Barbara Liney Woods: Anna a Műanyag-szigeten

Anna szótlanul ült az autó gyerekülésében, miközben édesanyja az öccsével beszélgetett.

Mikor hazaértek, felvette jégvarázsos hátitáskáját, és csendesen beballagott a házba.
Bevitte a szobájába az iskolatáskáját, kivette az uzsonnás dobozát, és a konyhába ment,
hogy odaadja Anyának, hogy elmosogassa. A kislány leült a játszószőnyegre, az ablak felé
fordult, és sóvárogva a tölgyfa ágára rögzített kék hintát nézte. Anya odament hozzá,
megsimította aranyszőke copfját, Anna ránézett.
– Ha szeretnél, kimehetsz egy kicsit, amíg elkészül a vacsora – ajánlotta fel kedvesen a
lehetőséget.
Anna elmosolyodott, gyorsan átöltözött, felvette a cipőjét, ujjai a kilincsre fonódtak,
mikor Anya utána szólt:
– Miért nem etted meg az almát, amit csomagoltam, szívem? – kukkantott ki a
konyhaszekrény mögül.
– Nem voltam éhes, ebédre sokat ettem – felelte kurtán a gyermek.
– Rendben, semmi baj. Menj játszani, majd vacsorázol! – mosolygott rá Anya kedvesen.
Anna becsukta maga után az ajtót és a hintáig szaladt.
Ráült, lökni kezdte magát, és a hinta egyre magasabbra szállt. Felemelte a fejét, nézte,
ahogy a vastag faágon a kötél ütemesen mozog, miközben a zöld tölgylevelek közül a
földre hullik néhány. Miután megunta, odasétált a homokozóhoz, és egy mély gödröt
kezdett ásni a lapátjával. A délutáni napfénytől a homokszemek csillogtak, ahogy leszórta
őket egy kupacba. Mikor megunta, elkezdte visszakotorni a homokot az árokba. Már félig
végzett vele, amikor Anya a kezét nyújtotta, Anna megfogta, és együtt visszamentek a
házba.
Elküldte kezet mosni a kislányt. Anna megmosakodott, megtörölközött, majd bement a
konyhába és leült az asztalhoz. Anna öccse, Albert limonádét kortyolt jóízűen, a nővére is
töltött magának egy pohárral. Apa hangosan köszönt mindenkinek, ahogy belépett.
Lepakolta táskáját, fia és lánya is odaszaladt hozzá, a nyakába ugrottak, felemelte őket, és
mind a kettőnek adott egy-egy puszit. Miután a lurkók az asztalhoz ültek, Anyának is
köszönt egy puszival és helyet foglaltak, hogy megvacsorázzanak. Apa elmesélte Anyának,
milyen napja volt a munkahelyen, ő elmondta, hogy milyen napjuk volt a gyerekeknek az
óvodában és az iskolában. Albert megosztotta a szüleivel, hogy milyen jót játszott a
csoporttársaival, de sajnos a pajtásai közül páran iskolába mennek az ősszel. Ezen kicsit
elszomorodott, de Anya megvigasztalta, hogy a következő év nyarán ő ballag el az oviból,
hogy elkezdje az első osztályt. Ezután egy kis ideig erről beszélgettek. Apa megsimogatta
a kislánya hátát, aki csak túrta a borsófőzeléket, pedig az volt a kedvence.
– Mi a baj, Annácska? Alig ettél! – Anna az apukájára nézett, kék szemei könnyektől
csillogtak, kis szája legörbült, ölébe helyezte a kezeit és morzsolgatni kezdte ujjait.
– Holnap előadást kell tartanom a szelektív hulladékgyűjtésről – sóhajtott. – De
szégyenlős vagyok, és nem merek kiállni a többiek elé – vallotta be. Apa az ölébe ültette,
majd megsimogatta az arcát.
– Nem kell búsulni, felkészítünk téged Anyával! – mosolygott rá kedvesen. Anya ránézett,
és egyetértőn bólintott.
– Segíthetek én is? – kérdezte Albert. Apa feleltként bólintott, mire lelkesen felpattant, és
kiszaladt a teraszra. Három műanyag palackkal tért vissza. Apa becsukta mögötte az
ajtót, és a család leült a nappaliban a puha, bolyhos szőnyegre.
Anna beszaladt a plüssnyuláért, Pamacsért, Albert az ölébe vette, és figyelte, ahogy Apa
elmagyarázza a könyv segítségével a tananyagot. Megkérte Annát, hogy álljon fel, és
mondja el pár mondatban azt, amit összefoglalt neki. A kislány felállt, felsője szélét
kezdte el gyűrögetni. Lámpalázas lett. Apa a palack felé intett, amikor ezt észrevette.
Felvette a padlószőnyegről és a kezébe fogva félénken elkezdte a kiselőadást.
– A szelektív hulladékgyűjtés azért van – az ajkába harapott, majd ránézett a rózsaszín-
kék csíkos zoknijára, – hogy védjük a bolygót, az állatokat és a növényeket. Sok szemét
kerül a tóba vagy a tengerekbe – ránézett a jobb kezében lévő üdítős flakonra – és egyéb
élőhelyekre, mint például a rét. – Anya elismerően bólintott, és biztatta Annát, hogy
folytassa. – Külön gyűjtjük zsákokba vagy konténerekbe a fémdobozokat, a műanyag
üvegeket és a papírt. Ha így válogatjuk szét őket, akkor újrahasznosítják ezeket.
Apa még felolvasott neki néhány gondolatot a könyvből, arra kérte, ismételje meg.
– Nagyon ügyes vagy, Anna! – bátorította Anya. – Holnap is így mondd el a többieknek,
nem kell idegeskedni! – felállt, és megölelte a kislányt. A gyermek büszke volt magára, de
ahogy a másnapra gondolt, összeugrott a gyomra.
– Nyomtatok ki neked pár képet és felragasztom egy lapra, amit majd körbeadhatsz az
osztálytársaidnak! – ajánlotta fel Apa.
Anna mosolyogni kezdett, elvette az öccsétől a nyuszit. Albert álmosan dörzsölte a
szemét, ezért Anya elvitte őt megfürödni. Miután végeztek, Anna is elment és
megtisztálkodott, felvette a virágmintás rózsaszín pizsamáját, kiengedte a copfját,
megmosta a fogát, majd Anya kifésülte a haját. Lefektette a gyerekeket, mesélt nekik esti
mesét, adott nekik jó éjszakát puszit. Ezután csatlakozott Apához, és együtt nézték a
természetfilmet.
Anna hamar elaludt. Álmában egy végtelennek tűnő tengeren hajózott Pamaccsal.
Mindkettőjük fején kapitányi sapka volt. Pamacs a távcsövén keresztül fürkészte a
horizontot, mígnem megpillantott egy szigetet.
– Anna kapitány! Sziget előttünk északi irányban! – jelentette ki a bolyhos, barna kis
plüssállat. Letette a távcsövet, odalépett a vitorlás hajó köteléhez, megfeszítette azt, és a
szél belekapott a vitorlába.
Nem sokkal később partot értek. Csodák csodájára a szigetet műanyag palackok alkották.
A rajtuk lévő pálmafák barna és zöld kupakokból álltak. Anna kiszállt a vitorlásból, a
hűvös, sós víz a bokájáig ért. Mélyen beszívta a kellemes levegőt, Pamacshoz fordult. A
plüssnyúl követte őt, beleugrott a tengerbe, a víz Annára fröccsent és hangos nevetésben
törtek ki. Anna levette a fejéről a sapkát, és a partra tette. Megfordult, majd a végtelen
kékséget nézte, a hullámokon megcsillant a Nap fénye. Távolabb, a nyílt tengeren
delfinek fickándoztak vidáman. Útitársa néhány szép kagylót és csigaházat gyűjtött neki.
Hamar betették őket a kis erszénybe, amit magával hozott. Anna leült, a nyuszi is
csatlakozott hozzá.
– Pamacs, mi ez a sziget? – tekintett hátra.
– Ez a Műanyag-sziget, Anna – válaszolta Pamacs. – Ide kerülnek azok a műanyag
palackok, amikkel szennyezik a környezetet. Sajnos évről évre egyre nagyobb, de legalább
a tenger élővilága háborítatlan marad. A delfinek, teknősök és más tengeri élőlények, ha
találnak egyet, elhozzák ide és beleolvad a szigetbe.
– Él bárki itt? – kérdezte kíváncsian, ahogy a lábával a vizet fröcskölte. Pamacs megrázta
a fejét, bolyhos fülei ide-oda libegtek. Anna kicsit elszomorodott.
– Mi bánt? – érintette meg mancsával a karját.
– Itt van ez a sziget a tenger közepén és egyre csak nő, mert mi nem vigyázunk a
környezetre, és szennyezzük azt.
– De te megállíthatod a sziget növekedését, és tehetsz azért, hogy kevesebb szemetelés
legyen! – mosolyodott el a nyúl.
– Igazán? – csillant fel a szeme.
– Igen. Holnap az iskolában állj ki, és bátran mesélj a szelektív hulladékgyűjtésről! Hívd
fel a figyelmet arra, hogy a konténerek és a zsákok azért vannak, hogy lehessen
kategorizálni a hulladékot. A zöld kukába a színes üveg, a fehérbe a fehér üveg, a
szürkébe a fém, a kékbe a papírok, a sárgába a műanyagok mennek. Külön van szemetes
sok helyen az elemeknek, a gyógyszertárban gyűjtik azokat a gyógyszereket, amiknek lejár
a szavatosságuk – tanította őt Pamacs. – A Föld minden lakója számít rád, Anna! – ölelte
meg Annát. – Itt az ideje, hogy induljunk! – mondta.
Anna visszaült a vitorlásba, a nyuszi is beszállt, és elindultak hazafelé, hátrahagyva a
Műanyag-szigetet. A kislány elővette a kagylóhéjakat, majd a szívéhez emelte, lehunyta a
szemét és felidézte, amit Pamacs mesélt neki a szigeten.
Másnap reggel Anya ébresztette. Felkelt, nyújtózott egyet, megette a gabonapelyhet, ami
az asztalon várta, megmosakodott, fogat mosott, felöltözött, Anya befonta a haját
lófarokba, elcsomagolta neki a tízórait, az ebédet és az uzsonnát. Anna bement a
táskájáért a szobába, felvette, majd odalépett az ágyhoz és megpuszilta a plüssét. Kiment
a konyhába, belebújt a cipőjébe, felvette a kardigánját, majd megfogta Apa kezét, aki
odaadta neki a kinyomtatott, felragasztott képet a kiselőadáshoz és elindultak az iskolába,
miután elköszöntek Anyától. Integetett a férjének és a lányának, majd becsukta az ajtót,
hogy keltse Albertet, hogy ő is menjen óvodába. Anna beült az autóba, bekapcsolta a
biztonsági övet.
– Izgulsz a környezetóra miatt? – kérdezte Apu, mielőtt kiállt volna a garázsból.
– Nem! – rázta meg a fejét Anna és a képeket nézte. – Pamacs elmondta nekem, mit
tehetek a környezetért – Apa mosolygott, miközben elismerően bólintott.
– Pamacs egy nagyon kedves kis plüss – jegyezte meg, és már indultak is az iskolába.
Anna bátran kiállt az osztály elé és elmondta a többieknek, amit az apukájától és
Pamacstól tanult. A tanár néni megdicsérte őt, kapott egy piros csillagot az előadásért. A
helyére ment, kinyitotta a füzetét, majd folytatta a rajzát a múlt éjjeli kalandjairól.

© Trenka Zsófia illusztrációja

Forrás: https://meseles.hu/mese/barbara-liney-woods-anna-a-muanyag-szigeten/