Reneszánsz szobrászat

Noémi-Angéla

A reneszánsz egy az Itáliai Firenzéből indult korstílus, mely a 14. századtól a 17.
századig tartott, viszont Európa többi részén csak a 16. század első felében jelent meg.
Három periódusra osztjuk, a 14. századi trecentora (másnéven előreneszánsz ami még csak
az irodalomban jelentkezett), a 15. századi quattrocentora (érett reneszánsz) és a 16.
századi cinquecentora.
A korra a humanista világszemlélet jellemző, vagyis, hogy a középpontban már nem Isten és
a túlvilág van, hanem olyan világias, avagy profán témák jellemzik, mint az ember és a földi
élet. A kor embere a jelenre koncentrál, élvezi az életet és csodálja a természetet. Az
önkiteljesedés és az ember sokoldalúsága és érdeklődő hozzáállása lesz a követendő példa.
A reneszánsz újból felfedezte az antikvitás értékeit, az arra jellemző emberközpontúságot
és újraértelmezte azokat. Erre utal a kor neve is, ami a francia eredetű renaissance szóból
származik, ami újjászületés jelent. A művészek alkotói öntudata is felébred, már nem
akarnak anonimek maradni, képeiken feltüntetik a nevüket. A műveik ezek mellett már az
egyén érzéseit és nézeteit is ábrázolták.
Az emberek a vallás helyett a természettudományok felé fordulnak, amiben nagy szerepe
van annak, hogy sok klasszikus antik görög kéziratot menekítettek a korban Itáliába.
A korszak esztétikai eszménye a harmónia volt, amely következtében fontossá váltak az
arányok, proporciók, az anatómia és felfedezik a perspektívát is. A reneszánsz a dinamikus
kompozíciókat kedveli, és előszeretettel alkalmazza az antik művészetben gyakori
kontraposztót, ami annyit jelent, hogy a szobor egyik lábára helyezi a testsúlyát ezáltal
kibillentve a csípőjét. Az antik kor óta először jelennek meg olyan szobrok, melyek nem
képezik egy-egy épület részét, hanem önálló műalkotásként működnek (Donatello Dávid
szobra). Az akt műfaja is újraéled.
1434 körül készítette Donatello a Dávid szobrát, amely az ókor óta az első
életnagyságú körbejárható szobor volt. (Dávid és Góliát története kedvelt téma volt a
korszakban, bár általában csak Dávidot jelenítették meg.) Az antik művészet hatása itt
elsősorban nem a klasszikus témaválasztásban, hanem a technika terén mutatkozik meg, a
figurát ugyanis viaszveszejtéses bronzöntéssel készítette el. Az eljárás úgy zajlott, hogy a
megerősített anyagmag köré a művész elkészítette a tökéletesen részletes szobrot viaszból.
Ezt aztán újabb agyagréteggel vonták be, amelyet fémszögekkel erősítettek a maghoz, majd
csatornákat alakítottak ki. aztán kiégették, a viasz pedig kifolyt, a helyére pedig forró
bronzötvözetet öntöttek. Ezt a technikát ő hozta vissza a divatba.
A firenzei köznyelveben Zucchone-nak, butának becézett, Habakuk prófétát ábrázoló szobra
Monumentális egyszerűsége, realizmusa túlmutat az antik művészet igényein. Köpenye
súlyosan redőzik bal oldalán, jobb karja teljesen szabadon van, ennek mozdulata teszi
kiegyensúlyozottá a kompozíciót. Az ókori, római szobrokra emlékeztető az arca, akár a
másik prófétaszobornak, Jeremiásnak, akinek sokkal lágyabb arca van.

Michelangelo rabszolga szobrai a késői korszakából való. a haldokló rabszolgát

sokan legnagyszerűbb alkotásának nevezik. Azt ábrázolja, amikor már a halál pillanata előtt
a fájdalom elől kimerültségében az álomba menekül. A jobb kéz finoman hozzáér a
mellkashoz és felhúzza az inget, mintha az utolsó lélegzetvételen próbálna könnyíteni. Az
arcvonásai tökéletesek és lágyak. A lázadó rabszolga kétségbeesetten próbálja lerázni
terheit. Fejét felszegi és oldalra hajtja. Az arca szenvedő, de ugyanolyan gyönyörű, mint a
haldoklóé. A test kidogozott, mozgalmas, a bal kar által elindított spirális vonalú mozgás a
jobb karban, majd a drapériában folytatódik. Az arc azonban kidolgozatlan. Ezzel is jelzi,
hogy a rabszolga hiába küzd a fájdalmas rabszolgasors ellen, nem tudja legyőzni azt. A
rabszolga szobrok a test börtönébe kényszerített lélek allegóriája. Az anyagból szabadulni
próbáló szobrokat ókori minták ihlették. A szobrokat II. Gyula síremlékére készítette, viszont
helyszűke miatt elhagyták végül. Michelangelo gyakran használt Carrara-ból származó
márványt, amely a legjobb minőségű anyag. Abból készítette a híres Dávid szobrát is.
A reneszánsz tehát tudatosan helyezkedett szembe a középkorral és a gótika
merevségével és talált rá az antikvitáshoz. Ettől függetlenül viszont nem a középkor
ellentéte, hiszen nem tért vissza olyan antik dolgokhoz, mint a politeizmus és a Biblia eredeti
szövegeit is kutatták. Mindkét korból vett át elemeket és azok összegyúrásával alkotta meg
önmagát.