James Dashner

A Halál-kúra

Útveszt trilógia 3. rész

Eredeti cím: The Death Cure
2011 by James Dashner

Szabad fordítás, 2013.

Készítette: Angel
Korrektúra: Zozo
1. FEJEZET

A szag volt az, amit l Thomas kezdett bekattanni. Több mint három hete volt egyedül.
Nem zavarták a fehér falak, a fehér mennyezet és padló. Nem hiányolta az ablakokat. Nem
zavarta, hogy a villany mindig ég.
Az óráját elvették. Naponta háromszor kapott ennivalót. Sonkaszelet, burgonyapüré, nyers
sárgarépa, kenyérszelet és víz. Három hete senki nem lépett be a szobába, senki sem szólt
hozzá egy szót sem. Nem voltak könyvek, nem volt TV, vagy videó, nem volt játék.
Több mint három hete élt teljes elszigeteltségben, és már abban is kételkedett, hogy nyomon
tudja követni az id t. Az ösztöneire hagyatkozott. Megpróbálta kitalálni mikor van éjszaka.
Olyankor aludt.
Az étkezés sem adott neki támpontot, mert úgy t nt, szándékosan rendszertelen id pontokban
kapta.
Egyedül. A szín nélküli, kipárnázott szobában. Az egyik sarokban, szinte elrejtve volt egy
rozsdamentes acélból készült WC. Ez az egy szín volt a szobában a fehéren kívül és egy régi
fa íróasztal, amihez nem tudott odamenni egy láthatatlan faltól.
Már az állandó csendet is nehezen viselte. Rengeteg ideje volt a gondolkodni a Kitörés
vírusán, ami lassan eltüntet bel le mindent, amit l ember.
Nem engedték t fürödni, nem kapott tiszta ruhát. B zlött.
Ez volt az, amit l már az idegei majd szétpattantak, ami lassan meg rjítette t. Ha csak egy
darab rongyot kapott volna. Inkább nem ivott volna, csak legalább az arcát meg tudta volna
mosni. De csak az a piszkos ruha volt rajta, amiben bezárták ide.
Ágynem je sem volt. Az egyik sarokban gömbölyödött össze a földön, karjaival átölelve
magát, hogy egy kis melegséget érezzen. Gyakran rázta t a hideg.
Nem tudta miért a saját testének a szaga zavarta t a legjobban. De valamiért a higiénia
hiánya félelemmel töltötte t el, szörny gondolatai támadtak t le. Mintha a teste valami t le
független rothadó, b zl , bomló valami lenne. Kívülállónak érezte megát t le.
Kapott elegend ételt és annyi vizet, hogy ne legyen szomjas. Csak annyit. Meg rengeteg id t
kapott. Rengeteget edzett. Órákig futott például, amennyire lehetett abban a kis szobában. Az
eszével hiába tudta, hogy az ápolatlanságnak semmi köze a fizikai állapotához. Attól
ugyanúgy m ködik a szíve, vagy a tüdeje. Mégis kezdett a rögeszméjévé válni, hogy a
piszkossága, a b z, a halálát sietteti.
Visszatértek a sötét gondolatai Teresával kapcsolatban. Lehet, hogy Teresa megint hazudott
neki, amikor utoljára beszéltek és már azel tt elveszítette a józan eszét, miel tt idehozták
volna? Még Brenda is figyelmeztette t, hogy hamarosan rosszul alakulnak a dolgok.
Igaza volt…
Mindezeken túl még a barátai miatt is aggódott. Mi lehet velük? Hol vannak vajon? Mit tett a
Kitörés az fejükkel? Azok után, amiken keresztül mentek, tényleg ez lenne a vége?
A harag úgy kúszott bele, mint ahogy egy reszket patkány keres egy morzsányi ételt és egy
kis melegséget. Napról napra intenzívebb lett a dühe. Néha azon kapta magát, hogy már nem
tudja kontrollálni és remeg t le egész testében. De nem akarta erre pazarolni az erejét. Majd a
megfelel helyen, a megfelel id ben szabadjára engedi.
A „VESZETT” tette ezt vele! k vették el az életét, a barátait. Kihasználták t a céljaik
érdekében, nem számolva a következményekkel. Mindenért megfizetnek! Thomas egy nap
ezerszer is megesküdött erre.
Ilyen gondolatok futottak át az agyán, miközben a hátát a falnak támasztva ült szemben az
ajtóval. Úgy gondolta, a huszonkettedik napja lehet itt ebben a fehér szobában. Már
reggelizett, edzett utána, így kés délel tt lehet…
Mindig az ajtóval szemben ült le, abban a reményben, hogy egyszer nem csak egy kis rés
jelenik meg az alján, amin becsúsztatják az ételt, hanem kinyílik és kimehet végre.
Ült. Leste az ajtót. Várt, hallgatta a csendet. Érezte a teste b zét.
A barátaira gondolt, aztán Minhóra, Newtre, Frypanra... és még néhány fiúra..
Brenda és Jorge elt ntek a szeme el l még a Berg-en. Eszébe jutott Harriet, Sonya és még pár
lány a „B” csoportból. Na meg Aris…
Vajon Brenda volt az tényleg, aki figyelmeztetést küldött neki mikor el ször felébredt itt a
fehér szobában? De hogy hallhatta t az agyában? És vajon Brenda az oldalán áll?
De legtöbbször - ha nem is akarta - mégis Teresára gondolt. Az utolsó szavai ezek voltak:
A „VESZETT” jó!
Jó vagy rossz, Thomas szemében minden rosszért, ami történt vele, a „VESZETT” a felel s.
Már ha csak rágondolt, forrt a vére a düht l… Néha arra gondolt, ez az egy dolog, ami miatt
még meg tudta rizni a józan eszét. A bosszúvágy! Csak arra várt már.
Evés. Alvás. Edzés. Bosszúvágy.
Ezt csinálta a következ három napban. Egyedül.
A huszonhatodik napon az ajtó kinyílt.
2. FEJEZET

Thomas már számtalanszor elképzelte ezt a pillanatot. Hogy mit fog csinálni, mit fog
mondani. Hogy csak rohan ki az ajtón, szembeszáll mindenkivel, aki meg akarja állítani és
csak fut, menekül.
De ezekkel a gondolatokkal csak az id t múlatta, amolyan szórakozásképpen. Nagyon is
tisztában volt vele, hogy a „VESZETT” nem engedné, hogy ez megtörténjen. Minden apró
részletet megterveznek a következ lépés el tt.
Amikor az ajtó enyhe sziszeg hang kíséretében elkezdett kinyílni, majd kitárult, Thomast is
meglepte a reakciója. semmit nem csinált. Valami azt súgta neki, hogy ugyanolyan láthatatlan
akadály jelent meg, mint közte és az asztal között. Ez nem a megfelel pillanat volt a
cselekvésre. Még nem.
Nem is nagyon lep dött meg, amikor a Patkány-ember sétált az ajtóhoz, aki az utolsó próba
el tt az Égés-tesztre kényszerítette ket. Ugyanaz a hosszú orr, a menyét-szer szem. A haja
ugyanúgy rá volt fésülve a fején lév kopasz foltra és ugyanazt a nevetséges fehér öltönyt
viselte. Talán valamivel sápadtabb volt, mint mikor Thomas utoljára látta.
A kezében lév vastag mappában rendetlenül berakott papírok voltak.
- Jó reggelt Thomas. - bólintott mereven és választ sem várva becsukta az ajtót és leült az
íróasztal mögé. Letette a mappát, és keresgélni kezdett benne. Amikor megtalálta amit
keresett, rátette a tenyerét. Szánalmasra sikerült mosolygással nézett Thomasra.
Amikor Thomas megszólalt, el is feledkezett róla hogy mennyi ideje nem beszélt. Olyan volt
a hangja, mint valami károgás:
- Csak akkor lesz jó ez a reggel, ha kimehetek végre innen.
Egy villanásnyi id re megváltozott a férfi arckifejezése.
- Igen, igen. Tudom. Semmi gond. Egy csomó pozitív hírrel jöttem ma. Bízz bennem.
Thomas szégyellte, hogy megfeledkezett magáról és elárulta miben reménykedik. Jobban kell
vigyáznia.
- Pozitív hír? Gondolja, elég intelligens vagyok hozzá?
A Patkány-ember hallgatott néhány másodpercig miel tt válaszolt volna.
- Intelligens, igen. Ez egy fontos ok volt. - ismét hallgatott, mintha olvasni akarna Thomas
gondolataiban. - Gondolod, hogy mi élvezzük ezt? Hogy mi örülünk, ha szenvedni látunk?
Mindent megteszünk a cél érdekében, és te is hamarosan meg fogod tudni az egésznek az
értelmét. - a férfi hangja egyre er södött, ahogy beszélt, az utolsó szavakat szinte már
kiabálta, még az arca is belevörösödött.
- H ha! - válaszolta Thomas merészen. - Nyugodjon meg szépen öregem, mert három
lépésnyire van a szívrohamtól. - Jó érzés volt, hogy ki tudta mondani ezeket a szavakat.
A férfi felállt és el rehajolt. A nyakán kidagadtak az erek, mint valami feszes zsinórok. De
aztán mégis leült és vett néhány mély lélegzetet.
- Azt hittem négy hét ebben a fehér dobozban elég lesz arra, hogy teljesen megalázzunk. De
úgy t nik arrogánsabb vagy mint valaha.
- Mikor mondja már ki, hogy nem vagyok rült, mikor? Hogy soha nem is kaptam el a
betegséget, a Kitörés-t? - Thomas nem tudott uralkodni magán. Egyre inkább n tt a haragja,
már úgy érezte, szétrobban a feje. De nyugalmat er ltetett megára. - Ez az egy dolog segített
abban, hogy meg rizzem a józan eszemet. Tudom, hogy hazudott Teresa is. Tudom, hogy ez
is csak egy teszt, mint a többi.
- Na akkor most ha nem megyek a következ próbára mi lesz? Felküldenek a kibaszott
Holdra? Vagy bedobnak az óceánba egy szál gatyában? - mosolygott a hatás kedvéért.
A Patkány-ember üres szemekkel meredt Thomasra.
- Befejezted?
- Nem fejeztem be! - már napok óta várta, hogy beszélhessen. Most hogy itt a lehet ség, nem
jut eszébe semmi. Pedig milyen szépen eltervezte az egészet.
- Azt akarom, hogy most azonnal mindent mondjon el! Mindent! Azonnal!
- Ó, Thomas. - mondta halkan a Patkány-ember, mint amikor egy kisgyereknek kell
elmondani valami szomorú hírt. - Mi nem hazudtunk neked. Tényleg benned van a Kitörés
vírus.
Thomas meghökkent és ismét elöntötte t a düh. Vajon most is hazudik a Patkány-ember?
Kíváncsi volt rá. De megvonta a vállát, mintha nem is érdekelné különösebben.
- Nos, én még nem bolondultam meg. - eszébe jutott Brenda rettegése a betegségt l, a
Kergék… Hogy lehet ezt megemészteni, hogy is beteg? De még minden rendben van vele.
Még mindig épelméj . Most pedig csak ez számít, ebben a pillanatban ez a legfontosabb.
A Patkány-ember felsóhajtott.
- Nem érted. Nem érted, hogy azért jöttem, hogy elmondjam…
Thomas közbevágott:
- Akkor miért nem mondja? Miért jön ki olyan nehezen a száján? Mire vár? - észre sem vette
Thomas, hogy beszéd közben felállt. Majdnem elveszítette az önuralmát.
A Patkány-ember szeme hidegen villant rá.
Thomas tudta, mindegy hogy hazudik ez az ember, akkor is meg kell hallgatnia, ha ki akar
végre kerülni. Lassan megnyugodott.
- Igen, tényleg el fordult, hogy hazudtunk nektek. Gyakran elhallgattunk valami szörny
dolgot, amir l tudtuk, hogy meg fog történni. De ez is része volt a tervnek. Annak a tervnek,
amit egyszer már te is elfogadtál, s t, segítettél létrehozni. Kicsit másképp alakultak a dolgok,
mint azt az elején gondoltuk, ez így igaz. De h ek maradtunk a terv megalkotóinak a
szelleméhez.
Thomas lassan megrázta a fejét. Tudta, hogy részt vett valamikor is a terv létrehozásában.
De még sok mindent nem értett.
- Ha nem válaszol nekem, miért várja t lem azt, hogy higgyek magának?
Természetesen emlékezett arra, hogy dolgozott a „VESZETT”-nek. Igaz, hogy sok mindent
elfelejtett, de azért id nként felvillantak a múltból emlékek. Tudta, hogy Teresa is ott volt,
is segített létrehozni az Útveszt t. De ezek csak felvillanások voltak az emlékeib l.
- Nincs tovább értelme, hogy tudatlanságban tartsunk téged. - mondta a férfi. - Már nincs rá
szükség.
Thomas hirtelen nagyon kimerültnek érezte magát. Lerogyott a földre és nagyot sóhajtott.
Megrázta a fejét.
- Semmit nem értek. Azt sem tudom, mit higgyek el és mit ne.
A Patkány-ember elkezdett beszélni, de teljesen másképpen mint eddig. Mint egy professzor.
- Nos, azt tudod, hogy az egész világon elterjedt egy szörny betegség, ami az emberek agyát
támadja meg. Minden, amit eddig tettünk, egyetlen egy célt szolgált:
Az agyminták elemzése és egy terv kidolgozása a Kitörés gyógymódjára.
Átéltetek szenvedéseket, fájdalmakat. Voltak, akik az életüket veszítették el. Te ugyanúgy
tudtad, mint mi, amikor ez az egész teszt sorozat elkezd dött, hogy ez a tét, hogy áldozatokat
kell hozni. Mindannyian készek voltunk arra, hogy mindent, mindent megtegyünk az emberi
faj megmentésért.
Most nagyon közel állunk a megoldáshoz. Nagyon-nagyon közel!
Thomasnak több alkalommal is jöttek vissza emlékképek a múltból. Az álmai is bepillantást
engedtek neki ide-oda. De ezek mind olyanok voltak, mint egy gyors villanás a fejében.
Most, ahogy hallgatta ezt a férfit, úgy érezte, mintha egy magas szikla legtetején állna, a
mélységben pedig ott lebegnének a válaszok. Az, hogy meg is értse ezeket a válaszokat,
annyira er sen élt benne, hogy a férfi ezzel tudta t sakkban tartani. De még mindig nagyon
óvatos volt.
Tudta, hogy amikor meghaltak azok, akik megtervezték az egész teszt-sorozatot, is benne
volt a csapatban, akik folytatták a munkájukat. Az Útveszt megtervezésében is része volt…
- Emlékszem annyira, hogy szégyelljem magam miatta. - ismerte el. Az Útveszt csak egy
teszt volt, de részt vett más tervezésben is.
- Majd a végén másképp látod a dolgokat Thomas. De kérdeznék én t led valamit: Olyan
nagy b n feláldozni néhány életet, ha az egész emberi fajt megmentheted? Gondolj a régi
alapigazságra: A cél szentesíti az eszközt. Vagy volt más választásunk?
Thomas csak nézett. Olyan kérdés volt ez, amire nem volt jó válasz.
A Patkány-ember lehet, hogy csak mosolygott, de Thomasnak úgy t nt, gúnyosan.
- Ne feledd, hogy valamikor hittél benne Thomas.
Kezdte összeszedni a papírokat, mintha már menni akarna, de nem mozdult.
- Azért vagyok most itt, hogy elmondjam neked: Az adataink már majdnem teljesek.
Hamarosan elérjük a célt. Ha kész a terv a gyógymódra, akkor mond majd a barátaiddal
együtt, hogy milyen igazságtalanok is voltunk.
Thomas szeretett volna visszavágni. Lett volna egy-két keményebb szava a férfihoz, de
visszafogta magát.
- Milyen terv az, amihez egy csomó tizenévesnek kell szenvednie, vagy éppen meghalnia. A
többieknek meg ezt kell végignéznie. Mi köze mindennek egy betegség gyógyításához?
- Ennek nagyon is sok köze van hozzá. - sóhajtott nagyot a Patkány-ember. - Hamarosan
mindenre emlékezni fogsz, és van egy olyan érzésem, hogy megbánsz sok mindent. De addig
is, van még valami, amir l tudnod kell. Ett l talán észhez térsz.
- Mi lenne az? - Thomas el nem tudta képzelni mi újat mondhat még neki ez az ember.
A Patkány-ember felállt, megigazította a nadrágját és a kabátját. Utána hátratette a kezét.
- Mint mondtam neked, a Kitörés vírus ott van benned, minden testrészedben él. De
semmiféle hatással nincs rád. Te egy rendkívül ritka embercsoporthoz tartozol: Immunis vagy
a Kitörés-re.
Thomas nyelt egy nagyot. Nem tudott megszólalni.
Az olyanokat, mint te, az utca embere úgy nevezi: Védfej
A Patkány-ember még hozzátette:
Nagyon, nagyon utállak!

3. FEJEZET

Thomas nem talált szavakat. Annak ellenére, hogy már mennyi hazugságot mondtak neki,
tudta, hogy amit az imént hallott, az igaz. De amikor az újabb információt hozzárakta
azokhoz, amit eddig megtudott, akkor sem értette még meg egészen a teszteket.
Valószín leg nem csak volt immunis a betegségre, hanem a többi fiú is, és a „B” csoport
tagjai is. Ez lehetett az ok, amiért ket választották ki a tesztekre.
Hogy a bonyolult kísérletekhez, a tesztekhez miért van szükség a szörnyekhez, akikkel az
útjaik során találkoztak… Sok mindent összerakott már magában, értette, hogy a „VESZETT”
a Kitörés-re keresi a gyógymódot. Most mintha újabb emlékek tértek volna vissza.
- Látom, most hiszel nekem. - törte meg a csendet a Patkány-ember. - Amikor rájöttek, hogy
vannak olyan emberek, mint te is, hogy csak hordozzák a vírust, de nem betegszenek meg,
akkor kiválasztották közületek a legintelligensebbeket. Így született meg a „VESZETT” .
Természetesen olyanokat is beválasztottak a teszt csoportba, akik nem védettek a betegséggel
szemben. Amikor egy kísérlet folyik, mindig szükség van egy kontroll csoportra is Thomas.
Így lehet teljes képet kapni az adatokból.
- És aki nem… - nem fejezte be a kérdést és nem is akarta igazán hallani a választ.
- Aki nem immunis? - Patkány-ember felvonta szemöldökét. - Azt hiszem, nem kell sokat
találgatni, mi történik vele, igaz? De most azt hiszem, miel bb le kellene zuhanyoznod.
B zlesz, mint egy hetes hulla. A zuhanyzóban találsz tiszta ruhát.
Már ellépett volna az ajtóból, amikor Thomas utána kiáltott:
- Várjon!
- Igen? - nézett vissza a férfi.
- Miért hazudta azt nekünk, hogy ha elérünk a Menedékig, akkor megkapjuk a gyógyító
kúrát?
- Nem volt az egészen hazugság. - vont vállat a Patkány-ember. - Azzal, hogy eljutottatok
oda, a tesztet hajtottátok végre, vagyis segítettetek a további adatok gy jtésében. Ezekb l az
adatokból tudjuk majd kidolgozni a gyógymódot. Mindenkinek.
- Miért csak most mondta el nekem ezeket? És miért voltam ide bezárva négy hétig? - nézett
körül a szobában. Az emlékképei még mindig nem voltak elegend k ahhoz, hogy ilyen furcsa
dolgokat megértsen. - Na és miért hazudott nekem Teresa? Mi volt az értelme?
- A Változók. - válaszolta a Patkány-ember. - Minden, ami történik veled és a többiekkel,
orvosok és pszichológusok által gondosan kidolgozott, kiszámított események. Segít
megtalálni a válaszokat a Gyilkos-zónában felmerül kérdésekre, ahol a Kitörés a legnagyobb
károkat okozza. Tanulmányozzuk a különböz érzelmeket és reakciókat, mire, hogy reagál a
vírus. Keressük a választ arra, hogy bennetek miért nem m ködik a gyengít hatása.
A Gyilkos-zóna mintákat keressük Thomas. Feltérképezzük a kognitív és fiziológiai
reakciókat, hogy kialakíthassuk a gyógymódot. Minden amiatt történik.
- Mi az a Gyilkos-zóna? - kérdezte Thomas. Próbált kutatni az emlékei között, de semmit nem
talált. - Még ezt mond meg, és már megyek.
- Nem értem Thomas. - válaszolta a férfi. - Te megcsípetted magad a Siratóval, emlékezned
kellene. A Gyilkos-zóna, az agyad, ahol a vírus megtelepszik. Minél nagyobb területet fert z
meg, annál nagyobb az er szakosságra való hajlam és a paranoia. Ezért vizsgálja a
„VESZETT” az agyat a probléma megoldása érdekében. Nem emlékszel minek a rövidítése a
„VESZETT” szó? Világkatasztrófa, Gyilkos zóna Kísérleti Tanszék. - A Patkány-ember
roppantul elégedettnek t nt magával. Szinte boldognak látszódott.
- Gyere, menjünk. Szedd rendbe magad. Tudod, hogy állandóan figyelünk, úgyhogy ne
próbálkozz semmivel és akkor nem lesz semmi baj.
Thomas csak ült és próbálta megemészteni az imént hallottakat. Igaznak t nt, amit a férfi
mondott, tényleg egyre több mindenre emlékszik. De azért a Patkány-emberrel és a
„VESZETT”-tel szemben megmaradt a bizalmatlansága.
Hagyta, hagy ülepedjenek le benne az új információk. Szép kis halom gy lt össze, lesz min
törnie a fejét.
Szó nélkül kiment a szobából és követte a férfit. Egy kerámia burkolatú hosszú folyosón
találta magát. A falak bézs szín ek voltak, és bekeretezett képek lógtak rajta. Egyiken egy
kolibri volt egy piros virágon, egy másikon es s, ködös erdei tájkép. A harmadikon a tenger,
ahogy a partot nyaldossák a hullámai. A feje fölött fénycsövek zümmögtek.
Végre megálltak egy ajtó el tt. A Patkány-ember kinyitotta és Thomas bement. Egy nagy
fürd szobában találta magát, ahol beépített szekrények és zuhanyzó volt. Az egyik szekrény
ajtaja ki volt nyitva, látta benne a tiszta ruhát és egy pár cip t. És egy órát.
- Fél órád van körülbelül, addig igyekezz elkészülni. - mondta a férfi. - ha végeztél, várj
nyugodtan. Visszajövök érted és újra együtt lehetsz a barátaiddal.
A barátok szó hallatán Thomasnak Teresa jutott eszébe. Megpróbált szólni neki gondolatban,
de semmi. Annak ellenére, hogy megvetette a lányt, nem felejthette el, hogy volt a legjobb
barátja valaha. Nehéz lett volna teljesen elengedni t.
- Fél óra múlva itt vagyok. - mondta a férfi és rácsukta az ajtót.
Thomas megint egyedül maradt. Még mindig nem lehetett a barátaival, de már közelebb
került hozzájuk egy lépéssel. Annak ellenére, hogy nem tudta mire számíthat a továbbiakban,
legalább már nem volt abban a szörny szobában. Végre. Gyorsan ledobálta a ruháit és beállt
a zuhany alá, hogy ismét embernek érezhesse magát.

4. FEJEZET

Póló és farmer. Futócip . Mintha megint az Útveszt ben lenne. Friss, puha zokni. Legalább
ötször súrolta végig magát, mire úgy érezte, hogy újjászületett. Remélte, hogy a dolgok már
jobbra fognak fordulni.
Jó lenne, ha átvehetné végre az irányítást a saját élete felett. A tükörben meglátta a tetoválást.
Ez mindig emlékeztetni fogja t arra, ami történt, pedig azt kívánta, bárcsak elfelejthetné az
egészet.
A falnak d lt és várt. Azon t n dött, vajon a Patkány-ember tényleg visszajön-e, vagy most
csak egy másik helyiségbe zárták t be. De nemsokára meghallotta a lépteit és megjelent a
férfi.
- Húha, de elegáns lettél! - jegyezte meg egy félmosollyal a férfi.
Thomas szeretett volna valami gúnyosat visszavágni, de végül csak annyit mondott:
- Sokkal jobban érzem magam. Szóval… köszönöm! - és megpróbált visszamosolyogni. -
Mikor mehetek a többiekhez?
- Most. - intett a fejével, hogy kövesse t. - Már három különböz teszten mentél keresztül.
Azt reméltük, hogy a második fázis végén már fel tudjuk térképezni a Gyilkos-zónát, de még
hiányzik valami. De mint mondtam, már nagyon közel vagyunk a megoldáshoz. Most már
teljes jogú partnerként segítesz a tanulmány finomításában. Még egy kicsit mélyebbre kell
ásni. hogy megoldjuk a rejtélyt.
Thomas hunyorgott. Sejtette, hogy a harmadik teszt a fehér szoba volt. De mi van a
többiekkel? Gy lölt volna együtt dolgozni a „VESZETT”-tel, és csak remélni merte, hogy
már nem találnak ki semmiféle új tesztet a barátai számára.
Megérkeztek egy ajtó elé. A Patkány-ember kinyitotta és belépett. Thomas követte. A
megkönnyebbülés futott végig rajta, ahogy meglátta a barátait. Szétszóródva, kis
csoportokban ültek. Mindenki egészségesnek látszott és boldognak. Beszélgettek, nevetgéltek.
Minho, Frypan, Newt, Aris, Sonya, Harriet….
Thomas szerette volna azt mondani nekik, hogy vége, de tudta úgysem hinnék el neki.
Körülnézett újra, mert nem látta Brendát és Jorge-t. Utoljára a Berg-en látta mindkett jüket.
De miel tt megkérdezhette volna a Patkány-embert l, hogy hol vannak, Minho kiáltása
hangzott fel. Mosoly terült szét az arcán.
- Ördög és pokol! Ez Thomas!
A bejelentést hangos huhogások, kiabálások, éljenzések követték.
Az aggódástól összeszorult a gyomra és továbbra is azt a két arcot kereste a szobában. Nem
szólalt meg, csak tovább vigyorgott. Aztán meglátta Teresát.
A lány felállt és szembe fordult vele. A fekete haja tisztán, fényesen terült szét a vállán,
bekeretezve sápadt arcát. Piros ajkai szétnyíltak, ahogy egy hatalmas mosoly terült szét az
arcán. A csillogó kék szeme fénylett.
Thomas majdnem odaszaladt hozzá, de eszébe jutott mik voltak az utolsó szavai mindazok
után, amik történtek: A „VESZETT” jó!
- Hallasz? - szólította t telepatikusan, csak kíváncsiságból. Nem érezte a jelenlétét az
agyában és nem is válaszolt a lány. Csak álltak és bámulták egymást összekapcsolódott
tekintettel.
De már ott volt mellette Minho és Newt. A vállát csapkodták, a kezét rázták és húzták
magukkal.
- A fenébe is, már azt hittük meghaltál, Tommy! - mondta Newt és megszorította a kezét. A
hangja ugyanolyan zsémbesnek t nt, mint máskor.
- Örülök, hogy egyben vagy! - mondta Minho egy önelégült mosollyal az arcán, de a szemei
furcsán csillogtak. - Újra együtt a csapat. Jó hogy élve látom azt a rusnya képed! Vagy
százféleképpen láttalak meghalva. Fogadok, hogy minden este sírtál utánunk!
- Igen. - motyogta Thomas.
Mindannyian próbáltak természetesen viselkedni, de tekintettel arra, hogy hetek óta nem
látták egymást, ez nem is volt olyan egyszer .
Elindult Teresa felé. Elsöpr vágyat érzett, hogy a szemébe nézzen… aztán majd lesz valami.
- Szia.
- Szia. Jól vagy?
Thomas bólintott.
- Azt hiszem. Kicsit durva volt ez a pár hét. - már majdnem megkérdezte, hogy próbálta-e t
telepatikus módon elérni, de nem akarta megadni azt az elégtételt a lánynak, hogy
megpróbálta.
- Kerestelek Tom. Minden nap próbáltam beszélni veled, de nem ment. - a lány megfogta a
kezét, mire gúnyolódó felkiáltások hangzottak.
Thomas piruló arccal elvette a kezét. Maga sem értette miért lett dühös. De a többiek csak a
zavarának tudták be.
- Óh. - mondta Minho. - Most majdnem olyan aranyos, mint amikor belevágta a dárdát az
arcodba!
- Ez az igaz szerelem! - nevetett Frypan. - Mit tenne vele, ha nem szeretné???
Thomast nem érdekelte mit gondolnak a többiek, de elhatározta, hogy megmutatja Teresának,
nem felejti el, amit tett vele. Mindegy milyen volt a kapcsolatuk. Megpróbál vele barátságos
maradni, de csak két emberrel lesz bizalmas. Ez a kett : Minho és Newt. Senki más.
A Patkány-ember tapsolt a folyosón, hogy figyeljenek.
- Mindenki foglaljon helyet. Miel tt eltávolítjuk a törlést, pár dolgot meg kell beszélnünk.
Thomas csak véletlenül figyelt fel a törlés szóra, annyira mellékesen mondta a férfi.
A terem elcsendesedett és a férfi eléjük állt. Mosolyt er ltetett az arcára és megismételte, amit
az el bb mondott, majd hozzátette:
- Igen, hölgyeim és uraim. Mindenki visszakapja az emlékeit. Az összeset!

5. FEJEZET

Thomas ledöbbent. Gyorsan Minhóhoz lépett. Miután magukhoz tértek a Dobozban, onnantól
fogva próbálnak visszaemlékezni a gyerekkorukra, a családjukra, a nevükre.. Els hallásra
örült neki, hogy mindezt visszakapja. De ez túl sok lenne hirtelen. Ahogy belegondolt, rájött,
hogy nem is hangzik ez már annyira jónak. A zsigereiben érezte, hogy csak a Patkány-ember
szájából hangzik ez olyan egyszer nek.
- Ahogy azt ti is tudjátok, a teszteket befejeztük. - köszörülte meg a torkát a Patkány-ember -
Amikor visszaállítjuk a memóriátokat, tovább tudunk lépni. Már tájékoztattunk titeket a
Kitörés-r l és a tesztek szükségességér l. Már nagyon közel állunk hozzá, hogy befejezzük a
Gyilkos-zóna tervet. A további finomításokhoz számítunk az együtt m ködésétekre.
Gratulálok mindenkinek!
- Azt hiszem, oda kellene menni és betörni a hülye orrát. - mondta Minho ijeszt en nyugodt
hangon. - Elegem van abból, hogy úgy viselkedik, mintha minden happy lenne és nem halt
volna meg a barátaink fele.
- Én is szeretném látni betört orral. - csattant fel Newt.
Olyan indulat volt a barátja hangjában, mintha legalább a betegség harmadik fázisában lett
volna.
A Patkány-ember a szemét forgatta.
- El ször is, már figyelmeztettelek benneteket, hogy ha megpróbáltok bántani, annak súlyos
következményei lesznek. Biztosak lehettek benne, hogy most is figyelnek titeket. Másodszor,
nagyon sajnálom azokat, akiket elveszítettünk. De a végén, ti is azt fogjátok mondani, hogy
megérte. Sajnáljuk a veszteséget, de a számuk elenyész akkor, ha az emberi faj túlélése a tét.
Minho vett egy nagy leveg t, mint aki mondani akar valamit, de becsukta a száját.
Thomas tudta, nem számít mit mond a Patkány-ember. Az sem számít, hogy hazudik, vagy
igazat mond. Minden szava egy csel. Sem szavakkal, sem ököllel nem tudnak ellene harcolni.
Egy dologra volt nagy szükségük: türelemre.
- Maradjatok csendben, hallgassuk meg mit mond még. - szólt Thomas nyugodtan.
- De miért kellene megbíznunk abban, amit mond? - szólt Frypan. - És azokban, akik törölték
az emlékeinket? Mindazok után, amiket velünk csináltak, vissza akarják állítani a törlést?
Köszönöm, nagyon kedves, de én inkább nem akarok tudni a múltamról.
- A „VESZETT” jó. - szólalt meg Teresa olyan hangon, mint aki magában beszél.
- Mi van? - förmedt rá Frypan. Mindenki megfordult és Teresára nézett.
- A „VESZETT” jó. - ismételte meg Teresa sokkal hangosabban, és úgy fordult a székén,
hogy mindenkivel szemben legyen. - Amikor magamhoz tértem a kómából, ez a három szó
jutott az eszembe. Fel is írtam a karomra, de folyton ez jár az agyamban. Fogjátok be a
szátokat, és hallgassátok meg amit ez az ember beszél. Csak akkor értetek meg mindent, ha
visszakapjátok az emlékeiteket.
- Egyetértek. - kiáltotta Aris sokkal hangosabban a szükségesnél.
Thomas csendben volt, hallgatta a többiek érveit.
A fiúk többnyire Frypan mellé álltak, a „B” csoport pedig Teresa mellé. Mintha csatában
kellett volna dönteniük arról, hogy döntenek.
- Csend legyen! - üvöltötte a Patkány-ember. Megvárta, amíg elhallgatnak valamennyien. -
Nem fog senki hibáztatni, amiért bizalmatlanok vagytok. Sok mindenen mentetek keresztül,
láttátok a barátaitokat meghalni, átéltétek a terrort többször is. De ígérem nektek, ha mindent
megtudtok, miért volt szükség ezekre a tesztekre, akkor megértitek és elfogadjátok.
- Mi van ha nem akarjuk? - kiáltotta Frypan. - Ha nem kérjük vissza az emlékeinket?
Thomas megkönnyebbülve nézett a barátjára. Pontosan azt mondta ki, amit is érez.
A Patkány-ember felsóhajtott.
- Azért, mert tényleg nem érdekel mi történt veled korábban, vagy azért mert nem hiszel
nekem?
- Ó, én semmi olyat nem tudok elképzelni, amiért meg kellene bíznom magában. - felelte
Frypan.
- Hát nem veszed észre, hogy nem akarok rosszat? Ha nem akarod, hogy visszaállítsák a
törlést, akkor nem csinálják.
Vajon tényleg lehet választani, vagy ez csak egy újabb blöff? Thomas nem tudta volna
megmondani, de a válasz meglepte.
A szoba ismét elcsendesült. Miel tt bárki megszólalhatott volna, a Patkány-ember, aki már
elindult az ajtó felé, visszanézett.
- Tényleg úgy szeretnéd leélni az életed, hogy nincs emléked a szüleidr l? A családodról? A
barátaidról? Most itt a lehet ség, hogy visszakapd azokat az emlékeket, amik addig voltak,
miel tt ez a kísérlet elkezd dött. Mi visszaadjuk. De lehet, hogy ez a lehet ség nem
ismétl dik meg.
Thomas nagyon szeretett volna emlékezni a családjára. Sokszor gondolt erre. De már tudta
milyen a „VESZETT”. Nem akart egy újabb csapdába besétálni. Ki tudja, mit bütykölnének
az agyával megint. Hogy hihetné el, hogy megint mindenre emlékezni fog?
Amikor a Patkány-ember el ször említette, hogy a „VESZETT” megszüntetné a törlést, már
akkor rossz érzése támadt. Félt attól, hogy milyen emlékeket állítanának neki vissza. Ha
ragaszkodnak a teljes igazsághoz, akkor azzal nem akar szembenézni. Hiszen azt is mondta
neki ez az ember, hogy utálja t.
Figyelte, ahogy a férfi kimegy a szobából. Thomas, Newt és Minho összehajoltak.
- Kizárt hogy ebbe belemenjünk. Szóba se jöhet. - mondta nekik.
- Ámen. - szorította meg Minho a vállát. - Még ha meg is bíznék bennük, mire akarnék
emlékezni? Mit tettek Ben-nel és Alby-val!
Newt bólintott.
- Valamit lépniük kell hamarosan. Ha nem, néhányukat fejen vágom. Legalább jobban érzem
magam t le.
Thomas tudta, hogy óvatosnak kell lenniük.
- Ne kapkodjunk. Majd eljön a megfelel pillanat.
Thomas érezte, ahogy szétárad benne az er . Újra együtt volt a barátaival. és vége volt a
tesztnek. Mit tud még velük csinálni a „VESZETT”?
Felálltak és elindultak az ajtó felé. Már a kilincsen volt a keze, amikor visszanézett a
többiekre. k még mindig beszélgettek és úgy t nt, azt választják, hogy állítsák vissza az
emlékeiket.

***

A Patkány-ember várta ket az el térben. Egy ablaktalan folyosón vezette ket, amíg egy
nagy acélajtó elé nem értek. Úgy nézett ki, hogy légmentesen záródódik. A fehér ruhás ember
mágneskártyát helyezett az ajtó melletti nyílásba és a nagy fémlemez néhány kattanás és
csikorgás kíséretében felnyílt. Thomast a Tisztáson lév kapukra emlékeztette a hang.
Egy zsilipbe kerültek. A Patkány-ember el bb becsukta az ajtót, és csak mikor az bezárult,
akkor nyitotta ki a másik ajtót. Onnét egy nagy helyiségbe jutottak. A burkolata és a színe
ugyanolyan volt, mint annak a szobának, ahol azel tt tartózkodtak.
De a hátsó falon ágyak sorakoztak, mindegyik mellett fenyeget kinézet szekrények,
m szerek, különböz kijelz kkel. Mindnél lógott egy maszk is, amihez fém és m anyag
csövek csatlakoztak.
Thomas el nem tudta képzelni, hogy valaki hagyja csak úgy felrakni ezt a dolgot az arcára.
A Patkány-ember az ágy felé intett.
- Itt fogjuk visszaállítani az emlékeiteket, amiket töröltünk az agyatokból. Ne aggódjatok.
Tudom, hogy félelmetesnek t nnek ezek az eszközök, de annyira nem fájdalmas.
- Annyira nem fájdalmas… - ismételte Frypan. - Nem tetszik ez. Tehát mégiscsak fáj.
- Természetesen kisebb kényelmetlenséggel jár a m tét. - mondta a Patkány-ember és
odament az ágy oldalánál lév géphez. Elkezdte nyomogatni a gombokat és zümmögés
töltötte be a termet.
- Várjon egy kicsit. - szólt Teresa. - Ugyanezzel az eszközzel el is vehetnek az agyunkból
bármit és irányítani is tudnak vele, igaz?
Thomasnak eszébe jutott Teresa viselkedése, ahogy Alby vonaglott az ágyba, Gally, aki
megölte Chuck-t. Mindez a „VESZETT” irányítása és ellen rzése alatt történt.
Thomas ismét tétovázott. Engedje, hogy végrehajtsák rajta ezt a visszaállítást?
Teresa folytatta:
- És mi van a… - a lány tétovázva Thomasra nézet.
Thomas tudta, hogy a telepatikus kommunikálásra gondol. Ami kicsit olyan, mintha közös
lenne az agyuk. Thomasnak hirtelen megtetszett ez az ötlet, hogy ez örökre elt nne bel le.
Akkor biztos elt nne bel le az az üresség is, amit érez Teresa miatt.
- Tehát mindent visszaállítanak? Mindent? - folytatta Teresa.
A Patkány-ember bólintott.
- Mindent. Egy kis eszköz marad az agyatokban, ami lehet vé teszi számunkra a Gyilkos-zóna
feltérképezését. … És nem kell kérdezned, amit akartál, látom a szemedben. Nem lesztek
többé képesek arra a kis trükkre. Se Thomasszal, se Aris-sal. Eddig is ki tudtuk kapcsolni
ideiglenesen. Nos, most véglegesen kikapcsoljuk. Miután helyreállítottuk a hosszú távú
memóriátokat, többé nem leszünk képesek manipulálni az agyatokat. Egyedül az a kis eszköz
marad, amit említettem az el bb.
Millió kérdés futott át mindegyikük fején. Egymás közt suttogtak. Annyi mindent át kellett
gondolni, számolni a következményekkel. Sokan voltak dühösek a „VESZETT”-re. De úgy
t nt, harc nélkül fog távozni a csoport.
- Ez nem agy lesz. - mondta Frypan. - Érted? No-agy. - válaszként csak páran felnyögtek.
- Rendben. Azt hiszem, kész vagyunk. - mondta a Patkány-ember. - Még egy utolsó dolog,
amit el kell mondanom, miel tt visszakapjátok az emlékeiteket. Jobb lesz, ha t lem tudjátok
meg… emlékeztek az utolsó tesztre…
- Mir l beszél? - kérdezte Harriet.
A Patkány-ember összekulcsolta a kezeit a háta mögött és olyan gyászos képet vágott, mint
aki a saját temetésén kénytelen jelen lenni.
- Néhányan közületek immunisak a Kitörés-re. De néhányan… nem. Most végigmegyek a
listán. Legyetek szívesek nyugodtan fogadni.

6. FEJEZET

Csend lett. Csak a gép zümmögése hallatszott. Thomas tudta, hogy immunis-legalábbis ezt
mondta neki a férfi. De senki másról nem tudja, hogy az-e. Émelyít félelem lepte t el.
- A kísérlethez, hogy pontos eredményt kapjunk, - mondta a Patkány-ember - szükség volt
egy kontroll csoportra. Mi távol tartottuk t letek a vírust, ameddig csak lehetett. Légi úton
terjed és nagyon fert z . - elhallgatott és körbenézett.
- Mindjárt frászt kapunk. - mondta Newt. - Eddig is úgy tudtuk, hogy betegek vagyunk.
- Igen. - szólt Sonya is. - Hagyja a drámát és mondja!
Thomas észrevette, hogy Teresa ott áll mellette. vajon neki is elmondták már, hogy immunis?
Az kell hogy legyen, máskülönben nem választották volna ki ket különleges feladatra.
A Patkány-ember megköszörülte a torkát.
- Rendben. Akkor mondom. A legtöbben immunisak vagytok a betegséggel szemben és
felbecsülhetetlen adatokat segítettetek nekünk összegy jteni. Csak ketten nem számítanak
most jelöltnek. De térjünk át a listára. A következ emberek nem immunisak: Newt….
Thomast mintha mellbe vágták volna. Kétrét görnyedt és a padlót bámulta. A Patkány-ember
kiáltott még pár nevet, de Thomas azt már nem is hallotta. Nem is gondolta, hogy Newt
mennyit jelent neki, amíg meg nem hallotta most a nevét.
Eszébe jutott, hogy korábban mondta a férfi, hogy a kontroll alanyok olyanok, mint a
ragasztó, segítik egybe tartani a projekt adatait.
A Ragasztó. Ez volt Newt tetoválásán, ami most is ott van rajta, mint egy fekete heg.
- Tommy, kapd össze magad! - Thomas felnézett. Newt állt el tte karba tett kézzel és egy
kényszeredett vigyorral az arcán.
Thomas kiegyenesedett.
- Én szedjem össze magam? Most mondta a vén fasz, hogy nem vagy immunis a Kitörés-re.
Hogy tudsz …
- Nem aggódom a kibaszott Kitörés miatt haver. Már az is csoda, hogy még életben vagyok
egyáltalán. És még élek, s t még fogok is.
Thomas nem tudta, hogy a barátja komolyan mondja, vagy csak keménynek akar látszani. De
is mosolyt er ltetett magára.
- Reméljük, hogy csak lassan rülsz meg. És amikor majd kisgyerekeket akarsz enni, fejen
vágunk.
- Rendben. - mondta Newt, de a mosoly elt nt az arcáról.
Thomas szétnézett a szobában, de a feje még mindig szédült a gondolataitól.
Az egyik fiú, egy Jackson nev , akivel nem nagyon került közelebbi kapcsolatba, a semmibe
meredt üres szemmel. Egy másik a könnyeivel küszködött. A „B” csoportból az egyik lány
hangosan zokogott. A baráti körül állták és próbálták vigasztalni.
- Nagyon sajnálom. - mondta a férfi. - Nem akarom magamat ismételni, de a lényege a
tesztnek a gyógymód kidolgozása. A legtöbben nem védettek a Kitörés korai szakaszában.
Bízom benne, hogy megtaláljuk a gyógymódot miel tt a betegség terjedni kezdene bennetek.
De a további próbákhoz szükséges a részvételetek.
- És mi van, ha megint csak kitalálták az egészet? - kérdezte Minho.
A Patkány-ember ügyet sem vetett rá. Odament a legközelebbi ágyhoz, kinyújtotta a kezét és
megfogta az egyik fém-eszközt.
- Erre nagyon büszkék vagyunk. Ez a tudomány és az orvosi technika bravúrja. A Kiesett
reaktor. Ez a f szerepl je az egész eljárásnak. Ezt az arcotokra helyezzük - ígérem ezzel is
szépek lesztek. A fül csatornákon keresztül hatol be az agyba és végzi el a szükséges
m veletet. Az orvosok és n vérek adnak nektek nyugtatót, amit l csak egy kis tompa,
kellemetlen érzés lesz az egész beavatkozás.
Elhallgatott és körülnézett a szobában.
- Transz-szer állapotba fogtok kerülni, amikor az emlékek elkezdenek visszatérni. Kicsit
hasonlít ahhoz, amin páran átestetek az Útveszt ben. De közel sem lesz annyira rossz, ezt
megígérem. Van még pár ugyanolyan szoba, mint ez, és egy egész csapat orvos várakozik a
kezdésre. Biztos vagyok benne, hogy még millió kérdésetek lenne, de a kérdéseitekre a
választ meg fogjátok kapni a saját emlékeitekb l. Úgyhogy én most megyek, és megvárom
amíg a „Q” és az „A” eljárás tovább halad.
Még egy pár pillanatot kérek, csak meggy z döm róla készen áll-e az orvos-csapat. Addig,
még aki bizonytalan volt, eldöntheti mit szeretne.
Ahogy keresztülhaladt a szobán, csak a fehér nadrágjának susogó hangja hallatszott, ami
szinte belevágott a csendbe.
Amint becsukódott mögötte az acélajtó, kitört a zaj. Mindenki egyszerre beszélt.
Teresa odament Thomashoz és Minhóhoz.
Minho közelebb hajolt a lányhoz, hogy hallani lehessen a hangját.
- Teresa, te sokkal több id t töltöttél ezekkel, mint bárki más. Valószín leg több mindenre is
emlékszel. Nézd, én nem is próbálom titkolni hogy egyáltalán nem kedvellek, de a
véleményedre kíváncsi vagyok. Nos, mit gondolsz err l az egészr l?
Thomas ugyanolyan kíváncsian várta, mit mond a lány. Még mindig élt benne ez kis remény,
hogy a „VESZETT” ellen fog szólni.
- Meg kell tennünk. - mondta Teresa és Thomas egyáltalán nem lep dött meg. Végleg kihalt
benne a remény. - Ez az egyetlen helyes dolog, amit tehetünk. Az emlékeinkre szükségünk
van. Döntsétek el, mi legyen a következ lépés.
Thomas fejében száguldoztak a gondolatok, ahogy próbált mindent összerakni.
- Teresa, én tudom, hogy te nem vagy ostoba. De azt is tudom, mennyire odavagy a
„VESZETT”-ért. Nem tudom, most mire készülnek, de én nem veszem be.
- Én sem. - mondta Minho. - Végig manipuláltak minket, szórakoztak a hülye agyunkkal.
Honnan tudhatnánk milyen emlékeket kapunk? A sajátjainkat, vagy betolnak helyette valami
újat?
Teresa sóhajtott egyet.
- Nem fogjátok fel a lényeget. Ha tudnának bennünket irányítani, akkor miért csinálnák ezt az
egész színjátékot a választási lehet séggel? Akkor egyszer en megtennék, amit akarnak és
kész. Ráadásul azt mondta, hogy azt a kis részt, amivel eddig befolyásolhattak, kiveszik. Ez
nekem korrektnek t nik.
- Nos, én soha nem bíztam bennük. - csóválta Minho a fejét. - Most sem hiszek nekik. Én
Thomasszal vagyok.
- Aris-sal mi a helyzet?- kérdezte Newt, aki olyan csendben volt egy ideje, hogy Thomas
észre sem vette t. - Veletek volt, miel tt kijutottatok az Útveszt b l, nem? mit gondol
err l?
Thomas körülnézett és látta, hogy Aris néhány lánnyal beszélget a „B” csoportból. Mióta
Thomas megjött, egyfolytában velük lógott. Soha nem fogja neki megbocsátani, hogy is
részt vett abban az átverésben, amivel Teresa bekényszerítette t abba a kamrába.
- Megkérdezem t le. - mondta a lány.
Thomas és a barátai figyelték, ahogy odamegy hozzá és dühösen suttognak egymásnak.
- Utálom ezt a csajt. - mondta Minho.
- Ugyan már, nem olyan rossz . - mondta Frypan.
- Ha belemegy, akkor én biztos, hogy nem. - forgatta Minho a szemét.
- Én sem. - értett egyet vele Newt. - Én vagyok az, akiben ott az a rohadt Kitörés. Nekem nem
sok vesztenivalóm lenne. De nem d lök be még egy trükknek.
- Kíváncsi vagyok, mit mond. Már jön is. - szólt Thomas.
Rövid beszélgetés volt.
- még biztosabb benne, mint mi. Igen-t mond.
- Ez akkor megoldotta a kérdést. - mondta Minho - Ha Aris és Terasa mellette vannak, akkor
én ellene.
Thomasnak minden ösztöne azt mondta, hogy Minhónak igaza van. De eddig nem
nyilvánította ki hangosan a véleményét. Teresa arcát figyelte. A lány megfordult és
visszanézett Thomasra. Ismerte ezt a pillantását, várta, hogy utána menjen.
De már gyanús volt a lány minden tette neki. Igyekezett üres tekintettel ránézni, mintha nem
értené mit akar.
- Akkor magatokra hagylak. - mondta a lány és elment.
Thomas szíve még most is elszorult, annak ellenére amik történtek.
- Ó, ember! - szólt Frypan. - Nem hagyjuk, hogy azokat a vackokat az arcunkra rakják, nem
igaz? Legszívesebben visszamennék a Tisztásra a konyhámba. Esküszöm, megtenném.
- És a Siratók? Róluk elfeledkeztél? - kérdezte Newt.
- Nem zavartak engem soha a konyhába. - vont vállat Frypan.
- Akkor már csak egy új helyet kell találnunk, ahol nyugodtan f zhetsz nekünk. - Newt
megfogta Thomas és Minho karját és elhúzta ket.
- Azt hiszem eleget hallottam a rohadt érvekb l. Én nem fekszem le arra az ágyra!
Minho megszorította Newt vállát:
- Én sem!
- Úgyszintén! - szólt Thomas, és végre elmondta a fiúknak, amire hetek óta gondolt. - Nem
megyünk sehová, majd meglátjuk mi történik. - suttogta. - De amint lehet ségünk adódik,
harcolni fogunk azért, hogy kijussunk err l a helyr l!
7. FEJEZET

A Patkány-ember visszajött miel tt Newt vagy Minho bármit válaszolhatott volna.

De ahogy Thomas az arcukra nézett, látta, hogy benne vannak a dologban. Száz százalékig.
Váratlanul több ember jött be a szobába. Mindegyiken egy kissé b zöld ruha volt és a „VESZETT”
szó betöltötte minden ruha mellrészét.
Thomasnak hirtelen az jutott eszébe, hogy ha ennyire alaposan átgondolták a teszt minden részletét,
akkor nyilvánvaló, hogy szándékosan hagyták meg ezt a fenyeget en hangzó rövidítést. Lehet, hogy
ez is mint Változó szerepel ebben az egészben? Mert hiába mondják, hogy a „VESZETT” jó és jót
akar, a szó mégiscsak ott motoszkál a fejükben és éppen az ellenkez jét sugallja.
De ez is csak találgatás, mint ahogy a kezdetekt l fogva minden.
Mindegyik orvos - vagyis Thomas feltételezte róluk, hogy orvosok - egy-egy ágy mellé állt és a
mennyezetr l lelógó maszkokon állítgatták a csöveket, kapcsolókat, gombokat nyomogattak.
- Mindenki számára van egy ágy - mondta a Patkány-ember. - egy papírlapot vett el . - Csak azok
maradjanak a szobában, akiknek a nevét olvasom. Felolvasott egy pár nevet, köztük Sonya és Aris
nevét, de az „fiúk közül senkiét. - Akinek nem mondtam a nevét, kövessen.
Az egész helyzet olyan volt, mint mikor bolhából csinálnak elefántot. Túl komolyan vették és ez egy
kissé bizarr mellékízt adott a dolognak.
Thomas még nem tudta mit is tehetne, ezért várva a megfelel pillanatra, tovább haladt a csoporttal.
Némán követték a Patkány-embert ki a szobából, majd le egy újabb ablaktalan folyosóra, amíg el nem
értek egy ugyanolyan ajtóhoz, mint az el z szobáé.
Itt ismét el vette a listát és neveket olvasott fel. Köztük volt Newt és Frypan is.
- Én nem akarom! - mondta Newt. - Azt mondta, választhatunk és én ezt az átkozott döntést hoztam.
Egy mérges pillantást vetett Thomasra és várta, hogy mit reagálnak.
- Rendben. - mondta a Patkány-ember. - Elég hamar meg fogod még gondolni magad. Maradj velem,
amíg a többieket szétosztom.
- Frypan? - kérdezte Thomas és megpróbálta elrejteni a meglepetését, hogy milyen könnyen belement
a Patkány-ember Newt döntésébe.
- Azt hiszem… én mégis szeretném, hogy csinálják. - mondta Frypan szégyenl sen.
- Meg rültél? - kérdezte Minho. Thomas is megdöbbent.
- Én .. szeretnék emlékezni. Te válassz amit akarsz, én ezt választom.
- Igyekezzünk! - szólt a férfi és Frypan besietett a szobába.
Thomas tudta, nem tehetnek mást, mint hogy engedik t. Már csak az miatt aggódott, hogy miel bb
megtalálja a kiutat, és ha sikerül, megmentse a többieket.
A Patkány-ember nem szólította még Minhót, Teresát, Thomast, Harrietet és még két lányt a „B”
csoportból. Az utolsó ajtó el tt álltak. Eddig csak Newt utasította el az eljárást.
- Köszönöm, de nem! - mondta Minho, amikor intett a férfi, hogy menjenek be a szobába. - Azért
nagyra értékelem az invitálását.
- Én sem megyek! - jelentette be Thomas. Már unta a várakozást és még mindig nem látott semmi
esélyt a szökésre.
A Patkány-ember Thomasra meredt, kifürkészhetetlen arccal.
- Jól érzi magát, Mr. Patkány-ember? - kérdezte Minho.
- A nevem Janson igazgatóhelyettes. - válaszolta halkan és feszülten. De a szemét nem vette le
Thomasról. - Add meg a tiszteletet az id sebbnek!
- Én meg úgy gondolom, maga meg arról szokhatna le, hogy úgy kezel minket, mintha állatok
lennénk. - felelte Minho.
- Miért nem akarod, Thomas? - A Patkány-ember, azaz Janson végre Minhóra nézett.
- Túl sok mindent figyelembe kell venni. - elhallgatott és kihúzta magát. - Azt mondtuk nektek,
választhattok. Ez így is van. Gyertek velem és még mondok pár dolgot, amit l hajlandóak lesztek részt
venni ebben a beavatkozásban.
Thomas teste megborzongott. Eljött a megfelel pillanat. Tudta. Minhóra nézett és látta az arcán, is
ezt érzi. Észrevétlenül biccentettek egymás felé ás követték Jansont.
A szoba, ahová mentek, ugyanolyan volt, mint a többi. Hat ágy állt benne, ugyanúgy lógtak a maszkok
az ágyak fölött. Amelyik gép még dolgozott, az zümmög és csiripel hangot adott ki. Egy személy
volt benn, aki ugyanolyan ruhát viselt, mint az orvosok.
Thomas körülnézett. A mellette lév ágysor végén zöld ruhában Brenda feküdt. Sokkal fiatalabbnak
nézett ki, a barna haja és az arca olyan tiszta volt, amilyennek Thomas soha nem látta a megperzselt
városban. Ránézett és megrázta a fejét. Miel tt Thomas felfogta volna, mi történik, a lány átfutott a
szobán és megölelte t. Olyan er sen szorította, mint aki soha nem akarja többé elengedni.
- Brenda, mit csinálsz? - kiáltott rá Janson. - Menj vissza az ágyba.
A lány Thomas fülébe suttogott olyan halkan, hogy alig értette meg mit mond.
- Ne bízz bennük! Ne bízz! Csak bennem és a Paige kancellárban. Thomas, senki másba ne!
- Brenda! - Janson szinte sikoltott.
- Sajnálom. - motyogta a lány. - Csak megörültem, hogy túlélte a harmadik tesztet. Megfeledkeztem
magamról. Sajnálom. - visszasétált az ágyához. Megfordult, rájuk nézett, de az arca már üres,
kifejezéstelen volt.
- Nincs id ilyesmire. - korholta Janson a lányt.
Thomas alig tudta levenni a szemét Brendáról. Mit gondoljon most? Azt súgta ne bízzon senkiben.
Ezek szerint az oldalán áll. De akkor miért m ködik együtt a „VESZETT”-tel? Nem volt beteg? Ki
lehet az a Paige kancellár? Vagy ez csak egy újabb teszt? Egy új Változó?
Amikor a lány átölelte, mintha valami hatalmas er áradt volna bel le. Eszébe jutott az is, hogy
amikor a fehér szobába került, a lány beszélt a fejében. Már akkor is arra figyelmeztette t, hogy
rosszul állnak a dolgok. Még mindig nem értette, hogy tudott a lány telepatikus úton beszélni vele…
már ha tényleg volt.
Teresa, aki már megkapta a nyugtatót, kijött a szobából és odalépett hozzá, félbeszakítva a gondolatait.
- Mit keres ez itt? - egyértelm ellenszenvvel a hangjában. Thomast már minden zavarta a lányban, ez
is. - Azt hittem egy Kerge.
- Nem tudom. - mondta Thomas és eszébe jutottak a Brendával együtt töltött id a Megperzselt
városban. Furcsa módon hiányzott neki az a hely. - Talán csak dobott nekem egy Változót.
- is csak része volt a show-nak, nem?
- Talán. - Thomas is úgy gondolta, az lett volna logikus, ha Brenda a „VESZETT”-tel van együtt. De
az azt jelentette volna, hogy végig hazudott neki. Remélte, hogy ez nem így van.
- Nem kedvelem t! - mondta Teresa. - Olyan… fondorlatos.
Thomas alig bírta megállni, hogy ne üvöltsön rá Teresára. Vagy ne nevesse ki. Ehelyett nyugodtan
beszélt vele.
- Menj, hagyd ket az agyaddal játszadozni.
Talán éppen Teresa ellenszenve miatt kellene Brendában megbíznia.
- Csinálj amit akarsz. - vetett rá Teresa egy éles pillantást. - Én is aszerint döntöttem, mi a jobb. - ezzel
ellépett t le és várta Janson utasításait.
Janson mindenkit elirányított az ágyához. Csak hárman maradtak: Thomas, Minho és Newt.
Thomas az ajtóra pillantott. Vajon ha azon kifutnának…
Ekkor megszólalt a Patkány-ember, mint aki olvas a gondolataiban.
- Hé, ti lázadók! Figyelek rátok! Ne próbálkozzatok semmivel. Odakinn fegyveres rök vannak.
Thomasban er södött a gyanú, hogy olvasnak a gondolataikban. Olyan szorgalmasan gy jtenek
mintákat az agyukból, akkor ez egyáltalán nem elképzelhetetlen.
- Egy csomó barom! - suttogta Minho. - Azt hiszem csökkentek az esélyeink.
Thomas nem válaszolt. Brendát nézte, aki a padlót bámulta, mintha valamin nagyon gondolkodna.
Hiányzott neki Brenda. Nagyon szeretett volna vele beszélni, és nem csak amiatt amit mondott neki.
Futó léptek zaja hallatszott a folyosóról. Három férfi és két n rontott be a szobába. Mindegyikük
fekete ruhában volt és talpig felszerelkezve. Kötelek, szerszámok, l szerek és… fegyverek.
Thomas a fegyvert bámulta. Próbált valamit el kotorni az emlékeib l, de szinte biztos volt benne,
hogy soha nem látott még ilyen fegyvert.
A készülék kékes fénnyel csillogott. A középen lév fémcs csillogó fém gránátokkal volt tele. A
készülékben elektromos energia sercegett. A csövek Thomas és két barátja felé mutattak.
- Túl sokáig vártunk. - csattant fel Newt rekedt suttogása.
Thomas tudta, hogy hamarosan újabb lehet ség fog kínálkozni.
- Elkaptak volna minket úgyis. - mondta Thomas úgy, hogy szinte csak az ajkai mozogtak. - Csak
türelem.
Janson az rök mellé lépett és rámutatott az egyik fegyverre.
- Ez az Gránátvet . Az rök nem fognak habozni, ha használniuk kell ellenetek. Nem fognak megölni,
de nekem elhihetitek, öt percig úgy fogjátok érezni, inkább meghalnátok.
- Amúgy elmondaná nekünk, mi folyik itt tulajdonképpen? - Thomas egyáltalán nem érzett félelmet. -
Azt mondta nekünk, van választási lehet ségünk. Akkor mire fel ez a hadsereg?
- Mert nem bízunk bennetek. - Janson egy kis szünetet tartott, mintha gondolkodna mit is mondjon. -
Azt reméltük, hogy mindannyian azt választjátok, hogy vissza akarjátok kapni az emlékeiteket. De ez
csak a dolog egyik része. Azt pedig soha nem mondtam, hogy a továbbiakban nincs szükségünk rátok.
- Micsoda meglepetés! Újabb hazugság! - kiáltott fel Minho.
- Nem hazudtam. Döntöttetek, most vállalnotok kell a következményeket. rök, kísérjétek ket a
szobájukba a holnap reggeli tesztig. Bármit bevethettek ellenük!

8. FEJEZET

A két n i r magasabbra emelte a fegyverét és széles, kerek szájkosarat mutattak a fiúknak.

- Ne akarjátok, hogy használjuk ezeket! - mondta ez egyik n . - Egy rossz mozdulat és meghúzzuk a
ravaszt.
A három férfi megigazította a Gránátvet hevederét, és a fegyver továbbra is rájuk irányult.
Thomas még mindig furcsa nyugalmat érzett. Nem is nyugalom volt ez, inkább elégedettség, hogy a
„VESZETT” három tizenéves ellen öt fegyveres rt vet be.
A férfinak, aki Thomas karját fogta meg, kétszer olyan vastag volt a karja, mint az övé. A magas, er s
testalkatú férfi kilépett az ajtón és magával húzta Thomast. Visszanézett, és látta, hogy Minho a
padlón hever, Newt pedig még küzd. Tudták, hiába.
Húzták-vonszolták a fiúkat folyosókon keresztül. Csak Minho morgott és átkozódott. Thomas próbált
neki szólni, hogy hagyja abba, mert a végén még meglövik azzal a Gránátvet vel, de a barátja egészen
az ajtóig küzdött foggal-körömmel.
Az egyik fegyveres r mágneskártyával kinyitotta az ajtót. Egy kis szoba tárult a szemük elé. Két
emeletes ággyal, asztallal, székekkel és egy konyha-sarokkal. Thomas egyáltalán nem ilyenre
számított. Azt hitte majd valami döngölt padlós helyiségbe viszik ket, ahol esetleg egy törött szék
lesz az összes berendezés.
- Befelé! - mondta az r. - Majd hozok ennivalót. Örüljetek, hogy kaptok enni azok után, ahogy
viselkedtetek. Holnap tesztek lesznek, így jobban teszitek, ha evés után alszotok.
Betolták ket a szobába és kattant a zár mögöttük.
Thomasnak azonnal a fehér szoba jutott eszébe, és pánik fogta el a bezártság miatt.
Nyomta, húzta az ajtót teljes erejével, verte mindkét öklével és hangosan kiabált, hogy engedjék ki.
- Nyugi. - mondta Newt. - Senki nem fog jönni kiengedni.
Thomas megfordult, és amikor meglátta a barátait, kissé megnyugodott. De miel tt szólhatott volna
bármit is, Minho kezdett el beszélni.
- Azt hiszem ezt a lehet séget elcsesztük! Vagy öregemberek leszünk, vagy már hullák miel tt még
egy ilyen varázslatos pillanat elénk gurul, Thomas. Azel tt kellett volna tenni valamit, miel tt az rök
felbukkantak.
- Sajnálom. De amikor ezeket a fegyvereket a pofánkba nyomták, akkor már tényleg nem lett volna
értelme bármivel próbálkozni.
- Igen. - mondta Minho. - Mi volt az a nagy összeborulás Brendával?
- Mondott valamit. - vett Thomas egy nagy leveg t.
- Mit? - ült fel Minho az ágyon.
- Azt mondta, ne bízzak senkiben, csak benne és egy Paige nev kancellárban.
- Mi ez a szarság egyébként? - kérdezte Newt. - A „VESZETT”-tel dolgozik? Ki ez a lány egyáltalán?
Nem csak egy kis hülye színészn cske volt a városban?
- Nekem is úgy t nik, hogy sem jobb, mint a többiek. - szólt hozzá Minho.
Thomas nem értett velük egyet, de még magának sem tudta volna megmondani miért, nemhogy a
barátainak.
- Nézd, én is dolgoztam nekik, mégis bízol bennem. Nem igaz? Semmit nem jelent. Lehet, hogy nem
volt más választása, vagy lehet, hogy megváltozott. Nem tudom.
Minho hunyorgott, mint aki elgondolkodott, Newt pedig leült a földre, mint egy duzzogó kisgyerek.
Thomas megrázta a fejét. Annyira rejtélyes és kusza volt minden. Kinyitotta a kis h t szekrényt, mert
kezdett éhes lenni. Talált egy kis sajtot és gyümölcslevet.
Nem sokkal kés bb megjelent egy n és hozott nekik egy tálca sertéskarajt burgonyával.
Megették, de lefeküdni még túl korai lett volna.
Thomast még mindig az bosszantotta, hogy talán az hibája, amiért nem sikerült megszökniük.
Valami mással kellene próbálkozni, de semmi nem jutott eszébe.
- Csak hoztak ennivalót azok a faszfejek. Csak tegyük meg, amit akarnak. És egy napon majd
valamennyien boldogan élünk.
Thomas átvette a szót t le:
- Igen, majd találunk egy kedves szép lányt, letelepszünk... gyerekeink lesznek. Itt a világ végén az
rültek között.
- A „VESZETT” majd rájön, hogy ez a tervünk, és mi élünk boldogan, míg meg nem halnak.
- Még csak nem is vicces. - mondta Newt rosszkedv en. - Még ha meg is találják a gyógymódot,
akkor ott van a megperzselt világ. Kurva hosszú ideig tart majd, hogy egyszer megint minden
normálisan m ködjön. Még ha én ezt már nem is fogom látni.
Thomasnak még csak most t nt fel, hogy eddig Newt egy helyben ült a földön és a padlót nézte.
- Azok után, amiket már velünk csináltak, semmit nem hiszek el nekik. - Thomast még mindig
lesújtotta, hogy a barátjára kimondták a halálos ítéletet ezzel a gyógyíthatatlan betegséggel.
- Ez a Janson fickó azt hiszi, hogy mindent beveszünk. - folytatta Thomas. - Hogy valami nagy jót
akarnak csinálni, megmentik az emberiséget. Akik immunisak, azok sem tudnak egy olyan világban
élni, ahol az emberek 99,9 százaléka pszicho-szörny.
- Mi a lényeg? - motyogta Minho.
- Egy dolog rémítette meg. Az, hogy nem akarjuk visszakapni az emlékeinket. Vagyis ki kell tartanunk
emellett.
- Akkor a következ lehet séget ne hagyjuk ki Tommy. - mondta Newt.
- Holnap. Valahogy. - szólt Minho.
Thomas megismételte:
- Holnap. Valahogy.
Newt ásított. A másik két fiúra is átragadt.
- Jobb lesz, ha abbahagyjuk a fecsegést és alszunk!

9. FEJEZET

Thomas több mint egy órás sötétben bámulás után elaludt. Jöttek az álmok, az emlékek, mint egy
rakás szanaszéjjel szórt kép.
Egy n ült az asztalnál és mosolyogva figyeli, ahogy felemeli a g zölg csészéjét és iszik egy kortyot
bel le. „Edd meg a gabonapelyhet is szépen.” Az anyukája az, a drága arcával, a kedves mosolyával.
Nem hagyja ott t, vigyáz rá. Amikor megeszi az utolsó falatot is, elviszi a tálat a mosogatóba, de
el bb végigsimítja a haját.
Az emeleten vannak egy kis szobában. Egy hatalmas, ezüst szín kastélyt építettek együtt. a
sz nyegen ül, az anyja egy széken a sarokban. Sír. Az álmodó Thomas tudja miért. Az apjánál már
diagnosztizálták a Kitörés-t. Rajta már jelentkeztek az rültség jelei. Az anyja is beteg, vagy az lesz
hamarosan. Thomas tudja, még nem fejlesztették ki a tesztet, amivel korán felismerik a betegséget. Azt
is tudja, majd rájönnek az orvosok, hogy immunis a Kitörés-re.
A következ álomképen egy forró napon kerékpározik. A járda forró. A járda két oldalán f helyett
csak kiégett gazok vannak. Az anyukája mosolyogva figyeli t. A közeli tóhoz mennek. Alig van víz az
alján, az is büdös. Kavicsokat szed és próbálja dobálni úgy, ahogy az apukája mutatta neki tavaly
nyáron. Nem sikerül neki. Fáradtak, melegük van. Elindulnak hazafelé.
Sötétebb emlékképek bukkannak föl. Megint a házban vannak és egy sötét öltönyös férfi ül a kanapén.
Papírok vannak a kezében. Thomas mellett ott áll az anyukája és fogja a kezét. A férfi arról beszél,
hogy akik túlélték a Napkitöréseket, létrehoztak egy közös kormányt a világon. Ez még Thomas
születése el tt történt. Ez a kormány alapította a „VESZETT”-et, aminek az a célja, hogy a Gyilkos-
zónát vizsgálja, ahol a vírus kárt tesz az agyban. A férfi azt mondja, hogy Thomas immunis a
betegségre. Másmilyen az immunrendszere. A lakosság kevesebb, mint egy százaléka immunis és k
mind húsz éven aluliak. A világ veszélyes a számukra, mert a többiek gy lölik ket. Védfej-nek
gúnyolják, és szörny dolgokat csinálnak velük. A „VESZETT” meg tudja védeni Thomast, pedig a
segítségükre lehet abban, hogy megtalálják a betegség gyógymódját. Thomas az egyik legokosabb
azok közül, akiket teszteltek. Az anyjának nincs más választása, mint elengedni t, ha nem akarja, hogy
a fia végignézze, ahogy lassan meg rül. Az anyukája kés bb azt mondta neki, hogy nagyon szereti t
és örül, hogy nem fogja látni, ahogy ugyanaz történik vele, mint az apjával. A betegség elvette az
apjából mindazt, ami emberré tette t.
Az álom elhalványult és Thomas mély, álomtalan alvásba merült.

***

Másnap, kora reggel hangos kopogásra ébredt. Épp hogy felkönyökölt, már nyílt is az ajtó és a tegnapi
rök - mind az öten - jöttek be, a Gránátvet vel a kezükben. Janson lépett be utánuk.
- Ébreszt fiúk! Úgy döntöttünk, hogy visszakapjátok az emlékeiteket, akár tetszik, akár nem!

10. FEJEZET

Thomas még kábult volt az álmától. Mintha emlékek lettek volna a gyerekkorából és ez teljesen
lefoglalta még az elméjét. Szinte fel sem fogta, amit a férfi mondott.
- Mi a pokol van? - szólt Newt. már kikelt az ágyból, az ágy szélénél állt és ökölbe szorított kézzel
meredt Jansonra.
Thomas még soha nem látta azt a gyilkos tüzet Newt szemében.
Még most ért el a tudatáig mit is mondott a Patkány-ember.
- Nem err l volt szó! - kelt le is az ágyról.
- Attól tartok nincs más választásotok. - válaszolta Janson. - Vége a hazugságoknak. Ha ti hárman még
sötétben tapogatóztok, semmi nem fog úgy m ködni, ahogy kellene. Sajnálom. Szükségünk van rátok.
Newt miatt is, hogy megkapja a kúrát.
- Velem aztán ne foglalkozzon. - morogta Newt.
Thomasnak felébredtek az ösztönei. Ez volt az a pillanat, amire várt. Erre az utolsó cseppre a
pohárban. Óvatosan Janson arcát kezdte figyelni. A férfi ellágyult, mintha csak megérezte volna a
növekv veszélyt a szobában és semlegesíteni akarta volna.
- Nézzétek fiúk, én megértelek titeket. Sok szörny dolgot láttatok, de a legszörny bb az a vége lesz,
ha nem segítetek. Nem tudjuk megváltoztatni a múltat, nem törölhetjük ki azt, amik történtek veletek,
nem adhatjuk vissza a barátaitokat, akik meghaltak. De a járulékos veszteség a terv velejárója.
- Nem adhatják vissza? Járulékos veszteség? - üvöltötte Newt. - Ennyit tud mondani?
- Vigyázz magadra! - figyelmeztette t az egyik r és a fegyverét Newt mellkasára irányította.
Csend lett.
- Fogy az id . menjünk. - szólt Janson. - Az rök mindenre képesek, elhihetitek.
Minho leugrott a fels ágyról.
- Igaza van. - mondta tárgyilagosan. - Ha meg tudjuk menteni Newtet és még ki tudja hány más
embert, akkor tényleg csak az idióták maradnak itt a szobában. - Minho Thomasra villantotta a szemét.
- Menjünk.
Elsétált a Patkány-ember mellett, az rök mellett és már a folyosón haladt, anélkül hogy visszanézett
volna.
Janson felvonta a szemöldökét. Thomas alig tudta elrejteni a meglepetését Minho furcsa bejelentése
hallatán. Mintha valami tervet eszelt volna ki… Rákacsintott Newtre és azt mondta.
- Gyere, megnézzük mit is akarnak. Tudod, hogy én dolgoztam nekik miel tt az Útveszt be mentünk.
És nem is volt olyan rossz. Nem igaz?
- Ó, hát persze! - forgatta Newt a szemét, de elindult is az ajtó felé.
Thomas mosolygott magában.
- Ha ennek vége, h sök lesztek! - mondta Janson.
- Fogd be a szád! - sziszegte Thomas.
Követték a Patkány-embert a labirintusszer folyosókon újra. Janson úgy viselkedett az úton, mint egy
idegenvezet , folyamatosan mesélt az épületr l. Elmondta, hogy egyrészt a gyakori viharok miatt
nincsenek ablakok, másrészt a csavargó fert zött emberek miatt. Thomasnak rögtön eszébe jutott az a
n , aki odament hozzájuk, miel tt felszálltak volna a buszra az Útveszt b l való kijövetelük után.
Szinte el sem hitte, hogy ez alig pár hete történt, olyan távolinak t nt.
- Jó lenne, ha befognád végre a pofád! - unta meg végül Newt a kalauzolást. De Janson arcáról nem
t nt el a mosoly.
Amikor elérték azt a helyet, ahol el z nap jártak, Janson feléjük fordult:
- Remélem ma már ti is csatlakozhattok a többiekhez.
- Hol vannak? - kérdezte Thomas.
- A többi alany utókezelésen van.
Newt megragadta a kabátja hajtókáját:
- Még egyszer alanyoknak nevezed ket, kitöröm a nyakad!
Két r nyomban ott termett és kiszabadították Jansont Newt kezei közül, miután a fiút a földre
teperték. Janson megigazította magán a ruhát, és azt mondta:
- Jobb lesz, ha gyorsan túlesünk ezen az egészen.
Newt feltápászkodott és utána szólt:
- Soha többet ne beszélj így rólunk. Nem vagyunk valami kibaszott egerek, akik a sajtot próbálják
megtalálni. Megmondhatod a hülye haverjaidnak, ne féljenek, nem foglak bántani.
Thomasra nézett, aki hallgatott. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból ezek a szavak ugrottak be az
agyába: „A VESZETT jó” Mintha nem is a korábbi önmaga lenne, úgy érezte, meg kell tenniük, amit
várnak t lük. Nem számít milyen aljasságokat követtek már el eddig, az a fontos hogy megtalálják a
gyógymódot a betegségre. Nem értette mi történt. Összekeveredtek a gondolatai. Mintha megváltozott
volna benne valami. De hirtelen visszatért a régi énje.
- Newt, Minho. - mondta halkan. - Azt hiszem, igaza van, tegyük meg. Megbeszéltük tegnap este.
Minho arcán ideges mosoly jelent meg, Newt keze pedig ökölbe szorult.
Most vagy soha!

11. FEJEZET

Thomas nem habozott. A könyökét hátralendítette a mögötte álló r arcába, közben az el tte lév
lábába rúgott. Mindketten megdöbbenten a földre estek, de gyorsan észbe kaptak.
Thomas a szeme sarkából látta, hogy Newt is leküldött egy rt a földre. Minho is küzdött. Az ötödik
n a fegyverét emelte fel, de miel tt meghúzhatta volna a ravaszt, Thomas kirúgta a kezéb l. A n a
halántékán ütötte meg, amit l elvesztette az egyensúlyát és a földre esett.
Fel akart kelni, de egy térd nyomódott a hátába, a tarkóján pedig érezte a fegyver csövét.
- Engedélyt kérek! - ordította a n . - Mr. Janson, adja meg az engedélyt és megsütöm a hülye agyát!
Thomas nem látta a többieket, de a zajokból hallotta, hogy a dulakodás megsz nt.
Rövid élet volt a lázadásuk. Thomas szíve szinte sajgott a kétségbeesést l.
- Gondolkodjatok már emberek! - ordította Janson Thomas háta mögött. El tudta képzelni a férfi
feldühödött menyétszer arcát. - Tényleg azt hittétek, hogy három… gyerek el tud bánni öt fegyveres
rrel? Állítólag zsenik vagytok, nem pedig hülye lázadók! Lehet, hogy a Kitörés elvette már az
eszeteket?
- Fogd be a pofád! - üvöltötte Newt. - Fogd be azt a mocskos pofád!
Valami tompa zaj hallatszott. Thomas biztosra vette, hogy az egyik r megütötte a barátját. Reszketett
a tehetetlen méregt l. A n még jobban a fejéhez nyomta a fegyvert.
- Nem felejtelek el! - sziszegte a fülébe.
- Kezeket fel! - ordított Janson. - Fel a kezekkel!
Az r megfogta Thomas pólóját és húzni kezdte t fel, miközben a Gránátvet t továbbra is a fejéhez
szorította. Newt és Minho is álltak már.
A két szabad r is rájuk irányította a fegyverét.
- Röhejesek vagytok! - Janson arca vörös volt. - Ezt soha többé ne próbáljátok meg! Értettétek??? -
Thomasra nézett.
- Én még csak egy kisgyerek voltam. - mondta Thomas önmagát is meglepve ezzel a kijelentésével.
- Tessék? - kérdezte Janson.
Thomas a Patkány-emberre nézett.
- Kisgyerek voltam. Milyen emlékeket akarnak nekem visszahozni? Emlékszem rá, hogy elvettek az
anyukámtól. Erre emlékszem.
- Nos, a legelején nem voltam ott. - mondta Janson szinte hangon. - Ezt az eredeti alapítókon
kérhetnéd csak számon. De valamit tudnod kell. Sem gyerekben, sem feln ttben nem láttam olyat, aki
úgy dolgozott mint te! - rámosolygott Thomasra.
- Nem érdekel! - felelte Thomas.
- Elég! - szólt Janson és intett az röknek. - Hozzatok ide egy ápolón t. Brenda meg fog felelni, úgyis
ragaszkodik hozzá és segíteni is akar. Talán kezelhet bb lesz, ha is itt van. A másik két fiút vigyétek
a váróba. Nem akarom, hogy egyszerre kerüljenek be. Nekem még valaminek utána kell néznem, majd
találkozunk.
Thomas olyan ideges lett, hogy szinte fel sem t nt neki Brenda neve. Két r közrefogta és megfogták a
karját.
- Nem engedem! - üvöltötte Thomas hisztérikusan. - Kizárt, hogy azt a vackot az arcomra tegyék!
Janson ügyet sem vetett rá, az rökhöz beszélt.
- Gy z djenek meg róla, hogy megkapja-e a nyugtatót. - és elindult.
A két r a karjánál fogva húzni kezdte Thomast a szobába. Küzdött ellenük, próbálta kiszabadítani a
karját, de mintha bilincs fogta volna. Feladta. Rájött, hogy elveszítette a harcot. Az egyetlen reménye
Brenda maradt, aki közben odaért. Merev arccal állt az egyik ágy mellett. Thomas a tekintetét kereste,
de a lány nem nézett a szemébe.
- Miért dolgozol nekik? - kérdezte t le.
- Fogd be a szád. - felelte Brenda. - Jó lenne, ha bíznál bennem. Ugyanúgy, mint a városban tetted. Ez
lesz a legjobb.
Valami volt a lány hangjában, amit biztató jelnek érzett a szavaival ellentétben. Lehet, hogy a lány az
oldalán áll?
Az rök, az utolsó ágyhoz húzták Thomast. Megjelent az egyik n i r is, aki ráfogta a fegyvert, amíg a
két férfi megpróbálta az ágyra fektetni t.
- Feküdj le! - kiáltott rá az egyik r.
- Nem. - morogta Thomas.
Az r visszakézb l, hatalmas pofont kent le neki.
- Feküdj le! Most!
- Nem!
A férfi megfogta a vállát és rádobta t a matracra.
- Ha tovább akarsz harcolni, kaphatsz még ilyeneket! - mondta neki.
A fémes maszk, mint egy hatalmas pók lógott a feje fölött, arra várva, hogy besz je t.
- Meg ne próbáld rám rakni azt a szart! - Thomas szíve vadul dobogott.
A férfi mindkét csuklóját leszorította és a teste súlyával akadályozta meg, hogy a fiú felkeljen.
- Nyugtatót neki!
Thomas próbált lecsillapodni a maradék energiájával. Szinte fájt neki Brenda látványa. Ha ezeknek
segít, akkor is ellenség. Elszorult a szíve.
- Kérlek Brenda.. - mondta. - Ne csináld. Ne hagyd, hogy ezt tegyék.
A lány közelebb lépett hozzá és gyengéden megérintette a vállát.
- Minden rendbe jön. Majd kés bb megköszönöd, amit most teszek, de most ne nyafogj. Pihenj.
Még mindig nem tudta elhinni, hogy a lány nem fogja fel; az élete múlhat rajta.
- Ennyi? Azok után, amiken együtt keresztülmentünk abban a városban? Csak nem fogsz elhagyni?
- Thomas… ez volt a feladatom.
- Utána hallottam a hangod fejemben. Figyelmeztettél, hogy rosszul állnak a dolgok. Kérlek, mond,
hogy nem velük vagy!
- Amikor visszajöttünk a Városból, a HQ-nál (Parancsnokságnál) be tudtam lépni a telepátia
rendszerbe, mert fel akartalak készíteni arra, hogy mi vár rád. De a pokolba is! Soha nem akartam a
barátod lenni.
Thomas most már végképp nem értett semmit.
- A betegségeddel mi a helyzet? - kérdezte.
- Ez egy hosszú folyamat. Ha az immunrendszerünk rendben van, akkor sokáig elhúzódik az els
szakasz. De most már maradj csendben.
- Csináld már! - kiáltott fel az r hirtelen.
Brenda rávetett egy szigorú pillantást, de nem szólt. Aztán Thomasra kacsintott.
- Adok egy nyugtatót, amit l a pár másodperc múlva már alszol is. Érted?
Az utolsó szót kihangsúlyozta és ismét kacsintott. Szerencsére a két r semmit nem vett észre ebb l.
Thomason végigfutott a remény. Valamire készül a lány.
Brenda bement a pult mögé és elkezdte összeszedni, amikre szüksége volt. Az r továbbra is
Thomasra nehezedett. Olyan er vel szorította a csuklóját, hogy szinte a vérkeringését is elzárta.
Nyilvánvaló volt, hogy addig úgy akar maradni, amíg Thomas az eszméleténél van. A n i r is ott állt,
ráirányítva továbbra is a fegyverét.
Brenda egy sárgás folyadékkal telt fecskend vel a kezében fordult vissza.
- Rendben Thomas. Mindjárt végzünk. Készen állsz?
Thomas bólintott, de azt sem tudta mire.
- Jó. Jobb lesz így!

12. FEJEZET

Brenda elmosolyodott és elindult Thomas felé. Valamiben megbotlott és el reesett. Elkapta az egyik
kezével az ágyat, de úgy, hogy a fecskend a Thomas csuklóját tartó r alkarjába szóródott. Brenda
belenyomta gyorsan a fecskend tartalmát.
- Mi a fene.. - szólt a férfi, de miel tt folytathatta volna, a szemei üvegessé váltak.
Thomas azonnal kapcsolt. A férfira ököllel csapott le, a n i r kezéb l pedig-aki egy pillanatra
leblokkolt - kirúgta a fegyvert. Mikor a n a padlóra esett, Thomas felkapta a fegyvert és célba vette
t. Brenda közben az ernyedt test férfi r fegyverét szerezte meg.
- Tudtam, hogy… kezdte Thomas, akiben szétáradt az adrenalin.
Brenda meghúzta a ravaszt. A fegyverb l fényes gránátok röppentik ki. Becsapódtak a n mellkasába
és felrobbantak. A n teste hatalmas ívbe feszült és kontrolálatlanul rángatózni kezdett.
Thomas megdöbbenve bámulta a fegyver hatását, és csodálkozott, hogy Brenda habozás nélkül
használta azt. Ha bizonyítékot akart, hogy Brenda nem a „VESZETT” elkötelezettje, akkor most
megkapta.
Kis mosollyal a fiúra nézett.
- Már hosszú ideje készülök, hogy valamit tegyek. Jó ötlet volt Jansont meggy zni arról, hogy majd én
könnyebben beadom neked a nyugtatót. - lehajolt és a férfi r zsebéb l kivette a mágneskártyát. - Ez
kell nekünk.
Thomas alig bírta megállni, hogy át ne ölelje.
- Gyerünk. Minhót és Newtet ki kell szabadítani. Majd utána a többieket.
Rohanni kezdtek a folyosón. Brenda vezette t, már jobban tájékozódott.
- Siessünk. Jöhet több r is.
Megálltak egy ajtó el tt és Brenda behelyezte a mágneskártyát. Halk szisszenéssel kinyílt az ajtó.
Thomas szorosan Brenda sarkában belépett a szobába.
A Patkány-ember egy széken ült, de ahogy meglátta ket, rögtön talpra ugrott.
- Az isten szerelmére, mit csináltok?
Brenda egy férfi és egy n i rt már megl tt a Gránátvet vel. A földre zuhant a két r és apró
villanásokkal tarkított füstfelh ben rángatóztak.
Newt és Minho a harmadik rrel foglalkoztak. Minho nem sok id múlva már a kezében tartotta a férfi
fegyverét.
Thomas Janson elé lépett.
- Dobja le a mágneskártyát a földre, aztán tegye a kezét a tarkójára. - egyenletes, nyugodt hangon
beszélt, miközben a szíve vadul dübörgött.
- rültek vagytok. - mondta halkan és a körülményekhez képest meglep en nyugodtan. - Az esélyetek
egyenl a nullával. Már tucatnyi r úton van.
Thomas is tisztában volt vele hogy kevés az esélyük, de ez volt minden, amit tehettek.
- Amiken mi már keresztül mentünk, ez semmi azokhoz képest. - elmosolyodott azon, hogy ez tényleg
így van. - Kösz a kiképzést! És most.. hogy is mondta? Élete legrosszabb öt percében lesz része! - és
meghúzta a ravaszt.
Janson üvöltött, amíg leesett a földre. Utána már csak rángatózott és füstölt. A szobában olyan szag
terjengett, amit akkor érzett Thomas, mikor Minhót villámcsapás érte.
- Nem lehet jó érzés. - nézte a földön rángatózó testeket. Semmi b ntudata nem volt Szinte semmi.
- Állítólag ez nem öl. - mondta Brenda.
- Elég szégyen. - válaszolta Minho. - Jobb lenne a világ nélkülük. Most azonnal menjünk.
- Majd iszunk rá egyet. - felelte Newt.
- Én is pont erre gondoltam. - mondta Minho.
Mindenki Brenda felé fordult. Felemelte a Gránátvet t és bólintott. Harcra készen állt.
- Ugyanúgy utálom ezeket az embereket, mint ti! Veletek vagyok!
Thomast elöntötte a boldogság. Brenda visszatért. Lenézett Jansonra. Úgy nézett ki, mint aki
haldoklik, de lélegzett.
- Nem tudom mennyi ideig tart a hatása, - mondta Brenda. - de valószín leg dühösen fog ébredni.
Húzzunk el innen.
- Van valami terved? - kérdezte Newt.
Thomas nem is gondolkodott még a továbbiakon. Majd kialakul menet közben.
- Jorge pilóta. - mondta Brenda. - Ha eljutnánk a hangárba, akkor a Berg…
Miel tt bárki válaszolhatott volna, kiáltások és futó léptek zajai hangzottak fel a folyosóról.
- Jönnek. - kiáltott fel Thomas. Nem tudta, hogy fognak kijutni az épületb l. Ki tudja hány r áll már
készenlétben, hogy elkapják ket.
Minho az ajtóhoz rohant és felmérte a helyzetet.
- Megvárjuk amíg ideérnek. Newt, te menj a másik oldalra. Az els pár a miénk. A következ a
többieké. Utána kimegyünk a folyosóra.
Elhelyezkedtek.

13. FEJEZET

Brenda arcán düh és izgalom keveréke volt látható. Thomas elhelyezkedett vele szemben, és szorosan
megmarkolta a Gránátvet t. Kissé még mindig hazardírozásnak tartotta megbízni Brendában, aki így
be tudott csapni mindenkit a „VESZETT”-nél. De volt az, akinek köszönhet en eljutottak idáig. Ha
is velük szökik, nem fog többé kételkedni benne.
Megérkezett az els r. Ugyanaz a fekete ruha és felszerelés, csak a fegyvere volt kisebb, kecsesebb.
Thomas l tt és az r hátra tántorodott. További kér r érkezett. Egy férfi és egy n . Miel tt Thomas
l hetett volna, Minho megragadta a n ruháját és berántotta t. A n nekicsapódott a falnak. Leadott
egy lövést, de az a falnak csapódott.
Brenda lábon l tte a következ rt, aki üvöltve zuhant a földre a folyosón.
Minho közben lefegyverezte a n t és térdre kényszerítette. A fejét vette célba. A negyedik férfi lépett
be az ajtón. Newt kiütötte a fegyvert a kezéb l és az arcába csapott. A férfi kitátotta a száját, mint aki
mondani akar valamit, de Newt belel tt a mellkasába. Valami szörny pukkanó hang hallatszott,
mintha felrobbant volna a férfi. Azonnal a földre rogyott.
- Az a kurva Késlégy mindent közvetít, amit csinálunk. - mondta Newt és a szoba túlsó vége felé intett
a fejével. - Van amikor kimegy. Ezek úgy jönnek-mennek.
Thomas megfordult és látta, hogy valami kis robotszer világít vörös fénnyel az asztalon. Tényleg
olyan volt, mint az Útveszt ben a Késlegyek.
Az ajtó felé nézett, de az üres volt. Akkor a n re nézve megkérdezte t le.
- Hányan vannak? Jön még valaki?
A n nem válaszolt, de akkor Minho az arcához nyomta a fegyvert.
- Körülbelül ötvenen vagyunk szolgálatban. - mondta gyorsan.
- Akkor hol vannak a többiek? - kérdezte Minho.
- Nem tudom.
- Ne hazudj! … kiáltotta Minho.
- Mi… valami más is történt… nem tudom mi. Esküszöm!
Thomas látta a rettegést az arcán. Úgy t nt neki, hogy nem hazudik.
- Valami más? Olyasmi történt, mint amit mi tettünk?
A n megrázta a fejét.
- Csak azt tudom, hogy mi ehhez a csoporthoz vagyunk beosztva. A többiek az épület másik részébe
mentek.
- És fogalma sincs, hogy miért… - mondta Thomas nem kevés kétséggel a hangjában. - Ezt nehezen
tudom elhinni.
- Esküszöm!
Minho megfogta a hátán az inget.
- Ha nem tudja kedves hölgyem, akkor túszként velünk jön. Mehetünk.
Thomas el re lépett.
- Majd Brenda vezet, jobban ismeri ezt a helyet.
- Majd akkor Newt és én az új barátunkkal követünk titeket.
Brenda Thomas mellé sietett.
- Még mindig nem hallok senkit, de szerintem hamarosan jönnek még. - kikukucskált a folyosóra és
kiment a szobából.
Thomas a nadrágjába törölte izzadt kezét, megragadta a Gránátvet t és követte. Jobbra fordultak.
Hallotta, ahogy a többiek is utánuk mennek. Egy újabb folyosóra értek, ami pontosan úgy nézett ki,
mint a többi. De a folyosó végén egy nagy dupla ajtó volt. Thomasnak az Útveszt utolsó szakasza
villant föl, amikor , Teresa és Chuck a kijárat felé futottak, miközben a többiek a Siratókat
tartóztatták föl. Ahogy közelebb értek az ajtóhoz, Thomas kivette a mágneskártyát a zsebéb l, amit a
Patkány-embert l vettek el.
- Én nem tenném! - kiáltotta a túsz. - Fogadok, vagy húsz fegyveres vár titeket a túloldalon.
Valahogy a hangja kétségbeesettnek t nt. Lehet, hogy a „VESZETT” túl magabiztos volt és lazára
vették a biztonságot? Elvégre csak húsz-harminc tizenévesre kellett figyelniük.
Meg kellett találniuk els sorban Jorgét és a Berget, de a többieket is. Thomas Frypanra és Teresára
gondolt. Nem hagyhatják ket cserben csak azért, mert az emlékeiket választották.
Megállt az ajtó el tt, Minhóra és Newtre nézett.
- Mi négyen vagyunk. Elképzelhet hogy az ajtó másik felén több r vár minket. Mit tegyünk?
Minho odalépett az ajtóhoz, és magával húzta a n t.
- Te fogod kinyitni az ajtót nekünk, és ott állsz, amíg nem szólunk. Mi addig szét tudunk nézni. -
Thomas felé fordult. - L ni fognak, amint kinyílik az ajtó, ha ott vannak. Húzódjatok félre.
Thomas bólintott.
- Igazad van. Te és én jobb oldalon, Brenda és Newt a bal oldalon.
- Háromra nyisd ki. - mondta Minho. - És rhölgy, ha bármivel próbálkozol, garantálom hogy
elkapunk. Thomas számolj!
- Egy.. kett … há… - miel tt kimondhatta volna a hármat, kialudt a világítás és megszólalt a riasztó.

14. FEJEZET

Thomas próbált alkalmazkodni a sötétséghez. A riasztó fülsüketít hangon vijjogott. Thomas érezte,
hogy Minho feláll.
- Elment az r! Nem találom. - kiáltotta a barátja.
Lövés dördült és egy pillanatra fény villant fel. Thomas látta, ahogy egy sötét alak menekül a folyosó
végén, és t nik el a sötétben.
- Az én hibám. - mondta Minho.
- Menj vissza a helyedre. Nyitom az ajtót. Azonnal l jetek amint egy kis rés lesz! - fogta a
mágneskártyát és végigtapogatta a falat, és behelyezte a kártyát. Az ajtó lassan nyílni kezdett.
- Lövés! - kiáltotta Minho.
Mindannyian l ni kezdtek ki a sötétbe. A felvillanó fényeknél látták, hogy nincs senki a túloldalon. A
lövéseket sem viszonozták sehonnét.
- Állj. - kiáltott Thomas. - Ne pazaroljuk a l szert.
Minho még leadott egy lövést, de azután csak vártak.
Végül Thomas megkérdezte Brendát:
- Mi nem ismerjük ezt a helyet, vagyis nem emlékszünk rá. Neked kell segítened. Hol vannak a
többiek? Miért szól vajon ez a riasztó? - tette hozzá. - Valami nagyon gyanús nekem.
- Fogadok, hogy ez egy újabb rohadt teszt. - kiáltotta Newt. - Újabb és újabb, aztán elemezgetnek
minket.
Thomas kisétált az ajtón. Szeretett volna valami biztonságosabb helyre húzódni, amíg el nem t nik
teljesen a fény, ami a lövésekt l keletkezett. Tudja, hogy itt n tt fel, mégsem emlékszik semmire, mi
hol helyezkedik el. Megint rá kellett jönnie, mennyire nagy szerepe van Brendának abban, hogy
megszerezhessék a szabadságukat. És persze Jorge-nak is, ha tényleg hajlandó ket elröpíteni onnét.
A riasztó kikapcsolt.
- Mi… - kezdte Thomas túl hangosan, és halkabban folytatta - Mi lesz most?
- Az, hogy még nem jelent meg senki, semmit nem jelent. Csak hogy elegük lett ebb l a lármából. -
állapította meg Minho.
Elt ntek már a fel-felvillanó fények, de a helyiségben, ahol álltak égett néhány piros lámpa, amikt l
piros ködbe borult minden. Olyan volt, mint egy váróterem. Egy nagy recepciós pult, pár asztal,
székek és néhány kanapé.
Thomasnak hirtelen ismer snek t nt a hely.
- Az egész hely üres, úgy ahogy van, hátborzongató. - mondta.
- Valószín leg ezer éve nem volt itt látogató. - válaszolt Brenda.
- Mi a következ lépés Tommy? - kérdezte Newt. - Nem álldogálhatunk itt egész nap.
- Brenda! - szólt Thomas a lánynak. - Szükségünk van a segítségedre. El kell jutnunk a hangárba és
meg kell találnunk Jorge-t. Rá kell t vennünk, hogy vezesse a Berg-et. Newt, Minho, ti fogtok
biztosítani minket. Én és Brenda megkeressük a többieket. Brenda, hol tudunk l szert szerezni a
fegyverekhez?
- A fegyver-raktár útba esik a hangár felé. De azt valószín leg rzik. - mondta Brenda.
- Nagy dolog! - h sködött Minho. - Majd lel jük ket, vagy k minket.
- Mindet le kellene. - tette hozzá Newt. - Az összes utolsó szemét gazembert.
Brenda a szétágazó folyosó egyik felére mutatott.
- Erre kell mennünk.
Semmiféle ellenállásba nem ütköztek, csupán a késlegyek cikáztak körülöttük. Minho az egyiket le
akarta l ni, de majdnem megégette Newt arcát a visszapattanó lövedék.
Vagy negyedórája mehettek, mikor elérték a fegyver-raktárat. Legnagyobb meglepetésükre az ajtót
nyitva találták és röknek sem volt semmi nyomuk. A polcok tele voltak fegyverekkel és l szerekkel.
- Na ez már nem igaz. - mondta Minho. - Nincs több kétségem!
Thomas pontosan tudta mire érti ezt Minho. Ez már túl sok volt ahhoz, hogy igaz legyen.
- A bolondját járatják velünk. - motyogta Thomas.
- Ez biztos. - mondta Minho. - Elt nik mindenki, az ajtók nyitva vannak, a fegyverek meg itt várnak
ránk. Pedig biztos, hogy figyelnek, azért röpköd itt ez a sok hülye Késlégy.
- Határozottan gyanús! - tette hozzá Brenda.
- Honnét tudjuk, hogy nem vagy benne? - fordult felé Minho.
Brenda fáradt hangon válaszolt.
- Mást nem mondhatok, csak azt, hogy esküszöm nektek, nem tudom, én sem mi történik.
Thomas nagyon utálta volna, de átfutott a fején, hogy az egész menekülésük nem más, mint egy el re
megtervezett gyakorlat, egy újabb labirintus, ahol megint k az egerek.
Newt már bement a fegyver-raktárba és egy üres polcra mutatott.
- Ezt nézd meg. A lenyomatokat a porban. Ezeket pár órája vihették csak el.
Nyilvánvaló volt, hogy egy csomó dolgot nemrég vihettek el onnét. Olyan vastagon állt a por
mindenhol, hogy elég felt n ek voltak a tiszta foltok.
- Miért fontos ez? - kérdezte Minho.
Newt felé fordult.
- Nem tudnál egyszer magadtól kitalálni valamit te hülye seggfej!
Minho összerezzent. Nem volt dühös, inkább megdöbbenés látszott rajta.
- Hú, Newt. - mondta Thomas. - A dolog egy szívás, de azért nyugi. Mi a baj?
- Megmondom én neked mi a rohadt bajom! Olyanok vagyunk, mint egy csomó csirke, akik a
takarmányt keresik, mert egy kemény fickó, minden terv nélkül vezet minket. Minho egy rohadt lépést
nem tud tenni kérdez sködés nélkül!
- Na idefigyelj te faszkalap. Most azt hiszed te vagy a zseni, amiért felfedezted, hogy néhány r
fegyvert vett magához a fegyver-raktárból? Azt hittem valami sokkal nagyobb dolgot fedeztél fel, nem
azt, ami nyilvánvaló. De ígérem, legközelebb majd megveregetem a nyavalyás vállad.
Thomas Newtre nézett, akinek teljesen megváltozott az arca. Mintha a könnyeit próbálta volna
visszafogni.
- Sajnálom. - mormolta és kiment a szobából.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Minho suttogva.
Thomas nem akarta kimondani, amire gondolt, hogy a vírus elkezdte Newt agyának a pusztítását.
Szerencsére Brenda szólalt meg.
- Elég sok fegyver hiányzik innét.
- Milyenek?
- Két-három tucat fegyvernek kellene itt lennie. Ezeket a közelmúltban vihették el. Egy-két órája,
ahogy Newt is mondta.
- Igen?
- Az rök csak akkor jönnek ide, ha cserére van szükség, vagy valami miatt a Gránátvet mellett még
akarnak használni mást is. Miért van hirtelen ennyi fegyverre szükség? Ráadásul a Gránátvet olyan
nehéz, hogy nem lehet használni, ha egy másik fegyver is van valakinél. De hol vannak akkor azok a
fegyverek, amiket leraktak?

15. FEJEZET

Minho próbált el ször magyarázatot találni.

- Lehet, hogy tudták, vagy sejtették, hogy mi fog történni, de nem akartak megölni minket. Ezek a
Gránátvet k csak kiütnek egy id re. Ezért idejöttek és magukhoz vették ket.
Brenda megrázta a fejét.
- Nem, ez a kötelez fegyver. Mindig náluk van. De annak sincs semmi értelme, hogy egy csomóan
most cseréljék le újra. Akármilyen is a „VESZETT”, nem az a céljuk hogy megöljenek egy csomó
embert. Még akkor sem öltek meg senkit, mikor a Kergék betörtek.
- Betörtek ide a Kergék? - nézett nagyot Thomas.
Brenda bólintott.
- Minél több a fert zött ember, annál több a reménytelen, annál nagyobb a kétségbeesésük. Kétséges,
hogy az rök..
- Akkor ez történhetett! - szakította t félbe Minho. - Azért volt a riasztás, mert betörtek a Kergék. Az
emberek meg rohantak ide a fegyverekért, miel tt megeszik a hülye szerveiket. Lehet, hogy azért is
nem láttunk több rt, mert már halottak.
Thomast még most is kísértették azoknak a Kergéknek az emlékei, akiket látott. Akinél a fert zés már
olyan kiterjedt, hogy megette az agyukat. Akik teljesen meg rültek, és már inkább állatok, mint
emberek.
Brenda felsóhajtott.
- Lehet, hogy igazad van. Én is erre gondoltam egy pillanatra. Hogy valaki bejött ide és elvitt egy
csomó fegyvert.
Thomas megborzongott.
- Ha err l van szó, sokkal rosszabb a helyzet, mint gondoltuk.
- Örülök, hogy még ennyire m ködik az agya annak a fickónak.
Thomas megfordult. Newt állt az ajtóban.
- Legközelebb, ha mondasz valamit, anélkül tedd, hogy a szánkba rágnád. - mondta Minho az
együttérzés teljes hiányában. - Nem gondoltam, hogy olyan gyorsan elmegy az eszed, de örülök, hogy
visszajött. Nincs szükségünk egy szimatoló Kergére, ha ezek betörtek ide.
Thomas összerezzent erre az éles megjegyzésre, és Newt-re nézett.
- Soha nem tudod, hogy mikor fogd be a pofád Minho? Mindig tiéd kell hogy legyen az utolsó szó?
- Fogd be te a pofád. - válaszolta Minho olyan nyugodt hangon, hogy Thomas attól tartott nem fog
tudni uralkodni magán.
A szobában szinte tapintható volt a feszültség.
Newt Minho elé sétált és olyan gyorsan, mint egy támadó kígyó, ököllel az arcába vágott.
Minho nekiesett az üres polcoknak, de rögtön el rerohant és leküldte Newt-et a földre.
Mindez olyan gyorsan történt, hogy Thomas el sem tudta hinni. Odafutott és elkezdte húzni Minho
ingét.
- Hagyjátok abba! - üvöltötte, de a két vereked fiút szét sem lehetett választani. Brenda is odament
segíteni és kettejüknek sikerült Minhót felrángatni. De a lendülett l Thomas is kapott egy ütést az
arcába Minho könyökét l.
- Hülyék vagytok? - kiáltotta. Már nem is egy, hanem két ellenség el l menekülünk, és ti egymást
veritek?
- kezdte! - csattant fel Minho Brenda arcába permetezve a nyálát.
- Akár egy nyolc éves. - mondta a lány az arcát törülgetve.
Thomas szinte belebetegedett ebbe. Nem is tudta melyikük a rosszabb. Az, hogy Newten úgy t nik,
egyre gyorsabban hatalmasodik el a betegség, vagy Minho, aki egyszer en nem tud uralkodni magán.
Newt felállt és megérintette az arcán lév piros foltot, ami valószín leg Minho kezét l származott.
- Az én hibám. Csak kullancs vagyok rajtatok. Találjátok ki mi legyen, én pihen t tartok. - megfordult
és kiment a szobából.
Thomas csalódott volt. Ahelyett hogy összetartanának, széthúznak.
- Minho, keress még pár Gránátvet t, és egy-egy pisztolyt. Brenda, te meg szedj össze annyi l szert
amennyit bírsz. Megyek Newt-ért.
Minho szó nélkül keresgélni kezdett a polcokon.
Thomas kiment a folyosóra. Newt a falnak d lve ült.
- Ne szólj egy rohadt szót se! - morogta amikor Thomas odaért hozzá.
Remek kezdés. - gondolta Thomas.
- Figyelj, valami nagyon furcsa dolog van most a „VESZETT”-tel. Vagy egy újabb teszt ez, vagy
tényleg Kergék rohangálnak itt és öldösik az embereket. Bármelyik is, meg kell találnunk a barátainkat
és ki kell jutnunk innét.
- Tudom.
- Akkor kelj fel és gyere vissza segíteni. Remélem nem az a terved, hogy itt ülsz és duzzogsz!
- Tudom.
Thomas még nem látta a barátját ennyire reménytelennek. Olyan látványt nyújtott, hogy Thomason is
majdnem úrrá lett a kétségbeesés.
- Mi mindannyian kicsit rültek… - elhallgatott. Ennél rosszabbat nem is mondhatott volna most. -
Úgy értem…
- Fogd be! - mondta Newt. - Tudom, hogy valami elkezd dött az agyamban. Nem érzem jól magam.
De ne aggódjatok, még nem fogok pörögni. Egy pillanat és rendben leszek.
Milyen messzinek is t nt most a Tisztás. Newt volt mindig a legnyugodtabb. tartotta össze a fiúkat.
Azt mondta nem számít, hogy beteg, velük tart akkor is.
- Rendben. - mondta neki. Úgy gondolta, az a legtöbb amit tehet a fiúért, hogy ugyanúgy kezeli t,
mint eddig. - Nem vesztegethetjük az id t. A hangárba kell mennünk.
- Úgy lesz. El kell mennem valahová. Nem tart sokáig. - és elindult.
- Newt! - kiáltott rá. - Ne menj el. Együtt kell maradnunk.
Newt csak ment el re. Vissza sem nézett.
- Pakoljátok a cuccot. Öt perc.
Thomas nem tudta mivel állíthatná meg t. Visszament a raktárba. Már mindent összepakoltak, amit
tudtak. Mindhármukon ott volt a Gránátvet , két töltött pisztoly, a zsebeik megtömve l szerrel.
- Newt jöhetne már. - mondta Brenda.
- Ki tudja hol van? - szólt Minho. - Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint korábban. A Kitörés eszi az
agyát.
- Azt mondta hamarosan visszajön. - Thomasnak nem tetszett Minho hozzáállása, de fáradt volt ahhoz
hogy szóljon érte, vagy vitatkozzon.
- Azért csak vigyázz, hogy mit mondasz neki.
Most Brenda fordult Thomashoz.
- Emlékszel még mit mondtam neked a teherautóban?
Ez a hirtelen témaváltás rossz érzést keltett Thomasban. Emlékeztette t arra, hogy hazudott neki.
- Mi van? - kérdezte. - Úgy érted, még mindig van valami, amiben hazudtál?
- Sajnálom, hogy hazudtam Thomas. De csak az volt hazugság, hogy én is beteg vagyok. Minden más
igaz volt. Esküszöm.
Könyörg szemekkel nézett a fiúra.
- Beszéltünk arról, hogy a fokozott agyi aktivitás felgyorsítja a pusztító folyamatot. Ezért annyira
népszer a Boldogság nev kábítószer. Lelassítja az agy m ködését, és ezzel jóval meghosszabbodik
az az id , miel tt meg rülnél. De nagyon drága.
Az, hogy emberek élnek a világban, akik nem részesei a kísérletnek és nem kényszerítették ket
karanténba, hogy elhagyatott épületekben éljenek, olyan valószín tlennek t nt.
- Az emberek ugyanúgy élik az életüket attól?
- Igen, amit kell, megcsinálják, de sokkal többet nem tesznek. Nyugalomban élnek.
- Ez egy…beteg világ. - mondta Thomas.
- Kell nekem az a cucc. - motyogta Minho.
- Gondolj bele, miken ment keresztül Newt, hányszor kellett döntést hoznia. Nem csoda hogy a
Kitörés ilyen gyorsan dolgozik benne. Sokkal-sokkal több mindent tett, mint egy átlag ember.
Thomas nagyot sóhajtott.
- Értem. De semmit sem tehetünk érte, amíg el nem jutunk valami biztonságos helyre.
- Mit akarsz tenni? - Newt állt az ajtóban. Egy pillanatra lehunyta a szemét, de összeszedte magát.
- Tommy, egy pillanatra gyere ki. Beszélnem kell veled.
- Mi a szarról? - kérdezte Minho.
- Ne aggódjatok. Csak akarok adni valamit Tommynak. Csak neki. Senki másnak.
- Hajrá! De siess!
Thomas kilépett a folyosóra, halálra rémülve attól, mit fog vajon Newt mondani. Néhány méterrel
odébb sétáltak az ajtótól. Newt megállt és el vett egy kis lezárt borítékot.
- Ezt tedd el.
- Mi ez? - Thomas megfordította a borítékot,,. de teljesen üres volt.
- Csak tedd el.
Thomas elrakta, de kíváncsi volt mi lehet az.
- Most nézz a szemembe. - mondta Newt.
- Mi ez? - összeszorult a gyomra attól a gyötrelemt l, amit Newt szemében látott.
- Nem kell tudnod. De meg kell, ígérj nekem valamit.
- Mit?
- Esküdj meg, hogy nem fogod felbontani és elolvasni, ami benne van, amíg el nem jön az ideje.
Thomas el nem tudta képzelni mi lehet az, és már kezdett a zsebébe nyúlni, hogy kivegye a borítékot.
De Newt megfogta a karját.
- Amikor eljön az ideje? Honnét fogom tudni…
- Tudni fogod! De esküdj meg nekem! Esküdj meg! - a fiú teste szinte minden szónál megremegett.
- Rendben van. - Thomas már a barátja miatt aggódott - Esküszöm, hogy nem bontom fel és nem
olvasom el amíg el nem jön az ideje. Esküszöm. De miért…
- Rendben. - szakította félbe t Newt. - De tartsd be az ígéreted, mert soha nem fogom megbocsájtani,
ha nem teszed.
Thomas szerette volna megfogni és megrázni a barátját. Kirázni bel le ezt a csalódottságot. De nem
tett semmit, csak állt mozdulatlanul. Newt pedig elindult vissza a raktárba.

16. FEJEZET

Thomas megesküdött Newt-nek. Meg kellett tennie ezt a barátjáért, de azért égett benne a kíváncsiság.
Nem volt azonban vesztegetni való idejük. Meg kellett találniuk a barátaikat, és meggy zni Jorge-t,
hogy segítsen nekik.
Newt visszament a raktárba a doboz l szerért, és is megtöltötte a zsebeit.
- Gyerünk, keressük meg a barátainkat. - mondta Thomas és elindult. A többiek mentek utána.
Egy óra hosszát eltöltöttek a keresésükkel, de nem találták meg ket. Elt nt a Patkány-ember és az
rök is, akiket a szobában hagytak. Üresek voltak a háló helyiségek, a fürd szobák, a tárgyalótermek.
Sehol egy ember, sehol egy Kerge.
Thomas rettegett attól, hogy mi történhetett, és hogy mi fog még történni. Úgy t nt már az egész
épületet bejárták, mégsem találkoztak senkivel.
- Szabadon mozoghattatok, amíg engem bezárva tartottak a fehér szobában? - kérdezte. - Biztos, hogy
nem hagytunk ki valamit?
- Nem tudok róla. - felelte Minho. - De meglep dnék, ha nem lennének itt rejtett szobák.
Thomas egyetértett vele. Nem engedhettek meg maguknak több id t a keresésre. Egy választásuk volt;
tovább lépni.
- Induljunk el a hangár felé, és útközben még szétnézünk.
Már mentek egy ideje, mikor Minho hirtelen megdermedt és a fülére mutatott. A vörös vészjelz k
továbbra is égtek a folyosókon, így nem kellett vaksötétben haladniuk.
Megálltak mindannyian és füleltek. Nyögést hallottak. A folyosón kivételesen egy ablak volt, amin
keresztül egy nagy szobába láthattak. Onnét jött a hang. Az ablak üvege össze volt törve, a szoba
pedig sötétségbe volt borulva.
Újból hallották a nyögést. Minho a szájára tette az ujját, jelezve hogy maradjanak csendben és a
kezébe vette a Gránátvet t.
Thomas és Brenda követték a példáját. Newt is lerakta a l szeres dobozt és is felvett egy fegyvert.
Olyannak t nt a hang, mint amikor egy ember valami szörny rémálomból próbál felébredni.
Minho az ablak széléhez állt, hátát a falnak vetette.
- Most. - hirtelen megfordult és a fegyvert lövésre készen tartotta. Thomas és Brenda a két oldalán
álltak, Newt pedig hátul rködött.
Mozgás nem volt a szobában és várniuk kellett, amíg a szemük ki tudja venni, mik azok a sötét
halmok, amiket látnak. El ször a köteleket vették észre.
- Ezek az rök! - törte meg Brenda a csendet.
Most már látták ket mindannyian. Összekötözve feküdtek a földön, szorosan egymás mellett.
Kitöltötték az egész szobát.
Néhányan közülük szabadulni próbáltak, volt aki öklendezett, de voltak akik nem mozogtak.
- Szóval ezért nem találkoztunk velük. Mind itt vannak. - súgta Minho.
- De legalább nem a mennyezetr l csüngenek kilógó nyelvekkel. - nézett be Newt is.
Thomasnak hirtelen bevillant az emlékkép, és teljesen egyet értett vele.
- Kérdezzük meg, mi történt. - indult Brenda az ajtó felé.
- Nem! - fogta meg t Thomas.
- Miért nem? - tépte ki a karját a lány. - hátha megtudunk a többiekr l is valamit.
- Nem gondolod, hogy ez csapda is lehet? Hogy aki ezt tette, csak arra vár, hogy besétáljunk mi is?
- Igen. - mondta Minho. Ez nem vita tárgya. Nem érdekel, hogy Kergék, lázadók, vagy gorillák
rohangálnak errefelé, nem foglalkozunk a hülye rökkel.
- Rendben. - vonta meg a vállát Brenda. - Csak információt akartam volna szerezni t lük. A Hangár
erre van. - mutatta.
Összeszedték a fegyvereket és a l szereket, és tovább mentek a folyosón. Egy kétszárnyú ajtó elé
értek. Résnyire nyitva volt az egyik szárnya és a huzat megborzolta a hajukat.
Anélkül hogy megbeszélték volna, felvették a korábbi pozíciójukat. Minho és Newt kétoldalt, Thomas
középen, Brenda pedig az ajtó kilincset fogta meg. Nem hallatszott a másik oldalról semmi zaj.
- Nyisd. - szólt Thomas.
Brenda kitárta az ajtót, Thomas pedig a Gránátvet vel végigpásztázta a helyiséget.
A hatalmas Hangár három Berg részére épült, de csak kett állt benn. Olyanok voltak, mint két
hatalmas guggoló béka. Pár helyen ládák hevertek, és egy m szaki állomás volt még látható. Más
semmi, csak nyílt terep.
- Itt semmi! - kiáltotta Thomas.
- Hé, itt valaki van a … - nem fejezte be. Egy nagy láda mellett állt meg. A többiek odamentek. Egy
férfi feküdt ott és a fejét fogta. Nem látszott vér a sötét haján.
- Óvatosan, haver. - figyelmeztette Minho. - Csak semmi hirtelen mozdulat, vagy olyan szagod lesz
rögtön, mint az égett szalonnáé.
A férfi végre felült és levette a kezét az arca el l.
- Jorge! - kiáltott fel Brenda. Odarohant hozzá és megölelte.
Thomast elöntötte a megkönnyebbülés. Megvan a pilótájuk, még ha kissé kótyagos is most.
Brenda körbenézte a fiút, lát-e rajta sérüléseket.
- Mi történt? Hol fáj? Hol vannak a többiek? Hol a harmadik Berg?
Jorge felnyögött és gyengéden eltolta magától.
- Nyugi. Olyan a fejem, mintha Kergék ugráltak volna rajta. Adj egy percet, amíg észhez térek.
Brenda kipirult, nyugtalan arccal ült le mellé.
Thomas is szeretett volna feltenni millió kérdést, de tudta milyen az, amikor valaki ki van ütve egy
id re. Nézte Jorge arcát, és eszébe jutott a romos ház, amikor rettegett Jorge-tól, amíg át nem álltak
Brendával az oldalukra.
Jorge behunyta a szemét, pislogott párat, majd beszélni kezdett.
- Nem tudom, hogy csinálták, de megszabadultak az rökt l és elkötötték az egyik Berg-et, és
elrepültek. Én idióta, megpróbáltam utolérni ket, szóltam, hogy várjanak meg, erre kaptam egy
nagyot a fejemre.
- Kikr l beszélsz? - kérdezte Brenda.
Jorge Thomasra nézett, úgy válaszolt.
- Ez a Teresa nev csaj, és a többiek. Az összes.

17. FEJEZET
Thomas megtántorodott és nekiesett egy ládának. Eddig csak olyasmikre gondoltak, hogy betörtek a
Kergék, vagy egy mási csoport… de hogy Teresa.. vezette a szökést? Harcoltak az rök ellen és
elrepültek a Berg-gel? Nélküle és a többiek nélkül? Annyi mindent elképzelt már, hogy mi
történhetett, de ez meg sem fordult a fejében.
- Halkabban egy kicsit! - kiáltotta túl Jorge Minho és Newt kérdéseit. - Olyan mintha szögeket
vernétek a fejembe… segítsetek inkább felkelni.
Newt megfogta a kezét és segített neki felállni.
- Jó lenne, ha elmesélnéd ezt a kurva történetet. Az elejét l fogva. - mondta neki.
- És minél el bb! - tette hozzá Minho.
- Nézzétek srácok, már mondtam, hogy nem sokat tudok. Csak annyi történt, amit elmondtam… a
fejem olyan, mintha…
- Értjük. - csattant fel Minho. - Fáj a fejed. Csak mondj el mindent, amit tudsz és keresek egy hülye
aszpirint neked.
Jorge elmosolyodott.
- Ó, de bátor lettél haver! Szólj ha nem jól emlékszem, de nem te voltál aki a bocsánatomért
könyörgött? Vagy az életedért? Tudod, a Városban…
Minho elvörösödött.
- Más dolog az, amikor egy csomó rült késekkel fenyeget.
- Hagyjátok abba! - szólt Brenda. - Mind a ketten! Egy oldalon állunk.
- Csak beszélj már, az istenért! - mondta Newt. Mi a büdös fene történt itt?
Thomas még mindig kicsit sokkos állapotban volt. Nézte és hallgatta a fiúkat, de mintha ott sem lett
volna, mintha egy filmet nézne. Azt hitte, Teresa már nem tud több meglepetést okozni neki. De most
ez…
- A legtöbb id met itt töltöttem a hangárban. Oké? - kezdte Jorge. - Egyszer csak mindenféle kiabálást
hallok, utána meg bekapcsolt a riasztó. Amikor végre abbahagyta a vijjogást, akkor ezek a vörös
fények kezdtek el villogni. Elkezdtem keresni a pisztolyomat, amikor Teresa és a többiek befutottak
ide, mintha a világ vége közeledne. Kértem, hogy magyarázzák el mi történt, de pár csaj körbevett és
az egyik egy nagyot sózott a fejemre a pisztolyával. Elájultam és arra ébredtem, hogy egy ronda pofa
bámul rám. A Berg pedig elment. Ennyit tudok.
Thomas rájött, hogy nem számítanak a részletek. Az egész dologban egy valami zavarta t, és ezzel
fájt szembe néznie.
- Itt hagytak minket. - suttogta. - Nem tudom elhinni!
- Mi van? - kérdezte Minho.
- Beszélj, Tommy. - tette hozz Newt.
Thomas rájuk nézett.
- Itt hagytak minket. Mi visszamentünk és kerestük ket. k meg itt hagytak, hagy csináljon velünk a
„VESZETT”, amit akar.
- Lehet, hogy kerestek. - szólalt meg Brenda. - Csak nem találtak meg. Vagy olyan sürg sen kellett
menekülniük, hogy már nem volt id a keresésre.
- Minden rohadt r ott feküdt megkötözve abban a kurva szobában! Nem volt idejük hogy
megkeressenek? Egyszer en itt hagytak. - felelte gúnyosan Minho.
- A cél.. - mondta halkan Thomas.
- Valami nem stimmel. Teresa úgy viselkedett, mint az els számú „VESZETT” rajongó. Akkor miért
menekült el? Valami kell, hogy legyen a dologban. Gyerünk Brenda, ki vele! Neked tudnod kell
valamit.
Brenda a fejét rázta.
- Higgyétek el, hogy semmit nem tudok err l. Miért, másnak nem támadhatott az az ötlete, mint
nekünk? Megszöktek? Akkor valószín leg jobban megszervezték a dolgokat, mint mi.
Minho felmordult.
- Ha még egyszer sértegetsz minket, nem fogom nézni, hogy te lány vagy, simán lekeverek egyet.
- Csak próbáld meg! - figyelmeztette t Jorge. - Az lesz az utolsó dolog, amit az életedben teszel!
- Abbahagynátok ezt a macsó viselkedést? - forgatta Brenda a szemét. - Inkább azon gondolkodjatok,
most mit csináljunk.
Thomas nem tudott túllépni azon, hogy Teresa és a többiek - Frypan is… szó nélkül itt hagyták ket.
Ha az összes rt megkötözték, miért nem keresték meg a barátaikat? Lett volna idejük… És miért
akart Teresa elmenni? Vajon a visszatért emlékei között volt valami?
- Nem kell semmit kitalálni. - mondta Newt. - Ezzel kijutunk innét. - és rámutatott a Berg-re.
Thomas nem szólt rá semmit. Jorge felé fordult:
- Te tényleg pilóta vagy?
- A fenébe is testvér, én vagyok az egyik legjobb. - vigyorgott Jorge.
- Ha olyan értékes vagy, akkor miért küldtek a Megperzselt városba?
Jorge Brendára nézett.
- Ha Brenda megy, akkor megyek csak én is. Utálom ezt mondani, de még a városban is jobb, mint itt.
Csak lestem, mint aki egy unalmas vakáción van. Csak durvább, mint ahogy én…
Megszólalt a riasztó a fülsért vinnyogással. Thomas szíve nagyot dobbant. Itt a hangárban még
hangosabbnak t nt a zaj, ahogy a magas mennyezeten és a falakon visszhangzott.
Brenda tágra nyílt szemekkel meredt az ajtóra. Thomas megfordult, hogy mit néz a lány. Legalább egy
tucat fekete ruhás r özönlött be, és éppen tüzet nyitottak rájuk.
18. FEJEZET

Valaki megfogta Thomas hátán a pólóját és lerántotta t. Az elektromos energia pattogása betöltötte a
hangárt.
- Ki engedte ki ket? - kiáltotta Minho.
- Mit számít ez most? - kiáltott vissza Newt.
Leguggoltak és szorosan egymáshoz présel dtek. Ilyen helyzetben szinte lehetetlennek t nt felvenni a
harcot az rök ellen.
- Vissza kellene l nünk! - kiáltotta Jorge.
Thomas Brendára nézett:
- Ez azt jelenti, hogy velünk vagy?
Jorge Brendára nézett.
- Ha veletek van, akkor én is. Mellesleg ha nem vetted volna észre, rám is l nek!
Thomason, azon túl, hogy meg volt rémülve halvány megkönnyebbülés futott végig. Már csak a Berg-
re kellene feljutniuk.
A támadás megállt egy pillanatra. Thomas hallotta a csoszogó lépteket és a rövid parancsokat.
Gyorsan kell cselekedniük.
- Mit csináljunk? - kérdezte Minho. - Vészhelyzetben te vagy a f nök!
- Jorge-nak el kell jutni a Berg-hez. Mi fedezzük t. Mindenre l jetek, ami mozog. Készüljetek.
Thomas letérdelt ugrásra készen. Mellette Brenda éppen két pisztolyt vett ki a dobozból a Gránátvet
helyett. A szeme villogott.
- Meg akarod ölni ket? - kérdezte t le Thomas.
- Nem. A lábukra célzok. De ugye soha nem lehet tudni, nem megy-e kicsivel följebb véletlenül. -
mosolyodott el a lány. Thomasnak tetszett a lány. Egyre jobban.
- Most! - kiáltotta Minho.
Amikor egy gránát felrobbant a közelében, Thomas felállt és célpontot keresett. Az egyik r kúszva
közeledett. Thomas célzott és l tt. A férfi szinte azonnal rángatózni kezdett.
Lövések, kiáltások és statikus energia töltötte meg a hangárt. Két r a lábát fogta - ahogy Brenda
ígérte. A többi r fedezékbe vonult.
- Mehetsz! - kiáltotta Minho Jorge-nek. - Melyik Berg a tiéd?
- Ez. - mutatott Jorge a hangár bal sarkában álló gépre. - az én kicsikém. Készen áll a repülésre.
Thomas odanézett a Berg hatalmas ajtajára, ami hívogatóan tárult ki.
Minho l tt egyet.
- No akkor. Mindenki újratölt, aztán Newt és én fedezünk titeket, amíg a géphez értek. Ha
felszálltatok, az ajtóból Thomas és Brenda fedeznek minket. Jó lesz így?
- Megsérülhet a gép a Rakétavet kt l? - kérdezte Thomas. Közben megtöltötték a fegyvereiket és a
zsebeiket l szerrel.
Jorge a fejét rázta.
- Nem. Ezek a vadállatok keményebbek, mint egy sivatagi teve. Gyerünk fiúk.
- Akkor go go go! - kiáltotta Minho és tüzelni kezdett. Newt is nekifogott.
Nyílt terepen kellett végigfutniuk. Mindenki tüzelt. A leveg annyira megtelt füsttel, hogy alig lehetett
látni, lehetetlen volt célozni.
Thomas és Brenda futás közben is l ttek. Thomas szinte érezte, ahogy elsüvítenek mellette a
lövedékek.
- Fuss! - kiáltott Jorge. Thomas még jobban felgyorsított.
Minden irányból süvítettek feléjük a lövedékek. Már csak néhány tucat méterre voltak a Berg-t l,
amikor egy gránát csapódott be a közelükben. Brenda felsikoltott és elesett. Az elektromos energia
végigfutott a testén.
Thomas lelassított és hasra dobta magát. Látta, ahogy Brenda testét mint valami indák borítják el az
elektromos kisülések. Thomas kúszni kezdett, hogy közelebb érjen Brendához.
Newt és Minho - látva hogy mi történt - feladták az eredeti tervüket és feléjük kezdtek k is futni,
közben tovább tüzeltek.
Jorge elérte a Berg-et és elt nt az ajtóban. De hamarosan megjelent ismét, fegyverrel a kezében. Ez
egy másfajta Gránátvet volt, nagyobb teljesítmény , mert egyszerre több r is felkiáltott, amikor
Jorge egyet l tt. Az egyik r ruhája lángra kapott, többen elkezdték t visszahúzni.
Thomas izgatottan várt. Tudta, még nem tud segíteni Brendán. Várnia kell, amíg megsz nik az
elektromosság. A lány arca hófehér volt. Az orrából vér szivárgott, a szájából csurgott a nyál.
Rángatózott mindene és a kimeredt szemében félelem ült.
Newt és Minho Thomas mellé értek, k is lehasaltak.
- Menjetek a Berg-re és az ajtó mögül tüzeljetek amíg oda nem érünk! - kiáltotta Thomas.
- Siess! - kiáltott vissza Minho. Thomasnak elakadt a lélegzete, mikor azt látta, hogy a barátja
megfogja Brenda vállát.
Minho összerezzent, ahogy apró villámok futottak fel a karján. Szerencsére már legyengült az energia
és Minho húzni kezdte a lányt. Thomas is odafutott és Brenda válla alá nyúlt, Newt pedig a lábait
emelte meg. Így haladtak a Berg felé. Zaj, füst és villogó fények voltak a hangárban.
Thomas valami forrót érzett egy ponton a lábában, ahonnét azonnal el kezdett szivárogni a vér. Egy
dühös kiáltás hagyta el a száját. Rápillantott Minhóra. A fiú arca megfeszült az er lködést l, ahogy
Brendát tartotta-húzta.
Thomas az egyik kezével segített Minhónak, de a másik kezével felemelte a Gránátvet t és
véletlenszer irányba tüzelni kezdett.
Odaértek a Berg ajtajához. Jorge félredobta a fegyvert és megragadta Brenda karját. Thomas elengedte
a lányt, hagyta, hogy Jorge ás Minho felhúzzák t.
Newt közben folyamatosan tüzelt, amíg ki nem ürült a tár. Akkor megfordult és felkapaszkodott.
Az rök tudták, hogy elfogyott az idejük, és rült tüzelésbe kezdtek, miközben rohanni kezdtek a Berg
felé k is.
Thomas Newt után kapaszkodott. Már majdnem felért, amikor iszonyatos ütést érzett a hátában. Egy
pillanatra úgy érezte, mintha ezer villám csapott volna bele. Hanyatt esett, vissza a hangárba. Minden
fekete lett.

19. FEJEZET

Thomas szeme nyitva volt, de nem látott semmit. Azaz, ez így nem igaz. Ragyogó fények suhantak át
a látóterén, amik teljesen elvakították, de nem tudta becsukni a szemét, hogy tompítsa a fények erejét.
Az egész testét fájdalom járta át, mintha mindene meg akart volna olvadni. Kiáltani próbált, de nem
tudott. Rázkódtak a karjai, a lábai, a törzse, és hiába er lködött, nem tudta a rángatózást megállítani.
Az elektromos kisülések a fülében is pattogtak, de hamarosan valami újabb zaj is társult hozzá. A
mély trumming-hum is ott zakatolt már a fülében. Már a tudata szélén állt és kezdett becsúszni a
szakadékba, de tudta mi ez a hang. A Berg motorjai beindultak. Még mintha a kék lángokat is látta
volna…
Itt hagyták. El ször Teresa és a többiek, most pedig a legközelebbi barátai és Jorge.
Nagyon fájt neki ez az újabb árulás. A fájdalmat a teste minden négyzet centiméterében érezte, de nem
azért szeretett volna üvölteni. Nem hagyhatták t itt!
Kezdett kitisztulni a látása, a villanó fények ereje csökkent. Pislogott. Kett , majd három alak hajolt
fölé. Fekete ruhában voltak, kezükben fegyver. rök. Vajon megölik t? Vagy visszaviszik a Patkány-
emberhez, hogy tovább kísérletezhessen rajta? Egyikük mondott valamit, de Thomas nem értette.
Az rök hirtelen elt ntek és mintha a leveg ben lett volna. A barátai! Velük akar lenni!
A fájdalom mintha kezdett volna megsz nni, helyette mindene elzsibbadt. Próbált mozogni, de csak
azt érezte, mindene gyenge. Egy újabb elektromos hullám vonult rajta végig. Remélte, hogy az utolsó.
Hátranézett a válla fölött. Látta, hogy Minhót és Newt-et rök fogják közre. Jorge a Tisztáson állt és
minden irányba tüzelt a Gránátvet vel. Több rt nem látott. Feladták? Elmentek? Nem érdekelte. Csak
ki akart innen jutni. Ott volt el tte a menekülési lehet ség.
Nyögve megmozdult. A hasán csúszott el re. Üvegtörés, golyók csattanása a fémen, villámok… Ha
most valaki le akarja l ni, semmit nem tud tenni ellene. Vonszolta magát a Berg felé. Érezte, hogy
zümmög a motorja, remeg a föld alatta. Az ajtó. Már csak pár méterre van. Fel kell másznia. Próbált
kiabálni Minhónak és a többieknek, de csak valami gurgulázó hang tört fel bel le. Kúszott, mászott,
mint egy sebesült kutya, négykézláb.
Minden csepp erejével küzdött. Elérte az ajtó alját és felhúzta magát. Sajogtak az izmai, a gyomra
felfordult. Hallotta a lövéseket. Minden pillanatban ismét megl hetik.
Mintha itt lennének a barátai. De k már elmentek. .. Visszajöttek érte?
Thomas megint megpróbált beszélni. Nem tudott.
- Ez az! - kiáltotta Jorge. - Fog meg és húzd!
Jorge elrohant. Valami csattant. Megint úgy érezte, hogy a leveg ben van…
- Sajnálom Tommy. - morogta Newt a fülébe. - Lehettem volna finomabb.
Thomas szívébe hatalmas öröm áradt szét. Megmenekültek a „VESZETT”-t l.
Elájult.

20. FEJEZET

Thomas arra tért magához, hogy Brenda aggódó arcát látja. A b re sápadt volt és alvadt vércsíkok
húzódtak az arcán. A homlokán egy fekete koromfolt, az arcán zúzódások látszódtak.
Mintha err l azonnal a saját sebei jutottak volna eszébe, rögtön fájni kezdett mindene. Nem tudta,
hogy m ködtek a Gránátvet k lövedékei, de boldog volt hogy csak egy találta t el.
- Most tértem észhez. Te hogy érzed magad? - kérdezte Brenda.
- Mint egy vödör szar. - próbált meg Thomas felkönyökölni, aztán összerezzent a fájdalomra, ahol a
golyó súrolta a lábát.
A raktérben feküdt egy alacsony ágyon. Körülnézett. Egy pár csúnya hever és takaró volt a
berendezés. Thomas úgy érezte, mintha Brenda anyai tekintettel nézne rá. Meleg és meghitt volt a
tekintete. Eddig az ágya mellet térdelt, most beült egy fotelba.
- Tíz órán keresztül aludtunk.
- Komolyan? - Thomas el sem akarta hinni. Mintha most aludt volna el. Vagyis inkább elájult.
Brenda bólintott.
- Olyan hosszú ideje repülünk? Hová megyünk? A holdra? - Thomas felült.
- Nem, vagy száz mérföld után Jorge leszállt egy tisztáson. Aludt egy keveset. Nem lehet fáradt a
pilóta.
- El se akarom hinni, hogy mindkett nket megl ttek. - Thomas nagyot ásított, aztán megnézte a karján
az égési nyomokat.
- Gondolod, hogy ezek megmaradnak?
Brenda nevetett.
- Ez legyen a legkisebb gondunk.
Thomas mosolygott. Igaza volt a lánynak.
- Szóval.. - kezdte, és lassan folytatta. - Ez eddig jól hangzik, hogy kikerültünk a „VESZETT” karmai
közül, de én azt sem tudom milyen a valódi világ. Nem mindenhol olyan, mint a megperzselt város,
ugye?
- Nem. - felelte a lány. - Csak a trópusokon minden kietlen. Máshol is széls ségesen ingadozik az
id járás, de van néhány biztonságos város, ahová mehetünk. A mi immunrendszerünkkel könnyen
tudunk munkát találni.
- Munka! - ismételte Thomas, mint valami ismeretlen szót. - te már a munkaszerzésen gondolkodsz?
- Ugye nem terveztél be étkezést?
Thomas nem válaszolt. Ránehezedett a valóság. Most k tényleg úgy fognak élni, mint a valódi
emberek. Már amennyire lehetséges egy olyan világban, ahol létezik a Kitörés.
Aztán a barátaira gondolt.
- Teresa - mondta.
Brenda meglep dött.
- Mi van vele?
- Ugyan hova mehetett és a többiek.
- Jorge már ellen rizte a Berg nyomkövet rendszerét. Egy városba mentek. Denverbe.
Thomasban megcsörrent a vészcseng .
- Ezek szerint a „VESZETT” is képes lesz minket megtalálni?
- Nem ismered Jorge-t. - mondta Brenda huncut mosolygással. - Úgy tudja manipulálni a rendszert,
ahogy akarja. Egy darabig legalább egy lépéssel el ttük fogunk járni.
- Denver. - mondta Thomas. Furcsa volt neki a név. - Hol van?
- A Sziklás-hegységben. Elég magasan. Megfelel hely egy karantén zónának, mert elég gyorsan
vissza fog állni az id járás a Napkitörés után. Olyan jó hely, mint bármelyik másik.
Thomast nem annyira a hely érdekelte, inkább az, hogy hogy tudná megtalálni Teresát és a többieket.
De úgy érezte még nincs itt az ideje, hogy err l beszéljen Brendával.
- Milyen ott az élet? - kérdezte végül.
- Mint a legtöbb nagyvárosban. Kegyetlenül kiüldözik a fert zötteket. Elég gyakran és váratlanul
vizsgálják a lakosokat, hogy nem fert z dött-e meg a Kitörés-sel. A völgy másik oldalán van egy
másik város, ahová az újonnan fert zötteket küldik. Akik immunisak, elég magas fizetést kapnak
azért, hogy vigyázzanak rájuk. Elég veszélyes munka. Er sen rzik ket.
Thomas az emlékeib l nem nagyon emlékszik arra, hogy a lakosság egy része immunis a Kitörés-re.
De eszébe jutott, amit a Patkány-ember mondott.
- Janson azt mondta, hogy utálják azokat, akik immunisak. Úgy hívják ket, hogy Védfej. Mit jelent
ez?
- A Kitörés… tudod, hogy meg fogsz rülni és meghalsz. Ez nem kérdés. A vírus pedig mindenkit
megtalál, és jöhet a karantén. És akkor vannak olyanok, akik a vírust ugyan továbbítják, de k nem
betegszenek meg. Te nem utálnád ket?
- Azt hiszem igen. - mondta Thomas, és örült, hogy immunis. Inkább utálják, mint hogy is
megbetegedjen.
- Nem úgy t nik, hogy ezek az immunis emberek fontosak lennének.
Brenda vállat vont. Alkalmazzák ket a kormányzati és biztonsági státusukban, de a többiek úgy
kezelik ket, mint valami szemeteket. Így viselkedik a legtöbb ember, aki nem védett. Ezért van az,
hogy a Védfej-ek inkább megpróbálnak elrejt zni, és lefizetik az röket. Vagy munkát vállalnak a
„VESZETT”-nél, mint én és Jorge is tettük.
- Szóval ti ismertétek már korábbról egymást?
- Alaszkában találkoztunk, amikor kiderült, hogy immunisak vagyunk. Ott volt egy rejtett tábor, ahol
az olyan emberek találkoztak, mint mi vagyunk. Jorge amolyan nagybácsi szer m lett, és megfogadta,
hogy vigyáz rám. Amikor apám már meghalt, az anyám eldobott magától, hogy ne legyek vele, ha is
megkapja a betegséget.
- Azt mondtad, hogy a „VESZETT” ölte meg az apádat. Mégis nekik dolgoztál? - hajolt el re Thomas.
- A túlélés miatt, Thomas. - nézett sötéten a fiúra. - Te nem is tudod, milyen jó volt a „VESZETT”
szárnyai alatt feln ni, amikor a kinti világban a legtöbb ember azért küzd, hogy még egy napot
túléljen. A Kitörés-t, a Kergéket és még számos problémát. Igen, mindenki élni szeretne.
Thomas nem válaszolt és nem is tudta mit gondoljon err l az egészr l. Csak az Útveszt re emlékezett,
a Megperzselt városra és néhány emlékfoszlányra a gyerekkorából.
Üresnek és elveszettnek érezte magát, mint aki sehová nem tartozik.
Hirtelen fájdalom hasított a szívébe.
- Kíváncsi vagyok mi történt az anyukámmal. - mondta, önmagát is meglepve.
- Emlékszel rá? - kérdezte Brenda
- Párszor álmomban láttam. Szép emlékek voltak.
- Mire emlékszel? Milyen volt?
- … .. olyan igazi anyuka volt. Tudod. Szeretett engem, tör dött velem, aggódott miattam. -
Thomas hangja elcsuklott. - Nem tudok róla semmit, mert elvittek t le. De fáj, ha arra gondolok, hogy
is meg rült… hogy olyan lett, mint némelyik Kerge…
- Hagyd abba, Thomas! Hagyd abba! - fogta meg a kezét Brenda. - Tudod, milyen boldog lenne, ha
tudná, hogy még mindig életben vagy és harcolsz? Úgy halt meg, hogy tudta, te immunis vagy a
betegségre és nagy esélyed van rá, hogy akármilyen szar is a világ, te megéled az öregkort.
Thomas a padlót bámulta, majd Brendára nézett.
- És?
- Ott van Minho, Newt, Frypan, és az összes többi barátod, akik tör dnek veled és aggódnak érted.
Még Teresa is. Még ha meg is tette azokat a dolgokat a városban… talán, csak mert nem volt más
választása. - Brenda szünetet tartott és halkan mondott ki még egy nevet. - Chuck.
Megint elszorult Thomas szíve a név hallatán.
- Chuck. … .. - meg kellett állnia, hogy összeszedje magát. Chuck volt a legf bb oka, hogy megveti
a „VESZETT”-et. Hogy származhat abból bármi jó, ha valaki megöl egy gyereket? Végül összekapta
magát.
- Néztem, ahogy az a gyerek meghal. Az utolsó néhány másodpercben rémület volt a szemeiben. Ezt
nem tehetik! Nem érdekel ki mit mond nekem, nem érdekel hány ember rül meg, az sem érdekel ha
az egész hülye emberi faj megsz nik. De ha ez kell ahhoz, hogy megtalálják a gyógymódot, akkor én
ellene vagyok és leszek!
- Thomas, nyugodj meg. Összetöröd az ujjaid.
Észre sem vette, hogy kihúzta a kezét Brenda kezéb l és most teljes erejéb l ökölbe szorította. Az
ujjai már elzsibbadtak, ahogy kiszorította bel lük a vért.
- Thomas, hidd el, megváltoztam. Sajnálok mindent, ami a városban történt.
Thomas megrázta a fejét és azt mondta:
- Nem tettél semmi olyat, amiért bocsánatot kellene kérned. Minden egy nagy elcseszett felfordulás.
Hosszú szünet után Brenda szólalt meg.
- Talán meg kellene keresnünk Teresát és a többieket, és csatlakoznunk hozzájuk. Az, hogy
megszöktek k is, azt jelenti, hogy ugyanazon az oldalon állunk. Kellene adni egy lehet séget neki,
hogy megmagyarázza miért hagytak ott. Lehet, hogy nem volt más választásuk. Az sem meglep ,
hogy éppen abba a városba mentek.
Thomas remélte, hogy Brenda szintén gondolja ezeket.
- Denverbe kellene mennünk. - mondta a lány.
Thomas bólintott.
- Igen, Denver.
- De nem csak a barátaink miatt, - mosolygott a lány. - Van ennél egy sokkal fontosabb ok is.

21. FEJEZET

Thomas Brendára bámult.

- Te tudod, mi jár a fejemben… Szóval mi az a fontosabb ok?
Thomas arra gondolt, hogy a VESZETT követni és irányítani is tudja ket.
- Pontosan. - mondta Brenda.
- És? - Thomas türelmetlenül várta, hogy folytassa…
A lány el rehajolt és belefogott:
- Ismerek egy Hans nev fickót, aki Denverbe költözött, is immunis, mint mi. Orvosként dolgozott a
„VESZETT”-nek, amíg nézeteltérése nem támadt a fejesekkel, valami agyi implantátumok miatt. Túl
kockázatosnak és embertelennek tartotta, amit a „VESZETT” akart csinálni, valami keresztezéseket.
Nem hagyták t elmenni, de sikerült megszöknie.
- Hogy dolgoznak ezek a biztonsági rök... - jegyezte meg Thomas.
- Szerencsénkre, hogy így dolgoznak! - vigyorgott Brenda. - Ez a Hans egy zseni. Minden apró
részletet tud err l az implantátumról, ami a fejünkben van, meg úgy általában az agyról.
Onnét tudom, hogy Denverbe ment, mert miel tt a városba kerültem volna, küldött egy üzenetet.
képes helyreállítani a dolgokat a fejetekben, vagy kiszedni ezt az implantátumot.
Nem tudom, hogy m ködnek ezek, de ha bárki meg tudja csinálni, akkor az, és szívesen megteszi.
Ugyanúgy utálja a „VESZETT”-et, mint mi.
Thomas elgondolkodott.
- Már háromszor láttam, hogy irányítani tudnak minket. Albyt, mikor valami láthatatlan er vel
küzdött, Gallyt, amikor eldobta a kést, ami megölte Chuck-t és Teresát, amikor a kunyhóban voltunk.
Ez utóbbi volt Thomas számára a legzavaróbb emlék.
- Pontosan. Manipulálnak minket, hogy olyat tegyünk, amit nem akarunk. Nem látod és nem hallod a
hangjukat, mégis befolyásolni tudnak. Ha a „VESZETT” ránk talál, akkor megint az irányításuk alá
tudnak minket vonni. Ez a legutolsó dolog, amire szükségünk van.
Thomasnak megint volt min gondolkodnia.
- Úgy néz ki, b ven van rá okunk hogy Denverbe menjünk. - mondta. - De majd meglátjuk, mit szól
hozzá Newt és Minho, ha felébrednek.
Brenda bólintott.
- Rendben. - közelebb lépett Thomashoz és megcsókolta az arcát. Thomas libab rös lett.
- Tudod a legjobb dolog ott az alagutakban az volt, hogy nem volt törvény. - nézett a lány Thomasra. -
Megyek a kapitány kabinjába, felébresztem Jorge-t.
Megfordult és elment. Thomas pedig reménykedett, hogy az arca nem túlságosan vörös. Visszad lt az
ágyra és az imént hallottakon töprengett. Végre, el tudnak mozdulni valamilyen irányba. Van céljuk.
Érezte, hogy elmosolyodik, és nem csak a kapott csók miatt.
Minho a megbeszélésüket Gy lés-nek nevezte valószín leg a régi id k emlékére.
A végére Thomas olyan fejfájást kapott, hogy azt hitte kiugrik a szemgolyója. Minho végig az ördög
ügyvédjét játszotta minden kérdésnél, és valamilyen okból végig csúnyán nézett Brendára. Thomas
tudta, hogy a dolgokat minden szemszögb l meg kell vizsgálni ahhoz, hogy helyesen döntsenek, de
magában azt kívánta, bárcsak Minho adna Brendának egy kis szünetet.
Miután egy óra hosszáig érveltek és ellenérveltek, ugyanazt a kört lefutották egy tucatszor,
egyhangúlag úgy döntöttek, hogy Denverbe mennek.
Úgy tervezték, hogy amikor a repül téren leszállnak a Berg-gel, azt a történetet adják le, hogy a
kormánynál szeretnének szállítási munkát végezni.
Szerencsére a Berg jelöletlen volt, úgy t nik a „VESZETT” nem reklámozta magát a nagyvilágban. Át
kell esniük egy vizsgálaton, ami megállapítja, hogy k immunisak a Kitörés-re és bemehetnek a
városba. Kivéve Newt-et, aki fert zött. addig a Berg-en marad, amíg ki nem találnak valamit.
Lebonyolítottak egy gyors vacsorát és Jorge visszament a pilótafülkébe aludni. Azt mondta, szeretné
magát teljesen kipihenni. Denver csak pár órányira volt t lük, így elhatározták, hogy éjszakára ott
maradnak ahol vannak.
Thomas egyedül szeretett volna maradni, így a fejfájására hivatkozva a fal felé fordult, magára húzott
egy takarót és összegömbölyödött. Bár félt attól, mit hoz a jöv , most nyugalmat érzett. Lehet, hogy
sikerül nekik örökre megszabadulni a „VESZETT”-t l.
Újra átgondolta a menekülésüket, mindent, ami útközben történt. Minél több mindenen mentek
keresztül, annál kétségesebbé vált, hogy bármi köze legyen az egésznek a „VESZETT”-hez. Ahhoz túl
elszántan harcoltak az rök, hogy visszatartsák ket, minthogy megrendezett lett volna az egész.
Végre sikerült elaludnia.
Álmodott.
Még csak tizenkét éves. Egy széken ül. Vele szemben egy férfi, aki nagyon szomorúnak t nik.
Egy ablakon keresztül figyelik ket.
- Thomas. - kezdte a férfi. - Mostanában egy kicsit… messzire kerültél. Azt akarom, hogy gyere vissza.
Te és Teresa tudtok telepatikusan beszélni. A dolgok jól haladnak el re, minden a becsléseink szerint
alakul. Ideje összpontosítani.
Thomas szégyenkezést érez, és szégyelli, hogy szégyenkezik. Ez összezavarja t. Vissza akar menni a
kollégiumba. A férfi érzékeli ezeket.
- Ne hagyjuk el ezt a szobát, amíg nem érzed az elkötelezettséget.
Úgy hangzanak ezek a szavak, mintha egy szívtelen bíró mondaná ki a halálos ítéletet.
- Megérzem a pórusaimban, ha nem leszel szinte. Érted?
Thomas bólintott.
- Miért vagyunk itt? - kérdezi a férfi.
- A Kitörés miatt.
- Ett l b vebben szeretném hallani.
Thomas hallgat. Bizonyos lázadás-félén ment keresztül az utóbbi id ben, de tudja, ha beszámol ennek
az embernek azokról a dolgokról, amiket hallani szeretne, akkor távozhat. Visszatér ahhoz, amit eddig
kértek t le; tanulni fog.
- Rajta. - biztatja t a férfi.
Thomas felidézi magában azt, amit szó szerint betanult, és elkezdi mondani.
- A Napkitörések átalakították a Földet. Számos Kormányépület veszélybe került. A Katonai
Betegségellen rz Központban, a biológiai hadviselésre kifejlesztett mesterséges vírus kiszabadult. A
vírus bekerült a nagy populációjú központokba és nagyon gyorsan terjedt. Kitörés néven vált ismertté.
A túlél k új Kormányt hoztak létre, és minden támogatást megadva a „VESZETT”-nek, azzal bízták
meg, hogy találják meg az immunisak közül a legjobbakat, legokosabbakat. Terveket készítettek arra,
hogyan tudnák a legjobban feltérképezni az emberi agy-mintákat, hogy megállapítsák, miért nem hat
rájuk a vírus.
A tervek az emberi érzelmekre épültek fel. A kutatás vez…
És mondta-mondta folyamatosan ezeket az utált szavakat, szinte leveg t sem véve.
Thomas megfordult és elfutott a sötétségbe.

22. FEJEZET

Thomas úgy gondolta, el kell mesélnie a többieknek is az álmát. F leg ha ezek emlékek, amik
visszatértek hozzá.
Ahogy leültek a második Gy lésükre, senki nem szólalt meg, amíg be nem fejezte. A pilótafülke
közelében telepedtek le, így Jorge is hallotta az egészet. Amikor Thomas befejezte, várta, hogy
mondjanak valamit a többiek.
- Nem értem mi köze ennek bármihez? Csak még jobban gy lölöm a „VESZETT”-et. Még jó hogy
meg tudtunk lógni és remélem Teresa hülye arcát se látom újra. - mondta Minho.
Newt, aki eddig csendben ült, most megszólalt.
- Brenda egy vérengz hercegn a többi csajhoz képest.
- Hmm… kösz. - kacsintott rá Brenda.
- Mikor változtál meg? - kérdezte Minho a lánytól.
- Tessék?
- Mikor fordultál szembe a „VESZETT”-tel? Még akkor velük voltál, amikor kitalálták ezeket a hülye
dolgokat, mint a Megperzselt város is. Készen álltál arra, hogy álarc mögé bújj és szórakozz velünk.
Mikor álltál át a mi oldalunkra?
Brenda nagyot sóhajtott és kissé mérgesen válaszolt.
- Soha nem álltam az oldalukon. Soha! Nem értetem egyet azzal, amiket csinálnak. De mit tehettem
volna? Vagy mit tehetett volna Jorge is? Azt tettük, ami a túlélésünkhöz kellett. De amikor ott voltam
a városban, ez ráébresztett… ráébresztett, hogy van esélyünk.
Thomas témát akart váltani, ezért azt kérdezte:
- Brenda, mit gondolsz, a „VESZETT” továbbra ránk akarja majd kényszeríteni az akaratát? Fognak
még velünk szórakozni?
- Ezért kell megtalálnunk Hans-t - vonta meg a vállát. - Csak azt tudom, hogy mindent el fognak
követni, hogy ránk bukkanjanak. Láttam már, amikor valakit azzal a készülékkel az agyában
irányítottak. De az közel volt és megfigyelés alatt. Mivel mi elég messzire eljöttünk és nem láthatják
éppen mit csinálunk, lehet hogy így nem fognak kockáztatni.
- Miért ne? - kérdezte Newt. - Rákényszeríthetnek arra is, hogy láncoljuk magunkat egy székhez, amíg
meg nem találnak.
- Ahogy mondtam, nincsenek elég közel ahhoz, hogy manipulálni tudjanak az agyunkkal. De az is
nyilvánvaló, hogy szükségük van rátok. Ezért nem kockáztatják meg, hogy megsérüljetek vagy
meghaljatok. De lefogadom, hogy hamarosan egy csomó ember a nyomunkban lesz. Ha elég közel
kerülnek hozzánk, akkor majd elkezd kiborulni a bili. Ezért kell igyekeznünk Denverbe.
- Megyünk és kész! - mondta Thomas. - És tudjátok mit? A legközelebbi Gy lésig várjunk vagy száz
évet!
- Benne vagyok. - szólt Minho.
Mindenki Newtre nézett.
- Én Kerge vagyok. - szólalt meg. - Rohadtul nem számít a véleményem!
- A városban tudunk rajtad segíteni. Majd Hans kézbe veszi a fejed. Addig meg majd óvatoak leszünk.
- mondta Brenda.
Newt elhomályosult tekintettel pattant fel és ököllel verni kezdte a falat.
- El ször is, nem számít, hogy ott van-e az az izé az agyamban. Már úgyis rült leszek. De ahhoz még
nem vagyok elég rült, hogy úgy haljak meg, hogy el bb megfert zök egy csomó egészséges embert!
Thomasnak eszébe jutott a boríték, amit Newt adott neki. Az ujjai megrándultak, hogy kihúzza és
elolvassa…
Senki nem szólt.
- Csak titeket próbállak meggy zni… - mormogta Newt. - Tudjuk, hogy a „VESZETT” kúrája csak
mese volt. Nem akarom én is tovább irtani az embereket ezen a kurva bolygón. A Berg-en maradok,
amíg ti a városba mentek.
Megfordult és elment.
- Na, ez jól ment. - morogta Minho. - Ezek szerint vége a Gy lésnek. - felállt és a barátja után indult.
Brenda összeráncolta a homlokát és Thomasra nézett.
- Hidd el, helyesen cselekszünk.
- Nem hiszem, hogy van jó vagy rossz. - mondta Thomas. - Csak rémes és nem annyira rémes.
A két fiú után indult, közben megtapogatta a borítékot a zsebében. „ Mit akar vajon közölni?” És
vajon meg fogja tudni valaha is, mikor jön el a megfelel id , amikor kinyithatja?
23. FEJEZET

Thomasnak nem sok ideje maradt azon gondolkodni, hogy milyen lesz a külvilág és mit tervez ellenük
a „VESZETT”, mert hamarosan leszálltak, és már a Berg mellett álltak. Izgatott volt, a gyomrában
mintha lepkék csapdostak volna a szárnyaikkal.
- Készen álltok? - kérdezte Brenda.
El ttük nagyjából 100 méterre, egy betonfal állt, nagy vasajtóval.
- El is felejtettem milyen hívogató ez a hely. - horkant fel Jorge.
- Biztos, hogy tudod mit csinálsz? - fordult felé Thomas.
- Fogd be a szád barátom, és bízd rám a dolgokat. Találjatok ki magatoknak valami nevet. A
keresztnevetek maradhat a mostani. A végén úgyis csak azzal fognak tör dni, hogy mi immunisak
vagyunk. Nem adok két napot, vadászni fognak ránk, hogy dolgozzunk a Kormánynak. Értékesek
vagyunk. Nem kell beszarni Thomas.
- Neked se Minho! - tette hozzá Brenda. Megvannak az iratok, amiket Jorge hamisított?
- Nem vagytok olyan viccesek. - morogta Minho.
Jorge és Brenda elindultak az ajtó felé. Minho a nyomukban volt. Thomas még habozott. Felnézett a
magas falra, ami az Útveszt falára emlékeztette t. Bevillant az a szörny emlék, mikor Albyt a s r
borostyán mögé rejtette a Siratók el l. Örült, hogy ez a fal csupasz.
Ahogy közeledtek az ajtóhoz, úgy t nt egyre magasabbnak a fal. Mikor végre odaértek, elektromos
zümmögés hallatszott, majd megszólalt egy n i hang.
- Mondják meg a nevüket és hogy miért jöttek a városba.
Jorge hangosan válaszolt.
- Jorge Gallaraga vagyok, k pedig a munkatársaim. Brenda Despain, Thomas Murphy és Minho Park.
Helyszíni vizsgálatokat kell végeznünk és információkat beszereznünk. Hivatásos Berg pilóta vagyok.
Már minden szükséges papírmunkát megcsináltam. Nézze meg!
Kihúzott néhány papírlapot a zsebéb l és a kamera elé tartotta.
- Várjanak. - mondta a hang.
Thomas homlokán gyöngyözni kezdett az izzadság. Szinte biztosra vette, hogy nemsokára megszólal a
riasztó és fegyveres rök rohannak ki a kapun. Utána visszaviszik a fehér szobába, vagy még
rosszabb…
Pár perc múlva kattanások, majd egy hangos puffanás hallatszott. Az egyik vasajtó kinyílt.
Thomas megkönnyebbülve látta, hogy nincs senki a túloldalán. Újabb fal állt el ttük, újabb nagy
ajtóval. De az ajtó tele volt képerny vel és valamilyen panelekkel.
- Gyerünk. - szólt Jorge és úgy sétált át, mintha minden nap erre közlekedne.
Jorge megnyomott egy gombot és elkezdte beütni a hamis neveket és azonosító számokat.
Csendben várakoztak. Thomas hirtelen úgy érezte, nagy hibát követtek el. Máshol kellett volna
bejutniuk a városba. Lehet, hogy már értesítették a „VESZETT”-et és várják a szökevényeket.
„Nyugi, nyugi”- mondogatta magának Thomas. Aztán egy pillanatig azon aggódott, hogy ezt
hangosan is kimondta.
Megszólalt a n i hang.
- Papírok rendben. Menjenek a vírus-vizsgálóhoz.
Jorge az egyik panelhez lépett. Thomas nézte, hogy kinyúlik egy kar a szerkezetb l, aminek a végén
egy szemvizsgáló készülék-féle helyezkedett el. Jorge el rehajolt és a szerkezethez nyomta az arcát.
Egy kis drót kígyózott ki, ami megszúrta Jorge nyakát. Néhány sziszeg és kattanó hang után a
szerkezet visszahúzódott. Jorge ellépett onnét. A panel fordult egyet és egy ugyanolyan szerkezet
jelent meg.
- A következ . - szólt a hang.
Brenda ránézett Thomasra és odalépett a panelhez. Ugyanaz ismétl dött, mint Jorge-nál.
- A következ . - szólt ismét a hang.
Minho ment keresztül a vizsgálaton. Végül Thomas lépett oda, és hajolt a m szerhez.
Felkészült a fájdalomra, amit majd a drót okoz a nyakán, de észre sem vette és már el is t nt. A gép
belsejében néhány színes villogó fényt látott, és egy kis nyomást érzett a szemén. Kész is volt.
A n i hang megszólalt ismét:
- A VFV vizsgálat kimutatta, hogy Önök immunisak mindannyian. Remélem, tisztában vannak vele,
itt Denverben mik a lehet ségeik. Kérem, ne reklámozzák az immunitásukat. A városban mindenki
egészséges és vírusmentes, de sokan ellenségesek az immunisakkal.
- Azért vagyunk itt, ne felejtsétek el, hogy néhány egyszer feladatot elvégezzünk, és már megyünk is.
Valószín leg egy hét múlva. Remélem a mi kis titkunk… titok marad.
- Mi az a VFV? - suttogta Thomas Minhónak.
- Szerinted én tudom?
- Vírusos Fert zés Veszély!- mondta Brenda. - De ne beszélj. Gyanús, ha ezt valaki nem tudja.
Thomas kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de hangos sípolás hallatszott, majd kezdett kinyílni
az ajtó. Egy újabb folyosóra kerültek. Újabb fal és újabb zárt ajtó elé.
Thomas elt n dött, vajon milyen hosszú lehet ez a folyosó-rendszer?
- Egyenként menjenek át a detektoron. - irányította ket a n i hang. - Mr. Gallaraga az els .
Jorge belépett a kis helyiségbe és becsukódott utána az ajtó.
- Mi az a detektor? - kérdezte Thomas.
- Egy érzékel dolog. - válaszolt Brenda kurtán.
Zümmögés hallatszott és újra kinyílt az ajtó. Jorge már nem volt ott.
- Ms. Despain következik. - mondta a már unalmas n i hang.
Egy perccel kés bb Minho következett.
- Ha nem találkoznánk a túloldalon, ne felejtsd el, hogy bírlak! - nézett Minho Thomasra.
A n i hang ezután Thomast szólította.
Belépett és becsukódott mögötte az ajtó. Több kis sípoló hang hallatszott, majd kinyílt egy ajtó.
Mindenfelé emberek voltak. Thomas szíve megállt egy pillanatra. De szerencsére meglátta a barátait,
akik nyugodtan álltak.
Férfiak és n k nyüzsögtek körülöttük, sokan zsebkend t tartottak a szájuk elé.
Egy hatalmas átriumban voltak. Az üvegtet n keresztül rengeteg fény áradt be.
Thomas kinézett és egy felh karcoló tetejét látta. Minden ragyogó napsütésben állt.
Thomas bámult mint egy kisgyerek, úgy lekötötte a sok látnivaló, hogy megfeledkezett arról is, milyen
ideges volt egy pár perce.
- Nem rossz, mi haver? - kérdezte Jorge.
- Tetszik. - mondta Minho.
Thomast teljesen elkápráztatta ami körülötte volt.
- Mi ez a hely? Kik ezek az emberek?
Csodálkozva néztek rá, de Brenda arca hirtelen elszomorodott.
- Mindig elfelejtem, hogy kitörölték az emlékeidet. Ez egy sétálóutca. Körbe lehet menni az egész
városon. F leg üzletek és vállalkozások vannak itt.
- Még sosem láttam ennyi …. - elnémult, mert egy sötétkék kabátos férfi közeledett feléjük, miközben
Thomast nézte. Elég komornak t nt.
- Hello. - suttogta Thomas, amikor az idegen felé biccentett.
A férfi odaért hozzájuk. Megállt el ttük.
- Tudjuk, hogy néhányan megszöktek a „VESZETT”-t l. Mivel most szállt le a Berg, azt hiszem ti is
közéjük tartoztok. Adok nektek egy névjegykártyát, ha segítségre szorulnátok. Ne féljetek,
mindenkinek felajánljuk a segítségünket, aki a városba érkezik.
Átadott Thomasnak egy kártyát, sarkon fordult és szó nélkül elment.
- Mi a fene volt ez az egész? - kérdezte Minho. - Mi van rajta?
Thomas megnézte. Ez állt rajta:
„Üdvözli Önt a Segít Jobb csoport. Címünk: Kenwood és Brookshire sarok, 2792-es Apartman”
Thomas torka összeszorult, amikor elolvasta a kártya alján lév aláírást. Sápadt arccal nézett Minhóra:
- Ez Gally!

24. FEJEZET
Hamarosan kiderült, hogy Thomasnak nem kell megmagyaráznia ki az a Gally. Amikor Brenda és
Jorge a „VESZETT”-nek dolgoztak, tudtak mindent Thomas és Gally rivalizálásáról.
Thomas viszont csak arra tudott gondolni, hogy ez a fiú dobta el a kést, ölte meg a legjobb barátját,
Chuck-ot, aki Thomas kezei között vérzett el.
Amikor Thomas Gallyra vetette magát, utána azt hitte megölte t. Most bizonyos megkönnyebbülés
töltötte el, hogy mégsem gyilkos.
- Ez nem lehet igaz! - mondta Brenda.
- Miért ne lehetne? - kérdezte Thomas. - Mi történt vele miután elvitték? ...
- Egy hetet töltött a gyengélked n. Eltört az arccsontja. De az semmi nem volt ahhoz képest, hogy
milyen pszichológiai trauma érte. Minden el re meg volt tervezve, mert a pszichológusok azt hitték,
majd értékes mintákat nyerhetnek ebb l az esetb l. Kényszerítették Gally-t, hogy eldobja a kést és
kényszerítették Chuck-ot, hogy eléd ugorjon.
Eddig Thomas Gally iránt érzett gy löletet, de ha igaz volt, amit Brenda mondott, akkor is csak a
„VESZETT” eszköze volt. Az is dühítette, hogy ezek szerint nem helyette halt meg Chuck. Még
dühösebb lett a „VESZETT”-re.
- Hallottam, amikor az egyik pszichológus azt mondta, - folytatta Brenda - hogy ennek a Változónak a
célja egy bonyolult kölcsönhatás, te, a fiúk és Chuck halálának látványa között.
Thomas egy pillanatig úgy érezte, valakit kiragad a tömegb l és kiveri bel le a szart is. De aztán vett
egy nagy leveg t, remeg kézzel beletúrt a hajába és azt mondta:
- Semmin nem lep dök meg soha többé!
- Gally agya nem tudta feldolgozni, amit csinált. - mondta Brenda. - Teljesen bekattant, el kellett t
küldeniük. Nem volt többé használható a számukra. De abban biztos vagyok, hogy soha senkinek nem
meséli el ezt az esetet.
- És miért gondoltad, hogy ez nem lehet Gally? Lehet, hogy javult az állapota itt a külvilágban.
- Bármi lehetséges. - felelte Brenda. - De láttam t. Olyan volt, mint aki a Kitörés utolsó fázisában
van. Kiabált, köpködött, megpróbált megenni egy széket, tépte a saját haját…
- Én is láttam. - tette hozzá Jorge. - Éppen elkapták az rök. Meztelenül rohangált a folyosón és teli
torokból üvöltözte közben, hogy bogarak mászkálnak benne.
- Kíváncsi vagyok mit jelent ez a Segít Jobb. - mondta Thomas.
- Hallottam már pletykákat róluk. - válaszolta Jorge. - Állítólag egy föld alatti csoport, akik a
„VESZETT” ellen vannak.
- Lehet, hogy meg kellene ket keresni. - vélte Thomas.
Brenda arcán kétségek tükröz dtek.
- Azt hiszem, legel ször Hans-t kell megkeresnünk. Minden más el tt.
Thomas meglengette a névjegykártyát.
- El kell mennünk Gallyhoz. Szükségünk van valakire, aki ismeri a várost. - Thomas úgy érezte a
zsigereiben, ennek kell lennie az els lépésüknek.
- Mi van, ha ez valami csapda?
- Igen. - mondta Minho. - Át kellene gondolnunk.
- Nem. - rázta Thomas a fejét. - Nem próbálkozhatunk vaktában. Néha a szívünkre kell hallgatni és
nem az eszünkre. Most én határozottan azt érzem, hogy fel kell vele vennünk a kapcsolatot. Valami azt
súgja, oda menjünk. Legalább megtudjuk, tényleg az a Gally-e, akit mi ismerünk. Ha igen, akkor
minden oka megvan rá, hogy a mi oldalunkon álljon.
A többiek kifejezéstelen arccal néztek rá, mintha további érveket várnának t le.
- Látom egyetértetek. - mondta Thomas. - Hogy jutunk erre a helyre?
- Hallottál már a Taxiról? - sóhajtott egy nagyot Brenda.
Ettek gyorsan valamit a plázában és fogtak egy taxit. Amikor Jorge kártyával fizetett, Thomas
elkezdett aggódni, a „VESZETT” ezen a nyomon nem talál-e rájuk. Suttogva megkérdezte err l Jorge-
t.
- Elgondolkodtató, mert már Gally is tudta, hogy jövünk. De err l a Segít Jobb csoportról már
hallottam.
- Nem lehet valami közük Teresa csoportjához? Hiszen k el bb érkeztek. - mondta Brenda.
- Biztos, hogy jó ez az ötlet? - kérdezte Jorge. - Na jó, minden rendben lesz. Sokkal egyszer bb
elrejt zni egy ekkora városban, mint bárhol másutt, ha a „VESZETT” keresne minket. Csak nyugi.
Thomas csak bámult ki az ablakon. Nem gy zte beinni a szeme a rengeteg látnivalót. Emlékezett a
vezet nélküli lebeg rend rségi járm vekre még a gyerekkorából. Mindenki Zsarugépeknek hívta
ket. De a rengeteg ember, a felh karcolók, a holografikus reklámok, a különböz fények… olyan
nehéz volt elhinni, hogy ez mind igazi és nem a „VESZETT” manipulált valamit a látóidegeivel.
Gondolkodott, ha városban élt, akkor hogy felejthette el ezt az egész pompát. Talán mégsem annyira
rossz ez a világ. Több ezer ember jött-ment, tették a dolgukat, élték a mindennapjaikat. De amikor
beljebb értek a városközpontba, alkalma volt részleteket is látni. Mintha minden ember feszengve
közlekedett volna. Sokan maszkot viseltek, sokan zsebkend t tartottak a szájuk és orruk elé. És mintha
mindenki kikerült volna mindenkit. Ami els ránézésre udvariasságnak t nt, alaposabban megfigyelve
felt n óvatosság volt.
Ahogy kifelé haladtak a város központjából, egyre több poszter borította az épületek falait. A legtöbb
félig leszakítva, vagy lefújva festék spray-vel. Némelyik a Kitörés-re figyelmeztette az embereket és
óvintézkedéseket javasolt. Volt, ami a város veszélyeire figyelmeztetett, és olyan is volt, ami azt
taglalta, mi a teend ha fert zött személlyel találkoznak. Néhány borzalmas kép is volt kiragasztva a
Kergékr l.
Az egyik plakáton megakadt Thomas szeme. Egy szigorú arcú n t ábrázolt. A kép alatt a szöveg:
PAIGE KANCELLÁR SZERET TÉGED

Azt mondta Brenda, az egyetlen, akiben meg lehet bízni. Már meg is fordult, hogy megkérdezze a
lányt, de meggondolta. Majd ha kettesben lesznek.
Ahogy visszanézett, látta, hogy több ilyen plakát van kitéve, de a legtöbbet graffiti takarta.
Igazán nehéz lett volna megmondani, hogy is nézett ki a n , hiszen a legtöbb plakáton ördög szarv és
bajusz díszelgett rajta.
Nagyszámú biztonsági ellen r volt látható mindenhol. Piros inget és gázálarcot viseltek. Egyik
kezükben fegyver volt, a másikban a vírusvizsgáló berendezés kisebb változata.
Minél messzebb jutottak, annál piszkosabb, elhanyagoltabb képét látták a városnak.
Szemét borította a járdákat, az épületek falait graffiti lepte el. Nagyon sok ablak ki volt törve. Hiába
ragyogott a nap, valami sötétség járta át ezt a környéket.
A taxi egy sikátorba fordult be velük, ami teljesen üres volt. Egy húszemeletes épület el tt álltak meg.
- A 2792-es szám a második emeleten van. - mutatott fel Jorge.
Minho füttyentett egyet és azt mondta:
- Nagyon otthonos.
Thomas egyet értett vele. A hely egyáltalán nem t nt barátságosnak, és messze nem keltett hívogató
hatást. Thomas szinte ideges lett t le. Nem szívesen indult föl a lépcs kön.
De Brenda meglökte.
- A te ötleted volt, akkor vezess!
Thomas nagyot nyelt és elindult. A többiek követték.
A repedezett, megvetemedett ajtó, amin a 2792-es szám lógott, úgy nézett ki, mintha már ezer éve
készült volna. Halvány festéknyomok mutatták, hogy valamikor zöldre volt festve.
- Tiszta rület. - suttogta Thomas. - rület.
Minho felhorkant.
- Thomas, ha még egyszer elmondod, fenéken rúglak.
- Ha csak nem rohannak ki el bb, tüzel fegyverekkel. - tette hozzá Jorge.
- Fogjátok be! - suttogta Thomas és bekopogott.
Néhány másodperc múlva kinyílt az ajtó. Thomas azonnal tudta, hogy a fekete hajú srác Gally, az
Útveszt b l. Semmi kétség.
De az arcát csúnya hegek borították, a jobb szeme mintha állandóan be lett volna dagadva, az orra
pedig, ami az incidensük el tt is elég nagy volt, most kissé ferde is volt.
- Örülök, hogy eljöttetek. - mondta reszel s hangon. - Még a világvége el tt.
25. FEJEZET

Gally hátralépett és kitárta az ajtót.

- Gyertek be.
Thomast elöntötte a b ntudat, amikor meglátta mit m velt Gally arcával. De fogalma sem volt róla,
hogy ilyenkor hogy illik viselkedni, mit illik mondani. Így csak bólintott és szó nélkül bement.
Egy sötét, de tiszta szobába léptek be, ahol nem volt bútor. Az ablakon egy nagy sárga takaró lógott,
ez adta a kísérteties fényt.
- Foglaljatok helyet. - mutatott a padlóra Gally.
Thomas csak arra tudott gondolni, honnét tudhatta meg a Segít Jobb, hogy k Denverbe vannak, de
az ösztöne azt súgta, egyel re ne játsszon nyílt lapokkal, várja meg k mit mondanak.
Leültek a padlóra Gallyval szemben. Gally arca még így a félhomályban is szörnyen nézett ki.
- Tudod, Minho. - mondta félszegen Thomas. - k pedig Brenda és Jorge, k a „VESZETT”-nek…
- Tudom kik k. - szakította félbe Gally. - Nem t nt rültnek, inkább valami érzéketlenség látszódott
rajta. - Az a hülye „VESZETT” visszaadta a múltamat. Persze a megkérdezésem nélkül! Minhóra
nézett:
- Hé, te marha rendes voltál velem az utolsó Gy lésen! Köszönet érte! - mondta gúnyosan.
Thomas összezsugorodott emlékei csak annyit riztek meg, hogy Minho megfenyegette Gallyt. El is
feledkezett már róla.
- Rossz napom volt! - felelte Minho, de nem látszott rajta hogy bármit is megbánt volna.
- Igen. Fátylat a múltra, nem igaz? - vihogott Gally.
Minho nem mutatott megbánást, de Thomas nem bírta ki, hogy ne mondja:
- Sajnálom, amit tettem veled, Gally. - a fiú szemébe nézve mondta, mert szerette volna, ha hisz neki.
- Te sajnálod? Én öltem meg Chuck-t. Miattam halt meg!
A szavai semmiféle enyhülést nem váltottak ki Thomasban, csak szomorú lett.
- Nem a te hibád! - mondta megnyugtató hangon.
- Ez egy csomó idióta. - mondta Gally mereven. - Ha tudtam volna, mit akarnak, talán meg bírom
állítani ket, hogy ne tudjanak irányítani. De abban a hszemben voltam, hogy Thomast ölöm meg,
nem pedig azt a szegény gyereket.
- Ezt a nagylelk séget! - jegyezte meg Minho.
- Meg akartál ölni? - kérdezte t le Thomas szinte meglepetéssel.
- Elég nyálas voltál velem. Úgy utáltalak, mint senki mást az életemben. De hagyjuk a múltat, ne
rágódjunk rajta. A jöv r l kell beszélni. Arról, hogy jön a világ vége.
- Várj csak egy percet haver, - szólt Jorge. - El ször mond már el nekünk, de aprólékosan, mi történt
onnantól fogva, hogy elkerültél a „VESZETT”-t l, egészen odáig, hogy ott kötöttél ki, ahol most ülsz.
- Azt is szeretnénk tudni, - tette hozzá Minho - hogy honnét tudtátok meg azt, hogy mi idejöttünk. És
ki volt az a furcsa fickó, aki átadta a névjegykártyát?
Gally újra vihogni kezdett, amit l még ijeszt bbé vált az arca.
- Igazuk van. - szólt Thomas. - Mindent el kell mondanod. Különösen, ha azt szeretnéd, hogy
segítsünk.
- Nekem? - kérdezte Gally. - Mikor kértem én ilyet? De azt hiszem ugyanaz a célunk.
- Na figyelj! Szükségünk van valami bizonyítékra, hogy bízhatunk benned. Te csak beszélj.
Hosszú szünet után Gally elkezdett beszélni.
- A srác, aki átadta a névjegykártyát, Richard. A Segít Jobb csoport egyik tagja. A csoport minden
városban létezik, ahol maradt egyáltalán város ezen a szaros bolygón. A „VESZETT” ellen m ködik a
csoport. Sajnos mi nem rendelkezünk ugyanolyan er forrásokkal, mint ez a hatalmas és er s szervezet.
Ahhoz hogy fel tudjunk lépni ellenük, még hiányoznak információk.
- Már hallottam a csoportról. - mondta Brenda. - Te hogy kapcsolódtál be?
A „VESZETT” f komplexumában van egy pár kémünk. Elmagyarázták nekem, hogy aki
megzavarodik, azt elküldik. Ezért én mindent megtettem, hogy kikerüljek arról a helyr l. Az egyik
kémünk ismeri az épületek funkcióit, a biztonsági rendszereket, meg ilyesmiket. Mikor engem el
akartak szállítani, a fene tudja hová, a Segít Jobb megtámadta a kocsit, és idehoztak.
Az pedig, hogy honnét tudtam rólatok… kaptam egy névtelen üzenetet a Netblock-ra. Azt hittem ti
küldtétek.
Thomas Brendára nézett, de a lány megvonta a vállát.
- Szóval nem ti voltatok. - mondta Gally. - Akkor lehet, hogy valaki a központból adott le riasztást.
Talán a fejvadászoknak. Ha már valaki tud a szökésr l és a Berg-r l, már csak meg kell hackelni a
repül tér-rendszer nyilvántartását…
- És azért akartál velünk beszélni, hogy a „VESZETT” leszámolásáról beszéljünk? - kérdezte Thomas.
Egy ilyen dolognak még a távoli lehet sége is reménnyel töltötte el.
Gally lassan bólintott.
- Ez a lényeg, de nem olyan egyszer a dolog. Két nagy probléma van.
- Mi az? Mondd már! - szólt Brenda türelmetlenül.
- Nyugi, kislány!
- Milyen probléma? - kérdezte Thomas is.
- El ször is, a Kitörés féktelenül terjed az egész hülye városban. A korrupciónak köszönhet en a
kormányzati fejesek, ha megkapják a betegséget, eltitkolják. Van egy szer, ami lelassítja a betegség
folyamatát. A „Boldogság”. De attól hogy ezt szedik, még ugyanúgy megfert zik az egészségeseket,
úgyhogy folyamatosan terjed a vírus. Valószín leg ugyanez a helyzet a világ minden táján.
Thomasnak összeszorult a gyomra attól, hogy egy olyan világban éljen, ami hamarosan tele lesz a
Kergék hordáival.
- Mi a másik probléma? - kérdezte Minho, mintha ez nem lenne éppen elég.
- Az olyan emberek, mint mi vagyunk.
- Az olyan emberek, mint mi vagyunk? - ismételte meg Brenda. - Úgy érted az immunisak?
- Igen. - Gally el rehajolt. - Elt nnek. Elrabolják, vagy elmenekülnek, nem lehet tudni. Mint a kámfor,
köddé válnak, és senki nem tud semmit. Egy kismadár azt csiripelte, hogy összegy jtik ket és eladják
a „VESZETT”-nek, további vizsgálatok miatt. Nem tudom. De függetlenül attól, hogy ez igaz, vagy
sem, a városban az immunisak száma a felére csökkent az elmúlt hat hónapban. Mind nyom nélkül
t nt el. Ez elég sok gondot okoz, mert a városnak szüksége van olyanokra, akiknek normális az agya.
Thomas szorongást érzett.
- De a legtöbb ember gy löl minket. Nem lehet, hogy megölték ket? - gy lölte a másik lehet séget,
hogy a „VESZETT” kísérletezik rajtuk.
- Kétlem. - mondta Gally. - Az én kis madárkámnak elég megbízható forrása van és az ügy a
„VESZETT”-t l b zlik. A város lakosságának nagy része beteg - bár a Kormány azt állítja, hogy nem.
Az immunisak meg eltünedeznek. Ha így folytatódik, senki nem marad a városban. És ki tudja, mi van
máshol!
- Na és mit kezdjünk ezzel? - kérdezte Jorge.
Gally meglep dött.
- Téged nem érdekel, hogy vége a civilizációnak? Összeomlik a város. A világ. Hamarosan csak
pszichopaták lesznek, akik meg akarnak enni vacsorára.
- Persze hogy érdekel. - felelte Thomas. - De mit tudunk ellene tenni?
- Én csak azt tudom, hogy mi a „VESZETT” irányelve a gyógymódra. Nyilvánvaló, hogy soha nem
találják meg. Minden segítséget, támogatást megkapnak, mégsem jutnak semmire. Csak a védettek
maradnak életben. Nem sokat veszíthetünk, bármivel is próbálkozunk.
- Gally! - szólt Thomas. Nem tudsz valamit Teresáról és a többiekr l? k is ma szöktek meg.
Gally bólintott.
- Igen. Megtaláltuk ket és k is megkapták az üzenetet.
„Teresa”- suttogta Thomas. Átvillant benne valami kis remény, hogy ha a „VEZETT” az agyában is
visszaállította a törlést, akkor a „VESZETT jó” ragaszkodása már a múlté.
- Azt mondta Teresa, nem ért egyet a „VESZETT” -tel, de valami új ciklus kezd dik, és téged is
említett Thomas, hogy reméli, te is benne leszel a dologban.
Thomas felnyögött.
- Ez nem hangzik túl jól.
Gally vállat vont.
- Semmit nem lehet tudni manapság. Az egyik ember a csoportból még egy érdekes szóbeszédet
hallott. Azt mondta kapcsolódik a szökésetekhez. Nem tudom, hogy követni tudtak titeket, vagy sem,
de sejtik, hogy ebbe a városba jöttetek.
- Miért? - kérdezte Thomas. - És mi az a szóbeszéd?
- Hatalmas vérdíjat t ztek ki egy Hans nev fickóra, aki valamikor a „VESZETT”-nek dolgozott és
most itt él. A „VESZETT” azt hiszi miatta jöttetek ide, és most meg akarják t ölni.

26. FEJEZET

Brenda felállt és határozott hangon mondta:

- Megyünk. Most.
Jorge és Minho azonnal felpattant és Thomas is csatlakozott hozzájuk. Meg kell találniuk Hans-t.
Minél el bb, hogy kivegye a fejükb l a nyomkövet berendezést.
- Gally, megesküszöl rá, hogy amiket elmondtál nekünk az igaz?
- Esküszöm. - a fiú tovább ült a padlón. - A Segít Jobb miel bb lépéseket akar tenni a „VESZETT”
ellen. Jó lenne ha, Teresaék is csatlakoznának hozzánk. Minél többen vagyunk, annál jobb.
Thomas úgy döntött, hogy megbízik Gallyban. Igaz hogy soha nem kedvelték egymást, de mivel
ugyanaz az ellenségük, így egy csapatban kell lenniük.
- Hol tudunk találkozni ha, beszélni szeretnénk veled? Itt, vagy valahol máshol?
Gally elmosolyodott.
- Minden nap itt leszek reggel kilencig. Egy héten keresztül. Addig nem hiszem, hogy történik bármi
is.
- Mi történne? - Thomas kíváncsi volt.
- Egyenl re eleget mondtam. Ha többet is akartok tudni, gyertek vissza. Itt leszek.
Thomas a kezét nyújtotta és Gally megrázta.
- Nem hibáztatlak semmiért. - mondta neki Thomas. - Láttam miket tesz a „VESZETT” a Változók
érdekében. Tudom, hogy nem akartad megölni Chuck-ot. De azért nem kell megölelned minden
találkozáskor.
- Az érzés kölcsönös.
Brenda már az ajtóban várta ket. Miel tt Thomas is elindult volna, Gally megfogta a karját.
- Az id fogy. Tennünk kell valamit!
- Visszajövünk. - felelte Thomas és követte a barátait. A remény megtalálta az utat hozzá, és magával
ragadta.
A következ napon találták meg Hans-t.
Jorge elvitte ket egy olcsó motelbe, miután vásároltak néhány ruhát és ennivalót. Thomas és Minho a
szoba számítógépen keresgéltek, Jorge és Brenda pedig több tucat embert felhívtak telefonon. Végül
sikerült megszerezniük Hans címét valakit l, akire Jorge azt mondta, hogy a „Barátom barátja és az
ellenségem ellensége.” Akkor már túl kés re járt az id , így a motelben aludtak, Thomas és Minho a
padlón, a másik kett pedig a külön ágyakon.
Másnap reggel lezuhanyoztak, ettek és felöltöztek az új ruhájukba. Hívtak egy taxit és bemondták
Hans címét. Hasonló épület volt, mint ahol Gally tartózkodott, csak valamivel jobb állapotú.
Felmentek a negyedik emeletre és bekopogtak a szürke fém ajtón. Egy n szólt ki válaszul és azt
bizonygatta, hogy semmiféle Hans nev t nem ismer. De Jorge tovább kopogott. Akkor megjelent egy
sz hajú férfi és reszel s hangon azt mondta:
- Engedd be ket.
Egy perccel kés bb már benn ültek a konyhában egy rozoga asztal körül.
- Jó látni, hogy jól vagy Brenda. - szólt a férfi elég mogorván. - Neked is örülök Jorge. Nem vagyok
valami jó hangulatban, de mondjátok, mit szeretnétek.
- Azt hiszem sejted mi a f oka, hogy itt vagyunk. - intett Brenda a fejével Minho és Thomas felé. - De
azt is hallottam, hogy vérdíjat t zött ki a „VESZETT” a fejedre. Úgyhogy sietnünk kellene, és neked
is el kellene innét menned.
Hans figyelembe sem vette, amit Brenda a vérdíjról mondott. A potenciális ügyfeleit nézegette.
- Még az agyatokban vannak az implantátumok, ugye?
Thomas bólintott, de hozzátette:
- Én csak azt szeretném, hogy az ellen rz készüléket távolítsa el. Az emlékeimet nem akarom
visszakapni. És szeretném tudni…
Hans összeráncolta a homlokát.
- Miféle ostobaság ez? Milyen gyáva nyulat hoztál te ide Brenda?
- Nem vagyok gyáva. - mondta Thomas. - Már túl sokan kotorásztak az agyamban.
Hans égnek emelte a kezét, majd lecsapott az asztalra.
- Na és ki mondta neked, hogy én bármit is akarok csinálni az agyaddal?
- Kedves emberek vannak itt Denverben... - motyogta gúnyosan Minho.
- Három másodpercet adok nektek, hogy elhúzzatok innét, vagy én doblak ki!
- Mindenki fogja be! - kiáltott Brenda. Hans felé hajolt, és csendesen mondta neki: - Figyelj, Thomas
nagyon fontos a „VESZETT”-nek. Nem kockáztathatjuk, hogy azért, mert neki és Minhónak ott van a
fejében a nyomkövet , minket is elkapjanak.
Hans Thomasra meredt, mint egy tudós, aki a kísérleti alanyt nézegeti.
- Nekem nem t nik fontosnak. - megrázta a fejét és felállt. - Adjatok öt percet, hogy felkészüljek. -
mondta és elt nt az egyik ajtó mögött minden további magyarázat nélkül.
Brenda hátrad lt a székén és nagyot sóhajtott.
- Nem is ment olyan rosszul.
„Igen” - gondolta Thomas. - „De most jön a dolog rosszabbik része.” Megkönnyebbült attól, hogy
Hans segít nekik, mégis egyre idegesebb lett. Engedje, hogy egy idegen kotorásszon az agyában?
Minho kuncogott.
- Úgy nézel ki Thomas, mint aki egy kicsit be van szarva.
- Ne felejtsd el barátom, - mondta Jorge - te is sorra kerülsz. Öt perc.
- Minél hamarabb túl vagyunk rajta, annál jobb. - felelte Minho.
Thomas feje lüktetni kezdett. Az asztalra könyökölt és a fejét a kezébe temette.
- Thomas, jól vagy? - nézett rá Brenda aggódva.
- Csak meg kell… - éles fájdalom futott végig a gerincén. De ahogy jött, el is t nt. Meglepetésében
felült a széken és kihúzta magát. De váratlanul elkezdtek rángatózni a végtagjai. Lecsúszott a székr l a
földre. A háta nekicsapódott a kemény burkolatnak, lábai és karjai vadul csapkodtak.
- Thomas! - kiáltott fel Brenda. - Mi baj?
Annak ellenére, hogy elveszítette uralmát a teste felett, Thomas elméje tiszta maradt. Látta, hogy
Minho mellé térdelt a földön és próbál segíteni, látta, hogy Jorge tágra meredt szemmel néz rá. Próbált
beszélni, de csak a nyál csurgott ki a szájából.
- Hallasz engem? - hajolt fölé Brenda. - Thomas, mi bajod?
Végtagjai abbahagyták a rángatózást, elernyedtek. De nem tudta ket mozgatni. Majd megfeszült az
er lködést l, de semmi. Próbált ismét szólni, de nem jött ki hang a torkán.
Brenda tekintete megváltozott. Rémült volt.
Nem tudta Thomas hogyan, de megmozdult a teste és felállt. Mint egy báb. Ordítani szeretett volna
tehetetlenségében, de nem tudott.
- Jól vagy? - kérdezte t le Minho.
Thomast pánik öntötte el, hogy nem irányítja a testét, a dolgok az akarata ellen történnek.
Az ajtó felé fordult, ahol Hans elt nt. A szájából szavak bukkantak el , de fogalma sem volt honnét
jönnek.
- Nem …tudom… hagyom … ezt… kell tenni.

27. FEJEZET

Mintha valami idegen vette volna át az uralmat a teste fölött. Kétségbeesetten küzdött ellene, az izmai
megfeszültek.
- Thomas! Irányítanak! - kiáltotta Brenda. - Küzdj!
Thomas tehetetlenül nézte, ahogy a keze a lány arcához ér, és Brenda leesik a földre. Jorge odaugrott,
hogy megvédje Brendát, de Thomas állon vágta. Jorge szájából vér spriccelt ki.
Megint jöttek a szavak bel le akaratlanul:
- Nem …tudom… hagyom … ezt… kell tenni.
Már fájt a torka az er feszítést l, hogy kiabáljon, de a pár szón kívül más hang nem jött bel le.
Brenda már fölkelt, Minho kábultan állt t nézve, Jorge pedig dühösen törölgette a vért az álláról.
Valamit beindítottak a memóriájában, ami megakadályozza, hogy eltávolítsák az implantátumot az
agyából. Kiabálni akart a barátainak, hogy gyorsan adjanak neki valami nyugtatót, de nem tudott.
Dülöngél léptekkel elindult az ajtó felé, félretolva Minhót az útból. Félúton nekiment a
konyhaszekrénynek. Kinyúlt a keze és megragadott egy nagy kést. Thomas el akarta dobni, de az ujjai
még szorosan markolták a kés nyelét. A kilincs után nyúlt…
- Thomas! - kiáltott rá Minho. - Küzdj ellene! Zavard ki az agyadból!
Thomas felé fordult késsel a kezében. Gy lölte magát, amiért nem tud uralkodni a saját testén. Megint
beszélni próbált, de mintha a teste minden porcikája harcba szállt volna az implantátum kivétele ellen.
- Meg fogsz ölni, te seggfej? - kérdezte Minho. - Azt akarod tenni, amit Gally tett Chuck-kal? Tedd
meg akkor.
Thomas rettegett attól, mit fog csinálni a teste. De visszafordult az ajtó felé. Hans lépett ki, akinek
Thomas láttán elkerekedett a szeme. Már tudta Thomas ki a cél: Hans, aki el akarja távolítani az
implantátumot. Meg kell t ölni!
- Mi a fene van itt? - kérdezte Hans.
- Nem …tudom… hagyom … ezt… kell tenni.
- Hajaj, aggódtam emiatt. - mormolta Hans és a csoporthoz fordult. - Srácok, gyertek segítsetek!
Thomas összeszorított fogakkal küzdött az agyában m köd mechanizmus ellen, de a kést tartó karja
mégis felemelkedett.
- Én a…. - miel tt befejezhette volna, Minho kiütötte a kést a kezéb l, t pedig a földre teperte.
- Nem hagyom, hogy bárkit is megölj. - mondta a barátja.
- Szállj le rólam! - kiáltott Thomas, de ezek sem a saját szavai voltak, a „VESZETT” szólt bel le.
De Minho teljes erejével a földhöz szorította t.
- Nem engedlek felkelni, amíg ki nem megy bel led!
Thomas mosolyogni akart, de azt sem tudta megtenni. Minden izma megfeszült.
- Nem áll le nála, csak ha Hans kijavítja. - szólt Brenda. - Hans!
A férfi a fiúk mellé térdelt.
- El sem tudom hinni, hogy valamikor NEKED dolgoztam. - szinte beleköpte a szót Thomas arcába.
Thomas tehetetlenül nézte mindezt, míg valami szét nem robbant bene megint, amit l a háta ívbe
feszült. Megrándult a teste és valami hihetetlen er áradt szét benne. Ledobta magáról Minhót és már
fel is pattant. Felkapta a földr l a kést és Hans felé sújtott vele.
A férfi az alkarjával hárította a támadást, ahol azonnal kicsordult a vér a vágástól. Összeakaszkodott
Thomassal és hamarosan mindketten a földön voltak. A kést még mindig a kezében tartotta.
- Kapd el! - kiáltotta Brenda.
Thomas érezte, hogy valaki megfogja a karját, másvalaki a haját húzza. Felordított és vaktában
vagdosni kezdett a késsel.
Minho és Jorge kiszabadították Hans-t. Thomas a hátára zuhant. Érezte és hallotta, hogy kiütik a kést a
kezéb l, ami hangos csörömpöléssel hullott a földre. Valaki messzebbre rúgta.
- Nem teheted ezt! - kiáltotta Thomas és közben gy lölte magát a szavai miatt.
- Fogd be a szád. - kiáltott vissza Minho. - Meg vagy rülve, haver!
- Hová vigyük? - kérdezte a barátja Hans-tól.
- Neeeee! - kiáltotta Thomas. - Neeee! - Megint csapkodni kezdett karjaival, de akármekkora er
tombolt most benne, négyen le tudták fogni.
Érezte, hogy felemelik és viszik. Még mindig küzdött, hogy kiszabaduljon, ahogy a „VESZETT”
akarta.
- Ide hozzátok. - szólt Hans.
Egy kis szobában voltak, amiben csak egy ágy állt és mellette egy m szerekkel teli asztal. Az ágy
fölött ugyanolyan maszk lógott, mint a „VESZETT”-nél.
- Tegyétek az ágyra! - kiáltott Hans.
Letették t, de még mindig küzdött. Minho ráült mindkét lábára hogy leszorítsa. Thomasban felvillant
egy kép, amikor Alby-val tették ugyanezt az Útveszt ben miután megcsípte a Sirató.
- Tartsátok er sen! - szólt Hans, miközben a fiókokban kotorászott.
Thomas újabb er feszítését l az egyik karja kiszabadult Brenda szorításából és ököllel Jorge arcába
vágott.
- Hagyd abba! - sikította a lány.
Thomas felült.
- Nem …tudom… hagyom … ezt… kell tenni.
- Fogjátok már le, a fenébe is! - kiáltott Hans.
Brenda elkapta a karját és egész testével nekid lt. Ekkor Thomas szúrást érzett a lábában. Olyan
hevesen harcolt valami ellen, amit pedig szeretett volna, hogy megtörténjen. Kezdett elsötétedni el tte
minden, de még ennyit kinyögött:
- Utálom azt a vacakot
Elájult.
28. FEJEZET

A kábítószert l beleveszett a sötét ködbe.

Álmodott.

Tizenöt éves. Egy ágyon ül. A szoba sötét, csak az íróasztalon világít egy kis éjjeli lámpa. Teresa
mellette ül egy széken. Az arcán gyötrelem.
- Meg kell tennünk. - mondja egészen halkan.
Thomas mintha ott sem lenne. Nem emlékszik mi történt, de tudja, érzi, hogy valami borzasztó dolgot
csináltak Teresával. Valami nagyon visszataszító dolgot, csak mert azt mondták nekik, hogy csinálják.
- Meg kellett tennünk. - ismételte meg Teresa.
- Tudom. - válaszolt Thomas száraz hangon.
Egy szó bukkan fel a fejében: Megtisztítás. A memóriáját blokkoló fal egy pillanatra elvékonyodik, és
félelmetes tényként tornyosul a másik oldalon.
Teresa beszél megint.
- Azt akarják, hogy így fejezd be Tom. Jobb meghalni, mint úgy élni, hogy egyre rültebb és rültebb
leszel. Nem volt más választásunk, nem tudunk tenni ellene semmit. Ennyi volt. Majd új embereket
képzünk ki és a tesztek folytatódnak. Túl sokat dolgoztunk ahhoz, hogy most hagyjuk az egészet
szétesni.
Thomas egy pillanatra gy löletet érzett, de elmúlt. Er snek kell lennie.
- Ez nem jelenti azt, hogy kedvelnem kell.
Teresa bólintott, de nem szólt semmit.
Az álmodó Thomas megpróbált beférk zni a fiatalabb önmaga agyába, emlékeket keresve.
Az eredeti Alkotók megfert z dtek a Kitörés-sel és meghaltak. Rengeteg önkéntes foglalta el a
helyüket. A két folyamatban lév Útveszt teszt már egy éve tart és minden nap új eredményeket hoz.
Lassan, de biztosan véglegesedik a terv. Folynak a képzések a helyettesítésre. A visszaemlékezés.
De meggondolja magát és hátat fordít az egésznek. A múlt, az a múlt. Most csak a jöv számít.
A feledés homályba merül.

Thomas kissé kábultan tért magához. A szeme mögött tompa fájdalmat érzett. Az álma még mindig a
fejében lüktetett, de a részletek egyre jobban elmosódtak. Tudta mit jelentett a Megtisztítás. Neki és
Teresának nem volt más választásuk, mint hogy kiirtsák a teljes fert zött személyzetet. k ketten
voltak az egyedüliek, akik immunisak voltak. De Thomas megesküdött, hogy soha, még csak nem is
gondol erre!
Minho egy közeli széken ült és a fejét lelógatva aludt.
- Minho. - suttogta neki Thomas. - Minho, ébredj!
- Hu? - Minho lassan nyitotta ki a szemét, és köhögött. - Mi van?
- Semmi, csak szeretném tudni mi történt. Megcsinálta Hans azt a dolgot?
Minho elnyomott egy ásítást és bólintott.
- Igen, mind a kett nknél. Legalábbis azt mondta. Nem emlékszel semmire?
- De. - Thomas arcát pír öntötte el. - Olyan volt, mintha teljesen lebénultam volna. Próbáltam szólni,
de mintha valaki irányított volna az akaratom ellenére.
- Haver, föl akartál szeletelni!
Thomas nevetett, ami már egy jó ideje nem történt meg vele.
- Kár hogy nem tettem! Lehet, hogy megmenthettem volna a világot egy jövend beli kis-Minhótól.
- Inkább arra gondolj, hogy sokkal tartozol nekem!
- Jó hogy!
Brenda, Jorge és Hans sétáltak be. Mind a hárman komolyak voltak, így Thomas arcáról is lehervadt a
mosoly.
- Mikor lettél ilyen vidám haver? - kérdezte Jorge. - Nemrég még késsel rohangáltál.
Thomas már nyitotta volna a száját, hogy bocsánatot kérjen, de Hans csendre intette ket.
Az ágy fölé hajolt és belevilágított Thomas szemeibe.
- Úgy néz ki, elég jól sikerült kitakarítani a fejed. A fejfájásod hamarosan elmúlik. Kissé hosszabb
ideig tartott a dolog, de most már biztonságos.
- Ez végleges? - kérdezte Thomas.
- Ha arra vagy kíváncsi, hogy meg akarsz-e még ölni minket, nos.. az ki van kapcsolva. De..
- De?
- Telepatikus kapcsolatra nem leszel többé képes. Sem Teresával, sem Arissal.
Thomas egy nappal ezel tt még szomorúságot érzett volna, most inkább megkönnyebbült.
- Ez rendben, nekem is jó így. Valami más probléma?
- Nincs, de miel tt elmentek, szeretném elmondani, hogy bárcsak én is veletek tarthatnék és
segíthetnék. De feleségem van, és családom. Sok sikert nektek és remélem, képesek lesztek megtenni,
amit akartok.
Thomas bólintott.
- Köszönjük. Ha sikerül megállítanunk a „VESZETT”-et, visszajövünk értetek.
- Majd kiderül. - mormolta Hans. - Sok elintézni való van. - és visszafordult a fal felé.
Thomas szinte biztosra vette, hogy a férfi belátott a sötét emlékeibe.
- Mi a következ lépés? - kérdezte Brenda.
Thomas tudta, hogy nincs id pihenésre. A fejében már megfogalmazta mit tegyenek.
- Meg kell keresnünk a többieket és meggy zni ket, hogy csatlakozzanak hozzánk. Aztán
visszamegyünk Gally-hoz. Az egyetlen dolog, amit csináltam az életemben az volt, hogy segítettem
létrehozni egy kísérletet, ami nem sikerült. Csak egy csomó gyerek szenvedett miatta. Itt az ideje
valami másba fogni. Megállítjuk az egész m veletet, miel tt újabb immunisak t nnének el.
- Mit akarsz ezzel mondani? - szólalt meg Jorge els ként.
Thomas ránézett, és határozottan mondta:
- Segítenünk kell a Segít Jobb csoportot.
Senki nem szólt semmit.
- Rendben. - mondta végül Minho. - De el bb együnk valamit.

29. FEJEZET

Egy közeli kávézóba mentek, amit Hans és a felesége ajánlott. Thomas még soha nem volt ilyen
helyen. Legalábbis nem emlékezett rá. A süteményes és kávés pultnál vendégek sorakoztak. Amikor
megkapták, amit kértek, leültek egy asztalhoz.
Thomasnak felt nt egy id sebb n , aki nagyon idegesnek látszott. Amikor a kávéjából kortyolt,
felemelte a maszkot az arcán, de rögtön vissza is húzta.
Az ajtóban egy piros inges r állt gázálarcban. A nála lév vírusvizsgáló készülékkel véletlenszer en
teszteli az embereket.
Jorge elment ennivalóért, addig a többiek leültek egy asztalhoz. Thomas egy harmincöt-negyven év
körüli férfira figyelt föl, aki nem messze ült t lük egy nagy ablak el tt. Kávé volt el tte, de nem nyúlt
hozzá. A túloldalon nézett valamit mereven. Volt valami zavaró az arcában. Olyan üresnek t nt.
Amikor Thomas megmutatta Brendának, rögtön odasúgta:
- Boldogság. Ha elkapnák, börtönbe kerülne.
Thomas remélte, hogy a férfi hamarosan elmegy.
Jorge megérkezett a szendvicsekkel és a kávéval. Mindannyian enni kezdtek. Tudták mindannyian,
hogy sürgeti ket az id , de Thomas hálás volt ezért a kis pihenésért. Amikor befejezték az evést és
indulni készültek, Brenda ülve maradt.
- Ugye nem bánjátok ha Thomas-szal váltok pár szót?
- Megint egy titok? - kérdezte Minho.
- Nem, semmi ilyesmi. Ígérem!
Thomas meglep dött és kíváncsi is lett. Leült.
Minho morgott egy sort és az utcáról még bevigyorgott, de végül kettesben maradtak.
- Mir l van szó? - kérdezte a lánytól.
- Tudom, hogy sietnünk kell, de tényleg gyorsan elmondom. Már elég régóta nem volt alkalmunk
kettesben beszélgetni. Csak azt szeretném neked elmesélni, hogy mi történt a Megperzselt városban.
Én ugyanis részt vettem a megtervezésében. Van pár dolog, amir l tudnod kell. Rólam és a Paige
Kancellárról…
Thomas felemelte a kezét, hogy félbeszakítsa.
- Kérlek, hagyd abba.
- Miért? - nézett rá a lány meglep dve.
- Nem akarok tudni semmit. Semmi többet a múltról. Most csak az érdekel, mit fogunk csinálni és nem
akarok a múlton rágódni többet. Ne bolygassuk azokat az éveket.
- De…
- Komolyan gondolom Brenda. Itt vagyunk, van egy célunk. Arra kell összpontosítanunk.
- Rendben. Akkor fogok szólni, ha úgy gondolom, hogy nem a helyes irányba tartasz. És én segítek,
amiben csak tudok.
Thomas remélte, hogy nem bántotta meg a lány érzéseit. De úgy gondolta, itt volt az ideje arra
figyelmeztetni, hogy ne akarjon állandóan a múltról beszélni.
Miközben beszélgetek, Thomas továbbra is szemmel tartotta az ablaknál ül furcsa férfit. Látta, hogy
valamit lopva kivesz a zsebéb l és mintha magába szúrta volna. Azután behunyta a szemét, és amikor
újra kinyitotta, kisé kábának t nt.
A piros inges rnek is felt nt a férfi, mert elindult az asztala felé. Egy alacsony n ahogy elhaladt az r
mellett,odasúgott neki valamit.
- Thomas? - szólt rá Brenda.
Thomas a szájára tette az ujját és a férfi felé mutatott.
Az r megszólította a férfit, aki összerezzent. Beszélgettek, de nem lehetett hallani a nyüzsgést l. De a
férfin láthatóvá vált a félelem.
- Thomas, ki kell mennünk innét azonnal!
- Miért? - feszült volt a leveg , de Thomas kíváncsi volt rá, mi fog történni.
- Gyere már! - sürgette a lány és elindult a kijárat felé.
Thomas már kezdett felemelkedni a székb l, amikor az r fegyvert rántott és a vírusvizsgálót a férfi
arcára helyezte. A férfi kilökte a kezéb l és futásnak eredt.
Thomas megdermedt attól, amit látott.
Az r rál tt a férfira, aki a földre zuhant, majd kiabálni kezdett. Olyan volt a hangja, mint egy roboté,
ahogy a maszkon keresztül beszélt.
- Van egy fert zött! Mindenki hagyja el a helyiséget!
A kávézóban egy pillanat alatt z rzavar támadt. Kiáltások, sikolyok hallatszottak és mindenki az
egyetlenkijárat felé rohant.

30. FEJEZET

Thomas azt kívánta, bárcsak ne habozott volna olyan sokáig. Akkor kellett volna kimenekülni, amikor
volt rá lehet ség. Az rök elállták az ajtót. Brenda sem tudott volna visszajönni, még ha próbálta
volna, akkor sem. Thomas ott ragadt az asztalnál és döbbenten nézte a két férfi küzdelmét.
Tudta, hogy neki nem kell félnie a vírustól, mert immunis. De a többi emberen kitört a pánik. Nagy
volt az esély rá, hogy valamelyikük már elkapta.
Valaki az ablakon dörömbölt és Thomas megfordult. Brenda, Minho és Jorge kétségbeesetten
integettek neki, hogy menjen ki.
De Thomas kíváncsi volt, mi történik.
A piros inges végre leteperte a férfit a földre.
- Vége! - kiáltotta. - Úton vannak érte.
A fert zött férfi abbahagyta a küzdelmet és zokogásban tört ki.
Thomas csak akkor eszmélt rá, hogy a kávézóban csak hárman vannak. A piros inges ránézett:
- Miért vagy még mindig itt? Meg akarsz halni? Ha már itt vagy, tedd magad hasznossá. Keresd meg a
fegyverem.
Thomas mintha álmodott volna. Látott már sok er szakot, de ez valahogy más volt. Elment és kivette
a fegyvert a pult alól, ahová becsúszott. Odanyújtotta a piros ingesnek.
Az nem köszönte meg, hanem a fert zött férfi arca elé tartotta a pisztoly csövét.
- Ez rossz, nagyon rossz. Egyre több ilyen eset van, mikor valaki elkábul a Boldogság-tól.
- Szóval ez a Boldogság. - mormolta Thomas.
- Tudtad? - kérdezte a piros inges.
- Nem, csak olyan furcsán nézett ki.
- Nem mondott semmit? Mi van veled?
Thomas meghökkent a hirtelen haragtól.
- Én…sajnálom. Nem igazán tudom, mi történik.
A piros inges szigorúan nézett rá.
- Nem tudod? Miféle... Honnan jöttél?
Most már tényleg azt kívánta Thomas, hogy bárcsak elment volna.
- Thomas vagyok.. Én.. nem vagyok.. senki. Nem vagyok idevalósi, sajnálom.
A piros inges ráfogta a fegyverét.
- Ülj le! Ülj le oda! - intett egy közeli székre.
- Várjon! Esküszöm, én immunis vagyok. - Thomas a mellkasára csapott. - Ezért…
- Rakd már le a segged! Most!
Thomas lerogyott a székre. Az ajtó felé nézett, látta, hogy ott állnak a barátai. De nem akarta, hogy
belekeveredjenek. Intett nekik, hogy maradjanak ki ebb l.
A piros inges férfi nem nézett az ajtó felé, csak Thomasra koncentrált.
- Ha annyira biztos vagy abban, hogy te egy Védfej vagy, akkor nem bánod, ha elvégzünk egy
vizsgálatot, igaz?
- Nem. - Thomas szinte megkönnyebbült. Ha rájön a férfi hogy igazat mondott, akkor talán elengedi
t.
A piros inges elrakta a pisztolyát és el vette a vírusvizsgálót. Rárakta Thomas arcára.
- Nézz bele nyitott szemmel. Csak pár másodperc.
Thomas úgy tett, ahogy mondta. Szeretett volna már miel bb szabadulni innét.
A férfi megnézte a készüléket.
- Na szóval, te tényleg egy rohadt Védfej vagy. Akkor kezdj el nekem csicseregni arról, honnét jöttél
ide Denverbe. Hogy-hogy nem tudod mi az a Boldogság? És miért nem tudod mi a teend , ha látsz
egy ilyet?
- A „VESZETT”-nek dolgozom. - mondta ki, miel tt átgondolta volna.
- Ugye nem gondolod, hogy beveszem ezt a szart? Ennek a fickónak sincs semmi köze a Kitörés-hez,
csak kábítószer-problémái vannak. Tartsd a segged a széken vagy szétlövöm a fejed!
Thomas nyelt egyet. Inkább dühös volt mint ijedt. Dühös magára, amiért ilyen lehetetlen helyzetbe
került.
- Rendben. - mondta.
De a piros inges, már megfordult. Négy ember érkezett, tet t l talpig m anyag zöld ruhába öltözve.
Véd maszk és véd szemüveg volt mindegyiken. Thomas fejében átfutott az a kép, amikor elvitték t
az elfert z dött l tt sebével.
- Mi a fene? - szólt az egyik. - Még egyet elkaptál?
- Nem éppen. Ez egy Védfej, és azt hitte jegyet váltott a show m sorra.
- Védfej? - kérdezte a másik férfi, mint aki nem akarja elhinni, amit hallott.
- Védfej. Mikor mindenki más fejvesztve rohant innét, nyugodtan ült, mert látni akarta mi történik.
Ráadásul azt mondja, gyanította, hogy az a Kerge Boldogság kábítószert adott be magának, de csak itt
ült és iszogatta nyugodtan a kávéját, mintha minden rendben lenne.
Mindenki Thomast nézte, de csak megvonta a vállát.
A még mindig zokogó fert zött a földön feküdt összegömbölyödve. Az egyik zöld ruhás férfi valami
vastag kék m anyag tárgyat vett el . Az egyik végén fúvóka volt. A férfi felé irányította, mint valami
fegyvert. Thomas kutatott az emlékeiben, de nem tudta kitalálni mi lehet ez a tárgy. Mindenesetre elég
baljóslatú kinézete volt.
- Egyenesítse ki a lábát uram! Ne mozogjon, próbáljon lazítani.
- Nem tudtam, hogy nem lehet. - siránkozott az ember. - Honnét tudtam volna.
- Dehogynem tudtad! - kiáltotta a piros inges. - Senki nem veszi a Boldogság-ot csak úgy a hecc
kedvéért.
- Higgye el! - a férfi hangja hallatán Thomas sajnálni kezdte t.
- Rengeteg olcsóbb kábítószer van, úgyhogy ne hazudj! Fogd be a szád! - a piros inges legyintett, mint
aki egy legyet hesseget el. - Kit érdekel. Hülye balek!
Thomas figyelte, ahogy megpróbálják kiegyenesíteni a férfit, aki még szorosabban
összegömbölyödött.
- Ez nem fair! Én nem tudtam! Rúgjon ki a városból. Esküszöm, soha nem jövök vissza! Esküszöm!
Esküszöm! - a hangja zokogásba fulladt.
- Ó, akkor minden rendben! - a piros inges Thomasra nézett csillogó szemekkel, mint aki mosolyog. -
Jó nézni Védfej? - Te is így fogsz járni.
Thomast elöntötte a gy lölet. Figyelte tovább mit csinálnak a férfival.
- Nyújtsa ki a lábát! Nyújtsa ki, vagy nagyon fog fájni.
- Nem tudom. Engedjenek el.
A piros inges odament és a pisztolyát a férfi halántékához nyomta:
- Egyenesítsd ki a lábad, vagy golyót repítek az agyadba. Legalább könnyebb lesz mindenkinek.
Csináld! - Thomas el sem tudta hinni, hogy semmi együttérzés nincs az rben.
A férfi lassan kinyújtotta a lábát. Egész testében remegett, ahogy ott feküdt a földön. Az r visszarakta
a pisztolyát a tokjába és félreállt.
A furcsa kék eszközt a férfi fejéhez illesztették és megnyomtak egy gombot rajta.
- Próbáljon meg nem mozogni. - tanácsolták neki.
A fúvókából valami kék szín viszkózus anyag jött ki, ami gyorsan terjedt. A férfi fejér l ment a
fülére, arcára, nyakára. Üvölteni kezdett a férfi, de a kék anyag, mint valami gél beterítette a száját is,
elvágva ezzel a hangot. Az anyag, ahogy haladt, beszivárgott a b rbe, a ruha ráncaiba, mindenhová és
közben folyamatosan megkeményedett. Másodpercek alatt a férfi tet t l talpig be volt csomagolva
ebbe az anyagba, ami mint egy héj tapadt a testére.
Thomas tekintete találkozott a piros inges r tekintetével.
- Elég volt a show-ból? Élvezd amíg tart, ha vége, jössz velem.

31. FEJEZET
Thomas szíve összeszorult. A piros inges r szemében volt valami szadista kifejezés. Visszanézett a
fert zött férfira, aki teljes mozdulatlanságban feküdt a plasztik bevonatba csomagolva. A kék valami,
amib l kijött ez a gél, már csak egy üres zsák volt.
- Vigyük innét. - mondta az egyik zöld ruhás.
Mind a négyen lehajoltak és megemelték. Thomas az rre nézett. Vajon mit akart azzal mondani, hogy
vele megy? Hová? Minho jelent meg az ajtóban. Az r el vette a fegyverét.
- Állj! Kifelé! - kiáltotta.
- De mi vele vagyunk, és mennünk kell. - mutatott Minho Thomasra.
- Ez ugyan nem megy sehová! - elhallgatott, mint akinek éppen eszébe jutott valami. - Várj csak! Te is
Védfej vagy?
Félelem villant Thomas szemében, de Minho nem habozott. Gyorsan elt nt.
- Állj! - kiáltotta az r és az ajtóhoz futott.
Thomas kinézett az ablakon. Látta, hogy a barátai futásnak erednek és elt nnek az utcasarkon.
Az r nem követte ket, visszajött Thomashoz.
- Nyakon kellene l ni a kis barátodat, aztán nézhetnéd, ahogy elvérzik. Szerencsétek hogy a Védfejek
olyan értékesek, mert már csak azért is megtettem volna, hogy jobban érezzem magam. Na, ez egy
szar nap volt.
Thomas el sem tudta hinni, hogy ilyen hülye helyzetbe keveredett. Nem félt, de nagyon csalódott volt.
- Hát ez nem volt egy jó ötlet t lem. - motyogta magában.
- Még szerencse hogy egy csomó pénzt érsz nekem. Ja… és ha már itt tartunk, kibaszottul utállak!
- Az érzés kölcsönös. - mosolyodott el Thomas.
- Nagyon vicces fickó vagy te. Csak nevessél. Majd meglátjuk, mire lemegy a nap, lesz-e még kedved
nevetni. Gyerünk! - fegyverével az ajtó felé mutatott. - Hidd el, én nagyon türelmes ember vagyok. De
csak próbálj megszökni, belelövök a seggedbe, és majd azt mondom a rend röknek, hogy úgy
viselkedtél, mint egy fert zött és el akartál menekülni. Nem sokat fognak többet kérdez sködni. nem
is érdekel hová megyünk? - kérdezte.
Thomas a lehet ségeit latolgatta. Kissé ironikus volt a helyzet. Megszökött a „VESZETT”-t l, csak
azért, hogy egy ilyen átlagos r most sakkban tartsa a fegyverével.
- Na mi lesz? - szólt rá az r.
- Hová megyünk?
- Majd id ben megtudod. Én pedig gazdag leszek - vigyorodott el. - Most pedig indulj!
Thomas kapott már két lövést és nem akart beszerezni egy harmadikat is. Elindult az ajtó felé. Amikor
odaért, kérd n nézett a férfira:
- Merre?
- Balra. Szép nyugodtan sétálj három háztömbnyit és ott megint balra fordulj. Ott vár egy autó. Ugye
nem kell elismételnem mi vár rád, ha próbálkozol valamivel?
- Nem. Megvan. Szétlövöd egy fegyvertelen gyerek fejét. Világos.
- Ó, de utállak, te Védfej!
Thomas elindult az utcán arra, amerre az r mondta. Fullasztó meleg volt, az izzadság beborította a
teste minden négyzetcentiméterét. Amikor felemelte a kezét, hogy megtörölje izzadt homlokát, a férfi
nekinyomta a pisztolyát.
- Ilyet ne csinálj még egyszer, vagy ideges leszek és kilyukasztom a hülye fejed!
Thomasnak minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy ne szóljon vissza.
Az utca kihalt volt. Mindenfelé szemét borította. A házak falai poszterekkel voltak teleragasztgatva.
Némelyik a Kitörés-re figyelmeztetett, néhányon Paige kancellár képe volt a ráfújt festék alatt.
Amikor a keresztez déshez ért, meg kellett állnia, hogy néhány autó elhaladhasson. Thomas figyelmét
egy újonnan felragasztott plakát vonta magára. Elolvasta.

Nyilvános Közlemény!
Állítsuk meg a Kitörés terjedését!
Segíts te is megállítani a Kitörés terjedését. Figyeld a tüneteket magadon, miel tt megfert znéd
a szeretteidet.
A Kitörés vírus (VC321xb47) er sen fert z .
A vírus a Napkitörés utáni káoszban kezdett elterjedni az embereknél. A vírus progresszív és
degeneratív betegséget okoz az agyban. Kontrolálatlan mozgásokat, érzelmi zavarokat, mentális
hanyatlást okoz.
A tudósok klinikai vizsgálatokat folytatnak a kés stádiumban, de még nincs gyógymód a
Kitörésre. A vírus a leveg ben terjed.
Fogjunk össze, hogy megakadályozzuk a járvány terjedését!
Ha megtanuljuk felismerni a vírus (vCTs) els jeleit, akkor megtettük az els lépést a Kitörés
elleni harcban.
Minden gyanús esetet azonnal jelenteni kell a hatóságoknak!

A plakát úgy folytatódott, hogy a lappangási id egyt l-öt hétig terjed. Figyelmeztet jelek az
ingerlékenység, az egyensúlyzavar. A kés bbi jelek a demencia, paranoia és súlyos agresszió.
Thomasnak a Kergék jutottak az eszébe. A piros inges r kissé meglökte t, hogy haladjon tovább.
Thomas a plakát szövegén gondolkodott. Valami rémlett neki, hogy a Kitörés mesterségesen el állított
vírus. habár nem akarta, hogy visszaállítsák az emlékezetét, most egy pillanatra szeretett volna
betekinteni a múltba.
- Itt vagyunk. - hozta vissza t a jelenbe az r. Egy kis fehér autó állt az utcán. Thomas
kétségbeesetten gondolkodott a menekülésen. Vajon nem kellene megkockáztatnia egy lövést?
- Szépen beülsz a hátsó ülésre. - mondta az r. - Találsz ott egy bilincset, azt rakd magadra. Gondolod,
hogy meg tudod csinálni anélkül hogy valami hülyeséget tennél?
Thomas nem válaszolt. Remélte, hogy Minhóék a közelben vannak, és már van valami ötletük.
Valamivel el kellene terelni a fogva tartója figyelmét.
A kocsihoz értek. Az r kinyitotta a hátsó ajtót, közben a pisztolyát végig Thomas felé irányította.
- Szállj be és tedd amit mondtam!
Thomas habozott. Szétnézett az utcán, de az üres volt. A szeme sarkából vett észre valami apró
mozgást. Egy rend rautó volt. A zúgása egyre közelebbr l hallatszott.
- Szállj már be! - ismételte az r.
- Egy rend rautó jön. - mondta Thomas.
- És akkor mi van? Csak jár röznek, mint mindig. Azok az emberek az én oldalamon állnak, nem a
tiéden, úgyhogy ne reménykedj!
Thomas nagyot sóhajtott. Hol lehetnek a barátai? Még egyszer végignézett az utcán, majd lassan beült
az autóba.
Ekkor lövések dördültek, és ahogy felnézett, látta, hogy a piros inges r hátrafelé botladozik és
rángatózni kezd. Gránátvet .
Thomas döbbenten nézte. Azt hitte, a következ lövés az övé lesz. De csak a folyamatos zümmögést
hallotta a feje fölött. Rájött, hogy onnét jött a támadás. Egy ismer s hang csendült fel a hangszóróból:
- Szállj ki a kocsiból Thomas!
Thomas megborzongott. Felismerte a hangot.
Janson volt az. A Patkány-ember.

32. FEJEZET

Thomas ett l jobban semmin nem lep dhetett volna meg. Némi habozás után kiszállt a kocsiból. A
zsaru-gép néhány méter távolságra lebegett t le. Kinyílt az ajtaja és egy monitor jelent meg, amin
Janson arca t nt fel. Thomas feltételezte, hogy Janson is látja t.
- Mi történt? - kérdezte még mindig döbbenten. - Hogy talált meg?
Janson komorabb volt, mint valaha.
- Elég nagy er feszítésembe került, és a szerencse is szerepet játszott. Amúgy meg, szívesen. Ugyanis
épp most mentettelek meg egy fejvadásztól.
Thomas felnevetett.
- Ha jól tudom, maguk fizetnek nekik! Mit akar t lem?
- Thomas, szinte leszek veled. A fert zés csillagászati méreteket öltött. Ez az egyetlen ok, amiért
utánad jöttem Denverbe. Nagyon gyorsan be kellene fejezned a teszt-sorozatot.
Thomas legszívesebben üvöltött volna. Miért menne vissza a „VESZETT”-hez? Egy lépésnyire volt
t le a piros inges férfi és még nagyon élénken éltek benne a történtek.
- Mit akar t lem? - kérdezte.
- Végeztünk az adatok kielemzésével. Egyetlen egy jelölt maradt csak. Te vagy az egyetlen.
Szükségünk van rád, minden rajtad múlik.
- Majd meggondolom. - mondta, mint aki meg akarja fontolni a választ.
- Bízom benne, hogy igent fogsz mondani! Kötelességemnek érzem, hogy még valamit elmondjak.
F leg azért, mert ez befolyásolhatja a döntésedet. Ebb l rájössz, hogy meg kell tenned, amire kérünk.
Thomas nekid lt az autó motorház tetejének. Kimerült érzelmileg és fizikailag is.
- Mir l van szó?
- A barátodról van szó. Newt-ról. Attól tartok nagy baj van.
- Milyen baj? - kérdezte Thomas és összeszorult a gyomra.
- Mint tudjuk, is megbetegedett a Kitörés-t l. Úgy láttam, elég gyorsan terjed benne a vírus.
Thomas bólintott és hirtelen eszébe jutott a boríték.
- Igen?
- Nos, úgy néz ki, hogy nagyon hamar el fog jutni a teljes rületig.
Thomas tudta, hogy ez el fog következni, de azt hitte hetekig, hónapokig fog tartani a folyamat.
Összeszorult a szíve a gondolatra, hogy otthagyták egyedül a városon kívül ilyen állapotban.
- Te megmentheted t. - mondta halkan Janson.
- Élvezi ezt mi? - kérdezte Thomas. - Mert néha nagyon úgy t nik, hogy igen.
Janson megrázta a fejét.
- Én csak a munkámat végzem, Thomas. Ugyanúgy szeretném, ha megtalálnánk a gyógymódot, mint
bárki más. Eltekintve t led…
- Menjen. - mondta neki a fiú.
- Remélem, eljössz. - felelte Janson. - Nagy dolgokra lennél képes. Én…sajnálom, hogy voltak
nézeteltéréseink. Nagyon sürget az id Thomas!
- Majd meggondolom. - ismételte magát a fiú. Meg szerette volna nyugtatni Jansont, ugyanakkor id t
akart nyerni. És ha belegondol, ha nem jön Janson, akkor a fejvadász is visszajuttatta volna t.
Janson elmosolyodott.
- Csak ezt az egyet kérem t led. Remélem, jól döntesz.
A képerny elsötétedett, az ajtó becsukódott és a rend r-gép a leveg be emelkedett, majd zümmögve
elrepült.
Thomas addig nézett utána, míg látni lehetett. Majd lenézett a halott férfira, de gyorsan elkapta a fejét.
- Ott van! - hallotta Minho kiáltását, aki a többiekkel együtt futott felé a járdán. Thomas boldog volt.
Mikor odaértek hozzá, meglátták a halott rt a földön.
- Mi a szent szar… ezt ki csinálta? - kiáltott fel Minho. - És te? Jól vagy? Te nyírtad ki?
Thomas alig bírta visszafojtani a nevetését.
- Persze. El kaptam a géppuskámat és szétl ttem vele.
- Ki ölte meg? - kérdezte Brenda.
Thomas az ég felé mutatott.
- Az egyik ilyen rend r-gép ideszállt, lel tték az rt, aztán egy képerny n megjelent a Patkány -ember.
Megpróbált rábeszélni hogy menjek vissza a „VESZETT”-be.
- Haver…ezt nem hiszem el. - mondta Minho.
- Nyugodtan elhiheted. - mondta Thomas - Eszem ágában sincs visszamenni, de egy bizonyos ponton
szükség lehet rám tényleg. Aggódom Newt miatt. Janson azt mondta, hogy sokkal gyorsabban terjed
nála a Kitörés, mint egy átlagos embernél. Meg kellene néznünk t.
- Tényleg ezt mondta?
- Igen. És ezt el is hiszem neki. Láttuk hogy viselkedett Newt.
Minho szemében fájdalom tükröz dött. két évvel régebbt l volt a barátja, mint Thomas, így még
közelebb állt hozzá.
- Meg kell néznünk t, mi van vele. - ismételte meg Thomas.
Minho bólintott és elfordította a fejét. Thomasban nagy volt a kísértés, hogy el vegye a borítékot és
elolvassa ami benne áll, de még úgy érezte, nem jött el az ideje.
- Kés re jár. - szólt Brenda. - Nem lenne jó az utcán maradni éjszakára.
Thomas csak most vette észre, hogy az épületek felett az ég kezd narancsszín vé válni.
- Ha ez lenne a legkisebb problémánk… - mondta Jorge, aki eddig szótlanul ácsorgott mellettük. -
Valami olyan furcsa itt.
- Hogy érted ezt? - kérdezte Thomas.
- Az elmúlt fél órában elt ntek az emberek. Az a kevés, aki maradt, az sem néz ki valami jól.
- A kávézóban lefolyt jelenet után mit vártok? - szólt Brenda.
- Én ett l a várostól libab rös leszek. Mintha valami gonosz lapulna benne és várná, hogy
kiszabadulhasson. - vont vállat Jorge.
Thomas gerincén nyugtalanság futott végig és ismét Newt járt az eszében.
- Be tudunk menni a repül térre?
- Meg kell próbálni. - mondta Brenda. - Reméljük, jön egy taxi.
Minho arcán is nyugtalanság látszódott. Thomas csak remélni tudta, hogy nem történik semmi rossz
dolog.
33. FEJEZET

Már egy órája mentek az úton, de nem hogy taxit, még autót sem láttak. Néhány emberrel találkoztak
csupán, és a zsaru-gépek zúgását hallották id nként.
Pár perc múlva a távolból hallottak olyan hangokat, amikr l Thomasnak a Kergék jutottak az eszébe.
A túl hangos beszéd, a sikítás, a furcsa nevetés. Ahogy sötétedett, egyre ijeszt bbé vált a környék.
Végül Brenda azt mondta a többieknek.
- Várnunk kell holnapig. Ha túl messzire megyünk, nem találunk szállást. Aludnunk kell és majd
reggel frissen elindulunk a repül térre.
Thomas magában igazat adott a lánynak.
- Kell lenni valami megoldásnak, hogy oda tudjunk menni. - szólt Minho.
- A repül tér tíz mérföldre van innen. A városnak ez a része pedig olyan, hogy itt vagy kirabolnak,
vagy agyonvernek az úton. Igaza van Brendának. Sajnálom, haver! - szorította meg Minho vállát
Jorge.
Thomas legnagyobb meglepetésére Minho sem vitatkozott.
- Van a közelben valami motel? - kérdezte Thomas és arra gondolt, Newt csak kibírja valahogy ezt az
éjszakát egyedül.
Jorge bal felé intett.
- Néhány saroknyira. Arra.
Egy saroknyit haladhattak, amikor Jorge megállt és a szájára tette az ujját. Thomasnak bizseregni
kezdtek az idegei.
- Mi van? - suttogta Minho.
Jorge körbefordult és ugyanezt tette Thomas is. Majdnem teljes volt a sötétség, és az árnyékok mintha
megannyi szörny dolgot rejtegettek volna.
- Mi van? - suttogta újra Minho.
- Mintha valaki követne minket. - válaszolta Jorge halkan. Ti nem hallottatok semmit?
- Arra. - Brenda hangja kiáltásnak t nt. - Láttátok?- Balra mutatott.
Thomas feszülten figyelt, de semmit nem látott. Az utcák üresek voltak.
- Valaki tényleg jött mögöttünk, de amikor megálltunk, beugrott az épület mögé. Láttam, esküszöm.
- Hé! - kiáltott Minho. - Ki van ott?
- Meg rültél? - suttogta Thomas. - Igyekezzünk a motelba.
- Nyugi haver! Ha le akarnának l ni minket, nem gondolod, hogy már megtették volna?
Thomas felsóhajtott. Nem tetszett neki a helyzet.
- Akkor kellett volna szólnom, mikor el ször hallottam. - mondta Jorge.
- Lehet, hogy semmi lényeges. Gyerünk innét. - felelte Brenda.
- Hé! - kiáltott újra Minho. - Hé, te! Ki vagy?
Thomas megfogta a vállát.
- Haver, most komolyan! Abbahagynád ezt?
Minho nem vett tudomást róla.
- Gyere ki és mutasd magad!
Akárki is volt az, nem válaszolt. Minho elindult, hogy utána néz, de Thomas megfogta a karját.
- Ez nagyon rossz ötlet! Sötét is van, és ez lehet valami csapda is. - mondta neki. - Gyerünk aludni,
majd holnap jobban nyitva tartjuk a szemünket.
- Rendben, ha ilyen puhányok vagytok. Aludjunk.
Felmentek a szobába. Thomas nehezen aludt el. Azon gondolkodott, ki követhette ket. Teresaék
ugyan merre vannak? Talán k kémkedtek utánuk? Vagy Gally és a Segít Jobb?
Aztán Newt jutott eszébe. Mi van, ha történt vele valami?
Nehezen, de elaludt.

34. FEJEZET

Másnap reggel Thomas meglep dve tapasztalta, milyen jól kipihente magát. Pedig úgy emlékezett,
egész éjjel forgolódott, de valamikor csak elkapta t a mély, pihentet alvás.
Lezuhanyoztak, megreggeliztek az automatából és készen álltak rá, hogy szembenézzenek ezzel a
nappal is.
Nyolc óra körül hagyták el a motelt, hogy megnézzék Newt-et. Láttak néhány embert, de sokkal
kevesebbet, mint el z nap. Thomas nem vett észre semmi szokatlant ezen kívül.
- Valami történt, higgyétek el nekem. - mondta Jorge, ahogy elindultak taxit keresni. - Több embernek
kellene lenni!
Thomas alaposan megfigyelt néhány gyalogost. Egyikük sem nézett a szemükbe, mindenki lehajtott
fejjel ment. A maszkot az arcuk el tt tartották. És sietve ment mindenki. Ha egy másik ember túl közel
került, sietve tértek ki oldalra.
Egy n a Kitörés-r l szóló plakátot olvasta hangosan egy piros inges társaságában.
- Siessünk arra a kurva repül térre! - motyogta Minho. - A frász jön rám ett l a helyt l.
- Arra kellene mennünk. - mutatta Brenda. - Az üzletek és irodák felé. Arra biztos találunk taxit.
Átmentek az utcán és egy keskenyebb utcán haladtak, aminek az egyik oldalán romos épületek álltak,
a másik oldalán pedig üres telek volt.
Minho Thomashoz hajolt.
- Haver, félek, hogy milyen állapotban lesz Newt.
Thomas is félt, de nem vallotta be.
- Ne aggódj. Nem lesz semmi baj.
- Reméljük. Ki tudja nem-e repül ki valaki seggéb l a gyógymód, a Kitörésre.
- Hát, ha onnét fog kijönni, akkor elég fura lesz a szaga.
Sem Thomas, sem a barátja nem hitték, hogy viccesek, ezért Thomas hozzátette:
- Nem tehetünk semmit, amíg oda nem érünk és nem látjuk milyen állapotban van.
- Kösz a buzdítást.
Az út üres oldalán régi téglaépületek maradványai hevertek szanaszét. Volt ahol még állt a fal egy
darabja. Egy ilyen falnál vett észre Thomas valami mozgást. Megállt, és megálltak a többiek is.
Thomas a falra mutatott.
Egy félmeztelen férfi állt háttal nekik és lehajolva, valamit a kezével próbált kiásni. Mintha elveszített
volna valamit és azt próbálná megtalálni. A vállán furcsa karcolások voltak, a gerincén pedig egy
hosszú heg húzódott. A mozgása darabos és… kétségbeesett volt, legalábbis Thomasnak úgy t nt. A
könyöke id nként felbukkant, mintha a földb l tépett volna ki valamit.
A magas f t l nem láthatta Thomas mit is csinál pontosan.
- Menjünk innét. suttogta Brenda hátulról.
- Ez a fickó beteg. - súgta vissza Minho. - Mit csinálhat?
Thomasnak fogalma sem volt.
- Menjünk.
A csoport elindult, de Thomast valami zavarta a jelenetben, így visszanézett. Mit csinálhat ez az
ember? A blokk végén megálltak és visszanéztek még egyszer. A férfi felugrott és feléjük fordult. A
szája és az orra tiszta vér volt.
Thomas összerezzent és hátra tántorodott. A férfi egy ronda vigyorgással megmutatta véres fogait és
felemelte a véres kezeit, mint aki meg akarja mutatni ket.
Azután lehajolt és folytatta véres munkáját. Szerencsére nem látták mi volt az.
- Ideje lenne menni. - szólt Brenda.
Thomas hátán a hideg futkosott. Megfordultak és futva elindultak. Csak egy kis id múlva mentek
lassabban.
Fél órába telt, amíg találtak egy taxit. Thomas szeretett volna arról beszélni, amit látott, de nem tudta
szavakba foglalni az érzéseit.
Minho mondta ki azt, amire mindannyian gondoltak.
- Ez a fickó embert evett. Tudom.
- Talán… - kezdte Brenda - Csak egy kóbor kutya volt. - érezni lehetett a hangján, hogy sem hiszi
ezt egy másodpercig sem. - Nem mintha az tetszene!
- Biztos vagyok benne, hogy egy karanténba helyezett város közepén nappal nem kellene ilyet látnunk.
Ez a hely tele van Kergékkel, hamarosan az egész városban egymást ölik az emberek.
Senki nem válaszolt. Egészen a repül térig csendben voltak.
Hamarosan a városon kívül voltak. A Berg ott állt, ahol hagyták. Úgy állt ott a forró betonon, mint egy
hatalmas kagyló. Semmi sem mozdult körülötte.
- Siess, nyisd ki! - mondta Minho izgatottan.
Jorge kivett egy kis kártyát a zsebéb l, behelyezte, majd megnyomott néhány gombot. A feljáró
leereszkedett a földre.
Thomas titokban abban reménykedett, hogy Newt mosolyogva, futva jön eléjük. De semmi nem
történt és a szíve összeszorult.
- Valami nem stimmel. - mondta Minho. Az ajtóhoz rohant.
- Jobb, ha nem mégy beljebb. Mi van ha Newt veszélyes? - szólt Brenda.
Thomas igazat adott a lánynak, még ha nem is tetszett neki ez a lehet ség. Minho után rohant.
A Berg-ben fojtogató volt a leveg . Nem volt világítás, nem volt légkondicionáló, nem volt semmi…
- Istenem, add, hogy ne egy rakás csontot és b rt találjunk. -indult Jorge a pilótafülke felé.
Brenda és Thomas csak bámultak a homályban. Hallották, ahogy Minho Newt nevét kiabálja valahol a
Berg mélyén, de válasz nem érkezett.
- Ha minden rendben lenne, elénk jött volna. - szólt Thomas.
- Nem is beszélve a leveg r l és a világításról.
Thomas a nappaliba ment. Minho egy kanapén ült, kezében egy darab papír. Azt nézte megkövesedett
arccal. Thomasban kezdett kialudni a remény.
- Mi ez? - kérdezte.
Minho nem válaszolt, továbbra is a papírra meredt.
- Mi baj?
- Gyere, nézd meg. - felemelte a papírt és visszad lt a kanapéra. A sírás határán volt. - Meghalt.
Thomas elvette a papírt. Fekete bet k ugráltak el tte:

Bejutottak valahogy. Elvisznek a többi Kerge közé. Így lesz a legjobb.

Köszönök nektek mindent Barátaim!
Viszontlátásra!

- Newt - suttogta Thomas. A barátja neve úgy lógott a leveg ben, mint a halál.

35. FEJEZET

Hamarosan mindannyian együtt ültek. Meg akarták beszélni, mi legyen a következ lépésük, de csak a
padlót bámulták, senki nem szólt semmit. Thomasnak Janson járt az eszében. Lehet, hogy tényleg
vissza kellene mennie, hogy megmenthesse Newt-et? Minden csepp porcikája tiltakozott a
„VESZETT” ellen, de ha nem tudják befejezni a teszteket…
A komor csendet végül Minho törte meg.
- Figyeljetek rám mind a hárman. A „VESZETT”-nél mentem együtt a többiekkel mindig. Alapvet en
csapatjátékos vagyok. Ha valamit meg kellett csinálni, megcsináltam minden zokszó nélkül. De most
eldöntöttem valamit, és meg is fogom tenni. Ha valakinek nem tetszik, a pokolba vele!
Thomas sejtette mit akar a barátja, és örült neki.
- Tudom, hogy vannak magasabb szint céljaink. - folytatta Minho. - Csatlakozni a Segít Jobb-hoz,
harcolni a „VESZETT” ellen, és megszabadítani ezt a rohadt világot a Kergékt l és a vírustól. De
el bb megkeressük Newt-et! És ezen senkivel nem fogok vitatkozni. Mind a négyen elrepülünk oda
ahová vitték és kiszabadítjuk t.
- Kerge-kastély. - mondta Brenda. Így hívják azt a helyet, ahová elviszik a fert zötteket.
Valószín leg néhány Piros-inges tört be a Berg-be. Itt találták Newt-et és kiderült róla, hogy fert zött.
Semmi kétségem afel l, hogy így történt.
- Te voltál ott? - kérdezte Minho.
- Nem, de minden nagyobb városban van egy Kerge-kastély, ahová elviszik a fert zötteket és
megpróbálják elviselhet vé tenni számukra a helyet egészen addig, míg teljesen be nem csavarodnak.
Utána nem tudom, mit csinálnak velük.
Az immunisak szép pénzeket kereshetnek ott, mert csak k vállalhatnak munkát. Más nem kockáztatja
meg, hogy elkapja a Kitörés-t. Ha oda akarunk menni, alaposan át kell gondolni mindent, mert
veszélyes hely.
Minho szemében halvány reménysugár gyulladt.
- Átgondoltuk. Kész. Tudod hol van a legközelebbi?
- Igen. - válaszolta Jorge. Érintettük idefelé jövet. A völgy túlsó felén van. Szemben a hegyekkel
nyugat felé.
- Akkor oda megyünk! - csapta össze a kezét Minho. - Jorge, vidd fel ezt a vackot az égre!
Thomas arra számított, valaki szól a terv ellen, de tévedett.
- Örülök ennek a kis kalandnak, haver! - mondta Jorge. - Húsz perc alatt ott vagyunk.
Igaza volt. Majdnem pontosan húsz perc múlva landoltak egy tisztás szélén. A hegyoldal meglep en
zöld volt. Az erd ben a fák fele halott, kiégett volt, de a másik fele szépen zöldült.
Thomas szomorúan gondolt arra, hogy ha lesz még Napkitörés, akkor a világ lakatlanná válik.
Kiszálltak a gépb l és a Kerge-kastélyt körülvev falat kezdték szemlélni, ami száz lábnyira lehetett
csak t lük. Úgy t nt, vastag deszkából készült.
Kinyílt a hozzájuk legközelebb es kapu és két fegyveres r jelent meg. Mindkett nél hatalmas
Gránátvet volt. Célba vették ket.
- Nem valami jó kezdés. - mondta Jorge.
Az egyik r kiáltott valamit, de nem értették mit.
- Menjünk oda hozzájuk. Ezek immunisak lehetnek, ha fegyver van náluk.
- Ha csak a Kergék el nem vették t lük. - nézett Minho Thomasra.
- Akárhogy is, nem megyünk el Newt nélkül.
Elindultak a kapu felé, ügyelve rá, hogy semmi gyanús mozdulatot ne tegyenek. Egyikük sem szeretett
volna közelebbi kapcsolatba kerülni a gránátvet lövedékével.
A két r elég rosszul nézett ki. Izzadtak voltak, a ruhájuk mocskos, a fedetlen helyeken zúzódások,
karmolások látszódtak rajtuk..
- Kik vagytok? - lépett el re az egyik. Fekete hajú, bajuszos férfi volt. Jóval magasabb, mint a társa.
- Nem úgy néztek ki, mint a tudósok akik néha idelátogatnak.
A megbeszéltek szerint, Jorge beszélt velük.
- Ha nem tájékoztattak volna, a „VESZETT”-t l jöttünk. Az egyik srácot elfogták és véletlenül ide
hozták. Érte jöttünk.
Az rre nem tett valami nagy benyomást ez a szöveg.
- Mi a szart képzelsz magadról? De nagy dolog, hogy a „VESZETT”-nél dolgoztok. Nem te vagy az
els beképzelt majom, aki onnét jött. És most együtt akarsz lenni kicsit a Kergékkel? Gyere, a
vendégem vagy. Különösen azok után, ami itt folyik az utóbbi id ben.
Oldalra lépett és egy eltúlzott lendületes gesztust tett.
- Érezzétek jól magatokat a Kerge-kastélyban! Ha elveszítitek a szemgolyóitokat, vagy az egyik
karotokat, nem fizetünk kártérítést!
Thomas érezte a feszültséget a leveg ben és attól tartott, hogy Minho pár beszólásával növeli azt, ezért
gyorsan megszólalt.
- Mit értesz azon, hogy mostanában folyik? Mi történik?
Az r vállat vont.
- Elég, ha annyit tudtok, hogy ez nem egy boldog hely.
- Van valami nyilvántartás arról, hogy mikor ki kerül ide? - kérdezte Thomas.
Az alacsony, kopaszra borotvált fej zömök r megköszörülte a torkát, majd köpött egyet.
- Kit kerestek? Fiú, vagy lány?
- Fiú. - mondta Thomas. - A neve Newt. Valamivel magasabb nálam, kicsit hosszú sz ke haja van.
Sántít.
Az r megint köpött egyet.
- Lehet, hogy tudok valamit. De vagy elmondom, vagy nem. Úgy néztek ki, mint akiknek sok pénzük
van. Meg akarjátok osztani velünk?
Thomas Jorge-re nézett, akinek az arca megfeszült a düht l.
De miel tt megszólalhatott volna, Minho azt mondta.
- Van pénzünk, baromarcú! Mondd meg hol a barátom!
Az r felemelte a fegyverét.
- Mutasd meg a bankkártyádat, vagy vége a beszélgetésnek. Legalább egy ezres kell!
- Mutasd már neki! - mondta Minho Jorge-nak. - te kapzsi faszfej.
Jorge el vette a bankkártyát és meglengette.
- Le kell ahhoz l nöd, hogy ezt elvedd t lem, a kódot meg nem fogom elárulni. Nyugi, megkapod a
pénzed, de mutasd az utat.
- Rendben. Gyertek utánam. Ne felejtsétek el, ha valamelyik Kerge elkap, fussatok, ahogy tudtok. Már
ha nem a lábatok kapja el!
Sarkon fordult és bement a kapun.

36. FEJEZET

A Kerge-kastély szörny , mocskos hely volt. Az alacsonyabbik rr l kiderült, hogy beszédes ember.
Több információt elmondott a helyr l, mintha kérdéseket tettek volna fel neki. Elmesélte, hogy az
egész létesítmény felépítése olyan, mintha hatalmas gy r k sora lenne. Középen találhatók a közös
helyiségek; A betegszoba, a kávézó, a szabadid s létesítmények. Ezeket veszik körbe a rosszul
megépített házak. A Kerge-kastély célja az volt, hogy amíg a fert zöttek nem érik el a veszélyes
rültség stádiumát, emberséges helyen legyenek elkülönítve az egészséges emberekt l. Amikor már
közelednek a végs stádium felé, elszállítják ket egy távolabbi helyre. Ilyen projektek minden
nagyobb város szélén épültek az egész világon. De hiába volt az ötlet jó szándékú, nem váltotta be a
hozzá f zött reményeket.
Az itt él fert zöttek elkeseredett, reménytelen emberek voltak. Tudták, hogy id kérdése csak, amikor
teljesen elborítja az agyukat az rület. Azt is tudták, hogy számukra nem tudnak ett l rosszabb
büntetést kitalálni, ezért a b nözés csillagászati méreteket öltött. A házak, vagy inkább kunyhók a
teljes elhanyagoltságot mutatták. Alig lehetett ép üveg ablakot látni. Az r elmondta, hogy elég nagy
hiba volt itt az üveg alkalmazása. A törött üveg lett az els számú fegyver. Mindenhol szemét hevert.
Thomas elképzelte, milyen borzalmas dolog lehet egy ilyen helyen élni.
- Miért nem zárják be ezeket a helyeket? Úgy értem, ha rosszul sült el az elképzelés. - kérdezte az rt.
- Rosszul sült el? - kérdezte az r. - Fiú, ez nagyon relatív fogalom. Mit csinálnának ezekkel a
fert zöttekkel? Az egészséges emberek között nem hagyhatják ket. A Kormány pedig még nem elég
kétségbeesett ahhoz, hogy amint kiderül a fert zés, megöljék az embereket.
Nekünk, immunisaknak ez egy jó kereseti lehet ség, mert senki más nem vállalna itt munkát közöttük.
Thomasnak megint az futott át az agyán, hogy talán önz volt, amikor úgy döntött nem folytatja a
kísérleteket a „VESZETT”-tel. A világ szánalmas állapotban van.
Brenda arcán undor látszódott.
- Miért nem úgy mondod el, ahogy van. Hagyják, hogy a fert zöttek itt szaladgáljanak ezen az isten
verte helyen, amíg annyira le nem épülnek, hogy lelkiismeret furdalás nélkül sorsára nem hagyhatják
ket.
Erre nem tudott az r mit válaszolni. Thomas egy pillanatra megsajnálta t.
Mentek tovább a lepusztult, koszos házak között.
- Hol vannak a többiek? - kérdezte Thomas. - Azt hittem ez a hely zsúfolásig tele lesz. Mit is értettél
azon, hogy mostanában valami folyik itt?
- Van néhány szerencsés - többnyire a gazdagabbak - akik a saját otthonukban maradhatnak. k meg
tudják vásárolni a Boldogság nev kábítószert. De csak vegetálnak, nem csinálnak semmit. De a
legtöbbjük itt van. Esznek, játszanak…ennyi. De már túl sok a fert zött. Alig bírunk megbirkózni a
folyamatos elszállításukkal. Vedd figyelembe azt a tényt, hogy a betegek és az egészségesek aránya
minden egyes nappal rosszabb lesz. Ráadásul közülünk - immunisak közül nagyon sok ember
egyszer en elt nik, Senki nem tudja hová.
- Elt nnek? - ismételte Thomas. Arra gondolt, a „VESZETT” állhat a dolgok mögött, hogy
folytathassák a teszteket. Még akkor is, ha ez veszélyes következményekkel jár.
- Igen, körülbelül az rök fele elt nt a múlt hónapban. Semmi nyom, semmi magyarázat. A munkánk
pedig egyre nehezebb és veszélyesebb.
Thomas felnyögött. „Csak találjuk meg minél el bb Newt-et.”
- Err l mintha már hallottunk volna. Miért nem tesztek valamit? - tette hozzá Minho.
Az r vállat vont.
- Amíg megkapom a pénzem, nem érdekel.
Elértek végül a központi zónához. A hangzavar egyre er sebben hallatszott, úgy t nt, mintha egy nagy
verekedés zajai lennének.
Thomas szeretett volna kijutni err l a helyr l gyorsan. Várta, hogy az r Newt-tel visszatérjen és
mehessenek.
Körülbelül tíz perc telhetett el, amikor az egyik házból két ember lépett ki és feléjük közeledtek.
Thomas legszívesebben elfutott volna, de amikor közelebb ért a pár, látta, hogy nem annyira t nnek
fenyeget nek. Kézenfogva jöttek, egy férfi és egy n . Kicsit piszkosak voltak, kopott, gy rött ruhát
viseltek, de elég normálisnak t ntek.
- Mit kerestek itt? - kérdezte t lük a n .
Brenda válaszolt neki.
- Egy barátunkat keressük. Az utolsó csoporttal érkezett. Newt a neve. Hosszú sz ke hajú srác, kicsit
sántít. nem láttátok t véletlenül?
- Sok ember van itt, sok sz ke közülük. - mondta a férfi. - Egyáltalán miféle név az a Newt?
Minho már válaszolni akart, amikor a központban hatalmas zaj támadt. A pár egymásra nézett és szó
nélkül visszamentek a házukba. Hallották, hogy bereteszelik az ajtót. Utána a törött üveg ablakot
borították be belülr l valami fadarabbal.
- Legalább olyan boldogoknak néznek ki, mint amilyenek mi vagyunk. - szólt Thomas.
- Milyen szívélyesek. Azt hiszem, nem fogom megismételni a látogatást. - morogta Jorge.
- Nyilván nincsenek itt régóta. - szólt Brenda. - Mi el sem tudjuk képzelni, mit érezhetnek.
Megfert z dnek, és idehozzák ket a Kergék közé. Csak annyit látnak, mi lesz bel lük is.
Thomas a fejét rázta. Ez a szenvedés lehet letisztultabb formája.
- Hol lehetnek az rök? - kérdezte Minho türelmetlenül. - Meddig tart nekik megtalálni valakit?
Újabb tíz perc telt el, mire az rök megjelentek. Odafutottak hozzájuk.
- Mit tudtatok meg? - kérdezte Minho.
Az alacsonyabb r idegesnek t nt. A társa válaszolt.
- Azt hiszem megtaláltuk a srácot. Felénk fordult mikor a nevén szólítottuk. De…
A két r összenézett.
- De mi? - sürgette Minho.
- Azt mondta - nagyon nyomatékosan, - hogy mondjam meg nektek, hogy már elveszett.

37. FEJEZET

A szavak Thomasba hasítottak, és el tudta képzelni Minho hogy érezheti magát.

- Mutasd meg hol van. - szólt kurtán a barátja.
- Nem hallottad mit üzent? - kérdezte az r és felemelte a kezét, mintha meg akarná állítani.
- Végezd a dolgod, mintha semmi sem történt volna! - állt Thomas Minho mellé. Nem számít mit
mondott Newt. Látni akarják, beszélni akarnak vele.
Az alacsonyabb r a fejét rázta.
- Szó sem lehet róla. Azt kértétek találjuk meg a barátotokat. Megtettük. Add ide a pénzünket.
- Szerinted itt van velünk? - kérdezte Jorge. - Egy dollárt sem kaptok, amíg nem találkoztunk vele.
Brenda nem szólt semmit, csak bólintott. Thomas megkönnyebbült, hogy annak ellenére mit üzent
Newt, összetartanak.
A két r ideges lett. Sugdolózni kezdtek egymással.
- Hé! Ha kell a pénz, akkor menjünk! - kiáltott Minho.
- Rendben. - mondta végül a bajszos r. - Kövessetek.
Megfordultak és elindultak visszafelé.
Thomas azt hitte, már lerobbantabb környéket nem láthat. De ahogy egyre beljebb haladtak, az
épületek még kopottabbak, az utcák még szemetesebbek voltak. Több embert látott a járda mellet,
vagy éppenséggel a járdán feküdni. A fejük alá mocskos ruhadarabokat gyömöszöltek. Szinte
mindannyian az égre meredtek üveges szemekkel.
A két r lendületesen haladt tovább, a Gránát-vet jüket ide-oda forgatták. Szakadt ruhájú, csapzott
hajú férfit láttak, akinek a teste tele volt valamilyen kiütéssel. Egy kábult tinédzsert vert éppen.
Thomas megállt, szeretett volna segíteni.
- Ne figyelj oda! - mondta neki az r. - Gyere! Nem a te feladatod…
A másik r félbeszakította.
- Hagy intézzék el egymást között a dolgaikat. Ha minden perpatvarba beavatkoznánk, egész nap ezzel
lennénk elfoglalva. Ráadásul már valószín leg nem élnénk. Lerendezik k a problémáikat nélkülünk.
- Ok, minket csak Newt érdekel. - szólt Minho nyugodtan.
Mentek tovább és Thomas próbált nem odafigyelni a vérfagyasztó sikolyra, ami felhallatszott a hátuk
mögül.
Egy magas falhoz értek. Boltíves bejáratán egy nyílt területre értek, ami tele volt emberekkel. Nagy,
fényes bet k hirdették, hogy ez a Központi Zóna.
Thomas nem tudta kivenni mi folyik benn, de mindenki elfoglaltnak t nt.
Az egyik r megállt.
- Még egyszer megkérdezem: Biztos hogy be akartok oda menni?
- Igen! - vágta rá Minho.
- Rendben. A barátotok a tekepályán van. Megmutatjuk t és ideadjátok a pénzt. Megbeszéltük?
- Mozogjatok már. - morgott Jorge.
Átmentek a boltív alatt és megálltak.
Thomas-nak egy szó jutott az eszébe arról, amit látott: Bolondokháza.
Ez majdnem szó szerint igaz volt. Amerre néztek, mindenhol rült embereket láttak. Egy több száz
lábnyi, majdnem kör alakú terület volt el ttük. Valamikor üzletek, éttermek, szórakozóhelyek lehettek
a tér szélén, de a legtöbbjük be volt zárva, szét volt verve.
A legtöbb ember nem nézett ki olyan borzasztóan, mint akit idefelé láttak az úton, de minden
mozdulatuk olyan… eltúlzott volt. Volt, aki hisztérikusan nevetett, volt aki a földön ülve zokogott.
Kivörösödött arccal ordítoztak egymással, és jó pár helyen verekedés is kitört.
Voltak, akik karba tett karokkal, mogorván nézték ket, mint akik azt fontolgatják, mikor támadjanak.
De voltak, akik kábítószert l kábultan mosolyogva ültek vagy feküdtek és észre sem vették a
körülöttük lév káoszt.
Néhány r sétálgatott köztük, a fegyverüket készenlétben tartva.
- Nem vennék itt ingatlant! - gúnyolódott Minho.
Thomas nem tudott ezen nevetni. Tele volt szorongással, szerette volna maga mögött hagyni ezt a
helyet minél el bb.
- Hol van a tekepálya? - kérdezte.
- Erre gyertek. - mondta az r, aki a fal mellett haladt. Libasorban követték t. Minden fel l kezek
nyúltak feléjük, de nem vették figyelembe.
A legtöbben félbehagyták amit éppen csináltak, és ket bámulták. Durva tréfákat, sértegetéseket
kiabáltak utánuk.
Thomas látta az üveg nélküli ablakokon keresztül, milyen helyiségek lehettek ott valamikor. Fel
lehetett ismerni az orvosi rendel t, ahol jelenleg csak üres polcok álltak.
Egy kéz ragadta meg a vállát. Megfordult és egy kócos, fekete hajú lányt látott. A lány bámulta t egy
pillanatig, majd kitátotta a száját, felfedve duzzadt, elszínez dött nyelvét, ezután becsukta.
- Azt akarom, hogy csókolj meg! - mondta Thomasnak. - Mit szól ehhez Védfej? - Mániás vihogás tört
ki bel le, apró felhorkanásokkal.
Elfutott, de el bb könnyedén végigsimított Thomas mellén.
Thomas elrántotta a kezét és ment tovább. Látta, az rök még csak meg sem álltak megnézni, mi
történt.
- Lehet ett l a helyt l ijeszt bb dolog? - hajolt hozzá Brenda.
Thomas nem szólt, csak bólintott és ment tovább.

38. FEJEZET

A tekepályán nem volt ajtó, csak rozsdás zsanérok jelezték a helyét.

- Ott van. - mutatott el re a bajszos r. - Most pedig fizessetek.
Minho az ajtóhoz lépett és a nyakát nyújtogatta. Aztán megfordult és Thomasra nézett.
- Látom t. Ott van hátul. - Minho arca beesett volt az aggodalomtól. - Elég sötét van, de ez biztos
hogy .
Thomasban még Newt üzenete kattogott. Vajon miért mondta, hogy már elveszett?
- Kérjük a pénzt! - ismételte meg az r.
Jorge kissé ideges volt.
- Dupla annyit kaptok, ha garantáljátok, hogy biztonságosan vissza tudunk menni a Berg-höz.
A két r rövid megbeszélést tartott, aminek a következtében annyit mondtak:
- Tripla! És most kérjük a felét. Akkor addig rködünk, míg el nem húzzátok innét a szaros
seggeteket!
- Áll az üzlet! - mondta Jorge és átadta a pénzt. Thomas elégtétellel nyugtázta, hogy ez az a pénz, amit
a „VESZETT” -t l nyúltak le.
- Rendben. Itt várunk. - mondta az r.
- Gyerünk! - szólt Minho, de meg sem várta a választ, elindult befelé.
Thomas Brendára nézett, aki összeráncolta a homlokát.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Nem tudom. Rossz érzésem van.
- Nekem is. - mosolyodott el Thomas és megfogta a lány kezét.
Mint sok mindenr l Thomas memóriájában, a tekér l sem szerepelt tiszta kép. Nem emlékezett rá,
hogy valaha is tekézett volna. Ahogy beléptek a terembe, teljesen mást látott, mint amire számított.
A pályák fel voltak szaggatva, minden törött volt. Hálózsákokba, vagy pokrócokba burkolózott
emberek töltötték meg itt is a helyiséget. Thomas emlékezett rá, hogy Brenda azt mondta neki, csak a
gazdag emberek tudják megfizetni a Boldogság nev kábítószert. Itt úgy t nt elég sokan
megengedhették maguknak, mert a legtöbben kábulatba mélyedve feküdtek.
A nyílásokban, ahol a teke bábok szoktak állni normális esetben, több helyen is t z égett. Az ég fa
illata és a füstje terjengett a leveg ben.
Minho a bal széls sávra mutatott. Nem volt ott sok ember, és a t z fényénél Thomas megismerte
Newt hosszú sz ke haját és alakját. Háttal állt nekik.
- Nem semmi ez a hely. - suttogta Thomas Brendának.
Senki nem zavarta ket, amíg oda nem értek Newt-hez. De Thomas látta, ahogy néhány kerge a saját
lábát harapdálja. Már majdnem odaértek a barátjukhoz, amikor az hangosan felkiáltott.
- Mondtam, hogy ne toljátok ide a hülye képeteket!
Minho hirtelen megállt, Thomas majdnem nekiütközött. Brenda megszorította Thomas kezét, majd
elengedte. Akkor vette csak észre, mennyire izzad a tenyere.
Kihallották Newt szavaiból, hogy a barátjuk már soha többé nem lesz az, aki volt a sötét napok el tt.
- Beszélnünk kell. - mondta Minho és átlépett egy vékony n n, aki az oldalára feküdve aludt.
- Ne gyere közelebb! - szólt Newt. A hangja lágy volt, de tele volt fenyegetéssel. - Azok a gazemberek
idehoztak. Azt hittem egy hülye immunis jött be a Berg-be. Képzelheted, hogy meglep dtem, mikor
azt mondták, hogy a Kitörés eszi az agyam. Azt mondta, hogy állampolgári kötelessége ebbe a
patkány fészekbe hozni.
Mikor Minho nem válaszolt, Thomas szólalt meg:
- Sajnáljuk, hogy elkaptak és idehoztak Newt. Mit gondolsz, miért vagyunk itt? Egyáltalán nem úgy
nézel ki, mint egy Kerge.
Newt megfordult és Thomas gyomra összesz kült, mikor látta, hogy egy Gránátvet t tart a kezében.
Látszott rajta az elszántság. De nem t nt rültnek.
- Haver! - mondta Minho és egy fél lépést hátrált. - Nyugi! Nem kell a pofámba nyomnod azt a hülye
Gránátvet t miközben beszélgetünk. Hogy került ez egyáltalán hozzád?
- Loptam. - válaszolta Newt nyugodtan. - Elvettem egy rt l, aki … nem volt velem barátságos.
Newt keze enyhén megremegett. Thomas kissé idegesen nézte ezt.
- Nem vagyok… nem .. - kezdte Newt. - Hogy szinte legyek, én örülök, hogy eljöttetek értem.
Komolyan. De ennyi. Itt van vége. Forduljatok meg, sétáljatok ki azon az ajtón, üljetek be a Berg-be
és repüljetek el. Értitek?
- Newt, nem. Nem értem. - mondta Minho csalódottan. - Kockáztattuk az életünket, hogy idejöjjünk
érted, mert a barátunk vagy. El akarunk vinni err l a helyr l. Ha azért üvöltesz és sírsz, mert kezdesz
meg rülni, rendben. De akkor is velünk leszel és nem ezekkel a hülye Kergékkel.
Newt hirtelen felemelte a Gránátvet t.
- Én is Kerge vagyok, Minho! Kerge vagyok! Miért nem tudjátok felfogni azzal a hülye fejetekkel?
Gondolod hogy szeretném, ahogy végignézitek ahogy ez a hülye vírus teljesen megeszi az agyam? Ezt
akarjátok? - az utolsó szavakat már kiabálta.
Minho remegni kezdett, de nem szólt semmit. Thomas tudta miért. sem talált szavakat, pedig
nagyon szeretett volna valamit mondani.
- És te Tommy! - szólt most Newt hozzá, lehalkított hangon. - Tiszta ideg vagy és idejössz, hogy
menjek veletek? Rohadtul feszült vagy. Már a látványodtól meg rülök!
Thomas döbbenten hallgatott. Semmi nem fájt volna ett l jobban neki. Semmi!

39. FEJEZET

Thomas nem is tudta mit mondjon erre.

- Mir l beszélsz? - kérdezte.
Newt nem válaszolt, csak mer en bámult rá. Már nem csak a keze, az egész karja remegett és remegett
a fegyver is a kezében. De lassan megnyugodott és ellágyult az arca. Leengedte a fegyvert és a földet
nézte.
- Newt, nem értem. - szólt Thomas csendesen. - Miért mondod ezt?
Newt keser en nézett rájuk.
- Sajnálom srácok. Sajnálom. Figyeljetek rám. Egyre rosszabbul vagyok és egyre kevesebb az az id ,
amikor normálisan tudok gondolkodni. Hagyjatok engem békén.
Thomas mondani akart valamit, de közbevágott:
- Ne mondjatok semmit! Csak arra kérlek titeket… hagyjatok békén. Könyörgöm! Tegyétek ezt meg
nekem. Soha az életben nem kértem ennyire szintén semmit, mint ezt. Találkoztam egy csoporttal.
Olyanok, mint én. Azt tervezik, hogy kitörnek innen és Denverbe mennek. Velük megyek!
Elhallgatott egy pillanatra és Thomas megkérdezte.
- Miért akartok Denverbe menni?
- Nem várom t letek, hogy megértsetek, de nem lehetek együtt veletek. Így is nehéz nekem. Jobb lett
volna, ha nem is láttok. Jobb lett volna a hülye búcsúzkodás helyett, ha csak a régi id kre emlékeztek.
- Én nem tudom… - kezdte Minho.
- Bazdmeg! - kiáltotta Newt. - Tudjátok milyen er feszítésembe kerül, hogy most viszonylag nyugodt
vagyok? De egy pillanat alatt megváltozom. Most pedig t njetek el innen! Értitek? Menjetek!
Valaki megbökte Thomas vállát és hátrafordult. Látta, hogy több Kerge összegy lt mögöttük. Aki
Thomas mögött állt, egy széles mellkasú, zsíros hajú férfi az ujja hegyét Thomas mellkasára nyomta.
- Ha jól hallottam az új barátunk megkért titeket, hogy hagyjátok t békén. - a férfi a száját nyalogatta
beszéd közben.
- Nem a te dolgod! - mondta neki, pedig érezte a veszélyt. De most csak Newt érdekelte. - a
barátunk!
- A fiú Kerge. Mint ahogy mi is! Menjetek a dolgotokra és hagyjatok minket magunkra.
Miel tt Thomas szólhatott volna, Minho felelt neki.
- Hé, te pszichopata! Talán a Kitörés a füled is eldugította? Newt hozzánk tartozik. Na húzz el!
A férfi összevonta a szemöldökét és felemelte a kezét, amiben egy hosszú, véres üvegdarabot tartott.
- Remélem harcolni fogsz! - vicsorogta - Unatkozom!
A karjával hirtelen Thomas arca felé csapott. Thomas lehajolt és a kezével hárított. Miel tt kiüthette
volna a férfi kezéb l az üvegdarabot, Brenda közbelépett. Rácsapott egy hatalmasat a férfi kezére,
amib l kirepült az üvegdarab. Minho is rátámadt és pár pillanat múlva a földön birkóztak. Egy n is
odament és vadul csapkodni, ugrálni kezdett, közben üvöltözött. Hamarosan már hárman hemperegtek
a földön.
- Hagyjátok abba! - kiáltotta Newt. - Hagyjátok abba!
Thomas ugrásra készen várta, hogy mikor tud Minhónak segíteni, de most Newt-re nézett. Látta, hogy
a düh teljesen elvakította, ahogy felemelte a fegyvert.
- Állj, vagy szétlövöm a hülye Kerge fejed!
A zsíros hajú férfi felállt és a n bordáit kezdte rugdosni. A n üvöltött. Minho feltápászkodott. Az
arcát karcolások borították.
Newt meghúzta a ravaszt. A gránát a férfi mellkasába csapódott. Azonnal a földre esett rángatózó
testtel. Apró kisülések borították t el és a leveg megtelt elektromossággal.
Thomas el sem tudta hinni ezt a váratlan fordulatot. Newt-re nézett tágra nyílt szemekkel és örült,
hogy nem , vagy Minho volt a célpont.
- Vége srácok! Nincs több vita. Sajnálom.
Minho felemelte a kezét.
- Rám l nél? Egy régi haverra?
- Menj! - szólt Newt. - Kérlek szépen. Nehéz ezt mondanom, de most menj. Induljatok.
- Newt, kiszabadítunk….
- Menjetek már! - kiáltotta Newt vadul. - Takarodjatok!
Thomas nem szívesen nézte, amit látott. Newt-en teljesen eluralkodott a vadság. Remegett egész
testében. Úgy nézett ki, mint aki teljesen elveszítette az eszét.
- Gyerünk… - mondta szomorúan és közben úgy érezte, összetörik a szíve.
- Ugyan! Nem mondhatja komolyan! - csattant fel Minho.
Thomas csak bólintani tudott.
Minho vállai leestek.
- Hogy lehet ilyen szar a világ? - buktak ki száján a szavak telve fájdalommal.
- Sajnálom. - szólt Newt és könnyek csorogtak végig az arcán. - Én… lövök..ha .. nem mentek.
Menjetek.
Thomas nem bírta volna tovább egy másodperccel sem. Megfogta Brenda, majd Minho kezét, és húzni
kezdte ket a kijárat felé.
Minho nem ellenkezett. Thomas nem mert hátranézni, de remélte hogy Jorge követi ket.
Mentek ki az ajtón, keresztül a Központi Zónán, át a Kergék kaotikus tömegén. Egyre távolabb
kerültek a barátjuktól és az beteg agyától…

40. FEJEZET

Amikor kiértek a teke-pályáról, nyoma sem volt az röknek. Ott voltak viszont a Kergék, és nagyon
úgy t nt, hogy rájuk várnak.
Talán hallották a Rakétavet hangját, hallották a férfi kiabálását, vagy valaki szólt nekik. Bármelyik is
történt, Thomas úgy érezte, mintha egy csapat rült éhes ember az ebédjét várná.
- Nézd ezeket a Védfejeket!
- Gyertek játszani a Kergékkel! Maradjatok itt velünk!
Szó nélkül mentek keresztül a tömegen. Thomas még mindig fogta Brenda kezét. Kerülte, hogy
bármelyik Kergének is a szemébe nézzen, de látta az arcukon az rületet, a vérszomjat, a
féltékenységet. Látta a megcsonkított, sebekkel borított arcokat, és olyan érzése támadt t lük, mintha
egy farkas horda várná az alkalmat a támadásra. Kísérteties hangok, vad üvöltések gúnyos
megjegyzések és rült nevetések kísérték az útjukat.
Minél távolabb értek t lük, úgy csökkent Thomasban a feszültség. Nem merte megkérdezni Minhót,
hogy érzi magát. Tudta a választ.
Az egyik romos ház mellett haladtak el, amikor kiáltásokat hallottak.
- Fuss! Fuss!
Thomas megtorpant, ahogy a két r elfutott mellettük. Egyiknél sem volt fegyver.
- Hé! - kiáltott rájuk. - Gyertek vissza!
A bajszos r visszanézett:
- Azt mondtam fussatok, idióták! Gyerünk!
Thomas nem sokáig töprengett, utánuk eredt. Minho, Brenda és Jorge szorosan a nyomában voltak.
Visszanézett és látta, hogy legalább egy tucat Kerge üldözi ket. Mintha mindnyájukon egyszerre tört
volna ki az rület.
- Mi történt? - kérdezte Minho zihálva, amikor közelebb értek az rökhöz.
- Behúztak minket a Zónába. - kiabálta az alacsonyabb r - Az Istenre esküszöm, hogy megesznek
minket.
- Alig bírtunk meglógni t lük.
- Ne hagyd abba a futást! - szólt rá a másik r és hirtelen elkanyarodtak egy másik irányba.
Thomasék a kijárat felé futottak tovább, ahonnét a Berg-hez jutnak. A fütty és sípszó egyre hangosabb
lett mögöttük. Thomas hátrapillantott az üldöz ikre. Szakadt ruhájú, csapzott hajú, véres arcú
emberek.
- Nem kaphatnak el minket! - kiáltotta. - Már majdnem ott vagyunk, húzzatok bele!
Thomas gyorsabban futott, mint életében valaha. Gyorsabban, mint az Útveszt ben. Borzadállyal
töltötte el a gondolat, hogy ezek az rültek elkapják ket. Átfutottak a kapun, nem foglalkoztak azzal,
hogy be is csukják. Jorge kinyitotta a Berg-et és gyorsan beszálltak. Az üldöz k egészen odáig
követték ket. Egyik Kerge lehajolt és egy nagydarab követ emelt fel. Szerencsére már csak a Berg
bezárt ajtaját találta el.
Thomas és Brenda az ablakból figyelték a dühös tömeget. Nehéz volt elhinniük, hogy amit látnak, az
tényleg megtörténik.
- Nézd meg ket. - mondta Thomas. - Néhány hónappal ezel tt valószín leg nyugodtan éltek a
családjukkal a lakásukban, talán valami irodában dolgoztak. Most meg olyanok, mint a vadállatok.
- Megmondom én neked mit csináltak néhány hónappal ezel tt. - felelte Brenda. - Halálra rémülten
éltek, mert tudták, hogy a Kitörés el bb-utóbb megfert zi ket is. Tudták, hogy ez elkerülhetetlen.
Minho magasra emelte mind a két kezét.
- Hogy vagytok képesek aggódni miattuk? Éppen most. Amikor ott van Newt, a barátunk.
- Nem tehettünk érte semmit. - szólt ki Jorge a pilótafülkéb l.
- Fogd be és repülj már, barom-arcú! - fordult felé Minho.
- Megteszek minden t lem telhet t. - mondta Jorge sóhajtva. - Babrált néhány szerkenty n és a Berg
elindult.
Minho lerogyott a földre, mint aki elolvadt.
- Mi lesz, ha elfogy a Gránátvet khöz a gránát. - kérdezte bele a vakvilágba.
Thomas lerogyott mellé a földre, és ott ültek szótlanul, miközben a Berg egyre magasabbra emelkedve
elrepült a Kerge-palota felett.
Newt végleg elt nt.

41. FEJEZET

Végül Thomas és Minho átültek a kanapéra, Brenda pedig bement Jorge-hoz a pilóta fülkébe.
Mindketten a gondolataikba süllyedtek. Amikor Thomas az Útveszt ben találta magát, már Newt ott
volt. Thomas szinte észre sem vette, mikor lettek barátok. Fájt a szíve érte.
Emlékeztette magát, hogy Newt nem halt meg… De bizonyos értelemben ez még rosszabb volt.
Fokozatosan ment lefelé a lejt n az rület felé. Nem volt más körülötte, csak a vérszomjas Kergék. Az
pedig, hogy soha többé nem látja t, szinte elviselhetetlen volt.
- Miért tette ezt? Miért nem jött velünk vissza? - szólalt meg végre Minho is élettelen hangon. - Miért
fogta rám a fegyvert?
- Soha nem húzta volna meg a ravaszt. - mondta Thomas, bár kételkedett benne, hogy ez lenne az
igazság.
Minho megrázta a fejét.
- Láttam a szemén, amikor megváltozott. Olyankor teljesen meg volt rülve. Én meg csak tovább
dühítettem. Tet t l talpig meg rült.
- Lehet, hogy neki nem annyira rossz..
- Mit beszélsz? - kérdezte Minho Thomas felé fordulva.
- Ha elmegy az eszük, akkor k már nem önmaguk többé. Mi tudjuk mi történt vele, de lehet, hogy
nem tudja felfogni teljesen. Szóval…lehet, hogy nem szenved.
Minho szinte megsért dött ezen.
- Szép próbálkozás barom-arcú, csakhogy én nem hiszem ezt el. Én inkább úgy gondolom, hogy
minden kurva másodpercét végigszenvedi az elmebetegségnek. Mintha élve eltemették volna.
Thomas nem akart beszélni róla többet, de magában továbbra is rettegett Newt sorsa miatt.
A Berg egy puffanással landolt a denveri repül téren.
- Megérkeztünk. - dörzsölte meg Thomas a szemeit.
- Most egy kicsit megértem a „VESZETT”-et. - szólt Minho szórakozottan. - Azok után, hogy láttam
Newt szemében az rületet. Ez nem ugyanaz, mint amikor egy idegen ember rül meg. Elég sok haver
meghalt már a szemem láttára. Azt hittem, attól nincs rosszabb. De a Kitörés haver, sokkal rosszabb!
Ha megtalálnák rá a gyógymódot…
Nem fejezte be, de Thomas tudta mire gondol. De a dolog nem olyan egyszer . Nem fekete vagy
fehér. És soha nem is lesz az.
Jorge és Brenda melléjük ültek.
- Sajnálom. - mormolta Brenda. - Tudom, hogy most nehéz, de át kellene gondolnunk mit fogunk
csinálni.
Minho talpra ugrott.
- Milyen baromságról szeretne beszélgetni Ms. Brenda? Most hagytuk ott a barátomat egy csomó
pszichopata között. - ezzel kiviharzott a helységb l.
Brenda Thomasra nézett:
- Úgy sajnálom!
Thomas megvonta a vállát.
- Két évig volt együtt Newt-tel. Kell neki egy kis id !
- Minket is megviselt a dolog. - mondta Jorge. - Pár napot pihenni kellene.
- Lehet. - mormolta Thomas.
- Majd kitalálunk valamit. - szorította meg Brenda a kezét.
- Csak egy kiindulópontunk van: Gally.
- Lehet, hogy igazad van. - mondta a lány és felállt. - Gyere Jorge, készítsünk valami kaját.
Thomast egyedül hagyták a bánatával.
Csendben ettek, mind a négyen a saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Thomasnak a szíve szorult el
ahogy arra gondolt, hogy Newt itt volt a Bergen egyedül céltalanul.
A boríték!
Thomas kirohant a fürd szobába. Magára zárta az ajtót és el vette a borítékot. A Kerge-palotában
történt káosz közben teljesen megfeledkezett róla.
Newt azt mondta neki, akkor olvassa el, amikor itt az id . És hogy Thomas tudni fogja, mikor van az.
Nem akkor kellett volna elolvasni, amikor otthagyták azon a lepra helyen? Ha nem az volt a megfelel
id , akkor mikor máskor?
Egy cédulán két rövid mondat:

Ölj meg. Ha valaha is a barátom voltál, megteszed!

Thomas újra, meg újra elolvasta ezt a pár szót., mintha akkor megváltoznának. Milyen kétségbeesett
lehetett Newt amikor ezt leírta. Eszébe jutott, milyen dühös volt, amikor ráakadtak a tekéz ben. El
akarta kerülni, hogy bel le is Kerge váljon.
És Thomas nem segített neki.
42. FEJEZET

Thomas úgy döntött, nem mondja el a többieknek Newt üzenetét. Ki tudja, hogyan hatna rájuk. Ideje
volt tovább lépni.
Két éjszakát a Berg-en töltöttek. Pihentek és megpróbáltak valami tervet kiagyalni. De mindig
visszatértek Gally-hoz és a Segít Jobb csoporthoz.
A Segít Jobb célja a „VESZETT” megszüntetése. És ha igaz, hogy új tesztekre készül a „VESZETT”
új immunisakkal, akkor a Thomasék célja megegyezik a Segít Jobb céljaival.
Vissza kellett tehát menniük Gally-hoz.
Newt látogatását követ harmadik napon lezuhanyoztak, megreggeliztek és elindultak Gally-hoz. Alig
várták, hogy két nap lustálkodás után mozoghassanak kicsit. Kicsit ugyan aggódtak amiatt, amit Newt
mondott, hogy a Kergék egy csoportja ki akar törni a Kerge-palotából és Denverbe szándékoznak
menni, de remélték, hogy nem lesz semmi probléma.
Amikor elkészültek, a repül gép ajtajához álltak.
- Hagy beszéljek megint én. - mondta Jorge.
- Utána keresünk taxit. - bólintott Brenda.
- Rendben. - mondta Minho is.
Thomas nem érezte valami jól magát. Még mindig Newt szavai jártak az eszében. A Segít Jobb
mozgalom volt az egyetlen, ami kissé elterelte a gondolatait.
Jorge megnyomott egy gombot és az ajtó kezdett kinyílni. A Berg el tt három ember állt. Két
férfi és egy n . Olyan maszkot viseltek, mint a piros inges r a kávézóban. A férfiaknál pisztoly volt, a
n nél Gránátvet . A ruhájuk szakadt volt, arcuk izzadt és koszos, mintha harcoltak volna, hogy idáig
eljussanak.
- Mi van itt? - kérdezte Jorge.
- Fogd be a szád Védfej! - mondta baljós hangon az egyik férfi. - Szálljatok ki szépen, ha tetszik, ha
nem. És ne próbálkozzatok semmivel!
Thomas döbbenten vette észre, hogy a repül tér mindkét ajtaja tárva-nyitva van és két élettelen test
hever a városba vezet átjáró folyosón.
- Közénk l hettek, de akkor mind a hárman a pokolra juttok! - mondta nekik Jorge.
Thomas tudta, hogy ez csak üres fenyeget zés.
- Nincs vesztenivalónk. - válaszolta a férfi. - Biztos vagyok benne, hogy miel tt bárki egy lépést tenne,
addigra kett vel végzek. - felemelte a fegyverét és Jorge arcát vette célba.
- Rendben. - emelte magasra a kezét Jorge. - Most te nyertél.
Minho felnyögött.
- Ó, de kemény vagy, baromarcú! - is felemelte a kezét. - Srácok, jobb ha nem idegesítjük az röket.
Thomas is tudta, hogy nincs más választásuk, mint hogy engedelmeskedjenek.
A Berg háta mögé vezették ket, ahol egy régi furgon várt rájuk, járó motorral. A volán mögött egy
maszkot visel n ült, a hátsó ülésen meg két másik férfi, Gránátvet vel a kezükben.
Az egyik férfi kinyitotta az ajtót és intett nekik, hogy szálljanak be.
- Egy rossz mozdulat és röpködnek a golyók! Mint már mondtam nektek, nincs vesztenivalónk. Attól
még nem lesz szarabb a világ, ha egy-két Védfejjel kevesebb lesz benne.
Thomas az esélyeiket latolgatta. Négyen hat ellen. Csak nekik nem volt fegyverük.
- Ki fizet nektek azért, hogy immunisakat gy jtsetek be? - kérdezte.
Senki nem válaszolt.
Beszállt a három ember és becsukták az ajtót.
- A sarokban van egy halom fekete csuklya. - szólt az egyik férfi. - Húzzátok fel ket és ne
leskel djetek az úton.
Thomas sóhajtott egyet, és felhúzta a csuklyát. Nem volt értelme vitatkozni.
A furgon elindult.

43. FEJEZET

Sima, egyenes úton haladtak, úgy t nt egy örökkévalóságig. Thomasnak mire végre megálltak,
hányingere lett. Amikor kinyílt az ajtó, önkéntelen mozdulattal le akarta venni a csuklyát, de az egyik
férfi rárivallt:
- Meg ne próbáld! Addig le ne merjétek venni, amíg én nem mondom! Szálljatok ki szép lassan és ne
csináljatok semmit, ha életben akartok maradni.
- H de kemény vagy fegyverrel a kezedben! Miért nem… - Minho nem fejezhette be, mert kapott egy
pofont.
Kezek ragadták meg Thomast és rángatták ki a kocsiból, de olyan durván, hogy majdnem elesett.
Mikor visszanyerte az egyensúlyát, valaki vezetni kezdte egy lépcs n lefelé, majd egy hosszú
folyosón. Mikor megálltak, hallotta egy zár kattanását, majd ajtónyikorgást. Halk morajlás hallatszott,
mintha egy tucat ember várakozott volna benn. Valaki meglökte hátulról, mire majdnem elesett.
Amikor az ajtó becsukódott mögötte, lekapta a csuklyát e fejér l. A többiekkel együtt egy hatalmas
szobában voltak, ami tele volt emberekkel. Többségük a földön ült. Majdnem mindannyian piszkosak,
a legtöbben sérültek voltak. Néhány tucatnyian lehettek.
Egy n állt elé, akinek az arca eltorzult a félelemt l.
- Mi a helyzet kinn? Mi már pár órája itt vagyunk, nem tudjuk, hogy továbbra is elt nnek dolgok?
Romlott a helyzet?
Több ember is köréjük gy lt addigra.
- A városon kívül kaptak el minket. Mi történt a városban? Milyen dolgok t nnek el?
- A Kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki anélkül, hogy bármiféle tájékoztatást adott volna.
Elt ntek a zsaru-gépek és a Kitörés tesztel k. Csak úgy hirtelen. Még nem tudtuk kitalálni mi történik
és miért.
- Mi a Kerge-palotánál voltunk rök. - mondta egy férfi. - De egy csomóan elt ntek közülünk, azt sem
tudtuk hová, így otthagytuk és eljöttünk Denverbe pár nappal ezel tt. De elkaptak minket a
repül téren.
- De hát mi történt, hogy minden ennyire rosszra fordult hirtelen? - kérdezte Brenda. - Három nappal
ezel tt jártunk itt és akkor nem vettünk észre semmit.
A férfi keser en felnevetett.
- Az egész város tele van olyan hülyékkel, akik azt hitték, már nem fert z a vírus. Most belerobbant az
egész a pofánkba. A világnak esélye sincs a vírussal szemben. Jó páran ezt már régóta tudjuk.
Thomas szétnézett és egyszer csak megdermedt: Aris-t látta meg.
- Minho! Odanézz! - mutatott Arisra.
Közben a fiú elvigyorodott és elindult feléjük. Egy-két lány is vele volt a „B” csoportból.
Akárkik ezek az emberek, akik idehozták ket, úgy t nik, jó munkát végeznek.
Aris Thomashoz ért. El ször úgy t nt, mintha át akarná ölelni, de végül csak a kezét nyújtotta felé.
Thomas megrázta a feléje nyújtott kezet.
- Örülök srácok, hogy jól vagytok!
- Én is! - mondta Thomas. Kis keser érzés tört rá Aris láttán. - Hol vannak a többiek?
Aris arca elsötétült.
- Legtöbbjük nincs velünk. Egy másik csoport kapta el ket.
Thomasnak meg kellett köszörülnie a torkát, miel tt kiejtette a száján:
- Teresa? - valamiféle ellentmondásos érzelmek öntötték t el, ahogy kiejtette a lány nevét.
- Hé, Tom! - lépett közelebb hozzá Teresa. A szemei szomorúak voltak és könny csillogott bennük. -
Nagyon örülök, hogy jól vagy!
- Én is! - felelte. Egyik része gy lölte t, a másik részének hiányzott. Üvölteni szeretett volna vele,
amiért otthagyták ket a „VESZETT”-nél.
- Hová t ntetek el? - kérdezte. - Hogy jutottatok Denverbe?
- Hogy érted azt, hogy „hová t ntünk el”? - zavarodott össze Thomas.
- Egy csomó mindenr l kell beszélnünk. - szólt a lány.
- Mir l? - kérdezte Thomas.
- Nem vagyok egészen… - dac keveredett a hangjába. - Nyilván valami félreértés történt. A
csoportunkból a legtöbb lányt elfogták a fejvadászok tegnap. Valószín leg eladták ket és visszavitték
a „VESZETT”-nek. Frypan is köztük volt. Sajnálom.
Thomas maga el tt látta Frypant. Nem tudta, hogy viselné még egy barátjának az elvesztését.
Minho hajolt oda a lányhoz.
- Látom, vidám vagy mint mindig. Örülök, hogy napfényt hoztál az életünkbe!
Teresa figyelmen kívül hagyta Minho megjegyzését.
- Tom, gyere, beszéljünk. Csak mi ketten. Most azonnal.
Thomas továbbra is gy lölte magát, amiért még mindig vágyódott Teresa után. De próbálta eltitkolni
ezt a vágyódást.
- A Patkány-ember már leadta nekem a nagy beszédét. Légy szíves mond, hogy nem értesz vele egyet
és nem gondolod, hogy vissza kellene mennem a „VESZETT”-hez.
- Azt sem tudom, mir l beszélsz. - elhallgatott, mint aki a büszkeségével küzd. - Kérlek.
Thomas csak nézett egy darabig a lányra. Brenda csak pár méterre állt t le, és tudta, hogy mérges
Teresa miatt.
- Nos? - kérdezte Teresa és maguk köré mutatott. - Túl sok a teend d itt? Annyi a dolgod, hogy nem
tudsz rám id t szakítani?
Thomas rámutatott a sarokban álló üres székekre.
- Menjünk, de igyekezz!

44. FEJEZET

Thomas leült a székre, fejét a falnak döntötte, a karjait összefonta a mellén. Teresa leült vele szembe.
Minho elsétált mellettük és odaszólt Thomasnak, hogy ne hallgasson Teresára.
- Nos. - mondta a lány.
- Nos?
- Hol kezdjem?
- A te ötleted volt. Kezd, ahol akarod. Már ha van mir l beszélnünk.
Teresa felsóhajtott.
- Akkor talán azzal kezdem, hogy semmi kétség, a látszat az, hogy bunkóként viselkedtem. De amiket
és ahogy tettem a Megperzselt városban, az mind a Változók és a Minták miatt volt. És légy szíves
rendesen beszélj velem.
Thomas várt egy kicsit miel tt megszólalt volna.
- Rendben van. Arra mit mondasz, hogy otthagytatok a „VESZETT”-nél?
- Tom! - kiáltotta a lány, mint akit arcul ütöttek. - Nem hagytunk ott! Mir l beszélsz?
- Hogy-hogy mir l beszélek? - Thomas teljesen zavarba jött.
- Mi nem hagytunk ott. Utánatok jöttünk el. Ti hagytatok ott minket!
Thomas csak bámult rá:
- Te tényleg teljesen hülyének nézel?
- Mindenki azt beszélte a Központban, hogy te, Newt és Minho valahol a környez erd ben vagytok.
Szétnéztünk, de nem találtunk titeket. Már nem is mertem remélni, hogy látlak még valaha ebben az
életben. Mit gondolsz, mennyit aggódtam, hogy élsz-e!
Thomasban kezdett n ni a harag.
- Hogy várhatod t lem azt, hogy ezt el is higgyem? Valószín leg te is pontosan tudod azt, amit a
Patkány-ember mondott, hogy szüksége van rám az utolsó teszthez, mert én vagyok a Finálé-jelöltjük.
Teresa meggörnyedt.
- Te azt hiszed rólam, hogy én vagyok a leggonoszabb ember, aki valaha is élt ezen a világon. - nem
várta meg hogy a fiú válaszoljon. - Ha te is hagytad volna, hogy visszaállítsák az emlékeidet, akkor
tudhatnád, hogy én az vagyok, aki mindig is voltam. A Megperzselt városban amit tettem, az amiatt
történt, hogy megmentselek, és ezt próbálom veled azóta is megértetni.
Thomas próbált nem dühös hangon válaszolni.
- Hogy hihetnék neked, Teresa, hogy?
A lány üveges szemekkel nézett rá.
- Esküszöm neked, hogy amikor befejeztük a tervet és elmentünk az Útveszt be, onnantól fogva
nincsenek emlékeim. De azt tudom, hogy a „VESZETT”-nek nem áll szándékában leállítani a
teszteket, amíg meg nem valósul a terv. Egy új teszt-sorozatra készülnek. Azért gy jtik össze az
immunisakat. Ha megint nem érnek el eredményt, akkor újra és újra nekifognak. Ennyi.
Thomas nem válaszolt. Egy része még kétségbeesetten próbált hinni a lánynak.
- Sajnálom. - sóhajtotta Teresa. Beletúrt a hajába és elfordult. - Annyit mondhatok neked, hogy
beleszakad a szívem. Amíg nem jönnek vissza az emlékeim, nem is tudom pontosan miket csináltam.
De azt látom, hogy ezeknek a dolgoknak soha nem lesz vége.
A lány elhallgatott. Thomas csak fájdalmat látott az arcán. Tudta, hogy most igazat mondott.
- Szóval alkut kötöttem magammal. - folytatta Teresa. - Ha valamiben hibáztam, azt jóvá akarom
tenni. Meg akartam menteni el ször a barátaimat, majd az összes immunist. Ezt meg is csináltam.
Thomas a szavakat keresgélte.
- Van mit jóvá tenned!
A lány felhúzta a szemöldökét.
- Te azt hitted meg lehet ket állítani?
- Éppen most akarnak nekik eladni, úgyhogy ez most nem számít.
Thomas bármit megadott volna érte, hogy újból tudjanak telepatikus úton beszélgetni. Rengeteg id t
töltöttek úgy együtt valamikor. A legjobb barátok voltak - valamikor.
- Szeretnék valamit tenni azért, hogy újból bízz bennem. Aris-t és a többieket meg tudjuk gy zni, hogy
mellénk álljanak. Tudom, hogy k is úgy éreznek, mint mi.
Thomas tudta, hogy óvatosnak kell lennie. Furcsa volt, nagyon furcsa, hogy a lány most vele értett
egyet, miután visszakapta az emlékeit.
- Majd meglátjuk mi lesz. - felelte végül.
- Te nem bízol bennem, ugye? - kérdezte a lány.
- Majd meglátjuk mi lesz. - ismételte meg. Felállt és elment. Gy lölte magát, hogy még mindig tör dik
a lánnyal azok után, amiket tett vele.

45. FEJEZET

Thomas Minhót, Brendát és Jorge-t együtt találta. Minho elég csúnyán nézett rá:
- Mit akart az a hülye áruló mondani?
Thomas leült mellé. Elég sokan voltak körülöttük, nem tudta nem hallgatják-e ki ket.
- Nos? - sürgette Minho.
- Azt mondta, azért szöktek meg, mert a „VESZETT” egy új tesztet tervez. Azért gy jtik be az
immunisakat. Megesküdött rá, hogy elhitették velük, mi már el ttük megszöktünk, ezért nem kerestek.
Thomas habozott egy pillanatig, mert tudta, hogy Minhónak nem fog tetszeni, amit mond.
- És még azt mondta, hogy segít nekünk, amiben tud.
Minho a fejét rázta.
- Egy hülye baromarc vagy. Szóba se kellett volna vele állnod.
- Kösz haver. - dörzsölte meg Thomas az arcát. Tudta, hogy Minhónak igaza van.
- Nem akarok zavarni, - szólt Jorge - de inkább arról kellene beszélnünk, hogy jutunk ki innen. Most
nem számít, ki kinek az oldalán van.
Ekkor kinyílt az ajtó és hárman bejöttek a fogva tartóik közül, nagy zsákokkal. Követte ket a
negyedik is, Gránátvet vel és pisztollyal felszerelkezve. Végigpásztázta a szobát, minden rendben
van-e. A zsákokban kenyér és ásványvizes palackok voltak. Elkezdték szétosztani.
- Bejöttetek szórakoztatni minket? - kérdezte Minho. - Legalább tudjuk, hogy a „VESZETT” mindent
megtesz értünk.
- Még az is lehet. - mormolta Thomas.
- Helyes. Barom-arcúak! - vigyorodott el Minho.
Nyugtalan csend támadt a szobában. Az emberek enni kezdtek.
Minho odasúgta Thomasnak:
- Csak az egyiküknél van fegyver, nem néz ki valami veszélyesnek. Fogadok, hogy el tudom venni
t le.
- Lehet. - súgta vissza Thomas. - De ne csinálj hülyeséget, pisztolya is van. Ne akard magad lelövetni.
- Majd a megfelel id ben. - kacsintott Minho. Nem voltak túl jók az esélyeik és nem lehetett
kiszámítani mi is fog történni.
Feléjük közeledtek. Thomas elvett egy kenyeret és egy palack vizet, de Minho kiütötte a férfi kezéb l
a kenyeret.
- Miért fogadnám el t led? Valószín leg meg van mérgezve.
- Éhezni akarsz? Nekem mindegy. - felelte a férfi és tovább ment.
Már majdnem végeztek az ételosztással, amikor Minho hirtelen talpra ugrott és nekiesett a Gránátvet t
tartó férfinak. A fegyver megcsúszott a kezében a váratlan támadástól, és egy gránát robbant a
mennyezeten. A férfi a földön hevert és Minho a pisztolyát próbálta megszerezni.
Egy pillanatra mindenki megdermedt, de gyorsan észbe kaptak. A másik három r ledobta a zsákokat,
hogy segítsenek a társuknak. De egy lépést sem tudtak tenni, mert hatan támadtak egyre. Pillanatok
alatt a földre teperték ket.
Jorge Minhóhoz ugrott segíteni. Megfogta az r pisztolyt tartó karját és párszor a földhöz csapta. A
fegyver kiesett az r kezéb l. Egy n kapta fel a földr l. Thomas látta, hogy Brenda a Gránátvet t
szerezte meg.
- Állj! - kiáltotta a lány.
Minho felállt. Thomas látta, hogy az r arca csupa vér. A másik három rt is odahúzták, így
hamarosan egymás mellett ültek a fal mellett.
Olyan gyorsan történt minden, hogy Thomas meg sem bírt mozdulni.
- Rá kell vennünk ket, hogy beszéljenek, miel tt még jönne valaki! - mondta.
- Szét kell l ni a hülye fejüket! - kiáltotta egy férfi. - L dd le ket és menjünk innét.
Thomas elkérte a n t l a pisztolyt és az egyik férfi mellé térdelt.
- Háromig számolok! Kezdj el mesélni, mi közötök van a „VESZETT”-hez, mi a tervük velünk, vagy
meghúzom a ravaszt. Egy..
A férfi nem habozott.
- „VESZETT”? Semmi közünk hozzájuk!
- Hazudsz! Kett …
- Esküszöm, nem hazudok. Nincs közünk hozzá… legalábbis amennyire én tudom.
- Tényleg? Akkor megmagyaráznád, kinek a megbízásából raboltok el immunis embereket?
A férfi szeme a barátaira villant, de válaszolt.
- Mi a Segít Jobb-nak dolgozunk.

46. FEJEZET

- A Segít Jobb-nak? Hogy érted ezt? - kérdezte Thomas - Ennek semmi értelme.
- Nem tudom, mit nem lehet ezen érteni. A rohadt Segít Jobb-nak dolgozunk.
Thomas nem értette.
- Akkor miért raboljátok el az immunisakat? Ezt nem értem.
- L dd már le. t is, meg a többit is! - kiáltotta valaki a tömegb l.
Thomas megint a férfi homlokához tartotta a pisztolyt.
- Te nagyon bátor vagy figyelembe véve, hogy most nálam a fegyver. Még egyszer elszámolok
háromig. Ha nem mondod el, miért gy jti be a Segít Jobb az immunisakat, akkor azt kell hinnem,
hogy hazudsz! Egy…
- Tudod, hogy nem hazudok, kölyök!
- Kett …
- Úgysem ölsz meg. Látom a szemedben.
A férfi csak blöffölt, de tényleg nem l tte volna szét a fejét Thomas.
Felsóhajtott és leeresztette a pisztolyt.
- Ha a Segít Jobb-nak dolgozol, akkor ugyanazon az oldalon állunk. Mond el, mi folyik itt!
A férfi nagy nyögve felült és ezt tették a társai is.
- Ha válaszokat szeretnél, akkor a f nökkel kell beszélned. Mást nem mondhatok.
- Így van. - tette hozzá egyik társa. - Mi senkik nem vagyunk.
Brenda lépett közelebb a Gránátvet vel.
- Na és hogy jutunk a ti f nökötökhöz?
A férfi vállat vont.
- Fogalmam sincs.
Minho felnyögött és kikapta a pisztolyt Thomas kezéb l.
- Na elég a hülyeségb l! - a férfi lábfejére célzott. - Nem öllek meg, de ha nem kezdesz el beszélni,
akkor az egyik lábujjadtól elbúcsúzhatsz! Egy..
A férfi arca mérges lett.
- Mondtam már, hogy nem tudok semmit!
- Rendben. - felelte Minho és l tt.
Thomas megdöbbenten figyelte. ahogy a férfi a lábához kapott és felordított a fájdalomtól. Minho
szétl tte a kislábujját. A cip egy része elt nt, csak a vérz seb látszódott.
- Hogy tehetted ezt? - kiáltotta az r egyik társa, aki segíteni próbált.
Thomas teljesen elképedt azon, hogy Minho tényleg megtette. nem tudta volna megtenni és
magában tiszteletet érzett Minho iránt. Brendára nézett, aki megvonta a vállát. Láthatóan nem
kifogásolta Minho tettét.
Teresa arcáról semmit nem lehetett leolvasni.
- Rendben. Akkor most már beszélhetsz, ha nem akarod az egész lábfejed elveszíteni. Miért raboltat el
embereket a Segít Jobb? - kérdezte Minho.
- Tényleg nem tudunk semmit. - felelte egyikük. - Megfizetnek, és mi megtesszük, amit kérnek.
- És te? - intett fegyverével a megsebesített férfi felé. - Szeretnél mondani valamit?
A férfi esküre emelte a kezét.
- Anyám életére esküszöm, hogy nem tudok többet, de…
Úgy t nt, ez a „de” véletlenül csúszott ki a száján. Elsápadtan nézett a társaira.
- De mi? Tudom,, hogy eltitkolsz valamit!
- semmi.
- Tényleg folytatni akarod ezt a játékot? Megint számoljak?
- Állj! - üvöltötte a férfi. - Figyelj. Egy páran gyertek velünk és akkor megkérdezhetitek a f nökt l. Én
nem beszélhetek helyette. De ok nélkül lel ni sem hagyom magam.
- Rendben. - felelte Minho. Intett a férfinak, hogy álljon fel. - Látod nem is volt olyan nehéz. Gyerünk,
látogassuk meg a f nököd. Te és én a barátaimmal.
A szobában kitört a hangzavar. Senki nem akart ottmaradni és ennek hangot is adtak.
Az egyik r kiabálni kezdett.
- Itt biztonságos helyen vagytok! Akárhová is mennétek, garantálom, hogy nem jutnátok oda. Ha a
fiúk a f nökkel akarnak beszélni, akkor hagyjátok, hagy kockáztassák k a nyakukat. A Gránátvet és
a pisztoly nem sokat ér odakinn. Itt viszont zárható ajtó és ablakok vannak.
Majd Minho és Thomas felé fordulva folytatta:
- Figyeljetek! Én a helyetekben minél el bb elindulnék, mert csak akkor fognak itt megnyugodni az
emberek. Tényleg veszélyes odakinn. Mindenhol Kergék vannak! És mindenkit megölnek, aki csak
mozog!

47. FEJEZET

Minho belel tt a mennyezetbe. Csend lett. Minho intett a n nek, hogy beszéljen.
- Az egész város tele van rültekkel. Mintha bujkáltak volna valahol, és valami jelre egyszerre
el jöttek. Minden nagyon gyorsan történt. Els ként a rend rséget támadták meg. Amerre mennek,
egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Már mindenhol ott vannak.
Elhallgatott és körülnézett.
- Megígérem, hogy nem akarok kimenni. Higgyétek el, mi a jó oldalon állunk. Nem tudom, pontosan
mit tervez a Segít Jobb, de egy része a tervének, minket kimenekíteni Denverb l.
- Akkor miért bánnak velünk úgy, mintha foglyok lennénk? - kiáltotta valaki.
- Mi csak azt tettük, amire utasítottak minket. - a n most Thomas felé fordult. - Ha kíváncsiak
vagytok a véleményemre, hülye ötlet most kimenni a biztonságos helyr l. De ha mégis menni akartok,
akkor csak egy-két ember menjen. Rengeteg kerge van mindenhol, nagy csoportokban, és nincs elég
fegyver. A f nöknek lehet, hogy nem fog tetszeni, ha az egyikünk egy csomó idegen emberrel bukkan
fel. Nehogy lövöldözni kezdjen!
- Brenda és én megyünk. - mondta Thomas, pedig még nem is gondolkodott rajta.
- Kizárt! - szólt Minho. - Te és én!
Thomas azért gondolt Brendára, mert jobban ismeri a várost... és nem annyira indulatos, mint
Minho.
- Nem! Én és . Elég jól összeszoktunk a Megperzselt városban, meg tudjuk csinálni, hidd el.
- Szó sem lehet róla! Nem kellene szétválnunk. Akkor menjünk mind a négyen. Úgy biztonságosabb.
- Minho, valakinek itt is kell maradnia. - mondta Thomas. - Egy egész szobányi ember van itt. Mi van,
ha történik valami? Látod, Frypan-t is elkapták Minho. Ki tudja még kiket. És ne feledd el, hogy Futó
voltam az Útveszt ben. Hagy csináljuk ezt most mi. Bízz bennünk. A hölgy is azt mondta, minél
kevesebben vagyunk, annál nagyobb a valószín sége, hogy nem vesznek észre.
Thomas a barátját nézte. Várta mit felel.
- Rendben van. De ha meghalsz, megöllek!
Thomas bólintott. Fontos volt neki, hogy Minho bízzon benne. Ez er t adott neki.
A férfi, aki elvezeti ket a Segít Jobb f nökéhez, szemmel láthatóan alig várta, hogy elinduljanak.
Miel bb ki akart kerülni a dühös emberekkel telt szobából annak ellenére, hogy sejtették mi vár kinn
rájuk. Lawrence - ez volt a neve - kinyitotta az ajtót és intett Thomasnak és Brendának, hogy
kövessék. Thomasnál volt a pisztoly, Brendánál a Gránátvet .
A kis csoport végigment a hosszú folyosón. Lawrence megállt az ajtóban, és aggodalmasan kérdezte.
- El kell döntenünk, hogy gyalog megyünk, vagy a furgonnal. Ha gyalog megyünk, jobban el tudunk
rejt zni, ha furgonnal, akkor gyorsabban tudunk mozogni.
- Gyorsaság, kontra lopakodás. - mondta Thomas és Brendára nézett. - Szerinted?
- A furgon.
- Szerintem is. - értett egyet. Még kísértette t az el z nap látott véres arcú Kerge. - Már a gondolattól
is kiráz a hideg, hogy gyalog menjünk. Mindenféleképp a furgon.
Lawrence bólintott.
- Oké, azzal megyünk. Maradjatok csendben és tartsátok készenlétben a fegyvereket. Ahogy beültünk,
zárjátok le az ajtót. Kész vagytok?
Mindketten bólintottak.
Lawrence el vette a kulcsokat a zsebéb l és lassan kitárta az ajtót. Sötét volt kinn, csak egy utcai
lámpa világított.
Thomas elgondolkodott, vajon meddig lesz még áram a városban, mikor sz nik meg, mint minden
más. Egy napon, Denver halott város lesz.
A sz k sikátorban, körülbelül húsz méternyire parkolt a furgon. Lawrence alaposan körülnézett.
- Úgy t nik tiszta a leveg . Gyerünk.
Thomas és Brenda nekilódultak, Lawrence még bezárta az ajtót és utánuk eredt. Thomas minden
pillanatban azt várta, hogy ráugrik egy Kerge. De a távolról hangzó rült nevetést leszámítva, csend
volt. Kinyitották a furgont és beültek. Lawrence beindította a motort. Éppen el akarták tenni a
fegyvereket, amikor egy hangos koppanás hallatszott a fejük fölül.
Majd még egy, és a furgon megrázkódott. Csend. Egy elfojtott köhögés.
Valaki a furgon tetejére ugrott.

48. FEJEZET

A furgon kil tt. Lawrence szorosan markolta a kormányt. Thomas megfordult és kinézett a hátsó
ablakon. Nem látott semmit.
Mikor visszafordult, egy n nézett rá fejjel lefelé a szélvéd n keresztül. Csapzott haját a szél
csapdosta. Mikor összeakadt a pillantásuk, a n szélesen elmosolyodott, megmutatva meglep en
tökéletes fogsorát.
- Hogy bír kapaszkodni? - kiáltott fel Thomas.
- Ki tudja. De nem fogja sokáig bírni. - válaszolta feszült hangon Lawrence.
A n továbbra is Thomas szemébe nézve, egyik kezét ökölbe szorította és elkezdte a szélvéd t püfölni.
A mosoly az arcán maradt, a fogai szinte csillogtak a sötétben.
- Nem kellene megszabadulnunk t le? - kérdezte Brenda.
- Rögtön. - mondta Lawrence és a fékbe taposott.
A n lerepült a furgon tetejér l, mint egy kil tt gránát. Karjai és lábai úgy kalimpáltak, mint egy
szélmalom, majd a földre zuhant.
Thomas behunyta a szemét, de még egyszer odanézett. A n mozgott és remeg lábakkal kezdett
felállni. Amikor visszanyerte az egyensúlyát, feléjük indult. A fényszóró minden porcikáját
megvilágította. Már nem mosolygott! Egyáltalán nem. Összeszorította a száját és vad morgás tört fel
bel le. Az arca egyik oldalán nagy vörös folt volt. Thomas még egyszer ránézett és megborzongott.
Lawrence közben beindította a motort. A Kerge eléjük állt, mint aki meg akarja állítani az autót, de az
utolsó pillanatban félre ugrott.
Thomas nem tudta levenni róla a szemét. Mintha az utolsó pillanatban kitisztult volna a szeme. Mintha
még maradt volna benne valami emberi. Ez sokkal borzasztóbb volt így.
- Mint összemixelt normális és egy nem normális.
- Örülj inkább, hogy csak ez az egy volt. - motyogta Lawrence.
Brenda megszorította Thomas kezét.
- El tudom képzelni milyen érzés lehet neked és Minhónak. Azok után, ami Newt-tel történt.
Thomas nem válaszolt, csak visszaadta a kézszorítást.
A sikátor végén jobbra kanyarodtak és egy nagyobb utcára értek ki. Kis embercsoportokat láttak. Volt
ahol mintha verekedtek volna, sokan a szemétben turkáltak, vagy ettek. Hogy mit, azt Thomas nem
tudta kivenni. Kísérteties arcok meredtek rájuk halott szemekkel.
Nem beszélgettek. Mintha attól tartottak volna, hogy a beszéd odavonzza a Kergéket.
- El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan történt minden. - szólalt meg végül Brenda. - Tervezték, hogy
elfoglalják a várost. De ez tényleg megszervezett dolog lenne?
- Nehéz elhinni, - felelte Lawrence. - de voltak el jelek. Egyre többen t ntek el és egyre több lett a
fert zött. De úgy néz ki, nagyon sokan meglapultak valahol, és csak a megfelel pillanatra vártak.
- Most nagyon úgy t nik, hogy a Kergék többen vannak, mint az egészséges emberek. Megbillent az
egyensúly és a többi már gyorsan történhetett. - mondta Brenda.
- Nem igazán fontos hogy történt. - szólt Lawrence. - Ami számít, az az, hogy most mi van. Nézz
körül. Mint egy rémálom.
Egy sz k kis utcába hajtottak be.
- Már majdnem ott vagyunk. Tudjátok, csak óvatosan! - kikapcsolta Lawrence a fényszórókat, úgy
mentek tovább az egyre sötétebb úton. Thomas nem látott mást, mint nagy, alaktalan árnyakat.
- Nem kéne lassabban menni ebben a sötétségben? - kérdezte a férfit.
- Nyugi. - felelte az. - Már vagy ezerszer végigmentem itt. Tudom hogy…
Ebben a pillanatban Thomas el re repült volna, ha nem fogja meg t a biztonsági öv.
Valami fém-tárgynak mentek neki. A furgon megállt.
- Mi volt ez? - suttogta Brenda.
- Nem tudom. - válaszolt Lawrence ugyanolyan halkan. - Valószín leg egy kuka, vagy valami ilyesmi.
Majd beszartam!
El re araszolt. Hangos, fémes csikorgás töltötte meg a leveg t. Aztán egy puffanás, újabb ütközés
valaminek, majd csend.
- Csak lazán. - mormolta Lawrence és nem is próbálta elrejteni a megkönnyebbülését. Kissé lassabban
haladt tovább azért.
- Nem kellene visszakapcsolni a fényszórókat? - kérdezte Thomas, aki azt figyelte, milyen gyorsan ver
a szíve. - Én semmit nem látok.
- Szerintem sem ártana. - szólalt meg Brenda is. - Mintha valami lármát hallottam volna.
- Elképzelhet .
A fényszórók kékes-fehér fénnyel világították meg a sikátort. A hirtelen fény ragyogóbbnak t nt, mint
a nap. Vagy húsz lábbal el ttük legalább harminc ember állt szorosan egymás mellett az úton, teljesen
elzárva azt.
Szakadt, koszos ruhák lógtak rajtuk. Arcuk sápadt volt és elgyötört. Mindegyikük a fény felé fordult,
mintha nem zavarta volna a szemüket. Olyanok voltak, mint akik most támadtak fel a halálból.
Thomas testét jéghideg veríték öntötte el.
A tömeg szétvált az út két oldalára. Egyikük intett a karjával, hogy menjenek.
- Ezek nagyon udvarias Kergék. - suttogta Lawrence.

49. FEJEZET

- Lehet, hogy még nincsenek teljesen meg rülve? Vagy nincsenek olyan hangulatban, hogy elüttessék
magukat? - mindkét kérdés elég hülyén hangzott, ezt Thomas is érezte.
- Végül is, van fegyverünk, - felelte Brenda - ha mégis meggondolnák magukat.
Lawrence nem lassított, amikor elhaladt közöttük. Ahogy közelr l látták ket, a tébolyult szemeket, a
véres, sebes arcokat, Thomas újból remegni kezdett.
Már majdnem elhagyták ket, amikor hangos durranás hallatszott, és a furgon eleje a falhoz csapódott,
két Kergét odaszorítva. Thomas a rémülett l kitágult szemekkel meredt rájuk, ahogy sikoltozni
kezdtek fájdalmukban, és véres öklükkel a kocsit püfölték.
- Mi a fene volt ez? - üvöltötte Lawrence. és visszakanyarodott az útra.
A két Kerge a földre esett. A közelben állók azonnal rájuk támadtak mindkét oldalról. A kerekek
csikorogva forogtak, de a kocsi csak remegett, nem mozdult semerre. Egy rémálom volt az egész.
- Miért nem megyünk? Mi baj? - kiáltotta Brenda.
- Valami van a gumival. Vagy a tengellyel. Nem tudom!
Lawrence megpróbált hátra tolatni, de csak néhány lábra sikerült ráhajtania.
Egy vad sörény n nézett be üvöltve az ablakon. Egy lapátot emelt a magasba mindkét kezével és az
üvegre csapott vele. Az üveg még kitartott.
- Ki kellene innét jutnunk valahogy! - kiáltotta Thomas. Nem tudta mi mást mondhatna. Ilyen
hülyéket, hogy besétáltak ebbe a nyilvánvaló csapdába!
Lawrence próbált elindulni, de a kocsi csak meg-megrándult. Már a kocsi tetejér l is dübörgés
hallatszott. Ott is voltak. Minden ablakon egy-egy Kerge nyomta rült arcát az üveghez. A Thomas
fel li oldalon, a n tovább támadt a lapáttal. Újra és újra lecsapott az üvegre vele. Az ötödik vagy
hatodik ütésnél az üveg megrepedt.
- Mindjárt kitöri! - mondta Thomas elszorult torokkal.
- Menjünk már innen! - kiáltott Brenda is.
A furgon pár centivel odébb ment, de csak annyival, hogy a lapátos n nem tudott újból lesújtani.
De a következ pillanatban a szélvéd re csapódott egy kalapács, aminek a nyomában hatalmas
pókháló-minta került a szemük elé.
A következ kalapácsütés a motorháztet n csattant volna, ha a kalapácsot tartó kopasz Kerge nem esik
el. Újabb Kergék érkeztek, akik elkezdtek harcolni a fegyverekért.
A repedések a szélvéd n már teljesen elhomályosították a kilátást.
Hátulról üvegtörés hallatszott. Thomas megfordult és egy vérz kart látott benyúlni a kocsiba.
Kicsatolta a biztonsági övét és hátra mászott. Megragadta az els dolgot, ami a keze ügyébe akadt.
Valami m anyag eszköz volt, egyik végén kefe, másik végén éles hókaparóval és belevágta a Kerge
karjába. Aztán megint, és megint, amíg az vissza nem húzta.
- Adjam a Gránátvet t? - kérdezte Brenda.
- Nem, túl nagy ide.
A kocsi meglódult, majd újra megállt. Thomas arca nekiüt dött valaminek. Fájdalom hasított az
arcába és állkapcsába. Felnézett. Egy n és egy férfi a maradék üvegeket szedték ki a törött ablakból.
A kezükr l lecsurgó vér végigfolyt a még benn lév üvegen.
- Ide! - kiáltott fel Brenda.
Thomas megfordult, felkapta a fegyvert, célzott és l tt. Majd újra l tt. A Kergék a földre zuhantak, de
a fájdalom-kiáltásukat elnyomta a motorzaj, a gumik visítása és a többi Kerge kiabálása.
- Már majdnem sikerül! - kiáltotta Lawrence. - Nem tudom mi a fenét csinálhattak.
Thomas ránézett és látta, hogy az arca úszik a verejtékben.
A pókháló közepén egy lyuk jelent meg a szélvéd n. Szinte már semmit sem láttak, mert minden
ablak, repedésekkel volt teli.
Brenda készenlétben tartotta a Gránátvet t arra az esetre, ha már nincs más lehet ség.
A furgon, el re-hátra mozgott, a motorja küszködött. Úgy t nt, mintha kevésbé remegne, és kicsivel
többet mozdulna el. A hátsó ablak helyén lév lyukban két kar jelent meg. Thomas l tt. Sikolyok
hangzottak, majd egy n eltorzult, undorító arca bukkant fel.
- Engedj be bennünket fiam! - mondta, de alig lehetett megérteni a szavait. - Csak enni szeretnénk!
Engedj beee!
A két utolsó szót, szinte sikoltva mondta ki, és tolta be a fejét a nyíláson, mint aki tényleg elhiszi,
hogy befér.
Thomas nem akart az arcába l ni, de rászegezte a pisztolyát. Amikor a furgon meglódult kissé el re, a
n kiesett. Az ablak törött széle mer vér volt.
Thomas megint hátra akart mászni, amikor a kocsi újból nekilódult. Megállt, ismét elindult.
- Azt hiszem sikerült! - kiáltott Lawrence.
A furgon elindult. Egy pillanatra csend támadt, de néhány Kerge futni kezdett. Egy férfi benyúlt a
hátsó ablakon egy hosszú késsel, és vadul vagdalkozni kezdett. De nem ért el semmit, és f leg senkit.
Thomas l tt. Hányat is l tt meg? Hármat? Négyet? Vajon meg is ölte ket? Végre a kocsi nem állt le
újból, így egyre gyorsabban haladtak. Thomas hátranézett és látta, ahogy pár Kerge leesik a tet r l az
utcára. Hamarosan lehagyták az összes ket üldöz Kergét.
Thomas végignyúlt a hátsó ülésen. A behorpadt tet t bámulta. Alig vette észre, hogy bemennek egy
garázsba.

50. FEJEZET

A furgon megállt és Lawrence leállította a motort. A váratlan csendben Thomas csak a fejében lüktet
vér dübörgését hallotta. Becsukta a szemét és próbált mélyeket lélegezni.
Lawrence szólalt meg végül.
- Körül vettek minket. Arra várnak, hogy kiszálljunk.
- Kik? - kérdezte Brenda.
- A f nök rei. Tudják, hogy ez a mi furgonunk, de nem fognak idejönni. Meg kell mutatni magunkat.
Szerintem most vagy húsz fegyver szegez dik ránk.
- Akkor most mi lesz? - kérdezte Thomas.
- Szépen, lassan szállunk ki. Engem meg fognak ismerni.
- Ez szívás. - mondta Brenda. - Nem azért küzdöttük el magunkat idáig, hogy lel jenek. Biztos vagyok
benne, hogy úgy nézünk most ki, mint a Kergék.
Mikor mindhárman kiszálltak a kocsiból, hangos kattanás hallatszott és er s fény áradt szét.
Thomas csak annyit látott hunyorogva, hogy legalább egy tucat felfegyverkezett ember veszi ket
körül.
- Lawrence, te vagy az? - kiáltotta egyikük.
- Igen, én vagyok.
- Mi történt? Kik ezek? Remélem nem hoztál ide fert zötteket.
- A sikátorban megtámadott minket egy csapat Kerge. k pedig.. nos, k kényszerítettek, hogy
hozzam ide ket. A f nökkel akarnak beszélni.
- Miért?
- Azt mondták…
A férfi Lawrence szavába vágott.
- T lük akarom hallani! Hogy hívnak titeket, és miért kényszerítettétek Lawrence-t, hogy idehozzon,
tönkre téve ezzel az amúgy is kevés kocsinkat. Remélem jó okotok volt erre.
Thomas és Brenda egymásra néztek, ki beszéljen. Brenda bólintott.
- Thomas vagyok, pedig Brenda. A „VESZETT”-nél voltunk együtt Gally-val, onnét ismerjük t.
Amikor beszéltünk vele, akkor említette a Segít Jobb csoportot. A csoportról szeretnénk többet tudni.
Mi a célja, miért rabolnak el és tartanak fogva immunis embereket, és van-e valami közük a
„VESZETT”-hez.
A férfi Thomas legnagyobb meglepetésére kuncogni kezdett.
- Azt hiszem, ezt a hülye ötletet, hogy bármi közünk lenne a „VESZETT”-hez, a f nökre hagyom,
hogy kiverje a fejedb l.
Thomas vállat vont.
- Rendben. Akkor vezessetek hozzá.
A férfi undora a „VESZETT”-tel szemben szintének t nt, de ett l még nem tudják, miért rabolnak el
embereket.
- Jobb lesz, ha nem beszélsz hülyeségeket kölyök. - mondta a férfi. - Lawrence, vidd fel ket. Valaki
pedig ellen rizze a kocsit és a fegyvereket.
Egy piszkos fém lépcs n mentek fel, és egy viharvert fa ajtón léptek be. A piszkos folyosón csupasz
villanykörte lógott, megmutatva a hámló vakolatot. Egy nagy konferencia terembe értek, ami nagyon
szép lehetett - úgy ötven évvel ezel tt.
Egy nagy kopott asztal állt középen, körülötte m anyag székek álltak szétszórva. A bejárattal szemben
két ember ült. Az egyik Gally volt, aki fáradtnak t nt. Kipréselt magából egy kis mosolyt az
üdvözlésükre. Egy hatalmas ember ült mellette, akin szemmel láthatóan több zsír volt, mint izom. A
szék nem is látszódott ki a hatalmas test alól.
- Ez a Segít Jobb központja? - kérdezte Brenda. - Nekem kissé elvette a kedvem.
Gally mosolya elt nt.
- Már többször költöztünk.. De azért köszönöm a bókot.
- Ki a f nök? - kérdezte Thomas.
Gally a társa felé bólintott.
- Ne legyél hülye! Vince a f nök. És egy kis tiszteletet neki! Az életét kockáztatta, csak hogy
megmutathassa, jobbá lehet tenni a világot.
- Nem számít. Amikor nálad jártunk, úgy beszéltél, hogy azt hittem te vagy a f nök. - mondta Thomas.
- Nos, nem én vagyok, hanem Vince.
- Vince is tud beszélni? - kérdezte Brenda kissé pimaszul.
- Elég legyen ebb l! - mennydörögte a nagy ember. - Az egész város tele van Kergékkel. Nincs id m
itt ülni és a gyerekes hülyeségeiteket hallgatni. Mit akartok?
Thomas igyekezett, hogy ne látszódjon rajta a kezd d haragja.
- Csak egy dolgot szeretnénk tudni. Miért raboltattál el minket? Hogy eladj a „VESZETT”-nek?
Amikor Gally-val beszéltünk, azt hittük egy oldalon állunk. Képzeld el a meglepetésünket, amikor
kiderült, hogy a Segít Jobb ugyanolyan, mint azok, akik ellen küzdünk. Mennyi pénzt kapsz egy
emberért?
- Gally! - szólt a férfi, mintha mit sem hallott volna abból, amit Thomas beszélt.
- Igen?
- Te megbízol ezekben?
Gally kerülte Thomas tekintetét.
- Igen. Bízhatunk bennük.
Vince el rehajolt.
- Akkor ne pazaroljuk az id t. Senkit l nem fogadok el egy fillért sem! Ez egy hasonmás terv. Azért
gy jtjük az immunisakat, mert lemásoljuk a „VESZETT” tervét.
Thomast meglepte a válasz.
- Miért tennél ilyet?
- Az központjukat fogjuk használni!

51. FEJEZET

Thomas néhány másodpercig figyelte a férfit. Ha tényleg ez a titka az Immunisak elt nésének, akkor
ez szinte nevetségesen egyszer .
- Lehet, hogy be is válik. - felelte.
- Köszönöm a beleegyezésed! - mondta a férfi olyan kifejezéstelen arccal, hogy Thomas nem tudta
gúnyolódott-e, vagy nem. - Vannak kapcsolataim, így tudom, hogy azért is kapnak el immunisakat,
hogy eladják ket. Ezt meg kell állítani. Mi meg, szeretnénk megóvni ezeket az embereket az
értelmetlen kísérletekt l. Az a célunk, hogy az emberiség életben maradjon. De úgy, hogy annak
értelme legyen.
- Szerinted van rá esély, hogy valaha is megtalálják a gyógymódot a Kitörés-re?
Vince kuncogni kezdett.
- Ha ti nem hinnétek ebben, akkor nem állnátok most itt. Igaz? Vagy csak azért szöktetek meg, hogy
bosszút álljatok? Gally mindent elmesélt nekem. Tudom, hogy miken mentetek keresztül. Nem adjuk
fel, megtaláljuk a gyógymódot!
- Nem a bosszú miatt vagyunk itt. - felelte Thomas. - Ez az egész nem rólunk szól. Szeretném, ha
beszélnél a saját er forrásaitokról. Mennyit tudsz arról, amit a „VESZETT” csinál?
Vince hátrad lt a székben, ami megnyikordult alatta.
- Én bíztam bennetek és elmondtam, hogy próbáljuk megmenteni az embereket. Most rajtatok a sor,
hogy bízzatok bennem. Ha Lawrence és a társai tudják, hogy kik vagytok, akkor rögtön idehoztak
volna. Elnézést kérek a durva bánásmód miatt.
- Nem kell elnézést kérni. - Tényleg nem zavarta Thomast, hogy a Segít Jobb másképp bánt volna
velük, ha tudják, kik k. - Csak a terveiteket szeretném ismerni.
- Folytatom, de el bb ti mondjátok el, miben tudtok segíteni?
- Mond el neki. - suttogta Brenda. - Ezért jöttünk ide.
Igaza volt a lánynak. A zsigereiben kezdett l fogva azt érezte, bízzon meg Gally-ban. Segítség nélkül
még a Berg-hez sem tudnak eljutni, nem hogy mást tehetnének.
- Rendben. A „VESZETT” úgy gondolja, hamarosan vége a teszteknek, és megtalálják a gyógymódot.
A hiányzó láncszem szerintük én vagyok. Erre megesküdtek, de már annyiszor hazudtak, hogy nem
tudunk hinni nekik. Ki tudja most mi az igazi szándékuk? De lehet, hogy olyan kétségbeesett a
helyzet, hogy bármit megtennénk.
- Hányan vagytok? - kérdezte Vice.
- Ahonnét elhozott Lawrence, ott még négyen vannak. De nem az számít, hányan vagyunk, hanem a
tudásunk. Hány tagú a csoport?
- Erre nehéz válaszolni. Mióta elkezdtük beszervezni az embereket néhány évvel ezel tt, azóta több
mint ezren csatlakoztak. De akikre tényleg számítani lehet… sajnos csak pár száz ember.
- Mind immunisak? - kérdezte Brenda.
- Szinte alig. Én magam sem vagyok az. Azok után, ami a városban történt, valószín leg már elkaptam
a vírust. Remélhet leg sokan még egészségesek, de ebben a szétes világban ez csak id kérdése. Mi
szeretnénk megmenteni az emberi fajt, bármi is történik, bárhogy is alakulnak a dolgok.
- Leülhetünk? - kérdezte Thomas a székekre mutatva.
- Természetesen.
Amikor Thomas és Brenda leültek, a fiú tovább kérdez sködött.
- Szóval mi pontosan a terv?
Vince megint kuncogni kezdett.
- Nyugodj meg fiam. Ha megtudom, ti mit tudtok felajánlani, én is elmondom a tervem.
Thomas hátrad lt a széken.
- Mi egy csomó dolgot tudunk a „VESZETT” központjáról, mi hogy m ködik. Vannak páran
közöttünk, akik vissza tudnak emlékezni sok mindenre. De a legfontosabb dolog az, hogy a
„VESZETT” azt szeretné, hogy én menjek vissza. Azt hiszem, ezt valahogy az el nyünkre tudnánk
fordítani.
- Ennyi? - kérdezte Vince. - Ez minden?
- Soha nem mondtam, hogy bármit tudnánk egyedül csinálni. F leg fegyverek nélkül.
Az utolsó megjegyzésénél Vince és Gally sokatmondó pillantást váltottak.
- Mi van? - kérdezte Thomas.
Vince Brendára, majd Thomasra tekintett.
- Van valami, ami többet ér a fegyvereknél.
Thomas el rehajolt.
- Mi lenne az?
- Van egy módszer, ami lehet vé tenné, hogy senki ne használhasson fegyvert.

52. FEJEZET

- Hogyan? - kérdezte Brenda megel zve Thomast.

- Majd Gally elmagyarázza. - intett Vice a fiúnak.
- Nos, - kezdte Gally. - gondoljatok bele, hogy a Segít Jobb nem katonákból áll. k könyvel k,
portások, szerel k, tanárok. A „VESZETT”-nek megvan a saját kis hadserege.
Képzett katonák, modern fegyverek. Még ha tudnánk szerezni fegyvereket valahogy, akkor is
hátrányban lennénk velük szemben.
- Szóval akkor.. mi is a terv? - Thomas el sem tudta képzelni, hogy mit találtak ki.
- Egyetlen esélyünk, ha nekik sincs fegyverük.
- El akarod lopni t lük valahogy? - kérdezte Brenda. - Vagy, hogy gondoltad?
- Nem, semmi ilyesmi. - rázta meg Gally a fejét. Egy pillanatra gyermeki izgalom jelent meg az arcán.
- Nem az a lényeg, hogy hány f t tudunk beszervezni, hanem hogy kiket. Sikerült beszerveznünk egy
kulcsfontosságú személyt.
- Ki az? - kérdezte Thomas.
- A neve Charlotte Chiswell. A világ legnagyobb fegyvergyártó cégénél volt f mérnök. A
legmodernebb, második generációs fegyverek gyártásában m ködött közre. Amiket a „VESZETT”
használ, például a Gránátvet k, mind onnan származnak. Minden fegyver m ködése korszer
elektronikai és számítógépes rendszereken alapul. Charlotte tudja a módját, hogy lehet
használhatatlanná tenni a fegyvereket.
- Valóban? - kételkedett Brenda. Thomas számára is elég meredeknek t nt a dolog, de azért
figyelmesen hallgatta Gally-t.
- Minden fegyvernél azonos chip-et használnak. Charlotte az elmúlt néhány hónapban azon dolgozott,
hogy lehetne ezeket a fegyvereket távolról hatástalanítani. Végre megoldotta. Egy kis eszközt kell
telepíteni hozzá. Így nem tudnak fegyvereket adni azoknak, akik arra vállalkoznak, hogy immunis
embereket gy jtsenek be a „VESZETT”-nek. Igaz, hogy nekünk sem lesz fegyverünk, de legalább
egyel ek az esélyeink.
- Még az is lehet, hogy el ny. - tette hozzá Vince. - A biztonsági rök annyira hozzászoktak a fegyver
használathoz, hogy fogadok rá, a kézi harcban nem nagyon jeleskednek. Az igazi harchoz nem kell
fegyver. Van ököl, botok, lapátok, kövek, kések. - vigyorgott. - Egy régimódi verekedésben le tudjuk
ket gy zni, de a fegyverek ellen semmi esélyünk.
Thomas felidézte magában az Útveszt ben lév Siratókat. Azok is fegyverek voltak. Megborzongott
az emlékt l. is teljes mértékben elítélte a fegyvereket.
Ha ez a terv m ködik, az tényleg jelent s dolog.
Megborzongott az izgalomtól.
- Szóval, mi a konkrét terv?
Vince szünetet tartott. Van három Berg-ünk. Kiválasztjuk a csoportból a leger sebb embereket, olyan
nyolcvan körül. Felvesszük velük a kapcsolatot azzal az ürüggyel, hogy immunisakat akarunk eladni
nekik.
A legnehezebb feladat a blokkoló készülék elhelyezése lesz a „VESZETT” központi épületében. Ha ez
megvan, akkor csak be kell sétálnunk.
Ha átvettük az irányítást, akkor Charlotte segít, hogy újra m ködjenek a fegyverek és ne tudják
visszaszerezni a hatalmat.
Vagy ezt tesszük, vagy minden második ember meghal közülünk. Ha kell, felrobbantjuk az egész
kócerájt!
Thomas arra gondolt, a csoportjuk sokat tudna segíteni.
Vince pedig, mint aki olvas Thomas gondolataiban, így folytatta:
- Ha igaz, amit Gally mondott rólatok, akkor te és a barátaid, akik részt vettetek a tervezésben, nagyon
hasznosak vagytok a Segít Jobb számára. Nem számít, milyen fiatalok vagytok.
- Van egy Berg is nálunk. - szólt Brenda. - Ha a Kergék még nem szedték darabokra. Denveren kívül
van, az észak-nyugati oldalon. A pilóta is a barátunk.
- A ti gépeitek hol vannak? - kérdezte Thomas.
- A közelben. Biztonságos helyen. Szerettünk volna még egy-két hetet a felkészülésre, de nem sok
választásunk maradt. Charlotte elkészült, az els nyolcvan ember készen áll. Már csak el kell indulni
és tenni a dolgunkat.
Hallgatott egy pár pillanatig, majd Thomasnak szegezte a kérdést.
- Nos, benne vagytok? - és elkomolyodott arckifejezéssel folytatta - Éveken keresztül hallgattam, hogy
a „VESZETT” mennyit áldoz arra, hogy megtalálja a Kitörés gyógymódját. Azt mondták, ha sikerül
kideríteniük, hogy az immunisak agyát miért nem betegíti meg a vírus, akkor az egész világot meg
fogják menteni. Az eltelt id alatt egyre rosszabb lett a helyzet.
- Tudom. - szólt közbe Thomas. - Nagyon is jól tudom.
Vince folytatta. Nyilván már évek óta kavarogtak benne ezek a gondolatok.
- Már azzal is többet értünk volna el, ha megakadályozzuk a betegség terjedését. De a „VESZETT”
minden anyagi lehet séget felhasznál, begy jti a legjobb szakembereket és eddig csak hamis
reményeket keltett a gyógyítással kapcsolatban. Ha tovább engedjük, hogy ezt tegyék, lassan nem lesz
kit meggyógyítani. - Vince elhallgatott, mintha elfáradt volna. Thomasra nézett, mint aki választ vár.
De amiket elmondott, ahhoz nem kellett semmit hozzáf zni.
Vince még megjegyezte:
- Jó lenne, ha mire odaérünk és engedélyt kapunk a leszállásra, a blokkoló készülék már a helyén
lenne. Sokkal könnyebben be tudunk akkor jutni. - felhúzta a szemöldökét és Thomasra nézett.
- Itt jönnénk mi be. - bólintott Thomas.
- Igen. - felelte Vince mosolyogva. - itt jönnétek be ti a képbe.

53. FEJEZET

Thomas meglep en nyugodtan gondolta át a dolgokat.

- Ha néhány mérfölddel korábban leraktok, akkor be tudok menni a „VESZETT”-hez azzal, hogy
meggondoltam magam, és szeretném befejezni a tesztet. Amiket láttam és hallottam, azok alapján tárt
karokkal fogadnak. Csak mutassátok meg, hogy kell beüzemelni a blokkolót.
Vince újból elmosolyodott.
- Ezt majd Charlotte megmutatja.
- A barátaim is sokat tudnának segíteni. Teresa, Aris, Brenda..
Thomas döntése gyors volt és határozott. Elfogadta a veszélyes feladatot.
- Gally, mi a következ lépés? - kérdezte Vince - Hogy csináljuk?
Gally felállt.
- Idehozom Charlotte-t és a készüléket. Azután elvisszük ket a Berg-hez, és a „VESZETT” központja
közelében letesszük ket. A többiek addig felkészülnek a támadásra. Pár jó színészi képesség embert
ki kell választani, akik eljátsszák, hogy immunisakat akarnak eladni nekik. Reméljük, nem keltenek
gyanút.
- Minden rendben lesz. - próbált Thomas magabiztosnak t nni. - Ide kellene hozni Teresát és a
többieket.
Charlotte egy csendes, vékony n volt. Elmagyarázta a blokkoló készülék m ködését, és hogy hogyan
kell aktiválni. Elég kicsi volt ahhoz, hogy beférjen egy hátizsákba, elrejtve élelmiszerek és ruhák közé.
Körülbelül egy óra hosszába telik, amíg az összes fegyvert hatástalanítja.
„Elég egyszer nek t nik” - gondolta Thomas. A nehezebb része, hogy gyanút keltés nélkül el tudja
helyezni.
Gally úgy határozott, hogy a Berg-hez, Lawrence viszi Thomast és a pilótát. De a hangárhoz Denver
Kergékkel telt utcáin kell eljutniuk. Valamiért Thomas ett l jobban tartott.
Már készül dött az útra, amikor megjelent Brenda. Thomas rámosolygott.
- Ugye hiányozni fogok? - kérdezte t le viccesen, de szerette volna, ha a lány igen-t mond.
Brenda a szemét forgatta.
- Ne is mondd! Néhány nap múlva együtt nevetünk ezen az egészen.
- Lehet, hogy néhány hét lesz. - de mosolygott.
- Mindegy. - a lány hozzá hajolt és a fülébe súgta. - Tudod, hogy a Megperzselt városban meg kellett
játszanom, hogy a barátod vagyok. Azért küldtek oda. De szeretném, ha tudnád, hogy valóban az
vagyok! Te..
Thomas kissé elhúzódott a lánytól, hogy az arcába nézzen.
- Én? Na mi van?
- Te… vigyázz magadra!
Thomas nem tudta mit is mondjon erre.
- Vigyázni fogok! - mondta végül.
Brenda az álla alá nyúlt és megcsókolta az arcát.
- Figyelj oda a dolgokra. Hogy tényleg van ennek a tervnek értelme.
- Rendben. Nemsokára találkozunk.
- És .. maradj nekem életben!
Thomas magához húzta a lányt egy utolsó ölelésre.
- Megegyeztünk!

54. FEJEZET

A Segít Jobb egy másik furgont adott nekik az útra. Lawrence vezetett. Nem volt valami jó
hangulatban, valószín leg még a Kergékkel való összet zés hatása alatt volt.
A nap már felkelt. Teljesen más arcát mutatta a város a napsütésben. Valamivel biztonságosabbnak is
t nt, mint a sötétségben.
Thomasnak visszaadták a pisztolyt. Tizenkét lövedék, nem sokat ért volna egy csapat Kergével
szemben, ha megtámadnák ket, de azért adott egy kis biztonságérzetet.
- Ne feledkezz meg a tervünkr l! - mondta Lawrence.
- Mi a tervünk?
- Életben eljutni a hangárba.
- Ez jól hangzik. - felelte Thomas.
Ismét csendben voltak, csak a motor zúgása hallatszott.
Thomas a várost nézte. Nem sok embert látott, azokat is csak messzir l. Azt sem tudta, hogy ezek az
emberek azok, akik attól félnek, hogy valaki megtámadja ket, vagy éppen azok, akik támadtak.
A hatalmas felh karcolókon meg-megcsillant a nap. Már a város központjában haladtak. A széles út
mindkét oldalán elhagyott járm vek álltak. Thomas látta, hogy Kergék bujkálnak bennük. Id nként
kikukucskáltak az ablakokon, mintha csapdát állítottak volna.
Lawrence ráhajtott az autópályára. Az autópálya egyik oldalán zajvéd fal húzódott. Valószín leg az
út közelében lakókat akarták megvédeni a számtalan gépjárm zajától. Szinte hihetetlennek t nt, hogy
létezett egy olyan világ, ahol az embereknek nem kellett az életükért rettegni minden nap.
- Ez az út egyenesen a hangárhoz vezet. - mondta Lawrence. - A hangár az egyik legjobban védett
létesítmény. Ha minden rendben van, akkor egy óra múlva már a leveg ben leszünk. Biztonságban és
boldogan.
- Jó lesz. - mondta Thomas és arra gondolt, az este mennyivel könnyebbnek t nt minden.
Vagy három mérföld után Lawrence lelassított.
- Mi a fene… - mormolta.
Thomas el re nézett, hogy mir l beszél Lawrence. Több autó állt az úton el ttük.
- Megpróbálok elhajtani mellettük. - mondta Lawrence szinte csak magának.
Thomas nem válaszolt. Tudta, hogy veszélyes helyzetbe kerülnek megint.
Lawrence ismét felgyorsított.
- Visszafordulhatnánk, hogy másik utat keressünk. De megpróbálok áthajtani köztük.
- Csak ne csinálj hülyeséget! - csattant fel a pilóta. - Ha meg tudnak állítani, biztos, hogy soha nem
érünk oda.
Thomas feszülten el re hajolt, hogy jobban lássa, mi történik. Vagy húsz ember tülekedett egy nagy
halom valami körül. Nem lehetett kivenni mi az. Nem messze t lük autók voltak egymásba csúszva.
- Mit akarsz csinálni? - kérdezte Thomas, amikor Lawrence nem lassított.
- Állj meg! - kiáltott a pilóta.
Lawrence nem tör dött vele.
- Áthajtok köztük.
- Meg fogsz minket ölni!
- Nyugi, minden rendben lesz. Fogd már be egy pillanatra!
Már majdnem odaértek az embercsoporthoz. Thomas próbálta kivenni, mi lehet az a nagy halom. A
Kergék egy hatalmas zsák szemetet húztak, téptek, vonszoltak. Romlott és maradék élelmiszernek t nt
a zsák tartalma. Az egyik férfi arcán, a szeme alatt hatalmas karmolás volt, és ahogy vérzett, olyan
volt, mintha vér-könnyeket hullatott volna.
A furgon egy éles csikorgással kerülte ki ket. Régi, behorpadt autók álltak el ttük. A legtöbbr l le
volt pattogva a festék.
Lawrence nem lassított. Az autók közötti legnagyobb résen próbált áthajtani. Váratlanul az egyik autó
elindult egyenesen feléjük. Már nem volt id figyelmeztetni Lawrence-t.
De is látta mi történik. Félrerántotta a kormányt és a furgon nekicsapódott az egyik álló autónak. Az
ütközést l az összes ablak kitört, üveg repkedett minden felé. Thomas megpróbált valamiben
megkapaszkodni. A furgon megperdült. A gumik süvítettek, fém csikorgott. Miután nekicsapódtak a
falnak, megálltak. A másik autó elhajtott.
Csend lett.
Thomas felhúzta magát az ülésen. Látta, hogy Lawrence és a pilóta is jól vannak.
Kinézett az ablakon. Látta, hogy vagy húsz méterr l egy lerobbant külsej Kerge bámul rá.
Eltartott egy ideig, amíg az agya feldolgozta a látványt, hogy a Kerge a barátja volt: Newt.

55. FEJEZET

Szegény Newt borzalmasan nézett ki. A fején, több helyen ki volt tépve a haj. De nem kopasz foltok
látszódtak, hanem vörös sebhelyek. A ruhája már majdnem leszakadt róla. A rongyok piszkosan,
véresen csüngtek róla. Az arca tele horzsolásokkal, sebekkel. Olyan volt, mint bármelyik Kerge.
De úgy bámult Thomasra, mintha felismerte volna a barátját.
Thomashoz csak most értek el Lawrence szavai.
- Semmi gond. Rögtön kilövünk és irány a hangár. Már csak egy-két mérföld.
Hátratolatott és lassan elindult.
- Állj! - kiáltotta Thomas. Mintha egy kapcsoló kattant volna a fejében. - Állj meg! Most!
- Mi van??? - kérdezte Lawrence. - Mi bajod?
- Csak állj meg!
Lawrence beletaposott a fékbe, Thomas pedig már nyúlt az ajtóhoz, hogy kinyissa. Lawrence a
pólójánál fogva rántotta t vissza.
- Mi a francokat csinálsz? - ordított rá.
De Thomas nem hagyta magát megállítani. Kivette a pisztolyt a zsebéb l és a férfira fogta.
- Engedj el azonnal!
- Hé kölyök, nyugi! Mi van veled? - emelte magasba a kezét Lawrence.
- A barátomat van ott. Meg akarom nézni hogy van. Ha balhé lesz, visszafutok a kocsiba. Állj
készenlétben. - hátrált el Thomas.
- Azt gondolod, hogy az ott a barátod? - kérdezte h vösen a pilóta. - Nem látod, hogy mind rültek? A
barátod már nem más, mint egy állat. Még attól is rosszabb!
- Akkor rövid búcsú lesz. - felelte Thomas. - De oda kell mennem hozzá!
- Miel tt felszállnál a Berg-re, még szétrúgom a segged! - morogta Lawrence. - Igyekezz! Ha ezek a
Kergék megindulnak felénk, azonnal indulunk. Nem érdekel az se, ha Frank bácsikád vagy az anyukád
van is ott.
- Rendben! - fordult el Thomas és elindult Newt felé, aki külön állt a többiekt l, akik még mindig a
szemetes zsákon marakodtak. Jelenleg úgy t nt, csak az érdekli ket.
Már megtette Thomas a fele utat, amikor megállt. Meglátta a barátja szemét, és benne az rületet.
Hogy történhetett ilyen gyorsan?
- Szia Newt! Thomas vagyok. Emlékszel rám, ugye?
Newt szemében a felismerés szikrája csillant meg. Thomas meglep dött, de közelebb lépett hozzá.
- Ó, az én rohadt emlékeim, Tommy! Emlékszem, eljöttél hozzám a Palotába. Csak hogy megmutasd,
mennyire figyelmen kívül hagytad a levelem. Még nem vagyok teljesen rült, de már csak néhány nap
kell hozzá, azt hiszem.
Thomasnak fájtak Newt szavai.
- Akkor miért vagy itt? Miért vagy… velük?
Newt a Kergékre nézett, majd vissza Thomasra.
- Ez úgy jön-megy az agyamban. Nem tudom elmagyarázni. Néha alig tudom mit csinálok, és nem
tudom magam kontrollálni. De többnyire olyan mintha valami viszketne az agyamban, aztán elkezd
kopogni, ami marhára zavaró.
- Most úgy látom elég jól vagy.
- Igen, csak azért vagyok ezekkel a bátor emberekkel a Palotából, mert nem tudom, mi mást tehetnék.
k is verekszenek, de ha nem csatlakozol egy csoporthoz, akkor semmi esélyed nem marad.
- Newt, gyere velem. Elviszlek valami biztonságosabb helyre. Valahová, ahol….
Newt elnevette magát. A feje egy-két alkalommal furcsán megrándult közben.
- Takarodj innen! Tommy, t nj el!
- Gyere velem. - könyörgött neki Thomas.
Newt arca megkeményedett. Szinte köpködte a szavakat.
- Fogd be a szád te rohadt áruló! Nem olvastad el amit írtam? Ez az egy utolsó vacak kérésem volt, és
ezt sem tetted meg! Mert neked kell mindig a h snek lenned, igaz? Ó, hogy utállak! Mindig is
utáltalak!
Ezek csak szavak, gondolta Thomas magában.
- Newt…
- Minden miattad van! A te hibád. Amikor az els Alkotók meghaltak, meg lehetett volna állítani ket.
De te nem! Meg akartad menteni a világot, te h s? Kezd dött az Útveszt vel… és soha nem lesz vége!
Te csak magaddal tör dsz, valld be! Hogy imádjanak az emberek és emlékezzenek rád. Be kellett
volna dobni a Doboz helyére!
Newt arca egyre vörösebb lett, ahogy kiabált. A keze ökölbe szorult és közelebb lépett Thomashoz.
- Szétrobbantom a fejét! - kiáltotta Lawrence. - Állj félre!
Thomas megfordult.
- Ne! Ne csinálj semmit!
Visszafordult a barátja felé.
- Newt, hagyd ezt abba! Csak figyelj rám. Hallgass meg.
- Utállak Tommy! Utállak! Utállak! Utállak! - már majdnem odaért hozzá és Thomas tett egy lépést
hátra. Nagyon rossz érzés volt, hogy fél a barátjától… - Utállak! Egyetlen egy kurva dolgot kértem
t led! Egyet! Rá se tudok nézni a hülye pofádra!
Thomas még két lépést tett hátra.
- Newt, abba kell ezt hagynod, vagy lel nek. Maradj ott és figyelj. Beszállsz a kocsiba és
megkötözünk, mikor nem tudsz magadról. Adj egy esélyt!
Tudta mit vár t le a barátja, de nem volt képes rá hogy megölje t. Egyszer en képtelen volt megtenni.
Newt felkiáltott és el re rohant. Lawrence elsütötte a Gránátvet t, de nem a fiúra célzott. Newt viszont
tudomást sem vett róla. Lerántotta Thomast a földre.
- Kitépem a szemed! - köpködte rá vadul Newt a szavakat. - Meg akartad nézni milyen vagyok
rülten? Azért jöttél? Egy halálos ölelésért? Vagy azt hitted majd szépen elücsörgünk és beszélgetünk
kedélyesen a régi szép id kr l az Útveszt ben?
Thomas megrázta a fejét és a keze elindult a pisztolya felé.
- Szeretnéd tudni, miért sántítok? Elmeséltem már neked? Nem hiszem!
- Mi történt? - kérdezte Thomas. Ujjai a fegyverre kulcsolódtak.
- Öngyilkos akartam lenni a rohadt Útveszt ben. Felmásztam arra a kurva falra, és levetettem magam.
Csak sajnos Alby rám talált és bevonszolt a Tisztásra miel tt becsukódott volna az ajtó. Gy löltem azt
a helyet, Tommy. Gy löltem ott lenni. Minden percét utáltam! És ez az egész, miattad volt!
Newt hirtelen megfordult és megfogta Thomas pisztolyt tartó kezét. A saját homlokához nyomta a
fegyver csövét.
- Most jóvá teheted! Ölj meg! Ölj meg, miel tt bel lem is ilyen szörnyeteg kannibál válna! Megbíztam
benned! Senki másban! Csináld!
Thomas el akarta húzni a kezét, de nem bírta.
- Nem tudom megtenni, Newt! Nem tudom!
- Jóvá teheted amit csináltál! - Newt egész testében remegett. A hangja sürget vé, durvává vált. - Ölj
már meg te gyáva hülye! Bizonyítsd be, hogy jó dolgot is tudsz tenni! Szabadíts meg ett l a
szenvedést l!
Ezek a szavak elborzasztották Thomast.
- Newt… talán…
- Fogd be a szádat! Megbíztam benned! Tedd meg!
- Nem tudom! Hogy kérhetsz t lem ilyet! Nem tudom megölni az egyik legjobb barátom!
- Ölj meg, vagy én öllek meg! Tedd meg!
- Newt…
- Ölj meg! - Newt szeme kitisztult és a hangja megenyhült. - Kérlek, Tommy! Kérlek!
És Thomas meghúzta a ravaszt.

56. FEJEZET

Thomas lehunyta a szemét amikor elsütötte a pisztolyt. De hallotta, ahogy a golyó áthatol a húson és a
csonton. Érezte, hogy Newt teste megrándul.
Csukott szemmel a hasára fordult, felállt és csak ekkor nézte meg, merre fusson.
Mit tett a barátjával? Félelem, ijedtség, b ntudat kavargott benne. A szeme megtelt könnyel mire a
kocsihoz ért.
- Gyere már! - kiáltott Lawrence.
Az ajtó nyitva volt. Thomas beugrott és becsapta az ajtót. A furgon már el is indult közben.
Senki nem szólt. Thomas kábultan meredt ki az ablakon. Szétl tte a barátja fejét… Nem számít, hogy
kérte, könyörögve kérte. Remegett keze-lába.
- Mit tettem? - motyogta. De senki nem válaszolt.
Az út hátralév része Thomas számára ködbe borult. Egyszer-kétszer felbukkantak Kergék, a
Gránátvet vel közéjük l ttek.
Aztán már a város küls falánál voltak és egy kis repül térre érkeztek, amit a Segít Jobb több tagja is
rzött.
Thomas ment amerre a többiek, tette, amit mondtak neki. Amikor kellett, felszállt a Berg-re, egy szót
sem szólt.
A pilóta bement a fülkébe beindítani a Berg-et és Lawrence is elt nt valamerre. Thomas lefeküdt és a
mennyezetet bámulta.
Mióta Newt-et meglátta, azóta nem is gondolt a „VESZETT”-re. Önként megy vissza…
Nem érdekli, bármi történik. Egész életében kísérteni fogják amiket látott. Chuck, ahogy leveg után
kapkod, miközben elvérzik, Newt rémiszt rülete, majd a kegyelemért könyörg szeme. Hiába
próbált másra gondolni, ezek a képek lebegtek el tte. Sokára, de elaludt. Lawrence ébresztette.
- Hé, ébreszt ! Pár perc múlva ott vagyunk. Ha nem emeled fel a segged akkor kapok a fejemre, a
fenébe is. Már ne vedd sértésnek..
- Nem vettem annak. - nyögött fel Thomas és felült. - Mennyit kell odáig gyalogolni?
- Néhány mérföldet. Nem hiszem, hogy túl sok Kerge lenne ebben a hideg pusztaságban. Esetleg
néhány mérges jávorszarvassal találkozol, vagy a lábadra pályázó farkasokkal. De nem sok lehet
bel lük sem.
Thomas vigyorogva nézett fel rá, de a férfi el volt foglalva a sarokban valamivel.
- Itt a kabátod és a hátizsák. Tárva el tted az ajtó! Van bekészítve ennivaló és víz. Szeretnénk, ha egy
szép, élvezetes túra lenne a természet lágy ölén.
- Köszönöm. - motyogta Thomas. Megpróbált nem visszacsúszni abba a sötét kétségbeesésbe, amiben
volt miel tt elaludt. De Chuck és Newt mindenféleképpen örökre a szívébe lesznek zárva.
- Nem kérdezem még egyszer! - fordult felé Lawrence.
- Mit?
- Hogy biztos vagy-e magadban. Tudod milyenek azok az emberek. Elrabolnak, megkínoznak,
megölnek. Semmit l nem riadnak vissza, hogy megkapják amit akarnak. Kissé rültnek t nik, aki
bemasírozik oda egyedül.
De Thomas már egyáltalán nem félt.
- Minden rendben lesz. Ha visszajössz, majd meggy z dhetsz róla.
Lawrence a fejét rázta.
- Bátor kis kölyök vagy. Vagy simán rült. Menj, zuhanyozz le, vegyél fel tiszta ruhát. Kell lenni
valaminek a szekrényben.
Thomas nem tudta hogy festhet, de el tudta képzelni, hogy valami sápadt zombihoz hasonlíthat.
A Berg leszállt és kinyílt az ajtó. Hideg leveg áramlott be. Thomas kinézett és látta, hogy a magas
feny ket és a kis tisztást hó borítja. A Berg máshol nem is tudott volna leszállni, olyan s r volt az
erd .
- Sok szerencsét! - mondta Lawrence. - Mondhatnám, hogy legyél óvatos, de nem vagy hülye, ezért
nem mondom.
Thomas rámosolygott abban a reményben, hogy a férfi visszamosolyog. De nem tette. Pedig Thomas
úgy érezte, most szüksége lenne egy kis biztató mosolyra.
- Megyek és beüzemelem a blokkoló készüléket. Biztos vagyok benne, hogy minden simán fog menni.
Igaz?
- Majd ha kis gyíkok repülnek ki az orromból, akkor hiszem el, hogy nincs semmi probléma. - felelte
Lawrence. - Menj. Arra felé. - mutatott az erd bal széle felé.
Thomas felvette a kabátot, majd a hátizsákot és az ajtó széléhez guggolt. Négy lábnyi lehetett a hó.
Friss hófúvásban találta magát. De belül is hidegséget érzett.
Megölte Newt-et.
Szétl tte az egyik barátja fejét.

57. FEJEZET
A tisztáson kivágott fa törzseit lehetett látni. A magas, vastag törzs feny k, mint valami tornyok
magaslottak. Thomas nézte, hogy emelkedik a Berg a magasba, és hogy t nik el az égen dél-nyugat
felé.
Friss és tiszta volt a leveg . Thomas sejtette, hogy itt nem sok emberrel fog találkozni az útja során, és
örült ennek.
Megigazította a hátizsákját és elindult a Lawrence által mutatott irányba. Magában elhatározta, hogy a
lehet leggyorsabban halad. Tudta, hogy nem lenne jó túl sok id t tölteni egyedül a vadonban. Az
utolsó lépéseket tette a havas tisztáson. Belépett a feny fák közé. Nagyokat szippantott a kellemes
illatú leveg b l. Els sorban az útra koncentrált, de érzékelte a hely csodálatos atmoszféráját is. A
mókusok, madarak látványa, a csodálatos illatok, mind olyan dolgok voltak, amikhez az érzékszervei
nem voltak hozzászokva. Elég nehéz volt elhinnie, hogy a Megperzselt város is ugyanezen a bolygón
létezik. Elt n dött rajta, milyen lehet itt az élet, amikor az erd tele van állatokkal.
Több mint egy órája ment, mire kiért az erd b l és egy széles, sziklás területre ért. A fátlan területen
nagy barna foltok látszódtak, ahonnét a szél elfújta a havat. Egy hatalmas sziklán túl az óceán terült el.
A mély-kék szín éles határvonallal különült el az ég ragyogó kék színét l. Egy mérfölddel a hatalmas
szikla el tt Helyezkedett el a „VESZETT” központja.
A dísztelen összekapcsolódó épületek, egy hatalmas komplexumot alkottak. Középen egy kör alakú
épület magaslott fel, akár egy torony.
A térség id járása, a nagy nedvességtartalom nyomot hagyott az épület falain. De a homlokzati
hajszálrepedések inkább érdekesebbé tették az épület struktúráját. Olyan volt, mint valami
mesekönyvben lév kísértetkastély. Ez volt tehát az a hely, ahol azt próbálják megakadályozni, hogy
ne váljon az egész világ bolondokházává.
Az épület komplexumtól egy keskeny út vezetett egészen az erd ig.
Ezen a részen már majdnem zavaró volt a csend. Csak a saját lélegzetét, lépteinek zaját hallotta. A
távoli hullámok hangja, ahogy a sziklának csapódtak, csak egészen halk nesz volt.
Thomas biztosra vette, hogy a biztonsági rök már észrevették, és szemmel tartják t.
Valami ismer s zajt hallott. Egy Késlégy. Egy nagyobb szikladarabról villogott a piros szeme Thomas
felé. Eszébe jutott, mikor el ször látott ilyet a Tisztáson. Mintha ezer év telt volna el azóta.
Integetett a szerkenty nek és ment tovább. Tíz perc múlva kopogtathat a „VESZETT” ajtaján. Els
alkalommal az miatt, hogy engedjék be.
Rálépett a jeges járdára, ami körülvette az épületet. Lehet, hogy a terület szebb egy kicsit amikor
virágok és bokrok veszik körül, de most a hó alól csak barna foltok t ntek el .
Csodálkozott, hogy senki nem jött ki elé. Vajon a Patkány-ember figyeli t azt találgatva, miért áll át
az oldalukra?
Megint észrevett két Késlegyet. Felnézett az ablakokra, de csak a színezett sötét üveget látta.
Az ég dörögni kezdett, mire hátra nézett. Sötét felh k gyülekeztek az égen és a távolban villámok
cikáztak. Eszébe jutott a Megperzselt város, az a borzalmas vihar. Remélte, hogy itt északon nincsenek
akkora viharok.
Egy nagy üvegajtó felé közeledett. Rátörtek az emlékek. A menekülés a folyosók útveszt in keresztül,
amikor végre kiértek a szakadó es ben.
Jobb oldalon egy parkoló állt. Egy sor autó mellett egy kis busz volt. Ugyanúgy nézett ki, mint
amilyenen vitték ket, amikor utánuk futott az a fert zött n .
És mindazok után, hogy sikerült megszöknie a „VESZETT”-t l, most itt áll önként a küszöbén.
Bekopogott.
Az ajtó szinte azonnal kinyílt és ott állt Janson, a Patkány-ember. Kinyújtotta a kezét.
- Isten hozott Thomas! - mondta. - Senki nem hitte el nekem, amikor azt mondtam, vissza fogsz jönni.
Örülök, hogy jól döntöttél.
- Maradjunk csak annyiban, hogy itt vagyok. - felelte Thomas. Eljátssza a szerepét, de azért túl kedves
nem tud lenni.
- Remek ötlet volt t led. - Janson hátrább lépett és enyhén meghajolt. - Gyere be.
A hideg végigfutott Thomas gerincén, és ez nem a kinti fagyos id miatt volt. Belépett a „VESZETT”
f hadiszállására.

58. FEJEZET

Thomas belépett a „VESZETT” halljába. A helyiség semmiben nem különbözött attól, ahogy legutóbb
látta. Ugyanolyan sivár volt.
- Menjünk el bb talán az irodámba. - mondta Janson, és a jobbra kanyarodó folyosóra mutatott.
Elindultak.
- Itt is vagyunk. Nagyon sajnálom, ami Denverben történt. Szörny , hogy megtörténhet ilyen dolog
egy várossal. De ez is egy újabb ok arra, hogy gyorsan kell cselekedni.
- Mit kellene tenni? - kérdezte Thomas.
- Majd az irodámban mindent megbeszélünk. Ott van a Vezet ség is.
Thomasnak erre a hátizsákjába rejtett készülék szinte megnehezedett. Valahogy ezt kellene elintézni,
mert ketyeg az óra. Egyedül kell maradnia.
- Rendben, - mondta - de el bb el kellene mennem a mosdóba. Ez volt a legkézenfekv bb ötlete.
- Itt van egy el ttünk. - felelte a Patkány-ember.
Bekanyarodtak egy még sz kebb folyosóra és Janson megmutatta hol a mosdó.
- Itt megvárlak.
Thomas bement, kivette a készüléket a hátizsákjából és gyorsan körülnézett. A mosdó felett volt egy
pipereszekrény. A teteje elég magasan volt ahhoz, hogy ne lehessen észrevenni ha feltesz rá valamit.
Aktiválta a készüléket, ahogy megmutatták neki. Hallotta a kis sípoló jelzést, ami azt jelezte,
üzemkész állapotban van. Ezután felrakta a szekrény tetejére. Lehúzta a WC-t, megmosta a kezét és
bekapcsolta a kézszárítót. Kilépett a folyosóra.
- Készen vagy? - kérdezte Janson idegesít udvariassággal.
- Igen. - válaszolt.
Tovább haladtak a folyosón, ahol a falon egy ferdén lógó kép volt felakasztva. Ugyanaz a portré volt,
mint Denverben a plakátokon. Paige kancellárt ábrázolta.
- Találkozom a kancellárral is? - kérdezte Thomas, mert kíváncsi volt a n re.
- Paige kancellár nagyon elfoglalt. - felelte Janson. - Ne felejtsd el, a terv befejezése, véglegesítése és a
gyógyítás csak a kezdet. Tömegeket kell meggyógyítani, ami hatalmas szervezést igényel. Egy csapat
keményen dolgozik a feladaton.
- Mit l olyan biztos benne hogy m ködni fog a dolog? Miért pont t lem?
Janson rápillantott és rávillantotta rágcsáló-mosolyát.
- Tudom, Thomas. Érzem minden porcikámmal. Azt is megígérhetem, hogy megkapod a megérdemelt
jutalmad. Itt is vagyunk. - hagyta figyelmen kívül Thomas másik kérdését.
Janson kinyitott egy ajtót, amin semmilyen felirat nem volt és el re engedte t. Egy férfi és egy n ült
benn. Thomas egyiküket sem ismerte.
A hosszú vörös hajú, szemüveges n sötét nadrágkosztümöt visel. A férfi kopasz volt, sovány,
szögletes alkatú. Zöld szín ruhában volt.
- k a munkatársaim. - mondta Janson és leült az asztalhoz. Intett Thomasnak, is foglaljon helyet.
- Dr. Wright. - mutatkozott be a n . - pedig Dr. Christensen, a vezet orvos. A Pszichológia
csoportnál vagyunk. Nagyon sok mindent kell megbeszélnünk, ezért elnézést a rövid bemutatkozásért.
- Miért én vagyok a végs jelölt? - kérdezte Thomas.
- Nagyon jó kérdés. - mondta Janson, miután összeszedte a felesleges holmikat az asztalról és elrakta.
Volt egy maroknyi alany az elején, elnézést a kifejezésért. A létszám folyamatosan csökkent. Nemrég
kett tökre sz kült: rád és Teresára. Nemrég derült ki róla, hogy hajlamot mutat a
szabadgondolkodásra. Így csak te maradtál, mint végs jelölt.
„Végjáték játékosa” - gondolta Thomas keser en. Még a lázadása is kiszámítható volt. Minden csöpp
haragja a vele szemben ül férfira irányult; a Patkány-emberre, aki a „VESZETT”-et képviseli.
- Akkor legyünk túl rajta. - mondta és igyekezett elrejteni a hangjából a gy löletet.
Janson idegesnek t nt.
- Egy kis türelmet még. Nem tart sokáig. Ne feledd, hogy a közös Gyilkos-zóna mintákkal való
munka, kényes m velet. Mi az agyaddal dolgozunk, tehát ki kell küszöbölni minden lehetséges hibát,
vagy balesetet, hogy a végs értelmezés eredménye sikeres legyen.
- Igen. - tette hozzá Dr. Wright, miközben a haját a füle mögé dugta. - Mr. Janson elmondta milyen
fontos, hogy visszajöjjön Thomas és mi nagyon örülünk, hogy így határozott.
A n hangja kellemesen lágy volt, intelligencia sugárzott bel le.
Dr. Christensen megköszörülte a torkát. Vékony, éles hangon szólalt meg. Thomasnak nem tetszett.
- Nem tudom miként dönthetett volna másképp, mikor az egész világ az összeomlás szélén áll, pedig
segíthet megmenteni.
- Szóval így gondolják. - felelte Thomas.
- Pontosan. - szólt Janson. - Így gondoljuk. Minden készen áll. De szeretnénk, ha kicsivel többet
mondhatnánk arról, miért döntöttünk végül így.
- Többet mondanak? - ismételte meg Thomas. - Nem a Változók szerepe a lényeg? Mit nem tudok
még? Gorillák közé akarnak rakni egy ketrecbe? Vagy egy elaknásított területen kell mászkálnom?
Esetleg ledobnak az óceán közepébe, hátha ki tudok úszni?
- Mondd el neki a többit. - szólt Dr. Christensen.
- A többit?
- Igen, Thomas. - sóhajtott Janson. - A többit. Miután elvégeztük az összes tesztet, begy jtöttük a
mintákat és elemeztük azokat. Felállítottuk a változókat a te, és barátaid segítségével. És most jön a
befejez rész.
Thomas nem szólt semmit. Furcsa várakozó érzés lepte el t. Egyszerre érezte azt, hogy szeretné tudni
mi következik, és azt is, hogy nem akarja hallani.
Janson el rekönyökölt az asztalon. Az arca elkomorult.
- Ez a legutolsó dolog. És hogy mi az? Thomas, szükségünk van az agyadra.

59. FEJEZET

Thomas szíve dübörögni kezdett a mellkasában. Tudta, hogy ez most nem egy teszt, hogy miként
reagál rá.
Elmentek, amilyen messzire csak tudtak. Elemezték ket, a reakciójukat, az agy-mintáikat.
Kiválasztották a legmegfelel bb személyt… hogy felboncolják azért, hogy megtalálják a gyógymódot.
Hirtelen úgy t nt neki, a Segít Jobb nem tud elég hamar odaérni.
- Az agyamra? - ismételte meg.
- Igen. - válaszolt Dr. Christensen. - Az utolsó jelölt birtokában van a terv, hiányzó adata. Ezt addig
nem mondhattuk el, amíg nem voltak meg a tesztek eredményei és nem elemeztük azokat a szokásos
változókkal.
Az élveboncolás adja meg nekünk a végleges adatokat ahhoz, hogy tudjuk, minden megfelel en
m ködik. Nem fogsz semmiféle fájdalmat érezni. Nyugtatót is kapsz, amíg…
Nem kellett befejeznie. A szavai belefulladtak a csendbe. A „VESZETT” három tudósa Thomas
válaszára várt.
De meg sem tudott szólalni. Pár alkalommal már szembenézett a halállal, de mindig ott élt benne a
remény, hogy túléli, de ez más volt. Nem egy olyan teszt, aminek a végén esetleg ment k jönnek érte.
Ebb l soha nem tér vissza. Hiába jönnének érte.
Egy furcsa gondolat futott át rajta: Vajon Teresa tud err l?
Már maga a gondolat is fájt neki.
- Thomas? - törte meg a csendet Janson. - Tudom, hogy ez milyen sokkoló lehet a számodra.
Remélem, tudod, hogy ez nem egy teszt, és nem egy változó, és én hazudok. Úgy gondoljuk, végre
meg tudjuk találni a gyógymódot a vírusra az agyszövet elemzésével. A vizsgálatok célja, hogy
kiválasszuk a végs jelöltet, éppen azt a célt szolgálta, hogy ne pazaroljunk emberi életeket. Hiszen a
vés cél is az, hogy életeket mentsünk.
- Évek óta gy jtjük és elemezzük a mintákat, a változókra való reakciókkal. - folytatta Dr. Wright. -
Már hosszú ideje az a célunk, hogy a legmegfelel bb alanyt válasszuk ki az utolsó eljárásra.
Dr. Christensen elkezdte felvázolni az egész folyamatot. Thomas dermedten hallgatta.
- Azt el kell mondanom, hogy életben lesz, de nem lesz ébren. Érzéstelenít t és nyugtatót kap. Mivel
az agyban nincsenek idegek, a folyamatnak a bemetszés része viszonylag fájdalommentes. Sajnos ez
egy visszafordíthatatlan beavatkozás, így az eljárás kimenetele… De az eredmények felbecsülhetetlen
érték ek.
- És ha nem m ködök közre? - kérdezte Thomas. Newt jutott eszébe… És ha tényleg meg tudná
akadályozni egy csomó más ember halálát?
A doktor szeme megrebbent erre a kellemetlen kérdésre.
- Nos, akkor... akkor még folyamatosan dolgozunk rajta. De benned van minden bizalmunk…
Thomas félbeszakította. Nem tudta rászánni magát erre a segítségre.
- De mégsem bíznak annyira a sikerben, igaz? Különben nem fizetnének embereknek azért, hogy
immunis… alanyokat gy jtsenek be azért, hogy mindent elölr l kezdhessenek.
Senki nem válaszolt, végül Janson azt mondta:
- Mi mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a gyógymódot. Igyekszünk ezt úgy tenni, hogy minél
kevesebb tragédia történjen. Azt hiszem, mást nem kell hozzátennem.
- De miért is beszélünk err l? - kérdezte Thomas. - Miért nem ragadnak csak meg, és vagdossák szét
az agyam?
Dr. Christensen válaszolt:
- Mert te vagy a végs jelölt! Mert részese vagy ennek az egésznek. Itt vagy a kezdetekt l fogva.
Megpróbálunk annyi tiszteletet mutatni feléd, amennyit megérdemelsz, és reméljük, hogy te is úgy
döntesz, te legyél a kiválasztott.
- Id re van szükséged Thomas? - kérdezte Dr. Wright. - Tudom, hogy ez nehéz döntés, amit nem lehet
könnyedén venni. Hatalmas áldozatot kérünk t led. Feláldozod az agyad a tudomány szolgálatára?
Lehet vé teszed számunkra, hogy beillesszük a puzzle utolsó darabját? Teszel egy lépést az emberi faj
megmentéséért?
Thomas nem tudta mit mondjon. Egy ilyen fordulatra nem volt felkészülve. Miután annyi mindenen
keresztülment, tényleg még a halálára is szükség van?
Most a Segít Jobbra következik! - gondolta.
- Szeretném egyedül átgondolni. - mondta. - Kérem! - egy része hajlott afelé, hogy megtegyék vele.
Még akkor is, ha csak egy kis esély van rá, hogy megtalálják a megoldást.
- Remélem, helyesen fogsz cselekedni. - mondta neki Dr. Christensen. - nem kell aggódnod. Nem
érzel fájdalmat.
- Csak egy kis id t szeretnék egyedül tölteni el tte. - Thomas már nem akart egy szóval sem többet
hallani.
- Rendben van. - állt fel Janson. - Elkísérlek egy privát betegszobába. De azt tudnod kell, hogy
szeretnénk miel bb kezdeni.
Thomas el rehajolt és a fejét a kezébe temetve, a padlót bámulta. Most valahogy mérhetetlen
ostobaságnak t nt a Segít Jobb terve. Most már csak azt szerette volna, ha még életben van, mire a
barátai megérkeznek.
- Thomas. - szólt Dr. Wright megpaskolva a kézfejét. - Jól vagy? Van még valami kérdésed?
- Csak… menjünk, ahová mondták.
Mintha elfogyott volna a leveg Janson irodájából. Thomas mellkasa megfeszült. Felállt és kinyitotta
az ajtót. Kilépett a folyosóra.
Ez már túl sok volt!

60. FEJEZET

Thomasnak pörgött az agya. Nem tudta mit tegyen. Nem tudott kommunikálni a Segít Jobb-al, nem
volt már telepatikus képessége, hogy Teresával vagy Arissal beszéljen.
Ahogy a folyosón haladtak, Thomasnak az Útveszt jutott az eszébe róla. Már szinte azt kívánta,
bárcsak ott lenne, mennyivel egyszer bbek voltak a dolgok.
- Itt van egy szoba. - magyarázta neki Janson. - Van benn egy írógép, ha üzenetet akarsz írni a
barátaidnak. Majd kitalálom a módját, hogy meg is kapják.
- Szóljon, ha enni is szeretne valamit. - szólt Dr. Wright hátulról.
Thomast bosszantotta ez az udvariasság. Az jutott eszébe, régen a halálra ítéltek is kaptak „utolsó
vacsorát”.
- Steak-et szeretnék. - mondta és megállt, hogy hátra nézzen. - És rákot. Meg homárt, és még
palacsintát is. Ja, és egy csokit.
- Sajnálom. Esetleg egy-két szendvicset tudok küldeni.
Thomas felsóhajtott.
- Ennyit az utolsó vacsoráról!
Leült az írógép elé és azt bámulta. Esze ágában sem volt, hogy bárkinek is írjon. A helyzet sokkal
bonyolultabb, mint azt el tudta volna képzelni. Nem tudta mire is számított, de arra biztosan nem,
hogy felboncolják t élve. Most csak az id t kell húznia, amíg meg nem jelenik a Segít Jobb.
De azért mégis írt Minhónak és Brendának. Amíg az ételre várt, lehajtotta a fejét a karjára. Pihent.
Evett, utána megint pihent. Reménykedett benne, hogy megérkeznek id ben a barátai. Akárhogy is, ki
nem megy ebb l a szobából, amíg nem feltétlenül szükséges.
Várakozás közben elszundított.
Kopogtatásra riadt fel.
- Thomas? - szólt fojtott hangon Janson. - Ideje lenne kezdenünk.
Pánik öntötte el a fiút ezekre a szavakra.
- Én vagyok.. én még nem vagyok.. még nem vagyok kész. - tudta, hogy nevetségesen hangzik.
Hosszú szünet után Janson azt mondta:
- Attól tartok nincs sok választásod.
- De.. - kezdte Thomas. Az ajtó kinyílt és Janson belépett.
- Thomas, a várakozás csak ront a helyzeten. Menni kellene.
Thomas nem tudta mit tegyen. Meglepte, hogy ilyen türelmesek vele, mert nyilván rájöttek, hogy az
id t húzza. Vett egy nagy lélegzetet:
- Essünk túl rajta!
A Patkány-ember elmosolyodott.
- Gyere velem.
Janson egy el készít helyiségbe vezette Thomast. Középen egy kerekes ágy foglalt helyet mindenféle
m szerekkel és monitorokkal. A szobában több ápoló sürgött-forgott, Dr. Christensen pedig már
m t sruhában, maszkkal az arcán várta.
- Ennyi? - kérdezte Thomas és rjít félelem söpört rajta végig. - Itt az id a lékelésre?
- Sajnálom. - mondta az orvos. - El kell kezdenünk.
A Patkány-ember éppen szóra nyitotta a száját, amikor az egész épületet ellepte a riasztó hangja.
Thomas megkönnyebbült. Itt a Segít Jobb.
Az ajtó kinyílt és egy kétségbeesett asszony szólt be.
- Megérkezett a Berg, de ez egy átverés volt. A benne ül emberek megpróbálják átvenni a hatalmat!
Janson válaszára majdnem megállt Thomas szíve.
- Ezek szerint sietnünk kell, Christensen, fogj hozzá!

61. FEJEZET

Thomas mellkasa összeszorult, a torkában pedig mintha egy gombóc n tt volna.

Janson parancsokat osztogatott.
- Dr. Christensen, gyorsan! Ki tudja kik ezek az emberek. Lehet, hogy valami rültek. De az rök
megbirkóznak velük.
- Állj! - mondta Thomas rekedten. - Én nem tudom, hogy tényleg akarom-e.
Janson arca vörösre gyúlt. Nem is válaszolt Thomasnak, az orvoshoz fordult.
- Dr. Christensen, végezd a dolgod!
Thomas kinyitotta a száját, de valami beleszúródott a karjába. Forróság öntötte t el és összerogyott. A
nyakától lefelé semmit nem érzett, mintha mindene elzsibbadt volna. Félt.
Dr. Christensen odahajolt hozzá egy fecskend vel.
- Sajnálom Thomas. Meg kell tennünk.
Feltették t az ágyra. A hátán feküdt. Egyedül a fejét tudta kissé mozdítani. Most fogta fel igazán,
hogy meg fog halni. Kivéve, ha fel nem bukkan valaki a Segít Jobb-tól.
A Patkány-ember megveregette az orvos vállát.
- Csináld. - ezzel megfordult és elt nt.
Miel tt becsukódott volna az ajtó, Thomas kiabálást hallott a folyosóról.
- Lefuttatok néhány tesztet. - magyarázta az orvos. - Utána megyünk a m t be.
Thomas úgy hallotta, mintha száz mérföldnyi távolságról beszélne hozzá a doktor. Tehetetlenül feküdt,
miközben az vért vett t le, megmérte a koponyáját, tett-vett csendben a m szerek között.
Thomas lehunyta a szemét. Vajon a blokkoló szerkezet m ködik? Vagy rátalált valaki? Vagy akarja
egyáltalán, hogy rátaláljanak? Lehetséges, hogy a „VESZETT” tényleg megtalálja a gyógymódot?
Próbált egyenletesen lélegezni és koncentrálni, hogy megmozdítsa a végtagjait. De nem történt semmi.
Az orvos hirtelen felegyenesedett és rámosolygott.
- Azt hiszem kész. Átgurítunk a m t be.
Thomas bámulta a fényeket a mennyezeten, ahogy a folyosón haladtak. De végül becsukódott a szeme.
Elaltatták… A világ elhalványult. Már halott lenne?
Felpattant a szeme. Újra becsukta. Hevesen zakatolt a szíve. A keze izzadt, és észrevette, hogy a
leped t markolássza. Ökölbe szorította a kezét. Lassan megint tud mozogni. Újra kinyitotta a szemét.
A fények mintha közelebb lennének. Még közelebb és még közelebb.
A kétségbeesése azzal fenyegette, hogy kiszorítja bel le az életet, miel tt még az orvos nekifogna a
m tétnek.
- Én.. - kezdett volna beszélni, de nem jött ki semmi a száján.
- Mi van? - bámult le rá az orvos.
Thomas újból próbált valamit mondani, de a folyosóról hatalmas robaj hallatszott. Az orvos
megbotlott és ráesett az ágyra. Lövés csattant az ágy jobb oldalánál és becsapódott a falba. A falról
visszapattant, pördült egyet és a másik oldalon jött vissza.
Thomas megpróbált mozogni, de még mindig magatehetetlenül feküdt. Chuck-ra és Newt-re gondolt
szomorúbban, mint valaha.
Valaki felsikoltott. Kiabálás hallatszott, majd újra csend lett. Az orvos gyorsabban kezdte szedni a
lábait. Áthaladtak a leng ajtón. A hófehér m t ben már várták ket.
- Sietnünk kell! - hadarta Christensen. Mindenki a helyére! Lisa, nyugtatózd le teljesen.
Egy alacsony n válaszolt:
- Még nem csináltuk meg a ….
- Nem számít! Lehet, hogy leég az egész épület.
Átették Thomast a m t ágyra. A hátán feküdt. Az orvosok és n vérek legalább tízen lehettek. Többen
beszéltek, ami úgy hangzott a fülében, mint egy méhkas zümmögés.
Szúrást érzett a karján. Odanézett. Egy n vér t t helyezett a vénájába.
Az er s fények kigyulladtak a feje fölött. Érezte, hogy a testébe több helyen beleszúrnak, a
legkülönböz bb helyeken. A monitorok sípolni kezdtek, egy gép hangosan zümmögött.
Az orvosok és n vérek beszéltek, közben mindenki siet sen mozgott. Olyan volt az egész, mint
valami összehangolt tánc. Csak feküdt mozdulatlanul.
A rettegés fokozódott benne. Tudta, itt és most vége lesz mindennek.
„Remélem, legalább m ködik..” gondolta, és az altatószerek végre magukkal ragadták. Minden elt nt.

62. FEJEZET

Hosszú ideig Thomas csak a sötétséget érzékelte. De mintha valami hajszálrepedésen keresztül egy
gondolat megszökött volna és most az rben keringene. Tudta hogy alszik, tudta hogy életben tartják,
hogy ellen rizzék az agyát. Lehet hogy már éppen szeletelik… De még nem halt meg.
Mintha egy hangot hallana. Egy hangot, ami lebeg valahol ebben a zavaros sötétségben.
A nevét mondta valaki.
Hallgatta Thomas ahogy valaki a nevét mondja újra és újra. Úgy döntött elindul a hang irányába, hátha
megtalálja.
Elindult a neve felé.

63. FEJEZET

„Thomas, én hiszek benned”, halotta egy n hangját és minden erejével azért küzdött, hogy
visszanyerje az eszméletét. Nem ismerte ezt a hangot. Lágy, meggy z hang volt. Folytatta a
küzdelmét. Hallotta saját magát, ahogy felnyög.
Végül kinyitotta a szemét. A mennyezeten égtek a vakító fények, de egy zárt ajtó el tt ott volt a n ,
aki ébresztgette. Éppen kifelé indult.
- Várj. - akarta mondani, de csak valami reszel s suttogás hagyta el a száját.
Valahogy sikerült feltámaszkodnia a könyökére. Egyedül volt a szobában, csak távoli zajokat hallott.
Kiáltásokat, zörgéseket. Lassan kezdett kitisztulni az agya, már csak egy kicsit volt kábult, de ennyit l
éppen jól érezte magát.
Ha a tudomány tényleg el re lépett egyet, akkor valami csoda történhetett, mert még mindig az
ágyon feküdt és gondolkodni is tudott.
Az ágy mellett álló kis asztalon egy dosszié hevert. Nagy, piros bet kkel Thomas neve állt rajta.
Felült és elvette a mappát.
Két papírlap volt benne. Az egyik, egy térkép volt. A „VESZETT” épületkomplexumának az
alaprajza, vastag fekete vonalakkal útvonalakat jelölt be rajta valaki. A második lap egy levél volt,
neki címezve. Az aláírás: Paige kancellár. Letette a térképet és a levelet kezdte olvasni.

Kedves Thomas!
Személy szerint úgy érzem, vége a teszteknek. Elegend adatunk van a terv megvalósításához. A
társaim nem értettek egyet velem ebben a kérdésben. De sikerült leállítanom a megkezdett
visszafordíthatatlan eljárást és megmentettem ezzel az életed.
Remélem, hogy a begy jtött adatok alapján megtaláljuk a Kitörés gyógymódját.
A továbbiakban már nem lesz szükség a részvételedre. Csupán egy nagy feladat vár még rád, és én
számítok az együttm ködésedre.
Mikor kancellár lettem, szükségesnek láttam egy menekül ajtó létrehozását. Egy használaton kívüli
karbantartó szobában csináltattam meg.
Arra kérlek, most mentsd meg a barátaidat és a többi immunist, akiket begy jtöttünk. Sürget nagyon
az id , de biztos vagyok benne, hogy ezzel te is tisztában vagy.
A mellékelt térképen három útvonalat jelöltem be. Az els út a kijutást mutatja meg ebb l az épületb l.
Egy alagút vezet ki a szabadba. Ott megtalálod a másik épület bejáratát, ahol a Segít Jobb van.
Csatlakozz hozzájuk.
A második útvonal azt mutatja meg, hogy lehet eljutni a fogva tartott immunisakhoz.
Végül a harmadik út elvezet a menekül ajtóhoz. Ez egy Tranzit-hoz vezet, ami egy új élet felé visz
titeket. Vidd el ket, menjetek el.
Ava Paige Kancellár

Thomas nézte a papírt és közben pörgött az agya. Újabb robbanásszer zaj hallatszott, amit
üvegcsörömpölés követett. Ez visszahozta t a valóságba.
„Bízz Brendában és a Kancellárban.” Mást nem is tehetett.
Összehajtotta a két papírlapot és zsebre vágta. Meglep dött rajta, milyen gyorsan visszatért az ereje.
Az ajtóhoz rohant és kinézett. A folyosó üres volt. Már éppen kisurrant, amikor két futó ember jelent
meg. Szinte rá sem néztek, ahogy elhaladtak mellette. A Segít Jobb támadása idézhette el ezt a
káoszt, ami valószín leg t is megmentette.
El vette a térképet és áttanulmányozta, majd elraktározta az agyában. Már haladt néhány métert,
mikor rádöbbent mit is látott a második útvonalnál. Újra el vette a térképet, de csak hogy
megbizonyosodjon róla, tényleg jól látta:
A „VESZETT” az immunisakat az Útveszt ben rejtette el.

64. FEJEZET

Két útveszt volt a térképen. Az egyik az „A” csoporté, a másik a „B” csoporté. Mindkét útveszt a
„VESZETT” f hadiszállása alatt feküdt, mélyen az alapok alatt. Thomas nem tudta melyikhez kell
mennie, de akárhogy is, vissza kell térnie az Útveszt be. Émelyít félelemmel futni kezdett a kijárat
felé, ahogy azt Paige kancellár bejelölte.
Folyosóról folyosóra rohant, míg el nem ért egy hosszú lépcs ig, ami a pincébe vezetett. Kinyitotta az
ajtót és egy keskeny alagút t nt fel. Thomas megkönnyebbülten látta, hogy nem teljes a sötétség. A
mennyezetr l több helyen csupasz villanykörte lógott le.
Körülbelül kétszáz lábnyira a térképen egy létra volt feltüntetve. Felmászott rajta és a létra tetejénél
egy nagy kerek fémajtót talált.
Nekifeszült és felnyomta. Hideg leveg áramlott be. Feltornázta magát a hóval borított földre. Látta a
nagy sziklát, az erd t és a „VESZETT” központját.
Visszahelyezte a fedelet az alagútra. Éjszaka volt. Felnézett az égre és nagy szürke felh t látott. Éppen
olyat, mint amilyet akkor látott, mikor idejött. Vajon mennyi id telhetett el? Néhány óra? Pár nap?
Fogalma sem volt róla.
Paige Kancellár azt írta, a Segít Jobb épületének keresse meg a bejáratát. Hol lehet? Talán ahonnét a
robbanás szer zajok jöttek? A térképen nem volt bejelölve az épület. Meg kellett keresnie.
A sziklához legközelebb es épülethez futott. Próbált lehajolni futás közben. Dörgött és villámlott az
ég.
Átnyomakodott a bokrok között, de nem látott bejáratot. Elment az épület sarkáig. Megállt és kinézett.
Az épületek között udvarok voltak. De bejáratot még mindig nem látott.
Megkerülte a következ két épületet, de ahogy a negyedikhez közeledett, valamit hallott. A földre
vetette magát és próbált csendben maradni. Két nagy bokor volt el tte. Az udvaron robbanás nyomait
lehetett látni, az épület falán pedig egy nagy nyílást. Ezek szerint az épületen belül volt a robbanás.
A halvány fényben két ember alakot látott. A Segít Jobb! Már állt volna fel, hogy odafut, amikor egy
kéz tapadt szorosan a szájára. Egy másik kéz a mellkasára fonódott és húzta vissza a földre.
Thomas ki akarta magát szabadítani a szorításból, de az a valaki túl er s volt. A hátára fordította t.
Thomas ekkor még egy alakot látott.
Janson.
- Csalódott vagyok. - mondta a Patkány-ember. - Úgy t nik nincs mindenki egy csapatban velem.
Thomas tovább küzdött az illet ellen, aki a földre teperte t.
Janson felsóhajtott.
- Azt hiszem, a nehezebb utat fogjuk választani.

65. FEJEZET

Janson egy hosszú, vékony kést húzott el . Felemelte és összesz kül szemekkel vizsgálgatta.
- Mondok én neked valamit, kölyök! Soha nem voltam egy er szakos ember, de te és a barátaid az
rületbe kergettek. A türelmem már majdnem elérte a minimumot, de még mindig önmérsékletet
tanúsítok veled szemben. Azért dolgozom, hogy megmentsem az emberi fajt, és ha tetszik, ha nem, be
fogom fejezni ezt a projektet.
Thomas kényszerítette magát, hogy ne küzdjön, inkább gy jtse össze az energiáját egy megfelel bb
pillanatra, ami remélte, hogy eljön majd.
Világos volt számára, hogy a Patkány-ember teljesen elveszítette az eszét és a m t be akarja t
visszajuttatni bármi áron.
- Jó fiú. Nem kell küzdeni. Legyél büszke arra Thomas, hogy megmented a világot.
- Leveheted a kezd a fiú szájáról! - szólt oda egy fekete hajú köpcös férfinak.
- Ha egy hangos szó is elhagyja a szád, akkor Janson megpiszkál kicsit ezzel a pengével. Érted, fiú?
Nem akarlak megölni, de ez nem azt jelenti, hogy pár harci sebet nem kaphatsz.
Thomas bólintott és igyekezett nyugodnak látszani.
- Okos fiú.
Ez volt Thomas számára a végszó. Teljes er vel belerúgott Janson arcába. Az a földre zuhant. A fekete
hajú férfi igyekezett lefogni t, de Thomas kicsusszant és Janson kést tartó kezét kezdte rugdosni,
amíg az ki nem repült bel le.
Thomas egy pillanatra a késre figyelt, és ez elég is volt a zömök férfinak. Rávetette magát a fiúra, aki
Jansonra esett. A két férfi közé szorult. Thomas hirtelen kétségbe esett, majd hirtelen mintha bomba
robbant volna benne, szétáradt testében az adrenalin. Felkiáltott és rúgott, ütött, míg ki nem küzdötte
magát ebb l a présb l. A késhez rohant, felkapta és azonnal visszapördült azonnali támadásra
számítva.
De a két férfi még csak most állt lábra. Nyilvánvalóan mindkettejüket meglepte ez a váratlanul el tört
er .
- Csak menjetek el. Esküszöm, ha utánam jöttök, addig szurkálok ezzel a késsel, amíg mindketten
halottak nem lesztek! - tartotta maga elé a kést Thomas.
- Egyedül kett nk ellen, kölyök? - mit számít az a nyamvadt kés! - szólt Janson.
- Nem láttad még mire vagyok képes? - válaszolta Thomas és igyekezett veszélyesebbnek t nni, mint
amilyen valójában volt. - Eleget figyeltél pedig az Útveszt ben és a Megperzselt városban! - majdnem
elnevette magát az önirónia hallatán. Gyilkost csináltak bel le, és azt akarják, mentse meg az
embereket?
- Ha te mondod! - gúnyolódott a zömök férfi.
Thomas eddig csak Gally-t látta kést dobni. De most felemelte a kezét és a kés becsapódott a férfi
nyakába. Nem vérzett, csak amikor az ijedt képpel felnyúlt és kirántotta a pengét. A vér spriccelve tört
el . Kinyitotta a száját, de térdre rogyott.
- Te kis… - suttogta Janson és a rémülett l tágra nyílt szemekkel meredt a társára.
Thomas is megdermedt attól, amit csinált, de amikor Janson ránézett, abba a pillanatban futásnak
eredt. Ki az udvarról.
- Thomas! - kiabált utána Janson. - Gyere vissza! Nem tudod, mit csinálsz!
Thomas nem állt meg. Elfutott a bokrok mögött és a tátongó lyuk felé rohant. Egy férfi és egy n még
mindig ott kuporgott a földön, hátukat a falnak vetették. Amikor meglátták Thomast, mindketten
fölálltak.
- Thomas vagyok! - kiáltotta feléjük a fiú. - A ti oldalatokon állok.
Azok összenéztek, majd vissza Thomasra, aki éppen eléjük ért. Mögötte vagy ötven lábnyira Janson
közeledett.
- Már mindenhol kerestünk. - szólt a férfi. - Azt hittük ott vagy.
Ujjával a lyukra mutatott.
- Hol vannak a többiek? Hol van Vince? - kérdezte Thomas lihegve.
Hallotta, hogy Janson beszél mögötte. Megfordult, hogy szembe nézzen a Patkány-emberrel, akinek
arcát természetellenes düh torzította el. Thomas már látta ezt az rült tekintetet. Ugyanezt látta Newt
arcán. A Patkány-ember fert zött volt.
- Ez a … fiú a … „VESZETT” … tulajdona. Engedjétek… el … t! - zihálta.
A n meg se mozdult.
- Tudod mennyit jelent nekem a „VESZETT”, öreg? Mint egy rakás libafos! Én a helyedben elhúznék
innen, de a házba se mennék vissza! Semmi jó nem fog ott történni a barátaiddal.
A Patkány-ember nem válaszolt, csak folyamatosan lihegett. A szeme ide-oda szökkent Thomas és a
n között. Végül lassan hátrálni kezdett.
- Nem értem az embereket. Ez az önelégült arrogancia fog véget vetni mindennek. Remélem, együtt
tudtok élni azzal a gondolattal, hogy a pokolban fogtok megrohadni! - ezzel megfordult és elment.
- Mit habratyolt itt? - kérdezte a n .
- Hosszú történet. Most meg kell találnom Vincét, vagy valakit a f nökségb l. És a barátaimat.
- Nyugi kölyök. Most minden csendes. - felelte a férfi. - Most mindenki el van foglalva az ültetéssel.
- Ültetés? - mit jelent ez?
- Nem ültetés, telepítés, te idióta. Az egész épületet fel akarjuk robbantani. Megmutatjuk a
„VESZETT”-nek, hogy mi komolyan gondoltuk!

66. FEJEZET

Thomasban kezdett összeállni a kép a Segít Jobb-ról. Vince fanatizmusa, amit mostanáig nem értett
meg teljesen. A mód, ahogy bántak velük mikor túszként fogva tartották ket. Ha nem m ködnek a
hagyományos fegyverek, akkor mi szükség van a robbanóanyagokra? Ennek csak akkor van értelme,
ha eleve el akarták pusztítani. A Segít Jobb nem egészen áll ugyanazon az oldalon, mint . Lehet,
hogy azonos motívumok vezetik ket, de a szervezet célja valami sötétebb dolog.
Óvatosnak kell lennie. Most csak az számít, hogy megmentse a barátait és a többi fogva tartott
immunist.
A n hangja szakította félbe Thomas gondolatait.
- Úgy látom, nagyon tele van a fejed, ha ennyit gondolkodsz.
- Igen.. sajnálom. Mikor akarnak robbantani?
- Hamarosan azt hiszem. Már órák óta telepítik a robbanóanyagokat. Egyszerre akarják az egészet
felrobbantani, de mi nem vagyunk annyira kiképezve.
- Mi van az emberekkel, akik benn vannak? Vagy kijött mindenki?
Egymásra néztek, majd a n vállat vont.
- Vince azt reméli mindenki kijött.
- Azt reméli??? Mit jelent ez?
- Azt reméli.
- Azonnal beszélnem kell vele! - Thomas most már tényleg sürg sen meg akarta találni Minhót és
Brendát. Segít Jobb ide, vagy oda, neki miel bb el kell jutnia az Útveszt be és elvinni onnét
mindenkit a Transz-szal.
A n az épület oldalán lév lyukra mutatott.
- Csak itt lehet bemenni. Bent megtalálod Vincét. De óvatosan, mert a „VESZETT” rei is benn
bujkálnak. Gonosz kis gazemberek.
- Kösz a figyelmeztetést. - fordult meg Thomas. Alig várta, hogy bejusson végre. Poros sötétség várta
t, csak egy riasztó villogó piros fénye adott némi fényt.
El ször Thomas nem látott, nem hallott semmit. Ment óvatosan az t körülvev csendben. Ahogy a
szeme hozzászokott a fényviszonyokhoz, kezdett többet látni. Egy folyosón volt, aminek a végén
nyitott ajtó állt. Odament és benézett. Egy nagy szoba tárult fel el tte. Az asztalok a földön hevertek
az oldalukon, mintha pajzsnak használták volna. Többen guggoltak mögöttük és a szoba másik oldalán
lév nagy, kétszárnyú ajtót tartották szemmel.
Thomast észre sem vették. Jobban behajolt és akkor meglátta Vincét és Gally-t. Más ismer s arcot
nem látott.
- Hé! - suttogta. - Hé, Gally!
A fiú megfordult és úgy hunyorgott, mint aki nem akar hinni a szemének.
Thomas integetett neki, Gally pedig a kezével mutatta, hogy menjen oda. Thomas körülnézett és
meghajolva az asztalhoz szaladt. Ott leroskadt a földre a régi ellensége mellé. Annyi kérdése lett
volna, azt sem tudta mivel kezdje.
- Mi történt? Mit csináltak veled? - kérdezte Gally.
Vince is rápillantott, de nem szólt semmit.
Thomas hirtelenjében nem is tudta mit válaszoljon.
- k.. egy pár tesztet futtattak le. Megtudtam hol tartják fogva az immunisakat. Nem lehet addig
felrobbantani ezt a helyet, amíg ki nem szabadítjuk ket.
- Akkor menj és szabadítsd ki ket! - mondta Vince. - Mi épp egyezkedünk itt, nem fogom arra
pazarolni az id m.
- Azokat az embereket ti hoztátok ide! - nézett Thomas Gallyra, de az csak vállat vont, mint aki azt
mondja; a te gondod.
- Hol van Brenda, Minhó és a többiek? - kérdezte.
Gally a másik szoba felé intett.
- Mindegyikük azt mondta, addig semmit nem csinálnak, amíg nem jöttél vissza.
Thomas hirtelen sajnálatot érzett a sebhelyes arcú fiú iránt.
- Gyere velünk Gally! Csináljanak itt, amit akarnak, de te közénk tartozol. Te sem akarhatod, hogy
valaki ugyanazt tegye velük, mint amit velünk az Útveszt ben.
Vince hirtelen megfordult.
- Eszedbe ne jusson! - kiáltotta. - Thomas tudtad, hogy mik a céljaink. Ha kiszállsz t lünk, akkor te
egy köpönyegforgató vagy!
Thomas látta Gally szemében a szomorúságot. Mintha valami megtört volna benne, és még valamit
látott: Bizalmat. Igazi bizalmat!
- Gyere velünk. - mondta neki újra.
Gally elmosolyodott és Thomas legnagyobb meglepetésére azt mondta:
- Rendben.
Nem várták meg Vince reakcióját. Elcsúsztak az asztaltól és befutottak a másik szobába.
Minho szaladt oda hozzá els nek és kapott t le egy medve-ölelést, míg Gally esetlenül állt
félrehúzódva. Aztán már mindenki körülöttük tolongott. Brenda, Jorge, Teresa, még Aris is.
Thomas szinte beleszédült a sok ölelésbe és a még több kérdésbe. Brendának különösen örült. Olyan
jó volt átölelni t. Hosszabban tartotta a karjai között, mint bárki mást.
- Most nem tudok mindent elmondani. Sietnünk kell. Ki kell szabadítanunk a többi immunist, akiket a
„VESZETT” fogva tart, miel tt a Segít Jobb felrobbant itt mindent.
- Hol vannak? - kérdezte Brenda.
- Mit tudtál meg?
Thomas soha nem gondolta volna, hogy valaha az életben még ilyet fog mondani:
- Vissza kell mennünk az Útveszt be.

67. FEJEZET

Thomas megmutatta nekik a levelet, amit a m t ben talált, miután magához tért. Nem sokat
tanácskoztak, mindenki egyetértett vele, hogy hagyják ott a Segít Jobb-ot és induljanak azonnal az
Útveszt be.
Brenda miután megnézte a térképet, azt mondta, tudja hogy juthatnak oda a leggyorsabban.
Kisiettek az ajtón, nem tör dve Vince kiabálásával, aki rültnek nevezte ket és megjósolta, hogy
perceken belül meg fogják ket ölni. Thomas oda sem figyelt.
Thomas és Brenda mentek elöl, a többiek mögöttük. Úgy döntöttek, hogy óvatos lopakodás helyett
inkább futnak. A hosszú folyosók komor fénye kísértetiessé tette a helyet. Olyan volt, mintha azoknak
a szellemei, akiket a „VESZETT” hagyott meghalni, ott bujkálnának a sarkoknál és a falnyílásoknál.
De Thomas úgy érezte, a szellemek is az oldalán állnak.
Brenda határozottan mutatta az utat. Befordultak a sarkon, lementek egy lépcs n, átmentek egy régi
helyiségen, végig egy hosszú folyosón. Majd megint le egy lépcs n, utána jobbra kanyarodtak, azután
balra.
Thomas szinte élvezte ezt a futást. Nem állt meg, hogy kifújja magát, folyamatosan haladt, és nem
kételkedett Brenda navigálásában. Újra Futó volt.
Egy folyosó vége felé jártak, ahonnét jobbra fordultak, amikor a semmib l valaki ráugrott, megfogta a
vállát és a földre teperte. Thomas félregurult. A hangokból ítélve a többiek is harcoltak. Sötét volt,
Thomas nem is látta ki ellen küzd. Ököllel püfölték, belerúgtak. El rántotta a kését. Egy n
felsikoltott. Egy ököl csapódott az arcába, és valami kemény szegez dött a combjához. A háta a falnak
ütközött. Hirtelen ellökte magát. Támadója a falhoz ugrott és elt nt a tetején. A kést készenlétben
tartotta, de nem akart vadul vagdalkozni vele a sötétben. Amikor a támadója ismét közelebb került
hozzá, egyik kezével megfogta az állát, a másikkal beledöfte a kést a hasába. Újra felsikoltott a n .
Határozottan ugyanaz volt, aki az el bb. Thomas félrelökte t, majd körülnézett, ki szorul segítségre.
Egyedül Minho harcolt még, de ellenfele már nem mutatott ellenállást. A többiek már a falnak d lve
pihentek.
- Gyerünk! - kiáltotta. - Minho, hagyd!
A barátja bevitt még néhány jól irányzott ütést az rnek, majd búcsúképpen belerúgott egyet.
- Végeztem. Mehetünk.
Megfordultak és rohantak tovább.
Egy hosszú lépcs n mentek le és egy terembe jutottak. Thomas megdermedt a döbbenett l, mikor
rájött hol is vannak. Ez volt az a helyiség, ahol találták magukat miután megszöktek az Útveszt b l.
A megfigyel szoba ablakai még mindig töröttek voltak, üvegcserepek hevertek szanaszét a földön.
Ott hevert a negyven hosszúkás tartály, amiben a Siratók pihentek.
Thomas látta ket.
Tudta, hogy a „VESZETT” tagjaként is számtalan órát és napot töltött el ezen a helyen, amikor
létrehozták az Útveszt t. Szégyent érzett.
Brenda egy létrára mutatott.
- Hogyhogy nincs itt senki? - kérdezte Minho. - Ha fogva tartanak ott embereket, akkor miért
nincsenek rök?
Thomas elgondolkodott.
- Nem kellenek ide rök, az Útveszt éppen elég. Nekünk is hosszú id be telt, amíg megtaláltuk a
kiutat.
- Nem tudom. - mondta Minho. - Nekem akkor is b zlik itt valami.
Thomas vállat vont.
- Ha itt ülünk, azzal nem segítünk. Ha nincs valami hasznos ötletetek, akkor gyerünk.
- Hasznos? - ismételte Minho. - Nem javasoltam semmit.
- Akkor akár indulhatunk is.
Thomas felmászott a létrán és megint ismer s helyen találta magát. Itt kellett megadni a jelszót, hogy
leállítsák vele a Siratókat. Itt állt Chuck mellette, megrémülve, mégis bátran. És egy óra múlva halott
volt. Még most is elöntötte Thomast a fájdalom.
- Otthon, édes otthon. - motyogta Minho és egy kerek lyukra mutatott a fejük fölött.
Ez volt az a lyuk, amib l kiállt a Szikla, amikor az Útveszt m köd képes volt. Hologram technikával
elrejtették, hogy azt a hatást keltsék, mintha a lyukba dobott k darab a végtelenbe hullana. Most hogy
ki volt kapcsolva, látni lehetett a nyíláson keresztül az Útveszt falait.
- El sem hiszem, hogy itt vagyunk. - mondta Teresa Thomas mellé állva. A hangja kísértetiesen
visszhangzott.
Thomas rájött, hogy k ketten végül is nagyon sokban hasonlítanak. Életeket próbáltak menteni, azért
segítettek ebben az egészben.
- rület mi? - kérdezte.
- Az. rület. - mosolyodott el.
Thomas annyi mindenre nem emlékszik még mindig, nem ért dolgokat kettejükkel kapcsolatban. De
most itt van velük a lány és is segít. Ett l többet nem is kívánhat.
- Nem kellene felmenni? - kérdezte Brenda.
- De. - bólintott Thomas. Megyünk.
Mikor már mindenki felmászott, Thomas is felnyomta magát a párkányra. Visszarakták a két
elmozdított táblát. A nyílás elt nt, csak egy fekete terület látszódott, ami ismét úgy nézett ki, mintha a
végtelenbe tekintett volna bele.
Ahol egykor a ragyogó kék eget látták, most csak unalmas-szürke mennyezet volt. A hologram
technika híján a Szikla teljesen elt nt és az egykor szédülést kiváltó látvány helyett most csak egy
egyszer fekete vakolatot láttak.
De a borostyánnal befuttatott falak láttán ismét elállt a lélegzete. Ezek illúzió nélkül is hatalmasak
voltak. A régi szürke repedezett monolitok a zöld foltokkal úgy emelkedtek fölé, mintha ezer éve ott
álló óriási sírkövek lennének.
Nem volt visszaút.

68. FEJEZET
Innent l fogva Minho mutatta az utat. Kihúzta magát futás közben, minden porcikájából valami kis
büszkeség-féle sugárzott. Két évet töltött el az Útveszt falai között.
Thomas mögötte futott. Nyakát nyújtogatva nézte a magas falakat, a szürke mennyezetet. Furcsa érzés
volt újra itt lenni, ahol annyi mindent átéltek, amíg végre sikerült kimenekülniük. Mennyit futottak itt.
Thomas kíváncsi volt mit gondol az Útveszt r l Brenda és Jorge. Az is eszébe jutott, milyen érzés
lehet itt lenni Gally-nak.
A Keleti ajtóhoz kanyarodtak be. Itt kötözte fel Thomas Alby-t a borostyánnal ben tt falhoz. A
borostyánon még meglátszódtak a törés nyomok. Mennyi er feszítésébe került, hogy megmentse a
Tisztársak egykori vezet jét. Néhány nappal kés bb pedig Alby meghalt. Meghalt, mert az agya nem
jött helyre a Változók miatt. Thomasban szinte forrt a harag.
Elérték a Keleti ajtót, és Thomasnak elakadt a lélegzete. Több száz kétségbeesett ember nyüzsgött a
Tisztáson. Férfiak, n k, gyerekek. Még pár csecsem is volt köztük.
Amikor meglátták ket, pár másodperc alatt csend lett. Minden szem rájuk szegez dött.
- Tudtad, hogy ilyen sokan vannak? - kérdezte Minho.
Mindenhol emberek voltak, amerre néztek. De Thomas szava elakadt, amikor meglátta a Tisztást. A
Kert, a Vérház, a Tábor, a Tuskók, az elszenesedett Térkép szoba, a lógó nyitott ajtajával..
- Hé, álmodozó! - szólt rá Minho - Kérdeztem valamit.
- Neked nem t nik kisebbnek ez a hely, mint mikor itt voltunk?
A barátaik rögtön észrevették ket. Frypan, Clint, Sonya és a többiek. Mindenki odarohant egy gyors
ölelésre.
Frypan megfogta Thomas karját.
- Hitted volna, hogy megint ide kerülök? De nem engedtek f zni. A Dobozban naponta háromszor
csomagolt ételeket küldtek. Nem is tudtam volna f zni, még áram sincs.
Thomas felnevetett.
- Gondolod te nyamvadt szakács, hogy egy egész hadseregre is tudtál volna f zni?
- Nagyon vicces vagy, Thomas. Nagyon vicces! De azért örülök, hogy látlak. - mondta és ekkor
elámult. - Gally? Gally te vagy az? Hát élsz?
- Én is örülök neked. - felelte szárazon a fiú.
Thomas megveregette a szakács vállát.
- Hosszú történet. Gally már Jófiú!
Gally gúnyosan mosolygott, de nem szólt semmit.
Minho lépett hozzájuk.
- Ha kiörömködtétek magatokat, beszéljük meg, mit csinálunk most.
- Csak nem lesz olyan nehéz. - de el nem tudta képzelni, hogy ennyi embert hogy vezetnek ki az
Útveszt b l, vissza az alagútba, keresztül a „VESZETT” központján egészen a Transz-hoz. De meg
kellett oldaniuk.
- Na ne etess engem, Bökött! A szemeid nem hazudnak. - felelte Minho.
Thomas elmosolyodott.
- Több ember, több harcos.
- Megnézted te ket? - kérdezte Minho. - A fele fiatalabb mint mi vagyunk. a másik fele se úgy néz ki,
mintha valaha is verekedett volna az életében.
- Néha a számfölény is számít valamit. - felelte Thomas.
Odahívta Brendát és Teresát.
- Van valami terved? - kérdezte Teresa.
Most, hogy Teresa velük van amikor szükség van rá, Thomas emlékei a lányról visszatértek.
- Csoportokra kell ket osztani. - mondta. - Olyan ötszáz f lehet, szóval… egy csoportba ötven ember
legyen. Akkor minden csoportnak lesz közülünk egy vezet je. Teresa, tudod hol a karbantartó szoba? -
adta át a térképet.
Teresa megnézte és bólintott. Thomas folytatta.
- Akkor te és Brenda mentek el l, ti mutatjátok az utat. Mindenki más egy-egy csoportot vezet. Kivéve
Minhót, Jorge-t és Gally-t. k lesznek hátul.
- Jól hangzik. - vonta meg a vállát Minho.
- Jól mondod, haver. - szólt Jorge is. Gally csak bólintott.
A következ húsz perc a csoportok kialakításával telt el. Próbálták figyelembe venni az életkort és a
fizikumot is.
Az immunisakkal semmi gond nem volt. Látták, hogy az újonnan érkezettek ki akarják ket
szabadítani innen, ezért minden parancsot vita nélkül követtek.
A hosszú sor felsorakozott a Keleti Ajtó el tt. Thomas felemelte a kezét.
- Figyelem! - kezdte. - A „VESZETT” a tudomány érdekében akar benneteket felhasználni. A
testeteket, az agyatokat. Évek óta tanulmányozzák az immunis embereket, adatokat gy jtenek,
teszteket végeznek, hogy kidolgozzák a Kitörés-re a gyógymódot. Titeket is azért gy jtöttek be. De azt
nem t rhetjük, hogy úgy kezeljenek minket, mint valami laboratóriumi patkányokat. Nem
engedhetjük, hogy azt tegyék velünk, amit akarnak. Azért vagyunk itt, hogy kimentsünk titeket err l a
helyr l. Egy csomó épületen át kell haladnunk, amíg egy Transz-on keresztül biztonságos helyre nem
érünk. Ha útközben megtámadnak minket, harcolnunk kell. Mindenkinek. Maradjatok csoportokban,
hogy az er sebbek megvédhessék…
Egy hatalmas zaj szakított félbe Thomast. Olyan volt, mint mikor egy k széthasad. A visszhang még
hallatszott egy darabig, majd csend lett.
- Mi volt ez? - kérdezte Thomas és körbenézett.
Thomas is a Tisztást, a falakat nézte, de nem látott semmi különöset. Már éppen szólni akart megint,
amikor egy újabb reped hang hallatszott, majd még egy. A talaj remegni kezdett, a zaj már szinte
folyamatosan hallatszott. Mintha a világ akart volna szétesni.
Mindenki forogni kezdett, keresték a zaj forrását. Amikor még jobban rázkódott a talaj, az embereken
kitört a pánik. Sikolyok, kiabálások töltötték meg a Tisztást.
Thomasnak hirtelen felderengett valami.
- A robbanóanyagok!
- Mi van? - kiabálta Minho.
Thomas a barátjára nézett.
- A Segít Jobb!
Fülsüketít zaj hallatszott. Thomas hátrafordult. Nagy k darabok röpködtek minden felé. Az ajtó
mellett a fal egy része leomlott, az ajtó furcsa szögben állt.
Thomasnak már nem maradt ideje hogy figyelmeztesse az embereket. Hatalmas k darab zuhant az
embercsoportra. Egy pillanatig mindenki szótlanul állt. Vér kezdett szivárogni a k darab alól és
tócsába gy lt össze a k padlón.

69. FEJEZET

A sebesültek kiabáltak, sikoltoztak. A mennydörgés, a repedések zaja és ez a szörny kórus a

földrengéssel együtt elviselhetetlennek t nt. Az Útveszt kezdett teljesen szétesni. menekülni kell
innen!
- Fuss! - kiáltotta Sonya és el is indult.
Nem kellett senkit nógatni, mindenki követte t.
Thomas megbotlott, de amikor visszanyerte az egyensúlyát Minhóhoz rohant.
- Akkor úgy, ahogy megbeszéltük!
Minho bólintott.
Thomas még vetett egy pillantást a Tisztásra, de csak azt látta, hogy az épületek kártyavárként
omlanak össze, a leveg azonnal megtelt porral. Nem volt vesztegetni való id . Megkereste Teresát.
Látta ott van Brenda és Jorge is, mindenki azon volt, hogy a kialakult pánik miatt nehogy még többen
megsebesüljenek, vagy meghaljanak.
Most felülr l hallatszott egy nagy reccsen hang. A fal fels része omlott le egy hatalmas darabban.
Szerencsére senki nem volt alatta. Thomas megrémült, mi lesz, ha a tet is beomlik.
- Menj! - kiáltott rá Brenda. - Mögötted vagyok.
Teresa megfogta a karját és húzni kezdte. A tömeg ment utánuk. Futniuk kellett, hogy utolérjék
Sonya-t, aki valószín leg szintén Futár lehetett a „B” csoportban és ugyanolyan jól ismerte az utat.
A föld továbbra is rengett a lábuk alatt. Már mindenki futott. Volt, aki megbotlott és elesett. Azt
felsegítették. De Thomas látta, hogy olyan is akadt, akinek k zuhant a fejére. Az élettelen test ott
maradt.
Már közeledtek az Útveszt végéhez. Remélte, hogy ki tudnak jutni id ben. De még ott volt a többi
épület is.
Újabb robbanás hallatszott. A talaj mintha felugrott volna a lába el tt. Hasra esett. Látta, ahogy
emelkedi a szürke k padló el tte. Felpattant és futott tovább.
Az út összesz kült el ttük. Sonya a réshez állt, hogy segítsen a többieknek átjutni. Megfogta a kezüket
és áthúzta ket. Gyorsabban ment, mint ahogy Thomas gondolta volna.
Rohantak tovább a Szikla felé.
Az emberek sikoltoztak, sírtak, de nem volt mit tenni. Végre elérték a hosszú folyosót, ami a
Sziklához vezetett. A lyuk felett a mennyezeten, ami egykor az ég volt számukra, most hatalmas
repedés látszódott.
- Siessetek! - fordult meg Thomas. Most teljes rálátása nyílt az egész felfordulásra. A fehér arcokat a
félelem torzította el. Az emberek megbotlottak, elestek, majd felpattantak és futottak tovább. Látott
egy tíz éves forma fiút, aki egy lánynak nyújtotta a kezét, hogy segítsen neki felkelni. Végül felkapta a
lányt.
Hatalmas darab kövek zuhantak le. Thomas megint tanúja volt, ahogy egy id sebb férfira esett. Nem
volt mit tenni. Tovább futott, de közben bátorító szavakat kiabált a körülötte lév knek.
Végre elérték a Sziklát.
Most gyötrelmes munka várt rájuk. Miközben körülöttük minden összeomlani látszott, a lyukon csak
egyenként mehettek le az emberek. Ráadásul létrán kellett lemászni, ami tovább lassította a haladást.
- Menj! - kiáltott Sonya Thomasnak. - Valakinek lent kell lenni, hogy tudják mit csináljanak.
Thomas bólintott, de most is az az érzés kerítette hatalmába, hogy ezzel otthagyja a többieket. Egy
utolsó pillantást vetett a remeg Útveszt re. Félelmetes volt, ahogy hatalmas darabok szakadtak ki a
mennyezetb l és estek a földre.
Amilyen gyorsan csak tudott lemászott a létrán. Megkönnyebbülten látta, hogy az a rész viszonylag ép
még.
Teresa is ott ált, és mutatta a leérkez embereknek, merre menjenek tovább.
- Menj az els csoporttal! Majd én folytatom. - kiáltotta neki és a kétszárnyú ajtó felé intett.
De a lány szeme elkerekedett a rémülett l. Thomas megfordult.
Több Sirató Tartály ajtaja félig ki volt nyílva. Mintha poros koporsók fedelei nyílnának.
70. FEJEZET

- Figyelj rám! - kiáltotta Teresa, miközben megfogta a vállát és maga felé fordította. - A Siratók a
farkuk végével kapcsolódnak a tartály belsejéhez. Ott van egy kapcsoló, ami olyan mint egy fogantyú.
Ha azt ki tudod húzni a b rén keresztül, akkor nem fognak m ködni.
- Rendben. Te irányítsd az embereket. - bólintott Thomas.
A legközelebbi tartályhoz ment. Az ajtó közben lassan még tovább nyílt. Thomas idegesen nézett bele.
A Sirató hatalmas meztelen-csiga szer teste remegett és csavarodott, ahogy szívta megába az
üzemanyagot az oldalához csatlakoztatott csövön keresztül. Átszaladt a tartály másik oldalához,
felhúzta magát a széléhez és benyúlt a Sirató hátuljához. Undorodva tapogatózott a nedves b rön,
amíg meg nem találta amir l Teresa beszélt. Minden erejével megrántotta a fogantyút. Könnyen kijött,
és a Sirató beleesett a tartály alján lév kocsonyás anyagba. A fogantyút eldobva, rohant a következ
tartályhoz. Amikor ezzel is végzett, egy gyors pillantást vetett Teresa felé. Látta, hogy a lány még
mindig a létránál segédkezik. Az emberek folyamatosan érkeztek.
A következ tartály már teljesen nyitva volt, és a Sirató mozgott benne. Már a kezében volt a
fogantyú, amikor kések csattogását hallotta a feje fölött. Lejjebb húzta a fejét és kirántotta a fogantyút.
A Sirató összerogyott.
Tudta Thomas, hogy már nem lesz ideje kikapcsolni az összes siratót. Nézte, ahogy a következ test
kicsapódik a földre. Látta, ahogy el bukkannak a tüskék a b re alól.
Thomas tehetetlenül nézte, ahogy az éppen leérkez közé vetette magát széttárt pengéivel, akik azt
sem tudták mi történik.
Thomas körülnézett, hátha talál valami használható fegyvert. Egy darab csövet talált. Mikor
visszafordult, látta, hogy Minho már a lényt rugdossa olyan intenzitással, hogy szinte félelmetes volt.
Thomas kiabált a többieknek, hogy menjenek el onnan. Mintha a szörnyek hallották volna a parancsot,
egy újabb közeledett felé. Thomas megtorpant, amikor látta, hogy két új kar t nik el a test-részb l, a
végein forgó f részekkel. A mási kar végein a pengékben végz d ujjak voltak.
- Minho, ez az enyém! - kiáltotta. - Brenda! Menjetek a karbantartó szobába!
Az egyik férfi éppen ki akarta kerülni a Siratót. Amikor néhány lépésnyire volt t le, hirtelen egy rúd
bukkant el a lényb l, ami belemélyedt a férfi mellkasába. Azonnal a földre rogyott és a szájából
ömleni kezdett a vér.
Thomas rohant felé a cs vel, de miel tt odaért volna, Teresa vetette magát a Siratóra.
- Teresa! - kiáltotta.
A lány megfordult.
- Menj, csináld ki ket! - és a lány tovább keresgélt a zsíros húsban a fogantyú után.
Thomas közelebb ment. Látta, hogy nincs semmi komolyabb sérülés a lányon.
Teresa újra rákiáltott: - T nj már el innen! - de a szavai elvesztek, ahogy a Sirató húzni kezdte t
magával.
Thomas ledermedt. Túl sokan haltak meg. Nem hagyja, hogy Teresa is feláldozza magát. Nem
engedheti!
Egy nagy üvöltéssel a leveg be ugrott, és belerúgott a Siratóba. Nagy csörömpölés hallatszott, ahogy a
f rész a földre repült. A cs vel akarta ütni tovább, de ott volt Teresa feje.
A lányt a pengékben végz d karjával felemelte, és t rádobta a kemény betonpadlóra. Teresa közben
valamennyire kiszabadította magát és a lény térdét püfölte. Thomas ismét felugrott és a vascs vel
püfölte a Siratót ahol csak érte. Az megpördült és ismét el akarta Thomast dobni, de minden erejével
belekapaszkodott. Keresni kezdte a fogantyút. A keze elt nt a lény húsában. Mintha valami s r
sárban keresgélt volna. Végre megtalálta. Ebben a pillanatban fájdalom hatolt végig a hátán. Utolsó
erejét összeszedve kirántotta a fogantyút. Felnézett. Látta, hogy Teresa arca csak pár centire van az
éles pengékt l.
Hirtelen csend lett. A lény leállt. Már csak egy halom zsír volt, fogaskerekekkel és kiálló fém
nyúlványokkal.
Thomas lehasalt a földre. Teresa rögtön ott volt mellette, és segített neki visszafordulni. Látta a
kipirult, izzadt b rét, a vágásokat, karcolásokat rajta. Látta a fájdalmat is, de mégis el tudott
mosolyodni.
- Köszönöm Tom!
- Szívesen
- Gyere, menjünk innen! - szólt a lány és segített neki felállni.
Thomas látta, hogy már senki nem jön a csúszdán. Minho az utolsó embereket terelte át a kétszárnyú
ajtón.
Szembefordult velük. Lehajolt, kezét a térdére tette.
- Mindenki lenn van. - Nagyot nyögve kiegyenesedett. - Ennyit tudtunk tenni. Azt hiszem most már
értem miért tudtunk olyan könnyen feljutni. Úgy tervezték, hogy akkor támadjanak a hülye Siratók,
mikor visszafelé jövünk. Mindenesetre ti menjetek el re és Brendának segítsetek.
- Jól van? - kérdezte Thomas. Végigsöpört rajta a megkönnyebbülés.
- Jól. a helyén van már.
Thomas felállt, de két lépést sem tett, amikor valahonnan mély robaj hallatszott. A szoba
megremegett.
- Jobb lesz ha sietünk. - szólt Thomas és nekilódult.

71. FEJEZET
Legalább kétszáz embert mentettek ki az Útveszt b l, de valamilyen oknál fogva most megálltak.
Thomas alig bírt átverekedni köztük, hogy el re tudjon menni. Mikor végre Brendához ért, magához
ölelte és arcon csókolta. Az volt minden vágya, hogy legyen végre vége ennek az egésznek és végre
biztonságban legyenek.
- Minho nem engedte, hogy ottmaradjak. - mondta a lány. Azt mondta, ti majd elintézitek a Siratókat.
Maradnom kellett volna. Sajnálom.
- Minho nagyon jól mondta. És te a leghelyesebben cselekedtél. - felelte neki Thomas. - Hamarosan
kijutunk innen.
- Akkor siessünk. - és adott Thomasnak egy puszit.
Megfogta a lány kezét és csatlakoztak Teresához, aki már az els csoportnál volt.
A folyosó most még sötétebb volt, mint mikor idefelé jöttek. Azóta sok ég kiégett. Az emberek
egymáshoz bújva, csendben haladtak.
Thomas látta Frypan-t, aki megpróbált mosolyogni, de lehet, hogy csak távolról t nt mosolynak.
Id nként robbanás hallatszott, olyankor az épület megremegett. De Thomas úgy gondolta, még elég
messzire vannak t lük a robbanások. Azt is tudta, ez nem sokáig lesz így.
A csoport megállt a lépcs házban. Nem tudták felfelé menjenek, vagy lefelé.
- Felfelé kell menni. - mondta Brenda határozottan.
Thomas nem habozott. Intett a többieknek és elindultak felfelé.
Nem volt hajlandó tudomást venni arról, hogy milyen fáradt. Négy forduló… öt.. hat.. . Megállt és
lenézett. Látta, hogy a többiek jönnek utánuk. Brenda egy ajtón keresztül egy hosszú folyosóra
vezette, azután balra, majd jobbra és ott fel a lépcs n megint. Itt keresztülmentek egy szobán, ahonnét
lefelé haladtak a lépcs n.
Thomas remélte, hogy Paige kancellár szinte volt a Transz-szal kapcsolatban.
Most a robbanás mintha a fejük fölül hangzott volna. Belerázkódott az egész épület. Az álmennyezet
darabjai lepotyogtak és por töltötte meg a leveg t. Rövid csend után újabb robbanás következett.
Thomas Brenda keze után nyúlt.
- Mindenki jól van? - kiáltotta.
- Igen. - kiáltott valaki vissza.
- Ne állj meg, már majdnem ott vagyunk! - szólt Brenda.
Thomas imádkozott, hogy még egy darabig maradjon egyben az épület.
Egyre több bomba robbant, és mintha egyre közelebbr l hallatszottak volna a detonációk. Elérték a
karbantartó helyiséget, amit a kancellár bejelölt a térképen. A helyiség mögött hatalmas raktár volt.
Fém állványok voltak végig a fal jobb oldalán, az állványok pedig tele dobozokkal.
Thomas intett, hogy álljanak meg. Szerette volna, hogy együtt legyen mindenki, miel tt a Transz-hoz
érnek. Egyetlen egy ajtó volt a helyiségen, csakis ez lehetett az, amit kerestek.
- Ne ácsorogjunk, haladjunk folyamatosan. - szólt Brenda és az ajtóhoz rohant.
Ha Paige kancellár hazudott a Transz-ról, vagy ha a „VESZETT” és a Segít Jobb rájön mire
készülnek, akkor végük.
Az ajtó egy kis szobába vezetett, ami tele volt asztalokkal. Az asztalokon mindenféle gép-alkatrészek
hevertek. A szemközti falon egy nagydarab vászon lógott. Thomas odarohant és lekapta. Mögötte egy
tompán csillogó téglalap alakú szürke terület volt, fényes ezüst kerettel. És ott volt a vezérl doboz.
Ez volt tehát a Transz.
Igazat írt a kancellár.
Thomas felnevetett arra a gondolatra, hogy a „VESZETT” vezet je segít nekik megszökni.
Hacsak… Rájött, hogy még valamit meg kell tenniük. Miel tt beterelnek mindenkit, le kell tesztelni.
Thomas vett egy nagy leveg t. Ez az! Rálépett a síkosnak t n felületre. Egy egyszer , fából készült
fészer állt el tte, aminek az ajtaja ki volt tárva. Azon túl pedig, amit látott… minden zöld volt. F , fák,
virágok, bokrok… Tetszett neki.
Felvillanyozva lépett vissza a szobába. Biztonságosnak t nt a dolog.
- Gyerünk! - kiáltotta. - Indulhatunk, ha mindenki itt van! Siessetek!
Újabb robbanás rázta meg a falakat és a fém állványokat. A mennyezetr l potyogott a vakolat.
- Siessetek! - ismételte meg Thomas.
Teresa már utasította az embereket, hogy Thomas felé fussanak, aki az ajtó mellett állt. Els ként egy
lány jött a szobába. Megfogta a karját és a szürke falhoz vezette.
- Tudod mi ez, igaz? - kérdezte.
A lány bólintott, és próbálta eltitkolni, hogy legszívesebben visszafordulna.
- Én már mentem egy kört vele a háztömb körül. Nem akarsz els ként menni?
A lány elsápadt el ször, de aztán bólintott.
- Ne aggódj. - nyugtatta meg t Thomas. - Maradj itt, amíg akarsz.
Amikor megegyeztek ebben, visszarohant az ajtóhoz.
A raktár már tele volt emberekkel.
- Ez így nem lesz jó. Egy oldalra húzódjatok, hagyjatok helyet. - mondta Thomas.
A tömeg végén állt Minho, Brenda, Jorge, Teresa, Aris, Frypan, Sonya, Gally és még páran a „B”
csoportból.
- Jó lenne igyekezni! - mondta Minho. - Egyre közelebbr l hallatszanak a robbanások.
- Össze fog d lni az egész. - tette hozzá Gally.
Thomas felnézett a mennyezetre.
- Tudom. Majd ha mind…
- Mi folyik itt? - kiáltotta egy ismer s hang.
Thomas megfordult. A Patkány-ember lépett be a folyosóról.. és nem volt egyedül. A „VESZETT”
biztonsági rei vették t körül. Thomas hét embert látott. Ezek szerint és a barátai fölényben vannak
velük szemben.
Janson megállt és tölcsért csinált a kezéb l, hogy túlharsogja az újabb morajlást.
- Furcsa helyen akarsz elrejt zni, amikor minden össze omlik!
Csörömpölve estek a földre a mennyezetr l lehulló fém darabkák.
- Nagyon jól tudod, mi van itt! De elkéstél, mi már megyünk. - kiáltott vissza Thomas.
Janson kezében egy hosszú vékony kés villant meg. Mint kiderült, a többieknél ugyanilyen kések
voltak.
- De egy párat meg tudunk menteni. - mondta Janson. - Ráadásul itt van a leger sebb,
legtehetségesebb! Nem más , mint a végs jelölt! Akire a leginkább szükségünk lenne, de nem
hajlandó együtt m ködni velünk!
Thomas és a barátai már felálltak egy sorba a fogyatkozó tömeg és az rök közé. Valami fegyverként
használható tárgyat kerestek, de csak csöveket találtak csavarokkal és fém rácsokat. Thomas észrevett
egy megvetemedett vastag kábelt, amib l a vezetékek tüskeként meredeztek. Elég veszélyesnek t nt,
így felvette.
Újabb robbanás rázta meg a helyiséget. A fém polcok feld ltek.
- Még soha nem láttam így egy csoportban ennyi haramiát. - kiáltotta a Patkány-ember gúnyosan. -
Bevallom nektek, majd összeszarom magam!
- Te csak fogd be azt a kurva szád, és gyerünk! - kiáltott vissza Minho.
Janson hideg, dühös tekintettel méregette ket.
- Ezer örömmel!
Thomasnak eszébe jutott minden félelme, fájdalma és szenvedése, ami olyan sokáig meghatározta az
életét.
- Gyerünk! - kiáltotta.
A két csoport kiabálását elnyomta egy újabb robbanás, amit l az egész épület megrázkódott.

72. FEJEZET

Thomasnak sikerült megtartania az egyensúlyát annak ellenére, hogy az egész szoba rengett
körülöttük. A legtöbb állvány eld lt, a rajtuk tárolt tárgyak szanaszét gurultak. Kitért egy
nagydarab guruló fa útjából, átlépett egy kör alakú gépen, ami mellette pörgött.
Gally megbotlott és elesett. Thomas felsegítette és folytatták a támadást. Brenda is
megcsúszott, de t sikerült elkapnia miel tt elesett volna.
Olyanok voltak, mint régi csatákban az els sorban álló katonák. Thomas hamarosan a
Patkány-emberrel találta szemben magát. Legalább fél fejjel magasabb volt t le, és rülten
hadonászott a hosszú késével. Miel tt elérte volna vele a fiút, az lecsapott rá a kábel-köteggel.
A férfi hónaljához csapódott. Janson felkiáltott és elejtette a kést. Ömlött bel le a vér. A
másik kezét a sebre szorította és hátrálni kezdett, miközben gy lölett l izzó szemekkel meredt
Thomasra.
A fiú félszemmel látta, hogy minkét oldalán harcolnak. A feje megtelt a kiáltásokkal,
morgásokkal és a fémek csörg -peng zajával.
Minho egy n vel küzdött, aki úgy t nt, kétszer olyan er s. mint bármelyik férfi. Brenda egy
sovány férfival a földön birkózott, éppen a kezét csapkodta a földhöz, hogy elengedje a kést.
Mindezeket egy gyors pillantással mérte föl, és már fordult is vissza a saját ellensége felé.
- Nem érdekel, ha elvérzek. - mondta Janson fintorogva. - De ha meghalok, viszlek
magammal!
Újabb robbanás rázta meg a padlót. Thomas el red lt, közben elejtette a „fegyverét”. Esés
közben ököllel Janson mellkasába csapott. Mindketten a földre zuhantak. Thomas egyik
kezével a földön tartotta a férfit, a másik kezét pedig ökölbe szorította és a teljes er vel a férfi
arcába csapott. A férfi feje félrebillent és vér spriccelt ki a szájából. Thomas újból ütni akart,
de a férfi hirtelen átdobta t. A hátára esett. Miel tt még megmoccanhatott volna, Janson
ráugrott és leszorította t. Thomas fészkel dött, ki akart bújni, de közben záporoztak az
ütések a védtelen arcára. A fájdalom elindította benne az adrenalint, ami végighullámzott a
testén. Nem halhat itt meg!
Talpát a padlóhoz feszítette és felnyomta magát. Néhány centiméter elég is volt ahhoz, hogy
kiszabadítsa a karját.
Janson következ ütését már kivédte az alkarjával, majd mindkét öklével gyors
egymásutánban a férfi arcába csapott. A férfi eld lt. Thomas felugrott és kirúgta a lábait.
Amikor az a földre esett, rugdosni kezdte az oldalát. Újra és újra, és újra. A férfi teste minden
rúgásnál odébb csúszott.
De a következ rúgás után a Patkány-ember elkapta a lábát. Thomas ismét a földre került,
Janson pedig újból ránehezedett.
Thomas most már dühödten ki akart jutni Janson alól. Ütött rúgott, vonaglott. Átgördültek
egymáson újra és újra. Janson karmolt, harapott. Kíméletlenül ütötték egymást. Thomas
könyöke végre jó szögbe került Janson orrával. A férfi megdöbbenve nézett és mindkét kezét
az arca elé kapta. Thomas elkapta a nyakát és szorítani kezdte. Janson csapkodott a karjaival,
rugdosott a lábaival, de Thomas nem engedte el. Dühödten szorította egyre jobban, egyre
szorosabban. Össze akarta törni, szét akarta zúzni!
Janson szeme kidülledt és el bukkant a nyelve a szájából. Thomas még mindig szorította a
Patkány-ember nyakát.
Valaki tenyérrel rácsapott a fejére és hallotta kiabál is valamit. De nem fogta fel a szavak
értelmét.
Minho arca jelent meg el tte. kiabált. Vajon mit? Megtörölte a szemét és Janson arcába
nézett, majd Minhóra.
- Meghalt már! Haver, meghalt!
Minho talpra segítette t.
- Mindet elintéztük! - kiabált tovább Minho. - De most már mennünk kell!
Közvetlenül egymás után, szinte egyszerre, két robbanás hangzott. A falak omlani kezdtek.
Tégla és betondarabok repkedtek minden irányban. Törmelékek borították el ket.
A por elhomályosított a leveg t. Thomas csak imbolyogva tudott mozogni, meg-megroggyant
a lába. A mennyezetr l egy hatalmas darab beton esett le. Szörny , fülsüketít hangok. Újabb
és újabb bombák robbantak. A talaj hevesen rázkódott a lábuk alatt.
Thomas elesett. Minho felsegítette. Utána Minho esett el. Thomas addig húzta, rángatta, amíg
mindketten tovább nem tudtak menni. Thomas el tt Brenda arca jelent meg. A szemében
rémület. Mintha Teresa is ott lenne a közelben.
Olyan hangos zaj hallatszott a hátuk mögül, hogy Thomas önkéntelenül is visszanézett. A
mennyezet szakadt ki. Megbabonázva meredt rá. A szeme sarkából Teresát látta, de a poros
leveg ben minden elhomályosult. Látta, hogy Teresa elesik és egy hatalmas betondarab
betakarja t. Csak a feje és egyik karja látszódott.
- Teresa! - ordított fel valami földöntúli hangon. Látta a vérrel csíkozott arcát, az eltört
karját… és látta Chuck-ot, amint véresen a földre omlik, látta Newt kidülled szemeit. A
három legjobb barátja. A „VESZETT” elvette ket t le.
- Nagyon sajnálom, - suttogta, pedig tudta, hogy nem hallhatja. - Nagyon sajnálom.
Mozgott a szája. Lehajolt, hogy hallja mit akar mondani.
- Én is.. én mindig csak..
Érezte, hogy a lábánál fogva vonszolják t. Ki akarta húzni, de már nem volt ereje küzdeni.
Sajgott a teste és sajgott a szíve.
Brenda és Minho húzták t. A tátongó lyuknál t z ütött ki, és a füst gomolyogni kezdett.
Thomas köhögött, de a fülében csak zúgást hallott.
Újabb robbanás! A tároló helyiség falai darabokban hullottak le. A nyílt teret a lángok
nyaldosták. A még meglév mennyezet is lehullott, már nem volt ami tartsa. Az egész épület
össze fog omlani a legutolsó négyzetcentiméterig.
Beértek az ajtón. Még éppen látták, ahogy Gally elt nik a Transz-ban. Más már nem volt ott.
Thomasék csak botladozva tudtak haladni.
A zaj valami elképzelhetetlen hangmagasságúvá vált. A lángnyelvet Thomas szinte már a
nyakában érezte. Betolta Brendát a Transz-ba. Ekkor minden összeomlott körülöttük.
Minhóval együtt ugrottak a csúszós szürke falra.

73. FEJEZET

Thomas alig kapott leveg t. Köhögött, köpködött. A szíve vadul vert, és nem volt hajlandó
lassítani. A kis fa fészerben volt. Mászott el re, a Transz felé. Közben az épület törmelékek
már oda is berepültek. Brendát látta meg a szeme sarkából. Látta, hogy a kezében van a
kezel panel. Gombokat nyomogatott rajta. „Vajon honnét tudja, hogy kell kezelni?”
- Gyere gyorsan Minhóval együtt. - sürgette ket.
Thomas nem értette. Már biztonságban voltak. Vagy mégsem? Még valamit meg kell tenniük.
Minho talpra állt és odament Thomashoz, hogy segítsen neki felállni.
- Ne gondolkodj, csak gyere!
- Oké.
Egymásra néztek és egy másodperc alatt átélték mindazt, amiken keresztül mentek eddig.
Megkönnyebbülést kellett volna érezniük.
De Thomas most csak a fájdalmat érezte, hogy nem tudta megmenteni Teresát. Ez az érzés
szinte elviselhetetlen volt.
A könnyeivel küszködött, ahogy ránézett a legjobb barátjára. Magában megesküdött, soha
nem fogja neki elmondani amit Newt-tel tett.
- Jó hogy látom a hülye pofád! - mondta neki Minho, de a szokásos mosolya hiányzott.
Thomas tudta, a barátja sem fogja elfelejteni amíg csak él, azokat a szörny dolgokat, amiket
átéltek, a sok fájdalmat, a sok bánatot.
Minho megfordult és elsétált. Thomas követte.
Megállt és csak bámult. Azt hitte ilyen hely nem is létezik ezen a földön. Egy domb tetején
állt. A buja zöld f , a vadvirágok, a távoli hegyen álló magas fák, a felh tlen kék ég.
Hihetetlen volt. Távolabb az óceán látszódott. Hullámai a homokos, sziklás partot nyaldosták.
Mintha a Paradicsomba érkeztek volna. Remélte, hogy egy napon boldog tud itt lenni.
Még hallani lehetett a t z ropogását a háta mögött. Brenda gyengéden odébb tolta t.
- Sikerült, ugye? - kérdezte a lánytól.
- Igen, sikerült. - mondta Brenda és rámosolygott. Olyan szinte volt a mosolya, hogy ett l
Thomas kicsit nyugodtabb lett. - Én.. nagyon sajnálom Teresát.
- Köszönöm. - csak ennyit tudott mondani.
De mindketten tudták, nincs szükség szavakra.
Elindultak a többiek felé. Ott volt a kis csoport, az utolsó harcosok. Mindnyájuk teste tele volt
sebesülésekkel.
Hirtelen mindenki a fészer felé fordult, és nézték, ahogy az a t z martalékává válik.
Néhány órával kés bb Thomas egy szikla tetején ült. A lábát lelógatva az óceánt bámulta. A
nap már majdnem a horizont alá süllyedt. Mintha a ragyogó láng a vízbe bukott volna.
Thomas úgy érezte, ez a legszebb dolog, amit valaha látott.
Lenn, az erd ben Minho már belefogott az életük megszervezésébe. Élelmiszer-keres
csoportok alakultak, és egy bizottság, akik a biztonsági részleteket beszélték meg.
Thomas örült ennek. Nem akart most egy grammnyi felel sséget sem a vállára venni. Fáradt
volt úgy a teste, mint a lelke.
Remélte, hogy ahol most vannak, biztonságban élhetnek. Legalább addig, amíg a világon
megoldják a Kitörés-vírus problémáját. Vagy megtalálják a gyógymódját, vagy nem. Sejtette,
hogy ez hosszú és nehéz folyamat, de abban száz százalékig biztos volt, hogy nem kér
bel le.
Kész volt.
- Itt vagy?
Thomas megfordult és Brendát látta.
- Gyere, ülj ide.
Brenda lehuppant mellé.
- Ez a naplemente nem olyan, mint amit eddig láttunk. Az mintha csak halvány másolata lett
volna ennek.
- Igen, mint a legtöbb dolog.
A lelki szemei el tt megjelent Chuck, Newt és Teresa arca.
Csendben bámulták a naplementét. Az ég és a víz narancssárga színben találkozott, majd lilás
színt öltött, végül minden sötétkékké vált.
- Mi jár a fejedben? - kérdezte Brenda.
- Most éppen semmi. Egy id re befejeztem a gondolkodást. - és komolyan is gondolta.
El ször az életében biztonságban érezte magát, és szabadnak. Keményen meg kellett ezért az
eredményért fizetnie.
Megfogta Brenda kezét.
A lány válaszul megszorította az övét.
- Több mint kétszázan vagyunk itt, és mindannyian immunisak. Ez jó kezdet.
Thomas a lányra nézett. nem volt benne biztos, hogy jól értelmezi-e a szavait.
- Mire érted ezt?
A lány hozzáhajolt és megcsókolta az arcát, majd a száját.
- Semmire. Az égvilágon semmire.
Thomas még jobban magához húzta a lányt, miközben a nap fénye egy utolsó kacsintással
elt nt.

EPILÓGUS

VESZETT Utolsó feljegyzés, Dátum: 232.4.10. Pontos id : 12:45

CÍMZETT: Munkatársak
FELADÓ: Ava Paige, Kancellár
RE: Egy új kezdet

Nos, kudarcot vallottunk.

De mégis sikeresek voltunk.
Az eredeti elképzelésünk nem hozta meg a gyümölcsét, a terv nem vált be. Nem találtuk meg
a Kitörés vakcináját, vagy a kezelés módját.
De értünk el részeredményeket. Ezek az eredmények pedig szerepet kapnak a végs
megoldásunkban. Partnereink segítségével sikerült a két legmegfelel bb immunist
elhelyeznünk oda, ahol reményeink szerint végre fogják hajtani az elképzeléseinket.
Legtöbben a „VESZETT”-nél úgy gondolták, a megkezdett tervet kellene folytatni, még
mélyebbre ásni, még keményebben keresni a választ, könyörtelenül. Új fordulót akartak
kezdeni a teszt-sorozatban. De elvetettük ezt a variációt.
Az egyetlen megbízható forrásunk a vírusnak ellenálló immunrendszer maradt.
A legmegfelel bb alanyokat biztonságos helyre küldtük, azt remélve, hogy ott újra kezdik
építeni a civilizációt addig, míg a világ többi része kihal.
Remélem, hogy a kormányban lév el deink megfizették az árát annak, amit az emberiség
ellen elkövettek az évek során.
Tisztában vagyok azzal, hogy cselekvéseiket a Napkitörések után megjelen Kitörés nev
vírus által kialakult kétségbeesett helyzet vezérelte.
A vírus eredeti szerepe a népesség-szabályozás volt. A katasztrófa után annak ellenére, hogy
nem lehetett el re látni a következményeket, a „VESZETT” azonnal keresni kezdte a
gyógymódot. Ha nem is sikerült a vakcinát megtalálni, az er feszítések legalább annyit
eredményeztek, hogy elvetettük az emberiség jöv jének magját.
Nem lehet tudni, hogy a történelem hogyan ítéli majd meg a „VESZETT” intézkedéseit, de
azt ki merem jelenteni, hogy a f cél mindig is az emberi faj meg rzése volt.
Az utolsó tettünket igazságosnak tartom.
Azzal köszönök el, amit számtalanszor próbáltuk az alanyaink mindegyikébe sugallni:
A „VESZETT” jó!

VÉGE