ELSŐ FEJEZET

Evie

Forrón, gyorsan és hangosan vert a szívem. Ezt teszi egy

lánnyal, ha tökön ragadja az életet. Valami hatalmas dolog
küszöbén álltam, és csak egy aprócska lökésre volt szükségem,
hogy fejjel előre beleugorjak – amennyiben belevágok ebbe az
őrült tervbe.
– Gyerünk, Evie! – biztatott a legjobb barátnőm. – Hagyd, hogy
megvajazza a croissant-odat!
Maggie a damasztszalvétába kuncogott, én pedig a szememet
forgattam.
– Nem fogok ágyba bújni egy idegennel.
Nagyobb terveket forgattam a fejemben, amelyekben egy
olyan férfival való érzéki gyönyörök szerepeltek, akire mindig
is vágytam. Már nem voltam szégyenlős kamaszlány. Eléggé
magabiztos voltam ahhoz, hogy bevalljam, mit akarok, és meg
is szerezzem azt. Megajándékozom vele magam. Kipipálok egy
tételt a bakancslistámon, amikor eljön az ideje, hogy túllépjek a
titkos álmodozásaimon.
Maggie is a szemét forgatta.
– Tudom. Smitht nézted ki magadnak.
A huszonegyedik században élünk. Egy nő szexuális téren is
megszerezheti, amit akar, anélkül, hogy olcsó ribancnak érezné
magát.
Smith Hamilton a bátyám legjobb barátja. És holnap este azt
sem fogja tudni, hol áll majd a feje.
A bennem élő feminista büszkén verte a mellét, és harci
kiáltás szakadt fel a torkából.
Meg fogom csinálni.
Smith azt fogja tenni, amit akarok.
És leszarom, ha ellenkezni próbál.
Körbeforgattam a rubinvörös bort a poharamban, mosoly
játszott a szám szélén.
–  Intelligens, tanult, bűnösen vonzó, és fogadok, hogy a
legtöbb korunkbeli pasival ellentétben tudja is, mit csinál az
ágyban.
Gúnyos mosolyra húzódott Maggie csillogó, rózsaszín ajka.
– Dögös pasi, azt elismerem.
Az utolsó esténket töltöttük a bájos kis francia faluban, ahová
azért látogattunk el, hogy hegyet másszunk, helyi borokat
kóstolgassunk, és teletömjük a hasunkat ropogós kenyérrel és
lágy sajttal. Holnap felülünk a Párizsba tartó vonatra. Maggie
onnan hazarepül, hogy belépjen az új munkahelyére, én pedig
belevágok a Hülyére Keféljük Smitht-tervbe.
Miután lediplomáztunk, az elmúlt két hétben Maggie-vel
Európában túráztunk. Enyhén szólva se túloznék, ha azt
mondanám, hogy el voltunk zárva a kísértésektől a
lányiskolában, ahová jártunk. Most tehát meg akartunk ízlelni
mindent, amit csak az élet nyújthatott, és a kezdet elég jól
sikerült. Táncoltam a holdfényben Toszkánában, csigát
vacsoráztam egy francia faluban, és az életemet kockáztattam
egy motortaxi hátsó ülésén Budapesten. Világhírű
turistalátványosságokat látogattam meg, és megismerkedtem a
helybeliekkel. Egyetlen dolgot nem tettem: nem éltem át olyan
orgazmust, amelyet nem önmagamnak köszönhettem. Fura,
tudom. De már tudtam, ki lesz az a férfi, aki változtatni fog
ezen.
Bólintottam, és ittam még egy kortyot a boromból. Smith
dögös volt. És magas. És észvesztően szexi. Össze kellett
szorítanom a combomat, hogy elfojtsam a felébredő izgalmat.
Felsóhajtottam. Nem! Ez csak a szexről szól. Nem engedem
meg magamnak, hogy belemerüljek az összes csodálatos
tulajdonságába, bár sok volt belőle.
Akkor is kedves volt velem, amikor még idegesítő kiscsaj
voltam, ő és a bátyám pedig tinédzserek. Míg a bátyámnak nem
jelentett gondot rám üvölteni, hogy takarodjak ki a szobájából,
és becsapni mögöttem az ajtót, addig Smith letérdelt, hogy egy
magasságban legyen velem, megpaskolta a fejemet, és
megígérte, hogy később majd megnézi a békámat, ha most egy
kis időre békén hagyom őket. Mindig rendes volt velem. Talán
néha még olyankor is, amikor meg sem érdemeltem.
A szerető szüleim és a szigorú neveltetésem gondoskodott
róla, hogy ne térjek le a jó útról, és őszintén szólva azt tettem,
amit elvártak tőlem, és soha nem hajlottam el. Akkoriban úgy
gondoltam, hogy ez a helyes, de ma már sok mindent nagyon
bánok. Többé nem akarok mások szabályai szerint játszani. Úgy
akarom élni az életemet, ahogyan nekem tetszik. Ebbe
beletartozik az a titkos légyott is, amelyet eddig soha nem volt
bátorságom kicsikarni magamnak. Szinte beleszédültem a
gondolatba.
–  Biztos vagy benne, hogy ezt akarod Smithszel? – kérdezte
Maggie, visszarántva a jelenbe.
Ah, Smith! Boldog sóhaj szakadt fel belőlem. Ő volt az összes
tinédzserkori fantáziám főszereplője. Okos volt, édes és vonzó.
És maga a sebzett alfahím. Jól titkolta, a legtöbben nem is vették
észre. Viszonylag nagyfiú volt már, amikor örökbe fogadták, és
tudtam, hogy a család utáni sóvárgás formálta őt azzá az
emberré, aki mára lett. Biztos voltam benne, hogy legalább
annyira vágyott a szerelemre, elfogadásra, és arra, hogy
tartozzon valakihez, mint én. Talán még jobban.
–  Természetesen. – Még soha semmiben nem voltam ennél
biztosabb egész életemben. – Miért?
Maggie az ajkát harapdálta.
– Csak nem vagyok benne biztos, hogy Smith az a férfi, akinek
először oda kellene adnod magad. Túl sok bonyodalommal
járhat.
Vállat vontam. Már ezerszer végiggondoltam a tervem ellen
és mellett szóló érveket. Smith holnap érkezik Párizsba, hogy
meglátogassa a bátyámat, aki üzleti úton van a városban. Együtt
vacsorázom velük. Lesz majd bor és beszélgetés… és aztán
később valami édesebb is desszertnek. Tökéletes volt az
időzítés. Nem is találhattam volna varázslatosabb helyszínt az
első – oké, szigorúan véve a második – próbálkozásomra. Párizs
volt gyakorlatilag a romantika fővárosa. Semmi sem alakulhat
rosszul.
És aztán visszatérünk majd Chicagóba, ami elég nagy város
ahhoz, hogy el tudjam kerülni Smitht, ha később kínossá válna
a dolog, ahogy arról Maggie meg volt győződve.
–  Bármi legyen is, ne áruld el neki, hogy gyakorlatilag még
szűz vagy! Elriasztanád vele – figyelmeztetett Maggie.
– Először is, nem vagyok szűz. Megtettem…
Elhessegette az ellenvetést.
– Ja, tudom. Hogyishívjákkal. Az nem számít.
–  Miért nem? Persze hogy számít. – Felegyenesedtem a
széken. De még mennyire számított.
Maggie a szemét forgatta.
–  Nem elégített ki téged. Még csak meg sem próbálta
romantikussá tenni az élményt. Orgazmus nélkül pedig nem
számít igazi szexnek. Újrázni kell. Ez gyakorlatilag elő van írva
a lányok kézikönyvében.
Átgondoltam, amit mondott, és úgy döntöttem, hogy tetszik a
magyarázata. Újrázás. Tökéletesen illett az új merész
személyiségemhez és az „azt csinálok, amit akarok”
filozófiámhoz.
–  Várjunk csak, ezt hogy érted? A férfiak nem szeretik, ha
elsőként hódíthatnak meg egy ismeretlen területet, meg
ilyesmi?
Szomorúság sugárzott Maggie szeméből.
–  Nem, mert az okos férfiak tudják, hogy a nők hajlamosak
ragaszkodni az első partnerükhöz. Smith nem szívesen megy
majd bele ilyesmibe veled. – Kavarogtak a fejemben a
gondolatok, de Maggie folytatta. – Olyan sok elvárás és érzelem
kapcsolódik az első alkalomhoz. Lehet, hogy ezt nem akarja
majd vállalni. És lehet, hogy fájdalmat okoz neked, és
amennyire Smitht ismerem, ez biztosan nem tetszene neki.
Ez valóban így volt. Smith mindig figyelmesen bánt velem.
–  Rendben. Nem fogok beszélni neki hogyishívjákról, sem
pedig arról, hogy újrázásra van szükségem.
Hagyom majd, hogy azt higgye, zsákmányra vadászó szextigris
vagyok. Ez sokkal jobban hangzott, mint a szomorú alternatíva,
vagyis bevallani Smithnek, hogy életem huszonkét éve alatt
még soha nem elégített ki férfi.
De mindez holnap este meg fog változni.
És én már alig várom.
 MÁSODIK FEJEZET

Smith

Azok az átkozott idomok voltak az elsők, amelyeket megláttam,

mihelyt beléptem a bárba.
Teltek és kerekek.
Magasak és karcsúak.
És a személyes kedvenceim – az alacsonyak és mokányak.
Pontosan megfelelőek háromujjnyi scotchnak tisztán.
Úgy meredtem a poharakra, mintha képes lettem volna az
akaraterőmmel magamhoz hívni őket, ha eléggé igyekszem.
Szia, gyönyörűm! Gyere apucihoz!
Letettem az utazástól sajgó hátsómat egy üres bárszékre, és
egy hangos nyögéssel a fényes mahagóni pultra dőltem. Az
időeltolódás miatt őrülten lüktetett a fejem, és odaintettem a
pultost, abban a reményben, hogy kezdetleges középiskolai
francianyelv-tudásom elég lesz egy ital rendeléséhez.
–  Uh, egy scotchot, s’il vous plaît! – intettem a palackra, és
vártam reménykedve.
A pultos válaszképpen rám vigyorgott, és lófarkas fejével
bólintott.
– Oui, monsieur!
Biccentettem köszönetképpen, és letettem a mellettem álló
üres székre az aktatáskámat.
Pokoli napom volt. Többször is elhalasztották a gépem
indulását, de szentül megfogadtam, hogy nem fordulok vissza.
A haverom, Cullen számított rám, és kizárt dolog, hogy cserben
hagyjam őt. Hatéves korom óta mindig mellettem állt. Együtt
horzsoltuk le életünkben először a térdünket. Együtt ittunk
először sört. A pokolba, még az első csókot is ugyanazzal a
lánnyal váltottuk! Ez azokban az időkben volt, amikor
bármennyire is kedveltük mindketten Suzie Hammerschmidtet,
még ő sem állhatott közénk.
Ami azt jelenti, tényleg észhez kellett volna már térnem, és
kiverni a fejemből Evie-t, Cullen kishúgát.
Összeszorítottam a szememet, és dühösen megdörzsöltem az
arcomat.
Átkozott Evie!
Hét évvel volt fiatalabb nálunk, de ez nem gátolta meg benne,
hogy állandóan láb alatt legyen. Evie Knievelnek becéztük a
kaszkadőr fickó után, de csak vicceltünk. Kölyökkorunkban
állandóan követett bennünket a csillogó kis fehér cipőjében és
csipkés ruhájában, lobogtak utána mézszínű, göndör tincsei.
Csak akkor vette ki a hüvelykujját a szájából, ha figyelmeztetni
akart bennünket, hogy bármit is készültünk tenni, az fájni fog a
végén. Még ma is elmosolyodom rajta, ha eszembe jut.
„Ha rámentek a jégre, fiúk, bele fogtok esni a vízbe, és
meghaltok.”
„Ha meggyújtjátok azt a tűzijátékot, srácok, le fog robbanni a
kezetek.”
„Ha felmásztok arra a fára, fiúk, akkor ki fogjátok törni a
nyakatokat.”
Csak éppen úgy hangzott, hogy fáha, amit mondott, mert
kiskorában raccsolt egy kicsit. Majdnem olyan idegesítő volt,
mint ő maga, de így utólag visszatekintve egyúttal cuki is.
A francba!
A pultos elém tolta a borostyánszínű italt, biccentettem
köszönetképpen, aztán nagyot kortyoltam belőle. A skót whisky
égette a torkomat, kényelmesen leülepedett a gyomromban, és
felmelegített. Mióta több mint tizenöt órával ezelőtt eljöttem
otthonról, most először kezdtek ellazulni a feszes izomcsomók a
nyakamban és a vállamban.
Három választásom volt: bevenni egy fájdalomcsillapítót,
vagy ledőlni, vagy reménykedni, hogy az alkohol kellemes
ködbe burkolja majd az agyamat. Még nem volt elég késő a
lefekvéshez, ráadásul hamarosan találkozom Cullennel és a
húgával.
Abba kell hagynom az idegeskedést! Nem nagy ügy. Csak túl
kell élnem a vacsorát és a rövid látogatást, aztán Evie megy is
tovább a barátnőjével. Akkor Cullennel végre koncentrálhatunk
a saját dolgunkra.
Sima ügy.
Kirángattam a mobilomat a zsebemből, hogy megnézzem,
jött-e sms, mióta leszállt a gépem, de még mielőtt
végiggörgethettem volna, egy hangos kiáltás visszhangzott
végig a báron.
– Smith, te gazember! Olyan jó újra látni téged!
Cullen elindult felém széles mosollyal, de így is látszott rajta,
hogy mennyire fáradt. Ráncok szabdalták az arcát, amelyeknek
egy éve még nyomuk sem volt, és karikás volt a szeme. Mivel
magam is munkamániás vagyok, így azonnal felismertem, hogy
a stressz okozhatta, de ezzel hamarosan megbirkózunk majd.
Felálltam, megöleltük egymást, aztán intettem neki, hogy
üljön le.
– Én is örülök, hogy látlak, haver! Túl régen nem találkoztunk.
Sikerült kapcsolatban maradnunk ugyan, de ez elég
nehézkessé vált az utóbbi években. Miután Cullen átvette a
családi üzlet vezetését, keményen dolgozott azért, hogy
bővíthesse azt. És meg is tette. Eljutott egészen Párizsig. A túl
gyors növekedés azonban problémákat is okozott, és éppen
azért voltam itt, hogy segítsek neki megoldani ezeket.
– Bárcsak engedted volna, hogy kimenjek érted a repülőtérre!
– jegyezte meg Cullen, miközben helyet foglalt és intett a
pultosnak. Felemelte az ujját, rám mutatott, aztán felém fordult.
– El tudtam volna szabadulni kissé korábban is.
–  Most ezt mondod, de nyilvánvaló, hogy mekkora rajtad a
nyomás. Azért jöttem, hogy segítsek, ne pedig tovább
nehezítsem a helyzetedet. Ráadásul kellemes is volt az út a
taxival. A sofőr egész idő alatt franciául beszélt hozzám.
Szerintem nem is vette észre, hogy csak a tizedét értettem
annak, amit mondott.
Cullen kuncogott, aztán az órájára nézett.
– Evie bármelyik percben itt lehet.
Kortyoltam egyet az italomból, és csak biccentettem. Hülyeség
volt félig-meddig azt kívánni, bárcsak Evie késne, vagy el se
jönne. Nevezzetek nyugodtan hülyének, mert pontosan ezt
kívántam. Az utóbbi években a bosszantó Evie valahogy
formás, pokolian vonzó nővé változott, aki befurakodott az
álmaimba, és ebbe lassan belepusztultam. A repülőúton idefelé
számokkal kellett volna foglalkoznom, ehelyett elbóbiskoltam,
és azonnal bele is zuhantam életem legerotikusabb álmába.
A tónál voltunk, a nyaralójukban, és bár úgy tízéves korom
óta nem jártam ott Evie-vel együtt, az álmomban már felnőtt nő
volt. Elmentem úszni a holdfényes éjszakában. Evie a parton
várt egy férfiingben – az én egyik ingemben –, és nem viselt
semmi mást.
Kiszáradt a szám, miközben figyeltem, ahogy szép lassan
kigombolta magán az inget. Mint egy lassított felvételen,
szétnyílt az ing, és feltárult minden idők legszexibb teste.
Csodás, telt mellek. Elég széles csípő, hogy jól
megmarkolhassam, és karcsú, kecses lábak, amelyek a
vesztemet okozzák, mert nem tudom eldönteni, hogy mit
akarok jobban: azt, hogy a derekamra vagy pedig a nyakam
köré fonódjanak.
Evie…
Abban a pillanatban felriadtam, amikor a vízbe lépett
anyaszült meztelenül, és egész testével a keménységemhez
simult. Még szerencse, hogy így történt, mert különben bajba
kerültem volna.
– Rendeljünk valami előételt, amíg várunk?
Cullenre pillantottam, és megköszörültem a torkomat.
– Persze, ahogy akarod!
Nem is lehettem volna nagyobb seggfej. A barátom örült,
hogy majdnem egy év után újra lát, én pedig meztelenül
képzeltem magam elé a húgát. Nem mintha valóban Evie testét
láttam volna a lelki szemeim előtt. Kizárt, hogy ilyen szexi
legyen a ruha alatt!
Igaz?
Mielőtt még újra elindulhatott volna lefelé a vérem, gyorsan
becsaptam az ajtót az ilyesféle gondolatok előtt, és az
aktatáskámért nyúltam.
A munka a legjobb módszer, hogy az ember kiverje a szexet a
fejéből.
–  Szóval, mesélj, mi a helyzet a Sophiával? Átnéztem a
számokat, amelyeket küldtél, és úgy tűnik, hogy kissé korai volt
a bővítés. – Sophia volt a fehérneműgyártó cég neve, amelyet a
nagymamája alapított, amikor Cullen még pelenkát hordott.
Megrándult Cullen arca, de felemeltem a kezemet.
–  Ne szarj be! Nagyon jónak tűnnek a dolgok, és nem is
történt semmi katasztrofális. Azt hiszem, mindent rendbe lehet
hozni, csak kreatívnak kell lennünk. Sokat segítene, ha növelni
lehetne az eladásokat az év vége előtt, hogy felhalmozzunk egy
kis forgótőkét.
–  Vicces, hogy ezt szóba hoztad – jegyezte meg Cullen, és
belekortyolt a whiskyjébe. – Már keressük az új lehetőségeket,
nyitni akarunk a közösségi média felé, és ott is reklámozni a
termékeinket. De még gyerekcipőben járunk. Nana a haláláig
ellenezte az ilyesmit. Nem akart pénzt költeni internetes
portálra. Ő a régi idők gyermeke volt. Azt akarta, hogy az
emberek bejöjjenek a boltba, megérintsék az anyagot,
kiélvezzék a személyes vásárlás okozta örömet. Azt szerette
volna, hogy bárhogyan is nézzen ki egy nő, szépnek érezze
magát, amikor kilép az üzletből.
 Cullen szomorúan mosolygott, és egy pillanatra irigyeltem őt.
Igen, elveszítette a nagymamáját, de legalább közel álltak
egymáshoz, amíg élt. Ahogyan az egész Reed család.
Én elég szerencsés voltam ahhoz, hogy hatéves koromban
örökbe fogadott egy szerető család, de a szüleim akkor már az
ötvenes éveik közepén jártak, és a gyerekeik sokkal idősebbek
voltak nálam. Igazán csak a legfiatalabb nővéremhez, Pamhez
álltam közel. Mindnyájukat nagyon szerettem, és örökké hálás
leszek nekik azért, amit tettek, de mindig úgy éreztem, hogy
hiányzik valami az életemből, hogy kívülálló vagyok.
–  Ez a cég volt a nagymamád élete, és mindent meg akarok
tenni azért, hogy ne veszítsük el az alapkoncepcióját. Ez maga a
márka. Szóval továbbra is ezt a személyes kapcsolatot kell a
középpontban tartanunk, miközben más módszerek
alkalmazásával gondoskodunk az üzleti hatékonyságról –
próbáltam megnyugtatni Cullent.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer együtt fogok majd
dolgozni Cullennel, de a saját családom jól működő
vállalkozásának csak egy kisebb részét irányítottam, így bőven
maradt szabadidőm. Az a fajta vagyok, aki szereti az ilyesmit
valami hasznossal kitölteni ahelyett, hogy csak lustálkodna. Azt
hiszem, nyugodtan hívhattok A típusú személyiségnek.
Cullen elvigyorodott, és rám kacsintott.
–  És itt jössz te a képbe. Tudsz nekünk segíteni, hogy
kitaláljuk, miképpen tudjuk kihúzni a meglévő tőkével a tél
végéig? Tavasszal megkezdődnek a divathetek Párizsban, és
akkor minden rendben lesz. De most még… – vont vállat –
szűkében vagyunk a pénznek.
 Kinyitottam az aktatáskámat, és elővettem a dossziét, amin az
elmúlt héten dolgoztam, aztán Cullen elé csúsztattam a
bárpulton. Felnyitotta, gyorsan átfutotta az utolsó oldalt, aztán
hitetlenkedve rám nézett.
– Ez komoly? Biztos vagy benne?
–  Amilyen biztos csak lehetek. A befektetés nem egzakt
tudomány; van pénzem, amelyet felhasználhatok. Átnéztem a
vagyonrészt és a tavaszi terveiteket, és egyetértek veled. Remek
lesz a következő év! Csak egy kis segítségre van szükségetek,
hogy átvészeljétek az átmeneti nehézségeket.
Cullen egy pillanatra elfordította a fejét, szinte szemmel
láthatóan kiáradt belőle a feszültség, ahogy kifújta a levegőt.
– El sem tudom mondani, hogy mit jelent ez a számomra. Ez…
ez jelent mindent, Smith. Te vagy a legjobb barát. Nincs nálad
rendesebb fickó!
Mintha szögeket vertek volna a mellkasomba a szavai. Ha
olyan jó barát lennék, akkor nem képzelném az ölembe a
húgodat, vagy valami sokkal nagyobbal a szájában, mint a
hüvelykujja.
De megtartottam magamnak ezeket a gondolatokat, mert ki
fogom őket verni a fejemből. És talán a nadrágomban rejtőző
vadállatot is, attól függően, hogy Evie milyen ruhában jelenik
meg ma este.
Nem, az iránta érzett vonzalmat fogom kiverni a fejemből. A
földre birkózom, lefogom és legyőzöm.
És semmi sem állíthat meg. Még a szexi, gömbölyű csípőjű
Evie sem.
 HARMADIK FEJEZET

Evie

Tökéletesen elterveztem az egész estét, nem lehetett belekötni a

stratégiámba. Az elmúlt két órát azzal töltöttem, hogy
lezuhanyoztam, szőrtelenítettem, és megszárítottam a hajamat,
amely lágy hullámokban omlik a hátamra. Kevés sminket
tettem fel, de azt mesterien.
Hibátlanul akarok festeni ma este. És nem azért, mert hiú
vagyok, hanem mert olyan keményen dolgoztam azért, hogy
idáig eljussak. Lefogytam kilenc kilót, ami korábban sosem
sikerült, és közben elég magabiztossá váltam, felkészültem
végre erre a pillanatra.
Ez lesz az utolsó dobásom, mielőtt búcsút mondok végre a
Smith iránt érzett imádatnak, és rákényszerítem magam, hogy
felnőjek és tovább lépjek. Tudtam, hogy Maggie-nek igaza van –
tényleg kissé őrült vagyok. De, a fenébe, ezt akartam, és
életemben először sutba dobom az óvatoskodást, és teszek egy
próbát!
Kifestettem a szempillámat, és a tükörképemre mosolyogtam.
Egyetlen szexuális tapasztalatom volt csupán, egy ostoba,
ügyetlen kísérlet tavalyról, hogy elveszítsem a szüzességemet.
És még csak ki sem elégültem.
 Nem akartam mást, csak egyetlen orgazmust, amelyet nem én
okozok magamnak. Olyan nagy kérés ez?
Szinte hideg számítással terveztem el a mai estét, minden
apró részletet kidolgoztam a fejemben. Elég jól ismertem Smitht
ahhoz, hogy tudjam, két pohár whiskyt iszik meg tisztán a
vacsorához, aztán átvált citromos ásványvízre. Tudtam, hogy
alaposan áttanulmányozza majd az étlapot, és kifaggatja a
pincért a különleges ajánlatokról, de végül sztéket rendel,
közepesen átsütve, krumplit tejföllel, vaj nélkül.
Vacsora után, amikor elköszönünk egymástól, a bátyám kilép
majd a liftből a nyolcadik emeleten, mi pedig Smithszel
felmegyünk az enyémre. Megkérdezem, elkísérne-e a szobámig.
Elég ártatlan kérdésnek tűnik majd, természetesnek egy olyan
nő részéről, aki egyedül utazgat, igaz? Aztán, amikor már az
ajtó előtt állunk, behívom őt a szobámba. Mivel udvarias
úriember, igent fog mondani, és aztán rendelünk még egy
koktélt és beszélgetünk, aztán innen már a maguk természetes
útján folytatódnak az események.
Ismét a tükörképemre mosolyogtam. Ideje volt indulni.
Csak éppen semmi sem úgy volt, ahogyan elterveztem,
amikor leértem a szálloda éttermébe a vacsorához. Igen, a
bátyám és Smith ott voltak már, de nem egy asztalnál ültek,
hanem a bárpultnál, egy-egy pohár bor társaságában.
Bor? Mióta iszik Smith bort?
És ami még a bornál is aggasztóbb, hogy két, mellesleg jól
eleresztett, életnagyságú Barbie ült gyakorlatilag az ölükben.
Lenyeltem az idegességet, amely elöntött, amikor egy év után
ismét megláttam Smitht, és vettem egy mély lélegzetet.
 Széles válla szinte szétfeszítette a zakóját, kinyújtotta maga
elé a hosszú, erős lábait, metszett állára ráfért volna egy alapos
borotválkozás. A feje búbján a haja kissé hosszabb volt, mint
amilyenre emlékeztem. Jól bele lehet kapaszkodni.
Elmosolyodtam.
Mihelyt közelebb értem, észrevettem, hogy a Smith mellett
álló nő a bicepszébe markolt. Az italát kortyolgatta, flörtölt
vele… betolakodott a vadászterületemre.
Mi az ördög? Nem erre a forgatókönyvre készültem.
Újabb mély lélegzetet vettem, és megálltam a bátyám és
Smith között.
–  Uraim! – doromboltam, Smith szemébe néztem, aztán
elfordítottam a tekintetemet, és reméltem, hogy ezt szexinek
találja majd. De sajnos túl sok időt töltöttem azzal, hogy a
Cosmo szextippjeit böngésszem, gyakorolni viszont nem volt
módom őket, így elképzelhető, hogy úgy néztem ki, mint egy
bandzsa, szexéhes bolond.
–  Evie! – dördült fel Smith mély hangja, és őszinte mosoly
ömlött el az arcán.
Rám nézett azzal a mogyoróbarna szemével, és izgató
borzongás futott végig a hátamon.
– Szia, Smith! – köszöntöttem remegő hangon.
– Szia, hugi! Végül csak ideértél. – Cullen felállt és megölelt. –
Ők itt Francesca és Giada. A divatbemutatóra jöttek.
Hát persze hogy modellek voltak. Az univerzum gonosz vicce
a rovásomra. Kettejük mellett hirtelen úgy éreztem, hogy annak
a kilenc kilónak, amelyet olyan nehezen leadtam, inkább
kétszer annyinak kellett volna lennie.
 –  Csatlakozz hozzánk! Kérsz egy koktélt? – kérdezte Smith. –
Vagy egy pohár bort? – Vállat vont, amikor kérdően ránéztem. –
Mintha Rómában lennél. – Aztán a tökéletesen telt ajkaihoz
emelte a poharát, és kortyolt egy nagyot, mozgott az
ádámcsutkája, ahogy nyelt.
Intettem a pultosnak, és a lehető legerősebb italt rendeltem,
ami csak az eszembe jutott.
– Egy Martinit kérek!
A pultos bólintott, és elsietett, hogy hozza az üvegeket,
amelyekből megkapom a szükséges folyékony bátorságot.
Smith halkan kuncogott.
– Biztos, hogy nem akarsz inkább Sex on the Beachet?
A partnere előtt álló rózsaszín koktélra pillantottam, és
megráztam a fejemet.
– A Martini jó lesz. Kösz!
A jelek szerint Francesca és Giada nem nagyon beszélt
angolul, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy fülledt
pillantásokkal és szuggesztív testbeszéddel kommunikáljanak a
srácokkal.
Smith felnevetett valamin, amit Francesca mondott, és
megpaskolta a csaj kezét, mintha fogalma se lenne arról, hogy
miről beszél, de akkor is viccesnek találta.
Ha ezredannyi önbizalmam és vonzerőm lenne, mint ezeknek
a nőknek, akkor nem lennék ebben a helyzetben. Összerándult
a gyomrom.
De miért van egyáltalán Smith oda ezért a nőért? Túl sok
sminket kent magára, és Smith mégis úgy tett, mintha a világ
legérdekesebb dolga lett volna, hogy Sex on the Beachet rendelt.
Én is kérhetnék egy ilyen puccos nevű italt, de attól nem lennék
különleges vagy érdekes.
Egyenesen előremeredtem a polcon sorakozó
italospalackokra, és elöntött a düh. Nevetés robbant ki
mellettem, amikor az egyik nő megkérdezte, ha jól értettem,
talán azt, hogy tényleg Donald Trump-e az elnök.
Ledöntöttem a Martinim felét, aztán remegő kézzel letettem a
poharat a pultra.
–  Tudjátok mit? – fordultam a bátyám és Smith felé. – Azt
hittem, hogy vacsorázni megyünk, de ha ti, srácok, inkább
játszanátok seggfogdosót, akkor én már itt sem vagyok.
Felkaptam a retikülömet a pultról, és felálltam. Felejtsük el az
egészet! Tudtam, hogy mit akarok, de nem leszek senkinek a
balekja.
Smith is felállt.
– Hé, nem menj el!
A derekamra tette a kezét, és mivel hátul mélyen kivágott
ruha volt rajtam, a meleg ujjai a pucér bőrömhöz értek.
Lecsukódott a szemem, és éreztem, hogy remeg a térdem.
Amikor kinyitottam a szememet, összefonódott a tekintetünk,
és látszott Smith arcán, hogy szégyelli magát.
–  Evie-nek igaza van. Gyere! Menjünk vacsorázni! Nem
akarjuk elveszíteni az asztalfoglalást – tette hozzá, és a bátyám
felé fordult.
Mosolyra húzódott a szám. Megkönnyebbültem, és egy kicsit
meg is lepett, hogy Smith annak ellenére észrevette, milyen
dühös vagyok, hogy Francesca közben a karjának nyomta a
műmelleit, és egyfolytában vigyorgott rá.
 Smith pár bankjegyet hajított a pultra, és Cullen is vonakodva
feltápászkodott.
– Igen, ideje menni, azt hiszem.
A hosztesz éppen elindult felénk, hogy az asztalunkhoz
kísérjen bennünket, és láttam, hogy Francesca felírja a
telefonszámát a koktélszalvétára, és bedugja Smith zsebébe.
Mély, megnyugtató lélegzetet vettem, és követtem a hoszteszt
az asztalunkhoz, és járás közben csábítóan ringattam a
csípőmet. Esküdni mertem volna, hogy éreztem Smith tekintetét
magamon. Talán nem jelentett számára semmit a zsebében
lapuló telefonszám. Talán még megmenthetem a mai estét.
Az asztalunknál ültünk, és az étlapot nézegettük, amikor
Cullen megköszörülte a torkát.
–  Szeretnék egy különleges bejelentést tenni a céggel
kapcsolatban.
Smith felemelte a poharát.
–  Ma este nem beszélünk üzletről, tesó. Párizsban vagyunk,
életünkben először és talán utoljára. Élvezzük a jó ételt, a jó
bort és a jó társaságot.
Rámosolyogtam, és kiittam a Martinim maradékát.
Feltételeztem, az volt Cullen nagy bejelentése, hogy Smith
beszáll tőkével a vállalatba. Cullen már tett említést korábban is
valami olyasmiről, hogy bevesz egy másik befektetőt. És mivel
tudtam, hogy Smith a számok embere, nem csodálkoztam, hogy
beszáll csendestársnak – finanszírozza a következő
megrendeléseinket, ha kell.
Cullen beleegyezően bólintott.
–  Rendben! Rengeteg időnk lesz még, hogy a munkáról
beszéljünk.
– Akkor egészségetekre! – emelte fel Smith a poharát. – A régi
barátokra!
Koccintottunk, de szinte üres volt mindhármunk pohara.
–  Rendeljünk még egy üveggel? – kérdezte Smith, miután
kiitta az utolsó korty bort is, és a szemembe nézett.
– Én benne vagyok, ha ti is.
Mély elégedettséggel konstatáltam, hogy Smith szemében is
vágy csillog.
Cullen intett a pincérnőnek, és rendelt egy palack merlot-t,
miközben Smith tovább tanulmányozott engem az asztal
túloldaláról. Kihozták a bort három tiszta pohárral és egy vekni
meleg kenyérrel együtt, és nekem ennyi elég is lett volna
vacsorára, annyira összerándult a gyomrom az idegességtől.
Merlot és egy szelet finom, ropogós kenyér? Számomra ez maga
volt a mennyország. Tuti nem lennék képes végigcsinálni egy
olyan szénhidrátmentes diétát.
Amikor visszatért a pincérnő, Smith kifaggatta a különleges
ajánlatokról, figyelmesen végighallgatta a magyarázatot, aztán
sztéket rendelt. Elmosolyodtam. Az este visszatért a szokásos
kerékvágásba.
Egész vacsora alatt magamon éreztem Smith szemét, és
elöntött a forróság, amikor végigsiklott rajtam a tekintete. Még
a legapróbb dolgok is elbűvöltek benne – például, ahogy az
ajkai összezárultak a villa körül –, és ez az őrületbe kergetett.
Végre befejeztük a vacsorát, elvitték az utolsó tányért is az
asztalról, és készen voltam a következő lépésre, belevágni a
Keféljük Hülyére Smitht-tervbe.
 Miközben a bátyám és Smith azon vitatkozott, hogy melyikük
fizessen, én kimentettem magam, kisiettem a mosdóba, mert
pisilnem kellett, és ellenőrizni, hogyan nézek ki. Végül is nincs
annál rosszabb, mint amikor rá akarod vetni magad egy pasira,
és rájössz, hogy spenót ragadt a fogaid közé. Ez különösen
aggasztó lenne, mivel egyáltalán nem is ettem spenótot.
Megmostam a kezemet, és közben belenéztem a tükörbe.
Biztos vagyok ebben egyáltalán?
Eszembe jutott, mit mondott Maggie, hogy a férfiak a pucérra
borotvált nőket szeretik. Ez csöppet sem tetszett nekem. Nem
fogok megváltozni egyetlen férfi kedvéért sem. Gondosan
fazoníroztam magam odalent, ennek elégnek kell lennie.
Végigfutottam magamban az összes részleten. Már előre
eltettem egy óvszert a retikülöm belső zsebébe. Feltettem még
egy kis szájfényt, és elégedetten bólintottam.
Nem hagytam magam meginogni, felemeltem a fejemet és
kiléptem a mosdóból. Visszatértem az étterembe, és láttam,
hogy Cullen egyedül ül az asztalunknál.
– Hol van Smith? – kérdeztem, és megálltam a bátyám mellett.
Cullen elnyomott egy ásítást.
–  Azt mondta, hogy fáradt. Azt hiszem, kimerítette az
időeltolódás.
Felállt és távozott? Elment lefeküdni? Nyilvánvalóan nem
vette a „kefélj meg!” jeleket, amelyeket egész este felé
küldözgettem a szememmel.
Férfiak.
Megmozgattam a vállamat, hogy enyhítsek a növekvő
feszültségen.
 Magamban pánikoltam ugyan, de semleges kifejezést
erőltettem az arcomra, és hagytam, hogy a bátyám a lifthez,
aztán a szobámhoz kísérjen, miközben egymást kergették a
gondolatok a fejemben. Mit tegyek most?
Mihelyt beértem a szobámba, gyorsan küldtem Maggie-nek
egy sms-t, és fel-alá járkáltam, miközben vártam a válaszát.
Jó néhány percbe beletelt, mire rájöttem, hogy otthon hajnali
négy óra van, és Maggie nem fog válaszolni. Legalábbis
egyhamar nem.
Most vagy soha! Nem vagyok hajlandó eltékozolni ezt a
lehetőséget.
Tudtam, hogy mit kell tennem.
Ideje volt bátran viselkedni.
Mély lélegzetet vettem, és ismét elindultam a lifthez. Ezúttal a
szálloda hallja felé vettem az irányt, és magamban imádkoztam,
hogy meg tudjam róla győzni a személyzetet, hogy Smith
Hamilton felesége vagyok, és elveszítettem a szobakulcsot.
 NEGYEDIK FEJEZET

Smith

Összességében átkozottul jó este volt.

Becsuktam a neszesszeremet, miután fogat mostam, aztán
visszamentem a szállodai lakosztály hálószobájába.
Együtt lóghattam Cullennel, ami mindig jó móka volt. Sikerült
az üzletről is beszélni valamennyit, és egyezett a véleményünk.
Ráadásul megismerkedtünk két nővel is, akik közül az egyik
talán segíthetne, hogy ne érezzem annyira magányosnak
magam ma éjjel. Akkor meg mi a francért vagyok mégis
zaklatott?
Idegesen és valahogy szomorúan másztam be az ágyba, és
megfordult a fejemben, hogy előveszem a laptopomat. A munka
talán segítene megnyugodni. Isten a tanúja, hogy éppen elég
dolgunk lesz, ha azt akarjuk, hogy működjön a tervünk, és
sikerüljön megmenteni Cullen cégét. Halálra melózta magát,
hogy eljusson oda, ahol most van, és borzasztó lenne, ha
kudarcot vallana. Mindig számíthattam rá, és mindent meg
fogok tenni, hogy viszonozzam neki ezt a szívességet.
Már nyúltam a laptoptáskámért, amikor megláttam a
szalvétát az éjjeliszekrényemen, és elmosolyodtam.
Francesca telefonszáma. De nem ezen mosolyogtam.
Legszívesebben hangosan felnevettem volna, mert eszembe
jutott, Evie mennyire kiakadt, amikor azt hitte, hogy semmibe
vesszük őt. Mindig is ilyen volt, soha nem rejtette véka alá,
pontosan hogyan érez minden egyes helyzetben.
A kis Evie.
Már nem is olyan kicsi, emlékeztetett a farkam egy
rándulással.
Testhelyzetet váltottam, és figyelmeztetően megszorítottam a
golyóimat. Egyikünknek sem szabad Evie-re gondolnia. Ja, lehet,
hogy elvégezte a főiskolát, de akkor is mindig Cullen kishúga
marad, és ezen nem változtat se egy születésnapi torta, se egy
diploma.
De akkor miért kell azzal kínoznia, hogy olyan dögösen néz
ki?
Szinte hallottam, ahogy felcsattan Evie hangja. „Ja, nem rólad
szól minden, Smith.”
Ismét önkéntelenül elmosolyodtam, és lekapcsoltam a lámpát.
Nem volt értelme ezen izgatnom magam. Úgysem fogok soha
kikezdeni vele, és úgysem töltünk majd sok időt együtt. Csak egy
kis idő és távolság, és teljesen el is felejtkezem majd róla.
Chicago egy nagyváros, és kétlem, hogy sokszor találkozunk
majd, miután hazatérünk.
Ám abban a másodpercben, ahogy lecsuktam a szememet,
felvillant előttem Evie képe, és a vér azonnal elkezdett a
farkamba áramlani. Nem a ruha tette olyan vonzóvá, bár az is
jól nézett ki. A mélyen kivágott ruha szorosan simult a kerek
idomaira, és eltűnődtem, vajon visel-e alatta egyáltalán
melltartót. A fél golyómat odaadtam volna, hogy kiderítsem…
de aztán megfordult, és láttam, hogy az átkozott holmi
szabadon hagyta a hátát.
Felmordultam, és megfordítottam a párnát, hogy a hideg fele
legyen felül. Evie mindig jókislány volt. Ami azt illeti, mintha
úgy rémlene, hogy alig több mint egy éve még azt mondta
nekem, hogy szűz. Ki végzi el a főiskola több mint felét anélkül,
hogy kefélne?
Evie, ki más.
Nem szándékosan árulta el nekem. Részegen bökte ki a
huszonegyedik születésnapi buliján. Cullennel elvittük
szórakozni, és teljesen berúgott, miután saját súlyának
megfelelő cukormennyiséget pusztított el, hála a Sex on the
Beach koktéloknak. Valószínűleg le kellett volna őt állítanom, de
a berúgás a beavatási szertartás része volt, és nem akartam
ünneprontó lenni. Ráadásul elég vicces is volt nézni, ahogy
elengedte magát, és életében először vadult egy kicsit.
Mindent kitálalt aznap este, és nem csupán átvitt értelemben.
De hála istennek, nem sokra emlékezett később az egészből. Ez
ma este is kiderült, amikor szóba hoztam az italt a vacsoránál,
és a szeme se rebbent. Talán jobb is így. A vécécsésze fölé
görnyedt a bár mosdójában, és én fogtam félre a haját az útból.
Biztosan elhűlne, ha tudná, hogyan végződött az az éjszaka.
Elhessegettem a furán kedves emléket, és lerántottam a
derekamra a paplant, mert hirtelen nagyon melegem lett. Nem
gondolok többet Evie-re. Azért jöttem ide, mert dolgom volt, és
nem állok le, amíg nem végzek. Minden más csak elterelné a
figyelmemet, és erre nincs szükségem.
Lehunytam a szememet, de az izmaim nem lazultak el. Az ital
és az időeltolódás azonban lassan segített. Hamarosan
elkalandoztak a gondolataim, lecsukódott a szemhéjam. Eltűnt a
stressz, és már szinte éreztem, ahogy álomba zuhanok.
A víz csobogása elcsábított a sötétből a tó felé, amelyről a
repülőn álmodtam. A víz partján álltam a holdfényben, és
megjelent előttem a meztelen Evie.
Feszes és telt volt a melle, a dereka olyan vékony és karcsú,
hogy átértem a kezemmel… a kezemmel, amely viszketett, hogy
megérintse őt. Evie elindult felém. Édes, de egyúttal kissé
csintalan is volt a mosolya, ahogy kinyúlt, és a lüktető farkamra
fonta azokat a karcsú, elegáns ujjait.
Megrándultam és felnyögtem, tétova szorításába löktem a
csípőmet. Ó, igen! Nem éreztem bűntudatot. Csak egy varázsló
tudja irányítani az álmait, én pedig nem vagyok varázsló.
Megfogtam a kezét, és a szorítása erősödött a farkamon,
irányítottam, hogyan simogassa hosszú, lassú mozdulatokkal a
farkamat.
–  Jézusom! – nyögtem, és felemeltem a kezemet, hogy
belemarkoljak a hajába.
Ez volt az… a saját hangom, ami visszarántott a valóságba.
Eltűnt a tó és a meztelen Evie képe a holdfényben, de a kéz a
farkamon? Az még mindig ott volt, és átkozottul jó munkát
végzett.
Francesca...
Lassú mosoly ömlött el az ajkaimon. Biztosan rájött, hogyan
szerezze meg a recepcióstól a szobám kulcsát. Tökös lépés volt,
de nem bántam. Különösen most, amikor rám telepedett.
Hallottam, hogy a francia nők szexuálisan merészebbek.
 Vive la France!
Totálisan nem így képzeltem ennek az estének a befejezését,
de feszülten bújtam ágyba, és most jól esne a kielégülés. Kizárt,
hogy kirúgjam az ágyamból ezt a vonzó nőt, akár sértett
törvényt, akár nem.
Felnyúltam, átfogtam a derekát, és felnyögtem, amikor
rájöttem, hogy meztelen. Túl sötét volt ahhoz, hogy lássak, de az
ujjaim remekül felmérték azt, amit a szemem nem tudott.
–  Megölsz – motyogtam. Most, hogy elengedtem a kezét,
tétovábbá vált a simogatása, erőtlenebbé, és többre vágytam. –
Csak incselkedsz velem.
Halkan felnevetett, aztán levegő után kapott, amikor az
ujjaim felsiklottak az oldalán, hogy megsimogassák a mellét.
Fura, úgy emlékeztem, hogy nagyobb. Szinte túl nagy is a
testéhez képest, de most, hogy a markomban fogtam, pont jó
méretűnek érződött a cicije. A telt, puha halmok tökéletesen
illettek a kezembe, a bimbói megmerevedtek a tenyeremben.
Felnyögött, de ez inkább megkönnyebbült sóhajnak hangzott.
Gyorsabban mozgott a keze, mihelyt az ujjaim közé csíptem az
egyik bimbóját. Ringatni kezdte a csípőjét, szaggatottan vette a
levegőt.
–  Olyan érzékeny vagy, pont, ahogy szeretem – nyögtem ki
nagy nehezen. – Jó érzés, bébi?
Igenlően felnyögött, és ez nekem elég is volt.
– Akkor simogasd azt a farkat, édesem! – mordultam rá.
Kész kínszenvedést jelentettek az óvatos mozdulatai. Nem fog
fájdalmat okozni nekem. Bár nem bántam a kissé durvább
szexet sem.
 Eleresztettem a mellét, és elvettem a kezét a rudamról. Nyitott
szájjal nedves csókot nyomtam a tenyerére, aztán újra a
farkamra fontam az ujjait, és felnyögtem, amikor a marka
birtoklóan megfeszült rajtam, és újra simogatni kezdett.
Felültem, és körbefont az illata. Az étteremben
émelyítőbbnek érződött. Most viszont édesen illatozott. Mint a
hotelekben használt szappan és valami citrusos illat. A nyakába
fúrtam az arcomat, és mély lélegzetet vettem, aztán
összezártam a fogaimat a nyakán, azon a ponton, ahol vadul
vert a pulzusa.
– Mmm…
Eleresztette a farkamat és közelebb nyomódott, átkarolta a
nyakamat, a vállamra fektette az alkarját.
Harapdáltam és szívogattam a bőrét, élveztem, ahogy a puha
melle a kemény mellkasomhoz simult.
Egyre állhatatosabbá vált a ringatózása, lassú dörgölőzéssé
változott. Egyenetlen és egy kissé tétova lett a ritmus, ezért
átvettem az irányítást, megmarkoltam a kerek csípőjét, és a
meredő erekciómhoz dörzsöltem. Átnedvesedett a
selyembugyija, engem pedig elöntött a forróság, majdnem
felrobbantam, elvontam hát a számat a nyakától, és az ajkára
tapasztottam.
Jézusom, azok az ajkak! Olyan teltek és édesek és puhák.
Olyan volt őket csókolni, mintha a mennyországban lennék. El
tudtam képzelni, milyen érzés lenne a duzzadt farkam körül. A
csípőjébe vájtam az ujjaimat, gyorsítottam a tempót, szükségem
volt a nyomásra… és tudtam, hogy neki is.
Hátravetette a fejét, és fojtott hangon felnyögött, mintha
könyörgött volna.
Ha többet akart, akkor nem fogom megfosztani tőle.
Lecsúsztattam magamról, beleakasztottam az ujjamat abba a
nedves kis bugyiba, és egyetlen rántással eltéptem a keskeny
kötőt.
Levegő után kapott, amikor az ágyra fektettem, és azt
kívántam, bárcsak láthatnám a testét, miközben lejjebb
csúsztam, és elhelyezkedtem a combjai között. Végigsimítottam
a hasán, és egyre lejjebb csúsztak az ujjaim. Szinte már
zokogott, mire hozzáértem a nedves csiklójához.
–  Sss, minden rendben! – morogtam, és vigyáztam, hogy
érezze a meleg leheletemet a punciján. – Gondoskodni fogok
rólad.
Hallottam, ahogy vadul forgatja a fejét a párnán, amikor újra
végighúztam rajta a hüvelykujjamat, felnyögtem, mihelyt
megéreztem a nedves forróságot.
–  Jézusom, máris készen állsz rám! – mondtam, és a
matrachoz nyomtam a farkamat, annyira vágytam benne lenni.
Egyre gyorsabban kapkodott levegő után, mintha maratont
futna. Lejjebb hajtottam a fejemet, a puha szőr csiklandozta az
ajkaimat. Aztán hosszan, mélyen megnyaltam.
– Ahhhhh!
Valahol a tudatom mélyén érzékeltem, hogy másképpen
hangzott a hangja, de gondolom, az enyém is. A vágy okozza ezt
az embernél. Mielőtt akár egy másodperccel is tovább
elmélkedhettem volna a dolgon, tétován megemelte a csípőjét,
egyenesen a számba nyomta a punciját.
Tökéletes!
 Megmarkoltam a csípőjét és munkához láttam, féktelen
odaadással nyalogattam és szívogattam. Egyszer lágyan és
gyengéden, aztán hosszú és kemény nyelvcsapásokkal.
Olyan merev volt a két lába, az izmai annyira megfeszültek,
hogy tudtam, közel jár a csúcshoz. Egy picit visszahúzódtam, és
mély hangon bátorítottam.
– Ez az, bébi! Élvezz el a kedvemért!
Egy másodperc múltán ismét akcióba lépett a nyelvem. A
csípője vadul mozgott az ütemes szívogatásom ritmusára. A
combjai közé szorította az arcomat, és hosszú, mély sikítás
szakadt fel a torkából.
– Igennnn!
Zakatolt a vér a fülemben, ahogy darabokra hullott
körülöttem. Az illata betöltötte az orromat, és a kiáltásai
elárasztották az érzékeimet, ahogy remegett és rázkódott.
Valahol az agyam mélyén észleltem, hogy angolul kiáltott fel,
nem franciául, de túl messze jártam ahhoz, hogy ez izgasson.
Összerándultak a golyóim, forró folyadék kígyózott felfelé a
farkamban, készen arra, hogy kilövelljen.
Lassan magához tért a csodás orgazmustól, elhúztam tőle a
számat, és benyúltam az éjjeliszekrény fiókjába. Kivettem egy
óvszert, és rekordidő alatt felhúztam a lüktető farkamra.
Még mindig remegett, amikor a combjai közé csúsztam, és
nedves forróságához nyomtam a makkomat.
– Biztosan ezt akarod?
Bólogatott a nyakamhoz szorított fejével.
Lassan haladtam, tudtam, hogy még érzékeny az első
orgazmus után, csak a makkomat nyomtam belé, aztán egy
kicsit többet.
–  Jézusom, nagyon szűk vagy! – morogtam, és a homlokára
hajtottam a fejemet.
Olyan erősen szorított a nedves puncija, hogy már ettől el
tudtam volna élvezni, de nem állt szándékomban ennyivel
megelégedni. Ő végezte eddig a teljes munkát azzal, hogy feljött
hozzám – az volt a legkevesebb, hogy gondoskodom róla, hogy
kétszer elélvezzen. Még mindig próbáltam meggyőzni magam,
amikor fojtott hang szakadt fel a torkából, és felrántotta a
csípőjét, tövig magába préselt, aztán feszülten felkiáltott.
Egyszerre egy tucatnyi gondolat csapott főbe, de közülük csak
egy pár számított. Francesca puncija olyan volt, mintha egy boa
fojtogatná a farkamat.
Fenséges!
Csodálatos!
És egyértelműen nem Francesca.
Vadul kalapált a szívem, mihelyt főbe kólintott az igazság, de
csak akkor tudtam biztosan, amikor összeszedtem az utolsó
csepp akaraterőmet is, hogy elhúzódjak tőle, ami nem volt
könnyű, és felkapcsoltam a lámpát.
Evie!
Felpislogott rám kipirult arccal, kócos hajjal, és a szeméből
bűntudat sugárzott.
Miután megkefélted, te szemétláda!
Krisztusom, Cullen ki fog nyírni! Görcsbe rándult a gyomrom.
– Mi a fasz, Everleigh? – csattantam fel, és talpra ugrottam.
A farkam feszesen felmeredt, életem legnagyobb sokkja
ellenére még mindig kemény volt, mint a gránit. A világ
legfájdalmasabb kangörcsében szenvedtem, de visszafojtottam
a sokkot és dühöt, mihelyt megláttam a könnyeket Evie
szemében.
Felkaptam a paplant és betakartam vele, de előtte azért még
vetettem egy pillantást a legcsodálatosabb cicikre és a
legédesebb, legrózsaszínűbb puncira, amelyet életemben
láttam. Ha már a szexi álmoknál tartunk… ezt a képet most már
soha többé nem fogom tudni kiverni a fejemből.
Lehunytam a szememet, mély levegőt vettem, hogy
megnyugodjak, aztán kifújtam. Amikor kinyitottam a
szememet, láttam, hogy Evie hátracsúszott, az ágytámlának
dőlt, és nyomorultul festett.
– Sajnálom – suttogta, és megrázta a fejét, miközben a paplan
szélével játszott. – Nem is tudom, mi ütött belém.
Majdnem visszavágtam, hogy „kikezdtél velem, és elélveztél
tőlem”. De átkozott legyek, ha megbántam! Olyan dögös volt,
annyira készen állt…
Evie-ről beszélsz. Cullen kishúgáról.
Lehajoltam, és körbetapogattam, míg megtaláltam a lehajított
köntöst, amelyet felvett, hogy átjöjjön hozzám.
–  Tessék! – löktem felé, és bosszantott, hogy a hangom még
mindig rekedt volt a vágytól.
Lerántottam magamról az alig használt óvszert, és felvettem
egy bokszert, míg hátat fordítva vártam, hogy Evie felvegye a
köntöst, amelyet odanyújtottam neki.
– Rendben, most már megfordulhatsz! – mondta lágyan.
Megtettem, aztán leültem az ágy szélére, de még mindig
kavarogtak a gondolataim.
 –  Mi járt a fejedben, Evie? – Majd belehaltam, annyira
szerettem volna tudni.
Nagyot nyelt.
–  Felnőtt vagyok már, Smith. Felnőtt nő, és nem tudom,
milyen, ha valódi szeretője van az embernek.
Ez nevetséges. Kiforraltam egy tervet, és ez az, amit akartam.
– De miért én?
Vállat vont, és elfordította a fejét.
–  Mert kedvellek. Bízom benned. És csodállak. Szóval, miért
ne?
Léteztek ennél rosszabb indokok is, ezt elismerem, és a szavai
enyhítették a dühömet. Szinte vágytam a karomba kapni és
megölelni őt, de a farkam végre abbahagyta a lüktetést, és nem
akartam felbosszantani az alvó medvét.
–  Egyszerűen csak a való világ része akarok lenni, és
elkezdeni élni. Mindig annyira csodáltalak benneteket, srácok,
amiért új dolgokat próbáltatok ki, és olyan bátrak voltatok.
Szerettem volna hasonlítani hozzátok.
Ezt én is szerettem volna. Különösen most, hogy ízelítőt
kaptam belőle.
– A bátyád meggyűlölne engem emiatt. És talán ki is nyírna –
magyaráztam, és elkerekedett szemébe néztem. – De szerintem
vonzó vagy, és szerencsés gazember lesz, aki mellett kikötsz
majd.
Érdekes módon ebben a pillanatban gyűlöltem azt a fazont,
bár csupán egy feltételezett személyről beszéltünk.
Elhessegettem ezt a nevetséges érzést, és tovább győzködtem
Evie-t.
 –  Szóval, bármennyire is szeretnélek mindenre megtanítani,
erről szó sem lehet! De ez nem változtat semmin. Még mindig
örök barátok vagyunk, rendben?
– Ja, rendben – bólintott, és egy hosszú pillanatig nem vette le
rólam a szemét. – Szóval, valószínűleg nem ez a legalkalmasabb
idő rá, de… most mit tegyek?
Megdörzsöltem az arcomat, és tehetetlenül vállat vontam.
–  Tudod mit, Evie? Talán beszélj az egyik barátnőddel vagy
egy pappal, vagy ilyesmi! Nem hiszem, hogy velem kellene
ilyesmiről beszélned, annak ellenére, ami történt. Térjünk
vissza a helyes kerékvágásba! A baráti kerékvágásba.
– Persze, nem, tudom – vágta rá, talpra kászálódott, és vadul
bólogatott. – Úgyis mennem kell. Sok dolgom lesz holnap. És
nézd, tényleg sajnálom! Remélem, hogy meg tudsz bocsátani
nekem.
–  Már meg is bocsátottam – nyugtattam meg, és az ajtóhoz
kísértem.
De nem felejtem el.
Kilépett a folyosóra, és integetett, aztán elszaladt, és eltűnt a
liftben.
Most már nem maradt más számomra, mint elaludni, és nem
a kis Evie Reedről álmodni, aki az imént fordította ki a
sarkaiból a világomat. Mert ha nem tudom őt kiverni a
fejemből, és a bátyja rájön…
Akkor halott ember vagyok.
 ÖTÖDIK FEJEZET

Evie

Annyira megalázó volt.

Már maga Smith sértő elutasítása is, de ami még ennél is
tízszer rosszabb volt, az a saját idióta viselkedésem. El sem
tudtam hinni, hogy milyen ostoba voltam. Látványos kudarcot
szenvedtem tegnap este, és a forró szégyen parazsa lyukat
égetett a mellkasomba.
Megrándult az arcom, amikor kimásztam az ágyból.
Jesszusom! És gyakorlatilag nem is szexeltünk, de a vaginám ezt
nem tudta. Sajgott és érzékeny volt odabenn. És arról már ne is
beszéljünk, hogy mennyire tele volt megbánással.
Komolyan, ki képes elszúrni olyan rettenetesen az első (na, jó, a
második) próbálkozását, hogy még arról se képes meggyőzni a
pasit, hogy végigcsinálja?
Mezítláb kimentem a fürdőszobába, és levettem a
pizsamámat, amíg vártam, hogy felmelegedjen a víz.
Mélységesen szégyenkezve megmostam a hajamat, feltettem a
balzsamot, aztán addig sikáltam magam, amíg teljesen
kipirosodott a bőröm.
Halkan zokogtam tegnap este, amikor visszatértem a
szobámba, míg végül álomba sírtam magam. De ma egy új nap
virradt fel, és hála istennek nem kellett találkoznom Smithszel.
Ez volt ebben az egész szarságban az egyetlen pozitívum.
Tegnap este bementem a szobájába, és befeküdtem mellé az
ágyba. Mélyen és egyenletesen lélegzett, ebből tudtam, hogy
alszik. Nem láttam benne semmi rosszat, hogy hozzábújjak.
Nem tudtam, történik-e bármi más, de így lett. Reagált az
érintésemre, és ettől felbátorodtam, és mielőtt még felfogtam
volna, hogy mi történik, benyúltam a takaró alá, és máris a
leghosszabb, legvastagabb farkat simogattam, amelyet valaha a
kezemben éreztem. A dolgok ezután gyorsan követték egymást.
Levette rólam a köntöst, szívogatta a bimbóimat, míg végül
teljesen átnedvesedtem a vágytól. Olyan magabiztosan
mozogtak az ujjai a bugyimban. Igazi férfi volt, és ez érződött is.
Tapasztalt volt, míg én bizonytalan.
Gyorsan elélveztem, és többet akartam. Szinte elszédültem a
csókjaitól, az érintésétől, és aztán felhúzott egy óvszert, és
megkérdezte, hogy biztos vagyok-e benne. Még soha életemben
nem voltam ennyire biztos semmiben. És aztán belém hatolt,
áttörte magát a szűk falakon, és a feszítő érzés égetett, de
egyúttal csodálatos is volt.
Aztán hirtelen megállt, és elhúzódott tőlem.
Köntösben, törülközőbe tekert hajjal leültem az ágyra, és
felvettem a telefonomat. Arra gondoltam, hogy küldök Maggie-
nek egy sms-t, de mit mondhattam volna neki? Hogy végig igaza
volt? Jézusom!
Nem kellett elárulnom Smithnek, hogy még mindig félig-
meddig szűz vagyok – tudta ő is. Valahogy tudta. Vajon
ugyanolyan csodálatos érzés volt neki is, mint nekem?
Valószínűleg nem, különben nem lökött volna el magától,
mintha megégettem volna.
Lebámultam a telefonomra, még mindig azon tűnődtem, hogy
mit csináljak, amikor megjelent egy üzenet a bátyámtól.

CULEEN: Gyere le reggelizni! A lobbi túloldalán lévő

étteremben vagyunk.

Smithszel van odalenn. Kizárt, hogy csatlakozzam hozzájuk!

Rosszullétet tettetek, ha kell – utazási hasmenést. Ez egy létező
dolog, igaz?
Csak éppen akkor feljönne a bátyám, hogy megnézze, mi van
velem, bedobná az aggódótestvér-kártyát, és Smith megtudná
az igazat – hogy túlságosan szégyellem magam ahhoz, hogy a
szemébe nézzek.
Mindegy, leszarom! Nem fogom megadni neki ezt az
elégtételt. Lemegyek, magabiztos és nyugodt leszek, mint akit az
egész nem érdekel – maga a megtestesült érett felnőtt, aminek
egyáltalán nem érzem magam –, és aztán hamarosan
mindnyájan hazatérünk, és soha többé nem kell látnom Smitht.
Válaszoltam Cullen sms-ére, megírtam neki, hogy várjanak
meg a rendeléssel. Aztán megszárítottam a hajamat,
kisminkeltem magamat, és elégedetten megállapítottam, hogy
olyan jól nézek ki, hogy Smith bánni fogja, amiért lemondott a
tegnap éjszakai kis kalandunkról.
Utáltam, hogy pontosan tudom, milyen érzés, amikor azok a
telt ajkak szívogatják és nyalogatják az érzékeny pontjaimat,
utáltam, hogy tudom, simán képes két perc alatt kielégíteni,
utáltam, hogy csak rövid pillanatokig érezhettem őt.
 De leginkább magamat utáltam, amiért ilyen ostoba voltam.
El sem tudtam hinni, hogy azt gondoltam, működni fog a
tervem, hogy besétálok a szobájába, és elcsábítom őt.
Krisztusom, talán még fel is jelenthetett volna zaklatásért, ha
akar!
Fogalmam sem volt, mit mondjak vagy hogyan viselkedjek, ha
meglátom Smitht, de összeszedem minden bátorságomat, és
megpróbálom, amit csak tudok.
Elég alapozót tettem fel, hogy eltakarja a sötét karikákat a
szemem alatt, mert egész éjszaka csak forgolódtam az
ágyamban alvás helyett. Aztán felvettem egy szűk, sötét
farmert, amelyet mintha rám öntöttek volna, és egy kivágott
piros pulóvert, amelyik kiemelte a dekoltázsomat. Fekete
tűsarkú csizma és egy kis szájfény, és kész is voltam.
Egyen meg a sárga irigység, Smith Hamilton! Te szamár!
 HATODIK FEJEZET

Smith

A francba!
Mindent megpróbáltam, hogy olyan lazán dumáljak
Cullennel, ahogyan mindig is szoktunk. De úgy éreztem, mintha
kiszívták volna az oxigént a teremből, mihelyt Evie betette a
lábát az étterembe.
Persze fél éjszaka sajogtam és vágyakoztam, aztán beadtam
végül a derekamat, és kivertem magamnak a képre, ahogyan
széttárt lábakkal, nedvességtől csillogó puncival feküdt az
ágyamon.
És persze hogy egész reggel próbáltam elfelejtkezni arról, ami
történt.
De mindez nem segített, amikor a tekintete átsiklott a bátyján,
és megállapodott rajtam. Elpirult, ami elárulta, hogy ugyanazok
a mocskos gondolatok kavarogtak a fejében, mint az enyémben.
Félig felágaskodott a farkam, és megköszörültem a hirtelen
kiszáradt torkomat.
Jézusom, ez egy hosszú nap lesz!
Tegnap éjjel majdnem átmasíroztam a szobájába, hogy
magyarázatot követeljek, megkérdezzem tőle, mi a csudát
gondolt, de végül nyugton maradtam, mert nem bíztam teljesen
magamban, hogy nem ajánlom-e fel neki, hogy ott folytassuk,
ahol abbahagytuk.
Cullen felállt, és az asztal túlsó felén álló üres szék felé intett.
– Szia, hugi!
– Sziasztok, srácok... – motyogta Evie.
Csodásan festett frissen lezuhanyozva, mesterien
kisminkelve. Biztos voltam benne, hogy direkt azért fordított
extra figyelmet a külsejére, hogy engem kínozzon.
–  Jó reggelt, napsugaram! Jól nézel ki ma! – mormogtam és
elvigyorodtam. – Jól aludtál, ugye?
A sötét, még a smink alatt is feltűnő karikák a szeme alatt
választ adtak a kérdésre, de nem bírtam megállni. Nem
akartam meghúzgálni a copfjait. Ellenkezőleg, feltett
szándékom volt úgy tenni, mintha Evie itt sem lenne, és szuper
udvariasan, de távolságtartóan viselkedni vele. És aztán
megláttam az arcát, és kibújt belőlem a kisördög. Ha már
szenvednem kellett a bolond ötlete miatt, és nem tudtam
kiverni a fejemből a meztelen testének képét, akkor semmi ok
nem volt rá, hogy ezt egyedül tegyem.
Evie felvonta a szemöldökét, és már nyitotta a száját, de aztán
Cullenre pillantott, és gyorsan be is csukta. Mély lélegzetet vett,
és édesen rám mosolygott, de figyelmeztetés villant a szemében.
–  Remekül vagyok, és igen, teljesen eseménytelenül telt az
éjszaka. Úgy aludtam, mint egy kisbaba. Kösz, hogy
megkérdezted!
Vissza kellett fojtanom a nevetést. Mindig is éles volt a nyelve,
de most már nem csupán hallottam, hanem meg is ízleltem. És
érdekes módon mindkettőből többre vágytam.
 A tűzzel játszol, Smith!
Mintha nem lettem volna vele tisztában. Tegnap éjjel is azzal
játszottam, és nem tagadhattam le, hogy ez volt életem egyik
legszexibb élménye. Bár a józan eszem azt súgta, hogy semmi jó
nem sülhet ki belőle, nem bírtam megállni, hogy ki ne derítsem,
meddig mehetek el.
– Én is jól aludtam volna, csak a szoba egy kicsit… szűk volt. A
te szobád is szűk volt, Evie?
Fojtott köhögés tört fel Evie torkából, mire Cullen felnézett a
dossziéból, amelyet olvasott, és a vizeskancsó felé intett.
– Igen, Evie, igyál valamit, jó? Még nem rendeltünk semmit az
italokon kívül. Van víz és kávé… vagy inkább egy szűz mimózát
szeretnél? – kérdeztem, és ártatlanul felvontam a
szemöldökömet, de Evie arca rózsaszínről pipacsvörösre
változott.
– Khm, az… az nem csak sima narancslé? – hebegte, és a füle
mögé tűrt egy mézszínű tincset.
Úgy tettem, mintha el kellene gondolkodnom a válaszon, és
aztán bólintottam.
– De, azt hiszem, az. Kérsz belőle?
Megrázta a fejét, és motyogott valamit az orra alatt, ami
seggfejnek hangzott, de mielőtt felfoghattam volna, Cullen
becsukta a dossziét, amelyet eddig lapozgatott, és mindkét kezét
az asztalra fektette.
–  Először is szeretném elmondani, mennyire örülök, hogy
mindketten itt vagytok! Szuper fontos a számomra, hogy
hajlandóak vagytok segíteni, mögém és az üzlet mögé állni a
szükség órájában. – A húga felé fordult, és szeretettel
rámosolygott. – Evie, Nana olyan büszke lenne rád és a nőre,
akivé váltál! És Smith, komolyan, nem is vágyhatnék jobb
barátra nálad! Szóval nagyon izgatott vagyok, mivel… –
Megszólalt a telefon Cullen dossziéja mellett, és felemelte az
ujját, ahogy lenézett a kijelzőre. – Szavam ne felejtsem! A
londoni közvetítőnk hív, és beszélnem kell vele. Adjatok nekem
tíz percet!
Felpattant a székéről, átsietett az éttermen, aztán ki az
előtérbe, és közben a füléhez szorította a telefont.
– Igen, én vagyok az. Mi a helyzet? – Aztán eltűnt a szemünk
elől, otthagyott minket Evie-vel egymásra meredve.
Nem volt értelme úgy tenni, mintha nem történt volna meg.
Jobb volt megbeszélni a dolgot, hogy aztán továbbléphessünk.
Egyszerre szólaltunk meg.
– Nézd, én…
– Mi járt a f…
Evie elhallgatott, és intettem.
–  Folytasd, kérlek! Mint tudod, az a mottóm, hogy mindig a
hölgyeké az elsőbbség.
Evie esetében az urak nem követték a hölgyeket, de ki tartotta
számon?
A farkam megrándult a cipzár alatt, emlékeztetőül, hogy
igenis van, aki számon tartja.
Megfeszült Evie álla, és ököllel az asztalra csapott.
– Fejezd be a szarakodást! Pontosan tudod, hogy mit csinálsz.
Rápislogtam, aztán vállat vontam.
– Nem igazán értem, miről beszélsz.
–  Szűz mimóza? És a szűk szállodai szoba? Mi a fene bajod
van? Mintha azt akarnád, hogy Cullen megtudja. Tudod te, hogy
milyen zabos lenne? – sziszegte, és olyan hevesen zihált, hogy a
melle izgatóan a pulóveréhez simult.
Egy másodpercre kikapcsoltam, ahogy felvillantak az
agyamban az előző éjszaka képei, mint egy pornófilm jelenetei.
Evie, ahogy hozzám dörgölődzött. Az ajkába harapott, ahogy
kéjesen felkiáltott. Ahogy a szűk vaginája szorított, magába
szívta a farkamat, szinte könyörgött, hogy robbanjak fel, és
töltsem meg a forró magommal.
–  Smith!– csettintett Evie az ujjaival az arcom előtt. –
Hallóóóó!
Megrángattam az ingem nyakát, azt kívántam, bárcsak ne
vettem volna fel nyakkendőt!
–  Ja, itt vagyok. Bocs, csak nagyon eleven képek villantak fel
előttem.
Evie morcosan rám meredt, remegett a keze, amikor
odanyújtotta a kávésbögréjét a pincérnőnek, aki megállt az
asztalunk mellett a gőzölgő kiöntővel.
–  Cullen nem fog tudomást szerezni róla. Nem fogja
megtudni, hogy a tiéd a világ legszűkebb teáscsészéje.
– Mi a fene baj van veled? Lehetne, hogy ne beszéljünk róla? –
sziszegte.
– Bocsáss meg, cukorfalat, sajnálom! Kurvára nem tudom, mit
csináljak. Mit akarsz, hogyan viselkedjek… mintha nem lettél
volna meztelen és nedves, nem dörgölőztél volna tegnap éjjel a
farkamhoz?
Elvigyorodott, de színlelt volt a mosolya, nem érte el a szemét.
– Ja, az szuper nagy segítség lenne.
 Legszívesebben felröhögtem volna, de a reakciói alapján Evie
messze nem találta olyan szórakoztatónak a helyzetet, mint én.
Reszkető kézzel az ajkához emelte a kávésbögrét, aztán
megállt, és még mindig egyenesen rám nézett.
– Csak tegyél nekem egy szívességet, és felejtsd el, ami tegnap
éjjel történt.
Ja, persze. Az nem lehetséges.
Nem bírtam megakadályozni, hogy az agyam felidézze Evie
csodálatos, kellemes puhaságát. Az érzést, ahogy alattam
feküdt, az illatát, azt, amilyen gyorsan elélvezett, mintha
kétségbeesetten vágyott volna rá…
Ismét lüktetni kezdett a farkam.
Krisztusom!
–  Mit szólnál ehhez… Elfelejtem, hogy betörtél a szobámba.
De a tegnap éjszakát? Azt soha.
–  Ah! – Evie a kezébe temette lángoló arcát. – Megtennéd
mégis? Lécci!! Csak szeretnék elfeledkezni róla, hogy egyáltalán
megtörtént, és azt akarom, hogy te is ezt tedd! Töröld ki az
agyadból! Olyan nagy kérés ez?
Hagytam, hogy a tekintetem végigvándoroljon azokon a kerek
idomokon, amelyek olyan fincsik voltak, hogy be kellett volna
őket tiltani, és a szám megint gondolkodás nélkül mozogni
kezdett.
–  Ami azt illeti, nem tehetem. Soha nem fogom elfelejteni,
milyen érzés volt, amikor az arcomba élveztél. Ahogy a
combjaid összeszorultak a fejem körül, amikor remegtél
alattam. És őszintén? – Hagytam, hogy a tekintetem lecsússzon
a pulóverje elején, a kemény bimbóin, amelyek kidudorodtak a
puha anyag alól. – Azt hiszem, te sem tudod elfelejteni. De
drukkolok, hogy sikerüljön.
Megmozdult a karcsú nyaka, ahogy nyelt, és hirtelen a
helyiség – és a nadrágom – túl szűknek érződött.
–  Szabad kezet kapsz, hogy megdöngesd az összes tyúkot a
bárban. Vedd ezt ajándéknak!
Keserű kifejezés ömlött el Evie arcán, és az ölébe terítette a
szalvétát.
– Milyen nagyvonalú vagy!
Csekély vigasz volt. Nem állt szándékomban megtenni.
Akárhogy legyen is. Ami baromi fura volt.
–  Jó híreim vannak – szólalt meg Cullen, aki visszatérve az
étterembe az asztalunkhoz ért. – Minden remekül megy
Londonban. Visszatérhetünk az üzlethez. – A tekintete kettőnk
között cikázott. – Minden rendben, srácok?
– Aha – vágtam rá, és kényelmesebben elhelyezkedtem, hogy
enyhüljön a nyomás az ölemben. – Minden rendben. Csak Evie
kezdett lázba jönni, arról beszélt, mennyire tetszenek neki az új
modellek. Evie, miért nem ismétled el Cullennek, amit nekem
mondtál?
Evie felemelte a fejét és bólintott.
–  Hát persze. Éppen azt fejtegettem, hogy az új modellek
hasonlítanak a régi fajtához, és klasszikusak, de egy kis modern
beütéssel. Igazán finom csipkéből készültek gyöngygombokkal,
de a standard fekete és krémszín helyett buja új színeket
használtunk. Ami azt illeti – villantott rám egy gonosz mosolyt
–, már le is stoppoltam egy melltartó-bugyi összeállítást minden
színből. A málna a kedvencem.
 Ah!
A málnaszín olyan jól mutatna az aranybarna bőrén.
Elképzeltem, ahogy az íróasztalomon fekszik egy szál
málnaszínű selyembugyiban, és mintha villám hasított volna a
farkamba.
Evie olyan diadalittasnak látszott, nem is kellett eltűnődnöm
rajta, vajon tisztában van-e vele, milyen ügyesen betalált.
Evie – egy. Smith – nulla.
–  Örülök, srácok, hogy ennyire belemelegedtetek az üzletbe!
Mert pontosan ezért hívtalak ide mindkettőtöket. Csodás híreim
vannak! – nézett Cullen jelentőségteljesen előbb az egyikünkre,
aztán a másikunkra.
Evie aggódó pillantást vetett rám, de csak vállat vontam,
éppen úgy nem értettem az egészet, ahogyan ő. Fogalmam sem
volt, mi az a nagy hír, hacsak Cullen nem árulta még el neki,
hogy befektetek az üzletbe, és ideiglenesen pozíciót vállalok a
cégben.
–  Hivatalosan is egy csapat leszünk. A három amigó! –
vigyorgott ránk Cullen, várta, hogy lelkesedést mutassunk, de
mindketten dermedten hallgattunk.
Végül én találtam meg elsőként a hangomat, megigazítottam a
nyakkendőmet, próbáltam lazának mutatkozni.
– Mit értesz pontosan az alatt, hogy „csapat”?
Evie nem dolgozott a cégnél. Persze volt benne tulajdonrésze,
mint a család többi tagjának is, de nem folyt bele a napi ügyek
intézésébe. Csak most végezte el a főiskolát, és arról volt szó,
hogy utazgat, hogy megtalálja önmagát, vagy mit csinálnak
mostanában ezek a friss diplomás kölykök.
 –  Evie elfogadta a posztot, amelyet felajánlottam neki a
marketing területen. Ő fogja kezelni a közösségimédia-
megjelenésünket. Te magad is mondtad, Smith, hogy ez az egyik
gyengeségünk.
Egy pillanatra összeszorítottam a szememet, azt kívántam,
bárcsak lenne egy kurva időgépem, hogy visszamenjek a
múltba, és pofán vágjam magam, amiért ezt megemlítettem.
– És már szereztem is új irodát Chicagóban, ahol mindnyájan
elférünk, minden kész, és csak arra vár, hogy elkezdjük –
folytatta Cullen.
–  Bocs, de nincs már Smithnek egy másik állása? – Élesen
csattant Evie hangja, és némi pánik sugárzott belőle, miközben
idegesen dobolt az ujjaival a combján.
– De. Ám az főleg tanácsadás és befektetés. Felajánlott nekem
hat hónapot az idejéből, és a tapasztalatait, és bolond lennék, ha
nemet mondanék rá. – Cullen elégedett mosollyal az arcán
visszaült a helyére. – Remek lesz! Hárman együtt hamar ismét
nyereségessé tesszük a céget.
Csend ereszkedett ránk, ahogy próbáltuk megemészteni, amit
mondott.
– Mi a baj? Miért viselkedtek ilyen furcsán? – kérdezte Cullen
összeráncolt homlokkal.
Bármennyire élveztem is cikizni Evie-t, azt nem akartam,
hogy Cullen megérezze, hogy történt valami köztünk, és
megváltoztak a dolgok.
Mosolyt erőltettem az arcomra, és megráztam a fejemet.
– Semmi baj! Csak meglepődtem, ennyi az egész. Nem láttam
a fizetését a kiadások között, amikor tegnap átnéztük a
számokat.
–  Ja, még dolgoztam rajta, ezért hagytam ki üres helyet a
marketingtanácsadó sorában.
Most, hogy mondta, ez már nekem is feltűnt. A francba,
alaposabban ki kellett volna faggatnom őt!
–  Evie, részedről rendben van így? – kérdezte Cullen, és a
húga felé fordult.
–  Hát persze! – felelte és felhorkantott. – Szuper! A
legszuperebb szuper!
Evie hebegett. Pedig ő soha nem hebegett.
Cullen zavartan kuncogott, és megdörzsölte a kezét.
–  Örömmel hallom. Szóval, az előbb hívott a közvetítő az új
kollekcióval kapcsolatban. Mi lenne, ha munkához látnánk?
A gondolataim még mindig száguldottak, miközbe Cullen
tovább fecsegett, szövetmintákat és reklámterveket szedegetett
elő a táskájából. Képes voltam észnél maradni azok után, ami a
szállodai szobámban történt, viccelődni rajta Evie-vel, mert
csak egy múló dolog volt. Csak egy futó pillanat. Amire majd
visszatekintek, és szeretettel emlékezem. És igen, tudtam, hogy
pár napot együtt töltünk majd Párizsban, de utána? Azt hittem,
utána csak alkalmanként kell majd találkoznom vele egy-egy
ünnepi partin.
De most? Egész nap, mindennap látnom kell majd Evie-t?
Most aztán már tuti nem fogok nevetni a dolgon. Ez a nő lesz
a halálom.
 HETEDIK FEJEZET

Evie

Lehetne még ennél is nagyobb szívás ez a hétfő?

Próbáltam kitisztítani a kávéfoltot egy nedves törlőkendővel a
krémszínű selyemblúzomból, és szitkozódtam az orrom alatt. A
mai napnak szuper izgalmasnak kellene lennie – négy évig a
belemet is kidolgoztam a főiskolán, és ez volt az első napom az
első munkahelyemen, ahol jelentőségteljes munkát kaptam.
Elfoglalom a helyemet a családi birodalomban a bátyám
jobbkezeként, aki a kormányt tartja.
Ehelyett tizenöt percig kerestem ennek a behemót épületnek
az átkozott bejáratát, és kétszer meg kellett kerülnöm az egész
tömböt.
Ki nem képes megtalálni egy bejáratot? Ezek szerint én.
Visszagyömöszöltem a törlőkendőt a hatalmas retikülömbe,
és lenyalogattam a kihűlt kávét a műanyag tetőről, amire
kifolyt.
Kinyitottam az irodánk üvegajtaját, és azonnal megláttam a
bátyámat. Az egész iroda alig volt több egyetlen tágas, nyitott
helyiségnél – betonpadlóval és fedetlen csövekkel a
mennyezeten. Cullen figyelmeztetett, hogy ne várjak semmi
puccosat, de ez azért túl egyszerű volt.
 – Gond nélkül idetaláltál? – kérdezte a bátyám, és mosolyogva
felnézett a laptopjából.
Gyilkos pillantás vetettem rá.
Halkan kuncogott.
– Bocs, akartam szólni. Az átalakítás miatt nehéz észrevenni.
A Billy’s Bagel ajtaján kell bejönni, aztán felmászni egy
emeletet. – Elhessegette a gondolatot. – Nem érdekes.
Nyilvánvalóan magad is rájöttél. Hiszen itt vagy.
Smith viszont nem volt még itt. Legalább megelőztem, és volt
egy percem, hogy összeszedjem magam.
–  Körbevezetnélek, de… – intett körbe Cullen. – Ennyi az
egész. A másolót arra találod. A mosdó a folyosóról nyílik.
Hatalmas volt a helyiség, az egyik oldala végig ablak,
ahonnan rá lehetett látni az alattunk elterülő építési területre.
Nem volt benne semmi különös, de tetszett.
Bizonyos szempontból még mindig start-upként működtünk.
Nem volt szükségünk semmi puccos dologra. Amikor a bátyám
pár éve átvette az üzletet, a cég alig termelt némi nyereséget,
éppen csak annyit, hogy ne menjen csődbe. Idén viszont már
milliókat kereshetünk – feltéve, hogy sikerül rendbe tennie a
leltárt, és valóban befutnak az ígért megrendelések. Izgalmas
idők ezek mindnyájunk számára.
–  Ez itt a te helyed. Smith és köztem – mutatott Cullen a
középső asztalra a három közül.
Egyik sem volt hatalmas vagy feltűnően szép, de jól néztek ki
– rétegelt műanyag lap króm lábakkal, fehér, bőr
karosszékekkel. Szürke szőnyeg fedte a betonpadlót, és egy-egy
apró fémszemetes állt mindegyik asztal alatt. Mindegyik asztal
tetején volt egy vakító narancssárga ceruzatartó a laptop
mellett. Rendezett és tiszta volt minden, ahogyan szeretem.
Állt még egy méretes munkaasztal az ablak alatt, tele
melltartókkal, kombinékkal és rengeteg anyagmintát
tartalmazó könyvvel együtt.
–  Kösz, Cullen! Hogy hiszel bennem. – Elmosolyodtam ahogy
leültem a helyemre a bátyám mellett.
–  Még szép, hogy hiszek benned, hugi! – mosolygott vissza. –
Átküldtem neked e-mailen az instrukciókat, ha be akarsz lépni
a rendszerbe.
– Rendszerbe? – Ismét belekortyoltam a kávémba.
–  Igen, hogy hozzáférhess a közös fájlokhoz és az üzleti
dokumentumokhoz. És a faxhoz meg a nyomtatóhoz. – A
helyiség hátsó sarka felé biccentett, ahol egy ajtó vezetett az
apró szobához, ahol a nyomtató található.
– Remek! Alig várom, hogy munkához lássak!
De a varázslat hirtelen véget ért, amikor Smith besétált, és
olyan hihetetlenül szexin nézett ki, hogy majdnem lenyeltem a
nyelvemet.
–  Öltöny és nyakkendő… Nem kellett volna! – jegyezte meg
Cullen a közeledő Smithnek.
Cullen farmert és pólót viselt, ahogy általában. Ha jobban
belegondolok, Smitht soha nem láttam másban, csak öltönyben.
Úgy viselte, mint egy lovag a páncélját, mintha az képes lenne
megvédeni őt a világtól.
–  ´reggelt! – csikorogta Smith azon a reszelős, ébredés utáni
hangján, és az egész testem reagált rá.
Levette a laptoptáskát a válláról, és leült a mellettem álló
asztalhoz. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a friss, férfias
illatát. A mostaninak felnőtt életem legizgalmasabb
időszakának kellett volna lennie, ehelyett tönkretette a tény,
hogy kudarcba fulladt az egyéjszakás próbálkozásom a bátyám
legjobb haverjával, üzlettársával és az új kollégámmal.
Olyan volt az egész, mint egy rossz vicc. Hogyan élhetném túl,
hogy alig pár méterre ülök majd Smithtől napi kilenc órán
keresztül? A francba! Felmondtam volna, ha tudom.
Cullen és Smith belemerült a beszélgetésbe a negyedéves
megrendelésekről és bevételi előrejelzésekről, de én nem
igazán figyeltem rájuk, mert próbáltam levegőt venni.
Nemcsak arról volt szó, hogy szükségem volt erre az állásra.
De annyira akartam is, hogy belesajdult a szívem.
Kétségbeesetten be akartam bizonyítani a szüleimnek és a
bátyámnak, hogy képes vagyok megbirkózni a való világgal, és
nem cseszem majd el. Vagyonos és kiváltságos családba
születtem – szerettek és dédelgettek, a legjobb iskolákba
járattak. Most megkaptam az esélyt, hogy végre bebizonyítsam,
több van bennem, mint amit a kiváltságos neveltetés sugall.
Készen álltam arra, hogy dolgozzak. Hogy lekerüljön a
vállamról annak a súlya, hogy soha életemben nem tettem
mást, csak elvettem.
Az e-mailen érkezett utasításokra összpontosítottam, és a
laptopon hamarosan be is léptem a rendszerbe. Megnyitottam
azt a grafikákat és vállalati logót tartalmazó fájlt, amelyet a
grafikus küldött át a kész tervekkel. Azzal terveztem tölteni a
napot, hogy frissítem a közösségi oldalainkat, hátha felfigyel
ránk a sajtó.
 Megnyitottam egy e-mailt, csatoltam a logónkat – Sophia’s
felirat csinos betűtípussal, pasztellrózsaszínben szedve egy
átlátszó csipkemelltartón –, és bepötyögtem egy gyors üzenetet.

Maggie, nézd meg az új logónkat! Szuper cuki, igaz? Ó,

és egy méterre ülök Smithtől. Szerinted is kínzás?

Beírtam a címét, megnyomtam az ENTER-t, aztán a KÜLDÉS

gombot. Csak ezután vettem észre, hogy a címzett egy bizonyos
Mack, nem pedig Maggie.
– Ah… ki az a Mack Lively? – kérdeztem, miután megnéztem a
nevét az elküldött levelek között.
Cullen nyelt egyet, és felém fordult.
–  A regionális áruházlánc vezetője Bostonban, akivel
szeretnénk szerződést kötni. Miért?
Összerándult a gyomrom, hirtelen olyan rosszul lettem,
mintha nem kávét, hanem savat ittam volna.
– Véletlenül neki küldtem el egy Maggie-nek szánt levelet.
– A francba, Evie! Hogyan történhetett ez?
Nagyot fújtam. Kezdett megfájdulni a fejem. Alig harminc
perce voltam idebent, és máris elszúrtam. Smith jelenlétét
okoltam miatta – felkavart, de ezt nem árulhattam el Cullennek.
– Beírtam az M-et, és aztán megnyomtam az ENTER-t. Mindig
Maggie neve ugrik fel elsőként, nekem meg sem volt ennek a
Mack nevű fickónak az e-mail- címe. Nem is értem.
Cullen káromkodott egyet a bajusza alatt, és Smith komor
arckifejezésén is látszott, mennyire sajnál.
– Beléptél a rendszerbe, Evie – magyarázta Cullen. – Most már
hozzáférsz minden klienshez és üzleti kapcsolathoz. – Nagyot
fújt, megfeszült az álla.
– Valóban. Sajnálom! Nem fog többet előfordulni.
–  Mi volt a levélben? – kérdezte Cullen, és elfelhősödött az
arca.
–  Csak az új logónk… és egyebek. – Lenéztem a klaviatúrára,
és még inkább elromlott a kedvem.
Smith megköszörülte a torkát.
– Csak az első napi idegeskedése az oka. Bárki elkövethet egy
ilyen egyszerű hibát. Biztos vagyok benne, hogy nem kell
aggódnunk miatta. Ne ostorozd magad, Evie!
Kifújtam a visszatartott levegőt.
Cullen bólintott.
–  Ne izguld túl magad; ez még csak az első napod! Hamar
megtanulod majd a szabályokat.
Mosolyogni próbáltam, és belekortyoltam a kávémba. A
bátyám legalább nem sejtette, hogy a mellettünk ülő férfi miatt
vagyok ideges.

***

Valahogy sikerült túlélnem az első napomat. A katasztrofális

kezdés után fel sem emeltem a szememet a laptopomról, csak
egyszavas válaszokat adtam Smith és Cullen kérdéseire, mert
féltem, hogy esetleg elárulom magam.
Nyoma sem volt Smith játékos oldalának, amelyet Párizsban
mutatott, egész nap méla és levert volt. Nem nekem való ez a
fajta kínszenvedés, ezért különösen hálás voltam, amikor
megláttam, hogy Maggie belép a bár ajtaján munka után.
–  Hála istennek, hogy itt vagy! – motyogtam, és
megmarkoltam a borospoharamat.
Maggie arca elborult.
–  Szia, édesem! Annál valami erősebbre lesz szükséged –
biccentett a pohár merlot felé.
Vállat vontam. Nem számított. Az alkohol nem oldhatta meg
ezt a problémát.
Miután visszatértem Párizsból, elmeséltem Maggie-nek az
egész mocskos történetet. Becsületére váljék, hogy csak egyszer
nevetett a szánalmas tervemen, hogy betörök Smith szállodai
szobájába, aztán együttérzően megrándult az arca, amikor
elmondtam neki, hogy Smith elhúzódott tőlem, és gyakorlatilag
kirúgott, mihelyt rájött, hogy én vagyok az. Utána csak biztatott
és bátorított.
A véleménye? Ideje lenne tovább lépnem. De nem tudtam, ezt
hogyan tegyem. Azt kívántam, bárcsak kitörölhetném valahogy
a múltat! Amihez egy időgépre lenne szükségem.
–  Borzalmas! Olyan közel ül hozzám, hogy érzem a kölnije
illatát. És olyan szánakozóan néz rám.
Maggie bólintott.
– Pontosan ezért tökéletes számodra az új tervem.
–  Csupa fül vagyok – feleltem, aztán kiittam a maradék bort,
és intettem a pultosnak, hogy hozzon még egy pohárral.
–  A legjobb módszer ahhoz, hogy túljuss valakin, ha szerzel
magadnak valaki mást.
Az alkoholtól felbátorodva kieszeltünk egy új tervet – egy
profilt az egyik internetes társkereső oldalon, amelyet Maggie
mindjárt meg is csinált a telefonomon.
–  Miss Szex Ötven Árnyalata keres egy szerethető, Christian
Grey-típusú férfit összebújáshoz, rosszalkodáshoz és
egyebekhez.
Kikaptam a kezéből a telefonomat.
– Nem írhatsz ilyesmit!
Önelégülten elvigyorodott.
– Hoppá! Már késő.
Sokkal jobban éreztem magam, mire letoltunk egy palack
bort, aztán befaltunk fejenként pár tacót az egyik utcai árusnál.
A taxiban hazafelé már elhittem, hogy minden lehetséges.
Talán mégsem fogok szánalmas vénlányként, pókhálós
puncival meghalni. Volt egy új tervem, amelyiknek semmi köze
nem volt Smith Hamiltonhoz. Nem számított, hogy fél
életemben szerelmes voltam belé… éppen ideje volt végre
továbblépni!
A félresikerült csábítási kísérletem villogó neonjel volt Isten
részéről, hogy lépjek tovább. Kicsoda az a Smith?
Holnap új nap virrad majd rám.
 NYOLCADIK FEJEZET

Smith

A számítógép képernyőjére meredtem. Aznap már vagy a

tizedik alkalommal fordult elő, hogy egyetlen számot sem
láttam magam előtt, pedig betöltötték az egész képernyőt.
Nem, nyolcasok helyett Evie Reed buja idomait láttam a maga
teljes pompájában, ahogy elterült a szállodai szobám ágyán.
Hatosok és kilencesek helyett az agyam tucatnyi érzéki képet
vetített elém arról, ahogyan éppen azt csináltuk. A számmal
azon az édes, nedves punciján, a forró, buja ajkaival a
farkamon.
Egyesek helyett eszembe jutott a titkos tudat, hogy én voltam
az egyetlen férfi, aki beléhatolt.
Egy hete volt, hogy hazautaztunk Párizsból az Egyesült
Államokba, és elkezdtünk együtt dolgozni. Nem vagyok bolond
– tudtam, hogy az első nap nehéz lesz. És igazam is lett. A hétfő
maga volt a pokol, ahogy zavartan próbáltuk elkerülni egymást,
mint két hajó, amely elhalad egymás mellett az éjszakában.
Csak éppen olyan kétségbeesetten szerettem volna
megkefélni azt a hajót, hogy szinte állandóan állt a farkam.
Keddre úgy éreztem, hogy kézben tartom a dolgokat.
Kivertem magamnak, miután hétfőn hazaértem, és aztán
másnap reggel is, mielőtt elindultam dolgozni.
Aztán Evie kedden úgy döntött, eljött az ideje, hogy felvegye a
vadonatúj, fekete „dugj meg!” tűsarkú szandálját, amelyből
kivillantak a frissen lakkozott skarlátvörös körmei, így végem is
volt.
Sikerült túlélnem a napot, de éppen csak.
Szerdán már nem csupán kivertem magamnak a zuhany alatt
munka előtt, de távol is tartottam magam az irodától.
Leköltöztem a földszinti kávézóba, miután közöltem
mindenkivel, aki kész volt meghallgatni, hogy valami extra
számolós és szuper fontos dolgom van, és senki se zavarjon. De
az volt az igazság, hogy nem bírtam volna ki még egy
másodpercet Evie társaságában anélkül, hogy ne tegyek vagy
mondjak valami nem helyénvalót.
Délután kettőig meg is úsztam mindenféle incidens nélkül, de
akkor már nem maradt választásom, el kellett mennem enni
valamit. Mintha összejátszott volna ellenem a sors, mert amint
kiléptem az épület előterébe, azonnal összefutottam Evie-vel.
Megtorpant, de elkésett, a puha melle visszapattant a
bicepszemről, és szanaszét szóródtak a papírok a kezéből.
Egy teljes percet töltöttem azzal, hogy összeszedjem a lapokat,
miközben a hetyke, szűk miniszoknyás kis segge alig
centiméterekre volt az arcomtól. Átnyújtottam neki a papírokat,
de azonnal megcsapta az orromat a lágy, citrusos illata, és máris
állt megint a farkam.
Aztán eljutottunk máig. Péntek volt, a hétvége kezdete.
Ahelyett, hogy valami remek kikapcsolódást terveztem volna
– talán borkóstolást, vacsorát valakivel vagy hegymászást –
felkészültem egy önkielégítés-maratonra. Elég pornót töltöttem
le a laptopomra, hogy kitöltse a napjaimat és az éjszakáimat,
hátha jövő hétre teljesen kiürül az öreg tartály. Harmincéves
férfi létemre úgy éreztem magam, mintha megint tizenhat
lennék.
Felsóhajtottam, és az órára néztem. Negyed hat. Negyedórát
vártam, nehogy Evie-vel kerüljek egy liftbe, de ideje volt
hazamennem.
Bepakoltam az aktatáskámba, felkaptam a dossziét, amellyel
alig haladtam valamit, mert állandóan elkalandozott a
figyelmem, de megesküdtem magamnak, hogy a hétvégén
végzek vele. Egy utolsó pillantást vetettem az asztalomra, hogy
megbizonyosodjak róla, nem felejtettem el semmit, aztán
kiléptem az irodából, és végigsétáltam a folyosón.
– Szia! Péntekenként nincs túlóra – mormogta Evie halkan, és
mosollyal az arcán mellém lépett.
Együtt mentünk a liftek felé, és erőt kellett vennem
magamon, hogy ne forduljak sarkon, és vicsorogjak rá, mint egy
sarokba szorított kutya. Van egyáltalán fogalma róla, hogy mit
művel velem?
Lopva felé pillantottam, csak mert képtelen voltam megállni,
és elfojtottam egy nyögést. Látszott rajta, hogy vannak tervei az
estére, mert a blézer helyett, amelyet napközben viselt, most
egy barackszínű kasmírpulóver volt rajta. Hetykén szabadon
hagyta az egyik vállát, felfedve egy tíz centis darabot a
krémszínű bőréből, amelyet annyira vágytam megkóstolni,
hogy szinte belehaltam.
Mosolyra húzódott csillogó barackszín ajka, és oldalra
biccentette a fejét.
–  Jól vagy? Olyan… furán nézel ki – tette hozzá összeráncolt
homlokkal.
Alig bírtam elfojtani a nevetést. A furán alatt azt érted, hogy
csak arra tudok gondolni, hogy hülyére keféljelek?
De ezt nem mondtam ki hangosan.
–  Á, csak hosszú volt a hét! Örülök, hogy végeztünk, és
kezdődik a hétvége.
Lelassítottunk a liftek előtt, és mindketten egyszerre nyúltunk
a gomb felé. Összeért az ujjunk, és Evie olyan hirtelen rántotta
vissza a kezét, mintha megégette volna.
– Bocs – nyögte ki. – Csak tessék!
Rácsaptam a lefelé mutató nyílra, és futólag ismét Evie-re
sandítottam. Ellen kellett volna állnom a kísértésnek, mert csak
még inkább megnehezítette a dolgomat, amit láttam. Egész
héten szenvedtem. Amikor nem tudtam elkerülni, hogy lássam
Evie-t, úgy tűnt, hogy már túljutott azon, ami Párizsban történt.
De most, hogy figyeltem a kipirult arcát és a kitágult pupilláit,
már nem voltam ebben annyira biztos.
Egy dolog volt féken tartani a saját vágyaimat. Nem volt
könnyű, de sikerült, bár elég nehezen.
Most viszont? Látva az arckifejezését, rádöbbentem, hogy
talán még ő is akart engem. A nehezen egyáltalán nem volt
találó kifejezés.
A farkam önálló életre kelt. Megduzzadt és megvastagodott a
nadrágomban, mintha teljesen független lenne tőlem.
Mindketten szoborrá dermedve vártunk, míg egy
örökkévalósággal később megérkezett a lift. Kinyílt végre az
ajtó, és intettem Evie-nek, hogy lépjen be. Észrevettem, hogy a
kemény bimbója a kasmírpulóvernek feszül. Kiszáradt a
torkom, ahogy beléptem utána a liftbe, vigyáztam, hogy
legalább félméteres távolságban maradjak tőle.
A feszültség még erősebb lett, mihelyst bezárult a lift ajtaja.
Az emberek gyakran keféltek a liftekben. Nemcsak a
pornófilmekben, hanem a való életben is. A képzeletemben Evie
tett egy nagy lépést előre, rácsapott a STOP gombra, aztán
egyenesen hozzám sétált. Hozzám szorította a karcsú testét, a
farkamra tette a kezét, és azt mondta: „Tegyél magadévá, Smith!
Kefélj, amíg sikítani nem kezdek!”
A valóságban azonban semmi ilyesmi nem történt. Csak
álltunk ott, a leheletünk betöltötte az apró teret, míg végre
megállt az a kínzóeszköz.
Az istenit, ez nagyon frusztráló!
Kinyílt az ajtó, és gyakorlatilag mindketten kiugrottunk a
liftből, és gyorsan elköszöntünk egymástól. Csak egy jó órával
később, zárt ajtók mögött, a lakásom biztonságában
könnyebbültem meg végre.
Amikor nem sokkal később a zuhany alatt álltam,
végigcsorgott rajtam a víz, én pedig összeszorítottam a
fogaimat, és megmarkoltam a farkamat. Olyan kemény volt,
hogy elég lett volna két kézmozdulat. De visszafogtam magam,
elképzeltem, hogy Evie itt van velem a zuhanyzóban. Térdel, a
vízcseppek a meztelen bőrén csillognak, miközben a szájával
kényeztet. A hosszú, mézszínű haja vizes a kezem alatt, ahogy
irányítom. Először lassan és könnyedén, aztán hosszan és
mélyen. Míg végül a farkam vége a torkának ütődik.
 Álmaim Evie-je nem húzódott el. Közelebb rántott magához,
biztatóan mormogott, és még mélyebben magába fogadott.
Felemelkedett egy kissé, és a síkos, nedves melle a combomhoz
ért, ahogy ütemesen mozgatta a fejét fel és le.
– Ó, basszus! – nyögtem.
Felértem a csúcsra. Éreztem, ahogy a forró folyadék
összegyűlik a golyóimban, amelyek sajognak és elnehezednek.
Még egy erőteljes mozdulat, és kész vagyok. Megrándultam,
remegett a lábam, ahogy hirtelen minden idegvégződés életre
kelt bennem. Forró ondó lövellt a vizes csempére, csillogó
fehérre festette, miközben levegő után kapkodtam.
A falnak támaszkodtam, és lassan visszatértem a helyzet
hideg realitásába.
Egyedül voltam a zuhanyzóban, és bár nagy szükségem volt
erre a kielégülésre, nem igazán segített elfojtani az Evie körül
forgó perverz gondolataimat. Nem volt több szimpla biológiai
funkciónál, mint az evés vagy az alvás. A farkam tudta, hogy
mit akar, és máris éledezni kezdett, mihelyt visszatértek az
Evie-ről szőtt ábrándképek.
–  A francba! – motyogtam, és dühösen ellöktem magam a
faltól.
Megmosakodtam, leöblítettem a csempét, mielőtt kiléptem a
zuhanyzóból; majd szétfeszített az irányíthatatlan energia. Nem
csupán a saját kényelmem és józan eszem múlott azon, hogy
sürgősen erőt vegyek magamon. Hamarosan Cullen is kihúzza a
fejét a saját seggéből annyi időre, hogy észrevegye, mi folyik a
szeme előtt. Kell hogy legyen rá valamiféle mód, hogy Evie-vel
normálisan viselkedjünk a társaságában, és ki kell találnom,
hogyan, méghozzá nagyon gyorsan!
Éppen belebújtam egy sortba, hogy elmenjek futni, amikor
csipogott a telefonom.

PAM: Szia, öcskös! Vacsora holnap, pulyka az összes

létező körettel. Ötkor. Ha kimaradsz, lemaradsz. És ne
hozd szóba Winnie hiányzó fogát! Rossz néven venné.

Sötét hangulatom ellenére mosolyt csalt az arcomra a

nővérem sms-e, és gyorsan válaszoltam is rá.

SMITH: Ott leszek. És ne aggódj, vigyázok, hogy ne

hozzam szóba a kölyök fogát!

Letettem a telefont, felvettem a futócipőmet, és megkötöttem

a fűzőt.
Talán egész idő alatt rossz oldalról közelítettem meg ezt az
Evie-dolgot. Talán ahelyett, hogy bezárkózom, mint egy remete,
inkább ki kellene mozdulnom, hogy azokkal legyek, akik
fontosak a számomra. Mihelyt a jó öreg Smith bácsi teázik pár
órán keresztül a babákkal, és lovagolnak rajta, mint egy pónin,
biztosan elfeledkezik majd Evie-ről.
Miután döntöttem, elmentem futni. Nem is megyek haza
mindaddig, amíg a lábam nem remeg a fáradtságtól. Aztán jól
kialszom magam, elmegyek a plázába, hogy vegyek néhány
játékot a nővérem gyerekeinek, és minden Evie Reeddel
kapcsolatos gondolatot leeresztek a zuhanyzó lefolyóján, ahová
tartozik.

***
– Nevetszégeszen nészel ki – jelentette ki egyenesen.
Sértett kifejezést erőltettem az arcomra, és leguggoltam, hogy
az arcom egy szintben legyen Winnie-ével, az unokahúgoméval.
–  Ez egy kissé durva. Szerintem elég jól festek. Ráadásul
rengeteg zsákmányt szereztem érte a fogtündértől, ezért megéri
egy kicsit bolondosan kinézni.
Winnie csípőre tette a kezét, és a befeketített fogamra meredt,
amelyik pontosan ugyanott volt, ahol az ő frissen kiesett foga.
Gyanakodva összeráncolta angyali kis arcát. Egy pillanatig azt
hittem, hogy odanyúl, letépi a papírt, és lebukok.
Ehelyett megkérdezte:
– Mit kaptál a fogtündértől?
–  Egy csomó cuccot – feleltem vigyorogva. – Egy új
videójátékot és egy távirányítású autót, néhány sütit és egy…
– Én cak egy dollárt kaptam – vágott a szavamba szomorúan.
–  Vicces, hogy szóba hoztad. – Felálltam, és előhúztam egy
díszes csomagot a hátam mögül. – A fogtündér véletlenül
belekeverte ezt is az ajándékaim közé. Lehet, hogy elfelejtette itt
hagyni, amikor kiesett a fogad?
Széles mosoly ömlött el Winnie pufók kis arcán, kivillantak a
gödröcskéi, amelyek láttán minden alkalommal majdnem
elolvadtam.
– Nekem?
Csak ötéves volt, de pokolian okos. Elég okos ahhoz, hogy
tudja, hazugság minden szavam, de azért belement a játékba,
mert… ajándékok.
Bólintottam.
– Aha!
 Felsikkantott, és úgy esett neki a csomagolásnak, mint éhező
rottweiler a roston sült csirkének.
–  Helló, kedves öcsém! Nem bírod megállni, hogy halálra ne
kényeztesd őt, igaz? – kérdezte Pam, a nővérem, és a szemét
forgatta, ahogy mezítláb felém sétált a hallban.
Mac, a legkisebb gyereke a kedvenc helyén, az anyja csípőjén
trónolt, Pam pedig beletörölte a szabad kezét a Gonosz Nyugati
Boszorkány feliratú kötényébe, mielőtt megölelt.
– Túl rég nem jártál már itt, testvérem – mormogta.
Frissen sült kenyér illata csapta meg az orromat, és
bólintottam, viszonoztam az ölelést.
–  Üzleti úton voltam, aztán dolgozni kezdtem Cullennek, így
alig maradt szabadidőm. De most már többet járok majd erre,
és egy darabig nem fogom elmulasztani a szombati vacsorákat.
Pam gyengéden a vállamra csapott, és a füle mögé simított
egy hosszú barna tincset. Igazi hagyományos hippinek nézett ki,
de emellett egy sikeres pékséget is vezetett. Csodálatos ember
volt három gyerekkel, egy kutyával és egy férjjel, aki remek srác
volt, de néha maga is inkább úgy viselkedett, mint egy nagy
gyerek.
De ahogy közelebbről szemügyre vettem őt, észrevettem a
sötét karikákat a szeme alatt, és elöntött az aggodalom. Pam
általában maga volt Wonder Woman, végtelen energiával
megáldva, ami lehetővé tette a számára, hogy öt óra alvással is
gond nélkül túléljen.
–  Mi a helyzet? Minden rendben veled és Timmel? –
kérdeztem gyengéden.
– Aha, minden remek!
 Feszült volt a mosolya, és az aggodalom hirtelen félelembe
csapott át bennem.
– Nem vagy beteg, Pammie, ugye?
Megrázta a fejét, és szórakozottan megpaskolta Winnie fejét,
miközben megcsodálta, milyen ajándékot hozott a „fogtündér”
a lányának.
–  Egészséges vagyok, mint a makk, feltéve, hogy nem
számítod betegségnek a reggeli rosszulléteket – motyogta olyan
halkan, hogy csak én halljam.
A sápadt arcára meredtem, hátravetettem a fejemet, és úgy
nevettem a megkönnyebbüléstől és izgalomtól.
– Ba… hülyéskedsz velem? – kérdeztem, és ismét megöleltem.
– Terveztétek, vagy mi?
Kissé hisztériás nevetése többet elárult, mint bármiféle
szavak, de amikor közelebbről megnéztem őt, láttam, hogy
csillog a szeme.
–  Izgatottak vagyunk. Csak sokként ért a dolog. Sokat kell
dolgoznunk, hogy minden simán menjen. Tudom, hogy hosszú
távon remek lesz, de egyelőre egy kissé meg vagyok rémülve –
vallotta be, megfogta a kezemet, és behúzott magával a
konyhába. Ez a helyiség is meleg és barátságos volt, mint a ház
többi része, belengte a sülő hús és az édes zsömle illata.
–  Tim, Finn! Megjött Smith bácsi. Gyertek le, és együnk! –
kiáltott fel az emeletre.
Kiabálás és kurjongatás volt a válasz, az unokaöcséim
ledübörögtek a lépcsőn, hogy boldogan a karomba vessék
magukat.
Nagyszerű érzés volt. Ami azt illeti, eszembe se jutott Evie
teljes negyvenöt percig, amíg a felnőttek elkortyolgattak egy
palack bort, a gyerekek pedig borsót csempésztek az asztal alatt
Salvador Doggynak, a család állandóan éhes tacskójának.
Magabiztosnak és határozottnak éreztem maga, mire eljött a
desszert ideje. Ja, Evie-vel huncutkodtunk egy kicsit, na és?
Nagy dolog. Csak az akasztott ki, hogy kivételesen nem
kaphattam meg azt, amit akartam. Minden rendben lesz, amíg
elfoglalom magam.
De azonnal elborult az agyam, mihelyt asztalra került az édes
epres gyümölcstorta, megpúpozva tejszínhabbal.
Evie, elterülve ezen az asztalon, anyaszült meztelenül,
tejszínhabbal mindkét mellbimbóján és az ölén, elnyílt ajkakkal,
csillogó szemmel, ahogy várja, hogy a magamévá tegyem.
Jézusom, nem vagyok normális! Összeszorítottam a szememet
a csalódottságtól.
A „maszturbálás-maraton” művelete csődöt mondott.
Az „annyira elfoglalom magam, hogy kiverjem őt a fejemből”
művelete csődöt mondott.
Csak egyetlen választás maradt…
Teljes sebességgel beindul a „vetkőztesd le újra Evie-t, és addig
keféld, amíg mindketten képesek lesztek végre túllépni ezen”
művelete.
A farkam egyetértően megrándult, és elkezdtem szőni a
tervet, miközben beleszúrtam a villámat a szelet tortába.
 KILENCEDIK FEJEZET

Evie

Pozitív érzésekkel mentem hétfőn dolgozni. Elkészítettem a

profilomat a társkereső oldalon, és már tele is volt a
levelesládám potenciális új udvarlókkal. Nem mintha
bármelyikük is érdekelt volna. De szinte táncra perdültem már
magától a tudattól is, hogy megvan ez a lehetőségem.
– Szia, hugi!
– Sziasztok, srácok!
Leültem kettőjük közé a helyemre, felnyitottam a laptopomat,
és nem vettem le a szememet a kijelzőről miközben minden
program betöltődött, mert tudtam, hogy a pozitív
hangulatomnak azonnal vége lesz, ha Smithre nézek.
–  ’reggelt, Everleigh! – Smith öblös hangja kiemelte a nevem
minden egyes szótagját, és hullámként áradt keresztül rajtam.
Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és lopva a mellettem ülő
férfira pillantottam. A fehér ingben és tengerészkék
nyakkendőben istenien strébernek nézett ki, simán elment
volna egy férfiruha-katalógus címlapmodelljének. A szögletes
állát borító sötét borosta csak még vonzóbbá tette. Végignézett
rajtam, nem igazán tudtam értelmezni az arckifejezését.
Úgy tűnt, mintha azt kérdezte volna, hogy „jól vagy?”.
 Nem, nem is. Inkább: „Minden rendben köztünk?”
Belenéztem az arannyal, zölddel és borostyánnal pettyezett
szemébe és gyorsan biccentettem. Bár pokolian kínos volt a
dolog, mégiscsak Smithről volt szó. Hát persze, hogy minden
rendben lesz köztünk. Muszáj így lennie!
A bátyám hangja félbeszakította az intenzív pillantást Smith
és köztem.
–  Nemsokára felhívom a gyártót. A kapacitásuktól függően
esetleg változtatnunk kell a negyedik negyedéves terveinken.
Majd beszámolok nektek a beszélgetésünkről.
– Jól hangzik, haver! – felelte Smith.
Megnyitottam az e-mail-fiókomat, és láttam, hogy válaszolt a
tanácsadó, akivel tárgyaltam, hogy segítsenépszerűsíteni a
megjelenésünket a közösségi oldalakon. Éppen a választ
pötyögtem neki, amikor megszólalt Cullen telefonja, és felállt,
hogy nyugodtan beszélhessen. Az ablakhoz lépett, fel-alá sétált
beszéd közben.
Smith felém fordult.
– Beszélhetnénk egy percre?
– Természetesen.
– A… dolgokról.
A bátyám felé siklott a tekintetem. Teljesen belemerült a
telefonhívásba, de ez még nem jelentette azt, hogy ne hallaná a
nagyon is személyes beszélgetésünket.
– Ne itt! – suttogtam.
– Ebédelj ma velem!
Levettem róla a szememet, és a képernyőre bámultam. Nem
voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet-e, és úgy tűnt, hogy Smith
olvas a gondolataimban.
–  Nem gondolod, hogy tartozol nekem legalább egy
beszélgetéssel?
–  Rendben! – Mély lélegzetet vettem, tudtam, hogy
csigalassúsággal vánszorognak majd a percek az ebédidőig.
A bátyám szerencsére nem sokkal dél előtt elment az
edzőterembe, így Smithszel nem kellett titokban kilógnunk
ebédelni. Megkönnyebbültem.
Tizenöt perccel később Smith kihúzta nekem a széket, és
megvárta, míg leülök a szusibárban a pult mellé, aztán
leereszkedett mellém. Jeges teát és háromféle szusit rendeltünk,
aztán Smith felém fordult.
– Köszönöm, hogy csatlakoztál hozzám! Azt hiszem, értelmes,
felnőtt emberekként kell megvitatnunk ezt a dolgot.
Felvettem a bambusz evőpálcikát a tányérom mellől, és
megráztam a fejemet.
– Nincs mit megbeszélni.
–  Értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet. – Közelebb
hajolt, lehalkította a hangját. – Volt valami oka annak, hogy
bemásztál mellém az ágyba aznap éjjel, és szeretném tudni,
hogy mi volt ez az ok.
A mellettünk ülő üzletemberekre pillantottam. Nem
választhattunk volna kissé privátabb helyet ehhez a
beszélgetéshez? Minden asztal foglalt volt a népszerű japán
étteremben, ahová Smith hozott, így nem maradt más
választásunk, csak a két üres szék a pultnál.
–  Nem fogom ezt nyilvános helyen megvitatni! – sziszegtem
rá.
 Smith beszívta a levegőt, az egész teste megfeszült.
– Rendben! Akkor nálam, ma este. Együtt vacsorázunk, aztán
meglátjuk, mi legyen.
– Dolgom van ma este – füllentettem.
– Akkor holnap.
Megráztam a fejemet.
– Egész héten foglalt vagyok.
Ez nem volt igaz, de majd keresek magamnak valamit. Maggie
és az edzőterem mellé kitalálok majd mindenféle okot arra,
hogy távol maradjak Smith lakásától.
– Tökéletes! Akkor péntek este!
A szememet forgattam.
– Miért csinálod ezt? A fehér lovagom akarsz talán lenni, aki
megment annak a borzalmas éjszakának az emlékétől?
– Soha nem állítottam, hogy borzalmas volt.
Remény éledt fel a mellkasomban, de mielőtt válaszolhattam
volna, megjelent a pincér a fűszeres tonhalas, angolnás és
uborkás szusitekercsünkkel.
– Péntek este majd mindent kitalálunk – tette hozzá Smith. –
Most pedig egyél! Tudom, milyen zsémbesen viselkedsz, ha éhes
vagy.
Rám mosolygott, és most először nem voltam ideges, mióta ez
az egész elkezdődött.

***

–  Mondd, hogy rettenetes ötlet! – könyörögtem Maggie-nek,

mielőtt belekortyoltam a chardonnay-ba.
Egész héten mérlegeltem a mellette és ellene szóló érveket,
most pedig már csütörtök este volt, vagyis kifutottam az időből.
A holnap estét Smithszel kell töltenem. Hacsak a legjobb
barátnőm nem segít találni valami kibúvót.
–  Bah! – Vállat vont, és rágcsálni kezdett egy perecet a
lakásom reggelizőpultjánál ülve.
Bár korábban tényleg azt akartam, hogy Smith legyen az első
igazi alkalom a számomra, de most már nem voltam benne
biztos.
– Mit is mondott pontosan? – kérdezte Maggie.
Elhessegettem a kérdést.
–  Beszéljünk valami másról! Szó szerint bármi másról –
esedeztem.
–  Rendben! – Felkapott a tálból egy újabb marék perecet, és
lekaparta róluk az összes sószemcsét. – Sammel holnap este
megnézzük azt az új éjszakai klubot. Lehet, hogy később ki kell
majd fosztanom a gardróbodat.
Meg kellett osztoznom Maggie-n Sammel, a férfi
megfelelőmmel. Gyakran viccelődtünk, hogy közös felügyeletet
gyakorlunk Maggie felett. Gyerekkoruk óta a legjobb barátok, és
bár Samnek pénisze van, soha nem távolodtak el egymástól,
nem hagyták, hogy kínossá váljon a helyzet kettejük között még
az után sem, hogy mindketten elkezdtek másokkal járni.
–  Nyugodtan választhatsz bármit a gardróbomból! Ezt te is
tudod.
Az én ruhatáram igen visszafogott volt Maggie-éhez képest.
–  Elég merész a hely, ezért fűzőre és miniszoknyára
gondoltam. Vagy szerinted az túl kihívó lenne?
Lebiggyesztettem az ajkamat. Nekem nem lenne merszem
felvenni ilyesmit, de hé, ha Maggie elég bátor hozzá, hogy szinte
pucéran elmenjen szórakozni, akkor mindent bele!
– Ami azt illeti, az új Bájos Csipke kollekciónkban szerepel egy
nagyon csinos fűző – jegyeztem meg. – Az tökéletes lehet.
Nekem nem lenne elég bátorságom ilyesmit hordani, vagy
talán csak nem volt férfi, akinek a kedvéért felvehettem volna.
És elhamvadt bennem a naiv remény, hogy esetleg Smith lehet
az a férfi, aki változtat ezen.
 TIZEDIK FEJEZET

Smith

Mirepoix.
Összeráncolt homlokkal meredtem a szakácskönyvre, és a pár
centire a pulton fekvő laptopért nyúltam. Csak egy
másodpercbe tellett, hogy megtaláljam, mihelyt be tudtam írni
helyesen a szót a keresőbe.
Répa, zeller és hagyma.
Rendben!
Pontosan ezért nem főztem, legfeljebb burgert vagy sztéket
sütöttem a grillen. A séfeknek muszáj volt puccos kifejezéseket
használni az egyszerű dolgokra is, de szerintem csak azért,
hogy a hozzám hasonló fickók hülyének érezzék magukat.
Elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem a testvéremet,
Pamet, mit készítsek egy nőnek, akit meghívtam vacsorázni.
– Hát, az attól függ – felelte Pam. – Le akarod őt nyűgözni?
Ostoba módon igennel válaszoltam. Aztán gyorsan
visszakoztam, próbáltam elhitetni vele, hogy csak hipotetikusan
tettem fel a kérdést, mivel ki volt zárva, hogy bevalljam a
testvéremnek, hogy az átkozott Evie Reednek udvarolok.
Pam csak nevetett.
–  Nos, hipotetikusan nézve a kérdést, én ezt készíteném a
helyedben – nyomta az orrom alá a francia szakácskönyvet,
amelyben szamárfüllel meg volt jelölve a kérdéses recept.
A hűtőszekrényhez léptem, és elővettem a mirepoix
hozzávalóit, aztán visszavittem mindent az aprítóhoz. Közben
egy hang egyfolytában azt ismételgette a fejemben, hogy tökfej
vagyok, amiért tinédzsernek érzem magam, aki az átkozott
diákbálra készül.
Még csak nem is randi volt. Legalábbis nem igazán. Csak
próbáltam felnőttként kezelni az Evie és köztem parázsló
vonzalmat. Szóval, ja, megtömjük a hasunkat étellel, miközben
megvitatjuk a dolgot.
Nem is randi.
De azért megvetted azt a palack bort. És vagy öt hónapja
először kiporszívóztál a nappaliban.
–  Ah, fogd már be! – motyogtam a bajuszom alatt annak a
hangnak a fejemben.
Nem randi, és kész! És semmiféle körülmények között sem fog
bármelyik testrészemmel Evie-ben végződni az este. Ezt már
megfogadtam magamnak. Evie és Cullen szuper közel álltak
egymáshoz. Én is majdnem olyan közel álltam Cullenhez.
Teljesen ki van zárva, hogy szétbomlasszam a hármasunkat. A
Reed család üzlete sínylené meg, és végül mindnyájan
elveszítenénk valami sokkal értékesebbet a szexnél…
Bármennyire is akartam.
A farkam megmerevedett a gondolatra, de könyörtelenül
lelohasztottam azzal, hogy felidéztem magam előtt a
kilencedikes tornatanárom, Mr. Tubolowski képét. Egyszer
véletlenül rányitottam, amikor öltözött, és megláttam anyaszült
meztelenül. Úgy el volt eresztve, mint egy sörösló, a golyói
majdnem a földet súrolták, és állandón tornacipő- és
szemeteskukaszaga volt. Ha ez a kép nem lohaszt le egy álló
farkat, akkor semmi.
–  Mirepoix – motyogtam a bajuszom alatt, felaprítottam a
répát, és közben próbáltam nem elvágni az ujjaimat. A jelek
szerint pont úgy néztek ki, mint a répa, mert csak sikerült
felsértenem az egyiket a késsel, egy másikról meg lenyúztam a
bőrt, és újra kellett kezdenem az egészet, miután
lefertőtlenítettem és leragasztottam a kezemet.
Már éppen végeztem a show szeletelő, kockázó és öncsonkító
részével, amikor eszembe jutott, hogy már évek óta nem főztem
nőnek. Persze, vittem néha magammal tejfölös mártogatóst
vagy csípős csirkeszárnyat a vasárnap esti focimeccsnézésre, de
általában én voltam az a pasi, aki egy kosár rántott valamivel
jelent meg.
Ami azt illeti, elég biztos voltam benne, hogy nem csináltam
ilyesmit, amióta Karennel négy éve szakítottunk. Vasárnap
reggelenként én főztem mindkettőnknek, de ez abbamaradt,
ahogy kezdtek elromlani köztünk a dolgok, minden más jóval
együtt. Teljesen bezárkózott, mihelyt rájött, hogy nem fogom őt
feleségül venni.
De ki vethette volna ezt a szemére? Két évet áldozott rám az
életéből, de bármennyire is próbáltam meggyőzni magam, hogy
papíron minden tökéletes, a szívem nem volt hajlandó
egyetérteni. Egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy
meghúzzam a ravaszt.
Most, így visszagondolva, ahogy vártam az Evie-vel eltöltendő
estét, rádöbbentem, hogy soha nem éreztem… elég könnyednek
magam Karennel. Nagyon kedveltem őt, jó ember volt, a szex
pedig rendszeres és megfelelő volt vele. Csak éppen soha nem
éreztem úgy, hogy igazán önmagam lennék a társaságában.
Valószínűleg az én hibám volt.
Bedobtam a zöldségeket egy kis olívaolajjal a serpenyőbe,
hogy megpirítsam, aztán kivettem a sült csirkét, de az eszem
nem a madáron járt. Hanem Evie-n. Pontosan ott, ahol mindig,
azóta a párizsi éjszaka óta.
Ma este együtt töltünk egy kis időt. Egyszerűen azért, mert ezt
akarom, nem pedig azért, mert rá szeretnék jönni, hogy mi
történt kettőnk között. Pontosan ott vagyok és azt csinálom,
amit akartam.
Sebtapaszokkal, mirepoix-val, kielégítetlenül meg minden.
Semmit sem változtatnék.
Megtorpantam a felismeréstől, de kivételesen nem harcoltam
ellene. A Reed család volt az egyik állandóság az életemben.
Igen, csodálatos volt az örökbefogadó családom. És a
testvéreim, különösen Pam, és a bátyám, Dave, kitöltötték azt a
hatalmas űrt, amelyet az örökbeadásom és az állami gondozás
okozott.
De a testvéreim tulajdonképpen kénytelenek voltak elviselni
engem. Nem mentem tőlük sehová. A Reedek azonban úgy
választottak engem.
Cullen a barátom akart lenni, pedig én voltam az új fiú az
iskolában, aki egy nap hirtelen megjelent mint a Hamilton klán
része. Evie is ugyanilyen gyorsan elfogadott, egész
tinédzserkoromban és még a húszas éveim elején is a
bátyjaként bánt velem.
Valahol menet közben azonban azok az érzések
nyilvánvalóan megváltoztak a részéről. És most rádöbbentem,
hogy részemről is.
A lényeg, hogy bármilyen kínos volt is az elmúlt pár hét,
valahogy… természetesnek érződött mindennap együtt dolgozni
velük, és Evie-vel tölteni az időt.
Szóval egyelőre hagyom, hadd menjenek a dolgok a saját
útjukon. Nem fogok megkérdőjelezni minden lépést, azon
tűnődni, vajon tönkreteszek-e vele mindent. Élvezni fogom Evie
társaságát, aztán majd meglátjuk.
És biztos vagy benne, hogy nem kefélhetjük meg őt? – kérdezte
a farkam, és mocorogni kezdett a cipzár alatt.
– Biztos vagyok benne – motyogtam a bajuszom alatt.

***

Egy órával később a lakásom úgy illatozott, mintha a híres

amerikai séf, Emeril Lagasse járt volna nálam, és remegett a
gyomrom az idegességtől. A sülő hús és a karamellizált hagyma
és fokhagyma illata betöltötte a levegőt, eleredt tőle a nyálam.
Alig vártam, hogy Evie megkóstolja, amit főztem. A pokolba, alig
vártam, hogy belépjen az ajtón, hogy lássam az arcát,
beszélgessünk, nevessünk és koccintsunk. Eddig nem is vettem
észre, mennyire hiányzik, hogy valaki itt legyen velem.
Összerándultam a gondolatra, és eltűnődtem, vajon csupán a
magány okozza-e bennem ezt a fura érzést? Berendezkedtem
egy laza, kockázatmentes rutinra a szexet illetően,
megelégedtem pár alkalmi randevúval. Közben nem
foglalkoztam az elégedetlenség ködös érzetével, amely soha
nem múlt el igazán. Nem volt senki, akivel megoszthattam
volna az élményt, ha láttam egy új film előzetesét, vagy valami
nagyszerű dolog történt a munkában. És a pokolba, ez egyre
nagyobb súllyal nehezedett rám.
Egészen mostanáig. Mert most alig vártam, hogy Evie-vel
tölthessem az estét, és beszélgessünk mindezekről.
Az órára pillantottam, és láttam, hogy hamarosan
megérkezik. Éppen elkezdtem volna összedobni a salátát,
amikor csipogott a telefonom.

CULEEN: Nincs kedved meginni néhány sört?

Egy hosszú pillanatig a kijelzőre meredtem, kissé

összerándult a gyomrom.
A francba, Cullen! Mielőtt eljöttünk a munkából, megkérdezte,
mit csinálok a hétvégén, és mondtam neki, hogy csak lazítok.
Könyékig belemerült az új reklámkampányba, és azt mondta,
nem megy haza, amíg nem végez, de az meg sem fordult a
fejemben, hogy este majd együtt akar lógni velem.
Eltűnődtem, hogy mit válaszoljak. Nem akartam hazudni
neki. Már így is rosszul voltam attól, hogy nem vallottam be
neki mindent, hiszen ez így ugyanúgy hazugság. Belehalnék, ha
valami baromsággal etetném.
Öt különböző választ pötyögtem be, mielőtt elküldtem a
véglegest.

SMITH: Nem lehet, haver. Az utolsó pillanatban

közbejött egy vacsora.
 Ködösítettem. Igaz. De mindenben stimmelt, és remélhetőleg
véget…

CULEEN: Csodás! Ismerem a csajt? És ha nem, akkor

mikor találkozhatok vele? Már jó régen nem hoztál
haza lányt.

Basszus!
Egy egyenes kérdés. Nem… két egyenes kérdés, és egyikre
sem tudok válaszolni anélkül, hogy ne húzzuk és húzzuk
tovább, míg végül bevallom neki az igazat.
Ami lehetetlen.
Egyből elpárolgott a jó hangulatom a bűntudat miatt, hogy
hazudnom kell a legjobb barátomnak, a lány bátyjának, akit
várok.

SMITH: Egy régi barát, akivel nemrég találkoztam újra.

Sörözzünk inkább vasárnap?

Lehalkítottam a telefonomat, a konyhaasztalra hajítottam,

olyan pocsékul éreztem magam, mint a rágógumi, amelyik az
ember cipőtalpára ragadt.
Szép kis barát vagyok. Az egyik pillanatban még áradoztam
magamban, milyen szoros kapcsolat fűz Cullenhez, és milyen
remek fickó, a másikban pedig szemrebbenés nélkül hazudok
neki magamról és a húgáról.
Visszatereltem a figyelmemet a salátára, de valahogy már
nem érdekelt az egész. Az előbb még olyan büszke voltam a
főztömre, és alig vártam, hogy megosszam Evie-vel. Most
viszont egy sötét felhő lebegett a fejem felett, amit nem voltam
képes elűzni. Bármilyen rózsaszínre festettem is a képet alig öt
perccel ezelőtt, az volt az igazság, hogy csaltunk. A félrevezetés
és az ámítás mind olyasmi, amit utálok egy emberben.
Felkaptam a telefonomat, el sem olvastam Cullen válaszát,
csak gyorsan bepötyögtem egy üzenetet Evie-nek. Bármit tettem
is eddig, szarul fogom érezni magam, és Evie látogatása miatt
mindketten rettenetesen éreznénk magunkat. Jobb lesz inkább
lemondani az egészet, mielőtt még rosszabb lenne a helyzet.
A kezemben tartottam a telefonomat, és kezdett elönteni a
rettegés. Felvillant a kijelző, elolvastam Evie válaszát és
felnyögtem.

EVIE: Ki mond le egy randit három perccel a

megbeszélt időpont előtt? Szó szerint itt állok a házad
előtt, seggfej.

Tényleg, kicsoda?
Megfeszült az állam, és válaszoltam neki.

SMITH: Bocsánat! Gyere fel!

Szóval elkúrtam. Már megint. Valahogy túlélem a mai estét

Evie-vel, majd azt füllentem neki, hogy össze kell varrni a
mirepoix készítése közben szerzett sebeimet, és minden
rendben lesz vele.
Aztán holnap majd visszatérnek a dolgok a régi kerékvágásba
Evie-vel, mert nem akarom olyan emberként élni az életemet,
aki elárulja a barátját.
De nem tudtam elhallgattatni azt az idegesítő kis hangot a
fejemben, amelyik azt suttogta: „könnyű azt mondani”.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

Evie

Ez nem randi.
Mély lélegzetet vettem, nem hagytam, hogy az alsó ajkam
megremegjen. Nem lehetek szomorú. Nem lehetek dühös. Pedig
az voltam. De egyúttal zavarodott is. És sértett.
Smith a nyitott ajtóban állt, összeráncolt homlokkal
tornyosult fölém. A felső ajtófélfába kapaszkodott, a pólója
felhúzódott egy pár centit, és kivillant a feszes, izmos hasa.
– Szia! – sóhajtotta pár másodperces csönd után.
Nem hívott be a lakásba. Csak ott állt, és úgy meredt rám,
mintha maga sem tudná, hogy mit kezdjen velem.
– Ha zavar, hogy itt vagyok, akkor nyugodtan sarkon fordulok
és hazamegyek. – Ahol egy nagydoboz sós-karamellás jégkrém
és a kedvenc tévésorozatom új évadja várt. – Te kértél meg rá,
hogy jöjjek ide, emlékszel?
– Nem akarom, hogy elmenj! Elnézést kérek az sms-em miatt.
– Mi folyik itt, Smith?
– Gyere be! Mindjárt elmagyarázom.
Visszalépett a küszöbről, és elindult befelé, gondolom, azt
várta, hogy kövessem. Én pedig természetesen meg is tettem.
Pár éve jártam nála utoljára. Legutóbb akkor, amikor együtt
lógtam a bátyámmal, és beugrottunk hozzá pár percre. A lakás
pontosan úgy nézett ki, ahogyan emlékeztem – tágas, chicagói
mércével mérve, rendezett és férfias. Sárgásbarna faparketta és
sötét fabútorok. Fekete-fehér fényképek lógtak a falon a
családjáról és a városról, amelyet annyira szeretett.
Smith megtorpant az étkezőben, és a hajába túrt.
Azonnal távoznom kellett volna. Leszarni az egészet, közölni
vele, hogy dugja fel a seggébe a viselkedését. De tudtam, hogy
nem fogom megtenni.
Tudom, hogy azt mondtam, csak egy orgazmust akarok,
amelyet nem én okozok magamnak, de ez nem volt teljesen
igaz. Mert Smith megadta ezt már nekem. Egy csodálatos,
világrengető, lepedőmarcangoló orgazmust – a szájával –, és
még mindig bizseregtem az emléktől, de most már többet
akartam. Az egész élményt akartam, és elég makacs nőszemély
vagyok. Ha a fejembe veszek valamit, akkor nem nyugszom,
amíg meg nem szerzem, amit akarok.
Miközben öltözködtem, készültem a nem igazán randira, nem
bírtam elfojtani a szívemben éledező reményt. Ismerve Smitht,
valószínűleg személyesen akart lehordani a sárga földig a
kudarcba fulladt csábítási kísérletem miatt, csak hogy lássa
lángba borulni az arcomat és hallja remegni a hangomat.
Hát én meg leszarom. Nem fogok bocsánatért esedezni,
könyörögni neki, amikor magyarázatot követel majd.
Sült csirke és pirított zöldség illata szállt be a konyhából, és
korogni kezdett a gyomrom.
Smith vacsorát főzött?
– Lelépek, ha nem vágsz bele hamarosan – bukott ki belőlem.
 Már így is túl sokat áldoztam fel a büszkeségemből ennek a
férfinak a kedvéért. Lehet, hogy egyszer már kirúgott az
ágyából, és nem kell semmit mondania, ha nem akar itt látni.
Mihelyt kényelmetlenül vagy hívatlan vendégként érzem
magam, búcsút intek, és elhúzom innen a csíkot.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

Smith

– Ne menj el, kérlek!

A szavak kibuktak a számon, mielőtt megakadályozhattam
volna, pedig tudtam, hogy el kellene őt engednem. De
bármennyire is kellett volna ez ahhoz, hogy megőrizzem az ép
eszemet, nem bírtam látni a fájdalmat Evie szemében. Én
hívtam őt ide. Evie semmivel sem érdemelte ki a szemét
viselkedésemet azon kívül, hogy elfogadta a meghívást.
Arról már nem is beszélve, hogy nyilvánvalóan ugyanannyira
várta ezt az estét, mint én Cullen sms-e előtt, mert kicsípte
magát, és halálosan szexin festett. Fekete átkötős ruhája
kiemelte az alakját, és viszketett a tenyerem a vágytól, hogy
megérintsem a testét.
Evie visszabámult rám, lerítt azt arcáról a határozatlanság.
– Nem igazán tűnik úgy, mintha társaságra vágynál…
– Néha egy pöcs vagyok. Elég régóta ismerjük egymást ahhoz,
hogy ezzel mindketten tisztában legyünk – feleltem bárgyú
vigyorral. – De esküszöm – emeltem fel három ujjamat
ünnepélyes fogadalomként –, hogy az este további részében jól
fogok viselkedni. Szóval itt maradnál, kérlek? Nagyon sokat
jelentene nekem.
 Nem is sejtettem, mennyire igazak a szavaim, egészen addig,
amíg Evie lassan bólintott, és elöntött a megkönnyebbülés.
– Rendben! Ha biztos vagy benne.
– Az vagyok.
Nem voltam az. Ami azt illeti, szinte száz százalékig biztos
voltam benne, hogy ez rossz lépés, legalábbis hosszú távon. Ez
az egész küszködés csak még rosszabb lesz majd. Ha ma este jól
mennek a dolgok, akkor csak még jobban akarom majd Evie-t.
Vissza kellett fojtanom a nevetést már magától a gondolattól
is, hogy ez egyáltalán lehetséges. Evie olyan volt, mint a
szappan a bőrömön, szorosan rám tapadt, és szart sem tudtam
tenni azért, hogy lerázzam magamról, azon kívül, hogy hagyom,
hadd menjen ez a valami a saját útján.
A csalódottságát látva azonban rádöbbentem erre-arra. Evie
fontos volt a számomra, és minden tőlem telhetőt megteszek
majd, hogy élvezze ezt az estét. Majd holnap vezeklek miatta.
–  Megbocsátod nekem, hogy olyan seggfej voltam? –
kérdeztem gyengéden.
Bólintott, és az alsó ajkát harapdálta, ami a szájára vonzotta a
tekintetemet. Ösztönösen a karomba vontam, és egy hosszú
percre szorosan magamhoz öleltem őt.
A nyakam köré fonta a két karját, egymáshoz simult a
testünk, és csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó érzés.
Mint amikor a kulcs beleillik egy zárba. A sötétség végleg
szétfoszlott, elmúlt a magány, amely eddig osztályrészem volt,
és olyan boldogság maradt utána, amilyet évek óta nem
éreztem már. Ellen kellett állnom a kísértésnek, hogy még
szorosabban magamhoz öleljem, és vadul csókoljam őt. Amikor
közelebb nyomult hozzám, merev bimbóit a mellkasomhoz
szorította, hirtelen biztos voltam benne, hogy ő is
hasonlóképpen érez.
Basszus!
Összeszorítottam a fogaimat, hogy elnyomjak egy nyögést,
mert életre kelt a farkam, és izzott a vérem. Szinte ösztönösen
megfeszültek az ujjaim, megmarkolták a derekát, mire fojtott
nyöszörgés szakadt fel Evie torkából, és a hangra mintha villám
csapott volna belém.
Én húzódtam el elsőként, mert tudtam, ha most nem teszem
meg, akkor soha.
–  Alig várom, hogy megkóstold, mit főztem vacsorára –
mondtam, és imádkoztam az erekció isteneinek, hogy adjanak
nekem tízpercnyi nyugalmat. – Sült csirke lesz tepsis
kukoricakenyérrel és töltelékkel.
Ki volt pirulva az arca, és a megbántott kifejezést boldog
vigyor váltotta fel.
– Csodásan hangzik.
Visszakísértem az étkezőbe, és intettem, hogy foglaljon helyet.
– Töltesz bort, amíg tálalok?
– Hát persze.
Kimentem a konyhába, és kitálaltam a vacsorát. Csak pár
percet vett igénybe, de mire visszatértem, Evie kitöltötte a bort,
és átrendezett pár dolgot az asztalon.
– Oké, mi a különbség? – kérdeztem kuncogva.
– A kések helye a jobb oldalon van – felelte, és pajkosan rám
kacsintott. – És nem véletlenül hívják ezt itt középső
asztaldísznek. Az asztal közepére kell tenni. De be kell
vallanom, Mr. Hamilton, hogy le vagyok nyűgözve. Ezt mind a
kedvemért csináltad?
Vállat vontam, és letettem a tányérokat az asztalra.
– Ki más érdemelné meg jobban, mint egy barát, akit ezer éve
ismerek és kedvelek, nem igaz?
Elhalványult kissé a csillogás a szemében, ahogy újra helyet
foglalt.
– Pontosan. Barát. És, khm, kösz! Nagyszerűen néz ki.
Ahhoz képest, milyen értelmes fickó vagyok, néha
kimondottan idiótán tudok viselkedni. Próbáltam éreztetni vele,
hogy milyen különleges, de ehelyett azt közöltem vele, hogy ez
egyáltalán nem egy randi. Rosszul fogalmaztam, és eddig csúfos
kudarcot vallottam a kísérleteimmel, hogy tökéletessé tegyem
ezt az estét.
–  Kóstold meg a csirkét! – kértem, hátha elfelejti, milyen
seggfej vagyok, ha elég finom az étel.
Evie levágott egy apró falat húst, és a szájába vette. Nem is
tudtam, milyen fontos számomra a reakciója, míg halkan fel
nem nyögött.
– Szent szar, ez finom! Olyan szaftos és puha – mormogta.
Jóleső borzongás futott végig rajtam, és megkóstoltam egy
falatot, hogy megbizonyosodjam róla, nem szórakozik-e velem.
–  Igazad van! Nem is rossz, ha dicsérhetem magam. Pamtől
kaptam a receptet.
Egyszerre kóstoltunk végig mindent a tányéron, és
megosztottuk egymással a véleményünket. A vacsora
zökkentőmentesen zajlott, hála istennek, és dugig lettünk, mire
végeztünk.
 –  Mi lenne, ha legközelebb én főznék? Van egy csodálatos
bárányreceptem, amelyik… – Evie pislogott, és elharapta a
mondat végét. – Nem mintha lenne legközelebbi alkalom, de…
Játszadozni kezdett a szalvétájával, és megfogtam a kezét.
–  Evie, nem kell óvatoskodnod! Szeretek veled lenni, és ez
végső soron az én ötletem volt. Szívesen vacsoráznék újra
veled!
Evie összefonta az ujjainkat, és a szemembe nézett.
–  Akkor miért próbáltad lemondani a randinkat? És miért
voltál olyan szomorú hangulatban az elején? Valami rosszat
tettem?
A szabad kezemmel eltoltam magam elől a tányért, és
közelebb hajoltam hozzá. Itt volt az ideje bedobni az
igazságbombát.
– Nem. Te az égvilágon semmit nem tettél. Ami azt illeti, egész
nap az estét vártam. A bátyád küldött egy sms-t. Megkérdezte,
nincs-e kedvem elmenni vele inni, és hazudnom kellett neki.
Utálok hazudni.
Bűntudat felhősítette el Evie tekintetét, és lassan bólintott.
–  Én is. De mi az alternatíva? Nem lóghatunk együtt, vagy…
talán esetleg elárulhatnánk neki?
Morcosan megráztam a fejemet.
–  Még azt sem tudjuk, hogy mi ez az egész, Evie. Ha
elmondom neki, és a dolgok nem fejlődnek tovább onnan, ahol
most vagyunk, akkor csak feldühítjük azzal, hogy lefeküdtem a
kishúgával, amikor az gyakorlatilag meg sem történt – egyelőre,
tette hozzá az agyam –, vagy pedig magában már össze is
házasít bennünket, amikor ezt mindketten csak alkalmi
kapcsolatnak szánjuk.
Magam sem tudtam, hogy én minek éreztem egyáltalán. Az
alkalmi az egy olyan múlandó kifejezés. De, a pokolba is, nem
tagadhattam, hogy hevesen zakatolt a szívem, és nem csupán a
várakozástól, hogy több időt tölthetek Evie-vel.
Hanem a félelemtől is.
Halálosan megrémített, hogy bevallottam magamnak,
mennyire magányos vagyok – és azt, hogy Evie milyen
érzéseket ébresztett bennem. Szerencsémre úgy tűnt, hogy ő ezt
nem vette észre, mert beleegyezően bólogatott.
–  Alkalmi. Benne vagyok. És igazad van. Nem gondoltam
végig ebből a szempontból, de nem árulhatjuk el neki. Soha. A
bátyám nagyon aggodalmaskodó és konzervatív gondolkodású.
Elég lenne egyetlen „randi”, és állandóan arról faggatna téged,
hogy mikor szándékozol tisztességes asszonyt csinálni belőlem.
Mindennap együtt dolgozunk, és ez a fajta nyomás lehetetlenné
tenné a hatékony munkát.
– Szóval, ezzel válaszoltam a kérdésedre. Nem mondhatjuk el
Cullennek. Most talán végre te is felelhetsz az enyémre –
simogattam meg szórakozottan a hüvelykujjammal a tenyerét. –
Miért jöttél be a szobámba aznap éjjel? Annyira fennakadtál
ezen a szüzesség-dolgon, hogy egyszerűen csak meg akartál
szabadulni tőle?
– Mi? – kérdezte, és értetlenül pislogott.
– Nem teszem meg. Nem én leszek neked az első.
–  Nem vagy az. Úgy értem, nem voltál az – jegyezte meg
óvatosan.
– Várjunk csak, hogy mi? – Jeges hidegség öntötte el a véremet
a tudatra, hogy volt valaki más előttem. Legszívesebben
megöltem volna azt a gazembert, kivertem volna belőle a szart,
pedig azt sem tudtam, hogy ki az a fickó.
–  Ostobaság volt. Egy pasi, akivel elmentem egy randira
tavaly. És borzalmas volt, már ami az első éjszakát illeti.
Összerándult a gyomrom.
– Ezt hogy érted? Nem élvezted?
Evie megrázta a fejét.
– Egy kicsit sem. Meg akartam ismételni az egészet.
– Megismételni?
Evie vállat vont.
– Maggie barátnőm szerint volt értelme.
Semmi értelme nem volt elmagyarázni Evie-nek, hogy az
ember csak egyszer veszítheti el a szüzességét. Egyértelműen
látszott rajta, hogy határozottan céljául tűzte ki a kielégítő
szexuális tapasztalat megszerzését, és átkozott legyek, ha ez
nem ébresztett bennem tiszteletet iránta.
Tétovázott, de láttam, hogy lüktet az ér a nyakában.
– És nem is tudom. Azt gondoltam, hogy jó lesz… veled.
Annyira izzott a feszültség a levegőben, hogy remegett a keze
az enyémben, és felállt a farkam. De én ragaszkodtam hozzá,
hogy válaszoljon a kérdésemre, ezért most csak magamat
okolhatom.
– Szóval még mindig akarod? Velem?
Szóra nyitotta a száját, hogy feleljen, de aztán becsukta, és
csak igenlően biccentett.
Dübörgött a vér a fülemben, ahogy próbáltam összeszedni
magam. Szóval Evie azt állítja, hogy ebben a pillanatban, ha le
akarnám söpörni a tányérokat az asztalról, és hülyére kefélni
őt, akkor benne lenne a dologban.
És tőlem, az alantas hímtől bárki is elvárná, hogy tartsam
magam az idióta fogadalomhoz, amelyet alig egy órája tettem
magamnak, hogy nem fekszem le vele?
A szex nyilvánvalóan csak bonyolítaná a dolgokat, és éppen
most állapodtunk meg abban, hogy maradunk az egyszerű
helyzetnél. A lazánál. Az alkalminál.
Előrehajoltam, és a tenyerembe fogtam az arcát. Mi lehetne
lazább egy csóknál? Egy után majd megállunk…
 TIZENHARMADIK FEJEZET

Smith

Villámcsapás. Ilyen érzés volt megcsókolni Evie-t.

Adrenalinsokk száguldott végig az ereimen, minden sejt
egyszerre kelt életre a testemben. Olyan puhák voltak az ajkai,
hogy erőt kellett vennem magamon, hogy ne mélyesszem bele a
fogaimat erősen.
Ő viszont nem fogta vissza magát. Az egyik másodpercben
még mindketten az asztalnál ültünk, a következőben pedig Evie
lecsúszott a székéről, át félig az enyémre, és hozzám simult.
Két kézzel beletúrtam a selymes hajába, ő pedig felnyögött. A
hangja egyenesen a farkamba vándorolt, ami még jobban
megkeményedett. Egy futó pillanatig eltűnődtem, vajon
belehalok-e, ha az összes vér ott gyűlik össze, de aztán Evie az
ölembe ült, és többé már nem érdekelt az egész.
Ha holtan esek össze, akkor legalább mosollyal az arcomon
teszem.
Kényszerítettem magam, hogy eleresszem a haját, de csak
azért, hogy felszabadítsam a két kezemet, és eltoljam magunkat
az asztaltól. A manőver egészen új távlatokat nyitott meg, és két
kézzel megmarkoltam Evie kerek seggét. Levegő után kapott,
ami csak felbátorított, hogy még jobban szorítsam.
 Hirtelen elhúzódott tőlem pár centire.
–  Smith – mormogta, végighúzta az ujja hegyét a számon,
aztán ismét rátapasztotta az ajkait.
Minden izom megfeszült a testemben, felkészülve rá, hogy
felálljak Evie-vel a karomban, és bevigyem őt a hálószobába, de
maradt még egyetlen működő agysejtem, és az dühös
parancsszavakat ugatott.
Vissza!
Egy lépést se tovább!
Fogadalmat tettél!
De az a fogadalom már olyan távolinak tűnt, elködösítette a
pusztítás, amelyet Evie Reed vitt véghez az ágyékomban. Mély
lélegzetet vettem az orromon keresztül, próbáltam összeszedni
az erőmet, hogy elhúzódjak, de ekkor Evie végisimított a
nyelvemen az övével, és ezzel egyidőben a farkamhoz dörzsölte
a punciját.
Szorosabban belemarkoltam a seggébe, és mozgatni kezdtem
őt a farkamon, míg végül magától kezdett mozogni, vonaglani
rajtam, és kétségbeesett kis nyöszörgések szakadtak fel a
torkából, amitől eltűnt az önuralmam maradéka is.
Az összedörgölődzés kiszívta belőlem a lélegzetet, és egy
másodpercig nem hallottam mást, csak a zakatoló
szívverésemet.
–  Smith! Kérlek! – mormogta Evie a számba, majd elakadt a
hangja, és ez forró vággyal öntött el.
A fogadalmak azért vannak, hogy megszegjük őket. Ráadásul
senki sem várhatta el tőlem, hogy elutasítsak egy ilyen
ajánlatot. Hozzám dörgölőzött a nő, akiről két hete
ábrándoztam, forrón, nedvesen, készen állva a farkamra.
És ő a legjobb barátod húga.
Cullen gondolatára – a hazugságokéra, amelyeket már
mondtam neki, a hazugságokéra, amelyeket mondani fogok –
megdermedtem. Beletelt egy másodpercbe, hogy Evie
észrevegye, már nem csókolok vissza, és megállapodtak
kutakodó kezeim, de akkor felnyögött.
–  Neeeee! – motyogta, miközben elhúzódott. – Ne gondolj a
bátyámra, Smith! Már nem vagyok gyerek. Felnőtt nő vagyok,
jogom van élni a saját életemet és döntéseket hozni. – Közelebb
hajolt, és a mellkasomnak szorította a csodás mellét, mintha
csak bizonyítani akarta volna az igazát.
A szemébe néztem, és elfojtottam egy frusztrált nyögést.
Olthatatlan vágytól piroslott az arca, a haja összekócolódott az
ujjaimtól, az ajkai duzzadtak voltak és nedvesek. Soha
életemben nem akartam még annyira kefélni, mint most.
Perzsgett a vérem. Minden ösztönöm azt parancsolta, hogy
fejezzem be a munkát, amelyet elkezdtem. Hatoljak mélyen
abba az édes kis punciba, amíg Evie a nevemet sikoltja, én pedig
felrobbanok benne.
De amíg nem tudom, hogy mi ez a dolog kettőnk között; amíg
nem tudom, hogy ajánlhatok-e többet Evie-nek, mint eddig
bármelyik nőnek az életemben; addig ellen kell állnom, mert
helytelen együtt vacsorázni és megcsókolni a legjobb barátom
húgát. Előre megfontolt szándékkal ágyba vinni őt anélkül,
hogy fogalmam lenne róla, mi történik majd ezután, az teljesen
megbocsáthatatlan.
Ha Cullen helyében lettem volna, és Evie lenne Pam?
Letépném Cullen tökeit, ha egyáltalán megfordulna a gondolat a
fejében.
Lüktetett egyet a farkam, aztán elejtett egy árva
könnycseppet, amikor finoman megpaskoltam Evie fenekét, és
lecsúsztattam őt az ölemből.
–  Szeretném, ha maradnál még egy kicsit, Evie! Megennéd a
desszertet. Megnéznénk egy filmet. De nem feküdhetünk le
egymással. Most nem. Egyelőre nem. Nincs visszaút, ha átlépjük
ezt a határt, és biztosnak kell lennem abban, hogy érdemes
vagyok az ajándékra, amelyet nekem akarsz adni. – És
mindketten képesek leszünk megbirkózni a következményekkel.
Ezt az utolsó gondolatot azonban megtartottam magamnak,
mert nem akartam, hogy Evie Cullen testvéri oltalmazását
okolja, amiért meghátráltam. Az az igazság, hogy egy
részemnek időre volt szüksége, távol Evie hatósugarától, hogy
józanul gondolkodhassak. Természetesen nem valamelyik
derék alatti részemnek, de valahol a koponyámban tudtam,
hogy Cullen csak egy része a problémának. Az elcseszett
gyerekkorom – a vándorlás egyik nevelőcsaládtól a másikig,
míg végre örökbe fogadtak – űrt hagyott bennem ott, ahol a
bizalom lakott. Túl sokszor hagytam, hogy megnyugtasson egy
meleg ölelés és egy gyengéd szív. Engedtem feléledni
magamban a reményt, és aztán, amikor már éppen azt hittem
volna, hogy minden rendben lesz, ismét elragadták azt tőlem. Új
család. Új problémák.
Egy idő után egyértelművé vált számomra, hogy a remény
ellenség. De legalább soha nem fogsz csalódni. Smith Hamilton
hitvallása az emberi kapcsolatokat illetően.
 Szóval elég könnyű volt távolságot tartanom magam és a nők
között, akikkel lefeküdtem. Nem érdekelt, ha pár hét elteltével
kiszálltak, mivel én soha sem szálltam be igazán.
Evie-vel ez nem volt opció.
Vagy benne leszek, vagy nem, mert kedvelem őt. Nagyon is.
Sokkal jobban, mint valaha is hittem volna. És a legkevésbé sem
akartam fájdalmat okozni neki.
– Nagyszerű ember vagy, Smith! Nem lánykérést várok, tudod.
Csak azt akarom, hogy te legyél az első szeretőm – mondta
lágyan.
Az a szó, hogy „első”, arra utalt, hogy lesznek még majd
mások is utánam, és a gondolattól forró késként hasított belém
a féltékenység. Alig bírtam megállni, hogy azt ne mondjam,
„baszódj meg!”, és azonnal a magamévá tegyem őt ott helyben.
El akartam felejtetni vele, hogy léteznek egyáltalán más férfiak
is.
Már a gondolat elég volt ahhoz, hogy kijózanítson, és
helyrebillentse az agyamat.
–  Szeretnék együtt lógni veled, Evie. Csak azt akarom, hogy
egy kicsit több időt töltsünk együtt, de amíg fogalmunk sincs,
hogy pontosan mi is ez kettőnk között, addig meg kell
maradnunk a barátságnál! Képesek leszünk rá? – kérdeztem, és
mohón figyeltem az arcát, hogy leolvassam róla, vajon túl sokat
kérek-e.
Evie lassan bólintott, és reszkető kézzel beletúrt a hajába.
–  Azt hiszem, ez tetszik. Én… én is jól éreztem magam. És
egyértelműen szeretnék több időt együtt tölteni veled! És nem
árulunk el semmit Cullennek, rendben?
 – Rendben!
Evie kiment a fürdőszobába, és hálás voltam az átmeneti
haladékért, miközben rendet raktam a konyhában. Kemény
lesz, de éreztem némi megkönnyebbülést is. Legalább kicsivel
több időt tölthetek Evie-vel, és egyelőre ez is elég.

***

Három órával később azonban, amikor néztem, ahogy elhajt,

már messze nem volt elég.
Ismét eljutottam a tűrőképességem határáig.
Miután megnéztünk egy romantikus vígjátékot – Evie
választotta – és egy drámát – azt meg én –, végül összebújva
végeztük a kanapén. Jóval elmúlt már éjfél, és semmi mást nem
akartam, csak bevinni őt a hálószobámba, és addig csókolni,
amíg letűnik az álmosság az arcáról. Ekkor azonban Evie
bizonyult az erősebbnek kettőnk közül, mert felállt, nyomott
egy könnyed puszit az arcomra, aztán összeszedte a holmiját.
–  Igazán kellemes este volt, Smith. Köszönöm! – Szinte
teljesen sikerült elfojtania a szomorúságot, miközben
kikísértem, és beült az autóba.
–  Küldj egy sms-t, miután hazaértél! – kértem, és
megpaskoltam a kocsi tetejét.
Eljutottam egészen a nappalimba, mielőtt lehúztam a cipzárt,
és megmarkoltam a farkamat.
– Baaaasszus! – nyögtem, mert annyira sajgott az ölem, hogy
szinte fájdalmas volt az érintésem.
Lehanyatlottam a kanapéra, az arcom alig pár centire landolt
attól a helytől, ahol Evie az előbb ült, és belélegeztem a
samponja illatát. Összeszorítottam a szememet, és elkezdtem
izgatni a farkamat. Hosszú, könnyed mozdulatokkal, amíg
bírtam, aztán gyorsabban. Lepergettem magam előtt az összes
korábbi ábrándképemet Evie-ről, és perverz fantáziával
töltöttem ki a réseket. A végeredmény a világ legjobb
pornófilmje lett, és olyan hevesen zakatolt a szívem, hogy
hallottam a dübörgését, miközben kivertem magamnak.
–  Azt akarom, hogy elélvezz bennem, Smith! – suttogta Evie,
miközben meglovagolt, egyre gyorsabban és gyorsabban.
Két ujját a csiklójára szorította, és gyengéden körözni kezdett,
miközben felnyársalta magát a kemény farkamon, tövig
magába fogadott. Összerándult a puncija, először finoman,
aztán egyre erősebben, megmerevedtek a mellbimbói, és
hátravetette a fejét.
– Igen, igen!
Az „igen” nagyon is helyénvaló volt, mert én is közel jártam.
Megfeszültek az izmaim, és kőkemény lett a farkam. Egy
másodperc múltán a nevét nyögtem, és fehér fény villant a
szemhéjam mögött, ahogy erőteljes lövellésekkel a hasamra
élveztem.
Még mindig levegő után kapkodtam, amikor csipogott a
telefonom, és megjelent a kijelzőn Evie sms-e.

EVIE: Sikerült.

Krisztusom, akkor már ketten vagyunk!

Halkan felnevettem vagy inkább felnyögtem, és felkaptam
egy marék papír zsebkendőt a kávézóasztalról.
Megtisztálkodtam, aztán gyorsan válaszoltam neki.
 ÉN: Hamarosan találkozunk.

Hirtelen főbe kólintott, hogy az sincs elég hamar, ha már

holnap láthatom őt. Nem is tudtam, hogy éhezem, amíg nem
kaptam kóstolót Evie-ből.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Evie

– Mi van ma veled? – kuncogta Cullen, és zavartan rám meredt.

Lehervadt a mosoly az ajkamról.
– Semmi.
Totál hazugság volt. Még mindig teljesen fel voltam dobva a
hétvégi „talán randim” után Smithszel. Maggie szerint nem volt
randi – csak két barát majdnem megkefélte egymást, miközben
együtt lógtak –, de nem értettem egyet vele. Képtelenség volt
figyelmen kívül hagyni a kettőnk között vibráló vonzalmat.
Így aztán hétfőn reggel ott ültem az irodában, a lábam az
asztalon, és magamban dúdolok.
Cullen megcsóválta a fejét.
– Jó ilyen vidámnak látni téged.
Smith rám mosolygott.
– Lefektettek a hétvégén, vagy mi?
Majdnem lenyeltem a nyelvemet.
–  Ne merészelj válaszolni erre a kérdésre! – figyelmeztetett
Cullen felháborodott arccal, mire kitört belőlem a nevetés.
Smith ritkán mutatta meg a játékos oldalát, de imádtam látni,
ki is valójában, és hogyan gondolkodik.
Az ez után következő esemény igazán kínosan érintett.
 –  Ha már a szexnél tartunk, mi újság az új hölgyeddel? –
kérdezte Cullen.
A torkomban dübörgött a szívem.
Smith lazára vette a figurát.
– Semmi különös.
–  Ne légy szemérmes! Azt mondtad, valaki megjelent a
múltadból… szóval, ki az illető?
Smith egy pillanatra a szemembe nézett, aggodalmat
olvastam le az arcáról.
–  Csak alkalmi kapcsolat – felelte, miután visszafordult a
bátyámhoz.
–  Nálad nem mindig az, haver? – jegyezte meg Cullen széles
vigyorral.
Egy perccel később sikerült kivonnom magam a
beszélgetésből, motyogtam valami kifogásfélét, hogy meg kell
csinálnom valamit, de egész délelőtt egyfolytában ez a
megjegyzés járt a fejemben.
Ez a valami pontosan az akart lenni. Alkalmi kapcsolat. Mit
számít, ha Smith más nőkkel is találkozgat?
De, istenemre, számított! Nem tudtam kiverni a fejemből. Ha
folytatom ezt a dolgot Smithszel – találkozgatok, flörtölök vele,
megcsókolom őt –, akkor vajon nem teszem ki magam az
évszázad szerelmi csalódásának?
Ittam még egy korty kávét a termoszomból, aztán
megnyitottam a tervezőprogramot, hogy átnézzem a
kampányanyagot, amelyet a múlt héten fejeztem be.
Nézegettem a képeket a tavaszi kollekcióhoz készült
bokszerszerű bugyikról és kombinékról, és bármennyire fájt is
a szívem, amiért Smith ilyen rossz hírű, a gondolataim
pikánsabb témákra terelődtek…
Nedves lett a bugyim a gondolatra, ahogy Smith telt, érzéki
szája olyan kifejezéseket formál, mint csipkés fűző, szív alakú
kivágás és fodrozás. És ahelyett, hogy ugratott volna a
túlságosan bonyolult kávé miatt, amit rendelni szoktam, mint
Cullen, Smith megjegyezte, hogy mit szeretek. Tripla vaníliás
jeges kávé szójatejjel és tejszínhab nélkül. És minden
különösebb felhajtás nélkül letette a poharat az asztalomra.
Nem csinált ügyet belőle. Nem várt érte köszönetet. Azért tette,
mert ezt akarta, tudta, hogy boldoggá tesz vele. Ilyen egyszerű
volt az egész. Megmozdított valamit bennem már maga a puszta
tény, hogy egy férfi hajlandó ilyesmire anélkül, hogy bármit
elvárna érte cserébe.
Az volt az egészben a legnehezebb, hogy a futó együttlétünk
után nem a szex járt elsősorban a fejemben. Az intimitás volt
az, ami igazán hiányzott. Az, ahogyan Smith a karjaiba zárt,
szorosan a mellére ölelt – olyan szorosan, hogy éreztem a teste
melegét, hallottam a szíve dobogását.
Hiányzott az, amilyen óvatosan bánt velem, a gyengédség,
amelyet éreztem, amikor az ujjai a bőrömet simogatták, vagy
amikor a fülem mögé simítottak egy hosszú hajtincset. Már
régóta nem éreztem ilyen közelséget férfival.
Lehet, hogy az elején csak a szexről szólt, de valami többé
fejlődött. Nem csak szexet akartam, ahogyan eredetileg
gondoltam. Nem, egy férfit akartam. És Smith volt az a férfi.
Marjorie, a közös recepciósunk/titkárnőnk bedugta a fejét az
irodába, és elfojtottam a vágyat, hogy legyezni kezdjem az
arcomat.
– Jól érzed magad, Evie? Kissé ki vagy pirulva – jegyezte meg,
oldalra biccentette a fejét, és úgy tanulmányozott a kék
szemével, mintha bele akart volna látni a lelkembe.
Tökéletes titkárnő volt. Az épület összes bérlőjének dolgozott,
ő volt a kapocs, amelyik mindent egyben tartott. Szuper
összeszedett és egy igazi szervezőzseni, de néha, mint például
most is, azt kívántam, bárcsak egy picit kevésbé jó megfigyelő
lenne.
Megköszörültem a torkomat, és az arcomra szorítottam a
kezemet.
–  Ja, én, ah… beugrottam ebédszünetben az edzőterembe
jógaórára. Elég sok időt kihagytam, így aztán kissé
kimelegedtem tőle.
Marjorie belépett az irodába, és letett az asztalomra egy
dossziét.
– Ó, ez klassz, melyik edzőterem?
Valóban, melyik edzőterem? A hazug ember hamar lebukik.
–  Nos, nem is igazi edzőterem edzőterem. Ismered azokat az
ideiglenes éttermeket, amelyek csak úgy megjelennek itt-ott a
városban? Vannak ilyen ideiglenes jógaórák is ott. Olyan titkos
cucc, valószínűleg ezért nem hallottál még róla.
Vagy talán azért, mert csupán az én túlságosan is élénk
fantáziámban léteztek?
–  Ó, ez olyan klasszul hangzik. Mikor tartják a következőt?
Elmegyek veled.
Kissé hisztérikus nevetés szakadt ki belőlem, de köhögéssel
álcáztam.
 – Látod, pont ezt a lényeg! Az ember soha nem tudhatja előre.
Egyszer csak… meghirdetik.
Összeráncolta a homlokát, és nyitotta a száját, mintha tovább
akart volna faggatni, de úgy látszik, meggondolta magát.
– Érdekes. Hát, azért mindenképpen folytasd! Szinte ragyogsz
tőle.
Kisietett az irodából, én pedig előreroskadtam abban a
másodpercben, ahogy becsukódott mögötte az ajtó, és hangos
nyögéssel az asztalba vertem a fejemet.
Smith nem is tartózkodott a helyiségben, mégis képes volt
kárt csinálni. A bátyám már észrevette, hogy furán viselkedem,
és még a recepciósunk is rájött, hogy valami nem stimmel. Ha
Smith és én nem szexelünk – méghozzá hamarosan –, akkor tuti
egy gumiszobában kötök majd ki.
Felkaptam a dossziét, és egy időre sikerült belefeledkeznem a
munkába. Kitaláltam az új koncepciót a reklámkampányhoz, és
átmentem a másolószobába, hogy felnagyítsam a kinyomtatott
képeket, aztán feltegyem a falra, hogy összehasonlíthassam az
utolsó változattal, és lássam, eléggé különböznek-e, de azért
össze is illenek-e egymással.
Éppen kivettem a még meleg papírt a másolóból, amikor
libabőrös lett a karom. Egy másodperccel később meleg kezek
siklottak a derekamra.
–  Nincs kedved csábító főnököt és pajkos titkárnőt játszani
velem?
Smith lélegzete csiklandozta a fülemet, és azonnal
megkeményedtek a bimbóim.
– Eressz el, Smith! Mi lesz, ha…?
 –  Marjorie és a bátyád konferenciabeszélgetést folytatnak a
tárgyalóban a folyosó végén. Legalább tíz perc, mire végeznek –
mormogta, miközben a fülcimpámat harapdálta, és úgy
éreztem, mintha villám hasított volna belém.
Vagy gyorsabban befejezik, és az egyikük ránk nyithat.
De képtelen voltam kinyögni a szavakat, mert Smith keze
felcsúszott a derekamról, egyre magasabbra, míg végül
megmarkolta a mellemet. Levegő után kapkodtam, és a
papírlap kiesett az ujjaim közül és lehullott a padlóra. Smith a
fénymásológépnek szorított, és éreztem kőkemény farkának
minden négyzetcentiméterét, ahogy a fenekemnek nyomódik.
Ösztönösen hozzádörgölőztem, mire egy nyögés szakadt fel a
torkából. Vadul vert a szívem, miközben Smith a
mellbimbóimmal játszadozott, és mozgatta a csípőjét.
Nem szabadna ezt csinálnunk! Kockáztatunk, ami borzalmas
következményekkel járhat. De, istenem, annyira jó érzés volt!
–  Kísért a tested – motyogta rekedten a fülembe. – Minden
alkalommal, amikor becsukom a szememet, arra gondolok,
milyen édes a puncid.
Nagyot nyeltem, magam mögé nyúltam, kettőnk közé dugtam
a kezemet, hogy megmarkolhassam a farkát.
– Én is gondolok rád.
Az enyém volt egyáltalán ez a hang? Olyan nyers volt, olyan
mély, annyira vággyal teli. Keményen megszorítottam a farkát,
ami megrándult a kezemben.
Az egyik pillanatban még a másológéphez szorított, a
következőben pedig szembefordított magával. Mogyoróbarna
szeme aranylóan csillogott, ahogy lenézett rám.
 –  Nem is akartam bejönni ide. A férfimosdóba készültem,
hogy kezet mossak, de megéreztem az illatodat, és muszáj volt
követnem. Aztán itt találtalak. Az a szexi alak. Az a segg. Azok a
lábak. Olyan vagy, mint egy kibaszott mágnes.
Elvigyorodtam, miközben hozzádörgölőztem.
– Te pedig olyan kemény vagy, mint az acél.
Felmordult, lehajolt, és az ajkamra tapasztotta a száját. Tíz
perc, azt mondta. Nem bírtam megállni, hogy el ne tűnődjek,
vajon elég lesz-e mindkettőnknek három perc. Tudtam, hogy
nekem igen. Máris közel jártam a csúcshoz.
Bizsergett az egész testem, ahogy a nyelve az enyémhez
simult, kemény, erőteljes lökésekkel kefélt a ruhámon keresztül.
Átkaroltam a derekát, megmarkoltam a seggét, szorosan
belékapaszkodtam. Egyre vadabbá váltak a csókjai, nem volt
már bennük semmi gyengédség, és ezt imádtam. Ez a Smith – a
vad Smith… a kockázatvállaló Smith – volt az a Smith, akit
mindig csodáltam. És nem tagadhattam, hogy belőlem is kihozta
ezt az oldalamat. Azt az oldalamat, amelyet túl régóta hagytam
parlagon heverni.
Az öléhez dörgölőztem, azt kívántam, bárcsak meztelenek
lennénk. Ívbe feszült a hátam, a testem próbált megszabadulni
a sajgástól. De csak egyre rosszabb lett, lefelé húzódott az érzés,
kinyúlt, mint a karamella a napon. Fogalmam sem volt, mi
okozta Smithben ezt a változást, hiszen a vacsoránál még úgy
tűnt, ragaszkodik a tökéletes úriember szerepéhez, de tetszett
ez a vakmerő oldala.
Elhúztam a számat, de a dörgölőzést nem fejeztem be.
–  Mi lenne, ha bezárnánk az ajtót? – suttogtam, mert ez volt
az, amire kétségbeesetten vágytam. A kielégülés, amelyet csak
Smith adhatott meg nekem.
Felnyögött, a homlokomnak támasztotta a fejét.
–  Jézusom, Evie, szeretném! Fogalmad sincs, hogy mennyire.
De ha mi ketten itt vagyunk zárt ajtó mögött, akkor azonnal
lebukunk. Különösen, ha így sétálsz ki innen.
A farka pont a megfelelő helyen döfködött, és vissza kellett
nyelnem a nyögést.
– Hogyan? Úgy nézek ki, mint mindig.
Feszültség sugárzott a nevetéséből.
–  Nem. Piros és duzzadt az ajkad. Kemények a mellbimbóid,
és mámoros a szemed a vágytól. Egy szóval úgy nézel ki, mint
aki dugott.
Bárcsak így lenne!
De hirtelen hangok visszhangoztak végig a folyosón.
– Szóval, akkor visszahívjuk majd zárás előtt – mondta Cullen,
gondolom, Marjorie-nak.
– Vége a pihenőnek. – Smith hátralépett szomorú mosollyal az
ajkán, és megigazította a blúzomat. – De kölcsön kell vennem a
dossziédat.
Hevesen lüktetett a pulzusom, de kissé még mindig kábán
bólintottam.
– Hát persze.
Nem tudtam, mire kellett neki, míg a farka elé nem emelte,
mint egy pajzsot. Majdnem kitört belőlem a nevetés, de a szám
elé kaptam a kezemet.
Az ajkához emelte az ujját.
–  Sss! – Még egy utolsó puszit nyomott az orrom hegyére, és
az ajtó felé hátrált. – Majd később visszateszem az asztalodra –
intett a dossziéval. Aztán eltűnt az ajtó mögött.
Hallottam, hogy Cullennel beszél a folyosó végén, de öt teljes
percet vártam, mielőtt otthagytam volna az apró
fénymásolószobát. Nemcsak azért, mert nem akartam
összefutni Cullennel, hanem azért is, mert ennyi időbe telt, hogy
meg tudjak állni a lábamon.
Smith Hamilton durva cuccot rejtegetett a nadrágja alatt. Ami
azt illeti, olyan durvát, hogy muszáj volt eltűnődnöm, vajon
létezik-e nő, aki képes ellenállni neki.
A keze a hajamban, a kemény farka a combjaim között. Olyan
sok minden megváltozott az alatt a pár lopott pillanat alatt.
Akart engem. Talán ugyanannyira, amennyire én őt.
És most, hogy ezzel tisztában vagyok? Bármi megtörténhet.
Kész voltam harcolni a pasimért.
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Smith

A fenébe… az a csók, apám!

Az agyam azonnal lejátszotta a jelenetet, és megigazítottam a
farkamat a nadrágomban.
Jézusom, néha eltűnődtem azon, vajon kilazult-e egy
kerekem, vagy mi, mert akkor sem tehettem volna nehezebbé
önmagam számára a helyzetet, ha akartam volna. Arról már
nem is beszélve, hogy a meggondolatlan lépésemmel kockára
tettem mindent, ami jó volt az életemben – az állásomat, a
kapcsolatomat Evie-vel és a barátságomat a bátyjával.
Mi lett volna, ha Cullen ránk nyitja az ajtót?
Az összes lehetséges reakciója végigfutott az agyamon, és
megrándult az arcom. Az biztos, hogy vér folyt volna: az enyém,
Cullené vagy mindkettőnké.
De valamiért képtelen voltam leállítani magam. Végem volt,
mihelyt megláttam odabent Evie-t a fénymásoló fölé hajolva,
ahogy a fehér fogaival az alsó ajkába harapott. Mintha
robotpilóta üzemmódba kapcsoltam volna. A testem felé
mozdult, mintha túlvilági gravitációs erő vonzott volna.
Összeszorítottam a fogaimat, dühösen doboltam magam előtt
az asztalon.
 Kész kínszenvedés volt olyasvalakivel tölteni az időt, akit
annyira kedveltem, mint Evie-t; jobban akarni őt, mint bármi
mást az életben; és képtelennek lenni arra, hogy megszerezzem.
Úgy éreztem magam tőle, mint egy drogos. Ingerültnek,
vágyakozónak és kissé kétségbeesettnek.
Ismeretlen volt számomra ez az érzés. És egy csöppet sem
tetszett.
Mi lenne, ha megadnám magam neki? Akár már ma este. Mi
lenne, ha most azonnal küldenék Evie-nek egy sms-t, és
megkérném, hogy találkozzunk a lakásomon munka után, és
vessünk véget a közös nyomorunknak?
És mi lenne holnap, amikor visszatérünk ahhoz, hogy csak
barátok vagyunk?
Elfojtottam a keserű nevetést, és megdörzsöltem az arcomat.
–  Itt vannak a számok, amelyeket kértél – mormogta egy
férfihang.
Adam, az asszisztensem, egy igazán kedves fickó, az asztalom
mellett állt egy dossziéval a kezében. Annyira másra figyeltem,
hogy nem is hallottam, hogy bejött.
–  Kösz, igazán hálás vagyok! – Minden további megjegyzés
nélkül elvettem tőle a dossziét, aztán egy perc elteltével
felnéztem, amikor rádöbbentem, hogy még mindig ott ácsorog.
Megköszörülte a torkát, és idegesen toporgott.
– Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de jól vagy? Olyan furán
nézel ki az utóbbi időben. Nem látszol betegnek, csak…
stresszesnek. Talán figyelmetlennek. – Feltolta az orrán a
szemüveget, és vállat vont. – Nem kell elmondanod nekem, ha
nem akarod, csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem
dolgozol túl keményen, vagy esetleg van valami teher, amelyet
levehetek a válladról.
Becsuktam a dossziét, és nagyot fújtam.
–  Ja, bocs! Remélem, nem viselkedem túlságosan nagy
seggfejként! – Végiggondoltam a lehetőségeket, és a féligazságot
választottam. – Nehéz összeegyeztetni az itteni munkámat a
tanácsadóival, amelyet a Sophiánál végzek.
Adam felhúzta az orrát.
–  Biztos, hogy ennyi az egész? Nem szoktad hagyni, hogy
ennyire lehúzzon a munka.
–  Rendben, az igazság az, hogy a munka jól megy, szóval
emiatt nem kell aggódnod. Egy nő jár állandóan a fejemben.
Kedvelem őt, és ő is kedvel engem, de egy csomó szarság áll az
utunkban. Be kell vallanom, hogy egyre jobban idegesít a dolog.
Megkönnyebbült mosoly ömlött el Adam arcán, és rájöttem,
hogy mégsem olyan tökéletes a pókerarcom, mint hittem.
Szegény Adam attól félt, hogy elbocsátom, vagy valami ilyesmi.
Egyedül az én hibám, biztosan úgy mászkáltam az irodában,
mint aki bármelyik pillanatban lekaparja a karmaival a fák
kérgét és üvölteni kezd.
Nem menő.
Ráadásul az új munkám miatt az utóbbi időben nagyon kevés
időt töltöttem itt.
–  Ide hallgass, főnök! Nekem is van barátnőm, és
egyfolytában piszkál, hogy még nem húztam gyűrűt az ujjára.
Nagyon megviseli az ilyesmi az embert – vallotta be Adam, és
látszott rajta, mennyire megrázza még az eljegyzés gondolata is.
– Hívj fel nyugodtan, ha bármikor szívesen meginnál egy sört
munka után, hogy kieressz egy kis gőzt. Mindig benne vagyok
az ilyesmiben.
Bólintottam és rávigyorogtam.
– Lehet, hogy szavadon foglak. Kösz!
Adam kihátrált az irodámból, és becsukta az ajtót, én pedig
ismét magamra maradtam a gondolataimmal. Majdnem
megkértem, hogy jöjjön vissza, mert a gondolataim átkozottul
összezavartak.
Kell lennie valami logikus magyarázatnak! A mindennapos
közös munka Evie-vel elhomályosította az agyamat. A citrusos
illata, amely beleégett az orromba, a nevetésének a hangja,
amikor igazán jó kedve volt, a munka iránti szenvedélye –
mindez olyan nyomot hagyott bennem, amelyet nem tudtam
kitörölni.
A fenébe, még azt is szerettem nézni, ahogy hozzájárult a cég
sikeréhez. Élvezte a szép holmikat, és büszke volt a munkájára,
amely vonzóbbá tette az online megjelenésünket. Tetszett, hogy
amikor inspirációra volt szüksége, akkor átlapozta az
anyagmintákat, megsimogatta a finom csipkéket, játszadozott a
puha szaténnal, szépen sorba rakta az apró gyöngygombokat,
amíg eszébe nem jutott a következő briliáns ötlet. Fiatal volt, de
intelligens, és hihetetlen volt figyelni, ahogy arra használta az
istenadta tehetségét, hogy valami jót alkosson a világban.
Összességében sokkal érdekesebb volt a Sophiánál végzett
munkám a számolgatásnál és a statisztikánál, amellyel a
szüleim cégénél foglalkoztam.
Megszólalt a mobilom, és felkaptam anélkül, hogy megnéztem
volna, ki hív, mert örültem, hogy eltereli valami a figyelmemet.
 –  Hamilton – mormogtam, és belelapoztam a dossziéba,
amelyet Adam behozott az imént.
– Smith? Arabella Christianson vagyok a Château Prive-tól.
Megmerevedtem, és az asztali naptáromra pillantottam.
Basszus! Összerándult a gyomrom. Arabella butikjai voltak a
Sophia legújabb, legszínvonalasabb kiskereskedelmi partnerei.
Holnapra beszéltük meg, hogy megvitatjuk, hogyan
növelhetnénk a szállításokat. Arról már nem is beszélve, hogy
volt egy sötét folt a közös múltunkban.
Csak nyugi!
– Helló, Arabella, örülök, hogy hallok felőled! Remélem, nem
kevertem össze a napokat? – Eléggé biztos voltam benne, hogy
ez történt. Adam rendben tartotta a naptáramat, de el sem
tudtam képzelni, hogy Arabella valamilyen jó hír miatt hívna
egy nappal korábban, rossz hírekre pedig egyáltalán nem
voltam vevő.
–  Nem, áll a holnapi megbeszélés, de nem tudtam, téged
hívjalak-e fel vagy Cullent – felelte jéghideg hangon. – Gondjaim
vannak a közösségi médiáért felelős igazgatótokkal.
Vagyis Evie-vel.
A francba!
Megköszörültem a torkomat, kihúztam magam, máris azon
járt a fejem, hogyan fojthatnám el a lángokat. Az jó hír, hogy
Arabella engem hívott fel elsőként, nem Cullent. A rossz hír
pedig, hogy nem tudtam, képes leszek-e segíteni Evie-nek.
– Mi a gond?
– Nos, tegnapra ígérte, hogy elküldi az új reklámkampány első
változatát, de még mindig nem kaptam meg. Aggódom, hogy ha
egy ilyen egyszerű határidőt sem vagytok képesek tartani a
közös reklámunkat illetően, akkor hogyan tudjátok majd időben
leszállítani a megrendelt termékeket, ha növeljük a
mennyiséget.
Minden másodperccel egyre élesebb lett a hangja, világos
volt, hogy felhergelte magát.
–  Amikor Cullen azt mondta, hogy terjeszkedni fog, és
gyorsabban kihozza majd az új kollekciókat, akkor megbíztunk
a szavában. Tizenhét boltomban készítik elő a prémium
helyeket az új kollekciónak, miközben beszélünk. Ha azok a
helyek üresen maradnak, amikor meg kellene érkeznie a
szállítmánynak…
–  Nem maradnak – vágtam közbe, mielőtt megfenyegethetett
volna.
A személyes problémáinkat régen félretettem. Azért voltam
itt, hogy segítsek Cullen cégének pénzügyileg ismét sikeressé
válni, nem pedig azért, hogy hagyjam felbosszantani magam, és
meg kelljen védenem Evie-t. De a fenébe is, Evie jó munkát
végzett. Kizárt, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjon egy
határidőt! Egész múlt héten figyeltem, ahogyan tett-vett az
irodában, magában motyogott erről a kampányról. Valami
bűzlik, és a végére fogok járni.
–  Arabella, nem tudom pontosan, mi történt, de ki fogom
deríteni. Evie a legfelelősségteljesebb ember, akit ismerek,
szóval biztos vagyok benne, hogy van valami magyarázat a
dologra. Adj nekem tizenöt percet, hogy utánanézzek, és aztán
visszahívlak, rendben?
Egy másodpercig azt hittem, hogy letette a telefont, de aztán
dühösen felsóhajtott.
–  Rendben! Tizenöt perc! – csattant fel, aztán bontotta a
vonalat.
Baromi jó! Bedugtam a telefont a zsebembe, és indultam
egyenesen a lifthez. Hála istennek a Sophia irodája csak
hétperces sétára volt innen.
Amikor odaértem, Evie az irodában állt, háttal az ajtónak,
szemben a hátsó fallal, amelyet beborítottak a csodás
fehérneműt viselő nők képei. Szemet gyönyörködtető volt a sok
szín és a képek elrendezése, és egy pillanatra magával ragadott
a látvány.
– Szia, Smith, minden rendben?
Kissé elpirult, amikor találkozott a tekintetünk, és egy
pillanatig hallgattam, ahogy felvillant előttem a csókunk
emléke.
–  Ah, ja! Várj! Nem. – Megdörzsöltem az államat, és intettem
neki, hogy üljünk le. – Nézd, az előbb hívott fel Arabella
Christianson. Azt mondta, hogy tegnap el kellett volna küldened
neki a kampányanyagot.
Evie összeráncolta a homlokát, kifutott minden vér az
arcából.
– Nem. Nem így van. Itt van a jegyzeteimben… – Megfordult,
és beletúrt az asztalán heverő papírhalmazba, kihúzott egy
lapot és feltartotta. – Ma üzletzárásig kell leadnom. Még van egy
pár órám.
Elém csúsztatta a papírt az asztalon. Valóban, a dátum és az
időpont ott állt rajta Evie elegáns kézírásával, kétszer aláhúzva.
Eddig jó, de sokra nem megyek vele. Arabella még mindig azt
hiszi, hogy a tegnapban egyeztek meg.
–  Sejtettem. Soha nem késel el semmivel, és tudom, hogy
milyen keményen dolgoztál ezen. E-mailben vagy telefonon
egyeztettetek?
– A fenébe! Szinte biztos vagyok benne, hogy telefonon. – Evie
hátrapillantott a válla fölött, aztán visszafordult felém, és olyan
sebezhetőnek látszott, mint még soha életében. – Szívás lesz, ha
ez rossz fényt vet ránk, mert őszintén szólva már két napja
készen vagyok vele. Csak vártam az utolsó pillanatig, mert
ideges vagyok, hogy esetleg nem fog neki tetszeni.
– Az lehetetlen. Ismerem Arabellát.
–  Arabella? – Evie elhallgatott, összehúzta a szemét. – Mi
történt? Van valami, amit tudnom kellene?
Megköszörültem a torkomat.
–  Régen történt. – És nem olyasmi volt, amit meg akartam
volna osztani Evie-vel – valaha is.
–  És, most már idősebb és bölcsebb vagy? – Még jobban
összehúzta a szemét, és éreztem, hogy összerándul a gyomrom.
–  Igen, és ami még fontosabb, megtanultam visszafogni
magam.
– Mit akar ez pontosan jelenteni, Smith?
– Azt jelenti, hogy nem kell aggódnod miatta! – Ez a része igaz
is volt.
– Miért aggódnék? Nincs közöttünk semmi, igaz?
– Az igazság az, hogy van közös múltunk. Hadd tisztázzam ezt
vele! Attól félek, hogy régi sérelmeket dédelget, és ez az egész
egyáltalán nem rólad szól.
Evie elkerekedett szemmel rám meredt, az arcáról sugárzott a
kíváncsiság.
–  Együtt voltunk egy ideig. És lehet, hogy azért akar
szabotálni téged, hogy engem büntessen. Megoldom.
–  Azt már nem! Nem te fogod megvívni az én csatáimat. És
miféle kapcsolatotok volt?
–  Szimplán fizikai. – A szavak keserű ízt hagytak a számban.
Utáltam ezt bevallani Evie-nek, de nem fogok hazudni neki.
– Lefeküdtél vele?
– Ahogy már mondtam, régen történt.
Gyűlöltem magam, mihelyt elhagyták a szavak a számat.
Csalódás villant fel Evie szemében, de gyorsan el is tűnt. Pár
másodpercig mindketten hallgattunk, és nagyobb seggfejnek
éreztem magam, mint amilyen valójában voltam.
Lassan megcsóváltam a fejemet, és egy hosszú pillantást
vetettem a falon lévő kollázsra.
–  Ha Arabellának nem tetszik, amit kitaláltál, akkor egy
kibaszott idióta, Evie. Ez briliáns!
És az is volt. Evie megtalálta a tökéletes összhangot az érzéki
és ízléses között, minden fotó a legelőnyösebb oldaláról mutatta
a darabokat. Egy body különösen megragadta a figyelmemet, és
oldalra biccentettem a fejemet, elképzeltem benne Evie-t.
–  Az a szín csodásan mutatna a bőrödön – mormogtam
lágyan, suttogva. – Olyan csod…
– Kurvára borzalmasan festene abban a cuccban – csattant fel
mögöttem egy éles hang. – Fújj, Smith! Ne merd elképzelni a
kishúgomat abban a szarban, vagy mindkettőtöket kirúglak! –
tette hozzá Cullen, és kettőnk közé lépett.
Céklaszínre sötétedett Evie arca, de sikerült megőriznem a
nyugalmamat.
–  Ez egy szép szín, haver – vágtam oda neki vigyorogva. –
Nagyszerűen menne a hajához. Ne szard össze magad!
Cullen felmordult, aztán vállat vont.
–  Nem érdekes. Akkor is undorító. Egy órán belül meg kell
beszélnem veletek a gyártás beindítását, szóval tegyétek
szabaddá magatokat, rendben?
Evie feltartotta a hüvelykujját, én pedig bólintottam.
– Rendben!
Cullen sarkon fordult és távozott, máris teljesen máson járt az
esze, úgy tűnt, el is felejtette, hogy magam elé képzeltem a
húgát egy barackszínű bodyban. Ez azonban nem segített Evie-n
és rajtam, mert bűntudatosan egymásra néztünk.
–  Kiderítem, meg tudom-e győzni Arabellát – törtem meg a
feszült csendet. – És ha nem, akkor se izgulj! Tudom, hogy
mindent elfelejt, mihelyt meglátja ezt itt.
Evie hálásan rám mosolygott, és búcsút intett. Az ajtóhoz
léptem, de nem bírtam megállni, hogy meg ne forduljak.
– Akkor is szuper dögösen néznél ki abban a fehérneműben.
Csak mondom.
Egy szaténbugyi suhant el az arcom előtt, és az ajtófélfának
csapódott. Visszanéztem, Evie pedig dühösen meredt rám.

***

Hazaértem, és éreztem, hogy kezd fájni a fejem. Nagyot fújtam,

leültem az ágyamra. Csak egy kibaszott percre volt szükségem.
A hajamba túrtam, úgy éreztem, mintha egy tonnás súly
nyomná a vállamat.
 Benyúltam az éjjeliszekrény fiókjába, és előhúztam egy
elnyűtt papírlapot egy ismerős borítékból. Gyűröttek voltak a
papírlap szélei, a tintát kifakította az idő. Bár felélesztette
bennem a nem túl kellemes kezdeti idők emlékét, egyúttal
azonban valahogy vigaszt is nyújtott.
Négyéves koromban egy szál – kinőtt és viseltes – ruhában
hagytak ott ezzel a papírral a kezemben egy belvárosi orvosi
ügyelet parkolójában. Szórakozottan simogattam a szinte
olvashatatlan macskakaparást. Semmire sem emlékeztem a
korábbi életemből, és a nevelőanyám szerint ez jó is volt így, de
én nem voltam benne biztos. Még a szomorú emlékek is
segíthettek volna összerakni a kisgyerekkorom darabkáit.
Az ismeretlen múltam okozta seb minden egyes évvel csak
tovább fekélyesedett, egyre szélesebbé és mélyebbé vált a
szakadék. Ürességként tátongott bennem, amelyet az életemben
semmi nem volt képes betölteni – pedig igyekeztem, higgyétek
el! Ital. Nők. Gyors kocsik. Mindent kipróbáltam.
Most már beletörődtem, hogy ezzel az űrrel a mellkasomban
kell élnem. Leszegtem a fejemet, belevetettem magamat a
munkába, hogy azzal kárpótoljam magam a belőlem hiányzó
darabkáért. Mi mást tehettem volna?
Visszatettem a papírt a helyére, tudtam, hogy mélyebbre kell
ásnom, hogy megtaláljam a kiutat.
 TIZENHATODIK FEJEZET

Evie

Közhelyes vagyok. A rút kiskacsa, aki elveszítette a babahájat,

és túljutott a kamaszkor idétlenségén, de még mindig
túlságosan gyáva ahhoz, hogy elhiggye, gyönyörű hattyú vált
belőle.
Nagyot sóhajtottam, még egyszer ellenőriztem magamat a
tükörben. Lehet, hogy nem tetszett, amit láttam benne, de ez
butaság, igaz? Smith vonzónak talált. A szexi nőt látta bennem,
akit fel akart fedezni, aki okos, tehetséges és szórakoztató. Azt
mondta, gyönyörű lennék abban a barackszínű, csipkés
fehérneműben. A csábító alsóneműk piacán dolgoztunk, de
soha nem ringattam magam abba az ábrándba, hogy egyszer
majd én fogom viselni valamelyiket egy férfi, pláne nem Smith
kedvéért.
Leszarom!
Sarkon fordultam, felkaptam a retikülömet, és kilibegtem a
lakásomból.
Soha nem fogom megtudni, ha meg sem próbálom…
 TIZENHETEDIK FEJEZET

Smith

Találkozzunk a Saint Germaine étteremben péntek

este hétkor!

Még egyszer elolvastam az Evie-nek küldött üzenetemet, hogy

ellenőrizzem az időpontot, aztán az órámra pillantottam. Öt
perccel múlt hét. Evie mindig pontos volt, mindenhová inkább a
megbeszéltnél korábban érkezett, így kezdtem azt hinni, hogy
átvert.
Csigalassúsággal telt a munkahét. Miután tisztáztam a
dolgokat Arabellával, amiben sokat segített, hogy Evie
reklámkampánya átütő sikert aratott, semmi más dolgom nem
maradt, mint az unalmas visszaszámolás. Ami túl sok szabad
teret hagyott az agyamnak arra, hogy Evie-re gondoljak. Arra a
csókra a fénymásolószobában, és főleg a ma esti randevúnkra.
Kényelmesen elhelyezkedtem a híres étterem
sarokbokszában, és ismét az ajtóra néztem.
Ha lesz egyáltalán randevú.
Evie igent mondott, amikor pár napja elküldtem neki az sms-
t, de talán észhez térítette és elbátortalanította Cullen múltkori
reakciója. Egy csöppet sem hibáztatnám érte. Én is átkozottul
kínosan éreztem magam miatta. De annyira elfajultak a dolgok,
hogy már nem érdekelt. Majd akkor foglalkozunk Cullennel, ha
eljön az ideje.
Egyelőre csak azt tudtam, hogy valami történik köztünk Evie-
vel. Valami különleges. Valami, amit még soha nem éreztem.
Valami, ami egyszerre volt érdekes és őrjítő. Valami, ami esetleg
elhallgattathatja a démonokat a fejemben, amelyek az suttogták
az éjszaka sötétjében, hogy engem nem lehet szeretni, és
egyedül maradok egész életemben.
Talán esetleg…
– Szia!
Felnéztem, és Evie állt az asztal mellett krémszínű blúzban és
fekete bőrszoknyában, amely úgy illett rá, mint egy második
bőr. Bonyolult kontyba fogta össze a haját, és legszívesebben
kitéptem volna belőle a csatokat, hogy lássam, amint azok a
göndör tincsek a vállára omlanak.
Egy pillanatra megállt a szívverésem, és felálltam.
– Csodásan nézel ki – mormogtam lágyan, és lehajoltam, hogy
megpusziljam az arcát. Megragadtam az alkalmat, hogy
belélegezzem az illatát, és azonnal felállt tőle a farkam.
– Köszönöm! – felelte kissé szégyenlős mosollyal. – A szoknyát
egy kissé túlzásnak érzem… elég kihívó, de arra gondoltam,
miért ne venném fel?
Valóban, miért is ne? Ellenálltam a vágynak, hogy
végigsimítsak az ujjaimmal a puha bőrén, és belemarkoljak a
seggébe, ehelyett inkább intettem neki, hogy üljön le.
–  Bárcsak engednéd, hogy legközelebb elmenjek érted! –
mondtam, és helyet foglaltam vele szemben.
– Miután többször is majdnem lebuktunk? – horkantott fel. –
Amilyen szerencsénk van, Cullen véletlenül éppen akkor
ugrana be hozzám, amikor leparkolsz a ház előtt. Az Uber
tökéletesen megfelel. De ha ma este haza akarsz esetleg vinni…
Elharapta a mondat végét, izzott a tekintete, és viharsebesen
vert a szívem.
–  Asszonyom, ahánlhatok vahamit inni? – kérdezte a lehető
legerősebb, leghamisabb francia akcentussal a pincér, aki
varázsütésre megjelent az asztalunk mellett.
Evie rápislogott, összeráncolta a homlokát.
– Elnézést, mit mondott?
A pincér elmosolyodott, de érződött a hangján némi
ingerültség, amikor válaszolt.
–  Azt kéhdesztem, hogy mit hoszhatok inni? – Ugyanolyan
ellenszenves volt az akcentusa, mint az imént, de Evie ezúttal
megértette, hogy mit akar, mert a pincér oldalra tartott kisujjal
el is mutogatta, hogy iszik-e valamit.
– Ah, hát persze! Egy… – Evie felém pillantott, én pedig vállat
vontam, és felemeltem a skót whiskys poharamat. Én
megmenekültem a hamis akcentustól, mert még a bárpultnál
megrendeltem az italomat, szóval magának kellett kérnie. – Egy
pohár chardonnay-t kérek!
A pincér mély meghajlással kétrét görnyedt, majdnem
beverte a fejét az asztal sarkába, mire megrándult Evie arca.
–  Egy pillanat, ész hoszom asz innivalóhát – közölte, aztán
sarkon fordult és elballagott.
Evie döbbenten nézett utána, aztán felém fordult.
– Szent szar! – mormogta, aztán kirobbant belőle a nevetés.
Mindig is imádtam ezt a nevetést. Az egész teste
belerázkódott, és zengett tőle az egész étterem. A jelek szerint
azonban nem mindenkit nyűgözött le vele. A pár asztallal
arrébb ülő vendégek szemrehányó pillantással végigmértek
bennünket. Vigyorogva feléjük emeltem a poharamat, aztán
nagyot kortyoltam az italból.
Baszódjanak meg! Ha Evie ragadós nevetése nem kápráztatja
el őket, akkor nyilvánvalóan a dzsungelben nőttek fel.
Evie végre abbahagyta a kuncogást, a ziháló mellkasára
szorította a kezét, és megcsóválta a fejét. – Jártam pár kellemes
helyen életemben, de ez viszi a pálmát. Öt villa van az asztalom,
Smith. Öt. Még én sem tudom, mit kell csinálni ennyivel –
suttogta, és a csillogó evőeszközökre bökött. – Kicsit rosszul
érzem magam.
Már éppen vitába szálltam volna vele, megnyugtattam volna,
hogy bárhová is megy, soha nem fog kilógni a sorból, de az az
igazság, hogy le akartam nyűgözni, amikor elterveztem ezt a
randevút. Ez egy három Michelin-csillagos étterem, és minden
magazinban szerepelt. Az első randinkon szerény sült csirkét
ettünk a lakásomban, és most azt akartam, hogy Evie elájuljon.
De Evie-ről beszéltünk, nem igaz?
Ez egy átlagos randevúötlet volt egy átlagos nő számára. Evie-
nek igaza volt. Csak azért érezte kellemetlenül magát, mert ez a
hely nem volt elég jó neki.
A zsebembe nyúltam, elővettem a tárcámat, és az asztalra
hajítottam egy ötvenest. Aztán felálltam, és kinyújtottam a
kezemet.
– Gyere! Húzzunk el innen a francba!
Zavartan felnevetett és gyanakodva végigmért.
 – És hová megyünk?
–  Majd meglátod – feleltem, mert máris körvonalazódott egy
terv a fejemben.
Evie soha nem fogja elfelejteni a mai estét, és nem a Michelin-
csillagok vagy a puccos kaja miatt. Hanem azért, mert ez a randi
rólunk szól, csakis rólunk kettőnkről.

***

– Azt hittem, hogy ezt a helyet tavaly bezárták – jegyezte meg, és

döbbenten rám meredt, amikor alig egy órával később
behajtottam a Rap Scallion’s Bar and Grillhez.
–  Dehogy! Igaz, az ismerőseink közül senki sem jár már ide,
mivel még mindig az egyetemisták törzshelye, de nyitva
vannak, és péntekenként öt centért adják a csirkeszárnyat, és
vetélkedőket is tartanak.
Gyanúsan elfelhősödött a tekintete, és ebből azonnal tudtam,
hogy jól döntöttem. Ebben a bárban ünnepeltük meg a
huszonegyedik születésnapját. Remekül érezte magát egészen
addig, amíg ki nem dobta a taccsot. Eltűnődtem, vajon már
akkor is tudtam-e, hogy megváltoztak köztünk a dolgok, csak
nem voltam hajlandó még magamnak sem bevallani?
–  Köszönöm, hogy elhoztál ide! Sok nagyszerű emlék köt
ehhez a helyhez – mondta Evie, és gyengéden a mellkasomra
tette a kezét. Megmozdult, hogy kiszálljon, de levegő után
kapott. – Ó, istenem nézd, mi van rajtam! Azt hiszem, kissé
túlöltöztem, nem gondolod?
– Ne tőlem kérdezd, szerintem te mindig túl vagy öltözve, azt
az egyetlen alkalmat kivéve, amikor meztelen voltál a
hotelszobámban – kacsintottam rá. – De segíthetek, ha ez
annyira aggaszt. – Kibújtam a zakómból, félrehajítottam a
nyakkendőmet, és Evie felé fordultam. – Először is engedjük le a
hajadat.
Azóta vágytam rá, hogy kibontsam a haját, hogy belépett az
étterembe, és elég volt néhány gyengéd mozdulat, és a
mézszínű tincsek a vállára omlottak. Addig igazgattam az
ujjaimmal, amíg szexi és kócos nem lett, mintha Evie csak most
kelt volna ki az ágyból.
– Tökéletes – mormogtam rekedten.
Evie nagyot nyelt, aztán bólintott.
– Kezdetnek jó. Még valami?
Lecsúsztattam a kezemet a nyakán a blúzáig, kipattintottam
az első gombot, aztán pedig még egyet, míg végül kivillant a
szexi dekoltázsa. Herkulesi erőfeszítést igényelt, hogy ne fúrjam
a fejemet a két melle közé, és maradjak is ott egészen reggelig.
Összeszedtem az önuralmam minden utolsó morzsáját, és
kihúztam a blúzt a szoknyájából, kioldottam az alsó két gombot
is, és megkötöttem a derekán. Csak ekkor, a holdfényben vettem
észre, hogy közben előbukkant egy darabka anyag.
Egy barackszínű csipke.
– Ahh, a fenébe! – nyögtem. Összekapcsolódott a tekintetünk,
és Evie levegő után kapott, miközben megnedvesítette az ajkát.
– A-azt mondtad, hogy szeretnél látni benne – suttogta olyan
halkan, hogy közelebb kellett hajolnom hozzá, hogy halljam.
De még mennyire szerettem volna! Pár napja az irodában
pontosan erre a fehérneműre mutattam rá. És most azt viseli.
A kedvemért.
 Átkozottul vékony cérnán lógott az elhatározásom, hogy nem
fekszem le Evie-vel, és az a cérnaszál minden másodperccel
egyre gyorsabban foszladozott.
–  El sem tudod képzelni, mennyire szeretném látni a többi
részét is! – Ami azt illeti, olyan kemény volt a farkam, hogy
képes lettem volna gyémánttá préselni a szenet. – De soha nem
szállunk ki ebből az autóból, ha kioldok még egy gombot.
– És az olyan rossz lenne? – kérdezte.
Beharapta az alsó ajkát, ahogy mindig szokta. A
hüvelykujjammal megsimogattam a kivillanó lágy
anyagdarabkát, aztán elhúzódtam.
– Aha! Mert elment az eszed, ha azt hiszed, hogy az első igazi
szexélményedre egy autóban kerül sor.
És az én eszem is el fog menni, ha ki nem szállok azonnal
abból a bizonyos autóból.
Kemény, durva csókot nyomtam a szájára, mert képtelen
voltam ellenállni a kísértésnek, aztán kilöktem a kocsi ajtaját.
– Gyere, szórakozzunk egy kicsit!
Szerencsére így is lett. Kéz a kézben bemasíroztunk a Rap
Scallion’sba, mintha a miénk lett volna a hely. Néhányan
megbámultak bennünket a farmeres-pólós tömegből, de
hamarosan mindenki visszatért a söréhez, és Evie-vel vad
csatába kezdtünk a darts-táblánál.
–  Csak be kell találnom a közepébe, és nyertem! – jegyezte
meg, és vidáman összedörzsölte a két kezét, miközben
elhelyezkedett a dobás helyét jelölő vonalnál. Behunyta az egyik
szemét, és kidugta a nyelve hegyét, olyan erősen koncentrált.
Bár imádtam versenyezni és nyerni, mégis elöntött a
büszkeség, amikor betalált a nyíllal a tábla közepébe. Csipogott
és vadul villogni kezdett a kijelző, mutatva, hogy Evie nyert, ő
pedig táncra perdült.
–  Ó, igen, ó, igen, szuper vagyok! – kántálta, rázta a csípőjét,
én pedig csak néztem, és megjátszott csalódottsággal csóváltam
a fejemet.
Igazság szerint egész este elnéztem volna, ahogy riszálja
magát. Minden mozdulatra kivillant az a barackszínű
csipkedarabka a derekánál, és olyan érzéseket ébresztett
bennem, amelyeket le sem tudnék írni szavakkal.
Odaléptem hozzá, és olyan mélyen meghajoltam előtte, mint a
pincér az étteremben. – Gratulálok, mademoiselle!
Meghívhatom egy győzelmi italra?
Elvigyorodott és bólintott. – Igen, nagyon kedves! De nem Sex
on the Beachet kérek. Hanem egy felest és egy sört.
Visszamentünk a bárpulthoz, és megrendeltem az italunkat.
Evie mosolya beragyogta az egész kocsmát, amíg várakoztunk.
– Ez nagyszerű ötlet volt. Istenien érzem magam. Emlékszel a
születésnapomra, a kvízre, amelyen részt vettünk? És, hogy
Cullen Szexszoros Találatnak nevezte el a csapatunkat?
Kirobbant belőlem a nevetés az emlékre.
– Fantasztikus volt. És valljuk be, taroltunk aznap este!
–  Igen. Azt hiszem, akkor találkoztam utoljára Pammel. Mi
van vele?
A nővérem említésére eszembe jutott, hogy még nem is
meséltem el a nagy hírt.
– Ami azt illeti, megint terhes.
Evie rámeredt, aztán a szája elé kapta a kezét.
 – Tényleg? Szent isten, elképesztő a csaj! Nem tudom, hogyan
csinálja. Azt hiszem, ha nekem gyerekeim lesznek, akkor
muszáj lesz… Nem érdekes – zárta le a gondolatot hirtelen, és
elpirult, aztán belekortyolt a sörébe, amelyet a pultos letett elé.
–  Nyugodtan beszélhetsz a jövőről és azokról a dolgokról,
amelyeket szeretnél elérni az életben, Evie! – jegyeztem meg
kedvesen.
Talán azért félt bármilyen komoly dologról beszélni, mert
megállapodtunk, hogy csak alkalmi lesz a kapcsolatunk. Nem
kellett volna! Bár tényleg azt akartam, hogy lassan haladjunk,
az elmúlt hetekben teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ez az egész
olyan komoly számomra, mint még soha semmi.
– Nem akarom, hogy azt hidd, hogy ha gyerekekről beszélek,
akkor elvárom, hogy te legyél az apjuk, vagy ilyesmi! – nézett
végre a szemembe.
Sebezhetőség sugárzott a tekintetéből, és belesajdult a szívem.
Közelebb hajoltam, és összeérintettem a homlokunkat.
–  Tudom. És bár fogalmam sincs, mi lesz ennek a vége, egy
dolgot bizton állíthatok. Legszívesebben szétvernék valamit, ha
arra gondolok, hogy valaki mástól lesznek gyerekeid! És
baromira szar ügy, ha ez nem összeegyeztethető az alkalmi
kapcsolattal.
Ragyogó mosoly ömlött el az arcán, és az ujja hegyével
végigsimított a számon. Ja! Baromi szar ügy.
Messze mentünk. Sokkal messzebb, mint eddig bármikor, és
egy részem vissza akart vonulni.
Az exemmel mindig veszekedés lett a vége, ha ilyesmiről
kezdtünk beszélni. Halálosan megrémített a gyerekek és a jövő
gondolata. Mi történik, ha olyan leszek, mint a saját apám, és
mihelyt gyerekem lesz, kiderül majd, hogy nem akarok többé
szülő lenni? Mi történik, ha rossz leszek benne, ahogyan az
anyám, aki kiszállt, mihelyt nehézre fordultak a dolgok?
Karen időről időre szóba hozta ezt a kérdést. És én minden
alkalommal úgy éreztem, hogy ezzel megsérti a
magánszférámat. Végül már tabutémának számított, és szép
lassan eltávolodtunk egymástól, mivel nem maradt köztünk
valódi kötelék.
De Evie-vel valami megállított, amikor puszta megszokásból
már éppen témát váltottam volna, és elvicceltem volna a dolgot.
Most egyáltalán nem éreztem a magánszférám megsértésének.
Sőt, helyénvaló volt. Mintha megszabadultam volna egy nehéz
súlytól, amely hosszú ideje nyomta a mellemet.
A tarkójára tettem a kezemet, és a lehető leggyengédebb
csókot nyomtam a szájára. Hosszú ideig így maradtunk, egy
ütemre lélegeztünk, csak öleltük egymást, és a pokolba is,
nagyon jó érzés volt!
Kezdtem belé esni, méghozzá nagyon gyorsan. Csak abban
reménykedhettem, hogy Evie ugyanígy érez, és hamarosan
kitalálhatjuk a módját, hogy bevalljuk a bátyjának.
Méghozzá úgy, hogy az ne verjen éket közénk és tegyen
tönkre mindent.
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Evie

Késő volt, ilyenkor általában már régen ágyban szoktam lenni,

de most nem akartam, hogy vége legyen, és haza kelljen
mennem.
Smithszel beültünk egy apró bokszba a bárpult közelében, és
próbáltam észnél maradni, bár zsongott a szívem a
féltékenységétől. Miért izgatna egy férfit, hogy a nő kinek szül
majd gyereket, ha csak a szex érdekelné? És főleg, a pokolba is,
miért nem szexelünk éppen, ha Smitht csak ez érdekli?
Ezek a kérdések foglalkoztattak, miközben beszélgettünk, és a
következő adag italunkat kortyolgattuk. Hamar rájöttem, hogy
ezek a gondolatok az őrületbe kergetnek. Szó szerint bele fogok
bolondulni, ha továbbra is elemzem minden egyes szavát.
Ehelyett inkább az előttem ülő férfira összpontosítottam.
Mindent imádtam a mai estével kapcsolatban. Az
asztalfoglalást abban a puccos étteremben – és azt is, hogy
gyorsan meggondolta magát, és egy sokkal lazább helyre vitt el
inkább, ami csak még oldottabbá tette a randevúnkat. A
nevetést, a sztorizást, hogy képesek voltunk megnyílni és
önmagunkat adni.
Smith szemébe néztem, és rádöbbentem, hogy így idősebb
korában valami még sokkal vonzóbbá és sármosabbá tette a
többi férfinál. Ő aztán nem volt egy sörvedelő,
hamburgerzabáló, foci- és videójáték-őrült. Vagy talán csak
annyi az egész, hogy a korombeli srácok olyan éretlenek voltak
Smithhez képest. Volt családja és barátai, akik szerették őt,
fontos munkája, amelyhez mindennap öltönyt vett fel, és ehhez
jött még, hogy segített megmenteni a cégünket.
Minden különleges és vonzó volt benne. Már önmagában
irigylésre méltónak találtam az életet, amelyet felépített
magának. Én általában nagyon rendetlen voltam, száraz
gabonapelyhet eszegettem műanyag zacskóból munkába
menet, esténként pedig azokat a szexuális tanácsadó cikkeket
olvasgattam – abban a reményben, hogy ötletet meríthetek. Ja,
nagy út áll még előttem!
De Smith már kész volt. Üzletember, sportoló, aki élvezte a
nyolc kilométeres futást hétvégenként a parkban, barát, akire
számítani lehetett.
Legalábbis addig, amíg be nem masíroztam a szállodai
szobájába akkor éjjel, és össze nem zavartam mindent.
–  Szóval, szeretsz a cégnél dolgozni? Gondoltad volna, hogy
valaha női fehérneműkkel foglalkozol majd? – kérdeztem.
Kuncogott.
–  Nem. Soha. Mindig élveztem a fehérneműket, de általában
azért, mert én voltam az, aki levetette őket.
Erre belőlem tört ki a kuncogás.
–  Tényleg élvezek veletek dolgozni, de én csak a számok
embere vagyok – folytatta. – Te és a bátyád igazi képzelőerővel
vagytok megáldva.
 –  Csak a számok embere – forgattam a szememet. – Meg
mellesleg milliomos, szóval, ja.
A francba! Ezt nem kellett volna mondanom! Kezdett a
fejembe szállni az ital.
De Smith csak vállat vont.
– A családom az. Szerencsém volt.
– Megnyerted velük a főnyereményt.
Csodálatos volt Smith családja, de reméltem, hogy nem
bántottam meg ezzel a megjegyzéssel.
Egy ideig egyikünk sem szólalt meg. De nem volt értelme
megállni, ha már elindultam ezen az úton.
–  Gondolsz néha a biológiai szüleidre? Arra, hogy vannak-e
testvéreid?
Smith kihúzta magát.
– Hát persze.
–  Nem néztél még utána? Nem béreltél fel magánnyomozót,
vagy ilyesmi?
Megrázta a fejét.
– Gondoltam rá, de nem. Nem tehetem meg anyuval.
Mary. Az asszony, aki magához vette, aztán örökbe fogadta
Smitht, és aki egyszerűen csak anyu volt ma már. Kedves, hogy
Smith ilyen figyelmes volt, Mary érzelmeit helyezte előtérbe, de
ez végtére is az ő élete. Nyilván joga van tudni, honnan jött.
–  Akarod tudni az igazságot? – kérdezte, mire bólintottam. –
Néha zavar, hogy nem tudom, és hogy az egész életem egy nagy
kérdőjel. Még az olyan apróságok is, mint például egy
kivizsgálás, amikor az orvos a család egészségügyi előéletéről
kérdez, vagy az, hogy kitől örököltem a szemem színét.
 Őrület, hogy bármennyit tudtam is erről a férfiről, még
mindig képes volt meglepetést okozni nekem.
A kezére tettem a kezemet.
–  Erre nem is gondoltam. Milyen lehet olyan családban élni,
ahol senkire sem hasonlítasz.
–  Ja! Egyszer talán, ha a szüleim meghalnak, majd
utánanézek. De, tudod, mindentől függetlenül nem hiszem,
hogy bármin is változtatnék – vont vállat. – Még a kezdeti
nehézségek ellenére sem. Durva volt állandóan költözni,
különösen, mivel olyan fiatal voltam még, és nem értettem az
egészet. Olyan nagyon akartam, hogy szeressenek, és nem
bírtam rájönni, miért nem akar senki viszontszeretni.
Olyan semleges volt a hangsúlya, mintha már régen maga
mögött hagyta volna ezt a fájdalmat, de összeszorult a torkom,
fojtogattak a könnyek a gondolatra, hogy a négyéves Smitht és a
cuccait összecsomagolják, és egyik helyről a másikra hurcolják.
Szerettem volna visszamenni az időben, megtalálni a
szülőanyját és az apját, és jól fejbe vágni őket. Lehet persze,
hogy azért tették, mert nem tudtak többé megfelelő életet
biztosítani a számára, de ez a jelenlegi érzelmi állapotomban
nem számított. Csak az számított, hogy Smith szenvedett, és én
ennek már a gondolatát is gyűlöltem.
– A szüleim igazán csodálatosak – folytatta, észre sem vette a
bennem dúló csatát. – És a kapcsolatom Pammel és a
családjával talán a legjobb dolog, ami életemben történt velem.
Semmiért nem cserélném el a világon!
Egyetértően bólintottam. Cullennel mi is ilyen közel álltunk
egymáshoz, és ezt a köteléket soha semmi nem szakíthatja el.
 Legalábbis remélem.
Ittam egy kortyot, és próbáltam nem belemerülni ebbe a
gondolatba. Ha Cullen rájön, mi folyik Smith és köztem, és ez
tönkreteszi a kapcsolatunkat, akkor nagy bajban leszünk. Mi
ketten egy család vagyunk, és képesek leszünk túljutni ezen is.
Cullen és Smith kapcsolata jobban aggasztott. Bármilyen közel
álltak is egymáshoz, Cullennek még mindig nehéz volt
elfogadnia, hogy felnőtt nő vagyok. Biztosan azt fogja gondolni,
hogy Smith kihasznált, ami szinte vicces, figyelembe véve,
hogyan kezdődött ez az egész nem is tudom, mi, kettőnk között.
–  De abban biztos vagyok, hogy a múltam sok kárt okozott
bennem, és valószínűleg jelentős mértékben meghatározza a
felnőttkori kapcsolataimat is. Nem fogok hazudni, Everleigh –
nézett a szemembe. – Másképpen érzek veled kapcsolatban,
mint bármikor korábban, de még nem tudom, hogy ez mit
jelent. Nem vagyok fehér lovag, és lehet, hogy képes leszek
elszúrni ezt az egészet. Megértem, ha meggondoltad magad, és
inkább kiszállnál.
Istenem, tényleg alig pár hét telt el azóta, hogy bemásztam
Smith ágyába? Olyan sok minden változott azóta és olyan
gyorsan. Milyen fura, hogy akkor egyetlen célom volt csak: újra
átélni az első szexuális élményt. Megtapasztalni az első
orgazmust egy férfival, és elérni, hogy Smith legyen a pasi a
farok másik végén, aki megadja nekem ezt. Milyen gyorsan
megváltozott mindez.
Persze, még mindig azt akartam. Ami azt illeti, minden egyes
nappal egyre jobban. De most, hogy a reményeinkről,
álmainkról és a családunkról beszélgettünk? Azon kaptam
magam, hogy azt kívánom, bárcsak ez lenne az életem! Smith és
én, ahogy megbeszéljük a napunkat, nevetünk dartsozás
közben, és megosztjuk egymással az életünket.
Veszélyes dolog, és vigyáznom kell magamra. De nem fogok
visszatáncolni. Még nem.
–  Mondjak le a mókáról? Azt már nem! – feleltem, és
igyekeztem lazának tűnni, hogy Smith ne vegye észre, milyen
sokat jelent számomra ez az egész. Azt állította, hogy nem fehér
lovag, de az a Smith, akit én ismertem, azonnal meghátrálna, ha
rájönne, milyen hatalma van felettem. Nekem annyi, ha és
amikor ez a dolog véget ér. De ezt még nem tudhatja meg.
Próbáltam kevésbé intim témára terelni a beszélgetést, hogy
levegőhöz jussak, ezért rávigyorogtam, és előkaptam egy
ötdolláros bankót a retikülömből.
– Mi lenne, ha választanánk pár dalt a zenegépből?
Felálltam, vártam, hogy Smith csatlakozzon hozzám, aztán
elindultunk a sarokban tornyosuló szörnyeteg felé. Benyelte a
pénzt, és végignéztük a listát, találunk-e olyan számokat, amiket
mindketten szeretünk.
–  Ó, istenem, emlékszel erre? – böktem R. Kelly „Remix to
Ignition” című dalára, és egy pillanatra lehunytam a szememet,
amikor felhangzott a zene.
–  Hogyan is felejthettem volna el? Voltál vagy tízéves, és
állandóan ezt énekelted a hajkefédbe. Baromi vicces volt –
felelte Smith, és csillogott a szeme a nevetéstől.
–  A baromi vicces alatt csodálatosat értesz, ugye? Mert
szerintem elképesztően jól csináltam.
Felé hajoltam, és hangosan énekelni kezdtem R. Kellyvel,
miközben Smith vonyított a nevetéstől.
Jó érzés volt. Túl jó ahhoz, hogy véget érjen.
Akár katasztrófa lesz a vége, akár nem, elhatároztam, hogy
végigcsinálom ezt Smithszel, és kiderítem, hová vezet. Ha
összetörik a szívem, akkor Maggie és a doboz jégkrém majd ott
lesznek, hogy megvigasztaljanak.
Meg kell elégednem ennyivel.
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

Smith

Három héttel később

–  És az előbb kaptunk egy hatalmas megrendelést a Sakstól. –

Cullen előrehajolt, az asztalra könyökölt, és csodálkozva
csóválta a fejét. – A Sakstól. Smith, tudod te, milyen régóta
vártam már egy megrendelést a kibaszott Sakstól?
Helyeslően felvontam a szemöldökömet, beleharaptam a
hatalmas marhahúsos szendvicsembe, és próbáltam nem
követni Evie mozdulatait a szememmel.
– Arról már nem is beszélve, mekkora siker az új kollekciónk
minden egyes kiskereskedőnél – folytatta Cullen, belekanalazott
a halászléjébe, és rám vigyorgott.
Pontosan négy perce ültünk le ebédelni, amikor Evie besétált
a kis delikátboltba pár utcasaroknyira az irodától. Még nem vett
észre bennünket, de kétség kívül észre fog. Csak azt reméltem,
hogy megkönyörül majd rajtam, és elhárítja a meghívást, hogy
csatlakozzon hozzánk.
Új, méretre készült nadrágkosztümöt viselt, amelyik kiemelte
a csípője vonalát. Éppen elég volt megőrizni az akaraterőmet
minden áldott nap az irodában, amikor a bátyja is a közelben
tartózkodott. Az viszont maga volt a pokol, ha mindannyian egy
helyiségbe kényszerültünk.
–  Ha pusztán a számokból indulunk ki, akkor még a
legoptimistább előrejelzéseinket is túlszárnyaljuk, szóval ez
csodálatos! – jegyeztem meg, és beletemetkeztem a
krumplisalátámba, ahogy Evie elhaladt az asztalunk mellett.
Átkozott szerencsénk volt, mert elkapta a pillantásomat,
miközben Cullen figyelmét elterelték a levesében úszkáló
osztrigakekszek. Hozzám hasonlóan Evie is nyilvánvalóan
ugyanolyan kényelmetlenül érezte magát a gondolattól, hogy
kínos hármasban költse el az ebédjét, mert csak odaintegetett
nekem, és kihúzta a csíkot az ajtón.
–  Nem is lehetnék boldogabb! – vigyorgott Cullen. – Nagyon
köszönöm, hogy a segítségünkre siettél! Ti ketten Evie-vel
mindent megváltoztattatok.
Én és Evie.
Visszagondoltam az elmúlt pár napra.
Tényleg csak három hét telt volna el, amióta elmentünk a Rap
Scallion’sba és dartsoztunk? Hónapoknak tűnt. Közben
mindennap láttuk egymást a munkában, és aztán szinte minden
este is. Még ha csak egy gyors koktélra futottunk is össze Evie
jógaórája után a város másik végén, vagy megleptem őt, és
beugrottam hozzá Pamhez menet egy futó csókra.
Kétszer átjött hozzám filmet nézni.
Kétszer elmulasztottuk a film felét, mert smároltunk a
kanapén mint a tinédzserek.
És kétszer vonaglott a kezem alatt, amikor elélvezett.
A farkam megrándult a nadrágomban, ahogy felidéztem Evie
forróságát. Az illatát. Azt a kurvára szűk…
– Komolyan, a kishúgom szinte tüzel! – mondta Cullen büszke
mosollyal az arcán.
Majdnem megfulladtam a marhasülttől, csak egy jó nagy
korty víz segítségével bírtam lekényszeríteni a falatot kiszáradt
torkomon.
–  Mi? – kérdeztem vissza, zakatoló szívvel próbáltam
megszabadítani az égő légcsövemet a szendvicsem
maradékától.
Cullen összeráncolta a homlokát, és kirobbant belőle a
nevetés.
–  A közösségimédia-cucc, amit összeállított. Csatáznak érte a
butikok. Mindegyik saját reklámkampányt akar Evie-től, és
telerakják vevőcsalogatóként a kirakataikat a fényképeivel.
Normálishoz közelire lassult a szívverésem, és feszült mosolyt
kényszerítettem az arcomra.
– Ja, tényleg jól csinálja!
Igazság szerint annyira jól, hogy a forgalmunk növekedését
nagyrészt neki köszönhettük. Ezt már a hét elején is mondtam
Cullennek, de a bűntudatom megakadályozott benne, hogy
most is megismételjem. Attól féltem talán, hogy túlságosan
sokat dicsérem Evie-t? Túlságosan barátságosan viselkedem
vele? Vagy nem elég barátságosan?
Az az igazság, hogy kezdett nagyon elegem lenni ebből.
Valaminek változnia kellett, méghozzá hamarosan. Nem elég,
hogy állandóan állt a farkam, még a lelkiismeretemmel is
folyamatosan csatáznom kellett. Csalónak éreztem magam. Itt
ebédelek Evie bátyjával, és képtelen vagyok másra gondolni,
mint hogy Evie-ben matatnak az ujjaim, és elakad a hangja,
amikor elélvez.
Nem menő. Egy csöppet sem menő.
Sikerült fulladozás nélkül befejeznem az ebédemet, de végig
megmaradt a rossz íz a számban.
Minden szinten szar alaknak éreztem magam, mire
visszatértünk az irodába. Amiért rossz barát voltam, amiért
gyakorlatilag ügyet sem vetettem Evie-re a delikátboltban,
amiért nem dicsértem fennhangon a munkáját, mert nem
akartam, hogy Cullen gyanút fogjon.
Megfogadtam magamban, hogy a következő hétvégét arra
szánom majd, hogy jelentős döntéseket hozzak Evie-vel és a
saját életemmel kapcsolatban. Eddig valahogy sikerült
megtartóztatnom magam, de kizártnak tartottam, hogy ez
sokáig így marad. Minden alkalommal, amikor kettesben
voltunk, csupán egy hajszálnyira voltam tőle, hogy elveszítsem
az önuralmamat, és éreztem, hogy „hús-vér barátom”
hamarosan cserben fog hagyni. Legalább valami elképzelésem
kell hogy legyen arról, merre haladnak majd tovább a dolgok,
mielőtt ez megtörténik.
Hirtelen ötlettől vezérelve odaszóltam Cullennek, hogy
menjen előre.
– Beugrom még egy kávéért. Odafönn találkozunk.
A figyelmét addigra már elterelte egy sms, amelyet kapott, így
csak intett, és eltűnt a dupla ajtó mögött.
Bementem a szomszédos kis kávézóba, és megrendeltem Evie
kedvencét, meg egy csokis kekszet.
Totál irracionális izgalmat éreztem, amikor pár perccel
később kiléptem a liftből az irodánkba, és egyenesen Evie
asztalához léptem. Éppen telefonált, de odaintett nekem,
mosoly játszott az ajkán.
–  Igen, Linda. Teljesen megértem. És egyet is értek, a bíbor
remekül festene a zöld mellett, ezért ezt is fogjuk majd
használni a következő fotósorozatnál.
Letettem a kávét Evie asztalára, és kivettem a kekszet a
zacskóból. Felragyogott az arca, és összeértek az ujjaink, amikor
kivette a kezemből.
–  A hősöm vagy – lehelte, és ellágyult a tekintete valamitől,
amit nem tudtam pontosan nevén nevezni.
Annak is éreztem magam. Pontosabban szólva kibaszott
szuperhősnek. Mi volt ebben a nőben, ami miatt egy egyszerű
kis mosolytól is így éreztem magam?
Visszaidéztem azokat az időket, amikor fiatalabbak voltunk,
és ugyanezt a mosolyt láttam az arcán.
Egy forró nyári napon páran lementünk úszni a tóhoz. Egy
lánnyal voltam, Annalise Bensonnal. Korán érő típus volt, és
most már szégyellem bevallani, hogy csak ezt láttam benne,
mert egyébként ravasz volt és totálisan sznob.
Akkor már úgy egy hónapja jártunk, de még mindig csak a
cicije érdekelt. Evie úgy tizenkét éves lehetett, és végre kezdett
kinőni az árulkodós korszakából, ezért megengedtük neki, hogy
velünk jöjjön. A vízben úszkált, miközben Cullen a haverjaival
beszélgetett a parton.
Annalise-zel a sekély vízben smároltunk, amikor
meghallottam, hogy Evie felkiált. Olyan gyorsan elhúzódtam
Annalise-tól, hogy majdnem seggre esett, annyira igyekeztem
Evie segítségére sietni. Kiderült, hogy megvágta a sarkát egy
éles kövön, és annyira vérzett, hogy össze kellett varrni a sebet.
Ahogy kivittem a karomban a partra, hallottam, hogy
Annalise motyog az orra alatt.
– Nem is tudom, miért kellett magunkkal hozni ezt az idétlen
taknyost.
Éreztem, hogy Evie megmerevedik a karomban a kegyetlen
szavak hallatán, és jeges harag áradt szét bennem, ahogy
belenéztem a könnyes szemébe.
–  Nem kellett magunkkal hozni. Azt akartuk, hogy velünk
jöjjön – csattantam fel. – És lehet, hogy ügyetlen, de legalább
nem egy felfuvalkodott ribanc.
Annalise dühösen lelépett, magával vitte az esélyt is, hogy
egyszer majd lefeküdhetek vele, de leszartam. Mert Evie azzal a
mosollyal az arcán nézett rám.
Miért tartott ilyen sokáig, hogy meglássam azt, amit most már
láttam?
És hogy a faszban fogom ezt elmagyarázni a bátyjának úgy,
hogy az ne szakítson szét bennünket?
 HUSZADIK FEJEZET

Evie

Ki léphetne valaha a nyomába?

Ezen a gondolaton kaptam magam, ahogy Smithre
pillantottam a szemem sarkából. Az útra összpontosított, simára
volt borotválva a szuperhős profilja, erős, ügyes keze a
kormányt markolta, apró mosoly játszott kemény szája
szögletében.
Talán megbirkóztam volna a dologgal, ha csak a külsejéről
lett volna szó. A külső végül is nem minden. De nem csak ennyi
volt benne. Csodálatosak voltak az elmúlt hetek. Megnevettetett,
szexuálisan kielégített, neki köszönhetően fontosnak és
felnőttnek éreztem magam, és ami a legjobb az egészben? Neki
köszönhetően úgy éreztem, hogy meghallgatnak. Amikor
beszéltem, Smith nem sms-ezett a telefonján, mint egy csomó
korombeli srác. Rám nézett, és valóban meghallgatta, amit
mondok, soha nem vette elő közben a telefonját.
Kényelmesen elhelyezkedtem az anyósülésen, és elfojtottam
egy sóhajt. Pontosan ezért ragaszkodtam annyira határozottan
az elejétől fogva ahhoz, hogy kötetlen legyen a kapcsolatunk.
Nem Smith kedvéért. Smith kizárólag kötetlen kapcsolatra volt
hajlandó. Ami azt illeti, szerintem soha nem is volt más, csak
kötetlen kapcsolat az életében az egyetlen tartós barátnőjén
kívül, és még akkor sem ejtett könnyet, amikor az véget ért.
Nem, a kötetlen megjelölés nekem szólt. Azt reméltem, hogy
minél többször hangoztatom ezt, annál inkább emlékeztetem
magam arra, hogy csak ideiglenes az egész.
Minden egyes része.
Az édes randevúk és a még édesebb csókok. Smith osztatlan
figyelme. Érezni magamon a kezét… és a száját. És amikor majd
vége lesz, minden vissza fog térni a régi kerékvágásba.
Okos lány vagyok. Akárcsak az államok fővárosát, ha sokat
ismételgetem, akkor nyilván ezt is megjegyzem majd.
De az agyam és a szívem között nyilvánvalóan nem volt meg
az összhang, mert bár a racionális eszem elfogadta az
elkerülhetetlen végkimenetelt, a szívem egészen más szinten
maradt. Tele volt reménnyel és várakozással és izgalommal.
Terveket és ígéreteket gyártott, és kisbabákról álmodozott.
Hülye szív.
Összeszorult a torkom és égett a szemem a várható
fájdalomtól. Vicces, én mindig olyan óvatos voltam, de egyetlen
alkalommal, amikor vállalom majd a kockázatot…
Nem is volt kérdés. Ez mély sebet ejt majd rajtam. Egy tartós,
kitörölhetetlen heget a szívemen.
Pontosan, te buta! És már nem lehet rajta változtatni. Ami
megtörtént, az megtörtént, szóval akár élvezheted is, amíg
megteheted.
Elhatároztam, hogy pontosan ezt is fogom csinálni,
elhessegettem hát a melankóliát, és kibámultam az ablakon,
néztem a mellettünk elsuhanó fákat.
 –  Tulajdonképpen hová megyünk? – kérdeztem,
kiegyenesedtem ültömben, és Smithre pillantottam.
A korábbi randevúinkon általában valahol távol a közös
helyeinktől találkoztunk, hogy egyetlen ismerős se lásson meg
bennünket együtt, de Smith ragaszkodott hozzá, hogy ma este
eljöjjön értem. Rádöbbentem, hogy észak felé tartunk, kifelé a
városból. Erre nem volt más, csak lakóházak és templomok.
–  Kábé hatvan másodperc múlva megérkezünk, és akkor
majd meglátod – felelte, és mosoly ömlött el az arcán.
Az a mosoly olyan volt, mintha megcsókolt volna a nap;
felmelegítette az egész testemet, és rádöbbentem, hogy nem
érdekel, hová megyünk, amíg Smithszel lehetek.
Végighajtott egy zsákutcán, egy szerény, de barátságos ház
behajtóján, amelyet még sosem láttam.
–  Talán szólnom kellett volna, hogy egy régi pólót vegyél fel,
de majd veszek neked másikat, ha az lesz a dolog vége, amire
gondolok.
Csak ekkor döbbentem rá, hogy Smith utcai ruhát visel.
Kapucnis pulóvert és kopott farmert, az én új pulóveremmel és
magas sarkú csizmámmal szemben. Tátott szájjal Smithre
meredtem.
– Mi a csuda folyik itt? Smith? A haverjaiddal megyünk dupla
randira, vagy mi? – És ha így van, az nem fog majd a bátyám
fülébe jutni?
Ezt az utolsó gondolatot megtartottam magamnak, mert
döbbenten eszméltem rá, hogy szeretnék találkozni Smith
barátaival. Mindent tudni akarok róla! Valóban az életének a
részévé akartam válni ahelyett, hogy csak egy széljegyzet
legyek. Szürke felhőként fenyegetett újra a szomorúság, de
ismét elhessegettem.
Bármit hoz is a holnap, ma este azzal a pasival vagyok, akit
akartam, akit kedveltem, akiben megbíztam. Szóval ma este?
Tökön fogom ragadni a boldogságot, és kifacsarom belőle az
utolsó cseppet is.
–  Nem hiszem, hogy pontosan dupla randinak lehetne
nevezni, de…
Elharapta a mondat végét, amikor kitárult a bejárati ajtó, és a
nővére, Pam robogott ki rajta gyűrött ruhában, és menet
közben épp fésülködött. Elkerekedett szemmel sprintelt, mintha
maga az ördög üldözné. A férje, Tim, akit eddig csak fényképen
láttam, széles vigyorral az arcán követte.
Smith intett, hogy szálljak ki a kocsiból. Megtettem, és követte
a példámat.
–  Srácok! El sem tudom mondani, hogy ez mennyit jelent
nekem. Mint… – Pam hirtelen elhallgatott, könnyek öntötték el a
szemét, ahogy megragadta a karomat. – Köszönöm! A férjem is
köszöni. Az ép elmém is köszöni. – Magához rántott, megölelt,
aztán elhúzódott. – Szívesen maradnék, hogy beszélgessünk, de
mennem kell, mielőtt Winnie észreveszi, hogy eltűntem. –
Rettegő pillantást vetett a válla fölött a házra, aztán a behajtón
álló kisbuszhoz sietett, és puszit dobott Smithnek. – Szeretlek,
öcsi! Te vagy a legjobb. És megvan a telefonszámom. De ne
használd addig, amíg szó szerint nem ég a ház!
Tim kuncogott, beletúrt a vörös hajába, amitől az csak még
jobban felállt, és jó nagyot rácsapott Smith vállára.
–  Finn úgy döntött, hogy az alvás csak a nyápicoknak való,
Mac egyszerűen csak sugárban lefosta a ruhát, amelyet Pam
eredetileg fel akart venni, Winnie pedig lehúzta az anyja
karkötőjét a vécén. Borzasztóan nagy szükségünk van egy kis
szünetre, haver. Örökre az adósod leszünk!
–  Tim! Krisztusom, siess, mielőtt meglátnak bennünket! –
sziszegte Pam, aztán felénk fordult. – Ti ketten meg húzzatok
befelé! Már negyvenhét másodperce egyedül vannak. Lehet,
hogy már aláaknázták az egész házat, szóval csak a saját
felelősségetekre lépjetek be!
Bevágódott a kisbusz két ajtaja, és szó szerint csikorgó
kerekekkel faroltak ki a behajtóról.
Smith felém fordult, és egy kissé elhalványult a vigyora,
amikor meglátta a döbbent arcomat.
– Rendben, szóval tudom, hogy rosszul hangzik. De esküszöm,
hogy túloztak! Ha pocsékul érzed magad, nem fogok
megharagudni, ha hívsz egy Ubert, hogy hazavigyen, és te
választhatod meg, hová megyünk a következő randin, rendben?
Az alsó ajkamat rágcsáltam, erősen pislognom kellett, hogy ne
buggyanjanak ki a könnyeim. Hogyan magyarázhatnám meg
neki, mit érzek, anélkül, hogy halálra rémíteném?
Nem azért sírok, mert el akarok menni. Azért sírok, mert még
soha sehol nem akartam annyira lenni, mint itt és most veled.
Ehelyett mosolyt varázsoltam az arcomra.
–  Viccelsz velem? Imádom a gyerekeket! Nagyszerűen fogjuk
érezni magunkat. Gyerünk!
Látszott Smithen, hogy megkönnyebbült, és azonnal enyhült a
szorítás a szívemen, és kuncogni kezdtem.
–  Ámbár rólad és a nővéredről ítélve be kell vallanom, félig-
meddig arra számítok, hogy a kölykök a csilláron hintáznak,
szóval menjünk be! – tettem hozzá.
Smith megkerülte az autót, kinyitotta a csomagtartót és
kiráncigált belőle egy táskát, aztán visszacsukta a tetőt.
–  Ne ijedj meg! Nem annyira rosszak. Mi inkább erős
lelkűeknek szeretjük hívni őket. – Hozzám lépett, és megfogta a
kezemet. – Gyere! Menjünk be, hogy bemutathassalak a
rontóbrigádnak!
A következő pár perc eszeveszett ködben telt. A rézvörös hajú
Winnie bemutatkozott nekem, aztán azonnal meglóbálta a
gumikardját, és rám parancsolt, hogy én is rántsak kardot „vagy
könyörtelen halált halok”, miközben Finn ágyékon csapott egy
játékpuskával.
Miközben én próbáltam kivédeni a támadást, Smith
lehajította a táskát, hogy elkapja Macet, aki a rövid idő alatt,
amelyet odakinn töltöttünk Pammel és Timmel, úgy döntött,
hogy a pelenka már nem neki való. Anyaszült meztelenül
cikázott a nappaliban, ringott a duci kisbabapopsija. És a
csudába, cukin festettek a gödröcskék is a hátsóján. Bárcsak én
is elmondhatnám ugyanezt magamról!
És közben képtelen voltam letörölni a vigyort az arcomról.
Nem is kívánhattam volna jobb randit. Mert kötetlen kapcsolat
ide vagy oda, Smith beengedett az életébe. Lerítt az arcáról,
hogy mennyire szereti az unokahúgát és az unokaöccseit.
Fiatalabb koromban találkoztam párszor a nővérével,
Pammel, mivel a testvéreink olyan sok időt töltöttek együtt, de
ez most más volt. Smith idehozott engem, hogy azokkal legyek,
akik a legfontosabbak számára.
 Lehet, hogy semmit sem jelent, Evie. Talán csak elfelejtette,
hogy megígérte, vigyáz a gyerekekre, és belekeveredtél az
egészbe.
De, a fenébe is, úgy éreztem, hogy jelent valamit. Úgy éreztem,
mintha… mindent jelentene.
– Akarsz teázni velem? – kérdezte Winnie, majd elhajította a
kardját, és alaposan végigmért.
Bólintottam és leguggoltam elé.
– Hát persze! Ki ne szeretne teázni?
Mac felé intett a fejével, akin még mindig nem volt pelenka,
és éppen próbálta meglovagolni a kutyát.
– Macky utálja a teapartikat. Nem akar mást, csak kakilni meg
Cheeriost enni. – A szemét forgatta, és cinkos módjára rám
vigyorgott. – Kisbabák.
–  Rendelek pizzát – jelentette be Smith, aki végre elkapta a
vonagló Macet, és a hóna alá kapta a gyereket, mint egy futball-
labdát. – Mit kérsz a tiédre?
– M&M’set – vágta rá Finn. – És ananászt.
Smith úgy csinált, mint aki mindjárt hányni fog, és
megborzolta Finn haját.
– Meg fogom vétózni a cukrot a pizzán, mert szentségtörés és
undorító, ráadásul kinyírna miatta az anyád. De az ananász
jöhet.
Finn ünnepélyes arccal bólintott.
–  Elfogadom a kompromisszumot, amennyiben kaphatunk
M&M’set a táskádból, amikor eljön a filmnézés ideje.
Smithből kirobbant a nevetés.
– Honnan tudod, hogy van benne M&M’s?
 – Mindig hoz M&M’set – suttogta Winnie a fülemhez hajolva,
hogy megőrizze a titkot.
Nem bírtam elfojtani a mosolyt, ámulatba ejtett a férfi és a
gyerekek is. Bámulatos volt így látni Smitht, akció közben
figyelni, ahogy humorral és könnyedén kezeli a helyzetet.
Smith és én semennyi időt nem töltöttünk kettesben, ahogy
telt az este, de akkor is ez volt életem egyik legjobb napja. A
gyerekekből nem fogyott ki az energia, a ház tele volt élettel és
nevetéssel, ahogy egy családban lennie kell. Szivacsként
szívtam magamba, elraktároztam az emlékeim közé. Minden
fesztelen gyereknevetést, minden boldog babasikolyt, az egész
rendetlenséget, minden ölelést.
Tíz órára minden pizzásdoboz üres lett, a gyerekek elterültek
Smithen és rajtam a kanapén, és a mennyországban éreztem
magam. Meleg szívvel, kimerülten, de boldogabban, mint
valaha.
–  Köszönöm! – mormogtam lágyan, a mutatóujjammal Mac
pihe, szőke haját simogattam, és könnyes mosolyt villantottam
Smithre. – Nagyon köszönöm, hogy meghívtál ide! Csodálatosak
ezek a gyerekek!
Bólintott, és a fülem mögé simította a hajamat.
– Ahogy te is. Őrülten odavannak érted.
Bárcsak te is őrülten odalennél értem, akartam suttogni. De
magamban tartottam, és mélyen elrejtettem a szívemben.
Az élet néha kemény tud lenni, de a mai este ritka
gyöngyszem volt. A tökéletesség oázisa. Nem voltam hajlandó
tönkretenni.
Smith áthajolt Mac baba és a kis Winnie fölött, és lágy,
gyengéd csókot nyomott a számra. A nyelve az enyémhez ért, és
elrebegtem magamban egy imát.
Gyerünk, Smith! Csak egyetlen esélyt adj nekem… és talán egy
kis reményt, hogy valósággá válthatjuk ezt az egészet!
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

Smith

„Imádom ezeket a gyerekeket!”

Még mindig hallottam a melegséget Evie hangjában,
miközben nézte, ahogy Pam kis szörnyetegei őrült módjára
rohangásztak, amikor fogócskáztunk.
Egy ilyen este után a legtöbb nő idegösszeroppanást kapott
volna és elmenekül, készen rá, hogy elköttesse a petevezetékeit.
Páran talán kitartottak volna, összeszorított foggal kibírnák. De
eléggé biztos voltam benne, hogy egyikük sem szállt volna be a
játékba, és végezte volna mályvacukorral borítva, kimerült kis
testek alatt elterülve.
Evie nem beletörődésből csinálta, és nem is azért, hogy a
kedvemben járjon. Ragyogott az arca a boldogságtól,
egyfolytában mosolygott. Mire az este végén kitettem őt otthon,
két ferde hajfonatot viselt a kis Winnie-nek köszönhetően, és
vakító bíborszín lakk borította nemcsak a körmeit, hanem
szinte az ujjait is, de átkozott legyek, ha nem vált így csak még
gyönyörűbbé a szememben.
Az agyamban azonnal felvillant, hogyan festett abban a
barackszín csipkés bodyban, és azon kaptam magam, hogy teli
szájjal vigyorgok. Rendben, szóval akkor legyen döntetlen!
 Napról napra világosabbá vált, hogy mennyire élvezem Evie
társaságát. Akár mellettem vonaglott, és könyörgött, hogy
elélvezhessen, akár teli torokból nevetett, miközben filmet
néztünk, valahogy beleszőtte magát az életem szőttesébe.
És én élveztem.
Vártam az érzést, amely korábban mindig ezt a felismerést
követte. A „harcolj vagy menekülj!”-reakciót, amelynek
hatására mindig elszúrtam a dolgokat vagy elmenekültem. De a
hideg, kötődésfóbiás Smith halálos némaságba burkolózott.
Talán teljesen meg is halt, mert csak reményt és izgalmat
éreztem a jövőt illetően. A várakozást a hasonló esték iránt,
mint amilyet Pam gyerekeivel töltöttünk.
Talán egyszer majd a saját gyerekeinkkel?
Lenyeltem egy korty immár langyos kávét, és betettem az
üres bögrét a mosogatóba.
Bármilyen őrültségnek tűnt is volna egy hónappal ezelőtt,
most egyáltalán nem tűnt annak, hogy saját gyerekeim legyenek
– gyerekeim, Evie Reeddel közösen.
Ami azt jelentette, hogy már régen tisztességes embert kellett
volna faragnom magamból, és beszélni Cullennel. Bármi lesz is
a vége, jobb, mint az, hogy Evie-vel titokban találkozgatunk
mint két szerencsétlen tinédzser. Cullen felnőtt ember. Először
ki fog akadni, de aztán majd beletörődik. És akkor végre
mindent helyrehozhatok. Evie végre az enyém lehet, ahogy
megálmodtam.
Végiggörgettem a névjegyzéket, és felhívtam Cullent.
Megfeszültek az izmaim, miközben vártam, hogy felvegye a
telefont.
 – Mi újság, haver?
Kissé kapkodva vette a levegőt. Az órámra néztem. Reggel
nyolc volt.
– Már futsz? – kérdeztem, hogy könnyedre vegyem a hangot.
–  Nem, a vállerősítő gyakorlatokat fejeztem be az
edzőteremben, és most készülök futni. Van kedved csatlakozni
hozzám?
A futóösvény megfelelő helyszínnek tűnt a beszélgetéshez. És,
hé, legalább közel leszünk a tóhoz, ha kinyír, és valahol el kell
rejtenie a holttestemet. A sok hazudozás után az volt a
legkevesebb, hogy megkönnyítem a dolgát.
–  Aha, benne vagyok! Tizenöt perc múlva találkozunk a
zászlórúdnál.
Olyan fagyos voltam, mint egy doboz jégkrém, miközben
átöltöztem az edzéshez, és bekötöttem a futócipőmet, de vadul
zakatolt a szívem, mire megérkeztem a megbeszélt helyre. A
ritmusa fura módon egy dal szövegére hasonlított, amelyik csak
egyetlen szóból állt.
Áru-ló.
Áru-ló.
Áru-ló.
– Mi újság, seggfej? – kocogott oda hozzám Cullen, és finoman
a vállamba bokszolt.
A fejem fölött lebegő sötét felleg ellenére sikerült
elvigyorodnom.
– Szia, pöcs!
– Örülök, hogy felhívtál! Jó ideje nem lógtunk együtt.
Bűntudat szorította össze a gyomromat, és hirtelen egyáltalán
nem volt már kedvem futni, de most már nem hátrálhattam
meg.
–  Ja, el voltam foglalva – motyogtam, követtem a példáját, és
hanyagul nyújtottam egy kicsit.
–  Semmi gond! Ma ötmérföldes napom van, így rengeteg
időnk lesz dumálni – felelte ördögi mosollyal. – Készen állsz,
tökfej?
A francba!
Arra számítottam, hogy maximum harminc perc lesz majd a
levezetéssel együtt. Mindent előre elterveztem a fejemben. Tíz
perc duma, újabb tíz perc edzés, és aztán, amikor már Cullen
éppen kezd kifogyni a levegőből, bedobom az egész Evie-ügyet.
És ennyi.
Az volt benne a legjobb, hogy ha a dolgok nem úgy mennek,
ahogyan remélem, akkor nem kell egymás mellett futnunk
gőzös aggyal és dühösen. Cullen mehet az útjára, én is a
magaméra, és előttünk áll az egész hétvége, hogy lehiggadjunk.
Öt mérföld lefutása azonban levezetéssel együtt legalább
negyvenöt percet vesz igénybe, de inkább egy órát. Még el sem
kezdtük, de máris végtelennek tűnt ez az idő.
A hazudozás ezzel jár, te fasz!
– Aha, vágjunk bele! – bólintottam mogorván.
Könnyed kocogással kezdtük, hogy bemelegedjenek az
izmaink, és felvegyük a ritmust. Cullen egy vakrandiról mesélt,
amelyik borzalmasra sikerült, és azon kaptam magam, hogy
lassítok, mert annyira nevetek.
–  Egy csomó ember tart fényképeket önmagáról a lakása
falán, Cull. Nekem is van egy pár kettőnkről, amikor hegyet
mászunk vagy horgászunk…
–  Nem, figyelj, pontosan erről beszélek! – vágott közbe, és
hitetlenkedő pillantást vetett rám a válla fölött, miközben
tovább kocogott. – Ezek nem csoportképek. Szó szerint több
tucat fénykép volt róla a macskáival minden egyes lehetséges
felületen. Ott voltak mindenhol. Némelyiken hátranézett a válla
fölött, mint azokon a régi sztárfotókon szokás, egy másikon meg
a kezére támasztotta az állát, és a semmibe meredt. Szóval,
amikor megemlítettem neki, hogy rengeteg fényképe van
önmagáról, tudod, mit mondott?
Megráztam a fejemet, és vártam a poént.
–  Azt mondta, hogy „ha én nem szeretem önmagam, akkor ki
fog szeretni engem?”
Kuncogtam, és sprintelni kezdtem, hogy utolérjem.
– Ez nem egy idézet dr. Philtől, vagy valami ilyesmi?
–  De, az. Ami azt illeti, szerintem annak, amit mondott, a
kilencven százaléka idézet volt dr. Philtől. Bizarr volt. De az volt
a csúcs, hogy amikor eljöttem tőle, azt mondta, „általában nem
teszek ilyesmit az első randevún, de tényleg kedvellek”, és
megpuszilta a homlokomat, mintha a nagynéném lenne, vagy
mi. Én mondom neked, haver, dilis volt az a nő.
– Szóval, mikor találkozol vele újra? – ugrattam.
Hátravetette a fejét és felnevetett.
– Ami azt illeti, megadtam neki a telefonszámodat. Remélem,
nem baj?
Nem tehettem róla, nosztalgiát éreztem, ahogy megkerültük a
tavat. Cullen tényleg olyan volt számomra, mintha a testvérem
lenne, és hiányoztak ezek a közös pillanatok. De amióta több
időt töltöttem Evie-vel, a bűntudatom szinte fájdalmat okozott
Cullen társaságában. Tényleg ideje volt letépni azt a kurva
sebtapaszt!
–  Erre nem számítottam – ugrattam. – Ha már a randizásnál
tartunk, hogy áll a húgod ezen a téren? Már régóta nincs
barátja. Az utolsó, akire emlékszem, még középiskolában volt,
és az sem volt igazán komoly.
Cullen zavartan nézett rám, aztán vállat vont.
–  Fogalmam sincs. Nem faggatom őt ilyesmiről. Leginkább
azért nem, mert félek, hogy tényleg mesélne róla. Te nem érted
ezt, gondolom, mert Pam idősebb nálad, de kínos arra gondolni,
hogy a kishúgod… – Elharapta a mondat végét, és undorral
felmordult. – Tudod, mire gondolok.
– Tudom – motyogtam, ellenálltam a kísértésnek, hogy témát
váltsak, és teljesen le is mondjak erről az egész átkozott tervről.
Légy férfi, seggfej!
Két lehetőség állt előttem. Bevallok neki mindent vagy véget
vetek a dolognak Evie-vel. Az elmúlt pár hétben azonban
valahogy a második lehetőség már lekerült az asztalról.
Nagy levegőt vettem, és támadásba lendültem.
–  Evie huszonkét éves nő, Cullen. Valamikor fel kell nőnie.
Nem akarod látni, hogy talál magának egy megfelelő férfit és
megállapodik? Egy nap talán családja is lesz!
Gondolkodás nélkül válaszolt.
– Nem.
Düh váltotta fel a bűntudatomat, és korholni kezdtem.
– Ez kissé nevetséges, nem gondolod?
Megakadt a futásának ritmusa, ahogy felém fordította a fejét
és rám meredt.
– Nem, nem gondolom. És próbálok rájönni, hogy mi a faszért
faggatsz erről egyáltalán.
Lelassítottam, és hirtelen Cullen lába sem dobogott mellettem
az ösvényen.
Jézusom, ez nagy szívás lesz!
Megálltam és Cullen felé fordultam. Ő sem moccant, lazán
csípőre tett kézzel állt, de az arckifejezésében nem volt semmi
laza.
– Van valami mondanivalód, Smith?
Máris forrt benne a düh. Bármennyire utáltam is a
haragjának célpontja lenni, ez a beszélgetés felnyitotta a
szememet, és most már biztosabb voltam benne, mint bármikor
korábban, hogy mi a helyes, bármennyire elfajul is majd a
dolog.
Nem vette le rólam a szemét, összeszorított állal erősködött.
– Miért ez a sok kérdés, Smith?
–  Baráti érdeklődés? – vágtam vissza vigyorogva, hogy még
egyszer utoljára megpróbáljam enyhíteni a feszültséget. De
Cullen nem volt rá vevő.
– El sem tudom hinni, hogy egyáltalán megfordult a fejedben!
Csak huszonkét éves. Gyakorlatilag még gyerek – csattant fel, és
járkálni kezdett mint egy ketrecbe zárt oroszlán. Aztán hirtelen
megtorpant, és minden vér kiszaladt az arcából.
–  Már keféled? – suttogta, és ez valahogy még rosszabb volt,
mintha kiabált volna velem.
– Nem.
Érzéketlennek éreztem volna hozzátenni a figyelmeztetést –
egyelőre legalábbis nem –, de kétség sem fért hozzá, hogy ott
lógott a levegőben kettőnk között mint a véres kard.
– Te rohadék! – vicsorogta, és ökölbe szorult, aztán elernyedt
a keze.
Vad düh és még valami, talán árulás csillogott a szemében, de
elindult felém, még mielőtt bocsánatot kérhettem volna. Alig
pár centire az arcomtól állt meg.
–  Ha bárki másról lenne szó, akkor a szart is kiverném
belőled. Ehelyett elhiszem neked, hogy még nem feküdtél le
vele, és adok neked egy esélyt, hogy mindent helyrehozz. Fejezd
be, és semminek sem kell megváltoznia! Tovább dolgozhatunk
együtt, és mihelyt túllépek azon, hogy hátba szúrtál, és
egyáltalán megfordult ilyesmi a fejedben, talán újra barátok is
lehetünk. De ez csak egy lehetőség, és csak akkor él, ha
beleegyezel, hogy véget vetsz az egésznek. – Kitágult
orrcimpával meredt rám. – Most azonnal!
Barátok voltunk. A legjobb barátok. De Evie is ember volt. Nő,
akinek joga volt a saját gondolatokhoz és érzésekhez, aki
szabad akarattal rendelkezett. Izzott a vérem a dühtől, amiért
Cullen úgy beszélt róla, mintha a Reed család valamiféle ősi
értéktárgya lett volna.
Utáltam, hogy ide jutottunk, és nem tagadhatom, hogy ez az
én hibám, de eluralkodott rajtam a düh, és durván mellkason
löktem Cullent.
– Először is nem kértem az engedélyedet – motyogtam. – Csak
próbáltam tisztességesen megosztani veled a hírt. Igaz,
korábban el kellett volna mondanom neked, de a macsó
baromságod nem igazán könnyíti meg a dolgokat, és a húgod
megkért rá, hogy ne szóljak róla neked.
Izzott a felszín alatt a dühe.
– Van pofád azt mondani nek…
–  Másodszor – vágtam a szavába, és felé böktem. – Evie
huszonkét éves, és nincs szerelmi élete, valószínűleg részben
miattad. Olyan vagy, mint egy fenyegető árnyék, és a fiúk már a
középiskolában sem mertek a közelébe menni. Szerinted ez
egészséges? – kérdeztem, és egyre jobban belelovaltam magam
a dühbe. – Távolságra van szüksége, hogy felnőjön és
megtanulja, milyen az élet. Önző dolog magadhoz láncolni,
hogy megvédhesd őt, Cullen. Hogyan tanulhatna így a saját
hibáiból, eshetne el, aztán szedhetné össze magát ismét, ha nem
engeded, hogy hibázzon?
Cullen undorral felhorkant, és összefonta a két karját a
mellén.
– És akkor mi lesz? Azt akarod, hogy te legyél az az első nagy
tévedése? – Halk nevetés szakadt ki belőle. – Ismerlek, haver!
Karen óta nem volt komoly kapcsolatod, de még az is oltári
nagy kudarccal végződött. Miből gondolod, hogy elég jó vagy a
húgom számára?
Ezt a kérdést már én is feltettem magamnak párszor az
elmúlt néhány hét folyamán, és egyelőre nem találtam meg rá a
megfelelő választ. De egy dolgot biztosan tudtam. Ez nem fog
meggátolni abban, hogy próbálkozzak.
–  Szerencsére, ezt nem nekünk kell eldöntenünk. Ez Evie
választása, nem igaz? – feleltem, és elöntött a konok düh. – Ha
szerinted átléptem egy határt, és ki akarsz rúgni, akkor csak
tessék!
 Mondhattam volna neki, hogy megváltoztam. Mondhattam
volna neki, hogy valami egészen mást érzek Evie iránt, de nem
ez volt a lényeg. Ha nem így lett volna, Evie-nek akkor is joga
volt eldönteni, milyen utat választ az életben anélkül, hogy
aggódnia kellett volna, hogy a bátyja jóváhagyja-e a döntését.
Cullen merev arccal, némán meredt rám.
–  Szóval ez a helyzet? – mormogta végül, majd ismét
mozgásba lendült a lába, és elhúzott mellettem. – Ismered a
visszautat. Egyelőre látni sem akarom a kurva pofádat!
Néztem utána, amíg el nem tűnt a szemem elől. Félig-meddig
azt vártam, hogy megfordul és visszajön. De nem tette, és futni
kezdtem abba az irányba, ahonnan jöttünk, teljes erőből
rohantam, mert azt reméltem, hogy elégethetem az adrenalint.
Ez nem ment jól. Tudtam, hogy nem fog, de miközben szokás
szerint ugrattuk egymást futás közben, volt egy rövidke pillanat
– egy apró reménysugár –, hogy talán jobban alakulnak majd a
dolgok, mint ahogyan elképzeltem.
Szakadt rólam az izzadság, mire visszaértem a lakásomba,
remegtek az izmaim a fáradtságtól, és csak ekkor döbbentem rá,
hogy nem hívtam fel Evie-t, hogy elmondjam neki, mit tettem.
A francba, figyelmeztetnem kellett volna őt!
Lerogytam a kanapéra, és imádkoztam magamban, nehogy
elveszítsem ma mind a két Reedet.
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET

Evie

Apró fehér gyertyák pislákoltak a kávézóasztalon, és halk

dzsessz szólt. Smith lakása makulátlanul tiszta volt, még a
porszívó nyoma is tökéletesen látszott a szőnyegen. Két
borospohár és egy palack Pinot Grigio állt a tányér mellett,
amelyen egyetlen szelet sütemény árválkodott vattaszerű
tejszínhabbal a tetején.
Amikor Smith áthívott ma este, mondtam neki, hogy nem
akarom lemondani a vacsorát Maggie-vel, ezért csak desszertre
hívott.
– Mi ez az egész? – Smithre néztem, aki a kanapé mellett állt
önelégült mosollyal az arcán.
Vállat vont.
–  Csak egy kis emlékeztető arra, hogy mennyire élveztem az
együtt töltött időt.
Az igazi kérdésem az volt, amit nem tudtam szavakba
foglalni: vajon ez az este lesz az az este?
A legutóbbi beszélgetésünk után nem voltam benne biztos,
hogy Smith beszélt-e a bátyámmal, és őszintén szólva nem is
akartam tudni. Maradni akartam a boldog tudatlanság
állapotában. Egyetlen dolog érdekelt csak, hogy együtt vagyunk,
és a kettőnk között szikrázó elektromosság elárasztotta minden
érzékszervemet.
– Ülj le! Helyezd magad kényelembe! – mondta Smith.
Leereszkedtem a szófára, Smith pedig kinyitotta a bort, és
mindkettőnknek töltött egy pohárral.
–  Egészségedre! – Koccintottunk, és pillangók táncoltak a
gyomromban.
–  A második próbálkozásokra! – suttogta, mosoly játszott telt
szája szögletében.
Mindketten kortyoltunk egyet, a bor kellemesen lecsúszott a
torkomon, felmelegítette a belsőmet.
Smith közelebb hajolt, és a fülem mögé simított egy hajtincset.
Intenzív volt a tekintete, izzó, szenvedélyes, és a nyelvembe
kellett harapnom, nehogy bevalljam neki, hogy mennyire
akarom őt.
– Gyönyörű vagy, Everleigh – suttogta. – Mindig is az voltál.
Égett az arcom a vizslató tekintete alatt, és az egyetlen dolgot
tettem, ami eszembe jutott. A tenyerébe hajoltam, lecsukódott a
szemem, amikor összeért az ajkunk.
Olyan óvatos volt a csókja, olyan fegyelmezett. Harapdálta az
ajkaimat, gyengéden a számra szorította az övét, míg végül az
enyémek közé szorítottam az alsó ajkát és beleharaptam.
Smith hátrahúzódott, tűz izzott a szemében, ahogy megnyalta
a fájó pontot.
– Szóval így állunk, hm!
Elfojtottam az idegességemet, tudtam, hogy mit akarok ma
este. Párizs óta közeledtünk ehhez a pillanathoz, és csak egy
természeti katasztrófa tudna ma megállítani.
 Mindkettőnk borospoharát az asztalra tettem, bemásztam
Smith ölébe, aztán a nyakára szorítottam a számat. Nem
kellettek szavak ahhoz, hogy megmutassam neki, mit akarok.
Az öléhez dörgölőztem, és kiderült, hogy a farka máris kemény,
mint az acél.
Megmarkolta a fenekemet, és közelebb húzott magához. A
borról és a desszertről már el is feledkeztünk. Egyre növekvő
vágyunk lekötötte a figyelmünket.
– Mit akarsz? – mormogta Smith a lopott csókok között.
– Mindent! – nyögtem, miközben összeért az ajkunk.
–  Veszélyes ilyesmit mondani egy férfinak. – Smith
végigsimogatta az oldalamat; míg elért a melltartómig, lágyan
érintettek az ujjai.
–  Kéjt adtál nekem, kielégítettél… – Megnyaltam az ajkamat,
és a szemébe néztem. – De én soha nem viszonozhattam a
szívességet.
Nem vette le rólam a szemét, miközben lecsúsztam a
kanapéról, és letérdeltem előtte.
– Ma este szándékomban áll változtatni ezen.
–  Azt mondod, hogy a szádba akarod venni a farkamat,
Everleigh? – Nem remegett a hangja, de a rekedtsége elárulta,
hogy nagyon is tetszik neki az ötlet.
A farmerje gombja után nyúltam, de eltolta a kezemet.
–  Tedd a kezed a hátad mögé! Legyél jó kislány! – Visszatért
Smith játékos énje, és ettől kénytelen voltam összeszorítani a
combjaimat.
Engedelmeskedtem, összefűztem az ujjaimat a hátam mögött,
és megbűvölten figyeltem, ahogy lerángatta a cipzárját.
 Smith lehúzta a nadrágját és a bokszerét, és kiszabadította a
leggyönyörűbb férfi testrészt, amelyet valaha láttam.
A szállodabeli rövid légyottunk teljes egészében a sötétben
zajlott. Elöntött a vágy, hogy meztelenre vetkőztessem őt, és
lássam izmos bőrének minden egyes négyzetcentiméterét. Még
soha életemben nem öntött el ilyen izzó vágy.
Smith széles tenyerébe fogta a farkát, és lassan végigsimított
rajta, megállt a végénél, ahol a hüvelykujjával letörölt egy csepp
nedvességet, és bekente vele a széles makkot.
– Ezt akarod? – morogta.
Kővé dermedtem az erotikus látványtól, kinyitottam a
számat, hogy válaszoljak, de egy szó sem jött ki rajta. Inkább
bólintottam.
– Gyere ide, kicsim!
Lehajoltam, a farka után nyúltam, de Smith helytelenítően
felmordult.
–  Rossz kislány! Tartsd a kezedet a hátad mögött! Azt
mondtad, hogy a szádba akarsz venni.
Felpillantottam rá, és a mogyoróbarna szemében felvillanó
kihívás fellobbantotta bennem a szikrát.
– Nyisd ki! – parancsolt rám.
Megtettem, az öléhez hajtottam a fejemet, és a nyelvemre
fektette a makkját.
Nyitott szájjal komótosan megcsókoltam, végighúztam a
nyelvemet a selymes húsdarabon, imádtam, amikor elakadt a
lélegzete, ha valami olyat csináltam, ami tetszett neki.
Így folytattuk, centiméterről centiméterre hatolt belém a
forró farkával. Képtelenség volt tudomást sem venni a lábaim
közötti nedvességről, ahogy egyre hevesebben égett a vágyam.
Kinyitottam a számat, halk szívó hanggal eleresztettem őt.
– Muszáj, hogy megérintselek!
– Hiszen most is hozzám érsz. És be kell vallanom, hogy kurva
jó érzés!
– Nem, a kezembe kell hogy vegyelek!
Megsimogatta az arcomat a hüvelykujjával, szexi rosszaság
égett a szemében.
–  Ha ezt akarod! – Aztán eleresztette a farkát, amely így a
hasához ért, és intett, hogy csináljam csak.
Először bizonytalan voltam, óvatosan értem csak hozzá, az
ujjaim hegyével simogattam a feszes bőrt.
– Nem fog összetörni – nyögött fel, és sugárzott a hangjából a
frusztrált vágy.
Az egyik tenyeremmel teljes hosszában a farkát
masszíroztam, a másik kezemmel pedig a golyóit érintettem.
Jól el volt eresztve férfiasság tekintetében, és meg akartam
ízlelni minden izgató négyzetcentiméterét. A kezemmel
simogattam, és közben ismét a számhoz emeltem, szívogattam,
nyalogattam és csókolgattam.
Smith birtoklóan simogatta az arcomat, de a szemét egy
másodpercre sem vette le a számról, arról a pontról, ahol a
farka mozgott az ajkaim között.
Az elégedettség mély mordulása tört fel a torkából.
– Jézusom, Everleigh! – Káromkodott, és az ökle megfeszült a
kanapén a combja mellett.
Egy részem el sem tudta hinni, hogy ezt csinálom Smithnek. Ő
mindig a bátyám vonzó, klassz barátja volt, és totálisan
elérhetetlen. Most pedig itt van, a hatalmas farkával mélyen a
torkomban, és minden alkalommal felmordul, amikor teljes
hosszában magamba engedem. Vadul összerándult a bensőm.
–  Elég! – Smith hirtelen elhúzódott, talpra állt, és magával
húzott. – Ma este nem fogok a szádba élvezni… bármennyire is
akarom.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

Smith

Olyan kemény volt a farkam, hogy azon tűnődtem, vajon

felrobbanok-e, ha egyszer valóban Evie-ben leszek. De aztán ott
volt ő, anyaszült meztelenül elterülve az ágyamon, és már
gondolkodni se tudtam.
–  Olyan kurvára szexi vagy! – Rekedt volt a hangom. Végre
megtörténik, és eddig sokkal jobb, mint bármi, amit korábban
elképzeltem.
Pedig mi mindent elképzeltem! Azokon a hosszú, álmatlan
éjszakákon, amikor felidéztem Evie-t a szállodai szobában,
mielőtt lelöktem róla a paplant, és elfordítottam a fejemet. Az az
emlékkép örökre beleégett az agyamba. Csak most lesz egy új,
amelyik vetélkedik majd vele.
Remélhetőleg az első a sok további közül.
Kipirult arccal nyújtotta felém a kezét.
– Bebújsz mellém, vagy itt hagysz egyedül?
–  Ó, a pokolba is, de még mennyire bebújok! És könyörögni
fogsz nekem, hogy hagyjalak békén, mire végzek veled –
mormogtam, becsúsztam mellé az ágyba, és a hasára tettem a
kezemet. Megborzongott az érintésemtől, libabőrös lett a bőre.
– Olyan puha vagy – mondtam, végigsimítottam az ujjaimmal
a köldökén és följebb, majd megmarkoltam a nehéz mellét. Halk
hümmögés tört fel az ajkáról, ahogy lehajtottam a fejemet, a
fogaim közé vettem az egyik kemény bimbót, és gyengéden
harapdálni kezdtem.
– Smith…
Vágy sugárzott a hangjából, és engem is elöntött a forróság.
Lüktetett a farkam, megduzzadt, ahogy köröztem a mellén a
nyelvemmel, aztán a számba vettem a bimbóját és mohón
megszívtam.
– Mmm, Smith…
Olyan érzékeny volt a melle, hogy eldöntöttem, kipróbálom
majd, hogy vajon elélvez-e csak attól, ahogy játszom vele.
Majd legközelebb.
Most nem állunk meg, amíg hülyére nem keféltem.
Mély lélegzetet vettem, magamba szívtam a könnyű, szexi
illatát, és felfedező útra küldtem a másik kezemet. Le a lapos
hasán, míg végül a tenyerembe fogtam a forró, nedves punciját.
Ívbe feszítette a hátát, amitől két ujjam végigsiklott azon a puha
hasítékon, és felnyögtem.
Hölgyeké az elsőbbség, Smith, el ne felejtsd!
De az agyam szabadságra ment, mihelyt Evie kinyújtotta a
lábát, és a farkamnak dörzsölte a combját. A nyomás elég volt
ahhoz, hogy csengeni kezdjen a fülem, és összeszorítottam a
szememet, hogy némi enyhülést találjak.
Túl sok volt. Evie minden irányból támadott, egyszerre
izzította fel az összes érzékemet. A bőrének íze a nyelvemen, a
sima, feszes puncijának érzése a kezemben, szaggatott
lélegzetének hangja… Már régóta közeledünk ehhez a ponthoz,
és vége lesz, mielőtt elkezdődne, ha nem húzódom el tőle.
Hangos nyögéssel elhúztam a farkamat a combjától, és
eleresztettem a bimbóját.
–  Feküdj hátra, és tárd nekem szélesre a lábaidat, kicsim! –
suttogtam.
Forrón izzott a tekintete, ahogy megnedvesítette az ajkait, és
pontosan azt tette, amire kértem, teljesen kitárta magát nekem.
Egy pillanatig csak élveztem a látványt. Ahogy a kezem Evie
combjai közé ért, a nedvességtől csillogó ujjaim simogatták őt.
Felmordultam, s mikor a hüvelykujjammal a duzzadt csiklóját
masszíroztam, egész testében megremegett. Lehet, hogy a szó
szoros értelmében még kezdő volt, de mostanra már tudtam,
hogy mire van szüksége. Ismertem a testét, és azt, hogy
pontosan hogyan elégítsem ki. Őrjítő köröket írt le a csípője,
követelte, hogy mélyebben csúsztassam bele az ujjaimat a
várakozó forróságba.
–  Igen, pontosan így! – nyögte, és lassan ingatta a fejét a
párnán.
Nagyot nyeltem, két ujjammal teljesen belé hatoltam,
miközben a hüvelykemmel lassan köröztem a legérzékenyebb
pontján.
– Jó érzés, ugye, Everleigh? – kérdeztem rekedten. Imádtam a
kiáltásainak a hangját, még többet akartam kicsikarni belőlük. –
Itt akarod érezni a farkamat? – kérdeztem, és addig mozgattam
benne az ujjaimat, amíg a nevemet nem nyöszörögte.
Egyre összefüggéstelenebbül kiabált, zihálva nyomakodott
hozzám, sürgetett, hogy dolgozzam meg keményebben…
gyorsabban. Közel volt, olyan közel, és alig vártam már, hogy
érezzem, amikor felér a csúcsra.
A combjai közé fúrtam az arcomat, felcseréltem a
hüvelykujjamat a nyelvemre, és a csiklóját harapdáltam, amíg
néma könyörgésként a körmei a vállamba vájtak. Válaszképpen
a számba szívtam az apró csiklóját, és keményen megrántottam
egyszer… kétszer, és aztán felsikoltott.
Megrándult a farkam, és ívbe feszült a hátam. Nehogy
elélvezzek, ahogy elöntött az orgazmusa. Ujjaimmal éreztem a
nedvességét, amikor a puncija satuként összeszorult körülöttük.
– Smith, ó, istenem!
Összeszedtem magam, bár nem volt könnyű, miközben Evie
alattam remegett, de csupán egyetlen meggondolatlan
mozdulatra voltam attól, hogy magam is felrobbanjak. Abban a
pillanatban felpattantam az ágyról, ahogy megszűnt az utolsó
remegés, és kerítettem egy óvszert.
Másodpercek alatt feltéptem a fóliát, ügyetlenkedtem egy
kicsit, aztán készen álltam. Leszorítottam Evie-t a párnára, az
ujjam hegyével megsimogattam kipirult arcát, a szívem
majdnem annyira tele volt érzésekkel, mint a sajgó farkam.
– Készen vagy? – kérdeztem lágyan.
Ragyogott a szeme, és bólintott.
– Még soha nem voltam készen ennyire semmire életemben.
Megmarkoltam a farkamat, becsúsztam a két lába közé, és a
bejáratához igazítottam a makkomat. Remegett az alsó ajka,
amikor kisimítottam egy tincset az arcából.
Kizárt, hogy képes lennék együtt élni magammal, ha nem
állna szándékomban Evie-vel maradni a mai nap után. A
gondolat azonban csak még inkább arra sarkalt, hogy
beléhatoljak, mert még soha semmiben nem voltam ennyire
biztos életemben.
De számára talán csak egy kipipálandó pont ez is a hosszú
listán. Mi lesz vajon, miután megszerezte az első valódi,
kielégítő szexuális élményét?
Számomra ez sokkal több volt. Ahogy belenéztem a szemébe
és beléhatoltam, megtöltöttem… magamévá tettem őt, hirtelen
minden olyan kurvára világos lett.
Szerelmes voltam. Azt akartam, hogy Evie Reed most és
örökké az enyém legyen. Most már rajta múlt, hogy mi történik
a mai este után.
Szóval jobb lesz, ha igyekszel jól csinálni, Hamilton!
Néma sikolyra nyílt a szája, ahogy lassan, de biztosan
előrenyomultam. Centiméterről gyötrelmes centiméterre.
–  Az istenit, kurvára szűk vagy! – böktem ki összeszorított
fogakkal.
– Sajnálom… – suttogta.
De kivételesen nem látszott rajta, hogy sajnálná, hogy
szégyenlős vagy ideges volna. Teljesen elbűvöltnek tűnt.
Kezdetnek jó.
Félúton járhattam, amikor ismét megéreztem. Ugyanazt az
érzést, amelyik veszélyt jelzett a radaromon azon az éjszakán is
a szállodában. Izomszalagok fonódtak ökölként a farkam köré.
Ez volt a trükkös rész. Előrébb kellett nyomulnom, hogy
szexelhessünk, de nagy árat kellett fizetnem azért, hogy
behatoljak a szűk kis hüvelyébe – fel kellett áldoznom a józan
eszemet.
Lehunytam a szememet, mély lélegzetet vettem, hogy
lehiggadjak, és újra ránéztem. – Lazíts! – suttogtam.
Vadul bólogatott, és nagyot nyelt.
– Próbálok.
Könnyű volt elfeledkezni róla, hogy Evie ezt már megtette
korábban is. Részben azért, mert úgy akartam tenni, mintha én
lennék neki az első, aki a magáévá teszi, de azért is, mert bárki
volt is vele korábban, nem lehetett nagyobb a farka, mint egy
kisegéré.
Előrébb nyomakodtam, és minden egyes izma megfeszült.
– Szólj, ha fájdalmat okozok, bébi! Azt nem akarok.
–  N-nem. Nem egészen. Hatalmasnak érezlek – suttogta, és
kinyújtotta a nyelvét, hogy lenyalja az izzadságcseppeket a felső
ajkáról. – De egyúttal jó is, tudod?
Elfojtottam egy nyögést. De még mennyire tudtam! Ha még
nagyobb nyomás éri a farkamat és a golyóimat, akkor szó
szerint el fogok porladni.
– Még egy lökés, és teljesen benned leszek, rendben?
Bólintott, lecsukódott a szeme.
– Aha!
Lehajoltam, hogy gyengéden megcsókoljam a száját. Aztán a
könyökömre támaszkodtam, és egyetlen határozott mozdulattal
előrébb siklottam, míg végül a farkam tövig belécsúszott.
Elködösödött előttem minden, csak Evie zihálása törte meg a
szoba csendjét.
Nem akartam megmozdulni. Időt akartam adni neki, hogy
hozzászokjon az érzéshez, és megkérdezni tőle még egyszer,
hogy jól van-e. De a hetekig elfojtott vágy végre felrobbant
bennem, és átvették felettem az irányítást az ösztönök.
 –  Sajnálom! – motyogtam, a csípőm önálló életre kelt és
pumpálni kezdett. Forróság kúszott fel a farkamon, nagyot
rándult, amint megkönnyebbülten rádöbbentem, hogy Evie
mozog alattam, hozzám dörgöli puha ölét.
– Mit? – lehelte.
–  Hogy durva vagyok veled. – Összeszorítottam a fogaimat,
megfeszültek az izmok a hátsómban, ahogy egyre keményebben
pumpáltam.
– Olyan jó érzés! Ne hagyd abba!
A nyöszörgése kiáltozássá erősödött, ahogy újra és újra
megtöltöttem magammal, egyre előrébb nyomultam, míg végül
már nem juthattam tovább, mert a hüvelye összeszorult
körülöttem.
– El fogok élvezni – nyögte, a körmei a vállamba vájtak.
– Ah, igen! Élvezz el, Evie! – Az ágytámla szabályos ritmusban
döngette a falat, ahogy Evie darabokra hullott körülöttem.
– Smith!
Hála istennek!
Ívbe feszült Evie háta, a mellei a mellkasomnak nyomódtak,
ahogy elélvezett. A seggembe markolt, szinte egymásba olvadt a
testünk, és magával rántott az orgazmusába.
– Basszus!
Megfeszültek az izmaim, ahogy elöntött a forróság. Egymás
szemébe néztünk, miközben beléengedtem a magomat, olyan
vadul élveztem, hogy majdnem elájultam. Megfeszítettem a
csípőmet, hogy minél tovább tartson a kéj, mélyebbre hatoltam,
és ott is maradtam, amíg az orgazmus utolsó hulláma is
elcsitult. Aztán hangos nyögéssel Evie-re rogytam.
 –  Hű, ha végre megteszed, akkor aztán rendesen csinálod! –
mormogtam a fülébe.
Ziháló nevetése melegítette a nyakamat, és megcsókolta a
vállamat.
–  Minden érdem az öné, jó uram! Igazán örülök neki, hogy
veled történt meg, Smith!
Csak most döbbentem rá, amikor kimondta a szavakat,
milyen sokat jelent a számomra, hogy így érez.
Az oldalamra gördültem, magammal húztam Evie-t és
átöleltem.
– Én is örülök neki, Evie!
Teljesen igaza volt. Ezt már senki sem veheti el tőlünk.
Tökéletes volt.
Hosszú ideig feküdtünk egymás karjában, teljes csöndben,
csak élveztük a meleg ragyogást. Majdnem elszundítottam,
amikor megéreztem a puha ajkát a fülemen.
– Úgy érzem, ez jó kezdet volt, de még nagyon sok kérdésem
maradt – mormogta, puha keze lassan lecsúszott a hasamon,
míg a farkam fel nem élénkült, hogy találkozott vele.
–  Úgy tűnik, jó helyre fordultál velük – morogtam,
megragadtam a csípőjét, és magamra rántottam.
Visítva felnevetett, és a hang zeneként áradt végig bennem.
Magamhoz húztam a száját.
Holnap majd mindent megbeszélünk, és kiderítem, hogy
ugyanott van-e a szíve, mint az enyém.
Ma éjjel csak arra vágytam, hogy újra halljam őt sikoltozni.
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

Evie

Túl meleg volt a szobában. Ez volt az első dolog, amit

észrevettem, amikor kinyitottam álomittas szememet. A
második dolog, amit észrevettem, az volt, hogy anyaszült
meztelen vagyok, és Smithen fekszem.
Lemásztam róla és felültem, a testem olyan helyeken sajgott,
mint még soha korábban.
– Evie… – szólalt meg Smith álmos hangon.
Megdörzsöltem a szememet, a digitális órára pillantottam, és
láttam, hogy éppen csak elmúlt éjfél. Kétszer szeretkeztünk,
aztán álomba merültünk egymás karjában.
–  Mindjárt visszajövök – suttogtam, és kimásztam az ágyból.
Meztelenül és pucér lábbal átmentem a fürdőszobába,
felkapcsoltam a villanyt, és lerogytam a vécére, hogy könnyítsek
magamon.
Megmostam a kezemet és lábujjhegyen visszatipegtem a
hálószobába. Smith csendben és mozdulatlanul feküdt az ágy
közepén a paplannal a derekán. Elszorult a torkom, ahogy
figyeltem, hogy szabályos ritmusban emelkedik és süllyed a
mellkasa.
Ez az éjszaka pontosan olyan volt, amilyennek megálmodtam.
Életem legcsodálatosabb szexuális élményében volt részem, és
Smith volt a tökéletes partner, akivel megoszthattam ezt. Olyan
figyelmes volt, olyan nagylelkű és kedves, és teljesen
belevesztem a pillanatba. De most? Most egy kicsit
összezavarodtam.
Körbetapogattam a padlón, megtaláltam a bugyimat és a
farmeremet, és felvettem őket. A melltartóm az egyik szék
támláján lógott, de a blúzomat nem leltem sehol.
Amilyen csöndesen csak tudtam, kiosontam a hálószobából,
átmentem a nappaliba, és észrevettem a blúzomat az előszoba
padlóján.
Elöntött a sürgető érzés, hogy eltűnjek innen. Fel kell
dolgoznom, ami ma este történt, és a Smith iránt erősödő
érzéseimet is. És ezt a saját otthonom biztonságában kell
megtennem.
Az elmúlt hetekben közelebb kerültem Smithhez, mint valaha
is reméltem. Már nem csupán szexről szólt ez az egész. Igen,
csodálatos időt töltöttünk az ágyban, és biztos voltam benne,
hogy egyetlen férfi sem érhet majd a nyomába, de a dolgok
ennél sokkal bonyolultabbak voltak. Smith beengedett az
életébe, bemutatott az imádnivaló, de kaotikus családjának,
megmutatta nekem, milyen, ha elengedem magam és
szórakozom.
És most, hogy vége? Jobban összetört a szívem, mint
képzeltem.
Gyorsan felöltöztem, belebújtam a cipőmbe és a kabátomba,
gyorsan lefirkantottam egy üzenetet neki, és elmenekültem.

***
Hétfő reggel belöktem az iroda nehéz üvegajtaját, és mosolyt
kényszerítettem az arcomra.
– ’reggelt! – köszöntöttem a bátyámat.
–  Szia, Evie! – felelte Cullen, de a szemét nem vette le a
számítógép monitorjáról. – Van valami oka, hogy – a karórájára
pillantott – negyven percet késtél?
Megmerevedtem. Megbénított a félelem ma reggel, biztos
voltam benne, hogy a bátyám észreveszi majd rajtam a
bűntudatot és szívfájdalmat.
– Elnézést! Nem érzem túl jól magam ma reggel.
Felém fordult, ellágyult a tekintete.
–  Nem nagy ügy, ha szeretnél hazamenni, hogy pihenj egy
kicsit.
Bólintottam.
– Kösz!
Csöndben dolgoztunk pár percig, de végül nem bírtam
tovább, és feltettem a kérdést, amely lyukat égetett az
agyamban.
– Hol van Smith? Ő is beteget jelentett?
Cullen vállat vont.
–  Egyáltalán nem hallottam felőle, egy nagyon furcsa
beszélgetést leszámítva a múlt héten. Veled volt kapcsolatos,
ami azt illeti. – Elhallgatott, és amikor felnéztem a laptopomból,
láttam, hogy várakozóan méreget. – Történt valami kettőtök
között?
Felvillant az agyamban a kép, ahogyan Smith mozgott
fölöttem, felizzott bennem az emlék, ahogyan játszottunk, és
nem engedte, hogy hozzáérjek. A legbelsőbb gondolatok, álmok
és félelmek, amelyeket megosztottunk egymással… az egész
óriási árulásként nyomasztott.
Könnyek öntötték el a szememet, felkaptam a retikülömet és
felálltam az asztaltól.
– Nem mondok neked semmit. A bátyám vagy.
Aztán kiviharzottam az irodából, határozottan eltökéltem,
hogy a következő évtizedeket bujkálással töltöm a saját lakásom
biztonságában.
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Smith

Négy nem fogadott hívás. Három Cullentől és egy Evie-től.

Felsóhajtottam, letettem a telefonomat az asztalra, és
kibámultam az ablakon egy fiatal nőre, aki egy babakocsit tolt a
járdán.
A szerintem csodálatos Evie-vel töltött éjszaka után egyedül
ébredtem fel tegnap, és még mindig nem tudtam igazán, hogy
mit gondoljak. Persze találtam egy édes kis üzenetet, amelyben
azt írta, hogy remekül érezte magát, és hétfőn találkozunk az
irodában, de ez sem vette el teljesen a fájdalom élét. Azzal
töltöttem a vasárnapot, hogy tanakodtam, felhívjam-e Evie-t, és
kiderítsem, mi jár a fejében, de végül arra jutottam, hogy várok
egy napot.
Részben valószínűleg az én hibám volt, hogy elment. El
akartam mondani neki, mit érzek, és amikor végre elaludtunk
egymás karjában, biztos voltam benne, hogy reggel lesz majd rá
módom. De aztán felkelt és elment, mielőtt felébredtem volna.
Sötét, nyomorúságos hangulatban töltöttem a napot. Kis híján
hagytam, hogy teljesen eluralkodjon rajtam ez a hangulat. Mi
van, ha Evie is olyan, mint az anyám, és összepakolt és elment
abban a pillanatban, mihelyt elhatároztam, hogy készen állok
mindenre? Mi van, ha csupán egyoldalú az érzés, és Evie-t csak
a szex érdekelte, mert ki akart pipálni egy tételt a
bakancslistáján?
Most azonban, ahogy visszagondoltam az egészre – a
csillogásra a szemében, ahogy fölötte mozogtam, az arcáról
sugárzó melegségre, amikor rám nézett –, biztos voltam benne,
hogy ő is ezt érezte. A kettőnk között erősödő kötelék
valóságosabbnak érződött, mint eddig bármi az életemben.
Csak az volt a kérdés, vajon Evie elég erősnek bizonyul-e ahhoz,
hogy ellenálljon Cullen rosszallásának, és beismerje, amit én
már tudok mélyen a csontjaimban.
Egymásnak vagyunk teremtve.
De görcsbe rándult a gyomrom a gondolatra, hogy bemenjek
az irodába, és megpróbáljam megbeszélni a dolgot Cullennel.
Ezért aztán nem is tettem. Ehelyett lelöktem az
ébresztőórámat az éjjeliszekrényről, és ismét lehunytam a
szememet, eldöntöttem, hogy még legalább egy órányit pótolok
az alvásból, amelytől a Reed család egyik tagja az előző éjjel
megfosztott.
Teljes fél órát tudtam is aludni, aztán kimásztam az ágyból,
hogy készítsek magamnak egy hatalmas, dekadens reggelit.
Palacsinta, bacon, minden, ahogy azt kell. Aztán konkrétan egy
falatot sem voltam képes megenni belőle, mert elárasztottak
Cullen sms-ei.

CULEEN: Hol a francban vagy?

CULEEN: Vedd fel a telefont, seggfej!

 És mind közül a kedvencem:

CULEEN: Tényleg kurvára éretten viselkedsz.

Talán igaza van. Nem tartozott a legokosabb döntéseim közé,

hogy nem jelentem meg a munkában, de bagoly mondja
verébnek. Az mennyire érett viselkedés, hogy megakadályozza,
hogy a kishúgának legyen egy kapcsolata, ha Evie is azt akarja?
Egy kapcsolat, amelyik talán boldoggá tehetné Evie-t, ha
hagyná.
Ittam egy korty kávét, és grimaszba rándult az arcom. Ez volt
ma már a negyedik, és mintha keserű sav mardosta volna az
üres gyomromat. Valami nyilvánvalóan történt az irodában, ha
Cullen ilyen kétségbeesetten próbált kapcsolatba lépni velem,
de fogalmam sem volt, hogy mi az. Azt viszont tudtam, hogy
bármennyire is szerettem volna halogatni az elkerülhetetlen
drámát, nem főhettem a saját levemben egész nap.
Ideje vállalni a következményeket egyszer és mindenkorra!
Gyorsan lezuhanyoztam, öltönybe bújtam, és arra is szántam
egy másodpercet, hogy a szemétbe kotorjam a kihűlt reggelit,
mielőtt elmegyek otthonról.
Kész mentális katasztrófa voltam egész úton, azon tűnődtem,
vajon Cullen egyszerűen csak kirúg-e majd, vagy
bokszkesztyűben vár rám. Egyik forgatókönyv sem volt
elképzelhetetlen, és reménykedtem benne, hogy a második
történik majd. Nem ez lenne az első alkalom, amikor ököllel
oldjuk meg a problémát. A pokolba, talán ez tisztázná is a
helyzetet!
De valami elpattant bennem, és az egész mentalitásom
megváltozott, mihelyt odaértem és láttam, hogy Evie kocsija
nincs a parkolóban.
Halálosan elegem volt az óvatoskodásból. Annyira ostoba volt
ez az egész helyzet. Emberek éltek odakint a világban valódi
problémákkal, akik erőszakos kapcsolatba kényszerültek vagy
súlyos beteg szerettüket kellett ápolniuk. Az Evie-t tőlem távol
tartó akadályt viszont mi magunk hoztuk létre. Mi hárman
egész életünkben apró dobozokba zártuk egymást. Evie a
legjobb barátom kishúga volt, de Cullen részéről csupán a
csökönyösség diktálta, hogy Evie nem lehet emellett felnőtt nő
is.
Elég a szarakodásból! Észhez térítem ma Cullent, és
hivatalossá teszem a kapcsolatunkat Evie-vel, ha belehalok is.
Sorra belöktem az ajtókat, ruganyosak voltak a lépteim.
– Csak szép sorjában! – motyogtam a bajuszom alatt.
Benyitottam az irodába, ahol Cullen dühösen meredt a
telefonjára. Evie-t nem láttam sehol.
Cullen felpillantott, és vágott egy grimaszt.
–  Ideje, hogy megjelentél végre! Kösz, hogy megtisztelsz
bennünket a jelenléteddel!
Beintettem neki, megfordítottam a székemet és az asztala elé
húztam.
–  Szerelmes vagyok a húgodba – közöltem, nem sugárzott
bűntudat a hangomból.
Hullámokban áradt belőle a harag, de már egy cseppet sem
érdekelt.
– Egyik éjjel, amikor Párizsban voltunk, Evie bejött a szállodai
szobámba és megpróbált elcsábítani – folytattam. – Mihelyt
rádöbbentem, hogy mi történik, a barátságunk érdekében
leráztam őt. Az elmúlt hónapban folyamatosan távol tartottam
magamtól, mert nem akartam éket verni közénk. Sem közém és
közéd, sem pedig közéd és Evie közé. De mostanra valóságos lett
a dolog. Nem csak le akarok feküdni vele. Mellette is akarok
felébredni, együtt tölteni a napot, és megosztani vele az
életemet.
Még mindig szigorú volt Cullen arca, de összehúzta a szemét,
ahogy figyelmesen hallgatott.
–  Ő az egyetlen a másik nemből Pamen kívül, aki megért
engem. Aki megnevettet, és olyan okos és gondoskodó. – Halkan
felnevettem. – Ezt éppen neked mondom, aki pontosan tudja. A
lényeg, hogy ilyen sokáig tartott, mire rájöttem, hogy milyen
ember Evie, és még ennél is több. Nos, tudom, hogy nem mindig
voltam alkalmas kapcsolatra, de esküszöm, hogy ha az
áldásodat adod ránk, akkor soha nem fogok neki fájdalmat
okozni! Ő a legjobb dolog, ami valaha történt velem, Cullen.
Az asztalra fektette a tenyerét, és oldalra biccentette a fejét.
–  Gondoltál arra is, mi történik, ha nem működik a dolog,
Smith? Akkor mi lesz?
– Ez egy olyan kockázat, amelyet hajlandó vagyok vállalni, ha
ő is. De őszintén, haver! – Lassan ingattam a fejemet. –
Számomra ő az igazi. Szóval, ha akar engem, akkor feláldozok
mindent, amim csak van, hogy gondoskodjam arról, hogy
tényleg működjön. Szóval még egyszer megkérdezem.
Megkapjuk az áldásodat?
Olyan hosszúra nyúlt a csend, hogy kezdtek elhamvadni a
reményeim, de aztán megszólalt.
 – És ha nemet mondok?
Erre a kérdésre nem akartam válaszolni, de egy életre
végeztem a hazudozással.
–  Ha rajtam múlik, akkor ennek ellenére megtesszük. Mert
ennyire fontos a számomra. De tudom, hogy boldoggá fogom
tenni a húgodat, ha igent mondasz.
A fenntartásaim ellenére nyilvánvalóan ez volt a helyes
válasz.
Cullen szája keserű félmosolyra húzódott.
– Soha nem akartam mást, csak azt, hogy Evie boldog legyen.
Néha talán nem megfelelőképpen mutattam ezt ki, de ez az
igazság. Szóval, igen. – Felállt és megkerülte az asztalt. –
Megkapod az áldásomat. De ha fájdalmat okozol neki, akkor a
lábamat is megkapod, olyan mélyen a seggedbe, hogy azt hiszik
majd rólad, hogy csizma vagy, világos?
Kezdett olvadni a jég a gyomromban, és megkönnyebbülten
megdörzsöltem az államat. Nem ez volt a megfelelő pillanat,
hogy emlékeztessem őt, feltöröltem vele a padlót, amikor
legutóbb bokszoltunk, így sikerült magamban tartanom.
– Aha, értem – bólintottam, és én is felálltam.
Látszott rajta, hogy még mindig dühös, amiért eddig
eltitkoltam ezt előle, de ki vethetné a szemére? Amikor kiléptem
az ajtón, még utánam kiáltott:
–  Jézusom, Smith! Csukd be magad mögött a kurva ajtót!
Talán farkasok neveltek?
Ebből tudtam, hogy minden rendben lesz. Lehet, hogy
beletelik egy kis időbe, de a barátságunk túl fogja élni.
Most már csak Evie-t kell meggyőznöm.
 ***

Elmentem a lakásához, és pokolian reméltem, hogy otthon lesz,

mivel fogalmam sem volt, miért nem volt bent az irodában. Egy
pillanatig haboztam odakint, amikor megérkeztem. A tölgyfa
ajtón keresztül is hallottam a fojtott zokogást, amitől kétszer
gyorsabban kezdett verni a szívem.
Hangosan bekopogtam, és választ sem várva belöktem az
ajtót.
– Evie? – Beléptem és elindultam a nappali felé.
Hason feküdt a kanapén, a karjába fúrta az arcát, de felriadt
és felült, amikor meghallotta a hangomat.
– Mi a baj? Miért sírsz?
– Smith? Azt h-hittem, ma nem mész be – mormogta, szipogva
letörölte a kezével könnyáztatta arcát. – Azt mondtam
Cullennek, hogy nem érzem jól magam.
Belesajdult a szívem, hogy ilyen zaklatottnak láttam őt, a
kanapéhoz léptem és letérdeltem mellé.
– Mi a baj? – kérdeztem, megfogtam az egyik jéghideg kezét és
megszorítottam. Csúnya dolog volt tőlem, de míg egy részem
rettenetesen érezte magát, amiért Evie szomorú, egy másik
részem attól félt, hogy azért sír, mert szakítani akar velem, csak
nem tudja, hogyan tegye.
– Minden olyan zavaros. Túl kínosan érezted magad, hogy be
gyere dolgozni, és Cullen haragszik rám. Teljesen kiborultam
ma reggel, azon tűnődtem, hogy hol vagy. – Szánakozva csóválta
a fejét. – Annyira akartalak téged, nem vettem tudomást a
tényről, hogy mindent tönkretesz majd, ha lefekszem veled. Egy
percig sem bírtam tovább az irodában maradni. Cullen biztosan
őrjöng.
Forró könnyek hullottak a csuklómra, felálltam, felhúztam
magammal Evie-t a kanapéról, és a karomba zártam.
–  Sss, hagyd abba! Semmi se ment tönkre. Ami azt illeti,
minden nagyszerű. Vagy legalábbis az lehet, ha hagyod –
mormogtam, és vigasztalóan simogattam a hátát.
Elhúzódott, hogy felnézzen rám, és szaggatott levegőt vett.
–  Hogy mondhatsz ilyet? Állandóan csak rád gondolok, és
kétlem, hogy ez meg fog változni. Még ha Cullen nem is lenne
dühös mindkettőnkre, akkor is képtelenség lenne melletted
dolgozni. Legalábbis számomra. Ráadásul…
Frusztrált morgás tört fel a torkomból, és a szájára
tapasztottam a számat. Basszus, elegem volt a dumából! A
beszéd juttatott ebbe a zűrzavarba bennünket. Ha csendben
maradtunk volna, akkor egymáséi lettünk volna azon az első
éjszakán, és talán rájöttünk volna, hogy egyikünknek sem lesz
ilyen jóban része ismét.
Végigfutott a fejemben az a sok elvesztegetett idő, és elegem
volt. Evie megmerevedett meglepetésében, de aztán halkan
felnyögött és átkarolta a nyakamat.
Becsúsztattam a nyelvemet az ajkai közé, és közelebb húztam
őt magamhoz. Élveztem az érzést, ahogy a melle a
mellkasomhoz ért. Csak akkor húzódtam el, amikor ellazultak
az izmai, és úgy ölelt körbe a teste, mint az olvadt csokoládé.
–  Beszélhetek végre? – kérdeztem, és megsimítottam az alsó
ajkát a hüvelykujjammal.
Némán bólintott.
–  Nem lehetetlen együtt dolgoznunk, Evie. Csodálatos lesz,
mert most már legalább elmehetünk kettesben ebédelni,
beszélgethetünk útközben, és nem kell tovább rejtőzködnünk.
Elkerekedett a szeme.
– H-hogy érted ezt? Cullen…
–  Cullen mindent tud. Bementem az irodába, mielőtt
idejöttem, és mindent elmondtam neki.
– Mindent? – lehelte, és most már remegett az alsó ajka.
–  Megmondtam neki, hogy szeretlek – feleltem, és
megsimogattam a selymes tincseit. – Hogy szeretném, ha
áldását adná ránk, de ha nem teszi, az sem érdekel, mert
egymásnak lettünk teremtve.
–  Te… te szeretsz engem? – sikkantotta. Azok a zöld szemek,
amelyek végre kitisztultak, most ismét megteltek könnyel, és
úgy csillogtak, mint a folyékony smaragd. – Tényleg?
–  Szeretlek, Everleigh! Szeretem az arcodat, azt az édes
mosolyodat. – Hátradöntöttem őt, hogy hozzáférjek a nyakához,
és végigcsókoltam a torkát vallomás közben. – Szeretem a
briliáns elmédet és a művészi lelkedet. Szeretem, hogy
családtagként kezeled a nővérem gyerekeit, pedig csak most
ismerkedtetek meg egymással.
–  És még mit? – követelte, és a hajamba markolt. – Mit
szeretsz még, Smith?
Vágy sugárzott a hangjából, és azonnal vigyázzba állt a
farkam. – Szeretem, ahogy a nevemet mondod, amikor elélvezel
– mormogtam, és a mellére csúsztattam a kezemet. – Szeretem,
ahogy a tested megfeszül körülöttem, amikor…
–  Szavad ne feledd! – Levegő után kapott, kiszabadította
magát, a hajába túrt, és égő szemmel rám nézett. – Itt vagyunk
teljesen egyedül a lakásomban, és nem fogom elvesztegetni ezt
az alkalmat. Gyerünk!
Megragadta a kezemet és rángatni kezdett, gondolom, a
hálószobája felé.
–  Várj, nem akarsz mondani nekem valamit? – ugrattam, és
megállítottam, miközben a farkam teljes készenlétben
meredezett.
Tudtam. Leolvastam a szavakat az arcáról. De, a pokolba is,
hallani akartam őket!
Ragyogó mosolyra húzódott a szája, és elöntött a melegség.
– Szeretlek, Smith Hamilton! Most pedig gyere, és kefélj meg,
mielőtt a bátyám rajtakap bennünket a rosszalkodáson!
 EPILÓGUS

Evie

Kikukucskáltam az ablakon, hogy megnézzem, ahogy Smith

lelapátolja az utolsó adag havat a behajtóról, és táncolni kezdett
a szívem. Alig vártam, hogy bejöjjön. Főztem forró csokoládét,
és már letöltöttem egy filmet a Netflixről. A csodálatos hírekről
már nem is beszélve.
Kirohantam a konyhába, és bedobtam pár mályvacukrot a
csészékbe, és közben egyfolytában vigyorogtam. Ezek voltak a
kedvenc bögréim. Cullentől kaptuk esküvői ajándékként. Mr. és
Mrs. felirat virított rajtuk gyönyörű betűkkel, és annyi kávé fért
beléjük, hogy egy ló is belefulladhatott volna.
Ittam egy nagy kortyot a bögrémből, és felsóhajtottam.
Smithszel már majdnem egy éve voltunk házasok, és eddig igazi
kaland volt az életünk. Csodálatosan telt az esküvőnk. Pam
nagylelkűen megengedte, hogy a gyerekek közösen végezzék el
a gyűrűvivő feladatát, mert Winnie nem akarta tartani a
csokrot. A saját kérésükre mindnyájan köpenyt viseltek, Macet
kivéve, aki majdnem meztelenül végezte, mert az oltár felé
félúton megpróbálta letépni magáról a mini szmokingnadrágot.
Elvigyorodtam az emlékre. Cullen volt Smith tanúja, Maggie
pedig az enyém. Bármekkora feszültség alakult is ki Smith és
Cullen között a titkunk miatt, annak addigra már régen vége
lett, és ezt megerősítette Cullen édes, de vicces beszéde is. Újra a
régi önmaguk voltak, mintha mi sem történt volna. Nem is
bírtam volna ki másképp, ezért nagyon boldog voltam.
Az esküvő másnapján elutaztunk Olaszországba, és együtt
bejártuk a vidéket. Imádtam egyedül és barátokkal is utazni, de
Smithszel minden mintha új életre kelt volna. Minden helyhez,
ahol jártunk, egy emlék kötődött. Kétszemélyes család voltunk,
és olyan életet építettünk magunknak, amilyenről mindig is
álmodtam.
Cullen még mindig keményen dolgozott, meghódította a
világot, és virágzott az üzlet. Ez különösen számomra volt jó
érzés, mivel tudtam, hogy része vagyok a sikernek. A
reklámkampányaim nélkülözhetetlen szerepet játszottak az új
vásárlókör kialakításában, és Cullen felvett mellém két embert,
hogy tovább segíthessék a növekedést.
Feltárult a bejárati ajtó, félbeszakítva a gondolataimat, és
mosolyogva bevittem a bögréket a nappaliba. Smith belépett, és
leverte a havat a bakancsáról az ajtó előtti lábtörlőn.
–  Hivatalosan is november van Chicagóban – jegyezte meg
nevetve. – Vagy negyven centi hó esett.
Lehúzta a kesztyűjét, levette a kabátját, én pedig felé léptem,
és odanyújtottam neki a bögrét.
– Nos, van valamim, ami majd felmelegít téged – mormogtam,
és lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam.
De nem vette el a kezemből a bögrét. Ehelyett magához
rántott, én pedig felsikítottam.
–  Azt hiszem, pontosan tudom, hogyan tudod megtenni –
mormogta, és a számra tapasztotta a száját. Hamar
elfeledkeztünk a bögrékről, ahogy a számba csúsztatta a
nyelvét.
Hideg volt az ajka, de nem érdekelt. Még egy év elteltével is
álomszerűnek tűnt, hogy megcsókolhatom és megérinthetem, és
akkor szeretkezhetek ezzel a férfival, amikor csak akarok, így
nem állt szándékomban elpocsékolni a lehetőséget.
Elhúzódtam tőle, és letettem a bögréket a kisasztalra.
– Azt hiszem, ebben segíthetek önnek, uram! Ezeket később is
megihatjuk.
Szó szerint berohantunk a hálószobába, rutinos szeretők
hatékonyságával levetkőztettük egymást, de a sietség itt be is
fejeződött. Kiszáradt a szám, ahogy bámultam a meztelen testét.
Még mindig elgyengült a térdem a látványától minden egyes
alkalommal.
–  Pokolian jól néz ki, Mr. Hamilton! – mondtam neki, és
csodálkozva ingattam a fejemet.
–  Maga is, Mrs. Hamilton! – felelte, és végigsimított a
fehérneműm szélén.
Smithnek csak pár hónapig kellett ismételgetnie, mennyire
szereti a testemet, hogy tényleg elhiggyem neki. Az elmúlt év
során hazahoztam a legújabb modelleket, hogy „teszteljem”
őket. Smith sóhajtozott és panaszkodott, hogy ez milyen nehéz
munka, de valakinek mégis el kell végeznie. De a szeme
elárulta. Úgy felcsillant minden alkalommal, amikor észrevette,
hogy valami újdonságot viselek, mint egy gyereké
karácsonykor.
– Vörös. Azt szeretem – jegyezte meg Smith, és megmarkolta a
mellemet a selymen keresztül.
Csodálatos érzés volt a bőrömön az anyag és az ujjai érintése,
hagytam, hogy lecsukódjon a szemem.
Hátrahajtottam a fejemet, amikor lehajolt és gyengéden a
nyakamba harapott. Megfogtam a tarkóját, magamhoz
szorítottam, és a nevét suttogtam. Apró léptekkel hátráltam,
amíg a lábam az ágy széléhez nem ért, aztán Smith lenyomott a
matracra. Magammal húztam, hogy beterítsen a testével, és egy
pillanatig csak élveztem a súlyát. De ez nem elégített ki sokáig.
Legörgettem magamról, rámásztam, és a kemény farkához
igazítottam az ölemet. Megfeszült egy izom az állában, ahogy
vágytól égő szemmel figyelt.
– Halálosan szexin fest rajtad ez a neglizsé. Hagyd magadon! –
mondta, és felvillant a szeme, ahogy megérintette a bimbómat.
–  Azt hiszem, ez remek ötletnek hangzik. – Félrehúztam az
anyagot, hogy érezhessem magamon a forró húsát. Egyszerre
kaptunk levegő után, amint a farka a nedves ölemhez ért.
–  Olyan jó érzés! – nyögtem, előre-hátra mozogtam, hogy
benedvesítsem őt is.
Megragadta a csípőmet, és gyorsabb tempóra váltott. Az egész
testem remegett, és hirtelen képtelen voltam tovább várni, hogy
bennem legyen. Feltérdeltem és megmarkoltam a farkát. Aztán
lecsúsztam rajta, és egy mozdulattal magamba fogadtam a
hosszát. Kiszakadt belőlem egy nyögés, és elhomályosodott a
tekintetem.
–  Istenem, teljesen betöltesz! Annyira jó, Smith! – suttogtam,
először lassan ringatóztam, aztán egyre gyorsabban, ahogy
alkalmazkodtam a méretéhez.
 Elmélyült tekintettel nézte, ahogy le-fel mozgok, önelégült
vigyorral összefonta a kezét a feje alatt, és élvezte a show-t.
Felbátorodtam, lehúztam a vállamról az egyik pántot, aztán a
másikat is, és lehúztam magamról a neglizsét, hogy
kibuggyanjon belőle a mellem.
– Ez az! – morogta Smith, miközben nézett. – Imádom figyelni,
ahogy meglovagolod a farkamat!
A mocskos szavaitól mindig csak még nedvesebb lettem, és
felnyögtem, miközben tovább fokoztam a tempót.
–  Basszál meg, Evie! Fogadd magadba mélyen azt a faszt, és
lovagold, amíg el nem élvezel nekem, bébi! – sürgetett, és szinte
fájdalmasan megfeszült a szorítása a csípőmön.
A kőkemény farka erotikusan pumpált, gyorsabban és
gyorsabban, így hátravetettem a fejemet, és a nevét kiáltottam.
Közel vagyok. Olyan közel.
Ekkor az ujjai kettőnk között teremtek és a csiklómat
masszírozták.
– Ez az, bébi! Vedd el, amire szükséged van!
Felnyögött, ahogy a csípőm döngette, olyan mélyen belém
hatolt, hogy csillagok robbantak szét a szemhéjam mögött. És
aztán repültem, rekedten a nevét kiáltottam, ahogy belém
hasított az orgazmus. A velőmig megrázott és hullámokban
öntött el az extázis. Még mindig élveztem, amikor Smith izmai
megfeszültek alattam.
– Igen! – nyögtem, zihálva biztattam. – Élvezz belém!
Összeszorította a fogát, ívbe feszült a háta, olyan messzire
belém préselte a farkát, amennyire csak tudta, és felrobbant
bennem, forró lövelléssel elárasztotta a belsőmet.
 Egy hosszú pillanatig így maradtunk, lágyan simogattuk
egymást, míg megnyugodtunk.
–  Nos, egyértelműen felmelegítettél – mormogta még mindig
zihálva, és lehúzott maga mellé. – Ha ez a jutalom a
hólapátolásért, akkor kész vagyok táncot járni, hogy még több
essen.
Elmosolyodtam, és megcsóváltam a fejemet.
–  Ne, kérlek! Még van két hét, amíg elutazunk Hawaiira, és
nem akarom, hogy töröljék a járatot.
– Igaz – egyezett bele. – Egyértelműen szükségünk van egy kis
napfényre az életünkben. Már szinte a számban érzem az
ananászos piña colada ízét.
–  Igen, alaposan ki kell élveznünk! De utána nem fogunk
utazni egy ideig – mormogtam, és lustán játszadoztam a
köldöke alatti szőrrel.
Elhúzódott és tanácstalanul lenézett rám.
–  Ezt hogy érted? Azt hittem, hogy nyáron szeretnél elutazni
Párizsba.
–  Így van! De nehéz lenne egy újszülöttel utazni, tudod? Azt
hiszem, várnunk kell a következő tavaszig.
Teljes harminc másodpercig csak meredt rám döbbenten.
Aztán elsápadt az arca.
Egy pillanatra megállt a szívverésem, és halálra rémültem.
Meg sem fordult a fejemben, hogy Smith nem lesz ugyanolyan
mámoros a hírtől, mint én. De aztán felkiáltott:
– Komolyan beszélsz, Evie?! Halálosan komolyan?
Bólintottam, és elöntötték a szememet a boldogság könnyei.
–  Igen. Tegnap este vettem egy tesztet, és ma reggel
megcsináltam, amíg havat lapátoltál. Még egy tartalékot is
vettem, hogy biztosak lehessünk az eredményben. Pozitív.
Gyerekünk lesz, Smith!
Magára húzott, és szorosan megölelt, miközben a hajamat
simogatta.
–  Imádom Pamet és a gyerekeket, és tudtam, hogy izgatott
leszek, ha egyszer nekem is lesz majd, de sohase gondoltam
volna, hogy ilyen érzés lesz. Megtisztelve érzem magam, és
csak…
Az érzelmektől elfulladt a hangja, és a belőle kicsengő
csodálattól csak még jobban sírtam.
– Olyan boldoggá tettél! – mondta lágyan. – Végre úgy érzem,
hogy teljes az életem. Mintha valami magamnál nagyobbnak
lennék a része. – Megcsókolta a vállamat, aztán eleresztett. – A
francba! Nem szorítottalak meg túl erősen? Nem akarom
összenyomni a saját gyerekemet.
Kuncogva visszahúztam magamra a két karját.
–  Azt már nem! Csak szoríts tovább! Biztos vagyok benne,
hogy a baba is imádja.
–  Néha ébren fekszem éjszakánként, és nézem, ahogy alszol,
és azon tűnődöm, vajon mi történt volna, ha nem jössz be a
szállodai szobámba akkor éjjel. – Gyengéden megsimogatta az
arcomat. – És ettől megfagyok legbelül. Mi lett volna, ha túl
ostoba lettem volna ahhoz, hogy elmenjek hozzád, Evie? Talán
soha nem találtunk volna rá erre.
–  Nos, azt hiszem, akkor kész szerencse, hogy az egyikünk
szereti a kockázatot, nem igaz? – ugrattam.
Kirobbant belőle a nevetés, és csiklandozni kezdett.
 Immár hivatalos volt. A fenegyerek Evie Knie-vel sikeresen
végrehajtotta minden idők egyik leglátványosabb, halált
megvető mutatványát.
A jutalma pedig?
Egy életre szóló boldogság volt.
Jamie, bárcsak elmondtam volna neked, hogy
élj minden pillanatnak!
Bárcsak többször is ott lehettem volna
melletted, hogy veled éljem át őket!
A legcsodálatosabb azonban mégiscsak az
volna, ha lenne akár csak egyetlen olyan
pillanat is, amikor veled együtt kacaghatnék.
Szárnyalj magasan, Jamison!
Szeretettel:
Cserfes Sasquatch
 Prológus

–  Húzódjatok közelebb egymáshoz! – parancsolta a nővérem

néhány méternyi távolságból. A szeméhez emelte azt az apró,
eldobható fényképezőgépet, amit a nyolcadik születésnapomra
kaptam.
Nem éppen ilyesmire gondoltam, amikor egy kamerát kértem
a szüleimtől. Ez azonban nem tartott vissza attól, hogy
elkattintsak harmincöt „biztos, hogy szenzációs” képet a
barátaimról, az iskolámról, a Herman nevű iguanánkról, sőt
lesifotósként néhányszor még harmadik osztályos nagy
szerelmemet, Brad Harrist is lekaptam.
Mindig is imádtam a fényképezést, vagy legalábbis azt, amit
az anyukám régi, harmincöt milliméteres kamerájával
művelhettem. Mást nem is nagyon ismertem. A szüleimnek
azért rimánkodtam, hogy vegyenek nekem is egy olyan digitális
fényképezőgépet, mint amilyeneket az elektronikai
szaküzletben láttam, ám erre a legcsekélyebb mértékben sem
mutatkozott esély. „Őseim” kőkeményen régivágásúak voltak.
Ha valami nem létezett az ő fiatalkorukban, akkor olyasmit mi
sem kaphattunk. Figyelembe véve pedig azt, hogy a
nagyszüleink még náluk is keményvonalasabbak voltak, ez
azzal járt, hogy nem volt tévénk, számítógépünk vagy
mobiltelefonunk. Eltekintve attól, hogy nem lovas bricskával
közlekedtünk, olyan közel álltunk az amisok életstílusához,
amennyire az csak lehetséges New York egyik álmos
elővárosában, Watersedge-ben.
Apámnak volt egy péksége a Times Square környékén, ám
úgy vélte, hogy a veszélyes nagyváros nem megfelelő hely a
családja számára. Azt gondoltam, hogy amikor nagy ritkán
elmentünk szombatonként a Central Parkba piknikezni, az ott
látott többtucatnyi kisgyerek nem igazán értett volna egyet vele,
ám a szüleink hajthatatlannak bizonyultak.
Apukám most átölelte anyukámat, a másik kezével meg
engem, és közelebb húzott minket magához.
–  Szerintem ennél jobban már nem is lehetne összebújni,
kivéve, ha a Banks család egy ormótlan szörnyeteggé olvadna
össze.
Az égre emeltem a tekintetemet, amikor az apukám a kezével
csapkodva vicsorogni kezdett. Imádtam, de néha nagyon bután
tudott viselkedni.
Anyukám kuncogása olyan lágyan csengett, mintha csak
hópelyhek simították volna végig a bádogtetőt.
–  Csak nyomd meg a gombot, drágám! Egész biztosan remek
képet készítesz.
Kutyafülét lesz remek a kép! Ebből a szögből kizárt dolog.
Engem valószínűleg le fog hagyni róla. Alighanem eleve ez volt
a terve. Az idősebb leánytestvérek létezésének a célja kizárólag
a húguk kínzása.
Nem számít. Nem igazán érdekelt, hogy rajta leszek-e a képen
vagy sem. Csakis azért egyeztem bele, hogy a bevásárlóközpont
étteremrészlegének közepén ellőjük azt a hülye képet, mert így
a negatívot beadhattam volna előhívásra. A hagyományos
fényképezés már haldoklott – nem csoda –, és Watersedge-ben a
Sixty Minutes cég azon kevés helyek egyike volt, ahol még
megvárhattad a beadott negatívod előhívását.
Hidd el nekem, ha te is ismerted volna Brad Harrist, akkor
megértetted volna, miért égek a vágytól, hogy kézbe vehessem a
kész képeket.
–  Tessék, kérem, mosolyogni! – trillázta anyukám, mégpedig
lenyűgözően mosolyogva.
Annyira gyönyörű volt, hogy az emberek gyakran
megtorpantak és megbámulták. Keira Banks cseppet sem volt
kihívó, sem pedig hétköznapi módon vonzó. Sajátos, időtlen
szépség áradt belőle. Szerencsére én és a nővérem is örököltük
vörös haját és zöld szemét. Kisgyerekként utáltam zabolátlan,
narancssárga, göndör tincseimet, ám anyu megígérte, hogy egy
szép napon ugyanolyan ragyogó, borostyánszínű, fejedelmi
hullámaim lesznek, mint neki. Nem igazán tudtam elhinni
mindezt, ám ennek dacára is megpróbáltam reménykedni.
Belefintorogtam a kamerába, és szerettem volna a hülye fotó
elkattintása után elrohanni a Sixty Minutesbe.
– Ez meg milyen mosoly? – kérdezte apu, és megcsiklandozott.
– Tessék ennél lelkesebben nevetni, drágám!
– Apu, hagyd abba! – méltatlankodtam.
Ezek voltak az utolsó szavak, amiket az édesapámnak
mondtam.
Arccal zuhant a padlóra, és a tarkójában egy hatalmas lyuk
éktelenkedett. A puskalövés dörejét csak ezután hallottuk meg.
Elszabadult a káosz. A fehér csempével fedett folyosókon a
sikoltozás szimfóniája harsogott, és üvöltés vetett visszhangot a
falakról. A dobokat egy fegyver dörgése helyettesítette.
Az emberek futásnak eredtek. Mindenütt. Minden irányba.
Szétszóródtak, és én csak a farmer meg a pamut elmosódott
csíkjait láttam. Szerettem volna megmozdulni, talán a
nyomukba szegődni, de a lelkem legmélyén valamilyen elemi
ösztön rám üvöltött, hogy hasaljak le. Pánikba esve az
anyukámra néztem. Ő majd tudni fogja, hogy mit tegyünk.
Félméternyire állt mellettem, és a tekintetünk még kellő
időben találkozott ahhoz, hogy meglássam, amint a
becsapódástól megrándul a teste. Először az egyik, aztán a
másik válla. Előremozdult a mellkasa, a feje pedig
hátrabicsaklott a lövedék iszonyatos ereje miatt.
Amikor összeesett, apám halott testére zuhant.
– Mama! – sikoltottam, és odavetettem magam mellé.
A puska tovább ropogott. A lövései egymásba olvadtak.
Térdre rogyva megragadtam anyu kezét.
–  Mama, mama, mama! – kántáltam, és az arcomat
elborították a forró könnyek. Anyám halvány rózsaszín
pulóverén keresztül vér szivárgott elő, és amikor rám nézett,
színtiszta borzalom ragyogott a szemében.
Bár csak nyolcéves voltam, a pokol pedig golyózáport zúdított
ránk, én mégis világosan megértettem, hogy mire gondolt az
anyám.
Tudta, hogy meg fog halni, de nem bírt rájönni arra, hogyan
akadályozhatná meg, hogy velem is ez történjen.
A puska váratlanul elhallgatott, és a csendes pillanatot
kihasználva felemeltem a fejem, hogy megkeressem a nővérem.
Csakis a halál és a kétségbeesés látványa tárult elém. Az előbb
még emberek nyüzsögtek az éttermi részlegben, ami most
mészárszékké változott. Holttestek hevertek egymás mellett, a
vérpatakokból tócsák alakultak ki, majd vöröslő tengerré
olvadtak össze. A sikolyok helyét átvette a nyöszörgés, az
üvöltözését a vinnyogás. A néhány túlélő az asztalok alatt
rejtőzködött, vagy pontosan úgy bújtak oda megsebesült
szeretteikhez, mint én.
Csakhogy amikor visszafordultam az anyukám felé, ő már
nem sebesült volt.
Hanem halott.
Vadul rázkódott a vállam, és néma zokogás robbant ki a
torkomból. El kell futnom. El kell menekülnöm innen. Csakhogy
lebénított a félelem és a tehetetlenség. A homlokomat
ugyanazzal a mozdulattal szorítottam az anyáméhoz, ahogy ő
tette oly sok alkalommal a múltban, így megnyugtatva egy-egy
rossz álom után.
Azt akartam, hogy – megüvegesedett szemű és mozdulatlan –
anyám rendbe tegye a dolgokat. Hogy felüljön, és elmondja,
hogy vége a bajnak. Arra volt szükségem, hogy az apám is
feltámaszkodjon, és erős karjával átöleljen. Akkor senki nem
bánthat. Olyan jó lett volna az is, ha felbukkan a nővérem,
megfogja a kezemet, és ugratni kezd, amiért túlreagáltam ezt az
egészet.
Ez egyszerűen nem lehet igaz.
Váratlanul felpattant egy férfi, és az üveg kijárati ajtó felé
vetette magát. Egyetlen puskalövés dörrent, és a menekülő a
padlóra zuhant.
 A sikolyom egybeolvadt a háborús zónában rejtőzködő többi
csapdába esett ember zihálásával és sírásával. Kétségbeesetten
kerestem volna segítséget, és körülnéztem.
Még több halott.
Rengeteg vér.
Iszonyú reménytelenség.
Megpillantottam egy, az apámmal egykorú férfit. Háttal ült
egy felborult asztal mögött, az arca eltorzult, a két kezével
befogta a fülét, és előre-hátra hintázott a teste. Sűrű szakálla,
tetoválásokkal borított izmos karja miatt azt gondoltam volna
róla, hogy esetleg képes lenne megvédeni. Az arcára kiülő
színtiszta pánik miatt azonban még nálam is kisebb gyereknek
látszott.
Majdnem elhánytam magam, amikor a következő puskalövést
megint tompa csattanás követte. Tudtam már, hogy a kőre
zuhanó testnek van ilyen hangja. Annyira boldog lettem volna,
ha soha az életben nem kellett volna megismernem ezt a zajt.
Mostantól viszont mindörökre ott lesz a fülemben.
– Még valaki? Ki próbál meg kirohanni innen? – kérdezte egy
mély, érdes férfihang.
Nem tudtam, hogy hol áll, de hörögve beszívtam a levegőt, és
lesimultam a földre, azt remélve, elkerüli a figyelmét, hogy még
élek. Ezután hátborzongató csend telepedett ránk. A fülemben
dübörgő vér hangján kívül csak a gyilkos cipőjének nyikorgását
hallottam, valahányszor megfordult. Nem sietett, mintha csak
alaposan szemügyre vette volna a pusztítást. Persze az is lehet,
hogy az időt szándékosan húzva kereste a következő áldozatát.
A hasam minden alkalommal görcsbe rándult, amikor a zaj
közelebb ért hozzám.
Aztán viszont megremegtem a megkönnyebbüléstől, mert
elhalványult a léptei zaja.
Persze csak idő kérdése volt, hogy visszatérjen. A szüleim
meghaltak, és talán a nővérem is. Én leszek a következő.
Mozdulatlanná dermedve becsuktam a szemem, és életemben
először imádkozni kezdtem. Mi nem jártunk templomba, és én
hittant sem tanultam, de ha Isten létezik, akkor ebből a
helyzetből egyedül ő menthet ki engem.
Közben egész idő alatt az anyám kezét szorítottam.
Anyu majd megvéd.
Illetve küld valakit, aki képes lesz erre.
–  Ha azt mondom, hogy most, velem együtt arrébb kell
kúsznod innen – szólalt meg egy suttogó hang.
Felpattant a szemhéjam, és egy tizenéves fiút pillantottam
meg magam előtt. A sötét hajú ismeretlen tizenöt vagy tizenhat
éves lehetett. Még sosem láttam olyan kék szemet, mint ami
most engem bámult. Ő is hason feküdt, egyik orcája
hozzásimult a hideg csempéhez, oldalra fordult, piros
baseballsapkája pedig eltakarta a feje nagy részét. El sem
tudtam volna képzelni, hogy kerülhetett ide.
Vadul megráztam a fejemet.
A fiúnak tágra nyílt a szeme.
–  Figyelj rám, te kölyök, ez az alak fel s alá jár. Ebben a
pillanatban ott van a fagyasztottjoghurt-árusnál. Amikor újra
megy egy kört, nagyjából hatvan másodpercünk lesz arra, hogy
bejussunk a Pizza Crustba. Ott van egy hátsó ajtó, amin át
elmenekülhetünk. Viszont közben mellettem kell maradnod.
 Nagyot pislogtam.
Ki ez a fiú? Bár fiatal volt, de még így is idősebb nálam. Nem
volt olyan nagydarab és izmos, mint a tetovált fickó, de elég
magas ahhoz, hogy esetleg szembeszálljon a gyilkossal.
–  Hallottad, hogy mit mondtam? – kérdezte, amikor nem
válaszoltam. – Ha azt mondom, hogy most, akkor
meggörnyedve befutsz a Pizza Crustba, és eltűnsz a pult mögött.
Rendben?
– Le fog… Le fog lőni minket – dadogtam.
– Ezért kell sietnünk. – Felemelte a fejét, és körbepillantott. –
Basszus!
Felmordult, az arcát újra nekiszorította a csempének, és
becsukta a szemét.
Egy jó darabig a hosszú, puha szempilláit bámultam, és nem
tudtam eldönteni, hogy megbízhatok-e ebben a srácban.
Ugyanolyan keveset tudtam róla, mint a gyilkosról. Csak hát
nem volt itt más. A semminél még az is jobb, ha csak egy
hórihorgas tizenéves fiú próbál segíteni.
Továbbra is csukva maradt a szeme, alig észrevehetően
lélegzett, és a teste se mozdult. Ekkor azonban váratlanul
odanyúlt hozzám, és két ujjal bezárta a szememet.
–  Nem lesz semmi baj – suttogta olyan halkan, hogy ha nem
tenyérnyi távolságra lettem volna tőle, akkor meg sem
hallottam volna.
Azóta, hogy váratlanul földre zuhant az apám, most először
ragyogott fel bennem a remény szikrája, hogy esetleg mégis
megúszhatom.
A tenyeremet a hideg csempére szorítottam, és addig
nyújtózkodtam a kezemmel, míg meg nem találtam a fiú
ujjainak a hegyét. A lépések zaja egyre közelebbről hallatszott,
ám ez nem tartotta vissza a srácot attól, hogy a mutatóujját
rátegye az enyémre.
Ez az apró gesztus is elég volt ahhoz, hogy könnybe lábadjon
a szemem.
Ennél csodálatosabb dolgot nem is tehetett volna azzal a
rémült kislánnyal, aki magát holtnak tettetve próbált elbújni
egy őrült elől.
Csupán egyetlen ujja ért hozzám, ám én most már nem
voltam egyedül.
Nem tudtam, hogy ki ez a fiú, vagy honnan került ide, ám a
leghalványabb kétely nélkül is egyértelmű volt, hogy ha azt
akarja, akkor vele fogok menni.
 1. fejezet
CAVEN

Tizennégy évvel később…

– Bárcsak tudnám, mit illik ilyenkor mondani! Na jó, igazából

azt szeretném, hogy Ian mondjon valamit. Ő azonban valahogy
mindig képes megtalálni a szobák legelrejtettebb zugait.
– Cseppet sem véletlenül! – kiáltotta Ian, ami miatt mindenki
felnevetett.
– Azt hiszem, már csak az maradt hátra, hogy köszönetet
mondjak. Mindenkinek, aki segített eljutni idáig.
Különösképpen pedig azoknak, akik kétségbe vonták, hogy
egyszer itt lehetünk. – Elmosolyodva a magasba emeltem a
palackot. – Igyunk a Kaleidoscope-ra!
Kirobbant a pezsgősüveg dugója, és az ital kifröccsent a
keményfa padlóra. Tucatnyi barátom, a párjuk meg néhány
olyan seggfej kezdett el tapsolni, akikkel kapcsolatban úgy
tettem, mintha kedvelném őket. A hétszáz dolláros pezsgőt a
számhoz emeltem, ittam egy kortyot, aztán elegáns kék ingem
ujjába töröltem az ajkamat.
– Ne vidd túlzásba, mert kiütöd magadat éjszakára! –
dorombolta a fülembe Veronica, majd odasimult hozzám.
Karcsú teste és hatalmas keble az oldalamnak nyomódott.
Aranyszőke haja selyemként borította be meztelen vállát, és
testhezálló, vállpánt nélküli piros ruhája igazából semmit nem
takart el.
Persze azok után, hogy a tekintetével gyakorlatilag már
levetkőztetett, úgy véltem, arra számít, hogy aznap éjjel már ez
a vékony, piros szövetdarabka sem marad közöttünk.
Vigyorogva átkaroltam a derekát. Hónapok óta tartott kettőnk
között ez a tiltott macska-egér játék. A csaj gyakorlatilag a
lábam elé vetette magát. Én viszont végig úgy tettem, mintha
nem is akarnám rongyosra kefélni a seggét. Csakhogy felkerült
a pecsét a szerződésre, a pénz pedig megérkezett a bankba, így
hivatalosan is szabad emberré váltam. Nem mintha azelőtt
bilincs lett volna a kezemen. Életem nagy részét a szingliség
áldott állapotában töltöttem. Veronicával három hónappal
ezelőtt találkoztunk, és kimondtam rá a vadászati tilalmat. A
csaj ugyanis a milliárdos Stan Gotham, vagyis a Copper Wire
technikai óriásvállalat tulajdonosának a személyes asszisztense
volt. Na most, az a nagy helyzet, hogy éppen ez a
komputervállalat vásárolta meg az egyetemistaként
megalapított startup cégemet hatszáznyolcvanhatmillió
dollárért.
A biztonság kedvéért megismétlem ezt a számot.
Hatszáz.
Nyolcvanhat.
Millió.
Dollárért.
Nincs oly nő széles e világon, aki miatt érdemes volna
lemondani egy ilyen üzletről.
Nyolc évvel korábban, amikor legjobb barátommal, Ian
Villával belevágtam a Kaleidoscope-ba, még a srác szüleit sem
tudtuk rávenni arra, hogy tegyenek bele egy kis pénzt az
arcfelismerő szoftverünk kifejlesztésébe. A Google-hoz és a
Facebookhoz hasonló nagyágyúk fényévekkel előttünk jártak,
ám még így is nagy hiba volt alábecsülni két olyan egyetemista
srác elszántságát, akik semmiképpen sem akartak
mókuskerékbe zárva gályázni. Kiderült, kevés dolog nehezebb
annál, mint a munkába állás elkerülése. Azt hiszem, egyikünk
sem aludt hosszú éveken át. Ugyanakkor viszont mindenért
kárpótolt minket a tény, hogy huszonkilenc éves korunkra
többszörös dollármilliomosok lettünk.
A Kaleidoscope forradalmi rendszerét az amerikai szövetségi
és helyi hatóságok ugyanúgy felhasználták, mint több száz
magánvállalat. Huszonöt pixel – a rendszerünknek csupán
ennyire volt szüksége egy személy beazonosításához! Ha
létezett egy kép vagy egy videó az interneten, illetve az
internetre rákapcsolt számítógépen, akkor a keresőmotorunk
képes volt megtalálni. Ez rendkívül kellemetlen volt mindazok
számára, akik a pornóiparról szerettek volna átnyergelni egy
másik szakmába. A rendszer ugyanakkor felért egy csodával a
sok száz áldozat számára, akiknek a megerőszakolóit, gyilkosait,
elrablóit nem csupán azonosítani sikerült, de el is ítélték őket.
A licencszerződésekből eszméletlen mennyiségű pénz zúdult
ránk, és a látóhatáron további pénzhegyek magasodtak. Ian
meg én már azt hittük, mindez csupán a Kaleidoscope
diadalútjának a kezdete.
 Aztán pár hónap alatt minden megváltozott.
Na most, a Kaleidoscope távolról sem tökéletes. Igen csúnyán
megtáncoltattak minket, amikor a DNS-vizsgálat után szabadon
kellett engedni azt a gyilkossággal meggyanúsított valakit, akit a
szoftverünk egy biztonsági kamera elmosódott felvétele alapján
azonosított be a Facebookon. Nagyon kellemetlen ügy volt.
Ugyanakkor a közvélemény újra mögénk állt, amikor két héttel
később az egyik amerikai elnökjelölt rácsatlakozott egy nem
biztonságos wifi-hálózatra, a rendszerünk pedig felfigyelt arra,
hogy a politikus számítógépén egy eltűnt kiskorú lány meztelen
fényképei vannak. Az áldozatát sikerült három másik lánnyal
együtt kimenteni egy chicagói szexrabszolga-hálózat karmai
közül.
A dolgok összefüggésében azonban egyetlen jó cselekedet sem
maradhat büntetlenül, és az az egyetlen kép mindörökre
megváltoztatta a Kaleidoscope sorsát. A hónap végére Iant és
engem beidéztek az amerikai kongresszus elé, és ugyanúgy
kifaggattak minket, mint Zuckerberget. Ezzel vette kezdetét az
Egyesült Államok legnagyobb, a magánélet szentségével
foglalkozó etikai vitája.
A nagyvilág hírcsatornái egyfolytában beszámoltak a
Kaleidoscope-pal kapcsolatos ügyekről. Rengetegen sorakoztak
fel mögöttünk, azt hangoztatva, hogy a programunk kincset ér a
bűnüldözés számára. Mások viszont a fejünket akarták, és a
tiltakozó tüntetéseken azt követelték, hogy mindkettőnket
zárjanak börtönbe, amiért megteremtettük ezt a félelmetes
fegyvert. Azon a héten az egész emberiség megismerte Caven
Hunt és Ian Villa nevét. Ugyancsak ez volt az a hét, amikor
eldöntöttük, hogy tőlünk nagyon távol áll a politizálás, és
csendben elfogadtuk Stan Gotham meglehetősen szerény
vásárlási ajánlatát.
Nagyon nem akaródzott eladni a Kaleidoscope-ot, hiszen
imádtuk ezt a rendszert, de meg volt kötve a kezünk. A Legfelső
Bíróságon zajló vita végeredménye alighanem az lesz, hogy
örökre lezáratják a keresőmotorunkat, így mindketten úgy
véltük, inkább legyünk gazdagok és szomorúak, mint csórók és
kétségbeesettek.
Így került sor erre a bulira – megünnepeltük az üzlet nyélbe
ütését, és hogy több százmillió dollár érkezett a
bankszámlánkra. Most már semmi nem tarthatott volna vissza
attól, hogy egy gyönyörű nő karjába vessem magam.
Veronica kezébe nyomtam a pezsgőt.
–  Egészen pontosan mire is gondoltál? Mit fogunk mi ketten
ma éjjel csinálni?
–  Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! – mosolygott rám a
szájában az üveggel, és ivott egy nagy kortyot.
– Mit nem tudok? – kérdeztem, és az egyik kezem cseppet sem
félénk módon rásimult a fenekére.
Veronica még jobban hozzám bújt.
– Mi lenne, ha kirúgnánk innen ezt a sok léhűtőt, aztán pedig
átmennénk hozzánk?
–  Át, hozzád? Tök felesleges időpocsékolás lenne utazgatni,
amikor az ágyam itt van, alig tizenöt lépésnyire tőlünk.
– A lakásod egy szemétdomb, Caven.
Savanyú arcot vágva körülnéztem a lakásban.
–  Ó… Manapság tényleg szemétdombnak hívják az ilyen
kecókat?
Megvillant a szeme, ahogy felnézett rám. Ártatlan mosollyal
megrebegtette a minden valószínűség szerint mű szempilláit.
– Tegnap még egész jó kis lakásnak számított. Na de ma már
milliomos vagy. Szóval igen, szemétdomb.
A legtöbb ember amúgy valószínűleg már akkor is gazdagnak
tartott volna, hogy beindult a Kaleidoscope. Én azonban olyan
kevés időt töltöttem otthon, hogy eszem ágába se jutott volna
komolyabb összegeket beleölni abba a lakásba, ahová
alapvetően csak aludni jártam, mint egy otthonosabb
hotelszobába. Ezenfelül úgy véltem, hogy ha valakinek a
közvetlen főnöke egész Amerika leggazdagabb embere, akkor a
kétszobás lakásom lehet akármilyen tiszta és szellős, az illető
szemében akkor is csak szemétdombnak látszik.
– Holnap nekilátok egy új lakást keresni.
Elvigyorodott. A foga hófehér, a mosolya pedig mézédes volt.
– Okos.
A fejemet rázva elfordultam a csajtól, és észrevettem, hogy
Ian elindult felénk. Magas, szikár alakja kimagaslott a csevegő
vendégek közül, ám nyugodt, barna szemével az én
pillantásomat kereste, és az arcára kiült a nemtetszés.
Kettőnk közül én voltam a jókedvű szingli, Ian pedig kissé…
unalmasan viselkedett. Amúgy imádtam a fickót. Csakhogy míg
én a hétvégéimet vonzó hölgyek társaságában töltöttem, addig ő
otthon ücsörgött kertvárosi házában, egyik kezében egy
könyvvel – figyelembe véve pedig, hogy az elmúlt évek során
nem akadt egyetlen hölgyismerőse sem –, a másikban a
farkával.
 Megállt előttünk, vászonnadrágja zsebébe vágta az egyik
kezét, és sokatmondóan Veronicának az ingem gombjával
játszadozó, tűzvörös körmű ujjaira pillantott.
– Ti ketten aztán nem pocsékoljátok az időt.
– Már hosszú órák is elteltek azóta, hogy a pénz megérkezett a
bankba, és rajtunk még mindig ruha van. – Rákacsintottam
Veronicára, és még jobban magamhoz szorítottam. – Szerintem
ezzel elképesztő visszafogottságról tettünk tanúbizonyságot.
Ian a szemét forgatta.
Veronica kuncogott.
Én pedig boldogan és szabadon fellélegeztem, mintha csak
kezdetét vette volna új, szabad életem első napja.
Ian kivette a kezemből a pezsgősüveget, és megvizsgálta a
címkét.
–  Jézusom, te klasszikus évjáratú Domot vedelsz? Az
egyetemen ennek az üvegnek az árából kitellett volna egyhavi
lakbér.
–  Te talán nem hallottad? – Közelebb hajoltam hozzá, és a
fülébe suttogtam. – Most már gazdagok vagyunk.
Bár továbbra is a palackot nézte, az ajka két széle nagyon
halványan megmoccant. Hát, igen. Ő is büszke volt ránk.
A szemembe nézett, és nemcsak visszafogottan mosolygott,
hanem fülig érő szájjal vigyorgott.
– Ó, a fenébe is! – Ivott egy hatalmas kortyot az üvegből.
Harsogva felkacagtam, ám az elmémet elborító mámornak
semmi köze nem volt az alkoholhoz.
Minden annyira… jó volt.
Az élet eddig nem bánt kesztyűs kézzel velem. A káosz sötét
felhője mindig a nyomomban járt, fenyegetően fölém
magasodott, és sötét árnyéka mindent beborított, függetlenül
attól, hogy a rám váró út milyen sokat ígérőnek tűnt.
Figyelembe véve, hogy egészen idáig a boldogság inkább csak
váratlan szerencse, mintsem tartós állapot volt, biztosra vettem,
komoly baklövés lenne azt hinni, hogy a jó dolgok most majd
nem bizonyulnak mulandónak.
Egy másodperccel később az univerzum bebizonyította, hogy
igaz a feltételezésem.
A csengő hangját meghallva elfordultam Iantől. A vendégek
egész este ki-be mászkáltak, és a legtöbbjüknek még bekopogni
sem jutott az eszébe. Korábban egy komoly összeget nyomtam
az alattunk lakó pár kezébe, elkerülendő, hogy ránk hívják a
rendőröket, ha túlságosan elfajulna az ünneplés. De hát csak
kilenc óra. Elfajulásról szó sem lehetett. Hogyan beszélhetnénk
zabolátlanságról, ha Veronicán még mindig rajta van a ruhája?
Erre gondolva rávigyorogtam a csajra, és jól megnéztem
magamnak a keblét.
–  Majd én beengedem – mondta Ian –, én amúgy is már
megyek haza.
– Mi van? – kaptam fel a fejem. – De hát csak most jöttél!
– Igen, és máris megyek. Bár rendkívül vonz az a lehetőség is,
hogy végignézzem, ahogy hülyére iszod magad, mielőtt lelépnél
a hálószobád irányába, én inkább a lelépést választanám, mint
hogy leessenek a füleim, ha akár csak egy perccel is tovább kell
hallgatnom Brandon idióta, befektetési tanácsait. Te viszont
örülhetsz, mert most rád fog szállni, és megpróbál rávenni arra,
hogy finanszírozd a Milwaukeeban egy kidobós pályával
kombinált kézműves söröző megalapítását.
– Szerintem ez jogilag lehetetlen.
–  Én is pontosan ezt gondolom. Na, most akkor lelépek, így
rád marad, hogy közöld vele a rossz hírt. Esküszöm viszont az
élő Istenre, Caven, ha holnap reggel a Gyors Labda söröző
logóinak vázlatát találom az e-mailemben, akkor megkereslek,
és…
–  Persze, persze, persze. Jobban belegondolva talán nem is
baj, ha most lelépsz. – Elvettem Iantől a pezsgőt, és Veronica
kezébe nyomtam, majd elkezdtem az ajtó felé taszigálni a
barátomat. – Ma éjjel a fenekére kell vernem hatszázmillió
dollárnak. Semmi szükségem sincs arra, hogy észszerű és
logikus tanácsokat adjál.
– Csak a felét – morgolódott. – Csak a felét költheted el, mert
annyi a tied, seggfej.
–  Persze. Világos. A felét. Majd igyekszem erről nem
elfeledkezni, miközben söröshordóra emlékeztető labdákat
veszek.
Egy szúrós pillantást vetett rám a válla felett, de közben
önkéntelenül is elvigyorodott. Így értünk oda az ajtóhoz.
Márciushoz képest szokatlanul hideg volt, mert a városra
lecsapott egy front, és egy kicsit még havazott is. Arra
számítottunk, hogy éjjel megint hullani fog a hó. Miközben Ian
felvette magára a félelmetes havasi emberek elijesztésére is
alkalmas kabátját, sálát és kesztyűjét, én kinyitottam az ajtót,
hogy megnézzem, ki nyomta meg a csengőt.
Első pillantásra senkit sem láttam a folyosón.
Ekkor azonban meghallottam azt a neszt, amelyik miatt
abban a pillanatban gyökeresen megváltozott az egész életem.
Nemcsak átmenetileg, hanem mindörökre.
Először csak egy halk mordulásra figyeltem fel, de aztán a
baba mintha csak megérezte volna magán a pillantásomat.
Abban a pillanatban, amikor találkozott a tekintetünk, fülsértő
sírásban tört ki.
Villámcsapásként sújtott le rám a zavarodottság, és emiatt
hátraléptem. Megkapaszkodtam az ajtófélfában, és alaposabban
is szemügyre vettem a sárga pokrócot, amelyen éppen akkora
nyílást hagytak, hogy jól látsszon egy halvány, rózsaszín
arcocska.
– Ez meg mi a fene? – nyögtem ki. Körülnéztem a folyosón, és
vártam, hogy valaki előugorjon a rejtekhelyéről és nevetni
kezdjen. Amikor azonban senki sem állt elém egy jó poénnal,
közelebb léptem a kicsihez, és újra ezt kérdeztem: – Ez meg mi a
fene?
Egyszerűen képtelen voltam feldolgozni ezt az abszurd
helyzetet.
A tényeket azért felfogtam.
Ez itt egy bébi.
A küszöbömön.
Egyedül.
Csakhogy a képletből hiányzott egy lényeges elem: a miért?