Írta:

Chanda Hahn

A mű eredeti címe: UnEnchanted

Fordította: Stier Ágnes

Szerkesztő: Nemcsók Adrienn, Vajna Gyöngyi

Nyelvi korrektor: Luca Anna
Műszaki szerkesztő: Szuperák Attila
© Chanda Hahn 2013
© Stier Ágnes 2014
© Maxim Könyvkiadó Kft. 2014

A kiadvány a szerző engedélyével készült.

Borító: Steve Hahn

ISSN: 2063-6989

ISBN: 978 963 261 541 7 (puhatáblás), kiadói kód: MX892

Kiadja: Maxim Könyvkiadó Kft. Cím: 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H Tel.: (62) 548-444, fax:
(62) 548-443, e-mail:
info@maxim.co.hu
Felelős kiadó: Puskás Norbert
Richlie Fikesnak Mert folyton kérdezgettél, hogy mi történik ezután…
 1. FEJEZET
Ma megmentettem Brody Charmichael életét. Mina kedvenc golyóstollával írta le az ujjongó szavakat kék
spirálfüzetébe. Hűségesen ugyanazt a tollat használta a bejegyzésekhez, remélte, hogy az majd megfordítja
a szerencséjét, és végre valami jóról is írhat. Mint ma. A keszekusza betűkkel körmölt szavakra meredve
belenyilallt a bűntudat. Be akarta csukni a füzetet, de a mozdulat megállt a levegőben. Nem volt jó érzés.
Nem tűnt... őszintének. Elnehezült kézzel és szívvel zárójeles kiegészítést írt a bejegyzéshez. (De ma
ezenkívül majdnem MEGÖLTEM Brody Carmichaelt.) Kissé jobban érezte magát, miután bevallotta az
igazat, és becsukta a Kudarcok és hatalmas katasztrófák címre hallgató füzetet, majd sóhajtva visszatette
a fiókba. A tizenöt éves Mina életében soha semmi sem sikerült. Folyton elkésett az óráiról, a házija
általában úgy nézett ki, mintha egy pitbull egész este rágókának használta volna, pedig nem is tartott
kutyát, a fiú, akibe régóta bele volt zúgva, azt sem tudta, hogy létezik, és ha idegeskedett, hajlamos volt
csokis tejet borítani magára. Biztosan azért, mert mágnesként vonzotta magához a világ „minden rossz, bal
és lehetne rosszabb is” szerencséjét. A füzetet ennek bizonyítékaként tartotta a rendetlen zoknis fiókban.
Az események cinikussá tették, különösen, mivel a tegnapi reggel ugyanúgy indult, mint bármely más
eseménydús, katasztrofális nap.

Álmában repült. A levegőben sokkal kecsesebben mozgott, mint a földön. Ott mintha folyton
megbotlott volna a saját lábában. De békés álmát hangos puffanás és dörgés szakította félbe. Többé már
nem repült... hanem zuhant.
– Au! Mi a...? - Mina fájdalmasan feljajdult, amikor a hálószobája egyenetlen tölgyfa padlóján
landolt. Leesett az ágyról. Próbált kikecmeregni az ágynemű fogságából, és két kék Toy Story-s
pizsamából kikandikáló lábfejet pillantott meg a feje mellett. – Charlie, mit keresel itt? - motyogta,
továbbra is a takaróval küszködve.
A nyolcéves, komoly kisfiú a villogó ébresztőórára mutatott. Kezében tálkát és kanalat tartott. Biztos
megint kiment az áram, ami gyakran megesett a háztömbjükben.
– Hány óra van? — kérdezte a lány, és megrémült, hogy ma el fog késni... megint. A kisfiú felemelte
a kezét, összetett gyűrűs-és mutatóujjával mutatta a hetet. – Charlie, hogy hagyhattál ilyen sokáig aludni?
El fogok késni! A kisfiú válaszul megvonta a vállát, és a kanállal püfölte a tálkát. Mina tudta, hogy nem az
öccse tehet róla, hogy ilyen mélyen alszik. Anyukája, Sara azt mondogatta, nehezebb őt felébreszteni, mint
Csipkerózsikát. De érte nem jött a daliás herceg, hogy kimentse a hortyogásból, és amilyen borzasztóan
peches, soha nem is fog. Mina felpattant, kikapott egy reményei szerint tiszta farmert a padlót borító
ruhakupacból, és magára rángatta. Magában köszönetét mondott az édesanyjának, amiért sosem adta, be a
derekát, ha szűk farmert kért, különben most kétszer ennyi ideig tartana felöltözni. Aztán belebújt kedvenc
Converse All Stars cipőjébe, közben ívben hátrahajolt. Felkapott egy kék cipzáras pulcsit, és óvakodva
megszaglászta, hogy elég tiszta-e ahhoz, hogy felvegye. Ujjaival végigszántott hosszú, barna haján,
próbálta megzabolázni kósza tincseit, amelyek ugyanolyan unalmas színűek voltak, mint a szemei. Próbált
győzedelmes mosolyt erőltetni az arcára, de csak zavart grimaszra futotta. Gyors puszit nyomott az öccse
feje búbjára, aztán a kicsi és elavult konyhába rohant, és felkapta a hátizsákját a konyhaasztalról.
Megfordulva reccsenést hallott, mert a hátizsák makacsul ragaszkodott a széktámlához. A szék nyert, a
táska vállpántja leszakadt, mire az összes könyve nagy puffanással a földön landolt egy kupacban.
Sóhajtva visszahajigált mindent a táskába, és mindent megtett, hogy csukva tartsa, miközben átkutatta a
fiókokat biztosítótű után. Sara Grime meglepett arccal sétált be a konyhába. A munkahelyi egyenruháját
viselte, nadrágot és egy kék pólót, amire egy tollseprűt és mosolygó felmosórongyot hímeztek. Sara a
Happy Maidsnek dolgozott. Házakat takarított, hogy Charlie-t magániskolába küldhesse. Hosszú órákon át
gürizett zokszó nélkül. Mina ezért nem engedte soha belépni disznóólra hajazó szobájába.
– Anya, aláírtad az engedélyt?
– Miféle engedélyt? — kérdezte Sara szórakozottan, miközben málnás kétszersültet tett a
kenyérpirítóba.
– A mai tanulmányi kirándulásra. Babushka sütödéjébe. Múlt héten adtam oda.
– Jaj, édesem! - tördelte a kezét az asszony. — Nem lenne jobb, ha nem vennél részt rajta? Tudod,
milyen ügyetlen vagy. Mi lesz, ha történik veled valami?
– Anyu, a mai kirándulásról házi dogát kell írnom, és ez adja a jegyem negyedét! — Mina a
mindenes fiókban végre ráakadt pár biztosítótűre, és azon ügyködött, hogy visszatűzze a táska pántját.
Nincs pénzük újat venni. Be kell érnie ezzel a gyorssegéllyel. – Esetleg nem csinálnál helyette szorgalmi
feladatot? — kérdezte az anyja. – Anya, megleszek! Rátapadok Nanre, mint a matrica, ne aggódj! Ez csak
unalmas pékséglátogatás. Mi bajom lehetne azon kívül, hogy belehalok az unalomba? - Mina az anyja
arckifejezése láttán tudta, hogy megnyerte a vitát... egy hajszállal. Sara átlapozta a hűtő melletti
levélkupacot, majd megtalálta az összehajtogatott sárga engedélykérő lapot. Aláírta, majd utolsó
figyelmeztetés kíséretében átadta a lányának: – Ígérd meg, hogy vigyázol magadra!
– Úgy lesz - válaszolta Mina. Tudva, hogy ez csak féligazság. Ö vigyázni fog, de a balszerencsének
szokása mindenhová követni. Charlie kék pizsamájában és élénksárga gumicsizmában slattyogott be a
konyhába. Leült a kissé kopott székre, magához húzta a kukoricapelyhes dobozt, és nekilátott reggeli
rituáléjának. Különféle pelyheket kevert össze a tálkában. Ma csak málnásat, mézeset és árpásat, ami
semmi sem volt az átlagos ötös keverékhez képest. Mina minden reggel végignézte, ahogy összekeveri a
pelyheket, és felkeveredett a gyomra az undortól, ezért is szerette jobban a kétszersültet. A pirító
kihajította a szeletet, Mina elkapta a levegőben, aztán azt kívánta, bár ne tette volna, mert ideoda dobálta
a kezében, míg ki nem hűlt. Aztán bevette a szájába, fogta hevenyészetten megjavított táskáját, és kistartolt
az ajtón a lépcsőfordulóban tartott biciklijéért. A Grime család kis bérelt lakásban élt Mr. és Mrs. Wong
kínai étterme, az Aranypalota felett. Mina szeretett ott lakni, hacsak nem felejtette el becsukni az ablakát
éjszakára, mert akkor minden ruhájába beleivódott a mogyoróolaj szaga. Kárpótlásul annyi kínai
gombócot kapott Mrs. Wongtól, amennyi csak beléfért. Levitte a biciklit a lépcsőn a járdára, közben
leverte a festéket a falról. Szeret-nem szeret viszonyban volt a bicajjal. Tavaly a tizenötödik születésnapja
estéjén bekötött szemmel kivezették, és azt hitte, kocsit kap. Ehelyett egy piros 1950 Schwinn kerékpárt. A
bringa öreg és viharvert volt, ki kellene cserélni a fékeket, a gumikat, és meg is kéne olajozni, de nem
érdekelte. Amint átlendült a csalódottságán, és ráébredt, milyen valószerűtlen lett volna, ha kocsira futja a
családi költségvetésből, így egyre inkább megszerette. A bicikli szabaddá tette. Ráadásul, ha a biciklizési
képességéből következtetni lehet az autóvezetői képességeire, akkor a világ sok horpadt postaládától
menekült meg. Mina a járdára lendítette a járgányt, integetett Mrs. Wongnak, és hajszálon múlt, hogy nem
ütközött egy falkányi ölebet sétáltató idős hölgynek.
– Bocsánat! — kiáltotta. Így elhagyott egy darabot a továbbra is szájában szorongatott kétszersültből.
Viszolyogva nézte, ahogy az előbb még cuki és bújós ölebek csaholó, cukorőrült kutyákká változtak. A
hölgy döbbenten próbálta megfékezni megvadult, elkényeztetett kicsikéit. Mina bocsánatkérően vonogatta
a vállát. Tíz perccel később, miután átvágott két mellékutcán, átszáguldott három szomszéd hátsó udvarán,
elért az iskolaudvarra, ahol nyoma sem volt életnek. Tagadhatatlanul elkésett. A biciklitárolónál hagyta a
járgányát, de az rendes oldaltámasz nélkül szánalmasan nekidőlt a szebb, újabb bringáknak. Mina a
buszparkoló felé száguldva megkönnyebbült, hogy a kirándulóbusz még ott áll..., de aztán elindult a járda
mellől.
– Ne! — kiabálta, és a busz után szaladt, kétségbeesetten próbálta felhívni magára a sofőr figyelmét.
Lehúztak egy ablakot, és ismerős szőke fej bukkant fel, kezében valami ezüstöset szorongatva.
– Mina, neked tényleg kellene egy óra! - kiáltotta a lány. – Nan! Szólj neki, hogy álljon meg! —
kiabált vissza a barátnője, miközben hasogatott az oldala. – Meg egy mobil! Tényleg ki kell jönnöd a sötét
középkorból. Akkor felhívhattalak volna. — A lány csak beszélt tovább, ügyet sem vetve Mina
kétségbeesésére és fogyatkozó erejére. – Nan! Állj le! Állítsd le a buszt! - sikoltotta zihálva.
– Ja, rendben! - A szőke fej eltűnt odabent. Egy pillanattal később a busz lassított, aztán a járdánál
megállt. Mina kifulladva és szúró oldalától kissé imbolyogva végre fellépett az első lépcsőre. A sofőr
felháborodott pillantást vetett rá. Emiatt valószínűleg késni fognak, és a pontosság volt a mániája. A lány
nem törődött vele, és az első sorban ülő tanárához lépett az engedéllyel. – Igazán ideérhettél volna
időben! - jegyezte meg Mr. West. Kopaszodó feje csillogott a máris túlmelegedett busz forróságában.
– Elnézést! - válaszolta Mina csendesen. — Áramszünetünk volt. A tanár átfutotta az engedélyt, majd
biccentett, hogy üljön le. Mina a busz hátulja felé sétált, akár egy lassított rém-álomban. Kénytelen volt
elviselni, hogy huszonvalahányan bámulják. Leszegett fejjel becsusszant a Nan melletti ülésre, aztán
bosszúból oldalba bökte.
– Mert hagytál ilyen sokáig futni! Nan vigyorogva kivillantotta tökéletesen fehér fogait. Ma egy „<3
Jacob Black” pólót, szűk farmert és fekete lapos talpú cipőt viselt. Mindenben Mina tökéletes ellentéte
volt, valószínűleg ezért is jöttek ki ilyen jól. Jót mulatott azon, hogy a barátnőjének fogalma sincs a
közösségi és népszerű dolgokról.
– Hát, talán ha lenne mobilod, írhattál volna, hogy késel — gúnyolódott Nan előhúzva legújabb
iPhone-ját, ujjai röpködtek az érintőképernyőn.
– Mit csinálsz? Csiripelsz? Nan nevetve forgatta a szemét. – Komolyan, Mina! Tweetelésnek hívják.
—Oké. Tweetelsz? – Naná! — vigyorgott a barátnője. Minának liftezett a gyomra.
– Miről? - Valami azt súgta, hogy tudja a választ. Amikor Nan az előbb kinyitotta az ablakot és
kihajolt, valami ezüstöset látott a kezében.
– Ó, semmi különösről. Csak a követőimnek kitweeteltem a képedet, ahogy futsz a busz után, mint
egy eszelős. A „követőim” úgy hangzott, mint valami szekta. – Nan, hány követőd van? - Mina remélte,
hogy a szám nem emelkedett.
– Hát, a tegnapi kirohanásom után arról a moslékról, amit ők ebédnek mernek nevezni, úgy
háromszáz. - A lány a „Frissítés” gombra kattintott, mire a buszon több telefon azonnal felpityegett.
Sportcipők és fejek fordultak Mina felé olyasmiket suttogva, hogy „lúzer” és „kocka .
– Nan! Hogy tehetted?! — háborodott fel Mina, és átmászott a barátnőjén, hogy az ablaknál ülve
elrejtőzzön a legtöbb utas szeme elől. Áthúzta a fején a hátizsákját, és elrejtőzött mögé.
– Mina, meg kell tanulnod nevetni magadon. Próbállak feltenni a térképre. Szinte senki sem tudja, ki
vagy.
– El sem tudom képzelni, hogy bárki szeretne ilyen figyelem középpontjába kerülni. Én tuti nem! Nan
hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét. – Marhaság! Mindenki szeretne egy kis figyelmet. Hát, kivéve
téged. Komolyan, Mina, az nem számít, hogy jó vagy rossz, igaz vagy nem. Mindenki népszerű akar lenni,
szerepelni a pletykákban. Nan volt a suli legbarátságosabb és legtársaságkedvelőbb tagja. Öt mindenki
kedvelte, nem azért, mert népszerű és okos volt, hanem mert vicces és őszinte.
– Én nem - vonogatta a vállát közönyösen Mina.
– Akkor gondolom, az sem izgat, hogy egy bizonyos fiú facér-e. - Nan tudta, hogy amióta csak a
családja ideköltözött, a legjobb barátnője titokban bele volt zúgva Brody Carmichaelbe.
– Brody és Savannah szakítottak? - Mina hitetlenkedve felegyenesedett ültében, és lehajította táskáját
a földre.
– Á-há! Látod, érdekel!
– Nem is!
– De igen — csipkelődött Nan. Igaza volt: Mina tényleg tudni akarta.
– Jó, rendben... szakítottak? — Minában éledezett a remény.
– Nem, de látod? Nem akarnád tudni, ha így lenne? — Az éledező remény hamvába holt.
– Gyűlöllek, Nan Taylor! — förmedt rá Mina. Álomgyilkos vagy, ugye tudod? Álomgyilkos!
– Jesszus, Sötétke, higgadj le! - harsant fel egy fiúhang a hátuk mögül. Mina elvörösödött. A
vezetékneve könnyen az élcelődés céltámlája lett. A Grime-ból, azaz Koromból túl könnyen lett Slájm,
Sötét, vagy Piszok. Alig várta, hogy férjhez menjen, és törvényesen nevet változtathasson. Ha valaha le
tudná küzdeni a zavarát, és szóba állna egy fiúval. Hátradőlve hagyta, hogy Nan a Glee című zenés
vígjátéksorozat legutóbbi részéről fecserésszen, sőt még néhány taktust is elénekeljen az iPhone-jára
letöltött legújabb menő slágerből. Minának még iPodja sem volt, a legtöbb, amit felmutathatott, egy régi
CD-lejátszó volt. Nanról azt is tudni kellett: mániája volt a Glee, és az összes valóságshow a tévében.
Mina nem értette legjobb barátnője rajongását. Az élete így is valóságshow volt; miért akarná bárki másét
nézni? A busz megérkezett Babushka sütödéjéhez, a fáradt, unott tinik kiszállingóztak, és csoportokba
verődve várakoztak. Így Mina végigpásztázhatta a tömeget a magas, szőke Brody Carmichaelt keresve.
Naná, hogy Savannah White mellett állt. A lány minden porcikájában hercegnőnek nézett ki hosszú, tejföl
szőke hajával, porcelánbőrével és hatalmas kék szemével. Brody máshol járt, miközben Savannah
birtoklóan belekarolt. Úgy jelölte ki a területét, ahogy arra csak egy gimnazista lány képes. Brody volt
minden lány álma. Tökéletes keveréke az arisztokratának és a sportolónak. Carmichaelék igen neves
családból származtak, őseiket egészen addig vissza tudták vezetni, hogy megérkeztek a Mayflowerrel.
Versenylovakat tenyésztettek, ruházati cégük volt, messze az állam leggazdagabb családjaként ismerték
őket. Brody mégsem hagyta, hogy ez a fejébe szálljon. Sosem emelte fel a hangját, nem csúfolt senkit, és
úgy tűnt, egyáltalán nincs tisztában a társadalmi helyzetével, sem azzal, hogy milyen hatással van a
lányokra. Mina álmodozását a szürke téglaépületből kisiető köpcös férfi szakította félbe:
– Üdv, gyerekek, nagy örömmel látunk titeket a világhírű Babushka sütödéjében! Szólítsatok B. J.-
nek! — kezdte mosolyogva, miközben porcukros fánk maradékát törölte le a szájáról.
— Hadd mutassam be az idegenvezetőtöket, Claire-t! Körbevezet titeket, és válaszol a kérdéseitekre.
Az idegenvezető, a feltűnően szőke, Claire nevű nő testhez simuló fehér laborköpenyben, sárga sisakban
és védőszemüvegben sétált ki a gyárból, gyakorlatilag semmit sem rejtett el hosszú lábából és
modellalakjából. A fiúk természetesen füttyentettek, és oldalba bökdösték egymást, és még Brody is
kihúzta magát néhány centivel a jelenlétében. A nő melegen rájuk mosolygott, vörös ajkai tökéletes, fehér
fogakat kereteztek. Intett az osztálynak, hogy kövessék az üzembe. Ringó csípővel lépkedett, piros magas
sarkúja sajátos ritmusban kopogott a járdán. A fiúk csupán centikkel a háta mögött, kiskutyaként eredtek a
nyomába, míg a népszerű lányok, köztük Savannah, hátra maradtak, és gyűlölködő pillantásokat lövelltek
felé. Egyetlen kimondott szó nélkül értették a kihívást, hátradobták a hajukat, bepúderezték az orrukat, és
szájfényt tettek fel, készültek a visszavágásra. Mina egy pillanatra megsajnálta szegény túravezetőt.
Személyes tapasztalatai voltak, milyen a Kennedy gimi féltékeny lányai céltáblájának lenni. Nanre
pillantott, hogy ő észrevette-e, de a barátnőjét lefoglalta a pötyögés. Mély lélegzetet vett, megragadta
barátnője pólójának ujját, és a csoport után vezette a gyárba, miközben ő végig üzeneteket írogatott. Claire
fluoreszkáló fénnyel megvilágított folyosón vezette végig őket, melyet a sütöde történetét bemutató fotók
szegélyeztek. Néhány méterenként megállt magyarázni. Mina megrágott ceruzát és füzetet kapott elő
viharvert hátizsákjából, és igyekezett lépést tartani vele.
– Ő itt az alapítónk, Larry Brimwell. 1911-ben kétszobás házában indította el a pékséget, majd 1913-
ban egy bérelt épületbe költöztette a nemzetközi negyedbe. — A szemcsés, fekete-fehér fényképen fehér
kötényes, kalapos férfi gyártott apró csokigolyókat az aprócska konyhaasztalon. Az asztal alatt, alig
láthatóan sötét hajú kisfiú játszott egy faautóval. A következő képen Mr. Brimwell kicsi, üres épület előtt
mosolygott, a piszkos, osztott ablakban a KIADÓ tábla állt. Mellette rideg, mosolytalan nő szorongatott
egy kicsi retikült a kezében. Nyilvánvalóan a felesége, a kisfiúk kezét fogta. Mina megállt, és az állítólag
boldog család képére meredt. Az egész valahogy furcsa és erőltetett volt. Azon tűnődött, vajon igazából
mi járhatott Mrs. Brimwell fejében.
– Mrs. Brimwell látta meg a lehetőséget, hogy a pékséget üzemmé alakítsa át, és édesapja kívánsága
ellenére teljes örökségét a cégbe fektette. Nem sokkal ennek a mostani üzemnek a megvásárlása után Larry
skarlátban elhunyt. A feleségének és a fiának egyedül kellett továbbvinnie a céget. — Claire elhallgatott,
hangja egy tizedmásodpercre megremegett, aztán megköszörülte a torkát, és újra elvarázsolta a csoportot a
mosolyával. Kemény munkával és kitartással létrehozták azt, ami mára sütőipari birodalom lett. – Most ki
vezeti? - emelte fel a kezét Priscilla Rose, röviden Pri, de még azelőtt feltette a kérdést, hogy szólították
volna.
– Mr. Brimwell - felelte Claire. – De akkor már majdnem százéves lenne! - lepődött meg Pri.
– De buta vagyok! — nevetett Claire. — Bocsássatok meg, azt akartam mondani, hogy az unokája, B.
J. Brimwell, akivel a bejáratnál találkoztatok. Ő, ugye nem néz ki százévesnek? — A fejek helyeslően
bólogattak, néhány fiú még nevetett is a gyenge poénon. Még több tény hangzott el, a túra haladt tovább.
Mr. West emlékeztetette őket, hogy dolgozatot kell írniuk a látottakról. Minának nagyon kellett az ötös.
Valamikor a csokoládégyártásban használt különféle cukrokról szóló előadás közben Mr. West különvált a
csoporttól, de csak Minának tűnt fel a távolléte. Claire élvezte a fiúk kitüntető figyelmét, különösen
Brodyét, és nem vette el a kedvüket. Végigjárták a raktárt, a szárítóhelyiséget és a keverőtermeket.
Minden helyiség egyformán sterilnek és lehangolónak tűnt, a dolgozók egyszerű fehér kabátjukban,
fürdősapkájukban, élettelen, vontatott mozdulataikkal még inkább. Mindegyiküknek ugyanolyan arca volt:
üres. Minának feltűnt, hogy sok diák unatkozik, és jó páran küzdöttek az ásítás ellen, nehogy megbántsák a
túravezetőjüket. Szeme elnehezült, mintha napok óta nem aludt volna. A túra légköre lassan megváltozott.
Mina szinte észre sem vette, de a fényáradat jelentősen lassult, és Claire hangja már nem ért el a helyiség
végébe. Claire az utóbbi öt percben szinte csak suttogott. Az osztály mellékessé vált, mert most csak egy
VIP személyt vezetetett körbe: Brodyt. Előrehajolva gyengéden a fiú vállára tette a kezét, hogy irányítsa,
ha rossz irányba fordul. Elsuttogott megjegyzését csak Brody hallotta. Apró mozdulataik, érintéseik
furcsák, oda nem illőek voltak. Claire megállt, hogy meghallgassa Brodyt, majd fejét szemérmesen
oldalra billentve kuncogott. Tényleg kuncogott. Mina azt kívánta, bár ne a csoport hátuljában állna, hogy
hallhassa, miről beszélnek. De valaki biztosan hallotta; Savannah támadásba lendült. Szőke haját
hátradobva Claire és Brody közé lépett, orrát kihívóan felszegte. – Elnézést! Talán nem kellene ekkora
figyelmet szentelnie a barátomnak, hogy hátul is hallhassuk. - Erre Claire tekintete elsötétült. Brody
megragadta a barátnője könyökét, és ráförmedt.
– Ugye csak viccelsz, Savannah? Próbálsz leégetni?
– Igazán? Mikor érdekelt téged utoljára ennyire egy hülye pékség?
 – Jaj, ne már! Ez most tényleg muszáj? – Mit muszáj? — kérdezte a lány fagyosan. Brody felemelte a
hangját. Mindenki elnémult, hogy első kézből hallja a félév minden bizonnyal legnagyobb balhéját. –
Köztünk mindennek vége! Elegem van belőled! Elegem van a féltékenykedésedből és a gyerekes
viselkedésedből! Ideje, hogy felnőj! — A szenvedélyes és feszült Brody homlokán verejték gyöngyözött.
Savannah szemében könnyek csillogtak, cseresznyeszínű ajka remegett.
– Ezt nem gondolod komolyan! Tegnap azt mondtad...
– Hát, az tegnap volt, ma pedig ma van. Hát nem érted? Olyan vagy, mint egy kisbaba. - Brody
kimondta a szavakat, de furcsának, erőltetettnek hatottak. Savannah megfordult, és végigrohant a folyosón
a mosdók felé. Pri kötelességtudóan eredt a nyomába. Claire széles mosollyal fordult a csoporthoz:
– Nos, most, hogy ez a kínos közjáték véget ért, menjünk tovább, jó? - Olyan vakítóan mosolygott,
hogy szinte fájt ránézni. Senki más nem vette észre, milyen varázserővel hatott a túravezető Brodyra és a
fiúkra? Úgy tűnt, nem. A lányokat annyira feldúlta a szakítás, hogy többé már oda sem figyeltek, inkább
suttogva vitatták meg azt az izgalmas lehetőséget, hogy a suli legdögösebb pasija hirtelen facér lett. Brody
Carmichaelre soha senki nem tudott haragudni. Nan oldalba bökte Minát, és áliával a lányok csoportja
felé intett. – Mondtam, hogy mindenki imádja a pletykát. Már három olyan embernek megírtam, hogy
Brody és Savannah szakítottak, akik itt sincsenek.
- Homlokráncolva nézte az egyik üzenetet, és ujjai máris szárnyaltak a képernyőn. – Nem, ez nem
igaz. Én itt voltam. Láttam — motyogta magának, miközben próbálta kiigazítani az új híresztelést, ami
innen tizenöt kilométernyire végigszáguldott az iskolán. Claire végül a harmadik emeletre vezette őket, és
megengedte, hogy végigsétáljanak a korláttal ellátott lengőfolyosón a termelőszint felett. Mostanra sokan
unatkoztak, nevetgéltek és hülyéskedtek. Bármilyen szerelmi bűbáj szállta is meg őket, a legtöbbjük már
szabadult alóla, csak Brody volt megbabonázva. Mozdulatai lelassultak, Claire minden mozdulata
lenyűgözte. Mina figyelte, ahogy a nő keze álszemérmesen végigsimít a fiú bicepszén. Fejében megszólalt
a vészcsengő, hogy valami nagyon nem stimmel. Keze bizseregni kezdett, majd az érzés szétterjedt a
testében, és végigcikázott a gerincén, akár az elektromos áram. Összerezzent, körülnézett, kereste a
statikus elektromosság forrását, de senki nem állt a közelében. Újabb erős bajsejtelem fogta el, úgy érezte,
közbe kell avatkoznia. Nem akart jelenetet rendezni, mint Savannah, de meg kellett törnie Claire Brody
feletti varázslatát. Bátorságát összeszedve előrelépett, még nem tudta biztosan, mit akar csinálni. A
bizsergő érzés szinte elviselhetetlenné vált. Valaki hátulról nekiütközött, így elejtette a füzetét és
megrágcsált ceruzáját, mire azok az egyik videojátékról elmélyülten vitatkozó Steven és Frank lábánál
landoltak. A ceruza elgurult Steven lába előtt, és Mina összerezzent, amikor a fiú rálépett, majd
megcsúszott a ceruzán. Vadul csapkodott a karjaival, dominóhatást indított el, amikor egyensúlyát vesztve
nekidőlt Franknek. Frankét mindez készületlenül érte, próbálta elkapni a barátját, de hátrafelé
nekivágódott Minának, Claire-nek és Brodynak. Mina megbillent, Claire cipősarka beleakadt a kifutóba,
és nekiesett Brodynak, a korlát felé nyomta a fiút. A rozoga folyosó megingott a súly alatt, ezért mindenki
jobbra dőlt. A hirtelen tumultus felébresztette Brodyt kábulatából. Mina látta hirtelen zavaradottságát,
majd döbbenetét, amikor a folyosó megint megingott. A fiú hátratántorodott. Karjaival vadul kalimpálva
nyúlt kapaszkodó után, de elvétette. Kék szemébe kiült a rémület, amikor hátrafelé átesett a biztonsági
korláton.
 2. FEJEZET
Rémült sikolyok pattantak vissza a falakról. Mina adrenalinlöketet érezve Brody után vetődött, de nem
kapta el, csak fekete hátizsákja pántját tudta megmarkolni. Gondolkodás nélkül cselekedett, de nem volt
túl erős, így most összeszorított foggal vágódott neki a korlátnak. Felkiáltott fájdalmában. Egy hosszú
pillanatig azt hitte, elkapta a srácot, és biztonságban vannak, de ekkor a talpa lassan elvált a talajtól.
Sikoltva emelkedett, lába használhatatlanul kalimpált. A fiúval együtt át fog zuhanni a korláton.

Hirtelen hátulról derékon ragadták és lehorgonyozták. Zuhanásuk hangos reccsenéssel állt meg. Mina
vasmarokkal fogta a hátizsák pántját, és karjaiba fájdalom nyilallt.
Brody egyik karját átdugta a pánton, az most lecsúszott a könyökére. Másik kezével felnyúlt, hogy
erősebben kapaszkodjon. Rémült arccal nézett fel, a folyosó továbbra is veszélyesen himbálózott.
– Ne aggódj! Foglak, Brody! — Mina próbálta megnyugtatni, bár égtek az izmai és remegett a karja a
nálánál kétszer nehezebb test súlyától. – Én pedig téged! — Nan hangja akadozott az erőlködéstől. Ő
tartotta vissza Minát az átbillenéstől. Más diákok is a segítségükre siettek. Steven és Frank átnyúlt és
megfogta a hátizsákot, csökkentve Brody ránehezedő súlyát. Segítettek felhúzni a fiút, aki így meg tudott
kapaszkodni az alsó biztonsági korlátban.
Néhányan saját biztonságukra fittyet hányva lehasaltak, vagy térdeltek, hogy átnyúlva a rácson fogják
meg Brodyt, közben a fiú lassan felnyomta magát annyira, hogy megvethesse a lábát a lengőfolyosón.
Mina addig nem kapott levegőt, míg Brody át nem lépett a korláton, és biztonságba nem került. Amint
a fiút nem fenyegette veszély, térdre bukott a gyémánt formájú rácson, hatalmas megkönnyebbülésében
nem törődött a fájdalommal. Brody hátizsákja lezuttyant mellé a földre. A fiú lehajolt hozzá, hogy
beszéljen vele, de Steven és Frank izgatottan elrángatták. Mina a szakadt hátizsákra nézett, és pislognia
kellett, hogy vajon képzelődik-e. Brody táskája szakadt el reccsenve, méghozzá ugyanott és ugyanúgy, mint
az ő táskája aznap reggel. Csak a srác valószínűleg megengedheti magának, hogy újat vegyen.
Bár Brody biztonságban volt, Mina úgy érezte, ő nincs. Mintha fojtogatták volna. Mintha láthatatlan
erő figyelte volna, ítélkezett volna felette. Az érzés elviselhetetlenné erősödött. Mindenki őt nézte, úgy
érezte, csapdába esett.
Még Claire is zavartnak és rémültnek tűnt. Szőke haja összekócolódott, védősisakja eltűnt.
Sántikálva próbált megállni és megzabolázni az ünnepelő, ölelkező és kiabáló diákokat. Sokan hátba
veregették Minát.
– Ez király volt! – El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan reagáltál! – Megmentetted az életét. – Ez az,
Kormos!
– Azt hiszem, ideje kimenni — közölte Claire szégyenkezve, lesütött szemmel. Elindult a
legközelebbi vészkijárathoz, majd le, az egyik oldalkijárathoz vezető lépcsőn. A diákok arcába tűző
ragyogó napfény elűzte az eddig őket körülvevő zsibbasztó ködöt.

Amikor jócskán eltávolodott az épülettől, Mina kicsit megnyugodott, de nem teljesen.

Megkerülték a sütödét, hogy elérjék a főbejáratot és a buszt. Mr. West ott várakozott Mr. Brimwell-
lel. A felelőtlen kísérő, Mr. West gyorsan észrevette, hogy gond van. Leolvasta a gyötrelmet Claire
arcáról, és megriadt.
 – Mi történt? Mi a gond? Claire zavarában elvörösödött. – Szerencsétlen baleset történt a
függőfolyosón. Mr. West szeme rémülten elkerekedett. Fejét ingaként billegette előre-hátra, magában
összeszámolta zabolátlan diákjait.

– Aha, Brody majdnem meghalt! -- bukott ki Stevenből.

Savannah élesen felsikkantott ijedtében. – Hátrafelé leesett a függőfolyosón, de Kormos... azaz Mina
megmentette! — rikkantotta Frank. Semmit sem lehetett hallani a zsibongástól, amikor mindenki egyszerre
szólalt meg, és igyekezett előadni a halált megvető történet saját verzióját. Mina zavarba jött, hogy
bámulják, ezért megpróbált a tömegen kívülre keveredve Nan mögé bújni, akit többé nem érdekelt a
telefonja. Mr. Brinkwell sápadtan nézett Claire-re.
– Igaz ez? Hogy engedhetett meg ilyesmit? A nő dühösen szorította össze az ajkait.
– Nem tehetek róla! Szórakoztak a folyosón, és nem működött egy támpillér. Mina gyomra felfordult,
hányingere lett. Egyikük sem ismerte a valódi okot. Mindez nem történhetett volna meg, ha nem ejti le a
megrágcsált ceruzáját. Ez az egész káosz azzal kezdődött, hogy ügyetlenkedett, mert veleszületetten
balszerencsés. Újabb gigantikus szerencsétlenséggel egészítheti ki az otthoni zoknis fiókban lapuló listát.
Nagyon elszontyolodott.
– Felengedte ezeket a kölyköket a függőfolyosóra? — támadt a nőre Mr. Brimwell. Kerek arca
paradicsompirossá vált haragjában, de ez Claire-t nem rettentette el. – Már miért ne? Évek óta viszek fel
embereket a függőfolyosóra, és magát eddig soha nem zavarta. Mindig ott fejezem be a túrákat. Közelebb
léptek egymáshoz, heves vitájuk nem hallatszott Mina osztálytársainak hangosodó zsivaja közepette. Mr.
West hitetlenkedve rázta a fejét, és borúlátó pillantást vetett Minára. A lány nem hibáztatta. Ő maga sem
hitte el, mit tett. Elpirult, amikor a tanár Savannah irányába nézett a diákok feje felett, keresett valamit
vagy valakit. Észrevette, hogy Brody kiszúrja a tömegben, és elindul felé. El sem tudta képzelni, hogy a
fiú megköszönne ilyen kínos mutatványt, pláne húsz mobilozó diák előtt. Biztosan marhaságot válaszol, és
bolondot csinál magából. Képtelen volt félrenézni, miközben a fiú az együtt érző lányok seregén át felé
manőverezett. Brody már csak méterekre volt, amikor Savannah a nevén szólította a fiút, és magára vonta
a figyelmét. Egyszerre fordultak meg. Savannah szaladt a fiú felé, a karjaiba vetette magát, hihetetlenül
szőke haja lobogott mögötte.
– Jól vagy? — kérdezte bizonytalanul, nem tudta, hogyan fogadják a szavait. Mina remélte, hogy a fiú
lepattintja, de meglepetésére szorosan magához ölelte. – Brody, annyira sajnálom! - kezdte Savannah,
amikor szétváltak. Tényleg elfelejthette, hogy közönségük van? Ne haragudj, hogy úgy viselkedtem az
üzemben! Igazad van: tényleg fel kell nőnöm, és ígérem, hogy soha többé nem hozlak ilyen kínos
helyzetbe! - Alsó ajka tényleg be leremegett.
– Savannah, miről beszélsz? Nem a te hibád volt. – Nem, nem az. A vitánk. Sokat gondolkodtam
és...
– Miféle vitánk? - kérdezte Bíody bosszúsan. Elképedt moraj futott végig a tömegen. — Savannah,
majdnem meghaltam. Beszélhetnénk erről máskor?
– Várjunk... Nem emlékszel?
– Őszintén, az egész délelőtt valahogy ködös. Tényleg nem érzem valami jól magam... talán haza
kellene mennem. Amikor Savannah rájött, hogy Brody nem emlékszik a szakításukra, arcára kiült a
remény, a remegése alábbhagyott. – Igazad van, Brody. Hazaviszünk. - Birtoklóan karon ragadta a fiút,
majd a busz és a pánikba esett Mr. West felé vezette.
– Brody, fiam, remélem, a családod nem hiszi, hogy mulasztást követtem el. Fontos telefonhívás
miatt voltam távol. - A tanár a fiú vállára tette a kezét, és óvatos pillantást vetett Mr. Brimwellre. A többi
diákhoz fordulva olyan hangon szólalt meg, ahogy csak tanárok képesek.
— Rendben, diákok, szálljunk fel! Mina Nan és Pri mögé besorolva várta, hogy felszállhasson.
Nézte, ahogy Savannah felkíséri az ingatag Brodyt a lépcsőn.
– Hát, asszem ez volt a történelem legrövidebb szakítása — suttogta Pri.
– Ebben ne legyél olyan biztos! pillantott Nan elgondolkodva Brodyra. Mina nézte, ahogy a fiú leül
az ablak mellé, és baljósan rámered. Öt nézi! Azonnal a földet bámulta, de amikor fellesett, a fiú tekintete
még mindig rajta időzött. Kissé kényelmetlenül érezte magát. – Mármint azt sem tudom, a pasi mit eszik
rajta folytatta Pri. – Ne aggódj, Pri, van egy olyan érzésem, hogy a kibékülés csak átmeneti. Mina felszállt
a buszra, erre a többiek tapsoltak, a nevét mondogatták, pacsikat adtak, és gratuláltak a hőstettéhez.
Egyvalakit kivéve, aki továbbra is kibámult az ablakon. Mina rosszul érezte magát, a bűntudat kikészítette
az idegeit. Kérjen bocsánatot Brodytól? Ahhoz oda kellene mennie hozzá, és beszélnie a világ
leghelyesebb fiújával, aki viszont nem nagyon akar beszélni vele. Kizárt! Esetleg csúsztasson neki oda
egy üzenetet? Az nem jó. Mi lesz, ha Brody családja bepereli az övét? Mina biztosra vette, hogy hányni
fog. Leszegett fejjel a busz hátuljába sietett, és a lehető legjobban belesüppedt az ülésébe, próbált elbújni.
Nan mellé csusszant.
– Klassz celeb mellett ülni! - nevetett. – Nem, nem az! Szörnyű! — vágta rá Mina.
- Tévedtél. Nem akarok népszerű lenni! – Talán kérnem kellene tőled egy autogramot, és eladni az
eBay-en. Vagy még jobb, aukcióra bocsáthatnám a régi angoldogáidat. Vajon mennyi pénzt kapnék egy
kettes aláért? — Minát megrémítette ez a gondolat.
— Akkor megvehetném azt az új kézitáskát, amit kinéztem. – És remélem, a torkodon akad! — vágott
vissza Mina. Nan nevetett, de nem poénkodott többet a barátnője kárára. Kihajolt a busz folyosójára, hogy
körülnézzen. Az biztos, hogy még mindig mindenki őt nézte, mutogattak és suttogtak felé. Bánatosan
felsóhajtott, drámaian hátradőlt, és ujjaival dobolt a combján.
– Ezt nem tweeteled ki? - kérdezte Mina, mert észrevette, hogy nincs elektromos kütyü a barátnője
kezében. - Biztosra vettem, hogy mostanra már vagy ötven képet csináltál.
– Nem tudom - sóhajtott Nan sóvárogva. – Miért nem? – Már nincs iPhone-om.
– Mi történt? – Ledobtam a lengőfolyosón, amint észrevettem, hogy bajban vagy. Mármint, ne már:
vagy fogom a hülye telefonomat, vagy megmentem a legjobb barátom életét magyarázta kinyújtva a kezét
képzeletbeli tárgyakat méregetve.
– Ah! Nem nehéz döntés. Mina olyan szorosan megölelte, ahogy csak tudta. Nannak a körül a hülye
telefon körül forgott az élete, és a barátnője mégis segített őt megmenteni. Nan fuldokló hangokkal reagált,
ahogy egyre jobban szorította.
– Ú, engedj, engedj! – Kösz, Nan! — mosolygott Mina. – Aha, tudom. Az életeddel tartozol nekem.
Örökké a rabszolgám leszel, és fel kell áldoznod magad, hogy megments. Bla, bla, bla! - Úgy legyintett,
mintha semmiség lett volna. Hátradőltek az ülésen, és hallgatták egy busznyi diák pötyögésének,
beszélgetésének és telefonos játékának harmóniáját. A zümmögés folyvást emlékeztetett Nan áldozatára.
– Nan? - kezdte Mina újabb bocsánatkérésre készülve.
– Ne! — csattant fel a barátnője. Felemelte rózsaszín körmös ujját, hogy útját állja a szavaknak. -
Már meg is bántam. Mina elnevette magát.
 3. FEJEZET
Mina nem mesélte el az anyjának, mi történt a gyárban, mert pontosan tudta, hogyan reagál majd. Sara
rendkívül aggodalmaskodó anya volt, a normálisnál, vagy az épeszűnél sokkal inkább. Ha Minával őrült,
megmagyarázhatatlan eset történt, kérdés nélkül felpakolta a családot, és költözött. A lány nem értette,
miért.

Elsőben Mina az állatkertbe kirándult, és halálra rémült, amikor az állatsimogatóban az állatok a

nyomába eredtek. A következő héten elköltöztek.
Negyedikben a kerti kísérlete során egy éjszaka alatt két kocsi nagyságú tök nőtt. Másnap költöztek.
Hetedikben folyton elaludt háztartástanórán a kötési feladat közben. Sara az mondta az iskolának, hogy
mononukleózisa van, aztán mire Mina hazaért, a család már össze is csomagolt. Mina tudta, hogy a tegnapi
rosszabb az összes eddigi kellemetlen esetnél, ezért is vezette a listát. Remélte, hogy egy napon rájön az
összefüggésekre, és hogy az anyja miért akar folyton elköltözni. Most mázlija volt, hogy az anyja nem állt
közel egyetlen sulis anyukához sem. Máskülönben lehet, hogy kis lakásuk már be lett volna dobozolva, az
utcán pedig költöztető furgon állt volna.
– Mina? - Sara bedugta fejét a lánya szobájába. Az ajtót szinte rögvest megállította a tini-
szeméthalom. Amikor Mina nem felelt, az asszony nekivágott a ruhák és magazinok akadálypályájának, és
besétált lánya sötét szobájába, hogy felhúzza a redőnyt, és ablakot nyisson.
– Áááá, anya! — válaszolta erre Mina, és a fejére húzta a paplant, hogy védekezzen a friss levegő és
a fény támadása ellen, melyek mérgezőek egy nagyon álmos tini számára. Morogva gömbölyödött össze a
takaró alatt, és igyekezett kizárni az anyja ténykedését a szobában. Egyszerűen szeretett volna még néhány
óráig kómásan feküdni, közben erőt gyűjteni, hogy megbirkózzon egy új nappal a suliban. Túl nagy kérés?
Sara lábujjával belerúgott egy azonosíthatatlan tárgyba, feljajdult fájdalmában, de a megjegyzéseit
megtartotta magának. Mina bűntudatosan az ajkába harapott a paplan alatt. Tényleg ki kellene takarítania a
szobáját. Értékelte, hogy az anyja sosem szónokolt emiatt.
– Most indulunk. El kell mennem néhány dologért, mielőtt Charlie-t elvinném a suliba. Későn jövök
haza, előtte beadok egy csomagot Carmichaelékhez. Érj haza vacsorára, oké.
– Várj! Carmichaelékhez? Az kizárt! — sikoltott fel Mina. Felült az ágyon, maga mögé hajítva a
paplant. Mármint... nincs személyzetük? Miért akarnának más céget alkalmazni? - Bármi történjék is, nem
engedheti, hogy az anyja elmenjen Carmichaelékhez. Mi van, ha elmesélik, mi történt a sütödében? Ha
megpróbálnak Sarának köszönetét mondani? Vagy még rosszabb, mi lesz, ha az anyja lesz Carmichaelék
szobalánya?. Nem! Azt nem engedheti meg.
– Hát, talán hallották, milyen remek munkát végzünk, és a legjobbat akarják alkalmazni. A pluszpénz
mindenképpen jól jönne — Sara a ruhakupacokra pillantva fáradtan felsóhajtott.
– Mi lenne, ha én intézném? - bukott ki Minából gondolkodás nélkül.
– Micsodát, édesem? — Sara a cipőjével két zoknit abba a kupacba lökött, amiről feltételezte, hogy
a szennyes. Minának gyorsan kellett gondolkodnia.
– Kölcsönadtam Brodynak a jegyzeteimet, úgyhogy ma amúgy is át kellene mennem hozzá. Szóval,
add oda a Happy Maids-csomagot, és elviszem Mrs. Carmichaelnek. Sara elgondolkodott.
– Hát, az jó lenne, mert akkor nem késnék el Brownéktól. Köszönöm, Mina! — mosolygott. A lány
sikertelenül próbálta viszonozni az anyja mosolyát, amikor rájött, mire is vállalkozott. Idiótának érezte
magát. Sara a konyhaasztalra tette a csomagot, majd Mina nézte, ahogy Superman-köpenyes öccsével
kilép az ajtón. Visszarohant a szobájába, felkapott egy lila párnát az ágyról, és a körbetáncolva
beleordított. Zöld mozgás keltette fel a figyelmét. Ledermedt, amikor rájött, hogy az anyja felhúzta a
redőnyt, és kinyitotta az ablakot. Mrs. Orn, a nyolcvanéves macskás hölgy a szomszéd házból felvont
szemöldökkel nézte őt. Épp a margarétákkal teli virágládáját öntözte az ablakban, amikor Mina táncra
perdült, és most valószínűleg vízbe fojtotta őket.
– Elnézést, Mrs. Orn! - kiáltott oda a lány, és a párkányhoz száguldott becsukni az ablakot, és lehúzni
a redőnyt. Az órára pillantva örömmel nyugtázta, hogy bőven van ideje lezuhanyozni. Fogta a köntösét,
áthajította a zuhany felső rúdján, és nekifogott a zuhany végtelen kanyarulatainak kibogozásához.
Könnyebb volt dupla széfet feltörni, mint vizet előcsalni az ősrégi csövekből. Mina elmormogott egy
gyors imát a vezetékek és fürdőszobaszerelvények isteneihez, aztán némi kiköpködött barna víz után
záporozott rá a forró víz. Gyors frissítő zuhany után felvette kék frottírköntösét és papucsát, aztán
megfogta az ajtó régi porcelángombját. Biztosan nem imádkozott eléggé a fürdőszobaszerelvények
isteneihez, mert a kilincs a kezében maradt.
– Ne... ne... ne... ne! Ez nem történhet meg! — Vadul dörömbölt az ajtón, segítségért kiáltozva, de
eszébe jutott, hogy az anyja és az öccse korán elmentek. Kétségbeesetten próbálta visszatenni a fogantyút,
de csak annyit ért el, hogy másikat kilökte a túloldalon. Elfojtott egy kétségbeesett sikolyt. Letérdelve
próbált átlesni a kulcslyukon, hogy lássa, milyen zárral van dolga. Miután felmérte a helyzetet, rájött, hogy
fogalma sincs, és azt sem tudja, hogyan juthat ki. Vadul húzogatta a fiókokat, és nyitotta a szekrényeket,
hogy találjon valamit, amit bedughat a lyukba, és kinyithatja vele az ajtót. Sok mindennel próbálkozott: az
anyja szemöldökcsipeszével és hajkeféjével, de az túl vastag volt. Már majdnem feladta, amikor tekintete
a fogkefetartóra esett. Sikerülhet? Próbálja meg? Fogta a legvastagabb fogkefét, éppenséggel Charlie-ét,
bedugta és néhányszor elforgatta. Kissé meghúzta a zárat, de nem eléggé, hogy a retesz engedjen. Újabb
fiókot húzott ki, fogott egy körömreszelőt, majd betolta az ajtókeret és a retesz közé. A következő pár
percben nekinyomta a reszelőt a retesznek, óvatosan ide-oda csavargatva a fogkefét, míg végül az ajtó
végül kinyílt. Sírni szeretett volna megkönnyebbülésében. Még egy ok, hogy beszéljen anyával arról, hogy
mobilt kapjon. De a mostani fiaskó után elkésik a suliból. Felkapta a ruháit, fogott egy lila cipzáras
pulcsit, kirohant az ajtón, át a pázsiton, és csak egyszer fordult vissza a Happy Maidscsomagért a
konyhaasztalon. Miután két háztömböt megtett a bicajával, halk nyávogást hallott. Lenézett, a jobb oldalán
narancsvörös macska kísérte. Mina kissé jobbra húzódott, hogy kikerülje, de majdnem elütött egy nagy
kutyát, ami a bicikli bal oldalán tűnt fel.
– Jaj! — Mina felállt, igyekezett erősebben tekerni, hogy lehagyja az állatokat, de néhány nehéz
levegővétel után hátranézett, és még mindig ott voltak. - Menjetek innen! Hess! - Attól félt, ha a kutya és a
macska tovább követik, elüti őket egy autó. Felgyorsultak, mintha üldöznék. Ki gondolta volna, hogy egy
kutya és egy macska együtt erednek a nyomába biciklizés közben? Csak a hangos csikorgás és a feje felé
repülő színes tárgy figyelmeztette, hogy egy közeli kerítésről kakas propellerezik felé. Mina lehúzott fejjel
kanyarodott, és majdnem elveszítette az uralmát a bringa felett.
– Mi a... - Rég történt vele ilyen furcsaság. Elfordította a fejét, és látta, hogy a kakas a kutya és a
macska mellett landol, majd csatlakozik az üldözéshez. Visszafordulva csak egy tizedmásodperce maradt,
hogy észrevegye az útjába került hatalmas állatot. Beletaposott a fékbe, de túl későn. Egyensúlyát vesztve
fejjel előre átzúgott a kormány felett, aztán összetörve landolt a járdán. Felismerte a vesztét okozó állatot,
de nem hitt a szemének. Egy szamár volt a város kellős közepén. És tényleg kalapot viselt?
 Mina vizes hajától borzongva, sajgó, felhorzsolt kézzel lassan kerekezett az iskoláig. A mai nap
újabb hatalmas katasztrófa. Amikor nekivágódott a járdának, egy pillanatra biztosan elveszítette az
eszméletét. Vagy hallucinált, mert amikor leporolta a kezeit, és körülnézett, a szamárnak, kakasnak,
kutyának és macskának nyoma sem volt. Semmi sem bizonyította, hogy ott voltak. Fel-alá rohangált a
háztömb körül, kereste a szamarat, de nem járt sikerrel. Talán nem is szamár volt. Talán egy másik nagy
kutya? Nem is állt be a bicikliparkolóba, csak ledobta a bringát a földre. Dobogó léptekkel felrohant az
iskola lépcsőjén. Az órájára pillantott, öt percet késett. Leszegett fejjel igyekezett a legnagyobb csendben
gyorsan sétálni. Remélte, hogy elkerüli a folyosójárőröket. Talán ha eléggé könyörög az első órát tartó
tanárnak, megkönyörül rajta, és nem írja fel a késést. Aha, persze! A tanárnő, Mrs. Porter háttal állt az
ajtónak, és a fehér táblára írt, így Mina besurrant az osztályba, és igyekezett lazán becsusszanni Nan mellé
a padba. Gyors pillantást vetett az asszony merev hátára. A tanárnő nem fordult meg, és semmilyen jelét
nem adta, hogy érzékelte volna a késést. Megfordult, és a papírokat rendezgette az asztalán. Még csak nem
is pillantott Mina felé. A lány épp készült megkönnyebbülten felsóhajtani, amikor a tanárnő odasétált
hozzá, és későcetlit dobott a padra. Mina neve gyöngybetűkkel virított a tetején. Mina nem is látta, amikor
a tanárnő kitöltötte a papírt. Remegő ujjai közé vette a sárga papírlapot, és zavartan pillantott Mrs. Porter
asztala felé. Az asszony sápadt ajkai embertelen mosolyra húzódtak.
– Úgy vélem, időspórolás, ha előre kitöltőm a későcetlit, Ms. Grime. Így kevésbé zavarjuk meg az
órát, és úgy tűnik, csak neked van efféle problémád. Feltartotta a kis sárga nyomtatvány kupacnyi
fénymásolatát, majd szétterítette, hogy mindenki láthassa a nevet a következő öt lapon. — Mint látod,
eddig nem okoztál nekem csalódást. — A szeme ráncolódni próbált nevetés közben, de rajta minden
furcsának és kínosnak látszott. Olyan öreg volt, hogy a szeme fehérje már inkább sápadtszürke volt. A foga
kifakult, sárga pergamenre hasonlított, a ruhái pedig bizonyára az ’50-es években készültek. Mrs. Porteren
minden egy másik korhoz és korszakhoz tartozott. Még az asztalán álló antik cukorkástál is szánalmasnak
és oda nem illőnek tűnt az ősrégi, érintetlen cukorkákkal az osztályterem hipermodern kütyüjei mellett. Az
iskola megnyitása óta itt dolgozott, és nem volt hajlandó nyugdíjba vonulni, ezért foglalkozott csak
adminisztrációs feladatokkal, vagy felügyelt a tanulószobában. Miközben más tanárok már élő
chatkapcsolattal hívtak vendégelőadót, és élőben távoktattak, az ő tanítási módszerei annyira elavultak,
hogy egy szemcsés, hetvenes évekbeli VHS-felvétel modernnek tűnt mellettük. Mina úgy tippelte, hogy
életében még csak hozzá sem nyúlt a számítógéphez. De Mrs. Porter egyvalamihez nagyon értett, méghozzá
a fegyelemhez. Azzal büszkélkedett, hogy ő osztotta ki a legtöbb délutáni büntetőfeladatot és későcetlit.
Állítása szerint a többi tanár már ellágyult. Mina belesüllyedt a székébe, összegyűrte és a táskájába
gyömöszölte a cetlit. Nem igazság, hogy mindig elkésik! Legtöbbször nem is tehet róla. Az ajkába harapva
igyekezett tanulmányozni a matekjegyzeteit, ám egy láb kitartóan rugdosta a cipőjét. Nan izgatottan nézett,
és óvatosan, hangtalanul tátogott, hogy mások ne hallják.
– Hallottad? Gyűlés lesz. Miattad - suttogta.
– Tessék? - kérdezett vissza Mina hangosan. Gyorsan lehúzta a fejét, és a füzetébe temetkezett, épp,
amikor Mrs. Porter megpördült a zajra. Lehet, hogy idős asszony, de a hallása olyan, akár a denevéré.
Mina úgy tett, mintha a füzetébe körmölne, és a szeme sarkából látta, hogy Nan összeszorítja az ajkait, és
ceruzájával dobol a könyvén, mintha valami komoly problémát oldana meg. Mrs. Porter végignézett a
termen, aztán visszafordult, és folytatta az írást. Nan kifújta a levegőt, frufruja meglebegett, aztán
megpihent az arcán. A haja mindig természetesnek tűnt. Mina nézett, és felvonta a szemöldökét, mintha
válaszra várna. Barátnője a tanár hátára pillantva megrázta a fejét. Nan írt valamit a füzetébe, aztán
felhajtotta, hogy Mina is lássa. Riporterek, fotósok, média a tornateremben. A lány zavartan ráncolta a
homlokát.
– Miért? - suttogta ezúttal. Nan bőszen ingatta a fejét, ami csak annyit jelenthetett, hogy „pf”, és a
füzetébe körmök. Ezúttal csak három szót. Te és Brody! Mina hitetlenkedve ingatta a fejét. Pontosan efféle
slamasztikától tartott. Mi van, ha az anyja rájön, és elköltöznek? Nan szeme elkerekedett, és lassan
bólintott. Ha valaki most rájuk nézett volna, két billegő fej háborúját látta volna. Nan abbahagyta a
bólogatást, írt valamit a füzetébe, aztán feltartotta, hogy a barátnője elolvashassa. Ígérd meg, hogy kapok
belsös infókat. Mina a szemét forgatta, de így felelt.
– Rendben. Nan a szívére tette a kezét. Mina mosolyogva tette ugyanezt, közben végig parázott.
Néhány gyors üzenettel később rájött, miről maradt le, mert késett ma reggel. A gyűlést a második órában
tartják a tornateremben. Diadalmenetnek kellett volna lennie, de számára inkább halálos ítéletnek tűnt.
Miért nem hasonlít jobban a többi tinire, és élvezi az ilyesmit? Ehelyett rettegve próbált menekülőutat
találni. Esetleg színlelhetne rosszullétet, és hazamehetne. Egyetlen, Mrs. Porterre vetett pillantás után
rájött, hogy ez sosem jönne be. A tanárnő közölné, hogy bírja ki, vagy még rosszabb, személyesen kísérné
le az orvoshoz. Bármelyik másik órán tudna kifogást találni, és észrevétlenül kisurranhatna. De ezen nem.
Az egyetlen lehetősége elrohanni, amint megszólal a csengő. A negyvenöt perces óra az örökkévalóságig
tartott. Mina feladta, hogy tanuljon a matekórára. Könnybe lábadt a szeme, olyan erősen bámulta az órát a
falon. Amikor már csak egy perc volt hátra, fogta a táskáját, és a csengő felhangzása előtt egy
másodperccel elindult az ajtó felé. Igen! Kimenekült a teremből, és épp jobbra fordult a folyosón a
bejárat felé, amikor belegyalogolt Hame igazgatóba.
– Á, Mina! Épp téged kerestelek. Kérlek, gyere velem.
– Nehéz keze a vállán olyan volt, mintha béklyóba szorította volna Mina nyakát. A lány látta, hogy
valaki kilép az iskolából, az ajtócsukódás zaja visszhangzott a fülében. Összerezzent.
– Izé, Hame igazgató úr, ma reggel nem érzem magam jól, és azt hiszem, jobb lenne, ha azonnal
hazamennék Mina próbálta behúzni a vállát és betegnek tűnni.
– Most nem mehetsz el! Valami nagyon különlegeset terveztünk neked. — A férfi elhessegette a
borzalmas próbálkozást, és csoszogva az irodája felé terelte a lányt. Mina hallotta a háttérben a
szekrények záródását, és ahogy a diákok izgatottan igyekeztek a tornaterem felé. Minden ürügyet imádtak,
ha lóghattak az óráról. Hame igazgató betessékelte Minát az irodájába és leültette az íróasztalával
szemközti székbe. Az irodáját malacok díszítették, méghozzá rengeteg. Kerámiamalacok, műanyag
bólogató malacfejek, plüssmalacok, még malacos falinaptára is volt. Az ember bárhová nézett, malacokat
látott. Főleg azért, mert a férfi a titkárnőtől minden alkalomra malacos dekorációt kapott. Mina akkor
tudta, hogy késésügyben menthetetlen, amikor elkezdte elnevezni a röfiket. Most lehangoltan meredt a
piros, pöttyös nyak-kendős malacra Hame igazgató úr íróasztalán. Korábban Mázlinak nevezte el, mert a
gyűjteményben ez nézett ki a legkevésbé hülyén. Hame igazgató lerogyott a székére, és kínos pillanatokat
élt át, amikor egy métert csúszott hátra az asztalától. Néhány nyögés és lökés után visszakormányozta a
széket a helyére. Mina mindent megtett, hogy fapofát vágjon.
– Ahogy talán hallottad a Hatos csatorna és a Herald Stadium eljöttek ma, hogy interjút készítsenek
veled a tegnapi hőstetteiddel kapcsolatban. Mina, azt szeretném tudni, hogy szereted-e az iskoládat.
– Nem értem, Hame igazgató úr. A férfi köhögött.
– Nos, Mina, inkább azt kellene kérdeznem, mennyire szereted az iskolatársaidat és a barátaidat,
mint például Nan Taylort. Kár lenne, ha az iskolád támogatást veszítene és programokat kellene
beszüntetni a rossz sajtó miatt.
– Hogy lenne ez rossz sajtó? Nem biztos, hogy értem a kérdést. Persze, hogy szeretem az iskolát!
Csak félek interjút adni, és tényleg nagyon nem szeretnék. Szóval, ha találna számomra kibúvót, az
fantasztikus lenne.
 – Mina, interjút kell adnod! Én csupán gondoskodni szeretnék róla, hogy ne Mr. Westet hibáztasd a
sütödében történt incidens miatt. Ha megjelenne, hogy nem volt jelen a baleset idején, az gondatlanságnak
tűnhet, elveszíthetjük a legértékesebb támogatóinkat, és akkor kénytelenek lennénk csökkenteni a
kiadásokat, vagy isten ments, kirúgni Mr. Westet. Carmichaeléknek sok befolyásos barátja van. Tudnom
kell, hogy Mr. Westet tartod-e felelősnek a balesetért. Mina szóhoz sem jutott.
– Dehogy! Nem ő tehetett róla. Az én... senki nem hibás. Csak baleset volt. - Majdnem bevallotta az
igazat. Hogy hibáztathatna egy tanárt, aki ott sem volt, amikor tudja, hogy ha ott lett volna, ugyanez történt
volna ugyanilyen eredménnyel. Csak a balszerencséje járt mindenhol a nyomában. Hame igazgató szélesen
elmosolyodott.
– Kitűnő! Örömmel hallom! Nos, jobb, ha lemegyünk a tornaterembe. - Felállt, és kikísérte Minát az
ajtón, majd szorosan a nyomában követte.
– Tényleg nem érzem túl jól magam, és inkább szeretnék hazamenni - könyörgött Mina.
Visszatekintve azt kívánta, bár arra szánta volna az időt, hogy megzsarolja az igazgatót, hogy engedje
haza, de most már túl késő volt. Hame igazgató továbbra sem hallgatta meg.
– A riportereknek mindenképpen mondd el, mennyire szereted az iskolánkat! Tudod, nagyon
szeretnénk egy új medencét felállítani. A jó sajtó jó bevételeket jelent.
– De én...
– Most ragyoghatsz, Miss Grime! Legyen rád büszke az iskola! - Hame igazgató végigkísérte Minát a
folyosón, és mire észrevette, már be is lépett a tornaterem ajtaján.
– Itt van! — kiáltotta Nan. Integetett a riportereknek és barátnőjére mutogatott. Aha,gondolta
magában Mina, tutira kinyírom Nant! Hame igazgató büszkén középre sétált, majd elvette a mikrofont
Merris igazgatóhelyettestől.
– És itt van ő: a Kennedy középiskola saját hősnője, Wilhelmina Grime! — Beletapsolt a
mikrofonba, ez az egész diákseregletben láncreakciót indított el. Mrs. Colbert, a zenetanár előrelépett, és
gyengéden a félpályás vonalhoz vezette Minát. Hame igazgató istenesen hátba veregette, mintha focivédő
lenne, nem egy százhatvan centis lány. A csípős válasz már ott volt Mina nyelve hegyén, amikor éles,
villanó fény vakította el. Fotósok bukkantak elő a semmiből. A zenekar rázendített az iskola indulójára, a
diákok doboltak a lábukkal a lelátón. A levegőt többé nem Kormos, Slájmos, Lúzer vagy Kocka kiáltások
töltötték be, hanem a neve. A diákok a teljes, rühellt, régies nevét kántálták: Wilhelmina Grime. Egy
magas, jóképű srác kivételével. Mina szíve összeszorult, hogy Brody Carmichael nem áll a többiek között,
nem kántál és éljenez velük. Az első sorban ült az ajkát harapdálva. Csak összevont szemöldökkel nézte
őt, előredőlt, hogy lássa a tömegen át. Mina azt sem tudta, milyen érzelmeket lát az arcán.
– Mina, elmondanád nekünk, mi történt Babushka Sütödéjében azon a napon, amikor megmentetted
Carmichaelék fiát a biztos haláltól? — A Hatos hírcsatorna riportere mikrofont tolt a lány arcába. A
Herald Stádium fotósának újabb villantása készületlenül érte, és beleszédült. De nem ez bosszantotta.
Hanem a riporter szegényes szó-használata.
– Van neve is - vágott vissza dühösen, amiért az újságíró Carmichaelék fiaként beszélt Brodyról, nem
a nevét használta. Többet érdemelne.
– Hát persze, hogy van — felelte a riporter. - Válaszolsz a kérdésre.
– Addig nem, míg nem fogalmazza át.
– Na, de Mina! — szólt közbe Hame igazgató. — Ne most vitatkozzunk a szemantikáról! Kedves
cikket írnak az iskolánkról és rólad a tegnap történtek miatt. Jó hírverés lesz, és talán még a könyvtárnak
is segíthet pénzt gyűjteni. - Az összes önző, tökkelütött alak közül... — dohogta Mina. Tudta, hogy a
zenekar miatt csak a néhány méterre állók hallják. Miféle játékot játszik a diri? Korábban medencét
említett, most meg a könyvtárat.
– Á, á, á! Ne feledd, ezt az iskola javára teszed! korholta Hame igazgató.
– Rendben! Kicsit ökörködtünk a függőfolyosón, aztán valaki nekiesett Brody Carmichaelnek —
hangsúlyozta Mina a nevet -, aki átesett a biztonsági korláton.
– És te megmentetted? — kérdezte a riporter. Tényleg szarkazmus hallatszott ki a hangjából.
– Igen, azt hiszem. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Utánakaptam, és megragadtam a
hátizsákját. Én is majdnem átestem a korláton, csakhogy Nan... — A lelátón kurjongató barátnőjére
mutatott - megragadott, és megmentett mindkettőnket. Nan Taylor a történet valódi hőse, nem én. Még az
iPhone-ját is feláldozta, miközben menteni próbált. Amint Mina Nanre irányította a figyelmet, a riporter
és a fotósfalka továbbállt a lelátón ülő meglepett lány felé.
– Bátor dolgot tettél — suttogta Mrs. Colbert a válla felett. Mina vállat vont.
– Semmi különöset nem tettem. Bárki más ezt tette volna a helyemben.
– Biztosra veszem, hogy ez nem igaz, de mondogathatod ezt magadnak, ha ettől jobban alszol —
mosolygott sokatmondóan Mrs. Colbert. Rövid tüsi haja és kék, szárnyas hegyű szemüvege
bizalomgerjesztő benyomást keltett, de szójátékai és rejtvényei gyakran inkább összezavarták Minát, mint
segítették.
– Miért nem Brodyval készítenek interjút? Biztosra vettem, hogy odalesznek érte. — Mina a háta
mögé pillantott, és látta, hogy Brody dühösen őt bámulja. Idegesen nyelt egyet.
– Nem tehetik. A Carmichael család megtiltotta a sajtónak, hogy a fiukat zaklassák.
– De azt hittem, a médiát nem lehet elhallgattatni. Mina újra felnézett oda, ahol Brody ült. Egyetlen
fotós sem zargatta. Újra fény villant Mina felé, aki csillagokat látott.
– Ezt szeretnék elhitetni velünk, de a legvastagabb csekk-könyv a leghangosabb. - A tanárnő
mosolygott, ettől arcán gödröcskék jelentek meg. - Carmichaelék megengedik, hogy az ő nevük, fotójuk és
történeteik megjelenjenek, de a fiukkal kapcsolatos sajtót ők irányítják. - Mrs. Colbert elsétált, hogy
lecsillapítsa Steveet és Frankét, akik lekapták a pólóikat, és zászlóként lengették a fejük felett, hogy
bekerüljenek a hírekbe. A következő órát Mina a tornateremben töltötte, újra és újra elmesélte ugyanazt a
történetet. Amikor úgy gondolta, hogy az ügy ennél már nem lehet megalázóbb, ebédidőre a YouTube-ra is
felkerült.
– Ez izgi volt! - áradozott Nan, miközben végigtolta a tálcáját az ebédlőpulton. Most másik fekete
pólót viselt, ami ez alkalommal egy csillogó vámpír előtt tisztelgett. A pultról almát, pulykás szendvicset
és rózsaszín mázas muffint vett el, majd az elektromos leolvasóba dugta az ebédjegyét. Mina túlságosan ki
volt borulva az evéshez. Csokis tejet vett a hűtőtartályból, fizetett, és követte Nant kedvenc, ablak melletti
asztalukhoz. Háromszor állították meg őket a képet és autogramot kérő diákok.
– Fogadok, hogy megduplázódott a követőid száma jegyezte meg Mina, amikor barátnője vidáman
integetett egy csapat mutogató és sutyorgó gólyának.
– Háromszor annyi lett! De ki számolja? — mosolygott. Nyilvánvalóan számon tartotta. Mina
felrázta a tejet, és azon töprengett, a balszerencséje vajon az iskolába is elér-e.
– Mi ez a homlokráncolás? — kérdezte Nan.
– El sem hinnéd, milyen volt a reggelem.
 – De igen. Emlékszel, itt voltam.
– Nem. Arról beszélek, amikor még be sem értem a suliba - Mina elmesélte a reggel eseményeit,
egészen Hame igazgató irodájáig, de Nan csak egyvalamit hallott meg.
–Tessék? - hitetlenkedett, és izgalmában megrúgta a barátnőjét az asztal alatt. - Komolyan beszélsz?
El kell menned Brody Carmichael házába.
– Nan, nem figyelsz. Valami fura dolog történik. Azt hiszem, meg fogok őrülni. — Mina kinézett az
ablakon, és látta, hogy az ég lassan elszürkül, vagyis biztosan vihar közeleg.
– Abban biztos lehetsz. Nem hiszem el, hogy nem szóltál Carmichaelékről, amint találkoztunk.
– Nem érted a lényeget.
– De, hallottam. Fura háziállatok terrorizálnak téged. Veszek neked valami riasztószert.
– Ne feledd a szamarat! Nem tudom, hogy azt háziállatnak nevezném-e. Arról mit gondolsz.
– Te magad mondtad, hogy nagy kutya is lehetett. De hallod mit beszélsz? Te Brody házába fogsz
menni. Két éve bele vagy esve. Mikor akartál szólni.
– Most szólok.
– Izgulsz? — Nan mohón előrehajolt, a keze biztosan viszketett az iPhone-ja után.
– Nem igazán, mert nem tervezem, hogy elmegyek. Reméltem, hogy elmész helyettem. — Mina az
asztalon Nanhez csúsztatta a Happy Maids-logós kék mappát. Barátnője döbbenten nézett az iratcsomóra,
majd visszalökte.
– Á, nem! Ez a te álmaid leskelődős pillanata, nem az enyém. Te mész.
– Nem tehetem, Nan! Egyszerűen nem! — Mina néma könyörgéssel nézett a barátnőjére. — Még nem
állok készen rá, hogy beszéljek vele. Nan eltette a papírt a muffin mellől, aztán harapott egyet.
– Ha most nem tudsz beszélni vele, miután megmentetted az életét, akkor soha nem is fogsz. Ráadásul
jó érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Bízz bennem! Mina azt kívánta, bár tényleg bízna Nanben. De
valahányszor a barátnője kimondta azt a két szót, Mina bajba került.
– És Charlie hogy van? — kérdezte Nan.
– Jól. Nagyon tetszik neki az új suli. — Mina tudta, hogy a barátnője próbál témát váltani, de
ráhagyta. - Azt hiszik, hogy szóra bírják? - kérdezte Nan, ujját bedugva a muffin cukormázába. Mina
öccse, Charlie nem sokkal az édesapjuk halála után született, és bár az orvosok semmi rendellenességet
nem találtak, a kisfiú sosem beszélt.
– Remélik. Úgy gondolják, mert az anyaméhben volt apa halálakor, magába szívta anya poszttraumás
depresszióját, vagy ilyesmi.
– Hé mit gondolsz? - kérdezte Nan, lenyalogatva a maradék cukormázat az ujjairól.
– Szerintem Charlie azért nem beszél, mert nincs rá szüksége.
– Még mindig azt hiszed, hogy egy nap egyszer csak megtörik a némasági varázslat, és megszólal,
mint a tündérmesékben.
– Nan, tudod, hogy nem hiszek a tündérmesékben.
– Amint a szavak elhagyták Mina száját, mennydörgés rázta meg a menzát, villámok cikáztak. A
lányok ijedten felsikoltottak, a fiúk pedig hangosan röhögtek, és próbálták újra megijeszteni néhányukat.
– Hűha... para! - Nan bólogatott, és csodálkozva nézett körül. — Ez király volt! - Kinéztek az
iskolaudvarra. Feltámad a szél, de esőnek még nem látták nyomát.
– Csak egy vihar - próbált Mina lazán válaszolni. De a szíve zakatolt az ijedtségtől. Amikor végül
megnyugodott, folytatta: - Nan, ha hinnék a tündérmesékben, akkor hol a jóképű herceg, aki megment a
szánalmas életemtől.
– Hát, tudod... - kezdett ellenkezni Nan.
– Felejtsd el! Nincs „boldogan éltek, míg meg nem hallak”. Nézd meg az anyámat: szobalány, az ég
szerelmére, özvegy, kétgyerekes anya. Hol az ő boldog befejezése? — Mina kinyitotta a csokis tejet, és
belekortyolt. — Tündérmesék nem léteznek. — Újabb mennydörgés rázta meg a fémtetőt a mennyezet
felett. Mina leöntötte a lila pulcsiját csokis tejjel. Egy pillanattal később leszakadt az ég, az eső vadul
kopogott a tetőn.
– Látod, mire célzok? — Mina próbálta szalvétákkal letörölgetni a nedves pulcsiját. — Örökre
megátkoztak, hogy lúzer legyek.
– Tudod, Mina - szólalt meg Nan elgondolkodva, közben felkapta azokat a szalvétákat, amiket nem
borított cukormáz, hogy segítsen a barátnőjének —, nem minden mesének boldog a vége. Igazából soknak
elég sötét.
 4. FEJEZET
Mina el sem akarta hinni, mit művel. Csakis azért csinálja végig, mert úgy hallotta, hogy Brody iskola után
vízilabdaedzésen marad. De sosem lehet tudni. Már attól is ideges lett, hogy találkozik Brody Carmichael
anyjával. Remélte, hogyha úgy hajt a bringáján akár egy eszelős, ledobhatja a csomagot, és elhajthat,
anélkül, hogy látná a fiút. Így is tett. Az út tizenöt percig tartott a Sunset Driveig, és mire leparkolt a
fényűző ház előtt, alig kapott levegőt. A házakat - beleértve Brodyét is - magas falak és nehéz vaskapuk
védték. Mina a kaputelefonhoz pedálozott, majd megnyomta a zöld gombot.

– Ügynökök kíméljenek! - recsegte a csúcsszuper elektromos távbeszélő. Mina meglepetten

körbepillantott, és látta, hogy a kapu melletti kamera ráközelített. Újra megnyomta a zöld gombot, és
közelebb hajolt. – Izé, én a Happy Maids információs csomagját hoztam. Azt mondták, ma délután hozzuk
el. — A hang nem válaszolt azonnal. Mina feltételezte, hogy bárki is ül a kaputelefonnál, most egyeztet
Carmichaelékkel.

– Neve?

– Mina Grime.

– Lépjen be! Maradjon az ösvényen! Azzal az izével ne hajtson a fűre! A hatalmas vaskapu befelé lendült,
és Mina rákerekezett a felhajtóra. Lenyűgözte a pénz teremtette extravagancia. Amit eredetileg a főháznak
hitt, arról kiderült, hogy a garázs, ahol a család járműveit tárolják. Carmichaelék garázsában kényelmesen
elélhetett volna Mina egész családja Wongékkal együtt. A főépület az úttól távolabb állt, három emelet
magas volt, terrakotta cserepekkel. Az egész birtokon gyönyörű lószobrok álltak. Mina sövényt és pázsitot
nyíró kertészeket látott. A birtok mögött gyakorlópályák és istállók álltak Carmichaelék díjnyertes
versenylovai számára. Mina most először volt tudatában, milyen kicsi a családja jövedelme másokéhoz
viszonyítva. Nem igazán érdekelte a pénz, de értette a kifejezést, hogy „nem az ő súlycsoportja”. A
bejárati lépcsőhöz érve nem tudta eldönteni, hol hagyja a biciklijét, és ettől zavarba jött. Mivel a támasztó
eltörött, megpróbálta nekitámasztani egy oszlopnak, mire a szobalány szúrós szemmel nézett rá.
Nekidöntötte egy bokornak, erre a kertész meredt rá döbbenten. Feladta, és otthagyta a feljárón, a bringa
hátsó kereke szánalmasan pörgött. Kettesével szedte a lépcsőket, majd hatalmas, kétszárnyú mahagóniajtó
előtt találta magát, egy ló alakú ezüst-kopogtatóval. Kopogtatott, elhatározta, hogy magában lassan
elszámol tízig, és ha nem nyitja ki senki, otthagyja a csomagot, és hazamegy. Csak hétig jutott, amikor
maga Mrs. Carmichael nyitott ajtót. Mina felismerte a magazinokból a lágy tekintetet és az elegáns
mosolyt, a védjegyének számító gyöngyökről és a tökéletes frizuráról nem is beszélve. – Igen? - kérdezte
Mrs. Carmichael negédesen.

– Helló, Mina vagyok. Édesanyám nevében hoztam ezt a Happy Maids-csomagot. — A nő felé nyújtotta a
csomagot, és remélte, hogy ezzel letudja a kiszállítást. Mrs. Carmichael nem működött együtt, mert nem
vette el a csomagot.

– Elnézést, hogy mondod? - zavartan összevonta a szemöldökét. – Terry Goodmother, édesanyám főnöke
szerint, ön kért információs csomagot. Én hoztam el. — Mrs. Carmichael továbbra is zavartan nézett rá, és
Minának az az érzése támadt, hogy hatalmas tévedés történt.

- Sajnálom! Biztosan rossz címre jöttem. - Zavartan elfordult. - Várj! Mit mondtál, hogy hívnak? - kiáltott
utána Mis. Carmichael. Tekintetét ellágyította az együttérzés. Vagy lehet, hogy a sajnálkozás. Mina a
lépcső aljára érve megfordult, és ránézett Mrs. Carmichaelre. – Mina Grime vagyok.

– Mina! Te mentetted meg Brodyt! - A zavarnak nyoma veszett, és az asszony arca boldogan felragyogott.
— Sokat köszönhetünk neked... ó, Brody, nézd! — Gyakorlatilag kiabált. Mina épp elcsodálkozott Mrs.
Carmichael különös viselkedésén, amikor fémnek ütköző fém csikorgását hallotta. Megfordulva látta, hogy
a bringáját pozdorjává zúzza egy fekete autó.

– A bringám! - hördült fel.

– Brody! - kiáltott Mrs. Carmichael ugyanakkor. Mina ledermedt. Nem tudta, mi a rosszabb:
csokistejfolttal a pulcsiján találkozni a fiúval, akibe régóta bele van zúgva, vagy az, hogy a fiú most hajtott
át a szánalmas biciklijén a drága sportkocsijával. Kivágódott az ajtó, és Brody ugrott ki. – Mina, ne
haragudj! Jól vagy? Brody feléjük szaladt, de félúton habozva megállt. Mina elborzadt, hogy Brody
elütötte a biciklijét, és mivel nem volt értelmes magyarázata, hogy mit keres itt, csak egy valami jutott
eszébe. A futás. Nyilvánvalóan szörnyű tévedés sodorta Carmichaelék házához, és a sors furcsa fintora
vezette ide Brodyt, hogy zúzza össze a piros bringáját. Talán, ha a fiú a kocsiját intézte volna el, ez az
egész nem lenne ilyen szánalmas, de csak arra tudott gondolni, hogy ha Brody megkérdezi az anyját, mit
keresett ő itt, úgy tűnik majd, mintha leselkedett volna. Csak akkor vette észre, hogy az információs
csomagot leejtette a földre, amikor már kiszaladt a főkapun. Jaj, ne! Brody rá fog jönni, hogy az anyja
takarításból él. Valaki a nevét kiáltotta, de nem törődött vele, és befordult a sarkon. Futás közben könnyek
gyűltek a szemébe, majd a hideg szél elfújta őket. Meg akart halni szégyenében. A suliban mindenki
megtudja, hogy valamilyen ürüggyel otthon leselkedett Brody után. Szórólapot hamisított, csak hogy
beszélhessen vele. Annyira kétségbeesett és szegény, hogy a törött biciklijével a házhoz kerekezett, és
Brody drága kocsija pozdorjává zúzta. Ha több lelkiereje lett volna, felelősségre vonta volna Brodyt a
biciklije miatt, de mivel az ottléte oka merő kitalációnak tűnt, elhagyta az ereje. Tizenöt percig tartott az
iskolától Carmichaelék házához kerekezni, de onnan egy óráig telt hazasétálni. Mina fáradt volt, fájt
mindene és örült, hogy az eső nem sokkal hatodik óra után elállt. El sem tudta volna képzelni, hogy az utat
esőben tegye meg. Amikor végre elért az étteremhez, Mrs. Wong kiáltott oda neki:

– Huhu! Meenha! Láttalak ma az újságban! Te nágy celeb! — Kezében az újsággal sétált ki, a címlapot
Mina képe foglalta el. A cikket biztosan a gyűlés előtt írták, mert Mina gimis évkönyvbeli képét
használták hozzá. Elkapta az újságot, és döbbenten bámulta. Ez volt a legrosszabb kép egész iskolai
életében. Túl jól emlékezett arra a borzasztó napra. Próbálta kisminkelni magát. Még a haját is
becsavarta, hogy úgy nézzen ki, mint Savannah White-é, és próbált valami csinosabbat felvenni a
védjegyének számító pulcsinál. A végén az anyja defektet kapott, így esőben kellett bicikliznie. A sminkje,
a loknijai és ruhája csurom víz lett a fotózásra.. – Jaj, ne! - gyűrte össze az újságot. - Az anyám látta ezt?

– Igen! — mosolygott büszkén Mrs. Wong. — Megmutattam, amint hazaért! Nézd! - Az étterem bejáratára
mutatott, ahol kollázst csinált Mina arcából a hatalmas kirakat egy részében. - Hirdetem, hogy nágy
sztárunk van, felettünk él. Jó az üzletnek. Kilométeres körzetben minden újságot megvettem. - Valóban öt
takaros újságkupac állt a piros-arany bejáratnál.

- Aki ma bejön, kap ingyen újság. Az üzlet kirázó. A lány felnyögött, aztán visszaadta az újságot Mrs.
Wongnak. - Úgy érti, virágzó? – Én is ezt mondtam, kirázó - mosolygott Mrs. Wong, szeme eltűnt az
arcában. Mina felszáguldott a lépcsőn, és kinyitotta az ajtót. A tiszta, rendes lakáson mintha tornádó
söpört volna végig.
– Anya! - kiáltotta. Az űzött tekintetű Sara egy rakás ruhával a kezében lépett elő a hálószobából. Az
összesei a konyhaasztalon heverő bőröndbe dobta, majd megperdült, és Minára mutatott.

– Te! Nyomás csomagolni! – Miért, anya? Mi folyik itt?

– Ne „anyázz” nekem! — felelte Sara rémülten. — Tedd, amit mondok! Elmegyünk. — Lehajtotta és
becipzárazta a bőrönd tetejét. Mina elvette tőle, és addig rángatták, míg Mina nyert.

– Nem, nem csomagolok, amíg nem árulod el, miért. Ez őrület! – Mina muszáj! A te érdekedben. A lány
észrevette, hogy az anyja szeme kivörösödött, de ha most nem kap válaszokat, akkor soha.

– Lehet, hogy ez működött, amikor kisebb voltam, de többé már nem! Charlie vita nélkül hallgat rád, de én
nem. Nekem jó, ha itt maradok. Vannak barátaim. Jó, csak egy. — A másodperc törtrészéig Mina úgy
érezte, talán nem is olyan rossz ötlet az ország másik végébe költözni az utóbbi két szörnyű nap után. De
újra kétségbeesett anyjára pillantott, és ebből kellő erőt merített, hogy ne hagyja annyiban, bármilyen
katasztrofális következményekkel jár is.

– Még a lányom vagy, és hallgatni fogsz rám! - fordult leié Sara csípőre tett kézzel.

– Igen, anyám, örömmel hallgatok rád és megteszek bármit, miután elmagyarázod, miért költözünk. - Mina
engedelmes lány volt, de most már elég idős is, hogy átvegyen valamennyit az anyja vállára nehezedő
teherből. - Áruld el, miért menekülünk folyton? Segíthetek. Szerinted nekem nem kellene tudnom? Sara
arckifejezése nem változott, de a válla meggörnyedt, mintha az egész világ terhét cipelné, de legalábbis
egy tinédzserét. – Mondtam már, a te érdekedben.

– Az újságcikk miatt? A tanulmányi kiránduláson történtek miatt? Sara egy szót sem szólt. A csend volt az
a válasz, amire Minának szüksége volt. – Mert megmentettem valakinek életét, igaz? - próbálkozott.
Kezdte megérteni. Valami bekattant az agyában és összerakta a darabkákat. -

Mindig lebeszéltél róla, hogy sportokkal próbálkozzak, vagy belépjek klubokba. Arra biztattál, hogy ne
feltűnösködjek, próbáljak beilleszkedni, ne vegyenek észre, legyek lúzer. Mindig attól féltél, hogy valami
szörnyűség történik velem, de nem csak erről volt szó igaz? Charlie a kis kék bőröndjével sétált be a
konyhába, és elkezdte bepakolni a legértékesebb holmijait: rágógumit, baseballkártyákat, a
kőgyűjteményét. Messziről úgy látszott, semmi ruha sincs benne. A kisfiú az édesanyja és a nővére közötti
vitára ügyet sem vetve körbesétált, és rakosgatni kezdte a müzlijeit.

– Aztán végre elérek valamit. Nagyszerű dolgot teszek, életet mentek, és egy napig hős leszek. Persze,
utálok a figyelem középpontjában lenni, de erről van szó, igaz? Ilyesmitől tartottál. Sara sóhajtva
lerogyott a konyhaszékre. Kínjában apró kezével az arcát dörzsölte. – Ilyesmitől. Próbáltalak megóvni a
túl sok figyelemtől. Mina mozdulatlanul, dühösen, összezavarodva állt.

– Ennek semmi értelme. Egy anyának nem épp az ellenkezőjét kellene szajkóznia? Nem szeretnéd, hogy
sikeres legyek? – Édesem, a családunk nagy dolgokra hivatott, de túl nagy az ezzel járó áldozat. Azt
hittem, ha távol tartalak a rivaldafénytől, ha elrejtelek, akkor talán megelőzhetjük.

– Nem értem, anya! - Mina megborzongott, amikor hideg fuvallat söpört végig a szobán. Sara hosszan
nézte őt, csak azután válaszolt. – Igazad van. Elég idős vagy, hogy megtudd az igazat, osztozz a teherben. -
Sara megvárta, míg Charlie kibandukol a konyhából, és második körre induljon kedvenc dolgai
elpakolásában. — Mina, hazudtam neked a nevedről, mindenről.

– Oké - felelte a lány remegő hangon. – A vezetéknevünk nem Grime. Hanem Grimm. És amióta csak
emlékszem rá, próbáltuk megelőzni. – Megelőzni pontosan mit is? – Ami évekkel ezelőtt megölte az
apádat... a Grimmátkot.
 5. FEJEZET
Minával mintha megállíthatatlanul pörgött volna a világ.

– Azt hiszem, le kell ülnöm - nyögte szánalmasan. Sara felugrott, elkapta a lányát, és a nappali kicsi,
kényelmetlen kanapéjához vezette.
Mina még több kérdést szeretett volna feltenni, de az anyja feltartott kézzel megállította.
– Kérlek, édesem, hadd magyarázzam meg! - Sara mély levegőt vett, és próbálta összeszedni a
gondolatait, majd folytatta: — A történet sokkal messzebbre nyúlik vissza, az ük-ük nagyapádhoz,
Wilhelm Grimmhez és a fivéréhez, Jacobhoz.
– A Grimm testvérek. Úgy érted, azok, akik a tündérmeséket írták.
– Igen, ők azok. De a legtöbbet nem ők írták. Ők gyűjtötték össze. De fontosabb, hogy ők tényleg
átélték a meséket. Ez is része a Grimm családot sújtó átoknak. Minden nemzedéket érint, az a sorsuk, hogy
újraéljék a meséket. Azért változnak a történetek az idők során, mert a Grimmek tettei és döntései
változtatnak a végeredményen.
– Úgy érted, például Hamupipőke nem mindig kapja meg a herceget? — viccelődött Mina.
– Ez komoly dolog, de igen. Gyakrabban jut a mostohatestvéreknek.
– Jaj, ugyan, anya! Te tényleg elhiszed ezt? Ezért csomagolsz és menekülsz? Miért nem próbálod meg
megkaparintani a herceget, és kastélyban élni.
– Mert nem így működik — válaszolta Sara feszülten. Alsó ajkát harapdálva gondosan megválogatta
a szavait. — A mesében nem választhatsz. Nem választhatsz, hogy melyik szerepet játszod el, és ha
emlékszel, nem mindegyiknek boldog a vége. Azt hiszed, mindenki túléli, ha újraéli a meséket? Jack
bácsikádnak nem sikerült. Mina álla leesett döbbenetében.
– De azt hittem, baleset történt! Sara a fejét rázta.
– Az átok követte a nagybátyádat, majd a halála után az édesapádra szállt. Különös dolgok történtek,
de nem törődött a figyelmeztető jelekkel. Azt hitte, ő okosabb és erősebb a testvérénél, és végigér a
meséken.
– Meg lehet állítani, meg lehet törni a Grimmátkot.
– Úgy hiszik, hogy ha egy Grimm leszármazott túléli az összes mesét, akkor a Történet elégedett lesz.
Az apád tíz történetet élt túl a halála előtt. — Sara sírva fakadt, és a kanapé díszpárnájába temette az
arcát. Mina szája kiszáradt, meg kellett nedvesítenie az ajkát és megköszörülnie a torkát, mielőtt fel tudta
tenni a következő kérdést.
– Összesen hány mese van? Sara szipogva nézett a lányára.
– Ó, édesem, nem hagyom, hogy rád találjon... ezért változtattam meg a vezetéknevünket, és ezért
költözünk folyton. Valahányszor költözünk, hosszabb időbe telik, mire a mese ránk talál, ha nem csinálunk
semmi különöset, és nem hívjuk fel magunkra a figyelmet.
– Hány van? - ismételte Mina, és különös bizsergést érzett a testében.
– Nem kell itt maradnunk. Menekülhetünk tovább, és akkor nem keveredsz bele a mesébe. Nem lesz
ugyanaz a sorsod, mint az apádnak. Mina farkasszemet nézett az anyjával. Sara végül elfordította a
tekintetét, és ezt suttogta.
– Kétszáznál több. Jacob és Wilhelm együtt több mint százkilencvenen jutott túl, de a haláluk előtt
nem tudták befejezni az összeset. Úgyhogy Wilhelm gyerekeivel elölről kezdődött. Szívem, csak ők
jutottak közel ahhoz, hogy megtörjék a Grimmátkot, méghozzá majdnem kétszáz évvel ezelőtt. Más
Grimmek is próbálták legyőzni, de nem élték túl, ahogy az apád sem. Hogyhogy eldöntöttem, hogy inkább
megpróbálok elmenekülni előle.
– Anya, én nem akarok elfutni.
– Mina, muszáj! Azt hittem, nem száll rád az átok, mert lány vagy. Az apád biztosított róla, hogy csak
a férfiakat sújtja. A halála után azt hittem, biztonságban vagyunk, de csak néhány héttel a temetés után
tudtam meg, hogy terhes vagyok Charlie-val. Amint rájöttem, hogy fiú lesz, nem volt más választásom.
Menekülnünk kellett, hátrahagyni a múltat, még apád nevét is, hogy védjük a jövőjét. Tudtam, hogy egy nap
végül majd eljön Charlie-ért, de arra sosem számítottam, hogy téged választ. Csak akkor jöttem rá, hogy
az apád tévedett, amikor egy békával beszélgettél a hátsó udvaron. Túl sok tündérmesének van hősnője, te
pedig túl tehetséges és jószívű voltál ahhoz, hogy a Történet ne törődjön veled.
– Úgy beszélsz róla, mintha élne.
– Mert így van. Valami sokkal nagyobb munkálkodik itt annál, mint amit az emberi elme felfogni
képes. Ősrégi, öreg és hatalma van. Egyesek szerint Isten, mások sorsnak hiszik, de bármi legyen is, nem
lehet megállítani.
– Mi a helyzet Charlie-val? - kérdezte Mina. Az öccse visszatért a konyhába, és most egymás után
bepakolta minden egyes jelmezét. A Superman-ruhát, Batman kütyütartó övét, és Doctor Who sálját és
kalapját.
– A Történetet eddig nem érdekelte Charlie, hisz itt vagy te. - Tehát, amíg én élek, Charlie
biztonságban van? Mina az öccsére pillantott, és határozottan eltökélte, hogy megvédi őt.
– Igen... édesem, nézz Charlie-ra! Nem elég erős, hogy megvédje magát a Grimm Történettől. Nem
veszíthetlek el téged, sem Charlie-t! Már csak ti maradtatok nekem az apátokból! — Sara kivett néhány
zsepit a rozoga dohányzóasztalon álló dobozból. Babrálta, majd apró darabokra tépdeste őket.
– Anya, szeretném megállítani! — Mina nem tudta, honnan lett bátorsága, de amint kimondta, tudta,
hogy igaz.
– Nem! Megtiltom! A tanulmányi kirándulás óta semmi különös nem történt, igaz? Még van időnk
elfutni. - Sara reménykedően csillogó tekintettel nézett a lányára.
– Anya — mondta ki Mina ezt az egy szót olyan jelentőségteljesen, ahogy csak tudta.
– Túl késő, igaz? Mi történt? Mi történik? Mina elmesélte, hogy gyakorlatilag átbiciklizett egy kutyán
és egy szamáron, és ledöbbent, amikor Sarából kibukott, hogy „és egy macskán és egy kakason”, mielőtt
befejezhette volna. Sara elpirult.
– Alaposan elolvastam a meséket. Még valami? Mondd el pontosan, hogy mi történt a túrán! —
kérte, és Mina engedelmeskedett. — Jaj, ez rosszul hangzik. Ez egy másik történet lehet, de nem tudom,
melyik. Lehet, hogy már túl késő. Hát, legalább az az ostoba könyv nem bukkant még fel.
– Melyik könyv? A Grimm tündérmesék.
– Mina, higgy nekem, jobb, ha nem beszélünk erről többet! A szavaknak hatalmuk van, és így a
Történet sokkal könnyebben rád talál.
– Mi van a könyvvel? - kérdezte újra Mina.
 – Ismétlem, jobb, ha nem beszélünk róla. A könyv a Grimoire. Ez a kirakós utolsó darabja. Ha
egyszer megtalál, tudod, hogy túl késő. Hivatalosan részese leszel a Történet meséinek. Csak az a gond,
hogy mások is keresik a könyvet. Úgyhogy jobb, ha elmegyünk, mielőtt még valamelyikük ránk talál. —
Sara felállt, körülnézett az aprócska nappaliban, ahol csak egy kanapé, egy tévé és egy kis hintaszék állt.
A ritkán használt harmincnyolc centis tévé a sarokban, néhány Mrs. Wongtól kapott viharvert könyv
mellett állt. Otthonukban alig volt személyes tárgy, és Mina már értette, miért.
– Anya, én nem megyek — jelentette ki.
– De igen! Gondolj az öcsédre! — Sara hitetlenkedve pislogott a lányára.
– Rá gondolok, és ezért nem megyünk. - Mina könnyei megint eleredtek, de a ruhaujjával útjukat
állta. — Megállítom ezt! Meg tudom csinálni. Megteszem érte és érted. Sara rázta a fejét, de Mina
dühösen folytatta.
– Anya, segíthetsz nekem vagy akadályozhatsz, de így vagy úgy, a Történet utolér minket. Az asszony
visszaült, és ölében összekulcsolt kezére nézett. Lassan könnyek peregtek végig az arcán, nedves
cseppeket hagyva kekiszínű nadrágján.
– Nem tudom, hogy meg tudsz-e küzdeni vele. Bárcsak eltolhatnánk ezt, míg nagyobb leszel, erősebb.
– Már mindkettő vagyok, anya. Remek munkát végeztél, de most rajtam a sor, hogy gondoskodjam a
családról. Viszont szükségem lesz a segítségedre. Sara letörölte a könnyeit, majd beleegyezően bólintott.
– Oké. Mit szeretnél, mit tegyek?
 6. FEJEZET
Mina másnap reggel a suli felé sétálva úgy érezte, mintha kicserélték volna. Válaszokat kapott azokra a
kérdésekre, amelyek éveken át gyötörték, bár nem mindre. Miért költözött annyit a családja, miért beszélte
le az anyja mindig arról, hogy sportolni próbáljon, írjon a suliújságba, vagy megpróbáljon kitűnni. Mintha
őrült tiniélete értelmet, célt nyert volna. Grimm, és viselnie kell az örökségét. A jövő Grimm-
generációinak sorsa attól függ, hogy ő befejezi-e a Történetet, és megtöri-e a családját sújtó átkot.

A suli felé sétálva bőven volt ideje mindent végiggondolni. Mesélt az anyjának a kalamajkáról
Carmichaeléknél, és a biciklije sorsáról, de meggyőzte, hogy ne hívja fel őket dühében, csak hagyja
annyiban.
– Komolyan, anya, én tehetek róla! A leljáró közepén hagytam a biciklit. Ráadásul ott sem lettem
volna, ha a főnököd, Terry nem keveri össze a családokat. – Nem értem... Csak egy Carmichael család
van. Azt mondod, nem vártak minket? Nagyon különös!
Abban a pillanatban, ahogy az anyja felvette a telefont, hogy hívja a főnökét, Mina kilőtt az ajtón.
Szemerkélni kezdett az eső, és azt kívánta, bár megnézte volna az előrejelzést.
Bizsergő tarkója figyelmeztette, hogy követik. Gyorsított, felszegte a fejét, és kerülte a
szemkontaktust. Épp eliramodni készült, amikor megállt mellette egy autó, és letekerték az ablakát.
Nem tudta, mire számítson: bűnözőkre, emberrablókra, vagy valaki útbaigazítást kér, aztán berángatja
a kocsiba. Arra nem, hogy a sofőr udvariasan azt kérdezi:
– Elvigyelek? – Nem, kösz! - vágta rá. Gyorsított, és rá sem nézett a sofőrre. Az eső nagyobb
cseppekkel kezdett esni, ettől hunyorgott. – Mina... kérlek!
A lány meglepetten nézett a mellette haladó Brody Carmichaelre. Lassított, de ment tovább. Hogy
találta meg? Honnan tudta, hol lakik? A telefonszáma és a címe nincs benne a telefonkönyvben.
– Mina, nagyon sajnálom a biciklidet! — nézett rá Brody bocsánatkérően. Mina megállt. —
Legalább engedd, hogy elvigyelek a suliba! Esik.
Szakadt. Mina kipislogta az esőt a szeméből és megborzongott. Hogy a hidegtől, vagy az ötlettől,
hogy alig harminc
centire ülhet Brody Carmichaeltől, abban nem volt biztos. De mikor a foga vacogni kezdett, Brody
kipattant az esőbe, és az anyósüléshez szaladt, hogy ajtót nyisson neki.

– Szállj be, mielőtt még megfázol!

Mina válaszul bólintott és beült. Nedves farmerje idegesítően tapadt a bőrhuzathoz. Csuromvizes
hajáról nagy cseppek potyogtak az ülésre.
– Bocs! - Mina foga vacogott, miközben Brody visszaült a kocsiba. A fiú bekapcsolta a fűtést a
műszerfalon. Hátrafordult az ülésen, és a háta mögül tiszta pólót húzott elő a tornazsákjából. – Tessék,
használd ezt.
–Megpróbálta a pólóval óvatosan letörölni a vizet a lány arcáról. Mina összerezzent az érintéstől, és
a fiú békítőleg felemelte a pólót. – Bocs.
–ismételte Mina. Brody szája sarka mosolyra húzódott. – Jó sokszor kérsz bocsánatot, pedig nem is a
te hibád. – Teljesen összevizezem az ülés.
–Mina próbálta a pólóval letörölni a bőrre gyűlt víztócsákat, de a fiú megfogta a kezét, és
megakadályozta ebben. – Ez csak egy kocsi. Majd megszárad. - Brody a lányra nézett, akinek zakatolt a
szíve. Brody komolyan beszélt. Nem hazudott, nem lekenyerezni próbálta. Egyáltalán nem érdekelte a
kocsi. Mina érezte, ahogy az autófütés átmelegíti a csontjait, nem, várjunk csak, Brody ülései voltak
fűtöttek. Borzasztóan ideges volt, azt sem tudta, mit mondjon, merre nézzen. Beszéljen vele, nézzen rá,
kérdezze a családjáról? Nem tudott dönteni, így csak némán bámult ki az ablakon. Brody megköszörülte a
torkát. – Tudod, téged aztán nem könnyű megtalálni. Mina felé fordult. – Ezt hogy érted? Kerestél? Brody
gyors pillantást vetett rá, aztán újra a vezetésre összpontosított. – Hát, próbáltalak felhívni, hogy
bocsánatot kérjek, de nem vagy benne a telefonkönyvben, és egyik ismerősöm sem tudta a mobilszámodat.
– Nincs mobilom - Mina elvörösödött. Biztosan ő az egyetlen lány a gimiben, akinek nincs telefonja.
–És nem barátkozom azokkal, akiket te ismersz. Brody vállat vont. – Nem tudom. Úgyhogy,
megpróbáltam elmenni a házadhoz, de a cím is... – Titkosítot.
–fejezte be helyette Mina, és most az egyszer örült, hogy az anyja fizet egy kisebb összeget, hogy így
legyen. Fogalma sem volt, mihez kezdett volna, ha Brody megjelenik az ajtóban a tegnap délutáni könnyes
vallomások közepette. – Brody, semmi gond! Ami tegnap történt, baleset volt. A feljáró közepén hagytam
a bringámat. Nem engem ütöttél el. - Mina a ruhaujját babrálta. Már megint ezt csinálja, magát hibáztatja.
– Akkor miért rohantál el? - nézett rá Brody. - Esélyt sem adtál, hogy bocsánatot kérjek vagy
megmagyarázzam. Mina erre a kérdésre nem számított, és most nagyon szeretett volna megint kint sétálni
az esőben. Szánalmasan vonogatta a vállát. – Nem tudom.
–Néhány percre csend ereszkedett a kocsira aztán Mina Brodyhoz fordult. – Mit kerestél ma reggel
ebben a városrészben? Biztosan tudom, hogy a másik oldalon laksz. Brody nevetett, aztán Minára
mosolygott. – Téged kerestelek. – Engem? Minek.
–Mina ledermedt döbbenetében. – Rosszul éreztem magam a történtek miatt, és meg akartalak
keresni. így az egyik alkalmazottunkkal kideríttettem, hogy a nemzetközi negyedben laksz. Úgy döntöttem,
idejövök és megkereslek. Hisz tönkretettem az egyetlen közlekedési eszközödet. Az a legkevesebb, hogy
elviszlek a suliba. Mina el sem akarta hinni, amit mondott. Valakivel leellenőriztette őket? – És bezársz a
kocsiba, hogy végig kelljen hallgatnom a bocsánatkérésedet, igaz.
–Mina dühösen összeszorította az ajkait.
–Nem volt hozzá jogod! – Minden jogom megvolt hozzá. - Brody behajtott a suli parkolójába.
Leállította a motort, majd a lány felé fordult. Az ablaktörlők továbbra is előre-hátra mozogtak, egy
ritmusban az esővel. - Tudtam, hogy ha nem talállak meg a sulin kívül, akkor talán sosem lesz esélyem
bocsánatot kérni. – Ó, értem én! Mármint te vagy Brody Carmichael, és ragaszkodnod kell a társadalmi
státuszodhoz. Én pedig csak Mina Grimm vagyok, egy senk.
–gúnyolódott a lány. Kicsúszott a száján a valódi neve, de a fiúnak nem tűnt fel. Szóra nyitotta a
száját, hogy vitatkozzon, de Mina közbevágott. - Semmi gond. Látod, bocsánatot kértél. Bocsánatkérés
elfogadva. Teljesítetted állampolgári kötelességedet, most már szabad vagy. Ne aggódj... nem perelünk
be, vagy ilyesmi. - Megfogta a kilincset, majd Brody pimaszságán füstölögve kiszállt. Minden tőle telhetőt
megtett, hogy ne rohanjon be a suliba, de olyan gyorsan sétált a női mosdóba, és zárkózott egy fülkébe,
ahogy csak bírt. Képtelen volt elhinni, hogy az előbb vitatkozott Brodyval. Dühében és zavarában könnyek
csípték a szemét. Hogy tehetett ilyet Brody? – füstölgött magában. Miért fáradozott annyit, hogy
megkeresse és bocsánatot kérjen, ha a suliban is megtehette volna? Azért, mert igaza van: kínos a
számára. Nagy kár, hogy a régi jó, unalmas Mina mentette meg az életét, és nem izgalmasabb lány. Ha
tudná... Letörölte a könnyeit, és a csaphoz lépett, hogy összeszedje magát. Az eső kissé hullámossá tette
barna haját, ami jól nézett ki. A válla alá omlott, és majdnem teljesen megszáradt, hála Brody király
autófűtésének. Hirtelen felfordult a gyomra, ahogy eszébe jutott, miket mondott a fiúnak dühében. Remélte,
hogy az egész elsimul, és Brody végül elfelejti. Felberregett az első figyelmeztető csengő, és három lány
sietett a mosdóba feltenni egy utolsó réteg sminket óra előtt. – Láttad Brodyt odakint.
–suttogta az egyikük. Dühösnek látszik. Vajon mivel húzta fel Savannah? - Hatalmas aerosolos
hajsprét vett elő a hátizsákjából, és mindenhol befújta a fejét. Mina köhögve ellépett a mosdótól. – Nem
hallottad? - kérdezte a barna hajú lány szempilla-festés közben. - Hivatalosan vége. – Mióta.
–kérdezte a duci. – Mióta majdnem meghalt. – De azt hittem, újra összejöttek-jegyezte meg
Aerosolos Lány. – Csak pár órára. Azt hallottam, Brody suli után szakított. – Bocsássatok me.
–szólt közbe Mina, mire mindhárom fej felé fordult. Végigmérték, a duci rosszallóan ráncolta a
homlokát. - Azt mondtátok, hogy Brody az ajtó előtt áll? – Mit számít az neked? Arra gondolsz, hogy
rámozdulsz, most, hogy facér? Rögtön szólok, hogy nem vagy az esete.
–A sötét hajú és a testesebb lány nevetett. – Igazából próbálnám őt elkerülni. A sötét hajú lány még
egyszer végigmérte, mielőtt válaszolt volna. – Már nem. Pár percig járkált odakint, de aztán láttam, hogy
elment az első órájára. Mina felsóhajtott. – Kösz.
–Kisietett a mosdóból, és épp a második figyelmeztető csengetéskor ért az első órája terméhez.
Becsusszant a padjába, és Nan azonnal suttogva hozzáhajolt. – Igaz? – Mi igaz? - suttogta vissza Mina,
közben elővette a történelemkönyvét. – Hogy Brody hozott el a suliba. Együtt vagytok? Mina el sem hitte,
milyen gyorsan terjednek a hírek a suliban. – Nem! Elhozott, és ennyi. – De láttam... - kezdte a barátnője.
– Kérlek, Nan, ebédnél mindent elmondok, ígérem! Nan bizonyára látta a gyötrelmet a barátnője
szemében, mert annyiban hagyta a témát. Sóhajtva hátradőlt, és a vadiúj iPhone-jára nézett. Egy családi
baráttól kapta, amikor kiderült, hogy a másikat akkor ejtette le, amikor segíteni próbált Minának és
Brodynak. Ujjai lágyan pötyögtek választ egy néhány pillanattal ezelőtt érkezett SMS-re. Dühös. Adj neki
időt.
 7. FEJEZET
Ki vele! - követelte Nan, amint elég messzire vitték a tálcáikat a kíváncsi fülektől. Mina a Brodytól és a
barátaitól legtávolabbi asztalt választotta.

– Az egész a te hibád, Nan! Elvittem azt a hülye csomagot, mert te nem akartad. Totál beégettem
magam Brody anyja előtt, akinek fogalma sem volt, mit keresek ott, aztán megjött Brody, és ráhajtott a
biciklimre. – Te-jó-ég! tagolta Nan hangosan. Erre te mit csináltál? – Annyira zavarba jöttem, hogy
elrohantam. –Mit csináltál?! — Nan felugrott, és az asztalra csapott. – Pontosan. És amikor hazaértem,
anyámra megint rátört a pakológörcs, és kész lett volna minket Alaszkába költöztetni. – De mi köze ennek
a ma reggelhez? – Brody kifigyelt engem! Egy alkalmazottal kinyomoztatta, hol lakom, aztán le-föl cirkált
arrafelé, mint valami zaklató. Állítólag azért akart elhozni a suliba, mert rosszul érezte magát a bicajom
összezúzása miatt. – Mina... - kezdte Nan halkan.
Barátnője nem figyelt rá, dühösen hámozta a narancsát. – Aha, aztán meg volt képe azt állítani, hogy
azelőtt akart bocsánatot kérni, hogy beérünk a suliba, mert tudta, hogy ott már nem teszi meg. Jézusom,
marhára beképzelt! – Mina...
–próbálta Nan félbeszakítani a szerencsétlen gyümölcsöt gyötrő barátnőjét.
– Én mondom neked, Nan, fél nyilvánosan mutatkozni velem. Még azok után is, hogy megmentettem
az életét, meg minden. - Mina a szájába tolt egy gerezd narancsot és ráharapott.
– Mina, azt hiszem, valaki beszélni szeretne veled vigyorgott Nan. – Hoioa.
–kérdezte a lány naranccsal teli szájjal. Körülnézett, és Brody szokásos helye a pólócsapat
asztalánál üres volt. Mögötte állt tálcával a kezében, és talán még nála is jobban zavarban volt. – Szia,
Mina.
–mosolygott. - Szabad ez a hely? Anélkül, hogy megvárta volna a választ, letette a tálcát az asztalra.
Vajon mennyit hallott? Amint Mina abbahagyta a köhögést, a fiúhoz fordult. – Mit művelsz? - suttogta,
majd körülnézett. Mindenki őket bámulta. – Tudom, hogy szerinted a beszélgetésünknek vége, de nincs.
–Brody kék szeme kihívóan csillogott. – Rendben, bizonyítottad, amit akartál. Nem kínos számodra,
ha velem látnak. Úgyhogy el is mehetsz. Mina integetett, mintha egy legyet hessegetne, de Brody csak
mosolygott rá. – Tudod, feldühített, amit a kocsiban mondtál. Aztán rájöttem, hogy nem igaz. - Közelebb
hajolt Mina füléhez. – Nem nekem kellemetlen, ha nyilvánosan együtt mutatkozunk, hanem neked. Te nem
akarod, hogy velem lássanak. - Lélegzete csiklandozta a lány fülét, aki ettől elolvadt, de aztán felfogta, mit
mondott. – Ez nem igaz –felelte. – Akkor bizonyítsd be – kérte a fiú. Szeme jelentőségteljesen elsötétült.
–Bizonyítsd be, hogy nem szégyellsz engem! Mina ijedten nézett Brodyra, aztán Nanre, aki bölcsen
befogta a száját. Barátnője bátorítóan bólintott. Mina szégyenkezve lehajtotta a fejét. Nem Brody miatt
volt zavarban. Maga miatt. Beszélő, két lábon járó katasztrófa, mi a csudáért akarna a fiú vele lógni? –
Miért, Brody? Miért csinálod ezt? - kérdezte ránézve. – Nem értem. Nincs bennünk semmi közös.
Megmentettem az életedet, de a barátságunk itt véget is érhet... komolyan! Brody megbántottnak látszott.
Mina szerette volna visszaszívni a szavakat, amint kibuktak a száján, de csak magát próbálta védeni. A
srác biztosan csak szórakozik vele. Brody egy percig az ételt bámulta a tálcáján, aztán felnézett rá.
Tekintetük összekapcsolódott. – Mina, nem csak az életemet mentetted meg, és ezt próbálnám megmutatni.
De ahhoz te is kellesz. - Brody felkapta a tálcáját, elsétált az asztaluktól, majd az érintetlen ételt kidobta a
kukába. A diákok nézték, ahogy kisétál, aztán Mina asztala felé fordultak. Különösen egyvalaki nem tudta
levenni a szemét Mináról. Dühösen megvillanó tekintettel nézett fel a telefonja képernyőjéről. Elkapta
Mina pillantását, és nem nézett félre. Mina tágra nyílt szemmel nézett Nanre, remélte, hogy csak
képzelődött. Savannah White, a suli legnépszerűbb lánya azt tátogta, hogy „halott vagy”.

A nap csigalassúsággal telt. Minának nem nyílt alkalma beszélni Nannel a Grimm család átkáról, és
semmi érdekes nem történt, nem is követte a suliban, úgyhogy remélte, hogy a Történet megfeledkezett
róla. Annyira lefoglalta a Grimm-átok, Savannah és Brody, hogy biztosra vette, hogy elszúrta a töridogát.
Zsibbadtan adta be a majdnem üres lapot a tanárnak.
Amikor végre felberregett a fél négyes csengő, megkönnyebbülten felsóhajtott. Most utánanézhet a
könyvtárban a családja történetének. A szekrényéhez sétálva meglepetten látta, az ott gyülekező diákokat.
Úgy döntött, megvárja, míg a tömeg feloszlik, és csak akkor szedi össze a többi könyvét és indul el, de
nem moccantak. Leszegett fejjel, ügyetlenül a szekrényéhez manőverezett a tömegen át, közben rálépett
néhány lábujjra, elnézést kért, könyököknek ütközött. Csak akkor értette meg a diáksereglet okát, amikor
valaki könyökön ragadta. Brody fogta a szekrényének dőlve.
– Később találkozunk, srácok.
–utasította a tömeget. Hihetetlen, de a csoport feloszlott, és csak ketten maradtak. – Hogy szoktad ezt
meg.
–kérdezte Mina. – Egész életemben így volt, úgyhogy megtanultam kizárn.
–Brody szomorúan nézett, aztán Minához fordult, és felderült az arca. - Kész vagy? - kérdezte. –
Mire.
–nézett körül zavartan a lány. – Hazamenni. – Persze - felelte, közben hátranyúlt kinyitni a szekrényét.
Feszengve fogta meg szánalmas állapotú táskáját. Kezében tartva próbált eltávolodni a fiútól, de ő elkapta
a táskát és vállára vette. – Hé, add vissza! Tudom vinni a saját táskámat - közölte Mina csípőre tett
kézzel. – Tudom, de így biztosan utánam jössz. – Arra ne számíts! - morogta Mina. Megállt a folyosón, és
nem moccant. Amikor Brody egyszerűen ment tovább, sőt a táskájával a kezében befordul a sarkon, nem
maradt más választása, mint engedelmesen követni.
Amikor utolérte, Brody megfordult és elindult visszafelé. – Látod, ismerlek. – Nem. Csak most
találkoztunk - ellenkezett Mina.
– De szeretnélek megismerni - mosolygott Brody.
- Ha hagynád. Az autóhoz sétáltak, és a fiú újra ajtót nyitott Minának. Miután a lány beült és
bekapcsolta a biztonsági övét, indított. – Hova? – Azt hittem, mindent tudsz rólam. Úgyhogy tudnod
kellene, hol lakom. – Hát, nem igazán. Apám barátjának gondot okozott a pontos cím meghatározása. Csak
a környéket derítette ki. Miért van ez? Bujkálsz a maffia elől vagy ilyesmi? – Vagy ilyesmi - válaszolta a
lány. - Elvinnél a könyvtárba? – A könyvtárba! Egek, de szorgalmasak vagyunk! Mina a szemét forgatva
nyúlt a kilincs után, de Brody ismét megállította.
- Hé, csak viccelek! Tehát a könyvtár. Elfordította a slusszkulcsot, kiállt a parkolóból, és a
vezetéshez bekapcsolta a helyi popzenei rádióadót. A csend rájuk telepedett, «le Mina nem akart először
megszólalni. Nem sokkal később behajtottak a városi könyvtár kis fehér épülete elé. Mina kiugrott, amint
megálltak. – Kösz a fuvart! És bocs! Tudod, a korábbi miatt. Biztosan kedves srác vagy. - Álmosolyt
villantott Brodyra, fogta a hátizsákját, és bevágta az ajtót. Brody kiszállt, és ő is becsukta az ajtót. – Nem
kell itt maradnod – közölte a lány. - Ez eltart majd egy darabig. – Megvárlak. Most még messzebb vagy
otthonról, úgyhogy semmiképpen nem engedem, hogy egyedül sétálj haza. – Hazatelefonálhatok, hogy
jöjjenek értem. Az anyukám hamarosan hazaér – hadarta Mina. Ezen a kutatóúton semmiképpen nem akart
társaságot. Brody ránézett.
– Mina, nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. Már itt vagyok. Hadd segítsek! – Nincs szükségem
segítségre.
– Rendben. Akkor hadd intézzem a saját dolgomat. Tudod, nekem is tanulnom kell. - Brody a vállára
lendítette a saját hátizsákját, aztán felsétált a lépcsőn, be az üvegajtón. Minának megint nem maradt más
választása, mint követni. Mina szerette a könyvtárak illatát, a régi könyvek szagát és a lámpák halk
zümmögését. Valószínűleg ezért nem jött ki annyira a kortársaival. Alig nézett tévét, és inkább olvasott,
mint társaságba járt, kivéve, ha Nannel lógott. Elhessegette Brodyt, majd elsétált Mrs. Toole, a
főkönyvtáros mellett. Csak integetni állt meg, aztán egyenesen a cédulakatalógushoz lépett.
Áttanulmányozta a számokat, megállt a 398.2-nél, és előkeresett több mesegyűjteményt és önálló
történetet. – A tündérmesék meg minek? - hallotta hirtelen. Brody megint ott állt, elvette tőle a könyveket,
és a mellkasához szorította. – Házi feladat - válaszolta Mina félvállról.
–Azt hittem, neked is van. – Milyen órákra jársz te, amire gyerekkönyveket kell olvasni – kérdezte a
fiú a könyvgerinceket olvasva. Talán nekem is fel kéne vennem. Mina elmosolyodott. – Ez otthoni
feladathoz kell, nem a suliba. És én is elbírom őket. - Elvette a kupacot Brodytól, és egy üres hátsó
asztalhoz indult. Leült, fogott egy könyvet, és nekilátott nyomok után kutatni, közben figyelt, hogy Brody
szokása szerint nem lopakodik-e oda hozzá. A fiú pár percen belül elnyújtózott egy közeli asztalnál, és egy
kisméretű, puhakötésű könyvet olvasott. Mina nehezen tudott érdemleges kutatást végezni úgy, hogy Brody
pár méterre ült tőle, de a fiú egyáltalán nem feszengett. Mina azt hitte, hogy be lesz sózva, és majd
beledöglik, hogy szabaduljon a könyvtárból. Képtelen volt megállni, hogy lopott pillantásokat küldjön a
fiú felé, lenyűgözte nyurga testtartása, ahogy lapozás közben a szőke haja a szemébe hullott. Elégedettnek,
békésnek tűnt. Egyszer csak a tekintetük találkozott, mire Mina zavartan elpirult. Remélte, hogy a fiú nem
hiszi azt, hogy bámulja. Két órán keresztül próbált koncentrálni, elolvasott annyi tündérmesét, amennyit
csak bírt, aztán kimerültén becsapta az utolsó könyvet. Brody alig moccant, de aggódva pillantott fel rá. –
Gyere! Együnk valamit! - Kivette a könyvet a lány kezéből és letette az asztalra. – Ne, jól vagyok...
komolyan.
–Mina szíve aggódva zakatolt. Ha elmenne enni Brodyval, az majdnem igazi randi lenne. – Éhes
vagyok. Ma nem sokat ebédeltem. - Minának égett a tarkója, ahogy eszébe jutott, hogy Brody kidobta a
kajáját a kukába. Ezúttal nem vitatkozott. Otthagyták a könyvtárat, és Brody egy kicsi, 60-as évek stílusú
autósbüféhez hajtott, ahol a mikrofonon keresztül hamburgert és sült krumplit rendelt mindkettőjüknek. –
Nem is tudtam, hogy ezek még működne – ámuldozott Mina. – Aha. Király, mi? A szüleim folyton
idehoztak gyerekkoromban. Teljesen odavoltam a mikrofonért, úgyhogy hagyták, hogy mindig én rendeljek
mindenkinek. Egyszer nyolc tejes shake-et rendeltem, úgyhogy hazamentünk, és odaadtuk a személyzetnek.
- Brody vigyorgott, szeme kopásán csillogott. Minát letaglózta, mennyire jól néz ki, és teljesen elvesztette
a fonalat. Amikor megérkezett a kaja, ettek, és vicces gyerekkori történetekről beszélgettek. Egyszer csak
Mina észrevette, hogy Brody őt nézi a szeme sarkából, és somolyog.
– Mi a baj? Kajás az arcom – kérdezte idegesen. Brody hátravetett fejjel nevetett. – Nem, de miért
kérdezed? – Furán néztél rám. Mi a gond? Elmondhatod. – Azért mosolygok, mert nem tudlak megfejteni.
Más vagy. Nem úgy viselkedsz, mint a többi lány. – Ó... értem! - nyögte Mina szerencsétlenül, majd
visszatette a krumpliját a tartójába. Elment az étvágya. – Nem, nem érted.
–Brody elfordult az ülésen, hogy ránézhessen. - Nézz rám! - Mina leszegte a fejét.
–Mina, kérlek, nézz rám! Nagyon gyengéden egyik ujjával felemelte a lány állát, sötétbarna szeme a
szemébe nézett.
–Más vagy, mint a többi lány, akit ismerek. Nem a hajadról és a sminkedről beszélsz egyfolytában.
Azt mondod, mit érzel, nem azt, amit szerinted hallani szeretnék. Elég, ha ülsz mellettem, nem töröd meg a
csendet felesleges fecsegéssel. Kaját esze.
–igazi kaját —, nem nyúltápot. - Felkapta a maradék krumplit, amit Mina visszatett, és egyszerre
bekapta. - És nem pötyögsz meg beszélsz folyton a mobilodon. – Nincs mobilom - emlékeztette Mina. –
Pontosan, és ez tetszik benned. – Tetszik, hogy nincs mobilom? Te megőrültél! – Talán így va.
–felelte Brody halvány mosollyal. Már az is megnyugtat, ha veled vagyok, tudod? Az életem
nagyon... hektikus. Annyian vesznek körül, akik próbálnak a barátaim lenni, megmondani, kivel legyek és
mi legyen belőlem, hogy szokásommá vált kizárni a való világot. Nagyon sokáig megfeleltem az
elvárásoknak, csak hogy békén hagyjanak, de ha a közeledben vagyok, elmúlik. Nincs rajtam, hogy
olyasmi, vagy olyasvalaki legyek, aki nem akarok. – Ó, hát... - kezdte Mina döbbenten, nem egészen tudta,
mit mondjon. - Szívesen, azt hiszem. Kérsz még krumplit.
–Brody nevetve élt az ajánlattal. Kényelmes csendben ették meg a maradék kaját, lopva egymásra
mosolyogtak. Mina soha nem érezte magát ilyen boldognak. Brody most már órákat töltött vele, és még
mindig élvezte a társaságát. Nem tudta biztosan, ez mit jelent majd, ha visszamennek a suliba, de most
csodás volt. Azt kérte, hogy Brody néhány háztömbnyire otthonról tegye ki. – Ha az anyukám meglátna,
kiakadna. Nem túl boldog, hogy tönkrevágtad a bringámat. Brody elcsendesült. – Megértem - felelte
túlságosan is csendesen. Megállt, majd nézte, ahogy Mina kiszáll a kocsiból. – Kösz.
–szólt be a lány a lehúzott ablakon, és integetett. Amint Brody eltűnt a szeme elől, hazarohant, hogy
felhívja Nant.

A következő reggel hasonló mederben telt. Amikor Mina a suliba sétált, Brody megjelent az utcában,
és felvette. A lány legnagyobb meglepetésére ebédnél is mellette ült.
Igazából egyre jobban tetszett volna neki, hogy Brody barátkozik vele, ha nem az járt volna a
fejében, hogy vajon milyen bosszút forralhat Savannah. Eddig csak gonosz pletykák akadtak, de Nan, a
közösségi média királynője, gyorsan elhessegette mindet. Persze, vele madarat lehetett volna fogatni, hogy
Brody az asztaluknál ül, végigbeszélte az ebédszünetet. Brody mosolyokat küldött Mina felé, miközben
Nan kifakadt az egyik valóságshow miatt. Úgy tűnt, az ő társaságát is élvezi.
Iskola után Mina kereste Brodyt a szekrényénél, és halvány szomorúságot érzett, amikor a fiú nem
volt ott. Talán elege lett belőle? Végtére is, nem valami izgalmas lány.
De amikor kinyitotta a szekrényét, kivette a táskáját, majd visszazárta, a fiú ott termett az ajtó mögött.
– Jaj! Megijesztettél.
–Mina a szívére tette a kezét. – Sosem tennék ilyet szándékosan. Ha nem tudnám, hogy nem igaz –
ráncolta a lány a homlokát -, azt mondanám, hogy biztosan követsz engem. Persze. Igyekszem
bebizonyítani neked, hogy nem érdekel a társadalmi helyzetem, te pedig megígérted, hogy adsz egy esélyt.
–Brody felkapta a lány hátizsákját, és elmasírozott vele a kocsija felé.
– Én ilyet nem ígértem – zólt utána Mina. Amikor utolérte, Brody a keze után nyúlt, és kéz a kézben
sétáltak a kocsihoz. Mina a fellegekben járt, de a kétség beárnyékolta a boldogságát. Ez nem lehet igaz. Ez
egyszerűen nem stimmelt, nem illett az egész életében nyomában járó pechsorozathoz. Útban az autó felé
Brody egyik haverja, egy sportoló tenyerébe csapott, akinek eddig esze ágában sem volt szóba állni
Minával. Nem illett ő olyasvalakihez, mint Brody. A lány hozzászokott, hogy megbámulják, és azt
sutyorogják, hogy csodabogár, de mióta Brody egyre inkább odafigyelt rá, a susmorgás csak
rosszabbodott. Még egy goromba levelet is bedugott valaki a szekrényébe ebéd után, valószínűleg
Savannah egyik barátnője. Mina Brody kocsijától három méterre megállt, és egy lépést sem volt hajlandó
megtenni. – Brody, erre komolyan semmi szükség. Kicsit túlzás, hogy hozol-viszel a suliba, meg velünk
ülsz az ebédnél. Szerintem bebizonyítottad, amit akartál. Igazad volt: én éreztem kényelmetlenül magam
veled, nem fordítva. És azt hiszem, visszafizetted a kölcsönt. Mina olyan nyugodtan állt, ahogy csak tudott,
félig remélte, hogy Brody ráhagyja, félig félt tőle. A fiú nem engedte el a kezét. Másik kezével felemelte
aprócska állát, hogy a szemébe nézhessen. Vajon figyelik őket az emberek? Mina próbált nem foglalkozni
ezzel. – Kérlek, hidd el, hogy ez nem arról szól, hogy az adósod vagyok, vagy arról, hogy bizonyítsam az
igazamat. – Úgy érzem, hogy ez csak valami hülye vicc, és csak szórakozol az érzéseimmel - fordult el
Mina az érintésétől. – Nem az, hidd el.
–Brody gyötrően közel hajolt, a szájához, de a kurjongatások és fütyülés felhívta figyelmüket
szörnyen hangos tini közönségükre. – Kormoska, a hozományvadász! Mina lemerevedett és elhúzódott, de
nem elég messzire ahhoz, hogy Brody ne tudja a kocsija felé kormányozni. Szó nélkül beszállt, örült, hogy
eltűnik. Az út további részében gondolataiba merülve, némán bámult ki az ablakon, és ügyet sem vetett
Brody aggódó pillantásaira. Kormoska, a hozományvadász?Azt hiszik, a pénze miatt fut Brody után?
Semmi sem állhatott volna távolabb az igazságtól. Igen, titokban bele volt zúgva, de annak semmi köze a
pénzéhez. Ez rosszabb volt, mint képzelte. Annyira lefoglalta a saját belső monológja, hogy meglepődött,
amikor Brody újra a könyvtár előtt állt meg. – Honnan tudtad? - szólalt meg először, mióta beszállt a
kocsiba. – Tegnap nagyon kerestél valamit, és nem úgy nézett ki, mintha megtaláltad volna. Talán, ha
elárulod mi az, akkor ma segíthetek keresni. Mina a fejét rázta. – Nem tudom, pontosan mit keresek. Csak
azt, hogy majd rájövök, ha megtalálom. Brody követte Minát a könyvtárba a táskájával, és ahhoz az
asztalhoz tartottak, ahol a lány előző nap ült. A fiú ezúttal hozott magával házi feladatot, és megelégedett
azzal, hogy Mina mellett üljön, míg a lány enciklopédiákat, folyóiratokat és mikrofilmeket bújt. Újabb
három sikertelen óra után Mina készült feladni. – Nem találtad meg, amit kerestél, igaz – kérdezte Brody.
– Attól tartok - Mina a szemét dörzsölgetve hátradőlt a széken.
–Megnézek egy másik polcot. Mindjárt visszajövök. Brody hitetlenkedve vonta fel az egyik
szemöldökét.
– Ígérem, nem szaladok el szó nélkül! Hisz nem szeretnék hazasétálni. Mina egy kicsit arrébb a
polcokon átlesve kémlelte Brodyt. Mit keres itt? El sem tudta képzelni, miért akar vele lógni, különösen
egy könyvtárban. Azt hitte, hogy beleun és hazamegy, de hogy két teljes napig vele legyen? Legyőzötten
dőlt neki az egyik polcnak. Azért van itt, hogy nyomokat keressen, nem azért, hogy Brodyn töprengjen.
Szüksége van egy jelre, bármire, ami segíthet a családján. Tegnap végre meggyőzte az anyját, hogy
mondjon cl mindent a Grimm család átkáról és a Történetről. Állítólag jelek tűnnek fel, amik elárulják,
hogy ő a kiválasztott. Például állatok jelennek meg. Sara azt is elmagyarázta, hogy ha egyszer kiválasztott
lett, a Grimoire, a varázskönyv is megjelenik, és a segítségére lesz. – Hogy jutok hozzá a könyvhöz? -
kérdezte Mina. Úgy érezte, mintha máris értékes időt vesztegetne az átok megtörése helyett. – Te sehogy -
mondta Sara.
–Ő jön el hozzád. – Ezt hogy érted? Nem apánál volt, előtte pedig Jack bácsinál? – Apádnál volt, de
a halála után eltűnt. Azt hiszem, így védi önmagát. Amikor a Történet kiválasztja a következő Grimm
családtagot, a könyv dönti el, hogy segít-e neki. – Hogy érted, hogy ő dönti el? Nem kellene automatikusan
segítenie az új családtagot? – Sajnos nem. Elrejtőzik, és aztán eldönti, hogy megjelenik, és segít vagy sem.
Mi van akkor, ha a következő Grimm leszármazott nem őszinte, kapzsi, önző? Ha gonosz? A Grimoire
rossz kezekben szörnyű fegyverré válna. Ezért meg kell védenie magát, és miután az ember megmérettetett,
és kiállta a próbát, akkor megjelenik. – Ez szívás
–Mina elgondolkodva ráncolta a homlokát.
– Apának hol jelent meg? – Egy nebraskai könyvtárban. – Oké. Akkor mit szólnál a mi
könyvtárunkhoz? Érdemes megpróbálni – vont vállat Sara.
–Azt hiszem, nem árt megnézni. Mina szótlanul végiggondolta a lehetőségeit. – Egyébként miért
hívják Grimoire-nak? Azt hittem, az valami gonosz dolog, vagy varázsige-gyűjtemény, vagy ilyesmi. –
Nem, édesem, ez csak a mesék gyűjteménye, melyeket a családod átélt. Idővel varázsereje lett. Ha az
ősödet Smithnek hívták volna, Smithoire lenne a neve. De Mina, biztosan ezt szeretnéd? Nagyon erős
varázslatról van szó. Sara a következő órában megpróbálta lebeszélni a lányát arról, hogy megpróbálja
megkeresni a Grimoire-t. Mina a könyvtárban először úgy gondolta, hogy kinyitja az összes
tündérmesékről szóló könyvet, és megpróbálja megtalálni a Grimoire-t. Az anyja azt mesélte, hogy minden
tulajdonosa szerint máshogy nézett ki. Álcázhatja magát gyerekkönyvnek, magazinnak, Bibliának,
bárminek. De talán azért nem jelent még meg, mert még nem találtatott érdemesnek rá. Úgy látszik, nem
volt elég, hogy megmentette Brody Carmichael életét. Mina épp fel akarta adni, amikor megakadt a szeme
valami fehéren, és felegyenesedett. Lehajolt, megpróbált átnézni a polcok között, a könyvek fölött. Újabb
fehér villanás. Lehajolva, osonva követte. Ott! Fehér tollakat pillantott meg. Tessék? A tollak meglepték,
zavartan megállt. Ez valami vicc? Egy pillanattal később a prédája után sietett. Mozgásából rájött, hogy
nem ember, hanem mindenképpen madár. Az állat rikoltott, megerősítve ezzel Mina gyanúját, aki követte a
zajt a folyosón. Talán ez egy jel, és elvezeti a Grimoirehoz. Bevetette magát egy újabb folyosóra, és
meglátta, hogy egy libát vett üldözőbe, ami most a hátsó vészkijárat felé tartott. Az ajtó már nyitva volt, és
a madár kitotyogott rajta. Mina a liba után rohanva átvergődött a vészkijáraton, és egy sötét hátsó
utcácskára jutott. A nap lement, a könyvtár mögötti csatornafedélből gőz szállt fel. Mina karján szinte
azonnal felállt a szőr ijedtében. Valami nem stimmelt. Megfordult, megpróbálta elkapni a könyvtárba
vezető ajtót, de az becsukódott, és automatikusan be is záródott. Mina meresztgette a szemét, hogy
összpontosítson, de semmi nyomát, sem egy árva tollát nem látta annak a hülye libának. Eltűnt. Mina teste
bizsergett, és rájött, hogy ez figyelmeztető jel. A Történet varázserejére reagál így. Volt itt valaki vagy
valami.
 8. FEJEZET
Mina a halk mordulás hallatán hátat fordított az ajtónak. Nagydarab férfi lépett ki egy sötét ajtónyílásból
az út túloldalán, és megállt előtte. Hosszú, zsíros fekete hajával, hegyes orrával és arany szemével, mely
mintha visszatükrözte volna a fényt, olyan volt akár egy ősember. Felsőtestét csak viseltes, fekete mellény
fedte.

– Add oda, és életben hagylak! - A férfi hangja mélyen dörgött a mellkasában, inkább állati, mint
emberi morgás volt. – Mit adjak oda? - kérdezte Mina, és ijedten hátralépett. – A Grimoire-t. - A férfi
közelebb lépett, de még tartotta a távolságot, egyik lábával kilépett az oltalmazó fénykörből. – Nem
tudom, miről beszél - felelte a lány. Büszke volt, hogy nem csuklott el a hangja félelmében. – Ostoba lány!
Tudjuk, hogy a Történet téged választott. Hol van? - mordult a férfi újra, éles fogával vicsorogva. – N-
nincs nálam - dadogta Mina.
–Nem fedte fel magát előttem. Esküszöm! - A férfi kinyújtott ujjakkal belépett a fénykörbe, felfedve
az egész mellkasát borító farkas-tetoválást. Mina feljajdult, és a kemény ajtóig hátrált. – Akkor meg kell
halnod! - A farkastetoválásos férfi Mina felé lendülve el akarta kapni a felsőkarját. A lány megpróbált
elszaladni a karja alatt, de a férfi túl erős és gyors volt. Fél másodpercen belül derékon ragadta.
Mina segítségért kiáltott, rugdalt és csapkodott, de nem sikerült eltalálnia. A férfi hirtelen
megfordította, és keményen arcon ütötte. Aztán felkapta, akár egy rongybabát, és belökte a sikátorba. Mina
torkán akadt a sikoly, amikor egy kupac kartondobozon landolt, ami jobb a betonnál, de még így is elég
kemény volt, hogy elakadjon a lélegzete. Arca lüktetett fájdalmában.
A farkasos ember a félelemtől lebénult lány felé ballagott, és egyik kezével elölről megragadta a kék
pulcsiját. Éles fogait felfedő vigyorral a levegőbe emelte Minát, lába tehetetlenül himbálódzott. A lány
szemébe könnyek gyűltek, ahogy a férfi szorítása a gallérján fojtogatni kezdte, pontok úsztak a szeme előtt.
Körmeit a férfi kezébe mélyesztette, remélte, hogy ettől enyhül a szorítás, de a férfi a vér láttán csak még
jobban izgalomba jött. Mina látása egyre inkább elsötétült. Sajnálta az anyukáját és az öccsét.
Cserbenhagyta őket, mielőtt a küldetése elkezdődött volna. Már majdnem belenyugodott a sorúba, amikor
a szeme sarkából mozgást vett észre.
Hangos reccsenés töltötte meg a levegőt, majd fájdalmas üvöltés követte. Mina zsibbadtan a földre
zuhant, levegő után kapkodott. Amikor kinyitotta a szemét, Brody állt a támadója felett egy törött
lécdarabbal. Mina próbálta figyelmeztetni, hogy fusson, de nem kapott levegőt, égett a torka. A férfi egy
pillanatig meglepődött, aztán Brodyra vetette magát, ügyetlenül elkapta a dereka felett, és a földe lökte. A
fiú állta a sarat, és visszatámadott, behúzott egyet a támadó állára. A férfi biztosan elkábult, mert néhány
sikertelen előretörés és elhibázott ütés után átkozódva elrohant.
– Visszajövünk, és így vagy úgy, de megszerezzük! ordította. Brody azonnal a lány mellett termett. –
Mina, megsebesültél? Nem esett bajod.
–Kezeivel finoman végigsimította a karját, törött csontok után kutatott, de az érintése csak libabőrt
fakasztott.
– Jól vagyok – felelte Mina, és megpróbálta lerázni magáról Brody meleg érintését. Brody két keze
közé fogva az arcát megvizsgálta, hogy vannak-e sérülései. A lány most szabad utat engedett a könnyeinek,
hálás volt, hogy egy kedves ember van mellette, és hogy túlélte a támadást. Brody talpra segítette, és
védelmezően az oldalához vonta. A lány a mellkasának dőlt támaszt keresve, és kényelmesen
elhelyezkedett a vállát átkaroló karok között. Magába szívta a meleg póló kölni-és verejtékszagát,
biztonságban és védve érezte magát, aztán megbotlott a saját lábában. Brody biztosan megérezte, hogy
megbicsaklik, mert a beleegyezését sem kérve lehajolt, és a karjába kapta. Eltökélte, hogy a sikátorból
biztonságos helyre viszi a lányt. Mina tiltakozott, igaz, nem sokáig. Amikor Brody a kocsijához ért,
beültette, és be akarta csatolni. Mina ellökte a kezét, próbálta leállítani, hogy ne babráljon már az övével,
és fogja fel, hogy nem magatehetetlen. A fiú mosolyogva adta át neki az öv csatját. Brody kifordult az útra,
és beletaposott a gázba, erre a nagy teljesítményű kocsi szinte hangtalanul felgyorsult. Mina esett pánikba,
amikor észrevette, hogy negyvennel lépték túl a sebességhatárt.
– Brody, lassíts – kiáltotta. A fiú idegességében dobolt a kormányon, kék szemében tombolt a düh.
– Állj! Ha úgy vezetsz, mint egy eszelős, akkor engedj ki! - Amikor Brody meg sem hallotta, Mina
pánikba esett, és a biztonság kedvéért megragadta az ajtót. Végül a fiú fékezte az indulatait, és lassított. –
Annyira sajnálom, Mina! Ott kellett volna lennem, hogy megvédjelek.
- Előrenyúlt, hogy megérintse a sérülést Mina arcán, de a lány ijedten hátrahúzódott. Lehangoltan
engedte le a kezét. Mina akaratlanul is megbántotta. – Most meg félsz tőlem. Nem rád vagyok mérges,
magamra, hogy megsérültél - nézett rá Brody, és a lány félelmet látott a szemében. – Brody, rosszabb is
lehetett volna. Sokkal rosszabb. De megmentettél. - Mina gyengéden megérintette a fiú karját, hogy
megnyugtassa, és bizonyítsa, hogy nem fél tőle.
Ki volt az, Mina? - Brody álkapcsa megfeszült, majd ellazult dühében.
– Nem tudom - válaszolta a lány őszintén - Egy pasi a sikátorban. Gonosz, gonosz ember. Brody
ujjpercei elfehéredtek a kormányon. – Megfenyegetett téged, és te nem tudod, kicsoda. Mintha akart volna
tőled valamit. Azt mondta, visszajön.
– Mondtam, hogy sejtelmem sincs, kicsoda. És nincs nálam, amit akar - Mina is dühbe gurult.
– De tudod, mi az? - kérdezte Brody hitetlenkedve.
–Ha tudod, akkor add oda neki! – Nincs nálam, és még ha így lenne is, nem tehetem. Higgy nekem! –
Mina, talán hinnék, ha elmondanád, mi folyik itt. Szemrehányóan nézett a lányra, de hallgatás volt a
felelet. – Kérlek, vigyél haza! - kérte Mina néhány perccel később. – Az teljesen kizárt! El kell mennünk a
rendőrségre! – Nem, azt akarom, hogy vigyél haza! Nem akarok a rendőrségre menni, és ha odaviszel,
mindent letagado.
–fordult Mina dühösen Brody felé. - Sosem kértem, hogy belekeveredj! Nem kértem, hogy velem
ücsörögj, és a sofőröm legyél! Az, hogy két napig velem lógtál, még nem jogosít fel arra, hogy eldöntsd,
mit csináljak. Ráadásul ez soha nem történt volna meg, ha nem ütöd el a bicajomat. Soha nem kértem a
segítségedet, és nem is kell! Vigyél haza! - Az utolsó szavak kirepültek a szájából, és azonnal megbánta a
hangnemet. De már túl késő volt visszaszívni. A baj meg-történt. Egyikük sem szólalt meg a nemzetközi
negyedig, a kopottas mexikói bódékkal és éttermekkel, néhány kínai üzlettel. Mina megkérte a fiút, hogy
otthonról egy háztömbnyire tegye ki. – Itt állj meg! - mutatta, és Brody lehúzódott. – Mina, sajnálom –
kezdte a fiú, de elakadt, amikor Mina hirtelen kiszállt. Mina gyorsan suhant a színes standok és az
emberek között, próbált eltűnni szem elől. Várt, míg a fiú eltűnt az éjszakában, és már az autó hátsó fényeit
sem látta. Amikor biztos volt benne, hogy Brody nincs a közelben, hazáig rohant. Próbált nem hátra
tekintgetni a válla felett. Kikapta a kék utcai ajtó kulcsát, felrohant a lépcsőn, majd azt állítva, hogy fáradt,
jó éjszakát kiáltott az anyjának. Amikor biztonságban volt, bemászott az ágyba, és a térdét átkarolva
álomba sírta magát. Azt kívánta, bár ne nyitotta volna ki a családi átok Pandora szelencéjét, és
eltöprengett, vajon hogyan éli ezt túl.
 9. FEJEZET
A támadás utáni napon Mina elhatározta, hogy a sérüléseit sminkkel fedve megy iskolába. El akarta
mesélni az anyjának a könyvtárbeli támadást, de aztán, amikor Sara tágra nyílt szemmel reszketni kezdett a
sérülések láttán, meggondolta magát. Gyorsan egy újabb ügyetlen tornaórai balesetre fogta, ami vele
gyakran előfordult, és ez csillapította az anyja félelmeit.

Mina tudta, ha az anyja megtudná, hogy egy hatalmas férfi támadta meg a sikátorban, megint
elmenekítené őket. Odalépett a család mosókonyhájául szolgáló szekrényhez, és benyúlt a szárítóba egy
tiszta kapucnis pulcsiért.
– Mi a... ? — hördült fel hangosan. A pulcsi, piros volt, viszont ő utálta azt a színt. Újabb cipzáras
felsőért nyúlt. Az is piros volt. Sőt, most az összes kapucnis felsője piros volt. Az anyja figyelmeztette,
hogy a Történet megpróbálja majd tündérmesévé varázsolni az életét, de eddig nem hitt neki. Amikor
megmutatta neki a felsőt, látta rajta, hogy talán minden eddiginél jobban megrázta az eset. A szeme sem
rebbent, amikor Mina megkérte, hogy ma ne kelljen suliba mennie. Az asszonyt valami annyira
megrémítette a piros felsőkben, hogy mindenbe beleegyezett. Sara egyszemélyes háborút indított a piros
szín ellen. A lakásban található összes piros ruhadarabot kihajította a szemétbe. Tűvé tette a lakást piros
szalagok, mosdókesztyűk, kijelölő filcek és tollak után, sőt, még a piros karácsonyi zoknikat is elégette.
Eltűnt. Eltűnt minden piros. Szűkös költségvetésük dacára új ruhákat és néhány új pulcsit vett Minának a
helyi áruházban. Kék, levendulaszínű és fehér cipzáras felsőket hozott haza a régiek helyett. Egy napig
bírták... Másnap reggel Mina kinyitotta a szekrényét, és újra piros ruhatengert látott. Kivett egy kapucnis
pulcsit, ami tegnap még gyönyörű királykék volt, még a címkéjén is ez állt. Ma mélyvörös volt. Elővett
egy másikat, majd még egyet. Piros volt az összes. Szerencsére egyik farmerje sem változott át, úgyhogy
fogott egyet, és piros inget és piros pulcsit húzott hozzá. Enélkül élénkpiros paradicsomra hasonlított
volna Ezek az események csak még jobban felbátorították. Szombatra még jobban eltökélte, hogy
megtalálja a Grimoire-t. Az öccse és a saját élete függött ettől. Hangokat hallva belépett a konyhába.
Mosolyogva látta, hogy Nan ül a reggelizőasztalnál Charlie-val. Barátnője kötött sapkát viselt szőke
hajfonatain, és hosszú ujjú ingre húzott pólót. Három különböző gabonapehellyel teli tálka mellett ült.
Amilyen hatalmas vigyor terült szét Charlie arcán, Nan ugyanolyan elgondolkodva merítette bele a kanalát
a tálba. Sikerült öklendezés nélkül legyűrnie pár falatot, majd felállt, és a kisfiúra mutatott. – Ha!
Mondtam, hogy vasból van a gyomrom! Bármilyen katyvasszal állsz is elő, megeszem! — Gyors győzelmi
táncot járt az asztal körül. Charlie viszont a fejét rázta, és a saját gabonapelyhes tálkájára mutatott. Nan
homlokráncolva hajolt fölé. – Tessék? Ugyanazokat a gabonapelyheket használtam fel, mint te! Van csokis
puffancs, mézes, mazsolás és töltött párnácska. Mi más fért volna még bele? Nan azon kevesek közé
tartozott, akiknek nem okozott gondot egyoldalú beszélgetést folytatni a kisfiúval. Tekintve, hogy általában
három ember helyett is eleget beszélt, valószínűleg könnyen kitalálta, mit szeretne mondani Charlie. Mina
legalábbis erre tippelt. Nan Charlie kanalával beletúrt a tálkájába, hogy vajon, mi mást tett még bele. –
Nem látom. Ugyanezt csináltam magamnak is, megettem fél tálkával, szóval én nyertem, kis mitugrász. —
Hangosan visszaejtette a kanalat a tálkába, leült és feltette a lábát az asztalra. — Fizess! Charlie ismét
elvigyorodott, és megrázta a fejét. Felállt, a kis hűtőszekrényhez sétált, és kitárta az ajtaját. Pár pillanat tál
később egy üveg barna karamellszirupot tartott a kezében. Visszasétált, majd önelégült vigyorral letette
Nan félig üres tálkája mellé. A lány hitetlenkedve egyenesedett fel.
– Na, ne! — Hátradőlve alaposan szemügyre vette a barna tejet Charlie tálkájában. Diadalittas
mosolya elhalványult, amikor rájött, hogy mit kell tennie. - Az ott komoly cukormennyiség. Hogy a
csudába alszol te éjszaka? – kérdezte tiszteletteljesen. Sosem kritizálta Charlie-t, nem nevette ki fura
evési szokásai miatt sem, hanem dicsérte az egyediségét.
— Szóval ezt is rá kell tennem a gabonapelyhemre, mi? A kisfiú még szélesebben mosolygott. Nan
észrevehetően nyelt egyet, a keze habozott egy pillanatig az üveg előtt, de a mosolygó kisfiúra pillantva
megemberelte magát. Felpattintotta a flakon tetejét, jó néhány evőkanálnyit öntött belőle a tálba, elkeverte,
közben végig Charlie-t nézte. Az első falat előtt elgondolkodva összeszorította az ajkait. Hirtelen
felugrott, a hűtőhöz ment, és egy kék-fehér tartóval tért vissza. Tiszta kanállal púpozott evőkanálnyit tett
belőle a gabonapelyhére. Charlie arca undorodva elzöldült. Charlie utálta a túrót, és Nan ezt tudta. A lány
vakmerően nézett a nyolcéves kisfiúra, fogta a kanalát, és beletette a borzasztóan undorító reggelijébe.
Nagy kanálnyit tett a szájába, lassan, szinte elgondolkodva megrágta, mintha az összes ízt ki akarná
élvezni. Charlie múlva nézte, aztán láthatóan elsápadt, és öklendezni kezdett. Leejtette a kanalát, és a
fürdőszobába szaladt. Amint becsapódott a fürdőszobaajtó, Nan a mosogatóhoz fordulva kiköpte a nagy
adag kaját. Kinyitotta a csapot, és előrehajolt kiöblíteni a száját. Amikor az sem segített, újra benyúlt a
hűtőbe narancsléért, és egyenesen a dobozból inni kezdte. – Nan, ez undorító! — nevetett Mina. – Nekem
mondod? Nekem kellett megkóstolni ezt az izét. Nem hiszem, hogy képes leszek még egyszer túrót enni —
gargalizált a narancslével.
– Mi ütött beléd, hogy túrót tettél a gabonapehelyre? – Amikor láttam, hogy Charlie mit eszik,
kihívtam versenyre. A nyertes választhat egy filmet, és a vesztes kénytelen végignézni. Hidd el, fogalmam
sem volt, hogy karamellt tett hozzá. Fúj! — Nan drámaian megborzongott. Mina elfelejtette, hogy Nan
majdnem annyira utálja a karamellt, mint Charlie a túrót. – Úgy gondoltad, elfeded a karamell ízét
valamivel, amit szeretsz? Nan bólogatott. – Aha, igazából imádom a túrót, és gondoltam, attól az öcséd
biztosan kibukik, én meg nyerek. Csak az volt a gond, hogy amikor hozzáadtam a túrót a gabonapehelyhez,
és a számba vettem, minden csepp erőmre szükségem volt, hogy ne köpjem ki azonnal. Az agyam romlott
tejnek gondolta. De megcsináltam... nyertem! — Győzelmi táncot járt. Sara sétált be a konyhába, a Nan
előtti tálkára nézve felhúzta az orrát. – Oké, Charlie túl messzire megy, pazarolja a gabonapelyhet. Nem
kis pénzt fizettem ezekért a dobozokért. Nan meghunyászkodva kikapta a tálkát Sara kezéből.
– Nem, Mrs. Grime, ez igazából az én gabonapelyhem. Együtt reggeliztem Charlie-val. Sara felvont
szemöldökkel nézett Nanre. Mivel a lány úgy érezte, hogy bizonyítania kell, fogta a kanalat, és arcát
hatalmas álvigyorra kényszerítve újabb undorító adagot tolt a szájába. Sara elégedetten tüsténkedett a
konyhában, a lányok pedig elfojtották a nevetésüket. – Egyébként Charlie merre van?
– A fürdőszobában - felelte Mina gyorsan. Amikor Sara visszament a hálószobába a kulcsaiért és a
tárcájáért, Nan kiköpte a gabonapelyhet a kukába, majd újrakezdte a csap-narancslé rituálét. Mina fogta a
tál müzlit, és ledobta a konyhamalacon, eltüntetve Nan hülyeségének minden nyomát. – És most, hogy
nyertél, mit nézetsz meg Charlie-val? – Nem tudom, valami tényleg szörnyűt, például a Pindur pandúrok
teljes első évadát, valami nagyon lányosat és cikit. — Nan arca felragyogott Charlie kínzásának
gondolatára. — Vagy esetleg keresek egy dokumentumfilmet a túrókészítésről. – Ugye, tudod, hogy neked
is végig kell ülnöd? – Hmmm, akkor az nem lesz jó. Te mit javasolsz? – Miért nem olyat választasz, amit
mindketten szerettek?
– Tessék?! — hördült fel. — Akkor oda a móka az egész versenyből! Nem! Szenvednie kell! - Nan
drámaian a levegőbe mutatott. Mina úgy érezte, a barátnője remek nővér lenne, ha a szülei nem váltak
volna el kiskorában. Egyikük sem házasodott újra, így igazi egyke lett: szerették, elkényeztették, és kicsit
magányos volt, ezért szeretett Charlie-val lógni. Mindig azt mondogatta, hogy ha lenne kisebb testvére,
öcsikét szeretne, mert akkor nem kellene osztozni a ruháin.
– Nem úgy érted, hogy neked kell szenvedned? - találgatott Mina. – Pf, tök mindegy! — Miután Nan
befejezte a tirádáját, Minára irányította a radarját. - Na, ki vele! – Mivel? — kérdezte Mina félvállról. –
Mivel? Ezt nem hiszem el! Nem a semmiért jöttem el egészen idáig szombat reggel. Várnak a
rajzfilmjeim! Ki vele, mi történt két nappal ezelőtt, ami miatt te nem jöttél suliba, Brody pedig kómába
esett! – Kómába esett? - pánikolt Mina. – Nem szó szerint. Jesszusom! Úgy járkált a suliban, mint egy
zombi, meg sem szólalt, csak teljesen magába fordult. Történt valami köztetek? – Megígéred, hogy ez
egyetlen honlapon, interjúban, tweetben vagy üzenetben sem tűnik fel? — Mina tudta, hogy ha fontos infót
akar közölni Nannel, teljesen le kell védenie magát. Barátnője a szemét forgatva felemelte két ujját.
– Cserkész becsszóra! – Te lány vagy! – Jó, akkor cserkészlány becsszóra! - emelte fel Nan három
ujját.
– Nem hinném, hogy tényleg érvényes, ha sosem voltál cserkészlány - ellenkezett Mina, hogy
biztosan ne lehessenek kiskapuk a barátnője szavahihetőségében. Mina Nan válla felett az öccse és az
anyja szobája felé sandított, majd úgy döntött, nagyobb magányra van szükségük. Megkocogtatta Nan
vállát, és végigmentek az elő-szobán a szobájáig. Amikor az ajtó biztonságosan becsukódott mögöttük,
Nan ráugrott a hevenyészetten bevetett ágyra. Mina finomabban ült le a végébe. – Nan, el vagyok átkozva!
– Igen, tudom. Mind el vagyunk. — Nan kalimpált a lábával, és felkapott egy magazint Mina
éjjeliszekrényéről. – Ezt hívják tinédzserkornak. Te még inkább, mert a kő-korszakban élsz. – Nem, még
csak nem is Grime a vezetéknevem. Hanem Grimm. Azt szeretném elmondani neked, hogy megátkozlak,
vagyis az a sorsom, hogy ugyanazt az utat járjam, mint a Grimmek előttem. - Mina máris jobban érezte
magát, hogy ez kibukott belőle. Az elmúlt két napban végig azon gondolkodott, hogyan közölje a hírt a
legjobb barátnőjével. Nan elgondolkodó pislogással nézett rá. – Aha, persze. Nekem is a Yale-re kellene
járnom, ahogy az apám és az ő apja őelőtte, de el tudod képzelni, hogy ezt az utat választom? Ki van
csukva! Inkább a Juliardot támadom le. — Nan átnézett még pár oldalt aztán óóózott egy cuki szoknya
láttán. Mina kikapta az újságot a barátnője kezéből, és ráült, hogy ne is tudja visszaszerezni. – Komolyan
beszélek, Nan! Nyakig benne vagyok, és segítened kell! Nan felült, és Minára koncentrált. – Tényleg
komolyan mondod? Mina végigsimított a haján.
– Halálkomolyan. – Mármint ez nem valami trükk, hogy beugrass, vagy ilyesmi, ugye? – Nem, bár az
lenne! – Oké, hallgatlak. Kezd az elejéről! - Nan keresztbe vetette a lábait, és türelmesen végighallgatta
Mina történetét. Alig mocorgott, egyszer sem szólt közbe, és még a telefonja után sem nyúlt, hogy rögvest
kitweetelje az újságot. - Hűha! - csak ennyit mondott, amikor Mina befejezte.
– Ahogy mondod! - suttogta Mina szomorúan.
– Hűha! - ismételte Nan, majd lehúzta a fejét, amikor a barátnője megdobta egy párnával. - Szóval
tényleg megtámadtak a könyvtár mögött? Az biztosan király lehetett.
– Nan! — förmedt rá Mina. - Nem! Megölhetett volna.
– De nem ölt meg... Brody megmentett. Szóval, ha Brody megmentette az életedet, meg minden, akkor
miért van ennyire befeszülve.
– Nem vagyok benne biztos, de valószínűleg van hozzá közöm. Azt akarta, hogy menjek a
rendőrségre, de akkor az anyám rájött volna, és nekünk annyi. Még azelőtt felpakolt volna minket
Kanadába, mielőtt kimondanád, hogy... juharlevelesek.
– Szóval veszekedtetek — jelentette ki Nan.
– Igen, vitatkoztunk, aztán megkértem, hogy tegyen ki. És hatalmas zúzódással az arcomon nem igazán
mehettem suliba. - Mina aprócska szobájában járkálva folyton elhaladt a tükre előtt, hogy megnézze a
sérülést.
– Szóval nem hívott, nem beszélt veled, és nem is találkoztatok a támadás óta. — Nan az ujjain
számolta a szavakat. - Ez mindenképpen megmagyarázza, miért volt kibukva. Mina, hívd fel! Tudasd vele,
hogy még élsz.
 – Nem tehetem, Nan! - Mina tényleg így érezte. Azt a hidat felégette, méghozzá alaposan.
– Baromság, csak felveszed a telefont, és annyit mondasz, hogy: „Brody, nem haltam meg.” — Nan
fogta a telefonját, és Mina füléhez tette. — Tessék, használhatod a lelefonomat. Barátnője válaszul
felnyársalta a tekintetével.
– Jó — Nan eltette a telefonját. — Mivel sok a dolgod, talán lássunk munkához, találjuk meg ezt a
Grimoire-t vagy micsodát, és készítsünk fel téged, hogy megtörd az átkot. Nan úgy beszélt, mintha Mina
kempingezni indulna, és össze kellene pakolnia, nem pedig szembenézni a végzetével. — De még mielőtt
bármit tennénk, ennünk kell.
– Most ettél — jegyezte meg Mina. Nan öklendező arcot vágott.
– Én azt nem nevezném evésnek. Az csak kínszenvedés volt, hogy megnyerjek egy fogadást. Éhen
halok. Először szerezzünk kaját. Az adósom vagy. Egy mexikói kifőzdében elköltött olcsó ebéd után a
lányok végigjártak egy sor kisebb bolton.
– Szóval az apukád... ? - Nan félbehagyta a kérdést. Túl érzékeny téma volt.
– Igen, az átok apát választotta előttem, és az egyik vadabb mesében elkapták. Nem élte túl. - Mina
kicsit lassított.
– Emlékszel arra az éjszakára.
– Nem. Azt hiszem, az emlékek nagy részét elnyomtam magamban, anya pedig nem beszél róla. Csak
arra emlékszem, hogy apa a nagybátyám haláláig boldog, kedves és gondtalan volt. Akkor minden
megváltozott. Ő változott meg. Hajtotta valami, megszállottan meg akarta törni az átkot.
– Biztosan nagyon szeretett titeket.
– Igen, vagy meg akarta bosszulni Jack bácsit. - Mina nem tudta, mit mondjon, zavart és kicsit dühös
volt. — Te hát ezt meg kell tennem, Nan. Be kell fejeznem a mesét, és meg kell törnöm az átkot, mert ha
nem, akkor továbbszáll Charlie-ra, azt pedig nem hagyhatom! Meg kell őt védenem.
– Beszállok. Hol kezdjük? — kérdezte Nan.
– Nan, nem muszáj segítened. Még bele sem kell keveredned. Csak azért mondtam el, mert segítened
kell, ha többször előfordul, hogy nem mehetek suliba.
– Olyan nincs, hogy mesélsz az átokról, aztán azt hiszed, nem segítek. A barátnőd vagyok. Fontos
vagy nekem, és Charlie is. Ezt meg is beszéltük.
– Nan.
– Ne „Nan”-ezz itt nekem! Két félévig jártam karatéra, komoly a hozzáállásom, és önvédelmi sprét
hordok a kulcscsomómon. Bármilyen óriást kiütök, aki az utamba kerül. - Fúj, fúj, fúj! - Az utolsó ”fúj”-
nál karaterúgást, majd mellkasütést adott elő.
– Nan, azt hiszem, az másik mese! - nevetett Mina.
– Hogy mi, nincsenek óriások? Tényleg azt hittem, hogy kiüthetek pár óriást! - Nan kétségbeesett.
– Abból, amit anya mondott, a mesék nem a megszokott tizenkettes karikásak. Alkalmazkodtak a
modern világhoz. Igen, vannak óriások, de tízméteres óriás helyett lehet, hogy a New York Giants
százötven kilós, százkilencvennyolc centis hátvédjével találod magad szemben.
– Ez tetszik! - lelkendezett izgatottan Nan. - Jöjjenek csak! — Abbahagyta a járdán ugrálást, a
harcművész mozdulatokat és a vadidegenekbe ütközést, majd hirtelen felegyenesedve Minára nézett.
– Igen, valamiért a Történet áll az egész mögött. A Történetet sosem becsülhetjük alá, és sosem
bízhatunk benne.
– Tehát, ami az üzemlátogatáson történt az tündérmese volt? Az király! Melyik? - Nan hátrált, és
folyton hátrafelé tekintgetett a válla felett.
– Van egy ötletem, de semmi értelme — Mina zsebre dugta a kezét a pulcsijában. A fejét rázta, aztán
úgy döntött, semmiség, és sétált tovább.
– És hogy találjuk meg ezt a könyvet? Azt mondtad, apukád a könyvtárban akadt rá. És mi van a
nagybátyáddal? Hozzá hogyan került a Grimoire? Mina dühösen szegte le a fejét.
– Sosem került Jack bácsihoz.
– De nem azt mondtad, hogy a Grimm leszármazottakhoz kerül, és segít nekik.
– Viszont nem mindig dönt úgy, hogy segít nekik: Jack bácsikám előtt nem fedte fel magát. Nem
segített neki, és most halott.
– De Mina, az apádhoz eljött, és mégis meghalt - Nan a barátnője vállára tette a kezét, és a szemébe
nézett. - Csak imádkozhatunk, hogy neked segítsen. Mina bólintott, és mély lélegzetet vett.
– Nagyon félek! Nan, mi lesz, ha úgy dönt, nem segít, és egyedül hiába próbálok meg legyőzni
olyanokat, mint a farkastetoválásos pasi? Nem megy! Segítenie kell, de félek, hogy nem teszi — szipogott
Mina a könnyeivel küszködve. Nan szorosan megölelte a barátnőjét.
– Mina, te vagy a legédesebb, legjószívűbb ember, akit csak ismerek! A Grimoire eljön hozzád,
hogyne jönne? És ha nem, akkor itt vagyok neked én, aki tízszer, nem, húszszor nagyobb segítség egy
könyvnél. Mondtam, hogy ne vedd fel azt a borzasztó ruhát a bálra, és nem tetted. Távol tartottalak attól a
gusztustalanul kinéző tojássalátától a büfében, és aztán mindenki más beteg lett. Még akkor is kiálltam
melletted, amikor valaki hecceit, hogy folyton kapucnis pulcsit hordasz.
– Valaki gúnyolt? — kérdezte Mina. Erről most hallott először.
– Csak az számít, hogy melletted állok, és velem mindig győzni fogsz. — Nan vigyorogva karolt
Minába. A legjobb barátnőjének igaza volt. Az ő eltökéltségével és leleményességével képesek bármivel
szembenézni. Mina in ha úgy érezte, hogy Nant kivéve mindenki számára néha, akár a kriptonit. Ő immunis
volt a balszerencséjére, és mintha el is űzte volna. Mintha Nan lett volna a személyes kabalája.
– Oóó! Nézzük meg a kiskutyákat! - sikoltott fel Nan, és berángatta Minát Pawner’s kisállatboltba.
Az ajtó csilingelt, amikor beléptek, és Minát azonnal olyan erővel csapta meg a kutya-, vizelet-és
fertőtlenítőszag, hogy majdnem elájult. Leküzdötte a késztetést, hogy a piros pulcsija ujján keresztül
lélegezzen, mert ezzel okot adott volna Nannek .1 cikizésre. Nem érdekelték a kisállatboltok. Szerette az
állatokat, de utált több száz ketrecbe zárt kutyát, macskát, madarat és egeret nézegetni. Számára ez olyan
volt, mintha besétálna egy börtönbe, és beleegyezne, hogy vigyen haza egy cuki fogvatartottat, és
gondoskodjon róla. Sóhajtva sétált Nanhez, aki már egy játékos pomerániai spicc és egy amerikai eszkimó
kutyakölyök felett olvadozott.
– Ó, hát nem te vagy a legédesebb? De igen! Te vagy a legédesebb dolog a vattacukor óta! —
bazsalygott. A kutyusok nyüszögve egymásra másztak, ahogy megpróbálták megnyalni az üveget a lány
kezénél. Nemsokára egy cuki, vörös hajú, Greg nevű alkalmazott észrevette Nan érdeklődését, és
felajánlotta, hogy a kiskutyákat a kennelbe viszi. A lány felsikoltott örömében.
– Hallottad, Mina? Megfoghatjuk őket, és játszhatunk velük! - Mire megfordult, majdnem olyan
izgatod volt, mint a kiskutyák a kennelben. Mina valahogy nem akart összezárva lenni egy négyszer négy
méteres kockában Nannel és két kutyussal.
– Izé, azt hiszem, most passzolok. Megnézem a többi állatot. — Elhátrált Nantől, aki már elmerült a
saját világában. Greg közönyösen nézett rá, vagy új vásárlója körül buzgólkodott, vagy Nan számát
próbálta megszerezni. Mina elsétált a törpepapagájok és kanárik mellett, majd dallamos füttyszó állította
meg, és meglepetten megfordult. A kanárik énekeltek. Lassan a madarakhoz hajolt, hogy hallgassa az
éneküket, vigyázva, hogy ne ijessze meg, vagy ne szakítsa félbe őket. Repdestek fehér kalitkájukban, és
látszólag nem érzékelték a közelségét. Amikor az éneklés abbamaradt, Mina nem moccant, remélte, hogy
akkor folytatják a dalt. De nem csak a kanárik hallgattak el. Egyikük sem csapott zajt. Az arák, papagájok,
galambok és törpepapagájok elnémultak, és mozdulatlanul álltak a kalitkákban. Mina még soha életében
nem sétált be ilyen csendes kisállatboltba. Idegesen nyelt egyet, és a madárfolyosótól Nan felé hátrált. A
kanárik felé fordított fejjel nézték a hátraarcát. Bárki ideges lett volna, ha ennyi figyelő fekete szem
szegeződik rá.
– Ez csak véletlen egybeesés — dudorászta magának. — Ez csak véletlen egybeesés.
– Annyira ideges lett, hogy be-lebotlott egy szürke arapapagáj nagy műfaállványba. A madár lehajtott
fejjel nyitogatta a csőrét, majd egyetlen szót mondott.
– Végzet.
10. FEJEZET
Mina tarkóján felállt a szőr.

– Végzet, végzet, végzet - visszhangozták az arák.

A csendnek nyoma sem volt, minden madár egyetlen szót csiripelt: - Végzet, végzet, végzet. - Még a
kanárik is csatlakoztak a harci kiáltáshoz.
Mina befogott füllel rohant végig a folyosón, a lehető legjobban eltávolodott a megbűvölt
madaraktól. A vízi állatokig meg sem állt.
– Végre! — suttogta. A madárzajt elnyelte az akváriumok zümmögése. Mina megkönnyebbülten nézett
körül. Itt nem beszélhetett és köpködhetett ijesztő szavakat semmi. A halak nem törődtek a jelenlétével az
akváriumok közelében. Vagy kicsi volt az agyuk, vagy érzéketlenek voltak az emberre.
Mina céltalanul mászkált, nézte a különféle halakat, és visszagondolt az imént történtekre. Csak
képzelte, hogy beszéltek hozzá a madarak? Vagy a Történet varázsereje próbálta átvenni az irányítást? A
kanárik nem tudnak beszelni, úgyhogy talán csak képzelődött.
A fal melletti akváriumos polc felől dörömbölés vonta magára a figyelmét. Nem jelezték címkék,
milyen fajok vannak a tartályban, de a fadarabok és a moha jelenlétéből Mina arra következtetett, hogy
valamiféle kétéltűről lehet szó. Dirr-durr. Újra hallotta a zajt, és közelebb hajolt, hogy lássa az okát.
Valami nekicsapódott az üvegnek, ettől sikoltva hátralépett. Tisztán látta, hogy egy varangyos béka nem
csak brekegett, de az üvegnek vetette magát, mintha megpróbálna áttörni.
Puff! Puff . Újabb puffanás egy másik tartály felől. Mina rémülten figyelte, ahogy egyik varangy kerül
elő a másik után és a tartály falához csapják magukat. Nyolc különböző méretű, békákkal teli tartály
kezdett remegni és mozogni a megvadult varangyok mocorgásától. Még a levelibékák is megremegtették
kisebb akváriumukat.
– Hagyjátok abba! — sziszegte Mina. - Megsérültök! — Óvatosan beljebb tolta a polcon a nagy
varangyos békák tartályát. A kétéltűek odagyűltek, és egymás hátára másztak, hogy elérjék és félretolják a
tartály tetejét.
Mina rémülten nézett körül, egy nagy akváriumi kővel lesúlyozta a fedelet. A többi kétéltűnek is
hasonló ötlete támadhatott, ugráltak, másztak, vagy máshogy próbáltak a tartály tetejéhez jutni, hogy
kimenekülhessenek.
– Ne, ne, ne, ne! - kiáltott fel Mina, és más díszítőelemek után nézett, hogy megakadályozza a
menekülést. Rózsaszín hableányszobrot tett a levelibékák tartályára, a nyílméregbékákéra megkövült
fadarabokat, hogy megakadályozza a katasztrófát. Csak akkor adta fel, amikor valami elsiklott a lábainál.
Nagy, csíkos kígyó tűnt el a polc alatt, és minden pillanatban egyre több potyogott le. Amikor egy boa
közeledett Mina lába felé, a lány sikoltozva rohant a bejárati ajtó felé. Csak abban reménykedett, hogy a
békáknak elég, eszük van ahhoz, hogy a tartályaikban maradjanak most, hogy a kígyók elszabadultak, de az
többé már nem az ő gondja.
A kiskutyáknál lassított, de csak addig, míg könyökön ragadta Nant, aki épp visszaadta az egyik
kutyust Gregnek.
– Nan, mennünk kell! Most! - suttogta. Kicsit hangosabban szólt oda Gregnek. - Azt hiszem,
takarítani kellene a nyolcadik sorban!
 Greg meglepetten nézett fel, és elment kutyapiszokzacskóért és seprűért. Mina tudta, hogy a srác
feltételezi, hogy az egyik vásárló őrizetlenül hagyott kutyájának ajándékát kell feltakarítania. Sajnos nem
efféle meglepetésről van szó. Mina remélte, hogy Greg nem fél a kígyóktól.
A járdára érve sem lassított, így Nannek szinte futni kellett utána. – Mina? Mi a baj? Mi folyik itt?
Mina csak akkor válaszolt, amikor már három háztömbnyire értek, és kifogyott a szuszból. – Madarak -
zihálta. — Végzet. Békák, kígyók, mondom, kígyók. A békák és kígyók... üldöztek! - Mina próbált
értelmesen beszélni, de nehéz volt, mert levegő után kapkodott, és maga is alig hitte. Hogyan
magyarázhatná el Nannek, amit ő is alig akar elhinni? – Nos, más hír, hogy az a fura fazon megadta a
számát jegyezte meg Nan szárazon, és hátrafelé tekintgetett a kisállatbolt felé. - A szemüvege cuki, de
baromira nem az esetem. Minna megdöbbent, hogy Nan milyen nyugodt, és nem fogja fel, az imént mi
történt majdnem a boltban. Nan a fejét csóválva nézett rá. – Mit is mondtál? - A szája tágra nyílt, aztán így
dadogott. – Ööö, felejtsd el! — Nan vigyorogva ragadta meg Mina karját. Egymásba karolva sétáltak
tovább, és Mina megnyugodott. Nan fecsegése lenyugtatta az idegeit, és újra képes volt koncentrálni.
–Kérlek— imádkozott magában —meg kell találnom a

Grimoire-t. Nem tudom egyedül végigcsinálni!

A Grimoire keresése egyre reménytelenebbnek tűnt. A kisállatbolti és a sikátori incidens óta viszont
tudta, hogy valószínűleg nem élne túl egy Grimm-mesét. Épp készült feladni, amikor bizsergést érzett, amit
általában valamilyen varázslat kísért. Végtagjai megfeszültek, de nem látott veszélyt. Óvatosan körüljárta
a háztömböt.
Minden normálisnak tűnt, közönséges bevásárlóutca volt, átlagemberek jöttek-mentek. A Történet
csak nem tenne valamit ennyire nyilvánosan, igaz? Lassított, de a bizsergés csak erősödött.
Megfordult, hogy figyelmeztesse Nant, de megbotlott egy lábtörlőben, és mérgesen belerúgott. Aztán
két állatot, egy békát és egy szarvast vett észre a lábtörlő mintájában. Nagyon réginek látszott. Mina
növekvő félelemmel nézett fel. Az épületen nem volt sem sátortető, sem név, csak egy hevenyészetten
felakasztott fatáblácska ugyanazzal a bikával és szarvassal.
Ez a Grimoire, vagy a Történet újabb játéka? Már túl messzire jutott ahhoz, hogy ne derítse ki. Mina
finoman karon fogta Nant, és bevezette a nyitott épületbe.
Halk csilingelés jelezte, hogy beléptek az apró, sötét üzletbe.
– Hahó! Van itt valaki? - kiáltotta Mina, amikor senki nem jött üdvözölni őket.
– Talán még nincsenek nyitva.
– Nan, nyitva volt az ajtó.
– Talán a tulajdonos elment. Kimegyek, hátha hagyott elérhetőséget. Mina majdnem megállította, de
aztán rájött, hogy valószínűleg így lesz a legjobb. Ha veszély leselkedik rá idebent, nem akarta, hogy
Nannek baja essen.
– Menj át a szomszédba, Rosie virágboltjába, és kérdezd meg, tudják-e, ki dolgozik itt! — kérte.
Amint Nan kilépett az ajtón, Minának az az érzése támadt, hogy valaki vagy valami figyeli. Körbefordult,
végignézte a sötét tölgyfapolcokat, a kasmírmintás tapétát, a tompa fényű és kiégett lámpákat. Az egyik
oldalon elhagyatott kiadópult és pénztárgép állt; mintha időtlen idők óta nem használták volna őket. A
helyiség nem volt poros, de mintha évek óta üresen állt volna, vagy legalábbis élőlények nélkül. Az egyik
sarokban hatalmas szék állt. Mina elindult leié, amikor távoli gyerekkacaj ütötte meg a fülét.
– Hahó? Ki van ott? — Néhány bizonytalan lépést tett a zaj irányába. - Kijöhetsz... Egy könyvet
keresek. Tudnál esetleg segíteni? Az üzlet hátuljában fény gyúlt, a gyereknevetés erősödött. Mina nagyot
nyelt, de követte az egyre erősödő fényt, ami mintha saját ritmusában lüktetett volna a hátsó falnál. Amikor
végre elérte a falat, a fény eltűnt, és körülvette a sötétség. Hagyta, hogy a szeme hozzászokjon, aztán
megfordult, és egy vörös szempárral találta szemben magát. Ijedten hátraugrott, nekiütközött valami
szőrösnek, ami megcsúszott a padlón a súlyától. Felsikoltott. Amikor semmi sem nyúlt hozzá, és nem
rontott rá, kinyújtott kézzel megérintette a korábban látott dühös üvegszemeket. Hatalmas, életnagyságú
bikához tartoztak, de hamisak vagy halottak voltak. Mina nem volt biztos benne, hogy akarja-e tudni. A
háta mögött másik életnagyságú állat állt, egy hátsó lábain ágaskodó, hatalmas szarvas. A szarvas és a
bika varázslatosan életszerű volt, nem ért sem a plafonhoz, sem a padlóhoz. Úgy két méterre álltak
egymástól egy bonyolultan megfestett erdei falikép előtt. A szarvas a hátsó lábán állt, fejét olyan szögben
tartotta, mintha kihívná a bikát. Mina megérintette a puha szőrét, és mintha meleg sugárzott volna az
életnagyságú állatból. A szarvas megingott, és néhány centit jobbra csúszott. Mina fejét a falhoz szorítva
látta, hogy fali csúszkákhoz erősítették. Talán ez valamiféle rejtvény. Mina néhány lépést hátrálva nézte a
két állatot, és rájött, hogy csatára készülnek. A bika dühös volt, a szarvast teljesen más kifejezés
jellemezte: egyszerre volt ijedt és eltökélt. Nagyon tehetséges állatkitömő készíthette. Mina először a
testes, fekete bikához lépett, és teljes erejéből meglökte. Félig-meddig arra számított, hogy bármelyik
pillanatban életre kelhet. Nyöszörögve, ajkába harapva küzdött a bikával, míg a fal közepére mozdította.
Amikor már nem tolhatta tovább, nekifogott a nagy szarvas mozgatásának. Hihetetlen, de az könnyedén,
szinte lelkesen csúszott a bika felé. A lány ráeszmélt, hogy most veszélyesen közel került a bika
szarvához. Nem tetszett neki a gondolat, így amikor a szarvas a kép közepén már majdnem összecsapott a
bikával, úgy tolta az ágaskodó vadat, hogy az legyen előnyös helyzetben. Megfordult, kattanást hallott a
válla fölött, majd baljós nyikorgást. Egy pillanattal később az óriási bika elvált a faltól, és felé zuhant,
szarva a szíve felé mutatott. Mina balra ugrott, kikerülte a szarvas alatt a kőpadlónak csapódó nehéz bikát,
ami kettétört. Amikor elült a por, a bika helyén egy ajtó jelent meg. Ez hogy lehet? Leporolta a kezét, a
szarvasra pillantott, és meglepetten pislogott. Az is eltűnt, de a helyén nem volt ajtó. Minának nem maradt
más választása, mint megpróbálkozni a legyőzött bika mögött megjelenő ajtóval. Lassan kinyitotta.
Átnézett a válla felett, Nant kereste, de emlékeztette magát, hogy jobb, ha ő ebbe nem keveredik bele. Az
ajtó nagy kőtömbökből épített, kör alakú terembe nyílott. Mina nyomok után kutatva nézett végig a falakon,
de csak tömör követ látott. Várjunk csak! A lába alatt valamit a padlóba véstek. Négykézlábra ereszkedve
igyekezett félresöpörni a több száz év alatt felhalmozódott port. Bárki is takarította a boltot, ezzel a
helyiséggel nem foglalkozott. Mina ujjai halvány körvonalakat tapintottak ki. Izgatottan a vésésre fújt,
mindenhová porcicákat szórt. Belepték a ruháját és a haját, tüsszentett, de nem adta fel.
– Hát itt vagy! - suttogta, ujjával végigsimítva a támadó, pompázatos agancsot viselő szarvas
körvonalát. Pecsétre, vagy fedélre emlékeztetett. Mina keresett valamit, amivel feltörhetné. Semmit sem
talált, ezért ki akart menni, és rálépett a körre. Ahogy hozzáért, lába alatt megmoccant a föld, ettől térdre
esett. A kör süllyedt a... semmi felé. Mina elugrott róla, és a padló kövei közötti résekbe kapaszkodott.
Erre megállt és szinte türelmesen várt, míg visszacsusszant a nyílásba, majd nem épp kecsesen landolt a
fenekén. Amint elhelyezkedett, a kő tovább ereszkedett, bár lassabban, mintha nem akarná még jobban
megijeszteni. Hasztalanul, mert a lány továbbra is rettegett. Végül a padló hangos puffanással megállt.
Mina a légmozgásból érezte, hogy nagyobb helyiségbe érkezett, bár beletelt néhány percbe, míg a szeme
hozzászokott a szinte vaksötéthez. Nem tudta biztosan, hogyan jut ki innen, és segítségért akart kiáltani, de
újra növekvő energia figyelmeztette, hogy valami készül. Nem hagyta el a nyílásba hulló fénykört, csak
várt. Kis belső hang figyelmeztette, hogy ne hagyja el a kört. Mi van, ha újra felemelkedik a mennyezetig,
és örökre sötétbe zárja? Mi van, ha odakint összefut a bikával? Túl sok volt a „ha”, ez meggyőzte, hogy ne
hagyja el a kört. De a szeme ekkor akadt meg az üvegkoporsón. Elfordította a tekintetét, félt odanézni.
Lehet, hogy kisgyerek, vagy állat csontjait őrzi. Amikor az elméje nem trükközött tovább, látta, hogy az
üvegkoporsó nem is koporsó, hanem láda. Nem elhunyt maradványai voltak benne, hanem egy megsárgult
papírtekercs. A szíve hevesen zakatolt. Mi ez? A Grimoire? Az egész szürreális, ködös és homályos volt,
akár egy álomban. Mina lelépett a kőtábláról, és a ládához sétál. Szerencsére, mint hozzáért a
fogantyúhoz, kinyílt. A tekercs magától kitekeredett, a megsárgult lap rezonált az energiától. Különböző
nyelveken és nyelvjárásokban írt szavak és gyönyörű képek szerepeltek rajta. Mina tátott szájjal bámulta,
ahogy a festett képek megmozdultak és megszólaltak. Hangokat és éneklést hallott, ugyanazt a
gyerekkacajt, mint odafent, mind a tekercsből érkezett. Mina óvatosan megérintette, majd visszahőkölt,
amikor nagy, bőrkötéses könyvvé változott, és hangos puffanással leesett. Azta, ez hatalmas!— gondolta
Mina. — Hogy cipeljem ezt magammal? — Elképedve nézte, amikor a könyv szinte a gondolataiban
olvasva kisebb, vékonyabb könyvvé zsugorodott. Mina éljenezni szeretett volna. Sikerült! Megtalálta a
Grimoire-t, ami még az alakját is változtatja a kedvéért. Segíteni fog.
– Köszönöm! - suttogta a könyvnek. Aztán némi gondolkodás után hozzátette: — Továbbra is elég
szembetűnő vagy — mondta ki hangosan. Újra éles fény villant, és a kis könyv iskolai matekkönyvvé
alakult. Mina hangosan felnevetett.
– Jobb, de nem az igazi. Szörnyű vagyok matekból! — Bíztatta a könyvet, hogy próbálkozzon még, és
végül újra átváltozott, ezúttal vékony, piros spirálfüzetté.
– Tökéletes! Senki sem gyanakszik egy spirálfüzetre. Kézbe vette, és meglepte, milyen könnyű. Még
jobban meglepte, hogy üres. Eltűntek a képek, az írás, szőrénszálán eltűnt minden.
– És hogyan segítesz nekem? — A fénybe emelte a könyvet, mintha válaszra várna. Kissé csalódottan
finoman megérintette a fedelet, és azt suttogta: — Remélem, tudod, mit csinálsz, mert én egyáltalán nem!
A könyv mintha felmelegedett volna válaszul. Mina hóna alá fogta a füzetet, és visszalépve a szarvasos kő
táblára, reménykedett, és azért imádkozott, hogy újra felvigye a való világba. Megkönnyebbülten
felsóhajtott, amikor a kő a levegőbe emelkedett. Halk koppanással visszailleszkedett a helyére. Mina
visszatért az első szintre. De amint lelépett a kőről, mintha eltűntek volna a színek a helyiségből. Mintha
kihúzták volna a boltot a konnektorból, és most lemerülne. Mina az üzlet elülső részébe sietve megbotlott
egy szőnyegben, és észrevette, hogy a bolt zsugorodik! A polcok közelebb csúsztak egymáshoz, a
szőnyegek mozogtak a lába alatt. Futásnak eredt, félreugrált a ledőlő polcokról potyogó könyvek,
porcelánfigurák és edények elől. Először csak néhány holmi esett le, aztán mindenfelől koppanásokat és
üvegcsörömpölést hallott. Forogtak a falak, néhány papír nekirepült. Sietnie kellett, hogy kijusson. Most
már rohant, meglátta a bejáratot, de az ajtó most vagy fél méterrel kisebb volt. Nekivetette vállát a piros
ajtónak, és nem kellett sokat erőlködnie. Két lábbal kirepült a helyiségből, és a járdán landolt. Könyökét
és vállát felhorzsolta a kemény betonon. Soha nem gondolta volna, hogy a Grimm-átok fizikailag ilyen
megerőltető lehet. Felnyögött, lesöpörte a törmeléket fájó könyökéről, majd a bolt felé fordult... és sima
téglafalat látott. Az épület eltűnt! Mina felült, balra látta a hobbiboltot, Rosie virágboltját, de a jelöletlen
üzlet többé már nem létezett közöttük. Mina gyorsan felállt. Igyekezett nem felhívni magára a figyelmet, de
már így is kapott néhány rosszalló pillantást. Hol lehet Nan? Valami nem stimmelt. A nap nem ott állt, ahol
kellett volna, már majdnem beesteledett. Mina az órájára nézett, ami délután 13:11-kor megállt. Az órára
pillantott a téren, azon már majdnem hét óra volt. Hat órát töltött volna a boltban? Az lehetetlen, nem?
Nan miért nem jött vissza? Most hol van? Mina úgy döntött, hogy nem vár, hanem ahogy már ezer-szer, a
sötét sikátorokon átvágva hazamegy, hogy felhívja a barátnőjét. Nem vette észre, hogy egy sötét alak vált
el a faltól, majd a nyomába eredt.
 11. FEJEZET
A férfi közeledett, és Mina hátán végigfutott a hideg, így volt egy pillanata reagálni. Hátraugrott, de a
támadója megragadta a kapucniját. A ruha elszakadt, és egy darabja a férfi kezében maradt.

– Kislány, több eszed lehetne, mint hogy egyedül vágj át sötét sikátorokon! Cö, cö, cö! Mina rémülten
megborzongott az ismerős hang hallatán. Hogyan találta meg? Ez a farkastetoválásos alak támadta meg a
könyvtár mögött. A férfi nevetett, és a pulcsijából kiszakított darabot szimatolta, aztán végighúzta az
arcán, mintha az illatát memorizálná. A keze hosszabbnak tűnt az emberileg lehetségesnél, körmei feketék
és piszkosak voltak.
– Hagyjon békén, vagy sikítok! — fenyegetőzött Mina.
– Ó, szeretem, ha sikoltoznak! — válaszolta erre a farkasos ember, és előrelépett. Hosszú körme
olyan könnyen vágta szét a ruhafoszlányt, akár kés a vajat. Mina eliramodott. A füzetet szorongatva úgy
futott végig a sikátoron, akár egy eszelős, kétségbeesetten remélte, hogy kiér az útra, mielőtt utolérnék. De
a sebesség a támadója mellett szólt, így a pulcsija kapucnijánál fogva hátrarántotta, Mina farkcsontja
nekicsapódott a kövezetnek. Elhúzódott, amikor a férfi a füzet után kapott. Beleharapott a kezébe, mire ő
felüvöltött. A füzet leesett és kinyílt. Mina sikítani próbált, de a férfi elkapta, és a torkát szorongatta.
– Kérem, valaki segítsen! - nyöszörgött Mina. A farkasos ember épp be akart húzni egyet, amikor egy
elmosódott alak nekiugrott és lelökte a lányról. Mina köhögve mászott arrébb, felkapta a füzetet, és
megpróbált elfutni. Egy része azt súgta, felejtse el, csak fusson, mentse a bőrét. De a másik részének látnia
kellett, hogy ki vagy mi segített neki. A nyakát nyújtogatva megpillantotta, és elakadt a lélegzete. Egy
fiatalember volt az, nem lehetett idősebb tizenhét évesnél. Hogy hagyhatta ott a fiút? Mina ledermedt, nem
tudta, hogyan segítsen. A fiú erőben és súlyban egyértelműen hátrányban volt, de eltökéltnek látszott. A
farkasos férfi előrelendült, a fiú pedig testcsellel jobbra kikerülte, majd megfordult, nekiforgott az
idősebb, erősebb férfinak, és bevitt egy oldalrúgást a gyomorszájába. A farkasos fickó nyögve lehajtotta a
fejét, mintha nem védekezne. A sötét hajú fiú elfutott, és arcon akarta rúgni, de a férfi előrelendült, és
elkapta az állát, majdnem, mint egy igazi farkas, és úgy vágta gyomron, mintha legyet ütne le. A fiú a
földön landolt, megpróbált arrébb gurulni, de a farkasos férfi mindenhol ott volt. A fiú hamarosan a férfi
hatalmas karjainak csapdájába esett. A farkasos fickó gonosz kacajjal a mellkasánál a levegőbe emelt a
fiút, földhöz akarta csapni.
– Használd a könyvet! - üvöltötte a fiú.
– Tessék? - kérdezte Mi na.
– Lapozz! — A fiú küzdött, de vesztésre állt. - Gondolj valamire, amitől félsz! Mina felvette a
földről a nyitott füzetet, lapozott, közben gyerekkori félelme villant az agyába. Elakadt a lélegzete, amikor
vörös fény töltötte be a sikátort, és a könyv felmelegedett a kezében. Egyre hangosabb zümmögést hallott.
Amikor aranyló fényméhek repültek ki belőle, elejtette a könyvet. A farkastetoválásos férfira vetették
magukat. Fájdalmas lehetett, mert az alak üvöltve hátraesett, majd mászva menekült a méhek elől.
Néhányszor még felnyögött, aztán feladta, és kirohant a sikátorból, a fény halványult a nyomában. Mina
meglepetten nézett a levegő után kapkodva előregörnyedő fiúra.
– Szürke Farok visszajön... ez nem kérdés. Óvatosabbnak kell lenned! - A fiú végigmérte Minát. - Mi
ütött a sorsba, hogy téged választott? Méhek? Komolyan? Jobb nem jutott eszedbe? Mina a fiú felé
fordult.
– Miről beszélsz? - Szinte kiabált, félelmében felemelte a hangját. - Ki vagy te? Ki az a Szürke
Farok, és honnan tudsz a könyvről.
– Nem számít — vont vállat a fiú. — Mind tudunk a könyvről. Csak annyit kell tudnod, hogy én itt
vagyok, ő pedig nincs. - A fiú zsebre tette a kezét, és nem közeledett Mina felé, aki tetőtől talpig
végigmérte. Majd hátrált..
– Ez nem elég. Nekem kell megvédenem, tudnom kell, ki vagy te, és hogyan találtál meg. A
fiatalember alaposan végigmérte Minát, majd így szólt.
– Ne aggódj, kislány! Nem érdekel a Grimoire. Sem te. Mina szája kinyílt, majd becsukódott
döbbenetében. Még sosem beszéltek vele ilyen megvetően. Jó, talán néhányszor a suliban, de egy
vadidegen soha.
– Tehát tudsz a Grimoire-ról.
– Többet, mint szeretnék — felelte a fiú, ajka megvető mosolyra húzódott. Elindult, de Mina rájött,
hogy ő lehet az egyetlen esélye, hogy válaszokat kapjon.
– Várj! Te is Grimm vagy? A fiú felnevetett.
– Még csak az kéne.
– Akkor ki vagy te.
– Talán ne azt kérdezd, hogy ki, hanem mi! - A fiú némán végigmérte. Minán túlvilág! borzongás
futott végig, és idegesen nyelt egyet.
– Oké, akkor mi vagy te? A fiú mosolyogva fonta össze a karját a mellkasa előtt.
– Így túl könnyű lenne, nem? Találd ki.
– Nem mondhatnád el egyszerűen? Nincs időm barkochbázni! fakadt ki Mina, és meglepte hangja
eltökéltsége. A fiú nyilvánvalóan ismerte a farkastetoválásos férfit és a családi átkot is.
– Megtehetném, de nem. - A fiú felemelte a fejét, és mindentudó mosolyt villantott. - Egyedül vagy,
édesem.
– Hát, ez egyszerűen bunkóság! — közölte Mina csípőre tett kézzel. — Egyáltalán, hogy kerültél ide.
– Nem, nem megköszönni bunkóság! Mina döbbenten pislogott. A fiú csak azért undok vele, mert nem
köszönte meg.
– Sajnálom, igazad van! Köszönöm, hogy megmentettél! A fiú csak kicsit enyhült meg.
– Nem ér sokat, ha emlékeztetni kell rá. — Elfordította a fejét, sötét haja hetykén a szemébe hullt.
Nagyon jóképű volt komoly, szürke szemeivel és tökéletes állával. Válla vékony, de izmos, tartása
méltóságteljes volt.
– Egy hétig sem húzod majd - jelentette ki, ahogy végigmérte. - Végez veled az első mese, amit a
Történet az utadba sodor.
– Sikerülhet, ha segítesz. A fiú válaszul lassan megrázta a fejét, aztán hátat fordított és elindult. Mina
megfogta a vállát, erre szinte azonnal megpördült. Az egyik pillanatban a sikátor közepén álltak, a
másikban a fiú a téglafalnak szegezte, keze a nyaka körül volt.
– Ne érj hozzám! - morogta összeszorított fogakkal. Mina tudta, hogy félnie kellene, de nem félt.
– Miért nem segítesz nekem? - kérlelte mélyen a szemébe nézve.
– Nem tehetem.
– Nem teheted vagy nem akarsz segíteni.
 – Egyik sem. - A fiú elengedte, Mina pedig lecsúszott a falnál, és térden érkezett a porba. - Nem
tehetem, mert nyakig belekeveredtél, és nem fogok, mert reménytelen eset vagy. Tehát nem éred meg a
fáradságot. Ma ez bebizonyosodott. - Hátralépett, és a piszokban kuporgó Minát nézte. A lány arcán
csurogtak a könnyek. A fiú megerősítette a legrosszabb félelmeit, de túl kell élnie.
– Tévedsz.
– Soha nem tévedek - felelte a fiú, majd leguggolt, hogy alaposan szemügyre vegye.
– Tévedned kell! Meg kell törnöm az átkot. Be kell fejeznem a meséket.
– Miért? Mit nyersz ezzel? Mit ígértek neked, hogy ilyen eltökélten akarod kockáztatni az életedet.
– Miről beszélsz? Semmit sem ígértek! Az öcsémet, Charlie-t próbálom megvédeni. Túl fiatal. Nem
hagyom, hogy ő legyen a következő áldozat! — szűrte a fogai között Mina, ujjait dühödten mélyesztve a
földbe. Életében először érzett ilyen dühöt. Általában passzív agresszív volt, kerülte a konfliktusokat, de
mintha valami eltört és örökre megváltozott volna benne.
– Túl fogom élni... Én leszek az a Grimm, aki befejezi a meséket, és életben marad. Legyőzöm a
Történetet. — Felállt, és villámló szemekkel nézett a fiúra. - Akár segítesz, akár nem! — Olyan erővel
lökte hátra a fiút, amire nem is tartotta magát képesnek, ő erre hátratántorodott, de nem esett el. A fiú
ellépett mellőle, helyet adott neki, hogy elmenjen. Oldalra billentett fejjel válaszolt.
– Hát, talán mégis van esélyed.
– Hagyj békén! - kiáltotta a lány, és dühösen szembefordult vele, de a fiú már eltűnt. Mina hazáig
rohant, és berobbant az ajtón. Nan a kanapéjukon ücsörgött, arca kivörösödött a sírástól. Barátnője a
nyakába vetette magát.
– Élsz! Annyira sajnálom... soha nem lett volna szabad elmozdulnom mellőled! Kimentem
megkeresni a számot, de amint megfordultam, az ajtó, a kirakat, minden eltűnt. Csak téglafalat láttam. —
Nan hátralépett, és vadul gesztikulálva magyarázott. - Bementem a hobbiboltba, és kérdezősködtem az
épületről, erre csak néztek. Állítólag ott soha nem volt üzlet. Ugyanez volt Rosie virágboltjában is.
Őrültnek hittek, de tudom, hogy nem így van. Tudtam, hogy az épület ott volt, és felfalt téged! —
Idegességében csuklani kezdett.
– Nan, jól vagyok — vigasztalta Mina a barátnőjét, majd visszaültette a kanapéra.
– Vártam. Órákig vártalak a járdán, de nem kerültél elő. Átkutattam utánad az egész háztömböt és a
sikátort, elé nem találtalak sehol. - Nan sírva fakadt. Nem tudtam, mi mást tehetnék, úgyhogy visszajöttem
ide, és vártalak. Csak annak örülök, hogy az anyukád és az öcséd nem voltak itt. Nem szerettem volna
elmesélni nekik, hogyan kebelezett be egy épület. — Kezei röpködtek a levegőben, ahogy egyre idegesebb
lett. Amikor egy pillanatra lenyugodott, mélyen Mina szemébe nézett. — Mi történt veled.
– Megtaláltam a Grimoire-t - mosolygott szélesen a lány, és odaadta a piros spirálfüzetet. Nan
homlokráncolva nézte.
– Hát, ez egyáltalán nem néz ki varázskönyvnek. De végül is, honnan tudnám én azt.
– Az épületben volt. Meg kellett fejtenem néhány rejtvényt a föld alatt, hogy megtaláljam. De mintha
azt akarta volna. El sem hinnéd.
– Szabad? - kérdezte Nan a fedőlapra mutatva. Amikor barátnője bólintott, óvatosan kinyitotta és
átlapozta.
– Oké. Csak egy történet van benne.
– Tessék? Egy perce még üres volt — mutatott a lapokra Mina. - Képek és történetek voltak benne,
de aztán, amikor hozzám került, ki törlődtek. Most meg ez. Szerinted mit jelent.
– Hogy nyilvánvalóan nincs befejezve? Hogy a Grimm testvérek sose járták végig az összes
történetet? De gondolom, a bikás sztorin túljutottak.
– Add ide! - szerezte vissza a füzetet Mina. - Nan, erről a helyiségről beszéltem. Itt van minden. Még
az is, hogy kirohantam.
– Nagyon király! Én is benne vagyok.
– Nan, tudod, mit jelent ez? - kérdezte Mina oda sem figyelve. — Megoldottam az egyik mesét.
Hivatalosan is elkezdődött.
– Csúcs! Na, és hány van még, míg végzünk.
– Hát, igazából nem is tudom.
– Mina? Mi van, ha sosincs vége?
 13. FEJEZET
Mina a cipőjében érezte a gyomrát. Csalódottan bámulta a földet. Tudta, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz
legyen. Megpróbált elfordulni, de Brody erősebben fogta a vállát. Meglepetten nézett fel, amikor
gyengéden homlokon csókolta.

– Többet szeretnék.

Mina térde elgyengült, és ezúttal nem volt csípős válasza.

– De úgy érzem, ha nyomulok, hanyatt-homlok elmenekülsz folytatta Brody. - Úgyhogy hajlandó
vagyok várni, míg készen állsz. — Megölelte Minát, és a hajába suttogott. — Látod, máris remegsz. —
Elhúzódott, és a lány azonnal csalódottságot érzett. Az az egyetlen röpke pillanat... jó érzés volt. Mina
sóvárogva felsóhajtott, de nem érezte magát teljesen elhagyatottnak, mert Brody nem engedte el a kezét.
Felkísérte a lépcsőn a lakásig. Mina a kulcsát keresgette, aztán leejtette. Megszeppenve vette fel, aztán
épp be akarta dugni a zárba, amikor az ajtó magától kinyílt.
– Ez fura - morfondírozott, elhajolt Brody mellett, és még jobban kinyitotta, aztán valami keménybe
ütközött. A szűk látószög az ajtó nyíláson elég volt ahhoz, hogy a szíve ijedten zakatoljon. A konyha
romokban hevert. Pánikba esve jobban megnyomta az ajtót, de az nem engedett. A félelmét érzékelve
Brody segített kinyitni, de aztán elkapta Mina karját, mielőtt hanyatt-homlok berohanna a veszélybe. A
bejárati ajtó elé széket borítottak. Brody a fejét rázva az ajkához tette az ujját. Ő lépett be elsőként, és
csendben végigjárta a szobákat, benézett a függönyök mögé, az ágyak alá és a szekrényekbe is. Amikor
biztos volt benne, hogy biztonságos, intett Minának, hogy beléphet az otthonába. A kevéske bútort
felborogatták, kipakolták és átkutattak, de úgy tűnt, semmiben nem keletkezett komoly kár. Ha az embernek
nincs sok holmija, azt nem tart soká átkutatni.
– Nincs itt senki. Mina maga akart megbizonyosodni erről. Végigjárta azt az utat, amit Brody, és
látta, hogy nagy baj nem történt. Talán helyre tudja rakni, mielőtt a családja hazaér. Épp be akart lépni a
hálószobájába, amikor Brody megállította.
– Mina, nem néz ki rosszul, azt a szobát kivéve. Azt tönkrevágták. Mina belesett a szobába, és
lángolt az arca zavarában. A szoba ugyanúgy nézett ki, mint eddig, csak ki voltak húzva a fiókok, és
kilógtak belőle a ruhák. De ezt nem akarta beismerni. Becsukta az ajtót, visszasétált a konyhába, és
elkezdte helyére tenni a fiókokat és konyhafelszereléseket. Brody felszedegette a cserepes virágokat a
nappaliban, sőt, még a földet is összesöpörte. Mina le volt nyűgözve, hogy még egyszer sem nógatta, hogy
hívja a rendőrséget. Most duplán örült annak, hogy a Grimoire-t elvitte a suliba, hiába mondta az
ellenkezőjét Jarednek. Egy pillanat! Lehet, hogy ő tette? Követte hazáig, és feldúlta a lakást, míg ő
Brodyval volt? A srác tudta, kicsoda, tudott a Grimoire-ról, és külön rákérdezett, hogy itthon hagyta-e.
Talán egy csapatban játszik azzal a Szürke Farokkal, és csak a bizalmába akart férkőzni? Brody
észrevette, hogy Mina abbahagyta a rendrakást, és reszket. A lány odalépett hozzá, és a mellkasába
temette az arcát.
– Semmi baj! Én megvédelek! - suttogta Brody. Mina azt kívánta, bár hihetne neki, de a fiúnak
fogalma sincs, hogy mivel is néz szembe. Hogyan védhetné meg őt és a családját? Brody még a karjában
tartotta, amikor nyílt az ajtó, és barna bevásárlózacskókkal a kezében Sara sétált be, nyomában Charlie-
val. Az asszony mindent a földre ejtett, amikor a lányát egy ismeretlen fiú karjában találta. Mina
bűntudatosan hátraugrott. Brody szomorúan elengedte, majd lehajolt, és segített az asszonynak felvenni
leejtett zacskókat.
 – Bocsásson meg, Mrs. Grime! — Letette a zacskókat a konyhaasztalra. Megfordult, Charlie kezéből
is kivette a zacskót, sőt még a kiesett dobozokat is összeszedte, mielőtt Sara magához tért volna, és
becsukta volna a száját.
– És te ki vagy? - kérdezte. Mina azt kívánta, bár ne lenne az anyja mindig ilyen gyanakvó.
– Brody Carmichael — nyújtotta kezét a fiú Sara felé. A suliból ismerem Minát. Az asszony szeme
tágra nyílt, amikor felismerte a nevet.
– Ó, persze! Neki adtad kölcsön a jegyzeteidet. Komolyan, Brody, meg kellene tanulnod jegyzetelni,
és nem mások nagylelkűségéből élni! — leckéztette. Brody szeme döbbenten elkerekedett. A holtsápadt
Minára pillantott, majd így felelt.
– Teljesen igaza van, Mrs. Grime! De tudja, ha nem kértem volna kölcsön a lánya jegyzeteit, nem lett
volna ürügyem randira hívni — hazudta. Mina boldogan halt volna meg abban a pillanatban. A fiú
kényszeredett mosollyal nézett rá, és felvonta a szemöldökét. Mina tudta, hogy később kérdései lesznek
erről a beszélgetésről. Azonban Sarát nem sikerült meggyőzni.
– És te vagy az a srác, aki áthajtott a biciklijén.
– Igen, sajnos az is én vagyok. És nem is lehetnék nagyobb zavarban miatta. De annyira meglepett,
hogy az udvarunkon láttam, hogy nem figyeltem vezetés közben. Próbálom azzal jóvátenni, hogy kocsival
elviszem Minát a suliba, és el is hozom.
– Ó! Ó, értem - mosolygott az asszony. - Kérlek, szólíts Sarának! A Mrs. Grime olyan öregesen
hangzik. Elrakosgatta a bevásárolt holmit. - Bocs a keveredésért a szórólapokkal! A főnököm a te címedet
adta meg, én pedig elküldtem Minát. Soha nem jöttünk rá, hol csúszott félre az információ, vagy hova
kellett volna mennem igazából. De talán a sors keze volt. — Amikor Sara elhallgatott, Mina szeretett
volna elbújni egy kő alá. Képtelen volt Brody szemébe nézni. Brody ottmaradt spagettit és húsgombócot
vacsorázni. Elég kínosra sikerült. Kérdezgette Charlie-t, és amikor a kisfiú nem felelt, hangosabban
beszélt, mintha süket lenne.
– Hall téged - magyarázta Mina, miközben testvéri szeretetből megrúgta az öccsét az asztal alatt. —
Csak nem beszél. Charlie sikertelenül próbálta elrejteni a mosolyát. Mina tudta, hogy élvezettel kínozza
Brodyt. A vacsora alatt Brody végig jelentőségteljes pillantásokat küldött Mina felé, és körbenézegetett a
konyhában, mintha pusztán az akaratával rá tudná venni a lányt, hogy mondja el az anyjának, mi történt. De
Mina folyamatosan olyasmiket tátogott neki, hogy „most nem”, vagy „még nem”. Úgy tűnt, Brody nem
akarja annyiban hagyni.
– Biztonságban érzi itt magát, Sara? Ha elég hosszú a lába, Mina megrúgta volna.
– Igen, persze! Miért kérdezed? — érdeklődött az asszony.
– Csak mert itt van teljesen egyedül ebben a régi városrészben két gyerekkel. Csak kíváncsi voltam,
gondolt-e rá, hogy veszélybe sodorja őket azzal, hogy a nemzetközi negyedben lakik.
– Miféle kérdés ez? — kérdezte felpaprikázva Sara. Brody álla dühösen megfeszült.
– Próbálom megvédeni a lányát, de ő nem érzi, hogy bármiféle veszély fenyegetné. - Brody kiterítette
az összes lapját, majd kihívóan Minára nézett. A lány tudta, hogy ha most nem szól az anyjának, Brody
megteszi.
– Anya, emlékszel arra a családi dologra, amit múlt héten derítettünk ki? Amivel kapcsolatban
valószínűleg bizonyos akadályokba ütközöm, és megengedted, hogy megpróbáljam? — célozgatott. Nem
akarta megijeszteni az öccsét, sem túl sokat elárulni Brodynak.
– Igen? - kérdezte Sara óvatosan, tekintete aggódva járt Brody és Charlie között.
 – Nos, valaki keresett valamit, ami nem volt nálam. A múlt héten összetűzésbe kerültünk a
könyvtárnál, két nappal ezelőtt pedig egy sikátorban. És úgy tűnik, mindössze néhány órája itt voltak a
lakásunkban.
– Tessék?! — hördült fel Brody és Sara egyszerre. A fiú nem tudott a támadásról a sikátorban. Sara
Brodyra nézett.
– Mi az, te sem tudtál róla.
– Nem mindenről. A könyvtárról igen, mert ott voltam, de a másikról nem. Ezért érdeklődtem a
biztonságáról. Brody ugyanolyan homályosan beszélt, mint Mina, mert ő is Charlie-t próbálta védeni.
– Értem. - Sara leült az asztalhoz, és megpróbálta összeszedni magát. Charlie némán nézte az anyját.
Sara odahajolt hozzá, suttogott neki valamit, mire a kisfiú felderült, a hűtőhöz rohant, kivett egy doboz
jégkrémet, és bevitte a szobájába. Amikor becsukódott utána az ajtó, és rajzfilmhangok szűrődtek ki, az
asszony Brodyhoz fordult. A fiú megelőzte.
– Maguk ketten belekeveredtek valamibe? Üldözik önöket? Hogyan segíthetnék? Sara tovább ette a
vacsoráját, aztán megtörölte a száját az asztalkendővel.
– Ez tényleg családi ügy, Brody. De ne aggódj nem tettünk semmi törvénytelent, és nem engedem,
hogy a lányomnak még egyszer bármi baja essen. Hatszor költöztem az országon belül, hogy megvédjem
attól, ami a nyomában jár, és ha kell, másik földrészre is elköltözünk. Brody megdöbbent a szavai
hallatán.
– Tudja, ki üldözi, és nem ment a rendőrségre? - Az asszony felé fordult. — Ha ez igaz, akkor a
rendőrség meg találhatja azt az embert. Megállíthatják őt.
– Mondtam, hogy ez családi ügy. Brody rémülten nézett Minára.
– Nem hagyom, hogy menekülj, ha van rá mód, hogy segítsek. Csak engedd, hogy segítsek... Sara úgy
tett, mintha neki címezték volna a kérdést.
– Tudsz nekünk segíteni elmenekülni egy átok elől.
– Tessék? Nem értem... — kezdte Brody, de Sara közbevágott.
– Brody, két éve jársz abba az iskolába, mint Mina, alig szóltál hozzá, azt sem tudtad, hogy a világon
van. Aztán az én kívánságom dacára őrültséget követett el. Kockára tette az életét, hogy megmentse a
tiedet. - Az arca meg sem rezzent.
– Most az egész családunknak együtt kell élnie a következményekkel. Kötelességednek érzed, hogy
segíts Minának, ahogy ő segített neked. Ezt értem, tényleg. De milyen jogon kérdőjelezed meg a
cselekedeteinket és az életvitelünket? Csend ereszkedett a konyhára. Mina visszatartotta a lélegzetét,
moccanni sem mert. Brody kiegyenesedett és nagyot nyelt. Sara beletörődően simított végig a homlokán.
– Belehabarodtál. Erről van szó. Úgy egy hét múlva felébredsz, és ez az egész csak álom lesz.
Elfelejted, hogy Mina valaha megmentette az életedet. Ő újra az én ügyetlen, elfelejtett, kiközösített
lányom lesz, te pedig újra a suli központi alakja, aki a pomponcsapat kapitányával randizik. Mina arcán
némán peregtek a könnyek. Hogy beszélhet így az anyja? Nem nézett egyikükre sem, érintetlen tésztáját
bámulta a tányérján, és felfogta az anyja szavait. Igaza volt. Megállíthatta volna, de az anyja csak őt védte.
Sara szemrehányóan mutatott a villájával Brodyra, aminek a végére hatalmas húsgombóc volt szúrva.
– Már láttam ezt. Nemsokára el fog múlni, és te otthagyod Minát valaki másért. Mások vagyunk, mint
ti. Olyanok vagytok, mint a tűz és a víz. Nem a te gondod, vagy a családodé, hogy hogyan éljük az
életünket. A lányom nem kérdőjelezi meg a döntéseidet, sem az életmódodat, úgyhogy te se tedd velünk!
Nem érdemelted ki a jogot, nem mutatkoztál érdemesnek rá. Amint Sara befejezte a mondandóját, letette a
villát, és apró falatokra vágta a húsgombócot. Egy falatot a szájába vett, lassan megrágta, és kihívóan
nézett Brodyra. Minát megdöbbentette, hogy Brody milyen jól viselte az egészet. Hallgatott, és egyszer
sem kérdőjelezte meg Sara épelméjűségét, talán azért, mert nem Mina, hanem az anyja magyarázott neki.
Csak némán töprengett.
– Ez sok mindent megmagyaráz — szólalt meg végül. Felállt az asztaltól, és kimentette magát: —
Köszönöm a vacsorát és a felvilágosító estét, Sara! Mina - biccentett mindkettőjüknek, majd elhagyta a
lakást.
– Mi volt ez, anya? - kérdezte Mina. Az ajka reszketett, eleredtek a könnyei. A szíve most hasadt
ketté. Sara tágra nyílt szemmel hátradőlt és sóhajtott.
– Szerintem épp az előbb ejtettek téged.
 14. FEJEZET
Sara vigasztalhatatlan lányára nézett, és azonnal meglágyult.

– Sajnálom, édesem! Rosszul ítéltem meg őt. Azt hittem, megbirkózik a kihívással, amit az igazság
jelent, sőt, hogy ő lehet az. – Hogy érted, hogy „az”, anya? Én nem „az”-t akarom, anya, csak egy barátot.
– Nem ez a te sorsod, Mina. Akivel nem állsz komoly kapcsolatban - és azok is, akikkel igen —, mind
megsérülnek. Gondolj bele! A tündérmesékben újra és újra van egy hős, aki a végsőkig harcol a hősnőért.
Azt hittem, jobban küzd érted, szembeszáll velem, közli, hogy tévedek, és a lovagod lesz, ahogy apád az
enyém volt. De félreismertem. Sajnálom! – Sara próbálta megfogni a lánya kezét, de ő elhúzódott. –
Csak... hagyj egyedül! Egy kicsit. Megtennéd, ha már elüldözted?
Mina próbált ügyet sem vetni az anyja megbántott arckifejezésére, a nappali ablakához lépve lenézett
az utcára Brody kocsija, persze, nem volt ott. Továbbra is némán zokogva a bejárati ajtóhoz ment, kulcsra
zárta, és széket tett a kilincs elé. Aztán ellenőrzött és bezárt minden ablakot. A hálószobájában fogott egy
pokrócot, kinyitotta az ablakot, és a tűzlépcsőn felmászott a tetőre.
A tető volt a menedéke a világ elől. Mivel az aprócska épületben ők voltak az egyetlen bérlők, az
egész az övé lehetett, telepakolhatta mókás tárgyakkal, személyessé tehette. Alkonyodott, ezért
felkapcsolta a világítást, fehér karácsonyi égősorokkal és különböző udvari fényekkel bevilágította a kis
teret. Előző nyáron felcipelt két kerti széket, sőt még művirágokat is ültetett a virágtartókba.
Az utca egyik étterméből halk olasz zene szólt, és Mina lerogyott egy székre. A takaróba burkolózva
nézte a tető különböző szellőzőiből és kéményeiből felszálló gőzt. Álomba sírta magát, és nem vette észre
a figyelő szemeket.
 15. FEJEZET
Mina másnap reggel került mindenkit, és sikertelenül próbálta átrakatni az óráit a tanulmányi osztályon.
így fel kellett adnia a Nannel közös adminisztrációs órát, de kétségbe volt esve. Nem tudta volna
egyszerre elviselni és túlélni Brody árulását és Jared piszkálódását. Útban a suliba kereste Brody
kocsiját, és a parkolóban is, de hiába. A fiú az ebédnél sem tűnt fel. Mina tolta a kajáját a tálcán, és várta,
hogy Nan csatlakozzon hozzá.

Bűntudatos és lehangolt volt, ráadásul, amikor kinyitotta a szekrényét, újabb cetliket talált. Igazából
tele volt velük a szekrény. Néhányon ilyesmik álltak, hogy: LUZER, HAMIS, HOZOMÁNYVADÁSZ, de
ami a legjobban megrémítette, azt piros tintával írták.
TUDOM, KI VAGY! HALOTT VAGY! El sem tudta képzelni, mivel érdemelt ki ilyen
ellenségeskedést. Próbált csendes, észrevétlen életet élni, és a kirándulásig ez nagyjából sikerült is. Két
teljes napig, celeb volt, de amikor ez elült, a dolgok kicsit lenyugodtak. Annyira biztosan, hogy erre nem
számított. Legjobb lesz, ha megpróbálja befejezni azt a mesét, amiben most van - bármelyik legyen is az
—, és a lehető leghamarabb továbblép a következőre. Bárcsak rájönne, mit akar tőle a Történet! Mit kell
tennie, hogy a végére érjen? Annyira elmerült az önsajnálatban, hogy észre sem vette, amikor valaki leült
mellé. – Nem kell, így állnia a dolgoknak köztünk — Mina fel-pillantott. Jared hajolt az asztalra tetőtől
talpig feketében, fekete farmerben, cipőben és dzsekiben.
– Úgy döntöttem, hogy inkább nem szeretnélek megismerni, mert nem tartod fontosnak, hogy
elmagyarázz dolgokat, vagy akár segíts. Tehát, ha egyiket sem teszed, akkor csak púp vagy a hátamon.
Most kérlek, ülj máshová.
– Mina nekiesett a csirkeszeletének a villájával. Tehetetlen áldozata lett a Jareddel kapcsolatos
irracionális keserűségének. A fiú Mina ebédjére pillantva elnevette magát. Nagyon megnyerő mosolya
volt, ettől a lány hangulata csak még sötétebb lett. A srác miért ilyen vidám, amikor ő komor.
– Mondok valamit - szólalt meg Jared. - Ha túléled a hetet, segítek neked. Mina dühösen fordult
felé.
– Te forgattad fel az otthonomat.
– Micsoda? Nem! — A fiú mosolya elhalványult. — Nem, és soha nem is jártam ott. De talán tudom,
ki tette. — Töprengve vonta össze sötét szemöldökét. - Furcsa, nem hittem volna, hogy elég okos, hogy
megpróbálja.
– Kicsoda, Jared? Ha tudsz valamit, ami megóvhatja a családomat, akkor mondd el! - Mina percről
percre idegesebb lett. A srác az egyik percben elbűvölő volt, a következőben ravasz és homályos, mint a
legjobb politikus.
– Szürke Farok nem merészkedett volna oda egyedül. Biztosan odaküldött valakit, akinek elég
varázsereje van befolyásolni a farkasfalkát. - Úgy tűnt, Jared aggódik.
– Farkasfalka? Jared, miről beszélsz? - Mina karján felállt a szőr ijedtében. Nem kapott választ a
kérdésére, mert Pri és Savannah tálcáikkal leültek Mina mellé. Úgy kezdtek csevegni, mintha rég nem
látott barátnők lennének. Jared hátradőlt, és összehúzott szemekkel figyelte a beszélgetést.
– Szóval, Mina, mit szólsz az idei bál témájához? kérdezte Savannah, és átdobta a vállán tejfölszőke
haját, hogy felhívja rá a figyelmet.
 – Mi a téma? - kérdezte Mina, alig palástolva bosszúságát.
– „Varázslatosnak” hívják. Mindannyiunknak híres mesealakoknak kell öltöznünk.
– Azt hiszem, nem hallottam. Nagyon elfoglalt voltam — válaszolta Mina. Próbált nem összerezzenni
a téma hallatán. Milyen ironikus ez már? Annyira el volt foglalva, hogy teljesen megfeledkezett a bálról,
de aztán eszébe jutott, hogy Nan és a többi lány képeket küldözgetett egymásnak a szóba jöhető ruhákról és
jelmezekről.
– Tehát Brody Carmichael nem kért meg, hogy kísérd el? - kérdezte Savannah. Fesztelen kérdés volt,
de a teste megfeszült, ahogy a válaszra várt. Mina megesküdött volna rá, hogy visszatartja a lélegzetét.
– Nem, mert nem táncolok. Árt az egészségemnek válaszolta könnyedén, és látta, ahogy Savannah
ellazul. Igazat mondott; még nem járt olyan bálon, ami nem szakadt ruhával, letört cipősarokkal, vagy
kifordult bokával végződött volna.
– Veled mi a helyzet, Jared? Te mész valakivel? — érdeklődött Pri. Burkolt kérdése atombombaként
lebegett a levegőben.
– Még nem döntöttem el - válaszolta a fiú óvatosan. Még nem rendezkedtem be. Új diák, emlékszel.
— Ügyes válasz volt, és Mina irigyelte a kifogását.
– Én Aranyhaj leszek, és jól jönne egy Daliás herceg Savannah igazából dicsekedett, és Mina
felvonta a szemöldökét a szemtelenségén.
– Aranyhaj nem jó választás neked - jegyezte meg Jared csendesen. — Túl naiv és ártatlan. Én
valami érettebbet, ravaszabbat választanék.
– Komolyan? — Savannah gyakorlatilag dorombolva hajolt Jared karjára. - Akkor ki legyek? Jared
viszolyogva hajolt el tőle.
– Én a féltékeny mostohát választanám. Savannah arca elvörösödött dühében. Annyira mérges lett,
hogy egy pillanatig szóhoz sem jutott. Felállt és ellépett az asztaltól.
– Komolyan! És Miss Mina mi lenne, hmmm? A ronda mostohatestvér? A kapzsi hozományvadász,
aki az én hercegemre hajtott? - Pri jó csatlósként követte. Mina szeme elé kapta a kezét, és próbálta
kimasszírozni kezdődő fejfájását.
– Ezt nagyon nem kellett volna! — korholta a fiút. — Csak megnehezítetted az életemet. Szép munka!
- Felállt, tálcáját otthagyta az asztalon, villája kiállt a csirkéjéből. A duplaajtón kisétált az előcsarnokba,
és meglepetten látta a folyosón közeledő Brodyt. Másfele indult abban a reményben, hogy a fiú nem látta
meg. Már Brody puszta látványa is csomó olyan érzést hozott vissza benne, amikkel képtelen volt
megbirkózni. Igazából megkönnyebbült, hogy aznap nem látta a suliban. Amikor a fiú utána kiáltott,
beugrott a színpadra vezető ajtón. Remélte, hogy Brody elmegy mellette, amikor befordul a sarkon.
Csendben felsétált a színpadlépcsőn, és leült a dekorációk közé, amiket a diáktanács kezdett alkotni a
bálra. Egy aranylamés parki padra égőket tekertek. Volt hatalmas mézeskalács ház is életnagyságú
cukorpálcával, szőlőindás kívánságkúttal és nagy kőtoronnyal. Mina felhúzott térdekkel leült a padra.
Térdébe temetett arccal finoman ringatta magát. Kétségbeesetten vágyott rá, hogy valahogy
visszaforgathassa az időt. Talán, ha az anyja soha nem írja alá azt a hülye engedélyt, nem megy el a
tanulmányi kirándulásra. Nem mentette volna meg Brody életét, és az átok sosem figyel fel rá. Lehet, hogy
az egész gimit végigcsinálhatta volna anélkül, hogy megtámadja egy idegen. Jared korábbi szavai után
egyre kevésbé hitte, hogy túléli az átkot, hisz egy falka farkas, így többes számban, vagyis több tetkós
motoros van a nyomában. Azt hitte, egyedül van a színpadon, de a színpadi emelő zajára riadtan felnézett.
A színpadot elöntötte a fény, a dekoráció teljes szépségében ragyogott. Csillogott, sziporkázott, Minának
elakadt a szava. Le kellett árnyékolnia a szemét, hogy lássa, ki kapcsolta be a fényeket. Sötét alak sétált
elő az árnyékból, és megállt Mina előtt. Magas és jóképű volt. Mina megborzongott, ahogy Brodyra nézett,
mintha a teste napok óta szomjazott volna, és megérkezett volna a válasz a szomjúságára. A fiú szőke haja
és kék szeme ellágyította arcvonásait erős, markáns álla felett. Kezét drága farmerja zsebébe dugta, és
lazán sétált a pádon ülő lány felé. Mina úgy érezte, megbabonázták, elvarázsolta a fiú mozgása. Lehunyta a
szemét, próbálta kizárni csodás lényét. Talán, ha nem látja, eltűnik.
– Mina - Brody hangja rekedten csengett a fülében.
– Hagy békén! — válaszolta erőtlenül.
– Beszélnem kell veled.
– Már eleget beszéltél. Tegnap este elmondtad a véleményedet az egészről.
– Nem. — Brody letérdelt elé, és a haját simogatta. — Mina, kérlek, hallgass meg! — Átkarolta. A
lány olyan kicsi volt, hogy amikor leült a padra, az ölébe tudta ültetni. Mina először megpróbált
elhúzódni, de Brody erősen tartotta, orrával a fülét simogatta, amitől megborzongott. - Amit anyukád
tegnap este mondott... hát, az megijesztett.
– Tudom. Elég volt ahhoz, hogy elijesszen. — Mina próbált elhúzódni, de Brody megint
megsimogatta az orrával. Egyszerre volt mámorító és ijesztő.
– Nem úgy, ahogy gondolod. Hazamentem, tönkretettem pár klasszikus gitárt, motoroztam. Másik
államban kötöttem ki, és még mindig nem rendeztem a gondolataimat. Csak rád gondolok, és tegnap este
kontrollálhatatlan haragot éreztem. Meg akarom vívni helyetted ezt a harcot, de tudom, hogy nem az én
harcom. Majd akkor mondod el, mitől félsz, ha készen állsz rá. Az anyukádnak igaza van. Nincs jogom
ítélkezni a családod felett. Még nem bizonyítottam. És még rosszabb, hogy úgy mentem el tegnap, ahogy.
Sajnálom... maradnom kellett volna! Mina szíve új magasságokba emelkedett. Brody nem azért rohant el,
mert szégyellte, vagy nem látta vele a jövőt. Hanem mert meg akarta védeni. Most Mina akarta megvédeni
őt.
– Sajnálom, hogy kételkedtem benned! — vallotta be csendesen. - Összezavarsz.
– Mi összezavaró van ebben? - kérdezte Brody.
– Biztosra vettem, hogy véget vetsz a barátságunknak, kapcsolatunknak, vagy bármi is az. — Mina a
fiú kék szemébe nézve úgy érezte, megfullad.
– Szóval megint falat emelsz közénk. Látom. Szeretsz elrejtőzni a fal mögé, bezárkózol a toronyba. -
Brody Mina arcát a két kezébe fogva suttogott. — Azt hiszem, le kell bontanom ezt a falat, tégláról -
megcsókolta a szemhéját ... téglára...— megcsókolta aprócska orrát — ... és téglára.
– Brody végigcsókolta az arcát, az állát és végül az ajkát. Mina tudta, hogy ez következik, mégis
meglepte, amikor a fiú száját az ajkán érezte. Csodás, édes és gyönyörű volt. Kótyagos volt a
boldogságtól. Amikor a fiú elhúzódott lágy csókjukból, elszomorította az elválás, de aztán a fiú újabb
gyors csókot lehelt az ajkára.
– Téglánként — suttogta. A nap további részében Mina lebegett az iskolában. Még sosem érezte
magát ilyen csodásán, és egyelőre semmi, még Jared sem ronthatta el a hangulatát. A srác észrevette a
viselkedésében bekövetkezett változást, és próbálta felhúzni, de Mina lerázta magáról. Minden rendben
lesz, mert Brody ott van mellette. Érezte. Úgy volt, hogy Brody szekrényénél találkoznak iskola után, és
amint felharsant a csengő, gyakorlatilag szőkik a folyosón a fiú felé. De egy durva kéz könyökön ragadta.
– Mégis mit művelsz? Mina megfordult, és csöppet sem lepődött meg, hogy Jaredet látja a
könyökénél.
– Engedj el! — Próbálta lerázni magáról a fiút, de ő erősebben szorította.
 – Gyere velem, és elmondom, amit tudni akarsz.
– Miért? A fiú hallgatott.
– Nem tehetem - Mina örült, hogy lekoptathatja. Brody hazavisz kocsival. Talán később? — kérdezte
mosolyogva. Nem kellett volna ezt mondania, mert Jared szeme veszélyesen elsötétült.
– Nem tudod, kivel van dolgod. Segíteni akartam neked, információkat adni, ami segít életben
maradnod, de úgy látszik, a modell pasidat választod az életed helyett. - Elengedte a lány könyökét és
elsétált. Mina tíz másodpercet várt, átgondolta a lehetőségeit, aztán követte Jaredet a parkolóba. A fiú
biztosan várt rá, mert már egy fekete motoron ült, ami fényes, izgalmas és veszélyes volt, mint Jared maga.
Mina habozott. Tényleg bölcs dolog ez? A fiú egy bukósisakot nyújtott felé.
– Tudtad, hogy jövök, igaz? - kérdezte Mina dühösen.
– Legalább hagyhattad volna, hogy szóljak Brodynak, hová megyek, hogy ne aggódjon! Jared a fejét
rázta.
– Egyszeri ajánlat, ami hamarosan lejár. — Berúgta a motort. - Mondjuk most. Mina sóhajtott, és azt
kívánta, bár lenne mobilja, hogy megírhassa Brodynak, hogy nincs veszélyben. De amint Jared kifordult a
parkolóból, és gyorsított, Mina kénytelen volt újragondolni a dolgot, és Jared derekába kapaszkodni, hogy
ne repüljön le a motorról. Talán mégis veszélyben volt.
 12. FEJEZET
Másnap Mina úgy tett, mint aki nagyon figyel az órákon, de az esze egészen máshol járt. Nan szavai
továbbra is ott csengtek a fülében: „Mi van, ha sosincs vége?” Folyton ellenőrizte a Grimoire-t, hogy a
történet biztosan ott van-e még. Csak művészetórán ijedt meg újra. Valami nem stimmelt. Mindenki
sutyorgott és mutogatott.

Felnézve meglepődött, hogy ismerős, szürke szempár figyeli a terem miféléről. A fiú, aki
megmentette a sikátorban, most itt volt az osztályban, és a tanárhoz beszélt. Mr. Ames intett neki, hogy
foglaljon el egy üres helyet.
– Osztály, ő itt Jared. A legújabb diákunk. Kérlek, segítsetek, hogy otthon érezze magát! Mina látta,
hogy az osztálytársai egymás közt suttognak. Úgy alakult, hogy az ő padja mellett volt az egyetlen üres
hely. Úgyhogy megpróbálta összeszedni magát, amikor Jared leült mellé, mert tudta, hogy minden szem
rájuk szegeződik.
– Mit keresel itt? — suttogta, amikor senki sem figyelt.
– Ez szabad ország, nem? - válaszolta a fiú. Mina magában füstölgött. Miért kínozza a srác?
Szerencséjére a művészetóra inkább gyakorlati volt, mint elméleti, így volt ideje rendezni a gondolatait.
Miután Mr. Ames kiadta az első feladatot, Mina Jaredre ügyet sem vetve felállt, átsétált a termen, és az
egyik fazekaskoronghoz ült. Imádta, hogy a halom agyagot széppé és hasznossá változtathatta. Nagy
agyagdarabot tett a korong közepére, majd bekapcsolta a szerkezetet. Benedvesítette a kezét, érezte az
agyag húzását, és a korong közepére összpontosított, hogy lassan formát öltsön.
– Mi készül? — kérdezte Jared, és helyet foglalt a szomszédos korongnál. Ő is középre rendezte az
agyagkupacot.
– Azért jöttél, hogy zaklass? - kérdezte Mina.
– Nem, azért, hogy vázát készítsek - felelte a fiú csípősen. Mina lopva odapillantott, és meglepte,
milyen ügyesen mozog a fiú keze az agyagon. De mivel még mindig mérges volt a múltkori miatt, ügyet
sem vetett rá.
– Tudod, hogy nem nézhetsz örökké levegőnek - szólalt meg Jared. Keze szinte egybeolvadt az
agyaggal.
– Csak figyelj! — sziszegte Mina összeszorított fogakkal.
– Nem tettem fel udvariatlan kérdést. Próbálok veled civilizált beszélgetést folytatni.
– Az égvilágon semmi civilizált nincs benned, és nem szeretném folytatni ezt a beszélgetést —
morogta Mina, és a korongról Jaredre nézett. Agyagkupaca kibillent az egyensúlyából, és oldalra dőlt.
– Nagy kár — válaszolta a fiú. — Sose hagyd, hogy elvonják a figyelmedet a célodról. Az mindig
szerencsétlenséghez vezet.
– Tudni szeretnéd, mi készül? — kérdezte Mina. — Tessék! — Megállította a korongot, és ököllel a
féloldalas kupacra vágott. — Hamutartó! — Felkapta a darabot, visszadobta az agyagos vödörbe, kisétált
az osztályból, és meg sem állt a legközelebbi mosdóig, hogy lemossa a vörös agyagot a kezeiről és
körmeiről. Nem tudta, mi ütött belé, de a fiú idegesítette. Kezdjük azzal, hogy nem őszinte. Nem ment
vissza az osztályba, mert már elég munkadarabot készített, hogy megkapja a félévi jegyet. Mr. Ames
nagyon elnéző volt, ha a művészetekről volt szó. Úgy vélte, egy művészt soha nem szabad korlátozni,
úgyhogy szabadon jöhettek-mehettek, ha a félévhez elég munkadarabot készítettek. Mina megvárta, míg
kicsengetnek, aztán gyakorlatilag repült Nan szekrényéig.
– Nan, itt van! Barátnője eltette a könyveit, majd ránézett.
– Ki van itt.
– A fiú a sikátorból - Két tömör mondattal mesélt róla a hétvégén.
– Na, ne! - Nan megmutatta a telefonját Minának.
– Ő az? Amióta belépett az iskola kapuján, megállás nélkül kapom róla az üzeneteket. Cuki, nem? —
Belenézett a szekrénye tükrébe, összeszorította az ajkait, és még több szájfényt tett fel. Ma Aerosmith-
pólót és kupakos övét viselt, szőke haja lágy hullámokban omlott a vállára. Bármi is volt rajta, mindig
gyönyörű volt. Mina egy pillanatra elgondolkodott. - Szerintem eléggé. És ha nem lenne olyan bunkó,
valószínűleg kedvelnéd. Elsétáltak a menzáig, és Mina titokban megkönnyebbült, hogy nem ő áll a
figyelem középpontjában. Nan megrángatta a pulcsiját, hogy a szokásos asztalukhoz kísérje, de barátnője
lefagyott, amikor észrevette, hogy Jared már ott ül. Mina elhúzódott Nantől, és leült Brody, valamint a
barátai asztalához, akik meglepetten néztek rá. Nan morcosán követte, majd ő is leült. Csalódott volt, hogy
nem ismerkedhet meg a dögös, új sráccal, de gyorsan megvigasztalódott, amikor Justin a
vízilabdacsapatból flörtölni kezdett vele.
– Örülök, hogy jól vagy - hajolt oda Brody Minához suttogva, hogy csak ő hallja. - Aggódtam
miattad. Vártam rád, de nem jöttél. Darabokra zuhantam az aggodalomtól.
– Nincs miért aggódni. Látod, hogy jól vagyok! mutatott végig magán Mina, és valóban egy darabban
volt. Brody az arcát és a zúzódás halvány körvonalát nézte. A smink jól lefedte a sárgaságot, de kezdett
lekopni. Mina ösztönösen az arcához kapott, amint észrevette, hogy Brody azt nézi.
– Fáj? - kérdezte a fiú.
– Már nem. Mint mondtam, jól vagyok.
– Ezért nem jöttél suliba.
– Túl sok lett volna a kínos kérdés. Könnyebb volt otthon maradni. Brody megértően bólintott.
– Az anyukádnak mit mondtál.
– Még semmit. Nem tudok újat mondani. Brody megmerevedett. Mina tudta, hogy dühös, mert nem
szólt az anyjának.
– Miért nem.
– Aggódna miatta.
– Aggódnia is kellene! Neked is! — hadarta a fiú.
– Brody, ha megint kezded, akkor átülök máshová! — Mina felállni készült.
– Ne, várj! Nem hozom fel újra. - Brody megfogta a lány karját. - Csak örülök, hogy jól vagy. A lány
idegesen megnyalta az ajkát.
– Hála neked. Bocs, hogy így viselkedtem.
– Nem - szakította félbe Brody. — Nem kellett volna erősködnöm, hogy menj a rendőrségre. Csak
örülök, hogy jól vagy. Betegre aggódtam magam, mert nem tudtalak fel hívni, és suliba sem jöttél. Mina
érezte, hogy Jared figyeli az ebédlő túlfeléről, úgy hogy tovább beszélgetett Brodyval. Ez valamiért
felzaklatta Jaredet, és még messziről is látszott, hogy magában fortyog. Furcsa volt, hogy Nannel közös,
megszokott, általában üres asztaluk most tele van Jared figyelméért versengő lányokkal és a vetélytársukat
méregető fiúkkal. És Jared még így is tudott olyan sötéten nézni Minára, hogy frászt kapott. Az ebéd
elrepült, és Mina bosszúsan vette tudomásul, hogy még két közös órája van Jareddel. Ezt hogy hozta össze
a srác, ha Nan órarendje nem is hasonlított Mináéra? Szerencsére többször nem próbálkozott a
beszélgetéssel. Talán azért, mert Mina folyton szúrós szemmel nézett rá, és kínai Nagy Falként tartotta a
füzetét. A fiú az utolsó órán, nem sokkal csengetés előtt szólalt meg újra.
– Nem hoztad magaddal, ugye? - kérdezte suttogva.
– Micsodát? - Mina továbbra is a mondatra szegezte a tekintetét, pedig már tízszer olvasta. Amióta a
fiú leült, képtelen volt tanulni.
– Tudod te. Mondd, hogy magaddal hoztad! — Jaredet egészen megrémítette, hogy esetleg nincs itt.
– Nem, nem hoztam el — meredt rá Mina. — Majdnem megöltek, mert nálam volt. Nem fogom
mindenhová magammal cipelni. Nem lennék biztonságban. Jared arca elkomorult, álla dühösen
megfeszült.
– Nélküle nem vagy biztonságban.
– Mit érdekel téged? Nem is kellett volna túlélnem a múlt hétvégét, emlékszel? Pontosan ezt
mondtad. — Szerencsére megszólalt a csengő, így Mina felpattant és kiviharzott az osztályteremből,
faképnél hagyva a tátott szájú Jaredet. A fiú utána kiáltott, de ügyet sem vetett rá. Nyílegyenesen a
szekrényéhez ment, és remélte, hogy Brody megbocsátott neki, és ott várja. Szerencsére igaza lett.
Rámosolygott a fiúra, amikor az elvette tőle a táskáját. Egy lány nagyon is hozzá tud ehhez szokni -
gondolta. A hazafelé úton annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy Brody egészen a
bejárati ajtóig vitte.
– Honnan tudtad, hol lakom? - kérdezte csendesen. Brody az Aranypalota felé biccentett és az
újságos falra, Mina arcával; Wongék hirdetésére, hogy ők adtak ki lakást a város hősének.
– Én is nyomoztam. Szóval kínai étteremben laksz? — kérdezte, az arcán megjelentek a gödröcskék
leplezetlen jókedvében. Mina arca égett zavarában.
– Nem, a kínai étterem felett lakom. Nagy különbség, hidd el! - Zavartan nevetett saját gyenge
viccén. Brody zsebre tett kézzel elhajolt a kocsitól.
– Akárhogy is, féltékeny vagyok. Imádom a kínait.
– Ki kellene próbálnod a töltött tekercsüket valamikor. Isteni! — felelte Mina lazán.
– Jól hangzik. Tehát ez egy randi. — Brody az Aranypalotához sétált, ajtó nyitott és intett Minának,
hogy lépjen be.
– Nem kértem... izé, nem arra céloztam, hogy randizzunk — dadogta a lány. Brody elmosolyodott. -
Tudom. Én igen. Elviszlek randizni. Igazi randira, nem csak autós hamburgerre.
– Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. - Mina úgy érezte, összedől körülötte a világ. Ez igaz? Vagy a
Történet álmodta hihetetlen tündérmese? Akárhogy is, nem akarta, hogy véget legyen. Brody a bejáratnál
tanulmányozta a hevenyészetten az üveghez ragasztott cikkeket és képeket Mináról. Az újságkivágásokra
nézett, aztán a lányra, majd vissza.
– Tudod, ezek a képek nem túl előnyösek. Mina beljebb tolta az étterembe, távolabb az újságos
faltól. Mrs. Wong izgatottan integetett és intett, hogy üljenek le. Mina nem tudott mihez kezdeni a kezével,
így a pálcikákat babrálta az asztalon. Mire Mrs. Wong kihozta nekik a jeges vizet, a lány idegei annyira
kikészültek, hogy a sajátját kiborította az asztalon, és egy kevés Brody ölébe folyt.
– Annyira sajnálom! — Mina szalvétákat húzogatott ki a tartóból, és Brodyra hajigálta. Kínjában
véletlenül leverte a szalvétatartó tetejét, ami átrepült á padlón, és a tágra nyílt szemű Mrs. Wong előtt állt
meg. Brody felugrott, és higgadtan szárítgatni kezdte a combját. Amikor az asztal már nem hasonlított a
Niagaravízesésre, elnézést kért, és kiment a mosdóba rendbe szedni magát, közben végig nevetett. Mina
felnyögött, és többször lefejelte az asztalt. Amint Brody elment, Mrs. Wong az asztalhoz sietett, hogy
elmondhassa a véleményét.
– Oóó, ő lenni dögös! Mina, tarts meg őt, hozz el többször! Lesz sok üzlet. Mina próbált ránézni, de
egy szalvétadarab a homlokára ragadt a nedves asztalról, és zavarta a látását.
– Maga biztos viccel. Kétlem, hogy még egyszer nyilvánosan mutatkozna velem. Két lábon járó,
beszélő katasztrófa vagyok. Mrs. Wong lekapta a szalvétát Mina homlokáról, és azzal legyezgette magát,
míg a lányt leckéztette.
– Hallgass engem! Ő kedves fiú, megbocsájt nagyon gyorsan, ha csók. Mina felnyögött, és újra
lefejelte az asztalt. Brody viszszajött, rendeltek, és némán ültek, miközben Mrs. Wong folyvást feltöltötte a
táljaikat tésztával.
– Igazad van, ezek tényleg isteniek! - harapott még, egyet Brody. Mindig így sürög-forog? — fordult
a mosolygó Mrs. Wong felé, aki továbbra is cuppogós arcot vágott, valahányszor a fiú hátat fordított neki.
– Hát, nem. Szerintem változtattak a gyógyszeradagjá.
– hazudta Mina, és kétségbeesetten próbált nem az asszony felé nézni. Hamarosan fehér kötényes
férje is csatlakozott a tanácsadó-pantomimhoz. A felesége biztosan beszámolt neki Mina kínos
alakításáról, mert rázta a fejét az asszony felé, és azt utánozta, amikor az asztalkendő leesik a földre.
Különböző mozdulatokat utánoztak, talán Minát próbálták cselekvésre bírni. A lány folyton rázta feléjük a
fejét. Amikor Brody ezt észrevette, és átnézett a válla felett, a pár végre befejezte, és vadul takarítani
kezdték a pultot. Amint a fiú visszafordult, újrakezdték.
– Eltűnhetnénk innen? - kérdezte Mina kétségbeesetten, átnézve a fiú válla felett. Brody pénzt dobott
az asztalra, közben Mina szeme villámokat szórt a nevető pár felé, aztán kimenekültek a csípős délutáni
levegőre. Céltalanul sétáltak a negyedben. Mina tudta, hogy meg kell beszélniük, a múltkor történteket, de
nem volt benne biztos, hogy készen áll rá. Megtalálta a Grimoire-t, de sejtelme sem volt, hogy jön a képbe
Jared, vagy a farkastetoválásos fickó, és kifogyott az ötletekből. De nem mondta, hogy bízhat-e Brodyban,
hogy anélkül segít, hogy szól a rendőrségnek, vagy még rosszabb, az anyjának. Mintha olvasna a
gondolataiban, a fiú így szólt.
– Ugye, tudod, hogy nekem elmondhatod? Rám számíthatsz. Mina egy kóbor kavicsot rugdosott a
cipőjével.
– Hogy tehetném, hisz alig ismerlek.
– Ezen igyekszem változtatni — felelte Brody halkan. Megfogta a lány aprócska kezét. Mina
megpróbált elhúzódni, de nem hagyta. — Sajnálom, hogy erősködtem, hogy a történtek után menj el a
rendőrségre, de meg kell értened, hogy féltettelek! Meg akartalak védeni. Mina a fejét rázta, de a fiú
folytatta.
– Igazad van... Nem tudom, mi folyik itt. De segíteni szeretnék. Melletted szeretnék állni.
– Nem beszélhetek róla. Még nem állok rá készen. Még próbálom helyre rakni a dolgokat. De ha
többet tudok, és készen állok, elmondom. - Mina ennél többet nem ígérhetett. Lesétáltak a dombon a
folyópartra, és Brody vett egy kis kenyeret, hogy megetessék a ludakat a folyóban. Mina akaratlanul is
dühösen bámult rájuk, és nem volt hajlandó kenyeret dobni nekik.
– Haragszol rájuk? - viccelődött Brody.
 – Arra mérget vehetsz! Hülye madarak! — horkant fel Mina. Bojkottált minden ludat, mert veszélybe
sodorták. Most, bár nem dobált nekik kenyeret, sőt még a kezében sem volt, a madarak kitotyogtak a
folyóból, és felé tartottak. Mina hátraszökkent, majd tovább hátrált, de az álla tok mintha hallották volna,
hogy lehülyézte őket. Követelték, aztán megbotlott, és fenékre ült a fűben. Sikoltva emelte fel a kezét,
amikor a lúdraj kezdett rá mászni. - Tűnjetek innen! Hess! - üvöltött rájuk Brody, és elzavarta,
elhessegette a csapatot. Karjánál fogva felhúzta Minát a ludak elől. Az állatok továbbra is követték, erre
Brody nevetve felkapta előlük, és a vállára fektette, akár egy zsák krumplit. Mina lába kalimpált a
levegőben, haja az arcába hullott. Brody elsétált a folyótól, és a támadó falkától. Aztán megfordult,
ránézett a ludakra, és nevetésben tört ki. Az egész csapat rendezett V-alakban követte őket.
– Azt hiszem, alábecsülöd őket. Biztosan nem hülyé.
– nevetett.
– De azok! Tegyél le! — óbégatott Mina, és játékosan Brody hátába bokszol.
– Amíg veszélyben vagy, kizárt! Nem hagylak megint cserben. — A fiú szorosabban fogta, és
gyorsabban sétált. Mina a szemét forgatta a ludakra. Bár igazából sosem csíptek belé, de megijesztették.
Brody válla felett próbálta elhessegetni őket, de hasztalanul. Végül ezt sziszegte összeszorított fogakkal.
– Ha nem tűntök el most azonnal, akkor oda a boldog befejezés! Egy étteremtulajdonos barátom
nagyon szeretne friss libahúst. A madarak azonnal hátraarcot csináltak, és visszasétállak a folyóhoz. Mina
elképedten bámult utánuk. Brody letette a földre, amikor rájött, hogy elmúlt a veszély.
– Ennél különösebb dolgot még életemben nem láttam! Mina felhorkant.
– Én igen.
– Sok furcsaság történik körülötted.
– Nem vetted még észre, hogy el vagyok átkozva? Mina viccnek szánta, de amint kimondta, baljós
bizsergést érzett. Ez volt az igazság. Brody megrázta a fejét. Az estét a folyóparton sétálva töltötték, az
utcai művészeket és zenészeket figyelték.
– Még sosem jártam itt.
– Ez az utca rossz oldala a magadfajtának.
– Hogy érted, hogy „a magamfajtának”? Brody megállt és végigmérte.
– Hát tudod... - vonogatta a vállát Mina.
– Nem tudom.
– A gazdag fajtának. Brody a szemét forgatta.
– Mina, nem érted. Nem érdekel a pénz, a hírnév vagy a társadalmi rang. Inkább születtem volna ezek
nélkül. A családom szinte sosincs otthon emiatt. A barátaim csak azért a barátaim, mert azt hiszik, hogy
tehetek értük valamit. Mindenki folyton figyel, ítélkezik, hogy beleilleke a skatulyába, amelyikben ők
szeretnének látni, legyen az az elkényeztetett gazdag kölyök, vagy a zabolátlan örökös. Bizonyos
szempontból gazdagnak lenni is átok. Mina végiggondolta a szavait. Nagyon sok szempontból egyformák
voltak.
– Sajnálom, Brody! Igazad van.
– Ne kérj bocsánatot! Mármint, egy ideig tényleg olyan voltam. Az voltam, amivé a pénz tett, de
többé már nem. Próbálok megváltozni. Igyekszem méltó lenni hozzád. Mina meglepetten elsápadt.
– Fura. Szerintem fordítva van. Úgy érzem, csipkednem kell magamat, vagy felébredni az álomból,
mert nem értem, miért akarsz a barátom lenni.
– Tényleg nem érted, ugye? - Brody maga felé fordította Minát és szorosan átkarolta. — Nem akarok
a barátod lenni.
 16. FEJEZET
Jared végigszáguldott a főúton, majd tizenöt perccel később megállt a Smaragd-tónál. Leállította a motort,
levette és az ülésre tette a sisakját. Megfordult, és elvette Mina sisakját is.

– Mit keresünk itt? - kérdezte a lány kibújva a hátizsákjából.

– Gyakorolunk - válaszolta Jared.
– Mit.
– Hogy hogyan maradj életben. Mina azt hitte, a fiú viccel, de az arcára pillantva rájött, hogy nem.
– Oké. Miért most? - Ezt meg kellett kérdeznie.
– Miért ne? Mást terveztél? — Mina szóra nyitotta a száját, de a fiú közbevágott. - Én igen, úgyhogy
most, vagy soha. Mina bosszúsan követte a fiút a víz széléhez. Jared megállt egy juharfánál, és letört egy
kis ágat. Lehunyta a szemét, és az ág izzani kezdett. A lány tágra nyílt szemmel, elképedten bámulta. Azt
már kikövetkeztette, hogy a fiú tündér, de lenyűgöző és felkavaróan gyönyörű volt figyelni, ahogy egy ágat
formál és alakít a varázserejével. A fiú lehunyt szemmel összpontosított; mintha beszélgetne az ággal.
Mina rájött, hogy ez valódi varázslat: gyönyörű és tiszta. Rámosolygott Jaredre. Nem az idegesítő srácot
látta a suliból. Hanem éteri, varázserőtől izzó lényt. Elakadt a lélegzete, elég hosszan ahhoz, hogy egy
pillanatra elfelejtse, hogy nem teljesen bízik meg benne. Mosolya csak akkor halványult el, amikor látta,
hogy Jared mivé alakítja át a fát. Fegyverré. Egy fakarddá, ami sokkal veszélyesebbnek látszott Charlie-
énál. A gyönyörű pillanat tovaszállt. Amikor a fapenge nem izzott tovább, kirángatta magát a kábulatából,
és felismerte a hibáját. Mérföldekre volt a legközelebbi háztól, telefon nélkül egy furcsa, varázserővel
rendelkező fiúval, aki az előbb alakított át egy faágat karddá. Jared soha nem mondta el neki pontosan,
kinek az oldalán áll. Mina hátralépett. Jared felvont szemöldökkel nézett rá, majd átnyújtotta a kardot.
– Minek ez? — kérdezte Mina a válasz miatt aggódva.
– Fegyver, butus.
– És mihez kezdjek vele.
– Ugye, nem vagy ennyire sötét? Mina válaszul nyelvet öltött. Néhányszor megsuhogtatta a kardot,
közben Jared egy újabb ágra összpontosított.
– És hol laksz? Soha-sohaországban? Jared kinyitotta egyik szemét, továbbra is az ágra koncentrált.
– Valami olyasmi.
– A tündérek nem az ellenségeim.
– Néhányan igen. Pontosan ezért hoztalak ide. Elkészült a második kard is. Jared kibújt a cipőjéből,
és a víz széle felé lépett. Intett Minának, hogy kövesse a példáját.
– Kizárt! — A lány ereiben megfagyott a vér, ha csak a vízre nézett.
– Vedd le a cipődet, vagy levarázsolom a ruháidat fenyegetőzött a fiú. Mina olyan gyorsan ugrott ki a
cipőjéből, hogy a nagylábujjával belerúgott egy gyökérbe, és sebesült kacsaként botorkált ki a partra.
– Aú, aú, aú! - nyöszörgőit fél lábon ugrálva. Amikor elérte a víz szélét, szemét türelmetlenül
forgatva nézett Jaredre. A fiú intett, hogy lépjen mélyebbre a vízbe. Még fel sem ocsúdott, amikor Jared
figyelmeztetés nélkül rárontott, és megszúrta a karddal. Mina hátraugrott, alig kerülte el a pengét.
 – A fenébe! — kiáltotta. Jared újra elfordult, meglendítette a lábfejét, és kigáncsolta a lány térdét.
Mina háttal a vízbe esett. Hideg vizet lélegzett be, égette a tüdejét. Hadonászott a karjával, majd köhögve,
négykézláb mászott a part felé.
– Ezt meg miért csináltad?! - fröcsögte.
– Nyugi, ez csak víz! Nem hagyod, hogy az ösztöneid vezessenek. Engedd el a félelmeidet, és
megmutatom, hogyan csináld azt, amit az előbb én. Amikor Mina kiköhögte magát, újrakezdték. A fiú
tanított blokkolást, szúrást és még néhány egyszerű dobó mozdulatot is. Természetesen az idő nagy
részében a fiú lökte Minát a vízbe, aki fuldokló kacsaként jött fel a víz alól. Végül Jared hagyta, hogy
Mina egy csípődobással leterítse. A lány a levegőben kalimpálva, visongva rohangált körbe, a nevét
kántálta, és győzelmi táncot járt. Jared vigyorogva bandukolt ki a vízből a cipőikhez. Alaposan
körülnézett korhadt és letört ágak után, aztán az öngyújtója segítségével tüzet rakott a parton. Mina kicsit
csalódott volt, hogy a fiú nem varázsolt azonmód tüzet. De teljesen elfeledkezett erről, amikor a tűz
melengetni kezdte vizes ruháit. Jared mellette ült, és igen tanulságos leckébe kezdett.
– Különféle tündérek léteznek... tündérmeséi lények, akikkel mindenképpen összefutsz majd. Az
egyik farkassal már találkoztál is.
– Nem tündérmeséi embereket akartál mondani lények helyett? Én embert láttam, nem farkast.
– Ne hagyd, hogy becsapjon á szemed! Azt látod, ami ebben a világban van, nem a másikban.
– Úgy érted, több is van? Jared a szemét forgatta a kérdés hallatán.
– Hát persze. Például van a fizikai világ, és van a spirituális. Ahol a fizikai és spirituális világ
találkozik, ott a köztük lévő fátyol vékonyabb, gyengébb, és állandóan mozgásban van. Ott a tündérvilág,
vagy ahogy te hívod, Soha-sohaország. Itt él maga a Történet, és onnan származnak a tündérmesék. A két
réteg szinte sohasem találkozik, de ha mégis, a spirituális és a fizikai világ összeolvadása nyílásokat,
kapukat hoz létre, amin a tündérek átjuthatnak. Az évek során tündérek százai léptek át az emberi világban,
és rendeztek ámokfutást.
– Úgy érted, tündérek és boszorkányok? — kérdezte Mina.
– A világod úgy vonzza őket, mint molylepkét a láng. A Grimm testvérek rájöttek erre. A fivérek
megtalálták a kaput a tündérvilágba, és szembeszálltak az uralkodó tündérekkel, vagy más néven a
Fátumokkal. A két Grimm követelte, hogy a tündérek térjenek vissza a saját világukba. Nos, a tündérek
mindennél jobban szeretnek játszani, és nagy élvezettel játszadoznak az emberekkel.
– Ez nyilvánvaló.
– Touché!— kacsintott rá Jared. - De az idősebbek miatt kell aggódnod. Szeretnek emberi
érzelmekből és energiából táplálkozni. Függővé teszi őket, mint a legtisztább drog. Képzelheted, hogy
ezek az idősebb lények nem egykönnyen akartak visszatérni a saját világukba. De a tündérek a történeteket
is szeretik. Így a fivéreket próbatétel elé állították: ha teljesíteni tudják ezeket a kedvenc történeteik
alapján, akkor a tündérek visszatérnek saját világukba, és a kapuk örökre bezárulnak. Ha nem, nyitva
maradnak. A fivérek sokáig vitatkoztak, hogy mitévők legyenek, mert rengeteg küldetés volt. Életük során
biztosan nem járhatták volna végig mindet. Úgyhogy megegyeztek abban a feltételben, hogy ha ők nem
tudják befejezni a próbatételeket, akkor a következő leszármazottjuk kap esélyt.
– Túl könnyűnek hangzik - jegyezte meg Mina.
– Persze, az volt, de az uralkodó tündérek ravaszak voltak. Nem tudnak hazudni, de manipulálni
tudják az igazságot, és meg is teszik.
– Mi a különbség? - kérdezte Mina.
 – Például, ha azt kérdeznéd, hogy ronda vagy-e, azt nem mondhatnám, hogy igen, de azt igen, hogy
valószínűleg sosem leszel bálkirálynő.
– Nem mintha akarnék.
– Csak ha Brody Carmichael lenne a király. Mina lángoló arccal megdobta egy bottal.
– Mina, a Fátumok becsapták az őseidet. A fivérek nem tudták, hogy a küldetések a legelejéről
kezdődnek újra, ha a kiválasztott Grimm nem teljesíti az összeset.
– De ez nem fair! Nem az én vállamra kellene nehezednie az ő befejezetlen ügyüknek! A családom
nem lenne elátkozva, ha befejezhették volna onnan, ahol mások félbehagyták. A kapu már rég zárva
lehetne, és az apám még élne! Gyűlölöm ezt! Gyűlölöm a tündéreket! — nyögött fel kétségbeesetten Mina.
Szavai hallatán Jared tekintete elsötétült, és a lány bűnbánóan szorította össze az ajkait.
– Igen, a tündérek agyafúrtak. Nem akarják, hogy a kapuk bezáruljanak. Akkor megszűnne a
játszóterük, nem szórakozhatnának az emberekkel. Ezért folyamatosan akadályozzák a Grimmek haladását.
Megtanulták elrejteni valódi lényüket a világok között, és emberként jelennek meg. De ha belelátnál a
másik világba, látnád az igazi valójukat.
– Úgy érted, azt, hogy Szürke Farok nem ember. Jared bólintott.
– Szürke Farok nagyon is tündérfarkas, és mint minden farkas, ő is falkában jár. Mina megborzongott,
és összedörzsölte a tenyerét a tűz fölött.
– És te hogy festesz a következő világban.
– Képzelj el úgy, mint most, csak kétszer ilyen jóképűen.
– Ja, persze! - Mina egy pillanatra elmosolyodott, de nagyon megijesztette, hogy más, Szürke
Farokhoz hasonlókkal is szembenézzen. Nagyot nyelt, és újra Jared szavaira próbált koncentrálni. A fiúnál
lehet az átok legyőzésének kulcsa. - És mi van a Történettel? Te, az anyám, mindenki úgy beszél róla,
mintha élne, lélegezne.
– Először nem így volt, de most már igen. És nagyon veszélyes.
– Nem értem.
– Nos, amikor az uralkodó tündérek előírták a küldetéseket Jacob és Wilhelm Grimmnek, a mesék
listáját a tündérvilágban hagyták, hogy nyomon tudják követni a fivérek haladását. Mint mondtam, szeretik
a történeteket, és szívesen olvasták a kész meséket, ha befejeztek egyet. De ami ilyen sok időt tölt a
tündérvilágban, egy idő után varázserejű lesz, ez így is történt. Öntudatra ébredt, maga is tündér lett,
Történet néven ismerjük. Élvezte a tündérek felé irányuló figyelmét, így már ő is közbeavatkozott, és úgy
alkotta meg a meséket a Grimm leszármazottaknak, hogy egyre nagyobb varázsereje legyen.
– Ez nem lehet igaz! Ez kitaláció. — Mina belülről az arcába harapott.
– Hidd el, tudom, milyen hihetetlenül hangzik. Az évek során a Történet magától növekedett.
Megszállottan újraalkotta a tündérek meséit, a szereplőket is kényszerítette, hogy vegyenek részt benne, és
így egyre erősebb lett.
– Az uralkodó tündéreket nem érdekelte mindez.
– Nem nagyon. A Grimm fivérek halála után a Fátumok unatkoztak, és a leszármazottaikkal nem igen
törődtek. Kevesen bizonyultak elég szórakoztatónak. Ők... túl gyorsan feladták. Talán, ha valaki közel
jutna ahhoz, amit te az átok megtörésének nevezel, akkor lehet, hogy kidugnák a fejüket a trónteremből, de
nem valószínű.
– Az apám tudott minderről.
 – Nem.
– Miért nem.
– Mert nem kért segítséget.
– És én igen? Mikor.
– A sikátorban. Kiáltottál és engem kaptál.
– És ki vagy te.
– Az nem fontos. Csak annyit kell tudnod, hogy mázlid, hogy ilyen cuki vagy, és úgy döntöttem, hogy
segítek.
– De nem bálkirálynő cuki.
– Az biztos. Mindketten elmosolyodtak, de Mina ijedten jött rá, hogy a fiú nem válaszolt a
kérdésére.
– Szóval a Grimoire-ról — folytatta Jared. — Eredetileg egy manó adományozta a fivéreknek
emléktárgyként. Nem értett egyet a tündérek ámokfutásával az emberek világában. Tudod, közülünk sem
mindenki ért vele egyet. Így sok tündérrel ellentétben nem hátráltatta a testvéreket, hanem a szövetségesük
lett. Újkorában ellopta a Történetet és felszabdalta, hogy csökkentse a kárt. Gyakorlatilag elkészítette a
másolatát, és a Grimm testvéreknek adta iránymutatónak. A gond az, hogyha felosztunk egy varázserővel
bíró tárgyat, a jó és rossz részek nem egyenlően oszlanak el. Mindig vannak mellékhatások.
– Hadd értsem ezt meg! Tehát a Grimoire olyan, mint a jóságos Keleti boszorkány itt az emberek
világában. Azért van itt, hogy segítsen és vezessen. A Történet pedig a gonosz Nyugati Boszorkány, csak
hatalmasabb, gonoszabb, tulajdonképpen meg akar ölni.
– Többé-kevésbé. Nagyjából ez a lényeg.
– Ajaj! Nekem tényleg lőttek.
– Nem mondanám, hogy meg akar ölni. Azt akarja, hogy fejezd be a meséket. Ne feledd, minél
többnek érsz a végére, annál erősebb lesz. Szerintem csak azt nem akarja, hogy az összeset befejezd.
– És honnan tudjam, hogyan kell befejezni a meséket.
– Néhányszor a megérzéseidre kell hagyatkoznod. A Grimmek mindig is eszes népség voltak,
legalábbis ez a hír járja róluk. És miután évekig szerepeltek a mesékben, a leszármazottaknak szintén
megvolt a maguk mágiája. Látsz majd dolgokat, észreveszel véletleneket. A véletlen gyakran annak a jele,
hogy valami a tündérvilágban kapcsolatba lépett ezzel a világgal. Mina arra gondolt, ahogy beállított
Carmichaelékhez, és Brody áthajtott a biciklijén. Véletlen, vagy a tündérek szóltak bele az ügyeibe? Jared
néhány pillanattal később felállt, és a fakardot apró késsé változtatta, és elmagyarázta, hogy kell
különféleképpen tartani a kést és az alsókart, hogy kivédjük a lefelé szúrást. Végigcsinált Minával néhány
gyakorlatot, aztán megkérte, hogy támadja meg.
– Nem megy — nyöszörgött a lány.
– De igen.
– Nem, azt hiszem, nem bírom tovább. Fázom, fáradt vagyok, és nem akarok neked fájdalmat okozni.
– Mina, muszáj! Az életed függ tőle! — jött dühbe Jared.
– Mondtam, hogy nem megy.
– Tedd meg az öcsédért! Tedd meg Charlie-ért! — üvöltötte a fiú. - Az apádért! Ettől Mina
meglepetten lépett hátra és pislogott. Mi köze a fiúnak az apjához? Ez valami rossz vicc? Megragadta a
hülye kést, és támadásra készen megfeszült. Jared hazudott neki, vagy ahogy mondta, manipulálta az
igazságot. Többet tudott, mint amennyit elárult.
– Mit tudsz az apámról? - kiáltotta dühösen, szemét könnyek égették.
– Öntelt volt. James úgy gondolta, nincs szüksége segítségre, és nem fogadta el, amikor felajánlották
neki. Készületlenül, a saját szabályai szerint próbált szembenézni a Történettel, és a legnagyobb árat
fizette a makacsságáért. Te is úgy végzed majd, ha nem készülsz fel! — kiabálta Jared. Mina teste
megfeszült, mint egy erősen felhúzott rugó. - Gyenge vagy! — folytatta a fiú. Ha nem erősödsz meg, az
anyádat arra a sorsra kárhoztatod, hogy ne egy gyereket gyászoljon, hanem kettőt! Ez volt az utolsó csepp,
Mina fogta a fakést, és Jaredre ugrott, inkább lökni próbálta, mint ütni. Jared könnyedén visszalökte, és a
lány botladozott a homokon.
– Gyerünk, menni fog! Küzdj velem! Mina szégyenkezve lehajtotta a fejét, szíve vadul zakatolt. Meg
akarta védeni a családját, az öccsét, de Jared kiképzőtáboros buzdításai az ellenkező hatást érték el. Nem
akarta az anyját újra szenvedni látni. Talán igaza volt. El kellene menniük innen a lehető legmesszebbre.
Meg kellene próbálniuk elfutni a Történet elől. Teljes erőből elhajította a varázskést, nézte a gyűrűket a
tóban, miután elnyelte a sötét mélység. Pulcsija hajtókájával megtörölte a szemét, és elindult az út felé.
– Hová mész? - kérdezte a fiú.
– El, messze innen - Mina sétált tovább a főút felé. Nagyon távolinak tűnt, és a vádlijai égtek a
homokban sétálástól.
– Nem menekülhetsz a Történet elől! - kiáltott utána Jared, próbálta visszacsalni a harchoz.
– Nem. De futni tudok. Jared kocogott, hogy utolérje, próbálta elkapni a vállát, és maga felé
fordítani, de a lány ellökte és püfölte.
– Menj innen! Ne érj hozzám! — zokogta. — Semmit sem adtál nekem, csak fájdalmat. Gyűlöllek! -
Dacosan szembefordult a fiúval, barna szemében könnyek csillogtak. Jared szoborszerű álla remegett alig
leplezett dühében. Mina hadonászott, de Jared elkapta a csuklóját, hogy ne üthesse meg. Mina végül nem
küzdött tovább, mozdulatlanul állt, csendben figyelte a víztükröt, és kerülte a szemkontaktust. Amikor
Jared kezére lágy könnycsepp hullott, úgy engedte el a lányt, mintha égetné a kezét. Amint a fiú elengedte a
csuklóját, Mina elhúzódott, és az út felé masírozott. Nem volt terve, de abban a pillanatban egy ismerős,
zöld furgon száguldott arra. Mina vadul integetett a karjaival, és hamarosan a döbbent ázsiai pár kinyitotta
a hátsó ajtót, hogy beengedje. Amikor elhajtottak, nem nézett ki az ablakon Jaredre.
 17. FEJEZET
Amint Mina felért az emeletre, elhatározta, hogy felhívja Brodyt, és bocsánatot kér, hogy nem találkoztak
suli után. De nem volt rá szükség, mert a fiú nyilvánvalóan járt ott. A legfelső lépcsőfordulóban gyönyörű
bicikli állt hatalmas, piros masnival. Mina felsikoltott örömében, Sara pedig nevetve nyitott ajtót.

– Néhány órája érkezett. Alig vártam, hogy lásd! — Az asszony finoman megérintette a masnit, és a
barna borítékot babrálta. — Mina, még kártya is van hozzá!
A lány ujjával finoman végigsimított a piros, teljesen felújított veterán Schwinn kerékpár
fogantyúján. Ugyanaz az évjárat, mint az előző, csak működő fékekkel és támasztóval. Kibontotta a piros
kártyát, a nevét nem is olvasta az elején.
Mina! Kérlek, bocsáss meg, hogy tegnap elrohantam! Sok minden járt a fejemben, legfőképpen te.
Amióta csak kockáztattad az életed értem, folyton csak rád gondolok, pedig nem akarok. Több akarok
lenni a barátodnál. Az, aki újra és újra a megmentésedre siet. A Herceged akarok lenni. Kérlek, fogadd el
ezt az ajándékot és gyere velem a Varázslatos bálba! Örökké a tiéd: Brody Carmichael

Ui: Kérlek, mondd, hogy eljössz!

Uui: Ha nem mondasz igent, attól még megtarthatod a bringát. Uuui: Mondj IGENT!
Brody telefonszámát is mellékelték a levélhez. Mina izgatottan ugrándozott, és megmutatta az
anyukájának az üzenetet. Beszaladt, és lekapta a vezeték nélküli telefont a hűtő mellől. Annyira remegtek
az ujjai, hogy kétszer újratárcsázott.
Brody mély hangja szólt a telefonba, és Mina annyira odavolt, hogy először meg sem tudott szólalni.
– Mina, te vagy az.
– Igen. — A lány fejbe vágta magát, azt kívánta, bár valami jobb jutott volna az eszébe.
– Hiányoltalak suli után. Minden rendben.
– Igen. Bocs, ez... izé, családi ügy miatt nem tudtunk találkozni, de ne aggódj! Nem voltam
veszélyben.
– Ó! — A fiú megkönnyebbültnek tűnt. — Ezért hívtál? Mina belemosolygott a telefonba.
– Azért hívtalak, mert imádom a bicajt! Köszönöm! Hogy volt időd pont ilyet találni? Brody halkan a
telefonba nevetett, lélegzetvételétől Mina megborzongott örömében.
– Igazából még aznap megrendeltem, amikor a tiedet elütöttem. A kocsiban akartam beszélni róla, de
úgy döntöttem, inkább megleplek. Na, és eldöntötted már, hogy eljössz-e a bálba? Mina nem tudta
elrejteni a mosolyt a hangjában.
– Nem tudom, hogy tánccal szeretném-e tölteni a szülinapomat.
– Pénteken lesz a szülinapod? Nem tudtam. Csinálhatunk mást is, ha szeretnéd.
– Nem, azt hiszem, tökéletes ajándék, ha veled tölthetem — mosolygott Mina.
– Akkor döntsd el, a tündérmesék melyik párjának öltözzünk, aztán hívj fel! Békakirályfinak inkább
nem öltöznék, ha érted, mire célzok. Nem áll jól a zöld és a nyálkás. Mina elment a hálószobatükre előtt.
Megérintette piros pulcsija anyagát, ez emlékeztette a padlót borító piros ruhahalmokra. Nem számít,
melyik tündérmeséi hercegnő, vagy szereplő szeretne lenni, a Történet úgyis mindig visszaváltoztatná.
– Mit szólsz Piroskához? — kérdezte szomorkásán. Brody hangja felderült.
– Akkor én leszek a vadászod. Sose félj, Mina! Távol tartom majd a nagy, gonosz farkast. A szavak
hallatán az ijedségtől végigfutott a hideg a lány hátán. Erezte, hogy a Történet keze van a dologban, és meg
is ijedt ettől. A telefon után Mina kimászott az ablakon, és felment a tetőtéri menedékébe. Épp
besötétedett, amikor elővette a piros jegyzetfüzetet. Úgy döntött, ott nézi át a Grimoire-t, ahol az anyukája
nem aggódik. Az a legjobb gyógyszer, ha az ember nincs szem előtt. Leült a napozószékre, és átlapozta a
füzetet. Továbbra is csak egy történet szerepelt benne. Végigsimította a sorokat, és így szólt a
Grimoirehoz.
– Szóval van ez a bál, meg ez a fiú. Nagyon szeretnék elmenni, de félek, hogy mi fog történni.
Szerinted tudsz segíteni? Minden segítségre szükségem van. Kérlek! Mina válaszra várt volna, de a szél
ezt a pillanatot választotta, hogy mini tornádóként felkavarja a lehullott leveleket a tetőmenedék körül.
Mina karjaiba erő kúszott és tudta, hogy valami közeledik.
– Feltétezem, hogy „nem” volt a válasz — szólalt meg a háta mögött egy férfias hang. Mina
megfordult, és védelmezően magához szorította a Grimoire-t. Jaredet pillantotta meg a tető túloldalán.
– Mit keresel itt? - csattant fel.
– Meglep, hogy segítséget kérsz a könyvtől. Azt hittem, elhatároztad, hogy elmenekülsz. Abban, úgy
látszik, nagyon jó vagy — Jared Minára ügyet sem vetve elsétált mellette, és megcsodált egy rózsabokrot
az egyik téglafalon.
– Tudom, hogy nem menekülhetek örökké, de azt hittem, tőled legalább megszabadulhatok. De az is
lehetetlen. - Mina hátat fordított Jarednek, és a karjára vetette a pulcsiját. Nem hallotta, hogy a fiú
megmoccanna, de a következő pillanatban ott termett mellette, elkapta a csuklóját, feltartotta a tűnő
fénybe, hogy lássa egy zúzódás körvonalait. Hüvelykujjával gyengéden végigsimította. Mina szeme tágra
nyílt, és meglepetten kirántotta a kezét a fiúéból. Simogatást várt tőle a legkevésbé. A fiú tekintete
elsötétült, arca kifejezéstelen lett. Mina a csuklóját dörzsölgette, nem tudta biztosan, hogy azért, hogy
ledörzsölje a fiú érintését, vagy hogy enyhítsen a fájdalmon.
– Többé már nem menekülhetsz! Túl késő. - Jared hátat fordított, végignézett a nemzetközi negyed
háztetőin, sötét haja kissé lobogott a szélben.
– Már akkor sem nagyon fordulhattál vissza, amikor beléptél Babushka sütödéjébe. A varázserő
kényszerített, hogy belépj a mesébe és cselekedj. Helyzetbe hozott téged, te döntöttél. Már túl késő
számodra, Wilhelmina Grimm, Wilhelm Grimm ük-ük unokája. És szükséged lesz a segítségemre.
 18. FEJEZET
Minát az ájulás kerülgette. – Most komolyan, miért vagy itt? — Jared tényleg kezdte megijeszteni. -
Milyen szerepet játszol ebben az egészben? A fiú ránézett, és Mina megesküdött volna rá, hogy egy
pillanatig aranylóan csillogott a bőre. De pislogott, majd úgy döntött, hogy csak a lemenő nap tréfálta
meg. Mindkettőjüket fénylő, meleg ragyogásba vonta. Jared lehunyta a szemét, mintha magába szívná a
sugarakat, és mélyet lélegzett, mintha először vagy utoljára tenné.
– Ugyanannyira benne vagyok ebben, mint te, és ugyanannyit kockáztatok is, ha nem többet. —
Sóhajtva Minára nézett. - Minden másnak megvan a helye és az ideje, de nem most, még nem. Mina nem
tudta eldönteni, miért beszél máshogy, miért beszél hirtelen rébuszokban. Megrázta a fejét, mintha ki
akarná szellőztetni a fejét, aztán eszébe jutott egy korábbi kijelentés.
– Melyik mesére céloztál? A füzet csak a bikát és a szarvast mutatja. Jared elsétált a tető széle felé.
Minának nem volt más választása, mint a nyomába eredni, ha válaszokat akart kapni. —Jancsi és Juliska.
– De várj, hogyan? - Mina újra végiggondolta azt a napot. — A sütöde volt a mézeskalácsház? Jared
felhorkant.
– Nyilvánvalóan.
– De nem volt vén boszorkány. Senkit sem tartottak fogva.
– Nem? Biztos vagy benne? Gondold át még egyszer... senki sem volt fogoly? - Jared szája kihívó
mosolyra húzódott és meglepetten nézett Minára.
– Hát, nem, mind szabadon mászkálhattunk. A fiúk furán viselkedtek, amikor a túravezető beszélt,
de... Mina szeme lelkesen felcsillant. — Várj, ez az! A túravezető nem ejtett foglyul senkit, de a fiúk
figyelmét rabul ejtette, aztán a végén Brodyt választotta. Csak ő érdekelte. De nem rusnya öreg nő volt, és
nem próbálta betenni a kemencébe. Nem akarta megenni egyik diákot sem, mint a mesében, igaz.
– Nem egészen. Azt hiszem, a hozzá hasonlókra van egy szó a te világodban.
– Nem értem. — A lány megfordult, és felvett egy nagy követ a földről.
– Idősebb nő, aki a fiatalabb férfiak kegyeit lesi. Kihasználja, felfalja, aztán kiköpi őket. Ismerősen
hangzik.
– Puma? — kérdezte Mina hitetlenkedve. Jared újra felhorkant.
– Férfifaló.
– Ó! — válaszolta Mina továbbra is döbbenten. Visszagondolt a fiatal Claire-re a piros magas
sarkújában, az élénk színű körmeivel, ahogy sasszézva járt, és élvezte a fiatal fiúk figyelmét. Volt benne
valami.
– A tanárotok elhanyagolta a kötelességét, nem vigyázott rátok, mint a hanyag apa a mesében, és
egyedül léptetek be az üzembe. Aztán az éhes férfifaló üdvözölt titeket, aki a külsejével magához édesgette
a fiúkat. Egyébként jóval öregebb, mint amennyinek kinéz.
– Mennyi, harminc.
– Idősebb.
– Negyven.
– Százhúsz.
 – Az hogy lehet? Mármint láttam, és egy nappal sem tűnt idősebbnek harmincnál.
– Ez a mese varázsereje. Ezt a mesét úgy száz éve indították útjára, direkt rád szabva. - Jared
megfordult, és közelebb lépett Minához. — Emlékezz vissza! Nem tűnt ismerősnek.
– De igen, de hol láttam korábban? Nem ismerek senkit, aki százhúsz éves lenne.
– Gyerünk, Mina! Erre egyedül kell rájönnöd! Nem oldhatom meg az összes mesét helyetted.
Gondolkodj erősen! Mina próbálkozott. Lelki szemei előtt felvillant a mosolygó Claire arca, aztán az arca
a baleset után. Már nem mosolygott, hanem komoly volt. Mina már tudta, hol látta korábban.
– Mrs. Brimwell, Larry Brimwell, a cégalapító feleség.
– jutott eszébe a mosolytalan szőke nő a képről.
– Nagyon jó! Valaki más? — mosolygott bátorítóan Jared.
– Hát, B. J. úgy néz ki, mint a kisfiú, de vannak apró különbségek.
– Azért, mert ő nem a képen szereplő kisfiú. Ő ifj. Brimwell, Claire dédunokája, bár nem tudja.
– Az hogy lehet? A fiú hogyhogy öregedett, Claire viszont nem.
– Azért, mert a meséhez nem kell mindkettőjüknek örökké élni, csak egyiküknek. A Jancsi és Juliska
mese minden kelléke adott volt, így a sors azt használta, amije volt. Kapóra jött, hogy Claire félig tündér,
és addig nem öregszik, míg fiúkat és lányokat vezet körbe az üzemben. A mese varázsereje megőrzi a
fiatalságát. Szó szerint a fiatalok, főleg a fiúk energiájából táplálkozik. Mint mondtam, a tündérek emberi
energiából és érzelmekből táplálkoznak.
– De most mi lesz.
– Hát, azzal, hogy félbeszakítottad a túrát, megmentetted Jancsit attól, hogy megegye a férfifaló. Ifj.
Brimwell nem engedélyez több túrát, mert fél a perektől. Túljártál a mese öregasszonyának vagy
boszorkányának eszén, és befejezted a mesét.
– De a történet nem úgy végződik, hogy az öregasszonyt belökik a kemencébe és élve elégetik? -
Mina megborzongott a gondolatra. - Arra képtelen lennék.
– Nem kell. Amíg teljesíted a mesék bizonyos kívánalmait, a Történet elégedett lesz. A hősnő
megmentette a fiút, és legyőzte a boszorkányt. A mese varázsereje véget ért. A Claire-t fiatalon tartó bűbáj
megszűnik, a nő megöregszik és meghal. Amikor ez megtörténik, a mese teljes lesz.
– Ó! — szomorodott el Mina. Tettei Claire halálát okozzák.
– Nyugi, Mina, nagyon hosszú és ifjonti életet élt. Ideje, hogy csatlakozzon a fiához és a férjéhez.
– Szörnyen érzem magam, hogy valami rosszat tette.
– Mina a hasát fogva leült a tető szélére. Ez rosszabb, mint képzelte. Nincs gyomra a rá váró
feladathoz.
– Látod már, hogy többé nem menekülhetsz, Mina? Az anyád nem védhet meg többé. Már befejeztél
két Grimm mesét. A Jancsi és Juliskát, és egy kisebbet, amikor megtaláltad a Grimoire-t.
– A bika és a szarvas - motyogta Mina. - De abban nem halt meg senki. — A fejét rázta. — Jared, azt
hiszem, rosszul vagyok. Menj el! A fiú felsegítette. Egyik kezét a lány karján tartotta, és a tűzlépcsőhöz
vezette. Mire Mina eljutott az ablakáig, annyira kimerült, hogy meg sem kérdezte Jaredtől, honnan tudta,
hol lakik. Kezdte elfogadni, hogy a fiúval kapcsolatban számtalan dolgot sosem fog megtudni, és túl fáradt
volt ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon. Lelépett az utolsó lépcsőfokról, és be akart mászni az ablakon,
amikor elgyengült a térde. Jared megtartotta. Mina lába zsibbadt, és ahogy elhúzódott, a vér hangyaként
futkározott a lábában. Amikor biztonságban átjutott a párkányon, Jared így szólt.
– A Grimoire mindig legyen nálad! Mina válaszul bólintott, de egyszer sem nézett a fiú szemébe.
– Légy óvatos! Nem tudom, hogy észrevetted-e, de már másik mesében vagy. Mina felkapta a fejét,
és tágra nyílt szemmel nézett rá.
– Tessék? Ez ilyen egyértelmű? Jared a fejét csóválva azt suttogta, hogy reménytelen. A lány
pulcsijaira mutatott.
– Okkal nem mehetsz ki a házból piros kapucnis cucc nélkül, és futsz össze folyton Szürke Farokkal.
Mina kifújta azt a levegőt, amiről észre sem vette, hogy visszatartja.
– Tudom, Piroska és a farkas.
– Gyanítom, hogy a ruháid megint normálisak lesznek, amint befejezted a mesét. Feltéve, persze, ha
túléled az utolsó találkozást a farkassal. Jared komolyan beszélt. Igyekezett figyelmeztetni őt, megvédeni,
felkészíteni. Mina majdnem bocsánatot kért és újabb segítséget.
– Tényleg légy óvatosabb! A háztetőd nem éppen a legbiztonságosabb álomba sírni magadat. Mina
ereiben megfagyott a vér, és ijedten ugrott félre. Bevágta az ablakot, és dühösen lehúzta a redőnyt. Az
üvegen túlról hallotta Jared nevetését. Amikor csillapodott a szívverése, és megszűnt a kézremegése, újra
kinyitotta az ablakot, de a fiú már eltűnt.
 19. FEJEZET
A másnap elrepült. Nem jelentek meg meseszerű állatok, nem történtek megmagyarázhatatlan események,
sem meglepetésszerű farkastámadások. Mina tudta, miért. Mivel kitűzték a bál időpontját, szinte érezte az
utolsó fejezetre készülő, növekvő varázserőt. Amit csak tudott elolvasott Piroskáról, de a Grimoirehoz
hozzá sem mert nyúlni. Viszont folyamatosan a hátizsákjában tartotta. Valahányszor hozzáért, a füzet szinte
zümmögött az izgalomtól, különösen, ahogy közeledett a bál. A füzet minél inkább zümmögött, Mina annál
idegesebb lett, a végén már eldugta, és bezárta a fiókba a szobájában.

Jared alig vett róla tudomást az iskolában, de valahogy mindig a közelben volt, figyelt és várt. Alig
beszélt, csak ha hozzászóltak, és viselkedésének hirtelen változása elijesztette a többi diákot.
Brody minden nap látta a visszapillantó tükörben, hogy Jared motoron követi őket, ami összetűzéshez
vezetett közöttük. Iskola után a fiú kocsija felé tartottak, de ahogy átvágtak a parkolón, Brody elment a
kocsija mellett, és az ismerős fekete motorhoz sétált.
Az álla megfeszült, és Mina tudta, mi fog történni. Ő is tisztában volt vele, hogy Jared mindenhová
követi őket.
– Brody, ne! Csak menjünk.
– Addig nem, míg nem beszélek Jareddel.
– Nem éri meg.
– Te és a biztonságod mindenképpen megéri. Addig nem megyek el, míg nem mondom el a
véleményemet. Nem kellett sokat várnia, és Jared felbukkant a sarkon. Amint észrevette őket, megállt.
– Az én motoromat támasztod - jegyezte meg óvatosan. — Ha megkarcolod, megveszed.
– Talán azt kellene tennem, és akkor nem követnéd tovább Minát.
– Ébredj fel, nem követem! Azt rád hagyom, szépfiú.
– A-a! Láttalak. Suli előtt, suli után ezen a motoron követted őt.
– Srácok, ejthetnénk a témát? - próbálkozott Mina, de egyik fiú sem nézett rá.
– Nem követtelek sehova - jelentette ki Jared. — Biztos vagy benne, hogy ez a motor volt az? Brody
elgondolkodva pislogott.
– Megesküdtem volna rá, hogy te vagy az. Fekete motor fekete sisakkal.
– Nem, esküszöm! Nem én voltam. Biztosan valamelyik őrült rajongód - felelte Jared könnyedén, de
Mina látta, hogy aggódik, és rossz érzés támadt a gyomrában. Ki követte őt.
– És a suliban? - folytatta Brody. Mina elvörösödve vette észre a gyülekező tömeget. - Azt nem
tagadhatod, hogy mindig követed őt. Láttalak, és kényelmetlen helyzetbe hozod. Mina visszatartotta a
lélegzetét, Jared járatta közöttük a tekintetét, beállt a történelem leghosszabb csendje.
– Próbáltam alkalmat találni rá, hogy elhívjam a bálba. Ez minden. — Jared Minára kacsintott,
valószínűleg büszke volt a cseles kifogásra, de Brody szinte biztosan félreértette.
– Túl késő. Velem jön. Úgyhogy keress mást, akit kínozhatsz! Minának nem maradt ideje reagálni,
vagy figyelmeztetőleg felkiáltani, mielőtt Brody ökle találkozott volna Jared állával, hátrafelé
átbucskáztatva a fiút a motoron. Mina összerezzent, amikor a motor és Jared a betonnak csapódott. Brody
az öklét dörzsölgetve állt a földre került Jared felett.
– Ezt azért, mert kikészíted Minát! Nem érdekel, mit mondasz. Továbbra is azt gondolom, hogy te
követted. — Előhúzott egy köteg kézpénzt, és Jared mellkasára dobta.
– Ezt meg a megkarcolt motorod miatt. - Ezzel átvágott a parkolón a kocsija felé. Mina könnyes
szemmel segítette fel Jaredet, de a fiú elhessegette. Egyetlen mozdulattal felállította a motort, a kárt
vizsgálgatva nem érdekelte, hogy a pénzt elfújja a szél. Néhány diák az elszállingózó bankók után rohant. -
- Annyira sajnálom, Jared! Fogalmam sem volt, hogy ő...
– Ne! — szakította félbe Jared. — Ne kérj helyette bocsánatot! Nagyfiú már. És igazság szerint azt
hiszem, most jobban kedvelem. - Megbizonyosodott róla, hogy nem figyeli senki, összedörzsölte a kezét a
horpadások felett, mire azok kiegyenesedtek. A karcolások felizzottak, eltörölték magukat, kárnak nyoma
sem volt. - De, Mina, ugye tudod, hogy nem én követtelek? Erről nem hazudtam. Egy motor felberregésére
az utca felé kapták a fejüket. Tiszta feketébe öltözött férfi figyelte őket egy motorról.
– Felismerem a szagát — suttogta a fiú. - Szürke Farok.
– A fekete fényvisszaverős sisak biccentett Jared felé, aztán elrepesztett, égett gumi nyomát hagyva
maga mögött.
– Mi folyik itt, Jared? - kérdezte Mina olyan bátor hangon, amennyire csak képes volt.
– Fogy az idő. Gyülekezik a falka.

Két héttel a bál előtt Minának feltűnt, hogy Jared felszívó-dott. A hét további részében nem volt ott
az órákon. Mina tudta, hogy biztosan ő is érzi, mi közeleg. Amikor mégis látta őt, a srác mintha kő tél
táncot járt volna az alig fékezett harag és a teljes érdektelenség között. Brodynak a közelébe sem ment.
Meglepő módon csütörtökön ebédidőben megjelent. Egyenesen Mina felé tartott, ügyet sem vetve rá
becsuszszant mellé a padba, majd elhívta Nant a bálba.
Mina várta, hogy a fiú ránézzen, felé pillantson, önelégült vigyorral, vagy akár homlokráncolással
tudomást vegyen róla. Megerősítésre volt szüksége, hogy nincs egyedül ebben az egészben, hogy a fiú
támogatja és segíti. Arra várt, hogy gyötörje egy rosszindulatú megjegyzéssel, vagy vicceljen. Nem tette.
Amikor Nan elfogadta az ajánlatát, Jared megszorította a kezét, és megígérte, hogy hívni fogja.
Ugyanolyan csendesen távozott, ahogyan jött, Minára még csak rám sem nézett.
A lány magába omlott. Jared segítsége nélkül nem tudja befejezni a mesét. Csak az rángatta ki
melankóliájából, amikor megérezte a pádon Brody súlyát.

– Mi folyik itt? — kérdezte a fiú Nantől.

Nan izgalomtól ragyogva számolt be a randijáról. Az ebédszünet fennmaradó részében jelmezekről

csacsogott, Brody mosolya pedig elgondolkodó kifejezéssé komorult.
 20. FEJEZET
Amikor Mina beszámolt az anyukájának a bál témájáról, Sara bölcsen hallgatott, de aggódva nézett a
lányára. Még jelmezt is segített választani. A gyéren kivilágított jelmezboltban cipőkrém és egy iskolai
öltöző szagának keveréke uralkodott.

– Öregemberszag van - suttogta Mina az anyujának, undorodva ráncolva az orrát. Sara próbálta
visszatartani a nevetést. – Naftalinszag, szívem. Sok itt a régi ruha. Hisz régi holmik. Mina mindent
megtett, hogy mosolyogjon. Az anyjának a „régi” azt jelentette, hogy olcsóbb, mint a bevásárló-
központban, és egy fokkal jobb, mint a jótékonysági üzlet. Próbált lelkes arcot vágni, amikor az
eladóhölgy üdvözölte őket. Csak remélhette, hogy a ruháknak nincs olyan szaguk, mint a boltnak. A móka
kedvéért felpróbált különféle reneszánsz ruhákat és hercegnőruhát, valószínűleg egy réges-régi iskolai
színielőadás kellékeit. De minden jelmezzel ugyanaz volt a gond, nem illett a Történet terveihez. Mintha
még Mina táncruháját is irányítani akarta volna. A ruhák vagy hibásak, vagy nem megfelelő méretűek
voltak.
– Tökéletes Hamupipőke-ruha lenne - nyögte Sara, miközben a cipzárral küszködött. — Biztosan
beakadt valamibe.
– Az asszony próbálkozott, próbálkozott, de a cipzár nem működött együtt vele. Mina hiába
magyarázta, hogy a Történet nem hagyná, hogy másnak öltözzön, Sara eltökélte, hogy megpróbálja
megváltoztatni a Történet véleményét.
– Inkább próbáld fel ezt! — Sara egy zafírkék ruhát mutatott hosszú, kifinomult ujjakkal. - Lehetnél
Csipkerózsika. Abban a mesében nincs egy fia farkas sem. - Reménykedve mosolygott, de észrevette a bal
szeme alatt idegesen ugráló izmot. Amikor az a ruha sem volt hajlandó becipzá-razódni, Sara
kétségbeesett könnyekben tört ki. Molly, a varrónő odajött segíteni, de egyikőjük sem bírt a cipzárral.
– Ez felettébb különös - jegyezte meg a döbbent varrónő. Babrált a cipzárral, de nem talált a fogak
közé akadt anyagot vagy zsinórt. Megpróbált egy másik ruhát, ellenőrizte a cipzárt, mielőtt megkérte volna
a lányt, hogy lépjen bele. - Próbáljunk egy nagyobbat. Mina szemét forgatva vette fel a nagyobb méretet,
és kifújta arcából a haját. Kimerítette a ruhapróbálgatás. Igen, imádta volna a kék Hamupipőke-ruhát, de
több esze volt annál, hogy reménykedjen.
– Beragadt! - kapkodott levegő után Molly. Folyamatosan rángatta az egy perce még tökéletesen
működő cipzárt. — Nem is tudom, mit mondjak. Biztosra vettem, hogy jó lesz. - Teljesen odavolt, és nem
tudta, hogyan nyugtassa meg a csalódottan könnyező Sarát.
– Jaj, szegény kislányom! - siránkozott Sara, aztán kifújta az orrát. Mina is, ő is tudta, mire utalnak a
jelek. Mina általában élvezte a ruhavásárlást, amikor néha volt pénzük, de ez egyre nevetségesebb lett.
Tekintete végigfutott a ruhákon, és megállt egy piroson.
– Azt - mutatott az állványra, Molly pedig ugrott, és oldalra tolta a többi ruhát. Gyönyörű piros ruhát
vett elő, ami hullámokban omlott alá a vékony, szűkített derékrésztől. Az anyag nagy részét késő
viktoriánus stílusban steppelték. A mélyvörös fűző különféle, a fényben csillogó-villogó anyagokból
készült. Csodaszép ruha volt: a Történetnek legalább az ízlése jó. Mina is ezt választotta volna, ha nem
lett volna piros.
– Még sosem láttam! — kiáltott fel a varrónő, a ruhától ájuldozva, aztán Mina aprócska alakjára
pillantva kijelentette: — Attól tartok, túl kicsi.
 – Jó lesz - Mina tudta. Ezt a ruhát kell viselnie. Sara segített felhúzni a ruhát, aztán remegő kezekkel
nyúlt a cipzárhoz.
– Nem megy! - hátrált, majd leült egy aprócska, rózsaszín párnás zsámolyra a tükörnél. Rémülten a
szája elé kapta a kezét. Molly odalépett, könnyűszerrel felhúzta a cipzárt, és óvatosan beakasztotta a felső
kapcsot.
– Hát, tévedtem. Azt hittem, két számmal kisebb a kelleténél, de mintha rád öntötték volna. Mina
tágra nyílt szemmel nézte a tükörképét. Molly befűzte a fűzőt, és elrendezte a szalagokat. Minának meg
kellett csípnie magát, hogy biztosan nem álmodik-e. Máshogyan nézett ki: idősebbnek, érettebbnek,
gyönyörűnek. Nem emlékezett rá, hogy valaha ilyen csodásán festett volna. Sötétbarna haja végigomlott a
hátán, eltűnt a fűző szalagjai között. Szemei hatalmasak, ajkai vörösek és teltek voltak. Az orra, amit
mindig túl kicsinek tartott az arcához képest, egyenes és tökéletes volt. Óvatosan megszagolta a ruhaujjat,
és megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor fahéj-, és mézillatot, nem pedig naftalinszagot érzett. Molly
hátralépett, hogy megcsodálja.
– Hűha! Úgy festesz, mint egy tündérmese szereplője! Sara hangosan sírt. Mina körbeforgott, és
minden szögből megnézte magát a tükrökben. Jobb volt minden eddig felpróbált hercegnőruhánál. Csak
azért aggódott, hogy a ruhának több rétegnyi anyaga van hátul. Nehéz lenne futni benne, ha arra kerül a
sor.
– Megvesszük - mondta anélkül, hogy megkérdezte volna az árát. Ha a Történet azt akarja, hogy ezt
viselje, akkor teremtse is elő rá a pénzt. Nem meglepő módon Mollynak kétszer kellett ellenőriznie a
címkét, és egyeztetni az üzletvezetővel.
– Nem hiszem el! Nem is tudtam, hogy ennyiért árulunk ruhákat, de az üzletvezető szerint rendben
van. Úgy tűnik, megvan a ruhád! — csapta össze izgatottan a kezét. Mina épp le akart szállni a dobogóról,
amikor Molly megmutatta, mit talált a ruha redői között.
– Nézd, köpeny és csuklya is jár hozzá! Naná! — gondolta Mina szárazon.
 21. FEJEZET
Mina képtelen volt abbahagyni a fel-alá járkálást az aprócska nappaliban, míg Brodyra várt. Még Charlie
is ott ült az ablaknál, orrát az üveghez passzírozta, és lehelete bepárásította azt. Mina eltűnődött, melyikük
izgatottabb.

Ahogy közeledett a bál napja, Sara szokatlanul csendes lett, és egyre inkább magába zárkózott.
Teljesítette anyai kötelességét, és segített a lányának elkészíteni a frizuráját. Illő megjegyzéseket tett, a
kellő pillanatokban „óóó”-zott és „ááá”-zott, de semmi sem hozta izgalomban ezzel az estével
kapcsolatban, mert tudta, hogy a mese a tetőpontja felé halad.
Ez a mese titokban mindig nyomasztotta gyerekkorában. Amikor a nagymamája felolvasta neki,
rémálmaiban farkas támadta meg az ágyában. És most a lánya tizenhatodik születésnapján a legnagyobb
félelme végül valósággá válik.
A reggel viszonylag békésen indult. Sara kétszintes, fehérmázas születésnapi tortát sütött Minának,
halványró-zsaszín virágokkal és epres krémsajt töltelékkel. Meghívta Nan Taylort és Wongékat, akik
éttermük egy részét élénk rózsaszín és kék szalagokkal díszítették fel. Mina gyanította, hogy egy babaváró
buliról maradhattak meg.
Wongék hamisan elénekelték a Happy Birthday-t, Nan és Charlie a dal alatt végig grimaszolt. Nan
egészen odáig elment, hogy hozzátette: „olyan vagy, mint egy majom, s olyan a szagod”, csak hogy Charlie
elnevesse magát.
Wongék ételkiszállító dobozban adták oda Minának a születésnapi ajándékukat: ajándékutalványt a
bevásárlóközpontba. Nan ajándéka egy pár cuki, fekete, lapos talpú cipő volt, amit azonnal kölcsön is kért
a következő hétre, ha már Mina hordta. Charlie-tól új levélpapírkészletet és naplót kapott, ami egy
kisfiútól igen figyelmes ajándék.
Mina meglepődött, amikor kinyílt az étterem ajtaja, és Brody sétált be. Azt hitte, a fiú majd csak este
adja oda az ajándékát, és az érkezése teljesen készületlenül érte. Elgyötörtén kapott slampos lófarkához,
aztán eszébe jutott, hogy még mindig pizsamaalsóban és ronda, óriás méretű pólóban van.
De Brody csak rápillantott és elmosolyodott. Ő természetesen szokás szerint jóképű volt fehér
ingében, sötét rojtolt farmerében — valószínűleg a család saját márkája – és fekete cipőjében. Szőke haja
hátul a gallérjáig ért, és mintha napok óta nem borotválkozott volna. De összességében jó volt ránézni.
Mina Nan mögé bújt, hogy eltakarja a pizsamanadrágját.
– Szia! — szólt ki zavartan. – Szia! — Brody mosolygott a zavarán, és Mina azonnal idiótának érezte
magát. Tudta, hogy Brodyt nem érdekli, mit visel.
Közelebb lépve ezt suttogta: – Mit keresel itt? Azt hittem, csak este jössz. – Hát, azt csiripelték a
madarak, hogy szülinapi bulid
van, én mégsem kaptam meghívót. Gondoltam, eljövök és jól elrontom. — Brody Nan felé biccentett.
Mina megperdült, és a barátnőjére nézett.
– Ó, értem! Akkor tisztázzuk! Fogadok, hogy egy kismadár eltweetelte neked a pontos időpontot és
helyszínt. Milyen okos kismadár! A fütyörésző Nan hirtelen rendkívül érdekesnek találta az étterem egyik
piros-arany papírlámpását. Mina visszafordult, Brody puszit nyomott az arcára, és gyönyörűen csomagolt
ajándékot nyújtott át neki; a tiszta fehér csomagolópapírt egyszerű vörös bársonymasni díszítette. Mina
szégyenlősen a fiúra mosolygott, meghúzta a szalagot, és egy vadonatúj, almapiros LGtelefont talált
benne.
– Micsoda? Brody, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak! — Mina pánikba esve, meglepetten
nézett az anyjára. Az előfizetések általában drágák, különösen ilyen szép telefoné. — Brody, köszönöm,
de nem fogadhatom el.
– Visszaadta a dobozt, a fiú fogta és hátralépett.
– Nem vihetem vissza. Ráadásul hozzákapcsoltuk a mi előfizetésünkhöz. Amennyi telefonunk van, a
családomnak egyáltalán nem számít eggyel több. Ha ezt azért mondta, hogy Minának kevésbé legyen
bűntudata, akkor az ellenkező hatást érte el. A lány segély-kérőén nézett az anyjára. Sara előrelépett.
– Brody, ez csodálatos ajándék, de kényelmetlenül érezném magam, ha a családod fizetné a lányom
mobilját. Talán jövőre megengedhetünk magunknak egyet, de egyelőre nem.
– Megértem, Sara. És általában nem ajándékoznék ilyesmit, de úgy éreztem, megérti majd. Fontos,
hogy Mina felhívhasson minket vészhelyzet esetén. Ha bármikor bajba kerülne, vagy segítségre lenne
szüksége, kell egy mobil, hogy segítséget hívjon. A saját lelki békém érdekében, és hogy éjjel tudjak
aludni, remélem, megengedi, hogy megtartsa az ajándékot. — Sara tiltakozni akart, de Brody megelőzte.
— És jövőre, ha még mindig szeretné átvenni az előfizetést, megoldhatjuk. Sara megkönnyebbülten
bólintott. Minába belenyilallt a pánik, és aggodalmas arccal fordult Brody felé.
– De mi van, ha mi... vagy úgy döntenél, hogy te többé nem... — Meg sem tudott szólalni. Mi van, ha
szakítanak? Akkor a fiú visszaveszi a telefont.
– Nem számít... az ajánlatom áll. Ráadásul már beírtam a számomat, az anyukádét és a tűzoltókét. Azt
hiszem, biztonságban vagy. — Kivette a piros telefont a dobozból, és Minának adta. Könnyű és nőies
készülék volt, de a lány tudta, hogy az a sorsa, hogy leejtse, és ezer darabra törjön. Hogy a csudába ne
veszítené el, hacsak nincs a homlokához ragasztva.
– Hát, egy nagyon fontos számot kihagytál — lépett előre Nan, és elvette a telefont.
– Micsoda? - kiáltott fel, végiggörgetve a kapcsolatokat.
– A 2-eshez rendelted a számomat. A ketteshez! Ezen mindenképpen változtatni kell. A segélyhívó
után a másodiknak mindenképpen a legjobb barátnőjének kellene lennie. - Nan távol tartotta a telefont
Brodytól, aki megpróbálta visszaszerezni. Összevitatkoztak, hogy ki legyen második a gyorshívó listán.
– Túl késő, az enyémet már beírtam. Meg kell elégedned a négyessel — nevetett Brody.
– Csak szeretnéd! Tiéd a négyes! Te csak néhány hete ismered Minát. Én a legjobb barátnője vagyok
két éve. Látod... kettő. Nekem kell lennem a kettesnek - folytatta Nan. Mina az anyjára pillantva halvány
mosolyt látott az arcán. Talán, csak talán, minden rendben lesz. Brody kihívta és megverte Nant „kő-
papír-olló”-ban, elnyerve a jogot a második helyre a gyorshívó listán, majd nem sokkal később távozott.
Győzelme után vigaszdíjkén i beleegyezett, hogy Nant és Jaredet is elviszi a bálba. Apró csókot lehelt
Mina ajkára, azt suttogta, hogy „boldog szii linapot”, és megígérte, hogy hamarosan találkoznak. Ez nyolc
órája történt. Most, bár Mina még csak egy órája viselte a magas sarkút, máris szerette volna lerúgni
magáról, és mezítlábas érkezéssel megbotránkoztatni a sulit. Sosem értette a nők megszállottságát a magas
sarkú után. Jó, az ember magasabbnak és vékonyabbnak tűnik benne, de megéri egész éjjel bicegni a
vízhólyagoktól? Szerinte nem. Épp papucsot keresett volna a szekrényben, amikor Charlie integetni
kezdett, és az üveget kocogtatta. Mina lenézett az utcára, és meglepődött a hosszú limuzin láttán. A
tetőablakon ismerős szőke fej kandikált ki. Nan úgy integetett, akár egy eszelős, és egy pillanattal később
Jared sötét haja és szokásos komor arca jelent meg mellette. Az ablakból látszott, hogy a limuzin ajtaja
nyílik és csukódik, és Mina tudta, hogy Brody felfelé tart a lépcsőn.
 – Anya! Hogy nézek ki? — kiáltotta, remélve, hogy az utolsó pillanatban helyre lehet tenni a
hullámcsatok alól esetleg kiszabadult tincseket.
– Gyönyörű vagy! - lépett hozzá Sara, és arcon csókolta. - Kérlek, Mina, légy óvatos ma este.
– Az leszek. - Mina tudta, hogy az anyja aggódik. És nem csak ő aggódott. Ma este minden eddiginél
hálásabb volt, hogy a Grimoire ilyen vékony, és be tudta dugni a teste és a fűzője közé, ahova beszorult,
de könnyen el lehetett érni. Suttogva rábeszélte a könyvet egy még kisebb, vékonyabb formára, ami
belefért a ruha mellrészébe. Kopogtattak, és Charlie rohant ajtót nyitni. A döbbenettől tátott szájjal hátrált,
kitárta az ajtót, hogy Brody beléphessen. Mina megállt mozdulat közben, amikor a fiú magas alakja
megjelent a konyhába. Brody eszméletlenül festett. Nem sajnálta az energiát a jelmeze megtervezésére.
Bőr csuklóvédőt, bőrmellényt és magas bőrcsizmába tűrt barna nadrágot viselt. Mellkasára késtartó övét,
hátára valódi íjat és nyilakat csatolt. Szó szerint tetőtől talpig fel volt fegyverkezve. És elképesztően
dögös volt. Brody megbotlott, amikor meglátta a lányt a piros ruhájában. Mina elpirult, de gyorsan
összeszedte magát, és kinyújtotta a kezét, hogy a fiú lágyan az ajkához emelje.
– Igaziak? - kérdezte, és megérintette a tőröket a vállon átvetett fegyverszíjon. Kis csalódást érzett,
amikor könnyen meghajlította őket.
– Nem, sajnos nem. Az igaziakkal nem jutnék túl a biztonságiakon — nevetett a fiú. Mina ismerős
bizsergést érzett a testében, ami emlékeztette, hogy a mai estének így vagy úgy, de mesés vége lesz. A
Történet már munkálkodott. Becsukódott mögöttük az ajtó, de a lépcsőházban Brody nem engedte, hogy
elinduljon a lépcsőn.
– Miért álltál meg? - Mina Brody karjába kapaszkodott, másik keze a ruhája redőit markolta, nehogy
elessen benne lefelé menet.
– Egy percre kettesben akartam maradni veled.
– Valami baj van? — kérdezte a lány. Aggódott, hogy a fiú hozzá hasonlóan sejti, hogy valami készül.
Brody megsimogatta az arcát.
– Nincs semmi baj. Minden tökéletes. De amennyit Nan beszél, lehet, hogy egész este ez lesz az
egyetlen csendes pillanatunk. Még akkor is, ha el kell viselnünk Jared jelenlétét. Mina újra meglepődött,
milyen gyakran fordult elő, hogy Brody szinte olvasott a gondolataiban. Ideges volt attól, hogy egyedül
lesz Brodyval a limuzin hátuljában, tekintve, milyen friss a kapcsolatuk. Mindennél idegesebb volt amiatt,
hogy valahogy visszacsúszik a barátságuk kínos szintjére, és nem tud nyugodt, laza és összeszedett
maradni.
– Nem, ez rendben van. Örülök, hogy meghívtad Nant. — Mina behúzta a vállát a gondolatra, hogy
szembenéz Jareddel, aki szándékosan kerülni fogja.
– De Jarednek nem? — Brody kihallotta a feszültséget a hangjából.
– Nem, örülök. Tényleg.
– Az alku része volt. Tudtam, hogy szeretted volna, ha Nan melletted van, és ő volt a plusz poggyász.
Ha kényelmetlen helyzetbe hoz, csak szólj! - Brody ujjával végigsimított Mina álián, lehajolt, és édesen
szájon csókolta. A lány közelebb húzta magához. A csóknak gazdag, meleg íze volt. Brody átkarolta, és
Mina biztonságban érezte magát... aztán hangos dudálást hallottak lentről. Mina mosolyogva húzódott
hátra.
– Ez biztosan Nan. Általában szörnyű az időzítése. Brody lesegítette a lépcsőn, és kitárta előtte az
ajtót. Amint a lány feltűnt az ajtóban, Nan kiszállt a limuzinból, és odahajolt hozzá.
– Te jó ég, gyönyörű vagy! Soha nem hittem volna, hogy a piros ilyen jól áll, de hűha! Nan haját
magasra tornyozták és fehérre fújták, nyakán és arca körül fehér csigás fürtök hulltak alá. Hosz-szú fehér
ruhája és vérvörös ajkai voltak, nyilvánvalóan Hókirálynőnek öltözött.
– És várj, míg meglátod Jaredet! Ugye, hogy dögös? A fiú ekkor szállt ki a limuzinból, és Mina
megragadta Brody karját. Nem konkrét szereplőnek öltözött, de a jelmez annyira illett rá, hogy szinte
elfeledtette, hogyan nézett ki bármi másban. Vékony alakját tökéletesen kiegészítette a magas gallérú,
fehér viktoriánus ing, ezüst zekével és fekete nadrággal. A bőre ragyogott a sötétben, ezt kihangsúlyozta
sötét haja, bár lehet, hogy csak a neontáblák fényének játéka volt. Viharos tekintete olvadt ezüstként
csillogott.
– Szépen kikupáltad magad! - próbálta Mina oldani feszültséget. - Jól áll.
– Kösz! — felelte a fiú. — Te... fantasztikusan nézel ki! Mina elmosolyodott.
– Nocsak, Jared, ilyen kedves dolgot talán még soha nem mondtál nekem.
– Nem hazudhatok — vont vállat a fiú, aztán besegítette Nant a kocsiba. Viccnek hangzott, de Mina
ismerte a szavak mögött rejlő igazságot. Brody lassan a limuzin hátuljához vezette Minát, aki lábujjhegyen
járt, nehogy tönkretegye a cipősarkát a fűben. Ajtót nyitott neki, és hagyta becsusszanni. A lány olyan
alacsony volt, hogy kicsit nehezen ügyeskedte fel magát a limuzinba, különösen ebben a ruhában. Amint
beült, Nan elcsusszant mögötte a minibárhoz.
– Nézd, alkoholmentes cider! - kinyitotta az üveget, és töltött pár pohárral. Mina óvatosan kortyolt,
pontosan tudta, hogy Jared őt nézi. Nan italt nyújtott Brodynak, aki a pohártartóba tette. Elindultak, Nan a
rádiót babrálta, és végül talált egy hallgatható rockcsatornát. A zene szürreális hátterét adta a limóban
játszódó jelenetnek: Nan dobálta a fejét a zenére; Jared vele szemben némán búslakodva nekidőlt a
bőrülésnek. A késekkel kirakott Brody maga mellé tette az íjat és a nyilat, és mindenkit behatón
végigmért.
– Boldog szülinapot, Mina! — kiáltotta nevetve Nan. Jared rémülten kapta Mina felé a fejét. A lány
feltételezte, hogy elfelejtett szólni, hogy a szülinapján néz szembe az egyik legijesztőbb mesével. Nem
mintha a fiú kérdezte volna. Elfordította a tekintetét, és a ruhája hajtókáját babrálta. Megfájdult a feje a
hangos zenétől, és nagyon szerette volna, ha a limuzin repülne az iskoláig, és már oda is érnének. Az út
szép, de végtelenül feszült volt. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a sofőr befordult az iskolai
parkolóba, és megállt a bejáratnál. Ekkor látta meg a tömeget. Több mint két tucat diák lebzselt odakint,
sokan Rittyentettek a hosszú limuzin láttán, mert tudták, hogy Brody Carmichael lehet odabent. Köztük
Savannah White és a barátnői. Amikor Mina és Nan kilépett a limuzinból az iskola két leghelyesebb fiúja
mögött, Savannah mosolya borzasztóan elcsúnyult. Világoskékbe öltözött, szőke haját szoros kontyba tűzte
fel, és tiarát viselt. Hamupipőke volt, Priscilla pedig zöld ruhájában és plüssbéka retiküljével a hercegnő
volt a Hercegnő és a béka meséből. Mina igyekezett nem Savannah felé nézni, de a szeme sarkából látta,
hogy vadul sugdolódzik Privel. Egy pillanatra megsajnálta őt, mert tudta, hogy egykor ő is jelentett
valamit Brodynak. De aztán meghallotta, hogy amikor elmegy mellette, azt kuncogja, hogy „Kormoska
Piroska”, és minden csepp szimpátiája tovaszállt. Az ajtóhoz érve a biztonsági őrök tényleg megmotozták
őket, és ellenőrizték Brody összes műkését és nyilait. Minának megfordult a fejében, hogy később megkéri
Jaredet, csináljon neki egy fegyvert. Nannel beléptek a tornaterembe, és elakadt a lélegzetük a mesebeli
látványtól, amit a diáktanács alkotott csillámló fényekkel és életnagyságú díszletdarabokkal. Aranyhaj
tornyát a hatalmas mézeskalácsház és a kívánságkút mellé állították. Még a pad is mesésen romantikus
volt, ahol Mina és Brody először csókolózott. Hatalmas kapuk és egy boltív osztotta fel a teret a
képkészítéshez, kajákhoz és táncoláshoz. A teremben füstgépek rejtőztek, ködös ösvényeket teremtve,
amelyeket színes fények tettek hangulatossá. Még a DJ is hatalmas ogrefüleket és foltvarrott ruhát viselt. A
tánctéren összekeveredtek a tündérmesék, a mesekönyvek szereplői és a mitikus állatok. A Minotaurus
próbált puncsot tölteni az egyszarvúnak. Fiatal őz táncolt a libapásztorlánykával. Mina csoportokba
verődve farkasokat, bárányokat és sárkányokat látott a parkett szélén. Akik nem állatnak, azok hercegnek,
hercegnőnek vagy lovagnak öltöztek. Frank és Steve falovakat és az iskola zászlóit használva lovagi tornát
játszott. DJ Ogre, ahogy az estén hívatta magát, néhány lassabb zenét vett elő, és az eddig ugráló
táncparkett ellágyult, ahogy a párok megtöltötték, mások pedig szétváltak.
– Akarsz táncolni? - kérdezte Brody.
– Nem biztos, hogy meg kellene kockáztatnod — vörösödött el Mina.
– Nem lesz semmi gond, ha hagyod, hogy vezesselek.
– Brody kézen fogta, és a táncparkettre vezette. Igaza volt. Amíg Mina hagyta, hogy vezesse, nem
okozott problémát érezni a ritmust, és távol maradni a partnere lábától. Talán még soha nem érezte magát
ilyen kecsesnek. Persze, a ruha is kellett hozzá.
– Látod, remekül csinálod! — biztatta Brody, és közelebb húzta magához. - Tudod, kétszer is meg
kellett volna gondolnom, hogy elhozzalak-e ide. Minát megriasztották a szavai. Brody mégis szégyenkezik
miatta? Rálépett a lábujjára? Azt hitte, jól megy.
– Hogy érted.
– Azt hittem, kezelni tudom, hogy elhozlak a bálba, de ez nem igaz. — Szorosabban fogta Mina
derekát, és a fülébe suttogott. - Egyetlen srác sem tudja levenni rólad a szemét. - Brody állával a fiúk egy
csoportja felé biccentett, és Mina gyors pillantást vetett hátra a válla fölött, aztán mélyen elpirult
zavarában. Brodynak igaza volt, mindenki őket nézte.
– Talán miattad. Téged általában sokan bámulnak — próbálkozott.
– Ez kedves, de nem hinném, hogy ilyen sok fiú találna engem vonzónak a suliból. — Ahogy
körbetáncolták a termet, néhányukra szúrós pillantást vetett, és páran tényleg elfordultak zavarukban.
Egyesek a telefonjukon pötyögtek, mások pillantása meg sem rezzent.
– Sajnálom! Remélem, nem hozlak kínos helyzetbe! -- Ne kérj bocsánatot! Nem a te hibád. Nem
tehetsz, róla, hogy csodásán festesz. Mina elpirult. Mikor a dal elhalkult, Brody végre eleget táncolt.
– Biztonságban leszel Nan mellett? Tényleg beszélni akarok ezekkel a srácokkal. — A barátnőjéhez
kísérte Minát. Nan élénk beszélgetést folytatott egy alacsony, szemüveges fiúval. Amint Brody elsétált,
Nan Minához hajolva ezt suttogta.
– Elhiszed, mennyien bámulnak? Még soha nem láttam hasonlót. — Oldalba bökte a barátnőjét, és
különböző állatmaszkokat viselő fiúk csoportjára mutatott.
– Nan, szerintem nem is a mi sulinkba járnak - suttogta Mina. Igaza volt. Az idegen diáksereg nem
tudta, vagy nem akarta levenni róla a szemét. Hogy tesztelje az elméletét, Mina Nanbe karolva elsétált a
kajásasztálhoz. Távolról követték, igyekeztek kerülni a feltűnést.
– Követne.
– tátogta Nan.
– Hol van Brody? - Mina visszasétált oda, ahol utoljára látta a fiút, de eltűnt. — Meg kell keresnem
Jaredet! — kiáltott pánikba esve. Ha Brody nem lehetett mellette, akkor legalább azt tudni akarta, hogy
Jared merre jár.
– Nem tudom. Táncoltunk pár számot, de aztán eltűnt. Mina, azok a srácok idejönnek — biccentett
Nan az állával a fiúk csoportja felé. Már nem próbáltak beleolvadni a tömegbe, vészjóslóan közeledtek
feléjük. Mina testében megérezte a bizsergést, és tudta, hogy eljött az idő. De nem birkózott meg ezzel,
idegei felmondták a szolgálatot.
– Nan, ki kell jutnom innen! - rángatta a barátnője karját, és együtt indultak a kijárat felé. Az első
bejáratot Aranyhaj tornya állta el, a másik pedig épp az ismeretlen fiúk csoportjánál volt. Ki volt zárva,
hogy arra menjen.
– A színpad! Van másik kijárat a színpadon álló DJ mögött - kiabálta túl a zenét Nan. Lehúzták a
fejüket a lufik és szalagok alatt, és elindultak a színpadra vezető lépcsőn. Odafent Mina végignézett a
tánctéren, és két csapat tartott a színpad felé. Kik ezek? Mit akarnak? Amikor áthaladtak a ködös
tánctéren, a rájuk hulló lézerfényben emberalakjuk kissé elhomályosult. Mina a látványtól megborzongott.
Egyikük felnézett a színpadra és megpillantotta a lány rémült arcát. Megszabadult a maszkjától, és majd
elolvadt a boldogságtól, hogy ilyen ijedtnek látja.
– Ide! — kiáltotta Nan. Félrehúzta a függönyt, és megtalálta a színfalak mögé vezető ajtót. Lerohantak
az ol-dalajtóhoz vezető lépcsőn, de egy hatalmas férfi állta az útjukat. Nan felsikoltott, amikor valaki
hátulról megragadta, és a szájára tapasztotta a kezét. Újabb alak tűnt fel a sötétből. Mina ijedten
felsikoltott, de a basszus dübörgésétől nem lehetett hallani.
– Á, Piroska, Piroska, elkóboroltál! - Az, akit Jared Szürke Faroknak nevezett, gyors volt. Mina
megpróbált elfutni, de utánavetette magát, és a falhoz szorította, úgy perdítve, hogy a feje a falnak
csapódott. Mina csillagokat látott. Szürke Farok előrehajolt, arcát a lány nyakához szorította, beszívta az
illatát. Fogával végigsimított torka egyik erén, a kulcscsontjától az álláig követte a pulzusát.
– Hol a könyv? - mordult halkan a lány fülébe.
– Már mondtam, hogy nincs nálam - nyöszörgött Mina. Ahogy a férfi ráhajolt, attól tartott, hogy
megérzi a könyvet a ruhájában.
– Hazudik - visszhangzott egy rekedt női hang a sötétségben.
– Úgy nézek én ki, mint akinél könyv van? - kiáltott Mina az alaknak a sötétben. Homályosan látott,
és halk kopogást hallott a fejében.
– Lehet, hogy otthon hagyta — mondta Szürke Farok habozva az alaknak a sötétben, miközben
továbbra is áldoza-tához simult.
– Egyszer már átkutattad a lakását és nem találtad. Miből gondolod, hogy most ott hagyta? Használd
az agyad, te mihaszna kutya! Mina látása kitisztult, felismerte a színpad fapadlóját. A kopogás közeledett,
és hamarosan egy pár piros magas sarkú tűnt fel. Mina megismerte, és épp megjegyzést akart tenni rá,
amikor egy kéz durván megragadta a haját, hullámcsatjait mélyen belenyomta a fejébe, és kényszerítette,
hogy a beszélőre nézzen. Claire volt az.
 22. FEJEZET
Vagy aki egykor Claire volt. Néhány hét alatt nagyon megöregedett. Többé már nem harmincnak nézett ki,
hanem nyolcvannak. Haja megőszült, bőre ráncos és máj foltos lett. Lefogyott — túlságosan is -, már alig
maradt nyoma annak a gyönyörű nőnek, akivel Mina egykor találkozott.

– Ez a te hibád! — sziszegte, és újra a falhoz csapta a lány fejét, bizonyítva, hogy a teste ugyan
megöregedett, de az ereje nem hagyta el. — Tökéletes voltam, kortalan, míg te be nem toppantál a
sütödébe. Ki gondolta volna, hogy egy valódi Grimm sétál be az ajtón? Igazi megtiszteltetés, hogy részese
lehetek a hírhedt meséknek, és talán, ha egy korábbi iskolai túrán lettem volna, felismerlek. Hidd el, akkor
nem maradtál volna sokáig életben.
Mina elhúzódott Claire érintésétől. Jared mondta, hogy végül megöregszik és meghal, de azt hitte,
évekbe telik majd, nem napokba. Még inkább elcsodálkozott a mesék varázs-erején és mélységén.
– Sajnálom... csak napokkal később értesültem a mese erejéről. Higgyen nekem! Claire alaposan
szemügyre vette.
– Hiszek neked, édes gyermekem. De tudod, még van egy problémánk. Nem akarok megöregedni.
Örökké fiatal akarok maradni. Azt akarom, hogy minden úgy legyen, mint mielőtt beállítottál a pékségbe.
– Nem megy. Nem tudom, hogy lehet visszacsinálni.
– Mina reszketett félelmében. A Claire-t körülálló férfiak előreléptek, nyújtogatták ujjaikat, alig
várták, hogy kezdetét vegye az erőszak.
– Ostobaság. Meg tudod tenni. Úgy hallottam, te vagy a kiválasztott, és nálad van a Grimoire.
Megvan az erőd, hogy megváltoztasd a mesét.
– Nincs! - kiáltotta Mina.
– De igen! — mosolygott gonoszán Claire. — Szerintem csak megfelelő motivációra van szükséged.
Hozd be őket, Cédrus! Mina nem tudta, mire számítson, és meglepődött, amikor egy még sosem látott
vörös hajú fiú berángatta az engedelmes Savannah-t és Prit. Kábának, zavartnak, de sértetlennek tűntek.
Claire lábához ültek, és mozdulatlanul kuprogtak, mintha megbabonázták volna őket.
– Engedje el őket! — Mina küzdött Szürke Farokkal, de az egyre erősebben szorította, és csavarta a
karját, úgy érezte, mindjárt eltörik.
– Szerettem a férjemet - emlékezett Claire halkan. Tudod, milyen túlélni egy szerettedet?! — Az
utolsó kérdést sikoltotta.
– Igen! - kiáltotta Mina. — Tudom! És sajnálom.
– Nem tudod! - Claire arca egy pillanatra lemerevedett, aztán mániákusan felnevetett. - Becsapottnak
éreztem magam, hogy ők nem örökölték a hosszú életemet. De aztán rájöttem, hogy sokkal nagyobb
dolgokra vagyok hivatott. Például megállíthatom a magadfajtákat. Claire kirohanását pityegés szakította
félbe. Táskájából mobilt vett elő, és olyan nyelven válaszolt, amit Mina még sosem hallott. Még egy
Claire-féle kegyetlen öregasszonynak is légies, dallamos és lebilincselő hangja volt. Mina alig hallotta a
vonal másik végén a nyers, fojtott hangot. Claire éles kattintással letette a telefont, és végigmérte a három
lányt.
– Mondok neked valamit, Mina! Hagyom, hogy te döntsd el, ki él, és ki hal meg. Csak kettőtökre van
szükségem és a Grimoire-ra. Nem mondhatod, hogy szívtelen vagyok. Esélyt adok, hogy mentsd a saját
irhádat. Mina a mozdulatlan Savannah-ra és Prire meredt, és végiggondolta Claire szavait. A két felszínes
lány azt sem tudta, hol van, üres tekintettel bámultak maguk elé. Pri lehet, hogy kicsit nyáladzott is. Ha az
ellenségeit nevezné meg, és átadná a Grimoire-t, élhetne tovább. De sosem tudna ilyen manipulativ vagy
szívtelen lenni. Ez az ő csatája, és nem fejezheti be félig a mesét. Véget kell érnie. Gyorsan kellett
gondolkodnia. Talán Claire azt hiszi, hogy még mindig a Jancsi és Juliska mesében vannak. Azt nem tudta,
hogy a Történet továbblépett, és már nem érdeklődik iránta. Ha Claire nem tudta, hogy Mina most a
Piroska és a farkastírja újra, az az előnyére válhat. De segítségre lesz szüksége. Balra nézve elkapta Nan
dühös tekintetét. Csak remélni tudta, hogy Jared időben ideér.
– Bocs, Nan, de kettőnket választom. Savannah és Pri hadd menjen el. Nan és én magával megyünk,
de itt ne tegyen semmit! Tudnunk kell, hogy a többi diáknak nem esik bántódása. - Nan nyöszörgőit, de
Mina a tekintetével próbálta megüzenni, hogy minden rendben lesz. Claire cserepes ajkai kacagásra
nyíltak.
– Te bolond! Tudtam, hogy a barátaid megmentése mellett döntesz. Ti, Grimmek nagyon
kiszámíthatóak vagytok. — Előresétált, keresztül - szó szerint keresztül Savannah-n és Prin, akik vékony
füstfelhőben eltűntek. Illúzió, a lányok csak illúziók voltak. Egyszerűen csak Claire egyik varázstrükkje. A
nő durván álion ragadta Minát, és félrehúzta a színpadi függönyt, hogy a lány lássa az igazi Savannah-t és
Prit a táncparketten, akik fejük felett csápolva, gondtalanul táncoltak, és láthatóan életben voltak.
– Megkötötted az alkut, így velünk jöttök. Könnyebb, ha nem küzdesz ellene. De figyelmeztetlek,
bármilyen trükk, és nem a diákoknak esik baja. Az anyádnak és az öcsédnek, — Cédrushoz és Szürke
Farokhoz fordult: — Vigyétek mindkettőt... indulnunk kell! Most! Érzek valamit. Közeleg, és nem tetszik.
Csattanó álkapcsok feleltek Claire-nek, ami kétszeresen is groteszk volt, mert a farkasok még
emberalakjukat viselték. Mina csak egy pillanatig küzdött, aztán a levegőbe emelték, és Cédrus nikotin, és
izzadtságszagü vállára vetette. Sikítani próbált, de a fiú válla a gyomrába mélyedt, és elakadt a lélegzete.
Nan keményebben küzdött, és szakadatlanul becsmérlő kifejezéseket zúdított a támadójára, amíg az ki nem
ütötte. Mina összerezzent az állnak csapódó ököl zajára. Hirtelen nedves kutya szagát érezte, és zavarónak
találta, hogy egy kiöltözött férfi háta felől. Gondolkodj, Mina, gondolkodj! Hogyan végződik ez a történet?
Léptek zaja, nyíló kocsiajtó, és Mina egy szállítófurgon fémpadlóján landolt. Négykézláb mászva próbált
talajt fogni, és próbálta megrúgni a mellette bemászó férfit. Sikolyra nyitotta a száját, de gyorsan egy régi
rongyot tömtek a szájába, majd megkötözték a csuklóját.
– Nehogy eszedbe jusson valami! — suttogott a fülébe Cédrus. Mina ülő helyzetbe tornázta magát a
furgon távolabbi sarkában. A jármű megdőlt, ahogy még többen szálltak be. Az eszméletlen Nant mellé
fektették. A motor felberregett, és elindultak. A hátsó ablakban a tornaterem téglaépülete egyre
zsugorodott. Most mihez kezdjen?

A furgon zötykölődött, és Mina távoli motorzúgást hallott. Nem törődött vele, csak amikor egyre
hangosabban közeledett. Sírni tudott volna megkönnyebbülésében, amikor ismerős fekete motor tűnt fel a
furgon mellett, és megpillantotta Jared sötét loboncát. A motor eltűnt a furgon oldalánál, a lány magában
megéljenezte a hősét. Jared megmenti őket. Hallgatózott a küzdelem zajai után, de amikor a jármű hirtelen
kanyarodott, a furgon oldalához csapódott. Vagy le akarják szorítani Jaredet, vagy el akarják ütni. A
furgon fékezett, és Mina most a sofőrülésnek vágódott. Térdelő helyzetbe küzdötte magát, és a szélvédőn
át látta Jaredet. A sofőr újra gyorsított, hogy a furgon Jared mellé érjen.
A fiú nevét sikoltotta, és esküdni mert volna, hogy felé nézett az elsötétített furgonba, bár látni nem
láthatta. A sofőr kanyarodott, az elülső fényszóró Jared lábának csapódott, és a fiú elveszítette uralmát a
motor felett. Mina szíve a torkában dobogott, ahogy az ülések között előre ugrott, és összekötözött kezével
megpróbálta üresbe húzni a sebváltót.
A sofőr dühösen felüvöltött, Minát pedig felkapták, és visszadobták a vadul imbolygó furgon
hátuljába. Hamar visszanyerték a kocsi felett az uralmat, és újból száguldottak.
– Mit mondtam arról, ha nem tudsz viselkedni?— morogta Szürke Farok. — Csak hogy tudd, meg
fogom ölni a fiút. - Jared újra megjelent a furgon mögött. Szürke Farok fogott egy pótakkut a platóról, és
kinyitotta az ajtót. A süvítő huzat Mina hajába kapott, miközben küzdött, hogy megpillantsa Jaredet a férfi
mögött, és tudassa vele, hogy jól van. Amikor a furgon újra kanyarodott, Szürke Farok Jaredre dobta az
akkut, de elvétette, és dühösen felmordult.
A következő pillanatban Jared őrültséget követett el. Szürke Farokra mutatott, és merészen hívogatta.
A férfi kihajolt a furgonból, ujjai rákulcsolódtak az ajtóra, centinyi lyukakat hagyva a keretben. Vonyítás
szelte át az éjszakát, ahogy ívben megfeszítette a hátát, és készült rávetni magát Jared motorjára.
A furgon hirtelen fékezett, Jared gyorsan balra kanyarodott, aztán hátrált, lehetőséget adva a
farkasnak, hogy a hátára ugorjon. Mina iszonyodva nézte, ahogy száz kiló izom csapódott hátulról
Jarednek, és lelökte a motorról. A két férfi az úttesten gurult. Utoljára Jared fájdalmas arckifejezését látta,
amikor a farkas karma belevájt. Aztán a furgon elszáguldott.
 23. FEJEZET
Mina belesikoltott a szájába nyomott rongyba, szeméből patakzottak a könnyek. Jared az életét kockáztatta
érte, és most már nincs, aki megmentse.

Rettegés. Reménytelenség. Veszteség. Mindez eluralkodott rajta. Elzsibbadt, és nem harcolt, nem
küszködött, amikor egy másik farkas kapta a vállára. Alig fogta fel, hogy visszatértek Babushka
sütödéjébe.
Nem tudta, hogy meglepte-e vagy sem, hogy maga B. J. Claire dédunokája mászott elő a volán mögül.
Claire előremasírozott, kinyitotta a „Csak szállítóknak” feliratú oldalajtót előttük, és beléptek. Hideg volt,
sötét, liszt-és dízelolajszag, érződött. Mina szájából kivették a rongyot, de nem oldozták el.
– A szőkével kezdem - brekegte Claire. Nanhez lépett, hajánál fogva felhúzta, és alaposan szemügyre
vette ájult arcát. Májfoltos, ráncos kezét a lány szájára tapasztotta. Kezén át Nanből halványan ragyogó
vonal-kák áradtak át.
Nan rémülten kinyitotta a szemét, és Mina szeme láttára öregedni kezdett. Kék szeme szürkévé
változott, elefántcsont bőre kifakult. Mina felsikoltott, amikor Nan néhány pillanat alatt tizenhat évesből
nyolcvanhattá változott. Eközben Claire visszafiatalodott. A haja kinőtt és kiszőkült. Arca telt és fiatalabb
lett, de úgy ötven körül megállt.

Hirtelen elengedte Nant, és hagyta a földre zuhanni.

– Csak ennyit vehetek el anélkül, hogy megölném szólalt meg erősebb hangon. Ragadozó mosolyával
Minához fordult. — Tudom, hogy nem szeretnéd, ha végeznék vele, úgyhogy azt javaslom, most add oda a
Grimoire-t, mielőtt megölöm.
Mina rémülten hátrált.
– Mit vártál? Könnyebb elvenni néhány évet gyanútlan tinédzserektől, mint otthagyni egy
kiszipolyozott hullát. Hogy ez állandósuljon, kell az életerőd és a Grimoire. Add ide most, vagy elveszem
azt a néhány évét, ami maradt. Legalább egyikőtök túléli. Talán Claire azt hitte, hogy annyira megijeszti
Minát, hogy engedelmeskedik, de igazából azt a plusz bátorságot adta neki, amire szüksége volt. A nő Nan
ernyedt testéhez lépett és fenyegetően kinyújtotta a kezét.
– Ne, várjon! - Mina küszködve felállt. - Odaadom a Grimoire-t, de kevésbé szem előtt.
– Ne nézz bolondnak, te lány! — mordult rá Claire.
– Nem. Csak... - Mina igyekezett eljátszani a szégyenlős, visszafogott lányt, ami nem esett nehezére.
Zavarában elpirult. - A ruhám felsőrészébe tettem. Le kell vetkőznöm, hogy kivegyem. Claire horkantva
felnevetett Mina zavarán. Egy zsírosbödönökkel telepakolt polcra mutatott.
– Mögötte, ennyi magányt engedélyezek. Csak hogy tudd, nincs hová futnod, és nincs hová bújnod. -
Intett, és Cédrus elvágta a kötelet a lány csuklóján. Mina leszegett fejjel lassan a polc mögé sétált, mintha
belenyugodott volna balsorsába. Amikor eltűnt a szemük elől, könnyedén kivette a Grimoire-t a ruhájából.
Kinyitotta, és meglepetten látta, hogy az első, befejezett mesén kívül a lapok még mindig üresek. Remélte,
hogy némi információt talál.
– Gyerünk, segítened kell! - suttogta a könyvnek. — Elvileg segítesz, és ez az időpont ideális lenne.
— A könyv élettelen maradt, se zümmögés, se ragyogás.
 — Kérlek! Könyörgöm! — Semmi. Lekucorodott a földre, és a mellkasához szorította a füzetet. Lelki
szemei előtt képeket látott a könyvtárban olvasott különböző gyerekkönyvekből. Úgy villantak fel előtte,
akár egy farkasokról, kislányokról és vadászokról szóló dokumentumfilm. Arra várt, hogy jöjjön a vadász,
és megmentse, de nem mindig történt így. Néha Piroska mentette meg a nagymamát a farkasoktól. A
történet megváltozott. A nagymama házában voltak. Babushka oroszul nagymamát jelent, nem? Mina
reménykedett benne. Akkor Claire kell, hogy legyen a nagymama. Nem, ez nem igaz. Claire nyilvánvalóan
a gonosz. Visszasandított a Claire mellett félelmében reszkető öregasszonyra. Nan! Nan most elég idős
volt ahhoz, hogy Mina nagymamája legyen. A Történet úgy alakította, hogy ő lett Piroska, akinek túl kell
járnia a farkasok eszén, hogy megmentse a nagymamát. Jared mondta is, hogy Claire meséje véget ért.
Befejeződött, csak még nincs vége. Tehát ennek a mesének a gonosz szereplőire kell koncentrálnia, vagyis
nem Claire-re, hanem a farkasokra. Arra várt, hogy Jared vagy Brody megmentse, mert azt hitte, a
Történet ezt kívánja. De ha van bármi beleszólása, akkor nem.
– A vadász vagyok - suttogta magának. — Most a vadász vagyok, nem a vad - suttogta hangosabban.
- Nem fogok veszíteni! - A füzetbe kapaszkodva futásnak eredt az oldalfal és a legközelebbi tündérfarkas
felé. A farkas vicsorgott, de a könyv dobbant egyszer, kétszer, háromszor, mintha egy szív térne vissza az
életbe. Mina hitt a mese erejében. A Történetnek szüksége volt rá, hogy nőjön az ereje. És csak mert nem
tudta pontosan, hogyan használja a Grimoire-t, az nem jelenti azt, hogy nem segít, ha hisz benne. Bíznia
kell magában. Lehunyta a szemét, és vadásznak képzelte magát, és épp mielőtt meglendítette volna a
könyvet, a fegyver, amire szüksége volt, a kezében termett. Ámulva nyitotta ki a szemét. A füzet éteri
fénybaltává változott. Mina egy pillanatra elnevette magát, mert úgy nézhetett ki, mint egy animefilm őrült
szereplője. A farkas felvonyított, amikor a fény a bőréhez ért. Átégette az emberi illúziót a farkas felett.
Mina még egyszer megemelte a fejszét, és újra lecsapott a farkasra. A lény minden ütésnél felüvöltött, és
próbált elugrani a fény elől. Mancsával Mina felé kapott, de a lány félreugrott. Újabb fejszecsapással
újabb réteg mállott le a tündérfarkasról, és levegővé vált. Mina sarkon fordult, és egy újabb farkas felé
tartott, de az rémülten elrohant a folyosón, nem akart ugyanarra a sorsra jutni. Újra Claire felé fordult, és a
felemelt fejszével fenyegetően előrelépett.
– Változtassa vissza őt! Claire hunyorogva mérte végig.
– Nem tehetem. És azt meg honnan a csudából szerezted.
– Változtassa vissza, vagy használni fogom! Ez nem közönséges fejsze.
– A Grimoire! - suttogta Claire villámló szemekkel. Vállat vont. - Csak akkor tudok segíteni a
barátodnak, ha ideadod a könyvet. Talán találunk rá módot, hogy meghosszabbítsuk az életét. Végtére is,
az ő ereiben nem folyik tündérvér, mint az enyémben.
– Nem, nem hisz... - Mina nem tudta befejezni, mert előrelökték a földre, a Grimoire kirepült a
kezéből, és végigcsúszott a padlón. Lassan fejszéből visszaváltozott Claire lábánál heverő mozdulatlan
füzetté.
– Köszönöm! — vette fel a földről Claire. — Nagyon szeretem, ha a dolgok úgy mennek, ahogy én
szeretném. Egyetértesz, Cédrus? Mina érezte, hogy a levegőbe emelik, aztán Cédrus egyetértően
vicsorogva a hideg betonpadlóra dobta, Claire elé. A nő kinyitotta a füzetet, és homlokát ráncolva meredt
a befejezetlen rajzra.
– Gyerünk! - rázogatta. - Mutasd a történetemet! Láttam a tündérpéldányt gyerekkoromban. Tudom,
hogy ez másolat. Látni akarom az enyémet, hogy biztosan rendben megy-.
– nevetett Claire, lapozgatott még néhány oldalt, aztán dühében kitépett egy lapot. — Mutasd! Vagy
még többet tépek ki! - Végül elégedetlenkedve a táskájába dugta a Grimoire-t.
 – Nem fontos, van más módja is, hogy szóra bírjam. Addig, amíg megérted, hogy ebben a történetben
nincs „boldogan éltek, míg meg nem haltak” Juliska számára. Mina dacosan felcsattant.
– Téved! Claire rámeredt. -- Mit tudsz te.
– Ismerem a meséjét. Befejeztem. Sorsa a halál. Mindegy, hogy ma vagy holnap, de vége van. Bármit
tesz is, az nem változtatja meg a végkimenetelt.
– Ostoba lány! Mindent meg lehet változtatni. Nézd, hányszor változott ez a mese az évek során.
– De többé már nem a maga történetében vagyunk. Az enyémben. És az én mesémben én nyerek. -
Mina dacosan felszegte az állát. Apró vércsepp hullott a ruhájára a sebből, amit akkor szerzett, amikor
Cédrus megragadta.
– Nem értem. Ajtódörömbölés és néhány csattanás hallatszott, valaki Mina nevét kiabálta. Brody
volt az. Biztosan látta Jaredet elindulni a parkolóból, és követte. Be kell fejeznie a mesét, méghozzá
most.
– Tudni akarja, hogy a meséje miért nincs benne a könyvemben? Mert hetekkel ezelőtt befejeztem.
De a Történetnek még egy feladata volt a maga számára. Nincs élő nagymamám. Szóval a Történet
megtartotta magát addig, míg teremtett egy nagymamát a küldetésemhez. Egy másik meséhez használta fel,
hogy megalkosson valakit, akit eléggé szeretek ahhoz, hogy kockáztassam érte az életemet. Semmi több.
És azt a mesét néhány perce fejeztem be. Mina felállt, és a hideg földön fekvő Nanhez sétált. Szorosan
magához ölelte a barátnőjét.
– Most öltem meg a farkast, és mentettem meg a drága nagymamámat. A mesének vége. Nyertem.
Nézze meg.
– Mina a felragyogó Grimoire-ra mutatott. Lassan a környező jelenetet tükröző maratott ceruzarajzok
töltötték meg a lapot. Mina tudta, hogy valahol a tündérvilágban hasonló rajz jelenik meg a
Tündérkönyvben. Szinte hallotta az odaátról érkező sóhajt. Claire eldobta a füzetet, és Mina meglátta a
kép alatt megjelenő „Vége” szót. Ekkor hangos szél zörgette az ablakokat, és a lány érezte, hogy a
Grimoire magához vonzza. Szorosan Nanbe kapaszkodott, miközben megrengett a föld, és a polcok
összecsendültek. Forgott a szoba, és Nan testéből éles fény tört elő. Mina felsikoltott ijedtében, aggódott,
hogy elveszíti a legjobb barátnőjét. Őt is magához vonzotta a Grimoire, és Mina nem tudta biztosan, hogy
kitart-e. Hirtelen erős karok ragadták meg, és Mina felismerte Brodyt. A fiú átölelte és a padlóra nyomta,
a testével védte. Biztosan észrevette az eltűnését, és hogy Jared elrohant. Hozzá hasonlóan idáig követte a
furgont.
– Foglak! Nem engedlek el! Ígérem! Mina égő szemmel figyelte, ahogy a könyv magába szívta a
rémült Cédrust és Claire-t. Foga összekoccant félelmében, ahogy a nő utána nyúlt. Hogy segítséget kérte,
vagy élete utolsó éveit próbálta megragadni, azt Mina nem tudta. De Claire-t beszippantották a Grimoire
lapjai. A könyv hangos csattanással kinyílt. Amikor a szél, a zaj és föld megállt, Mina próbált leszállni
Nanről, de Brody teste fogva tartotta. A fiú lemászott róla, és végignézett Mina sérülésein. Egy vágástól
az arcán és néhány zúzódástól eltekintve nem volt semmi baja.
– Nem esett bajod! Hála az égnek! - megölelte és megcsókolta. A csók sós volt és édes. - Soha többé
nem veszítelek szem elől! - suttogta, és megcsókolta a fejét. Mina elhúzódott, hogy megnézze Nant. A
barátnője bőre továbbra is ragyogott, és lassan visszaváltozott régi önmagává. Mina bőre bizseregni
kezdett, és ugyanazt a növekvő energiát érzékelte, mint mindig, ha a Történet az ő világukban működött.
Szorongva körbepillantott, de nem találta a forrást. Aztán rájött, hogy a Grimoire-ból jön. Odasétált,
energialöketet érzett, majd a könyv határozottan becsukódott, feldöntve őt és Brodyt az erejével. Mina
Brodyra nézett, aki most elterült a földön Nan mellett. Eszméletlen volt.
 – Brody! — sikoltotta Mina, és odaugrott hozzá. Ujjai végigsimítottak a fiú napbarnított bőrén és a
fején, nagy huplikat és zúzódásokat keresett. De úgy tűnt, a fiú jól van.
– Ne már! Ne tapogasd már, gyere, segíts fel! — dohogta Nan álmosan, ahogy próbálta feltornázni
magát. Körülnézett a helyiségben. — Mit keresünk mi itt.
– Nem emlékszel? - kérdezte Mina. - Claire a Babushkából megjelent a bálon, és idehozott minket.
– Milyen Babushka? Fogalmam sincs, miről beszélsz. És várj... Lemaradunk a bálról? És ő mit keres
itt? Mina megdöbbent. Nan nem emlékezett semmire. Ez vicc, vagy a túl gyors gyógyulás mellékhatása.
– Nem emlékszel? Ő volt a partnerem.
– Aha, persze. Határozottan emlékszem, hogy mindketten elhatároztuk, hogy egyedül megyünk. Ő
pedig Savannah partnere volt, nem a tiéd. - Nan járkálni kezdett.
– De három hete megmentettem az életét ebben a sütödében. Nagy volt a felzúdulás, randizni
kezdtünk, és még mobilt is kaptam tőle. - Mina keresni kezdte a földön a telefonját, de nem emlékezett rá,
hol hagyta el.
– Neked? Mobilod? Ha! Majd ha piros hó esik! Biztosan jól vagy? Nem tudom, hogyan mondjam el
neked, de kizárt, hogy ide jöttünk tanulmányi kirándulásra. Nézd körül... évek óta zárva van. Mina
körbepillantott, és Nannek igaza volt. Az egykor működő üzem a fehérre meszelt falakkal és a makulátlan
acélberendezéssel, most nyirkos, sötét és leromlott raktárház volt. Törött ládák és grafíitik csúfították el,
és Mina esküdni mert volna rá, hogy patkányt látott. Mintha a sütöde soha nem is létezett volna. Mindent a
Történet alkotott meg és rendezett el. Amint a mese befejeződött, el törlődött, nem maradt tartós hatása az
emberi világra. Mina mellkasa fájdalmasan hullámzott. A szívére tett kézzel megfordult, és Brodyra
nézett. Nem volt valóság, semmi sem. A Történet alkotta a fiú érzéseit? Talán nem, de vajon emlékszik
majd? Nan tovább beszélt.
– Ha ilyen menő dolog történt volna, gondolod, hogy nem én tudnék róla először? Kábé egymillió
követőm lenne Twitteren! — A piros jegyzetfüzethez lépett, megrugdosta, majd felvette.
– Hozzá ne érj! — kiáltotta Mina. Odarohant, és kikapta a legjobb barátnője kezéből. Nan hátrált,
megbántotta Mina durva hangneme.
– Bocs! De nem gondolod, hogy el kellene tűnünk innen, mielőtt bajba kerülnénk? És jobb, ha
visszük Brodyt. Nem szeretném én elmagyarázni Savannah White-nak, hogy leléptünk a pasijával. Nannek
igaza van. Brody mocorogni kezdett. Mina két lépést hátrált Brodytól, amikor a fiú előrehajolt és
körülnézett. Zavart volt, pláne, amikor meglátta maga mellett a két lányt. Mina visszatartotta a lélegzetét,
amikor a fiú tekintete végre megállapodott rajta. Egy szikrára, a felis-merés villanására várt, és hogy a
szemét boldogan összehúzza, amikor meglátja. Semmi. A fiú úgy nézett rá, mint egy idegenre, majd hideg
kék tekintete Nanen állapodott meg.
– Izé... téged ismerlek, ugye? - felállt és leporolta a nadrágját.
– Aha - válaszolta Nan határozottan.
– Nan Taylor.
– Megint... ding, ding, ding! Nyereményt a srácnak! horkant fel Nan, és próbált nyomokat találni,
hogy miért is vannak itt.
– Mit keresünk mi itt? — kérdezte Brody. Teljesen tanácstalannak tűnt.
– Azt hiszem, megtréfáltak minket. És jobb, ha ez nem a te ötleted volt, Brody! Most, ha nem
bánjátok, szeretnék visszamenni a bálra — Nan visszasétált Minához, és a karjába fűzte a karját. —
Tűnjünk innen, táncpartner! Kikészít ez a hely! Mina bólintott, és követte Nant, hálás volt a legjobb
barátnője támogatásáért. Mindent megtett, hogy visszatartsa a könnyeit, de azt sem tudta, merre lép.
Hagyta, hogy Nan a várakozó limuzinhoz vezesse, amivel Brody titokzatos módon megjelent. Nan
előremasírozott, ajtót nyitott és bemászott. Brody mögöttük bandukolt, beült, aztán becsukta az ajtót.
Kopogtatott a sofőrnek az ablakon, hogy induljon. Mina a lehető legtávolabb húzódott tőle, remélte, hogy
a sötétség elrejti a könnyeit. Megtörölte az állát, és véres lett a keze. Sóhajtva megpróbálta beletörölni
piszkos és foltos ruhájába, aminek már amúgy is lőttek. Erre nem emlékezett a meséből. Megérezte, hogy
figyelik, felpillantva elkapta Brody pillantását, aztán a fiú gyorsan elfordult, mintha zavarba jött volna.
Mina kinézett az ablakon, és próbálta összeszedni magát. De újra eleredtek a könnyei, amikor eszébe
jutott, hogy Jared is örökre eltűnt. Brody a torkát köszörülte.
– Izé, bocs! Tessék! — Arrébb csúszott az ülésen, és egy textilzsebkendőt adott Minának a zsebéből.
A lány majdnem felnevetett a gesztustól. Ki használ textilzsebkendőt manapság? A fejét rázta, alig mert a
fiúra nézni, nehogy még jobban elbőgje magát.
– Minának hívnak, igaz? A lány bólogatott.
– Nos, Mina, van egy vágás az álladón, amit szerintem meg kellene nézetni. - Brody előrehajolt, és
gyengéden a lány sebére szorította a zsebkendőt. - Sajnálom! Nem tudom, mi történt ma este, de
nyilvánvalóan valami ugratás. Nyugodj meg, kiderítem, hogy kerültünk ide! És sajnálom, hogy
megsérültél! Úgy beszélt, mintha alig ismerné. Minden egymás iránti érzésük és csókjuk odalett? Az
lehetetlen, nem? Mina túlságosan félt megkérdezni, félt a visszautasítástól, és hogy bolonddá teszik. De
már hozzászokott, hogy bolond, nem? Épp amikor szóra nyitotta a száját, hogy elmondja Brodynak az
igazságot, Nan kiáltott oda a minibár melletti ülésről.
– Nézd, alkoholmentes cider! És nyitva van!
24. FEJEZET
Uh, a vízilabdacsapat! - füstölgött Nan hétfőn ebéd közben. - Gyűlölöm azokat a srácokat! - Kiderült, hogy
a Történetnek tetszett Nan javaslata, hogy átverték őket, és ezt használta fel magyarázatképpen arra, hogy
mit kerestek a gyárban. Állítólag a csapat fogadásból elrabolta Brodyt és két véletlenszerűen talált lányt,
hogy bosszantsák Savannah-t, aki dühöngött, amikor a pasija eltűnt a bál alatt. Kellemetlen incidensnek
tűnt csupán, és a legtöbb diák jót nevetett rajta, kivéve Minát. Ő megalázva érezte magát.

Nan nem tudott sokáig haragudni, mert az esetről írt tweetjei majd megduplázták a követői számát.
– Bevallom, hogy megfizethetetlen volt látni Savannah arcát, amikor kiszálltunk a limuzinból. Sok jó
pontot szereztem a Savannah-gyűlölőknél. — Nan mosolygott, és gonoszkodva integetett Savannah-nak,
aki három asztallal arrébb enyelgett Brodyval. A lány dühösen nézett vissza, Nan pedig csak nevetett.
Mina leszegte a fejét, nem volt hajlandó odanézni. Furcsa pillantásokat kapott Brodytól, de nem
biztatóakat. Csak idegesebb lett tőlük. A fiú zavarnak tűnt, mint aki elfelejtett valamit, de nem emlékszik
rá, hogy mit. És valószínűleg soha nem is fog eszébe jutni. Amikor Mina akkor este hazaért, a családja
már aludt. Kibújt a ruhájából, és a szennyeskosárba dobta. Legalább annak örült, hogy a ruháin most már
más is szerepelt a színskálából a piroson kívül. A fiókjából előszedte a Kudarcok és hatalmas
katasztrófákfüzetet, kikereste az előző bejegyzését Brodyról. Még mindig ott volt, úgyhogy nem álmodta.
A Történet legalább ezt meghagyta neki. Most értelmet nyertek az anyja szavai, hogy Brody teljesen
elfelejti majd. Tudta, hogy ez fog történni, de ahelyett, hogy elárulta volna, hogy a kapcsolatuk majd véget
ér, adott Minának néhány nap boldogságot. Most a lány azt kívánta, bár elárulta volna. Némi
szívfájdalomtól megkímélte volna, bár nem mindtől. Kisurrant a tűzlépcsőn, és egész éjjel a tetőn várt,
azért imádkozott, hogy Jared varázsütésre megjelenjen és boszszantsa. Nagyon büszke lenne rá, hogy
három mesét is befejezett. Nem bukkant fel. Mina még a Grimoire-t is megnézte. Nem voltak benne
szavak, csak a három mesét ábrázoló képek. De halványan, alig észrevehetően, mintha Mina felhasználta
volna a varázserejét a Claire és a tündérfarkasok elleni csatában. A Grimoire-ban zümmögő energia
odalett. A rémült lány mindenhová magával vitte a könyvet. Most már a párnája alatt tartotta alvás közben
is. Most is ott volt a kapucnijában, testközelben. Mina Nanre pillantott, aki púdertükröt vett elő, és
elgondolkodva nézte a homlokát. Legalább öt perce nem szólalt meg, Mina vidám, gondtalan barátnőjétől
szokatlan módon viselkedett.
– Mi az? - kérdezte Mina. Nan grimaszolt a tükörbe.
– Ó, semmi! Csak olyan érzésem van, mintha több ráncom lenne a szokásosnál. Nézz rám! Szerinted
ez májfolt.
– Nan tágra nyitotta a szemét, és viccesen Minához hajolt.
– Nem — nevetett a barátnője.
– És a ráncok? - Nan összehúzta az arcát, és megszámlálhatatlan ráncot alkotott.
– Hát, most, hogy így mondod, kérhetnél nyugdíjas kedvezményt. Szerintem megadnák - válaszolta
Mina.
– Tudtam! — kapkodott levegő után Nan. Eltolta kedvenc muffinját, és öregedés elleni krémet vett
elő a táskájából. Vadul krémezte a bőrét. Mina elnevette magát, de hangosan felszisszent, amikor forróság
nyilallt a derekába a Grimoire-ból. A hasára tette az ujjait, és érezte, hogy a könyv életre kelt. Mina
tarkóján felállt a szőr, és bizsergett a teste. Támadásra készen vadul körülnézett a helyiségben. Fel is állt,
hátát a falnak vetette, kész volt megvédeni Nant. Nan telefonja pityegett. A lány elővette, és lassan,
elismerően Rittyentett.
– Hé, ezt nézd! Van egy új diákunk, méghozzá dögös! Akarod látni a képét? - Nan Mina elé tartotta a
telefont, de a barátnője nem nézett oda. Érezte a benne gyűlő energiát. Rémülten megfordult és ledermedt,
a szíve hangosan dobogott a fülében. A fiú csak úgy egy méterre állt tőle. Jared.
 Table of Contents
1. FEJEZET
2. FEJEZET
3. FEJEZET
4. FEJEZET
5. FEJEZET
6. FEJEZET
7. FEJEZET
8. FEJEZET
9. FEJEZET
10. FEJEZET
11. FEJEZET
13. FEJEZET
14. FEJEZET
15. FEJEZET
12. FEJEZET
16. FEJEZET
17. FEJEZET
18. FEJEZET
19. FEJEZET
20. FEJEZET
21. FEJEZET
22. FEJEZET
23. FEJEZET
24. FEJEZET