A királyi központ lapja 3

Előbeszéd a 9. számhoz
„Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs
olyan titok, ami ki ne tudódna...”
Ezt Lukács írja evangéliumában, és az idézeteket kedvelők sű-
rűn citálják, hisz szinte minden olyan témához párosítható, ame-
lyek a titkok napvilágra kerülésével kapcsolatosak. Így akár a
Dobogókő folyóiratunk állandó mottója is lehetne, hiszen lapról-
lapra különféle, a Pilissel és a történelmi múltunkkal összefüggés-
ben lévő nyílt vagy épp elrejtett titkokat feszegetünk és tárjuk a
kedves Olvasó elé. Most az idézet apropóját egy megünneplés
nélküli évforduló adja; épp 15 éve, másfél évtizede, 1998 nyará-
nak végén, az ősz elején vette kezdetét az ú.n. Pilis-rejtély kutatás,
és az első erről szóló bemutató-előadás is épp ennek a lapszámnak
az időszakában, 1998 őszének második felében volt. Az azóta
eltelt időszakban a téma rendkívül szélesre bővült, az eredeti Ori-
on-Nimród csillagkép pilisi elhelyezkedésének felismerése után
„megjelentek” a rejtélyes ábrák, előkerült a Szántói-kő, az alagu-
tak és még hosszan lehetne sorolni. A jelenleg is futó, e sorok író-
ja – aki a Pilis-rejtély kutatás megalapozója – által tartott, A Pilis-
rejtély előadás-sorozat, 7-8 részben próbálja összefoglalni leg-
fontosabb felismeréseket.
Persze az idáig vezető út nem volt mindig jószándékkal kikö-
vezve, újszerűségéből fakadóan a mai napig bizonyos értetlenség
veszi körbe, elsősorban a témával kapcsolatos (történelem, régé-
szet, teológia) hivatalos oldalról. A „Nagy Délibáb” jelzőt erre is
hamar rásütötték, hasonlóan a magyarságkutatás egyéb területei-
hez, amelyek bizonyos kérdésekben ellentmondtak a hagyomá-
nyos álláspontoknak. Az Olvasó is ismeri ezeket az elhamarkodott
kijelentéseket, hiszen minden, ami jelenleg nem az akadémikusi
tétel a nyelvészetben, a történetkutatásban, a néprajzban mind-
mind ide sorolódik; a magyar nyelv eredetétől kezdve a csillagmí-
toszi hagyományainkig. Az már említést sem érdemel, hogy az
Péter, Andrássy-Kurta János, Pap Gábor, Szántai Lajos pilises
munkássága meghatározó volt az indulás előtt és azóta is. De ezt
is tudjuk, hogy a Pilis mitikus és tényszerű történelmi múltja nem
választható el a Kárpát-medence történelmi múltjától, szerves
egységben kell vizsgálni az egykori Medium Regni és a teljes
ország múltját. Jól megfigyelhető, hogy őseink olyan egységlátás-
sal rendelkeztek, amely segítségével nem szűk területeket, hanem
egy egységes működő (élő) egységet tudtak szemlélni. Tisztában
voltak a „minden mindennel egy” elvével, amelynek legszembe-
tűnőbb bizonyítéka lehet a Kárpát-medence földrajzi neveinek
tökéletes kapcsolódási rendszere. Ez olyan összefüggésekre vilá-
gít rá, amelyből kiindulva rájöhetünk arra, hogy a régiek világ-
érzékelése nem csak a fizikai, anyagi síkon volt képes tájékozód-
ni, hanem a magasabb spirituális szinteken, így az asztrális és
mentális vagy akár a mennyei síkokig is kiterjedhetett. Amin per-
sze nem is kell meglepődnünk, ha ismerjük valamennyire a táltos-
hagyományunkat és az abban szereplő világokon keresztüli utazá-
sokat. Így az is egyértelművé válik, hogy ezen régmúlt kutatá-
sokat és azok eredményeit is, ennek a ténynek az elfogadásával és
nem a mesekategóriába sorolásával lehet csak értelmezni. Ha ez
nem megy, akkor a tényfeltáró (hagyományos) történelemkutatás
megmarad az anyagi síkon, amit lát azt (néha azt sem) hiszi csak
el és a mitikus hagyományokkal mit sem fog tudni kezdeni.
Az Olvasónak viszont szerencséje van, hiszen a Dobogókőhöz
hasonló lapokban megjelenő publikációk ebben (is) kalauzolják, a
múltunk teljesebb megismerése érdekében! Maradjanak velünk!
ARADI LAJOS
főszerk.
Borítókép: Puxler István

Dobogókő
elutasítás minden esetben a téma (témák) megismerése nélkül,
ahogy mondani szoktuk, csípőből történik, nem figyelembe véve
a felsorakoztatott tényeket. De ezt már szinte mindenki, aki ha- A királyi központ lapja
sonló területeken kutakodik megszokta, már nem is bosszankodik
(3. évfolyam 3. szám)
rajta. A hallgatóság és az olvasóközönség szerencsére érdeklődik,
és egyre többen figyelnek fel azokra a jelzésekre, amelyeket ezek Megjelenik negyedévenként Előfizetésben terjeszti a Magyar Pos-
a témafelvetések sugallnak, miszerint itt az ideje másként gondol- az adott hónap utolsó napján ta Zrt. Hírlap Terjesztési Központ
kodni a múltunkról, amelyen keresztül átértékelhetjük a jelenün- Postacím: 1900 Budapest
Fõszerkesztõ: Aradi Lajos Előfizethető az ország bármely
ket és a jövőlátásunk is kiszélesedhet. Természetes, hogy ez bi-
zonyos érdekköröknek fájó. De többet ne is emlegessük… postáján, a hírlapot kézbesítők-
Kiadja: Két Hollós Könyvesbolt nél,valamint megrendelhető
Az is jól megfigyelhető, hogy amióta a Pilis-rejtély kutatás 1081 Bp. Kenyérmező u. 3/a.
széles körben ismertté vált, sokan kezdtek el hasonlóan szemlé- telefon: 06 (1) 299-0032 e-mail: hirlapelofizetes@posta.hu
lődni, és a maguk útján a Pilist, majd a hasonlóan fontos helyeket, telefonon: 06-80/444-444
elkezdték bejárni. A Dobogókő több szerzője is így járt, és a ma- Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje
guk nézőpontja szerint új és újabb felismeréseket tesznek évek óta világháló: http://kiralyikozpont.hu
közkinccsé. Természetesen a Pilis iránti érdeklődés növekedését Elõfizetéssel kapcsolatos e-mail:
nem vindikáljuk magunknak, de biztos, hogy adott neki egy nagy információk: 299-0032 kiralyikozpont@kiralyikozpont.hu
lökést. A kutatás megkezdése előtt a nagy öregek munkásságát, A lap elõfizethetõ rózsaszínû pos-
gondolatiságát, a Pilissel kapcsolatos publikációit meg kellett ISSN 2063-0816 (nyomtatott)
tautalványon a Két Hollós Köny-
ismerni, sőt személyes találkozókon, együttes túrákon a vadnak vesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ A lapban megjelent cikkekért
minősülő oldalhajtásokat meg is kellett nyesegetni. A teljesség u. 3/a, 1081). felelõsséget vállalunk!
igénye nélkül sorolva csak: Sashegyi Sándor, Noszlopy Németh
4 Dobogókő
Bánlaki József: A magyar nemzet hadtörténelme (1928) részlet
A hadművészet állapota és fejlődése
Nagy Lajos uralkodása (1342-1382) alatt
Nagy Lajos atyja nyomdokain haladva, a legszebb eredmény-
nyel tovább folytatta a honvédelem átszervezését és a hadügyi in-
tézmények nagyszabású kiépítését a VII. rész 22. fejezetében vá-
zolt banderiális rendszer alapján, micélból ő is a legnagyobb
bőkezűséggel osztogatta a különféle kedvezéseket, címereket,
méltóságokat és egyéb kiváltságokat. Jutalmul azért a nagy ál-
dozatkészségért, amellyel a nemzet őt, a tulajdonképpen inkább
családi, mint nemzeti érdekből folytatott nápolyi hadjáratok
viselésében támogatta, Lajos király az 1351. december 11-én va-
lószínűleg Budán tartott országgyűlésen az ország főurainak,
főnemeseinek és nemeseinek, mint az ország összessége képvise-
lőinek kívánságára megerősítette és átírta az aranybullát, kivéve
annak azt a pontját, mely szerint az egyenesági örökös nélkül el-
haló nemes birtokáról szabadon rendelkezhetett.[1] Ezt a pontot
Lajos király törülte és helyette elrendelte, hogy a mondott esetben
a mellékági rokonokat illeti meg az örökség, s csak ha ilyenek se
volnának, akkor szálljon a birtok a királyra. E rendelkezés az
úgynevezett ősiségnek vetette meg alapját, amellyel Lajos király
legfőkép a nemesi családok elszegényedését s ennek révén hada-
kozási, illetve a sok háborúskodáshoz szükséges ember és anyag
szolgáltatására vonatkozó képességük csökkenését akarta meggá-
tolni. Hogy emellett a kincstár érdeke, kevesebb birtoknak rászál-
lása révén, kissé háttérbe szorult, azzal nem sokat törődött.
Kitűzött célját, az ősi birtok teljes védelmét azonban még ő sem
érte el; ehhez a birtokok teljes oszthatatlanságának kimondása és
az elsőszülötti örökösödésnek törvényerőre emelése lett volna
szükséges, ahogyan az a tisztán hűbéri alapokon álló országokban
tényleg szokásban is volt. De a magyaroknak a szabadságról és a
gyermekek jogegyenlőségéről kialakult fogalma az örökösödés
ilyenfajta megállapításával soha nem tudott megbarátkozni. Ezért
a későbbi jogfejlődés szerint nálunk a vagyonnak kétféle kate-
góriáját különböztették meg. E kategorizálás szerint az egyik az
ősi (aviticum), vagyis az a vagyon, amely a szülők után örökö-
södés útján az utódokra száll, ellentétben a szerzeménnyel (aquisi-
tum), amelyet az illető a maga munkásságával szerzett s amelyről
úgy élők közt, mint halál esetére szabadon lehetett rendelkezni.
Ezzel szemben a szabad rendelkezés alól kivont ősi vagyon az
ősiség törvénye szerint elsősorban a lemenőkre s azután a fel-
menőkre szállt, vagyis az atya utáni vagyon visszaszállt az atyára,
s ha az már nem élt, az ő utódaira, az anya után maradt vagyon el-
lenben az anyára, illetőleg az anya utódaira, ami mellett a közeleb-
bi íz mindig kizárta a távolabbit. Az örökösödésnek ez a neme
1848-ig maradt érvényben, amikor az ősiséget eltörölték.
A fentiek szerint kétségtelen, hogy Lajos király az ősiséget
elsősorban a hadügy fejlesztése érdekében eszelte ki, mert ezáltal
vélte az ország nemeseit képesekké tenni arra, hogy minél na-
gyobb mértékben és számban tehessenek eleget hadi kötelezettsé-
geiknek.
A kincstár jövedelmeinek gyarapításától eltekintve, ugyanezt
célozta Lajos királynak egy másik rendelkezése is. Annak fejében
ugyanis, hogy ő az adózás terén addig fennállott igen sok vissza-
élést és mindenféle pótadókat megszüntetett, az úgynevezett ki-
lenced-adót rendszeresítette, amellyel a jobbágyokat, a szántó-
vetőket és szőlőművelőket az egyháznak minden termesztmény-
ből adandó tizeden felül még a kilenced leadására is kötelezte,
mondván, hogy „valamint a király ezentúl a királyi (királynéi)
javakon minden földművelő jobbágyától termesztményeinek ki-
lenced részét kincstára számára beszedi, úgy az urak és nemesek
is hasonló kilencedet szedjenek a maguk jobbágyaitól; épígy a bir-
tokos papok is a tized megvétele után még kilencedet is szedjenek
jobbágyaik termesztményeiből, hogy ezáltal módjukban legyen
nekünk hívebben szolgálni, s hogy ennek révén a mi tisztességünk
és hatalmunk minél jobban gyarapodjék.”
Ebből az indoklásból eléggé kitűnik, hogy a kilenced par excel-
lence hadiadó volt, amelyet a hadiszolgálat alól felmentett jobbá-
gyságnak kellett a hadköteles nemességnek fizetnie, hogy ilyen-
képpen annak hadiköltségei megtérüljenek.
Végül a seregek ellátási költségeinek fedezésére Lajos király a
számbavett jobbágytelkekre ezenkívül még kifejezetten némi ha-
diadót (dica) is vetett ki. Hadjáratok alkalmával pedig a szükséges
költségek fedezésére egyes városokra, esetleg az ország összes
lakosságára úgynevezett királyi adót vettetett ki.[2]
Nevezetes és említésre méltó, hogy az ország lakossága – job-
bágyok, nemesek, főpapok, főnemesek egyaránt – zúgolódás
nélkül, – mert hosszú uralkodása alatt nyomát sem találjuk az
azelőtt úgyszólván napirenden levő felkeléseknek és lázadások-
nak – tettek eleget Lajos király igen nagyarányú seregállítási és
 A királyi központ lapja
ellátási kívánságainak s e nagyfokú, dícséretreméltó teherviselési
készségnek volt köszönhető, hogy az ország hadrendszere, mely
Károly Róbert trónraléptekor úgyszólván teljesen felbomlottnak
volt tekinthető, Lajos alatt oly nagyfokú kifejlesztést nyert, hogy
ő a rendelkezésre álló, mintegy 200.000 főnyi seregével Európa
egyik leghatalmasabb fejedelmének tekinthette magát.
Nagyban fokozta a nemzetnek a haditerhek vállalása körül kife-
jezésre jutott áldozatkészségét az a tudat, hogy Lajos királyban
egy minden tekintetben fényes fejedelmi tulajdonságokkal bíró,
nemes, igazságos, nagylelkű, bőkezű és idegen származása dacára
igazi magyar érzésű uralkodót tisztelhetett, aki e kiváló tulajdon-
ságai és nem kis mértékben pazar pompájú udvartartása révén is,
úgy magának, mint birodalmának egész Európában oly általáno-
san elismert súlyt és tekintélyt tudott szerezni, hogy az e réven tá-
madt presztízs jóleső büszke tudattal töltötte el minden magyar
ember szívét. Ugyanezek a tulajdonságok voltak azok, amelyek
oly varázserővel hatottak a fő- és köznemességre egyaránt, hogy
azok egymással vetekedve, nem ritkán erejüket és vagyoni állapo-
tukat meghaladó módon igyekeztek minél nagyobb számú har-
5
cossal a király zászlói alá seregleni. Ez az igyekezet vezetett arra
is, hogy hovatovább mindig több és több földműves jobbágy
került a harcosok sorába, holott tudjuk, hogy azelőtt a ka-
tonáskodást elvileg a nemesség kiváltságos privilégiumának te-
kintették.
Lajos király minden személyes vitézséget és hadi érdemet
bőven megjutalmazott és bőkezű kegye nemcsak az érdemeket
szerzett hősre, hanem – kivált ha ez maga elesett a harcban –
családjára, gyermekeire és testvéreire is kiterjedt. És jutalom
gyanánt a körülményekhez képest sok mindenfélét osztogatott.
Az egyiket birtokkal, nemesi jószággal, várral, – a másikat vám-,
vagy adómentességgel ajándékozta meg; ezt a várjobbágyok
sorából nemesi rangra emelte, amannak jobbágyait vette ki a
vármegye hatósága alól; egyiket az ellene indított per alól menti
fel, a másiknak pedig a rászabott büntetést engedi el. Szóval min-
dent adott, amit egy középkori bőkezű uralkodó csak adhatott.
Nagy számban rendelkezésre álló erejét országvédelmi szem-
pontból Lajos király a következő kategóriákra osztotta:
a) Az országba betörő külellenség felfogására, feltartóztatására
6 Dobogókő
és első leküzdésére az ország határai mentén a koronajavak
jövedelméből állandóan készenlétben tartott királyi bandérium és
a betörés helyéhez közel lakó kiváltságos népek bandériuma
voltak hivatva.
b) Ha a királyi bandérium nem volt elegendő a végek védel-
mére, akkor annak támogatására a főpapok és főurak (az erdélyi
vajda, a székelyek ispánja és a bánok) bandériumai ültek lóra.
Az e két pont szerint kiállított bandériumok alkották a rendes
haderőt, amelynek kiegészítésére a főurak ama csoportjai szolgál-
tak, amelyeket azoknak – akár viselték országos méltóságukat,
akár nem – birtokaik jövedelme arányában kellett kiállítaniok.
c) Végre, ha e két rendbeli fölkelés sem bizonyult elegendőnek
az ellenség leküzdésére, akkor végső tartalék gyanánt a nemesség
személyes fölkelése (personalis insurrectio) következett, mely
minden fegyverfogható nemes embert talpra állított az ország
védelmére és mely a veszély nagyságához és a lóraülés terjedel-
méhez képest partialis, vagy generalis lehetett, aszerint, amint a
felkelés az egész országra, vagy csak egyes vidékekre terjedt ki.
Ezek a rendelkezések arra az esetre szóltak, ha az ellenség az
ország területére betörne, ami azonban Lajos király egész uralko-
dása alatt vajmi ritkán történt meg.
A külföldön viselt háborúknál másképpen állott a dolog. Dal-
máciai első hadjárataihoz Lajos király a többnyire a helyszínén
nagy számban felfogadott zsoldosokon kívül főkép csak saját
bandériumait, vagyis a királyi bandériumokat vihette magával, de
már a nápolyi hadjáratok idején oly nagy közszeretetnek örvend a
fényes hadivállalatai által európai hírűvé vált király, hogy ama
nemesek nagy tömege is önként csatlakozott zászlóihoz, akik
hadiszolgálatra vagy egyáltalában nem, vagy legalább is külföldi
hadjáratokra kötelezve nem voltak. Ilyenformán a két nápolyi
hadjárat alatt a sereg zöme magyarokból és pedig részben a hű-
bériség elvén alakult bandériumok zászlói alá sorakozott, részben
a hadjárat tartamára a király kíséretéhez önként csatlakozott
vitézekből állott. Utóbbiakhoz hasonlóan még számos idegen lo-
vag is csatlakozott részint a pápa és a nápolyi udvar elleni ellen-
szenvből, részint hírvágyból és lovagias kalandok iránti hajlam-
ból, tekintettel arra, hogy az ép oly messze, mint érdekes földre
menő hadjárat, utóbbiakra igen bő alkalmat és kilátást nyújtott.
Végül a nápolyi hadjáratokban is még nagyszámú zsoldos hadak
egészítették ki a király seregét, amelyeknek számos csapata rész-
ben állandóan állott a király szolgálatában, részben költségkí-
mélés szempontjából időről-időre és a szükséghez képest toboroz-
tatott, rendszerint magán a hadiszíntéren a tulajdonképpeni had-
műveletek megkezdése előtt.
Lajos király hadseregének szervezéséről alig jegyeztek fel va-
lamit a krónikák. A sereg hadászati egysége alighanem a bandéri-
um, a harcászati egység ennek egy bizonyos hányada, a fél-, ne-
gyed-, nyolcadbandérium stb. volt. E seregek, seregtestek, csapat-
testek, osztagok parancsnokai különböző rendfokozatokat visel-
tek; a legmagasabb parancsnokot rendszerint kapitánynak (capita-
neus) hívták; alárendeltjei voltak a fő-hadnagyok (senescali) és a
hadnagyok (caporales, capo), de természetesen nem a mai érte-
lemben véve a főhadnagyi és hadnagyi rendfokozatokat. A had-
nagy ugyanis akkoriban egy egész hadnak, azaz seregrésznek
nagyja, vagyis parancsnoka, vezetője volt.
Fő és úgyszólván egyedüli fegyvernem még most is a lovasság
volt. Gyalogság csak kivételesen s akkor is csak alárendelt szerep-
körben fordult elő és rendszerint a városok jutalékából került ki.
Egyébként, ha valamely műveletet, várostromot stb. gyalogosan
kellett végrehajtani, akkor arra lóról szállt lovasságot alkalmaztak.
A lovasság fegyverzete. Az idegen lovagok, valamint rendsze-
rint maga Lajos király is, teljes vértezetben jelentek meg. A zsol-
dos csapatok nehézfajta lovasságból állottak, míg a magyar lo-
vasság legnagyobb része könnyű fegyverzetű és felszerelésű volt.
A könnyűvérű, mozgékony magyar vitéz nagyon nehezen tudta
magát beletalálni a harcos mozdulatait akadályozó súlyos
vasöltözetbe, melyet rendszerint kocsikon kellett a sereg után szál-
lítani. A magyar lovasság támadófegyverül a kopját vagy lándzsát
(hasta, lancea), az egyenes és görbe kardot (gladius, ensis) és a
buzogányt, továbbá a nyilat (arcus, sagitta), védőfegyverül pedig
a sisakot (barbuta) és a könnyű pajzsot (scutum) használta. A sisak
kemény bőrből készült s elől bőrszalaggal kötötték össze. Az ezt
viselőket „barbutus”-oknak, bőrsisakosoknak nevezték.
A gyalogság fegyverzete. A gyalogosok főfegyvere az íj és a
nyílpuska volt, amelyhez még a nyíltartó puzdra tartozott; olda-
lukon rövid pallost, az előbbiek ezenkívül csatabárdot vagy bu-
zogányt is viseltek. A gyalogság jelentékeny része azonban csak
lándzsával volt fölfegyverkezve, melyhez még a rövid pallos,
vagy néha tőr járult.
Öltözet. A magyar csapatok hadiöltözete bőrből (di cordovano)
készült. A legalsót jól bezsírozták, erre aztán még egy második,
esetleg harmadik, sőt negyedik rövid bőrzekét (pellicium) öltöt-
tek, mely szorosan a testhez simult és az izmokat feszítette. Si-
sakot, mely szintén bőrből készült, nem mindig viseltek, mert ez
gátolta őket a nyilazásban; ehelyett rendszerint valami könnyebb
föveg-félét használtak. A lovagok s ezeket utánozva, a magyar
főbb urak öltözete rendszerint hosszú sodronyingből (lorica) és
teljes vértezetből állott, melyhez a vaskesztyű (chiroteca ferrea) is
tartozott; a szegényebbek csak mellvértet vagy vaslemez dara-
bokkal borított mellényt viseltek.
Lóanyag. A magyarok lovai – mondja Villani[3] nem nagyok;
azokkal végzik a szántást s egyéb mezei munkát; azonkívül min-
denféle teherhordásra taliga elé fogják s valamennyit úgy nevelik,
hogy szorosan együtt álljanak. A lovak épp oly kevéssé finnyásak,
mint gazdáik. Ha lakatlan vidéken táboroz a had, ember és ló sz-
abad ég alatt, sátor nélkül tanyáz. Ilyenkor a katona leszedi lováról
a vértet és ha szép idő van, rajta alszik, ha esik, vele takaródzik. A
ló pedig jó és rossz időben egyaránt födetlen; nem árt neki, nagy-
on edzett és könnyen elviseli a rossz időjárást is. Lábaikra béklyót
tesznek és kiverik a mezőre, vagy cövekhez kötik, hogy legel-
jenek, mert a magyar ló beéri fűvel, szénával, szalmával; szemet
(biada) ritkán és keveset kap.
Élelmezés. A magyar katona – mondja ugyancsak Villani Máté
– szintén kevés élelemmel elégszik meg; ez nem sok gondot okoz
neki. Magyarországon sok az ökör és tehén s azokat nem hasz-
nálják földművelésre, hanem a jó legelőkön gyorsan meghizlalják
s levágják őket; bőrükkel és zsírjukkal élénk kereskedést űznek,
húsukat besózzák s ha jól megfőtt, kiszedvén belőle a csontot, ke-
mencékben vagy a levegőn megszárítják, azután porrá törik,
finom lisztté őrlik. Ha tehát a sereggel lakatlan vidéken vonulnak
át, ahol élelmet nem kapnak, üstöket és más rézedényeket visznek
magukkal és hadi ellátás gyanánt mindegyik egy-egy zacskóval
visz e porból s azonkívül a vezér taligákon nagy mennyiséget
szállíttat belőle. Ha aztán folyóhoz vagy másféle vízhez érnek,
megállapodnak, edényeiket megtöltik vizzel, felforralják s ha
felforrt, az emberek számához mérten megfelelő mennyiséget ön-
 A királyi központ lapja
tenek bele a szárított húslisztből; ez megdagad, felduzzad, aztán
száraz húsliszttel összekeverik, meggyúrják. Ez a pép kenyérrel,
vagy kenyér nélkül is élvezhető és igen tápláló.
Ilyenformán a magyar sereg ellenséges földön is soká fen-
ntarthatja magát, miután lovaik füvet mindenütt találnak, a le-
génység pedig megél ezzel a porrá tört hússal (carne matoriata) is.
Az élelmezésnek és ellátásnak ez a primitív módja azonban bi-
zonyára csak a szükség tartamára korlátozódott. A zsoldos csapa-
tok ellátásáról egész másképpen kellett gondoskodni; éppígy más
elvek szerint történt a magyar csapatok ellátása is a nápolyi és ve-
lencei hadjáratok tartama alatt. A természetbeni élelmezés helyett
annak beszerzésére minden harcos megfelelő, havonként előre
kifizetendő összeget kapott. Természetes, hogy ily rendszer mel-
lett a csapatok gyakran éheztek és majdnem mindig erőszakos-
kodtak, sőt nem ritkán rabolniok kellett, hogy a szükséges élel-
miszerek birtokába jussanak. Néha, így többek között a Terra Fer-
mán, vállalkozók vállalták el a hadjárat tartamára a csapatok élel-
mezését s ez, ha többe is került, de legalább tűrhető állapotokat
teremtett. A zsold az ellátáson felül járt ki a csapatoknak. Általá-
ban véve a vezető állásban levő tisztek, kapitányok, 20–25, az al-
sóbbrangú tisztek 10–15, a közvitézek pedig kb. 5 aranyat kaptak
havonta. Azonkívül az esetenkénti zsákmányból is mindig meg-
kapta a csapat a maga hányadát.
Hadászat, harcászat. Lajos király korában a hadászat, vagyis
a seregek hadműveleteinek vezetése terén a legegyszerűbb formá-
kat alkalmazták. A sereg egy vagy több oszlopban, csoportban
nyomult előre és ahol az ellenségre, vagy még inkább valami
erődített helyre, várra bukkant, azt megtámadta. Az ütközet vagy
csata a folyamatban levő hadműveletnek véget vetett; üldözésről,
hadászati értelemben, alig volt szó.
A harcászat szintén meglehetősen egyszerű alapelveken nyu-
godott. Az ütközetek, csaták összképe többnyire kisebb-nagyobb
csoportok, nem ritkán pedig egyes kiváló egyének rendszerint tel-
jesen önálló, egymással csak laza összefüggésben lévő részlethar-
cának összességéből alakult ki. Miután a főbb vezérek maguk is
belevegyültek a harcba, sőt rendszerint az ellenfél valamelyik ve-
zérével vívták meg élet-halál harcukat, rendszeres és tudatos
harcvezetésről szó sem lehetett. De különben is az egyes csapa-
tok, bandériumok csak saját zászlós uraik parancsszavára hallgat-
tak, ezek pedig többnyire a szomszédokra való tekintet nélkül,
saját belátásuk, hogy ne mondjuk, kényük-kedvük szerint cse-
lekedtek és csak arra ügyeltek, hogy katonáik vitézül harcoljanak
és zászlóik becsületén csorba ne essék.
Egyébként, Villani Máté szerint „a magyarok a német vitézi
harcmodortól eltérőleg, ha csak lehetett, kerülték a nagyobb zárt
tömegekben való harcot, hanem tízen-tizenöten egy-egy csoport-
ba összeállva, hol jobbról, hol balról támadják az ellenséget, akit
már messziről igyekeznek nyilaikkal megsebezni s gyorsan elro-
hannak vágtató lovaikon.” A kilőtt nyilak a vértezett lovagokban
ugyan kevés, de a lovakban és a gyalogságban annál több kárt tet-
tek. Ha az ellenség futásnak ered, akkor üldözik, ha pedig első tá-
madásuk nem sikerül, ők futnak, hogy aztán puzdráik veregetése
által adott jelre ismét összeverődve, újra meg újra az ellenségre tá-
madjanak, mely támadásnak gyors végrehajtásában és az ellenség
rohammal való zaklatásában nagy mesterek voltak. Ilyenkor nem
gondolnak a halállal, sőt a legnagyobb veszélyt keresik. Nagyon
gyakorlottak – mondja tovább az egykorú Villani – s ügyesek a
hosszas lovaglásban és a zsákmánylásban. Harcmódjuk nem a
7
csatamezőn való helytállásban, hanem portyázásban, megfuta-
modásban, üldözésben, nyilaik kilövöldözésében, meghátrálásban
s utána az ütközetre való visszafordulásban áll.”
Suchenwirt szerint csatakiáltásuk most már nem a régi vezérek
korabeli „huj, huj” volt, hanem Nagy Lajos e szavakkal bíztatta és
buzdította rohamra induló hadait: „Éljen Magyarország![4]
Barátnál, ellenségnél egyaránt a lovasság szerepelt főfegyver-
nem gyanánt azzal a különbséggel, hogy a magyar lovasság zöme
könnyű, az ellenfeleké pedig kivétel nélkül nehéz lovasságból ál-
lott. Ha kivételesen gyalogság is vett részt a harcban, akkor az
ebből keletkezett vegyes felállításnál a lovasság rendszerint a csa-
tarendek szárnyain, ritkábban a gyalogcsapatok tömegei között
nyerte beosztását. Harcát ez a két fegyvernem egymásra való te-
kintet nélkül, teljesen önállóan vívta. Egyébként a különböző,
egymástól teljesen elütő fegyverzet és harcmód következtében a
két fegyvernem között összeműködésről nem is igen lehetett szó.
A gyalogság a harchoz többnyire mély tömegekben állott fel,
hogy a nekirontó lovasságnak könnyebben ellenállhasson és hogy
az általa használt hosszú nyársak segítségével a lovakban lehető
nagy kárt tegyen.
Tüzérséget a nyílt harcban még egyik fél sem használt. Az
egyelőre csak a várakban és a hajókon nyert alkalmazást. A
tüzérséget pótló hadigépek alkalmazása ekkor már mind ritkábbá
vált s maga Lajos király soha sem tartott állandóan hadseregében
hadigépeket s ha egyik-másik vár ostrománál mégis szüksége volt
rájuk, azokat rendszerint idegenektől szerezte be.
Az erődített helyek és várak támadása és védelme körülbelül
még ugyanazon módozatok szerint történt, mint Károly király ko-
rában.[5] Hogy az erődített helyek és várak ostroma Lajos király
csapatainak egyik legérzékenyebb gyöngéjét képezte, azt az ese-
mények leírása folyamán ismételten volt alkalmunk hangsúlyozni.
Villani Máté is kiemeli, hogy a magyarok jelvények s mindenne-
mű ostromszerek nélkül szoktak hadba vonulni.[6]
Egyébként a várak építésére és jókarban tartására ebben az idő-
ben már nálunk is igen nagy gondot fordítottak s azok számát
közel 200-ra tehetjük. A várépítészet annyiban mutatott az előbbi
korszaktól eltérő formákat, hogy a régibb egyszerű szerkezetű
várak helyett most mindinkább a kettős várrendszer hódított tért,
ami abból állott, hogy a vár belsejében a falak és sáncok megket-
tőztetése által a vár belsejében egy második kis várat, a végső me-
nedékhelyet képezték ki, úgy hogy, ha a külső vár az ellenség
kezébe is került, a belső mag legalább még egy ideig tarthatta
magát. A külső várban rendszerint a vár-úr cselédsége és a
várőrség tanyázott; itt voltak az istállók, gabonás csűrök és egyéb
gazdasági épületek s annak udvarán tartották a fegyvergyakorla-
tokat és a lovagi játékokat és tornákat is. A belső várat maga a vár
ura foglalta el; itt voltak a családtagok és a vendégek szobái, a lo-
vagterem, a kápolna a családi sírbolttal, a gyakran óriási mélységű
kút, stb.[7]
Az előző korszakokhoz képest a várak építési anyaga is
megváltozott. Eddig majdnem kizárólag fát és földet használtak.
Lajos korában már túlnyomóan kő volt az építési anyag. Kassa,
Eperjes, Kőszeg, Sopron, stb. mind már kőből épültek és csak
kisebb falukat vettek körül palánkokkal és sövénykerítésekkel.[8]
A várak építése és elidegenítése, sőt még elzálogosítása is kirá-
lyi engedélyhez volt kötve.[9]
Fekvés és rendeltetés szerint ebben az időben általában három-
féle várat különböztettek meg. A megyék központján fekvőket
8 Dobogókő
királyi váraknak hívták. Azokban lakott a megyei főispán, aki on- vezetési képesség is jelentékeny szerepet játszott a tengeri csaták
nan vezette a királyi bandériumot a király által kijelölt gyülekezési megvívásánál.
helyre. Különös fontosságuk volt a határ-, vagy végváraknak, Nagy Lajos harmadik velencei háborújával nagyjában le is zá-
amelyek az országhatár mentén megfelelő távolságra egymástól rult az evezős hajók korszaka. Az ezt követő időszakban, vagyis a
mintegy őrszemekül és biztonságul szolgáltak a külellenséggel vitorlások korszakában már a lőfegyvereknek is kiváló szerep ju-
szemben. Ilyenek voltak többek között az ország északi részén a tott s azoknak alkalmazása lényegesen kifejlesztette s részben meg
vágmenti várak, továbbá Árva, Szepes, Lőcse, stb.; nyugaton Sop- is változtatta a tengeri harcászat alapelveit is.
ron, Szarvkő, Kőszeg, stb.; keleten és délen Törcsvár, Landskron, A harmadik velencei háborúban a velenceiek részén különösen
Orsova, Valkó, Varasd, stb. Végül voltak még meglehetős nagy Pisani, a genovaiaknál pedig Doria Lucián tűnt ki remek vezetési
számban magán várak is egyes főurak birtokain. A vár parancsno- képességével.
ka a várnagy (castellanus) volt, akit a megyei és a végvárakba ma-
ga a király nevezett ki.[10]
Befejezésül még az e korabeli tengeri hadművészetről néhány Hivatkozások
szót. A Velence elleni hadjáratokban a tengeri hadműveletek is je-
lentékeny szerepet játszottak s habár ezekben sajnos, magyar flot- [1] II. Endre aranybullájának idevonatkozó IV. pontja úgy szólt,
hogy: „Ha valamely nemes fiu nélkül hal meg, akkor leányát illesse
ta, miután olyan még mindig nem volt, nem vehetett részt, de azért
birtokának negyedrésze, a többiről pedig tetszése szerint ren-
a dalmát városok által kiállított kisegítő gályák és hajók mégis La- delkezhessék; ha a halál közbejötte miatt nem rendelkezhetik, a
jos király kérésére és rendeletére vettek részt az ottani események- hozzá közelebb álló rokonra szálljon; és ha teljességgel semmi
ben s így illő dolog, hogy legalább egész röviden az akkori tengeri nemzetsége nincsen, akkor szálljon a királyra.
taktikáról is megemlékezzünk. [2] Collecta exercitualis. Fejér, Cod. Dipl. IX/1., 767., IX/2., 325.,
A tengeri harcászatban általában véve három korszakot szoktak IX/5., 258., 630., 632.
megkülönböztetni: az evezős hadihajók, a vitorlás hadihajók és a [3] Villani Máté krónikája VI. 54.
gőzhajók korszakát. Az evezős hadihajók korszaka az ősidőktől [4] Suchenwirt Péter, Von Herzog Albrechts Ritterschaft: ta,
egészen a XVI. század második feléig tartott s így Nagy Lajos ko- Hurta (a. m. Hurrah) Ungerlant! Dein chrey (Schlachtruf) den
pesten is bekant.”
ra is ebbe az időszakba esik, amikor a hajókat még főkép eve-
[5] Lásd a VII. rész 122–123. oldalán.
zőkkel hajtották s vitorlákat csak kedvező szél esetén vettek segítő [6] Villani Máté krónikája VI. 54.
hajtóeszköz gyanánt igénybe. Voltak, egy, két és háromsoros [7] Czobor Béla, Magyarország középkori várai, 23.
evezővel ellátott gályák, amelyeken többnyire rabszolgákat alka- [8] Fejér, Cod. Dipl., IX/1., 502.
lmaztak evezősök gyanánt. A harcok vívása külön e célra kikép- [9] Fejér, Cod. Dipl. IX/1., 497., IX/2., 243., IX/3., 235. – Hazai
zett osztagok feladata volt, akik a hajónak többnyire kimagasló, okmánytár VII. 410.
bástyaszerű orr- és farépítményein voltak elhelyezve, ahol kön- [10] Fejér, Cod. Dipl. X/4., 240., X/5., 158. – Dr. Nagy Sándor,
nyebben használhatták kézi vető és szálfegyvereiket, később pe- Hadügyünk állapota I. Lajos korában (Ludov. Akad. Közlönye,
dig lőfegyvereiket. Ugyanitt voltak felállítva a hadigépek is, 1884. auguszt. füzet).
vagyis a nyilakat és köveket és égő csóvákat vető balliszták és kat-
apulták, majd utóbb az ágyúk is.
Különböző, néha igen furfangos eszközöket használtak arra,
egyrészt, hogy az ellenséges hajók falait megrongálják, másrészt,
hogy az ellenséges hajót a saját hajójukhoz kössék, megcsáklyáz-
zák, aminek megtörténte után gyorsan hidat vetettek s azon a har-
cosok tömegesen átkelvén az ellenséges hajóra, ott kezdetét vette
a kézitusaszerű harc. Kedvelt fogás volt az ellenséges hajók
evezőibe való berontás, mivel azok evezőik használhatatlanná
tétele után mozgathatlanokká váltak. A harcnak egyéb módjai a
felgyújtás és a fenékbefúrás voltak. Utóbbi célra a hajó orrán al-
kalmazott egy vagy több vassal kivert döfőorr szolgált. Eszerint a
hajók fő támadóereje az orrokban lévén, az akkori harcalakzatok
csakis arcalakzatok és ezek változatai lehettek; vagyis a hajók or-
ral az ellenség felé, nagyjában egymás mellett, nem pedig egymás
mögött sorakozva mentek neki az ellenségnek a harc megvívása
céljából. Az ennél alkalmazott vezérelvek igen kezdetlegesek
voltak. Nemcsak az ókorban, hanem részben még a középkorban
is a csata napján a két vezér szembeállította flottáit, jelt adott, mire
a két hajóhad nekirontott egymásnak; közben minden hajó
kiszemelt magának egy ellenséges hajót, és ha azt legyőzte, egy
másikat, vagyis a harc úgyszólván csupa páros viadalból, úgyne-
vezett hajótusából állott. Vezetésről harcközben alig lehetett szó.
Nagyobb tengeri flották már több hajórajra tagozva és különféle
alakzatok felvétele után mentek neki az ellenségnek s ekkor már a
 A királyi központ lapja
Mágusok a Pilisben 5. rész
KISS MAO-TUN ISTVÁN
Mester és tanítvány – a mágus papság alapelvei
A történeti írott források gyakran „nagy szemű” hálóján sok-
szor a lényeg tűnik el és csak a történelmi (csont-)váz marad fenn.
Ezeket a lyukakat tölti ki az ott élő nép emlékezete, melynek ele-
mei apáról-fiúra hagyományozódtak. Ez a szájhagyomány útján
öröklődő tudás életre kelti, kiegészíti a megcsontosodott, szinte
már személytelenné vált anyagi (fogható, mérhető, analizálható)
tudást.
„Az óvatos vándor nem hagy lábgyomot,
a gondos-beszédű nem kelt haragot,
jó számolónak nem kell a tábla,
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják,
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.”
Weöres Sándor
A mágus papok bölcsességüket nem írott formában hagyták az
utókorra, hanem szóban hagyományozták, mint mester a tanít-
ványára, és így folyamatos élő láncként örökítették az isteni böl-
csességet nemzedékeken át, szájról szájra. A mester és tanítvány
élő kapcsolata biztosította a kellő rugalmasságot, ami nem en-
gedte megcsontosodni az isteni bölcsességet és ezáltal, nem hagy-
ta puszta tudássá silányulni. Ez a módszer, bár nem tűnik éssze-
rűnek a mai ember számára, mégis eredményes és hatásos volt,
mert érdekek nélkül, szívtől szívig, szellemtől szellemig terjedt,
valóban átélt, személyes, élő igazságként Isten Igéje.
A mágus és tanítványának kapcsolata sosem volt alá-föléren-
delt kapcsolat, sokkal inkább mellérendelt viszonyt testesített
meg. Ez még akkor is így volt, ha a „szellemi” hiearchiában a
tanítvány magasabb rangot töltött be mesterénél. Ennek oka az,
hogy a szeretet mellett a legfőbb erény az alázat, a szerénység, a
szelídség és a szolgálat volt, amit a mai ember egyáltalán nem ért
meg, vagy teljesen félreértelmez.
Az alázat nem keverendő össze az alázatossággal. A szerénység
az álságos képmutatással. A szelídség a bárgyúsággal és erőtlen-
séggel. A szolgálat a szolgasággal.
Az alázat elsősorban abban nyilvánul meg, hogy nem élek vis-
sza a rám bízott „hatalmammal”, amit egyébként én is mástól, a
9
Teremtő Istentől kaptam, de biztosan nem arra, hogy személyes
hatalmat építsek ki és azt öncélúan használjam, mások kárára és
megbotránkoztatásra. Tudatában vagyok a képességeimnek és
szellemi hatalmamnak, vagyis a szellemi rangsorban betöltött he-
lyemmel, nem akarok sem többnek, sem kevesebbnek látszani.
A valódi alázat az önérdek nélküli szolgálat, mely nem kölcsö-
nösségi alapokon nyugszik. Nem vallja a szemet-szemért elvet, és
nem csak azzal tesz jót, aki vele is jót tesz. Ismeri és mindig alkal-
mazza az „ingyen kegyelem” fogalmát. Fő feladatának tehát nem
a „felebarátok”, hanem az ellenségeinek szeretetét tartja! Hason-
lóan Jézus Krisztushoz, a Világ Világosságá-hoz, aki a Teremtő
Atyaisten iránti szeretetéből és alázatából született a Földre, azért,
hogy az elesetteket megvigasztalja, a bűnösöket és megátalkodot-
takat magához vonzza, ezáltal felemelje őket és visszaadja a he-
lyüket a „tékozló fiúhoz” hasonlóan Atyja országában. Mindezek
eléréséért még életét is adta, hogy „aki él, el ne vesszen, hanem
örök élete legyen”.
Ez a szemlélet mindig is jellemezte a mágus papi rendet és a
mágus papokat, Krisztus születése előtt és után, ezért mondta ma-
ga Jézus Krisztus, hogy pap vagyok Melkizedek rendje szerint.
Ezáltal emelkedtek minden korban az anyagi szint fölé és képesek
voltak arra, hogy az anyagot is átszellemítsék.
A mágus papság maga volt a szerves szeretet, vagy Fényvallás,
mely testi szinten változó és szerves, mint a test és az anyag, lelki
szinten megtartó, mint a szeretet, szellemi szinten éltető és kez-
deményező, mint a fény és az energia.
Egy vallás akkor nevezhető vallásnak, ha három feltételnek
megfelel, azaz van temploma, papsága és szertartása, vagyis ál-
dozat bemutatása. Ha bármelyik hiányzik, akkor nem beszél-
hetünk vallásról, hanem filozófiáról.
Az alábbi táblázatban háromszor három szinten mutatom be a
mágus vallás lényegét:
szellemi
testi sík lelki sík
sík
A vallás áldozat
templom papság testi sík
alapköve bemutatás
A vallás önfeláldozó
remény élő/igaz hit lelki sík
csúcsa szeretet
A vallás egység (eggyé szellemi
az alázat megismerés
lényege válás) sík
Templom: az Istentisztelet színhelye, testi síkon ez a teremtett
világot jelenti. Szent helyeknek, templomnak tekintették ezért a
mágusok a természetet magát: a ligeteket, magas hegycsúcsokat,
szigeteket, vízpartokat, barlangokat. A táj formálása is kezdetben
csak úgy történt, hogy az ne legyen észrevehető és főleg nem
tájidegen, hanem a lehető legjobban kihangsúlyozza a táj szép-
ségét és egységét. A későbbiekben a Föld energia (sárkány) von-
alaira építették a szent helyeket, templomokat, ügyelve a termé-
szet egységének megtartására.
10 Dobogókő
Áldozat: Istennek tetsző és felajánlott ajándék, ami nem
lehetett sohasem élőlény, legkevésbé pedig emberáldozat. Lelki
síkon ezt az égő áldozatok bemutatása jelentette, ilyen volt a gyer-
tya gyújtása és a szertartásoknál a tömjén, illetve egyéb illatál-
dozatok használata.
Az oltárok díszítésénél, körmeneteknél virágokat használtak. A
tényleges áldozatbemutatás-ra pedig az emberi munka gyümöl-
csét, a kenyeret és a bort használták.
Papság: Melkizedek rendje szerinti mágus papság, melynek
testi szinten a remény és az alázat, lelki szinten az élő igaz hit a
megismerés által, és végül szellem szinten az önfeláldozó szeretet
balga és okos szüzek. Érzékek: látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapin-
tás. Elemek: tűz, víz, levegő, föld, éter. Alapszínek: vörös, kék, fe-
hér, fekete, sárga
9: A legmagasabb szellemi teremtő képesség, (3x3) Isten szere-
tete, beteljesülés
10: Az Isten száma, 1+2+3+4=10, a Világegyetem összes je-
lensége kifejezhető e számmal Püthagorasz szerint
22: A Tudatosság magas foka, Tao, női minőség

A tizenkét ikerpár, a kettősség és a kétség magyarázata az

egység tükrében nézve a beavatás magasiskolája, melyet minden
mágusnak el kellett sajátítania:

1. HALLGATÁS – BESZÉD

2. FOGÉKONYSÁG – BEFOLYÁSOLHATATLANSÁG

3. ENGEDELMESSÉG – URALKODÁS

4. ALÁZATOSSÁG – KEVÉLYSÉG (ÖNBIZALOM)

5. AZONNALI CSELEKVÉS – MEGFONTOLTSÁG

6. BÁRMINEK AZ EFOGADÁSA – A KÜLÖNBSÉGTÉ-

TEL KÉPESSÉGE

7. ÓVATOSSÁG – BÁTORSÁG
és a Teremtővel való eggyé válás, azaz egység megélése volt a leg-
fontosabb célja. 8. NINCSTELENSÉG – KORLÁTLAN BIRTOKLÁS
A teljesség igénye nélkül nézzük meg a legfontosabb számok
jelentését, amit a mágusok fontosnak tartottak, hiszen a teremtő 9. KÖTÖDÉSEK HIÁNYA – HŰSÉG
Ige előtt kezdetben voltak a számok, melyek meghatározott
rezgést is jelentettek. A régiek tudásában a betűknek számértéke 10. FIGYELEM KÖZÉPPONTJÁBAN LEVÉS – HÁT-
is volt, mely többletjelentést adott a betűknek, ebből alakult ki a TÉRBE SZORULÁS
számmisztika.
11. A HALÁL MEGVETÉSE – AZ ÉLET TISZTELETE
0 vagy ZÉRÓ: örökkévalóság, teremtés előtti őslétezés = koz-
mikus tojás, gyűrű, a minden és a semmi lehetősége 12. KÖZÖMBÖSSÉG – SZERETET

1: hozzá tartozik a NAP , egység, oszthatatlan egész, vezetés,

lét, ego, egyéni erőforrások és azonosság, nyugalomban van ön-
magában

2: hozzá tartozik a HOLD, kettősség, kétség, kiegyensúlyozat-

lanság, szakadás, szellem-anyag kapcsolat, önmegvalósítás,
tudatos akarat, tegyem, vagy ne tegyem?

3: hozzá tartozik a MERKUR, logikus gondolkodás, keretek,

anyagi világ, a szerkezet és az igazság, isteni szellem száma, erre
eskették fel a beavatásra várókat. bölcsesség, egyenlőszárú ke-
reszt.

5: hozzá tartozik a JUPITER , központ, isteni teremtmény =

ember (1+4 lét + anyagi világ), hatalom, tudás, igazság. A magyar
törzsek alapszáma az öt volt. Krisztus Király öt sebe, öten voltak a
 A királyi központ lapja 11

A fentiek helyes használata biztosította a mágus számára az

arany középúton való járást, ami a valóságban mindig késpengén
való egyensúlyozást jelentett.
Közeleg október 4-ike, Assisi Szent Ferenc ünnepe, aki egysze-
rűségével, tisztaságával, alázatával és minden élőlény iránti sze-
retetével képes volt megújítani nemcsak felebarátai, hanem ellen-
ségei hitét is. Mindig ragaszkodott Mesteréhez, Jézus Krisztus-
hoz, nem emberi okoskodás és vélemények vezették, hanem maga
az isteni bölcsesség, mely végül a krisztusi öt seb, a stigmák for-
májában is felmagasztalták Ferenc testvért. Hasonlóan a mágu-
sokhoz, hatalmát, bölcsességét a szegények, elesettek és árvák
felemelésére és vigasztalására használta és közben szüntelenül
imádkozott a világ megújulásáért. Az alábbi jelmondata rövid és
velős foglalata annak, ahogy a világhoz állt:
„Először csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges,
és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.” (Assisi Szent Ferenc)

(folytatjuk)

www.kethollos.hu

SAJÓ SÁNDOR költeményei: E kövön tán a táltosok

Regesajkú népe áldozott.

Szél a Pilisen Amott a völgyben szíthatta tüzét

Remeték apja, boldog Özséb.
Lombringató erdőszegély,
Lombringató, gondringató. Az irtás földön amoda át
A Pilisen sikong a szél. Feltűrt csuhájú bence-barát

Szabad-e ülni csendesen? Irtotta az erdőt, törte rögét

Szabadon, széltől mentesen? És pingálgatta pergamenét.
Sikong a szél a Pilisen.
A forrásparton itt pihent
Tán tegnap is még a Püspök, a szent.
Szabad-e élni rendesen,
Mintha nem volna semmi sem,
Látom most is, amint meditál,
Se szél, se tél, se könny, se gond?
Fákkal, füvekkel összeáll
A Pilisen a szél sikong.
S ezüst fejével tovalebeg,
És elnyeli lassan a rengeteg.
Ballagás a Pilisen Zsibongó fejjel járdosok,
Elnyargaltak a táltosok.
Gondolatoktól körülrajzva leülök a pilisi romok mellett a dió-
fa alatt fakadó forráshoz, mely az egyetlen, ami nem válto-
Elfeküdtek a remeték,
zott s úgy bugyborékol most, mint 800 év előtt.
Némák a romok, köveik feketék.
Prohászka: A Pilis hegyén
Múlt már, rege már a Püspök is,
Mese vagy magad is már, néma Pilis.
Ballagdálok a vén Pilisen,
Megyünk-e mi is már aludni, mesék,
Az ezredes erdő lelkét lesem.
Ha kibontja az éjszaka szemfödelét
Málló köveken, zörgő avaron
S egyedül marad ébren a rengeteg,
Régvolt magyarok nyomait kavarom.
Elsiratni a szenteket?
12 Dobogókő
Hunyadi Hollós Mátyás
egyeteme
VETRÁB JÓZSEF KADOCSA
Az hunoknak, kiket mostan magyaroknak nevezünk…
Quid dicam vobis, vestri Diadematis hostes
10 Pannonii, quondam gens bona, Marte potens?
„Hajdan hősi, derék pannon nemzet, Koronádnak
10 ellensége, mit is mondhatok én teneked?”
(Hegyi György fordítása)
Veti fel kérdését Verancsics Antal, (1526-1573) humanista ma-
gyar főpap, ’ki Oláh Miklós esztergomi érseket váltotta az ősi
Esztergom érseki székében, Buda 1541. évi elveszejtése után
szomorú gyász-bénított tagokkal, akadozó nyelven, szánakozva,
hangjában mély szomorúsággal a „Magyarokhoz” írott versében.
A napfényes Dalmácia Sebenico nevű városkájában született
gyermek férfivé érve emelkedett a dicsőségében megingó, vérzi-
vataros idejét töltő magyarság főpapi székeibe, s mint a Kárpátok
kebeléből sarjadzó, idegen vérű ember át tudta tekinteni és érezni
a magyar nép keresztút járásának állomásait. Alig múlt félszáz
esztendeje annak, hogy Mátyás királyunk gyászlepellel borított
koporsóját hozta alá, a meghódolt Bécsből, hátán a vén Duna s
méltósággal úszott hajója, fegyveres kísérettel Fehérvár kikötő-
jébe. Véle halt az igaz-
ság, az államrend továb-
bá a király-fejedelem
nagyszabású terveinek
megvalósítására való tö-
rekvés.
Egyik jelentős tervé-
ről – melynek kezdő
műveletei, föld és sánc-
munkái, s az alapok le-
tétele még uralkodása
idejében megtörténtek –
jó Heltai Gáspár számol
be magyar nyelvű írás-
művében, melynek cí-
me: „Krónika az magya-
roknak dolgairól”. A mű
figyelemre méltó rész-
letének az erénye nem-
csak abban mutatkozik
meg, hogy az akkori leg-
nagyobb műveltségi köz-
pont egyetemi városa
felépítésének tervéről szá-
mol be kellő alaposság-
gal, hanem a Magyar Ki-
rályság szakrális köz-
pontjában lévő, az ő ide-
jében még a Pilisben ta-
lálható királyi Buda föld-rajzi fekvéséhez is nyújt támpontokat. –
Nem célom az írás részletekig menő ismertetése, jegyzetekkel
való megtűzdelése, mert inkább bízom az olvasó figyelmes
szemére és értelmére, gondozza kellően újonnan szerzett is-
mereteit e nagyszerű királyról, elgondolásairól, őseinek tiszte-
letéről és kincses Budájáról.
Kezdődjék a krónika idevágó részlete:
„Ezt hallottam Brodorics István püspektől, kinél vala az egész
épületnek jedzésének a képe is. A Duna mellett Budán alól nagy
mély, széles, hosszú és igen temérdek fondamentomokat vettete
fel, és megrakatá azokat valamennyére a föld felött, és nem mondá
senkinek, mit akarna oda csináltatni. De készen immár mind meg-
gondolta és megjedzette vala nagy papirosra az fondálókkal,
minémű lönne az az épület. Úgy jedzették vala, hogy az épületnek
két piaca lönne. Az egyik, a felső Bécs felől, igen hosszú, a másik
félannyi. A felső piacon úgy rendelte vala, hogy háromfelől min-
denik oldalon boltos kamorák lönnének egymás felött hét renddel.
Napnyugatra, Buda felé és a Duna felé volnának mind a kamorák-
nak az ablaki. Úgy jedzette vala kedig, hogy öt kerengő volna
körös-környül, és ez kerengőkbe mennének a széles garádicsok
fel a földről egyikről a másikra. És hogy a kerengők a kamorák
előtt oly szélesek volnának, hogy a deákok mind beléférnének, és
ott hallgathatnának leckét. Ahhoz kedig a piacot egybe akará
szorítani, és hét részre akarta azt szakasztani egy-egy általkőfallal.
És mindenik szakasztásnak az ő piacára középben egy-egy fara-
gott oszlopot akarta állatni, és az oszlopnak az oldalában akarta az
lektornak székit helyheztetni, holott a doktorokat el akarta rendel-
ni mind végig, minden oszlop mellett a leckéknek olvasására,
hogy az egyik oszlop mellett az egyik grammát olvasott, a másik
oszlopnál a másik dialektikát, a harmadik mellet az harmadik lek-
tor a rhetorikát. A negyedik oszlop mellett a negyedik doktor
arithmetikát, az ötedik mellett az ötedik lektor a muzsikát, az ha-
todik mellett az hatodik doktor geometriát, az hetedik mellett az
hetedik lektor az astronómiát. És mindenik oszlopra felyül egy
kristályos lámpást akara csináltatni. És minden estve az lámpá-
sokat akarta meggyújtatni, hogy éjjel is olvashatnának a lektorok
leckéket és a deákok tanolhatnának szinte mint nappal az hét lám-
pásoknak világosságtól. És úgy akarta az épületet rendelni, hogy
mindenik piacról bólt alatt általmehetnének a kamorák közett a
kamoraszékekbe az Dunára. Ahol által akarta rekeszteni az hosszú
piacat a küsebbik piactól, abban az oldalba akarta a doktoroknak
és a lektoroknak házait csináltatni minden szükséges szobákkal és
kamorákkal, hogy az ablakok azoknak házainak lönnének nap-
keletre a küsebbik piacára, napnyugatra az hosszú piacra, az osz-
lopok felé, északra a Dunára, délre kedig Budára. Annakutána úgy
akará a küsebbik piacát épűteni, hogy az északi oldalba szép ból-
tok, szép szobák és szép kamorák lönnének, hogy az elsőkben az
orvosdoktorok laknának, az másikban az patikárosok és az barbé-
lyok, az harmadikban volnának az betegek külenb-külenbféle szo-
bákban, boltokban és kamorákban. A másik oldalon lönnének
szép pincék, szobák, boltak és kamorák, kikben laknék az oecono-
mus, a családos ember és minden ő családjai, hogy az mindenféle
 A királyi központ lapja 13
bort és sereket, vala, hogy az hosszú piacon is azon csatornás kút felforrana, és
kenyeret szinetlen kiötlenédnék három helyen az Duna-vízzel. Úgy is intézte vala a
árolna nagy bővség- dolgot, hogy negyvenezer deák laknék szinetlen e scholában, és
gel. Az naptámadati arra ügyeközik vala, hogy oly disciplinát szörzene a scholában,
oldalában jedzette hogy ne volna az egész scholában mind ennyi deák közett is vagy
vala az egyik nagy egy dákos is, és hogy ennyi deáknak mind elég ételek és italok
kaput kezépben, az volna az schola konyháiból és az oeconomusnak pincéiből. Erre
felső részre, délre kedig a Duna mellé mészáros céhet akar vala szörzeni egy ke-
Buda felé jedzette nyérsütő utcájával egyetembe, és abban egy nagy vásárt, melyet
vala a műveseknek meg akara ajándékozni nagy szabadságokkal, hogy mindennap
házait, holott min- elég volna a negyvenezer deáknak. És a prépost avagy rektorság-
denféle művesek á- hoz és az oeconomussághoz jeles és nagy jószágot akar vala sza-
rolnának, de nem kasztani, és sok ezer forint ára jövedelmet, hogy mind e széles
hogy ott laknának. világon nem lönne jobb, szebb és bővebb schola annál.
De az alsó részére a Ezt is megjedzette vala, hogy az jeles épületet, melyre szándé-
Duna felé jedzette kozott vala régenten Zsigmond király és császár, hogy azt is vég-
vala a kapu felött höz akarná vinni. Tudniaillik, hogy Buda várából hidat ki akarna
szép szobákat, ból- hozni faragott kövekből, és azt által akarná vinni a schola felett,
tokat és kamorákat, hol az egész akadé-miának, avagy fő ország- nagy szélesen a Dunán, és az híd végén a Duna-parton, Pesten
nak oskolájának prépostja laknék, ki mind a több deákoknak, lek- felött igen erős várat akarna rakni temérdek kőfalokkal, nagy
toroknak, mestereknek és doktoroknak rektorok és vezérlője vol- töltéssel, hogy boltakon általmehetnének a nagy töltésen mind a
na. És úgy rendelte vala, hogy északra a kapun alól, a Duna felől párkányba, mind a nagy szegeletes bástyákban, melyek mind ki a
mind az egész szeren alól egymás mellett mind konyhák volná- széles és mély árokra szolgálnának. Mind olyan jeles és nagy dol-
nak, és afelett mindenféle szükségekre való házok, mert azt gokat meggondolt és elvégezett vala az ő fejébe, melyeket meg is
tekélette vala őma-gába, hogy úgy rendelne minden szükségeket a jedzetett és megíratott vala nagy szépen az fondálókkal. Nagy
schola mellé mind ételből, mind italból, mind az egyéb em- elméje vala az embernek és véghetetlen tanácsa. Ha száz eszten-
bereknek szükségére va-lókból, hogy az negyvenezer tanoló deig kellett volna élni, csak az egy jedzett épületre nem volt volna
deákokból egy sem jőne bé egész esztendeig az várasba semmi elég. Mégis a fondamentomit megásatá és megrakatá, és meglát-
szükségeért, hanem mindenek ott bőven volnának a schola mel- szanak ott a mai napon is, noha nem tudja minden ember, micsoda
lett. Ennek alkolmatosságra kedig jedzette vala, hogy az első, és mit akart avval indítani.”
küsebbik udvarba két oszlop állana és az oszlopból csatornás kút
folyna ki, és mindenik oszlopon felyül egy-egy nagy kristályos A teljes mű megtalálható az interneten a következő honlapon:
lámpás volna, mely éten-étszaka világoskodnék. Úgy is jedzette http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b152/ch12s01s01.htm

Piliskék… gyobb tárgyi leletek, amelyek vizsgálata jelenleg is

tart.
Új ásatások Visegrádon A Sibrik-dombon Buzás Gergely vezetésével történt
Az idei nyár végén, augusztusban és szeptember ásatás, amelyet talán a legnagyobb izgalommal várt a
elején, két fontos ásatás volt az egykori királyi szék- régész szakma, hiszen egy pár évvel korábbi talajra-
város területén, annak is a középkori területén. Az daros vizsgálat a dombon található római, majd Szent
egyik ásatás az Árpádkori várkertben, a másik a Sib- István-kori erőd és ispánsági vár területén egy na-
rik-dombon zajlott. Ez utóbbi néhány meglepő ered- gyobb, eddig ismereten épület jelenétét mutatta. Ez a
ményt hozott. A várkerti ásatás Gróf Péter vezetésé- korábbi ásatások során nem vizsgált területen fekszik,
vel (őt a Pilis-tábor résztvevői is jól ismerik, az utolsó így újdonság volt mindenki számára. Az eredmény
napi régészeti bemutatója kapcsán), évek óta zajlik a meglepő és nyilván szakmai szempontok szerinti át-
nyári időszakban, gondolást érdemel, hiszen egy – biztosan kijelent-
és ezáltal kerül hetően –, templom maradványai kerültek elő. Az első
pontosításra az hírek szerint ez akár meg is változtathatja az egész
egykori ős-viseg- terület jellegéről vallott korábbi elképzeléseket. Tárgyi
rádi élet és ennek leletként egy aranygyűrű és egy értékes sarkantyú is
hétköznapjai. Idén előkerült, amelyek vizsgálata jelenleg is tart a Mátyás
is előkerültek épü- Király Múzeumban.
let maradványok,
korabeli tűzhe- Fotón: A Sibrik-domb alaprajza
lyek, kisebb-na- AL
14 Dobogókő
„…az isten küldöttei időről időre bölcsességgel
és csodatettekkel jelentek meg. Az egyik
évszázadban fellépésük egy próféta révén
történt, mint amilyen Buddha volt India
földjén, egy másikban pedig Zarathustra
által Perzsia földjén, megint egy másikban
Jézus révén Nyugat vidékén, aztán ez a
kinyilatkoztatás és ez a prófétai elhivatottság
rajtam, Mánin, az igaz Isten küldöttén
jött el Babilon földjén.”
Sáhbuhragán – al-Bírúni tolmácsolásában (Simon
Róbert fordítása)
„Manichaeus, az Atyaisten gondviselése által Jézus Krisztus apos-
tola”. Így mutatkozik be a „fő-fő eretnek” az Alapozás Levelében.
Egy másik írásában meg, rövidebbre fogva, így: „ Manes, Jézus
Krisztus apostola”. Ki volt hát ő, és mit hagyott ránk életművében?
(1)
A manicheizmus – névadójának, Maninak személyes megnyi-
latkozásaira alapozva véleményünket – a kereszténység egyik jel-
legzetes szellemi vonulatának tekinthető. Jól értsük meg: nem ez
iráni zurvanizmusénak, nem a buddhizmusénak, de nem is a judeo-
krisztiánizmusénak. Hanem a kereszténységének. Elnevezését, mon-
dottuk, az alapítójáról kapta. A Krisztus utáni harmadik évszázad má-
sodik évtizedében született az a Mani nevű személy, akinek a neve
szír nyelven egy hozzá toldott szócskával, a „khájá”-val „manikháj-
ja” alakban azt jelenti, hogy „Mani él”, vagy „az élő Mani”. Ebből
származik a „manikhájjizmus” vagy latinos ejtéssel „manicheizmus”
kifejezés. Egyébként Mani nem az eredeti neve volt a vallásalapító-
nak, csak hittérítő tevékenységének elindulása idején kapta, és ehhez
a névhez kapcsolva terjedtek el a tanai.
Az a birodalom, amelyben életének nagyobb részében működött,
éppen ebben az időben váltott át a párthus időszakból a Szasszanida-
időszakba. Mani ifjú fejjel érte meg a Párthus Birodalom bukását, és
a perzsa Szasszan család uralomra jutását. Ez a hatalomátvétel azért
volt kínos Mani családja számára, mert ez a család mind apai, mind
anyai ágon párthus uralkodói dinasztiához kötődött.
A lexikonok, amelyek ma hozzáférhetők számunkra – köztük
különösen is az egyházi szerkesztésű lexikonok –, rendre torzított
híreket közölnek Manival kapcsolatban. Az ún. „nagyegyház” a mai
napig – mintha csak élő ellenséggel állna szemben – elképesztő
hevességgel támadja Mani személyét és tanítását, ez utóbbit pedig
változatos módon torzítja-nyomorítja. Mindjárt az első mondatokban
olyanokat olvashatunk Mani címszó alatt, hogy „a dualista perzsa
eretnekség jellegzetes képviselője”. Ezek hamis, rossz adatok. Sem
„dualistának” nem nevezhető a manicheizmus, a szó szigorúan vett
értelmében, sem „perzsának” a névadója, Mani. Annyira nem volt
perzsa, hogy amikor I. Sapur – a szasszanida dinasztia második
uralkodója – elkezdett érdeklődni az éppen akkortájt bontakozó
manicheizmus eszméi iránt, le kellett neki fordítani perzsa nyelvre
Mani műveit. Egyet közülük teljes terjedelmében lefordítottak, ez a
„Sahbuhragan” (Sapurnak ajánlott) címet viseli. Az egyetlen olyan
műve ez Maninak, amelynek perzsa nyelvű változatáról tudunk, bár
inkább csak létrejöttének körülményeit ismerjük, mint magát a
művet, hiszen csak töredékek maradtak fenn belőle.
Öt fő műve volt Maninak, a már említett Sahbuhragan kivételév-
el a többi mind a szíriai nyelv ún. „nem-edessai” dialektusában fo-
galmazódott. Ezek: a Nagy vagy Élő Evangélium, Az Élet Kincse, a
Pragmateia, a Titkok Könyve és az Óriások Könyve. Rajtuk kívül is-
meretes még egy kötetre való levelezése, amely további fontos
adalékokkal szolgálhat tanítása részleteit illetően. Mindezekből
egyetlen mű sem maradt fenn teljes terjedelmében, jobbára csak a
címeiket ismerjük, és kevés töredéküket, amelyek általában az el-
lenük szóló vitairatokba ágyazódva maradtak ránk. Az ilyenfajta
eszme-töredékeket ma már összegyűjtve is lehet olvasni. Egészen jó
német nyelvű válogatások állnak rendelkezésünkre, de forgalomban
vannak angol és francia nyelvűek is. Sőt, az utóbbi években már
magyar kiadók is jelentkeztek hasonló szövegválogatásokkal. Elég,
ha a dunhuangi kéziratokat Csornai Katalin fordításában közzé tevő
2008-as Hun-Idea vállalkozásra utalunk, vagy a Corvina 2011-ben
megjelentetett monumentális forráskiadványára, amelyet Simon
Róbert és Simonné Pesthy Monika szerkesztett.
Most vizsgáljuk meg kicsit közelebbről azt a kort, amelyben a
manicheizmus megszületett. A kereszténység történetét mi általában
úgy tanuljuk, mintha egyetlen – az „egyedül helyes” – irányba egyen-
letesen tartó folyamatról lenne szó, amelyben időről időre megjelen-
hetnek ugyan kisebb-nagyobb mérvű eretnekségek, ezeket azonban
még idejében lemetszik róla kiváló egyházatyák és egyháztanítók, s
így napjainkig „tisztán” megőrződhetett a fő vonulat. Ez
messzemenően nem így van. A jelenség jobb megértéséhez tudnunk
kell, hogy ami ránk maradt a nagyegyház által hitelesített („kanon-
izált”), Jézus Krisztus személyére és tanításaira vonatkozó iratokból
– konkrétan az Újszövetségnek a ma ismert szöveganyagára gondol-
unk –, az nagyrészt Pál apostolnak az írásaiból áll össze. Pál apostol
Nyugat felé térített, a Kelet felé irányuló térítésről ebben az összeál-
lításban gyakorlatilag semmilyen hiteles tudósítást sem kapunk.
(folytatás a könyvben...)
MEGJELENT
PAP GÁBOR
LEGÚJABB KÖNYVE!!!
 A királyi központ lapja 15
A Pilisben működő erők VIII. rész

A szentek ereje (2. rész)

SIMON TAMÁS I. BAK

A szentek Pilisben működő erőinek asztrálmítoszi rendszere Árpádházi Szent Margit (jan. 18.)

Összefoglalva az előzőeket: Apostol Szent Tamás (dec. 21.)

Protomártír Szent István (dec. 26.)
Az Isteni hármasság által létrehozott erőrendszer működése az Apostol és evangélista Szent János (dec. 27.)
ősprincípiumokon keresztül válik érzékelhetővé és érthetővé. Thébai Remete Szent Pál (jan. 15.)
Ezekről a korábbi részekben már részletesen esett szó. Az ős- Remete Szent Antal (jan. 17.)
princípiumok szellemi minősége olyan szakrális pontokat és te- Szent Piroska (Prisca, jan. 18.)
reket teremt, melyekre ősidőktől fogva az Ember szakrális tevé- Szent Özséb (jan. 20.)
kenysége települ, annak különböző szellemi, és kézzelfogható
anyagi formáival együtt.
A hármasság pilisi megjelenésében a középső, mintegy össze-
kötő erő a Sárkány, amelyben a Boldogasszony-i indíttatás földi II. BIKA
teremtő ereje manifesztálódik. A III. részben leírtak alapján a
Sárkány jelenlétéhez több szálon kapcsolódó szentek évköri elhe- Szent György (április 24.)
lyezkedése a Zodiákusban a kereszt jelével pecsételi meg őt, meg-
határozva működésének szakrális minőségét (1. ábra). A keresz- Sienai Szent Katalin (április 30.)
tet a Bak – Rák tengely és a két Vénusz-i csillagjegy, a Bikát és Apostol Szent Fülöp és (ifjabb) Szent Jakab (máj. 1.)
Mérleget összekötő tengely alkotja. Szent Mihály (megjelenése – május 8.)

1. ábra

III. RÁK

Antiochiai Szent Margit (július 13.)

Keresztelő Szent János (jún. 24.)

Szent Péter és Pál (jún. 29.)
Illés próféta (júl. 20.)
Mária Magdolna (júl. 22.)

IV. MÉRLEG

Szent Mihály arkangyal (szeptember 29.)

Szent Gellért (szept. 15.)

Szent Jusztina (szept. 26.)
Szent Kozma és Damján (szept. 27.)
Szent Vencel (szept. 28.)
Szent Jeromos (szept. 30.)
Őrangyalok (okt. 2.)
A négy szent „mennyei születésnapja” jelöli ki a Sárkány pilisi Assisi Szent Ferenc (okt. 4.)
működésének szent idejét, földi létük történeti eseményei asztrál- Szent Lukács (okt. 18.)
mítoszi keretekbe helyezése pedig ősprincípiumi kereteit.
Ezen szenteknek a Sárkány erő-rendszerében elfoglalt elsőd- Ebben a felsorolásban nem szerepelnek a másik két erőminő-
leges szerepe mellett hatókörükben megjelennek az azonos csil- ség jelölői (a közvetlen Isten minőség, és a magyarság történelmi
lagjegyben létező szent-minőségek, támogatva, kiegészítve, tel- hagyományának szereplői), de a Szent Idők hatóköreinek bemu-
jessé téve azok jelentését. Ők a következőképpen csoportosít- tatásakor természetesen beszélünk róluk, hiszen mindhárom cso-
hatók: port egymással szerves módon összefügg.
16 Dobogókő
Mérleg havának működési rendje a Pilisben
A Mérleg csillagjegy uralkodó ősprincípiuma a Vénusz, a Sza-
turnusz itt erőben van jelen. A vele szemben levő poláris párjában,
a Kosban uralkodó Mars, és erőben levő Nap itt erővesztésben
van.
Ezzel a szikár asztrológiai információval minden lényegeset el-
mondtunk az időszak történéseiről. A II. részben kifejtett kapcso-
latok szerint a Vénusz az Istenanyai, a Szaturnusz a Sárkányi
működéshez kötődik, a csillagjegy keleti megfelelője a Sárkány,
vagyis a pilisi Isteni hármasság közül kettő most főszereplő a Pilis
erőrendszerének működésében.
A Nap erővesztése az őszbe fordulás velejárója, a természet
élete itt megszakad, bár még ennek nincs látszatja, a Nap fényében
fürdő növények csodálatos színekben pompáznak, de profán ha-
sonlattal élve ez a ravatalon fekvő, szépen felöltöztetett emberhez
hasonlatos. Az utolsó betakarítás ünnepe, a szüreti mulatságok
még ekkor zajlódnak, utána már a Nap elszentülése, az ember be-
felé fordulása, a sötétség lélektisztító idejére való felkészülés
kezdődik. A jegy szimbóluma a lenyugvó nap egyiptomi is-
tenének, Atumnak a jele. Olimposzi védnöke Héphaisztosz, a ko-
vácsisten, Aphrodité, vagyis Vénusz férje. Itt ő láncolja le Marsot
(erővesztés), Vénusz testvérét és szeretőjét, szerelmi vetélytársát.
Ő kovácsolja a mérleget, a jegy névadóját, és legfőbb szim-
bólumát.
Ez a mérleg az égi igazságszolgáltatás eszköze. Az egyiptomi
mitológiában a földi létből távozó ember sorsát döntötte el Ozi-
risz. Itt a mérleg egyik serpenyőjébe Maat, az igazság istennő-
jének tolla, a másikba a halott szíve került. Kedvező döntés akkor
született, ha az eltávozott szíve könnyű volt, a két serpenyő egyen-
súlyban maradt. Az égi igazságszolgáltatás, a kozmikus rend
szimbólumaként jelenik meg gyakran az előző Szűz jegyet
szimbolizáló nőalak kezében (a Mérleg csillagkép mögött most a
Szűz csillagkép helyezkedik el). Az Igazságszolgáltatás (Justitia)
a négy sarkalatos erény egyike, mint ahogy a Mérleg a négy sar-
kalatos (kardinális) jegy közé tartozik. Justitiát ábrázoló nőalak
kezében ott a mérleg, az elfogulatlanságra utaló bekötött szeme
csak a késő középkorban jelenik meg, korábban szemei a vesékbe
láttak. A zsidó hagyományban Isten a holtakat veséjükbe nézve
ítéli meg. A kétkarú mérleggel analóg vese a Mérleg jegyhez tar-
tozik, páros szervként a társkapcsolat szimbóluma, megjelenítvén
a jegy fontos feladat-hordozóját.
Mindkét jegybéli feladat, és (Antiochiai Szent Margittal azonos
módon) a Sárkánnyal való kapcsolat hordozója Antiochiai Szent
Jusztina, kinek mennyei születésnapja szeptember 26. Nevében
hordozza Justitiát, mivel (a Legenda Aurea szerint) „mivel ő min-
denkinek igazságosan megadta azt, ami megillette: Istennek az
engedelmességet, feljebbvalóknak a tiszteletet, egyenrangúaknak
az egyetértést, alárendeltnek a fegyelmet, ellenségeinek a türel-
met, nyomorgóknak a tevékeny együttérzést, magának az élet-
szentséget, felebarátainak a szeretetet”. A Sárkány itt ördög-mi-
nőségben társkapcsolatán keresztül jelenik meg. A Szent Szűz
szüzességére törő szereplő itt Cyprianus, a szintén Antiochiában
élő mágus, akit hétéves korában az ördögnek „szenteltek”. Mivel
Jusztina természetesen ellenáll szerelmének, a Sátánt (különböző
változatokban ördögöt, vagy démonokat) idézi meg tervének vég-
rehajtására. Ez többször, különböző alakot öltve kísérti válogatott
eszközökkel Jusztinát, de ő, előbb-utóbb felismervén a valódi
tettest, a kereszt jelével ártalmatlanítja, leheletével (a Mérleg
levegős jegy) viasszá olvasztja őt. Cyprianusnak a Sátán megvall-
ja, hogy Jusztina Krisztus menyasszonya, így nincs hatalma fe-
lette. Cyprianus erre megkeresztelkedik, idővel ő lesz városának
püspöke, aki Jusztinát kolostorba lépteti, apátnőként kinevezve.
Később együtt halnak vértanúhalált szeptember 26-án. Az egyház
ugyan Cyprianus névünnepét tíz nappal előbbre, szept. 16-ra tette,
de a vértanúság egyidejűsége mellett nevének jelentése is a Mér-
leg jegyéhez köti (ciprusi, azaz vénuszi). A történet lényege azo-
nos Antiochiai Szent Margit attribútumával, megkereszteli a Sár-
kányt (Cyprianuson keresztül a vénuszi bujaságot is), sőt Krisz-
tussal teszi azonossá (a viasz a hagyományokban Jézus teste).
A Mérleg jegy összes tulajdonságát megtestesítő, és a Pilis mű-
ködésének ezen időben meghatározó szentje Szent Mihály, akivel
a cikksorozat III. részében a lényegi mozzanatok felsorolása szint-
jén már foglalkoztunk.
A pilisi Sárkánnyal kapcsolatos négy szent közül ő az egyetlen,
aki eredeti jelentésében nem tekinthető szentnek. Arkangyal, égi
minőség, aki nem született le a földre (a magyar néphagyomány
szerint ugyan ez egyszer megtörtént, mikor Isten a földre küldte
egy négygyermekes özvegyasszony lelkéért. Ezt a feladatot nem
teljesítette, az árvákra való tekintettel, ezért Isten megtagadta tőle
a további leszületések lehetőségét).
Karl Meisen találóan állapítja meg hogy amíg a szentek földi
életükkel váltak méltóvá a megdicsőülésre, és csak haláluk után
jutottak az angyalok társaságába, addig Mihály arkangyal nem
osztozik az emberek múlandó sorsában, hanem az idők kezdetétől
szolgál a seregek Urának. Ennélfogva életéről, érdemeiről sem
lehet olyan értelemben beszélni, mint a szentekéről. Nem lehet
szó mennyei születésnapjáról, azaz földi halála órájáról sem,
amelyen a hívők ünnepét évről évre megünnepelhetnék. Ereklyéi
kultuszára sincs mód, mert ilyenek nincsenek. Ennek ellenére, a
Rómában neki épített templom felszentelésének általa sugalma-
zott szeptember 29-i időpontjával (Nagy Szent Leó pápa idejében,
440-461. között) meghatározza névünnepét, földi megjelenései-
nek időpontjaival pedig kijelöli működésének ősprincípiumi kere-
teit.
Első megjelenése 495. május 8-án (a Legenda Aurea szerint
390-ben) Apuliában levő Gargano hegyén történt, ahol egy bika
elbitangolt a csordától, gazdája egy barlang szájánál rátalálva dü-
hében nyilat lőtt rá, de az – mintegy a széltől megfordítva – őt
találta el. A hely püspökének háromnapi böjtölés után jelent meg
Mihály arkangyal, tudatva vele, hogy ő a hely felügyelője, és őri-
zője, ezt ezzel a jellel tudatta velük.
Második megjelenése Rómában, Nagy Gergely pápa idején,
590. május 8-án Rómában történt, ahol a pestisjárvány miatt a
pápa könyörgő körmenetet rendelt el. Ekkor a Hadriánus síremlék
felett meglátta az Úrnak angyalát, amint véres kardját hüvelyébe
dugja, annak jeléül, hogy a járványnak véget vet. Az ide épített
templomot nevezték el Angyalvárnak.
Harmadik megjelenése 708. október 16-án, a tenger mellett,
Aprica város közelében történt. Mihály arkangyal megjelent a
város püspökének, megparancsolván, hogy ezen a helyen építsen
neki felszentelt templomot, ott, ahol egy rablók által elrejtett bikát
találnak. A templom pedig akkora legyen, amekkorát a bika kör-
bejár. Azóta nevezik ezt a hegyet Mont-Saint-Michel-nek.
A négy, dátumhoz köthető mozzanat egyértelműen kijelöli
Szent Mihály ősprincípiumi meghatározottságát. Névünnepe és
 A királyi központ lapja 17
Mont-Saint-Michel-i megjelenése a Mérleg csillagjegybe, másik 3. ábra
két megjelenése az ezzel oppozícióban levő Bika jegybe tartozik,
amely egyúttal az arkangyal földi megtestesítőjének, Szent
Györgynek a területe. Megerősíti ezt, hogy két időpontban is bika
képében jelenik meg. Mindkét csillagjegy a Vénusz otthona. A
Bikában a Hold, a Mérlegben a Szaturnusz van erőben, ez a páros
már a zodiákus keresztjének Rák-Bak tengelyére mutat. Másodla-
gos bolygóminőségként Merkúr is feltűnik, ez egyik elnevezésé-
ben is megjelenik. Október 16. a Mérleg harmadik dekanátusába
esik, amit az Ikrek színez át. Május 8. a Bika második dekanátu-
sában, a Szűzre utal. Mindkét jegy ura a Merkúr, levegő minőségű
bolygóként. A Gargano hegyen kilőtt nyilat nem véletlenül a szél
fordítja meg.
Tisztelete a bizánci birodalomban kezdődik, ő a „császár tes-
tőre”. Moravcsik Gyula utal rá, hogy a koronázási szertartás ősi
bizánci szövege szerint az új császár előtt Szent Mihály tárja fel
az uralom kapuit. Egy XI. századi miniatűr II. Basileos császár
koronázását úgy ábrázolja, hogy Krisztus tartja a leendő császár
feje felett a koronát, Gábriel helyezi rá, és Mihály adja át a lán-
dzsát. Ők tehát a királyi hatalom égi patrónusai, emlékeztetvén az
uralkodót Istentől kapott feladatára. Magyarországon egyházi
tisztelete Szent László alatt teljesedik ki, de figyelemre méltó,
hogy a szent Korona képi üzenetében az előbbi bizánci ábrázolás
nagyon szemléletesen jelenik meg, annál korábbra datálhatóan (2.
ábra).

2. ábra

Mihály és Gábriel arkangyalok a leszületett Pankrátorral együtt
a korona homlokrészén helyezkednek el. Ha a képek „naptári”
rendjét nézzük (3. ábra), az abroncson hátul-oldalt szintén a Mér-
leg jegyhez tartozó Szent Kozma és Damján orvosszentek talál-
hatók. Így együtt mutatják fel a magyar királyság szakralitását, és
a világ gyógyításának Isten által meghatározott feladatát.
Mihály arkangyal az angyali hierarchiában különleges helyet
foglal el, főangyal, aki közvetlenül Isten mellett áll. Számos meg-
nevezése közül csak a legjellemzőbbek: „Arkangyalok vezére”,
„Mennyei seregek vezére”, „Merkúr angyalainak ura”, „Izrael vé-
dőszentje”, „Római katolikus egyház védőszentje”, „Isten Herce-
ge”, „Fény Hercege”, „Tűz angyala”, „Béke védelmezője”, „Nyu-
gat ura”, „Mennyország alkirálya”. A magyarság nevezi őt „Úr
Szent Mihály”-nak, egyes kódexekben még fellelhető archaikus
kifejezéssel „úr ar Mihály arkangyal”-nak (az ősi ar, úr, ár, gar
szógyökök „isteni erők kiáradása” jelentésére utalva).
Egyik kezében kardot tart, vagy lángpallost, melynek szimbo-
likus megjelenítője a hármas kereszt. Másik kezében mérleget,
amellyel a földi létből távozó lelkeket méri, azonos módon az
egyiptomi rítussal, ahol Thot, és a görög hagyománnyal, ahol Her-
mész a lélekmérlegelő és lélekvezető (4. ábra). Thot – Hermész a
Merkúr ősprincípium képviselője, részben innen a „Merkúr
angyalainak ura” megnevezés. Keresztény időkben neki szentelt
helyek korábban nagyrészt Merkúr-szentélyek voltak. Az elhunyt
lelkének mérlegelési motívuma megjelenik egy, a II. században
Egyiptomban keletkezett apokrif iratban, Ábrahám testamen-
tomában is. A magyar hagyományban is a haldoklók védőszentje,
segít elhagyni a földi világot, ő a halott vőfélye, bírája, kísérő-tár-
sa. Az elhunytat hordozható ravatalon, Szent Mihály lován viszik
a sírhoz, Szent Mihály szekerén (Göncöl) utazva Szent Mihály
útján (Tejút) tér haza, a csillagokhoz.
18 Dobogókő
delésének megfelelően. „Krisztus zászlótartója”-ként a földi lét
befejezését jelentő Utolsó Ítélet angyala. Az Úr parancsára ő sem-
4. ábra misíti meg az Olajfák hegyén az Antikrisztust, harsonájának
hangjára támadnak fel a holtak, ő mutatja meg az Ítélet Napján a
keresztet, a szögeket, a lándzsát és a töviskoronát. Innentől kezdve
ő „facies Christi”, „Krisztus arca”.
A mérleg a kezében ennek jelképe, az Ember üdvtörténetében
az isteni egyensúly, a vénuszi harmónia megteremtése. Kardja
nem öldöklő eszköz, hanem állhatatosságának, az isteni akarat el-
lentmondást nem tűrő végrehajtásának szimbóluma, amely során
az egyensúly érdekében a Sárkány hatókörét is korlátozhatja (pl. a
megkötözés, lándzsával való átdöfés szimbolikus aktusa, lásd 5.
ábra).
A Mérleg figyelmeztetés, ha a napok elsötétülésében, napszen-
tülte után nem vetettünk számot a velünk, és általunk történtekkel,

Másfelől Isten küldötte, a keresztény ezoterika ebben az össze-

függésben „facies Dei”, „Isten Arca”-ként említi, aki az isteni üze-
neteket a prófétáknak álmukban közvetíti. Ebben azonos feladatot
lát el Gábriel arkangyallal, a „jó hír” közvetítőjével, akinek név-
ünnepe eredetileg közös volt az övével, de valószínűleg az An-
gyali üdvözlet okán Gyümölcsoltó Boldogasszony napja elé, már-
cius 24-re tették, vagyis a Mérleg oppozíciós párja, a Kos csillagj-
egy hatókörébe. Így lett az arkangyal-pár egyike a tavaszi napün-
nep, a természet élet-kezdetének szentje, míg a másik az őszi nap-
éjegyenlőség, a természet és a nap évkörön belüli halálának je-
lölője. A pilisi működési rendben Gábriel szerepét Szent György
veszi át, ami az ember tavaszkezdő tevékenységére mutat, az ál-
latok legelőre, nyári szállásra hajtására, a szántásvetés megkez-
désére.
Valódi feladatára az „Isten hercege” és a „Fény hercege” meg-
jelölés világít rá. Égi dimenzióban király értelemszerűen csak a most Szent Mihály napján, az évkör elsötétülő időszakában hatal-
Teremtő Isten lehet, a herceg pedig az ő gyermeke. A Hierarchiá- mas erővel tör fel a halaszthatatlan égi hívás gondolataink, kimon-
ban tehát egyenrangú a Sárkánnyal és Krisztussal. Ők együttesen dott szavaink, cselekedeteink és mulasztásaink feltisztítására,
rendeltettek az Ember földi létének isteni keretéül. Szent Mihály hogy amikor földi létünk végén szembefordulunk Egymagunkkal,
közvetítő és felügyelő a földi lét színpadán. „Merkúr angyalainak a látványban Istenre ismerhessünk.
ura”-ként isteni megbízatásra ő kíséri a Fényhozó Sárkányt (aki itt
Lucifernek neveztetik) a Földre, aki majd az Ember anyagi kere- (folytatjuk)
teinek megteremtésében és fenntartásában főszerepet játszik. „Is-
ten hercege”-ként ő kíséri és támogatja Isten földre született fiát
az anyagi lét dimenziójában, ő a Sárkány és a mindenkori Krisz- www.kiralyikozpont.hu
tus közötti viszony kiegyensúlyozója az Atya mindenkori elren-
 A királyi központ lapja
A második Mohács
VETRÁB JÓZSEF KADOCSA
Tudjátok-e, mitől terem gazdagon a róna?
Tudjátok-e, mitől piros a fakadó rózsa?
Kardforgató őseinknek hullott itt a vére,
Ezeréves szép hazánknak minden kis rögére.
Pósa Lajos:
Gondoljatok őseinkre (részlet)
Feketedik a pamutszál, ahogyan a lobbanó láng kékes magva
emészti, tétován csillan a fénysugár a mécs barna üvegén, felizzik
a vörös, kiárad a fehér és kisarjad a zöld a köré kötött szalagon.
Mindenszentek napja. A csendbe öltözött áldozat és az ősök élet-
áldozatát kivetítő lelassult idő rajzolja képeit az emlék-vászon
kép-lékeny anyagára; – Ecce homo.
Felfakad bennem egy emlék; – Május, orgona illat, a termőre
forduló föld langyos párája, sarjadó vetés zöldellése a maróti ha-
tárban. Lassú sodrású, tiszta gondolat, melyet formál a száj. Vajon
szól-e még az öreg, Pintér János bátyám, s mondja-e igéivel,
keserű magyar sorsa emlékvirágának szirmait pergetvén, a taní-
tást? Légyen áldott az igazmondó ajak, a mozdulat mellyel rámu-
tatott a síkra, melyen közel huszonötezer igaz magyar férfi, vi-
rágzó asszony, tisztes agg, s gyermek fogadta az elkerülhetetlen,
hősi halált. Ezen a helyen még az 1950-es évek elején, nyárfák
szegélyezte, iratos kő őrizte emléküket. A jel sorsa, mint az útszéli
kereszteké, beteljesedett, traktorral sárba rántották, a fákat kivág-
ták, majd beszántották a területét. Nem őrzi nyomát csak az emlé-
kezet.
Történetíróink elhallgatják ezt a népirtást, mely kezdete volt az
1529. évi pilisi genocídiumoknak (Búbánat-völgy, Dömös).
19
A BUDAI ESEMÉNYEK 1526. ÉVBEN
Buda neve az időben, az írásos forrásokban gyakran felbukkan,
néha önállóan, de más esetben Pest városával szoros összefüggés-
ben. A hadi események következtében elszenvedett tűz általi teljes
pusztulás leírása e városokban és a Szulejmán szultán Magyar-
országból történő kivonulása után keletkező királyi adományozó
oklevelek – a Buda városában lévő odahagyott zsidó házak a
hűtlenség, a törökkel való összejátszás és együttműködés okán,
elajándékoztattak a Szentkorona jogán – közötti ellentmondás
csak akkor oldható fel, ha tényként fogadjuk el; a Buda nevet
viselő városok közül egyet, bár ez a város még 1538-ban is, János
király uralkodása idején, PESTÚJHEGYI VÁRNAK nevezi és ír-
ja önmagát – Pesttel egyetemben – felperzselt a török, tűzzel
emésztve el az épületeit, és a másik Budát, a szakrális pilisi Budát,
előzetes, titkos tárgyalások eredményeképpen, épségben vehette
át a város kulcsával, amelyet Joszéf ben Slomo, a budai zsidó
közösség vezetője, nyújtott át a fenséges padisahnak. – Tettéért a
zsidók vezetője kiváltságlevelet kap a szultántól, amit utódai még
Abdelaziz szultánnal is meghosszabbítatnak 1868-ban. – A fé-
nyességes padisahot és kíséretét felvezették a királyi palotába, a
Magyar Királyság kincstárába. Ennek a „látogatásnak”mozza-
natairól olvashatunk Evlya Çelebinél is, továbbá Szulejmán
szultán hadi naplójának alábbi bejegyzésében; 932. év Zil-Hidzse
hó 7. nap. (a később bevezetett Gergely naptár szerint: 1526. szep-
tember 15. szombat) „…A királyi palotában lévő fegyvertárat és
egyéb szereket, a palota előtt levő rendkívül nagy ágyút és a többi
ágyúkat, továbbá az oszlopon álló rézalakot és annak fiait elhur-
colva, éjjel-nappal szállították a hajókra.”
Nem csak a kincstár javai kerültek behajózásra, hanem, amint
az a következő bejegyzésből is kiviláglik, kettőezer, más források
20 Dobogókő
szerint háromezer budai zsidó család is javaikkal egyetemben, sz-
abad emberekként, átszállíttattak a török birodalomba, jeshivát
alakíthattak, megőrizhették viseletüket, szabadon kereskedhettek,
adózási kötelezettségük mellett.
Szulejmán naplójában szeptember 22-én a következő olvas-
ható: Budin vaki olan jahudiszi szürgün aolunup, gemilere kojul-
du; magyarul: „A budai zsidók száműzve, hajóra rakatva”. Vajon,
milyen „száműzetés” lehetet az, amiről a török feljegyzések kö-
zött olvashatjuk: - a zsidók számára, „… hazájuk elhagyása a
nyomorúságból való megszabadulás.”
Ez nem lehetett ad hoc döntés következménye, hiszen elegendő
folyami hajóból álló szállító, és biztosító hadiflottára volt szükség
a művelet végrehajtása érdekében.
A hét nappal korábbi Buda alatti hősies csata, amely a szekér-
várba zárkózott budai nemesek, polgárok és a török katonai, és
félkatonai seregrészei között dúlt az úgynevezett „maróthi síkon”
mégis nagy véráldozatot követelt a török részéről.
BUDA ÉS KÖRNYÉKE
A maróthi vérmező
„Csak Marótot ne emlegetné a királyné, ahol több magyar esett
el a szekérsáncok között, mint akár Mohácsnál! Férfiak, ke-
servesebb káromkodások között, mint amilyen káromkodásokat
valaha a magyarság hallott, asszonyok és gyermekek olyan
sikoltozásokkal, hogy Pozsonyig lehetett hallani. A nádorispán
homlokát mindig ellepte a hideg verejték, amikor a második Mo-
hácsról, a maróti csatáról hallott. Csak már elmúlna ez a ke-
serves 1526-i esztendő, amely telve van borzasztó események-
kel!”
Krúdy Gyula:
Királyválasztás Pozsonyban (1930. Óbuda)
MOROTH,
1526. szeptember 13 -14 -15.
A maróti vérmező Ó-Buda alatt, tőle két kilométer távolságban.
Mintegy 25 000 főt, magyar nemesi, és budai polgár családot
asszonyostól, gyermekestől, mészárolt le a török had és segéd-
csapatai. A végsőkig elszánt, elkeseredett küzdelem oly’ heves, és
az emberveszteség ellenére, oly’ eredményes volt, hogy a csata
első két napján kétszer is visszavetették a gerendákkal megerő-
sített szekérvár elől a rohamozó könnyű lovasok seregét, nagy
pusztulást okozva soraik között. A döntő ütközetre szeptember
15-én került sor. Szulejman (Salamon) szultán erre a napra a regu-
láris hadából 6000 janicsárt, 10 000 szpáhi katonát, és ágyúkat, a
kezelő topcsikkal, vezényelt a pilisi Buda alatti síkra. A török
tüzérség tűzvezetése megbontotta a szakrális oltalom céljára emelt
szekérvár falait, a janicsárok puskatüzében több ezren vesztették
életüket, az egérutat választókat, kímélet nélkül, a könnyű lovas
szpáhik és rumi tatárok hányták kardélre a vériszamos maróti
mezőn. A török számára is gyászos veszteséggel zárult e had-
művelet, egy szemtanú így emlékezik vissza három év multával
ezekre a napokra: „a török nagy veszteséget szenvedett 1526-ban
Budánál, akkorát, hogy három napig temették halottaikat. Az ele-
setteket a zsidótemetőben földelték el.”
24 873 fő esett áldozatul a magyarok közül a maróti síkon
1526. szeptember13, és 15 között. Öt ember elmenekült, százan
estek élve a törökök hatalmába.
A török vesztesége 5435 fő.
Brodarics István szokatlan gyorsasággal, Krakkóban, 1527-
ben, nyomtatásban megjelent művében, a „De conflictu Hungaro-
rum cum Turcis ad Mohatz verissima descriptio”-ban (Brodarics
István Krónikája a Mohácsi vészről) Dr. Szentpétery Imre fordí-
tásában, így tudósit a Marót melletti mészárlásról;
„Az ellenség, mely Magyarországon ekként dühöngött, sehol
sem talált nagyobb ellenállásra, csak Maróthon, mely nem messze
van Esztergomtól. Ez az esztergomi érseknek kies fekvésű mulató
helye, azon erdők között, melyeket mi Vértesnek nevezünk, minden
felől erdők és berkek veszik körül. Ide húzódtak a mieink közül
néhány ezren feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, bizván a
helynek természettől is megerősített voltában. Ezekkel az ellenség
több izben is kemény harczot vívott, s az ellenségből mindannyis-
zor sokan elestek. Végre is, mikor az ellenség a mieink táborát,
melyet szekerekből alkottak, sehogy sem tudta elfoglalni, kényte-
len volt ágyúkat hozni, s így aztán a tábort szétlőtték, s az ott
levőket majdnem egy szálig levágták. Azok a nagy holttestrakások,
a melyek most is láthatók ott, elárulják az öldöklés nagyságát.
Azok, a kik egy páran megmenekültek innen, azt mondják, hogy
körülbelül 25,000 magyar volt itt. Összevéve mindazokat, a kiket
levágtak és a kiket fogságba ejtettek, merem állítani, hogy azok
közül, a kiket én ismertem, majdnem tizenkétezren pusztultak el
ebben a veszedelemben.”
Hitelt kell adnunk annak a megjegyzésének, mely azt állítja,
hogy e magas tisztséget viselő főember 12 000 ezer embert ismert
személyesen az itt lévők köréből, ez csak úgy lehetett volt igaz ál-
lítás, ha ezek az emberek nobilisek magyarul nemesek voltak. Ez
kizárja azt a nyomtatásban megjelent, hírneves hadtörténészünk
által jegyzett véleményt, mely szerint itt „húsz-huszonötezer
paraszt (földműves jobbágy) állt volna ellent fegyveres erővel,
ősei szekérvárát felépítvén, annak rejtekében, a török haddal.
 A királyi központ lapja
A PILISI BUDÁKRÓL
A „buda” szó szófaját tekintve – városokra, de egy időben
mindig csak egy helyre, vagy személyre vonatkoztatva – jelző sze-
repet tölt be a régi hun-magyar nyelvben, jelentése; „felébredett”
ami szakrális értelemben annyit tesz, eleven kapocs Ég és Föld
között, az égi rend, s az Égi Tudás, az Égi Törvény; a TUR-AN
földi képviselője s Ura, őrizője egy személyben.
Ezért látjuk azt, ha Mária országára; az egységes Kárpát-me-
dencére tekintünk, hogy számos helységnév hordozza a BUDA
elő-, vagy utónevet. Ha ez így van a Kárpát-hazában, fokozottan
így tapasztaljuk az ország, a Földanya szívében: a PILIS-ben. Föl-
drajzilag egy központi, szakrális, természet- és ember alakította
hegyekkel szabdalt tájegységen belül, a Kr.e. V. évezredig vissza-
menőleg, találtatnak meg ősvárak, és várerődítmény-rendszerek
maradványai, nyomai.
Az első Buda – nevezzük Ősbudának – az ősi Pilis egyik szív
alakú völgyét karéjozza. Védelmi rendszere a Rákász-patak felső
folyásánál fekvő ősvárat, és a környező magas hegyek csúcsán, a
kör alakúra épített, Fény-templomokat védte. Ez az erődrendszer
Jézus Úr születése előtt az V. évezred első részében épült, és mint-
egy háromezer esztendő múltán megújíttatott, amint az új falrakás
régi maradványainak forrasztott kő technikájából ma is láthatjuk.
Krónikáink leírják, hogy ezeket a romokban talált várakat a
beköltöző- és visszaköltöző azonos szkíto-kelta népek, szkíta
21
népcsoportok vezetői, Etele nagykirály és szépunokájának: Ala-
musnak fia, Árpád újítja meg, építi újjá. Ez történik az Evlya
Çelebi szerint a Kr.e. 188-ra felépült, egy ősvár maradványaira
emelt, Francio frank király által „alapított” Szikambriának neve-
zett várral, amit később Atilla várának, Edtzilburgnak, még
később Budának, majd 1243. július 5.-től, latinul Vetus Budának,
Buda Veternek, magyarul Ős-budának, vagy Ó-budának hívnak. E
vár, majd Új-buda, fő királyi székhely II. Lajos koráig, bár a kirá-
lyi udvar nem mindig tartózkodott falai között. Királyi házak,
székhelyek voltak továbbá DMS (olvasata:Dumuz, Dumus, Di-
mis, Dömös), VSGRD (Víz-szeg-garád, Visegrád).
Érdemes megjegyezni Szulejmán szultán hadi naplójának
1526. szeptember 18.-i bejegyzésének részletét: „Azt mondják,
hogy Buda építése óta és az egyenes ágon leszármazó magyar
királyok uralkodása óta Lajos király idejéig 4700 esztendő múlt
el.”
Ez az adat az Ős-buda várának építésére vonatkozik, arra, amit
a törökök Eszki-Budinnak hívnak, és aminek a környékét, 1526.
szeptember 15.-től, nyolc napon belül dúlták, fosztogatták, a kö-
zeli pálos főmonostort porig égették, még a kőfalak alapjait is ki-
ásták. Emlékeztetnek a pálos iratok; „A budai várat azonban tel-
jesen érintetlenül hagyták, semmit sem romboltak le, és semmit
sem égettek föl. És amíg ezt tették, a törökök egyik vezérét Maró-
ton az összegyűlt falusi nép puskával lelőtte. Budára vitték, ahol
nagy jajgatással a mezőn eltemették. Halála nagyon elkeserítette
a császárt.”
BUDASZENTLŐRINC KOLOSTORA
Gyöngyösi Gergely a magyar alapítású pálos rend egykori
rendfőnöke írja a pálos rend történetéről szóló könyvében ékes
latinsággal – melyet Árva Vince atya ültetett át magyar nyel-
vünkre – az alábbiakat; –„Ebben a veszedelemben rendünk sok
kolostora pusztult el. Magyarországon a remeterend központját, a
legfőbb kolostort, a Szent Lőrinc tiszteletére épült, gyönyörű
fekvésű Buda melletti kolostort és az egész ország gyönyör-
ködtető vigaszát teljesen kifosztották.”
„A templomban a ragyogó festmények, a csodálatos kórus, a
költséges mestermunkák, a kiváló orgona és más a nagy tűzben
elégett, és így a szentély mennyezete is beomlott. Az oltárokat
lerombolták, a képeket csúfosan összeszabdalták, a sírokat fölfor-
gatták, Szent Pál márványkoporsójának finoman faragott fedő-
lapját durván lelökték, és három darabra törték. A kolostor dicső
szobáit, minden műhelyét fölgyújtották, és a földig lerombolták.
Minden használati eszközt összetörtek, az összes élelmiszert elfo-
gyasztották. Tíz napig voltak a kolostorban, és minden zugot, min-
den rejtekhelyet átkutattak, földúltak, szétromboltak, és sehol sem
dühöngtek annyit, mint ebben a kolostorban.”
„És úgy látszik, a világ végéig sem fogják ezt a kolostort ősi
szépségében visszaállítani. Pedig Isten és Szent Pál segítségével a
templom minden fölszerelése megmaradt, azon a titkos helyen,
ahova a testvérek elrejtették. És Szent Pál kápolnájában sem volt
tűz, csak a külső ajtó előtti részen, de mégis mindent leromboltak.
A könyvtárban ezer forint értékű könyv égett el.”
„Ebben az időben huszonöt testvért öltek meg a törökök.
Némelyek csodálatos módon csak megsebesültek.”
22 Dobogókő
NEM ODA BUDA!
1243-ban indult meg a vár építése az akkori neve szerint "pesti
Újhegyen", a mai budai Várhegy déli részén, melynek csonka
tornya ma is látható. – A Gellért-hegy másik neve; Pesti hegy volt.
– A várható újabb tatár támadás miatt felgyorsul az építkezés. A
megépített vár első oklevéli említése, mint „Novo Montis Pestien-
sis” néven történik IV. Béla oklevelében, magyarul; „Újhegyi
Pesti várunk”.
Annak ténye, hogy ez az elnevezés a királyi várra és polgárvá-
rosra vonatkoztatva sokáig fenn maradt, három érvet hozunk fel a
későbbi korokból.
Mária király korából -1393 - származik az a salzburgi könyvtár-
ban található latin, és németnyelvű doktoravatási jegyzőkönyv,
amelyben megemlíttetik a jelen valók között; László Gergely
veszprém püspöke, és a pestújhegyi szent Mária-Magdolna paró-
kia rectora. (Inc.; Venerabili et circumspecto viro domino Johanni
Trevor utriusque iuris doctori canonico[…]…And(reas) canoni-
cus ecclesie sancti Stephani alias omnium sanctorum Wienne ad
Romanam ecclesiam… ecclesie parochialis in Gredwino Sal-
czburgensis diopcesis executor…
Gennant sind: Gregorius Ladislaus rector parochialis ecclesiae
sanctae Mariae Magdalenae in novo Monte Pestiensis Vespremi-
ensis dioecesis)
Nem egészen 145 évvel későbbi írott forrásban (1538), I. János
király (Szapolyai v. Zápolya) íratja „…városunk (Buda) még a mi
korunkban is minden kiváltságában PESTÚJHEGYI VÁRNAK
nevezi és írja önmagát.”
1908. Az esztergomi egyház egyházi címeket felsoroló köny-
vében (CLERI ARCHIDIOECESIS STRIGONIENSIS) a „Bu-
davári” főtemplom így szerepel; – „ÚJ HEGYI PEST BOLDOG-
SÁGOS SZŰZ MÁRIA EGYHÁZA”
Az előadottakból kitűnik, hogy a mai Buda, és Óbuda csak ne-
vében emlékeztet a régi dicső királyi szakrális városokra, de azok-
kal nem azonos. A régi városoknak, és váraknak a nyomait a Pilis-
ben lelhetjük fel,…nyomait, mondom, mert a várak és védrend-
szerek romlásának folyamatában szerepet játszottak a térségben
pusztító földmozgások, a hadi események következményei, vala-
mint Lipót császár 1701-ben kiadott – és politikai okokból, azóta
sem publikált – ordója, amelyben benne foglaltatott a pilisi várak
felrobbantatása, köveinek széthordatása, és a Pilisbe és környé-
kére újonnan betelepítetett népek felépítendő falvainak házfalaiba
építetése.
Magam is láttam Dunabogdányban olyan vakolatát vesztett
házat, melynek oldalában faragott kövek voltak, s a közeli vár fa-
laiból származtak. Maroson is rábukkantam egy járda részletre,
ami szintén vulkanikus eredetű faragott épületkövekből létesült. A
jelen lévő ősi múlttal együtt élünk, küldjünk felé egy bíztató
mosolyt, szorítsuk meg melegen a kezét és átlépvén e „mai kocs-
mán”, induljunk el együtt bátran vállalt jövőnk felé!
Irodalom:
Kohn Sámuel: A zsidók története Magyarországon (1884.)
Vasadi Péter: A budai zsidó közösség története 1526 és 1686
között (tanulmány, www.zsido.hu/töténelem)
Gyöngyösi Gergely: I. Remete Szent Pál Remete Testvéreinek
Élete /Varia Paulina III. 1998.
Evlia Cselebi török világutazó Magyarországi Utazásai 1662-
1664. (MTA 1904.)
Szulejmán szultán győzelmes hadjárata 932. év Zil-Hidzse hó
(1526. IX.8-X.7.) (fordította: Thúry József)
Vértessy György: Fehéregyháza kérdése / tanulmány
Dr. Bagyary Simon: Dobozi Mihály tragédiája /tört. Tanulmány
(esztergomi Kath. Főgimn. Értesítő 1908.)
 A királyi központ lapja
Ákos palotájának régészeti
emlékei
VÁRY ISTVÁN
Már több mint 15 éve annak, hogy a szakrális geográfia új fe-
jezeteként a Pilis feltárása – egy sajátos irányból – elkezdődött.
Azóta számos történész, régész, nyelvész, őstörténet- és ősha-
gyomány-kutató csatlakozott ehhez a sokakat lázba hozó meg-
mozduláshoz, a vizsgálódások anyagai – az új megközelítések és
látásmódok alapján – több ezer elhangzott előadás során láttak
napvilágot.
A Kerek-tó az Ákos palotája feletti Dobogó-heggyel
Természetesen az előadók csak a saját kutatási területükről és
feltárásaik egyéni konzekvenciáiról beszélhettek, s aki ezek alap-
ján egy koherens, letisztult kép kialakítására vágytak, legalább is
önmaguk számára szerettek volna egy átfogó tudásanyagot bir-
tokolni, azok bizony megannyi előadás látogatása során számta-
lan jegyzet készítése és azok összegzése alapján tehettek csak sz-
ert erre. Ezért mindenképpen örömmel nyugtázhatjuk a Pilis ku-
tatásával kapcsolatban azt, hogy a Dobogókő hasábjain végre írá-
sos formában, a kutatók tollából jelennek meg azok az anyagok,
melyek idáig időben és térben is szétszórtan, előadások témái
voltak, s melyek összegzése az érdeklődők számára bizony nehéz
feladatot jelentett. Így van ez jelen témánkkal is, hiszen a Dobo-
gókő utóbbi számaiban többször tárgyalt Esztergom–Búbánat-
völgy–Pilismarót–Dömös vonal szakrális, történelmi, vallási és
régészeti vonatkozású adatai, kutatási eredményei is sok-sok
különböző előadás anyagát képezték. Ezek összegzése és írásos
rögzítése, megjelenése mindenképpen nagy előrelépést jelent az
ügyben. Igaz, hogy az utóbbi években több Pilisről szóló, tartal-
mas könyv is napvilágot látott, de természetesen ezektől nem
várhatjuk el a mindenre kiterjedő, részletes és átfogó tájékoztatást.
Minden kiadvány egy-egy jelentős fejezet ez a Pilis kutatásából, s
úgy gondolom, hogy ezek sorában – talán a leg „naprakészebben”
– a Dobogókő nem kis szerepet tölt be. Ráadásul egy-egy téma
23
alapos körüljárása írásos formában sokkal jobb, alaposabb és
áttekinthetőbb, hiszen a cikk írójának van ideje megfelelő rész-
letességgel megfogalmazni az összegyűjtött anyagot, míg egy
előadás során, bármennyire is felkészült az előadó, a spontaneitás,
az idő rövidsége és a körülményekben jelentkező szituációk okán
kialakult pillanatnyi helyzet sokszor „megvágja” a témát.
A fentiek okán bátorkodom ismét a Búbánat-völgy–Ákos-
palota témájához egy-két adalékot közzé tenni. Legutóbbi cikkem
megírása után jutottam hozzá ahhoz a régészeti anyaghoz, mely a
tárgyalt területünkre vonatkozik. (Magyarország régészeti topog-
ráfiája, Esztergomi és Dorogi járás, Akadémia kiadó, 1979.) Eb-
ben az anyagban több ide vágó passzus található, melyekből ki-
derül, hogy hagyományos és teljes régészeti feltárás sajnos a Bú-
bánat-völgyben nem történt, amolyan szakértői bejárások, és szór-
ványos kutakodások eredményei alapján állítottak össze a törté-
nészek egyfajta történelmi képet e helyre vonatkozólag.
A Búbánat-völgy – darabszámban nem túl gazdag – régészeti
leleteinek sora a késő-bronzkortól kezdődően ad képet a terület
lakottságáról. (Pattintott kovaszilánkok, jellegtelen cserepek.) A
környék római emlékei is jelentősnek mondhatók, a terület egy-
Falmaradvány
egy magas hegyén épült őrtorony és erődítés a Limes részeként
őrizte a birodalmat a barbár támadások ellen, a völgyön keresztül
fontos római út is áthaladt. Szórványosan Árpád-kor előtti leletek
is kerültek elő, korabeli falvak, temetők nyomait őrzi a táj.
Az itt épült kastély első írásos emléke 1288-ból való, „palacium
akus” néven jegyzi egy akkori határjárási oklevél, 1292-ben egy
másik „Szamárd” és „Úrkúta” szomszédosságáról tesz említést.
1325-ben a szentkirályi keresztesek egyik oklevelüket „iuxta pal-
24 Dobogókő
g
A kerámia csőmaradvány a kőfalban
lacium Akus prope Strigonium” állítják ki. A palota eredetileg az
Ákos nemzetség birtoka, azt 1394-ben Ákus fia Mikch bán Zsig-
mond királynak adományozza. Zsigmond még ebben az évben
Kanizsay János érseknak adja. Az érsek 1396-ban kápolna fen-
ntartásra ajánlja fel, de 1399-ben visszaszerzi, tulajdonjogát 1406-
ban Zsigmond ismét megerősíti. Zolnay szerint a palotát Kanizsay
érsek kezdi építeni, de valószínűbb, hogy ő csak az Ákos nemzet-
ség már létező, Árpád-kori palotáját építette át. 1418-ban ismét a
Boldogságos Szűz-kápolna igazgatóját iktatják Ákospalota bir-
tokába, 1484-ben a „palacium in sylva Akus in promontorio Za-
mard” már a Szent Miklós-oltár tulajdonaként szerepel az okira-
tokban. Majd Bakócz Tamás tulajdonába kerül, aki jelentős át-
építéseket végez. Az épületek törökök általi elpusztítását, lerom-
bolását a szakemberek 1543-ra teszik, a későbbi oklevelekben,
adóösszeírásokban és határbejárási iratokban Ákospalota már
nem szerepel, de egyes XVIII. századi térképen fel van tüntetve.
(Lásd előző számunk cikkét. A hely emlékezetét még egy jó ideig
őrizték.). A kis falu és a palota nevét az oklevelekben az alábbi
módokon jegyezték le: Balya-föld, Baranya-föld, Akwspalataya,
Palata, Akuspalta, Akuspalutaija, Akus Palot.
Ákos palotájának első tényleges feltárását 1892-ben Knauz
Nándor végezte. Az akkor még „Palotadomb”-nak nevezett terü-
leten egy 10 x 5,9 m nagyságú, félköríves apszissal záródó Árpád-
kori templom kváderfalait ásták ki, ennek közelében egy nagy-
obb, 23,8 x 9,7 m nagyságú épületrom került elő. Ekkor feltártak
román stílusú, ill. késő középkori kő épülettagozatokat, négyszög-
letes padlótéglák, freskótöredékek, ólomból készült ablakkeretek,
mázas kályhacsempék maradványai kerültek elő. Az ásatás fel-
színre hozott egy kőcímer töredéket, melyet Bakócz Tamás
érsekhez kötöttek a szakemberek, faragását 1519 és 1521 közé
teszik. Az ásatásról részletes dokumentáció nem maradt fent, csak
két fénykép (ezek hollétéről semmit nem tudunk), és a Schedl Ar-
nulf által készített – nem túl részletes – helyszínrajz. A feltárás
utáni történet egy igen meglepő részlettel bír: Knauz Nándor a
területen szétszóródott kövekből építette fel közeli nyaralójának
kőkapuját.(!)
A feltárt templom falmaradványának mára már nyoma sincs,
csak egy vízszintes plató emlékeztet helyére, a palota faragott,
kváderkövekből húzott falainak is már csak az alapja látszik.
Knauz idejében, a kastély belsejében alagútnak nevezett nyílást is
feltártak, melyet a pincével azonosítottak. (Egy üregbe ma is le le-
het mászni. Nem túl régi helyi beszámolók még egy egész hosszú,
boltozatos tetejű alagútról regéltek…) Itt kell megjegyeznem,
hogy az az emberi csontmaradványokkal teli erdőrész, melyről
előző számunk cikkében említést tettünk, pont e kis templom
feltételezett területén és annak közelében található. A régészet
egyik álláspontja erről az, hogy ha a csontok a török időket mege-
lőző korszakból származnak, akkor lehet, hogy a templom körül
lévő temető egykori szanálásának emlékei, maradványai.
1914-ben a romok közelében lévő Barát-kutat is feltárták, in-
nen egy ólomfeszület töredéke került elő.
Emberi csontok a kő alatt
1955-ben és 1957-ben Zolnay László végzett terepbejárást,
valamivel nehezebb körülmények között: a korábban kopasz
területet benőtte az akác. Zolnay, aki ekkor sok kerámia-töredéket
talált, orvásatások nyomaira lelt; kincskeresők túrták fel a hely-
színt, ezek aláfúrásai a mai napig látszanak. Ekkor figyeltek fel a
Barát-kút környékének korabeli állapotát sejtető nyomokra: haj-
dan a forrásnak kútháza volt, ebből meder és csővezeték továbbí-
totta a vizet egy tóig. (Erről korábbi írásunkban már szót ejtet-
tünk.) A késő középkori viszonyokat kutató régészet szerint a XV.
század végén – ma már szinte elképzelhetetlen – reneszánsz pom-
pa uralta a környéket: templom, temető, falu, palota, kút és kútház,
vízvezeték, kiépített vízlépcső, kisebb és nagyobb halastavak gá-
takkal, vadaskert és más kertek, gyümölcsösök, lugasok és gyö-
nyörű parkok korabeli létét kell feltételeznünk e területen; a török
kor előtti fény-teli béke és gazdagság jellemezte a vidéket. Ennek
fragmentuma, emléke az az égetett kerámia csővezetékdarab,
mely most is látható a Barát-kút alatt egy kőfalmaradvány köze-
pén; az 1964-65-ös, majd az 1968-as Horváth István féle feltárás
derített fényt arra, hogy annak idején díszes vízköpőkkel ellátott
csorgón folyhatott át a forrásvíz, mely vízlépcsőkön át ömlött
tovább. Herberstein Zsigmond, aki Ferdinánd itteni vadászatáról
 A királyi központ lapja 25

A ma embere és a hely tisztelete

Amennyiben megpróbáljuk átgondolni azt, hogy elődeink mikor,

miért és hogyan telepedtek le egy adott területen, milyen eviden-
ciák, indíttatások, belső tudáson alapuló „információk” alapján,
milyen szellemi „rend” fényének levetülése szerint építkeztek és
tettek helyeket állandó ott tartózkodásuk helyszíneivé, akkor a
szakrális geográfia lényegét kezdjük boncolgatni. Nem a táj szép-
sége, nem a könnyű megélhetés, nem stratégiai elgondolások és
nem a naturális földrajzi viszonyok marasztalták az embert egy-
egy helyen, ezeknél sokkal mélyebb és magasabb (rejtett) okok és
tényezők játszottak szerepet mindebben… Erről, és a szakrális ge-
ográfia mibenlétéről, jelentőségéről és szerepéről fogunk kö-
Az egyik orvásatás fúrólyuka vetkező számunkban értekezni.
megemlékezik, leírja, hogy az itt lévő vadasparkban még bölény
is volt 1526-ban.
1959-ben Török Gyula végzett a völgyben terepbejárást, majd
1965-ben – a még hozzáférhető területeken – Lányi Vera végzett
kisebb leletmentést; 1970-ben Huray László gyűjtött leleteket vil-
lája környékén. A terület lelőhelyeinek nagy része a hatvanas évek
elején elkezdődött parcellázás során eltűntek. A leletek sorsáról,
hozzáférhetőségéről nincs információnk.
1964-ben és 1973-ban a szomszédos Szamárhegyet és környé-
két is bejárták szakemberek, erre most részletesen nem térünk ki,
csak megemlítjük, hogy itt késő-bronzkori cserepeket találtak, és
egy nagy égetett agyagrostély darabja került elő, a hegy déli lábá-
nál pedig urnatemetőt bolygattak meg; ennek datálása körül viták
vannak. A Szamár-hegy tetején többen földvár korabeli létét felté-
telezik. 1886-ban „porladó bástyafalak romjairól” tesznek em-
lítést, melyet Zamárd várával azonosítottak. A völgy legnagyobb
halastava körül, a Majális-forrás irányába emelkedő domb kör-
nyékén kora-római díszített és festett edénytöredékeket gyűj-töt-
tek.
A terület északi, Dunával határos csücske, a Sas-hegy és az
úgynevezett Hideglelős-kereszt csúcsa is szerepelt a régészeti ku-
tatásokban, ahol a római kor jelentős építményeinek nyomait Egy hatalmas koronafa jelöli ki a területet
tárták fel, melyek jóval korábbi alapokon nyugszanak.
Az Búbánat-völggyel kapcsolatban eddig hozzáférhető is-
mereteink alapján kijelenthetjük, hogy e Buda és Esztergom von-
záskörében lévő, a királyi Pilis rejtélyes területén elhelyezkedő www.apilis.fw.hu
terület történelmi és szakrális jelentőségéhez nem fér kétség.
26 Dobogókő
 A királyi központ lapja 27

A Prépost hegye
Egy terepbejárás tapasztalatai
VÁRY ISTVÁN
Dömös területének, és egyben a Pilis északi, Duna-menti ké-
pének egyik leg meghatározóbb eleme a Prépost-hegy. A Malom-
patak völgye fölött terpeszkedő hegytömbről az utóbbi években
sokat lehetett hallani; különösképpen a déli Börzsöny magasab-
ban lévő pontjairól tárulkozik elénk csodálatos látványa. Északi
irányból nézve – és ez az, ami sok szemlélőt izgalommal tölt el –
piramis alakja van e hegynek.

Látvány a Szent Mihály hegy irányából

Számtalanszor megcsodáltam ezt a különös alakú hegyet min-

denféle irányból, messziről, és érlelődött bennem a szándék, hogy
fel kéne menni most már, személyes tapasztalatokra kéne szert
tennem. Tervemet júliusban meg tudtam valósítani, két napot töl-
töttem a hegyen, éjszaka a hegy csúcsán aludtam.
Itt meg kell jegyeznem, hogy amikor mi, kutatók, a Pilis szak-
rális geográfiájáról beszélünk, gyakran nem a racionalitás világá-
ban mozgunk; nem „közönséges” természetjáróként, turistaként
szemlélünk helyeket, vizsgálódásunk mindig valamilyen mélyebb
– magasabb valóságok felé törekszik, meglátva, tapasztalva és
megértve olyan jelenségeket, melyek egy-egy rejtett lételemet tár-
nak fel. Szent helyeink – így a Pilis – jelentőségét a transzcenden-
Prépost-hegy a térképen ciával való összefüggések ma is tapasztalható vonásai, erői és jel-
lemzői adják meg, és ezek a számos kozmológiai, szellemi, onto-
Neve, melyet 1899-ben Kogutowicz Manó az első turistatér- lógiai összefüggések azok, melyek a megnyilvánulásban a megis-
képen még „Prépos” hegynek ír, s mely „t” nélküli változat Stoits merés tisztábban látásának ösvényeit nyitják meg a kereső ember
György 1930 körüli Pilis térképére is felkerült, egyértelműen benső útján. Így mentem fel a Prépost-hegyre is, hátha meglátok
összefüggésben van Dömös történelmi múltjával, a Dömösi pré- valamit – nem optikai szinten - igazi lényegéből.
postsággal. A 424 méter magas hegy meredeken tornyosul a
község fölé, északi, nyugati és keleti oldala szinte megközelí-
thetetlenné teszik ezekből az irányokból a tetejét. A Magyar Kirá-
lyi Térképészet 1928-ban kiadott, a Duna vonalát ábrázoló – első-
sorban hajózási szempontokat figyelembe vevő – térképén a Pré-
post-hegy szintvonalazása már meglepő precizitással jelenik meg.
Ennek szemrevételezésénél kitűnik, s ez a legújabb térképeken, il-
letve a Pilis vonatkozó topográfiai szelvényén is jól látszik, hogy
három oldala mintegy háromszög alakú sima platóként fedi a he-
gyet, és szűkül a csúcs felé, egyedül a déli oldal tűnik „berogyott-
nak”, feltöltöttnek; ebből az irányból lehet könnyebben meg-
mászni a csúcsot.
Turistaút mai napig nem vezet a tetejére, aminek oka van: a ke-
leti oldalában lévő elhagyott kőbánya helyenként 20-25 méteres
szakadékokat rejt, a felső peremén életveszélyes a haladás. (Hiva-
talos jelzett út megnyitása nyilván csak a biztonságos kerítéses
védelem telepítése után volna lehetséges.) A Prépost-hegy a visegrádi dunapart felöl
28 Dobogókő
A bányafal látványa az alatta lévő platóról. Jobb szélén a gyönyörű
panorámát nyújtó kiszögelés
Dobogókőről indultam, az Árpád-vár alatt az aszfalt úton hal-
adva, a Lukács-árok túlsó oldalán értem el a Téry útként feltűnte-
tett piros jelzést. Erről, pár száz méter után, a Körtvélyes nevű
terület magasságában tértem le keleti irányba, innen már tájoló se-
gítségével haladtam. Egy kaszáló mellett ösvény vezetett irányba,
aminek végén elektromos vadterelő kerítésbe ütköztem. Ennek
mentén rövid haladás után fordultam észak felé, ahol fiatalabb és
idősebb erdősávokban, vágásokat keresztezve, vadcsapásokon
A kőzetek rétegei a bányafalban. A tömör andezit a legalsó.
lehetett haladni enyhe emelkedőt leküzdve. Dobogókőtől számít-
va két óra múlva a csúcson voltam.
A betonból felállított csúcsjelzőt benőtte a növényzet, alig lehet
észrevenni. A tetőt 30-40 éves, nem sűrű erdő fedi, egy-egy idő-
sebb, nagyobb tölgy töri meg a látványt. A csúcs maga egy észa-
ki-nyugati irányba enyhén lejtő terület, keleti irányba sziklás me-
redély; több – a Vadálló-kövekhez hasonló, és szintén andezit
breccsából álló – kisebb sziklaformátum borítja ezt az oldalt. Ala-
posan körbejártam, majd megpihentem. A fák között kisebb nyílá-
sokon a Duna látványa tárulkozott fel. Az éjszakát hálózsákban
töltöttem, álmomat néha csak egy-egy vaddisznó csörtetése zavar-
ta meg.
Az álmom azonban igen érdekes volt: világháborús csatajele-
netekben találtam magam, fegyverek ropogása, halottak, mene-
külő családok… intenzív, szagokkal, színekkel megjelenő, mé-
lyen ható álomképek váltották egymást. (Tudjuk, hogy a Pilis
nagy hadműveletek színtere volt az átvonuló front idején. A más-
napi bejárásnál vált számomra egyértelművé az, hogy ha elkép-
zeljük ezt a hegycsúcsot erdő nélkül, akkor stratégiai jelentősé-
géhez nem fér kétség: a Dunától Dobogókőig igen nagy terület az,
ami belátható.)
Reggel elköltöttem reggelimet, majd felkerekedtem, és déli
irányba indultam lefelé, a messziről is látható kőbánya területét
akartam megtalálni. Egy enyhe lejtésű vadcsapás kivitt a bánya
feletti plató szélére – itt ért az első meghatározó élmény. Van itt
egy – hangsúlyozom: igen veszélyes – kiszögelés, egy sziklás te-
rasz, melyen nincsenek fák. Alatta kb. 20-25 méteres, függőleges
(!) szakadék. (Ez a kiszögelés lentről, a Szentfa kápolna feletti út-
szakaszról jól látható.) A reggeli sziporkázó fényben elém tárulko-
A kőszállító sikló felső állomásának támfalmaradványa
zott a Malom-patak szűk völgye, a Dunától egészen a Szőke-for-
rás völgyének felső szakaszáig, és Dobogókőig. Szemben az
Üstök-hegy, a Prédikálószék, és ami látványban egyedülálló: a
Vadálló-kövek sziklaformái egyvonalban! Ezt a területet így más-
honnan nem lehet látni. Lenyűgözött a távlati kép, hosszan időz-
tem a helyen. Végre gyönyörködve „visszanézhettem” oda, ahon-
nan annyiszor szemléltem távcsővel ezt a helyet: Dobogókőre.
Tovább haladtam a szakadék szélén lefelé, több nyiladék adott
még lehetőséget a panoráma megcsodálására. Egy idő után a vad-
 A királyi központ lapja
csapás elhagyta a plató szélét, enyhén nyugati irányban vitt bel-
jebb az erdőben. Ekkor ért a második élmény.
Ismét egy megjegyzést kell tennem. Van a kutató erdőjárásnak
egy fontos eleme: a koncentrált figyelem. Nem észrevenni vala-
mit: vétek. Egy vasárnapi turista – és ezt semmiképpen nem dero-
gáló felhanggal fogalmazom így – gyakran figyelmetlen, gondo-
lataiba merülve, vagy a társasággal való foglalatossága okán „el-
futhat” olyan jelenségek mellett, melyek valamilyen szempontból
figyelmet érdemelnének. Számunkra, akik sok időt töltünk terüle-
tek bejárásával, ez megengedhetetlen; egyfajta tudatos hozzáállás-
sal, folytonos szemlélődéssel – a tapasztalatok állandó rögzítésé-
vel, és ezek egyfajta folyamatos feldolgozásával – a helyeken egy
megerősített „jelenlétet” élünk meg. Ennek gyakorlata során már
sok minden azonnal feltűnik, és a terepen lévő változások, jelen-
ségek nem kerülhetik el fürkésző tekintetünket. (Ez a koncentrált
figyelem nem csak a szakrális geográfia vonatkozásában hasznos,
az egyszerű természetjárás vonalán is jelentős lehet: ritka növé-
nyeket, gombákat, állatokat vagy rovarokat csak így találhatunk
meg.) Itt, a Prépost-hegy oldalában is ez a fokozott figyelem látta-
tott meg velem valamit.
A vadcsapáson haladva szemem hozzászokott az ott lévő erdő
látványához, a fák és a gyér aljnövényzet egy állandó képet alko-
tott, melynek szűk formavilágát, „keretét” semmi nem törte
meg… egészen idáig. Ahogy haladtam és nézelődtem, az ösvény-
től jobbra, attól olyan 10-15 méterre egyszer csak feltűnt, hogy
„nem az van, ami idáig volt”. Az ilyen jelenséggel gyakran talál-
koztam már, és ezek mindig figyelemre méltó dolgokat tártak fel.
Letértem a csapásról, és közeledtem a nevezett terület felé: más
fák, más facsoportok, más aljnövényzet, és a mi lényeges: a
folyamatos és egyenletes lejtési terület „megtörése”: kis, vízszin-
tes platók, mellettük különös halmok. Ez utóbbi jelenségről azon-
nal kiderült, hogy kőrakásokról van szó. Már egyszeri körbejárás-
sal is egyértelművé vált számomra, hogy egy mesterséges, emberi
Kőbányászok a sikló előtt 1905-ben
kéz alkotta épület maradványait találtam meg. Helyenként szabá-
lyos, jól látható, egyenes vonalban haladó falmaradványok lát-
szanak, egy helyen a sarok egyértelműen beazonosítható. Ezek
két szinten, kb. kétszer 6x10 méteres négyszögletes alapot ké-
peznek, a terület külső részén derékszögben megtörő, a lejtő fele
induló árok látható. Ez amolyan vízelvezető képét mutatja. A kö-
29
vek között sok helyen a kötőanyag is látszik: könnyen megál-
lapítható, hogy nem cement alapú, hanem mésszel készült; ez
régebbi építésre utal. A falrészek között, és azok mellett megannyi
kődarab utal a rombolódás folyamataira. A jól nyomon követhető
falalapok magassága, felszín feletti láthatósága 10-20 cm. Körbe-
járásnál egy hasonló kép villant be: a Dobogókő utóbbi számaiban
gyakran emlegetett Ákos palotájának képe: szinte hasonló jel-
lemzőkkel és látvánnyal bír ez a terület. Ismét elképzeltem, hogy
ha itt nincsenek fák… bizony igen jó helyen lévő épületről van
szó, mely a csúcs alatti lejtőn, attól kb. 300 méterre található. Ter-
mészetesen, mivel nem vagyok archeológiai szakértő, messze-
menő következtetéseket levonni a látványból nem tudok, de min-
denképpen feltárásra érdemesnek tartanám ez a kis romot. Ké-
sőbbi kutakodásaim során semmilyen erre a területre vonatkozó
írott anyagot nem találtam. (Azért hozzá kell tennem személyes
véleményemet is: nem csodálkoznék, ha e helyen, Dömös fölött, a
Prépost hegyén középkori egyházi épület korabeli jelenlétére
derülne fény…)
A Prédikálószék a Prépost-hegyről A középtől kissé jobbra felfutó
él a Vadállókövek gerince
Tovább folytattam utam lefelé. Egy nyeregbe érve erdei földút-
ra leltem, mely élesen visszakanyarodott északi irányba – ez vitt a
bányaterület alsó platójára.
Ez a vízszintes terület jóval nagyobb, mint amilyennek látszik:
egy sportpálya nagyságú, hosszú helyet rejt a hegyoldal. Egy
részét benőtték a fák, egy része nyitott, napfényes. Hatalmas,
leszakadt szikladarabok hevernek a függőleges bányafal tövében.
A plató keleti szélén vasbeton darabok látszanak, egy-egy vastag
rozsdás vas áll ki a földből: a néhai, újkori kőbányászat nyomai,
emlékei. Közöttük egy különös, a hegy kőzetéből álló két méter
magas sziklaformátum is található, mely körbejárható, meg-
mászható. A terület északi végén lehetőség mutatkozott felmászni
közvetlenül a fal tövéig. (Ismétlem: ez sem volt veszélytelen vál-
lalkozás!) Innen jól tanulmányozhatóak azok a kőzetrétegek, me-
lyek a Prépost-hegyet alkotják. Ezt megfigyelve tehettem a har-
madik fontos megállapítást.
Ez a terület kőbányaként ismert. Valóban, ennek nyomai látha-
tók is. A kőzet, amit itt érdemes volt bányászni, vulkanikus ere-
detű, tömör andezit. Azonban ez a kőzet, amit útburkoláshoz,
30 Dobogókő
falazáshoz, töltések építéséhez használtak, itt a rétegsor legalján
található! Felette széteső breccsa, és különböző tömörségű por-
ladó andezit tufa van, 25-30 méteres vastagságban, mely semmire
nem használható! (Mivel készültem erre, nálam volt a geológus
kalapácsom, és mindegyikből, vagyis öt meghatározó rétegből
mintát is vételeztem.) Első megállapításom az volt, hogy ha itt
tovább akarták volna folytatni a használható kőzetanyag kiter-
melését, akkor a hegyet kellett volna elhordani róla. Tehát nyilván
azért maradt abba a kőfejtés, mert a hasznos réteghez már nem
lehet hozzáférni illetve nem lehetett gazdaságosan kitermelni. Itt
mindjárt felmerül a kérdés, hogy miért, mikortól és meddig volt
hozzáférhető a hasznos réteg? Ugyanis teljesen értelmetlen kő-
bányát nyitni olyan területen, ahol pár próbafúrással megál-
lapítható, hogy a hasznosítható kőzetanyag legalul van, ráadásul
mindez egy meredek hegyoldal belső-felső szakaszánál. Mind-
ebből következik, hogy az itten kőbányászat nem a nulláról tör-
ténő megnyitással kezdődött, hanem már egy korábban – valami-
lyen okból – nyitott, szabadon lévő terület hasznos lefejtésével in-
dulhatott, s tartott mindaddig, amíg ez józan keretek között meg-
érte. Ezzel az álláspontommal talán erősítem azok véleményét,
akik idáig is kételkedtek – a hely jellemzőinek figyelembe vé-
telével – abban, hogy ez a hatalmas „seb” a hegy oldalában ere-
dendően kőbánya lett volna. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a
Prépost-hegy két oldalról is „meg van bontva”: a másik oldalon, a
Vörös-heggyel szemben, a piros turistaút mentén, valamivel ala-
csonyabb szinten szintén hasonló „bánya” éktelenkedik. Utalnék
ezzel kapcsolatban azok álláspontjára is, akik szerint élhetünk a
gyanúperrel, hogy számos „kőfejtést” bizonyos időkben ott
kezdtek el, ahol valami volt, mintha valamit el akartak volna tün-
tetni… (A kőzeteket értékesítő és felhasználó társaságok számára
az eleve szabadon lévő helyekről történő „beszerzés” mindig is
könnyű prédának mutatkozott – hogy csak a középkori romem-
lékeink elhordását és kőzetanyagának „újrahasznosítását" említ-
sem.) Minden esetre az tény, hogy innen bányaterméket hordtak
le egy időben, s ennek nyomai illetve írásos emlékei megmarad-
tak.
Ez utóbbi vonatkozásában két Dömösi monográfia érdemel fi-
gyelmet: az elsőt Nedeczky Gáspár helyi plébános írta sajátos,
gyönyörű régies magyar nyelvezettel 1880-ban, és Esztergomban
adták ki, a másik a „Száz magyar falu könyvesháza” sorozatán
belül jelent meg 1996-ban „Dömös” címmel, ezt L. Kecskés An-
drás írta és Bárdos István szerkesztette. E művekben – ha megle-
hetősen szűkszavúan is – szót ejtenek a helyi kőbányászatról,
melyről még fényképes emlék is maradt. Ennek a pár évtizedig
tartó bányászatnak egy konkrét nyoma a Prépost hegy alsó, keleti
lejtőjén is megmaradt, ezt láthattam utam befejező részében.
Bejárva a volt kőbánya területét, eldöntöttem, hogy a bányate-
rület alsó végéből induló szurdokban indulok le a Malom-patak
völgyébe, a Szentfa kápolna irányába. A korábban említett bánya-
bekötő földút után meg is találtam ennek a szurdoknak a felső
végét. A terep sajátosságait csak egy adattal jellemzem: kb. 800 m
hosszú vízmosásos bevágásról van szó, amit lefele – gyakorlott
túrázóként – két óra alatt (!) tettem meg. A Holdvilág-árok ehhez
képest laza körmenet. Sziklás meredélyek, gördülő kőtörmelék
kupacok, keresztbe dőlt fák, 1-2 méteres, függőleges és kikerül-
hetetlen falak, áthatolhatatlan aljnövényzet – minden van itt, ami
nehézzé teszi a haladást. Kitaposott ösvénynek még nyoma sincs.
(Ha valakinek eszébe jutna itt felmenni, jól gondolja meg!) Mind-
ezzel együtt érdemes volt ezt az utat választani: félúton, egy
kiszélesedő résznél furcsa falmaradványra lettem figyelmes. Egy
kváderkövekből megrakott és összebetonozott támfal húzódik itt
15-20 méter hosszan, mely egy feltöltött platót tart: ez nem más,
mint a hajdani kőszállító sikló felső állomásának a maradványa.
(A régi sikló nyomvonala sok turistatérképen a mai napig fel van
tüntetve.) A plató felső széle egy megbontott andezit-tufa falban
végződik, s ennek tövében barlangnyílás sötétlik. A bejáratot a
lehulló kőzettörmelék szinte teljesen betemette, talán egy gyer-
mek még le tudna mászni. Bevilágítottam a nyílásba: egy kb. 5x5
méteres, 2-2,5 m-es belmagasságú üregről van szó, egy mester-
séges vájatról. Minden bizonnyal a bányászok használták annak
idején. Mindez akár egy ipartörténeti emléknek is tekinthető.
Leérve (bukdácsolva!) a patakhoz a Szentfa kápolnánál pihen-
tem ki az út fáradalmait. Számomra az összbenyomás igen
erőteljes volt, de a megélés és megtapasztalás – jellegéből adó-
dóan – szavakba nehezen önthető. Örülök, hogy kicsit „magához
engedett” a hegy.
Befejezésként ismét egy megjegyzést tennék. A Prépost-hegy
ily közeli megtekintése során természetesen kitűnt, hogy nem
léphetünk Semir Osmanagic nyomdokaiba: semmilyen nyomát
nem látni annak, hogy hatalmas kövekből összerakott mesterséges
piramis lenne ez a hegy. Azonban – és itt ismét egy mélyebb ráte-
kintés szükségességét hangsúlyoznám – maga a piramidon, mint
forma átgondolása a Pilis vonatkozásában nem feltétlenül a tör-
ténelmi korokban, emberi munkával, faragott kövekből létreho-
zott tereptárgyra kell, hogy szorítkozzon. Mivel minden valóság
teremtett valóság, minden mögött egy emberfeletti tudatosság
munkál, és minden létező egy-egy princípiumhoz köthető szim-
bólum, ezért a Prépost-hegy piramis alakja semmiképpen nem el-
hanyagolandó tényező. Egy olyan szakralitás fragmentuma, me-
lyet, ha mai ésszel nem is tudunk átgondolni, de szellemi értelem-
ben jelentősnek kell, hogy tekintsünk; és természetesen mindenkit
ösztönzünk arra, hogy - a Pilissel kapcsolatban is – a komplex
összefüggések feltárásának sorába helyezze tapasztalatait és kon-
zekvenciáit. Ebben az irányban pedig még adott a lehetőség, hogy
tovább szemlélődjünk, kutakodjunk, és tapasztalatainkat megosz-
szuk egymással.
SZERETNÉD HA GYERMEKEID,
BARÁTAID MEGISMERNÉK
KARÁCSONYI HAGYOMÁNYAINKAT?
Kis társulatunk meglátogatja családját, baráti
összejövetelét hagyományos
BETLEHEMES PÁSZTORJÁTÉKKAL
karácsony után pedig
REGŐLÉSES JÓKÍVÁNSÁGOKKAL
sok vidámsággal, dallal, zenével télen!
Várjuk érdeklődését:
karz@freemail.hu 20/947-4087
 A királyi központ lapja
Magyar Országnak leírása...
részlet (1799) eredeti helyesírással
PEST, PILIS, és SOLT VÁRMEGYE. Comitatus Pest, Pilis,
& Solt.
Pest Vármegye nevezetét vette Pest Városától, Pilis, Pilis
hegyétől; Sólt pedig illy nevű Mezővárostól. Minekutánna a’ Ma-
gyar Királyi Udvar Budára által-tétetett, nem vala Fő Ispánnya, ’s
a’ Királynak jelenléte miatt Pest Vármegyével egygyesíttetett.
Lásd ULADISL. Decret. ann. 1492. Art. C. & Decret. 11. 56Art.
24. Sólt pedig Fejérvárnak az Ozmanoktól lett viszsza-vétele után
kaptsoltatott hozzá. Lásd MAXIMIL. Decr. 111. Art. 52. an. 1569.
Megnagyobbíttatván e’ szerént Pest Vármegye, öt Járásokra osz-
tattatik, úgymint: Pilisi, Vátzi, Pesti, Ketskeméti, és Sólti Járá-
sokra. Fekvését, hoszszát, és kiterjedését legelevenebben képzel-
heted Balla Antal Úrnak szorgalmatos munkával készűltt díszes
Földképén; avagy Görög, és Kerekes Urak által, ugyan a’ Balla
Úrnak munkája szerént 1796 kiadott kissebb Földképen.
Nevezetesebb hegyei:
1.) Naszály hegye, melly Vátz felett külömbféle magasságokkal
terjed széjjel; leghegyesebb tetőjéről az egész Vármegyét szemlél-
heted; oldallós délre fekvő részein pedig jó bort termő szőlők
vagynak, a’ több része külömbféle élő fákkal fedeztetik, ’s minte-
gy fél mértföldnyire terjed, és Pest Vármegyét Nógrád Várme-
gyétől elválasztya.
2.) A’ Pilisi hegyek, mellyek Esztergomtól Visegrád felé, egész
Sz. Andrásig terjednek, majd magasabb, majd pedig alatsonyabb
tetőjökkel.
3.) Sz. Gellért hegye, Mons S. Gerardi, Blocksberg, melly a’
Budai Rátz Város felett vagyon, ’s alapja alatt lévő híres meleg
fördői nevezetesítik.
4.) Üröm hegye, melly Pilis felé terjed kőszirtes részeivel.
5.) Pilis hegye, holott Szántó felé régi Várnak omladékja szem-
léltetik.
6.) A’ Váradi hegy, vagy Ábrahám hegye, melly mind élő
31
fákkal, mind vadakkal gazdag, ’s tetőjéről 20 mértföldnyire is el
lehet látni. Itten teremnek a’ jó Bogdányi, és Tótfalusi asztali
borok.
Folyó vizei között legnevezetesebb:
1.) A’ Duna vize, melly Esztergomon alól Visegrád körűl a’ he-
gyek köztt néhol keskenysik, de ismét széles öblével foly-el Vátz
mellett, Pest, és Buda felé, holott két kies Szigeteket hágy maga
után, egyik Pest Városáé, másik a’ K. Fő Hertzegnek épűleteivel
díszes, és e’ két Város’ Lakosainak nyárban kedves múlató helyet
szolgáltat. Meszsze nedvesítvén alább e’ Vármegyének szélét, Ba-
jánál foly-által Báts, és Baranya Vármegyékbe.
2.) Vajas, melly a’ Dunából ered, ’s némellyeknek vélekedések sze-
rént a’ Kalotsaiak által készíttetett, ’s Bajánál foly-bé a’ Duna vizébe.
3.) Tisza, melly e’ Vármegyének is részét nedvesíti.
4.) Zagyva, ered Nógrád Vármegyében, ’s Szólnoknál foly-bé
a’ Tisza-vizébe.
5.) Galga-vize ered Csösvár, és Bétske felett, ’s Boldogon alól
egyesűl Zagyva-vizével.
6.) Rákos ered Gedellő felett, ’s folyása mintegy 3 mértföld-
nyire terjed.
7.) Tapjo, ’s más kissebb patakok.
Erdőji is jelesek vagynak e’ Vármegyének, mind tűzre, mind
pedig épűletre; Pestre, és Budára mindazáltal más Vármegyékből
is elég sok szállíttatik esztendőnként, a’ sok Lakosoknak nagy
számok miatt. Térsége igen jól termő, kivévén némelly homokos
részeit, úgy hogy a’ mi tsak az életre megkívántatik, e’ jó Várm-
egyében feltalálhatod. E’ Megyének kebelében hízlaltatnak a’
Ketskeméti híres nagy pusztán, ’s más helyeken is, azok a’ szép
ökrök, mellyektől a’ Németek híznak; itt szűrettetik ama’ híres bu-
dai bor, mellyet a’ Külföldiek annyira betsűlnek. Külömbféle
vadgyai, ’s madarai is bőven vagynak. Mindöszve 381 Helységek,
két Királyi fő Város, ’s egy Érseki Város van kebelében, ’s az Es-
ztergomi, Kalotsai Érseki, és a’ Vátzi, ’s Fejérvári Püspöki
Megyékhez tartozik.
Nevezetesb városai:
Buda. Ó-Buda, Vetero Buda, Alt-Ofen, Stari Budin. Fekszik a’
Duna mellett, Új Budával öszve ragasztva, napnyugotra Soly-
márhoz más fél órányira, délre Hidekkúthoz, északra pedig Békás
Megyerhez egy órányira. Nevezetét vette Bonfin. (a) Decade 1.
Lib. 1. p. 24.) véllekedése szerént, a’ hajdan Attilával oda megtele-
pedett lakosaitol, melly véllekedését Túrótzi Magyar történet író-
nak munkájábol 282költsönözte (b) De admirandis Hungariae
aquis p. 597. 20. in collectione script. Hungar.) Vernher György
pedig a’ Németektöl vonnya eredetét, a’ kik t. i. az itt lévő
nevezetes meleg fördőköt Badának hívták, mellynek egy betűjét
32 Dobogókő
a’ Magyarok elváltoztatván. Budának nevezték, valamint
Veszprémet Veiszpruntol. Vagy az is megeshetett, hogy Németek
a’ fördőt ekkor Búdnak, és nem Bádnak hívták, valamint a’
köznép ma is Bódnak nevezi; és innen vehette nevének eredetét,
kevés változtatással, vagy pedig a’ tótoktól is, kik a’ vizet Vudá-
nak nevezhették, most Vodának hívják. Elhalgatván a’ sokféle
erőltetett véllekedéseket, mint hogy a’ nevezetek, gyakorta
történetböl adattatnak, ’s a’ köznép szájára vévén, állandóvá
leszsz. Német nevének eredetét Altofen, többnyire, az ott hajdan
vólt mész égető kementzéktöl származtattyák, lásd felőle Oláh
Miklósnak véllekedését. (c) In Attila Cap. XII. p. 880. in Bonfinii
apendicibus.) Stoker Lőrintz pedig Svaiger Salamon után (d)
Thermographiae Budensis Cap. VII. § 1. p. 44.) harmadik HEN-
RICH idejében élt, Ovától eredteti, de alap nélkűl.
HISTÓRIÁJA
ATTILA halála után Ellák, Dengisits, és Irnak fiai vágyódván
az uralkodásra, nagy hadi erővel fegyverkezének fel egy más
ellen, ’s mind addig tusakodának, míg mind magoknak, mind
pedig szélessen kiterjedett roppant birodalmoknak végét szakasz-
tanák. Mert látván az Attila nagy ereje által meghódoltt Királyok,
a’ Királyi Hertzegeknek viszszás egyenetlenségeket, mindnyájan
igyekeztek a’ jármot kivetni nyakokbol. Először is Ardarik
Gepidák Királlya, megütközvén a’ Hunnusokkal, harmintz ezeret
belőlök a’ Tsata piatzon elejtett, ’s Ellák is az idősbb Királyi
Hertzeg halva marada. Melly győzedelmen a’ több kis Királyok is
még inkább felládzadván, egyik fél, egyik részét, másik fél pedig
más részért hódoltatá még a’ Hunnusok roppant birodalmának,
melly alkalmatossággal Ó-Buda is elpusztíttatott, ’s az akkori
sokáig tartott vérengező viszontagságok miatt, sokáig illy sze-
rentsétlen állapottyában hagyattatott. 283Némellyek úgy vélle-
kednek, hogy az Avaresek idejében is lakó helye vala az ő Chá-
gánnyoknak, a’ vagy az Avarok Királyoknak. Eginhárd (e) In vita
Caroli M. Historiae Franciscae Tom. II. p. 98. edit. Paris. 1536.)
nem nevezi meg az Avaresek Királyának, lakó helyét. Bonfin el-
lenben SZIKÁMBRIÁNAK, a’ vagy Ó BUDÁNAK nevezi (f)
Decade 1. Libr. IX. p. 141. &c.) Egyszer ’s mind leírja a’ Város-
nak N. KÁROLY által lett ostromoltatását, a’ ki is szerentsésen
hatalma alá hajtván, mint hogy az Avaroknak, és Hunnusoknak
minden kintseik ide takaríttattak öszve, e’ győzedelme által,
kiváltképen meggazdagíttatott, a’ mint Eginhárd N. KÁROLY-
NAK akkori titoknokja is nyilván megvallotta, hogy ez egyetlen
egy győzedelme által szűkölködéséböl annyira felsegíttetett, hogy
meggazdagodásán kivűl elkezdett hadakozását is tulajdon költ-
ségével nyóltz esztendeig folytathatta: e’ Városnak falait pedig
nem tsak lerontatta; hanem azt egészen eltörlötte. Az után pedig
Mársnak, és Herkulesnek kápolnáit széjjel rontatván a’ Városnak
külső részén B. Szűz MÁRIÁNAK tiszteletére templomot épít-
tete. Mély felől lásd, Sönlébent (g) Ad Annum DCCCIV. p. 397.)
Gyászos omladékjai alá temettetve vala ez után Ó-Buda Városa, ’s
az Avarok is megvetvén N. KÁROLY által tétetett Theodor nevű
Chagánnyokat, vagy Királyokat zendűléseket támasztottak, úgy
hogy Theodor kéntelenítete, Nagy KÁROLYHOZ folyamodni,
bátorságosabb lakó helynek kimutatásáért; Karnuntot választván
ki magának (Karnunt fekvését, lásd Cellariusban (h) Notitiae Or-
bis antiqui Libr. 11. Cap. VIII. p. 551. et 552.) Marsiglius, és T. T.
Schönvisner István munkáiban is. De ez is kevés idő múlva
meghalálozván, úgy mint DCCCX. esztendőben, lakását állan-
dóbbal váltotta fel.
Megszűnt ez után az Avaroknak Királysága, ’s nem külömben
azoknak, lakó helye is elmúlt, egész a’ Magyaroknak kijöveteléig,
mellyet Luitprand (i) Episcopus Cremonensis, floruit anno
DCCCXLVI.) bőven leírott vala. Ki vólt tehát, a’ ki leg először, az
elenyészett hajdani nevezetes Buda Városát új életre hozta?
Némellyek GEIZÁNAK tulajdoníttyák: 284Bél Mátyás pedig
Inkhoffer (k) Annalium Ecclesiastic. p. 328.) után Sz. ISTVÁN-
NAK. Ez Írónál van először emlékezet Buda felől, mivel az előtt
SZ. ISTVÁN, majd Esztergomban, majd Tátán, majd Szent Már-
ton hegyen, majd pedig Veszprémben lakott vala. Elkezdett neve-
zetes templomának építését pedig, végezete előtt meghalálozván,
LÁSZLÓ Király MLXXXV. esztendő táján végezte el. Timon azt
írja Buda felől, hogy Szent Istvánnak lakó helye vala, (l) Novae
Sinopseos Chronologicae. P. 1. p. 7.) Lehető, de az időben még a’
Királyok nem szűntelen állandóúl lakának egy helyen, egyéb
aránt az Ország gyűléseit is lakó helyeken, és nem változtatva tar-
tották vólna; de a’ környűl állásokhoz képest, majd egy, majd más
helyre hívták öszve az Uraságokat, a’ hol t. i. azt leg alkalmato-
sabbnak itélték. Bizonyosabb ellenben, hogy Buda Városa az
akkori időben élt Királyok előtt, betsben tartatott; kiváltképen
Geiza, és Szent LÁSZLÓ a’ B. SZŰZNEK tiszteletére templomot
is építtettek, melly felől emlékezik Bonfin. (m) Dec. 11. Lib. IV.
p. 220. 10. Thurotzi Chron. Hung. P. 11. Cap. LIII. p. 61.) Kivált-
képen megkedvellette Buda Városát, IV. BÉLA, a’ ki mind a’
Várost, mint pedig az annak ellenében lévő Szigetet, külömbféle
jeles épűletekkel felékesíttette. Hajdani fekvését, nevezetességét,
és nagyságát leírta Inkhoffer (n) Annalium Ecclesiastic. p. 328. ad
annum MXXII.) és kiváltképen Lázius (o) Olahus in Atilla Cap.
XIII.) Lakosainak tulajdonságait pedig Spéner Jakab Károly. (p)
In notitia Germaniae antiquae.) Sok, és nevezetes külömbféle
régiségek is talaltattak itten: nevezetesen MÁTYÁS Királynak
idejekor, midőn Beátriksz Királynénak lakó helyet építtetett, egy
kiásott kövön ezek a’ sorok valának: „Legio Sicambrorum hic
praesidio collocata, Civitatem aedificaverunt, quam ex suo no-
mine Sicambriam vocaverunt.” Nem külömben régi pénzek is,
mellyek Augusztus, Tibérius, mások, és Valentzián idejét képzel-
tették, ’s vélhető, hogy ezeknek költségével tartatott itten a’
segéllő, ’s lakó sereg. Római temetési emlékeztető íratok is talál-
tattak itten, melly felől lásd Bél Mátyást, 285(q) In notitia Hung.
novae. Tom. III. §. 14. p. 183.) Az emlékeztető köveken lévő
íratokon kivűl pedig más nevezetes régiségek, ’s némellyek vélle-
kedése szerént. Izisnek képe is itten ásatott vala ki a’ föld’ gyom-
rából; de mivel szép mesterséggel készűlt tagjaitól feje elveszett,
nem bizonyosan állítható, ki lett légyen.
Hajdani fényességéhez, és nevezetes voltához képest ma
középszerű Város, ’s e’ nevezete Ó-Buda akár régiségéért, akár
pedig fájlaló szánakozásból származtatott alkalmasint reá illik,
mellyet rész szerént a’ Törököknek igája, ’s hoszszas sanyarga-
tása; rész szerént más viszontagságok, ’s Új Budának gyakorta
történt ostromoltatásai is okozotak vala. Mostani lakosai Magya-
rok, Németek, és Zsidók; leg számosabbak a’ katolikusok, refor-
mátusok is lakják, és olly sok Zsidók, hogy Szombat napon mint-
egy ellepik az útszákat, és az Ó Testamentomi időt elevenen
képzeltetik. Rész szerént kereskedésből, rész szerént külömbféle
mesterségek üzése által, rész szerént pedig föld, ’s szőlő hegy
 A királyi központ lapja
mivelésböl élnek. Nevezetesiti most Ó-Buda Városát a’ Tsászári,
Királyi katonáknak ruhát készítő műhelye; melly az egész Ország-
ban leg nevezetesebb. Határbéli földgye meglehetős termékeny-
ségű, de kevés; réttye, legelője középszerű, szőlő hegyei nevezete-
sek, ’s a’ Budai híres borokhoz hasonlítók, fájok szűken, eladásra
jó alkalmatosságok lévén, második Osztálybéli.
A’ nyúlak vólt híres Szigetét most árendában bírják az Ó Buda-
iak a’ földes Uraságtol, melly mintegy húsz lépésnyi szélességű,
’s 300. lépésnyi hoszszaságú. A’ nagyobb pedig négy, vagy öt száz
lépésnyi szélességű, a’ hoszsza pedig fél mértföld. Régi időkben
IV. BÉLA Király Szent Domonkos Szerzetebéli Apátzák’ klast-
romát fundálta ide: Ennek leánya Sz. Margita itt élt, ’s meg is
halálozott ebben a’ klastromban. A’ Sziget ennek előtte az Ó Bu-
dai Prépostsághoz tartozott; most a’ Királyi Kintstár bírja, a’ kitől
árendába vette azt bóldog emlékezetű Sándor Leopold Fő Nádor
Ispányunk: ’s egy majoros házat; és két nyári nyilt palotátskát
(Gloriette) építtetett oda. Most a’ Felséges Locumtenensűnk ha-
sonlóképen 286bírja, ’s ékesíti. A’ majoroson, ’s a’ Sziget’ gond-
viselőjén kivűl kortsmáros is lakik a’ Szigetben, hanem télkor
Budára költöznek onnan által, a’ lakosok, tartván az Duna’ ára-
dásától, ’s feldagadott zajjától. Szántó földek; szőlők, rétek, ker-
tek; vadászi tanyák; szemléltetnek a’ Szigetben; ’s ezek között sok
régi épűletek’ romladékjai. Ezekhez tartozik a’ néhai Sz. Margita’
kápolnája, a’ kortsma mellett, a’ melly 1787-ben bézárattatott.
Szolgál a’ Sziget nem tsak a’ Felséges Fő Hertzegnek, hanem
egyéb Pesti, Budai Uraságoknak is múlattató helyéűl; egy-
néhányszor közönséges tűzi mesterségek is tartattak itten. A
közösűlés kis ladikokon való által hajókázás által szokott történni.
Dömös. Elegyes falu Esztergom Vármegyében, földes Ura az
Esztergomi Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, fekszik
Pilis Vármegyének szélén, Visegrádtól nem meszsze, Eszter-
gomtól pedig két mértföldnyire, hajdan nevezetes klastrom vala
itten, és igen szép, ’s nagy méltóságot mutató Szentegyház, mely-
33
lyet ALMOS, IIdik GEIZÁNAK FIA építtetett vala, holott egy
Prépostságnak, és tizenkét Kanonok Uraknak is lakó helyek vala,
mostani szép temploma néhai Gróf Erdődy Nyitrai Püspöknek
költségével építtetett. Határbéli földgye középszerű, legelője
elegendő, fája tűzre, és épűletre, szőleje nem sok, jó, és közel való
módgya az eladásra a’ Dunán, és Esztergomban; de mivel réttyeit,
és földgyeit is a’ Duna, és a’ záporoknak a’ hegyböl lejövő sebess
folyásai soványíttyák, második Osztálybéli.
Visegrád, Visegradum, Plintenburg. Hajdani híres királyi fő
Vár, és most Mezőváros Pilis Vármegyében. Fekszik a’ Duna’ par-
tyán, Marossal által-ellenben, Váczhoz 1 1/2 mértföldnyire; ré-
genten Magas Várnak is neveztetett. Régi fényes, és pompás
épűleteinek mivóltát lásd Oláh Miklósnál; mellyhez hasonlót ne-
hezen lehetett az időben látni; – viszontagságait pedig, és marad-
ványának képét Bél Mátyásnál; méltán fájlalta romlását Timon e’
szavaival: Inspice natales Vicegradi, & funera; dices: Destruxisse
homines, sed posuisse Deos. – Fogháza vala Salamon Királynak
mint egy másfél esztendeig, míg Khárisnak jövendőlésére sza-
badon el nem eresztetett. Nevezetesedett Károly alatt, a’ ki által
épűletei királyi módon elkészíttettek. 1310-dikben a’ Sz. Koroná-
nak ide lett helyheztetésével híresíttetett, ’s az említett Királynak
háromszori házassági pompájával. Siralmassá tette vígságát Szák,
ki a’ Királyi Házat véletlenűl akará kiölni; de vakmerősége torkára
forrott, és érette példásan meg is bűntettetett. Annakutánna ismét
újra elevenedett, ’s nevezetes Királyok, és Hertzegek tisztelték
meg jelenlétekkel. Innen zálogosítá-el azután Erzsébet Királyné
a’ Szent Koronát, mellynek elég el szomorító következései lettek.
Zsigmond Király alatt allyasodott fénye Visegrádnak; felemel-
kedett ellenben Korvinus Mátyás alatt, a’ ki azt példa nélkűl való
királyi drágaságokkal felékesítette, a’ mint Oláh Miklós előadta
vala, ’s méltán neveztetett földi Paraditsomnak. Néhány hónapig
Vitéz János Érseknek is őrháza vala. Régi nevezetes, Mátyás Ki-
rálytól nyertt szabadságai e’ Városnak, károsak 640lévén más
Városokra nézve, az Ország-Gyűlésén ismét viszsza vétettek. Vi-
szontagságait Bél Mátyás elég bőven elő adta. Most tsekély e’
Mezőváros a’ hajdani nagy hírű Vára alatt; határja hegyes, 2 nyo-
másbéli, gyümöltsöt leginkább terem, bort középszerűen, he-
gyekből, és sűrű erdőkből áll; piatza Pesten, és Budán; vagynak
timsó bányái, révje a’ Dunán, és patak malmai.
VÁLYI ANDRÁS
34 Dobogókő

Ősi utak – régi titkok Napisten csillagtemplomai

Egyiptomban
2014. március 11-19. (9 nap, 8 éjszaka )

Utazás: Repülővel, az EGYPTAIR menetrendszerinti járataival Útvonal: BUD/CAI/ASWLXR/CAI/BUD

repülővel, ASW/LXR hajóval.
Transzferek: Minden esetben kényelmes, légkondicionált autóbusszal.
Elhelyezés: Kairó 3 éjszaka Hotel Oasis 4*+, hajó 3 éjszaka 5* és Luxor 2 éjszaka 4*.
Ellátás: Kairóban és Luxorban félpanziós ellátás, a nílusi hajóút során teljes ellátással.

1. nap: Elutazás Kairóba az Egyptair menetrendszerinti járatával. A megérkezést és a szobák elfoglalását követően,
vacsora.

2 nap: Reggeli után a Gízai Piramisok, Völgytemplom majd a Szfinx vár minket. Igény szerint különdíj ellenében
lehetőség nyílik az adott naptól függően valamelyik piramis, belülről történő megtekintésére is. A nap a Kopt negyedben
fejeződik be.

3. nap: Reggeli után Szakkara illetve Dahsurban a Tört Piramis és a Vörös Piramis megtekintése
következik. Ezt követően az Egyiptomi Múzeumban teszünk látogatást.

4. nap: Kora hajnali utazás Asszuánba repülővel.A megérkezés utána a Philaei és Kalabsha templomát nézzük meg.

5. nap: Reggeli után Fakultatív kirándulás keretében ellátogatunk Abu Szimbel-be. Az

ebédet követően Kom Ombo-ban megnézzük Szobek templomát,

6. nap: Hórusz templomát nézzük meg Edfu-ban. Majd az esnai templomban teszünk látogatást. A hajó luxori
megérkezése után ellátogatunk a luxori templomhoz is.

7. nap: Reggeli után egész napos fakultatív program Abydos és Dendera várja kedves utasainkat.

8. nap: Királyok Völgye, Nemesek Völgye. A Királyok Völgyében hat(!) sírkamrába is betekinthetnek a látogatók. Különdíj
fejében, Tut Ankh Amun legendás sírja is megtekinthető. Délutáni program a karnaki templom megtekintése. .

9. nap: Reggeli, majd transzfer a repülőtérre, hazautazás Kairón keresztül Budapestre.

Az úton tudásával gazdagít minket:

PAP GÁBOR
művészettörténész

és akik még részt vesznek:

SZÁNTAI LAJOS magyarságkutató és

ARADI LAJOS piliskutató

Jelentkezés és további információ: Két Hollós könyvesbolt (Bp. 1081 Kenyérmező u.

3/a. telefon: 299-0032)