azt jelentené, hogy az
egész organizmus formáját veszélyeztetik vele.
Ezek a múlt századbeli nagyon nagy hibák, tévedések, amelyekre jogosan mondta a 87 éves
ökológus Balogh professzor, hogy ő az elmúlt évszázad felgyorsult idejében 800 évet élt át
tulajdonképpen, abban a XX. században amely a tévedéseiben hozta létre azt az állapotot, amely sem
mértéket, sem összefüggéseket nem ismer. Ma már ott tart a világ, -népességrobbanás
környezetszennyezés, technikai csodák felfedezése, hogy tudománya nem segít azon, hogy a Föld
beteg. Fogynak az esõerdõk, a levegõ szennyezõdik és melegszik, borzalmas ökológiai veszélyek
között élünk és erre akarunk közgazdaságot építeni és közösségi életet élni ott, ahol egymást marják
vallások, fajták, emberek.

6
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

Soha a történelemben olyan szörnyûséges, õrült, üldözési mániás diktátor nem élt a földön,
mint ennek az évszázadnak a felgyorsult idejében, akiket a tömeg abszolút hatalommal ruházott fel és
százával halt kínhalált miattuk. Mind õrültek voltak de azemberek, mint a barmok követték őket, a
tömegpszichózis úgy eluralkodott. Ebben az egész kis meghatározott nagyságú Földön, amely egy
szervezet, a javak 80%-a egy kis elit kezében van. A többi ember éhezik, munkanélküli. Ezek a
szörnyûséges, torz képzõdmények és ezek a hibák, amelyeknek a következményeit elszenvedik a
tömegek, ebbõl a kiút egyesegyedül olyan individualizált csoportokban rejlik, amelyek felismerik,
hogy ahogy a szervek összefüggéseiben éltethetnek egy szervezetet, a Földet is csak az
összeforrottság,
az egység éltethet, a mûvészet, kultúra és a tudomány egymást támogató erõi. Ma ez történik, ami
ellen nekünk lehet és kell küzdenünk, mert minden értelmes ember osztozik ebben, hogy valójában
óriási tévedés és tragédia az eszközökbõl célt csinálni. A technika nagyszerû eszköze annak, hogy
kulturális célokat elérjünk vele.
Ami a vallásokat illeti, tudomány és a vallás egymás nélkül nem létezhet. László Ervin
filozófus szerint nekünk spiritualitással és ideákkal is foglalkoznunk kell, mert anyag nincs valójában,
csupán rejtett energiák. Tehát mi visszahatunk az ideákhoz. Minden dolognak kettõs léte van, az egyik
az eszmében, a másik a valóságban. Hacsak eszme és nem valósítjuk meg, nem lesz belõle semmi. Ha
téves eszme, akkor a modelliroziásban derül ki, hogy mi a tévedés benne. Ezért vagyunk itt mi
emberek, tranzitutasok, különféle jelmezekben és szerepekben, hogy átéljük a hibáit és értékeljük az
igazságait ennek az életformának. Átutazói vagyunk az öröklétnek. A gyökereink a spirituális
vallásban, a hatalmas dimenziókban az egységben léteznek, nem a különvalóságunkban. Mi ezt a
forró drótot, az összefüggést, a békét próbáljuk helyreállítani a kozmosz és az ember között.
Mi tudjuk, hogy az ember része a természetnek és a kozmosznak különben nem volna
hivatalos szolgálata az orvosmeteorológiának, amely tényekkel bizonyítja, hogy az emberre hogyan
hatnak bizonyos kozmikus hatások. Ez mutatja, hogy milyen jelentõsége van az asztrológiának, mely
régen az asztronómiával együtt létezett. Az 5000 évvel ezelõtti hindu asztrológiai mérések a mai
mérésektõl csak milliméterekre térnek el. Régebben a kettõt nem választották el egymástól. Egy
ember karakterológiáját ugyanúgy felmérték asztrológiailag. Sajátos útját, konfigurációját, hogy
mennyire, hol tart érettségben. Mik a kísértései, mik a gyengéi és mik az erõi.
Az eggyökerű világvallások és a tudomány összetartozó dolgok. Egyik a másik nélkül nem
létezhet, mint ahogy kultúra nélkül sem élhet az ember. Az összefüggéseket kell helyreállítani, ez az a
magatartás, ez az a tanulmányforma, amely békét köthet ember és természet között. Az ember az
elmúlt században úgy gondolta, hogy legyõzheti a természetet. Nézzük meg, hogy a természet a maga
fegyvertárával, a négy elemmel mit válaszol. Hadüzenet nélküli háborút folytat az ember ellen.
Vulkánokkal, árvizekkel, szélviharokkal és földrengésekkel. Ez az Uránuszi korszak. Elemei a tûz,
víz, levegõ, föld. Az ember ezek elõtt törpévé válik. A természet elsöpri õket templomaival együtt, a
természet ellen ugyanis nem lehet élni, csak azzal összhangban. A kozmikus erõk ellen sem lehet élni,
csak azzal összhangban.
A mi iskolánk is egy szabadegyetem, aki ezt keresi és akarja, az alapok után megtalálhatja a
neki legmegfelelõbb módszert önmaga megismerésére, az erõk elrendezésére és arra, hogy segítsen a
másik embernek. Megtalálhatja a saját módszerét, amit kialakíthat és megtalálhatja valamennyi
kérdésére a választ. Ezek nyújtanak egyedüli kiutat egyéni módon. Mindenkinek a maga útját kell
végigjárnia, nem csak eszményi szinten, hanem megvalósítva.
Végtelen szeretettel és örömmel üdvözlöm a tagokat, arra kérve őket, hogy értsék meg, hogy
olyan útvesztõben van a világ, amelyet csak egyéni, individualizált módon, a másik iránti türelemmel
lehet elhagyni. Ha magamban rendet teremtek másnak is segítek. Nemcsak magamért élek, hanem
másban is felismerem önmagamat és a benne élõ Krisztust.
Elfogadjuk, hogy nincs két egyforma ujjlenyomat, de azt is, hogy nincs két egyforma ember,
mindenki különbözik, még az egypetéjû ikrek is, az egyik tízezer évvel “idõsebb” lehet a másiknál,
vagy érettebb és eszerint kell karakterológiai szempontból megközelíteni jól és türelemmel.
Karakterológia, pszichológiai út nélkül nem járható út ez. Azzal lehet megtalálni minden egyéni
útvesztõ kijáratát, de a világi útvesztõkét is. Ez a célunk és erre szövetkeztünk, ezért szolgálunk oly

7
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

módon, hogy nagyon fontosnak találjuk, hogy a vallásunk gyökerét magunkba megtaláljuk, fény felé
meneküljünk és oda segítsük mindazokat, akik hajlandó velünk repülni, mert a képzeletünknek
szárnya van.

***

Dr. Mireisz László  teológus, filozófus:

Tudománynak minősülnek-e az analógia-tudományok? (ESZ*)

Ma a tudomány fogalma alatt általában az újkori természettudományokat értik, melyek

összefoglalják az anyagról és a világról szerzett újkori tudásunkat, s melyek az egzakt módon leírható
jelenségekkel és történésekkel foglalkoznak. Ez a materiális tudás a törvények összességére
vonatkozik, s ezek a törvények jobbára minden értelemtől megfosztott matematikai összefüggésekből
fakadnak. Az anyagot önmagában valóságosnak fogja fel, az emberi tudattól és minden szellemi
tényezőtől függetlenül létező objektív valóságnak. Bár ez a szemlélet a XX. Században, a
relativitáselmélet és a mikrofizika új eredményei következtében változóban van, azonban ez
egyáltalán nem érződik mindennapjainkban. A tér, idő, anyag és természeti törvények továbbra is
"bálványok", mert sem az újkori, sem a modern tudomány nem mozdította elő, hogy az egyes
embernek tényleges tapasztalata legyen ezekről, a megismerés ezeket nem hatja át, és az ezektől való
függetlenedést nem segíti elő.
Az ősi tudományok az analógiák megismerésére és megtapasztalására irányulnak, s az ebben
feltáruló analógiás erőre épülnek. A leghelyesebb ezeket egyszerűen természetfilozófiának nevezni,
vagy ahogy régen nevezték: "az Isteni és természetfeletti tudomány"-nak, mert a természet egy
magasabb és bensőbb tapasztalását tekinti elsődlegesnek. Azonban, itt egy olyan tapasztalásról van
szó, amely nem elégszik meg a természet és az elemek "halott" és "közönséges" formájával, vagyis
nem tekinti az anyagot önmagában valós létezőnek, hanem a tapasztalásban megjelenít egy szellemi
és szubtilis elemet. Ebben a természet nem egy halott érzet-gondolat halmaz, hanem egy élő szakrális
nagy test, a láthatatlannak látható kifejeződése. Ekkor a tapasztalásban feléled az analógiás erő, amely
a szellemet a fizikai világon túli szférákba emeli, oda, ahonnan a jelenségek kibontakoznak. Minden
fizikai tapasztaláshoz társul egy lelki-szellemi komponense, amely a jelenségeket élővé és
összefüggővé teszi, s ezáltal feltárul, hogy a világ nem anyagi természetű dolgok összessége, hanem
egyrészt, egy összefüggő egész, amelynek elemeit az összefüggés, az összetartozás és az analógia
jellemzi, másrészt, a lehetőségek összessége.
Az ősi természetfilozófia a racionalitás feletti intellektualitásra épül, mert racionálisan nem
láthatók be azok az összefüggések, amelyek az analógiatudományokban feltárulnak. Ennek ellenére
nem válnak irracionálissá, mert mindegyik természetfilozófia magában foglalja a hierarchia
tudományát, amely az egyes tudat és létszintek között rendet teremt. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy
vannak kevésbé kívánatos alacsonyabb rendű állapotok, amelyekben a tapasztaló durva és korlátozó
létállapotokat él meg, ugyanakkor, éppen a hierarchia tudománya teszi lehetővé azt, hogy legyenek
magasabb, szabadabb és boldogabb létállapotok is az ember lehetőségeinek körébe. Ám a
tapasztalásban a hierarchia csak akkor tárul fel, ha az analógiás erő feléled, vagyis, amikor az ember a
világot és jelenségeket nem anyagi természetű valóságos dolgok összességének látja, hanem tudattól
függő és élő organizmusnak. Ekkor megnyílnak a magasabb világok a tapasztaló számára.
Az analógiatudományok magukban foglalják azt a tudást, amely a világ, az anyag, az elemek
valódi lényegére vonatkozik, s amely, ahogy Flamel francia alkimista mondja: "nem látható a látás
számára, és mégis minden annak hatásaként működik". Más helyen úgy szerepel, mint "a vegyületek
lelke", amit a tudás révén érhet el az ember. S ez a világ-lényeg ugyanolyan "hordozója" lehet a

8
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

tudatnak, mint a test, de ez egy szubtilisabb "hordozó", és a hierarchia által feltáruló magasabb állapot
valósul meg ekkor.
A legtöbb szellemi és vallási úton az analógiák látása, az összefüggések egyre magasabb
szintű felismerése és átélése adja a gyakorlatok gerincét. A Hermetika négy "okkult tudománya", a
mágia, a kabbala, az asztrológia és az alkímia egyaránt erre épül. A gnosztikus kereszténységben
éppen úgy szerepe van, mint a keleti tanításokban. Szinte mindegyik ősi tudományág, a gyógyítás, a
jóslás, a szellemi gyakorlatok, a szertartások, a rítusok az analógiák ismeretére támaszkodnak.
Két példával szeretném megvilágítani az analógiás látás lényegét,
Az egyik a római "madárjósok", augurok szertartása. A jós egy szabad és felszentelt
területen kijelöli a figyelőkört, latinul templum, az égtájakat, majd egy himnusszal megszólítja az
isteneket, ez a sacra, ami a földről felszáll az egekbe. Az erre válaszul érkező jelet - ami lehet madár,
felhő, vagy bármi más - felismeri, megfigyeli és értelmezi. Ez az auspicia. Mindez azonban csak
akkor hordoz tényleges szellemi tartalmakat, ha a jós, az augor az analógiás tudás birtokában van,
vagyis ismeri az összefüggéseket.
A másik példa egy középkori indiai buddhista sziddha, Szarahapáda egyik "énekéből",
dohájából való. Szinte kommentár nélkül is érthetően rámutat az analógiás látás lényegére:
"Amikor megnyugszik a tudat,
Lehullanak a testiség bilincsei
A midőn szétárad a természetes esszencia,
Nincs sem kaszton kívüli, sem pap.
Itt van a szent Dzsumná és a Gangesz folyó.
Itt van Prajága és Benáresz városa.
Itt van a nap és a hold,
S ez valóban egy szent hely.
E szentélybe értem vándorlásaim során.
Zarándokutam e csodálatos helyére.
Mert nincs gyönyörteljesebb templom
A saját testemnél.

***

Müller Péter  író, színházi dramaturg:

Hit és tudás, bölcsesség és bölcselet (ETJ*)

Roppant fontos a mai téma, ezért tőlem szokatlan módon fogok beszélni, nem lelkipásztori
hangon, hanem komolyabban, nem a szívetekhez, hanem az elmétekhez szólva. Igyekszem a
folyamatba a saját elmémet is bekapcsolni, mert egy olyan kérdés elõtt állunk, melyben minden
jószándék megbukik, ami miatt nincs igazi vallás, hit, spiritualizmus, nincs igazi ezotéria, semmi
sincs. Ez az a pont, ahol mindig minden eltéved. Ha ezen valaki megbukik, akkor utána hiába megy
tovább. Olyan ez, mintha valakit vonz a matematika, de nem tudja az 1x1-et. Ez az alapkérdés, ez az
alaptény, amit ma tisztáznunk kell. Ezek a kérdések gyökérkérdések.
Ha most ide toppanna elénk egy olyan ember, aki 3000 évvel ezelőttrõl érkezett, ahol eleven
volt a tradíció, ahol éltek még a véda igazi szellemei, élt a taoizmus, a hagyomány, akkor mi azt az
embert úgy néznénk itt valamennyien, mint egy ufót. Mi annyira mások vagyunk. Az
agyberendezésünk, a lelki berendezésünk, a mentalitásunk olyan gyökeresen más, hogy számunkra a
Krisna, a Buddha, a Lao-ce megértése elképesztõen nehéz. Kb. olyan nehéz, mint ha egy vak
embernek egy látó ember el kezdené magyarázni, hogy mit lát. Meg kell, hogy mielõbb érintsen ez

9
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

mindannyiunkat, mert különben nem értjük a hagyományt, az õsi szellemiséget, Jézust, nem tudjuk a
lényeget valójában átérezni.
Ha visszamegyünk a múltba, akkor azt látjuk, hogy Krisztus elõtt kb. 600 évvel elkezdődik
egy õrületes homály. Odáig látunk, onnan kezdve belépünk a mítoszok világába, semmi se biztos,
anyagtalanná válik az egész, pedig onnan ered az, amivel mi nap mint nap foglalkozunk, abból a
gondolkodásból ered, de nem tudunk oda visszamenni, mert létezik egy szakadék. Ebben az idõben
jelenik meg Buddha, akirõl nagyon sokat tudunk. Hiteles adatok maradtak fent róla, de Krisnáról
semmit se tudunk, és a véda Buddha mögötti papjairól sem tudunk semmit, s bár 500-600 évvel
Krisztus elõttre teszik Lao-ce megjelenését, azt sem tudjuk, hogy valójában élt-e Lao-ce. Minél
magasabb a szellem, annál kevésbé tudjuk történelmileg igazolni a létezését.
Ezt a homályt könnyû észrevenni Jézus Krisztus történetében. Maga Jézus egyetlen sort sem
írt. Tudományosan ki sincs mutatva az õ létezése. Bár próbálkoznak a halotti lepellel, de
bizonyíttékkénrt nagyon kétséges. Néhány történeti feljegyzés maradt fent abból a korból, ahol már
mindent felírtak. Állítólag, mintha ott lett volna valaki, egy mondat. Maga Jézus nem írt, azok az
írások, amiket mi az õ kijelentéseiként olvasunk, azokat nem õ írta, hanem mások írták, de sok sok
évtizeddel utána. Mint ahogyan egy másik hagyomány tartja, a szent szellem inspirációja által. Pál
Apostol soha nem ismerte Jézust, Péter ismerte, de nem írt Evangéliumot. A hagyomány szerint Márk
volt az õs evangélium. Azt nem tudjuk, hogy õ ismerte vagy nem. Kb. 70 évvel a halála után tûntek
elõ ezek az iratok. Akkorról bizonytalan és homályos mindez, amikorról biztosan tudjuk, hogy az
uralkodó a császárnak hányas cipõ volt a lábán. Minél magasabb rendû valami, annál mitikusabb,
annál legendaszerûbb.
Próbálok veletek valamit megéreztetni, ami roppant nehéz, mert velem együtt borzasztóan
erõsen rövidlátók vagyunk és most egy éles tekintet kell. Vissza akarok utazni veletek 2600 évet,
amikor az emberiségben még az õsi hagyomány szelleme élt. Milyen volt akkor az ember, mit élt, mit
látott a világban? Honnan jöttek azok a gondolatok, amik a szent könyvekbe le vannak írva?
A hagyomány embere és én is meg vagyok gyõzõdve arról, hogy az, amit mi a hagyomány
szellemének tartunk, az örök érvényû, az idõ nem fog rajta. Az õsi tanítás, az isteni igazság az egész
emberiségben egy és ugyanaz. Más nyelveken, más népeknek, kis karakterisztikus változtatásokkal, az
isteni igazság minden kultúrában, korban ki lett hirdetve, mindenki tudott és ez a tudás tökéletesen és
teljesen egy, az alaptudás. Ebben az alapvetõ igazságban élünk, ami soha el nem múlhat, mert örök.
Ma sem múlt el, csak nem tudunk róla. Jézusi mondat, hogy a világ elmúlik, de az én szavaim nem
múlnak el. Ez mind az õsi bölcsességnek a kijelentése. A védák ugyanazt mondják, hogy a világ
elpusztulhat, de a véda mindig volt, mindig van és mindig lesz. Amit a véda tanít, az örökké való,
éppúgy mint az isten. Ha visszanyúlunk bármilyen hagyományhoz, ami mélyebb, mint a vallás,
láthatjuk, hogy a vallás csak népszerûsíti azt a bázisigazságot, fogyaszthatóvá teszi, fölhígítja azt, ami
a szent tudásnak a nagy titka volt.
Ezért a vallások már különböznek, de az õsi igazság, amit Hamvas Béla alapállásnak
nevezett, az örök és ugyanaz. Mi volt azoknak az embereknek, akiket mi már rég elhagytunk, az az
alapvetõ tanítása, amiben õk benne éltek, látták, élték, mert nyitva volt a szemük. Ez az volt, hogy
létezik egy természet feletti világ, ami az õ hétköznapi életüknek a része volt és van egy természeti
világ. A természet feletti világnak dominanciája van a természeti világ felett, minden, ami a
természeti világban létezik, az a természet felettibõl ered és oda is tér vissza. A természet feletti világ
az igazi világ, a valóságos világ, ami nem káprázat. Ami minket körülvesz, az nem az igazi világ, ez
csak tükörkép, egy lezuhant, degenerált, elvarázsolt változat. Ebben a világban az embernek be kell
járnia a maga kalandját, meg kell tapasztalnia és fel kell ébrednie. Ez az õsi tudás.
Az isten a saját lényegiségét adta oda az embernek, onnan ered és az ember dolga visszatérni
és megszerezni a maga emberfeletti állapotát. Így született a jóga, az imádság, a vallás, a hit, hogy az
ember felismeri, hogy az én országom nem e világból való, fölismeri, hogy õ egy elvarázsolt
állapotban van, egy békává változott király, leveti magáról a békaságát, visszatér, megszerzi a maga
emberfeletti, igazi állapotát. Visszavarázsolja magát. Amikor jógáztok vagy meditáltok vagy
imádkoztok, akkor az õsi hagyomány szerint valójában arról szól, hogy visszavarázsoljuk magunkat

10
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

az igazi állapotba. Emlékezzünk arra, hogy a harmadik lényeges tudás az az, hogy ennek az egész
világnak, amit tapasztalatilag látunk, és amit nem látunk, annak a gyökere, a kiinduló pontja szellemi.
Amikor én beszélek hozzátok, akkor én szellemi lényekhez beszélek, akik most testben
élnek. Egy energiahalmazban, különbözõ érzelmi állapotokban, de valójában szellemek vagytok,
elvarázsolt istenek. Ez a hagyomány nagy tanítása, soha nem szabad elfelejteni, benne kell élnie az
embernek és vissza kell varázsolnia magát abba az õsállapotba, ahonnan való. Aki ezt nem tudja, az
nem vallásos ember, nem ezoterikus, az nem tudja, hogy ez a dolog hogy mûködik. A következő amit
tudni kell, hogy a tradíciók világa, ahol az igazságot látták, ott azt mondták, hogy az ember nem
fejlõdik, hanem degenerálódik. Az emberiség hanyatlik, alászáll, ezért mikor azt mondjuk, hogy
utolsó ítélet, ez minden hagyományban benne van. Ez a fény elsötétedése, vas kor, sötét kor, káli
juga. Már akkor is nagyban mûködtek azok a létrontó erõk, amelyek felerõsödve felidézték azt a
világot, amibe mi most itt vagyunk. Itt most valamennyien elsötétedett aggyal ülünk egy
mérhetetlenül lezuhant világba. Mindannyian érezzük azt, hogy az õsi elõrelátás most kezd
beteljesedni. Nem a katasztrófákra gondolok, az emberi minõség elvesztésére, a szellembõl való
kizuhantságra és az elfeledettségre.
Tehát ez a négyfajta dolog, az isteni származás emléke, a szellemi emlékezet, a természet
feletti világnak a léte, az embernek a magas származása és, hogy nem csak az emberi szellem teszi
meg ezt a nagy kalandot, hogy fiatalon beleálmodja magát egy életbe és lesz belõle egy rozzant öreg
és elpusztul. Hanem ezt a ciklust megteszi minden nép és minden civilizáció. Mi egy elaggott,
elöregedett, degenerált civilizációnak vagyunk a gyermekei, a dolgunk az, hogy hogyan teremtsük
meg a saját Noé bárkánkat, tehát ebben az egyre inkább rákosodó testben valamilyen módon
megõrizzük magunkban az egészségnek a maradékát. Amit elmondtam nektek, az minden õsi irat
tanácsa az eljövendõ koroknak.
Mi történt a Krisztus elõtti 600 év óta, milyenek lettünk? Az ember elvesztette a mágikus
teljesség élményét, kizuhant belõle, ezért nem értjük az a analógikus gondolkodást, mert racionális
emberek lettünk, kialakult az ész, a ráció. Az értelem az õsi bölcsesség szerint egy olyan szerve az
embernek, ami kifejezetten arra való, hogy az 50-80 évben, amit itt leél, ebben tájékozódni tudjon és
itt az összefüggéseket meglássa. Ésszel az istent nem lehet meglátni, a természetfelettit megismerni.
Ésszel nem lehet rájönni arra, hogy én az istenhez tartozom és belõlem, nem lehet felismerni a
halhatatlanságomat. Ésszel a fizikai összefüggéseket lehet felismerni, a szabadeséstörvényét, a
számtani mennyiségek, arányok törvényét. Ésszel meg lehet teremteni egy olyan konstrukciót, ami a
földi életet valamilyen módon a technika révén valamilyen módon átvarázsolja. Ésszel ki lehet találni
atombombát, komputert, biciklit, mind arra való, hogy az ember azt az élettapasztalatot, amit a földön
él a saját egójának az önzõ érdekei szerint formálja.
Az az ember, aki a spirituális emberbõl lett racionális, csak ebben a világban tájékozódni
tudó ember. Elvesztette a szellemiségét, a természetfelettivel való kapcsolatát, az abból való tudását.
Ez az elsõ tragédia, beleálmodva magát az úgynevezett anyagba, materialista lett. Mi az, hogy
materialista? Nem az a materialista, aki azt mondja, hogy itt egy asztal, ami anyag, vagy a test anyag,
a lényege Lenin szerint az, hogy a tudaton kívül lévõ objektív valóság, ami valójában létezik. Az én
tudatom csak azért van, mert biológiailag létrejött és mikor meghalok, ez is megszûnik, mert a
tudatom hozzá van kötve a testemhez. Ettõl a szemlélettõl senki sincs védve, ebbe nevelkedett az
apánk, nagyapánk stb. A racionalizmusban való gondolkodásunk, az részben az erõsségünk, részben a
tragédiánk. Kiszakadni belõle senki sem tud, mert az nem ismeri a mai modern embernek a lelki
szerkezetét.
Amikor azt mondtam, hogy a régiek szempontjából mi már vakok vagyunk, akkor hozzá
kell tenni, hogy viszont ebben a vakságunkban hallatlan erõvel kifejlõdött valami. Kifejlesztettünk
egy tudományt, ami csõlátásában nem vette észre, hogy a világot végveszélybe sodorja. Meddig lát a
tudomány? Anyagig, energiáig, de szellemrõl nem tud. Egy parányi felismerése volt, hogy nem
független a megfigyelt világ a megfigyelõtõl. Az, hogy a kettõ egy, az hogy a tudat dinamikusan tudja
befolyásolni a világot, azt nem tudja. Az õsi mágia helyett kialakult a technomágia. Elképesztõ
módon produkálunk technikai eszközöket, amik tökéletesen az emberek gazdagodásának a
szolgálatába állnak. Ezek életveszélyesek, megmérgezik a világot, kilukasztják az ózonpajzsot. A

11
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

biológiai egyensúlyt tökéletesen felborítja, az idõjárást megváltoztatja és a fegyvereivel 100 Földet is

el tud pusztítani. Amikor megkérdezünk egy racionalista embert, aki nem tudja, hogy õ szellem, nem
tudja, hogy számot kell adni, bele kell õrülni, térdre kell rogyni, bocsánatot kell kérni, amiért ilyen
őrült volt, az azt mondja, hogy én az igazságot feltaláltam, az már az emberek dolga, hogy az emberek
ezt jóra vagy rosszra használják.
Ezzel a mondattal védekezik a tudós, a fizikus, aki nem személyesen dobta le az
atombombát hiszen a fizikus nem látta, mert nem ült bele a repülõbe, hogy a zseniális gondolata miatt
120000 ember vált füstté. Hogy gondolkodott az õsi ember? A tüzet nem szabad a gyerek kezébe adni.
Egy kis gyereknek sem adjuk oda az égõ gyufát azzal, hogy ez az igazság, az már az õ dolga, hogy
felgyújtja a függönyt vagy nem. A mai tudomány, ami nem számol az emberrel, nem ismeri a világot,
az objektív igazságra hivatkozik, amikor feldúlja a világot és semmiféle lelkiismeretfurdalást nem
vállal, mert nincs lelke. Inkább öntudatlan, mint öntudatos létrontás, hogy miféle dolgokon megy az
ember keresztül. Nem az a veszély, hogy felrobbantjuk a világot, genetikusan tönkretesszük az
inkarnációk lehetõségét, hanem az, hogy az élõknek a lelkét kiölik.
Két különbözõ világról beszéltem nektek. Az õsi világ, ahonnan minden spiritualitás ered,
az idõ fogalmát nem igen ismeri, a történetírást sem. A mi világunkba bekapcsolódott az idõ, egyre
gyorsabb lett és mint a mókus, aki saját maga alatt hajtja a hengert, egyre gyorsabbak vagyunk, egyre
szétszórtabbak vagyunk és érzékeljük, hogy az életünk sebessége vészesen felgyorsult. Ha valami
kozmikusról van szó, akkor az még nagyobb hazugság, mert akkor azt mondja, hogy az ott van, ahol
bolygó van, nyilvánvaló, nincs szellemvilág, pedig a csoda sokkal közelebb van, az hogy ez a terem
teli van láthatatlan lényekkel, akikkel fel kell venni a kapcsolatot, érzik amit én mondok és látják, az a
csoda. Akik elbírálják azt, amit én mondok, akik nélkül mi semmire sem megyünk, akiktõl nem
lehet elszakadni. A velük való kapcsolat sorskérdés. Az õsi világban ezt a kapcsolatot elevenen
tartották. Az az emberfajta nem volt okos. Kifejezetten azt mondta, hogyha nagyon okosak lesztek,
elvesztitek az istent.
Bátran kimondom, a jóga szútra elsõ mondata: ahhoz hogy megtaláld önmagadat, az elme
rezgéseit le kell csendesíteni. Ha lecsendesül az okoskodó elmém vitája, abban a pillanatban ott van a
bölcsesség. Amikor a kínai vízhúzó jelenetében azt mondja, hogy nem kell kihúznod a vizet, mert már
van olyan, hogy az ökrök körbe mennek és gépi úton kiemelik a vizet és csatornával az egész
rizsföldet megöntözi. Akkor azt mondja erre a paraszt, hogy ez nem kell. Ha ezt gépesítem, akkor a
szívem helyén is gép lesz. Elsorvad bennem a lélek és a gépek rabszolgája leszek. Inkább leszek
szabad, szegény, de istenes ember. Ez a mondat azon a határvonalon született, amin az emberiség
átbukott.
Miért van isten? Ez a teremtés titka. Ezt akkor is megkérdezzük, ha a civilizáció vagy egy
szerettünk haldoklik. Ha itt vagyok, akkor miért kell megbetegednem, meghalnom? A dolgok, amik
létrejönnek, el is rothadnak. Egy kínai mondás szerint a rend a rendetlenség végösszege. Azt is
tapasztaltátok, hogy az ember, mindig, amikor elrothad, hirtelen kivirágzik. Az ember azt érezte, hogy
ebbe belepusztulok és beledöglök, mikor el kezdett gyógyulni, egy új ember lett belõle, mintha
feltámadott volna. Mindenfajta pokoljárásnak meg van a maga csodálatos tartalma, az hogy
újjászületik. Ujjá születni csak az tud, ami elõzõleg meghalt.
A reinkarnáció is így mûködik. Azért, hogy valami újjászülessen, elõször ami van, az
megszûnik, abból születik a csodálatos új. Így mûködik a természet, a növény-, állatvilág. Ez az isteni
világ analógiája. Azért ismétli meg a dolgokat, mert a teremtésbe az isteni bölcsesség által bele van
kódolva. Ezért mûködünk így. Az ember a sötétségbe, mint egy újszülött egyszer csak kipattan erre a
világra gyötrelmesen, kiáltva, teli erõvel. Minden pokoljárásunknak, vétkeinknek egy magasabb
távlatból meg van az üdvös oldala. Ezért nem szabad félni. Nem szabad összetéveszteni a rothadást a
virágzással.
Nem bízom abban, hogy a technikai civilizáció fent maradna, ha mi Buddhák leszünk, mert
nem lesz szüksége rá. Nem vagyok derűlátó ebben. Nem ez lesz az emberiség hatalmas õstörténetében
az elsõ technikailag nagyon fejlett civilizáció, ami eltûnik a süllyesztõben. Volt egy élményem,
milyen lesz abban a korban élni, ami az új aranykor hajnala, amit a lelkünk mélyén megvágytuk már.
A reinkarnáció is úgy mûködik, hogy azért, hogy egy szellem új tapasztalatokat szerezzen, várni kell,

12
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

amíg egy új világtörténés keletkezik, hogy oda belépve újra kezdje a dolgokat. Ha egy középkori
szerzetesi élet után betévedne az Ember Tragédiájában az Ádám egy mai világba, akkor megõrülne.
Ezért kell az, hogy ez a szerzetes haljon meg, a másik világba dolgozza fel a tapasztalatait, új
reinkarnáció vonzáskörébe jöjjön újra földközelbe, szívódjon bele az életbe, az elõzõ élet
tapasztalatait követve formáljon ki egy életet, ahol már gyerek korában komputerek veszik körül,
megtapasztalja, hogy milyen ez az élet.
Meg kell halni ahhoz, hogy feldolgozzuk a tapasztalatokat, mert egyik korból a másikba
nem vezet semmilyen szerves út. Itt tanulja meg az új feltételeket, azt hinné, hogy itt mindenki
megbolondult. Itt Magyarországon is nehéz élni, mert olyan gyorsan változnak a dolgok, mintha
ebben az egy életben többször reinkarnálódnánk. Két világ között nehéz váltani. Vége a
kommunizmusnak, hogy kell most élni? Nem tudunk alkalmazkodni. A kormányok között is nagy
különbségek vannak az elmúlt 10 év alatt. Nincs meg a kényelemérzetünk, olyanok vagyunk, mint a
vidámparkban a szellemvasúton. Egyre újabb tájak jönnek, nem tudjuk, hogy mi lesz. Én nem hiszek
abban, hogy komputerünk is lesz, gazdagok is leszünk, de Buddhák is. Ez így nem fog összejönni. Én
a mai kor gyermeke vagyok, szeretek kényelmesen élni, de tudom, hogy akkor vagyok Buddha, ha
magamban vagyok és lecsendesítem magam.
Az õsi hagyományból hiányzik az optimizmus. Másképp neveli az embert, más a célja. Egy
jóval lefokozottabb változata az értelemnek a manasz. Az ember most ezen a szinten van, racionális
lény. Az tévedés, hogy ez az ember behúzza a csõbe istent és bebizonyítja létét, az egy tévedés. Ahhoz
hogy erre rájöjjön, fel kell önmagát áldoznia. Errõl szól minden vallás, imádság, hogy legyen meg a te
akaratod. Akiben erõsen él a tudat, az észre való hagyatkozás, az a feladata, hogy ezt mûvelje azt én
tisztelem, mert olyat tesz, ami a dolga világban, én ennek nem látom a jövõjét. Egyetlen õsi
hagyomány nem tartja az észt alapnak.
Abszolút bizonytalan jövõképem van. Nem tudjuk, hogy kik leszünk a jövõben, miféle
emberekké válunk, milyen kor lesz majd? Nincs errõl képünk, nem is lehet. Arról van szó, hogy a
hagyomány azt mondja, aminek 70-80%-át az ember beteljesedni látja. Hogy a ciklusok között van
egy sötét pont. Az életek között is van egy megszakító halál szakasz. Az nem üdvös, hogy azt
mondjam, hogy mindig élni fogsz, de az sem, hogy a halállal mindennek vége szakad. Azt képzelni,
hogy lineáris emelkedés van, hogy a fejlõdés azt jelenti, hogy a lépcsõn megyünk felfelé, ezt az
mondja, aki a racionalitás rabja. A fejlõdés önmagába visszatérõ, ciklikus, kibomló, szétbomló
folyamatoknak állandó egyre nagyobb megismétlõdése. Nincs ebben semmi elszabadító, semmi
boldogító. Ez tény. Ez egybe esik az életünk tapasztalatainkkal.
Amikor valaki hosszú idõt tölt az antik Rómában, ott sok tapasztalatot szerez. És ottani
tapasztalatokat megszerezve rengeteg szellemiség inkarnálódik Angliába. Rudolf Steiner is elmondja:
Róma eltûnt, nincs, pedig valaha akkora volt, mint most Amerika. Mikor ennek bealkonyult, akkor
pontosan ilyeneket mondtak, hogy ez pesszimista elképzelés, hogy a Római Birodalom nem szûnhet
meg. Ez csak fejlõdni fog, tapasztalatokon megy csak át. Más birodalmak is így tûntek el. Ami 2600
évet átöleltem, az semmi. Az emberiség nem ennyi idõs, hatalmas korok, civilizációk voltak. A
folyamatnak végig kell pörögnie. Mi olyanon megyünk át, amilyet más emberek nem tapasztaltak
meg. Nagyon mélyen benne rejlett az a dolog, ez a mi korunknak az õrületes haszna. Nekünk nehéz
élni, azért tisztel minket a szellemi világ. Sok gondunk van, mert szinte minden kor megoldatlan
kérdésével most kell szembenézni, kevés segítséget kapva. A támasztékok kilazultak, ezért van
szükség a tiszta szóra, hogy az ember a belsõ biztonságát megtalálja, kijelölje a célját az életben. A
hagyomány szerint nem földi cél. Ez az isten országa. Ez nem a földi kényelem világa, hanem az
öröklété. Ma kimondani olyat, hogy ész, nem lehet, mert nem tudjuk, hogy mi az.
Mi a különbség a ráció és a ráció feletti között.? Az emberi és az isteni között? New
Yorkban egy katolikus templomban volt egy egyetemes összejövetel. Ott voltak a nagy vallások
legjobb reprezentálói, közülük aki elõször felszólalt, az egy zsidó rabbi volt, a másik egy római
katológus teológus, a harmadik egy buddhista szerzetes. Mindezt egy olyan zsidó rabbi írta le, aki
késõbb e miatt megújította hitvilágát. Az elsõ õrületes szellemességével, fantasztikus
beszédképességgel, mérhetetlenül mély tudással ismertette, hogy mi az a ma is élõ szellemiség, ami
visszanyúlik ötezer évre. Utána jött a katolikus pap. Megpróbálta összefoglalni azt a tanítást, amit

13
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

Jézus itt hagyott a Földön. Igyekezett, hogy minden beleférjen. Utána bejött a buddhista szerzetes,
leült egy párnára és csöndben volt, azt mondta, hogy nyugodjanak meg, húzzák ki a gerincüket,
maradjanak csöndben, félig hunyják be a szemüket, nézzenek maguk elé, lassan és óvatosan egyre
beljebb és beljebb lépjenek önmagukba. A végén mindenki tapsolt, majd a szerzetes mondta hogy ez a
Buddhizmus, és van-e valakinek kérdése, senkinek sem volt. Ez a Jézus is. Csendben, közel
önmagamhoz, amikor az ember a szíve mélyén megérzi, hogy én vagyok, amikor átélem azt, hogy
csak a testemmel, energiámmal történhet valami, de ami én vagyok, azzal soha, mert én oda tartozom,
úgy vagyok egy, hogy ugyanabból vagyok, mindenki is. Úgy vagyunk itt, ahányan itt a teremben
vagyunk, mint egyetlen Napnak megannyi sugara. Nemcsak itt vagyunk közösek, hanem ott is. Most
el vagyunk varázsolva, de ami összeköt bennünket, az az elmúlhatatlan érzés, hogy az isten bennünk
van és mi istenbõl vagyunk. Ezen nem változtathat semmi.

***

Dr. Héjjas István  kutatómérnök, buddhista oktató:

Analógiák és különbözőségek a modern tudományokban és a keleti bölcseletekben
(SK*)

Manapság sokan a tradicionális vallási-bölcseleti tanításokat csupán babonás hiedelmeknek

tartják és a materializmust tekintik tudományosan megalapozott, helyes szemléletnek. Ez a fajta
vélekedés a XIX. században alakult ki, de megalapozottsága ma már vitatható. Abban az időben még
voltak polihisztorok és az akkori tudományos ismeretek jelentős része beépült a művelt emberek
világnézetébe. Azóta a tudományos ismeretanyag mennyisége nagyságrendekkel megnőtt, s ennek az
áttekinthetetlenül nagy tudás anyagnak csupán csekély töredéke befolyásolja ma a művelt emberek
gondolkodását. Ha a tudományos ismeretek nagyobb hányada épülne be az általános műveltségbe, ez
jelentősen megváltoztathatná a világ jelenségeiről alkotott nézeteinket. Egységes természet-
tudományos világképről pedig nem beszélhetünk, amit alátámaszt, hogy a világ élvonalába tartozó
tudósok eltérő világnézeteket vallanak.
A tudomány mellett a valóság megismerésének másik lehetséges módja a “belső út”, vagyis
a meditatív tapasztalás, amely jelentős szerepet játszik a tradicionális keleti vallási bölcseletekben. E
vallások követői azt állítják, hogy a valóság végső lényegének megismerése csak így lehetséges. Nem
vitatják azonban, hogy tudományos módszerrel is lehet olyan ismeretet szerezni, amely bizonyos
mértékben a valóság felszíne mögé hatol, azonban az abszolút végső valóságig eljutni nem lehet.
A francia René Guenon és a magyar Hamvas Béla lehetségesnek tartja, hogy létezett
valamikor az emberiségnek egy közös ősi vallása, amely egyben filozófia és tudomány is volt. A mai
vallások ennek származékai és az egyetemes ősi szakrális tudás egy-egy részét képviselik.
A tradicionális vallási bölcseletek ezoterikus tanításainak jelentős része ma már nem
hozzáférhető, vagy a különféle újra értelmezések során oly mértékben torzult, hogy nehezen
értelmezhető. A legtöbb ilyen tanítás a keleti vallásokban maradt meg, elsősorban a Brahminizmusban
és a Buddhizmusban, s kisebb mértékben a Taoizmusban is. Ezen irányzatok tanítása szerint a
megváltás és üdvözülés feltétele a morális tisztaság mellett még az is, hogy kifejlesszük magunkban
azt az intuitív bölcsességet, amellyel képesek lehetünk megismerni és megérteni a valóság végső
lényegét. Erre a szintre az indulatoktól és szenvedélyektől mentes tiszta értelem segítségével juthatunk
el. Nem véletlen, hogy a Buddhi szó jelentése: józan, tiszta értelem, egy Buddha jellemzője pedig az,
hogy rendelkezik a tökéletes, józan, tiszta értelemmel, vagyis felébredett a közönséges, hétköznapi,
szétszórt tudatállapotból.
Az ősi keleti tanítások általában a tudás három fő forrását különböztetik meg. Az egyik a
személyes tapasztalás, beleértve a meditatív tapasztalásokat is. A másik a tiszta értelem (buddhi)

14
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

segítségével elérhető logikai következtetés. A harmadik tudás forrást azok az ősi iratok képezik,
amelyekben a megvilágosodott tanítómesterek intuitív bölcsessége nyilvánul meg.
A modern természettudományok megállapításaiban és az ősi keleti vallási-bölcseleti
tanításokban számos analógia fedezhető fel. Ezek az analógiák kapcsolatban vannak bizonyos logikai
paradoxonokkal, amelyek arra utalnak, hogy a köznapi életben tapasztalható valóság nem az igazi
végső valóság és az érzékszervi úton tapasztalható jelenségek csupán a valóság felszínét képezik.
Az ilyen analógiák iránt sok neves természettudós érdeklődött. Albert Einstein és Robert
Oppenheimer olvasmányai közé tartozott a hindu vallás szent könyve, a Bhagavad Gítá, s a távolkeleti
hagyományokból származó meditációs módszerekkel foglakozott Wolfgang Pauli, Niels Bohr, Nikola
Tesla, Henri Poincaré, Max Planck és Carl Gustav Jung is.
Ha a végső valóságot meg akarjuk ismerni, be kell pillantani a felszíni jelenségek díszletei
mögé. Ha ez sikerül, általában csak egy újabb – habár mélyebben fekvő – díszletet találunk, amely
mögé megint csak be kellene pillantani. Felvethető a kérdés, meddig lehet a díszletek sorozatát
folytatni és véget ér-e valahol ez a sor. A keleti bölcseletek szerint el lehet jutni a sor végéig, de csak
a belső úton, jelentős szellemi erőfeszítések segítségével.
A modern természettudomány szerint is a valóság nem olyan, mint az a köznapi
tapasztalásunkban látszik. Az érzékeink, sőt a műszereink is “csalnak”. Nem tudjuk például érzékelni
a testünk minden egyes négyzetcentiméterére eső kb. 1 kg légnyomást, amely pedig az emberi test
felszínére összesen mintegy 15-20 tonna erővel nehezedik. Nem tudjuk érzékelni a radioaktív, a
mikrohullámú és az ultraibolya sugárzásokat sem. Nincs tapasztalásunk a világűrről, a Nap belsejéről,
de még a saját testünk belsejéről sem. Nem tudjuk érzékelni az anyagi tárgyakat felépítő atomok
szerkezetét sem. Ha tudnánk, nagyon meglepő tapasztalásokat szerezhetnénk. Az atom belsejének
túlnyomó része ugyanis üres. Ha az atomot alkotó elemi részecskéket szorosan egymás mellé lehetne
helyezni, az anyag helyigénye nagyon kicsi lenne. Ilyen módon az Egyiptomi Kheopsz piramist alkotó
egymillió tonna kő összes részecskéje elférhetne egy porszemben.
A keleti bölcseletek egyik fontos tanítása a világ lényegi egységére vonatkozik. E szerint
minden tapasztalható – objektív vagy szubjektív – jelenség egységet alkot, ezek szüntelenül kölcsönös
kapcsolatban állanak és függenek egymástól. Más szóval: a világban létező dolgok ugyanazon
kozmikus egylényegűség, ugyanazon végső abszolút valóság megnyilvánulásai. A Mahájána
Buddhista Avatamszaka Szútra hasonlata szerint Indra Isten Mennyországában van egy
gyöngysorokból álló háló, úgy elrendezve, hogy mindegyik gyöngyszemben tükröződik az összes
többi. A hindu Védánta bölcselet az egység gondolatát így fejezi ki: “Tat Tvam Aszi”, vagyis: “Az Te
Vagy”. Ismerd fel, hogy minden, amit valaha is tapasztalhatsz, azonos önmagaddal.
Bár a fenti tételt a természettudomány “hivatalosan” nem deklarálja, mégis tény, hogy a
természettudósok is a világban működő egységes mozgató erőket kutatják és a világ végső egységét
számos tudományos eredmény alátámasztja, de legalábbis valószínűsíti. Néhány példa ilyen
tudományos eredményekre:
Ernst Mach elmélete szerint a gravitációs állandó nagysága az univerzumban lévő tömegek
mennyiségétől és eloszlásától függ. Nem vagyunk függetlenek a távoli tömegektől. Ha egy ezermillió
fényév távoli galaxis megszűnne létezni, megváltozna a gravitációs állandó és a Föld letérne Nap
körüli pályájáról.
A Nobel díjas kvantumfizikus Max Born a kvantumfizikai egyenletek lehetséges
megoldásait elemezve azt találta, hogy ha valamely objektum hatást gyakorol egy másik objektumra,
akkor a másik objektumnak az elsőre való hatása is mindig fennáll. A szigorúan egyirányú hatások
lehetetlenségéből pedig az következik, hogy a világban minden mindennel összefügg és az
összefüggés-rendszernek része az emberi tudat is. Wigner Jenő szerint nem lehetett volna a
kvantumfizika törvényeit megfogalmazni az emberi öntudat figyelmen kívül hagyásával, mivel a
kísérletező ember ugyanúgy része a kísérletnek, mint maga a részecske.
A fizikai világban az ellentétek is egységet alkotnak. A pozitív villamos töltés feltételezi,
hogy van negatív töltés, az anyag feltételezi, hogy van antianyag. A félvezető elektronikai

15
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

eszközökben nemcsak töltések mozognak, hanem töltéshiányok, azaz “lyukak” is és éppen erre épül a
működési elvük. Ha van a mágnesnek északi pólusa, akkor biztosan van déli pólusa is, stb.
A relativitáselméletben egységet alkot a tér és az idő is. Itt egységes négydimenziós
téridőben gondolkodnak. Ami ugyanis az egyik megfigyelő szempontjából tisztán tér vagy tisztán idő,
az egy hozzá képest gyorsan mozgó megfigyelő nézőpontjából a tér és idő dimenziók keveréke. Tér és
idő nem választható többé külön.
A keleti vallások nagy tanítómesterei azt állítják, hogy egységes téridő fogalmuk alapja a
személyes tapasztalás. Megfelelő tudatállapotban tér és idő egybe olvad és ezáltal végtelen, időtlen és
mégis mozgással és energiával teli jelenben érzik magukat, amelyben nem lehet megkülönböztetni a
múltat és jövőt, mert azok egyszerre, egymás mellett léteznek.
A kvantumfizikában egységet alkot a részecske és a hullám is. Mind a fény, mind pedig a
részecske sugárzások kettős természetűek, s képesek akár megszámlálható részecskék, akár
interferenciára képes hullámcsomagok módjára viselkedni.
Egységet alkot az üres tér és az anyag is. Az un. kvantum fluktuáció során a légüres térben,
vagyis a vákuumban szüntelenül részecske – antirészecske párok keletkeznek és semmisülnek meg. A
vákuum, vagyis a légüres tér voltaképpen nem más, mint a manifeszt létezés és a látens nemlét
határán szüntelenül ide-oda billegő részecskék óceánja. Egy ősi Zen szöveg szerint: “A forma üresség
és az üresség forma”.
A tapasztalható világot alkotó jelenségek másik fontos tulajdonsága a szüntelen változás. A
klasszikus fizika szerint a tárgyak, részecskék, tömegpontok mozognak és a világ változása ezek
mozgásából áll. A keleti bölcselet szerint a dolog fordítva van. Az objektumok létezése látszólagos.
Csak a mozgás létezik, de ezt időnként objektumként tapasztaljuk. A dolgok csupán álcázott
események, folyamatok, amelyek változékonyak és múlandóak, miközben az állandóság és
maradandóság illúzióját keltik. Egy villámlásban és az egyiptomi Kheopsz Piramisban az a közös,
hogy mind a kettő esemény. A különbség közöttük pedig az, hogy az egyik esemény néhány ezred
másodpercig, míg a másik néhány évezredig tart. Mind a kettő elkezdődik, később pedig véget ér, de
közben is folyton mozog, változik. A hindu mitológiában a szüntelenül mozgó, változó univerzum
megszemélyesítője Síva Isten, a Kozmikus Táncos, aki táncával fenntartja a világ sokrétű jelenségeit
és mindent belekényszerít a tánc közös ritmusába.
A kvantumfizika szerint az anyagi részecskék egyúttal hullámok is. Különös tulajdonságuk,
hogy szűk térve bezárva élénk mozgásba jönnek. Olyanok, mint a ketrecbe zárt vadállat, amely annál
agresszívebben támad neki a rácsnak, ahogy a keletkezés és felbomlás szüntelenül ismétlődő
körforgása zajlik, amely azonban nem zárja ki, hogy a tapasztalható jelenségek világa időnként
teljesen elsüllyedjen a nemlétbe, hogy azután új teremtési-keletkezési aktusként onnan ismét
előbukkanjon.
A modern természettudományok és a távolkeleti filozófiák közötti hasonlóság főleg abban a
felismerésben áll, hogy a valóság nem olyan, mint amilyennek a köznapi életben látszik. A legfőbb
különbség pedig az, hogy míg a távolkeleti vallási-bölcseleti irányzatok a tapasztalható világot nem
tarják reálisnak és objektívnak, addig a természettudomány mindenre a tudattól független “objektív”
materiális magyarázatokat szeretne kapni.
Mindezek ellenére a két szemléletmód nem áll kibékíthetetlen ellentmondásban. Az egyik
racionális, a másik pedig inkább intuitív nézőpontból veszi szemügyre a dolgokat. Márpedig az élet
misztériumának megértését az ember sokféle módon közelítheti meg. Így különböző aspektusokhoz
jutunk és az ezekben született megállapítások érvényesek lehetnek abban az összefüggésben, ahol
azok felmerültek.
Tudomány és vallás az emberi tudat két komplementer megnyilvánulása. Az egyik
racionális, a másik inkább intuitív. Az ember szempontjából ezek egymást kiegészítő ellenpólusok. A
tudománynak nincs szüksége vallásra, de a vallásnak sincs szüksége tudományra. Az embernek
azonban mindkettőre szüksége van. Nem a kettő szintézisére van szükség, hanem a kettő dinamikus,

16
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

mégis harmonikus játékára, örök mérkőzésére, ahogy azt a Taoista Jang-Jin elvből megtanulhatjuk.
Nincs kizárva, hogy az emberi civilizáció jövője azon múlik, sikerül-e ezt a harmóniát megtalálni.

***

Prof. Tóth Tibor  informatikus, tanszékvezető:

A tudomány dogmáiról (ESZ*)

Súlyponti kérdések:
1. A tudomány fogalma. A tudományok néhány lehetséges osztályozása, az egyes
osztályozások kritikája.
2. A tudományosság kérdése. Tudomány és hit. A tudományelmélet alapjai. A
tudományos módszer.
3. A dogma fogalma. Vannak-e dogmák a tudományban, s ha igen, miért?
4. Az evolúció, mint átfogó tudományos dogma. Teremtéstan kontra evolúciótan. A
tudomány valódi szerepe az eredetünk alternatíváiról szóló vitában. Természettudományos világkép,
világmagyarázat.
ad(1): Oxford Dictionary: "A tudomány szervezett tudás, amelyhez fõként megfigyeléssel és
a tények vizsgálatával juthatunk a fizikai világról, a természettörvényekrõl és a társadalomról."
A tudomány az emberi történelem során egy permanens kísérlet a minket körülvevõ
Univerzumból származó tények folyamatos összegyûjtésére és megmagyarázására. Jellemzõ a
tudományos ismeretek exponenciális ütemû növekedésére, hogy az utóbbi 100 évben jött létre az
ismert tudományos eredmények 99.9 %-a és a valaha élt összes tudós 80 %-a ma dolgozik (Forrás:
MTA).
A tudományok szokásos legdurvább osztályozása: természettudományok,
társadalomtudományok. Egy jobb megközelítés: (1) Élettelen természettudományok és mûszaki
tudományok; (2) Élõ természettudományok; (3) Társadalomtudományok. (Megjegyzés: a mûszaki
tudományokat indokolt és célszerû lenne külön osztályba sorolni).
Az elemi tudományos problémák vizsgálatakor mindig kulcsszerepet játszó három tényezõ,
nevezetesen a feltételek, eredmények, törvény hármas alapján induktív, deduktív és reduktív
tudományos megközelítés képzelhetõ el, aszerint, hogy melyik két tényezõ ismertében keressük a
harmadikat (lásd: 1. ábra). A mûszaki tudományok az ilyen rendezés szerint egyértelmûen
elkülönülnek (reduktív csoport: keressük azokat a feltételeket, amelyek nem sértik a törvényt és
szolgáltatják a célul tûzött, társadalmilag hasznos eredményt).

' ' '

1. ábra: Az elemi tudományos problémák alaptípusai és a nekik megfelelõ megoldási

módok (F = Feltételek; E = Eredmények; T = Törvény; i, d, r = induktív, deduktív, ill. reduktív
következtetés-sorozat)
ad(2): A tudományosság kritériumaival a tudományelmélet foglalkozik. A tudományosság
kérdése jelentõsen eltér a természettudományok és a társadalomtudományok esetében. A legszigorúbb
tudományossági kritériumok a matematikában, illetve a matematikát alkalmazó élettelen
természettudományok területén használatosak.

17
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

A tudományelmélet a tudományos megismerés lehetõségeivel és határaival foglalkozik, ezen

belül vitatja egy elmélet alaptételeit, tárgyalja az ismeretszerzés felhasználandó módszereit és
eszköztárat nyújt a tudományos állítások érvényességének megítéléséhez. A tudomány határainak
felismerése és deklarálása szemszögébõl kiemelt jelentõségû az intelligens hit fogalma. A bibliai hit,
amelynek szabatos meghatározása a Zsidókhoz írt levél 11:1 és 11:2 versében található, a keresztény
(keresztyén) ember világmagyarázata szempontjából kulcsfontosságú intelligens hit.
A tudomány néhány elõfeltevésen alapszik. A tudós - intelligens hite alapján - elõre
feltételez bizonyos dolgokat, amelyek nem igényelnek szigorú bizonyítást és a gyakorlati józan ész
által beláthatók. Leggyakrabban az alábbi öt alapfeltevést sorolják fel: (1) A természet megérthetõ;
létezik egy reális világ; (2) A természet egésze ugyanazoknak a törvényeknek van alávetve
(egyöntetûség); (3) A mérhetõ dolgok alapul szolgálnak megfigyelhetõ hatásokhoz; (4) A
legegyszerûbb magyarázat valószínûleg a helyes [a "takarékosság elve", amely "Occam borotvája"
néven is ismert. A tudományos közvélemény az elvnek megfelelõen azokat a magyarázatokat,
elméleteket részesíti elõnyben, amelyek kevesebb önkényes feltételezést tartalmaznak]; (5) Az
ismeretlen megmagyarázható az ismert dolgok segítségével, analógiákon keresztül.
A tudományelmélet néhány fontos alaptételét - felhasználva Karl R. Popper és Werner Gitt
publikációit - az alábbiakban foglaljuk össze:
(T1): Minden elméletnek vannak olyan alaptételei, amelyeket nem lehet bizonyítani.
Elfogadásuk egyfajta konvención és intelligens hiten alapszik.
(T2): Az alaptételek olyan önkényes megállapítások, amelyek a tudós (kutató, szakember)
számára nyilvánvalónak látszanak.
(T3): Egy elmélet kezdetben feltételezett alaptételei nem lehetnek egymásnak
ellentmondóak.
(T4): Konkurens elméletek ellentmondásai - a mérési és megfigyelési hibáktól eltekintve -
nem a tényekbõl, hanem a különbözõ alaptételekbõl erednek.
(T5): Az alaptételek tárgyilagosan bírálhatók és el is vethetõk.
(T6): Egy elmélet helyességét eredményessége nem garantálja, csak valószínûsíti.
(T7): Egy jó elméletet úgy kell megalapozni, hogy lehetõség szerint könnyen sebezhetõ
(cáfolható, "falszifikálható") legyen.
(T8): A strukturális tudományok (pl. matematika, informatika) és reáltudományok (pl.
fizika, kémia) tudományossági kritériumai elvi különbségeket mutatnak a történelmileg
interpretálható tudományokhoz képest. A strukturális- és reáltudományok a megfigyelhetõség
kritériumából indulnak ki. A történelmileg interpretálható tudományok nem-megfigyelhetõ dolgokkal
foglalkoznak, ezért módszereik valamilyen mértékben mindig közvetettek.
(T9): A strukturális tudományok tételei bizonyíthatók, az empirikus tudományok tételei
legfeljebb többé-kevésbé igazolhatók.
(T10): Az elméletnek lehetõvé kell tennie a kísérleti ellenõrzést (megismételhetõség,
reprodukálhatóság).
(T11): Egy elméletnek jövendöléseket is meg kell engednie (Ez a tétel Karl Popper szerint a
történelmileg értelmezhetõ tudományokra nem igaz, vagyis lehetetlen megjósolni pl. társadalmi
jelenségeket).
A tudományos módszert illetõen azokra a tudományokra szorítkozunk, amelyek
megfigyelésen és kísérleten alapulnak. Ide sorolhatók az élettelen természettudományok, vagyis a
strukturális- és reáltudományok, amelyek nem történelmileg interpretálhatók.
A tudományos módszer lényege a 2. ábrán látható. A megfigyelések és alapvetõ
elõfeltevések elvezetnek a probléma megfogalmazásához, majd hipotézis (elmélet)
megkonstruálásához. A hipotézist (elméletet) megfelelõ empirikus adatokkal teszteljük, vagyis
kísérleti-tapasztalati ellenõrzésnek vetjük alá. Ennek eredményeként a hipotézist (elméletet)
megtartjuk, módosítjuk vagy elutasítjuk. Elutasítás esetén a kezdeti feltételek újragondolása, esetleg
teljes megváltoztatása szükséges.

18
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

A k e z d e ti
fe lté te le k
is m é te lt
v iz s g á la ta
A h ip o té z is
e lu ta s ítá s a

A la p v e to H ip o té z is A h ip o té z is
e lo fe lte v é s e k te s z te lé s e
A h ip o té z is
m ó d o s ítá s a

In fo rm á c ió A d a t- E lm é le t
bem enet bem enet A h ip o té z is fe lá llítá s a ,
m e g ta rtá s a e x tra p o lá c ió ,
te s z t

2. ábra: A tudományos módszer legfontosabb lépései a visszacsatolások feltüntetésével

A természettudományok esetén alapvetõ kritérium a megfigyelhetõség. Poincaré
megfogalmazása szerint amit nem lehet megfigyelni, az természettudományosan nem vizsgálható.
ad(3): A dogma fogalma egyháztörténeti eredetû. Alapvetõ jelentése: valamely illetékes
egyházi fórum által elfogadott és kihirdetett hittétel.
A tudomány és a dogma összekapcsolása pejoratív értelmet kap. Ha a tudomány dogmáiról
beszélünk, olyan tételekre gondolunk, amelyek annak ellenére élveznek támogatást, jelentõs
elfogadottságot valamely tudományterületen, hogy kielégítenék az adott szakterület tudományossági
kritériumait.
Szélsõséges esetben a tudományban is el lehet jutni mereven kötelezõ érvényûnek tekintett
(hit)tételekig, amelyek elfogad(tat)ása a tudományon kívüli okokkal magyarázható.
A legáltalánosabb - a tudomány egészét érintõ - dogma, mint Charles Thaxton, a neves
kémia-professzor rámutat, az, hogy a tudományon belül minden a materializmusra korlátozódik,
holott ezt semmi nem indokolja. Ez hiba, mert a tudományosság kritériumai semmi olyat nem
tartalmaznak, hogy eleve ki kellene zárnunk természetfeletti tényezõket. Például az evolúcióelmélet
forrásánál nem a tudomány belsõ fejlõdésébõl fakadó tények, hanem egy ideológiai posztulátum, a
materializmus állt. Az evolúció hívei, kizárván minden anyagon kívüli realitás lehetõségét, olyan
elõítélettel kezdenek hozzá a természet vizsgálatához, amely megakadályozhatja az igazság
megismerését.
Tipikusan a tudományos dogmák körébe sorolhatók azok a világnézeti, filozófiai elõítéletek,
prekoncepciók, amelyek súlyosan megterhelik a tudományos kísérleteket. Például az 1953-ban
végrehajtott híres Miller-féle kísérlet megtervezését is az a prekoncepció, ideológiai alapú elõítélet
befolyásolta döntõ mértékben, hogy az életnek élettelen kémiai anyagokból, az "õslevesnek"
elkeresztelt valamibõl kellett kialakulnia spontán nemzés, abiogenezis által. Figyelmen kívül hagyta
ez a kísérlet azt a tényt, hogy nem voltak tiszta kémiai anyagok a Föld akkori fázisában, a
termodinamika második fõtétele értelmében a keletkezett aminosavak gyorsabban lebomlottak volna,
mint amilyen ütemben létrejöttek, hacsak külsõ intelligencia nem segít a magasabbrendû molekulák
"elmentésében" és felszaporításában. Thaxton alighanem a lényegre tapintott, amikor egy
természettudományos rádiómûsorban (Kossuth, 1999. augusztus 11.) megjegyezte: "A kísérletek
eredményei sokszor a kísérletezõ eredményei és azokat nem a természet mutatja be önmagától és
önmagáról".
ad(4): Az evolúcióelmélet, mint ismert, a hivatalos tudomány részérõl világszerte erõteljes,
sok országban kizárólagos támogatást élvez az egyetlen lehetséges alternatíva, a különleges teremtés
hipotézise (teremtéselmélet, teremtéstan, kreacionizmus) ellenében. Feltehetjük a kérdést: miért a

19
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

különleges teremtés (fajonkénti teremtés) jelenti az egyetlen lehetséges alternatívát? A legtalálóbb

választ, amely a támogatottság aszimmetriájára is magyarázatot ad, talán George Wald Nobel-díjas
biokémikus adja: "Amikor az élet földi eredetérõl van szó, csupán két lehetõség kínálkozik: a teremtés
vagy a spontán keletkezés (evolúció). Nincs harmadik út. A spontán keletkezést (az õsnemzést) 100
évvel ezelõtt megcáfolták (Pasteur), de ez csak egyetlen más végkövetkeztetéshez vezet el bennünket:
a természetfeletti teremtéshez. Ezt nem tudjuk elfogadni filozófiai okokból (személyes indítékokból);
ezért inkább elhisszük a lehetetlent: azt, hogy az élet önmagától, véletlenül jött létre".
Erre az érvelésre jogosan jegyzi meg J.H. Woodger brit biológus: "Közönséges
dogmatizmus azt állítani, hogy amit el akarsz hinni, az valójában megtörtént." H.S. Lipson fizikus
kritikája is igen kemény: "Egyetlen elfogadható magyarázat a teremtés ... Nem vethetünk el egy olyan
elméletet, amely nem tetszik, ha azt tudományos bizonyítékok támasztják alá." Lipson itt arra utal,
hogy Darwin: "A fajok eredete" c. könyvének megjelenése óta "az evolúció bizonyos mértékig
tudományos vallássá lett; majdnem minden tudós elfogadta azt és sokan készségesek megfigyeléseiket
is ennek érdekében szubjektív szempontok szerint módosítgatni."
Fel kell tenni azt a kérdést, hogy az "evolúció kontra teremtés" vitában mi a szerepe a
tudománynak. A választ együttesen az alábbi három tézis adja meg:

1. tézis:
A világ kezdeteire vonatkozó bármilyen elméletet lehetetlen tudományosan bebizonyítani.
2. tézis:
Vagy a teremtés igaz, vagy az evolúció: nincs harmadik lehetõség (v.ö.: G. Wald
véleménye).
3. tézis:
Jóllehet, mind az evolúció, mind a bibliai teremtéshit hozzáférhetetlen a tudományos
módszerek számára és mindkettõt hit által kell elfogadni, ez nem jelenti azt, hogy az ismert
tudományos tények és megfigyelések ebben az alapvetõ kérdésben semmilyen támpontot sem adnak.
Éppen ellenkezõleg: a tudományos tényeket fel kell használni arra, hogy segítsék tisztázni: a világ
kezdeteire vonatkozó melyik modell valószínûbb, ezért a beléjük helyezett hit intelligens és nem vak.
A fenti három tézis alapján azonnal belátható, hogy a teremtéstan teljesen jogos, formálisan
is egyenértékû alternatívája az evolúciótannak. Alaposabb és mélyebb elemzés pedig kimutatja, hogy
a tudományos tények egyfelõl sokkal inkább támogatják a teremtés alternatíváját, mint az evolúcióét,
másrészt az evolúció ellen súlyos tudományos ellenvetések hozhatók fel. Az evolúciótan kritikája a
legkülönfélébb tudományterületekrõl származik: geológia, paleontológia, fizika, kozmológia,
matematika, informatika, biológia, rendszerelmélet, stb. A biológiát illetõen külön ki kell emelni,
hogy súlyos tévedés egyes biológusoknak az a hite, hogy az evolúció a biológián belül
megmagyarázható. Az evolúciótan valójában nemcsak a modern tudományos világképet gyûri bele
saját Prokrusztész-ágyába, hanem teljes világmagyarázatra tart igényt. Heller Ágnesnek a domináns
világmagyarázatra vonatkozó kijelentése szerint szolgáltatni kívánja "a tudás és értelmezés nyelvét
legyen bár szó a kozmosz ismeretérõl, az erkölcsrõl, a politikáról, a szexualitásról, a dolgok
kezelésének végsõ elveirõl, a születésrõl és a halálról."
Az elõadás számos tudományterületrõl hoz fel kritikai ellenvetéseket az evolúció ellen.
Végsõ közvetkeztetése: Az új tudományos ismeretek szintézise nagyon erõsen valószínûsíti az
Intelligens Tervezõ közremûködésének megkerülhetetlenségét.

***

Dúl Antal  teológus:
A hit és a ráció vallásos és és bölcseleti szerepe (SK*)
A vallás és a spiritualitás lényegéről

20
 VIII. Templomok és akadémiák SZINTÉZIS
SZABADEGYETEM

A vallás szót különféleképpen alkalmazzák. Mást értenek alatta a teológusok, mást a

társadalomtudományok, mást a közönséges halandó és ismét mást a misztikusok. Megkülönböztetik a
vallást és a felekezetet az egyik oldalon, spiritualitást, misztikát és ezotériát a másik oldalon. Az
ezotéria szót szabadon alkalmazom mindazon utak megnevezésére, amelyek vallásos tapasztalathoz
vezetnek. Ezalatt nem azt a modern szellemi áramlatot értem, amelyet ma általánosságban „ezoterikus
scenario” neveznek.
Spiritualitás, misztika vagy ezotéria megnevezés alá tartoznak az összes vallásos utak,
amelyek az embert a numinozus-hoz (Istenség) nevezik. Gyakran alkalmazom a misztikára az ezoteria
kifejezést, mert itt az igazságoknak nem egy kívülről jövő (exoterikus) elfogadásáról, hanem egy
belülről fakadó (ezoterikus), pótolhatatlan megtapasztalásról van szó. Ez tehát annak a
megtapasztalása, amit hitvallók, dogmák és bölcsek hirdetnek. Ezt ma nyugaton
transzperszolnalitásnak nevezik. Nevezik csúcsélménynek is. A kereszténységben ez a legmagasabb
fokozat, amelyet unio mistica-nak is neveznek, vagy kontemplációnak. A zen a „szatori” vagy
„kensho” a jóga a „szamádhi” megnevezést használja.
Transzkonfesszionális spiritualitásnak nevezem az Első Valóság megtapasztalását. Nem
feltétlenül van szükség itt egy vallás vagy egy személy jelenlétére, aki a kapcsolattot közvetíti az Első
Valósággal.
Minden nagy vallás bölcsőjénél „tisztánlátó” alapítók állak. Az összes nagy írások, mint a
Védák, a Biblia, a buddhista Pali-Kanon, vagy a Korán mind misztikus megtapasztalások alapján
állnak. Ezekből keletkeztek azután a szervezett vallások, egyházak és hitközösségek. A próféták és
misztikusok tapasztalataikat hittételekben és rituálékban foglalták össze. Ezeket generációról
generációra adták tovább. Természetesen a vallásalapításhoz egyéb elemek is hozzájárultak, de a
lényeg mindig az alapító ősélménye volt.
Egy definíció: hitvallás vagy vallás alatt értendő egy meghatározott, írott hithez való tartozás
megvallása, mint a keresztény, hindu, buddhista, muzulmán hit esetében. A vallás fogalma gyakran
van összekapcsolva az „egyedül üdvözítő igazságosság” igényével. Különösen a teista vallásoknál
érvényes ez. A vallás elkülönülést teremt és hajlamos a kizárólagosság iránti igényre.
A történelem folyamán a vallások mindig hajlamosak voltak a másként gondolkodókat
kiközösíteni vagy máglyára küldeni. A teista vallások misztikusainak többnyire meggyűlt a bajuk az
inkvizícióval. Megtapasztalásaikat – ha arról beszélni is akartak – át kellett dogmatizálniuk. Még ma
is érvényes Rudolf Ottó véleménye a teológusokról és szofisztikusokról, amely szerint „ha ők
misztikus kinyilatkoztatásokat kézhez kapnak, abból gyakran olyan lehetetlenségeket teremtenek,
amelyekről minden vallásnak még a lélegzete is eláll."”
A vallások teljesen elveszíthetik kapcsolatukat spirituális forrásaikkal.
Az én japán mesterem az ilyen vallást gyermekvallásnak nevezte. Vannak vallások, amelyek
kifelé fordulnak, kívülről várják a segítséget. Így könnyen válhatnak majdnem teljesen világi
intézménnyé, amely a spirituális hatalom iránti igényével formál jogot arra, hogy az egyén
lelkiismeretébe és később a épolitikába, pénzügyletekbe is beavatkozzon.
A vallásoknak is haladniuk kell a korral, a korszellem világképével. A transzkonfesszionális,
(felekezetfölötti) vallásosságnak több fokozata van. az első fokozat kísérő jelensége, hogy tudatunk
felismerje az archetipikus lényeket és formákat, amelyeket mindennapi tudatunkkal nem
érzékelhetünk. Ezek mély benyomást keltő, fontos forrásai az egyénnek. Ezek a tapasztalotk egy
radikálisan más dimenzóból jönnek és egy más valóság rendjének vannak alárendelve.
Az igazi spirituális vagy misztikus élmény a kozmikus történéssel való egyesülés
megtapasztalása. Ez a mindennapi valóságnak az érzékeken és a ráción túli megtapasztalása. Azok a
határok, amelyeket az én-struktúra állandóan felépít maga körül, feloldódnak! A valóság, amelyet az
ember éppen lát, hall és érzékeivel felismer, egy kozmikus megnevezhetetlen valóság

21
 SZINTÉZIS SZABADEGYETEM VIII. Templomok és
akadémiák

manifesztációjának tűnik. A világ újnak tűnik, és a hozzá társuló másik dimenzió által radikálisan újjá
definiálódik.
A „személyes-én” visszalép ebben a megtapasztalásban. Csak egy létezik, az „Én”. Ez az
Első Princípium. A transzkonfesszionális élmény ezzel az Ős-princípiummal való egységet jelenti, és
ez „az egység” megtapasztalása.
Ennek a kozmikus vallásosságnak újraéledése érzékelhető napjainkban. De ez a mély hit-
megértés ma éppúgy, mint régen is, csak az eretnekekre, szent őrültekre, bölcsekre és
nonkonformistákra (nem kényelem szeretőkre) számíthat. Még jó ideig eltart, amíg az emberi faj igazi
lényét megérti, és isteni lényként megtapasztalja – túllépve mai formáján –, hogy több, mint Istennek
időhöz kötött, mulandó játékszere.

*****

22