Magyarország

fészkelő madarai
SZERKESZTETTE

Haraszthy László

NATURA
Keve András emlékének
 Tartalom

ELŐSZÓ Tőkés réce (dr. Bőd Péter) ............ 39

Böjti réce (dr. Bankovics Attila-
BEVEZETÉS
Molnár László)................................ 40
Nyílfarkú réce.................................. 41
VÖCSÖKALKATÚAK - PODICIPIDIFORMES Kendermagos réce
Kis vöcsök (dr. Kovács Gábor) ... 15 (dr. Bőd Péter) ................................ 42
Feketenyakú vöcsök........................ 16 Kanalasréce (Molnár László) ........ 43
Búbos vöcsök .................................. 17 Barátréce .......................................... 44
Vörösnyakú vöcsök ........................ 18 Kontyos réce (dr. Sterbetz István) . 45
Cigányréce (Molnár László) .......... 46
GÖDÉNYALKATÚAK - PELECANIFORMES
20 SÓLYOMALKATÚAK - FALCONIFORMES
Kárókatona (Lörincz István) ........
Darázsölyv (Haraszthy László) .... 48
GÓLYAALKATÚAK - CICONIIFORMES
Vörös kánya .................................... 49
Barna kánya .................................... 50
Szürke gém (Molnár László).......... 22 Héja .................................................. 51
Vörös gém (dr. Bankóvics Attila) . . 23 Kis héja ............................................ 52
Üstökös gém.................................... 24 Karvaly ............................................ 52
Nagy kócsag (Molnár László)........ 25 Egerészölyv ...................................... 53
Kis kócsag........................................ 27 Törpesas .......................................... 54
Bakcsó .............................................. 28 Parlagi sas.................................. 55
Törpe gém (dr. Bankóvics Attila- Békászó sas................................ 56
Molnár László)................................ 29 Réti sas ............................................ 57
Bölömbika (Molnár László) .......... 30 Hamvas rétihéja .............................. 58
Fehér gólya (Jakab Béla)................ 31 Barna rétihéja .................................. 59
Fekete gólya (Jaszenovics Tibor- Kígyászölyv................................ 60
Tömösváry Tibor) .......................... 32 Kerecsensólyom .............................. 61
Batla (dr. Kovács Gábor) .............. 34 Kabasólyom (dr. Győry Jenő) .... 62
Kanalasgém (Fintha István) .......... 35 Kék vércse (Haraszthy László) .... 63
Vörös vércse (dr. Győry Jenő) .... 64
LÚDALKATÚAK - ANSERIFORMES TYÚKALKATÚAK - GALLIFORMES
Bütykös hattyú (dr. Kárpáti Császármadár (Varga Ferenc)...... 66
László).............................................. 37 Fogoly (dr. Sterbetz István) .......... 67
Nyári lúd (dr. Kárpáti László- Fürj (dr. Győry Jenő) .................... 68
dr. Kovács Gábor).......................... 38 Fácán (dr. Rékási József) .............. 69

7
DARUALKATÚAK - GRUIFORMES BAGOLYALKATÚAK - STRIGIFORMES
Guvat (Szabó László) .................... 71 Gyöngybagoly (Schmidt Egon) .... 109
Haris ................................................ 72 Füleskuvik........................................ 110
Kis vízicsibe .................................... 72 Uhu .................................................. 111
Törpe vízicsibe ................................ 73 Kuvik................................................ 112
Pettyes vízicsibe .............................. 74 Macskabagoly.................................. 113
Vízityúk (dr. Bankovics Attila) .... 76 Uráli bagoly (Haraszthy László) .. 114
Szárcsa.................................... 76 Erdei fülesbagoly
Túzok (dr. Sterbetz István)............. 78 (Schmidt Egon)................................ 114
Réti fülesbagoly
LILEALKATÚAK - CHARADRIIFORMES (dr. Kovács Gábor) ........................ 115
Bíbic (dr. Bankovics Attila) .......... 80
LAPPANTYÚALKATÚAK -
Kis lile (Barbácsy Zoltán) .............. 81 CAPRIMULGIFORMES
Széki lile (dr. Bankovics Attila) ... 82
Nagy póling .................................... 83 Lappantyú (dr. Győry Jenő).......... 117
Nagy goda (Molnár László) .......... 84
SARLÓSFECSKE-ALKATÚAK - APODIFORMES
Piroslábú cankó Sarlósfecske (dr. Kárpáti László) .. 119
(dr. Bankovics Attila) .................... 85
Billegetőcankó (Barbácsy Zoltán) .. 86
Sárszalonka (dr. Bankovics Attila) 87 SZALAKÓTAALKATÚAK - CORACIIFORMES
Erdei szalonka (Varga Ferenc) .... 88 Jégmadár (Jaszenovics Tibor)........ 121
Pajzsoscankó (Szabó László).......... 89 Gyurgyalag (dr. Bankovics Attila) . 122
Gólyatöcs (dr. Bankovics Attila) .. 90 Szalakóta.......................................... 123
Gulipán ............................................ 91 Búbosbanka .................................... 124
Ugartyúk (dr. Bőd Péter) .............. 92
Székicsér (Szabó László) ................ 93 HARKÁLYALKATÚAK - PICIFORMES
Feketeszárnyú székicsér.................. 94 Nyaktekercs (Szentendrey Géza) .. 125
Szerecsensirály Zöld küllő (Varga Ferenc).............. 126
(dr. Bankovics Attila) .................... 95 Szürke küllő .................................... 127
Dankasirály (dr. Rékási József) ... 96 Fekete harkály ................................ 127
Fattyúszerkö Nagy fakopáncs
(dr. Kovács Gábor) ........................ 97 (Szentendrey Géza).......................... 128
Fehérszárnyú szerkő........................ 98 Balkáni fakopáncs .......................... 129
Kormos szerkő ................................ 99 Közép fakopáncs
Küszvágó csér (Jaszenovics Tibor).......................... 130
(dr. Bankovics Attila) .................... 100 Fehérhátú fakopáncs
Kis csér ............................................ 101 (dr. Bankovics Attila) .................... 131
Kis fakopáncs.................................. 132
GALAMBALKATÚAK - COLUMBIFORMES
Kék galamb (Varga Ferenc) .......... 102 ÉNEKESMADÁR-ALKATÚAK -
Örvös galamb (dr. Rékási József) .. 103 PASSERIFORMES
Vadgerle .......................................... 104 Székipacsirta (Szabó László).......... 133
Balkáni gerle.................................... 105 Búbospacsirta
(dr. Kovács Gábor) .................. 134
KAKUKKALKATÚAK - CUCULIFORMES Erdeipacsirta (Koffán Károly) .... 135
Kakukk (Varga Ferenc).................. 107 Mezeipacsirta (dr. Kovács Gábor) . 137

8
Füstifecske (dr. Faragó Sándor) . .. 138 Nádirigó (dr. Csörgő Tibor)........ . 181
Molnárfecske.................................... 139 Cserregő nádiposzáta..................... . 182 •
Parti fecske (Dénes János).............. 140 Énekes nádiposzáta ....................... . 183
Sárgarigó (dr. Bankovics Attila) ... 141 Foltos nádiposzáta........................ . 184
Holló (Haraszthy László) .............. 142 Csíkosfejü nádiposzáta
Dolmányos varjú (Szabó László) .............................. . 185
(dr. Kalotás Zsolt) .......................... 143 Kerti geze (Schmidt Egon) .......... . 186
Vetési varjú...................................... 144 Halvány geze
Csóka ................................................ 145 (dr. Bankovics Attila) .................. . 187
Szarka .............................................. 146 Barátka poszáta (Schmidt Egon) . . 188
Szajkó (dr. Török János)................ 147 Karvalyposzáta.............................. . 189
Széncinege........................................ 149 Kerti poszáta ................................ . 190
Kék cinege........................................ 150 Mezei poszáta................................ . 191
Fenyvescinege Kis poszáta.................................... . 192 -
(dr. Kárpáti László)........................ 151 Fitiszfüzike (Haraszthy László) .. . 193
Búbos cinege.................................... 152 Csilpcsalp-füzike (Dénes János) .. . 194
Barátcinege (dr. Török János) .... 153 Sisegő füzike
Kormosfejü cinege (Dénes János-Varga Ferenc)........ . 195
(dr. Kárpáti László)........................ 153 Királyka (Barbácsy Zoltán).......... . 196
Őszapó (Varga Ferenc) .................. 154 ' Tüzesfejü királyka ........................ . 197
Függőcinege (Barbácsy Zoltán) ... 155 Szürke légykapó (Schmidt Egon) . . 198
Barkóscinege (dr. Kárpáti László- Kormos légykapó
dr. Kovács Gábor).......................... 156 (Barbácsy Zoltán).......................... . 199
Csuszka (dr. Török János) ............ 158 Örvös légykapó (dr. Török János) . 201
Hosszúkarmú fakusz ...................... 159 Kis légykapó (Barta Zoltán)........ . 202
Rövidkarmú fakusz ........................ 159 Szürkebegy (Dénes János)............ . 203
Vízirigó (Barta Zoltán) .................. 160 Parlagi pityer (dr. Kalotás Zsolt-
Ökörszem (Varga Ferenc) .............. 161 dr. Kovács Gábor)........................ . 204
Léprigó (dr. Bankovics Attila) .... 162 Erdei pityer
Fenyőrigó (Tömösváry Tibor) .... 163 (Szalai Ferenc-Varga Ferenc) .... . 205
Énekes rigó (dr. Török János) .... 164 Barázdabillegető
Fekete rigó ...................................... 165 (dr. Kárpáti László)...................... . 206
Kövirigó (Schmidt Egon) .............. 167 Sárga billegető
Hantmadár ...................................... 168 (dr. Kovács Gábor) ...................... . 207
Cigány csaláncsúcs.......................... 169 Hegyi billegető (Barta Zoltán) ... . 208
Rozsdás csaláncsúcs........................ 170 Kis őrgébics
Kerti rozsdafarkú............................ 171 (dr. Bankovics Attila) .................. . 209
Házi rozsdafarkú ............................ 172 Vörösfejü gébics
Fülemüle .......................................... 173 (Haraszthy László)........................ . 210
Nagy fülemüle.................................. 174 Tövisszúró gébics
Kékbegy .......................................... 175 (Schmidt Egon).............................. . 211
Vörösbegy........................................ 176 Seregély (dr. Molnár Gyula)........ . 212
Réti tücsökmadár Házi veréb (dr. Rékási József) ... . 213
(dr. Csörgő Tibor) .......................... 178 Mezei veréb.................................... . 214
Berki tücsökmadár.......................... 179 Meggyvágó (dr. Legány András) . . 215
Nádi tücsökmadár .......................... 179 Zöldike .......................................... . 216
Fülemülesitke (dr. Kárpáti László- Tengelic.......................................... . 217
dr. Kovács Gábor).......................... 180 Csíz (dr. Kárpáti László).............. . 218

9
Kenderike (Szalai Ferenc) .............. 219 Bajszos sármány (Dénes János) ... 227
Csicsörke (Barta Zoltán)........... 219 Nádi sármány (dr. Csörgő Tibor) . 228
Süvöltő (dr. Kárpáti László).......... 220
Keresztcsőrű .................................... 221
FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT
Erdei pinty (dr. Legány András) .. 222 IRODALOM
Citromsármány........................... 223
Sordély (Szalai Ferenc) .................. 224
MAGYAR MADÁRNEVEK MUTATÓJA
Sövénysármány (Varga Zsolt)........ 225
Kerti sármány (Szalai Ferenc) .... 226 LATIN MADÁRNEVEK MUTATÓJA
 Előszó
Maholnap 90 éve, 1899-ben jelent meg olyan
munka - Chernél István tollából -, amely a
hazai madárvilág életét, elterjedését, előfor­
dulását stb. tárgyalta. Lovassy Sándor 1927-
ben kiadott Magyarország gerinces állatai cí­
mű művében a madártani részt - érthetően -
szűkebbre kellett fogni. 1929-ben Schenk Ja­
kab a Brehm második magyar kiadását arra
használta fel, hogy összefoglalja benne a ha­
zai madárfaunisztika akkori állását. A Ma­
gyarország állatvilága Madarak (Aves) köte­
te, amely 1958-ban, majd változatlan formá­
ban 1973-ban jelent meg, elsősorban mor­
fológiai munka, és főleg külföldi adatokra
épül.
Az évszámokból kitűnik, hogy már régóta
hiánycikk egy olyan összefoglaló, amely a
legfrissebb hazai kutatásaink eredményeire
épül, és a jelenlegi helyzetet ismerteti. Az ilyen
művet természetesen fenyegetheti az a ve­
szély, hogy hamar elveszíti időszerűségét, mi­
vel a tudományok - így az ornitológia is -
rohamosan fejlődnek. Ennek ellensúlyozásá­
ra a szerkesztő olyan szerzőket választott a
megfelelő fejezetek megírására, akik az adott
faj legjártasabb ismerői. A szerzők nem vet­
tek fel régebbi faunisztikai adatokat, csupán
olyan ökológiai megállapításokat, amelyek
még ma is helytállóak.
A könyv feladata reális képet adni tudá­
sunkról, az ország egyes területeinek madár­
tani feltártságáról. Természetesen ez utóbbi a
szakemberek földrajzi eloszlásától is nagy­
mértékben függ. A korábbi munkák gyengéje
éppen az volt, hogy néhány „jó terület” kuta­
tási eredményeire épültek. Ezt most a szerzők
- a lehetőségekhez képest - igyekeztek elke­
rülni.
Reméljük, hogy a zömében fiatal magyar
ornitológusok által nagy lelkesedéssel össze­
állított könyv minden hivatásos és amatőr
madarásznak, madárkedvelőnek hasznos se­
gítséget nyújt, és jó alapul szolgál a hazai
madárvilág még alaposabb megismeréséhez.
Budapest, 1983. március
dr. Keve András
 Bevezetés
Az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen emelke­
dett hazánkban is a madarak iránt érdeklő­
dők száma. Jól tükrözi ezt a folyamatot az a
tény, hogy az 1974. január 6-án alakult Ma­
gyar Madártani Egyesület ma már 9000 tagot
számlál. Természetesen a madarakat kedve­
lők tábora ennél jóval nagyobb, hiszen a há­
rom kiadást megért Európa madarai című
könyv hetvenezer körüli példányszámban je­
lent meg, és fogyott el.
A madarak felismerését segítő hazai és kül­
földi könyvek mellett azonban hiányzott egy
olyan magyar nyelvű munka, amely a mada­
rak életmódjával foglalkozik. Ezt a hiányt
szünteti meg e könyv szerzőgárdája.
A jó határozókönyvek megléte miatt el le­
hetett tekinteni a madarak leírásától annak
érdekében, hogy több hely maradjon az élet­
mód tárgyalására. Az egyes részeket mindig
az adott faj szakértői írták. A könyv a hazai
viszonyokat kívánja bemutatni, külföldi ered­
mények csak egészen ritkán szerepelnek ben­
ne. Sok esetben - elsősorban az állomány­
nagyságra vonatkozóan - nem voltak hazai
adatok. Ezek a hiányosságok egyúttal a ma­
dártani kutatások irányvonalát is meghatá­
rozzák.
A másutt még nem közölt megfigyelések
leírásakor a megfigyelők nevét a keresztnév
kezdőbetűjével együtt közöljük. (A későb­
biekben az irodalmi hivatkozások e mű alap­
ján történhetnek.) A már megjelent közlemé­
nyeket szögletes zárójelbe tett szám jelzi.
Ezek a könyv végén az irodalomjegyzékben,
a megfelelő számnál visszakereshetők.
Az elterjedési térképek a Magyar Madárta­
ni Egyesület faunisztikai ponttérképezésének
alapján készültek. Hangsúlyozni kell, hogy ez
a munka még nem befejezett, így a jelenleg
felmérés alatt álló területek adatait a térképek
nem tartalmazzák. Azoknál a fajoknál, ame­
lyek általános elterjedésűek, illetve amelyek
kis fészkelőterületre szorultak vagy rendkívül
ritkák, eltekintettünk a térkép közlésétől,
és csak a szövegben utalunk a hazai elterje­
désre.
Nehéz volt eldönteni, hogy a hazánkban
napjainkig bizonyítottan fészkelő madarak
közül mely fajok kerüljenek a könyvbe és
melyek maradjanak ki. Végül is a szerzői kol­
lektíva úgy határozott, hogy az elmúlt húsz
évben akárcsak egyszer is költő fajokat be­
vesszük a könyvbe, a régebben fészkeiteket
viszont kihagyjuk.
Reméljük, hogy a könyv segítséget ad ha­
zánk madárvilágának jobb megismeréséhez,
és ezáltal a madárvédelem társadalmi moz­
galmának kiszélesítéséhez.
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak,
akik részt vettek a könyv előkészítésében, kü­
lönösen Csörgő Tibornak, Kállay Györgynek
és Török Jánosnak, akik a teljes kézirat átol­
vasásával, valamint Muray Róbertnek és Pé-
chy Tamásnak, akik a diaképek összeállításá­
val segítették szerkesztői munkámat.
E helyen köszönöm meg a Kiadónak, hogy
sok segítséget adva lehetővé tették a könyv
megjelenését.
Budapest, 1983. július
Haraszthy László
13
 Vöcsökalkatúak - Podicipidiformes
Kis vöcsök
Podiceps ruficollis (1., 2. fénykép)
Elterjedés: Európa legnagyobb részén, Ázsia
déli területein és a Távol-Keleten, az indonéz
szigetvilágban, valamint Afrika nagy részén
költ. Hazánkban a leggyakoribb vöcsökfaj,
mely az ország bármely részén előfordul.
Fészkelőhely: Kis vízfelületű kubikokban,
holtágakban, halastavakon, mocsarakban
egyaránt megtelepszik.
A többi vöcsökfajjal összehasonlítva, erő­
sebb növényborítottságot igényel, fészkét in­
kább gyékényes vagy nádas, esetleg harmat­
kásás növényállományba építi. Olykor a zárt
növénytakaró között, a nyílt víztől távol is
költ. Nagyon vonzódik a hosszú szárazon
állás alatt elgyomosodott, majd újra feltöltött
halastavakhoz [223],
Költési idő: Évente kétszer költ. Költési ideje
május végétől július végéig tart.
Fészkelés: Jellegzetes úszó fészket épít a vízi­
növényzet között. A fészek készítéséhez nád-
és gyékényszárat, -levelet, hínárt és moszatot
is felhasználhat.
Fészekalja 5-7 tojásból áll. Amikor eltávo­
zik fészkéről, fészekanyaggal betakarja a to­
jásokat, amelyek a rothadó növényi anyagok­
tól barnára színeződnek.
A hím és a tojó is kotlik. A kotlás kezdeté­
nek ideje nagyon változó, olykor az első vagy
a második tojás lerakásakor, de nemritkán
csak a teljes fészekaljon kezdődik, és 19-20
napig tart.
A fiókák fészekhagyók, gyorsan fejlődnek,
hamar önállóak lesznek.
A fiókák etetésében mindkét szülő részt
vesz. A nyíltvízi hínárban, illetve a vízszéli
magasabb nádas, gyékényes között vezetgetik
őket.
Táplálkozás: A többi vöcsökfajhoz hasonló­
an egyaránt fogyaszt növényi és állati eredetű
táplálékot. Táplálékában Kiss és Sterbetz csi-
borokat, szitakötőlárvákat, tiszavirágot és
útifűmagokat talált [208]. A sekély és a mé­
lyebb vizekben ezt nagyrészt alámerüléssel
szerzi meg, de néha lebukás nélkül, a felszín­
ről is táplálkozik.
Más vízimadarakkal alkotott „asztalkö­
zössége” is előfordult, elsősorban vízityúkkal
és szárcsával figyelték meg együttes táplálko­
zását [174].
Állománynagyság: Telepes fészkelésre kevéssé
hajlamos, de megfelelő élőhelyen, esetenként,
olyan sűrűn fészkel, hogy az már csaknem
laza telepnek nevezhető.
Egy 57 ha-os hortobágyi halastómedencé­
ben 1977-ben 22 pár költött. A hortobágyi
Fényes-halastó egyik medrében 1977 augusz­
tusában 283 példány táplálkozott egyszerre
[223],
A nehezen áttekinthető természetes vizek­
nél költő párokról nincsenek ilyen pontos
adatok.
Vonulás: Márciusban érkezik hozzánk, az
időjárástól függően a hónap közepén, végén.
(Kovács G. legkorábbi hortobágyi tavaszi
megfigyelése 1975. március 2.)
A hazánkban fészkelők zöme a nyár végi,
őszi gyülekezés után elég későn, november­
ben vonul el, de ha enyhe az idő, a tél dereká­
ig is akad néhány példány a be nem fagyó
15
vizeknél. Alkalmas helyeken áttelelése is elő­
fordul.
A téli időszakban a nyugati tengerparto­
kon és a Mediterránunkban szóródnak szét.
Egy 1928-ban Fertőrákoson gyűrűzött pél­
dány Olaszországban került kézre.
Védelem: Gyakori és jól alkalmazkodó ma­
dár. A mesterséges és a természetes vízi élőhe­
lyeken egyaránt könnyen megtelepszik, ezért
fészkelőhelyének, állományának védelme kü­
lön intézkedést, védelmi tennivalókat nem
igényel.
Feketenyakú vöcsök
Podiceps nigricollis (3., 4. fénykép)
Elterjedés: Európa mérsékelt övi és mediter­
rán részein, Közép-Ázsiában, Nyugat-Szibé-
riában, a Távol-Keleten, Észak-Amerikában,
Kelet- és Dél-Afrikában fészkel.
Fészkelőhely: Elsősorban a sekély vizeket, a
székisással, kákával ritkásan benőtt, víztisz­
tásokkal váltakozó mocsarakat kedveli [416].
Mélyebb vizű halastavakon, holtágakon is
megtelepedhet [228]. Ismeretesek elöntött te­
rületeken, valamint szoloncsákos szikes tava­
kon való fészkelések is.
Költési idő: Fészkelése május közepétől június
végéig tart. Az esetleges pótköltések vagy a
nagyon ritkán előforduló második költés ezt
az időtartamot természetesen még tovább
nyújthatja.
Fészkelés: A négy hazai vöcsökfaj közül ez az
egyetlen, mely kimondottan telepes fészkelő.
Ismerünk homogén telepeket, de más fajok­
kal (leggyakrabban dankasirályokkal, vala­
16
mivel ritkábban kormos szerkőkkel) alkotott
közösségeket is. A Hortobágyon fattyúszer-
kővel alkotott vegyes telepe is előkerült [229].
A fészekalja általában 4 tojásból áll, olykor
5 is előfordul. A hím és a tojó egyaránt részt
vesznek a tojások kiköltésében. A kotlás az
első tojás lerakásakor kezdődik, és 19-20 na­
pig tart. A többi vöcsökfajhoz hasonlóan a
fészekről való távozás előtt a feketenyakú
vöcsök is betakarja a fészek anyagával tojá­
sait, amelyek ezért a rothadó fészekanyagtól
fehérről barnára színezödnek.
A fiókák egy-egy napos idökülönbséggel
kelnek ki, fészekhagyók, igen jól úsznak.
A szülők a teljes önállóságuk eléréséig vezet­
getik őket, de még ezután is, az őszi vonulás
kezdetéig összetart és együtt látható a család.
Táplálkozás: Az erősen hínáros tavakon fész­
kelők sok növényi részt, főleg leveleket fo­
gyasztanak. Gyakran megfigyelhető növényi
táplálékuk a tócsagaz, a békaszőlőfajok, a
víziboglárkák, a békalencse. Állati táplálékát
apró halak, kétéltűek (főleg ebihal), vízirova­
rok és lárváik, férgek alkotják.
Állománynagyság: Az egyes telepek nagysága
ritkán haladja meg a 40-50 fészket. A Horto­
bágyi-halastavon 1981-ben alakult vegyes fe­
ketenyakú vöcsök-fattyúszerkő telepen egy
156 ha-os tómedencében 62 vöcsökpár köl­
tött [228].
Gyakori jelenség, hogy a nagy mocsarak
területén egymástól távol, elszórtan alakul­
nak ki kisebb, 10-15 fészkes kolóniák. A köl­
tési idő után erősen kóborol. Nem verődik
össze olyan nagy csapatokba, mint a kis vö­
csök. A vedlett, öreg példányok az ősz folya­
mán egyesével vagy néhányadmagukkal a
legkülönbözőbb vizeknél jelennek meg.
Vonulás: Későn érkező vöcsökfajunk. Márci­
us végén, de néha csak április első napjaiban
tűnik fel (Kovács G. legkorábbi tavaszi megfi­
gyelése a Hortobágyon: 1976. március 16.)
Ősszel október végén, november elején vo­
nul el. A telet Kis-Ázsiában és a Földközi­
tenger mentén tölti. Igen kevés a gyűrűzési
adat. Egy 1977-ben Fülöpházán jelölt egyed
ugyanaz év dec. 31-én Izmir mellett (Török­
ország) került kézre.
Védelem: A természetes mocsarakban költő
állomány nem igényel külön védelmet. Sajá­
tos probléma viszont a halastavakon fészkelő
párok helyzete. A Hortobágy halastavainak
hínáros medencéiben megtelepedő vöcsköket
(más madárfajokkal együtt) a tógazdasági
munkák, főleg a nyári lehalászások veszélyez­
tetik. Egy-egy nyári halászat következtében a
telepek teljesen elpusztulhatnak. Csak a le-
csapolás egy-másfél hónappal való elhalasz­
tása jelenthet megoldást.
Ugyancsak a halastavakon más súlyos
gond is jelentkezik. Éppen kotlási időben tisz­
togatják motoros tókaszákkal az elgyomoso­
dott vagy erősen hínáros tavakat. E munka
elvégzését a fészektelepes tómedencékben jú­
lius végére, ill. az utánra kellene halasztani.
Búbos vöcsök
Podiceps cristatus (5., 6. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia mérsékelt övi és mediter­
rán éghajlatú részein, Kelet- és Dél-Afriká-
ban, Ausztráliában és Új-Zélandon költ. Ma­
gyarországon gyakori vízimadárnak mond­
ható: minden jelentősebb mocsár, halastó te­
rületén, nagyobb állóvizek szegélyén fészkel.
A zaklatottság miatt létszáma helyenként (pl.
a Balatonon) erősen megfogyott.
Fészkelőhely: A vízi élőhely zonációjában a
búbos vöcsök a nyílt víz és a záródó gyéké­
nyes vagy nádas között, mintegy átmeneti
zónában költ. Erre a sávra a ritkás vízinö­
vényzet (nád, káka, gyékény), illetve a nyílt
víz felől a hínárnövények megjelenése a jel­
lemző. Zárt nádasban vagy nyíltvízi hínárme­
zőkön csak igen ritkán telepszik meg. Ez
utóbbi fészkelési mód a Hortobágy halasta­
vain fordult elő néhány helyen [228].
Költési idő: Fészkelése április legvégén, május
első felében kezdődik. Általában évente egy­
szer költ, de a pótköltések vagy a késői fész-
kelések miatt olykor június-júliusban is lát­
hatunk még tojásos fészket vagy pelyhes fió­
kákat.
Fészkelés: A korán, március elején-közepén
visszaérkező madarak hamar párba állnak.
Jóval a fészekrakás előtt megkezdik a revír
elfoglalását. Ezt a hím és a tojó gyakran ismé­
telt, szertartásos násztánca jelzi. A fészek épí­
tése is mintegy a násztánc keretében zajlik.
Fészekanyagként a vízen sodródó nádtörme-
léket, zöld hínárnövényeket, moszatot egy­
aránt felhasználnak. A párosodás gyakran a
még épülőben levő fészken, ritkábban a víz­
ben történik.
A fészekalj 4-5 tojásból áll. Ha kotlás köz­
ben a szülők huzamosabb időre elhagyják a
fészket, fészekanyaggal betakarják a tojáso­
kat, azok pedig a nedves, rothadó növényi
anyagtól fehérről fokozatosan bamásszürké-
re, sötétbarnára színeződnek.
A kotlás kezdetének időpontja nagyon elté­
rő. Esetenként már az első tojás után, de
leggyakrabban csak az utolsó előtti vagy a
legutolsó tojás lerakása után kezdenek kotla-
ni. A hím és a tojó is üli a fészekaljat. A fiókák
25-27 nap alatt kelnek ki. Fészekhagyók, ki­
kelés után már ügyesen úsznak. A fiókákat
mindkét szülő együtt neveli, később több
család is összegyűlik tízes-húszas kis csapa­
tokba.
Táplálkozás: Halastavi környezetben elsősor­
ban halat fogyaszt, de rovarok, kétéltűek és
növényi anyag (moszatok, békaszőlő- és tó-
csagazfajok, zsenge nádhajtás, továbbá a se­
kélyebb tavakon tömeges keserűfűfélék) is
rendszeresen előfordulnak táplálékában
[222].
Érdekes jelenség, hogy táplálék-összetétele
évszakonként mennyire változik. A nyári hó­
napokban a rovartáplálék teljesen háttérbe
szorítja a hal táplálékot, a fiókákat is elsősor­
ban rovarral etetik.
Nagyon jellegzetes az összes vöcsökfajnál
előforduló tollevés is. 238 megvizsgált búbos-
vöcsök-gyomortartalom mindegyikében elő­
fordult toll [220],
Állománynagyság: Egyes tavak, mocsarak te­
rületén igen gyakori. Különösen híres régi
idők óta a Velencei tó állománya. Kovács G.
megfigyelése szerint 1977-ben egy 40 ha-os
halastómedencében 15 pár költött egyszerre.
1975. aug. 28-án 67 példány (fiókák és szülők)
tartózkodott a/ hortobágyi Fényes tó egyik
17
lecsapolt medencéjének halágyában, a sekély
vízben [223],
Vonulás: Március első hetében érkezik. Ko­
vács G. legkorábbi tavaszi adata a Horto-
bágyról: 1976. febr. 22. Ősszel az utolsók
novemberben vonulnak el. Egy-egy példány
azonban néha a decemberi fagyokig is itt ma­
rad, sőt a be nem fagyó vizeken át is telelhet.
Az elvonulok a telet rendszerint Dél-Európá­
ban töltik.
Védelem: A víztárolók, halastavak jó fészke-
lési lehetőségeket kínálnak számára, viszont
a halastavi munkálatok (lecsapolás) miatt fió­
káinak jelentős része elpusztul, de ez az egész
állományt nem veszélyezteti.
Vörösnyakú vöcsök
Podiceps griseigena (9. fénykép)
Elterjedés: Észak- és Kelet-Európábán, a Kö­
zép-Keleten, Belső-Ázsiában, Kelet-Szibériá-
ban, Észak-Amerika területén költ.
Fészkelőhely: Elsősorban a ritkább gyékényes
nyílt víz felőli szélén vagy a hínáros víztisztá­
sok növényzetén rak fészket. Gyakori fészek­
alapja a kolokán, a tavakon elterjedt tündér­
rózsa és a vidra keserűfű. Ezeken kívül gyé-
kénylevelekböl, moszatfajokból és békaszőlő­
ből is épít fészket. Bár a négy hazai vöcsökfaj
között ez a legritkább, az utóbbi évtizedben
a víztárolókon, halastavakon terjedőben van
[228].
Költési idő: Fészkelése május közepétől, végé­
től júliusig tart.
Fészkelés: Április közepén a pároknak már
megvan a revírjük, és a búbos vöcsökéhez
18
hasonló intenzitással folyik feltűnő násztán­
cuk.
A fészek megépítése után a tojó 4 -5, ritkán
6-7 tojást rak. Mindkét szülő kotlik. Gyak­
ran tartózkodnak a fészektől távol, ilyenkor
a tojásokat a fészek rothadó, nedves anyagá­
val betakargatják, amitől azok, a többi vö­
csökfajéhoz hasonlóan sötétbarnára színe-
ződnek.
A fiókák 23 nap alatt kelnek ki. Azonnali
fészekhagyók, jól úsznak. Az öreg madarak
egyike a kicsinyeket a hátán szállítja, miköz­
ben a párja víz alá merülve keresi az élelmet
és hordja a fiókáknak. Nyár végéig együtt
maradnak, míg a fiókák teljesen önállóvá
nem válnak, és az öregek nem vedlenek, téli
tollazatot nem öltenek.
Telepesen soha nem költ, de néha előfor­
dul, hogy a fészke közelében levő hínároson
más vöcsökfaj vagy fattyúszerkö telepszik
meg [228],
Táplálkozás: Főként állati táplálékot fo­
gyaszt (zömmel apró halakat, békákat, vízi­
rovarokat, szitakötőlárvákat, ebihalakat).
A kikelő fióka első tápláléka a fészek elhagyá­
sa előtt a madárszülők tolla. A tollevés -
akárcsak a többi vöcsökfaj kifejlett példá­
nyaira - később is jellemző rá.
Növényi részek közül az úszó és lebegő
hínárfajokat (főleg békaszőlőt) fogyasztja.
ÁUománynagyság: Másfél, két évtizede még
ritka madárnak számított, napjainkban vi­
szont gyarapodott a száma. A Hortobágy
területén 1982-ben kb. 60 pár költött, ebből
20-25 pár a természetes mocsarakban, a töb­
bi a halastavakon, ahol egyedszáma 1974 óta
- Kovács G. megfigyelései szerint - öt-hatszo­
rosára nőtt.
A tómedrek hínárosodása, gyomosodása
kedvező számára. Főleg a tündérfátyol vonz­
za. A Debrecen melletti Erdöpuszta rekonst­
ruált tavain, víztárolóin is mind több helyen
fészkel [232].
Vonulás: A legkésőbben érkező vöcsökfa­
junk, mely március utolsó harmadában vagy
április elején tér vissza téli szállásáról. (Ko­
vács G. legkorábbi tavaszi megfigyelése a
Hortobágyon 1978. március 20.)
 Ősszel október végén, november elején vo­
nul el, néha előfordul áttelelési kísérlete is. Az
elvonulok a telet a Földközi-tenger és a Feke­
te-tenger partvidékén töltik.
Hazai gyűríízési adataink nincsenek, így
pontos vonulási útvonala sem ismeretes.
A külföldönjelölt példányok közül egy 1960.
december 14-én Svájcban gyűrűzött madár
1961. június 26-án a Hortobágyon, a Borsósi
halastónál került meg.
Védelem: Zavarásra érzékeny faj, ezért költő­
területén nehezen viseli el háborgatását. A fe­
ketenyakú vöcsökhöz hasonlóan, a hínárral
benőtt halastavak május-július között vég­
zett tókaszás tisztogatása igen nagy veszélyt
jelent számára. Veszedelmes a költésére az
esetleges nyári lehalászás is.
A termelőmunkával nem háborgatott mo­
csarak, tavak, morotvák területén fészkelők
külön védelmet nem igényelnek.
 Gödényalkatúak - Pelecaniformes
Kárókatona
Phalacrocorax carbo (8., 10., 12. fénykép)
Elterjedés: A kárókatona-félék családjához
tartozó fajok, illetve azok alfajai a világon
mindenütt előfordulnak, Észak-, Északnyu-
gat-Európában a Phalacrocorax carbo carbo,
Dél- és Délkelet-Európában pedig egyik alfa­
ja a Ph. c. sinensis él. Az előbbi kifejezetten
tengerparti madár, az utóbb említett alfaj vi­
szont a kontinens belsejében is előfordul, és
hazánkban van elterjedésének legészakibb
határa.
Magyarországon jelenleg a Kis-Balaton te­
rületén és a Tisza mellett költ.
Fészkelőhely: A Tisza hullámterének erdeiben
- beleértve a Tisza II. tárolót is - vízparti
magas fákon, általában gémfajokkal közösen
alkot telepet. Egy gémtelepen belül két-
három, többé-kevésbé laza kolóniát is kiala­
kíthatnak.
A Kis-Balatonon, mivel ürülékükkel a fész-
kelésre alkalmas fákat elpusztították, kény­
szerűségből alacsonyabb bokrokra, sőt azok
telítettsége miatt vízbe dőlt facsonkokra, ná­
dasba zuhant letört faágakra és nádra is fész­
kelnek. Mivel ezek a nehéz testű madarak az
alacsony fészekről nagyon nehezen tudnak
szárnyra kapni, a viztől távol eső fészkeiket
a sásban taposott ösvényekkel kötik össze a
felszállásra alkalmas vízterülettel, ahonnan a
hínárt kiirtva gondoskodnak szabad „kifutó­
pályáról”.
Költési idő: Áprilisban általában már teljes a
fészekalja, de ismerünk ettől lényegesen eltérő
időpontokra vonatkozó megfigyeléseket is.
20
Ennek legfőbb oka, hogy a korán költő párok
mintegy 10%-a másodszor is költ. Ha az első
fészekalj tojásai elpusztulnak, rövidesen pó­
tolják azokat.
Fészkelés: Fészkét gallyakból építi és vízinö­
vényekkel béleli. Előfordul, hogy a kolónia
közvetlen közelében fészkelő vetési varjak és
gémek elhagyott fészkeit is elfoglalják.
A tojások száma átlag 3, ritkán 4-5 is lehet.
Ez utóbbi esetben egy tojás szinte mindig
terméketlen. A kotlás az első tojást követően
megkezdődik, a többit egynapos időközökkel
rakja le. A hím és a tojó felváltva kotlának
átlag 23-24, ritkán 26-29 napig. Néha, költési
időben, a telep közelében újabb kolóniát hoz­
nak létre, melynek fészkeiben azonban nem
költenek.
A fiókák 5-6 hetes korukban hagyják el a
fészket. Mindkét szülő eteti őket.
Táplálkozás: Majdnem kizárólag hallal él,
fiókáit is azzal eteti. Gyomortartalom-vizsgá­
latok és a fészkek alatt talált táplálékmarad­
ványok alapján megállapították, hogy főleg a
pontyfélék családjába tartozó 5-25 cm-es ha­
lakat fogyaszt. Ahol nagyobb telepei alakul­
nak ki, ott jellemző táplálékszerzö formájuk
a társas halászat. Ilyenkor láncot alkotva,
szárnycsapásokkal űzik a halakat egy alkal­
mas öböl felé, ahol lebukva fogdossák össze
azokat. Az ilyen halászatot több egymást kö­
vető hullámban órákon át képesek végezni
[245]. Fészkelöhelyüktől 20-30 km-re is eljár­
nak táplálkozni.
Állománynagyság: A hetvenes évek közepéig
egyetlen költőhelyük az 1954-ben létrejött
kis-balatoni telep volt, ahol az állomány ör­
vendetesen növekedett. A Tiszánál a Pélyi
Madárrezervátum védetté nyilvánítását köve­
tően (1975), valamint a Tisza II. tároló meg­
épülte után (1977) kezdett költeni [251]. Ma
már a tároló területén több telepen költ. Or­
szágos állománya mintegy 1700 párra becsül­
hető.
Vonulás: Február közepén általában már a
telep közelében tartózkodnak. A tavaszi vo­
nulás többnyire márciusban ér véget. A téli
szálláshelyre szeptember, október folyamán
indulnak el, de néha - enyhébb teleken -
áttelelőkkel is lehet találkozni. A hazai állo­
mány pontos telelőhelye még nem ismert, fel­
tehetően a Földközi-tenger partvidékén van.
Védelem: A zavarásra igen érzékenyek. Az
ismert fészektelepek zöme talán azért is talál­
ható természetvédelmi területen. Állományuk
nagymérvű növekedése is ezzel van összefüg­
gésben; gyarapodott a védett területek száma,
a Tisza II. tárolónál pedig szinte teljes háborí­
tatlanságot és bőséges táplálékot találnak.
 Gólyaalkatúak - Ciconiiformes
Szürke gém
Ardea cinerea (7., 11. fénykép)
Elterjedés: Európában Skandinávia jelentős
részének kivételével, valamint Ázsia nagy ré­
szén, illetve Észak-Afrikában költ. Spanyol­
országban szigetszerű populációi vannak.
Keleten Nyugat-Szibériáig, Kínáig terjed.
Hazánkban kisebb-nagyobb telepeken, fő­
leg folyók mentén, általánosan elterjedt.
Fészkelőhely: Mindenütt megtelepszik, ahol a
közelben táplálkozásra alkalmas vizeket ta­
lál, bár gémféléink közül a legkevésbé ragasz­
kodik a vizek közelségéhez. Esetenként, víztől
több kilométerre is vannak telepei. Kedveli a
folyó menti galériaerdőket, valamint a halas­
tavak közelében levő erdőket. Ha a jó táplálé­
kot nyújtó területen nincsenek fák, facsopor­
tok, akkor ritkán és mindenkor kis számban
megtelepszik a rekettyés nádasokban is. Ki­
vételesen a tiszta nádasokban is fészkel.
Fészektelepeinek több mint fele nagyobb
folyóink (Duna, Tisza, Dráva) árterében, a
többi elsősorban a halastavak, természetes
tavak, mocsarak, kisebb folyók közelében ta­
lálható. 70 telepéből (1976-1982) 43 a Du­
nántúlon és a Duna mentén, 22 a Tiszántúlon
és a Tisza árterében, 5 a Duna-Tisza közén
és 2 az északi országrészben volt.
Költési idő: Március második felében már
fészkeiken ülnek. Április közepére általában
már minden madár a teljes fészekaljon kotlik.
Friss fészekaljakat gyakran még május végén
is találhatunk, ezek azonban pótköltésekből
származnak. Július közepéig a késve költők is
elhagyják fészkeiket.
22
Fészkelés: Hazai telepeinek nagysága igen
változó. Nagy, 200 párt meghaladó telepei
ma már nincsenek. Gyakran csak egy-két pár
költ egy-egy vegyes gémtelepen. Telepeinek
20%-án más fajok nem költenek. Fészkét ál­
talában magas fákra rakja, a környéken talál­
ható gallyakból, ágakból. Nádasokban levő
telepeken főként nádat és egyéb vízinövénye­
ket használ fészeképítésre. A fészkelésre al­
kalmas fa megválasztása általában az adott
faállománytól függ, fűz-nyár ligeterdőkben
azonban elsősorban a magasabb nyárfákat
választja. Fészkei fenyőfákon is megtalálha­
tók. Éveken át használt fészkei elérhetik az
1 m átmérőt és a 30-50 cm-es vastagságot is.
Tojásaik száma 3-6 (leggyakrabban 4-5).
A tojásokon az öreg madarak felváltva kotlá­
nak. A fiókák 24-25 nap múlva kelnek ki, s
azokat mindkét szülő eteti. Az apró fiókákat
az első napokban félig emésztett hallal és más
víziállattal etetik. Röpképességüket 7-8 hét
múlva érik el.
Táplálkozás: Táplálékát főként a mélyebb,
halas vizekben keresi. Gyakran látható a ha­
lastavak etetőkaróin vagy a természetes vi­
zekbe kihelyezett varsák karóin. Sekélyebb
vizekben lábalva ritkábban vadászik, inkább
mozdulatlanul lesi zsákmányát. Olykor a mé­
lyebb vizekben úszva is halászik. Főként a
fiókák kirepülése után, vonulás előtt, a száraz
legelőkön, lucernatáblákon, tarlókon csapa­
tosan egerészik. Halakon és kisemlősökön
kívül még kétéltűeket, hüllőket, rákokat, csi­
gákat és rovarokat is fogyaszt. Vasvári 200
gyomortartalomban 334 halat, 39 kisemlőst,
69 kétéltűt és hüllőt, 2 rákot, 53 csigát és 806
rovart (főleg vízirovarokat) [482], Rékási J.
egy gyomorban 7 mezei pockot, egy másik­
ban 1 fürgegyikot és 10 dévérkeszeget (10
cm-eseket) talált.
Sterbetz I. megállapítása szerint az öregek
napi táplálékszükséglete 0,25 kg.
Állománynagyság: Szijj 1951-ben 52 biztos és
19 kérdéses telepet említ [431]. Az 52 telepen
ekkor 982 pár költött. A teljes állományt
azonban ennek duplájára, mintegy 1900 pár­
ra becsülte. Az 1976-1982 közötti felmérések
során 70 telepen 1200-1600 pár között inga­
dozott létszáma. A vizsgált időszakban legna­
gyobb számban és legtöbb helyen (44 telepen)
1978-ban költött.
Vonulás: Általában február végén, március
elején érkezik vissza telelőhelyéről. Csaknem
minden évben megfigyelhetők áttelelő csapa­
tai, illetve egyes példányai a be nem fagyó
vizek mentén.
Őszi vonulása szeptember végére, október
elejére esik. Ebben az időszakban csapatosan
gyülekezik a nagyobb halastavakon, ahol
ilyenkor több száz példány is megfigyelhető.
Telelőterülete főként a Földközi-tenger af­
rikai partjai mentén húzódik, de az állomány
egy része a Szaharán túlra is eljut. A hazánk­
ban jelölt szürke gémek közül mintegy 50
példány került kézre külföldön, főleg Olasz­
országban, kisebb számban Tunéziában, Lí­
biában, Szudánban és Nigériában.
Védelem: Nagyobb telepei (az állomány zö­
me) természetvédelmi területeinken található,
elsősorban a Dunától keletre. Az utóbbi évti­
zedek halastó- és víztároló-építései, valamint
az új természetvédelmi területek létesítése
már kezdi éreztetni kedvező hatását. A szür-
kegém-állomány ma lassú növekedést mutat,
annak ellenére, hogy halastavainkon minden­
kor lőhető.
Vörös gém
Ardea purpurea (13., 15. fénykép)
Elterjedés: Kelet- és Dél-Afrikában, Mada­
gaszkár szigetén, Ázsia meleg, mérsékelt és
szubtrópusi területein, Európa déli felén költ.
Magyarországon főként az Alföldön, a
Kisalföldön, a Mezőföldön és Dél-Dunántú-
lon fészkel. A Kárpát-medencétől északra
csak elvétve mutatkozik.
Fészkelőhely: Az Alföldön elsősorban az el-
nádasodott szikes tavakon fészkel. Előnyben
részesíti azokat a nagyobb kiterjedésű tava­
kat, amelyeknek elöregedett, avas nádasait,
nádszigeteit jelentősebb mélységű nyílt víz
övezi. Megfelelő zavartalan élőhely kialaku­
lása esetén újonnan létrehozott halastavakon
is megtelepszik. A vörös gémek által sűrűb­
ben lakott vidékeken egyes párok olykor el­
különülten, szántókkal, legelőkkel körülvett,
náddal teljesen benőtt kisebb tómederben
fészkelnek. Ezek a madarak valamely távo­
labbi vizenyős rétre járnak ki táplálkozni.
Költési idő: A telepen belül nem egyszerre
kezdődik a tojások lerakása, ezért a költési
idő április végétől július második feléig elhú­
zódhat. Egyes párok már május elején teljes
fészekaljon ülnek, mások esetleg csak május
közepén érkeznek, s kezdik meg a költést
ugyanazon a telepen.
Fészkelés: Laza telepekben költ. Az egyes pá­
rok szétszórtan fészkelnek a nádasban, s nem
lehet az egyik fészekről a másikra rálátni,
mint nagykócsag- vagy kanalasgémtelep ese­
tében. A fészkek évek óta nem vágott, öreg
nádasban, derékba tört nádszálakra épülnek,
aljzatuk 0,5-1 m-re helyezkedik el a víz színe
fölött, ezért egy-egy fészek alatt más fajok (pl.
a kis vöcsök, szárcsa vagy vízityúk) is meg­
építhetik fészküket a víz színén. A fészek
anyaga nádszál, bélése száraz nádlevél. Rit­
kán előfordul, hogy egyes példányok nádas­
ban álló fákra építik fészküket, amely ilyen­
kor száraz fűzgallyakból készül.
Fészekalja 4-6 tojásból áll. A kotlás meg­
kezdésének ideje páronként változó. Néha
már az első tojás lerakása után megkezdődik,
ezért az egyes fészkekben a fiókák igen eltérő
fejlettségűek. A kotlás, amelyben mindkét
szülő részt vesz, 25-28, többnyire 26 napig
tart.
A fiókák kitollasodásukig a fészken marad­
nak. Ezt követően veszély esetén szétmásznak
a nádasba, de a veszély elmúltával újból visz-
23
szatérnek a fészekre. Röpképességüket 7-8
hetes korukban érik el. Fiókáit a madár a
begyében vitt, majd onnan kiöklendezett táp­
lálékkal eteti.
Táplálkozás: A vörös gém, a bölömbikához
hasonlóan, rövid csüdü gémféle, ezért első­
sorban a nádasban és más növényzettel be­
nőtt sekély vízben szerzi táplálékát. A péteri-
tavi madárrezervátumban egy-egy székisással
benőtt szikes tócsán, szétszórtan olykor 25
példányt is megszámolhatunk, amint a sűrű
növényzetből felmeresztett fejjel rejtőzköd­
nek (alakoskodnak) vagy zsákmányukra les­
nek mereven. A székisásos növénytársulás, a
Duna-Tisza közén a legtipikusabb táplálko­
zóhelye.
Táplálékában elsősorban vízirovarok, csík­
bogár, vízipoloskák és különféle szitakötők,
csibor és azok lárvái szerepelnek, ezenkívül
szárazföldi bogarakat, lótetűt, sáskákat,
szöcskéket, pókot is fogyaszt [478]. A gerince­
sek közül zsákmányolhat halat, főként kis
testű (sügér, kárász, szélhajtó küsz, szivárvá-
nyos ökle) fajokat, békákat, gőtéket és kis
százalékban gyíkokat is.
Állománynagyság: Az 1970-es évek második
felében végzett felmérések szerint, a párok
száma nem éri el az ezret.
Vonulás: Első példányai április elején érkez­
nek vissza téli szállásukról. Augusztusban
már elhagyják fészkelőhelyüket, s megkezdő­
dik a vonulásuk. Egyes példányok - főként a
fiatalok közül - ebben az időszakban északi,
északnyugati irányba indulnak el, s tesznek
meg néhány száz km-es utat.
Az állomány nagy része augusztus végén,
szeptember elején indul afrikai téli szállására.
Délnyugati irányba indulnak, s Olaszorszá­
gon át érik el Észak-Afrikát.
Számos olaszországi visszajelentés mellett
a Szaharán túli telelőhelyéről, Nyugat-Afri-
kából ez idáig mindössze két visszajelentés
érkezett. Az utolsó példányok október elején
figyelhetők meg hazánkban.
Védelem: Nádaratáskor fészkelötelepein és
azoknak legalább 250-300 m-es körzetében a
nádat meg kell hagyni, mivel az új nád nem
24
nő meg a fészkelés kezdetére. Ezzel a védelmi
előírással évről évre lehetővé tehetjük a meg­
telepedést.
Üstökös gém
(Ardeola ralloides (14., 16. fénykép)
Elterjedés: Európában a Pireneusi-félsziget
déli részein, Dél-Franciaországban, a Pó-
síkságon, a Kárpát-medencében, a Balkán­
félszigeten valamint a Fekete-tenger és a
Kaszpi-tenger környékén fészkel. Költőterü­
leteihez tartozik még Kisázsia és Közép-
Ázsia, továbbá a Közel-Kelet és Afrika nagy
része. Kontinensünkön visszaszorulóban
van. Nyugat-Európa több pontjáról, így Hol­
landiából is eltűnt.
Állománya hazánkban jelentősen ingado­
zik; ennek oka ismeretlen. Ma a Dunántúl
egyes pontjain, a Tisza és a Körösök mentén,
valamint a Hortobágyi és a Kiskunsági Nem­
zeti Park egyes területein kisebb telepei talál-
Fészkelőhely: Fészkelő telepei ártéri erdők­
ben, telepített és természetes pusztai erdők­
ben, fűzbokros mocsarakban, tavakat övező
nádasokban fordulnak elő.
Az 1976-1982 között végzett felmérés sze­
rint telepei közül tizenöt ártéri erdőben, nyolc
halastavon, további nyolc pedig természetes
mocsárban és telepített pusztai erdőben volt.
Költési idő: Május utolsó harmadától július
közepéig tart fészkelése. Évente egyszer költ.
A fészekalj pusztulása esetén pótköltéshez
kezd. Egy-egy fészkelőhelyen a később betele-
pedett párok miatt a fészekaljak eltérő ko­
rúak, s különböző időpontban kelnek ki.
Fészkelés: Általában más gémfajokhoz tár­
sulva, kisebb telepekben költ. Fészkeit leg­
gyakrabban fákra, ritkán nádasban építi. Ti­
sza menti telepein szürke gémek, bakcsók, kis
kócsagok társaságában költ. A kiskunsági
Péteri-tavon egyes években 30 pár is fészkelt.
Ezek homogén nádasban költenek, nagy kó­
csagok, bakcsók, kanalasgémek és vörös gé­
mek laza vegyes telepén. Az üstökös gémek
fészkei a nagy telep közepén szigetszerű elkü­
lönülésben, letört nádszálak tetején egymás
közelében állnak.
A folyók árterein, pusztai erdőkben, mo­
csarak fűzbokrain épült fészkei vékony száraz
ágakból készülnek, a nádasban fészkelők
avas nádszáltöredékekből rakják fészkeiket.
A fészkek különböző magasságokban lehet­
nek a fészkelőhely jellegétől függően. Nádas­
ban kb. 120-180 cm-re, rekettyésben 2-3 m-
re, ártéri ligeterdőkben szürke nyárfán vagy
fehér fűzön 10-20 m-re helyezkednek el a
talajtól.
A tojások száma leggyakrabban 4-6.
A kotlási idő 22-24 nap [395]. A második
vagy harmadik tojás lerakása után kezdi a
kotlást, melyben mindkét szülő részt vesz.
A fiókákat is felváltva etetik. A fiatalok júli­
usban 32 napos koruk körül hagyják el a
fészket.
Táplálkozás: Legfontosabb táplálkozóterüle­
tei a sekély, sással vagy mézpázsittal benőtt
vizek, rizsföldek. Mélyebb vizek, ártéri ku-
bikgödrök, holtágak, csatornák esetében a
csupasz partról vagy víz fölé hajló faágról,
olykor a tündérrózsa levélzetén állva les zsák­
mányára. Főként rovarokkal táplálkozik, ki­
sebb részben rákokkal, apró halat, békát, kis-
emlősöket, gilisztát, puhatestűeket is fo­
gyaszt. Ritkábban száraz területen is megfi­
gyelhető, amint lépegetve rovarokra, lótetűre
vadászik.
Állománynagyság: Az 1951-ben végzett felmé­
rés mindössze 95 pár fészkelését állapította
meg [431], Az 1976-1982 közötti felmérések
adatai alapján 31 telepén állománya 235 pár
körül mozgott [275].
Vonulás: Tavasszal viszonylag későn, április
végén érkezik. Őszi elvonulása augusztus vé­
gétől október elejéig tart. A vörös gémhez
hasonlóan délnyugati irányba indul, Olaszor­
szágon keresztül éri el Afrikát. Nyugat-Afri-
kában telel. A legdélebbre eljutott gyűrűzött
egyedeit Nigériából (2 példány) jelentették
vissza, ezenkívül 8 Olaszországban, 4 Jugosz­
láviában, 1-1 Bulgáriában és Tunéziában ke­
rült kézre.
Védelem: A vízimadaraktól egykor elvett élő­
helyek visszaállítása, halastavak, víztárolók
létesítése a Tisza mentén, a mesterséges el­
árasztások kedveznek állományának. A hazai
állomány fele természetvédelmi területen él.
Sikeres költését elősegíthetjük, ha gondosko­
dunk fészektelepeinek háborítatlanságáról.
Nagy kócsag
Egretta alba (17-20. fénykép)
Elterjedés: Az egész világon elterjedt faj,
amely a sarki tájak és az észak-amerikai föld­
rész középső, illetve déli részének kivételével
mindenütt előfordul. Törzsalakja, amely ná­
lunk is költ, Délkelet-Európában, Elő-Ázsiá-
ban, majd innen északkelet felé Japán és Kína
északi területein fészkel. A hazai, illetve a
Kárpát-medencei állomány szigetszerűen el­
különült populációt alkot. Európai elterjedé­
sének nyugati határát a fertő tavi telepek ké­
pezik.
Hazánkban a hegy- és dombvidékek kivé­
telével több helyen megtalálhatjuk telepeit.
Fészkelőhely: Korábban a nagy kiterjedésű,
összefüggő nádasok, ősmocsarak madara-
25
 ként ismerték. Az 1974-től kezdődő állo­
mánynövekedése után ma már a kisebb náda­
sokban, halastavak nádszegélyeiben, nádszi­
getein is fészkel. Ugyanekkor megjelent a Ti­
sza menti ligeterdők többé-kevésbé vízborítá-
sos vegyes gémtelepein és az ártéri mocsarak­
ban is. Az 1976-1982 között talált 29 telepe
a következők szerint oszlott meg: halastavon
11, természetes tavon és mocsárban 11, folyó
árterében és a nagy folyami tárolón 4, kisebb
víztárolókon 3 telep. Általában más gémfa­
jokkal együtt fészkel.
Költési idő: Rendszerint március közepétől
április elejéig rakja le tojásait. Költése eseten­
ként elhúzódhat valamilyen zavaró hatás
(szabálytalan, késő tavaszi nádvágás és nád­
égetés, a költőhelyek - halastavak - tavaszi
lecsapolása stb.) miatt. Költőhelyét június vé­
gén, július elején hagyja el.
Fészkelés: Legtöbbször a vörös gém vagy a
szürke gém a társfészkelője. Telepeinek nagy­
sága igen változó, a kisebbek 3-4 párból, a
nagyobbak 80-100 párból (pl. Kis-Balaton,
Tiszafüred) is állhatnak. Fészkét elsősorban
a sűrű, avasodó nádba rakja. A nádszálakat
130-150 cm magasságban letördeli és ezekre
építi erősebb nádszálakból a fészkét. Bélelő­
anyagként töredező, öreg nádszálakat, nádle­
veleket használ. A fészek átmérője elérheti az
1 m-t is. Az utóbbi években egyre gyakrabban
költ bokrokon és alacsonyabb fákon is,
3-5 m magasságban. Az ilyen fészkek jóval
kisebbek a nádban levőknél, s építőanyaguk
(elsősorban gallyak) is változatosabb.
Tojásainak száma 3-4, kivételesen 5. A to­
jásokon mindkét szülő kotlik, és később a
fiókákat is közösen nevelik. A kotlási idő
25-26 nap.
Mint legtöbb gémféléink fiókái, egy idő
után a kócsagfiókák is kimászkálnak a fé­
szekből és a közeli ágakon, nádban vagy a
talajon tartózkodnak. A szülők a fészek köze­
lében mászkáló fiókákat is tovább etetik.
Röpképességüket 34-35 nap alatt érik el.
A fiókákat eső és forró napsütés ellen a szü­
lők szárnyaikkal védik.
Táplálkozás: Főként a sekély, alacsony nö­
vényzettel ritkásan benőtt vizeken szerzi táp­
lálékát, de megfigyelhető mélyebb, a madár­
nak csaknem hasig érő vizekben is. A fiókák
kirepülése után főként a sekély vizű parti ki­
öntéseket, kiszáradó tavakat keresik fel, oly­
kor nagyobb, 50-200 fős csapatokban. Álta­
lában jobban kedveli a természetes vizeket,
mint a halastavakat. Főként halakat, ezenkí­
vül csíkbogarakat, csiborokat és ezek lárváit,
valamint kisebb vízibogarakat és lárváikat,
vízipoloskákat, szitakötőlárvákat és lótetűt
fogyaszt [482]. Megeszi a békákat, a gyíkokat
és a kisemlősöket is [245],
Állományaagyság: 1835-ben 11 telepen 235
pár költött (a mai Magyarország területére
vonatkoztatva) [337]. 1916-ban 2 telepen 25
pár, 1951-ben pedig 1 telepen (Kis-Balaton)
33 pár fészkelt [431]. Ez a mennyiség 1974-ig
tovább csökkent. Ettől az évtől azonban a
nagy kócsag állománya ugrásszerűen emel­
kedni kezdett. Az 1976-1982 közötti években
összesen 29 telepét ismerték, amelyeken a köl­
tő párok száma 260-330 között ingadozott.
Legtöbb helyen, 22 telepen, 1978-ban költött.
Vonulás: Már február végén, március elején
visszaérkezik telelőhelyéről. Ősszel az állo­
mány nagy része szeptemberben vonul el,
gyakran azonban október-novemberben is
láthatók átvonulok. Állományának növeke­
dése óta gyakrabban és több helyen lehet látni
áttelelő csapatokat [273].
Telelőterülete elsősorban a Földközi­
tenger északi partvidéke. Századunk elején a
Kis-Balatonon gyűrűzött nagy kócsagok kö­
zül 8 Olaszországban, 6 Jugoszláviában, 3
Görögországban és 1 Albániában került meg
a jelölést követő első és második évben.
Védelem: 1982-ben 29 telepéből 20 (az egész
állománynak mintegy 90%-a) természetvédel­
mi területen volt. Védetté nyilvánítása (1912)
előtt állományát főként dísztollgyüjtés, a fió­
kákkal folyó cserekereskedelem, a prepará­
tum céljára való vadászat és a tavaszi nádvá­
gás, nádégetés veszélyeztette. Napjainkban
ezek csaknem teljesen megszűntek, viszont a
halastavi költések esetenként ma is károsod­
hatnak a tavaszi, tojásrakás utáni lecsapolá-
sokkal. Erre a tényre fokozottabb figyelmet
kell fordítani.
Kis kócsag
Egretta garzetta (21. fénykép)
Elterjedés: Az amerikai földrész kivételével az
egész világon elterjedt. Törzsalakja, amely
nálunk is költ, Európa déli részén, a Kaszpi-
tengeren túl Ázsia déli és keleti részein át
Japánig fordul elő. Költ Afrika északi, keleti
és déli tájain is.
Hazánkban főleg az ország délkeleti felé-
Fészkelőhely: Elsősorban a folyó menti liget­
erdőket, kevésbé a facsoportokkal tarkított
mocsarakat kedvelő gémfajunk. Hazánkban
tipikus fészkelőhelyei a Tisza és mellékfolyói­
nak fűz-nyár ligeterdei, botolófüzesei, vala­
mint a Tiszántúl, főleg a Hortobágy fás mo­
csarai. Ritkábban megtelepszik a nagyobb
fűzbokros-nádas mocsarakban is, főként a
Dunántúlon. Néhány helyen halastó menti
erdőkben, halastavak szigetein, gátjain levő
facsoportokban is fészkel.
Általában vegyes gémtelepeken költ. Hazai
telepeinek kétharmada folyóártereken talál­
ható, a többi pedig megoszlik a nádasrekety-
tyés, fás mocsarak, halastavak és egyéb vizek
között. Kivételesen vizektől távolabb is fész­
kelhet.
Költési idő: Május elejétől augusztus közepéig
találhatók friss fészekaljak. A fészkelések
75%-a a Dél-Alföldön május közepétől június
végéig, főként május második felében zajlik le
[394], A későbbi fészekaljak már pótköltések­
ből származhatnak. Az állomány nagyobb
része augusztus elejéig elhagyja a telepeket.
Fészkelés: Telepeinek nagysága a 100-150 pá­
rat is elérheti, nem ritka azonban a csak 2-3
párból álló kolónia. Fészkei a telep jellegétől,
az ott található fűz- és egyéb bokrok, fák
nagyságától függően igen különböző magas­
ságokban (2-3 m-től 20-25 m-ig) helyezked­
hetnek el. Érdekes jelenség (amit Molnár L.
figyelt meg 1963-1980 között a Tisza menti
Labodárban), hogy az évek múltán a magas
(15-25 m) nyárfákról csaknem az egész állo­
mány fokozatosan az alacsonyabb (6-10 m)
fűzfákra költözik át. A fészek anyaga a kör­
nyéken található gallyak, amelyeket főként a
telep fái alól szednek össze. Fészke a madár
termetéhez viszonyítva igen kicsi. Az építés­
hez általában kevés anyagot használ; a fész­
kek nagyon lazák, alulról átlátszóak. Kotlás
közben és fiókanevelés idején gyakran friss,
leveles ágakkal béleli.
Tojásainak száma 3-6 között ingadozik, az
esetek háromnegyed részében azonban csak 4
[394]. A tojásokon mindkét szülő, az idő na­
gyobb részében azonban a tojó ül. A fiókák
a kotlás 21-27. napján kelnek ki. Etetésükben
mindkét madár részt vesz. A fiatalok 30 nap
múlva repülnek ki.
Táplálkozás: Táplálkozásmódja hasonló a
nagy kócsagéhoz, termetének megfelelően
azonban a sekélyebb vizeket kedveli. Többet
is mozog táplálékszerzés közben, mint a nagy
kócsag. Sekély, füves kiöntésekben, kubik-
gödrökben, főként járkálva vadászik. Gyors
léptekkel haladva ide-oda mozog, s kapkodja
el a felriadó zsákmányt. Gyakran a vízből
kiálló ágakról, fatörzsekről, vagy vastag sú­
lyom- és tündérrózsaszőnyegről vadászik.
Rizstelepekre is ellátogat [394]. Tápláléka ha­
lakból (44%), békákból és más kétéltűekből
(22%), rovarokból (32%) és kisemlősökből áll
(2%) áll [482], Sterbetz még csigákat és piócá­
kat is talált [394],
Állománynagyság: Schenk (az ország mai te­
rületére vonatkoztatva) 1838-ból öt telepét
említi, összesen mintegy 150 párral. 1860-ban
Tiszaigaron volt egy 200 párból álló telepe.
Később, 1895-ig csak néhány párról számol
be az irodalom [337, 394], Az 1896-1927 kö­
zött eltelt 32 évben, úgy tűnik, sehol sem
fészkelt. A következő 14-15 évben is alig van
tudomásunk néhány párról, 1943-tól újra na­
27
gyobb számban jelent meg. 1949-ben 4 tele­
pen mintegy 260 pár költött. Az 1951. évi
felméréskor [431] 8 telepen mindössze 95-100
pár fészkelt. 1975-ig 8-10 telepen évente
100-170 pár költött. Az 1976-1982 közötti
éves felmérések alapján összesen 39 telepen
költött. A maximum 25 telep (280 párral)
volt, 1978-ban. 1982-ben már csak 12 tele­
pen fészkelt, de a költő párok száma elérte a
430-at.
Vonulás: Tavaszi vonuláskor jól érzékelhető­
en két hullámban foglalja el költőterületét. Az
első csapatok március végén, április elején, a
második hullám április végén, május elején
érkezik. Egy-egy évben az első példányok ér­
kezése május elejéig is elhúzódhat.
Ősszel augusztus végén, szeptember elején
vonul el. Augusztus közepén, végén már a
költőhelyektöl távol nagy csapatokban gyüle­
keznek. Legkésőbbi előfordulásai október 16,
17, 21 (Csaj-tó, 1976-1978).
Telelőterülete a Földközi-tenger afrikai
partvidéke, valamint Afrika középső része.
Gyűrűs példányai a vonulás előtti kóborláson
a Baltikumban és a Szovjetunió déli részén
kerültek meg. Más magyar gyűrűs példá­
nyokról Olaszországból és Nigériából érke­
zett visszajelentés.
Védelem: Telepeinek nagyobb része ma ter­
mészetvédelmi területeken található, s állo­
mányának zöme is e helyeken költ. Az utóbbi
években a telepek számának csökkenése ép­
pen a nagyobb, a védett területeken levő állo­
mány növekedését eredményezte. Feltehetően
az ilyen jellegű áttelepülés a jövőben sem áll
meg.
Bakcsó
Nycticorax nycticorax (22., 24. fénykép)
Elterjedés: Ausztrália és az Indonéz-szigetvi­
lág egy részének kivételével csaknem az egész
világon elterjedt. A nálunk honos törzsalak
Európa és Ázsia déli részein és Afrika nagy
részén költ. Tőlünk nyugatra nagyobb állo­
mányai csak Dél-Spanyolországban és Dél-
Franciaországban vannak.
28
Hazánkban a leggyakoribb gémféle,
amelynek nagy telepei találhatók főleg az or-
Fészkelöhely: Legkedveltebb fészkelőhelyei a
folyó menti ligeterdők, valamint a kisebb-
nagyobb facsoportokkal, rekettyefüzes fol­
tokkal tarkított mocsarak. Zavartalan halas-
tavokon is megtelepszik a gátak és szigetek
facsoportjain, fáin, valamint a környező er­
dőkben. Ritkán a vizektől távolabb is kiala­
kulhatnak telepei. Esetenként néhány pár - a
vörös gémhez hasonlóan - tiszta nádasokban
is fészkel.
1976-1982 között a Dunántúlon és a Duna
mentén 22, a Duna-Tisza közén 5, a Tiszán­
túlon és a Tiszta árterében 30, az északi or­
szágrészben 3 helyen fészkelt. A 60 fészkelő­
hely jellegét tekintve a következők szerint
oszlott meg: 28 folyó árterén (főként a Tisza
mentén), 15 halastavakon és azok környékén,
15 mocsarakban és kisebb vizes területek kö­
zelében, 2 pedig jelentősebb vizektől távol.
Költési idő: A szürke gém után másodikként
foglalja el költőhelyét a gémtelepeken. Gyak­
ran már április utolsó napjaiban tojásain ül.
Költése rendes körülmények között is elhúzó­
dik június végéig, július elejéig. Molnár L. a
Tisza alsó szakaszán több ízben még július
végén, sőt augusztus elején is talált fiókás
fészket. Ezek a késői költések minden bizony­
nyal pótköltések.
Fészkelés: Gémféléink közül nálunk e fajnak
vannak legnagyobb telepei. Kivételesen egy-
egy telepen akár 2000 pár is fészkelhet. Érde­
kes, hogy egy-egy tájegységen belül (pl. a
Hortobágyon) évről évre hol az egyik, hol a
másik telepen költ nagy számban.
 A fészkelőhely megválasztásában nem vá­
logatós, egyaránt szívesen költ fűz-, nyár-,
tölgy-, akác- és égerfákon, alacsonyabb fűz­
bokrokon is. Tisza menti újonnan alakult
gémtelepen figyelték meg, hogy először a sű­
rűn növő 10-12 m magas fűzfákat foglalta el,
s csak azok későbbi kitermelése után húzó­
dott át a botolófüzekre. Az állomány kisebb
része viszont mindig a 15-25 m magas nyárfá­
kon fészkelt.
Fészkeinek föld feletti magassága is jórészt
az adott faállomány magasságától függ.
A fészkek általában a fák csúcsához közeli,
legmagasabb elágazásokban vannak. Terme­
téhez képest igen kis méretű, laza fészket épít
(akárcsak a kis kócsag és az üstökös gém).
A fészekanyagot - apró vékony ágakat - a
telep alatt vagy a közeli holtágak, kubikgöd-
rök, mocsarak partján szedi össze.
Tojásainak száma 3-5, kivételesen 6. A to­
jásokon a hím és a tojó felváltva ül.
A fiókák 21 nap múlva kelnek ki. Három­
négy hét elteltével már a fészek körüli ágakon
tartózkodnak, röpképességüket azonban
csak további két-három hét múlva érik el.
Míg az egyik szülő táplálékért jár, a másik
rendszerint a fészeknél marad és vigyáz a fió­
kákra, védi őket az esőtől és a forró napsütés­
től. Az etetésben mindkét szülő részt vesz.
A fiókák általában a reggeli órákban kapnak
több táplálékot, amikor a szülők egyike visz-
szatér az éjszakai vadászatról.
Táplálkozás: Eltérően más gémféléinktől, a
bakcsó táplálékának jelentős részét az éjsza­
kai órákban szerzi be. Alkonyatkor rendsze­
resen láthatunk kisebb csapatokat a gémtele­
pektől távolabb is, amint a távoli táplálkozó­
helyek felé húznak. Mint éjszakai vadász,
zsákmányának jelentős része békákból kerül
ki. Valamivel kisebb mértékben halakat, kü­
lönböző vízirovarokat és azok lárváit, ritkáb­
ban kisemlősöket is fogyaszt.
Állománynagyság: A múlt század elején is
nagy, ezres telepei voltak. Az 1976-1982 kö­
zötti évek ismétlődő felmérései alapján hazai
állománya 2500-4800 pár között ingadozott,
60 telepen [275]. A legtöbb helyen (35 telep)
és a legnagyobb számban 1978-ban fészkelt.
Vonulás: A kis kócsaghoz hasonlóan e faj is
két hullámban érkezik tavasszal. Március
utolsó harmadától április végéig elhúzódhat
tavaszi érkezése. A fészkelés befejeztével egy
részük távoli, jobb táplálkozási adottságú he­
lyeken, rizsföldeken, mocsarakban gyüleke­
zik.
Az állomány legnagyobb része szeptember­
ben vonul el. Néhány példány vagy kisebb
csapatok október közepéig kitartanak.
A hazánkban jelölt bakcsók közül több
mint 50 példány került kézre külföldön.
A visszajelzések tanúsága szerint nagy részük
Nyugat-Afrikában és a Nílus völgyében telel.
Az afrikai földrészről Nigériából, Guineából,
Egyiptomból, Algériából és Líbiából jeleztek
vissza magyar gyűrűs bakcsókat. Egyesek ok­
tóberben még Olaszország és Görögország
partjain voltak. Érdekes, hogy néhány pél­
dány tőlünk keletre-északkeletre a Szovjet­
unió különböző részein került meg.
Védelem: Telepeinek több mint kétharmada,
állományának zöme természetvédelmi terüle­
teinken található. Az utóbbi években egyre
több nagy létszámú telepe alakult ki. Mint a
kis kócsagnál, e faj esetében is megfigyelhető,
hogy kezd áthúzódni a védett, zavartalan
fészkelőhelyekre, ezért állományának fenn­
maradását és gyarapodását egyelőre nem fe­
nyegeti veszély.
Törpe gém
Ixobrychus minutus (23., 25. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia nyugati felében, Afrika
nagy részén, Ausztrália keleti és nyugati part­
vidékén fordul elő. A törzsalak Európában -
az északi részek kivételével - csaknem minde­
nütt, valamint Elő-Ázsiában és Afrika északi
partvidékén költ.
Hazánkban főként a síkvidékek mocsaras,
nádas területein gyakori, előfordul azonban
a dombvidékek vizeinél is.
Fészkelőhely: Nálunk elsősorban a nádasok
madara. Legjellemzőbb fészkelőhelyei na­
gyobb tavaink és víztárolóink, halastavaink
nádszegélyei, nádszigetei. Gyakran fészkel a
29
folyami holtágak, a lefűződött vagy levágott
morotvatavak szegélynövényzetében. Emberi
zavarásra, forgalomra kevésbé érzékeny, így
megtelepszik út menti csatornákban, kubik-
gödrökben, egyéb bányatavakban is. Jászbe­
rényben a Zagyva városi, lassú folyású szaka­
szán is költött.
Költési idő: Május második felétől találhatjuk
teljes fészekaljait. Költési ideje július közepé­
ig húzódik. Egyes párok júliusban másodszor
is költenek.
Fészkelés: Egymástól elkülönülten, távol
fészkelnek. Gyakran fészkel a nádasokban
levő vörös gém és nagy kócsag fészke alatt.
A Kiskunságban nagy kócsag lakott fészke
alatt költött. Érdekes, hogy itt egy vízityúk is
fészkelt a törpegém mellett. Pusztaszeren
ugyancsak lakott vörösgém-fészek alatt köl­
tött. Chernél I. lakott dankasirályfészek olda­
lában találta fészekalját.
A fészek a nádasban a vízszint fölé 10-30
cm-re, nádszálakból, nádlevelekből épül. Rit­
kán, nádban álló fűzbokrokban is költ. Gém­
féléink közül a legtömöttebb, legformásabb
és csészével is rendelkező fészket épít.
Tojásainak száma 5-7, leggyakrabban 6.
A kotlásban és a fiókák nevelésében mindkét
szülő részt vesz. A tojások a 16-19. napon
pattannak fel. A fiókák már 8-10 nappal a
kikelés után elhagyják a fészket, és a környe­
ző növényzeten húzódnak meg. Röpképessé-
güket még további 3 hét múlva érik el.
Táplálkozás: Zsákmányát szinte kizárólag a
vízből vagy a vízpartról szerzi. A víz szélén
állva vagy a víz fölött nádtorzson, nádszálon
kapaszkodva lesből, hirtelen csőrvágással
fogja el táplálékállatait. Vízirovarokat, azok
lárváit, lótetűket, pókokat, a gerincesek kö­
zül békákat, gőtéket és kisebb halakat zsák­
mányol [476].
Állománynagyság: Országos állományát, rej­
tett életmódja és a fészkek szétszórtsága mi­
att, nehéz felmérni. A költő párok száma jó­
részt a víziviszonyok függvénye, ami elsősor­
ban a természetes vizeken döntő tényező.
A Péteri-tavi Madárrezervátum mintegy 85
ha-os nádasában 12-15 pár fészkelt az 1970-
es években. A pusztaszeri mocsarak kb. 20
30
ha-os nádasában 1975-79 között 2-5 pár köl­
tött. Csörgő T. a fülöpházi Kondor-tó meg­
vizsgált - 1 ha-os - területén 1981-ben 5,
1982-ben 3 fészket talált.
Vonulás: Egyike legkésőbb érkező madara­
inknak. Április utolsó napjaiban, május ele­
jén érkezik Dél-Afrikáig nyúló telelőhelyéről.
Legkorábbi tavaszi adata 1960. április 14.
(Szegvár), legkésőbbi őszi megfigyelése 1951.
október 15. (Kis-Balaton). Ritkán áttelelők is
akadnak. A hazai állomány pontos telelőte­
rülete nem ismert.
Védelem: Ma még gyakori fajnak tekinthet­
jük. Mivel az egészen kis területű, zavart ná­
dasokban is megtelepszik, állománya nem ve­
szélyeztetett. Vonulása, de költése idején is
több példány pusztul el vezetékeknek repül­
ve.
Bölömbika
Botaurus stellaris (26., 27. fénykép)
Elterjedés: Európa (csak Skandináviából, az
Appennini-félszigetről és a Brit-szigetek na­
gyobb részéről hiányzik) és Ázsia nagy ré­
szén, valamint Északnyugat-, és Délkelet-
Afrikában költ.
Hazánkban mindenhol előfordul a kisebb-
nagyobb mocsarakban, nádasokban, halasta­
vak, folyó menti holtágak nádszegélyeiben.
Fészkelőhely: Elsősorban a nagy kiterjedésű
nádasokat kedveli. Megtelepszik azonban a
kisebb, 3-5 ha kiterjedésű nádasokban, vala­
mint a gyékénnyel, kákával, békabuzogány-
nyal benőtt mocsarakban is. Újabb megfigye­
lések szerint gyakran költ a homogén széki­
sásban is.
Költési idő: Április közepe táján kezdi tojásait
lerakni. Fészekalja általában május közepére
lesz teljes. Költése június végén, július elején
fejeződik be.
Fészkelés: Magános fészkelő, fészkei több
száz méterre is lehetnek egymástól. Gyakran
csak egy pár költ a kisebb, néhány hektáros
nádasokban, de előfordult (Pusztaszeren),
hogy alig néhány méterre egymástól több fé­
szek is volt, azonos fejlettségű fiókákkal,
 olyan helyeken, ahol a fészkelésre alkalmas
terület legalább 150 ha. Ovális fészkét a sűrű
növényzet közé építi, közvetlenül a vízszint
fölé. Lovassy szerint nagy ritkán fűzbokro­
kon is fészkel [248]. A fészek mindenkor nö­
vényi részekből (nád, sás, gyékény) épül.
A Pusztaszeren talált fészkek mind székisás­
ban voltak. Érdekesség, hogy minden fészek
mellett néhány szál keskenylevelű gyékény is
nőtt.
Tojásainak száma 4-6. A pusztaszeri fé­
szekaljak maximum öt tojásból álltak. A fió­
kák 25-26 nap múlva kelnek ki. A tojásokon
csak a tojó kotlik. A hím a fiókák etetésében
sem vesz részt. A fiókák eleinte kisebb víziro­
varok lárváit és más lágy táplálékot kapnak,
később viszont nagyobb állatokat is visz a
tojó számukra. Két-három hétig maradnak a
fészekben, utána szétmásznak a környező nö­
vényzet közé. További öt-hat hét múlva vál­
nak röpképessé.
Táplálkozás: Eltérően a többi gémfélétől, ki­
zárólag költőhelyén, a sűrű vízinövényzet kö­
zött keresi táplálékát. Kis rágcsálókat, béká­
kat, halakat, gőtéket, gyíkokat, madárfióká­
kat, valamint pókokat fogyaszt [476]. (Rág­
csálók csak őszi-téli táplálékban voltak talál­
hatók.)
Állománynagyság: A bölömbika a legrejtet­
tebb életmódot folytató gémfélénk, melynek
állományát pontosan felmérni csak egy-egy
kisebb területen lehet. Költő állományának
felmérésére legalkalmasabb a március köze­
pétől május végéig terjedő időszak, amikor a
leggyakrabban hallatja hangját. Pusztaszeren
(kb. 150 ha-os székisásos, gyékényes terület,
kevés nádassal) 1975-1979 között 4-7 pár, a
fülöpházi Kondor-tó nádasaiban a vizsgált
kb. 100 ha-os területen 1980-1982 között 1-2
pár költött.
Vonulás: Általában március elején érkezik és
októberben távozik. Áttelelő példányokat -
gyakran többet is együtt - minden évben lehet
látni meleg vizű kifolyók, halastavi lefolyók
és más be nem fagyó vizek mellett. Vonulás
előtt nem gyülekezik csapatokba. Telelőterü­
lete a Földközi-tenger partvidéke, főként az
észak-afrikai partok. A hazánkban gyűrűzött
példányok közül eddig egy került meg, Olasz­
országban.
Védelem: Mivel a számára alkalmas területe­
ken mindenütt előfordul, különösebb véde­
lemre nem szorul. Az áttelelők közül gyakran
több éhen pusztul. Azokon a helyeken, ahol
több példány rendszeresen áttelel, érdemes
lenne etetésével próbálkozni legalább a kriti­
kus időszakokban (nagy hidegek, magas hó­
takaró esetén).
Fehér gólya
Ciconia ciconia (28., 31. fénykép)
Elterjedés: Európában - a Brit-szigetek,
Skandinávia, Nyugat-Európa és Olaszország
kivételével -, valamint Észak-Afrikában és
Kisázsiában fészkel. Keleten a Középorosz-
hátságig terjed.
Hazánkban 250 m magasságig, megfelelő
helyen, mindenütt költ (községeink 60-70%-
ában). A párok sűrűsége legnagyobb (5,6-9
pár 100 km2-enként) az észak-északkeleti és
a nyugat-délnyugati megyékben [165].
Fészkelőhely: Szinte kizárólag emberi környe­
zetben fészkel. Kedveli a szalma- és nádtető­
ket, az oldalnyílású kéményeket, az élő és a
kiszáradt fákat. Elfogadja az oszlopra, áll­
ványra szerelt, rőzsével ellátott fészektartót is.
A civilizációs változások csökkentették
szokott fészkelési lehetőségeit. 1968-tól egyre
nagyobb számban költ villanyoszlopon
(1979-ben a fészkek 34%-a ilyen helyen
épült). Fészkelőhelyét úgy választja meg,
hogy onnan könnyen megközelíthesse táplál­
kozási területét, a vizenyős lapályokat vagy a
tavak, vízfolyások környékét.
A párok többsége elszórtan egyesével fész­
kel, helyenként laza telepei is előfordulnak
(pl. Darvas, Szalonna stb. községben). Tele­
pes fészkelésről Körmenden (hosszúház 6 fé­
szekkel) és Kömlőn (kiszáradt fán 7 fészek)
tudunk [164].
Költési idő: Többnyire április második felé­
ben teljes a fészekalj, de a költés kezdete elhú­
zódhat májusra is. Kivételesen még később
(júliusban) is költhet.
31
Fészkelés: A párok kapcsolata többnyire egy
idényre szól. A hím választ párt. Ezután kez­
denek a fészekrakáshoz vagy a régi fészek
tatarozásához. A fészek építgetése a költés
alatt sem szünetel. A 0,8-1 m átmérőjű fész­
ket vastagabb, majd vékonyabb ágakból rak­
ják, csészéjét gyepcsomóval, szénával, szal­
mával, tollal és különféle hulladékokkal béle­
lik. A fészekanyag gyűjtésében a hím aktí­
vabb. Az évről évre tovább épülő fészek tö­
mege a több száz kilogrammot is elérheti.
Oldalában házi és mezei veréb, ritkábban se­
regély és barázdabillegető is költ. A fészekra­
kás után kezdődik a párzás.
A fészekalj 1-6, átlagosan 4-5 tojásból áll.
A 7 tojásos fészekalj egészen kivételes. A tojó
két-három naponként rak le egy-egy tojást.
A második tojás lerakása után megkezdődik
a költés. Nappal a szülők váltják egymást,
éjszaka a tojó kotlik. A kotlási idő 29-30
(max. 34) nap.
1958-1979 között 25 193 fészket vizsgál­
tak, s ezekben átlag 2,24 fiókát találtak [164,
165, 256, 258, 259]. A fiókákat két-három
hetes korukig felváltva, az egyik szülő védi,
melengeti, a másik hordja a táplálékot, ame­
lyet a fészek közepére öklendez, és onnan a
fiókák megeszik. A vizet egyenként eresztik a
fiókák magasra tartott csőrébe, ha nagy a
hőség, a fiókákra is.
A gyenge, beteg, fertőzött fiókákat kidob­
ják a fészekből. A fiatalok négyhetes korban
állnak fel és a nyolcadik-kilencedik héten -
többnyire júliusban - hagyják el először a
fészket.
A szülők még kb. 14 napig, eleinte a fész­
ken etetik, majd önálló táplálékszerzésre
tanítják őket. Ezután végleg elhagyják a fész­
ket, a környékbeli, vonuláshoz gyülekező csa­
patokhoz társulnak. Az öregek néhány nap­
pal később követik őket.
Táplálkozás: Tápláléka rendkívül változatos.
Elsősorban nedves réteken, tarlókon, friss
szántásban keresgél. Legfontosabb táplálék­
állatai a szöcskék, sáskák, cserebogarak, szi­
polyok, futrinkák, ebihal, békák, apró rág­
csálók, gyíkok, halak, vízisikló stb. Körös T.
1982-ben Dabason végzett vizsgálata során
32
parlagi viperát is talált a zsákmányállatai kö­
zött.
Állománynagyság: A hazai állományról 1958
óta van pontos adatsorunk. 1958 és 1974 kö­
zött a költő párok száma 7473-ról 4005-re
csökkent. 1979-ben 4774 fészkelő párt szá­
moltak [164], Állománya jelenleg emelkedik.
Vonulás: A téli szállásról március második
felében érkezik vissza a többség. Augusztus
közepe táján 50-500 egyedet számláló csapa­
tokba gyülekeznek. A fiatalok 3-33 nappal az
öregek előtt hagyják el a fészkelöhelyet, de
később azokkal egy csapatba verődnek. Leg­
később szeptember első felében hagyják el
hazánkat [261], A tengert elkerülve a Boszpo­
ruszon, Szuezen át, a Nílus folyását követve,
a Fokföldig is eljutnak.
A költő gólyák életkora többségében 5-10
év. A fiatalok ivarérettségük eléréséig - 3-5
(esetleg 7 év) is - kóborolnak, öreg kóbor
gólyák csapataihoz társulnak [221], Közülük
kerülnek ki a költő párokat zaklató, vereke­
dést provokáló egyedek.
Védelem: A védelem alapja a megfelelő táp­
lálkozási területek fenntartása, ami együtt jár
a más okokból is megóvandó élőhelyek védel­
mével. Fontos feladat a fészkelőhelyekről va­
ló gondoskodás is.
Az egyre gyakoribb villanyoszlopokon va­
ló költés növeli az áramütés veszélyét, aminek
évről évre egyre több gólya esik áldozatául.
Arra kell törekednünk, hogy minden villany­
oszlopon levő gólyafészek biztonságos fé­
szektartó állványra kerüljön, és a madarakkal
kapcsolatos egyéb érintésvédelmi kérdéseket
is megoldjuk.
Fekete gólya
Ciconia nigra (33., 35. fénykép)
Elterjedés: Spanyolország és Portugália egyes
pontjait kivéve Nyugat-Európában nem for­
dul elő. Kelet felé azonban költési területe
elnyúlik Türkménián és Szibérián keresztül,
egészen Észak-Kínáig és a Szahalin szigetig.
Magyarországon - kis számban - rendsze­
resen fészkel középhegységeinkben, a Sziget-
1. Kis vöcsök 2. Kis vöcsök fészekalja

3. Feketenyakú vöcsök 4. Fattyúszerkő és feketenyakú vöcsök

5. Búbos vöcsök 6. Búbos vöcsök fészekalja

7. Szürke gém 8. Kárókatona

9. Vörösnyakú vöcsök 10. Kárókatona fiókái

11. Szürke gém 12. Kárókatona-telep

13. Vörös gém

15. Vörös gém fészekalja

16. Üstökös gém
20. Nagy kócsag fiókái 21. Kis kócsag
22. öreg bakcsó 23. Törpe gém hím és tojó

26. Bölömbika 2 7. Bölömbika fiókái

 / X
28. Gólyacsalád

31. Fehér gólya

29. Kanalasgém-fiókák fán levő fészekben

30. Batla 32. Kanalasgém

 35. Repülő fekete gólya

33. Fiatal fekete gólya

36. Fiókákat vezetgető nyári ludak

34. Nyárilúd-fészek mesterséges alapon 37. Bütykös hattyúk (előtérben a gúnár)

38. Tőkésréce-pár 39. Tőkésréce-csapat

40. Tőkés réce fészke 41. Böjti réce hím

42. Kendermagosréce-pár 43. Barátrécepár

közben, a Hanságban, az alföldi természetes
állományú erdőkben, a Duna, a Tisza és mel­
lékfolyóinak galéri^ierdeiben. Viszonylag na­
gyobb állomány fészkel még a Dél-Dunántú-
lon, főleg Somogybán, bár az utóbbi években
az állomány nagysága itt is csökken.
Fészkelőhely: Sík és hegyvidéken egyaránt
előfordul. A kisebb vízfolyásokkal, patakok­
kal átszőtt, csendes holtágakkal, lápfoltok­
kal, belső láprétekkel tarkított lomb- és fe­
nyőerdőket kedveli. Néha szárazabb tölgye­
sekben és mezőgazdasági területek közé éke­
lődő erdőfoltokban is megtelepszik. Nagyobb
halastavak közvetlen közelségét kerüli. So­
mogybán többnyire egy-egy 150-200 éves
mocsári tölgyet választ ki fészkelőhelyéül.
Kedveli a nyiladékok hagyásfáit.
Hegyvidékeken előnyben részesíti az öreg
bükkösöket, de fenyvesekben is előfordul
költése.
Költési idő: Április végén, május elején rakja
le tojásait, a fiókák július végén hagyják el a
fészket.
Fészkelés: Fészkét - amelyet több éven át
használ - mindig a lombkorona alsó felében,
hosszabb, rövidebb ágakból, öreg fák törzs­
höz közeli elágazódásaira vagy kihajló vastag
ágakra rakja. Az újonnan épített fészekben az
első évben általában nincs költés, csak a kö­
vetkező, nemritkán a harmadik évben. A fé­
szek pusztulása esetén új építéséhez nehezen
lát hozzá, inkább elfoglalja a számára alkal­
mas fán levő héja vagy más ragadozó madár,
pl.: réti sas elhagyott fészkét.
Tojásainak száma 3-5. A kotlásba a hím is
belesegít. A fiókák 30-35 nap alatt kelnek ki.
A tojó eleinte alig hagyja el a fiókákat, a
táplálékot a hím hordja. Később felváltva
etetnek. Az etetni érkező madár már jóval a
fészek előtt a lombkorona alá repül és hang­
talanul száll rá a fészket tartó ág végére, majd
azon végiggyalogolva ugrik fel a fészekre.
A fiókák július közepére teljesen kitollasod­
nak és egyenként hagyják el a fészket. A köze­
li vizes területen sétálgatva próbálnak önál­
lóan táplálkozni.
Táplálkozás: Sekély vízben óvatosan lábalva
vagy mozdulatlanul lesben állva szedi össze
kisebb gerincesekből, vízirovarokból álló táp­
lálékát. Különösen kedveli az alacsony vízi­
növényzettel benőtt vizeket és az elárasztott
réteket, erdei tisztásokat. Nyár végén, egérjá-
rásos esztendőkben, az erdővel szomszédos
mezőgazdasági területeken egerészik, gyak­
ran fehér gólyák és a nagyobb gémfajok tár­
saságában.
Állománynagyság: Az 1980-ban megkezdett
somogyi állományfelméréssel 1983-ig 17 fész­
ket sikerült feltérképezni, ez azonban csak kb.
50%-a a becsült somogyi állománynak. Ma­
gyarországi állománya hozzávetőleg 150 pár­
ból áll. ,
Vonulás: Az öreg madarak április elején ér­
keznek meg fészkelőhelyükre. Augusztusra
nagyobb csapatokba verődve, sokszor gé­
mekkel együtt gyülekeznek ártereken, holt­
ágaknál, főleg az Alföldön. Gyürüzési adatok
még nincsenek, ezért nem tudjuk a magyaror­
szági állomány pontos vonulási irányát és
telelőhelyeit. Az európai fekete gólyák zöme
Közép-Afrikában szóródik szét, kisebb ré­
szük Dél-Afrikába is eljut.
Védelem: Az állományt leginkább a fakiter­
melés veszélyezteti. A költési időben hossza­
san levegőben köröző párok a télen, tarvágás
következtében elpusztult fészkelőhelyeket jel­
zik. Az ismertek közül csupán 1981-ben 3
fészek, 1982-ben újabb 2 fészek semmisült
meg így Somogybán. Hasonló a helyzet egy­
kori klasszikus élőhelyén, a Duna alsó szaka­
szán, ahol a természetes erdőket egyre na­
gyobb ütemben váltják fel a nemes nyárosok,
amelyek e faj megtelepedésére nem alkalma­
sak.
Hazánkban egészen bizonyosan az ember
33
kényszerítette az erdők rejtekébe, mert példá­
ul tőlünk északra kilométerekre is ellátszó
magányos fákon állnak fészkei, Macedóniá­
ban pedig sziklafalakon, a keselyük fészkelő
közösségének tagja. Ez utóbbi fészkelési mód
jellemző rá Ázsiában is. Nálunk akkor is
örökre elhagyja a fészkét, ha körülötte az
erdőt hektárnyi területen meghagyják. Állo­
mánya csak akkor maradhat fenn, ha gon­
doskodunk fészkelőhelyeinek és táplálkozó­
vizeinek háborítatlanságáról.
Batla
Plegadis falcinellus (30. fénykép)
Elterjedés: Igen változatos és szétszórt elterje­
dése Dél-Amerika kivételével valamennyi
földrészen előfordul. Legnagyobb egybefüg­
gő költőterülete Kisázsiában található. Euró­
pában csak a Duna, a Dnyeszter és a Volga
torkolatvidékén vannak állandó telepei. Eze­
ken kívül valamennyi eddig ismert fészkelő­
helyén csak alkalmi költő madár.
Magyarországon az elmúlt fél évszázadban
változó mennyiségben fészkelt. Legismertebb
a Kis-Balaton területén, a húszas években
tapasztalt tömeges költése. Napjainkban csak
szórványosan, alkalomszerűen költ a Tisza
mellett és a Hortobágyon (1971, 1979, 1980).
Fészkelőhely: Többnyire a mocsarak, lápok,
árterek erdeiben költött, de találták már ná­
dasban is fészkét. A Hortobágyon száraz,
pusztai erdőkben, bakcsó és üstökös gém al­
kotta vegyes gémtelepen is előfordult, a Kis-
Balatonon viszont kizárólag nádban költött.
Ismeretesek magánosán költő párok is.
Költési idő: Május közepén, végén költ, de
júniusra is áthúzódhat fészkelése. Ilyen eset
történt 1979-ben, amikor az egyik hortobágyi
erdőből a zavarás miatt elmenekült öt pár,
június elején Karcag határában rakott fész­
ket.
Fészkelés: A nádasban költő párok fészkeiket
nádszálakból építik, egészen alacsonyra, a
fán fészkelők pedig száraz gallyakból. Az ár­
tereken fűzfákon, a száraz pusztai erdőkben
tölgyön és ezüstfán költenek.
34
A fészekalj általában 4, ritkán 3 vagy 5
tojásból áll. Az utolsó tojás lerakása után
kezdődik el a kotlás, amelyben mindkét szülő
részt vesz. A fiókák 21 nap alatt kelnek ki.
Kéthetes korukig a fészekben tartózkodnak,
ezt követően a gallyakon vagy a nádban távo­
labbra is elmászkálnak.
Másfél hónapos korban válnak röpképes-
sé, addig az öregek etetik őket. Ezután a csa­
lád kóborol. Sokszor a fészek helyétől 40-50
km-re is felbukkannak.
Táplálkozás: Jellegzetes táplálkozóhelye az
elöntött rét, a sekélyebb mocsárrét, ahol a
tocsogókban gázolva kutat férgek, vízirova­
rok, apróbb békák, ebihalak után. Chemel
adatai szerint igen sok piócát (főleg lóna-
dályt) fogyaszt [66]. Táplálékában nagy szere­
pet játszanak a vízicsigák (a nagyméretűek is)
[194],
Költése esetén általában néhány példány
felkeresi a Hortobágyon a nyár elején - ter­
mészetvédelmi megfontolásból - elárasztott
réteket, szikes legelőket [230].
A megfigyelések szerint a táplálkozóterüle­
ten mindig ragaszkodik bizonyos növénybo-
rítottsághoz, ahol a lehajolva kutató madár
szinte teljesen eltűnik a növények között. Az
egyébként kiváló táplálkozási lehetőségeket
nyújtó lecsapolt halastavak közül is csak a
gyomos medencéket látogatja.
Állománynagyság: Alig fél évszázada még
megközelítően 1000 pár költött a Kis-Balato-
non. Azóta a legtöbb évben teljesen elmarad,
csak alkalmilag fészkel az Alföldön. Az utób­
bi tíz évben legtöbb adata a Hortobágyról és
környékéről gyűlt össze (1971: 3 pár [425],
1979: 5 pár Karcag mellett, 1 pár Tiszafüred
közelében, 1980: 1 pár Nádudvar határában
[225]).
1982 nyarán kisebb inváziója volt a Horto­
bágyon. Június hónapban Nagyiván mellett
17, Tiszacsege határában 18, a Csécsi halastó­
nál 6 (ebből 4 fiatal) mutatkozott hosszabb
ideig, biztos fészkeléséről viszont nincsenek
adatok.
Vonulás: Április közepe és május eleje között
érkezik hozzánk. Legkorábbi tavaszi adata:
1924. február 28. Kis-Balaton. A költés utáni
kóborláson igen mozgékony, szinte az egész
országban bárhol felbukkanhat az alkalmas
táplálkozóhelyeken. Szeptember elején vonul
el, a telet Afrikában! tölti.
Vonulási útvonala - a gyűrűzési adatok
alapján - Románia-Görögország-Egyiptom,
illetve Olaszország-Franciaország, Málta-
Algéria. Kóborlásairól jó képet ad két vissza­
jelzés. Egy 1926. július 5-én a Kis-Balatonon
jelölt példány július 28-án 2600 km-rel észak­
keletre a Volga melletti Szamara városnál
került meg, egy június 15-én gyűrűzött pél­
dányt pedig szeptemberben Norvégiában ta­
láltak meg.
Védelem: A Tisza melletti védett ártereken és
a Hortobágy néhány alkalmas erdőfoltjában,
mint alkalmi fészkelőhelyein, legfontosabb
követelmény a teljes zavartalanság.
Kanalasgém
Platalea leucorodia (29., 32. fénykép)
Elterjedés: A Földközi-tenger partvidékén,
Kisázsiában, a Fekete-tenger és a Kaszpi-
tenger mellékén több helyen, foltszerűen költ.
Ázsiában Kínáig terjed, él Elő-Indiában is.
Európában, a Kárpát-medencén kívül, jelen­
tősebb telepei csak Spanyolországban
(420-450 pár) és Hollandiában (mintegy 250
pár) találhatók, kisebb számban költ az Al-
Duna mentén, a Duna deltájában, Jugoszlá­
viában és Görögországban.
Fészkelőhely: Keresi az alföldi sekély, kevés
növényzettel borított édes, félsós vagy sós
(szikes), iszapos fenekű vizeket. Letelepszik
sűrűbb nádasokban, cserjékkel tarkított mo­
csarakban; folyók, holtágak mentén, ártéri
erdőben, ahol sokszor magas fákon is fészket
rak, de táplálkozni az ilyen helyek közelében
levő sekély vizű kiöntésekre jár. Helyenként
földön is költhet.
Költési idő: Érkezés után azonnal hozzálát
fészke elkészítéséhez, s általában április má­
sodik felében (legkorábban március második
hetében) már üli azt.
Fészkelés: Fészekanyagot - legtöbbször vé­
kony szálú nádat, nád- és gyékényleveleket,
kákát - mindkét ivar szállít otthona elkészíté­
séhez. Más vízinövényt (pl. hínárt), de fűcso­
mókat is felhasznál, főként a béleléshez. Ta­
vakon letört szálú nádon, gyékényen, zsom-
békok tetején; erdőben pedig faágakon, ágvil­
lákba épít. A fészkek felszíntől való magassá­
ga változó: lehetnek közvetlenül a víz szintje
fölött, de 15-20 m magasban is, a fák koroná­
jában.
Telepesen költ. Ha fészektelepei népesek,
inkább tiszta állományokban él, egyébként
gyakran alkot telepet más fajokkal (bakcsó,
kis kócsag, üstökös gém, batla; vagy mocsa­
rakban, tavakban, szárcsa, nyári lúd stb. tár­
saságában). A nádasokban, ahol bővebben
jut anyaghoz, csaknem gólyafészeknyi fészke­
ket rak, amelyek erősek, szélesek, gyakran
25-30 cm magasak és sokszor kettesével-
hármasával érintkeznek.
A tojások száma 3-5; ritkán 6, sőt 7 is
lehet. Mindkét szülő kotlik. A tojások leraká­
sa közt napok telhetnek el, a kotlás a második
vagy harmadik tojás lerakása után megkez­
dődik, s mintegy 21 napig tart. A fiókák négy
hét múltán hagyják el a fészket, s újabb há­
rom hét kell, amíg tökéletesen repülnek. Ad­
dig a telepen és annak közvetlen környékén
mozognak.
Amikor a fiatalok tökéletesen tudnak re­
pülni, elhagyják a telepet, és a felnőttekkel
együtt, csapatosan kóborolnak, akár 5-20
km-re levő táplálkozóterületekre is. Ilyenkor
az ország számos vidékén látni, olyan helye­
ken is, ahol nem költ.
Táplálkozás: Élelmét kizárólag a vízből szer­
zi. Megeszik minden vízirovart és azok lárvá­
it, csigákat, férgeket, piócát, ebihalat, békát,
35
ikrát, gőtét s egyéb kisebb iszaplakó élőlényt.
A halak közül a csíkot, a küszt és az ezüstká­
rászt keresi leginkább. Gazdasági kárt népes
telepei közelében sem tesz.
Állománynagyság: Hazánkban a legfonto­
sabb fészkelőhelyei a Hortobágyon, a Kis-
Balatonon, a Velencei-tavon és a Kiskunsági
Nemzeti Parkban vannak. A magyarországi
költő párok száma 550-600. A Szovjetunió
Uralon inneni területeinek állományairól
nincs adatunk. Ezeken kívül az európai fész­
kelő párok száma nem éri el a másfél ezret!
Vonulás: Március második felében érkezik,
ám sokszor már február közepétől itt van.
Szeptember végén távozik, bár egyre több és
egyre rendszeresebb az ennél későbbi megfi­
gyelésünk. (November végéig, sőt december
elejéig is megfigyelhetők a Hortobágyon.)
A nálunk költő állomány telelőhelye főleg a
Földközi-tenger partvidéke.
A Magyarországon gyűrűzött példányok
Jugoszlávia, Bulgária, Albánia, Görögor­
szág, Olaszország, Franciaország, Törökor­
szág, valamint Egyiptom, Szudán, Tunisz és
Líbia területén kerültek meg. Egyet kivé­
telképp Ilonde mellől (Niger) jelentettek
vissza.
Úgy tűnik, hogy telelő területe lassan délre
tolódik. Kelet-Afrikában eddig csak Kenyáig
és Ugandáig figyeltek meg telelő egyedeket,
újabban az egyenlítőtől délre már több elő­
fordulásáról tudunk. Tanzániában először
Fintha I. jelezte (1980. november 11. Dar es
Salaam), majd mások adatai is megerősítet­
ték idáig való vonulását.
Védelem: Február végi, március eleji érkezése
miatt, a kései fagyok kárt okozhatnak állo­
mányában. Ilyenkor apró halakkal való ete­
téssel segíthetjük. Fészektelepeit helyenként
veszélyeztetheti az elszaporodó vaddisznó.
Legérzékenyebben az ember tájformáló, ter-
mészetalakító (lecsapoló) tevékenysége sújt­
hatja. Hazánkban 1912 óta védett, 1982-től
pedig a fokozottan védett fajok közé tartozik.
 Lúdalkatúak - Anseriformes
Bütykös hattyú
Cygnus olor (37. fénykép)
Elterjedése: Észak- és Közép-Európa, Kis-
ázsia, Turkesztán, Szibéria, valamint a Kasz-
pi-tenger mellékének lakója.
Hazánkban 1875-ben még fészkelt Hódme­
zővásárhely határában (ugyanitt korábban
énekes hattyú is költött) [59]. Egy valószínű­
leg betelepített bütyköshattyú-pár 1965-ben a
tatai Öreg-tavon 2 fiókát nevelt. Mint önálló
fészkelő, e faj az utóbbi évtizedben jelent meg
újra a Fertő hazai részén, a Szigetközben és
a Kis-Balatonon. (Ezek a hattyúk minden
bizonnyal a féldomesztikált és újra elvaduló-
ban levő ausztriai állományból származnak.
Többnyire szelídek, kitollasodott fiókáik kö­
zött nemcsak szürkésbarna, hanem fehér szí­
nűek is vannak, amelyeknek lábai nem szür­
késfeketék, hanem lilák vagy hússzínűek.
Ezeket az alakokat több szerző a háziasítás
biztos jegyeként ún. „immutabilis” mutáció­
nak tekinti [248, 39]).
Fészkelőhely: Sekély tavak nádszegélyében -
szélesebb nádöv esetén a nyílt víztől nem
messze -, néha szigeteken vagy a nádasban
húzódó csatornák földhányásain fészkel. Sze­
reti a kisebb vízfelületekkel tarkított nádast,
ahol fészkéről könnyen kijárhat a nyílt vízre.
Költési idő: Általában már április közepére
teljes a fészekalja. Az idősebb tojók ennél
korábban is fészkelni kezdenek.
Fészkelés: A fészek alapja kb. 1,5 x 2,0 m-es
nádhalom. Magassága - a vízmozgástól füg­
gően - 70-80 cm is lehet. E terjedelmes nád­
kupacra - a tojó testkörvonalát jól követő -
kb. 30x40 cm-es 10-15 cm mély ovális fé­
szekcsésze kerül. A fészket közösen építik.
A nagyobb fészekelemeket, nádszálakat, gyé­
kényt a gúnár hordja össze és a tojó helyezi
el. Mindig abból az anyagból épül a fészek,
ami nagy mennyiségben áll rendelkezésre a
közelben (pl. nád, keskenylevelű gyékény, ta­
vi káka, rence, fésűs békaszőlő stb).
A fészekalj általában 5-7 tojás, de időnként
több is lehet.
A Fertőn 1981 júniusában sikerült egy 9
fiókás családot is megfigyelni. A kotlás ideje
34-38 nap. Csak a tojó kotlik, a gúnár őrkö­
dik, s a kotlás előrehaladtával egyre agresszí-
vabbá válik a lúdalkatú madarakkal szem­
ben. Különösen a nyári ludat tekinti ellensé­
gének, amelyet minden körülmények között
elkerget.
A fiókák kikelésük után néhány napig a
fészekben maradnak, majd kisebb utakra in­
dulnak az öregekkel. A nyár folyamán együtt
jár a család, de ha több pár is költ a közelben,
kisebb csoportokba verődhetnek. A fiatalok
szeptemberre tanulnak meg tökéletesen re­
pülni.
Táplálkozás: Gyakori tápláléka a rence, a
fésűs békaszőlő, a süllőhínár, a csillárkamo-
szat, a nád- és a gyékényrügyek, a sás, a káka,
a szittyó, a zsióka stb., de fogyaszt apró ráko­
kat, csigákat és vízben élő rovarálcákat is.
A fürdőhelyeken nyáron ételmaradékkal is
etetik.
Állománynagyság: A Fertő tó hazai részén,
Fertőrákosnál 1970-1975 között 1 pár, 1976-
tól változóan 2-3 pár költ. Ugyanennyi fész­
kel a Szigetközben is. Alexay Z. megfigyelte
37
költését Mosonmagyaróvár (1975), Ásvány­
ráró (1977), Lipót (1978) és Dunaszeg (1982)
határában. Futó E. megfigyelése szerint 1979
óta költ egy pár a kis-balatoni kócsagtelepen
is. Határainkhoz közel, Ausztriában (a Fertő
tó osztrák részén is) tucatszámra fészkel, ezért
további megtelepedésével számolhatunk.
Vonulás: Az észak-európai állomány a vizek
befagyása után Közép- és Dél-Európába hú­
zódik. Telente már régebben is megjelent ná­
lunk 1-2 példány, pedig - feltételezhetően az
ausztriai féldomesztikált állomány hatása­
ként - szinte minden jelentősebb állóvizün­
kön megfigyelhető. Nagyobb csapatok a Fer­
tő tavon és a Szigetközben verődnek össze.
(1981 novemberében Fertőrákosnál 22 egyed
tartózkodott az üdülőtelepen.) A jég beálltá­
val valószínűleg a Dunához húzódnak. Ale­
xa)? Z. megfigyelése szerint 1982 telén a Mo­
soni-Dunán Mecsérnél 85 példány gyűlt ösz-
sze.
Védelem: Agresszív magatartása miatt megte­
lepedése a nyári lúd élőhelyén nem kívánatos!
A tél folyamán legyöngült példányokat ba-
romfieleséggel etethetjük. Ilyenkor különösen
fogékonyak a különböző mikroorganizmu­
sok okozta megbetegedésre - ami pusztulásu­
kat okozhatja -, ezért táplálékukba antibioti­
kumokat (pl. Neo-Te-Sol-t) kell keverni.
Nyári lúd
Anser anser (34., 36. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia jelentős részén fészkel.
Hazánkban nagyobb számban a Hortobá­
gyon, a Velencei-tavon, a Kis-Balatonon és a
38
Fészkelőhely: Laza gyékényes és kákás ná­
dasok, ritkábban vízi harmatkásás vagy fe­
hér tippanos mocsárrétek fészkelője. A ná­
dasban szereti a víztisztásokkal tarkított elő­
ző évi, avas részeket. Az esetek többségében
a partoktól nem messze ver tanyát. Fészkelő­
helyén a víz általában 20-40 cm, maximum 80
cm mély.
Költési idő: A párok a jég végleges elolvadása
után elfoglalják fészkelöhelyüket. Fészekalja
általában március közepe táján már teljes.
Fészkelés: 0,8-1 m átmérőjű, ovális vagy ke­
rek fészkét a helyszínen talált anyagokból,
többnyire nádból, esetleg gyékényből, ritkáb­
ban kákából építi. Magassága 25-30 cm, de
ha pézsmapocok várára építi - ami a Fertőn
a leggyakoribb - 50-60 cm magas is lehet.
A fészekcsésze 22-25 cm átmérőjű, a tojó
apró nádtörmelékkel, nádlevelekkel, illetve
saját pehelytollaival béleli. A tolikoszorú egy­
re dúsabb lesz a kotlás előrehaladtával.
A fészekalj általában 5-6 tojásból áll, de
1982-ben a Hortobágyon három esetben 7
fiókát nevelő pár is szem elé került. Kedvelt
fészkelőhelyein a fészkek egymástól 40-60 m-
re állnak, de mértek már 8-15 m-es távolságo­
kat is.
A tojó kotlik, a gúnár a fészek környékén
őrködik. A fiókák 27-28 nap után kelnek ki,
vezetésükben és őrzésükben mindkét szülő
részt vesz. Kéthónapos korukban már önál­
lóak.
Nyár közepétől a családok nagyobb csapa­
tokba verődnek. Tél eleji elvonulásukig társas
hajlamuk egyre fokozódik.
Táplálkozás: Legelő állat lévén táplálékát - a
hínárfajok és zsenge nádhajtások mellett -
főleg a legelők és a rétek füve adja. Ez utóbbi­
ak közül leggyakrabban a réti sást, az ecset­
pázsitot, a fehér tippant és a sziki csenkeszt
fogyasztja. A pelyhes fiókákkal rendszerint a
rövidebb füvű, száraz vagy kiszáradó rétekre
jár ki, állandó útvonalakon.
A nyár derekától a repülő fiatalokkal és a
még nem költő, egyéves kajtárokkal csapa­
tokba gyűlve a ledőlt gabonát, később a bú­
zatarlókat látogatja. Ősz végén a kukorica­
tarlókon az otthagyott elszórt szemet fo­
gyasztja, de az aratatlan, belvizes kukorica­
földeken is megjelenik. Novembertől több­
nyire a frissen kelt őszi gabonát, esőzésektől
vagy elárasztástól kisarjadt rétek füvét legeli.
Állománynagyság: 1981-ben végzett felmérés
alapján, hazánk nyárilúd-állománya 750-800
pár, de egyes kedvező években az 1000 párt
is megközelíti. Ez a mennyiség a következő­
képpen oszlik meg. Hortobágy: 450-500 pár,
Velencei-tó: 70 pár, Kis-Balaton: 70 pár, Fer­
tő tó (magyar oldal): 50 pár, Kiskunság: 50
pár, szórványos fészkelések (főleg a Tiszántú­
lon): 50-60 pár [10]. Gyülekező vagy vonulás
közben megpihenő tömegei nemritkán ezres
nagyságrendűek.
Vonulás: December elején az erős fagyok be­
álltával elvonul. Téli előfordulása az Alföl­
dön nagyon ritka, a Fertő tavon - valószínű­
leg északi csapatok - újabban áttelelnek. Az
itteni gyűrűzések szerint [455] nyáron a fió­
kák gyalogszerrel 5-10 km-re, később röpül­
ve 200-300 km-re kóborolnak. A vonulás dél­
nyugati irányú, a gyűrűzött példányokat Ju­
goszláviából, Olaszországból, Algírból, Tu­
niszból jelezték vissza. [Egy 1935. augusztus
8-án Hegykőnél jelölt példány 1936. július
12-én Novgorod mellett, az Ilmeny tónál
(Szovjetunió) 1530 km-re tőlünk került meg.]
Védelem: Fészkelőhelyein a nádaratás mellő­
zése, mesterséges fészekalapok építése segíti
megtelepedését. Ez utóbbiak a Hortobágyon
90%-ban sikeresnek bizonyultak [226].
A nyár végi elárasztások pihenő-, (fürdő-) és
ivóhelyet kínálnak számukra [10].
rrirri r r
Tőkés rece
Anas platyrhynchos (38., 39., 40. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiái elterjedése a tundrától a
30° földrajzi szélességi fokig szinte egyenletes.
Észak-Amerikában Alaszkától Mexikó kö­
zépső területéig a kontinens nyugati felében él.
Hazánk leggyakoribb récéje. Fő tartózko­
dási helye a náddal, gyékénnyel vagy sással
szegélyezett, alacsony vízállású mocsarak és
tavak, folyóárterek, erdős, nádas szélű mo-
rotvák, mesterségesen létesített halastavak,
víztárolók, rizsföldek, alföldi pusztai szikes
tavak, lápmaradványok. Nem szükségszerű­
en vízhez kötött. Fölkeresi a távolabb fekvő
réteket és szántóföldi kultúrterületeket. Al­
kalmas helyen megtelepszik középhegysége­
ink magasabb régióiban is.
Fészkelőhely: Jól alkalmazkodó faj, fészkelő­
helye igen változatos. Megtelepszik vízparti
növényzetben, gabonaföldeken, (nemegyszer
kilométernyire a víztől) ártereken - főként
öreg füzek széles odvábán - elhagyott na­
gyobb madárfészekben, nádkúpban és épüle­
tek tetején is.
Költési idő: Költőterületén a récék közül a
legkorábban jelenik meg. Egy részük már ja­
nuárban párba áll. Kedvező időjárás esetén
március elején kezdi a tojásrakást, és csak a
teljes fészekaljon kezd kotlani. Költési ideje
július végéig is elhúzódhat. Általában április­
ban rakja tojásait. Árvizes helyeken és évek­
ben fészekalját májusban-júniusban találjuk.
Fészkelés: A fészket növényi anyagokból a
két szülő közösen építi, majd a tojó pihetol-
lakkal béleli. Csak a tojó kotlik. Alkalmas
területen több pár költ, de költése nem telep­
szerű.
Fészekalja 9-13 (ritkán 16) tojásból áll.
A gácsérok csak a kotlás elején tartózkodnak
a fészek körül, majd hamarosan csapatokba
verődnek. A kotlás ideje 22-28 nap között
változik. A tojó tojásrakási és kotlási időben
fészekalját betakarva távozik a fészekről. Fel­
száradás után a fiókák rövidesen elhagyják a
fészket és a tojó a sűrűségben rejtőzik velük.
Nyílt víztükörre eleinte a tojó vezetésével,
csak alkonyaikor merészkednek, veszély ese­
tén sűrűbb helyre menekülnek. Magasban le­
vő fészek esetén a kikelt fiókák leesnek, leug­
rálnak, vagy a tojó a csőrében hordja le őket.
A fészekaljak jelentős része elpusztul, fő­
ként ragadozóknak és varjúféléknek esik ál­
dozatul. A fészekalj korai tönkremenése vagy
megzavart költés esetén pótköltések és máso­
dik költések is előfordulnak. A fiókák hét és
fél, nyolchetes korban válnak röpképessé.
A mesterségesen létesített költőhelyet el­
foglalja. Zárt téri környezetben és félvad kö­
rülmények között is tenyészthető.
39
 Magyarországon több helyen szelíd park­
madárrá vált.
Táplálkozás: Tápláléka rendkívül változatos,
elsősorban növényekből áll. Több száz gyo­
mortartalom vizsgálatából kiderült, hogy
táplálékának 35%-a gyommag, 20%-a zöld
növényi rész, 16%-a kultúrnövénymag. Ezen­
kívül fogyaszt rovarokat, csigákat, lárvákat,
apró halakat, békákat és ebihalakat, rákokat
és férgeket is [404], Aratás után a tarlón ki­
pergett gabonaszemeket keres. Kártétele rizs­
földeken jelentősebb lehet, halgazdaságok­
ban teljesen elhanyagolható.
Állománynagyság: Legközönségesebb hazai
vadrécefajunk, költő állománya becslés alap­
ján ma is sok százezres nagyságú. Az ország
egykori tájadottságai a tervszerű vízrendezés­
sel jelentősen megváltoztak. Az ősi összefüg­
gő vízimadár-élettér beszűkült, ennek követ­
keztében létszáma bizonyosan csökkent. El­
szaporodását segítette viszont a mesterséges
halastavak, víztárolók létesítése.
Vonulás: A hazánkban költő állomány egy
része - különösen enyhe teleken - a be nem
fagyó vizeinknél áttelel. Nagyobb része azon­
ban a Földközi-tenger mellékétől Közép-
Afrikáig terjedő telelőterületekre vonul. Az
összefüggő jégtakaró megszűntekor - febru­
ár-márciusban - érkezik vizeinkhez. Költési
időben kevesebbet mozog, nagy tömegben
nem látjuk. Mozgása a nyár végi vedlés miatt
a védettebb, csendesebb vizek felé irányul.
Óriási tömegekben szeptember-októberben
vonul át hazánkon.
Magyar gyűrűs példányok - főleg decem­
bertől márciusig - Jugoszláviában, Bulgáriá­
ban, Albániában, Olaszországban, a Szovjet­
unióban és Franciaországban kerültek kézre.
Hazánkban szovjet, lengyel, holland, francia,
csehszlovák, angol, jugoszláv, belga és svájci
gyűrűs madarakat lőttek.
Védelem: Szaporodási, fiókanevelési, vedlési
időben vadászati tilalom védi.
40
Böjti réce
Anas querquedula (41. fénykép)
Elterjedés: Költési területe Európa és Ázsia
mérsékelt övi részein található (a Brit-szige­
tektől Japánig).
Hazánkban nagyobb számban az Alföldön
és a Dunántúl hasonló jellegű területein, a
Kisalföldön, a Mezőföldön és a Balaton déli
partvidékén költ.
Fészkelöhely: Legkedveltebb fészkelőhelyei
az alföldi szikes tavak és a kisebb-nagyobb
nyílt vizekkel tarkított, ritkás növényzettel
benőtt tocsogók. Megtelepszik a nagyobb,
sekély vizű út menti kubikgödrökben is. Ha­
lastavi környezetben is a sekélyebb, természe­
tesebb jellegű partszakaszok környékét része­
síti előnyben. Fészkelésre szárazabb, víz alá
nem kerülő hátakat, magasabb részeket ke­
res. Gyakran költ mezőgazdasági kultúrák­
ban is. Néhány esetben sirálytelepen is fész­
kel.
Költési idő: Tojásait április utolsó harmadá­
ban kezdi lerakni. Fészkelése a pótköltések­
kel július végéig is elhúzódhat.
Fészkelés: Récéink közül legfeltűnőbb nász­
repülését már április közepe táján megfigyel­
hetjük. Ilyenkor a vízről időnként föl-föl-
emelkedik egy kis csapat, mely egy tojóból és
két vagy több hímből áll. A hímek pergő,
kereplő hangjukat hallatva, hosszan követik
a le-föl csapongó, jobbra-balra forduló tojót.
Fészkét a tojó valamely kiemelkedő részen,
nagyobb fűcsomóba vagy a környezetnél dú-
sabb kultúrnövényzet közé rakja. A fészek­
nek esetenként kisebb mélyedést kapar. Mint
más récék is, a tojások lerakása során folya­
matosan építi és béleli fészkét.
A teljes fészekalja 6-13 - többnyire 8-10 -
tojásból áll. A kotlást az utolsó lerakása után
kezdi. Ekkorra már pehelytollakkal is kibéleli
a fűszálakból és egyéb száraz növényi részek­
ből épült fészkét. A kotlási idő 23 nap. A fió­
kákat, felszáradásuk után, a tojó a legköze­
lebbi vízhez vezeti. Röpképességüket mintegy
5 hét múlva érik el.
Táplálkozás: Kedveli az olyan táplálkozóte­
rületeket, ahol a sekély vizeket ritkásan álló
L
növényzet fedi. A növényfoltok és a parti
növényzet között keresi táplálékát, amely -
104 gyomortartalom vizsgálata alapján -
44%-ban gyommagvakból, 28%-ban zöld nö­
vényi részekből, 18%-ban rovarokból, 7%-
ban csigákból és 3%-ban kultúmövényma-
gokból áll [404],
Állománynagyság: Gyakori faj; létszámát te­
kintve a tőkés réce és a barátréce után követ­
kezik. Egyedszáma az utóbbiéhoz áll közel.
Kardoskúton 1941-1968 között 15-30 pár
fészkelt [402]. Pusztaszeren 1975-1979 között
15-20 pár, a Csaj-tavon 1969-1982 között,
halastavi környezetben, évente 5-15 pár fész­
kelt. Fülöpházán, elsősorban a Szívós­
széken, 1980-1982-ben 8-10 pár költött.
Vonulás: Az első példányok február utolsó
napjaiban érkeznek, és apró csapatokban
szeptember végéig, kivételesen október köze­
péig maradnak nálunk. Legnagyobb szám­
ban márciusban és augusztus végén, szeptem­
berben látható. Helyenként ezres tömegek
gyülekeznek. Telelő területe elsősorban Afri­
ka nyugati része, a Niger és a Szenegál folyók
vidéke. Jelentős számban telel azonban
Észak- és Kelet-Afrikában is. Egy júliusban
nálunk jelölt példány a következő év márciu­
sában Olaszországban került meg. A hazánk­
ban lőtt böjti récéket Hollandiában, Dél-
Franciaországban (Rhóne-delta) és a Szovjet­
unióban (Volga-delta) gyűrűzték.
Védelem: Természetvédelmi jogszabályok
nem védik. Egyike a nálunk vadászható öt
récefajnak. Fészkei gyakran elpusztulnak a
tavaszi, kora nyári kaszálások miatt. Nagy
természetvédelmi területeink jó költési lehető­
séget nyújtanak, az átvonuló és vedlő csapa­
tok is nyugalmat találnak e részeken.
Nyílfarkú réce
Anas acuta
Elterjedés: Költőterülete felöleli Eurázsia
északi sarkkör alatti tájainak nagy részét. Eu­
rópában nagyobb számban csak a Skandi-
náv-félszigeten és az Északi- valamint a Balti­
tenger menti területeken költ. A kontinens
többi részén elszórt, szigetszerű állományai
vannak. Észak-Amerikában a Nagy-tavaktól
északnyugatra fészkel.
Hazánkban főként a keleti országrészben,
kis számban a Dunántúlon is költ.
Fészkelőhely: Magyarországon elsősorban a
nagy kiterjedésű szikes tavakat, a nagy, nyílt
vizekkel tarkított szikes mocsarakat kedveli.
Legszívesebben ott telepszik meg, ahol a szi­
kes vizek körül nagyobb rétek, legelők, rövid
füvű területek vannak. Fészkelésre általában
magasabb fekvésű területrészeket választ.
Költési idő: Általában április utolsó harmadá­
tól, néha azonban már az elején is (pl: Bocsa,
1975) találhatók teljes fészekaljai. Költési ide­
je a fiókaneveléssel együtt július közepéig,
végéig is elhúzódhat.
Fészkelés: Fészkét száraz, elöntéstől nem ve­
szélyeztetett szigetekre vagy a víztől távolabbi
réteken, legelőkön rakja. Ürmöspusztán cse-
nevész gabonaföldön találták fészkét [402].
A Duna-Tisza közén homogén fehér tippa-
nos, valamint fehér tippanos-rétisásos nö­
vénytársulásban fészkelt. Fészkének kisebb
mélyedést kapar az alacsony növényzetű ré­
szeken, s azt fűvel, egyéb száraz növényi ré­
szekkel, végül pehelytollaival béleli. A kész
fészeknek csak felső, pehelytoliakkal vasta­
gon kirakott pereme emelkedik a környező
talajszint fölé.
Fészekalja 7-10 (általában 8) tojásból áll.
A tojásokon csak a tojó ül, a hím a közelben
őrködik. A víztől távolabb nyújtott nyakkal
figyelő hímek jelenléte általában a közelben
való fészkelésre utal. Kotlási ideje 22-23 nap.
A kikelt fiókákat felszáradásuk után a tojó a
vízre vezeti. A hím itt csatlakozik a család­
hoz. A fiókák mintegy ötven nap múlva vál­
nak röpképessé.
Táplálkozás: Táplálékát a vízből és a vizektől
távolabbi'száraz területeken szerzi. A víz fel­
színén vagy a nyakát mélyen a vízbe dugva
táplálkozik. Gyakran „tótágast” állva is ke­
resgél. Ilyenkor alkatánál fogva a tőkés récé­
nél mélyebben nyúl az iszapba vagy az aláme­
rülő növényzet közé. Víztől távolabb elgazo­
sodott szántókat, parlagokat, gabona- és ku­
koricatarlókat keres fel. Tápláléka - 47 gyo­
41
mortartalom vizsgálata alapján - 39%-ban
gyommagvakból, 30%-ban zöld növényi ré­
szekből, 19%-ban csigákból, 8%-ban kultúr­
növénymagvakból és 4%-ban rovarokból áll
[404],
Állománynagyság: A hazánkban fészkelő pá­
rok száma igen változó, és mindig a tavaszi
átvonuló mennyiségek függvénye. Nálunk
mindenkor igen kis számban fészkel. Kardos-
kúton 1941-1967 között 5-16 pár fészkelt
[402], A Kiskunsági Nemzeti Park területein
1975-1977 között 10-12 pár, 1977-1982 kö­
zött már csak 3-5 pár fészkelt. A Hortobágyi
Nemzeti Parkban 1980-ban 20-30, 1981-ben
10-20 párra becsülték a fészkelő állományt.
Pusztaszeren 1975-1979 között csak 1976-
ban és 1977-ben költött 1-1 pár.
Vonulás: Februárban érkezik telelőhelyéről,
majd késő ősszel, novemberben távozik. Na­
gyobb csapatait főként márciusban és októ­
ber utolsó napjaitól láthatjuk. Gyakran meg­
figyelhetők átnyaraló és áttelelő példányok is.
Telelőterülete Európa földközi-tengeri
partjai, valamint a Nílus völgye. Hazánkban
eddig Dániában, Finnországban és a Szovjet­
unióban (a Volga-deltában) gyűrűzött példá­
nyok kerültek kézre.
Védelem: Magyarországon 1971 óta védett,
nem vadászható. Csaknem valamennyi ná­
lunk fészkelő nyílfarkú réce a védett területe­
ken költ, ezért nem fenyegeti különösebb ve­
szély. Más területeken a vízparti rétek kaszá­
lásakor esetenként károsodhat fészkük. Nagy
kiterjedésű védett területeinken az átvonuló
csapatok is nyugalmat és biztonságos vedlő­
helyeket találnak.
Kendermagos réce
Anas strepera (42. fénykép)
Elterjedés: Hazája Közép- és Kelet-Európa, a
Szovjetunió európai részének középső és déli,
valamint az Amerikai Egyesült Államok és
Kanada nyugati területei. Száma 1960 óta
egész Európában erősen megfogyatkozott,
így nálunk is.
Magyarországi költési adatai csökkenő
42
számmal ma elsősorban a Duna-Tisza közé­
ről és a Tiszántúlról ismertek. A tihanyi Bel­
ső-tavon 1936-ban még 15 pár fészkelt [153].
Fészkelőhely: Szikes tavak és halastavak part­
ja mentén és szigeteinek dús füves és székisá-
sos helyein, holtágak partszéli növényzeté­
ben, kubikvizek szegélyein, füzesek aljnö­
vényzetében és ártéri réteken fészkel.
Költési idő: Általában május közepétől a nyár
derekáig húzódik fészkelése. Legkorábbi fé­
szekalja április 17-én került elő a Tisza árteré­
ből [405], A párok a költőterületen május
elején jelennek meg. Nász idején többször lát­
ni gácsérok által kergetett, gyakori irányvál­
toztatással repülő tojót. A költés csúcsideje
június elejére esik.
Fészkelés: Fészeképítése a többi úszóréce­
fajéhoz hasonló. Alkalmas helyen több pár
laza telepekben költ.
Tojásainak száma 8-12, nagy ritkán 13.
Néha más récefajok (tőkés réce [402], cigány­
réce) fészkébe is tojik. Bőd P. 12 teljes tojás­
számú kendermagosréce-fészek közül hatban
cigányrécetojást, egyben pedig fácántojást ta­
lált. Kotlási idő 26 nap, kizárólag a tojó kot-
lik. A tojók kis fiókáikkal a zárt, sűrű nö­
vényzettel borított vízen mozognak, ilyenkor
alig találkozni velük. A fiókák 7 hetes koruk­
ra tanulnak meg repülni. Kardoskúti megfi­
gyelések szerint a fészekaljnak megközelítően
a fele elpusztul [402]. Bőd P. a Csaj-tavon
csak 5-6 nagyobbacska fiókát vezető tojót
látott (július közepén). A család a nyílt vízre
nem merészkedik, a tavak, a szigetek, erek
szélén táplálkozik.
Táplálkozás: Táplálékának zöme gyommag
és zöld növény. A hazai úszórécék közül a
kendermagos réce fogyasztja a legtöbb csigát
és rovart. Táplálékát tómederben, vízállásos
réteken és ritkán szántóföldi tarlón szerzi
meg. Bőd P. többször megfigyelte szárcsák
között, amint azoktól olyan hínárt raboltak,
amelyen csigák és rovarok voltak.
Állománynagyság: Hazai költő állománya -
becslés alapján - nem éri el a 100 párat. Több
korábbi fészkelőterületéröl eltűnt. A kardos­
kúti Fehér-tavon a korábban tőkés récével
vetekedő mennyiségű költő állománya annyi­
L
ra lecsökkent, hogy alkalmi fészkelővé vált.
Hiányzik már a szegedi Fehér-tóról is, ahol a
70-es évek elején kis számban, de évente köl­
tött. A Csaj-tón még rendszeres költő faj,
állománya azonban a 70-es évek elejétől itt is
felére, 5-6 párra csökkent.
Vonulás: Májustól augusztusig főként csak a
nálunk költők tartózkodnak a fészkelőterüle­
ten. A tavaszi gyengébb, rövidebb, de állan­
dóbb, az őszi erősebb, elhúzódóbb és na­
gyobb ingadozást mutató vonulásának csú­
csai márciusra, illetve szeptember vége és no­
vember közepe közé esnek.
Az év minden hónapjában látható. Érkezé­
süket és távozásukat főleg a vizek befagyása
befolyásolja. Maximális példányszámuk a
Kis-Balatonon tavasszal 200-300 (1957), ősz­
szel pedig 800-1000 (1948) volt [197]. A Csaj­
tavon legerősebb vonulását 1975-ben észlelte
Bőd P. (márciusban 100, szeptemberben 640
példány). Azóta számuk jelentősen megcsap­
pant, ősszel sem éri el a 100-at. Ez a jelentős
csökkenés jelzi, hogy nemcsak a hazai állo­
mány jutott végveszélybe.
A telet az állomány zöme valószínűleg a
Földközi-tenger mellékén tölti. Három ma­
gyar gyűrűs réce közül kettőt Olaszország­
ban, egyet Dél-Franciaországban lőttek le.
Védelem: Nagymértékű csökkenésének pon­
tos okai ismeretlenek. Fontos feladat a költő­
hely zavartalanságáról való gondoskodás.
A még alkalmas fészkelőhelyein is szorgal­
mazni kell mesterséges fészkelőhely-szigetek
építését.
Kanalasréce
Spatula clypeata (46., 47. fénykép)
Elterjedés: Költőterülete Európa és Ázsia
sarkkör alatti tájai, Belső-Ázsiában egészen
India északi részéig honos. A Földközi-tenger
medencéjében csak Dél-Franciaországban és
Korzika szigetén költ. A kontinens belsejéből
Olaszországtól északra csaknem Hollandiáig
hiányzik. Észak-Amerikában Alaszkában,
valamint Kanada és az Egyesült Államok
nyugati felében fordul elő.
Hazánkban kis számban főként az ország
keleti felében költ.
Fészkelőhely: A Dunától keletre található szi­
kes tavakkal tarkított vizenyős kaszálóréte­
ket, sztyepp jellegű, helyenként vízborításos
rétségeket kedveli. Megtelepszik halastava­
kon is, különösen ott, ahol változatos gyéké­
nyes, kákás, székisásos, széles partszegélye­
ket, füves környezetet és szigeteket talál.
A halastavakon és más vizeken is a sekélyebb
helyeket részesíti előnyben. Fészkel a Dunán­
túl alföldi jellegű területein is.
Költési idő: Tojásrakása április végétől június
végéig, július elejéig elhúzódhat. Késői fész-
kelések és pótköltések következtében gyak­
ran még augusztusban is fiókáit vezetgeti.
Fészkelés: A fészek helyének, az ott levő nö­
vénytársulás megválasztásában a nyílfarkú
récééhez hasonlóak az igényei. Kevésbé ked­
veli az egészen rövid füvű terepet. A Tiszántú­
lon Ürmöspusztán, elgyomosodott csenevész
gabonaföldön [402], a Duna-Tisza közén ho­
moki pimpós csenkeszgyepen, valamint a si­
rálytelepekre jellemző, erősen elgazosodott
gyomtársulásban fészkelt (Molnár L.). Fész­
két a vizektől kisebb-nagyobb (akár 400 m-re
is) távolságra készíti [402].
Kis mélyedésbe rakott fészkének általában
csak felső harmada emelkedik a környező
terep fölé. Bélelőanyagként vékony fűszála­
kat, később saját pehelytollait építi be.
Tojásainak száma 8-12. A fiókák 22-23
nap után kelnek ki. Más récékhez hasonlóan
a fészkéről felriasztott réce ürülékkel vegyes
váladékot fröccsent tojásaira, ezzel védve a
fészket kifosztása ellen. Amikor fészkét ön­
ként, nyugodt körülmények között hagyja el,
akkor tojásait fűszálakkal és pelyhekkel fedi
43
be, A fiókákat kikelés után a vízre vezeti.
A hímek ekkor már csapatokban gyülekez­
nek a vedlőhelyeken. A fiatalok mintegy 6 hét
múlva válnak röpképessé.
Táplálkozás: Mindig a sekély vagy a partszéli
vizekben keresi táplálékát, gyakran a növény­
zettel ritkásan benőtt helyeken. Elsősorban
rovarokat, ezenkívül gyommagvakat, zöld
növényi részeket fogyaszt. Planktonfogyasz­
tását valószínűsítik sorozatos csaj-tavi megfi­
gyelések (Bőd, P.). Gyakran látni a tavak
zátonyos részein sajátos vonalba rendeződött
csapatokat, amelyek szorosan egymás mellett
és mögött úszva szúrcsölik a vizet.
Állománynagyság: Költő állománya hazánk­
ban is csökkenőben van. Kardoskúton - több
évtizedes vizsgálatok alapján - állománya
2-20 pár között ingadozott [402]. Molnár L.
Pusztaszeren hasonló jellegű és nagyságú te­
rületen 1975-1979 között maximum 10-12
párat talált. A Csaj-tavon (900 ha-os halastó)
1973-1982 között mindössze 2-5 pár költött
évente.
Vonulás: Korán, már februárban érkezik.
Legnagyobb tavaszi csapatai márciusban ész­
lelhetők, főként a Dunától keletre húzódó
halastavakon, szikes tavakon, és belvizeken.
Helyenként ezret meghaladó számban vonul
át. Ősszel hasonló helyeken sokkal nagyobb
számban gyülekezik, és gyakran át is telel.
A nagy tömegek (2000-5000 példány) főként
október-novemberben láthatók. Enyhébb te­
leken helyenként az áttelelők száma is eléri az
egy-két ezret.
Magyar gyűrűs kanalasrécéket Spanyolor­
szágból jeleztek vissza. A nálunk megkerülő
példányokat Dél-Franciaországban, Hollan­
diában és Finnországban gyűrűzték.
Védelem: Állományának általános csökkené­
se nálunk fokozottabban jelentkezhet, mivel
hazánk elterjedési területének határán fek­
szik. Magyarországon sohasem volt gyakori
faj.
Fészkelését erősen befolyásolja, mennyire
zavartalan körülményeket talál szikes tava­
inknál és környezetükben. A jelentősebb szi­
kes tavak ma már védettek, így állományának
fennmaradása lehetséges.
44
Barátréce
Aythya ferina (43. fénykép)
Elterjedés: Európában a Brit-szigetektől és
Franciaország középső részétől keletre,
Ázsiában Pakisztánig és a Bajkál-tó vidékéig
fordul elő. Nem fészkel a Pireneusi-félszige­
ten és Olaszországban.
Hazánkban az egyik leggyakoribb récefaj,
amely a mélyebb vizű, növényzettehszegett
tavakon mindenütt előfordul.
Fészkelőhely: JKisebb-nagyobb halastavaink
jellemző récéje. Csak olyan tavakon telepszik
meg, ahol magasabb parti növényzet (nád,
gyékény, káka stb.) vagy ilyen növényzettel
borított apró szigetek vannak. Elsősorban a
Tiszántúl halastavain található nagyobb
számban. Előfordul a Duna-Tisza közi szikes
tavakon és a Dunántúl nem túl sekély tavain
is. Gyakori fészkelője a bányaművelések so­
rán kialakult kubiktavaknak. Kisebb szám­
ban a csak székisással szegélyezett szikes ta­
vakon is költ.
Költési idő: Költése április utolsó harmadától'
június közepéig tart, illetve a fiókaneveléssel
együtt augusztus közepéig is elhúzódhat.
Fészkelés: Fészkét általában a nyílt víz köze­
lébe, a víz fölé ásűrű növényzetbe rejti. Gyak­
ran azonban a szigeteken vagy partszegélye­
ken a szárazon álló növényzet közé épít, lehe­
tőleg itt is a víz közelében. Molnár L. sirályte­
lepeken a víztől 20-30 m-re is rendszeresen
találta fészkeit.
Récéink közül ez a faj rakja a legnagyobb
és legtömöttebb fészket, különösen akkor, ha
az vízre épül. Csak a tojó épít. A fészek min­
dig a helyben található anyagokból (sás, nád-,
gyékénylevelekből) készül. Gyakran feljárót
is épít a vízben álló fészekhez. A fészket igen
vastagon kibéleli pehelytollaival, alja 8-11
tojásból áll. Az ennél nagyobb számúak már
a gyakori összetojásból adódnak. Gyakran
más récefajok fészkeibe is rak tojásokat. To­
jásai a hazánkban költő récefajokéi közül a
legnagyobbak. A kotlás időtartama 23-25
nap. Csak a tojó üli a tojásokat, a hím ezalatt
a közelben őrködik. A fiókák felszáradásuk
után együtt hagyják el a fészket. Már ekkor
kiválóan úsznak és buknak. Az első hetekben
igen jelentős mértékű (30% körüli) a fészekal­
jak károsodása és az apró fiókák pusztulása.
A hímek júliusban már vedlőhelyeiken gyüle­
keznek. Több hím azonban már a kotlás ideje
alatt elhagyja a fészek környékét. A fiókák
7-8 hetes korukban válnak röpképessé.
Táplálkozás: Mint a többi bukóréce, a barát­
réce is a mély vizekben keresi táplálékát.
Gyommagvakat, zöld növényi részeket, hí­
nárt, rovarokat, csigákat és kagylókat (fő­
ként a téli időszakban), valamint gabonamag­
vakat fogyaszt [404]. Ritkán apró halakat és
rákokat is elfog.
Állománynagyság: Állománya az elmúlt száz,
különösen az utóbbi harminc-negyven év
alatt jelentős mértékben csökkent. Ennek el­
lenére még ma is egyik leggyakoribb költő
récefajunk. Fészkelő állományáról pontos
adatok nincsenek.
Vonulás: Tél végén, a vizeket borító jégtakaró
felszáradásakor megjelennek első csapatai,
ősszel sokáig kitart, amíg a beálló vizek dé­
lebbre nem kényszerítik. Kisebb csapatai
mindig áttelelnek a be nem fagyó vizeken.
Nagy tömegei főként márciusban és szeptem­
ber-októberben gyülekeznek. Ebben a két
időszakban egy-egy tavon, halastavon 2000-
5000-es csapatok is láthatók. Június végétől
a zavartalan vizeken vedlő hímek száma is
ezerre emelkedhet. A hazai állomány telelőte­
rülete főként a Földközi-tenger medencéje.
Hazánkban jelölt példány Spanyolországban
került kézre, illetve 1-1 példány Dél-Francia-
országban és Svájcban gyűrűzött barátrécét
nálunk lőttek le.
Védelem: Természetvédelmi területeink nyu­
godt körülményeket nyújtanak mind a költő,
mind a vedlésre gyülekező madaraknak. Az
utóbbi évtizedekben zajló és a jelenlegi halas­
tóépítések növelik életterét. Mint elterjedési
területén másutt is, nálunk is vadászható.
Kontyos réce
Aythya fuligula
Elterjedés: Európától Izlandtól és a Brit­
szigetektől keletre, Csehszlovákia és a Kasz-
pi-tenger északi partvidékének magasságáig
költ. Szigetszerűen fészkel Hollandiában,
Belgiumban, Franciaországban, Csehszlová­
kiában, Romániában és Görögországban.
Ázsiában felhatol a Jamal-félsziget és a Cha-
tanga torkolatáig. Délen lehúzódik a Bajkál-
tó alatti részekre és Kamcsatka déli csúcsáig.
Magyarországon eddig három alkalommal
fészkelt bizonyítottan.
Fészkelőhely: Elsősorban az erdei tavakat,
különösen a mély, tiszta vizűeket kedveli.
Költési idő: Január végétől kezd párba állni.
Nászjátéka áprilisban figyelhető meg. A to­
jásrakás május közepétől kezdődik.
Fészkelés: A vízpartok közelében levő füves­
bozótos területeket kedveli. Fészkét száraz
fűből, nádtörmelékből építi, de gyakran hasz­
nál zöld növényi részeket is. Fészkére jellem­
ző a sötétbarna pehelybélelés. Tojásainak
száma 5-12. Szeret telepesen költeni. Sűrű
fészkelés esetén gyakori az összetojás. Az
emiatt kialakuló nagy tojásszámú fészket a
tojó elhagyja. Az NSZK-ban, az NDK-ban és
Lengyelországban gyakran telepedik meg si­
rály- és csértelepek közelében is. 24 napig
kotlik. A fiókák kéthónapos korukra tanul­
nak meg repülni.
Táplálkozás: Főként alábukva, ritkábban a
vízben tótágast állva táplálkozik. Rovarokat,
kagylókat, csigákat, növényi részeket fo­
gyaszt.
Állománynagyság: Keletről nyugat-délnyu­
gat felé irányuló terjeszkedése évszázadokra
visszamenően nyomon követhető, de a múlt
század közepétől feltűnően megerősödött,
1950 óta pedig inváziószerűvé vált. Számos
szakember szerint ennek a természetes vizek
általános eutrofizálódása és a tiszta vizű, mes­
terséges víztárolók elterjedése lehet a magya­
rázata. Európai terjeszkedése során elsőként
az NDK-t és az NSZK-t árasztotta el, majd
Ausztria és Svájc felé hatolt és elérte Angliát.
45
Újabban Csehszlovákiában is egyre gyako­
ribb.
Hazánkban 1982-ig három fészkelése bizo­
nyított: 1965-ben a Győr-Sopron megyei Vit-
nyédi-erdőben június 12.-augusztus 18. kö­
zött egy erdei tavon öt fiókát vezetett egy
kontyosréce-pár [286]. A hódmezővásárhelyi
rizsföldeken egy 100 x 100 m-es, 1,5 m mély
kopár kubikgödörben 1973. július 9-27. kö­
zött tartózkodott 9 pelyhes fiókával egy pár
[408]. 1980. június 16-án került meg a Sza-
bolcs-Szatmár megyei Leveleki-víztárolón az
első magyarországi fészekalj [6].
Vonulás: Magyarországon jelentős számban
vonul át, és elsősorban a Balatonon és a Du­
nán nagy számban át is telel. Az egyidejű
réceszámlálások tanúsága szerint egyre gyak­
rabban és nagyobb számban tűnik fel mély
vizű halastavakon, víztárolókon az ország
keleti felében is. Csapatai október végétől
április végéig, május elejéig tartózkodnak ná­
lunk. A Balatonon gyülekezők száma több
ezerre is emelkedhet. Átnyaraló párokat, pél­
dányokat minden évben megfigyelnek. Az
európai állomány nagyobb része a dán, hol­
land, német és dél-svéd partok közelében,
valamint a Duna-delta vidékén telel.
Védelem: Magyarországon védett faj. A Né­
met Demokratikus Köztársaságban újabban
jelentős károkat okoz a halastavi haltakar­
mány fogyasztásával.
Cigányréce
Aythya nyroca (44., 45. fénykép)
Elterjedés: Összefüggő elterjedési területe
Lengyelországtól, illetve Olaszországtól Ke-
let-Európán és Kisázsián át Mongóliáig hú­
zódik. Elszigetelt állománya költ Dél-
Spanyolországban, és Dél-Franciaországban,
az NSZK-ban és az NDK-ban, valamint Tu­
néziában.
Magyarországon a növényzettel sűrűn bo­
rított állóvizeken mindenütt megtalálható.
Fészkelőhely: A mélyebb vizű tavakon fész­
kel, és ragaszkodik az apró nyílt vizekkel tar­
kított mocsarakhoz. Kedveli az olyan gyéké­
46
nyes-kákás mocsarakat is, ahol a növényzet
apró foltokban, zsombékszerűen található.
Lovassy szerint azokon a vizeken gyakoribb,
ahol szárcsa is nagyobb számban él [248].
Kevésbé alkalmazkodó, ezért a nagy kiter­
jedésű, csak keskeny nádszegéllyel övezett ha­
lastavakon költ kis számban. Szikes tavain­
kon elsősorban olyan helyeket keres költésre,
ahol nád, gyékény, káka stb. is van. Gyakran
fészkel az állandó vizű ártéri mocsarakban,
holtágakban és a vízrendezések során levá­
gott morotvatavakban.
Költési idő: Május elejétől június végéig talál­
hatunk friss fészekaljakat. Költési ideje
augusztus végéig is elhúzódhat.
Fészkelés: Fészkét a nyílt víz közelébe, a sze­
gélynövényzetbe építi a környezetében talál­
ható növényzetből. Sirálytelepeken is költ.
Talajon levő fészke nemcsak vízinövények­
ből, hanem füfélékből és kétszikű növények­
ből is épülhet. Bélelő anyagként a tojó saját
pehelytollait használja. Lovassy szerint néha
vízparti lyukakban, bokrok alatt, sőt faodú­
ban is költ [248].
Tojásainak száma 8-12. Igen gyakran két
vagy több tojó is egy fészekbe rakja tojásait.
Molnár L. a Csaj-tavon vizsgált 35 fészkéből
12-t talált, amelyben két vagy több cigányréce
tojásai voltak, öt esetben kendermagos réce,
1 esetben barátréce- és dankasirályfészek­
1-
ben találta tojásait. (Az egy fészekben talált
legtöbb tojás 24 volt.)
A tojásokon csak a tojó ül, a hím általában
a közelben tartózkodik. A kotlási idő 25-28
nap. A fészekaljak közül igen sok elpusztul,
vagy nagyon rossz a kelési arány. Fokozottan
áll ez az összetojt fészekaljakra. Molnár L. az
egy-két hetes korig figyelemmel kísért fióka­
csoportok létszámát 2-7 közöttinek találta, s
az átlag sem érte el a négyet. Hétnél több
fiókát (17-et) egy esetben észlelt. Felszáradás
után a fiókák együtt hagyják el a fészket.
Repülni kéthónapos korukra tanulnak meg.
A család gyakran a fiókák röpképessé válása
után is együtt marad.
Táplálkozás: Táplálékát a mélyebb vizekben
alábukva szerzi meg. Gyommagvakat (30%),
rovarokat (20%), zöld növényi részeket
(15%), rovarlárvákat (10%), csigákat (14%),
kultúrnövények magvait (4%) és kis számban
rákot, békát és halat fogyaszt [404].
Állománynagyság: Állománya - különösen az
utóbbi néhány évtizedben - Európa-szerte
igen erősen csökken. Elterjedésének nyugati
határa rohamosan húzódik kelet felé. Ez a
folyamat meghatározza a hazai állomány
nagyságát is. A 900 ha-os Csaj-tavon
1973-1980 között 30-60 pár költött. Hasonló
időszakban egy 200 ha-os mocsaras vidéken
mindössze 5-10 pár fészkelt. (A csaj-tavi lét­
szám akkor is igen csekély, ha figyelembe
vesszük, hogy ez a terület nem jellegzetes köl­
tőhelye.)
Vonulás: Márciusban érkezik telelőhelyéről és
novemberben vonul el. Jelentősebb számban
április elején, valamint augusztus végén, szep­
temberben figyelhetjük meg. Apró csapatai
gyakran át is telelnek. Mint az egyidejű megfi­
gyelések mutatják, a hazánkon átvonulok
száma is csökken. Ma már egy területen rit­
kábban lehet 250-300 példánynál többet lát­
ni. Telelőterülete a Földközi-tenger meden­
céje.
Védelem: Fokozódó - hazánkra is kiterjedő -
állománycsökkenését a civilizáció előretöré­
sével szemben nehéz megállítani. Magyaror­
szágon a kiváló adottságú természetvédelmi
területek valószínűleg még sokáig késleltetni
fogják a Kárpát-medencéből való visszahú­
zódását.
 Sólyomalkatúak - Falconiformes
Darázsölyv
Pernis apivorus (48., 49. fénykép)
Elterjedés: Európában a legészakibb terüle­
tek, a Brit-szigetek és a Pireneusi-félsziget
kivételével, mindenütt költ. Kisázsiából hi­
ányzik. Keleten Szibériáig terjed.
Hazánkban a hegy- és dombvidéken általá­
nos elterjedésű, más területeken a fészkelésre
alkalmas erdők határozzák meg jelenlétét.
Fészkelőhely: Szinte kizárólag a meleg, déli
kitettségü tölgyesekben költ. Megtelepszik az
erdők mélyén is, de a szélekhez közeli terüle­
tek, a tisztások, gyümölcsösök, rétek közelsé­
gét kedveli. Bükkösökben ritkán fészkel.
Költési idő: Májusban már megfigyelhető jel­
legzetes nászrepülése, amikor szárnyait a tes­
te felett és alatt is összecsapja, szinte tapsol
velük. Május végén, de többnyire csak június
elején teljes a fészekalja. A fiókák augusztus
elején-közepén hagyják el a fészket.
Fészkelés: Viszonylag kis méretű, lapos fész­
két mindig a törzs mellé építi zöld leveles
ágakból. A fészek készítésében mindkét szülő
részt vesz. Előfordul, hogy más ragadozó ma­
48
darak - elsősorban egerészölyv - előző évi
fészkét használja fel alapul. Szinte kizárólag
tölgyesekben, illetve elegyes erdőben tölgyfá­
ra építi fészkét. A fészek talajtól való távolsá­
ga az erdőállománytól függ, általában
10-12 m, de lehet ennél lényegesen több is.
Két tojást rak, több napos időkülönbség­
gel. (Irodalomból ismert egy-, illetve három­
tojásos fészekalj is, ilyen hazánkban idáig
még nem fordult elő.) Legkorábbi tojás adata
1956. május 21. [138].
A kotlás 33-34 napig tart. Mindkét szülő
- de a tojó többet - ül a tojásokon. A fiókák
kikelése utáni első héten a hím hordja a táplá­
lékot, a tojó etet. Később - más fajokkal
(héja, ölyv) ellentétben - mindkét szülő azo­
nos mértékben vesz részt a fiókák nevelésé­
ben. Az utódok hathetes korukban hagyják
el a fészket, de éjszakánként még visszajárnak
oda.
Táplálkozás: Legfontosabb tápláléka a kü­
lönböző méh- és darázsfajok lárvái és bábjai.
Ezek fészkét a földi lyukakból lábbal és csőr­
rel kaparja ki, majd a léphez hozzáférve, meg­
eszi az abban levő állatokat. Sokszor hosszan
gyalogol a talajon és közben sokféle rovart,
főleg nagyobb bogarakat, sáskákat fogyaszt.
Viszonylag gyakran fog gyíkot, siklót, néha
madarat - főleg még röpképtelen fiókákat -
is kiszed a fészkéből. Emlősöket ritkán fog.
A szülők a fiókákat az első héten szinte
kizárólag méh- és darázslárvákkal táplálják,
csak később adnak nekik más táplálékot is.
Vonulás: Vonuló madár, sokszor igen nagy
tömegekben gyűlik össze, Svédország és Dá­
nia, illetve a Boszporusz, Málta és Gibraltár
környékén. Április közepén érkezik vissza
költőterületére, és nagyon korán, augusztus
végén, szeptember elején elvonul. Telelőterü­
lete Közép- és Dél-Afrika (Guinea, Zaire,
Angola, Zimbabwe).
Eddig Olaszországban és Máltán került
kézre egy-egy magyar gyűrűs példány.
Állománynagyság: Viszonylag rejtett élet­
módja és nehéz felismerhetősége miatt orszá­
gos állománya pontosan nem ismert. Több
hegységben - Pilis, Börzsöny, Bakony - vég­
zett felmérés alapján becsült létszáma az egész
országban 200-250 pár. A hazai állomány
jelentős része a Zalai-dombságban költ. A Pi­
lisben 1976 és 1980 között évente 6-7 pár
költött.
Védelem: Jelenlegi ismereteink szerint az állo­
mány egészét nem fenyegeti veszély, de vi­
szonylag gyakran megsemmisül a fészekalja a
költési időben végzett fakitermelések miatt.
Vörös kánya
Milvus milvus
Elterjedés: Viszonylag kis elterjedési területé­
nek zöme Európában található, hiányzik
azonban Dániából, Nyugat-Európa tenger­
partjairól, a Brit-szigetekről (Wales kivételé­
vel). Kelet felé a Fekete-tengerig terjed.
Észak-Afrikában is költ.
Hazánkban az utóbbi 10 évben fészkelése
csak a Hanságból, Szatmárból és a Zempléni­
hegységből ismert.
Fészkelőhely: Sík és hegyvidéki erdőkben egy­
aránt megtelepszik. A rendkívül kis számú
ismert fészkelési adat alapján a fészkelőhely
iránti igényét hazai viszonylatban lehetetlen
pontosan leírni. Tapfer 15 éven keresztül foly­
tatott bakonyi vizsgálatai szerint előnyben
részesíti a tölgyerdőket, és mindig a gerinc
közelében fészkelt, a völgyekben soha [446].
Megtelepszik más erdő típusokban is, így pl.:
1979-ben a Hanságban telepített nyársban
költött.
Költési idő: A fészkelőhelyen március végén
jelenik meg. Április közepén teljes a fészek­
alja.
Fészkelés: Március végén kezd hozzá fészke
tatarozásához vagy építéséhez. Ritkán más
ragadozó madár előző évi fészkében is költ.
A fészekanyagot (száraz ágakat) a hím hordja
és a tojó építi be. A fészek többnyire a facsúcs
közelében épül, kedveli a nagy, 20 m feletti
magasságban levő fészekhelyet. A fészek bel­
sejét a kányákra jellemző módon papír-,
rongy- és egyéb hulladékdarabokkal béleli.
Zöld ágat sosem visz fészkébe.
Tojásainak száma többnyire 3, ritkán 2
vagy 4. A tojó az első tojás lerakása után
megkezdi a kotlást, és szinte kizárólag ő ül a
tojásokon, a hím eteti. A fiókák 30 nap után
kelnek ki. Kezdetben a tojó állandóan a fész­
ken tartózkodik, és a hím hordja az élelmet.
A második héttől már egyre gyakrabban jár
zsákmány után a tojó is. A fiókák 7-8 hetes
korukban - június végén, július elején - hagy­
ják el a fészket.
Táplálkozás: Táplálkozásmódja hazánkban -
rendkívüli ritkasága miatt - alig ismert. Tap­
fer Bakonyban végzett megfigyelései szerint a
fiataloknak ürgét, hörcsögöt, mezei pockot,
egeret, gyíkot és egy esetben halat vittek az
öregek [446]. Szívesen fogyaszt dögöt is, ame­
lyet gyakran a közelben levő más ragadozó
madár fészke alól szed össze. A rovartáplálé­
kot sem veti meg.
Állománynagyság: 1949-ben négy fészkét lát­
ták a Bükk és a Zempléni-hegységben, ezen­
kívül további hat párról tudtak a Börzsöny,
a Bakony, és a Vértes hegységekből, illetve
Somogyból [299]. 1950-ben a Tisza mellől és
Békésből (Sarkad) is voltak költési adatai.
1965-1967 között a Pilisben is fészkelt. A Ba­
konyban 15 éven keresztül évente két-három
pár költött [446]. Országos állománya ebben
az időszakban (1950-es évek eleje) valószínű­
leg 25-30 pár között mozgott.
Napjainkban nem minden évben fészkel
hazánkban. Valószínűleg az egyes években
rendszertelenül költő párok száma nem több
3-nál.
2-
Vonulás: Vonuló madár. Március végén érke-
zik téli szállásáról és októberben hagyja el a
fészkelőhelyét. Ritkán novemberben is látni
egy-egy, valószínűleg északról vonuló pél­
49
dányt. Esetenként akadnak áttelelő példá­
nyok is.
A telet a Földközi-tenger mellékén tölti.
Egy magyar gyűrűs példány Jugoszláviában,
az Isztriai-félszigeten került kézre.
Védelem: Az állomány drasztikus összeomlá­
sának pontos oka ismeretlen. Szlovákiában,
az NDK-ban és az NSZK-ban jelentős állo­
mánya él. Walesben 1960-ban már kipusztult­
nak hitték, napjainkban állománya ott is
megerősödött. A minimális létszámú hazai
populáció fenntartása bizonytalan. Ahol
megtelepszik, a legtökéletesebb zavartalan­
ságról kell gondoskodni, mert különösen ér­
zékeny faj. A fészek környéki erdőállomá­
nyokat fenn kell tartani. Remélhetőleg a szlo­
vákiai populáció szaporulata megtelepszik a
Bükk és a Zempléni-hegységben.
Barna kánya
Milvus migrans (50., 51., 53. fénykép)
Elterjedés: Hatalmas elterjedési területű faj.
Ázsiában Szibériáig, délen Afganisztánig
mindenütt költ. Új Guineában, Ausztráliá­
ban, Észak-Afrikában és Kisázsiában is ho­
nos. Európában csupán a Brit-szigeteken,
Dániában, Skandináviában, a nyugati tenger­
parton, a földközi-tengeri szigeteken - Szicí­
lia kivételével - és Görögország déli részén
nem fészkel.
Hazánkban általánosan elterjedt, de kis
Fészkelőhely: Hazai viszonyok között mindig
vízközeiben fészkel. Hegy- és sík vidéken egy­
aránt nagyobb tavak, folyók közelében költ.
Jellemző fészkelője a Tisza és a Dráva, illetve
50
a Duna alsó szakaszán levő galériaerdőknek.
Nagy erdőségek mélyén, víztől távol nem te­
lepszik meg. Szürkegém-telepek közelében
gyakran költ, akár több pár is.
Költési idő: Április végén május elején teljes a
fészekalja.
Fészkelés: Költéshez többnyire más fajok -
szürke gém, kormorán, vetési varjú, gólya,
egerészölyv - fészkét foglalja el. Amikor még­
is ritkán fészket rak, akkor mindkét szülő
részt vesz az építésben. A fészek többnyire
kisebb, mint más hasonló méretű ragadozó­
ké. A legkülönbözőbb erdőkben megtelep­
szik, ártérben főleg nyárfán, hegyvidékeken
bükkön, tölgyön költ. Fészkükben mindig
megtalálhatók a kányafészekre jellemző pa­
pírdarabok és a környéken fellelhető legkü­
lönfélébb hulladékok. Tojásainak száma 2-3,
ritkán 4. Az első tojás lerakása után megkez­
dődik a kotlás. Többnyire csak a tojó kotlik,
a hím közben eteti. A költési idő 37 nap, a
fiókák kikelésük után 42-45 nap múlva (júli­
usban) hagyják el a fészket, addig mindkét
szülő eteti őket.
Táplálkozás: Költési időben Sterbetz a Tisza
mellett fészkelő párok táplálkozását vizsgálta
[399], jelentős számú kisemlős (vakond, kü­
lönféle rágcsálók - mezei pocok, ürge, hör­
csög -), madár (szürke gém, kis kócsag, üstö­
kös gém, bakcsó, tőkés réce, házityúk és -ka­
csa, vetési varjú, pajzsoscankó, fülesbagoly),
békák, halak, ritkán gyíkok és rovarok szere­
peltek táplálékában. A gém-, réce- és varjúfé­
lék legnagyobb része fióka volt. A táplálékál­
latok megoszlása a következő volt: 33% em­
lős, 27% madár, 10% kétéltű és hüllő, 30%
hal.
Mindenféle dögre rájár. A vizek tetején
úszó döghalat gyakran elfogyasztja, de a fel­
szín közelében úszó halat is kiemeli.
Állománynagyság: A hatvanas években még
országszerte gyakori fészkelő madár volt.
A hetvenes évek elejére a Duna és a Tisza
egyes szakaszairól teljesen eltűnt. 1977-ben
kipusztult a Pilisből, ahol 1970-ben még leg­
alább öt pár költött. A hegyvidékről szinte
teljesen eltűnt. Az utóbbi két évben állomá­
nya emelkedőben van, lassan kezdi visszafog­
lalni régi fészkelőhelyeit. 1982-ben ismét meg­
telepedett pl. a Pilisben.
Országos állománya 100-200 pár körüli.
Főleg az ország déli területein - Somogy,
Dráva, Duna alsó szakasza - fészkel. Várha­
tóan - mint más európai országokban is -
állománya tovább stabilizálódik.
Vonulás: Vonuló madár. Március végén ápri­
lis elején érkezik vissza telelőterületéről. Ok­
tóberben vonul el. A telet a trópusi Afrikában
tölti az egyenlítő környéki (Gambia, Szene­
gál, Togo, Kenya) országokban. A hazai po­
puláció a Boszporuszon át vonul, ezt bizo­
nyítja egy, a Duna-’ anyarban jelölt és Török­
országban megkerült madár.
Védelem: Az állomány erőteljes csökkenésé­
nek - amelynek mélypontja 1970-1980 között
volt - pontos oka nem ismert. Valószínű,
hogy az egész Európában lejátszódó folyamat
a vizek szennyezettségével volt összefüggés­
ben. Feltehetően a jelentős mennyiségű hal­
dögtől mérgeződött.
Az utóbbi időben nálunk is jelentkező állo­
mánynövekedés szintén nem egyedülálló fo­
lyamat, általános jelenség egész Európában.
Hazai viszonyok között a folyó menti termé­
szetes erdők kitermelésével eredeti élőhelyei­
nek jelentős része megszűnt. A létszámválto­
zás okainak felderítésére alapos vizsgálatokat
kellene végezni.
Héja
Accipiter gentilis (54. fénykép)
Elterjedés: Elterjedési területe nagy, ■ Észak-
Amerikától - Eurázsián keresztül - Japánig
terjed. Európában Írország kivételével min­
denütt megtalálható. Afrikában az Atlasz
hegységben költ.
Hazánk hegy- és dombvidékein általáno­
san elterjedt. Az Alföldön csak ott telepszik
meg, ahol fészkelésre alkalmas erdők vannak.
Fészkelés: Elsősorban hegyvidéki vagy nagy
kiterjedésű erdőkben költ, szeret azonban
nyiladékok, erdei utak mellé fészkelni. Az
Alföldön a kisebb erdőfoltokban - főleg feny­
vesekben - is megtelepszik. A lombszint alatt
költ. Egyaránt fészkel a hegyvidéki bükkös,
tölgyes erdőkben, illetve a sűrű fenyvesekben
vagy az árterek ültetett nyárasaiban, de a
bükkösöket és a fenyveseket határozottan
előnyben részesíti.
Költési idő: Március végétől júniusig tart fész-
kelése. Az ország déli részén hetekkel előbb
megindul a költés, mint a hegyvidéken.
Fészkelés: Elsősorban saját maga építette fé­
szekben költ. Ritkán elfoglalja más fajok elő­
ző évi fészkét is. A fészek építésében mindkét
szülő részt vesz. Egy párnak gyakran több
váltófészke is van. Az évek óta használt fé­
szek magassága és szélessége meghaladja az
1 m-t. Tojásainak száma 2-5, de többnyire
4. Mindkét madár, de elsősorban a tojó
3-
kotlik. A kotlási idő 35-38 nap. A fiókákat
kikelésük után 14 napig őrzi a tojó a fészken
vagy annak közelében maradva. A hím hord­
ja a táplálékot, amelyet a fészek közelében ad
át a tojónak. Később már mindkét szülő
zsákmányol, és a hím is visz táplálékot a fé­
szekhez. A fiókák 38-40 napos korukban
hagyják el a fészket.
Táplálkozás: Hazai ragadozó madaraink kö­
zül egynek sem ilyen változatos a tápláléka,
mint a héjának. Az apró rágcsálóktól a vele
azonos nagyságú ragadozókig mindent elfog.
Elsősorban galambok, gerlék, rigók, seregély,
fogoly, fácán, hörcsög, ürge, üregi és mezei
nyúl, menyét, görény szerepelnek tápláléká­
ban. Alkalmanként elfogja az erdei fülesbag­
lyot, sőt darázsölyv és barna rétihéja zsákmá­
nyul ejtéséről is tudunk. Tisza menti megfi­
gyelések szerint zsákmányának 87%-a madár
(főleg csóka) és 13%-a emlős (főleg ürge) volt
[399],
Napjainkban legfontosabb táplálékát a
tarlóra kijáró galambok képezik.
Állománynagyság: Országos elterjedése elle­
nére állománya területenként változó nagysá­
gú. 1978-ban a Pilisben 18 pár költött [142].
Valószínűleg ilyen az állománysűrűség a
dombvidéken is, a nagyobb hegységekben,
pl.: Bükk, lényegesen ritkább. A sík vidéken
egy-egy 2-3 ezer ha-os erdőfoltban több pár
is költhet. Az Alföldön - alkalmas erdők hiá­
nyában - hatalmas területeken nem fészkel.
51
Vonulás: Állandó madár. Az öregek már de­
cemberben a fészek környékén tartózkodnak,
a fiatalok szerte kóborolnak az országban.
Védelem: Védett madár, de fácántenyésztő
telepeken (bekerített terület!) elejthető. Or­
szágos állományát nem fenyegeti veszély. Ma
kizárólag a héja a Magyar Madártani Egye­
sület Solymász Szakosztályának engedélye­
zett vadászmadara.
Kis héja
Accipiter brevipes
Elterjedés: Kis elterjedési területű faj. A Bal­
kánon és a Fekete-tenger északi partvidékén
a Kaszpi-tengerig költ. Kisázsián keresztül
Iránig terjed.
Hazánkban alkalmanként költ az ország
keleti részén. A Dunántúlról mindössze
egyetlen biztos előfordulása ismert: 1953. no­
vember 30. Nagylengyel.
Fészkelőhely: A sűrű erdőrészeket részesíti
előnybe^. Kedveli a víz közelségét.
Költési idő: Május közepétől július végéig -
évente egyszer - költ. Pótköltése előfordulhat
- feltételezhetően a fészekalj korai pusztulása
miatt.
Fészkelés: Hazánkban eddig mindössze négy
költése ismert, valamennyi a debreceni Nagy­
erdőből [8], ezért fészkelési viszonyai alig is­
mertek. (Az egész elterjedési területén kevéssé
kutatott faj, ezért a vonatkozó irodalom is
igen hiányos.)
A hazánkban előkerült fészkek mindegyike
tölgyfán épült, egy közülük fagyöngyben.
A fészkek 15-17 m magasságban voltak, ame­
lyeket a madarak maguk építettek vékony
gallyakból.
Tojásainak száma 3-5, többnyire 4. Csak
a tojó kotlik, közben a hím eteti. A kotlási idő
28-30 nap. A tojásokat egy-két nap különb­
séggel rakja le, de már az első után megkezdő­
dik a kotlás, ezért a fiókák egymás után kel­
nek ki. A fiókák, amelyek gondozásában
mindkét szülő részt vesz, 38-40 napos koruk­
ban hagyják el a fészket.
Táplálkozás: Hazánkban részletesen még nem
52
vizsgálták. Aradi a fészek környékén apró
madarak, pintyfélék, gébicsek, cinegék ma­
radványait találta [8].
Állománynagyság: Szórványos előfordulása
és rendkívül rejtett életmódja miatt állomány­
nagysága pontosan nem ismert. 1957-ben
költött bizonyítottan, 1958-ban, 1959-ben,
1961- ben csak megfigyelési adatok voltak.
1962- ben három pár fészkelt a debreceni
Nagyerdőben. Azóta fészke nem került elő,
bár vannak fészkelésére utaló adatok.
Vonulás: A hazai állomány vonulásáról sem­
mit sem tudunk. 1977. november 9-én Buda­
keszin került kézre egy öreg hím példány.
A faj délebbi költőhelyein fészkelők, főleg
Etiópiában telelnek.
Védelem: Föl kell deríteni jelenlegi fészkelő­
helyeit és ott gondoskodni a fészkelés zavar­
talanságáról. Az 1962-ben talált fészkek kö­
zül egyet kilőttek!
Karvaly
Accipiter nisus (52., 55., 56. fénykép)
Elterjedés: A magas észak és Anglia egyes
területeinek kivételével egész Európában és
Észak-Afrika keleti részein költ. Ázsiában a
Fészkelőhely: Hazánkban elsősorban a telepí­
tett fenyvesekben költ. Nem kedveli az össze­
függő erdőségeket. Főleg az alföldi erdőkben
fészkel, ahol a számára alkalmas vadászterü­
letek - bokrosokkal, fasorokkal tarkított
nyílt területek - is megtalálhatók.
Költési idő: Magyarországon májustól július
végéig tart fészkelése. Évente egyszer költ, de
a fészekalj esetleges korai pusztulása esetén
valószínűleg pótköltése is előfordul.
Fészkelés: Saját maga építi fészkét a környe­
zetében található fák vékony száraz gallyai­
ból. A belső csészét finomabb anyagokkal
béleli. A fészekanyagot a hím hordja és a tojó
építi be. A fészek nálunk általában 6-10 m
magasságban található a törzs közelében, leg­
többször sűrű elágazásban.
A fészekalj általában 4-6 tojásból áll, rit­
kán azonban lehet több vagy kevesebb tojás
is. A tojó a 2. vagy a 3. tojás lerakása után
kezdi meg a kotlást, ami általában 35 napig
tart.
A fiókák kikelése után a tojó a fészeknél
marad, őrzi őket, a hím hordja a táplálékot.
A tojó a későbbiekben is a fészek mellett vagy
a közvetlen közelben tartózkodik. A hím a
zsákmányt mindig megkopasztva hozza.
A tojó apró falatokkal eteti fiókáit, gyakran
még a tollasodókat is. A fiókák négyhetes
korukban hagyják el a fészket, kirepülés után
a szülők vadászni tanítják őket.
Táplálkozás: Szinte kizárólag apró madarak­
kal táplálkozik, melyeket röptében fog el.
Táplálékában Bittera kis mennyiségű pockot
és egeret is talált [57]. Leggyakoribb zsákmá­
nya a házi és a mezei veréb, a citromsármány
és más pintyfélék, illetve egyéb énekes mada­
rak. A tojó - nagyobb testméretei miatt - rigó
nagyságú madarak elfogására is képes.
Állománynagyság: Bár télen még a városok­
ban is gyakran megfigyelhető, a költési idő­
ben igen rejtett életet él. Nehezíti felderítését
az is, hogy fészkét a sűrű fenyvesekben építi.
A hazai állomány pontos száma ezért nem
ismert, egy-kétszáz párra becsülhető. Hegyvi­
déken igen kis számban fordul elő, pl.: az
egész Pilisben csak egy-két pár költ, a Duna-
Tisza közi fenyvesekben viszont mindenütt
megtalálható.
Vonulás: A hazai állomány valószínűleg ál­
landó. Télen létszámát jelentősen növelik az
északról érkező példányok (eddig Finnor­
szágban és a Szovjetunióban jelölt példányok
kerültek elő hazánkban.)
Védelem: 1982. július 1-től teljes védelem alatt
áll. Remélhetőleg ez az intézkedés elősegíti az
állomány fennmaradását. Hazánkban is meg­
figyelt tény, hogy a tojások egy részéből nem
kel ki fióka, ennek pontos okát nem ismerjük.
Külföldi vizsgálatok ezt a vegyszeres szennye­
ződéssel hozzák összefüggésbe.
Egerészölyv
Buteo buteo (57., 58., 59. fénykép)
Elterjedés: Európában általánosan elterjedt,
csak Skandinávia és a Brit-szigetek egyes te­
rületeiről hiányzik. Ázsiában egészen Japánig
megtalálható.
Magyarországon általánosan elterjedt.
Fészkelőhely: Az erdős területeken mindenütt
előfordult, fő élőhelyei a középhegységi,
dombvidéki erdők, de az alföldi erdőkben,
folyóártereken is költ.
Középhegységeinkben főleg tölgyön, de
bükkön, gyertyánon, fenyőn, akácon és nyá­
ron is fészkelhet. Elsősorban közepes vagy
idős korú állományokban költ. Nagyobb ösz-
szefüggő erdőkben vagy hegyvidék peremte­
rületein állománya sűrűbb, mint a zárt erdők­
ben vagy a hegységek belsejében.
Költési idő: Az időjárástól függően március
végétől júliusig tart fészkelése. Az ország déli
területein korábban megindul a költés, mint
a hegyvidéken, és a költés kezdetét a tenger­
szint feletti magasság is befolyásolja. Ha­
raszthy L. vizsgálatai szerint pl. a Pilisben
200-300 m tengerszint feletti magasságban
fészkelők két héttel korábban költenek, mint
a 700 m körülin fészkelők.
Fészkelés: A nászrepülés ideje február végére
márciusra esik, közben építik a fészket vagy
tatarozzák az előző évi fészkek egyikét. Egy-
egy alkalmas fészket akár egy évtizedig is
használhatnak. Minden évben tatarozzák, így
az eléri az 1 m magasságot és átmérőt is.
Ritkán elfoglalja más ragadozó madarak,
esetleg dolmányos varjú előző évi fészkét.
A fészek vékony, száraz gallyakból épül, csé­
széje fűszálakkal, fahánccsal bélelt, leggyak­
rabban a törzs mellé vagy annak közvetlen
közelébe épít. A fészek föld feletti magassága
általában 6-22 m között van.
53
 Áprilisban az ország egész területén meg­
kezdődik a kotlás. A fészekalj általában 2-3
tojásból áll, az 1, illetve 4 tojás ritka. Magyar­
országon 5 tojást eddig egyetlen fészekben
találtak, 1981-ben Törökbálinton [145]. A to­
jó a tojásokat egy-két napos különbséggel
rakja le. A kotlási idő átlag 33 nap.
A kotlásban mindkét szülő részt vesz, de a
tojó többet ül a tojásokon. A tojó a fiókák
kikelése után két hétig a fészken vagy annak
közelében tartózkodik. A táplálékot a hím
hordja, de maga sosem etet. A harmadik hét­
től már a tojó is részt vesz a zsákmányszerzés­
ben. A Pilisben az 1979 és 1981 között meg­
vizsgált nyolcvan fészekben átlag 2,23 fióka
volt [147], A fiókák 45 napos koruk körül
hagyják el a fészket. A köztük levő különbség
miatt a kiröpülés egy hétig is elhúzódhat.
Ezután még két hónapig együtt marad a csa­
lád.
Táplálkozás: A mezőgazdasági területeken
vagy azok közelében fészkelő vagy telelő állo­
mány fő táplálékát ma is - egyes állításokkal
ellentétben - rágcsálók képezik, azok kö^ül is
kiemelkedik a mezei pocok [178], A hegyvidé­
ken a táplálék-összetétel változatosabb (főleg
vakondot, erdei egeret, lábatlan gyíkot, kire­
pült madárfiókákat, rovarokat zsákmányol
[147]. Szívesen fogyaszt dögöt is, pl. sebzetten
elhullott vagy mezőgazdasági gép által kika­
szált fácánt, nyulat stb., de nagyobb állat
tetemére is rájár, különösen télen. Tápláléká­
ban halak, gyíkok, békák is szerepelnek.
Állománynagyság: Bár az ország legtöbb terü­
letén megtalálható, létszáma erősen függ a
legfontosabb táplálékának, a mezei pocok­
nak a mennyiségétől. Gradációs években
emelkedik, majd a pockok számának vissza­
esése utáni években jelentősen csökken.
Hegyvidéken ez a szabályzó mechanizmus
nem működik, ott az állomány viszonylag
állandó nagyságú. A Pilisben 1977-ben 16
ezer ha-on 87 pár költött [142]. Más hegyvi­
déken, pl. a Bükkben állománysűrűsége ki­
sebb. Az Alföld fátlan részeiről nagy területen
hiányzik. Bőséges táplálkozóterületek közelé­
ben viszont kisebb erdőben is több pár költ­
het.
54
Vonulás: A hazai állomány gyakorlatilag ál­
landó, télen a hegyvidékről lehúzódik a sík­
ságra. Ilyenkor főleg a lucernatarlók környé­
kén nagy számban (30-40 példány is) gyűlnek
össze, de a csoportosulás csak addig tart,
amíg megfelelő mennyiségű rágcsáló is van.
Ritkán dél felé kóborolnak néhány száz kilo­
métert. Télen állománya északi példányokkal
szaporodik.
Védelem: A dúvadirtásban használt erős mér­
gek - sztrichnin, phosdrin - kivonásával a
legfőbb veszélyeztető tényező megszűnt.
A növényvédő szerek szakszerű alkalmazásá­
val, illetve az erdészeti munkák idejének he­
lyes megválasztásával kímélhető az állomány.
Sajnos gyakoriak a fészekszedések és a lelö-
vés. A kiszedett fiókák az eredeti vagy idegen
fészekben való visszahelyezéssel menthetők
meg a legeredményesebben. T-fák kihelyezé­
sével segíthetjük táplálékszerzését, különösen
lucernatarlókon.
Törpesas
Hieraétus pennatus (62. fénykép)
Elterjedés: Észak-Afrikában, a Pireneusi­
félszigeten, Dél-Franciaországban, Szlováki­
ában, az egész Balkánon és Kisázsiában költ.
Ázsiában a legészakibb fészkelőhelye a Kasz-
pi-tenger északi része, keleten Mongóliáig ter­
jed.
Hazánk középhegységeinek erdeiben rend­
kívül ritka fészkelő.
Fészkelőhely: A lombkoronaszint alsó felében
fészkel, kedveli az öreg fákat. Fészke szinte
kizárólag a törzs mellett található. Leginkább
a hegygerinc közelében telepszik meg.
Költési idő: Május elejétől július végéig,
augusztus elejéig tart fészkelése. Évente egy­
szer költ.
Fészkelés: Fészkét legtöbbször maga építi, de
ritkán elfoglalja más ragadozó madár előző
évi fészkét is. A zavartalan helyen levő fészkét
évtizedekig is használja, sokszor nincs váltó­
fészke sem.
A nászrepülés a visszaérkezése után azon­
nal megkezdődik, közben a fészek tatarozását
is elvégzik. Mindkét madár építi a fészket,
amelyet a fióka kirepüléséig folyamatosan
zöld ágakkal raknak körül. A fészek földtől
mért magassága rendkívül változó, legtöbb­
ször 15 m feletti, de költött 6 m magasan is.
A fészekalj többnyire 2, ritkán 1 tojásból
áll, amelyet a tojó május elején rak le. Mind­
két szülő kotlik. A fiókák 35 nap alatt kelnek
ki. Növekedésük elején a tojó őrzi őket, a hím
hordja a táplálékot. A harmadik-negyedik
héttől már magára hagyják a fiókákat, és
mindkét szülő táplálék után jár. Ekkor már
a fióka is megkísérli a táplálékot önállóan
elfogyasztani, amelyet kezdetben a tojó aprít
fel neki. A fióka a költés kezdetétől függően
július végén- augusztus elején röpül ki.
Táplálkozás: A törpesas rendkívül ügyes,
gyors röptű ragadozó madár, ezért könnyen
tud repülő madarakat is zsákmányolni. Fő
táplálékát a közelben élő madarak (elsősor­
ban seregély, galambok és énekesek) képezik.
Gyakran zsákmányol azonban különböző
rágcsálókat is, elsősorban pocok- és egérfélé­
ket.
Állománynagyság: Magyarországi állománya
jelenleg 10 pár körül mozog. Csak az Északi­
középhegység néhány pontjáról és a Pilisből
ismert biztos fészkelőhelye. A hazai állomány
nagyságát a korábbi évtizedekben nem ismer­
ték pontosan, de a rendelkezésre álló adatok
arra utalnak, hogy mindig igen kis számban
fészkelt. Valószínű, hogy hazai állománya az
elmúlt két évtizedben nem változott lényege­
sen.
Vonulás: Vonuló faj. Hozzánk április végén
érkezik és augusztus végén, szeptember elején
vonul el. A telet a Szaharától délre, főleg
Dél-Afrikában tölti. Hazai gyűrűs madárról
nincs visszajelzés.
Védelem: Rendkívüli mértékben ragaszkodik
fészkelőhelyének szűk körzetéhez. Hazánk­
ban is ismert olyan fészek, amelyben több
mint két évtizede költ. Ezeken a helyeken az
öreg erdők fenntartásával állománya meg­
őrizhető, a költés sikeres lehet.
Egy tíz évig ellenőrzött fészekben a hetve­
nes évek közepéig sikertelen volt a költés,
valószínűleg vegyszerezés miatt. Ezt látszik
alátámasztani az átlagosnál vékonyabb tojás­
héj [146], Az utóbbi években ez a pár és más
párok is sikeresen költöttek.
Parlagi sas
Aquila heliaca (60. fénykép)
Elterjedés: Európában csak Szlovákia déli ré­
szén, Jugoszláviában, Romániában és Bulgá­
riában költ. A Szovjetunióban a sztyeppzóná­
ban az Északi-Kaukázustól a Bajkál-tóig
nyúlik elterjedési területe. A Spanyolország­
ban élő alfajt egyes szerzők külön fajnak tart­
ják.
Magyarországon már csak néhány helyen
fészkel.
Fészkelőhely: Középhegységeink déli kitettsé-
gű völgyeiben, ürgék, hörcsögök által lakott
legelők közelében telepszik meg. Előfordult
már, hogy legelőkön álló magányos fán vagy
facsoporton költött.
Költési idő: Az időjárástól függően áprilistól
júliusig tart fészkelése. Évente egyszer költ.
Fészkelés: Öreg hagyásfákon vagy egy-egy
kiemelkedő fa csúcsán, illetve annak közelé­
ben építi fészkét. A fészekkészítésben mind­
két szülő részt vesz. A fészek alapját erős
ágakból készítik, belsejét finomabb anyagok­
kal bélelik. Évek óta használt fészke az 1 m
átmérőt is meghaladhatja. Általában a köz­
vetlen közelben váltófészke is van.
Tojásainak száma többnyire 2-3, ritkán 1.
A kotlási idő 43 nap, mindkét szülő kotlik.
A fiókák etetésében is mindkét szülő részt
vesz, de nem azonos mértékben. Egyes párok­
nál a hím és tojó eltérő mértékben etet. A fió­
kás fészekbe a tojó rendszeresen zöld lombot
visz [46], A fiókák 55-60 napos korukban
hagyják el a fészket. Az utóbbi tíz évben vizs­
gált párok évente eredményesen neveltek 1-3
fiókát.
Táplálkozás: Hazai viszonyok között fő táp­
láléka az ürge és a hörcsög. Vasvári [481] és
Bécsy [46] mezei nyulat, illetve fácánt is említ
táplálékában.
Állománynagyság: Állománya az elmúlt húsz
évben minimálisra csökkent. Kipusztult a Bu­
55
dai-hegyekből, a Gerecséből és a Pilisből. (Ez
utóbbi helyen 1970-ben kilőtték a tojót!) Mai
országos állománya 8-10 pár között mozog.
Ezek közös elszigetelt populációt képeznek a
Szlovákia déli részén élőkkel.
Vonulás: Az öreg madarak állandóan a fész­
kelőhely körzetében tartózkodnak, a fiatalok
elvonulnak és a telet Egyiptomban töltik.
Magyar gyűrűs példány eddig a Fruska Go­
rában (Jugoszlávia) és Szalonikiben (Görög­
ország) került kézre. Egy Szlovákiában gyű­
rűzött fiatal madár az Alföldön pusztult el
méregtől.
Védelem: A jelenlegi állomány fenntartásá­
nak egyetlen módja a fészek körzetében levő
erdőállományok védelme, és a közelben hú­
zódó ürgés legelők fenntartása. A phosdrinos
tojásmérgezés idején több példány másodla­
gosan mérgeződött, amikor az elpusztult var­
jakat elfogyasztotta. Ma ez a veszély már nem
fenyeget.
A fák csúcsán levő fészkeit a nagy viharok
viszonylag gyakran károsítják. A fészkenkén-
ti 1-3 fióka kirepülése ellenére az ivarérettsé­
get (5-6 év) kevés példány éri el.
Békászó sas
Aquila pomarina (61., 63 ., 64. fénykép)
Elterjedés: Európa keleti részén, az NDK-
ban, Csehszlovákiában, Romániában, a
Szovjetunió egyes területein költ. Fészkel még
Kisázsiában és India egész területén.
Hazánkban elsősorban hegyvidéken, ki­
sebb részben folyó menti galériaerdőkben,
illetve a sík és dombvidékek nedves talajú
erdeiben költ.
Fészkelőhely: Mindig olyan helyeken telep­
szik meg, ahol a közelben nedves területek,
patakmeder, mocsár vagy egyéb, kétéltűek-
ben - főleg békákban - gazdag terület talál­
ható. A lombkoronaszint alsó felében fészkel,
így az erdők mélyén is talál alkalmas fészkelő­
helyet. Hegyvidéken szeret a hegygerinc alatt
fészket építeni, de ez nem általános.
Költési idő: Fészkelése április végétől augusz­
tus közepéig tart. A költés kezdetét erősen
56
befolyásolja az időjárás, illetve az élőhely ten­
gerszint feletti magassága.
Fészkelés: Fészkét maga építi, de előfordul,
hogy a közelben levő más ragadozó madár
előző évi fészkét tatarozza. Mindig a törzs
mellé épít. Zavartalan helyen fészkét évekig
használja. A fészek száraz gallyakból áll.
A tojások lerakása előtt zöld leveles ágakkal
béleli, és ezt a fiókák kirepüléséig folytatja.
(Ezeket az ágakat szinte kizárólag a tojó
hordja a fészekbe.)
A fészek föld feletti magassága általában
legalább 15 méter. Kedveli az öreg erdőket.
A fészekalja május első napjaiban teljes,
többnyire 2 tojásból áll, de nem ritka az 1
tojásos fészek sem. Hazánkban egyetlen eset
ismert, amikor 3 tojása volt [97]. A tojó az
első tojás lerakása után megkezdi a kotlást,
ezért a második fióka 1-3 nappal később kel
ki. A kotlási idő 38-40 nap.
A hazai madárvilágban egyedüli mértékű -
és ez a fajra nagyon jellemző - fiókakori ag­
resszivitása miatt a második fióka törvénysze­
rűen elpusztul. Az idősebb fióka részben nem
engedi a fiatalabbat a táplálékhoz, részben
állandóan csipdesi, gyötri, ezért az 10 napon
belül elpusztul. (Csak akkor marad hosszabb
ideig életben, ha hideg időjárás miatt a tojó
folyamatosan melegíti őket, így a fiókák nem
tudnak egymással hadakozni.) A világ szak­
irodalma nem ismer olyan esetet, amikor em­
beri beavatkozás nélkül, mindkét fióka fel­
nőtt volna!
A fiókák kikelése utáni időszakban a tojó
részben testével takarja őket, részben a fészek
peremén őrködik, ezalatt a hím hordja a táp­
lálékot. Amikor a fióka már tollasodik, a tojó
is elhagyja a fészket és részt vesz a táplálék­
szerzésben.
A fióka átlag 55-57 napos korában hagyja
el a fészket. A kirepült fiókát a szülők hosszú
ideig kísérik, vadászni tanítják.
Táplálkozás: Mivel elsősorban patakok, vizes
területek környékén vadászik, jelentős meny-
nyiségű békát zsákmányol. Az erdőben és a
mezőgazdasági területeken is táplálkozik,
ezért mind az erdei, mind a mezei kisemlősök
(erdei egerek, pockok, hörcsög, ürge stb.)
gyakori zsákmányállatai. Egy, a Pilisben vizs­
gált pár a környékbeli mezőgazdasági terüle­
tekről elsősorban mezei pockot vitt a fiókák­
nak, de volt a fészekben hörcsög is. Eseten­
ként sok rovart is elfogyaszt. Berger egy júni­
usban elejtett példány gyomrában 43 mezei
tücsköt talált [55]. Madarakat ritkán zsákmá­
nyol.
Állománynagyság: A hazai állomány nagyobb
része a hegyvidéken fészkel, kisebb része a
síkvidéken szétszórtan. Az utóbbi években
(1978-1982) végzett állományfelmérések sze­
rint országos állománya 45-50 pár közötti.
A 30-as évekből Király a Hanságban több
párról számol be, ez a populáció azonban
nem maradt fenn napjainkig [205]. Feltételez­
hető, hogy a század elején a mainál lényege­
sen több helyen és több pár költött. Az utóbbi
tíz évben állománya nem változott.
Vonulás: Vonuló madár. Március végén ápri­
lis elején érkezik vissza és októberben vonul
el. Néha még novemberben is megfigyelhetők
egyes példányok, amelyek valószínűleg észa­
kabbról jöttek. Ezt a feltevést bizonyítja egy
Rigában meggyűrűzött és Szikszón kézre
került példány. A telet Dél- és Közép-Afri-
kában - Tanzánia, Zimbabwe, Mozambik -
tölti.
Védelem: Elengedhetetlen a fészkelőhelyei
környékének zavartalanságáról való gondos­
kodás. A fészkek közvetlen környékén csak
az öreg erdők fenntartása teheti lehetővé a
hazai állomány fennmaradását. Annak elle­
nére, hogy fokozottan védett faj, az elmúlt
évekből öt olyan eset ismert, amikor lelőtték,
egy esetben fészke közelében! Ez utóbbi való­
színűleg azért történhet meg, mert a földön
táplálkozó madár viszonylag közeire bevárja
az embert.
1982-ben első ízben hazánkban is sikerült
mesterséges beavatkozással megmenteni a
második fiókát, amely a fiókakori agresszivii-
tás megszűnése után békésen felnevelődött a
fészekben, és sikerrel kirepült [148]. E mód­
szer elterjedésével a kirepült fiatalok száma
lényegesen növelhető lenne, és a természetes
és természetellenes (lelövés!) pusztulást pót.ol-
ná.
Réti sas
Haliaetus albicilla (65., 66. fénykép)
Elterjedés: Skandinávia tengerpartján és Iz-
landon költ. Nyugat-Európában nem honos.
A szárazföldön NDK és Lengyelország észa­
ki peremén, Magyarországon, Jugoszláviá­
ban, Romániában és Bulgáriában fészkel.
Keleten a Szovjetunió északi tundraövét is
benépesítve Mandzsúriáig terjed. Kisázsiá-
ban is fészkel.
Hazánkban egykor, elsősorban a nagyobb
folyók galériae rdeinek fészkelője volt. Napja­
inkig csak rendkívül kis számban maradt
fenn az ország déli részén.
Fészkelőhely: Tavak, nagyobb holtágak, vi­
zek közvetlen közelében telepszik meg. Első­
sorban a folyókat szegélyező erdők vagy a
tavak köz'é ékelődött éger-, tölgy-, fenyőer­
dők fészkelője. Kedveli a magányosan vagy
kis csoportban álló öreg fákat. Minden eset­
ben nélkülözhetetlen számára a jó beszállóle­
hetőség, ezért zárt erdőkben csak kimagasló
fán vagy tisztások szélén fészkel.
Költési idő: Nagyon korán, már januárban -
sőt esetenként decemberben - építi vagy tata­
rozza fészkét. Nem ritka, hogy már február
közepén kotlik.
Fészkelés: Zavartalan erdőrészekben, nagy
magasságokban, elsősorban öreg fák csúcsán
vagy ahhoz közel építi fészkét, melyet évtize­
dekig is használ. Nem minden párnak van
'váltófészke. A főleg ágakból, gallyakból épült
fészket belülről fűvel béleli.
A fészekalja többnyire 2, ritkábban 3 tojás­
ból áll. Az 1 tojásos fészekalj ritka. A tojáso­
kat több napos különbséggel rakja a tojó, így
a fiókák jelentős időkülönbséggel kelnek.
Többnyire a tojó, de időnként a hím is kotlik.
A kotlás 38-40 napig tart. A hím közben eteti
párját. A kikelt fiókákat az első két hétben
folyamatosan őrzik - főleg a tojó -, később
hosszabb időre magukra hagyják őket, és
mindkét szülő táplálék után jár.
A fiókák 80-90 napot töltenek a fészekben.
A tollasodé fiókáknak már nem aprítják fel
a táplálékot, hanem azok maguk kezdenek
táplálkozni. Kirepülés után (június végén, jú­
57
lius elején) a fiatalok még hetekig a fészek
környékén maradnak. Az elmúlt néhány év­
ben a hazai párok újra sikerrel kireptetnek
évente egy, esetleg két fiókát fészkenként. Ko­
rábban - Európa más országaihoz hasonlóan
- 4-5 fészekből repült ki egy fióka. Hazánk­
ban e jelenség okát nem vizsgálták, a skandi­
náv állomány esetében a nagymérvű vegysze­
res szennyeződésben látják a magyarázatot.
Táplálkozás: Táplálékának legnagyobb részét
a vízfelszínről szerzi, de szívesen rájár a dögre
is. Táplálékának 47%-a madár. (Főként tőkés
réce és szárcsa, ezenkívül búbos vöcsök, fiatal
szürke gémek, fácán, fogoly, fiatal vetési var­
jú stb.) Ezenkívül emlősállato kat - 13% -
(üregi nyúl, hörcsög, vakond, fiatal róka, gö­
rény, fiatal macska stb.), kétéltűeket és hüllő­
ket (13%), valamint halakat (27%) (főleg pon­
tyot) fogyaszt [399], Téli időszakban egyik fő
tápláléka a sebzett vadliba.
Állománynagyság: A nagy folyamszabályozá­
sokig állománya valószínűleg több száz pár
volt. Még húsz évvel ezelőtt is jelentős szám­
ban költött a Duna, a Tisza és a Dráva men­
tén. 1955-ben a Duna alsó szakaszán még
10-12 pár fészkelt. A Tisza mellől napjaink­
ban teljesen eltűnt. A tájalakítások és a há-
borgatottság miatt visszatelepülésére ott már
csak helyenként lehet számítani.
Jelenlegi hazai állománya 8-10 pár között
mozog, és feltehetően szoros kapcsolatban
van az Észak-Jugoszláviában fészkelő popu­
lációval.
Vonulás: Az öregek egész évben a fészek kör­
nyékén tartózkodnak. A fiatalok az állóvizek
befagyása után délebbre húzódnak és ivar­
érettségük eléréséig (5-6 év) kóborolnak.
Ősszel nagyobb pusztáinkon, halastavaink és
folyóink mellett északkeleti réti sasok sokszor
40-50 példányos csapatai is megjelennek.
Ezek elsősorban a vonuló libatömegeket kö­
vetik, és azokkal együtt vonulnak tovább,
egyesek már januárban visszatérnek. Még
márciusban is látni öreg madárpárokat, ame­
lyek szintén északkeleti vonuló példányok.
Védelem: A hazai madárvilág legérzékenyebb
faja. Februári költéskor a fészekről való
többszöri leugrasztása meghiúsítja a költést.
58
Csak a vizek közelében levő csendes, öreg
erdőkben telepszik meg, ahol zavartalanul
tud táplálékot keresni. Szaporodási időszaka
rendkívül hosszú, ezért szinte az év minden
szakában zavartalanságot igényel fészke és
táplálkozóhelye környékén. Az állomány erő­
teljes csökkenésének okai a fészkelőhelyek
megszűnésében, a lelövésekben és mérgezés­
ben keresendők. Jelenlegi minimális létszáma
csak úgy tartható fenn, ha a fészkelőhelyek
körzetében mindennemű emberi tevékenysé­
get megszüntetnek, és a fészek körüli erdők
érintetlenül maradnak. A nálunk telelő példá­
nyok téli etetéssel - főleg hallal - helyhez
köthetők. Ezzel a tevékenységgel jelentősen
hozzájárulunk a faj északi állományainak
fenntartásához is.
Hamvas rétihéja
Circus pygargus (67., 69. fénykép)
Elterjedés: Észak-Afrikában Marokkó, föld­
részünkön a Pireneusi-félszigettől Dániáig -
Olaszország és a Balkán-félsziget kivételével
- egész Európában költ. A Brit-szigeteken
csak foltszerűen található. Ázsiában a Jenyi-
szejig terjed.
Hazánkban a Duna-Tisza közén és a Han­
ságban él jelentősebb állománya, de szórvá­
nyosan az ország többi síkvidéki területén is
költ.
Fészkelőhely: Tipikus élőhelyei a jégkorszak
utáni reliktum területek, vizenyős, nedves ré­
tek, mint pl.: a Hanság, Ócsa stb. Ritkábban
megtelepszik gabonatáblákon, lucernafölde­
ken is.
Költési idő: Május eleje és július vége, augusz­
tus eleje között történik a kotlás és a fiókane­
velés.
Fészkelés: Április elején jelenik meg fészkelő­
területén. A fészkelőhely kiválasztása után
április végén-május elején figyelhető meg a
nászrepülése, és ekkor építi a fészkét is.
Gyakran laza telepben költ, akár 10 pár is.
Általában zsombékra vagy a nedves talajról
kiemelkedő pontra építi fészkét. A fészek
alapanyaga nád és sás, belső felét száraz fű­
 szálakból alakítja ki, finomabb bélelőanyagot
nem használ. A hím által hordott fészekanya­
got a tojó építi be. A fészek 20-25 cm átmérő­
jű. A magas fű jól rejti a fészket és a kotló
madarat, később a fiókákat is.
A fészekalja általában 4-5 (esetenként 2-3,
illetve kivételesen 6) tojásból áll. Május
10—15. körül teljes a fészekalja. A tojások
lerakása között egy-négy nap telik el, az utol­
sókat hosszabb időközönként rakja le. A kot-
lás az első tojás lerakása után megkezdődik.
Csak a tojó kotlik, a hím hordja a táplálékot.
A fészek közelébe érve hangadással jelzi érke­
zését. A jelre a tojó kiszáll a fészekből és a
levegőben veszi át a zsákmányt. A táplálékot
a talajon fogyasztja el, majd visszaszáll a fé­
szekre.
A fiókák 29-30 nap alatt kelnek ki. 1930 és
1933 között a Hanságban vizsgált 26 fészek­
ben Studinka átlagosan 4 fiókát talált. 14 na­
pos korukig a tojó állandóan mellettük van,
védi őket az erősen tűző nap elől is. Ilyenkor
a hím napi 10-12 alkalommal etet [412]. A to­
jó a zsákmányt apró darabokban adja a fió­
káknak, a nagyobb falatokat maga eszi meg.
A két hét eltelte után az egyre több táplálék
megszerzésében a tojó is részt vesz. Továbbra
is átveszi azonban a hímtől a zsákmányt. (A
hímet rendszerint nem engedi a fészekhez.)
Kivételesen azonban a hím is etethet. A szü­
lők a táplálékot messziről, akár 10 km-ről is
hordják.
Amikor a fiókák elmúltak háromhetesek, a
szülök - többnyire a hím - már csak bedobják
a táplálékot a fészekbe, amit a fiókák maguk
fogyasztanak el. Ilyenkor a fészek környékét
letapossák és szétmászkálnak a fűben. Gya­
kori, hogy a legkisebb fiókát a többiek el­
nyomják, és az elpusztul [412].
4-5 hetes korukban hagyják el a fészket,
ekkorra már - egyre ritkábban - szinte csak
a hím eteti őket, a fiókák pedig lassan megta­
nulnak önállóan vadászni.
Táplálkozás: Tápláléka a Hanságban a mezei
pacsirta kirepült fiataljaiból, mezei pocokból
és gyíkokból állt. Ezenkívül más földön fész­
kelő madarak fiókái és kisemlősök szerepel­
tek a zsákmányban [479].
Fülöp T. megfigyelése szerint a Hanságban
1982-ben költési időben jelentős mennyiségű
kirepült madárfiókát, elsősorban rozsdás csa­
láncsúcsot zsákmányoltak.
Állománynagyság: A lébényi Hanságban Stu­
dinka 1933-ban 24 fészket ismert, de 1942-
ben ugyanonnan már csak 8 párról tesz emlí­
tést. A csökkenés oka az élőhely beszűkülése
volt. Ma ez a folyamat tovább folytatódott és
még kisebb a költő állománya. Tipikus fész­
kelőhelyein az országban kb. 30-40 pár lehet,
és hozzávetőleg ugyanennyi költ gabonában
és egyéb területeken szétszórtan.
Vonulás: Március végétől október elejéig tar­
tózkodik nálunk. Az állomány nagyobb része
már szeptemberben elvonul. A telet a trópusi
Afrikában tölti. Magyar gyűrűs példány ed­
dig Olaszországban került kézre.
Védelem: Jellegzetes élőhelyeinek védelme le­
het csak eredményes. Ezeknek a területeknek
a legnagyobb része már védett. A rétgazdál­
kodás belterjesebbé válása azonban ezeken a
területeken is nagy figyelmet igényel a termé­
szetvédőktől. A gabonában költő állomány
egyedileg veszélyeztetett, azért fontos a fész­
kek pontos helyének feltárása.
A költőhely ismeretében minimális terület
meghagyásával a fiókák kirepülése lehetővé
tehető. Erre a jövőben nagy figyelmet kell
fordítani. Védelem nélkül ugyanis a mezőgaz­
dasági gépek biztos pusztulásukat okozzák.
A korábban dúvadirtási céllal kihelyezett
mérgezett tojások az egész állomány fennma­
radását veszélyeztették, a jelenleg alkalma­
zott vegyszer nem hat rá. Ennek köszönhető,
hogy legalább jellegzetes élőhelyein állomá­
nya elérte az egy-két évtizeddel ezelőtti létszá­
mot. Védelmét szolgálja a rétek fenntartása.
Ez a nagy póling védelmével is szorosan ösz-
szefügg.
Barna rétihéja
Circus aeruginosus (68., 70. fénykép)
Elterjedés: A Brit-szigetek és Skandinávia ki­
vételével egész Európában költ. Ázsiában
fészkelőterülete a Jenyiszejig terjed.
59

Fészkelőhely: Hazánkban szinte kizárólag ná­
dasban költ. Sík és dombvidéki természetes és
mesterséges tavaink nádszegélyében, termé­
szetes mocsarak avas nádfoltjaiban fészkel.
Költési idő: Április végétől júliusig tart fészke-
lése. Évente egyszer költ.
Fészkelés: Látványos nászrepülésüket már
április elején megfigyelhetjük. Ezalatt hord­
ják a fészekanyagot. A hosszú nádszálakat
csőrükben vagy lábuk közé fogva viszik.
A fészek építésében mindkét szülő részt
vesz. Letördelt nádszálakra hordanak össze
sokszor 50 cm vastag fészket, amelynek belse­
jét gyékény-, káka- és nádlevéllel bélelik.
A fészek átmérője elérheti az 1 m-t is.
A tojások száma 4—5, ritkán 3 vagy 6. A fió­
kák 31-32 nap után kelnek ki. A tojásokat
több napos időközökkel rakják le, de általá­
ban már az első vagy a második után megkez­
dődik a kotlás, ezért a kikelő fiókák között
igen nagy a méretbeli különbség. Csak a tojó
kotlik, a hím hoz neki táplálékot. A fiókákat
többnyire csak a tojó eteti. A hím egész nap
táplálék után jár, amelyet a levegőben ad át
a tojónak.
A fiókák kb. 40 napos korukra válnak röp-
képessé. A kirepülés után még egy ideig táp­
lálják és zsákmányolni tanítják őket a szülők.
Táplálkozás: Táplálékát a nádas és a környe­
ző rétek felett lebegve, a területet végigpász­
tázva keresi. Elsősorban a talajon és a vízfel­
színen mozgó rágcsálókat, illetve madárfió­
kákat zsákmányol. Madártáplálékában a
szárcsa-, a vízityúk- és a réteken élő énekes-
madár-fiókák száma a legnagyobb.
Állománynagyság: A hazai állomány nagysá­
ga pontosan nem ismert. Hatalmas területe­
ken - alkalmas fészkelöhely hiányában - nem
60
költ, egyes helyeken viszont gyakoribb, pl. a
Hortobágyon és az Alföld más területein. Az
elmúlt 15 évben állománya jelentősen, a töre­
dékére csökkent. 1981-1982-ben létszáma
lassan emelkedett.
Vonulás: Vonuló madár, az állomány nagy
része márciusban érkezik és októberig tartóz­
kodik nálunk. Ritkán egyes példányok átte­
lelnek. A hazai állomány pontos telelőterülete
nem ismert. Tavasszal és ősszel északi példá­
nyok vonulnak át hazánkon, amit finn, észt,
lett, német és lengyel gyűrűs példányok elő­
fordulása bizonyít.
Védelem: Az elmúlt két évtizedben bekövet­
kezett csökkenésének fő oka a dúvadirtásra
használt phosdrinos tojás volt, melyre a réti­
héják különösen érzékenyek. E méreg betiltá­
sával a legfőbb veszély, ami a hazai és tőlünk
északabbra költő és nálunk átvonuló állo­
mányt veszélyeztette, megszűnt. (A pusztulás
mértékére jellemző, hogy pl. 1980-ban a Far-
mosi-nádas körül egyetlen nap 11 példány
pusztult el tojásméregtől.)
1982. július 1-től teljes védelem alatt áll.
Remélhetőleg ezek az intézkedések tartósan
lehetővé teszik az állomány fennmaradását,
illetve növekedését.
Kígyászölyv
Circaétus gallicus (71., 72. fénykép)
Elterjedés: Nyugaton Észak-Afrikában, az
Ibériai-félszigeten és Franciaországban él.
Keleten Lengyelországtól dél felé a Balká­
non, Kisázsián, Kazahsztánon át, Mongóliá­
ig terjed. Indiában is honos.
Hazánkban a hegyvidékeken, illetve a Du-
na-Tisza közi erdőkben költ.
Fészkelőhely: Hegyvidékeink déli kitettségű,
melegebb oldalaiban, elsősorban tölgyesek­
ben költ. Különösen kedveli a ritkás erdőket
és az olyan részeket, ahol sok a sárga fa­
gyöngy. Bár nagy területről szerzi be táplálé­
kát, mégis szükséges, hogy a közelben bokros
domboldalak vagy fedetlen területek legye­
nek, ahol vadászhat.
Költési idő: Április végétől augusztus végéig
tart a fészkelése. Évente egyszer költ. A tojás
korai pusztulása esetén valószínűleg előfor­
dul pótköltése. Ezt 1982-ben sikerült először
bizonyítani [144].
Fészkelés: Március közepén érkezik vissza és
a hó végén már megfigyelhetjük nászrepülé­
sét, mely egészen májusig tart. Nászrepülés
közben gyakran ágat, esetleg siklót [168] tar­
tanak csőrükben.
Fészkét maga építi száraz ágakból és zöld
ággal béleli. A szülők évente több fészket is
tataroznak, feldíszítenek, de csak egyet fog­
lalnak el. Különösen kedvelik a sárga fagyön­
gyöt mint fészekalapot, amely jól rejti a kis­
méretű fészket. A fészek általában 50-60 cm
átmérőjű. Az évek óta használt fészek ennél
nagyobb is lehet.
A fészket a lombkorona felső szintjébe,
általában 10-15 méter magasan rakja.
Egyetlen tojását április végén, május elején
rakja le. A kotlás átlagosan 45 napig tart.
Szinte kizárólag a tojó üli a fészket, a hím
hordja neki a táplálékot.
A fióka rendkívül lassan növekszik, kb. tíz
hét múlva lesz röpképes. Ez alatt az idő alatt
a tojó folyamatosan zöld ággal díszíti a fész­
ket. Általában mindkét szülő, de előfordul,
hogy csak a tojó etet [44]. Az első hetekben
naponta csak egyszer, később kétszer, a neve­
lés második felében már háromszor etetnek.
Kezdetben a zsákmányt felaprózzák, később
már egészben nyeli le a fióka.
Táplálkozás: Elsősorban hüllőkkel táplálko­
zik, nálunk főleg siklókkal. Alkalmanként
gyíkot, békát, kisemlősöket és madarat is
zsákmányol.
Állománynagyság: Meghatározása, a madár
rejtett életmódja és a fészek rendkívül körül­
ményes felderíthetősége miatt, nehéz feladat.
Az utóbbi években végzett felmérések szerint
a hazai költő állomány 25-30 párból áll. En­
nek nagyobb része az Északi-középhegység­
ben található.
Vonulás: Március közepén érkezik vissza téli
szálláshelyéről, és október végéig tartózkodik
nálunk. A telet Afrikában tölti, a Szaharától
délre. Magyar gyűrűs madárról még nem ér­
kezett visszajelzés.
Védelem: A kisszámú állomány fenntartásá­
nak elsődleges feltétele, hogy gondoskodjunk
a fészkelőhelyek környékének zavartalansá­
gáról. A fészek közvetlen közelében a költés
alatt semmilyen tevékenység nem végezhető.
Mivel költőhelyeihez ragaszkodik - az egye-
dek közben valószínűleg cserélődnek -, a kí­
mélendő erdőrészek kijelölhetők.
1982-ben egy előző tél folyamán leszakadt
fészket műfészekkel helyettesítettek, és ebben
sikeresen költött [144]!
Fontos a fészkelőhelyek közelében levő
táplálkozóterületek fenntartása is.
Kerecsensólyom
Falco cherrug (79., 80. fénykép)
Elterjedés: Keleti elterjedésű faj. Európában
Szlovákia déli részén, Jugoszláviában, Romá­
niában és Bulgáriában, illetve a Szovjetunió­
ban költ. Ázsiában Mongóliáig terjed.
Hazánkban az állomány nagyobb része a
hegyvidéki erdőkben, kisebb része a folyóár­
tereken és az alföldi erdőkben költ.
Fészkelőhely: Hegyvidéken a déli kitettségű
sziklákon vagy a gerinc közelében a jó beszál­
lólehetőséget nyújtó fészkekben költ. Az
öreg, ritkás állományú bükkösöket előnyben
részesíti. Alföldön és a folyók mentén vegyes
korú elegyes erdőkben költ.
Költési idő: Tojásait március végén, április
elején rakja le.
Fészkelés: Sziklán és fán egyaránt fészkel.
Sziklán többnyire holló fészkében vagy fé­
szekmaradványában költ. Ennek híján a meg­
felelő párkányon kapart mélyedésbe rakja to­
jásait. Fán más ragadozó madarak - sas,
ölyv, héja, kánya - vagy gólya, vetési és szür­
ke varjú előző évi fészkében költ. Fészket
sosem épít, és az elfoglalt fészket sem tataroz­
za, ezért az egy-két év alatt tönkremegy,
ilyenkor kénytelen újabbat választani.
Fészekalja rendszerint 3-4 tojásból áll, de
nem ritka a 2 vagy az 5 tojás sem. A tojásokat
egy-két nap időkülönbséggel rakja le, a kotlás
az első lerakása után elkezdődik. Többnyire
a tojó ül a tojásokon, a hím csak ritkán váltja
61
fel. A kikelt fiókákat a tojó az első két hétben
őrzi, hideg vagy napsütés ellen védi. Ekkor
csak a hím hordja a táplálékot, amit legtöbb­
ször a levegőben ad át az elészálló tojónak.
A második héttől mindkét szülő részt vesz a
fiókák táplálásában, amelyek 5-6 hetes koru­
kig maradnak a fészekben. Kirepülés után -
június elején, közepén - az öregek látványos
jelenetek közepette tanítják a fiatalokat zsák­
mányszerzésre.
Táplálkozás: Legfontosabb tápláléka az ürge
és a hörcsög. Megtelepedését is erősen befo­
lyásolja az ürgés legelők közelsége. Az utóbbi
időben azonban az ürge sok helyről eltűnt,
ezért egyre nagyobb számban szerepelnek
táplálékában madarak. Jánossy 306 zsák­
mányállat között 115 hörcsögöt, 70 házi ga­
lambot és 59 ürgét talált [166]. A vizsgált
párok táplálék-összetétele lényegesen külön­
bözött attól függően, hogy mennyi ürge, illet­
ve hörcsög élt a fészek közelében.
Állománynagyság: A II. világháború utáni
években a mainál lényegesen nagyobb állo­
mánya költött. Sok területről a fészkelöhe-
lyek megszűnése miatt tűnt el. Szaporodását
lényegesen csökkentette a fiókaszedés. Jelen­
legi állománya 30 pár körüli.
Vonulás: Már február elején megjelenik- a
fészkelőhelyén, és csak nagyon későn, no­
vemberben vonul el. Az állomány egy része
áttelel a fészkelőhely közelében. A fiatalok
rendszeresen vonulnak. A telet zömük Észak-
Afrikában tölti.
Védelem: A kisszámú állomány rendkívüli
mértékben veszélyeztetett. A tojások és a fió­
kák kiszedése napjainkban sem szűnt meg. Az
ismert párok jelentős részénél emiatt nincs
eredményes költés. Tapfer öt esetben tapasz­
talta, hogy fán levő fészekben a korai hideg
esőzések miatt elpusztult a költés. További
négy esetben rágcsáló (pele?) által tönkretett
fészket talált [445]. A sziklán és a fán fészke­
lőkre nézve egyaránt veszélyes lehet a nyest is.
Védelme és az állomány fenntartása csak úgy
oldható meg, ha valamennyi fészek egyedi
őrzését sikerül megvalósítani.
Kabasólyom
Falco subbuteo (77. fénykép)
Elterjedés: A magas észak, Dél-Ázsia és a
Távol-Kelet egyes részeinek kivételével egész
Eurázsiában, valamint Északnyugat-Afriká-
Fészkelőhely: Főként sík és dombvidéken a
rétekkel, legelőkkel, vizes-mocsaras terüle­
tekkel, bokros kopárokkal övezett vagy azok­
kal határos erdőszélek, ritkás fenyvesek, szi­
getszerű erdőfoltok, a folyó menti erdők és
fasorok a jellegzetes fészkelőhelyei. A maga­
sabb hegyeket és az összefüggő, zárt erdőket
nem kedveli.
Költési idő: Május első felében már a költőhe­
lyén tartózkodik [447], de tojásait csak június
elején rakja le. A kotlási idő 28 nap. A fiókák
rendszerint július elején kelnek ki és augusz­
tus első felében hagyják el a fészket.
Fészkelés: Fákon költ, de fészket nem rak,
hanem más nagyobb madarak - főként varjú
és szarka - elhagyott fészkét foglalja el. Első­
sorban azokat, melyek magasabbra épültek,
és ahonnan áttekintheti a vadászterületének
nagy részét.
Fészekalja többnyire 3 tojásból áll, de 2 és
4 is lehet. A kotlást a második tojás lerakása
után kezdi meg. Legtöbbször a tojásrakás
előtt is rendszeresen beül a fészekbe [447].
A fiókák kikelése után - amíg azok kellően
meg nem erősödnek - továbbra is a hím vadá­
szik, zsákmányát a tojónak adja át; az óvja,
védi a fiókákat és a hím által hordott táplá­
lékkal eteti őket. A szülők igen féltik a fészkü­
ket, zavarás esetén izgatottan viselkednek, és
a költőhely körül röpködve szinte állandóan
hallatják éles hangjukat. A fiókák kb. 5 hét
alatt fejlődnek ki. A táplálkozási lehetőségek­
től függően hosszabb-rövidebb ideig még a
fészkelőhely környékén tartózkodnak, ahol a
szülök - főként a hím - megtanítják őket a
zsákmányszerzésre. Költő területéhez erősen
ragaszkodik, oda rendszerint évről évre visz-
szatér.
Táplálkozás: Fő táplálékát a levegőben röp­
ködő nagyobb méretű rovarok képezi k--(cse-
rebogár, ganéjtúró, csibor, szitakötő, lepke,
sáska, nagyobb kabócák, recésszárnyú rova­
rok stb.). Eleinte fiókáit is rovarokkal eteti,
később viszont mind gyakrabban zsákmá­
nyol különböző madarakat (pacsirtát, vere­
bet, gébicset, seregélyt, pintyféléket). Eseten­
ként elfogja a denevért is [86], Augusztustól,
illetve hűvös, szeles időjárás esetén, amikor
kevesebb a rovar, már főként madarakra va­
dászik. Ezeket rendkívül gyors, nyilaló repü­
léssel, a levegőben kapja el. Kiváló repülő,
amit az is bizonyít, hogy zsákmányában nem­
ritkán fecskék - főleg fiatalok - is szerepelnek
[13]. Az egyik kabasólyom gyomrában Volln-
hofer egy mezei pockot talált (rejtély, hogy a
madár hogyan jutott hozzá) [487]. Táplálko­
zási területe - különösen költési időben - nem
nagy, rendszerint néhány km-es körzetben
vadászik [447].
Állománynagyság: A számára megfelelő élő­
helyeken általánosan elterjedt faj, de túl gya­
korinak mégsem mondható. Az egész hazai
állomány nem ismert, de a Madártani Egye­
sület felmérése alapján egyes kijelölt mintate­
rületekre vonatkozóan vannak adataink.
E felmérések szerint Fejér megyében (100 000
ha-os területen, 1973-ban) 3-4 pár [447], Tol­
na megyében (7400 és 13 400 ha-os területen)
1980-ban 1-1 pár, Pest megyében (60 000 ha-
os területen, melyből 3000 ha az erdő, illetve
egy 55 400 ha-os területen, melyből 12 200 ha
az erdő, 1980-ban) 2, illetve 3 pár, Hajdú
megyében (54 000 ha-os területen, 1981-ben)
9 pár fészkelt.
Vonulás: Költöző faj, mely rendszerint április
végén érkezik vissza téli szállásáról. Ősszel
szeptemberben vonul el, néha azonban még
októberben is mutatkozik egy-egy példány.
A telet Afrika déli részén tölti. A hazánkban
fészkelők vonulási útvonaláról nincs gyürűzé-
si adatunk.
Védelem: A faj állományát elsősorban a ked­
vezőtlen környezeti változások veszélyeztetik.
Ilyenek az erdőfoltok, fasorok kivágása, a
folyó menti ligeterdők átalakítása vagy a táp­
lálékul szolgáló rovarok megfogyatkozása.
Kék vércse
Falco vespertinus (75., 76. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiái elterjedésü, tipikusan
síkvidéki faj, Magyarországtól nyugatra már
nem fészkel.
Hazánkban elsősorban a Tiszántúlon és a
Duna-Ti:sza közén költ, a Dunántúlon csak
szórványosan. A 200 m feletti területek már
nem tipikus élőhelyei.
Fészkelőhely: Sik vidéki erdők lakója. Zárt
erdőkben nem telepszik meg, belső tisztások
környékén azonban költhet.
Magyarországon az állomány legnagyobb
része telepesen költ, a vetésivarjú-fészkeket
foglalja el, azok fiókáinak kirepülése után.
Még a nagy telepek közelében is találhatók
egyesével, főleg szarkafészekben költő párok.
Ahol nincs varjútelep, és a terület számára
alkalmas, elszórtan fészkel.
Költési idő: Általában június közepére teljes
a fészekalja, de ismert sokkal későbbi költés
is, pl.: 1973. július '9-én négy tojáson kotlott
a Hortobágyon, amikor a többi fészekben
már tokos fiókák voitak (pótköltés?).
Fészkelés: Fészket nem épít, más fajok (vetési
varjú, szarka) elhagyott fészkeit foglalja el.
Ezeket nem tatarozza és nem is béleli. Gyak­
ran előfordul, hogy egy fán több lakott fészek
is található. Nem ritka az sem, amikor egyes
varjúfészkekben még fiókák vannak, és a kék
vércsék már tojásaikon kotlának. Ilyen eset­
ben mindig olyan fészket választanak, ame­
lyik magasabban helyezkedik el a vetési varjú
lakott fészkénél. Ismert olyan eset is, amikor
erdei fülesbagoly fiókás fészke alatt egy mé­
terre kotlott. Ritkán félig nyitott odúban is
költhet.
A fészkek magassága rendkívül változó,
63
néhány métertől akár tizenöt méterig is ter­
jedhet.
Tojásainak száma 2-5, általában 4. A köl­
tési idő rendszerint 22-23 nap, de kivételesen
27 napig is elhúzódhat. Az első tojás lerakása
után megkezdik a kotlási, amelyben mindkét
szülő részt vesz. A fiókák a tojások lerakásá­
nak sorrendjében egy-egy nap különbséggel
kelnek ki. Hazai vizsgálatok szerint naponta
50-60 alkalommal etetnek [156], Mindkét
szülő etet.
A fiókák átlag 27 napig tartózkodnak a
fészekben, ezután 1-2 napig annak közelé­
ben, majd néhány napig a telep szél ső fáin.
Ilyenkor a szülők ott etetik őket, késeibb már
a levegőben adják át a táplálékot.
Táplálkozás: A nagyobb testű rovaré k (csere­
bogarak, gabonafutrinkák, egyéb bogarak,
sáskák, tücsök, lótetű) képezik fő tápláléku­
kat. Ezenkívül gerinces állatokat, főleg rág­
csálókat és ritkán egy-egy békát is elfogyasz­
tanak. Fiókaneveléskor az első két hétben
főleg könnyen emészthető rovarokkal és ge­
rinces állatokkal etetnek a szüléik.
Tápláléka nagy részét reptében fogja el és
fogyasztja el, más rovarokat a földön fo­
gyaszt. Gyakran üldögél kimagasló ponton és
onnan vadászik. Költési időben néhány kilo­
méter sugarú körben szerzi táplálékát. Költés
után kóborol.
Állománynagyság: 1934-ben 500-600 párból
álló telepei is voltak. 1957-ben készült felmé­
réskor száznál több párból álló telepe csak
kettő volt, országos állománya ekkor 2000
körül volt. Haraszthy 1973-ban a Hortobá­
gyon fészkelők számát 500-600 párra becsül­
te [143],
Vonulás: Április végén térnek vissza telelőte­
rületükről, és augusztus végén már elhagyják
a fészkelőhelyet.
Inváziós madár, rendszertelenül nagy tö­
megben jelenik meg Észak-Európában, főleg
a Balti-tenger mentén. Két utolsó inváziós éve
1968 és 1975 volt. Ilyenkor főleg a fiatalok
vándorolnak kisebb csoportokban vagy egye­
sével. így került kézre Gdanskban egy az év­
ben a Hortobágyon jelölt fiatal madár is.
Magyar gyűrűs madár - az említetten kívül
64
- Olaszországban, Görögországban és Dél-
Afrikában került kézre. A telet Afrika közép­
ső és déli részén tölti. Ritkán akadnak áttelelő
példányok is. Egy fiókaként jelölt madár 5 év
múlva a gyűrűzés helyén került kézre, ez az
ismert legmagasabb életkora is.
Védelem: Nem ismertek olyan okok, melyek
a hazai állomány egészét veszélyeztetnék.
A szarka és a dolmányos varjú szakszerűtlen
gyérítése (fészekkilövés) veszélyes lehet.
A század elejétől ismert, hogy mesterségesen
kihelyezett kosarakat elfoglalt költésre. Var­
júfészkek áthelyezésével ma is telepíthető len­
ne.
Vörös vércse
Falco tinnunculus (73., 74. fénykép)
Elterjedés: Elterjedési területe igen nagy.
Kontinensünk egyes északi pontjainak kivé­
telével egész Európában, továbbá Ázsia és
Afrika nagy részén honos.
Hazánkban - a számára megfelelő élőhe­
lyeken - általánosan elterjedt, főként a sík és
dombvidéken.
Fészkelőhely: A legkülönbözőbb élőhelyeken
- így a városokban is - megtelepszik. Jellegze­
tes fészkelöhelyei a rétekkel, legelőkkel és
más mezőgazdasági területekkel határos vagy
azokban szigetszerűen elterülő ligetek, erdő­
foltok, facsoportok és erdöszélek. Az össze­
függő, zárt erdőségeket nem kedveli. Főként
szarka, varjú és más nagyobb madarak elha­
gyott fészkeiben, illetve tág nyílású faodvak-
ban költ. Gyakran fészkel magas löszpartok,
sziklafalak, kőbányák és várromok üregei­
ben, valamint városokban magas épületek,
különösen templomtornyok tetőzetében.
A kiválasztott fészek vagy fészkelőüreg a leg­
különbözőbb magasságokban lehet. Ha vá­
laszthat, rendszerint a magasabbra épült fész­
keket foglalja el, de költ öreg fák - különösen
tölgy és fűz - alacsonyan fekvő üregeiben is.
Ritkás, öreg, odvas fákból álló legelőerdök-
ben - rendszerint több párban is - előszeretet­
tel költ együtt csókákkal, seregélyekkel, sza­
lakótákkal és búbosbankákkal. Jellegzetes
44. Cigányréce 45. Cigányrécecsapat

46. Kotló kanalasréce tojó 47. Kanalasréce

49. Darázsölyv fiókái

48. Darázsölyvfészek
50. Barnakánya-fiókák a fészekben

53. Kirepült barnakánya-fióka

54. Héjacsalád

51. Barnakányafészek

52. Fiókáit etető karvaly tojó 55. Verebet zsákmányoló karvaly

 58. Tollasodó egerészölyv-fiókák

56. Kotló karvaly

57. Egerészölyv 60. Fiatal (2—3 éves) parlagi sas

61. Békászó sas 62. Törpesasfióka (mellette seregély zsákmányállatok)

63. Békászósas-fészekalj 64. Békászó sas fészke fiókával

65. Fiatal réti sas (mellette szarka) 66. Táplálkozó réti sasok, közöttük dolmányos varjak
6 7. Ham vas rétihéja fiókái 68. Barna rétihéja fiókái

71. Kígyászölyvfióka és öreg tojó 72. Kígyászölyvfióka

73. Vörösvércse-fiókák 74. Vörösvércse-család

77. Fiókáit etető kabasólyom tojó 78. Kotló császármadár

79. Kerecsensólyom fészke 80. Kerecsensólyom fiókái

81. Fogoly

83. Fácánkakas 84. Fácánfészek

87. Kis vízicsibe 88. Törpe vízicsibe

89. Törpe vízicsibe fészke 90. Pettyes vízicsibe

társfészkelője a számára kedvező fekvésű ve-
tésivarjú-telepeknek is.
Költési idő: Márciusban, sőt néha már febru­
árban a fészkelőhely környékén tartózkodik.
A fészekalja többnyire csak április végére,
május elejére teljes, de az időjárástól függően
április közepe és május közepe között bármi­
kor található frissen lerakott tojása, sőt meg­
késett költése még június első felében is elő­
fordulhat.
Fészkelés: A számára különösen alkalmas
élőhelyeken gyakran több párban, telepszerű­
en fészkel. Például Biatorbágy határában
1981-ben sziklafalon 6 pár [295], Budapesten
az Országház épületén 1982-ben 4 pár költött
[483],
Az elfoglalt fészket vagy üreget nem béleli
ki, úgy rakja le tojásait.
A fészekalja legtöbbször 5-6, valamivel rit­
kábban 4 tojásból áll, de 3-as és 7-es aljak is
előfordulhatnak.
Túlnyomórészt a tojó kotlik, rendszerint 29
napig. A kikelt fiókáknak eleinte a hím hord­
ja a táplálékot, de a tojó eteti és óvja őket.
Paizs megfigyelte, hogy egy sziklafalon fész­
kelő vörösvércse-pár tojója - amikor a fiókák
nem voltak éhesek - a megmaradt zsákmányt
sziklarepedésekbe rejtette, és később az elrej­
tett táplálékból etette őket [295],
A háromhetes fiókák már önállóan tépde-
sik a zsákmányt. Négy és fél hetes korukban
hagyják el a fészket, jól repülni azonban csak
mintegy öthetes korukban tudnak. A kirepü­
lés általában június második vagy július első
felében, leggyakrabban június végén történik.
A fiatalok öt és fél hetes korukban már
követik anyjukat a mezőre, ahol az még kb.
hét héten át tanítja őket a zsákmányszerzésre
[295],
Táplálkozás: Fő tápláléka egész éven át a
pocok és az egér, tavasztól őszig pedig a na­
gyobb méretű rovarok, főként bogarak, és
egyenesszárnyúak. Zsákmányol még gyíkot,
békát esetenként énekesmadarakat és madár­
fiókákat. Az állatokat rendszerint a földön
fogja meg, csak ritkán zsákmányol a levegő­
ben. Nagy 94 db hazai gyűjtésű vörös vércse
gyomrában 1 cickányt, 20 házi egeret, 45 me­
zei pockot, 9 madarat (köztük 5 házi verebet),
45 fürge gyíkot és 520 különböző rovart, fő­
ként tücsköt, sáskát és lótetűt talált [290],
Állománynagyság: A hatvanas évek elején ál­
lományuk átmenetileg csökkent [218], de ké­
sőbb örvendetesen újra gyarapodott. Ha­
zánkban a vörös vércse jelenleg a leggyako­
ribb fészkelő ragadozó madár. Az ország
egész területére kiterjedő felmérés nem ké­
szült, a Madártani Egyesület néhány mintate­
rületre vonatkozó adatai a következők. Tolna
megyében (7400, 13 400 és 7500 ha-os terüle­
ten, 1980-ban) 8, 4 és 1 pár, Pest megyében
(60 000 ha-os területen, melyből 3000 ha az
erdő, illetve 55 400 ha-os területen, amelyből
12 200 ha az erdő, 1980-ban) 104, illetve 43
pár, Hajdú-Bihar megyében (54 000 ha-os te­
rületen, 1981-ben) 9 pár fészkelt.
Vonulás: Vonuló faj, de kisebb számban -
különösen enyhe időjárás esetén - télen is
megfigyelhető hazánkban. Az itt telelők egy
része északabbról érkező példány (ezt gyűrü-
zési adatok is alátámasztják). Téli szállása
Afrikában és Dél-Európában van, ahonnan -
az időjárástól függően - egyesek már február
végén, zömmel azonban márciusban érkez­
nek vissza. Néha még áprilisban is láthatók
átvonuló példányok. Ősszel a legtöbb szep­
temberben vonul el. Fészkelési időben gyűrű­
zött példányok Olaszországban, Jugoszláviá­
ban és Máltán kerültek kézre.
Védelem: Védett madár. Állománya egyelőre
nem veszélyeztetett, bár évről évre jelentős
veszteségek érik. A telelő példányokat táplá­
lékhiány, a vonulókat különböző emberi és
természeti károkozások tizedelik. Megfigyelé­
sek szerint a távvezetékek egyes típusai is
súlyos veszélyt jelentenek számukra, és he­
lyenként tömeges pusztulásukat okozzák. Az
alkalmas helyre kirakott mesterséges költő­
odút, műfészket elfoglalja [43, 219], ezért
olyan területeken, ahol kevés a fészkelési le­
hetőség, ezzel a módszerrel sikeresen megtele­
píthető.
65
 Tyúkalkatúak - Galliformes
Császármadár
Tetrastes bonasia (78. fénykép)
Elterjedés: Közép-, Kelet- és Észak-Európá-
ban, továbbá Ázsiában az Amurig fészkel.
Nyugat-Európából csaknem teljesen hiány­
zik.
Hazai elterjedése a Börzsöny, a Cserhát, a
Mátra, a Bükk és a Zempléni-hegység terüle­
tére, valamint a hegyek közé eső dombvidék­
re korlátozódik. A Dunántúlról az utóbbi
évtizedben teljesen eltűnt.
Fészkelőhely: A Mátrában végzett kutatások
szerint a páfrányos bükkösök a kedvelt élő-
és költőhelyei [67]. Varga F. a Karancs-
Medves és az ettől keletre eső dombvidéken
40 év alatt vizsgált 20 fészkét inkább a fenyve­
sekben, nyírfákkal tarkított erdőkben találta.
Bükkösökben alig, de azok szomszédságá­
ban, cseresben vagy akácosban már jóval
gyakrabban fészkelt.
Költési idő: Rendszerint április-május között
kezd költeni. Ha fészekalja a kotlás megkez­
dése előtt károsodik, akkor pótköltésbe kezd.
Fészkelés: Minden esetben fa vagy tönk tövé­
nél készíti fészkét, egy talajba kapart mélye­
dést, amelyet bélel. (Fenyvesben hullott tűle­
velekkel béleli fészkét.)
Tojásainak száma 8-10, ritkán 11-12. Na­
ponta egy tojást rak. A kotlást csak akkor
kezdi el, amikor teljes a fészekalj. Tojásait a
kotlás megkezdéséig naponta vékony avarré­
teggel takarja be. Ezért az ilyen tojásos fész­
két nehéz megtalálni. A tojások (sárga alapon
barnán pettyezettek) nem terepszínűek, ezért
lefedés nélkül könnyen fölfedezhetőek lenné­
66
nek. A kakas a tojások lerakása után elhagyja
a párját, és a fiókák gondozásában sem vesz
részt.
A kotlási idő 21-23 nap. A tojó a fészkét
a kotlás folyamán csak rövid időre, csupán
táplálkozás céljából hagyja el.
A kotló császármadár színével teljesen be­
leolvad a környezetébe, ezért nagyon nehéz őt
fölfedezni. Ilyenkor rendkívül szelíd, és ez a
szelídség a kotlás folyamán egyre fokozódik.
(Előfordult, hogy egy erdész leemelte fészké­
ről a kotló császármadarat, megszámolta to­
jásait, majd ismét visszahelyezte fészkére, és
a madár nyugodtan kotlott tovább!)
A fiókák egyszerre kelnek ki, és megszára-
dásuk után anyjuk vezetésével elhagyják a
fészket. Lassan távolodnak el a fészek közelé­
ből, ha ilyenkor ember vagy állat közeledik
feléjük, az anya törött szárnyúnak tetteti ma­
gát, szárnyaival verdesve, valósággal „gurul­
va” csalja el az ellenséget fiókái közeléből.
Ezalatt az apró, még repülni nem tudó fiókák
a fű közé vagy az avar alá bújnak. Röpképes-
sé két hét alatt válnak. A család szeptember
végén, október elején széled szét.
Táplálkozás: Tápláléka főleg növényi erede­
tű, de fiókái vezetgetése idején szétkaparja a
hangyabolyokat is, hogy hangyatojásokhoz
jussanak. Ilyenkor más, apróbb rovarokat is
fogyasztanak.
Téli tápláléka teljes egészében növényi rü­
gyekből áll.
Állománynagyság: Állománya az utóbbi évti­
zedben országszerte jelentősen csökkent. En­
nek fő oka, hogy egyre kevesebb megfelelő,
zavartalan élőhelyet talál, és a fészekaljak
egyre gyakrabban pusztulnak el. Országos
állománya néhány száz pár körül mozog.
Vonulás: Költőhelyén állandó madár.
Védelem: Czájlik több megfigyelő adataival
alátámasztva, a vaddisznó fészekpusztító te­
vékenységét emeli ki [67], Medves környékén,
ahol alig van vaddisznó, inkább a szőrmés
ragadozók rovására írható a fészekaljak
pusztulása. A nagyon szelíden viselkedő kot-
ló császármadár maga is könnyű préda a
borz, a róka, a vadmacska és egyéb ragado­
zók számára.
Még meglevő élőhelyeit sürgősen védetté
kell nyilvánítani.
Fogoly
Perdix perdix (81. fénykép)
Elterjedés: A Pireneusok és a mediterrán zóna
vonalától a Baltikumig, Írországtól a Jenyi­
szej folyóig költ, a palearktikus faunaterület
nyugati és középső részén. Az észak-amerikai
prériken és Új-Zélandban betelepített popu­
lációk élnek.
A fészkelőhely: A fogoly a természetes
sztyeppkörnyezetben őshonos. A kisüzemi,
erősen külterjes mezőgazdaság eredeti élőhe­
lyénél sokszorta kedvezőbb környezetet ala­
kított ki számára. Európai állományviszo­
nyainak korábbi alakulása feltűnően tükrözi
ezt.
Magyarországon is az elgyomosodott, kez­
detleges agrotechnikával művelt kisgazdasá­
gok növénykultúrái voltak a legjellegzetesebb
előfordulási helyei. Fészkét többnyire a jó
búvóhelyet nyújtó árokszéleken, burgonya,
lucerna vagy más kultúrnövények szegélyzó­
nájában, kaszálókon, erdőssztyeppjellegű ré­
teken találjuk.
Költési idő: Áprilisban, május elején teljes a
fészekalja. Az időjárás vagy a gazdasági mun­
kák következtében tönkrement fészekaljait
augusztusig pótolja.
Fészkelés: Jellegzetesen monogám faj, a pá­
rok kapcsolata gyakran életre szóló. Nyártól
a fogolypár az évi szaporulatával csapatot
alkot. Február végén, március elején a csapa­
tok felbomlanak, átmenet nélkül történik
meg az újabb párok kialakulása. Kísérletileg
bizonyított, hogy az ivaréretté váló, egyéves
példányok, mindenkor csak idegen csapatbeli
madárral állnak párba. így kizárt a testvérek
közötti ivari kapcsolat. A párbaállás után
azonnal elfoglalják a költőhelyet. A talajmé­
lyedésbe kapart fészket a tojó készíti és száraz
fűszálakkal béleli. A fészek védelmét a fedett,
árnyékolt környezet szolgálja, amelynek ki­
terjedtségéhez igazodik a költőrevír határa is.
A fészekalj 8-10, sőt nemritkán 15-20 to­
jásból áll. A kotlás 24-25 napig tart. Az első
tojást a fészek elkészültekor azonnal, a többit
naponta, többnyire a délelőtti órákban rakja
le. A kotlás az utolsó tojás lerakásakor kez­
dődik, így a fiókák is majdnem egyszerre,
legfeljebb 15-20 órás eltéréssel kelnek ki.
Csak a tojó kotlik, a hím a fészek közelé­
ben őrködik. A kotlás előrehaladtával a tojó
egyre jobban ragaszkodik a fészekhez, és
gyakran rémület okozta sokkban rálapulva
védi azt.
Tenyésztett fácánok gyakran helyezik fo­
golyfészekbe a tojásaikat. Ez a jelenség nagy
valószínűséggel hozzájárul a fogoly szaporo­
dásának gyakori sikertelenségéhez.
A fiókák felszáradásuk után elhagyják a
fészket, és a szülők vezetésével tavaszig csapa­
tot alkotva nyáron 5-6, télen legfeljebb 20-25
ha-os körzetben tartózkodnak [428],
Táplálkozás: Gyommagvakkal és kisebb mér­
tékben zöld növényi részekkel táplálkozik
[486], Ezt a táplálékot a nagyüzemi agrárkör­
nyezetben nem találja meg. A növekvő táplá­
lékhiány az állomány romlásának egyik fő
oka.
A fiókák kéthetes korukig majdnem kizá­
rólag apró rovarokat fogyasztanak.
Állománynagyság: 1930 és 1940 között mint­
egy másfél millió volt a hazai állomány,
amely két, egymást követő rendkívül zord tél
következtében 1943-ig 285 000-re apadt. Ez­
után is egy időnként javuló, de egyre fokozó­
dó felmorzsolódás szorította vissza az 1981-
ben már csak 120 000 körül levő állományt.
1979 óta még rohamosabb a csökkenés.
Vonulás: A fogoly állandó madár, és kis kiter-
67
jedésü élőhelyéhez ragaszkodik. Kóborlásra
csak tartósan válságos téli időjárás készteti,
és ilyenkor rendszerint jelentős pusztulás és
kényszerű szétszóródás, elszigetelődés fenye­
geti.
Védelem: A fogoly vadászata hazánkban az
1939-1940-es téli katasztrófa óta változó kor­
látozásokkal 1981-ig lehetséges volt. Nem vé­
dett, vadászható madár, de jelenleg egész év­
ben tilos a vadászata. A kemény telek és az
élővadexport mértéktelensége miatt legyen­
gült populációk szigetszerűen alkotják a ha­
zai állományt.
Megalapozott telepítéssel lehet még a hazai
állományon segíteni. Jelenleg Békés megyé­
ben Dévaványa, Szeghalom, Füzesgyarmat,
Gyoma környékén él egy genetikailag értékes
állomány. Kemecsén nagyüzemi szaporítóte­
lep működik, melynek telepítési kísérletei
még nem biztatóak.
Fürj
Coturnix coturnix (82. fénykép)
Elterjedés: A magas észak, Dél- és Délkelet-
Ázsia kivételével egész Eurázsiában, továbbá
Északnyugat- és Dél-Afrikában honos.
Fészkelőhely: A nyílt mezőgazdasági terüle­
tek jellegzetes madara. Elsősorban a szára­
zabb talajú réteken, kaszálókon, gabona- és
lucernaföldeken a sűrű növényzetben költ, de
megtelepszik magas füvű láp- és mocsárréte­
ken is. A gyér növényzetű és vizes területeket
nem kedveli.
Költési idő: Rendszerint két költése van; az
első május végén, június elején, a második
68
júliusban. Fészekaljai a különböző környeze­
ti hatások (kikaszálás, állati kártevések, szél­
sőséges időjárási körülmények stb.) miatt
gyakran elpusztulnak. Ilyenkor pótköltésbe
kezd. Ezzel magyarázható, hogy május vége
és július vége között tulajdonképpen bármi­
kor találhatunk tojásos fészekaljat, sőt meg­
késett költéseivel augusztusban, de néha még
szeptemberben is találkozhatunk.
Fészkelés: Tojásait földbe kapart és száraz
fűszálakkal bélelt mélyedésbe rakja. Rendsze­
rint 9-13 tojást rak, de ennél esetenként 2-3
tojással kisebb, illetőleg nagyobb is lehet a
fészekalja. Előfordul 16-nál nagyobb tojás­
szám is, ez azonban csaknem minden esetben
két tojótól származik.
Csak a tojó kotlik; a kotlás ideje 18 nap.
A kikelt fiókák néhány óráig még a fészekben
maradnak, utána elhagyják azt. A kakas nem
törődik a csibékkel, azokat kizárólag a tojó
őrzi, vezetgeti és tanítja a táplálék keresésére.
Rossz idő esetén szárnyai alá veszi és melegíti
a fiókákat, amelyek kb. 19 napos korukra
tudnak repülni, de csak 5-6 hetes korukra
fejlődnek ki teljesen.
Táplálkozás: A fürj főként különböző gyom­
növények (fakó muhar, zöld muhar, tarlóvi­
rág, fehér libatop, vadrezeda, porcsin keserű­
fű, kisebb részben boglárka, kutyatej, szulák,
útifű és különböző keresztesvirágúak) mag-
vaival táplálkozik [203]. A gabonafélék közül
- az aratás utáni időben, mint kipergett ma­
gokat - búza- és árpamagokat is fogyaszt.
A tavaszi és a nyár eleji időszakban, amikor
még kevés a gyommag, a táplálék jelentős
hányadát rovarok teszik ki (leggyakrabban
bogarak, poloskák, és hártyásszárnyúak, ki­
sebb részben egyenesszárnyúak és legyek.
A fiatal fürjek - fejlődésük kezdeti szaka­
szában - csak állati táplálékon élnek (apró
rovarok, rovarlárvák, férgek stb.).
Állománynagyság: A századforduló táján a
számára megfelelő élőhelyeken még ország­
szerte általánosan elterjedt, közönséges faj
volt, megfogyatkozásáról azonban már az
akkori irodalmi adatok tanúskodnak [66].
Számcsökkenése a későbbi évtizedekben is
tartott, ennek ellenére az ötvenes évekig
viszonylag még gyakori madárnak számí­
tott.
Az utóbbi húsz évben a pusztulás folyama­
ta felgyorsult, és olyan méreteket öltött, ami
egyes helyeken az állomány fennmaradását is
veszélyeztetheti. A szinte katasztrofális állo­
mánycsökkenés elsődleges oka, hogy a vonu­
ló fürjeket évszázadok óta nagy mennyiség­
ben fogták a dél-európai, de főként az észak­
afrikai országokban. Vonulása során a szél­
sőséges időjárási hatások következtében is
sok elpusztul [391].
A belterjes agrotechnika - közvetlen és
közvetett módon - a fészkelő populációban
okoz jelentős veszteségeket.
Hazánkban a fúrj a számára megfelelő élő­
helyeken nem egyenletes eloszlásban költ és
vonul. Nagy területeken teljesen hiányzik
vagy ritka, máshol viszont szórványos vagy
viszonylag még gyakori. Az állomány megfo­
gyatkozása különösen a sík vidéki élőhelye­
ken jelentős.
Vonulás: Költöző faj. A telet Dél-Európában,
illetve részben Észak-Afrikában tölti. A hazai
fürjek túlnyomó többsége - 50 gyürüzési adat
szerint - Olaszország felé vonul, és tavasszal
is ugyanebből az irányból érkezik vissza. Egy-
egy példány került kézre Máltán, Görögor­
szágban (egyetlen DK-i irányú vonulási adat)
és augusztusi kóborlás során Ausztriában is.
Tavasszal április végén, májusban érkezik,
és legnagyobb számban szeptember első felé­
ben vonul el. Az őszi vonulás már augusztus­
ban megkezdődik, és néha még októberben is
tart, egyes példányok át is telelhetnek [66,
237], Vonulási időben esetenként kertekben is
hallani hangját, sőt e helyeken költését is
megfigyelték [34, 61],
Védelem: Hazánkban 1954 óta tilos fürjre
vadászni. A faj 1971 óta védett. Elterjedésvi­
szonyainak feltárására vizsgálatok folynak.
Védelmét elősegítené főbb élőhelyein a költé­
sét és szaporulatát kímélő agrotechnikai eljá­
rások alkalmazása.
Fácán
Phasianus colchicus (83., 84. fénykép)
Elterjedés: Eredeti hazája a Kaukázustól az
Amurig és Burmáig a nyílt terep volt, sok
helyre betelepítették. A középkorban már
Közép-Európában is meghonosodott.-Betele ­
pítették Észak-Amerikába, a Hawaii-szige­
tekre és Új-Zélandra is. A betelepített állomá­
nyok többnyire a kb. 30 vadon élő alfaj keve­
rékéből állnak.
Gyakori madarunk. Hazánkban élő állo­
mánya a múlt század végén még tiszta volt,
de az azóta betelepített különböző alfajok
(örvös, mongol stb.) következtében kevertté
vált, amelyben az örvös fácán dominál.
Fészkelőhely: A tojó fészkének mindig sűrű,
bozótos, csendes helyet keres. Legtöbbször a
vetésben, lucernában, a magas fűben fészkel,
az összefüggő nagy erdőségeket kerüli. Rékái-
si J. fészkét nagyobb parkokban (pl.: Pan­
nonhalmi arborétum) is megfigyelte.
Költési idő: Általában májusban, ritkábban
április végén teljes a fészekalja. Évente csak
egyszer költ, de az elpusztult fészekaljat utó­
költéssel pótolja.
Fészkelés: A tojó sekély mélyedést kapar, ab­
ba alomfélét kotor, és arra rakja - általában
24-48 óránként - 12-18 tojását. Ha a tojáso­
kat elszedik, akkor többet is tojik. Tenyész­
tett fácán 50-55 tojást is tud rakni. Ezeket
azonban nem fészekbe, hanem a területen
szétszórva rakja le. A tenyésztett tyúkok
többnyire nem kezdenek kotlani.
Állománya még akkor is fennmarad, ha
fiókáinak 70%-a elpusztul. A fácántyúk
14-16 tojás lerakása után kezd kotlani.
A kotlási idő 22-28 nap. A fácán poligám,
megfelelő az ivararánya, ha 1 hímre 4-7 nős­
tényjut. Ahol több a kakas, ott erősen zavar­
ják a párzást és a kotló tyúk nyugalmát.
A költésben, csibenevelésben a kakas nem
vesz részt. Több tyúkkal él, de eggyel sem
marad hosszabb ideig.
A csibék 25-26 napi kotlás után látnak
napvilágot. Csak a megszáradásig maradnak
a fészeknél, utána a tyúk vezetésével élelem
után járnak. Kedvező időjárás esetén a csibék
69
 12 nap múlva már tudnak repülni, és három­
hetes korukban éjszakánként felgallyaznak,
öthetes korban a fiatal kakasok átszíneződé-
se is megindul.
A fácánnevelés kritikus pontja a tollváltás.
Különösen a 3-4. és a 14-15. héten a legérzé­
kenyebbek a fiatalok a hőmérsékletre és a
vízhiányra. A volierben nevelt csirkéknél a
csipkedés, kannibalizmus is előfordul.
Táplálkozás: A csibék öthetes korukig
80-85%-ban állati táplálékon élnek. Később
főleg gyommagvakat fogyasztanak (80% nö­
vényi, 15-20% állati táplálék). A növényi táp­
lálék 48%-a szántóföldi gyomnövények mag­
ja, 13%-a gazdasági növények magvai, többi
növényi tápláléka jelentőség nélküli magvak­
ból, gyökerekből, levelekből áll. Állati táplá­
lékának zömét a lucerna és a kapásnövények
rovarkártevői képezik. Áprilistól augusztus
végéig főleg rovarral táplálkozik. A burgo­
nyabogarat is fogyasztja [282],
Állománynagyság: Országos állománya 1 mil­
lió körüli. Ennek fenntartása csak tenyésztett,
nagy létszámú állomány folyamatos szaba­
don bocsátásával oldható meg.
Vonulás: Állandó madarunk. Kiválasztott te­
rületét nem hagyja el. A költés után kóborol.
A gyűrűzések szerint 10-20 km-es körzetben
mozog, főleg csapatosan.
Védelem: Vadászati tilalma február 15-től
szeptember 1-ig tart. Rendszeres téli etetéssel,
a költés védelmével, erdősávok, facsoportok
és vadföldek létesítésével állománya fenntart­
ható.
 Darualkatúak - Gruiformes
Guvat
Rallus aquaticus (85. fénykép)
Elterjedés: A magas észak kivételével egész
Európában elterjedt. Költ Észak-Afrikában
és Kisázsiában is. Ázsiában Kináig terjed
fészkelőterülete.
Hazánkban a zsombékosoktól a mély vizű
tavakig minden vizes élőhelyen megtalálható.
Ártereken, a folyóvizek szegélyzónájában,
halastavakon s még kisebb-nagyobb bánya­
gödrökben is fészkel.
Fészkelőhely: Tavak, folyóvizek és csator­
nák nádas-gyékényes-sásos szegélyzónájában
költ. Vizes mocsárréteken, zsombékosokban,
szikes laposok székisás-állományában is szí­
vesen megtelepszik.
Költési idő: Április végén, de többnyire má­
jusban teljes a fészekalja. Június-július hó­
napban másodszor is költ, és pótköltései is
erre az időszakra esnek.
Fészkelés: Főleg posványsás, rókasás, har­
matkása avas és friss „üstöké” alá építi fész­
két, de az avas nádasban, gyékényesben is
talál felülről rejtett fészkelőhelyet. Elég terje­
delmes (13-16 cm átmérőjű) vastag fészket
épít főleg széles sáslevelekből, száraz és friss
növényi szárakból.
A fészekalja 7-10, ritkábban 11-13 tojás­
ból áll. A kotlást csak az utolsó tojás lerakása
után kezdi, így a fiókák egyszerre kelnek ki.
A fekete pehelyruhás apróságok - amelyek
hamar fészekhagyók - csőre arányosan hosz-
szabb, mint a vízicsibéé. 7-8 hetes korukban
válnak röpképessé.
Sok fészekalja tönkremegy. Nemcsak kis-
emlősök, hanem a fajon belüli összeférhetet­
lenség, ragadozó hajlam is hozzájárul a pusz­
tuláshoz. Igen agresszív, revírjét erősen védi.
Alkonyaitól hajnalig, főleg április-július kö­
zött, igen gyakran szól, de napközben is hal­
lani hangját.
Táplálkozás: Táplálékát a vízfelszínről, a nö­
vényzetről és a talajról szedi. Hosszú csőrét
sokszor homlokig az iszapba dugja táplálék
után kutatva. ízeltlábúak, férgek, csigák stb.
mellett szívesen vadászik kisebb gerincesekre.
Apró halat, ebihalat, békát, kisemlősöket
(cickány, egér, pocok), sőt madarat is zsák­
mányol. Csőrének ütése igen erős, mert egész
testét, nyakát, fejét mereven tartja, csak a
lábízületei mozdulnak el, s ezért ütésének ere­
jét a testtömeg is fokozza. A békát egyetlen
ütéssel, nyakcsigolyáján bénítja meg. A meg­
ölt állatot sokszor vízbe mártja, szemét, agy­
velejét kieszi, hasát felbontva elsősorban a
lágyrészeket fogyasztja. Madárgyűrűzök há­
lójába került apró énekeseket, esetenként pil­
lanatok alatt megöli, agyvelejét, szemét felfal­
ja. Télen fokozódik ragadozó hajlama.
A „halnyalások”, lékek környékét járja,
ilyenkor táplálkozási revírje van. A vízből
főleg apró halakat, vízirovarokat, sok vízipo­
loskát fogyaszt.
Állománynagyság: Hazai állományát eddig
még nem vizsgálták, noha május-július hó­
napban alkonyaitól igen aktívan szól, és jel­
legzetes visító hangja alapján jól számba ve­
hető. Helyi felmérések alapján általános elter-
jedésűnek mondható, állománya meglehető­
sen stabilnak tűnik.
Vonulás: Az állomány egy része áttelel. A vo­
71
nulók már márciusban megérkeznek és októ­
berig tartózkodnak hazánkban. A telet a
Földközi-tenger mellékén tölti. Magyar gyű­
rűs példánya Olaszországban került kézre.
Védelem: Állománya nem veszélyeztetett. Az
áttelelők, hirtelen fagyok és magas hóborítás
esetén nehéz helyzetbe kerülnek, ilyenkor ete­
téssel segíthetünk.
Haris
Crex crex (86. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiái el terjedésű faj. A Brit­
szigetektől a Bajkál-tóig, főleg az 50-60. szé­
lességi fok között költ. Dél-Európában nem
fészkel, Kisázsiában a magasabb fennsíkokon
Fészkelőhely: Elsősorban a nedves, üde, sava­
nyú talajú rétek fészkelője. Nem kedveli a
száraz, homokos, szikes talajokat. Tipikus
élőhelye a rekettyebokrokkal, facsoportok­
kal, fasorokkal tarkított rét. A vizenyős, fél­
száraz réteken kívül gabonaföldeken is fész­
kel.
Költési idő: Május végén, június elején teljes
a fészekalja. A fiókák július közepén már
röpképesek, de teljesen csak augusztusra fej­
lődnek ki.
Fészkelés: A poligám hímek rendszerint fűz­
bokrok közelében, magas kórós, gazos fol­
tokban (csalán, sás, ernyősök) szólnak kitar­
tóan és foglalnak revírt. A kiáltozó hímeket
merőlegesen magasra tartott nyak- és fejtar­
tás jellemzi. Ha tojó tart feléje, dürrögni kezd.
Párzás előtt ajándékozó etetést végez.
A tojó maga rakja 12-15 cm átmérőjű fész­
két. Gödröt kapar és abba építi fészkét megle­
72
hetősen magasra, fűszálakból, levelekből,
száraz növényi részekből.
A fészekalja 7-10 tojás, de lehet 13 is. Csak
a tojó kotlik. 15 nap múlva a fiókák egyszerre
kelnek ki. A fiókák fészekhagyók, 4 hetes
korukban már röpképesek, de teljes fejlettsé­
güket csak 8 hetes korukra érik el.
Táplálkozás: Főleg állati eredetű táplálékot
fogyaszt, elsősorban szöcskét, bogarat, han­
gyát, szitakötőt, legyeket, fülbemászót, pó­
kot, százlábút, csigát, gilisztát. Esetenként
fiatal békát vagy kisemlőst is elfog. Növényi
tápláléka fű-, gyom- és gabonamagvakból áll.
Állománynagyság: Rejtett életmódja miatt ál­
lománynagyságának felmérése csak hangja
alapján végezhető, június-július hónapban.
Az elmúlt évtizedekben számuk jelentősen
csökkent, de ez a folyamat 1970 óta megállt.
Országos állománynagysága nem ismert.
A csákvári réten a hatvanas évek közepén egy
200 ha-os területen 6 hím szólt Haraszthy L.
megfigyelése szerint. 1978 júniusában a Se­
bes-Körös 17 km-es szakaszán 7 helyen szólt
éjszaka.
Vonulás: Április végén, május elején érkezik
vissza. A telet Afrikában, főleg a kontinens
keleti felén tölti, egyesek Dél-Afrikáig is eljut­
nak. A hazai állomány zöme augusztus vé­
gén, szeptemberben vonul el. Magyar gyűrűs
példány Dalmáciában (Jugoszlávia) került
kézre.
Védelem: A haris régebben vadászható madár
volt. Jelenleg a rétek, gabonatáblák gépi ka­
szálása jelent nagy veszélyt állományára. Ha­
zánk szélsőséges klímája sem kedvez ennek a
nedves élőhelyet kívánó fajnak. Egyre csök­
kenő élőhelyeinek fenntartásával maradék ál­
lománya megmenthető lenne.
Kis vízicsibe
Porzana parva (87. fénykép)
Elterjedés: Főleg a sztyeppzónában költ Kö-
zép-Európától Kazahsztánig. Földrészünkön
északon a Balti-tengerig, délen Bulgáriáig
fészkel. A Kárpát-medencétől nyugat felé
már ritkábban.
 Hazánkban a mélyebb vizű mocsarakban,
ártereken, halastavakon és valószínűleg víz­
tárolókon is fészkel. Jelenleg a leggyakoribb
vízicsibefajunk.
Fészkelőhely: Mély vizű élőhelyekhez kötött
faj. Különösen kedveli a kisebb víztükrökkel,
csónakutakkal, kanálisokkal tarkított avas
nádas-gyékényes dzsungeleket, posványsás-
szigeteket. Klasszikus élőhelye a Velencei-tó
úszó lápvilága, gyakori a varsababás hajócsa­
pások szegélyzónájában.
Költési idő: Fészekalja május közepétől teljes,
de költése elhúzódhat július végéig is. Július­
ban lehetséges pót-, illetve másodköltése.
Fészkelés: Melegigényes faj. Április második
felében, téli szállásáról való visszaérkezése
után gyorsan párba áll. Jellegzetes bugyboré­
koló nászkiáltásukat nappal is hallatják, de
főleg este és éjjel.
Fészkét mindig avas, sűrű növényzetben,
főleg a keskenylevelű gyékény hó által lenyo­
mott szövedékében vagy avas nádtörmelék
alatt építi. Mindig valamilyen kontyszerü te­
tő, „kunyhó” védi, rejti azt. Meglehetősen
széles, szakajtószerű, 10-15 cm magas és
12-20 cm átmérőjű fészke száraz gyékény- és
nádlevelekből épül. A fészek közelében ját­
szó-, pihenöfészkeket építenek. Alkalmas he­
lyen, csónakutak mentén kialakult avas nö­
vényzetben 30-40 m-re egymástól, laza koló­
niát alkotnak.
A fészekalja 6-8, többnyire 7 tojásból áll.
A tojásokat naponta rakja le a tojó, a kotlás-
ban mindkét madár részt vesz. Kotlási idő
15-20 nap. A kikelt fekete pihés, fészekhagyó
fiókákat a tojó vezetgeti és gyakran eteti, a
hím a közelben őrködve kíséri a családot.
Később mindketten részt vesznek a fiókák
táplálásában. A zavartalan fészekre egy hétig
is visszajár a család.
Táplálkozás: Hazai (július-szeptember közöt­
ti) gyomortartalom-vizsgálatok szerint vízi­
bogarakat, ganéjtúrókat valamint vidrakese-
rűfű-, sás-, és békabuzogánymagokat fo­
gyasztanak. Szabó L. fiókaetetéskor rovarlár­
vát figyelt meg táplálékában, de ilyenkor
nagy számban fog szúnyogot is.
Állománynagyság: Rendkívül rejtett életmód­
ja miatt állománynagyságát még becsülni is
nehéz. Egy-egy kisebb területen, a nászidő­
szakban, a hím hangja alapján elég jól felbe­
csülhetjük létszámát, de azután kevésbé ész­
lelhető faj.
Vonulás: Április elején, illetve végén érkezik
vissza a mediterrán félszigeteken és Észak-
Afrikában levő telelöhelyéről. Elvonulása
már augusztus végén megkezdődik, de az ál­
lomány zöme szeptemberben, egyesek csak
október elején hagyják el hazánkat. Gyűrűzé-
si adatok híján, a hazai állomány pontos vo­
nulási útvonala és telelőterülete nem ismert.
Védelem: Az egyre intenzívebb nádgazdálko­
dás eltünteti legfontosabb élőhelyét, az avas
nádasokat. Fontos védelmi feladat tehát, fol­
tokban az avas (előző évi) nád meghagyása,
amely más fajok védelmét is szolgálja. Megte­
lepedése gyékény- és nádkévék, varsababák
létesítésével elősegíthető. Az újonnan létesülő
mesterséges élőhelyek (halastavak, víztárolók
stb.) részben pótolhatják másutt megszűnt
élőhelyeit.
Fészkeit a vízipocok - melynek gyérítését
a Velencei-tavon már Schenk J. is szorgal­
mazta - gyakran tönkreteszi.
Törpe vízicsibe
Porzana pusilla (88., 89. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában a 45-50. földrajzi szé­
lesség közötti területen, Japántól a Kárpát­
medencéig keskeny sávban költ. Innen nyu­
gatra kiszélesedik elterjedési területe, de állo­
mánya igen ritka. Délen Észak-Olaszország
érintésével Franciaországon át az egész Pire­
neusi-félszigeten elterjedt és gyakoribb. Euró­
pában észak felé terjeszkedik. Költ Észak-
Afrikában, Indiában, Ausztráliában és Új-
Zélandon is.
Hazánkban korábban Ürbőpusztán köl­
tött, innen az utóbbi évekből nincsenek ada­
taink. Biztos fészkelőhelyei a dunántúli Sár­
rét [415], a Hortobágy [423], 1977-ben Sza­
badszálláson Bankovics A. talált költő párt.
Fészkelőhely: A mélyebb - 20 40 cm-es - vizű
területeken telepszik meg, de csak ott, ahol a
73
vizek május-június között is megmaradnak.
Kedveit költőhelyei a zsombékos mocsárré­
tek, a szikes laposok, a helyenként nád-, illet­
ve gyékényfolttal tarkított területek. Ritkás
avas gyékényesben, zsombék nélküli székisás­
ban is költ.
Költési idő: Május végén, de többnyire csak
június elején teljes a fészekalj. Az ennél későb­
bi fészkek valószínűleg pótköltések.
Fészkelés: Április végén, május elején érkezik
vissza téli szállásáról, azután hamar párba áll.
Ilyenkor hallható teljes besötétedés után a
hímek jellegzetes - kereplőhöz hasonló -
hangja. A nászidőszak után elhallgatnak.
Fészküket zsombékokban orvosi ziliz, mo­
csári kutyatej, réti füzény védelmében, főleg
a székisás avas kunyhója alá építik.
Szabó L. Csákváron megfigyelte, hogy a
fészekanyagot a tojó hordta, és a hím építette
be. Laza, 9-10 cm átmérőjű, 10-12 cm széles
fészkük fűszálakból épül (tarackos tippan,
csetkáka, székisás).
Vékony zöld növényi anyagokból készült
fészke erősen eltér a másik két vízicsibefaj
fészkétől. Az első tojás lerakásakor még alig
emelkedik a víz fölé, később folyamatosan
magasítják. A fészeksátrat gondosan zárják,
rendezgetik. A kotlás folyamán a szülők gya­
kori váltása miatt hídszerű feljáró és bejáró­
lyuk alakul ki. A közelben több pihenőhelyet
is építenek.
A fészekalja 8-9 tojásból áll. Ezeket a tojó
naponta, estefelé rakja le. A kotlási idő 14-16
nap. A szülők eleinte óránként váltják egy­
mást, a tojásokat igen gyakran forgatják.
A teljes fészekalj 3-4 nap alatt kel ki. A fekete
pelyhes fiókák a szülők segítségével szerzik
táplálékukat.
Táplálkozás: Hazai viszonyok között eddig
még nem vizsgálták táplálék-összetételét.
Táplálkozási viselkedése hasonló a másik két
vízicsibééhez. Vízben élő rovarokat és puha­
testűeket zsákmányol.
Állománynagyság: Hazai állománya rendkí­
vül rejtett életmódja miatt alig ismert. A nász­
időszak után jelenlétét még éjszaka is alig
lehet megállapítani. A csákvári réten
1965-66-ban a vizsgált 6 fészke, a szűk biotóp
74
miatt laza telepszerűen helyezkedett el egy­
mástól 20-40 m-re [423],
Vonulás: A Földközi-tenger melléki telelőte­
rületéről április második - május első felében
érkezik vissza. Feltehető azonban, hogy mé­
lyebben benyomul Afrikába, sőt egyes példá­
nyok eljutnak Dél-Afrikába is. A hazai állo­
mány pontos telelőterülete és vonulási útvo­
nala gyűrűzési adatok hiányában nem ismert.
Augusztus végén, szeptemberben vonulnak
el, egyes példányok még októberben is megfi­
gyelhetők.
Védelem: Vízingadozásra igen érzékeny faj.
Hazánkban, fészkelőbiotópjainak a kedvező
vízviszonyait a kontinentális (június-júliusi)
zivatarok nem mindig alakítják ki. A zsombé-
kosok vizének visszatartásáról védett mocsa­
rainkban tehát mesterségesen is gondoskodni
kell május-június és július hónapban.
A legeltetés, kaszálás és árasztás fontos, de
idejét és ritmusát ezen értékes biotópok nö­
vény- és állatvilágának igényeihez alkalmaz­
kodva kell végezni. A vizes laposok szélén
csak augusztusban ajánlatos kaszálni. Avas
növényzetre szükség van, de az elgyékényese-
dés, elnádasodás veszélye is fennáll.
Megtelepítéséhez elhagyott halastavak se­
kély vízzel való feltöltését is tervbe lehetne
venni. Legritkább vízicsibefajunk élőhelyei­
nek fenntartása, gyarapítása igen jelentős fel­
adat a Hortobágyi és a Kiskunsági Nemzeti
Park területén.
Pettyes vízicsibe
Porzana porzana (90., 95. fénykép)
Elterjedés: Költőterülete a Brit-szigetektől az
Ob vízrendszeréig, főleg a földrajzi szélesség
50. és 60. foka között húzódik, inkább észak
felé.
Hazánkban a Hortobágyon, a Körösök vi­
dékén, a Tisza és a Duna ártéri rétjein, a
kiskunsági zsombékosokban, a dunántúli
Sárréten, a Kis-Balatonon, a Fertő tó mellé­
kén, a Hanságban és talán a zalai-somogyi
völgyek mocsárrétjein költ.
Fészkelőhely: Csakis a nyílt mocsárrétek, fő­
lég sík vidéki, nagyobb kiterjedésű, vizenyős
rétek, zsombékosok, mély, marhajárásos le­
gelők, szikes laposok fészkelője. Nádasok­
ban, tavakban sohasem fészkel! Még a kes­
keny szegélyzóna sem felel meg számára a
költésre. * Szárnyuk csökevényes ujjának karmával
Tipikus zsombékfészkelő. Sekély, 10 cm-es
vízborítású csetkákások, főleg mélyebb,
20-30 cm-es, marhák által kimélyített, oszlo­
pos zsombékok - tarackos tippan, posvány-
sás, sédbúza, réti ecsetpázsit, székisás - avas
állományaiban fészkel.
Költési idő: Április végén, május első felében,
ritkábban április közepén, május végén teljes
a fészekalja. Szabó L. a legkorábban április
2-án találta tojásos fészkét. Május végén, jú­
nius-júliusban gyakori a pótköltése.
Fészkelés: Korán - március közepétől érkezve
- párba állnak, s estefelé és éjjel sűrűn füty-
työgnek. Fészeknek a gilisztatúrásos zsombé-
kokon kapart mélyedést tölti ki a pár, főleg
szélesebb, avas sáslevelekkel. Az alul dur­
vább, felül finomabb fészekanyag 12-14 cm
átmérőjű, rendszerint ugyanilyen vastag is.
Az első tojás lerakásakor még nincs befejezve,
később - főleg zivatarok után - magassága 20
cm is lehet.
A fészket a hó vagy szél által lehajlított
avas sás-, illetve fűcsomó üstöké alá rejtik.
A kotló madár állandóan rendezi. A frissen
felserkenő zöld levelek hegyét megcsípve és
behúzva szabályos „kunyhót” formál a fészek
fölé. Kelet-északkelet felől bejárónyílást
hagynak. Az egymás váltásakor kicsúszott
fészekanyagból valóságos kis híd alakul ki,
ami minden guvatfélére jellemző. Tipikus
fészkelőtársa a sárszalonka.
A fészekalja 10-12 tojásból áll. A tojó né­
hány tojás lerakása után már - legalábbis éjjel
- kotlik, ezért a fiókák nem egyszerre, hanem
több nap eltéréssel kelnek ki. A szülők felvált­
va kotlának. Zavarás esetén lefutnak fész­
kükről. Rövid futás után felröppenve, lábló­
gatva, igen alacsonyan repülve 50-100 m-rel
arrébb ereszkednek le. A kotlási idő 15-16
nap.
A koromfekete fiókák csőre jellegzetesen
három színű: csontfehér, fekete és piros. Fel­
száradva lemásznak a fészekről, s a zsombé­
kok árnyas oldalán rejtőznek. Később már
úszva távoznak. Víz alá merülve csak csőrü­
ket dugják ki s az ormyílások körüli fehér
buborékok árulkodnak róluk.
kitűnően kapaszkodnak fölfelé a fészekre. Ez
is általánosan jellemző a guvatfélékre. Éjjel
egy ideig még a fészken melegíti őket a tojó,
később minden zsombék pihenőhelyül szol­
gálhat számukra.
Táplálkozás: Vízben, iszapban, vízinövényzet
alján élő ízeltlábúakat, főleg szúnyoglárvá­
kat, bogarakat, vízipoloskákat, szitakötőket,
pókokat, ezenkívül férgeket, csigákat, lágy
növényi részeket, magvakat eszik. Hazai (júli­
us-szeptember közötti) vizsgálatok során
gyomrából főleg csigák, vízibogarak, vala­
mint rizs-, kakaslábfü-, sás- és kákamagvak
kerültek elő.
Állománynagyság: Állománya igen változó
nagyságú. Vizes években, elöntött mocsárré­
teken nagyobb, száraz években elenyésző.
Megfelelő élőhelyen majdnem kolóniaszerű-
en költ, aránylag közel egymáshoz. A fészkek
egymástól való távolsága átlagosan 30-40 m.
Vonulás: Korán, március közepe táján érke­
zik. A fészkelőhelyek kiszáradása után a tó­
szegélyek, lecsapolt halastavak adnak szá­
mukra táplálkozási lehetőséget. Július köze­
pétől tehát inkább még kóborlásról beszélhe­
tünk, augusztus közepén azonban már tető­
zik vonulásuk. Augusztus végén számuk hir­
telen megfogyatkozik. Szeptembertől novem­
berig már csak kis számban, elszórtan fordul
elő.
Telelőhelyük Észak-Afrika, Szudán és a
Nílus iránya mentén tovább haladva Dél-
Afrika is. Talajközeli repüléssel magas hegye­
ken is átkelnek. A hazai állomány pontos
telelőterülete nem ismert.
Védelem: A vonulási útjukat keresztező vil­
lanyvezetékek sok egyed pusztulását okoz­
zák. Fészkelőhelyükön a vízipocok tojáspusz­
títása is jelentősen csökkenti számukat. Leg­
sürgősebb feladat azonban fészkelőbiotópjuk
védelme. A hazai szélsőséges csapadékviszo­
nyok, vízlevezetés, melioráció miatt élőhe­
75
lyük sok helyen veszélybe került. A sekély
vizű zsombékosokon a kellő vízszintet leg­
alább júliusig mesterséges árasztással vagy
egyéb módon fenn kell tartani. Ezzel más
értékes madárfajok (sárszalonka, pajzsos-
cankó) fészkelőhelyét is védjük.
Vizityúk
Gallinula chloropus (91., 92. fénykép)
Elterjedés: Nagy elterjedésű faj, költőterülete
négy kontinenst ölel fel. Előfordul Amerika,
Afrika és Dél-Ázsia trópusi és szubtrópusi
övezetében, a Közel-Keleten. Európában a
legészakibb részek kivételével mindenütt
megtalálható.
Magyarországon főleg az Alföldön és a
Kisalföldön költ, de a domb- és hegyvidék
megfelelő élőhelyein is, például a Bakonyban
vagy az Északi-középhegység völgyeiben kia­
lakult kisebb tavaknál mindenütt előfordul.
Fészkelőhely: Mélyebb vizű tavak parti zóná­
jának madara, ahol a növényzet övenként
alakult. A nádasban fészkel és a szomszédos
gyökerező hínártársulások a főbb táplálkozó­
helyei. Megtelepszik csatornák, vízlevezető
árkok szegélynövényzetében, ártéri holtágak­
ban, téglagyári kubikgödrökben, sőt városi
parkok dús növényzetű tavain is.
Költési idő: Tavaszi érkezéshez képest későn
kezd költéshez. Első fészekalja május máso­
dik felében, június elején teljes. Júliusban má­
sodszor is költ, így fészkelése augusztus végé­
ig is elhúzódhat.
Fészkelés: Fészkét jól elrejtve nádasban vagy
más vízinövényzetben, kevéssel a vízszint fölé
emelve építi. Fészekanyaga sás, nád vagy gyé­
kény szárdarabkáiból, száraz levelekből áll.
A fészeképítésben mindkét szülő részt vesz.
Egyes esetekben a hím a fészek közelében egy
kisebb „játékfészket” is készít, és erre vezeti
rá a korábban kikelő fiókákat, közben a tojó
a maradék fészekaljon kotlik.
7-10 tojást rak, de előfordul, hogy több
tojó tojik egy fészekbe, ilyenkor a tojások
száma 20 is lehet. Kotlási ideje 19-22 nap.
Mindkét szülő kotlik. A fiókák több nap,
76
esetleg egy hét különbséggel kelnek, mert sok­
szor már az első vagy néhány tojás lerakása
után megkezdődik a kotlás. A kikelő fiókákat
az öregek 2-3 napig még a fészken etetik,
később a vízi növényzetben vezetve közösen
keresnek táplálékot. A fiatalok háromhetes
koruktól önállóan is képesek a táplálék felku­
tatására, de öthetes korukig a szülőkkel ma­
radnak.
Táplálkozás: Táplálékát a sűrű vízinövényzet
sekély vízzel borított aljzatán járkálva, vagy
mélyebb vízben a hínártársulás vízfelszínen
úszó levélzetén lépkedve, illetve ezek között
úszkálva szerzi. Ritkábban a vízpartra is ki­
jár. Elsősorban vízirovarokat és azok lárváit,
férgeket és puhatestűeket fogyaszt. Magvakat
és a vízinövények zsenge hajtásait is eszi.
Állománynagyság: Mindenütt kis számban
fordul elő. Csak ritkán csoportosul. Legna­
gyobb, 10-20 példányból álló csoportjai is az
egymás közelében költő párokból és azok
felnőtt fiataljaiból állnak. A Péteri-tavon,
amelynek 144 ha-os vízfelülete a nádasok
mentén viszonylag jól áttekinthető, fészkelő
állománya az 1970-es években 15-20 pár kö­
rül mozgott.
Vonulás: A telet Afrikában tölti, ahonnan
április elején vagy közepén tér vissza. Észa-
kabbi populációk átvonulása még ezt követő­
en is tart. Zord időjárási viszonyok esetén az
északiak nálunk feltorlódhatnak. Az állo­
mány zöme októberben vonul el, de nagyobb,
be nem fagyó vizeinknél mindig akadnak át-
telelők.
Védelem: Jó alkalmazkodóképességű faj.
A vízi élőhelyek fenntartásával állománya
megőrizhető. Lakóhelyek környéki kisebb
nádas tavak szeméttel való feltöltése miatt
elvesztheti egyes élőhelyeit.
Szárcsa
Fulica atra (93., 94. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia mérsékelt égövi zónájá­
ban fészkel Írországtól és Spanyolországtól
egészen Japánig. Ezenkívül költ Észak-Afri-
kában, India és Délkelet-Ázsia szubtrópusi
I
vidékein, valamint Ausztráliában és Tasma-
nia szigetén.
Magyarországon az Alföld és a Dunántúl
vizein közönséges. Az Északi-középhegység
szélesebb folyó- és patakvölgyein levő kisebb
tavakon szintén előfordul, de ritkább.
Fészkelőhely: Legkedveltebb élőhelyei a ná­
dasokkal, gyékényesekkel övezett mélyebb vi­
zű tavak, különösen azok, melyekben dús az
alámerült hínár-, illetve algavegetáció. Ked­
veli a szikes tavakat is, de a sekély, rendszere­
sen kiszáradókat kerüli. Egyes szikes tavakon
évekig is rendszeresen költ, de ha a tavaszi
vízállás bizonyos szint alá csökken, vagyis
várható a nyári kiszáradás, akkor ott nem
telepszik meg. Holtágakban, árkokban, kül­
városi kubikgödrökben is fészkel.
Költési idő: Szaporodási időszaka április kö­
zepétől július közepéig tart. Évente általában
egy, ritkábban két költése van. A pótköltések
gyakoriak.
Fészkelés: Le nem aratott nádasokban már
április közepén fészeképítéshez kezd. Nagy
kiterjedésű nádtarlókon csak később, április
végén rak fészket, amikor a felnövő zöld nád
már elég takarást nyújt. Nagyobb tavakon,
ahol több pár költ, fészkeit rendszeresen a
nádas nyílt víz felőli oldalán levő kb. 4-5 m-es
sávban helyezi el. Érdekességként megemlít­
jük, hogy Csörgő T. 1979-ben Maroslellén
6 m magasan, szarkafészekben találta éppen
kelő fészekalját. A legközelebbi nyílt víz egy
150 m-re levő növényzet nélküli csatorna
volt.
A fészek a nádtorzsok közé a talajra épül,
de 20-30 cm-re a víz színe fölé emeli. Fő
anyag a nádszál, hosszabb nádszálakból még
feljárót is készít. A csésze belsejét inkább nád­
levéllel béleli. Fészekalja legtöbbször 7-9 to­
jás, de lehet 6, illetve 12 is. Kotlási ideje 21-24
nap. Mindkét szülő kotlik. A fiókák egyszer­
re, vagy néhány napos eltéréssel kelnek asze­
rint, hogy hányadik tojás lerakása után kezd­
tek az öregek a kotláshoz.
A kikelő fiókákat a tojó üli, a hím hordja
a táplálékot. Zavartalan körülmények között
a fiókák 3—4 napig el sem hagyják a fészket.
Később együtt jár az egész család táplálék
után, de éjszakára még visszatérnek a fészek­
re, ahol a fiókák a tojó alá bújnak. A fiatalok
egyhónapos korukban már önállóan táplál­
koznak, de nyolchetes korukig a szülőkkel
maradnak.
Táplálkozás: Növényi és állati eredetű táplá­
lékot egyaránt fogyaszt. Csipegeti a zsenge
vízinövényhajtásokat, alábukva hozza fel a
zöld moszatokat, a hínárnövényzet zöld ré­
szeit. Eszik magvakat (főleg sásfélék, a béka­
szőlő és a keserüfű magvait), de elfogyasztja
a növényzeten lebegő békapetecsomókat,
összeszedi az ebihalat, csigákat, vízirovaro­
kat, s azok lárváit is [210]. Az utóbbi időben
halastavakon előfordul, hogy megeszi a hal­
takarmányként kiszórt búzát is.
Az áttelelést megkísérlők hirtelen fagy ese­
tén végzetes helyzetbe kerülhetnek. Ilyenkor
a túlélők elfogyasztják jégbe fagyott társaik
tetemét.
Állománynagyság: A megfelelő élőhelyeken
gyakori, társaságkedvelő madár. A Kiskun­
sági Nemzeti Parkban a Szívós-széken, amely
kb. 1 km2 kiterjedésű szikes tó, 1980-ban 90
pár költött.
Vonulás: A telet Észak-Afrikában vagy Dél-
Európában tölti, ahonnan márciusban tér
vissza vizeinkhez. Nyár végétől több százas
gyülekező csatapai verődnek össze az alföldi
szikes tavakon. Ősszel októberben vonulnak
el délnyugati irányba nagyobb tömegei.
A Balatonon viszont (valószínűleg északi po­
pulációk) a jég beálltáig kitartanak.
Enyhébb teleken, ha a Balaton nem vagy
csak rövid időre fagy be, tömegesen át is
telelhet. Az áttelelők száma 1982/1983 telén
megközelítette a 10 000-et. Hazai gyűrűs
szárcsákról érkeztek visszajelentések Olaszor­
szágból, Tunéziából és Törökországból.
Védelem: Az 1982-ben érvénybe lépett termé­
szetvédelmi jogszabályok feloldották korábbi
védettségét, országosan vadászható madár.
Állománya tömeges előfordulása miatt nem
veszélyeztetett.
77
Túzok
Otis tarda (96., 97. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában a Pireneusi-félsziget­
től az Usszuri folyóig, a sztyeppjellegű terüle­
teken fészkel. Afrikában már csak Marokkó­
ban él. Két alfaját az Ural választja el.
Magyarországon a Dunántúlon és a Kis­
kunságban szórványosan fészkel. A Kárpát­
medencei állomány zöme Kelet-Magyaror-
Költőhely: A túzok a magas füvű sztyeppék
állatvilágának egyik legjellemzőbb madara.
Már a 18. századtól nyomon követhető a
természetes füves pusztákról a szántóföldi
környezetbe való húzódása, ahol a kalászos
gabona és a takarmánynövények, elsősorban
a lucerna kínál számára fészkelőhelyet. Az
egyes növények mindenkori fejlettségi állapo­
ta határozza meg, hogy gabonában vagy lu­
cernásokban csoportosul költésre az állo­
mány. Olyan növénymagasságot igényel,
ahonnan ülve is körbekémlelhet.
Költési idő: A kotlás fő idénye április utolsó
hetétől május végéig tart. A kedvezőtlen idő­
járás vagy a mezőgazdasági művelés miatt
gyakran megsemmisülő fészekalját július vé­
géig másodköltéssel pótolja.
Fészkelés: Szaporodási időszakát a március
végétől május közepéig tartó folyamatos dür-
gés vezeti be. Az öt-hat éves koruktól ivaré­
rett kakasok állandó dürgőhelyeiken látvá­
nyos ceremóniával csalogatják magukhoz a
tyúkokat, amelyek négyéves koruktól alkal­
masak a szaporodásra. A kakas tél végétől a
tavaszi dürgési idény kezdetéig gyakori körül-
repüléssel jelöli ki a mintegy 15-20 ha-nyi
78
dürgőhelyét, amelyen azután nem tűr meg
versenytársat jelentő más hímeket.
Régebben a túzok monogám volt. A dür-
gőhelyre csalogatott tojót a párja később, a
költés heteiben is őrizte, majd együtt vezették
a fiókákat is. A családok nyár végén nagyobb
telelő csapatokká verődtek össze. Ez a termé­
szetes ivari kapcsolat napjainkban alig is­
mert, mivel a század első évtizedeiben a trófe­
át szolgáltató, kifejlett kakasok túlzott vadá­
szata miatt az európai állományok ivarará­
nya természetellenesen eltolódott a tyúkok
javára.
A tartósodó kakashiány kezdetben hárem­
tartásra, majd még szélsőségesebb arányta­
lanság esetében csoportos párosodási formá­
ra vezetett. Ez utóbbi esetben az ivarérett
kakasok és az őket egymás után felkereső
tyúkok kapcsolata már csak a megterméke­
nyítés perceire szorítkozik [410],
A fészkelőhelyet a dürgőhely közvetlen kö­
zelében választják ki. Ha az élőhely ezt lehe­
tővé teszi, a dürgés a félmagas vagy rövid
füvű, természetes réti növényzetben történik.
A termesztett növényekbe rejtett fészkeket
pedig a rétekkel érintkező szántóföld határ­
zónájában találjuk.
A fészek kikapart vagy kifürdött, béleletlen
talajmélyedés. A tyúk 1-2, néha 3 tojását
egy-két napos időközökben rakja le. A kotlás
a második tojás lerakása után kezdődik, és
25-28 napig tart.
A fiókanevelés körülményei a rejtett élet­
mód miatt alig ismertek. Az első tíz-tizenkét
napban a tojó etet, később a csibék már önál­
lóan táplálkoznak.
Táplálkozás: A túzok táplálék-összetétele na­
gyon változatos, az apró rovaroktól a nyúl-
fiókáig, gyom- és gabonamagvaktól a finom
rostú, zöld növényekig minden emészthetőt
elfogyaszt. Téli táplálékában különleges je­
lentőséget kap a repce és a takarmánykáposz­
ta, amely a népes, telelő csapataikat is helyhez
köti.
A fiókák kezdetben kizárólag apró gerinc­
telen állatokkal táplálkoznak, két hét után
szoknak rá a növényi táplálékra is.
Állománynagyság: Korabeli becslések a Kár­
pát-medence állományát a századfordulón
12 000-re tették. Az első hiteles felmérés 1941-
ben történt, ekkor 8557 példányt számláltak.
Az állomány 1969-ig 2300 egyedre fogyatko­
zott, majd lassan újból emelkedett. 1979 óta
3000 körül alakul [116, 409].
Vonulás: Ázsiában vonuló, az európaiak csak
tartósan ínséges időszakban kóborolnak táp­
lálékért.
Védelem: A túzok fogyatkozása évszázadok­
ra vezethető vissza. A csökkenés magyarázata
az élőhelyváltozás, az ivarérett kakasokat ir­
tó, trófeaszerző vadászat és a szaporulat je­
lentős hányadát rendszeresen megsemmisítő,
korszerű agrotechnika elterjedése. A dürgő-
helyek háborítása is káros, mert az innen el­
zavart kakas a revíren kívül már nem dürög,
s így nem is termékenyít! A hagyományos
dürgőhelyek nyugalmáról való gondoskodás
alapvetően fontos védelmi feladat.
A túzok Magyarországon 1969, világvi­
szonylatban 1981 óta védett. Hazánkban fo­
kozottan védett faj. Legjelentősebb élőhe­
lyén, Dévaványán túzokrezervátum és neve­
lőállomás is létesült, ahonnan 1982-ig a men­
tett fészekaljakból 102 mesterségesen fölne­
velt növendék túzokot sikerült a természetes
környezetbe visszavadítani.
 Lilealkatúak - Charadriiformes
Bíbic
Vanellus vanellus (102., 103. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában költ. Megtalálható a
Brit-szigetektől a Távol-Keletig. Főként a
mérsékelt övi zónában költ, de átterjed a hi­
deg, a mediterrán, és helyenként a sivatagi
zónára is. Századunk elejétől Európában
északi irányba terjeszkedik.
Magyarországon az Alföldön és a Kisal­
föld megfelelő élőhelyein közönséges, de szin­
te mindenütt, még a hegy- és dombvidék közé
ékelődő, alacsonyabb fekvésű medencékben,
folyóvölgyekben is előfordul.
Fészkelőhely: Legnagyobb sűrűségben a szi­
kes tavakat övező szikes pusztákon fészkel.
Ott, ahol a szinteződés miatt a növénytársulá­
sok övezetesen rendeződnek, legkorábbi fész­
kei a tavasszal víz alá nem kerülő sziki csen-
keszesben, a későbbiekben a sziki zsázsa övé­
ben, illetve a mézpázsittal kevert sziki zsázsás
társulásban találhatók. Költ szántóföldeken,
here- és lucernaföldön, erdőkkel körülvett vi­
zenyős hegyi réteken, szélesebb patak- és fo­
lyóvölgyeket kísérő réteken.
Költési idő: Enyhe tavaszi időjárás esetén már
március utolsó harmadában költéshez kezd.
Pótköltésekkel szaporodási időszaka július
végéig is elhúzódhat. Évente többnyire egy­
szer költ.
Fészkelés: A költési idő kezdetén a talajba kis
fészekgödröt kapar. Ezt a környéken találha­
tó száraz növényi szálakkal béleli. A talaj
nedvességétől függően vastagabb fészket is
építhet.
A fészekalja 4 tojásból áll, amelyeket na­
80
ponta rak le. Az utolsó vagy az utolsó előtti
lerakása után kezdi a kotlási. A hím is üli a
tojásokat. A kotlási idő 24 nap. A kikelő
pelyhes fiókák egy-két napig még a fészek
közelében maradnak, azután az öregek veze­
tésével keresik táplálékukat. Hideg, esős idő­
ben az öregek szárnyai alá bújnak. Veszély
esetén az öregek vészkiáltására szétfutnak, és
láthatatlanul lapulnak meg a talajon.
Korai fészekaljai gyakran elpusztulnak,
ilyenkor pótköltéshez kezd. Előfordulhat má­
sodszori pótköltés is. A fiókák öt hét múlva
lesznek röpképesek. A kikelő 4 fiókából gyak­
ran csak 1 vagy 2 nő fel. Ivarérettségét egyé­
ves korában éri el, de ebben a korban még
nem mindegyik költ.
Táplálkozás: Táplálékát száraz gyepes terüle­
teken, réteken, vizek parti zónájában a talaj­
ról szedi fel. Túlnyomórészt állati táplálékot
fogyaszt. Zsákmányállatai között főként ro­
varok, pókok, csigák és giliszták szerepelnek.
Növényi eredetű táplálékát különféle magvak
és apró növényi részek képezik.
ÁUománynagyság: A leggyakoribb fészkelő
parti madarunk. A 680 ha kiterjedésű Péteri-
tavi Madárrezervátumban, amelynek kb. fele
alkalmas fészkelőhely a számára, évente
40-45 pár költ. Országos állománynagysága
- gyakorisága miatt - nem ismert.
Vonulás: A Földközi-tenger nyugati meden­
céjét övező területeken - keményebb telek
esetén az afrikai (Tunézia, Algéria, Marok­
kó), enyhébb teleken az európai oldalon -
tartózkodik. Tavasszal március elején érke­
zik, de kisebb csapatai sokszor már február­
ban mutatkoznak.
 Augusztusban, szeptemberben vonul el tő­
lünk. Az állomány zöme - a gyürüzési adatok*
alapján - délnyugati irányban hagyja el a
Kárpát-medencét, s leszállás nélkül érkezik
meg első pihenőhelyére Észak-Olaszország-
ba, a Pó-síkságra. Kisebb részük északnyuga­
ti irányba indul, azaz északról kerüli meg az
Alpokat, s Franciaországban fordul dél felé.
Észak-afrikai telelőhelyeiket nem a szoroso­
kon keresztül közelítik meg, hanem Szardí­
nia, Korzika vagy a Baleári-szigetek érintésé­
vel átrepülik a tengert.
Védelem: Korán visszatérő állományában
nagy pusztítást vihet végbe a márciusi ke­
mény fagy és főleg a tartós havazás. 1976
tavaszán egy ilyen pusztulás évekre visszave­
tette a hazai állomány létszámát. Áprilisi köl­
tései sokszor az intenzív legeltetések miatt
sikertelenek. A legeltetést ezért a védett terü­
leteken - a helyi viszonyoknak megfelelően -
területileg is, időben is szabályozni kell.
Kis lile
Charadrius dubius (99.. 100. fénykép)
Elterjedés: Európában Skandinávia északi ré­
szének kivételével mindenütt költ. Ázsia nagy
részén és Észak-Afrikában is fészkel.
Hazánkban a sík vidéki területek, folyó­
partok szórványosan fészkelő madara.
Fészkelőhely: Vízközeli kopár térségek külön­
böző megjelenési formái alkotják élőhelyét.
A folyók kavicszátonyainak jellemző mada­
ra. Számos ember alkotta biotópban is meg­
telepszik. Sok helyütt kavics- és homokbá­
nyában, a Duna-parton kavicsfeltöltésen, a
Velencei-tónál iszapfeltöltésen [309], ezenkí­
vül kiszáradt tómederben [293] és papírgyári
derítőnél [113] is fészkelt. Találtak még fész­
kelő példányt agyagbányában [104] és több
szikes tónál is. Fülöpházán Bankovics A. a
Szappanos-szék mellett homoki szántón ta­
lált fészkelő kis lilét. Víztől távolabb, Gönyű-
nél akáctelepítés hiányosan növő kavicsos so­
rában költött [291],
Költési idő: Az állomány jelentős része évente
csak egyszer költ, csupán három ismert adat
utal második költésére [19, 291, 298]. Április
végén, május elején kezdődik a tojásrakás, de
a fészekalj pusztulása okozta másodköltések
megnyújtják a költési időszakot. Barbácsy Z.
a Rábánál még június 21-én is talált tojáso­
kat. A fiókák többsége rendszerint május vé­
gén, június elején kel (Barbácsy Z. legkorábbi
adata május 19.). A második költés júliusban
folyik. Legkésőbbi fészekalja augusztus 1-én
került elő [291],
Fészkelés: Fészkének nyílt, megfelelő kilátást
nyújtó, vízközeli területeken, a csaknem nö­
vényzet nélküli, kopár talajon kapar sekély
mélyedést. Folyami zátonyokon a magasab­
ban fekvő helyeket keresi, a szikeseken pedig
a vaksziken költ. Kavicson általában nem
használ fészekanyagot. Ritkán igen kevés szá­
raz növényi törmelék, gyökérdarabka talál­
ható fészkében. Máshol a mélyedésbe vagy
annak peremére apró kavicsokat hord a kö­
zelből.
A tojások száma legtöbbször 4, ritkán 3.
Mindkét madár kotlik. A kotló madár zava­
rás esetén csendesen, feltűnés nélkül, futva
távozik fészkéről. A fiókák 24-25 nap kotlás
után kelnek, és felszáradás után még aznap
elhagyják a fészket. Röpképességüket kb.
négyhetes korukra érik el, addig a szülök ve­
zetik őket. A család sokszor még később is
együtt marad.
Táplálkozás: Gyomortartalmában Sterbetz I.
csiborok különböző nemzetségeihez tartozó
fajokat és homokfutrinkákat talált. Csigákat
14 gyomortartalomból 3 esetben mutattak ki
[187].
Állománynagyság: Szétszórt, alkalomszerű
fészkelése miatt nehezen állapítható meg pon­
81
tosan hazai állománya. A Rábánál 1975-ben
42 km hosszon átlag 2 km-enként költött egy
pár [21].
Vonulás: Tavasszal az állomány zöme márci­
us végén, áprilisban érkezik, illetve vonul át
hazánkon. Kivételesen februárban is előfor­
dul egy-egy példány. Az északabbról érkezők
már augusztusban megjelennek, szeptember­
ben létszámuk megemelkedik. A legkésőbbi
átvonulok október végéig kitartanak.
Egy 1977. augusztus 27-én Tatán gyűrűzött
madár a következő év március 30-án Közép-
Olaszországban került kézre. A telet Afriká­
ban a Szaharától délre eső területeken tölti.
A hazai állomány pontos telelőterülete nem
ismert.
Védelem: Folyami zátonyokon az alkalman­
ként végzett - általában illegális - kavicsbá­
nyászat és a fürdőzők zavarhatják a madarak
költését. Országos állománya nem veszélyez­
tetett.
Széki lile
Charadrius alexandrinus (98., 101. fénykép)
Elterjedés: Nagy elterjedésű faj. Az Antark­
tisz kivételével valamennyi földrészen előfor­
dul. A kontinensek hideg égövi részeit kerüli.
Megtalálható Észak- és Dél-Amerika egyes
tengerparti szakaszain, Európa, Kisázsia, a
Közel-Kelet, Kelet-Ázsia, Afrika, valamint
Ausztrália tengerpartjain és elszórtan a konti­
nensek belsejében is. Az európai kontinens
belsejében csak a Kárpát-medencében talál­
ható populációja.
Hazánkban jelenleg csupán az Alföldön, a
Duna-Tisza közén és a Tiszántúl egyes pont­
82
jain fészkel. Magyarországon elterjedési terü­
lete szűkül.
Fészkelőhely: Sekély vizű szikes tavak közelé­
ben telepszik meg, ott, ahol nagy kiterjedésű,
gyér növényzettel fedett sziksós talaj felszínt
talál. A fehérlő szikes talajon vagy a szikpad­
ka ritkás növénytársulásaiban költ, ahol a
bárányparéj vagy a sziki zsázsa az uralkodó
növényfaj. A keskeny parti zónájú szikes ta­
vaknál nem telepszik meg.
Költési idő: Az időjárástól függően április kö­
zepén vagy végén kezd a költéshez. Szaporo­
dási időszaka a sikertelen költések miatt elhú­
zódhat július végéig is.
Fészkelés: Gulipántelephez társulva vagy né­
hány párból álló lazán széthúzódó homogén
telepben költ. Fészke a csupasz szikes talajba
kapart maroknyi gödör, amelyet száraz növé­
nyi törmelékkel, talaj kéreg-darabkákkal tölt
fel félig vagy háromnegyedig. E törmelékbe
sokszor félig besüllyesztve költi 2-3, ritkán 4
tojását.
Kotlási ideje 24-26 nap. A kotlásban a hím
és a tojó egyaránt részt vesz.
A fiókák felszáradás után elhagyják a fész­
ket, és az öregek vezetésével a csupasz vízpar­
ton vagy a ritkás növényzetben keresik táplá­
lékukat. Veszély esetén a pelyhes fiókák más
partimadár-fiókákhoz hasonlóan meglapul­
nak, de néha menekülés közben kisebb tócsá­
kon is átúsznak. A fiatalok körülbelül 6 hetes
korukra válnak röpképessé.
Táplálkozás: Táplálékát a víz szélén vagy at­
tól távolabb, ritkás növényzetű száraz terüle­
teken futkározva keresi. Előfordul leeresztett
halastavak talaján, de ott is főleg a már szik­
kadó iszapfelületeken. Elsősorban a talajon
élő rovarokat fogyasztja.
Állománynagyság: Hazai állománya nagyobb
a gólyatöcsénél, de sokkal kisebb és labilisabb
a gulipánénál. Az utóbbi 5-10 évben rohamo­
san fogy. Jelentősebb fészkelőhelyein a költő
párok száma csökkent és kisebb fészkelőhe­
lyeiről eltűnt.
A Kiskunsági Szikes-tavaknál 1978-ban
még 18 pár költött, 1979-ben már csak 8 pár,
1980-ban 7 pár, 1981-ben 6 pár. A Hortobá­
gyi Nemzeti Parkban és a szomszédos terüle­
teken 1981-ben 25 pár fészkelt. Állománya
országosan 60-80 pár. Állománycsökkenésé ­
nek okát még nem ismerjük.
Vonulás: Tavasszal korán, néha már március
elején, de általában a hónap közepén érkezik.
Augusztusban a költési idő után, vonulás
előtt, kis csapatai verődnek össze, a még ki
nem száradt szikes tavaknál. E csoportosulás
napjainkban legfeljebb 30-40 madárból áll.
Az egyes kiskunsági tavak közötti nyár végi
mozgását gyűrűzésekkel is sikerült bizonyí­
tani.
Szeptemberben vonul el délnyugati irány­
ba. A telet Afrikában tölti, de a hazai állo­
mány telelőhelyéről még nincsenek pontos
adataink. Visszajelentések csak Dél-Európá-
ból érkeztek. Egy-egy példány került meg az
Appennini-félszigeten, Szardínián és Szicí­
lián.
Védelem: Fokozottan védett faj, sok más ma­
dárfajjal együtt már 1901 óta védelem alatt
áll. Legnagyobb veszélyt élőhelyeinek foko­
zatos átalakítása (halastóvá, intenzív legelő­
vé) jelenti számára. így szűnt meg egyik legje­
lentősebb élőhelye a szegedi Fehér-tavon. Vé­
dett területeinken fészkelőhelyeinek fokozott
óvásával maradék állománya még megment­
hető.
Nagy póling
Numenius'arquata (104., 105. fénykép)
Elterjedés: Fészkelőterülete Eurázsia mérsé­
kelt és hideg égövi részein található. Előfor­
dul Írországtól Skandinávián, Közép- és Ke-
let-Európán, Szibérián át egészen a Távol-
Keletig. Kontinensünk déli feléből hiányzik,
és Nyugat-Európa több pontjáról is eltűnt.
Magyarországon a Dunántúlon és a Du-
na-Tisza közén költ néhány területen.
Fészkelőhely: Nagy kiterjedésű zsombékos,
fűzbokros rétek, ún. turjános területek, tő­
zegmocsarak fészkelője.
Költési Idő: Szaporodási időszaka április utol­
só harmadától június végéig, július elejéig
tart.
Fészkelés: Ez a vonulási időszakban viszony­
lag gyakori madár olyan kis számban költhe­
tett a múltban is, hogy hosszú ideig nem is
feltételezték hazánkban fészkelését. Első fé­
szekaljára csak 1928-ban bukkantak rá a Sár­
réten Székesfehérvár mellett.
Lapos fészkét vizenyős rétek szárazabb ré­
szén, kis talajmélyedésbe, száraz növényi ré­
szekből, főleg fűszálakból építi.
A tojások száma 3-6, általában 4. Az utol­
só tojás lerakása után kezdi a kotlási. A hím
és a tojó egyaránt üli a tojásokat. Kotlási
ideje 29-30 nap.
A fiókák néhány órás eltéréssel kelnek. Fel­
száradásuk után szétmásznak a fészekről és a
rét növényzete között a szülők vezetésével
keresik táplálékukat, öt-hat hetes korukban
válnak röpképessé. Ezután az öregekkel
együtt elhagyják a fészkelőhelyet. Valószínű­
leg csatlakoznak a szikes tavaknál és szikes
pusztákon júliusban csoportosuló, vedlő,
északi és keleti populációkból származó csa­
patokhoz. Korán elvonulnak.
Táplálkozás: Szántókon, ugarokon, szikes le­
gelőkön, löszpusztákon, vizenyős réteken
vagy sekély vízzel borított iszapfelszíneken
szerzi táplálékát. Őszi vonulás idején a szikes
puszta gyepén táplálkozás közben szinte egy
legelő juhnyájhoz hasonlóan halad előre csa­
pata.
Főként állati táplálékot fogyaszt. A szára­
zabb területeken különféle tücsök-, szöcske-,
sáskafajokat és egyéb rovarokat fog el. Laza,
homoki szántókon csőrével a talajba szúrva
is kiszedi a rovarokat, lárvákat. Nedvesebb
területeken iszaplakó rovarokat és lárváikat,
férgeket, csigákat, ritkábban kisebb békákat
fogyaszt.
83
 Növényi eredetű táplálékát különféle mag­
vak és bogyók alkotják.
Állománynagyság: Hazai állománya szétszór­
tan, néhány párból álló részpopulációkban
költ. Létszáma az 1980-as években 50 pár
körül mozgott.
Vonulás: Korán, néha már februárban, de
rendszerint csak márciusban érkeznek hoz­
zánk csapatai, amelyek elsősorban a szikes
tavaknál mutatkoznak. Fészkelőhelyein csak
áprilisban jelenik meg. A hazai fészkelők vo­
nulásáról még kevés adatunk van. Délnyugati
irányba vonul.
Magyar gyűrűs nagy póling már augusz­
tusban kézre került Észak-Olaszországban,
szeptember elején pedig Algériában.
Őszi vonuláskor átvonulok az első komo­
lyabb fagyok beálltáig figyelhetők meg. Kivé­
telesen néhány példány áttelel.
Védelem: A fészkelők rendkívül kis száma
miatt fokozottan védett faj. Állománya élő­
helyeinek védetté nyilvánításával, eredeti ál­
lapotban való megőrzésével fenntartható.
Fészkelőhelyeinek fokozott védelme flóránk
és faunánk számos értéke, főképp a turjános
területeinken található sajátos életközösségek
fenntartása végett is szükséges.
Nagy goda
Limosa limosa (106., 107., 108. fénykép)
Elterjedés: Európában és Ázsiában a 45. és a
60. északi szélességi fok közötti sávban fész­
kel. Izlandon a sarkkörig nyomul.
Hazánkban nagyobb számban, főként a
84
Tiszántúlon, a Duna-Tisza közén, kisebb
számban a Dunántúl egyes részein költ.
Fészkelőhely: A nagyobb kiterjedésű szikes
legelők, vizenyős rétek, reliktum jellegű lápré­
tek lakója. Kisebb számban ártéri réteken,
kaszálókon is fészkel. Költő állománya a
mindenkori vízviszonyoktól függően igen vál­
tozó nagyságú lehet. Megtelepedéséhez feltét­
lenül szükséges a nyár közepéig tartó 5-10
cm-es vízborítás és a középmagas növényzet,
melyből a fészkén ülő madár nyújtott nyak­
kal még kilát.
Jellegzetes költőhelyei a Tiszántúlon és a
Duna-Tisza közén a cickafarkos és ürmös
csenkeszgyepek, a fehér tippanos, rétisásos,
valamint a sziki zsázsás, mézpázsitos társulá­
sok. Dunántúli fészkelőhelyein számos láp-,
és mocsárréti társulásban is költ. Előszeretet­
tel fészkel a szinte homogén réti ecsetpázsitos
és mézpázsitos állományokban is. Rizsföldek
közelében a jó táplálkozási viszonyok miatt
sokszor lucernásokban, ugarokon is megte­
lepszik [396]. Általában néhány párból álló
laza telepekben fészkel. Nagyobb, '20—50 pá­
rat számláló telepei ma már csak az ország
néhány pontján találhatók.
Költési idő: Fészekalja április végére, május
elejére teljes. A május közepén található friss
fészekaljak jobbára pótköltések. Június végén
hagyják el a költőhely területét.
Fészkelés: Április elején már megkezdik a pá­
rokra szakadást, nászrepülést. Ekkor gyak­
ran láthatunk a rétek felett kettesével-hárma-
sával kergetőző madarakat. A hímek testüket
jobbra-balra billegetve, jellegzetes hangot
hallatva repülik körbe leendő költőhelyüket.
A fészek alapjául a környezetből valame­
lyest kiemelkedő zsombékot, fűcsomót vá­
laszt. (Egy Duna-Tisza közi területen fészkei
között 12 m volt a legkisebb távolság. A társ­
fészkelő fajok - bíbic, piroslábú cankó, guli­
pán - közül a bíbic fészke volt a legközelebb,
8 m-re.) Egyszerű fészket épít a környezetben
fellelhető növényi részekből. Vizenyősebb he­
lyen a fészke általában tömöttebb. Bélelőa­
nyagot nem rak bele.
Tojásainak száma 3-5, általában 4. Mind­
két szülő kotlik. A kelés idején általában a
tojó van a fészeknél, a hím 20-25 m körzetben
tartózkodik. A tojáshéjakat a tojó csőrében
messzire elviszi a fészektől. A fiókák nem
kelnek mindig egyszerre, az első és az utolsó
kikelése között 20-21 óra is eltelhet. Kikelés
után 1,5-2 óra alatt száradnak fel, ezután a
család elhagyja a fészek környékét. A fiatalok
röpképességüket egy hónap múlva érik el.
Táplálkozás: Költési idő végéig táplálékát fő­
ként a fészek környezetének vizenyős részein
szerzi be. Tiszántúli rizsföldeken táplálkozó
godák gyomrában tücsök, lótetű, vízipolos­
kák, árvaszúnyoglárva és szitakötő-maradvá­
nyok voltak [396]. Keve csigákat (magcsigát,
mételycsigát, csíkos csigát és kerekszájú csi­
gát) is talált táplálékában [188]. Frissen el­
árasztott rizstelepen rizs- és harmatkásamag-
vakat is fogyaszt [396], Az átvonuló tömegek­
nek kiváló táplálkozóhelye a lecsapolt halas­
tavak lágy, iszappal borított medre.
Állománynagyság: A hazánkban költő állo­
mány nagyságát igen nehéz meghatározni, s
csak részadatok vannak. Molnár L. a Duna-
Tisza közén végzett felmérései szerint egy 320
ha-os területen 1975-79 között 8-15, egy 150
ha-os területen 1979-82 között 18-45 pár köl­
tött.
Vonulás: Tavasszal az állomány zöme márci­
us közepén érkezik. Kóborló, elvonulásra
gyülekező csapatok már június végétől látha­
tók. A nagy tavaszi-őszi átvonuló tömegek
létszáma helyenként elérheti a 3-10 ezres lét­
számot is.
Telelöterülete a Földközi-tenger melléke,
főleg Észak-Afrika egészen Etiópiáig.
A hazánkban jelölt példányok közül 5
Olaszországban és 1 Algériában került meg a
tavaszi hónapokban.
Védelem: Állományának csökkenése még a
múlt századi lecsapolásokkal, vízrendezések­
kel kezdődött, és a vizenyős rétek feltörésével
fokozódott. A védett területeken azonban to­
vábbra is fenntarthatok nagyobb állományai.
A kis létszámban elszórtan fészkelők fenn­
maradása már bizonytalanabb, a rét- és le­
gelőgazdálkodással járó zavaró hatások és
a költésre alkalmas területek fogyatkozása
miatt.
Piroslábú cankó
Tringa totanus (110., 111. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia mérsékelt égövi zónájá­
nak madara. Izlandtól és Nagy-Britanniától
egészen a Távol-Keletig előfordul. Európá­
ban az utóbbi évtizedekben visszahúzódóban
van.
Magyarországon az Alföld, a Kisalföld és
a Mezőföld egyes részein költ.
Fészkelőhely: Hazánkban elsősorban a szikes
talajú réteken telepszik meg. Előfordul a
gyengén szikes réttől kezdve a vakszikkel
szomszédos gyepekig. A nedves, vizenyős ré­
teken, mindig tavak közelében költ. Kerüli a
nagy kiterjedésű, száraz szikes pusztákat.
Költési idő: Április első harmadában már tel­
jes lehet a fészekalja, rendszerint azonban
csak későbbi költései vagy pótköltései sikere­
sek, mert a korábbiak a zaklatás miatt a hideg
napokon tönkremennek. Költési ideje június
végéig tart, ilyenkor ugyanis már legtöbbször
a nedves szikes rétek, sekély vizű szikes tó­
csák is kezdenek kiszáradni.
Fészkelés: Fészkét elsősorban a dúsan növő,
sűrűbb sziki növényzetbe építi. A fészek csé­
széjét mindig magas, 10-12 cm-es, néha 40
cm-es zöld növényzet veszi körül, amely ta­
karja a kotló madarat. A Kiskunságban fész­
kei leggyakrabban sziki zsázsa és mézpázsit
kevert társulásában - a homogén mézpázsi-
tosban rendszerint zsombékon -, ezenkívül
rétisásos társulásban találhatók. A fészek kis
talajmélyedésbe, száraz fűszálakból épül.
A fészekalja 4 tojásból áll. A tojó és a hím
felváltva kotlik. A fiókák 23 napi kotlás után
néhány órás eltéréssel kelnek, egy napig eset­
leg még a fészken maradnak, a szülők oltalma
alatt. Gyakran előfordul azonban, hogy fel­
száradásuk után rögtön elhagyják a fészket,
és a sűrűbb réti növényzetben az öregek veze­
tésével táplálék után néznek. Röpképességük
elérése után - 25 nap múlva - egy-egy terület
családjai kisebb, laza csapatokba verődnek.
Táplálkozás: Táplálékát a sekély vízzel bo­
rított réti növényzetben bujkálva, nyílt víz­
partokon vagy a sekély vízben járkálva, rit­
kán úszva szerzi. Nyár végén, ősszel főként a
85
 lehalászott halastavak iszapos talaján táplál­
kozik. Elsősorban állati táplálékot (rovaro­
kat, azok lárváit, alacsonyabb rendű rákokat,
férgeket) fogyaszt. Ritkábban magvakat is
felszed.
Állománynagyság: 1982-es felmérések szerint
a Hortobágyi Nemzeti Park területén 60 pár,
a Kiskunsági Nemzeti Park körzeteiben 80
pár költött. Az ország többi részéről nincse­
nek pontos adataink.
Vonulás: Első példányai március első harma­
dában érkeznek, az állomány zöme azonban
csak március közepén. Nem alkot nagy csa­
patokat. Néha a füstös cankóval (Tringa
erythropus) vegyül egy csapatba.
Szeptemberben indul téli szállására, de
északabbi populációk átvonuló példányai az
első tartós fagyokig, sokszor december elejéig
megfigyelhetők nálunk. Telelőhelye Afrika,
illetve Dél-Európa.
Magyar gyűrűs példányok Olaszország­
ban, Tunéziában, a Balkán-félszigeten és
Krétán kerültek kézre.
Védelem: A faj fennmaradásáról elsősorban
az élőhelyeinek eredeti állapotban való meg­
őrzésével gondoskodhatunk. Ezt az alföldi
szikesek mind nagyobb arányú védelmével
érhetjük el, amellyel más értékes fajokat és a
teljes életközösséget is védünk.
Sikeres szaporodásához szükséges, hogy a
költési időben minél kevesebb ember zavarja
fészkelőhelyét. Ha hideg tavaszi időjárás ese­
tén kénytelen elhagyni a fészkét, rövid idő
alatt kihűlnek a tojások és a költés sikertelen
lesz. A pótköltések során egyre kevesebb az
esély arra, hogy abban az évben eredményes
szaporulata legyen. Ha pedig néhány pár nem
tud szaporodni, csökken a populáció létszá­
ma, és lassan eltűnik az adott területről.
Billegetöcankó
Tringa hypoleucos (109. fénykép)
Elterjedés: Egész Európában általánosan el­
terjedt. Ázsiában az északi-sarkkörig, keleten
Japánig, délen Mongóliáig, Afganisztánig hú­
zódik költőterülete.
86
Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint a
Szigetközben, a Rába mentén, a Hemádon és
a Csepel-szigeten költ.
Fészkelőhely: A Szigetközben a Duna és a
Mosoni-Duna fűz-nyár ligetekkel borított
szigetes zátonyos, sebes folyású részein költ
[76]. A Rába szabályozatlan, csendes, füze­
sek szegélyezte alsó szakasz jellegű kavics-
zátonyos részei a jellemző fészkelőhelyek.
Barbácsy Z. sok helyütt együtt találta a kis
lilével. 1972-ben ugyanő figyelte meg költését
magas vízállásnál a folyótól 30 m-re, egy
mésziszapderítő kiszáradt, elgazosodott med­
rében. A Csepel-szigeten elhagyott sóderbá­
nyában is fészkel [141].
Költési idő: Évente egyszer költ, de a fészekalj
pusztulása esetén feltehetően másodköltése is
van. A Rábánál és a Szigetközben többnyire
április második felében kezdődik a tojásra­
kás, és a fészekaljak nagy része május elején
már teljes. A legtöbb fióka május végén, júni­
us elején kel. A Csepel-szigeten észlelték a
legkésőbbi hazai fészekaljat, július 27-én
[141].
Fészkelés: Fészke kavicszátony gyérebb nö­
vényzete között vagy part menti fűz-nyár li­
getek ritkás aljnövényzetében a földön talál­
ható. A Szigetközben parti flaszterkövek kö­
zé beépítve, valamint kopár kavicsöntésen
magában álló fűzbokor tövében is rábukkan­
tak fészkére [76].
A laza talajon egy kis mélyedésben főként
avarlevelekből [76, 309], illetve növényi szá­
lakból építi fészkét.
A tojások száma 4, ritkán 3. A fiókák
20-22 nap múlva keltnek ki, és utána rövide­
sen el is hagyják a fészket. Rendszerint az
egyik szülő vezetgeti a fiókákat, a másik kicsit
messzebb, egy jó kilátást nyújtó helyen őrkö­
dik, és minden veszélyt már távolról jelez.
Veszélyeztetett fiókáiról néha alakoskodással
igyekszik elterelni a figyelmet. Barbácsy Z.
megfigyelései szerint a fejlettebb, de még röp-
képtelen fiókák végső esetben úszva, sőt víz
alá bukva próbálnak menekülni az ellenség­
től.
A fiókák csakhamar önállóan táplálkoz­
nak, és 14-18 napos korukra már tudnak
repülni, a család azonban négy hétig együtt
marad.
Táplálkozás: A közvetlen vízközeli, iszapos,
kavicsos és köves part rovarvilága képezi fő
táplálékát. Az eddigi kevés táplálékvizsgálat
során vízirovarokat és lárváikat, valamint or­
mányosbogarakat és futrinkákat találtak
gyomrában. Kis mennyiségben csigákat is fo­
gyaszt [187],
Állománynagyság: A hazai fészkelő populáció
létszámának pontos meghatározása szórvá­
nyos fészkelése miatt nehéz, becslés szerint
50-100 pár közötti lehet. A Rábánál 1975-
ben 42 km hosszon átlag 3 km-enként költött
1 pár [21],
Vonulás: Tavasszal március végén, április ele­
jén érkeznek az első példányok. A fő vonulás
áprilisban zajlik. Május közepétől rohamo­
san csökken számuk, és a hónap végére az
utolsó átvonulok is elhagyják hazánkat.
Költésre az átvonulóknak csak a töredéke
marad nálunk.
Júniusban főleg a Duna és a Rába mentén,
de szórványosan egyéb vizeknél is találhatók
átnyaraló példányok. Június végétől a költés
befejeztével egyre több helyen jelennek meg
kóborló egyedei, kisebb csapatai.
Júliusban érkeznek vissza az első átvonu­
lok. Augusztusban tetőzik vonulásuk, de még
szeptember végén, október elején is megfi­
gyelhetők. Kései példányait november végén
is észlelték [196],
Vonuláskor folyó- és állóvizeknél egyaránt
gyakori, még sertéslegelők dagonyáinál, ki­
sebb tócsáknál is megtalálható. Rendszerint
kisebb csoportokban mozog. Legnépesebb
csapatai 30-40 példányból állnak. Éjjel vo­
nulnak.
A hazai költő állomány telelőterületét pon­
tosan nem ismerjük. A közép-európai popu­
lációk a mediterrán régiótól Dél-Afrikáig
szóródnak szét.
Védelem: A kisszámú költő állomány a fész­
kek viszonylag gyakori pusztulása ellenére
sem veszélyeztetett.
Sárszalonka
Gallinago gallinago (113. fénykép)
Elterjedés: Nagy elterjedésű faj. Megtalálható
Észak-Amerika és Eurázsia mérsékelt övi és
sarkvidéki területein. Északon a fahatárig,
illetve helyenként a cserjés tundráig terjed.
Ugyanakkor előfordul Afrika és Dél-Ameri-
ka trópusi részein, Dél-Amerikában az esőer­
dő zónában is.
Magyarországon egyre szűkül az élettere.
Költ az Alföldön, főként a Duna-Tisza kö­
zén és a Dunántúl egyes területein.
Fészkelőhely: Elsősorban a tőzeglápokat, a
Duna-Tisza közén a turjános vidékeket ked­
veli. Nagy kiterjedésű nádas mocsarak eseté­
ben azok szigeteit szegélyező vagy a nádast
kívülről lezáró magas sásos övben fészkel.
Fűzbokros, égerligetes lápokon is költ. Rit­
kábban dús növényzetű gyepen, szikes talajú
tócsáknál is megtelepszik, de a vakszikes terü­
leteket kerüli.
Költési idő: Szaporodási időszaka április ele­
jétől júliusig tart. Két költése lehetséges.
Fészkelés: Sajátos hanggal kísért nászrepülé­
sét április elejétől figyelhetjük meg. Ilyenkor
fészkelöhelye fölött ír le szabálytalan körö­
ket. A kör egyes szakaszain kiterjesztett szár­
nyakkal és legyezőszerüen szétterjesztett fa­
rokkal, remegő testtel oldalirányban zuhan,
s eközben idézi elő farktollaival a sajátos me-
kegő hangot.
Fészkét a vizes területek szárazabb részein
a sűrű fű közé rejti, vagy sászsombék tetejére
építi. A kis talaj mélyedést száraz fűvel béleli.
Fészekalja 4 tojásból áll. Csak a tojó ül a
tojásokon. A fiókák 19-20 napi kotlás után
kelnek, és felszáradásuk után elhagyják a
fészket. Eleinte az öregek vezetésével járnak
87
élelem után, de hamarosan már önállóan táp­
lálkoznak. Háromhetes korukra válnak röp-
képessé.
Táplálkozás: Táplálékát hosszú csőre segítsé­
gével, szurkálással szerzi mocsarak talajából,
tavak leapadt vízszéli zónájából, leeresztett
halastavak talaján. Főképpen állati táplálé­
kot, talajlakó férgeket, rovarokat, csigákat,
iszaplakó lárvákat, ritkábban magvakat is
fogyaszt.
Állománynagyság: Országos állományára vo­
natkozó adat nincs. A Kiskunsági Nemzeti
Park területén 12-15 pár, a Zámolyi-meden-
cében népesebb populáció, mintegy 20 pár
költ évente. A Hortobágyi Parkban 1981-ben
és 1982-ben kb. 50 pár költött.
Vonulás: Tavaszi vonulása március elején
kezdődik és április elején tetőzik. Elvonulása
már augusztus elején megindul, de átvonuló
sárszalonkák, sokszor százas csapatokban
még októberben és novemberben is láthatók.
A hazai állomány a bíbichez hasonlóan dél­
nyugat felé vonul. Telelöhelye a Földközi­
tenger nyugati medencéje körüli területen
van. Magyar gyűrűs példányokat Olaszor­
szágból (2), Franciaországból és Algériából
(1-1) jelentettek vissza.
Védelem: A napjainkban is tartó mocsár- és
láplecsapolások, vízelvezetések talán ezt a fajt
sújtották legjobban. A Duna-Tisza közén
egymás után szűnnek meg hajdani fészkelő­
helyei a homokhátak közé ékelődő zsombé-
kosok, a gólyahírrel borított rétek. A lecsapo-
lások megállításával, a tavaszi vizek vissza­
tartásával, a turjánosokban lehetővé tehetjük
maradék állományának fennmaradását.
Erdei szalonka
Scolopax rusticola
Elterjedés: Európa és Ázsia mérsékelt övi ré­
szén fészkel. Földrészünkön csupán a magas
északon, a Pireneusi-, az Appennini- és a Bal­
kán-félszigeten nem költ.
Fészkelőhely: A hegyvidéki erdőkben, függet­
lenül azok korától, fafajától és jellegétől, el­
88
szórtan fészkel. A fiatal aljnövényzettel borí­
tott részeket kedveli.
Költési idő: Tőlünk északabbra levő állandó
költő területein két költése van. Hazánkban
másodköltése nem bizonyított.
Hazai fészkelése nagyon rendszertelen, a
főidény április-május, de júniusban is fészkel­
het.
Fészkelés: A párzás tavasszal, már az észak,
északkelet felé vonulásuk közben megkezdő­
dik. Ha a tojó eléri költőterületét, akkor ott,
ha nem ér oda, akkor a fokozódó tojásrakási
inger miatt attól délebbre fészkel. így adódik,
hogy az állandó fészkelőterületétől délebbre
is előfordul költése. A Mecsekben és a Vértes­
ben is fészkel [1, 2, 437],
Fészkét rendszerint fiatal fás növény tövé­
hez rakja. Az avarban készít egy kis mélye­
dést, amelyet hullott falevelekkel bélel. A fé­
szek anyagát a közvetlen környékről gyűjti.
A fészekalja általában 4 tojásból áll. A to­
jásokat naponta rakja le és csak az utolsó
lerakása után kezdi, 22-24 napig tartó kotlá-
sát. A tojások a fészek anyagához hasonló
színűek, ezért szinte tökéletesen beleolvadnak
a környezetükbe. Csak a tojó kotlik, a hím a
párzások után újabb tojókat keres.
A kikelt és megszáradt fiókák anyjuk veze­
tésével azonnal elhagyják a fészket. Az első
napon a fészek 10-15 m-es körzetében ma­
radnak. Útjuk mentén a tojó több helyen, kb.
1 m-es körben lekaparja az avart a talajról
azért, hogy a fiókái könnyebben hozzáférje­
nek az élelemhez.
Gyakran előfordul, hogy fészke kötött ta­
lajú, száraz erdőrészben van, ahol a fiókák
nem tudnak táplálékhoz jutni. Az ilyen hely­
 ről légi úton szállítja el fiókáit más, puhább
talajú, nyirkosabb erdőrészekbe. Ez a fióka­
szállítás egyedülálló a hazai madárvilágban.
Külön érdekesség, hogy veszély esetén egy­
szerre „kapja össze” fiókáit, és szállítja azokat
biztonságosabb helyre. Az apró, még röpkép-
telen fiókákat lábszárai közé szorítja, a farká­
val megtámasztja azokat, majd a levegőbe
emelkedik, és a talaj fölött 1-2 m magasság­
ban, brekegésszerű hangokat hallatva repül,
akár több száz méter távolságra is! A 8-10
napnál idősebb, nagyobb fiókákat már nem
szállítja.
Az utódok egyhónapos korukra válnak
röpképessé. A család csak a vonulás közben
szóródik szét.
Táplálkozás: Fő tápláléka a különböző avar
alatt lakó állat, giliszta, csiga, százlábú, ro­
varlárva. Ezért tartózkodik előszeretettel a
puha, porhanyós talajú erdőben.
Állománynagyság: Az állomány létszáma na­
gyon ingadozó. Előfordulnak inváziós évek,
amikor országszerte költ, de gyakoribbak az
olyan évek, amikor csak éjjelenként hallani
néhány „korrogó”, párt kereső hímet. Kelet­
európai faj, így hazai állománya évről évre
csökken a dél-európai telelőterületeken foly­
tatott tömeges vadászata miatt.
Vonulás: A tavaszi vonulás március-április­
ban van, az őszi az időjárástól függően szep­
tember közepétől, november elejéig tart.
A hazánkban gyűrűzött példányok közül
kettő a Szovjetunióban, Tartu közelében júli­
usban, ugyanebből a fészekaljból a harmadik
fióka novemberben Bresciában (Olaszország)
került kézre. További gyűrűzött példányok is
megerősítik, hogy Olaszországban, Szardínia
szigetén telel, de Franciaországból és Spa­
nyolországból is érkeztek visszajelentések.
Enyhébb teleken az ország déli részein akad­
nak áttelelők is.
Védelem: A tavaszi vonuláskor (húzáskor)
vadásszák. Ilyenkor sok olyan tojó is teríték­
re kerül, amelynek már fészke van. Csak nem­
zetközi védelmi intézkedésekkel és vadásza­
tuk korlátozásával tartható fenn az állo­
mány.
Pajzsoscankó
Philomachus pugnax (112. fénykép)
Elterjedés: Norvégiától a Csukcs-félszigetig, a
sarkkör táján elterülő tundrákon általános.
Délebbre, az Északi- és Balti-tenger közelé­
ben levő nedves réteken is költ. Európában a
legnagyobb számban Hollandiában fészkel.
Az NDK- és az NSZK-beli, valamint lengyel­
országi állománya csökkenöfélben van. Dé­
lebbre csak ritkán és elszigetelt foltokban
fészkel.
Hazánk is egy elszigetelt költőhelye.
Fészkelőhely: Elöntött, nedves mocsárréte­
ken, vizenyős kaszálókon, zsombékos legelő­
kön költ. Alacsony zsombékon, aránylag ma­
gas fűben fészkel. A legelők, mocsarak, tavak
közelségét kedveli, de mindig nagy kiterjedé­
sű nyílt területet igényel.
Költési idő: A tavaszi vonulás után kis szám­
ban visszamaradó tojók május-júniusban
költenek. Ha ebben az időszakban a vizes
élőhelyek fölött magasan köröző pajzsoscan­
kó tojókat látunk, ez már fészkelést sejtet.
A hímek ilyenkor már továbbvonultak észak
felé.
Fészkelés: Hazánkon óriási tömegekben vo­
nul át. Április-májusban a hímek násztánca,
dürgése vonja magára a figyelmet. Főleg a
magasabb árokpartokat, szikpadkákat, hosz-
szan elnyúló földnyelveket lepik el a vetélke­
dő, „pajzzsal és tőrrel” hadakozó hímek.
A tojó keresi fel az igen szűk helyet védő
hímet.
A tojó a párzás után egyedül építi a fészket,
üli a tojásokat, gondozza a fiókákat.
Az utóbbi évek két fészkeléséről a követke­
zőket tudjuk: 1969. május 31-én a csákvári
réten Szabó L. 4 tojásos fészekalját találta a
nedves csetkákás réten, melyet a réti ecsetpá­
zsit magas fűtengere borított. A fészek kis
zsombékon épült s az ecsetpázsit, tarackos
tippan sátorszerűen eltakarta. 1974. július 5-
én a kunmadarasi réten ugyanő találta fészkét
székicsértelep közelében, kiszáradt juhcsen-
kesz gyep fűcsomói között. Ez a fészekalj
pótköltés volt, két erősen kotlott tojással.
89
 Táplálkozás: Fészkelési időben mocsaras ré­
teken főleg szúnyog- és légylárvákat, tegzese­
ket, bogarakat, vízipoloskákat, apró rákokat,
gilisztákat és csigákat fogyaszt. Száraz gye­
pen sáska és szöcske a fő tápláléka. Májusi
vonulása idején a víz alá vetett rizsszemeket
szívesen fogyasztja. Más növényi tápláléka
nem jelentős.
Állománynagyság: Hazai állományról alig be­
szélhetünk, annak ellenére, hogy vonuláskor
a nedves réteken, sekély tópartokon, vizek
mellett több ezer példány tartózkodik. Fész-
kelése ritka és rendszertelen. A 30-as évekig
Ürbő volt klasszikus fészkelőhelye. Azóta
csak néhányszor fészkelt. A Hortobágyon a
század elején Udvardy jelzi fészkelését. Aradi
Cs. a Nyirő-laposon két fészkelő párt talált
1967-ben. A csákvári réten 1970-ben három
pár költött. 1974-ben a madarasi pusztán
fészkelt.
Vonulás: Már február végén és márciusban
megérkeznek az elsők, vonulásuk fő ideje áp­
rilis és május első fele, amikor tízezres töme­
gekben lepik el a réteket. A hímek már korán,
július elején visszaérkeznek. A tojók és a fia­
talok később. Az állomány zöme augusz­
tus-szeptemberben vonul át, de vonulásuk
elhúzódik október-novemberig is.
Telelőhelye a Földközi-tenger környéke,
valamint Közép-Afrika (Szenegambia, Niger,
Csád-tó, Kenya), sőt egyes példányok Dél-
Afrikába is eljutnak.
Magyarországon gyűrűzött példányok a
Niger-deltában és a Szovjetunióban, az Ob
torkolatvidékén kerültek meg. Hazánkban,
Finnországban és a Mali Köztársaságban je­
lölt példányokat fogtak.
Védelem: Megfelelő vizes élőhelyek megőrzé­
sével, nyár végi árasztásokkal segíthetjük
őket vonulás közben. A magyar természetvé­
delem egyik fontos feladata, hogy zavartalan
átvonulóhelyről gondoskodjék a vízimadarak
részére. A fészkelő tojókra különös gondot
kell fordítani, hogy ennek az északi fajnak
esetleg újból állandó költő állománya alakul­
jon ki hazánkban.
90
Gólyatöcs
Himantopus himantopus (114., 115. fénykép)
Elterjedés: Fészkel Ázsia több területén, a
Közel-Keleten és Dél-Ázsiában nagy szám­
ban. Elterjedt Afrika nagy részén és Ausztrá­
liában is. Európában csupán Franciaország
néhány pontján, a Pireneusi-félszigeten, Szar­
dínián, a Kárpát-medencében, az Égéi- és a
Fekete-tenger, valamint a Kaszpi-tenger kör­
nyékén költ.
Magyarországon a Duna-Tisza közén,
újabban a Hortobágyi Nemzeti Park körzeté­
ben, és a Tiszántúl egyéb területein telepedett
meg.
Fészkelőhely: Időszakos vízborítottságú szi­
kes tavaknál, szikes tócsáknál találja meg
életfeltételeit. Legjobban azokat a 20-25 cm-es
vízmélységű tócsákat kedveli, melyekben csu­
pán mézpázsit alkot ritkás zsombékokat.
Megtelepszik szikes talajú környezetben ki­
alakított víztárolókon, halastavakon is, ha
ott fészkelésre alkalmas szigetet talál.
Költési idő: Szaporodási időszaka április utol­
só harmadától július elejéig tart. Első fészek­
aljai április végén teljesek. A tojások pusztu­
lása esetén pótköltése is van.
Fészkelés: Egyes párok vagy néhány párból
álló csoportok gyakran társulnak gulipánte­
lephez. Más esetben egy-egy pár elkülönülten
költ valamely apró szikes tócsánál.
Lapos fészkét rendszerint a mézpázsit víz­
ben álló csomójára építi száraz fűszálakból,
máskor a víz széle közelében kaparja 10 cm
átmérőjű fészekgödrét, és rakja ki fészek­
anyaggal. Előfordult kotlott fészekalja fé­
szekgödör és fészekanyag nélkül a víz szélétől
távolabb, száraz talajon sziki zsázsa között.
A fészekalja 4, ritkábban 3 vagy 5 tojásból
áll, az ennél nagyobb tojásszám összetojás
eredménye. A tojások elpusztulása esetén 2
hét múlva már újra teljes fészekalja lehet. Az
utolsó tojás lerakása után kezd költéshez.
Kotlási ideje 25—26 nap. A kottásban a hím
és a tojó is részt vesz, viszonylag gyakran
váltják egymást,
A kikelő fiókák - felszáradásuk után -
azonnal elhagyják a fészket, és a magasabb
sziki növényzetbe húzódnak, ahol szinte ész­
revehetetlenek. Négyhetes korukra tanulnak
meg repülni. Ezután a család még sokáig
együtt marad, és fészkelőhelyüktől távolabbi
szikes tavakat is felkeresnek.
Táplálkozás: Táplálékát a szikes tócsák mé­
lyebb részein, nyílt vízben, néha a székisásos-
ban vagy a mézpázsitosban lépegetve szerzi.
Főleg a vízfelszín közelében mozgó rovarokat
és alacsonyabb rendű rákokat fogyasztja.
Apadó tavaknál vagy leeresztett halastava­
kon az iszapfelületről is szedegeti a kisebb
tócsákban összegyűlt zooplankton-szerveze-
teket.
Állománynagyság: A Duna-Tisza közén az
1970-es években tovább csökkent, ugyanak­
kor a Tiszántúlon kisebb mértékben növeke­
dett állománya. A Kiskunsági Nemzeti Park
területén már nem fészkel. Országos állomá­
nya az utóbbi évek adatai alapján 25-30 pár.
Vonulása: Melegigényes faj. Április elején
vagy közepén érkezik, és az utolsók szeptem­
ber elején vonulnak el. A telet Afrikában töl­
ti. Vonulási útvonaláról pontos adataink még
nincsenek.
Védelem: Jelenleg az egyik legveszélyeztetet­
tebb madárfajunk. Az 1982-ben érvénybe lé­
pett jogszabályok alapján fokozottan védett
faj. Meglevő töredék populációját talán még
megmenthetjük fészkelőhelyeinek védetté
nyilvánításával, s zavartalanságukról való
gondoskodással.
Gulipán
Recurvirostra avosetta (116. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia mérsékelt övi területén a
Pireneusi-félszigettől és Dél-Angliától Kö-
zép-Európán, Kisázsián és Közép-Ázsián át
a Távol-Keletig él. E hatalmas területen csak
a számára alkalmas helyeken, elszigetelt po­
pulációkban költ. Fészkel Afrikában is.
Magyarországon főleg a Duna-Tisza kö­
zén fordul elő, bár az utóbbi években egyre
gyakoribbá vált a Tiszántúlon. Kis számban
költ a Mezőföldön is.
Fészkelőhely: Nagy sótartalmú szikes vizeink­
nél, azok csupasz partszegélyén, szigetein, fél­
szigetein, de mindig a víz széle közelében fész­
kel. A Duna-Tisza közén egyaránt megtalál­
ható a két folyó egykori öntésterületein létre­
jött szikeseken (szolonyec-szoloncsák tala­
jok) és az ottani homokhátság buckái között
kialakult deflációs tavak szoloncsák szikese­
in. Fészkelőhelyein az uralkodó növényzet
leggyakrabban a mézpázsit, egyes helyeken a
sziki zsázsa. Tocsogós talajú, fel nem töltött
halastavak lapos szigetein is fészkel. Költése
ott az elárasztás miatt gyakran tönkremegy.
Költési idő: Ha korán beköszönt a tavasz, első
fészekaljai már április közepén teljesek, más­
kor csak április végén. A tojások pusztulása
esetén pótköltésbe kezd.
Fészkelés: Néhány párból álló laza telepek­
ben költ. Legnagyobb hazai telepe 18—20
párból áll. Kisebb tavaknál két vagy néha egy
magános pár fészkelése is előfordul. Telepé­
hez helyenként széki lile, ritkábban gólyatöcs
társul. Fészkét a vakszikes talaj kis mélyedé­
sében száraz fűszálakból építi. Néha az csak
a tojások lerakásával egy időben készül el.
A fészkei nyílt partokon 4-12 m-re - szigete­
ken ennél sűrűbben - helyezkednek el egy­
mástól.
A fészakalja általában 4, ritkábban 3 vagy
5 tojásból áll. Kotlási ideje 22—24 nap. Az
utolsó tojás lerakása után kezd költéshez, a
fiókák így néhány órás eltéréssel, de egy na­
pon kelnek ki.
Felszáradásuk után elhagyják a fészket.
A kotlásban és a fiókák vezetésében a hím és
tojó egyaránt részt vesz. A jellegzetes fölfelé
görbülő csőr már az egynapos fiókán is a
felnőttéhez hasonló, és azzal a fészek elhagyá­
91
sa után már képes önállóan felszedni táplálé­
kát. A fiatalok körülbelül 6 hetes korukban
lesznek önállóak.
Táplálkozás: Jellegzetes csőralkata jelzi kü­
lönleges táplálkozásmódját. Leggyakrabban
a szikes tó nyílt vizű részein lépegetve, előre
nyújtott nyakkal jobbra-balra kaszáló moz­
gást végezve szűri ki a zooplankton-szerveze-
teket (pl. alacsonyabb rendű rákokat, széki
lebegő kandicsot, vízirovarokat és azok lár­
váit). Apadó vizeken az iszapos aljzaton ko­
torászik csőrével, mélyebb vizeken úszva csi­
pegeti a víz felszíne közelébe kerülő zsákmá­
nyát.
Állománynagyság: Hazai állománya 200 pár
körül van, melynek majdnem a fele, évente
80-100 pár, a Kiskunsági Nemzeti Parkban,
illetve annak körzetében költ. A Hortobá­
gyon 1981-ben 25 pár, 1982-ben már 30 pár
költött. A Kiskunságban viszont az utóbbi
években nem mutatható ki lényegesebb állo­
mánynövekedése .
Vonulás: Tavasszal március elején vagy köze­
pén érkezik. A márciusban visszatérő tartós
hideg és hótakaró esetén a befagyó tavakról
a folyópartokra húzódik. 1962-ben Szegednél
a Maros torkolatánál is mutatkozott.
Költési idő után a jó táplálkozási lehetősé­
get nyújtó gyülekezőhelyeken tömörül. Legje­
lentősebb ilyen vonulás előtti gyülekezőhelye
a Kiskunsági Nemzeti Parkban található
Szappanszék, ahol július második felétől né­
ha augusztus végéig időznek, és számuk néha
megközelíti a 400-at is.
Az állomány zöme augusztus-szeptember­
ben elvonul, de egyes példányokat később,
még novemberben is láthatunk. A gyűrűzések
tanúsága szerint délkeleti irányba vonul, és
Kelet-Afrikában tölti a telet. Magyar gyűrűs
példányok Bulgáriában, Albániában, Olasz­
országban és Tunéziában kerültek kézre.
Védelem: Élőhelyei, az időszakos szikes tavak
a költési idő végére sokszor kiszáradnak. Ez
természetes jellemzője ennek az élőhelynek, és
a kiszáradás hozzájárul az ökológiai stabilitás
fennmaradásához. Víz odavezetése nem szük­
séges, mert a tartós vízborítás átalakítja az
élőhelyeket, és lecsökken a gulipánoknak táp­
92
lálékul szolgáló szervezetek száma is. Fészke­
lőhelyeinek zavartalanságával állományát
fenntarthatjuk.
Ugartyúk
Burhinus oedicnemus (117., 118., 119. fény­
kép)
Elterjedés: Dél- és Délkelet-Európában, a
Szovjetunió dél-európai részén, Délnyugat-
Ázsiában és Észak-Afrikában.költ.
Hazai előfordulási helyeit az évi napfény­
tartam, a legkisebb júliusi légnedvesség (egy­
ben a csapadékszegénység), valamint a ten­
gerszint feletti (max. 400 m) magasság szabja
költőhelyei - homokhátak közé ékelődő szo-
loncsák szikesek, homokbuckák, laza talajú
kultúrterületek~(gyümölcsösök, szőlők, kapá­
sok, erdőtelepítések), szolonyeces szikes
puszták, ritkán középhegységi mészköves
fennsíkok - nagy alkalmazkodókészségről ta­
núskodnak.
A vizes rétek lecsapolásával és a környező
laza talajú (lösz, homok) élőhelyek csökkené­
sével magyarázható hortobágyi megtelepedé­
se az 1950-1960-as évek fordulóján [424],
Költési idő: Április közepe táján érkezik, ná­
sza valószínűleg telelőhelyén, valamint vonu­
lás közben zajlik. Első költése május elejére,
a második júliusra esik. A fészekalj pusztulá­
sa esetén mindkét költéshez rendszeres pót­
költés csatlakozik.
Fészkelés: Költöhelyén - sokszor a természe­
tes talajmélyedést vagy állatnyomot felhasz­
nálva - lapos gödröt fürdik vagy kapar. Vég­
leges fészkét több „próbafészek ” is megelőz­
heti. Fészke a szolonyeces pusztán csapadé­
kosabb időszakban a szikes gyepszigeten, szá­
raz időben a szikfokon található. Zavartalan
költőhelyéhez több éven át ragaszkodik. Al­
kalmas kis területen néha több pár zsúfolódik
össze szűk revírrel. (Bőd P. a szentesi Fertőn
1976 májusában a négy fészke közötti távol­
ságokat 250—300 m-nek mérte.) A tojások
melletti „fészekanyag” főleg marha-, juh- és
nyúltrágyadarabok, rögök, növényi szárak és
gyökerek. A fészekgödör körül a kotlás folya­
mán a gyűrűszerűén elhelyezkedő fészek­
anyag mennyisége egyre növekszik. (Valószí­
nűleg váltási jelzésből, ajándékozásból és/vagy
a költő madár csipegetéséből származik
[424].)
A fészekalja rendszerint 2, néha 1 tojásból
áll. A költésben mindkét madár részt vesz. Az
egyik a fészken ül, a másik őrködik. A kotlási
idő 25-27 nap.
Kikelés és felszáradás után a fiókák egyre
távolabb mennek a fészekgidörtől. Zavarás­
kor a szolonyeces szikesen a szikpadka szegé­
lyében, repedésekben bújnak meg. A nyílt
terepadottságok ellenére a költés jelentős
részben eredményes. A tojásoknak csak kb.
negyedrésze pusztul el zápulás, állatok tapo­
sása és ragadozók miatt.
Táplálkozás: Állati eredetű táplálékát főleg
alkonyaikor, holdvilágos éjeken és a reggeli
szürkületben, jellegzetes futkosással, rögök és
kövek felforgatása közben szerzi. Bogarakat,
sáskaféléket, gilisztát, de békát, gyíkot és ege­
ret is fogyaszt. Bőd P. a szentesi Fertőn, fel­
tört ugaron, őszi gyülekezésben ürülékében
kizárólag futrinkák kitinjét találta.
Állománynagyság: Hazai költő állománya
200 pár körülire becsülhető. Állománynagy-
ságának megítélését rejtett életmódja és vi­
gyázó természete nehezíti. A faunisztikai fel­
mérések bővülésével egyre több költőhelye
vált ismertté.
Vonulás: Költőhelyére áprilisban érkezik,
őszi gyülekezése és vonulása október végéig
elhúzódik. (December, január, február hó­
napból egyetlen megfigyelési adat sincs. Már­
ciusból és novemberből kevés század eleji elő­
fordulása ismert.) Nagyobb pihenő, gyüleke­
ző csapatai északabbról vonulók lehetnek.
Eddigi legnagyobb, 80 fős csapatát Keve A. és
Nagy J. figyelte meg Gönyűnél 1940 őszén.
Védelem: Az állomány fenntartásának feltéte­
le a zavartalanságáról való gondoskodás. Je­
lentős élőhelyeinek jó része már védelem alatt
áll. Tiszántúli költöhelyein az állatok legelte­
tési korlátozása, a vetési varjú kártételének és
a kamillaszedők zavarásának megszüntetése
jelentheti a megoldást.
Székicsér
Glareola pratincola (120., 121. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia, Afrika, Ausztrália
sztyepp-, félsivatagi, sivatagi és trópusi zónái­
ban él.
A hazánkban élő alfaj a Földközi-tengertől
kiindulva a Fekete-tenger, a Kaszpi-tenger,
az Arai-, és Balhas-tó környékének üröm­
sztyeppjeit, félsivatagait és Kisázsia, Elő-
Ázsia kopár köves fennsíkjait lakja.
Magyarországon legismertebb fészkelőhe­
lye a Hortobágy, de kisebb számban a Kis­
kunságban is költ.
Fészkelőhely: Legfontosabb fészkelőhelyei a
száraz, kopár legelők, a köves, homokos félsi­
vatagok, a folyódelták, sós tavak gyér, sótűrő
növényzetű lagúnái. Hazánkban ürmös, méz­
pázsitos, juhcsenkeszes kopár sziken, sziki
útifűvel, kígyófarokkal, kamillával benőtt te­
rületeken költ.
Költési idő: Május végén, június elején kezdő­
dik a költés. Igen gyakori a július közepéig
elhúzódó pótköltés.
Fészkelés: Májusban főleg a delelő gulya kö­
rül és a marhajárásos szikeseken tartózkod­
nak. Nagy területeket kémlelnek ki, de végül
mindig a már évről évre megszokott nagyobb
szikes foltokat választják ki fészkelésre. Jel­
legzetes védő-riasztó viselkedésük nemcsak a
saját biztonságukat szolgálja, hanem más fa­
jok is kihasználják azt. A telepükhöz társuló
fajok (bíbic, piroslábú cankó, goda, széki lile,
tőkés réce) nagyobb biztonságban érzik ma­
gukat, és viselkedésük is megváltozik [9].
93
 3 tojását ürömpárnák, szikimézpázsit-
csomócskák között kapart kis gödörbe rakja
akkor, amikor a talaj már erősen fölmelege­
dett és a vadvizek felszáradtak. Fészekanyag
csak a kotlás közben gyűlik össze trágyada­
rabkákból, növényi részecskékből. Felváltva
kotlának. Amíg a tojó ül a tojásokon, a hím
őrködik. Jellegzetes a szarvasmarha száraz
trágyáján (árvagané) kapart fészek.
17 napi kotlás után egyszerre kelnek ki a
fiókák. Mihelyt megszáradnak, azonnal elin­
dulnak, és árnyékos repedésekbe, fűcsomó
alá vagy állatnyomokba húzódva szinte lát­
hatatlanná válnak. Négyhetes korukra tud­
nak repülni.
Táplálkozás: Táplálékukat részben a kopár
legelőn futva, repülve, részben vizes élőhelyek
fölött repülve szerzik. Nagy távolságokat be­
járnak a rajzó szitakötők, kérészek, ganajtúró
bogarak után. A kopár sziken legfontosabb
tápláléka a sáska, ezenkívül futrinkákat, ga­
najtúró bogarakat fognak. A fiókák is kitin­
ben gazdag táplálékot igényelnek [407].
Állománynagyság: A századfordulón még a
Fertő és a Velencei-tó mellett is fészkelt. Szá­
ma napjainkra még a Duna-Tisza közi ho­
mokos (szoloncsák) szikeseken is igen erősen
megfogyott. Apaj-Ürbő pusztán 10 pár, Fü-
löpszálláson 10—15 pár költ.
A Tiszántúl agyagos (szolonyec) szikesei
adnak otthont a legnagyobb állománynak.
Karcag környékéről Endes M. jelzi előfordu­
lását.
Hortobágyi állományát Schenk 1907-ben
500 párra becsülte [336], Szabó L. megfigyelé­
sei szerint 1959-64 között a Madarasi pusz­
tán 50 pár fészkelt. Hortobágyi létszáma a
hatvanas években 100-120 párra volt tehető,
ez 1969-72 között 150-200 párra emelkedett.
1973-tól létszáma fokozatosan csökkent.
A legutóbbi három évben már csak 50-60 pár
költött a Hortobágyon. A nagyobb kolóniák
szétestek, szétszóródtak, alig néhány pár köl­
tött együtt [229], Békés és Csongrád megyé­
ben az utóbbi öt évben fészkelőhelyei meg­
szűntek.
Vonulás: Melegigényes faj, április végén érke­
zik, augusztus közepétől a hűvösödő éjszaká­
94
kon sokszor fölmelegedett szikes utak mellé
húzódnak. Augusztus végén, szeptember ele­
jén csapatokba verődve elvonulnak.
Görögországban már augusztusban 700-as
csoportját látták, szeptemberben pedig a Ní-
lus-delta és a Vörös-tenger környékén figyel­
tek meg nagy csapatokat. A hazai állomány
pontos telelőterülete nem ismert.
Védelem: Mi lehet az oka a hazai állomány
katasztrofális csökkenésének, és tehetünk-e
valamit a további csökkenés megakadályozá­
sára? Több madárfaj elterjedési területének a
pereme hazánkban található. Ezek a fajok
gyakran elszigetelten, kis populációkban él­
nek, amelyek állandóan ki vannak téve a
pusztulás veszélyének. A nagyobb telepek
szétbomlásának egyik fő oka a Hortobágyon
a vetési varjú túlszaporodása volt. Zavarta a
telepeket - költésüket - a túlzott látogatás,
főleg a fotózás, filmezés. A szigetszerű hazai
állomány fenntartásáért, megmentéséért
nemzeti parkjainknak szigorú intézkedéseket
kell foganatosítaniuk.
Feketeszárnyú székicsér
Glareola nordmanni (122. fénykép)
Elterjedés: Az eurázsiai sztyeppzónát követi
Dobrudzsától az Altajig. Nyugaton még igen
keskeny ez az öv, és ott együtt fészkel a kö­
zönséges székicsérrel. A Kaszpi-tengertől ke­
letre Nyugat-Szibériáig kiterjed költőterülete,
és eléri az északi szélesség 55°-át.
Magyarországon csak alkalmi fészkelő.
Fészkelőhely: A csernozjom talajú ürmös, fü­
ves puszta az igazi élőhelye. A tavi cankóval,
fehérszárnyú szerkővel, túzokkal, reznekkel
együtt fészkel.
Költési idő: Hazai viszonyok között - rendkí­
vül ritka megtelepedése miatt - pontosan nem
határozható meg fészkelésének ideje, de való­
színűleg június-július hónapokra esik.
Fészkelés: A Hortobágyon 1973. június 18-án
talált fészkének elhelyezkedése eltért a széki­
csérek megszokott fészkelőhelyétől. A szik­
padka fölött nagyobb magasságban és maga­
sabb növényzetben, ürmös-juhcsenkeszes kiában, az NDK-ban és az NSZK-bán, Hol­
gyepen fészkelt, a sziki pozdor sárga virágai landiában és Angliában. Egy-két párban való
közelében. előnyomulása nem volt mindenütt sikeres, így
A szikpadka szélétől 50 cm-re levő, pusztai tartósabban csak az NDíj/-ban a Keleti­
zuzmóval kibélelt fészkében 3 tojás volt. (Ka­ tenger partján és hazánkban telepedett meg.
zahsztánban rendszerint 4 tojásból álló fé­ Magyarországon a Duna-Tisza közén, rit­
szekalja.) Június 25-én két fióka kelt, 29-én kábban a Dunántúlon fordul elő költése.
már mindhárom fióka elhagyta a fészket, és Fészkelőhely: Sekély vizű szikes tavak és ha­
a tojó távolabb melengette őket. Július 6-án lastavak körzetében él. A dankasirályok által
200 m-re a fészektől az egyik tokos fióka lakott szigeteken telepszik meg.
marhanyomban lapult. Költési idő: Szaporodási időszaka nálunk má­
Állománynagyság: A legrégibb fészkelési ada­ jus-június hónapra esik.
ta Tiszaföldvár, 1840. május, 1843. június. Fészkelés: A dankasirálytelep központi ré­
Később (1923-1929) Peszéradacs-Szabad- szén a kedvezőbb helyeken, általában a sziget
szálláson 20-30 pár székicsér között 4-5 pár magasabban fekvő szárazabb részén fészkel.
[118] és 1959-ben (június 29. Szúnyogpuszta) Ha több pár költ, egymás szomszédságában
28 pár székicsér között 1 pár [407] fészkelt. telepszenek meg. Fészkét gyomnövények szá­
1969-ben Fülöpszálláson Tildy Z. és Győry J. raz részeiből építi, hasonlóan az ugyanott ta­
figyelte meg. 1973-ban a Hortobágyon köl­ lálható dankasirályfészkekhez. A fészek
tött 1 pár [421]. A Kiskunsági Nemzeti Park 1 anyagában általában található néhány szál
területén 1975-ben Bankovics A. látta. A Hor­ madártoll is.
tobágyon 1979-ben 1 pár költött a Nyírő la- A fészekalja 2-3 tojásból áll. Naponta egy
pos-Nyári járás szikesein, 1980-ban 2-3 pár tojást rak le, és az utolsó vagy az utolsó előtti
mutatkozott ugyanott, és Kovács G. 1981-ben lerakása után kezd kotlani. A kotlásban -
is megfigyelte. amely valószínűleg 23-24 napig tart - mind­
Vonulás: A kunmadarasi pusztán fészkelő pár két szülő részt vesz. A fészek közelében tar­
már augusztus elején fiókáival együtt elhagy­ tózkodik az a szülőmadár is, amelyik éppen
ta a költőhelyét. A keleti állomány igen nagy nem ül a tojásokon [255], A fiókák kitollaso-
tömegekbe verődve vonul, és csapataiból dásukig a fészken vagy annak közvetlen köze­
több eljut egészen Dél-Afrikáig. lében maradnak.
Védelem: Mindkét alföldi nemzeti parkunk­ Táplálkozás: Sterbetz I. szegedi Fehér-tónál
nak fontos feladata a szikes élőhelyek védel­ végzett vizsgálatai szerint elsősorban bogara­
me. A feketeszárnyú székicsér fészkelésére fo­ kat (szipolyt, cserebogarakat, fináncbogarat,
kozottan kell figyelni. Megtelepedése esetén lisztbogarat, csiborféléket), kisebb részben
teljes zavartalanságról kell gondoskodni, még egyenesszárnyúakat és egérféléket fogyaszt.
megfigyeléssel sem kívánatos háborgatni. A fészkek környékén igen sok cseresznyema­
got is megfigyelt.
Állománynagyság: Hazánkban 1940-ben ész­
Szerecsensirály lelték első költését. Ekkor, majd később,
Larus melanocephalus (123. fénykép) 1950-ben 1-1 pár telepedett meg Rétszilason
a halastavakon. A szegedi Fehér-tavon 1953
Elterjedés: Eredeti elterjedési területe csupán óta évről évre költ 1-3 pár. 1960-ban, 1966-
a Fekete-tenger északi partvidékeire, az Égei- ban és 1980-ban 1-1 pár fészkelt a Kiskunsági
tenger egyes szigeteire és Kisázsia belsejére Nemzeti Park területén is. Hazai állománya
korlátozódott. Az utóbbi évtizedekben azon­ valószínűleg egyszer sem emelkedett 5 pár
ban terjeszkedni kezdett nyugati és délnyuga­ fölé.
ti irányba. Megjelent Dél-Spanyolországban, Vonulása: A Földközi-tenger nyugati meden­
Magyarországon, Ausztriában, Csehszlová­ céjének partvidékein, szigetein telel. A Szov­

95
jetunióban gyűrűzött példányok kerültek elő
a Balkánon, Olaszországban és Tuniszban,
valamint egy példány Siófoknál. A hazai fész­
kelők vonulási útvonaláról adataink nincse­
nek.
Védelem: 1954 óta védett. Ritkasága miatt az
európai Vörös Könyvben is szerepel. Megte­
lepedése esetén fokozottan ügyelni kell az
egész sirály telep háborítatlanságára.
Dankasirály
Larus ridibundus (124., 125. fénykép)
Elterjedés: A sarki tájak és a déli félszigetek
kivételével csaknem egész Európában költ.
Fészkel Szibériában is.
Hazánkban természetes tavak és halasta­
vak mentén vagy azok szigetein sok helyen
fészkel kisebb-nagyobb telepekben.
Fészkelőhely: Természetes és mesterséges ta­
vaink nádszigetein, szigetein, székisásfolto­
kon, zsombékon költ. A fészket vízzel vagy
mocsárral körülvett nád- vagy kákacsomó­
kon, zsombékokon, nádtörmelékhalmon,
esetleg a talajon építi.
Költési idő: Április végén már fészkeléshez
kezd. Májusban vagy június elején általában
teljes a fészekalj.
Fészkelés: A fészket növényi szárakból és
náddarabokból mindkét szülő építi. Az alkal­
mas fészkelési hely kiválasztását sok civako-
dás előzi meg. Április végén kezdődik a köl­
tés.
A Korom-szigeten (szegedi Fehér-tó) 1964-
ben a talajon levő 3000-3500 dankasirályfé­
szek egymástól átlag 70 cm-re volt. A fészek­
96
építés a nádcsomók, csalán letördelésével, le-
taposásával kezdődik; káka, sás, szalma és
egyéb anyagok összehordásával folytatódik,
és a fészekmélyedés bélelésével fejeződik be.
A vízállás emelkedése miatt úszó fészke is
lehet.
A fészekalja 2-4, általában 3 tojásból áll.
A kotlási idő 18-24 nap. A szülők felváltva
kotlának. A déli órákban a tojásokat a nap
melegére bízzák.
Ott, ahol a fészket víz veszi körül, a fiókák
szívesen kimásznak a fészekből, az apró szige­
teken és a szárazföldön futkároznak. A szü­
lők vigyáznak a fiókákra. Ha ragadozó ma­
dár vagy dolmányos varjú jelenik meg, csa­
patban támadnak rá, még a kotlók is elhagy­
ják fészküket. (A közeledő embert is megtá­
madják.)
Táplálkozás: A fiókákat szinte kizárólag ro­
varokkal nevelik fel. (Csörgey állítása szerint,
ahol dankasirálytelep van, ott nincs gabona-
poloska-gradáció [87].) Röptében fogja a cse­
rebogarakat, rozsszipolyt, gabonapoloskát.
A burgonyabogarat is felszedi. A fiókáknak
főleg a környező mezőgazdasági földekről
hordja a táplálékot. A szántó traktor után
összeszedi a pajorokat. A Korom-szigeti tele­
pen Beretzk a táplálékmaradványok között
kizárólag cserebogárpajorokat talált [53], Be­
retzk cseresznyefogyasztásukat is említi. Ster-
betz figyelte meg tiszavirág-fogyasztását
[400],
Rékási J. (1982) ivadéknevelés és az őszi
lehalászás idején halastavaknál (szegedi Fe-
her-tó, tömörkényi Csaj-tó) gyűjtött 33 dan­
kasirály-gyomortartalmat vizsgált meg. Táp­
lálékuk rendkívül változatosnak mutatko­
zott. 27 állat- és 4 növényfaj volt a gyomrok­
ban (18 esetben apró „szeméthal”, 1 esetben
halikra). Ezenkívül a halastavakról gyűjtött
dankasirályok gyomrából is sokféle szántó­
földi rovarkártevő és rágcsáló kisemlős került
elő.
Állománynagyság: Hazánk mocsaraiban és
halastavainál, pl.: Irmapusztai halastavak,
szegedi Fehér-tó mellett, illetve a Kiskunsági
Nemzeti Parkban ezres tömegekben fészkel.
Országos állománya 15 000 pár körül mozog.
 ws
92. Vízityúk

93. Úszó szárcsacsapat 94. Szárcsafészekalj

95. Pettyes vízicsibe fészke 96. Túzokkakascsapat

 99. Kis lile

97. Túzokfészekalj

100. Kis lile fészke

98. Széki lile fészke 101. Kotló széki lile

102. Bíbicfészekalj 103. Fészkén kotló bíbic

106. Nagy goda 107. Táplálkozó godák

108. Godafészek 109. Billegetőcankó

112. Pajzsoscankó-fióka 113. Sárszalonkák

 116. Táplálkozó gulipánok

114. Gólyatöcs

118. Kotló ugartyúk

115. Gólyatöcs fészekalja 119. Ugartyúk-fészekalj sziken

124. Dankasirálytelep 125. Dankasirályfészek tojással és fiókával
 129. Vedlő fehérszárnyú szerkő a fészkén

126. Fattyúszerkő

130. Fehérszárnyú szerkő

127. Kormos szerkő fiókája

128. Kormos szerkő 131. Fiókáját etető küszvágó csér

136. Örvös galamb 137. Balkáni gerle
Cseh, német, finn és szovjet gyűrűs példányok
bizonyítják, hogy állománya télen feldúsul
északról érkezőkkel.
Vonulás: Részben vonuló madár. A gyűrűzé­
sek alapján megállapítható, hogy a magyar
állomány legnagyobb része a velencei lagú­
nákban, az Adria mindkét partján tölti a te­
let, de gyakran eljutnak Dél-Franciaország­
ba, Szicíliába, Tuniszba, Algírba és Kisázsiá-
ba is. A költési idő után északnyugati irányba
Ausztriába, Csehországba is elkóborol és ott
is telel. Bulgáriából, Romániából és Görög­
országból is több ízben került elő Magyaror­
szágon gyűrűzött dankasirály. A hazai állo­
mány márciusban tér vissza és rendszerint
szeptemberben vonul el.
Védelem: A jövőben is védeni kell, bár min­
denevő táplálkozásmódjukkal kárt is okoz­
nak. Zajongásukkal zavarhatják más madár­
fajok fészkelését a természetvédelmi területe­
ken.
Fattyúszerkő
Chlidonias hybrida (126. fénykép)
Elterjedés: Európában csak szórványosan,
Ázsiában és Afrikában viszont sokfelé és
nagy mennyiségben fészkel.
Hazánkban legismertebb fészkelőhelyei az
Alföldön vannak (a Hortobágy mocsarai, ha­
lastavai, a Tisza melletti vizek.
Fészkelőhely: A három szerköfaj közül a faty-
tyúszerkő a mélyebb vízhez ragaszkodik,
ezért a vízi élőhelytípusok közül a nyílt vizű
mocsarak, halastavak, morotvák kínálnak
számára kedvező fészkelőhelyet. Nádas mo­
csarakon, gyékénnyel, kákával benőtt vize­
ken nem telepszik meg, bár néha előfordul,
hogy kiritkult nádasokban, uszadékon fész­
kelő dankasirályok telepéhez csatlakozik (pl.
1977-1978-ban a hortobágyi Fekete-réten).
A nyíltvízi, úszó hínárnövények közül leg­
gyakrabban kolokánra, a tavirózsára, külön­
böző békaszőlőkre és vidrakeserüfűre építi
fészkét.
Költési idő: Május közepe után kezdi a fészke-
lést, de az július közepéig is elhúzódhat. Na­
gyon gyakori a pótköltés, amikor a különbö­
ző okból elpusztult első fészekaljat - többnyi­
re újabb helyen - másik telephez csatlakozva
pótolják.
Fészkelés: Fészekanyagként káka, gyékény
szálait, hínárnövényeket épít be. Úszó fészké­
nek a vízinövényekre nehezedő nyomását a
küllő alakban elrendezett hosszabb szálak
osztják el a tavirózsa levelein vagy más hínár­
növényeken.
Telepesen költ, a fészkek egymástól
3-5 m-re találhatók. A telep nagysága igen
változó. Alkalmi megtelepedés esetén 8-10
pár, de a számára évtizedek óta legalkalma­
sabb költőhelyein, pl. a Hortobágyon előfor­
dult egy telepen 200-250 pár is. Költési idő­
ben jellegzetes viselkedési formája a fészek-
anyag-lopkodás. Más szerkőpárok fészkéből
hordja el az építőanyagot. Ez a viselkedés a
kotlás, sőt a fiókanevelés időszakában is meg­
figyelhető [179].
A fészekalja 3 tojásból áll, a 4-es fészekal­
jak rendkívül ritkák és valószínűleg összeto-
jásból származnak. Pótköltések esetén csak 2
tojást rak. Mindkét szülő kotlik. A fiókák
20-21 nap alatt kelnek ki. Etetésükben, őrzé­
sükben is mindkét szülőmadár részt vesz.
A kotlás időszakában, főleg váltáskor, egy­
mást is etetik a fészken.
A fattyúszerkőtelepek néha más vízimadá­
réval keverednek. Gyakori a kormos szerkő­
vel alkotott közös telepe. Előfordul a danka­
sirályokkal való együttfészkelés is. Legjelleg­
zetesebb a feketenyakú vöcsökkel alkotott
vegyes fészektelepe, ahol a szerkőpárok nem­
egyszer elfoglalják a vöcskök fészkeit, akár
tojásokkal együtt is [229],
97
 A kikelés után a fiókák a fészek környékén
tartózkodnak. Veszély esetén ügyesen úsz­
nak, bujkálnak a hínár között. Négyhetes
korukra tanulnak meg repülni, de a szülők
még ezután is etetik őket egy ideig.
Táplálkozás: Repülés közben le-lecsap és a
vízfelszínről, vagy közvetlenül a felszín alól
szerzi meg a táplálékul szolgáló vízirovaro­
kat, ezek lárváit, apró halakat. Levegőben
röpködő rovart csak igen ritkán fog.
Állománynagyság: A Hortobágyon több né­
pes, minden évben kialakuló telep található
(Hortobágyi-halastó, Kunkápolnás). Kisebb
telepek az apróbb tavakon, víztárolókon, ese­
tenként az időszakos mocsarakban alakulnak
ki, 1977-ben és 1981-ben 350-400 pár is köl­
tött legnagyobb pusztánkon.
Hazánk más tájai, így pl.: a bihari szikes
tavak, a Debrecen melletti erdőspuszta tavai
is otthont adnak kisebb-nagyobb telepeinek,
de az országban költő fattyúszerkő-állomány
még így sem éri el az 1000 párt.
Vonulás: Április második felében érkezik. Ko­
vács G. legkorábbi hortobágyi adata 1980.
április 15. Általában vedlésük befejeztével,
szeptember közepén vonulnak el, de néha
még október elején is láthatunk kóborlókat.
A magyarországi fattyúszerkők telelőhelyéről
nincs pontos adatunk.
Az európai populációk részben a mediter­
rán régióban, részben Afrikában, a trópusi
zóna északi szegélyéig terjedő területen tar­
tózkodnak.
Védelem: Az általuk elfoglalt halastómedrek­
ben a hínárirtás, valamint a nyári lecsapolá-
sok veszélyeztetik a költését.
Fehérszárnyú szerkő
Chlidonias leucopterus (129., 130. fénykép)
Elterjedés: Kelet-Európábán, Ázsiában, sőt
az egyenlítői Afrikában is költ. Közép-Euró-
pában Magyarország a legjelentősebb fészke­
lőterülete.
Hazánkban a Duna-Tisza köze és a Ti­
szántúl szikes tavain, mocsárrétjein költ. Csa­
padékos években sokfelé megtelepszik, szára­
98
zabb esztendőkben viszont gyakran még a
legismertebb költőhelyeiről is elmarad. Ál­
landó, minden évben kialakuló telepeit csak
a Hortobágyról ismerjük [232].
Fészkelőhely: Jellegzetesen zsombékfészkelő
faj. Az alföldi szikes mocsárréteken elsősor­
ban a hemyópázsitos, a zsiókás társulások­
ban, illetve a réti harmatkása erősen zsombé-
koló állományában található a fészke. A köl­
tési időszakban 20-40 cm vízborítású mocsár­
réteken csak a zsombékok emelkednek a víz­
felszín fölé. Mesterséges vízi élőhelyeken (ha­
lastavak) csak igen ritkán, alkalmilag fészkel
egy-egy pár, más szerköfajok telepeihez csat­
lakozva. Elhagyott, gyomos, elöntés alá kerü­
lő rizsföldön, felszabadult víziszámyas-neve-
lő árasztásokon is megjelenik [232].
Költési idő: Évente egyszer költ. Május végén
kezdi ülni tojásait. Előfordulhat késői megte­
lepedése is. Pl. a Hortobágyon 1977-ben egy
elárasztott réten még június 28-án teljes fé­
szekaljak voltak. Pótköltése is előfordul
[416].
Fészkelés: Sajátos fészkelési módját legtöbb­
ször a Hortobágyon találták. A madár a
zsombék tetejére húzza össze a vízinövények
heverő szárait, leveleit (elsősorban a réti har­
matkása alkalmas erre) és ezekből alakítja ki
fészkét. Előfordul, hogy a keskenylevelü gyé­
kény vagy a vízi harmatkása levéldarabjaiból
is épít. Igen magas vízállás esetén előfordul,
hogy kiálló zsombék híján a réti harmatkása
sűrű levélszövevényéből úszó fészket épít.
Hasonló módon úszó hínáron fészkelnek az
időszakosan mély vizű mocsarakban vagy ha­
lastavakon költő párok is. A fészekrakásban
a hím és a tojó egyaránt részt vesz.
A fészekalj szinte mindig 3 tojásból áll,
csak pótköltéskor rak 2 tojást. Mindkét szülő
kotlik. A fiókák 18-19 nap alatt kelnek ki.
A kotlás már az első tojás lerakásakor meg­
kezdődik, ezért a teljes fészekalj két, két és fél
nap alatt kel ki [179].
Mindkét szülő etet. A fiókák másfél-kéthe­
tes korukig maradnak a fészekben, de igen
gyakran már korábban is elmászkálnak vagy
elúsznak. Kéthetes koruk után a zsombékok,
vízinövények között rejtőznek. Háromhetes
korukra tanulnak meg repülni, de az öregek
még ezután is etetnek.
Táplálkozás: Nagyrészt repülő rovarokkal
(árvaszúnyogokkal, szitakötőkkel) táplálko­
zik, amelyeket a vízinövényzet fölött alacso­
nyan repülve kap el. A vízfelszínről is felszedi
táplálékát, a vízirovarokon kívül olykor apró
csigát, ebihalat is. A Hortobágyon figyelték
meg, ritkán előforduló, különleges táplálko­
zási módját, a száraz szikesek fölötti sáská-
zást.
Kotlás és fiókanevelés idején 5-6 km suga­
rú körben jár táplálék után. Költési időn kí­
vül messzire kóborol.
Állománynagyság: Három hazai szerkőfajunk
közül a fehérszárnyú szerkő a legritkább.
Számára kedvező, vizes esztendőkben (1977,
1979) a Hortobágyon hat-nyolc telepen
250-300 pár költött [232],
Vonulás: Legkorábbi érkezése április 15., leg­
későbbi április 29. Szerkőink közül ez a faj
vonul el leghamarabb, már szeptember elején.
A nálunk fészkelők telelőhelye nem ismert.
Az európaiak a mediterrán zónától a kelet­
afrikai nagy tavakig vonulnak. Szórványosan
Dél-Afrikáig is lehatolnak.
Védelem: A mesterséges árasztással kialakí­
tott mocsárréteken való megtelepedésére ked­
vezőek a tapasztalatok. Különösen a Horto­
bágy területén fordult elő nagy számú fészke-
lése az ilyen helyeken [60,232]. A sekély víztá­
rolók, felhagyott halastavak, rizsföldek el­
árasztása újabb telepek kialakulását teszi le­
hetővé.
Kormos szerkő
Chlidonias niger (127., 128. fénykép)
Elterjedés: Európa jelentős részén, Ázsia nyu­
gati felében, valamint Észak-Amerikában él.
Magyarországon meglehetősen gyakori.
Az alföldi mocsarakon, tavakon kívül, a du­
nántúli vizeknél is számos költőhelye ismert.
Fészkelőhely: A kormos szerkő fészkelőhelye
átmenetet képez a nyílt vizet kedvelő fattyú-
szerkőé és a zsombékos réteken megtelepülő
fehérszárnyú szerkőé között. Ritkás növény­
zettel benőtt, sekélyebb mocsarak lakója.
A rét-mocsár zonáció határán, a még zsom­
békos, de már állandó vízborítású növénytár­
sulásokban (vízi harmatkásás és zsiókás) fész­
kel. Náduszadékon, nádtarlón is előfordult
költése (pl.: 1977, 1978, Hortobágy), minden
esetben dankasirályok telepéhez csatlakozva.
A természetes állóvizek feltöltődésekor, vala­
mint a halastavakon egyes hinárfajok meny-
nyiségének növekedésekor, a nyílt vizeken is
megtelepszik. A kolokán és a vidrakeserűfű
kedvez terjedésének.
Költési idő: Május végére teljes a fészekalja,
de igen gyakoriak a később fészkelő párok és
a pótköltések. A fiókanevelés ezért július kö­
zepéig elhúzódik.
Fészkelés: A többi szerkőhöz hasonlóan fész­
két vízinövények leveleiből, száraiból építi.
A három faj építménye közül a kormos szer­
kő fészke feltűnően a legszerényebb, legki­
sebb méretű. Élőhelytípusonként is erősen
különbözik a fészek minősége. Zsombékos
mocsárban, uszadékon kevesebb, hínárme-
zőn jóval több anyagot épít be.
Telepesen költő madár. A kolónia néha
más fajokkal (leggyakrabban dankasirállyal,
ritkábban feketenyakú vöcsökkel) is kiegé­
szül. A hínáron fészkelő kormos szerkők sok
esetben a fattyúszerkők telepével is kevered­
nek, pl. a hortobágyi kunkápolnási mocsár­
ban, 1981 óta [232], A zsombékos rét és a
mocsár határzónájában fészkelők esetenként
a fehérszárnyú szerkővel alkotnak közös tele­
pet (pl. a Hortobágyon). A három szerkőfaj
együttes telepe (pl. 1977, Fekete-rét; 1980,
Sándoros) nagyon ritka.
A fészekalja 3 tojásból áll, a pótköltések
gyakran csak 2, néha csupán 1 tojásból.
99
A kotlás az utolsó tojás lerakásakor kezdő­
dik, így a kikelés szinte egy időben történik.
A kotlás 15-16 napig tart. A kotlásban és a
fiókák etetésében mindkét szülő egyenlő
arányban részt vesz.
A fiókák kéthetes korukig a fészekben vagy
közvetlen közelében tartózkodnak. Három­
hetes korukra tanulnak meg repülni, de még
ezután is együtt marad a család. Összetartá­
suk csak a vonulást megelőző kóborlási idő­
szakban kezd lazulni.
Táplálkozás: Vízirovarokkal, ezek lárváival,
apró halivadékkal, ebihalakkal táplálkozik.
Ezeket repülés közben szedi fel a vízfelszínről.
A fattyúszerkővel ellentétben, lecsapáskor
nem merül a vízbe. Jellegzetes táplálékszerző
mozgásformája a vízfelszín vagy a hínármező
fölött 80-150 cm magasságban való szitáló
lebegés. Táplálékban gazdag helyeken néha
50-60 szitáló kormos szerkőt is látni egyszer­
re. Kedvelt táplálkozóhelyei közé tartoznak
a rizsföldek, árkok, csatornák.
Állománynagyság: A Hortobágy területén
1979-1982 között közel ötszörösére nőtt az
állománya [232]. 1982-ben a hortobágyi tele­
peken 350-400 pár is költött. (Ez a legnépe­
sebb hazai állomány.) A hazánkban fészkelő
kormos szerkők mennyisége kedvező években
az 1000 párat is meghaladja.
Vonulás: A zöme április közepén érkezik és
szeptemberben vonul el, de egy-egy példány
még novemberben is megfigyelhető. A telet
Afrikában tölti. Egy Dinnyésen 1912. június
3-án gyűrűzött példány augusztus 25-én a
franciaországi Beziers-ben került meg.
A magyarországi fészkelők telelőhelyeiről
nincsenek adatok. Az európai állomány a me­
diterrán zónától Közép-Afrikáig oszlik meg
a telelőhelyen.
Védelem: Zsombékos mocsarak árasztása,
valamint nyílt víz szélén nádtörmelék, nádké­
vék szétrakása kedvez fészkelésüknek.
100
Küszvágó csér
Sterna hirundo (131. fénykép)
Elterjedés: Hatalmas elterjedési területe fel­
öleli Eurázsia csaknem teljes mérsékelt övi
zónáját Spanyolországtól, Kamcsatkáig, csak
az Appennini-félszigetről hiányzik. Nagy te­
rületen fészkel Észak-Amerikában is.
Magyarországon az Alföldön, Kisalföl­
dön, Mezőföldön és a Balaton környékén
költ.
Fészkelőhely: A fészeképítéshez mindig szige­
tet, esetleg uszadékot választ. Jó táplálkozási
lehetőséget nyújtó területeken, halastavakon,
természetes szikes tavakon kisebb telepet al­
kotva vagy dankasirálytelephez társulva költ.
Kisebb telepei kialakulhatnak sekély szikes
tócsa vakszikes szigetén vagy a lekaszált szé­
kisás előző évi szétlapult boglyáin. A dús nö­
vényzetű dankasirálytelepeken mindig a csu-
paszabb részekre elkülönülve települ.
Költési idő: Fészekalja legkorábban május
10-e körül, de általában csak május végén,
június elején teljes. Szaporodási időszaka júli­
us közepéig elhúzódik.
Fészkelés: Kezdetleges fészkét, amelyek te­
lepein sűrűn, néha 80-100 cm-re épülnek egy­
mástól, száraz növényi szálakból rakja. Táp­
lálékban bővelkedő helyeken fészkeit - szige­
tek hiányában - összetorlódott uszadékra,
tavirózsa levélzetére, kidőlt, vízen úszó fa­
törzsre építi.
Fészekalja 2-4, leggyakrabban 3 tojásból
áll, kotlási ideje 22-26 nap. Mindkét szülő ül
a tojásokon. Évente egy költése van, de ha
elpusztul a fészekalj, pótköltéshez fog. A kot­
lási az első tojás lerakása után kezdi, ezért a
fiókák egy-két nap eltéréssel kelnek. Három
napig a fészken maradnak. Ez idő alatt a tojó
őrködik felettük, a hím táplálékot hord. Ké­
sőbb a szülők felváltva etetik a fiókákat.
Négyhetes korukra tudnak repülni.
Táplálkozás: Főleg a vízből táplálkozik.
Zsákmányát a víz fölött szárnyalva kémleli,
majd megpillantva azt, csukott szárnyakkal,
függőleges zuhanással csap rá, és kiemeli a
vízből. Nálunk leggyakoribb hal zsákmánya
a víz felszíne közelében csapatosan úszkáló
szélhajtó küsz. Ezenkívül vízirovarokat, sőt
sáskajárás idején sáskákat is fogyaszt.
Állománynagyság: A fészkelő párok száma
1923-ban Irmapusztán (Boglárlelle) még 500
körül volt [64], ugyanott jelenleg csak 20 pár
költ. Fonyódnál 1963-ban 54 pár költött.
A Kiskunsági Nemzeti Parkban az utóbbi
években számuk csökkent, ennek oka a szikes
tavak kiszáradásának gyakoribbá válása.
1975-ben még 35 pár, 1982-ben ugyanott már
csak 17 pár fészkelt. A Kiskörei Víztároló
kedvező élőhelynek bizonyult. 1981-ben és
1982-ben közel 70 pár költött ott.
Vonulás: Április elején, rendszerint párban tér
vissza téli szállásáról, Afrikából.
Magyar gyűrűs példányokat Jugoszláviá­
ból, Bulgáriából, Görögországból, a Szovjet­
unióból (Ogyessza) és Mozambikból jelentet­
tek vissza. Ősszel szeptemberben vonul el.
Vonulásán eljut Dél-Afrikába is.
Védelem: Halastavakon a tavaszi vízszint-
emelések tehetik tönkre laposabb szigeteken
létrejött telepeit. Külföldön sikeresen telepí­
tik mesterséges szigetek kiépítésével. Hazánk­
ban elsősorban a Balaton egyes részein segít­
hetnénk hasonló módon fészkelését.
Kis csér
Sterna albifrons (132., 133. fénykép)
Elterjedés: A tundra zóna kivételével kis
számban minden klímaövben előfordul. Fész­
kel Észak- és Közép-Amerika, Ausztrália,
Eurázsia és Afrika tengerpartjain. Megtalál­
ható a Közel-Keleten és Közép-Ázsia nagy
területein, a Mississippi, a Niger, az Indus, a
Ganges, a Duna és más nagy folyók mentén,
a szárazföldek belsejébe is behatol.
Hazánkban már a század elején sem volt
rendszeres fészkelő, de néhány évtizede még
kis számban költött az Alföldön és a Duna
zátonyain. Utolsó sikeres költése 1970-ben a
Tömörkény melletti Csaj-tavon bizonyított
[14]. 1976-ban a Hortobágyi Nemzeti Park
területén sikertelenül költött.
Fészkelőhely: Hazánkban két, egymástól kü­
lönböző élőhelyen ismeretes költése. Egykor
fészkelt a Duna kisebb szigetein, kavicszáto­
nyain, de valószínű ez a fészkelési módja már
teljesen a múlté. Az utóbbi évtizedekben már
csak az alföldi szikes tavak alkotta fészkelő­
helyeken telepedtek meg egyes példányok.
Költési idő: Későn kezd költéshez. A fészekal­
ja június elején vagy közepén teljes.
Fészkelés: Költéshez csupasz, fövenyes tópar­
tot választ. Fészket nem épít. A homokos
talajon vagy a szikes fövenyen kapart kis mé­
lyedésbe rakja 2-3 tojását. (1970-ben a csaj­
tavi fészekalja 3 tojásból állt. A kotlással egy
időben a fészekalja környékére néhány apró
csigaházat hordott.) A második, de néha már
az első tojás lerakása után megkezdi a kotlást,
amely 19-22 napig tart. A kotlásban a hím és
a tojó is részt vesz. A kikelő fiókák egy nap
múlva már elhagyják a fészket. Kezdetben a
tojó velük marad, amíg a hím táplálékot
hord. Háborgatott (gyakran vizsgált) fészke­
lőhelyéről a még pelyhes fiókákat biztonságo­
sabb területre vezeti. A július második felére
repülni tudó fiatalok augusztus végéig a fész­
kelőhely körzetében tartózkodnak.
Táplálkozás: Nagyobb halastavak közelsége
esetén is gyakran a környék sekély szikes vi­
zeiből szerzi táplálékát. Nem függőlegesen,
inkább kissé ferde szögben vág a víz felszíne
alatt megpillantott zsákmányára. Főleg vízi­
rovarokkal, rákokkal táplálkozik. A csaj-tavi
pár hímje udvarlásképpen kis halat vitt a cső­
rében és adott át a fészkén ülő tojónak.
Ugyancsak apró halat talált Chernél egy meg­
vizsgált példány gyomrában [66],
Állománynagyság: 4-5 párnál nagyobb telepei
korábban sem akadtak Magyarországon, de
az 1950-es évektől már csak egy-egy pár fész-
kelése ismert. Napjainkban még előfordulhat
- ha nem is minden évben - szikes tavainknál.
Vonulás: Április végén, május elején érkezik
hozzánk. Augusztus végén, szeptember elején
vonul el. Telelőhelye Közép-Afrikában van.
Védelem: Esetleges megtelepedésekor teljes
zavartalanságról kell gondoskodni fészkelő­
helye körzetében. A csaj-tavi pár a következő
évben (1971-ben) is megjelent, de előző évi
fészkelőhelyének elárasztása miatt nem tu­
dott ott újra megtelepedni.
101
 Galambalkatúak - Columbiformes
Kék galamb
Columba oenas
Elterjedés: Európában - Skandinávia északi
részének, a Pireneusi-félsziget nyugati partvi­
dékének, az Appennini- és a Balkán-félsziget
déli részének kivételével - Ázsia nyugati ré­
szén és Afrika északnyugati partvidékén költ.
Fészkelőhely: Elsősorban a hegyvidéki bük­
kösökben, ritkás, öreg fákból álló tölgyesek­
ben, ligeterdőkben, nagyobb parkokban és
idősebb ártéri erdőkben költ. Összefüggő,
nagy kiterjedésű zárt erdőkben, erdőszéli ha­
gyásfákban is fészkel, ha költésre alkalmas
odút talál.
Költési idő: Február második felében érkezik
és odúja közelében hamarosan megszólal.
Március végén már található tojásos odúja.
Utolsó költése általában július-augusztus hó­
ra esik, de akad későbbi költése is. Varga F.
legkésőbbi fészkét (2 tojással) 1967. szeptem­
ber 10-én találta.
Fészkelés: Odúlakó. Elsősorban fekete har­
kály elhagyott odúiban fészkel, de más odú­
ban, kirohadt ág helyén, derékban törött, be­
102
lülről üreges fában is költ. Ha az odú alja
annyira elkeskenyedik, hogy nem fér el, apró
ágakból épít benne fészket. Ilyen esetben ad­
dig tölti fel ágakkal a szűk részt, amíg kényel­
mesen elfér. Tágas odúban, csak néhány ág­
darabból készít fészket.
Fészekalja 2 tojásból áll. A Medves hegy­
ség erdeiben talált nyolcvan fészek közül
mindössze egyben volt 3 tojás. A kotlási idő
16-17 nap. A tojó és a hím felváltva kotlik.
Ha a költőodúja elég tágas, akkor az újabb
költés tojásait a tokos vagy tollasodó fiókái
mellé rakja, és azok mellett kotlik. így előfor­
dul, hogy a fiókák kirepülése után 4-6 nap
múlva kikel az újabb nemzedék. Amikor ezek
is tollasodni kezdenek, a következő költés
tojásait ismét melléjük rakja. Ez a költéssoro­
zat csak augusztusban vagy szeptemberben
fejeződik be.
Amikor közelében egy másik alkalmas hely
is van, akkor a költéssorozat két odúban zaj­
lik. Ilyen esetekben az egyik odúban kb. két­
hetesek a fiókák, amikor a másik odúba le­
rakja 2 tojását. A két odúban megfigyelt ötös
költéssorozatban a fiókák kelési ideje: április
11., május 21., június 25., július 25., augusztus
25. volt. Ha korán kezdi a fészkelést, egy
évben hat költés is lehetséges.
A fiókák 27-29 nap alatt válnak röpképes-
sé és hagyják el az odút. Ezután már csak
néhány napig etetik őket a szülők.
Táplálkozás: A fiókák növekedésétől függő­
en, először apróbb szemű fümagvak, később
bükköny-, repce-, és gyommagvak képezik fő
táplálékát. Ezeket erdei tisztásokon, kaszáló­
kon és fiatal erdőtelepítésekben szedi össze.
Gabonafélék magvaiból elenyészően kevés
szerepel táplálékában, mivel ehhez csak a ve­
tés utáni időben vagy aratáskor jut hozzá.
Varga F. egy elpusztult fióka gyomrában és
begyében különböző gyommagvak mellett
kb. 25-30 apró csigaházat is talált.
Állománynagyság: Az öreg erdők csökkenése
miatt egyre fogy az állománya. Egyes vidé­
kekről teljesen eltűnt. A Salgói Természetvé­
delmi Terület idős bükkösében 3-4 pár költ
1 km2-es területen, de néhány távolabbi ha­
sonló bükkösben, ilyen nagyságú területre
mindössze 1, esetleg 2 pár jut.
Vonulás: Egyike a legkorábban érkező mada­
rainknak. Február második felében megérke­
zik akkor is, ha az erdőt hó borítja. Októ­
ber-novemberben vonulnak el. Enyhébb tele­
ken, főleg az ország déli részein akad áttelelö.
A telet Spanyolországban és Olaszország­
ban, a Balkán-félszigeten, valamint Észak-
Afrikában és a Földközi-tenger partvidékén
tölti.
Védelem: Fészkelőhelyeinek rohamos csökke­
nése országos jelenség. Szükséges lenne a szá­
mukra alkalmas mesterséges fészekodúk -
amelyeket szívesen elfoglal - széles körben
való telepítése. Nyest és nyuszt elleni védeke­
zésül a költőfákat az odú alatt és fölött védő­
lemezzel kell ellátni. A mesterséges odúkat is
úgy kell készíteni, illetve felakasztani, hogy
azokhoz az említett ragadozók ne férjenek
hozzá.
Örvös galamb
Columba palumbus (136. fénykép)
Elterjedés: Európában, Északnyugat-Afriká-
ban, Délnyugat-Ázsiában költ.
Hazánkban a sík és dombvidéken, illetve a
hegyvidéki erdők szélében gyakori madár.
Fészkelőhely: Az erdők lakója, de elsősorban
az erdőszéleket, ritkásokat választja fészkelő­
helyül. Tisztásokkal, nyiladékokkal váltako­
zó erdőt kedvel, amely mezőgazdasági terüle­
tekkel, mezőkkel határos. Fészkét emberma­
gasságba, sűrű cserjék lombbal takart ágai
közé, illetve magas fák oldalágainak tövébe,
vékony gallyakból építi.
Költési idő: Évente általában kétszer költ, áp­
rilis és augusztus eleje között.
Fészkelés: Fészkét leggyakrabban akácos,
nyárfás erdősávokban építi bodzabokron
2,5-4 m magasan. A fészekalja 2 tojásból áll.
A kotlási idő 15-17 nap, a fiókák 28-30 napig
maradnak a fészekben. A hím és a tojó fel­
váltva kotlik. Fészküket erősebb zavarás ese­
tén otthagyják. Gyűrűzések alapján tudjuk,
hogy sokszor évről évre ugyanazon a fán köl­
tenek. Az éjszakát a hím és a tojó is a fészek
közelében tölti. Amikor a fiókák egyhetesek,
előfordul, hogy az öregek újabb fészkelési
helyet keresnek, és másik fészket építenek,
így az egyik fészekben tollas, repülni nem
tudó fiókák, a másikban már újabb tojások
találhatók. A fiókák 35 napos korukra tanul­
nak meg repülni.
Táplálkozás: Tápláléka főleg gyommagvak­
ból áll, de mindenféle növényi eleséget elfo­
gyaszt. Csapatokba verődve látogatja a veté­
seket és a tarlókat. A rosszul takart gaboná­
ban tavasszal és ősszel a szemek felszedésével
okozott kártétele nem jelentős. Erdőben leg­
kedveltebb tápláléka a fenyőfélék magja,
amelyet nemcsak a földről szed fel, hanem a
tobozok pikkelyei alól is kicsipked. A tölgy­
makkot is szívesen eszi. Apró házas és mezte­
len csigát, valamint földigilisztát is fogyaszt.
Általában eltávolodik az erdőtől és a szántó­
földeken keresi táplálékát.
Télen a fák lehullott magvaival, kora ta­
vasszal rügyekkel táplálkozik.
Bizonyos vegyszerekre, úgy tűnik, a többi
galambfajnál kevésbé érzékeny. Egy 100 ha-
os napraforgótáblán a morkittal történő
vegyszerezés után az örvös galambok eddig
nem tapasztalt nagy csapatai (500 egyed!) fo­
gyasztották továbbra is a napraforgót.
A szeptember eleji reglone-ozás után sem
csökkent a számuk, noha a többi galambfaj
a nádasok vizéhez menekült.
Állománynagyság: Országos állománynagy­
sága gyakorisága miatt pontosan nem ismert.
Észak-Bácskában például 219 ha-os akácos,
103
nemes nyáras erdősávokban 40-50 pár fész­
kel évente.
Vonulás: Téli szálláshelyéről korán érkezik,
sokszor már január végén, február első nap­
jaiban. Enyhe teleken néhány példány áttelel­
het. Általában november végén vonul el, és a
Földközi-tenger vidékén telel.
Magyar gyűrűs példányok Korzikán, Szar­
dínián és Róma vidékén kerültek kézre.
Védelem: Vadászható madár. Állománya
nincs veszélyben, számuk az utóbbi időben
kissé emelkedett.
Vadgerle
Streptopelia turtur (134., 135. fénykép)
Elterjedés: Európában általános elterjedésű,
de Skandinávia és a Brit-szigetek egyes terüle­
teiről hiányzik. Észak-Afrika egy részén, Elő-
és Közép-Ázsiában is költ.
Hazánkban mind a síkságokon, mind a
domb- és hegyvidéken gyakori fészkelő.
Fészkelőheiy: Ligetes erdőkben, középkorú
faállományokban költ. Megtelepszik utak
szélén, bokrokban is. Korábban a városi par­
kokban is fészkelt, de onnan a balkáni gerle
kiszorította. Nagyon szereti az erdőszéleket,
folyóártereket, erdőfoltokat. A zárt erdőt ke­
rüli. Nyugalmas helyen alacsonyan, 2 m ma­
gasságban, sűrű cserjék között vagy nyár­
fák törzsének oldalágaira, forgalmas helye­
ken fák koronájába 6-7 m magasra rejti
fészkét.
Költési idő: Első költése május közepétől júni­
us közepéig tart. Az állomány egy része június
végén másodszor is költ.
Fészkelés: A fészekanyagot a hím és a tojó is
hordja, de csak a tojó rakja össze laza fészek­
ké. A fészekhelyet úgy választja, hogy a vihar
ne tehessen benne kárt. A fészek annyira laza,
hogy a tojásokat alulról is lehet látni.
A hím nászrepüléskor erős számycsattog-
tatással rézsútosan felemelkedik a fák fölé, s
kiterjesztett farokkal ereszkedik vissza egy
másik fa csúcsára.
Társaságkedvelő, 5-10 m-re is fészkelnek
egymástól. Rékási J. megfigyelte, hogy egy
104
tanya eperfáján a vadgerle és a balkáni gerle
ugyanazon fán, egymástól 2 m-re fészkelt.
A tojó 2 tojást rak május közepén vagy
második felében, amelyek 14—17 nap alatt
kelnek ki. A kotlásban a hím és a tojó is részt
vesz. A fiókák 14-16 napos korukban hagy­
ják el a fészket. Költés idején a párok együtt
maradnak. A fiókák kirepülésük után a szü­
lőkkel együtt járnak táplálkozni, vizet inni.
Különösen kedvelik a szikes tócsákat és a
kenderáztatókat.
Táplálkozás: Magevő. Mezőgazdasági földe­
ken, ligetekben, kertekben a földön keresi
táplálékát. Tavasztól őszig sok gyommagot
fogyaszt. Felszedi a felül maradt vetőmagot,
sőt csőrének jobbra-balra vagdosásával a ta­
lajból is kiszedi azokat. A fiókákat kiöklende-
zett begytejjel táplálja. Sterbetz I. megfigyelte,
hogy a gerlék 50-60 m távolságban követték
a lófogatot, és a friss barázdákban rovarok
után kutattak. Ugyanő 36, áprilistól szeptem­
berig gyűjtött gyomortartalmat vizsgált meg,
és 23 754 magot talált a következő megoszlás­
ban: vadrepce (38%), libatop (27%), lucerna
(12%), muhar (10%), füstiké (8%), bükköny
és tarlóvirág (2%), búza (1%). Rékási napra­
forgóérés idején gyűjtött 75 gyomortartalmat
vizsgált, amelyben 5287 magot talált. A táplá­
lék legnagyobb részét napraforgó és kender­
mag (54, illetve 40%) alkotta. A vadgerlék a
balkáni gerléktől elkülönülten, főleg a napra­
forgótáblák közepén okoznak kárt.
Állati táplálék mindössze 1 bábcsiga volt
[325],
Állománynagyság: Gyakorisága miatt az or­
szágos állomány nagysága nem ismert. Réká­
si J. Bácsalmáson és környékén akácos, nyá­
ras erdösávokban 25-30, rét-legelőn 4—5,
parkban, illetve gyümölcsösben 1-2, települé­
sen 2-3 fészkelő párt talált az 1960-1970 kö­
zötti években.
Vonulás: Vonuló madár. Általában későn,
április végén érkezik. Szeptemberi mozgal­
muk idején ezres csapatokban lepik el az érő
napraforgó táblákat az ország déli részén. Vo­
nuláskor különösen szívesen üldögélnek csa­
patosan a nagyfeszültségű vezetékeken,
ahonnan a környéket szemmel tarthatják.
Magyar gyűrűs példányok bizonyítják, hogy
elsősorban a Balkánon és Kisázsián át közelí­
tik meg Afrika partjait. Kilenc visszajelentés
közül hét Görögországból, kettő Olaszor­
szágból származik. A telet a Szaharától délre
eső területeken tölti.
Védelem: Védett madár. A külföldi bérvadá­
szok sokszor nem törődnek a hazai vadászati
jogszabályokkal, és a balkáni gerlével együtt
lövik. Ennek ellenére hazai állománya jelen­
leg nem veszélyeztetett.
Balkáni gerle
Streptopelia decaocto (137., 142. fénykép)
Elterjedés: Hátsó-Indiától, Indián, Afganisz­
tánon, Iránon keresztül Kisázsiáig költ. Az
utóbbi 50 évben jelentősen terjeszkedett, szin­
te egész Európát benépesítette. Földrészünk­
ről csak a Pireneusi-, illetve az Appennini-
félszigetről, valamint Skandináviából hiány­
zik (bár ennek déli részét az utóbbi években
már elérte).
Magyarországon először 1932-ben észlel­
ték Berettyóújfalun. Dél felől terjeszkedett
legyezöszerüen, és az 1950-es években már a
hegyvidéki lakott területeket is meghódította.
Általánosan elterjedt, a zárt erdők kivételével
mindenütt megtalálható.
Fészkelőhely: Főleg kultúrterületeken költ,
csak kisebb mértékben húzódik erdőszélekre
vagy folyómenti ligetekbe.
Költési idő: Évente négy-öt fészekaljat is nevel
február és november között, sőt előfordult
már, hogy Budapesten kemény télben is siker­
rel nevelte fel fiókáit.
Fészkelés: Laza fészket épít fákra, épületre és
bármely alkalmas helyre. Rékási J. például
állandóan használatban levő gémeskút nehe­
zékként szolgáló vödrében találta fészkét. Ba­
ján zárt udvarban alumínium drótból és ke­
vés gallyból épített fészket.
2 tojást tojik. A kotlási idő 14—16 nap.
Mindkét szülő kotlik és részt vesz a fiókák
nevelésében. Váltáskor hívójeleket adnak,
majd kituszkolják a fészekből a párjukat, és
átveszik a kotlást.
A tojásból kibújt fiókákat a két szülő fel­
váltva melengeti, és csak a 2-3. nap után
hagyják egyedül őket. A fiókák a 14. nap után
már maguk tudnak táplálkozni, de kb. a 26.
napig a szülők gondoskodnak róluk. Ilyenkor
főleg a hím etet. A tojáshéjmaradványokat a
szülők eltávolítják a fészekből, de az elhullott
fiókákat nem. A második hét után a fiókák a
fészek szélére ülnek, és a repülést gyakorol­
ják.
Táplálkozás: Főleg a szántóföldön termesz­
tett növények magvaival - kukorica, napra­
forgó stb. - és gyommagvakkal táplálkozik.
Felszednek kisebb csigákat is. Gyomortartal­
mában 18 csigafajt találtak, amelyeket való­
színűleg magvak fogyasztása közben kapkod
fel [327], 149 gyomor- és begytartalomból 106
esetben vegyesen kultúr- és gyommagvak, 36
esetben kizárólag kultúrnövénymagvak és 7
esetben csak gyommagvak voltak tápláléká­
ban [322],
A változatos magfogyasztást (38-féle
gyommag, 13-féle kultúmövénymag) azzal
magyarázhatjuk, hogy a balkáni gerle az év
minden szakában hazánkban tartózkodik, és
táplálkozóterülete is igen változatos. (Még
higanytartalmú Ceresannal csávázott vörös
színű búzaszemek is előfordultak a gyomrá­
ban.) Rékási J. 1970. május 2-án, Szegeden
megfigyelte, hogy egy balkáni gerle közel
ereszkedett a Tisza felszínéhez, és a felzavart
vízirovarokat fogdosta. Napraforgó táblákon
- 372 gyomortartalom alapján - 83%-ban
napraforgómagot fogyasztott. Ezenkívül 26-
féle más növényi és 7-féle állati táplálék volt
gyomrában [325]. A napraforgótáblákat
dézsmáló madarak váltakozásában ritmus
észlelhető, az egyes fajok nem egy időben
károsítottak. A balkáni gerle a napraforgó­
kultúrákat főleg júliusban és augusztusban
kereste fel, és általában a vadgerlétől elkülö­
nülve, a táblák szélső részein táplálkozott.
A táplálékfelvétel napi két ciklusának maxi­
muma napkelte után 1-2 órával és a nap­
nyugta előtt egy-két órával van.
Állománynagyság: A hazai állomány vizsgála­
ta a következő eredményt adta. Út menti
eperfákon májusban 2-3; júniusban 18 egyed
105
volt hektáronként [323]. Egy kb. 1 km2 terüle­
tű napraforgótáblán 1975-1980 között, az
érési időszakban, augusztusban, rendszeresen
kb. 8-10 ezer példány tartózkodott.
1977-1980 között Debrecen belvárosában
9,5-12,6 példány, parkokban 2-3,7 példány
volt a hektáronkénti sűrűsége [63],
Vonulás: Hazánkban állandó madár. Télen
magtárak, sertésólak, gazdasági udvarok
környékén több százas, ezres csapatokba ve­
rődik össze. Sajnos, 1932-ben, amikor ha­
zánkban, mint délről terjeszkedő új faj megje­
lent, nem gyűrűzték, ezért terjeszkedését nem
sikerült pontosan, időben és térben, nyomon
követni.
A költési időszak után a táplálékszerzéstől
függően kisebb távolságokra elkóborol, de
éjszakázóhelyeire visszatér.
Védelem: Nem védett madár. Természetes el­
lensége a falusi, városi parkokban főleg a
csóka. Silány fészkéből a viharok sokat meg­
semmisítenek. Egész évben vadászható. Kül­
földi vadászok augusztusban a napraforgó
érésekor több ezer példányt ejtenek el. Szá­
muk az utóbbi 1-2 évben csökkent, de állo­
mánya még így is tömeges.
 Kakukkalkatúak - Cuculiformes
Kakukk
Cuculus canorus (138. fénykép)
Elterjedés: Izland kivételével egész Európá­
ban, továbbá majdnem egész Ázsiában és
Fészkelőhely: Hegy- és sík vidéken egyaránt
előfordul, ahol az általa előnyben részesített
gazdamadarak fészkelnek.
Költési idő: Rendszerint május első felében
rakja le első tojássorozatát, a második június
közepére esik. Kedvezőtlen időjáráskor ez az
időpont is eltolódhat. Varga F. 1965-1982
között a Zagyva forrásvidékén 613 kakukkos
fészket vizsgált. A legkorábban rakott tojását
április 23-án, a legkésőbbit július 11-én ta­
lálta.
Fészkelés: Fészket nem épít, a testéhez viszo­
nyítva aránytalanul kis tojásait más, apró
énekesmadarak fészkébe rakja. Hazánkban
fő gazdamadara hegyvidéken a vörösbegy,
sík vidéken a nádirigó. Magyarországon ed­
dig mintegy 30 madárfaj fészkében találtak
kakukkot. A tojó akkor rakja tojását a kisze­
melt fészekbe, amikor annak gazdája még
nem kotlik, és nincs a fészek közelében. A to­
jó a fészekre ül, ha nem fér rá, akkor azon
kívül, a talajra rakja tojását, majd a csőrébe
fogva helyezi a gazdamadár tojásai közé. On­
nan kiemel egy-két „cseretojást” és azokat
egyszerűen lenyeli.
Tojásait kétnaponként rakja. Az első soro­
zatban 6-7, a másodikban 5-6 tojást tojik.
A két tojássorozat lerakása között kb. 3-4 hét
szünetet tart. Tojásainak színe rendkívül vál­
tozatos (megközelítően 20-féle változat is­
mert), egy tojó azonban mindig azonos színű
tojásokat rak.
Előfordul, hogy a tojások színe hasonlít a
gazdamadáréra, de a legtöbbször lényegesen
eltér attól. A vörösbegyek fészkeiben a gazda­
madár vörhenyes színezetű tojásai mellett
nem ritka az egyszínű kék tojás, de akad
zöldes, barnás, szürkés is. Az időben fészekbe
rakott tojásból a kakukkfióka 1-2 nappal
korábban kel (mintegy 12,5 nap múlva), mint
a gazdamadár fiókái. A kakukkfiókában már
a második napon felébred a kihordási ösztön,
és három napon belül, minden mellette levő
tojást vagy fiókát kitúr a fészekből. A kis
kakukk egyenként a tojások alá bújik, majd
azt számycsonkjaival megtámasztva, hátrál­
va, csőrével a fészek falába kapaszkodva fel­
tornássza magát a fészek peremére, és így a
tojás vagy a fióka kiesik a fészekből. A földre
esett fiókákat a szülőmadarak nem etetik,
ezért elpusztulnak. A fészekben egyedül ne­
velkedő kakukkfióka 3 hét múlva válik röp-
képessé, ezután elhagyja a fészket. Kirepülés
után a mostohaszülők még kb. 2-3 hétig ete­
tik.
107
Táplálkozás: Elsősorban hernyókkal táplál­
kozik. Megeszi azokat a szőrös hernyókat is,
amelyeket más madár alig vagy egyáltalán
nem fogyaszt. Gyakran tartózkodik a földön,
ahol mindenféle rovart, szöcskét, tücsköt, va­
lamint pókot is elfog. A cserebogarakat is
pusztítja rajzásukkor.
Állománynagyság: Varga F. Medvesben
végzett vizsgálatai szerint az 1981-82-es év­
ben állományuk nagymértékben lecsökkent.
1981- ben 44 vörösbegyfészek közül 9-ben,
1982- ben pedig 53 fészek közül, már csak
4-ben talált kakukktojást, illetve -fiókát. Az
eddigi legtöbb kakukkos vörösbegyfészket
1976-ban találta (193 vörösbegyfészek közül
78-ban volt kakukk). (1982-ben a vörösbe­
gyek állománya is csökkent, talán ez okozta
a kakukk létszámcsökkenését is?)
Vonulás: Az öregek szeptember első, a fiata­
lok szeptember második felében vonulnak el.
A telet Afrika trópusi részein töltik. Egy
1974. június 30-án Zagyvarónán vörösbegy­
fészekben jelölt fióka 4 évvel később, 1978.
április 23-án Görögországban került meg.
Védelem: Állománynagysága egy-egy terüle­
ten összefügg a gazdamadarakéval, így ha
nagyobb a vörösbegy, illetve a nádirigó lét­
száma, akkor több a kakukk is. Nem ismer­
tek olyan okok, amelyek veszélyeztetnék az
állomány egészét.
 Bagolyalkatúak - Strigiformes
Gyöngybagoly
Tyto alba (147., 153. fénykép)
Elterjedés: Világszerte elterjedt faj. Európá­
ban csak Skandinávia nagy részéről hiányzik.
Hazánkban a dombvidéken és az Alföldön
egyaránt előfordul.
Fészkelőhely: Magyarországon is, mint Kö-
zép-Európában mindenütt, szinte kizárólag
ember létesítette épületekben, elsősorban
öreg templomtornyokban tanyázik. Különö­
sen a harangok feletti háborítatlan torony­
részt kedveli. Megtelepedésének előfeltétele,
hogy a közelben jó táplálkozóterületeket ta­
láljon.
Költési idő: A költés kezdete a fő táplálékát
jelentő apró rágcsálók mennyiségi viszonyai­
tól függ. A költési idő általában április és
augusztus közé esik. Bőséges táplálékkínálat
esetén két eredményes költése is lehet évente.
Fészkelés: Fészket nem épít, a tojó a gerendák
között talált törmelékre általában kétnapos
időközönként rakja le a tojásokat. Rendsze­
resen használt költőhelyén a fiatalok köpetei-
ből és a táplálékmaradványokból (múmiává
aszott kisemlősök, verébszárnyak) idővel
tényleges fészek alakul ki.
A tojások száma 1-12, rendszerint 4-7, a
táplálékviszonyoktól függően. A tojó már az
első tojás lerakása után kotlani kezd. A fió­
kák 30-34 nap múlva kelnek ki. A kelési idő
eltolódása miatt a fiókák között jelentős
nagyságkülönbség van.
A táplálékot a fiókanevelési időszak elején
Bécsy L. megfigyelései szerint a hím hordja,
a tojó eteti a fókákat, kezdetben apró falatok­
kal. A fiatalok kéthónapos korukban már
repülnek, de csak további egy hónap múlva
lesznek teljesen önállóak.
Táplálkozás: Zsákmányolási körzete éven­
ként és évszakonként változóan 500-1200 m
sugarú körre tehető [296]. A hazai bagolyfa­
jok között a macskabagoly mellett a gyöngy­
bagoly tápláléka a legváltozatosabb. Ma­
gyarországi köpetvizsgálatok szerint a Du­
nántúlon a legfontosabb zsákmányállatok a
következők voltak: 5847 mezei pocok, 2260
erdei cickány, 1662 házi egér, 1526 különböző
erdei egér. Az Alföldön: 8986 mezei pocok,
3178 házi egér, 1611 különböző erdei egér, a
cickányok között, azok hazai elterjedésének
megfelelően, a mezei cickány szerepelt a leg­
nagyobb számban (1487) [357, 363, 367]. Ma­
gyarországon az egyetlen terület, ahol a
gyöngybagoly táplálékában nem a mezei po­
cok, hanem az erdei cickány volt túlsúlyban,
a Dunántúl nyugati fele (a vizsgált köpetek
jelentős része a Kis-Balaton területéről szár­
mazott), ahol 3544 zsákmányállatnak
35,6%-a erdei cickány, 25,7%-a mezei pocok
volt [368]. A denevérek aránya a hazai köpet-
anyagban (34 855 zsákmányállat között) csu­
pán 0,27% volt [386].
A gyöngybagoly táplálékában elsősorban
az ország déli, délkeleti részén és a főváros
környékén jelentős szerepe van a házi veréb­
nek [364], A magyarországi köpetekből elő­
került 5888 madárnak 93%-a házi veréb és
5%-a mezei veréb volt [361]. A házi veréb
aránya a madáranyagban a Dunántúlon
65,1%, az Alföldön 90,0% volt [354],
Elenyésző számban fogyaszt hüllőket és
109
kétéltűeket (a békák közül a leggyakrabban
az ásóbéka szerepelt a köpetekben).
A zsákmányállatok össztömege - 370
egyenként vizsgált köpet alapján - átlagosan
152,2 g/nap volt [349].
Állománynagyság: Hazai állománya az utób­
bi évtizedekben erősen lecsökkent. Schmidt E.
a köpetgyűjtések során csaknem minden to­
ronyban megtalálta korábbi ott-tartózkodá-
sának jeleit, de 10 torony közül legfeljebb 1-2
volt lakott. Mivel a faj templomtornyokon
kívül alkalmilag más épületekben is megtelep­
szik (1982-ben szalmakazalban költött [177]),
az országos arány feltehetőleg valamivel ked­
vezőbb.
Vonulás: Részben állandó (főleg az öreg pél­
dányok), részben vonuló madár. Magyar
gyűrűs példány Olaszországban került kézre.
Franciaországban, illetve Csehszlovákiában
fiókaként jelölt példányokat Magyarorszá­
gon ellenőriztek (szeptemberben, illetve no­
vemberben).
Védelem: A gyöngybagoly több oknál fogva
is az erősen veszélyeztetett hazai madárfajok
közé tartozik. A templomtornyokat renová­
lás után többnyire teljesen lezárják a galam­
bok és a csókák fészekanyaghordása miatt
(tűzveszély), és ezért a gyöngybagolypár is
elveszíti zavartalan fészkelőhelyét. Állandó
veszélyt jelentenek számára a rágcsálómérge­
zések is. Ezt számos a Madártani Intézethez
érkezett, közvetett mérgezés miatt elhullott
példány is bizonyítja. Elsősorban költöhelyek
létesítésével segíthetjük megtelepedését.
Füleskuvik
Otus scops
Elterjedés: Eurázsia déli felében és Afrikában
a sivatagok, a félsivatagok, illetve az esőer­
dők kivételével mindenütt költ.
Fészkelőhely: Legfontosabb fészkelöhelye a
nem művelt öreg gyümölcsösök, az idős fák­
kal ritkásan borított déli fekvésű lejtők, az
öreg tölgyesek, a nagyobb kertek és a szőlő­
hegyek. Kedveli az olyan területeket, ahol
elszórtan öreg diófák is állnak [444],
110
Költési idő: Évente egyszer, május-júniusban
költ, a fészekalj korai pusztulása esetén pót­
költése lehet.
Fészkelés: A későbbi fészkelőterületére több­
nyire a hím érkezik először, és hangjával
igyekszik egy tojót magához csalogatni.
Schmidt E. Tihanyban végzett megfigyelései
szerint a szürkület beállta után kezdtek szólni
(egy-egy hívást napközben is lehet hallani).
Eleinte az erdőben, később kimagasló ponto­
kon, például udvar szélén álló villanyoszlop
csúcsán is hallani hangját.
Fészket nem épít, a tojásokat a fa odvának
alján talált törmelékre, forgácsra rakja. Pár­
záskor a hím több odút is mutat a tojónak a
revír területén, a végleges költőhelyet a tojó
választja ki. Tihanyban harkályodúban, dió­
fa törzsének korhadással keletkezett üregé­
ben, és a számukra kihelyezett mesterséges
deszkaodúkban költöttek. Műodúban egy
pár korábban Tahiban is nevelt fiókákat
[459], A mesterséges odúkat akkor is elfoglal­
ják, ha azok csupán 2-3 m magasan vannak
felerősítve (dróttal felfüggesztve). Barthos
Zalában 1954 előtt nem észlelte, ezt követően
viszont több ízben megtalálta alma-, illetve
eperfa odújában [35, 36].
A tojások száma rendszerint 3-4, ritkáb­
ban 2-5 is lehet.
A fiókák egyhónapos korukban tudnak re­
pülni, de az odút gyakran korábban is elhagy­
ják. A szülők még több hétig óvják és etetik
őket.
Táplálkozás: Elsősorban nagyobb rovarokat
(főként egyenesszárnyúakat és bogarakat),
ezenkívül pókokat zsákmányol, de gilisztá­
kat, ászkákat, apró madarakat és emlősöket,
néha békát is fogyaszt. Hazai táplálék-össze-
 tételéről keveset tudunk. Bécsy L. Tihanyban
végzett megfigyelései szerint az öreg madarak
zöld lombszöcskékkel, óriás énekeskabócák­
kal és bogarakkal etettek.
Állománynagyság: Szórványos fészkelése mi­
att országos állománynagysága nem ismert.
Schmidt E. Tihanyban 1977. június 7-én négy,
1977. június 24-én hét példányt hallott szólni.
Vonulás: Áprilisban érkezik, az őszi vonulás
augusztusban kezdődik és szeptemberben zaj­
lik, de egyes példányok néha jóval később
(novemberben) is láthatók [491]. A faj telelő­
helyei a trópusi Afrikában vannak, ezen belül
a hazai állomány pontos telelőterülete nem
ismert.
Védelem: Elsősorban élőhelyeinek gyors meg­
fogyatkozása miatt egyike a hazai veszélyez­
tetett madárfajoknak. Olyan területeken,
ahol előfordul, és ahol emberi háborgatással
nem kell számolnunk (pl.: nagyobb kertek,
elhagyott parkok), nagy nyilású - 60 mm
átmérőjű - mesterséges fészekodúkkal megte­
lepíthető. Érdemes ilyen odúkat kihelyezni
déli kitettségü szőlőhegyek gyümölcsfáira is.
A füleskuvik jelenlétét májusi és júniusi esté­
ken (alkonyaitól) jellegzetesen rövid, füttyen­
tésszerű hangjáról könnyen megállapíthat­
juk.
t/Ziw
Bubo bubo (140. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában és Észak-Afrikában
költ. Földrészünkön a legészakibb területek,
Nyugat-Európa egyes részei és a Brit-szigetek
kivételével általános elterjedésű.
Hazánkban a középhegységek néhány
pontján fészkel.
Fészkelőhely: Főként a középhegységi lomb­
erdők közelében fekvő kőbányákban költ.
Kedveli azokat az erdőket is, ahol sziklás
részek, kiemelkedő sziklafalak vannak.
Költési idő: Évente egyszer költ. A tojásrakás
ideje hazánkban elsősorban március, de lehet
februárban is és elhúzódhat áprilisig.
Fészkelés: A párok tartós kapcsolatban él­
nek, a költési időn túl is együtt maradnak. Új
párok kialakulása rendszerint ősszel, több­
nyire szeptember-októberben történik. Ilyen­
kor a madarak hangadása gyakoribbá válik.
A fészkelőhelyet már néhány héttel a tojásra­
kás előtt megtisztítják az ott heverő törmelék­
től, csontoktól. Néha a revíren belül több
ilyen költésre alkalmas helyet is kitisztítanak.
Fészekanyagot nem hord, fészket nem épít.
Sziklapárkányon, bokor tövében a földön,
ritkán faodúban költ [429], A fészekalj rend­
szerint 2-4, ritkábban 5-6 tojásból áll. A tojó
kotlik, a hím napközben a közelben pihen egy
védett sziklapárkányon. Éjszaka a tojónak is
hord eleséget. A tojó az első tojás lerakásától
kezdve kotlik, a fiókák 31-36 nap alatt kelnek
ki. A tojó eleinte állandóan mellettük tartóz­
kodik, rajtuk ül, melengeti őket. A táplálékot
a hím hordja a fészekhez, ezt a tojó aprítja
fel és adja a fiókák csőrébe. Schmidt E. kőbá­
nyában végzett megfigyelései szerint, a már
tollasodó fiókák mellett is ott ült nappal a
tojó.
A talajon levő fészekből a fiókák 22-25
napos korukban szétmásznak. A védett szik­
lapárkányt később 30-35 napos korukban
hagyják el, de csak 65-70 napos korukra vál­
nak röpképessé. A szülőmadarak hosszú ide­
ig, 20-24 hétig gondozzák őket. A fiatalok
általában szeptember-októberben hagyják el
a fészek környékét.
Táplálkozás: Tápláléka rendkívül változatos,
gyakorlatilag mindent zsákmányul ejt, amit le
tud győzni. A törzsalak táplálékállatai között
legkevesebb 53 emlős- és 177 madárfaj szere­
pel [121], Közép-európai középhegységekből
származó köpetanyagban az emlősök közül
10% feletti értékkel a mezei pocok (2380 pd.,
63,2%), a madarak közül a fogoly (161 pd.,
21,2%) szerepelt [169, 371], Szívesen fogyaszt­
ja a sünt, a bányák közelében talált kifordí­
tott bőrök uhu jelenlétére utalnak. Az egyes
párok és példányok táplálék-összetétele erő­
sen függ a környezettől. Tavak környékén,
mocsaras helyeken több vízimadár szerepel,
de gyakoribb a béka is a köpetében. Mező­
gazdasági területeken főként mezei pockot,
de sok hörcsögöt is zsákmányolnak. Az euró­
pai bagolyfajok közül a hörcsög részaránya
Ili
összehasonlíthatatlanul az uhu táplálékában
a legnagyobb [359].
Állománynagyság: A hazai állomány létszáma
az utóbbi évtizedekben csökkent. A Magyar
Madártani Egyesület által végzett felmérés
szerint jelenleg kb. 15 fészkelő pár van Ma­
gyarországon.
Vonulás: Állandó madár, a párok télen és
nyáron a fészkelőhely közelében tartózkod­
nak. A fiatalok kóborolnak. Egy Csehszlová­
kiában jelölt fióka két év múlva márciusban
Miskolc közelében került kézre.
Védelem: A legjobban veszélyeztetett hazai
madárfajok közé tartozik. Az állomány fenn­
tartása végett a legfontosabb tennivaló az
ismert költőhelyek fokozott védelme. A rág­
csálók mérgezése a revírek tág körzetében
nem engedhető meg, mert a fiókák másodla­
gosan mérgeződhetnek.
Kuvik
Athéné noctua (144., 146. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában kelet felé Koreáig és
az Amur vidékéig terjed költőterülete. Fész­
kel Észak- és Északkelet-Afrikában is. Föld­
részünkön általános elterjedésű, de Skandiná­
viából hiányzik.
Fészkelőhely: Elsősorban a nyílt területek
madara. Jellemző élőhelyei az alföldi tanyák,
istállók, juhhodályok, öreg állományú gyü­
mölcsösök, koros fákkal tarkított legelők,
szőlőhegyek, árterek csonkolt füzesei, par­
kok, öreg fasorok. Fészkelőhelyének megvá­
lasztásakor nem kerüli az ember közelségét.
Költési idő: Évente egyszer költ, tojásos fész­
112
kek április közepétől május közepéig találha­
tók. Ha a fészekalj elpusztul, pótköltése lehet­
séges. Alkalmilag télen is költ [389],
Fészkelés: Gyakran éveken át kitart a párja
mellett. A revírt a téli hónapokban sem hagy­
ja el. A násztevékenység során kiáltozását
gyakran egész télen át, de február elejétől
rendszeresen hallhatjuk. A kiválasztott revírt
több éven át birtokolhatja ugyanaz a pár.
Üregekben, faodúban és tetőszerkezetek
alkalmas helyein költ. Külföldi kísérletek azt
bizonyítják, hogy szívesen elfoglalja a számá­
ra készíteti speciális fészekodút is. Erre vo­
natkozóan a Magyar Madártani Egyesület
tagjai is végeztek már eredményes kísérlete­
ket.
Fészket nem épít, tojásait - melyek száma
3-5 (2-7) - a puszta aljzatra rakja. Kizárólag
a tojó kotlik, és csak hajnalban, valamint
szürkületkor hagyja el rövid időre a fészket.
A hím hord számára eleséget. A kotlási idő
függ a táplálkozási viszonyoktól, kedvező
években többnyire 24-25, táplálékban sze­
gény tavaszon 28 nap is lehet. A fiókák szá­
mára eleinte a hím hordja a táplálékot, ame­
lyet a tojó oszt szét közöttük. Később már
mindkét szülő etet. A fiatalok nem egészen
négy hétig maradnak a fészekben, de kiröpü-
lésük után az öreg madarak még hosszabb
ideig óvják és etetik őket.
Táplálkozás: Elsősorban változatos vadászati
módszerei miatt a kuvik táplálékállatai kö­
zött - Közép- és Nyugat-Európában - leg­
alább 25 kisemlős és 60 madárfaj szerepel.
Ritkábban kisebb hüllőket, kétéltüeket, ezen­
kívül rovarokat, kivételesen halakat is fo­
gyaszt [121],
Greschik vizsgálatai szerint 106 gerinces
zsákmányállat közül 42 mezei pocok volt,
ezenkívül erdei egerek és házi egér fordult elő
nagyobb számban [122, 124). Marián és
Schmidt az Alföld két pontján, Apajpusztán
és Szatymazon gyűjtött köpeteket elemezte
[260, 345]. A 825 gerinces zsákmányállat kö­
zött legalább 11 emlős-, 6 madár- és 1 kétéltű­
fáj (ásóbéka) szerepelt. Tíz százalékon felüli
értékkel három faj fordult elő: mezei pocok
(63,0%), erdei egerek (13,9%), házi egér
(10,8%). A Kis-Balatonon 1965-ben gyűjtött
köpetekből 9 mezei pocok, 1 erdei pocok és
1 erdei egér került elő.
A kuvik nyáron gyűjtött köpeteiben na­
gyon sok kitinmaradvány bizonyítja, hogy
sok rovart zsákmányol, az erre vonatkozó
hazai vizsgálatok azonban még hiányoznak.
Állománynagyság: Országos állománynagy­
sága nem ismert. Az Alföldön gyakoribb,
mint a Dunántúlon. Fülöpháza körzetében
1600 ha-os területen 3-4 pár, Szabadszállá­
son 4000 ha-os területen költ ugyanennyi
(Bankovics A. megfigyelése szerint).
Vonulás: Állandó madár, egész évben a költő­
hely közelében tartózkodik. A fiatalok kóbo­
rolnak.
Védelem: A kuvik hazánkban a veszélyezte­
tett madárfajok közé tartozik (élőhelyeinek
pusztulása, mérgezések, légpuskázás). Fész-
kelöhelyeinek mesterséges növelésével (spe­
ciális műodúk) az állomány - külföldi példák
tanúsága szerint - többszörösére emelhető.
Macskabagoly
Strix aluco (141., 145. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában és Északnyugat-Afri-
kában költ. Földrészünkön csak a legésza­
kibb területekről hiányzik.
Fészkelőhely: A középhegységi erdők, folyó­
árterek ligeterdei, nagyobb parkok, kertek a
legfontosabb fészkelőhelyei. Megtelepedése
szempontjából fontos, hogy a területen öreg
odvas fák vagy költésre alkalmas épületek
(torony, padlástér) álljanak. Az erdőkben
előnyben részesíti azokat a részeket, ahol a
közelben nagyobb tisztások, beékelődött
szántóterületek, vadföldek, egyéb táplálkozó­
helyek találhatók. Megtelepedése során nem
kerüli az ember közelségét. A Tiszatelek ma­
gasságában levő folyóártér szélén például
(Bogár F. szerint) az ott álló alacsony épület
eresze alatt elhelyezett galambdúcban költött.
Költési idő: Évente csak egyszer költ, de ha a
tojások elpusztulnak, pótköltése lehet. A to­
jásrakás ideje elsősorban március, de ezt az
időjárás erősen befolyásolhatja. Enyhe idő­
ben gyakran már februárban kotlik, de van­
nak adatok decemberi költésére is [121],
Fészkelés: Télen is a fészkelőhely körzetében
maradnak. A hímek kiáltozása már decem­
ber-januárban kezdődik, de kevesebbet hal­
latja a hangját, amikor a tojó már kotlik.
A macskabagoly elsősorban odúlakó, de
fészkelöhelye igen változatos lehet. Többnyi­
re öreg fák kikorhadt üregeiben (gyakran 1-2
m mélységben), tornyokban, régi épületek
padlásain, nem működő kéményekben, raga­
dozó madarak fészkeiben vagy a számára ki­
helyezett tág szájú mesterséges odúban költ.
Fészket nem épít.
A tojó 48 órás vagy néha nagyobb időkö­
zönként általában 3-5 tojást rak és 28-30
napig kotlik. A hím látja el eleséggel. A fióká­
kat a tojó enyhe időjárás esetén a tizedik
naptól kezdve magukra hagyja, de egy vissza­
térő hűvösebb időszak esetén tovább melen­
geti őket. A hím hordja a táplálékot, amelyet
a tojó darabol fel a fiókáknak. Az odút a
fiókák egyhónapos korukban hagyják el -
ekkor már mindkét szülő etet -, de csak 7-10
nap múlva tudnak repülni. Az öregek még
három hónapig etetik és gondozzák őket.
Táplálkozás: Zsákmánya rendkívül változa­
tos, mint erdőlakó a kisrágcsálók közül első­
sorban erdei egereket és erdei pockot fo­
gyaszt.
Az 1959-1971 között végzett köpetvizsgá-
latok kisemlősök vonatkozásában a követke­
ző eredményeket adták: Leányfalu (Pilis hg.):
erdei egerek (62%), erdei pocok (14%); Zagy­
varóna (Karancs-Medves hg.): erdei egerek
(22%), mezei pocok (18%), erdei cickány
(16%), erdei pocok (12%); Tarkő (Bükk hg.):
♦
113
erdei egerek (47%), erdei pocok (14%), földi
pocok (12%); Udvarkő (Bükk hg.): erdei ege­
rek (54%), erdei pocok (16%), mezei pocok
(12%); Börzsöny hg.: erdei egér (48%), erdei
pocok (15%), mezei pocok (10%) [375], Mivel
elsősorban erdőben vadászik, a pelék is gyak­
rabban szerepelnek táplálékában, így
1952-1972 között 26 pontról származó gyűj­
tésből 28 nagy pele és 43 mogyorós pele került
elő [369]. Helyenként, különösen a téli hóna­
pokban, jelentős lehet madárfogyasztása is.
Állománynagyság: Hazánkban gyakori faj, de
állományával kapcsolatban pontos felmérés
még nem készült.
Vonulás: Állandó madár, a fiatalok többnyire
csak jelentéktelen távolságokra kóborolnak
el, mígrevírt foglalnak maguknak. Egy fióka­
ként Csehszlovákiában jelölt példány a Dél-
Alföldön, Mélykúton került meg december­
ben.
Védelem: Nem veszélyeztetett faj. Fészek­
odúkkal való állománynövelése olyan terüle­
teken nem ajánlott, ahol füleskuvik vagy ku-
vik is költ, mert azoknak a kirepült fiókáit is
zsákmányul ejti.
Uráli bagoly
Strix uralensis (143. fénykép)
Elterjedés: Földrészünkön csak a Kárpátok­
ban, a Dinári-hegységben és Észak-Európá-
ban költ. Ázsiában Japánig terjed fészkelőte­
rülete.
Hazánkban csak a Zempléni-hegységben
[115, 47] és a Bükkben költ.
Fészkelőhely: A legkülönbözőbb erdőkben
megtelepszik, de jobban kedveli az öreg fák­
ban gazdag területet. Nálunk eddig elsősor­
ban öreg bükkösökben találták.
Költési idő: Március közepétől július elejéig,
évente egyszer költ. Egyes években költése
már március elején megkezdődik.
Fészkelés: Fészket nem épít, elsősorban na­
gyobb testű ragadozó madarak és fekete gó­
lya fészkében, ritkábban mesterséges és ter­
mészetes odúban költ.
Tojásainak száma 1-6 között változik,
114
többnyire 3-4, attól függően, hogy milyen
mennyiségű táplálék áll rendelkezésére. Kot­
lási ideje 27-29 nap, csak a tojó kotlik, köz­
ben a hím 9 te ti. A fiókák 34-35 napig tartóz­
kodnak a fészekben, utána kiülnek a környe­
ző ágakra. 60-80 napos korukban válnak
röpképessé [47].
A táplálékot eleinte elsősorban a hím hord­
ja, később mindkét szülő részt vesz a fiókák
etetésében.
Állománynagyság: Közép-Európában - első­
sorban Szlovákiában - nagyobb számban
egérjárásos években jelenik meg. Hazai állo­
mánya ilyen években is igen kis számú, való­
színűleg 20 pár körül mozog. 1983-ban a
Zempléni-hegységben 10 fészkét ismerték.
Táplálkozás: Elsősorban rágcsálókkal, főleg
erdei egerekkel, pelékkel táplálkozik, de ma­
darakat is zsákmányol. A hazánkban költő
állomány táplálkozását nem vizsgálták.
Vonulás: Északi költőterületén állandó, illet­
ve kóborló. A nálunk rendszertelenül fészke­
lők, részben állandók, részben az északi állo­
mányokból valók. 1905-1906 telén tömege­
sen jelent meg a Kárpát-medencében [335].
Védelem: Fészkelőhelyén - hasonlóan a nagy
testű nappali ragadozó madarakhoz - a za­
vartalanság teheti lehetővé a sikeres költést.
Mesterséges fészekodúkkal telepíthető, ezért
kívánatos volna azok minél nagyobb szám­
ban való kihelyezése.
Erdei fülesbagoly
Asio otus (149., 150., 152. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában, Északnyugat-Afri-
kában és Észak-Amerikában költ. Földré­
szünk legészakibb területén nem fészkel.
Hazánkban a sík és dombvidéken általáno­
san elterjedt, gyakori bagolyfaj.
Fészkelőhely: Kisebb-nagyobb erdőkben, fo­
lyóártereken, parkokban költ. Kedveli az ele­
gyes állományú, tűlevelűekkel vagyes erdő­
ket, az Alföldön az ezüstfa-sűrűségeket.
Költési idő: A tojásrakás fő ideje március-áp­
rilis, a májusi fészekaljak már pótköltések.
Évente csak egyszer költ, de táplálékban sze­
gény években költése elmaradhat. (Egyes pá­
rok valószínűleg kétszer is költenek.)
Fészkelés: Többnyire február második felé­
ben jelennek meg a költőhelyen. Fészket nem
építenek, többnyire szarkák, varjak vagy ra­
gadozók gallyfészkeit foglalják el, de Schmidt
E. a Tisza árterében talált erdeifülesbagoly-
tojásokat öreg fűz kikorhadt üregében is.
A párzási időben hallatják jellegzetes huho­
gásukat.
A tojó kétnapos időközönként rakja le
többnyire 4-5 (ritkán 3-7) tojását. Pocokjá-
rásos években a tojások száma rendszerint
nagyobb. A tojó kotlik, a táplálékot a hím
hordja számára. A kotlás az első tojás leraká­
sa után kezdődik, a fiókák 27-28 nap alatt
kelnek ki. A táplálékot a hím hordja, de a tojó
aprózza fel és eteti a fiókákat. Háromhetes
korukban, még röpképességük elérése előtt,
elhagyják a fészket, és a szomszédos ágakon
üldögélnek. Sűrű erdőben ágról ágra ugrálva
már a kezdeti időben 15-20 m-nyire eltávo­
lodhatnak a fészektől. Közben néha lepoty-
tyannak a földre, ahonnan igyekeznek vissza­
jutni az ágak közé. 33-35 napos korukban
tudnak repülni.
Táplálkozás: Elsősorban rágcsálókat fo­
gyaszt, bár helyenként madárzsákmánya is
jelentős lehet. Magyarországi köpetekben a
kisemlősök megoszlása a következő volt:
67,4% mezei pocok (14 529 db), 17,5% erdei-
egér-fajcsoport (3771 db), 8,8% házi egér
(1897 db).
A különböző országrészek között az egyes
zsákmányállatfajok arányában néha jelentős
eltérések lehetnek, így például a Dunántúlt,
az Alföldet és Észak-északkelet-Magyaror-
szágot összehasonlítva a különböző kisemlő­
sök megoszlása a köpetekben a következő:
mezei pocok: 65,7%-53,9%-85,6%; erdei
egér: 15,3%-19,9%-9,1%; a házi egéré pedig:
3,3%-12,6%-2,4% (7258-17 343-5413 zsák­
mányállat) [368], A táplálék minőségi összeté­
tele erősen függ az egyes fajok túlszaporodá-
sától.
A magyarországi köpetekből 26 madárfajt
sikerült meghatározni (1998 pd.), köztük
10%-on felüli értékkel a házi veréb (34,5%).
[369], a mezei veréb és az erdei pinty-fenyő-
pinty csoport szerepelt [368]. Különleges ese­
tekben rendszeresen zsákmányolhat a nád
között alvó apró madarakat. Egy Dinnyésen
1971-1972 telén gyűjtött téli köpetanyagban
például a függőcinege a teljes anyag 12,3%-át
(63 db) adta [365],
Állománynagyság: Schmidt E. Dinnyés köze­
lében füzesben, akácosban és ezüstfa sűrűsé­
gében hektáronként átlagosan 1—-2 párt ta­
lált, de a párok száma a táplálkozási lehetősé­
gek mellett természetesen mindig a fészkelő­
helyektől is függ.
Vonulás: Állandó. Télire kisebb-nagyobb cso­
portokba verődnek össze, és számuk az észa­
kabbról érkezett példányokkal gyarapodik.
Fenyőfákon, néha akácosokban vagy füze­
sekben töltik a nappalt. Hazánkban Litvániá­
ban és Csehszlovákiában jelölt példány került
meg március, illetve június hónapokban.
Védelem: Magyarországon gyakori faj, állo­
mánya pillanatnyilag nincs veszélyben. A ta­
vaszi fegyveres dúvadirtásnak a varjú- és
szarkafészkekben kotló erdei fülesbaglyok ál­
dozatául eshetnek, ezért ezt a munkát külö­
nös elővigyázattál kell végezni. Az olyan er­
dőkben, ahol nincsenek megfelelő fészkek -
különösen az Alföldön -, száraz gallyakból
készült műfészkek kihelyezésével megtelepít­
hető.
Réti fülesbagoly
Asio flammeus (148., 151. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia és Észak-Amerika nagy
részén előfordul. Kuba és Dél-Amerika is a
költőhelyei közé tartozik. A mediterrán fél­
szigeteken nem fészkel.
Hazánkban sehol sem mondható gyakori­
nak. Egyes években inváziószerűen jelenik
meg, és nagyobb számban fészkel (pl. 1930,
1973, 1976), máskor pedig több évig is elma­
rad. Tömeges beözönlése mindig a mezei po­
cok gradációjával függ össze. A Hanságban,
Ócsán, a Fejér megyei Sárréten, a Tiszántúlon
és a Hortobágy területén viszonylag sokszor
észlelték sikeres költését.
115
Fészkelőhely: Mindegyik hazai fészkelése az
időszakosan vízborítás alá kerülő, de hamar
kiszáradó vagy éppen csak vizenyős talajú
helyeken, elsősorban a sásréteken volt. Azo­
kon a tájainkon, ahol a sásos növénytársulá­
sok nem számottevőek (pl. Hortobágy), ott
ecsetpázsit, esetleg zsióka állományában köl­
tött [420]. Búzavetésben, friss erdőtelepítés­
ben, borókásban is találták fészkét [343, 263],
Költési idő: Áprilisban kezdődik a párok
nászrepülése. Ugyanebben a hónapban törté­
nik a fészeképítés, a tojásrakás is. Kétszeri
költése nagyon ritkán fordul elő, csak rendkí­
vül nagy, tartós táplálékböség idején. Ilyen­
kor július elejéig elhúzódik a fiókák felneve­
lése.
Fészkelés: Egyetlen fészeképítő bagolyfajunk.
Laza, néhány fűszálból álló fészkét a talajra
építi. A fészekalja 5-6, esetleg 7 tojásból áll.
Elvétve ennél nagyobb számú tojást is rakhat
egy-egy madár. Csak a tojó kotlik. A kotlás
az első tojás lerakásakor kezdődik, ezért a
fiókák nem egyszerre, hanem egy-másfél na­
pos időközökkel kelnek, a 24-28 napi kotlás
után. Ez a korkülönbség a kirepülésükig meg­
mutatkozik fejlődésükben.
Mindkét szülő eteti a fiókákat, amelyek
16-17 napos korukig tartózkodnak a fészek­
ben. Négyhetes korban már jól repülnek.
Táplálkozás: Legfőbb tápláléka a mezei po­
cok. Greschik vizsgálatai során 409 köpetben
találta ezt a fajt [123]. 1980-ban 86 köpetből
összesen 173 mezei pocok maradványa került
elő [7]. Egyéb rágcsálókat jóval ritkábban
fogyaszt, madarak és rovarok pedig csak el­
vétve szerepelnek táplálékában.
Állománynagyság: Még az inváziósnak
mondható években sem fészkel nagy mennyi­
ségben. Egy-egy költőterületen 3-4 párnál
többet nem észleltek. A hazai fészkelöhelyek
egy részén (Hanság, ócsai turjános, Fejér me­
gyei Sárrét) egy élőhelyen költött a hamvas
rétihéjával és a nagy pólinggal [343], A Hor­
tobágyon 1973-ban 4 pár [420], 1976-ban 5
pár fészkelt, utolsó bizonyított költése 1978-
ban volt. Tiszafüred határában 1981-ben is
észlelték [244]. A telelő példányok néha na­
gyobb csoportokba verődnek, különösen a
táplálékban gazdag körzetekben. Kovács G.
1971 február-márciusban a Hódmezővásár­
hely melletti Batidán 32 példányt, 1982 janu­
árjában Nagyiván határában 24 példányt fi­
gyelt meg, amelyek huzamosabb ideig ott tar­
tózkodtak.
Vonulás: Rendszertelen előfordulásai miatt
nehéz pontos dátumokkal körülhatárolni a
vonulását. Az elsők augusztus-szeptember­
ben érkeznek, létszámuk tél végén éri el a
maximumot. Március végén, április elején
már csak az esetleg fészkelésre itt maradó
kisszámú egyeddel találkozhatunk. A ha­
zánkban költő réti fülesbaglyok vonulási, kó-
borlási útvonalait gyürúzési adatok hiányá­
ban nem ismerjük. Külföldi gyűrűs példá­
nyok északkelet felől érkeztek hozzánk, pl.
egy Aszkanyija-Novában (SZU) gyűrűzött
egyed Alcsúton került meg.
Védelem: A réteken, kaszálókon fészkelők
költését a mezőgazdasági művelés, különösen
a kaszálás veszélyezteti. Ha április végén ilyen
helyen nászrepülő réti fülesbaglyot észlelünk,
fészekalját csak a fészek körüli mintegy hek­
tárnyi terület kaszálásból való kihagyásával
menthetjük meg. Fontos védelmi feladat még,
hogy a költőhelyül szolgáló sásréteket ne en­
gedjük feltörni, megművelni.
 Lappantyúalkatúak - Caprimulgiformes
Lappantyú
Caprimulgus europaeus (139. fénykép)
Elterjedés: A magas észak, valamint Kelet- és
Dél-Ázsia nagy részének kivételével Eurázsiá­
ban, továbbá Északnyugat-Afrikában honos.
Fészkelőhely: Tisztásokkal-kopárokkal, cser­
jés részletekkel váltakozó erdőkben, ligetek­
ben, továbbá bokros erdőszéleken, fákkal-
bokrokkal gyéren benőtt hegyoldalakon, er­
dei vágásterületeken fészkel. Esetenként la­
kott területeken, kertekben, parkokban, bo­
rókásokban is megtelepszik [480]. Sík és hegy­
vidéken egyaránt költ. Az összefüggő, erősen
záródott erdőket nem kedveli.
Költési idő: Tojásait május vége és július eleje
közötti időszakban rakja le, leggyakrabban
június elején. Ha fészekalja megsemmisül,
rendszerint pótolja és újra költ.
Fészkelés: Fészket nem épít, hanem a puszta
földre vagy száraz növényi törmelékre rakja
tojásait.
Fészekalja csaknem mindig 2 tojásból áll.
A kotlás ideje 18 nap, és ugyanennyi idő alatt
fejlődnek ki és tanulnak meg repülni a fiókák
is. A párválasztás és a költés ideje alatt gyak­
ran hallatja több percig is folyamatosan
hangzó - a zöld varangyéhoz hasonló -, jel­
legzetes berregő hangját.
A szülők a kikelt, de repülni még nem tudó
fiókáikat nem mindig ugyanazon a helyen
nevelik, ahol a tojások voltak; a kikelés helyé­
től a fiókák kisebb-nagyobb távolságra el­
másznak.
Táplálkozás: A lappantyú éjjeli madár, fiókáit
is ekkor eteti. Alkonyaitól a hajnali szürküle­
tig vadászik rovarokból álló táplálékára, el­
sősorban a levegőben röpködő bogarakra,
lepkékre. Csíki 16 példány gyomortartalmá-
ban a következő rovarokat találta: lógeszte-
nye-cserebogarat kilenc (három megvizsgált
példányban 5, 6, illetőleg 7 cserebogár is
volt), tavaszi ganéjtúrót öt, közönséges ganéj-
túrót pedig két esetben. Egy-egy alkalommal
előfordult még: fekete temetőbogár, közönsé­
ges temetőbogár, holdszarvú ganéjtúró, feke­
tehasú ganéjtúró, kockás ganéjtúró, nagy ga­
néjtúró, butabogár, lótetű és egy bagolylepke
faj [78]. A táplálékában jelentős számban elő­
forduló különböző ganéjtúró bogarakat sok­
szor a legelő háziállatok körül röpködve fog­
ják össze. (A háziállatok körüli megjelenése,
valamint éjjeli életmódja és feltűnően nagyra
kitátható szájnyílása keltette azt a hiedelmet,
hogy elszopja az állatok tejét; ezért hívják
népiesen kecskefejőnek.)
Természetesen más rovarokat is fog. Cher­
nél például a Kis-Kárpátokban, 1885 augusz­
tusában megfigyelte, hogy az ott tartózkodó
lappantyúk kizárólag a területen tömegesen
rajzó szúnyogokat fogyasztották [66],
117
Állománynagyság: Hazánkban - a számára
megfelelő élőhelyeken - elterjedt, de nem túl
gyakori költő madár. Állománysűrüsége táj­
egységenként a különböző ökológiai viszo­
nyoknak megfelelően változó. Például Mos-
kát 1968-1974 között a Karancs-Medves
hegységben elég gyakori fajnak minősítette
[277], Homoki-Nagy viszont a Börzsöny
hegységben (a Börzsönyi tájvédelmi körzet
területén) 1968-1979 között szórványosan,
kis egyedszámban előforduló fajnak találta
[151]. Hazai élőhelyeire - gyakoriságát illető­
en - általában ez utóbbi a jellemző. Állo­
mánysűrűségére vonatkozó számszerű ada­
tok nincsenek.
Vonulás: Költöző faj. Téli szálláshelyéről
rendszerint április második felében érkezik
vissza, korai tavaszodás esetén azonban egye­
sek már április elején is mutatkoznak. Több­
ségük szeptemberben vonul el, megkésett pél­
dányok azonban még október közepén, sőt -
enyhe időjárás esetén - elvétve még november
elején is megfigyelhetők [329].
A telet Kelet-Afrikában tölti. A nálunk
fészkelő lappantyúk vonulási útvonaláról
nincs gyűrűzési adat. Említést érdemel egy, a
Szovjetunióban (Belorusszia) 1973. június
29-én fiókaként gyűrűzött példány, mely egy
évvel később - 1000 km-el délnyugat felé -
hazánkban került kézre, itt költötte tojásait.
Védelem: Nem veszélyeztetett, de a különbö­
ző emberi és természeti károsítások - helyen­
ként és időnként - érzékenyen csökkenthetik
állományát. A gépkocsik reflektorfényébe ke­
rülve és azokhoz csapódva meglehetősen sok
példány elpusztul az országutakon [75].
 Sarlósfecske-alkatúak - Apodiformes
Sarlósfecske
Apus apus
Elterjedés: Európa, Észak-Afrika, Nyugat- és
Közép-Ázsia lakója, egészen Észak-Mongó-
liáig.
Hazánkban viszonylag sokfelé költ.
Fészkelőhely: Eredetileg szikla- és löszfalak
vagy magas szálerdők, főleg bükkösök költő
madara lehetett, de a városépítésekkel, a kő­
házakból álló zárt városok kialakulásával,
jórészt ide telepedett át. Nálunk ma a váro­
sokban, ezenkívül várromokban és egyéb ro­
mos épületekben költ az állomány java. Szór­
ványosan fészkel a Bükk és a Zempléni-hegy­
ség erdeiben is. A balatonkenesei löszfalban
telepesen költ 40-45 pár [443].
Költési idő: Évente egyszer költ. Május első
heteiben kezd fészkelni (az ország déli részén
néha már április végén), de költési időszaka
június végéig, ritkábban július közepéig befe­
jeződik.
Fészkelés: Ha fában fészkel, erdőszegélyeken
(általában bükkös) álló fa magasan levő, nem
túlságosan mély odvát választja, amely nyílá­
sának alsó pereme ferdén le van koptatva
[161]. Löszfalakon, a repedésekben tanyázik
[264],
A városokban az épületek fedélszékeinek
zugaiban, cserepek, pala, hullámpala alatt,
tornyok üregeiben, fali lyukakban és repedé­
sekben, lehetőleg minél magasabban fészkel.
(Ez utóbbi azért szükséges számára, mert a
röpnyílásból - anatómiai sajátosságai folytán
- csak előzetes zuhanás után tud felrepülni.)
Újabban a lakótelepeken is megjelent, ahol a
molnárfecske fészkeit foglalja el, és azok bejá­
rati nyílását kitágítja [102, 250]. Általában
több pár is költ egymás közelében. A fészek­
anyagot a levegőben gyűjti össze, így az lebe­
gő növényi részekből, tollacskákból, szöszök­
ből - pl. a nyárak szállongó maggyapja - áll,
és ezeket nyálával ragasztja össze.
A viszonylag egyszerűen összeállított fé­
szekcsészébe a tojó kb. kétnaponként össze­
sen 2-3 tojást rak. Mindkét szülő kotlik.
A fiókák 17-19 nap múlva kelnek ki. Ezután
még kb. 8-10 napig melengeti őket a tojó,
ritkábban a hím is. Aránylag lassan nőnek.
Pl. Sopronban 1972-ben, a kb. 5 hetes, telje­
sen kitollasodott fiókák még a fészekben vol­
tak.
A kirepülés után, a levegőben igen ritkán
etetnek a szülők. A fiatalok többnyire már a
kirepülés után 1-2 héttel önállóak.
Táplálkozás; Kilátott csőrével a levegőben
szálló-lebegő rovarokat, pókokat fogdossa.
Ezekért leereszkedik 5-6 m-re a talaj fölé
vagy akár több száz méteres magasságokba is
fölmegy. Gyakran megjelenik a tavak felett is,
ahol szúnyogokat fogyaszt, de a szitakötőket
119
is elkapja. Erdei nyiladékok, tisztások felett
apróbb lepkéket és rajzó kétszárnyúakat
gyűjt.
Turcek megfigyelte, hogy egy tölgyesben,
az ott károsan elszaporodott tölgyilonca her­
nyóit több sarlósfecske is fogdosta, amint
azok ereszkedőszálaikon a lombkoronából a
talajra és a cserjékre bocsátkoztak. Később
ugyanezen faj lepkéit is fogyasztották [456].
A fiókanevelés idején gyakran vadászik a
fészkelőhelyétől 10-30 km-re levő tavak és
nádasok felett is (pl. Sopronból eljár a Fertő
tóhoz). Fiókái jól bírják az éhezést. 1972-ben
Sopronban az egyetemi kollégium tetőszerke­
zetét javították, és itt az egyik fészekalj 2
fiókája kb. 3-4 napig nem kapott élelmet
a véletlenül a berepülőrés elé került tégla
miatt. Ennek ellenére nem pusztultak el, sőt
a többi fészekalj fiókáival azonos időben re­
pültek ki.
Állománynagyság: Viszonylag gyakori. Sop­
ronban 120-150 pár költ évente. Országos
állománya pontosan nem ismert.
Vonulás: Az ország déli részén néha már ápri­
lis utolsó harmadában megjelenik, másutt
május első heteiben érkezik. Többnyire
augusztus utolsó, illetve szeptember első nap­
jaiban vonul el. A telet Dél-Afrikában tölti.
A Kárpátok szorosaiban többször megfigyel­
ték tömeges vonulását, és egy ízben azt is,
hogy denevérekkel közösen vonult [393].
Augusztus eleji kóborlása folyamán -
többnyire a vihar előtt - fészkelőhelyétől tá­
vol eső települések fölött is megjelennek ma­
gasan keringő csapatai.
Védelem: A falakra szerelt fészekodúkkal ese­
tenként megtelepíthető. Hagyományos fész­
kelőhelyein kerülni kell a nyár eleji renoválá­
sokat, nehogy a lakott üregek röpnyílásai el-
tömődjenek.
 Szalakótaalkatúak - Coraciiformes
Jégmadár
Alcedo atthis (154. fénykép)
Elterjedés: Európában, Skandinávia nagy ré­
szének és a Brit-szigetek északi területeinek
kivételével, általános elterjedésű. Ázsiában
Japánig terjed és költ Észak-Afrikában is.
Fészkelőhely: Folyó- és állóvizek, csatornák,
hegyi patakok mellett költ.
Költési idő: Április végén teljes az első fészek­
alj. Június-júliusban az állomány egy része
másodszor is költ.
Fészkelés: Vizek közelében, meredek partsza­
kadásokon, agyag- és löszfalakba készíti jára­
tait. Ez mintegy 70-100 cm hosszú egyenes,
enyhén fölfelé haladó alagút, a végében kissé
kiszélesedő félgömb alakú költőüreggel. Elő­
fordul, hogy elkorhadt fagyökér nyomvona­
lában halad a járatkészítéssel. (Ilyenkor az a
gyökér eredeti futásának megfelelően, ka­
nyargós is lehet.)
Fészekanyagot nem hord. Többnyire 6-7
(ritkán 4-10) tojását az üreg puszta aljára
rakja. Ugyanazon költőlyukban több egymás
utáni évben is költhet. A kotlási idő 20 nap,
a fiókák 25 nap után repülnek ki. Mindkét
szülő ül a tojásokon. A fiókákat is közösen
etetik, de részvételük páronként változó mér­
tékű.
Revírjüket fajtársaikkal szemben védelme­
zik, gyakran megfigyelhető, amint az idegent
területükről elüldözik. Érdeke*-módon a pár
csak a nászidőszak és a költési idő elején
tekinti közösnek a revírjét. Fiókanevelés ide­
jén már gyakran újra védik a területüket a
szülők egymással szemben is. A család a kirö-
pülés után szétszéled, egyedei önálló, magá­
nos életet folytatnak.
Táplálkozás: Apró halból és kis részben vízi­
rovarokból álló táplálékát lesből lecsapva, a
víz alól szerzi. Szívesen választja a víz fölé
hajló fa ágát, varsakaró hegyét és a kikötött
hajó kötelét kémlelőhelynek, de képes gyors
szárnycsapkodással a levegőben egy helyben
lebegni, és ilyen helyzetből a vízbe vágni.
Állománynagyság: Pontos létszáma nem is­
mert. Országos elterjedése ellenére egy-egy
területen csak néhány pár települ meg. Más
- patakok, folyóvizek mellett élő - madarak­
hoz (hegyi billegető, vízirigó) képest úgy tű­
nik, nagyobb revírt birtokol.
Vonulás: Állandó madár. A költési idő után
kóborol, ilyenkor ott is gyakran megfigyelhe­
tő, ahol egyébként nem költ. Télen befagyó
vizek mellől a meleg vizű csatornák, nagyobb
folyók környékére húzódik.
Védelem: A kemény telek jelentékeny veszte­
séget okozhatnak állományában, de ez az
egész állományt nem veszélyezteti. Ragyogó
színei miatt, védettsége ellenére, gyakran ke­
rül zugpreparátorok műhelyébe.
121
Gyurgyalag
Merops apiaster (155., 156. fénykép)
Elterjedés: Fészkelőterülete a Pireneusi-félszi­
gettől és Északnyugat-Afrikától az Urál
hegységig, Kisázsián és a Közel-Keleten ke­
resztül Közép-Ázsiáig és Kasmírig terjed. El­
szigetelten Dél-Afrikában is költ. Európában
egyes párok vagy kisebb csoportok időszako­
san, olykor az elterjedési határtól messze
északra is megtelepednek. Ilyen költések is­
meretesek Belgium, Dánia és Dél-Anglia te­
rületéről.
Hazánkban a középhegységek központi ré­
szeinek kivételével szórványosan előfordul a
számára alkalmas helyeken.
Fészkelőhely: Legjellemzőbb élőhelyei löszfa­
lak közelében vannak. Löszpartokban, lösz­
szakadékok falában alakulnak ki legnagyobb
telepei, amelyek főként a Dunántúl keleti fe­
lében, a Balaton környékén és az észak-bács­
kai löszhát nyugati peremén találhatók. Ez a
fészkelőhelytípus kisebb vizek, rétek közelé­
ben, néha azonban vizektől távolabb talál­
ható.
Másik fészkelőhelytípusa egyes folyóink
(Tisza, Hernád, Szamos) magas partfalában
alakul ki. Elszórt, néhány párból álló telepei
a Duna-Tisza közén, a Gödöllői-dombvidé-
ken vagy az Északi-középhegység lábainál,
néha vizektől egészen távol, kisebb homokbá­
nyákban, agyagfejtőkben találhatók.
Költési idő: Szaporodási időszaka június ele­
jétől augusztus közepéig tart. Fészekalja leg­
korábban június 10-e körül teljes, de a tojás­
rakás és a költés kezdetének időpontja, folyó­
parti fészkelés esetén, a vízállási viszonyoktól
függően, július elejéig is elhúzódhat. A fiata­
lok július második felében vagy augusztusban
hagyják el a költőüreget.
Fészkelés: A partfalba vájt, vízszintes költő­
üreg hossza elérheti a 180-200 cm-t. A folyo­
só kiszélesedő belső végében alakítja ki a tojá­
sok helyét.
6-7 tojást rak. 41 vizsgált hazai fészke kö­
122
zül kilenc 5-ös, huszonnégy 6-os, hét 7-es és
egy 8-as fészekalja volt [255]. A tojásokat 1-5
naponként rakja le. A kotlási a fészekalj tel­
jessé válása előtt megkezdi. A fiókák ezért
néhány napos eltéréssel kelnek ki, így ugyan­
abban a fészekben különböző fejlettségűek
találhatók. Kotlási ideje nem ismert. A kot-
lásban és a fiókák etetésében a tojó és a hím
egyaránt részt vesz. (Fintha szerint három fő
etetési időszak van egy-egy nap folyamán,
6-9, 10-12 és 14-16 óra között intenzívebb az
etetés [114].)
A fiókák kb. 30 napos korukra tudnak
repülni.
Táplálkozás: Elsősorban repülő rovarokkal
táplálkozik. Ezeket röptűkben követve, ügyes
fordulékony repüléssel fogja el. Zsákmányai
között különböző szitakötőfajok, darazsak,
futóbogárfajok, nagy fináncbogár, kőrisbo­
gár, a lepkék közül a nappali pávaszem, az
Atalanta-lepke, a citromlepke és a kacsafarkú
lepke szerepelnek. Házi méhet csak ritkáb­
ban, hűvös időben fog [114],
Állománynagyság: Az 1949-ben végzett orszá­
gos felméréskor [432] állománya még több
mint 1200 párból állott. Legnagyobb telepei
meghaladták a 100 fészkelő párt. Három tele­
pen 100-100 pár és egy telepen 400 pár fész­
kelt. Ma ezeknek a mennyiségeknek csak a
töredékei fordulnak elő. Legnagyobb telepeit
40-50 pár alkotja.
Vonulás: Viszonylag későn, csak május első
harmadában érkezik a fészkelőhelyére. Szep­
tember közepe előtt elvonulnak az utolsó csa­
patok is. Vonulás előtt olykor több százas
csoportjai alakulhatnak ki. A telet Afrika tró­
pusi tájain tölti. Hazai gyűrűs madarat Gö­
rögországból jelentettek vissza.
Védelem: Az 1982-ben érvénybe lépett termé­
szetvédelmijogszabályok rohamos állomány­
csökkenése miatt a fokozottan védett mada­
rak közé sorolják. Meglevő állományát, fé­
szektelepeinek védelmével, zavartalan költési
viszonyokról való gondoskodással fenntart­
hatjuk.
Szalakóta
Coracias garrulus (157. fénykép)
Elterjedés: Európa és Ázsia mérsékelt övi te­
rületének nyugati felében él. Kelet felé Kö-
zép-Ázsiáig terjed. Nyugat-Európából hiány­
zik. Az NSZK és Dánia területéről száza­
dunkban tűnt el. Jelenlegi elterjedése felöleli
Európa középső és keleti részét, a Pireneusi
és az Appennini-félszigetet, Kisázsiát és Kö-
zép-Ázsiát, valamint Afrikában az Atlasz vi­
dékét.
Magyarországon a középhegységek köz­
ponti, magasabb részeinek kivételével min­
denhol előfordulhat, de a Duna-Tisza közén
legnépesebb az állománya.
Fészkelőhely: Legjellemzőbb élőhelyeit a Du­
na-Tisza közén, a homokhátság borókás fe-
hémyárligetei, a ritkás fehérnyárcsoportok-
kal tarkított nyílt homokpusztai táj, zárt ho­
moki erdők szegélyei, a buckavonulatok közé
ékelődő tóláncolat magános öreg füzekkel,
facsoportokkal tarkított rétszegélyei alkot­
ják. Megtelepszik a Tisza árterének öreg liget­
erdeiben, a Tiszántúl erdőssztyepp tájain.
Megtalálható a hegyvidék déli lejtőin kiala­
kult öreg gyümölcsösökben, s főképp a Du­
nántúlon, legeltetett öreg tölgyesekben.
Költési idő: Évente egyszer költ. A kotlás má­
jus végén kezdődik.
Fészkelés: Hazai állománya kivétel nélkül fa­
odúban költ. Május közepe táján választja ki
fészkelöodúját (ez általában a zöld küllő vagy
a fekete harkály elhagyott odúja, régebbi kor­
hadó üreg). Az Alföldön szürke nyár, fehér
nyár, törékeny fűz odvábán költ a leggyak­
rabban. Előfordul még a kocsányos tölgy,
dió- vagy más gyümölcsfák odvaiban is. Az
5-10 m magasságban levő odúkat előnyben
részesíti, de alacsonyabban elhelyezkedőket is
elfoglal. A párzási időben a hím különös
nászrepüléssel hívja fel magára a figyelmet.
Fészekalja 4-5 (ritkán 3, illetve 6) tojásból
áll [255], A 18-19 napig tartó kodásban a hím
és a tojó váltja egymást. Az etetésben is részt
vesz mindkét szülő.
A fiókák 26-28 napos korukban hagyják el
az odút. Kirepülés után az öregek néhány
napig még etetik a fiatalokat. A fiókák etetési
gyakoriságát Molnár és Haraszthy vizsgálták
egy odúnál, melyben 3 tollasodó fióka volt.
Egy teljes nap folyamán a két szülő nem azo­
nos gyakorisággal, összesen 63 esetben etetett
[276],
Táplálkozás: Kizárólag állati táplálékot fo­
gyaszt. Zsákmányát lesből, rárepüléssel fogja
el. Gyakran látható, amint száraz ágon, karó
tetején, villanyvezetéken vagy szénaboglya te­
tején ülve figyel, majd hirtelen a talajra vág,
és utána visszatér leshelyére. Nyári estéken, a
cserebogár rajzási idején, sötétedésig vadász-
gat.
Elsősorban rovarokat, főleg nagyobb testű
bogarakat, egyenesszárnyúakat eszik, de fel­
szedi a gilisztát, a csigát is. Ritkábban kisebb
testű gerinceseket, békát, gyíkot, fiatal vízi­
siklót, pockot is zsákmányol.
Állománynagyság: Az utóbbi évtizedekben
száma hazánkban is jelentősen csökkent, ami
főként a Dunántúlon és az Északi-közép­
hegység területén érzékelhető, de kisebb ará­
nyú állománycsökkenése a legsűrűbben tele­
pült népességében, a Duna-Tisza közén is
megmutatkozik. A Kiskunsági Nemzeti
Parkban 1981-ben 30 pár költött.
Vonulás: Április utolsó harmadában tér visz-
sza téli szállásáról, Afrika trópusi területeiről.
A költési idő után, augusztus végén, vonulás
előtt laza gyülekező csapatokba verődik.
Szeptemberben, bár kisebb számban még
rendszeresen látható. A hó végén távoznak el
az utolsók.
Hazai gyűrűs példány még nem került meg
külföldön.
Védelem: Sok helyről a fészkelési lehetőség
hiánya miatt tűnik el. Réteken, folyó mentén,
erdőszéleken álló öreg odvas fák meghagyá­
sával fészkelését elősegíthetjük. Ugyanúgy si­
kerrel telepíthető megfelelő méretű mestersé­
ges fészekodúk kihelyezésével. Állományát
veszélyeztetik a zugpreparátorok és néha az
autóközlekedés, az úttestre zsákmányért lere­
pülő madarat ugyanis az autók könnyen elgá­
zolják.
123
Búbosbanka
Upupa epops (166. fénykép)
Elterjedés: Nagy elterjedési területű faj. Eurá­
zsia mérsékelt övi és trópusi részén, Spanyol­
országtól a Baltikum déli részén át az Amur­
medencéig, délen az Arab-félszigettől a Ma­
láj-félszigetig költ. Fészkel ezenkívül Afrika
nagy részén a Szahara és a nyugat-afrikai
esőerdőzóna kivételével.
Magyarországon általánosan elterjedt ma­
dár. Középhegységeink nagyobb, összefüggő
zárt erdeinek kivételével kisebb-nagyobb
számban mindenütt előfordul.
Fészkelőhely: Eredeti élőhelyei a facsoportok­
kal, magános öreg fákkal tarkított síksági
vagy dombvidéki nyílt területek. A búbos­
banka azonban az ember földművelő tevé­
kenységéhez jól alkalmazkodó faj, és állo­
mánya ma túlnyomórészt emberi települések
közelében vagy a nem intenzív mezőgazdasá­
gi művelés alatt álló területeken él. Fészkelő­
helyei lehetnek külvárosi és falusi kertek, te­
metők, út menti fasorok, tanyák, gyümölcsö­
sök, rétek, facsoportok, nagyobb erdők szé­
lei, láperdők ritkás öreg faállománya, hul­
lámtéri erdők.
Költési idő: Fészekalja május elején, ritkáb­
ban már április végén teljes. Évente rendsze­
rint egy költése van, de némelyik pár kétszer
is nevel utódokat. Ha első fészekalja elpusz­
tul, pótköltéshez kezd. Szaporodási időszaka,
így a legkésőbb költő pároké július közepéig
is elhúzódhat.
Fészkelés: Eredetileg odúfészkelő, de megfele­
lő odú hiányában a legkülönfélébb zugokban,
fedett üregekben is költ. Fészkelhet harká­
lyok által vágott ép vagy korhadó faodvak-
ban, földi lyukakban, alámosott fagyökerek
között, kőrakásban, ölfarakásban, tanyák,
istállók, ólak tetőszerkezetében is.
Fészekanyagot nem hord, az üreg aljára
rakja 5-8 tojásból álló fészekalját. A kotlást
az utolsó vagy az utolsó előtti tojás lerakása
után kezdi meg. Csak a tojó kotlik, közben a
hím eteti.
124
A kotlási idő 16-19, leggyakrabban 18 nap.
Kikelés után a tojó még néhány napig üli a
fiókákat. Ekkor csak a hím hordja a táplálé­
kot. A későbbiekben mindkét szülő etet.
A fiatalok 20-27 napos korukban hagyják
el a fészket. Kirepülés után rendszerint egy
fakoronában gyülekeznek, ahol az öregek
még 3-4 napig etetik őket.
Táplálkozás: Állati eredetű táplálékot fo­
gyaszt, amit túlnyomórészt a talaj felszínén
szed össze, de vékony, hajlott csőre alkalmas
arra, hogy zsákmányát a talaj felszíne alól is
kiemelje. Táplálékában sok földigiliszta, kü­
lönféle rovarlárvák, főként cserebogárpajor
és a bagolylepkék csupasz hernyói, továbbá
lótetű szerepel. Csíki gyomrában a többi kö­
zött mezei tücsköt, közönséges fémfutót, má­
jusi cserebogarat, lógesztenye-cserebogarat
talált [78].
Állománynagyság: Elterjedése nem egyenletes
az ország területén. Legnagyobb sűrűségben
a laza homokos talajú területeken, a Duna-
Tisza közén és a Nyírségben él. A Kiskunság
déli részein és Pusztaszer környékén szinte
minden tanyában költ egy pár.
Vonulás: Korán, néha már március közepén
visszatér téli szállásáról. Érkezése elhúzódó,
a legutolsók csak április közepén jönnek visz-
sza. Fokozatos az őszi elvonulásuk is. Az
állomány zöme már augusztusban elhagyja
hazánkat, de kisebb számban, egyesével, még
szeptember folyamán, ritkán október elején is
mutatkozik.
Afrika trópusi részein telel. Vonulási útvo­
naláról eddig kevés gyürűzési visszajelentés
érkezett, azok alapján megállapítható, hogy
délkeleti, déli irányba, Görögország felé vo­
nul. Tavaszi vonulásáról egy-egy visszajelzés
érkezett Olaszországból, Görögországból és
Máltáról.
Védelem: Mint kultúrakövető és jól alkalmaz­
kodó madár, nem tartozik a veszélyeztetett
fajok közé. Nagyobb kertekben, gyümölcsö­
sökben számára alkalmas nagyobb fészekodú
kihelyezésével segíthetjük megtelepedését.
 Harkályalkatúak - Piciformes
Nyaktekercs
Jynx torquilla (159., 160. fénykép)
Elterjedés: Európában a sarkkör alatti terüle­
teken, Dél-Spanyolország és a Balkán-félszi­
get kivételével, mindenütt költ. A Brit-szige­
teken csak foltszerű az elterjedése. Észak­
nyugat-Afrikában is fészkel. Európában 1,
Ázsiában 5 alfaja ismert. Közép-Európában
átlag 800 m tengerszint feletti magasságig
fészkel.
Magyarországon általánosan elterjedt, de
az összefüggő erdőségeket, fátlan, kopár terü­
leteket nem kedveli. Gyakori fészkelő az elő-
hegységi területeken, dombvidékeken. Gyü­
mölcsösök jellegzetes fészkelője. Városi ker­
tekben is szívesen megtelepszik, ha azokban
megfelelő odúk is vannak.
Fészkelöhely: Ligetes, rétekkel tarkított er­
dők, parkok, gyümölcsösök lakója. Kedvelt
fészkelőterületei a középhegységi erdőszéli
tölgyesek. Odúlakó. Az odú kiválasztásában
nem túl válogatós. Alacsony és magasabb
elhelyezkedésű odú, néha repedés, földbe vájt
lyuk, egyaránt alkalmas megtelepedéséhez.
Kivételesen maga is vés odút [469]. Ha akad
bőven fészkelőhely, nem agresszív fészekkon-
kurrens. Ilyenkor inkább az alacsonyabban
levő odúkat választja, s jól megfér cinegékkel,
verébbel és más fajokkal is. Fészkelőhely szű­
kében uralkodó fajjá válik, és előfordul, hogy
a tojásokon kotló mezei verebet vagy cinegét
kilakoltatja az odúból.
Költési idő: Május második felétől kezdődik
költése. Pilisi tapasztalatok szerint június
10-12-én teljes a fészekalja. Másodköltés, ha
van (a Pilisben 5 év alatt egyszer figyelték
meg), július közepére esik.
Fészkelés: Fészket nem épít. Az odú csupasz
aljára vagy más faj korábbi költéséből szár­
mazó fészekanyagára rakja 7-12 tojását.
(A Pilisben vizsgált 16 fészekben az átlag 9
volt.) Naponta egy tojást tojik, de kotlani
csak a 5-7. lerakása után kezd, ezért a fiókák
között lényeges méretbeli különbség van. Fő­
leg a tojó kotlik, a hím csak alkalmanként,
elsősorban a déli órákban váltja fel. 12 (14)
napig üli a tojásokat.
Ha a kotló madarat megzavarják, jellegze­
tes sziszegéssel, kígyószerű fejcsavargatással,
a fejtetőtollak borzolásával reagál.
Táplálkozás: Tápláléka legnagyobbrészt han­
gya. Fiókáit kizárólag hangyákkal (lárvák,
bábok, kifejlett állatok) eteti. Alkalmilag her­
nyókat, apró rovarokat is fog. Nyelvét -
amelynek végén apró horgok vannak - mint
lépvesszőt használja a táplálékszerzéshez. Be­
dugja a hasadékokba, bolyhokba, a rámászó
rovarokkal visszahúzza és lenyeli azokat.
Állománynagyság: Általános elterjedése miatt
országos állománynagysága nem ismert. Al­
kalmas élőhelyeken mindenütt megtelepszik,
de sehol sem nagy számú. Erdőszéli 10 ha-os
odútelepeken 1-2 pár, gyümölcsösökben ha­
sonló területen 2-3 pár költ.
Vonulás: Magyarország déli területeire már
március utolsó harmadában, északabbra csak
április végén érkezik. Tavaszi megjelenésének
átlagidőpontja április 10-14. Őszi elvonulása
szeptember második felére, október elejére
esik.
A telet Afrika trópusi tájain, és Indiában
125
tölti. Hat külföldi visszajelzés azt mutatja,
hogy a nálunk kelt madarak az Adria jugo­
szláviai partjára, Olaszország déli területeire,
Szicíliába, s a líbiai partok közelébe vonul­
nak.
Védelem: Mivel a parkok, öreg erdők, idős
gyümölcsösök száma egyre csökken, szaporo­
dását odúkihelyezéssel segíthetjük. Ott, ahol
a nyaktekercs gyakoribb, más odúlakó fajok
fészkelésének védelmére több odút ajánlatos
kihelyezni. (Mesterséges fészekodúval való
telepítéséhez a cinegeméret - 32 mm-es bejá­
rónyílás - a megfelelő.)
Zöld küllő
Picus viridis (158. fénykép)
Elterjedés: Egész Európában, Északnyugat-
Afrikában, és Délnyugat-Ázsiában költ.
Skandinávia északi részéről, Írországból,
Korzikáról és Szardíniáról hiányzik.
Fészkelőhely: Hegy- és sík vidéki ligeterdők,
öreg tölgyesek, vén fákkal tarkított legelők,
erdőszélek, ártéri erdők, idősebb fákból álló
fasorok a legkedveltebb élőhelyei. Gyérített
bükkösökben és egyéb elegyes, ritkásabb
lomberdőkben, továbbá mezőgazdaságilag
művelt területek között húzódó fasorokban,
facsoportokban is megtelepszik, ha ott odú­
készítésre alkalmas fák is vannak.
Költési idő: Költőodúját már március végén
kezdi vésni, de az csak április közepére készül
el. Varga F. 1965. április 4-én, 1981. április
1-én és 8-án már csaknem kész odúikat találta
meg a Medves hegység erdeiben.
A tojásrakás ideje változó, rendszerint áp­
126
rilis második felére esik, de akadnak korábbi,
illetve későbbi költők is. 1967. május 8-án,
száraz bükkfában 6, közvetlen kelés előtt álló
tojásán kotlott a Zagyvaróna fölötti ligeter­
dőben. Évente egyszer költ.
Fészkelés: Odúlakó. Költőodúját belülről
korhadt fába, kiszáradt vastag ágba vagy szá­
raz fába vési. Az odú talajtól mért magassága
2-16 m, mélysége 35-40 cm. Varga F. legtöbb
odúját idős tölgy- vagy bükkfában találta, de
szívesen fészkel más fában is (nyár, nyír, fűz,
éger, gyümölcsfa stb.).
5-6, ritkán 7 tojását az odú véséséből visz-
szamaradt faforgácstörmelékre rakja. A kot­
lás csak az utolsó tojás lerakása után kezdő­
dik és 15-16 napig tart. A fiókák 20-22 napig
tartózkodnak az odúban. A kisebb fiókákat
ritkábban, a kirepülés előttieket már 6-12
percenként etetik. Kirepülés után kb. még két
hétig etetik a fiókákat a szülők, ezután a csa­
lád szétszóródik.
Táplálkozás: Fő táplálékai a hangyák, a kü­
lönböző szúfélék, a korhadó fákban (tönkök­
ben) élő lárvák és egyéb kéreg alatt élő rova­
rok. Gyakran tartózkodik a talajon is, ahol
az ott élő rovarokat (elsősorban a hangyákat)
szedi össze. Ősszel és télen magvakat is fo­
gyaszt. Ez idő tájt egészen mély járatokat
készít a hangyabolyokba, ahol a megdermedt
hangyák után kutat.
Állománynagyság: Állományukban a Ka-
rancs-Medves vidékén az utóbbi két évtized­
ben fokozatos csökkenés tapasztalható. Ezen
a részen kb. 50-60 km2-es területen csupán
8-10 pár költött az 1980-as években. Az
1950-1960-as években kb. 20 pár fészkelt
ugyanitt. Az ország más vidékéről állomány­
változásáról nincsenek pontos adatok.
Vonulás: Nem vonuló, de az őszi és téli idő­
szakban elhagyja költőterületét. Ilyenkor la­
kott területekre is elkóborol, ahol főleg a sző­
lőkben, gyümölcsösökben és a fiatal erdők­
ben figyelhetők meg egyes példányai.
Védelem: Országos állománya nem veszélyez­
tetett. Helyi viszonylatban a fő életterét képe­
ző öreg tölgyesek, bükkösök és egyéb ligeter­
dők kitermelése, illetve a nyest és a nyuszt
alkalmi kártétele csökkentheti állományát.
Szürke küllő
Picus canus
Elterjedés: Fészkelő területe Közép- és Kelet-
Európától keletre egészen Japánig terjed.
Északon a Skandináv-félsziget középső ré­
szén és a Balti-tenger keleti partvidékén is
honos. A Brit-szigetekről a Pireneusi- és az
Appennini-félszigetről, valamint a Balkán­
félsziget déli részeiről hiányzik.
Fészkelőhely: Ritkás öreg tölgyesek, ligeter­
dők és idősebb bükkösök szélein fészkel, ha
ott odúkészítésre alkalmas fákat talál. Nagy
kiterjedésű, zárt erdőkben is költ, ha abban
nyiladékok és tisztások is vannak.
Költési idő: Általában május első felében kez­
dődik költése, de akadnak korábbi fészkelők
is. Varga F. 1966. március 27-én félig kész
odúját, április 25-én pedig már kotlás közben
figyelte meg a Kis-Salgó alatti erdőben.
Fészkelés: Költőodúját, melyet rendszerint
belülről korhadt fába vés, április második
vagy május első felére fejezi be. Tojásait az
odú alján hagyott, apró, száraz fatörmelékre
rakja. Az odúnyílás talajtól való magassága
eléggé változó, 2-15 m, mélysége 35-40 cm.
Tojásainak száma 5-6, ritkábban 7. Kotlá­
si idő 15-16 nap, a fiókák 20-22 napig marad­
nak az odúban. Az etetések közötti idő válto­
zó, általában 5-10 perc, de néha hosszabb.
Kirepülés után az öregek majdnem két hétig
etetik még a fiókákat, utána felbomlik a csa­
lád.
Táplálkozás: Fő tápláléka a hangya, illetve a
kéreg alatt vagy a korhadó fákban élősködő
rovarok (illetve lárvák). Talajon is gyakran
táplálkozik az ott található rovarokkal, vala­
mint azok lárváival és bábjaival. Téli időszak­
ban egészen mély üregeket váj a hangyabo­
lyokban. Ilyenkor magvakat is fogyaszt.
Állománynagyság: Az utóbbi évtizedben állo­
mányuk fokozatosan lecsökkent. A Medves
és Somlyó erdeiben az 1980-1982-es években
4-5 pár költött egy 40-50 km2-es területen.
Két évtizede, ugyanezen a területen még
mintegy 10 volt a költőpárok száma.
Vonulás: A Kárpátok és a magasabb hegysé­
gek állománya, a téli időszakra az alacso­
nyabb dombvidékre húzódik, ezért a tavaszi
hónapokban (február-március) jóval több
látható, mint nyár végén. A hazai állomány
inkább kóborol. A téli hónapokban, lakott
területeken, kertekben, gyümölcsösökben és
szőlőkben is látható egy-egy példány.
Védelem: Állománycsökkenésük egyik oka a
fészkelőhelyül szolgáló idősebb ligeterdők
csökkenése, illetve helyenként a nyest és
nyuszt fészekfosztogatása. Varga F. több íz­
ben talált költési időben szürke küllő odújá­
ban alvó nyestet, de télen az odújában éjsza­
kázó küllő is gyakran esik áldozatul az emlí­
tett ragadozóknak! Védelmükre szükséges
lenne néhány jellemző költőterületén az öreg
erdőket fenntartani. A nyest és nyuszt odú­
fosztogatása elleni védekezés egyik módja le­
het a fatörzs lemezzel való borítása a költési
időben az odú alatt és fölött 1 m-rel.
Fekete harkály
Dryocopus martius
Elterjedése: Csaknem egész Európában, Szi­
bériában és Ázsia északibb részein Japánig
költ. Nyugat-Európából sok helyen hiányzik.
Angliában egyáltalán nem, Franciaországnak
csak a keleti, a Pireneusi-félszigetnek csak az
északi részén fészkel néhány helyen. Az Ap-
pennini-félszigetnek csak a legdélibb részén
fordul elő.
Fészkelőhely: Hazánkban az utóbbi 10 év
megfigyelései szerint általánossá vált, elsősor­
ban a középhegységek bükköseiben, de a töl­
gyesekben is. Költ a folyóárterekben, az alföl-
127

Költési idő: Évente egyszer költ. Az évenkénti
tojásrakás ideje április közepe és május eleje
között változik. Varga F. az eddig legkoráb­
bi, még készülő odúját, 1974. március 31-én,
a legkésőbbit, tollas fiókákkal, 1975. június
4-én találta a Medves-hegységben.
Fészkelés: Ovális bejárati nyílású odúját már­
ciusban kezdi készíteni. Az odú vésése két-
három hétig is eltart. Bejárati nyílása a talaj­
tól 4—18 m-re található, mélysége 50-80 cm.
Kiszáradt fákban is készít odút, de a belülről
korhadó élő fákban jóval gyakrabban fészkel.
Korábbi évekből származó odúját ritkán
használja fel új költésre, ezekben inkább csak
éjszakázik. Különös viselkedése, hogy a föl­
dig lyukas belsejű fákon néha 3-4 bejárati
nyílást is készít 1-2 m-es távolságokra egy­
mástól, az ilyen fákban azonban nem költ.
4-5 tojását a vésésből visszamaradt fafor­
gácstörmelékre rakja. A 17-19 napig tartó
kottásban mindkét szülő részt vesz. A fészek­
ben levő fiókák, ellentétben a többi harkály­
féléivel, teljesen csendben vannak, amíg az
öregek élelemért járnak.
A fiókák kb. 25-30 nap múlva hagyják el
az odút, a szülők még két hétig etetik őket.
Ezután elkóborolnak.
Táplálkozás: Fő táplálékát fában élő na­
gyobb testű hangyák, korhadt fákban, tön­
kökben élő lárvák, pajorok és különféle ke­
ményebb testű rovarok (szarvasbogár, cincér,
orrszarvú bogár stb.) képezik, amelyeket a
fatörzsön, de a talajon is zsákmányol.
Állománynagyság: Állományuk az utóbbi év­
tizedben jelentősen emelkedett, újabb élőhe­
128
lyeket foglalt el. Haraszthy L. megfigyelése
szerint a Pilisben kb. 25-30-ra emelkedett a
költő párok száma, Varga F. viszont 1982-
ben, a Medves erdeiben 40 km2-es területen
4 költő párat figyelt meg ott, ahol az 50-es
években még 8-10 pár fészkelt.
Vonulás: Állandó madár, költőterületéről
nem távolodik el. A fiatalok távolabbi erdő­
részeket keresnek fel, és költésre is ott marad­
nak.
Védelem: Elsősorban élőhelyeik meghagyása
szükséges ott, ahol állománya csökkenőben
van. Az odúfosztogató nyest és nyuszt elleni
védekezésre is figyelmet kell fordítani.
Nagy fakopáncs
Dertdrocopos maior
Elterjedés: Európában általános elterjedésű,
csak Skandinávia északi területén nem költ.
Ázsiában egészen Kamcsatkáig terjed fész­
kelőterülete. Fészkel Északnyugat-Afriká-
ban is.
Magyarországon általánosan elterjedt.
Fészkelőhely: Hegy- és sík vidéken, általában
erdős területeken költ, de újabban kertekben,
parkokban is előfordul. A fafajtól függetlenül
minden erdőben megtalálható, de előnyben
részesíti azokat, ahol fenyők is vannak. Elő­
szeretettel telepszik meg az erdővel határos
gyümölcsösökben is.
Odúlakó. Fészke a legkülönbözőbb fafa­
jokban megtalálható. Főleg korhadt, kiszá­
radt fákat választ költőürege számára.
Költési idő: Évente egyszer költ, esetenként
pótköltése is lehetséges. Török J. által
138. Kakukkfiókát etető barázdabillegető 139. Lappantyú

140. Uhu 141. Macskabagoly

142. Balkáni gerle fészekalja 143. Uráli bagoly

145. Macskabagoly-fióka 148. Réti fülesbagoly
153. Gyöngybagoly 154. Jégmadár
155. Gyurgyalag 156. Gyurgyalag

157. Szalakóta 158. Zöld küllő hím

159. Nyaktekercs 160. Nyaktekercs

161. Balkáni fakopáncs (hím) 162. Balkáni fakopáncs (tojó) 163. Kis fakopáncs

164. Fehérhátú fakopáncs

165. Közép fakopáncs 166. Búbos banka

 169. Székipacsirta fiókái

167. Székipacsirta fészke

170. Búbospacsirta

168. Erdeipacsirta 171. Mezeipacsirta

176. Mezeipacsirta 177. Sárgarigó
 178. Dolmányos varjú 179. Vetési varjú

180. Csóka jg] Szajkó

182. Széncinege fészekaljé 183. Széncinege fiókái

1981-1982-ben vizsgált 6 fészekben április
18-25. között rakta le az első tojásokat.
Fészkelés: Revírjén belül a hím több odút
készít (nem mindegyiket fejezi be), míg kivá­
lasztja a legalkalmasabbat. Többnyire min­
den évben új odút váj vagy egy korábban
megkezdettet fejez be. Az odú földtől mért
magassága 1-12 m, rendszerint 1-3 m, mély­
sége 20-25 cm, alja felé jellegzetesen kiöblö-
södik. Bejárata 45-49 mm átmérőjű. Ritkán
elfoglalja a mesterséges odút is, amelynek nyí­
lását megfelelő méretűre tágítja.
Nászidőszakban a hím jellegzetesen dobol
a korhadt fákon.
A tojó 4-6 tojását az odú alján levő fafor­
gácsra rakja. A kotlás a fészekalj teljessé válá­
sakor vagy közvetlenül előtte kezdődik meg
és 14-16 napig tart. Mindkét szülő üli a tojá­
sokat. A tollasodó fiókák a szűk odúban ne­
hezen férnek el. Etetéskor az öregek nem búj­
nak be az odúba, hanem csak beadják az
élelmet a legmagasabbra kapaszkodó fióká­
nak. Ilyenkor a fiókák között nagy harc fo­
lyik a „legkedvezőbb helyért”. A fiókák a
kikelés utáni harmadik héten válnak röpké-
pessé.
Kirepülés után - többnyire június közepén
- még két-három hétig, sokszor hosszabb ide­
ig is együtt marad a család.
Táplálkozás: Fiókáit kizárólag rovarokkal
eteti. Az öreg madarak táplálékának zöme is
rovar, amelyet a fák kérge, korhadék alól
zsákmányol. A fák belsejében levő rovarok­
hoz tölcsér alakú lyukat vág.
Különösen a téli időszakban kedvelt táplá­
lékai a csonthéjas gyümölcsök, a makk és
egyéb termések. Ezeket ágvillába szorítva töri
fel és belsejüket fogyasztja. Rájár a téli ete­
tőkre is, és szívesen eszi a napraforgómagot.
Egyes helyeken a fából készült üdülő- és hét­
végi házak külső borítását táplálék keresése
közben megbontja. Alkalmanként a tölgyfa-
gubacsot is felbontja.
Állománynagyság: Országos állománya pon­
tosan nem ismert. A balkáni fakopáncs bete­
lepülése - térhódítása - után az 1930-as-
1940-es években visszahúzódott az erdőkbe.
Ma újra benépesíti a lakott területeket és kör­
nyékük egy részét is.
Vonulás: Állandó madár. Télen kóborló, de
soha nem megy messze előző évi költőhelyé­
től. Sokszor cinegék vegyes csapatához csat­
lakozik.
Védelem: A modem erdőgazdálkodás vala­
mennyi harkályfaj életterét szűkíti, fészkelési
lehetőségét csökkenti. Fából készült mester­
séges fészekodúk kihelyezésével a különösen
intenzíven hasznosított erdőkben is megtele­
píthető.
Komoly fészekkonkurrense a seregély,
amely alkalmanként még fiókás fészkét is ki­
fosztja, a fiókákat kidobálja. Ezt a harkály
„tehetetlenül” szemléli.
Téli időszakban szalonnával, napraforgó­
val etethető. Madas L. Visegrádon, Kállay
Gy. Tahiban figyelte meg, hogy fecskefészke­
ket fosztott ki.
Balkáni fakopáncs
Dendrocopos syriacus (161., 162. fénykép)
Elterjedés: Fészkelőterülete a Közel-Kelet,
Kisázsia, a Balkán-félsziget, Magyarország,
Alsó-Ausztria, Csehszlovákia és az NDK (az
Elbáig).
Magyarországon a kultúrterületeken, sík­
ságon és dombvidéken egyaránt költ. Határa­
inkon belül 1937-ben állapították meg először
költését Kiskunfélegyházán [126]. 1960-ra
már az ország egész területén elterjedt.
Terjeszkedése kezdetén gyakoriak voltak a
részleges albinizmusok, amelyek azonban az
129
 állomány felerősödése után eltűntek. Hazai
elterjedésével a nagy fakopáncs fokozatosan
visszaszorult az erdei élőhelyekre. Erdőszéle­
ken többfelé (Tahi, Budapest, Iszkaszent-
györgy, Keszthely, Vallus) észlelték kereszte­
ződését a nagy fakopánccsal [189].
Fészkelőhely: Parkokban, gyümölcsösökben,
út menti fasorokban, szőlőkkel határos erdő­
szegélyeken költ. A nagyobb erdőségeket és
a fátlan terepet kerüli.
Költési idő: Hazánkban május eleje és június
eleje között rakja tojásait. Évente egyszer
költ.
Fészkelés: Odúját igen különböző magasság­
ban, rendszerint puha vagy korhadt fába
(gyümölcsfák, eperfa, fűz, nyár, hárs, akác)
vési, és több alkalommal is felhasználja köl­
tésre [99].
Tojásainak száma 4-7, kotlási ideje 12-13
nap. A tojó és a hím is kotlik, a fiókákat is
közösen etetik, a hím azonban elsősorban az
etetésből veszi ki a részét [49]. A fiókák 17-24
nap múlva repülnek ki. Ezután még két hétig
vezetik őket a szülők.
Fészekkonkurrense lehet a seregély [73].
Táplálkozás: Főleg rovarokat zsákmányol.
Tápláléka megközelítőleg azonos a nagy fa­
kopáncséval, de egész éven át több növényi
anyagot fogyaszt, főleg gyümölcsöt (eper,
cseresznye stb.). A csonthéjasok magját feltö­
ri és a belsejüket fogyasztja el. A mandulát
különösen kedveli. Többen megfigyelték a
mogyoró és cseresznye fogyasztását is [438].
Állománynagyság: Országos állománya nem
ismert. Lakott területeken és azok közelében
mindenütt megtalálható 1-2 pár. Hazánkban
kisebb számban költ, mint a nagy fakopáncs.
Vonulás: Állandó madár, télen kóborol, sok­
szor cinegecsapatokhoz társul.
Védelem: Mesterséges fészekodúkat szívesen
elfoglal, így - ezek kihelyezésével - alkalmas
élettérben növelhetjük állományát. Javasolt
röpnyílás 45 mm [37, 388], Telepítésére külö­
nösen alkalmasak a barackosok, mandulások
közelében levő területek.
130
Közép fakopáncs
Dendrocopos medius (165. fénykép)
Elterjedés: Európában a Pireneusi-félszigetről
és a Brit-szigetekről hiányzik, Skandináviá­
ban csak délen, foltszerűen költ. Kelet felé a
Fekete-tengerig terjed. Ázsiában Törökor­
szág, a Kaukázus és az iráni Zagrosz hegység
tartozik költőterületébe.
Fészkelőhely: Zárt és ligetes erdők fészkelője.
Elsősorban lomberdőkben költ. Különösen a
tölgyesekhez vonzódik, de a nagyobb ártéri
erdők őshonos fafajokból álló részeinek is
jellemző harkálya.
Költési idő: Április végén, május elején teljes
a fészekalja. Évente egyszer költ. Tél végétől
mind gyakrabban hallatja a hangját, és száraz
ágon dobol. Korai násztevékenységük ellené­
re csak később, március végén, április elején
kezdenek párba állni. Revírtartó faj.
Fészekodúját, amelynek készítésében a hím
és a nőstény is részt vesz, a domb- és hegyvi­
déken elsősorban tölgy-, kisebbrészt hársfá­
ba, az ártéri erdőkben pedig fűzfába vájja. Az
odút szinte kizárólag belülről korhadó fába
vési.
Ritkán 7, esetleg 8 tojását az odúban ma­
radt forgácsra rakja. Mindkét szülő kotlik,
viszonylag rövid ideig, 12-14 napig. A fióká­
kat is közösen etetik. Az utódok 20-21 napos
korukban hagyják el az odút. A szülők ezután
még rövid ideig etetik őket.
Táplálkozás: A nagy fakopáncsénál gyengébb
felépítésű csőre, és élőhelye alapján feltéte­
lezhető, hogy nem annyira a fa belsejéből,
mint inkább a kéregrepedésekből és a pudvás
fa forgácsolásával jut táplálékához. A téli kis
araszolólepke hernyójának gradációs eszten­
deiben, költési időben a lomb között szedi e
hernyókat, és fiókáit zömmel ezzel táplálja.
Más esztendőkben - szintén a fiókanevelés
idején - korhadt tüskökön és kidőlt fatörzse­
ken a földön is megfigyelhető. A költési időn
kívül azonban elsősorban a korona véko­
nyabb ágain keresi táplálékát.
Állománynagyság: Magyarországi elterjedése
egyenlőtlen. Ideális élőhelyének az idős korú,
zárt elegyes, sok száraz és száradó fát tartal­
mazó tölgyes látszik. Ezekben az erdőkben
egyedszáma megközelítheti a nagy fakopán­
csét. Állománynagyságát hazánkban még
nem vizsgálták.
Vonulás: Állandó madár, télen élőhelyén kó­
borol - gyakran látni vegyes cinegecsapatok­
ban is, de az erdőt még ezekkel sem hagyja el.
Élőhelyétől távolabb, fasorokban és falvak­
ban nem mutatkozik.
Védelem: A jelenlegi száraz és idős fát nem
tűrő erdőgazdálkodási gyakorlat e fajnak sem
kedvez, így állományának lassú csökkenése
várható.
Fehérhátú fakopáncs
Dendrocopos leucotos (164. fénykép)
Elterjedés: Hatalmas elterjedési területe végig
húzódik az eurázsiai mérsékelt övi erdőzónán
a Csendes-óceánig. Európában Dél-Norvé-
giától, a Cseh-erdőtől, az Alpoktól és a Bal­
kán-félsziget hegységeitől kelet felé fordul elő.
Kisázsiában és a Kaukázusban is költ. Kíná­
ban és Kamcsatkán szigetszerű előfordulási
helyei ismeretesek.
Magyarországon az Északi-középhegység
területén a Zempléni-hegység, a Bükk, a Mát­
ra és a Börzsöny magasabb régióiban él.
A Dunántúlon a Kőszegi-hegységben költ.
1972-ben bebizonyosodott a fészkelése a Ba­
konyban [15] és 1982-ben Barbácsy Z. megta­
lálta Zala megye több pontján is.
Fészkelőhely: Hazánkban elsősorban a zárt,
öreg bükkösök madara. Főleg azokat az er­
dőket kedveli, ahol sok a korhadó, széldön-
tött, lábon álló beteg, pudvásodó vagy taplós
fa, szél törte facsonk. Ritkábban a kocsányta-
lan tölgy övébe is lehúzódik.
Költési idő: Legkorábban április elején kezd
költeni. A tavasz kezdetétől és a tengerszint
feletti magasságtól függően költése eltolód­
hat. Évente egyszer költ. Pótköltése lehetsé­
ges, de szaporodási időszaka így sem tart
tovább május végénél, június elejénél.
Fészkelés: Fészekodvát korhadó, taplós, sok­
szor már pudvásodó fatörzsekbe, az esetek
többségében bükkfába, ritkán kocsánytalan
tölgybe vési. Fészkelési magassága nálunk
leggyakrabban 2-15 m között van, de ennél
lényegesen magasabb is lehet. Fészekalja 4-6
tojásból áll, kotlási ideje 14-16 nap. A kottás­
ban és a fiókák etetésében mindkét szülő részt
vesz. Az etetésben, a bakonyi megfigyelések
alapján, a hím kisebb részt vállal. Hideg idő
esetén a néhány napos fiókákon az öregek
még napközben is ülnek felváltva. Rendsze­
rint akkor váltanak, amikor a másik szülő a
táplálékkal megérkezik. A fiókák 27-28 na­
pos korukban hagyják el az odút.
Táplálkozás: Táplálékát elsősorban a korha­
dó, beteg bükkfákon keresi. Egészségesebb
bükk szálerdőkben a lombkorona alatti, szá­
radó vagy elszáradt ágakon mozog. Fölkeres
más fákat is, főként a bükkösökben szálan­
ként előforduló kiszáradó hegyi szilt, vagy a
hárs-kőris sziklaerdőben a magas kőrist, a
nagylevelü hársat, a mogyorót, továbbá a
csertölgyet, a kocsánytalan tölgyet és a gyer­
tyánt is. Táplálékában Csíki hangormányost
és tarka cinéért tatáit [78]. Fiókái részére a
Bakonyban fehér színű lárvákat hordott.
Állománynagyság: A legritkább nálunk fész­
kelő harkály. Bükk hegységi populációja a
legnagyobb, a becslések szerint 20-25 párból
áll. A Bakonyban 3-4 pár költ. Országos állo­
mánya mindössze 100 pár körül lehet.
Vonulás: Állandó madár. Fészkelőhelyének
körzetét télen is csak néhány kilométerre
hagyja el.
Védelem: 1901 óta védett faj. Állománya ve­
szélyeztetett, de a hegyvidékeinken létreho­
zott természetvédelmi területek (Bükki Nem­
zeti Park, Börzsönyi Tájvédelmi Körzet stb.)
részben felölelik előfordulási helyeit, így fenn­
131
maradása valószínű, öreg bükkösök, hárs-
kőris sziklaerdők, szurdokerdők természetes
állapotban való fenntartásával maradék állo­
mányát megvédhetjük.
Kis fakopáncs
Dendrocopos minor (163. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia mérsékelt övi erdőzóná­
jában mindenütt előfordul az Atlanti-óceán­
tól a Csendes-óceánig. Elterjedési területe
északon érinti a hideg övezetet, délen pedig
átnyúlik a mediterrán zónába. Szardínia szi­
getén és Afrika legészakibb részén, Tunézia
területén is megtalálható. A Kaukázus vidé­
kén szigetszerűen fordul elő.
Magyarországon elsősorban a Dunántúli-
és az Északi-középhegység madara. Elszórtan
költ a Dunántúl dombvidékein, a Mecsekben
és a Duna árterén, főként Gemencen. Az Al­
föld erdeiben sokkal ritkább. Budapesten az
erdőszéli kertes budai kerületekben szintén
Fészkelőhely: Legfontosabb élő- és fészkelő­
helye hegy- és dombvidékeink tölgyzónájá­
ban található. Tölgyesekben és gyertyános
tölgyesekben egyaránt megtelepszik. A bük­
kös övbe csak ritkán hatol fel. Kedveli vi­
szont a tölgyzóna fölött elhelyezkedő hárs-
kőris sziklaerdőket, mivel ott sok beteg, kor­
hadó, csenevész fát talál. Az Alföldön eltérő
fajösszetételű erdőtársulásokban él. A Tisza
és a Duna árterén, valamint a Kiskunságban
fészkelőhelyein a lényegesebb fafajok a fehér
fűz, a törékeny fűz, a mézgás éger, a szürke
nyár és a kocsányos tölgy.
132
Költési idő: A többi harkályhoz képest vi­
szonylag későn kezd költeni, teljes fészekalja
általában május közepén található. Évente
egyszer költ, de fészekaljának pusztulása ese­
tén pótköltése is lehetséges.
Fészkelés: A költés előtt a párzási időszakban
fészkelőhelye körzetében kiválasztott száraz
ágon dobol. Költőodúját rendszerint száraz
facsonkba, vastagabb elszáradó faágba vagy
fatörzsbe vájja. Az odú a legkülönfélébb ma­
gasságokban lehet (leggyakrabban azonban 3
és 8 m között). A bejárónyílás átmérője
32-36 mm. Fészkét nálunk rendszerint tölgy,
nyár, fűz, éger, gyertyán, ritkábban nyír, vad­
alma- vagy vadkörtefába vési.
5-6 tojását az odú csupasz aljára rakja.
Külföldi adatok szerint tojásainak száma 3 és
8 között váltakozhat [255], A tojásokat na­
ponta rakja le, s csak a fészekalja teljessé
válása után kezd kotlani. Kotlási ideje 14
nap. A kotlásban és a fiókák etetésében a hím
és a tojó is részt vesz. A fiatalok háromhetes
korukban hagyják el az odút.
Táplálkozás: Táplálékát a nyári időszakban
főként a fák lombozatában a vékonyabb ága­
kon, hajtásokon keresi. Ősszel és télen gyak­
ran látható az erdő talaján fekvő kidőlt fá­
kon, letört korhadó faágak kopácsolása köz­
ben. Néhol a lágyszárú növények (nád, fehér
üröm) üreges szárrészeiből vágja ki a rovar­
lárvákat. Csíki táplálékában bogárlárvákat,
pókokat és néhány hangyafajt talált [78],
Állománynagyság: Elterjedtsége és gyakorisá­
ga a fakopáncsoké közül a nagy fakopáncsé
után következik. Ennek ellenére gyakorinak
sehol nem mondható, alföldi élőhelyein kife­
jezetten ritka.
Vonulás: Állandó madár. Télen a cinegecso­
portokhoz csatlakozva, fészkelőhelye körze­
tében kóborol. Nyár végén élénkebben mo­
zog, olyan helyeken is megjelenik, ahol egyéb­
ként nem fészkel.
Védelem: Nem tartozik a veszélyeztetett fajok
közé. Állománya élőhelyeinek védelmével
fenntartható. A túl kemény teleket megsínyli,
s ilyenkor pusztulása is előfordulhat. Erdős
területeken kihelyezett téli madáretetőkkel
segíthetjük védelmét.
 Énekesmadár-alkatúnk - Passeriformes
Székipacsirta
Calandrella brachydactyla (167., 169. fény­
kép)
Elterjedés: Eurázsiái elterjedésit faj; fészkel
Észak-Afrikában is. Európában a déli félszi­
geteken és Dél-Franciaországban költ. Kis-
ázsiától egészen Mandzsúriáig terjed. A Hor­
tobágyon, a délorosz és kazah pusztákon alig
100 m magasságban él, a tibeti fennsíkon
viszont 4000-4500 m magasan fészkel. Ezen
a hatalmas elterjedésű területen 7 alfaja is­
mert. A magyar alfajt Horváth írta le a kun-
madarasi pusztáról [158],
Fészkelőhely: Kopár, szikes birkalegelőkön,
alacsony szikpadkákkal, szikes szigetecskék­
kel erősen tagolt területen költ. Jellemző fész­
kelőhelye az ún. „marokraszedett szik”, rit­
kás juhcsenkeszcsomókkal, még inkább az
ürmös-juhcsenkeszes-bárányparéjos vegetá­
ció, sőt még a teljesen kopár, sziki mézpázsi-
tos szikfok is.
Költési idő: Első költése április végén, de főleg
májusban zajlik, a második júliusban. Gya­
koriak a pótköltések, amelyek július végéig is
elhúzódhatnak.
Fészkelés: A megérkezés utáni gyors párvá­
lasztást követően egy-két hétig élénk revír-
harc folyik a hímek között. A hím jellegzete­
sen dürög a földön. Legyezőszerüen tartott
farkának szélső fehér tolláit villogtatja, szár­
nyait leereszti, fejbóbitatollait felborzolja.
Nagyokat ugrik és hajlong a tojó előtt.
A nászrepülés eleinte rövidebb, alacso­
nyabb, május-júniusban hosszabb és maga­
sabb lesz. A mezei pacsirtáétól erősen elütő,
egyenetlen repülése hullámos, csigavonalsze-
rűen halad fölfelé.
A fészek helyét a tojó választja ki, s a fész­
ket nagyrészt ő építi. Különösen kedveli a
szikpadkák beugró, árnyékolt zugait, szige­
tecskék közeit, állatnyomokat, ahol bizonyos
védelmet, árnyékolást talál. Főleg a fű- és az
ürömcsomók árnyékát használja ki, azoknak
tövében építkezik.
Először kelet-északkelet felé néző ferde
tengelyű gödröt kapar. Ennek szegélyét fél­
kör alakban, a vakszikes alacsonyabb szint
felől nagyobb rögöcskékkel, trágyadarabok­
kal, mohos földdarabkákkal, száraz kékmo-
szatkéreggel, gumós perje gyökérgumódarab-
jaival feltorlaszolja, valósággal gátat épít. Va­
lószínűleg a hirtelen zivatarok elöntése ellen
védekezik, de lehet, hogy árnyékoló, rejtő,
szél ellen védő hatása is van. Kívül durvább,
belül finomabb fűszálakkal béleli a sokszor
excentrikus csészét, s gyapjúval, tollacskák-
kal is megtűzdeli. Futva cipeli a fészekanya­
got. Rendkívül gyorsan, sokszor két nap alatt
kész a fészek. A hím néha kíséri, segítget, de
133
inkább a revír védelme, udvarlása, éneklése
köti le.
A fészekalj 4-6 tojásból áll. A kottásban is
a tojó vesz részt nagyobb arányban, a hím
ezalatt szorgalmasan énekel. A szomszédok -
egyszerre 2-3 is - sorra felemelkednek revír-
védő útjukra. A fiókák a 13. napon kelnek ki.
Az öregek alig 50 m átmérőjű területről gyűj­
tik össze az eleséget. A tojó lényegesen gyak­
rabban etet. A fiókák fejlődésének üteme
rendkívül gyors. A 8. napon már ki ugrálnak
a fészekből, s az etető öregek felé futnak.
Veszély esetén mozdulatlanul lelapulnak. A 9.
napon csüdjük már olyan hosszú, mint a fel­
nőtteké. Mind messzebb szélednek szét. Két­
hetes korukban már fel-felrebbennek [101].
Táplálkozás: Tavasszal még főleg növényi
táplálékot fogyaszt, de táplálékában kevés
pók, légy, bogár is megtalálható. A nyár elejé­
től szinte kizárólag kisebb sáska, szöcske az
eledelük. A fiókákat is ezekkel táplálják. Fo­
gyaszt még hangyát, hernyót, lepkét, pókot,
különféle bogarakat, csigát, növényi magva­
kat.
Állománynagyság: A Hortobágy legkopárabb
déli, délkeleti részén tömörül. Legismertebb
fészkelőhelye a kunmadarasi-nagyiváni pusz­
ta. Keve A. e területen 1934-ben 100 éneklő
hímet tatáit, Szabó L. 1959-64 között szintén
100 párra becsülte az állományt, de 1976-ban
csak 50-60 párt számolt. Kovács G. 1982-ben
75-80 párt észlelt.
A Szelencés-Angyalháza puszták területén
élő populációja nagyobb, Szabó L. 1975-ben
160-180 párra becsülte, 1982-ben pedig
100-120 pár fészkelt ott [229]. A teljes horto­
bágyi állomány 200-250 pár [225].
A kardoskúti törpe populációt Sterbetz I.
figyelte meg 1956-1972 között. Ez azóta fel­
morzsolódott. A Tiszántúl megfelelő részein
másutt is fészkelhet.
Vonulás: Március végén, de főleg április elején
kis csapatokban érkezik. A családok össze­
tartanak, s július végén augusztus elején
hagyják el költőhelyüket. Szeptember elején
már vége is a vonulásnak. Kisebb (8-10, eset­
leg 20-30 főt számláló) csapatokban főleg
kora reggel 50-60 m magasságban vonul.
134
Téli szállása Észak-Afrika, a Szahara sze­
gélye, Szudán, Eritrea. Főleg oázisok szélén,
friss vetésekben, legelőkön, sztyeppeken, fél­
sivatagokon tartózkodik. A balkáni nagy ha­
vazások vonuláskor katasztrofálisak lehetnek
számára.
Magyar gyűrűs példány külföldön még
nem került kézre.
Védelem: Hortobágyi fészkelőhelye a Bioszfé­
ra Rezervátum magterülete. Az elszigetelt ha­
zai populáció helyzete ennek ellenére sem ve­
szélytelen. Fészkelési időben a legsűrűbben
lakott élőhelyeken május-júniusban szabá­
lyozni kell a legeltetést, annál is inkább, mert
társfészkelői, az ugartyúk, a székicsér, a széki
lile hasonló biotópokban élnek. A Hortobá­
gyi Nemzeti Park legértékesebb fészkelő ma­
dara. Egyetlen endémikus (bennszülött) ma­
dár alfajunk. A tojásokat és a fiókákat sok­
szor elmossák a zivatarok, elpusztítják a var­
jak.
Búbospacsirta
Galerida cristata (170. fénykép)
Elterjedés: Európa mérsékelt övi részén, Kö­
zép- és Belső-Ázsiában, valamint Észak-Afri­
ka nagy részén fészkel.
Hazánkban is a gyakoribb madarak közé
tartozik, az utóbbi években egyre gyakrabban
megfigyelhető az új lakótelepekre való betele­
pülése is.
Fészkelőhely: A nyílt, rövid füvű élőhelyektől
kezdve a félmagas, kórós növényekkel benőtt
területekig, parlagokon, füves ugaron, homo­
kos területeken, ligetes helyeken, de akár trá-
gyarakás, jószágállás, szemétdomb közvetlen
szomszédságában is előfordul.
Alkalmazkodóképességének szélsőséges
eseteiként említhetjük az épületek lapos tete­
jén való fészkelést [284] vagy a használatban
levő villamossínek talpfái között két ízben is
megfigyelt költését [281],
Költési idő: Fészkelése április második felétől
július közepéig tart. Évente kétszer költ.
Fészkelés: Változatos élőhelyének megfelelő­
en fészke az egyszerű, alig bélelt kis gödörtől
kezdve a jól megépített, sok anyagot tartal­
mazó alkotmányig, igen sokféle típusú lehet.
A kisebb talajmélyedésbe, nagy fűcsomó vagy
sűrűbb növényállomány tövébe kapart fé­
szekgödröt száraz fűvel, vékony dudvaszá-
rakkal, esetenként tollal béleli.
A fészekalj legtöbbször 3-5, ritkán 6 tojás­
ból áll. Csak a tojó kotlik. A hím közben ki­
emelkedő ponton vagy a levegőben énekel.
A fiókák 12-13 nap alatt kelnek ki, mindkét
szülő eteti őket.
A fiókák a 10-11. napon hagyják el a fész­
ket, és 17-18 napos korban már jól repülnek.
A család, főként a második költés után, a
repülős kor elérését követően is, sokáig együtt
marad.
Táplálkozás: Növényi és állati táplálékot egy­
aránt fogyaszt. Éves viszonylatban a kétféle
táplálék kb. 50-60%-ban oszlik meg. (A téli
hónapokban kizárólag növényi táplálékon él,
a költési időben viszont az állati táplálék do­
minál.)
Gyakran az országutak mentén, az autók
által elütött rovarokat szedi össze.
Őszi-téli időszakban gyakran láthatjuk jó­
szágállások, trágyadombok dudvái (porcsin,
laboda, paréj) magvait szedegetni, valamint
gyomos, még szántatlan kukoricatarlókon,
ahol tömegesen fordul elő a kakaslábfű.
Kemény téli időben - főleg nagy havazások
után - teljesen a lakott helyekre húzódik, és
az utak szélén, szemétdombokon, baromfiud­
varon, nagyüzemi állattartó telepeken keres­
gél élelmet.
Állománynagyság: Országosan elterjedt, gya­
kori madár. Kovács G. hortobágyi megfigye­
lései szerint a természetes élőhelynek mond­
ható füves pusztán nem egyenletesen fészkel,
hanem inkább a pásztorkunyhók, tanyák, ka­
rámok, jószágállások közelébe húzódik. Egy-
egy ilyen helyen azonban nagyon ritkán for­
dul elő két párnál több.
Vonulás: Állandó madarunk. A kisszámú
gyűrűzés után csak három példány került
meg, mind a megjelölés helyétől számított 10
km-en belül. Ennek alapján feltételezhető,
hogy még kóborláson sem jár be nagyobb
távolságokat. Nagy csapatokba télen sem ve­
rődik.
Védelem: Gyakori és jól alkalmazkodó ma­
dárfaj, mely egyelőre nem igényel külön vé­
delmet.
Ellenségei közül első helyen a települések
környékén portyázó házimacskák és az állat­
tartó telepek, szemétdombok környékén fel­
bukkanó patkányok említendők, melyek sok
fészekaljat, fiókát elpusztítanak.
Télen a talajra szórt kukoricadarával, ros­
taaljjal vagy egyéb apró magvakkal etethet­
jük, elősegítve áttelelésüket.
Erdeipacsirta
Lullula arborea (168. fénykép)
Elterjedés: Egész Európában költ. Északon
Svédország és Norvégia déli részein is él, de
sem itt, sem a Szovjetunióban a 60-63. széles­
ségi foknál északabbra nem terjed. Ritka
Skóciában és az NSZK északi-tengeri partjai­
nál. Megtalálható Afrikában, a Szovjetunió
déli részein, valamint Kisázsián keresztül Irá-
Fészkelőhely: Fészkelőhelyét - amelyhez ra­
gaszkodik - leginkább kopár vagy különféle
facsemetékkel beültetett dombhátakon, az
ezekkel szomszédos, elhanyagolt szőlő- és
gyümölcsültetvényekben, erdőirtásokon,
ugarokon, bokros, ritkás homokos vidékeken
választja ki.
Fészkét előszeretettel rejti az előző évről
megmaradt száraz fűcsomók aljára, növen­
dék facsemeték tövébe, szőlőtőkék oldalába,
lejtős oldalak kisebb párkányaiba, ültetési
135
gödrökbe. Nagyon ritkán épít nagyobb bo­
kor vagy kinyúló faág alá.
Keresi a fényt, a jó kilátást. Fészkét egy­
aránt megtalálhatjuk az általa elfoglalt hegy-
és domboldal legalacsonyabb és legmagasabb
részein. Szívesen lehúzódik a környező síksá­
gokra is, így már búzavetésben is előfordult
fészkelése. Sűrű erdőnek legfeljebb nagyobb
tisztásain vagy a nyílt területekkel érintkező
szélein fészkel.
Költési idő: Az egyes populációk általános
költéskezdése eltérhet egymástól, de többnyi­
re április 5-e környékére tehető. Esetenként
április előtt is megtalálhatók teljes fészekaljai.
A pótköltésekkel a fészkelési idény egészen
augusztusig elhúzódhat (Koffán K. vizsgálatai
szerint legkésőbbi pótköltésének kezdete júli­
us 8-án volt).
Fészkelés: Fészkét kizárólag a maga készítet­
te gödörbe építi. Az első költéshez több mé­
lyedést is áshat. A talajt csőrével mélyíti ki, a
kiásott anyagot a fészek környékén teríti szét.
A fészket a tojó építi, a hím csak ritkán segít,
annak ellenére, hogy a fészek helyét ő választ­
ja ki.
Az építéshez kizárólag növényi anyagokat
használ. Az első fészket az új vegetáció telje­
sen elrejti. Fészke mélyebb, mint a mezei-
vagy búbospacsirtáé, s azokénál gondosab­
ban épül. (A gödör átlagos mélysége 79 mm,
szélessége 105 mm; a fészek átlagosan 59 mm
mély, 66 mm széles.)
A fészekalja 3-6 tojásból áll. A 3 tojásos
fészekalj ritka, inkább a költési évad elejére
és végére jellemző. Még ritkábban fordul elő
6 tojásos fészek. Az első költés leggyakoribb
tojásszáma 4, a későbbieké 5 [212].
A tojó néha már a tojások lerakása alatt
megkezdi a kotlási. Egy-egy melengetési idő
átlag 2 óra hosszat tart, utána 15-26 perces
táplálkozási szünet következik. A hím, attól
függően, hogy a populáció milyen nagyságú,
ezalatt területe felett körözve énekel vagy egy
közeli őrhelyen várakozik. A táplálkozási
szünetekben csatlakozik a tojóhoz, utána
visszakíséri a fészekhez. Kis populáció esetén
ezek a jelenségek alig figyelhetők meg.
A kotlás 11-15 napig tart. A fiókákat
136
mindkét szülő egyforma gondossággal eteti.
Az utódok már 9-10 napos korukban elhagy­
ják a fészket. Röpképességüket csak a 12-13.
napon érik el. A fészektől messze eltávolodott
fiókákat a szülők még napokig etetgetik. Igen
jó időjárási viszonyok és különleges szeren­
csével egy párnak 3 sikeres költése is lehet egy
évadban. A nagy többség azonban pótkölté­
sekre kényszerül, s így előfordul, hogy egy-
egy pár 6, sőt 7 fészket is épít egy költési
szezon alatt. Nem ritka, hogy egy tojó 20
tojásnál is többet rak évente (egy példány
28-at tojt).
Táplálkozás: Az öreg madarak magokkal és
rovarokkal egyaránt táplálkoznak, fiókáikat
azonban kizárólag rovarfélékkel, hernyókkal
etetik. Táplálékát általában a földről szedege­
ti, de előfordult, hogy a kis testű csereboga­
rak tömeges megjelenésekor a levegőből kap-
dosták el azokat. Néha megdézsmálja a vonu­
ló hangyák által cipelt hangyatojásokat is.
Állománynagyság: A második világháborút
követő években európai állománya jelentősen
megszaporodott. A nem művelt földek, parla­
gok, ugarok, az elhagyott szőlők és gyümöl­
csösök rendkívül alkalmas költőterületek vol­
tak. Ezekben az években (egészen 1952-ig)
pl.: a Budapestet környező hegyvonulatokon
s a szomszédos, elvadult kultúrterületeken
mindenhol jelentős számban költött. Az
adott területen domináns fajjá vált, létszámát
csak a hantmadáré múlta felül néhány helyen.
Még a kakukk is dajkaszülőnek választotta,
s egy tojó 4 éven keresztül csempészte tojásait
fészkeibe [213].
Az 1952-es esztendőben Csillebércen 5 pár
költött; ezekből a következő évben mindössze
egy öreg hím tért már csak vissza. Ugyanilyen
arányban fogyatkozott meg máshol is. Ek­
kortájt Európa-szerte is megfogyatkozott.
Sajnos azóta sem érte el korábbi állomány­
nagyságát. Gyarapodását gátolja, hogy az
egyre sokasodó hétvégi házak kiszorították
kedvenc területeinek jelentős részéről. Buda­
örs területén például (az ún. Csíki-hegyeket is
beleértve) 3-5 pár fészkel jelenleg.
Vonulás: Visszatérése már február közepétől
várható. Általában októberben vonul el téli
tartózkodási helyei felé. (A Brit-szigeteken és
Franciaországban áttelel.)
A Budapest környékén gyűrűzött egyedek
közül egy Ciprus szigetén, egy Franciaország
déli részén került meg. Közel 1000 gyűrűzött
madár közül további 8 példányt fogtak be
Olaszország különböző részein. A megkerülé­
sek időpontja és helye jelzi, hogy az időjárási
viszonyoktól függően vonul délebbre.
Ugyancsak a gyűrűzések tanúsítják, hogy
egy-egy környék populációja a vonulás alatt
is együtt marad.
Ritkán egy-egy példány áttelel.
Védelem: A legfontosabb veszélyeztető ténye­
ző, az élőhelyek beszűkülése, valószínűleg
már befejeződött folyamat. A meglevő kis­
számú állomány megóvása külön védelmi in­
tézkedéseket nem igényel. A költéseit legin­
kább fenyegető ellenségei a sündisznó, a sik­
lók, a szarka, a szajkó és a rágcsálók több
faja.
Mezeipacsirta
Alauda arvensis (171., 176. fénykép)
Elterjedés: Európa és Ázsia jelentős részén,
továbbá Észak-Afrikában költ.
Hazánkban a legelterjedtebb madárfajok
egyike, az erdőségek és a vízi élőhelyek kivé­
telével úgyszólván mindenütt előfordul.
Fészkelőhely: Legelőkön, szárazabb réteken,
kultúr területeken egyaránt megtelepszik.
Igen gyakori a Hortobágyon és más szolo-
nyec szikes területeken, ahol a domináló ür-
mös sziki csenkesz társulásban a bíbiccel
együtt a legjellemzőbb költő faj.
A rétek kiszáradása után, későbbi költését
gyakran a félmagas növényzetben, nemegy­
szer csetkáka között találjuk [416, 229],
Költési idő: Első fészkelése április elején vagy
közepén kezdődik. Júniusban másodszor is
költ. Igen ritkán évi három költés is előfor­
dul. Júliusban általában véget ér a fészkelés
és a fiókák felnevelése.
Fészkelés: A költőhely növényzetének, mik-
rodomborzatának megfelelően alakítja ki
fészkét: természetes kis gödröcskékben, na­
gyobb talaj repedésekben, állatnyomokban,
rögök között, keréknyom külső oldalán vagy
a nyom belsejében, trágyadombok mellett
vagy félig alájuk építve. A fészek gödrét kika­
parja, majd növényi szárakkal, apró fűvel,
esetleg zuzmóval béleli.
Az első költéskor 4-5 tojást rak, a 6-os
fészekalj igen ritka. Kovács G. által a Horto­
bágyon nyolc év alatt talált harminckét fé­
szekaljból huszonhat volt 5-ös és csak hat
fészekben volt 4 tojás. Második költéskor 3-4
tojást tojik. Csak a tojó kotlik, a fiókák 12-13
nap alatt kelnek ki. Mindkét szülő etet. A fió­
kák 9-10 napos korban hagyják el a fészket,
de csak háromhetes korukban tudnak tökéle­
tesen repülni.
Táplálkozás: Igen változatos fészkelőhelyé­
nek megfelelően, tápláléka is sokféle rovar­
ból, rovarlárvából áll. A szikeseken nyár ele­
jén többnyire az apróbb szipolyfajok, nyár
végén pedig a kisebb sáskák alkotják táplálé­
kának túlnyomó részét. A fiókáknak hordott
élelem főleg hernyókból áll.
Állománynagyság: A mindenhol gyakorinak
számító madár állományának felmérése vagy
megközelítő becslése csak az éneklő, revírtar-
tó hímek számlálásával lehetséges. Kovács G.
Hortobágyon végzett megfigyelései szerint a
mezeipacsirta által legsűrűbben megszállt szi­
keseken is 2-2,5 ha-t foglalt el egy-egy revír.
1981-ben 400 ha száraz szikes területen 45-55
pár költött [229]. Egy 200 ha-os bihari szolon-
csákos szikesen viszont évtizedes átlagban
csak 10-12 pár fészkelt [232],
Vonulás: Nagyon korán, általában február
első felében vagy a közepén megjön. Ősszel
szeptember táján kezdenek csapatokba ve­
rődni, és többségük november elején vonul el.
Enyhe teleken (pl. 1970-1971-ben) néha még
kisebb áttelelő csoportok is akadnak. Laza
csapatokban vonul, ezek létszáma akár
150-200 példány is lehet. Feltűnő jelenség,
hogy a vonuló pacsirtákhoz más énekesma-
dár-fajok is gyakran csatlakoznak. Legtöbb­
ször réti pityer, néha rozsdástorkú pityer, a
szikeseken pedig a sarkantyús sármány szegő­
dik a táplálkozó, fel-felröppenő mezeipacsir-
tákhoz [231].
137
 A magyarországi állomány Dél-Európá-
ban telel. Egy 1913. május 9-én Ürbőn gyűrű­
zött pacsirtát 1913. október 10-én Padova
(Itália) mellett találtak meg.
Védelem: A természetes élőhelyeken (szikes
puszták, rétek) a fészkelőket a nagy nyári
zivatarok okozta elöntéseken kívül alig fenye­
geti veszély. A kultúrterületeken költő párok
fészekaljait a korai érésű növények júniusi
aratása teheti tönkre. Állománya az említett
problémák ellenére sincs nálunk nagyobb ve­
szélyben. Sokkal fenyegetőbb a Dél-Európá-
ban igen elterjedt madárhálós befogás, amely
napjainkban is nagy pusztítást okoz.
Füstifecske
Hirundo rustica (172. fénykép)
Elterjedés: Európában általános elterjedésű.
Ázsiában, Észak-Afrikában és Észak-Ameri-
kában is költ.
Hazánkban mindenütt, még a hegységek­
ben is megtalálható. Elterjedését nagyban be­
folyásolja a falvak, majorok, tanyák, erdész­
házak jelenléte. (Keve ezt a jelenséget a váro­
siasodást megközelítő ruralizációnak nevezi
[199]).
Fészkelőhely: Lakott vagy elhagyott emberi
településeken, néha széles szájú kutakban,
műtárgyakon fészkel. Erősen kötődik az ál­
lattartó helyiségekhez, ezért nagyobb telepü­
léseken csak külterületeken található. Egy te­
lepülésen 201 fészek 62%-a istállóban, 15%-a
használaton kívüli istállóban, 14%-a egyéb
állattartó helyiségben, 9%-a más épület­
részben helyezkedett el [108], A helyiségek
belső magassága megszabja a fészekmagas­
ságot.
Költési idő: Május elején kezd költeni, a má­
sodik költés június végére, július elejére tehe­
tő. Korai érkezéskor, kedvező időjárás esetén
április elején is megkezdhetik a költést [108].
Ritkán harmadszor is költ, ilyenkor elhúzód­
hat költése. Keve és Szőcs megkésett, szep­
tember 18-i kirepülésről adnak hírt [204],
Fészkelés: Sárból, növényi szálakból tapasz­
tott fészke negyedgömb alakú, felújítva több
138
évig is használhatja. Laza telepben, de főleg
egyesével költ.
A fészekaljak 1-8 tojásból állnak. (293 fé­
szekaljból 149 négyes, 95 ötös, 25 hármas, 11
hatos, 8 kettes, 3 egyes és 1-1 hetes, illetve
nyolcas volt.) A tojásokat naponta rakja le,
az utolsó lerakása után kezdődik a 14—16
napig tartó kotlás. Csak a tojó kotlik. A fió­
kanevelés ideje 20-21 nap.
A két költés között átlagosan 17 nap telik
el, néha csak egy-két nap, de előfordult 42
nap is. 293 költésből csupán 5 fészekben
(1,71%) volt terméketlen tojás (11 db), vagyis
a terméketlenség 0,88%-os. A fiókapusztulás
az első költéskor 5,3%-os, a másodikban
0,56%-os volt. Az első költés után 4,01 fióka/
pár, a második után 4,17 fióka/pár repült ki.
Egy év alatt egy-egy pár átlag 6,60 fiókát
nevel fel (181 pár vizsgálata alapján). Akadt
3 füstifecskepár, mely háromszor költött,
ezeknek átlagosan 13,00 fióka/pár volt az évi
szaporulatuk [108].
Kirepülés után a fiatalok egy ideig vissza­
járnak a fészekbe éjszakázni, sőt esetenként
az első költésből származó fiatalok segédkez­
nek a második fészekalj felnevelésében.
Táplálkozás: Az elterjedés alakulása bizonyos
mértékben összefügg a táplálkozással, illetve
az állattartással. A tenyésztett állatok körül
előforduló rovarok (elsősorban a kétszárnyú­
ak, pl. a legyek, ezenkívül a hangyák stb.)
jelenléte döntő a füstifecske táplálkozásában.
Ezzel is magyarázható, hogy a városok higié-
nikusabb környezete, a lóvontatás megszűné­
se a füstifecskék peremkerületekre, illetve fal­
vakba szorulásával járt. Előszeretettel vadá­
szik a mezőgazdasági területek felett rajzó
rovarokra. Táplálékát a levegőben, röptében
szerzi meg. Tavaszi érkezésekor gyakran csa­
patosan vadászik a vizek felett. Hűvös nyári
napokon a legelő állatok által felzavart rova­
rokat fogdossa. Előszeretettel vadászik az or­
szágutak felett is.
Állománynagyság: Elterjedt s még elég gyako­
ri faj. Országos állományának méreteit még
becsülni is nehéz. 1982-ben a Magyar Madár­
tani Egyesület a „Fecskék éve” akció kereté­
ben megkísérelt egy országos felmérést végre­
hajtani, ennek eredményeit jelenleg dolgoz­
zák fel.
Vonulás: Gyülekezése augusztusban kezdő­
dik. Szeptemberben hagyják el hazánkat, s
március végén érkeznek vissza. Laza csapa­
tokban vonulnak. Alkalmanként át is telel
egy-egy példány meleg istállókban [246].
Nagyszámú gyűrűzés ellenére csak néhány
adatunk van a telelőhelyről és az oda vezető
útról: Dél-Európán (Olaszországon), majd
Kelet-Afrikán (Kenyán) át érkezik Afrika dé­
li részére (Zaire, Dél-afrikai Köztársaság).
Védelem: Állománya nincs veszélyben, néhol
azonban érthetetlen mqdon leverik fészkét,
másutt nem engedik, hogy fészket építsen a
ház falára. A piszkítás megelőzésére „fecske­
pelenkát” - a fészek alá helyezett ürülékfelfo­
gó deszkát - ajánlatos szerelni. Városokban
sározóhely híján ezek kialakításával vagy mű­
fészkek kihelyezésével lehet megtelepedését
elősegíteni. Ezeknek a védelmi és telepítési
módoknak széles körben való elterjesztésére
hirdette meg a Madártani Egyesület a „Fecs­
kék védelmének évét” 1982-ben és 1983-ban.
Molnárfecske
Delichon urbica (173., 174. fénykép)
Elterjedés: Európában általános elterjedésű,
keleten Északkelet-Szibériáig, illetve Japánig
terjed. Fészkel Északnyugat-Afrikában és
Kisázsiában is.
Hazánkban mindenütt megtalálható, bár
elterjedése egyenetlenebb, mint a füstifecskéé.
A füstifecskénél nagyobb mértékben urbani-
zálódott.
Keve két új jelenségre hívja fel a figyelmet
elterjedésével kapcsolatban. Egyik a panelhá­
zak fészkelési lehetőségei, másik a balatoni
neon-világító testek elfoglalása [199].
Fészkelőhely: Fészkét falun és városon egy­
aránt épületek külső felületein építi. Ritkán
sziklafalon is ráakadhatunk telepére. Mind a
városban [5], mind a falun [107] végzett vizs­
gálatok azt mutatják, hogy a talajhoz közeli
részeket jobban kedveli, de magasan is megte­
lepszik (pl.: a budapesti Műegyetem épüle­
tén). Albert Szegeden 1372 fészek tájolását a
következőnek találta: D 27%, K 39%, Ny
12%, É 22% (uralkodó szélirány nyugati) [5],
Faragó egy nyugat-magyarországi telepü­
lés (Újkér) 42 molnárfecske fészkét átlagosan
345 cm magasan találta. Ezek 48%-a tornác
plafonján, 26%-a lépcsőbejárat plafonján,
19%-a eresz alatt, 7%-a ablakmélyedésben
épült [107],
Budapest X. kerületében végzett vizsgálata
során a fészkek túlnyomó többségét (94%)
szalagházon találta. Érdekes volt, hogy a
molnárfecskék zöme (86%) világos házfala­
kon rakta fészkét [287].
Költési idő: Hazánkban általában kétszer
költ. Az első költés ideje május végére, június­
ra, a második pedig júliusra, augusztus elejére
esik. Elhúzódó fészkelése többször előfordul.
Keve és Szöcs szeptember 30-i kirepülésről
adnak hírt [204],
Fészkelés: Sárból készült fészke negyedgömb
alakú. Felül mindig az aljzat kiugrása fedi,
ezért csak egy kis nyíláson juthat ki-be a ma­
dár. Ez a zártság teszi lehetővé, hogy szaba­
dabb helyeken fészkeljen.
A tojások száma 2-5 (7) (70 újkéri fészek­
aljból 43 négyes, 13 ötös, 12 hármas és 2
kettes volt). A tojásokat naponként rakja, a
kotlás 14-15 napig tart és az utolsó tojás
lerakása után kezdődik. A fiókanevelés ideje
mintegy 21 nap. A két költés közti időszak
2-6 hét (átlag 3,7 hét). Az első és a második
költés produkciója is 3,80 fióka/pár volt
[107],
Táplálkozás: Elterjedése, megtelepülése és
táplálkozása nem függ az állattartástól, mégis
hasonló a táplálék-összetétele, mint a füsti­
fecskéé. Főleg magasan vadászik. Főként le­
gyeket, bögölyöket, szúnyogféléket és más
kétszárnyúakat fogyaszt.
Állománynagyság: Országos állományának
nagyságát nem ismerjük. A Madártani Egye­
sület füstifecskénél említett felmérése erről a
fajról is fog tájékoztató adatokat nyújtani.
A nagyvárosok belsejében elsősorban ez a
fecskefaj telepszik meg, azok peremén és a
kisebb településeken viszont együtt találha­
tók a füstifecskével.
139
 Gyulán 1962-ben Korompai 102 füstifecske
mellett 57 molnárfecskepárt [216], Bácsalmás
és Madaras községekben 1966-ban Rékási
136 füstifecskefészek mellett 32 molnárfecs­
kefészket talált [312]. Újkéren 1979-ben 181
füstifecskepár mellett 42 molnárfecskepár
költött [106], Kagyerják viszont Nógrád 4
településén 648 molnárfecskefészek mellett
csak 152 füstifecskefészket írt le [172], Báli
Veszprém-Dimitrowárosban 47 molnárfecs-
ke- és 16 füstifecskefészket talált [12].
Vonulás: Április elején érkezik és augusztus
végén, szeptember elején távozik. Az őszi vo­
nulás előtt nagy csapatokban gyülekezik.
A telet Afrikában, a Szaharától délre eső
területen tölti. A hazánkon átvonuló gyűrű­
zött egyedek az NSZK-tól Máltáig kísérhetők
nyomon, messzebbről hazai adat még nincs.
Védelem: Állománya nem veszélyeztetett. Az
oktalan pusztításokkal szembeni védekezés
lehetőségei azonosak a füstifecskénél leírtak­
kal.
Parti fecske
Riparia riparia (175. fénykép)
Elterjedés: Szinte egész Európában költ.
Ezenkívül Afrika nyugati részén, Ázsia északi
és nyugati felében, valamint Észak-Afrikában
fészkel.
Hazánkban a sík vidéken gyakori, de
dombvidéken is megtelepszik.
Fészkelőhely: Folyók meredek partfalaiban, a
felhagyott és művelés alatt álló homok- és
sóderbányákban telepesen költ. A partfalak­
140
nak rendszerint a felső harmadában kaparja
fészkelőüregét. Alkalmas helyeken több szá­
zas, sőt ezres telepek is kialakulhatnak, de
előfordul, hogy kisebb homokfalakban né­
hány pár telepszik meg. Vác közelében pl.:
1981-ben hétvégiház alapjának ásott gödör­
ben fészkelt néhány pár.
Sokszor vannak társfészkelői (elsősorban
gyurgyalag, de lehet seregély, mezei veréb,
kuvik és vörös vércse is).
Költési idő: Április végén, május elején jelenik
meg a költőhelyén, és rögtön a fészkelőüreg
elkészítéséhez kezd. A tojásrakás május köze­
pén vagy végén történik. A költőüregek gya­
kori pusztulása miatt sokszor még júniusban
is megfigyelhetők fészkelőüreget ásó parti
fecskék. 1982. június 19-én Pócsmegyer köze­
lében Dénes J. egy homokbányában egyszerre
figyelt meg fiókákat etető öregeket, kotló to­
jókat és fészket építő párokat. A fészekalj
pusztulása esetén pótköltése lehetséges.
Fészkelés: Tavasszal csoportosan lepi el a füg­
gőleges homok- és sóderfalakat, amelyekbe
csőrével és lábával átlagosan 50-80 cm (eset­
leg csak 30-40 cm) hosszú, vízszintes alagutat
kapar. Kivételesen molnárfecskefészekben is
költött [171]. A költőüreg végén alakítják ki
a fészek helyét, melynek alapját vastagabb
fűszálakból és egyéb növényi rostokból készí­
ti és belsejét kevés tollal béleli.
A tojások száma 5-6, esetleg 7 lehet. Költé­
si idő 13-15 nap. A kikelő fiókákat néhány
napig az öregek melengetik. A fiatalok három
hétig maradnak a fészekben, de a második
héten már a fészkelőüreg bejáratánál várják
az eleséggel érkező szülőket. Az első költésből
származó fiókák általában június végén, júli­
us elején repülnek ki. Ezután még visszajár­
nak a fészekbe, és sokáig ott töltik az éjsza­
kát. Ha az első költés zavartalan volt, másod­
szor is költhet.
Táplálkozás: Táplálékukat főleg vizek közelé­
ben, nádasok fölött szedik össze. A fiatalok
fő táplálékát levéltetvek alkotják, de szúnyo­
got, legyet és más apró repülő rovarokat is
elfognak. Dénes J. a fészektelepeken végzett
gyűrűzések alkalmával kézbe került parti
fecskék csőrében nagyrészt levéltetveket ta­
lált.
Állománynagyság: Országos állománya pon­
tosan nem ismert. A telepek nagysága és
eloszlása rendkívül változó. Ismert több ezres
és csak néhány párból álló telepe is. Homok­
bányák és alkalmas folyópartok közelében
mindig megtalálható. Marián a Tisza 370 km-
es szakaszán 221 telepét találta, amelyeken a
költő párok száma 10 és 1000 között válto­
zott [257],
Vonulás: Áprilisban érkezik vissza telelőterü­
letéről és augusztusban vonul el. Egyes példá­
nyok még szeptemberben is láthatók. A telet
Közép-Afrikában tölti. Magyar gyűrűs pél­
dányok eddig Jugoszláviában kerültek kézre,
illetve egy Máltán jelölt madarat Magyaror­
szágon ellenőriztek.
A hazai állomány pontos telelőterülete még
nem ismert.
Védelem: Nagyon sok fészek elpusztul a mű­
velés alatt álló bányákban, ahol markológé­
pekkel kiássák a költőüregeket. A meredek
partfalak omlása is nagy kárt okoz. Más ter­
mészetes ellenségei is vannak. Kalotás megfi­
gyelése szerint egy menyét rövid idő alatt
mintegy 50 fészket pusztított el [175]. Ennek
ellenére a hazai állomány nem veszélyeztetett.
(Az egyes telepek létszáma évenként erősen
ingadozhat.)
Sárgarigó
Oriolus oriolus (177. fénykép)
Elterjedés: Európa kontinentális részein csak­
nem mindenütt megtalálható, a Pireneusi­
félszigettől az Urálig. Skandinávia nagy ré­
széről és a Brit-szigetekről hiányzik. Kelet
felé Szibériában, a Jenyiszej folyó vízgyűjtőjé­
ig fordul elő. Szubtrópusi területeken is költ
Afrikában (Marokkóban), Iránban és Indiá­
ban.
Hazánkban a középhegységek magasabb
részeinek kivételével mindenütt előfordul.
Fészkelőhely: Kedveli az ember közelségét,
így megtelepszik városi parkokban, a falvak
gyümölcsöskertjeiben, alföldi, dombvidéki és
hegylábi szőlőkben, alföldi tanyák fás ligetei­
ben, fasorokban, facsoportokban.
Az emberi településektől távolabb is azo­
kat az élőhelyeket részesíti előnyben, amelyek
emberi beavatkozás nyomán jöttek létre.
Gyakori fészkelőhelyei az alföldi akácosok, s
talán a sárgarigó az egyedüli madár, amely jól
érzi magát a más fajok számára alkalmatlan
telepített nyárasokban is.
Természetes zárt erdőtársulásokban alig
telepszik meg.
Költési idő: Legkorábban május 17-én talál­
ták teljes fészekalját, rendszerint azonban
csak május utolsó harmadában kezd fészke-
léshez. Költési ideje július közepéig tart.
Évente egyszer költ. Pótköltése ritkán fordul
elő.
Fészkelés: Mindig lombos fákon fészkel, leg­
gyakrabban akácon, nemes nyáron, diófán,
eperfán vagy fűzőn. Fészkét fakoronában a
korona szélén vagy alsó részén vízszintes ág­
villához szövi. A fészek néha csak 1-2 m ma­
gasságban található. A hím és a tojó is épít.
A rostokból, háncsból, fűszálakból összefont
fészek az ágvilláról kosárszerűen csüng le.
Előfordulnak műanyag szálakból, raffiából
készült fészkei is.
A fészekalja rendszerint 4, ritkábban 3
vagy 5 tojásból áll. Harminckét vizsgált hazai
fészekaljából 25 négyes, 5 hármas és 2 ötös
volt [255]. 14-15 napig kotlik. A kodásban a
hím és a tojó is részt vesz. A fiókák etetésében
a hím kisebb szerepet vállal. A fiatalok 14-15
napos korukban hagyják el a fészket.
Táplálkozás: Táplálékát a fák lombozatában
keresi, a talajra igen ritkán száll le. Csíki
vizsgálatai szerint főleg bogarak imágói, lep­
kék hernyói szerepelnek táplálékában [77],
Zsákmányol májusi cserebogarakat, csapó
cserebogarakat, szipolyokat, bögölyöket,
lombszöcskéket és pókokat. Nyáron lédús
gyümölcsökkel (fehér és fekete eper, cseresz­
nye, fekete bodza) egészíti ki táplálékát.
Állománynagyság: Gyakori és a megfelelő
élőhelyein állandóan megtelepedő, feltűnő
madár. A Kiskunságban pl. szinte minden jól
fásított tanya körül fészkel egy-egy pár, és
természetesen a tanyákon kívüli ligetekben,
141
erdőkben is él. A Péteri-tavi Madárrezervá­
tum 680 ha-nyi területéből a számára alkal­
mas kb. 180 ha-on, évente 18-20 pár telepszik
meg.
Vonulás: Tavasszal csak a fák teljes kilombo-
sodása után, április utolsó napjaiban vagy
május elején érkezik. Ősszel szeptember 10-e
táján láthatjuk az utolsó példányokat.
A telet Kelet-Afrikában tölti. A hazai gyű­
rűs példányok legtöbbjét (10 példányt) Gö­
rögországból jelentették vissza, valamennyit
az őszi vonulási időből. A tavaszi visszajelen­
tések (Tunézia, Szicília és az Appennini-
félsziget) arról tanúskodnak, hogy más útvo­
nalon érkezik, mint amin elvonult.
Védelem: A sárgarigó jól alkalmazkodott a
Kárpát-medence klimatikus viszonyaihoz.
Költései nagy százalékban sikeresek. Raga­
dozók zsákmányállatai között ritkán szere­
pel. Mivel az emberhez is nagymértékben al­
kalmazkodik, állománya hazánkban nem ve­
szélyeztetett.
Holló
Corvus corax
Elterjedés: Eurázsiában, Észak-Afrika egyes
pontjain és Észak-Amerikában költ. Európá­
ban a legészakibb területektől a földközi­
tengeri szigetekig mindenütt fészkel, csak
Nyugat-Európa egyes területeiről hiányzik.
Hazánkban a hegyvidéken kis számban, de
általánosan elterjedt. A Zalai-Somogyi-
dombságon az ártéri erdőkben, de a Duna-
Tisza közi és tiszántúli erdőkben is fészkel.
Fészkelőhely: A hegyvidéki párok elsősorban
sziklapárkányon költenek, a fán fészkelők fő­
leg az öreg bükkösökben építik fészküket.
A sík és dombvidéken a legkülönbözőbb er­
dőkben megtelepszik, de ismert épületromon,
villanyoszlopon és kilátótornyon való fészke-
lése is [4, 307].
Költési idő: Egyik legkorábban fészkelő ma­
darunk. Kedvező időjárás esetén nem ritka,
hogy fészekalja már február végén, többnyire
azonban március elején teljes. Évente egyszer
költ.
142
Fészkelés: Fészküket maguk építik vékony,
egyenletes vastagságú gallyakból, ezért jól
megkülönböztethetők az ölyv és más ragado­
zók fészkétől. A fészekanyagot a tojó hordja,
de a fészket a hím építi, belülről fűvel egyéb
növényi anyaggal finoman béleli. Alkalmas,
zavartalan helyen levő fészküket évtizedekig
is használhatják. Bársony beszámol egy geleji
(Borsod m.) fészekről, amelyben 36 éven át
folyamatosan költött holló [29],
A fészek földtől való magassága változó,
de fán előnyben részesíti a 15-20 m magassá­
got.
A fészekalj 4-6 tojásból áll, ezeket napon­
ként rakja le. A tojó a 2. vagy a 3. tojás
lerakása után kezd kotlani, 20-21 napig.
A hím hordja számára az eleséget. A kikelt
fiókákat, a legtöbbször még hideg idő miatt,
napokig melengetik. Az etetésben mindkét
szülő részt vesz. A fiókák 5-6 hetes korukban
válnak röpképessé, kirepülés után (általában
május közepén) a család még hetekig együtt
marad a fészek környékén.
A századfordulón Hódmezővásárhely ha­
tárában költött egy pár, amely minden har­
madik-negyedik évben rendszeresen repített
egy teljesen fehér fiókát [58],
Táplálkozás: Táplálékkeresés közben hatal­
mas területeket átkutat. Előszeretettel rájár a
legkülönfélébb dögre. Talajon élő állatokat,
rovarokat, emlősöket, gyíkokat zsákmányol,
de növényi eredetű táplálékot is fogyaszt.
A ragadozómadár-fészkek alatt összegyűlt
táplálékmaradványt is megeszi. Vásárhelyi
megfigyelése szerint, rendszeresen fogyasztot­
ta a vándorsólyomfészek alatt található kü­
lönböző maradványokat [474],
Állománynagyság: Hazai állománya 100 pár
körüli.
Vonulás: Állandó madár, az öregek a fészke­
lőhely körzetében tartózkodnak egész évben.
A fiatalok kóborolnak.
Védelem: Fokozottan védett madár.
A sztrichnines és foszforszörpös tojással való
mérgezés szinte teljesen kiirtotta hazai állo­
mányát. A jelenleg alkalmazott szelektív
vegyszer a varjúfélékre hat, így a hollót to­
vábbra is veszélyezteti. Fészkelőhelye körze­
tében a mérgezés nem engedhető meg. A ha­
zai állomány fennmaradásának biztosítéka,
hogy a környező országokban jelentős állo­
mánya él. A drasztikus mérgek használatá­
nak megszüntetésével, illetve a szelektív vegy­
szer megfelelő helyen való alkalmazásával ál­
lománya várhatóan megerősödik.
Dolmányos varjú
Corvus cornix (178. fénykép)
Elterjedés: Elterjedési területébe egész Euró­
pa beletartozik. Ázsiában Kelet-Szibériáig
fordul elő. Európa nyugati, délnyugati terüle­
tein és Nagy-Britanniában a kormos varjú
nevű alfaja él. Írországban, Skandináviában,
valamint az Elbától és az Alpoktól keletre és
délre a nálunk is honos alfaj, a dolmányos
varjú él. A két alfaj elterjedési területe hazánk
nyugati határvidékén találkozik.
Magyarországon a kormos varjú csak rit­
kán kerül elő. Győr-Sopron és Vas megye
nyugati részén esetenként egy-két pár fészke-
lését, illetve kormos és dolmányos varjak pár-
baállását, hibridek megjelenését figyelték meg
[42, 74]. Költési időben történt előfordulásá­
ról elszórtan az ország más vidékeiről (Békés,
Szabolcs-Szatmár, Pest megye) is vannak
adatok [112, 211, 288],
A dolmányos varjú hazánkban mindenütt
gyakori, bár az összefüggő erdős területeket
nem kedveli, ezért ott kisebb számban költ.
Fészkelőhely: Mezőgazdasági területek köze­
lében, fasorokban, ligeterdőkben, ártéri er­
dőkben, erdőszéleken telepszik meg. Eseten­
ként magánosán álló fákon is fészkel. Az el­
múlt években a városi parkokban is költött
[448]. Fészkét általában a legkülönbözőbb
fákon a koronaszint felső harmadában, nagy
magasságban építi, de védett, kevésbé zavart
területeken akár 3-4 m magasan is fészkelhet.
Költési idő: Február végén már megjelennek
a költőhely környékén, tatarozzák, építik
fészkeiket. A kotlás legtöbbször március kö­
zepén indul meg. A fészekalj pusztulása ese­
tén újra költenek, emiatt gyakran még június­
ban is találunk fészekben ülő fiókákat.
Fészkelés: Terjedelmes fészkét a hím és a tojó
száraz gallyakból közösen építi, majd a ned­
ves földdel kitapasztott csészét fűszálakkal,
mohával, fahánccsal, szőrrel, tollal és más
puha anyaggal béleli. Ha költőhelyén nem
zavarják, fészkét több éven keresztül is hasz­
nálja. Fészekalja 4-6 tojás, csak a tojó kotlik.
A költés már az első tojások lerakása után
megkezdődhet. A fiókák a 18-20. napon kel­
nek ki, és négy-öt hétig maradnak a fészek­
ben. A kelés utáni első napokban a táplálékot
kizárólag a hím hordja, a tojó a fiókákat
melegíti. A későbbiek során mindkét szülő
hoz élelmet, de csak a tojó etet.
A fiatalok a negyedik hét után már a fészek
melletti ágakon várják a táplálékkal érkező
szüleiket. Kirepülés után még 3-4 hétig együtt
jár a család.
Táplálkozás: Túlnyomórészt állati táplálékot
fogyaszt [84, 328, 401]. Étrendjében első he­
lyen a rovarok szerepelnek, melyeket a legelő­
kön, szántásokon szed össze. Nagy számban
pusztítja a sáskákat, ormányosbogarakat, fu­
tóbogarakat, cserebogarakat, pajorokat,
drótférgeket és a bagolylepkék hernyóit.
Nyár végén, ősszel, különösen ha mezeipo-
1 cok-gradáció van, sok apró rágcsálót zsák­
mányol. Tavaszi időszakban a napos nyúlfia-
kat és a tapasztalatlan madárfiókákat is el­
fogja.
Fészekrablása közismert. Madártojások
fogyasztására specializálódott példányai
módszeresen derítik fel és fosztják ki a talajon
fészkelő madarak fészekalját. Pusztításukat a
gyalogutakon, kazlak tetején és más táplálko­
zóhelyeken összehordott, feltört tojások tu­
catjai jelzik. Táplálékszerzésbeli sokoldalúsá­
gát igazolja az is, hogy kisebb halakat képes
kiemelni a sekély, part menti vizekből [56,
240]. Sőt Futó E. és Schmidt E. megfigyelése
szerint a Kis-Balatonban éjszakázni beszálló
seregélycsapatból is elfognak egy-egy pél­
dányt. Nem elhanyagolható dög- és hulladék­
eltakarító tevékenysége sem.
143
 Növényeket is fogyaszt, különösen gyü­
mölcsök (fehér eper, cseresznye, meggy) és
termesztett magvakat (kukorica, búza, árpa,
napraforgó). A téli hónapokban főleg hulla­
dékmagvakat eszik.
Állománynagyság: Konkrét állományfelmérés
még nem történt. A költő párok számát az
országos vadászati löjegyzékek alapján (éven­
te átlagosan 70-80 ezer példányt lőnek) 100
ezerre becsülhetjük.
Vonulás: Nem vonul, fészkelöhelyéhez ra­
gaszkodik. Nyár végén, ősszel kisebb-
nagyobb csapatokba tömörülnek, esetenként
vetési varjak, csókák, seregélyek közös csapa­
tához társulnak, és a költőhely 15-20 km-es
körzetében kóborolnak. A gyűrűzés helyétől
legtávolabb 22 km-re került meg.
Védelem: Vadgazdálkodási és természetvédel­
mi szempontból is kártevőnek számit, ezért
egész évben vadászható. Dúvadirtáskor nagy
körültekintéssel kell eljárni, mert fészkében
erdei fülesbagoly és vörös vércse is költhet.
Vetési varjú
Corvus frugilegus (179. fénykép)
Elterjedés: Tipikusan eurázsiai faj. Új-
Zélandra az ember telepítette be. Földrészün­
kön Skandinávia és Spanyolország legna­
gyobb részén, illetve az Appennini-félszigeten
és az Adriai-tengerparton nem költ.
Magyarországon a sík és dombvidékek
gyakori költő madara, 300 m tengerszint fe­
letti magasságú területeken azonban nem
fészkel [176],
Fészkelöhely: Fészektelepei főleg mezőgazda­
sági területeken, szántóföldek közé ékelődött
144
ligeterdőkben, erdősávokban, valamint fo­
lyók, tavak menti erdőfoltokban létesültek.
Az összefüggő, zárt erdőket kerüli. Az utóbbi
évtizedekben rohamosan urbanizálódik, 1980-
ban már az állomány 17,5%-a költött par­
kokban, lakott területeken [176].
Költési idő: Az első tojások lerakására már
március második felében sor kerül, de a tojás­
rakás kezdete a telepen belül is eltérő. Az
idősebb tojók fészekalja április elejére, a fiata­
loké április végére válik teljessé.
Fészkelés: Telepesen, gyakran több százas,
esetenként ezres kolóniákban fészkel. Már
március első felében tatarozzák a fák koroná­
jának felső harmadában, általában nagy ma­
gasságban épült fészkeiket. Leggyakrabban a
tömegfafajokon, az akácon és a nyáron fész­
kelnek.
A fészkeket a telepen vagy a telep közelé­
ben letördelt vékony száraz ágakból alapoz­
zák. A csészét sárral tapasztják, majd mohá­
val, fahánccsal, gyökérdarabkákkal, fűszá­
lakkal bélelik. A hím a fészekanyagot hordja,
a tojó építi. Gyakran a régi fészek anyagából
építik az újat. Az is előfordul, hogy a régi
fészkeket használják alapnak, így „emeletes”,
70-80 cm magas fészkek is kialakulhatnak.
Fészekalja általában 4-5, ritkábban 3 vagy
6 tojásból áll. Csak a tojó kotlik. A kotlás az
esetek többségében már az első tojás lerakása
után megkezdődik, emiatt az egy fészekben
levő fiókák különböző fejlettségűek. A fióka­
kori pusztulás aránya nagy, eléri a 25-30%-ot
is [176],
A fiatalok nevelésében mindkét szülő részt
vesz, a hím táplálékot hord, a tojó etet. A fió­
kák 28-32 napig maradnak a fészekben, az
utolsó napokat a telep szélső fáinak ágain
töltik és kirepülésük után (május végén, júni­
usban) is visszatérnek éjszakázni a telepre.
A kirepült madarakat még két-három hétig
táplálják a szülők, azután már önállóan szer­
zik meg a napi élelmet.
Táplálkozás: Mindenevő madár. Tápláléka
rendkívül változatos és nagymértékben függ
a környezettől. Elsősorban haszonmagvakat
(kukorica, napraforgó, búza), talajszinten élő
és talajlakó rovarokat és azok lárváit (sáskák,
gyalogcincérek, futóbogarak, ormányosbo-
garak, levélbogarak, pajorok, drótférgek,
hernyók, trágyabogarak, dögbogarak), gyü-
rűsférgeket, apró rágcsálókat (főleg mezeipo-
cok) fogyaszt.
Az érő gyümölcsöt (cseresznyét, szőlőt, diót
stb.) sem veti meg, alkalomadtán kifosztja a
talajon nyílt helyen, alacsony növényzetben
fészkelő madarak fészekalját, és szívesen rá­
jár a dögre is. Téli időszakban jelentős a hul­
ladékeltakarító szerepe.
A táplálékszerzést tekintve rendkívül talá­
lékony és alkalmazkodóképes. Nagyszámú
gyomortartalom elemzése alapján bebizonyo­
sodott, hogy a mezőgazdasági viszonyokban
bekövetkezett átalakulások (monokultúra,
kemizálás, gépesítés) az elmúlt évtizedekhez
képest [484], megváltoztatták a vetési varjak
táplálék-összetételét [176], A talaj rovarfau­
nájának elszegényedése következtében csök­
kent a rovarok és növekedett a haszonmag­
vak aránya táplálékában, ezért fokozódott
mezőgazdasági károsítása is. Különösen érzé­
keny károkat okozhatnak kolóniáik közelé­
ben a kelő kukoricában. A vetési varjúval ma
már, mint a mezőgazdaság egyik legjelentő­
sebb madárkártevőjével számolnak, de sokol­
dalú táplálkozása folytán a természetvéde­
lemnek és a vadgazdálkodásnak is gondot
okoz.
Állománynagyság: Országos állománya 1980-
ban valamivel több, mint 713 fészektelepen
kereken 254 000 költőpár volt [176], Az inten­
zív gyérítés következtében számuk felére
csökkent.
Vonulás: Egész évben csapatosan mutatko­
zik. Jelölések alapján bebizonyosodott, hogy
a Kárpát-medence állománya nem vonul,
költési időn kívül is itt tartózkodik, kisebb-
nagyobb területen kóborol. A hazai populáci­
ók létszámát ősszel és télen északról és kelet­
ről érkező vetési varjak növelik. Ezt bizonyít­
ja 36 a Szovjetunióban, 8 az NSZK-ban, 2
Csehszlovákiában és 1 Lengyelországban je­
lölt példány is. A vendég varjak visszamara­
dása, magyarországi költése kétséges, mind­
eddig nem tekinthető igazoltnak.
Védelem: Nem védett, egész évben gyéríthető.
Magyarországon 1980-tól a kotlási periódus­
ban szelektív hatóanyaggal injektált tojással
gyérítik, emiatt állománya az ország néhány
területén erősen megfogyott, de védelemre
egyelőre nem szorul [176]. Fészektelepei a
hazai kékvércse-állomány legfontosabb köl­
tőhelyei.
Csóka
Coloeus monedula (180. fénykép)
Elterjedése: Európában, Skandinávia északi
részének kivételével, mindenütt költ. Ázsiá­
ban és Nyugat-Afrika északi részén is fészkel.
Hazánkban a sík és dombvidékeken általá­
nosan elterjedt, de nagy számban sehol sem
fordul elő. Az összefüggő, erdővel borított
területeket kerüli.
Fészkelőhely: A hazai állomány nagyobb ré­
sze urbanizált viszonyok között, templomtor­
nyokban, padlásokon, kéményekben, épület­
falak párkányain és üregeiben, parkok öreg
fáinak odvaiban fészkel. Kisebbik hányada
lakott területeken kívül, mezőgazdasági terü­
letek közelében, legtöbbször nagy magasság­
ban, sziklafalak repedéseiben és párkányai­
ban, löszfalakban, természetes és a fekete har­
kály által vájt faodvakban, gémek és vetési
varjak elhagyott fészkeiben telepszik meg.
A Tisza árterén csonkolt botolófüzek üregei­
ben költ [406],
Költési idő: Évente egyszer költ. Esetenként
már április közepén tojásain ül, de zömében
csak május második felében válik teljessé fé­
szekalja. Tojásainak pusztulása esetén pót­
költése lehetséges.
Fészkelés: Kisebb laza telepekben fészkel.
Szívesen társul más csoportosan fészkelők­
höz, pl: vetési varjakhoz, elvadult házigalam­
bokhoz is.
A fészeképítésben mindkét szülő részt vesz.
Az alapot vékony gallyakból rakják, a fészek­
csészét puha növényi anyagokkal, rongy- és
papírdarabokkal, szőrrel, tollal bélelik.
Teljes fészekalja 4-5 tojás, de előfordulhat
ennél kevesebb (pótköltés esetén 3) és több (6)
is. A tojó már az első tojás lerakása után
145
kotlani kezd, ezalatt a hím eteti. A kotlási idő
17-18 nap. Egy fészken belül szembetűnő a
fiókák közötti korkülönbség. A legkésőbb ki­
kelt fióka még csupasz és vak, amikor a leg­
idősebbnek már megjelennek az evezőtollai.
A korábban keltek a kisebbeket gyakran
elnyomják, ezért még az aránylag védett
helyeken fészkelő pároknál is sok fióka el­
pusztul.
A fiatalokat a szülők közösen etetik. Az
eleséget a hím hordja, a tojó adja oda a fió­
káknak. A fiatal csókák 30-34 napos korukig
fészeklakók. A kirepülteket néhány hétig még
az öregek etetik és tanítgatják a táplálék meg­
szerzésére.
Táplálkozás: A varjúfélék többi hazai fajához
hasonlóan a kultúrterületeken találja meg
táplálékát. Elsősorban talajfelszínen élő rova­
rokat zsákmányol. Emellett apró csigákat,
földigilisztákat, mezeipockot is fogyaszt.
A termesztett növények magvai (búza, kuko­
rica, napraforgó) is fontos szerepet töltenek
be táplálékában. Alkalomadtán az érő gyü­
mölcsöt (cseresznyét, meggyet, fehér epret,
szőlőt) is dézsmálja. Városokban, parkokban
élő példányai a rigók, a balkáni gerlék és a
városi galambok fészkeinek kifosztására spe­
cializálódhatnak [62], ezáltal az urbanizált
fajok egyik legfontosabb állományszabályo­
zói lehetnek. A városi környezetben élő csó­
kák fontos táplálékbázisa még a parkok, te­
rek folyton újratermelődő hulladéka és a szál­
lítás során az utakon elszóródott haszonmag­
vak tömege is.
Állománynagyság: Mennyiségi viszonyairól
nincsenek biztos adataink. Az 1980-as vetési-
varjú-felmérés kiegészítő adatai alapján, a ha­
zai fészkelő állomány 10-15 ezer párra be­
csülhető [176].
Vonulás: A hazai fészkelő állomány ragaszko­
dik költőhelyéhez, a gyürűzések tanúsága sze­
rint attól még a fészkelési időn kívül sem
kóborol el nagyobb távolságra. (A legna­
gyobb megkerülési távolság 38 km.) A kóbor­
ló csókák gyakran társulnak vetési varjak
csapataihoz. A Kárpát-medencében az őszi­
téli időszakban a Lengyelországból érkezők is
megjelennek, ezt bizonyítja négy lengyel gyű­
146
rűs példány. Valószínűleg a közép-orosz sík­
ságról is érkeznek téli vendégek.
Védelem: Az utóbbi években állományában
számszerű csökkenés tapasztalható. Az 1980-
ban bevezetett szelektív varjúmérgezések kö­
vetkeztében a mezőgazdasági területeken
fészkelők, különösen a vetési varjakkal közös
telepen költők száma fogyott meg. A populá­
ciókra negatív tényezőként hat a fészkelőhe­
lyek számának megfogyatkozása is, az öreg,
odvas fák kitermelése, a kémények, a temp­
lomtornyok, a padlásterek lezárása. Az urba­
nizált környezetben mindjobban elszaporodó
nyestek is egyre jobban veszélyeztetik a lakott
területeken élő állományát. A további lét­
számcsökkenést a mérgezések korlátozásával
és új fészkelési lehetőségek megteremtésével
állíthatjuk meg.
Szarka
Pica pica
Elterjedés: Európában, Észak-Amerikában és
Észak-Afrikában költ.
Magyarországon gyakori fészkelő, a sík
vidéki, remízes területeket előnyben részesíti,
a nagy összefüggő erdőségeket kivéve minde­
nütt megtalálható.
Fészkelőhely: A ligeterdőkkel, fasorokkal,
csenderesekkel tarkított legelőkön, réteken,
mezőgazdasági területeken él a hazai állo­
mány zöme, de megtaláljuk a folyóárterek
erdőszélein, tavak menti erdős-bokros terüle­
teken és mocsarak, lápok égereseiben, füze­
seiben. Újabban városok parkjaiban is meg­
telepszik [448]. Fészkét legtöbbször sűrű ágak
közé, tövises bokrokra (galagonya, keskeny-
levelü ezüstfa, kökény) vagy fákra (akác, le­
pényfa) rakja, ezek hiányában rekettyefűzre
és fiatal nyárakra is szívesen épít. Egészen
kivételes esetekben a nádban is fészkelhet
[331],
Háborítatlan területrészeken fészkét már
2-3 m magasságban megtalálhatjuk, de ahol
üldözik, a fák koronájában, 10-15 m magas­
ságban fészkel.
Költési idő: A fészeképitést már márciusban
elkezdi, a költés azonban az esetek többségé­
ben csak április közepétől indul meg. Évente
egyszer költ. Pótköltés esetén a költés kezdete
május közepére is eltolódhat.
Fészkelés: A hím és a tojó vékony ágakból
aránylag nagy, művészi fészket épít, amely
fölé - a ragadozók elleni védelmül - tövises
gallyakból laza tetőt is emel. A mély fészek­
csészét sárral tapasztja simára, majd fűszá­
lakkal és gyökérdarabkákkal finoman béleli.
A fészek egy vagy két bejáratát az oldalsó
részen alakítja ki. Ha költőhelyén nem zavar­
ják, fészkét több éven keresztül is használja.
Háborgatott területeken egy időben több, ún.
csalogatófészket készít, költésre azonban
csak egyet, a legrejtettebb helyen levőt hasz­
nálja [308].
Az 5-8, ritkán 9 tojásos fészekalját a tojó
17-18 napig üli. A kotlás rendszerint az utol­
só tojások lerakása előtt kezdődik meg. A fió­
kák nevelésében a szülők azonos mértékben
vesznek részt, de bizonyos munkamegosztás
megfigyelhető. A hím inkább a táplálékot
szállítja, a tojó pedig az etetésben vállal na­
gyobb részt.
A fiatalok a kelés utáni harmadik héten
hagyják el a fészket először, és a fészek mellet­
ti ágakon várják, hogy az öregek megérkezze­
nek az élelemmel. Veszély esetén már szerte az
ágak sűrűjébe menekülnek, de éjszakára még
visszajárnak a fészekbe. Kb. négyhetes ko­
rukban repülnek ki, de a család még sokáig
összetart, csoportosan mozognak pihenő- és
táplálkozóhelyeik között.
Táplálkozás: Zsákmányszerzését tekintve
rendkívül sokoldalú. Túlnyomórészt állati
táplálékot, elsősorban rovarokat fogyaszt
[84], Táplálékában leggyakrabban sáskák,
tücskök, cserebogarak, gabonaszipolyok és
poloskák, drótférgek, gyalogcincérek, ormá­
nyosbogarak, dög- és trágyabogarak szere­
pelnek. Jelentős számban eszi a burgonyabo­
garat és lárváját is [398],
Ragadozó természetét igazolja, hogy gyí­
kok, apró rágcsálók, napos nyúlfiak, madár­
tojások és fiókák is rendszeresen előfordul­
nak zsákmányában. Fészekrabló, még a sűrű
bokrokban épült fészkek sincsenek bizton­
ságban tőle. Sekély vízből kiragadja a haliva­
dékot [56], faluszéli udvarokból, tanyákról
elhordja a naposcsibét. Téli időszakban elő­
szeretettel jár dögre [227],
Nem veti meg a haszonmagvakat és a bo­
gyós gyümölcsöket sem. Az év nagy részében
az elhullott magvakat szedi össze, de meg­
dézsmálja a kelő és az érő kukoricát, valamint
ősszel a szőlőt [339].
Az utóbbi években a szarka táplálékában
is csökkentek az állati eredetű anyagok, a
mezőgazdasági termékek aránya viszont
emelkedik. [328]
Állománynagyság: Országos állományát a va­
dászati statisztikák alapján (évente átlagosan
- a fiatalokkal együtt - 130 ezer példányt
lőnek) 70-80 ezer költő párra becsülhetjük.
Az állomány területi eloszlása nem egyenle­
tes. Legnagyobb az egyedsűrűség Hajdú-
Bihar, Szolnok, Békés és Bács-Kiskun megyé­
ben, legkisebb Komárom, Győr-Sopron és
Tolna megyében.
Vonulás: Állandó madarunk. A visszafogá­
sokból kiderült, hogy költőhelyéhez ragasz­
kodik, nagyobb távolságra nem kóborol.
A gyűrüzés helyétől legnagyobb távolságban
30 km-re került meg. A téli időszakban a
fészkelőhely környékén kisebb csapatokban
mozog, néha behúzódik a lakott területek
közelébe.
Védelem: Egész évben korlátozás nélkül va­
dászható, ennek ellenére az utóbbi években
mintha gyarapodott volna állománya. Lét­
számának mérséklése vadgazdálkodási és ter­
mészetvédelmi érdekekből a jövőben is kívá­
natos.
Elhagyott fészkeiben gyakran költ kék és
vörös vércse, valamint erdei fülesbagoly.
Szajkó
Garrulus glandarius (181. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia és Észak-Afrika erdővel
borított területein fordul elő.
Hazánkban mindenfelé gyakori, ahol bükk
vagy tölgy található.
Fészkelőhely: Síksági, hegy- és dombvidéki
147
 lomberdők, elegyes erdők, erdőszegélyek, rit­
kábban fenyvesek fészkelője. A hegyvidéke­
ken 1000 m magasra is felhatol. Leggyakrab­
ban a tölgyesekben költ. A fátlan területeket
kerüli. Megtelepszik ártéri erdőkben, város­
széli zöldterületeken vagy a városok nagyobb
parkjaiban is.
Költési idő: Évente csakjegyszer költ.. Az idő­
járástól függően április második felében rakja
tojásait. Sikertelen első költés esetén pótköl­
tés lehetséges.
Fészkelés: Tölgyesekben, fenyvesekben álta­
lában 4-6, ritkábban 10 12 m magasan, a fák
törzséhez közel építi fészkét. Erdőszéleken,
nyíltabb területeken inkább sűrű bokrokban
(pl. galagonya) 2-3 m magasan találhatjuk
fészkét. Kivételesen egészen alacsonyan (0,5
m) is költhet. Előfordul, hogy nagy nyílású
odúkban, emberi települések közelében pedig
épületek repedéseiben is megtelepszik.
A hím és a tojó is részt vesz a gallyakból
álló fészek építésében, amelynek csészéjét vé­
kony ágakkal, gyökerekkel, növényi szálak­
kal bélelik. 5-6 tojást rak. A kotlás 16-17
napig tart. A tojó és a hím felváltva üli a
tojásokat. A fiókák nem egyszerre kelnek ki,
hanem a tojások lerakásának sorrendjében.
19-21 napos korban sokszor még repülőké­
pességük elérése előtt elhagyják a fészket.
Táplálkozás: Táplálékkeresés közben a talaj­
felszíntől a lombkoronaszintig mindenhol
megfigyelhetjük. Mindenevő madár, de a köl­
tési időszakban főleg állatokkal táplálkozik,
amelyeket elsősorban a talajfelszínről szede­
get össze. Cseres-tölgyesben a Török J. által
végzett hároméves vizsgálat alapján a fióká­
kat hernyókkal (kis téliaraszoló, fésűs ba­
golylepkék, őszi kékesbagoly, púposszövők,
fahéjszínű bagolylepke), pókokkal (zöld ke­
resztespók, karolópókok, torzpók) és boga­
rakkal (futóbogarakkal, pattanóbogarakkal,
gyalogcincérek, májusi cserebogár, ormá­
nyosbogarak) etették a szülők. A táplálékban
kisebb mennyiségben előfordultak csigák,
sáskák, kétszárnyúak, hártyásszárnyúak és
kabócák is. Gerincesek közül mezei pockot,
fekete és énekes rigó tojásait, illetve tokos
fiókáit fogyasztotta.
148
Györy és Reichart májusban gyűjtött szaj­
kók gyomrában fésűscsápú araszolóhernyó­
kat, kétszámyúakat, futóbogarakat és póko­
kat talált [139]. Sterbetz és Keve 458 gyomor­
tartalom vizsgálatából megállapította, hogy a
nyári időszakban az ormányosbogarak, a ga­
bonafutrinkák, a májusi cserebogarak, a da­
razsak, a tücskök, az aranyos virágbogarak és
a bogyómászó-poloskák dominálnak táplá­
lékában [411], Kisebb mennyiségben ilyen­
kor is fogyaszt növényi eleséget, pl. tölgy­
makkot, kukoricát, szedret, szilvát és egyéb
magokat.
Télen kevesebb állati (fülbemászó, ganéjtú-
ró, ormányosbogarak, pockok, egerek) és
több növényi táplálék (tölgymakk, kukorica,
búza és egyéb gabonafélék magvai, keserűfű­
magok) kerültek elő a gyomortartalmakból.
Egyes területeken rájárnak a szelídgesztenyé­
re, mandulára, dióra vagy a lábon álló kuko­
ricára. Ősszel nagy tömegben jelenhetnek
meg az almásokban, ahol jelentős károkat
okozhatnak. Chernél hasznos vonásaként
említi, hogy bükk- és tölgyterméseket dugdos
a földbe, ezáltal terjeszti e fafajokat [66],
Állománynagyság: Állománynagyságáról nin­
csenek pontos adataink. A költő populációk
legsűrűbbek a nyíltabb tölgyesekben, ahol a
vegetációtól függően 3-6 pár is megtelepszik
10 ha-onként. Nagykovácsi cserestölgyes
12 ha területén 1981-ben 5 pár költött.
Vonulás: Állandó, illetve kóborló madár.
A költési időszak után csapatosan néha na­
gyobb távolságokat is megtesz. Rendszertelen
időközönként inváziós mozgalmait is megfi­
gyelhetjük. Pl. 1955 őszén nagy tömegben
vonultak keresztül hazánkon az északi popu­
lációk egyedei [195], 1972-ben a budapesti
Állatkert felett figyeltek meg mintegy ezer
egyedből álló csapatot [279]. A hazánkban
költő madarak kóborlásaik során eljutnak
Csehszlovákiába, Lengyelországba és Jugo­
szláviába is [195]. Hosszabb távolságra nem
csapatosan repülnek, hanem elnyújtott lánc­
ban követik egymást a madarak.
Védelem: Fészekpusztítása és a gazdasági nö­
vények megdézsmálása miatt nem védett.
Széncinege
Parus maior (182., 183., 185. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiái és észak-afrikai elterje­
désit faj.
Hazánkban mindenfelé költ, ahol termé­
szetes vagy mesterséges fészekodúkat talál.
Fészkelőhely: Optimális élőhelyei a lomber­
dők, azok közül is elsősorban az idősebb töl­
gyeseket kedveli. Rendszeresen költ fenyve­
sekben, ártéri erdőkben, mezőgazdasági terü­
leteken, városi parkokban és kertekben is.
Költési idő: Az első tojásokat az időjárástól
függően április elején vagy közepén rakja le.
Június elején a populációk egy része másod­
szor is költ.
A másodköltések aránya annál kisebb, mi­
nél sikeresebb volt az első költés.
Fészkelés: Természetes vagy mesterséges
odúkban költ, de megtalálhatjuk fészkét pos­
taládában, fali üregben vagy vasúti rámpa
rúdjában is. Az alacsonyabban levő fészkelő­
helyeket kedveli. A hím tél végén, kora ta­
vasszal foglalja el a revírjét, és a költés ideje
alatt védelmezi a fajtársakkal szemben. A re-
vír nagysága a környezettől függően
0,2-1,0 ha lehet. A tojó egyedül építi a gyö­
kér- vagy fűszál alapra sok mohából össze­
hordott fészkét, amelynek csészéjét szőrrel és
egyéb puha anyaggal béleli.
A tojások száma 6-13. A Pilisben vizsgált
90 fészekaljban az első költés átlagos tojás­
száma 10,1, a másodiké pedig 7,4 volt. A tojá­
sokat általában naponta, a délelőtti órákban
rakja. Török J. megfigyelései szerint előfor­
dult, hogy két nap alatt három tojással is
gyarapodott a fészekalja. A kotlás az utolsó
tojás lerakása előtt 1-3 nappal kezdődik és 14
napig tart. Csak a tojó kotlik, ha elhagyja a
fészket, a tojásokat szőrrel takarja be. Az első
fióka kikelését követően 2-3 napon belül a
többi is kibújik a tojásból.
Korodi megfigyelései szerint a szülők egy­
mást váltva naponta átlag 360 alkalommal
visznek 2-3 rovart vagy pókot a fiókáknak
[215]. így a 20-22 napig tartó fiókaetetés so­
rán több tízezer rovart és pókot pusztít el
egy-egy széncinegepár. Az első költésből szár­
mazó fiókák a második fészekalj kikeléséig a
fészekodú közelében maradnak.
Táplálkozás: A fiókanevelés idején legfonto­
sabb táplálékát a hernyók képezik. Ezek kö­
zül elsősorban a lombozatban élőket (kis és
nagy téliaraszoló, tölgyilonca és a különféle
bagolylepkefajok) kedveli. Sokszor megfi­
gyelhető, hogy a nagyobb hernyók erős kiti-
nes fejét lecsípi, és úgy eteti meg a fiókákkal.
Pókokat is gyakran fogyaszt, fiókák táplálé­
kából nagyobb számban kerültek elő lombo­
zatban élő karoló- (pl. aranyos karolópók) és
keresztespókok, valamint a talajon élő far­
kaspókok [454], Ritkábban elfog egy-egy ló­
szúnyogot, bogarat, szöcskét és poloskát is.
Téli táplálékát bogarak, levél- és pajzstet­
vek, pókok, illetve különböző magvak alkot­
ják. Sasvári L. budapesti parkokban késő
ősszel végzett vizsgálataiban ormányosbogár-,
levélbogár- és futóbogárfajokon kívül növé­
nyi táplálékként főleg a madárkeserüfű mag-
vai kerültek elő a gyomortartalmakból.
A széncinege a többi cinegefajhoz hasonlóan
a lombkoronaszintben táplálkozik, de ősszel
és télen gyakran keresi zsákmányállatait a
talajon is.
Állománynagyság: Mindenfelé gyakori fész­
kelő. Megfelelő fészkelőodúk esetén tölgye­
sekben hektároként 1-4 pár is költhet. A túl
sűrű populációkban jelentősen megnőhet a
természetes ellenségek, az erdei sikló, a me­
nyét és a nagy pele által elpusztított fiókák
aránya.
Vonulás: Állandó, illetve kóborló madár.
A hazánkban költési időszakban gyűrűzött
cinegék nagyobbik része helyben marad, ki­
sebbik része viszont messzire elkóborolhat pl.
dél felé Olaszországba vagy észak felé Len­
gyelországba. A gyűrűzések azt mutatják,
hogy a tőlünk északabbra, Csehszlovákiá­
ban, Lengyelországban vagy a Szovjetunió
keleti területén költő egyedek egy része rend­
szeres téli vendég nálunk.
Védelem: Gyakorisága és nagyfokú alkalmaz­
kodóképessége miatt hazai állománya nem
veszélyeztetett. A korszerű erdőgazdálkodás
következtében erdeink nagy részéből kivág­
ják az elhalt, korhadt, odvas fákat, ezért nem­
149
csak a széncinege, hanem az összes odúlakó
madár fészkelési lehetősége is csökken. Az
ilyen területeken 32 mm-es bejárónyílású
mesterséges fészekodúk kihelyezésével előse­
gíthetjük megtelepedését. Az erdő korától,
összetételétől és sűrűségétől függően célszerű
hektáronként 4-6 odút kihelyezni. Az áttelelő
példányok táplálékát madáretetőkbe kirakott
napraforgómaggal, tökmaggal, dióbéllel vagy
faggyúval egészíthetjük ki.
Kék cinege
Parus caeruleus (187. fénykép)
Elterjedés: Európában, Észak-Afrikában és
Elő-Ázsiában költ.
Hazánkban mindenfelé elterjedt, ahol fész­
kelésre megfelelő helyet talál.
Fészkelőhely: Elsősorban az idősebb lomber­
dőket kedveli. Minden olyan élőhelyen költ,
ahol a széncinege is megtalálható. Kisebb
számban megtelepszik gyümölcsösben, vá­
rosszéli kertben, parkban és ártéren is.
Költési idő: Az első tojásokat április elején,
általában néhány nappal korábban rakja
mint a széncinege. Egy-egy területen a párok
egyszerre kezdik a költést. A populáció kiseb­
bik része május végén, júnijjs elején másod­
szor is költ.
Fészkelés: A szén- és a kék cinege közös élő­
helyén a fészkelési helyekért és bizonyos ese­
tekben a táplálékért is versenghet. A fészkelé­
si helyért folytatott harcot csökkenti az, hogy
a kék cinege, kisebb termeténél fogva, a sző­
kébb nyílású odút is képes elfoglalni. Ha tehe­
ti, magasabban elhelyezkedő odút választ.
A kevés gyökér- és fűszál alapra sok mohá­
ból épített, szőrrel bélelt, 6-9 cm magas fész­
ket a tojó építi. A hím is hord fészekanyagot,
de azt a tojó építi be.
A tojások száma 6-14, kivételesen 15 is
lehet. Ritkán az is előfordul, hogy két tojó
azonos fészekbe rakja tojásait. Ilyen esetben
a tojásszám az említettnél nagyobb. A Pilis­
ben vizsgált 40 fészekaljban az első költés
átlagos tojásszáma 12,0 a másodiké 7,0 volt.
A tojó 14 napig üli a tojásokat. Hideg, esős
150
tavaszokon 20-21 napos kotlás is lehetséges.
A fiókák 18-22 napig maradnak a fészekben,
ezalatt mindkét szülő táplálja őket. Korodi
megfigyelései szerint a tojó és a hím együtte­
sen napi 335 alkalommal etetett [215].
Táplálkozás: Táplálkozóhelyei és tápláléka is
erősen hasonlít a széncinegééhez. A költési
időben szinte kizárólag lepkehemyókkal (tölgy-
ilonca, kis téliaraszoló, fésüscsápú bagolylep­
ke fajok) és a pókokkal (zöld keresztespók,
kalitpók és karolópók) táplálkozik. Eseten­
ként elfog néhány poloskalárvát, lószúnyo­
got, bársonylegyet és bogarat is.
Kisebb termete miatt többet tartózkodik a
vékonyabb gallyakon, ahol a széncinegét rit­
kábban figyelhetjük meg. A szén- és barátci­
negéhez képest többször keresi és fogyasztja
táplálékát az ágakon háttal lefelé függesz-
kedve. Ősszel és télen más cinegefajokkal
együtt vegyes csapatokban kóborolva keresi
élelmét. Ilyenkor a széncinegéhez hasonlóan
petéket, pajzs- és levéltetveket, bogarakat,
pókokat és növényi terméseket fogyaszt.
Állománynagyság: Mindenfelé gyakori.
A költő párok hektáronkénti száma általában
kevesebb, mint a széncinegéé.
Vonulás: Állandó, illetve kóborló madár. Té­
len a szén- és a barátcinegékkel, királykákkal,
csuszkákkal és fakúszókkal vegyes csapatok­
ban költő területe közelében kóborol. Gyak­
ran megfigyelhetjük nádasokban is.
Védelem: Erdő- és mezőgazdasági jelentősége
nagy, mivel táplálékában tömegesen szerepel­
nek a különböző rovarkártevők. A korszerű
gazdálkodásban egyre kiterjedtebben alkal­
mazott biológiai védekezés fontos tényezője
lehet. A természetes fészkelőhelyek hiányá­
ban mesterséges odúkkal telepíthető. A kék
cinege legszívesebben a 26-28 mm átmérőjű
bejárónyílással ellátott odút foglalja el.
A hazai állomány egészében nem veszélyez­
tetett. Esetenként a pele, á menyét vagy az
erdei sikló elpusztíthat egy-egy fészekaljat, de
ez a fészkelők számát lényegesen nem befo­
lyásolja. A téli időszakban gyakran keresi fel
a madáretetőket. Szívesen fogyasztja a kihe­
lyezett napraforgót, tökmagot, szalonnabőr­
két vagy faggyút.
Fenyvescinege
Parus ater (188. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia fenyőrégióiban fészkel.
Hazánkban az ország nyugati részén a bel­
ső-somogyi homokvidéken, a Dunántúli- és
az Északi-középhegységben költ. Újabban
másutt is előfordul, ahova fenyőt telepítettek.
A fenyőhöz ragaszkodik. A szárazabb klímá­
ra nem annyira érzékeny, és így ma már az
Alföldön, pl. az Öttömös és Zákányszék kör­
nyéki erdeifenyvesekben is megtelepedett
[270],
Fészkelőhely: Idősebb fenyőállományokban,
főleg lucosban, erdeifenyvesben, de szára­
zabb helyeken feketefenyvesben is költ. Fész­
kel fenyőfajokkal kevert lomberdőben - itt
zárt fenyőállománytól messzebb (400 m) is
[162] -, valamint fenyőkben gazdag parkban,
arborétumban is.
Költési idő: Évente kétszer költ. Első költése
április első harmadában kezdődik és május
utolsó harmadában fejeződik be. A második
költés vagy közvetlenül a kirepítést követően,
vagy júniusban kezdődik, és néha július elejé­
ig is elhúzódik.
Fészkelés: Fészkelési körülményei hasonlók a
búbos cinegééhez. (Előfordult már, hogy
mesterséges fészekodúban a búbos cinege ki­
szorította fészkéből és 4 fenyvescinege-, vala­
mint 2 búboscinege-fiókából álló fészekaljat
nevelt fel [138].) A fenyvescinege is költ fe­
nyő- vagy lombfa odvábán és mesterséges fé­
szekodúban. Az alacsonyan fekvő fészkelőhe­
lyeket kedveli. Előszeretettel rakja fészkét az
avarban levő lyukba, sziklarepedésbe, kőgör­
geteg zugába, terméskőből épült erdei műtár­
gyak üregébe, fal és kőkerítés repedésébe,
sziklaüregbe. Sopron környékén leggyakrab­
ban a gyökérrontó tapló által korhasztott
luctuskóban költ. A fészekodú nyílása 25-30
mm-es keskeny rés. A fészek az odú alján,
18-25 cm mélyen épül. Földi lyukakban
többnyire mélyebben, egy lejtős járat végén
található. Horváth a Szinva patak kövezett
mederfalába épített víztelenítő csőben 60-70
cm mélyen találta [162],
A 10-12 cm vastag, erősen összetömött
moharétegre a pár közösen építi a 4-5 cm
széles és 3,5-4 cm mély fészekcsészét. Ennek
anyaga az odú környékén található szarvas-,
őz-, mókus-, nyusztszőr vagy növényi szösz
(pl. erdei iszalag bolyhos termése, parkokban
a nyárak maggyapja).
A tojások száma első költéskor 8-10, má­
sodköltéskor 6-8. A tojásokat naponta rakja
le. A még nem teljes fészekalját a tojó az
odúból való távozása előtt betakarja. Való­
színűleg már 1-2 nappal a teljes fészekalj lera­
kása előtt kotlani kezd. Csak a tojó kotlik.
A hím a közelben levő fenyők felső ágain
őrködik, gyakran énekel. A kotlás idején eteti
a tojót. A fiókák 12-15 nap múlva, 1-2 nap
alatt kelnek ki. Mindkét szülő eteti őket. A ki­
keléstől számított 14-16. napon hagyják el
fészküket.
Táplálkozás: A fészekcsészében - a fiókák
által meghagyott - aknázómolylárvás fenyő­
tűdarabkák, lucfenyőlevéldarázs- és szövőda­
rázs-maradványok találhatók. Erdeifenyő-
vagy elegyes állományokban az ottani károsí­
tok - pl. araszolóhernyók - képezik táplálé­
kát. A költési időszakon kívül - a búbos cine­
génél sokkal gyakrabban - gyümölcsösökben
is megjelenik. Sopron környékén rendszere­
sen jár a napraforgómaggal terített madárete­
tőkre. Megfigyelések szerint egyéb növényi
táplálékot is (pl. madárberkenye termését,
vörös [fürtös] bodza bogyóit) eszik [125].
Állománynagyság: Hegyvidéki fenyveseink­
ben nem ritka fészkelő. 1975-ben a Soproni­
hegységben levő Tolvaj-árokban harminckét
elfoglalt mesterséges fészekodú közül 3-ban
költött, s ezenkívül még egy lucfenyőtuskó-
ban is a területen élt egy család.
Vonulás: Inkább téli kóborló, mint vonuló.
Vegyes cinegecsapatokban megjelenik a zárt,
hegyvidéki erdőkön kívül is. Valószínűleg így
jutott el - és maradt - az alföldi telepített
fenyvesekbe vagy más, az őshonos lucosoktól
távol eső kultúr fenyőállományokban, par­
kokban is.
Védelem: Mesterséges fészekodúk kihelyezé­
sével, téli madáretetéssel a fenyvesekben és az
arborétumokban való megtelepedése előse­
gíthető.
151
Búbos cinege
Parus cristatus (184., 186. fénykép)
Elterjedése: Európa fenyőrégióinak költőma­
dara.
Hazánkban az ország nyugati részén, a Ba­
konyban, a Belső-somogyi homokvidéken és
az Északi-középhegységben mutatták ki fész-
kelését. Bár eredetileg hegyvidéki faj, napja­
inkban terjedőben van domb- és sík vidékein­
ken is. Évtizedekkel ezelőtt viszonylagos rit­
kasága az idős fenyőállományok hiányával
magyarázható, hiszen őshonos fenyveseink
alig vannak. A fenyvesek számának növeke­
désével sok helyütt számíthatunk megtelepe­
désére. Fészkelőként egyelőre ott jelent meg,
ahol az évi csapadékmennyiség 650 mm fölött
van.
Fészkelőhely: Idősebb fenyőállományban, el­
sősorban lucosokban és erdei fenyvesben
költ. Előfordul fenyő-lomb elegyes erdőben,
arborétumokban, parkokban, fenyvesközeli
gyümölcsösben is.
Költési idő: Nálunk évente többnyire kétszer
költ [138]. Első fészekalja sokszor már április
első hetében teljes. Második költésére május
harmadik hetétől kerül sor.
Fészkelés: Fészkét korhadt tuskóban, fenyő­
vagy lombfa odvábán és különféle mestersé­
ges fészekodúban találjuk, általában 2-3 m
magasságig. Ritkán a koronaszintben levő
odút is elfoglalja. Feltöltödött vagy nem túl
mély és viszonylag szűk odúba telepszik. Ezek
nyílása többnyire résszerű, kb. 25-30 mm szé­
les, mélységük max. 25-30 cm és 12-15 cm-
nél nem tágabbak.
A fészket a tojó építi. A hím is segédkezik,
de a fészekanyagot csak a fészkek közelébe,
legfeljebb az odúnyílásig viszi. A fészek szinte
teljesen mohából áll, belülről főleg kisebb
toliakkal vagy szőrrel, növényi szösszel béleli
[18]. Az általában 10-15 cm vastag moharé­
tegre - amibe esetenként fűszálak is kevered­
nek - 4-5 cm belső átmérőjű fészekcsésze
épül. Ez kezdetben 3-4 cm mély, de a költés
előrehaladtával lefelé, zacskószerűen kiöbö-
lösödik.
152
A tojások száma 5-6 - a másodköltés ese­
tén is -, de találtak már 8-as [138] és 9-es [22]
fészekaljat is. A tojásokat naponta rakja le.
Amíg a fészekalj nem teljes, a tojó hátraha­
gyott tojásait mohával takarja be. A 13-14
napig tartó költést az utolsó tojás lerakása
után kezdi a tojó. Egyedül kotlik, a hím eteti
és a közelben őrködik. A fiókák általában
ugyanazon a napon kelnek ki. Majdnem min­
dig kikel a teljes fészekalj, ha azonban az odú
olyan korhadt tuskóban van, amely könnyen
beázik, a tojások egy része bezápul, s a fiókák
közül is többen elpusztulnak. Az etetésben
mindkét szülő részt vesz, de a tojó jóval több­
ször hord eleséget fiókáinak. A fészket na­
gyon tisztán tartja, a fiókák ürülékét az eteté­
sek után kihordja. A fiatalok 16-17 napig
maradnak a fészekben. A második költés
sokszor közvetlenül a fiókák kirepülését kö­
vetően elkezdődik, többnyire ugyanabban az
odúban.
Táplálkozás: Fiókáit elsősorban a fenyők ro-
varkárosítóival eteti, de a környező lombos­
fákon élő araszolófajok hernyóit is összesze­
di. A költési időn kívül a fenyőtűkben meghú­
zódó aknázómolylárvákat, illetve más fenyő­
károsító rovarfajok telelő alakjait fogyasztja.
A parkokban kisebb díszcserjebogyókat és
magvakat is fölszed. Sopronban és környékén
a többi cinegefajjal együtt - bár nem nagy
számban - a napraforgómaggal terített ete­
tőkre is rájár.
Állománynagyság: Egyelőre még az idős feny­
vesekben sem túl gyakori. Pl. a Soproni-hegy­
ségben levő Ferenc-forrásnál 29 elfoglalt mes­
terséges fészekodúból 1978-ban 1-ben köl­
tött.
Vonulás: Az ősztől tavaszig terjedő időszak­
ban kóborol, ilyenkor az országban sokfelé,
a fenyőerdőkön kívül is előfordulhat. Leg­
gyakrabban a fakusz, királyka, kék cinege,
barátcinege, fenyvescinege fajokból társult
madárcsapatban találkozhatunk vele.
Védelem: Megtelepedését a fenyvesekben elő­
segíthetjük mesterséges fészekodúk kihelyezé­
sével és téli etetéssel.
Barátcinege
Parus palustris (189. fénykép)
Elterjedés: Skandinávia és a Brit-szigetek
északi részeit, a Pireneusi-félszigetet, vala­
mint Olaszország és Görögország legdélibb
területeit kivéve, egész Európában elterjedt.
Költ a Kaukázus egyes részein és az Altájtól
Kelet-Ázsiáig terjedő területen.
Fészkelőhely: A bükk- és a tölgyerdők fészke­
lője. Kerüli a zárt fenyvest, az elegyes erdők­
ben viszont költ. Alkalmanként megtelepszik
gyümölcsösben és városszéli kertben is.
Költési idő: Néhány nappal korábban kezdi a
költést, mint a szén- vagy a kék cinege. Az
első tojásokat április elején rakják. Chernél
másodköltést is említ e fajnál [66], Vertse
azonban 78 fészekaljat vizsgált meg, és egy­
szer sem tapasztalta ezt [485].
Fészkelés: Természetes és mesterséges fészek­
odúkban vagy félig nyitott helyeken pl. rőzse-
rakásban, fagyökerek között költ. A párok
nagyobb revírt tartanak (1,5-2,5 ha), mint a
szén- vagy a kék cinegék.
A tojó április elején egyedül építi mohából
és szőrből álló fészkét. Kivételesen a hím is
segíthet az építkezésben. A tojó 8-11 tojásos
fészekalját 14-16 napig üli. Mindkét szülő
etet. A 17-20 napig tartó fiókanevelés ideje
alatt a család mintegy 15-20 ezer rovart és
pókot pusztít el [215],
Táplálkozás: A szén- és a kék cinegéhez ha­
sonlóan a lombkoronaszjntben keresi táplálé­
kát. Ritkábban megfigyelhetjük, amint a tala­
jon az avar között keresgél vagy a fák törzsén
csipeget. Költési időszakban táplálékának
60-70%-át hernyók alkotják. Ezek közül is
főleg az apróbb termetű fajokat, pl. a tölgy-
iloncát vagy a kis téliaraszolót fogyasztja.
Sasvári a Pilisben végzett vizsgálatai során a
hernyók mellett lószúnyogokat, kalitpóko-
kat, ormányosbogarakat és poloskákat talált
a fiókák táplálékában. Sok más madárhoz
hasonlóan a barátcinege táplálékában is min­
dig felfedezhetők apróbb kövek, csigahéj
vagy homok, ami a gyomortartalom aprózá­
sát, őrlését segíti elő.
Ősszel a rovarokon kívül magvakat és bo­
gyós terméseket is fogyaszt. Télen vegyes ci­
negecsapatokban keresi élelmét. Kóborló
csapatokban a három cinegefaj közül a legki­
sebb egyedszámban a barátcinegék fordulnak
elő. Ősszel és télen sokszor megfigyelhető,
hogy a csuszkákhoz hasonlóan elraktározza
a magokat és a terméseket. A kéregrepedések­
be, ágvillákba, tuskók gyökerei közé vagy
kövek alá eldugott magok pontos helyére
nem emlékszik, de a téli szűkösebb táplálék­
ellátottság fokozott keresésre készteti, és
ilyenkor a legtöbb elrejtett magot újra fölfe­
dezi és elfogyasztja.
Állománynagyság: Egyes területeken rendsze­
res fészkelő, de a nagyobb revír miatt a hektá­
ronkénti költő párok száma kevesebb, mint a
szén- vagy a kék cinegéké.
Vonulás: Állandó, illetve kóborló madár. Té­
len a párok együtt maradnak és költőterüle­
tüktől sem távolodnak messzire.
Védelem: Hazai állománya nem veszélyezte­
tett. A barátcinege rendszeres vendége a ma­
dáretetőknek. Szűkös téli táplálékát különbö­
ző olajos magvakkal egészíthetjük ki. Mester­
séges fészekodúkkal telepíthető, de ellentét­
ben a szén- és kék cinegékkel a területen fész­
kelő pároknak csak mintegy harmada költ a
mesterséges odúkban.
Kormosfejü cinege
Parus montanus
Elterjedés: Több alfajra különülve - Eurázsia
déli részeinek kivételével - a Brit-szigetektől
Japánig költ.
Hazai fészkelését először Schmidt mutatta
153
ki a Zempléni-hegységben [344], majd Györy
is megtalálta fészkét a Kőszegi-hegységben,
Velem határában [135]. Esetleges fészkelésre
utaló, tavaszi előfordulását jelezte ifj. Geréby
és Moskát a Medves-fennsíkról [119] és Varga
a Börzsönyből [468]. A Soproni-hegységben
egész évben megfigyelhető.
Fészkelőhely: Hazánkban eddig korhadt tör­
zsekben bővelkedő, idős lucfenyvesben vagy
luccal elegyes bükkösben találták meg fész­
két. Feltételezhetően előfordul még korhadt
nyírtörzsekben, gazdag, üde talajú fenyves­
ben, illetve fenyvesközeli, patak menti égeres­
ben, esetleg égerlápon is.
Költési idő: Évente kétszer költ. Első fészekal­
ja általában május elején teljes, második köl­
tésére júniusban kerül sor.
Fészkelés: Lovassy szerint a kormosfejű cine­
ge maga vájta odúban költ, amelynek kivésé­
sében mindkét szülő részt vesz [248]. A fészek
általában 10-20 cm átmérőjű, lábon korhadt,
puhafatörzsben készül (pl. nyír, rezgőnyár,
éger, luc- vagy erdeifenyő), a talaj közelében,
max. 2 m magasan. Néha nagyobb tuskóban
is található [133], A külföldi irodalom kis
fakopáncs odvábán, mesterséges fészekodú­
ban, sőt mókus, fenyőrigó, illetve ökörszem
fészkében történt költésről is említést tesz
[255]. A vékony törzsekben kialakított odú
mélysége 20-25 cm. Többnyire szűk, ezért a
fészek sem lehet nagyon terjedelmes. Az aljzat
faháncs, korhadék, kéreg- vagy levéltörme­
lék. Erre mohából, állati szőrökből, növényi
szöszből épül fészek. 7-10 tojását naponta
rakja le. A még nem teljes fészekaljat a tojó
az odú elhagyása előtt fészekanyaggal beta­
karja. Két hétig kotlik, közben a hím táplálja.
A fiókákat mindkét szülő eteti. 16-18 napig
maradnak a fészekben. Kirepülésük után még
jó ideig a költőrevírben tartózkodnak. Általá­
ban a második fészekalj kirepült fiókáival
együtt indulnak el nyári kóborlásra, az öre­
gek vezetésével.
Táplálkozás: Rovartápláléka a fészkelőhely
környéki erdőrész fafaj-összetételétől függ.
Egyaránt fogyasztja a lomb- és a fenyőfafajo­
kon élő rovarokat. Ezek lárváit a korhadt
ágakból, törzsekből olykor harkálymódra
154
kopácsolja ki. A vele könnyen összetéveszthe­
tő barátcinegével szemben a téli etetőn nem
vagy legalábbis nagyon ritkán jelenik meg.
Állománynagyság: Hazánkban kevéssé ismert
faj, ezért fészkelésének gyakoriságáról nem
állnak rendelkezésünkre megbízható adatok.
Télen, a hegyvidéki fenyvesek cinegecsapatai­
ban - legalábbis az ország nyugati részén -
gyakran több tucat is megfigyelhető.
Vonulás: A Soproni- és a Zempléni-hegység­
ben állandó. Feltehetően nyár végi kóborló
példányokat figyelt meg Keve a Pilisben [193,
201]. Ősszel a Duna szigeteinek [92] és árteré­
nek [458] füzeseiben és nyárasaiban is megje­
lennek csapatai. A szórványos őszi - pl. Bu­
dapest [11], Sajólád [306], Zagyvaróna [462],
Börzsöny [152] - megfigyelések azt mutatják,
hogy ilyenkor az ország sík, domb- és hegyvi­
dékein egyaránt előfordul.
Védelem: Költöhelyén a puhafatörzseket
(nyírt, rezgőnyárat, kecskefüzet, égert) elszá-
radás után ne távolítsuk el az erdőből, mert
csak a korhadt faanyagban képes megfelelő
fészekodút kialakítani.
Őszapó
Aegithalos caudatus (197. fénykép)
Elterjedés: Egész Európában és Ázsia mérsé­
kelt övében költ. Földrészünkön csak Skan­
dinávia északi részéről és Szardíniáról hiány­
zik.
Hazánkban, a fátlan területek és a nagy
kiterjedésű mezőgazdaságilag művelt terüle­
tek kivételével, mindenütt fészkel.
Fészkelőhely: A leggyakoribb fészkelőhelyei a
bokros aljnövényzetü ligetes erdők, a fiatal
fenyvesek és erdőtelepitések, a bokros legelők
(bozótosok), az ártéri erdők és a borókások.
Összefüggő, nagy kiterjedésű zárt erdők bel­
sejében nem fészkel.
Költési idő: Március első felében kezdi építeni
fészkét, amely sokszor tönkremegy (megron­
gálódik) a gyakori, erős szélviharok, kései
havazások és hideg esőzések miatt. Ezért új
fészket építőkkel még április végén és május­
ban is találkozhatunk. Ezek minden esetben
pótköltések. Évente csak egyszer költ, rend­
szerint április első vagy második felében.
Fészkelés: Ovális alakú, zacskószerű, zárt
fészket épít, melynek felső harmadában, néha
egészen a tetejénél van a bejárati nyílás. Az
egész fészket mohából, zuzmóból, háncsból,
pók és hernyó fonalaiból szövi. A fészek fala
egészen vékony, s csak akkor válik szilárd
építménnyé, amikor különböző madarak tol­
láival vastagon kibéleli. A bejárati nyílást tel­
jesen lezárja néhány nagyobb, rendszerint fá­
cánból származó toll, amelyek akkor is visz-
szahajlanak, amikor a madarak ki-be járnak
rajta. Ez valószínűleg megvédi tojásait a kora
tavasszal elég gyakori hidegektől.
A fészket a tojó és hím együtt építi, egyszer­
re érkeznek és távoznak, miután beépítették
a hozott fészekanyagot. Varga F. a talajtól
kezdődően, 18 m magasságig találta fészkeit,
a vizsgált 173 fészek 70%-a azonban 1 m
körüli magasságban épült. Ezek általában bo­
rókán, fiatal erdőtelepítésben, bozótosban,
iszalag- és vadkomlóindák közé, a magasab­
ban levők pedig idős fenyők kinyúló ágaira és
egyéb fák ágvillái közé (ágak tövébe) épültek.
A gyakori fészekkárosodás miatt többször is
kísérletet tesz új fészek építésére, ha ez is
tönkremegy, akkor csatlakozik más, fiókáit
etető párhoz, ezért nem ritka jelenség, amikor
két, sőt három pár nevel fel egy fészekalj
fiókát!
Tojásainak száma 9-11, de gyakori a 12-es
fészekalj is. 12-13 napig tartó kottását csak az
utolsó tojás lerakása után kezdi meg. A fió­
kák 15-16 nap múlva hagyják el a fészket.
A csatád egészen tavaszig együtt marad.
Táplálkozás: A fiókák etetésekor főleg zöld és
barna színű hernyók, lepkék, apró ormányos­
bogarak, hártyásszárnyúak, valamint pókok
képezik fő táplálékát. Télen magvakat is fo­
gyaszt.
Állománynagyság: A kóborló csapatok ta­
vasszal rendszerint a kedveltebb költőterüle­
teken szakadnak párokra. Ezeken a helyeken
1 km2-es területen 3-4 pár is fészkel. A szá­
mára kevésbé alkalmas fészkelőhelyen, ha­
sonló nagyságú területen, csak 1-2 fészkelő
pár akad, vagy egyáltalán nem is fészkel. Ál­
lománya az utóbbi évtizedben fokozatosan
csökken, ennek egyik valószínű oka a szajkók
egyes helyeken való felszaporodása. Az 1970
óta Varga F. által ellenőrzött fészkek
60-70%-át szajkó fosztotta ki! 1982-ben a 16
ellenőrzött fészek közül, csak háromban volt
sikeres költés. Kilenc szajkó, négy a nagy
esőzések miatt ment tönkre.
Vonulás: Állandó. Ősszel és télen kisebb-
nagyobb csapatokba verődve kóborol, gyak­
ran cinegék is csatlakoznak csapatához.
Védelem: Országos állománya nem veszélyez­
tetett. Egyes területeken további csökkenését
a szajkók visszaszorításával lehetne megaka­
dályozni.
Függőcinege
Remiz pendulinus (191., 198. fénykép)
Elterjedés: A Brit-szigetek, Nyugat-Európa,
Pireneusi-félsziget nyugati része és Skandiná­
via kivételével egész Európában költ. Az
utóbbi évtizedekben azonban északnyugati
irányú terjeszkedése során ezeket a területe­
ket is elérte. Ázsiában Japánig terjed.
Fészkelőhely: Folyó menti fűz-nyár ligetek,
valamint tavak, mocsarak nádasait szegélye­
ző füzesek jellegzetes madara. Kedvelt élőhe­
lye a nádas-gyékényes foltokkal tarkított ku-
bikok fűzligetei. A Fertő tónál Kárpáti L.
megfigyelése szerint a nagy kiterjedésű, fátlan
nádasban is fészkel. Szórványosan költ ki­
sebb folyók (pl. a Répce), patakok partján
vagy az azok mentén levő apró nádasokkal,
kisebb ligetekkel váltakozó területeken is.
Elsősorban fűz-, ritkábban nyár- és égerfá­
155
 ra építkezik. Megtalálták akácon [495] és kö­
kényen [20] is. A Fertő tavon Kárpáti L. meg­
figyelése szerint nádszálakra is épít.
Költési idő: A tojó évente általában kétszer
költ. A hím néha három költésben is részt
vesz. Rendszerint április elején, ritkábban
már március végén elkezdődik a fészeképítés.
Április végére, május elejére készül el a fészek.
Fiókák általában május 20-június 5. között
találhatók a fészekben. A második költéskor
többnyire június 25-július 20. között kelnek
a fiókák. Néha a hím újabb fészke már május
végére kész, és új párja június második felé­
ben már a fiókáit eteti. Fészeképítők július
közepéig láthatók. Fészekben etető függőci­
negét még augusztus 5-én is megfigyeltek.
A tojók visszatérnek előző évi fészkelőhe­
lyükre és azt évek során megtartják.
Fészkelés: Folyóárterek ligeteiben általában
magasan, a koronában építkezik. A Rábánál
a Barbácsy Z. által vizsgált 151 fészek 2-13 m,
leggyakrabban 4-7 m magasságban helyezke­
dett el. Tavaknál rendszerint a parton álló fa
legalsó ágán, a víz, illetve a nád felett alacso­
nyan található a fészek. Víz felett 70 cm ma­
gasságban is előkerült fészke.
A laza lombozatban vékony, lecsüngő ág­
villára szövi zárt, zacskó alakú fészkét, melyet
felső részén csőszerű bejárattal lát el. Szövő­
anyagként általában a csalán és a komló rost­
jait használja. A fészek anyagának zöme
fűz-nyár barkapehely, nádbuga, gyékénybu-
zogány-szösz vagy birkagyapjú.
Az első fészket a két szülő kezdettől együtt
építi. Az utolsó simításokat a tojó végzi a
tojásrakással egy időben, ezalatt a hím újabb
fészek építésébe kezd. Ha sikerül újabb párt
szereznie, befejezik a fészket, a tojó megkezdi
a költést, a hím pedig egy harmadik hajlék
építésébe fog. Általában azonban kénytelen
bevárni fiókagondozástól szabaduló párját,
és együtt fejezik be második fészkük építését.
A hím ezután is újabb építkezésbe (játszófé­
szek) kezd, de az legtöbbször már befejezetlen
marad. A fészeképítés 1-4 hetet vesz igénybe.
A tojások száma 5-7. Csak a tojó kotlik
12-14 napig. A fiókákat is csak a tojó gon­
dozza. Kivételesen néhány fészeknél -
156
Schmidt E. dinnyési megfigyelése szerint -
mindkét madár etetett. A fiókák 12-15 napig
maradnak a fészekben.
Táplálkozás: Áprilisi példányok gyomortar­
talmából Csíki fekete fahangyát, fekete ló­
hangyát, egy-egy bodobács-, csomósdarázs-
és pókfajt, valamint hernyót mutatott ki [79].
Levéltetveket, télen nád- és gyékénymagot is
fogyaszt.
Állománynagyság: Csak kisebb területek sű­
rűségi viszonyai ismertek. Barbácsy Z. 1974-
ben a Rábánál 42 km-es szakaszon végzett
felmérést, és átlag 700 méterenként talált fész­
kelő párokat.
Vonulás: Tavasszal március elején, közepén
mutatkoznak az elsők, a hónap végén és ápri­
lis elején legerősebb a vonulás. Ártéri ligetek­
ben fészkelők a költés befejeztével tavak ná­
dasaiba telepednek át. A nyár végi kóborló­
kat szeptembertől az északabbról érkezők
egészítik ki. A fő vonulás októberben zajlik,
kései példányok november végéig észlelhetők.
A hazai állomány nagyobb része feltehető­
en tőlünk délre, a közeli országokban tölti a
telet, a nagyobb nádasainkban áttelelők
többsége pedig valószínűleg északabbról ér­
kezik.
A Fertő tónál nyár végén, ősszel gyűrűzött
függőcinegék közül egy januárban a vajdasá­
gi Ludas-tónál, egy februárban a szegedi Fe­
hér-tónál, egy pedig októberben Olaszország­
ban került kézre.
Társaságkedvelő madár, vonulásban és té­
len kisebb-nagyobb csapatokban mozog.
Védelem: Hazai állománya nem veszélyezte­
tett. Halastavak gátjainak füzesítésével élőhe­
lye növelhető lenne. Fészkét Bécsy L. és
Schmidt E. megfigyelése szerint szarkák gyak­
ran szétszedik, tojásaikat vagy fiókáikat meg­
eszik.
Barkóscinege
Panurus biarmicus (190. fénykép)
Elterjedése: Közép- és Dél-Európától Kis-
ázsián és Közép-Ázsián át egészen Japánig
terjed költöterülete. Magyarországtól nyu-
gatra és északra szórványos, tőlünk keletre
gyakoribb.
Hazánkban viszonylag sok helyen él, külö­
nösen az Alföldön, ahol még kisebb nádasok-
Fészkelőhely: Természetes mocsarakban,
nagy tavak nádasaiban, halastavak nádszegé­
lyeiben, benádasodott nagyobb kubikgöd-
rökben, morotvákban, ártereken egyaránt
fészkel. Kedveli a tiszta és a gyékénnyel ke­
vert nádasokat, de sekély vizű sztyepptavunk,
a Fertő tó 6-8 km széles nádövében inkább
a keskenylevelű gyékénnyel tarkított belső
tavak környékén költ. Ezek a természetes
partszegélytől és a nyílt víztől is távol esnek,
gyékénymezőikből soha nem aratott nádcsó­
vák magasodnak, melyeknek szinte áthatol­
hatatlan kötegei e faj számára megfelelő fész-
kelési lehetőséget nyújtanak.
Költési idő: Március végétől július közepéig
tart fészkelése. Kétszer, háromszor, igen rit­
kán négyszer költ.
Fészkelés: Fészkét nem gyékény- vagy nád­
szálakra szövi, mint egyes nádiposzáta fajok,
hanem valamilyen alapra, pl. víz felszínére
nyúló magas zsombékra, avas nádtövek belső
torzsaira építi. Ez utóbbi esetben a fészek
víztükörtől mért magassága 30-40 cm, de
máskor jóval több is lehet. Igen gyakran fész­
kel a varsababák kontyában is.
Revírje nem nagy. Előfordul, hogy 100 m-
es sugarú körben 2, esetenként 3 pár is megte­
lepszik.
Első fészekalja 5-7, ritkán ennél is több
tojásból áll. A másod-, illetve harmadköltés­
kor viszont csak 4-6 tojást rak. A hím és a
tojó felváltva kotlik. A fiókák 12-13 nap múl­
va kelnek ki, és 9-10 napos korukig tartóz­
kodnak a fészekben. A 12. naptól tudnak
repülni. Hamarosan szétszélednek, és más
családból származó fiatalokkal együtt, csapa­
tokba verődve kóborolnak a nádasban. Ősz­
szel és télen 70-80 példányból álló csapatokat
is megfigyelhetünk. Ekkor már az utolsó köl­
tésből fölnevelt fiatalokkal együtt az öregek
is csatlakoznak hozzájuk.
Táplálkozás: Tavasszal és nyáron rovarokat,
ősszel és télen viszont a nádi bagolylepkék
lárváit, illetve nád- és gyékénymagvakat fo­
gyaszt. Ez utóbbiakat nemcsak a gyékénybu­
zogányra vagy a nádbugára kapaszkodva
szerzi meg, hanem a nádasban levő jégről és
a hóról is szedegeti. A lékek körüli jégen is
gyakran keresgél, mert ott a nedves jégen jól
megtapadnak és összegyűlnek a szél által hor­
dott magvak.
Állománynagyság: Az Alföld és a Dunántúl
mocsaraiban - főleg a gyékényes nádasokban
- jelentős számban él. Gyakori a Tisza és a
Berettyó holtágainak és ártereinek nádasai­
ban is. A Hortobágyon, a Kunkápolnási mo­
csárban, mintegy 800 ha-nyi záródott nádas,
illetve gyékényes területen 40-50 pár fészkel.
A Fertő tó kb. 6500 ha területű hazai nádas
részén, a belső tavak gyékényes nádasaiban
jóval sűrűbben található.
Vonulás: Állandó madarunk. Télen kisebb-
nagyobb csapatokba verődve kóborol a mo­
csarakban és más parti élőhelyek nádasaiban.
Olykor az ide húzódó kék cinegék és függőci­
negék társaságához csatlakozik. Viszonyla­
gos területhűség jellemző rá, noha esetenként
nagyobb távolságokra is elkóborol. Pl. egy
1978. február 5-én a Csongrád megyei Csaj­
tónál gyűrűzött példány október 9-én a Fertő
tó ausztriai részén, Illmitz mellett került kéz­
re.
Védelem: Mint korán fészkelő madarat, egy­
aránt veszélyezteti az elhúzódó nádaratás és
a tavaszi nádégetés. Konkrét védelmi munka
a varsababákhoz hasonló nádkontyok köté­
se. A kötés alatt vagy magában a kontybán
kialakított nádbojtokkal kibélelt aljzatot,
üreget egyes években 60-70%-ban elfoglalják
[226]. (Előfordult, hogy ilyen kontybán fész­
157
kelő barkóscinege alatt nádirigó épített fész­
ket a nádszálakra.) Fontos védelmi feladat a
taroló nádaratás elől kisebb, akár 20-50 m
átmérőjű gyékényes vagy nádas foltok meg­
mentése.
Csuszka
Sitta europaea (193., 194. fénykép)
Elterjedés: Egész Európában (a legészakibb
területek kivételével), Észak-Afrikában, vala­
mint Kisázsiától a Csendes-óceánig elterjedt.
Fészkelöhely: Öreg lomberdők, elegyes erdők,
ritkábban tűlevelű erdők fészkelője. Megte­
lepszik nagyobb parkban, erdőközeli kert­
ben is.
Költési idő: Az odúban költő kis énekes ma­
darak közül a legkorábban kezdi a fészkelést.
Április-első napjaiban rakja le tojásait. Június
elején a populáció kisebbik része másodszor
is költ.
Fészkelés: Természetes vagy mesterséges fé­
szekodúkban költ. A csuszka által elfoglalt
odút már messziről meg lehet ismerni, mivel
a bejáratot sárral körbetapasztja és leszűkíti.
A szabadon hagyott ovális bejárónyílás ma­
gassága 31-33 mm, szélessége 28-30 mm.
Legszívesebben a 15-20 m magasan elhelyez­
kedő odúkban költ, de megtelepszik az ala­
csonyabbra kihelyezett odúban is. Fészek­
anyagként fakérget, háncsot és leveleket hord
össze.
Április elején erre rakja 6-9 tojásból álló
fészekalját. (A Budai-hegységben vizsgált 20
fészekalj átlagos tojásszáma 7,4 volt.) A tojó
158
az utolsó tojás lerakása után kezdi a kotlási,
és 14-18 nap múlva kelnek ki a fiókák. Há­
romhetes koruk után hagyják el a fészket, de
még sokáig együtt marad a család, és a szülők
vezetésével a fészek közelében táplálkoznak.
Táplálkozás: A harkályokhoz és a fakúszók­
hoz hasonlóan főleg a fák törzsén keresi táp­
lálékát. Ügyesen mozog fejjel lefelé is. A har­
kályok elsősorban a vastagabb törzseken és
ágakon táplálkoznak, a csuszka inkább a vé­
konyabb és magasabban fekvő ágakon keres­
gél. Szívesen mozog a fa törzsén csavarvonal­
ban. Tölgyesben végzett vizsgálatok szerint fő
táplálékát a költési időszakban a lombozat­
ban élő mezeipoloska-lárvák és a különböző
hernyófajok alkotják. A táplálékminták nagy
számban tartalmaztak iszapszúnyogokat,
bársonylegyeket és fúrólegyeket is. Kisebb
mennyiségben bogarakat (négypettyes her­
nyórabló, lágy- és ormányosbogarak), póko­
kat (kaszás-, keresztes- és karolópókok), hár-
tyásszárnyúakat (hangya) és fátyolkákat is
fogyaszt.
Ősszel és télen az állati eredetű zsákmány
mellett magvak és bogyók is gyakrabban sze­
repelnek táplálékában. Ebben az időszakban
a cinegékkel közös csapatban keresi élelmét,
de a párok mindig a költőterületük közelében
maradnak. Győry és Reichart decemberben
gyűjtött egyedek gyomrában lepkepetéket,
poloskákat, pajzs- és levéltetveket, pókokat
és néhány bogarat talált [139]. Az őszi és a téli
időszakban kéregrepedésekbe, ághajlatokba,
ágvillákba magokat, terméseket rejt el.
Állománynagyság: Több hektáros revírt tart,
ezért a helyi populációk viszonylag kisszámú-
ak. Nagykovácsi közelében egy cseres-tölgyes
12 ha-os területén 3-6 pár fészkelt.
Vonulás: Állandó madár. A párok télen sem
válnak szét. Egész évben a fészkelöhely köze­
lében maradnak és azt aktívan védelmezik a
fajtársakkal szemben.
Védelem: Speciális táplálkozásmódja miatt
erdőgazdaságilag jelentős. 32 mm röpnyílású
mesterséges odúkkal telepíthető. Télen gyak­
ran megfigyelhetjük madáretetőknél is, ahol
napraforgómagot fogyaszt.
Hosszúkarmú fakusz
Certhia familiáris
Elterjedés: A rövidkarmú fakuszhoz képest
keleti vagy kontinentális elterjedésű faj. Az
atlantikus klímahatás következtében Nyugat-
Európában csak a magasabb területeken for­
dul elő. Ázsiai elterjedésének keleti határa a
Szahalin-szigeteknél, illetve Japánnál húzó­
dik. Dél-Ázsiában csak a hegyvidékeken költ.
Magyarországon Sopron környékén [131,
137], a Kőszegi-hegységben [436], az Őrség­
ben (Barbácsy ZJ, a Bakonyban, a Bükkben
és a Zempléni-hegységben [436] figyelték meg
költési időben. Az utóbbi években Sasvári L.
és Szentendrey G. a Pilisben is megtalálták.
Fészkelőhely: Szijj a két európai fakuszfaj
törzsalakjának tekinti, és szélesebb ökológiai
türöképességű fajnak tartja [436]. Észak-,
Északkelet-Európában a sík- és a hegyvidéki,
lombos valamint tűlevelű erdőkben egyaránt
fészkel. Dél, délnyugat felé haladva főleg csak
a 700 m-nél magasabb hegyvidékeken költ.
Ez jellemzi hazai fészkelőhelyeit is.
Költési idő: Április közepén, ritkábban május
első napjaiban költ. A második költés május
végére, június elejére esik.
Fészkelés: Farepedésekbe, kéreg alá építi ap­
ró gallyakból, növényi háncsból és mohából
álló, tollal bélelt fészkét. Néhány hektáros
revírjükön belül több fészket is készítenek, de
ezek közül csak az egyikben költenek. A Győ-
ry és Gárdonyi által talált fészkek talajfelszín­
től számított magassága 70-80 cm volt [137],
Egy-egy alkalmas farepedésben egymás után
többször is költhet. Ilyenkor a fészkek egy­
más fölött 20-30 cm-re helyezkednek el.
A fészekalj 5-6 tojásból áll. A tojó az utol­
só tojás lerakása után kezdi a kotlási. 14-15
nap múlva kelnek ki a fiókák, amelyeket kei­
két és fél hétig etetnek a szülők. A kirepülés
után a fiókák még sokáig visszajárnak éjsza­
kázni a fészekbe.
Táplálkozás: Csíki 21 fakusz-gyomortarta-
lomban elsősorban ormányos-, pattanó- és
levélbogarakat, valamint kis mennyiségű po­
loskát és hangyát talált [81]. Mivel Csíki gyűj­
teménye elpusztult, nem tudjuk pontosan
megállapítani, hogy melyik egyed melyik fa-
kuszfajba tartozott, ugyanis a századforduló
táján még nem tettek különbséget a két fa­
kuszfaj között.
Szijj 10 hosszúkarmú fakusz gyomortartal-
mát vizsgálta meg, és úgy találta, hogy nincs
jelentős különbség a rövidkarmú fakusz táp­
lálékához viszonyítva [436]. Főleg ormányos­
bogarakkal, hangyákkal, kis kabócákkal és
pókokkal táplálkozik. Mindkét fakuszfaj fa-
roktollai a harkályokéhoz hasonlóan hegye­
sek és kemények, és táplálékkeresés közben
ezekre támaszkodnak. A hosszúkarmú fakusz
rövidebb csőrével és hosszabb karmaival a
kevésbé rovátkolt fatörzseken (pl. fenyők)
való zsákmányszerzéshez alkalmazkodott.
Állománynagyság: A nagy kiterjedésű revírek
miatt az egyes népességek viszonylag ritkák.
Barbácsy Z. őrségi erdeifenyvesben végzett
felmérése szerint egy 55 ha-os területen 8 pár
hosszúkarmú fakusz fészkelt.
Vonulás: Kóborló madár. Télen cinegékkel,
csuszkákkal, királykákkal vegyes csapatok­
ban táplálkozik.. Ilyenkor nemcsak költőhe­
lye környékén, hanem lomberdőkben, ártere­
ken, kertekben, gyümölcsösökben is találkoz­
hatunk vele [45, 371],
Védelem: Speciális fészekodúkkal telepíthető.
Erdőgazdasági jelentősége miatt országos
méretű elterjesztése kívánatos.
Rövidkarmú fakusz
Certhia brachydactyla (199. fénykép)
Elterjedés: Közép- és Dél-Európában, Észak-
Afrikában és Kisázsiában, valamint a Kauká­
zus nyugati részén fészkel.
Hazánkban ez a gyakoribb a két fakusz­
faj közül. Elsősorban középhegységeinkben
elterjedt, de megtaláljuk fészkét a Tiszántúl
keleti részén, a Duna-Tisza közének nagyobb
tölgyeseiben és a Dunántúlon, Zala megyét,
valamint Baranya és Fejér megye egyes terü­
leteit kivéve mindenhol [436]. Szijj még nem
említi fészkelöterületei között Vas megyét, de
Barbácsy Z. megfigyelései szerint ott is fész­
kel.
159
Fészkelőhely: A lombos fák övének lakója, a
hegyvidéki tölgyeseket kedveli. Európa nyu­
gati és déli területein felhatol a fenyőövbe is,
ahol a hosszúkarmú fakuszt helyettesíti. Bük­
kösben és zárt lucosban csak ritkán fordul
elő. Költ még füz-nyár ligetekben, ártéri er­
dőkben [274] és néha közvetlenül emberi tele­
pülés közelében (pl. 1982-ben Szentendrén).
Költési idő: Az első költés április közepén
kezdődik. Júniusban másodszor is költhet.
Fészkelés: Kiterjedt revírt tart. Fészkét fare­
pedésekbe, kéreg alá, ritkán odúba építi.
A gallyakból, gyökérdarabokból álló fészket
belülről mohával, kevés szőrrel és sok tollal
béleli. A fészek általában a talajtól
1,5-2,0 m-nél kevesebbre, sokszor csak
30-40 cm magasan helyezkedik el.
A 6-7 tojásból álló fészekaljon 15-16 napig
kotlik a tojó. A fiókák 16 napos korukban
repülnek ki.
Táplálkozás: Szinte kizárólag a fák törzsén
keresi táplálékát. A másik fakuszfajunkhoz
képest hosszabb a csőre és rövidebbek a kar­
mai, ami a rücskösebb kérgű fákhoz (pl. töl­
gyekhez) való alkalmazkodás eredménye.
A fatörzseken mindig alulról fölfelé halad
egyenes, cikcakk vagy csavarvonalban, és vé­
kony, hajlított csőrével a repedésekben, ké­
reghajlatokban megbúvó állatokat szedegeti
össze. Elvétve megfigyelhetünk földön táplál­
kozó egyedeket is [436], Török J. egy cseres­
tölgyesben fiókanevelés idején végzett vizsgá­
latokat. Megállapította, hogy zsákmányálla­
tainak legnagyobb részét kaszáspókok, főpó­
kok, kétszárnyúak, levéltetvek és hernyók te­
szik ki. Szijj 26 gyomortartalmat vizsgált és
főleg bogarakat, kisebb mennyiségben pedig
pókokat és hangyákat talált bennük [436],
Állománynagyság: Rejtett életmódja miatt a
hazai állomány nagysága nem ismert.
Vonulás: Kóborló madár. Télen cinegékkel,
csuszkákkal, királykákkal és harkályokkal
közös csapatokban táplálkozik, és ilyenkor
olyan területeken (még városi parkokban) is
előfordul, ahol nem költ.
Védelem: Speciálisan kialakított mesterséges
odúkkal telepíthető. A nagy revírek miatt 10
ha-onként csak 3-5 odút helyezzünk ki.
160
Vízirigó
Cinclus cinclus (196. fénykép)
Elterjedés: Megtalálható egész Európában -
a legészakibb területeken is -, továbbá Kis-
ázsiától az Iráni-felföldig, a Kaukázusban, az
Urálban és az Atlasz-hegységben. Tipikusan
hegyvidéki faj.
Hazánkban csak az Északi-középhegység­
ben, a Pilisben és az Alpokalján fészkel.
Fészkelöhely: A zárt erdőségek közötti gyors
folyású, kisebb-nagyobb vízesésekkel, zúgók-
kal tarkított, vízből kiálló sziklákban bővel­
kedő, tiszta és állandó vizű, 2-3 m-nél széle­
sebb medrü hegyvidéki patakok lakója. Fész­
kelőhelyén költési időben párokban fordul
elő. Revírtartó faj. Az egyes párok az általuk
lakott patak kisebb-nagyobb szakaszát birto­
kolják. (A bükki Szalajka-patakon ez 400-
500 m-es szakasz páronként.)
Költési idő: Általában kétszer költ évente. El­
ső fészekaljának tojásait rendszerint március
végén április elején rakja le, de előfordul ennél
korábbi tojásrakás is. (Horváth R. 1981-ben
már március 1-én teljes fészekalját találta a
Bükkben.) A második költés fészekalja álta­
lában már májusban teljes.
Fészkelés: Fészkét elsősorban sziklára, szikla­
résbe, faodúba, kidőlt fa gyökérzetébe, alá­
mosott partoldal gyökerei közé, vízesés mögé
építi. Esetenként - de mindig közvetlenül víz­
közeiben - költ terméskőlábazat vagy támfal
zugaiban, híd gerendázatán, mesterséges fé­
szekládába épített fészekben is.
Gömb alakú vagy ezt megközelítő formájú
fészke tulajdonképpen két részből áll: egy
külső (mohából, levélből, fűből álló) részből,
s egy ezen belüli, csészeszerű (gyökérekből és
fűszálakból készült) belső fészekből. A fé­
szeknek (az esetek többségében) a burok ol­
dalán alulról nyíló csőszerű bejárata van.
Gyakran éveken át ugyanazt a fészket hasz­
nálja költésre. (A Bükkben 1978-1982 között
vizsgált fészkei közül 5-ben minden évben
volt költés.) A fészek víz feletti magassága
nagyon változó. Barta Z. és Horváth R. vizs­
gálatai szerint 20-30 cm-től 20 m-ig terjedő
magasságban is található.
185. Széncinege 188. Fenyvescinege
189. Barátcinege 190. Barkóscinege

191. Függőcinege 192. Énekesrigó-család

193. Csuszka 194. Etető csuszka

195. ökörszem 196. Vízirigó

197. Őszapó

198. Függőcinege

199. Rövidkarmú fakusz 200. Énekes rigó fészekalja

207. Cigány csaláncsúcs tojó 208. Hantmadár hím

209. Hantmadár tojó

211. Fekete rigó 212. Rozsdás csaláncsúcs

213. Fenyőrigó 214. Kerti rozsdafarkú hím

215. Házi rozsdafarkú 216. Fülemüle

217. Kékbegy hím 218. Odúban fészkelő vörösbegy

225. Csíkosfejü nádiposzáta 226. Kerti geze

227. Halvány geze kakukkfiókával

229. Barátkaposzáta-család 230. Barátkaposzáta-fészekalj

 Tojásainak száma 3-6, az átlag 5 (27 fé­
szekalj vizsgálata alapján). A fiókák száma
(45 hazai fészek alapján) átlag 4,4 fészken­
ként. Az első költésben az átlagos tojásszám
(5,1) nagyobb, mint a második költésben
(4,7). Csak a tojó kotlik. A kotlás az utolsó
tojás lerakása után kezdődik, és 15-18 napig
tart.
A fiókák 18-21 napig tartózkodnak a fé­
szekben, ez idő alatt mindkét szülő eteti őket.
Teljes röpképességük elérése előtt elhagyják
a fészket.
Táplálkozás: Táplálékát többnyire a vízből, a
víz alá bukva, és a patakmeder alján futva
szedi össze. Táplálékszerzési módja egyedül­
álló énekesmadaraink között. Kisebb részben
a víz széléről is táplálkozik. Fő táplálékát a
különféle bolharákfajok, a vízben élő rova­
rok, tegzeslárvák, álkérészek, kérészek, szita­
kötőlárvák, különféle vízben élő poloskafa­
jok (víziskorpi ó-faj ok) vízben és vízközeiben
élő csigafajok (pl. sapkacsiga), s a véletlenül
vízbe esett egyéb rovarfajok (pl. bogarak)
képezik [488]. A víz fölé kerülő lepkét is elfog­
ja és szárnyai kivételével elfogyasztja.
Állománynagyság: Az 1903-ban a történelmi
Magyarország területéről vizsgálatra begyűj­
tött 482 egyedből mindössze 3 származott
jelenlegi határainkon belülről. Mindhárom a
Bükk hegységből. Ebből arra következtethe­
tünk, hogy korábban sem lehetett gyakori faj.
Az 1979-1982 közötti felmérések szerint
hazai költő állománya mintegy 30 pár. A köl­
tő állomány magvát a bükki párok (11-13)
képezik. Az ország többi területén előforduló
vízirigók száma együttesen sem éri el ezt a
mennyiséget (pl. 1981-ben a Pilis-Visegrádi-
hegység állománya max. 2, a Mátráé 1, a
Zempléni-hegységé 4 pár volt).
Vonulás: Gyürűzések tapasztalata szerint a
hazai állomány nagyobb része állandó, ki­
sebb része kóborol. A kóborlók többsége ál­
talában az évi fiatal. Kóborlásaik során is
csak ritkán hagyják el azt a hegységet, ahol
kikeltek. Majdnem 300 meggyűrűzött egyedé-
ből a számtalan visszafogás ellenére csak egy
példa cáfolta ezt: egy 1979-ben a Medves-
hegységben jelölt fiatal példányt 2 hónap
múlva a Bükkben (a Garadna-pataknál) fog­
tak újra be. Sík vidékre csak egészen ritkán
jut el. 1956. február 17-én Pécelen a Rákos­
patakon figyeltek meg egy ilyen példányt
[342],
Védelem: Hazai állományát elsősorban a me­
derszabályozási munkálatok (megszűnnek a
vízfolyások), a vizeket érő fizikai és kémiai
szennyezés, a vízszintcsökkenés, az erdőgaz­
dálkodási munkálatok és a turizmus veszé­
lyezteti. Állománya a hegyi patakok megtele­
pedésre alkalmassá tételével (pl. zúgok kiala­
kítása, ülőkövek mederbe helyezése, fészkelő­
ládák kirakása) növelhető. A Bükkben kihe­
lyezett fészkelőládákban több esetben sikerrel
költött az elmúlt években.
Ökörszem
Troglodytes troglodytes (195. fénykép)
Elterjedés: Egész Európában, Közép- és Ke-
let-Ázsiában, Északnyugat-Afrikában és
Észak-Amerikában költ. Földrészünkről csu­
pán Skandinávia északi részéről hiányzik.
Fészkelőhely: Dús aljnövényzetű erdők, fák­
kal szegélyezett folyók, patakok és vízmosá­
sok környékén költ. Hegyvidéken inkább az
árnyékos, szakadékos és vízmosásokkal szab­
dalt erdőkben fészkel, főleg ott, ahol a közel­
ben víz is folyik.
Költési idő: Április és augusztus között két
költése van. Az évenkénti költések ideje vál­
tozó. Kedvező időjárás esetén, az első több­
nyire májusban van, de ez eltolódhat június
elejére is.
Fészkelés: Leggyakrabban csüngő gyökérzet
közé, ritkábban sűrű bokorba, rőzsecsomó-
161
ba, folyondárba és fák oldalsarjai közé építi
fészkét. Kivételesen előfordult feketególya-
fészek oldalában való költése is, 14 m maga­
san [300], Kissé ovális, néha gömb alakú zárt
fészkét általában hullott, barna falevelekből,
ritkábban páfrány- és egyéb növényi hulladé­
kokból kizárólag a hím építi. Belsejét finom
mohával, ritkábban szőrrel és tollal béleli.
A bejárati nyílás a felső harmadban, néha
középen van. Alatta keresztben, vékony
ágacskákból „kapaszkodót” épít a fészek ol­
dalába, amelyen a fiókák etetésekor könnyeb­
ben tud megkapaszkodni.
Általában alacsonyra épít, de a Medves
eredeiben 6 m magasan is költött [460],
Egy-egy árokszakaszon a hím 2-3 fészket
is rak, a tojó ezek közül választja ki a számára
megfelelőt, majd naponként rakja le 6-7 to­
jásból álló fészekalját. A kotlási idő 14-16
nap, a tojó egyedül üli a tojásokat. A fiókák
szintén 14-16 nap alatt nőnek fel és hagyják
el a fészket.
A tojó és a hím egyaránt részt vesz a fiókák
etetésében, aminek gyakorisága a fiókák ko­
rától függ. A tollas fiókákat 4-6 perces időkö­
zönként etetik. Kirepülés után egy ideig még
etetik őket, majd elhagyják a költőterületet és
kóborolnak.
Táplálkozás: Apróbb rovarok (szúnyogok és
lepkék hernyói, rovarpeték és lárvák) képezik
táplálékát. Ezeket egér módjára, gyorsan buj­
kálva, keresi a legsűrűbb helyeken, gyökerek,
indák, farakások és rőzsecsomók között. Té­
len apróbb fűmagvakat is fogyaszt. Vásárhe­
lyi megfigyelte, hogy egy széncinegepárnak
segítettek az etetésben, és egy nap alatt 342
alkalommal etették a cinegefiókákat [475].
Állománynagyság: Varga F. hegyvidéken elég
nagy ingadozást tapasztalt az évenkénti köl­
téseknél. 1982-ben mindössze 2 lakott fészket
talált azon a területen, ahol általában 6-8 pár
szokott költeni. Kedveltebb költőterületein
(bükkösben húzódó szakadékos árkok) 1 km-
es szakaszon rendszerint 2-3 pár, de vannak
olyan évek, amikor csak 1 pár költ.
Vonulás: Hazai állományat.él£n_kóboiol. Az
ősz beálltával megjelenik lakott területeken,
kertekben, szőlőkben és nádasokban. Jelenlé­
162
tét elárulja jellegzetes, cserregő hangja, de
napos téli időben, a hímek időnként énekel­
nek is.
Védelem: Nem veszélyeztetett. Az időszakos,
hazai állományingadozást a számukra kedve­
zőtlen időjárás idézheti elő. Fészekkárosodá­
sa nem nagy, bár néha megdézsmálja fészek­
alját a menyét, a hermelin és a szajkó.
Léprigó
Turdus viscivorus (201., 202. fénykép)
Elterjedés: Fészkel Európa csaknem egész te­
rületén, északon a fahatárig. Megtalálható
Kis-Ázsián és a Kaukázuson keresztül Kö-
zép-Ázsia magashegységéig. Az Urál hegység
irányából Nyugat-Szibérián keresztül a Sza-
ján-hegységig terjed. Előfordul Észak-Afriká­
ban is.
Magyarországon elsősorban a Dunántúli-
és az Északi-középhegységben fészkel, de he­
lyenként az Alföldön is költ a Kiskunság,
Fészkelöhely: Középhegységeinkben és a
dombvidékeken zárt kocsánytalan tölgy vagy
bükk szálerdőkben, gyertyános-tölgyesek­
ben, olykor ritkás erdeifenyvesekben fészkel.
Az Alföldön öreg tölgyesekben vagy homo­
kos nyárasokban, néhol akácosokban telep­
szik meg.
A legutóbbi évtizedekben Nyugat-Európá-
ban részben kultúrakövető fajjá vált. Ez kis­
mértékben nálunk is megmutatkozik. 1972-
ben Zirc főterén épületektől körülvett facso­
portban költött.
Költési idő: Évente általában egy, ritkábban
két költése lehetséges. Első fészekalja április
elején teljes, június elején rakja le a második
fészekalj tojásait. Költési ideje így április ele­
jétől július közepéig is elhúzódhat.
Fészkelés: Énekét korán, enyhe teleken már
januárban elkezdi. Fészkét a többi hazai rigó­
fajtól eltérően általában magasabban (2 12
m) építi. A fészek száraz fűből, mohából,
vékony gallyakból áll, belül puhább szálakkal
bélelve. Belsejét nem tapasztja ki. Fészekalja
4-5 tojásból áll, kotlási ideje ,14—15 nap.
A kotlásban és a fiókák etetésében mindkét
szülő részt vesz. A fiatalok 14-16 nap múlva
röpülnek ki.
Táplálkozás: Az erdő életében sajátos szere­
pet tölt be. Fő tápláléka télen ugyanis a fehér
és a sárga fagyöngy termése, s ezeket a félélős­
ködőket terjeszti is. E növények magvai a rigó
emésztőcsatornáján áthaladva válnak csíra­
képessé. Ősztől tavaszig táplálékában más
bogyótermések (főként fagyai) is szerepelnek.
Hóolvadás után rovarokat, férgeket, puha­
testűeket fogyaszt, s ezeket már rigókhoz ha­
sonlóan a talajon szedi össze. Ilyenkor legin­
kább a vizenyős hegyi réteket, gyepes erdei
tisztásokat látogatja. Csíki rovartápláléká­
ban 28 bogárfajt mutatott ki, s csupán egy
hangyafajt, kevés lepkehernyót, és légylárvát
talált [81].
Állománynagyság: A ritkább fajok közé tar­
tozik. Egyenlőtlen elterjedése az országos
becslést megnehezíti. 1973-ban a Bakonyban,
Fenyőfőn az ősfenyvesben 1 km2-en 5 pár
költött.
Vonulás: Vertikális vonuló. A hegyvidék ma­
gasabb részein fészkelők télire lehúzódnak a
hegylábi tölgyes zónába, a karsztbokorerdők
molyhostölgyeseire, ahol a fák koronáján bő­
ven megtalálható sárga fagyöngy megfelelő
táplálékot nyújt. Nem alkot nagyobb csapa­
tokat.
Bakonyi állománya, s valószínű a többi
hazai populáció is, fészkelöhelye környékén
telel.
Védelem: Mint minden erdei madár esetében,
a tavaszi fakitermelések jelentik szaporulatá­
ra nézve a legnagyobb közvetlen veszélyt. Fe­
nyőfőn élőhelyének megszüntetése, bányá­
szati célra való átalakítása okozta állomány­
csökkenését.
Védelmét nagyban segítené a még termé­
szetes állapotban levő erdeink eredeti fafaj­
összetételben való fenntartása, illetve ezek
egy részének emberi beavatkozás nélküli
megőrzése.
Fenyőrigó
Turdus pilaris (213. fénykép)
Elterjedés: Észak-Európában és Észak-Ázsiá-
ban, kelet felé a Léna-folyó vonaláig fészkel.
Délnyugat felé terjeszkedő faj.
Magashegységekben egészen a fahatárig
fészkel. Magyaroszágon az utóbbi évek kisal­
földi és észak-alföldi fészkelései összefüggés­
be hozhatók terjeszkedésével, míg korábban
(Molnaszecsőd, 1901; Hanság, 1932) a na­
gyobb inváziókból visszamaradt példányok
költhettek.
Fészkelőhely: Sík és hegyvidéken egyaránt
költ. Kerüli a zárt erdőket. Kedveli a folyók
ártereit, a fás, bokros, ligetes részeket. Észa­
kon falvak kertjeiben, parkokban, az ember
közvetlen közelében él, és rendkívül bizalma­
san viselkedik. Gyakran telepesen költ. Ha­
zánkban, az eddig ismert néhány fészkelés
alapján úgy tűnik, hogy előszerettel telepszik
meg nedves réteken, legelőket tarkító facso­
portokon, kisebb laza telepeket alkotva.
Költési idő: Április végére rakja le tojásait, és
június elejére már kirepülnek a fiókák. A fe­
hértói (Hanság, 1975) fészkeléskor még július
7-én 4-5 napos, valószínűleg másodköltésböl
származó fiókák voltak az egyik fészekben.
Fészkelés: Fészkét vastagabb elágazásokra, a
törzs közvetlen közelében vagy egy kihajló
ágra építi. A hazai fészkelési magasság, az
eddig előkerült fészkek alapján, 3 m-től 18 in­
ig terjed. A fészek átmérője mintegy 15, mély­
sége pedig 10 cm, a fekete rigóéhoz hasonló,
építéshez csak száraz fűszálakat, gyökérda­
rabkákat használ, amelyeket főleg a fészek
peremén, kevés sárral kever.
Tojásainak száma 5-6. A szülők 13-14 na­
pig kotlának, a fiókák a kelés után két héttel
163
hagyják el a fészket, még néhány napig a
közeli fák ágain ülnek, ahol az öregek etetik
őket, majd elkóborolnak. A költés idején is
gyakran hallatják jellegzetes „sak-sak” hang­
jukat, néha még a fészken kotló madár is
megszólal. Ha a zavarás tartós, „recsegve”
idegesen egyik ágról a másikra repked a fé­
szek körül.
Táplálkozás: Fiókanevelés idején tápláléká­
nak nagy része földigiliszta. Alkalmilag repü­
lő rovarokat is elkap. Fehértón (Hanság,
1975.) végzett megfigyelések szerint, a szülők
felváltva kb. 5 percenként etették egyhetes
fiókáikat. A táplálékot 500 m sugarú körből,
a közeli vizenyős rétről hordták.
Ősszel és tavasszal néha nagy csapatokban
lepi el a réteket, legelőket rovarok, giliszták,
csigák után kutatva. Ősszel kedvelt csemegéje
a galagonya, a berkenye és a boróka termése.
Télen az ágakon maradt gyümölcsöt is elfo­
gyasztja.
Állománynagyság: Az 1901-es, majd az ezt
követő 1935-ös költés után 1975-ben 3 pár
költött a Hanságban, Fehértó község határá­
ban [452]. 1977-ben Szalai F. Gyöngyöshalá­
szon észlelte, 1981-ben Egerfarmos mellett
fészkelt 3 pár [103], és a tokaji kempingben
fiókáját etető öregeket figyeltek meg [236].
1982-ben már három helyen költött (Kétút-
köz [105], Dombrád [262], Felsőzsolca [50]).
Ezekből az adatokból arra lehet következtet­
ni, hogy ma már, bár ritka, de állandó költő
madarunk.
Vonulás: Nagy tömegben - októberben - ér­
kezik hozzánk az északi költőhelyekről. Eny­
hébb teleken jelentős részben áttelel. Gyűrű-
zési adatok bizonyítják, hogy sokszor heteket
tölt egy területen, majd ha a tél zordabbra
fordul, a Földközi-tenger partvidékére húzó­
dik. Magyarországról április elején vonul el.
Védelem: Korábban nagy mennyiségben fog­
ták lószőr hurokkal, lépvesszővel, főleg az
őrségi „rigászok”. A Magyarországon átvo­
nuló csapatokat ma már nem fenyegeti ve­
szély.
164
Énekes rigó
Turdus philomelos (192., 200. fénykép)
Elterjedés: Nyugat-Európától a Bajkál-tóig
húzódó terület domb- és hegyvidékein egy­
aránt megtalálható. A sík vidékeken kisebb
egyedszámban, de rendszeresen költ.
Fészkelőhely: Előnyben részesíti a fenyőerdő­
ket, de lomb- és elegyes erdőkben is költ.
A hazai lomberdőkben a dús aljnövényzetű,
tisztásokkal tarkított részeket kedveli.
Magyarországon nem vált városlakó ma­
dárrá, de Közép- és Nyugat-Európa egyes
területein előszeretettel behúzódik a városok­
ba, azonban gyakorisága ezekben a parkol
bán és tereken nem éri el a fekete rigóét.
Költési idő: Április elejétől július végéig két­
szer költ.
Fészkelés: A hím márciusban foglalja el a
0,4-1,0 ha nagyságú revírjét. A költést né­
hány nappal később kezdi, mint a fekete rigó.
Elegyes erdőben inkább fenyőféléken talál­
hatjuk fészkét. A fészekhely kiválasztásakor
előnyben részesíti a törzs melletti ágakat, rit­
kábban ágvillákban vagy bokrokban (pl. ga­
lagonya, vadrózsa) is költ. A hasonló ökoló­
giai igényű fekete rigókkal jelentős revírátfe-
dés lehet, ezért gyakran találhatjuk a két faj
fészkét egymás közvetlen közelében. Egyes
esetekben a fészkek-ugyanazon a fán is lehet­
nek. (1981-ben Nagykovácsi közelében egy
galagonyabokron 1,4 m magasan egy 4 fiókás
énekesrigó-fészek, 2,1 m magasan pedig egy
4 tojásos feketerigó-fészek volt.)
Fészkét általában magasabbra építi, mint
a fekete rigó. Egy tölgyesben végzett felmérés
 szerint a fészkek 80%-a a talajtól számítva
1,5-3,5 m magasan helyezkedett el.
Az apró gallyakból és fűszálakból álló fé­
szek belsejét a tojó nyállal kevert fazúzalékkal
és sárral simára tapasztja. A fészekalj 4-5,
ritkábban 3 vagy 6 tojásból áll. A Nagyková­
csi melletti tölgyesben az átlagos tojásszám,
70 fészek alapján 4,5 volt.
A tojó 12-13 napig kotlik. A fiókák 12-14
napig mardnak a fészekben, és ezalatt mind­
két szülő eteti őket.
A Török J. által egy tölgyesben végzett
vizsgálat szerint 100 énekesrigó-tojásból csak
16 fióka nevelődött fel. A tojások és a fiókák
nagyarányú pusztulása az időjárási tényezők
(pl. csapadékmennyiség) mellett a területen
élő erdei siklók, szajkók és menyétek rovásá­
ra írható. (Általában az első költésből jóval
nagyobb a pusztulási arány, mint a második­
ból.)
Táplálkozás: Tápláléka nagymértékben ha­
sonlít a fekete rigóéhoz, de általában több
gilisztát és csigát fogyaszt. Testméretének
megfelelően inkább a kisebb termetű zsák­
mányállatokat fogdossa össze.
A költési időszakban fő tápláléka a gilisz­
ták, a lószúnyog és a különböző hemyófajok
(nagy termetű araszolok, fésűsbaglyok). A je-
Jentős mennyiséget kitevő hernyók többségét
a lombozatban élő fajok alkotják, így valószí­
nűleg csak akkor kerülnek az énekes rigó elé,
amikor véletlenül a talajra hullanak vagy bá-
bozódás céljából másznak oda.
Megtalálhatjuk még a zsákmányállatok
között az ászkákat, az ikerszelvényeseket, a
százlábúakat, az egyenesszárnyúakat, a fül­
bemászókat, a bogarakat (futóbogarak, pat­
tanók, holyvák, lágy- és cserebogarak), a po­
loskákat, valamint a kaszás-, a karoló-, és a
farkaspókokat is. A nedvesebb területeken
csigát is gyakran fogyaszt, melyek közül a
házasokat (berki, ligeti, pannon csiga) köve­
ken töri össze. Gyümölcsösök közelében
meggyel és cseresznyével is etetheti fiókáit.
Ősszel különféle bogyókkal egészíti ki főleg
gerinctelen állatokból álló zsákmányát. Csíki
szeptemberben, októberben gyűjtött gyomor­
tartalmakban csigákat, egyenesszárnyúakat,
fülbemászókat, ormányosbogarakat, szőlő­
szemeket és különböző bogyókat talált [81],
A bogyós növények kivételével táplálékát a
talajon, avarlevelek között, illetve a talaj felső
rétegében keresi.
Állománynagyság: A domb- és hegyvidéki po­
pulációk általában sűrűbbek, mint a síkvidé­
kiek. Tölgyesben a hektáronkénti költő pá­
rok száma kevesebb, mint a fekete rigóé,
fenyvesben pedig több. A nagykovácsi töl­
gyesben 1978 és 1982 között hektáronként
0,4-1,4 pár költött. Erdeifenyvesben a költő
párok száma 0,2-0,4 ha volt.
Vonulás: Márciusban érkezik, októberben vo­
nul el. A hazai énekes rigók a telet Olaszor­
szágban töltik, de vannak adataink spanyol­
országi telelésről is.
Védelem: Állománya nem veszélyeztetett. Ki­
sebb állományingadozást okozhat a kora ta­
vaszi kedvezőtlen időjárás, és a fészkelési idő­
ben végzett erdészeti munkák, amelyek a fész­
kek nagy részét tönkretehetik, valamint az
olaszországi tömeges madárfogás, amelynek
egyik fő áldozata ez a faj.
Fekete rigó
Turdus merula (205., 206., 211. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia nagy részén, a Kanári­
szigeteken és Eszaknyugat-Afrikában fészkel.
Hazánkban sík, domb- és hegyvidéken egy­
aránt gyakori faj. Nagyobb városokban is
megtelepszik.
Fészkelőhely: Elsősorban lomberdők, erdő­
szélek, bokrosok költő madara, de megtalál­
hatjuk fészkét tiszta és elegyes állományú
fenyvesben, nádasban, nagyüzemi gyümöl­
csösben és az ember közvetlen környezetében
is. Magyarországon a fekete rigó urbanizáló-
dása közvetlenül a századforduló után indult
meg. Az azóta eltelt mintegy nyolcvan év alatt
gyakori fészkelője lett a városszéli kerteknek,
de a város szívében levő parkoknak és terek­
nek is.
A városi környezet kedvező életfeltéte­
leit (több táplálék, természetes ragadozók
hiánya stb.) kihasználva, tömegesen elszapo­
165
rodott (a budapesti Vérmezőn pl. 60-70 pár
is költ évente).
Költési idő: A városi parkokban március vé­
gén, az erdőkben április elején kezdi a költést.
A szárazabb nyárközepi periódust kivéve fo­
lyamatosan kétszer, háromszor is költ évente.
Az utolsó költés augusztus elejére is eltolód­
hat.
Fészkelés: A hímek februárban foglalják el a
költőhelyet, és annak határát erőteljes, mesz-
sze hangzó énekkel védelmezik. A párok által
védett revír nemcsak a fiókák fölneveléséhez
szükséges táplálék megszerzését teszi lehető­
vé, hanem csökkenti a fajtársak közötti össze­
tűzések lehetőségét, valamint a különböző
ragadozók által okozott fészekaljpusztítást is.
Ágvillába, bokorra, tüskés cserjére, szeder­
indák közé építi fészkét. A városi élőhelyeken
gyakran fészkel házfalak repedésében vagy
ereszcsatornák hajlatában is. A tojó 2-3 nap
alatt megépíti vékony gallyakból, fűszálakból
álló, sárral összetapasztott fészkét. Ritkán a
fű és az avar között a földön költ, ilyenkor a
fészek belsejét avarlevelekkel béleli. Nagyko­
vácsiban Török J. a fészkek túlnyomó többsé­
gét 0,5-1,5 m magasan találta, de még 11 m
fölött is előfordult fészek.
A tojások száma 4-5, ritkán 6. Az utolsó
tojás lerakása után kezdődik a kotlás és 14
napig tart. A fiókák 12-13 napos korukban
elhagyják a fészket, de a szülők (főleg a hím)
még 2-3 hétig etetik őket. A tojó eközben
elkezdheti az új fészekalj tojásainak a leraká­
sát.
A második költés fészkét általában új hely­
re építi. Ritkán előfordul, főleg a városi par­
kokban, ahol kevesebb a fészkelésre alkalmas
hely, hogy az első költés fészkét használja
újra. Három költést figyelembe véve a lera­
kott tojásoknak csak 40-50%-ából fejlődik
repülni tudó fióka.
Táplálkozás: Cserestölgyesben öt éven keresz­
tül végzett vizsgálatok szerint a fiókanevelés
időszakában főként hernyókat (sodrómo­
lyok, tollascsápú araszoló, kis téliaraszoló,
kis és közepes fésűsbagoly), bogarakat (futó­
166
bogarak és azok lárvái, pattanók, csereboga­
rak), lószúnyogokat és gilisztákat zsákmá­
nyoltak. Összesen 140 zsákmányfaj került elő
a táplálékmintákból [453].
A fiatalabb fiókákat főleg a lágyabb, kevés­
bé kitines állatokkal (hernyókkal, giliszták­
kal) etették a szülőmadarak. Az idősebb fió­
káknak több keményebb táplálékot (bogara­
kat, ikerszelvényeseket) adtak. A költési idő­
ben növényi táplálékot csak kis százalékban
fogyasztanak.
Ősszel a rovartáplálék mellett megnő a
magvak és a bogyós termések (bodza, galago­
nya, vadrózsa) aránya. Egyes helyeken a sere­
gélyekkel együtt rájárhatnak a szőlőkre is.
Sasvári L. Budapest belterületén végzett vizs­
gálatai szerint ősszel az ostorfa és a keskeny-
levelű ezüstfa termésével, valamint kisebb
mennyiségben hangyákkal, futó- és ormá­
nyosbogarakkal táplálkozik. Gyakran megfi­
gyelhető, hogy hulladékot, ételmaradékot, al­
macsutkát fogyaszt. A növényi magvak és
termések kivételével zsákmányát általában a
talajfelszínen, avar között keresi. Sokszor
megfigyelhetjük, amint gyors csőrvágásokkal
avarleveleket forgat. Egyik fő táplálékát, a
gilisztát hallása segítségével fedezi fel.
Állománynagyság: Mindenfelé gyakori fész­
kelő. Középhegységi tölgyesben hektáron­
ként 0,5-3 pár fészkel. Városi parkokban,
tereken a zöldterülettől függően ennél jóval
sűrűbb is lehet állománya.
Vonulás: A városban fészkelők egy része hely­
ben marad és a telet nálunk tölti, a másik rész
és az erdőben fészkelők szeptemberben kez­
dik a vonulást.
A gyürűzési adatok alapján a Földközi­
tenger nagy szigetein és Olaszországban töltik
a telet. Február végére már újra a hazai er­
dőkben vetélkednek, verekednek fajtársaik­
kal a legjobb fészkelőhelyekért.
Védelem: Napjainkban nem ismertek egyed-
számát drasztikusan csökkentő tényezők. Té­
len a városi parkokban áttelelő példányokat
almával vagy konyhai hulladékkal etethetjük.
Kövirigó
Monticola saxatilis (203., 204. fénykép)
Elterjedés: Dél- és Közép-Európában, Észak-
Afrikában, Kisázsiában és Kelet-Ázsiában
költ.
Hazánkban a középhegységek megfelelő
helyein szórványos fészkelő.
Fészkelőhely: Mészkő-, dolomit- és bazalt­
sziklákon, valamint működő és felhagyott
kőbányákban költ. Előnyben részesíti a déli
kitettségű katlanokat, különösen akkor, ha a
közelben alkalmas táplálkozóhelyek (legelő,
sziklákkal beszórt kopár domboldal, gyümöl­
csös) is vannak. A második világháborút kö­
vető években több ponton megjelent a fővá­
ros romépületein, ahol valószínűleg költött is.
Költési idő: Április végén vagy május, első
felében teljes a fészekalja. Évente általában
csak egyszer költ, de Budaörs határában
1971-ben egy pár bizonyítottan kétszer repí­
tett fiókákat [362].
Fészkelés: A hímek néhány nappal a tojók
előtt érkeznek a költőhelyre, és ha az időjárás
kedvező, rövidesen énekükkel jelzik a revírek
határát. A párok kialakulása után a tojó vá­
lasztja ki a fészek helyét. Elsősorban a kora
reggeli órákban szikláról sziklára repülve ku­
tatja át a területet, és minden alkalmasnak
látszó helyet megvizsgál.
A fészek mindig valamilyen mélyedésben,
sziklarepedésben, üregben, nagyobb, sziklák
között nőtt fűcsomó védelmében van.
Schmidt E. többször találta fészkét kőbányá­
ban vagy szőlőben álló épületen, néha alig
embermagasságban. Hasonló megfigyelésről
Chernél is beszámol [66].
A fészket a tojó építi. A fészekanyagot
Schmidt E. megfigyelései szerint 10-15 m tá­
volságról elsősorban a hajnali és a reggeli
órákban gyűjti. Építés közben a hím énekel­
ve, szikláról sziklára repülve kíséri. A fészek
alapja többnyire moha, a többi része száraz
növényi szálakból és gyökerekből áll. Vi­
szonylag laza szerkezetű, és soha nem olyan
mély, mint az „igazi” rigóké.
A fészekalj többnyire 5 tojásból áll. A
Schmidt E. által vizsgált 17 tojásos, illetve
fiókás fészekben (Badacsony, Budaörs, Du-
nabogdány, Gánt, Pilisvörösvár) csak két al­
kalommal volt 4 fióka.
Csak a tojó kotlik, a fiókák 13 nap alatt
kelnek ki, és 13-14 napos korukban hagyják
el a fészket. Repülni még nem tudnak, a szik­
lák között, bokrok alatt rejtőzködnek és hí­
vóhangjuk segítségével tartják a kapcsolatot
szüleikkel.
Mindkét szülő etet, a legsűrűbben a kora
reggeli és a késő délutáni órákban. Délben
néha 20-30 perces szüneteket tartanak.
A táplálékot rendszerint ugyanarról a terület­
ről, néha több száz méterről hordják [111,
385],
Táplálkozás: Főként bogarakat, egyenesszár-
nyúakat, ritkábban hártyásszárnyú rovaro­
kat vagy apró gerinceseket (pl. pannon gyík,
fiatal fali és zöld gyík) fog [81, 385]. Ha gyí­
kokkal etetnek, azokat először sziklákhoz
verdesik, és gyakran két darabban viszik a
fészekhez. Zsákmányára sokszor kiemelkedő
pontról vadászik, de a kopár legelőn ugrálva
is fog rovarokat. Ez utóbbi főként a késő
nyári és a kora őszi időszakra jellemző. Az
őszi vonulás idején néha a bodza bogyóját is
csípdesi, esetenként a fiókákat cseresznyével
is eteti [214],
Állománynagyság: Állománya az utóbbi évti­
zedekben erősen megfogyott. A hazai fészke­
lő populáció nagyságbeli csökkenését jól tük­
rözik a Budapest környéki adatok [358]. Az
ötvenes években Budaörs környékén rendsze­
resen 6-8 pár költött [385], 1965-1972 között
Schmidt E. megfigyelései szerint csak egy pár,
1973-ban 2 pár, 1974-1977 között 1 pár,
1978-tól kezdve nem fészkel a területen. Ba­
dacsonyban a negyvenes években még rend­
szeresen 3-4 pár, jelenleg évek óta csupán 1
pár költ. Budapest tágabb környékén az ötve­
nes években ismert fészkelőhelyein (pl. Nagy­
kovácsi, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár) sem
fészkel. Magyarországi állománya jelenleg
100 pár alatt van.
Vonulás: Április első felében érkezik, az őszi
vonulás ideje augusztus-szeptember. Magyar
gyűrűs példány szeptemberben Olaszország­
ban került kézre.
167
 A hazai állomány telelőterülete a trópusi
Afrikában van, de pontos helye még nem
ismert. Európa más területein fészkelők, kis­
számú megfigyelés szerint, Kelet-Afrikában is
telelnek.
Védelem: Schmidt E. megfigyelései szerint,
működő bányákban a fészekaljak néha a rob­
bantások következtében semmisülnek meg.
A kövirigó hazai állományának védelmére
általános érvényű javaslatot adni nem lehet,
azt elsősorban a helyi körülmények határoz­
zák meg. Fontos lehet a bányák dolgozóinak
a felvilágosítása és a fészkelésre különösen
alkalmas, felhagyott kőfejtők védetté nyilvá­
nítása.
Hantmadár
Oenanthe oenanthe (208., 209. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában - India és a távol­
keleti területek kivételével -, Grönlandon és
Észak-Amerikában fészkel.
Hazánkban a sík és dombvidéken az öko­
lógiai igényeit kielégítő élőhelyeken általános
elterjedésü, helyenként gyakori.
Fészkelőhely: A nyílt területeket kedveli. Jel­
lemző tartózkodóhelye a köves legelők, par­
lagföldek, vályogvetők környéke, kőbányák
meddőhányói, út menti kőrakások, építkezé­
sek és téglagyárak területei. Újabban egyre
gyakoribb a főváros közelében levő hétvégi
üdülőtelkek kertjében is.
Költési idő: Közép-Európában évente több­
nyire csak egyszer költ április végén, május­
ban, de a gyakran előforduló fészekaljpusztu­
lást pótköltés követi.
Fészkelés: A hím érkezik először, és nászrepü­
léssel kísért énekét már akkor hallhatjuk,
amikor a tojó még nincs a területen. Ilyenkor
többnyire kiemelkedő ponton, szikla csúcsán,
bokor száraz ágán, villanydróton ül, ahonnan
jól szemmel tarthatja a környéket. A tojó
általában néhány nappal később jelenik meg
a költőhelyen. Viselkedése sokkal kevésbé fel­
tűnő, mint a hímé.
A kiválasztott revírt a hím féltékenyen őrzi
a szomszédokkal szemben, a határterületeken
168
gyakran láthatjuk az egymást kergető mada­
rakat.
A fészek helyét a tojó választja ki, és azt
néha több éven át is használja. Ilyen esetben
a fészket csak tatarozza vagy ráépít. Az épít­
kezésben a hím ritkán vesz részt, inkább a
közelben énekel.
A fészek elhelyezkedése rendkívül változó.
Előfordul földi lyukban, száradó trágyadomb
oldalában, tégla- és kőrakásban, romépület­
ben. A fészek kívül száraz növényi részekből
áll, a csészét gyakran sok tollal béleli, közéjük
szőrszálakat is beépít.
A tojások száma 5-6. Csak a tojó kotlik,
13-14 napig. A kotlás idején a hím a revírben
található kiemelkedő pontokon vagy épüle­
tek tetején énekel, szükség esetén vészhan­
gokkal figyelmezteti párját. A hím rendsze­
rint nem eteti a tojót, ezért az viszonylag
gyakran elhagyja a fészket, és néhány percig
élelmet keres a közelben.
A fiatalokat mindkét szülő eteti, a táplálé­
kot kb. 50 m sugarú körből gyűjtik. A szülők
az eleséggel a csőrükben nem repülnek köz­
vetlenül a fészekhez, hanem előzőleg egy-egy
kiemelkedő pontról minden irányba körül­
kémlelnek. A távozó madarak az első napok­
ban gyakran lenyelik a fiókák ürülékgombó­
cát, később elviszik a csőrükben és távolabb
hullajtják el.
A még csupasz fiókákat - elsősorban éjjel
és a hűvös hajnali órákban - a tojó melengeti.
Kéthetes korukban hagyják el a fészket és a
közelben (többnyire 10 m sugarú körön belül)
keresnek rejtekhelyei maguknak. Az öreg
madarak továbbra is etetik őket. A fiókák
egyre távolodnak a fészektől, de amíg nem
tudnak repülni, mindig kövek alatt vagy más
rejtett helyen tartózkodnak.
Táplálkozás: Főként különféle rovarokkal
táplálkozik, ezekre a földön szaladva, ala­
csony vártáról leskelődve, néha a levegőbe
felröppenve vadászik. Tavasszal, hűvös idő­
ben, gyakran zsákmányolnak pókokat. A fió­
kákat főként rovarokkal, gyakran hernyók­
kal és lepkékkel etetik.
Állománynagyság: Általános elterjedése miatt
a hazai állomány nagysága nem ismert. Egy-
egy alkalmas kőbányában több pár is költhet.
Az alföldi tanyaromokon, vályoggödrök kör­
nyékén is mindenütt él 1-2 pár.
Vonulás: Az első - többnyire hím - példá­
nyok, március utolsó hetében jelennek meg.
Az őszi vonulás fő ideje augusztus második
fele és szeptember, de októberre is áthúzódik.
Vonulás közben legelőn, szántóföldön, szőlő­
ben, bányában tartózkodik.
A hazai állomány téli szállása valószínűleg
- az Európa más területein fészkelőkéhez ha­
sonlóan - Afrika szavannáin van. Egy Buda­
pest közelében jelölt fiatal példány november­
ben Pantelleria szigetén - Szicília és Tunisz
között - került meg.
Védelem: Alkalmazkodóképes faj, állomá­
nyát nem fenyegeti veszély.
Cigány csaláncsúcs
Saxicola torquata (207., 210. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia és Afrika legnagyobb ré­
szén költ. Földrészünkről Skandináviából hi­
ányzik.
Magyarországon a sík és dombvidéken ál­
talános elterjedésű, gyakori fészkelő.
Fészkelőhely: Az erdők és a nagy monokultú­
rák kivételével mindenütt megtelepedhet.
A hegyek szélesebb völgyeibe is felnyomul.
Jellemző élőhelye a bokrokkal tarkított szá­
raz domboldal, a gazos árokpart, a mezőgaz­
dasági területek közé ékelődő mezsgye, a vá­
rosszéli gazos telek, a nem művelt szőlővidék,
de fészkel a nedvesebb talajú réten is.
Költési idő: Az első költés néha már március
második felében, de többnyire áprilisban, a
második május derekától júniusig tart.
Fészkelés: A hím a fák csúcsán, villanydró­
ton, kórók hegyén, nádkévekupacok csúcsán,
kerítésen énekelve jelzi a revírjét. Éneklés
közben néha a magasba is emelkedik.
Schmidt E. megfigyelései szerint többnyire a
tojóval együtt, gyakran már párban érkezik.
A fészek helyét a tojó választja ki. Ide-oda
repked a revír területén, néha egy helyben
lebeg a fűcsomók felett, így keresi a fészek
számára alkalmas mélyedést. Csak a tojó épít,
a hím a közelben énekel.
A fészket fűcsomók között, általában kis
talajmélyedésben nagyon jól elrejtve, gyakran
árokpart vagy vasúti töltés oldalában készíti.
A bejáratot mindig fű takarja. A fészekanya­
got - száraz növényi részeket, a terület adott­
ságaitól függően mohát, gyökereket - a kö­
zelből (20-40 m-ről) hordja. A csészét szőr­
szálakkal, kevés tollal, finom gyökerekkel bé­
leli. A fészek az időjárástól függően öt-hat
nap alatt készül el.
A tojások száma rendszerint 5-6, de 4, illet­
ve 7 is lehet. Csak a tojó üli a tojásokat.
A kotlás az utolsó tojás lerakása után kezdő­
dik, a fiókák a 14-15. napon kelnek ki. Mind­
két szülő etet, hűvös időjárás esetén a néhány
napos fiókákat a tojó melengeti.
A táplálékot rendszerint közelről (50 m
sugarú körön belülről) hordják. Zsákmány­
nyal a csőrükben alacsonyan repülve közeled­
nek a fészekhez és mielőtt leereszkednének,
mindig megülnek egy kóró hegyén vagy egy
száraz ágon. A fiókák nem egészen kéthetes
korukban hagyják el a fészket (zavarás esetén
korábban is), és a fűben rejtőzködnek addig,
amíg repülni nem tudnak. Az öreg madarak
ebben az időszakban rendkívül izgatottan vi­
selkednek. A fiatalok négyhetes korukban
válnak teljesen önállóvá.
Táplálkozás: Vadászati módja a rozsdás csa­
láncsúcséhoz hasonló. Különböző rovarokat,
pókokat zsákmányol. A Schmidt E. által
megfigyelt párok hernyókat, lepkéket és pó­
kokat hordtak fiókáiknak. Az áttelelő példá­
nyok elsősorban pókokat fognak.
Állománynagyság: Általános elterjedtsége és
gyakorisága miatt országos állománynagysá­
ga nem ismert. A számára alkalmas élőhelye­
ken mindenütt megtalálható.
Vonulás: Az első példányok márciusban, né­
ha február végén, érkeznek meg. A költőhe­
lyeken többnyire március 10-től láthatók. Az
őszi vonulás a fiatalok kóborlásaival már
augusztus végén megindul, de főként szep­
tember-októberben zajlik. Viszonylag gyak­
ran akadnak áttelelö (korán érkező?) példá­
169
nyok (szegedi Fehér-tó, 1961. február 9. egy
pár; Solymári-árok, 1962. február 6. egy hím;
Dinnyés, 1977. február 10. egy tojó). A télen
megfigyelt példányok szinte kivétel nélkül
vízközeli, nedvesebb talajú területen tartóz­
kodtak, ahol a korán ébredő és a legkisebb
napsütésre mozogni kezdő pókokra vadász­
tak.
A hazai állomány Dél-Európában, illetve
Észak-Afrikában telel. Egy Budapesten 1956.
szeptember 16-án jelölt példány 1957. szep­
tember 9-én Róma közelében került kézre.
Védelem: Állományát elsősorban élőhelyei­
nek eltűnése és pusztítása, a kopár dombol­
dalak, árokpartok és füves töltések égetése
veszélyezteti.
Rozsdás csaláncsúcs
Saxicola rubelra (212. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában, keleten Nyugat-
Szibériáig és Délnyugat-Ázsiáig költ. Földré­
szünkön nem fészkel a Pireneusi-félszigeten és
Skandinávia északi területein. Szigetszerű ál­
lománya a Kaukázusban is él.
Fészkelőhely: Hazánkban a turjánosok, ned­
ves kaszálók, árokpartok jellemző madara.
Különösen kedveli azokat a részeket, ahol
néhány alacsony fűzbokor vagy kisebb fa áll.
A hím ezek csúcsán vagy magasabb kórók
hegyén énekel. A cigány csaláncsúccsal azo­
nos élőhelyen is előfordul (pl. Dinnyés, Ócsa),
de mindig a nedves területeken fészkel, a ro­
kon faj pedig a szárazabb részeket részesíti
előnyben.
Költési idő: Évente egyszer költ, két alkalom­
170
mal csak kivételes esetben nevel fiókákat.
A fészekalj pusztulása esetén viszont mindig
van pótköltése. így a fészkelési idő május és
június hónapra esik.
Fészkelés: A költőhelyre általában a hím ér­
kezik először, és énekelve próbál egy tojót
magához csalogatni. Amikor megpillantja le­
endő párját, halkan énekelve közelít felé és
csakhamar gyors kergetőzésbe kezdenek.
A fészkelőhelyet a tojó választja ki. Rend­
szerint a kora reggeli órákban keresi, egyik
kiemelkedő pontról a másikra repülve. Időn­
ként el-eltűnik a fű között, hogy az alkalmas­
nak vélt helyet megtalálja. A hím énekelve
követi. Többnyire magasabb, jó megfigyelést
nyújtó pontokat választ letelepedésre.
A fészakanyagot a tojó hordja, Schmidt E.
megfigyelései szerint elsősorban a reggeli
órákban és legfeljebb 40 m távolságról, néha
csupán 5-10 m-ről. A fészek kis talajmélye­
désben (ezt a tojó gyakran kaparással is mé­
lyíti) száraz növényi szálakból, mohából,
gyökerekből épül, néha leveleket is belesző.
A csészét szőrszálakkal vagy vékony szálú
száraz növényi részekkel - fűszálakkal - béle­
li. A fészket a föléje hajló fűszálak teljesen
elrejtik.
A tojások száma rendszerint 5-6, néha 7.
Csak a tojó kotlik. A kotlási idő 13 nap.
A fiatalokat mindkét szülő eteti. A táplálékot
a dinnyési és ócsai párok többnyire 50 m
sugarú körből hordták, de ha kevés rozsdás
csaláncsúcs élt a területen és így a revírek
nagyobbak voltak, távolabbra is eljártak va­
dászni. A fiatalok 12-14 napos korukban
hagyják el a fészket. Eleinte közeli fűcsomók,
nagyobb levelek alatt rejtőzködnek. Teljesen
önállóvá négyhetes korukban válnak.
Táplálkozás: Többnyire kiemelkedő pontok­
ról vadászik. Elsősorban a fű közül szerzi
zsákmányát, rovarokat (egyenesszárnyúak,
apró bogarak, lepkék, hernyók, hangyák),
pókokat. Ritkábban a levegőben vagy a föl­
dön ugrálva is zsákmányol. Bokrokat, ala­
csony faágakat, kórókat, kerítéseket, földbe
szúrt száraz ágakat használ leshelyül. Rékási
J. esős időben szántó traktor mögött is megfi­
gyelte táplálékszerzés közben.
Állománynagyság: Gyakorisága miatt orszá­
gos állománya pontosan nem ismert. Megfe­
lelő nedves talajú réteken mindenütt fészkel.
Jellemző adat: 1967-ben az ócsai öreg turján­
ban - 50 ha-os területen - 8 hím foglalt revírt.
Vonulás: Az elsők tavasszal többnyire április
második felében jelennek meg, de a vonulás
még május elején is tart. Kivételesen koráb­
ban is előfordulnak vonuló példányok. Az
őszi mozgás már augusztusban megindul,
csúcspontját szeptember első felében éri el.
Dinnyési legkésőbbi előfordulása 1978. októ­
ber 1. (egy példány).
Az őszi vonulás idején mezőgazdasági terü­
leten, árokparton és szénaboglyán láthatunk
rozsdás csaláncsúcsot. Meleg őszi időben
gyakran napokon át ugyanazon a helyen tar­
tózkodik. A hazai állomány valószínűleg az
egyenlítőtől délre fekvő afrikai szavannákon
telel, de a gyürűzési adatok még hiányoznak.
Védelem: Állományát a rétek kaszálása rend­
szeresen károsítja. Nedves talajú kaszálókon,
turjánosokon megtelepedésüket megkönnyí­
tik az egymástól 20-30 m-re leszúrt száraz
ágak. A Pécelen és Ócsán így elhelyezett ága­
kat éneklő- és leshelyként használták.
Kerti rozsdafarkú
Phoenicurus phoenicurus (214. fénykép)
Elterjedés: Európában általános elterjedésű.
Ázsiában a Bajkál-tó vonaláig fészkel. Észak-
nyugat-Afrikában is költ.
Fészkelőhely: Hazánk erdővel borított része­
in, parkokban, folyóárterek öreg füzeseiben,
gyümölcsfákkal, hétvégi házakkal, préshá­
zakkal tarkított szőlősökben költ. Megtelep­
szik városi kertekben is.
Költési idő: Évente kétszer, április-májusban,
illetve június-júliusban költ.
Fészkelés: A költőhelyen a hím bukkan fel
először, az énekére odaérkező tojónak ő mu­
tatja meg a fészkelésre kiválasztott odút, odú­
kat. A hím a bejárónyíláshoz repül és vagy
vörös farktollait tárja szét, vagy bebújik az
odúba, megfordul és hófehér homloktollaival
csalogatja párját. A fészek faodúban, kikor­
hadt üregben, kerti épület tetőszerkezetében,
a Tisza mentén a védőgáton levő rőzsekazlak
oldalában, mesterséges odúban készül. A tojó
építi, a hím ez alatt a revír területén énekel.
Az építőanyagot, mohát, száraz növényi szá­
lakat, finom gyökérdarabkákat Schmidt E.
megfigyelései szerint, többnyire 30 m sugarú
körön belülről hordja. A csészébe több-keve­
sebb pihetollat is beépít.
A tojások száma 5-7. Csak a tojó kotlik, a
fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki. A tojó időn­
ként rövid időre leszáll a fészekről táplál­
kozni.
A fiókák etetésében mindkét szülő részt
vesz. A tojó általában gyakrabban hord táp­
lálékot. A fiatalok 14-15 napos korukban
hagyják el az odút. Sasérben az első napok­
ban főleg a sűrű szeder-aljnövényzetben buj­
káltak, s csak amikor már jobban repültek,
akkor szálltak az alsó fűzágakra. A Budaörs
közelében levő szőlőben kirepült fiatalok az
első napokban a sűrű szegélybokrosban tar­
tózkodtak.
A kerti rozsdafarkú alkalmi kakukkgazda
[255]. A hímnél néha előfordul a bigámia, ezt
magyar adat is alátámasztja [493].
Táplálkozás: Csíki 21 megvizsgált gyomor­
ban 21 bogár-, 5 hártyásszárnyú, 1 lepke-, 1
szitakötő-, 2 légy-, 3 egyenesszárnyú-, és 1
százlábúfajt talált [81]. Rékási J. 2 gyomor­
ban 4 hamvas vincellérbogarat, 2 rozsszi­
polyt, 2 gyepi hangyát, 2 csipkézőbogarat
talált. A Sasérben 1965 júniusában megfigyelt
párok főként apró hernyókkal etettek, ame­
lyeket az aljnövényzet leveleiről zsákmányol­
tak [351]. Egyébként részben a talajon, rész­
ben öreg fatörzseken vagy a levegőben fogtak
171
 rovarokat. Sasérben a nyár végi kaszálások
után - főként fiatal példányok - gyakran a
fűben vadásztak, a fák között az ott átvezető
elhagyott szekérutat kedvelték. Ősszel a feke­
te bodza bogyóját is csipegetik.
Állománynagyság: Hazánkban állományára
vonatkozóan csak részeredmények ismertek.
Sasérben 1965-ben egy kb. 450 x 1500 méte­
res területen az állomány - az éneklő hímeket
számba véve - mintegy 50 párból állt [351],
Száma a hatvanas években és a hetvenes évek
elején egész Közép-Európában megfogyott,
majd ismét megnövekedett. Ezt a budaörsi
szőlőkben gyűjtött néhány adat is igazolja
(zárójelben az éneklő hímek száma): 1961 (1),
1975 (1), 1977 (10), 1978 (5), 1979 (8), 1980
(5), 1981 (6), 1982 (7).
Vonulás: A tavaszi vonulás áprilisra esik, de
nem ritka a márciusi előfordulás sem. A köl­
tőhelyeken kívül az első példányok augusz­
tusban jelennek meg. Az őszi vonulás szep­
tembertől október derekáig tart. A hazai állo­
mány feltehetőleg a trópusi Afrikában telel.
Egy Budakeszin szeptemberben jelölt pél­
dány a következő év májusában a Szov­
jetunióban került meg. Egy májusban, Buda­
pesten gyűrűzött madár pedig a következő év
márciusában Tuniszban. Tuniszban április­
ban jelölt kerti rozsdafarkút ugyanaz év júliu­
sában Révfülöp közelében ellenőriztek.
Védelem: A folyóárterek öreg fűz-nyár liget­
erdeinek kitermelése az ott élő állományok
eltűnésével jár.
Mesterséges odúk kihelyezésével létszámát
középhegységi erdőkben és kertekben (sző­
lőkben) növelhetjük.
Házi rozsdafarkú
Phoenicurus ochruros (215. fénykép)
Elterjedés: Európában a Brit-szigetek és
Skandinávia kivételével mindenütt fészkel.
Ázsiában Közép-Ázsiáig terjed. Északnyu-
gat-Afrikában is költ.
Fészkelőhely: Sziklás területek, elsősorban
kőbányák és az ezek közelében levő szőlőhe­
gyek, kőbástyák, présházak, városok, falvak
172
fészkelője. Kedveli az új lakótelepek környé­
két is.
Költési idő: Évente rendszerint kétszer, ápri­
lisban és júliusban költ. Előfordul, hogy há­
romszor nevel fiókákat [330, 390].
Fészkelés: A fészkelöhelyen többnyire a hím
jelenik meg először. A fészket a tojó építi
sziklafal alkalmas résébe, fali üregbe, geren­
dára, üres füstifecskefészekbe, tág szájú mes­
terséges odúba.
A viszonylag nagy fészek növényi részek­
ből készül, a csészét toliakkal és szőrszálakkal
béleli. (Egy részletesebben megvizsgált áprili­
si fészek 3-4 cm-es szőlővenyige-darabkákból
és annak háncsából, fehér libatop szárrészei­
ből, kukoricabajuszból, mohából, levelekből,
damil- és lószörszálakból, toliakból állt [127].
Báli J. Veszprémben egy villanyórán talált
fészek anyagaként szőlővenyigeháncsot, fale­
velet és fűszálakat említ.) A Schmidt E. által
- fészeképítés közben - megfigyelt tojók
20-40 m sugarú körből hordták az anyagot,
elsősorban a hajnali és reggeli órákban.
A tojások száma rendszerint 5, a második
költéskor gyakran 4. Gresó csongrádi megfi­
gyelései szerint a tojó április 25-30. között
rakta le 5 tojását, a kotlás május 1-17. között,
a kirepülés június 1-én történt. Június 17-től
a tojó a régi fészekre ráépített, újabb 5 tojásán
június 26. és július 9. között kotlott. A fiókák
július 23-án repültek ki [127].
Sóvágó Hajdúböszörményben figyelt egy
párt. A fészek gyökerekből, belül tyúktollak-
ból állt, a tojó április 14-15-én építette. A ki­
repülések időpontjai: 1980. május 27; július
11; augusztus 14. (4, 3, illetve 2 fióka) [390].
A fiókákat mindkét szülő eteti, a fiatalok
14-17 napos korukban hagyják el a fészket,
de zavarás esetén ez az idő 11-12 napra is
lerövidülhet. Az első napokban a fiatalok
csak nagyon gyengén vagy egyáltalán nem
repülnek, sziklák között, bokrok sűrűjében
rejtőznek.
Táplálkozás: Elsősorban rovarokkal, pókok­
kal táplálkozik. A házi rozsdafarkú sokszor
kiemelkedő pontokon ülve les zsákmányára,
de gyakran táplálkozik a talajon ugrálva is.
Néha repülő rovarokat is fog. A Schmidt E.
által ősszel a Gellérthegyen megfigyelt példá­
nyok többször zsákmányoltak fatörzsekről.
A Budapest magas épületein fészkelők az
egész költési idő alatt odafent tartózkodnak,
a környező utcákon, tereken soha nem látni
őket. Ezek a madarak az épületek tetején
szerzik zsákmányukat, elsősorban repülő ro­
varokat, és az ereszcsatornákból isznak.
Őszi vonulás idején a fekete bodza, később
alkalmilag a gyalogbodza bogyóit is fogyaszt­
ják.
Állománynagyság: Pontos állománynagysága
nem ismert. Hazánkban gyakori fészkelő.
Nagyvárosainkban is szinte mindenütt meg­
található.
Vonulás: Többnyire márciusban érkeznek az
első példányok (csaknem mindig hímek). Az
őszi vonulás ideje szeptember-október (no­
vember). Kedvező időjárás esetén a tavaszi
vonulás korábban kezdődik, egy hím például
Visegrádon 1976. február 29-én már énekelt.
Kis számban, de rendszeresen akadnak átte-
lelők is.
A nálunk fészkelők feltételezhetően Dél-
Európában telelnek. A gyűrűzési adatok még
hiányoznak.
Védelem: Hazai állománya nem veszélyezte­
tett, fennmaradását egyebek között az ember
által létesített élőhelyek - bányák, épületek -
is elősegítik. Mivel elfoglalja a tág szájú mes­
terséges fészekodút is, ezek épületek eresze
alá, felvonulási épületek oldalára, présházak­
ra való kihelyezésével segíthetjük megtelepe­
dését. Kedveli az épületek oldalában kikép­
zett fészkelöüreget (kb. 20 x 20 * 20 cm) is.
Fülemüle
Luscinia megarhynchos (216. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia nyugati felében és Észak-
Afrikában költ. A Brit-szigetek nagyobb ré­
széről és Skandináviából hiányzik.
Hazánkban nagyobb számban főleg a Du­
nántúlon és az Északi-középhegységben for­
dul elő. Alföldi elterjedése a számára megfele­
lő élőhelyektől, pl. folyóárterektől függ.
Fészkelőhely: Legfontosabb fészkelőhelyei a
gazdag aljnövényzetű lomberdők szegélyei, a
folyóárterek, fűz-nyár ligeterdők, a parkok,
az öreg temetők és a nagyobb kertek. Ez
utóbbi élőhelyen csak akkor telepszik meg, ha
a száraz lombot nem takarítják el a bokrok
alól.
Költési idő: Évente csak egyszer költ. A fé­
szekalj április végén vagy május első felében
teljes. A május végén vagy júniusban talált
friss fészekalj pótköltésből származik.
Fészkelés: A revírt a hím választja ki és éneké­
vel csalogatja magához a tojót. Bokrokon
vagy alacsonyabb faágakon énekel. A revír-
határok közelében gyakran harcol a szomszé­
dos hímekkel.
A fészek helyét a tojó keresi és egyedül
építi. A fészek rendszerint a talajon, facseme­
te tövében, bokor alatt, rőzserakásban, bo­
rostyán között, erdei tuskó védelmében ké­
szül. Aljzata sok lomb, erdőkben elsősorban
tölgy levél. Maga a fészek ugyancsak száraz
levelekből és vékony gyökerekből áll. Előfor­
dul, hogy papírdarabkákat is beépít. A vi­
szonylag mély csészét finom gyökerekkel bé­
leli.
Eltérő fészkelést többen tapasztaltak.
Schmidt E. 1947-ben Nagykanizsa közelében,
fiatal lucfenyőcsoportban 50 cm magasan ta­
lálta fészkét, Molnár Gy. 1968-ban Szeged
közelében ártéri fűzbokor karvastagságú el­
ágazásában, sűrű fűzvesszők és ottrekedt hor­
dalék között 1 m magasan bukkant fülemüle­
fészekre. Kasza F. ugyancsak Szegeden bo­
korra futott erdei iszalag között 60 cm maga­
san találta.
A tojások száma általában 5, ritkábban 4
vagy 6. Az 1958-1980 között Schmidt E. által
173
talált 12 fészekalj közül kilenc 5-ös és három
4-es alj volt. A tojó az utolsó tojás lerakása
után kezd kotlani. A fiókák 13-14 nap alatt
kelnek ki és ugyanennyi idő alatt hagyják el
a fészket. Ekkor még nem tudnak repülni, a
közelben egyenként rejtőznek, szüleik tovább
etetik őket. Négyhetes korukban válnak önál­
lóvá, de a család még hosszabb ideig össze­
tart.
Táplálkozás: Szinte kizárólag a talajon moz­
gó rovarokkal, pókokkal, csigákkal táplálko­
zik. Tavaszi érkezése után főleg pókokat
zsákmányol. Az etető madarak az eleséget
általában 30-40 m sugarú területről hordják.
Schmidt E. távcsővel lószúnyogot és apró,
csupasz zöld hernyókat figyelt meg az eleséget
hozó madarak csőrében.
Őszi vonulás idején a fekete bodza bogyóit
is fogyasztja. Ilyenkor egyes példányok any-
nyira meghíznak, hogy néha még repülni is
alig tudnak.
Állománynagyság: Országos állománynagy­
sága pontosan nem ismert. Budakeszi közelé­
ben Schmidt E. erdei sétány mentén (feketefe­
nyő, öreg tölgyes aljnövényzettel, bokrosok)
1980-ban 850 méteres szakaszon 7 éneklő hí­
met számolt. Badacsonyban 1972. május 1-én
az éneklő hímek alapján kb. 50 pár élt. A Fel-
ső-Tisza árterében Schmidt E. megfigyelése
szerint, Tiszatelek magasságában, a bal part
1000 m-es szakaszán az állomány - az éneklő
hímek alapján - 1968 és 1982 között 3 és 10
pár között mozgott.
Vonulás: Április első napjaiban a hímek ér­
keznek először. A vonulás egészen a hó végéig
elhúzódhat. Ezt bizonyítja egy Tuniszban áp­
rilis 18-án jelölt példány, mely ugyanaz év
május 1-én Budapest közelében került kézre.
Az őszi mozgás már július második felében
megindul, ilyenkor az erdőből gyakran a bok­
ros árokpartok közelébe húzódnak [346, 348].
A vonulás fő ideje augusztus második és szep­
tember első fele.
Magyar gyűrűs példány Kamerunban és
Görögországban került kézre.
Védelem: Legnagyobb veszélyt élőhelyeik
pusztítása - különösen a bokrosok költési
időben való irtása - jelenti. Parkok és na­
174
gyobb kertek bokrosításával megtelepedésü­
ket elősegíthetjük, de csak akkor, ha a száraz
lombot nem takarítjuk el.
Nagy fülemüle
Luscinia luscinia
Elterjedés: Európa keleti felében, északon
Skandinávia déli részéig, Nyugat-Szibériában
az 50-60. szélességi fokok között költ.
Hazánkban a múlt században a Duna alsó
és felső szakasza mentén is fészkelt. Mayer
1889-től a Cikola-szigeten 3-4 km-es szaka­
szon még 50 éneklő hímet említ [267]. A faj
jelenlegi hazai elterjedésének első adata War-
ga nevéhez fűződik, aki a Bodrog mentén
talált éneklő hímeket [494], Az ország észak­
keleti részére szorítkozó költőhelyeket Farkas
térképezte fel [109],
Napjainkban a folyóártereken végzett
nagyarányú fakitermelés következtében élő­
helye összeszűkült, és csak mozaikszerűen
fészkel a Tiszaberceltől északra még megma­
radt fűz-nyár ligeterdőkben és helyenként a
Bodrog mentén. Jeney Gy., Koffán K. és Lő-
rincz I. a Tisza középső szakaszának árteré­
ben is észlelte.
Fészkelőhely: Folyót kísérő gazdag aljnö-
vényzetü, párás fűz-nyár ligeterdők fészkelő­
je. Ezek közelében homogén füzbokrosokban
is költ.
Költési idő: Évente egyszer költ. Szaporodási
ideje május második felétől június végéig tart.
Fészkelés: A hím érkezik először és énekével
igyekszik a kiválasztott revírbe tojót csalogat­
ni. A már párra lelt hím gyakran a magas fák
koronájában énekel.
A fészek helyét a tojó választja ki, és maga
építi a fészket száraz lombból, kevés mohá­
ból, fű- és gyökérdarabkákból a sűrű aljnö­
vényzetben, előszeretettel csalán közé.
A tojások száma 4-6, többnyire 5. Csak a
tojó kotlik. A fiókák 13 napi kotlás után
kelnek ki, és újabb 11-13 nap múlva hagyják
el a fészket. Ezt követően viselkedésük meg­
egyezik a fülemülénél elmondottakkal.
Táplálkozás: A táplálék összetétele valószínű­
lég megegyezik a fülemüléével. Egy Tisza
menti pár több ízben zöld hernyókkal etetett.
A parthoz közel fészkelők szívesen vadász-
gatnak a szélső bokrok alatt a Tisza által
időről időre elöntött iszapos talajon.
Az őszi vonulás idején fogott példányok
ürülékének színéből bodzabogyó fogyasztá­
sára lehet következtetni.
Állománynagyság: Farkas a két fülemülefaj
arányát az ötvenes években a felső Tisza-
szakaszon 10:1-nek találta a nagy fülemü­
lejavára [109], Azóta ez az arány, elsősorban
az élőhelyek megváltozása miatt, romlott. Ti-
szatelek magasságában május első napjaiban
az egyes években kb. 2000 m-es szakaszon az
éneklő hímek száma a következőképpen ala­
kult: 1968 és 1975 között 20-30, 1976 és 1979
között 8-12, 1980-1982 között 12-20.
Vonulás: A tavaszi vonulás gyors, a költőhe­
lyeken április utolsó, de inkább május első
napjaiban jelennek meg az első példányok.
A Tisza árterét Schmidt E. megfigyelései sze­
rint részben az oda csatlakozó bokros árok­
partokat felhasználva érik el. Az érkezést kö­
vető napokban, különösen hűvös, esős idő­
ben, szívesen keresik fel az erdei rőzserakáso-
kat, ahol valószínűleg több táplálékot talál­
nak [366], Az ilyenkor fogott hímek gyakran
feltűnően soványak.
A tojók néhány nappal később érkeznek, és
eleinte a szeder-aljnövényzetben bujkálnak.
Budapest közelében az első vonuló példá­
nyok augusztus első napjaiban már láthatók
[384], Mozgalma a hazai költőhelyeken felte­
hetőleg július végén indul. Az őszi vonulás
kb. szeptember 20-án fejeződik be. Az emlí­
tett időszakban az ország egész területén ta­
lálhatók vonuló példányok, elsősorban folyó­
árterek bozótjaiban, gazos árokpartokon,
nedves talajú bodzásokban. Éjszaka vonul­
nak, de kedvező táplálkozóhelyeken, mint azt
Budakeszin, a Bodzás-árokban fogott példá­
nyok bizonyítják, akár két hétig is egy hely­
ben maradhatnak.
A hazai állomány telelőhelye feltehetőleg
Afrika középső és déli tájain van. A gyürűzési
adatok még hiányoznak.
Védelem: Az állományt elsősorban élőhelyei­
nek erőszakos megváltoztatása, a fészkelőhe­
lyül szolgáló fűz-nyár ligeterdők és az aljnö­
vényzet kitermelése veszélyezteti [374]. A fel­
ső Tisza-szakaszon létesített védett terület
elősegíti a faj hazai fennmaradását. További
költőhelyeinek mielőbbi védetté nyilvánítása
is indokolt.
Kékbegy
Luscinia svecica (217. fénykép)
Elterjedés: Fészkelőterülete Nyugat- és Kö-
zép-Európától Nyugat-Szibériáig terjed.
A Brit-szigetekről és Dél-Európából hiány­
zik, Skandináviában foltszerűen fordul elő.
Fészkelőhely: Elsősorban szegélynádasok­
ban, náddal, sással benőtt kanálisok partjain
él. Kedveli a halastavak gátjait, a rögös és
részben már fűvel benőtt földhányásokat.
Dinnyésen előszeretettel tartózkodik a nád-
kévekupacok környékén. Megtelepedésének
előfeltétele, hogy nedves talajú, növényzettel
borított táplálkozóterületet találjon.
Költési idő: Évente többnyire kétszer költ, az
első fészekaljat áprilisban kezdi ülni. A máso­
dik költés, és a fészkek pusztulása miatt vi­
szonylag gyakori pótköltés egy időben ját­
szódhat le.
Fészkelés: Schmidt E. Dinnyésen végzett meg­
figyelései szerint először a hímek érkeznek a
költőhelyre. Kedvező időjárás esetén nyom­
ban énekelni kezdenek. Hűvös, esős időben
viszont rendkívül rejtve mozognak, de már
ekkor a későbbi revirben vagy annak közelé­
ben tartózkodnak. Ha tojó bukkan fel a kö­
zelben, a hím hangosan énekel, időről időre
175
a levegőbe emelkedik és széttárt faroktoliak­
kal ereszkedik vissza. Éneklőhelyül földkupa­
cot, nádszálat, villanydrótot, földbe szúrt ka­
rót, de a revirben álló épületet is választhat.
Az udvarlás második szakaszában a hím a
földön „tetszeleg” a tojó előtt.
A fészek helyét a tojó választja ki, és egye­
dül épít. A mindig jól elrejtett fészek rendsze­
rint a talajon épül (kanális oldalában, fűcso­
mó alatt, halastavi gát mélyedésében, de elő­
került egyszer a dinnyési Nádüzem udvarán
levő, fűbe rejtett régi, megszáradt keréknyom
kitüremlésében is). Dinnyésen a nádkupacok
oldalában vagy a csúcsához közel 1-3 m ma­
gasan is előfordult a fészek [352],
A fészek anyagát a közelből, gyakran csak
2-3 m-nyi távolságról hordja [356]. A fészek
különböző száraz növényi anyagokból, a
dinnyési pároké elsősorban száraz gyékényle­
velekből készül. Moha nagyobb mennyiség­
ben csupán egyetlen fészekben fordult elő.
A csészét finom gyökerekkel és növényi szá­
lakkal béleli, tollat sohasem használ.
A tojások száma többnyire 5-6 (17 fészek­
aljból egyben 7, hétben 6 és kilencben 5 tojás
volt, a kelés után talált fészkek közül három­
ban 6, nyolcban 5 és kettőben 4 fióka volt).
A tojó az utolsó tojás lerakása után kezd
kotlani. A fiókák a 13-14. napon kelnek ki.
A hím a kotlás ideje alatt a közelben énekel.
Az éneklés időtartama és gyakorisága, vala­
mint a nászrepülések száma a populáció sűrű­
ségével arányosan emelkedik. Ha ember lép
a területére, azonnal megszólal és nászrepü­
lésbe kezd a hím.
A fiókákat mindkét szülő eteti, de a legtöbb
esetben a hím aktívabb. A táplálékot 40-50 m
sugarú körből hordják, de gyakran zsákmá­
nyolnak a fészek közvetlen közelében is.
A szülők többnyire 2-3 rovarral a csőrükben
érkeznek a fészekhez.
A fiókák 13 napos korukban hagyják el a
fészket. Ekkor még nem tudnak repülni, a
sűrű gazban rejtőzködnek, ahol szüleik táp­
lálják őket.
Táplálkozás: Pókok, nedves talajon élő rova­
rok képezik fő táplálékát. Esetenként a sekély
vízben is zsákmányol. Végh I. megfigyelése
176
szerint alkalmilag apró halivadékot is elfog.
A Schmidt E. által megfigyelt párok főként
apró férgekkel, hernyókkal és recésszámyú
rovarokkal etettek. Zsákmányukat elsősor­
ban a talajon mozogva keresték, de több íz­
ben fogtak alacsonyan repülő rovarokat is.
Állománynagyság: Országos állománynagy­
sága nem ismert. Dinnyésen a halastavak és
a Nádüzem területén a párok száma 17 év
alatt a következőképpen alakult: 1965-ben
13, 1966-ban 12, 1967-ben 7, 1968-ban 6,
1969-ben 10, 1970-ben 15, 1971-ben 10, 1972-
ben 4, 1973-ban 6, 1974-ben 5, 1975-ben 3,
1976-ban 8, 1977-ben 10, 1978-ban 5, 1979-
ben 3, 1980-ban 8, 1981-ben 10 [383],
Vonulás: Tavasszal március végén, április ele­
jén érkezik. Ősszel augusztus-szeptember-
október folyamán vonul el. Őszi vonulás ide­
jén bokrokkal benőtt vizesárkok, kanálisok
mentén is felbukkan. Rendszeresen gyűrűz­
nek kékbegyet például a budakeszi Bodzás-
árokban.
Megkerülési adatok híján csak feltételez­
zük, hogy a hazai állomány Északkelet-Afri-
kában telel. Egy, a Fertő osztrák részén ápri­
lis 27-én jelölt kékbegy ugyanaz év júniusá­
ban Rétszilason került kézre, egy másikat,
amelyet szeptember 19-én jelöltek Franciaor­
szágban, két év múlva, július 25-én Fülöphá-
zán ellenőriztek.
Védelem: Léte élőhelyeinek fenntartásától
függ. Megtelepedését kedvezően befolyásol­
ják a hazánkban egyre szaporodó halastavak.
Vörösbegy
Erithacus rubecula (218. fénykép)
Elterjedés: Európában csak a legészakibb te­
rületekről hiányzik. Keleten Nyugat-Szibé-
riáig terjed. Észak-Afrika nyugati partvidéke­
in is fészkel.
Hazánkban az erdős, bokros élőhelyeken
gyakori madár.
Fészkelőhely: Lombos és elegyes, gazdag alj­
növényzetű erdők lakója. Kedveli a nedves
patakvölgyeket, erdei mély utak környékét.
Ritkábban ártéri erdőkben, nagyobb parkok-
bán, a városok zöldövezeti részein, bokros
kertekben is költ.
Költési idő: Évente rendszerint kétszer, ápri­
lis-májusban, illetve június-júliusban költ.
Fészkelés: A fészkelőhelyen először a hímek
jelennek meg. A később érkező tojók választ­
ják párjukat és vele a revírt is. A hímek - mint
az énekesmadaraknál általában - többségben
vannak. Évente 20% is pár nélkül maradhat
[303]. Ezek esetenként zavarhatják a költést.
A fészek helyét a tojó választja ki, és egye­
dül épít. A hím a közelben énekel, néha kíséri
párját. A fészek elhelyezése nagyon különbö­
ző, és a vörösbegy nagy alkalmazkodóképes­
ségét bizonyítja. Talajmélyedésben, gyökerek
alatt, erdei híd gerendáján, farakás között, a
bokrokban heverő üres bádogkannában, né­
ha mesterséges fészekodúban is költ. Ez utób­
bira magyar adatok is vannak [94, 96, 292],
A fészekanyagot (az alap száraz levelekből és
mohából, a csésze finom gyökerekből, mohá­
ból és szőrszálakból áll) Schmidt E. megfigye­
lései szerint többnyire 15-30 m-ről (ritkábban
3-5 m-ről) hordja.
A tojások száma 6-7, a második költéskor
gyakran 5. Varga F. vizsgálata szerint Zagy­
varóna közelében a tojások száma a követke­
zőképpen oszlott meg a különböző fészkek­
ben.
Fészkek száma
Év 4 5 6 7
tojással
1976 4 7 13 24
1977 5 9 14 18
1978 5 5 12 25
1979 6 8 14 20
1980 5 3 10 28
A tojó az utolsó tojás lerakása után kezd
kotlani. A hím általában nem váltja fel, de
amikor párja időről időre eltávozik a fészek­
ről, eteti azt. A kotlási idő 13-14 nap, a fiata­
lok 12-15 nap múlva hagyják el a fészket.
Egyenként rejtőzködnek a közelben, ahol
szüleik tovább táplálják őket.
A vörösbegy a hazai erdőkben a leggyako­
ribb kakukkgazda. Varga 1964-1977 között
Zagyvaróna környékén 517 kakukkos fészek­
aljat talált, ezek közül 484 (93,6%) vörösbe­
gyé volt.
Táplálkozás: Szinte kizárólag állati eredetű
táplálékkal él, csupán ősszel (és az áttelelők
télen) fogyaszt növényi anyagokat is (fekete
bodza bogyóit, télen hullott almát). Főként
különböző rovarokkal és pókokkal táplálko­
zik. Csíki 53 megvizsgált gyomorban 67 bo­
gár-, 7 hártyásszámyú-, 1 légy-, 3 egyenes-
szárnyú-, 7 poloska-, 1 pók-, 2 százlábú- és 2
csigafajt, ezenkívül hernyók maradványait
találta [82],
Rékási J. 6 gyomorban hamvas vincellér­
bogár, közönséges temetőbogár, közönséges
ganéjtúró, mórpoloska, gyepi hangya marad­
ványait, csigatörmeléket, valamint japánsző-
lö-, szörösdisznóparéj-magvakat talált.
A Badacsonyban, Budakeszin és Pilisbo-
rosjenőn Schmidt E. által megfigyelt példá­
nyok főként apró hernyókkal etettek, né­
hány alkalommal lószúnyogot vittek a fészek­
hez.
Állománynagyság: Varga F. Zagyvaróna
(Nógrád m.) közelében levő erdei patak­
völgyben 1965-1982 között 1000 m-enként
átlagosan 15-20 fészket talált, de egyes évek­
ben (1970, 1976, 1977, 1978) ugyanazon a
területen 100 m-enként helyezkedett el 2-3
lakott fészek. (Az ellenőrzött fészkek száma
a négy említett évben 161, 193, 162 és 130
8 volt.)
Schmidt E. megfigyelései szerint a vörös­
begyállomány a főváros környéki erdőkben
2 és a Badacsonyban az utóbbi húsz év alatt
4
3 növekedett.
2 Vonulás: A tavaszi vonulás fő ideje március
4 második és április első felére esik, az őszi
októberben éri el a csúcspontját. Ezekben az
időszakokban a vonuló példányok kertek­
ben, árokparti bokrosokban, élősövényekben
mindenütt megfigyelhetők.
A magyar állomány a gyűrűzések adatai
szerint dél-délnyugat felé vonul, a többi kö­
zött Olaszországból, Korzikából, Spanyolor­
szágból és Tuniszból vannak visszajelentése­
ink. Októberben Máltán jelölt példány költé­
si időben Somoskőújfalu közelében került
177
meg. A vörösbegy rendszeres áttelelő (első­
sorban a hímek), e példányok legalább egy
része távolabbról érkezik hozzánk. így került
meg Svédországban egy magyar gyűrűs pél­
dány.
Védelem: A hazai állományt nem fenyegeti
veszély, de a nálunk telelők védelemre szorul­
nak. Apróra vágott almával, főtt hússal, sajt­
tal, lisztkukaccal etethetjük őket. Az erdőben
fészkelő állomány növelésére Varga F. mély
utak oldalában és más alkalmas helyen kézzel
készített olyan üregeket, amelyeket rendsze­
resen elfoglaltak [466].
Eredménnyel járhat tág szájú fészekodúk
viszonylag alacsonyan - 50-100 cm - való
kihelyezése is.
Réti tücsökmadár
Locustella naevia
(fényképe a hátsó borítón)
Elterjedés: Európában észak felé a Skandi-
náv-félsziget déli részéig, dél felé a Pireneusi-,
az Appennini- és a Balkán-félsziget északi
területéig fészkel. Ázsiában az európainak
megfelelő szélességi övék között a Jenyiszej
felső folyásáig költ.
Fészkelőhely: Bokros, fás mocsár-, illetve láp­
rétek, vizes kaszálók madara. Ritkán mező­
gazdasági területeken is megtelepszik.
Költési idő: Első fészkelése május végétől júni­
us végéig tart, júliusban másodszor is költ.
Fészkelés: Rejtett életmódja és viszonylagos
ritkasága miatt fészkeléséröl keveset tudunk.
178
Mindkét szülő építi a fűcsomó, zsombék alatt
található fészket.
Fészekalja általában 5-6 tojásból áll. Dé­
nes 7 tokos fiókával találta fészkét [95],
A kotlási idő megközelítően 2 hét. A hím és
a tojó is kotlik. A fiókák 10-12 napig marad­
nak a fészekben, majd néhány napig annak
közelében egyesével rejtőzködnek, és a szülök
tovább etetik őket. Az öreg madarak a hozott
táplálékkal soha nem röpülnek közvetlenül a
fészekhez vagy valamelyik fiókához, hanem
céljuktól néhány méterre szállnak be a sűrű
növényzetbe, és a hátralevő utat bujkálva te­
szik meg. A fészekről távozó madár is mindig
másutt és másutt röppen föl.
Revírtartó faj. A hím egy-egy kimagasló
növényen énekelve jelzi területét.
Táplálkozás: Tápláléka élőhelyének kisebb
állataiból, rovarokból, pókokból áll. Részle­
tes táplálékvizsgálatát még nem végezték el.
Állománynagyság: A réti tücsökmadár a leg­
utóbbi évekig az egyik legritkább hazai éne­
kesmadárnak számított, csak néhány relik-
tum területről volt ismert. Az utóbbi években
egyre több helyen sikerült bizonyítani költé­
sét. Hanság [117]; Várpalota [254]; Csákvár
[252]; Zala, Őrség [24, 27]; Kőszeg [206];
Dinnyés [382]; Balatonszéplak [449]; Ozora
[472]; Vác [95], Jelenleg nem tudjuk megítélni,
hogy ez az állomány növekedésének vagy a
megfigyelőhálózat fejlődésének az eredmé­
nye.
Molnár Z. megfigyelése szerint 1980-1981-
ben 100 pár körüli populáció költött Duna-
szentgyörgy közelében, mintegy 100 ha-os vi­
zenyős kaszálón.
Vonulás: Magyarországon május elejétől
szeptember végéig találkozhatunk vele. Az
európai fészkelők a három nagy földközi­
tengeri félszigeten és Észak-Afrika nyugati
partszegélyén telelnek. A hazai állomány
pontos vonulási viszonyait még nem ismer­
jük.
Védelem: A fészkelést helyenként a rétgazdál­
kodás veszélyezteti, mivel gyakran a fiókák
kiröpülése előtt kaszálnak.
Berki tücsökmadár
Locustella fluviatilis
Elterjedés: Európában észak felé Skandinávia
déli részéig, nyugat felé Lengyelország,
Csehszlovákia, Magyarország nyugati szegé­
lyéig, dél felé a Duna alsó folyása és a Fekete­
tenger északi partjának vonaláig fészkel. Ke­
letre az Irtisz középső folyásáig költ.
Fészkelőhely: Folyók árterein, turjánokon,
láperdők szegélyében, hegyi patakok menti
dús növényzetben, erdei magaskórós társulá­
sokban fészkel.
Költési idő: Évente egyszer, június folyamán
költ.
Fészkelés: Nagyon rejtett életmódú madár.
A tojó fészkét sűrű csalánosokba, iszalag in­
dái közé, fűz-, égersaijba építi közel a talaj­
hoz.
A fészekalj 4-5 tojásból áll. Csak a tojó
kotlik. A kotlást a harmadik tojás lerakása
után kezdi [160]. Hazai vizsgálatok szerint a
fiókák 13 nap múlva kelnek. A hasonló test­
nagyságú madárfajokhoz képest sokáig ma­
radnak a fészekben, azt csak a 16-17. napon
hagyják el. Ezt követően még néhány napig
a fészek körüli növényzetben tartózkodnak.
A fiókák etetésében a hím is részt vesz.
Revírtartó faj. A hím madár jellegzetes,
kéttagú pirregésével jelzi területét, de soha
nem a fészek közelében énekel.
Táplálkozás: Horváth és Hüttler Ócsán vég­
zett vizsgálatai szerint a berki tücsökmadár
táplálékában sok a szöcske és a lepkehernyó,
amelyeket részben az erdők szegélyében, rész­
ben a nyíltabb területeken zsákmányol [160].
Részletes táplálékvizsgálata még nem történt
meg.
Állománynagyság: A hazai fészkelő populáció
pontos nagysága nem ismert. Az utóbbi évek
vizsgálatai helyenkénti számbeli növekedésén
kívül [381, 185] újabb helyeken is bizonyítot­
ták előfordulását. Barta Z. 1976-1979 közötti
megfigyelései szerint a Bükk hegység szinte
teljes területén költ elszórva egy-egy pár.
Vonulás: Április végén, május elején érkezik,
augusztus végén, szeptember elején vonul el.
A telet Afrika keleti partvidékén, a Kenyától
Dél-Afrikáig húzódó sávban tölti.
A hazánkban fészkelő populáció pontos
vonulási viszonyai nem ismertek.
Védelem: Az ártéri ligeterdők nagyarányú ki­
termelése csökkentette és csökkenti a faj élet­
terét. A helyükre telepített nemes nyárasok
nem elégítik ki e faj ökológiai szükségleteit,
de ha azokat szélesebb cserjesávok szegélyez­
nék, meg tudna telepedni.
Nádi tücsökmadár
Locustella luscinioides (219. fénykép)
Elterjedés: Európában - Skandinávia, a Brit­
szigetek és a Balkán-félsziget kivételével - és
Ázsiában az Arai-tótól keletre az Ob felső
folyásáig költ.
Magyarországon gyakori fészkelő.
Fészkelőhely: A nagyobb, ritkán aratott ná­
dasok, gyékényesek madara. Kis számban
halastavak, folyók nádszegélyében is előfor­
dul.
Fészkelési idő: Első fészkelése május közepé­
től június közepéig tart, a második júliusra
esik.
Fészkelés: A nádi tücsökmadár fészkét a bel­
ső nádasokban, gyékényesekben építi, közel
a vízszinthez. A nád-, illetve gyékénylevelek­
ből épített fészek nagyon jól álcázott, sűrű,
avas nád- vagy gyékénycsomó alatt található.
A lapos csészéjű, a hasonló testnagyságú fajo­
kénál nagyobb építményt a tojó készíti.
A 4-5 tojást a tojó egyedül költi ki. Az
etetésben már mindkét szülő részt vesz.
A kotlási idő 12-13 nap. Csörgő T. megfigye­
179
lése szerint a fiókák néhány órás különbség­
gel kelnek, 13-14 napig maradnak a fészek­
ben. Ezután pár napig még annak közelében
a sűrű növényzet között tartózkodnak. A fé­
szek elhagyása után a szülők még több napig
etetik őket.
Revírtartó faj. A hím madár egy-egy kima­
gasló növényi szálon ülve a fiókák keléséig
szinte megszakítás nélkül énekelve jelzi terü­
letét, ezt követően ritkábban szól.
Táplálkozás: Táplálékát a sűrű, avas, tört nö­
vényi részek között keresi. Csörgő T. 1981-
ben a Soroksári Duna-ág úszólápján talált
fészeknél gyűjtött táplálékmintákban vízhez
kötődő pókokat, szúnyogokat és egy nádon
élő kabócát talált. Többször megfigyelte,
amint a szülők pókokkal és hernyókkal etet­
ték fiókáikat.
Állománynagyság: A Magyarországon fész­
kelő populáció nagysága - gyakorisága miatt
- nem ismert. Egy-egy pár territóriuma a töb­
bi nádi énekesmadár-fajéhoz képest nagy.
Csörgő T. az éneklő hímek megfigyelése alap­
ján a Soroksári Duna-ág úszólápján és a Ve­
lencei-tó nádasában revírjét megközelítően 1
ha nagyságúra becsülte.
Vonulás: Már április közepén, végén lehet
éneklő hímet hallani, és gyakran még szep­
tember végén, október elején is megfigyelhe­
tő. A legkorábbi és a legkésőbbi megfigyelé­
sek során látott példányok a tőlünk észa­
kabbra fészkelő populációk egyedei. A hazai
állomány az említettnél valamivel később ér­
kezik, és augusztus végéig elvonul.
Az európai fészkelők Észak-Afrika partvi­
dékén és a Nílus mentén, illetve annak egé­
szen felső folyásáig húzódva telelnek.
Védelem: A nádi tücsökmadár csak sűrű,
öreg, ritkán aratott nádasban fészkel. Olyan
helyeken, ahol minden évben vágják vagy
égetik a növényzetet, nem fordul elő. Megvé­
déséhez, több más, azonos élőhelyű fajhoz
hasonlóan, a nádasok védelme szükséges.
180
Fülemülesitke
Lusciniola melanopogon
Elterjedés: Dél-Délkelet-Európában és Kö-
zép-Ázsiában fészkel. A legészakibb európai
költőhelye a Fertő és a Hortobágy.
Hazánkban főleg a kiterjedt mocsarak la­
kója, de ismert költése halastavak szegélynö-
Fészkelőhely: Keskenylevelű gyékénnyel ke­
vert nádasokhoz ragaszkodik. Fészkét az igen
sűrűn álló gyékényszárak közé fonja, de a sok
száz hektár kiterjedésű nádasokban - pl. a
Fertőn - a barkóscinegéhez hasonlóan a több
éves nádbokorkötegek belsejébe is épít.
Költési idő: Valamennyi nádiposzátánál ha­
marabb érkezik. Március végén már revírt
tart a hím. A megközelítőleg 100-150 m át­
mérőjű revírjében a gyékényből kiemelkedő
nádcsoportokon, kákabokrokon énekel.
E helyeket rendszeresen körbejárja.
A fészekalja április első felében többnyire
már teljes. Júniusban másodszor is költ.
Fészkelés: Az igen sűrű gyékényesben épített
fészek anyaga nádlevelekből, gyékénydarab­
kákból áll. Ezeket a madár hosszabb szálak­
kal fonja össze és erősíti a gyékény tövekhez.
Nádcsomóba épített fészke hasonlít a többi
nádiposztáéhoz. A környező növényzet sűrű­
sége miatt többnyire csak egy vagy két oldal­
ról jár be a fészekre.
Fészekalja legtöbbször 4 tojásból áll.
A kotlási idő 11-12 nap. Mindkét szülő üli a
tojásokat. A fiókákat is közösen etetik.
Soha nem költ népes állományokban, in­
kább szétszóródva. Más nádi madarakkal rit­
kán található azonos helyen. A Fertőn pl. a
nádöv közepén él. Néha a hasonló igényű,
barkóscinege és a kis vízicsibe fordul elő köl-
tőrevírjében vagy annak szomszédságában.
Táplálkozás: Szúnyogok, árvaszúnyogok, ví­
zilegyek és más vízirovarok, illetve ezek lárvái
képezik fő táplálékát. Nemcsak a mocsári
növényzeten mutatkozó rovarokat fogja el,
hanem a víz fölött kapaszkodva, a vízfelszín­
ről is szed fel apróbb állatokat.
Állománynagyság: A nagy kiterjedésű mocsa­
rakat - ahol sok gyékényes, nádas folt van -
viszonylag egyenletesen népesíti be, bár meg­
lehetősen nagy térközökkel találjuk a revíre-
ket. Az éneklő hímek számának becslésével a
Hortobágy legnagyobb mocsarában, a kun-
kápolnásiban 18-20 párra tehető állománya,
Zám pusztán és Hortobágy-Halastó egyik
medencéjében 2-3 pár fészkel évente, össze­
sen mintegy 600 ha-on. A Fertő kiterjedt gyé­
kényes foltjaiban valamivel sűrűbben fészkel.
Itt egy megközelítően 50 ha-os belső tó körüli
gyékényes-nádasban 4-6 pár költ évente, s
hasonló számban fordul elő ettől mintegy 250
m-re, ugyanilyen élőhelyen [182].
Vonulás: A jég teljes elolvadása után érkezik.
Legkorábbi adata a Hortobágyon 1980. már­
cius 12., a Fertőn 1978. március 5. Ősszel
jóval később vonul el, mint a nádiposzáták
többsége. Október végén, sőt még november
elején is gyakran hallatja énekét. A telet Dél-
Európában és Észak-Afrikában tölti. Az ed­
digi gyűrűzési adatok szerint területhű, szá­
mos megjelölt példányát a gyűrűzés helyén
fogták vissza. Költése után kis területre kiter­
jedő kóborlásba kezd.
Védelem: Nagy, gyakorlati védelmi feladat a
nádaratás során legalább 100 m átmérőjű,
avas gyékényes-nádas foltok meghagyása.
A Velencei-tavon ismeretesek varsababákban
való költései. Ehhez hasonló, mesterségesen
kialakított fészkelőhelyek segítségével sike­
rült a Hortobágy mocsaraiban is több ízben
megtelepíteni úgy, hogy az avas, sűrű gyé­
kényben sátorszerűen összekötött gyékény­
szárak közé vastag fészekalap készült, apróra
tördelt avas levelekből, kákadarabkákból.
Három év alatt (1980-81-82) négy ilyen mes­
terséges fészekalapot foglalt el és építette meg
rajta a fészkét [226].
Nádirigó
Acrocephalus arundinaceus (220. fénykép)
Elterjedés: Európában észak felé a Brit-szige­
tek kivételével a 60. szélességi fokig, dél felé
az Appennini-félsziget déli része és a földközi­
tengeri szigetek kivételével fészkel. Észak-
Afrika nyugati részén és a Nílus alsó folyása
mentén, Ázsiában az 55. szélességi foktól dél­
re Észak-Indiáig, a hátsó-indiai szigetek kö­
zül a Fülöp-szigeteken, Celebeszen, Jáván és
Guineán, valamint Ausztráliában is költ.
E hatalmas, három kontinenset felölelő elter­
jedési területen 18 alfajt különböztetnek meg.
Európában - nálunk is - csak a törzsalak él.
Hazánkban a számára alkalmas élőhelye­
ken gyakori fészkelő.
Fészkelőhely: Nem igényel összefüggő, nagy
nádasokat. Halastavak, csatornák, kubik-
gödrök keskeny parti nádasaiban éppúgy
gyakori, mint a nagy mocsarakban, lápokon,
a nyílt víz közelében.
Költési idő: Első fészkelése május végén, júni­
us elején kezdődik, és a hónap végéig tart.
Csörgő T. 1980-81-ben Fülöpházán végzett
vizsgálatai szerint a párok egy része júliusban
másodszor is költ.
Fészkelés: A tojó a fészkét nyílt víz közelébe
építi. Csörgő T. 50 fészek 2/3 részét a víz
menti 2 m-es sávon belül találta, a legtávolab­
bi is 10 m-nél közelebb volt. A vizsgált fész­
kek - egy keskenylevelű gyékényen épültet
kivéve - mind nádra épültek, 40-130 cm ma­
gasan. A középérték 60 cm volt.
A fészket 3-12, átlagosan 6-7 nádszál tar­
totta. Kettő kivételével mindig előző évi szá­
raz, rugalmas nád is volt a tartószálak között.
A fészek anyaga száraz nádlevél és nádbuga.
Esetenként zöldmoszat is található a külső
részbe építve. Gyakran felhasználja az előző
évi vagy előző fészkelésből származó fészek­
maradványt is az új fészek alapozásához.
Ilyenkor 20 cm-nél is magasabb lehet az épít­
mény. Előfordul, hogy a második költésre
szolgáló fészket ugyanazok a nádszálak tart­
ják, mint az elsőt. Az alacsonyabb nyári vízál­
lás miatt többnyire a második fészek van ala­
csonyabban.
181
 Az első fészekalj 4-6 tojásból áll. Csörgő T.
biztosan nem pót-, hanem második költésbe
tartozó négy fészek mindegyikében 4 tojást
talált. A fiókák kétheti kotlás után kelnek,
egy-két napos eltéréssel. Ez az időkülönbség
valószínűsíti, hogy a tojó a kotlást a teljes
fészekalj lerakása előtt megkezdi. A fiókák
11-12 napos korukban hagyják el a fészket,
de néhány napig még annak közelében, a
növényzeten tartózkodnak, ahol mindkét
szülő eteti őket.
Revírtartása nem olyan kifejezett, mint a
rokon fajoké.
Külföldi vizsgálatok szerint a nádirigónál
nem ritka a poligámia [100]. A kakukk egyik
gyakori gazdamadara.
Táplálkozás: Táplálkozását tekintve kevéssé
speciálizálódott faj. Nagyobb nádasokban,
ahol bőséges mennyiségű élelmet talál, szinte
kizárólag fészke közelében, a belső nádasok­
ban vadászik. A fülöpházi Kondor-tó náda­
sában költők fészkeinél 1981-ben gyűjtött 204
táplálékállat 22,5%-a a vízből (kisebb halak,
búvárpókok, szitakötölárvák, vízipoloskák),
22%-a a víz felszínéről (pókok, legyek), 9%-a
a vízben álló növényzet alsó részéről (vedleni
kimászott szitakötők, a vedlés különböző stá­
diumában), 28,5%-a a vízi növényzet leveles
részéről (kabócák, darazsak, legyek, lepke­
hernyók és kifejlett lepkék) és 11%-a száraz­
földi növényzetről származott. 7% volt az
olyan rovarok aránya, amelyeket valószínű­
leg a levegőben fogtak el (kifejlett szitakö­
tők).
A Soroksári Duna-ág keskeny úszólápná­
dasában fészkelők az ottani szűkösebb táplá­
lékkínálat miatt főleg a szárazabb külső terü­
leteken szerezték táplálékukat. A táplálékál­
latoknak csak 41%-a volt vízben élő vagy ott
fejlődő állat, szemben a Kondor-tó 80%-os
értékével, 9%-a nedvességkedvelö és 50%-a
szárazságtűrő vagy -kedvelő faj volt.
A táplálékállatok nagysága is lényegesen
különbözött a két helyen. A Kondor-tavon a
zsákmányul ejtett állatok testhossza 2-67 mm
között mozgott (az átlag 21 mm), a Duna
mellől származók testhossza pedig 1-31 mm
(átlag 9,5 mm) volt [88],
182
Állománynagyság: Gyakorisága miatt orszá­
gos állománya nem ismert. Alkalmas helye­
ken a fészkek a nyílt víz mentén 30-50 m-
enként helyezkednek el. Szűkös fészkelési le­
hetőség, de bőséges táplálékkínálat esetén sű­
rűbben is előfordulnak. Csörgő T. a fülöpházi
Kondor-tó nádasában 5-10 m-enként is talál­
ta fészkét. Kisebb vizek nádfoltjaiban 1-1 pár
fajtársaitól elszigetelten is költhet.
Vonulás: Az első példányok április közepén,
a hazai fészkelő populáció egyedei a hónap
végén érkeznek. Az északabbra költő, dél felé
vonuló példányokkal még október közepén is
találkozhatunk, de a hazai fészkelők már ko­
rábban, augusztus folyamán elvonulnak.
A telet a nyugat-afrikai partvidéknek Ghá­
nától a Kongó torkolatáig terjedő szakaszá­
tól, Belső-Afrikának a Kalahári sivatag észa­
ki részéig terjedő területén át a keleti partvi­
dék tanzániai szakaszáig töltik.
A hazai fészkelő állomány pontos vonulási
útja és telelőhelye még nem ismert.
Védelem: A hazai fészkelő populációkat nem
fenyegeti veszély.
Cserregő nádiposzáta
Acrocephalus scirpaceus (223., 224. fénykép)
Elterjedés: Európában észak felé a Brit-szige­
tek és a Skandináv-félsziget déli részéig fész­
kel. A Pireneusi- és az Appennini-félszigetről
hiányzik. Kis- és Közép-Ázsiában is költ a
Balhas-tóig.
Hazánkban a számára alkalmas helyeken
gyakori fészkelő.
Fészkelőhely: A nagyobb nádasok, gyékénye­
sek madara. Egyforma gyakorisággal fordul
elő a belső, vízben álló és a száraz aljzatú
homogén nádasokban.
Költési idő: Első fészkelése május második
felében kezdődik és június végéig tart. A pá­
rok egy része júliusban másodszor is költ.
A két fészkelési periódus között nincs éles
határ.
Fészkelés: Fészkét leggyakrabban nádra, rit­
kábban gyékényre, esetleg harmatkására
vagy sásra építi. A talaj vagy a vízfelszín felett
40-180 cm magasan elhelyezkedő fészket a
tojó készíti. Csörgő T. 30 mérés alapján az
átlagmagasságot 97 cm-nek találta. A fészket
tartó nádszálak száma 2-7, átlagosan 3 volt,
kevesebb, mint a nádirigófészek esetében. (A
cserregő nádiposzáta testnagysága kisebb,
ezért kisebb fészket is épít, amelyet kevesebb
számú, az évi fiatal nád is meg tud tartani.)
A fészek anyaga száraz nádbuga, -levél.
Gyakran felhasználja az előző évi fészekma­
radványt az új alapozásához. Előfordul, hogy
a második költésre szolgáló fészket ugyan­
azok a szálak tartják, mint az elsőt, és az új
a régi alá vagy fölé épül.
Az első fészekalj 4-6, a második általában
4 tojásból áll. A fiókák 12 napi kotlás után
kelnek, kis időkülönbséggel. 11-12 napos ko­
rukban hagyják el a fészket. Ezután több
napig még annak közelében, a növényzeten
tartózkodnak, ahol tovább etetik őket a szü­
lők.
Revírtartó faj. A kakukk gyakori gazda­
madara.
Táplálkozás: 1981-82-ben három különböző
jellegű területen végzett vizsgálat nagyon ha­
sonló eredményre vezetett. A Velencei-tó, a
fülöpházi Kondor-tó és a Soroksári Duna-ág
menti fészkelőktől gyűjtött táplálékállatok
élőhelyeiből arra lehet következtetni, hogy e
faj döntő többségben a fészke környékén ta­
lálható vízinövények leveles részéről szerzi
táplálékát. Mindhárom helyen főleg levéltetű,
vízinövények leveleit szívogató kabócafajok,
valamint a napközben leveleken üldögélő
szúnyogok és árvaszúnyogok, vízhez kötődő
légy-, illetve pókfajok alkották táplálékuk
85-98%-át. Ritkán egy-egy vedlés közben
megtalált kisebb szitakötőt, nádon élő lepké­
ket és hernyóikat is elfogták.
Állománynagyság: Gyakorisága miatt orszá­
gos állományának nagyságát megadni nem
lehet. Minden nagyobb nádasban, gyékényes­
ben előfordul, a fészkelőhely sajátosságaitól
függően hektáronként 1-10 pár költhet.
1981-ben a Duna menti úszóláp mintegy 3
ha-os területén 27 pár fészkelt, a Kondor­
tavon pedig hektáronként 1-1 pár költött.
Vonulás: Egy-egy példánnyal már április ele­
jén találkozhatunk, de a fészkelő állomány
zöme csak a hónap második felében érkezik
vissza. A hazai állomány a gyűrűzési adatok
szerint augusztusban elvonul, de a tőlünk
északabbra fészkelő populációk egyedeit
szeptember végéig is megfigyelhetjük.
A telet Afrikában, a Guineai-öböl környé­
kén és a Nílus középső folyásától a Zambezi
torkolatáig terjedő területen töltik. A hazai
populáció pontos vonulási útja és telelőhelye
még nem ismert, eddig Jugoszláviából, Gö­
rögországból és Egyiptomból került elő egy-
egy példány.
Védelem: Hazai állományát nem fenyegeti
közvetlen veszély. Mivel táplálékállatainak
jelentős része valamilyen formában kötődik a
vízhez, a vízszennyezés helyenként csökkent­
heti a fészkelők számát.
Énekes nádiposzáta
Acrocephalus palustris (221. fénykép)
Elterjedés: Európában észak felé a Brit-szige­
tek és Skandinávia déli részéig, dél felé a Me-
ditterráneum északi határáig fészkel. A Pire­
neusi-, az Appennini- és a Balkán-félszigeten
már nem költ. Keleten a Kaszpi-tengerig él.
Hazánkban a számára alkalmas élőhelye­
ken általánosan elterjedt, gyakori költő faj.
Fészkelőhely: Mocsarak, lápok külső, szára­
zabb szegélyében fészkel, ahol a nád már ke­
vés, vagy hiányzik. Bokros, fás mocsár- és
lápréteken, árokpartok, alföldi és hegyvidéki
patakok menti magaskórós társulásokban,
sőt mezőgazdasági kultúrákban, gabona-, si­
lókukorica-táblák szegélyében is költ.
Költési idő: Évente csak egyszer költ. Fészek­
alja június elején teljes, de nem ritka a hónap
végén kotló pár sem. Fészkelése július máso­
dik feléig tart.
Fészkelés: A tojó fészkét elsősorban a nedves­
ségkedvelő, sűrűn növő kétszikűekre építi.
Leggyakrabban sédkenderen, aranyvesszőn,
csalánon, csikorkán, fekete ürömön, gyalog­
bodzán fészkel. A növényi tartószálak között
csak ritkán szerepel nád. A viszonylag lazán
összedolgozott fészek 30-60 cm magasan, 2-4
183
 növényszárra épül száraz fűszálakból, gyö­
kérdarabkákból. Sekélyebb öblű, mint a ro­
kon fajoké.
A fészekalj általában 5 tojásból áll, ritkáb­
ban 4 vagy 6 is lehet. Mindkét szülő kotlik.
A fiókák 12-13 napi kotlás után kelnek ki.
12-14 napig maradnak a fészekben, majd né­
hány napig annak közelében, a sűrű növény­
zetben rejtőzködnek. Ez idő alatt is még
mindkét szülő eteti őket.
Revírtartó faj. A kakukk egyik gyakori
gazdamadara. Egyes helyeken a fészkek
50-60%-ában lehet kakukk, különösen fás,
bokros részeken, ahol a kakukktojó megfele­
lő kilátóhelyekről figyelheti a nádiposzáták
mozgását.
Táplálkozás: Az 1981-ben Dunaszentgyörgy
közelében csatorna mentén fészkelő, és így
vízközeiben is táplálkozó példányok sáská­
kon és egyéb, szárazabb helyeken élő fajokon
kívül vízicsigákat, búvárpókokat, vízparton
élő legyeket zsákmányoltak. Az 1982-ben
végzett vizsgálat azt mutatja, hogy egy Buda­
pest környéki nádas menti magaskórós társu­
lásban fészkelők vízhez többnyire már kevés­
sé kötődő, nedvességkedvelö állatokat fo­
gyasztottak. Ezeket elsősorban a gyepszint­
ben, ritkábban a talajon és a fákon fogták el.
Az itt fészkelő példányok szöcskéket, kabó­
cákat, lószúnyogok nagy testű nőstényeit, a
levelek fonákján pihenő árvaszúnyogokat,
skorpiólegyeket, zengőlegyeket, bögölyöket,
ászkákat, pókokat zsákmányoltak. Az elfo­
gott állatok átlagosan nagyobbak voltak,
mint a többi kis testű nádiposzátafaj zsák­
mányállatai. Az 1981-ben gyűjtött táplálékál­
latok méretének középértéke 6-7 mm (a leg­
kisebb 2, a legnagyobb állat 20 mm volt), az
1982-ben gyűjtöttek átlagos hossza 8 mm (a
legkisebb 2, a leghosszabb 19 mm) volt.
Állománynagyság: Gyakorisága miatt orszá­
gos állományának nagyságát megadni nem
lehet. A terület jellegétől függően hektáron­
ként 1-5 pár is fészkelhet. 1982-ben a Merzse-
mocsarat (Budapest, XVII. kerület) övező
magaskórós társulásban 1 ha-on átlagosan 4
pár fészkelt. 1981-ben Dunaszentgyörgy mel­
lett 1 ha-on átlagosan 2 pár költött. Kicsiny,
184
de megtelepedésre alkalmas részeken a fajtár­
saitól elszigetelten is költhet egy-egy pár.
Vonulás: Fészkelőterületére viszonylag ké­
sőn, április végén, május elején érkezik. A ha­
zai fészkelő populáció döntő többsége
augusztus folyamán elvonul, de a tőlünk
északabbra fészkelő, délre tartó példányok­
kal szeptember végéig találkozhatunk.
A telet Afrika egyenlítőtől délre eső részé­
nek keleti felén tölti. A hazai fészkelő állo­
mány pontos vonulási útja és telelőhelye még
nem ismert.
Védelem: A Magyarországon fészkelő popu­
lációt nem fenyegeti közvetlen veszély. Fész­
kelőhelyét tekintve és táplálékban sem túl
válogatós.
Foltos nádiposzáta
Acrocephalus schoenobaenus (222. fénykép)
Elterjedés: Izland és a Földközi-tenger szige­
teinek kivételével egész Európában költ.
Ázsiában kelet felé a Jenyiszejig, délre az Al-
táj hegységig fészkel.
Hazánkban gyakori költő faj.
Fészkelőhely: Fészkelőhelye az összes nádipo-
szátafajé közül a legváltozatosabb. Mocsa­
rak, lápok szárazabb, kétszikű növényekkel
kevert nádasaitól a magaskórós társulásokig,
zsombékos, sásos területektől a bokros, vize­
nyős kaszálókig mindenütt megtelepszik.
Élőhelye a víz felől a cserregő nádiposzáta, a
szárazföld felől pedig az énekes nádiposzáta
(ritkán a csíkosfejű nádiposzáta) fészkelőhe­
lyével határos.
Költési idő: Első fészkelése május végén, júni­
us első felében, a második június végén, júli­
usban zajlik. A két fészkelési periódus között
nincs éles határ.
Fészkelés: A tojó a fészket a talajhoz közel,
előző évi avas nádba, gyékényfoltokba, sás­
ba, zsombékba, kákacsomóba építi. A fészek
száraz fűből, gyökérdarabkákból készül, be­
lül nád, illetve füvek bugájával béleli. Nagyon
jól álcázott, általában felülről is takarásban
van. Az első költés fészekalja 4-6, a másodiké
3-5 tojásból áll. A kunkápolnási mocsárban
Szabó által talált 20 fészek alapján az átlag
4,4 tojás volt fészkenként [419]. A fiókák 12
napi kotlás után kelnek ki, és ugyanennyi
ideig maradnak a fészekben is, majd néhány
napig még annak közelében a növényzet kö­
zött rejtőzködnek. Ekkor is még mindkét szü­
lő eteti őket.
Revírtartó faj. A csíkosfejű nádiposzátá­
hoz hasonlóan nászröpülése is van. Területé­
nek egy-egy kiemelkedő pontjáról indulva
emelkedik, majd a röpülés síkját többször is
megváltoztatva visszaszáll kiindulási helyére
vagy annak közelébe.
Táplálkozás: Csörgő T. 1981-ben egy Buda­
pest közeli kis nádas mentén két fészeknél
gyűjtött táplálékállatokat, amelyek élőhelyé­
ből a foltos nádiposzáta változatos táplálék­
kereső helyeire lehetett következtetni. Ná­
don, illetve fűzfákon élő kabócákon, levéltet-
veken és az ezeket fogyasztó fátyolka- és zen­
gőlégylárvákon kívül a gyepszintben élő álla­
tokat - lepkehernyókat, szöcskéket, hangyá­
kat, pókokat - is elfogtak. A zsákmányul
ejtett állatok általában kicsik voltak (átlagos
hosszuk 4,9 mm, a legnagyobb - egy lepke­
hernyó - 19 mm-es volt).
A foltos nádiposzáta változatos élőhelyé­
ből következik, hogy a táplálékkereső helyei,
a táplálék összetétele, a zsákmányállatok mé­
rete helyenként változhat.
Állománynagyság: Országos állományát gya­
korisága miatt megadni nem lehet. Változa­
tos élőhelyeinek sajátosságaitól függően hek­
táronként 1-6 fészkelő pár is lehet. Alkalmas
kicsiny nádfoltokban fajtársaiktól teljesen el­
szigetelve is költhet egy-egy pár.
Vonulás: Már április elején, közepén látható
egy-egy példány, de a többség csak április
végén érkezik vissza. A fészkelő populáció
nagy része augusztus végéig elvonul, de észa­
kon költő példányok október végéig is előfor­
dulhatnak Magyarországon. Több finn gyű­
rűs példány került kézre hazánkban már
szeptember folyamán is.
A telet Afrikában töltik a Kamerun, Szu­
dán déli része, Etiópia, Mozambik, Angola
által határolt területen. A hazai állomány
pontos téli tartózkodási helye nem ismert.
Eddig Görögországban és Finnországban ke­
rült meg magyar gyűrűs példány.
Védelem: Változatos élőhelye és nagy gyako­
risága miatt nem fenyegeti közvetlen veszély.
Csíkosfejü nádiposzáta
Acrocephalus paludicola (225. fénykép)
Elterjedés: Európában főleg az északi zóná­
ban költ, az 50-55. földrajzi szélességi fok
között. A Rajna alsó folyásától a Német-
Lengyel- és a Kelet-európai-alföldön át az
Urálig terjed költőterülete. A Dnyeper men­
tén aránylag keskeny sávban, a Duna deltája
és a Krím-félsziget között a Fekete-tengerig
húzódik fészkelőterülete. Két különálló déli
elterjedési területe Magyarországon és Olasz­
országban (Pó-delta, Szicília) található.
Hazánkban régebbről néhány nem teljesen
bizonyított fészkelése ismert (Ürbő, Tárnok,
csákvári rét, pellérdi tavak). Jelenleg csak a
Hortobágyon fészkel rendszeresen.
Fészkelőhely: Kerüli a nádast, a nagyobb,
nyílt kiterjedésű mocsárrétek fészkelője. Fő­
leg a székisásos, tarackos, tippanos, hernyó-
pázsitos zsombékosokban költ, ahol a vízbo­
rítás 10-12 cm-es. Kedveli a nedves, réti ecset­
pázsitot, sőt a kiszáradó tarackbúzás kaszáló­
réteket is. A mélyebb káka-, gyékény-, nád­
foltos mocsárba, laposabb helyre már nem
húzódik be.
Költési idő: Első költése május végén, június­
ban, a második júliusban van. A pótköltések
augusztus elejéig elhúzódhatnak.
Fészkelés: Április végén, május elején érkezik,
és a hím azonnal revírfoglaló éneklésbe kezd.
Kiemelkedő növények (lósóska, réti füzény,
virágkáka) tetejére felkúszva énekel. Nászre­
pülése meredek ívű és igen magas (10-20,
ritkán 30 m). A felszállás helyétől távolabb
(40-50 m-re) ereszkedik le.
A legújabb vizsgálatok szerint a hímek po-
ligámok, 100-150 m átmérőjű territóriumuk
nem azonos a tojóéval. B. Leisler 1979-ben 8
fészek mellett 8 tojót és 5 hímet talált. A fész­
kek átlagosan 80 m-re voltak egymástól.
A hím sem a fészek építésében, sem a fió­
185
 kák etetésében nem vesz részt, valószínűleg a
kottásban sem segít.
A tojó rendkívül rejtett életet él, csak az
etetéskor figyelhető meg. Fészkét a talajra
építi avas fű- vagy sáscsomó teljes takarásá­
ban. Mohaalapra szélesebb sásleveleket rak,
majd belülről finoman béleli fűszálakkal. Toll
ritkán található benne. A fészekalj 4-6, leg­
gyakrabban 5 tojásból áll. A kotlási idő 12
nap. A fiókák 10-12 napos korukban hagyják
el a fészket, ezután a tojó még egy ideig to­
vább eteti őket.
Táplálkozás: A fiókákat a tojó hajnali 3 órá­
tól folyamatosan eteti. Szabó L. az etető tojó
csőrében 80-90%-ban szöcskét, 10%-ban zöld
hernyót, pókot, bögölyt figyelt meg. Az öre­
gek zsákmányolnak szitakötőket, szúnyogo­
kat, legyeket, hernyókat is.
Állománynagyság: A Hortobágyon, a kunká-
polnási mocsárban 1971-ben hirtelen 18-20
pár telepedett meg, és 10 év alatt ez a populá­
ció Európa egyik legerősebb állományává fej­
lődött. Az 1972-es igen száraz évben ugyan
csak 8-10 pár jelent meg, és második költésre
már nem maradt ott, de 1974-ben már 30-35
pár fészkelt a területen. Ez a létszám azóta is
fokozatosan emelkedik. Az 1977-es nagy
árasztás évében felszökött 80 párra, s területi­
leg is jelentősen terjeszkedett (Borzas, Zám).
1982-ben Kovács szerint a teljes hortobágyi
(= hazai) állomány 150-160 pár volt [234],
Vonulás: Április végén érkezik, és augusztus
második, szeptember első felében vonul el.
Telelőhelye alig ismert. Görögországban,
Marokkóban eleonórasólymok táplálékából
került elő, ebből következtetünk, hogy Afrika
felé vonul.
Védelem: A Hortobágy valósággal megmen-
tője lett ennek az Európában a vörös könyvbe
került fajnak! Északi költőterületei (NSZK,
NDK, Lengyelország) a mocsárrétek melio­
rációja miatt összezsugorodtak, populációju­
kat a teljes felmorzsolódás fenyegeti. A Hor­
tobágyi Nemzeti Park nagy kiterjedésű rétjei
viszont még további gyarapodást is lehetővé
tesznek.
Hazánk szélsőséges éghajlata azonban ve­
szélyezteti ezt az élőhelyet. Fészkelés idején,
186
szükség esetén, a sekély vízborításról árasz-
tással kell gondoskodni. A gépi kaszálás sza­
bályozása, az avas területek meghagyása igen
fontos. A mocsárréteknek, mint értékes, rit­
kuló élőhelyeknek a fenntartása egyebek kö­
zött a ritka madarak fészkelőhelyének védel­
mében is fontos feladat.
Kerti geze
Hippolais icterina
Elterjedés: Közép- és Kelet-Európábán,
Skandinávia déli felén és Nyugat-Szibériában
fészkel. Szigetszerűen előfordul Kisázsiában
és a Kaszpi-tenger déli partjánál.
Magyarországi elterjedése egyenlőtlen.
Fészkelőhely: Hazánkban elsősorban a folyó­
kat kísérő ligeterdőkben és a láperdőkben (pl.
Ócsa, Hanság) él, de megtaláljuk nagyobb
parkokban, kertekben és temetőkben is.
Megtelepedésének feltétele, hogy a sűrű bok­
rok között magas lombos fák is álljanak. Kö­
zéphegységi erdőkben ritkán fészkel.
Költési idő: Évente egyszer költ. Fészkelése
júniusban, ritkábban május utolsó napjaiban
kezdődik. A költőhelyek feltérképezésekor
mindig figyelembe kell venni, hogy vonulása
május végéig elhúzódhat. A vonuló (éneklő)
példányok gyakran költés nélkül eltűnnek.
Fészkelés: A költőhelyen feltehetőleg a hím
jelenik meg először, és énekével igyekszik egy-
egy tojót magához csalogatni. A fészek bok­
rok és fiatalabb fák ágvillájában, általában
2-6 m-rel a föld felett épül. Általában mind­
két szülő épít, de akadnak párok, ahol a hím
csak alig-alig vesz részt ebben a munkában.
A fészek tömött szerkezetű, külseje fehéres,
mert pókhálót, barkát és faháncsot, néha pa­
pírdarabkákat épít be. Fűszálakból, finom
gyökérdarabkákból készül, a csészét gyapjú­
val, szőrszálakkal, toliakkal béleli.
Rendszerint 5 tojását a tojó egymást köve­
tő napokon rakja le. A kotlási idő 13 nap.
Elsősorban a tojó kotlik, de alkalmanként a
hím is felváltja. A kelést követő napokon,
különösen hűvös, esős időben, a tojó melen­
geti a fiókákat. Ugyancsak ő adja át az élel­
met, amit a him hord a fészekhez. Később
már mindkét szülő hordja a táplálékot. A fió­
kák 13-14 napos korukban hagyják el a fész­
ket. Eleinte csak nagyon rosszul repülnek,
inkább a bokrok között bujkálnak, ahol az
öreg madarak tovább etetik őket.
Táplálkozás: Elsősorban a lombszintben ta­
lálható hernyókkal, lepkékkel, pókokkal és
kétszárnyúakkal táplálkozik. Sűrű lombozat
előtt néha a sisegő füzikére emlékeztető mó­
don, függögetve keresi táplálékát. Feltehető­
leg rendszeresen fogyasztja a levéltetveket is.
Nyáron és ősszel gyümölcsöt is eszik, meg-
csipdesi a cseresznyét, a fekete bodza termé­
sét, Chernél szerint kedveli a málnát is [66].
Állománynagyság: Hazai állománynagyságát
még nem vizsgálták, és a júniusi költési idő­
ből származó számszerű megfigyelési adatok
is nagyon hiányosak. A fészkelő állomány a
folyó menti ligeterdők nagyarányú kitermelé­
se miatt megfogyatkozott.
Vonulás: Első példányai április utolsó harma­
dában érkeznek, de a tavaszi vonulás egészen
május végéig, sőt június első napjaiig elhú­
zódhat. Az őszi mozgás a fiatalok önállóso­
dása után indul, fő ideje augusztus és szep­
tember első fele. Rendszerint több példány
vonul laza csapatban éjszaka. Napközben el­
sősorban a koronaszintben mozog. Tavaszi
vonulás idején a hímek fészkelőterületükön
kívül is rendszeresen énekelnek.
A telet Afrika trópusi tájain tölti. A hazai
állomány pontos telelőhelye még nem ismert.
Védelem: Ártéri ligeterdők védelme, temetők
fásítása több fészkelési lehetőséget nyújthat
számára.
Halvány geze
Hippolais pallida (227., 228. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia mérsékelt övi faunaterü­
letének nyugati felében a földközi-tengeri, a
sztyepp- és a sivatagi zóna lakója. Kelet felé
Közép-Ázsiáig terjed. Afrikában a Szahara
félsivatagi területein és oázisaiban ismertek
helyi előfordulásai.
Balkáni populációja az 1920-as években
terjeszkedni kezdett északi irányba. Magyar­
országon az 1950-es évek végén Szeged kör­
nyékén észlelték először [140]. Ezt követően
a Duna és főként a Tisza mentén lehettünk
tanúi gyors térhódításának. Ma a számára
kedvező ártéri területeken a teljes hazai Tisza-
szakaszon s valószínűleg a teljes Duna-szaka-
szon is előfordul, hiszen már Bécs környékén
is észlelték fészkelését. Folyó menti élőhelyein
kívül kisebb részben városi parkokban, ker­
tekben is megtelepszik (Szeged, Hódmezővá­
sárhely, Orosháza).
Fészkelőhely: Ártéri populációja leggyakrab­
ban közvetlenül a folyóvíz szélén, a lapos
partok öntéshomokján kialakuló mandulale­
velű füzes növénytársulásba települ. Kisebb
százalékban az ártéri „csonkolt” füzesek cser­
jeszintjében vagy a hamvas szeder és az ámor-
fa sűrűjében telepszik meg. Városi parkokban
élőhelye a magányosan álló lombos fák vagy
fasorok, gyakran a japán akác lombsátra.
Költési idő: Évente egyszer költ. Legkorábban
május végén kezd a fészeképítéshez, de az
állomány zöme csak június első harmadában
kezdi a költést. Pótköltései júliusban is elő­
fordulnak. 1980. augusztus elején nemrég ki­
repített, még együtt tartó családját észlelte
Bankovics A. a Tisza árterén.
Fészkelés: A mandulalevelü füzes homogén
állományában megtelepedett párok leggyak­
rabban fészküket is erre a fafajra építik. A sű­
rű lombsátor alatt ceruzavékony ágak elága­
zásához rögzített fészek nincs túlságosan el­
rejtve, néha már messzebbről is észrevehető.
A fészek talajtól mért átlagmagassága 16 vizs­
gált fészek alapán 147 cm. (A legalacsonyab­
ban elhelyezett a talajtól 75 cm-re, a legmaga­
sabban levő 430 cm-re volt.)
A fészek száraz fűszálakból készül. A csé­
sze belső falát nemezszerűen tömíti fűzgya­
pottal, amely az ártéren ebben az időszakban
mindenfelé gyakori. A fűzgyapotból a fészek
külső falába is beépít, így az néha csaknem
fehérnek látszik. Általában 4, ritkábban 3
vagy 5 tojást rak. A kotlási idő 13 nap. A tojó
egyedül kotlik. Az etetésben mindkét szülő
részt vesz. Hűvös reggeli órákban a tojó a pár
napos csupasz fiókákat testével melegíti.
187
 Ilyenkor csak a hím hordja a táplálékot.
A fészken ülő tojónak adja át azt, s a tojó
maga alá hajolva eteti meg a fiókákkal. A fia­
talok körülbelül 15 napos korukban hagyják
el a fészket.
Táplálkozás: Hazai állománya szinte kizáró­
lag lombos fák és cserjék koronájában, illetve
lombozatán szerzi rovarokból s főképp azok
lárváiból (csupasz hernyók) álló táplálékát.
Élőhelyéből adódóan az általa leglátogatot­
tabb fafajok a mandulalevelű fűz, a törékeny­
fűz, a fehér fűz és a szürke nyár. Fő mozgáste­
re e fafajokon a zárt lombsátor alatti elszára­
dó vékony ágak és hajtások szintje.
Állománynagyság: Fészkelő állománya az
áradások időpontjától függően változó. 1972-
ben kedvező fészkelési viszonyok között a
Tisza-ártér 100 km-es szakaszán 32 fészkelő
párt számláltak [16]. Helyenként sűrűbben is
megtelepszik. 1976-ban Tiszaugnál egy 650
m-es folyópartszakaszon 9 pár költött. Állo­
mánya egy-egy kisebb földrajzi egységen be­
lül a növényzet változása szerint is ingadozik.
Ha a fészkelőhelyül szolgáló, gyorsan növő
mandulalevelű füzes túlságosan felnyurgul,
elhagyják azt, s fiatalabb füzesbe telepednek
át.
Vonulás: A halvány geze talán a legkésőbb
érkező fészkelő madarunk. Gyakran csak
május közepe után érkeznek első példányai.
Őszi elvonulásáról nincsenek pontos adata­
ink, de valószínűleg már augusztus végén el­
hagyja hazánkat.
A telet Afrikában tölti. Hazai gyűrűs pél­
dányról még nem érkezett visszajelzés.
Védelem: Állományát veszélyeztetik a késői
áradások, a júniusi, július eleji zöldár, amely
fészkelési időszaka közepén pusztítja el sza­
porulatát. Az élőhely tartós átalakulása miatt
már sokszor pótköltésre sincs lehetősége.
A hullámtéri telepített nyárasokat kerüli. Az
ártéri erdőtársulások természetes állapotban
való megőrzésével a halvány geze állománya
is fenntartható.
188
Barátka poszáta
Sylvia atricapilla (229., 230. fénykép)
Elterjedés: Európában a legészakibb területek
kivételével mindenütt költ. Ázsiában Nyugat-
Szibériáig terjed. Fészkel Kisázsiában és
Észak-Afrikában is.
Hazánkban a sík- és dombvidéken egy­
aránt gyakori fészkelő.
Fészkelőhely: A hazai poszátafajok közül a
barátka a legalkalmazkodóképesebb, minde­
nütt megtaláljuk, ahol költésre alkalmas sű­
rűségek vannak. Jellemző élőhelyei a gazdag
aljnövényzetű lomberdők, folyóártéri ligeter­
dők, nagyobb parkok, bokrosok, kertek.
Költési idő: Évente kétszer, április-májusban,
illetve június-júliusban költ
Fészkelés: A hímek érkeznek először, s rövi­
desen revírt foglalnak. Több fészek építésébe
is belekezdenek, s gyakran ezeken ülve éne­
kelnek („füttyfészek”). A tojó választja ki a
véglegeset, amelyet azután közösen fejeznek
be. A fészek bokrok alacsony ágain, szederin­
dák között általában 1 m-nél alacsonyabban
épül, száraz növényi szálakból, vékony gyö­
kerekből, a csészébe néha szőrszálakat is be­
építenek. A Tisza árterében Schmidt E. sűrű
szeder-aljnövényzetben 20-40 cm magasan
találta a fészkeket.
A fészekanyagot legfeljebb 40 m távolság­
ról hordják. A második fészek építésében a
hím nem mindig vesz részt, mert gyakran még
az első költésből származó fiókákat eteti.
A fészekalj többnyire 5 tojásból áll. (Hazai
fészekaljak között hármas 10, négyes 33, ötös
72, hatos 7, hetes 1 esetben fordult elő.) A hím
is kotlik, de éjszaka mindig a tojó ül a tojáso­
kon. A fiókák 13-14 nap alatt kelnek ki, és
10-13 napos korukban hagyják el a fészket.
Néhány napig a közeli bokrokban (a Tisza és
más folyók mentén szederindák között) buj­
kálnak. Csak 16 napos koruktól tudnak jól
repülni.
Táplálkozás: Tavasszal és nyáron főként ro­
varokat fogyaszt. Ezeket a levelekről és az
ágakról szedegeti, esetenként röptében is
zsákmányol. Csíki huszonöt gyomorból 19
bogár-, 5 hártyásszárnyú-, 1 pók-, és 1 százlá­
búfajt határozott meg [80].
A nyár derekától fokozatosan bogyó- és
gyümölcstáplálékra tér át. Különösen kedveli
a fekete bodza bogyóit, de egyéb cserjék ter­
mését is eszi. Néha az érő körtét és szilvát is
megcsipdesi.
Állománynagyság: Országos állománya gya­
korisága miatt nem ismert. Schmidt E. a Sasér
természetvédelmi területén (Algyő) 1965. má­
jus 14-én 14 éneklő hímet számolt. A Tiszate-
lek menti folyóártér bal parti 500 m-es szaka­
szán 1968-1982 között átlagosan 15 hím éne­
kelt.
Vonulás: Az első hímek március második felé­
ben érkeznek, de kedvezőtlen időjárás esetén
nem vagy csak keveset énekelnek, inkább a
bokrok között bujkálnak. Budapesten a Ma­
dártani Intézet parkjában (Szabadság-hegy)
az első éneklés időpontja 1968-1973 között
Schmidt E. megfigyelései szerint március 25.
és április 17. közé esett. A vonulás április első
felében még tart.
Az őszi mozgás elsősorban a kedvező táp­
láléklehetőséget kínáló bodzások felé már
augusztusban megkezdődik. A vonulás fő
ideje szeptember, de októberben is rendszere­
sen látni egy-egy példányt. Viszonylag gyak­
ran akadnak áttelelők is.
A hazai állomány a gyürüzések adatai sze­
rint délkeleti irányba vonul, és telelőhelye a
Közel-Keleten van.
Svédországban júliusban jelölt példány há­
rom év múlva júniusban Budapest közelében
került kézre.
Védelem: Egyike a leggyakoribb madaraink­
nak, rendkívül alkalmazkodóképes, állomá­
nyát nem fenyegeti veszély. Kertekben fészke-
lésre alkalmas bokrok ültetésével megtelepít­
hető.
Karvalyposzáta
Sylvia nisoria (231. fénykép)
Elterjedés: Közép-Európától Közép-Ázsiáig
terjed fészkelőterülete. Nyugat-Európából, a
Pireneusi- és az Appennini-félszigetekröl hi­
ányzik. Skandináviában csak Svédország déli
részén fészkel.
Magyarországon a számára kedvező élőhe­
lyeken domb- és sík vidéken egyaránt előfor­
dul.
Fészkelőhely: Jellemző élőhelyei az ártéri er­
dők szegélyei, árokparti bokrosok, öreg te­
metők, erdei vágások természetes felújulásai,
az alföldi turjánosok füzbokrosai. Teljesen
száraz területeken levő bokrosokban (pl. mű­
velésből kivont kőbányák bokros meddőhá­
nyói) éppen úgy megtelepszik, mint az erősen
nedves vagy akár vízben álló bokrosokban
(pl. ócsai turján, balatonfenyvesi berek).
Nem kerüli az ember közelségét. Budaör­
sön belterületi utat szegélyező líciumos sűrű­
ben fészkelt, 1969. május 14-én és 15-én Bu­
dapesten a fogaskerekű vasút alsó végállomá­
sánál énekelt egy hím. Schmidt E. megfigyelé­
sei szerint kedveli az olyan bokrosokat, ahol
az alacsony vegetáció mellett néhány maga­
sabb bokor vagy fa is található.
Költési idő: Évente csak csak egyszer, május­
ban költ.
Fészkelés: A hímek néhány nappal a tojók
előtt érkeznek a költőhelyre. Az elfoglalt re-
vírt többnyire kiemelkedő pontokon énekelve
jelzik. Nászrepülésük is gyakran megfigyelhe­
tő. Néhány revír nagysága Budakeszi és Bu­
daörs határában a következő volt: 80 x 50 m;
80x45 m; 100x20 m; 100x70 m;
150x 150 m; 100x 100 m; 100x 100 m;
100 x 80 m; 100 x 30 m; 60 x 50 m [380], (A
revír mérete a terület adottságaitól és a párok
számától függően változott.)
A viszonylag nagy fészket száraz növényi
szálakból és gyökerekből mindkét szülő építi.
A csészét finomabb gyökerekkel és szőrszá­
lakkal bélelik. Az építésből a tojó vállalja a
nagyobb részt. A hím néha játékfészkeket
(kezdeményeket) épít. A fészekanyagot a kö­
zelből (átlag 12,5 m) hordják, elsősorban a
kora reggeli órákban [380].
A fészek készítése általában 2-3 napig tart.
Mindig jól elrejtve, bokorágakon, bokrokat
átszövő folyondár és gaz között épül. Buda­
pest közelében 1975-1978 között vizsgált 38
fészek (-kezdemény) elhelyezése a következő
189
volt: 10 fűzbokron (gyakran csalánnal átsző­
ve), 8 galagonyán, 6 fekete bodzán (helyen­
ként csalánnal, illetve szulákkal átszőve), 5
szederindák között, 3 kökénybokron, 3 nyár­
csemetén (magas gazban, szulákkal átszőve),
2 vadrózsán, 1 drótsövényen különböző
gyomnövények és kúszónövények alkotta sű­
rűben.
A fészek többnyire alacsonyan épül. A
Schmidt E. által talált legalacsonyabban levő
fészek szeder sűrűjében volt, 10 cm-rel a talaj
felett, a legmagasabb 145 cm magasan, bokor­
ágon.
A tojások száma rendszerint 5. Tíz fészek­
alja között Schmidt E. egy hatost talált. Var­
ga F. Zagyvaróna környékén húsz fészek kö­
zül ötben 4, nyolcban 5 és ötben 6 tojást
talált. További két fészekben 3-3 fióka volt.
A kotlási idő 13-15 nap. A fiókák 14-15 na­
pos korukban hagyják el a fészket. Eleinte a
közeli sűrűben bujkálnak, ahol a szülők to­
vább etetik őket. A család többnyire a vonu­
lás kezdetéig együtt marad.
Táplálkozás: Tavasszal és nyáron elsősorban
rovarokat (hernyókat, lepkéket) fogyaszt, a
nyár végén a fekete bodza bogyóit is eszi
[347],
Állománynagyság: Országos állománynagy­
sága gyakorisága miatt nem adható meg. Ki­
sebb területeken végzett állományfelmérések
szerint 1965-ben Sasér természetvédelmi terü­
letén (Algyő) 12 éneklő hím tartózkodott;
1980-ban Tiszatelek magasságában a Tisza-
ártér 1000 m-es szakaszán 17 éneklő hím volt.
A solymári árok (ritkás fűzbokrok, kevés bod­
za) mentén 1961-ben és 1962-ben 2-2 pár
költött [348], A gánti bányákban 1971-ben 10
éneklő hímet figyeltek meg. Budakeszi közelé­
ben erdő menti bokros domboldalakon
1972-1982 között 7 ha-on 4-5 pár fészkelt.
A Badacsony déli oldalán a bokrosokban
1972-ben 5 pár költött [372].
Vonulás: A tavaszi érkezés 1970-1978 között
április 25. és május 2. közé esett [380].
Az őszi vonulás már augusztus elején meg­
indul, a hó derekán éri el csúcspontját. Szep­
tember első felében az utolsó példányok is
eltűnnek.
190
Téli szállása Kelet-Afrika. A hazai gyűrű-
zési adatok még hiányoznak.
Védelem: Mivel gyakori faj, állománya nincs
veszélyben. Bokrosok telepítésével, ezek köl­
tési időben való kímélésével segíthetjük védel­
mét. A fészek háborgatására rendkívül érzé­
keny, a már kotlott tojásokat is könnyen ott­
hagyja.
Kerti poszáta
Sylvia borin
Elterjedés: Európában általános elterjedésű,
csak a mediterrán félszigetek déli részeiről és
Skandinávia legészakibb területeiről hiány­
zik. Ázsiában Szibéria nyugati feléig terjed.
Hazai előfordulása nem egyenletes, a szá­
mára kedvező élőhelyeken viszonylag gyakori
lehet, másutt hiányzik.
Fészkelőhely: Legjellemzőbb élőhelye a folyó­
árterek buja ligeterdeinek az a része, ahol a
talajt kusza szederdzsungel borítja. Elsősor­
ban a fűzbokros szegélyeket és a nagyobb
tisztások környékét kedveli. Kisebb gyakori­
sággal fészkel a középhegységek elegyes erdei­
ben is. Kertekben és általában az ember köze­
lében nem találjuk, legfeljebb nagyobb par­
kokban telepszik meg egy-egy pár.
Költési idő: Évente egyszer, május végén, júni­
us elején költ, de az ártéren élő párok a kései
áradások idején az alacsonyan rakott fészek
pusztulása miatt pótköltésre kényszerülnek.
Fészkelés: A költőhelyen először a hímek je­
lennek meg, és Schmidt £.-nak a Tisza felső
szakaszán végzett megfigyelései szerint már
május első napjaiban elfoglalhatnak egy-egy
területet. A később kialakult párokat is eze­
ken a helyeken találjuk. Külön éneklőhe­
lye nincs, de a fűzbokrok vagy a fák lombko­
ronájában bujkálva sokszor hosszú időn át
folyamatosan énekel. A növényi szálakból,
vékony gyökerekből álló fészket a két szülő
közösen építi. A csészét szőrszálakkal és fi­
nom növényi szálakkal bélelik. A hím gyak­
ran fészekkezdeményeket („játékfészkeket”)
is készít.
A fészek maga meglehetősen laza alkot­
mány, és mindig nagyon alacsonyan épül,
elsősorban a szederindák sűrűjében. Alja né­
ha csaknem a földet érinti. Az építőanyagot,
Schmidt E. két fészeknél végzett megfigyelései
szerint, kis távolságról - 10-20 cm-ről - hord­
ták.
A tojások száma rendszerint 5, a pótkölté­
sekkor néha 4. Előfordult 3 tojásos fészekalj
is. A tojó az utolsó tojás lerakása után kezd
kotlani. Rendszerint egyedül üli a tojásokat.
A fiókák a 12-13. napon kelnek ki. Az első
napon ugyancsak a tojó melengeti a fiókákat,
de az etetést már a hímmel közösen végzi.
A fiatalok 10-12 napig maradnak a fészek­
ben, ezt követően a sűrű aljnövényzetben buj­
kálnak mindaddig, amíg elérik a röpképessé-
güket.
Táplálkozás: A lombok között szerzi táplálé­
kát, zsákmánya ennek megfelelően elsősor­
ban különböző rovarokból áll. Tiszatelek és
Tiszabercel térségében Schmidt E. távcsővel
figyelte meg, amint bagolylepkéket és hernyó­
kat zsákmányolt. Ritkábban a repülő rova­
rok közül is elfog egyet-egyet. Táplálékért a
talajra vagy a fűbe nem száll le. Augusztus­
szeptemberben rendszeresen látogatja az érő
bodzásokat, és ilyenkor elsősorban ezek bo­
gyóival táplálkozik.
Állománynagyság: A Tiszatelek magasságá­
ban húzódó fűz-, nyár-ligeterdők 1000 m-es
szakaszán az éneklő hímek száma, Schmidt E.
megfigyelése szerint, a következőképpen ala­
kult: 1973-1979 között 8-10 pd„ 1980-1982
között 3-4 pd.
A Budapest környékén végzett őszi gyűrű­
zések során a kerti poszáta 15,5%-os gyakori­
sággal fordult elő a többi poszátafajhoz vi­
szonyítva [376],
Vonulás: Tavasszal viszonylag későn, április
utolsó harmadában érkezik, de a Felső-Tisza
mentén végzett megfigyelések szerint a vonu­
lás május első harmadára is átnyúlhat.
Schmidt E. legkorábbi megfigyelése: Kis-
Balaton, 1976. április 22. (1 éneklő hím).
Az őszi mozgás már augusztusban megin­
dul, ilyenkor a számukra kedvező táplálékot
nyújtó bodzásokba húzódnak. A vonulás
szeptemberben éri el csúcspontját, október
második felében már csak elvétve találko­
zunk egy-egy példánnyal. Rékási J. kivétele­
sen késői megfigyelése: Pannonhalma, 1982.
november 2. (1 példány).
Egy Olaszországban május 13-án jelölt pél­
dány a következő év május 24-én Tolna me­
gyében, Fürgédnél került meg. Egy Piliscsa-
bán augusztus közepén gyűrűzött madár né­
hány hét múlva - szeptember 4-én - Calabriá-
ban (Olaszország) jutott emberkézbe. Egy
Málta szigetén április 10-én gyűrűzött kerti
poszátát három év múlva június végén Diós-
jenő környékén fogtak vissza.
Védelem: Hazai állományát csak az élőhelyé­
ül szolgáló erdők irtása veszélyezteti. Ahol a
folyók mentén a természetes fűz-, nyár-liget-
erdőket kivágják, és helyükre aljnövényzet
nélküli nyárosokat telepítenek, ott nem tud
megtelepedni.
Mezei poszáta
Sylvia communis (232. fénykép)
Elterjedés: Európában általános elterjedésű,
csak a legészakibb területeken nem költ.
Ázsiában kelet felé egészen a Bajkálig, délen
Turkesztánig terjed fészkelőterülete. Költ
Észak-Afrika tengerparti részén is.
Magyarországon domb- és sík vidéken egy­
aránt megtaláljuk. A zárt erdőket kerüli, de
a középhegységi völgyekbe helyenként felhú­
zódik.
Fészkelőhely: Élőhelyigénye a karvalyposzá­
táéhoz hasonló, de sokkal kisebb terjedelmű
bokrossal is megelégszik. Jellemző tartózko­
dóhelyei az árokparti bokrosok, a galagonyá­
val, vadrózsával borított, déli kitettségű
domboldalak, a mezsgyék bokorsávjai, az
öreg temetők, a kőbányák benőtt meddőhá­
nyói, a szőlőhegyeken levő gazos, bokros te­
rületek. A nyílt élőhelyeket kedveli, így példá­
ul a folyókat kísérő ligeterdőknek mindig a
szélén, a bokros, iszalagos, gazos részeken,
vagy a védőgát túlsó oldalán húzódó bokor­
foltokban telepszik meg. Nem idegenkedik az
ember közelségétől sem, kedvező élőhely ese­
tén belterületen is fészkel.
191
Költési idő: Évente kétszer, májusban és júni­
usban költ.
Fészkelés: A hímek érkeznek először, revírt
foglalnak, és énekelve igyekeznek párt szerez­
ni. Éneklés közben gyakori a nászrepülésük.
A hím a revír területén több fészek építésébe
is belekezd, ezek közül a tojó választja ki a
véglegeset, amelyet közösen fejeznek be.
A fészek mindig alacsonyan, folyondár kö­
zött, a sűrű gazosban, gyakran csalán vagy
szederindák között épül. Anyaga száraz fű­
szálakból és más növényi részekből (finom
gyökerekből) áll. A csészét szőrszálakkal is
bélelik. A fészek peremébe néha pókhálót
vagy gyapjúszálakat építenek. A fészekanya­
got 10-15 m távolságról hordják.
A tojások száma rendszerint 5 (14 fészekalj
közül két 4-es, tíz 5-ös és két 6-os volt). A kot­
lás - amelyben mindkét szülő részt vesz - az
utolsó tojás lerakása után kezdődik. A fiókák
11-13 nap múlva kelnek ki. Kezdetben főként
a tojó melengeti őket. A hím és a tojó is etet.
A fiókák 10-12 napos korukban hagyják el a
fészket. Eleinte a közeli sűrűben bujkálnak,
ahol a szülők tovább etetik őket.
Táplálkozás: Fő táplálékai a rovarok és a
pókok. Ezek után a magas gaz és fű között is
kutat. Csíki 16 gyomorból 30 bogár-, 3 hár-
tyásszárnyú-, 1 légy- és 2 poloskafajt muta­
tott ki [80], A termesztett növények között
levő keskeny mezsgyékben fészkelő párok a
szomszédos kukorica-, galagonya-, illetve
kenderföldekre járnak táplálékért. Augusz­
tustól rendszeresen fogyasztják a fekete bod­
za bogyóját.
Állománynagyság: Az állomány hazánkban
is, hasonlóan a nyugat-európaihoz, 1960 óta
láthatóan megfogyott, bár ezt a megfigyelést
számszerű adatokkal nem tudjuk alátámasz­
tani. Csak az utóbbi években tapasztalható
ismét lassú növekedés. Schmidt E. a Sasér
természetvédelmi területen (Algyő) 1965. má­
jus 14-én 12-15 éneklő hímet számolt. A Ba­
dacsonytomaj felett húzódó Kata-domb bok­
rosaiban 1972. május 12-én 14 hím énekelt.
A nyár végi,, őszi vonulás idején a Budake­
szi bodzás árokban a poszátafajok 25%-a
192
1977-ben mezei poszáta volt. 1978-ban ez az
érték 23% volt [378],
Vonulás: Az első példányok április második
felében érkeznek. Az őszi mozgás augusztus­
ban kezdődik, és szeptember végéig tart.
A Budakeszi bodzás ároknál a vonulás csúcs­
ideje hároméves vizsgálat alapján augusztus
12. és szeptember 15. közé esett, ami meg­
egyezik a fekete bodza fő érési idejével [347],
Őszi vonulás idején láthatjuk kukoricások­
ban, kender között, faluszéli gazosokban is.
Telelőterülete Afrikában, a Szaharától dél­
re van. A hazai gyűrüzési adataink még hiá­
nyoznak. Egy Sziléziában jelölt példány szep­
temberben Budapest közelében került kézre.
Védelem: Klasszikus élőhelyei az utóbbi évti­
zedekben erősen megfogytak. A kopár domb­
oldalak, árokpartok bokrosításával fészkelő­
helyet teremthetünk számára.
Kis poszáta
Sylvia curruca (233. fénykép)
Elterjedés: Európában általános elterjedési!,
csak a Pireneusi- és az Appennini-félszigeten,
valamint a legészakibb területeken nem költ.
Ázsiában Kelet-Szibériáig és Észak-Kínáig
terjed a fészkelőterülete.
Hazánkban a domb- és sík vidéken minde­
nütt megtaláljuk. A középhegységi zárt er­
dőkben nem fészkel, de költ a szegélyeken és
a szélesebb völgyek alkalmas élőhelyein.
Fészkelőhely: Legfontosabb élőhelyei a folyó­
árterek, erdők közelében levő bokrosok, öreg
temetők, parkok, kertek. A Tisza ártéri erdei­
ben megfigyelt párok előszeretettel tartóz­
kodtak a részben növényzettel benőtt rőzse-
rakások közelében. A városi és falusi kertek­
ben különösen az élősövényeket kedveli.
Költési idő: Évente általában csak egyszer
költ, rendszerint májusban, de az elpusztult
fészekaljakat pótolja.
Fészkelés: Elsőként a hímek érkeznek. Nem­
csak a későbbi revírekben, hanem vonulás
közben is énekelnek. Halastavakat kísérő fűz­
fákon, árokparti bokrosokban gyakran fi-
231. Karvalyposzáta 232. Mezei poszáta

233. Etető kis poszáta

235. Csilpcsalp-füzike 236. Királyka

241. Repülő örvös légykapó 242. Szürkebegy
247. Sárga billegető hím 248. Sárga billegető tojó
 \ t
249. Kucsmás sárga billegető 250. Kotló hegyi billegető

252. Vörösfejű gébics

253. Tövisszúró gébics hím 254. Tövisszúrógébics-fészekalj

259. Meggyvágó 260. Meggyvágó fészekalja
263. Kenderikecsalád 264. Csíz

265. Tengelic 266. Etető csicsörke

267. Süvöltő hím

269. Süvöltő fészekalja 270. Keresztcsőrű

271. Sordély 272. Erdei pinty

gyelhetünk meg vonuló példányokat, és hall­
hatjuk a hímek énekét. A későbbi revírekben
a hímek, a többi poszátafajhoz hasonlóan,
énekükkel igyekeznek egy tojót magukhoz
csalogatni.
A fészek építését a hím kezdi meg, néha
több kezdeményt is készít, a befejezésben már
a tojó is közreműködik. A fészek anyaga szá­
raz fűszálakból, egyéb növényi részekből és
finom gyökerekből áll. Meglehetősen laza
szerkezetű, néha átlátszó. A peremrészbe
gyakran pókhálót és növényi pihéket is bele­
építenek.
A fészek elhelyezése változó. Az ártéri er­
dőkben rendszerint egészen alacsonyan,
gyakran közvetlenül a föld felett, szederindák
között épül, kertekben vagy bokrosokban
többnyire 60-100 cm magasan. Schmidt E.
Budapesten a Törökőr utcában (Zugló) kerí­
tés mellett álló sűrű bokor ágain 85 cm maga­
san találta készülő fészkét (a fészekalj a bok­
rok nyesése miatt tönkrement).
A tojások száma legtöbbször 5. (Néhány
hazai fészekalj adatai: hármas 2, négyes 3,
ötös 17 alkalommal fordult elő.) A kotlási idő
11-13 nap, a tojó az utolsó tojás lerakása
után kezdi ülni azokat. A fiókák 11-13 nap
múlva kelnek ki, és ugyanennyi idő múlva
hagyják el a fészket. Az első napokban a
közeli sűrűben rejtőzködnek, később az öre­
gek távolabbra vezetik őket.
Táplálkozás: Fő táplálékát a rovarok, a levél-
tetvek és a pókok képezik. Csíki 20 gyomor­
ból 27 bogár-, 5 hártyásszámyú-, 2 légy- és 3
poloskafajt mutatott ki [80]. Táplálkozás
közben mindig az ágak között marad, a föld­
re nem száll le.
Augusztustól rendszeresen felkeresi a bod-
zásokat, a Budakeszi-ároknál és Adonyban a
halastavak közelében Schmidt E. gyakran
megfigyelte, amint a bodzabokrok között álló
szilvafák termését is csipegette. (Őszi vonulás
idején fogott és kísérletképpen több napon át
kalitkában tartott példányok, amelyek táplá­
lékul csak fekete bodzát kaptak, semmit sem
veszítettek a tömegűkből.)
Állománynagyság: Schmidt E. a Sasér termé­
szetvédelmi területen (Algyő) 1965. május 13-án
9 éneklő hímet számolt (kb. 450 x 150 m-en).
Tiszatelek közelében a folyóártér kb. 500 m-es
szakaszán 1978 és 1980 májusában 5-5 hím
énekelt. A fonyódi halastavak közelében levő
V4 ha-os bokrosban 1979. május 4-én 8-10
példány tartózkodott.
Vonulás: A tavaszi vonulás ideje április.
Schmidt E. legkorábbi adata: Pécel, 1973. áp­
rilis 7. (1 éneklő hím).
Az őszi mozgás augusztusban indul. A vo­
nulás fő ideje szeptember, de októberben is
gyakran megfigyelhető egy-egy példány.
A Budakeszi-árok bodzásaiban augusztus el­
ső napjaiban bukkantak fel, és számuk szep­
tember derekáig alig változott [347].
Egy Kisorosziban áprilisban jelölt példány
két év múlva júliusban az NSZK-ban került
kézre, Pomázon és Szolnokon augusztusban,
illetve szeptemberben gyűrűzött kis poszáták
költési időben Dániában, illetve Cseh­
szlovákiában kerültek meg. Egy Budakeszin
1980. augusztus 30-án jelölt példányt 1981.
május 24-én Norvégiából jelentették vissza.
Ez utóbbi adat az őszi vonulás igen korai
indulását látszik bizonyítani.
Telelőterületei a trópusi Afrikában van­
nak, de a hazai gyűrűzési adatok még hiá­
nyoznak.
Védelem: Alkalmazkodóképes faj, állomá­
nyát nem fenyegeti közvetlen veszély. Élősö­
vények, bokorcsoportok létesítésével elősegít­
hetjük lakott helyeken való megtelepedését.
Fitiszfüzike
Phylloscopus trochilus (234. fénykép)
Elterjedés: Európa déli részének kivételével
mindenütt költ. A Brit-szigeteken is honos.
193
Ázsiában Szibériáig terjed a fészkelőterülete.
Fészkelőhely: A vegyes fafajú erdőket kedveli,
de a fiatal fenyőtelepítéseket előnyben részesí­
ti. Költ akácosokban is. Hegy- és dombvidéki
elteijedésű, de a sík vidéki nedves erdőkben
is megtelepszik.
Költési idő: Fészekalja május közepén teljes.
Évente egyszer költ, pótköltése lehetséges.
Fészkelés: Fészkét szinte kizárólag a talajon
- ritkán sűrű fenyőfán - találhatjuk, de min­
dig alacsonyan. Talajra rakott fészkét korha­
dó lomblevelek, nagyobb fűcsomó alá rejti.
A tojó egyedül építi fűszálakból. A tereptől
függően sokszor tetőt is készít, így válik a
fészek zárttá. Belülről toliakkal béleli.
A fészekalj 4-8 tojásból áll, a 6 tojásosak
a gyakoriak. A tojásokat naponta rakja le.
Csak a tojó kotlik. Kotlás közben a hím a
revírben énekel. A tojó csak rövid időközökre
hagyja el a fészkét, amikor táplálkozik. A fió­
kák a 12-13 napos kotlás után egyszerre kel­
nek ki, és a 14. napon hagyják el a fészket.
Mindkét szülő táplálja őket, de a tojó gyak­
rabban etet. Kirepülés után a szülők elvezetik
őket a környékről [159],
Táplálkozás: Elsősorban a lombkoronában
élő rovarokat, főleg hernyókat, levéltetveket,
apró élőlényeket fogyasztja. Horváth szerint,
a fiókanevelés idején apró hernyókkal és po­
loskákkal etettek [159], Ezeket a fűből, nem
a lombozatról szedték.
Állománynagyság: Hazánkban viszonylag rit­
ka fészkelőnek számít, de korántsem annyira,
mint amilyennek Horváth tartja [159]. Folt­
szerű elterjedése és a revírfoglaló éneklésen
kívüli időben folytatott rendkívül rejtett élet­
módja miatt a hazai állomány nagysága nem
ismert. Újabban a fenyőtelepítésekben egyre
több helyen megtalálható, az ország vala­
mennyi részén.
Vonulás: Az állomány zöme április közepén
érkezik, illetve vonul át hazánkon. Horváth
szerint a hímek 3-4 nappal korábban érkez­
nek [159]. Szeptember közepén vonulnak el.
Az északiak is ekkor vonulnak át hazánkon.
A telet a trópusi Afrikában tölti. A hazai
állomány pontos telelőterülete nem ismert.
Védelem: Az állomány fenntartása külön vé­
194
delmi intézkedést nem igényel, az egyre álta­
lánosabbá váló fenyötelepítések kedveznek
megtelepedésének.
Csilpcsalp-füzike
Phylloscopus collybita (235. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiái elterjedésű faj. Skandi­
návia északi, valamint Spanyolország és Gö­
rögország déli területeinek kivételével egész
Európában költ.
Hazánkban általánosan elterjedt, a számá­
ra alkalmas helyeken mindenütt előfordul.
Fészkelőhely: A ritkás tisztásokkal tarkított,
aljnövényzetben gazdag erdőket részesíti
előnyben. Kedveli az ártéri erdőket, a víz
közelségét, a hegyvidéken is elsősorban a ned­
ves talajú erdőrészekben, patakok közelében
telepszik meg. A zárt bükkösöket és a nagy,
összefüggő nádasokat kerüli, bár a bokrosok
közé ékelődött kisebb nádfoltokban szívesen
fészkel.
Költési idő: Április közepén kezdi építeni fész­
két, és a hónap utolsó napjaiban rakja le
tojásait. Május első felében fészekalja mindig
teljes, de előfordulnak korábbi fészkelések is.
Május első hetében Dénes J. néhányszor talált
már pár napos fiókát (pl. Vác, 1981. május
2-án négy frissen kelt fióka volt a fészekben).
A fiatalok május végén, június elején vál­
nak önállóvá, az öregek ezután másodszor is
költenek. Előfordul, hogy az első fészekalj
pusztulása esetén a másodköltés elmarad, és
csak pótköltésük van.
Fészkelés: Tavasszal először a hímek érkez­
nek meg a költőhelyre, de a fészek helyét a
néhány nappal később érkező tojó választja
ki, és egyedül ő épít. A hím csak a fán énekel­
ve, ágról ágra ugrálva kíséri párját, amely az
aljnövényzet takarásában óvatosan hordja a
fészekanyagot.
Gömb alakú fészkének külső részét - a
környezettől függően - száraz falevelekből,
erősebb fűszálakból és egyéb növényi részek­
ből 6-10 nap alatt készíti el, belül toliakkal
gondosan béleli. A kész fészekbe csak egy
szűk nyílás vezet. Az elég nagy, boltozatos
fészket mesterien elrejti egy fűcsomó alá, csa­
lán, szederinda vagy más hasonló aljnövény­
zet közé. A fészek mindig földközelben, rend­
szerint a talajon vagy néhány centiméterrel a
tálajszint felett épül. Kivételesen 60 cm maga­
san is költött [136].
A fészekalja 5-6 (ritkán 4) tojásból áll.
A kotlási idő általában 12-14 nap. A tojó a
teljes fészekaljon kezdi a kotlást, ezért a fió­
kák szinte egyszerre kelnek ki. 10-13 napig
maradnak a fészekben. A fiókák etetésében
mindkét szülő részt vesz.
Néha még röpképességük elérése előtt el­
hagyják a fészket, és a közelben meghúzódva
az aljnövényzetben, egy bokor ágán várják az
eleséggel érkező szülőket, amelyek néhány
napig még tovább etetik őket.
Táplálkozás: A fiókáknak kezdetben apró ro­
varokat, levéltetveket, szúnyogokat, hernyó­
kat hordanak, később nagyobb puha testű
rovarokkal is etetnek, amelyeket a fák és bok­
rok leveleiről szedegetnek össze. A talajon
pókokat is fogdosnak. Győry és Reichart a
gyomortartalmában nagy téliaraszolót, hosz-
szúcsápú legyeket, főpókokat, sodrómolyo­
kat és poloskát talált [139].
Állománynagyság: Dénes J. Vác környékén
1974-1980 között a Duna árterében vizsgálta
a párok eloszlását. A fészkek egyenletesen,
átlagosan 150 m-re épültek egymástól. Elő­
fordult, hogy a két fészek között csak
60-70 m volt a távolság. Akadnak azonban
hazánkban olyan területek is, ahol egyáltalán
nem költ, vagy csak kis számban fordul elő.
Vonulás: Tavasszal korán, sokszor március
első felében megérkezik költöhelyére. Gyűrű­
zések tanúsága szerint nyár végén a környé­
ken nevelődött fiatalok kisebb, laza csopor­
tokban mozognak. Az őszi hónapokban szer­
tekóborolnak az országban, és olyan helye­
ken is megjelennek, ahol egyébként nem köl­
tenek.
Az állomány zöme szeptember végén, ok­
tóber elején vonul el, de még november végén
is látható egy-egy példány. Ezek valószínűleg
északi átvonulok. 1978-79 telén Szegeden
több példány áttelelt [183],
A telet a Földközi-tenger mellékén és
Észak-Afrikában töltik.
Eddig két gyűrűs madarunk került meg
külföldön. Az egyiket 1962. április 4-én jelöl­
ték Solymáron, és 1962. október 10-én fogták
meg Egyiptomban. A másikat Kisorosziban
gyűrűzték 1976. szeptember 15-én, és 1978.
március 3-án került meg Izraelben.
Védelem: Az ártéren épült fészkeket a tavaszi
áradások veszélyeztetik. A lakóterületek, hét­
végi házak környékén az elkóborolt macskák
pusztítják a talaj közelében levő fészkeket.
Mindezek ellenére a hazai állomány nem ve­
szélyeztetett.
Sisegő füzike
Phylloscopus sibilatrix
Elterjedés: Csaknem egész Európában költ.
Skandinávia északi részéről, Írországból, a
Pireneusi-félszigetről és a Balkán-félsziget dé­
li részéről hiányzik. Ázsiában Nyugat-Szibé-
riáig terjed.
Hazai elterjedése nem egyenletes, mivel in­
kább a domb- és a hegyvidék erdeinek költő
Fészkelőhely: Hegyvidéken, főleg a bükkös és
elegyes fafajú árnyékos erdőkben fészkel.
A dombvidéken néhol gyakori, de egyes he­
lyekről teljesen hiányzik. Sík vidéken ritkán
fészkel.
Költési idő: Évente csak egyszer költ. Április
végén, május elején kezdi építeni fészkét. Fé­
szekalja rendszerint május közepére teljes.
Kedvezőtlen időjárás esetén május második
felére tolódik a fészkelése. Fészekkárosodás
195
esetén még június első, sőt második felében is
akadnak fészkelők. A Medves-hegység erdei­
ben Varga F. által talált 52 fészek közül a
legkorábbi 1967. május 11-én 1 tojással, a
legkésőbbi 1965. július 4-én 4 tollas fiókával
került elő. 1978. május 5-én a Börzsönyben
Dénes J. által talált fészkében már 6 tojás
volt.
Fészkelés: Tavasszal először a hímek érkez­
nek meg, és foglalják el a fészkelőterületüket.
Ilyenkor az alacsonyabban levő vékony ága­
kon, oldalsarjakon ülve énekelnek. A párok
kialakulása után kezdik meg a fészek építését.
Rendszerint fücsomó, avar vagy tört ág alá
építik a füzikefélékre jellemző, gömb alakú,
zárt fészket, amelynek elég rejtetten, az olda­
lán van a bejárati nyílása. A minden esetben
talajra épült fészek külső részének anyaga fű,
ritkábban falevél, a belseje finom fűszálakból
készül.
A tojások száma 5-6, de nem ritka a 7 tojás
sem. A kotlás csak teljes fészekaljon kezdő­
dik. A kotlási idő 12-13 nap. A tojó egyedül
ül a tojásokon. A hím a közelben tartózko­
dik, és gyakran énekel. A fiókák egyszerre
kelnek ki, és 11-13 nap múlva hagyják el a
fészket. Néhány nap elteltével a szülők már a
fák lombkoronájában etetik őket, egészen a
teljes önállóságuk eléréséig.
Táplálkozás: A fiókanevelés első napjaiban
apróbb szúnyogokkal és hernyókkal etetnek
a szülők, később már nagyobb puha testű
rovarokat fognak a fiókáknak. Főként a lom­
bok között repülő rovarokra vadásznak, de
a leveleken tartózkodó hernyókat is összesze­
dik. Györy és Reichart vizsgálatai kimutatták,
hogy a különféle araszolólepkék, elsősorban
a téliaraszolók hernyóit fogyasztják [139],
Állománynagyság: Hazánkban állomány­
nagyságát még nem vizsgálták. Dénes J. meg­
figyelései szerint a Naszály hegyen a fiatal
elegyes erdőrészekben és bükkösökben a pá­
rok nagy területen szétszóródva, kis számban
fordulnak elő. A hímek egymástól 150-300
m-re énekeltek, és egyes helyekről hiányoz­
tak. Varga F. szerint a Medves-hegység erdei­
ben, főleg az északra, északkeletre néző hegy­
oldalak lomberdeiben gyakori fészkelő. Itt
196
mindenhol megtalálható. Kedveltebb költő­
területein 1 km2-es területen 4-5 pár is költ.
A Pilisben csak a bükkösökben fészkel.
Vonulás: Tavaszi érkezésük, kedvező időjárás
esetén, április közepére esik, de nemritkán
csak április végén jönnek meg a telelőterüle­
tükről. A tőlünk északabbra fészkelők közül
még májusban is akadnak átvonulok. Vác
környékén Dénes J. június 1-én is megfigyelt
átvonuló példányt.
Az állomány zöme augusztus végén, szep­
tember elején vonul el. A telet Közép-Afriká-
ban tölti. A hazai állomány pontos telelőterü-
lete ismeretlen.
Eddig egy gyűrűzött példány került meg
külföldön. Ezt 1930. július 22-én fiókaként
jelölték, és 1931. január elején jelezték vissza
Észak-Olaszországból, Rieti mellől (1000 m
tengerszint fölötti magasság).
Védelem: Nem ismeretesek olyan okok, ame­
lyek a hazai állományt veszélyeztetnék. Az
időszakos állománycsökkenést a kedvezőtlen
időjárás idézi elő.
Királyka
Regulus regulus (236. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiái elterjedésű, elsősorban
hegyvidéki faj. Földrészünkön nem fészkel
Skandinávia északi részén és a Pireneusi­
félsziget legnagyobb területén.
Hazánkban főként az Alpokalja és az Észa­
ki-középhegység fenyveseiben költ. E terüle­
teken gyakori. A Dunántúli-középhegység­
ben szórványosan fordul elő. A jelentős lucte-
lepítések hatására bővült hazai elterjedése, és
egyre újabb helyeken várható fészkelése. Al­
kalomszerűen sík vidéki területeken, pl. Tor­
nyospálca és Tengelic, is megfigyelték valószí­
nű költését [3, 173].
Fészkelőhely: A lucfenyvesek jellemző fészke­
lő madara. Elsősorban a hegy- és domvidéki
lucosokban, valamint más tűlevelű és lombos
erdők luccal elegyes részeiben költ. Kedveli
az idősebb ligetes jellegű helyeket, de megte­
lepszik a fiatalabb állományokban is. Néhol
előfordul lucfenyősorban, parkokban és lom­
r
bős erdők néhány lucfenyőből álló facsoport­
jában is [17, 68, 157],
Költési idő: Évente kétszer költ. Az eddig is­
mert 34 hazai fészkelés elemzéséből azonban
kiderült, hogy különböző okok miatt a párok
35%-a csak egy fészekaljat tudott fölnevelni.
A fészeképítést néha már március legutolsó
napjaiban megkezdik, de a fő időszak április
első felére esik. Fiókák legtöbbször május
végén, június elején találhatók. A második
költés június 15. és augusztus 15. között zaj­
lik.
Fészkelés: Fészkét lucfenyőre építi, és egy­
aránt megtalálható a fa felső részében fölfelé
irányuló oldalágon, illetve az alsó lehajló ága­
kon. Általában a nyíltabb részek felé hajló
oldalág alá, az arról sátorszerűen lecsüngő
gallyak közé függeszti fészkét. Tizenhárom
hazai fészek átlagmagassága 9,7 m (2-16 m)
volt.
A fészek anyaga legnagyobbrészt moha,
kevés zuzmó és állati szőrök. Vázát hemyó-
és pókszövedék alkotja, ez rögzíti a gallyak­
hoz. Csészéjét általában toliakkal, néha állati
szőrökkel dúsan béleli. A fészket a hím és a
tojó is építi, és mintegy 18-20 nap alatt készül
el. A fészekalja 7-10 tojásból áll. Három leírt
hazai fészekalja 10 tojásos volt. Csak a tojó
kotlik. Időnként - legtöbbször a hím közeled­
tekor - elhagyja a fészket, és néhány percig
párjával együtt táplálkozik, majd visszaül.
A kotlás 14-17 napig tart. A fiókákat a szü­
lők felváltva etetik. Az egészen kis fiókákat is
magukra hagyják élelemkereséskor. A 2-4
napos fiókákat a szülők 3,5-6,4 percenként
táplálták [17].
A fiókák 16-19 napos korukban hagyják el
a fészket, de néhány napig az öregek még
etetik őket.
Táplálkozás: Vonuló és áttelelő példányok
gyomortartalmában Csíki nagyobb mennyi­
ségben hangormányosokat, igazi legyeket és
mezeikabóca-fajokat talált [80]. Előkerültek
még futóbogarak, cickányormányosok, or-
rosbogarak, cincérek, levélbogarak, vastag-
combú fémfürkészek, hangyák, fürkészle-
gyek, címeres poloskák, bodobácsok, virág­
poloskák, levélbolha-félék, valamint külön­
böző pók- és százlábúfajok.
Állománynagyság: Hazánk területén jelenleg
800-900 pár fészkel. Az Őrségben jellemző
fészkelőhelyein 1980-82-ben 2-7 ha-on köl­
tött 1-1 pár.
Vonulás: ősszel, szeptember elejétől mutat­
koznak az elsők. Ezek feltehetően a hazai
állomány és a környező hegyvidékekről lehú­
zódók kóborló példányai, melyek a Kárpát­
medencében valószínűleg át is telelnek. Októ­
ber második felében az északabbról érkezők
jelentős mennyisége vonul át hazánkon.
Télen és vonuláskor is főleg a fenyvesekben
mozog, de a lomboserdőkben, folyóártere­
ken, parkokban és még nádszegélyekben [52]
is megtalálhatók különálló vagy cinegecsa­
pathoz társult egyedei, kisebb-nagyobb csa­
patai.
Tavasszal, március közepétől erőteljesen
növekszik számuk, majd április közepére az
utolsó átvonulok is elhagyják hazánkat. Ta­
vaszi vonulásuk egyenletes, az őszi azonban
hullámokban zajlik. A hazánkban ősszel a
gyűrűzések során befogott példányok zöme
az évben kelt fiatal madár.
Védelem: A mókus és a szajkó helyi kártétele,
valamint a lucfenyvesek tisztításának, gyérí­
tésének rossz időzítése jelenthet veszélyt a
királykák költésére.
Tüzesfejü királyka
Regulus ignicapillus
Elterjedés: Európában - Skandinávia, Dánia
és a kelet-európai alföld nagy részének kivéte­
lével - mindenhol költ. Észak-Afrika egyes
pontjain és Kisázsia nyugati felében is fészkel.
Hazánkban 1978-ban észlelték először
fészkelését az őrségben [23]. Az azóta végzett
megfigyelések szerint ott, valamint a Kőszegi-
és Soproni-hegységben rendszeres fészkelő, és
egyes helyeken csaknem gyakorinak mond­
ható. A Bükkben és a Börzsönyben is fészkel
[184, 469]. Barbácsy Z. a Kemenesháton, a
Zalai-dombságban és a Pilisben is észlelte
197
költési időben, Barta Z. pedig az Északi-
Bakonyban figyelte meg. A királykához ha­
sonló ökológiai igényű faj feltehetően szórvá­
nyosan egyéb helyeken is előfordul (pl. Zemp-
léni-hg.).
Fészkelőhely: Hazánkban lucfenyvesekben
fészkel. Egyaránt előfordul tiszta és elegyes
lucosokban. Valamelyest előnyben részesíti
az idősebb erdőket. Az ilyen helyeken csak­
nem azonos számban fészkel a királykával.
Az Alpokalján néhol parkok fenyveseiben is
költ.
Költési idő: Általában évente kétszer költ.
A fészeképítést április 5-15. között kezdi, má­
jus első felében teljes a fészekalj. A fiókák
június első felében repülnek ki. A második
költés június 15-augusztus 15. között zajlik.
Fészkelés: A fészek elhelyezése megegyezik a
királykáéval. Hét hazai fészek átlagmagassá­
ga 9,4 m (5,5-14 m) volt. A fészek vázát
öt-hat vékony, lecsüngő gally közé hernyó- és
pókszövedékből építi és mohaszálakkal tölti
ki. A tömött, gömbölyded fészek csészéjét
finom növényi szálakkal, rostokkal, illetve
toliakkal béleli. A fészek 18-20 nap alatt ké­
szül el. A királykával ellentétben csak a tojó
épít, a hím énekelve kíséri.
A fészekalj nagyságát hazánkban még nem
vizsgálták, az irodalom 7-12 tojásról tesz em­
lítést [255], Az első fészekalj többnyire 9 tojá­
sos. A tojó üli a tojásokat, közben néha el­
hagyja a fészket. A fiókák 14-15 nap múlva
kelnek ki. Mindkét szülő felváltva eteti őket.
A néhány naposokat sohasem hagyják telje­
sen magukra, az egyik szülő mindig a fészek­
nél marad. (15 napos fiókáknál Barbácsy Z.
3,5-4 perces etetési gyakoriságot észlelt.)
A fiókák 19-20 napos korukban hagyják el a
fészket. Néhány napig a szülők még táplálják
őket, majd a második fészek építésébe kezde­
nek.
Táplálkozás: Hazai fészkelése csak nem rég­
óta ismert, így ez ideig táplálkozási vizsgála­
tot nem végeztek. Feltehető, hogy tápláléka
hasonló a királykáéhoz. Elsősorban luc- és
más fenyöféléken táplálkozik, de nem idegen­
kedik a lombos fáktól sem. A nagyobb fióká­
kat jórészt különböző hernyókkal eteti.
198
Állománynagyság: Jelenlegi fészkelő állomá­
nya 150 párra becsülhető. Ennek 85%-a az
Alpokalján található. Az Őrségben 1980-ban
30 helyen fordult elő [27], és feltehetően 45-50
pár költ itt. Kedvező adottságú fészkelőhe­
lyein 4-7 ha-onként fészkelt 1-1 pár.
Vonulás: Szeptemberben jelennek meg az első
példányok, majd a hónap folyamán, valamint
októberben a vonulók zöme elhagyja hazán­
kat. A csúcsidőszak október közepére esik.
November 15. után csak igen szórványosan
mutatkozik, és - az 1978-79-es telet leszámít­
va, amikor Szegeden a Tisza árterében át is
telelt [183] - mindössze néhány november vé­
gi, decemberi adat ismeretes. Januárban csak
a szegedi átteleléskor észlelték.
Rendes körülmények között hazánktól dé­
lebbre, így Dél-Európában, Észak-Afrikában
és Kisázsiában telelnek.
Tavasszal március elején érkeznek az első
példányok, a hónap közepétől számuk meg­
emelkedik, majd április 20. körül az utolsó
átvonulok is elhagyják hazánkat. A csúcsidő­
szak március 25—április 5. közé esik; ez idő
tájt a hazai fészkelő állomány zöme már el­
foglalja költőterületét. Legtöbbször egyedül,
néha párban vonul. Legnagyobb, hazánkban
megfigyelt csapata 6 példányból állt [72].
Védelem: A királykánál leírt veszélyek ezt a
fajt is fenyegethetik.
Szürke légykapó
Muscicapa striata (237., 238. fénykép)
Elterjedés: Egész Európában, Kisázsiában és
Észak-Afrikában költ. Ázsiában fészkelőte­
rülete a Bajkál-tóig nyúlik.
Magyarországon a sík és dombvidéken ál­
talánosan elterjedt, de mindenütt kisszámú
fészkelő.
Fészkelőhely: Ritkás, öregebb erdőkben, fo­
lyóártereken - különösen, ahol csonkolt fü­
zek vannak -, parkokban, kertekben, szőlő­
hegyeken, temetőkben telepszik meg. Ritkáb­
ban a telepített nyárasokban is költ egy-egy
pár. Nem kerüli az ember közelségét, falvak­
ban és városokban is fészkel.
Költési idő: Évente általában csak egyszer
költ, májusban, júniusban. Kedvező időjárási
körülmények között kivételesen másodszor is
fészkel.
Fészkelés: Érkezésük után rövidesen már a
költőhelyen mutatkoznak, és májusban meg­
kezdik a fészek építését. Ebben a munkában
mindkét madár részt vesz, de a tojó az aktí­
vabb.
A fészek elhelyezése rendkívül változó,
földtől számított magassága többnyire 2-5 m.
Schmidt E. Sasérben (Algyő) több alkalom­
mal találta fészkét öreg fűzfák törzsén, em­
bermagasságban levő ágcsonkra építve.
A Felső-Tisza mentén kikorhadt üregbe
hordta egy pár a fészekanyagot. Gyakran
költ épületek alkalmas zugaiban, zsalugáte-
rek mögött, présházak gerendáin, fali üregek­
ben, füstifecske elhagyott fészkében. Ritkán
elfoglalja az eresz alá kihelyezett tág nyílású
odút is. Chernél város közepén levő szerelő­
csőben, gerendán, repkény között, szőlőházi­
kó tetőfülkéjében, futónövénnyel befuttatott
házfal üregében [66], Lovassy fal mellett hú­
zódó villanydrótokon, illetve lámpaernyőn
épült füstifecskefészekben való fészkelését
említi [247, 249].
A fészek növényi szálakból, finom gyöke­
rekből, több-kevesebb mohából (ez eseten­
ként teljesen hiányozhat) épül, a csészét szőr­
szálakkal, pamutszálakkal, gyapjúval béleli.
A meglehetősen laza alkotmány többnyire
félig vagy teljesen szabadon helyezkedik el.
A tojások száma 4-5, ritkán 6, amelyet a
tojó naponként rak le. A kotlás csak a teljes
fészekaljon kezdődik. Többnyire a tojó kot­
lik, a hím eteti, de időről időre maga is eljár
táplálékért. Egyes pároknál rövidebb időre a
hím is üli a tojásokat. A kotlási idő 12-14
nap, a fiatalok 12-13 nap alatt hagyják el a
fészket.
Táplálkozás: Elsősorban repülő rovarokat
zsákmányol, de a tavaszi érkezést követően és
az őszi vonulás idején - különösen hűvös reg­
geleken - gyakran a földön ugrálva is vadá­
szik, vagy a fák törzséről és ágairól szed le
rovarokat. Szlivka megfigyelt egy példányt,
amely a víz felületéről molnárkákat kapott el
[439].
Korábban károsnak tartották a méhesek
körül, de az idevágó vizsgálatok ezt nem iga­
zolták. Horn tavasztól őszig figyelte egy mé­
hes közelében, és ez idő alatt csupán 6 alka­
lommal látta méhet zsákmányolni (5 dolgozó,
1 here) [154]. Csörgey a méhes körül tanyázó
példányok köpeteiben 40 herét, dolgozót vi­
szont egyet sem talált [85].
Török J. egy tölgyesben végzett vizsgálata
szerint fiókáit zengőlegyekkel, igazi legyekkel
és hernyókkal etette. Az őszi vonulás idején
kevés bogyót, elsősorban a fekete bodza ter­
mését fogyasztja.
Állománynagyság: Hazai állománya Schmidt
E. megfigyelései szerint az utóbbi 15 évben
megfogyatkozott. Tiszatelek térségében 1969-
ben még 10-12 pár tartózkodott, ez a szám
1970 és 1982 között 1-3 párra csökkent. Sok
helyen eltűnt a városi parkokból is.
Vonulás: Április második felében érkezik, az
őszi mozgás augusztus elején indul, csúcs­
pontját szeptemberben éri el. Az utolsó példá­
nyok kedvező időjárás esetén csak október­
ben vonulnak el [379], Vonulás idején alföldi
akácerdökben, ezüstfaligetekben is felbuk­
kan.
Telelőterülete Afrikában, a Szaharától dél­
re található. Hazai gyűrűs példányokat Ma­
rokkóból, Spanyolországból és Lengyelor­
szágból jelentettek vissza. Magyarországon
fogtak egy finn és egy litván gyűrűs példányt,
ami azt bizonyítja, hogy az északiak átvonul­
nak hazánkon.
Védelem: A folyóárterekben az öreg erdők
kitermelése csökkenti élőhelyeit. Tág nyílású
(10 x 8 cm) mesterséges fészekodúval megte­
lepíthető városi környezetben is.
Kormos légykapó
Ficedula hypoleuca
Elterjedés: Földrészünkön Olaszország és a
Balkán-félsziget nagy részét, valamint Skan­
dinávia legészakibb vidékeit leszámítva min­
199
denütt költ. Északnyugat-Afrika egyes terüle­
tein és Nyugat-Szibériában is fészkel.
Magyarország a faj eurázsiai elterjedési terü­
letének déli határa mentén fekszik.
Hazánkban csak igen szórványosan és
egyes években észlelték fészkelését, bár az
utóbbi időben egyszerre több helyen is köl­
tött. 1906-ban Iharosberényben [33], 1908-
ban Kőszegen [278] fészkelt. Hosszú szünet
után az utóbbi 15 évben a Soproni-hegység­
ben Kárpáti L., a Kemenesháton és Sárváron
Barbácsy Z. figyelte meg költését. A Budai­
hegységben [163] és a Pilisben is észlelték fész­
kelését. Ezenkívül Uzsán vetődött fel esetle­
ges költése [190]. A Zalai-dombságban Ker-
kafalva és Oltáré vidékén Barbácsy Z. látott
május végén, június elején éneklő hímeket.
Fészkelőhely: Hegy- és dombvidéki erdők
madara. Élőhelye változatos. Kőszegen a
Széchenyi téren városi környezetben fészkelt.
A Soproni-hegységben kocsánytalan tölgy­
gyei, bükkel, hegyi juharral elegyes 80 éves
lucfenyvesben költött. Vas és Zala megyében
elsősorban fészekodúkban gazdag, idős gyer­
tyános-tölgyesekben, néha gyertyános­
bükkösben és tiszta bükkösben, valamint
ezek határterületein fordul elő. Sárváron Bar­
bácsy Z. mezei juharral elegyes tölgy-kőris
ligeterdőben találta.
Költési idő: Évente egyszer költ. Alkalomsze­
rű költései időben nem egységesek. A párok
egy részénél május közepére teljes a fészekalj,
és június közepén repülnek ki a fiókák. Június
8-án találtak legkésőbb tojásokat [163], Bar­
bácsy Z. a Kemenesháton június 21-én a tojót
egynapos fiókáin figyelte meg.
Fészkelés: A költőterületet és az odút a hím
választja, a fészket a tojó építi. Kikorhadt
ágcsonkban, üres harkályodúban és mester­
séges fészekodúban költ. Barbácsy Z. gyer­
tyán-, bükk- és tölgyfában észlelt hím által
kiszemelt odút. Két száradó bükkfában levő
lakott fészkét 4,9 és 7,5 m magasságban talál­
ta. (Az egyik röpnyílásának mérete: 31 x 39
mm volt.) A Soproni-hegységben 4 m magas­
ságban luctörzsre erősített B típusú eternit
200
odúban költött. A fészek legtöbbször 4-8 nap
alatt készül el.
A tojásszám 4-8 között mozog, legtöbb­
ször 6-7. Két vizsgált hazai fészekalj 5, illetve
6 tojásból állt. A tojó kotlik, a hím időnként
az odúban vagy a környező ágakon eteti.
A kotlás megkezdésétől a hím egyre ritkáb­
ban énekel, csendesen mozog a közeli lomb­
koronában.
A fiókák leggyakrabban 12-14 nap eltelté­
vel kelnek ki. Mindkét szülő táplálja őket.
Barbácsy Z. kirepülés előtt álló fiókáknál 1,7
perces átlagos etetési gyakoriságot figyelt
meg. Röpképességüket általában a 16-18. na­
pon érik el. Ezután a család a magas lombko­
ronába húzódik, és csendes, rejtett életmódot
folytat. Az irodalomból ismert kormos légy­
kapó hím és örvös légykapó tojó eredményes
költése is. Ezt a tényt a hazai fészkelésekkor
is figyelembe kell venni.
Táplálkozás: Két tavaszi vonuló példány gyo­
mortartalmában Csíki feketehasú ganéjtúró
bogarat, nádi félbödét, tízpettyes katicaboga­
rat, hangyákat, háziméhet, egy-egy pattanó­
bogár-, futóbogár- és vastagcombúfémfür-
kész-fajt, valamint két-két hernyót talált [77],
Állománynagyság: Ritka alkalmi fészkelők,
számuk évente is változó.
Vonulás: Tavaszi érkezésüket az időjárás je­
lentősen befolyásolja. Általában április köze­
pén mutatkoznak az elsők, legkorábban már­
cius 23-án észlelték [186]. A fő vonulás április
második felében zajlik. Az átvonulóknak
csak töredéke marad vissza hazánkban fész-
kelésre május elejétől, a többiek a hónap kö­
zepével elhagyják az országot.
Ősszel augusztus elején érkeznek az első
átvonulok, számuk a hónap végén és szep­
tember elején éri el a csúcsot, majd szeptem­
ber végén az utolsók is elvonulnak. Telelő te­
rületük Afrika trópusi vidékei. Rendszerint
egyedül vagy laza csapatokban vonulnak.
Védelem: Nem veszélyeztetett madár. Továb­
bi odútelepítésekkel - légykapó típusú odúk­
kal - feltehetően növelni lehetne e ritka faj
állományát.
Örvös légykapó
Ficedula albicollis (239., 240., 241. fénykép)
Elterjedés: A közép-európai lomberdők jel­
legzetes fészkelő madara. Kisebb, elszigetelt
állományait megtaláljuk a Balkán-félszige­
ten, Franciaországban, Svájc déli részén és a
Balti-tenger egyik szigetén is. Európa északi,
északnyugati részén rokon faja, a kormos
légykapó helyettesíti. Kisázsiában és a Kau-
Fészkelőhely: Tölgyesek és bükkösök gyakori
fészkelője. Ritkábban elegyes erdőkben és
öreg parkokban is költ.
Költési idő: A tojók az időjárástól függően
május elején vagy közepén kezdik rakni a
tojásokat. Török J. 1982-ben végzett pilisi
vizsgálatai szerint a populációk 3-5%-a má­
sodszor is költ.
Fészkelés: Természetes vagy mesterséges fé­
szekodúkban költenek. A hímek április végén
foglalják el revírjüket, amelybe csak a fészek­
odú közvetlen környéke tartozik. (A légyka­
pók revírfoglalása idején a szintén odúlakó
gyakori énekesmadárfajok - a szén- és a kék
cinegék - már tojásaikon ülnek.) Korlátozott
számú fészkelési hely esetén gyakran előfor­
dul, hogy a légykapók heves harcot vívnak
egy-egy odúért a cinegékkel, és elűzik azokat.
A tojó május első napjaiban építi fűszálak­
ból, kevés levélből, növényi rostokból álló
fészkét. Rövid idő alatt, általában egy napon
belül befejezi az építést.
A teljes fészekalj 5-7 tojásból áll. A költést
korábban kezdő pároknál gyakoribbak a 6 és
7 (ritkán 8) tojásos fészekaljak, a később kez­
dőknél pedig a 4 és az 5 tojásosak. A ritka
másodköltéskor 3-4 tojásnál nem raknak
többet. (Az elsőéves tojók fészekalja általá­
ban kisebb, mint a két-hároméveseké.) Egy
pilisi tölgyesben 1982-ben megvizsgált 99 fé­
szekben átlag 5,1 tojás volt.
A tojó egyedül kotlik. A kotlás a harmadik
vagy negyedik tojás lerakása után kezdődik,
és 12-14 napig tart. A fiókák 14 napig tartóz­
kodnak az odúban, és ezalatt mindkét szülő
táplálja őket. Rossz időjárási viszonyok ese­
tén a fiókanevelés 18 napig is elhúzódhat.
A kirepülés után a fiókák az öreg madarakkal
együtt elhagyják a fészek környékét, és más
erdőrészekben keresik táplálékukat. Pilisi töl­
gyesekben a lerakott tojások 80-90%-ából
fejlődött repülős fióka.
Táplálkozás: Speciális módon szerzi táplálé­
kát. Gyakran megfigyelhetjük - különösen a
költési időszak előtt és után -, amint ágcsú­
csokon, bokrok tetején vagy kimagasló szá­
raz gallyakon üldögél, és a levegőt figyeli. Ha
észrevesz egy rovart, utánarepül, és a levegő­
ben elkapja, majd újra visszaül eredeti figye­
lőhelyére.
Ez a jellegzetes táplálkozásmód a fiókane­
velés időszakában háttérbe szorul. Az etetés­
hez szükséges rovar- és pókmennyiséget a ci­
negékhez hasonlóan főleg az ágakról, a leve­
lekről és a talajról szedegeti össze.
A kis revírek miatt a táplálékát a revirjén
kívüli területekről gyűjti. A fiókákat elsősor­
ban a lombozatban élő pókokkal (zöld és
aranyos karolópók), hernyókkal (molylep­
kék) és poloskákkal (zebra-mezeipoloska)
eteti. A talajon ászkákat, ikerszelvényeseket,
csótányokat, csodás- és farkaspókokat fog.
Kétszárnyúak és hártyásszárnyúak csak el­
vétve találhatók a fiókák táplálékában. (A
költési időszak előtt és után gyakrabban fo­
gyasztják az ez utóbbi két zsákmánycsoport­
ba tartozó állatokat.)
Állománynagyság: A tölgyesek és bükkösök
kis termetű odúlakó énekesei közül a leggya­
koribb fészkelő. Megfelelő fészkelési alkal­
matosság esetén egy-egy erdőrészben hektá­
ronként 3-5 pár is költhet.
Vonulás: Magyarországra április második fe­
lében érkezik, és augusztusban már megkezdi
a vonulást, amely még szeptemberben is tart.
201
Az őszi vonulás idején gyakran találkozha­
tunk vele városokban is.
A telet Afrikában (Csád, Szudán, Zaire)
tölti, de ellentétben a kormos légykapóval,
amely Spanyolországon keresztül vonul, az
örvös légykapó Olaszországot érintve jut el
ezekre a területekre. Tavasszal a költőhelyek­
re visszatérő hímek legtöbbször az előző évi
revírt foglalják el.
Védelem: Állományuk nem veszélyeztetett.
Időnként a nagy pelék elpusztíthatnak egy-
egy fészekaljat, de ez a költő populációk
egyedszámát nem befolyásolja. Mesterséges
odúkkal könnyen telepíthető. Leggyakrab­
ban a 32 mm röpnyílású cinegeodúkban vagy
a négyszögletes bejárójú, tág nyílású odúkban
költ.
Kis légykapó
Ficedula parva
Elterjedés: Közép-Európától - a Kelet-euró-
pai-alföldön keresztül - Szibériáig terjed fész­
kelő területe, ezenkívül a Krím-félszigetet és
a Kaukázuson keresztül az Elburz-hegységig
húzódó területeket lakja.
Hazánkban tipikusan hegyvidéki faj, a kö­
zéphegységek, az Alpokalja és a Mecsek erdő­
ségeiben költ.
Fészkelőhely: A szurdokvölgyek ritka mada­
ra. Túlnyomórészt a sűrű, zárt lombkorona-
szintű, középkorú vagy öreg bükkösökben
fészkel, de hasonló korú gyertyánosokban is
megtalálható. Más fafajok tiszta erdeiben
nem fészkel. Az Alpokalján vegyes erdőkben
is költ. A bükkösön, gyertyánoson belül
többnyire olyan részeken található meg, ahol
egy-két fa kidőlése vagy ágtörése miatt a ko­
ronaszint nem teljesen zárt. Általában kisebb-
nagyobb, időszakos vagy állandó vízfolyások
közelében telepszik meg.
Költési idő: Évente egyszer költ. Fészekalja
általában május második felére teljes.
Fészkelés: Kicsiny, csészeszerü fészkét túl­
nyomórészt mohából építi. Belsejét kevés
gyökérszállal, állati szőrrel és néhány apró
tollal béleli ki [451]. A fészek általában bükk­
202
fán vagy gyertyánon, többnyire egy-egy letört
ág helyén korhadás következtében keletkezett
mélyedésben található. Esetenként szabadon
is fészkel. (Szíttá T. például 1982. június 7-én
a Bükkben találta ilyen fészkét kétágú hegyi
juhar hosszirányban kettéhasadt törzsének
repedésében.) A fészek földtől való magassá­
ga változó, általában 1,5-5 m.
Tojásainak száma többnyire 5-6, ritkán 4
vagy 7. A kotlás az utolsó tojás lerakása után
kezdődik. Csak a tojó kotlik. Thibaut szerint
a hím eteti ugyan a tojót, de nem rendszeresen
[451]. A kotlás ideje pontosan nem ismert,
valószínűleg 13-14 nap. A Magyarországon
eddig talált fészkekben Réz E., Szíttá T. és
Barta Z. 4, illetve 5 fiókát talált. A fiókákat
mindkét szülő eteti. A fészket 13 napos ko­
rukban a teljes röpképességük elérése előtt
hagyják el. A szülők kirepülésük után tovább
etetik őket.
Táplálkozás: Nagyobb részben a korona­
szintben mozgó rovarokkal táplálkozik. Her­
nyókat is fogyaszt. Ezeket alacsonyan, a bo­
korszintben, sőt nemritkán a talajon zsákmá­
nyolja. Hazánkban táplálkozását még nem
vizsgálták.
Állománynagyság: Országos állománynagy­
sága pontosan nem ismert. Barta Z. és Szíttá
T. 1978-82 között végzett kutatásai szerint a
Bükk hegységben hozzávetőleg 50 pár él.
Vonulás: Tavasszal általában május első felé­
ben érkezik. Esetenként korábban is megfi­
gyelhető. Nagy J. 1924-ben a Hortobágyon
április 16-án látta [492]. Barta Z. 1980-ban a
Bakonyban (Odvaskő) április 30-án már
éneklő hímekkel találkozott.
Ősszel szeptember második felében kezdő­
dik vonulása. Ilyenkor a Hortobágy erdőiben
éppúgy előfordul, mint az alföldi folyókat
szegélyező galériaerdőkben [272, 340], Ese­
tenként még október első napjaiban is látha­
tunk egy-egy lemaradt vagy északról jövő és
hazánkon átvonuló példányt.
A telet Afrikában tölti, a hazai állomány
pontos telelési helye nem ismert.
Védelem: Állományát az idős, fészkelésre al­
kalmas erdők kitermelése veszélyeztetheti.
Sekély üregű, tág nyílású mesterséges odúk
kihelyezésével érdemes lenne telepítésével
próbálkozni.
Szürkebegy
Prunella moduláris (242. fénykép)
Elterjedés: Szinte egész Európában költ.
A déli országokban csak a hegyvidéken fész­
kel, így a Földközi-tenger vidékéről több
helyről hiányzik. Kisázsiában a Kaukázus­
ban és az Elburz-hegységben is költ.
Hazánkban sokáig csak a Szigetközben va­
ló fészkelését ismerték [310]. Később megta­
lálták a Bükkben [413] és a Soproni-hegység­
ben [133]. Hosszú szünet után 1977-ben fész­
kelt a Pilisben és a Duna-kanyar több pont­
ján. Dénes J. elsősorban Vác térségében talált
fészkelő példányokat 1978-tól, de a Duna
hosszú szakaszán szinte közönséges fészkelő
madárnak számít. így például Hajtó L. megfi­
gyelése szerint a Csepel-szigeten is rendszere­
sen költ. Költési időben Bartha Z. megfigyelte
a Mátrában, és a Börzsöny hegységből is egy­
re többször került elő az utóbbi években.
Zagyvaróna környékén Varga [470], a Budai­
hegységben Barta E., Sopron környékén Kár­
páti L. talált fészkelőket. A Bükkben Moskát
Cs. és Szíttá T. gyakori költő fajnak minősíti.
A szürkebegy hazai fészkelési területe nem
teljesen tisztázott, az utóbbi évek megfigyelé­
sei ugyanis azt látszanak bizonyítani, hogy
Magyarországon a hegyvidéken és nagyobb
folyóink árterében jelentősebb számban fész­
kelhet, mint ahogy azt korábban hitték. Nem
szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt,
hogy számos helyről érkezett olyan jelentés,
ami szerint ez a faj fészkelőként csak az utób­
bi években jelent meg. Valószínű tehát, hogy
költőterűletének kisebb kiterjesztéséről van
szó.
Fészkelőhely: Hegyvidéken előszeretettel fész­
kel a fiatal fenyvesekben, az erdei nyiladékok
környékén, újulatokban - különösen a bük­
kösökben - és a patakparti sűrűségekben.
Kedveli az ártéri erdőket, bokrosokat (ezt a
Duna mellett való gyakori költése is bizonyít­
ja). Az északi országokban parkokban, teme­
tőkben is költ. Hazánkban erre Vác mellett
akadt példa (1981. május 2-án Dénes J. a
temetőben egy borókabokorban találta hat
tojásos fészkét).
Költési idő: Április közepén kezdi építeni fész­
két, és a hónap utolsó napjaiban rakja le
tojását. Fészekalja rendszerint május első he­
tében teljes, de a tojásrakás néha későbbre
tolódhat. Június második felében másodszor
is költ.
Fészkelés: A párok kialakulása után gyakran
látni őket, amint a bokrokban kergetőznek.
A fészket egyedül a tojó építi. Amikor fészek­
anyagot szedeget a talajon, a hím fölötte ül
egy ágon, szárnyát emelgeti, mintha ő is le
akarna szállni a földre, és csak az utolsó pilla­
natban gondolná meg magát. Ilyen mozdula­
tokat csinál a fészek fölött is, amikor a tojó
a fészekanyagot rendezgeti.
Nagyon jellegzetes fészke mindig alacso­
nyan (általában 1 m-nél alacsonyabbra), néha
majdnem a talajra épül. Többnyire csalánnal
vagy más növénnyel benőtt bokorba, fiatal
fenyőre - közvetlen a törzs mellé -, a sűrű
iszalag közé rejti. Alapja vékony ágacskákból
készül, amely közé - a fészek belseje felé ha­
ladva - bőven rak mohát, majd az elég mély,
kerek csészéjét állatszőrökkel béleli. Tollat
ritkán találni fészkében.
Tojásainak száma 4-6. Dénes J. Vác kör­
nyékén vizsgált 7 fészekben négy, 8-ban öt és
7-ben hat tojást talált. Ismert 7 tojásos fészek­
alja is [310]. A kotlási idő 12-14 nap. A tojó
csak a teljes fészekaljon kezd kotlani. A hím
nem vagy csak nagyon ritkán váltja fel a to­
jót. Mindig a közelben tartózkodik, és éberen
őrzi 60-80 m sugarú költőterületét.
A fiókák kis eltéréssel szinte egyszerre kel­
nek ki. Mindkét szülő eteti őket. Az öregek
10-15 percenként fordulnak a táplálékkal, de
napközben van olyan időszak, amikor sokkal
ritkábban etetnek. Minden alkalommal cső­
rükbe véve elszállítják a fiókák ürülékét. A fió­
kák 11-13 napos korukra csaknem teljesen
kitollasodnak, de a farktollaik még rövidek,
és repülni is csak kis távolságra tudnak.
Többször előfordul, hogy a fiatalok szétszé­
lednek az aljnövényzetben, ahol az öregek
203
tovább etetik őket, amíg önállóak nem lesz­
nek.
Táplálkozás: A fiókákat kezdetben apró ro­
varokkal, pókokkal etetik, később nagyobb
rovarokat is hordanak, amelyeket a fák és a
bokrok leveleiről, ágairól és a talajról szede­
getnek össze. Télen apró gyommagvakat is
fogyasztanak.
Állománynagyság: Vác környékén a Duna ár­
terében 1978-1982 között végzett vizsgálat
szerint rendszerint 150-200 m-enként fészkelt
egy-egy pár. A váci ligetben előfordult, hogy
két fészek csaknem 300 m-re volt egymástól,
de előkerült két fészek egymástól alig 50-60
méterre is. Egy 2 km hosszú szakaszon általá­
ban 6-8 pár revirje található.
Vonulás: Április második felében érkezik köl­
tőhelyére. Magyarországon az őszi hónapok­
ban mindenfelé megjelenik, és a nagyobb ga­
zosokban egész télen kitart. Olykor több pél­
dány is látható egy helyen. Azt még nem
tudjuk azonban, hogy ezek hazai fészkelők-e
vagy északi példányok.
Hazai gyűrűs madár még nem került meg
külföldön. Egy 1976. június 12-én Finnor­
szágban jelölt példányt 1976. november 2-án
fogtak vissza Sárisáp közelében. Az északi
országokban fészkelők a Földközi-tenger
mellékére vonulnak, de áttelelhetnek hazánk­
ban is.
Védelem: Az állomány egészét veszélyeztető
ok nem ismert.
Parlagi pityer
Anthus campestris (243. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia mérsékelt égövi részén,
Dél-Európában, Észak-Afrikában és a Kö­
zel-Keleten fészkel.
Hazánkban nem kimondottan gyakori, de
sok helyen költ.
Fészkelőhely: A száraz élőhelyeket részesíti
előnyben. Legkülönbözőbb tájainkon, a sík­
ságon és a dombvidéken egyaránt költ. Ho­
mokbányáknál, szántóföldi dűlöutak men­
tén, gyomos, bolygatott legelőkön, löszhátak
vagy dombok félmagas füvében, olykor még
204
szeméttelepeken is fészkel. Homokpusztákon
is elég gyakori. A száraz szikes pusztán in­
kább a kevésbé szikesedett, cickafarkos sziki-
csenkeszgyep magasabb állományában telep­
szik meg kisebb számban, de többnyire még
itt is mesterséges létesítmények (csatomapar-
tok, halastógátak, elhagyott, gyomosodó jó­
szágállások) területén akadunk rá.
Költési idő: Május közepétől július végéig
évente általában kétszer költ.
Fészkelés: Igen ügyesen rejti fészkét a vi­
szonylag magas növényzetbe, majdnem min­
dig az erős fűcsomók vagy termetesebb
gyomnövények tövébe. A fészek 4-6 cm mély,
7-8 cm átmérőjű kapart gödör, száraz fűszá­
lakkal, vékony növényszáracskákkal bélelve.
Három oldalról a növényzet védi, takarja, és
felülről is jól rejti. A negyedik oldalon (ahol
a kotló madár bejár) a fészakanyag mennyisé­
ge több, és ez a rész masszívabb.
A fészekalja 4-5, ritkábban 6 tojásból áll.
A tojó egyedül kotlik. A hím a revírt őrzi, és
eközben sajátos, hullámzó repüléssel haladva
énekel. A kotlás az utolsó tojás lerakásakor
kezdődik, emiatt a fiókák egyszerre kelnek ki
a 13-14. napon.
Mindkét szülő etet. Etetéskor a pacsirták­
hoz, billegetőkhöz hasonlóan, rövid futások­
kal közelítik meg a fészket. A fiókák 13 napos
korukban, még röpképes koruk elérése előtt
elhagyják a fészket, és a fűben rejtőzködnek,
amíg teljes önállóvá nem válnak. A szülők
még 21-22 napos korukig etetik őket.
A második költéskor ritka az 5-ös fészek­
alj, gyakran csak 3 fiókát nevelnek.
Táplálkozás: Repülés közben vagy gyors fut-
kosással szerzi zsákmányát.
Túlnyomórészt rovarokat fogyaszt. Táplá­
léka a száraz területeken, szántókon, tarló­
kon, utak mentén előforduló legkülönfélébb
rovarfajokból, elsősorban apróbb sáskákból,
legyekből, valamint hernyókból és más rovar­
lárvákból áll. A szikes pusztán a sáskafajo­
kon kívül leggyakrabban szipolyfajokat fog
és hord a fiókáinak.
Állománynagyság: Sehol sem fordul elő na­
gyobb számban. A revírek az esetek többsé­
gében igen távol esnek egymástól. Többnyire
1-2 km-enként él egy-egy pár. A Hortobá­
gyon 1981-ben 200 ha-os száraz szikes terüle­
ten 2 pár költött [229]
Homokpusztákon vagy gyomos kultúrte-
rületeken az előbbinél sűrűbben, 50-100
h-onként található egy vagy két pár. Ha vala­
mely terület természetes élőhelytípusai nem
alkalmasak számára, de út, csatorna vagy
gátrendszer található rajta, akkor várható a
megtelepedése. így pl. a Balmazújváros mel­
letti 300 ha-os, szoloncsákos igen kopár
Nagysziken évente 2 pár költ a pusztát átszelő
csatorna mentén.
Halastavak töltésein néha sűrűbben fész­
kel, de két szomszédos fészek között itt is
min. 500 m a távolság.
Vonulás: Tavasszal április első felében, de né­
ha csak a hónap végén érkezik. A Hortobá­
gyon Kovács G. megfigyelése szerint legko­
rábbi adata 1975. március 28. Ősszel október
elején vonul el.
A telet Észak-Afrikában, Arábiában és
Iránban tölti. A hazai fészkelők pontos telelő­
területe nem ismert. Nem nagy csapatokban,
inkább csak egyesével vagy laza csoportokat
alkotva vonul.
Védelem: Minthogy a legváltozatosabb szá­
raz élőhelytípusok mellett a kultúrterületek-
hez is jól alkalmazkodott, ezért védelme, állo­
mányának szinten tartása nem jelent különö­
sebb gondot.
Erdei pityer
Anthus triviális (244., 246. fénykép)
Elterjedés: Csaknem egész Európában, to­
vábbá Szibériában és Közép-Ázsiában költ.
Földrészünkön Izlandon, Írországban, Kor­
zikában, Szardínián és Szicíliában az Adriai­
tenger partvidékén, valamint a Balkán-félszi­
get déli részén fészkel. A Pireneusi-félsziget­
nek csak az északi részén, az Appennini-
félszigetnek az északi és a legdélibb részén
Fészkelőhely: Leginkább a nyílt, bokros olda­
lakat kedveli, a mezőgazdasági terület pere­
méig, illetve az erdők határáig. Zárt erdőben
sohasem fészkel. Erdei vágásterületeken
rendszerint megjelenik, leginkább a még lá­
bon álló ritkás erdő és az irtott terület hatá­
rán. Ilyen biotópban Galyatető közelében
900 m-es tengerszint feletti magasságban is
előfordult. A sík vidéken művelt területekkel
körülvett kis erdőfolton, facsoportban, erdő­
sávban is költ. A 15-20 éves kort elért telepí­
tett nyárasokban is megtelepszik.
Költési idő: Évente kétszer költ. Az első május
első felére, a második június közepére esik.
A költések ideje eltolódhat, ha az időjárás
kedvezőtlen. Az e két időszak közötti fészke-
lések eléggé rendszertelenek, így május és jú­
nius hónapban minden időben lehet találni
frissen rakott tojásos fészekaljakat.
Fészkelés: Fészkét a talajra építi, kis mélye­
désbe, halmocskák, mély utak, árkok oldalá­
ba, máskor a vastag avarba, de mindig fűcso­
mó vagy más növény takarásában. Egyetlen
rendellenes fészkelést ismerünk, amikor egy
tölgycserjére rakta fészkét kb. 1,2 m magasan
[209], Építőanyagként száraz fű- és gyökér­
szálakat, a fészek béleléséhez pedig finom
szőrszálakat használ.
A tojó leggyakrabban 5 tojást rak. Nemrit­
kán előfordul azonban 4 és 6 tojásos fészekalj
205
 is, azonos gyakorisággal. A tojó valószínűleg
egyedül kotlik, 13-14 napig. A fiókák nevelé­
sében mindkét szülő részt vesz. A fiatalok
12-14 nap múlva hagyják el a fészket. Kire­
pülés után a szülők további 10-15 napig ete­
tik őket
Táplálkozás: Táplálékát főképpen a talajon,
a fűben, avarban keresgéli. Majdnem kizáró­
lag rovarevő, hernyók, legyek, szúnyogok,
szöcskék képezik fő táplálékát, esetenként
pókot, apró csigát is zsákmányol. Fiókáit is
főleg rovarokkal eteti. Néha apró magvakat
fogyaszt (pl.: kölest, mákot és valószínűleg
gyommagvakat is).
Állománynagyság: A különféle élőhelyeken
változó számban él. A Mátra alján helyen­
ként 1 km2-es területen 15-20 pár költ. A sík
vidéken szigetszerűen található ritkás erdők­
ben (pl.: telepített nyárasban) 20-25 ha-os
területen 8-10 pár is költhet. Erdősávokban
olykor csak egy-egy pár telepszik meg.
Vonulás: A telet Afrikában tölti. Tavasszal a
legelső példányok március utolsó napjaiban
mutatkoznak, a legtöbb azonban április ele­
jén érkezik. Vonuláskor mindenfelé láthatók.
Ősszel augusztusban, szeptemberben a mező­
kön is előfordulnak. A legutolsó példányok
szeptember végén vonulnak el.
Védelem: Nem veszélyeztetett faj, állományá­
ban évek óta nem észlelhető változás. Az elő­
forduló fészekpusztulások a sün, a menyét és
a szajkó számlájára írható, ez azonban egyál­
talán nem veszélyezteti a költő állományt.
Barázdabillegető
Motacilla alba (245. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiái elterjedésű. Az európai
szigetektől a Kaukázusig, Északnyugat-Afri-
kától Szibériáig mindenütt költ.
Hazánkban az egyik legismertebb madár.
Nincs olyan tája az országnak, ahol ne fész­
kelne.
Fészkelőhely: Víz menti létesítményekhez,
építményekhez, műtárgyakhoz vonzódó ma­
dár. Néha a víztől viszonylag távol, pl.: bá­
nyaudvarokon, építkezéseken is megjelenik,
206
de ennek mintegy ellentéteként tavakon vagy
kiterjedt nádasok belsejében, a szilárd parttól
messze épített tornyokban vagy egyéb műsza­
ki létesítményekben is megtelepszik.
Költési idő: Évente kétszer, ritkábban három­
szor költ, április első heteitől június végéig,
esetleg július közepéig. Költése az ország déli
részén 10-12 nappal korábban kezdődik.
Fészkelés: Fészke a legkülönfélébb építmé­
nyek réseiben, repedéseiben, zugaiban, mű­
tárgyak fedett kiszögellésein, kőrakásban ta­
lálható. Természetes üregekben is fészkel.
Legfőbb fészkelési igényei a félig-meddig fe­
dett (néha nyitott), fészekrakásra alkalmas
üreg, és kedveli a víz közelségét. Ha ezeket a
feltételeket együtt találja, megtelepszik, még
akkor is, ha a környék zavart és forgalmas.
Még vasúti sín alatt való fészkelése is ismert
[120].
A fészket a szülők közösen építik, de első­
sorban a tojó rakja, alakítja, a hím inkább a
fészekanyagot hordja. Ez elsősorban a kör­
nyezetben fellelhető anyagokból áll. Éppúgy
előfordulnak benne a természetes építőele­
mek, pl.: fűszálak, ágacskák, gyökérszálak,
nád és sáslevelek, futónövények szárrészei,
háncs- és fakéregcsíkok, száraz hínár- és mo-
szatmaradványok, mint műanyagok, pl.: kü­
lönféle műszálas kötözőanyagok, pvc-csíkok,
szigetelőszalag stb.
A csészét vékonyabb elemekből építi és tol­
lal, szőrrel, szöszökkel béleli. A fészek alapja
15-18 cm átmérőjű, a csésze 5-7 cm széles és
3~4 cm mély. A bélés vastagsága 1,5-2 cm is
lehet. Az egész építmény magassága a fészke­
lőüreg méreteitől függ, általában 6-10 cm, és
az üreget majdnem teljesen kitölti.
5-6 tojását a tojó naponta rakja le. A kot­
tásban, amely az utolsó tojás lerakása után
kezdődik, a hím is részt vesz, de javarészt a
tojó üli a tojásokat. A fiókák 12-13 nap múl­
va kelnek ki, táplálásukról mindkét szülő
gondoskodik.
A fészket 14-15 napos korukban hagyják
el. Pár napig még esténként a fészek melletti
épületrésekbe húzódnak, de a kirepüléstől
számított második hét végére önállósulnak.
Ilyenkor a szülők többnyire már megkezdték
 a második költést. Általában új fészket építe­
nek, lehetőleg a korábbi revírben a régi fész­
kelőzug mellett.
Táplálkozás: Vízirovarokkal, szúnyogokkal,
vízilegyekkel, böglyökkel eteti fiókáit. Erdős
területen, parkban, hernyókat is hord. Irodal­
mi adatok szerint még a gyapjaslepke szőrös
hernyóival is etet [456]. Varga egy szarvasbor­
jú hátán rovarokat fogdosó példányt figyelt
meg [473]. Túlnyomórészt állati eredetű táp­
lálékában a vízpartokon a különböző csigafa­
jok pl.: tányércsigák, borostyánkőcsigák is
megtalálhatók [188].
Állománynagyság: A vonulás idejétől elte­
kintve nem tömeges megjelenésű madár. Re-
vírje viszonylag nagy, s mivel a legtöbb eset­
ben egy-egy terepi épületben fészkel, határai
csak nehezen húzhatók meg. A Fertő délkele­
ti részén pl.: egy kb. 600 ha-os területen, ahol
csatornapart, legelő, nádas és nyílt víz is van,
általában 4-5 pár költ, egymástól 250-1600
m távolságban, a műtárgyak adta elosztást
követve.
Vonulás: Egyik legkorábban érkező mada­
runk. Már februárban megérkeznek az első
példányok. Enyhe teleken az ország déli ré­
szén, pl.: a szegedi Fehér-tavon át is telelhet
[52], A nyár végén, augusztusban általában
már csapatosan jár, a költés után kóborol és
október végéig az ország nagy részéről elvo­
nul.
A telet a hazai állomány zöme a Földközi­
tenger környékén tölti, mások a trópusi Afri­
káig vonulnak. A gyűrűzési visszajelentések
túlnyomórészt Olaszországból (Szicília, Ca-
labria) és Észak-Afrikából érkeztek. Egy
1951. július 1-én Pilisszentiván határában je­
lölt példány 1953. január 16-án Tuniszban
került meg, a gyűrüzés helyétől 1600 km tá­
volságra.
Védelem: Vízpartokon, hidak alatt, félig nyi­
tott deszkaodúk kihelyezésével sikeresen
megtelepíthető. Az 1976 tavaszán a Soproni­
hegységben kihelyezett 4 ilyen odúból 1978-
ban kettőt is elfoglalt a Tolvaj-árok és a Rák­
patak hidjai alatt.
Sárga billegető
Motacilla flava (247., 248., 249. fénykép)
Elterjedés: Európa és Ázsia legnagyobb ré­
szén (a magashegységek és a trópusi területek
kivételével), Északnyugat-Afrikában és a Ní­
lus torkolatvidékén, valamint Észak-Ameri-
ka alaszkai partjainál költ.
Számos alfaja ismert, ezek közül Magyar­
országon kettő fészkel. A törzsalak (Motacil­
la flava flava) igen gyakori, miden vizenyős
réten megtaláljuk, a dél-európai alfaj, a kucs-
más billegető (Motacilla flava feldegg) vi­
szont csak alkalmilag, szórványosan fészkel
néhány területen, sokszor évekig nem is költ
nálunk [202, 422].
Fészkelőhely: A vízi élőhelyek közül a sekély,
időszakos vízborítású zsombékosok, sásrétek
jellegzetes madara. Néha kissé szárazabb kör­
nyezetben is megtelepszik. Fészkét általában
a félmagas vagy magas füvű, zsombékoló nö­
vényzet között találjuk.
Költési idő: Május közepétől július végéig
tart. Évente egyszer, ritkán kétszer költ.
Fészkelés: Zsombékoló faj. A hím éneklő- és
őrhelyei revírjében a sásréti vagy szikes mo­
csárréti növénytársulásokban szálanként je­
lenlevő kórós, nagy termetű növények.
A fészket a tojó építi a talajra kis mélyedés­
be, gyakran fücsomó vagy más növény alá.
Külső részét fűszálakból rakja, belülről szőr­
rel és más puha anyaggal finoman béleli.
Fészekalja 5-6 tojásból áll. Kovács G. 1981-
ben a Hortobágyon 7-es fészekalját találta.
A kotlás az utolsó tojás lerakása után kezdő­
dik. Csak a tojó kotlik. A fiókák a 13-14.
napon kelnek ki és 11 napos korukig marad­
nak a fészekben, de a röpképes kor elérése
után is sokáig összetart a család. Etetésükben
mindkét szülő részt vesz.
A másik alfaj, a kucsmás billegető költési,
fiókanevelési adatai nagyjából megegyeznek
a törzsalakéival, élőhelye is azonosnak mond­
ható.
Táplálkozás: Változatos összetételű rovartáp­
lálékot fogyaszt. Fészkelési időben fiókáit leg­
inkább sáskákkal eteti, ezenkívül nagy szám­
ban fordulnak elő a táplálékában apró lepke­
207
fajok, és azok hernyói, valamint bogarak is
[422],
Legjellegzetesebb táplálékszerző helye a jó­
szágjárta legelő, ahol gyalogolva, futkosva
zsákmányol rovarokat. A legelésző juhok,
szarvasmarhák között néha csapatosan is
mozognak a sárga billegetők, szinte a jószág
szája előtt lesik a felzavart sáskákat, bogara­
kat. Vonulási időszakban, különösen április­
ban és szeptemberben olykor száz példányból
is áll ez az érdekes táplálkozó együttes.
Állománynagyság: A zsombékosokban költő
más énekesmadárfajokhoz képest viszonylag
ritkább elhelyezkedésben fészkel. Egy majd­
nem 20 ha-os, jól áttekinthető hortobágyi
mocsárréten 3-4 pár fészkel évente. Ennél
sűrűbben csak igen ritkán költ.
Vonulás: Március végén, esetleg április elején
érkezik. Kovács G. legkorábbi tavaszi adata a
Hortobágyon március 17. (1979), legkésőbbi
érkezése ugyanitt április 17. (1969). Tavasszal
több alfaja egyszerre vonul át hazánkon, sok­
szor egymással összekeveredő csapatokban.
Ősszel szeptember végén, október elején
vonulnak el. A telet a trópusi Afrikában, illet­
ve Dél-Ázsiában töltik.
Védelem: Zsombékos, vizes fészkelőhelyein
csak ritkán, a száraz években fordul elő, hogy
gépi kaszálás fenyegeti költését. Ilyenkor más
réti fészkelőkkel együtt a sárga billegető is
védelmet igényel. A revírek kaszálatlanul ha­
gyása vagy a kaszálás időpontjának két-
háromhetes elhalasztása a legjobb megoldás.
Ha már a tavasz is száraz, akkor a zsombékos
rétek elárasztásával (természetesen még a köl­
tési időszakot megelőzően) segíthetjük költé­
sét.
Hegyi billegető
Motacilla cinerea (250. fénykép)
Elterjedés: Közép- és Nyugat-Európát,
Északnyugat-Afrikát (az Atlasz hegységet),
Kisázsiát, az Iráni-felföld peremhegységeit, a
Kaukázust, a Krím-félszigetet, az Urált és az
attól északkeletre fekvő szibériai területeket
lakja. Tipikusan hegyvidéki faj.
208
Hazánkban a középhegységek, valamint a
Mecsek és az Alpokalja hegyi patakjai men­
tén fészkel.
Fészkelőhely: A gyors folyású, tiszta vizű,
sziklás hegyi patakok mentén él. A víztől nem
nagyon távolodik el, legfeljebb a patakvölgy
oldalában húzódó szekérútig, országúiig,
ahol kiegészítheti táplálékát, vagy fészkelési
igényeinek megfelelőbb helyet talál, mint víz­
közeiben. Fészkét többnyire a patak közelébe
építi, leginkább sziklafalra, partoldalra vagy
kidőlt fa gyökerei közé. Gyakran költ műtár­
gyak repedéseiben. Horváth R. mesterséges
fészkelőládában találta fészkét.
Költési idő: Évente kétszer költ. Első fészek­
alja többnyire már április első felében (eseten­
ként még korábban) teljes. Második költésé­
nek ideje Varga F. megfigyelései szerint június
hóra esik.
Fészkelés: A gyökerekből, növényi szálakból
készülő kicsi, csészeszerű fészkét általában víz
mentén, 1-3 m közötti magasságban olyan
üregbe, mélyedésbe építi, amely felülről vé­
dett. Megfelelő fészkelőhely hiányában víztől
távolabb is - 50-150 m - készülhet. A fészket
felülről szőrrel vagy pár tollal béleli. Asztalos
E. és Horváth R. üveggyapottal bélelt fészkét
találta a Bükkben.
Tojásainak száma 4-6, az 5-6 tojásos fésze­
kaljak a jellemzőek. Zömmel a tojó üli a tojá­
sokat, a hím csak rövid időközökre váltja fel.
A kikelt fiókákat mindkét szülő eteti. A fész­
kek többségében a fiókaszám 3-5 között mo­
zog. A fiókák röpképességük elérése előtt el­
hagyják a fészket, de a szülök még tovább
etetik őket, amíg teljesen önállóvá nem vál­
nak.
Táplálkozás: Tápláléka a vízben és víz men­
tén előforduló rovarokból - a többi közt szú­
nyog- és kérészfajokból - áll. Pontos táplá­
lék-összetételét hazánkban még nem vizsgál­
ták.
Állománynagyság: A Bükkben végzett vizsgá­
latok szerint egy-egy kedvező élőhelyet nyúj­
tó patak mentén - mint amilyen pl. a Szinva
- 4-5 pár is fészkel. Országos állománya
100-150 párra tehető.
Vonulás: Élőhelyén általában az év minden
szakában látható. A tavaszi-őszi vonulások
idején (főleg március-április, illetve szeptem­
ber-október hónapokban) és a téli időszak­
ban alacsonyabban fekvő területeken is meg­
jelenik, de a síkságot ilyenkor is kerüli [52,
406], Fészkelőhelyén március első felében lét­
száma növekszik.
A gyürűzések igazolják, hogy állandó, te­
rülethű faj, melynek egyes egyedei a téli idő­
szakban kóborolnak. Egy 1977. május 20-án
a bükki Hór-völgyben jelölt példányát 1980.
március 30-án a Szinva völgyében (Bükk-hg.)
fogták vissza. Télen állományát északabbról
érkező példányok is gyarapítják. Ezt egy
1976. december 29-én Vácott jelölt, majd
1977. március 26-án az NDK-ban visszafo­
gott példány is igazolja.
Védelem: A hegyi patakok eredeti állapotban
való megőrzésével és fészkelési lehetőségeinek
növelésével (pl. fészkelőládák, odúk kihelye­
zésével, mesterségesen kiképzett üregek létesí­
tésével) állománya növelhető. Fészkeléséí
esetenként felelőtlen emberek tönkreteszik.
Kis őrgébics
Lanius minor (251. fénykép)
Elterjedés: Fészkelöterülete Franciaországtól
Dél- és Közép-Európán, valamint Kisázsián
keresztül, Közép-Ázsiáig terjed. Hazánkban
elsősorban az Alföldön és a Kisalföldön, ki­
sebbrészt a Dunántúl és az Észak-középhegy­
ség szélesebb folyóvölgyeiben, s a dombvidé­
keken fordul elő.
helyei az út menti fasorok, mezövédő erdősá­
vok. Megtelepszik a ritkás akácligetekben,
folyókat, patakokat kísérő facsoportokban,
fás-bokros dombvidéki legelőkön, hegylábi
vagy síksági gyümölcsfákkal tarkított szőlők­
ben, és az alföldi fásított tanyákban is. Általá­
ban a nyílt térségek madara, az erdők belsejé­
ben nem fészkel.
Költési idő: Évente egyszer, május utolsó har­
madában kezd költéshez. Pótköltésekből
származó fészekaljai június folyamán is talál­
hatók. Költési ideje így július közepéig is el­
húzódhat.
Fészkelés: Az Alföldön leggyakrabban akác­
ra vagy ezüstfára fészkel. A fészket általában
a fakoronában, 4-6 m magasságban, a törzs
mentén vagy kiálló oldalágon rakja. A fé­
szek építésében mind a hím, mind a tojó részt
vesz.
A kívülről durva építésűnek látszó, csésze
alakú fészek száraz fűszálakból, zöld növényi
részekből, gyökérszálakból készül, a külsejé­
be olykor szeméthulladékot, papírdarabot is
beépít. A peremet gyakran virágzó zöld növé­
nyekkel (pl. közönséges ternyével) rakja ki.
Előfordul olyan fészek, amely csaknem telje­
sen virágos kétszikű növényekből készül. Egy
esetben a fészek 80%-ban virágzó homoki
ternyéből, 10%-ban fehér permetfűből, kevés
homoki ballagófűből és pipitérből készült.
A csésze külső átmérője 12-15 cm, a belső
átmérő 9-10 cm, mélysége 6,5 cm, a magassá­
ga változó, olykor 19 cm is lehet.
A fészekalja 5-7 tojásból áll. Tojásait na­
ponta rakja le, és csak a legutolsó lerakása
után kezd kotlani. A kotlási idő 15 nap. A fió­
kák etetésében mindkét szülő részt vesz. A 26
fészeknél végzett megfigyelés alapján a fiókák
16 napig tartózkodnak a fészekben [156]. Á fia­
talok a kirepülés után még néhány napig a
fészkelőhely közelében maradnak, és az öre­
gek etetik őket.
Táplálkozás: Táplálékát nyílt térségben - rét,
legelő, szántó, mezsgye, erdőszél - a talajról
szerzi. Zsákmányát az őrhelyéről (faág, osz­
lop, villanyvezeték) ráröppenéssel fogja meg,
kiterjedtebb rétek felett - őrhely hiányában -
alacsonyan szitálva szemeli ki azt. Tápláléká­
ban Csíki főleg bogarakat (májusi cserebo­
209
gár, nagy sároshátú bogár, bundásbogár, kö­
zönséges fémfutó stb.) talált [77], Kisebb rész­
ben hangyákat (faodvasító lóhangya, rabló­
hangya), továbbá közönséges fülbemászót,
kórócsigát, a kardoslepke hernyóját és egye-
nesszámyúakat is fogyaszt. A tiszavirág raj­
zásakor e rovarokból is sokat elfog [353],
Bankovics A. megfigyelése szerint fiatal mezei
pockot is zsákmányol.
Fiókáit főként apró egyenesszárnyúakkal
táplálja, melyeket az öreg madarak szárnyuk­
tól és ugrólábaiktól megfosztva adnak át
[156],
Állománynagyság: Hermán Ottó a kis őrgébi­
cset Magyarország délibb részein még a leg­
gyakoribb gébicsnek tartja. Száma ma min­
denhol a tövisszúró gébicsé alá süllyedt.
Nagyarányú megfogyatkozása a 60-as évek­
ben kezdődött. 1957-58-ban Jászberény és
Jásztelek között a műút mentén, egy 7 km-es
szakaszon még 6-7 pár költött, ugyanott ma
alig 1-2 pár telepszik meg.
Vonulás: Csupán szűk négy hónapot tölt ha­
zánkban. Későn, május elején érkezik, és
augusztus végén, szinte naptári pontossággal
elvonul.
Mint a kevés gyűrűzési visszajelentés mu­
tatja, délkeletre vonul. Eddig három visszajel­
zés érkezett, valamennyi Görögországból.
A megkerülések dátumai (augusztus 27.,
szeptember 2., szeptember 20.) megegyeznek
az elvonulás idejével kapcsolatos hazai megfi­
gyelésekkel.
Telelőterülete Dél-Afrikáig húzódik, de a
hazai populációra vonatkozóan pontos ada­
taink nincsenek.
Védelem: Védelmét elősegíthetjük az erdősá­
vok megkímélésével és akácfasorok telepíté­
sével az utak mellé.
Vörösfejű gébics
Lanius senator (252. fénykép)
Elterjedés: Mediterrán elterjedésű faj, Euró­
pában a Pireneusi-, az Appennini- és a Bal­
kán-félszigeten, a Földközi-tenger valameny-
nyi szigetén és Nyugat-Európa egyes területe­
210
in költ. Kisázsián keresztül Iránig, valamint
Északnyugat-Afrikában is fészkel.
Hazánkban valószínűleg nem költ minden
évben. Az elmúlt 100 évben előkerült Sopron
és Debrecen környékéről, Veszprém, Fejér,
Vas, Zala és Somogy megye egy-egy pontjá­
ról, illetve viszonylag rendszeresen Borsod
megye több területéről. Alkalmi megtelepedé­
sére bárhol lehet számítani.
Fészkelőhely: A század első felében szinte
minden esetben legelők szélén húzódó, ritkás
erdők szélén találták fészkét. A legutóbbi
1981-es költésekor Aggteleken, telepített nyá-
ras szélső fáján, kiritkult, telepített fenyves
mellett költött.
Költési idő: Hazánkban eddig május vége és
július között került elő fészke.
Fészkelés: Általában nagyobb magasságban
- 7-9 m - építi fészkét, mint a tövisszúró
gébics. A fészek külsőleg nagyon hasonlít a
kis őrgébics fészekhez. Vékony fűszálakból és
egyéb növényi anyagokból épül, és belülről
finoman bélelt.
Tojásainak száma legtöbbször 5-6, néha 4.
A kotlás az utolsó tojás lerakása után kezdő­
dik. Csak a tojó kotlik, közben a hím eteti.
A fiókák 15-16 nap múlva egyszerre kelnek
ki. Mindkét szülő eteti őket. A fészket 16-18
napos korukban hagyják el, de utána még
néhány napig tovább táplálják őket a szülők.
Táplálkozás: Kiemelkedő pontról lesi zsák­
mányát, melyet legtöbbször a földről fog el,
ritkábban a levegőben. Erős csőrével a na­
gyobb testű bogarak, illetve egyéb rovarok
elfogására is képes, így elsősorban szöcskét,
sáskát és bogarakat (pl. cserebogarakat) fog.
Ez a faj is hegyes növényi részekre tűzi táplá­
lékát. Mauks megfigyelte, hogy egy zöld bé­
kát tűzött fel és folyamatosan elfogyasztotta
[265].
Állománynagyság: Hazánkban rendkívül rit­
ka, alkalmi fészkelő, nem minden évben te­
lepszik meg, utolsó biztos költési adata 1981-
ből származik, azelőtt 1970-ben figyelték
meg, több helyen. Az elmúlt száz évből mind­
össze 23-ban van megfigyelési vagy fészkelési
adatunk. Érdekes, hogy megjelenése után
évekig megfigyelhető (pl. 1892-1899, illetve
1925-1934 között rendszeresen költött), majd
évtizedekig nem mutatkozik. Az utóbbi 50
évben (de különösen az elmúlt 20 évben) rit­
kultak a megfigyelések, pedig a megfigyelőhá­
lózat lényegesen kiterjedtebb lett.
Vonulás: A dél-európai állomány a telet Nyu-
gat-Afrikában tölti. A nálunk alkalmanként
megjelenők vonulási útvonaláról és telelőhe­
lyéről semmit sem tudunk.
Védelem: Alkalmi megjelenése esetén gondos­
kodni kell, hogy a költése sikeres legyen.
1981-ben egy kempingtől 100 m-re eredmé­
nyesen költött.
Tövisszúró gébics
Lanius collurio (253., 254. fénykép)
Elterjedés: Európában a Pireneusi-félsziget
déli, Skandinávia és Nagy-Britannia északi
területeinek kivételével, mindenütt költ.
Ázsiában Szibériáig terjed fészkelöterülete.
Hazánkban a Dunántúlon, a középhegysé­
gek zárt erdeinek kivételével és az Alföldön is,
megfelelő élőhelyén, mindenütt megtalálható.
Fészkelőhely: Jellemző élőhelyei a dombolda­
lak galagonyásai, a folyóárterek szegélyei, a
bokorcsoportok, az árokparti sűrűségek, az
öreg temetők, a vasúti töltéseket kísérő bo­
korsorok és a felhagyott bányák benőtt med­
dőhányói. Költ a faluszéli kertekben, gyü­
mölcsösökben is.
Költési idő: Évente csak egyszer, májusban
költ, de ha a fészekalj elpusztul, pótköltése
lehetséges.
Fészkelés: A költőhelyre többnyire a hímek
érkeznek először. A tulajdonképpeni revírt
egy nagyobb táplálkozóterület egészíti ki
[129],
A hím nászviselkedése igen jellegzetes.
Megnyúlt testtel tetszeleg a tojó előtt, ha pe­
dig az odébb repül, nyomban követi és a
szomszéd bokron folytatja az udvarlást.
Schmidt E. több ízben megfigyelte, amint a
hím eleséget kozott párjának, amely szárnyait
a kirepült fiókákra emlékeztetőén rezegtetve
kérte el azt.
A hím a nászidőszakban és a kotlás alatt
néha hosszú ideig hallatja viszonylag halk,
nagyon sok utánzással tarkított énekét.
A fészek helyét a hím választja ki és a tojó
érkezését követő 7-8. napon már kész fészket
is találhatunk. Az építés általában 4-6 napot
vesz igénybe, Tarján megfigyelése szerint egy
7 nap alatt készült, majd az emberek által
tönkretett fészket egyetlen nap alatt építettek
újjá [450],
A fészekanyagot mindkét madár hordja, de
főként a tojó építi be. Beül a fészekbe, forgo­
lódik benne, csőrével igazgatja. Az anyagot
(növényi szálak, a csészében finom gyökerek)
a közelből (10-40 m) hordják. A fészket több­
nyire alacsonyan (50-200 cm) építik galago­
nya-, vadrózsa-, kökény-, líciumbokrokban.
Pusztaszeren út menti akácfán 6 m magasan
költött egy pár. Bokrosok híján kivételesen
nádban is költ [332, 333].
A tojó naponta rak egy tojást, a fészekalj
5-7 tojásból áll. A Budakeszi, Budaörs és
Dunabogdány környékén talált 34 fészekből
kettőben 7, tizenkilencben 6 és tizenhárom­
ban 5 tojás (illetve fióka) volt. A kotlás az
utolsó tojás lerakása után kezdődik és 14-16
napig tart. Csak a tojó kotlik, a hím közben
eteti. Esetenként rövid időre elhagyja a fész­
ket, ilyenkor előfordul, hogy a hím hevesen
üldözi.
A fiókákat mindkét szülő eteti. A fészket 14
napos korukban hagyják el. Ekkor még alig
tudnak repülni, s napokig a környék sűrű
bokrai között rejtőznek. A szülők bátran vé­
delmezik őket, a hím akár az emberre is rá­
vág, ha fiókáit veszélyben látja.
Gyakori kakukkgazda. Revírjeiben gyak­
ran megtaláljuk a karvalyposzátát is, a két faj
fészke néha ugyanabban a bokorban, egy mé­
ternél közelebb helyezkedik el egymáshoz.
A két madárfaj között bizonyos, még csak
egyes részleteiben felderített, kapcsolat van
[380],
Táplálkozás: Tápláléka elsősorban rovarok­
ból áll [77, 83, 430], Cserebogárrajzáskor so­
kat elpusztítanak azok közül. Nyár végétől a
fő táplálékát az egyenesszárnyúak, elsősor­
ban különböző sáskafajok képezik. Ritkán
gerinceseket (rágcsálókat, gyíkokat, madár­
211
fiókákat és felnőtt énekesmadarakat) is zsák­
mányol [180, 242, 266, 311]. Vadászat közben
mindig valami kiemelkedő ponton ül (bokor
kinyúló ága, kerítés, karó hegye stb.), és on­
nan csap le a földre vagy a fű közé. Gyakran
repülő rovarokat (lepkék, cserebogár) is zsák­
mányol. Az elfogott zsákmányt néha tövisre
szúrja (pockot, madarat is), az erre utaló
készségét Schmidt E. kirepült fiatalokon is
megfigyelte.
Állománynagyság: Schmidt E. a Sasérben (Al-
győ) fészkelő párok számát 1965-ben kb. 6,5
ha-on 9-10-re becsülte. Budakeszin 1981-ben
kb. 1,5 ha-os bokros domboldalon (főleg ga­
lagonya és vadrózsa) 4 kotló tojót talált.
Vonulás: Tavasszal későn, csak május első
napjaiban érkezik, de néhány példány kivéte­
lesen április végén is megjelenhet. Az őszi
vonulás augusztusban indul, és október első
feléig elhúzódhat. A kései példányok szinte
kivétel nélkül fiatalok.
Téli szállása Afrika középső tájain van.
Magyarországon jelölt tövisszúró gébicsek
Szardínián, Krétán, Libanonban, Egyiptom­
ban és Tanzániában kerültek meg. Egy Tisza-
telek közelében jelölt hímet a rákövetkező
tavaszon ugyanabban a bokorban fogtak
meg újra.
Védelem: Csaknem egész Európában megfo­
gyott. A hazai állományt az élőhelyül szolgá­
ló bokrosok, mezsgyék, árokparti bokrosok
irtása (különösen költési időben!) veszélyezte­
ti. A kopár vízmosások, domboldalak, teme­
tők bokrosításával új élőhelyeket teremthe­
tünk számukra. Viszonylag sok fészekalja
pusztul el emberi háborgatás következtében.
Seregély
Sturnus vulgáris (255. fénykép)
Elterjedés: Eredetileg eurázsiai élőhelyű faj,
de a század elején betelepítették Észak-
Amerikába, és ott is általánosan elterjedt.
Hazánkban a sziklás területek kivételével
mindenütt megtalálható.
Fészkelőhely: A ligetes, rétekkel váltakozó
tájat kedveli. A zárt erdők belsejét kerüli, a
212
szegélyeken viszont fészkel. Erdősávok, faso­
rok, facsoportok és kisebb-nagyobb települé­
sek épületei kedvelt fészkelőhelyei.
Költési idő: Április elején kezd fészket rakni,
fészakalja a hónap közepén teljes. Júniusban
másodszor is költ.
Fészkelés: Odúfészkelő. Telepesen, de egyesé­
vel is költ. Kedveli a tölgyet és a nyárfákat,
ezeknek természetes és harkály vájta odúiban
fészkel. Odúban szegény élőhelyeken gyakran
nagy harcot vív az odúért a nagy fakopáncs­
csal [65], illetve Molnár Gy. megfigyelése sze­
rint a balkáni fakopánccsal, de odút próbált
foglalni a kék galambtól is [464]. Szívesen
megtelepszik a mesterséges odúkban is, és
egyre nagyobb számban költ épületek zugai­
ban. Ritkán különös helyeken is fészkel, így
például Schenk gólyafészekben találta [341].
A fészkelésre alkalmas odút a hím keresi ki.
Elkezdi építeni a fészek alapját, amelyet az­
után a tojó segítségével fejez be. A fészek
anyaga száraz fű, növényi szálak, falevelek,
kevés szőr vagy toll. Ritkán friss növényi
anyagokat is beépít. Némelykor alig néhány
szál fészekanyagot hord, a tojások az odú
majdnem csupasz aljzatán vannak. Más eset­
ben jól megépített fészket készít.
Tojásainak száma 3-7, legtöbbször 4-5.
A fiatal tojók kevesebb tojást raknak. Aaelső
tojások lerakása után kezd kotlani. Éjszaka
csak a tojó ül a tojásokon, nappal felváltva
kotlik a hímmel. A kotlási idő 12-14 nap.
A fiókák majdnem egyszerre kelnek ki.
Naponta kb. 240 alkalommal etetnek [271].
A fiókák 18-20 (14-22) napig maradnak a
fészekben. Növekedésük gyors, már a 13. na­
pon elérik végleges, kitollasodott alakjukat.
A kirepülés után öreg madarakkal vegyes csa­
patokba verődve kóborolnak a réteken. A pá­
roknak kb. 60%-a második költésbe kezd
[271].
Táplálkozás: Ősztől tavaszig főleg bogyótáp­
lálékon él, városok közelében a dísznövények
termését fogyasztja. A talaj fölengedése után
a szántásokat, nedves réteket látogatja. Ilyen­
kor földben élő lárvákat, poloskákat, áttelelö
bogarakat és nedvességkedvelő csigákat eszik
[433]. Fészkelőterületén a rétek, lucernások,
zöldellő vetések rovarait (cserebogarakat, ló­
tücsköt, lágybogarakat, hernyókat és sok me­
zőgazdasági kártevőt) gyűjti össze [320, 321,
253]. Táplálkozása igen gyorsan alkalmazko­
dik a különféle rovarkártevők rajzásaihoz.
Ritkán kisebb gyíkot is fog. Nyár végén a
gyümölcsösökben, ősszel szőlőinkben érzé­
keny károkat okozhatnak, különösen nagy
éjszakázó helyeik (nádasok) környékén [433].
Állománynagyság: A verébfajok után egyes
területeken a leggyakoribb fészkelőnk. Egy
3400 m hosszú, átlagosan 130 m széles, a
Tisza hullámterén levő füzesben 80 pár fész­
kelt 1978-ban [269].
Vonulás: Kisebb áttelelő csapataik - főleg
nagyvárosok környékén - nem ritkák. Kora
tavasszal megkezdi visszavonulását. Az első
csapatok már február elején megjelennek, de
a nálunk költők csak február végén érkeznek
fészkelőhelyeikre. Szegeden egy öreg diófa
odvábán évről évre költő pár február 25. és
március 5. közötti időpontokban jelent meg
ötéves megfigyelés alapján [271], A tavaszi és
az őszi vonulás alatt szívesen keveredik más
fajokkal (bíbic, kis póling, pajzsos cankó, go-
da, nagy póling), amelyek vonulási ideje és
táplálkozási területei a seregélyével ekkor
egybeesnek.
A költési időszak után egyes csapatok már
július végén, augusztusban délebbre húzód­
nak. Az állomány nagy része szeptemberben
vonul el. Októberben már Olaszországban
kerültek kézre magyar gyűrűs példányok. Ek­
kor az északabbról - Lengyelország, Szovjet­
unió területeiről - hozzánk érkezők óriási
csapatai okozzák a szőlőkárokat. November­
ben az utolsó csapatok is elmennek.
A hazai állomány Jugoszlávián, Olaszor­
szágon és a Földközi-tengeren átrepülve éri el
téli szálláshelyét, Tuniszt és Algériát.
Védelem: Ellentmondásos táplálkozása (ro­
varirtás, illetve szőlőkárosítás) miatt a vetési
varjú mellett a legvitatottabb gazdasági jelen­
tőségű madár. Régebben gyéríthető, majd vé­
dett volt, jelenleg nem védett. Vonulás köz­
ben és téli szálláshelyén igen sok elpusztul.
Állománya mégsem csökken, mert a civilizá­
cióhoz jól alkalmazkodó, életképes faj.
Házi veréb
Passer domesticus (258. fénykép)
Elterjedés: Európában, Észak-Afrikában és
Ázsiában Indiáig költ. Hátsó-Indiában, Kí­
nában és Japánban nem fészkel. Észak-, Kö­
zép-, és Dél-Amerikába, Kubába, Jamaiká-
ba, a Falkland- és a Hawaii-szigetekre,
Ausztráliába, Új-Zélandba, Dél-Afrikába és
sok apró szigetre betelepítették.
Hazánkban általánosan elterjedt, rendkí­
vül gyakori, állandó madár.
Fészkelőhely: Csak nagy, összefüggő erdők
belsejében nem költ. Fészkét fali üregekbe,
eresz alá, fecskefészekbe, gólyafészek rőzséjé-
be, löszfalak üregébe, fák odvaiba, vadszőlő
és borostyán közé, akácfa, ritkán jegenyenyár
sűrű oldalágainak a tövébe építi. Nagyváro­
sok belsejében is megtalálja fészkelöhelyét.
Költési idő: Évente háromszor, ritkábban két­
szer költ, áprilistól augusztusig.
Fészkelés: Szívesen költ telepesen, pl. Rékási
J. egy akácfán 13 fészket talált. Kazlakban is
szívesen fészkel. Mezei verébbel közös, emele­
tes fészkét is megtalálták akácfa koronájában
(a háziveréb-fészek volt magasabban) [316].
A fészkek anyaga elszáradt pázsitfű, lucerna­
széna, s közéjük építve néhány toll.
Rékási a Bácsalmási Tsz major központjá­
ban 1968-ban egy fészkelőtelepből az első
költés idején 17, a másodiknál 14, a harma­
diknál 12 fészket vizsgált meg. A fészkek dél­
nyugati röpnyílásúak voltak, és egymástól
20-30 cm-re eresz alatt épültek 2,4 m maga­
san. Az első költés április első felétől június
végéig, a második május végétől június végé­
ig, a harmadik július elejétől augusztus 22-ig
tartott.
Az elsőnél a tojás lerakásától a kikeléséig
átlagban 13,6 nap, a kikeléstől a kirepülésig
átlag 15 (max. 17, min. 13) nap telt el. Az első
és a második költés között 6,7; a második és
a harmadik költés között átlagosan 6,2 nap
telt el. A három költésben a maximális fészek­
alj 7, a minimális 2 tojásból állt.
A tojások 50%-ából, a kikelt fiókák 75%-
ából lett röpképes madár. Fészkenként átla­
gosan 3,2 fióka röpült ki, 1,6 fióka elhullott.
213
így a vizsgált helyen évente megkétszerező­
dött az állomány. Az első kirepülés után a
fiókák 2-3 napig visszatértek a fészekbe.
Táplálkozás: A fiókák 36% növényi, 64% álla­
ti táplálékot kapnak [319]. A legkisebb állati
táplálék a 7-8 mm-es légyláb, a legnagyobb
a zöld lombszöcske volt. Egy 3 fiókás fészek­
alj esetén 1 óra alatt a szülők az egyik fióká­
nak csak növényi (búza), a másik fiókának
vegyes táplálékot (búza + fej nélküli mórpo­
loska), a harmadiknak csak mórpoloskát vit­
tek. Az egész napos megfigyelés alatt - május
18-án - 157 esetben etettek a szülők, 1 óra
alatt átlag 10,5-szer, a tojó 2,5-szer gyakrab­
ban, mint a hím. A második költéskor - júni­
us 22-én - az etetések száma óránként 9 volt,
és a tojó csak 1,3-szer etetett gyakrabban,
mint a hím [323].
464 öreg példány (1967-1969 között min­
den hónapból gyűjtött minták) gyomortartal­
mának vizsgálata során csak állati táplálék 5,
csak növényi táplálék 357, vegyes táplálék 28
esetben fordult elő. Zúzókő 351 gyomorban
volt. A táplálék összes mennyiségének 85%-a
növényi, 15%-a állati volt [313, 314, 315].
A téli időszakban gazdasági udvarok, sertés-
és baromfiólak eledeléből és városi hulladék­
ból szedi táplálékát [318],
Napraforgótáblákon nemcsak a kaszatter­
més fogyasztásával, hanem a termés kiperge-
tésével is kárt okoznak. Az érési időszakban
(augusztus-szeptemberben) egy-egy veréb­
gyomorban átlagosan 3,7 kaszattermés volt
[326]. Jelentős mennyiségben fogyaszt gyom­
magvakat, valamint amerikai szövőlepkét,
ormányosokat, sáskákat és fináncbogarakat.
Ez utóbbiakat röptében is elfogja.
Állománynagyság: Általános elterjedése és
nagy száma miatt állományát még becsülni is
lehetetlen. 1967 májusában út menti eperfaso­
ron átlag 104 m (max. 209, min. 7 m) távol­
ságra voltak a fészkek. Télen nagyvárosok
platánjait, ostorfáit több ezres csapatai lepik
el. Éjszakánként alvóközösséget alkotnak.
Vonulás: Állandó madarunk. A költési idő
után nagyobb csapatokba verődnek, szántó­
földekre, tarlókra húzódnak, de télre ismét a
városokba költöznek.
214
Védelem: Nem védett. Legfontosabb termé­
szetes ellensége a karvaly, de állományát nem
befolyásolja lényegesen. Tömeges, drasztikus
irtása (pl. Szeged, Széchenyi tér) nem indo­
kolt.
Mezei veréb
Passer montanus (256., 257. fénykép)
Elterjedés: Eurázsiában költ Írország, Japán,
Jáva, Szumátra, és a Himalája által meghatá­
rozott területen. Észak-Amerikába, Ausztrá­
liába és Új-Zélandra betelepítették.
Hazánkban mindenütt közönséges. Nem­
csak falvakban, városokban, hanem a maga­
sabb hegységek ember lakta területein is meg­
található.
Fészkelőhely: A szántóföldek melletti fasoro­
kon és erdőszéleken, illetve a mezőgazdasági
művelés alatt álló területek peremén élő ma­
dár. Mintegy 80%-kal nagyobb számban fész­
kel a mezőgazdasági területeken, mint a házi
veréb. Út menti odvas eperfák, elhagyott ku­
tak, nagyobb ragadozó madarak és a gólya
fészkének réseiben is költ. Leggyakrabban
odvakban találjuk fészkeit.
Költési idő: Hazai vizsgálatok szerint április­
tól augusztusig évente kétszer költ [323]. Jó
idő esetén már március végén, hűvös, csapa­
dékos időben csak április második felében
kezdődik a költés.
Fészkelés: Rékási J. út menti eperfák kikor-
hadásaiban fészkelőket vizsgált 1968-ban.
Fészeképítéshez eperfalevelet, száraz fűszálat
és tollat használtak. A fészkek talajtól mért
átlagos magassága 2,2 m, röpnyílásuk keleti,
délkeleti, déli és délnyugati volt. Az első köl­
tés idején három fészekben 5, két fészekben 6
tojás, a második költéskor hét fészekben 5,
egy fészekben 6, s egy fészekben 7 tojás volt.
Az első költésben május 9-én, a másodikban
június 25-én keltek ki az első fiókák és a 13.
és 14. napon repültek ki. Mindkét szülő etet.
Mesterséges fészekodúból a fiókák 2-3 nap­
pal később szállnak ki.
Táplálkozás: A fiókák kizárólag állati táplálé­
kot, rovarokat, sáskákat, szúnyogokat kap­
nak eledelül, de mindig kisebb példányokat,
mint a háziveréb-fiókák. Az etetés egész na­
pos vizsgálata során két hatnapos fiókának a
szülők 16 óra alatt 86-szor vittek táplálékot,
óránként 5-6 alkalommal.
Májustól augusztusig kizárólag rovartáplá­
lékot fogyaszt.
Rékási J. az év minden hónapjából gyűjtött
173 gyomortartalmat vizsgált. Csak állati
táplálékot 15, csak növényit 135, vegyes táp­
lálékot 18 gyomorban talált. Zúzókő 98 eset­
ben fordult elő. Az összes tápláléknak 78%-a
növényi, 22%-a állati táplálék volt. A növényi
táplálék 29 faj terméséből és magjából, az
állati táplálék 18 fajból tevődött össze. Álta­
lában a rosszul repülő rovarokat fogyasztot­
ták. Ormányosok, gabonafutrinka, szipo­
lyok, mórpoloska, hangyák, s nyár végén
egyenesszárnyúak szerepelnek a zsákmány­
ban. A borsó-levéltetveket is szívesen fo­
gyasztották, és ilyenkor óhatatlanul ezek
pusztítói, a hasznos katicabogarak is áldoza­
tul esnek kis mennyiségben.
Rékási J. 1969 májusában megfigyelte,
hogy a szülők óránként 57 db amerikai szö­
vőlepkét vittek fiókáiknak. A lepkék szárnya­
it mindig kitépték, s csak a lágy részekkel
etettek. A gabonaszipolyokat a búzakalá­
szokról szedték össze.
Bár bőségesen fogyaszt gyommagvakat, a
gabonában és a napraforgóban a termés ki-
pergetésével kárt okoz a mezőgazdaságnak.
Újabb megfigyelések alapján nemcsak a nap­
raforgótányér felső, hanem az alsó szélét is
kipergetik. A napraforgó, illetve a búza érési
időszakában gyűjtött egyedek gyomrában át­
lag 1,6 napraforgó-, és 2,5 búzmag volt [326].
Állománynagyság: Rékási J. felmérése szerint
1968 májusában út menti eperfák 2 km-es
szakaszán 121 fészek volt. Tsz-majorban az
első költés idején ha-onként 4,3 fészek, lakó­
teleptől távolabb ha-onként 7 fészek helyez­
kedett el. A június végi második költéskor
lakott területen ha-onként 11 fészket, lakott
területtől távolabb ha-onként 16 fészket talál­
tak.
Vonulás: Állandó madár, de a gyűrűzések
tanúsága szerint messzebbre is elkóborol. Pl.
egy Zircen 1975. február 23-án gyűrűzött pél­
dányt 1975. április 28-án a csehszlovákiai Sta-
re Mestóból jelentették vissza. Egy Csehszlo­
vákiában Lednice, Breclavban gyűrűzött pél­
dány Albertirsán, egy Ausztriában, Mar-
chegg helységben gyűrűzött egyed Alsóne-
mesapátiban került meg.
Védelem: Nem védett. Sokszor elűzi a cinegé­
ket a mesterséges fészekodúból. Nagy rovar­
fogyasztásával viszont majdnem pótolja is a
cinegéket ott, ahol azok kisebb számban él­
nek. Mint érdekesség megemlítendő, hogy az
egyik út menti eperfaodúban a mezeiveréb-
fészektől 30 cm-re egy kuvik is fészkelt. A fió­
kákat, amíg az odúban voltak, nem bántotta,
de kirepülés után egy gyűrűzött fiókát zsák­
mányul ejtett. A menyét, de ritkán a hörcsög
is pusztítja fiókáit [317],
Állománya nincs veszélyben.
Meggyvágó
Coccothraustes coccothraustes (259., 260.
fénykép)
Elterjedés: Európában mindenütt megtalál­
ható, Skandináviának és a Pireneusi-félsziget­
nek azonban csak a déli területein költ. Ázsiá­
ban Japánig terjed fészkelőterülete. Költ
Észak-Afrikában is.
Hazánkban mind a sík, mind domb- és
hegyvidéki területeken fészkel. Eloszlása nem
egyenletes, helyenként kifejezetten gyakori,
másutt ritkább.
Fészkelőhely: Kedvelt fészkelőterületei az ele­
gyes lomberdők, a ligeterdők és a nagyobb
gyümölcsöskertek. Szívesen megtelepszik
gyertyános tölgyesben, bükkösben is, ahol a
gyertyán és a bükk terméseit fogyasztja. Ahol
vadcseresznye nő, ott biztosan számíthatunk
előfordulására.
Költési idő: Május elején vagy közepén teljes
a fészekalja, de meleg időben már korábban
hozzákezd a költéshez. Június végéig, július
elejéig az állomány egy része másodszor is
költ.
Fészkelés: Fészkét vékony ágacskákból építi,
és növényi rostokkal puhára béleli. A fészek
215
elhelyezkedésének magassága változó, né­
hány m-től 10-15 m-ig terjedhet. Általában
ágvillába épít, a lombkorona belsejébe, lehe­
tőleg vízszintes ágakra. Fiatal fákon a törzs
mellé készíti fészkét.
A fészekalj legtöbbször 5, ritkábban 6 to­
jásból áll. Ha másodszor is költ, akkor csak
3-4 tojást rak. A tojásokat a tojó költi ki, a
hím közben eteti párját. A fiókák 12-13 nap
múlva kelnek ki, és 10-11 napos korukban
hagyják el a fészket. A család továbbra is
együtt marad, a szülök vezetik a fiókákat,
közösen járnak táplálék után.
Táplálkozás: Rendkívül erős csőre lehetővé
teszi a kemény magvak feltörését is. Előszere­
tettel eszi a vadcseresznyét, amelynek csupán
a magját fogyasztja el, a húsát nem. A galago­
nya, a kökény, a kőris és a juhar termését is
szívesen fogyasztja. Őszi és téli időszakban -
főként a hegyvidéki állomány - a gyertyán
termésével táplálkozik. Hermán utal rá, hogy
tavasszal rügyeket is csipeget [150].
Rékási J. télen vizsgált egyedek gyomrában
feketebodza- és japánakác-termést talált. Tö­
rök J. vizsgálatai szerint gyümölcsösben szin­
te kizárólag hernyókkal etette fiókáit, táplálé­
kában növényi eredetű anyag egyáltalán nem
volt.
Állománynagyság: Magyarországon általáno­
san elterjedt, állománya egyenlőtlen eloszlá­
sú, ezért pontos állománynagysága nem is­
mert.
Vonulás: Annak ellenére, hogy sokan inkább
csak kóborló fajnak tartják, a hazai állomány
tekintélyes része nagy vándorutat tesz meg.
A meggyűrűzött és visszafogott példányok
90%-a Közép-Olaszországban került kézre.
Ismertek Dél-Franciaországból származó
adatok is. A csupán kóborlást bizonyító ju­
goszláviai adatok száma igen kevés, mindösz-
sze három.
Télen a helyben maradók és a hazánkban
kóborlók létszámát a tőlünk északabbi terü­
letekről - Lengyelországból - érkező példá­
nyok gyarapítják.
Védelem: Állománya általános elterjedése és
gyakorisága miatt nem veszélyezte tett.
216
Zöldike
Carduelis chloris (261. fénykép)
Elterjedés: Európa mérsékelt és mediterrán
övében, valamint Észak-Afrikában és Kis­
ázsiában költ.
Hazánk egész területén előfordul, a nagy
kiterjedésű, zárt erdők és a magasabb hegyek
kivételével.
Fészkelőhely: Kertekben, parkokban, kisebb
kiterjedésű elegyes lombos és tűlevelű erdők­
ben, ligeterdőkben, temetőkben gyakori fész­
kelő. Szívesen fészkel tűlevelű fákon, bokro­
kon. Ha egy elegyes erdőben kisebb fenyőfőit
van, akkor szinte minden zöldike ott telepszik
meg. így valóságos telepes fészkelés alakulhat
ki. Ehhez hasonlót talált Legány A. 1974-ben
Tiszavasváriban. A Duna ártéri ligeterdeiben
is gyakori fészkelő.
Költési idő: Április végén, május elején teljes
az első fészekalj. A második költés július vé­
géig, esetleg augusztus elejéig is elhúzódhat.
Fészkelés: Gallyakból, fűből, finom gyöke­
rekből, mohából épített fészkét pihével, apró
tollacskákkal béleli, amelyet meglehetősen
változó magasságba (2-6 m) helyez el. Előny­
ben részesíti a fenyőféléket, illetve a gömbko-
ronájú parkfákat. A tengeliccel ellentétben
nem a lombkorona szélén, hanem annak sű­
rű, zárt belsejében építi fészkét.
A fészekalj 5, ritkábban 6 tojásból áll. A to­
jó egymást követő napokon rakja le tojásait,
és csak a teljes fészekaljon kezd kotlani.
A hím nem vesz részt a kottásban, de eteti a
tojót. A fiókák 13-14 nap múlva kelnek ki a
tojásból, és 11-14 napos korukban hagyják el
a fészket. Ebben az időben gyakran még nem
tudnak tökéletesen repülni, és a szülők a bok­
rokon, talajon etetik őket.
Táplálkozás: Elsősorban gyommagvakat
eszik, de szívesen fogyasztja az olajban gaz­
dag terméseket is. Az érő napraforgótáblá-
kon gyakran megfigyelhetjük kisebb csapata­
it. Rékási J. téli példányok gyomrában főleg
a szőrös disznóparéj magvait találta sok
egyéb gyommagtöredék mellett. Tavaszi pél­
dányban a gyommagvak mellett rovarmarad­
ványok is voltak. Török J. vizsgálatai szerint
a fiókákat főleg magvakkal, ormányosboga­
rakkal és hernyókkal etetik.
Állománynagyság: Mivel az egész országban
elterjedt és közönséges fészkelő, hazai állo­
mánya nem becsülhető meg. Csupán viszony­
lagos adatok segítségével utalhatunk az állo­
mány nagyságára. Legány A. az ártéri puha­
faligetek, illetve a kubikerdők 1 ha-ján 1 párt
talált, Tiszavasváriban 31 ha-os erdőben 6
pár költött, mind a hat egy kb. 0,25 ha-os
fenyvesben.
Vonulás: Nem tipikus vonuló, inkább kóbor­
ló fajnak tekinthető. A tél folyamán nagy és
más fajokkal vegyes csapatai figyelhetők meg.
A közép-európai állomány - a gyürűzési ada­
tok szerint - észak-dél irányú mozgást végez.
A hazai egyedek főleg a Balkán-félszigetre
húzódnak, a legtöbb példány Jugoszláviából
került elő. Olaszországig csak igen kevés
egyed kóborol. Hozzánk Lengyelországból és
Csehszlovákiából érkeznek kisebb-nagyobb
csapatai.
Védelem: Országos állománya nem veszélyez­
tetett. A még röpképtelen fiókák közül sokat
elpusztítanak a települések környékén élő há­
zimacskák.
Tengelic
Carduelis carduelis (265. fénykép)
Elterjedés: Európa mediterrán és mérsékelt
övében, valamint Délnyugat-Ázsiában és
Észak-Afrikában költ.
Hazánk sík és dombvidékein általánosan
elterjedt faj.
Fészkelőhely: A zárt erdőket kerüli. Fészkét
inkább parkokba, útszéli fasorokba, gyümöl­
csösökbe, kertekbe rakja. Erdőben mindig a
szélső fák valamelyikén vagy a nagyobb erdei
tisztások mentén költ. Kultúrakövető faj, elő­
szeretettel telepszik meg városok, falvak út­
széli fáin.
Költési idő: Május elejétől július végéig általá­
ban kétszer költ, de előfordul harmadszori
fészkelése is. Ilyenkor a fiókák etetése augusz­
tus elejéig is elhúzódhat.
Fészkelés: Finom növényi szálakból, rostok­
ból, állati szőrökből épített fészkét legtöbb­
ször a nyárfa termésével béleli. A 7-8 cm
átmérőjű és 5-7 cm mély fészket a tojó késziti.
A fészkek elhelyezési magassága rendkívül
változó. Például 1979-ben Tiszavasváriban
3 m magasan gömbjuharon, 1954-ben De­
recskén 8 m magasan akácon költött. Elősze­
retettel választják a fészek építéséhez az akác­
fát - különösen a gömbakácot - és a vadgesz­
tenyét. Korompai Gyulán 62 gömbakácon ta­
lált tengelicfészket [217], A tojó a fészket so­
hasem a korona belsejébe, hanem mindig az
ágvégek közelében levő villákra építi.
A teljes fészekalj legtöbbször 5, ritkábban
4 tojásból áll, amelyet a tojó egymást követő
napokon rak le. A tojó csak a teljes fészekal­
jon kezd kotlani. A hím nem vesz részt a
költésben, de a tojót eteti. A fiókák a 12-13.
napon kelnek ki, és 14-15 napos korukban
hagyják el a fészket.
Táplálkozás: Magevő. Finom felépítésű csőre
az apró magvak összegyűjtésére és fogyasztá­
sára is alkalmas, ezért is láthatók csapatai
gyakran disznóparéjon, ürmön, bogáncson.
Rékási J. téli időszakban gyalogakác, gyer­
mekláncfű és bogáncs magvainak maradvá­
nyait találta begyében. A költési időszakban
bogarakkal és hernyókkal is eteti fiókáit, de
a táplálék zömét ilyenkor is a magvak alkot­
ják.
Állománynagyság: Általános elterjedése miatt
országos állományát nem lehet meghatároz­
ni. Legány szerint a Tisza menti kubikerdők,
valamint az elegyes ártéri erdők 1 ha-ján 1-1
pár fészkelt [239].
Vonulás: Állandó madár. A közép-európai,
így a hazai állomány egy része is észak-déli
irányban kóborol.
A gyürűzési adatok szerint a Magyarorszá­
gon fészkelők egy része a Balkán-félszigetre
húzódik télen. Főleg Jugoszláviában és Gö­
rögországban telelnek. Az állomány kisebb
része vonul csak Olaszországba. Ugyanakkor
hozzánk a tőlünk északra levő területekről -
Lengyelországból, Csehszlovákiából, NDK-
ból - érkeznek kisebb-nagyobb telelő csapa­
tok.
217
Védelem: Országos állománya nem veszélyez­
tetett. A még röpképtelen fiókák közül, külö­
nösen a városi kertekben, sokat elpusztítanak
a házimacskák.
Csíz
Carduelis spinus (264. fénykép)
Elterjedés: Az eurázsiai fenyőrégiókban, főleg
Észak- és Közép-Európa, Szibéria és Közép-
Ázsia hegyvidékein költ, de fészkel Olaszor­
szágban, a Balkán-félszigeten és a Kaszpi-
tenger környékén is.
Hazánkban eddig egyedül a Bükk-hegység-
ben sikerült bizonyítani fészkelését [426], de
valószínűleg költött már a Hanságban [297]
és a Zempléni-hegységben is [435]. Több meg­
figyelő költési időben látott csízeket a Sopro­
ni- és a Kőszegi-hegységben, valamint a Ba­
konyban, ezért feltételezhető, hogy időnként
itt is megtelepszik.
Fészkelőhely: Általában idős lucfenyvesek, fe­
nyőligetek szélső fáin költ [426], de a határa­
inkhoz közel levő Pozsony megyei Szentgyör-
gyön Érti G. 1895-ben, égerlápon találta a
fészkét egy égerfa kinyúló ágain, 15 m-re a
föld felett [289],
Költési idő: Néha már április elején teljes az
első fészekalja. Második költését május vé­
gén, június elején kezdi.
Fészkelés: A csíz fészke általában nagyon ma­
gasan, egy kinyúló lucfenyőág végén, a dús
fenyőhajtásoktól jórészt takarva épül. A tojó
egyedül épít. Egyes esetekben magára az ágra
rakja, máskor a lecsüngő hajtások közé szövi
fészkét, amelynek alapja fenyőgallyacskákból
készül. A fala száraz növényi szálacskákból és
mohából áll, amely közé apró, röpítős mag
nélküli virágrészecskéket, hernyó- és pókszö­
vedéket, kevés zúzmót sző. A csésze finom
hajszálgyökerekből áll, köztük néhány szőr­
szál; a belső bélést apró tollacskák alkotják.
A fészek külső átmérője 9 cm; csészeátmérő
3,5 cm; a csésze mélysége 3 cm. Újabb bizo­
218
nyító értékű fészket Győry és Szabó talált
1959. április 7-én a Bükk-fennsíkon [426].
A tojó naponta rakja összesen 4-5 tojását.
A kotlás az utolsó tojás lerakása után kezdő­
dik. Csak a tojó kotlik, a hím közben eteti.
A fiókák 11-12 nap múlva kelnek ki. Először
egyedül a tojó eteti őket, később a hím is.
12-15 napig maradnak a fészekben. A kirepü­
lésük utáni első hetekben még a szüleiktől
kapnak eleséget, de később önállósodnak, és
sokszor már június végén kisebb csapatokba
verődve kóborolnak.
Táplálkozás: Magevő. Az égereseket, vala­
mint a nyíreseket lepi el, és a fák koronájában
az áltobozterméseket bontja ki a magokért.
Ugyanez megfigyelhető bőséges toboztermés
esetén a lucosokban is. Kedvelt tápláléka a
vörösfenyő, a mezei juhar, az ezüstjuhar és
más, kisebb magvú fák termése. Parkokban,
arborétumokban nyugati tuja, mocsárciprus,
duglászfenyő és egyéb díszcserjék terméseit
[51], parlagokon a libatopfélék, imolák, ka-
tángok magvait fogyasztja. Csaba megfigyel­
te, hogy pajzstetveket is eszik [70].
Állománynagyság: Igen kis számban fészkel.
Pontos állománynagysága nem ismert.
Vonulás: Schmidt szerint tömeges megjelené­
sük és fő vonulásuk ideje szeptember-októ­
berre esik [377]. A nálunk megjelölt példá­
nyok rövidesen Dél-Európában bukkannak
fel. Hozzánk főleg északkeleti irányból, a
Szovjetunióból érkeznek és szétszóródva,
Belgium, Portugália, Franciaország, Olaszod
szág, Görögország és Ciprus felé vonulnak
tovább. A gyürűzési visszajelentések 74%-a
Olaszországból érkezett.
Csízcsapatok kisebb számban nálunk is át­
telelnek, főként az égerlápokon és a nyíresek-
ben.
A tavaszi vonulás március és április első
felében zajlik, de néha május elejéig tart.
Védelem: Nem is olyan rég, még kalitkama­
dárnak fogták, léppel, hálóval. Ma védett
madár, fogása és tartása tilos. Alkalmilag
megjelenik a téli etetőn.
Kenderike
Carduelis cannabina (262., 263. fénykép)
Elterjedés: A Skandináv-félsziget déli felétől
Marokkó és Algéria földközi-tengeri partvi­
dékéig mindenütt költ. Megtalálható Kis­
ázsiában is.
Hazánkban általánosan elterjedt gyakori
fészkelő. Kedvelt élőhelyei a sík és a lankás
dombvidékek, de a városi temetőkben, par­
kokban is szívesen megtelepszik.
Fészkelőhely: Sík és dombvidéki bokrosok­
ban, nyírt kerítéssövényekben, forgalmas
közút és vasút menti magános bokorba, to­
vábbá szőlőtőkébe rakja fészkét. A boróká­
sok rendszeres költő madara. Temetőkben
előszeretettel választja az örökzöld növénye­
ket (pl. Buxus) fészkelőhelyül. Szalai F. meg­
figyelte, hogy szeméttelepen bálába gyűrt el-
korrodeált kerítésdrótkötegbe rakta fészkét.
Más esetben összerakott nádkévék csúcsán
költött. Csörgő T. 1981-ben egy Budapest-
közeli mocsaras területen avas sáscsomóban
találta fészkét.
Költési idő: Az első költés általában áprilisra
esik. Néha már a hónap elején találkozhatunk
kotló madárral, máskor április 20-a körül
kezdi a fészeképítést. Második költése május
vége és június vége között van.
Fészkelés: Általában a talajhoz közel, a sűrű­
ségbe, ritkábban egészen a talajra, fű közé
rejti fészkét. Ha nem talál örökzöldet, akkor
az előző évi elszáradt aljnövényzetet vagy fű­
csomót használja takarásul. A fészket a tojó
építi, a hím csak kíséri párját. Fészekanyag­
nak különféle száraz növényi szálakat hasz­
nál fel, a belső csészét finomabb szálakkal,
szőrrel, pihével gondosan kibéleli.
Többnyire 5 tojást rak, de nem ritka a 6-os,
kivételesen a 7-es fészekalj sem. A kotlás
10-12 napig tart. Elsősorban a tojó kotlik, a
hím csak időnként váltja fel. A fiókák etetésé­
ben mindkét szülő részt vesz. A fiatalok kb.
2 hét után hagyják el a fészket. Ezután a
család egy ideig még együtt marad, amíg a
fiókák teljesen önállóvá nem válnak.
Táplálkozás: Magevő, de fiókáit rovarokkal,
pókokkal is táplálja. Nyáron különösen ked­
veli a gyermekláncfű félérett termését. Télen
főleg a disznóparéj, a bojtorján, a nefelejcs,
a keserűfű magvaival táplálkozik. A gazda­
sági növények (pl. kender, len, repce, répa,
káposzta) magvait is megeszi. Zöldet is csi­
peget.
Állománynagyság: Országos állománynagy­
sága pontosan nem ismert, csak kisebb terüle­
tekről vannak adataink. Egy 20 ha-os sík
vidéki élőhelyen - amelyen temetők, bokro­
sok és mezőgazdasági területek találhatók -
3 pár, egy másik, hasonló nagyságú élőhe­
lyen, szőlőkkel tarkított lankás domboldalon
5 pár költött. Borókás területen állománya
lényegesen nagyobb is lehet.
Vonulás: Télen nagy csapatokban kóborol.
Ilyenkor létszámuk északról érkezőkkel dúsul
fel. Ezt bizonyítja egy decemberben nálunk
jelölt és a következő év tavaszán Litvániában
visszafogott példány, illetve hasonló időszak­
ban jelölt madaraknak két lengyelországi és
egy finnországi visszafogása is.
A hazai állomány egy része Dél-Európába
vonul. A nálunk gyűrűzöttek közül Máltán 6,
Olaszországban 3 példány került kézre.
Védelem: Országos állományát nem fenyegeti
veszély.
Csicsörke
Serinus serinus (266. fénykép)
Elterjedés: Északnyugat-Afrikában, Kisázsiá­
ban, Közép- és Nyugat-Európában (a Brit­
szigetek kivételével) fészkel. Eredeti hazája az
Atlasz-hegység környéke volt, innen indult
európai terjeszkedése.
Magyarországi bevándorlásának pontos
idejét nem ismerjük. Tény azonban, hogy az
1850-es években Petényi már így ír hazai elő­
fordulásáról: „Honol... Magyarország dom­
bos, partos, erdős vidékein is. Váctól felfelé,
Nógrád,... úgyszinte Sopron, Vas, Zala me­
gyében partos helységek gyümölcsös kertjei­
ben, nemkülönben Szatmár .. .szilvásai­
ban. ..” [305], De az Alföldön ez időben „még
sehol sem volt fészkelés megállapítható”
[338], A 400-500 m feletti területek már nem
219

tipikus élőhelyei. Legmagasabb ismert hazai
előfordulása Bükkszentkereszt (600 m).
Fészkelőhely: Elsősorban a települések lakó­
ja, ahol főleg kertekben, parkokban, teme­
tőkben és utcai fasorokban fészkel. Különö­
sen az olyan helyeket részesíti előnyben, ahol
néhány örökzöld növény is található. Telepü­
lésekkel határos gyümölcsösökben, szőlőül­
tetvényeken, erdőszéleken ugyancsak megta­
láljuk. Zárt erdőben nem fészkel.
Költési idő: Első fészekalja általában május­
ban teljes. Második költésére vonatkozó is­
mereteink hiányosak.
Fészkelés: Kicsiny, csészeszerű fészkét vé­
kony gyökerekből és más növényi anyagok­
ból többnyire ágvillába, ágcsomóba építi.
Belsejét toliakkal vagy nyárfapehellyel béleli
puhára. A fészket a tojó egyedül építi. A hím
mindenüvé elkíséri, s amíg a tojó fészekanya­
got gyűjt, addig vagy a közelben énekel, vagy
dürgő pózban (szárnyait leengedve, ide-oda
forogva, énekelve, „táncolva”) követi. Min­
den költés alkalmával új fészket épít. A fész­
kek talajtól mért átlagmagassága 1-10 m kö­
zött mozog.
Tojásainak száma 4-5. Csak a tojó kotlik,
az utolsó tojás lerakásától kezdődően. A hím
a költés ideje alatt eteti a tojót és a fészek
közelében énekel. A fiókák 13-15 nap múlva
kelnek ki. 13-15 napig tartózkodnak a fészek­
ben. Etetésükben mindkét szülő részt vesz.
Még a fészekből való kirepülésüket követően
is etetik őket egy ideig. Ezután a tojó hozzá­
fog a második költéshez. A fiatalokkal a hím
marad együtt.
Táplálkozás: Túlnyomórészt apró magvakkal
táplálkozik, melyeket kórókról, kerti vetemé-
220
nyekről, gyomnövényekről, illetve a földről
szed össze. Előszeretettel fogyasztja a kékne­
felejcs, a pásztortáska, a kerti és a mezei sós­
ka, a nagy útifű és a tyúkhúr termését [31].
A költési idő után az őszi időszakban főleg a
gazosokat látogatja, s a tömegesen előforduló
növényfajok (disznóparéj, katángkóró stb.)
termését fogyasztja.
Állománynagyság: Megfelelő élettérben (tele­
pülés és településkömyék) általánosan elter­
jedt madárfaj. Állománynagyságát hazánk­
ban még nem vizsgálták.
Vonulás: Tavasszal általában március végén-
április elején érkezik. Ősszel kisebb-nagyobb
csapatokban - sokszor más magevőkkel (pl.
tengelic, kenderike) kóborol.
Általában október második felében vonul
el. Szórványos áttelelők előfordulnak. A gyü-
rűzések szerint területhű, azaz többnyire régi
költőterületére tér vissza a következő évben
is. Magyarországon gyűrűzött példányai
Máltán, Jugoszláviában, Görögországban és
Lengyelországban kerültek kézre. Ez utóbbi
arra utal, hogy az északi területek madarai
átvonulnak hazánkon. A telet a Földközi­
tenger mellékén tölti.
Védelem: Lakott területek közvetlen közelé­
ben sok fészkét tönkreteszik a kóbor macs­
kák. Országos állománya nem veszélyeztetett.
Süvöltő
Pyrrhula pyrrhula (267., 268., 269. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia fenyőöveit és az ezekkel
határos vegyes (lomb- és fenyő-) erdőket lak­
ja.
Hazánkban bizonyítottan fészkel Sopron
[134] és Kőszeg [41] környékén, az Őrségben
[27], a Medves-hegységben [465] és a Bükk­
ben [32]. Feltételezhetően költ még a Mátra
és a Zempléni-hegység luc-, illetve tű- és
lomblevelű elegyes erdeiben is. A fenyőtelepí­
tések hatásaként időszakos megtelepedés vár­
ható középhegységeinkben és az ország nyu­
gati részén másutt is.
Fészkelőhely: A tisztásokkal szabdalt lucoso-
kat, dús aljnövényzetű elegyes (lomb- és fe­
nyő-) erdőket, erdőközeli magános luc- vagy
jegenyefenyőket, életfa és hamisciprus fasoro­
kat, buxusokban gazdag parkokat, kerteket,
arborétumokat, temetőket választja fészkelő­
helyül.
Költési idő: Általában évente kétszer költ. Az
első költésre májusban, a másodikra június­
júliusban kerül sor.
Fészkelés: Fészekrakásra a fenyők, ciprusok,
tiszafák vagy más örökzöldek olyan részeit
választja ki, ahol a megépített fészket szinte
minden oldalról - kiváltképp fölülről - takar­
ják, védik a hajtások. Fiatalabb fáknál ez
lehet a törzs mellett, de a fészek az esetek
többségében egy kihajló ág középső részén
található, többnyire 2-3 m magasan. (Ha eb­
ben a szintben nincs megfelelő sűrűségű hely,
néha akár 15-20 m magasan is lehet a fészek.)
A tojó egyedül épít. A fészek alapja vé­
kony, száraz ágacskákból, kevés mohából és
zúzmóból áll, a csészéje pedig lágyszárú növé­
nyek gyökereiből épül, néha laza szőrbéléssel.
A fészek külső átmérője 11-16 cm, a csészeát­
mérő 7-7,5 cm, mélysége 3,5-4 cm, a fészek
magassága 5-7 cm.
5-6 tojását naponta rakja le. Csak a tojó
kotlik, a hím közben táplálja. Az etetés előtt
a tojó leszáll a fészkéről, és jellegzetes mozdu­
latokkal kéri az eleséget, amelyet a hím a
tátott csőrébe dug. Az etetés után mindketten
elrepülnek, de néhány perc múlva a hím visz-
szakíséri párját a fészekre [41]. A fiókák
12-14 nap múlva kelnek ki, mindkét szülő
táplálja őket. Egynapos korukban Bechtold
szerint 33 alkalommal, átlag 27 percenként
etették a fiókákat [41]. A fiókák 14-16 napos
korukban repülnek ki, és pár hétig a szüleik­
kel maradnak.
Táplálkozás: Gyommagvakat (szőrös disznó-
paréj, muhar, libatop, laboda), kisebb magvú
fák termését, elsősorban a hegyi juhar magját
és a fagyai bogyóit [71], valamint kocsányta­
lan tölgy, korai és hegyi juhar, mogyoró, hár-
sak, gyertyán, éger, nyír, cseresznye, vörös­
fenyő rügyeit, éger, nyír, kőris, luc és erdei­
fenyő kipergett magvait fogyasztja. A soproni
Lövérekben és Brennbergbányán rendszeres
vendége a napraforgómaggal terített etetők­
nek. Pátkai megfigyelte, amint 400-500 pél­
dány a budakeszi erdőben, a tölgyek lehullott
levelein levő gubacsokat (selymes gombgu-
bacs) morzsolta szét és evett, valószínűleg a
gubacsokban található gubacsdarázslárvák
miatt [301].
Állománynagyság: Hazánkban nem gyakori
fészkelő. Brennbergbánya határában egy
majdnem 500 ha-os, patakvölgyekkel, tisztá­
sokkal és fiatal lucfenyő-telepítésekkel szab­
dalt erdőben 1980-ban 2-3 pár költött.
Vonulás: Hozzánk az Alpok és a Kárpátok
felöl már október-novemberben megérkez­
nek a vonulók első csapatai, évente változó
mennyiségben. Egy részük déli irányban to­
vábbvonul, mások itt telelnek. Utóbbiak kö­
zött főleg a skandináv államokban. Lengyel­
országban és Ukrajnában jelölt, illetve ná­
lunk gyűrűzött és ott megkerült példányok
vannak.
Védelem: Korábban nagy számban fogták és
kalitkamadárként értékesítették. Ma védett
faj. Rendszeres téli madáretetéssel - főleg
napraforgómaggal - a fenyőkben gazdag ker­
tekbe szoktatható. Sopronban, 1982-ben az
így megszoktatott pár költési időben is ott­
maradt, és egy magános, spanyol jegenyefe­
nyőn fészkelt.
Keresztcsőrű
Loxia curvirostra (270. fénykép)
Elterjedés: Eurázsia, Észak-Afrika és Észak-
Amerika fenyőövezeteinek fészkelője.
Magyarországon a Soproni-hegységben
többször beigazolódott a költése [138], de va­
lószínűleg fészkel még a Kőszegi-hegységben
[26], a Bükkben [132] és a Zempléni-hegység­
ben is. Alkalmi megtelepedése várható a mes­
terségesen létrehozott lucosokban (esetleg er­
deifenyvesekben) pl. az Őrségben, a Bakony­
ban, a Mátrában.
Fészkelőhely: Elsősorban idős lucfenyvesek-
ben költ, fészkel a környező, fenyő-lomb ele­
gyes telepített erdőkben is, luc-, erdei- vagy
feketefenyő-csoportokban.
Költési idő: Fészkelése bizonyos fokig a lucfe­
221
nyő toboztermésének mennyiségétől függ. Az
a feltevés, hogy az év bármely szakában költ­
het, a Kárpát-medencében nem állja meg a
helyét [170]. Hazánkban a fő fészkelési ideje
január-április, de legtöbbször február, má­
sodköltés esetén május, június [132, 181],
Fészkelés: Fészke mindig tűlevelű fákon,
többnyire luc-, erdei- vagy feketefenyőn
7-12 m magasan, a törzstől 0,5-1,3 m-re,
kihajló ág közepén található. A fészek olyan
ágrészletben helyezkedik el, ahol a sűrű hajtá­
sok minden oldalról körülveszik és tetőszerű-
en betakarják. Az eddigi megfigyelések sze­
rint, idős lucosok szélső fáin, lombfák közti
fenyőcsoportban vagy az erdőszegélyhez kö­
zel álló magános lucfenyőn költ.
A fészket a tojó építi, a hím őrködik. Alap­
ja elszáradt fenyőgallyacskák lapos halmaza,
amelyre a csésze fűszálakkal, zuzmóval és
gyökérdarabkákkal kevert háncsból épül.
Belsejét mohával, kis toliakkal, fenyőkorha-
dékkal, állati és növényi eredetű szőrrel béleli.
Az alap átmérője 17-20 cm, a csésze szélessé­
ge 7-8 cm, mélysége 5 cm, az egész fészek
magassága 7-9 cm. Az építéséhez szükséges
anyagot a tojó a közvetlen környezetből gyűj­
ti össze, ritkán a földre is leszáll.
Tojásainak száma 3-4. A tojó egyedül kot­
lik, a hím eteti. A költés időtartama 12-13
nap. A fiókákat kikelés után kezdetben a tojó,
később mindkét szülő táplálja. Általában
20-40 percenként etetnek, a fészket minden
alkalommal nagyon óvatosan közelítik meg.
A fiókák 18-19 napig maradnak a fészek­
ben. Növekedésük ütemét inkább a táplálék­
bőség, mint a zord téli időjárás befolyásolja.
A kirepülésük utáni hetekben még a szüleik­
kel maradnak, de amint csőrük, „keresztező­
dik”, és a tobozokból a fenyőmagot egyedül
is ki tudják bontani, más családokkal együtt
nagyobb csapatokba verődve járják a vidé­
ket.
Táplálkozás: Költés idején fő tápláléka a luc­
fenyő magja, amelyet többnyire a tobozokon
fejjel lefelé csimpaszkodva fejt ki. Ezenkívül
eszi az erdei-, a fekete-, a jegenye-, a duglász-
vagy más fenyő magját, a ciprusok, az életfák,
a borókák magvait és bogyóit. Fogyaszt hárs-,
222
bükk-, vörösfenyő-, cseresznyerügyeket, va­
lamint ez utóbbi termését, sőt bükkmakkot is.
Megfigyelték, hogy nyári-ősz eleji kóborlása
alkalmával a lábon álló napraforgót is
eszi [69]. Ugyanebben az időszakban levéltet-
veket is szedeget nyárfákon [441],
A Soproni-hegységben - alkalmanként - a
napraforgómagos téli madáretetőkre is jár.
Mint magevőnek, az emésztéshez homok­
szemcsékre is szüksége van, ezért gyakran
látható, amint a földön homokot szedeget,
illetve a falak tövében a vakolatot csipkedi.
Brennbergbányán néha csapatosan lepi el a
kéményeket, és ezek szélein fejjel lefelé lógva
a maltert bontogatja a téglák fugáiból.
Állománynagyság: A bőséges fenyőmagter-
mések alkalmával inváziószerűen jelenik
meg. Ilyenkor pl. a Soproni-hegységben
140-150 egyedből álló csapatai sem ritkák,
többnyire azonban 15-20-as csoportokban
látható. 1981 februárjában Brennbergbánya
és Űjhermes között egy kb. 3 km-es szaka­
szon, a bükkerdő lucfoltokkal tarkított szegé­
lyén 3-4 pár költött.
Vonulás: Gyűrűzési adatok szerint északról,
északnyugatról érkezik hozzánk és dél felé
vonul el. Budapest környékén jelölt példá­
nyok Jugoszláviában és Olaszországban ke­
rültek meg. Ennek ellenére nálunk inkább
kóborol, mint vonul. A Dunántúl nyugati
részét valószínűleg az Alpok felől, a Duna-
zug-hegységet és Északi-középhegységet pe­
dig az Északi-Kárpátokból lehúzódó csapa­
tok keresik fel, sokszor már nyáron, a költés
befejeztével.
Védelem: Korábban díszmadárként fogták és
tartották, ez ma tilos. Költése esetén az idős
lucállományokban lehetőleg mellőzni kell a
fakitermelést.
Erdei pinty
Fringilla coelebs (272. fénykép)
Elterjedés: Egész Európában, Kisázsiában és
Észak-Afrikában költ. Ázsiában Nyugat-
Szibériáig terjed.
Hazánkban mindenütt előfordul az Alföld­
tői, a dombvidéken át, középhegységeink leg­
magasabb pontjáig.
Fészkelőhely: Eredetileg kifejezetten erdei
madár volt. A nagyobb kiterjedésű közép­
hegységi lomb- és tűlevelű erdőket éppen úgy
kedveli, mint az ártéri ligeterdőket vagy a
kisebb alföldi erdőtelepítéseket. Szívesen
megtelepszik nagyobb parkokban, gyümöl­
csösökben, idős fában gazdag kertekben, sőt
mezővédő erdősávokban és útszéli fasorok­
ban is.
Költési idő: Április végétől - melegebb időjá­
rás esetén április közepétől - június végéig
kétszer költ.
Fészkelés: Fészkét vízszintes ágakra, elágazá­
sokra, mohából, zuzmóból építi, és szőrrel,
pihével béleli. A 9-11 cm átmérőjű és 6-8 cm
magas fészket csak a tojó rakja. A hím köz­
ben hangos énekléssel védi revírjét.
A fészek földtől való távolsága tág határok
között mozog. Nagy földön [283], Legány A.
Tiszavasváriban 1974-ben 1,5 m magasan ta­
lálta fészkét fiatal tölgyfán. Általában azon­
ban ennél jóval magasabbra, 8-12 m-re fész­
kel, lehetőleg öreg fákra, amelynek vastag
ágán jól el tudja rejteni a fészket.
A teljes fészekalj 5, de ritkán 4 vagy 6
tojásból áll. 4-es fészekalj inkább csak a má­
sodik költéskor fordul elő. A tojásokat egy­
mást követő napokon rakja le, és csak a teljes
fészekaljon kezd kotlani.
A költésben a hím nem vesz részt, hanem
ez idő alatt eteti a tojót, és őrzi a fészek kör­
nyékét. A fiókák legtöbbször a 13. napon
kelnek ki, és 13-14 napos korukban hagyják
el a fészket.
Táplálkozás: Főleg növény-, elsősorban mag­
evő. Táplálékát a földön járva szedegeti össze,
de rovarokat és más állati eredetű táplálékot
is elfogyaszt. Fiókáit hernyókkal, bogarak­
kal, kétszámyúakkal és pókokkal eteti. Réká­
si J. futrinkák kitintöredékét találta gyomor­
tartalmában.
Állománynagyság: Általános elterjedése miatt
az országos állomány nagyságát lehetetlen
megadni. Néhány területre vonatkoztatott
adatból következtethetünk a hazai állomány
nagyságára. Legány A. 1974-ben Tiszavasvá­
riban 31 ha-os erdőben 10 pár költését állapí­
totta meg. Ugyancsak Legány A. 1971-ben a
Felső-Tisza menti puhafaligetekben hektá­
ronként 2, a kubikerdőkben pedig 3 fészkelő­
pár jelenlétét észlelte. Kiterjedt középhegysé­
gi erdeinkben ilyen állománysűrűséggel nem
számolhatunk, bár ott is rendszeres fészkelő.
Vonulás: A hazai állomány jelentős része
Olaszországba húzódik télire. Egyes gyűrűzé-
si adatok szerint az Appennini-félsziget csú­
csáig is eljutnak, bár többségük Közép-
Olaszországban marad. Ismertek dél-francia­
országi visszajelzések is. Télen északabbi te­
rületekről (pl. a Szovjetunióból) érkeznek
hozzánk kisebb-nagyobb csapatai.
Védelem: Országos állománya nem veszélyez-
tetett.
Citromsármány
Emberiza citrinella (273. fénykép)
Elterjedés: Európában általános elterjedésű,
csak a Pireneusi-félsziget nagy részéről és a
Balkán-félsziget pereméről hiányzik.
Magyarországon általánosan elterjedt, az
Alföldön éppen úgy költ, mint a dombvidé­
ken és középhegységeinkben.
Fészkelőhely: Megtelepedésének egyik feltéte­
le a viszonylag nagy kiterjedésű, kevéssé za­
vart és nem zárt erdő. Elsősorban a ligeterdő­
ket kedveli, ezért találkozunk vele gyakran a
folyami ártereken. A dombokon levő és a
középhegységi erdők tisztásain, bokros, fás
lejtőin, irtásain szinte mindenütt fészkel. Zárt
erdő belsejébe soha nem húzódik. Viszonylag
ritkán fészkel a kis kiterjedésű alföldi erdőfol­
tokban.
Költési idő: Április végétől, június végéig
évente kétszer költ. Ritkán előfordul harma­
dik költése is, ekkor a költési idő júliusba
nyúlik.
Fészkelés: Revírtartó madár. Elsősorban a
szegélyterületeken fészkel (erdők, tisztások
széle, bokor és erdősor), ezért a revírek alakja
is inkább téglalaphoz, elnyújtott ellipszishez
hasonlít.
Fészkét kicsi talajmélyedésbe fűszálakból,
223
finom gyökerekből, növényi rostokból építi.
A teljes fészekalj legtöbbször 5, de gyakran
csak 4 tojásból áll, előfordul azonban 3-as és
6-os fészekalj is. A tojó egymást követő napo­
kon rakja a tojásokat. A hím nem ül a tojáso­
kon, hanem a revirt őrzi, amelynek határát
meghatározott pontokról hallatott énekével
jelzi. A fiókák a 13-14. napon kelnek ki. Álta­
lában már 12-13 nap múlva elhagyják a fész­
ket.
Táplálkozás: Főleg magevő madár, elsősor­
ban a lisztes magvakat fogyasztja. Télen nagy
csapatokban a hó alól kiálló gyomok magjait
szedik össze.
Fiókáikat főleg rovarokkal és pókokkal
etetik. Győry és Reichart 1962 októberében
káposzta-bagolylepke fogyasztását figyelte
meg [139]. Araszolólepkék által erősen fertő­
zött területről májusban gyűjtött példány
gyomrában egyéb fajok mellett 32 kis téliara-
szolót mutattak ki [139].
Állománynagyság: Az egész országban megta­
lálható, gyakori, de meglehetősen egyenlőtlen
elterjedésü fészkelő. Középhegységi tarvágá­
sok helyén kialakult sűrűségek és a tölgyesek
egyik leggyakoribb fészkelője. Országos állo­
mánynagysága gyakorisága miatt nem is­
mert.
A felső-tiszai ártér kubikerdőiben 1 ha-on
Legány 1 pár előfordulását állapította meg
[238],
Vonulás: Kóborló madár. Télen nagy csapa­
tokba verődik és az emberi lakóhelyek köze­
lébe húzódik. Gyakran keverednek közéjük
más magevő fajok is. A gyűrűzési adatok is
azt bizonyítják, hogy nem vándorol jelentős
távolságokra, de az valószínű, hogy az északi
területekről érkezőkkel feldúsul az állomá­
nya.
Védelem: Földön levő fészke gyakran meg­
semmisül ragadozók, erdei sikló, vaddisznó
károsítása miatt. A nagy esőzések is sok fé­
szekaljat tönkretesznek. Mindezek ellenére
országos állománya nem veszélyeztetett.
224
Sordély
Emberiza calandra (271. fénykép)
Elterjedés: Afrika északnyugati részétől,
Nyugat- és Közép-Európán át a Skandináv-
félsziget déli partvidékéig és Ázsiának Török­
országot, Iránt magába foglaló területén költ.
Hazánkban ingadozó számban, de általá­
nosan elterjedt. Elsősorban sík vidéki faj, ki­
sebb számban azonban domb- és hegyvidéke­
ink szélső nyitott lejtőin, mintegy 400 m-es
tengerszint feletti magasságig megtalálható.
Fészkelőhely: Mindenkor nyílt, fákkal és bok­
rokkal tarkított területeken mezőgazdasági
kultúrákban (gabona- és lucernatáblákon),
legelők, utak és vasutak környékén (töltésol­
dalakban, árokpartokon), füves hegyoldala­
kon költ. Ritkán kopár lejtőkön tarvágások
helyén is megtelepedhet. Előfordult már,
hogy forgalmas vasúti pályától mindössze
3-4 m-re rakta fészkét.
Költési idő: Évente kétszer költ. Az első költés
április második felében kezdődik, a második
júniusra esik.
Fészkelés: Fészkét talajmélyedésbe a sűrű fű,
pillangós kultúrák takarásába, olykor bok­
rok alá jól elrejtve építi a tojó. Ritkán előfor­
dulhat a földtől 30-40 cm-es magasságban
rakott fészek is. Ismert olyan eset is, amikor
17-20 tojó viszonylag kis helyen „telepet”
alkotva, egymáshoz közel költött [30],
A fészek külső része durvább fű- és gyökér­
szálakból készült, belsejét állati szőrökkel és
toliakkal gondosan béleli.
A tojások száma általában 4-5 (6), néha
azonban csak 2-3. A kisebb fészekalj főleg a
második költéskor található. E faj esetében is
ismert a többnejűség. A tojások kiköltése,
ami átlag 12 napig tart, továbbá a fiókaneve­
léssel járó összes feladat a tojóra hárul. A fió­
kák 10-12 nap múlva hagyják el a fészket.
Táplálkozás: Fiókáit rovarokkal, tücskökkel,
pókokkal táplálja. Nyáron részben az öregek
is rovarevők. Máskor főleg különféle gyo­
mok, gabonafélék (búza, zab), és más gazda­
sági növények (köles, fénymag, mák) magvai
alkotják táplálékát. Zöld növényi részeket
(tyúkhúr, fiatal gabona) is tépnek.
 Állománynagyság: Fészkelésre alkalmas
helyeken ma még több párral is találkozha­
tunk. Egyes helyekről azonban napjainkra
teljesen eltűnt. Téli csapatai is jóval kisebb
létszámúak. Megfogyatkozását már a 20-as,
30-as évekből jelezték [334]. Jelenleg 10x10
km-es területen kedvező körülmények között
átlagosan 4-5 költő párral számolhatunk.
Vonulás: Magyarországon állandó. Télen csa­
patokba verődve kóborolnak a mezőkön.
A lakott helyek közelébe is bemerészkednek.
Keményebb teleken egy részük délebbre hú­
zódik.
Védelem: Minthogy főleg a mezőgazdasági
művelés alatt álló területeken él, így fészekal­
jai gyakran áldozatul esnek pl. a kaszálások­
nak. További veszélyt jelent számukra az egy­
re nagyobb méreteket öltő kemizálás.
Sövénysármány
Emberiza cirlus
Elterjedés: Nyugat- és Dél-Európában, Kis-
ázsia nyugati részén, valamint Észak-Afriká­
ban fészkel. Szórványosan költ az NSZK déli
részén és Ausztriában is.
Hazánkban a legritkább fészkelő sármány­
faj. Először 1863 májusában Budapesten, a
Szabadság-hegyen gyűjtötték [304], Hosszú
ideig ez volt az egyetlen bizonyító példány.
1975 júliusában Jánossy D. és Jánossy L. a
Villányi-hegységben éneklő hímeket, vala­
mint tojó és fiatal sövénysármányokat figyelt
meg [167], Danái J. a helyszínen július 31-én
a madarak első hazai fészkét is megtalálta.
Ugyanekkor egy másik mediterrán jelleget
mutató területünkön, Budaörsön is előkerült.
Itt Varga Zs. figyelt meg és fényképezett egy
sövénysármánycsaládot, két kirepült fióká­
val. Újabb - most már rövidebb - szünet után
1981. május közepén Molnár I. Pécsett talált
éneklő hímet. Waliczky, Magyar és Hraskó
ugyanez év júliusában Pécs környékén 5 pár
jelenlétét állapította meg, a Villányi-hegység­
ben pedig további két hímet (egyikkel három
kirepült fiatalt) figyeltek meg [490], Pécsett
egy fiókás fészek is előkerült. 1982. március
végén Molnár I. és Balikó Á. észlelt Pécs kör­
nyékén fészket építő sövénysármánypárt.
Waliczky, Magyar és Hraskó júniusban to­
vábbi 3 pár revírjét állapította meg. Az előbbi
adatok szerint a sövénysármánynak a Du­
nántúl déli részén egy szigetszerű populációja
alakult ki, amely a jövőben - más mediterrán
madárfajokéhoz hasonlóan - tovább terjesz­
kedhet.
Fészkelőhely: Élőhelyét főleg nyílt, elszórtan
fákkal, sövényekkel benőtt, napos területek
alkotják. Bozótos, sziklás hegyoldalakon,
kertekben, szőlőkben, gyümölcsösökben, fa­
sorokban egyaránt előfordul. Nálunk eddig
mészkőhegyek déli lejtőin került elő, kultúr
biotópokban. Emberek, járművek jelenléte a
legkevésbé sem zavarta őket.
Költési idő: Évente kétszer, ritkán háromszor
költ. A tojásos fészkek többségét május 20. és
augusztus 2. között találták.
Fészkelés: Fészkét többnyire bokrokba (gala­
gonya, vadrózsa, bodza, tuja, boróka, tisza­
fa), kúszó cserjékbe (szeder, komló, szőlő,
borostyán) és fiatal fákra (feketefenyő, lucfe­
nyő, gyertyán, akác) jól elrejtve 0,1-2 m ma­
gasságba rakja. (Angliában szilfán 6 m maga­
san is találtak fészket.) Néha a talajon fészkel.
Az eddigi előkerült hazai fészke közül egy
szőlőtőkén, kettő pedig partfalban - szederin-
dáa, illetve a puszta földön - épült.
A tojó fészeképítési aktivitása nagyobb,
mint a hímé. A fészek külső része növényi
szárakból, levelekből, mohákból, gyökérszá­
lacskákból épül, belül fűszálakkal és más fi­
nom növényi anyagokkal, állati szőrökkel bé­
leli. A magasan épült fészkek nagyobb és dur­
vább felépítésűek.
A fészekalj 3-4 tojásból áll, amelyeket a
tojó egymást követő napokon rak le. A kotlás
az utolsó tojás lerakása után kezdődik és
11-13 napig tart. Csak a tojó kotlik, a hím a
fészekben táplálja. A fiókákat főleg a tojó
eteti. A fiatalok 11-13 (14) nap elteltével re­
pülnek ki.
Táplálkozás: Főleg különböző füfélék, gyo­
mok magvait fogyasztja. Fiókáit részben lágy
magokkal, részben rovarokkal, hernyókkal,
kisebb csigákkal eteti.
225
Állománynagyság: 1981-es megtelepedése óta
az ország déli részén kis létszámú, de állandó
állománya él. Jelenleg ismert költőhelyein
10-15 pár költ.
Vonulás: Állandó madár. Molnár I. megfigye­
lései szerint a költési időszakon kívül szűkebb
körben kóborol.
Védelem: Jelenlegi állománya kis száma elle­
nére sem veszélyeztetett, fenntartása külön
védelmi intézkedést nem igényel.
Kerti sármány
Emberiza hortulana (274. fénykép)
Elterjedés: Anglia kivételével csaknem egész
Európában, továbbá Ázsiának a Földközi­
tenger keleti partvidékétől Mongóliáig terje­
dő részen költ.
Hazánkban elsősorban dombvidékeken,
előhegyeken (450-500 m tengerszint feletti
magasságig) és ritkábban a síkságokon telep­
szik meg. Elterjedése szabálytalan, szigetsze-
rü. Jellemző, hogy egyes helyeken hirtelen
bukkan fel mint fészkelő, azután néhány évre
eltűnik.
Fészkelőhely: Tipikus élőhelyei a szőlőtermő
vidékek, a délies kitettségű napsütötte, meleg
és nyitott domboldalak. Ezért fészkelt régeb­
ben pl. a budaörsi Farkas-hegyen [90], a Me­
csek hegység déli oldalán [155], a Balatonnál
a Szent György-hegyen és a Badacsony lejtő­
in [110], délen a Nagyharsányi-hegyen (Szár-
somlyón) [434] és újabban a Mátra szőlős
oldalain [427]. Az utóbbi helyen egyrészt a
lépcsősen telepített kordonos szőlők, más­
részt a lejtők felsőbb részén, illetve a szőlők
közé beékelődő füves, elszórtan bokrosokkal,
facsoportokkal tarkított területek a fészkelő­
helyei. Egy tájegységen belül szűkebb fióka­
nevelő területét néha megváltoztatja.
Költési idő: Kedvező időjárás esetén április
utolsó napjaiban kezd a fészkeléshez. Az első
költés ideje általában májusra esik. Egyes fé­
szekaljak között azonban bizonyos eltérések
mutatkoznak. így pl. 1981. május 24-én a
226
Mátrában az egyik fészekben kirepülés előtti
tollas fiókák ültek, míg ugyanabban az idő­
ben viszont egy másikban tojásain ült a tojó.
A második költés, amit Szalai F. 1982-ben
figyelt meg, júniustól július első feléig tart.
Fészkelés: Talajra, az aljnövényzet közé jól
elrejtve építi fészkét, sokszor valamilyen ki­
sebb cserje vagy egy nagyobb kő védelmében.
Egyetlen adat ismert, amikor a talaj fölött egy
fiatal akácfára rakta fészkét [98], A mátrai
költőhelyen takarónövényként különösen
kedveli a törpemandulát, ritkábban a ko-
csánytalan tölgy és a mezei szil cserjéit.
Fészke külső burkát vékony száraz fűszá­
lakból rakja, olykor kevés mohával keveri.
A csészét finom gyökérszálakkal és állati sző­
rökkel gazdagon kipárnázza.
Az 1981-82-ben előkerült 6 fészek közül
négyben 5-5, egyben 4 és egyben 3 tojás volt.
Inkább a második költéskor rak 3 tojást.
Csak a tojó kotlik 12 napig. A fiókák etetésé­
ben mindkét szülő részt vesz. A fiatalok röp-
képességük elérése előtt elhagyják a fészket.
Ezután 2-3 hétig még együtt mozog a család.
Táplálkozás: Fiókáit rovarokkal és azok lár­
váival, elsősorban hártyásszárnyúakkal eteti.
Nyáron részben az öregek is rovarevők.
Ezenkívül sok zöldet csipkednek, és a külön­
féle gyomnövények félérett magvait fogyaszt­
ják. Nyár végén és vonulásuk közben gabo­
namagvakat (búza, zab) és más gazdasági
növények, mint pl. köles, fénymag elhullatott
szemeit is felveszik.
Állománynagyság: Az eddigi legnagyobb lét­
számú, 40 párból álló populáció 1955-ből a
Nagyharsányi-hegyről (Szársomlyóról) is­
mert [434], Az 1977-ben felfedezett mátrai
élőhelyen, évente átlagosan 20-22 pár költ.
Vonulás: Egyetlen, kimondottan vonulónak
nevezhető hazai sármányfajunk. Április má­
sodik felében érkeznek hazánkba, észak-afri­
kai és délnyugat-ázsiai telelőhelyükről.
Augusztus végén, szeptemberben hagyják el
költőhelyüket.
Védelem: A hazai állomány kis létszáma elle­
nére sem veszélyeztetett.
Bajszos sármány
Emberiza cia (276. fénykép)
Elterjedés: Mediterrán elterjedésű faj. Kis-
ázsiában és Észak-Afrika nyugati felében is
költ.
Az első hazai fészke a Gömör-Tomai-
karsztról, Jósvafő környékéről került elő
1955-ben [91], Ezt követően megtalálták a
Bükk hegységben [414], majd hosszú szünet
után a hetvenes években egyre több helyen
figyelték meg, és néhol fészkelve is találták.
Dénes J. a Börzsönyben 1977-ben három fész­
ket talált, 1978-ban a Naszály hegyen etető
öregeket figyelt meg. A Pilis-hegység több
pontján költ [294] és megtalálták a Budai­
hegységben is [130, 489],
Az utóbbi évek adatai egyértelműen bizo­
nyítják terjeszkedését hazánkban. Közép­
hegységeink területén ma már a számára al­
kalmas élőhelyeiken mindenütt előfordul.
A Mecsekben és a Villányi-hegységben is
Költési idő: A fészkelés megkezdésének idő­
pontja - az időjárástól függően - április má­
sodik fele, május eleje, május közepén fészek­
alja mindig teljes. Korai fészkelését bizonyít­
ja, hogy a Börzsönyben 1978. május 14-én
előkerült egy fiatal példány, 1979. május 19-
én pedig ugyanitt Dénes J. megfigyelt egy
fészket öt fiókával. Június első hetében fióká­
kat etettek.
Fészkelőhely: Magyarországon a déli, délke­
leti meredek, mészkő, dolomit és vulkáni ere­
detű andezit sziklás, köves, alacsony füves
hegyoldalakon fészkel, ahol sziklakibúvások,
bokrosok és magános fák tarkítják a terüle­
tet. Általában olyan helyen telepszik meg,
ahol kisebb-nagyobb foltokban csenevész
cseres-tölgyes erdő nő a völgyekben, vagy a
hegygerinctől kezdődően zárt, elegyes erdő
húzódik. A teljesen kopár helyekről hiányzik,
de kisebb kőbányákban költ.
Fészkelés: Fészkét minden esetben szikla tö­
vébe, fűcsomó alá vagy közé rejti. Ismert
olyan fészek, amely füves tisztáson kis darab
sziklatörmelék tövébe épült, de akadt olyan
is, amelyet a sziklafal repedésében 2-3 maga­
san megtelepedett növényzet közé rejtett.
A fészek külső része vastagabb fűszálakból
készül, belseje pedig vékony gyökérdarabok­
kal bélelt.
A tojások száma hazai adatok szerint 4-5.
(Tizenegy fészekben 5, három fészekben 4, és
egy fészekben 3 tojás volt.) Ez utóbbi máso­
dik költés volt a Bükkben [414], A költési idő
12-14 nap. A kottásban és a fiókanevelésben
mindkét szülő részt vesz. A fészekaljat kezdik
ülni, így a fiókák szinte egyszerre kelnek ki.
10-13 napig maradnak a fészekben, ezután a
közelben meghúzódva várják az eleséggel ér­
kező szülőket, amelyek tovább etetik őket.
Előfordul, hogy az egyik szülő még a kirepült
fiatalokat eteti, amikor már megkezdődik a
második költés.
Táplálkozás: Dénes J. megfigyelése szerint fió­
káit apró zöld színű hernyókkal, sáskákkal
eteti, amelyeket a fészektől távolabb gyűjt
össze. A hernyókat bokrokról szedi le.
Egy pár 1956. május 12-én begyűjtött baj­
szos sármány gyomrában 22 hasas csigát, 1
más csigafajt, 11 levélormányost, 3 futóbo-
gárlárvát, 1 legyet és 1 apró darazsat találtak
[91]. Szitta T. bükki fészeknél végzett megfi­
gyelése szerint fürészlábú sáskát is etettek a
fiókáikkal. Télen szívesen fogyasztják a kései
perje és a réti csenkesz magvait.
Állománynagyság: Mivel még napjainkban is
újabb és újabb fészkelőhelyeit fedezik fel, az
országos állománynagyságát megadni lehe­
tetlen. APilisben 1981-ben OttJ. 18párjelen­
létét állapította meg, feltételezhető azonban,
hogy ennél több is költött. A Börzsönyben a
Szent Mihály-hegy környékén Dénes J. meg­
figyelései szerint a fészkek közötti távolság
227
légvonalban 60-80 m volt, de előfordult
150-200 m is. A területen 8-10 pár fészkelhe­
tett. Kisebb sziklás hegyoldalakon, kőbá­
nyákban 1-3 párban telepszik meg.
Vomdás: Vonulásáról semmit sem tudunk.
Valószínű, hogy hazai állomány csak kóborol
az országban. Télen ötös, tízes csapatokban
alacsonyabb tájakra húzódik és olyan helye­
ken is megjelenik, ahol egyébként nem költ
[89],
Kóborlás közben is előnyben részesíti a
köves, sziklás, füves területeket, és hosszan
csak ilyen helyeken időzik el.
Védetem: A meredek hegyoldalakon a talajon
levő fészkeket a nagyobb esőzések elöntik.
A fészkek bizonyos hányada elpusztul így, de
ez a hazai állomány egészét nem veszélyezteti.
Nádi sármány
Emberiza schoeniclus (275. fénykép)
Eltévedés: Izland és a Balkán-félsziget legdé­
libb része kivételével egész Európában, Kis-
ázsián, Közép-, és Belső-Ázsián keresztül a
Távol-Keletig fészkel.
Magyarországon a számára alkalmas élő­
helyeken gyakori költő faj. Számos alfajából
több hazánkban is előfordul a fészkelési idő­
szakon kívül.
Fészkelőhely: Nádasok szárazabb külső sze­
gélyében, zsombékos-sásos területeken, ned­
ves kaszálókon, gazos árokpartokon minde­
nütt gyakori fészkelő.
Költési idő: Első költése május második felé­
ben, június elején, a második júliusban van.
Nem minden pár költ kétszer.
Fészkelés: Fészkét alacsonyan, gyakran a ta­
lajra építi avas nád-, sáscsomóba, zsombék
alá. A fészket csak a tojó építi száraz fűből,
gyökérdarabkákból.
Az első fészekalj 4-6, a második rendsze­
rint csak 4 tojásból áll. A fiókák megközelítő­
en kétheti kotlás után kelnek, és viszonylag
korán, 10-12 napos korukban elhagyják a
fészket, de annak közelében maradnak, egye­
sével elrejtőzve a sűrű növényzetben. A szü­
lők még tovább etetik őket.
228
E faj esetében nem ritka a poligámia. Egy-
egy hímhez olykor több tojó is tartozhat, ha
nagy az egyedsűrűség a fészkelési-táplálkozá-
si lehetőségekhez képest.
Táplálkozás: Tavasztól őszig állati táplálékot
fogyaszt, fiókáit is azzal eteti. 1981 nyarán a
Velencei-tó mellett végzett vizsgálatok során
táplálékában viszonylag nagy, 1-5 cm-es álla­
tok fordultak elő. Nádi bagolylepkék és her­
nyóik mellett a víz menti vegetáció növényein
élő bogarak, pókok, néhány csiga és légy, sőt
egy nagy termetű acsa is volt a mintákban. Ez
utóbbi szárnyait a tojó kitépte, és külön etette
meg az egyik fiókával a szitakötő fejét és
torát, egy másikkal pedig a potrohot. A ki­
sebb állatok teljesen épek voltak.
Télen fő tápláléka a nád, a sás és a vizes
területeket kísérő magaskórós társulások nö­
vényeinek magvai. 1980-81 telén a Velencei­
tó mellett végzett vizsgálatok szerint az ott
táplálkozó példányok döntő többségében a
fekete üröm hóra kipergett magvait fogyasz­
tották. A szántóföldeken kóborló nagy csa­
patok jelentős mennyiségű gyommagvat
szednek föl.
Állománynagyság: Országos állományát a faj
gyakorisága miatt nem lehet felmérni. Revír-
jének nagysága az adott élőhely sajátosságai­
tól függően jelentősen változhat, Csörgő T. az
éneklő hímek megfigyelése alapján a Velen­
cei-tó nádasa mentén 1 ha-osra, a kicsiny
Merzse mocsárban (Budapest) pedig ennek
harmadára becsülte.
Vonulás: A hazai fészkelő populáció egy része
télre a mediterrán országokba vonul, másik
része - főleg enyhe teleken - itt marad. Az
északi fészkelők jelentős állománya is itt telel,
így ősztől tavaszig nagy csapatai láthatók
nemcsak a nádasok mellett, hanem mezőgaz­
dasági területeken, szőlőkben, de még hegyvi­
déki réteken is. Beretzk, Keve és Marián a
hazánkban fészkelő alfaj mellett költési idő­
szakon kívül Szeged környékén öt másikat
észlelt (54). Ausztria és az NSZK területén
gyűrűzött példányokon kívül több finn gyű­
rűs madár is kézre került hazánkban.
Védelem: A hazai fészkelő populációt nem
fenyegeti közvetlen veszély.
 Felhasznált
és ajánlott irodalom
1. Agárdi E. (1921): Scolopax rusticola L. fész-
kelése Baranyában. Aquila, 28, 137. p.
2. Agárdi E. (1968): Scolopax rusticola második
költése. Aquila, 75. 285. p.
3. Agárdy S. (1980): Adatok a Ricsikai-erdő
madárvilágához. Mad. Táj., 1980. ápr.-jún.
45. p.
4. Agárdy S. (1981): Érdekes hollófészek a Ti-
szaközben. Mad. Táj., 1981. júl.-szept.
159- 160. p.
5. Albert A. (1983): Szeged város molnárfecske
(Delichon urbica) állománya és annak válto­
zásai az urbanizáció hatására. In: A Magyar
Madártani Egyesület I. Tudományos ülése.
Sopron, 1983. (Szerk.: Kárpáti L.)
6. Albert V.-Albert A. (1980): A kontyos réce
(Aythia fuligula) fészkelő magatartása. Pusz­
ta, 9. 17. p.
7. Andrási P.-Sódor M. (1982): Bagolyköpet-
vizsgálatok Sopron környékéről. Mad. Táj.,
1982. ápr.-szept. 111-112. p.
8. Aradi Cs. (1964): A kishéja nagyerdei fészke­
lése. Aquila, 69-80. 248-251. p.
9. Aradi Cs. (1979): Telepesen fészkelő madarak
etológiái vizsgálata. MTA. Bioi. Oszt. Közi.,
22. 239-256. p.
10. Aradi Cs.-Kovács G. (1982): The Grey-leg
Goose in Hungary. Aquila, 89. 77-88. p.
11. Árkosi J. (1982): Kormosfejű cinegék megfi­
gyelése a Hármashatárhegyen. In: Adatok a
Faunisztikai szakosztály irattárából. Mad.
Táj., 1982. jan.-márc. 66 p.
12. Báli J. (1982): Néhány adat Veszprém-Dimit-
rowáros fecskeállományáról (1981). Mad.
Táj., 1982. ápr.-szept. 150-151. p.
13. Balogh Gy. (1978): A kaba (Falco subbuteo)
fecskepusztításáról. Aquila, 84. 101-120. p.
14. Bankovics A. (1971): Kis csér (Stema albi-
frons) és kucsmás billegető (Motacilla flava
feldeggi) a Csaj-tavon. Állatt. Közi., 58.
160- 163. p.
15. Bankovics A. (1973): Fehérhátú fakopáncs
(Dendrocopos leucotos) a Bakonyban.
Veszpr. m. Múz. Közi., 12. 533-538. p.
16. Bankovics A. (1974): Spreading and Habitats
of Hippolais pallida along the Tisza. Tiscia,
IX. 105-113. p.
17. Bankovics A. (1974): Királyka (Regulus regu­
lus) fészkelése a Bükk hegységben. Aquila,
78-79. 171-178. p.
18. Bankovics A. (1977): Búbos cinege (Parus
cristatus) fészkelése a Bakonyban. Aquila, 83.
151-162. p.
19. Barbácsy Z. (1975): Adatok a sárvári járás
madárvilágához. Aquila, 80-81. 299. p.
20. Barbácsy Z. (1976): Adatok a függőcinege
(Remiz pendulinus) ökológiájához a Rába
árterében. Aquila, 82. 195-199. p.
21. Barbácsy Z. (1977): Billegetőcankó (Actitis
hypoleucos) és kis lile (Charadrius dubius)
fészkelése a Rábánál. Aquila, 83. 282-283. p.
22. Barbácsy Z. (1978): Búbos cinege (Parus cris­
tatus), fenyvescinege (Parus ater) és királyka
(Regulus regulus) fészkelési adatok Vas me­
gyéből. Mad. Táj., 1978. szept.-okt. 8-10. p.
23. Barbácsy Z. (1978): Tüzesfejű királyka (Re­
gulus ignicapillus) fészkelése hazánkban.
Mad. Táj., 1978. szept. okt. 6-8. p.
24. Barbácsy Z. (1981): Madártani adatok Zala
megyéből 1980-ban. Mad. Táj., 1981. jan.-
márc. 8-9. p.
25. Barbácsy Z. (1981): Süvöltő (Pyrrhula pyr­
rhula) fészkelése az Őrségben. Mad. Táj.,
1981. júl.-szept. 154-155. p.
26. Barbácsy Z. (1981): Fiókáit etető keresztcső­
rű Velem határában. Mad. Táj., 1981. okt.-
dec. 230. p.
27. Barbácsy Z. (1981): Madártani adatok az Őr­
ségből 1980-ban. Mad. Táj., 1981. okt.-dec.
209. p.
28. Barbácsy Z. (1981): Újabb adatok a tüzesfejű
királyka (Regulus ignicapillus) előfordulásá­
hoz Vas megyében 1979-80-ban. Mad. Táj.,
1981. okt.-dec. 211-212. p.
229
29. Bársony Gy. (1955): 36 éven keresztül lakott
hollófészek. Aquila, 59-62. 389. p.
30. Bársony Gy. (1955): Sordély „telepes” fészke-
lése. Aquila, 59-62. 397. p.
31. Barta Z. (1977): Megfigyelések a csicsörke
(Serinus serinus) párválasztásáról. Aquila,
83. 293-294. p.
32. Barta Z. (1978): Adatok a Bükk hegység ma­
dárfaunájához. Mad. Táj., 1978. jan.-febr.
11. p.
33. Barthos Gy. (1906): Ritka fészkelők a Dunán­
túlon. Aquila, 13. 222. p.
34. Barthos Gy. (1929): Városi fürjek. Aquila,
34-35. 386. p.
35. Barthos Gy. (1959): Fészkelő füleskuvik Dél-
Zalában és fészkelésének körülményei. Aqui­
la, 65. 287-288. p.
36. Barthos Gy. (1962): Újabb adatok a fülesku­
vik fészkeléséhez Dél-Zalában. Aquila,
67-68. 222-223. p.
37. Barthos Gy. (1966): Madártani megfigyelések
a Dunántúlon. Aquila, 71-72. 230. p.
38. Bástyái L. (1957): Adatok a kabasólyom táp­
lálkozásához. Aquila, 63-64. 275. p.
39. Bauer, K.-Glutz v. Blotzheim, U. (1968):
Handbuch dér Vögel Mitteleuropas Bd. 2.
Anseriformes 1. Akad. Veri., Frankfurt/M
40. Bauer, K.-Glutz v. Blotzheim, U. (1969):
Handbuch dér Vögel Mitteleuropas Bd. 3.
Anseriformes 2. Akad. Veri., Frankfurt/M,
104-144. p.
41. Bechtold I. (1967): Adatok a süvöltő (Pyrrhu-
la pyrrhula L.) költésbiológiájához. Aquila,
73-74. 161-167. p.
42. Bechtold I. (1975): Kormos varjú hím (Corvus
corene) és dolmányos varjú tojó (Corvus cor-
nix) 1969. évi fészkelése Kőszegen, Aquila,
80-81. 291. p.
43. Bechtold I. (1975): Vörös vércsék fészkelése
mesterséges fészekben. Búvár, 30. 182. p.
44. Bécsy L. (1971): Adatok a kígyászölyv (Circa-
étus gallicus) táplálkozásához. Állatt. Közi.,
58. 166. p.
45. Bécsy L. (1974): Adatok a Peszéri-erdő ma­
dárvilágához. Aquila, 78-79. 93-97. p.
46. Bécsy L. (1974): Adatok a parlagi sas táplál­
kozásához. Aquila, 78-79. 225. p.
47. Bécsy L. (1977): Az uráli bagoly fészkelése
Magyarországon. Aquila, 83. 163-165. p.
48. Bécsy L. (1978): Adatok a kerecsen (Falco
cherrug) ökológiájához és biológiájához.
Aquila, 84. 83-88. p.
49. Béldi M. (1960): A balkáni fakopáncs Kolozs­
vár környékén, Aquila, 66. 280. p.
50. Béres I.-Béres L. (1983): Fenyőrigó (Turdus
pilaris) fészkelése Felsőzsolcán. Mad. Táj.,
1983. jan.-jún.
230
51. Béres J.-Molnár P. (1964): Adatok egyes téli
madárvendégeink táplálkozásához és dinami­
kájához Kolozsvár (Cluj) és környékén. Aqu­
ila, 69-70. 57-67. p.
52. Beretzk P. (1943): A szegedi Fehértó madár­
világa 10 éves megfigyelés alapján. Aquila, 50.
317-344. p.
53. Beretzk P. (1954): A mocsárvilág madarainak
szerepe a mezőgazdaságban. Tér. Társ., 113.
581-584. p.
54. Beretzk P.-Keve A.-Marián M. (1962):
Jahreszeitliche Veranderung im Bestand dér
Rohrammer populationen in Ungarn. Act.
Zool., VIII. 251-271. p.
55. Berger E. (1913): Kis békászó sas mint tü­
csökvadász. Aquila, 20. 527-528. p.
56. Betegh L. (1900): A hamvas varjú és a szarka
mint halpusztító. Halászat, 1. 47-48. p.
57. Bittera Gy. (1915): A héja és a karvaly táplá­
lékáról. Aquila, 22. 196-218. p.
58. Bodnár B. (1916): Fehér holló és egyéb színel-
változású madarak. Aquila, 23. 357-358. p.
59. Bodnár B. (1950): Adatok Hódmezővásárhely
madárvilágához. Aquila, 51-54. 173-174. p.
60. Bodnár M. (1982): Fehérszárnyú szerkő telep
Űjszentmargita határában. Mad. Táj., 1982.
okt.-dec. 234. p.
61. Bozskó Sz. (1967): Fürj Debrecen belvárosá­
ban. Aquila, 73-74. 178. p.
62. Bozskó Sz. (1977): A csóka (Coloeus mone-
dula) fészekfosztogató tevékenysége Debre­
cenben. Aquila, 83. 289-290. p.
63. Bozskó Sz.-Juhász L. (1982): Debrecen város
balkáni gerle (Streotopelia decaocto Friv.)
állományának populációdinamikai vizsgála­
ta. Aquila, 88. 91-115. p.
64. Cerva F. (1926): A küszvágó csér (Stema hi-
rundo L.) kétszeri költése 1923-ban. Aquila,
32-33. 170-171. p.
65. Cerva K. (1930): Nagy fakopáncsok és seregé­
lyek harca. A természet, 26. 116. p.
66. Chernél I. (1899): Magyarország madarai, kü­
lönös tekintettel gazdasági jelentőségükre.
Budapest
67. Czájlik P. (1982): Etológiái vizsgálatok a
mátrai császármadár (Tetrastes bonsia) po­
pulációkon. Aquila, 88. 31-60. p.
68. Csaba J. (1938): A sárgafejű királyka fészke­
lése Magyarországon. Vasi Szemle, 5.
291-295. p.
69. Csaba J. (1943): Madártani adatok a Vendvi­
dékről. Aquila, 50. 357. p.
70. Csaba J. (1955): Pajzstetveket pusztító csízek.
Aquila, 59-62. 397. p.
71. Csaba J. (1959): Adalékok a fák és cserjék
termését fogyasztó madarak táplálkozásá­
hoz. Aquila, 65. 85. p.
72. Csaba J. (1959): Újabb madártani adatok
Vas megyéből. Aquila, 65. 304-306. p.
73. Csaba J. (1962): Változások Vas megye nyu­
gati szélén élő egyes harkályfélék számará­
nyában. Aquila, 67-68. 225. p.
74. Csaba J. (1967): Kormos varjú és korcsainak
újabb előfordulása Csákánydoroszlón. Aqui­
la, 73-74. 184. p.
75. Csaba J. (1968): A lappantyúk gépkocsi
okozta tömeges pusztulása. Aquila, 75.
290. p.
76. Csiba L. (1957): A billegető cankó magyaror­
szági fészkelése. Aquila, 63-64. 278-279. p.
77. Csíki E. (1904): Biztos adatok madaraink
táplálkozásáról. Aquila, 11. 270-317. p.
78. Csíki E. (1905): Biztos adatok madaraink
táplálkozásáról. Aquila, 12. 324-325. p.
79. Csíki E. (1906): Biztos adatok madaraink
táplálkozásáról. Aquila, 13. 158. p.
80. Csiki E. (1907): Biztos adatok madaraink
táplálkozásáról. Aquila, 14. 188-202. p.
81. Csiki E. (1908): Biztos adatok madaraink
táplálkozásáról. Aquila, 15. 183-206. p.
82. Csiki E. (1909): Biztos adatok madaraink
táplálkozásáról. Aquila, 16. 139-144. p.
83. Csiki E. (1911): Újabb adatok a tövisszúró
gébics (Lanius collurio L.) táplálkozásáról.
Aquila, 18. 179-187. p.
84. Csiki E. (1919): Biztos adatok madaraink
táplálkozásáról. Aquila, 26. 76-104. p.
85. Csörgey T. (1905): A Muscicapa frisola a
méhesnél. Aquila, 12. 331-334. p.
86. Csörgey T. (1918): Denevérre vadászó kaba­
sólyom (Falco subbuteo L.). Aquila, 23.
270. p.
87. Csörgey T. (1934): Die Vogelfeinde dér Ge-
treidewanzen. Aquila, 38-41. 253-257. p.
88. Csörgő T. (1983): Nádirigó (Acrocephalus
arundinaceus) és cserregő nádiposzáta (Acro­
cephalus scirpaceus) populációk táplálkozási
niche-vizsgálata. Puszta, 10.
89. Dandl J. (1950): A bajszos sármány előfordu­
lása Budapest környékén. Aquila, 51-54.
168. p.
90. Dandl J. (1954): Kerti sármány a budaörsi
Farkashegyen. Aquila, 55-58. 252. p.
91. Dandl J. (1959): A bajszos sármány költése
Magyarországon és a környező területeken.
Aquila, 65. 175-182. p.
92. Dénes J. (1977): Kormosfejű cinegék (Parus
montanus) Vác környékén. Aquila, 83.
290. p.
93. Dénes J. (1978): Szürkebegy adatok Vác kör­
nyékéről. Mad. Táj., 1978. júl.-aug. 9-10. p.
94. Dénes J. (1981): Odúban fészkelő vörösbegy.
Mad. Táj., 1981. júl.-szept. 178. p.
95. Dénes J. (1982): A réti tücsökmadár (Locus-
tella naevia) fészkelése és egyéb madártani
adatok Vác környékéről. Mad. Táj., 1982.
jan.-márc. 43-44. p.
96. Dénes J.-Gyarmati K. (1981): Vörösbegy
(Erithacus rubecula) fészkelése mesterséges
odúban. Mad. Táj., 1981. ápr.-jún. 99. p.
97. Dobay L. (1934): Adatok a békászó sasok
biológiájához. Kócsag, 7. 31-39. p.
98. Dorning H. (1920): Akácfán fészkelő kerti
sármány. Aquila, 27. 257. p.
99. Dorning H. (1950): A balkáni fakopáncs fész­
kelése Budapesten. Aquila, 51-54. 113-115. p.
100. Dyrcz, A. (1978): Polygamy and breeding
success among great reed warblers Acroce­
phalus arundinaceus at Milicz, Poland. Ibis,
119. 73-77. p.
101. Endes M. (1970): Die Kurzzehenlerche. Die
neue Brehm-Bücherei, 422., Wittenberg-
Lutherstadt
102. Endes M. (1977): Sarlósfecske (Apus apus)
első költése Debrecenben molnárfecske (Deli-
chon urbica) fészkében. Aquila, 83. 288. p.
103. Endes M. (1981): A fenyőrigó (Turdus pilaris)
első alföldi fészkelése. Mad. Táj., 1981. okt-
dec. 212. p.
104. Endes M. (1981): Bővül a kis lile (Charadrius
dubius) hazai fészkelőhelye? Mad. Táj., 1981.
jan.-márc. 15-16. p.
105. Endes M. (1983): Fenyőrigó (Turdus pilaris)
előfordulások és újabb költés az Alföldön.
Mad. Táj., 1983. jan.-jún.
106. Faragó S. (1980): Előzetes adatok egy nyugat­
magyarországi település - Újkér - fecskeállo­
mányának vizsgálatáról. Mad. Táj., 1980.
júl.-szept. 13-17. p.
107. Faragó S. (1981): Egy nyugat-magyarországi
település - Újkér - fecskeállományának vizs­
gálata. 1. Molnárfecske (Delichon urbica L.).
Allatt. Közi., 68. 39-47. p.
108. Faragó S. (1983): Egy nyugat-magyarországi
település - Újkér - fecskeállományának vizs­
gálata. 2. Füstifecske (Hirundo rustica L.).
Savaria, a Vas megyei Múzeumok Értesítője,
13-14. (megjelenés alatt)
109. Farkas T. (1954): Dér Sprosser (Luscinia lus-
cinia L.) als Brutvogel in Ungarn, nebst einige
Bemerkungen zu seiner Systematik. Ann. Bi­
oi. Univ. Hung., II. 57-81. p.
110. Farkas T. (1955): Kerti sármány a Balaton­
nál. Aquila, 59-62. 396. p.
111. Farkas T. (1955): Zűr Brutbiologie und Etho-
logie des Steinrötels (Monticola saxatilis).
Die Vogelwelt, 76. 164-180. p.
112. Festetics A. (1955): Madártani adatok Csor-
vásról. Aquila, 59-62. 410-411. p.
113. Festetics A. (1957): A kis lile fészkelése Csepe­
len. Aquila, 63-64. 277. p.
231
114. Fintha I. (1968): Megfigyelések a Szamos
menti gyurgyalagok (Merops apiaster) fész­
kelési viszonyairól és táplálkozásáról. Aquila,
75. 93-102. p.
115. Fodor T.-Babay K. (1964): Uráli bagoly fész­
kelése a Sátorhegységben. Aquila, 69-70. 252.
P-
116. Fodor T.-Nagy L.-Sterbetz I. (1971): A tú­
zok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
117. FUöp T. (1978): A réti tücsökmadár (Locus-
tella naevia) Hansági elterjedése. Mad. Táj.,
1978. nov.-dec. 10—12. p.
118. Geréby Gy. (1964): Feketeszárnyú székicsér
fészkelése Magyarországon. Aquila, 69-70.
259. p.
119. Geréby Gy. jr.-Moskát Cs. (1978): Kormosfe­
jű cinege (Parus montanus) Rónabányán.
Aquila, 84. 107. p.
120. Gergye I. (1960): A barázdabillegető különös
fészkelése. Aquila, 66. 290. p.
f2I .Ghitz v. Btotzheim, U.-Bauer, K. (1969):
Handbuch dér Vögel Mitteleuropas Bd. 9.
Wiesbaden
122. Greschik J. (1911): Hazai ragadozómadarak
gyomor- és köpettartalom vizsgálatai. II.
Baglyok. Aquila, 18. 156-158. p.
123. Greschik J. (1911): Hazai ragadozómadara­
ink gyomor- és köpettartalom vizsgálata. II.
Baglyok. Aquila, 18. 1-37. p.
124. Greschik J. (1924): Gyomor- és köpettarta­
lom vizsgálatok. Adatok hazánk apró emlő­
seinek faunájához. Aquila, 30-31.243-263. p.
125. Greschik J. (1931): Fenyves cinege a vörös
bodza bogyóin. Kócsag, 4. 39. p.
126. Greschik J. (1938): A balkáni fakopáncs
(Dryobates syriacus balcanicus Gengl. et.
Str.) előfordulása és fészkelése a Magyar Al­
földön. Kócsag, 9-11. 84-93. p.
127. Gresó L. (1981): Adatok a házi rozsdafarkú
(Phoenicurus ochruros) fészkeléséhez. Mad.
Táj., 1981. okt.-dec. 235-236. p.
128. Györfi J.-Gárdonyi Gy. (1955): Búbos cinege
Sopron környékén. Aquila, 59-42. 390-391. p.
129. Györfi S. (1968): Adatok a tövisszúró gébics
(Lanius collurio L.) ökológiájához. Aquila,
75. 159-192. p.
130. Györgypál Z. (1981): Adatok a bajszos sár­
mány (Embriza cia) életmódjához. Aquila,
87. 71-78. p.
131. Győry J. (1960): Adatok a fenyvescinke, bú­
boscinke, erdei fakusz és léprigó költéséhez.
Aquila, 66. 282-283. p.
132. Győry J. (1962): Keresztcsőrű, süvöltő, ki­
rályka, siketfajd költése a Soproni-hegység­
ben és azok fészkelési viszonyai. Aquila,
67-68. 125-129. p.
232
133. Győry J. (1964): Adatok a Dunántúl madár­
világához. Aquila, 69-70. 262. p.
134. Győry J. (1964): Süvöltő fészkelése a Sopro­
ni-hegységben. Aquila, 69-70. 255. p.
135. Győry J. (1964): Madárfaunisztikai adatok a
Kőszegi-hegységből, Szalafő (Vas m.) kör­
nyékéről és a Duna mentéről. Aquila, 69-70.
262. p.
136. Győry J. (1964): Adatok a csilp-csalp füzike
fészkelési ökológiájához. Aquila, 69-70.
270. p.
137. Győry J.-Gárdonyi Gy. (1955): Fakúszók érde­
kes fészkelőhelyei. Aquila, 59-62. 391-392. p.
138. Győry J.-Gárdonyi Gy. (1959): Adatok né­
hány madárfaj költéséhez. Aquila, 65.
293-294. p.
139. Győry J.-Reichart G. (1966): Madártáplálko-
zás-vizsgálatok jelentősebb erdő- és mezőgaz­
dasági kártevők tömeges megjelenése idején.
Aquila, 71-72. 67-88. p.
140. Győry J.-Schmidt E. (1962): A balkáni hal­
vány geze terjeszkedése és megjelenése Ma­
gyarországon. Aquila, 67-68. 17—31. p.
141. Hajtó L. (1978): A billegetőcankó (Actitis
hypoleucos) újabb fészkelőhelye hazánkban.
Mad. Táj., 1978. szept.-okt. 13. p.
142. Haraszthy L. (1979): Előzetes jelentés a Pilis
hegységben végzett ragadozómadár-kutatás­
ról. Aquila, 85. 49-59. p.
143. Haraszthy L. (1981): Adatok a Hortobágyon
1973-ban költő kékvércsék mennyiségi viszo­
nyaihoz és ökológiájához. Aquila, 87.
117-122. p.
144. Haraszthy L. (1982): Kígyászölyv pótköltése
műfészekben. Mad. Táj., 1982. okt.-dec.
266-267. p.
145. Haraszthy L. (1983): Öt tojásból álló egerész­
ölyv-fészekalj. Mad. Táj., 1983. jan.-jún.
46. p.
146. Haraszthy L.-Jakab B.-Ott J. (1981): Rend­
ellenes tojáshéjvastagság törpesasnál. Mad.
Táj., 1981. okt.-dec. 201. p.
147. Haraszthy L.-Ott J. (1984): Egerészölyv (Bu-
teo buteo) állomány vizsgálata a Pilis hegység
területén 1977—1981 között. Puszta, 10.
11—18. p.
148. Haraszthy L.-Ott J.-Szitta T. (1983): Ered­
ményes kísérlet a békászósas második fióká­
jának megmentésére. Mad. Táj., 1983. jan.-
jún. 6-8. p.
149. Hausmann E. (1934): Megjegyzések a kereszt­
csőrű magyarországi invázióihoz. Aquila,
38-41. 378-379. p.
150. Hermán O. (1914): A madarak hasznáról és
káráról. Pallas, Budapest
151. Homoki-Nagy I. (1981): A Börzsönyi Tájvé­
delmi körzet madárvilága az 1968-1979. kö­
 zötti időszak megfigyelései alapján. Aquila,
87. 23-25. p.
152. Homoki-Nagy I. (1982): Kormosfejű cinege
megfigyelések a Börzsönyben. In: Adatok a
Faunisztikai szakosztály irattárából. IV.
Mad. Táj., 1982. jan.-márc. 66. p.
153. Homonnay N. (1941): Die ornithologischen
Eigenheiten des „Belső-tó” von Tihany.
Fragm. Faun. Hung. 4. 43—48. p.
154. Horn J. (1926): Megfigyelések a méhesnél.
Aquila, 32-33. 266-267. p.
155. Horváth L. (1954): Kerti sármány dunántúli
fészkelése. Aquila, 55-58. 252. p.
156. Horváth L. (1954): A kékvércse (Falco vesper-
tinus) és a kis őrgébics (Lanius minor) élettör­
ténetének összehasonlító vizsgálata. I. A ta­
vaszi érkezéstől a fiókák kikeléséig. II. A fió­
kák kikelésétől az őszi elvonulásig. Vert.
Hung., 5. 69-121. p. + 6. 13-39. p.
157. Horváth L. (1955): A sárgafejű királyka ma­
gyarországi fészkelésének első bizonyítéka.
Allatt. Közi., 45. 49-53. p.
158. Horváth L. (1956): A rövidujjú pacsirta új
alfaja Magyarországon. Bull. Brit. Orn. Club,
75. 132-133. p.
159. Horváth L. (1975): A fitiszfüzike (Phyllosco-
pos trochilus) biológiája Magyarországon.
Aquila, 80-81. 73-79. p.
160. Horváth L.-Hiittler B. (1966): Ecological and
ethological investigations on the River War-
bler (Locustella fluviatilis) population in the
alderwoods of Ócsa, Hungary. Act. Zool.,
XII. 99-109. p.
161. Horváth R. (1980): Sarlósfecske (Apus apus)
fészkelése a Bükkben. Mad. Táj., 1980. jan.-
márc. 25-26. p.
162. Horváth R. (1981): Érdekes fészkelési helyek.
Mad. Táj., 1981. júl.-szept. 178-179. p.
163. Hraskő G.-Magyar G. (1982): Kormos légy­
kapó. In: Adatok a Faunisztikai Szakosztály
Irattárából. IV. Mad. Táj., 1982. jan.-márc.
68. p.
164. Jakab B. (1978): Magyarország gólyaállomá­
nyának 1974. évi felmérése. Móra F. Múz.
Évk., 1976-77. 495-533. p.
165. Jakab B. (1981): Gólyaállományunk újabb
adatai és problémái az 1979. évi országos
felmérés alapján. Állatt. Közi., 48. 77-83. p.
166. Jánossy D, (1983): Beitráge zűr Nahrung des
Sakerfalken (Falco cherrug Gray). Puszta,
10. 5-10. p.
167. Jánossy D.-Jánossy L. (1977): A sövénysár­
mány (Emberiza cirlus) fészkelésének első bi­
zonyítéka hazánkban. (Villányi-hegység)
Aquila, 83. 179. p.
168; Jánossy D.-Ott J. (1982): Adatok a kígyász-
ölyv (Circaétus gallicus) etológiájának isme­
retéhez. Mad. Táj., 1982. ápr.-szept. 97-98.
P-
169. Jánossy D.-Schmidt E. (1970): Die Nahrung
des Uhus (Bubo bubo) Regionale und erdzeit-
liche Ánderungen. Bonner Zool. Beitr. 21.
25-51. p.
170. Jeszenszky K. (1931): A keresztcsőrű (Loxia
curvirostra L.) élete és fogása. Kócsag, 4.
16-20. p.
171. Kabáczy E. (1922): Parti fecske fészkelése
fecskefészekbe. Aquila, 29. 176. p.
172. KagyerjákP. (1981): Fecske-felmérés eredmé­
nyei Nógrádban. Mad. Táj., 1981. okt.-dec.
212-213. p.
173. Kalotás Zs. (1981): Királyka (Regulus regu-
lus) fészkelése a tengelici Benyovszky-park-
ban. Mad. Táj., 1981, jan.-márc. 15. p.
174. Kalotás Zs. (1981): Kommenzalizmus a vízi­
tyúk és a kis vöcsök fiataljai között. Mad.
Táj., 1981. jan.-márc. 40-41. p.
175. Kalotás Zs. (1982): A partifecske (Riparia
riparia) pusztulások okairól. Mad. Táj., 1982.
ápr.-szept. 130-131. p.
176. Kalotás Zs. (1982): A vetési varjú (Corvus
frugilegus L.) táplálkozása és állományszabá­
lyozásának szelektív lehetőségei. Doktori
disszertáció, Gödöllő
177. Kalotás Zs. (1983): Néhány adat a gyöngyba­
goly (Tyto alba) költésbiológiájához. Mad.
Táj., 1983. jan.-márc. 41-43. p.
178. Kalotás Zs. (1983): Az egerészölyvek (Buteo
buteo) vadgazdálkodási szerepének vizsgála­
ta apróvaddal dúsított vadászterületeken.
Puszta, 10. 31-36. p.
179. Kapocsy Gy. (1979): Weissbart- und Weissflü-
gelseeschwalbe. Neue Brehm Bücherei. Wit-
tenberg-Lutherstadt
180. Karácsony G. (1911): Széncinegét rabló tö­
visszúró gébics. Aquila, 18. 188. p.
181. Kárpáti L. (1982): Madártani hírek Sopron
környékéről. Mad. Táj., 1982. ápr.-szept.
164-166. p.
182. Kárpáti L. (1982): A Fertő madárvilágának
ökológiai vizsgálata. EFE Tudományos Köz­
lemények. Sopron, (megjelenés alatt)
183. Kasza F. (1979): Áttelelő csilpcsalp füzike
(Phylloscopus collybita) és tüzesfejű királyka
(Regulus ignicapillus) az Újszegedi Tisza-
hullámtérben. Puszta, 8. 18. p.
184. Kasza F. (1981): Tüzesfejű királyka (Regulus
ignicapillus) megfigyelések 1977-1980. Mad.
Táj., 1981. ápr.-jún. 84. p.
185. Kasza F. (1982): Berki tücsökmadár (Locus­
tella fluviatilis) megfigyelések 1978-1981.
Mad. Táj., 1982. ápr.-szept. 158-159. p.
186. Kesjár A. (1982): Kormos légykapó. In: Ada-
233
 tok a Faunisztikai szakosztály irattárából,
IV. Mad. Táj., 1982. jan.-márc. 67. p.
187. Keve A. (1930): A madarak csiga- és kagyló­
tápláléka. Aquila, 36-37. 105-120. p.
188. Keve A. (1955): A madarak csigatápláléka.
Aquila, 59-62. 72. p.
189. Keve A. (1955): A balkáni fakopáncs terjesz­
kedése Európában. Aquila, 59-62.
299-335. p.
190. Keve A. (1959): A kormos légykapó Uzsán.
Aquila, 65. 297. p.
191. Keve A. (1962): Einige Angeben zűr land-
wirtschaftlichen Bedeutung dér Lachmöwe,
Larus ridibundus, in Ungarn. Festschr. Vo-
gelschutzwarte f. Hessen, Rheinland-Pfalz
und Saarland. 84-94. p.
192. Keve A. (1965): Über die Lachmöve, Dér Fal­
ke, 12. 96. p.
193. Keve A. (1968): Kormosfejű cinege a Pilisben.
Aquila, 75. 29. p.
194. Keve A. (1968): Über die Arealveránderungen
des Sichlers. Zool. Abh. St. Mus. Tierk. Dres-
den, 29. 159-175. p.
195. Keve A. (1969): Dér Eichelháher. Die Neue
Brehm Bücherei. Wittenberg-Lutherstadt
1969.
196. Keve A. (1970): Über die Limicolen dér Um-
gebungdes Balaton-Sees. Beitr. Vogelkde, 16.
219-231. p.
197. Keve A. (1973): A Balaton úszórécéi (Anas
sp.). Aquila, 76-77. 117-139. p.
198. Keve A. (1976): Adatok a Kis-Balaton madár­
világához. I. Aquila, 82. 49-79. p.
199. Keve A. (1976): Gondolatok a madarak urba­
nizációs kérdéséhez. Állatt. Közi. 63.
83-93. p.
200. Keve A. (1977): Adatok a Kis-Balaton madár­
világához. II. Aquila, 83. 191-226. p.
201. Keve A. (1977): Kormosfejű cinege (Parus
montanus) ismét előfordult a Pilis-hegység­
ben. Aquila, 83. 290. p.
202. Keve A. (1978): Die Arealausbreitung dér
Maskenstelze Motacilla flava feldeggi Mich.
Anz. Ornith. Bayern, 1978. 225-237. p.
203. Keve A.-Kaszab Z.-Zsák Z. (1953): A fürj
gazdasági jelentősége. Ann. Mus. Nat. Hung.
4. 197-209. p.
204. Keve A.-Szőcs J. (1960): Fecskék késői költé­
se. Aquila, 66. 280. p.
205. Király I. (1931): A kis békászó sas fészkelése
Magyarországon egykor és ma. Kócsag, 4.
89-95. p.
206. Király R.-Varga L. (1981): Költési és faunisz­
tikai adatok a Kőszegi Tájvédelmi Körzetből
(1980. október-1981. március). Mad. Táj.,
1981. júl.-szept. 137-139. p.
207. Király R.-Varga L. (1981): Költési és faunisz­
234
tikai adatok a Kőszegi Tájvédelmi Körzetből.
Mad. Táj., 1981. okt.-dec. 206-208. p.
208. Kiss I.-Sterbetz I. (1973): Comparative data
of the Nutrition of Grebes (Podicipidae) of
the Tisza. Tiscia, 8. 65-70. p.
209. Kiss J. (1955): Szokatlan fészkelések. Aquila,
59-62. 404. p.
210. Kiss J.-Sterbetz I. (1977): Magyarországi és
romániai adatok a szárcsa (Fulica atra) táp­
lálkozásához. Aquila, 83. 75-77. p.
211. Kocsis S. (1982) In: Faunisztika néhány sor­
ban. Mad. Táj., 1982. jan.-márc. 66. p.
212. Koffán K. (1960): Observations on the nesting
of the Woodlark. Acta Zool., 6. 371-412. p.
213. Koffán K. (1954): Kakukk az erdei pacsirta
fészkében. Aquila, 55-58. 247. p.
214. Koffán K.-Farkas T. (1956): Photographic
studies of somé less familiar birds. Rock,
thrush. Brith. Birds, 49. 268-271. p.
215. Korodi G. J. (1960): Adatok a P. palustris
fiókáinak táplálékmennyiségi ismeretéhez.
Vert. Hung., II. 261-270. p.
216. Korompai V. (1966): Költő madárpárok szá­
ma Gyula város belterületén 1962. tavaszán.
Aquila, 71-72. 191-192. p.
217. Korompai V. (1973): Akácfa és tengelicfészek.
Aquila, 76-77. 181. p.
218. Kovács A. (1964): Kipusztulóban a vörös vér­
cse. Búvár, 9. 30-31. p.
219. Kovács A. (1975): Vércsepár egy budapesti
raktárházon. Búvár, 30. 182. p.
220. Kovács B. (1964): Gyomortartalom-vizsgálati
adatok háziszárnyasok, valamint hazai ma­
daraink tollevéséhez. Debr. Agr. Tud. Főisk.
Évk., 189-198. p.
221. Kovács B. (1968): Meddő gólyák Hortobá­
gyon és Biharugrán. Aquila, 75. 281-282. p.
222. Kovács B. (1971): A búbosvöcsök (Podiceps
cristatus L.) Hortobágyon gyűjtött gyomor­
tartalmának táplálék-összetétele. DATE
Tud. Közi. Debrecen, 112-175. p.
223. Kovács G. (1977): A hortobágyi halastavak
madárvilágának dinamikája. Doktori érteke­
zés. Debrecen
224. Kovács G. (1980): Faunisztikai adatok a Hor­
tobágy nyári madárvilágáról. Mad. Táj.,
1980. okt.-dec. 18-19. p.
225. Kovács G. (1980): 1980-as fészkelési adatok a
Hortobágyról. Mad. Táj., 1980. okt.-dec.
20-22. p.
226. Kovács G. (1981): Madártelepítési kísérletek
a Hortobágyi Nemzeti Parkban. Mad. Táj.,
1981. ápr.-jún. 67-70. p.
227. Kovács G. (1981): Február-márciusi adatok a
réti sas hortobágyi előfordulásairól. Etetési kí­
sérletek. Mad. Táj., 1981. ápr.-jún. 71-72 p.
228. Kovács G. (1981): Fészkelési adatok a horto­
 bágyi halastavakról. Mad. Táj., 1981. júl.—
szept. 130-131. p.
229. Kovács G. (1981): A fészkelő madártársulá­
sok a HNP bioszféra rezervátum magterülete­
in. Mad. Táj., 1981. okt.-dec. 202-204. p.
230. Kovács G. (1981): Faunisztikai adatok az
1981-es nyári árasztásról. HNP, Nagyiváni
puszta. Mad. Táj., 1981. okt.-dec. 204-206.
P-
231. Kovács G. (1981): Téli énekesek vizsgálata a
Hortobágy és Bihar szikesein. Aquila, 87.
49-TV p.
232. Kovács G. (1982): Tájátalakulás és a madárvi­
lág változása Biharban. Aquila, 88. 61-63. p.
233. Kovács G. (1983): Fészkelési adatok a Horto­
bágyi Nemzeti Parkból és környékéről. Mad.
Táj., 1983. jan.-márc. 16-18. p.
234. Kovács G. (1983): A csíkosfejű nádiposzáta
terjeszkedése a Hortobágyon. Mad. Táj.,
1982. okt.-dec. 277-280. p.
235. Kovács G. (1983): A hortobágyi szerkőtelepek
vizsgálata. Puszta, 10. (megjelenés alatt)
236. Kovács S.-Orbán A. (1981): Fenyőrigó (Tur-
dus pilaris) költése Tokajban. Mad. Táj.,
1981. júl.-szept. 156. p.
237. Külley J. (1924): Telelő fürj. Aquila, 30-31.
301. p.
238. Legány A. (1971): Nemesnyárasok (Populeto
cultum) ornitológiái problémái. Aquila,
76-77. 65-72. p.
239. Legány A. (1973): Adatok a Felső-tiszai er­
dők madárvilágához. Áll. Közi., LX.
79-93. p.
240. Lenkei A. (1930): Halászó szürkevarjú. Ma­
gyar Vadászújság, 30. 203. p.
241. Lenner J. (1982): Kormosfejű cinege Anna-
völgyön (Sárisáp). In: Faunisztika néhány
sorban. Mad. Táj., 1982. ápr- szept. 179. p.
242. Linder K. (1904): Lanius collurio L. Aquila,
11. 383. p.
243. Lipcsey I. (1982): Gémfélék különös táplálko­
zása. Mad. Táj., 1982. ápr.-szept. 102. p.
244. Lipcsey I. (1982): Réti fülesbagoly (Asio flam-
meus) előfordulása. Mad. Táj., 1982. ápr.
szept. 166-167. p.
245. Lipcsey I. (1982): Kárókatonák csoportos ha­
lászata és táplálkozó asztalközössége. Mad.
Táj., 1982. ápr.-szept. 105. p.
246. Lokcsánszky A. (1929): Telelő füstifecskepár.
Kócsag, 2. 86. p.
247. Lovassy S. (1924): Muscicapa fészke a villa­
mosvezetéken. Aquila, 30-31. 305. p.
248. Lovassy S. (1927): Magyarország gerinces ál­
latai és gazdasági vonatkozásaik. Királyi Ma­
gyar Természettudományi Társulat. Buda­
pest
249. Lovassy S. (1929): Szürke légykapó fészke
villanyoszlop ernyőjén. Aquila, 34-35. 402. p.
250. Lőrincz I. (1977): Sarlósfecskék megjelenése
Szolnokon. Mad. Táj., 1977. szept.-okt. 1. p.
251. Lőrincz I. (1981): Fészkelési adatok a Közép-
Tiszai Tájvédelmi Körzetből 1980-ban. Mad.
Táj., 1981. jan.-márc. 7. p.
252. Mag L. (1980): A Fornai-rét fészkelő mada­
rairól. Mad. Táj., 1980. ápr.-jún. 32-33. p.
253. Magyar L. (1976): Újabb adatok a seregély
táplálkozásbiológiájához. Juhász Gy. Tanár­
képző Főisk. Tud. Közleményei, Szeged. 12.
89-91. p.
254. Major I. (1979): A réti tücsökmadár (Locus-
tella nevia) előfordulása Várpalota környé­
kén. Mad. Táj., 1980. júl.-szept. 50. p.
255. Makatsch, W. (1974): Die Eier dér Vögel Eu-
ropas Bd 1-2. Neumann Verlag Leipzig-Ra-
debeul
256. Marián M. (1962): Dér Weiss-Stroch in Un-
garn in dem Jahren 1956-1958. Móra Ferenc
Múzeum Évkönyve, 1960-1962. 231-269. p.
257. Marián M. (1968): Uferschwalben Kolonieen
(Riparia riparia) bei den Mittelunterlaufen
dér Tisza I. Tiscia, IV. 127-138. p.
258. Marián M. (1971): A gólya populációdinami­
kája Magyarországon (1963-1968). Móra Fe­
renc Múzeum Évkönyve, 1971. 37-72. p.
259. Marián M.-Marián M. jr. (1968): Bestands-
veránderungen beim Weiss-Storch in Ungam
1958-1983. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve,
1968. 283-314. p.
260. Marián M.-Schmidt E. (1967): Adatok a ku-
vik (Athéné noctua) gerinces táplálékának
ismeretéhez Magyarországon. Móra Ferenc
Múzeum Évkönyve 1966-1967. 271-275. p.
261. Marián M-Tráser Gy. (1979): A magyaror­
szági gólyák (Ciconia ciconia) vándorlása
gyűrűzések visszajelentései alapján. Aquila,
85. 113-121. p.
262. Márkus F.-Szalai F. (1983): A fenyőrigó
(Turdus pilaris) költése a Felső-Tisza vidé­
kén. Mad. Táj., 1983. jan.-márc. 37-38. p.
263. Máté L. (1955): Réti fülesbagoly fészkelése
Székesfehérvárott. Aquila, 59-62. 386-387. p.
264. Matyiké T. (1981) Fészkelések a balatonke­
nesei löszfalban. Mad. Táj., 1981. okt.-dec.
221. p.
265. Mauks K. (1929): Vörösfejű gébics (Lanius
senator) fészkelése a Borsodi Bükkben. Aqui­
la, 34-35. 378-379. p.
266. Mauks K. (1934): Lanius collurio madárpusz­
títása. Aquila, 38-41. 394-395. p.
267. Mayer J. (1905): Meine Vögel im Jahre 1904
und anderes. Gef. Welt, 34. 121-122. p.
268. Melde, M. (1973): Dér Haubentaucher. Neue
Brehm Bücherei, Wittenberg-Lutherstadt
235
269. Molnár Gy. (1980): Investigation intő the nest
colonies and nesting behaviour of the starling
in the flood piain of the Tisza. Tiscia, 75.
119 124. p.
270. Molnár Gy. (1982): Fenyvescinege fészkelése
Csongrádban. Mad. Táj., 1982. okt.-dec.
235. p.
271. Molnár Gy. (1982): Populációökológiai vizs­
gálatok a S turnus vulgárison. Doktori érteke­
zés. JATE Állattani Tanszék, Szeged
272. Molnár Gy.-Pálfi Gy. (1980): Maros ártér. In:
Délalföld madárvilága (szerk. Marián M.)
72. p.
273. Molnár I. (1982): Nagy kócsagok (Egretta
alba) gyülekezése a Rába mentén. Mad. Táj.,
1982. ápr.-szept. 170. p.
274. Molnár L. (1977): Adatok a labodári Zsup-
sziget madárvilágáról. Aquila, 83. 227-231. p.
275. Molnár L. (1982): Gémtelepek Magyarorszá­
gon 1976-1980. Mad. Táj., 1982. jan.-márc.
24-25. p.
276. Molnár L.-Haraszthy L. (1980): Megfigyelé­
sek egy szalakótafészeknél. Mad. Táj., 1980.
okt.-dec. 35-36. p.
277. Moskát Cs. (1976): A Karancs-Medves hegy­
ség madárvilága. Aquila, 82. 105-113. p.
278. M. O. K. (1908): Muscicapa atricapilla L.
fészkelése hazánkban. Aquila, 75. 327. p.
279. Mödlinger P. (1975): Szajkók (Garrulus glan-
darius) a Budapesti Állatkert felett. Aquila,
80-81. 391-392. p.
28C. Mödlinger P. (1979): Az ugartyúk (Burchinus
oedicnemus) előfordulása és ökológiai viszo­
nyai Magyarországon. Aquila, 85. 59-75. p.
281. Müller J. (1981): Madárfészek (költés) a villa­
mos talpfái között. Mad. Táj., 1981. okt.-dec.
236-237. p.
282. Nagy E. (1968): A fácán és fogoly szerepe a
biológiai növényvédelemben. Ágrártud. Egy.
Közi. 31-38. p.
283. Nagy Gy. (1950): Földön fészkelő erdei pinty.
Aquila, 51-54. 175. p.
284. Nagy I. (1926): Galerida fészkelés háztetőn.
Aquila, 32-33. 263. p.
285. Nagy I. (1955): Biológiai megfigyelések egy
fogolypáron, különös tekintettel a fiókaete­
tésre. Aquila, 69-72. 145-159. p.
286. Nagy I. (1967): Megfigyelések a kontyosréce
nyári előfordulásáról. Aquila, 73-74.
177-178. p.
287. Nagy I. (1978): Molnárfecske- (Delichon ur-
bica) fészkek elhelyezésmódjának vizsgálata.
Mad. Táj., 1978. nov.-dec. 41-43. p.
288. Nagy I. (1982): Kormos varjú Dunabogdány-
ban. In: Faunisztika néhány sorban. Mad.
Táj., 1981. jan.-márc. 66. p.
236
289. Nagy J. (1934): Az első csíz fészekalj Magyar­
országról. Aquila, 38-41. 348-349. p.
290. Nagy J. (1943): Európa ragadozó madarai.
Debrecen
291. Nagy J. (1957): Kis lile fészkelése víztől távo­
labb. Aquila, 63-64. 277. p.
292. Nagy L. (1980): Vörösbegy költése mestersé­
ges fészekodúban. Mad. Táj., 1980. okt.-dec.
33-34. p.
293. Orbán A. (1977): Kis lile. In: Faunisztika né­
hány sorban. Mad. Táj., 1977. szept.-okt.
1. p.
294. Ott J. (1981): Adatok a bajszos sármány
1981. évi elterjedéséhez a Pilis hegységben.
Mad. Táj., 1981. okt.-dec. 213-214. p.
295. Paizs A. (1982): Megfigyeléseim a vörös vér­
cse (Falco tinnunculus) életmódjáról. Mad.
Táj., 1982. ápr.-szept. 93-97. p.
296. Papp L. (1982): A nagyiváni gyöngybagoly
populáció (Tyto alba guttata Brehm) és táplá­
lékállatainak ökológiai és ökoetológiai vizs­
gálata. Diplomamunka KLTE, Debrecen
297. Pátkai I. (1934): Csízek a Hanságban. Aquila,
38-41. 350. p.
298. Pátkai I. (1934): A kis lile fészkelése Buda-
pest-Lágymányoson. Aquila, 38-41. 351. p.
299. Pátkai I. (1954): Ragadozómadár-kutatások
az 1949. és 1950. években. Aquila, 55-58.
75-79. p.
300. Pátkai I. (1960): Fekete gólya és ökörszem
fészekközössége. Aquila, 66. 288. p.
301. Pátkai I. (1964): Gubacsevő süvöltők. Aqui­
la, 69-70. 270-271. p.
302. Patzold, R. (1971): Heidelerche und Hauben-
lerche. Neue Brehm Bücherei, Wittenberg-
Lutherstadt
303. Patzold, R. (1979): Das Rotkehlehen. Neue
Brehm Bücherei, Wittenberg-Lutherstadt
304. Pelczeln, A. (1877): Verzeichneis dér von
Herm Julius Finger dem Kaiserlichem Muse-
um als Geschenk Übergebenen Sammlung
einheimischer Vögel. Verh. d. zool-bot. Ges.,
26. 153-166. p.
305. Petényi J. S. (1850): A pirókokról általában,
különösen egy budai Istenhegyen fogott ró-
zsapirókról. Magy. Tud. Akadémia Ért., 10.
399-413.
306. Petrovics Z. (1982): Kormosfejű cinege Sajó-
ládon. In: Faunisztika néhány sorban. Mad.
Táj., 1982. ápr. szept. 179. p.
307. Povázsay L. (1978): Hollóköltések Békés me­
gyében 1971-1978-ban. Mad. Táj., 1978.
máj.-jún. 15-20. p.
308. Rácz B. (1919): A szarka csalogató fészke.
Aquila, 26. 124. p.
309. Radetzky J. (1977): A fehérfarkú lilebíbic
 (Chettusia leucora) első magyarországi megfi­
gyelése. Aquila, 83. 189-190. p.
310. Rapos P. (1962): Az erdei szürkebegy fészke­
lése hazánkban. Aquila, 67-68. 230-232. p.
311. Reichart G. (1957): Tövisszúró gébics tövis­
szúró tevékenysége. Aquila, 63-64.
308-310. p.
312. Rékási J. (1967): Fecskepusztulás Bácsalmá­
son és környékén. Aquila, 73-74. 182. p.
313. Rékási J. (1968): Adatok a Passer d. domesti-
cus táplálkozásbiológiájához. Aquila, 75.
111-129. p.
314. Rékási J. (1968): Report fór 1967. based on
the activity of the Hungárián National Group
of Camivorous Birds Within the IBP PT Sec-
tion, Intem. Stud. Sparrows, Warszawa, 2.
9-10. p.
315. Rékási J. (1968): Data on the food biology of
Passer d. domesticus L. Intern Stud. Spar­
rows, Warszawa, 2. 25-29. p.
316. Rékási J. (1970): Bromatológiai és ökológiai
vizsgálatok. Bácsalmás és környékének vad­
madarai, különös tekintettel egyes urbanizált
madárfajokra. Doktori értekezés
317. Rékási J. (1973): Hamster (Cricetus cricetus)
distroyer of the Young of Tree Sparrows,
Aquila, 76-77. 197. p.
318. Rékási J. (1975): Adatok Szeged házi verebei­
nek (Passer domesticus L.) táplálkozásbioló­
giájához. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve,
1972-1973. 237-245. p.
319. Rékási J. (1975): Újabb adatok a házi veréb
(Passer domesticus) táplálkozásbiológiájá­
hoz. Aquila, 80-81. 199-213. p.
320. Rékási J. (1978): Adatok a seregély táplálko­
zásához. Puszta, 7. 20. p.
321. Rékási J. (1980): Adatok a seregélyfiókák
táplálkozásához. Puszta, 9. 7-9. p.
322. Rékási J. (1980): Adatok a balkáni gerle
(Streptopelia decaocto) táplálkozásbiológiá­
jához. Allatt. Közi. 67. 99-108. p.
323. Rékási J. (1981): Cönológiai és ökológiai
vizsgálatok út menti eperfák madarain. Aqui­
la, 87. 79-94. p.
324. Rékási J. (1982): Adatok a halastavaknál
gyűjtött dankasirályok (Larus ridibundus)
táplálkozásához. Aquila, 88. 79-86. p.
325. Rékási J. (1983): Madarak táplálkozásbioló­
giai vizsgálata nagyüzemi napraforgótáblá­
kon. Magyar Madártani Egyesület I. Tudo­
mányos Ülésének Kiadványa, Sopron, 1983.
326. Rékási J.-Horváth E. (1982): Losses caused in
Sunflowers by Birds in Hungary. Procedings
of lOth Intern. SF. Conference, Surfer Para-
dise, Australia, March 14-18. 183-184. p.
327. Rékási J.-Richnovszky A. (1974): Adatok a
madarak csigatáplálékának kérdéséhez. Soo-
sina, 2. 45-50. p.
328. Rékási J.-Somfalvi E. (1980): Gyomortarta­
lom-vizsgálatok tojásmérgezés alkalmával
gyűjtött vadmadarakon. Nimród Fórum,
márc. 30-32. p.
329. Ruzsik M. (1957): A lappantyú késői előfor­
dulása a Mátrában. Aquila, 63-64. 289. p.
330. Sághy A. (1981): Háromszor költő házi rozs­
dafarkú. Mad. Táj., 1981. ápr.-jún.
102-103. p.
331. Schenk H. (1929): Szarkafészkek a nádban.
Aquila, 34-35. 397. p.
332. Schenk H. (1929): Tövisszúró gébics fészkelé­
se a nádban. Aquila, 34-35. 397-398. p.
333. Schenk H. (1930): Lanius collurio L. újabb
fészkelése a nádban. Aquila, 36-37. 308. p.
334. Schenk H. (1930): A sordély rohamos megfo­
gyatkozása Óverbászon. Aquila, 36-37.
301. p.
335. Schenk J. (1907): Az uráli bagoly tömeges
megjelenése Magyarországon 1905-1906 te­
lén. Aquila, 14. 276-296. p.
336. Schenk J. (1907): Az 1907. évi sáskajárás a
Hortobágyon és a madárvilág. Aquila, 14.
223-275. p.
337. Schenk J. (1918): A kócsag hajdani és jelenle­
gi fészkelőtelepei Magyarországon. Aquila,
25. (melléklet) 1-73. p.
338. Schenk J. (1926): A csicsörke elterjedési vi­
szonyai Magyarországon. Aquila, 32-33.
128-139. p.
339. Schenk J. (1930): A szarka kártétele a szőlő­
ben. Aquila, 36-37. 314. p.
340. Schenk J. (1934): Alkalmi adatok a Horto­
bágy madárvilágához. Aquila, 38-41.
339-341. p.
341. Schenk J. (1934): Seregély fészkelése gólyafé­
szekben. Aquila, 38-41. 261-266. p.
342. Schmidt E. (1959): Madártani feljegyzések
Pécel környékéről. Aquila, 65. 309-310. p.
343. Schmidt E. (1960): Réti fülesbagoly költése és
vonulása a Kárpát-medencében. Aquila. 66.
89-96. p.
344. Schmidt E. (1962): A kormosfejű cinege fész­
kelése a Sátorhegységben. Aquila, 67-68.
229. p.
345. Schmidt E. (1962): Adatok Apajpuszta kör­
nyéke kisemlősfaunájához. Vertebr. Hung., 4.
83-91. p.
346. Schmidt E. (1963): Vogelzönologische Unter-
suchungen in den Bergen um Buda. (I. Buda­
keszi.) Act. Zool. Acad. Sci. Hung., 9.
373-390. p.
347. Schmidt E. (1964): Untersuchungen an einin-
gen Holunder fressenden Singvölgen in Un-
237
 gam. Zool. Abh. Mus. Tierk. Dresden. 27.
11-28. p.
348. Schmidt E. (1964): Vogelzönologische Unter-
suchungen in den Bergen von Buda. II. Soly­
már. Ekol. Polska. Ser. A., 12. Nr. 32.
597-614. p.
349. Schmidt E. (1964): Daten zűr táglichen Beute-
menge dér Schleiereule in Natúr- und Kultur-
gebieten. Verterbr. Hung. 8. 123-133. p.
350. Schmidt E. (1967): Néhány adat a gyöngyba­
goly táplálkozásökológiájához. Aquila,
73-74. 109-119. p.
351. Schmidt E. (1967): Adatok a kerti rozsdafar­
kú (Phoenicurus phoenicurus L.) ökológiájá­
hoz Tisza-ártéri csonkolt füzesekben. Aquila.
73-74. 147-159. p.
352. Schmidt E. (1967): Zűr Verbreitung und Öko-
logie des Weiss-stern-Blaukehlchens (Lusci-
nia svecica cyanecula Meisner 1804.) in Un-
gam. Beitr. Vogelk., 12. 377-386. p.
353. Schmidt E. (1967): Tiszavirágra vadászó kis
őrgébics. Aquila, 73-74. 188. p.
354. Schmidt E. (1968): Dér Haussperling (Passer
domesticus L.) und dér Feldsperling (Passer
montanus L.) als Nahrung dér Schleireule
(Tyto alba Scop.) in Ungam., Int. Studies on
Sparrows. Warszawa 2. 96-101. p.
355. Schmidt E. (1970): Über die geographishe
Verbreitung und Wohndichte dér Hausmaus
(Mus musculus L.) in Európa nach Gewöll-
analysen von Schleireulen (Tyto alba Scop.).
Zf. f. Angew. Zool., 57. 137-143. p.
356. Schmidt E. (1970): Das Blaukehlchen (Lusci-
nia svecica). Die Neue Brehm Bücherei. 426.
Wittenberg-Lutherstadt
357. Schmidt E. (1971): Beispiele zűr Bedeutung
von Gewöllenuntersuchungen für die Kennt-
nis dér Kleinsáugerwelt in einem engeren tier-
geographischen Bezirk. (Ungarn.) Sáuge-
tierk. Mitt., 19. 44-48. p.
358. Schmidt E. (1971): Über die Bestandsvermin-
derung des Steinrötels (Monticola saxatilis) in
dér Umgebung von Budapest. Die Vogelwelt,
92. 229-230. p.
359. Schmidt E. (1971): Hamsterfunde in Eulege-
wöllen. Zool. Abh. Mus. Tierk. Dresden, 30.
219-222. p.
360. Schmidt E. (1972): Vergleich zwischen dér
Sáugernahrung dér Waldohreulen, Asio otus
(L) in dér ungarischen Tiefebene und in dér
Nordeuropa. Lounais-Hömeen Luoto, 45.
3-10. p.
361. Schmidt E. (1972): Über die Vogelnahrung
dér Schleiereule (Tyto alba) und dér Waldoh-
reule (Asio otus) in Ungarn. Ornis Fennica,
49. 98-102. p.
238
362. Schmidt E. (1972): Madártani megfigyelések
Budaörsön. Állatt. Közi. 59. 186-187. p.
363. Schmidt E. (1973): Die Nahrung dér Schleie­
reule (Tyto alba) in Európa. Zf. f. angew.
Zool. 60. 43-70. p.
364. Schmidt E. (1973): Quantitative Daten des
Haussperlings (Passer domesticus) aus unga­
rischen Schleireulengewöllen. Zool. Abh.
Mus. Tierk. Dresden, 32. 171-174. p.
365. Schmidt E. (1973): Beutelmeisen als Jagdbeu-
te von Waldohreulen. Gef. Welt, 97. 98-99. p.
366. Schmidt E. (1973): Zűr Ökologie des Spros-
sers (Luscinia luscinia L.) in dér Theiss-Auen
bei Tiszatelek, nach seiner Ankuft im Früh-
ling. Tiscia, 8. 79-81. p.
367. Schmidt E. (1973): Über die mengenmassige
Verteilung einiger Spitzmausarten in Ungam.
Acta Theriol. Bialowieza., 18. 281-288. p.
368. Schmidt E. (1973): A gyöngybagoly (Tyto
alba) és az erdei fülesbagoly (Asio otus) leg­
fontosabb táplálékállatai Magyarországon.
Aquila, 76-77. 55-64. p.
369. Schmidt E. (1974): Pele előfordulási adatok
bagolyköpetekből. Állatt. Közi., 61.
117-118. p.
370. Schmidt E. (1974): Az uhu (Bubo bubo). Ter­
mészetvédelem. A vadgazdálkodás fejleszté­
se, MÉM Vadászati és Vadgazdálkodási Fő­
osztály, Budapest, 34-54. p.
371. Schmidt E. (1974): Adatok a Badacsonyi Táj­
védelmi Körzet madárfaunájához. Áquila,
78-79.
372. Schmidt E. (1975): Az erdei fülesbagoly (Asio
..otus) táplálkozása Európában. Aquila,
80-81.. 221-238. p.
373. Schmidt E. (1975): Quantitative Untersu-
chungen an Kleinsauger-Resten aus Waldoh-
reulengewöllen. Vertebr. Hung. 16. 77-83. p.
374. Schmidt E. (1975): Über die Gründe dér Ab-
nahme des Sprossers in Ungarn. Gef. Welt.
99. 151-152. p.
375. Schmidt E. (1976): Kisemlősök a macskaba­
goly (Strix aluco L.) hazai étlapján. Állatt.
Közi., 63. 235-236. p.
376. Schmidt E. (1976): Über die mengenmassige
Verteilung dér Sylvia-Arten in dér weiteren
Umgebung von Budapest, aufgrund dér Be-
ringungen. Aquila, 82. 177-180. p.
377. Schmidt E. (1980): Hazai gyűrűs madarak
visszafogási eredményeinek néhány statiszti­
kai adata. Mad. Táj., 1980. jan.-márc. 33-34.
P-
378. Schmidt E. (1980): Weitere Angaben über die
mengenmassige Verteilung dér Sylvia-Arten
in Ungam, mit besonderer Berücksichtigung
dér Domgramsücke (Sylvia communis). Aqu­
ila, 86. 87-90. p.
379. Schmidt E. (1981): Vonulási adatok a buda­
pesti Gellérthegyről. Mad. Táj., 1981. jan.-
márc. 19-20. p.
380. Schmidt E. (1981): Die Sperbergrasmücke.
Neue Brehm Bücherei, 542. Wittenberg-
Lutherstadt
381. Schmidt E. (1981): A berki tücsökmadár (Lo-
custella fluviatilis) terjeszkedése. Mad. Táj.,
1981. júl.-szept. 157-158. p.
382. Schmidt E. (1981): Faunisztika néhány sor­
ban. Mad. Táj., 1981. júl.-szept. 169-170. p.
383. Schmidt E. (1982): A Dinnyési-halastavak és
a szomszédos nádüzem kékbegy (Luscinia
svecicaj-állománya 1965-1981 között. Mad.
Táj., 1982. jan.-márc. 19-20. p.
384. Schmidt E. (1982): Adatok a nagy fülemüle
(Luscinia luscinia) őszi vonulási üteméhez
Magyarországon. Mad. Táj., 1982. ápr.-
szept. 171-172. p.
385. Schmidt E.-Farkas T. (1974): Dér Steinrötel.
Neue Brehm Bücherei, 478., Wittenberg-
Lutherstadt
386. Schmidt E.-Topál G. (1971): Denevérmarad­
ványok magyarországi bagolyköpetekből.
Vertebr. Hung., 12. 93-102. p.
387. Selley E. (1976): Bajszos sármány előfordulá­
sa a Mecsekben. Aquila, 82. 239-240. p.
388. Símig L. (1982): A balkáni fakopács (D. syri-
acus) költési viselkedéséről. Mad. Táj., 1982.
ápr.-szept. 114. p.
389. Solymossy L. (1954): A kuvik téli költése.
Aquila, 55-58. 242. p.
390. Sóvágó M. (1981): Házi rozsdafarkú három­
szori költése. Mad. Táj., 1981. ápr.-jún. 103.
P-
391.Spiess S. (1934): Fürjeső. Aquila, 38-41.
380. p.
392. Stani, W. (1934): Ornithologische Beobach-
tungen in dér südlichen Steermark, unter des
anderer Berücksichtigung des Naturschutzge-
bites „Murstausee Grállá” im Jahre 1978.
Mitt. Abt. Zool. Landemus. Joanneum, 8.
213-237. p.
393. Stein-Spiess S. (1960): Denevérek és madarak
közös vonulása. Aquila, 66. 296. p.
394. Sterbetz I. (1961): Die Seidenreiher. Neue
Brehm Bücherei, 292. Wittenberg-Luther-
stadt
395. Sterbetz I. (1962): Üstökösgém a Saséri rezer­
vátumban. Aquila, 67-68. 39-70. p.
396. Sterbetz I. (1962): A goda (Limosa limosa L.)
ökológiai problémái a magyarországi tájvál­
tozások tükrében. Józsa A. Múz. Évk. (Nyír­
egyháza) 4-5. 211-218. p.
397. Sterbetz I. (1962): Megfigyelések vízimadár­
fajok rovarirtó tevékenységéről. Aquila,
67-68. 211. p.
398. Sterbetz I. (1964): Beitráge zűr Erforschung
dér wirtschaftlichen Bedeutung dér Elster (Pi­
ca pica) in Ungarn. Angewandte Ornitholo-
gie, 2. 30-36. p.
399. Sterbetz I. (1965): Untersuchungen über die
Ernáhrung dér im Reservat bei Sasér und in
den Innundationsráumen dér Umgebung
brütenden grossen Raubvögel. Tiscia, I.
78-80. p.
400. Sterbetz I. (1966): A tiszavirág mint madár­
táplálék. Aquila, 71-72. 232. p.
401. Sterbetz I. (1968): A magyarországi szürke­
varjak táplálkozásának újabb értékelése.
Aquila, 75. 151-157. p.
402. Sterbetz I. (1968): Vadrécék környezetvizsgá­
lata a Kardoskúti Természetvédelmi terüle­
ten. Aquila, 75. 45-64. p.
403. Sterbetz I. (1972): A magyarországi vízivad
táplálékbázisa. Állati. Közi., 59. 119-126. p.
404. Sterbetz I. (1972): Vízivad. Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest
405. Sterbetz I. (1973): Vadrécevizsgálatok a Tisza
árterében. Aquila, 76-77. 141-163. p.
406. Sterbetz I. (1974): A hódmezővásárhelyi Ti-
sza-ártér természetvédelmi területének ma­
dárvilága. Aquila, 78-79. 45-80. p.
407. Sterbetz I. (1974): Die Brachshwalbe. Neue
Brehm Bücherei, Wittenberg-Lutherstadt
408. Sterbetz I. (1975): A kontyosréce (Aythya
fuligula) fészkelése Hódmezővásárhelyen.
Aquila, 80-81. 283. p.
409. Sterbetz I. (1979): Magyarország túzokállo­
mánya 1977-ben. Állati. Közi., 127-136. p.
410. Sterbetz I. (1981): Comparative Investigati-
ons intő the Reproductions behaviour of mo-
nogamous, polygamous and unmated Great
Bustard populations in South-East Hungary.
Aquila, 87. 37-41. p.
411. Sterbetz I.-Keve A. (1968): Über die Nahrung
des Eichelháhers. Falke, 67. 184-187. +
230-233. p.
412. Studinka L. (1942): Megfigyelések a hamvas
rétihéjáról. Aquila, 46-49. 225-246. p.
413. Szabó L. V. (1962): A szürkebegy fészkelése
a Bükk-hegységben. Aquila, 67-68. 233. p.
414. Szabó L. V. (1962): Bajszos sármány fészkelé­
se a Bükkben. Aquila, 67-68. 235-237. p.
415. Szabó L. V. (1963): A Zámolyi-medence ma­
dárélete. Állatt. Közi., 50. 130-150. p.
416. Szabó L. V. (1965): Fészkelő madártársulá­
sok vizsgálata a kunmadarasi szikeseken. Al-
latt. Közi., 52. 111-134. p.
417. Szabó L. V. (1972): A pajzsoscankó fészkelése
a csákvári réten. Allatt. Közi., 58. 174-175. p.
418. Szabó L. V. (1973): Hazai vízicsibefajaink
fészkelésének összehasonlító vizsgálata. Aqu­
ila, 76-77. 73-115. p.
239
419. Szabó L. V. (1974): A csíkosfejü nádiposzáta
(Acrocephalus paludicola) fészkelése a Hor­
tobágyon. Aquila, 78-79. 133-141. p.
420. Szabó L. V. (1975): Réti fülesbagoly fészkelé­
se a Hortobágyon. Aquila, 80-81. 288-289. p.
421. Szabó L. V. (1975): Feketeszárnyú székicsér
fészkelése a Hortobágyon. Aquila, 80-81.
55-72. p.
422. Szabó L. V. (1976): Kucsmás sárgabillegető
(Motacilla flava feldeggi) fészkelése a Horto­
bágyon. Aquila, 82. 236. p.
423. Szabó L. V. (1976): Törpe vízicsibe fészkelése
a Hortobágyon. Aquila, 82. 165-175. p.
424. Szabó L. V. (1981): Ugartyúk (Burchinus oe-
dicnemus) a Hortobágyon. Hajdúsági Múz.
Évk. 1981. 5-30. p.
425. Szabó L. V. (1981): The Ornis of the Horto­
bágy. In: The Fauna of the Hortobágy Natio-
nal Park. 391-407. p.
426. Szabó L. V.-Győry J. (1962): Csíz fészkelése
a Bükk hegységben. Aquila, 67-68.
141-146. p.
427. Szalai F. (1981): Kerti sármány (Emberiza
hortulana) a gyöngyösi Sár-hegyen. Mad.
Táj., 1981. ápr.-jún. 73-74. p.
428. Szederjei Á.-Studinka L. (1959): Nyúl, fo­
goly, fácán. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
429. Szemere L. (1929): Buhu... Aquila, 34-35.
386. p.
430. Szeöts B. (1911): A Lanius collurio L. táplál­
kozásának vizsgálatáról. Aquila, 18.
178-179. p.
431. Szijj J. (1954): Gémtelepek Magyarországon
1951-ben. Aquila, 55-58. 81-87. p.
432. Szijj J. (1955): A gyurgyalag 1949. évi fészke­
lő telepei hazánkban. Aquila, 59-62.
185-190. p.
433. Szijj J. (1957): A seregély táplálkozásbiológi­
ája és mezőgazdasági jelentősége. Aquila,
63-64. 71-101. p.
434. Szijj J. (1957): Kerti sármány előfordulása a
Nagyharsányi-hegyen. Aquila, 63-64. 311. p.
435. Szijj L. (1955): Adatok a Sátorhegység ma­
dárvilágához. Aquila, 59-62. 417. p.
436. Szijj L. (1957): Ökológiai és állatföldrajzi ta­
nulmányok a Kárpát-medence fakuszféléin.
Aquila, 63-64. 119-144. p.
437. Szilágyi V. (1948): Fészkelő erdei szalonkák
a Vértesben. Nimród vadászlap. 35. 207. p.
438. Szlivka L. (1958): Balkáni fakopáncs mogyo­
ró- és diórablásai. Aquila, 65. 290. p.
439. Szlivka L. (1959): Adat a tövisszúró gébics és
a szürke légykapó táplálkozásához. Aquila,
65. 299. p. ’
440. Szöcs J. (1942): A nyaktekercsről. Aquila,
46-49. 391-393. p.
240
441. Szőcs J. (1943): A keresztcsőrű megjelenése.
Aquila, 50. 408. p.
442. Szvezsényi L. (1979): Adatok a Magas-
Bakony madárvilágához. Mad. Táj., 1979.
júl.-szept., 17-18. p.
443. Szvezsényi L.-Tapfer D. (1979): Sarlósfecske
(Apus apus) telepe Balatonkenesén. Aquila,
85. 151. p.
444. Tapfer D. (1950): A füleskuvik fészkelése Bo-
dajkon. Aquila, 51-54. 166. p.
445. Tapfer D. (1968): Megfigyelések a kerecsensó­
lyom kelet-bakonyi fészkeléséről. Veszpr.
Múz. Közi., 7. 427-439. p.
446. Tapfer D. (1973): Vörös kánya és barna ká­
nya a Keleti-Bakonyban. Veszp. Múz. Közi.,
12. 589-594. p.
447. Tapfer D. (1973): A kabasólyom fészkelése a
Kelet-Bakonyban. Veszp. Múz. Közi., 12.
595-599. p.
448. Tapfer D. (1978): A dolmányos varjú (Corvus
cornix L.) további és rendszeres fészkelése
Budapest VIII. kerületében. Mad. Táj., 1978.
nov.-dec. 39-40. p.
449. Tapfer D. (1981): Faunisztika néhány sorban.
Mad. Táj., 1981. júl.-szept. 169-170. p.
450. Tarján T. (1907): Lanius collurio L. fészeképi-
téséről. Aquila, 14. 325-326. p.
451. Thibaut, C. (1940): Bükk hegységi megfigyelé­
sek a kis légykapóról. Annales Mus. Nat.
Hung., 33. 103-108. p.
452. Tömösváry T.-Fűlöp T. (1977): Fenyőrigó
(Turdus piloris) fészkelése a Hanságban.
Aquila, 83. 292. p.
453. Török J. (1981): Food Composition of Nest-
ling Blackbirds in an Oak Forest Bordering
on an Orchard. Opusc. Zooal., 17-18.
145-150. p.
454. Török J. (1983): Food niche segregation in
great tit (Parus maior), blue tit (P. caeruleus),
and collared flycatcher (Ficedula albicollis).
Puszta, 10. 65-69. p.
455. Triebl, R. (1983): Die Graugans am Neusied-
lersee. In: Magyar Madártani Egyesület I.
Tudományos ülésének kiadványa. Sopron,
1983.
456. Turéek F. (1950): Madártani hírek Nyugat-
Szlovenszkóból. Aquila, 51-54. 171. p.
457. Turéek F. (1957): Sarlósfecske hernyó­
fogyasztása. Aquila, 63-64. 289. p.
458. Turéek F. (1968): Parus montanus a Duna-
ligetekben. Aquila, 75. 290. p.
459. Urbán S. (1955): A füleskuvik a Dunazug-
hegységben. Aquila, 59-62. 385. p.
460. Varga F. (1967): Fákon fészkelő ökörszemek.
Aquila, 73-74. 185. p.
461. Varga F. (1977): Adatok az erdei szalonka
 (Scolopax rusticola) költésbiológiájához.
Aquila, 83. 283. p.
462. Varga F. (1977): Kormosfejű cinege megfi­
gyelések Zagyvaróna környékén. Geréby
Gy. jr.-Moskát Cs. (1978): Parus montanús
Rónabányán. Aquila, 84. 107. p.
463. Varga F. (1978): Kakukk gazdamadarak a
Zagyva forrásvidékéröl. Mad. Táj., 1978.
márc.-ápr. 30. p.
464. Varga F. (1978): A seregély odúfoglalási kí­
sérlete kék galambtól. Mad. Táj., 1978.
máj.-jún. 36-37. p.
465. Varga F. (1978): Süvöltő költése a Medves
hegységben. Mad. Táj., 1978. nov.-dec. 22. p.
466. Varga F. (1978): Talajon fészkelő madarak
költései mesterségesen készített fészkelőhelye­
ken. Mad. Táj., 1978. nov.-dec. 48-50. p.
467. Varga F. (1978): Vízirigó (Sinclus cinclus)
fészkelése mesterségesen készített vízesésnél.
Aquila, 84. 107-108. p.
468. Varga Zs. (1979): Adatok a Börzsöny madár­
faunájához 1978-ból. Mad. Táj., 1979. jan.-
márc. 11-12. p.
469. Varga Zs. (1980): Tüzesfejű királyka a Bör­
zsönyben. Mad. Táj., 1980. jan.-márc. 23. p.
470. Varga F. (1981): Erdei szürkebegy fészkelése
a Zagyva forrásvidékén. Mad. Táj., 1981.
jan.-márc. 14. p.
471. Varga F. (1981): Újabb odúkészítő nyakte­
kercs (Jynx torquilla) Zagyvarónán. Mad.
Táj., 1981. júl.-szept. 177-178. p.
472. Varga Zs. (1981): Réti tücsökmadár (Locus-
tella naevia) fészkelőhely Ozoránál. Mad.
Táj., 1981. jan.-márc. 14-15. p.
473. Varga Zs. (1981): Barázdabillegető szarvas
hátán. Mad. Táj., 1981. okt.-dec. 237. p.
474. Vásárhelyi I. (1967): A holló és a vándorsó­
lyom. Aquila, 73-73. 183-184. p.
475. Vásárhelyi I. (1968): Széncinege-fiókákat ete­
tő ökörszempár. Aquila, 75. 290-291. p.
476. Vasvári M. (1929): Adatok a bölömbika és a
pocgém táplálkozási ökológiájához. Aquila,
34-35. 342-374. p.
477. Vasvári M. J1930): Új harkályfaj a magyar
faunában. Állatt. Közi., 27. 93-97. p.
478. Vasvári M. (1930): Tanulmány a vörösgém
(Ardea purpurea L.) táplálkozásáról. Aquila,
36-37. 231-293. p.
479. Vasvári M. (1934): A hamvas rétihéja táplál­
kozásáról. Aquila, 38-41. 308-329. p.
480. Vasvári M. (1934): Kecskefejő a nagyváros­
ban. Aquila, 38-41. 368-369. p.
481. Vasvári M. (1939): Die Verbreitung und Oe-
kologie des Kaiseradlers (Aquila heliaca).
Festschrift. Strand V. 290-317. p.
482. Vasvári M. (1954): A szürke gém, a nagy
kócsag és a kis kócsag táplálkozási ökológiá­
ja. Aquila, 55-58. 23-31. p.
483. Venczel K. (1983): Az Országház tetőszerke­
zetén fészkelő vörös vércsék (Falco tinnuncu-
lus). Mad. Táj., 1983. jan.-jún. 44-45. p.
484. Vertse A. (1943): A vetési varjú elterjedése,
táplálkozása és mezőgazdasági jelentősége
Magyarországon. Aquila, 50. 143-208. p.
485. Vertse A. (1967): A barátcinege évenkénti
egyszeri költését mesterséges telepítésük is bi­
zonyítja. Aquila, 73-74. 185. p.
486. Vertse A.-Zsák Z.-Kaszab Z. (1955): Food
and agricultural importance of Partridge in
Hungary. Aquila, 59-62. 13-68. p.
487. Vollnhofer P. (1900): A ragadozómadarak er­
dőgazdaságijelentőségéről. Erdészeti Kísérle­
tek, 2. 67-102. p.
488. Vollnhofer P. (1907): A vízirigó (Cinclus cinc­
lus L.) halgazdasági jelentőségéről. Erdészeti
Kísérletek, 8. 1-81. p.
489. Waliczky Z. (1982): Bajszos sármány költése
a Kecske-hegyen (Budai hegység). Mad. Táj.,
1982. jan.-márc. 36-37. p.
490. Waliczky Z.-Magyar G.-Hraskó G. (1983):
A sövénysármány (Emberiza cirlus) újabb
előfordulása Délnyugat-Magyarországon.
Aquila, 90. 73-79. p.
491. Warga K. (1924): Madárvonulási adatok Ma­
gyarországból. Aquila, 30-31. 179-237. p.
492. Warga K. (1926): Muscicapa parva Bechst.:
kis légykapó novemberben. Aquila, 32-33.
274. p.
493. Warga K. (1926): Bigámiában élő kerti rozs­
dafarkú. Aquila, 32-33. 262-263. p.
494. Warga K. (1930): A sátoraljaújhelyi erdei
gémtelep. Aquila, 36-37. 135-137. p.
495. Zágon A. (1975): Függőcinege (Remiz pendu-
linus) szokatlan fészkelése akácfán. Aquila,
80-81. 292. p.
 Magyar madárnevek
mutatója

bagoly, erdei füles- 114 -, rövidkarmú 159 -, hamvas réti- 58

-, gyöngy- 109 fecske, füsti- 138 -, kis 52
-macska- 113 -, molnár- 139 holló 142
-, réti füles- 115 -, parti 140
-, uráli 114 -, sarlós- 119 jégmadár 121
bakcsó 28 fogoly 67
batla 34 fülemüle 173 kakukk 107
bíbic 80 -, nagy 174 kánya, barna 50
billegető, barázda- 206 fülemülesitke 180 -, vörös 49
-, hegyi 208 fürj 68 kárókatona 20
-,sárga 207 füzike, csilpcsalp- 194 karvaly 52
bölömbika 30 -, fitisz- 193 kékbegy 175
búbosbanka 124 -, sisegő 195 kenderike 219
keresztcsőrű 221
cankó, billegető- 86 galamb, kék 102 királyka 196
-, pajzsos- 89 -, örvös 103 -, tüzesfejű 197
-, piroslábú 85 gébics, kis őr- 209 kócsag, kis 27
cinege, barát- 153 -, tövisszúró 211 -, nagy 25
-, barkós- 156 -, vörösfejű 210 kuvik 112
-, búbos 152 gém, kanalas- 35 -, füles- 110
-, fenyves- 151 -, szürke 22 küllő, szürke 127
-függő- 155 -, törpe 29 -, zöld 126
-, kék 150 -, üstökös 24
-, kormosfejű 153 -, vörös 23 lappantyú 117
-, szén- 149 gerle, balkáni 105 légykapó, kis 202
-, vad- 104 -, kormos 199
csaláncsúcs, cigány 169 geze, halvány 187 -, örvös 201
-.rozsdás 170 -, kerti 186 -, szürke 198
császármadár 66 goda, nagy 84 lile, kis 81
csér, kis 101 gólya, fehér 31 -, széki 82
-, küszvágó 100 -, fekete 32 lúd, nyári 38
csicsörke 219 gólyatöcs 90
csíz 218 gulipán 91 meggyvágó 215
csóka 145 guvat 71
csuszka 158 nádiposzáta, cserregő 182
gyurgyalag 122 -, csíkosfejű 185
fácán 69 -, énekes 183
fakopáncs, balkáni 129 hantmadár 168 -, foltos 184
-, fehérhátú 131 haris 72 nádirigó 181
-, kis 132 harkály, fekete 127
-.közép 130 hattyú, bütykös 37 nyaktekercs 125
-, nagy 128 héja 51
fakusz, hosszúkarmú 159 -, barna réti- 59 ökörszem 161

243
ölyv, darázs- 48 -, nádi- 181 szerkő, fattyú- 97
egerész- 53 -, sárga- 141 -, fehérszárnyú 98
-, kígyász- 60 rozsdafarkú, házi 172 -, kormos 99
őszapó 154 -, kerti 171 szürkebegy 203
pacsirta, búbos- 134 sárgarigó 141 tengelic 217
-erdei- 135 sarlósfecske 119 túzok 78
-, mezei- 137 sármány, bajszos 227 tücsökmadár, berki 179
-, széki- 133 -, citrom- 223 -, nádi 179
pinty, erdei 222 -, kerti 226 -, réti 178
pityer, erdei 205 -, nádi 228
-, parlagi 204 -, sövény- 225 ugartyúk 92
póling, nagy 83 sas, békászó 56 uhu 111
poszáta, barátka 188 -, parlagi 55
-karvaly- 189 -, réti 57 varjú, dolmányos 143
-, kerti 190 -, törpe- 54 -, vetési 144
-kis 192 seregély 212 vércse, kék 63
-, mezei 191 sirály, danka- 96 -, vörös 64
-, szerecsen- 95 veréb, házi 213
réce, barát- 44 sólyom, kaba- 62 -, mezei 214
-, böjti 40 -, kerecsen- 61 vízicsibe, kis 72
-, cigány- 46 sordély 224 -, pettyes 74
-, kanalas- 43 süvöltő 220 -, törpe 73
-, kendermagos 42 vízirigó 160
-, kontyos 45 szajkó 147 vízityúk 76
-, nyílfarkú 41 szalakóta 123 vöcsök, búbos- 17
-, tőkés 39 szalonka, erdei 88 -, feketenyakú 16
rigó, énekes 164 -, sár- 87 -, kis 15
-, fekete 165 szárcsa 76 -, vörösnyakú 18
-, fenyő- 163 szarka 146 vörösbegy 176
-, kövi-' 167 székicsér 93
-, lép- 162 -, feketeszámyú 94 zöldike 216
 Latin madárnevek mutatója

Accipiter brevipes 52 -familiáris 159 Falco cherrug 61

- gentilis 51 Charadrius alexandrinus 82 - subbuteo 62
- nisus 52 - dubius 81 - tinnunculus 64
Acrocephalus arundinaceus 181 Chlidonias hybrida 97 - vespertinus 63
-paludicola 185 - leucopterus 98 Ficedula albicollis 201
-palustris 183 - niger 99 -hypoleuca 199
- schoenobaenus 184 Ciconia ciconia 31 - parva 202
-scirpaceus 182 - nigra 32 Fringilla coelebs 222
Aegithalos caudatus 154 Cinclus cinclus 160 Fulica atra 76
Alauda arvensis 137 Circaétus gallicus 60
Alcedo atthis 121 Circus aeruginosus 59 Galerida cristata 134
Anas acuta 41 - pygargus 58 Gallinago gallinago 87
- platyrhynchos 39 Coccothraustes Gallinula chloropus 76
- querquedula 40 coccothraustes 215 Garrulus glandarius 147
- strepera 42 Coloeus monedula 145 Glareola nordmanni 94
Anser anser 38 Columba oenas 102 - pratincola 93
Anthus campestris 204 -palumbus 103
- triviális 205 Coracias garrulus 123 Haliaetus albicilla 57
Apus apus 119 Corvus corax 142 Hieraétus pennatus 54
Aquila heliaca 55 -cornix 143 Himantopus himantopus 90
- pomarina 56 -frugilegus 144 Hippolais icterina 186
Ardea cinerea 22 Coturnix coturnix 68 -pallida 187
- purpurea 23 Crex crex 72 Hirundo rustica 138
Ardeola ralloides 24 Cuculus canorus 107
Asio flammeus 115 Cygnus olor 37 Ixobrychus minutus 29
- otus 114
Athéné noctua 112 Delichon urbica 139 Jynx torquilla 125
Aythya ferina 44 Dendrocopos leucotos 131
- fuligula 45 -maior 128 Lanius collurio 211
- nyroca 46 -medius 130 - minor 209
-minor 132 -senator 210
Botaurus stellaris 30 -syriacus 129 Larus melanocephalus 95
Bubo bubo 111 Dryocpus martius 127 - ridibundus 96
Burhinus oedicnemus 92 Limosa limosa 84
Buteo buteo 53 Egretta alba 25 Locustella fluviatilis 179
- garzetta 27 - luscinioides 179
Calandrella brachydactyla 133 Emberiza calandra 224 -naevia 178
Caprimulgus europeus 117 - cia 227 Loxia curvirostra 221
Carduelis cannabina 219 - cirlus 225 Lullula arborea 135
- carduelis 217 - citrinella 223 Luscinia luscinia 174
- chloris 216 - hortulana 226 - megarhynchos 173
- spinus 218 - schoeniclus 228 - svecica 175
Certhia brachydactyla 159 Erithacus rubecula 176 Lusciniola melanopogon 180

245
Merops apiaster 122 Philomachus pugnax 89 Scolopax rusticola 88
Milvus migrans 50 Phoenicurus ochruros 172 Serinus serinus 219
- milvus 49 -phoenicurus 171 Sitta europea 158
Monticola saxatilis 167 Phylloscopus collybita 194 Spatula clypeata 43
Motacilla alba 206 -sibilatrix 195 Stema albifrons 101
- cinerea 208 -trochilus 193 -hirundo 100
-flava 207 Pica pica 146 Streptopelia decaocto 105
Muscicapa striata 198 Picus canus 127 -turtur 104
-viridis 126 Strix aluco 113
Numenius arquata 83 Platalea leucordia 35 -uralensis 114
Nycticorax nycticorax 28 Plegadis falcinellus 34 Sturnus vulgáris 212
Podiceps cristatus 17 Sylvia atricapilla 188
Oenanthe oenanthe 168 - griseigena 18 -borin 190
Oriolus oriolus 141 -nigricollis 16 -communis 191
Otis tarda 78 -ruficollis 15 -curruca 192
Otus scops 110 Porzana parva 72 -nisoria 189
- porzana 74
Panurus biarmicus 156 - pusilla 73 Tetrastes bonasia 66
Parus ater 151 Prunella moduláris 203 Tringa hypoleucos 86
-caeruleus 150 Pyrrhula pyrrhula 220 - totanus 85
-cristatus 152 Troglodytes troglodytes 161
-maior 149 Rallus aquaticus 71 Turdus merula 165
-montanus 153 Recurvirostra avosetta 91 -philomelos 164
-palustris 153 Regulus ignicapillus 197 -pilaris 163
Passer domesticus 213 -regulus 196 -viscivorus 162
-montanus 214 Remiz pendulinus 155 Tyto alba 109
Perdix perdix 67 Riparia riparia 140
Pernis apivorus 48 Upupa epops 124
Phalacrocorax carbo 20 Saxicola rubetra 170
Phasianus colchicus 69 -torquata 169 Vanellus vanellus 80